NormalizeHEADmain

7 files changed, 17 insertions, 16714 deletions

diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes
new file mode 100644
index 0000000..d7b82bc
--- /dev/null
+++ b/.gitattributes
@@ -0,0 +1,4 @@
+*.txt text eol=lf
+*.htm text eol=lf
+*.html text eol=lf
+*.md text eol=lf
diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt
new file mode 100644
index 0000000..6312041
--- /dev/null
+++ b/LICENSE.txt
@@ -0,0 +1,11 @@
+This eBook, including all associated images, markup, improvements,
+metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be
+in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES.
+
+Procedures for determining public domain status are described in
+the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org.
+
+No investigation has been made concerning possible copyrights in
+jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize
+this eBook outside of the United States should confirm copyright
+status under the laws that apply to them.
diff --git a/README.md b/README.md
new file mode 100644
index 0000000..9bc1d53
--- /dev/null
+++ b/README.md
@@ -0,0 +1,2 @@
+Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for
+eBook #67492 (https://www.gutenberg.org/ebooks/67492)
diff --git a/old/67492-0.txt b/old/67492-0.txt
deleted file mode 100644
index c676963..0000000
--- a/old/67492-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,7914 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of Hagyományok (2. kötet), by Lajos
-Kálmány
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: Hagyományok (2. kötet)
-
-Author: Lajos Kálmány
-
-Release Date: February 24, 2022 [eBook #67492]
-
-Language: Hungarian
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available
-             by the HathiTrust Digital Library
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (2.
-KÖTET) ***
-
-
-HAGYOMÁNYOK
-
-BORBÉLY MIHÁLY MONDÁSA UTÁN
-
-LEÍRTA ÉS JEGYZETEKKEL ELLÁTTA
-
-KÁLMÁNY LAJOS
-
-II. KÖTET
-
-ÁRA 3 KORONA
-
-KIADJA A NÉPHAGYOMÁNYOKAT-GYÜJTŐ TÁRSASÁG.
-
-
-
-
-Tartalom:
-
-  44. A beszélő koponya  151
-  19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnt kirájt  115
-  58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt  183
-  29. A czigán ügyvígy  135
-  7. A férfi Vasorrúbába  48
-  35. A gyakorlat töszi a mestörségöt  141
-  34. A hamis vak  140
-  48. A háládatlan gyermek és a béka  154
-  22. A 7 bölcs  125
-  8. A kanalastót  55
-  18. A két ėtesvér  113
-  39 A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele  146
-  70. A ki másnak vermet ás  204
-  41. A kit az apja rosszra tanított  148
-  74. A kő közé rakott apjának anyja lett  207
-  43. A lélek kis, fehér egér alakban  150
-  36. A mánglis pincze és az imádság  142
-  17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királléján  109
-  3. A pingált szobák  23
-  64. A póruljárt anyós  195
-  47. A rázanérus  154
-  52. A rozsdás aczél és a három fekete ember  162
-  37 A sok puska  143
-  32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté?  138
-  42. A vájú  149
-  46. A visszafelé sült puska  153
-  73. Az apját szoptatja  206
-  23. Az árva aszszon  129
-  5. Az elátkozott 12 gyermök  40
-  71. Az elletlen ló  205
-  38. Az ėcczöri 2 koma  145
-  57. Az én uram meséje  179
-  67. Az ész megjövése  202
-  63. Az okos fiú  191
-  59. Az okos leány és a katonák  184
-  10. Az orrfülről  70
-  12. Az öreg katona  79
-  50. Állatok átmenetele a vízen  155
-  4. Állatsógorok  31
-  53. Átilla és Bendegúz kardja  163
-  =Bevezető=  VI–VIII
-  21. Bohó Misi  121
-  61. Bolond Károly  190
-  72 Daru elletlen lovon  205
-  66. Eltűnő czigányasszony átka  201
-  49. Emberek átmenetele a vízen  155
-  15. Erzsék aszszony és a 2 lánya  98
-  60. Féleszű Pista  186
-  31. Ha tė ütöd az én gazdámat  137
-  69. Ha té ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat  203
-  65. Hatház eredete  199
-  =Hiedelmek=  150–155
-  33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?  139
-  13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat?  83
-  26 Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy szomorította mög a fijatalokat?  133
-  40. Isten verése  147
-  14. Jankovics  83
-  =Javító=  209
-  =Jegyzetek=  159–207
-  62. József császár és a fiatal bíró  202
-  1. Jufijankó  1
-  54. Kolondzijás kiráj  164
-  =Kópéságok=  134–140
-  30. Kôbászeső  137
-  45. Kriptályrabllás  152
-  25. Mátyás király és a czigánybéres  132
-  24. Mátyás király és a fiatal bíró  131
-  27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat  133
-  =Mesék és rokonneműek=  1–125
-    Boszorkányfélék  48–74
-    Furfangosok  101–120
-    Haramiák és Óriások  40–48
-    Ostobák  121–124
-    Sárkányokról  1–39
-    Segítő felsőbbek  75–101
-  55. Miből lettek az országnak a híres fiai?  169
-  6. Mióta van a czigányoknak házuk?  46
-  2. Miklós és Örzse  12
-  =Mondák és rokonneműek=  125–133
-    Mátyás királyról  131–133
-  62. Okosbolond aszszon  191
-  =Oktató példák=  141–150
-  56. Palkó  171
-  11. Pétör halász  75
-  51. Rabszabadító  156
-  =Találgatós mesék=  155–156
-  16. Tréfa  101
-  20. Tillinkó  116
-  9. Vérojtó, Kalapfojtó  68
-  28. Világimirmió  134
-
-
-
-
-Bevezető.
-
-Nyelvhagyományainkat gyüjtögetve, 1913. év január hó végén Egyházaskéren
-oly mesemondóra találtam, ki képes volt egész héten keresztül újabb és
-újabb használható adatokat mondani. A hét végén, mielőtt a falut
-elhagytam volna – mert elhalaszthatatlan dologra hívták emberemet – azt
-kérdeztem tőle: hogy ha máskor, mikor már elvégezte a sürgős dolgát,
-eljövök, tud-e még újakat mesélni? a kívánt feleletet kaptam: hogy még
-sok mesét tud. Ekkor már húsznál több hagyományt lejegyeztem tőle.
-Tudva, hogy kevesebb számú s terjedelmű mesék is vannak külön könyvben
-kiadva, megvillant agyamban, hogy _Borbély Mihály meséit_ – így hívják a
-mesemondót – külön kötetben lesz érdemes kiadni. Azóta sokszor
-foglalkoztam az eszmével, meghánytam-vetettem a dolgot s a végső
-eredmény – mint látjuk – az lett, hogy a tőle lejegyzett hagyományok
-külön kötetben láttak napvilágot.
-
-Más alkalommal, mikor folytattam a gyüjtést, már több oly mese került a
-felszínre, melyet sikamlósságánál, vagy drasztikusságánál fogva
-semmiképpen sem lehetett leírni, de azért bő szüretje volt a használható
-mesének. Így jött létre e gyüjtemény, mintegy két hét alatt, mely, ha a
-jegyzetekben közlött változatokat kihagyom is – mert ezek, mint első
-pillanatra látható, nem Borbély Mihály meséi – rendes kötetkönyvet
-töltenek meg.
-
-Hogy valamelyik gyüjtőtársam, ha mindjárt ily mesemondóra nem bukkan, el
-ne kedvetlenedjék s ne gondolja, hogy csak úgy vaktában találtam Borbély
-Mihályra, idejegyzem, hogy éveken keresztül vártam reá, míg czélt értem,
-mert – mint szegény embernek – jóideig másfelé akadt dolga és míg
-Borbély Mihályon beteljesedett, a mit róla mondtak: hogy sok mesét tud;
-addig sok ilyennek híreszteltben csalódtam.
-
-Soraimban _Borbély Mihály meséi_ jelzést használom, pár szót szentelek
-erre a kifejezésre is. Ma már – mikor azt látjuk, hogy a mesék az
-emberiség közös kincsei – senki sem fog magyar és idegen mesékről, annál
-kevésbbé, mint egy ember találmányaiéról mesélgetni, ma már csak arról
-lehet szó, hogy a hagyományok mily magyar sajátságokat foglalnak
-magokban? mennyire voltunk képesek hiedelmeinkhez, szokásainkhoz s egyéb
-kincseinkhez alakítani? Ha azt mondom: Borbély Mihály meséi, egészen más
-értendő alatta!
-
-Meséket jegyezgettem más alkalommal s oly meséről került fel a szó,
-melyet le akartam írni, emberem szabadkozott, pedig el is mondta
-nagyjából. Kezdtem faggatni s arra a kérdésemre: talán nem jól tudja?
-Válasza az volt, hogy tudni, tudja, de _nem az ő meséje_. Erre már
-kiváncsi lettem, hogy érti ezt: nem az ő meséje? Mikor mesélgetni
-szoktunk, nem én szoktam mesélni – felelte – hanem egyik társam. A
-magyarnak tehát nemcsak _nótája_, hanem _meséje is van!_ Az a mese,
-melyet _ő szokott mesélgetni a hallgatóknak, az az ő meséje_. Temesközön
-pedig, kivált a multban, mikor még sokan ültettek dohányt,
-dohánycsomózáskor nagyon kapós volt a jómesemondó, keresve-keresték:
-mert a dolgozó, de a mesére is hallgató közönséget mulattatta; a hol ily
-ember volt, oda szívesen mentek dolgozni. Ily alkalmakkor azután a
-mesemondónak ki kellett rukkolni: mentül szebb meséket kellett mondani;
-a mesélgetni szokta mesék az ő meséi voltak; így értendő a Borbély
-Mihály meséi megjelelés.
-
-Borbély Mihály még nem régen a legjobb mesemondók közé tartozott; ma már
-a napi gondok foglalkoztatják elméjét, nem a mesék. Róla sem fog ártani
-néhány sort ide jegyezni. Iskolába járt ugyan egy kis ideig, akkor is
-szavai szerint tanítója a jószágok körül foglalkoztatta s így olvasni
-sem tanult meg, pedig nem rossz feje van, mint szoktuk mondani.
-Született 1882. évben Beodrán, Temesközön s a szomszéd Kisbikács-,
-Nagybikács-, Aladár-, Kerektó-majorokban nevelkedett. Mikor már arravaló
-volt, kiskanász, juhászbojtár foglalkozása volt. Meséi jó részét
-_Kerektón Horgosról_ került öreg juhásztól tanulta, mi beszédjén meg is
-látszik; mert mikor a mesélésbe belemelegszik, a bácskai nyelvjárás
-nyomai fel feltünedeznek. Mikor erre figyelmeztettem, azt vetette okul,
-hogy Kerektón több volt a bácskai (kik – tudjuk – a közép e-t _ė_-nek
-ejtik) mint az _ö_-vel beszélő környékbeli s ha a nyelvjárásuk szerint
-beszéltek, t. i. _ö_-vel, akkor a bácskaiak türelmetlenkedtek, a
-beszédjökért csúfolták őket.
-
-Nem ide tartozik, de ha már szóba került, a két nyelvjárásról ide
-jegyzem észleleteimet. Ha idegen ajkú tanul magyarul, mint a tót, a
-czigány, akár az ė-ző, akár az ö-ző nyelvjárást beszélők közt történik
-ez, kezdetben palóczosan _é_ helyett _í_-t mond; _szíp, níz_ stb., mit
-jó lesz másoknak is megfigyelni; továbbá könnyebben beszéli az idegen a
-palócz nyelvjárást, mint a szegedit, nem megy rá a szája, ebből is sokat
-lehet következtetni.
-
-A nagyobb helyek közül Beodrán, Temesköz Lőrinczfalváján, az ezektől nem
-messze eső Topolyán töltötte az idejét és 4 év óta Egyházaskér lakosa.
-Az eddig felsorolt helyek közül, Kerektót kivéve, mindenütt _ö_-vel
-beszélnek.
-
-Volt katona is, kérdésemre, hogy ekkor milyen meséket tanult? az volt a
-felelet, hogy nem ő tanult meséket, hanem tőle tanultak, mint jól
-mesélni tudónak, neki kellett legtöbbször mesélni Bécsben = Wienben.
-
-Az aracsi pusztán: Simonyban tartozkodása alatt megházasodott, ma mint
-napszámos él Egyházaskéren, hol kevés földet is – a mennyivel könnyen
-bír – árendálgat s keveset vett is már örökáron.
-
-Nyelvére vonatkozólag ide kell jegyeznem, hogy habár olvasni nem tud,
-mégis rontó hatással van reá a rossz nyelven szerkesztett, úgynevezett
-krajczáros újság. Többen összejönnek, egy olvassa, a többi hallgatja,
-így tanulnak azután rosszul beszélni magyarul. Egyebekre nézve az I.
-kötet _bevezetőjét_ lásd, hol a többi közt a kivételesen nagybetűkkel
-szedett és a jelzőjével összeírt szavakról is szó van.
-
-
-
-
-Mesék és rokonneműek.
-
-
-(Sárkányokról.)
-
-
-1. Jufijankó.
-
-Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt ėgy
-juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába ėgy
-feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött, de nem
-tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a feketebárán,
-asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a harmadik fijával nem
-bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De mivel a juhász hű
-szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját, nagyon szeretött vôna a
-feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a feketebáránt kötve tartotta a
-juhász mikô gondolta, hogy nem soká mögellik. Itt oszt a juhász ėccző
-mögsajnálta a báránt, hogy mindég mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit
-járkálni. Ezalatt az üdő alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász
-utánna, de sėhol utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a
-pap kertyibe szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a
-juhász elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a
-kirának: hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem
-lött sömmi bántása sė. Itt a _feketebárán_ mög is ellött az odvos fába,
-ėgy _fijú gyermököt ellött_, szoptatta úgy 7 esztendejig.
-
-Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta: „Gyere ki,
-fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom, mijen fát bírsz
-kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag fát bírt még akkor
-kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta, 7 esztendő mulva mögén
-kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam! mijen fát bírsz
-kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul, az erdőbe a
-kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta. Akkor monta neki az anynya:
-„Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer a világon _ėgy van nálad
-erőseb_“.
-
-Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 _szál szőrt_, hogy
-kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3 _szál hajat_. Asz
-monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk mög ėgymást, hogy él-i, vagy
-hal? Mer ha ebbül _tej csöpög_: akkor él; de ha _vér csöpög:_ mög lösz
-halva és ėgymást arrul tugygyuk fölkeresni!“ _Kezet foktak_ ėgymással,
-mökcsókolták ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt
-a falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni.
-
-Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a mint
-húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy ingovánhon, hogy
-elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan, mit annátok annak az
-embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“ Aszonták a bérösök: „Mink
-nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el bír ėcczör vinni, mert mink
-szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind a 12 szekérbül az ökröket és
-öszszekötöszte mind a 12 szekeret ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta
-ėgy szekérön. Mind páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a
-madzdzagot szokták és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat.
-Akkor nészték a bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki
-szólni, mer aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A
-bérösök szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a
-szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az útba. A
-gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az? Azalatt az üdő
-alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát csakugyan is mög fokta
-látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat a hátán. A gazda sė mert
-szólni.
-
-Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt
-csináltatott Jankó belüle.
-
-Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki belüle ėgy 7
-métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy: „Száz forinté mög a
-mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem bánom! de ha én fölvetöm
-és lėesik a fejem tetejirül és eltörik, akkor újba köl csinálni!“ No,
-mikor kész lött a buzogán, kivitte Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a
-levegőt kopogtatta, ráesött a feje tetejire _két felé tört_ a buzogán.
-Itt oszt a kovács mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még
-héczörte erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó
-hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a buzogán
-a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje tetejire, a
-fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt oszt Jankó adott
-még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve szörint mögcsinálta a
-buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, _kezet foktak_, êmönt Jankó
-szöröncsét tróbálni.
-
-Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán röggel ért
-az erdőszélire; ott lát 2 _lábat_, rávág a buzogányal a talpára,
-aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a ki itt fekszik: „Ej, de jó
-vôna neköm is főkelni, valamőre szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az
-erdőbe, épen 12 óra vôt, mikor a _hasáhon ért_ annak a bizonyosnak.
-Rávág ėgyet aval a buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna
-mán főkelni, nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“
-Itt ballag továb, este, _napáldozatkor ér a fejihön;_ akkor Jankó rávág
-ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán
-főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába Jankó:
-„Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a _legerősseb_ énnálam a
-világon.“
-
-Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is forgati, a
-mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot agygyon Isten,
-Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is, Jufijankó pajtás! hun
-jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, szöröncsét
-tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a Högyforgató monta. Továb
-haladnak ketten, más napra kelve, mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy
-gyúrta a vasat, mint az aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda
-köszönnek hozzá: „Jó napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok,
-hun keltök?“ Ezök mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is
-elmék veletök, szöröncsét tróbálni!“
-
-Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a városba,
-hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak agygyák
-feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket választi a három
-közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek ėgy-ėgy jut. Itt oszt a
-3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3 királlánt, ha ég alatt, föld
-alatt van is. Möndögélnek mos mán hetedhét ország ellen, ėgy nagy
-röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe tanátak ėsz szép fehér házat, a
-fehér házba bemöntek, látták, hogy a fehér házba 3 _hegedű föl van
-akasztva_. Itt Jankó aszongya két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár
-ide, eszt a 3 hegedűt ki fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya
-Jufijankó a Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy
-ki fog ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált
-az ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, –
-_elváltóczott három kirá lányé_ osztán nagyon szépen muzsikáltak. Mikor
-elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel,
-mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a Högyforgatónak: „Láttál-ė,
-valakit! ki jár ide?“ Asz mongya Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem
-jár ide sėnki sė!“ De Jankó jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni.
-Más napra kelve, asz mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az
-écczaka, nészd mög, hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor
-három fehér galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé,
-nagyon szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat,
-fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya
-Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“ Aszt mongya a
-Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki sė!“ Jufijankó jô
-látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik écczaka Jankó maratt
-fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három fehér galamb az ablakon,
-elváltóczott királányoknak, nagyon szépen hegedültek, akkor Jankó
-fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a kik ide jártok?“ Aszongyák:
-„Mink vagyunk a három királán, a kik elvesztek és az országban
-hirdetik“. „No, ha tik vattok a három királán, mink éppen tiktöket
-keresünk“. Akkor aszongya a három királán: „Ereszszetök, mer mink
-vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük, és ha lėjár az üdő és ha nem
-eresztötök, akkor vége az életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem
-eresztötte el a három lėjánt.
-
-Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a feleségüket.
-Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának tartóztatta lė a
-feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni be az ablakon úgy,
-hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a hároman, a három fehér
-galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a három fekete hajábul vér
-csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög van halva. As sė tugygya lė-jė,
-vagy föl van! indul a fiját keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy
-mög van halva.
-
-A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám! honnan
-gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három kirákisaszszon
-ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No, anyám! ha engöm
-fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is még“. „Jaj, fijam! én
-nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem birjuk többé föléleszteni“.
-„Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha még ėcczör möghalnak, nem is köl
-többet föléleszteni. Majd ezután jobban tudok magamra vigyázni!“ Az
-anynya _fölélesztötte_ a két társát, aval osztán mögén újfönt az
-édösanynyátul elbúcsúsztak, elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik
-aszt a három Sárkánt.
-
-Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató! tégöd
-kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun _ebédöt készíteni!_“
-Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt
-mög, már akkor a _Hétsingszakálú_ oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a
-kását!“ Aszongya neki Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a
-tė számodra készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a
-Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni, ėgymás
-hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a _hasán ötte mög
-a kását_. Itt osztán a Högyforgató ripsz-ropszra tötte fő a kását főni,
-hogy nė lássa a két társa, hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta
-Jufijankó: „No, pajtás, Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor
-czimborának, mos tė maragy itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis
-föltötte a kását főzni, de még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a
-Hétsingszakálú oda álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül
-tė nem öszöl, mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a
-hasadon öszöm esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás
-hajába kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a
-kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa
-a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a dolog,
-Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat, _nyúlpaprikást_
-főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú: „Mos még job ebéd lösz,
-mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög a paprikást!“ Akkor mongya
-Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két nap kész az ebéd, hogy tė vôtá
-itt a gaszda?“ Mikor látta Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt,
-ėgymás hajába kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta
-Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt
-belevákta a fába oszt a _szakállát körösztülhúszta_ és a másik felin
-csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a két társának.
-A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa viszszagyün,
-agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind kiszakadozott a
-helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa, akkor monta: „No,
-gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a kását!“ A mint oda
-mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála maratt, ű pedig elszökött.
-Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó: „Gyerünk ezök után a vércsöppek
-után, bizonyossan e vôt a _három Sárkának az apja_, majd elvesztött ez
-bennünket!“ Útnak indultak a vércsöppek után.
-
-Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót tanátak,
-főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé. Azon
-tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső nincs.
-Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni veszszőbül, ėgy
-kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj eszt a kötelet mögrázom,
-akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy lėmönt, mén hetedhét ország ellen,
-akkor tanát ėgy várat, _szarkalábon_ forgott, asz mongya neki: „Áj mög,
-vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta: „Áj
-mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár, bemönt a
-várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun
-jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár êre?“ „Járok, kelök,
-érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha
-hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdözi Jufijankó: „Mijön
-jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel
-szokott hazagyünni, hogy a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor
-kezgyem az ételt főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó
-kilépött, mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira
-viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná,
-fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet
-hajítani. Mikor hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot
-érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a
-hányszor csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“
-Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán:
-„Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė járhat êre!“
-„Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh,
-sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor,
-hát tud mög: máskor nė hajicsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem
-ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Akkor hítta ebédölni, a feleséginek
-mongya: „Hoszd be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó:
-„Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No,
-sógor! ha mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya
-Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán
-bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó
-sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán is
-fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó is
-mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a három
-fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán mögvákta ėgy veszszővel a
-várat, piros almájé vát, Jufijankó a zsebibe tötte, elmönt a másik
-várhon.
-
-Mén, möndögél, elérközött a másik várhon, a ki _varnyúlábon_ forgott.
-Itt lakott a 6 fejű Sárkán. Asz mongya Jufijankó a várnak: „Áj mög,
-vár!“ „Nem álok, mer nem gaszdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög,
-vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár ekkor má mögált,
-Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya
-ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még âravaló madár sė jár
-êre!“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram
-haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Asz mongya
-Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram
-14 mérfödrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan
-jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán,
-Jufijankó mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira
-viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná.
-Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor
-hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot
-érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző, a
-hányszor csak hazagyüsz“. „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“
-Akkor monta osztán: „A testvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a
-Sárkán: „Ugyan, sógor! hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė jár
-êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul hozzátok“.
-„Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“
-„Sógor, hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el
-nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Hítta osztán ebédölni, a
-feleséginek monta: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya
-Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, én mán mögebédöltem, csak
-ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“
-Aszongya Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán elkesztek
-birkozni. A Sárkán lėvákta Jufijankót bokájig a fődbe; Jufijankó sė vôt
-röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán fölugrott, lėvákta
-Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a
-Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a hat fejit. Jufijankó osztán mögvákta
-ėgy veszszővel a várat, piros almájé vált, a zsebibe tötte, elmönt a
-harmadik várhon.
-
-Mén, mén, möndögél, elérközik a várhon, a ki _hollólábon_ forgott. Ennek
-9 fejű Sárkán vôt a gaszdája. Mikor Jufijankó a hollólábonforgó várhon
-ért, asz mongya: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsojja!“
-Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár
-akkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon
-Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még az
-âravaló madár sė jár êre!“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, érted
-gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha
-hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor kérdi Jufijankó: „Möjen jelönséggel
-szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 21 mérfődrű hazahajíti a
-buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott
-hazagyünni“. Ėcczör osztán tizenėgy órakor zuhog ám a buzogán, Jufijankó
-mögfordította a kisujján, még ėcczör anynyira viszszahajította. Akkor
-látta a Sárkán, hogy valaki van a házánál. Fölvötte a buzogánt a hátára,
-úgy vitte haza, nem merte mán másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz
-kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit
-érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor csak hazagyüsz?“ „Add
-elő, mer ha nem adod, vége az életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám
-gyütt el látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan sógor, hogy gyütté ide?
-mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, elgyüttem mán látójul
-hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat
-viszszahajítottad?“ „Sógor! hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint
-áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Ebédölni
-hítta asztán, a feleséginek aszongya: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a
-fakést.“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, ėn mán
-mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem
-ėgypár birokra!“ „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek, elkesztek bírkózni osztán
-a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe. Jufijankó sė vôt röst,
-fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán asztán lėvákta Jufijankót
-kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt
-nyakig oszt lėvákta mind a kilencz fejit. Jufijankó osztán mögvágta ėgy
-veszszővel a várat, piros almájé vát. Jufijankó asztán a három almát
-letötte és három várré váltódzott. Kigyüttek a kisaszszonyok a várakbul,
-újfönt a várakbul három alma lött.
-
-Mikor odaértek a följárathon, Jufijankó asz gondolta, hogy minynyájukat
-nem biri mög a kötél, itt a három kisaszszont beleültette a kosárba, ű
-mög lėn maratt. A három kisaszszont fölhuszták a társaji. Jufijankó asz
-gondolta mikor eresztötték lė a kosarat, ű nem ül bele, csak a
-buzogányát töszi bele. Úgy is tött. Mikô félig fölhúszták a kosarat,
-akkor _viszszaeresztötték_. Itt a két vitéz elkésérte a három lánt a
-kirájpalotába. A kiráj nagy örömmel fogatta űket, hogy hazagyüttek a
-lėjányaji. Itt a kirá gondbaesett, hogy mi az oka, hogy a lánya ijen
-szomorú? A kiráj nagy vendégségöt csapott annak az örömire, hogy
-hazagyüttek a lányaji. Itt a kiráj a lányát a legutolsó szolgálatba
-tötte, hogy – a mé kérdöszte – nem felelt. A lány azé nem felelt, úgy
-gondolta, Jufijankó nem gyün többet soha viszsza. Nohát, gyerünk
-Jufijankót keressük mög! mögvan-ė még a nagy világba?
-
-Jufijankó oda lėnt nagy szomorúságába el keszdött bujdosni, addig
-bujdosott, rátanát ėgy grifmadárfészökre. Ennek a _grifmadárnak_ vôt két
-kis fija. Nagyszömmel esött épen akor a jég, Jufijankó a
-jégveszödelömtül mögmöntötte a 2 kis grifmadarat, az anynyuk nem vôt
-akkor otthun, mikor a jég esött. Mikor a grifmadarak anynyuk hazagyütt,
-Jufijankót möglátta, aszonta neki: „No, régön nem _öttem_ mán
-_embörhúst_, mindég âra vôtam éhös, mos mán mögöszlek!“ De itt a két kis
-grifmadár aszonta, ha Jufijankó nem mönti mög űket, a jég agyonveri mind
-a kettőjüket: „Most is mög akarod önni?“ Itt asztán aszonta grifmadár
-Jufijankónak: „Mit kévánsz tűlem? a mé mögmöntötted a két fijam életit?“
-„Nem kévánok ögyebet, csak vigyél föl a Fölsőindijába!“ „No, aszt épen
-nem birom möktönni, mer mos gyüttem onnat. No, de mivel mögmöntötted a
-fijajim életit, szörözzé 12 gőböjökröt, 12 hordót, mindėgyik 12 akós
-lögyön tele vízzel és ha hônap elindulunk, pakold fő a hátamra! Mikor
-osztán mögyünk Fölsőindijába, ha jobbra tekíntök ėgy gőböjökröt vess a
-számba, ha balra tekíntök, akkor tizėnkétakós hordóvizet öncs a számba!“
-
-Jufijankó elmönt a 12 fejű Sárkán gujájábul 12 gőböjt választani.
-Aszonta neki a 12 fejű Sárkán: „Várjá, Jankó! majd elsőb töszünk ėgy
-próbát! Süssünk mög ėgy-ėgy gőböjökröt és a ki _hamarab mögöszi_, az
-nyer. Ha én öszöm mög hamarab, nem kapsz ökröt“. Jufijankó jis éhös vôt,
-kapott az alkalmon. Jufijankó osztán mikór ėgy czombrul mögötte a húst,
-mingyá pofonvákta vele a Sárkánt. De Jufijankó ėcczör úgy pofon trefelte
-vágni a Sárkánt, mingyá kidült mind a háromsor ápfoga, a Sárkán asztán
-nem nagyon bírt önni, Jufijankó asztán hamarab mögötte a gőböjt mind a
-Sárkán. Mingyá kiválasztotta a tizėnkét gőböjt a falka közül, oda
-hajtotta a grifmadár fészkihön, másnap röggel útnak indultak.
-
-Mikor fölmöntek, ėcczör a grifmadár jobra tekínt, Jufijankó ėgy
-gőböjökrött beleledobott a szájába, azután későbben a grifmadár balra
-tekíntött, Jufijankó oszt ėgy tizėnkétakós hordóvizet beleöntött a
-szájába. Mikor elfogyott a tizėnkét gőböjökör és a tizėnkét hordóvíz,
-akkor a grifmadár háromszor is jobbra tekínt, Jufijankó röktön kikapta a
-zsebibű a bicskáját és a _czombjábul_ a legvastagab húst lėvákta, a
-grifmadár _szájába dopta_, aval oszt a grifmadár főrepűlt a
-Fölsőindijába. Kérdözte a grifmadár: „Ugyan, mi vôt az, mit legutojjára
-a számba vetötté?“ Akkor monta, hogy a czombjábul vágott ėd darabot.
-„No, Jankó! ha tuttam vôna, hogy ijen _jó az embörhús_, akkor má nem
-hosztalak vôna föl, csak mögöttelek vôna!“ Itt a grifmadár kihánta a
-Jufijankó czombjábulvaló húst, viszszaatta, monta neki tögye oda,
-odafór! Jufijankó viszszatötte a hejire és _viszszafórt_.
-
-Jufijankó mint ėgy vándorló, elkeszdött szolgálatot keresni, bemönt a
-kirájpalotába. Jufijankót mögfogatták udvarosnak, ott látta Jufijankó,
-hogy az ű kedvesse a legutolsó szolgálatba van. Jufijankónak nagyon
-föltünt, hogy möjen kűszívű ű hozzá a kiráj. Jufijankó eszt nem álhatta,
-láti mikor kimönt, a ki kedvesse vôt oszt nagyon sok disznó rárohant,
-Jufijankó eszt nem álhatta, odaszalatt, ėgyet mögfogott, mérgibe úgy a
-főthönvákta, hogy mingyá mögdöglött. A kiráj möglátta, Jánost kérdőre
-vonta, hogy merte aszt tönni? „Hon nė merném? mikor ű ojan hűszívű
-hozzám! érte élök, érte halok, rajtam kivül sönkit nem választott.
-Rárohantak a disznók, ha én nem vagyok, fölöszik tisztára!“ A kiráj
-gondbaerett, hogy löhet, hogy hozzá ojan hűszívű az ű lánya, mikor ennél
-többet nem is látta? A kiráj Jufijankót kérdőre fokta, hogy monthatytya,
-hogy az ű lánya hozzá hűszivű? Asz mongya Jufijankó: „Hon nė vôna
-hűszívű? mikor én vagyok a mögváltója!“ „Hogy vônál tė? mikor neköd még
-híröd sė halottuk, mikor két vitéz mögváltotta!“ Kérdi Jufijankó a
-kirájt, hogy möjen jelönséggel atta elő a két vitéz a három lėjánt? „No,
-kirájatyám! majd én mutatom mög möjen jelönséggel váltottam mög eszt a
-három lėjánt!“ Akkor kivötte a három piros almát, lėtötte és a három
-almábul három vár lött. Jufijankó oszt elmonta, hogy váltotta mög a
-három lánt, hogy maratt ű oda lėnt, mikor a három lán főgyütt! A kiráj
-nagy örömmel vitte be Jufijankót és a lėjányát, hogy ez ojan királėján,
-mer nem köllött neki sönki Jufijankón kívül. Emeszt a négyet (Fanyüvőt,
-Kőmorzsolót, két királyleányt) a _tűzbe vetötték_, Jufijankót a
-királányal mögesküttették; Jufijankót ültették a trónra.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-2. Miklós és Örzse.
-
-Vôt ėgy szögény özvegy embör, a kinek 2 csalágygya maratt árván. Az
-embörnek nem vôt ėgyetmása, a mi a házánál szükségös lött vôna, mikor
-kinyeret akartak sütni, elkűtte a kis lánt a szomszédba, kérje el a
-sütőlapátot mög a szitát. Ėccczör az aszszon odatta, de mikor másocczor
-kérték, így felelt az aszszon: „Mongyad apádnak: vögyön el feleségül,
-akkor lösz neki mindöne!“ Az embör csakugyan is elvötte az aszszont
-feleségül. Éltek ėgypár hônapig szép békességbe, azután aszonta az
-aszszon az embörnek: „A két csalágygyát tögye ken, a hova tugygya, mer
-ha nem töszi a házbul sėhova sė, akkor én mék el!“ Itt osztán az embör
-nem tutta hova tönni a csalágygyát, mer nagyon sajnálta; hanem elmönt az
-anynyáhon, annak panaszkodott: hogy az aszszon nem akari kiálni a házná
-a 2 családot. Aszonta az anynya: „Kűdd el én hozzám űket!“ El is kűtte
-másnap röggel űket az anynyáhon, aszonta: „Mönynyetök el, kis
-csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két család a szüléjéhön és a
-szüléje adott nekik ėgy marékkorpát és aszonta: „No, fijajim! mönynyetök
-el az erdőbe fájé, szórjátok el az úton eszt a korpát és maj ha estére
-gyüttök haza, mögtanálitok az útat“. Csakugyan is a két gyerök kimönt az
-erdőbe fájé és úgyis töttek, a hogy a szüléjük monta. Este osztán a mőre
-a _korpa_ el vôt szórva, âra möntek, osztán hazaérkösztek, hanem nem
-möntek a szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuknak a házáhon, de
-bemönni nem mertek. Este mikor az apjuk mög a mustohájuk vacsorált, ėgy
-jótányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak mögönni; itt aszongya az embör
-az anynyuknak: „Látod! ha még itthon vôna az a két család, annak a része
-mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és mögönnék!“ Itt a két család
-aszt kijáti be az ablakon: „Itthun vagyunk édösapám! de nem merünk
-bemönni“. Az apjuk kikiját: „Gyertök be, csalágygyajim!“ Bemöntek és
-mögötték a tányérlevest, aval lėfeküttek. Mikor elaluttak, akkor mögén
-aszonta a mustohaanynyuk: „Vigye ken, a hova tugygya ken a két
-csalágygyát, takarícscsa kend el űket a háztul, mer ha nem, itt hagyom
-kendet!“
-
-Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a szüléjükhön:
-„Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két
-család a szüléjihön. Itt osztán a szüléjük adott nekik ėgy maréklüsztöt
-és aszonta nekik: „No, fijajim! mönynyetök el az erdőbe fájé, szórjátok
-el az úton eszt a lüsztöt és maj ha estére gyüttök haza, mögtanálitok az
-útat!“ A két gyerök csakugyan is mögén kimönt az erdőbe fájé, a mőre
-möntek, elszórták a _lüsztöt_. Este osztán a mőre a lüszt el vôt szórva,
-âra möntek osztán szöröncséssen hazaérkösztek, de nem möntek a
-szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuk házáhon, de nem mertek
-bemönni, hanem lėültek az ablak alá. Este, mikor az apjuk mög a
-mustohájuk vacsorált, ėgy tányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak
-mögönni, aszongya az apjuk az anynyuknak: „Látod! ha még itthun vôna az
-a két család, annak a része mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és
-mögönnék!“ A két család mögén bekijáti az ablakon: „Itthun vagyunk,
-édösapám! de nem merünk bemönni“. Kikiját az apjuk: „Gyertök be,
-csalágygyaim!“ Bemöntek osztán mögötték a tányérlevest, aval lėfeküttek.
-Mikor elaluttak, mögén aszonta a mustohaanynyuk az édösapjuknak:
-„Takarícscsa kend el a két csalágygyát a hásztul! tögye kend, a hova
-tugygya kend, mer ha nem, itt hagyom kendet!“
-
-Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a szüléjükhön.
-„Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két
-család a szüléjihön. A szüléjük adott nekik ėgy _marékkölest_, hogy
-szórják el az úton, mind a korpát mög a lüsztöt, majd ha gyünnek estére
-hazafelé, mögtanálik az útat. El is szórták, de mikor akartak
-hazagyünni, nem tanáták az útat, mer a madarak a kölest fölötték.
-
-Aval osztán mönnek az erdőbe êre jis, âra jis, bójongtak, nem bírtak
-kigyünni. Hát, anynyira möntek mán az erdőbe öszszeviszsza, hogy egészen
-lėrongyosottak, de kimönni még sė tuttak. Ėcczör osztán a hogy
-őgyelgenek az erdőbe lė-föl, rátanátak ėgy öreg Őszembörre, a ki sütötte
-a szalonnát nyárson, oda köszönnek hozzá: „Jó estét agyon Isten,
-öregapám!“ „Agyon Isten, fijajim, nektök is! hát hun jártok, hun keltök
-ebbe a röngeteg erdőbe, a mikor itt még a szárnyas álatok sė bírnak
-mögmaranni?“ Aszongyák: „Járunk, kelünk, öregapám! bujdosóvá löttünk,
-mer a mustohaanyánk otthun nem tűrt bennünket, oszt az édösapánk
-elkűdött bennünket a szülénkhön, a mög kikűdött bennünket az erdőbe
-fájé. Elsőb csak attak nekünk korpát, hogy haza tugygyunk mönni,
-mászszor mög lüsztöt attak, akkor is haza tuttunk mönni; de mikor mán
-kölest attak, a madarak fölötték, úgy nem tuttunk hazamönni oszt jártunk
-öszszeviszsza az erdőbe, még ide nem tanáltunk!“ „No mán fijajim –
-mongya az öreg Őszembör – ha mán eddig nem tuttatok hazamönni oszt
-enynyire begyüttetök ebbe a röngeteg erdőbe, hát ezután nem is tuttok,
-mer engömet is kis koromba eldobott az anyám, az erdőbe nevelőttem föl,
-azûta soha kimönni nem tuttam, pedig mán jóüdős embör vagyok oszt én is
-ki akartam mönni ebbül az erdőbül nem ėcczör, hanem netök, fijajim! ėgy
-kis kinyér, szalonna, lakjatok jó és pihenynyetök mög röggelig itten,
-röggel osztán elindultok, hátha tik kituttok vándorolni, ha mán kécczör
-is haza tuttatok mönni, de én nem hiszöm (hogy kitudjatok)“. Úgy is vôt,
-mögpihentek ott az Öregné és röggel szépen mögköszönték a vacsorát és az
-écczakaji hálásukat, röggel osztán útnak indultak. Az Öreg mögsajnálta
-űket, aszongya a fijúnak: „Hallod-ė, fijam! netök ez a _három kutya!_
-majd kisegít ez bennetöket. Én mán, nem baj, ha möghalok is, mer mán
-öreg vagyok, de tik még élhettök!“
-
-Aval osztán útnak indultak, a három kutya is mönt velük a
-Szélnéfutóssab, a Vasnáerősseb mög a Kigondoló kutya, így hítták űket,
-így nevezte mög űket az Öreg. Aval osztán halattak az erdőbe továb.
-Möntek bejjeb, bejjeb az erdőbe, addig möntek, hogy mán rájuk
-estelödött, de sė lakást, sėmmit nem tanátak. Egész écczaka mindég
-ögyelöktek az erdőbe. Hát mikor a nap fősörkent, éppen besütött a
-haramiják ablakába, aszonta a Miklós az Örzsének – mer a fijút
-Miklósnak, a lánt Örzsének hítták: „Nészd testvér! amott csillámlik – de
-nem tudom kinézni – erdőszéle-ė, épület-ė? nem tudom kivönni a
-nyíláson!“ Ekkor oszt mögörültek, hogy: „Maj csak kitanálunk az erdőbű,
-akar csak valami lakásra tanálunk!“ Ekkor oszt mögörültek, nagy örömmel
-iparkottak a fényösség felé. Hát mikor közelebb halattak, látytyák, hogy
-ėgy kis fehér ház, mikor odaérnek, beköszönnek a kis hászhon: „Agygyon
-Isten jó röggelt, gazdaaszszon!“ mer nem tutták kinézni, hogy kicsoda? A
-gazdaszszon mongya: „Agyon Isten maguknak is! ugyan hun járnak ezön a
-pogán földön? mer éppen tizėnkét esztendős vôtam, mikor a haramiják az
-anyámtul elloptak, azûta nė hogy embört, vagy fehércselédöt láttam vôna,
-még szárnyas álatot sė láttam!“ „Járunk, kelünk – aszongya Miklós – az
-erdőbe, mer a mustohánk nem tűrt a házná; addig kűdösztek az erdőbe
-fájé, hogy valahogy eltévennénk, vagy valami vadálat mögönne bennünket.
-Hát álat nem övött mög, hanem ki nem tudunk mönni ebbül az erdőbül“.
-Aszongya a lán, mer lán vôt a gazdaszszon, a haramiják möghatták, hogy
-főzzön nekik mög tisztogasson rájuk, aszongya: „Jaj! pedig csak innen
-szabaduljanak és mönynyenek, mer ez 12 haramijának a lakása“. „No, –
-aszongya Miklós – addig innen nem mögyünk, még el nem gyüsz velünk!“
-„Elmönnék veletök – aszongya a lán, a ki gazdaszszon vôt – de én innet
-nem möhetök, mer ha innét êmék – úgy is fölkeresnek a haramiják – akkô
-vége az életömnek!“ „Nohát, – aszongya Miklós – akkor mink sė mögyünk!
-hanem asz mond mög: hogy mijen jelönséggel szoktak a haramiják
-hazagyünni?“ „Ezök a haramiják aval a jelönséggel szoktak hazagyünni,
-hogy a napnyugoti házvégin van ėgy _körtefa_, mikor _elindulnak_
-hazafelé, akkor elkeszd _fakanni_; mikor a _határba érnek_, akkor
-elkeszd a fa _virágozni_; mikor pedig _közel vannak_ mán, akkor elkeszd
-a körte rajta _érni_“. „No! – aszongya Miklós – maj möglátom, mijen
-vitézök?“ „No, ha aszt akarod mögnézni, – mongya a lán – itt van a
-Harambasa _kargya_, vödd a kezedbe és evvel birod magadat védelmezni!“
-Miklós úgy is tött: kezibe vötte a kardot, kiült a körtefa alá.
-
-Ėcczör láti, hogy keszd a körtefa fakanni, későben föltekíntött a fára,
-látytya, hogy keszd a körtefa virágozni, későben mögén főtekínt a
-körtefára, látytya, hogy keszd a körtefa gyümőcsöthozni. Itt osztán
-főkel Miklós a fa alul és aszongya: „Nohát! bemögyök a konyhába és
-rákészülök, mer mán akkorra hazaérnek“. Miklós úgy is csinált,
-félrehúzódott a konyhába és ahogy möntek be a haramiják, _lėdarabolta a
-nyakukat_ és a pinczébe beledopta, de a Harambasát nem bírta egész
-agyonvágni, csak mögsértötte, aszt úgy dopta bele a pinczébe. Aval
-osztán az a gazdaszszon, a ki ott vôt, nagyon mökköszönte a Miklósnak a
-jóságát: hogy űtet főszabadította az _örökös rapságbul_. Miklós pedig
-szerette vôna, ha ott maratt vôna feleséginek, de a lánnak nem vôt
-kedve, csak hazavágyása az anynyáhon. Itt oszt elbúcsúzott Miklóstul és
-a testvéritül.
-
-Aval oszt _Miklós és testvére éltek ėgygyütt_ a haramijalakásba, _mint
-feleségivel_.
-
-Ėcczör osztán a Miklós kimönt vadászni, a tesvérire hagyott mindön
-szobakûcsot, csak ėgyet nem. A testvérje azon okoskodott: hogy mé nem
-hatta a _századik kûcsot_ is? mer kilenczvenkilenczet nála hagyott, de a
-pinczeajtó kûcsát nem hatta. Mindég kereste ű a századik kûcsot: a
-pinczéjét, de nem tanáta. Ėcczör észrevötte, hogy a Miklós a
-gatyamadzdzagján hordozi, aval oszt écczaka, mikor alutt, lėôtta a
-gatyamadzdzagjárul a kûcsot és mikor kimönt Miklós vadászni, benézött a
-pinczébe jis. Akkor látta: hogy itten a haramiják vannak behánva, ott
-látta mög a Harambasát nagyon szépnek. A Harambasa könyörgött, hogy
-ereszsze ki, nė féjjön, nem bánti! Itt oszt Örzse ki jis eresztötte és
-nagy szerelömbe estek.
-
-Addig szerelmesköttek, hogy aszonta a Harambasa az Örzsének: „Fődejjük
-el a testvérödet! Mit élsz tė itt a testvéröddel? élj énvelem! és ha
-mögtöszöd az én kévánságomat, akkor jó sorod lösz! Tödd magad betegnek
-és mongyad a testvérödnek: ha nem hoz a medvének a májábul mög a
-szívibül, hogy tė annak a szívibül mög a májábul öhessél, akkor
-möghalsz“. Örzse ugyan nagybeteg lött, úgy cseleködött, a hogy a
-Harambasa monta neki: lėfekütt az ágyba, elkeszdött jajgatni, mikor
-Miklós hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi bajod? mid fáj?“ Aszongya Örzse:
-„Ha ja _medve májábul_ mög a _szívibül_ nem hozol, hogy én abbul
-öhessek, akkor möghalok!“ Miklós osztán röttön útnak indult és a nagy
-kereséssel főtanáta a medvét. Aval odamögy, hogy elvösz ėgy kis fijút,
-de a medve nem akari neki anni. Miklós – látytya a medve, hogy –
-csakugyan el akar ėgygyet vinni, akkor mongya neki: „Nė báncsd! nem lösz
-êre neköd szükségöd!“ A medve tutta, hogy mé kűtték Miklóst! De mikor
-látta a medve, hogy Miklós csakugyan elviszi a fijút, igy szól a medve:
-„No, mán látom: hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni! adok én ėgygyet,
-hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a tė testvéröd, hogy be sė vidd, mer
-betegebb lösz tűlle! akkor csak ereszd el, maj viszsza fog az ide
-gyünni“. Aval hoszta Miklós a medvefijút, mikor mönt vôna be a kiskapun,
-asz kijabálta Örzse, hogy be sė vigye, hanem ereszsze el! mer mán jobban
-van, ús sė öszik belüle. Miklós oszt eleresztötte, elmönt vadászni. Még
-Miklós vadászott, a Harambasa előgyűtt, – mer ê vôt bujtatva – aszonta
-Örzsének: „Tödd magad mögén betegnek és mongyad a testvérödnek: ha nem
-hoz a vaddisznónak a májábul mög a szívibül, hogy tė annak a májábúl mög
-a szívibül öhessél, akkor möghalsz!“ Örzse osztán mögén nagyon beteg
-lött, de nem igazábul, csak úgy mutatta: lėfekütt az ágyba, elkeszdött
-jajgatni, mikor Miklós hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi bajod? mid fáj?“
-Aszongya: „Ha a _vaddisznó májábul_ mög a _szívibül_ nem hozol, hogy én
-abbul öhessek, akkor möghalok!“ Miklós osztán röttön útnak indult, mer
-szerette Örzsét, addig mönt, még fő nem tanáta a vaddisznót. Odamönt,
-hogy elvösz ėgy kis fijút, de a vaddisznó nem akari neki anni. A
-vaddisznó látytya, hogy Miklós csakugyan el akar ėgygyet vinni, aszongya
-neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem beteg a tė
-testvéröd“. De mikor látta a vaddisznó, hogy Miklós csakugyan elviszi a
-fijút, aszongya neki a vaddisznó: „No, mán látom, hogy csakugyan el
-akarsz ėgyet vinni! adok én ėgyet, hanem ha hazaérsz, oszt kijabáli a tė
-testvéröd, hogy be sė vidd a kiskapun, mer betegebb lesz tűlle! akkor
-csak ereszd el, maj viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán a
-vaddisznófijút, mikor mönt vôna be ja kiskapun, asz kijabálta Örzse,
-hogy be sė vigye, mer roszszabbul lösz, mer mán most jobban van, ús sė
-öszik belüle, hanem ereszsze el! Miklós oszt eleresztötte, elmönt
-vadászni. Még Miklós vadászott, aszonta a Harambasa Örzsének: „Tödd
-magad még ėcczör betegnek és mongyad a testvérödnek, Miklósnak: ha nem
-hoz az oroszlánfijúbul, hogy tė annak a májábul mög a szívibül öhessél,
-akkor möghalsz!“ Örzse osztán mögén nagybeteg lött, mikor Miklós
-hazamönt, elkeszdött jajgatni, Miklós mögén kérdöszte, hogy mi a baja?
-Örzse aszonta: „Ha az _oroszlánfijúbul_ nem hozol, hogy annak a
-_májábul_ mög a _szívibül_ öhessek, akkor möghalok!“ Miklós mögén röttön
-útnak indult és a nagy kereséssel főtanáta az oroszlánt. Aval mögy, hogy
-elvösz ėgy kis fijút, de az oroszlán nem akari neki anni. Mikor az
-oroszlán látta, hogy Miklós csakugyan el akar ėgyet vinni, aszongya
-neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem beteg a tė
-testvéröd“. Mikor látta az oroszlán, hogy Miklós csakugyan elviszi,
-aszongya neki: „No, mán látom, hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni!
-adok én ėgyet, hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a testvéröd, hogy be sė
-vidd a kiskapun, mer betegebb lösz tűlle! akkor csak ereszd el, maj
-viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán az oroszlánfijút, mikor
-mönt vôna be ja kiskapun, kijabáli Örzse, hogy be sė vigye, hanem
-ereszsze el, mer roszszabul lösz, hanem ereszsze el. Miklós osztán
-eleresztötte.
-
-Mikor kimönt Miklós vadászni, asz monta a Harambasa a lánnak, hogy: „Igy
-mán nem bírjuk Miklóst êfődelni!“ De Miklós nem tutta, hogy a Harambasa
-kin van a pinczébül. Akkor aszonta a Harambasa az Örzsének: „Beszéld rá
-Miklóst, hotyha _mögfürösztenéd_, mingyá jobban lönné! ha _fürdik a
-kémén alatt_, mongyad, hogy _nyúcsa föl az újját_, a kutyákat pedig
-csukazsd be vele ėgy pinczébe, a hun vasajtó van rajta!“ Miklós osztán
-úgy is tötte, hogy a _kutyákat lėcsalta_ oszt rákészült a fürdésre.
-Elkeszte az Örzse fürdetni a kémén alatt, a kéménbe pedig fönt ê vôt a
-Harambasa bujtatva. Mikor fürdette Örzse, addig beszélt neki, hogy
-főnyûtotta az újját, a Harambasa pedig lėeresztött ėgy aranhajszálat, ez
-az _aranhajszál_ rátekerődzdzött Miklósnak az újjára és erős _vassá
-vát_, aval asztán lėkijátott a Harambasa: „No, Miklós! tė akartá engöm
-êfődelni, hanem mos itt az életöd vége!“ Aszongya Miklós: „Nem bánom!
-csak háromat hagygyál a kutyájimnak kijátani utójjára!“ „Kijáthacz! –
-mongya a Harambasa – jó hejjön vannak azok“. Aval a Harambasa bemönt az
-Örzsével szerelmeskönni a szobába. Ez alatt az üdő alatt mög Miklós
-háromat kijátott a kutyájinak: „Szélnéfutóssabb, Vasnáerőssebb,
-Kigondoló kutyájim, gyertök elő!“ A Kigondoló kutya möghallotta,
-főkőtötte emeszt a kettőt is: „Kejjetök föl! mer a gazdánk bajba van“.
-Mikor másocczor kijátott a kutyájinak, akkor mán möghallotta mind a
-három és a Vasnálerőssebb kitörte az ajtót és mingyá kiszalattak a
-pinczébül. A Vasnálerőssebb lėrákta mingyá a gazdája újjárul a vasat,
-aval oszt Miklós fölkészült, bemönt a szobába, a hun a Harambasa
-szerelmesködött a testvérivel, aval a kutyával mingyá szétszödette,
-_beledopta a pinczébe_ és a testvérit is beledopta utánna, aszongya:
-„No, ha eszt szeretted vôna, szerezsd itt!“ Aval, hogy ű maga maratt,
-elbúcsúzott a kis hásztul és elmönt.
-
-A hogy mönt, möndögélt, rátanát ėgy városra, az a város tiszta gyászba
-vôt borulva, este vôt mán, bemönt a szélső hászhon a városvégin, ott
-lakott ėgy öregaszszon, oda köszön: „Jó estét agyon Isten, öreganyám!“
-„Agygyon Isten, fijam! neköd is“. Aszongya Miklós: „Ugy-ė, öreganyám!
-kapnék-ė itt hálást écczakára? nagyon meszszirül gyüttem!“ Aszongya az
-öregaszszon: „Hogy nė! szívessen“. Mikor beszédbe erettek, kérdöszte
-Miklós: „Ugy-ė, öreganyám! mi oka annak: hogy ez a város ojan nagyon
-gyászba van borulva?“ „Hát fijam, – mongya az öregaszszon – ez a város
-azé van ojan nagyon gyászba borulva: mer hônap 12 órakor viszik ki a
-királánt a 12 fejű Sárkánnak, mert mögtizedölték a lányokat, most êre
-gyütt a tized. Máskép a Sárkán nem ád vizet“. Aval a legén nem szólt
-sėmmit sė. Aval másnap röggel kimönt ahhon a kúthon, ahun a Sárkán vôt,
-lėült. Ėcczör látytya ám úgy tíz óra felé, hogy nagy sokaság mén ki a
-városbul, hozik a királánt a Sárkánnak. Mikor odatötték, a látvánság (=
-sokaság) elmönt haza, hogy a lánnak nė jis lássák a kivégzésit, Miklós
-osztán odamönt a lánhon, kérdözi a lántul: „Ugyan! maga mit keres
-itten?“ A királán êbeszélte hogy és mint áll a dolog. Aszongya Miklós:
-„Ugyan! ha mögmönteném magát attul a tizėnkétfejű Sárkántul, hozzám
-gyünne-jė feleségül?“ Aszonta a lán: hozzá! ha csak mögmönti. Lėültek,
-beszélgettek, azután nagy szerelömbe estek. Kérdöszte Miklós a
-királántul: „Nem tugygya: micsoda jelönséggel szokott a Sárkán fölgyünni
-a kútbul?“ Aszongya a királán: „Mikor ki akar gyünni, elsőbb is a víz
-kinyomódik a kútbul: a Sárkán főnyomi a vizet“. Evvel Miklós elalutt ėgy
-kicsikét a királán ölibe. Ėcczör a királán elsikította magát, âra Miklós
-fölébrett, akkor mán a Sárkán főnyomta a vizet, hogy majd kigyün. Mikor
-osztán csakugyan gyütt ki a Sárkán, Miklós elkeszte a fejit lėdarabolni
-sorba.
-
-Mikor mán mind a tizėnkét fejit lėvákta, a Sárkán nyelvinek a högyit
-lėdarabolta, eltötte, osztán mögén a királkisaszszonynyal elkesztek
-szerelmeskönni, eszt pedig a _Vörösvitéz_ kileste, csak aszt várta, hogy
-Miklós alugygyon el a királán ölibe, akkor odamönt, a királánt
-mögfenyögette, hogy nė merjön mozdulni, Miklóst eldarabolta apróra és a
-Sárkán nyelvedėrėkát is kivagdosta, a lánt pedig _hécczör
-mögesküttette_, hogy asz mongya, hogy ű möntötte mög a tizėnkétfejű
-Sárkántul. Mos mán vezeti a lánt befelé a városba, möglátták, a kik a
-város szélin laktak, hogy ėgy vitéz mögmöntötte a Sárkántul a
-királkisaszszont mög a várost; nem köl töb lánt anni neki, hogy vizet
-kapjanak. Mingyá szalattak mondani a kirájnak. A kiráj nagy örömmel mönt
-a lánya elébe és nagy vigadalommal örült szögén, boldog, hogy odavan a
-Sárkán, nem köl neki több lán. Mikor bevezették a Vörösvitézt a
-palotába, 12 párnára ültették. Itt osztán a lán még szomorúb, mind
-azelőtt vôt, de nem monhatta kirájatytyának, hogy mi ja a baja. Hagygyuk
-mán most űket, nézzük Miklóst!
-
-A három kutya, hogy fölébrett, látytya, hogy az ű gazdájuk öszsze van
-darabolva, mingyá fölugráltak: „Gyerünk oszt hű gazdánkat éleszszük
-föl!“ A Vasnálerősseb kiagygya a parancsolatot a Szélnéfutóssabnak mög a
-Kigondoló kutyának: „No! hamar mönynyetök élesztőfüvet mög fôrasztóküvet
-keresni!“ A Szélnéfutóssab mingyá öszszejárta az egész kerületöt, tanát
-is a mi köllött: éppen ėgy kígyó vitt _élesztőfüvet_ is, _fôrasztóküvet_
-is, kért tűlle, de nem adott neki, ű mög nem sokat komédijázott vele,
-hanem êvötte az egészet: az élesztöfüvet is mög a fôrasztóküvet is a
-kigyótul. Aval a Szélnéfutóssab ėgy-kettőre viszszafutott. Még a
-Szélnéfutóssab mög a Kigondoló oda vôt élesztőfűjé mög fôrasztókűjé,
-addig a Vasnáerősseb öszszeszötte Miklósnak a lekkisseb porczikáját is,
-mert a Vörösvitéz öszszedarabolta Miklóst apróra. Miklósnak osztán a
-lekkiseb porczikáját is _mögkenyögették a fôrasztókűvel_ és helrerakták,
-az _élesztőfűvel_ mög _fölélesztötték_. Mikor fölélesztötték Miklóst,
-aszongya: „Minek bántottatok? de jót álmottam a királkisaszszon ölibe!“
-„Álmodtál vôna ám édös gazdánk örökre, ha mink föl nem ébresztöttünk
-vôna!“ monták a kutyáji. Mikor szétnézött, akkor látta: hogy tisztavér,
-elhitte osztán a kutyájinak a mondását; akkor monta: „Nohát, nézzük mög,
-hogy mijen vitéz, a ki éngöm el mert fődelni!“
-
-Aval indult a királpalotája felé. A hogy mönnek, kiszalad ėgy valaki a
-kastéj udvarábul, elkijáti, hogy: „Gyün ėgy vitéz három álattal!“ akkor
-_kiugrott_ a Vörösvitéz alul _három párna_. Későbben ėgy kicsit mögén
-kiszalad ėgy valaki, látytya, hogy nem meszszi van mán, beszalad,
-elkijáti, hogy: „Jaj! itt van nem meszszi!“ akkor mögén kiugrott a
-Vörösvitéz alul három párna. Beszalad osztán ėgy valaki, elkijáti, hogy:
-„Itt van a vitéz az udvarba!“ akkor kiugrott mind a hat párna és a lán
-nagy örömmel szalad ki a kastéj udvarára, öleli, csókojja a vitézt,
-vezeti az apja elé fő, aszongya: „No, atyám! itt van Miklós! a ki
-mögszabadított a 12 fejű Sárkántul, ű az én mögmöntőm, de nem mertem
-szólni, mer a Vörösvitéz mögfenyigetött, hogy nė merjek szólni!“ Akkor
-mingyá nészték a Sárkány nyelveit, látták, hogy a Vörösvitéz csak akkor
-vágott a Sárkány nyelvibül, mikor mán Miklós elszötte a högyit, a
-Vörösvitészt osztán kivégeszték, Miklósé lött a királlány.
-
-Éltek ėd darabig, látytya a királlány, hogy Miklós nagyon szomorú, asz
-kérdözi a királány: „Mér vagy ojan szomorú? tán nem szerecz?“ Aszongya:
-„Szeretlek én, hanem van énneköm ėgy testvéröm (az erdőben) a pinczébe,
-asz szeretném elhozni!“ „Azon nė szomorkogy – mongya a királán – hanem
-erigy és hoszd el!“ El is mönt a tesvérijé, hát mikor fölnyiti a
-pinczeajtót, akkor láti: hogy a testvére mind a 12 haramiját mögötte,
-csak a Harambasának az _ujját szopja_ (mást mindent megevett már).
-Aszongya Miklós: „No, testvéröm! elviszlek a kastélomba, mos mán én
-királ löttem, maj szobalán löszöl“. Olan gyönge vôt a testvérje, alig
-tudott mönni, odavezette a kastélba. A testvérjinek a’ nagyon
-roszszulesött, hogy ű csak szobalán, a testvérje nagyon jó sorba jutott.
-A Harambasának a hüvejk ujját (melyet szopogatott s magával hozott),
-beleálította Miklósnak a szalmazsákjába högyivel (felfelé), mikor Miklós
-fekütt lė – mindég ojan tréfássan szokott lėfekünni, belevágódott az
-ágyba – és az körösztülmönt a szívin, itt a kutyájinak maratt még abbul
-az élesztőfűbül, fölélesztötték. Miklós osztán nem kögyelmezött a
-testvérjinek, kétfelé vákta és a város sarkára rászögelte.
-
-A kutyák is mögszólaltak: „No, kedves gazdánk! _vagy tė fődêj el, vagy
-mink elfődelünk tégöd!_“ Miklós osztán elfődelte a 3 kutyát és
-mögsiratta. Osztán éltek boldogul, még most is élnek, ha meg nem haltak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-3. A pingált szobák.
-
-Vôt a világon ėgy kirá, a kinek ėgyetlenėgy fijacskája vôt oszt nagyon
-kényin-kedvin nevelték, mivelhogy ėgyetlen gyermök vôt mög kedves vôt,
-el is felejtötték valami vitésségre tanítani. Mikor a gyermök
-tizenkilencz éves lött, akkor mán fölérte az ėgygyiket a másikávâ
-(összehasonlítani s ekként megkülönböztetni), asz mongya a gyermök az
-atytyának: „Édösatyám! szégyön, hogy mán 19 esztendős vagyok és még sė
-tanítottak sėmmi vitésségre, hanem mos mán édösatyám! el fogok mönni és
-tanulni fogok valami vitésségöt“. A királ mög a felesége nem akarta
-elengenni a fiút mivelhogy ėgyetlen vôt, de oszt anynyira könyörgött az
-apjának, hogy az apja ellátta sok kincsel, szép ruhával, útnak
-eresztötte. Asztán mögcsókolta az apját, anynyát oszt elindult.
-
-Mén a fijú hetedhét ország ellen, beért ėgy röngeteg nagy erdőbe. Az
-erdőbe halatt napról-napra előre; az erdő nagyon szépen szólt, mert a
-_faágak_ nagyon szépen _muzsikáltak_. Itt osztán ű bánatába as sė tutta
-mi csinájon, mert nem tanálkozott sėnkivel sė, lėszakajtott ėgy faágat,
-hogy mögnézi: mér muzsikál ojan szépen? Mikor a _faágat lėszakította_,
-az erdőbe, _mögnémültek a fák_. Űs mögnémult oszt a mönéssel, nem tudott
-mönni: ėgyik surnyótul a másikhon mönt.
-
-Addig vánczorgott az erdőbe, rátanát ėgy öreg Őszembörre; oda köszön:
-„Jó napot agy Isten, öregapám!“ Aszongya az Öreg embör: „Hun jársz, hun
-kelsz? mikor még itten a madár sė járhat!“ „Járok, kelök, öregapám! mert
-hajt a nyomorúság: ėgyetlen fija vôtam az apámnak és az anyámnak,
-főneveltek tizėnkilencz évig és nem tanítottak sėmmi vitésségre; hogy
-asztán fölembörköttem, így gondoltam el: hogy szégyön az ėgy királnak,
-hogy sėmmi vitésségöt sė tud, asz montam az apámnak és anyámnak: mos mán
-elmögyök és addig mögyök, még valami vitésségöt nem tanulok“. Asz mongya
-az öreg Őszembör: „No, ha vitésségöt akarsz tanulni, itten tanulhacz,
-mer ha asz töszöd, a mit mondok, vitéz lösző! Van itt 3 ló
-möglovagolni“. „No, öregapám! maj mögtróbákozok velük“. Akkor az öreg
-Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és kihozott ėgy kis _rézkantárt_.
-Mikor eszt az Öreg _mögrászta_, ėgy _rézszőrűparipa_ ott _termött_; asz
-mongya az Öreg: „No, fijam! ha êre ráülsz és mög meröd lovagolni, akkor
-látom, hogy belüled embör akar lönni!“. Fölült a János – mert Jánosnak
-hîták – a rézszőrűparipára és mikor fölült, a rézszőrűparipa röttön
-főrepűlt vele a levegőbe és az erdőbe lė-fölnyargalt vele, hogy tiszta
-vérbe-fagyba hoszta viszsza a rézszőrűparipa. Mikor viszszaért, a 9 fejű
-Sárkánnak az erdőszélin vôt a palotája, úgy ôdalba rukta a
-rézszőrűparipa, hogy ėd darab lėszakatt belüle. Aszongya neki a
-kilenczfejű Sárkán: „Szép vitéz vagy, látom, de eregy innet, mer ha
-főkelök, vége az életödnek!“ Aval viszszamönt, lėszált a lórû; akkor
-monta az öreg Őszembör: „Látom, hogy vitéz akar belüled lönni“.
-
-Másnapra kelve, az öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és kihozott
-ėgy kis ezüskantárt. Mikor eszt mögrászta, ott termött ėgy kis
-ezüstszőrűparipa, az öreg Őszembör így felelt: „No, ha, fijam! eszt
-möglovagolod, látom, hogy embör akarsz lönni!“ Itt osztán ráült János az
-ezüsszörűparipára, az ezüsszőrűparipa is ugyan főrepült vele a levegőbe
-és az erdőbe hurczolászta úgy, hogy mán félhalva hozta viszsza. Az
-ezüsszőrűparipa jis oda váktatott a kilenczfejű Sárkán palotájáhon, a
-melik a kűsziklán ált, a jis lėrukta ėgy ôdalát. Aszongya a kilenczfejű
-Sárkán: „Eregy innet! látom: szép, dėrék fijú vagy, de ha lėmögyök,
-röktön vége az életödnek!“ Aval osztán odamönt az öreg Őszembörhön,
-lėszált János a parípárul. Asz mongya az öreg Őszembör: „Látom, fijam!
-mos mán embör lösz belüled!“
-
-Harmadnapra kelve a dolog, az öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és
-kihozott ėgy kis aranszinű kantárt. Mikor mögrázi, aranszőrűparipa
-termött ott röttön; aszongya neki az öreg Őszembör: „No, fijam! no, még
-ha eszt möglovagolod, akkor bizonyossan embör lösz belüled!“ Ráült János
-az aranszőrűparipára, de ojan veszött vôt a paripa, hogy mindön lépésin
-a patkó szikrát hánt és _tűzláng gyütt a szájábul_. János êre mán
-ėgykicsit félve ült föl, de azér mégis viszszanyerte a bátorságát és
-fölült a paripa hátára, a paripa főpattant a levegőbe úgy, hogy a
-Jánosnak elkeszte a gúnyáját és a húst szaggatni. Anynyira hurczolászta
-Jánost öszszeviszsza az erdőbe, hogy mikor előgyütt, fontonként
-szaggatta ki a húst a testyibül, de azért csak igenyöst oda váktatott a
-kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon. Úgy mögrukta a palotának az ôdalát
-az aranszőrűparipa, hogy a kilenczfejű Sárkán kiesött a palotábul. Akkor
-röttön mérögbe gyullatt, röttön viaskodásra mönt a Jánossal. Mikor eszt
-möglátta, hogy milyen vitéz János, hogy még a Sárkánnal is öszsze mer
-veszni, akkor az öreg Őszembör röttön mögrászta a másik két paripának a
-kantárját, az öreg Őszembör úgy éröszte magát, mint ėgy húszéves vitéz
-és űs örömmel mönt Jánosnak a segícségire. A két kantárt mikor
-mögrászta, a két paripa röttön ott termött, így oszt mönt az Öreg
-_harmad magával_ segíteni Jánosnak. Itt oszt a kilenczfejű Sárkánt
-lėgyőszték. Mikor a kilenczfejű Sárkánt kivégeszték, akkor az öreg
-Őszembör viszszahítta Jánost a kis fődgunyhóhon. Itt osztán nagyon
-szépen mögköszönte Jánosnak a vitésségit, mert űtet _is mögszabadította
-az elátkozástul:_ mert az Öreg úgy vôt elátkozva már 99 esztendő ûta,
-még ojan vitészt nem tanál, a ki eszt a három lovat möglovagolja, addig
-nem szabad neki az erdőbül sėhuva sė mönni. Az a _3 ló is 3 elátkozott
-fijú vôt_, akkor _fijúk löttek_, űk is mökköszönték Jánosnak a
-vitésségit, mert űket is mögszabadította az _elátkozástul_, akkor
-_mögtisztultak_, de _röttön mög is haltak_. Akkor aszonta az öreg
-Őszembör: „No, mos János! nagyon szépen köszönöm a jóságodat, hanem ne
-ez a szálveszsző, ha evel a _szálveszszővel – ha valami bajba löszöl –
-környeskörülkerekítöd magadat:_ ojan _vasrostéj_ teröm ott röttön, hogy
-odaféle álat vagy _gonosz jutni nem bír_“. Mögcsókolták az Öreggel
-ėgymást és elbúcsúsztak; hanem aszt is monta neki az Öreg: „Agygyál
-neköm abbul az üngbül ėd darabot, a mölik rúlad lėszakatt, mikor ültél
-az aranszőrűparipán, hogy ha valami bajba löszöl oszt az ingrül
-möglátom, én akkor röttön ott termök és segítök rajtad!“
-
-Mos mán János elmönt a lekközelebbi városba szolgálatot keresni.
-Beszegődött ėgy kirájhon, vôt itt ėgy Bíbájosaszszon, ez az
-Ördöngősvénaszszon asz monta Jánosnak: „Ha eszt a falkabirkát mög nem
-őrzöd, akkor vége az életödnek!“ János mikor kihajtotta a bírkát,
-_környeskörülkerítötte_ aval a _páczával_, ott ojan _vasrostéj_ lött,
-hogy oda _sönki nem juthatott_. De itt a János, mikor az erdőbe
-vándorolt, ojan széphangú _furuját_ csinált, hogy a ki aszt hallotta,
-örömre fakatt. Mikor osztán János kihajtotta a bírkákat, el keszte a
-furujáját fúnni, eszt a kirájkisaszszon möghallotta, nagyon möktecczött
-neki, nagyon beleszeretött Jánosba; eszt az _Ördöngősvénaszszon_ nagyon
-írilte. Mindég abba sántikált, hogy kéne a Jánost êfődelni? De az
-Ördöngősvénaszszon sėhogy sė tanáta ki, hogy így êfődelje Jánost. János
-osztán a királányal jegybejártak.
-
-Mikor közelködött az esküdő, az Ördöngősvénaszszon az ű vén eszivel
-kifőszte, hogy ű csináltat ėgy nagy _hordót_, hogy maj jó lösz ez
-Jánosnak fürdőkádnak, asz mongya Jánosnak: „Hallod, hogy mit tanátam én
-el! jó lösz ez neköd fürdőkádnak, hanem eregy bele, nézzük mög, hogy ez
-möddig ér neköd?“ A kádra pedig vôt ėgy ojan pászėntos ajtó csinálva,
-hogyha János ebbe belemén, az Öregaszszon asztán Jánosra hírtelen
-rácsuki, akkor János innen mönekülni nem bir. Úgy is vôt. Mikor János
-bemönt, az Ördöngősvénaszszon hirtelen rácsukta, az ajtó lėzáródott.
-Akkor az Ördöngősvénaszszon a hordót lėvitte a Dunára, a vízön
-eleresztötte, hogy a víz vigye el, ide János többet nė juthasson, mer az
-Ördöngősvénaszszonnak is vôt ėgy fija, annak akarta, hogy a vögye el a
-királánt. Keresték osztán a juhászlegínt mindönfelé, de nem tanáták
-sėhun sė.
-
-Itt Jánost viszi a víz hetedhét ország ellen mán, a királlėján nagyon
-szomorú lött, sajnálta Jánost, mán űk el is jegyöszték ėgymást maguk
-köszt, most János nincs sėhun sė, odavan. Az alatt az üdő alatt, még
-Jánost vitte a viz, herczegök, bárók, nagyülepű tótok és válogatott
-czigán gyerökök kérték a királánt, de a királlánnak nem vôt kedve ėgyhön
-sė mönni, mer a furula hangja mindég a fülibe csöngött. Ezön a királ
-nagyon mög vôt ütközve, hogy ennek mi oka, hogy az ű lányát anynyi
-herczegök, grófok, nagyüpelű tótok, válogatott czigánlegényök kérik,
-oszt ėgyhön sincs kedve mönni. Ėcczör oszt a királ mögkérdözi: „Ugyan,
-lányom! mé nem akarsz férhönmönni, mikor itt az üdő?“ Asz mongya a lány:
-„Addig atyám! nem lösz kedvem férhönmönni sönkihön sė, még tė ojan
-piktort nem kereső, a ki _kedvem szörint pingáli ki a szobát!_“ Itt a
-királ kihírdette, möntek is öszsze tudósabbnál tudósab piktor legénök és
-okossabnál okossabbak, dejszėn! mikor el keszték a szobát piktorolni,
-mihánt möglátta a királlán, mingyá nem tecczött neki.
-
-Nohát, itt a lán hagy szomorkogyon, gyerünk, keressük mög Jánost, hogy
-mi csinál a Duna közepin? Föl is tanáták Jánost, mer az Öregnek eszibe
-jutott: „Hogy jó jis vôna mögnézni aszt a vérös üngöt, a kit János
-adott, hogy van-ė neki baja, vagy mőre van?“ Akkor láti az Öreg az
-üngrül, hogy mán János hetek ûta a vízön van a Duna közepin. Az Öreg
-mivel aszt fogatta, hogy ű Jánost akármijen bajba van, segít rajta,
-mivel űtet az örökös rapságtul mögszabadította, elmönt keresni.
-Mögtanáli a hordót, hát kivöszi, fölnyiti a tetejit, akkor láti, hogy
-János maj nem halva van a hordóba: „No, fijam! a mé kisegítötté, én is
-azé segítök, hanem mög fogjuk mink aszt a Bíbájost keresni, a ki tégöd
-eleresztött a vízön!“ El is indultak viszszafelé. Belekerűtt pár hét,
-mikorára viszszaérkösztek; mikor beértek abba az országba, a möjik
-országba lakott, akkor halották, hogy a kirá kidoboltatta, hogy ű annak
-agygya a lányát, a ki kedve szörint tud neki piktorolni, hogy a királán
-is jóvá hagygya.
-
-Az Öreg mingyá hívatkozott, hogy ű kipiktoroli a szobát, csak ha az ű
-kivánságát mögtöszi a királ! Asz monta, a királ: „Möktöszöm, de ha a
-szobát nem szereti a lányom a hogy piktorolva van, akkor a
-fejevesztesége gyün!“ Asz monta az Öreg: „Nem bánom, ha a fejem vöszi is
-királ őfölsége! de csináltasson ėgy új palotát, mer êre kár eszt a szép
-piktorolást rátönni!“ A királ mög is csináltatta a szép palotát. Mikor
-kész lött a palota, aszonta az Öreg: „Csináltasson be mindön ablakot és
-ajtót, hogy itt a lekkiseb világosság sė ki nė lácczon! Agygyon neköm új
-czutat kártyát mög ėgy véka aprópészt, a ki mind krajczár lögyön, hogy
-mire az ėgygyik a másikátul elnyeri, akkorra a szoba ki lösz piktorolva!
-de a szoba belsejit úl lássák el firhangokkal, hogy a fal nė lácczon!“
-Hát osztán itten az Öreg kártyázott Jánossal; de itt János nagyon félt,
-mert _nem pingálták_ a szobát, _csak kártyásztak;_ mert itt vége lösz az
-életinek. Az Öreg csak vígasztalta Jánost: „Nė féj, fijam! maj
-kipiktoroljuk mink, hanem mos csak kártyázzunk!“ Az Öreg elnyerte a
-pészt Jánostul mind, akkor kinyitotta az ajtót és a királlán nézze mög,
-hogy jó van-ė kipiktorolva a szoba? Ekkor mán a szoba ki vôt piktorolva,
-de János errül nem is tudott sėmmit sė.
-
-A királlán mikor bemönt, jobkéz felül az Öreg elhúszta mingyá a
-firhangot: oda az vôt pingálva, hogy vôt ėgy királ, annak a királ
-feleséginek lött ėgy kis gyermöke. Továb möntek, a másik firhang alatt
-mög lė vôtak pingálva: a királ, a felesége mög a gyermök. Mikor a
-harmadikhon érnek, ott mög mán a gyermök egész legén sorba vôt. Mikor a
-negyedikhön érnek, a legén búcsúzik az apjátul és az anynyátul. Mikor az
-ötödikhön érnek, látik, hogy a legén vándorol ėgymaga ėgy sík puszta
-fődön. Továb möntek a hatodikhon, akkor látik, hogy a legén beért mán
-ėgy erdő szélibe, ott keszdődött ėgy nagy erdő. Möntül bejjeb halannak a
-piktorolással, a lánnak annál jobban tecczik: „E mán nagyon szépen van
-piktorolva!“ mongya a királlán. Csak abba a piktorolásba halattak, az
-erdőbe nagyon szépen muzsikáltak a fák. Ėcczör osztán másik firhangot
-elhúznak, ott látik, hogy a vándorlegén lėszakított ėgy ágat és a fák
-mögnémultak. Lácczik, hogy möjen kárt csinált, ezön a vándorlólegén
-szomorú lött, hogy a muzsikáló erdő mögnémult. Itt osztán szomorúságába
-kivötte a zsebkésit és ėgy nagyon széphangú _furulát_ csinát, kinek a
-hangját sėnki ki nem álhatta szó nékű, mer a ki aszt _möghalotta_,
-akármijen szomorú vôt, _vígságra fakatt_. Hogy oszt halatt az erdőbe,
-oda érközött az Öregembörnek a kis fődgunyhójáhon és oda köszönt, hogy:
-„Jó napot agygyon Isten, Öregapám!“ Aszongya az Öregembör: „Hun jársz,
-hun kelsz? mikor a madár sė járhat êre!“ „Járok, kelök, Öregapám!
-vitésségöt gyüttem tróbálni, mert az apám főnevelt tizėnkilencz
-esztendejig és sėmmi vitésségre sė tanított, – ez mind lė vôt pingálva.
-– Igy gondoltam, hogy szégyön ez ėgy királfijúnak, hogy embörkort értem,
-azé gyüttem tróbálni“. „No, fijam! – aszongya az Öreg – no, ha êre van
-kívánságod, itten tanulhacz vitésségöt!“
-
-Másnap osztán az Öreg elővött ėgy részkantárt, mögrászta, ott termött
-ėgy rézszürűparipa, êre a vándorlólegén fölül oszt fölrepül a levegőbe
-is, a hun legsűrűbbek a faágak, ott nyargalászott vele. Mikor
-hazaérkösztek, a kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon möntek, a
-rézszőrűparipa röttön ėgy ôdalát kirukta. Möglácczott a piktorolásba,
-hogy a palotának ėgy ôdala lėszakatt, ez mind jô möglácczott a
-piktorolásba és a lán nagyon örűlt a piktorolásnak. Mikô möntek odáb, a
-királán látta, hogy az Öreg mán a másik kantárt hoszta elő és a mint
-mögrászta, az ezüsszőrűparipa ott termött; láti, hogy a vándorlólegén ül
-rá a paripára, repül föl vele a levegőbe. Mögén mikô más firhang alá
-mönnek, ėhėn gyün a vándorlólegén, váktat a kűszikláhon oszt az a paripa
-is mögrugi úgy, hogy ėgy ôdala kiszakad. Itt osztán a másik firhanghon
-mönnek, látik, hogy az Öreg vöszi elő az arankantárt, mögrázi és ėgy
-aranszőrűparipa gyün elő, a kinek a patkója szikrát hány és a szájábul
-tűzláng gyün. Itt osztán a vándorló êre is fölül; êrepűtt vele úgy – föl
-a faágak közé, ojan nagyon mérgessen szalatt vele – hogy a vándorló
-fontonként szötte ki a húst a testyibül. Mikor viszszafelé gyütt, a jis
-igenyöst a Sárkánnak a kűsziklájáhon mönt és úgy mögrukta, hogy a Sárkán
-röktön lėesött a tetejibül. Itt osztán a Sárkán nagyon mögharagudott és
-a vándoló röktön elkeszdött vijaskonni; de mikor eszt az Öreg möglátta,
-örömibe ű is mögrászta a két lónak a kantárját és harmad magával odamönt
-a vándorlónak segíteni. De hogy hogy a lovak is mögszabadultak mög az
-Öreg is – mert elátkozottak vôtak – segítöttek Jánosnak. Mikor a Sárkánt
-lėgyőszték, akkor átmöntek a másik firhang alá, ott búcsúzott el az Öreg
-a vándorlólegéntül mög a paripák is. A vándorlólegén adott az Öregnek a
-vérös üngbül ėgy darabot, az Öreg pedig a vándorlólegénnek ėgy veszszőt,
-azzal útnak indult az Öreg is, a vándorlólegén is. A vándorlólegén
-bemönt a királhon szolgálatot keresni, a ki itt má kapott is
-juhászságot. Ez mind a firhang alatt lácczik a piktoroláson. Mikor
-osztán hajtotta a birkákat a vándorlólegén, az Ördöngősvénaszszon
-aszonta: „Úgy vigyázzon, mer ha ėgy elvesz, vége az életödnek!“ Mán
-akkor ellenközött az Ördöngősvénaszszon. A vándorló mikor kihajtott,
-eszibe jutott az a veszsző, a kit az Öreg adott, aval ű
-környeskörülkerítötte a falkát, hogy híja nė lögyön. Eszibe jutott az a
-furula is, a kit csinált és elkeszdött furulálni. Ez oszt a királlánnak
-nagyon mögtecczött: a pingálás.
-
-Itt osztán a másik firhanghon mönnek, láti a királlán, hogy az
-Ördöngősvénaszszon keszd ėgy kádat csináni. A másik firhanghon mönnek,
-lácczik, hogy a vándorlólegén mén bele a kádba és az Ördöngősvénaszszon
-csuki rá a tetejit és ez mind lácczott. Mos mán asz kérdözi az Öreg a
-királkisaszszontul, hogy tecczik ė a szobapingálás? Aszonta a
-királkisaszszon: „Igön is nagyon tecczik“. Mikor mönnek a másik firhang
-alá, möglácczik a falon, hogy az Ördöngősvénaszszon guríti a hordót a
-Dunába. Mögén másik firhang alá mönnek, ott mán viszi a víz a hordót, a
-vándorlólegént mög a királnál keresik, de sėhun sė tanálik. Másik
-firhang alá mönnek, ott látik, hogy gyünnek a kérők: herczegök, grófok,
-nagyülepű tótok mög válogatott czigán gyerökök, de a királkisaszszon nem
-akar ėgyikhön sė férhönmönni. Itt oszt a királ kérdözi, hogy mé nem akar
-férhönmönni? A királkisaszszon mög mongya: „Addig, atyám! nem mék
-férhön, még tė ojan piktort nem kereső, a ki kedvem szörint pingáli ki a
-szobát!“ Itt mán a királ kihirdeti, hogy a ki ojan szépen kipiktoroli a
-szobát, hogy a királkisaszszonnak mögtecczik a piktorolás, annak agygya
-a lányát. Most gyünnek a piktorok, tudósabnál tudósabbak, okossabnál
-okosab legényök, de mihánt a királkisaszszon möglátta, hogy piktorolnak,
-mingyá nem tecczött neki. Továb möntek, másik firhang alá, látik, hogy
-az Öreg vöszi ki a hordót, nyiti föl, hát! a vándorló benne félhalva
-van. Másik firhang alá mönnek, ott mán az Öreg mög a vándorlólegén ott
-vannak a piktorok köszt. Mönnek továb, itt az Öreg beszél a királlal,
-hogy ű kipiktoroli a szobát, hanem csináltasson ėgy új palotát, mert êre
-kár aszt a szép piktorolást rátönni. Itt mán csinálik a szép palotát
-oszt becsinálnak mindön ajtót, ablakot, hogy a lekkiseb világossák sė
-mönynyön be. Itt oszt vége lött a pingálásnak. Az utolsó firhang alá
-értek, az Öreg vezeti be a lėánt, hogy nézze mög, hogy jô van-ė
-kipingálva a szoba? Itt a lán möglátta, hogy ez az a fijatal embör, a
-kit ű valamikor szeretött. A királkisaszszon nagy örömmel mönt az
-atytyáhon: „No, atyám! mos mán férhönmögyök, mer kedvemre pingáltattad
-ki a szobát!“
-
-A királ ennek mögörűtt, hogy az ű lánya is mán ėcczör férhönmén.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-4. Állatsógorok.
-
-Hun vôt, hun nem vôt, az innen innet, a tunnan tunnat, az üveg högyekön
-is tunnan vôt, a korpa kazalokon pedig innen vôt, ott vôt ėgy nagy högy.
-A högy tetejin vôt ėn nagy fenyőszál, a nagy fenyőszálon vôt ėgy kiseb
-fenyőszál, a kiseb fenyőszál tetejin vôt ėgy tű, a tű tetejin vôt ėgy
-rosz szoknya, annak a hetvenhetedik ránczábul szödöm elő az én mesémet:
-
-Vôt a világon ėsz szögén embör, ojan szögén vôt, hogy a szögénséktül
-egészen lėrongyollott. Ez dôgozni soha nem dôgozott, csak mindég
-olvasott. Itten az _olvasásba_ aszt _tanáta föl_, hogy a lányaji a
-legelső kérőkhön mönynyenek! Az embör nem érte mög aszt, hogy a lányaji
-férhönmönynyenek, möghalt. A fijának – mer csak ėgy fija vôt – möghatta,
-hogy ahhon agygya a lányokat, a ki legelsőb kéri űket! A fija jis
-átörökölte: hogy, mint az apja azelőtt, mindég olvasott.
-
-A hogy olvasgatott, beszált ėgy tarkavarnyú az asztalra, aszongya: „Kár!
-kár! ad neköm a legöregeb húgodat feleségül!“ Aszongya neki János: „Mán
-csak ojat nem töszök, hogy a húgomat szárnyas álatnak agygyam
-feleségül!“ Aval a tarkavarnyú elkárokta magát és kiszált a szobábul.
-Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! az édösatyánk asz hatta, hogy a
-_legelső kérőnek_ agygyál oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János
-aszt monta a testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd
-öszsze a pogyászodat és eregy!“ A lán kiszalatt, utánna kijátott a
-varnyúnak, hogy várja mög! Mög is várta még főkészült, osz főkapta,
-elvitte az erdőbe. Másnap röggel beszált ėgy feketekánya a szobába,
-elkarogta magát: „Ad neköm a középső húgodat feleségül!“ „Mán csak ojat
-nem töszök, hogy a középső húgomat is szárnyas álatnak agygyam
-feleségül!“ Aval a feketekánya elkarokta magát és kiszált a szobábul.
-Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! édösatyánk asz hatta, hogy a legelső
-kérőnek agygyál oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János asz monta
-a testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd öszsze a
-pogyászodat és eregy!“ A lán kiszaíatt, utánna kijátott a
-feketekányának, hogy várja mög! Mög is várta még fölkészült oszt
-főkapta, êvitte az erdőbe. Azután beszált ėgy _szarka_ a szobába,
-elkeszte csörögni: „Cse, cse, cse! Ad neköm a legfijatalab húgodat
-feleségül!“ „Má – aszongya – két testvérömet szárnyas álat vitt el
-feleségül, a harmadikat mán csak nem adom!“ Aval a szarka elcsörögte
-magát és kiszált a szobábul. Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád!
-édösatyánk aszt hatta, hogy a legelső kérőnek agygyál oda bennünket és
-tė nem foktál odanni!“ János asz monta a testvérinek: „Ha mán szárnyas
-álathon hozzá mész, szödd öszsze a pogyászodat és eregy!“ A lán
-kiszalatt, utánna kijátott a szarkának, hogy várja mög! Mög is várta még
-fölkészült oszt főkapta, êvitte az erdőbe.
-
-Ű osztán maga maratt a kis házikóba, továb olvasgatott. Nagysokára
-főtanáta a nagy olvasásba: _Tündérszépilona_ hírit és kastélát. Itt
-föláldoszta az életit, hogy ű mos fölkeresi a nagy világba akár mőre
-van. János útnak indult. Mén a János hetedhét ország ellen, beérközik
-ėgy roppant nagy röngetegbe. A hogy mén az erdőbe, elébe szál ėgy
-szarka, aszongya: „Eregy innet, szarka! mer úgy főruglak, hogy eleső;
-innet odébb!“ Akkor mongya a szarka: „No, no, sógor! talán nem is
-üsmersz?“ Akkor monta: „Szerbusz, sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mök sė
-üsmersz?“ Odavezette a kastélába, nagyon szép kastéla vôt, a kibe a
-feleségivel nagyon szép életöt éltek. Itt oszt Jánost a tesvérje nagy
-örömmel fogatta, hogy űtet möglátogatta. Akkor kérdöszte: „Nem
-halottátok Tündérszépilona hírit?“ „Én, sógor, nem halottam, pedig nagy
-országot, világot bejártam!“ Másnap röggel fölvirattak, János
-elbúcsúzott, továb halatt az erdőbe. Estefelé mindég a lába alatt
-száldogált ėgy tarkavarnyú. „Eregy innet, tarkavarnyú! mer úgy főruglak,
-hogy eleső!“ Akkor mongya a tarkavarnyú: „No, no, sógor! talán nem is
-üsmersz?“ „Szerbusz, sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mög sė üsmersz?“
-Odavezette a kastélába, Jánost a testvérje nagy örömmel fogatta, hogy
-űtet möglátogatta; akkor kérdöszte: „Nem halottátok Tündérszépilona
-hírit?“ „Hallottam, sógor! láttam is a kastélát, hanem annak az a
-jelönsége van, hogy a kastél tetejin van ėgy _kakas_, ha tė hamarabb
-möglátod a kakast, mind ű tégöd, akkor a kakas lėesik, be bírsz mönni;
-de ha ű lát mög hamarabb, akkor nė is möny a kastélba, mer vége az
-életödnek!“
-
-János még _meszszirül möglátta_ a kakast, _lėesött_ a kakas a kastél
-tetejirül; aval örömmel és bátran halatt a kastél felé, de mikor odaér,
-akkor látya, hogy a kapukon mindönfelé _eleven kard vág köröszbe_. Itt
-oszt János nagyon mögszomorodott, mikor möglátta, hogy nem löhet
-bemönni. Eszibe jutott a sógora szava, nekimönt a kardoknak, a kardok
-mögáltak még János bemönt. Jánosnak hét szobán köllött körösztülmönni,
-még Tündérszépilonának a szobáját mögtanáta. Mikor oda bemén, látytya,
-hogy Tündérszépilona alszik az ágyon és a _kargya_ föl van akasztva a
-feje fölött és _jácczik a hüvelbe_. Aval űs fölakasztotta ėgy különös
-ágyhon a kargyát és lėfekütt. Itt oszt nagyon méjen elalutt, mer nagyon
-el volt fáradva. Másnap röggel, mikor Tündérszépilona fölébrett, akkor
-láti, hogy ėgy embör alszik az átalbéli ágyon. Itt oszt Tündérszépilona
-kihúszta a kargyát, hogy agyonvági Jánost; de mögén asz gondolta: „No,
-nem bántom! hiszėn, ha rosz járatba vôna, űs agyonvákhatott vôna az
-écczaka, mögkérdözöm: mi járatba van?“ Tündérszépilona mögvárta még
-János fölébrett, nem is kőtötte föl, hagy pihenynye ki magát. Mikor
-fölébrett János, asz kérdöszte: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még a madár
-sė repülhet az én kastélomba!“ „Járok, kelök, az apám könyvibe
-föltaláltalak, akkor âra áldosztam életömet, hogy fölkereslek tégödet!“
-Aval Tündérszépilona aszonta neki: „Hotyha anynyit fáradosztál utánam:
-én a tijed, tė az enyim, lögyünk ėgymásé!“ Itt oszt űk nagyon szépen
-éltek a kastélba, mint ėgy pár cseléd.
-
-Ėcczör asz mongya Tündérszépilona: „Halod, szívem: János! én elmögyök a
-templomba, hanem itt van ez a 99 szobakûcs, addig járd öszsze a
-szobákat, még én odalöszök; hanem a _századikba_ nė möny!“ János így
-gondolta magába: mi löhet abba a századikba, hogy ű tűle ojan nagyon
-titkoli? Mikor öszszejárta a kilenczvenkilencz szobát, látta, hogy
-röngetög kincsök vannak a szobába, gondolta: mönynyi löhet a századikba.
-Elkeszte tróbálni a kilenczvenkilencz kûcscsal, hogy mölikkel biri
-kinyitni a századik szobát. Mikor kinyitotta a szobát, akkor látta: 9
-fejű Sárkán van a falon főszögelve. Asz mongya neki a Sárkán: „Óh,
-János! hun vôtál, hogy nem gyütté hamarab? de régön vártalak mán! hanem
-János, lögyél olan jó, hogy csöppencs a lábamra ėcs csöp vizet!“ Mikor
-János rácsöppentött, eleresztötte a lábánál a szög. Ezután kérte, hogy a
-kezire csöppencsön vizet! János oda jis csöppentött, akkor mög ott
-eresztötte el a szög. Utojjára a mejjire csöppentött János, ezután a
-Sárkán kiszabadult a szobábul, igenyössen a Tündérszépilona elébemönt,
-fölkapta és elvitte.
-
-János nagyon sokálta mán, hogy Tündérszépilona soká gyün a templombul
-haza. Vôt a Tündérszépilonának ėgy nagyon szép aranszőrűparipája. Nagyon
-kapál a ló az istállóba, János nem álhati, asz kérdözi tűle: „Mi bajod,
-édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van
-szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ Kérdöszte asztán:
-„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė ögyé, sė nė igyá, azé ús sė érjük mink
-mán utô! No, de azé gyerünk, majd odakin lösz az udvarba sétálni, majd
-êlopjuk!“ Fölült János a hátára és elmönt. Éppen Tündérszépilona kint
-sétált, mikor odaértek; aval csak mingyá főkapta az aranszőrűparipára,
-elmöntek vele. Mos mán a Sárkán lova kapál, kimén a Sárkán is: „Mi
-bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“
-„Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė,
-öhetök-ė még?“ „Ihacz is, öhecz is, maj utôérjük mink még!“ De itt
-sokájig elüdősztek, hogy János beért a határjába.
-
-A kilenczfejű Sárkánnak nem vôt ereje bemönni a határjába.
-Tündérszépilona ėcczör kigyütt mögnézni a birtokát, a kilenczfejű Sárkán
-mindég azon leskelődött, hogy lophatná el? Itt oszt csakugyan is szörit
-tötte, _êlopta másocczor_ is Tündérszépilonát.
-
-Kapál ám a Tündérszépilonának a lova az istálóba nagyon, kimén János,
-kérdözi: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád,
-van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“
-„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė igyál, sė nė ögyél; azér ús sė érjük
-mink mán utô; de azé maj töszünk ėgy tróbát“. Fölült János a hátára,
-möntek. Éppen Tündérszépilona kint sétált az udvarba, mikor odaértek.
-Főkapta János az aranszörűparipára, elmöntek vele. Mikor vitték, elkeszd
-a Sárkán lova kapálni, kimén a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is
-van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de
-nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė né igyá, sė nė
-ögyé, csak gyerünk, mert úgy járunk mint a mûtkor!“ Föl ís nyergölte a
-Sárkán röttön a lovát, elfokta Jánost az útba. Hogy Jánost elfokta:
-„Nohát, János! – aszongya – _ėcczör_ bocsánatot adok, tés ėcczör engöm
-mögszabadítottá, hanem ide többet nė gyere, mer vége az életödnek!“
-János hazamönt, nagyon szomorú lött, de bánatába gondolta: „Nem bánom,
-csak még ėcczör Tündérszépilonát elhoszhassam, vagy beszélhessek vele,
-akármi lösz!“ Fölnyergölte János a lovát, útnak indult. Mikor odaért,
-Tündérszépilona kint sétált nagy szomorújan, mikor Jánost möglátta, nagy
-örömre fakatt. János csakugyan is fölkapta, viszi Tündérszépilonát a
-kastélja felé. De itt a Sárkán lova elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán:
-„Mi bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van
-zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“ Itt a
-Sárkán nagyon dühbe gyütt, mökhatta Jánosnak, hogy többet ide nė gyűjön,
-mer vége az életinek, röttön fölnyergölte a lovát, Jánost feleútyán
-elfokta.
-
-Itt oszt a Sárkán Jánost _paprikásnak darabôta_. János mikô látta, hogy
-vége az életinek, âra kérte a Sárkánt, hogy mindön kis porczikáját tögye
-zsákba, a zsákot tögye a lovára, hogy vigye a határjába. „Mivel tés
-mögszabadítottál engömet, mögtöszöm a kévánságodat: mindön kis
-porczikádat beletöszöm a zsákba, föltöszöm a lóra, hogy vigyön a
-határodba“. El is vitte Jánost a lova a három sógorhon.
-
-A sógorok ripsz-ropszra kerestek élesztőfüvet, fôrasztóküvet,
-fölélesztötték Jánost. _A kűvel mindönit mögkenyögették, a fűvel a
-homlokát dörgölték_, János fölébrett, aszongya: „Ó, sógorajim, hogy
-gyüttem én ide? mikor a Tündérszépilona ölibe álmodosztam!“ Aszongyák a
-sógoraji: „Álmodosztál volna, sógor, örökre! ha mink föl nem ébresztünk,
-hanem eregy a kilenczfejű Sárkánnak az anynyáhon szolgálni és csak
-asztat a bért kérjed: a mölik csikót most ellik a ló“.
-
-Akkor a sógorok mögörültek, hogy a sógorukat fölélesztötték, _akkor űk
-is mögüdvözültek, nem löttek asztán álatok, mög is haltak_.
-
-Itt oszt el is mönt János, odaköszönt az Ördöngősvénaszszonhon: „Jó
-estét agyon Isten, öreg anyám!“ „Jô jártá, – mongya az
-Ördöngősvénaszszon – hogy öreg anyádnak montá, mer máskép vége az
-életödnek! Mi járatba vagy?“ Aszongya János: „Hát, szolgálatot keresnék,
-öreg anyám!“
-
-„Itt fijam, kapsz – monta az Ördöngősvénaszszon – mê neköm köllene ėgy
-bérös, hanem mit kérsz esztendőre?“ „Hát én nem kérök más bírt, csak
-aszt a csikót agygya ide neköm, a kivel most hasas a ló!“ mongya János.
-„Hát én aszt fijam, nem athatom! hanem három nap lösz az esztendő, adok
-neköd háromszáz forintot!“ János aszonta: „Én azé nem álok be! ha ja
-csikót nem agygya, êmék továb, helet keresni!“ Itt oszt aszonta az
-Öregaszszon: „Odadom a csikót, ha mindön baj nélkül kitőtöd az
-esztendőt!“ János elfogatta, hogy ű kitőti az esztendőt. Röggel, mikor
-János főkelt, mán akkor az Öregaszszon kimönt, elkeszte a lovakat
-vasgereblével vakarni. Mikor el lött a dolog a lónál végeszve, behíjja
-az Öregaszszon Jánost, asz mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a
-tarisznyába, mög ėgy fél liter bor; vidd a lovakat legelni, de viszsza
-nem hozod, vége az életödnek!“ János mikor kivitte a lovakat legelni,
-mögfrustukolt, _mögitta_ a fél liter bort, álmos lött, _elalutt_.
-
-Ėcczör János fölébrett, láti, hogy nincs ló sėhun sė! Itt nagyon szomorú
-lött, hogy elszöktek a lovak, vége az életinek. Jánosnak a nagy gondba
-eszibe jutott neki, hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy _aczėlat_ és ėgy
-_kohát_! aval kivöszi, ėgyet _csihölt_, kiugrott belüle ėgy öreg
-_Őszembör:_ „Mi bajod, János?“ „Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngős
-vénaszszon: ha viszsza nem viszöm a lovakat, vége az életömnek, a lovak
-pedig elvesztek“. „No, nem baj fijam, János! Látod aszt a három fehér
-kácsát a vízbe, majd én bemék, hajtom, tė mög _vagdozsd a fejükhön a
-kötőféköt_, akkor maj viszszaváltódznak ezök lónak!“ János úgy is tötte,
-nagy örömmel ballagott haza. Mikor az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy
-János vezeti haza a lovakat, asz gondolta: „Ni! János maj csak nagyob
-bíbájos, mint én!“ Másnapra kelve, röggel, mikor János főkelt, mán akkor
-az Öregaszszon kimönt az istálóba, elkeszte a lovakat vasgereblével
-vakarni. Mikor elvégeszte a dôgát, behíjja az Ördöngősvénaszszon Jánost,
-asz mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a tarisznyádba mög ėgy fél
-liter bor; vidd a lovakat legelni, de (ha) viszsza nem hozod, vége az
-életödnek!“ János, mikor kivitte a lovakat, mögfrustukolt, mögitta a fél
-liter bort, álmos lött, elalutt. Ėcczör János fölébrett, láti, hogy
-nincs ló sėhun sė, de nincs a három kácsa sė! Itt nagyon szomorú lött,
-hogy elszöktek a lovak, vége az életinek. Jánosnak a nagy gondba eszibe
-jutott, hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy aczėlat mög ėgy kohát! aval
-kivöszi, ėgyet csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör: „Mi bajod,
-János?“ „Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem
-viszöm a lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek“. „No, nem
-baj fijam, János! Látod aszt a három disznót a vízbe a sárba durkálni?
-majd én bemék, kihajtom, tė mög vagdozsd a fejihön a kötőféköt, akkor
-maj viszszaváltódznak ezök lónak!“ János úgy is tötte, nagy örömmel
-ballagott haza. Mikor az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy János vezeti
-a lovakat, asz monta: „Ni! János maj csak nagyob bíbájos, mint én!“
-Másnapra kelve röggel, mikor János főkelt, mán akkor az Öregaszszon
-kimönt az istálóba, ugyancsak vasgereblészte a lovakat, mér nem bujtak
-el jobban. Mikor mán mögvakarta űket, behíjja az Öregaszszon Jánost, asz
-mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a tarisznyába mög ėgy fél
-liter bor, vidd a lovakat legelni, de viszsza nem hozod, vége az
-életödnek!“ János mikor kivitte a lovakat legelni, mögfrustukolt,
-mögitta a fél liter bort, álmos lött, elalutt. János mikô fölébrett,
-láti, hogy sė ló, sė a három kácsa, sė a három disznó! Itt nagyon
-szomorú lött, vége az életinek! Jánosnak a nagy gondba eszibe jutott,
-hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy aczėlat és ėgy kohát! aval kivöszi,
-ėgyet csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör; „Mi bajod, János?“
-„Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem viszöm a
-lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek!“ „Nem baj fijam,
-János! csak gyerünk frissen haza, mer otthun van a három lovad, mos mög
-mán tojás mind a három lovad a tyúk alatt, mer beültette az
-Ördöngősvénaszszon a három tojást a tyúk alá, a többi tojással
-öszszekeverte, csak sijessünk haza, az Ördöngősvénaszszon most nincs
-otthun! Majd én bebújok a kûcslukon, kiválogatom a többi közül, tė mög
-pedig verd hozzá a kötőféköt a hogy csak birod, nė félj nem törik az el,
-ló lösz abbul: három!“ Az öreg, vén Őszembör bebújt a kûcslukon,
-kiválogatta a tojást, János mög hozzávagdosta a kötőféköt, ló lött
-belüle. Mikor möglátta az Ördöngősvénaszszon az istálóba a lovakat,
-gondolta magába: „János nagyob bíbájos, mint én!“ Röggel korán fölkel
-János, mén az Ördöngősvénaszsonhon, hogy kitelt az esztendő, mögelött a
-ló is, nagyon szép csikót ellött: „Nohát öreg anyám kitelt az esztendő,
-agygya ide, a mit ajált!“ Aszongya az Öregaszszon: „Én a csikót nem
-adom!“ De János nem fogadott el sömmit sė. Naszszomorújan elindult
-hazafelé. Az Ördöngősvénaszszonnak vôt ėl _lánya_, aszongya: „Ládd
-anyám, mijen szomorú! mög mijen békével kitőtötte az esztendőt, add
-oda!“ „No, hát eregy, hidd viszsza, hagy vigye el a csikót!“
-
-Kiszalatt a lán, viszszahítta Jánost, János elkapta a csikót. A csikó
-nagyon gyönge vôt, úgy köllött Jánosnak ėd darabon vinni. Mikor ėd
-darabon vitte a csikót, nagyon _főthön vákta_, a csikó fölugrott: „No,
-édös gazdám! úgy mönynyek-ė veled, mind a szél, vagy mind a gondolat?“
-„Csak úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem kárt né tögyél!“ Mikor
-János fölült a csikóra, a csikó is _viszszaatta a kőcsönt_, főthönvákta
-Jánost, azután monta neki: „Mos mán űj a tetejömbe, oszt parancsold mőre
-mönynyek, vagy hova?“ „Nohát, édös lovam igenyöst a kilenczfejű Sárkán
-kastéba, ahun Tündérszépilona van!“ Mönt is vele a ló, mind a szél,
-mingyá ott termöttek. Mikor odaértek, Tündérszépilona kin sírva sétált a
-vírágos kert előtt, de mikor möglátta, hogy János gyün, majd elájult,
-hogy honnan ébrett föl János? mikor a Sárkán űtet öszszedarabolta! János
-fölkapta Tündérszépilonát, úgy repűtt vele mind a szél. A Sárkán lova
-elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van,
-önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs
-szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Ihacz is, öhecz is! de
-a tijed nem lösz, mert a Jánosnak hécczörte futósab lova van, mint én
-vagyok!“ A Sárkán szomorúságába főrepűlt, lėesött viszsza. Itt oszt a
-Sárkán is, a _lova_ is mögdöglöttek.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Haramiák és Óriások.)
-
-
-5. Az elátkozott 12 gyermök.
-
-Vôt ėgy aszszon, a kinek nagyon sok gyeröke vôt. Tizėnketten vôtak,
-nagyon roszszak vôtak, mindég roszszalkottak, csérogtak, az anynyukat
-kivötték a béketűrésbül. Asz tanáta az anynyuk nekik mondani
-nagymérgössen: „Az Ördög _elvinne mán bennetöket_, vagy valami
-_Haramiják lönnétök_, mê úgy is ojanok vattok ėgymásra, mind a
-Haramija!“ Itt oszt a tizėnkét gyermök ėcczörre eltünt úgy, hogy az
-anynyuk nem is látta űket. Akkor ezök átváltósztak _fehérhatyúké_ és
-elszáltak, hogy az anynyuk még hírit sė hallotta. Beszáltak ėgy röngeteg
-nagy erdőbe, a hová más nem járhatott be, csak éppen a szél.
-
-Itt oszt az aszszonnak lött ėgy kis lėjánya is. Mikor mán a kis lėján
-anynyira főnyőtt, hogy keszdött okosonni, látta, hogy anynya nagyon
-szomorú, kérdöszte tűle: „Ugy-ė, anyám! mér vagy ojan nagyon szomorú?“
-Az anynya nem merte a kis lánnak mögmondani, hogy maj a kis lánnak baja
-lösz: möghasad a szíve. Ėcczör a kis lán mögén kérdöszte: „Ugy-ė, anyám!
-nem vôt neköm töb testvéröm, csak mindég magam vôtam?“ Akkor az anynya
-nem álhatta mán, rîva fakatt: „Jaj! dehogy nem vôt, kis lányom! vôt
-neköd 12 testvéröd, nagyon csintalanok vôtak, mérgömbe asz montam nékik,
-hogy az Ördög elvinné űket, vagy bár haramiják lönnének! mer úgy is
-ojanok vôtak ėgymásra (nézve) mint a Haramiják. Akkor eltűntek és én
-azûta nem láttam űket, nem tudom, hogy ég nyelte-ė, vagy a főd nyelte-ė
-űket? csakhogy nincsenek!“ Asz mongya a kis lán: „No, anyám! ha mán így
-van, én elmögyök és addig mögyök a világba, még föl nem tanálom űket“.
-
-El is mönt a kis lán, bujdosóvá lött. Mönt osztán hetedhét ország ellen.
-Ėcczör osztán ráestelödött, sėhun sė falut, sė várost nem tanát; látott
-meszszirül ėty kis gyėrtyavilágot. Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a
-hun az a kis gyėrtyavilág van, odamék, mer ég alatt möghálni nem löhet!“
-Mikor odaért a kis világossághon, _ajtó nyílt_ előtte és bemönt is.
-Odaköszönt: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ Öregaszszony vôt bent,
-– a _Csillagoknak az anynyuk_ vôt az az Öregaszszony – aszongya:
-„Agygyon Isten, kis lányom, neköd is! hun jársz, hun kelsz? mikor még a
-szárnyas álat sė járhat itten!“ „Járok, kelök öreg anyám! – mongya a kis
-lán – mert az édösanyám elátkozott tizėnkét tesvérömet, föláldosztam
-értük az életömet, hogy addig mék, még csak föl nem találom űket is,
-nem-ė hallotta ken hírüket?“ „Én nem hallottam lányom – a Csillagok
-anynya mondja – ha csak az én _fijam_ nem hallotta az
-_Eshajnalicsillag_, mer az legkorábban el szokott mönni, az mán elmén:
-mikor _bealkonyodik_; vagy pedig a _Dönczölszekér fijam_ nem tud felűle,
-mer az mán _kilencz órakor_ elmén; vagy pedig a _Csirkéstyúk lányom_,
-mán az _tizėnėgy órakor_ elmén; vagy pedig az _Ökörkeresőcsillag fijam_
-nem tud felűle valamit, mer mán az _ėgy órakor_ elmén; vagy pedig a
-_Háromkaszás fijam_ nem tud valamit, mer azok mán _félkettőkor_
-elmönnek; vagy pedig a _Sántalányom_ nem tud valamit, mer az mán _két
-órakor_ elmén és _visz_ nekik _vizet_? hanem fekügygyé lé! látom el vagy
-fáradva, majd ha hazagyünnek, majd mökkérdözöm én tűlük“. No, oszt a kis
-lán lėfekütt, mer nagyon el vôt fáradva. Hajnalba osztán, mikor kesztek
-a csillagok hazagyünni, kérdöszte az Öregaszszon az Esthajnali fiját,
-kérdözi tűle: „Nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét testvérjit?“
-„Én – aszongya az Eshajnalicsillag – nė hogy láttam vôna, de még hírit
-sė halottam, pedig az _egész világon körösztülmöntem_“. Akkorra hazaért
-a Dönczölszekér is, űtet is mögkérdöszte az Öregaszszon, hogy nem
-látta-ė? „Én – aszongya – nė hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam,
-pedig az egész világot mind _körüljárom_“. Ekkorra hazaért a Csírkéstyúk
-lánya, aszt is mögkérdöszte, a jis asz felelte: „Nė hogy láttam vôna, de
-még hírit sė halottam, pedig én az én _fijajimmal_ az egész világot
-_körösztüljártam_“. Mikor hazamönt az Ökörkeresőcsillag: „Fijam! –
-kérdözi az Öregaszszon – hogy nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét
-testvérjit? Ökörkeresőcsillag fijam!“ „Nė hogy láttam vôna, de még hírit
-sė hallottam, pedig én az egész világot _öszszejártam_!“ „No! – aszongya
-az Öregaszszon – ha csak az én Kaszáscsillag fijajim nem tunnak
-valamit?“ Mikor hazagyüttek a Kaszások, azokat is kérdözi az
-Öregaszszon, azok is aszt felelik, hogy még hírit sė hallották, pedig az
-egész _világot lėkaszájják_. „No, – aszongya az Öregaszszon – ha csak a
-Sántalánycsillag lányom nem látta, mer az úgy is _mindön bukorba, árokba
-fölbukik!_“ Mikor hazamén a Sántalány, aszt is kérdözi az anynya:
-„Ugy-ė, Sántalánycsillag lányom! nem-ė láttad ennek a kis lánnak a
-tízėnkét testvérjit?“ „Nem láttam én, édösanyám! pedig én mindön
-_árkon-bukron körösztülmögyök_“. A kis lán, ha mán nem látták,
-mökköszönte az écczakaji szálását, útnak indult, mönt, mönt hetedhét
-ország ellen.
-
-Ėcczör ráestelödött, de hát sėhun sė várost, sė falut nem tanát, az ég
-alatt pedig möghálni nem löhet, akkor látott mög ėgy nagyon kis
-világosságot, de meszszi távolságba vôt hozzá, nagyon sijetött, hogy
-odaérjön. Mikor odaért, a kapu _kipattant előtte_, beköszönt: „Agyon
-Isten jó estét, öreg anyám!“ „Agyon Isten, kis lányom! neköd is, hun
-jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten!“ „Járok,
-kelök, öreg anyám! – mongya a kis lán – mert az édösanyám elátkozott
-tizėnkét testvérömet, föláldosztam értük az életömet, hogy addig mék,
-még csak föl nem tanálom űket is, ha halotta ken a hírit?“ Ez vôt a
-_Napnak az anynya_. „Én nem halottam, lányom! ha csak az én _fijam_ nem
-halotta, a _Nap_, hanem – aszongya – vacsoráj mög és fekügygyél lė, mer
-– látom – el vagy fáradva, maj _röggel_, ha _főkel_ az én _fijam_: a
-Nap, maj mögkérdözzük tűle!“ Röggel, mikor főkelt a Nap, akkor kérdözi
-az anynya tűle: „Ugy-ė, fijam! ha valamőre nem láttad-ė ennek a kis
-lánnak a testvérjejit? tizėnketten vôtak, mögátkoszta az anynyuk űket“.
-„Még a hírüket sė halottam, pedig én _mindön kis lukon be szoktam
-nézni_, csak láttam vôna, vagy halottam vôna rúluk valamit“. Aval a kis
-lėján mökköszönte az écczakaji szálást, útnak indult.
-
-Mönt, mönt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött, sėhun sė
-falut, sė várost nem tanát, látott meszszirül ėty kis gyėrtyavilágot.
-Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis gyėrtyavilág van,
-odamék, mer ég alatt möghálni nem löhet!“ Mikor odaért, ajtó nyilt
-előtte és bemönt: Odaköszönt: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ Ott
-vôt a _Hôdnak az anynya_, aszongya: „Agyon Isten, kis lányom! hun jársz,
-hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten“. „Járok, kelök,
-öreg anyám! mert édösanyám elátkozott tizėnkét testvérömet, föláldosztam
-értük az életömet, hogy addig még, még csak föl nem tanálom űket is, nem
-halotta-ė ken hírüket?“ „Én nem halottam, lányom! – a Hôdnak az anynya
-mongya – ha csak az én _lányom, a Hôd_ nem hallotta, oda van most is,
-hanem majd _röggel hazagyün_, majd mökkérdözzük tűle; vacsorájjál oszt
-fekügygyél lė, mer ê vagy fáradva!“ Röggel mikor hazamönt a lánya, a
-Hôd, aszongya az öregaszszon: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis
-lánnak a tizėnkét testvérjit?“ „Én nem láttam, pedig _mindön_ kis
-_hasidékon_ mög mindön kis _lukon be szoktam világítani_“. Aval a kis
-lán mökköszönte az écczakaji szálást, útnak indult.
-
-Mönt, mönt, möndögélt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött,
-de sėhun sė várost, sė falut nem tanát, hanem látott meszszirül ėgy kis
-gyėrtyalángot. Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis
-gyėrtyavilág van, odamék, mer az ég alatt möghálni nem löhet!“ Mikor
-odaért, ajtó nyílt előtte és bemönt. Odaköszönt: „Agyon Isten jó estét,
-öreg anyám!“ Ez vôt a _Szélnek az anynya_, aszongya: „Agyon Isten, kis
-lányom! hun jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyonjáró madár sė járhat
-itten“. Aszongya a kis lán: „Hajt az életsorsom, öreg anyám! mert az
-édösanyám elátkozott tizėnkét tesvérömet, föláldosztam értük az
-életömet, hogy addig mék, még csak fő nem tanálom űket is, nem halotta-ė
-ken hírüket?“ „Én nem halottam lányom! – a Szélnek az anynya mongya – ha
-csak az én _lányom_ nem halotta: _a Szél_, hanem majd _röggel hazagyün_,
-maj mökkérdözzük tűle, vacsorájjál oszt fekügygyél lė, mer ê vagy
-fáradva!“ _Röggel_, mikor hazaért a Szélnek a lánya _napfönkőtt előtt_,
-asz kérdözi tűle az anynya: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis
-lánnak a tizėnkét tesvérjit?“ „De bizon láttam! itt van ennek a röngeteg
-sütét erdő mélségibe, a hova sė a Csillagnak a sugárlása, sė a Napnak a
-világossága, sė a Hôdnak a fényössége oda nem süthet, én pedig mos
-gyüvök onnat: _a szobájukat szellősztem ki_, hanem aszondom: Oda nė
-fogjá mönni, mê azok Haramijájé vannak átkozva és ha tégöd möktanálnak,
-röttön _mögösznek!_“ De a lán asz feleli: „Nem bánom, ha mingyá
-mögösznek is! úgy is föláldosztam értük az életömet“. Látta a Szél, hogy
-a kis lán nem törődik az életivel, mögsajnálta, aszonta neki: „Látom,
-igazszívű vagy a testvérjejid után, majd én elviszlek és mögmondom
-neköd, hogy mit tögyél, hogy mög nė ögyenek!“ Mikor a Szélnek a lánya
-elmagyarászta neki, hogy: „Akkô viszlek oda, mikor nem lösznek otthun,
-főzzé nekik legfinomabb ételt, ha ott lösző, és tödd az asztalra,
-szögygyél öszsze 13 tányért és _tizėnhárom_ kanált készíj az asztalra és
-tizėnkettőbe szögygyél ételt, de a tizėnharmadik csak úgy ájjon az
-asztalon“.
-
-Itt osztán a lán mikor kigyütt a ház elébe, ėcczör csak támatt ėgy
-_Forgószél, fölkapta_ a lánt és viszi az erdőnek a sütécscségibe. Mikor
-oda értek a Haramiják lakásáhon, akkor ott lėtötte.
-
-Akkor a lány úgy csinálta, a hogy a Szélnek a lánya monta. A lány osztán
-sütött-főzött ojat, a mijet a Haramiják sosė öttek, mer csak nem tuttak
-_kásán_ kívül sėmmit sė főzni. Elkészítötte az asztalra az ételt
-tizėnkét tányérba, ki jis szötte a levest, odatötte a közepire a
-sütemént, akkor ű _elbujt_. No, oszt mikor a Haramiják hazamöntek,
-möglátták, hogy az asztalon van az étel. A Haramijáknak nagyon föltünt,
-hogy kicsoda löhet ez, a ki mögfőzött nekik, még sütemént is sütött
-nekik. Elkeszdik a lánt legislegelsőb keresni, ėcczör oszt mögtanálik,
-de hát _nem tuttak a lánynyal beszélni_, mer a Haramiják _csak a
-Haramiják nyelvin tuttak_ beszélni. Mikor a lánt mögtanáták, aszonták a
-Haramiják, hogy _ögyék mög_ a lánt, de a legöregebb Haramija – az vôt a
-vezérjük – a pedig nem engette, hanem asz monta nekik: „Hagygyátok, nė
-báncsuk, lássátok: möjen jó ételt tud főzni, maj jó lösz nékünk
-szakácsnénak!“ Itt oszt mög is hatták szakácsnénak, bevitték a szobába,
-űtet is oda ültették az asztalhon. Úgy monták vôna neki, de nem tutták,
-csak mutatták, űk szakácsnénak akarik mögtartani. Mikor az asztalhon
-leültek, akkô látik, hogy tizėnkét tányérba _ėgyformán_ van a leves,
-csak a tizėnharmadik üres. Akkor a Haramijáknak a vezérjük, a legöregebb
-fölvötte az üres tányért és mind a tizėnkét tányérbul szödött bele
-levest, hogy mind a tizėnháromba _ėgyformán_ vôt. Mikor mögvacsoráltak,
-akkor a lán fölvötte az edényöket, elmosogatott; ez a Haramijáknak pedig
-nagyon tecczött, hogy ű nekik nem köl mán főzéssel vergőnni. A Haramiják
-másnap is kimöntek az erdőbe, mer űk mindön nap ki szoktak járni, a lán
-pedig egész napon törte a fejit, hogy bírná ű a tizėnkét testvérjit
-ettül az élettül mögszabadítani? Akkor écczaka oszt a lán _mögálmotta_,
-hogy ha _7 esztendejig_ ki biri és _7 hónapig, 7 hétig_ és _7 napig, 7
-órahoszszájig_ és _7 percig_ mög _7 minutájig_, hogy ű _főtet nė ögyön_,
-akkor a tizėnkét testvérje mögszabadul. Itt oszt a lán mög is tötte az
-egész bűtölést.
-
-Mikor a hét esztendő, hét hónap, hét hét, hét nap, hét óra, hét perc mög
-a hét minuta lėtelt, akkor az asztalnál öttek, vacsoráltak. Éppen
-_vacsora fölött váltóztak viszsza embörnek_. Mind a tizėnketten tuttak
-beszélni a lánynyal mög mindönféle. Addig hátsingték (kérdezték, milyen
-a? hát osztán? – féle kérdezés) a lánt: hogy miféle? hogy gyühetött ide?
-még el nem mondott mindönt A lán osztán elsorolta nekik mindönféle
-ügyit-baját, a min csak körösztülmönt, akkor üsmerték mög űk is: az ű
-anynyuknak a lánya, a testvérjük. Öszszepakoltak, útnak indultak
-hazafelé. Sok idő beletelt, mikor hazaértek.
-
-Azelőtt való écczaka az anynyuk _mögálmotta_, hogy hazagyünnek az ű
-fijaji, _mer beszélt velük az écczaka_. Az aszszon a hogy odabe
-dôgozgatott a házban, akkor a _fülibe csördűtt_, mintha monta vôna
-valaki, hogy mönynyön ki, mer gyünnek az ű cselégyeji. Mikor az aszszon
-kilépött a konyhaajtón, akkor látta, hogy éppen a kiskaput nyitották be;
-az aszszon örömibe öszszeroskatt. A gyerökök bevitték a szobába, vízzel
-locsolgatták, akkor gyütt az anynyuk észre. Mikor a gyerökök
-kipanaszkották az anynyuknak az életük sorsát, akkor _mind a tizėnhárom
-csalágygya möghalt, mer min mögtisztultak_ (t. i. a 12) _az átoktul_,
-mind tiszta lélök lött. Az anynyuknak is a _szíve möghasatt_, harmanapra
-möghalt utánnuk.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-6. Mióta van a czigányoknak házuk?
-
-Vôt ėgy juhász, mindég elveszött a bujtárja, ėcczör âra mönt ėgy czigán
-legén, odaköszön a juhászhon: „Jú nȧpot ȧgyon Isten juhász urȧm! nem
-köllene mȧgánák ėgy bujtár?“ Aszongya a juhász: „Nohát, mögfogallak!
-czigán, mit kérsz bért?“ Aszonta a czigán: „Nem sok bírt kírėk, urȧm!
-mindėn nȧprȧ zsíros tȧrhonyát és fítt szȧlonnát“. Evel oszt mögatta
-néki. Itt oszt a czigán jô érzötte magát. De itten ráparancsolt a
-juhász, hogy este, napáldozat után ki nė mönynyön a szobábul!
-
-A czigán mikor ėgy pár napot êtőtött, êre rá sė halgatott. Este oszt
-kűtte ki a kutyáknak a vacsorát tűlle, de ráparancsolt, hogy az ajtón ki
-nė lépjön, csak a kezit nyûcscsa ki, ėgygyik darab kinyeret ėgygyik
-felé, a másik darabot másik felé vesse. De a czigán, mivel jô éröszte
-magát, êre rá sė halgatott, hanem kiugrott az ajtón. Az ajtón kívül
-várta az Órijás; az Órijás mögfogi a czigánt, viszi, mind a sömmit.
-Aszongya a czigán: „Nė vigyé, pajtás, hanem tögyél lė! êmék én úgy is,
-mer mán ráúntam a juhásznál!“ Lėtötte az Órijás a czigánt, ballag az
-Órijás a czigányal szépen. Igy gondolta el az Órijás
-_kilenczvenkilenczet_ lopott mán el a juhásztul, mind _karóra húszta_, a
-czigán lösz a századik. Az Órijás berekesztötte a czigánt ėsz szobába és
-ott nem vôt, csak ėgy vaságy, aszongya a czigánnak: „Fekügygyél lė, maj
-röggel főkelsz, dôgozunk!“ Aszongya a czigán: „Lėfekszök, hȧnem ȧgygyál
-ėgy pipaduhánt!“ A czigán lė jis fekütt az ágyra, de éfél előtt beült a
-kuczkóba. Écczaka 12 órakor, mikor az Órijás gyütt be, csak a czigánnak
-a kalapja vôt az ágyon. Az Órijás asz gondolta, hogy a czigán is ott
-fekszik, nagyot vágott az ágyra. Elig várta a röggelt, hogy möglássa,
-hogy a czigán mögvan-ė, vagy nem? Itt mikor bemén az Órijás, a czigán
-ott fekszik az ágyon. A czigán aszongya: „Hej! komám ȧz ícczaka, de nagy
-bulhát eresztötté ȧ szubábȧ, de mögcsípte ȧ homlokom; níszd! – aszongya
-– nem-ė lácczik mög?“ Akkô gondoskodik az Órijás: „No! a czigán erősseb,
-mint én, hanem maj töszök vele ėgy tróbát!“
-
-Másnap röggel, mikor elindulnak, van négy kanta, mind a négy bivajbűrbű
-van, asz mongya neki: „No, itt van czigán négy kanta, fogjá kettőt, én
-is kettőt, mönynyünk a kútra, hozzunk vizet!“ De a czigán látta előre,
-hogy ű még az üres kantákat sė biri, nė hogy vizet hozzon benne, kért az
-Órijástul pipadohánt és monta az Órijásnak: „Vigyed még én rágyûtok!“ Az
-Órijás mind elvitte a kantát a kútig; a czigán még akkô sė gyûtott rá,
-csak tőtötte a pipáját és gyûtotta. Mikor odaértek a kúthon, a czigán
-kivött a zsebibül ėgy fanyelű budlit, elkeszte a kútat körülásni; asz
-kérdöszte tűle az Órijás: „Mit akarsz tė, czigán?“ Aszongya: „Nísz,
-minek járjunk mink ijen meszszire, hȧzsȧvigyük ȧ kútát!“ Asz mongya:
-„Jaj, czigán! nė báncsd, mert ez az öregapámrul maratt, inkáb sosė hozol
-vizet, én hozok!“ Az Órijás vitte a bivajbűrkantákat.
-
-Mikor hazaértek, aszonta az anynyának: „Jaj, anyám! jô lösz a czigánt
-êszöktetni, mer kifog rajtunk!“ Aszongya az Órijás a czigánnak: „No,
-czigán! viszszamöhecz a juhászhon, ha akarsz“. Aszongya a czigán: „Nem
-mík ín viszszȧ!“ Akkor az Órijás befektette a czigánt a vaságyra. A
-czigán mikô gondolta, hogy gyün mán az Órijás, beült a kuczkóba és ott
-pipált. Az Órijás pedig mikô gondolta, hogy a czigán mán elalutt, bemönt
-mögén, nagyot vágott a vaságyra; a czigánnak csak a kalapja vôt ott. A
-czigán ezután mögén odafekütt az ágyra, várta, hogy maj röggel mögén
-bemén az Órijás. Mikor az Órijás bemén aszongya: „Hej kumám, ȧz ícczȧkȧ
-míg nágyob bulhát eresztöttél be a szubába, nízd csȧk, hogy mögcsípte ȧ
-homlokomát!“ Az Órijás aszongya az anynyának: „Jaj, anyám! mi csinájjunk
-a czigányal? akarmökkorát rávágok, csak asz gondojja, hogy bolhacsípés,
-hanem töszök vele még ėgy tróbát!“
-
-Itt oszt az Órijás aszongya: „Majd az erdőbű hordunk fát!“ Előviszi az
-Órijás a lánczokat, a mölikkel horgyák a fát. De ėgyik-ėgyik három
-métermázsás. Mikor a czigán eszt möglátta, asz gondolta: „Nė hogy fát
-hozzak, hanem még az üres lánczot sė birom!“ Akkor a czigán kért mögén
-ėgy pipadohánt; addig tőtögette, hogy az Órijás mán kivitte az erdőbe a
-lánczokat. Mikor kiértek az erdőbe, a czigán kivött a zsebibül ėgy nagy
-guriga spárgát, fölmászott a szélső fára, elkeszte a spárgával a fákat
-kötözni öszsze, az egész erdőt. Mikor az Órijás möglátta, asz kérdözi:
-„Mit akarsz tė czigán?“ „Öszszekötöm ȧz egísz fákȧt, minek járjunk mink
-mindig, mȧj ott lėsz az egísz erdő!“ Aszongya: „Jaj czigán, nė báncsd!
-az öregapám hagyatéka, ha kipusztítyuk az erdőt, nem lösz nekünk fánk,
-inkább én hazaviszöm mind a két lánczfát, csak tė nė báncsd!“ Mikor
-hazaértek aszongya az Órijás az anynyának: „Jaj, anyám! mit csinájjunk,
-mer ez hécczörte erősseb, mint én; hanem hogy kék elpusztítani a
-czigánt, mer mán elfődelni nem bírjuk!“
-
-Aszongya az anynya: „Agygyál neki ėgy véka aranyat, csak pusztuljon! Mán
-féltek tűle, hogy majd űket êfődeli a a czigán. Akkô mongya az Órijás:
-„Hallod-ė, czigán! adok neköd véka aranyat! viszszamöhecz a juhászhon!“
-„Jaj, én nem mögyök, örülök, hogy itt vagyok! hanem hȧ tė elviszöl hȧzsȧ
-ȧ vikȧ ȧrȧnynyȧl, ȧkkor elmögyök!“
-
-Az Órijás asz számította: inkáb elviszi, minthogy még itt bajt
-csináljon. Az Órijás fölvöszi és viszi. Mikor közelérnek mán a
-czigánsátorhon, a purdék czigánkereket hántak, mög szaladgáltak, asz
-kérdözi az Órijás: „Micsodák azok? dȧdė?“ „Ezök ȧ purdék!“ „Hát mit
-akarnak most? dȧdé!“ „Ezök most êfődelnek, á mé kettőt a homlokomra
-váktál“. Az Órijás asz gondolta, ez az ėgy czigán is mijen erős? hát még
-az a sok? Mögijett, úgy elhajította a véka aranyat mög a czigánt, hogy a
-czigán elszédült, az Órijás pedig elszalatt. Mos mán a czigán boldogúlt
-a véka arantul, csináltatott házat, _azûta van a czigányoknak házuk,
-azelőtt csak sátorba éltek_.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Boszorkányfélék.)
-
-
-7. A férfi Vasorrúbába.
-
-Vôt ėgy szabacságos katona – azelőtt a katonákat nem szálították, hanem
-gyalog köllött hazamönni, ez a szabacságos katona – gyalog mönt haza.
-Mikor mönt, odaért ėn nagy tóhon, nagyon elszomjazott, mer meleg vôt;
-odamönt a tóhon, belehajult és ivott. A Vasôrúbába pedig benne vôt a
-vízbe és elkapta az ôrát; könyörgött a szabacságos katona, hogy ereszsze
-el az ôrát; de nem tutta, hogy az ű ôrát ki fogi! Aszongya: „_Ha
-idadod_, a mi van a házadná, _a mit nem tucz!_“ Asztán az embör
-elszámolta mindönit, a mit csak tudott, de sėmmi sė vôt, a Vasôrúbába
-mindég aszonta: „Nem az! nem az!“ Mikor mán mindönt êszámolt, a mit
-tudott és sėmmit nem kért a Vasôrúbába azok közül, akkor mögajálta:
-„Csak ereszd el az ôromat!“ Aszongya: „Eleresztöm, ezé húsz év múlva
-mögyök el, a mit most kértem“. Eleresztötte az ôrát, többet nem szólt
-sömmit hozzá a Vasôrúbába. Mikor hazaért, akkor látta, hogy a
-feleséginek éppen most születött ėgy kis fija. Az embör ezön nagyon
-szomorú lött, hogy mér ajálta ű oda?! A felesége mindég kérdözgette:
-„Ugyan mé ojan szomorú kend, talán azé, hogy jobb szeretött kend
-katonának, mind itthun?“ De az embör mindég elfordította a beszédöt
-másra. Ėcczör asztán csak nem bírt a feleségitül maranni, mögmonta neki.
-Itt oszt az aszszon is nagyon szomorú lött. A hogy osztán a fijuk
-nevelködött, kezdött a gyerök okosonni, látta, hogy az apja és az anynya
-nagyon szomorú, ű jis kérdöszgette az apját mög az anynyát, hogy mé ojan
-szomorúk, mikor nincsenek az utolsó szögénségbe: van innivalójuk, van
-önnivalójuk! de osztán az apja mögmonta a fijának, hogy mé ojan szomorú?
-Aszonta a gyerök: „Ó, édösapám! azon nė szomorkogygyon ken! ha mán úgy
-van, hogy ken nem tutta, maj segítünk valahogy a bajon!“
-
-Mikor a gyeröknek odaért az ideje, hogy húsz éves lösz, mög akarta az
-apja házasítani. Mög is házasodott; mikor möntek az esküdőre, a legén a
-legelsőb paripáját azután a kocsi után kötötte, a milikön ű ült. Mikor
-kigyüttek a templombul az esküdőrül, akkor má ott várta a Vasôrúbába.
-Mikor eszt a legén möglátta, mögcsókolta a mönyaszszonyát, fölugrott a
-lova hátára, elnyargalt; világnak hajtotta a Vasôrúbába. Mönt
-árkon-bukron körösztül. Ėcczör rásütétödött, meszszirül lácczott ėgy kis
-gyėrtyavilág hogy csillámlik, igenyöst annak tartott. Mikor odaért, a
-_kapu kinyítt_ előtte, mikor pedig beért rajta, a kapu röttön
-_becsukódott_, a Vasôrúbába pedig nem möhetött közel sė a kis lakáshon.
-Beköszön: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ „Agygyon Isten fijam,
-neköd is! hun jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat
-itten“. „Járok, kelök, hajt a nyomorúság! odaigért az apám még akkô, nem
-is tutta: vagyok-ė a világon, vagy nem? és mos az elöl bujdosok“. „No,
-fijam! hájá itt és piheny mög, maj röggel útnak indulhacz, akkô ki lösző
-pihenve“. Röggel főkelt, ki vôt pihenve és útnak indult. Adott neki az
-Öregaszszon: a _Hôdnak az anynya_, adott neki elsőb ėgy _almát_, aszonta
-neki: „Hogy ha maj bajod lösz, e jó lösz segícscségödre!“ A zsebibe
-tötte, azután adott neki ėgy _fehérzsebkendőt_, hogy mikor a lova ki
-lösz fáradva: „Evel két ôdalrul mögtörülöd, maj héczörte futóssab lösz,
-a mijen most. Ne adok ėgy _páczát_ is, ha nem tanász (helyet) sėhun sė,
-a hun möghájjá, evel _körülkerekítöd magadat és ott olan rostél lösz
-körül, hogy oda sömmiféle gonosz közel sė möhet hozzád_“. Aval
-mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult.
-
-Mikor möglátta a Vasôrúbába, hogy kigyütt az Öregaszszontul, mingyá
-elkeszte hajtani. Hát anynyira hajtotta, hogy mán aszt látta, hogy
-utôéri, akkor eszibe jutott, hogy az Öregaszszon möjen kendőt adott neki
-és mit mondott, hogy mi csinájon vele. Akkor kivötte és a lovát kétfelül
-mögtörűte és csakugyan még hécczörte futóssabb lött a lova mind vôt.
-Akkor elhatta a Vasôrúbábát jô távul tűle. Mönt árkon-bukron körösztül,
-de mán mögén keszd ráestelödni, akkor lát meszszirül ėgy kis
-gyėrtyavilágot, igenyöst annak tartott. Mikor odaért, a kapu kinyílt
-előtte, mikor pedig beért rajta, a kapu röttön becsukódott. A Vasôrúbába
-is mönt utánna, a kapunak nekiszalatt, nagyot röndűlt a kapu. Az
-Öregaszszon lėkijátott: „Eregy te, Sátán a házamtul, mert ha kimék, vége
-az életödnek!“ Itt osztán a Vasôrúbába el is távudzdzott a hásztul, a
-fijatal embör pedig mikor kipihente magát, útnak indult. Adott neki az
-Öregaszszon: a _Napnak az anynya_, elsőb bėgy _pirosalmát_, aszonta
-neki: „Hogy ha bajod lösz, e jó lösz segícségödre!“ A zsebibe tötte,
-osztán adott neki ėgy _piroszsebkendőt_, hogy mikor a lova kifárad,
-kétôdalrul törülje mög, akkor hécczörte futóssab lösz, mint a mijen vôt.
-Adott neki ėgy _páczát_ is: „Evel csinász ėgy várat, ha evel
-körülkerekítöd magadat, lösz ėgy _vár_“.
-
-Mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Mikor möglátta a
-Vasôrúbába, hogy a fijatal embör kigyütt az Öregaszszontul, mingyá
-elkeszte hajtani. Anynyira hajtotta, hogy mán asz láti, hogy utôéri,
-akkor az eszibe jutott, hogy az Öregaszszon mijen kendőt adott neki és
-mit mondott, hogy mi csinájon vele. Kivötte a zsebibül a kendőt és a
-lovát kétfelül mögtörülte, csakugyan hécczörte futóssabb lött a lova,
-mind vôt. Akkor osztán elhatta a Vasôrúbábát jô távul. Mönt árkon-bokron
-körösztül, mögén keszd ráestelönni, lát meszszirül ėgy kis
-gyėrtyavilágot, igenyöst annak tartott, a hogy csak bírt, nyargalt,
-mikor a kapuhon ért, beugratott a kapun – mert még a kapu sė nyílt ki
-előtte ojan sebössen mönt. A Vasôrúbába nekiszalatt a kapunak, nagyot
-röndűtt a kapu, az Öregaszszon lėkijátott: „Eregy Sátán a házamtul, mer
-ha kimék, vége az életödnek!“ A Vasôrúbába osztán el is távudzdzott a
-hásztul. A fijatal embör itt is beköszönt szépen, jô is fogatta az
-Öregaszszon: a _Szélnek az anynya_, az is adott neki _almát, kékkendőt_,
-mög adott ėgy _páczát:_ „Ha evel valamire _rávágsz_ oszt mondod:
-_lögyön_ ez _palota! palotává válik_, ha rávágsz oszt mondod: lögyön ez
-_alma! almájé válik_ és vihetöd magaddal!“ Aval mögköszönte az
-Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Keszd este lönni, de nem lát
-sėhun sė sömmi világosságot sė, akkor lėszált a lovárul, aval az első
-páczával kerekítött ėn nagy karikát; ennek a hejin, a mőre _kerekítött_,
-ojan szép _vasrostél_ és ojan erős lött, hogy oda _sömmi gonosz közel sė
-möhetött_. Annak a _közepin kerekítött_ a harmadik páczával ėgy kiseb
-_karikát_, ottan mög ojan szép _palota_ lött, hogy sė azelőtt, sė azután
-ojat még nem látott. Azután szép istállója jis lött, oda bekötötte a
-lovát, ű pedig bemönt a szép palotába; ott látott ėgy asztalt mögterítve
-a legfinomabb étellel, itallal. Övött, mikô mögvacsorált, az _asztal_
-szépen _magátul öszszecsukódott_. Mikor bemönt a másik szobába, ott mög
-ėgy nagyon szép nyílós vaságy mög vôt vetve, ű oda lėfekütt, mê nagyon
-el vôt fáradva. Aszt a három almát mög kirakta a zsebibül és ű úgy
-elalutt, hogy röggelig föl sė ébrett.
-
-Röggel, mikô fölébrett, abbul a _három almábul három szílídkutya lött;_
-mind a három ojan hű hozzá, hogy beszélnének, ha tunnának. Aval kimén az
-istállóba, elővötte aszt a kíkzsebkendőt, aval puczolta mög a lovát.
-Akkor mindönfélét röndbe tött. Akkor a _veszszővel rávágott a kastélra_,
-a kit a Szélnek az anynyátul kapott, a kastélbul nagyon szép _pirosalma_
-lött. A kutyák kívül marattak, fölült a lovára, _körülkerekítötte a
-rostélt, a rostél êmult_, útnak indult.
-
-Mén mögén hetedhét ország ellen, de a Vasôrúbába lesi, mikô indul ki a
-vasrostélbul, mögén elkeszdi hajtani, hajtya, hajtya, anynyira hajtya,
-hogy látytya, hogy a lova mögén keszd elfáranni, mögén kivötte a
-kíkzsebkendőjit, törülgette a lovát vele. A lova ojan pihent vôt, mintha
-kipihente vôna magát és mögitatta vôna. Aval mög hécczörte futóssab
-lött, mint azelőtt vôt: mén ám árkon-bukron körösztul, ėcczör csak keszd
-ráalkonyodni. Akkor látytya meszszirül nagyon kis gyėrtyavilág világít
-ki meszszirül az erdőbül; igenyöst annak tartott, a három kutya pedig
-szalad vele. Mikor odaér a kis hászhon – az vôt a Vasôrúbába anynyának a
-háza – odaköszön: „Jó estét agygyon Isten, Öreg anyám!“ „Agyon Isten,
-neköd is! jô jártá, hogy úgy montad: Öreg anyám, máskép vége lött vôna
-az életödnek. Hun jársz, hun kelsz, mikor még a szárnyas állat sė járhat
-itten“. „Járok, kelök, hajt a nyomorúság! mongya a fijatal embör.
-Odaigért az apám még akkô, nem is tutta: vagyok-ė a világon, vagy nem?
-és most az elöl bujdosok“. „No, jô van, gyere be, űj ide az asztalhon!“
-A kutyája pedig a Világneheze igenyöst bemönt, csak fekütt az asztal
-alá. Aszongya neki az Öreg aszszon: „Ó, fijam! hogy szívelöd mög eszt a
-kutyát az asztal alatt, mé nem hajtod ki?“ „Nem bánt ez sönkit, hogy ez
-itt van!“ Mert a Vasôrúbába bebujt az _asztal_ alá, még ű _(= a fiatal
-ember)_ odaki beszélgetött, a kutya pedig ráfekütt, azé monta neki a
-Vasôrúbába öreganynya, hogy hajcs ki! ottan az ű fija _(= Vasorrúbába)_
-maj el biri fődelni, De ű itt a kutyát csak nem hajtotta ki. Azután
-mikor az öreg Ördöngősvénaszszon mögvetötte az ágyat, hogy fekügygyenek
-lė, akkor a _fija_ nagynehezen kigyütt az asztal alul és bebujt az alá
-az ágy alá, a mölikbe a fijatal embör fekütt. Itt a Vasôrúkába mök sé
-mozdulhatott a kutya alatt, nem bírta a fijatal embört êfődelni. Aval az
-Öregaszszon kikűtte másnap vadászni. Mikor kimönt vadászni, a Vasôrúbába
-öszszebeszélt az anynyával, hogy (a Vasorrúbába) a _küszöb_ alá fekszik;
-ha maj gyün haza (a fiatal ember), maj ott êfődeli. Úgy is tötték: a
-Vasôrúbába alámönt a küszöb alá; de a kutya a mőre a gazdája mönt,
-mindönütt előtte mönt, mikor hazaértek, igenyössen ráfekütt a küszöbre.
-Mikor möglátta a Vasôrúbába anynya: hogy ráfekütt a küszöbre, ezön
-nagyon haragudott, de nem mutatta azér a fijatal embörnek, csak asz
-monta néki: „Mé nem hajtod, fijam! eszt a kutyát el a küszöbrül? nem
-löhet tűle ki-bejárni!“ „Nė féjjön tűle, nem bánt e sönkit, csak hágjon
-rá! mit lustákodik ottan“. Aszt az Öregaszszon elkészítötte a vacsorát,
-lėültek az asztalhon önni, a kutya mög az asztal alá fekütt. Ezé az
-Öregaszszon roppant harakszik, de nem meri a fijatal embörnek mutatni,
-hogy hátha elmén innet oszt nem birik kézrekeríteni, csak asz monta: „Ó,
-fijam! én nem tudom, tė mijen embör löhecz, hogy eszt a kutyát mindég
-szeretöd úgy körülötted?“ Mögén mögágyalt, a kutya mögén az ágy alá
-fekütt oszt mán mögén nem szerette, de nem szólt sömmit, csak magába
-monta: „Mögáj! maj hônap, majd elbánok veled“.
-
-Röggel mögén kikűtte vadászni. Öszszebeszéltek a fijával, hogy
-ereszszünk ojan hidegöt, hogy a madár lėfagygyon száltábul! Azután
-_eresztöttek_ ojan _hidegöt_, hogy a madár lėfagyott száltábul. Mikor
-hideg lött, a fijatal embör sijetött hazafelé; itt mög az
-Ördöngősvénaszszon gyûtott a konyha közepire ėgy nagy _fatüzet_ és a
-Vasôrúbába abba belebujt, hogy ha gyün haza, igenyössen mén a tűzhön
-melegönni oszt majd beleránti. Itten a kutya mög mindég a gazdája előtt
-mönt, akkor is a kutya igenyöst mönt a konyhába és fekütt bele a tűzbe.
-Az Öregaszszon mögén ráripakszik a fijatal embörre: „Minek engedöd, hogy
-belefekügygyön a tűzbe mögén?“ „Nem baj! ha süti az ôdalát, maj kigyün,
-minek eresztött ken ijen hidegöt?“ Az Öregaszszon mögén mikor möglött a
-vacsora, mögágyalódott, a kutya mögén csak odafekütt az ágy alá, ezé az
-Öregaszszon nagyon haragudott. Itt a fijatal embör is észrevötte, hogy
-az Öregaszszon harakszik és valamibe sántikál. Másnap mögén aszonta:
-„Mönynyön ki vadászni és a kutyákat hagygya itthun!“ Elsőbb nem akarta
-itthun hanni, de az Öregaszszon addig beszélt, hogy csak itthun hatta a
-kutyájit. Mikor kimönt vadászni, az Ördöngősvénaszszon a fijával
-berekesztötték a kutyákat ėgy külömös szobába 3 vasajtón körösztül.
-
-Kimönt a Vasôrúbába a fijatal embör után, látytya a fijatal embör, hogy
-gyün a Vasôrúbába, de nincsenek kutyák, de nincsenek kint a veszszők sė,
-itt osztán elkeszte hîni üket: „Világneheze, Világnagyhallója,
-Világlegfutosabja! gyertök ide, mer bajom van!“ A Világnagyhalló
-möghallotta mihánt szólt a gazdája, aszongya ennek a kettőnek: „Jaj! –
-aszongya – a gazdánk bajba van, gyerünk hamâ! de hogy mönynyünk ki?“ Itt
-oszt a Világneheze nekidűtt az ajtónak és az ajtó kidűlt félfástul;
-osztán nekiszalatt a másik ajtónak, az is kidült félfástul, nekiszalatt
-a harmadiknak is, az is kipattant osztán a Világfutósabja mingyá ott
-termött. A hogy a gazdájuk fön vôt ėgy fán – fára mönekült a Vasôrúbába
-elül – mikor főmönt, a Vasôrúbába dütötte ki a fát vele, a kutya mög
-elkeszte csipkonni, így oszt a Vasôrúbába nem bírt dôgozni a fával, hogy
-kidűcse. Akkor hamardossan odaért a Világnagyhallója, ez is elkeszte
-hátûrul harabdálni; ez alatt az üdő alatt odaérközött a Világneheze is.
-Nekimöntek hároman, háromfelé szagatták.
-
-Igy szabadult mög a Vasôrúbábátul, akkor tutta mög, hogy az
-_Ördöngősvénaszszon a Vasôrúbábának az anynya;_ mikor bemönt, a
-kutyákkal szétszödette az anynyát is, ű pedig körülnézött az Öregaszszon
-lakásába, mer vôt benne 99 szoba. Vôtak ojan szobák, hogy teli vôt
-aranynyal, a másik mög ezüsttel, a harmadik gyémántal! A
-kilenczvenkilenczedik szobába mikor bemönt, ott pedig azok a _lelkök_
-vôtak, a kiket a Vasôrúbába elrabolt; azok a lelkök vôtak
-_kilenczvenkilenczen_, azon minynyájan azon könyörögtek, hogy ereszsze
-ki űket szabadon! Szabadon eresztötte. Az Öregaszszon várát _végigvákta
-a páczával_, abbul is ėty kis piros _alma_ lött, a zsebibe tötte
-főnyergölte a lovát, útnak indult hazafelé.
-
-Mire hazakerült, ebbe belekerűltek több évek, mán akkor az apja mög az
-anynya mög vôt halva, csak a felesége ėgyedül élt. Mikor osztán
-beköszönt, a felesége mög sė üsmerte, aszongya a feleséginek, hogy
-kaphatna-ė itten szálást? „Én szálást athatnék, eltérne, mer magam
-vagyok! azé nem athatok szálást, mer az uramtul elmarattam még akkor,
-mikor mögesküttem és én azûta mindég az uramat gyászolom“. „No, ha aszt
-gyászolod, nė gyászold továb, mer itthun vagyok!“ De a felesége nem
-hitte, hanem űneki vôt _arangyűrűje_, bele vôt a neve írva; akkor asz
-monta: „Ha engöm nem ismersz, ismeröd-ė eszt a gyűrűt, vagy valamikor
-láttad-ė? Az aszszon a mint ránézött a gyűrűre, maj félhalva vôt
-örömibe, ėgymás nyakába borûtak, úgy csókolták ėgymást. Ezután a kutyák
-odamöntek a gazdájukhon: „No, édös gazdánk! mink mögmöntöttünk mindön
-bajtul idájig, tés _möncs mög minket az örökös elátkozástul, fődejjél el
-bennünket_, mer ha tė el nem fődelsz, kéntelenök vagyunk mink tégödet
-elfődelni!“ Ez alatt az üdő alatt a fijatal embörnek a háza nagyon
-öszszerombolódott, míg ű odajárt, a házat is mög köllött csinálni. A
-kutyákat asztán êfődelte és elásta. Kivötte a szép pirosalmát a
-zsebibül, aszt a veszszővel mögvákta és ėn nagyon szép kastél lött
-belüle, abba möntek osztán lakni, most is ott élnek, ha mög nem haltak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-8. A kanalastót.
-
-Hun vôt, hun nem vôt, hetedhét ország ellen vôt ėgy kanalastót, mindég
-azon sipánkodott a feleségivel, hogy ű nekik mé nincs csalágyuk? Ėcczör
-osztán, hogy kimönt az erdőbe kanálnakvaló fájé, mikor hazamönt, a
-felesége lėszaporodott. Mikor látta, hogy a felesége lėszaporodott,
-nagyon mögörűlt, hogy van ėgy család. Lė akart ülni, asz monta neki a
-bábaszszon: „Nė üjjön oda! mer ott gyerök van“. Máshuvá akart ülni,
-aszonta a bábaszszon: „Nė üjjön kend oda! mer ott is gyerök van“. Mikor
-a harmadik hejre akart ülni, aszonta neki a bábaszszon: „Nė üjjön oda!
-mer ott is gyerök van“. Igy monta neki a bábaszszon mikor a negyedik,
-ötödik hejre akart ülni, így monta neki _tizėnkécczörig_. Mikor
-tizėnkettecczör monta neki a bábaszszon, hogy: „Nė űjjön oda! mer ott is
-gyerök van“, a kanalastót anynyira mögijett, hogy elszalatt az erdőbe.
-
-Itt osztán a szögén aszszon nevelgette az egész családot, mer a
-kanalastót elszalatt az erdőbe. Mikor az anynyuk a gyerököket akkorára
-főnevelgette, hogy iskolába jártak, nagyon roszszak vôtak a gyermökök,
-mer apa nékű nevelőttek. Ėcczör osztán mönt ėgy öreg zsidó az ucczán,
-tollat és bűrt vitt a hátán, űk oszt elkeszték az öreg zsidót hajigálni,
-csúfolni, êre eszt felelte az öreg zsidó: „Job vôna, ha elmönnétök,
-mögkeresnétök apátokat, aszt a kanalastótot az erdőbe! nem hijába apa
-nékű nevelöttök, de mindönkit kicsúfoltok, hajigáltok!“ A gyerökök
-mingyá hazaszalattak, kérdözik anynyukat: „Ugyan, édösanyám! vôt nekünk
-valamikor édösapánk?“ „Vôt ám, fijajim – mongya az anynyuk – de mikor
-születtetök, – hogy ijen sokan vattok, – anynyira mögijett, hogy
-êszalatt az erdőbe, azûta még hírit sė halottam“.
-
-„No, édösanyám! süssön ken rétest, főzzön ken levest, főzzön ken
-paprikást! mink mög maj csináltatunk ėgy csizmát, ojat, a kibe mind a
-két lába belemén!“ Mög vittek ėgy icczebort, kivitték az erdőbe,
-mögkeresték aszt a helet, a hun az apjuk tanyázott. Addig őgyelögtek,
-hogy rátanátak ėgy gyalogútra, a ki odavitt ėgy lukhon, a ki ėgy
-odvasfába bevitt. Oda betötték a csizmát oszt töttek a csizmába szurkot,
-hogy beleragagygyon a lába, ha beletöszi a lábát. Itt osztán úgy
-nészték, hogy az édösapjuk tanyáz ottan oszt lėtötték: elsőbb is a
-levest, asztán a paprikást, azután a rétest, úgy osztán a bort. Mikor az
-apjuk mönt este haza a tanyájára, möglátta, hogy ottvan ėgy tányérleves,
-aszongya: „Ej! de régön nem öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez
-ide?“ Akkor odaért a paprikáshon, aszongya: „Ej! de régön nem öttem mán
-ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor odaért a réteshön, aszongya:
-„Ej! de régön nem öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor
-odaért a borhon, aszongya: „Ej! de régön nen ittam mán ijet is! ugyan,
-hunnan gyütt ez ide?“ Bemönt az ű lakásába, möglátta a csizmát,
-aszongya: „Ej! hunnan keverödött ez a csizma ide? de jó vôna, ha párja
-vôna! de nem baj! jó lösz ez écczakára, úgy látom mind a két lábom
-beletér“. Bele jis gyukta mind a két lábát, hogy maj mögnézi, hogy biri
-főhúzni? Mikor belegyukta mínd a két lábát, a gyerökök odaszalattak,
-mögfokták osztán hazavezették. Otthun mökkötöszték ėgy pár napíg, hogy
-el nė szalagygyon, mingyá borbét híttak, oszt mögborotválták mög
-mögnyírták, mer nagy vôt a haja mög a szakálla. Pár napnak utánna az
-embör mögvidámodott, hogy mijen sok szép csalágygyuk van! Mikor
-mögszokott, szabadon eresztötték.
-
-A gyerökök odaértek, hogy házasandók löttek, asz monták az apjuknak,
-hogy _vasbocskort_ csináltasson mög _vasbotot:_ „Mindaddig mönynyé ken,
-még ojan aszszont nem tanál, a kinek _ėgy hassal 12 lánya nem
-születött_. Az embör mönt hetedhét ország ellen, mán a bocskora jis
-szakadásfélébe vôt, a botytya jis jó kopott vôt mán akkor, rátanát
-csakugyan ojan aszszonra, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya lött, akkor
-az embör mögindult hazafelé. Mikor hazaért, a _bocskora_ jis
-_elszakatt_, a _botytya_ is _elkopott_, aszonta a fijajinak: „No,
-fijajim! tanátam mán ojan aszszont, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya
-lött“.
-
-A gyerököknél mög vôt a nagy öröm, mingyá kimöntek és hazahajtották a
-ménöst. A lekkisseb _mögálmotta_: hogy a kaput csukják be, mikor a
-ménöst hajtyák be és a ménöst a kaputetejin hajcsák be! az udvar közepin
-ėgy fatüzet gyûcsanak oszt a mölik ló odamén a tüzet önni, ű aszt
-nyergöjje fő! De a többi eszt nem tutta, hogy a lekkiseb fijú mit
-álmodott. Mikor a ménös bemönt, a legroszszabb ló odamönt a tűzhön oszt
-úgy ötte a tüzet: parazsat mint a többi ló a szénát. Röggel, mikô
-fölnyergölték a lovakat, hát ű lėhoszta az apjának aszt a régi rosz
-nyergit mög a kargyát, aval készült útnak. A többi pedig mind a legszöbb
-lovat válogatta ki, ű aszt a rosz lovat nyergölte fő. A többi mind új
-nyergöt, új kardokat vásároltak és úgy készültek útra a tesvéreji.
-Monták neki: „Minek gyüsz tė ezön a rosz lovon? a rosz szėrszámot minek
-hozod? szégyöllünk veled mönni!“ Még csúfolták is, hogy valahogy otthun
-hanná eszt a rosz lovat, de ű nem bánta akarmit beszéltek, ű csak asz
-szerette.
-
-Mikor oszt möntek, elhatták a lekiseb fijút úgy, hogy nem is látták.
-Akkor _mögrászkódott_ a lova, mingyá ott termött ėgy nagyon szép
-aranszőrű paripa, új kantár és ėgy szép aranszőrűnyerög is. Asz
-kérdöszte a lova: „No, édös gazdám! hogy mönynyünk, mint a szél, vagy a
-gondolat?“ „Úgy mönynyünk: hogy sė tėbenned kárt nė tögyél, sė
-énbennem!“ El is mönt úgy, hogy amazokat elhatták úgy, hogy nem is
-tutták, hogy mőre vannak. Ėcczör oszt odaértek ėgy _sárpatakhon_, itt
-mögáltak, az aranszőrű paripa mögrászkódott és csak ojan ló lött belüle,
-mind azelőtt vôt. Itt osztán nagysokára utôérték a tesvérjeji és azon
-tünőköttek, hogy gyühetött ez ijen előre? Mikor odaértek, asz
-kérdöszték: „Hogy kerűté el aval a rosz lóval?“ „Hogy? nem tugygyátok az
-útytyát! êre körösztülváktam, montam ugy-ė: nė hagygyatok el!“ Azok
-möntek sebössen, ű mög mögén csak êmaratt úgy, hogy nem látták. Akkô
-mögén mögrászkódott, lött belüle aranszőrű paripa, szinte rávaló szép
-szėrszám, rávaló nyerög mög a kantár, aszongya: „No, édös gazdám! hogy
-mönynyek, mint a szél, vagy mint a gondolat?“ „Úgy mönynyünk: hogy sė
-tėbenned kárt nė tögyél, sė énbennem!“ Mögindultak úgy, mint a szél,
-êkerűtte űket meszszire. Mikor közelértek az Ördöngősvénaszszon
-határjáhon, mögén mögrászkódott a aranszőrű paripa, elváltózott ugyan
-ojan rosz lónak, mint azelőtt vôt, alig birt mönni, a tesvérjeji mögén
-möglátták, hogy a hun van, ballag előttük a! „Nézzétök mán – mongya az
-ėgygyik – János mögén a hun van a! hogy kerülhetött mögén oda?“ Mikor
-odaértek a tesvérjeji Jánoshon, asz kérdöszték: „Hogy kerűté el aval a
-rosz lóval?“ „Hogy? nem mögmontam mán, hogy nem tugygyátok az útytyát!
-montam: nė hagygyatok el! Hanem mos mán nė sijessetök, mer ez annak az
-aszszonnak a határja, a kinek ėgy hassal tizėnkét lánya vôt. Osztán ha
-elhattok, aszongya: tik nem tizėnketten vattok, csak tizėnėgyen!“
-
-Möntek ėgygyütt mind a tizėnketten. Azelőtt mögbeszélte Jánosnak a lova:
-Ű ha maj écczaka kapál, (János) mönynyön ki! Mikor odaértek,
-beköszöntöttek: „Jó estét, öreg anyám!“ Aszongya az Ördöngősvénaszszon:
-„Agygyon Isten! hun jártok, hun keltök? mikor êre még a madár sė jár!“
-„Járunk, kelünk! mert hajt a nyomorúság. Házasonni indultunk, de mink
-ojan aszszont keresünk, a kinek ėgy hassal 12 lánya van! hallottuk
-kennek van“. „Neköm van, fijajim! hanem gyertök be! kössétök be a
-lovatokat az istállóba, azután pedig gyertök be a szobába!“ A fijúk úgy
-is töttek. Mikor bemöntek a szobába, az Öregaszszon vacsorát adott nekik
-és mindėgygyiket külön ágyra lėfektette. Mikor elaluttak, kapált ám a
-Jánosnak a lova az istálóba, kimén oszt János: „Mi bajod? édös lovam!“
-„Nem ögyéb, csak röttön _kössé át az Ördöngősvénaszszon lovai hejjire
-minynyájunkat, azokat pedig kösd ide a mi hejjünkre!_“ János oszt úgy is
-csináta, aval bemönt, lėfekütt. Kimén az Ördöngősvénaszszon, sütétbe nem
-is nészte, hogy azok az ű lovaji, êdarabolta mindön lónak a lábát
-térgybe. Aval bemönt az Ördöngősvénaszszon, ű is lėfekütt. Ėcczör mögén
-kapál ám a János lova, kimén János, asz kérdözi: „Mi bajod? édös lovam!“
-„Nem ögyéb, hanem a tizėnėgy _testvéröd kalapját a lányok fejihön ragd_
-mög a tijed is tödd oda, a kendőket pedig ragd a testvérjejid fejihön!“
-János úgy is tötte. Ėcczör osztán főkelt az Ördöngősvénaszszon, aszt
-nészte: hun a kalap? Eldarabolta a lányok nyakát, a lekkisebbet möghatta
-hírmondónak, asz gondolta, hogy a fijúk nyakát darabolja. _De a lányok
-nem igaz lányok vôtak: söprűbül, nyûtófábul, szöszbül mög sulokbul
-készítötte űket._ Mögén kapát a ló, János mögén kimönt, asz kérdöszte!
-„Mi bajod? édös lovam! „Nem ögyéb, hanem röktön, kőcsd föl a
-testvérejidet oszt gyerünk, még az Ördöngősvénaszszon fő nem ébred!“
-János bemönt, főkőtötte űket, főnyergöltek, sebössen möntek ki az ország
-határjábul. Mikor kiértek az Ördöngősvénaszszon határjábul, akkor ébrett
-föl az Ördöngősvénaszszon, mikor szétnézött, akkor látta, hogy nem a
-fijúk nyakát darabolta el, mingyá _főnyergölte a piszkafát_, utánnuk
-nyargalt, de mán akkor nem vôt az Ördöngősvénaszszonnak hatalma, mer
-kiértek a határjábul. Mikor kiértek, aszongya János a tesvérjejinek:
-„No, testvérök! ėgy aszszon vôt, a kinek tizėnkét lánya vôt ėgy hassal
-(= ikrek), ahon sė vôt szöröncsénk, hanem mos mán mönynyön ki-ki mőre
-tud és szörözzön magának: ki mőre tanál!“ Elbúcsúzott a tizėnėgy
-testvérjétül, útnak indúlt, a tizėnėgy testvérje pedig hazamönt a
-szülőjihön, ott elsorolták, hogy jártak és hogy a lekkiseb testvérjük,
-elmönt szöröncsét tróbálni.
-
-A hogy mén János hetedhét ország ellen, ráparancsolt a lova, hogy sė nė
-tugygyon, sė nė lásson sömmit. A hogy möntek, mögfeletközött magárul,
-möglátott ėgy hajszálat, aszongya: „Ėhėn, ėgy _aranhajszál!_“ Akkor
-monta neki a lova: „Ugy-ė, montam, hogy sė nė tugy, sė nė láss sömmit,
-de mos mán mindėgy, eregy oszt vöd föl, majd mögsiratod esztet!“ Lėszált
-János a lórû és fővötte. Aval möntek tovább. Akkor mögén êfeletközött
-magárul, möglátott ėgy _arankácsatollat_, aszongya: „Nészd-ė, kedves
-lovam! möjen szép arantoll“. Aszongya neki a lova: „Montam, ugy ė! hogy
-sė nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy, oszt vöd föl,
-majd mögsiratod esztet!“ Lėszált János a lórû, fővötte az
-arankácsatollat. Aval ballagtak továb. Möglátott János mögén ėgy
-_aranpatkót_. Mögén mögfelejtközött magárul, aszongya: „Nészd, kedves
-lovam! möjen szép aranpatkó“. Aszongya a lova: „Montam, ugy ė! hogy sė
-nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy, oszt vödd föl,
-maj mögsiratod esztet!“ De itt Jánosnak êfogyott a kinyere, így gondolta
-magába: jó lösz valahuvá beszegődni cselédnek, hogy lögyön aprópénze.
-
-Beért ėgy városba, abba a városba lakott ėgy _Nagyôrúbarát_, a kinek
-akkora ôra vôt, hogy az ôrátul csúnya vôt ránézni. Bemönt János
-mögkérdözni, hogy köl-lė valamí cseléd? De a lova ráparancsolt, hogy úgy
-ájjon be, hogy neki is van lova osz eszt is odaviheti. A Barát nem
-bánta, csak hogy cselédöt kapott, mert cselédött nem birt kapni oda, nem
-álta a cseléd. Aszt is kialkutta, hogy külömös istállót agygyon, a huvá
-a lovát bevigye! Mindönt mögengedött a Barát, a mit csak kért János.
-Aval oszt János bekötött ėgy külömös istálóba, kiválogatták neki a
-legroszszab lovakat, mivelhogy ű vôt a legújab kocsis. Alig vôt János
-ėgypár napig ott, azon csudálkosztak, hogy János ojan szépen főhízlalta
-a lovakat, hogy öröm vôt ránézni mög azon csudálkosztak, hogy Jánosnak
-nem köll világbeli. Ėcczör osztán kilesték, hogy János mivel világít?
-Akkor látták, hogy Jánosnak mönynyi arantárgya van. Jelöntést töttek a
-régi kocsissaji a Nagyôrúbarátnak. A Nagyôrúbarát röttön hivati Jánost
-be, aszongya neki: „Hallom, János! neköd möjen szép aranhajszálad van!“
-De itt a János nem is akarta válalni, de asz monta a Barát: „Nė tagadd,
-János! mer úgy is tudom, hogy van; hanem ha neköm el nem hozod aszt az
-_aranhajúlánt_, a kinek a hajábulvaló ez az ėgy szál, vége az
-életödnek!“
-
-János kimönt, ráborût a lovára oszt rítt, hogy a ló tiszta víz lött a
-könyvitül. Ėcczör mán nem álhatta a lova aszt kérdöszte: „Mi bajod? édös
-gazdám!“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a Nagyôrúbarát, hogy ha ê nem
-hozom aszt a lánt, a kinek a hajábul való az aranhajszál, vége az
-életömnek!“ Akkor monta a ló: „Ugy-ė, montam! hogy sė nė tugy, sė nė
-láss sėmmit, hogy maj mögsiratod? hanem mos mán mindėgy, töd da vakarót,
-kefét a tarisznyába, nyergêj fő, oszt gyerünk!“ Útnak indultak, möntek,
-mikor odaértek az Ördöngősvénaszszon határja szélihön, János lėszált a
-lórû, mer a lova monta neki: „Száj lė rúlam, osztán én maj
-_körösztülbuksengölök a fejemön_, lösz belülem ėgy _bunkósbot_, tė mög
-maj lösző, öreg _Őszkûdús_, mikor odaérünk, akkor maj tė imátkozol, az
-Ördöngősvénaszszon ád alamizsnát mög a lányát lėkűdi a pinczébe ėgy
-iccze boré, de a lán nem biri mögcsapolni a hordót, főgyün és mongya az
-anynyának, hogy ű nem biri a hordót mögcsapolni. Én, aszongya, majd
-elváltóczok lónak viszsza, tė pedig szinte fijatal vitéznek és még maj
-az Ördöngősvénaszszon kínlódik lėn a hordóval, addig tė kabd el a lánt,
-űjj a tetejembe vele és gyerünk!“ Mikor János lėszált a lovárul, a ló a
-fejin körösztülbuksengölt, lött belüle bunkósbot, Jánosbul mög öreg
-Őszkûdus, mikor bemönt, êkeszdött imátkozni János, az Ördöngősvénaszszon
-osztán csakugyan lėkűtte a lányát a pinczébe boré, de a lán nem bírta a
-hordót mögcsapolni, úgy oszt az Ördöngősvénaszszon mönt lė a pinczébe, a
-lán mög fönt maratt. Akkor a Jánosbul fijatal vitéz lött, a bunkósbotbul
-csak ojan ló, mint azelőtt vôt, János oszt elkapta a lánt, fölült vele a
-lóra, ênyargaltak. Mikor az Ördöngősvénaszszon fölgyün, akkor látytya,
-hogy nincsen az öreg Őszkûdús, nincsen a lánya sė. Az Ördöngősvénaszszon
-kapta a piszkafát, mögnyergelte és elmönt utánnuk. Ėcczör aszongya a ló:
-„Néz viszsza, édös gazdám! nagyon _ég_ a jobfarom“. János
-viszszatekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánunk ės
-_sütétfölhő_“. Aszongya êre a ló: „No, hát csak vezsd hátra a
-_vakarót!_“ _Hátrahajtotta_ a vakarót, ojan _sűrű erdő_ lött belüle,
-mind a vakaró. Még ezön az Ördöngősvénaszszon êvánczorgott, addig János
-jô êhalatt. Akkor mögén ėcczör aszongya a ló: „Néz viszsza, édös gazdám!
-néköm nagyon ég a balfarom“. Hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm!
-gyün utȧnunk ėgy _sütétfölhő_, de mán mingyá utolér!“ „No, hát csak
-hamar vöd ki a _kefét_ a tarisznyábul és vezsd hátra!“ _Hátravetötte_,
-ojan _sűrű erdő_ lött, mind a kefének a szőre. Mire ezön az
-Ördöngősvénaszszon átvánczorgott. János beért a Nagyôrúbarátnak a
-határjába, akkor osztán nem vôt hatalma az Ördöngősvénaszszonnak, mind
-öszszetípászta az egész haját. Itt oszt az Ördöngősvénaszszon
-viszszamönt, János pedig bevitte a Barátnak a lėjánt, Aszongya a
-Nagyôrúbarát a lánnak: „No, hát édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd,
-tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé!“ „Hohó, vén kutya! – mongya a lán
-– maj ha János elhozi aszt az _arankácsát_, a mölikbül való ez a toll!“
-Akkor behívatta a Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem
-hozod aszt a kácsát, a mölikbül való az a toll, akkô vége az életödnek!“
-
-Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arankácsa, a kibül
-való az a toll, as sė tugygya, hogy lė van-ė, vagy föl? Kimönt és
-ráborult a lovára és ott sírt. A lova míkô tisztavíz a János könyvitül,
-nem álhati, mögkérdözi: „Mi bajod? édös gazdám!“ Akkô mongya: „Nem ögyéb
-– asz monta a Nagyûrúbarát – hogy ha ê nem hozom aszt az arankácsát, a
-mölikbül való az az arantoll, ȧkkor vége az életömnek!“ „Montam, ugy-ė!
-– aszongya a ló – hogy sė nė tugy, sė nė láss sėmmit, hogy maj
-mögsiratod? hanem mos mán mindėgy, töd da vakarót mög a kefét a
-tarisznyába, űj föl oszt gyerünk!“ Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a
-ló: „Tudod-ė, mán mos hova mögyünk?“ Aszongya: „Nem tudom“. „Hát oda
-mögyünk, a hunnat êloptuk az aranhajúlánt, ott van a kerbe ėgy nagy
-dijófa, azon szokott az arankácsa hálni, de csak écczaka 12 órakor
-szokott hazagyünni. Éfél után 2 órájig van itthun, hanem az
-Ördöngősvénaszszon eszt nagyon őrzi, mer még a kácsa itthun van, mindig
-ojan világosság van a kerbe, mind mikor legszöbben süt a nap. Hanem ha
-odaérünk közel, én elváltódzdzok _szőlőkapájé_, tė mög öreg
-_Szőlőkapásé_, hanem ott az Ördöngősvénaszszon maj akar neköd anni az
-épület alatt ėsz szobát, hogy abba lakjál, de tė nė válald, csak asz
-mond az Ördöngősvénaszszonnak, hogy tė nem szoktad, mer tė mindig a
-kerbe szoktá gunyhóba lakni. Oszt ha odamögyünk, akármijen kis bért
-kinál, aval tė nė törögy, csak ėgygyezél mög vele. Ha möglösz az
-ėgyesség, mindgyá fogjál hozzá a kerbe ėgy szőlőgunyhót csinálni, nem
-baj az, ha nem lösz is kész“. Mikor odaértek, János lėszált a lórul. A
-ló körösztülbukott a fejin, lött belüle szőlőkapa, Jánosbul pedig lött
-Szőlőkapás. Mikor odaértek, délután ėgy óra tájba vôt az üdő, odaköszön
-a János: „Jó napot agyon Isten, gazdaaszszon! nem köllene magának valami
-Szőlőkapás?“ „De igön! éppen mos köllene“. „No, hát akkô én beálok, ha
-mögfogad!“ Aszongya az Ördöngősvénaszszon: „Ért maga a szőlőmunkáhon?“
-„Hogy nė értenék, mikor abba nevelöttem fő!“ – mongya János. Hamar
-öszszeėgyesztek. Aval az Ördöngősvénaszszon kimutatta Jánosnak, hogy
-mölik lösz a lakása, de a János nem fogatta el. Aszongya János: „Én még
-ijet nem is halottam, hogy a kapás palotába lakjon! hanem 60 esztendő
-ûta mindég a szőlőgunyhóba laktam!“ „Dehát itten nem lakhat, mer itten
-nincsen szőlőgunyhó!“ Aszongya János: „A! nem sokájig tart aszt
-csinálni! maj mögcsinálom én“. Ennek az Ördöngősvénaszszon mögörűtt:
-mijen ügyes szőlőkapása lösz neki! János oszt elkeszte a szőlőgunyhót
-csinálni. Nem nagyon lött a gunyhó kész, mer János nem is nagyon
-iparkodott, hogy elkészíje, az estét alig várta. Mikor osztán este lött,
-János a kis gunyhó elébe lėfekütt. Az Ördöngősvénaszszon mög vôt
-nyugodva, nem féltötte a kácsát. Odaszámított, hogy mos jó szőlőkapása
-van neki, rá sė számított, hogy a kácsát köllene őrzeni. János pedig
-mikor egész bealkonyodott, mint a hogy monta a lova: „Hogy ha
-besütétödött, möny föl a fára osz űjjé a kácsafészök alá, ha a kácsa
-hazaszál, akkor csak röttön fogd mög!“ úgy tött osztán János. Éppen
-tizėnkét órakor a kácsa hazaszált, János röttön mögfokta, a fárul
-lėgyütt, a kapája elváltóczott lónak. Aval János a hátára pattant, úgy
-vitte mind a szél az arankácsát. Az ördöngősvénaszszon _mőgálmotta_,
-hogy elveszött az arankácsája. A méj álombû fölébrett, aval kigyütt,
-látta, hogy a kert nagy sütécscségbe van. Igy gondolta az
-Ördöngősvénaszszon: „Azé van ijen sütécscségbe, mer a kácsa nem gyütt
-még haza“. Mikor bemén, nízi az órát, akkor láti, hogy ėgy óra jis
-elmult; aval az Ördöngősvénaszszon mögén kimén, hát láti, hogy nincs az
-öreg Szőlőcsősz, de még a kácsa sė. Aval az Ördöngősvénaszszon röttön
-főnyergöli a szénvonyót és utánna. A hogy mén utánna, aszongya a ló:
-„Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“. János hátranéz,
-aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánnunk ėgy sütétfölhő“. Aszongya a lova:
-„Csak hamar, vöd ki a _vakarót_ és vezsd hátra!“ János kikapta a vakarót
-és _hátravetötte_, ojan _sűrű erdő_ lött belüle, mind a vakaró. Még az
-Ördöngősvénaszszon átvánczorgott, János addig jô êhalatt. Mönnek ėd
-darabég, mögén szól a ló: „Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a
-balfarom“. János hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánunk
-ės sütétfölhő, de mán mingyá utolér“. „No, hát csak hamar vöd ki a
-_kefét_ a tarisznyábul és vezsd hátra!“ János _hátravetötte_, ojan _sűrű
-erdő_ lött belüle, mind a kefének a szőre. Mikor ezön az
-Ördöngősvénaszszon átvánczorgott, mán akkor János beért a Nagyôrúbarát
-határjába. Mikor eszt az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy mos mán nem
-éri Jánost, mérgibe úgy fölfujódott, hogy elfakatt. Eszt mögláti a
-Barát, hogy János beért az udvarba, így szól az aranhajú lánhon: „No,
-édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk
-ėgymásé!“ Aszongya a lán: „Hohó, vén kutya! hotyha elhozi János aszt az
-_arancsődört_, a kirülvaló ez az aranpatkó“. Itt oszt behívatta a
-Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem hozod neköm aszt az
-arancsődört, a kirülvaló ez az aranpatkó, vége az életödnek!“
-
-Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arancsődör? as sė
-tugygya: lė-jė, vagy föl? Kimönt és ráborult a lovára, sírt. A lova mikô
-mán tisztavíz vôt a János könyvitül, nem álhatta, hogy mög nė kérdözze:
-„Mi bajod? édös gazdám!“ Akkô mongya János: „Nem ögyéb – asz monta a
-Nagyôrúbarát – ha ê nem hozom aszt az arancsődört, a kirül való az az
-aranpatkó, akkor vége az életömnek“. „Montam, ugy-ė! hogy sė nė tugy, sė
-nė láss sömmit, hogy maj mögsiratod – a ló mongya – hanem mos mán
-mindėgy, hanem nyergöjj föl és tögyél föl ėgy ásót is a nyerög tetejire,
-mög a vakarót, kefét a tarisznyába, osztán gyerünk!“ János osztán úgy is
-tött, a hogy a lova monta. Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a ló:
-„Tudod-ė, most huvá mögyünk?“ Aszongya János: „Nem tudom“. „Most
-elmögyünk a _Sóstengör_ szélire, ottan majd _ássál lė a főd alá_, úgy
-hogy csak az ôrom högye lögyön ki, tė pedig eregy föl ėgy fára, szögezd
-a mejjednek a kardodat és majd én elnyerítöm _kécczör_ magamat, majd
-átgyün az arancsődör, de mikor kécczör átgyün, nem tanál engömet mög,
-mindig viszszamén; mikor _harmacczor_ elnyerítöm magamat oszt átgyün,
-akkor majd kiugrok a főd alul és majd öszszeveszünk. Ha én _izzadok mög_
-hamarabb, akkor csak dűj bele a kardodba, ha pedig a csődör izzad mög
-hamarabb, akkor csak ugorj lė a fárul, űj a tetejembe és gyerünk! Nė
-törőgy a csődörrel, maj _gyün az utánunk!_“ Úgy is vôt. Mikor nyerítött
-a János lova, a csődör átgyütt, nem látta Jánosnak a lovát, viszszamönt
-mind a kécczör; de mikor harmacczor elnyerítötte magát oszt kiugrott a
-főd alul, akkor öszszevesztek. Addig veszeköttek, hogy ėcczör láti ám a
-János, hogy az arancsődör csupa hab, lėugrott János a fárul és
-fölpattant a lova hátára. Mén most vele mint a szél, de az arancsődör is
-mén ám vele. Mikor osztán möktutta az _aranménös_ a Sóstengör tulsó
-szélin, azok is átúsztak ám a Sóstengörön oszt utánuk! Ėcczör mongya ám
-a ló Jánosnak: „Nézzél viszsza, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“.
-Viszszatekínt János, mongya, hogy _gyün_ utánuk az _aranménös_. „No, –
-aszongya – nė féj! csak vezsd hátra a vakarót!“ János kikapta a
-tarisznyábul a _vakarót, hátravetötte_, ojan _sűrű erdő_ lött belüle,
-mind a vakaró, még ezön az aranménös átvánczorgott, addig János jô
-êhalatt. Mönnek ėd darabég, ėccző mögén mongya a ló: „Nézzél viszsza,
-édös gazdám! nagyon ég a balfarom“. Viszszatekint János, láti, hogy az
-aranménös közelget. „No, – aszongya a lova – nė féj! csak vezsd hátra a
-_kefét_“. Kikapi János a tarisznyábul a _kefét, hátraveti_, ojan _sűrű
-erdő_ lött belüle, mind a kefének a szőre. Mire ezön az aranménös
-átvánczorgott, János a Nagyôrúbarát határjába vôt. Úgy möntek, hogy még
-a kaput sė értek rá kinyitni, hanem a János a kapu tetejin ugratott be.
-Mikor eszt möglátta a Nagyôrúbarát, aszt is möglátta, hogy az aranménös
-is ugrott be a kapu tetejin, de ott mán az _aranménösnek nem vôt ereje_.
-Itt osztán a Nagyôrúbarát mén mingyá a lánnak mondanni: „Édös szívem,
-szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé“.
-„Hohó, vén kutya! hotyha János mögfeji az aranménöst“. A Nagyôrúbarát
-mingyá behívatytya Jánost, aszongya: „No, ha mög nem fejöd az
-aranménöst, vége az életödnek“.
-
-Itt János nagyon mögijett, hogy _fejje mög ű az aranménöst_, mikor
-_tisztatűzláng gyün a szájábul?_ Kimönt és ráborult a lovára, ott sírt.
-A lova mikô tisztavíz a János könyvitül, nem álhati, mökkérdözi: „Mi
-bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, – asz monta a Nagyôrúbarát – hogy ha
-mög nem fejöm az aranménöst, vége az életömnek, hogy fejjem mög, mikor
-tisztatűzláng gyün a szájukbul?“ „Nem baj! möny be, mon mög a
-Nagyôrúbarátnak: mögfejöm, hogy ha a lovadat beengedi az istállóba
-közéjük!“ János oszt bemönt a Nagyôrúbaráthon, monta, hogy mögfeji, ha
-az istállóba beengedi az ű lovát is az aranménös közé! Aszonta a
-Nagyôrúbarát: „Jô van! de röttön fejd mög űket és ott van a legnagyobb
-vaskád, abba öntözd a tejüket bele!“ János mikor mögfejt, bemén
-jelönteni, hogy mögfejte a ménöst, a Nagyôrúbarát mingyá aszongya a
-lánnak: „Édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyém, mos mán
-lögyünk ėgymásé, János mögfejte mán az aranménöst“. „Hohó, vén kutya! –
-aszongya a lán – maj ha János _mögfürdik_ az aranménösnek a _tejibe_“.
-Itt oszt behívatta a Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha mög
-nem fürdöl az aranménösnek a tejibe, vége az életödnek“.
-
-Itt oszt János mögijett, hogy hogy fürgyön mög ű az aranménösnek a
-tejibe, mikor, ha belemén, öszszeég? Kimönt és ráborult a lovára, úgy
-sírt. Mán a lova tisztavíz vôt a Jánosnak a könyvitül, de azér nem
-szólott neki, mikor mán Jánosnak a könyvibe álott, nagysokára
-mögszólalt: „Mi bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, – asz monta a
-Nagyôrúbarát – ha mög nem fürdök az aranménösnek a tejibe, vége az
-életömnek“. „Nem baj! – mongya a lova – möny be a Nagyôrúbaráthon,
-mongyad neki: mögfürdök a ménösnek a tejibe, de úgy, hogy ha a lovamat
-odaengedi a kád mellé“. János mönt mingyá a Nagyôrúbaráthon, mongya
-neki, hogy ű mögfürdik az aranménösnek a tejibe, ha a lovát odaengedi a
-kád mellé. A Nagyôrúbarát nem bánta mán, csak ha a János mögfürdik a
-tejbe. János még be sė mönt a kádba, a ló mán elkeszte a _lángot önni_
-és a _jeget ereszteni_ a kádba, hogy mikor János belemönt a kádba, nem
-vôt fôró. János oszt mögfürdött a tejbe, hécczör szöb lött, mind azelőtt
-vôt, eszt mikor a Nagyôrúbarát möglátta, asz monta Jánosnak: „No, János!
-én is mögfürdök a tejbe, hanem a lovad el nė vezesd a kádtul“. János
-oszt otthatta a lovát. Még a Nagyôrúbarát készült a fürdéshön, addig a
-János lova kiszítta a kádbul a jeget és még mérgessebb tűzzel okádta a
-kádat tele, mind a tej vôt. Mikor a Nagyôrúbarát elkészült a fürdéshön,
-beleugrott a tejbe, röttön szénné égött.
-
-Mikor eszt a lán möglátta, lelketlen szalad a kádhon, ugrik János
-nyakába, így szól neki: „No, édös szívem, szép szerelmem! ugyan sokat
-szenvettél értem! mos mán én a tijėd, tė az enyim, möghalt a
-Nagyôrúvénbarát, lögyünk ėgymásé!“
-
-Nagy lakodalmat csaptak ennek az örömire. A kocsisok is mög vôtak híva,
-az első helre vôtak ültetve, hogy mijen sokat szenvettek űk is, mer az
-öreg Nagyôrúbarát rosz gazda vôt. János osztán mind mögjutalmaszta a
-kocsisokat, vôt a Nagyôrúbarátnak _ölég pénze_, mind boldog embör lött.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-9. Vérojtó, Kalapfojtó.
-
-Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, ėcczör kitüntette: hogy
-neki möjen 2 fija van, möjen vitézök! Ezön a török szultán nagyon
-mögharagudott és hadat kűdött neki. Itt mos mán a kirájnak a két fija
-készült a többi vitézökkel a csatáhon. A törökök tíz anynyinál is többen
-vôtak, öszszecsaptak, áll oszt a nagy csata. A többi vitézök mind
-elvesztek, a kik velük möntek, csak ėgyedül ketten marattak a
-testvérjivel: Űk anynyira lėverték az ellenségöt, hogy utôvégre nem
-maratt az ellenségbül ėgyetlen ėgy sė. De itt a két testvér _nem ismerte
-mög ėgymást a vértül, oszt Vérojtó agyonvákta Kalapfojtót véletlenül_.
-Mikor agyonvákta, akkor látta mög, hogy az ű édöstestvérje.
-
-Mos mán ű nagyszomorújan mén hazafelé, hogy az atytyának mögmongya:
-csinájon vele, a mit akar, hogy hát ű így mög így járt a testvérjivel.
-Mikor beér a város szélire, akkor látytya, hogy a házak is tönkre vannak
-téve. Odamén, a hun a királi palota vôt, itt sė tanál ėgy lelköt sė. A
-hogy ott őgyelög, lėmönt ėgy pinczeistálóba, ott látytya, hogy az
-apjának vôt ėgy nagyonszép sárga paripája, hogy mán ojan méjen lėkapálta
-magát a fődbe, hogy a hátaközepe maj csak a főddel van ėgy színbe, asz
-kérdözi tűle: „Mi bajod? édös lovam! mé kalapáltad tė magad ijen méjen
-lė?“ „Jaj! – aszongya – van énnéköm ölég bajom, mer mög vagyok
-lánczolva, nem birok szabadulni!“ „Ugy-ė, hát mi töhette tönkre eszt a
-várost?“ „Jaj! – aszongya – csak nė nagyon kérdöszd, csak szabadícs ki
-oszt gyere a hátamra oszt gyerünk, mer a _Tizėnkétsorfogúlán_ tötte
-aszt, csak ėgy kovácsot hagyott a faluba, a ki a _fogát élösíti_, a
-többit mán mind mögötte az egész városbul!“ Itt osztán főnyergölte
-Vérojtó a lovat, fölült rá, kifelé a városbul a hogy csak möhetött. Hát
-ép a kovács előtt nyargalt el, ott vôt a Tizėnkétsorfogúlán is oszt
-élösítötte a fogát. Mikô möglátta Vérojtót, aszt kijátotta neki: „Itt
-vagy, hírös vitéz! éppen tégöd kereslek, várjá csak még két sorfogam van
-élösíteni, tíz mán mögvan“. Hamardossan a kovács mögélösítötte, akkor
-utánna ám a Tizėnkétsorfogúlán Vérojtónak, Vérojtó pedig mönt árkon,
-bukron, tűzön, vizön körösztül és a _Feketetengörön_ is körösztülmönt.
-
-Mikor a _Fehértengörnek a hatvanhatodik szügetytyibe_ ért, akkor látta,
-hogy a _hetvenhetedik szüget_ partján van ėgy kastél, igenyöst annak
-váktatott. Abba a kastélba vôt ėgy nagyon gyönyörű, szép lėján. Mikor
-odaért, igenyöst a vár tetejin ugratott be. Itt a lán möglátta, hogy
-mijen gyönyörű, szép vitéz ugratott be az udvarba, kérdözi a lán: „Ugyan
-hun jársz, hun kelsz, mikor még a szárnyas állatok sė juthatnak ide?“
-„Járok, kelök – aszongya – hajt a nyomorúság, bujdosnom köl la a
-világba, hanem csak gyere velem és gyerünk továb, mer vége az
-életünknek!“ „Dehogy mögyök – mongya a gyönyörű, szép lėján – tizėnnyôcz
-esztendeje mán, mûta elhalt apám, anyám, azûta nė hogy férfit, vagy
-cselédöt láttam vôna, még szárnyas álatot sė. Nė féj, nem gyühet ide
-sėnki sė, mer tégöd is az Isten vezérölt ide!“ „Igaz, hogy az Isten
-vezérölt, mer bujdosnom köll a Tizėnkétsorfogúlán elül, mert mán az
-egész városunkat mögötte, a hova való vagyok. Éppen mikor gyüttem, akkor
-kijátotta, hogy csak éppen engömet keres, csak mögájj mer még
-kétsorfogam van élösíteni“. A lán feleli: „Ha csak az a baj, nem baj!
-azon könynyen segítünk mink, mer itt van nálam az Öreganynya ja:
-_Huszonnégysorfogú_, éppen jó hejre gyün, mer most is harakszik rá! csak
-ha ideér, maj kieresztöm, maj röttön _ênyeli_“.
-
-Úgy is vôt. Ėcczör csak látik, hogy ojan hullámmal gyün a Fehértengörön,
-hogy asz gondojják, hogy még a kastélt is elviszi a hullám. Akkor, mikor
-odaért, a szép lėján kieresztötte a Huszonnégyfogút, az _Öreganynyát_ és
-röttön _mögötte_. Hát itt most a lán nagy örömmel mönt be a legénhön:
-„No, – aszongya – édös szívem, szép szerelmem! ezön könynyen segítöttem
-én, hanem neköd sincs sėnkid sė, neköm sincsen sėnkim sė a világon, nė
-möny innen sėhuva, éjjünk ėgyütt!“ A legén nem is mönt továb, ėgymásé
-löttek a lėjánynyal, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
-haltak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-10. Az orrfülről.
-
-Hun vôt, hun nem vôt ėn nagytörvényű paraszt embör, mikor mögharagudott,
-as sė tutta, mérgibe mit mondott? Asz tanáta mondani, mikor a lányokra
-mögharagudott: „_Az Ördög vigyön el bennetöket!_“
-
-Az Ördög mikor eszt möghallotta, férfiruhába öltözött, elmönt a
-legöregeb lánt mökkérte. Vôt neki három lánya, mi csinájon? a lányok a
-nyakára nyölnek! Odatta neki feleségül. A mint möntek, möndögéltek,
-előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, de az Ördög asz monta a lánnak,
-hogy: „Vannak ott _Galambok_ is oszt ha kérnek vizet, nė agy nékik!“ A
-lány úgy is tött, mikor a Galambok kértek tűle vizet, nem adott nekik.
-Viszi osztán a legén: az Ördög a lánt, de a lán mán mögsokalta az útat,
-asz kérdöszte tűle: „Meszsze van-ė még a várossa?“ A legén asz felelte:
-„Ott van, a hun a _Feketevárosba fehértorom_ lácczik, _csutkaparazsak
-égnek!_“ A lán mögijett. Hazaértek, akkor a kezibe nyomott ėgy
-_ôrfület_, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a
-tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög
-lėfekütt, elkeszte az _ôrfület rágni_, de aszt nem bírta elrágni,
-_bevetötte a tűzbe_. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, asz kérdöszte:
-„Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a csutkaparázsba!“ Az Ördög
-öszszedarabolta a lánt paprikásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.
-
-Asztán elmönt a lánnak a középső tesvérjijé, elhoszta, mert nagyon
-szeretné a tesvérje látni! A mint möntek, möndögéltek, előtanátak ėgy
-kútat, a lány êmönt inni, annak is asz monta az Ördög, hogy nė agygyon
-vizet a Galamboknak, ha kérnek, nem is adott. Mikor hoszta, ez is
-mögsokalta az útat, asz kérdöszte: „Meszsze van-ė még a várossa?“ Neki
-jis asz felelte: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik,
-csutkaparazsak égnek!“ A középső lán is mögijett, mikô hallotta, hogy
-hun van. Hazaértek, ennek a kezibe is belenyomott ėgy _ôrfület_, asz
-monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek;
-ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az
-_ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni, a _patka alá ásta_. Écczaka,
-mikor fölérzött az Ördög, kérdöszte: „Hun vagy, _ôrfül?_“ „Itt vagyok a
-patka alatt!“ Eszt is öszszedarabolta papríkásnak, belevetötte a tűzbe,
-mögégette.
-
-Elmönt az Ördög a lekkisebbé, hogy gyűjjön el, mer szeretné a két
-testvérje látni. Ez is elmönt inni a kútra, neki is aszonta az Ördög,
-hogy a Galamboknak nė agygyon vizet, de ez adott, ott hagyott nekik még
-ėgy vödörrel is. A _Galambok_ aszonták neki, hogy mönynyön viszsza a kis
-macskájájé oszt ha a legén: az Ördög a kezibe ád ėgy _ôrfület_, agygya
-oda a kis macskának. A lány mikor ivott mán oszt odamönt a legénhön,
-aszonta, hogy mos jutott az eszibe, hogy otthun felejtötte a kis
-macskáját, hogy majd viszszamén érte! „Nohát, eregy viszsza érte!“ monta
-a legén. Viszszamönt érte, elhoszta a kis macskát, beletötte a gelebibe.
-Mikor hoszta, a lekkiseb lány is sokalta az útat, neki jis asz monta:
-„Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak
-égnek!“ Ott van a várossa. Mikor odaértek, aszonta: „Ne ez az _ôrfül!_
-ha mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek, mer mán a két
-nénéd ott van, ha pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül“. A lekkiseb lán
-is elkeszte az _ôrfület_ rágni, de nem bírta elrágni. Akkor a kis macska
-elvėrtyantotta magát, odatta neki, a kis macska pedig mögötte. Mikor az
-Ördög fölérzött, kérdözi: „Hun vagy _ôrfül?_“ „Itt vagyok meleg
-gyomorba!“ Itt osztán az _Ördög elvötte feleségül_ a legfijatalabb
-_lánt_.
-
-Az Ördög elmönt ėcczör hazûrul, odadott neki tizėnkét szobakûcsot;
-ráparancsótt, hogy a _tizėnharmadik szobába_ nė mönynyön be! Itt oszt ű
-mögtróbálta a tizėnkét szobakûcscsal, hogy mi okrul nem szabad néki a
-tizėnharmadik szobába bemönni? Hát oszt be bírt mönni oda is. Mikor
-bemén a tizėnharmadik szobába, akkor láti, hogy nagyon _sok lélök van_ a
-tizėnharmadik szobába, a kit az _Ördög_ mán _êfődelt_. Itt osztán
-könyörgött a sok _lélök_ a lánnak. Az ėgyik aszonta: „Ereszsz ki, apád
-lelkijé!“ A másik asz monta: „Ereszsz ki anyád lelkijé!“ A harmadik asz
-monta: „Ereszsz ki tesvérjejid lelkijé!“ A negyedik asz monta: „Ereszsz
-ki a tė lelködé!“ A lán kinyitotta az ajtót _szabadon eresztötte az
-egész lelköt_. Azután látta a lán, hogy nem jót csinát, mögijett, hogy
-mán most űtet is êfődeli az Ördög, csinátatott ėgy érczkoporsót mög ėgy
-dėszkakoporsót. A két koporsót öszszeszurkôta, beletötte az érczkoporsót
-a dėszkakoporsóba; ű pedig belefekütt az érczkoporsóba és _eleresztötték
-a sok lelkök a vízön_, hogy az Ördög mög nė tanájja.
-
-Itt vôt két királ, ennek a két királnak vôtak halászaji. Az ėgyik
-királnak a halászaji mindég nagyon sok halat foktak, a másiké pedig nem
-fogott soha sėmmit sė. Itt oszt ennek a halászaji fokták ki az
-érczkoporsót, a kinek sosė foktak a halászaji. Mikor kifokták az
-érczkoporsót, fölmöntek a kirájhon, hogy gyűjön, mer ojan örömet foktak,
-a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, aszonta a
-halásznak: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ A halász kimönt, főmönt a
-másik halász, az is aszonta a királnak, hogy gyűjön, mer ojan örömet
-foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki
-is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ Ez a halász is kimönt,
-főmönt a harmadik halász, hogy gyűjön lė a királ űfölsége, mer ojan
-örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú
-vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ De mán a
-_harmadik_ halász asz monta: „Nem bánom, ha agyonlű is, addig nem
-mögyök, még királ őfölsége nem gyün!“ Látta a királ, hogy ez nagyon
-hîja, kimönt, látta, hogy nagyon szép érczkoporsót foktak ki és nagyon
-szép lán van benne. Ennek a királ nagyon mögörűtt, örömmel vezette föl a
-palotájába a szép lánt. A lán nagyon könyörgött, csak ereszsze el, mer ű
-érte gyün az Ördög a mé nagyon sok _lelköt_ kieresztött, űtet êfődeli;
-de oszt asz monta a királ: „Maj segítök én az Ördögnek a baján!“ A királ
-csináltatott a vízön bűrhídat és ide mindönféle álatbul röndölt, ha gyün
-az Ördög, szétszaggassák. Itt oszt csakugyan mönt is az Ördög, elkapták
-az állatok, szanaszétszagatták.
-
-A királ asztán elvötte a lánt feleségül, mer legén vôt. Lött is olan
-lakodalom, hogy _hétmögyére_ szólt. A szürkeló a szűgyivel tolta a
-levest, de a ki szégyöllős vôt, maj csak éhönhaló vôt. Mikor vége lött a
-lakodalomnak, a királnak el köllött mönni háborúba. Az alatt az idő
-alatt, még a háborúba vôt, lött a királnénak ėgy kis lėjánya.
-
-Ėcczör a királné kinyitogatta az ablakokat szellőzni, az alatt az idő
-alatt _beszált két fehérgalamb_ a szobába és _elváltóztak_ szinte
-_lėjánynyé_. Akkor nagyon kérték a királnétul, hogy agygya oda nekik
-aszt a kis lánt, maj ojan örömet szöröznek neki, hogy ennek a királ is
-mögörül. A királné nem akarta odanni, félt, hogy az alatt az üdő alatt
-hazagyün az ura és űtet nagyon mögszekérozi érte; de itt a testvérjeji,
-hogy nagyon könyöröktek, odatta nékik. Az a két galamb, a mölik
-lėjánynyé elváltózott, a királnénak a _két nénye vôt_. Mikor a kis lánt
-elvitték, három nap eltelt, még sė hozik viszsza. A negyedik napon a
-királné kinyitogatta újfönt az ablakokat; hát ėcczör ėhön láti, hogy
-szál _három fehérgalamb:_ két nagy és ėgy kicsi. Mikor beszáltak a
-szobába, elváltóztak szinte. Akkor mongya a nénynye, hogy _ojan örömöt
-hosztak_ a kis lánnak, hogy mikor _sírt: gyöngy hullott a szömibül;_
-mikor _nevetött: piros rúzsa hullott a szájábul;_ mikor _mönt: rozmaring
-nyílt utánna_.
-
-A másik királnak is, a kinek vôtak a halászaji, akkor születött ėgy kis
-fija, mikor ez a lány (nagy lett), a királ házasította a fiját és
-elvötte ennek a királnak a lányát. Mikor esküdőre möntek, az a királfi
-akkor látta, mikor esküdőre möntek, hogy gyöngy hul a szömibül, mikor
-nevet: rúzsa hullik a szájábul, rozmaring nyíl utánna. A királnénak a
-_Szakácsnéja_ jis könyörgött a királnak, hogy âra a kocsira űjjön, a kin
-a mönyaszszon ül, de a királ nem engette. Itt oszt az aszszon azon
-gondoskodott, hogy bírná a királlánnak a szömit kivönni? Másképpen nem
-fért hozzá, hanem mikor gyüttek viszsza az esküdőrül, az erdő mellett
-mögálitotta a híntókat, hogy ájjanak mög! maj mögigazítik az ülést. Itt
-oszt lėszált a hintórúl a Szakácsné a lányával, lėcsalták a királnét is,
-bevezették az erdőbe, a hun nem látta űket sönki, ott osztán a
-királlánrul a ruhát ráatta az ű lányára, _kiszötte a szömit, belerakta
-az ű lánya szöme helire_. Hát mikor hazamönnek, akkor látytya a királ:
-mikor rí a királkisaszszon, nem hul gyöngy a szömibül; ha nevet: nem hul
-rúzsa a szájábul; ha mén: nem nyíl rozmaring utánna. Itt a királ nagy
-gondbaesött, pofonvákta a királkisaszszont, hogy sírjon jobban, azután
-pedig mögnevettette, hogy hullik-ė rúzsa a szájábul? Mikor látta, hogy
-nem hult rúzsa a szájábul, mögsétáltatta, hogy nyílik-ė rozmaring
-utánna? A királ nagy gondbaesett, még jobban pofonvákta és bemönt ėgy
-külömös szobába.
-
-A királnak vôt ėgy kanászsza, mögtanáta a királkisaszszont, de szöme
-nékű vôt, hazavezette. Este mikor hazamönt, hazavezette, aval asztán
-bemönt az _Ördöngősvénaszszonhon_, hogy nem tunna neki szömet anni, mer
-kivákta ėgy kan a másiknak a szömit – hogy mög nė tugygyák! Akkor asz
-monta az Ördöngősvénaszszon: „No, itt van ėgy, hanem vigyázz rá, a
-macska el nė vigye!“ A kiskanász oszt nagyon szépen _mögmosogatta_ és a
-_helire tötte_. Mögén bemönt az Ördöngősvénaszszonhon, hogy agygyon
-másikat, mer a macska elkapta tűlle. Aszongya: „Még ėgygyet tudok anni,
-de vigyázz rá, hogy ê nė vigye a macska!“ Eszt is a kiskanász szépen
-mögmosogatta és a helire tötte a királkisaszszonnak.
-
-Mikor helire tötte a két szömit, bevezette a királnak a kertyibe, oda
-ėgy szép rúzsafa alá ültette, bemönt a királhon, aszongya: „Gyűjjön ki,
-ollan szép rúzsa nyítt a virágoskerbe, hogy ojat még nem látott!“ Asz
-monta neki a királ: „Eregy ki! mer ha ki nem mész, mingyá agyonlűlek!“
-Asz mongya a kiskanász: „Nem bánom királatyám, ha mingyá agyonlűsz sė
-mék ki, még nem gyüsz velem!“ Itt oszt a királ kimönt a nagy
-könyörgésre, akkor látytya, hogy ott van az ű kedvesse. A királ anynyira
-mögörűtt, hogy as sė tutta, hogy vezesse be. A lán osztán elmonta a
-királnak, hoj járt. A királ nagy tüzet rakatott, az Ördöngősvénaszszont
-a lányával elevenen a tűzbe vettette. Az a Szakácsné az vôt az
-Ördöngősvénaszszon. A kiskanászt pedig mögjutalmaszták, hogy boldog
-embör lött belüle.
-
-Nagy lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
-haltak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Segítő felsőbbek.)
-
-
-11. Pétör halász.
-
-Vôt a világon ėsz szögén halászembör, a ki nasz szögénséggel élte át a
-világot. A mölik napon halat övött, azon a napon kinyeret nem tudott
-önni, anynyi mögelőzése vôt; a mölik napon pedig kinyeret övött, azon a
-napon nem tudott halat önni.
-
-Itt osztán az Úristen mög Szentpétör a földön járt, bemönnek hálást
-kérni a halásztul. És azon a napon éppen nem atták el a halat, fősztek
-vacsorára, szégyölték bevinni, mivelhogy ismeretlen vendégök vóltak,
-hogy nincs kinyerük. És itt az embör kihítta a feleségit, azon
-tanácskosztak, hogy agygyák be a halat, ha mán nincsen kinyerük?
-Aszongya az ura: „Ó, hé! ha minket így áldott mög az Isten, ârû mink nem
-töhetünk!“ Aval bevitték a halat; asz mongya az aszszon: „Szögényök
-vagyunk, nincsen kinyerünk, mink így élünk a világba: a mölik napon
-halat öszünk, kinyeret nem birunk önni!“ Aszongya az ėgyik útas:
-„Mönynyön ki csak, néni! nézze mög, talán van ėgy darab a pôczon?“
-Aszongya az aszszon: „Nincsen, mer a mi fijunk öszszeszötte még a
-morzsát is!“ „Csak mönynyön, mégis nézze mög!“ Kimönt az aszszon,
-mögnészte és _három naty kinyér vôt a pôczon_. Az aszszon röstelte is
-esztet, hogy talán el akarta taganni; hogy nincsen kinyerük aszonta; de
-hát eszt nagyon jô tutta Jézuskrisztus. Az aszszon bevitte, aszongya:
-„Nézzék! talán az Úristen is eszt nekünk röndölte, hogy vendégjeink
-vannak!“ Aval továb beszélgettek. Röggel, mikor mögviratt, aval
-Jézuskrisztus és Szentpétör útnak indúlt.
-
-Mikor elhalattak ėd darabon, akkor mongya Szentpétör: „Uram, teremtőm!
-möjen ajándékot agygyunk ennek a szögén halászembörnek, a mé így
-mögvendégölt bennünket és hálást adott?“ Asz mongya az Úristen: „Ó,
-Pétör! maj teremtök ennek a fijúnak ėgy _Lánt feleségül_, a kivel fogik
-a halat és ėgy _szamarat_, a kivel hordik elanni!“ A Pétör, a halász
-fija azonnal kivitte a hálót a vízre mögtróbálni. Pétör a hálót
-csakugyan mikô a vízhön értette, anynyi vôt a hal, hogy a háló után is
-pattogott a hal. Azután Pétör horta a halat elanni; de mán Pétör
-anynyira möggazdult, hogy anynyi a kincse, hogy maga sė tutta a számját.
-Ez alatt az üdő alatt elhaltak Pétörnek a szüleji; Pétör úgy gondolta
-magába, hoty hát jó lösz nekik a városba mönni lakni! Monta a
-Feleséginek: „Hallod, hé! job lösz nekünk a városba lakni, fijatalok
-vagyunk, mögélünk mink a városba is, ha nem halászgatunk is!“ Asz mongya
-az aszszon: „Csak lakjunk mink kint! job lösz nekünk kint lakni, mint a
-városba, mert a városbalakás siralmadra esik neköd, Pétör!“ Aszongya
-Pétör: „Nem a, hé! csak gyerünk be!“
-
-Itt oszt Pétör bemönt, vött a városba házhejet, êre Pétör nagyon szép
-palotát csináltatott. Mikor pedig bekerűltek a palotába, asz monta
-Pétör: „Ė’ szép vendégségöt csinájunk, hogy evel az úri társasággâ
-ismerecscségöt csapjunk!“ „Nė csapjunk mink Pétör vendégségöt, mer az
-Pétör neköd siralmadra esik! – aszonta a Felesége – no, hát nem bánom ha
-csapunk is vendégségöt, hanem én maj elkészítök mindönt, tė pedig beadod
-az ételt, én pedig elmék valamőre, hogy engömet nė lássanak!“ Mikor
-elgyüttek a vendégök, Pétör mint gazdaszszony, ű atta be az ételt. Akkor
-mongyák az urak: „Itt szép kastél! kár hogy nincs benne ėgy szép
-gazdaszszon“; êre Pétör asz feleli: „Van itt szép gazdaszszon is!“ „No,
-hát ha van, ugyan hîja be!“ Mikor kimönt Pétör, aszongya a Felesége:
-„Ugy-ė montam, hogy nė ad delő, hogy én is vagyok! csak tė magadat“.
-Pétörnek nem akarta a Felesége mögszegni a kedvit, ű előmönt. Itt az
-urak köszt nagyon föltűnő vôt, hogy Pétörnek nagyon _szép Felesége_ van.
-A vendégök köszt a királfijú is ott vôt és a királfijúnak nagyon
-möktecczött a Felesége. Másnap röggel elhívatta a királfijú Pétört, asz
-monta neki: „Pétör, ha hônap röggel a tė kastéjodtû az enyimig
-arangyalogút nem lösz, vége az életödnek!“ Itt Pétör ríva mönt hazafelé,
-akkor kérdözi a Felesége: „No, hé! mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz
-parancsolta a királfi, ha hônap röggê aranyútat nem csinálok a palotámtû
-a királ palotájájig, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Lád-ė?
-montam nė csinájjunk vendégségöt? de mos mán mindėgy! hanem űj föl a
-_szamárra, ereszd el a kötelet_, majd elvisz az tégöd a hová köl!“ Pétör
-fölült a szamárra, útnak ereszti a szamarat. A szamár mönt, mönt, a mint
-mönt ėcczör csak _mögdobbant a szamár_; ott ėgy kis ajtó nyît, Pétör
-lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és
-Szenpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör? mé gyütté?“
-Akkor monta Pétör: „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta, hogy ha nem
-csinálok ėgy _aranútat az én palotámtû a királ palotájájig_, akkor vége
-az életömnek!“ Aszonta az Úristen: „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem
-lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi
-hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútat, mögvan-ė? Mögvôt. A királfi
-mögén főhívatta Pétört, aszonta neki: „Pétör, ha hônap röggel ennek az
-aranyútnak két _gyémántkarja nem lösz_, vége az életödnek!“
-
-Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög
-mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap
-röggelre ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az
-életömnek“. Akkô monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz
-a tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte
-Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor
-odaért, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson,
-ott tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdöszte az Úristen Pétört: „Mi
-bajod, Pétör! mé gyütté?“ „Nem ögyéb, hanem a királfi aszonta: Ha hônap
-röggelre az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek!“
-„Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt,
-lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi, hogy mögviragygyon, möglássa az
-aranyútnak a két gyémántkarját, mögvan-ė?“ Mögvôt. A királfi mögén
-hívatta Pétört, aszonta neki: „Neköm van _12 láncz erdőfődem mög van 12
-tehenem, az a 12 tehén mind ökörbornyút ejjön és aval a fődet fő nem
-szántod és kölessê be nem vetöd, hogy köleskását ögyek nálad hônap
-röggel_, akkô vége az életödnek!“
-
-Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, mos mög
-mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, hogy
-tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam föl, a
-möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy hônap
-röggel nálam köleskását ögyön, ha én eszt mög nem töszöm, vége az
-életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra, majd elvisz
-tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört
-ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért a
-nyíláshon, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a szamárrû, bemönt a
-nyíláson, ott tanáta az Úristent mög Szentpétört. Kérdözi az Úristen
-Pétört: „Mi bajod, Pétör, mé gyütté!“ „Nem ögyéb, hanem a királfi asz
-parancsolta, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval
-száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be,
-hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön belüle, ha én eszt mög nem
-töszöm, vége az életömnek!“ „Nem baj, Pétör! hanem eregy el a
-királfihon, mongyad: Möglösz! Mongyad a királfinak: hogy a kölesfődet
-ültesse be gyümölcsfával és ez mind gyümölcsöt terömjön, mer hônap után
-dére én (= Péter) akarok királ űfölséginél ebédölni!“ Pétör elmönt a
-királfihon, monta neki, hogy a mit parancsolt, möglösz! hanem a
-kölesfődet ültesse be gyümölcsfával, az a gyümölcsfa mind terömjön
-gyümölcsöt, mer hônap után délre királ űfölséginél akarok ebédölni!“
-
-„No, Pétör! nincs irgalom, kögyelöm, mer tė néköm merté föladatot anni,
-ezé jis fölakasztanak!“
-
-Itt oszt Pétört viszik akasztani. Mikor Pétört kikésérik az akasztófa
-alá, sok látvánság öszszegyütt, az _Úristen_ ott jelönt ėgy _koldús
-ruhába_, asz kérdözi: „Mit akartok Pétörrê?“ Aszongya a királfi: „Föl
-akarjuk akasztani!“ „Hát mé akaritok Pétört fölakasztani?“ „Azér, mer
-aszt hatta, hogy én gyümölcsfát ültessek a kölesfődembe királ létömre,
-mer ű hônap dére nálam akar ebédölni!“ Asz kérdözi az Úristen, kûdús
-ruhába van: „_Ki vagy tė?_“ „Én vagyok a királ!“ „No, hát, ha tė vagy a
-királ, én mög vagyok az Úristen, a királt köl fölakasztani!“ Itt a
-királt fölakasztották, Pétör mögmönekült és nagy köszönettel fogatta az
-Úristennek, hogy hát az ű életit mögmöntötte.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-12. Az öreg katona.
-
-Vôt a világon ėgy katona, a ki ezelőtt még régente harmincz esztendeig
-katonáskodott. De hogy mögöregödött, szabacscságra eresztötték, hogy
-mönynyön mán, mer öreg: katonának. A mi ruhája vôt, katonaruhája,
-odatták neki, mê emijen ruhája nem vôt, mög úgy gondolták: mögérdemli,
-mer nagyon sokájig katonáskodott.
-
-Aval osztán mikor útnak indult, nem vôt csak 3 krajczárja. A mint mönt,
-möndögélt, betért ėgy erdőbe; itt osztán igy gondôkodik magába: „No, ha
-ėgy faluba bemöhetök, mingyá vöszök ėgygyé: _pipát_, ėgygyé: _dohánt_,
-ėgygyé: _masinát_“. Mikor ű eszt elszámolta, akkorra odaért ėgy öreg
-_Őszembör_, imátkozott, adott neki ėgy krajczárt alamizsnájúl. Akkor
-oszt gondoskodott: „Hogy ha most mán pipát vöszök mög dohánt, nem jut
-masinára; vagy ha dohánt vöszök mög masinát, nem jut pipára“. Mikor eszt
-êszámolta, akkor mögén odaér az öreg _Őszembör_, mögén imátkozott, mögén
-odadott neki ėgy krajczárt. „No! – aszongya az öregkatona – mos mán nem
-vöszök sėmmit sė, mer ezön az ėgy krajczáron nem löhet vönni“. Mire eszt
-elgondolta magába, mögén odaért az öreg Őszembör, harmacczor êkeszdött
-imátkozni, odatta neki a harmadik krajczárt is. Akkor kérdöszte tűle az
-öreg Őszembör, hogy mit kéván ezé a három alamizsnájé? Aszonta: „Én nem
-kévánok ögyebet, csak ojan pipát: a kibül a _dohán sosė alszik ki_ (= a
-tűz), mög ojan tarisznyát: a kibül a _czipó sosė fogygyon ki_, mög ojan
-kulacsot: hogy a _bor sosė fogygyon ki_“. Aszongya az Öreg: „A lelköd
-üdvösségit kévánod?“ „Aszt majd utojjára hagyom!“ mongya a katona. Aval
-oszt az _Öreg eltünt_. A hogy mönt a katona, látytya, hogy ėgy fán ott
-csüng a _kulacs_ és a _tarisznya_ mög a _pipa_, mingyá lėakasztotta,
-elkeszdött önni, mer ügön éhös vôt, ivott rá bort és mingyá fővöszi a
-pipát, hát ég benne a dohán, csak szíjja.
-
-Eszt pedig az Ördögök möglátták, kérték tűle, de ű nem atta. Itt oszt az
-_Ördögök elvötték_ tűle, oszt űtet is jól elverték. Nojsz, itten
-szomorúan mönt tovább az öreg katona. A mint mén, möndögél, elébe mén az
-Öregkûdús, asz kérdözi tűle: „Mit kévánsz azé a három alamizsnádé? ha
-mán ojan szöröncsétlenül jártál“. Aszongya: „Nem ögyebet, csak ėgy ojan
-_furkóst_, a ki _addig üsse, még én aszt nem mondom:_ hogy nė üsse!“
-Mögkapta a _furkóst_, ott termött, avval oszt odamén az Ördögöknek a
-lakásukra az erdőbe, kéri tűlük, hogy agygyák viszsza a _pipát_ mög a
-_kulacsot_ mög a _tarisznyát!_ Az Ördögök nem atták, még mög akarták jô
-verni; ű sė vôt ám röst! mingyá monta: „_Üssed furkócskám!_ nem apád“.
-Avval osztán elővötte ám a _furkó_ űket, anynyira _verte űket_, hogy
-könyörgésre fokták, hogy nė báncsa, viszszaagygyák a _pipáját_, a
-_kulacsát_, mög a _tarisznyát!_ Mikor viszszaatták, akkor monta az öreg
-katona: „_No, furkócskám, nė bánd űket!_“
-
-_Nem is bántotta_ osztán a _furkós_, ű osztán ivott, övött, mikor
-jôlakott elkeszdött pipálni, _akkor is égött_ a dohán, _nem is köllött
-tőteni_, osztán tovább útazott az erdöbe. Mikor az erdő szélihön ért,
-látott meszszirül ėgy nagy sütécscségöt, mikor közeleb halatt hozzá,
-akkor láti, hogy ėgy kis gyėrtyavilág lácczik ki belüle, itt oszt ű
-annak tartott igenyössen oda. Mikor bemén a kapu alatt, akkor láti, hogy
-az egész város ojan _sütécscségbe_ van: hogy a világon sėmmit nem látni,
-de ojan nagy csönd van: hogy a világon sėmmi zajt, vagy szót sė löhet
-hallani. Ű oszt a hogy őgyelög, hát rátanál a kapusra és kérdözi a
-kapust: „Ugy-ė! – aszongya – mér van ez a város ijen na sütécscségbe?“
-„Ez a város – aszongya – azé van ijen na sütécscségbe: mer az
-_Ördögökkirája_ el akari vinni a mi kirájunk lányát feleséginek, de a mi
-kirájunk nem atta és asz monta: hogy ha nem agygya, ojan sütécségöt ád
-rá a mi királunkra, hogy többet ki nem tud mönni, a lányát pedig úgyis
-elviszi; – aszongya a kapus – a ki a lányát mögmönti az
-Ördögökkirájuktul mög a várost mögvilágosíti, annak agygya a lányát
-feleségül és a felekiráságát“. Itt osztán asz kérdözi az öreg katona:
-„Mőre köl odamönni, az Ördögökkirájának a lakására?“ A kapus oszt
-elútasította az öreg katonát az Ördögökkirájukhon és aszonta, hogy _két
-ápfogát hozzon ê, aval birik_ a várost _mögvilágítani_. Addig őgyelög az
-öreg katona, ėcczör is rátanát. Mikor bemén, látytya, hogy nincs otthun
-ėgy Ördög sė, mingyá osztán beleül az _Ördögöknek a kirájuknak a
-trónyába_. Mikor hazamönnek az Ördögök, mingyá láti a kirájuk: hogy a
-katona ül trónon, asz mongya neki: „Hó! hohó! hogy mersz tė az én
-trónomra ülni? hanem gyűj lė oszt eregy még szépen vagy! ha nem, vége az
-életödnek!“ Aszongya az öreg katona: „Hohó! nem mögyök én addig, még
-eszt a várost mög nem világítod!“ „Addég tė nem mész ki? maj mingyá
-kivöszlek én onnét!“ – az Ördög monta neki. – Mikor látta a katona: hogy
-az Ördögök mönnek neki, elkijátotta magát: „_Üzsd furkócskám! nem apád,
-nė sajnád! Az Ördögökkirájuknak csak a két zápfogát!_“ Asz kijabálta az
-öreg katona, aval osztán röttön _kiütött két zápfogát a furkós_, akkor a
-katona kiugrott röttön a trónbul és fölkapta és így kijált a furkósnak:
-„_No, furkósom üzsd tovább!_“ Akkor az Ördögök mögijettek, a kirájuk
-aszonta: „Jaj, nė báncs! mögvilágosítom a várost!“ „No! – aszongya az
-öreg katona – mönynyetök a városbul úgy, hogy a városnak a tájára sė
-gyűjetök többet, mer ha még ėcczör a tájára gyüttök, akkor lėmögyök a
-_pokolnak_ a méjségös _fenekibe_ és ott mind agyonverlek bennetöket!“
-Akkor monták neki: „No! csak nė báncs továb bennőnket! elmögyünk és a
-várost mögvilágosíjuk és tájára sė gyüvünk többet!“
-
-Aval osztán elmöntek, a katona pedig bemönt a királi palotába és hogy
-ott keresködött, _a lelkök a köpönyege újjára belekapaszkottak_, de úgy,
-hogy ű aszt _nem is látta_. Ez alatt az üdő alatt kigyütt a kirá,
-látytya, hogy az egész város mijen szép világosságba van, oszt ennek
-nagyon mögörűtt, aszongya az öreg katonának: „No, fijam! hallom: mi
-csináltá mög látom is, mos mán neköd adom a lányomat és
-felekirájságomat!“ Itt oszt a katona mökköszönte a jóságát, aszonta: „Ű
-neki nem köl sė a kirájsága, sė a lánya! Maj mögyök én útamon!“ Itt a
-kiráj is mökköszönte a jóságát, hogy űket mögszabadította a
-sütécscségtül! Aval oszt el is indult a katona.
-
-Mikor kiérközött a gyöpre, a _lelkök_ mind _lėhullottak_ rúla és
-_bárányok löttek_, hogy ű csak aszt vötte észre, hogy szépbárányok
-vannak mellette, ennek oszt nagyon mögörűtt, hogy mijen szépbárányok. Ű
-mán most juhász lösz. Aval hogy hajhászta a _bárányokat legelni_, elébe
-mönt ėgy ősz, Öregembör – ez vôt Szenpétör, aszt kérdözi: „Nem annád el
-a _bárányokat?_“ „De eladom én!“ „No, ha eladod, ad ide! én mögvöszöm“.
-„De – aszongya – ojannak adom, a ki engöm is mögvösz vele, hogy juhász
-löhessek“. Asz mongya az ősz, Öregembör: „Neköm juhász nem köl, mer
-juhász van“. „No, hát akkor – aszongya – nem adom!“ Szenpétör így
-gondolta: „Hogy ha mán magát a _báránt_ nem agygya, akkor csak
-mögvöszöm, de űtet mög kizárom mönyországbul, mer nem köllött neki a
-lélöküdvösség, asz csak utojjára hatta. Aval _mögvötte_ Szenpétör a
-_juhászt_ is a _bárányokkal_ ėgygyütt. Mos mán _hajtya_ a katona a
-mönyország felé a _bárányokat_. Mikor odaértek _mönyország ajtajáhon_,
-akkor aszonta neki Szenpétör: „No, hajcsad, maj én olvasom!“ Úgy is vôt.
-Mikor _olvasta_ Szenpétör a _báránt befelé_, mikor ėgy maratt kint,
-akkor asz monta néki Szenpétör: „Nészd! – aszongya – ėgy fölkeverőczött
-hátul a cserjébe!“ Úgy gondolta Szenpétör, maj hátranéz a katona, aszt
-az ėgy bírkát beránti, űtet mög kizári, de a juhásznak is vôt anynyi
-esze, hogy belekapaszkodott az ėgynek a szőribe és úgy nézött hátra.
-Aval Szenpétör mikor eszt _az ėgy báránt berántotta, a katonát is
-berántotta vele_.
-
-„No, mos mán, ha idebe van, nem lükhessük ki!“ monta Szenpétör, így
-gondolta: „Ha mán begyütt, mi csinájunk vele? juhász nem köl, lögyön hát
-kapus!“ A katona osztán kapus lött, hanem a mönyországba nagyon
-elfogyott a tisztalélök, mikor a katona kapus vôt, pedig Szenpétör
-ráparancsolt a katonára, hogy a mölik tisztalélök, csak aszt ereszsze
-be! A katona pedig nem úgy cseleködött, hanem ű csak asz kérdöszte mög:
-vôt-ė katona? nem törődött osztán, hogy tisztalélök-ė, vagy bűnös? Ha
-katona vôt: beeresztötte, ha nem vôt katona: möhetött odébb. Errül az
-Úristen mög Szenpétör csudálkosztak, hogy mi ja, hogy mán elfogy a
-mönyországbul a tisztalélök? Elmöntek oda, möghalgatták úgy, hogy eszt a
-katona nem is tutta. Ép akkô halt mög ėgy tisztalélök; mikor odamönt az
-ajtóra, asz kérdöszte tűlle: „Vôtál-ė, katona?“ Ez asz felelte: „Nem
-vôtam“. No, ha nem vôtál, eregy a pokolba!“ monta a katona. Ekkor tutták
-mög, hogy mé fogy ki mönyországbul a tisztalélök, a pokolba mög mán nem
-térnek? Igy osztán a katona nem lött tovább kapus.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat?
-
-A szögén embör aszt _álmotta_: mönynyön el a vásárba, ott sok aranyat
-tanál. El is mönt a vásárba, két nap is ott őgyelgött, még ėgy krajczárt
-sė tanát. Hogy nagyon kifáratt a vásárba, hogy őgyelgött, a szélső házná
-lėült a padra; âra mönt ėgy szögén _Kuldús_, kérdöszte: „Mit kereső itt
-szögén embör?“ „Aszt álmottam, hogy gyűjek el a vásárba, maj nagyon sok
-aranyat tanálok, asz keresöm, pedig két nap itt őgyelgök, ėgy krajczárt
-sė tanátam“. Aszongya neki az Öregkuldús: „Eregy haza, a papnak a
-kertyibe van ėgy nagy dijófa, aszt ásd ki, az alatt van nagy fazék
-aran!“ Itt a szögén embör écczaka a nagy dijófát mögtanáta, kiásta, ott
-tanát ėgy fazék aranyat, hazavitte, osztán gazdag embör lött. Igy tanáta
-mög a szögén embör a sok aranyat, a vásárba akatt âra az embörre, a ki
-útbaigazította.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-14. Jankovics.
-
-Vôt ėsz szögén aszszon, a kinek 3 árva lėjánya vôt, mindég aval keresték
-a kinyerüket, hogy széksót szöttek. A kiráj fija âra járt el mindön nap
-a hintóval. Aszonta a legöregeb lán: „Ha éngömet elvönne a kiráj fija,
-ėsz szöm búzábul sütnék én anynyi kinyeret, hogy az egész kiráji család
-sė fogyasztaná el!“ A középső lán asz monta: „Ha éngöm elvönne ėsz szál
-kendörbű fonnék neki anynyi vásznot, hogy az egész királi család sė
-tunná elszaggatni!“ A lekkisebb aszonta: „Ha éngömet elvönne, szülnék
-neki ėgy hassal ojan _2 aranhajúgyerököt_, hogy sė azelőtt, sė azután
-ojat többet nem látna!“ A kirájfi mikor eszt möghalotta, akkor ėgy pár
-napnak utánna elmönt, mer nagyon szép ruhát csináltatott, elmönt a
-lėjánhon. Mikor odamönt, csak asz kérdözi: „Mögfelel-ė azé a szaváé, a
-mit mondott?“ Itt osztán a lán előb nagyon mögütközött, hogy érte
-elgyütt a királfi, azután asz felelte, hogy mögfelel a szaváé. Aszongya
-a királfi: „Gyere velem!“ Hintóba möntek királpalotájába.
-
-A királfinak vôt ėgy _Ördöngősvénszakácsnéja_, annak vôt ėgy
-kispatkánülő, bóczéros lánya. A királné terhös lött, a királnak pedig el
-köllött mönni a _csatába_. Még a királ odavôt a csatába, a királné
-lėszaporodott. Igy gondolta az Ördöngősvénaszszon: „Majd elbánok én
-tėveled, a mé előre kiattad, hogy _2 aranhajúfijúgyermököt_ szülsz“. Az
-Ördöngősvénaszszon főcsalta a királnét az emeletre, a huva sönki nem
-möhetött, itt mikor a királné mögszülette a két gyerököt, az
-Ördöngősvénaszszon elvötte tűle és azalatt kölkecczött mög a királnak
-ėgy nagy kopókutyája, kinek a 2 kölkit vitte föl és a két gyerök hejibe
-tötte. Aszongya az aszszonnak: „Látod, a mé előre fogattad, möjen két
-kopókutyakölköt születté!“ A két gyerököt az aszszon lėvitte és a
-disznóhizlalóba beledopta, hogy majd a disznók mögöszik. A királnak
-pedig _mögírta_ az Ördöngősvénaszszon, hogy nem két aranhajúgyerököt,
-hanem két kutyakölköt születött. A kiráj aszt írta viszsza, hotyhát
-nyúzzanak mög ėgy _bivajt_, ennek a _bűribe_ eleventen _varják bele_ a
-királnét, a két csöcsit hagygyák ki, hogy a két kopókutyakölök szopja;
-de az aszszonnak, úgy vigyázzanak, hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza
-nem mén. Tögyenek oda két _szálaranveszszőt_ oszt mindönki, a ki âra
-mén, mindönkinek háromat-háromat rá köl vágni és még köpni az aszszont.
-
-Elig várta az Ördöngősvénaszszon, hogy mögviragygyon, hogy möglássa,
-hogy a két aranhajúgyermököt mögötték-ė a disznók, vagy nem? Látta, hogy
-nem ötték mög, hanem a legerőseb két disznó úgy őrzötte, hogy oda nem
-szabad vôt mönni. Az Ördöngősvénaszszon mögijett, hogy maj rágyünnek a
-hamisságra, de oszt okkal-móddal mégis kivötte közülük a két
-aranhajúgyermököt, hamardossan nem tutta hova tönni, lėásta kétfelül a
-kapuoszlop mellé. Ezalatt hazagyütt a kirá a háborúbul. Mikor kint
-möglátta, hogy két kopókölköt születött a királné, aszonta: „Hagy
-szenvegygyön még mög nem hal! nem pusztítom el, hanem hagy
-szenvegygyön!“ Az Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros lányát vötte osztán
-feleségül.
-
-Ezalatt az üdő alatt a két _aranhajúgyermökbül kétszépdijófa_ nyőlt. Az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a _dijófábul_ valami _baj
-lösz_, asz monta a lányának: „Töd magad beteggé és mongyad a királnak,
-ha eszt a kétdijófát ki nem vágati: vége az életödnek, mer nem birom a
-szagát szívelni!“ Mivelhogy nagyon betegnek tötte magát, _kivágatta_ a
-kétdijófát, pedig nagyon sajnálta. A _kétdijófábul_ nagyon
-_szépkétnyoszoját_ csináltak. Mikor a kétnyoszoja készen lött, az
-ėgygyikbe fekütt a királ, a másikba a felesége. Itt oszt az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanupörrel, hogy maj valami baj lösz, écczaka
-bebût az ėgygyik _nyoszoja_ alá. Asz _kérdöszte_ az ėgygyik _nyoszoja_ a
-másiktul: „Nehéz ė, _tesvér?_“ A másik aszt felelte: „Néköm nem nehéz,
-mer édösapámat tartom, hát neköd nehéz ė?“ Aszongya a másik: „Néköm
-szörnyen nehéz, mer édösanyám gyilkossát tartom!“ Itt az
-Ördöngősvénaszszon kihalgatta eszt, addig bisztatta a lányát, hogy mos
-má tögye magát még betegebbnek, mint azelőtt vót. Mongyad a királnak:
-„Ha eszt a kétnyoszoját föl nem tüzelteti, vége az életömnek!“ A kirá
-nagyon szomorú lött, hogy mos mán a _nyoszolát_ tüzeltesse föl, kiatta
-parancsba, hogy eszt a kétnyoszolát tüzejjék föl. Az Ördöngősvénaszszon
-kiatta parancsba, hogy mikor tüzelik, úgy vigyázzanak, hogy mindön
-porczikája hamujé vájjon!
-
-Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, vôt a kirájudvaron ėgy
-_koczafeketebárán_ (= a ki nem szopja az anynya tejit, hanem úgy
-nevelődik föl, hogy másik ju tejit szopi) ez _fölkapott_ ėgy _parazsat_,
-elnyelte, osztán lácczott a koczabárányon, mintha hasas vôna. Az
-Ördöngősvénaszszon mögén élt a gyanúpörrel, hogy a feketebáránbul baj
-lösz, mongya a királnénak: „Töd magadat beteggé, mongyad a királnak: ha
-a feketebáránnak a _szívibül_ nem öhetök, vége az életömnek!“ A kirá
-nagyon szomorú lött, hogy mos mög a koczabáránt pusztícscsa el. Kiatta
-parancsba, hogy a koczabáránt lė köl vágni, a szívibül mög a májábul mög
-a bélibül a királnénak paprikást köl főzni. Az Ördöngősvénaszszon, mikor
-a koczabáránt lėvákták, a bélit lėkűtte a Dunára, ráparancsolt a
-szolgálókra, hogy úgy vigyázzanak a bélre, mikor mosik, hogy a bélnek
-ėgy híja sė lögyön, máskép vége lösz az életüknek.
-
-A szolgálók, mikor mosták a _belet_, ėgyet elszalajtottak. Nagyon
-mögijettek, aszongyák: „Mi csinájunk? az Ördöngősvénaszszon elfődel
-bennünket, mert ėgy belet elszalajtottunk!“ Az ėgygyik osztán aszongya:
-„Hiszėn nem tugygya, hogy mijen hoszszú vôt, csak hány vôt, maj ėgyet
-kétfelé vágunk, a többit hozzá darabojjuk“. Úgy is csináta a két lán,
-úgy vitték a belet haza. Az Ördöngősvénaszszon örömmel fogatta, hogy
-nincs a bélnek híja ės sė. Itt, a kit a _czöthal êlopott_, abbul
-_ikráteresztött_, lött _belüle két aranhajúgyermök_.
-
-Az aranhajúgyermököt _vitte a víz_ a Dunán. Vôt ėgy öreg halász, a ki
-mindég a Dunán halászgatott. Möglátta az öreg halász, korán röggel hogy
-valami csillámlik a vízön, a feleséginek hírt sė adott fokta a
-csónakját, kifokta. Nagyon mögörült, mert soha nem vôt ėgy csalágyuk sė,
-most az Úristen möjen szép két gyerököt adott. A felesége mögláti, hogy
-möjen örömmel gyün haza az ura, kiszalatt elébe, akkor láti, hogy möjen
-szép két gyermököt hozott: „Jaj, hé! nem vötte ken?“ „No, hé! az Isten
-nekünk röndölte“. Aval bevitték, nevelgették. A gyerökök mikô nyőltek,
-elkeszték iskolásztatni. Mikor tizėnkét évesek vôtak, az öreg halász
-beteg lött, akkor az ėgyiket kifokták az iskolábul oszt használták a ház
-körül mindönféle dologra. Akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a Dunára
-két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul: elcsúszott és mind a két kantát
-öszszetörte, azé az öregaszszon mögverte és aszonta: „Tudod mit! ha
-szülötte gyerököm vôná, még hécczörte jobban mögvertelek vôna“. Másnap
-mögén lėkűtték a Dunára két kantával, mikor gyütt föl a Dunárul: mögén
-elcsúszott, mögén mind a két kantát öszszetörte, akkor az öregaszszon
-nagyon mögverte és aszonta neki: „Tudod mit! ha szülötte gyerököm vôná,
-még hécczörte jobban mögvertelek vôna“. A hogy ėcczör a testvérje gyütt
-haza, möglátta, hogy a testvérjit mögverte az anynya, igenyöst csak mönt
-a testvérjihön, kérdöszte tűle: „Ugyan, testvér! mé rísz?“ Aszongya:
-„Mögvert nevelőanyám! aszt is monta, ha az ű gyeröke vônék, még
-hécczörte jobban mögvert vôna; hanem aszt tanáltam el, hogy jó lösz
-nekünk innen elmönni és valami szolgálatot keresni, ús sė édösanyánk ű!
-hátha mögtanájuk az édösanyánk!“ A két gyermök aszongya osztán: „Süssön
-ken tarisznyát, varjon ken pogácsát, majd elmögyünk szolgálatot
-keresni!“
-
-Az öregaszszon sütött osztán tarisznyát, vart nekik pogácsát. A két
-gyermök útnak indult. Mökköszönték nevelőanynyuknak, hogy gongyukat
-viselte. Az öreg halászné nagyon sajnálta, hogy elmönt a két gyermök;
-hogy anyiszor mögverte, de mán nem vôt mit tönni, mer mán későn vôt, mer
-mán akkor a két gyermök elútazott. Mén oszt a két gyerök hetedhét ország
-ellen, sėhun sė falura, sė városra nem akattak és elébük mönt ėgy
-Öregkuldús, alamizsnát kérögetött. A két gyermök kivött _ėgy ėgy
-pogácsát, odatták neki;_ aval oszt az_ Öregkuldús_ elmönt, űk pedig
-továb halattak. Más napra kelve a dolog, ugyan elébük mönt ėgy
-Öregkuldús, színte kérögetött alamizsnájé. Itt osztán kivött a két
-gyerök ėgy-ėgy pogácsát, odatta neki. A Kuldús halatt az útytyán, a két
-gyerök mög mönt továb. Harmadik napra kelve a dolog, ugyancsak elébük
-mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnájé könyörgött. A két gyermök kivött a
-tarisznyábul ėgy-ėgy pogácsát, odatta neki. A Kuldús elmönt az útytyán,
-a két gyerök mög mönt továb. Negyedik napra kelve a dolog, színte elébük
-mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnájé kérögetött. A két gyermök így szólt:
-„Édös bácsikám! nem athatunk sömmit, mer nekünk sincs sömmi, mer még a
-kinyérmorzsát is öszszeszöttük mán!“ Aszongya az Öregkuldús: „No,
-fijajim! itt van ez a _síp_, ha bajotok lösz, akkor eszt mögfujjátok,
-maj ott lösz nektök segícség“.
-
-A mint möntek a gyerökök, ėcczör csak a két gyerök mögtėmpût, nem tuttak
-sömőre sė menni, eszükbe jutott, hogy adott az Öregkuldús nekik ės
-_sípot_, kivötték, _mögfûták_, azonnal ott _termött Jankovics_, asz
-kérdöszte tűlük: „Mi bajotok, két kirájfi?“ A két kirájfi csak asz
-felelte: „Mögtėmpultunk, nem tudunk sömőre sė mönni, vigyél el bennünket
-valamőre!“ Itt oszt Jankovics _körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle
-ló_. A két királfi fölült a hátára, elkeszte vinni, de űk as sė tutták
-lė-ė, vagy föl? Jankovics odavitte űket, a hovavaló vôt az édösapjuk.
-Itt oszt Jankovics mögált, a két királfi lėszál rúla, Jankovics mögén
-_körösztülbukott a fejin, lött belüle embör_. Ott, a város szélin
-csinátak ės sátort. Itt oszt Jankovics aszonta a két gyeröknek: „Mos mán
-jártok a templomba; a mit én parancsolok nektök, asz fogitok csinálni,
-ki nė hágjatok rajta!“ Jankovics mögparancsolta nekik, a templomba âra
-mönynyenek a királpalota felé: „Ott láttok a palota véginél ėgy aszszont
-_bivajbűrbe varva_, a két csöcsit két kopókutya szopja, ottvan mellette
-kétszálveszsző, evel muszáj háromat rávágni, a ki âra mén; de tik nė
-vágjatok rá, hanem vögyétök ki a kendőtöket, türűjétök mög a képit,
-csókojjátok mög! A templomba legutôjára mönynyetök be és legelsőb
-gyűjetök ki! Mindég kétfelė ájjatok a templomajtóba: az ėgygyik
-ėgyikfelül, a másik másikfelül!“ Elmöntek osztán a templomba. Mikor az
-édösanynyukhon értek, kivötték a kendőjüket, mögtörűték az anynyuk
-képit, oszt mögcsókolták. Itt oszt möglátta a kapus, mingyá jelöntést
-tött a királnak, hogy êre mönt két gyerök, nem hogy végigvákták vôna,
-hanem kivötték a zsebkendőjüket, mögtörűték, mögcsókolták. Mikor a
-templomhon értek, mögvárták mikor mindönki bemönt mán, akkor möntek be
-oszt a templom ajtóba kétfelé áltak, legelsők vôtak osztán kigyünni.
-Eszt a királ szömmeltartotta, mikor a kapus monta neki. De itt a
-kétaranhajúgyermöknek a _fejin_ ėgy-ėgy _hójag vôt_, hogy az _aranhajuk
-nė lácczon_. Mikor a templombul möntek hazafelé, ugyancsak aszt az
-aszszont, a ki _bivajbűrbe vôt varva_, mögtörűték és mögcsókolták, eszt
-a kiráj pedig leste. A királnak nagyon föltűnő vôt, hogy ez a két gyerök
-eszt az aszszont nė hogy végigvágja, inkább mögcsókoli.
-
-A királ nem bírt egész écczaka alunni, alig várta a másnap röggelt, hogy
-a két gyerök mönynyön a templomba. Mikor másnap röggel mönt a két gyerök
-a templomba, ugyanúgy mögtörűték a bivajbűrbe vart aszszon képit és
-mögcsókolták. A király mögén csak nészte, szöget ütött a fejibe: mi oka
-löhet, hogy a két gyerök így tösz, a két kutyakölköt pedig
-odébbhajigálták. Ezön a királ nagyonnagy gondbaesött. Mikor a két gyerök
-a templombû gyütt ki, aszonta neki a királ, mönynyenek el hozzá ebédre,
-de a két gyerök asz felelte: „Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van
-nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. De mikor az
-Ördöngősvénaszszon mögtutta, nagyon élt a gyanúpörrel, hogy rájönnek a
-hamisságra. Mikor a két gyermök hazamönt, akkor kérdöszte Jankovics:
-„Nem-ė beszéltetök valakivel?“ Akkor monta a két gyerök: „De beszéltünk,
-a király hítt ebédre, montuk neki: Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van
-nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. Aszonta
-Jankovics: „Jô van! ha hônap templomba möntök, csak úgy tögyetök, mint
-eddig, ha ebédre hîn, mongyátok neki: „Mink elmögyünk, ha mögengedi,
-hogy a gyámolónk is elgyühet és anynyi fődet ád, a kit az _behány
-czigánkerékkel_ ėgy nap“. Mikor röggel mönt a két gyerök a templomba,
-csakúgy mögtörűték a kendővel az édösanynyuk képit és mögcsókolták, mint
-mászszor, a két kopókutyakölköt pedig odébb hajingálták. A királ akkor
-is nészte, hogy a két gyerök mi csinál? ezön a királ nagyonnagy
-gondbaesött. Mikor osztán a királ látta, hogy a két gyerök gyün ki a
-templombul, odamönt, aszonta, hogy mönynyenek el hozzá ebédre! A két
-gyerök mingyá monta: „Mink elmögyünk, ha mögengedi, hogy a nevelőatyánk
-is elgyühet és anynyi fődet ád, a kit az ėnnap behány czigánkerékkel“. A
-királ nagyon szívessen mögengette, aszonta: „Csak gyűjenek hônap dére!“
-Mikor eszt otthun elmondták, Jankovics aszonta: „Êmögyünk!“
-
-Mikor êmöntek a királhon ebédre, Jankovics mingyá kérte, hogy aszt a
-fődet agygya neki, a kit ėnnap behány czigánkerékkel. A király neki
-atta. Itt oszt Jankovics nagyobb darab fődet bekerítött czigánkerékkel,
-mint a királnak a főgygye.
-
-Êre Jankovics ėn nagyon szép kastélt csináltatott, körülültette
-rúzsafával, a kastélba mög szöbnél szöb virágok vôtak. Akkor osztán asz
-gondolta: jó lösz, ha vendégségbe az egész királcsaládot möghíjja, de a
-Vénaszszon élt a gyanúpörrel, nem akart elmönni, aszonta: „Il darab főd
-és szép kastél van rajta, de még azé nem kész; addig mink nem möhetünk
-vendégségbe, még a kastél körül nem lösz _muzsikálófával_ ültetve“.
-
-Itt osztán Jankovics aszongya az ėgygyik fijúnak: „Gyerünk! hanem ha
-odaérünk ėgy nagyon _Csúnyaembörnek_ a határjába, akkor én elváltóczok
-oszt ha odaérünk ahhon a nagyon Csúnyaembörhön, aszt a nagyon
-Csúnyaembört jô mög köl ám dícsérni! mert ha mög nem dícséröd: vége az
-életödnek, de még az enyimnek is!“ Itt osztán Jankovics
-_körösztülbuksengölt_ a fejin, lött belüle _ėszszépparipa_, a királfijú
-fölült a hátára és mönnek. Mikor odaértek a határjába, már egész
-estefelé lött az idő, akkor aszonta neki Jankovics: „Most
-körösztülbuksengölök a fejemön, lösz belülem ėgy _kásaszöm_, ha az
-Öreghön érsz, kérdözi Jankovicsot nem láttad-ė? aszt mond: még hírit sė
-hallottam. Mikor elbúcsúzol az Öregtül oszt kiérsz a határjábul,
-_möggurítod_ a kásaszömet, _mögén ló_ löszök“. Jankovics osztán
-_körösztülbuksengölt_ a fejin, _lött_ belüle ėgy _kásaszöm_, beletötte a
-zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek, odaköszönt az
-Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! No, – aszongya – il szép,
-őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten
-neköd is! szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer máskép vége lött
-vôna az életödnek! hun jársz, hun kelsz?“ mongya az Öreg. Aszongya a
-királfijú: „Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az anyám,
-hogyha möghal: a sírját muzsikálófával ültessem körül; nem-ė halotta
-hírit, hogy mőre löhetne asz tanálni?“ „De hallottam, fijam! de oda
-bajossan bírsz odajutni, mer esztet tizėnkétfejű Sárkán őrzi, hanem
-mivelhogy ijen szépen ideköszönté, én mögmondom, hogy bírsz abbul
-szönni! Éppen a _Sárkán_ délbe tizėnkét órakor lėfekszik és két órájig
-szokott alunni és azalatt az idő alatt szögygyél! Hanem, fijam! nem
-láttad âra tėfelétök Jankovicsot?“ „Még hírit sė hallottam, nė hogy
-láttam vôna!“ mongya a királfi. Elbúcsúzott a királfi az Öregtül, mikor
-az Öreg határjábul kiért, kivötte a kásaszömet a zsebibül, möggurította,
-akkor Jankovics _ló_ lött, úgy mönt mind a legsebösseb forgószél. Itt
-osztán elmönt ahon az _erdőhön_ a hun a _muzsikálófa muzsikál_, bemönt
-az erdőbe a legszöb muzsikálófákat kiválogatta és csak möntül előb
-szödött belülük, aval osztán elindúlt. A Sárkán akkor vötte észre, mikor
-mán a határjábul kiértek, mönt is utánnuk, de mán akkô nem vôt ereje.
-Szöröncséssen hazaért a muzsikálófákkal. Az Öregaszszon alig várta a
-röggelt, hogy kinészhessön az ablakon, hogy az új kastélnál mögvannak-ė
-mán a muzsikálófák? A hogy kinézött, halli ám, hogy a muzsikálófáknak
-mindön ága muzsikál, nagyon szomorú lött. Jankovics oszt möghîtta
-vendégségbe az egész királcsaládot, mer mán kész a _muzsikálókerítés_:
-„Hanem gyűjenek ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Még a mi kastélunktul
-a tijetökig _aranhíd_ nem lösz, addig nem mék, mer én aranhídon akarok
-odamönni vendégségbe“.
-
-Aszonta Jankovics a másik királfijúnak: „Nohát, gyerünk! hanem majd ha
-odaérünk ėgy nagyon Csúnyaembörnek a határjába, akkor én elváltóczok,
-oszt ha odaérünk, akkor aszt a nagyon Csúnyaembört jó mög köll ám
-dícsérni! mert ha eszt mög nem dícséröd: vége az életödnek, de még az
-enyimnek is!“ Jankovics osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle
-ėszszépparipa, a királfijú fölült a hátára, möntek. Mikor odaértek a
-határjába, aszonta Jankovics: „Most körösztülbuksengölök a fejemön, lösz
-belülem ėgy kásaszöm, tögyél a zsebödbe! Ha az Öreghön érsz, kérdözi
-Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig kiérsz a
-határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“. Jankovics osztán
-körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm, beletötte a
-zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek, odaköszönt az
-Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! Il szép, őszbecsavarodott
-embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten neköd is!
-szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer máskép vége lött vôna az
-életödnek! hun jársz, hun kelsz itten?“ Aszongya a királfijú: „Járok,
-kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az édösanyám, hogy ha möghal:
-aranhíd lögyön a sírjátul a kastélájig; nem-ė hallotta hírit, hogy mőre
-löhetne asz tanálni?“ Aszongya az Öreg: „De hallottam, fijam! de oda
-bajossan birsz odajutni, mer eszt _Tündérök őrzik_, hanem a mé ijen
-szépen ideköszönté, én mögmondom mőre van mög hogy birod elhozni! Még a
-nap fő nem gyün, addig sijessél; mer ha a Tündérök főkelnek, elhozni nem
-birod, mer anynyi Tündér őrzi, a hány szög van benne; hanem ne ez a
-_szálveszsző_, evel a szálveszszővel ha végigvágod, abbul a hídbul lösz
-ėgy dijó, annak a belsejibe lösz a _híd_, mintha a béle vôna annak a
-dijónak. Hanem, fijam! nem láttad valamőre jártodba-keltödbe
-Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam!“ mongya a
-királfijú. Elbúcsúzott az Öregtül, mikor kiért a határjábul, kivötte a
-kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor Jankovicsbul ló lött, úgy
-mönt mint a legsebösseb forgószél, mer mán nem sok idejük vôt. Csak
-lėugrott hirtelen Jankovicsrul (a lóról) és gyöngéssen a hídat
-végigvákta, lött belüle ojan _dijó_, möjennek az Öreg monta, aval osztán
-mönt hazafelé. A Tündérök akkor vötték észre, mikor mán kiért a királfi
-a határjukbul, möntek is utánna, de mán ott nem vôt erejük. Az
-Öregaszszon elig várta a röggelt, hogy kinézhessön az ablakon, hogy
-mögvan-ė mán az aranhíd? Nagyon szomorú lött, mikor möglátta, hogy ott
-van. Jankovics oszt möghítta vendégségbe az egész királcsaládot: „Mer
-mán mögvan az aranhíd is, gyűjenek ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Az
-aranhídnak gyémántkarja szokott lönni! Addig nem mögyök a vendégségbe,
-még _gyémántkarja nem lösz!_“
-
-Aszonta Jankovics annak a királfijúnak, a ki _másocczor_ vôt vele:
-„Nohát, gyerünk! hanem majd ha odaérünk ėgy nagyon Csúnyaembörnek a
-határjába, akkor én elváltóczok; ha odaérünk, aszt a nagyon Csúnyaembört
-jó mög köll ám dícsérni! mert ha eszt mög nem dícséröd: vége az
-életödnek, de még az enyimnek is!“ Jankovics asztán körösztülbuksengölt
-a fejin, lött belüle ėszszépparipa, a királfi fölült a hátára, möntek.
-Mikor odaértek a határjába, aszonta Jankovics: „Mos körösztülbuksengölök
-a fejemön, lösz belülem kásaszöm, tögyél a zsebödbe. Ha az Öreghön érsz,
-kérdözi Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig
-kiérsz a határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“.
-Jankovics osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm,
-beletötte a zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor odaértek,
-odaköszönt az Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám! Il szép,
-őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten
-neköd is, – mongya az Öreg – szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer
-máskép vége lött vôna az életödnek! hun jársz, hun kelsz itten?“
-Aszongya a királfijú: „Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az
-édösanyám, hogy ha möghal: az aranhídnak gyémántkarját csináltassak, nem
-hallotta, hogy mőre csinálik aszt?“ Aszongya az Öreg: „Hallottam én,
-fijam! a Tündérök-tündérjinek a palotája előtt van, hanem tė oda
-bajossan birsz êjutni! mer eszt _Tündérök őrzik_, hanem a mé ijen szépen
-ideköszönté, mögmondom, hogy birod êhozni! Épen écczaka 12 órátul
-fekszik _ėgy órájig a Tündérök tündérje_, hát úgy möny oda. Aval a
-_veszszővel_ mög vág mög, abbul lösz ėgy nagyonszép _aranalma_. Hanem,
-fijam! nem láttad valamőre Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam vôna, még hírit
-sė hallottam!“ mongya a királfijú. Elbúcsúzott az Öregtül, mikor kiért a
-határjábul, kivötte a kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor
-Jankovicsbul ló lött, úgy mönt, mint a legsebösseb forgószél, mer mán
-nem sok üdejük vôt. Mikor odaért, tizėnkét ôra êmult mán, hát éppen aval
-a _veszszővel_ mögvákta csöndessen, ebbül lött ėgy nagyonszép aranalma,
-aval oszt mönt hazafelé. Mikor a Tündérök-tündérje észrevötte, akkor mán
-a királfijú kiért a határjábul, mönt is utánna, de mán ott nem vôt
-ereje. Mikor hazaért, elkészítötte, rárakta a gyémántkarokat az
-aranhídra. Az Öregaszszon asz gondolta, hogy röggel van, szalad az
-ablakhon, hát a híd karjátul van ojan nagyon világos, osz nem vôt az
-Öregaszszonnak mit tönni, elmöntek. Mikor ált a vendégség, Jankovics
-aszonta: „Hozok ėgy _véka magyarót_, még aszt mögtörik, akkorra, – van
-néköm ėgy mesém, – elmondom!“ Elkeszte:
-
-„Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy özvegyaszszon, annak vôt három
-lánya, a kik mindég széksót szöttek, abbul élősköttek. Ėcczör a
-királfija âra mönt hintóval, hallotta, hogy a lányok mit beszélnek. A
-legöregebb lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, ėgy szöm búzábul
-annyi könyeret sütne, hogy az egész királcsalád sė fogyasztaná el. A
-középső lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, ėsz szálkendörbül
-fonna anynyi vásznot, hogy az egész királcsalád sė tunná elszagatni. A
-legkissebb lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi, szülne neki ėgy
-hassal ojan két aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet
-nem látna. A királfi mikor eszt möghallotta, csináltatott nagyon szép
-ruhát a lánnak, föltötte a hintóba és elmönt a három lánhon. „A ki
-aszonta neki – mongya a királfi – hogy szülne neki két ojan
-aranhajúgyerököt ėgy hassal, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet nem
-látna, itt az új ruha, készűjön föl bele és eszt a piszkos ruhát vesse
-lė magárul, osztán gyűjön vele!“ Hintóba möntek osztán a
-királpalotájába, a királfi el is vötte feleséginek. A felesége a
-fogadását nem tötte mög, mer mikor két gyerököt szült, két
-kopókutyakölköt töttek oda a két gyerök hejibe; a királ ekkor a csatába
-vôt, elköllött neki mönni a csatába. A két gyerököt osztán betötték a
-disznóhizlalóba, hogy majd mögöszik a disznók, a királnak pedig
-mögírták, hogy nem két aranhajúgyerököt, hanem két kopókutyakölköt
-születött a felesége. A királ víszszaírta, hogy nyúzzanak mög ėgy
-bivajt, annak a bűribe varják be a királnét, a két csöcsit hagygyák ki,
-hogy a két kopókutyakölök szophassa, de az aszszonra úgy vigyázzanak,
-hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza nem mén. Tögyenek oda
-_kétszálaranveszszőt_, mindönkinek osztán, a ki âra mén, ėgygyet-ėgygyet
-rá köl vágni mög rá köl köpni! A két aranhajúgyerököt nem ötték mög a
-disznók, hanem úgy őrzötték, hogy oda nem szabad vôt sėnkinek sė mönni.
-Mikor osztán aszt írta a királ, hogy hazagyün a csatábul, a két
-aranhajúgyerököt kilopták a disznók közül osztán lėásták kétfelül a
-kapuoszlop mellé.
-
-Hazagyütt osztán a királ a csatábul, mikor möglátta, hogy a királné két
-kopókutyakölköt születött, aszonta: „Hagy szenvegygyön, még mög nem hal!
-Nem pusztítom el, hanem hagy szenvegygyön!“ A királ osztán elvötte
-feleségül ėgy Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros lányát. A két
-aranhajúgyerökbül kétszépdijófa nyőlt, de az Ördöngősvénaszszon élt a
-gyanúpörrel, hogy a _dijófábul_ valami baj lösz, asz monta a lányának:
-tögye magát beteggé, mongya a királnak, ha ki nem vágati a
-kétszépdijófát, akkor ű möghal, mer nem biri a szagát szívelni. A királ
-osztán kivágatta a kétdijófát, pedig nagyon sajnálta. A kétdijófábul
-nagyon szépkétnyoszoját csináltak, az ėgygyikbe fekütt a királ, a
-másikba a királné. Az Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a
-_nyoszojákbul_ valami _baj lösz_, écczaka bebût az ėgygyik _nyoszoja_
-alá, kihalgatta, hogy mit mond az ėgygyik _nyoszoja_ a másikának, hogy
-az a _nyoszoja_, a mölikbe a királné fekütt, aszonta: hogy neki nagyon
-nehéz tartani, mer ű az édösanynya gyilkossát tarti. Az
-Ördöngősvénaszszon mögén monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya a
-királnak, ha föl nem tüzelteti eszt a két _nyoszolát_, vége az életinek!
-A királ osztán kiatta parancsba, hogy tüzeljék föl eszt a kétnyoszolát!
-pedig nagyon sajnálta. Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, ėgy
-koczafeketebárán fölkapta a _parazsat_, ênyelte, _hasas lött tűle_. Az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a koczafeketebáránbul valami
-baj lösz, asz monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya a királnak,
-ha a koczafeketebáránnak a _szívibül_ nem öhetik, vége az életinek! A
-király osztán kiatta parancsba, hogy a koczafeketebáránt lė köl vágni, a
-_szívibül_, _májábul_ mög a _bélibül_ a királnénak paprikást köl főzni!
-pedig nagyon sajnálta. Az Ördöngősvénaszszon lėkűtte a szôgálókat a
-Dunára, hogy a bélit mossák mög, itt oszt a szôgálók ėsz szálbélt
-êszalajtottak, aszt oszt mögötte a czöthal. A czöthal abbul
-ikráteresztött, lött belüle két aranhajúgyerök. A két aranhajúgyerököt
-kifokta a Dunábul az öreg halász, föl is nevelte addig, hogy mán
-iskolába jártak. Mikor az iskolábul az ėgyiket kifokták, oszt használták
-a ház körül mindönféle dologra, akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a
-Dunára két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul, elcsúszott és mindakét
-kantát öszszetörte, azé az öregaszszon nagyon mögverte a gyerököt és
-aszonta neki: „Tudod mit? ha szülötte gyerököm vôná, még jobban
-mögvernélek!“ Másnap mögén öszszetört két kantát, az öregaszszon mögén
-nagyon mögverte és csak asz monta: „Tudod mit? ha szülötte gyerököm
-vôná, még jobban mögvernélek!“ Akkô mán aszonta a testvérjinek, hogy ű
-nem marad, mer mindég ütik, verik: „Elmögyök szöröncsét tróbálni, úgy is
-aszongya a szülénk, hogy nem vagyok szülötte gyeröke, hátha mögtanálom
-az édösanyámat“. A kétaranhajúgyerök osztán elbúcsúzott, elmönt
-szöröncsét tróbálni.
-
-A mint möntek hetedhét ország ellen, elébük mönt ėgy Öregkuldús,
-alamizsnát kérögetött, a gyerökök attak neki ėgy-ėgy pogácsát. Igy mönt
-ez a második, harmadik napon is, de a negyedik napon mán nekik sė vôt,
-nė hogy az Öregkuldúsnak agygyanak. Az Öregkûdús asztán adott nekik ėgy
-sípot, a kit ha mögfûnak, az Öregkûdús mingyá a segícségire mén. Möntek,
-möndögéltek hetedhét ország ellen, ėcczör csak nem tutták mőre
-mönynyenek: mögtėmpultak. Eszükbe jutott osztán, hogy az Öregkuldústul
-űk ėgy sípot kaptak, a kit ha mögfûnak, az Öregkuldús mingyá a
-segícségükre mén. Mikor a sípot mögfútták, mingyá gyütt a segícség, el
-is jutott a két aranhajúgyermök szöröncséssen oda, a hovávaló vôt az
-édösapjuk. Itt oszt a két aranhajúgyermök a templomba járt. A gazdájuk
-mögmonta nekik, hogy a királpalotája véginél tanának ėgy bivajbűrbe vart
-aszszont, a két csöcsit két kopókutyakölök szopi oszt a ki mellette
-elmén, annak háromat rá köl vágni aval a veszszővel, mög rá köl köpni,
-de űk rá nė vágjanak, mög rá nė köpjenek, hanem a kendőjükkel türűjék
-mög a képit osztán csókojják mög. A templomba mög legutojjára mönynyenek
-be és legelőször gyűjenek ki. A templomba az ajtóba kétfelé ájjanak: az
-ėgygyik jobrul, a másik balrul. A fejükrül a hójagot lė nė vögyék, hogy
-az aranhajuk nė lácczon! A királ osztán a templomig elkísérte szömmel
-űket, mikor mán möghallotta, hogy ez a két gyerök mi csinál? és elmönt a
-királ a templomba is, hogy mögnézi, hogy a két gyerök a bivajbűrbe vart
-aszszont mögtörüli a zsebkendőjivel, azután mögcsókoli.
-
-Mikor Jankovics ideért a mesével, akkor mán az Öregaszszon élt a gyanús
-dologgal, hogy ebbül baj lösz, monta a lányának, hogy tögye magát
-beteggé, oszt mönynyenek haza, a lánya nagyon betegnek is tötte magát és
-hítta haza a királt, hogy mönynyenek haza, mer ű mán nem bir továb
-maranni, mer ojan beteg, de a királ nem mönt. Itt mán a királ
-észrevötte, hogy baj van a dologba. Könyörgött a felesége, hogyha ű nem
-mén is, űtet engegygye, maj talán otthun jobban lösz! de a királ nem
-engette, aszonta Jankovicsnak: „Meséjön továb! nagyon szép mese, csak
-meséjje továb!“ A királ osztán möghítta a két aranhajúgyermököt hozzá
-ebédre, de a két aranhajúgyermök asz felelte: „Mink nem möhetünk sėhova
-sė, mer van nekünk ėgy nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“.
-Itt oszt a két aranhajúgyermök elmönt ahon az ű gazdájukhon, monta, hogy
-mit mondott a királ. A gazdájuk aszonta, hogy ha még ėcczör ebédre híjja
-űket a királ, csak mongyák: „Êmögyünk, ha mögengedi, hogy a gazdánk is
-êgyühessön, és anynyi fődet ád, a kit az ėn nap behány czigánykerékkel“.
-A királ nagyon szívessen mögengette. Mikor osztán êre a fődre a gazdájuk
-nagyonszép kastélt csináltatott, möghítta vendékségbe az egész
-királcsaládot, de az Öregaszszon aszonta, hogy addig ű nem mén
-vendékségbe, még a kastél körül nem lösz muzsikálófával ültetve. Az
-Öregaszszon: a királnak a napa nem hatta helyösnek a kastélt, még
-muzsikálófával körül nem kerítik a kastélt. Mikor eszt a két gyermök
-mögtötte, akkor mög az vôt a baj, hogy királ őfölsége kastélátul a gazda
-kastélájig nem vôt aranhíd. Mikor ez is mögvôt, akkor mög hogy az
-aranhídnak gyémántkarja lögyön. Mikor a két gyermök eszt is mögtötte,
-akkor a királ napának nem vôt sömmi szava sė: mert akkor mán el köllött
-mönni a vendégségbe. El is möntek, de itt a vendégség után a két
-gyeröknek a gyámolója ėgy véka magyarót röndölt oda, hogy mire eszt
-mögtörik, akkorra majd ű mesél ėgyet. El is mesélte, hogy:
-
-„Vôt ojan aszszon, a kinek a lánya aszonta, ha űtet elvönné a kirájfi,
-szülne neki ojan két aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė azután ojat
-többet nem látott. Itt eszt el is vötte a kiráj, szült is, ha nem hiszi,
-nézze mög aszt a két aranhajúgyermököt, mert éppen itt vannak.
-
-Akkor a két aranhajúgyermök _lėhúszta a fejirül a sapkát_, akkor látta a
-kiráj, hogy csakugyan két aranhajúgyermök, mintha talán színösaranbû
-vôna a hajuk! Ekkor pedig az Ördöngősvénaszszon sė hôt, sė eleven nem
-vôt a lányával ėgygyütt. A kiráj pedig úgy mögörűlt, hogy as sė tutta,
-micsinájjon! hun az ėgyik gyerököt ölelte, csókolta, hun a másikat.
-Röttön a feleségit fölvitette és a legnagyob kögyelömbe vötte. Az
-Ördöngősvénaszszont a lányával ėgygyütt nagy fatűzön mögégettette
-eleventön. Az első feleségivel azután boldogul éltek, élnek még ma is,
-ha mög nem haltak.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.
-
-Erzsék aszszonnak vôt 2 lánya: Julcsa és Örzse; az erdőbe lakosztak
-mindég. Mikor Erzsék aszszon bemönt a faluba, akkor Örzse lányát mindég
-magával vitte, mer eszt jobb szerette, mint a Julcsát, pedig Julcsa
-dôgos lán vôt mög szilíd.
-
-Ėcczör, mikor bemöntek a faluba, hát a Julcsát magát hatták otthun a
-házná, a Julcsa pedig a kis nádtetejes házikóba fonyogatott. Ez alatt az
-üdő alatt ėgy kirájfi vadászatot tartott az erdőbe, ėcczör rátanát ėgy
-őzre, az _őz_ a hogy elkeszdött _szalanni_, ű pedig utánna szalatt,
-akkor _rátanát_ âra a kis _házra_. Itt, hogy nagyon êszomjazott,
-benézött az ablakon, hogy lakik-ė itt valaki? Akkor látta: hogy ėgy
-nagyon szép lán a szobába. Mikor benézött az ablakon, a lán nagyon
-mögszégyölte magát, mer _még férfit sosė látott_. Itt a kirájfi, mikô
-möglátta, hogy a lán ojan nagy möglepetésbe lött, bemönt a szobába,
-vizet kérni tűlle. Mikor adott neki vizet, a kiráfi nagyon mögszerette a
-lánt, a lán is mögszerette a kiráfit. Mikor mán el akartak válni
-ėgymástul, mögcsókolták ėgymást. Ez alatt az üdő alatt a királfi ėgy
-_acskó ezüstpészt_ oda _gyugott_ a szoknyagallérjáhon. Aval a királfi
-elmönt.
-
-Mikor az anynyájék hazagyüttek, akkor mán a lán újfönt a dologhon fogott
-és nem monta az anynyának, hogy itt ki vôt, a királfi; pedig a lánnak
-mögmonta, hogy ű királyfi. Este, mikor lė akarnak fekünni, a lán
-vetkőzik, akkor kiesött a szoknya gallérjábul az acskópéz, az anynya
-möghallotta ennek a csördülésit, de a lány is akkor tutta mög, mer annak
-előtte ű sė tutta. Itt osztán a lán akkor monta mög az anynyának, hogy a
-királfi járt itten, muszaj, hogy a gyukta oda. Itt az aszszon ėgypár nap
-mulva elmönt a városra vásárolni, mer mán akkô vôt péz; elvitte magával
-az Örzse lányát is, csak a Julcsát hatta otthun. De ezön a napon ugyan
-kigyütt a királfi mögén és hozott a lánnak pészt, mos mán elhozi
-feleségül, hanem ezön a pézön vögyön esküdőruhát magának és sijessön
-möntül hamarabb elkészíteni, aszt nézzék, hogy möntül hamarabb
-elkészíjjék. Itt oszt mikor az anynya hazagyütt a városrul, mingyá
-mongya neki a Julcsa lánya, hogy: „Itt vôt mögén a királfi: hogy elvösz
-feleségül, hogy hozzámék-ė? és hozzámöntem“. Ennek az anynya nagyon
-mögörűtt, mongya a Julcsa lánya, hogy: „Hagyott itt pészt, hogy
-esküdőruhát vögyön és möntül előbb mög is varassa!“ Itt oszt el is mönt
-az anynya újfönt a városra, vött neki nagyon szép esküdőruhát és mög is
-varatta. Aval oszt a királfi elmönt, elvitte, mögesküttek. Mikor möglött
-a lakodalom, a királfi elvitte Julcsának az anynyát mög a húgát is.
-
-Nem sokára ű neki be köllött rukkolni, mer nagy háború követközött. Még
-ű odajárt a háborúba – jobb szerette vôna Erzsék aszszon, ha az Örzse
-lánya lött vôna a királfi felesége: – mos mán azon töprenköttek a
-lányával, hogy tudnák Julcsát êfődelni? akkor így gondolta el az
-aszszon, hogy maj _kiszúrik a szömit_ mög _elvágik_ mind a _két kezit_
-és mind a _két lábát, kiviszik az erdőbe_, hogy rá nė gyűjjenek.
-
-De itten a _Tündérökkirája_ mingyá rátanát, aval elvitte onnan és az ű
-kastéla körül lėtötte ėgy _bukorba_ és röttön ėgygyet _fütytyentött_ és
-ott termött _ėgyszellem_ és csak asz monta a _szellemnek_: „Ne ez az
-_aranrokka_ és _eregy be a városba_ röttön és a királnak az ablakja
-alatt _áruld_ és ha kérik, csak két szömé ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az
-aszszon az Örzse lányát a Julcsa ruhájába öltösztette föl oszt Örzse
-lött a királné A hogy ott ült az Örzse az emeletön, möglátta, hogy mijen
-szép rokkát árulnak, mingyá kijátott az anynyának: „Gyűjön csak! mijen
-szép rokkát árulnak!“ Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön anyám!
-vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi: „Mönynyijé anná aszt a rokkát?“
-„_Pézé nem adom! csak két szömé_“, mongya a _szellem_. Aval fölmén,
-mongya a lányának: „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem
-agygya pézé, csak két szömé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak
-vögye mög! ott van a Julcsa szöme, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt
-felelte: „De itt, lányom! baj lösz“. Aszongya az Örzse: „Nem lösz anyám!
-csak vögye mög!“ Aval az aszszon lėvitte a két szömet és mögvötte. Mikor
-hazaért a _szellem_, röttön a _Tündérökkirája mögmosogatta_ nagyon
-szépen a szömet és a lánnak az _arczát is_ és helire igazgatta,
-_mögkenyögette_ aszt a _fôrasztókűvel_, csak ojan lött a szöme, mint
-azelőtt.
-
-Itt osztán mögén ėgygyet _fütytyentött_, mögén ott termött a _szellem_,
-aszongya: „Ne ez az _aranorsó_ és eregy be a városba röttön és a
-királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak _két kézé_ ad oda,
-másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az emeletön, möglátta, hogy
-mijen szép aranorsót árulnak, mingyá kijátott az anynyának, hogy:
-„Gyűjön csak! hogy mijen szép _aranorsót_ árulnak!“ Mikor odamén az
-anynya, aszongya: „Mönynyön, anyám! vögye mög!“ Lėmén oszt az anynya
-kérdözi hogy: „Mönynyijé anná?“ „Aszt pézé nem adom – mongya a _szellem_
-– csak _két kézé_“. „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem
-agygya pézé, csak két kézé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak
-vögye mög! ott van a Julcsa keze, csak vögye mög!“ De itt az anynya asz
-felelte: „De itt, lányom! baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz,
-anyám! csak vögye mög!“ Az aszszon lėvitte a két kezet, mögvötte. Aval
-oszt viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön _mögmosogatta
-a karjajit_ és a _helejit_ és a _fórrasztókűvel mögkenyögette_ és
-odafôrt.
-
-Akkor mögén ėgygyet fütytyentött, mögén ott termött a _szellem_,
-aszongya neki a Tündérökkirája: „Ne ez az _aranszálfonál_ és eregy be a
-városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik, csak
-_két lábé_ ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az
-emeletön, lėnézött, möglátta, hogy mijen szép _aranszálfonalat_ árulnak,
-mingyá kijátott az anynyának, hogy gyűjön csak! hogy mijen szép
-_aranszálfonalat_ árulnak! Mikor odamén az anynya, aszongya: „Mönynyön
-anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi, hogy: „Mönynyijé anná?“
-„Pézé nem adom – mongya a _szellem_ – csak _két lábé_“. „Hát, lányom!
-eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya pézé, csak két lábé!“
-Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak vögye mög! itt van a Julcsa
-lába, csak vögye mög!“ De itt az anya aszt felelte: „De itt, lányom! baj
-lösz, nagy baj lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye
-mög!“ Az aszszon lėvitte a két lábat, mögvötte. Aval oszt
-viszszasijetött a szellem és a Tündérökkirája röttön _mögmosogatta a
-lábat és a hejit és fôrasztókűvel mögkenyögette_ és odafôrt. Itt osztán
-_hécczörte_ szöb lött, mind azelőtt vôt és asz monta neki a
-Tündérökkirája: „Csak lögyél itt! maj gyün a tė urad nem soká érted“.
-
-Aval a kirá hazaérközött a háborúbul és a felesége nagy örömmel fokta.
-Mingyá hízelködött neki, hogy mijen szép rokkát vött. De itt a királynak
-mintha súkta vôna valaki, hogy ez itt nem az ű felesége! No, de azé
-hítta ki a feleségit: „Hal látom ezön a szép rokkán mit tanultá fonni?“
-De itt nem akart a kirának a felesége, mer nem is tudott; de mivel a
-királ eröltette, csak hozzáfogott fonni és a legelső keszdésnél a rokka
-mingyá igy szól: „Nė hidd, kirá! a mit mond, nem a tė feleségöddel
-beszélsz!“ Akkor itten nem akart mán továb fonyni. Itt oszt a kirá
-_kihúszta a kargyát:_ „No! ha nem fonsz, vége az életödnek!“ Aval
-elkeszd továb fonni, akkor mongya a rokka: „Esztet a rokkát is a tė
-feleségödnek a két szömijé vötték! az orsóját pedig a két kezijé vötték!
-a fonalát pedig a két lábájé vötték! hanem csak eregy! a Tündérökkirája
-visel rá gondot még kimégy érte“. Itt oszt a kirá röttön a két legjobb
-lovat fogatta be ja hintóba oszt a hogy csak möhetött, úgy mönt érte. A
-feleségit mög is tanáta a bukorba, még hécczörte szöbb aszszon, mind
-azelőtt vôt. Ezalatt az üdő alatt a _Tündérökkirája_ bemönt a kastélba
-és a Gonoszaszszont a lányával ėgygyütt _hollójé változtatta_. A királfi
-mikor beért az udvarába, akkor jutott az eszibe, hogy lė nem zárta űket,
-vagy ê nem fődelte, de mán akkô későn vôt: mer éppen akkô hollóképibe
-repültek föl a kastél tetejirül. Mikor a hollók eltüntek, _eltünt az
-aranrokka is_. Boldogul éltek osztán.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Furfangosok.)
-
-
-16. Tréfa.
-
-Hun vôt, hun nem vôt a nagyvilágon ėsz szögén embör, a ki ojan szögén
-vôt, hogy a kinyérbül sė övött eleget; az ű jósága miatt nagy
-boldokságra jutott valamikor. Azon kérte az Istent, hogy mé nem ád nekik
-családot, ha mán nagyon szögényök, hogy abba gyönyörkögygyenek. Itt oszt
-ėcczör anynyira möhettek űk, hogy kis malaczot bírtak vönni.
-
-Mikor oszt a kis malaczot mögvötték, abba vôt mindön gyönyörűségük,
-nagyon szépen nevelgették. Ez alatt az üdő alatt aszongya a felesége az
-urának: „Halod-ė, hé! én úgy érzöm magam, mintha máskép vônék!“ „Hát –
-aszongya az embör – talán csak úgy gondolod asztat?“ Ėcczör az embör is
-nagy örömmê mönt be: „Halod-ė, hé! úgy látom, mintha a kis malacz hasas
-vôna“. Aszongya az aszszon: „Hát! asz csak tė gondolod, jôlakott az
-nagyon“. De az embör mögén bemén, mongya, hogy nem tréfál, csakugyan
-hasas a malacz. Itt az embörnek a malaczba van az öröme, az aszszonnak
-abba, hogy ű úgy érzi, hogy máskép vôna. Itt oszt anynyira halattak a
-napok, hogy mikor ėcczör lėfeküttek, az aszszonnak baja támatt, mög is
-lött a kis gyermök, fijút születött. Az embör el is felejtközött az ű
-kis malaczárul, mer mos má abba vôt az öröme, hogy az aszszon fijút
-születött. Mikor az embör abba az örömbe ételt vitt a kis malacznak,
-akkor láti, hogy a kis malaczcza _három_ kis malaczot fijadzdzott. Az
-embör nagy örömmel szalatt be: „Jaj, hé! möjen nagy gazdaságot adott az
-Isten, mer kétfelűl is szaporodunk! a kis malacz is mögfijadzdzott!“ Az
-aszszon mikô mán fő bírt az ágybul kelni, nagy örömmel mönt ki mögnézni
-a kis malaczokat, akkor látta, hogy három kis malacz vôt az ólba.
-
-Anynyira nyőttek a kis malaczok mög a gyerök, hogy a kis malaczokat
-legelgetni hajtotta a kirájnak a kertye lábjába. Itt osztán ėcczör a
-kirájlán möglátta, hogy ez a _háromkismalacz_ möjen szépen _tánczol_ a
-kiskanásznál! Vôt a kis gyeröknek ėgy kis _muzsikája_, a möjen nótát
-fújt, úgy tánczoltak a kis malaczok. Igy gondolta a kirájlán: möjen szép
-vôna ez a kirájpalotán! möjen szépen tánczolnak ezök a kis malaczok!
-möjen jó vôna ėgygyet mögvönni! Oda jis mönt a kirájlán és kérdöszte:
-„Mönynyijé acz tė neköm ėgy kis malaczot?“ Asz monta a kiskanász: „Nem
-adok pézé sėmönynyijé sė, hanem ha főhúzod térgyig a zubonyodat, akkor
-adok“, mer még kis lán vôt. A kirájlán aszongya neki: „Óh, te kis
-szamár! mi hasznod vôna néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy – ha
-adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a kis gyerök aszonta: ű neki aran nem
-köll. Mivel a lán nagyon szerette vôna esztet a királi palotára, asz
-gondolta: mit ű neki a zubonyát főrántani?! Főrántotta, aval a kiskanász
-odadott neki ėgy kis malaczot. Itt a királlány nagy örömmel viszi a kis
-malaczot a palotára, a kiskanász pedig hajt hazafelé. Mikor este hazaér,
-aszongya az apja: „Hun van, fijam! ėgy kis malacz?“ „Elvitte a farkas,
-aszonta: maj mögfizet érte“. Aszongya az apja: „Ó, fijam! hogy fizetne
-mög a farkas? mikor a farkasnak magának sincsen péze!“ „Ó, édösapám! –
-mongya a kiskanász – van annak“. Aszongya neki másnap az apja: „Ó,
-fijam! nė oda hajcsá, a hová tėnnap hajtottá legêni, mer a töbit is
-elviszi a farkas, elvisz a tégöd is!“ Másnap a gyerök csak odahajt a
-kiráj kertye lábjába, nem halgatott az apja szavára.
-
-Másnap mikô möglátta a királán, hogy a gyerök odamönt legeltetni, mögén
-lėmönt, aszongya neki: „Te, kiskanász! mönynyijé acz neköm még ėgy kis
-malaczot? mer ez maga nem tánczol!“ Asz mongya a gyerök: „Pézé
-sėmönynyijé sė adok! hanem ha főhúzod kötöszködésig az ubonyodat, akkor
-adok még ėgy kis malaczot“, mer a lán még kislán vôt. A kirájlán
-aszongya a kiskanásznak: „Ó, tė, kis szamár! mi hasznod vôna néköd abba?
-többet ér – mer tė szögén vagy – ha adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a
-kiskanász aszonta: ű neki aran nem köll. Mivel a lán nagyon szerette
-vôna, hogy ez a királi palotán möjen szép lösz; mit neki főrántani az
-ubonyát, főrántotta kötöszködésig. Aval osztán odatta a kis malaczot. A
-királlán nagy örömmel vitte haza a királi palotára, a kiskanász pedig
-estefelé hajtotta haza az ėgy kis malaczot az anynyával. Mikor este
-hazaér, aszongya az apja neki: „Hun van, fijam! a másik kis malacz is?“
-Aszonta a gyerök: „Elvitte, édösapám! a farkas, asz monta: maj jô
-mögfizet érte“. „Ó, fijam! – mongya az apja – honnan fizetne mög? nem
-montam neköd! mikor a farkasnak nincsen pénze“. Aszongya a gyerök:
-„Dehogy nincs, édösapám! hon nė vôna a farkasnak péze?“ Itt oszt az
-embör ráparancsolt, hogy nė hajcson oda az erdőbe „mert a harmadikat is
-elviszi, osztán elvisz tégödet is“. De itt a gyerök röggel csak szinte
-odahajtott a kirájnak a kertye lábjába.
-
-A királlán elig várta, hogy a kiskanászt möglássa. Röttön odamén, mögén
-aszongya: „Te, kiskanász! mönynyijé adnád ide neköm eszt a kis malaczot?
-mer kettő nem tánczol“. Aszongya a kiskanász: „Ha főhúzod nyakig az
-ubonyodat“. Aszongya a királlán: „Ó, te, kis szamár! mi jóságod vôna
-néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy – ha adok ėgy tarisznya
-aranyat!“ De a kiskanász aszonta, hogy neki aran nem köll. Mivel a lán
-nagyon szerette vôna, főrántotta az ubonyát. Mikor főrántotta az ubonyt,
-a kiskanász odagygya neki a kis malaczot mög a muzsikát is. A királlán
-nagy örömmel vitte haza a kis malaczot mög a muzsikát is. A hogy a
-királlán muzsikált, a kis malaczok úgy tánczoltak. A kiskanász pedig
-hazahajt este, akkor láti az apja: hogy nincs ėgy malacz sė. Asz mongya
-az apja: „Hun van, fijam! a harmadik malacz?“ „Elvitte, édösapám! a
-farkas, asz monta: maj jô mögfizet érte“. „Hát hunnan fizetne a farkas;
-mikor nincs annak péze?“
-
-„Dehogy nincs, édösapám! van annak sok péze! hanem édösanyám, mos mán
-varjon ėgy nat tarisznyát, a kivel elmögyök az első malacz árájé!“ De az
-anynya nem akart nat tarisznyát varni, mert félt, hogy a farkas mögfogi,
-ha a nagy tarisznyával szalanni nem bír oszt mögöszi maj a fiját is. Itt
-osztán a gyerök elszökött az anynyátul aval a tarisznyával, a kivel
-azelőtt hordott kinyeret. Mikor a gyermök odamén a királi palotára,
-odamén a kapushon, odaköszön; aszongya a kapus: „Mit akarsz tė? kis
-gyermök!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon az első malacz
-árájé“.
-
-A kapus êmönt, jelönti a királkisaszszonnak, hogy itt van ėgy gyermök
-ėgy tarisznyával az első malacz árájé. Asz mongya a királkisaszszon az
-udvarosnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A
-gyermök nagy örömmel mén haza az apjáhon, hogy mijen jô mögfizetött neki
-a farkas! Mikor hazamén, kidűti az asztâra, láti az apja: mijen röngetög
-sok pészt hozott az ű fija. Itt oszt nagy örömmel vôt az édösapja és az
-édösanynya. Másnap röggel, mikor főkelnek, asz mongya a gyermök:
-„Édösapám! elmék a másik malacz árájé is!“ „Nė möny, édösfijam! mer
-addig csal, hogy mögösz tégöd is!“ És mivel a gyermököt nem akarják a
-szüleji ereszteni, elszökött, hogy a szüleji nem is tutták. Mikor odamén
-a királi palotára, odamén a kapushon, odaköszön, aszongya a kapus: „Mi
-bajod? kis fijam!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon a másik
-malacz árájé“. A kapus jelönti a királkisaszszonnak, hogy a gyerök
-elgyütt a másik malacz árájé tarisznyával. Asz mongya a királkisaszszon
-a kapusnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A
-gyermök nagy örömmel viszi haza az aranyat az apjáhon, hogy möjen jô
-mögfizetött a farkas! Mikor hazamén, kidűti az asztâra, láti az apja:
-möjen röngeteg sok pészt hozott haza az ű fija. Itt oszt nagy örömmel
-vôt az édösapja és az édösanynya. Itt harmadik nap mögén êmönt a
-harmadik malacz árájé, az apja mögén nem akarta elereszteni, hogy maj
-mögöszi a farkas, mögén elszökött. Mikor a gyermök odamén a
-kirájpalotára, odaköszön a kapushon, aszongya a kapus: „Mi bajod? kis
-fijam!“ Aszongya: „Êgyüttem a királkisaszszonhon a harmadik malacz
-árájé“. A kapus jelönti, a királkisaszszon aszongya a kapusnak:
-„Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A gyerök nagy
-örömmel viszi haza az aranyat az apjáhon, hogy möjen jô mögfizetött a
-farkas! Mikor hazavitte a harmadik malacz árát, itt annyi vôt a péz,
-hogy az apja és az anynya nem tudott vele micsináni.
-
-De itt asz monta az apjának mög az anynyának: „No, édösapám! mos mán
-mönynyünk el más vidékre és vögyünk ki ėgy nagy bírtokot!“ Elmöntek más
-vidékre osztán nagy uraság löttek.
-
-Az alatt az üdő alatt a királ kidoboltatta, hogy az ű lányán van _három
-jegy_ és a ki kitanáli, annak agygyák feleségül, ha szögén, ha boldog;
-de ha nem tanáli ki, _hatvan botot_ kap. Mikor eszt itt möghallották,
-aszongya a fijú: „No, édösapám! mönynyön kê el a vásárra és aszt a lovat
-vögye ken mög, a mölik a legszöbb a vásáron úgy, a hogy kimongyák, ken
-_nė alkugygya_, csak fizesse, és aszt a nyergöt, a mölik rávaló mög aszt
-a kantárt mög énneköm ruhát, a mölik a lekszöb mög kardot, de nė
-alkugygyon, csak fizesse ki!“ Mikor osztán az apja hazavitte a
-mindönfélét, a gyerök főkészült és fölnyergölte a szép paripát, útnak
-indult. Elmönt ű is a királlánhon möghalgatni, hogy möjen példával
-agygyák a lėánt férhön?
-
-A hogy mönt, tanákozott ėgy herczegfijúval mög ėgy bárófijúval, asz
-kérdöszte tűle a herczegfijú mög a bárófijú: „Vitéz úr! maga hova mögy?“
-„Mit kérdözik, hogy én hova mögyök? – aszongya – mönynyenek az
-útytyukon, én is êmék az útamon!“ Asz kérdözi a herczegfijú mög a
-bárófijú: „Magát hogy hîvik?“ „Mit kérdözi, hogy engöm hogy hînak? a
-hogy hînak, úgy hînak“. Hogy nem monta mög a nevit, a herczegfijú mög a
-bárófijú elneveszte Tréfának és aszongya a herczegfijú a bárófijúnak:
-„Halod-ė! evel jô lösz mönni, mer nagyon tréfás, hátha kitanáli, hogy
-möjen jegy van a királlányon?“ Itt oszt monták: „Gyűjön velünk!
-mönynyünk ėgyütt!“ Mind a hároman möndögéltek, rájuk estelödött ėgy nagy
-víz szélin. Fák is vôtak a víz szélin, oda mökkötöszték a lovukat,
-lėfeküttek a fák alá. Mikor a Tréfa elalutt, a herczegfijú mög a
-bárófijú azon gondoskottak, hogy csapnák be a Tréfát? Az ėgygyik
-kitanáta: „Halod! vezessük be a víz közepire a lovát, verjünk lė ėgy
-nagy karót és kössük oda!“ A másik mög aszonta: „No, az jó lösz!“ Úgy is
-csináták. Mikor a Tréfa fölébrett, akkor láti, hogy két ló van a fa
-alatt, az üvé pedig nincs ottan. Szétnéz, akkor láti, hogy az ű lova a
-víz közepin van ėgy nagy karóhon mökkötve. Itt a Tréfa nem szólt sömmit,
-csak kivötte a bicskát és a két lónak a négy-négy lábán a bűrt a bokába
-körülvákta, mögnyúszta oszt fölgyűrte térgyig, aval oszt lėfekütt, de
-nem alutt el, lesi, hogy mire mén a herczegfijú mög a bárófijú? Mikor
-röggel főkel a herczegfijú mög a bárófijú, nem is nézik az ű lovukat,
-csak a Tréfának szólnak, hogy: „Kêj föl, Tréfa! de elaluttál? az este sė
-itattad a lovadat, nészd! bemönt a víz közepire inni!“ Mikor Tréfa
-főkelt, nézi, elneveti magát: „He, he, he! tik asz csak nevetitök, hogy
-az én lovam bemönt inni, a tijetök mög főgyürekösztek, be akarnak érte
-mönni, kivezetni!“ Akkor ijett mög a herczegfijú mög a bárófijú a
-lovukon, hogy űmagukbul csináltak komégyát. Itt oszt legközelebb a
-faluba el köllött anni czigányoknak és másikat vönni és úgy indultak
-továb.
-
-Mikor a másik faluba értek, ėgy kocsmárostul kértek szálást; a kocsmáros
-adott is nekik ėgy jónagy istállót, a hun űk möghálhassanak és a lovukat
-bekössék. Itt osztán a herczegfijú mög a bárófijú mögén azon
-gondoskottak, hogy csapják be Tréfát? Itt oszt az ėgygyik kitanáta, hogy
-(ha) a Tréfa elalszik: „Kössük oda a lovának a farkát a jászolnak a
-karikájáhon, a fejit pedig az ajtófélfáhon!“ „Jó lösz a!“ monta a másik.
-Odakötötték osztán a lófarkát a jászolnak a karikájáhon, a fejit pedig
-az ajtófélfáhon. Mikor écczaka a Tréfa fölébrett, láti, hogy a lova
-farka a jászolnak a karikájáhon van kötve, a feje mög az ajtófélfáhon;
-akkor nem szólt sömmit, csak fölkelt és kivötte a zsebibül a bicskáját,
-a két lónak kihasigatta fülig a száját és mögnyúszta a pampuláját
-(szájszéle) alul, fölül és két fapöczökkel kipöczkőtte az ėgygyiket is,
-a másikat is, aval osztán a Tréfa lėfekütt, de nem alutt el, csak leste,
-hogy micsinál a herczegfijú mög a bárófijú. Mikor azok fölébrennek, nem
-is néznek széjjel, hogy az ű lovukat mi lelte? csak szólnak a Tréfának:
-„Kêj föl Tréfa! a tė lovad mán új jô lakott, hogy (a farával) öszik!“
-Mikor a Tréfa főkel, aszongya: „Látom, hogy az én lovam (a farával)
-öszik, a tijetök mög neveti!“ Akkor látta a herczegfijú mög a bárófijú,
-hogy űk magukat csapták be mögén. Itt oszt a hercegfijúnak mög a
-bárófijúnak röttön el köllött anni a lovakat a czigányoknak és másikat
-vönni, a kivel tovább möhettek.
-
-Itt oszt a harmadik nap, mikô útnak indultak, oda jis értek délután ėgy
-órakkor a királyi palotáhon. Mán akkô vôtak is: Herczegök, grófok,
-Nagyülepű tótok, Válogatott czigán gyerökök; de a ki ki nem tanáta, hogy
-mi van a kirájkisaszszonyon, hatvan botot kapott. Itt oszt űk azon
-tanácskosztak, hogy mönynyenek be? A herczegfijú bemönt legelsőbb maga.
-Mikor a herczegfijú kigyütt – nem tanáta ki, hát – hatvan botot kapott.
-
-Azután a bárófijú mongya: jó lösz, ketten mönnek be ėcczöre a Tréfával,
-hátha a Tréfa kitanáli, így maj nem kap botot! Hogy bemöntek, a Tréfa
-mönt előre és a Tréfa aszongya: „A kishasán süt a hold sugara!“
-Aszongyák rá: „Igaz!“ Akkor monta a bárófijú: „Minek montad? én is aszt
-akartam mondani!“ Aszongya Tréfa: „A két mejje köszt süt a napnak a
-sugara és a hajnalicsillagnak a sugara“. Asz monták rá: „Igaz!“ Aszongya
-a bárófijú: „Minek montad? én is aszt akartam mondani!“ Mos azon
-tanácskosztak: hogy möliké lögyön a lán? mer mindakettő kitanáta,
-ugyanaszt akarta mondani a bárófijú jis; êre asz felelte a kiráj:
-„Öszsze köll hîni a _tizėnkét_ tanácsadót és tájékozzák ki, hogy meliké
-lögyön a lán?“
-
-Öszsze is mönt a tizėnkét tanácsadó, a legöregebb aszonta a királnak,
-hogy: „Ėgy külömös szobába fektessék lė a bárófijút mög a Tréfát mög a
-lánt, a lán fekügygyön közébet oszt a mölik felé lösz fordulva, azé lösz
-a lán“. Lė jis feküttek és a bárófijú felé fordûtt a lán. [A Tréfának
-pedig eszibe jutott, hogy a zsebibe sok czúkor és sütemény van, elkeszte
-ropogtatni és asz kérdöszte a bárófijú mikor fölébrett: „Mit ösző
-Tréfa?“ „Hát mit önnék? lėvetöttem a czizmám, lėvöttem a sarkát, aszt
-öszöm, vödd lė tés, oszt ögyél!“ A bárófijú csakugyan lėugrott az
-ágyrul, lėszakajtotta a csizmája sarkát, elkeszte önni és aszongya a
-lánnak: „Ne, szivem! ögyé tė jis“. A lán hogy nem bírta elrágni a csizma
-sarkát, mögharagudott, lėrukta oszt Tréfa felé fordût, Tréfa mög
-czúkort, sütemént adott neki. Mikor röggel benyitik az ajtót, látik,
-hogy ėgygyik vitéz van az ágyon, a másik pedig szégyölletibe az ágy alá
-bût. Akkor előhítták a bárófijút, a királán panaszkodik, hogy möjen
-étellel akarta űtet mögvendégölni! Itten hatvan botot kapott a bárófijú
-a mé ott hált oszt úgy bánt a királkisaszszonynyal: csizmasarokkal
-étette, hatvan botot pedig azé, a mé nem tanáta ki: mi van a
-kirájkisaszszonyon; ű csak aszonta: hogy én is aszt akartam mondani.]
-Nagyszomorújan ballagott a herczegfijú után a százhúsz bottal. Itt
-osztán a Tréfának feleségül atták a királlánt. Lött nagy lakodalom, hogy
-_hétmögyére_ szólt, szögén, boldog ott löhetött, a ki csak akart.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.
-
-Azelőtt, mikor a fijú mög a lán _tizönhárom_ esztendősek vôtak, akkor
-keszték ėgymást szeretni a fijatalok. Akkor a napkeleti királ írt a
-napnyugoti királnak, hogy ű neki van ėgy fija, a napnyugoti királnak mög
-ėgy lánya, hát agygya oda a lányát, lögyön az ű fijának a felesége. A
-napnyugoti királ viszszaírta, hogy kűgygye el a fijának az arczképit. El
-is kűtte a királ a fijának az arczképit; de mikor möglátta a napnyugoti
-királlėján, asz felelte, hogy még a sáros czipőjit sė türüli hozzá. Êre
-nagyon mögszégyölte magát a napkeleti királfijú, asz monta az atytyának:
-„Agygyál neköm anynyi kőcségöt, hogy _húszéves_ koromig mög nė lögyek
-szorulva!“ Adott is az édösatytya anynyi kőcségöt, oszt útnak indult a
-királfijú. Elmönt legislegelsőb aranművességöt tanulni. Asz monta az
-aranművesnek, hogy űtet a legfinomabb aranművesnek tanícscsa ki! Ki is
-tanította olan aranművesnek, hogy több a kerek ég alatt nem vôt.
-Mökköszönte az aranművesnek a jóságát; aval továb indult. Elmönt ės
-susztėrhon; asz monta a susztėrnak, hogy űtet ojan susztėrnak tanícscsa
-ki, hogy ojan töb ba kerek ég alatt nė lögyön! Mög is tanította a
-susztėr ojanra, hogy töb ba kerek ég alatt nem vôt. Mög is köszönte
-szépen; aval továb bindult. Elmönt osztán a virágkertészhön. Asz monta a
-virágkertésznek, hogy űtet a legfinomab virágkertésznek tanícscsa ki!
-Kis is tanította olan virágkertésznek, hogy töb ba kerek ég alatt nem
-vôt. Mökköszönte a virágkertésznek a jóságát, aval továbmönt.
-
-Elmönt osztán a napnyugoti királ kertyibe, kérdöszte: „Köl-lė,
-kertészlegén?“ Aszonták: „Éppen mos köl ėgy!“ Be jis fogatták. Hát a
-kert nagyon el vôt hanyagolva, ű osztán a kertöt nagyon szépen röndbe
-hoszta. Itt osztán asz _mongya_ a kertészlegén a _főkertésztül_, hogy:
-„Itt lán nem szokott járni?“ Aszongya a főkertész: „Dehogy nem, szokott
-itt!“ „Hogy van az, hogy én nem látok ėgygyet sė?“ Itt oszt a főkertész
-fölmönt és mögsukta a királlán két komornyikjának, hogy szép
-kertészlegén van itt, a kertöt is szépen röndbe hoszta. Az ėgyik
-komornyikja lėszökött, mögnészte a kertészfijút. Aval kötötte oda magát,
-hogy tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta,
-hogy: „Tunnék! Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mögfogom
-kötni“. Még a komornyik sétált, addig a kertészlegén nagyon szép pár
-_czipőt_ csinát. Mikor viszszamönt a komornyik a pukétájé, kezibe atta a
-pukétát és mikor mönt főfelé, a szömibe tünt neki a szép párczipő. A
-komornyik hítta a kiskertészt: „Gyűjön csak! nézze micsoda ez a kiskapu
-tetejin?“ Asz mongya a kiskertész: „Ez ėgypár czipő“. Asz mongya a
-lėján: „Pipő?“ Akkô még nem tutták âra, hogy mi az a czipő, mert âra
-csak mamuszba (= szőrczipő) jártak. A kiskertész asztán monta: „Nem
-pipő, hanem czipő“. „Mi annak az ára?“ kérdöszte a komornyik. „Pézé nem
-adom, hanem gyűjön lė estére hozzám!“ monta a kiskertész. „Aszt én nem
-töhetöm, hanem pézé mögfizetöm!“ „No, én aszt pézé nem adom“. Hogy a
-komornyik még ojat nem látott, asz monta: „No, maj estére, mikor nem lát
-sėnki, lėgyüvök“. Itt osztán a kiskertész odatta a czipőt. Mikor
-főkészült a komornyik, asztat a királkisaszszon nagyon nészte, hogy mi
-jaz a lábán; kérdöszte, hogy: „Mi jez?“ Aszongya: „Czipő“. „Pipő?“ „Nem
-pipő, hanem czipő“. „Hun vötted?“ kérdöszte. „A kiskertész atta“. „Hát
-ijet is tud csináni?“ A másik komornyik hogy hallotta, mingyá lėszökött
-a kertészfijúhon, űs aval kötötte oda magát, hogy tunna-jė neki kötni
-ėsz szép pukétát? A másik komornyik is úgy járt. Mos mán mind a két
-komornyiknak van czipője. Másnap sétálni möntek mind a hároman: a két
-komornyik czipőbe sétált, a királkisaszszon pedig csak mamuszba
-(szőrczipő) sétált. Szégyölte a királkisaszszon, hogy neki csak
-mamuszsza van, ű is mögnészte a kertészlegént, ű is aval kötötte oda
-magát, hogy tunna jė a kertészlegén neki kötni ėsz szép pukétát? A
-kertészlegén asz monta: „Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mög
-fogom kötni a pukétát“. Még a királkisaszszon sétált, addig a
-kertészlegén neki ol nagyon szép párczipőt csinált, hogy a fejit
-aranbötűvel kirakta oszt főtötte a kiskapu tetejire. Mikor a
-királkisaszszon viszszamönt a pukétájé, neki is a kezibe atta a pukétát.
-Mikor mönt főfelé, neki is a szömibe tünt a szép párczipő; a feje
-aranbötűvel vôt kirakva. A királlánnak nagyon möktecczött a czipő,
-mingyá kérdöszte: „Mi annak az ára?“ „Pézé nem adom, hanem gyűjön lė
-estére hozzám!“ „Mé beszél maga ojan gorombákat, én asztat nem töhetöm,
-ha mögtugygya atyám, vége az életömnek“, monta a királkisaszszon. „Nohát
-én pedig pézé nem adom!“ A királkisaszszonnak nagyon möktecczött a
-czipő, külömb vôt, mint a komornyikoké, a feje aranbötűkkel ki vôt
-rakva, ráált, asz monta a kertészlegénnek: „Atyámék elmönnek sétálni,
-maj lėgyüvök, estére nem gyühetök“. A kiskertész odatta a királlánnak a
-czipőt. A királlán mikor az atytya mög az anynya elmönt sétálni,
-lėszökött a kertészlegénhön. A királlán asz mongya ėcczör a
-kiskertésznek: „Baj van! hanem szökjünk mög! Atyám, ha mögtugygya,
-agyonüt mind a kettőnket!“ Mögszöktek, mündönütt gyalog möntek, hogy a
-kiskertész mögmutassa: nė hogy a czipőjit sė türüli hozzá, hanem még
-gyalog is elmén vele. Itt osztán anynyira möntek, hogy a napkeleti királ
-határjába értek. A napkeleti királnak vôt ėgy falka gujája, a gujásoktul
-asz kérdöszték, hogy kaphatnának-ė ott szálást? A gujások a kiskertészt
-fölüsmerték; ű kiatta a gujásoknak, hogy nė szôjjanak, hogy ű a
-napkeleti királnak a fija! Aszonta a gulásoknak, hogy asz mongyák: hogy
-úgy kapnak szálást, ha a gulát écczaka űk őrzik. Itt osztán a kiskertész
-mög a királlán őrzötték a gulát: az ėgyik az ėgyik oldalán, a másik a
-másik oldalán ült.
-
-Röggel, mikor mögviratt, úgy indultak továb ba napkeleti királ várossa
-felé. A napkeleti királ várossa szélin csinált ėgy dėszkabódét, abba
-mérték az italt. A kiskertész ott hatta a királlánt, bemönt az
-édösatytyáhon, asz monta az édösatytyának, hogy kűgygye ki a katonákat
-mulatni és anynyira kérjék az italt, nė kérdözzék, hogy mit kóstál, csak
-hánynyák a pészt, hogy (a királykisasszony) nė győzze elrakni! Az atytya
-kikűtte a katonákat a bódéba mulatni, pészt is adott nekik öleget, hagy
-kőcscsék, kiatta parancsba, hogy nem szabad mökkérdözni: mit kóstál az
-ital? csak hányni köl a pészt! Este hazamén a kiskertész, asz kérdözi
-tűle, hogy mén a kereset? Asz monta a királlán: „Ha így mén a kereset,
-itt mög fogunk gazdulni, mer anynyi vôt a péz, hogy nem győztem
-elrakni“. Másnap röggel asz mongya a kiskertész: „Tė csak itt lögyél, én
-mög maj bemögyök a városba italt röndölni!“ Mögén bemönt a kiskertész,
-asz monta az atytyának: „Kűgygye ki a katonákat mulatni és nė
-fizessenek, ha kéri (a királyleány) a pészt, a bódét verjék öszsze mög
-űtet is verjék mög jô!“ A napkeleti királ kiatta parancsba, hogy most
-nem kő fizetni, ha pészt kérnek, öszsze köl törni a bódét mög a ki pészt
-kér, mög köl verni jô! A katonák mög is tötték, a bódét is öszszetörték,
-a királlánt is elverték jô. Este, mikor hazamén a kiskertész, kérdözi:
-„Nohát! hogy mén a sor?“ Aszongya: „Nem a legjobban, hanem jó lösz innen
-elszökni!“ „No, ha mán nem jó mén a seft, gyerünk be, maj más álást
-keresünk!“
-
-Bemöntek a városba, asz mongya a kiskertész: „No, majd én beállok a
-napkeleti királhon kocsisnak, tė mög ájj be szobalánnak!“ Úgy is
-csinátak, a kiskertész bejált a napkeleti királhon kocsisnak, ű mög
-bejált szobalánnak. Asz mongya a kiskertész a napkeleti királnak:
-„Csinájjunk lakodalmat, majd én mögházasodok, hanem nem köl mondani
-sėnkinek!“ Itt hallották, hogy nal lakodalom lösz, a napkeleti királ
-házasíti a fiját. Szerette vôna a királlán möglátni, hogy möjen a
-napkeleti királ fija? A királ kiatta, hogy mündön szobalánnak bent köl
-ülni az asztalná sorba. A napnyugoti királlán, hogy nem látta a
-kiskertészt sėhun a lakodalomba, a kötője alá kötött ėgy nagy szélkét (=
-bögre), abba rakott a kiskertésznek mindönfélét, hogy kapjon űs. Mikor
-begyütt a napkeleti királfijú, keszte a lányokat sorra tánczoltatni. Itt
-először a napnyugoti királlánra került a sor tánczolni; nagyon
-szabatkozott, hogy ű nem tánczol, de itt muszaj vôt neki. Mikor látta,
-hogy muszaj, aszonta: engegygyék ki ėgypár perczre! De hogy észrevötték,
-hogy a kötője alatt van a szélke, azé sė engette ki a királfi. Elkesztek
-tánczolni, öszszetört a szélke. Akkor elkeszte a napkeleti királ
-kijabálni, a többi mög utánna: „E lösz a királfi felesége, mer az urát
-szereti, _e sömmibül sė akari_ az urát _mökcsalni!_“ Akkor üsmerte mög,
-hogy a kiskertész a napkeleti királfi, akor röstelte mög, hogy aszt
-írta, hogy a sáros czipőjit sė türülí hozzá, mikor el is mönt utánna.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-18. A két ėtesvér.
-
-Vôt a világon két ėtesvér, az ėgygyik nagyon zsugori embör vôt, szerette
-vôna még a testvérijét is eltulajdonítani, a tesvérje pedig szögén embör
-vôt, csak három láncz fődecskéje vôt; de nem vôt sėmmi jószága, a mivel
-munkálja, elmönt a tesvérjihön: agygyon neki négy ökröt mög ėgy ekét, a
-mivel mögszánti az ű fölgyit! Aszongya: „Én hétköznap nem athatok, mer
-neköm is köl, hanem erigy ki vasárnap!“ De aszongya neki a tesvérje: „Ó!
-hogy kévánhatod, hogy én vasárnap mönynyek ki, mikor a többi embör misén
-van, én mög száncsak?“ Aszongya neki a bátytya: „Eregy ki
-röggelhajnalon, osz gyere haza esthajnalon, akkor sönki sė látytya!“ Itt
-a szögén embörnek nem vôt mit tönni, mer szögén vôt, így is tött. A hogy
-kint szántogatott, a főd végin mögált ėgy _Öregkuldús_: itt az embör
-mögröstelte, hogy ű maj fölüsmeri űtet, mögált a főd közepin, babrált az
-ekéjin, hogy majd elhalad a főd végirül. Nem győszte a szögén embör
-várni, hogy a Kuldús továb mönynyön, aval szántott továb. Mikor kiér a
-főd végire, asz kérdöszte az Öregkuldús: „Hát tė máma jis szántasz, még
-más a misén van?“ Akkor a szögén embör elsorolta, hogy ű mi végűl szánt,
-szögén sorsba van, a bátytya máskor nem agygya oda az igát. Akkor asz
-kérdöszte az Öregkuldús: „Mit akar? hogy a négy ökre mögdögöjjön, vagy a
-bátytya két szöme kiugorjon?“ Aszonta: „Ėgygyiket sė!“ Aszonta az
-Öregkuldús: „De muszaj az ėgygyiket elválalni, valamöliket!“ Igy
-gondolta a szögén embör, hogy inkáb a négy ökröt veszícscse el a
-bátytya, mint a két szöme világát.
-
-Mikor a négy ökör mögdöglött, hazamönt és a bátytyának panaszkodott,
-hogy járt! De itt a bátytya nem hitte, hanem aszt álította, hogy: „Tė
-mögszakajtottad az ökrejimet, mer sijettél szántani, hogy ki lögyön;
-hanem mos mind elvöszöm a három láncz földedet!“ Itt osztán a két tesvér
-pörbe száltak. Mikor a szögén embört hívatik a bíróhon, az úton mönt ėgy
-embör, vezetött ėl lovat, látta, hogy elesött a lova, segíteni akart
-rajta; mögfokta a ló farkát, húszta föl, kiszakatt a ló farka; ez is
-bepörölte, hogy mé szakajtotta ki a lovának a farkát? Itt osztán a
-szögén embört bezárták a kösségházába. A szögén embör hogy nagyon éhös
-vôt, a kösségházán kívül nagyonszép epörfák vôtak, átmönt a kerítésön
-eprözni, mikor viszszagyütt, möglátta a portás felesége, hogy nagyonszép
-epör van nála, kért tűle epröt. Aszongya: „Nem adok! hanem agygyon
-kinyeret, adok epröt“. Az aszszon nem adott kinyeret, ű sė adott neki
-epröt. Az aszszonnak êmönt a gyeröke és itt a portás is bepörőte a
-szögén embört. Itt a szögén embör mögijett, lėugrott az emeletrű,
-ráugrott a püspökre, – mert a püspök ott prédikált a népeknek, – a
-püspök röttön möghalt. Ezök a népek, a kik halgatták a prédikácziót,
-bepörölték a szögén embört.
-
-Itt oszt a szögén embör az ítélőbíró elébe fogott mönni és ott
-elsorolta, hogy járt a bátyával. Aszonta az ítélőbíró a szögén embör
-bátytyának: „Itt vannak az istállóba nagyonszép ökrök, _válaszszá ki
-négyet_, lögyön a tijed, vid haza! osztán _kiszúrom a szömödet_“. Asz
-monta a szögén embörnek a bátytya: „Inkáb nem köl a négy ökör!“ Azután
-gyütt az az embör, a kinek a lovának elszakatt a farka, annak asz monta
-az ítélőbiró, hogy agygya oda aszt a lovat a szögén embörnek, még _ki
-nem nyől a farka!_ „Én a lovat nem adom! köll, dôgozni akarok!“ „No, hát
-akkor elmöhecz haza, nincs továb törvén! Segíteni akart a szögén embör,
-nem a károdat akarta!“ Mos gyütt a portás. A portás aszongya: hogy ű
-neki a feleséginek elmönt a gyeröke, mer nem adott epröt néki. „No, hát
-ad oda a feleségödet a szögén embörnek oszt majd, ha az aszszon úgy
-lösz, a hogy vôt, mikô el nem mönt még a gyeröke, viszszaagygya“.
-Aszonta: _Ű a feleségit nem agygya_ sėnkinek oda! „Akkor tís elmöhecz
-haza!“ Akkor azok gyüttek, a kiknek prédikált a püspök oszt bepörölték.
-Azoknak mög aszonta az ítélőbíró: „A _szögén embör odaál_, a hun a
-püspök möghalt, tė mög a szögén embörre _ugorjá rá_, hogy hajjon mög!“
-„Hát ha a szögén embör elugrik onnét?“ Aszongya az ítélőbíró: „Mér nem
-ugrott el a püspök is onnét?“ Igy mönekült mög a szögén embör a sok
-pörtű.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt.
-
-Vôt két katona, bemöntek ėgy gazdáhon hálásra, hát ott osztán babot
-attak nekik vacsorára, de a két katonának nem nagyon tecczött a vacsora,
-nem is öttek, mer látták, hogy a gazdaszszony a ludat betötte a
-kemönczébe. A katonák észrevötték, hogy itt kôbász is van. Écczaka,
-mikor a gazda alutt mög a felesége, mögrakták a tarisnyát kôbászszâ,
-mögtanáták a hájat is, aszt is beletötték a tarisznyába, a ludat pedig
-kivötték a kemönczébül és a helire belegyuktak ėgy bocskordarabot a
-fazékba. Mikor evvel készen vôtak, êkesztek önni az esteli maradékbul a
-babbul, hogy majd osztán indulnak.
-
-Az ėgygyik a hogy övött, – de nem mert lámpást gyûtani, hogy világosság
-lögyön – hát a sütétbe nem tutta, hogy hun fekszik a czimborája,
-odavitte a babot a gazda ágyáhon, odatötte (a farukhoz), hogy ögyenek.
-Sütétbe asz gondolta, hogy a cimborája van ott. Az aszszon mög éppen
-akkô (szellentett), aszongya a katona: „Nė fúdd, nem meleg!“ Mikor
-osztán nem halgatott a szóra, csak fújta, mögharagudott, közéjük vákta.
-Akkô tutta mög, hogy nem a czimborájáhon vákta, mer a gazda fölérzött,
-mögéröszte, hogy a bab ott van, aszongya a feleséginek: „Kêj fő! ide
-(szükségeltél)“. A felesége tapogat, aszongya: „Ken (szükségelt) ide!“
-Itt oszt nem mert ėgygyik sė főkelni, a katonák pedig készültek, hogy
-mönnek, a gaszda, hogy nem mert főkelni, az ágybul marasztalta, hogy
-maragygyanak még! Aszongya a katona: „Hajj, háj! el köl mönni masírozni,
-mer a bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt a fazékdi várábul!“
-Aval oszt a két katona mikor elmén, főkel a gazda mög a gazdaszszon,
-akkor látik, hogy a hunczut katonák a babot tötték közéjük. Mikor
-frustukolni akarnak, akkor látytyák, hogy a fazékba csak bocskor van,
-nem a lúdczomb! Szétnéznek, nincs a háj, a kôbász, azé monta a katona:
-„Hajj, háj! el köl mönni masírozni, mer a bocskordi kiráj kitutta a
-ludamėnti kirájt a fazékdi várábul, annak köl segíteni!“
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-20. Tillinkó.
-
-Vôt ėgy embörnek 3 fija, kivezette az erdőbe űket, hogy miféle mestörök
-lösznek? Odavezette a legöregebbet ėgy nagy fáhon oszt aszt kérdöszte:
-„Ugyan, fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül édösapám –
-aszongya – szép dėszkák lönnének: asztal mög ez, az“. Aszonta neki az
-apja: „No, fijam! tė asztalos lösző“. Akkô odavezeti a középsőt, aszt
-oszt kérdöszte: „Ugyan, fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“
-„Ebbül, édösapám! szekérôdal, nyûjtó mög rúd“. „No – aszongya – fijam!
-tė bognár lösző“. Akkor a lekkisebbet odavezeti oszt kérdözi: „Ugyan,
-fijam! miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül – aszongya – lösz
-ėgy kétágú akasztófa, az ėgyik mögbírná kendet, a másik ėngömet“. „No,
-tė, fijam! akasztófáravaló lösző“. Akkor kidoboltatta az apja: van neki
-ėgy akasztófáravaló fija, de vigyázzanak, mer a mit a két szöme möglát,
-a két keze ott nem hagyi.
-
-A királ is möghalotta, mit dobolnak, aszt üzente neki: ha a csődörit el
-nem lopi, akkor vége az életinek! Ez alatt az üdő alatt oda röndölt a
-királ sok katonát: ėgygyet ráültetött a lóra, négygyel a négy lábát
-fogatta, ėgy a farkát fokta, kettő pedig kétfelül a kantárszárat, ėgy
-pedig a kötőféköt fokta, kettő pedig kétfelül az ajtóba ált. Itt oszt
-Tillinkó fölőtözött kufaaszszony ruhába és mindönféle szöröket árût:
-szappant, czipőkenyőt, pálinkát. Este odaköszön: „Jó estét, fijajim!
-kapnék-ė itten valami szálást?“ Asz mongyák: „Nem löhet, szülém! mer itt
-nagy baj van, mer az écczaka a Tillinkó el akari a csődört lopni, azér
-nem löhet itt szálást kapni“. „Ó, fijajim! – aszongya – nė féjjetök én
-tűlem, mer ús sė birok alunni, maj szólok nektök, ha êgyün“. „Nem –
-aszongya az ėgygyik katona – ken az a Tillinkó?“ „Ó, fijam! hogy
-gondolhacz ojat, mikor a hírit sė hallottam Tillinkónak“. Akkor a többi
-katona köszt aszongya ėgy: „Agygyunk ennek az öregaszszonnak szálást,
-vagyunk mink ölegen, ha valamit akar!“ Itt oszt attak is szálást az
-öregaszszonnak. Az öregaszszon osztán el keszte sorolni a katonáknak,
-hogy ű mit árul. Aval osztán mikor az öregaszszon lėfekütt, aszonta ėgy
-katona: „Igyuk mög az öregaszszonnak a pálinkáját, maj röggel kilükjük“.
-Az öregaszszon pedig jô látta, nem alutt, hogy a pálinkát min mögitták.
-Mikor látta, hogy mán kezdenek ėgyik êre, másik âra dűlni, mer a
-pálinkába _álompor_ vôt; akkor ű röttön főkelt és a ki föntült a lovon,
-fölkötötte a gėrėndába; a ki pedig a négy lábát fokta, négy fát adott a
-kezibe; a ki pedig a farkát fokta, ėgy kôczot adott a kezibe; a ki pedig
-a kötelet fokta, annak ėgy kötélt; a ki két felül a kantárszíjat fokta,
-ėgy nagy darab szíjat adott a kezibe. Tillinkó pedig a lovat kivezette
-és röttön elmönt vele. Röggel, mikor keszdött világosonni, a királ
-röttön mönt nézni, hogy mögvan-ė a csődöre? Mikor bemönt a királ az
-istálóba, akkor láti, hogy nincs a csődör; asz kijáti: „Hun a csődör?“ A
-ki föl vôt kötve, elkijátotta magát: „Ülök rajta!“ akkor lėesött. Emez a
-négy pedig asz kijátotta: „Fogom a lábát!“ A ki a kôczot fokta, asz
-kijátotta: „Fogom a farkát!“ A kettő pedig: „Fogom a kantárszárát!“
-Itten pedig kipattant a szömükbül az álom, akkor látik, hogy ki fát, ki
-kötelet, ki kôczot fog a kezibe, Tillinkó pedig elvitte a lovat.
-
-A királ szégyölte, hogy Tillinkó anynyi katonátul _elvitte a csődört_,
-hívati Tillinkót, hogy neki van 12 fogat ökre, mind a tizėnkettőnek az
-elejin csöngő lösz, ha eszt el nem lopi, vége az életinek. Itt osz
-Tillinkó kimönt a pijaczra, vött ėgy falka, kis csírkét, mindėgygyiknek
-a hátát bearanporoszta és a mőre möntek a bérösök az erdőbe,
-eleresztötte űket. A bérösök mikor eszt möglátták, lėugráltak a szekérrű
-és elkesztek az erdőbe utánnuk szaladozni. Még a bérösök az erdőbe
-szaladosztak, Tillinkó pár csöngőt fölakasztott a fára és a többi
-csöngőt begyukdosta, hogy né szôjjanak. Akkor elébe vötte a tizėnkét
-szekeret és elhajtotta. Még a bérösök a csirkéket kergelészték, ėgy
-aszongya: „Gyerünk! mer maj Tillinkó elhajti az ökröket!“ A másik
-aszongya: „Áh! még szólnak a csöngők“. Aval osz továb kergelészték a
-csirkéket; de sűrű vôt az erdőbe, a csirkék beszalattak a surnyók (a ki
-kihajt a fatüvibül) közé; de itt már ráúntak a bérösök, akkor látik,
-hogy mán fán szól csak a csöngő, Tillinkó _elhajtotta az ökröket_. A
-bérösök rémülten mönnek hazafelé ökrök nékű. A királ ezön nagyon
-mögharagudott a bérösökre, de még a Tillinkóra jobban.
-
-Röggel oszt mögén főhívati Tillinkót, aszongya: „Van ėgy falka gulám, ha
-tė eszt az écczaka el nem lopod, vége az életödnek!“ A királ a falka
-gula mellé anynyi gulást álított, a mönynyi marha vôt a falkába.
-Tillinkó este âra mönt két szamáron és ėgy akóshordó vôt a kocsin, tele
-vôt borral. Odaköszön hozzájuk: „Jó estét atyafijak! ugy-ė, nem tunnák
-kentök, hogy mőre löhetne ebbe a faluba elmönni, mer ê vagyok tévedve.
-Sürgős a dôgom, a fijamat mos házasítom, eltévettem. Hotyha valahogy
-útbaigazitanának kentök!“ Ėgy gulás êtanáta: „Jó vôna, ha az öreg itt
-hálna! maj az écczaka jô mögszínnánk (a borát)!“ Aszongya neki ėgy
-gulás: „Atyafi! jó lösz, ha ken itt möghál, mer ús sė tud ken most
-elmönni“. Tillinkó oszt ott hált, de a bor tele vôt _álomporral_.
-Tillinkó mihánt lėfekütt, út tötte magát, mintha mingyá elalutt vôna; a
-gulások pedig odamöntek sorba, jô möghúszták a hordót. Elaluttak
-minynyájan, Tillinkó pedig mindön kutyának adott ėgy-ėgy darab
-_álomporos kinyeret_, a kutyák is elaluttak. A gulásoknak a botytyukat
-lėszurkálta a fődbe, a kutyákat pedig ráhúszgálta a botra. Aval Tillinkó
-elébe fokta a marhát és hajtotta. A marhák köszt vôt ėgy fekete,
-léterítötte fehér lepedővel. Mikor röggel fölébrennek a gulások, látik,
-hogy nicsen marha; fütytyentenek a kutyáknak, aszt látik, hogy a kutyák
-a bot tetejin sivalkonnak; ârul tutták mög a gulások, hogy a hunczut
-Tillinkó vôt, mer más nem tötte vôna esztet. Szalattak osztán a falka
-után, utol is érték Tillinkót, de hát a fekete marhát nem tanáták a
-többi köszt, így osztán nem válalták az üvéknek. Aval osztán nasz
-szomorújan möntek viszsza, hogy nincsen marha. A királ osztán nagyon
-mögdorgálta űket, hogy anynyijójuktul _eltutta_ Tillinkó _hajtani a
-marhákat_.
-
-Mingyá hívatta föl Tillinkót, asz monta neki: „Ha el nem hozod a rácz
-papot mög a kántort, harangozót, fölakasztatlak“. Tillinkó hazamönt és
-elmönt a rácz templomba, écczaka kiásta az ajtóküszöb ajját belülrül és
-odatött ėzs zsákot, azután vött ėgy kotlóajjacsirkét, bearanyporoszta
-ezöknek is a hátukat, minynyájinak kötözött a hátára ojan kis gyėrtyákat
-piros pántlikával, mindön gyėrtyát möggyûtott, a csirkéket elereszgette
-a templomba és elkeszdött harangozni és énekölte: hogy mingyá elvesz a
-világ. Mikor eszt möghallotta a harangozó, röttön szalatt, hogy mijé
-harangoznak? Mikô bemén, hajja: hogy mingyá elvesz a világ; szalad a
-rácz paphon, hogy gyűjön, mer a templomba (hallani már) hogy mingyá
-elvesz a világ. Szalad a rácz pap a harangozóval mög a kántorral;
-möghallotta az is. Mikô odaérnek, hajják, hogy mingyá elvesz a világ, a
-ki mög akar mönekülni, az bújon a küszöb alá“. Itten a rácz pap nagyon
-könyörög, hogy: „Uram! csak engöm vigyél el!“ „No, hát ki vagy?“ Akkor
-mongya: „Én vagyok a rácz pap“. „No, ha tė vagy a rácz pap, hát buj ide
-a küszöb alá! de mesztelen, mer oda ruhába nem löhet bemönni!“ Mikor ez
-bebújt, könyörög a kántor mög a harangozó, hogy űket is vigye el! Asztán
-űk is _belebujtak a zsákba_. Akkor a zsákot ló után kötötte, úgy húzatta
-űket, mer háton nem bírta vinni. Mikor möntek, asz kérdöszte a rácz pap
-– nem győszte mán várni –: „Meszsze van-ė, mönyország ajtaja?“ Aszonta
-Tillinkó neki: „Nem meszszi van, csak még két grádics, hanem tudod-ė, mé
-van e? Mikô szögén möghalt, nagyon keveset prédikáltá, mikô gazdag halt
-mög, akkô mög nagyon sokat prédikáltá“. Ėcczör mán nem győszte a kántor
-sė várni, űs kérdöszte: „Meszszi van-ė még mönyország ajtaja?“ Aszongya
-Tillinkó: „Nem meszszi van már, csak még ėgy grádics. Hanem tudod-ė, mé
-van e? mer mikor szögént temetté, keveset énekölté, mikor gazdag vôt a
-halott, akkor mög sokat énekölté“. A harangozó jis mögúnta mán, kérdözi:
-„Meszszi van-ė még a mönyország ajtaja?“ „Nem meszszi van, hanem
-tudod-ė, mé van e? mer mikor szögén halt mög, rövidet harangoztál, ha
-gazdag vôt a halott, akkor mög hoszszút harangoztál“. Odaért Tillinkó a
-királnak az ablakjáhon, odaálította a nazs zsákot. A királ elig várta,
-hogy röggel lögyön, kimén, hogy ott van-ė _a rácz pap, kántor mög a
-harangozó_, mer ha nincsen, akkor Tillinkót êfődeli. Mikor a királ
-möglátta, hogy _ott vannak_ mind a hároman, elkeszte korbácsal mind a
-háromat verni: a zsákot verte kivül, de űk benne vôtak. Mikor ráúnt
-verni, aszonta: „No! a ki elsőb bujt bele, bûjon ki!“ Mikor oszt bujt
-ki, akkor is oszt ėgyre a korbácsal! Akkor oszt nem bánta a rácz pap,
-örűtt, hogy kiszabadult a zsákbul, látta, hogy nem mönyországba van.
-Akkor aszongya a királ: „A ki másocczor bût bele, bújjon ki!“ Akkor bût
-ki a kántor, de aszt is elkeszte ám rakni. As sė bánta mán, csakhogy
-kiszabadult a zsákbul, látta, hogy nem mönyországba van. Akkor aszonta a
-királ: „A ki harmacczor bût bele, bújjon ki!“ A harangozó bût ki. „Tés
-itt vagy?“ Aszt is mögverte, as sė bánta mán, csakhogy kiszabadult a
-zsákbul. Ėgymás után szalattak a faluba.
-
-A királ mingyá hívati Tillinkót, kiatta neki parancsba: hogy ha a
-feleséginek az arangyűrűjit el nem lopi, vége az életinek. A felesége az
-úján viselte akkor, hogy Tillinkó el nė vigye. Akkor Tillinkó
-hamardossan kispėkulálta, hogy kimén a temetőbe, kiás ėgy halottat,
-odaviszi a királ szobája faláhon, oda jis vitte, kiásta hátul a
-szobafalát és ott elkeszte: hun begyukta, hun viszszahúszta a mögholtnak
-a fejit. Itt oszt, hogy sok őr vôt, möglátta, odaszalatt a királhon,
-hogy: „Gyűjön, mê itt a Tillinkó!“ Itt oszt a királ kimén, Tillinkó
-pedig addig êre, addig âra (csellent) bemönt a hálószobába, asz monta a
-királ feleséginek: „No, szívem! agyonvertük Tillinkót, hanem mos mán ad
-dide az arangyűrűt, hagy töszöm el, nė félcsd, hogy elviszi Tillinkó!“ A
-királné odatta neki az arangyűrűt, elvitte az arangyűrűt. Mikô Tillinkó
-látta, hogy feléje gyünnek az őrök, belükte a halottat közébük, az őrök
-osztán asz gondolták: Tillinkó, nekiestek, verték. Mikor mán látták hogy
-nem mozdul, a királ bemönt a feleségihön, aszongya: „No, szívem! ad dide
-az arangyűrűt, mos mán agyonvertük Tillinkót!“ „Most attam oda!“ mongya
-a királné. „Dehogy attad!“ „Hát nem mos kérted?“ Akkor tutta a királ,
-hogy nem Tillinkót ütötték agyon, hogy Tillinkó _elvitte az arangyűrűt_.
-A királ ezön nagyon mögharagudott, de nem mert (Tillinkónak) többet
-mondani, mer mindönit êlopott vôna. Akkor főhívatta a királ Tillinkót,
-aszonta neki: „No, nem gondoltam, hogy ilen akasztófáravaló lögyé, mos
-mán hiszöm, hogy nem birok veled, hanem sömmi jószágomat el nė lopjál!“
-Itt oszt Tillinkóbul nagyon gazdag embör lött.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Ostobák.)
-
-
-21. Bohó Misi.
-
-Vôt ėgy embörnek ėgy fija, mikor mán főnyölt, elkűtte az embör szôgálni.
-Akkor _három nap vôt ėgy esztendő_. Beált ėgy gazdáhon. Mikor kitőtötte
-az esztendőt, a legiselső esztendőre kapott ėgy _tűt_. Nagy örömmel mönt
-haza a szolgálatbul; hogy mén az úton, mönt előtte ėgy szénás szekér,
-beleszúrta a tűt. Mikor odaértek, hogy neki másik útra köllött mönni,
-akkor aszongya az embörnek: „Mögájjon kend! mer beleszúrtam a szénába a
-mijé szôgáltam és nem tanálom“. Anynyira keresik, hogy mán a szénát is
-mind lėhányik, még sė tanálik; akkor kérdözi az embör: „Ugyan, mi
-löhetött az a szolgálati béröd?“ „Én nem tudom, hogy hîják“. „No, –
-aszongya – evel a kereséssel még a tűt is mögtanálnátok!“ Aszongya: „Az
-az, a vôt: tű!“ Itt oszt nagyszomorújan mönt haza Bohó Misi az apjáhon,
-hogy nem tutta bemutatni, hogy abba az esztendőbe mit szôgát. Mongya az
-apja neki: „No, hazagyütté, mér vagy ojan szomorú?“ Aszongya: „Hogy nė
-vônék szomorú, a mit szôgáltam, beleszúrtam a szénás szekérbe oszt nem
-tanátam mög“. „Mi vôt, a mit szôgáltá?“ kérdözi az apja. „Én nem tudom,
-pedig anynyira kerestük, hogy még a szénát is mind lėhánta az embör a
-szekérrül, aszonta oszt az embör, hogy ojan kereséssel még a tűt is mög
-löhetne tanáni! a vôt a, tű vôt“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja –
-aszt nem oda köllött vôna tönni, hanem a kalapodhon szúrni“.
-
-Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a másik
-esztendője, szôgált ėgy _ekevasat_, a kalapjáhon szúrta, úgy mönt
-hazafelé. Úgy férehúszta a nyakát, hogy elig bírta hazavinni. Mikor
-hazaért, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy
-ekevasat, osztán a kalapomhon tűsztem, elig bírtam hazahozni“. „Ó, te:
-szamár! – mongya az apja – aszt nem oda köllött vôna szúrni“. „Hát
-hová?“ „A váladra vönni, oszt úgy hazahozni“.
-
-Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a
-harmadik esztendője, szôgált ėgy _bornyút_, aszt mög fővötte a válára,
-úgy vitte haza. Mikor hazaért, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“
-„Szôgáltam ėgy bornyút, osztán fővöttem a válamra, ojan nehéz vôt, maj
-mögszakattam bele“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja – aszt nem a
-váladra köllött vôna vönni, kötélre kötni oszt vezetni!“
-
-Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a
-negyedik esztendője, szôgált ėl _lánt_, kötélre kötötte, úgy vezette
-utánna. Mikor hazavezette, bekötötte az istálóba, adott neki szénát.
-Bemén a házba, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėl
-lánt, kötélre kötöttem oszt hazavezettem“. „Hát hun van?“ „Bekötöttem az
-istálóba, attam neki szénát“. „Ó, te: szamár! nem úgy köllött vôna,
-fijam! hanem ölelni, csókolni, karszűgyön hazavezetni; hoszd be a
-házba!“ Bevitte a házba.
-
-Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt az
-ötödik esztendője, szôgált ėgy nagy, bojhos _kutyát_, karszűgyön
-vezette, ölelte, csókolta, a kutya mindönit öszszeharabdosta. Mikor
-hazaért, bevitte a házba, látytya az apja, hogy öszsze van harabdosva,
-aszongya: „Ó, te: szamár! Nem így köllött vôna eszt hozni, hanem
-kinyérrel csalogatni!“
-
-Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt a
-hatodik esztendője, akkor szôgált ėgy _vasvėllát_, asz mög lėszúrta a
-fődvégin, kinyérrel csalogatta, a vasvėlla nem mönt utánna,
-mögharagudott, hazamönt. Kérdöszte az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“
-„Szôgáltam ėgy vasvėllát“. „Hát, hun van?“ mongya az apja „Lėszúrtam a
-fődvégin, oszt kinyérrel csalogattam, nem gyütt, mögharaguttam, ott
-hattam“. „Ó, te: szamár! Nem úgy köllött vôna, hanem utánnad húzni!“
-
-Êmönt mögén szôgálni, szôgált ėgy nagy _tőkét_, aszt mög elkeszte húzni
-maga után. Mikor hazaért, úgy kiált, elig bírt mönni. Kérdöszte az apja:
-„Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy tőkét, úgy kiáltam, mire
-hazahosztam, hogy elig birok mönni“. „Ó, te: szamár! szóltá vôna,
-êmöntünk vôna érte kocsival“. „Hát, ha tuttam vôna!“ Az apja nem
-eresztötte továb szôgálni, hanem a lánynyal mögesküttek, azután ėgy pár
-napra elmöntek vendégségbe a lának az apjájékhon.
-
-A mönyecske mikor möntek, ráparancsolt, hogy sokat nė ögyön, mer
-nagyöhető vôt: „Vigyázzá magadra ottan, mer tė tudod, hogy nagyon sokat
-ösző! hanem ha mögnyomom a lábodat, akkor többet nė ögyé, akarhogy
-kínálnak, még ha én mondom, sė ögyé“. Mikor odaértek, éppen êkészült a
-vacsora. Mikor még a levest sė ötték mög, vôt ėn nagy _macska_, ráugrott
-az asztal alatt a Bohó Misi lábára, asztán nem övött. Hasztalan monták,
-hogy ögyön, csak nem övött. A felesége is monta neki, éhön maratt Bohó
-Misi. Écczaka osztán hogy éhös vôt Bohó Misi, panaszkodott a
-feleséginek, hogy éhös. „Hát, mé nem ötté? kénáltalak én is!“ „Hát asz
-montad, ha a lábomat mögnyomod nė ögyek, mikor osztán mögnyomtad, nem is
-öttem“. „Bizonyossan a nagy macska ugrott a lábodra, hanem van a
-kemöncze tetejin pecsönynye, ögyé! van ott rétes is“.
-
-A macska éppen akkor mögfijadzdzott hetet, ű mög a sütétbe a _macskákat_
-ėgyenkint _behánta_. Mikor fekszik, kérdözi a felesége, hogy övött-ė?
-„Öttem én; ojan szőrös rétesse van a tė anyátoknak, hogy alig akart
-lėmönni“. „Tán csak nem a kis macskákat ötted mög?“ „Elig ha nem, mer
-nyávoktak is! de szomjas vagyok“. „Ott van a pinczébe – mongya a
-mönyecske – hordóba a bor, van ott kancsó is, ereszd tele borral!“
-Lėmönt Bohó Misi a pinczébe, a _rostába eresztötte a bort_, sė hogy sė
-akart tele lönni, főmönt a feleséginek mögmondani, hogy nem biri
-teliereszteni a kancsót, aszongya: „Ejnye! de lukas ez a tė anyátok
-korsója, a bor mint kifojt, ha eresztöttem, ėcs csöp sė maratt benne“.
-„No, – aszongya – nem tom, nem-ė a rostába eresztötted be?“ „A löhet,
-hé! mer nagyon lukas vôt, sok luk vôt rajta“. „Hogy mög nė tugygyák, ott
-van pörnye a konyhába, oszt szórd rá, hagy igya föl“. A konyha sarokba
-vôt ėgy _zsáklüszt_, lėviszi a pinczébe, _rászórta_, mikor főgyütt,
-aszongya: „Ejnye, hé! de fehér pörnyéje van a tė anyátoknak, mer nagyon
-fehér vôt“. „Tán csak nem a lüsztöt szórtad rá?“ „Möglöhet, mer nagyon
-fehér vôt“.
-
-Ėcczör osztán kimöhetnékje vôt, mongya a feleséginek: „Ott van a sarokba
-a bidli“. A konyha ablakba vôt ėgy mézesfazék (aszt használta), mikor
-bemönt aszongya: „Ejnye, de ragadós bidlije van a tė anyátoknak“. „Tán
-csak nem a _mézesfazékot bántottad_“. „Löhet, mer nagyon ragadós vôt“.
-„A ház előtt van ėgy vastag fa, vágd hozzá, hogy mög nė tugygyák“.
-Kimönt Bohó Misi, a mézesfazékot a mönyecske _öreganynyáhon vákta_,
-mikor bemönt, aszongya: „Ejnye! de jajgatós fájuk van a tė anyádéknak!“
-„Tán csak nem az öreganyámhon váktad? mer az kin szokott ülni; hanem
-gyerünk, nė várjuk a röggelt, mert sok kárt csináltunk!“ Öszszepakoltak
-röttön és möntek.
-
-Mikor elmöntek ėd darabon, aszongya a mönyecske: „Az ajtót becsuktad-ė?“
-„Biz én nem csuktam“ monta Bohó Misi. „Möny viszsza, oszt csukd be!“
-Bohó Misi mög fővötte a hátára és vitte. Mikor möglátta a mönyecske,
-akkor mán az erdőszélin vôtak, nem kűthette viszsza az ajtóval, főmöntek
-osztán ėgy fára, hogy ha mönnek is utánnuk, nė tanájják mög űket. A fa
-alatt haramiják tanyásztak, aszongya ėcczör Bohó Misi: „Én, hé!
-(vizelhetném.“ „Hát vizeljél!“ Bohó Misi azután vizelt) ráesött a
-haramijákra, a haramiják ėgyre hajtogatták: „De jó meleg eső! de jó
-meleg eső!“ Bohó Misi addig fészkelődött, hogy lėesött az ajtó, ráesött
-ėgy haramijára, a haramija elharapta a nyelvit, oszt kijabálta: „Embör
-lót, _embör lót!_“ Aszt akarta mondani a többinek, hogy nė
-szalagygyanak, embör vôt, de azok annál jobban szalattak, még most is
-szalannak, ha mög nem áltak.
-
-
-
-
-Mondák és rokonneműek.
-
-
-22. A 7 bölcs.
-
-Vôt ėgy királ, ennek a királnak möghalt a felesége, maratt ėgy
-csalágyuk; aszt hatta a királné, hogy aszt az ėgy gyermököt bölcsnek
-tanítassa a királ, hogy más – mustoha – keze alatt nė szorujjon. Mikor a
-királ mögházasodott, elvött ėgy királlánt feleségül, az is valami
-királszármazásbul való vôt. No! de mivel a királ öreg vôt, nem nagyon
-szerette a királt. Aszt is észrevötte, hogy a királnak van ėgy
-csalágygya; azon faggatta a királt: mőre van a csalágygya? szerette vôna
-tunni. Addig faggatta a királt, hogy a királ kimonta, hogy a fija ott
-van a bölcsekné. Eszt az aszszon mivel fijatal vôt, a királ mög öreg,
-nem akarta, hogy bölcsnek tanuljon, mer _az ű hamisságát ki tugygya
-tanálni!_ Itt oszt az aszszon azon faggatta a királt, hogy hozza haza a
-fiját, hogy nė tanuljon bölcsnek. Itt a királ ráhalgatott a fijatal
-aszszon szavára, írt a bölcsekhön, hogy a fiját kűgygyék haza. A hét
-bölcs ezön mögütközött, hogy mi az oka annak, hogy a királ a fiját haza
-viteti? Kimönt a hét bölcs écczaka nézni a csillagokat, hogy mi okrul,
-végrül vitetik haza? A hét bölcs aszt olvasta ki a csillagokbul: hoty ha
-a fija hazamén, mög fog halni. Aszonta a hét bölcs, mikô bemönt: „No,
-fijú! haza foksz mönni, de mög is foksz halni!“ Utánna való este a
-gyerök kimönt, mögvizsgálta a csillagokat, asz monta: „Ha hét napig nem
-szólok, akkor nem halok mög“. A hét bölcs asz monta: „_Ha tė hét nap nem
-szólsz, mink hécczör mögváltunk a haláltul!_“
-
-Mikor a gyerök hazamönt, némának tötte magát. Aszongya a felesége a
-királnak: „Hé! odattad a gyeröködet bölcsnek tanulni, most némává maratt
-a gyerök“. Most az aszszon abba sántikált, hogy fődejje el a gyerököt?
-asz mongya az urának: „Add be neköm eszt a gyerököt külömös szobába! maj
-mögtanítom beszélni“. A királ beleėgygyezött, odatta a gyerököt, hogy a
-fijatal aszszon tanícsa mög külömös szobába beszélni! Itt az aszszon
-roszra kérelmezte a gyermököt. A gyermök nem beszélt, hanem lėírta az
-asztalra, hogy: „Atyám előtt ojat nem követök el!“ Mikor eszt az aszszon
-möglátta, el keszte a ruhát magárul szaggatni és a testyét öszszerákta a
-möddig elérte, elkeszdött kijabálni: „Segícscség! segícscség!“ A
-királpalotárul rémülten szalattak, hogy mi ja? hogy az aszszony rémülten
-kijabál odabe? Mikor odaszalattak, látik, hogy az aszszon tépi a ruhát
-magárul, – akkor monta az aszszon: „Jaj, Istenöm! a fijú erőszakot akart
-vönni rajtam!“ A kirájnak mingyá jelöntés mönt, hogy gyűjön, mer a fijú
-így és így cselekszik a feleségivel. Az aszszon rémülten szalatt az ura
-elébe: panaszkonni, panaszkonni az urának, hogy mit csinált a gyermöke.
-„Lád! a fijad akartad tanítani, oszt mit csinál, hanem hônap akasztasd
-föl!“
-
-A kiráj kűtte a közönségnek, hogy hônap tíz órakor fölakasztik a fiját.
-Itt tíz órakor a látványság gyüleközött a városbul: a kirájfijút viszik
-akasztani! De ezalatt az üdő alatt odaérközött ėgy bölcs, asz mongya a
-királnak: „Királatyám, várjá! adok ėgy példát és azután akasztasd föl a
-fijadat!“ Asz mongya a bölcs a királnak: „Vôt ėgy grófnak ėgy hűségös
-kutyája, de a grófnak vôt ėgy csalágygya is; de ez a kutya ojan hűségös
-vôt, hogy az egész csalágygyát, a grófot anynyira szerette, hogy ê nem
-hatta a világé sė. Itt osztán a gróféknak vôt ėgy kis cselégygyük és
-eszt a kis cselédöt magát hatták a szobába aval a hűségös kutyával. Ez
-alatt az üdő alatt ėgy nagy órijáskígyó előkeverödött valahogy a
-szobába, fölmászott a kis gyermökhön a bőcsőbe, eszt a hűségös kutya
-möglátta és elkapta a kígyót, anynyira czimbálta, hogy fölfordût a
-bőcső. Nagyon vérös lött a kutya, hogy küzdött a kígyóval, de a kis
-gyeröknek sömmi baja sė lött. Ez alatt az üdő alatt bemönt a grófné a
-szobába, möglátta, hogy a kutya nagyon vérös, rémülten szalatt ki,
-elkeszdött sivalkonni, hogy: „Jaj, Istenöm! gyere! – az urának monta –
-jaj, Istenöm! lűd agyon a kutyát, mer mögötte a kis gyermököt! Aval az
-ura beszalatt és agyonlűtte a hű kutyát. Mikor agyonlűtte a kutyát,
-főfordították a bőcsőt és alatta tanáták a kis gyerököt. Sajnálta a
-gazdája holtig a hű kutyáját“. Mikor eszt fölatta kirájnak, a fiját nem
-akasztotta föl, hanem börtönre zárta.
-
-Mikor möglátta a felesége, hogy a fiját az akasztófa alól késérték
-viszsza, az ura nyakába borult: „Ugyan, mit töttél? eszt a királpalotát
-mér töszöd ijen szégyönbe!“ Akkor az aszszon addig hízelködött, anynyira
-kérelmeszte az urát, hogy másnap a fiját ugyan az akasztófa alá
-késértette. Ezalatt az üdő alatt mögén odaért ėgy bölcs és a királnak
-aszt a föladatot atta, hogy: „_Kétholló_ ėgy királnak mindig az ablakába
-száldogált; a mőre mönt a királ, âra möntek a hollók: mindég a feje
-fölött röbdöstek a hollók; a királ fejcse mög, hogy mé röbdöstek a
-hollók a feje fölött?“ A királ nem tutta mögfejteni, aszonta a bölcs: ha
-a fiját hazaviszi az akasztófa alul, maj mögfejti neki. Igy osztán a
-királ csakugyan hazavitette az akasztófa alul.
-
-Mikor az aszszon möglátta, addig kérelmeszte az urát, hogy mögén rávötte
-az urát, hogy akaszsza föl a fiját. Másnapra kelve mögén kivitték a
-fiját az akasztófa alá, de mögén csak odaérközött a bölcs, asz mongya a
-királnak: „Királatyám! ha most még ėcczör hazaviszöd a fijad, mögmondom,
-hogy a kétholló mér röpdösött a gróf feje fölött?“ A királ a fiját
-hazavitte és a bölcs akkor elmonta, hogy:
-
-„A kétholló azé röpdösött a gróf feje fölött, mer ekkor nagyonszűk
-esztendő vôt és az anyaholló ott hatta a fiját, mer nem bírta tartani,
-az apaholló tartotta el a fiját; azé röbdöstek, hogy a gróf mongya mög:
-hogy möliket illeti a fijúholló az apát-ė, vagy az anyát? Aszonta az
-apahollót illeti, nem az anyát, mer az apaholló nem nevelte volna föl,
-elpusztult volna, azé az apahollót illeti. Mikor a gróf eszt monta
-nekik, akkor a hollók elrepültek, hogy többet tájára sė gyüttek“.
-
-Mikor a királfijú mönt hazafelé, a legnagyob börömmel mönt az akasztófa
-alul hazafelé, mündönütt, a mőre csak mönt, éjenöszték. Az egész város
-fölzajdult, hogy micsoda ez, hogy ez most ijen nagy öröm, vigadalom van
-az egész városba? Ekkor tutták, hogy a királ fija mögszabadult az
-akasztófátul és mögszólalt. Ez a királnak is nagyon föltünt, hogy ijen
-nagy vigadalommal fogagygyák a fiját a városba. Mikor hazaért, asz
-mongya: „Lád, atyám! hécczör az akasztófa alá késértetté és mégis
-viszszagyüttem; hanem az örömire csinájjá ėgy nagy vendégségöt, akkor
-majd mög fogod látni, hogy mér akartá fölakasztatni?“ Itt oszt a királ
-mögcsinálta a nagy vendégségöt, de ezalatt az üdő alatt a királfijú
-möghítta a hét bölcset is. Mikor ált a legnagyob vendégség, âra
-kérelmeszte az atytyát: „Királatyám! én mögtöttem hécczör a tė
-kívánságodat, hát most neköm is van ėgy kérésöm, töd mög az én
-kérésömet!“ Akkor monta a fijú az atytyának, hogy: „Most hídd be a
-feleségöd komornyikját és vetkőztesd lé!“ Akkor monta a királ: „Ó,
-fijam! mé kívánsz ojat enynyi látvánság előtt: nőt lėvetkőztetni?“
-Aszongya neki: „Atyám, tödd mög a kérésömet! akkor látod, hogy mé
-akartál elföldelni engömet?“ Itt, hogy a királ nem akari ėgyetlen
-fijának a szavát mögszegni, csakugyan is behítta a felesége komornikját
-és lėvetköztette, akkor látta az egész látvánság: hogy a komornik férfi,
-akkor monta a fijú: „Lád, atyám! ugy-ė jó vôt, hogy nem beszéltem, asz
-gondolták: néma vagyok, mindönt csinálhatnak előttem. Elsőbb engömet
-akartál fölakasztani, azután pedig tė gyüttél vôna sorba! Ezé (az
-aszszonyért) akartad a bölcseket is êfődelni!“ Ekkor nézött még a 7
-bölcs is öszsze: hogy möjen okos fijú! Mán maj csak többet tudott, mint
-a 7 bölcs. Ekkor a látvánság elkeszdött kijabálni, hogy: „Éjjön a
-királfijú! éjjön a királfijú!“ A komornikot és a királnét _4 felé
-vágatták_ és a _város 4 sarkára szögelték_. Itt oszt a királ annak az
-örömire még hécczörte nagyobb vendégségöt adott.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-23. Az árva aszszon.
-
-Vôt a világon ėgy kiráj, annak a felesége nagyon bölcs aszszon vôt; a
-szögényöket ki nem álhatta. Odamönt ėsz szögén kuldúsaszszon kettős
-gyerökejivel alamizsnát kérni. Aszongya a királné: „Ho’ löhet ėgy
-aszszonnak ėgy hassal ėcczörre két gyeröke?“ Hogy evel lėpiszkolta a
-kuldúsaszszont, a kuldúsaszszon sírva fakatt, akkor elmönt fére és
-lėtérbetyült, úgy könyörgött a Boldokságosszűznek, hogy agygyon neki (a
-királynénak) 7 gyermököt ėcczörre! A kirájné errű sėmmit sė tudott, csak
-azután hallotta.
-
-Ėcczör a királné tehörbe esött; szomorúan panaszkodik a napának, hogy ű
-úgy érzi, hogy nem maga van mög nem is ėgy van. Aszongya a napa: „Nem
-baj, lányom! maj segítök én a bajon!“ Űk osztán hét gyermökre
-készítötték a ruhájukat. No, asztán ideért az üdő, hogy elgyütt az
-órája, hogy mök köl neki szaporonni. Hát csakugyan is az aszszon ėgy
-különös szobába bezárkózott a mönyivê, a hová sönki nem juthatott. Akkor
-látták, mikor a királné lėszaporodott, hogy csakugyan hét gyermöke van.
-Akkor a királné eszin kívül vôt, akkor emléközött viszsza a
-kuldúsaszszonra. De aszongya a napa: „No, nem baj, lányom! maj segítünk
-a bajon. Nem tugygya mög a világ, hogy neköd 7 gyermököd van, nem
-mutatunk csak ėgygyet. Ez csakugyan szégyön is vôna ėgy királcsaládon,
-hogy a királné hét gyermököt szülne a világra“. A hat gyermököt szépen
-fölkészítve, veszszőkosárba a vízön eleresztötték, a királatyának ėgy
-gyermököt mutattak be és a hat gyermök felűl sėnki sė tudott sėmmit. Itt
-oszt korán röggel ėgy halász kimén a vízre, ott lát a bukorba ėgy nagyon
-csillámló kosarat. Mikor odamén, akkor láti, hogy a kosárba hat szép
-csecsemő gyermök van. Nagy örömmel fogja a feleséginek bemutatni és a
-felesége nagy sivalkodva aszongya: „Jaj, Istenöm! mi csinájjak? itt hat,
-neköm hét!“ Aszongya a férje: „Nem baj! a jó Isten maj mögsegít: ha
-gyerököt ad, ad kinyeret is“. Itt osztán az aszszon csakúgy nevelgette
-űket tejjel és zsömlével, mint a többit. De itt jelöntést töttek, hogy
-mi csinájjanak? mer nagyon szögén sorba vôtak, nem bírják kinevelni. A
-kösség asztán segítötte ėgygyik is, másik is; ki mivel bírta. Osztán
-mikor möglátták, hogy nem valami szögén származású gyermökök, papnak
-tanították mind a hatot. Azután a királi palotába nagy vendégség támatt;
-mindön felűrű mindönféle úri nemzetök kerűtek elő; itt vôt a hat pap is.
-Mikor ezök a papok mögérkösztek, a királfijú nagyon mögütközött, hogy
-nagyon hasonlítanak éppen ű rá; monta az anynyának: „Nészd, anyám! ez a
-hat pap nagyon hasonlít én rám, éppen ojanok, mind én!“
-
-Akkor a vendégség után fölkérte űket, hogy beszélje el mindėgyik az
-élete sorsát. Elkeszte a hat pap mesélni, hogy ojan szögénségbe
-nevelőttek föl Mikor a hat pap eszt elbeszélte, a királyné ezön nagyon
-mögütközött; mert űk aszt beszélték, hogy űk tizėnhároman nevelőttek föl
-szögén sorsba. A királné azután nem tutta magát tájékozni, monta, hogy
-vezessék el űtet az anynyukhon. Mikor odaértek, az öreg halászné
-elkeszte mondani, hogy ű hogy nevelte föl eszt a _tizėnháromat_. Akkor
-monta hogy az ű ura úgy fokta eszt a hat gyermököt a vízön ekkor és
-ekkor. „Én ugyan mögijettem azon, hogy neköm hét, itt mög hat; node!
-aszonta az uram: jó az Isten, nė féjjé, maj mögsegít, maj lösz gongya
-ránk, majd ád mindėgygyiknek ėgy darab kinyeret! Úgy osztán fölneveltük,
-a kösség is segítött; így bírtuk osztán fölnevelni“. Akkor a királné asz
-követölte, hogy mutassa mög neki, hogy möjen az a kosár, a mölikbe a hat
-gyermököt mögtanálták. Mikor a halászné a kosarat lėhoszta a hat gyerök
-ruhájával, a királné röttön elszédült. Mikor möglátta a hat kis gyerök
-ruháját, fölkijátott: „Jaj, Istenöm! ez az én szülött gyermökejim! csak
-add neköm; mer a szívem möghasad értük!“ „Nem adom, mer a tijed vôt, de
-tė elvetötted, én keservessen neveltem űket!“ „Jaj, add neköm! inkáb
-tégödet is magammal viszlek!“
-
-Mivelhogy a halászné szögénségbe vôt, odatta a hat gyerököt. A királné a
-hét gyermöknek, a halászné hét gyermökinek ėgy-ėgy birtokot adott; a
-halászt mög a halásznét elvitte magával. Ott úgy élősköttek, mintha
-édöstestvérök löttek vôna.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-(Mátyás királyról.)
-
-
-24. Mátyás király és a fiatal bíró.
-
-Mikor Mátyás királ az országba járt, kelt, ėgy faluba nagy
-röndetlenségöt látott, kérdöszte, hogy ki itt a bíró? Monták, hogy: „Az
-öreg bírónak a fiját választottuk mög bírónak“. „Hát mé nem az öregöt?“
-kérdöszte Mátyás kirá. „Öreg embör bírónak nem való“, monták az embörök.
-Bemönt osztán a kösségházáhon, hát itt fijatal, gálánt (rátarti) bíró
-van, aszongya Mátyás kirá: „Nem bírónakvaló ijen fijatal embör, nem
-tudom: mögtud-ė felelni a biróságnak?“ Aszongya a fijatal bíró: mögfelel
-ű mindönnek. „No, ha mög tud felelni, mikor én viszszagyüvök, akkor
-hozzon ide neköm a kösségházára: 30 farkast, 40 okost, 60 bolondot!“
-
-Itt osztán mikor hazamönt a fijatal bíró, nagyon szomorú lött, nem
-köllött neki sė innivaló, sė önnivaló. Az apja nem álhatta mán, kérdözi
-tűle: mér ojan szomorú? Hát, – aszongya – azé vagyok szomorú, aszonta
-Mátyás királ, mikor itt vôt, hogy mikorára viszszagyün, akkorára vigyek
-föl a kösségházára harmincz farkast, negyven okost mög hatvan bolondot;
-mer ha nem viszök, kidob a bíróságbul“. Aszongya az apja: „Ó, fijam!
-azon is töröd a fejedet, hiszėn az sömmi!“ De azé az öreg nem monta mög
-a fijának, gondolta: hogy törje a fejit rajta, úgyis bíró akart lönni.
-De itt azé az öreg embör csak öszszeszödött ojan harmincz embört, a ki
-éppen harmincz éves, negyven ojan embört, a ki éppen negyven éves,
-hatvan ojan embört, a ki éppen hatvan éves. Akkor monta a fijának: „Maj
-mögfelelök én!“
-
-Mikor ideér Mátyás királ, mögijett a fijatal bíró, hogy minek gyün ez a
-sok embör, talán űtet akarik nézni, hogy mos kidobi a bíróságbul Mátyás
-királ? pedig az apja röndölte űket a kösségházáhon. Mikor osztán
-odaértek, hogy mög köl felelni, Mátyás királ kérdöszte: „Itt van a
-harmincz farkas, negyven okos mög a hatvan bolond?“ A fijatal bíró
-elsápatt, sömmit sė tudott felelni; akkor az öreg fölált és aszonta:
-„Igön is itt van!“ Mögmutatta Mátyás királnak a harmincz fijatal embört,
-erőssek vôtak, mind a farkas; a negyven okost, ezök is negyvenen vôtak,
-negyven esztendős vôt mindėgyik mög a hatvan bolondot, ezök is hatvanan
-vôtak, hatvan esztendős vôt mindėgygyik. „No, lássák! – monta Mátyás
-királ – az öregnek csak több esze van, mint a fijatalnak“. Aszonta az
-öregnek: „Mos tė löszöl itt a bíró!“ A fiját pedig csak elkergette, mert
-nem bírt mögfelelni, kilükte a bíróságbul, akkor monta Mátyás királ:
-„Látom, apád okossab embör most is, a való birónak, nem tė!“
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-25. Mátyás király és a czigány béres.
-
-Vôt ėgy gazdaczigány, aszt írta a háza végire: „Nincs sömmire sömmi
-gondom“. Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán kiírva,
-elővötte a czigánt: „Hogy merté ijet kiírni ijen szűk esztendőbe?“ monta
-Mátyás királ. „Ha nincs gondod, majd adok én!“ gondolta magába. Akkor
-atta föl: „No, czigán, ha ki nem tanálod, még én viszszagyüvök, hogy hun
-a világ közepe? akkô vége az életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy
-én mijön állok?“ A czigán nagy goncságba esött, sė inni, sė önni nem
-tudott a nagy gondtû. Aszt möglátta a czigán bérösse, aszongya: „Urȧm,
-mí búsulsz tė?“ „Ús sė segícs tė ȧzon!“ „Dėhogy nem? – aszongya –
-segítėk ín!“ „No, hȧ segícs tė ȧ bȧjon, nekėd ȧdom a lányomȧt felesígül,
-mög ha mėkhȧlok, nekėd ȧdom ȧz egísz vȧgyomomȧt!“
-
-Viszszaérközött Mátyás királ, akkor a cigán bérös kilépött a czigán
-elébe, asz kérdözi a czigántul Mátyás királ: „No, hát czigán!
-kitanátad-ė mán, hogy _hun a világ közepe?_“ Aszongya a czigán, –
-mögverte a lábával a fődet – aszongya: „Itt vȧn, urȧm, itt!“ „Hát a
-másikat, hogy _mit gondolok én?_“ „Ȧzs gondójja kiráj ífilsíge, hogy a
-gȧzsdájávȧl beszíl, pedig csȧk ȧ bírėssivel“. Akkô monta: „No, ha ki nem
-tanálod, hogy én _mijön állok_, vége az életödnek!“ „Ȧ czipő tȧlpán
-urȧm, ȧ czipő tȧlpán!“ Igaza vôt, azon ált! Igy a czigán bérös feleségül
-kapta a gazdaczigán lányát oszt későb elkapta az egész vagyomját.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-26. Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy szomorította
-mög a fijatalokat?
-
-Mikô Mátyás királ járt falurul falura, ėgy házba látott ėgypár fijatal
-cselédöt mög ėgypár nagyon öreg cselédöt. Most Mátyás királ elgondolta
-magába, hogy êlopi az öreg embört, mikor alszik, odafekteti a fijatal
-aszszon mellé, a fijatal embört pedig az öreg aszszon mellé. Hát osztán
-el is lopta. Röggel, mikor fölébrettek, az öreg embör nagyon mögörűtt,
-hogy mijön szép fijatal felesége van, de a fijatal aszszon mögijett,
-hogy az ura mijen öreg embör lött röggelre. Emitt pedig az öreg aszszon
-örűtt mög, hogy az ura mijön szép fijatal embör lött röggêre, a fijatal
-embör ijett mög, hogy a felesíge mijön öreg lött röggêre. Ezön Mátyás
-királ nagyon jót nevetött, hogy a két öregöt hogy mögvígasztalhatta.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.
-
-Mikor Mátyás királ uralkodott, vendégségöt csinát, möghítta az urakat,
-jó bort tötetött elébük. Az urak áldották a bornak mindön részit, csak a
-munkássát nem. Asz monta Mátyás királ nekik: „Hát az nem jô van! Hát
-aszt a szögén munkást nem is álgyuk, a ki asztat munkájja?“ Aszonták az
-urak: „A sėmmi sė!“ „No, hát ha a sėmmi sė, – aszongya – gyertök ki
-hônap kapáni! és maj kapálunk úgy, mint a szögén munkás szokott.
-
-Itt oszt kimöntek másnap, csak vöröshajmán és kinyérön kapáltak egész
-frustukig. Mikor mögvôt a frustuk, mögén hajtották a dôgot délig; délbe
-ėgy órakor ebéd vôt, vöröshajma mög csak kinyér. Akkor elig várták mán
-az urak az estét, akkor monták Mátyás királnak: „A szögén embör érdemli
-mög a bort mög a jó ételt, aki a szőlőt munkáli“.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-Kópéságok.
-
-
-28. Világimirmió.
-
-Ennekelőtte, mikor a katonák szabadultak, elkapták mindön risztongjukat,
-a ki az idejit kitőtötte. Ėgy katona mikô mögszabadult, mönt hazafelé,
-rátanát ėgy falura, látta: hogy abba a faluba igön buták laknak. Ű neki
-vôt ėgy kulacscsa, aszt oszt elkészítötte: hoszszú spárgát kötött rá
-oszt kinthatta a falu szélihön közel. Mikor osztán bemönt a faluba,
-czibilruhába mönt be, asz monta a falusi népnek, hogy: „Vigyázzanak, nė
-mönynyenek êre mög êre az úton, mert ott van ėgy olan álat, hogy a ki
-âra mén, min mögöszi!“ Ettül a falusi nép nagyon félt, ű pedig másnap
-katonaruhába őtözött, bemönt a kösségházára. A kösségházán asz
-kérdöszték tűle, hogy mőrül gyütt? Monta, hogy êrül; kérdöszték, hogy
-nem látott âra ijen mög ijen álatot? Aszongya: „Nem láttam, én is
-halottam a czibilöktül, de az énneköm sėmmi sė, mer el tudom én az ojan
-állatokat fődelni!“ Mingyá monták neki, hogy ha êfődeli, annak neki
-háromszáz forintot mög ėgy szamarat, hogy nė mönynyön gyalog, mer
-mögérdemli.
-
-Mingyá főkészült, mönt puskával, a kösség (lakosa) mög kiált a
-faluszélire és onnan nészte, nem mertek kimönni oda. Akkor ű ârû kerűtt
-a mőrű tutta, van a spárgának a vége. Akkor mögfokta a madzdzagnak a
-végit, elkeszte húzni magafelé, az embörök mög csak nészték. Mikor
-odahúszta közel magáhon, fölkapta a szájáhon (a kulacsot), mintha
-öszszevesztek vôna, ivott belüle, akkor elhajította, űs elvágódott, az
-embör hánkolódzott, hun a kulacs vôt fölül, hun az embör. Mikor mind
-kiitta belüle (a bort), akkor (a kulacsot) főthönvákta, belelűtt,
-elkeszte a bajnéttal szurkálni. Mikor mán darabokra szétverte,
-öszszeszötte oszt elásta. Mönt a falu felé nagyizgatottan, hogy most
-hogy mögvívott vele, el is ásta, de nė merjék fölásni, hogy baj nė
-lögyön, csak hagygyák ott, hagy rothagygyon el! A kösség ennek nagyon
-mögörült, hogy mögmöneködött attul a szörnyű állattul, mögatták neki a
-háromszáz forintot mög a szamarat, a kit ígértek, hogy nė mönynyön
-gyalog. Êmönt haza.
-
-Mikor hazaért, az ű falujába mög az a szokás vôt: hogy nagyon sok
-robotot köllött tőteni mindön embörnek. Űtet is hamardossan robotba
-keszték hajtani, de ű aszt monta: űtet nė hajcsák robotba, mer van neki
-ėgy _világmirmiója_, ha ű aszt kiereszti, az mögöszi az egész kösségi
-elöljárókat. Mikor hazamönt a kisbíró, monta a jedzőnek, de eszt a jedző
-nem hitte. Abba a faluba még sosė látták, hogy möjen a szamár, még nem
-is hallották a hírit sė. A jedző nem hitte a mit a kisbíró mondott,
-hanem ű maga elmönt lóháton, hagy lássa, hogy möjen az a világimirmijó?
-Mikor odamönt a jedző, aszonta: de muszaj neki mönni robotba! Aszonta a
-katona: „No, ha éngömet nem híttak vôna ijen erőssen, nem bántottam vôna
-sönkit sė, de mer ijen erőssen híttak, mos mán – hogy a kösségbű sönkit
-sė híjanak – a világimirmijómmal mögötetöm az egész kösségi
-elöljárókat!“ Az embör röktön kieresztötte a szamarat az istállóbul, a
-szamár mikô möglátta a lovat, elordította magát, a jedző mögijett tűle,
-elkeszdött a faluháza felé nyargalni, a szamár pedig a ló után szalatt.
-Az egész falu kitódult az úcczára, mikor a mirmijó kergette a jedzőt
-lóháton. Mikor a jedző a faluházáhon ért, beszalatt a szobába, az
-ajtókat bezárták, hogy a mirmijó be nė möhessön, a lovat bevezették az
-istállóba, akkor monta a jedző: „Mos mán nė híjjanak sönkit sė robotba,
-mer ha a lovam futóssabb nem lött vôna, mint a mirmijó, akkor mögövött
-vôna“.
-
-Itt osztán a faluba eltörűték a robotot.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-29. A czigán ügyvígy.
-
-Ėcczör ėgy úr útrakelt, bemönt ėgy vendéglőbe, kért ebédöt. Nem tuttak
-mást anni, hamardossan fősztek neki _tíz_ tojást. Az úri embörnek igön
-nagypéze vôt, a kibül a kocsmáros nem tudott viszszaanni, aszonta az
-útas: „Maj hamardossan viszsza fogok én gyünni, maj ki fogom én
-fizetni!“
-
-Itt az útasnak sok dôga vôt, belegyütt ėgypár év, mikor viszszakerűtt.
-Nem felejtközött el arrul, hogy ű 10 tojást mögövött, asz monta a
-kocsmárosnak: „Emlékszik-ė, mikor ű itt járt és mögövött tíz tojást?“ Az
-embör mögén nagypészt adott a kocsmárosnak, nem bírtak viszszaanni;
-akkor mongya a kocsmáros: „Hó, hó, hó! ez a péz kevés is, mer abbul a
-tíz tojásbul csirkék löttek vôna, mögnyöltek vôna, tojtak vôna enynyit
-mög enynyit. Azokbul a tojásokbul mögén csirkék löttek vôna!“ Pörre
-száltak. Már anynyira möntek, hogy az úr elszögényödik, mer akarmijen
-ügyvédöt fogadott, mindég az ügyvégye bukik.
-
-Mögláti a czigán mikor az úr nagyon szomorkodik, asz kérdözi tűle: „Mér
-szomorkodik?“ „Ó, czigán! ús sė segícz tė azon“. „Mongya urȧm, háthȧ
-segíthetök!“ „Hát czigán így és így jártam, hogy néhány esztendővel itt
-jártam és öttem tíz tojást, az egész vagyomom rááldozom és még sė
-futytya!“ „Ó, urȧm ȧzs lekkiseb bȧj! fogȧgygyon mög ügyvígynek,
-kidulgozom, hogy mȧgȧ nyer!“
-
-Itt osztán bemönt az úr a törvénszékre, hogy fogadott ėgy ügyvédöt, új
-pört indít. Asz mongyák az urak: „Az urat is befogjuk hínni mög az
-ügyvégyöt is!“ Ėcczör hívatyák az új ügyvégyöt a törvénszék elébe. Az új
-ügyvégyöt nem győszték várni. Ėcczör osztán sokára odaérközött a
-czigánügyvégy is. Asz kérdözik a czigántul, hogy: „Hun vôtál ijen
-sokájig?“ „Mėgmondom, urȧjim! hȧnem mongyák mėg, hogy mé fizet ez az
-embör ȧnynyit azé a tíz tojásé?“ „Azért czigán, ha mög akarod tunni, ha
-az a tíz tojás kikelt vôna, mind főnevelődött vôna, és csak ėgy tízet
-tojt vôna, annak a tíz csirkéje mönynyit szaporitott vôna, de nem ėgy
-tojást övött mög ez az embör, hanem tízet, hát oszt czigán! azé kerül
-ennek az embörnek anynyi pézibe! Hát tė oszt hun vôtá ijen sokájig, hogy
-nem győsztünk várni?“ „Hát ín, urȧjim ėgy kis kölest fȧkȧdosztȧttȧm ki!“
-„Minek az a köles?“ „El ȧkȧrom, urȧjim, vetni!“ Akkor monták az urak:
-„Óh, te: szamár czigán! a főt köles nem kel ki!“ Aszongya a czigán: „Óh,
-okos urȧk! hát ȧ főt tojás kikel?“ Akkor gyüttek az urak észhön, hogy az
-úr nyert, mert a főtt tojás nem kel ki! a kocsmáros maga főszte mög a
-tojást neki. Igy az úr viszszakapta az egész pénzt.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-30. Kôbászeső.
-
-Ėgy embörnek ojan felesége vôt, hogy magukat is elárulta; az embörnek
-nagyon köllött vigyázni, hogy mit mongyon az aszszonnak, mer a felesége
-másnak is elárulta.
-
-Hát az embör ėcczör tanát ėgy nagy csomó pészt. Azon gondoskodott, hogy
-mit tanájon el, hogy a felesége ha kibeszéli is, nė higygyék el! Az
-embör kitanáta, hogy jó lösz, ha pár kôbászt öszszedarabol oszt a ház
-véginé kiönti, hogy mos kôbászeső esik. Úgy is tött. Mikor lėöntötte a
-kôbászos vizet a pallásrul, akkor monta mög a feleséginek, hogy ű pészt
-tanát. A felesége mingyár elmönt bejelönteni, hogy az ű ura pészt tanát.
-A kösségi előjáróság kérdöszte, hogy mikô tanáta a pészt? „Mikor a
-kôbászeső esött!“ monta az aszszon. Akkor a kösségi előjáróság az
-aszszont öszszeszitta, hogy bolondá akari űket tönni, elkergette: „Mit
-gondolsz – monták neki – mikor esött kôbászeső? a még sosė esött! êmöny
-innet még szépen vagy!“
-
-Igy boldogult az embör, hogy az aszszon nem tutta elárulni.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-31. Ha tė ütöd az én gazdámat…
-
-Vôt két zsidó, a kire nagyon haragudott a bérösse, mer roszszul bánt
-velük. Node! hát nem bírhatták a gazdájukat mögverni, mer bezárik űket.
-A két kocsis tanálkozott ėgymással, panaszkottak ėgymásnak, kikérdöszték
-ėgymástul, hogy mijen a tė gazdád? Monta, hogy nagyon roszul bán vele;
-aszongya: „Az enyím is ojan, hanem verjük mög ėgymás gazdáját! mer ha
-mindėgygyik a magájét veri mög, bezárnak bennünket; hanem tudod mit? maj
-ha ėcczör mögyünk ėgymássâ szömköszt, sė tė nė térjé ki, sė én nem térök
-ki, maj öszszeakasztunk, akkor csak jô verjé az én gazdám nyaka közé, én
-mög maj a tė gazdád nyaka közé verök, akkô nem zárnak be bennünket“.
-
-Ėcczör csakugyanis úgy is tötték: mikor möntek ėgymásra szömköszt, annál
-büszkébben hajtott az ėgygyik is, a másik is és ėgygyik sė tért ki. A
-két zsidó jis haragudott ėgymásra. Mikor öszszeakasztottak, akkor mingyá
-az ėgygyik kocsis a másik kocsis zsidójának a nyaka közé vágott, amaz
-pedig az ű gazdáját ütötte, aszonta: „Ha tė ütöd az én gazdámat, én is
-ütöm a tė gazdádat“. Itt oszt jô êverték ėgymás gazdáját. Mikor látták,
-hogy mos mán ölég lösz eszt nekik kiheverni, kitértek ėgymás elül. Mikor
-elmönt az ėgygyik ėd darabon, aszonta a kocsisnak; „Ugy-ė, tė jobban
-mögverted!“ „Jobban én, mer jobban a nyaka közé váktam“. „No, hát azér
-jó borravalót adok“. A másik zsidó is aszongya: „Ugy-ė, tė jobban
-mögverted!“ „Jobban én – aszongya a kocsis – mer jobban a nyaka közé
-váktam, mög nagyobbakat!“ „No – aszongya – jó borravalót adok ezé“. Az
-is jó borravalót adott a kocsissának.
-
-Mikor a két kocsis tanákozik, akkor monták: „No, mos jô möktanítottuk
-űket! még jó borravalót is kaptunk“.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-32. A szögén embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté?
-
-A szögén embörnek vôt ėgy ojan tehene, hogy mindég a szomszéd hírivel
-köllött fölemelni. Utôvégre ráunt a szögén embör mindég a szomszédhon
-járni segícségé – mer mán szégyölt is – így gondolta el magába, hogy maj
-elvezeti a vágóhídhon, majd ott a mészároskutyák mögöszik! Ezalatt így
-gondolta el magába: maj becsapom én a kösségi előljárókat is evel! Ki is
-mönt az embör harmadnapra a vágóhídhon, akkô láti, hogy a teheninek még
-a csontyábul sincsen. Itt oszt bemönt a szögén embör a kösségházáhon és
-jelöntötte, hogy a mészároslegén vött tűle ėgy tehenet és nem akar
-fizetni! Kérdözi a kösségi előljáróság, hogy hát hogy hîják aszt a
-mészároslegínt? Aszongya az embör: „Én nem tudom, hogy hîják!“ „No, hát
-ha nem tugygya, hogy hîják, hîja föl a kösségházáhon!“ Akkor mongya a
-szögén embör: „Én mán híttam, de nem akar főgyünni, hanem gyűjenek ki a
-vágóhídhon és nézzék mög!“ Mikô kimén az előjáróság, akkô láti, hogy ez
-nem mészároslegén, csak nagy szölindök kutya. Itt oszt a kösségi
-elöljáróság, hogy szégyönbe hajtotta a szögén embör, elítélték, kétszáz
-botot kapott a szögén embör; még akkô botoltak.
-
-A szögén embör mögijett a bottul, úgy gondolta, hogy elmén oszt elagygya
-valamölik zsidónak. Hát el is mönt a zsidó bôtoshon, aszongya: „Téjis
-úr! van énnéköm kétszáz mogyorófa páczám, eladom, nem vöszi mög?“ „De
-mögvöszöm!“ Elatta forinté darabját, tíz forint foglalót is adott. Mikor
-a szögén embört behítták, hogy ráverik a kétszáz botot, aszongya:
-„Urajim! én elattam“. „Hát kinek atta?“ „Ennek mög ennek a bôtosnak“.
-Fölhívatták a bôtost, kérdözik, hogy vött ė ettül az embörtül kétszáz
-botot? „Igönis vöttem, attam mán neki tíz forint foglalót“. „No, hát
-tessék neki a többit is kifizetni! akkor elkapi a kétszáz botot“.
-Kifizette a többit is, akkor a zsidóra verték rá a botot. Itt a
-szolgabíró is adott száz forintot, mert akkor _nevette el_ magát
-_először, azelőtt soha sė nevetött_. Így atta el az emelgetős tehenet a
-szögén embör háromszáz forinté.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?
-
-Mikor a juhász vezette a szamarát az úton, két embör mönt rá szömköszt,
-oszt aszongya az ėgygyik: „Lopjuk el ettül a juhásztul a szamarát!“
-Aszongya a másik: „Hol lopod el, mikor vezeti?“ „Hon nė lopnám el? mikor
-so sė néz hátra!“ „No! – aszongya – maj êlopom én, tė csak hajcsd el“.
-Itt oszt az ėgyik szép csöndessen odamönt, lėhúszta a szamár fejirül a
-kötőféköt és az ű fejire húszta, a másik mög elhajtotta a szamarat.
-
-Mikor mán anynyira elhajtotta a társa a szamarat, hogy nem lácczott, az
-embör mögált és mögrántotta a juhász kezibe a kötőféköt; akkor a juhász
-hátratekint, akkor látytya, hogy nem szamár van a kötőfékön, hanem
-embör, akkor kérdöszte tűle: „Hogy kerűté tė ide: a kötőfékömbe?“ Asz
-mongya, hogy:
-
-„_Hét esztendeje_, mikô _elátkozott_ engöm az anyám _szamárnak_, mos
-lėtelt a hét esztendő, mos _viszszaváltoztam_ embörnek!“ „No, hát ha
-lėtelt a hét esztendő, eregy! énneköm nem köllesz“. Itt oszt az embör
-elmönt âra, a mőre a másik embör hajtotta a szamarat.
-
-A legközelebbi vásárba az ėgyik embör, nem a ki lopta, a másik,
-elhajtotta a szamarat, de a juhásznak is el köllött mönni, mer nem vôt
-neki szamara. Mikor odamönt a vásárra, láti, hogy ott van az ű szamara,
-oda sompojog mellé, a fülibe súgi, hogy: „Mögén elátkozott mán az
-édösanyád?“ A szamár mögrászta a fejit, aszongya a juhász: „Hijába rázod
-a fejed, nem vöszlek mög többet, mer mögén elvesz a pézöm, a kit érted
-attam!“
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-34. A hamis vak.
-
-Vôt ėgy embör, a kit a felesége nem nagyon szeretött, eszt az embör
-látta: hogy a felesége még mást is szeret; akkor így gondolta az embör:
-„Agyon nem ütöm, hogy bezárjanak, sėm el nem kergethetöm, hogy asztán is
-lögyön vele bajom, máskép köl evel csinálni!“ Az embör osztán
-elgondolta, asz mongya a feleséginek: „Úgy vöszöm észre, ha énneköm
-mindönnap ėgy hétig tiszta _fekete csirkét_ vágná, mög vörös bort hozná,
-hogy én aszt ihatnék, akkor mögvakulnék!“
-
-Az aszszon osztán mindön nap fekete csirkét vágott, oszt vörös bort vitt
-mellé. Az embör oszt úgy tötte magát, mintha mindönnap kevesebbet látna.
-Mikor a hét eltelt, akkor aszonta az embör: „Mos mán vak vagyok!“ Az
-aszszon asztán bátrabban ereszgette be a kurafit. Asz mongya ėcczör az
-embör: „No, hé! nem sokat ér, látom, az életöm! hanem vigyél lė a
-Tiszára, oda, a hun legmagassab ba partya és lükjél bele!“
-
-Az aszszon oszt kapott rajta, lė jis vezette a Tiszára, odaálította a
-Tiszapart ôdalába; azután asz monta neki az embör: „No, hát eregy föl a
-partra és onnan szalagy neköm, hogy jô belelükj a Tiszába, hogy ki nė
-birjak gyünni!“ Mikor az aszszon főmönt a partra és elkeszdött szalanni,
-az embör még jobban látott, mind azelőtt, mikor az aszszon odaért, a hun
-ű ált, féreugrott, elkapta az asszon karját, jô belódította a Tiszába.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-Oktató példák.
-
-
-35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.
-
-Vôt ėgy királ, a királ hűtlen lött a feleségihön, elhajtotta magátul. Az
-aszszon bánatába kimönt az erdőbe, ott sírdogált mindég. Az aszszonnak
-vôt ėgy csecsemője, oszt elhalt az erdőbe a kicsikéje. Nagyon sok teje
-vôt mán, nem tudott vele mi csinálni!? Tanát ėgy kis kecskét, elkeszte
-szoptatni. Az erdő mellett vôt ėgy nad darab gyöp, odajárt virágot
-szönni, a virágbul koszorút kötött a kis lán sírjára. A hogy járt ki az
-erdőbül virágot szödögetni, a kecskét magával vitte. De több idejig a
-hogy hordoszta magával, a kis kecske naprul-napra növeködött, anynyira
-mögnyőtt, mint ėgy öreg kecske. Az aszszon észre sė vötte, hogy a kecske
-nehéz vôna, mer hozzá vôt szokva.
-
-Écczör âra mönt a királ, möglátta, asz kérdöszte tűle, hogy biri ű eszt
-a kecskét, mikor a kecske maj csak olan nehéz, mint ű? Az aszszon asz
-felelte: „Mikor a gyakorlat töszi a mestörségöt“. Ezön a királ nagyon
-aggódott, hogy gyühet az ki, hogy a gyakorlat töszi a mestörségöt?!
-Akkor a királ mindég âra mönt sétálni. Ėcczör lest vetött rá, akkor
-látta, hogy viszi ki a kecskét, mikor mén a virágot szönni, mög mikor
-ballagott haza. A királnak nagyon mögtecczött az aszszon, mind azelőtt,
-de nem üsmert rá. Akkor az aszszont kérdöszgette, hogy hogy került ű az
-erdőbe? hogyan hordi eszt a kecskét? Hogy elmesélte a királnak, hogy
-űtet elhajtotta az ura, vôt neki ėgy csecsemője, kimönt az erdőbe, ott
-sírdogált mindég. Mökhalt asztán a csecsemőm, akkor foktam eszt a
-kecskét, azûta mindég szoptatom, azûta hordozom, azûta hozzá vagyok
-szokva, nem is nehezebb, mint kis korába vôt“. A királ kérdöszte, hogy
-mit dôgozott azûta? Ezalatt az üdő alatt mindön nap _koszorút kötött_ a
-kis lánnak a _sírjára, mer_ az a csecsemő: _lán vôt_. Asztán bemutatta a
-királnak a sok szép koszorút.
-
-A királnak nagyon mögesött a szíve, röttön magával vitte a feleségit
-haza.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-36. A mánglis pincze és az imádság.
-
-Vôt ėgy kiráj, akinek ėgyetlen fija vôt, a kit ojan kényön-kedvön
-neveltetött, hogy még a szélnek sė hatták mögfújni. Mivelhogy a kiráj
-nagyon gyönyörködött benne, nagyon szomorú vôt mikô _mögjelöntődött
-álmába_, hogy mikor a fija húsz éves lösz, akkor az istennyila agyon
-fogja ütni. Ezön a kiráj nagyon szomorú vôt, mindég gondolkodott, hogy
-mit tugygyon ű csinálni ojan hejet, a hova eltugygyon a fija húzónni,
-hogy az istennyila mög nė üsse. Csináltatott a kiráj ojan mánglis
-aczélbul öntvénypinczét, hogy még a feneke is, az ôdala is mög a teteje
-is ojan erős mánglis aczélöntvénybül vôt kicsinálva, hogy a vastagsága
-hét métervastag vôt mindönfelé. Úgy gondolta: maj ha ideér az az idő, a
-fiját belezári, hogy maj mögmönti a haláltul; de azér a kiráj nagyon
-szomorkodott.
-
-Ėcczör osztán odamönt ėgy _Öregkûdús_, asz kérdöszte a kirájtul hogy mé
-ojan szomorú mikor magának van mindöne? „Ó, aszongya, szögén Kûdús!
-hasztalan mondom én mög tėnéköd, ús sė segícz tė rajta!“ „Ó, kiráj
-atyám! nészd, nem tugygyuk, hogy a bajon ki tud segíteni“. Akkor az öreg
-kiráj mégis mögmonta neki, hogy mögjelöntődött álmába: „Hogy ėgyetlenėgy
-fijam van és húsz éves korába agyon fogja ütni az istenharagja“. „No!
-aszongya, hátha segítök én azon? maj elgyüvök én akkor, mikor az az üdő
-lösz!“ Úgy is csinálta az Öregkûdús: mikor mán ideért az az üdő, elmönt
-a királi palotára; de itten az az üdő nem is mutatkozott, hogy valami
-zivatar lösz, csak az égajján ėgy kis fekete fölhő lácczott. Odamönt az
-Öregkûdús, hogy mos mán engegygye el a királ ű vele a fiját. A királ
-elsőb nem akarta engenni, mert asz monta, hogy ű csináltatott neki ojan
-pinczét mánglis aczélbul, hogy majd ott nem árthat neki az istennyila.
-De itt az Öregkûdús anynyira könyörgött, hogy csak engegygye mög, hogy ű
-vele möhessön, hogy a király mögengette.
-
-Elig hogy kiértek a síkságra, olan nagy zivatar kerűtt abbul a kis,
-fekete föllegbül, hogy asz gondolták: mos van a világ vége. Az Öregkûdús
-a fíjút kivezette ėgy nagy síkságra, a hun sėmmi elhúzódó hel nem vôt és
-legjobban csattogott és villámlott. Itt oszt lėtérbetyültek,
-imátkosztak, ott vôtak, még a zivatarnak vége nem lött. Olan nagy
-zivatar vôt, hogy a királ még a szobábul sė mert kigyünni. Mikor vége
-lött a nagy zivatarnak, a csattogásnak és a villámlásnak, akkor (az öreg
-koldúsék) főkeltek és ballagtak befelé, a királ pedig akkor gyütt ki a
-kastélbul és látytya, hogy a fijú életten gyün befelé, a pinczérül pedig
-a királ el is felejtközött örömibe.
-
-Mikor az Öregkûdús beért a királ fijával, aszongya: „Lásd, királatyám!
-hogy életbe maratt a fijad, hanem mos nészd mög a pinczét, akit
-csináltattál!“ Akkor nézi a királ a mánglisaczél öntött pinczéjit, úgy
-öszszeliggatta az istennyila, mind a legsűrűbb rostának a likjai. Akkor
-látta, hogy az Istenharagja ellen nem ér sėmmit sė a mánglis pincze,
-többet ér az imácság. A királ osztán nagyon mögajándékoszta az
-Öregkûdúst, nem köllött neki kûdulni.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-37. A sok puska.
-
-Vôt ėgy nagyon gazdag embör, a kinek sok kincse vôt, anynyira féltötték,
-hogy anynyi puskájuk vôt, hogy környeskörül a házba elig fért. Ėcczör
-elmönt hozzájuk ėgy legénembör bérösnek, aszt kérdöszte: „Ugyan,
-gazduram! minek maguknak az a sok puska?“ „Hát, fijam! azé van: mer
-tugygyák, hogy nekünk sok pézünk van, hogy ide nė gyűjenek lopni.“ „Ó! –
-aszongya a bérös – ettül könynyen êlophati, a ki akari“. „Nem lopi aszt
-el, fijam!“ Erősítgette az öreg.
-
-Ėcczör kért a legén háromnapi szabacságot. Mikor elmönt, a középső este
-főkészült bėtyárruhába; a dėrėkára gyűszűt kötött, mellé két kést szúrt
-és két pisztolt odagyugott. Aval oszt kileste, mikor a gazdájék lėültek
-vacsorálni, akkor szépen benyitotta az ajtót, közéjük tartotta aszt a
-rėzsdás pisztolt, a kibe még gojó sė vôt, asz monta nekik: „Agygyák
-kentök elő a pézüket, halottam, hogy sok kincsük van!“ No, de ezök úgy
-mög vôtak ijedve, hogy minynyájinak _kiesött a kanál a kezibül_,
-aszongya: „Öreg! nė tagagygya ken, aszt a vén bėtyár êre-âra! mer itt
-sok osztozás nincsen, hanem vagy pészt, vagy életöt vöszök el!“ Látta az
-öreg, hogy erőssen fogi, aszongya: „Hát, kéröm! a pénzünk ebbe a szobába
-nincsen, hanem maj kimögyök érte és behozom!“ „No, – aszongya – öreg,
-előre!“. Az embör úgy gondolta, hogy maj a fijaji fővöszik a puskát oszt
-maj agyonlüvik, észhön kapott, az ablakra odakijátott a bérös: „Tik mög
-vigyázzatok odakin! ha valamölik mögmozdul, lüjétök körösztül agyon az
-ablakon“. Ezök mögijettek, oda villantottak az ablakra, úgy látták,
-többen vannak odakin, mind űk odaben, még az asztaltul sė mert ėgy sė
-mögmozdulni. Elvitte a bérös a pészt.
-
-Mikor a három nap lėtelt, a bérös hazagyütt, halylya, hogy minynyájan
-nagyon szomorúk, kérdöszte: „Hát kentök mé ojan szomorúk és hun van az a
-sok puska a falrul?“ Aszongya a gazda! „Hó’, fijam! nem vôtá ittbenn?
-elvitték a sok pénzünket!“ „Hát hogy vihették el, mikor a fal körül tele
-vôt puskával, kentök is ijen sokan vôtak!“ „Jaj! de azok még többen
-vôtak odakin“. „Á! – aszongya – löhetetlen, úl löhet, hogy csak ėgy
-vôt?“ „Nem ėgy vôt a, fijam! mer nagyon sokan vôtak“. „No, – aszongya –
-én tudom, hogy ez nem vôt több ėgynél!“ De az öreg erősítötte, hogy
-sokan vôtak. „No, én betanúsítom kentöknek, hogy ėgy embör vôt“. „Ha
-betanúsítod, neköd is sok kincsöt adok!“ Akkor êmönt, főkészült abba a
-ruhába, a kibe ott vôt és odavitte a sok pészt viszsza. „No, – aszongya
-– lássák kentök, hogy csak én vôtam magam, viszszahoztam kentöknek a
-pézüket!“ Még akkor sė akarta az öreg elhinni, aszonta: „Kétanynyijan
-vôtak az ablakon“. „No! hát ha nem hiszik kentök, _nézzenek az ablakra_
-minynyájan, _ugyananynyi embört látnak_ kentök“ Akkor monta az öreg,
-hogy: „Nem vôt ölég eszünk“. A béröst oszt mögjutalmaszta, adott neki
-anynyi pészt, hogy nem köllött neki béröskönni.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-38. Az ėcczöri 2 koma.
-
-Az ėgygyik koma így gondolta magába: „Ha nagyon szeretnél gazdag lönni,
-maj becsaplak! No – aszongya a komájának – kend könynyen möggazdulhat,
-ha akar! Van kennek ėgy tehene, agygya ken el és mönynyön ken föl
-Budapestre, ott mög löhet gazdulni!“ Igy gondolta, hogy majd a tehén
-árát elkőti. Az embör elatta a tehenit 200 forinté és csakugyan fölmönt
-Budapestre.
-
-Mikor möglátta Budapestön a házakat, elkeszdött bámulni, möglátta két
-gróf az emeletrül: „Ez, muszaj, hogy idegön embör, még nem látott ijen
-nagy házakat“, monta az ėgygyik a másikának. Az ėgygyik gróf lėkijátott:
-„Ugy-ė, bácsi! mit keres?“ Aszongya: „Elgyüttem ide, aszonta a komám,
-hogy itt mög löhet gazdulni!“ „Hîjuk föl eszt a szögén embört, maj
-mögvicczölünk vele!“ mongya az ėgygyik gróf. Lėkűttek a grófok mingyá
-ėgy inast, hogy hîja föl. Mikor főmönt a szögén embör, aszt kérdözik:
-„Hogy akar maga itt möggazdulni?“ „Asz monta a komám, hogy agygyam el a
-tehenemet, gyűjek föl ide, itt möggazdulhatok. Én osztán elattam a
-tehenemet kétszáz forintér, főgyüttem ide Pesre az árával“. „No, –
-aszongya az ėgygyik a másiknak – jó lösz eszt becsapni azé a kétszáz
-forinté! No! – aszongya – szögén embör, tögye ken lė a kétszáz forintot
-az asztalra, maj mink is mellé töszünk kétszáz forintot és ha kitanáli
-kend, a mit kennek mondunk, akkor kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig
-nem tanáli kend ki, akkor a mijenk lösz“. Itt oszt a szögén embör
-lėtötte a kétszáz forintot. „No! – aszongya a gróf – ha kitanáli kend,
-hogy hun a világ közepe, akkor a kendé lösz a négyszáz forint, ha pedig
-ki nem tanáli, akkor a mijenk lösz“. Aval a szögén embör kiugrott a ház
-közepire és ott mögdoboktati a lábával a fődet, aszongya: „Itt van,
-urajim! ha nem hiszik, hát mérjék föl!“ Itt a két gróf nem tudott êre
-sömmit sė szólni, mer mindönütt ott van a világ közepe és ott
-legmagossabb az ég fölötte, a szögén emböré lött a négyszáz forint. „No
-– aszongya – szögén embör! maj mondunk másikat, hanem töd lė a négyszáz
-forintot, majd annak is mellé töszünk négyszázat, ha kitanáli kend, hogy
-hun legméjeb a Tisza? akkor kendé lösz a nyôczszáz forint, ha nem tanáli
-kend ki, akkor a mijenk lösz“. Aszongya a szögén embör: „Ott legméjebb a
-Tisza, a hun én belehajítok ėgy küvet, ha nem hiszik, mérjék mög“. Itt a
-két gróf nem tudott sėmmit sė szólani, űk azé a nyôczszáz forinté nem
-mércsikélik a Tiszát, a szögén emböré lött a nyôczszáz forint. Most
-aszongya a szögén embör: „Most én lėtöszöm a nyôczszáz forintot, maguk
-is tögyenek nyôczszázat, ha kitanálik a mit én mondok, akkor a maguké
-lösz az ezörhatszáz forint, ha nem tanálik ki, akkor az enyim lösz“.
-
-Mikor a két gróf lėtötte a pészt, aszongya a szögén embör: „Mongyák mög
-neköm, hogy hîják az én komámat, a ki Pestre kűdött möggazdulni?“ De mán
-a szögén embör mögfokta a pészt. Aszongya a két gróf: „Hát mink aszt nem
-tugygyuk, hogy hîják kennek a komáját“. „Hát hogy tunnák – aszongya a
-szögén embör – mikor én sė tudom“. Itt oszt elvitte a szögén embör az
-ezörhatszáz forintot, így oszt möggazdult, elmönt a komájáhon, elmonta
-neki, hogy möggazdult Budapestön, mutatta a pézit is.
-
-Akkor a komájának is vôt ėgy kis péze, ű is fővitte Budapestre, csakhogy
-neki a péze is elfogyott, mellé még jól el is verték oszt örökös haragos
-lött a két komábul.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-39. A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele.
-
-Vôt êgy nagyon hihetetlen aszszony, elmönt hozzá ėgy öreg kûdús
-kérögetni, a ki a faluszélin lakott. Mikor az öreg kûdús odamönt, az
-aszszony a szomszégyának roszszat kévánt. Az öreg kûdús asz monta: „Mé
-kévánod, mikor a ki másnak árkot ás, maga szakad bele?“ Aszonta az
-aszszon magába: „Maj möglátom én: ki szakad bele!“ Sütött a kuldúsnak
-czipót, mérget tött bele. Mikor máskor odamönt a kuldús, odatta neki. Az
-öreg kuldús hazavitte a czipót, vôt neki sok száraz kinyere, nem keszte
-mög a puha czipót, hanem főtötte a pôczra és ű asztat ötte, a mölik
-szárazab vôt.
-
-Ez alatt az üdő alatt a hihetetlen aszszonnak a fija gyütt haza a
-katonaságtul, késő écczaka érközött a faluba, bemönt a szélső házba, a
-hun az öreg kuldús lakott. Nagyon el vôt fáradva mög éhözve,
-panaszkodott, hogy elfáratt mög hogy möjen éhös. Az öreg kuldús lėvötte
-a pôczrul a puha czipót, odatta néki. Mingyá mögszegte; elig hogy
-néhányat falt belüle, mingyá roszszul éröszte magát. Az öreg kuldús ezön
-mögijett, êszalatt a szomszédokhon hogy ėgy katona begyütt hozzá, nagyon
-éhös vôt, ű osztán puha czipóval mökkénálta oszt nagyon roszszul lött.
-De mire a szomszédok öszszeszalattak, akkor mán beszélni sė tudott. Itt
-oszt a ruhát lėszötték rúla, akkor látták, hogy az ünge elejibe van a
-neve varva; látták, hogy a hihetetlen aszszonnak a fija. Elmöntek az
-aszszonhon, asz monták az aszszonnak, hogy a fija roszszul van, a ki a
-katonasáktul gyün haza; de mire az aszszon odaért, akkorra a fija
-möghalt.
-
-Itten a hihetetlen aszszon az öreg kuldúst bejelöntötte, hogy az talán
-adott be neki valamit, azé halt mög; az öreg kuldús pedig azé jelöntötte
-be az aszszont, hogy éppen abbul a czipóbul adott neki, a kit a
-hihetetlen aszszon adott neki. Itt oszt a czipót mögvizsgálták, mérget
-tanátak benne; itt oszt az aszszon örökös rabságba jutott. Igy járt a
-hihetetlen aszszon, másnak ásta az árkot, maga szakatt bele.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-40. Isten verése.
-
-Ėgy embörnek a fija mikor hazagyütt Amerikábul, az apját mög az anynyát
-nem tanálta otthun, csak ėgy kis lán testvérjit. A kis lán nem ismerte
-mög, hogy az ű bátytya. Aszonta a lánnak: süssön szalonnát mög tojást!
-adott neki ėgy pár koronát. Aval osztán, mikor a legén mögebédölt,
-kimönt az istállóba alunni. Az alatt az üdő alatt, még ű alutt,
-hazagyütt az apja mög az anynya, a lán pedig kiszalatt elébük az
-udvarra, dicseködött nekik, hogy: „Itt van ėgy embör, adott neköm is két
-koronát, a mé sütöttem neki rátottát, nagyon sok péze van neki!“ Itt
-oszt az aszszon âra kénszerítötte az urát, hogy: „Üssük agyon a pézijé!“
-Az embör nem akarta, de az aszszon csak aszt hajtogatta: hogy üssük
-agyon a pézijé!
-
-Anynyira beszélt az urának, hogy az ura aszonta: „Nem bánom! hanem előbb
-eregy el, hozzál ėgy fél liter pálinkát!“ Az aszszon elmönt, a kocsmába
-is vôt ėgy fijú, a ki Amerikábul gyütt az ű fijukkal haza. Mikor
-möglátta az aszszont, aszongya: „No, viszi ken a pálinkát az új
-vendégnek? örűnek ugy-ė, hogy hazagyütt a fijuk Amerikábul!“ Akkor az
-aszszon nem várta, hogy kimérjék a fél liter pálinkát, csak lelketlen
-szalatt haza. Mikor beért a kiskapun, kijabálta az urának: „Jaj! nė
-báncsa ken, mer az a mi fijunk!“ Itt oszt az embör mán akkorra
-agyonütötte a fiját. Akkor röttön mögfordût és az aszszon fejit kétfelé
-vákta, bejelöntötte magát: mos csinájjanak vele a mit akarnak, nem
-bánynya, ha fölakasztik is. De az embörnek nem lött sėmmi büntetése sė,
-mer az embör nem vôt hibás, az aszszon monta, hogy üssük agyon!
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-41. A kit az apja rosszra tanított.
-
-Vôt ėgy embör, a ki a fiját sosė intötte, hanem a rosz cseleködetre
-tanította. Anynyira elroszszult a gyerök, hogy mán mikô erősödött,
-bujdosójé köllött neki lönni. Itt oszt a gyerök az erdőbe tanyázott
-mindég, mer faluba, városba nem möhetött sosė, mer a röndőrök, csöndérök
-nagyon mögverték. Az erdőbe osztán fagyükerekkel mög nádböngével (= töve
-a nádnak) élt. Ėcczör az erdőbe mönt a fijatal embörnek az apja fájé és
-ű möglátta, hogy az erdőszélin a fát szödögeti, mögüsmerte, de az apja
-űtet nem üsmerte mög, mer mán akkô nagyon mögszőrösödött, nem
-borotválkozott. Aszongya néki: „Ugyan, bácsikám! gyűjön ki hônap is,
-hozzon ken kinyeret, mer mán régön nem öttem, inkáb szödök érte jórakás
-szárazfát!“
-
-Az embör csakugyan is kimönt másnap, a fijatal embör az erdőszélin
-várta, de fát nem szödött. Mikor odaköszön az öreg embör: „Jó napot,
-édös fijam!“ Aszongya a fijatal embör: „Agygyon Isten kennek is, öreg
-bácsi! No – aszongya – hozott kend-ė kinyeret?“ Aszt kérdöszte legelsőb
-is. Aszongya: „Hosztam“. „No, ha hozott kend, gyé kend be âra az erdőbe,
-ott van az a rakásfa, a kit szöttem, ottan majd bekötheti ken!“ Mikor
-anynyira bemöntek, hogy mos má nem láthatta sėnki, aszongya neki: „Hát,
-öreg! fogja ken mög eszt a vékon fát és húzza kê lė a fődre!“ Az öreg
-lėhûszta, a fija asz kérdöszte: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“.
-„Most emerrül próbálja ken, a másik ôdalára hajlítani!“ Az öreg âra jis
-hajlította, âra jis hajlott; mögén kérdözi a fijú: „Hajlik-ė?“ Aszongya
-az öreg: „Hajlik“. „No, fogja ken mög eszt a vastagot, hát e hajlik-ė,
-húzza ken!“ Aszongya az öreg: „Hasztalan húzom! mer e mán öreg, nem
-hajlik“. „Hát, tugygya ken, hogy ha öreg a fa, nem hajlik? Üsmer kend-ė
-engömet?“ „Nem üsmerlek“, mongya az öreg. „Én vagyok a ken fija, a kit
-kend a roszra tanított, nem hajlított kend, akkor még hajûttam vôna.
-Kennek köszönhetöm, hogy mos ijen vagyok, hanem mos mögnyúzom kendet
-eleventen!“ Akor odakötötte a fáhon aval a kötéllel, a kivel az öreg
-mönt fájé, oszt mögnyúszta, akkor êmönt az (bíró) urakhon, bejelöntötte
-magát, mos mán tögyenek vele, a mit akarnak. Kérdöszték az urak, hogy:
-„Mijé nyúszta mög eleventen az apját?“ Aszonta, hogy ű nem lött vôna
-ijen, ha az apja roszra nem tanította vôna, mos mán nem fog rosz lönni,
-nem fogi sėnkijét sė bántani, még ha az úcczán tanáli is, viszszaagygya.
-Az urak aszonták, ha az apja nem tanította vôna roszra, űtet sė nyúszta
-vôna mög; akkor az embört szabadlábra eresztötték.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-42. A vájú.
-
-Vôt ėgy embör, az apja mán üdőses vôt, nem szerette, hogy az apja az
-asztalná övött vele, mer nem tudott mán úgy önni, mint ű; hanem úgy
-övött, mint a gyerök. Itt osztán az embör úgy gondolta el, hogy hát
-csinál az apjának vájút. Hozzá fogott vájút csinálni.
-
-Möglátta a gyeröke, hogy csinál az apja vájút; asz kérdözi az apjátul:
-„Mit akar ken ebbül csináni? édösapám!“ „Ebbül csinálok – mongya az apja
-– öregapátoknak vájút, mer mán nagyon öreg, nė az asztalná ögyön, hanem
-ebbül a vájúbul!“ Akkor monta a gyermök: „Ugy-ė? édösapám! ha ken
-mögörekszik, én is kennek ijet csinálok, hogy ken is abbul ögyön!“
-
-Az embör mingyá öszszedarabolta a fát, nem csinálta, mer eszibe jutott,
-hogy űs lösz öreg embör.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-Hiedelmek.
-
-
-43. A lélek kis, fehér egér alakban.
-
-Vôt két katona. Ennekelőtte, hogy nagyon sokájig szôgálták a császárt,
-szerettek vôna hazamönni szabacscságra, de nem ojan könynyen möntek
-haza, mint mostan, mer még akkô vonat nem vôt, de azé nem bánták mán, ha
-gyalog mönnek is, csak hazamöhessenek látójúl. No, de ez a két katona
-nem ėgy falubéli vôt, csak szomszéd kösségbe valók vôtak. Mikor möntek
-haza, ėgy erdőn köllött hazamönni. Mikor möntek az erdőbe, aszongyák
-ėgymásnak: „No, ha gyüvünk viszsza, majd itt, ennél a fánál mögvárjuk
-ėgymást!“ Evel oszt möntek űk. Mikor odaértek, hogy most mán az
-ėgygyiknek az ėgygyik, másiknak a másik faluba köl mönni a falujába,
-aval kezet foktak ėgymással oszt elindultak. Hazaértek, mind a kettőt
-nagy örömmel fokták a szüleji, mer régön nem vôtak otthun. Otthun osztán
-hamâ teltek a szabacscságos napok, hamarabb, mint katonájékná. Itt oszt
-köllött viszszamönni, elbúcsúsztak ėgyik is, másik is a szülejitül;
-mönnek viszsza. Mikor odaértek az erdőbe, mögén öszszetanákosztak
-ėgymással, el is fárattak, lėfeküttek oszt elaluttak. Mikor az ėgygyik
-fölébrett, látytya: hogy a másiknak a szájába beszalatt ėgy kis, fehér
-egér, itt mongya magába: „No, mögáj! maj kileslek én“. A hogy ott lesi,
-hát csakugyan kigyütt a szájábul a kis, fehér egér, addig hőlészte (=
-êre, âra kergette), még mög nem fokta. De hát nem bírta eleventen
-mögfogni, a mint ráütött, mingyá mögdöglött.
-
-Itt osztán ráúnt ottan, mer nem birt alunni, kőtötte a komáját (így
-mondja a katona katonabarátjának) hotyhát kejjön fő, mer maj êkésnek! de
-biz ottan nem kelt föl a komája, mer az a _kis egér a lelke vôt_. Aval
-mönt a katona nagyijetten viszsza az ezregyihön, mingyá jelönti a
-kapitánynak: hogy járt a másik katonával? a kivel elmönt szabacscságra!
-A kapitány nem is akarta eszt elhinni, hanem azér kocsira ültek ėgy
-orvossal mögvizitálni, hogy nem-ė a pézijé ütötte agyon? mer möglácczik
-rajta. Mikor az orvos mögvizsgálta a katonát, látta, hogy nem vôt neki
-sėmmi ütése sėhun sė, a kis fehér egér pedig akkor is ott vôt a katona
-mellett.
-
-Igy oszt eszt a katonát eltemették, sėmmi büntetést sė kapott az a másik
-katona. Akkor oszt elhitték, hogy ez bizonyossan a katonának a lelke vôt
-ez a kis fehér egér.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-44. A beszélő koponya.
-
-Vôt két, büszke vőféj, odajártak hívogatni, hát a mönetközben a temetőn
-köllött nekik körösztülmönni, ott tanátak ėgy halottnak a
-_fejekoponyáját_ az árokba, az ėgygyik kényösségbű mögrukta, asz monta
-neki: „Gyere el hozzánk hônap a lakodalomba!“ _A fejkoponya
-viszszaszólt:_ „No, – aszongya – maj elmögyök hônap tizėnkét órakor,
-várhattok, maj ott löszök!“ Itt a két vőfény nagyon mögijett, elig
-tuttak hazamönni. Azután pedig mikor hazaértek, röttön êmesélték, hogy
-jártak. Asz monták az üdősseb embörök: „Itt nincs mit tönni, el köl
-hínni a papot, hogy mongya rájuk az áldást!“ Mikor a pap ráatta a két
-legénre, asz hatta a két legénnek: „Ha talán elgyün az a bizonyos, úgy
-fogagygyátok, mind a legelső vendégöt, tányért, kanált készíjetök neki,
-bort és ėgy boros poharat és ėgy külömös asztalhon ültessétök és
-valahányszor isztok, mindég asz mongyátok: igyuk mög _Szenjános
-poharát!_“ És csakugyan is másnap, mikor ált a lakodalom, délbe tizėnkét
-órakor mögjelönt a bizonyos fejkoponya és csakugyan is úgy fogatták, a
-hogy a pap hatta. Mikor osztán odaérközött, szépen beköszöntötték, mind
-az első vendégöt, mihánt inni akartak, a _Szenjános poharát köszöntötték
-rá_. Itt oszt a többi vendégök nem látták aszt a bizonyost, csak aszt
-látták, hogy a _pohárbul_ a _bor fogy_ és a _tányérbul a leves_. Mikor a
-lakodalom elmúlt elköszönt tüllük az a bizonyos fejkoponya, asz monta
-nekik: „Én mögjelöntem a tė hívástokra, hanem _tik is ott lögyetök
-énnálam vendégségbe!_“
-
-A két legén ezön mögén nagyon mögijett, mögén elmöntek a paphon. Aszonta
-a pap: „Hônap mönynyetök a vendégségbe, mer űs elgyütt ėgy hívásra!“ Asz
-monták a legényök: félnek a vendékségbe mönni. Asz hatta nekik a pap:
-„Nincs mit tönni, el köl mönni, maj én is kimék prosekczijóval veletök!“
-Itt oszt másnap kimöntek écczaka a két legén és a pap prosekczijóval.
-Mikor kimöntek a temetőbe, itt is mingyá a Szenjános poharát itták mög.
-Mikor bemöntek a temetőbe, akkor látik, hogy ottvan két sír mögásva
-készen. Akkor így szólott ki ėgy valaki, de csak a két legén látta, a
-pap nem látta, csak a hangot halotta: „Szöröncsések vattok, hogy
-prosekczijóvâ gyüttetök ki mög a _Szenjános áldását_ köszöntöttétök rám
-a lakodalomba jis legelsőb mög a temetőbe jis. Mos mán elmöhettök haza,
-csakhogy máskor nė bojgassátok a halottat fekvőhejibe!“
-
-Az ėgygyik legén mökhalt harmanapra, a másik ėgy hétre.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-45. Kriptályrablás.
-
-Vôt ėgy temetőcsősz, a ki mindég _hôtembörrel hízlalta_ a disznókat, mer
-szögén sorba vôt. Vôt ėgy kiráj is, a kinek ėgyetlenėgy lánya vôt, ennek
-nagyon sok kincse vôt, de eszt a kincsöt sėnki sė tutta a kocsison
-kívül. Ėcczör oszt a királán nagybeteg lött, a kocsis mindég leste, hogy
-hun tartya a királán aszt a sok kincsöt? ėcczör möglátta, hogy a feje
-alatt van ėgy könyvbe, a hogy fekszik az ágyba. A királán hamardossan
-möghalt. A kocsis látta, hogy aszt a könyvet a feje alá tötték, de aszt
-nem tutta, hogy a pészt kivötték-ė, vagy nem? Mikor eltemették ėgy
-kriptájba, a kocsis keresött ėgy másik társat, a kivel kimöntek a
-temetőbe, hogy maj bemönnek a kriptájba és kivöszik a királlán feje alul
-a könyvet, a kibe sok péz van. Mikor ketten fölemelték a kriptáj
-ajtaját, a másik nem bírta mögtartani, még a társa bebújik, űk mos mán
-azon gondoskottak, hogy kit hîjanak társat, a ki segít nekik? Eltanáták,
-hogy jó lösz az öreg temetőcsősz, hîjuk el asztat. El is szalatt az
-ėgyik, elhítta, de nem monta, hogy hová, csak hogy gyűjön el ėgy kicsit.
-Mikor odaért a temetőcsősz, aszongyák: „Tugygya kend-ė, hogy mit
-akarunk? Aszt akarjuk, hogy a királlánnak, a ki most möghalt, nagyon sok
-péz van a könyvibe, aszt majd kivögyük!“ Monták neki, hogy mönynyön be
-és vögye ki a feje alul, akkor ű is ėgy részt kap a pézbül. Az öreg
-osztán rágondolta magát, bemönt.
-
-A mint az öreg bemönt, êkeszdött villámlani, möndörögni, ez a kettő
-mögijett, êszalajtotta a kriptáj ajtaját. Az ėgyik úgy mögijett, hogy
-mingyá möghalt, a másik pedig tizėnnégy napig ész nélkül vôt. Tizėnnégy
-napra, mikor magáhon gyütt, elmonta a papnak hogy jártak, hogy a
-temetőcsősz még most is ott van. Elmöntek mögnézni az öregöt, hogy él-ė,
-vagy hal? Mán akkor az öreg a koporsó tetejin ült, mert nagy víz fojt be
-a kriptájba, a könyv a kezibe vôt, úgy osztán kivitték. Akkor kérdöszték
-az öregöt, hogy mivel élt, még bent vôt? Aszonta az öreg, ėgy _viaszszál
-gyėrtyát_ vitt be és azon a gyėrtyán táplálta magát ezön a tizėnnégy
-napon. Az öreg temetőcsősznek attak asztán a pézbül, de a kettő nem
-kapott, mer möghalt, nem vötték sėmmi hasznát a péznek, az öreg sė
-étette hôtembörrel a disznókat többet.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-46. A visszafelé sült puska.
-
-Vôt ėgy embör, a ki nagyon pogán hitön élt, a felesége pedig nagyon
-istenfélő aszszon vôt: mindön nap eljárogatott a templomba imátkozni és
-mikor az az üdő vôt, mög is gyónt. Az ura asz kérdöszte tűle: mér jár ű
-a templomba? asz monta az aszszon: „Én nem tudom asz máskép
-kimagyarázni, mint hogy az embör az Istennek szolgálni mén“. „Mit ád a
-pap neköd a mér elmész a templomba?“ Aszongya az aszszon: „Nem tudom én
-kennek asz mögmutatni, nem ojan, hogy aszt haza hozzuk“. „No, ha még
-ėcczör elmész a templomba – monta az embör – a mit kapsz a paptul, aszt
-haza hozzad!“ Az aszszon mivel nagyon félt az urátul, ėcczör csakugyan
-is mikor elmönt gyónni, az ostyát haza vitte az urának. Az ura aszonta
-neki: „No, hát maj möglátom én, evel mögüdvözül-ė az embör?“
-
-Kimönt az erdőbe, kivitte magával, főkötötte ėgy ágra, êmönt ötven
-lépésre, ráfokta a puskáját, rálűtt, hogy körösztül lüvi, de mikor
-rálűtt, a gojó az ű két _szömit lűtte ki_. Itt osztán mögijett az embör,
-hogy a felesíge csakugyan üdvözölni járt a templomba! de az embör nem
-möhetött haza. A hogy jártak âra, mögüsmerték az embört, de ű nem üsmert
-mög sönkit, mert nem látta (az embert), mégis könyörgött, hogy vezessék
-haza! Mikor hazavezették, könyörgött a feleséginek, hogy bocsásson mög
-neki, mos mán elhiszi, hogy mé járt a templomba, ű sė lösz ol pogán. A
-felesége osztán mögbocsátott neki, ėgygyütt jártak a templomba, a
-felesége vezette, mer maga nem birt elmönni. Az embör osztán szentéletű
-lött, mögnyerte a két szöme világát.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-47. A rázanérus.
-
-Vôt Zėntán ėgy aszszon, újhitű lött: rázanérus, lėszötte a falrul a
-szentöket, fűtött, oszt hánta be a kemönczébe űket, aszonta:
-„Szentpétör, Szentpál! öleget vôtatok mán a falon, lögyetök mán a
-kemönczébe jis!“ Itt osztán _kidurrant_ a kemönczébül két darab üveg,
-igenyöst az aszszon _szöminek_, mingyá mögvakût az aszszon mind a két
-szömire.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-48. A háládatlan gyermek és a béka.
-
-Vôt ėgy pogán embör, a ki a feleségivel nagyon pogán vôt az édösapjáhon.
-A szögén apjuk viláktalan vôt, mindön ételnél, italnál mökcsalták: mikor
-valami jót sütöttek vagy fősztek, mindég mökcsalták, nem attak neki
-belüle. Ėcczör száraztésztát fősztek oszt nem vitték be, csak a levest.
-Akkor az öreg mögéröszte a szagát, kérdöszte a fijátul mög a mönyitül:
-„Mit fősztetök? mert úgy érzöm a szagát, mintha fősztetök vôna mást is!“
-Aszongya neki a fija mög a mönye: „Ejnye, de jó órra van kennek! mindönt
-mögéröz ken, még a mi nincs is“.
-
-A szögén öreg êhalgatott, mer nagyon ráripakottak, nem mert szólni.
-Mikor oda be a mönyecske eltakarította az asztalt, akkor kimöntek, hogy
-maj jôlaknak száraztésztával, hogy maj kint öszik mög az urával, hogy a
-szögén öreg nė tugygya. Mikor kimén a mönyecske, akkor láti, hogy ėgy
-nagy _béka_ van a kastroj tetejin, ű nem merte lėvönni, szólt az urának,
-hogy vögye lė, mer ű nem meri. Mikor az ura mögláti, mingyá odamönt,
-hogy maj ű lėüti. Neki ugrott a béka, _kimarta_ mind a két _szömit_.
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-
-
-Találgatós mesék.
-
-
-49. Emberek átmenetele a vízen.
-
-Vôt ėgy embör mög két gyerök, a hároman vôtak száz kiló, de a csámasz
-nem bir többet ötven kilóná; a két gyerök is ötven kiló vôt, az embör is
-ötven kiló vôt; mongya, hogy möntek át ezök a Tiszán? (Először átmönt a
-két gyerök, az ėgyik viszszahozta a csámaszt, a gyerök ide át maratt,
-átmönt az öreg. Akkô viszszagyütt a gyerök, a ki oda vôt, asztán beleült
-a csámaszba emez a gyerök is, úgy möntek át.)
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-50. Állatok átmenetele a vízen.
-
-Hogy ha vôna ėgy farkas, mög ėgy kecske mög ėgy fejkáposzta, hogy vinné
-át a Tiszán, hogy a farkas mög nė ögye a kecskét, a kecske mög a
-káposztát? (Először átvinném a kecskét, asztán átvinném a káposztát,
-akkor a kecskét viszszahoznám, akkor átvinném a farkast, legutoljára
-átvinném a kecskét.)
-
-– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –
-
-
-51. Rabszabadító.
-
-Vôt ėgy fijú, az apja mög az anynya – mikor a gyermök kicsi vôt –
-rabságba esött. Mikor a gyermök főnyőtt, akkor szerette vôna, hogy az
-apja mög az anynya szabad lött vôna vele ėgygyütt. Elmönt ű az urakhon,
-hogy az apját, anynyát ereszszék szabadra! Asz monták az urak, hogy
-szabagyára eresztik, ha ojan példát mond, hogy űk ki nem birik tanáni.
-Akkor a gyerök elmönt haza és gondoskodott, hogy mit tugygyon föladni,
-hogy kiszabadujjon az apja mög az anynya? Akkor a gyerök először
-möglátott ėgy nagyon hasas tehenet, a ki pár nap mulva mögellik.
-Kihasitotta a hasát, kivötte belüle a bornyút oszt a bornyút lėvákta,
-mögfőszte paprikásnak és fölmönt a fára, a fának a tetejibe, ott ötte
-mög a bornyúpaprikást. A feje fölé fődet rakott, telerakta a kalapját
-főddel, a zsebibe pészt tött, mer valami kevés pészt is köllött fizetni,
-úgy ötte mög a paprikást. A gyerök ėgy idő várt viszszamönt, akkor atta
-föl az uraknak:
-
-  „Öttem főtet,
-  Nem világralöttet,
-  Főd alatt, fa tetejibe.
-  Apám, anyám zsebömbe,
-  Mögyök lelköt váltani“.
-
-Ezön az urak soká töprénköttek, nem tutták mögfejteni, így osztán
-mögszabadult a gyeröknek az édösapja mög az édösanynya, akkor oszt a
-gyerök mögfejtötte az uraknak, (vagyis elmondta: mint bánt a hasas
-tehénnel, hogyan ette meg a paprikást és hogy a szülei megváltására
-szükséges pénz a zsebében van).
-
-
-
-
-A jegyzetekben idézett művek jelelése.
-
-A többször idézett műveket a szerző, vagy a gyüjtő, illetőleg a
-szerkesztőt-megbízó társaság, a folyóiratoknál pedig a folyóirat nevének
-_dült betűkkel_ szedett részével idézem; ha a gyüjtő vagy a szerző
-különféle nevű műveit kell felemlítenem, akkor a neve mellett a később
-kiadású művei elnevezésének kezdőbetűit is _dült betűkkel_ jelelem.
-
-
-_Aarne_ Antti jeleléssel a F. F. Communications No. 5-ben Hamina 1911.
-megjelent _Finnische Märchenvarianten Verzeichnis_ művét idézem.
-
-_Abafi_ L.: _Figyelője_. Irodalomtörténeti közlöny, Budapest 1876–
-
-_Dähnhardt_ Oskar: Natursagen 1907– Leipzig und Berlin.
-
-_Dähnhardt_ O.: _Schwänke_ aus aller Welt 1908. Leipzig und Berlin.
-
-_Erdélyi_ J.: Népdalok és mondák, Pesten 1846–
-
-_Ethnographia_, Budapest 1889–
-
-_1001 éj_. Die Erzählungen aus den Tausendeinnachten, Felix Paul Greve
-erschienen im Insel-Verlag zu Leipzig MDCCCCVII.
-
-_F. F. C_ommunications Helsinski 1911. Hamina 1911–
-
-_Gaal_ Gy.: Magyar népmese-gyüjteménye, Pesten 1857–
-
-_Gonzenbach_ L.: Sicilianische Märchen, Leipzig 1870.
-
-_Grimm_: Kinder und Hausmärchen, Berlin 1822.
-
-_Hahn_: Grichische und albanische Märchen, Leipzig 1864.
-
-_Ipolyi kézirat_-ban levő gyüjteménye.
-
-_Istvánffy_ Gy.: Palóczmesék a fonóból, Liptó-Szt.-Miklós 1890.
-
-_Jahn_ U.: Volksmärchen aus Pommern und Rügen, 1891. Norden und Leipzig.
-
-_Jókai_ M.: A magyar nép élcze, népszerű kiadás, 72–73. szám, Budapest
-1911.
-
-_Katona_ L.: Irodalmi tanulmányai, Budapest 1912.
-
-_Kálmány_ L.: _K_oszorúk az Alföld vadvirágaiból, Aradon 1877–
-
-_Kálmány_ L.: _Sz_eged népe, Aradon 1881–
-
-_Kálmány_ L.: _Világunk_ alakulásai, Szegeden 1893.
-
-_Kisfaludy_-Társaság: Magyar népköltési gyüjtemény, Pest 1872 –
-
-_Köhler_ R.: Kleinere Schriften, Weimar 1898.
-
-_Majláth_ J. gr.: Magyar regék, mondák és népmesék, Pest 1864.
-
-_Merényi_ L.: _E_redeti népmesék, Pest 1861.
-
-_Merényi_ L.: _S_ajóvölgyi eredeti népmesék, Pest 1862.
-
-_Merényi_ L.: _D_unamelléki eredeti népmesék, Pest MDCCCLXIII.
-
-_Munkácsi_ B.: _Vogul_ népköltési gyüjtemény, Budapest 1892 –
-
-_Papp_ Gy.: Palócz népköltemények, Sárospatak 1865.
-
-_Róna–Sklarek:_ Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1909.
-
-_Sklarek_ E.: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1901.
-
-_Strausz_ A.: Bolgár néphit, Budapest 1897.
-
-_Tóth_ B.: A magyar anekdotakincs, Budapest 1901.
-
-Ha a gyüjtemény nincsen megnevezve, csak a kötet száma van idézve, akkor
-a _Hagyományok_-gyüjtemény értendő alatta. A római számjegyek a kötetek
-számát jelelik, a füzetek arabszámmal vannak idézve. Rövidítve említem
-még:
-
-
-f. = füzet,
-
-– = folytatólag,
-
-j. = jegyzet,
-
-k. = kötet,
-
-l. = lap,
-
-m. = mese,
-
-sz. = szám,
-
-U. O. = ugyanott.
-
-A zárójel közé tett sor: vagy a meséből van kifelejtve vagy a
-drasztikus, olykor sikamlós kifejezés szebb alakban való elmondása, mely
-ha nem a nyelvjárás nyelvén van, az enyém.
-
-
-
-
-Jegyzetek.
-
-=1. Jufijankó.= Változatairól _Kisfaludy_ XIII. k. 1. számú jegyzetében
-van szó. A finn _Aarne_-nál látjuk először nyomtatványban a
-megkülönböztetést a később sárkányokkal viaskodó hőshöz
-_útitársul-szegődő_ erősekről szóló és az ezeket nélkülöző
-kisasszonyokat-szabadító mesék közt, megjelelve: 301 _B_ és 301 _A_-val.
-Katona I. k. 230. l. erre igyet nem vetett, pedig a magyar mesékben
-nemcsak hogy az útitársul-szegődő erősek szerepelnek gyakran, de ha
-meséinkben előforduló hős kalandozásait tekintjük, azt látjuk, hogy úgy
-az _állatfiak_, – minő mesénk hőse is, – mint egyéb mesénkben előjövő
-_királyfiak_ legtöbbje – noha csak világpróbálásról van szó, mégis –
-vitézkedni, illetőleg az utóbb említettek vitézséget tanulni mennek s
-így már ebből a szempontból tekintve is kiemelhetők. A vitézkedés,
-hősieskedés, hogy csak a mondáink viadalra-menő hőseit említsem, eléggé
-ismeretes a magyar hagyományokban: virtus. Az útitársakkal-rendelkező
-hős előbb hősködött: csapkodta a földhöz a későbben hozzászegődött
-erőseket, fa közé ékelte a hosszú szakállú szakállát és a kisasszonyok
-szabadítása rendesen csak ezután jön. Az e nemű mesék legtöbbjében csak
-mikor a sárkány lakásához ér a hős, és előbb, mikor már a sárkányok
-atyját: a hosszú szakállút legyőzte, csak azután hall az elrablott
-nőkről és ekkor válik némileg szabadítóvá, mert valójában itt is
-hősködő: a sárkányokat itt is vagdossa le a földbe s legyőzi, mint a
-fentebb említett erőseket. Szóval az e nemű mesék hőseit, mint
-vitézkedőt, győztest látjuk az egész mesén keresztül, ilyen a lenthagyó,
-ármánykodó, hozzászegődött erősekkel is szemben. Ezért mondjuk, hogy meg
-kellett volna Katonának is különböztetni, legalább is csillaggal jelelni
-az e féle meséket. A mi _Istvánffy_ Babszem Jankó-ját (11. lap) illeti,
-hogy elüt a mondottaktól, nem jöhet tekintetbe, mert más mesével
-összeszőtt keverék: _Kálmány_ (Sz. II. k. 115. l.) Tehén fijú, szép,
-vitéz Jankója igaz, hogy csak egyet szabadít meg: leányt, de szinte
-végig győztes és hősködő: hősködni megy, nem Tündér Ilonát
-megszabadítani.
-
-A _sorsváltozást jelző mutatót_ a _Gyűrű és keszkenő_ román balladában
-találtuk meg: _Abafi_: Figyelő 1876. év. 30. l.; a magyar _Kádár Kata_
-balladában: _Kisfaludy_ XII. k. 417. l. 1–2. jegyzetben elősoroltakban
-csak az egyik fél ad, – mint alább a 3. sz. mesében is, – de ott sem
-mindegyik lejegyzésben a férfinak sorsváltozást jelző kendőt.
-
-_A fentszálló szárnyasok lábán-forgó kastélyról_ és a _bűvös veszszőről_
-lásd I. köt. 1. sz. jegyzetét, alább a 3., 7., 14. sz. mesét.
-
-A hőst az _alvilágból felhozó állatokról Kisfaludy_ XIII. k. 7. sz.
-jegyzetében szólottunk.
-
-=2. Miklós és Örzse.= _Kifaludy_ X. k. 48. l. _A herczegfiú és a medvék,
-farkasok, rókák királya_ a telyjes magyar változata. U. O. a IX. k. 101.
-lapjának a _Vörös vitéz_-ében már hiányzik _Hahn_ m. tipusának _a)_
-pontja, melynek a most közlött 2. sz. mesénk telyjesebb alakjának
-látszik. Feltünő találkozója van mesénknek az _osztják: Hűtlen
-nővérrel_, _Munkácsi: Vogul_ II. k. 2. f. 0254. l. megérdemli az
-egybevetést. Hasonló _Ipolyi kéziratos_ gyüjteményének ugyanezen tipusú
-467. sz. meséje is, melyben szinte _csontot_ tesz az ágyba a húga; mi
-megvan a más mesetipusú 491. számú _kéziratos_ gyüjteményében is
-Ipolyinak, hol kis lánnyá változott csúf Vénasszony teszi az ágyba
-mielőtt kértére a mesehős beleugrik. Külföldi változatait lásd _Köhler_
-I. k. 304. l. _Aarne_ 315. jegyzetében.
-
-A _Sárkányölő hős_ változatai _Kisfaludy_ XIII. k. 8. sz. jegyzetében
-vannak felemlítve, hol a 2., 7., 56. sz. mesénkben előforduló, a _hős
-bolyongásai_ közepén szerzett 3 kutyáról is szó van.
-
-Ugyancsak a _Kisfaludy_ XIII. k. van szó _Donát_ meséje jegyzetében az
-_elpusztítani akaró küldözgetésről_ és a _szánó ajándékokról_.
-
-A _testvérek együttélését_ nem veszi mesénk vérfertőzésnek, nem kell
-nekik vezekelni, erről máshol fogunk szólani.
-
-A _hétszer megesküdtetés_ a gyermekeknél van ma Szegeden szokásban. Ha
-valami titkosat mond el a gyermek barátjának, a titok tartására 7-szer
-megesküdteti, ki azután hallgat is róla, míg másik pajtásával nem
-találkozik.
-
-A _kardról_ I. kötetünk 1. sz. m. jegyzetében van szó és alább a 4. sz.
-mese jegyzetében.
-
-Mesénkben különös vonás, hogy a hűtlen testvért a mesehős első
-alkalomkor, mikor a basával egyetértve életére tör, nem földeli el, így
-tesz a változataiban is, melyekhez hozzáadhatjuk _Ipolyi kéziratos_
-gyüjteményének ugyanilyen tipusú 366. sz. meséjét, melyben az állatok –
-miután testvére nem engedné meg, hogy szétszaggassák, mint az állatok
-mondják – másképpen járnak a hűtlen testvér élete végére a mesehős tudta
-nélkül. Ezt a nagylelkű megbocsájtást, ha közleni fogjuk az idevágó
-meséket, lesz alkalmunk megjegyezni, csak azt akarjuk itt felemlíteni,
-hogy találunk ellentétes vonású meséket is mesegyüjteményeinkben; így
-_Katona_: I. k. 249. l. – az Igazság – melyről már Katona is
-megjegyezte: hogy Musäus-féle stílű – írígy bátyjait kutyákkal falatja
-fel a 30. sz. változatban; nem kegyelmez a 33. mesében sem, nem különb a
-_Kisfaludy_: IX. k. 64. sz. meséje sem, még kínozza is, de ennek
-lelőhelyéről az Előszó XVIII. lapján felemlíti Berze, a mesegyüjtő, hogy
-oda első Lipót tótokat hozatott. Az itt említettekről kötetünk 22. sz.
-meséje jegyzetében a hollóról szólva, látjuk, hogy ezek a holló
-szempontjából is _kifogásosak_.
-
-=3. Pingált szobák.= Mesénkben a művészet egyik ágával kell versenyre
-kelni. A _Sárkánytölő_ mesékhez tartozik, de a hős, hogy elátkozottakat
-szabadított meg vitézségével, csak hőstette végeztével tudja meg. A
-_nem-emberré átkozottakról_ _Kisfaludy_: XIII. k. 39. sz. jegyzetében
-szólottunk; lásd kötetünk 3., 4., 5. sz. meséit s változatait.
-_Gonzenbach_ a 74. sz. j. közöl egy sváb mesét, melyben szinte _Öreg_
-szerzi meg a hősnek a királyleány kezét.
-
-A _hozzáférhetetlen kört_ megtaláljuk _Kálmány_: Sz. I. 136., Sz. II. k.
-102. l. 4. sz., alább a 7. sz. mesében, l. kötetünk 12. sz. m., de már a
-_Luczaszéke_-féle körről felteszi a hiedelem, hogy behatolhat rajta a
-boszorkány, _Kálmány_: Sz. II. k. 221. lap. _Aarne_ a 810, 812. sz.
-jegyzetében sorolja fel a finn adatokat. _Sorsváltozást_ jelző mutatót
-csak az egyik fél ad, mint Kádár Kata balladánkban, lásd az 1. sz.
-jegyzetet. Érdekes, hogy a mesében az elmondó gyermekkorában már
-észrevették a fák némulását és muzsikálását. _Muzsikálófáról_ tud 14.
-sz. mesénk és változata is; _Gonzenbach_: 207. l.; _Köhler_: I. k. 59.
-lapján emlékezik meg róla.
-
-=4. Állatsógorok.= Gyüjteményeink eddig a _Kisfaludy_: IX. k. 127. l. A
-Szélördög, 274. l. Királyfi Jankó, a X. k. 333. l. A holló, medve és hal
-sógora változatait mutatták be, külföldi változatairól _Róna–Sklarek_
-emlékezett meg a 293. l. –, _Aarne_ az 552. sz. jegyzetében. A mienk
-_Hahn_ 22. m. tipusának magyar alakja, melyben – miként Hahn II. k. 224.
-lapján a _görög_ változatokról megjegyzi – a mesetípus _d) pontja_ nincs
-meg; ugyanezt elmondhatjuk az alább közlött 54. sz. változatról; nem így
-kell azonban szólanunk a ponyván megjelent (Rózsa K. kiadásában 1888) Az
-atya sírjá-ról és a Gólya kalifá-ról (1898.), mindkét fordításban
-teljesítve van Hahn említett d) pontja, de hogy honnan _szerezték_,
-nincs megemlítve, magyar hagyománynak mutatja be, a mi nem az. Mesénkben
-a _csiholás_, vagy mint a mesében van: _csihölés_ fordul elő. A
-csiholásra a tűzből kiugró ősz ember a mese hősének segítségére van;
-lásd erre nézve _Kálmány_: Vil. 25. lapját. Figyelmet érdemel, hogy a
-rokon _mordvinok_-nál a demiurg _Ange–Pa’täi_ csiholja a teremtményeket
-– _oltalmazó_ özaiszokat. Ange–Pa’täi csiholással szaporítja az
-özaiszokat, ugyanúgy tesz a magyarkanizsaiak szerint a mi demiurg
-ördögünk, mikor az emberiséget szaporítja: csihol. V. ö I. kötetünk 7.
-sz. m. jegyzetével. _Andersen_-nél _A tűzszerszám_ mesében a csiholásra
-_kutyák_ jönnek elő, ezek is oltalmazók. _Andersen_ imént említett
-meséjét minden _figyelembevehető átalakítás nélkül_ mesélik a csángók,
-_Kisfaludy_: X. k. 394. l. _Aczél, kova, fitil_ néven. _Csiholás_ van
-_Ipolyi_ kéziratban levő 46. számmal jelelt mesetöredékben is, melyet
-nevezzünk:
-
-
-52. A rozsdás aczél és a három fekete ember.
-
-Ebben már emberek jönnek elő a csiholásra, nem állatok. E szerint a
-félni nem tudó királyfi (mikor elátkozott kastélyból éjfél multával 3
-fekete ember vendégje kitakarodott a pincze felé, hol az utánuk menő
-királyfi megtalálta a 3 fekete embert és a rozsdás aczelat) _a mint a
-rozsdás aczelat megtalálta, a 3 fekete ember előjött s kérte_ (a rozsdás
-aczelat) _vissza_. Mikor azután a királyfi a rozsdás aczéllal „_tüzet
-ütött, most megjelent a’ három_ (fekete ember), _segítségökkel a’ domhoz
-jutott_“… „_ismét, mire becsukták_ (a királyfit, csiholt a királyfi,
-azaz) _tüzet adott, kiszabadíták, végre a kőfalból is kiszabadíták_“.
-
-(Ipolyi kivonatos 46. sz. mesetöredéke.)
-
-Nekünk e helyen csak a dűlt betükkel szedett sorokra van szükségünk,
-melyek szerint a csiholásra a 3 fekete ember előjön s a hős segítségére
-van, oltalmazza. _Andersen_ meséjének _Aarne_ az 562. számot adta, mely
-szám alatt több finn mesét közöl.
-
-A _mindig mássá változó_, legelni vitt _boszorkánylovak_, _Merényi_: S.
-II. k. 1. sz. meséjében, _Kisfaludy_: IX. k. 4., 5. sz. m. fordulnak
-elő. U. O. a 34. sz. m. csak _más színűvé_ változnak, _Kálmány_: Sz. I.
-k. 11. sz. meséjében még ennyi sincs megjelelve, csakhogy eltűntek a
-lovak, ennyit említ a mese, mi a mese nem tudás következménye.
-
-A _kardról_ a 2. sz. m. jegyzetében van említés téve. Újabban az
-_Ethnographia_: XXIII. évf. 223. l. – _Isten kardjáról_ jelent meg
-értekezés, mely tekintettel van az _Attila kard_-ra. Behatóan akkor
-fogunk róla szólani, ha a tátosok kardjáról beszélünk; itt csak a
-kardról szóló adatokat csoportosítjuk, hogy ha szükség lesz reájok,
-együtt találjuk.
-
-A kardra vonatkozólag itt felemlítjük, hogy Munkácsi (B. Árja és
-kaukázusi elemek I. k. 390. l. Bpest, 1901) kardról írt soraiban keletre
-irányítja figyelmünket, hogy itt keressük első sorban a vele összekötött
-hagyományokat; mert mikor a kard szót elfogadtuk, hozzáfűzött
-hagyományokról is hallhattunk. Az I. kötetünk 54. sz. monda karddal
-felruházott változatát meg is találtuk kelet népénél, mint a jegyzetéből
-láthatjuk. Van nekünk:
-
-
-53. Átilla és Bendegúz kardja.
-
-Átillának és Bendegúznak a kardja lehullott csillagdarabból (= meteor)
-volt. A csillagdarab mikor leesett, csupa tűz volt, csak mikor kihült,
-vitte valaki, hogy ki? emberem nem tudta megmondani, de még azt sem,
-határozottan nem tudta állítani, hogy egy vitte-e, vagy több Átillának
-ajándékba, melyből készült Átilla kardja. Hogy ki, vagy kik készítették,
-a 73 évesnél idősbb ember elfelejtette, gyermekkorában hallotta; azt az
-okoskodását, hogy kovácsnak kellett a mesterének lenni, mert azelőtt
-csak a kovácsok tudtak kardot csinálni, miután nem találgatós meséről
-van szó, nem fogadom el. Átillának a kardja _szerencsét hozott_, a merre
-ment győzött. Bendegúz kardjáról emberem szerint azt mesélték, hogy a
-kard viselése oly _erőssé tette_, hogy nálánál _háromszor erősebbet_ is
-legyőzött.
-
-(Kis-Zomboron gyermekeskedett embertől.)
-
-Átillának atyja Bendegúz, de nem tőle örökli a kardot, hanem másik
-kardnak való meteort kap ajándékba, a meteor az égből származik, Átilláé
-is, Bendegúzé is, mint – Herodotos írja: (_Ethnographia_: XIX. évf. 341.
-l.) – a szittyák kardja is. Arra a kérdésemre, hogy nem kard esett le az
-égből? emberem azt válaszolta, az égből kard nem esik le, pedig mint
-_Kálmány_: Sz. III. k. 303. lapján látjuk, kard is esik le az égből,
-mellyel Isten Átillát megajándékozta, mellyel eltemették Átillát, mint
-Rolanddal Durandalt (Ethn. u. o. 341. l.) Itt még megemlékezünk a
-_Rákóczi kardjá_-ról, melyről eddigelé csak annyit tudunk, hogy az
-_ellenséget levágja_ s a _hazát halálig oltalmazza_ s hogy 1848-ban egy
-vitéz Becse alatt a népdal szerint _megtalálta_: _Kálmány_: Sz. III. k.
-48. l. Erről a dalról közbevetőleg idejegyzem, hogy Temesközt 1848 óta
-többször is végigzengte már e dal, alkalomadtán ajkról-ajkra szállt. Itt
-emlékezünk meg még a _kard ajándékba vivésről_ is. Nem felejtettük el
-még, hogy 1877-ben a magyar ifjak a török _Abdul Kérim_-nek díszkardot
-vittek; 1883-ban pedig a _szőregiek_ széltében beszélték, hogy a
-szegediek a megújúlt városukba megtekintésül jövő _királynak_ háláúl
-aranyos kardot adnak: _Szeged hálája_ (Szeged, 1883. év, 12. lap) hol
-szó van _Árpád_-nak adott Átilla kardjáról is.
-
-
-54. Kolondzijás kiráj.
-
-Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné, vôt nékik ėgy fijuk mög három
-lányuk. Ėcczör aszongya a kiráj: „Fijam: Ifijúszépárgyérus! mink mán
-öregök vagyunk, möghalunk; viseld gongyát a háznak mög a tesvérejidnek!
-rád bízunk mindönt“. Möghalt azután a kiráj is, mög a kirájné jis,
-Ifijúárgyérus maga maratt a testvérjejivel. Ėd darabég csak mögvôtak,
-hanem ėcczör Ifijúárgyérus szerette vôna mán férhönanni a lányokat, de
-nem gyütt sėnki sė mökkérni ėgyiket sė. Aszonta osztán ėcczör
-Ifijúszépárgyérus, hogy: „A _lányokat_ mán _vagy az Ördög, vagy az Isten
-vönné el!_ hogy én is möhetnék házasonni“. Alig monta eszt ki
-Ifijúszépárgyérus, még akkor este odamönt _három holló_ a lányokat
-mökkérni, férhön is möntek.
-
-Ifijúszépárgyérus mos mán maga maratt, aszt gondolta el ű osztán magába,
-hogy űs mögházasodik, főkeresi Világszépaszszonyát! Főmönt a pallásra,
-lėhozott szörnyen sok búzát mög kukoriczát, hogy lögyön a galamboknak
-mit önni, még ű hazagyün; osztán mögnyergölt, fölült a lovára, elmönt
-főkeresni Világszépaszszonyát. A mint möndögélt, útközbe tanát ėgy nagy
-lapist, tele vôt vérê. A lapis (föld) tulsó ôdalán ėgy katona kéllódott,
-– a többi mán mind mög vôt halva, benne vôtak a lapisba – csak ű maga
-kéllódott a parton; háború vôt akkor is. Odamönt hozzá, kérdöszte tülle,
-hogy: „Mög tunná-jė mondani, hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“
-Aszongya neki a katona: hogy ű nem tugygya, hanem ha nem sajnálná, vágja
-el a nyakát! Elvákta a nyakát, aval mönt tovább. A mint möndögélt,
-mögént tanát ėn nagy lapist, ott is ėgy katona kéllódott a lapis tulsó
-ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt halva, benne vôtak a lapisba.
-Odamönt hozzá, kérdöszte tülle, hogy: „Mög tunná-jė mondani: hogy hun
-van a Világszépaszszonya vára?“ Aszongya a katona: „Én nem tudom, még
-hírit sė hallottam, hanem erigy odébb, talán maj mögtugygyák mondani,
-hanem ha nem sajnász, vákd el a nyakamat!“ Elvákta annak is a nyakát,
-mönt tovább. A mint möndögélt, mögén tanát ėn nagy lapist, ott két
-katona kéllódott a lapis tulsó ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt
-halva, benne vôtak a lapisba. Odamönt hozzájuk, kérdöszte tűllük: „Ugyan
-möktunnátok-ė mondani: hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“
-
-Aszonták: „Mög! Látod amott aszt a nagy fát mög aszt a kűsziklát?“
-Aszongya Ifijúszépárgyérus: „Látom!“ „No, ott van! hanem oda nem möhecz
-be, csak _délbe tizėnkét órakô_, az állatytyaji akkô alszanak. Az első
-kapun van két oroszlán, a középsőn két medve, a belsőn két farkas, azok
-ha észrevöszik, hogy ott jársz, szörteszét szaggatnak“. Mönt, möndögélt,
-mikor odaért, éppen tizėnkét óra vôt délbe, az álatok mind aluttak.
-Ifijúszépárgyérus osztán êvákta a két oroszlánnak a nyakát, mög a két
-medvéjét is, mög a két farkasét is: mind _êvakdosta a nyakukat_, akkô
-bemönt Világszépaszszonyának a várjába. Mikor bemönt a várba,
-Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, hîtta föl a lóra: „Édös szívem,
-szép szerelmem: Vílágszépaszszonya! gyere, űj ide a lóra!“ „Nem mék én,
-hanem ha szerecz, gyere be, kös be a lovad az istállóba, lögyé néköm
-szolgám! A többit maj möglátytyuk“. Ifijúszépárgyérus bekötötte a lovát
-az istállóba, beállt a Világszépaszszonyáhon szolgának.
-
-Ėccző Világszépaszszonya a templomba készült, Ifijúszépárgyérusnak
-tizėnėgy szobakûcsot adott, hogy a tizėnėgy szobát tisztíja ki; a
-_tizėnkettediknek_ a kûcsát nem atta oda neki. Mikor mán
-Világszépaszszonya elmönt a templomba, Ifijúszépárgyírus próbálta mind a
-tizėnėgy kûcscsal oszt nem bírta kinyitni. Bemönt a házba (= szobába), a
-hun a Világszépaszszonya mozsdott, ott tanát a kuczkóba rėzsdás kûcsot,
-kivitte, hát ki bírta vele nyitni. Bemönt, hát ott vôt a Kolondzijás
-kiráj lėabrincsolva: _három abrincs_ vôt rajta. „Jaj, fijam! csakhogy
-ide gyütté, de régön várlak! mán _hét_ esztendeje, mûta ide vagyok
-abrincsolva; hanem hozzá ėgy kancsó vizet, nagyon szomjas vagyok!“ Vitt
-néki vizet, ivott, _lėpattant az abrincs_ rúla. Vitt néki még ėgygyê,
-lėpattant a másik, vitt néki még ėgygyel, lėpattant a harmadik is.
-Aszongya Kolondzijás kiráj Ifijúszépárgyérusnak: „No, kutya, eregy
-innét, mer vége az életödnek, csakhogy kiszabadítottá a _rabságbû!_“
-Avval előfokta a lovát, fölnyergölte, fölűlt rá, elindult,
-Világszépaszszonya akkô mönt hazafelé a templombul, fölültette a lóra,
-ênyargalt vele. Ifijúszépárgyírus fölült a lovára, êmönt a
-Világszépaszszonya után.
-
-Mén, möndögél a mőre a Kolondzijás kiráj mönt, mikô mán a lova lábárul a
-_patkó_ is _lėkopott_, möglátytya Világszépaszszonyát. Odamönt,
-Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, aszongya Ifijúszépárgyérus:
-„Gyere, édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én, mer úgyis
-utôér a kutya!“ „Nė féj, nem ér, csak gyere!“ Világszépaszszonya fölült
-a lóra, viszi, viszi. Ėccző rug, vág a Kalideres, kimén az öreg
-Kolondzijás kiráj: „Mi bajod? édös lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs?
-fojó víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van,
-hanem viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ kérdözi az öreg
-Kolondzijás kiráj. „A kijé vôt“ mongya a Kalideres. „Utôérjük-ė?
-ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Ihacz, öhecz! ėgy véka mondulát mögtörhecz,
-mögöhecz! ėgyet ugrunk, kettőt lépünk, mingyá utôérjük!“ Bemönt, ivott,
-övött, ėgy véka mondulát möktört, mögötte, fölült a lóra. Ėgyet
-ugrottak, kettőt léptek, utôérték, aszongya Kolondzijás kiráj: „Most az
-ėcczör mögbocsátok, tés ėcczör jót tötté velem, de többet ide nė gyere,
-mer öszsze-viszszadarabollak!“ Aval elvötte Világszépaszszonyát, útnak
-eresztötte. Ifijúszépárgyérus hazamönt, de nem bírta Világszépaszszonyát
-êfelejteni, aszonta: nem bánynya akármi lösz, de ű elhozza
-Világszépaszszonyát! Főnyergölte a lovát, fölült rá, êmönt
-Világszépaszszonyájé. Mikor odaért, Világszépaszszonya éppen a kúton
-vôt, aszongya: „Gyere, édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én,
-mer mögén utôér az a kutya!“ Aszongya Árgyérus: „Nė féj, csak gyere!“
-Világszépaszszonya fölült a lóra. Ėccző rug, vág a Kalideres, kimén az
-öreg Kolondzijás kiráj, aszongya: „Mi bajod? édös lovam! Innod nincs,
-vagy önnöd nincs? fojó víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is
-van, önnöm is van, hanem viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ „A
-kijé vôt“. „Utôérjük-ė? ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Ihacz, öhecz! ėgy véka
-mondulát möktörhecz, mögöhecz! Ėgyet ugrunk, kettőt lépünk, mingyá
-utôérjük!“ Bemönt, ivott, övött, ėgy véka mondulát möktört, mögötte,
-fölült a lóra. Ėgyet ugrottak, kettőt léptek, utôérték: „Mögáj kutya!
-huva viszöd tė az én aszszonyomat?“ Elvötte tűlle,
-öszsze-viszszadarabolta, ė’ zsákba tötte húsát, főtötte lovára.
-
-Vitte lova az erdőbe ė’ szép tiszta hejre. Szép fű vôt ott, a ló a hogy
-legelészött, lėesött a hátárul a zsák Âra szált a három holló, belevákta
-a legfijatalab ba körmit: „E’, sógorhús!“ Odamén a ló, êrukta a hollót.
-Mingyá möntek a hollók _élesztőfűjé, fôrasztókűjé, fölélesztötték,
-hécczörte_ szöbb embör lött, mind vôt Ifijúszépárgyérus. „No, sógor! mi
-járatba van ken?“ „Hát – aszongya – el akartam hozni
-Világszépaszszonyát. A vén Kolondzijás öszszedarabôt, zsákba tötte
-húsomat, föltötte a lovamra a zsákba; hát itt legelészött, lėejtött. Ha
-êre nem gyüttek vôna kentök, sógor, talán örökre el is aluttam vôna!“
-„Bizon elalutt vôna ken örökre! Hanem sógor! amott van az erdőbe ėgy kis
-gunyhó, abba van ėgy ki’ _csikó_, mönynyön ken oda, tisztogassa ken mög,
-üjjön ken rá, oszt azon elhozi ken Világszépaszszonyát!“
-
-Ifijúszépárgyérus êmönt a kis gunyhóba, mögtisztogatta a kis csikót,
-fölült rá, êmönt Világszépaszszonyájé. Odamönt, Világszépaszszonya a
-kúton vôt, aszongya: „Gyere édös szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem
-mék én, mer úgyis elfog a vén kutya!“ „Nė féj! csak gyere! nem fog ê
-többet“. Fölültek a lóra, möntek hazafelé. Rug, vág Kolondzijásnak a
-lova, kimén: „Mi bajod, édös lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs? fojó
-víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van, hanem
-viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ „Ifijúszépárgyélus“.
-„Utôérjük-ė? ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Nem ihacz, nem öhecz! Nem érjük utô
-többet soha!“ Mögharagudott a Kolondzijás kiráj, bemönt a szobába,
-mögmelegítötte a hétmázsás töksarkantyút, fölült a lovára, úgy belevákta
-az ôdalába, hogy ėgyikön bemönt, a másikon kigyütt; de még hírül sė
-jártak, hogy elérhették vôna. A csikó csak jácczott előttük a
-Világszépaszszonyávâ.
-
-Odanyerítött a ló a fijának: „Mögáj, ha Istent üsmersz, mê mán a bélöm
-kinyúlik!“ „Nem álok mög, még a kutyát a levegőbe fő nem viszöd, oszt lė
-nem vágod, hogy nyálé vájjon!“ Akkor fővitte, lėvákta, hogy _nyálé vát_.
-Mögáltak, a Világszépaszszonya ráült a Kalideresre, Ifijúszépárgyérus
-mög a magájéra, akkô oszt hazamöntek.
-
-Még akkô is vôt az udvaron búza mög kukoricza, mögesküttek. Én is ott
-vôtam a lakodalomba, én vôtam a kisvőfény, Pali (jelen van) mög az
-öregvőfény; tökhajbû vôt a sarkantyúm. Az ajtó mögött vôt ė zsákba a
-Tisza, Duna, Dráva, Száva, mind ott vôt ė zsákba, bunkósbottâ be vôt
-kötve, kôczmadzaggâ mög vôt támisztva. A hogy én ott hátrásztam,
-kiváktam a töksarkantyúvâ, kijabálták: „Hátra magyar, hátra!“ Csakúgy
-fojt ki a víz, Pali beleesött, a hogy viszi, – micsinájjak? pajtásomat
-viszi a víz! – hamâ êszalattam Ménkű Pannához: „– – kê hamar kétágú
-vashorgot, Palit êvitte a víz!“ Odamöntem, beleváktam az ôrába, êszopta,
-szalattam mögén Pannáhon: „Panna, hamar kétágú vashorgot! mer a Palit
-viszi a víz. Belecsaptam az ôrába, kirántottam, most is lukas az ôra
-lika. (Pali orra lyukához mutat, ki – ha nem ismeri a mesét – megijed, a
-többi neveti. Mikor odamutat, mondja:) Ėhėn-ė!
-
-(Törökbecse.)
-
-=5. Az elátkozott 12 gyermök.= _Kisfaludy_: XIII. k. _A 12 varjú_
-jegyzetében soroltuk elő magyar és külföldi változatait, hozzájok
-vehetjük _Aarne_ 451. sz. jegyzetét is. Mesénk megható befejezése _elüt_
-magyar változataitól.
-
-Az _elátkozottakat_ lásd 3. sz. mesénk jegyzetében. Az _anyai átok_-ra
-vonatkozólag ide jegyezhetjük, hogy az anya szavát, kívánságát tartja a
-nép a legfogósabbnak, azért az anyának nem formaszerűen elátkozni, de
-még rosszat kívánni sem szabad gyermekének (Szeged.)
-
-A _csillagok megjelelése_ kiváló becsű ránk: magyarokra, még a
-_Dönczölszeker_-et is lénynek mondja, ki a _Csillagok anyjának a fia_,
-tehát nem szekér, szekérré csak idővel vált, lásd _Kálmány_: A csillagok
-nyelvhagyományainkban Szeged, 1893. miután magyarul nehéz megszerezni,
-az _Am Urquell_-ben (Krauss S. F. Wien 1893. IV. Band: _Die Sterne im
-magyarischen Volkglauben_) keresendő.
-
-_Ugyanaz a szám az évre, hónapokra_ stb. _Köhler_: I. k. 6. l. fordul
-elő.
-
-=6. Mióta van a czigányoknak házuk?= _Hőst elpusztítani akaró_ mese,
-ellentétese a _vitéz szabó_-nak, _Merényi_: S. I. k. 183. l., hol a
-szabó hősködik, pusztítani akar; a magyar mesék már a kettőt összefűzik,
-összekeverik a hősök cselvetéseit. Mesénk változataiban: _Ördögök,
-Óriások, Haramiák, Sárkányok_ akarják az embert elföldelni. Legtöbb
-pontban megegyez mesénkkel _Merényi_: D. II. k. 93. l. _A kárvallott
-juhász_, _Kisfaludy_: IX. k. 513. l. _A furfangos czigány_. Lásd I.
-kötetünk 19. sz. jegyzetét és a következőt:
-
-
-55. Miből lettek az országnak a híres fiai?
-
-Vôt a világon ėgy susztėr, vôt ėgy felesége, mikor möghalt a felesége,
-12 gyerök maratt utánna; ėgyik: kicsi, másik: piczi; mind a 12 könyeret
-kért, de nem vôt ėgy falat könyér sė. Búsult a szögén embör, hogy
-micsinájon? elmönt munkát keresni.
-
-A mint mönt, möndögélt, tanát ėgy kis házat, 3 Órijás vôt benne. A mint
-bemönt a szögén embör, az Órijások fölugráltak, asz kérdöszték tűle:
-„Mit kereső a mi barlagunkba?“ Aszongya a susztėr: „Agygyatok munkát!
-mer éhön halok“. „Szöröncse, hogy gyüttél, éppen ėgy embörre van
-szükség: fát vágni, ha kitőtöd az esztendőt, zsák aranyat kapsz!“ Abba
-az üdőbe _három_ napbul állott ėgy esztendő. Vákta a szögén embör a fát
-egész nap, elgyütt az este, vacsoráltak. „No, szögén embör vacsorázz!
-ott van a ház előtt ėgy vaczok oszt fekügy rá!“
-
-Kimönt a szögén embör, hajja ám, hogy odabe beszélgetnek: „Üssük agyon –
-aszongyák – eszt a szögén embört, mert még elárul bennönket: maj ha
-elalszik a vasfurkóval agyonütytyük!“ A szögén embör gondolt ėgyet: tött
-a párnájára ėgy nagy küvet, rátötte a kalapját, betakarta a subájával, ő
-pedig befekütt a vaczok alá. Ėcczör csak hajja, hogy _tizėnkettőt_ üt az
-óra, mongyák az Órijások: „Itt a cselekvés ideje!“ Fölkapja a furkót,
-ojat vág a szögén embör fejire, hogy a kalap szétmönt: „No, ennek sė köl
-a zsák aranyat kifizetni!“ mongyák az Órijások. A mint bemönnek a
-szobába möginni az áldomást, hát ėcczör ki kopog? kinyílik az ajtó,
-belép a szögén embör, elsápannak az Órijások. „Elgyüttem a bérömé, mert
-kitelt az esztendő!“ Mögparancsolták a legkisebnek, hogy tőcsön tele ėgy
-nazs zsákot, de nem álhatták, hogy mög nė kérdözzék: hogy nem hallott az
-ícczaka ėgy nagy puffanást? Aszongya a szögén embör: „Mintha ėsz szöm
-eső esött vôna a fejemre!“ Öszszenésztek az Órijások, intöttek a
-kisebbiknek, hogy csak vigye a zsákot! Odasukták osztán neki, hogy ha a
-szögén embör hazaér, fogja a torkát, fujcsa mög.
-
-A mint mönnek, möndögélnek, aszongya a szögén embör az Órijásnak: „Majd
-elmögyök előre, lámpát gyûtok, mer van neköm otthun 12 oroszlányom, a
-kik Órijáshússal élnek, maj elzárom azokat!“ Mönt osztán, vitte a zsák
-aranyat, a szögén embör pedig odahaza ráparancsolt a 12 gyerökire, hogy
-ha az Órijás beér, kijácscsák ėcczörre: „Édös apámuram! Órijáshúst
-öhetnénk!“ Hát a mint odaér az Órijás, benyitja az ajtót, a 12 gyerök
-ėcczörre kijátytya: „Édös apámuram! Órijáshúst öhetnénk!“ Mögijed ám az
-Órijás, lėveti a zsák aranyat, szalad; a szögén embör pedig bemönt,
-kibontotta a zsák aranyat, aszongya: „No, fijajim! mos mán nem éhösztök
-ám!“ Vött minynyájinak ruhát, kitaníttatta űket, _azokbul löttek az
-országnak a hírös fijaji_.
-
-(Hódmező-Vásárhely.)
-
-=7. A férfi Vasorrúbába.= A nevet mi adtuk, feltűnőbbé akartuk tenni,
-hogy a nép már _férfi_ vasorrúbábákról is beszél. A mese a _rossznak
-eligért_ gyermekkel kezdődik erről a _Kisfaludy_: XIII. kötetben: _Az
-ördögnek ígért gyermek_ jegyzetében szóltunk, azután a _Vasfejű farkas_
-ismeretes _zargatásaival_ folytatja, _Kisfaludy_: II. k. 1. sz., VII. k.
-11. sz., IX. k. 16. sz., _Kálmány_: K. II. k. 2. sz. meséjében
-található. Mesénket v. ö. az 56. sz. adatunkkal. Külföldi változatait
-_Sklarek_ 293. l. 15. sz. jegyzetében jelelte meg.
-
-A _hozzáférhetetlenné tevő körről_ a 3. számú, a _hős bolyongásai
-közepén szerzett 3 kutyáról_ feljebb a 2. sz. jegyzetben van szó.
-
-A _lelkek szabadítása_ a 10. sz. mesében jön elő, mely különbözik a 12.
-számúétól, melyben bárányok lesznek a lelkek.
-
-
-56. Palkó.
-
-Volt, volt, a világ teremtésén is tunnan volt, volt egy ember, annak
-volt egy fia, úgy hivták hogy Palkó. A gyermek kért egy garast az
-apjától. „Minek az a garas neked?“ kérdezte az apja. „Hát csak kell!“
-mondta a gyermek. Az apja azután adott neki egy garast, hogy egy garason
-vegyen 4 ökröt.
-
-Elindult a városba a fiu nagyszomorúan: hogy vegyen ő egy garason négy
-ökröt? belement egy nagy gödörbe és ott sírt. A mint javában sír,
-odamegy az _Ördög őzecske képében_, kérdezi a gyermeket: miért sír?
-Elmondta a gyermek, hogy így és így jártam, az apám adott egy garast,
-hogy vegyek 4 ökröt. Azt mondja az Ördög, hogy ad ő 4 ökröt, hogy ha
-_keze keresztvonását adja!_ A gyermek ráhajlott a szóra és keze
-keresztvonását adta: _megvágta az ujját és (a vért) egy papirosra
-cseppentette, hogy 17 éves korában az övé lesz_, azután hazahajtotta a 4
-ökröt. Mikor közelgetett a tizenhetedik év, elindult vándorolni.
-
-Ment, mendegélt, elérkezett egy nagy erdőbe, meglátott egy 3 tornyú
-templomot meg egy kis házat, benézett az ablakon a házba, hát, nem
-látott egyebet, mint egy _öregasszonyt_. Azt mondja az öregasszony,
-hogy: „Ki vagy? jó lélek-e, vagy rossz?“ _Háromszor_ monta a gyermek,
-hogy: „Jó lélek vagyok!“ Azt mondja az öregasszony: „Gyere be! ha jó
-lélek vagy“. Bement a gyermek. Azt kérdi az öregasszony, hogy mi
-járatban van? Elmondja a gyermek, hogy mint járt, hogy elvándorolt, mert
-17 éves korában az Ördög el akarja vinni. „Ne félj semmit, fiam! –
-mondja az öregasszony – csak úgy tegyél, a mint én mondom“. Megszegett
-azután egy kenyeret, a (kenyér-) _pillét_ a gyermeknek adta s azt
-mondta: „Látod, fiam! azt a 3 tornyú templomot? Eredj a középső toronyba
-és _kiáltsd_ el magadat _háromszor_, hogy: „Ne! _Messzirehalló, Jólfutó,
-Dönczölszekér_, édes kutyám, ne! ha a kutyák azután odamennek add nekik
-ezt a kenyeret!“ Felment azután a gyermek a középső toronyba,
-elkiáltotta magát háromszor, a mint az öregasszony mondta és a kutyák
-odamentek. A gyermek eltörte a (kenyér-) pillét 3 darabra és odaadta a
-kutyáknak. Mikor a kutyák megették a pillét, a gyermek félt lemenni, de
-mégis azt gondolta, hogy inkább a kutyák egyék meg, mint hogy az Ördög
-vigye el, lement. Mikor lement, a kutyák a nyakába ugráltak. Visszament
-azután az öregasszonyhoz, az öregasszony adott neki egy _puskát_, eljárt
-azután vadászni. Egyszer olyan erdőbe ment, hogy ott sem állat, még légy
-sem volt. A mint le s fel megy az erdőben, nézi, hogy milyen erdő ez?
-egyszer megáll s odamegy az Ördög parasztruhában, azt mondja: „Minek
-hoztad el ezeket a kutyákat? nincs itt állat, hogy lőhetnél s a kutyákat
-használhatnád! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a helyök!“
-Hazament a gyermek és a kutyákat kezdi behajtani az ólba, de nem akartak
-menni, a Dönczöl meg az ajtóba feküdt. „Nézze, kend, öreg anyám! –
-bosszankodott a gyermek – a macska egye meg azt a Dönczölt! már a
-küszöbre feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! – mondja az öregasszony – hagy
-legyen! csak adjál neki enni meg inni, most a küszöb alatt volt az
-Ördög“. Megint kiment vadászni, kimentek a kutyák is vele, megáll az
-erdőszélén, megint odament az Ördög, megint mondta: „Minek hoztad el a
-kutyákat? nincs itt állat, még megharapnak valakit! ha hazamégy, hajtsd
-be az ólba, ott ezöknek a helyök!“ „Ha nem mentek az ólba!“ mondta a
-gyermek. Azután hazament, azután hajtotta volna az ólba a kutyákat, de
-nem mentek a kutyák, a Dönczöl pedig felfeküdt a katlanra, mondja a
-gyerek: „Nézze, kend csak, a macska vigye el a kutyát! most meg már a
-katlanra feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! hagy legyen, csak adj neki enni,
-inni! most meg a katlanban volt az Ördög“. Megint kezdi a kutyákat
-hajtani, de a kutyák nem mentek, a Dönczöl meg felfeküdt az ágyra.
-„Nézze kend csak, öreg anyám! – mondja a gyermek – már meg az a hunczut
-Dönczöl az ágyon van! az egér szaladjon el vele!“ „Ne bántsd, fiam! hagy
-legyen, csak adjál neki enni, inni! most meg az ágyadon volt az Ördög!“
-
-Kezdi megint hajtogatni a kutyákat, mind bementek a kutyák az (kutya-)
-ólba, a gyermek elment azután az erdőbe, megállt az erdőszélén, látja,
-hogy jön az Ördög őzecske képében, mindjárt megismerte, felszaladt a
-fára. „Jere le! mert úgyis az enyém vagy már!“ mondja az Ördög. „Nem mék
-én!“ feleli a gyermek. Erre úgy megrázta a fát, hogy csak egy hajszál
-tartotta, hogy le nem dült, azt mondja a gyermek: „Ne rázd! úgyis
-lemegyek én, ha háromat hagysz kiáltani. Erre elkiáltotta magát:
-„Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér! ne!“ Mondja a Messzirehalló a
-Jólfutónak, hogy jöjjön, mert „baj van: veszedelem érte a gazdánkat!“
-
-Azt mondja a Jólfutó: „Nem mék én, még kék lánggal nem ég, miért zárt
-be!“ Megint elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér,
-kedves kutyám! ne!“ Mondja a Jólfutó a Dönczölszekérnek, hogy: „Menjünk,
-mert a gazdánkat veszedelem érte!“ „Nem mék én, még veres lánggal nem
-ég!“ mondja a Dönczöl. Egyszer csak nekiugrott a Messzirehalló és a
-Julfutó az ajtónak, de meg sem rendült, hanem a Dönczöl úgy nekivágta
-magát, hogy az ajtó széthullott, a kutyák azután szaladtak a
-gazdájukhoz. Mikor a kutyák odaértek, a gyermek már iparkodott lefelé a
-fáról, az Ördög meg húzgálni kezdte: „Jere velem! mer elviszlek“. „Nem
-mék én, hanem add ide a kezemírását! a melyiket adtam“. Mikor az Ördög
-meglátta a kutyákat, mindjárt másképpen beszélt, azt mondja: „Nincs
-nálam!“ „Fogd meg Dönczöl!“ mondja a gyermek. A kutya megkapta és úgy a
-földhöz vágta, hogy leragadt. „Add ide a kezem keresztvonását, a
-melyikre a _3 csepp_ vért cseppentettem!“ mondja a gyermek. „Nézd meg,
-talán a külső zsebemben van!“ Nézi a gyermek: „Itt nincs. Fogd meg
-Dönczöl!“ A kutya megkapta és megint úgy a földhöz vágta, hogy leragadt.
-Azt mondja az Ördög: „Nézd meg! a nadrágzsebemben van“. A gyermek nézi
-és megtalálja: „Ládd, te kutya! hogy megtaláltam, fogjátok meg!“ A
-kutyák megfogták és szétszaggatták.
-
-Hazament a gyermek a kutyákkal, az öreg anyja adott neki _rossz baltát_,
-hogy vágja el a kutyák nyakát! A gyermek nem akarta elvágni, de az öreg
-anyja nem hagyott neki békét, egynek elvágta, ráborult és sírt. Azt
-mondta az öreg anyjának, hogy azt a kettőt meghagyja, de az öreg anyja
-azt mondta, hogy: „Vágd el csak!“ Azután elvágta, ráborult és
-megsiratta. „Ne, fijam! egy darab kenyér, tedd a tarisznyába, most már
-mehetsz, ne félj senkitől!“ Megkérdezte azután a gyermek az öregasszont,
-hogy miért vágatta el a kutyák nyakát? Azt mondta az öregasszony: „_Hogy
-ha nem vágtad_ volna el a nyakát, az _Ördög megkisértett volna_“. Jó
-egészséget mondott az öreg anyjának és elment.
-
-(Pécska.)
-
-=8. Kanalastót.= Mesénk _Istvánffy_: 68. l. _Jankó meg az aranyhajú
-leány_ teljesebb alakja; az első felére nézve lásd a _Kisfaludy_: IX. k.
-575. l. 42. sz. mesejegyzetét, a második felére a 43. sz. meséjét, a X.
-k. 17. sz. mesét, _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. jegyzetét; az
-_üldözés közben hátrahajtott tárgyakat_ I. kötetünk 3. sz. jegyzetében;
-a _vaslábbeli elnyövéséről_ is _Kisfaludy_: XIII. k. van szó, a 30. sz.
-jegyzetben.
-
-A _boszorkány saját gyermekeinek a nyakát vágja le_ _Kisfaludy_: XIII.
-k. 49. sz. m. _Incsulká_-ban s a jegyzetében felsoroltakban. _Köhler_:
-I. k. 196., 467., 547. l. _Aarne_ 327. sz. j. idegen változataiban.
-
-=10. Az orrfülről.= _Kisfaludy_: XIII. k. _Krisztus Urunk és a
-mostohatestvérek_ jegyzetében szóltunk változatairól. U. O. 57. sz.
-jegyzetben a _születéskor kapott ajándékokról_ is szó van, mi a
-magyarban meglehetősen különösen hangzik, van ugyan a magyaroknál is
-szokásban a kis gyermek keresztanyjának korozsmát adni (Szeged)
-leginkább inget, ruhát, de a magyar mesékben szokatlanok a születéskor
-ajándékothozó tündérfélék, vagy mint a mesénkben is van, a két galamb
-képében a nagynénék szerepe, kik a kicsit megajándékozva hozzák vissza,
-hogy _gyöngy hull a szeméből, rózsa a szájából, rozmaring nyől utána_.
-
-A _szemvisszaszerzés_ előfordul alább a 15. sz., I. kötetünk 7. sz.
-meséjében, _Kisfaludy_: XIII. k. 56. sz. jegyzetében.
-
-Mesénk első részét a román változatával vesd össze; _Köhler_: I. k. 314.
-l., mellyel legjobban megegyez, egyéb külföldi változatait lásd U. O. a
-tárgymutatóban _Blaubart_-ot. Magyar változatai _Merényi_: S. II. k.
-149. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 120. l.
-
-A _lelkek szabadítását_ feljebb a 7. sz. j., _segítségét_ pedig
-_Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. jegyzetében említettük.
-
-Az _ördöggel való vitetést_ lásd az 5. sz. jegyzetben.
-
-_Galambokká_ változó leányok vannak az 1. sz. mesében is.
-
-=11. Pétör halász.= _Kisfaludy_: XII. k. XVI. sz. meséjével: _Halász
-Józsi_-val s jegyzetével v. ö. A _másvilágra_ adott _megbízás_ mesénkből
-hiányzik, különben azonos _Aarne_ 465. C. jegyzete meghatározásával, a
-király megbüntetésére nálunk is megjelen az Úristen, mint _Halász
-Józsi_-ban. Mesénk Halász Józsi keresztényesített alakítása, mely
-főképpen a Sárkány helyett Krisztus szereplésében és az Istennek
-ebédrehívása elhagyásában nyer legkiválóbb kifejezést, mely utóbb
-említett tipus alkotó rész elhagyásával a mesetipus is meg van támadva.
-Adatunk becsességét abban birja, hogy a megelőző világnézettől elütő,
-ujabbkori világnézetet – ha a változatával összevetjük – minden nehézség
-nélkül le lehet róla olvasni.
-
-A _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ (= polczra teremtett kenyér,
-feleségűl teremtett leány és a segítségre adott szamár) _Kisfaludy_:
-XIII. kötetben soroltuk elő a _Krisztus urunk és a szegény ember_
-jegyzetében, meg van a 12. sz. mesénkben is. V. ö. még a 2. sz. mesével.
-
-A _háromas feladatot_ lásd alább a 14. sz. mesében s I. kötetünk 3. sz.
-jegyyzetében.
-
-=12. Az öreg katona.= Lásd _Kisfaludy_: XVII. k. _Precsó_ jegyzetének
-utalásait; a _szánó hármas ajándékot Krisztustól_ feljebb a 11. sz.
-jegyzetben.
-
-=13. Hogy tanáta mög a szögény embör a vásárba az aranyat?= Az _1001 éj:
-Die Geschichte des Verarmten, der durch einen Traum vieder Reich wurde_
-V. k. 340–341. lapján van a változata. A _segítő szerepet játszó
-koldust_ lásd a megelőző 12. sz. és a 36. sz. adatunkban. Adatunkat,
-mint töredéket, melyből hiányzik, hogy az ember szegény lett, miről az
-_1001 éjben_ szó van, soroztam a mesék közé a _kisegítő öreg emberek_
-mellé, ha nem töredék, nem itt a helye. Mint e töredékből
-következtethetni, a hiedelemmel telített mesékhez, a népszerint
-történetekhez tartozik kiegészítve.
-
-=14. Jankovics.= Lásd _Kisfaludy_: XIII. k. _A tengeri kisasszony_ első
-részét és jegyzetét, a _gyermek vízretevése_ meg van a 23. sz.
-hagyományunkban is; a _háromas feladat_-ról a 11. sz. jegyzetben
-szóltunk, a _varázsvessző_-ről az 1. sz. m. jegyzetében. Megtartottuk a
-_Gaal_: I. k. 200. l. levő Jankalovicshoz hasonló hangzású elnevezést, a
-szláv Jankovicsot. Mesénkben különös vonás, hogy a Szentpéter szerepét
-játszó, háromszor pogácsát kapó koldús elváltozik, mint a szinte segítő
-szerepet játszó _tátosló_ a 8. sz. mesében, lásd e mese jegyzetét is;
-Jankalovics is elváltozik _Gaal_-nál, de ő nem a Szentpéter
-szerepétjátszó koldús, hanem ilyen öregnek a kiáltására előjövő alantas
-közeg. Jankovicsban a magyar mesékben otthonos _háromas_ feladat
-keresztül van víve, mint az idegen _Poncianus históriája_ magyar
-töredékében, lásd a 22. számú adatunknak: a _7 bölcs_-nek a jegyzetét.
-Jankalovicsban ötös feladatot találunk, mi lehet a szláv mese
-maradványa, de – mert Gaal (I. k. IV. lap) részint magyar közvitézektől
-tollba mondva, vagy magok által számára leírva gyüjtötte meséit – lehet
-a katonáknál szokásban levő kényszerítve mesélésé, mikor a sorosnak
-mesélésével ki kell húznia az estét, mely sokszor benyúl az éjszakába
-is. A mesemondó mikor gondolja, hogy társai alszanak, vagy nem bánják,
-ha nem mesél is, azt mondja: _Csont!_ ha hallgatnak társai, nem mesél
-tovább, de ha csak egy is ráfeleli: _Hús!_ akkor folytatnia kell s ha új
-mesét is nem akar mondani, akkor a hőst olyan elhozataláért is küldi,
-csakhogy az idő teljék, melyért különben nem küldené, ha nem
-kényszerítve mesélne. (Szeged.)
-
-Mesénkben a _koczabárány_ ról is szó van, pár szót erről sem fog ártani
-ide jegyezni. Van – hogy sorban menjünk – _koczatestvér_ (Szaján) a
-német tejtestvér helyett, ide tartozik a „koczán nevelődött“ szólás
-(Kunágota), mikor a gyermek nem az édesanyja tejét szopta. Van
-_koczapipás_, ki akkor pipál, ha dohányt kap (Makó), tehát nem azt a
-dohányt pipálja, melyet rendes körülmények között pipálnia kellene. Van
-_koczabanda_ vályogvető czigányokból összeszedett muzsikus banda (Makó),
-ez sem azt teszi, amit rendes körülmények közt tennie kell, t. i. a
-vályogvetést. A _koczatolvaj_ (Makó), _koczavadász_ nem a rendes
-foglalkozás űzését fejezi ki. Az _állatok_-nál leginkább a malaczokat
-szokás más kocza – nem az anyja – alá tenni, hogy felnevelje őket. Ha
-valamelyik kocza sokat fijadzik, hogy el ne húzza az anyját, elvesznek a
-malaczaiból s az alá a kocza alá teszik, a melyiknek kevés van; vagy ha
-két kocza oly keveset fijadzik, hogy egy is felnevelheti, akkor a
-kevesebb számú malaczokat elveszik az anyjuktól és a másik fias kocza
-alá vetik. A _bornyúnál_ a tehenet pálinkás kenyérrel lerészegítik, ha
-más tehén borjúját akarják vele felneveltetni, akkor elvállalja; kivált
-a kupeczok gyakorolják ezt. Érdekes a _bárányoknál_ az eljárás, mit –
-mint tapasztaltam – nem minden juhpásztor tud, nem fog ártani
-idejegyezni:
-
-„Van ojan is, hogy ha az ėgyik bírka kettőt ellik, a másik pedig ėgyet,
-a ki ėgyet ellik, ha a fija eldöglik, akkor alátösznek abbul ėgyet, a
-melik kettőt ellett, de ha nem válali aszt a báránt a meliknek a fija
-mögdöglött, akkor mögnyúzik a döglött báránt és ráhúzzák êre az eleven
-báránra a bűrit, akkor elválali (a juh). Eszt csak 3 napig köll tönni. A
-báránbűrt csak rátöszik (az eleven bárányra), alulrul a két hátulsó
-lábát mögkötik, az első (két) lábát pedig az eleven bárán nyakára kötik.
-
-(Egyházaskér.)
-
-Az időre nézve legjobb, ha egy écczaka történik mind a kettőnek az
-ellése, vagy fijadzása, illetőleg borjazása, de van olyan disznó is,
-hogy 3–4 nap múlva is elválalja, a borjúval négy vagy több napra is
-megcsalják lerészegítéssel a tehenet.
-
-=15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.= Mesénk _Az aranyrokka_ néven
-ismeretes a meseirodalomban, ezen a néven meg van a ponyván is: Rózsa K.
-Budapest 1897, mely úgy látom, _Milenowszky_ (I. Volksmärchen aus Böhmen
-1853.) 121. lap. Das _Märchen vom goldenen Spinnrade_ meséjének a
-fordítása.
-
-A _szemvisszaszerzést_ lásd feljebb a 10. sz. jegyzetben.
-
-=16. Tréfa.= A mese hiányosan a _Kisfaludy_: IX. k. 379. lapján van: _A
-kis kondás három malacza_ név alatt, lásd a jegyzetét. Mesénkben a
-zárójel közé tett sorok _nem hűen_ vannak közölve, de _A kis kondásé_
-sem, benne a 382. lapján előforduló _büdös_ szó elárulja, hogy _A kis
-kondás_ utolja is, mint a _Tréfáé_ a hűen közlött _Gaal_: III. k. 155.
-lapján levő: _A hatalmas síp_ utoljáéval azonos, miről I. kötetünk 6.
-számú jegyzetében szólottunk. _Kolumbán_ Simon _a rangkülönbség_
-kiegyenlítését elmésen elintéző változatot küldött be az _Ethnologische
-Mitteilungen aus Ungarn_ szerkesztőségéhez: az _Aranyszőrű malaczok_
-nevűt. A kis kanásznak a malaczokért megmutatja a királykisasszony a
-titkos jegyeket s mikor a király a leánya kezét ígéri annak, a ki
-kitalálja, a disznópásztor is versenyez érte s mielőtt megmondja az
-elsőnek kérdezett jegyet, – miért a király haragra lobban, hogy az ő
-leányát disznópásztor akarja feleségül – kiköti, hogy ha kitalálja,
-félvéka pénzt küldjön a király az édesapjának, mit, miután megtett a
-király, csak akkor megy a másodiknak kérdezett jegyet kitalálni, mit
-szinte ugyanazzal a feltétellel ad a királynak tudtára. Így jár el a
-harmadik kérdésnél is a disznópásztor. Mikor már _meggazdagodott_,
-elment a disznópásztor a királyleányt feleségül kérni s az ellenkező
-atyától feladatul kapja, hogy a maga vagyonából a király vejéhez illő
-szép ruhát, ahhoz illő, szép négylovas hintót szerezzen s úgy jőjjön
-kérőbe, mit könnyűszerrel meg is tesz s elkapja az érte epedő
-királyleányt. Ebben tehát az _atya_ látja _meg a rangkülönbséget_ s a
-mesehős meggazdagodása után kapott feladat teljesítése: _a gazdagságból
-eredő rangkülönbség fent nem állásának bebizonyítása_. Lásd I. k. 6. sz.
-mesejegyzet utolját. Mesénk finn változatainak _Aarne_ a 850. számot
-adta.
-
-=17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.= _Hahn_ 6.
-mesetipusa, melyhez tartozik mesénk is, már eddig is bajt okozott a
-magyar mesékben; mert a közlővel, vagy a mesemondóval igénybe vetette a
-símítót, mi által a mesét tipusából kisímítva, használhatatlanná tette a
-mesevizsgálatra nézve; de a jövőben még több bajt fog okozni ez a
-mesetipus, ha meséink nagyrészét össze fogjuk gyüjteni. Hogy a jövőben
-tartozkodjék mindenki a símitástól, idejegyzem, hogy ma már – mikor a
-mesék tipus szerint vannak ismertetve s annyi mesét ismerünk – símítani,
-hogy észre ne vegyék, bajos és háládatlan munka.
-
-Mesénket tipusából kivetköztetve a _Kisfaludy_: IX. k. 376. lapján
-találjuk: _A királyficzigánylegény_, hogy így mondjuk: rontsban.
-Szemelőtt tartva, hogy a muzsikát veszi a mesehős igénybe, hogy a
-királykisasszony figyelmét magára terelje, sajnáljuk, hogy a gyüjtő
-nőtől jegyezte le, mert a magyarban párját mutatni nem tudunk. Nő, a
-sikamlós helyeket, ha van még benne szeméremérzet, elmondani a
-mesegyüjtő kedvéért nem fogja. Jelzett mesénk összefüggésben látszik
-lenni eme szólásunkkal: „No, ennek is behegedültek“. (Szeged.) A
-magyarban a muzsika alatt eddig a hegedűt értettük, a többi hangszert a
-nevén neveztük. Nem hegedűvel, hanem czitorával vonja magára a figyelmet
-_Hahn_ éppen e mesetipusú 109. sz. meséje, mely tájékozóul is
-szolgálhat, ha valaki e mesetöredéket egészében le akarja jegyezni.
-
-Hahn 6. sz. m. tipusának másik példánya a _Kisfaludy_: X. k. 33. sz.
-meséje; _A mesemondó királyfi_, de ennek is került egy rontsa, jobban
-mondva, a ronts már előbb meg volt a _Kisfaludy_: III. k. 339. lapján:
-_A Táltos királyleány_ mesében, melynél nemcsak a lejegyzőnek a neve
-hiányzik, de még a lelőhelye sincs megjelelve, hogy az ember utána
-nézhessen: miként hangzott eredetileg. Itt a mese utolsó része helyébe
-prédikácziónak beillő, de ide nem alkalmazható sorokat tettek. Azt ugyan
-a változatokból látjuk, hogy a leány eredetileg férjül kapta a mesehőst,
-ekként nem ő vele bántak el hóhérilag, mint a mesében mondva van, hanem
-a mese eredetijével. Úgy látom, a ki elbánt a mesével, zavarban volt,
-nem ismerte az e nemű meséket. Előhozza a 3 köntöst s elfelejti
-kitörölni, hogy a leány nem tudta megfejteni a találós mesét. Ha a leány
-nem tudta megfejteni a mesét, nem kell bizonyság, elég bizonyság a
-nemtudás. De a leány, úgy látom, hogy megtudta fejteni a mesét, hanem
-csak úgy, hogy a mesehős előbb _megmondta neki; ezt kell bebizonyítani:_
-hogy nem magától fejtette meg, _ezért kell a köntös_. Mutatunk oly
-változatot, az 57. számút, melyben nem kell a köntös, de _nem is fejti_
-meg a mesehős a mesét a leánynak előbb s mikor meg kell fejtenie, akkor
-is másik, könnyen elérthető, találós mesével áll elő. A kritizált mese
-találgatós meséje meg van _Kálmány_: Sz. II. k. 157 l. 21. szám alatt.
-Idegen változatait lásd _Köhler_: I. k. _Rätsel_ felírás alatt, a
-tárgymutatóban jelezve a lapok száma; _Aarne_ 851. sz. jegyzetében. A
-17. számú mesénk közlésére nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy a 110.
-lap 15. sorában és a 111. lap 4. sorában a _hozzám_ szó után, a kik a
-mesetipusokkal foglalkoznak, oda kell írniok a hálni szót a hűség
-kedvéért; a sor ilyen értelme különben is kivehető a meséből. Azt
-hiszem, ez a legjobb mód a sikamlós meséink közlésére nézve, ha az ily
-helyeket a jegyzetekben közöljük hűen: a jegyzeteket úgyis csak az
-olvassa végig, a ki a mesével nemcsak kedvtelésből foglalkozik.
-
-
-57. Az én uram meséje.
-
-Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy jegönyenyárfa, annak a tetejin
-vôt két hollófijú, Imre sógornak (szinte hallgatta) az ássa ki a szömit,
-ha elalszik.
-
-Vôt a világon ėgy kiráj, a kiráj búsúlt nagyon, – úgy láttam, mint most!
-– búsúlt, hogy a fija el akar mönni világot tróbáni. Vót a kirájnak ėgy
-öreg katonája: e’ mán öszszejárt országot-világot. A kirájfi asztán
-öszszebeszélt az öreg katonával. A katona aszongya neki: „No, hát
-frátėr! – így hítták ėgymást – mikô el akarunk mönni, édösanyád _mög_
-akar _itatni!_ Majd ėgy pohár bort annak, nem köl möginni, hanem csak
-főhajtani: mert a pohárba _mérög_ lösz; aszt akarik, hogy inkáb itt hâj
-mög, minthogy elmöny!“ Főnyergöltek, elkászolóttak, vittek magukkal
-mindönt, a mi köl: két átalvető zsákaranyat mind a két lóra, hogy lögyön
-kőcscség; fölültek, odaugrajtottak a kastéj elébe.
-
-Búcsúznak ėgymástul, ėcczör odanyûtottak a kirájfinak ėgy pohár bort,
-hogy igyon búcsúzásképpen! A kirájfi főhajtotta, de nem ivott belüle,
-csak a lónak a marjára mönt. Aval mögszúrta a lovat, elmöntek. Mikor
-kiértek a város szélire a gyöpre, elesött a ló, mögdöglött, mögölte a
-mérög; asz monta az öreg katonának: „Hoczi a lovadat! maj én âra ülök,
-tė mög erigy viszsza, nyergőj másik lovat!“ A kirájfi ráűlt az ű lovára,
-az öreg katona viszszamönt, nyergölt másik lovat; a kirájfi addig
-elhalatt. Az öreg katona mikor a döglött ló mellett mönt, mán akkô két
-holló kivákta a két szömit; de a két hollófijú is mög vôt dögölve. Az
-öreg katona lėszállt a lórû, lėvákta a két _hollófijúnak a fejit_,
-beletötte a tarisznyába osztán êváktatott, utôérte a kirájfit.
-
-Mönnek, möndögélnek, hetedhét ország ellen, beérnek ėgy nagy erdőségbe;
-mikor beérnek a közepire, lėpányváznak, – jó mező vôt – ott pihennek,
-legeltetnek. Itt oszt az öreg katona szödött tűzrevalót, tüzet rakott,
-főszték a vacsorát: a hollófejet. Ėcczör möghajják, hogy zörgés van az
-erdőbe, aszongya az öreg katona: „No, frátėr, húzogygyunk fére!“ Ėccző
-mén tizėnkét haramija a tűzhön; a hogy mönnek, ėgy aszongya: „Itt van
-valaki, mer kulacs is van mög föl a hús!“ Fölvöszi ėgy a kulacsot,
-iszik, isznak minynyájan, osztán öttek mind a tizėnketten. Mikor
-jôlaktak, mind a 12 elalutt, az öreg katona odamén, látytya, hogy mög
-vannak halva. „No, frátėr nyergöjjünk, mer mögvirad!“ mongya az öreg
-katona. Odamönt osztán az öreg katona, mind a tizėnkettőnek a _nyelvit
-lėvagdosta_, betötte a tarisznyába; aval osztán möntek.
-
-Möntek, möndögéltek, hetedhét ország ellen möntek, bemöntek űk ėgy
-városba, bemöntek a natykocsmába. Itt híre vôt, hogy mindönki, a ki tud
-mesét, mönynyön a kirájlányhon, az kitanáli, akármijen tanágatós mesét
-mondanak neki. Ha 3 nap alatt ki nem tanáli, ha legén, hozzámén
-(feleségül); ha nem legén, nagy jutalmat kap; de ha kitanáli, vége az
-életinek (a ki feladta a mesét). Aszongya az öreg katona: „No, frátėr!
-erigy fő a kirájlánhon, mond ê neki a mi az útunkba történt, hogy: „Ėcs
-csöptű _mögdöglött_: ėgy, ėgytű: kettő, kettőtű: 12, mi ja? tanájja ki a
-kirájlán.“ Ez az ű útytyukba történt: az édösanynya – mikor a kirájfi el
-akart indulni – mérget tött a borba, a kirájfi nem ivott belüle, de ėcs
-csöp a ló marjára mönt, attul osztán a ló mögdöglött; a lónak két
-hollófijú kivákta a két szömit, attul mögdöglött mind a 2, az öreg
-katona lėvákta a két holló fejit, főzött belüle vacsorát, a vacsorát
-mögötte a 12 haramija, mind a 12 elalutt tűle örökre; ez vôt az ű
-meséjük. A kirájfi osztán főmönt a kirájlányhon, elmonta a meséjit: „Ėcs
-csöptül mögdöglött: ėgy, ėgytű: kettő, kettőtű: tizėnkettő; mi ja?“ A
-kirájlán tanálgatta ėgy nap, tanálgatta, nem bírta kitanálni, aszongya a
-szôgálónak: „Ėrigy lė az öreg katonáhon, vigyél neki ėt _tálaranyat_,
-mongyad, hogy az üvé lösz, ha elmongya (= megfejti) az ura meséjit!“ Az
-öreg katona vakart az istállóba, odamén a szôgáló, aszongya: „Mongya el
-az ura meséjit, hosztam ėt tálaranyat!“ „Kimégy innét (ilyenje-olyanja)
-– mongya az öreg katona – van itt arany ölég! – aval rugja az aranyat a
-_ganéba_ – nem mondom mög, ha csak lė nem gyüsz estére hozzám, itt nem
-hálsz!“ Fölmönt a szôgáló a kirájlánhon, aszongya: „Mit mondott az öreg
-katona?“ „Aszonta, hogy ha lėmék estére, mögmongya“. Aszongya a
-kirájlán: „Lögyön az arany a tijed, erigy el estére!“ Az öreg katona mög
-kitanította a kirájfit: „No, frátėr! tė majd êbújsz, mikó mondani akarom
-a mesét, csak üss engöm is mög a lánt is az ustorrâ!“ Este lėmén a
-szôgáló, ėcczör aszongya: „Mongya mán, katona, az ura meséjit!“ Elkeszdi
-az öreg katona: „Az én uram meséje, az én uram meséje“, a kirájfi
-odaugrik, jó ráhány a lányra is mög a katonára is. A szôgáló hogy
-kikapott, êszalatt. „No! – aszongya a kirájlány – mögtanûtad-ė?, „Dehogy
-tanûtam! – mongya a szôgáló – a kirájfi hazagyütt, mögvert éngöm is, a
-katonát is, pedig a katona elkeszte mán mondani“. Másnap estefelé
-odakűtte a szobalánt, de az is úgy járt, mind a szôgáló. Mos mán mi
-csinájjanak? kéntelen vôt a kirájlán elmönni a katonáhon. „No, frátėr! –
-aszongya a katona – mos maj én bújok el, tė löszöl a kirájlánynyal!“ Az
-öreg katona kitanította a kirájfit, ű mög elmönt a kocsmába mulatni.
-
-A kirájfi vakar az istállóba keményen, ėcczör gyün a kirájlán: „Jó napot
-agygyon isten! katona úr“, – mongya a kirájlán. „Agygyon Isten!“ mongya
-a kirájfi. „Hosztam ėt tálaranyat, mongya el az ura meséjit!“ „Kimöny
-innét (ilyenje-olyanja) – mongya a kirájfi – van itt ölég arany! – aval
-rugja az aranyat a ganéba – nem mondom mög, ha csak estére lė nem gyüsz
-hozzám, itt nem hálsz!“ Este lėmönt a kirájlán, a katona mán akkô
-elbújt. Ėcczör aszongya a kirájlán: „Mongya mán az ura meséjit!“ A
-kirájfi elkeszdi: „Az én uram meséje, az én uram meséje“. Odaugrik a
-katona, elveri a kirájlánt mög a kirájfit is, a kirájlán hazaszalatt.
-
-Másnap hírül adik, hogy _nem tanálik ki_ a mesét! Főmén az öreg katona a
-kirájfival a kastéjba, ott aszongyák: „Fejcsék hát mög a mesét!“
-Aszongya az öreg katona: „Mos, hogy be vagyunk kvártélozva, a frátėrral
-kimöntünk lesbe, ojan szöröncse tanát, hogy ėgy őzecske gyütt rám
-szömbe, de a frátėrra nem mönt sömmi sė, mögfoktam az őzecskét, az enyim
-lött. Másnap mögén kimöntünk lesbe, mögén ojan szöröncse tanát, hogy ėgy
-őzecske gyütt rám szömbe, de a frátėrra mögén nem mönt sömmi sė, ez az
-őzecske is az enyim lött. Harmadík este mögén kimöntünk lesbe, akkô mán
-a kirájfira mönt ėgy szép őzecske, de rám nem gyütt sėmmi sė“. A
-kirájlán halgatta ėd darabig, osztán a kirájfinak a nyakába borût,
-mögölelte, mögcsókolta, akkor osztán a kirájlán a kirájfijé lött. Nagy
-lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
-haltak.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-=18. A két ėtesvér.= Változatait _Kisfaludy_: XVII. k. a _Világbíró Nagy
-Sándor itélete_ jegyzetében említettem fel, mely adatot – szemelőtt
-tartva a mondáról való felfogást a mondák közé soroztam.
-
-=19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt.= Az Alföldön a
-legelterjedtebb mesék közé tartozik, csak az a kár, hogy drasztikus
-dolgokkal szeretik tódítani. Valami különös ész találó nyilatkozását
-látja a nép a _bocskordi_-féle elnevezésekben s ha az ember nem látszik
-észrevenni, még figyelmeztetik is reá. Az 58. számú változat
-közölhetetlen, a mint a mesélő mondta, beganajozza a gazda asztalát
-stb., hogy e pár sorban is azután meglátszik az elmondó símítása, még
-ételt sem vág az ágyba, ennek oka abban keresendő, hogy a mint először
-mondta, kijelentettem, hogy nem lehet leírni s e pár sort is az utolsó
-szakasz kedvéért jegyeztem le, mely szebben van mondva Borbélyénál s
-szokottabb elnevezés. Ha jól tudom, közölhetetlen dolgokat mesélnek az
-59. számú változatban is a közlött sorokhoz, azért mondja a mesét
-megszakajtó befejezést: „Ha a puczrot szét nem vákták vôna“ stb., minő
-befejezést akkor használ a nép, mikor nem tudja a folytatást, vagy
-különböző okoknál fogva, mint itt is, jónak látja befejezni, erről más
-kötetünkben szólunk.
-
-
-58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt…
-
-Vôt a világon két szabacságos katona, a hogy möndögéltek hazafele, rájuk
-estelödött. Bemöntek ėgy tanyára, szálást kértek. Ott éppen vacsoráltak
-sült libát, bemöntek kérdöszték, hogy möghálhatnak-ė űk ott? A gaszda
-mingyá hítta is vacsorálni, hogy möghálhatnak. Ėgy szóra nem möntek
-vacsorálni, mászszor nem hítták; az aszszon főtötte a sűtt libát a
-kemöncze tetejire. Lėfeküttek a katonák is: az aszszon a fődre csinát
-ágyat. Mikor elalutt a gazda, aszongya az ėgygyik, a mölik éhösseb vôt:
-„Halod, komám! a gazdának van jónagy bocskora, föltögyük a tepsibe, a
-sült libát mög a tarisznyába, oszt útra kelünk! nem várjuk a röggelt“.
-Úgy is töttek. Mikor elindultak, a gazda aszongya: „Hová mönnek? mé nem
-várik be a röggêt?“
-
-„Muszáj mönni, – mongya a katona – mer bocskordi kiráj kiverte ludamenti
-kirájt tepsivárábul, annak köl segíteni!“ Hát röggel, mikor főkeltek,
-látytyák, hogy csakugyan kiverte bocskordi kiráj tepsivárábul a
-ludamenti kirájt, annak köl segíteni.
-
-(Egyházaskér.)
-
-
-59. Az okos leány és a katonák.
-
-Vôt a világon két szabacságos katona, útazott hazafelé, beértek ėgy
-faluba. A szélső házná bemöntek és kértek éjjeli szálást. Mögengették,
-attak nekik szálást, úgy az ajtó mögé igazítottak nekik hejjet. A két
-katona nagyon éhös vôt, de nem vôt nekik sė kinyerük, sė kőcscségük,
-kérni pedig szégyöltek, úgy mög pedig a házigazda nem adott nekik. A
-gazdaszszony főzött maguknak vacsorára ė’ jó tál kukoriczakását, mikô
-jôlaktak, a mi mögmaratt, lėborították az asztalra, de a katonáknak nem
-attak belüle.
-
-Mikor lėtakarottak, aszongya a két katona, ėgyik a másiknak: „Halod-ė,
-hé! én êlopom a kását oszt êmögyünk!“ A legöregeb katona elmönt az
-asztalhon, elővötte a kását tállal, két kalánt készítött és sütétbe nem
-trefelt viszszamönni amahon, hanem az aszszon fejihön tötte a kását. Az
-aszszon a mint hanyitt fekütt, elkeszte: „Fű–ű–ű–ű!“ Fújta a kását.
-Aszongya a katona: „Nė fûd, nem meleg, hanem ögyé!“ Asz gondolta: a
-másik katona fújja, – de az aszszony csak fútta. – „Nė fûd – aszongya –
-mer a szádhon vágok ėgy kalánynyâ!“ Az aszszony méjen alutt, még jobban
-hozzáfogott fújni; a katona mán nem álhatta, kikapott ėgy kalánynyâ,
-odacsapta az aszszon szájáhon, de az aszszon azé nem kelt fő. A katona
-lėtötte a tálat, addig ögyelgött a házba, főtanáta a másik katonát,
-aszongya: „Hát, nem loptad el a kását?“ „Hát, nem tėhozzád váktam a
-kását?“ kérdözi tűle. „Énhozzám? nem váktad!“ „Csak gyerünk – aszongya –
-még fő nem kelnek!“
-
-A két katona elszökött, az ura mögfordult, odaért a keze az aszszon
-szájáhon: „Hé! – aszongya – tė kását köpködöl álmodba?“ „A! – aszongya –
-mi jez?“ Möggyûtik a gyėrtyát, ott látik a kását, az aszszony aszongya,
-hogy ű hánta ki a kását. A két katona mán jô êmönt, mindég möntek, még
-csak rájuk nem estelödött. Mikô mán beestelödött, beértek a másik
-városba és a szélső házná bezörgettek, hogy kapnak-ė hálást?
-
-Még a házigazda kérte mög űket, hogy csak hájanak itt, mer űk a másik
-városba mönnek a feleségivel, oda köl mönni: „Van ėgy tizėnhét esztendős
-lányocskám, fél maga!“ A két katona mingyá válalta. Aszongya a házigazda
-a lányának: „No, lányom! készícscsé vacsorát a katona uraknak, majd itt
-fognak hálálni az écczaka!“ A két katona aszongya ėgygyik a másikának:
-„No, hé! itt ėccző én hálok a lánynyâ, mászô tė!“ Aszongya a lány nekik:
-„Katona uram, nė tusakogygyanak rajta, én mögmondom az igazat, én
-fekszök középett, maguk kétfelű mellettem, jô lösz-ė?“ Beleėgygyezött a
-két katona. Mikô készültek fekünni, aszongya az ėgygyiknek: „No, katona
-uram! gyűjön ki ėgy kicsikét, maga mög maragygyon idebe!“ A fijatalabbra
-rázárta a nagyház (= nagy szoba) ajtót, amaszt mög bevezette a kisházba.
-Mikô bemöntek, aszongya: „Ejnye a tüszhejjön felejtöttem a nat tálat, a
-macska lėtanáli verni, elmék, eltöszöm onnén!“ Rázárta az ajtót emerre
-is, ű pedig lėfekütt a konyha közepire. Másnap röggel ėsz szobába mén a
-katona mind a kettő. „No, – aszongya az ėgygyik – tė nálad hált a lány
-az écczaka?“ „Nem igaz! tė nálad hált“, mongya a másik. Aszongya a lány:
-„No, lássák! mögmontam, hogy én középett fekszök: én feküttem középett a
-konyhába, maguk kétfelű mellettem (a szobában)“.
-
-Sütött nekik früstökre ėgy puczrot a lány. Mikor möksűtt a puczor,
-kisöpörte a házat, de a szemetet ott hatta ėgy sarokba, a katonáknak
-adott önni, aval ű kimönt tehenet fejni. A két katona mög addig övött: a
-kását kiötték, a mi szemét vôt a sarokba, aval a bűrt telerakták,
-főtötték a kemincze tetejire, de nem várták be a kislánt, hanem útnak
-vötték magukat és elmöntek. Itt a lán hamarossan mönt be utánnuk, mingyá
-nészte a kemincze tetejin a tepszit; itten a lány friss kapással
-ėnynyihány darab húst öszszeszödött és szalatt lelketlenül a két katona
-után: „Várjanak katona uramék! itt maratt még ėgy puczor mög ėnynyihány
-darab hús, jó lösz maguknak útra!“ A két katona felesölődött rajta, hogy
-kijé lösz a puczor mög a hús? Aszongya a legöregeb: „No, várjá! itt mög
-itt van az országútba ėgy csárda, ott majd eloszszuk!“ Mikô odaértek a
-csárdáhon, bemöntek, a vôt a legelső: kértek a csárdásnétul ėgy kést
-oszt kétfelé vákták a puczrot, a mit beletöttek szemetet, a vôt benne.
-„No, lád komám! aszongya az öregeb – mögén becsapott bennünket az a
-tizėnhét esztendős lány“.
-
-Ha a puczrot szét nem vákták vôna, az én mesém is hoszszab lött vóna.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-=20. Tillinkó.= Változatait lásd a _Kisfaludy_: XIII. k. _Fillinkó_
-jegyzetében, finn változatairól _Aarne_ 1525. A. sz. jegyzetében
-emlékezik meg.
-
-=21. Bohó Misi.= _Kisfaludy_: XIII. k. _A bolondos fiú_ jegyzetében
-szóltunk a változatairól, _Bolondos Janó és Katóka_ néven ismeretes az
-Alföldön; a _bohó_ szó nem is fejezi ki az elkövetett ostobaságokat; a
-befejezése is elüt a változataitól, mit az elfelejtésnek kell betudnom,
-habár hallotta Borbély a 60. számú mesélését, figyelmeztettem is a
-befejezésre, nem volt vele hajlandó megtoldani meséjét, mi ezen a téren
-dícsérendő. Alább közlött változatai közt van asszony is a 62. számúban,
-milyent _Köhler_: I. k. 71. lapján említ. _Aarne_ mesénkről 1653. A.,
-1009. sz. alatt szól.
-
-
-60. Féleszű Pista.
-
-Hun nem vôt, vôt a világon ėgy ojan féleszű fijatal embör, elmönt
-szôgálni, beált ėgy gazdáhon. Három nap vôt az esztendő, kapott ėgy tűt,
-a vôt a bére. A hogy mönt hazafele, előtte mönt ėgy szénás szekér,
-beleszúrta a tűt a szénás szekérbe. Ėcczör a szekér êfordútt ėgy másik
-útra, elkesz kijabálni a Pista: „Mögájjon ken! mögájjon ken! egész
-_esztendővaló_ béröm benne van a széna köszt“. Itt oszt az embör mög a
-Pista keresik a bérit a széna köszt: a szénát mind lėdúrták, még sė
-tanálik. Itt oszt kérdözi az embör hogy: „Mi vôt az, mijen vôt?“
-Aszongya Pista: „Hát ėgy tű“. Az embör mögharagudott, hogy ojan kárt
-csinált, jô êverte a Pistát. A Pista osztán nagyszomorújan hazamönt,
-êpanaszolta otthun, hogy hogy járt. Az anynya aszongya neki: „Nem oda
-köllött vôna szúrni, fijam! hanem a kalapodhon“.
-
-Pista mögén útra kelt, elmönt a gazdájáhon bérösnek. Három nap vôt az
-esztendő; kitelt az esztendő, kapott ėgy kétágú vasvėllát, odaszúrta a
-kalapjáhon, hazamönt. Mikô az anynya möglátytya, aszongya: „Hej, fijam!
-nem úgy köllött vôna aszt hozni“. „Hát hogy?“ Aszongya: „A váladra
-tönni, a váladon hosztad vôna“.
-
-Pista osztán viszszamönt mögén csak a régi gazdájáhon, kapott ėgy, éves
-bornyút, fővötte a válára, úgy vitte haza; de az jó lėnyaldosta a
-hátárul a bűrt. Mikor hazaért, panaszkodott az anynyának; az anynya
-aszongya: „Hej, fijam! nem úgy köllött vôna aszt hozni, hanem kötélre
-kötni, osz csalogatni: boczikém, boczikém!
-
-Mögént oszt viszszamönt Pista a régi gazdájáhon, három nap vôt ėgy
-esztendő. Mikor kitelt az esztendő, odatta a gazda a lányát, a vôt az
-esztendővaló bére. Pista oszt a nyakára kötött kötelet, vezette haza,
-marokszénával csalogatta: „Boczikém! boczikém!“ Mikor hazaért, bekötötte
-az istálóba a jászolhon, adott neki szénát, bemönt az anynyának monta,
-hogy gyűjön ki! nézze mög, hogy mit szôgált most. Az anynya kimönt,
-látytya, hogy a lány mög van kötve a jászolhon, aszongya a fijának:
-„Eszt karszűgyön köllött vôna hozni, ez a feleségöd lösz“. Pista oszt
-elôtta, bevezette a szobába, bekötötték a fejit, a felesége lött.
-
-Az anynya oszt möghalt, a feleséginek mög születött ėgy gyeröke.
-Mögvôtak űk ėgy pár hétig, még kinyerük vôt, hanem osztán kinyeret
-köllött mönni keresni. Ėcczör aszongya az aszszon neki: „Mönynyé ken mán
-a szomszédba, halgatóczék ken, ha ėgy kis dôgot hallana ken pészt
-keresni! mer elfogy az a kis eleségünk, nem lösz mit önni“. Az embör
-elmönt ėgy gazdag hászhon, begyukta a fejit a lécz köszt a kerítésön,
-ott halgatócczott egész sütét estig, de nem halott sėmmit. Hazamönt oszt
-este, kérdözi az aszszon: „No, hallott-ė kend valamit?“ „Nem halottam
-én! hát ojan bolonnak töttél: egész nap tartottam a fejem a lécz köszt,
-úgy mögfájult a nyakam, nem tudom, hogy heveröm ki!“ „Nem úgy köllött
-vôna, hanem tudakolóczni, kérdözni, hogy van-ė dolog? No, maj hônap êmék
-én, kend marad itthun“.
-
-Úgy is vôt, másnap az aszszon főkelt korán, mongya az embörnek:
-„Bevetöttem a kinyereket öt órakor, maj kiszögygye ken, ha mögsül! Van a
-keminczébe kápiszta, âra mög tögyé ken szalonnát! A kis gyerököt
-mögfüröszsze ken, a fülit is kitisztítgassa ken!“ Az aszszon osztán
-elmönt. Az embör oszt fôralt ėgy nagy kasztrôvizet, bevitte, beledűtötte
-a teknyőbe, a kis gyerököt lėvetkősztette, jô mosogatta a fôró vízzê,
-elővött ėgy árat, a fülit jô kipuczolta, lėfektette a bőcsőbe, a
-fôróvíztül elalutt örökre. Itt osztán eszibe jutott, hogy a kápisztára
-is köll szalonna, bemönt a komrába, vôt még ėgy ôdalszalonnájuk, fővötte
-a válára, kést vött a kezibe, kimönt a kerbe, oszt mindön kápisztára ėgy
-jó nad darabszalonnát tött. Utánna ėgy nagy tarka kutya mind fölszötte.
-Mikor az utolsó darabot föltötte a kápisztára, aszt is fölkapta a tarka
-kutya. Itt oszt az embör utánna a tarka kutyának, öszsze-viszszakergette
-az udvarba, a pinczeajtó nyîva vôt a kutya beszalatt a pinczébe, utánna
-a Pista, bezárta a pinczeajtót. Nem tanát ütlegöt, vôt ėgy tizėnkétakós
-hordó, teli vôt borral, csapra vôt ütve, Pista kirántotta a csapot, aval
-ütötte a tarka kutyát, a bor êfojt. Mikor jô êverte a kutyát,
-kieresztötte a pinczébül, akkor látta, hogy a pincze félig van borral.
-Vôt tizėnkét zsák lüszt a palláson, lėhorta oszt beleszórta, hogy igya
-föl a bort, a felesége észre nė vögye.
-
-Hazaért a felesége, mingyá kérdözi: „No! a kis gyerököt mögfürdette
-kend?“ „Mög, még most is alszik“. Az aszszon nézi, hát a kis gyerök mög
-van halva. „Kápisztába tött-ė kend szalonnát?“ „Töttem, – aszongya –
-mikor az utolsó fére rátöttem, aszt is mögötte ėgy tarka kutya“. „Ó, hé!
-nem oda montam, hogy tögyé ken, hanem a keminczébe van a fazékba, abba
-montam, hogy tögyé ken. A kinyeret kivötte kend-ė?“ „Hej! hát aszt
-êfelejtöttem“. Az aszszon nézi a kinyereket, hát szénné vannak égve. Az
-aszszon főmönt a pallásra, hogy hoz lė lüsztöt, majd süt másikat, hát
-hogy nincsen lüszt, kérdözi az embört: „Hát huvá tötte kend a lüsztöt?“
-Az embör osztán elsorolta, hogy járt a tarka kutyával. „Hát aszongya az
-aszszon, – hogy mos sė bor, sė szalonna, sė lüszt, sėmmi sincs!“
-
-A kis gyerököt eltemették, aszongya az aszszon: „Gyerünk édösapámhon!
-maj kérünk lüsztöt is, mög eleségöt“. Elindultak, az aszszon aszongya az
-embörnek: „Csukja ken be az ajtót!“ Az embör nem jô értötte, lėvötte, az
-ajtót a válára vötte oszt vitte. Mikor mán fele útytyára értek, az embör
-aszongya: „Hej, de nehéz! mék sė érünk oda?“ Az aszszon viszszanéz, hogy
-mi jaz a nehéz, hát láti, hogy az embör hozi az ajtót a válán. „Hej, hé!
-nem aszontam én: hogy hozza ken, hanem hogy: csukja ken be! mos mán
-tögye ken lė itt, az erdőszélibe, maj ha haza gyüvünk, viszszahozzuk“.
-
-Möntek csak továb. Ėcczör az aszszon aszongya az embörnek: „Halli ken,
-hé! most öszszegyünnek az egész rokonságok, maj ha öszünk, ha én
-mögnyomom a ken lábát, nė ögyé ken, mer én szégyölném, ha sokat önne
-kend“. Itt oszt odaértek, jószívvel fogatták űket, az apjájék
-öszszehítták az egész rokonságot, êgyütt a _meszszi-vejük_. Lėültek
-önni, a mönyecske szömbe ült vele: az urával. A macska körösztülszalatt
-az embörnek a lábán, de még akkô csak a levest ötték, az embör lėrakta a
-kalánt, nem övött továb, hasztalan monták neki, csak nem övött; az
-aszszon ís kacsingatott neki, hogy ögyön, csak nem övött. Este oszt
-lėfeküttek; ėcczör az embör aszongya az aszszonnak: „Ejnye, hé! de éhös
-vagyok“. Az aszszon aszongya neki: „Mé nem övött ken?“ Aszongya:
-„Mögnyomtad a lábomat, hogy nė ögyek“. „Nem én nyomtam mög, hanem a
-macska szalatt rajta körösztül, hanem – aszongya – ott van a kemincze
-tetejin a rétes, vögyé ken, ögyé ken!“ Az embör főkereködött, odamén a
-keminczéhön, tapogatóczott, hát a kezibe akatt ėgy kis macska, aszt oszt
-mögötte; a hogy gyütt lė a patkárul, ott fekütt az aszszonnak az
-öreganynya, ráesött âra Az öregaszszon fölijett, az embör mög odaszalatt
-az ágyhon, aszongya a feleséginek: „Ejnye, hé! de szőrös ez a tė anyádék
-rétessük!“ „Talán a kis macskákat ötte kend, ken mög?“ „Biz aszt öttem
-én“. Az embör ėcczör aszongya: „Ejnye, hé! én kimönnék a szükségömre!“
-„Nė mönynyé ken ki! ott van a kisházba (= hátulsó szoba) a bidli,
-mönynyé ken oda!“ Az embör főkereködött, kimönt, tapogat a kisházba,
-kezibe akad a mézesfazék, âra ült oszt mögfokta a fazėkat, hogy maj
-kihajinti – ezalatt az üdő alatt az apja jis kin vôt az udvaron, Pista
-aszt hitte, hogy fehér oszlop, hozzávákta, a fehér oszlop eldült.
-Bemönt, monta a feleséginek, hogy mijen gyönge oszloptok van nektök.
-„Talán édösapámhon vákta ken? mer a mönt az eléb ki“. „Biz ahhon“. Itt
-az aszszon kiszalatt nézni, hát csakugyan az édösapja! akkor mögijettek,
-êmöntek, hogy baj nė lögyön.
-
-Mikor odaértek, a hun az ajtót hatták, rájuk estelödött, akkor az
-aszszon aszonta az embörnek: „Itt nem jó lösz möghálni a fa alatt, hanem
-vigyük föl az ajtót a fatetejibe, ott nem ösznek mög a farkasok“.
-Fölvitték az ajtót a fatetejibe, fönt háltak. Éféltájba 12 haramija
-odamönt annak a fának a tüvihön, nagy tüzet raktak, ėgy üstbe kását
-fősztek, aszongya ėcczör Pista: („Vizelhetném! én levizelek“. „Hát
-vizeljen kend!“) monta a felesége, Pista osztán (lėvizelt) éppen a
-haramiják üstyibe, azok mög kanalaszták: „De jó meleg eső! de jó meleg
-eső!“ Pista azután a hogy mönt lėfekünni, lėesött az ajtó velük ėgyütt,
-ráesött a harmajákra, azok széjjelfuttak, ott hatták mindönüket, de ėgy
-az ajtó alatt maratt, elharapta a nyelvit, akkô mán Pista jis
-főtápászkodott, möglátta a haramija, a mölik elharapta a nyelvit, kibútt
-az ajtó alul, szalatt a többi után, hogy mögmongya: embör vôt, oszt aszt
-monta: „Embör lót! embör lót!“ Akkor oszt a haramiják még jobban
-szalattak, Pista osztán főpakolta a sok kincsöt (a mit a haramiák ott
-hagytak), gazdag embör lött.
-
-(Egyházaskér.)
-
-
-61. Bolond Károly.
-
-Egyszer volt, hol nem volt, egy kovács mesterembernek egy inasa:
-Károlynak hívták. Egyszer elküldték húsért. Károly vitt egy kötelet s a
-mint megvette a húst, a kötélre kötötte, húzta. A kutyák észrevették a
-húst, odamentek és szépen lerágták. Hazamegy, mutatja a kötelet. „Hát a
-hús hol van?“ kérdezi a mester. „Hát a kötélre kötöttem, a kutyák pedig
-lerágták“, mondja Károly. „Ó, te bolond! nem úgy kellett volna, hanem
-kendőt vinni s abba tenni. Máskor kendőben hozd!“ „Jól van! – mondja
-Károly – máskor kendőt viszek s abban hozom!“ Délben azután elküldik
-borért. Károly keres egy kendőt s megy borért. A mint elmondja, hogy
-miért jött, kérdezi a kocsmáros: „Hát, hová öntsem?“ „Ide: a kendőbe!“
-mondja Károly. „De kifolyik“. „Bánom is én! nekem azt mondták, kendőben
-hozzam“. A kocsmárosnak vendégei voltak, nem sokat beszélt, beleöntötte
-a kendőbe a bort. A bor az úton az utolsó csöppig kifolyt. Hazamegy
-Károly, mutatja a kendőt, hogy nincs benne semmi sem. „Hát a bor hol
-van?“ kérdezi a mester. „Hát a kendőbe mondtam, hogy dűtsék, bele is
-dűtötték, de kifolyt“, mondja Károly. „Ó, te bolond! nem úgy kellett
-volna, hanem üveget vinni, hogy abba dűtsék“. „Jól van! – mondja Károly
-– máskor üveget viszek s abba hozom!“ Másnap a gazdájának mosdani
-üvegben visz be forró vizet s mikor bemegy, szétpattan az üveg és a
-gazdájának a képét mind összehasogatta. „Ó, te bolond! mit csináltál?
-nem üvegben kell a mosdanivaló vizet hozni, – mondják neki – hanem
-lavórban!“ „Jól van! – mondja Károly – máskor abban hozom!“
-
-Mikor a gazdájának a képe gyógyulóban volt már, vasért mentek a városba,
-addig beszélgettek az ismerősökkel, hogy mikor hazafelé jöttek, rájuk
-esteledett. Erdőn kellett keresztül menniök, nem tudták, mít
-csináljanak? rájuk setétedett, felmásztak egy fára. Egyszer, úgy
-tizenkét óra tájban rablók telepedtek a fa alá, sütöttek, főztek: kását
-főztek, nyárson szalonnát sütöttek. Károly egyideig összehúzta magát, de
-azután megsokalta a nehéz zsákot tartani, azt mondja: „Gazduram! ez a
-zsák nagyon nehéz, én ledobom!“ „Hát, dobd le!“ Károly ledobta a zsákot,
-a zsiványok szétszaladtak, csak egy maradt ott, a melyikre ráesett a
-zsák és elharapta a nyelvét, azután kiabálta: „Embéd lót, embéd lót!“
-Azt akarta mondani: ember volt, ember volt! ne szaladjanak, jöjjenek
-vissza, de a többiek nem értették, annál jobban szaladtak. Károly a
-gazdájával lejött a fáról s a mi pénzt a zsiványok ott hagytak,
-hazavitte.
-
-(Pécska.)
-
-
-62. Okosbolond aszszon.
-
-Hol volt, hol nem volt, vôt a világon ėgy legén, mögházasodott: elvött
-ėl lánt. Écczör hazamén a szögén embör a munkábul, az aszszon fölagygya
-a vacsorát, az embör mongya neki: „Hozzá be ėgy kandsó bort!“ Vitt föl
-az aszszon ėgy kandsó bort, mögiszsza az embör, asztán kimén a kamrába,
-hát látytya, hogy kifojt a bora mind, mert nem csavarta viszsza (a
-csapot), nem zárta el a hordót (az asszony). Mongya az embör az
-aszszonnak: „Kifojt a bor, hincse be ėgy kis homokkal! Kapja magát az
-aszszon, ott vôt ėgy na zsák tiszta liszt, rászórta mind. Bemén az embör
-a kamrába, így gondolkozik: Ennek az aszszonnak nincs esze, – vôt neki
-ėgy tehene – a tehenet is eladom, mert még kárt csinál benne! Elhajtotta
-(a tehenet) a pijaczra, elatta 25 aranyé. Hazavitte a pészt, mögmutatta
-az aszszonnak, de aszonta, hogy sárgacsikó, ráparancsolt az aszszonra,
-hogy: „Majd eszt elásom az istállóba, de hozzá nė nyúj, mer mögrug!“
-Azután az embör, mind a ki jól végezte a dolgát, elmönt munkába, az
-aszszon mög mönt dolgára.
-
-A mint végeszte a dolgát, beszólt ėgy olá: „Köcsögöket vögyenek!
-köcsögöket“. „Jaj! nem tudunk – mongya az aszszon – nincsen pézünk, de
-ha sárgacsikóké annak, akkor veszek“. „De mijen az a sárgacsikó?“ mongya
-az olá. „Ott van az istállóba, de rám parancsolt az uram, hogy föl nė
-ássam én, de ha nem félnek tűle, hogy mögrugja (magukat), ássák föl!“ Az
-olájok fölásták a sárgacsikókat, a köcsögöket lėrakták és elszöktek. De
-mögörült ám az aszszon a sok köcsögnek; gondolta: hogy becsapta ezöket
-az olájokat, hogy mögörül az én uram, ha hazagyün, hogy azé a
-haszontalan jószágoké menynyi köcsögöt kaptam; hanem mos mán dologra!
-Körül vót az udvar karókkal, minynyájinak (köcsögnek) kiütötte a fenekit
-és a karóba húszta. Hazamönt a szögén embör, elébe áll az aszszon: „Csak
-nézz ide! micsoda hasznot csináltam? becsaptam az olájokat! csak
-képzeld! azért a haszontalan sárgacsikóké menynyi köcsögöket kaptam?“
-
-A szögén embörnek mit vôt, mit tönni? kérdöszte: mêre möntek azok a
-bėtyár emberek? Szalatt utánnuk, de közbe viszszaszólt az aszszonnak:
-„Aszszon! az ajtót zárd be, jókarba hadd, hogy valami baj nė lögyön!“
-Micsinál a szögén aszszon, lėvötte az ajtót, bezárta, a kûcsot
-fölakasztotta, az ajtót a karjára akarta tönni, de így nem bírta, a
-hátára vötte, jô mögfokta, vitte, maj mögszakatt, kiját az embörnek:
-„Várjál mög! nagyon nehéz ez az ajtó!“ Viszszanéz a szögén embör, hát!
-látytya, hogy maj mögszakad az aszszon, mongya néki, hogy: „Mé hosztad
-magaddal az ajtót?“ „Tán bizon, neköd ál föjjeb! nem tė montad, hogy jô
-karba tarcsam? hát legjobban a hátamon birom: jô karba tartani“. A mint
-mönnek, möndögélnek, ėcczör csak hajják, hogy nagy lárma van utánnuk.
-„No, aszszon! hova mönynyünk? mos ha az ajtó nálad nem vôna,
-fölmászhatnánk a fára!“ „Csak mászsz! ez az én gondom!“ Föl is mászott
-az embör a fára, az aszszon is fölmászott, húszta az ajtót.
-
-Alig hogy fölértek, elhejöszköttek, gyütt 12 zsivány. Igy gondolkosztak:
-Hova üljünk lė? Lėültek a fa alá, elkeszték olvasni a sok pészt: „A kit
-a zsidó árėndástul elvöttünk 100 sárgacsikó, a kanczellártul 200, hát
-még a kit az olájtul elvöttünk?“ „Te! tudod-ė, mit mondott az oláj? –
-mondotta a másik zsivány – hogy üssön belénk a ménkű, mikô olvassuk!“ De
-mán akkor a szögén aszszonnak nagyon fájt a karja, mert még akkor is
-karba tartotta az ajtót, az ég nagyot dörrent, az aszszon mögijett, zsup
-lė! Az ajtót az aszszon magával rántotta, éppen a zsiványok közepibe
-esött, kijabálták: „Jaj, mögmonta az oláj, hogy üssön mög az istennyila;
-jaj! szalagygyunk, mer még mozog is! jaj, jaj, jaj! itt van a lába is!
-fus, fus, fuss!“ Az embör lėszálott a fárul, mögszámlálták a pészt, az
-aszszon karba kapta az ajtót, mögindultak vígan hazafele. Otthun osztán
-mögmagyarászta az aszszonnak, hogy péz az, nem sárga csikó, éltek
-gazdagon.
-
-(Hódmező-Vásárhely.)
-
-=22. A 7 bölcs.= Poncianus históriáját _Heinrich_ (Gusztáv: Régi magyar
-könyvtár, V. szám. Budapest, 1898) ismertette a magyarban, melynek 22.
-számmal bemutatott töredékét _okos fiúnak_ hallottam az Alföldön
-mondani, de hallottam _7 bölcsnek_ is, ezért jeleltem meg ezen az
-ismeretes nevén. Töredékünket, melyet a nép szentül _megtörténtnek_ hisz
-lenni, itt közlöm, habár a monda kellékei – a mint nálunk ma követelik a
-mondától – nincsenek is meg benne, az egy _7 bölcs_ elnevezést kivéve, a
-többi név feledésbe ment. Nem is óhajtom, hogy a nép ajkáról holmi
-Dioklécziánus, Lentulus neveket halljak e históriával összekötve, mert
-akkor tudom, hogy a mesemondó nem régen olvasta valamelyik
-nyomtatványból s az adat nem volt a nép alakítóerejének kitéve. A mi
-töredékünk, eltekintve a históriától, kerek-egész, nem mese, több a
-mesénél, _történet_, vagy amint a világirodalomban nevezik: história,
-így mondja a nép is.
-
-Jóllehet, hétszer viszik ki eredetileg a hőst az akasztófa alá, mit
-adatunk is megemlít, tényleg azonban csak _háromszor_ látjuk a
-kikísérést hagyományunkban. Része lehet az elfelejtésnek is benne, de
-népünknek a hármas számhoz való ragaszkodását látjuk oly mesében, mint a
-14. számú Jankovics is, hol nincs mit felejteni: hogy a több számú
-feladatból háromat kerekít ki, ez az a nép alakítóerő. A nép
-átalakítóereje mutatkozik eme változatban is:
-
-
-63. Az okos fiú.
-
-Kivonatban közöljük. Az elbeszélő tudja a _7 bölcs ajánlkozását_, melyik
-mennyi idő alatt tanítja meg a fiút arra, a mit tud; tudja azt is, hogy
-mikor a fiú kedvéért az apa mulatságot ad, melyen az egész ház lakóinak
-meg kell jelenniök, _a kérdéses komornik nem jelent meg először_, mi a
-fiút felszólalásra bírta, hogy nincs még itt mindenki, még hiányzik a
-komornik; de legérdekesebb, hogy a császárné hetedik beszédét átalakítva
-azért adja a királyné szájába, hogy a királyt a fiúnak a bölcsektől való
-hazahozatalára bírja, ezt már szóról-szóra közöljük: „A kirájné mikor
-möktutta, hogy a kirájnak fija jis van, a 7 bölcsnél van, aszonta: „Úgy
-jár fölségöd, mint az ėcczöri kiráj“. „Hogy?“ kérdöszte a kiráj.
-Aszongya a kirájné: „Az ėcczöri kiráj csináltatott a feleséginek ėgy
-palotát és oda sėnki be nem möhetött a kirájon kívül, mer a kûcs mindég
-a zsebibe vôt. Vôt ėgy kedves lovagja a kirájnak, a mög a kirájnénak
-szeretője vôt; nem juthatott hozzá sėhogy sė, kérte a kirájt, hogy a
-kirájné szobája végibe ėgy szobát építhessön. Az a szoba pedig úgy vôt
-építve: hogy ėgy alagúttal vôt öszszekötve a kirájné szobájával, de a
-kiráj eszt nem tutta, nem tudott rúla sėmmit; űk osztán öszszejártak. A
-kirájné odatta ėcczör a lovagnak a jegygyűrűjit, a kiráj möglátta, mert
-(a lovag) úgy intészte, hogy möglássa. A kiráj aszt kérdöszte a
-lovagjátul: „Kitül kapta aszt a gyűrűt?“ „A kedvesömtül“, monta neki a
-lovag. Aval a kiráj bemönt a kirájnéhon és kérte a gyűrűt, hogy mutassa!
-de a lovag akkorra átszalatt (az alagúton) és átalatta a kirájnénak,
-hogy ha a kiráj keresi, mutassa! mög is mutatta.
-
-A kiráj mikor möglátta a gyűrűt oszt a lovagja aszonta, hogy a kedvesöm
-atta, a lovag aszt is monta, hogy: „A kedvesöm kin van Amerikába, de lė
-fog jönni nemsokára; hogy ha eljön, ha mögesküttetne vele felséged!“ és
-a kiráj fölajállotta, hogy mögeskütteti űket. A lovag a kiráj feleségit
-mutatta (a királynak), hogy ez a kedvesse (mikor a király a lovagnál
-volt); akkor a kiráj hazamönt (megnézni), hogy otthun van ė a felesége?
-a felesége otthun vôt, mert az alagúton mingyá átmönt. Mikorra a kiráj
-mögint a lovaghon ért, akkorára a felesége jis a lovagnál vôt. A kiráj
-osztán _mögesküttette űket_ és még lė jis kísérte űket a hajóra, mer
-_Amerikába_ kimöntek.
-
-Majd fölségöd is így jár, ha nagyon kitanítatytya a fiját! legjob lösz
-hazahozatni“. A kiráj osztán elkűdött érte, mer még utojjára ojan lösz,
-mint a lovag.
-
-(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosi-szőlőkbe került embertől.)
-
-A bölcsek és a királyné, eredetileg a császárné, beszédeit elfelejtette,
-a befejezést csak úgy mondja a komorniknak először a mulatságon való meg
-nem jelenésén kívül, mint a 22. számúban.
-
-Felemlítem még idevonatkozólag, mikor kérdezősködtem a 7 bölcsről, több
-olvasni tudó asszonytól hallottam a negyedik bölcsnek a beszédét, úgy a
-mint a históriában van; asszonyokat érdeklő dolog, megjegyezték
-maguknak; az írni nem tudók nem ily szépen mesélik változatát:
-
-
-64. A póruljárt anyós.
-
-Az anya a férjével békességben élő leányát a házasodás után mindjárt
-arra tanította, hogy a férjét szoktassa reá fokonkint, hogy mindent
-elhallgasson a feleségének, akkor majd tehet a mit akar. Két esetben a
-férj el is hallgatta az asszonynak az őt közvetlenül bántó, ember
-szájába nem illő szavait, az anyós örült is már a sikernek, de
-harmadszor, mikor az anyja tanítására a férje anyját bántotta a
-míveltető illetlen szavakkal, kijött a férj a türelemből s úgy elverte
-kötéllel a feleségét, hogy feküdt bele. Mikor azután az anyja
-meglátogatta, hogy az eredményt megtudja, kiútasította a leánya s azután
-éltek boldogul.
-
-(Egyházaskér.)
-
-Szó van mondánkban a _hollóról_ is, habár nem bir meséink hollóinak a
-sajátságával, mégis tudomást veszünk róla, hogy a hollóról szólunk:
-
-=Néphagyományaink hollója.=
-
-Grundtvig 4. mesetipusában – mint az _Ethnographia_: XXIV. évf. 78.
-lapja írja – hollók segítségéről szól. Nem ismerem a meséket, melyek
-alapján alakította Grundtvig mesetipusát, nem szólhatok hozzá, de azt
-látom, hogy eddig ismertté _tett_ adataink szerint a holló a magyarban:
-_a szerencsétlenségnek a hírvivője és a bekövetkezésének a jelezője_. A
-hol mint segítő szerepel _látszólag_, ott is hírhordó, konczleső
-természetére vezetendő vissza látszólagos segítsége. Nem is ötlött
-szemembe gyüjteményeink hollói közt az imént leírt természetével
-ellenkező adat _Kálmány_: Sz. I. k. 133. lapján levő holló eljárásán
-kívül, mely szerint: 12 holló száll a Szörnyeteg szétszaggatta királyra
-és elkezdi 11 csipkedni, de a legöregebb holló közülök reáveszi őket,
-hogy ne bántsák, hanem rakják inkább össze: mi meg is történik s a
-jóakaratú holló jótanácscsal látja el a mesehőst. A nem
-néphagyományai-féle hollók közül itt kell felemlítenünk _Mátyás anyja
-Arany János_ költeménye hollóját: az örömhírtvivő hollót. Arany hollója
-nem a magyar hiedelmekből került ki, sem _Kálmány_ idézett öreg hollója.
-Mennyivel mások – hogy ezeket is említsük – _Petőfi_ hollói, melyekről a
-hollóról való magyar felfogás kimutatásban emlékezünk meg.
-
-A holló, mint rosszakaratú állat jön elő a Krisztus Urunk üldözéséről
-szóló adatban. Mikor Krisztus Urunkat üldözték s meg nem foghatták,
-_kár, kár_-t kiáltott (_Ethnographia_: X. évf. 331. lap), a miért
-Krisztus Urunk az azelőtt fehér hollót és tiszta ételekkel élőt
-megátkozta, hogy ezután fekete legyen és dögökön élősködjék. Ez a monda
-keresztényies; a _voguloknál_ (_Munkácsi_: Vogul I. k. 1. f. 2. l. –) a
-föld nagyságát megnéznijáró holló holt emberből eszik, azért változott
-feketére, miért a vogul világ teremtésében előjövő _Öreg_ kimondja az
-ítéletet, hogy erdei állatot maga a holló ölni ne bírjon, s ha az ember
-öl valami erdei állatot, akkor egyék, különben koplaljon. A vogul mondát
-azért említem, mert több kosmogoniai mondatöredékünk egyezik az övékkel.
-Itt a voguloknál nem-keresztény színezetű mondával van dolgunk s tudjuk,
-hogy Krisztus előtt is volt fekete holló s így nincs kizárva, hogy a mi
-hollónk is holmi Öregféle felsőbb lényt bánthatott meg, nem Krisztust és
-kapta az egyforma ítéletet, hogy dögökön, illetőleg holttesttel
-táplálkozzék. Ide látszik vonatkozni _Kriza_ (_Kisfaludy_: III. k. 119.
-lap 6. sz.) jegybeli mátkájáért búsongó szeretőről lejegyzett dalának
-első sora: „A fekete holló gyászt visel magáért“. Sajnálja, gyászolja
-boldog állapotát, mikor még fehér volt s nem kellett dögökön élősködnie.
-Közbevetőleg megemlíthetjük, hogy mikor Kriza e lelőhely megnevezése
-nélkül közlött dalt lejegyezte, nem lehetetlen, hogy a magyar holló sem
-Krisztus Urunknak cselekedett nem kedvére s ma sem ártana a _Küküllő_
-tájékán kutatni, hogy miért viseli a gyászt a holló magáért? Küküllőt a
-dal említi, azért mondom, hogy ezen a tájon keresendő. Dalunkban a holló
-szerencsétlenséggel van összehozva: szerető elhagyásával. A jegenyefa
-tetejében feketében ülő hollóról azt mondja a szeretője-elhagyott, tehát
-szerencsétlen, hogy a gyászruhája nem a hollót illeti, hanem őt. Itt is
-szerencsétlenséggel van összehozva a holló. Ugyanezt kell mondanunk az
-oly népdalokról, melyekben a bekövetkezett szerencsétlenség hírvivőjének
-van felhíva a holló, milyenek: _Kálmány_: Sz. III. k. 17., 18. lapja;
-_Kisfaludy_: XII. k. 26. l., mely dalt _Kisfaludy_: VII. k. 24. l.
-ismételve találunk, mi arra volt jó, hogy _Szana_ Tamás: _Koszorú_-jában
-tett felszólalásomat a jegyzetek tevéséről megerősítse. Itt említem fel
-az (_Irodalomtörténet_: II. k. 98. l. Bpest 1913.) _Amott kereködik_
-kezdetű dalt is, melyet 2 utolsó sora híjával már _Toldi_ (Ferenc: _A
-magyar költészet kézikönyve_ 1876 Bpest, I. k. 293. l.) mint a 17.
-századbeli népies dalt bemutatott. Ezekben a szerencsétlenüljárók a
-_rossz hír póstásának_ a hollót választják.
-
-Ismerve a holló elátkozásáról való mondát, hogy arra van kárhoztatva,
-miszerint holttesteken élősködjék, nem is vehetjük rossz néven neki, ha
-az ilyeneket kutatja is és a bekövetkezendő halált megjelenésével jelzi:
-hiszen kénytelen reá gondot fordítani; ezért mondja róla a nép: „Mikô
-holló _szál_ körösztül a házon oszt _karrog_, möghal valaki“. (Szőreg.)
-A nép okoskodása helyes, ha éhen nem akar a holló maradni, keresnie kell
-az élelmet, a hol tehát a holló jár, ha holttest nincs is még, de
-rövidesen lesz. Már _Ipolyi_ megjegyezte mitológiája 246. lapján, hogy:
-„károgó körülszállongása s gyülekezete _kisértetesnek_ tartatik… és rosz
-jelkint a bekövezendő szerencsétlen esemény _előjelentéseül_ vétetik“.
-Sorai igazolásául felhozza Kis Károlynak szomorú végzetét; Mátyás
-halálát; Dózsa pórhadát, hogy hollók hirdették rémletes károgás által.
-
-Meséinkben is többször megjelennek a hollók, hol két fél viaskodik s
-emberi számítás szerint is az egyik fél életével lakol, mint I. k. 3.
-számú meséjében, hol a többet igérőnek – ki rendesen a mesehős – segít:
-lásd a _Kisfaludy_: IX. k. 7. sz. meséjét is.
-
-Népdalainkban a hollót szerencsétlenség hírvivőjének használták fel a
-szenvedők: mint gyüsz-mékelő madaraknak, ha egymással találkoznak, első
-dolguk egymásnak elmondani: mi hír a nagyvilágban s ha azután a mesehős
-szerencsétlenségéről beszélgetnek s megmondják, hogy a
-szerencsétlenüljáró miképpen szabadulhat meg bajától, ez korántsem azért
-történik, hogy rajta segítsenek, mert, mint az _Igazság és Hamisság_
-mesében _Katonánál_ I. k. 249. l. a 32., 35., 36. számúban látjuk, ha
-észreveszik, hogy valaki hallgatni akarja őket, bosszút állanak rajta,
-mint a Hamisságon. Ne feledjük, hogy az üldözött Krisztusról szóló
-mondában sem volt még semleges sem, hanem – mikor látta, hogy Krisztus
-elmenekül: _Kárt_ kiált, nem hogy örülne; pedig ha meséinket tekintjük,
-azt látjuk, hogy gyengéden kímélőleg bánnak Krisztus Urunkkal. Újságot
-kutató, csacska, főképpen szerencsétlenséget kereső természetük, mit,
-mint említettük, helyzetöknél fogva keresniök kell, hozza magával, hogy
-a mit odavalót tudnak, végigmondják. A baj fürkészői, mint _Kisfaludy_:
-XIII. k. 20. sz. Juhenes mesében is és ha az őket kihallgató inast észre
-nem vették és így szerencsésen megmenekült, az az ő szerencséje.
-_Petőfi_: _Zöld Marczi_jában is az akasztófa körül károg – mint a Katona
-említett 32. sz. mesében a bitófán – de ez már a halálát jelzi. Még a
-_Kisfaludy_: X. k. 9. sz. mese hollója sem jóakaratból szól a mesehősnek
-a kutyafejű királyról, számít a bajvívásra s az ebből eredő, neki eső
-konczra. Ez kell neki, mint _Petőfi_: _János vitéz_ V. részében, hol
-Jancsit a vad szemét ásó holló károgása köszönti.
-
-A Zsigmond-féle gyűrűnek a holló által való elrablása sem mutat a holló
-jószívűségére. (_Tóth_: I. k. 48. l.), _A bölcs királyfi_ (_Katona_: I.
-k. 44. sz. a 266. lapon, meg van kötetünk 22. sz. adatában is) hollói
-még annyit sem mondanak idevonatkozólag, mint az _Igazság és Hamisság_
-mese hollói, mert ezek az embernél többet tudnak, míg azok emberhez
-jönnek itélethozatalért.
-
-A _hollókká átkozottakról_ _Kisfaludy_: IX. k. 28. sz. m.; az
-_ideig-óráig hollóvá varázsoltról_: U. O. XIII. k. 22. sz. m.; a _holló
-alakban megjelenő tündérekről_: U. O. XIII. k. 15. sz. m.; a _hollóféle
-állatsógorról_: _Majláth_ 359. l.; a _föld alól előjövő hollókról_ I.
-kötetünk 12. sz. meséjében szereplőkről máshol kell szólanunk, ezek nem
-igaz hollók.
-
-=23. Az árva aszszon.= Az _Ethnographia_: XX. évf. 65–73. lapján
-ismerteti magyar változatait _Heller_ Bernát, szól idegen változatairól
-is s ama hiedelmet jeleli meg a monda magjának, hogy az ikrek
-házasságtörésből származnak. Ez a felfogás meglátszik még a
-homlokegyenest ellenkező hiedelem hatása alatt alakult, újabb
-változatokon is. A keresztény hiedelem érdemnek tartja kettőset szülni.
-(_Kálmány_: _Boldogasszony_, ősvallásunk istenasszonya 23. l.) Ez a
-hatás látszik a 65. számú adatunkon, hol az anya nem kér már bocsánatot
-férjétől, hanem bátran vallja övéinek felnyőlt gyermekeit. Mondánk
-változata: a _Hatház eredete, Miczbánné_ néven meg van a ponyván is
-(Rózsa K. kiadása, Budapest 1897.) némi eltéréssel. A 66. sz.
-változatban említett _egyszerre eltünés_ nem az emberek, hanem
-_felsőbbrendűek_ sajátsága, ezért közöljük eme töredéknek, vagy ha nem
-az, akkor nem magyar színezetűnek tetsző változatot. A magyar változatok
-nem felejtik el megjutalmazni a gyermekek gondozóját. Mesénket a 7.,
-vagy mint a 66. számú változatban van, 12 gyermekkel nem hiszi el
-megtörténtnek a nép, ha valamikor hitte is; a meseirodalomra voltam
-tekintettel, hogy idesoroztam a mondák közé.
-
-
-65. Hatház eredete.
-
-Vôt a világon ėsz szögény özvegyaszszony. Mikor az urátû elmaratt – az
-ura mökhalt – lött neki két gyermöke. Vitte a két gyerököt a karján a
-kirájnéhon, hogy csak ijen szögén özvegyaszszont két kis gyerökkel csak
-mögsegít! A kirájné még mögpirongatta, elmonta mindönnek, lėhorta, hogy
-nem az urátul való mindakettő.
-
-A szögény aszszony asz monta: „Ha nem löhet, hogy mindakettő az uramtul
-való, agygyon az Isten magának hét gyerököt!“ Mögszaporodott a kirájné,
-a kirájnak pedig el köllött mönni a háborúba, möglött a hét gyerök. A
-kirájné is most mit csinájjon a hét gyerökkê? Aszongya az öreg aszszony,
-a kirájnak az anynya: „Van itt ėgy láda, beletöszszük a _ládába_; van
-itt ėgy kosár, a ládát beletöszszük, vigye el a víz, a mőre fojik!“
-Lėvitték a Tiszára a gyerököket, csak ėgyet hattak mög, mert a kiráj
-tutta, hogy a felesége terhös. Vitte a víz lėfelé. Ėgy halász éppen
-halászott, kifokta. Mikor szépen fölnyiti (a ládát), látytya, hogy hat
-gyermök van benne. A halász elvitte be a városba – éppen Döbröczön
-várossába történt ez – elvitte haza. A városnak mongya, hogy hogy járt
-ű; ű aszt a hat gyerököt fölneveli. A város is segítötte a halászt.
-
-A kiráj ėcczör hazagyütt, hallotta, hogy mijen szép hat gyeröke van a
-halásznak. Asz monygya a kirájné: – ű mán vélt rá, csak nem merte
-mondani – „Jó vôna eszt a halászt möghínni ebédre! Szeretném látni aszt
-a hat gyerököt, a möliket fogott a Tiszába!“ Csakugyan is möghítták a
-halászt is hat gyerökivel ėgygyütt, elmöntek ebédre. A kirájfit, _a mi_
-otthun vôt; a középtájra ültette, hogy az emböré mög szélű essön. A hogy
-a kiráj a gyerökökre ránéz, mind a _hét ėgyfúrma_, csak a ruha más. A
-kirájné is aszonygya: „Nem bánom, akármit csinász (velem)! ez az én
-szülöttejim. Mikor mögvôt (a hét gyermek), az anyósom lėvitette a
-Tiszára, hogy nė hírösztöljük!“ (hogy hét gyermek született).
-
-A kirájné hogy mögmonta: itt vôt ėgy szögény aszszony két kis gyerökkel,
-az mögátkoszta; kérdözi a halászt: „Hun vötte a gyerököket?“ Aszongya a
-halász: „A hogy halásztam, ėgy ládát hozott ėgy kosárba a víz, mikor
-fölnyitottam, láttam hat gyerök van benne. Hazavittem, úgy gondoltam, ha
-mán neköm szánta az Isten, lögyön az enyim, neköm ús sincs ės sė.
-Főneveltem, a város is segítött“. Asz monta a kiráj: „Mit kíván ű most
-mán?“ „A mit a kiráj, űfölsége akar“. „Hát mos mán feleségöstű ide
-gyűjön, a hun kifokta a gyerököt!“ Ott a kiráj csináltatott hat házat,
-azé híjják ma is; az a neve: Hatház.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-
-66. Eltűnő czigányasszony átka.
-
-A kertben ült az előkelő, gazdag asszony, mikor _czigányasszony_ ment
-feléje kettős gyermekével karján, hogy adna valamit gyermekeinek. A
-gazdag asszony a helyett, hogy segítette volna valamivel, jól
-összeszidta, szemrehányással illette: „Hogy lehet valakinek egyszerre
-két gyermeke, ha tisztessėges asszony?“ A czigányasszonynak ez a
-szemrehányás oly rosszul esett, hogy _megátkozta_ az előkelő, gazdag
-asszonyt, mondván: „Adjon az Isten neked _tizenkettőt_ egyszerre!“
-
-A gazdag asszony utána szaladt a czigányasszonynak, hogy megverje, de a
-czigányasszony egyszerre _eltűnt_. A szolgákat is küldte mindenfelé,
-hogy ha megtalálják valahol a czigányasszonyt, verjék el jól, de
-hasztalan volt minden lépés, nem volt sehol.
-
-Az előkelő asszony férje szerencsére háborúban volt, mikor a szülés
-ideje bekövetkezett. Az átok fogott, mert csakugyan 12 gyermeket hozott
-egyszerre a világra. Az asszony nagyon restelte a dolgot: mit szól a
-világ, mit mond a férje, ha hazajön s megtudja? Tizenegyet hű
-szolgájával az erdőbe küldött, hogy neveltesse fel valakivel, egyet
-pedig ott tartott magánál. De mikor dajkálta, eszébe jutott neki a
-tizenegy másik és keservesen sírt.
-
-Ezalatt hazajött a férje is, a gyermek is nevelkedett. Mikor már
-nagyocska volt a gyermek, nem bírta tovább cselekedetét títkolni,
-bevallotta bűnét férjének, haza hozatta a tizenegy gyermeket is. A férj
-nemcsak megbocsájtott, hanem még örült is, hogy oly szép nagyocska 12
-gyermeke van.
-
-(Szeged.)
-
-=24. Mátyás király és a fiatal bíró.= Az ember éveiről szóló
-meghatározás _Kálmány_: Sz. II. 151. l. is ide vág, ez a 63-dik évet
-veszi az _elmebeli elgyengülés_ kezdetének; _Dänhardtnál_
-(Naturgeschichtliche Volksmärchen II. k. 45. Leipzig – Berlin 1913. Die
-Lebenszeit des Menschen) ama szólásunkkal megegyezőleg: „Mikor mán 70
-esztendős az embör, a lábába száratt az esze“, (Szeged) – a 70-ik év van
-megjelelve. _Köhler_ eme meghatározást – mely a népek közt el van
-terjedve – I. kötete 43–44. lapján egy 16. századbeli költeményből
-eredteti; ekkor tehát már költeményben is meg volt. Mindez a 24. számú
-adatban kifejezett _nép felfogása_ mellett szól, ezzel szembe van
-állítva a 68. számú változata, az ellenkező túlzásba megy. Az elmebeli
-tehetségről szólva, itt említem fel eme gúnyolódónkat:
-
-
-67. Az ész megjövése.
-
-A magyarnak, ha 20 esztendős korájig az esze mög nem gyün, 30 esztendős
-korájig mög nem nyő (= nem lesz erős), 40 esztendős korára nem gazda,
-azután nem löhet tűle sömmit várni. A némötnek 40 esztendős korára gyün
-mög az esze (néhol hozzá mondják, hogy: mihelyt megjön, el is megy), a
-tótnak addig van esze: még szopik.
-
-(Hódmező-Vásárhely.)
-
-Itt is megjegyzem, hogy a Mátyás királyról szóló adomákat József
-császárra is alkalmazva találjuk, ezt mutatja a 68. sz. változat; lásd
-I. kötetünk 70., 71. sz. jegyzetét.
-
-
-68. József császár és a fiatal bíró.
-
-Mikor József császár az országba gyütt, mönt, bemönt ėgy kis faluba,
-êmönt a kösségházba, kérdöszte, hogy ki a bíró? Vôt ott ėgy fijatal
-embör, asz monta a fijatal embör: „Én vagyok a bíró“. „De fijatal bíró
-van ebbe kösségbe!“ monta József császár, látta, hogy mindönféle
-röndetlenül van, aszonta hogy: „Nem bírónak való ijen fijatal embör!“
-Aszongya a fijatal bíró: „Mögfelel ű mindönnek“. „Felêjön mög a
-kérdésömre három nap múlva, mikor viszszagyüvök: 20 szép, 30 erős, 40
-okos“.
-
-Hazamönt a fijatal bíró, törődött, vergődött, gondoskodott, nem is
-övött, sėnkinek nem parancsolt. Az apja monta neki: „A cselédök nem
-dôgoznak, mijön vergőcz, mijön gondoskocz? valami tégöd bánt, mond mög a
-bajajidat, hogy segícscsek rajtad, hátha segíthetök!“ Akkor monta a
-fijatal embör, hogy mi ja baja neki: „Itt vôt ėgy úr a kösségházán három
-napok előtte, aszonta, ha mög nem fejtöm, hogy húsz szép, harmincz erős,
-negyven okos; akkor êcsap! hogy fijatal embör nem bírónak való,
-tapasztalatlan, próbálatlan a fijatal embör!“ Aszongya az apja: „E nem
-nagy baj! e fijam sėmmi sė, hoczide a _bírópáczát!_“ Akkor oszt ű mönt
-be a kösségházába, az öreg.
-
-Harmannap után az úr is mögjelönt. Látta az öreg, hogy a császárrâ van
-dôga, a császár mög aszt látta, hogy nem e vôt harmannap előtte a bíró,
-kérdöszte: „Maga a bíró?“ „Én vagyok!“ felelte az öreg. „No, ha maga a
-bíró, fejcse mög a mit három nap előtte montam itt: húsz szép, harmincz
-erős, negyven okos“. Aszonygya az öreg: „Húsz éves koromba szép vôtam,
-harminczba erős, tejjes vôtam, negyvenig nem gazdáltam. Húsz mög
-harmincz az ötven mög negyven az kilenczven; így hát az öreg embört nem
-nézik sėmminek mikor a kilenczvenet möghalagya“. Asz monta a császár:
-„Öreg, maga a bíró! fijatal embör nem bírónak való, mer tapasztalatlan,
-tudatlan“.
-
-(Szaján.)
-
-=25. Mátyás király és a czigány béres.= _Kisfaludy_: XVII. k. _A kanász
-felel meg a kérdésekre_ jegyzetében szóltunk változatairól, lásd alább a
-38. sz. adatot, _Aarne_ 922. sz. alatt: _Der hirtenknabe antwortet statt
-des priesters auf die fragen des königs_ jeleléssel érinti a finn
-változatokat.
-
-=26. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.= _Az urak kapálását_ lásd a
-_Kisfaludy_: XVII. k. _A hosszúnyakú_ jegyzetében.
-
-=29. A czigán ügyvígy.= Lásd _Aarne_ 821. B. számú jegyzetét; _A fölt
-köles és tojás kikelését_ _Köhler_: I. k. 458. lapján közli s egyéb
-változatát.
-
-=30. Kôbászeső.= _Kisfaludy_: X. k. 254. lapján _férfi_ a mindent
-kibeszélő; _asszony_ a _Dähnhardt_: _Schwänke_ 1. lap _Der Schatz_-ában.
-Töredékünk változatait lásd _Ethnographia_: XXII. évf. 738. l.
-
-=31. Ha tė ütöd az én gazdámat…= Adománk elterjedtebb alakja a
-
-
-69. Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat.
-
-Két, egymással haragban levő zsidó kocsija ment egymással szemközt s
-mert az egyik zsidó sem akart kitérni, veszekedésre került köztük a
-dolog, mit látva a kocsisok, gazdájuk segítségére mentek, mondván: „Ha
-tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat!“ s a két zsidót
-elverték.
-
-(Szeged.)
-
-=32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300 forinté?= _A
-bot eladásról_ _Aarne_ az 1610. jegyzetében szól, egyéb változatait
-_Kisfaludy_: XVII. k. Mátyás király mondái közt a _Mátyás király és a
-síkárfű árús_ jegyzetében soroltam elő.
-
-=33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?= _Köhler_: I. k.
-507. lapján nagyon elterjedtnek jelzi adománkat, az _1001 éjből_
-_Koltai_ (Virgil: Az ezeregy éjszaka meséiből Grimm után átdolgozta IV.
-kiadás Budapest 78. l.) _A szamárhajcsár és a tolvaj_ felírással
-fordította és _nem_ átdolgozta magyarra, _kötőfék_ helyett _fékről_
-beszél, mert a szótárban először féket talált. Adatunk _elátkozásról_
-beszél, lásd 3. sz. jegyzetünket.
-
-=34. A hamis vak.= _Aarne_ 1380. sz. jegyzetében sorolja elő finn
-változatait.
-
-=35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.= Szegeden oly férfiról mesélnek,
-ki a hegytetőre, hol legelő volt, borjút hordott a nyakában naponkint s
-mikor már tehén volt, akkor sem mondta nehéznek, mert: „A gyakorlat
-töszi az embört mestörré“.
-
-=38. Az ėcczöri 2 koma.= Ily menetű a _Kisfaludy_: XVII. k. _A ki másnak
-vermet ás_ néven közölt Krisztus-monda, ezt az igazságot erősítik 39.,
-40., 70. sz. adataink.
-
-A „_Hol a világ közepe?_“ kérdés meg van a 25. sz. hagyományban, l.
-jegyzetét; a _Hogy hívják az én komámat?_ _Tóth_: IV. k. 135. l. közölte
-a változatát.
-
-=39. A ki másnak ási az árkot. 40. Isten verése.= Lásd a megelőző
-jegyzetet.
-
-
-70. A ki másnak vermet ás.
-
-Egy szegény koldus asszony járt egy grófnéhoz kéregetni, a grófné kezdte
-már megúnni, hogy többet ne menjen oda, mérgezett czipót adott neki,
-gondolta, hogy majd eszik belőle s meghal. Volt a grófnénak egy kedves
-fia, ki nagyon szeretett vadászni. Mikor a koldus asszony a mérgezett
-czipót kapta, a grófné fia azon a napon eltévedt az erdőben s mikor
-kikeveredett belőle, betért a koldús asszonyhoz. A koldus asszony a
-mérgezett friss czipóval megkínálta a gróf fiút, a fiú evett belőle s
-meghalt.
-
-(Szentes.)
-
-=43. A lélek, kis fehér egér alakban.= Fehér egér alakú a betegség
-démonai közt van a czigányoknál az _Ethnographia_: XXII. évf. 137.
-lapján.
-
-=44. A beszélő koponya.= Emberem _A 2 büszke vőféj és a koponya_ nevet
-adta neki. Beszél a koponya _A levágott fej gyónásában_ is,
-_Ethnographia_: XXII. évf. 317. l., _Kisfaludy_: XII. k. 215. l.;
-_Szentjánost_, a rosszak elűzőjét _Kálmány_: Sz. II. k. 220. lapján
-találjuk.
-
-=46. A visszafelé sült puska. 47. A rázanérus.= Vesd össze Kinizsi
-sírjáról visszapattanó golyóval; _Tóth_: I. k. 177. lap.
-
-=48. A háládatlan gyermek és a varancsagosbéka.= Ezen a néven közli
-_Köhler_: I. 473–477. l. hiedelmünk változatait.
-
-=51. A rabszabadító.= Rabszabadítással összekötött találgatós mese a
-71–74. sz.; ezek közül az _apját szoptató_ a 73., 74. sz., lásd idegen
-változatait _Köhler_: I. k. 373. lapján. A 72. sz. változatát _Kálmány_:
-Sz. I. k. 168. l. közlöttük.
-
-
-71. Az elletlen ló.
-
-Aszonták ėgy embörnek, ha ojan kérdést tud anni, a mölikre mög nem
-bírnak felelni (a bírák), akkô eleresztik a testvérjit. Aszonta az
-embör, hogy agygyanak neki három napot, ű tud ojan kérdést anni, attak
-neki. Mikor a három nap êtelt, főmönt az urakhon, aszongya:
-
-  „Eletlen ló alattam,
-  Anynya szíja kezembe;
-  Tizėnkettő mé hat a?
-  Fél a nyúl, mé van a?“
-
-Mögdöglött a ló, a csikót kivötték belüle eleventen: a vôt az elletlen
-ló, alatta vôt, rajta ült; az anynyábû (a csikó anyjából) lött a
-kantárszíj, a vôt a kezibe; a tizėnkettő azé hat: mer tizėnkét zsömlének
-csak felit kapta el; a nyúlnak is csak a felit atták neki: azé fél a
-nyúl. Ez által a kérdéssel a testvérje mögszabadult.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-
-72. Daru elletlen lovon.
-
-Darunak aszonták, ha ojan kérdést tud anni, hogy nem bírnak rá
-mögfelelni, akkor elbocsátik, nem akasztik fő a testvérjit akkô monta:
-
-  Úton mén Daru,
-  Hátán a sarnyú,
-  Gelebibe a kinyere,
-  Eletlen lovon mén lelköt váltani?
-
-Úton mén Daru: a Daru ű vôt; hátán a sarnyú: mert sarnyút vitt hátán a
-lovának; gelebibe kinyere: mer gelebibe vitte a kinyerit; elletlen lovon
-mönt: mer a ló nem bírta a csikót mögelleni (a melyiken mint lovon
-ment), a csikót úgy vötték ki az anynyábul; lelköt mönt váltani: a
-tesvérjit mönt váltani, mög is váltotta: mer nem bírtak rá mögfelelni.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-
-73. Az apját szoptatja.
-
-Kinek vôtam lánya annak löttem: anynya, sirat engöm az én fijam: édös
-anyám ura? Úgy történt, hogy az embört mijé? mijé nem? becsukták rabnak,
-de a lánya jis, a mijatt (= hogy az apját becsukták), tött ėgy kis
-kihágást, hogy űtet is csukják be. Be jis csukták, éppen ojan hejre
-csukták, hogy az apjátul ėgy ajtó választotta el. Vôt az ajtón ėgy
-görcs, a’ kiesött és azon a kis jukon át dugta a mejje bimbóját és az
-apját aval táplálta. Az aszszon (= az ember leánya) kiszabadult möntül
-előbb a börtönbül és a börtön előtt esztet danulta:
-
-  Kinek vôtam lánya:
-  Annak löttem anynya,
-  Sirat engöm az én fijam:
-  Édös anyám ura.
-
-Möghalotta eszt a börtenföligyelő, behívatta az aszszont, asz monta,
-hogy ha mögmagyarázza ennek a versnek az értelmit, teljesíti ėgy
-kérelmit! Mögmagyarászta az aszszon és kieresztötték az apját, mert az
-vôt a kérése. Az apjának az anynya lött, mert szoptatta, ezé lött neki
-az apja a fija, de az apja az anynyának: az ura vôt. Így szabadította ki
-a lán az apját a börtönbű.
-
-(Hódmező-Vásárhely.)
-
-
-74. A kő közé rakott apjának anyja lett.
-
-Ėgy embört elítéltek: kű közé rakták, hogy majd ott mökhal, de a lánya
-ėgygyet értött a kűmívessel, hogy hagygyon anynyi hejet, a hun
-mökszoptati az apját. A lány a mêre csak mönt, mindönütt aszt
-hajtogatta: „Az apámnak anynya löttem, sirat engöm a fijam: az anyámnak
-az ura“. Kérdöszték az urak: hogy monthat ojat, hogy az apjának anynya
-lött? Aszonta a lány, mögmongya, ha az apját kieresztik a börtönbül.
-Mikor kieresztötték, akkô monta, hogy az apjának anynya lött, mer
-szoptatta, mikor a kű között vôt, az apja mög fija lött, de az apja az
-anynyának ura is vôt.
-
-(Magyarszentmárton.)
-
-
-
-
-Javító.
-
-Az irodalom nyelvén közlött jegyzetek sajtóhibáit, hacsak nem
-értelemzavarók, nem jeleljük meg; de az adatokéban előfordulókat
-felemlítjük, hogy nyelvjárásilag hűen közöljük a hagyományokat, mit
-jelen kötetünkben, nem számítva az itt felsorolt hibákat, el is értünk.
-
-    9. lap  32. sor  aszonga helyett  aszongya
-    86. „  18. „  ėvesek „  évesek
-    90. „  31. „  osztȧn „  osztán
-    93. „  10. „  kovicsból „  kovicsbul
-    93. „  29. „  ész „  ėsz
-    94. „  23. „  posztítom „  pusztítom
-    94. „  52. „  kirúl „  királ
-    95. „  6. „  Ördöngősvénasszon „  Ördöngősvénaszszon
-    96. „  15. „  égygyik „  ėgygyik
-    96. „  15. „  féjükrül „  fejükrül
-    105. „  31. „  aszonya „  aszongya
-    110. „  5. „  kertészlegėn „  kertészlegén
-    112. „  30. „  muszáj „  muszaj
-    122. „  21. „  össsze „  öszsze
-    124. „  9. „  anyédéknak „  anyádéknak
-    128. „  24. „  lêvetköztette „  lėvetköztette
-    134. „  34. „  tot „  ott
-    162. „  32. „  kiszabdíták „  kiszabadíták
-    163. „  5. „  Sz. 11. sz. „  Sz. I. k. 11. sz.
-    164. „  31. „  vönnė „  vönné
-    166. „  8. „  szépaszsszonya „  szépaszszonya
-    167. „  27. „  ifjúszépȧrgyérus „  ifjúszépárgyérus
-    168. „  30. „  viz „  víz
-    168. „  34. „  viz „  víz
-    170. „  28. „  oroszlȧnyom „  oroszlányom
-    170. „  28. „  Órijás hússal „  Órijáshússal
-    170. „  32. „  Órijás húst „  Órijáshúst
-    170. lap  34. sor  Órijás húst helyett  Órijáshúst
-    175. „  23. „  változataival „  változatával
-    175. „  42. „  elített „  telített
-    176. „  30. „  mesélés „  mesélésé
-    184. „  19. „  asszony „  aszszony
-    193. „  1. „  21., 22. számú „  21. sz.
-    193. „  1. „  22. számú mese „  22. sz. monda
-    194. „  1. „  mese „  monda
-    195. „  1. „  mese „  monda
-    196. „  1. „  mese „  monda
-    197. „  1. „  mese „  monda
-    198. „  1. „  mese „  monda
-    199. „  1. „  mese „  monda
-    200. „  1. „  mese „  monda
-    201. „  1. „  mese „  monda
-    202. „  1. „  mese „  monda
-    203. „  1. „  24., 25., 26., „  24.–26. sz. monda
-    203. „  1. „  29., 30., 31 számú mese „  29.–31. sz. kópéságok
-    204. „  1. „  mese „  kópéságok
-    205. „  1. „  43., 44., 46., 48., „  43.–48. sz. hiedelmek
-    205. „  1. „  51. számú mese „  51. sz. találgatós mese
-    205. „  1. „  testvérjit „  testvérijit,
-    206. „  1. „  mese „  találgatós mese
-    207. „  1. „  mese „  találgatós mese  
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-1 |akkor kiszakajtaní |akkor kiszakajtani
-
-20 |kinyomódík |kinyomódik
-
-28 |ktpiktoroljuk |kipiktoroljuk
-
-32 |kiszalatt |kiszalatt
-
-43 |a kís lán |a kis lán
-
-47 |Őrijás mind |Órijás mind
-
-52 |hajtod ki?„ |hajtod ki?“
-
-55 |aszonta ne i |aszonta neki
-
-64 |aval klgyütt |aval kigyütt
-
-85 |Ördöugősvénaszszon élt |Ördöngősvénaszszon élt
-
-93 |vėka magyarót |véka magyarót]
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (2. KÖTET) ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
diff --git a/old/67492-0.zip b/old/67492-0.zip
deleted file mode 100644
index d81d4cf..0000000
--- a/old/67492-0.zip
+++ /dev/null
diff --git a/old/67492-h.zip b/old/67492-h.zip
deleted file mode 100644
index 2680c44..0000000
--- a/old/67492-h.zip
+++ /dev/null
diff --git a/old/67492-h/67492-h.htm b/old/67492-h/67492-h.htm
deleted file mode 100644
index 5033ad6..0000000
--- a/old/67492-h/67492-h.htm
+++ /dev/null
@@ -1,8800 +0,0 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
-<head>
-<meta name="generator" content=
-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
-<meta http-equiv="Content-Type" content=
-"text/html; charset=utf-8" />
-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
-<title>The Project Gutenberg eBook of Hagyományok (2. kötet) by
-Lajos Kálmány</title>
-
-<style type="text/css">
-/*<![CDATA[*/
-body {
- margin-left: 10%;
- margin-right: 10%;
-}
-
-h1,h2,h3,h4 {
- text-align: center;
- clear: both;
- line-height: 200%;
-}
-
-h2,h3 {
- margin-top: 2em;
-}
-
-p {
- margin-top: 0.75em;
- margin-bottom: 0.75em;
-}
-
-body > p {
- text-align: justify;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-hr {
- width: 33%;
- margin-top: 2em;
- margin-bottom: 2em;
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
- clear: both;
-}
-
-hr.chap {width: 65%}
-hr.tb {width: 25%;}
-
-ul.lsoff {
- list-style-type: none;
- font-size: 90%;
- text-align: justify;
-}
-
-ul.lsoff li {
-  margin-top: 0.25em;
-}
-
-table {
- margin-left: auto;
- margin-right: auto;
-}
-
-td {
- padding-left: 1em;
- padding-right: 1em;
-}
-
-.pagenum {
- position: absolute;
- right: 2%;
- color: gray;
- font-size: smaller;
- text-align: right;
- text-indent:0;
-}
-
-.tdr {text-align: right;}
-
-.blockquot {
- margin-right: 0%;
- text-align: justify;
- font-size: 0.9em;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-.center {
- text-align: center;
- text-indent: 0;
-}
-
-.centersmall {
- text-align: center;
- text-indent: 0;
- font-size: 0.9em;
- margin-bottom: 2em;
-}
-
-.caption {font-weight: bold;}
-
-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
-
-.poem {
- font-size: 0.9em;
- display: table;
- margin: auto;
- text-align: left;
-}
-
-.poem .stanza {
- margin: 1em 0em 1em 0em;
-}
-
-.poem span.i0 {
- display: block;
- margin-left: 0em;
- padding-left: 3em;
- text-indent: -3em;
-}
-
-.transnote {
- background-color: #E6E6FA;
- color: black;
- padding: 0.5em;
- font-family: sans-serif, serif;
- font-size: 0.9em;
-}
-
-.transnote p {
- text-align: center;
- text-indent: 1.5em;
-}
-
-ul.TOC {
- list-style-type: none;
- padding-left: 10%;
- text-indent: -5%;
- width: 70%;
- text-align: justify;
-}
-
-ul.TOC li {
- margin-top: 0.25em;
-}
-
-ul.indented {
- padding-left: 10%;
- text-indent: -5%;
- text-align: justify;
-}
-
-.TOC .roman {
- width: 4em;
- display: inline-block;
- text-align: right;
-}
-
-li.li2 {
- padding-left: 1em;
- text-indent: 0;
-}
-
-li.li4 {
- text-indent: 3em;
-}
-
-span.ralign {
- position: absolute;
- text-align: right;
- right: 15%;
- top: auto;
-}
-/*]]>*/
-</style>
-</head>
-<body>
-<div lang='en' xml:lang='en'>
-<p style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of <span lang='hu' xml:lang='hu'>Hagyományok (2. kötet)</span>, by Lajos Kálmány</p>
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-are not located in the United States, you will have to check the laws of the
-country where you are located before using this eBook.
-</div>
-</div>
-
-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: <span lang='hu' xml:lang='hu'>Hagyományok (2. kötet)</span></p>
-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Lajos Kálmány</p>
-<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Release Date: February 24, 2022 [eBook #67492]</p>
-<p style='display:block; text-indent:0; margin:1em 0'>Language: Hungarian</p>
-  <p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em; text-align:left'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the HathiTrust Digital Library</p>
-<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>HAGYOMÁNYOK (2. KÖTET)</span> ***</div>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<h1>HAGYOMÁNYOK</h1>
-<p class="center"><span class="caption-150">BORBÉLY MIHÁLY MONDÁSA
-UTÁN</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">LEÍRTA ÉS JEGYZETEKKEL
-ELLÁTTA</span></p>
-<p class="center"><span class="caption-150">KÁLMÁNY
-LAJOS</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">II. KÖTET</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">ÁRA 3 KORONA</span></p>
-<p>&nbsp;</p>
-<p class="center"><span class="caption">KIADJA A
-NÉPHAGYOMÁNYOKAT-GYÜJTŐ TÁRSASÁG.</span></p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id=
-"Page_II">II.</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id="Page_III"><br />
-III.</a></span></p>
-<h2>Tartalom:</h2>
-<ul class="TOC">
-<li><span class="roman">44.</span> A beszélő koponya <span class=
-"ralign"><a href="#Page_151">151</a></span></li>
-<li><span class="roman">19.</span> A bocskordi kiráj kitutta a
-ludamėnt kirájt <span class="ralign"><a href=
-"#Page_115">115</a></span></li>
-<li><span class="roman">58.</span> A bocskordi kiráj kiverte a
-ludamenti kirájt <span class="ralign"><a href=
-"#Page_183">183</a></span></li>
-<li><span class="roman">29.</span> A czigán ügyvígy <span class=
-"ralign"><a href="#Page_135">135</a></span></li>
-<li><span class="roman">7.</span> A férfi Vasorrúbába <span class=
-"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li>
-<li><span class="roman">35.</span> A gyakorlat töszi a mestörségöt
-<span class="ralign"><a href="#Page_141">141</a></span></li>
-<li><span class="roman">34.</span> A hamis vak <span class=
-"ralign"><a href="#Page_140">140</a></span></li>
-<li><span class="roman">48.</span> A háládatlan gyermek és a béka
-<span class="ralign"><a href="#Page_154">154</a></span></li>
-<li><span class="roman">22.</span> A 7 bölcs <span class=
-"ralign"><a href="#Page_125">125</a></span></li>
-<li><span class="roman">8.</span> A kanalastót <span class=
-"ralign"><a href="#Page_55">55</a></span></li>
-<li><span class="roman">18.</span> A két ėtesvér <span class=
-"ralign"><a href="#Page_113">113</a></span></li>
-<li><span class="roman">39</span> A ki másnak ási az árkot, maga
-szakad bele <span class="ralign"><a href=
-"#Page_146">146</a></span></li>
-<li><span class="roman">70.</span> A ki másnak vermet ás
-<span class="ralign"><a href="#Page_204">204</a></span></li>
-<li><span class="roman">41.</span> A kit az apja rosszra tanított
-<span class="ralign"><a href="#Page_148">148</a></span></li>
-<li><span class="roman">74.</span> A kő közé rakott apjának anyja
-lett <span class="ralign"><a href="#Page_207">207</a></span></li>
-<li><span class="roman">43.</span> A lélek kis, fehér egér alakban
-<span class="ralign"><a href="#Page_150">150</a></span></li>
-<li><span class="roman">36.</span> A mánglis pincze és az imádság
-<span class="ralign"><a href="#Page_142">142</a></span></li>
-<li><span class="roman">17.</span> A napkeleti királfijú és a
-napnyugoti királléján <span class="ralign"><a href=
-"#Page_109">109</a></span></li>
-<li><span class="roman">3.</span> A pingált szobák <span class=
-"ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li>
-<li><span class="roman">64.</span> A póruljárt anyós <span class=
-"ralign"><a href="#Page_195">195</a></span></li>
-<li><span class="roman">47.</span> A rázanérus <span class=
-"ralign"><a href="#Page_154">154</a></span></li>
-<li><span class="roman">52.</span> A rozsdás aczél és a három
-fekete ember <span class="ralign"><a href=
-"#Page_162">162</a></span></li>
-<li><span class="roman">37</span> A sok puska <span class=
-"ralign"><a href="#Page_143">143</a></span></li>
-<li><span class="roman">32.</span> A szögény embör hogy atta el az
-emelgetős tehenet 300 forinté? <span class="ralign"><a href=
-"#Page_138">138</a></span></li>
-<li><span class="roman">42.</span> A vájú <span class=
-"ralign"><a href="#Page_149">149</a></span></li>
-<li><span class="roman">46.</span> A visszafelé sült puska
-<span class="ralign"><a href="#Page_153">153</a></span></li>
-<li><span class="roman">73.</span> Az apját szoptatja <span class=
-"ralign"><a href="#Page_206">206</a></span></li>
-<li><span class="roman">23.</span> Az árva aszszon <span class=
-"ralign"><a href="#Page_129">129</a></span></li>
-<li><span class="roman">5.</span> Az elátkozott 12 gyermök
-<span class="ralign"><a href="#Page_40">40</a></span></li>
-<li><span class="pagenum"><a name="Page_IV" id=
-"Page_IV">IV.</a></span></li>
-<li><span class="roman">71.</span> Az elletlen ló <span class=
-"ralign"><a href="#Page_205">205</a></span></li>
-<li><span class="roman">38.</span> Az ėcczöri 2 koma <span class=
-"ralign"><a href="#Page_145">145</a></span></li>
-<li><span class="roman">57.</span> Az én uram meséje <span class=
-"ralign"><a href="#Page_179">179</a></span></li>
-<li><span class="roman">67.</span> Az ész megjövése <span class=
-"ralign"><a href="#Page_202">202</a></span></li>
-<li><span class="roman">63.</span> Az okos fiú <span class=
-"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li>
-<li><span class="roman">59.</span> Az okos leány és a katonák
-<span class="ralign"><a href="#Page_184">184</a></span></li>
-<li><span class="roman">10.</span> Az orrfülről <span class=
-"ralign"><a href="#Page_70">70</a></span></li>
-<li><span class="roman">12.</span> Az öreg katona <span class=
-"ralign"><a href="#Page_79">79</a></span></li>
-<li><span class="roman">50.</span> Állatok átmenetele a vízen
-<span class="ralign"><a href="#Page_155">155</a></span></li>
-<li><span class="roman">4.</span> Állatsógorok <span class=
-"ralign"><a href="#Page_31">31</a></span></li>
-<li><span class="roman">53.</span> Átilla és Bendegúz kardja
-<span class="ralign"><a href="#Page_163">163</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Bevezető</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_VI">VI</a>–VIII</span></li>
-<li><span class="roman">21.</span> Bohó Misi <span class=
-"ralign"><a href="#Page_121">121</a></span></li>
-<li><span class="roman">61.</span> Bolond Károly <span class=
-"ralign"><a href="#Page_190">190</a></span></li>
-<li><span class="roman">72</span> Daru elletlen lovon <span class=
-"ralign"><a href="#Page_205">205</a></span></li>
-<li><span class="roman">66.</span> Eltűnő czigányasszony átka
-<span class="ralign"><a href="#Page_201">201</a></span></li>
-<li><span class="roman">49.</span> Emberek átmenetele a vízen
-<span class="ralign"><a href="#Page_155">155</a></span></li>
-<li><span class="roman">15.</span> Erzsék aszszony és a 2 lánya
-<span class="ralign"><a href="#Page_98">98</a></span></li>
-<li><span class="roman">60.</span> Féleszű Pista <span class=
-"ralign"><a href="#Page_186">186</a></span></li>
-<li><span class="roman">31.</span> Ha tė ütöd az én gazdámat
-<span class="ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li>
-<li><span class="roman">69.</span> Ha té ütöd az én zsidómat, én is
-ütöm a tė zsidódat <span class="ralign"><a href=
-"#Page_203">203</a></span></li>
-<li><span class="roman">65.</span> Hatház eredete <span class=
-"ralign"><a href="#Page_199">199</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Hiedelmek</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_150">150</a>–155</span></li>
-<li><span class="roman">33.</span> Hogy lopta el a juhásztul két
-embör a szamarát? <span class="ralign"><a href=
-"#Page_139">139</a></span></li>
-<li><span class="roman">13.</span> Hogy tanáta mög a szögén embör a
-vásárba az aranyat? <span class="ralign"><a href=
-"#Page_83">83</a></span></li>
-<li><span class="roman">26</span> Hogy vígasztalta mög Mátyás királ
-az öregöket és hogy szomorította mög a fijatalokat? <span class=
-"ralign"><a href="#Page_133">133</a></span></li>
-<li><span class="roman">40.</span> Isten verése <span class=
-"ralign"><a href="#Page_147">147</a></span></li>
-<li><span class="roman">14.</span> Jankovics <span class=
-"ralign"><a href="#Page_83">83</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Javító</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_209">209</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Jegyzetek</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_159">159</a>–207</span></li>
-<li><span class="roman">62.</span> József császár és a fiatal bíró
-<span class="ralign"><a href="#Page_202">202</a></span></li>
-<li><span class="roman">1.</span> Jufijankó <span class=
-"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li>
-<li><span class="roman">54.</span> Kolondzijás kiráj <span class=
-"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Kópéságok</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_134">134</a>–140</span></li>
-<li><span class="roman">30.</span> Kôbászeső <span class=
-"ralign"><a href="#Page_137">137</a></span></li>
-<li><span class="roman">45.</span> Kriptályrabllás <span class=
-"ralign"><a href="#Page_152">152</a></span></li>
-<li><span class="pagenum"><a name="Page_V" id=
-"Page_V">V.</a></span></li>
-<li><span class="roman">25.</span> Mátyás király és a czigánybéres
-<span class="ralign"><a href="#Page_132">132</a></span></li>
-<li><span class="roman">24.</span> Mátyás király és a fiatal bíró
-<span class="ralign"><a href="#Page_131">131</a></span></li>
-<li><span class="roman">27.</span> Mátyás király vöröshagymán
-kapáltat <span class="ralign"><a href=
-"#Page_133">133</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Mesék és rokonneműek</b> <span class=
-"ralign"><a href="#Page_1">1</a>–125</span></li>
-<li class="li4">Boszorkányfélék <span class="ralign"><a href=
-"#Page_48">48</a>–74</span></li>
-<li class="li4">Furfangosok <span class="ralign"><a href=
-"#Page_101">101</a>–120</span></li>
-<li class="li4">Haramiák és Óriások <span class="ralign"><a href=
-"#Page_40">40</a>–48</span></li>
-<li class="li4">Ostobák <span class="ralign"><a href=
-"#Page_121">121</a>–124</span></li>
-<li class="li4">Sárkányokról <span class="ralign"><a href=
-"#Page_1">1</a>–39</span></li>
-<li class="li4">Segítő felsőbbek <span class="ralign"><a href=
-"#Page_75">75</a>–101</span></li>
-<li><span class="roman">55.</span> Miből lettek az országnak a
-híres fiai? <span class="ralign"><a href=
-"#Page_169">169</a></span></li>
-<li><span class="roman">6.</span> Mióta van a czigányoknak házuk?
-<span class="ralign"><a href="#Page_46">46</a></span></li>
-<li><span class="roman">2.</span> Miklós és Örzse <span class=
-"ralign"><a href="#Page_12">12</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Mondák és rokonneműek</b> <span class=
-"ralign"><a href="#Page_125">125</a>–133</span></li>
-<li class="li4">Mátyás királyról <span class="ralign"><a href=
-"#Page_131">131</a>–133</span></li>
-<li><span class="roman">62.</span> Okosbolond aszszon <span class=
-"ralign"><a href="#Page_191">191</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Oktató példák</b> <span class="ralign"><a href=
-"#Page_141">141</a>–150</span></li>
-<li><span class="roman">56.</span> Palkó <span class=
-"ralign"><a href="#Page_171">171</a></span></li>
-<li><span class="roman">11.</span> Pétör halász <span class=
-"ralign"><a href="#Page_75">75</a></span></li>
-<li><span class="roman">51.</span> Rabszabadító <span class=
-"ralign"><a href="#Page_156">156</a></span></li>
-<li class="li2"><b>Találgatós mesék</b> <span class=
-"ralign"><a href="#Page_155">155</a>–156</span></li>
-<li><span class="roman">16.</span> Tréfa <span class=
-"ralign"><a href="#Page_101">101</a></span></li>
-<li><span class="roman">20.</span> Tillinkó <span class=
-"ralign"><a href="#Page_116">116</a></span></li>
-<li><span class="roman">9.</span> Vérojtó, Kalapfojtó <span class=
-"ralign"><a href="#Page_68">68</a></span></li>
-<li><span class="roman">28.</span> Világimirmió <span class=
-"ralign"><a href="#Page_134">134</a></span></li>
-</ul>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_VI" id=
-"Page_VI">VI.</a></span></p>
-<h2>Bevezető.</h2>
-<p>Nyelvhagyományainkat gyüjtögetve, 1913. év január hó végén
-Egyházaskéren oly mesemondóra találtam, ki képes volt egész héten
-keresztül újabb és újabb használható adatokat mondani. A hét végén,
-mielőtt a falut elhagytam volna – mert elhalaszthatatlan dologra
-hívták emberemet – azt kérdeztem tőle: hogy ha máskor, mikor már
-elvégezte a sürgős dolgát, eljövök, tud-e még újakat mesélni? a
-kívánt feleletet kaptam: hogy még sok mesét tud. Ekkor már húsznál
-több hagyományt lejegyeztem tőle. Tudva, hogy kevesebb számú s
-terjedelmű mesék is vannak külön könyvben kiadva, megvillant
-agyamban, hogy <i>Borbély Mihály meséit</i> – így hívják a
-mesemondót – külön kötetben lesz érdemes kiadni. Azóta sokszor
-foglalkoztam az eszmével, meghánytam-vetettem a dolgot s a végső
-eredmény – mint látjuk – az lett, hogy a tőle lejegyzett
-hagyományok külön kötetben láttak napvilágot.</p>
-<p>Más alkalommal, mikor folytattam a gyüjtést, már több oly mese
-került a felszínre, melyet sikamlósságánál, vagy drasztikusságánál
-fogva semmiképpen sem lehetett leírni, de azért bő szüretje volt a
-használható mesének. Így jött létre e gyüjtemény, mintegy két hét
-alatt, mely, ha a jegyzetekben közlött változatokat kihagyom is –
-mert ezek, mint első pillanatra látható, nem Borbély Mihály meséi –
-rendes kötetkönyvet töltenek meg.</p>
-<p>Hogy valamelyik gyüjtőtársam, ha mindjárt ily mesemondóra nem
-bukkan, el ne kedvetlenedjék s ne gondolja, hogy csak úgy vaktában
-találtam Borbély Mihályra, idejegyzem, hogy éveken keresztül vártam
-reá, míg czélt értem, mert – mint szegény embernek – jóideig
-másfelé akadt dolga és míg <span class="pagenum"><a name="Page_VII"
-id="Page_VII">VII.</a></span> Borbély Mihályon beteljesedett, a mit
-róla mondtak: hogy sok mesét tud; addig sok ilyennek híreszteltben
-csalódtam.</p>
-<p>Soraimban <i>Borbély Mihály meséi</i> jelzést használom, pár
-szót szentelek erre a kifejezésre is. Ma már – mikor azt látjuk,
-hogy a mesék az emberiség közös kincsei – senki sem fog magyar és
-idegen mesékről, annál kevésbbé, mint egy ember találmányaiéról
-mesélgetni, ma már csak arról lehet szó, hogy a hagyományok mily
-magyar sajátságokat foglalnak magokban? mennyire voltunk képesek
-hiedelmeinkhez, szokásainkhoz s egyéb kincseinkhez alakítani? Ha
-azt mondom: Borbély Mihály meséi, egészen más értendő alatta!</p>
-<p>Meséket jegyezgettem más alkalommal s oly meséről került fel a
-szó, melyet le akartam írni, emberem szabadkozott, pedig el is
-mondta nagyjából. Kezdtem faggatni s arra a kérdésemre: talán nem
-jól tudja? Válasza az volt, hogy tudni, tudja, de <i>nem az ő
-meséje</i>. Erre már kiváncsi lettem, hogy érti ezt: nem az ő
-meséje? Mikor mesélgetni szoktunk, nem én szoktam mesélni – felelte
-– hanem egyik társam. A magyarnak tehát nemcsak <i>nótája</i>,
-hanem <i>meséje is van!</i> Az a mese, melyet <i>ő szokott
-mesélgetni a hallgatóknak, az az ő meséje</i>. Temesközön pedig,
-kivált a multban, mikor még sokan ültettek dohányt,
-dohánycsomózáskor nagyon kapós volt a jómesemondó,
-keresve-keresték: mert a dolgozó, de a mesére is hallgató
-közönséget mulattatta; a hol ily ember volt, oda szívesen mentek
-dolgozni. Ily alkalmakkor azután a mesemondónak ki kellett
-rukkolni: mentül szebb meséket kellett mondani; a mesélgetni szokta
-mesék az ő meséi voltak; így értendő a Borbély Mihály meséi
-megjelelés.</p>
-<p>Borbély Mihály még nem régen a legjobb mesemondók közé
-tartozott; ma már a napi gondok foglalkoztatják elméjét, nem a
-mesék. Róla sem fog ártani néhány sort ide jegyezni. Iskolába járt
-ugyan egy kis ideig, akkor is szavai szerint tanítója a jószágok
-körül foglalkoztatta s így olvasni sem tanult meg, pedig nem rossz
-feje van, mint szoktuk mondani. Született 1882. évben Beodrán,
-Temesközön s a szomszéd Kisbikács-, Nagybikács-, Aladár-,
-Kerektó-majorokban nevelkedett. Mikor már arravaló volt, kiskanász,
-juhászbojtár foglalkozása volt. Meséi jó részét <i>Kerektón
-Horgosról</i> került <span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id=
-"Page_VIII">VIII.</a></span> öreg juhásztól tanulta, mi beszédjén
-meg is látszik; mert mikor a mesélésbe belemelegszik, a bácskai
-nyelvjárás nyomai fel feltünedeznek. Mikor erre figyelmeztettem,
-azt vetette okul, hogy Kerektón több volt a bácskai (kik – tudjuk –
-a közép e-t <i>ė</i>-nek ejtik) mint az <i>ö</i>-vel beszélő
-környékbeli s ha a nyelvjárásuk szerint beszéltek, t. i.
-<i>ö</i>-vel, akkor a bácskaiak türelmetlenkedtek, a beszédjökért
-csúfolták őket.</p>
-<p>Nem ide tartozik, de ha már szóba került, a két nyelvjárásról
-ide jegyzem észleleteimet. Ha idegen ajkú tanul magyarul, mint a
-tót, a czigány, akár az ė-ző, akár az ö-ző nyelvjárást beszélők
-közt történik ez, kezdetben palóczosan <i>é</i> helyett <i>í</i>-t
-mond; <i>szíp, níz</i> stb., mit jó lesz másoknak is megfigyelni;
-továbbá könnyebben beszéli az idegen a palócz nyelvjárást, mint a
-szegedit, nem megy rá a szája, ebből is sokat lehet
-következtetni.</p>
-<p>A nagyobb helyek közül Beodrán, Temesköz Lőrinczfalváján, az
-ezektől nem messze eső Topolyán töltötte az idejét és 4 év óta
-Egyházaskér lakosa. Az eddig felsorolt helyek közül, Kerektót
-kivéve, mindenütt <i>ö</i>-vel beszélnek.</p>
-<p>Volt katona is, kérdésemre, hogy ekkor milyen meséket tanult? az
-volt a felelet, hogy nem ő tanult meséket, hanem tőle tanultak,
-mint jól mesélni tudónak, neki kellett legtöbbször mesélni Bécsben
-= Wienben.</p>
-<p>Az aracsi pusztán: Simonyban tartozkodása alatt megházasodott,
-ma mint napszámos él Egyházaskéren, hol kevés földet is – a
-mennyivel könnyen bír – árendálgat s keveset vett is már
-örökáron.</p>
-<p>Nyelvére vonatkozólag ide kell jegyeznem, hogy habár olvasni nem
-tud, mégis rontó hatással van reá a rossz nyelven szerkesztett,
-úgynevezett krajczáros újság. Többen összejönnek, egy olvassa, a
-többi hallgatja, így tanulnak azután rosszul beszélni magyarul.
-Egyebekre nézve az I. kötet <i>bevezetőjét</i> lásd, hol a többi
-közt a kivételesen nagybetűkkel szedett és a jelzőjével összeírt
-szavakról is szó van.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id=
-"Page_1">-1-</a></span></p>
-<h2>Mesék és rokonneműek.</h2>
-<h3>(Sárkányokról.)</h3>
-<h4>1. Jufijankó.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy kiráj, ennek a kirájnak vôt
-ėgy juhászsza. Hát, ez a juhász nagyon hű szolga vôt. Vôt a falkába
-ėgy feketebárány. Hát, mán azelőtt a feketebárán kécczör mögellött,
-de nem tutta senki, hogy mőre lött a fija. Harmacczor is hasas a
-feketebárán, asz monta a kiráj a juhásznak, hogy: „Ha tė evel a
-harmadik fijával nem bírsz beszámolni, akkor vége az életödnek!“ De
-mivel a juhász hű szolgája vôt a kirájnak és szerette a gazdáját,
-nagyon szeretött vôna a feketebáránnak a fijával beszámolni. Itt a
-feketebáránt kötve tartotta a juhász mikô gondolta, hogy nem soká
-mögellik. Itt oszt a juhász ėccző mögsajnálta a báránt, hogy mindég
-mög lögyön kötve, eleresztötte kicsit járkálni. Ezalatt az üdő
-alatt a feketebárán elszalatt, szalatt a juhász utánna, de sėhol
-utol nem érte. Beszalatt a feketebárán a városba és a pap kertyibe
-szalatt, ott vôt ėn nagy odvos fa, abba szalatt. Itt a juhász
-elvesztötte a báránt, aval viszszamönt és jelöntést tött a kirának:
-hogy elszalajtotta a feketebáránt. Igy oszt a juhásznak nem lött
-sömmi bántása sė. Itt a <i>feketebárán</i> mög is ellött az odvos
-fába, ėgy <i>fijú gyermököt ellött</i>, szoptatta úgy 7
-esztendejig.</p>
-<p>Mikor 7 esztendejig szoptatta, kivezette a fábul, aszonta:
-„Gyere ki, fijam! hal látom, hogy mijen erős vagy most? Hal látom,
-mijen fát bírsz kihúzni tüvestül?“ Mikor kigyütt, nem nagyon vastag
-fát bírt még akkor kiszakajtani. Akkor még 7 esztendejig szoptatta,
-7 esztendő mulva mögén kivezette, aszonta neki: „Hal látom, fijam!
-mijen fát bírsz kiszakajtani?“ Itt oszt Jufijankó kigyütt a fábul,
-az erdőbe a <span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
-"Page_2">-2-</a></span> kisujjával a legvastagab fát kiszakajtotta.
-Akkor monta neki az anynya: „Látom, fijam! hogy ölég erős vagy, mer
-a világon <i>ėgy van nálad erőseb</i>“.</p>
-<p>Mos mán elbúcsúsztak ėgymástul, adott a fijának 3 <i>szál
-szőrt</i>, hogy kösse a nyakába; a fija pedig adott az anynyának 3
-<i>szál hajat</i>. Asz monta az anynya: „Ne, fijam! errül tugygyuk
-mög ėgymást, hogy él-i, vagy hal? Mer ha ebbül <i>tej csöpög</i>:
-akkor él; de ha <i>vér csöpög:</i> mög lösz halva és ėgymást arrul
-tugygyuk fölkeresni!“ <i>Kezet foktak</i> ėgymással, mökcsókolták
-ėgymást, elbúcsúsztak ėgymástul. A feketebirka viszszamönt a
-falkába, Jufijankó pedig elindult világot tróbálni.</p>
-<p>Jankó, hogy mén hetedhét ország ellen, ráakatt 12 bérösre, a
-mint húzatik a szekeret, mög vôt vassal rakva, oda értek ėgy
-ingovánhon, hogy elakattak minynyájan. Asz kérdözi Jankó: „Ugyan,
-mit annátok annak az embörnek, a ki innet kivontatna bennetöket?“
-Aszonták a bérösök: „Mink nem athatunk, csak aszt: a mi vasat el
-bír ėcczör vinni, mert mink szögényök vagyunk!“ Jankó kifokta mind
-a 12 szekérbül az ökröket és öszszekötöszte mind a 12 szekeret
-ėgymás után és Jankó félkézzê kihúszta ėgy szekérön. Mind
-páczavasak vôtak, öszszekötöszte Jankó, mint a madzdzagot szokták
-és a tizėnėgy szekérrül mind belerakták a vasat. Akkor nészték a
-bérösök, hogy mind el akari vinni, de nem mertek neki szólni, mer
-aszt ajálták: hogy a mit el bír vinni, odagyák neki. A bérösök
-szomorújan ballaktak hazafelé, hogy nincs sėnkinek sėmmi a
-szekerin. Jelöntést tösznek a gazdájuknak, hogy baj érte űket az
-útba. A gazdájuk szerette vôna látni, hogy möjen embör löhet az?
-Azalatt az üdő alatt, még a gazdájuk ezön kételködött, hát
-csakugyan is mög fokta látni, hogy Jankó ėhun viszi az egész vasat
-a hátán. A gazda sė mert szólni.</p>
-<p>Jankó oszt a vasat elvitte a kovácshon, 7 métermázsás buzogánt
-csináltatott Jankó belüle.</p>
-<p>Jankó mögalkudott a kovácscsal, hogy mönynyijé csinál neki
-belüle ėgy 7 métermázsás buzogánt? Aszonta neki a kovács, hogy:
-„Száz forinté mög a mi vas belüle fölmarad!“ Asz monta Jankó: „Nem
-bánom! de ha én fölvetöm <span class="pagenum"><a name="Page_3" id=
-"Page_3">-3-</a></span> és lėesik a fejem tetejirül és eltörik,
-akkor újba köl csinálni!“ No, mikor kész lött a buzogán, kivitte
-Jankó, fölhajította Jankó úgy, hogy a levegőt kopogtatta, ráesött a
-feje tetejire <i>két felé tört</i> a buzogán. Itt oszt a kovács
-mögharagudott, hogy Jankónak möjen erős feje van, még héczörte
-erősebbre csinálta a buzogánt, mint azelőtt vôt. Itt Jankó
-hazavitte, a kisújján mögfordította a buzogánt, fölhajította, a
-buzogán a levegőt kétfelé hasította és aláált, ráesött a feje
-tetejire, a fejitül még 100 métert viszsza-fölugrott a buzogán. Itt
-oszt Jankó adott még száz forintot a kovácsnak, hogy ijen kedve
-szörint mögcsinálta a buzogánt. A kovácstul elbúcsúzott, <i>kezet
-foktak</i>, êmönt Jankó szöröncsét tróbálni.</p>
-<p>Hetedhét ország ellen mönt, bemönt ėgy röngeteg erdőbe, korán
-röggel ért az erdőszélire; ott lát 2 <i>lábat</i>, rávág a
-buzogányal a talpára, aszongya: „Kêj fő! nė lustákogy!“ Aszongya, a
-ki itt fekszik: „Ej, de jó vôna neköm is főkelni, valamőre
-szétnézni!“ Jankó mikô mönt bejjeb az erdőbe, épen 12 óra vôt,
-mikor a <i>hasáhon ért</i> annak a bizonyosnak. Rávág ėgyet aval a
-buzogányal a hasára, aszonta az a bizonyos: „Jó vôna mán főkelni,
-nem itt lustálkonni, mer mán a balhák is mögcsipkönnek!“ Itt ballag
-továb, este, <i>napáldozatkor ér a fejihön;</i> akkor Jankó rávág
-ėgyet a fejire a buzogányal, akkor mongya a bizonyos: „Jó lösz mán
-főkelni, mer mögteröm a férög is a fejembe!“ Akkor monta magába
-Jankó: „Jó lösz eszt neköm itt hanni! mer ez az a <i>legerősseb</i>
-énnálam a világon.“</p>
-<p>Jankó továb halad, mögtanáli a Högyforgatót, a ki a högyet is
-forgati, a mint a laptát szokták; oda köszön Jankó: „Jó napot
-agygyon Isten, Högyforgató pajtás!“ „Agygyon Isten neköd is,
-Jufijankó pajtás! hun jársz, hun kelsz?“ Aszongya Jufijankó:
-„Járok, kelök, szöröncsét tróbálok!“ „No, hát én is elmék veled!“ a
-Högyforgató monta. Továb haladnak ketten, más napra kelve,
-mögtanálik a Vasgyúrót. A Vasgyúró úgy gyúrta a vasat, mint az
-aszszon a tésztát, ojan erős vôt az is. Oda köszönnek hozzá: „Jó
-napot agyon Isten, Vasgyúró pajtás!“ „Hun jártok, hun keltök?“ Ezök
-mongyák: „Járunk, kelünk, szöröncsét tróbálni!“ „Én is elmék
-veletök, szöröncsét tróbálni!“ <span class="pagenum"><a name=
-"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p>
-<p>Mönnek továb mind a hároman, hallották, hogy ki van dobolva a
-városba, hogy a királnak elveszött 3 lėjánya, a ki mögtanáli, annak
-agygyák feleségül, ha ėgy lösz (a ki megtalálja), a möliket
-választi a három közül; ha hároman lösznek, akkor mindėgygyiknek
-ėgy-ėgy jut. Itt oszt a 3 vitéz elmönt, hogy űk fölkeresik a 3
-királlánt, ha ég alatt, föld alatt van is. Möndögélnek mos mán
-hetedhét ország ellen, ėgy nagy röngeteg erdőbe bemönnek. Az erdőbe
-tanátak ėsz szép fehér házat, a fehér házba bemöntek, látták, hogy
-a fehér házba 3 <i>hegedű föl van akasztva</i>. Itt Jankó aszongya
-két társának: „Nézzük mög, hogy ki jár ide, eszt a 3 hegedűt ki
-fogi használni?“ Bemöntek a szobába, asz mongya Jufijankó a
-Högyforgatónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög, hogy ki fog
-ide járni?“ Itt oszt Högyforgató elalutt, mikor 3 galamb beszált az
-ablakon; – de eszt Jufijankó jô láti, hogy a 3 galamb beszált, –
-<i>elváltóczott három kirá lányé</i> osztán nagyon szépen
-muzsikáltak. Mikor elvégeszték a nótájukat, fehér galambok löttek
-és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt mongya Jufijankó a
-Högyforgatónak: „Láttál-ė, valakit! ki jár ide?“ Asz mongya
-Högyforgató: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sėnki sė!“ De Jankó
-jôlátta, nem alutt, csak nem akart szólni. Más napra kelve, asz
-mongya Jankó a Vasgyúrónak: „Tė lögyél fön az écczaka, nészd mög,
-hogy ki fog ide járni?“ Vasgyúró jis elalutt, mikor három fehér
-galamb beszált az ablakon, elváltóczott három királlányé, nagyon
-szépen muzsikáltak. Jankó jô láti. Mikor elvégeszték a nótájukat,
-fehér galambok löttek és elrepültek. Röggel, mikor főkeltek, aszt
-mongya Jufijankó a Vasgyúrónak: „Láttál-ė valakit! ki jár ide?“
-Aszt mongya a Vasgyúró is: „Nem láttam sönkit, nem jár ide sönki
-sė!“ Jufijankó jô látta, nem alutt, csak nem akart szólni. Harmadik
-écczaka Jankó maratt fönt. Tizėnkét órakor, mikor beszált a három
-fehér galamb az ablakon, elváltóczott királányoknak, nagyon szépen
-hegedültek, akkor Jankó fölkel, aszongya nekik: „Kik vattok tük, a
-kik ide jártok?“ Aszongyák: „Mink vagyunk a három királán, a kik
-elvesztek és az országban hirdetik“. „No, ha tik vattok a három
-királán, mink éppen tiktöket keresünk“. Akkor aszongya a három
-<span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span>
-királán: „Ereszszetök, mer mink vagyunk a 3 Sárkánnak a feleségük,
-és ha lėjár az üdő és ha nem eresztötök, akkor vége az
-életötöknek“. Itt oszt Jankó csak nem eresztötte el a három
-lėjánt.</p>
-<p>Mikor lėjárt az üdő, akkor gyütt a három Sárkán keresni a
-feleségüket. Mikor láti a három Sárkán, hogy Jankó magának
-tartóztatta lė a feleségüket, nagy düvel el keszték a homokot hánni
-be az ablakon úgy, hogy még a ház is rájuk dűtt. Mökhaltak mind a
-hároman, a három fehér galamb êrepült. Itt oszt a feketejunak a
-három fekete hajábul vér csöpögött, ekkor tutta, hogy a fija mög
-van halva. As sė tugygya lė-jė, vagy föl van! indul a fiját
-keresni. Valahára főtanáta, de látta, hogy mög van halva.</p>
-<p>A feketeju fölélesztötte a fiját, akkor monta: „Jaj, anyám!
-honnan gyüttél, minek bántottá? mikor möjen jót aluttam a három
-kirákisaszszon ölibe álmodtam!“ Akkor monta az anynyának: „No,
-anyám! ha engöm fölélesztöttél, éleszd föl eszt a két társamat is
-még“. „Jaj, fijam! én nem élesztöm föl azokat, mer möghaltak, nem
-birjuk többé föléleszteni“. „Nem baj anyám, csak éleszd föl, mer ha
-még ėcczör möghalnak, nem is köl többet föléleszteni. Majd ezután
-jobban tudok magamra vigyázni!“ Az anynya <i>fölélesztötte</i> a
-két társát, aval osztán mögén újfönt az édösanynyátul elbúcsúsztak,
-elmöntek az erdőbe, maj valahun mögtanálik aszt a három
-Sárkánt.</p>
-<p>Tanyátütöttek, aszonta Jufijankó: „No, pajtás, Högyforgató!
-tégöd kértelek mög először czimborának, tė maragy itthun <i>ebédöt
-készíteni!</i>“ Föl is tötte a Högyforgató a kását főzni, de még a
-kása felibe sė főtt mög, már akkor a <i>Hétsingszakálú</i> oda
-álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ Aszongya neki
-Högyforgató: „Biz, ebbül tė nem öszöl, mer nem a tė számodra
-készíjük eszt“. „No, hiszėn a hasadon öszöm esztet mög!“ a
-Hétsingszakálú mongya. Mikor lė akari Högyforgató a kását vönni,
-ėgymás hajába kapaszkottak. Itt a Högyforgatót főthönvákta és a
-<i>hasán ötte mög a kását</i>. Itt osztán a Högyforgató
-ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė lássa a két társa,
-hogy möjen szégyönbe maratt. Másnap aszonta Jufijankó: „No, pajtás,
-Kűmorzsoló! tégöd kértelek mög másocczor czimborának, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> mos tė maragy
-itthun ebédöt készíteni!“ Kűmorzsoló jis föltötte a kását főzni, de
-még a kása felibe sė főtt mög, már akkor a Hétsingszakálú oda
-álított, aszongya: „Én öszöm mög a kását!“ „Biz ebbül tė nem öszöl,
-mer nem a tė számodra készíjük eszt!“ „No, hiszėn a hasadon öszöm
-esztet mög!“ Mikor lė akari Vasgyúró a kását vönni, ėgymás hajába
-kapaszkottak. A Vasgyúrót is a főthönvákta és a hasán ötte mög a
-kását. A Vasgyúró jis ripsz-ropszra tötte fő a kását főni, hogy nė
-lássa a két társa, hogy mijen szégyönbe maratt. Harmanapra kelve a
-dolog, Jufijankó maratt otthun szakácsnak. Lűttek ėgy nyulat,
-<i>nyúlpaprikást</i> főzött ebédre. Akkor monta a Hétsingszakállú:
-„Mos még job ebéd lösz, mind a két napon vôt, a hasadrul öszöm mög
-a paprikást!“ Akkor mongya Jufijankó: „Mos tudom má mé nem vôt két
-nap kész az ebéd, hogy tė vôtá itt a gaszda?“ Mikor látta
-Hétsingszakálú, hogy a paprikás mögfőtt, ėgymás hajába
-kapaszkottak. Jankó öszszeszötte mindön erejit, elkapta
-Hétsingszakálúnak a szakálát, oda húszta a nagy fáhon, a buzogánt
-belevákta a fába oszt a <i>szakállát körösztülhúszta</i> és a másik
-felin csomót kötött, hogy nė bírjon elmönni, hogy maj bemutati a
-két társának. A Hétsingszakálú nagyon félt, hogy ha a két társa
-viszszagyün, agyonütik, addig rángatódzdzott, hogy a szakálla mind
-kiszakadozott a helibű. Mikor hazamönt Jufijankónak a két társa,
-akkor monta: „No, gyertök, nézzétök mög, mér nem fősztétök mög a
-kását!“ A mint oda mönnek, a Hétsingszakálúnak csak a szakála
-maratt, ű pedig elszökött. Mikô mögebédöltek, aszongya Jufijankó:
-„Gyerünk ezök után a vércsöppek után, bizonyossan e vôt a <i>három
-Sárkának az apja</i>, majd elvesztött ez bennünket!“ Útnak indultak
-a vércsöppek után.</p>
-<p>Mönnek, mőndögélnek, mönnek mán addig, hogy ėty kis ajtót
-tanátak, főnyitik az ajtót, látik: hogy nagy méjség visz lėfelé.
-Azon tanácskosztak, hogy kéne itt lėmönni? Sė létra, sė lépcső
-nincs. Jufijankó eltalálta, jó lösz ėgy veszszőkosarat kötni
-veszszőbül, ėgy kötelet is fonyni! „Majd én lė fogok mönni, maj
-eszt a kötelet mögrázom, akkor húzzatok föl!“ Jufijankó hogy
-lėmönt, mén hetedhét ország ellen, akkor tanát ėgy várat,
-<i>szarkalábon</i> forgott, asz mongya neki: <span class=
-"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> „Áj mög,
-vár!“ „Nem álok, mer nem gazdám parancsójja!“ Akkor mögén monta:
-„Áj mög, vár! mer ha mög nem álsz, mingyá lėütlek!“ Mögált a vár,
-bemönt a várba, beköszön: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy
-kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még âravaló madár sė jár
-êre?“ „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én
-uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Akkor
-kérdözi Jufijankó: „Mijön jelönséggel szokott a tė urad
-hazagyünni?“ „Az én uram ojan jelönséggel szokott hazagyünni, hogy
-a buzogányát 7 mérfődrű haza hajíti, hogy akkor kezgyem az ételt
-főzni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán. Jufijankó kilépött,
-mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira viszszahajította.
-Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná, fölvötte a buzogánt
-a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán többet hajítani. Mikor
-hazaért, aszt kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön szagot érzök a
-házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot érző a hányszor
-csak hazagyüsz!“ „Ad delő! mer ha nem adod, vége az életödnek!“
-Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor kérdi a
-Sárkán: „Ugyan, sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló madár sė
-járhat êre!“ „Járok, kelök – aszongya – elgyüttem mán látogatójul
-hozzátok“. „Óh, sógor! mér tötté ijet, hogy a buzogányomat
-viszszahajítottad?“ „Sógor, hát tud mög: máskor nė hajicsd haza!
-kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“.
-Akkor hítta ebédölni, a feleséginek mongya: „Hoszd be, hé! a
-kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én
-ijennel élni, én mán mögebídöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha
-mögebídölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya
-Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán, elkesztek osztán
-bírkózni, osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe.
-Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A
-Sárkán is fölugrott, lėvákta Jufijankót kötöszködésig a fődbe.
-Jufijankó is mögharagudott oszt lėvákta a Sárkánt nyakig oszt
-lėvákta mind a három fejit. Ennek csak 3 feje vôt. Jufijankó osztán
-mögvákta ėgy veszszővel a várat, piros almájé vát, Jufijankó a
-zsebibe tötte, elmönt a másik várhon. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p>
-<p>Mén, möndögél, elérközött a másik várhon, a ki
-<i>varnyúlábon</i> forgott. Itt lakott a 6 fejű Sárkán. Asz mongya
-Jufijankó a várnak: „Áj mög, vár!“ „Nem álok, mer nem gaszdám
-parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem álsz mög,
-mingyá lėütlek!“ A vár ekkor má mögált, Jufijankó bemönt a várba,
-beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy kisaszszon: „Hun
-jársz, hun kelsz? mikor még âravaló madár sė jár êre!“ „Járok,
-kelök, érted gyüttem!“ „Jaj, csak eregy! még az én uram haza nem
-gyün, mer ha hazagyün, vége az életödnek!“ Asz mongya Jufijankó:
-„Möjen jelönséggel szokott a tė urad hazagyünni?“ „Az én uram 14
-mérfödrű hazahajíti a buzogányát, hogy akkor kezgyek főzni! ojan
-jelönséggel szokott hazagyünni“. Ėcczör osztán zuhog ám a buzogán,
-Jufijankó mögfordította a kisújján, még ėcczör anynyira
-viszszahajította. Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házáná.
-Fölvötte a buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán
-másocczor hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda
-idegön szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön
-szagot érző, a hányszor csak hazagyüsz“. „Ad delő! mer ha nem adod,
-vége az életödnek!“ Akkor monta osztán: „A testvérbátyám gyütt el
-látójul“. Akkor kérdi a Sárkán: „Ugyan, sógor! hogy gyütté ide?
-mikor az âravaló madár sė jár êre!“ „Járok, kelök – aszongya –
-elgyüttem mán látogatójul hozzátok“. „Óh, sógor! mé tötté ijet,
-hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“ „Sógor, hát tud mög, máskor
-nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha el nem ugrok, agyonücz a
-buzogánynyal“. Hítta osztán ebédölni, a feleséginek monta: „Hosz
-be, hé! a kűkinyeret mög a fakést!“ Aszongya Jufijankó: „Nem
-szoktam én ijennel élni, én mán mögebédöltem, csak ögyé!“ „No,
-sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki velem ėgypár birokra!“ Aszongya
-Jufijankó: „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek osztán elkesztek birkozni.
-A Sárkán lėvákta Jufijankót bokájig a fődbe; Jufijankó sė vôt röst,
-fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A Sárkán fölugrott, lėvákta
-Jufijankót kötöszködésig a fődbe. Jufijankó jis mögharagudott,
-lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta mind a hat fejit. Jufijankó
-osztán mögvákta ėgy <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
-"Page_9">-9-</a></span> veszszővel a várat, piros almájé vált, a
-zsebibe tötte, elmönt a harmadik várhon.</p>
-<p>Mén, mén, möndögél, elérközik a várhon, a ki <i>hollólábon</i>
-forgott. Ennek 9 fejű Sárkán vôt a gaszdája. Mikor Jufijankó a
-hollólábonforgó várhon ért, asz mongya: „Áj mög, vár!“ „Nem álok,
-mer nem gazdám parancsojja!“ Mögén mongya: „Áj mög, vár! mer ha nem
-álsz mög, mingyá lėütlek!“ A vár akkor má mögált, Jufijankó bemönt
-a várba, beköszönt: „Jó napot, agyon Isten!“ Aszongya ėgy
-kisaszszon: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még az âravaló madár sė
-jár êre!“ Aszongya Jufijankó: „Járok, kelök, érted gyüttem!“ „Jaj,
-csak eregy! még az én uram haza nem gyün, mer ha hazagyün, vége az
-életödnek!“ Akkor kérdi Jufijankó: „Möjen jelönséggel szokott a tė
-urad hazagyünni?“ „Az én uram 21 mérfődrű hazahajíti a buzogányát,
-hogy akkor kezgyek főzni! ojan jelönséggel szokott hazagyünni“.
-Ėcczör osztán tizenėgy órakor zuhog ám a buzogán, Jufijankó
-mögfordította a kisujján, még ėcczör anynyira viszszahajította.
-Akkor látta a Sárkán, hogy valaki van a házánál. Fölvötte a
-buzogánt a hátára, úgy vitte haza, nem merte mán másocczor
-hajítani. Mikor hazaért, asz kérdöszte: „Aszszon! micsoda idegön
-szagot érzök a házná?“ „Ugyan, mit érözné? tė mindég idegön szagot
-érző a hányszor csak hazagyüsz?“ „Add elő, mer ha nem adod, vége az
-életödnek!“ Akkor monta: „A tesvérbátyám gyütt el látójul“. Akkor
-kérdi a Sárkán: „Ugyan sógor, hogy gyütté ide? mikor az âravaló
-madár sė jár êre!“ „Járok, kelök, elgyüttem mán látójul hozzátok“.
-„Óh, sógor! mé tötté ijet, hogy a buzogányomat viszszahajítottad?“
-„Sógor! hát tud mög, máskor nė hajcsd haza! kint áltam a kapuba, ha
-el nem ugrok, agyonücz a buzogánynyal“. Ebédölni hítta asztán, a
-feleséginek aszongya: „Hosz be, hé! a kűkinyeret mög a fakést.“
-Aszongya Jufijankó: „Nem szoktam én ijennel élni, ėn mán
-mögebédöltem, csak ögyé!“ „No, sógor! ha mögebédölté, hát gyere ki
-velem ėgypár birokra!“ „Nem bánom, gyere!“ Kimöntek, elkesztek
-bírkózni osztán a Sárkán lėvágta Jufijankót bokájig a fődbe.
-Jufijankó sė vôt röst, fölugrott, lėvákta a Sárkánt térgyig. A
-Sárkán asztán lėvákta <span class="pagenum"><a name="Page_10" id=
-"Page_10">-10-</a></span> Jufijankót kötöszködésig a fődbe.
-Jufijankó jis mögharagudott, lėvákta a Sárkánt nyakig oszt lėvákta
-mind a kilencz fejit. Jufijankó osztán mögvágta ėgy veszszővel a
-várat, piros almájé vát. Jufijankó asztán a három almát letötte és
-három várré váltódzott. Kigyüttek a kisaszszonyok a várakbul,
-újfönt a várakbul három alma lött.</p>
-<p>Mikor odaértek a följárathon, Jufijankó asz gondolta, hogy
-minynyájukat nem biri mög a kötél, itt a három kisaszszont
-beleültette a kosárba, ű mög lėn maratt. A három kisaszszont
-fölhuszták a társaji. Jufijankó asz gondolta mikor eresztötték lė a
-kosarat, ű nem ül bele, csak a buzogányát töszi bele. Úgy is tött.
-Mikô félig fölhúszták a kosarat, akkor <i>viszszaeresztötték</i>.
-Itt a két vitéz elkésérte a három lánt a kirájpalotába. A kiráj
-nagy örömmel fogatta űket, hogy hazagyüttek a lėjányaji. Itt a kirá
-gondbaesett, hogy mi az oka, hogy a lánya ijen szomorú? A kiráj
-nagy vendégségöt csapott annak az örömire, hogy hazagyüttek a
-lányaji. Itt a kiráj a lányát a legutolsó szolgálatba tötte, hogy –
-a mé kérdöszte – nem felelt. A lány azé nem felelt, úgy gondolta,
-Jufijankó nem gyün többet soha viszsza. Nohát, gyerünk Jufijankót
-keressük mög! mögvan-ė még a nagy világba?</p>
-<p>Jufijankó oda lėnt nagy szomorúságába el keszdött bujdosni,
-addig bujdosott, rátanát ėgy grifmadárfészökre. Ennek a
-<i>grifmadárnak</i> vôt két kis fija. Nagyszömmel esött épen akor a
-jég, Jufijankó a jégveszödelömtül mögmöntötte a 2 kis grifmadarat,
-az anynyuk nem vôt akkor otthun, mikor a jég esött. Mikor a
-grifmadarak anynyuk hazagyütt, Jufijankót möglátta, aszonta neki:
-„No, régön nem <i>öttem</i> mán <i>embörhúst</i>, mindég âra vôtam
-éhös, mos mán mögöszlek!“ De itt a két kis grifmadár aszonta, ha
-Jufijankó nem mönti mög űket, a jég agyonveri mind a kettőjüket:
-„Most is mög akarod önni?“ Itt asztán aszonta grifmadár
-Jufijankónak: „Mit kévánsz tűlem? a mé mögmöntötted a két fijam
-életit?“ „Nem kévánok ögyebet, csak vigyél föl a Fölsőindijába!“
-„No, aszt épen nem birom möktönni, mer mos gyüttem onnat. No, de
-mivel mögmöntötted a fijajim életit, szörözzé 12 gőböjökröt, 12
-hordót, mindėgyik 12 akós lögyön tele <span class=
-"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> vízzel és
-ha hônap elindulunk, pakold fő a hátamra! Mikor osztán mögyünk
-Fölsőindijába, ha jobbra tekíntök ėgy gőböjökröt vess a számba, ha
-balra tekíntök, akkor tizėnkétakós hordóvizet öncs a számba!“</p>
-<p>Jufijankó elmönt a 12 fejű Sárkán gujájábul 12 gőböjt
-választani. Aszonta neki a 12 fejű Sárkán: „Várjá, Jankó! majd
-elsőb töszünk ėgy próbát! Süssünk mög ėgy-ėgy gőböjökröt és a ki
-<i>hamarab mögöszi</i>, az nyer. Ha én öszöm mög hamarab, nem kapsz
-ökröt“. Jufijankó jis éhös vôt, kapott az alkalmon. Jufijankó
-osztán mikór ėgy czombrul mögötte a húst, mingyá pofonvákta vele a
-Sárkánt. De Jufijankó ėcczör úgy pofon trefelte vágni a Sárkánt,
-mingyá kidült mind a háromsor ápfoga, a Sárkán asztán nem nagyon
-bírt önni, Jufijankó asztán hamarab mögötte a gőböjt mind a Sárkán.
-Mingyá kiválasztotta a tizėnkét gőböjt a falka közül, oda hajtotta
-a grifmadár fészkihön, másnap röggel útnak indultak.</p>
-<p>Mikor fölmöntek, ėcczör a grifmadár jobra tekínt, Jufijankó ėgy
-gőböjökrött beleledobott a szájába, azután későbben a grifmadár
-balra tekíntött, Jufijankó oszt ėgy tizėnkétakós hordóvizet
-beleöntött a szájába. Mikor elfogyott a tizėnkét gőböjökör és a
-tizėnkét hordóvíz, akkor a grifmadár háromszor is jobbra tekínt,
-Jufijankó röktön kikapta a zsebibű a bicskáját és a
-<i>czombjábul</i> a legvastagab húst lėvákta, a grifmadár
-<i>szájába dopta</i>, aval oszt a grifmadár főrepűlt a
-Fölsőindijába. Kérdözte a grifmadár: „Ugyan, mi vôt az, mit
-legutojjára a számba vetötté?“ Akkor monta, hogy a czombjábul
-vágott ėd darabot. „No, Jankó! ha tuttam vôna, hogy ijen <i>jó az
-embörhús</i>, akkor má nem hosztalak vôna föl, csak mögöttelek
-vôna!“ Itt a grifmadár kihánta a Jufijankó czombjábulvaló húst,
-viszszaatta, monta neki tögye oda, odafór! Jufijankó viszszatötte a
-hejire és <i>viszszafórt</i>.</p>
-<p>Jufijankó mint ėgy vándorló, elkeszdött szolgálatot keresni,
-bemönt a kirájpalotába. Jufijankót mögfogatták udvarosnak, ott
-látta Jufijankó, hogy az ű kedvesse a legutolsó szolgálatba van.
-Jufijankónak nagyon föltünt, hogy möjen kűszívű ű hozzá a kiráj.
-Jufijankó eszt nem álhatta, láti mikor kimönt, a ki kedvesse vôt
-oszt nagyon sok disznó <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
-"Page_12">-12-</a></span> rárohant, Jufijankó eszt nem álhatta,
-odaszalatt, ėgyet mögfogott, mérgibe úgy a főthönvákta, hogy mingyá
-mögdöglött. A kiráj möglátta, Jánost kérdőre vonta, hogy merte aszt
-tönni? „Hon nė merném? mikor ű ojan hűszívű hozzám! érte élök, érte
-halok, rajtam kivül sönkit nem választott. Rárohantak a disznók, ha
-én nem vagyok, fölöszik tisztára!“ A kiráj gondbaerett, hogy löhet,
-hogy hozzá ojan hűszívű az ű lánya, mikor ennél többet nem is
-látta? A kiráj Jufijankót kérdőre fokta, hogy monthatytya, hogy az
-ű lánya hozzá hűszivű? Asz mongya Jufijankó: „Hon nė vôna hűszívű?
-mikor én vagyok a mögváltója!“ „Hogy vônál tė? mikor neköd még
-híröd sė halottuk, mikor két vitéz mögváltotta!“ Kérdi Jufijankó a
-kirájt, hogy möjen jelönséggel atta elő a két vitéz a három lėjánt?
-„No, kirájatyám! majd én mutatom mög möjen jelönséggel váltottam
-mög eszt a három lėjánt!“ Akkor kivötte a három piros almát,
-lėtötte és a három almábul három vár lött. Jufijankó oszt elmonta,
-hogy váltotta mög a három lánt, hogy maratt ű oda lėnt, mikor a
-három lán főgyütt! A kiráj nagy örömmel vitte be Jufijankót és a
-lėjányát, hogy ez ojan királėján, mer nem köllött neki sönki
-Jufijankón kívül. Emeszt a négyet (Fanyüvőt, Kőmorzsolót, két
-királyleányt) a <i>tűzbe vetötték</i>, Jufijankót a királányal
-mögesküttették; Jufijankót ültették a trónra.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>2. Miklós és Örzse.</h4>
-<p>Vôt ėgy szögény özvegy embör, a kinek 2 csalágygya maratt árván.
-Az embörnek nem vôt ėgyetmása, a mi a házánál szükségös lött vôna,
-mikor kinyeret akartak sütni, elkűtte a kis lánt a szomszédba,
-kérje el a sütőlapátot mög a szitát. Ėccczör az aszszon odatta, de
-mikor másocczor kérték, így felelt az aszszon: „Mongyad apádnak:
-vögyön el feleségül, akkor lösz neki mindöne!“ Az embör csakugyan
-is elvötte az aszszont feleségül. Éltek ėgypár hônapig szép
-békességbe, azután aszonta az aszszon az embörnek: „A két
-csalágygyát tögye ken, a hova tugygya, mer ha nem töszi a házbul
-sėhova sė, akkor én mék el!“ Itt osztán az embör <span class=
-"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> nem tutta
-hova tönni a csalágygyát, mer nagyon sajnálta; hanem elmönt az
-anynyáhon, annak panaszkodott: hogy az aszszon nem akari kiálni a
-házná a 2 családot. Aszonta az anynya: „Kűdd el én hozzám űket!“ El
-is kűtte másnap röggel űket az anynyáhon, aszonta: „Mönynyetök el,
-kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El is mönt a két család a
-szüléjéhön és a szüléje adott nekik ėgy marékkorpát és aszonta:
-„No, fijajim! mönynyetök el az erdőbe fájé, szórjátok el az úton
-eszt a korpát és maj ha estére gyüttök haza, mögtanálitok az útat“.
-Csakugyan is a két gyerök kimönt az erdőbe fájé és úgyis töttek, a
-hogy a szüléjük monta. Este osztán a mőre a <i>korpa</i> el vôt
-szórva, âra möntek, osztán hazaérkösztek, hanem nem möntek a
-szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuknak a házáhon, de bemönni
-nem mertek. Este mikor az apjuk mög a mustohájuk vacsorált, ėgy
-jótányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak mögönni; itt aszongya az
-embör az anynyuknak: „Látod! ha még itthon vôna az a két család,
-annak a része mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és
-mögönnék!“ Itt a két család aszt kijáti be az ablakon: „Itthun
-vagyunk édösapám! de nem merünk bemönni“. Az apjuk kikiját:
-„Gyertök be, csalágygyajim!“ Bemöntek és mögötték a tányérlevest,
-aval lėfeküttek. Mikor elaluttak, akkor mögén aszonta a
-mustohaanynyuk: „Vigye ken, a hova tugygya ken a két csalágygyát,
-takarícscsa kend el űket a háztul, mer ha nem, itt hagyom
-kendet!“</p>
-<p>Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a
-szüléjükhön: „Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El
-is mönt a két család a szüléjihön. Itt osztán a szüléjük adott
-nekik ėgy maréklüsztöt és aszonta nekik: „No, fijajim! mönynyetök
-el az erdőbe fájé, szórjátok el az úton eszt a lüsztöt és maj ha
-estére gyüttök haza, mögtanálitok az útat!“ A két gyerök csakugyan
-is mögén kimönt az erdőbe fájé, a mőre möntek, elszórták a
-<i>lüsztöt</i>. Este osztán a mőre a lüszt el vôt szórva, âra
-möntek osztán szöröncséssen hazaérkösztek, de nem möntek a
-szüléjükhön, hanem igenyössen az édösapjuk házáhon, de nem mertek
-bemönni, hanem lėültek az ablak alá. Este, mikor az apjuk
-<span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
-"Page_14">-14-</a></span> mög a mustohájuk vacsorált, ėgy
-tányérleves mögmaratt, a kit nem bírtak mögönni, aszongya az apjuk
-az anynyuknak: „Látod! ha még itthun vôna az a két család, annak a
-része mögmaratt, mijen jó vôna, ha itt vônának és mögönnék!“ A két
-család mögén bekijáti az ablakon: „Itthun vagyunk, édösapám! de nem
-merünk bemönni“. Kikiját az apjuk: „Gyertök be, csalágygyaim!“
-Bemöntek osztán mögötték a tányérlevest, aval lėfeküttek. Mikor
-elaluttak, mögén aszonta a mustohaanynyuk az édösapjuknak:
-„Takarícscsa kend el a két csalágygyát a hásztul! tögye kend, a
-hova tugygya kend, mer ha nem, itt hagyom kendet!“</p>
-<p>Másnap röggel mögén elkűdi az embör a két csalágygyát a
-szüléjükhön. „Mönynyetök el, kis csalágygyajim, a szülédékhön!“ El
-is mönt a két család a szüléjihön. A szüléjük adott nekik ėgy
-<i>marékkölest</i>, hogy szórják el az úton, mind a korpát mög a
-lüsztöt, majd ha gyünnek estére hazafelé, mögtanálik az útat. El is
-szórták, de mikor akartak hazagyünni, nem tanáták az útat, mer a
-madarak a kölest fölötték.</p>
-<p>Aval osztán mönnek az erdőbe êre jis, âra jis, bójongtak, nem
-bírtak kigyünni. Hát, anynyira möntek mán az erdőbe öszszeviszsza,
-hogy egészen lėrongyosottak, de kimönni még sė tuttak. Ėcczör
-osztán a hogy őgyelgenek az erdőbe lė-föl, rátanátak ėgy öreg
-Őszembörre, a ki sütötte a szalonnát nyárson, oda köszönnek hozzá:
-„Jó estét agyon Isten, öregapám!“ „Agyon Isten, fijajim, nektök is!
-hát hun jártok, hun keltök ebbe a röngeteg erdőbe, a mikor itt még
-a szárnyas álatok sė bírnak mögmaranni?“ Aszongyák: „Járunk,
-kelünk, öregapám! bujdosóvá löttünk, mer a mustohaanyánk otthun nem
-tűrt bennünket, oszt az édösapánk elkűdött bennünket a szülénkhön,
-a mög kikűdött bennünket az erdőbe fájé. Elsőb csak attak nekünk
-korpát, hogy haza tugygyunk mönni, mászszor mög lüsztöt attak,
-akkor is haza tuttunk mönni; de mikor mán kölest attak, a madarak
-fölötték, úgy nem tuttunk hazamönni oszt jártunk öszszeviszsza az
-erdőbe, még ide nem tanáltunk!“ „No mán fijajim – mongya az öreg
-Őszembör – ha mán eddig nem tuttatok hazamönni oszt enynyire
-begyüttetök ebbe a <span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
-"Page_15">-15-</a></span> röngeteg erdőbe, hát ezután nem is
-tuttok, mer engömet is kis koromba eldobott az anyám, az erdőbe
-nevelőttem föl, azûta soha kimönni nem tuttam, pedig mán jóüdős
-embör vagyok oszt én is ki akartam mönni ebbül az erdőbül nem
-ėcczör, hanem netök, fijajim! ėgy kis kinyér, szalonna, lakjatok jó
-és pihenynyetök mög röggelig itten, röggel osztán elindultok, hátha
-tik kituttok vándorolni, ha mán kécczör is haza tuttatok mönni, de
-én nem hiszöm (hogy kitudjatok)“. Úgy is vôt, mögpihentek ott az
-Öregné és röggel szépen mögköszönték a vacsorát és az écczakaji
-hálásukat, röggel osztán útnak indultak. Az Öreg mögsajnálta űket,
-aszongya a fijúnak: „Hallod-ė, fijam! netök ez a <i>három
-kutya!</i> majd kisegít ez bennetöket. Én mán, nem baj, ha möghalok
-is, mer mán öreg vagyok, de tik még élhettök!“</p>
-<p>Aval osztán útnak indultak, a három kutya is mönt velük a
-Szélnéfutóssab, a Vasnáerősseb mög a Kigondoló kutya, így hítták
-űket, így nevezte mög űket az Öreg. Aval osztán halattak az erdőbe
-továb. Möntek bejjeb, bejjeb az erdőbe, addig möntek, hogy mán
-rájuk estelödött, de sė lakást, sėmmit nem tanátak. Egész écczaka
-mindég ögyelöktek az erdőbe. Hát mikor a nap fősörkent, éppen
-besütött a haramiják ablakába, aszonta a Miklós az Örzsének – mer a
-fijút Miklósnak, a lánt Örzsének hítták: „Nészd testvér! amott
-csillámlik – de nem tudom kinézni – erdőszéle-ė, épület-ė? nem
-tudom kivönni a nyíláson!“ Ekkor oszt mögörültek, hogy: „Maj csak
-kitanálunk az erdőbű, akar csak valami lakásra tanálunk!“ Ekkor
-oszt mögörültek, nagy örömmel iparkottak a fényösség felé. Hát
-mikor közelebb halattak, látytyák, hogy ėgy kis fehér ház, mikor
-odaérnek, beköszönnek a kis hászhon: „Agygyon Isten jó röggelt,
-gazdaaszszon!“ mer nem tutták kinézni, hogy kicsoda? A gazdaszszon
-mongya: „Agyon Isten maguknak is! ugyan hun járnak ezön a pogán
-földön? mer éppen tizėnkét esztendős vôtam, mikor a haramiják az
-anyámtul elloptak, azûta nė hogy embört, vagy fehércselédöt láttam
-vôna, még szárnyas álatot sė láttam!“ „Járunk, kelünk – aszongya
-Miklós – az erdőbe, mer a mustohánk nem tűrt a házná; addig
-kűdösztek az erdőbe fájé, hogy valahogy eltévennénk, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> vagy
-valami vadálat mögönne bennünket. Hát álat nem övött mög, hanem ki
-nem tudunk mönni ebbül az erdőbül“. Aszongya a lán, mer lán vôt a
-gazdaszszon, a haramiják möghatták, hogy főzzön nekik mög
-tisztogasson rájuk, aszongya: „Jaj! pedig csak innen szabaduljanak
-és mönynyenek, mer ez 12 haramijának a lakása“. „No, – aszongya
-Miklós – addig innen nem mögyünk, még el nem gyüsz velünk!“
-„Elmönnék veletök – aszongya a lán, a ki gazdaszszon vôt – de én
-innet nem möhetök, mer ha innét êmék – úgy is fölkeresnek a
-haramiják – akkô vége az életömnek!“ „Nohát, – aszongya Miklós –
-akkor mink sė mögyünk! hanem asz mond mög: hogy mijen jelönséggel
-szoktak a haramiják hazagyünni?“ „Ezök a haramiják aval a
-jelönséggel szoktak hazagyünni, hogy a napnyugoti házvégin van ėgy
-<i>körtefa</i>, mikor <i>elindulnak</i> hazafelé, akkor elkeszd
-<i>fakanni</i>; mikor a <i>határba érnek</i>, akkor elkeszd a fa
-<i>virágozni</i>; mikor pedig <i>közel vannak</i> mán, akkor
-elkeszd a körte rajta <i>érni</i>“. „No! – aszongya Miklós – maj
-möglátom, mijen vitézök?“ „No, ha aszt akarod mögnézni, – mongya a
-lán – itt van a Harambasa <i>kargya</i>, vödd a kezedbe és evvel
-birod magadat védelmezni!“ Miklós úgy is tött: kezibe vötte a
-kardot, kiült a körtefa alá.</p>
-<p>Ėcczör láti, hogy keszd a körtefa fakanni, későben föltekíntött
-a fára, látytya, hogy keszd a körtefa virágozni, későben mögén
-főtekínt a körtefára, látytya, hogy keszd a körtefa gyümőcsöthozni.
-Itt osztán főkel Miklós a fa alul és aszongya: „Nohát! bemögyök a
-konyhába és rákészülök, mer mán akkorra hazaérnek“. Miklós úgy is
-csinált, félrehúzódott a konyhába és ahogy möntek be a haramiják,
-<i>lėdarabolta a nyakukat</i> és a pinczébe beledopta, de a
-Harambasát nem bírta egész agyonvágni, csak mögsértötte, aszt úgy
-dopta bele a pinczébe. Aval osztán az a gazdaszszon, a ki ott vôt,
-nagyon mökköszönte a Miklósnak a jóságát: hogy űtet főszabadította
-az <i>örökös rapságbul</i>. Miklós pedig szerette vôna, ha ott
-maratt vôna feleséginek, de a lánnak nem vôt kedve, csak
-hazavágyása az anynyáhon. Itt oszt elbúcsúzott Miklóstul és a
-testvéritül. <span class="pagenum"><a name="Page_17" id=
-"Page_17">-17-</a></span></p>
-<p>Aval oszt <i>Miklós és testvére éltek ėgygyütt</i> a
-haramijalakásba, <i>mint feleségivel</i>.</p>
-<p>Ėcczör osztán a Miklós kimönt vadászni, a tesvérire hagyott
-mindön szobakûcsot, csak ėgyet nem. A testvérje azon okoskodott:
-hogy mé nem hatta a <i>századik kûcsot</i> is? mer
-kilenczvenkilenczet nála hagyott, de a pinczeajtó kûcsát nem hatta.
-Mindég kereste ű a századik kûcsot: a pinczéjét, de nem tanáta.
-Ėcczör észrevötte, hogy a Miklós a gatyamadzdzagján hordozi, aval
-oszt écczaka, mikor alutt, lėôtta a gatyamadzdzagjárul a kûcsot és
-mikor kimönt Miklós vadászni, benézött a pinczébe jis. Akkor látta:
-hogy itten a haramiják vannak behánva, ott látta mög a Harambasát
-nagyon szépnek. A Harambasa könyörgött, hogy ereszsze ki, nė
-féjjön, nem bánti! Itt oszt Örzse ki jis eresztötte és nagy
-szerelömbe estek.</p>
-<p>Addig szerelmesköttek, hogy aszonta a Harambasa az Örzsének:
-„Fődejjük el a testvérödet! Mit élsz tė itt a testvéröddel? élj
-énvelem! és ha mögtöszöd az én kévánságomat, akkor jó sorod lösz!
-Tödd magad betegnek és mongyad a testvérödnek: ha nem hoz a
-medvének a májábul mög a szívibül, hogy tė annak a szívibül mög a
-májábul öhessél, akkor möghalsz“. Örzse ugyan nagybeteg lött, úgy
-cseleködött, a hogy a Harambasa monta neki: lėfekütt az ágyba,
-elkeszdött jajgatni, mikor Miklós hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi
-bajod? mid fáj?“ Aszongya Örzse: „Ha ja <i>medve májábul</i> mög a
-<i>szívibül</i> nem hozol, hogy én abbul öhessek, akkor möghalok!“
-Miklós osztán röttön útnak indult és a nagy kereséssel főtanáta a
-medvét. Aval odamögy, hogy elvösz ėgy kis fijút, de a medve nem
-akari neki anni. Miklós – látytya a medve, hogy – csakugyan el akar
-ėgygyet vinni, akkor mongya neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd
-szükségöd!“ A medve tutta, hogy mé kűtték Miklóst! De mikor látta a
-medve, hogy Miklós csakugyan elviszi a fijút, igy szól a medve:
-„No, mán látom: hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni! adok én
-ėgygyet, hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a tė testvéröd, hogy be sė
-vidd, mer betegebb lösz tűlle! akkor csak ereszd el, maj viszsza
-fog az ide gyünni“. Aval hoszta Miklós a medvefijút, mikor
-<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
-"Page_18">-18-</a></span> mönt vôna be a kiskapun, asz kijabálta
-Örzse, hogy be sė vigye, hanem ereszsze el! mer mán jobban van, ús
-sė öszik belüle. Miklós oszt eleresztötte, elmönt vadászni. Még
-Miklós vadászott, a Harambasa előgyűtt, – mer ê vôt bujtatva –
-aszonta Örzsének: „Tödd magad mögén betegnek és mongyad a
-testvérödnek: ha nem hoz a vaddisznónak a májábul mög a szívibül,
-hogy tė annak a májábúl mög a szívibül öhessél, akkor möghalsz!“
-Örzse osztán mögén nagyon beteg lött, de nem igazábul, csak úgy
-mutatta: lėfekütt az ágyba, elkeszdött jajgatni, mikor Miklós
-hazamönt; kérdözi Miklós: „Mi bajod? mid fáj?“ Aszongya: „Ha a
-<i>vaddisznó májábul</i> mög a <i>szívibül</i> nem hozol, hogy én
-abbul öhessek, akkor möghalok!“ Miklós osztán röttön útnak indult,
-mer szerette Örzsét, addig mönt, még fő nem tanáta a vaddisznót.
-Odamönt, hogy elvösz ėgy kis fijút, de a vaddisznó nem akari neki
-anni. A vaddisznó látytya, hogy Miklós csakugyan el akar ėgygyet
-vinni, aszongya neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem
-beteg a tė testvéröd“. De mikor látta a vaddisznó, hogy Miklós
-csakugyan elviszi a fijút, aszongya neki a vaddisznó: „No, mán
-látom, hogy csakugyan el akarsz ėgyet vinni! adok én ėgyet, hanem
-ha hazaérsz, oszt kijabáli a tė testvéröd, hogy be sė vidd a
-kiskapun, mer betegebb lesz tűlle! akkor csak ereszd el, maj
-viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán a vaddisznófijút,
-mikor mönt vôna be ja kiskapun, asz kijabálta Örzse, hogy be sė
-vigye, mer roszszabbul lösz, mer mán most jobban van, ús sė öszik
-belüle, hanem ereszsze el! Miklós oszt eleresztötte, elmönt
-vadászni. Még Miklós vadászott, aszonta a Harambasa Örzsének: „Tödd
-magad még ėcczör betegnek és mongyad a testvérödnek, Miklósnak: ha
-nem hoz az oroszlánfijúbul, hogy tė annak a májábul mög a szívibül
-öhessél, akkor möghalsz!“ Örzse osztán mögén nagybeteg lött, mikor
-Miklós hazamönt, elkeszdött jajgatni, Miklós mögén kérdöszte, hogy
-mi a baja? Örzse aszonta: „Ha az <i>oroszlánfijúbul</i> nem hozol,
-hogy annak a <i>májábul</i> mög a <i>szívibül</i> öhessek, akkor
-möghalok!“ Miklós mögén röttön útnak indult és a nagy kereséssel
-főtanáta az oroszlánt. Aval mögy, hogy elvösz ėgy kis fijút, de az
-<span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
-"Page_19">-19-</a></span> oroszlán nem akari neki anni. Mikor az
-oroszlán látta, hogy Miklós csakugyan el akar ėgyet vinni, aszongya
-neki: „Nė báncsd! nem lösz êre neköd szükségöd! nem beteg a tė
-testvéröd“. Mikor látta az oroszlán, hogy Miklós csakugyan elviszi,
-aszongya neki: „No, mán látom, hogy csakugyan el akarsz ėgyet
-vinni! adok én ėgyet, hanem ha hazaérsz oszt kijabáli a testvéröd,
-hogy be sė vidd a kiskapun, mer betegebb lösz tűlle! akkor csak
-ereszd el, maj viszsza fog az ide gyünni“. Miklós hoszta osztán az
-oroszlánfijút, mikor mönt vôna be ja kiskapun, kijabáli Örzse, hogy
-be sė vigye, hanem ereszsze el, mer roszszabul lösz, hanem ereszsze
-el. Miklós osztán eleresztötte.</p>
-<p>Mikor kimönt Miklós vadászni, asz monta a Harambasa a lánnak,
-hogy: „Igy mán nem bírjuk Miklóst êfődelni!“ De Miklós nem tutta,
-hogy a Harambasa kin van a pinczébül. Akkor aszonta a Harambasa az
-Örzsének: „Beszéld rá Miklóst, hotyha <i>mögfürösztenéd</i>, mingyá
-jobban lönné! ha <i>fürdik a kémén alatt</i>, mongyad, hogy
-<i>nyúcsa föl az újját</i>, a kutyákat pedig csukazsd be vele ėgy
-pinczébe, a hun vasajtó van rajta!“ Miklós osztán úgy is tötte,
-hogy a <i>kutyákat lėcsalta</i> oszt rákészült a fürdésre. Elkeszte
-az Örzse fürdetni a kémén alatt, a kéménbe pedig fönt ê vôt a
-Harambasa bujtatva. Mikor fürdette Örzse, addig beszélt neki, hogy
-főnyûtotta az újját, a Harambasa pedig lėeresztött ėgy
-aranhajszálat, ez az <i>aranhajszál</i> rátekerődzdzött Miklósnak
-az újjára és erős <i>vassá vát</i>, aval asztán lėkijátott a
-Harambasa: „No, Miklós! tė akartá engöm êfődelni, hanem mos itt az
-életöd vége!“ Aszongya Miklós: „Nem bánom! csak háromat hagygyál a
-kutyájimnak kijátani utójjára!“ „Kijáthacz! – mongya a Harambasa –
-jó hejjön vannak azok“. Aval a Harambasa bemönt az Örzsével
-szerelmeskönni a szobába. Ez alatt az üdő alatt mög Miklós háromat
-kijátott a kutyájinak: „Szélnéfutóssabb, Vasnáerőssebb, Kigondoló
-kutyájim, gyertök elő!“ A Kigondoló kutya möghallotta, főkőtötte
-emeszt a kettőt is: „Kejjetök föl! mer a gazdánk bajba van“. Mikor
-másocczor kijátott a kutyájinak, akkor mán möghallotta mind a három
-és a Vasnálerőssebb kitörte az ajtót és mingyá kiszalattak a
-pinczébül. A Vasnálerőssebb <span class="pagenum"><a name="Page_20"
-id="Page_20">-20-</a></span> lėrákta mingyá a gazdája újjárul a
-vasat, aval oszt Miklós fölkészült, bemönt a szobába, a hun a
-Harambasa szerelmesködött a testvérivel, aval a kutyával mingyá
-szétszödette, <i>beledopta a pinczébe</i> és a testvérit is
-beledopta utánna, aszongya: „No, ha eszt szeretted vôna, szerezsd
-itt!“ Aval, hogy ű maga maratt, elbúcsúzott a kis hásztul és
-elmönt.</p>
-<p>A hogy mönt, möndögélt, rátanát ėgy városra, az a város tiszta
-gyászba vôt borulva, este vôt mán, bemönt a szélső hászhon a
-városvégin, ott lakott ėgy öregaszszon, oda köszön: „Jó estét agyon
-Isten, öreganyám!“ „Agygyon Isten, fijam! neköd is“. Aszongya
-Miklós: „Ugy-ė, öreganyám! kapnék-ė itt hálást écczakára? nagyon
-meszszirül gyüttem!“ Aszongya az öregaszszon: „Hogy nė! szívessen“.
-Mikor beszédbe erettek, kérdöszte Miklós: „Ugy-ė, öreganyám! mi oka
-annak: hogy ez a város ojan nagyon gyászba van borulva?“ „Hát
-fijam, – mongya az öregaszszon – ez a város azé van ojan nagyon
-gyászba borulva: mer hônap 12 órakor viszik ki a királánt a 12 fejű
-Sárkánnak, mert mögtizedölték a lányokat, most êre gyütt a tized.
-Máskép a Sárkán nem ád vizet“. Aval a legén nem szólt sėmmit sė.
-Aval másnap röggel kimönt ahhon a kúthon, ahun a Sárkán vôt, lėült.
-Ėcczör látytya ám úgy tíz óra felé, hogy nagy sokaság mén ki a
-városbul, hozik a királánt a Sárkánnak. Mikor odatötték, a
-látvánság (= sokaság) elmönt haza, hogy a lánnak nė jis lássák a
-kivégzésit, Miklós osztán odamönt a lánhon, kérdözi a lántul:
-„Ugyan! maga mit keres itten?“ A királán êbeszélte hogy és mint áll
-a dolog. Aszongya Miklós: „Ugyan! ha mögmönteném magát attul a
-tizėnkétfejű Sárkántul, hozzám gyünne-jė feleségül?“ Aszonta a lán:
-hozzá! ha csak mögmönti. Lėültek, beszélgettek, azután nagy
-szerelömbe estek. Kérdöszte Miklós a királántul: „Nem tugygya:
-micsoda jelönséggel szokott a Sárkán fölgyünni a kútbul?“ Aszongya
-a királán: „Mikor ki akar gyünni, elsőbb is a víz kinyomódik a
-kútbul: a Sárkán főnyomi a vizet“. Evvel Miklós elalutt ėgy
-kicsikét a királán ölibe. Ėcczör a királán elsikította magát, âra
-Miklós fölébrett, akkor mán a Sárkán főnyomta a vizet, hogy majd
-<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
-"Page_21">-21-</a></span> kigyün. Mikor osztán csakugyan gyütt ki a
-Sárkán, Miklós elkeszte a fejit lėdarabolni sorba.</p>
-<p>Mikor mán mind a tizėnkét fejit lėvákta, a Sárkán nyelvinek a
-högyit lėdarabolta, eltötte, osztán mögén a királkisaszszonynyal
-elkesztek szerelmeskönni, eszt pedig a <i>Vörösvitéz</i> kileste,
-csak aszt várta, hogy Miklós alugygyon el a királán ölibe, akkor
-odamönt, a királánt mögfenyögette, hogy nė merjön mozdulni, Miklóst
-eldarabolta apróra és a Sárkán nyelvedėrėkát is kivagdosta, a lánt
-pedig <i>hécczör mögesküttette</i>, hogy asz mongya, hogy ű
-möntötte mög a tizėnkétfejű Sárkántul. Mos mán vezeti a lánt befelé
-a városba, möglátták, a kik a város szélin laktak, hogy ėgy vitéz
-mögmöntötte a Sárkántul a királkisaszszont mög a várost; nem köl
-töb lánt anni neki, hogy vizet kapjanak. Mingyá szalattak mondani a
-kirájnak. A kiráj nagy örömmel mönt a lánya elébe és nagy
-vigadalommal örült szögén, boldog, hogy odavan a Sárkán, nem köl
-neki több lán. Mikor bevezették a Vörösvitézt a palotába, 12
-párnára ültették. Itt osztán a lán még szomorúb, mind azelőtt vôt,
-de nem monhatta kirájatytyának, hogy mi ja a baja. Hagygyuk mán
-most űket, nézzük Miklóst!</p>
-<p>A három kutya, hogy fölébrett, látytya, hogy az ű gazdájuk
-öszsze van darabolva, mingyá fölugráltak: „Gyerünk oszt hű
-gazdánkat éleszszük föl!“ A Vasnálerősseb kiagygya a parancsolatot
-a Szélnéfutóssabnak mög a Kigondoló kutyának: „No! hamar mönynyetök
-élesztőfüvet mög fôrasztóküvet keresni!“ A Szélnéfutóssab mingyá
-öszszejárta az egész kerületöt, tanát is a mi köllött: éppen ėgy
-kígyó vitt <i>élesztőfüvet</i> is, <i>fôrasztóküvet</i> is, kért
-tűlle, de nem adott neki, ű mög nem sokat komédijázott vele, hanem
-êvötte az egészet: az élesztöfüvet is mög a fôrasztóküvet is a
-kigyótul. Aval a Szélnéfutóssab ėgy-kettőre viszszafutott. Még a
-Szélnéfutóssab mög a Kigondoló oda vôt élesztőfűjé mög
-fôrasztókűjé, addig a Vasnáerősseb öszszeszötte Miklósnak a
-lekkisseb porczikáját is, mert a Vörösvitéz öszszedarabolta Miklóst
-apróra. Miklósnak osztán a lekkiseb porczikáját is
-<i>mögkenyögették a fôrasztókűvel</i> és helrerakták, az
-<i>élesztőfűvel</i> mög <i>fölélesztötték</i>. Mikor fölélesztötték
-Miklóst, aszongya: <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
-"Page_22">-22-</a></span> „Minek bántottatok? de jót álmottam a
-királkisaszszon ölibe!“ „Álmodtál vôna ám édös gazdánk örökre, ha
-mink föl nem ébresztöttünk vôna!“ monták a kutyáji. Mikor
-szétnézött, akkor látta: hogy tisztavér, elhitte osztán a
-kutyájinak a mondását; akkor monta: „Nohát, nézzük mög, hogy mijen
-vitéz, a ki éngöm el mert fődelni!“</p>
-<p>Aval indult a királpalotája felé. A hogy mönnek, kiszalad ėgy
-valaki a kastéj udvarábul, elkijáti, hogy: „Gyün ėgy vitéz három
-álattal!“ akkor <i>kiugrott</i> a Vörösvitéz alul <i>három
-párna</i>. Későbben ėgy kicsit mögén kiszalad ėgy valaki, látytya,
-hogy nem meszszi van mán, beszalad, elkijáti, hogy: „Jaj! itt van
-nem meszszi!“ akkor mögén kiugrott a Vörösvitéz alul három párna.
-Beszalad osztán ėgy valaki, elkijáti, hogy: „Itt van a vitéz az
-udvarba!“ akkor kiugrott mind a hat párna és a lán nagy örömmel
-szalad ki a kastéj udvarára, öleli, csókojja a vitézt, vezeti az
-apja elé fő, aszongya: „No, atyám! itt van Miklós! a ki
-mögszabadított a 12 fejű Sárkántul, ű az én mögmöntőm, de nem
-mertem szólni, mer a Vörösvitéz mögfenyigetött, hogy nė merjek
-szólni!“ Akkor mingyá nészték a Sárkány nyelveit, látták, hogy a
-Vörösvitéz csak akkor vágott a Sárkány nyelvibül, mikor mán Miklós
-elszötte a högyit, a Vörösvitészt osztán kivégeszték, Miklósé lött
-a királlány.</p>
-<p>Éltek ėd darabig, látytya a királlány, hogy Miklós nagyon
-szomorú, asz kérdözi a királány: „Mér vagy ojan szomorú? tán nem
-szerecz?“ Aszongya: „Szeretlek én, hanem van énneköm ėgy testvéröm
-(az erdőben) a pinczébe, asz szeretném elhozni!“ „Azon nė
-szomorkogy – mongya a királán – hanem erigy és hoszd el!“ El is
-mönt a tesvérijé, hát mikor fölnyiti a pinczeajtót, akkor láti:
-hogy a testvére mind a 12 haramiját mögötte, csak a Harambasának az
-<i>ujját szopja</i> (mást mindent megevett már). Aszongya Miklós:
-„No, testvéröm! elviszlek a kastélomba, mos mán én királ löttem,
-maj szobalán löszöl“. Olan gyönge vôt a testvérje, alig tudott
-mönni, odavezette a kastélba. A testvérjinek a’ nagyon
-roszszulesött, hogy ű csak szobalán, a testvérje nagyon jó sorba
-jutott. A Harambasának a hüvejk ujját (melyet szopogatott s magával
-hozott), beleálította <span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
-"Page_23">-23-</a></span> Miklósnak a szalmazsákjába högyivel
-(felfelé), mikor Miklós fekütt lė – mindég ojan tréfássan szokott
-lėfekünni, belevágódott az ágyba – és az körösztülmönt a szívin,
-itt a kutyájinak maratt még abbul az élesztőfűbül, fölélesztötték.
-Miklós osztán nem kögyelmezött a testvérjinek, kétfelé vákta és a
-város sarkára rászögelte.</p>
-<p>A kutyák is mögszólaltak: „No, kedves gazdánk! <i>vagy tė fődêj
-el, vagy mink elfődelünk tégöd!</i>“ Miklós osztán elfődelte a 3
-kutyát és mögsiratta. Osztán éltek boldogul, még most is élnek, ha
-meg nem haltak.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>3. A pingált szobák.</h4>
-<p>Vôt a világon ėgy kirá, a kinek ėgyetlenėgy fijacskája vôt oszt
-nagyon kényin-kedvin nevelték, mivelhogy ėgyetlen gyermök vôt mög
-kedves vôt, el is felejtötték valami vitésségre tanítani. Mikor a
-gyermök tizenkilencz éves lött, akkor mán fölérte az ėgygyiket a
-másikávâ (összehasonlítani s ekként megkülönböztetni), asz mongya a
-gyermök az atytyának: „Édösatyám! szégyön, hogy mán 19 esztendős
-vagyok és még sė tanítottak sėmmi vitésségre, hanem mos mán
-édösatyám! el fogok mönni és tanulni fogok valami vitésségöt“. A
-királ mög a felesége nem akarta elengenni a fiút mivelhogy ėgyetlen
-vôt, de oszt anynyira könyörgött az apjának, hogy az apja ellátta
-sok kincsel, szép ruhával, útnak eresztötte. Asztán mögcsókolta az
-apját, anynyát oszt elindult.</p>
-<p>Mén a fijú hetedhét ország ellen, beért ėgy röngeteg nagy
-erdőbe. Az erdőbe halatt napról-napra előre; az erdő nagyon szépen
-szólt, mert a <i>faágak</i> nagyon szépen <i>muzsikáltak</i>. Itt
-osztán ű bánatába as sė tutta mi csinájon, mert nem tanálkozott
-sėnkivel sė, lėszakajtott ėgy faágat, hogy mögnézi: mér muzsikál
-ojan szépen? Mikor a <i>faágat lėszakította</i>, az erdőbe,
-<i>mögnémültek a fák</i>. Űs mögnémult oszt a mönéssel, nem tudott
-mönni: ėgyik surnyótul a másikhon mönt.</p>
-<p>Addig vánczorgott az erdőbe, rátanát ėgy öreg Őszembörre; oda
-köszön: „Jó napot agy Isten, öregapám!“ <span class=
-"pagenum"><a name="Page_24" id="Page_24">-24-</a></span> Aszongya
-az Öreg embör: „Hun jársz, hun kelsz? mikor még itten a madár sė
-járhat!“ „Járok, kelök, öregapám! mert hajt a nyomorúság: ėgyetlen
-fija vôtam az apámnak és az anyámnak, főneveltek tizėnkilencz évig
-és nem tanítottak sėmmi vitésségre; hogy asztán fölembörköttem, így
-gondoltam el: hogy szégyön az ėgy királnak, hogy sėmmi vitésségöt
-sė tud, asz montam az apámnak és anyámnak: mos mán elmögyök és
-addig mögyök, még valami vitésségöt nem tanulok“. Asz mongya az
-öreg Őszembör: „No, ha vitésségöt akarsz tanulni, itten tanulhacz,
-mer ha asz töszöd, a mit mondok, vitéz lösző! Van itt 3 ló
-möglovagolni“. „No, öregapám! maj mögtróbákozok velük“. Akkor az
-öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és kihozott ėgy kis
-<i>rézkantárt</i>. Mikor eszt az Öreg <i>mögrászta</i>, ėgy
-<i>rézszőrűparipa</i> ott <i>termött</i>; asz mongya az Öreg: „No,
-fijam! ha êre ráülsz és mög meröd lovagolni, akkor látom, hogy
-belüled embör akar lönni!“. Fölült a János – mert Jánosnak hîták –
-a rézszőrűparipára és mikor fölült, a rézszőrűparipa röttön
-főrepűlt vele a levegőbe és az erdőbe lė-fölnyargalt vele, hogy
-tiszta vérbe-fagyba hoszta viszsza a rézszőrűparipa. Mikor
-viszszaért, a 9 fejű Sárkánnak az erdőszélin vôt a palotája, úgy
-ôdalba rukta a rézszőrűparipa, hogy ėd darab lėszakatt belüle.
-Aszongya neki a kilenczfejű Sárkán: „Szép vitéz vagy, látom, de
-eregy innet, mer ha főkelök, vége az életödnek!“ Aval viszszamönt,
-lėszált a lórû; akkor monta az öreg Őszembör: „Látom, hogy vitéz
-akar belüled lönni“.</p>
-<p>Másnapra kelve, az öreg Őszembör bemönt az ű fődgunyhójába és
-kihozott ėgy kis ezüskantárt. Mikor eszt mögrászta, ott termött ėgy
-kis ezüstszőrűparipa, az öreg Őszembör így felelt: „No, ha, fijam!
-eszt möglovagolod, látom, hogy embör akarsz lönni!“ Itt osztán
-ráült János az ezüsszörűparipára, az ezüsszőrűparipa is ugyan
-főrepült vele a levegőbe és az erdőbe hurczolászta úgy, hogy mán
-félhalva hozta viszsza. Az ezüsszőrűparipa jis oda váktatott a
-kilenczfejű Sárkán palotájáhon, a melik a kűsziklán ált, a jis
-lėrukta ėgy ôdalát. Aszongya a kilenczfejű Sárkán: „Eregy innet!
-látom: szép, dėrék fijú vagy, de ha lėmögyök, röktön vége az
-életödnek!“ Aval osztán odamönt az öreg Őszembörhön, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span> lėszált
-János a parípárul. Asz mongya az öreg Őszembör: „Látom, fijam! mos
-mán embör lösz belüled!“</p>
-<p>Harmadnapra kelve a dolog, az öreg Őszembör bemönt az ű
-fődgunyhójába és kihozott ėgy kis aranszinű kantárt. Mikor mögrázi,
-aranszőrűparipa termött ott röttön; aszongya neki az öreg Őszembör:
-„No, fijam! no, még ha eszt möglovagolod, akkor bizonyossan embör
-lösz belüled!“ Ráült János az aranszőrűparipára, de ojan veszött
-vôt a paripa, hogy mindön lépésin a patkó szikrát hánt és
-<i>tűzláng gyütt a szájábul</i>. János êre mán ėgykicsit félve ült
-föl, de azér mégis viszszanyerte a bátorságát és fölült a paripa
-hátára, a paripa főpattant a levegőbe úgy, hogy a Jánosnak elkeszte
-a gúnyáját és a húst szaggatni. Anynyira hurczolászta Jánost
-öszszeviszsza az erdőbe, hogy mikor előgyütt, fontonként szaggatta
-ki a húst a testyibül, de azért csak igenyöst oda váktatott a
-kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon. Úgy mögrukta a palotának az
-ôdalát az aranszőrűparipa, hogy a kilenczfejű Sárkán kiesött a
-palotábul. Akkor röttön mérögbe gyullatt, röttön viaskodásra mönt a
-Jánossal. Mikor eszt möglátta, hogy milyen vitéz János, hogy még a
-Sárkánnal is öszsze mer veszni, akkor az öreg Őszembör röttön
-mögrászta a másik két paripának a kantárját, az öreg Őszembör úgy
-éröszte magát, mint ėgy húszéves vitéz és űs örömmel mönt Jánosnak
-a segícségire. A két kantárt mikor mögrászta, a két paripa röttön
-ott termött, így oszt mönt az Öreg <i>harmad magával</i> segíteni
-Jánosnak. Itt oszt a kilenczfejű Sárkánt lėgyőszték. Mikor a
-kilenczfejű Sárkánt kivégeszték, akkor az öreg Őszembör
-viszszahítta Jánost a kis fődgunyhóhon. Itt osztán nagyon szépen
-mögköszönte Jánosnak a vitésségit, mert űtet <i>is mögszabadította
-az elátkozástul:</i> mert az Öreg úgy vôt elátkozva már 99 esztendő
-ûta, még ojan vitészt nem tanál, a ki eszt a három lovat
-möglovagolja, addig nem szabad neki az erdőbül sėhuva sė mönni. Az
-a <i>3 ló is 3 elátkozott fijú vôt</i>, akkor <i>fijúk löttek</i>,
-űk is mökköszönték Jánosnak a vitésségit, mert űket is
-mögszabadította az <i>elátkozástul</i>, akkor <i>mögtisztultak</i>,
-de <i>röttön mög is haltak</i>. Akkor aszonta az öreg Őszembör:
-„No, mos János! nagyon szépen köszönöm a jóságodat, hanem ne ez a
-szálveszsző, <span class="pagenum"><a name="Page_26" id=
-"Page_26">-26-</a></span> ha evel a <i>szálveszszővel – ha valami
-bajba löszöl – környeskörülkerekítöd magadat:</i> ojan
-<i>vasrostéj</i> teröm ott röttön, hogy odaféle álat vagy <i>gonosz
-jutni nem bír</i>“. Mögcsókolták az Öreggel ėgymást és
-elbúcsúsztak; hanem aszt is monta neki az Öreg: „Agygyál neköm
-abbul az üngbül ėd darabot, a mölik rúlad lėszakatt, mikor ültél az
-aranszőrűparipán, hogy ha valami bajba löszöl oszt az ingrül
-möglátom, én akkor röttön ott termök és segítök rajtad!“</p>
-<p>Mos mán János elmönt a lekközelebbi városba szolgálatot keresni.
-Beszegődött ėgy kirájhon, vôt itt ėgy Bíbájosaszszon, ez az
-Ördöngősvénaszszon asz monta Jánosnak: „Ha eszt a falkabirkát mög
-nem őrzöd, akkor vége az életödnek!“ János mikor kihajtotta a
-bírkát, <i>környeskörülkerítötte</i> aval a <i>páczával</i>, ott
-ojan <i>vasrostéj</i> lött, hogy oda <i>sönki nem juthatott</i>. De
-itt a János, mikor az erdőbe vándorolt, ojan széphangú
-<i>furuját</i> csinált, hogy a ki aszt hallotta, örömre fakatt.
-Mikor osztán János kihajtotta a bírkákat, el keszte a furujáját
-fúnni, eszt a kirájkisaszszon möghallotta, nagyon möktecczött neki,
-nagyon beleszeretött Jánosba; eszt az <i>Ördöngősvénaszszon</i>
-nagyon írilte. Mindég abba sántikált, hogy kéne a Jánost êfődelni?
-De az Ördöngősvénaszszon sėhogy sė tanáta ki, hogy így êfődelje
-Jánost. János osztán a királányal jegybejártak.</p>
-<p>Mikor közelködött az esküdő, az Ördöngősvénaszszon az ű vén
-eszivel kifőszte, hogy ű csináltat ėgy nagy <i>hordót</i>, hogy maj
-jó lösz ez Jánosnak fürdőkádnak, asz mongya Jánosnak: „Hallod, hogy
-mit tanátam én el! jó lösz ez neköd fürdőkádnak, hanem eregy bele,
-nézzük mög, hogy ez möddig ér neköd?“ A kádra pedig vôt ėgy ojan
-pászėntos ajtó csinálva, hogyha János ebbe belemén, az Öregaszszon
-asztán Jánosra hírtelen rácsuki, akkor János innen mönekülni nem
-bir. Úgy is vôt. Mikor János bemönt, az Ördöngősvénaszszon hirtelen
-rácsukta, az ajtó lėzáródott. Akkor az Ördöngősvénaszszon a hordót
-lėvitte a Dunára, a vízön eleresztötte, hogy a víz vigye el, ide
-János többet nė juthasson, mer az Ördöngősvénaszszonnak is vôt ėgy
-fija, annak akarta, hogy a vögye el a királánt. Keresték osztán a
-juhászlegínt mindönfelé, de nem tanáták sėhun sė. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p>
-<p>Itt Jánost viszi a víz hetedhét ország ellen mán, a királlėján
-nagyon szomorú lött, sajnálta Jánost, mán űk el is jegyöszték
-ėgymást maguk köszt, most János nincs sėhun sė, odavan. Az alatt az
-üdő alatt, még Jánost vitte a viz, herczegök, bárók, nagyülepű
-tótok és válogatott czigán gyerökök kérték a királánt, de a
-királlánnak nem vôt kedve ėgyhön sė mönni, mer a furula hangja
-mindég a fülibe csöngött. Ezön a királ nagyon mög vôt ütközve, hogy
-ennek mi oka, hogy az ű lányát anynyi herczegök, grófok, nagyüpelű
-tótok, válogatott czigánlegényök kérik, oszt ėgyhön sincs kedve
-mönni. Ėcczör oszt a királ mögkérdözi: „Ugyan, lányom! mé nem
-akarsz férhönmönni, mikor itt az üdő?“ Asz mongya a lány: „Addig
-atyám! nem lösz kedvem férhönmönni sönkihön sė, még tė ojan piktort
-nem kereső, a ki <i>kedvem szörint pingáli ki a szobát!</i>“ Itt a
-királ kihírdette, möntek is öszsze tudósabbnál tudósab piktor
-legénök és okossabnál okossabbak, dejszėn! mikor el keszték a
-szobát piktorolni, mihánt möglátta a királlán, mingyá nem tecczött
-neki.</p>
-<p>Nohát, itt a lán hagy szomorkogyon, gyerünk, keressük mög
-Jánost, hogy mi csinál a Duna közepin? Föl is tanáták Jánost, mer
-az Öregnek eszibe jutott: „Hogy jó jis vôna mögnézni aszt a vérös
-üngöt, a kit János adott, hogy van-ė neki baja, vagy mőre van?“
-Akkor láti az Öreg az üngrül, hogy mán János hetek ûta a vízön van
-a Duna közepin. Az Öreg mivel aszt fogatta, hogy ű Jánost akármijen
-bajba van, segít rajta, mivel űtet az örökös rapságtul
-mögszabadította, elmönt keresni. Mögtanáli a hordót, hát kivöszi,
-fölnyiti a tetejit, akkor láti, hogy János maj nem halva van a
-hordóba: „No, fijam! a mé kisegítötté, én is azé segítök, hanem mög
-fogjuk mink aszt a Bíbájost keresni, a ki tégöd eleresztött a
-vízön!“ El is indultak viszszafelé. Belekerűtt pár hét, mikorára
-viszszaérkösztek; mikor beértek abba az országba, a möjik országba
-lakott, akkor halották, hogy a kirá kidoboltatta, hogy ű annak
-agygya a lányát, a ki kedve szörint tud neki piktorolni, hogy a
-királán is jóvá hagygya.</p>
-<p>Az Öreg mingyá hívatkozott, hogy ű kipiktoroli a szobát, csak ha
-az ű kivánságát mögtöszi a királ! Asz monta, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a királ:
-„Möktöszöm, de ha a szobát nem szereti a lányom a hogy piktorolva
-van, akkor a fejevesztesége gyün!“ Asz monta az Öreg: „Nem bánom,
-ha a fejem vöszi is királ őfölsége! de csináltasson ėgy új palotát,
-mer êre kár eszt a szép piktorolást rátönni!“ A királ mög is
-csináltatta a szép palotát. Mikor kész lött a palota, aszonta az
-Öreg: „Csináltasson be mindön ablakot és ajtót, hogy itt a lekkiseb
-világosság sė ki nė lácczon! Agygyon neköm új czutat kártyát mög
-ėgy véka aprópészt, a ki mind krajczár lögyön, hogy mire az ėgygyik
-a másikátul elnyeri, akkorra a szoba ki lösz piktorolva! de a szoba
-belsejit úl lássák el firhangokkal, hogy a fal nė lácczon!“ Hát
-osztán itten az Öreg kártyázott Jánossal; de itt János nagyon félt,
-mert <i>nem pingálták</i> a szobát, <i>csak kártyásztak;</i> mert
-itt vége lösz az életinek. Az Öreg csak vígasztalta Jánost: „Nė
-féj, fijam! maj kipiktoroljuk mink, hanem mos csak kártyázzunk!“ Az
-Öreg elnyerte a pészt Jánostul mind, akkor kinyitotta az ajtót és a
-királlán nézze mög, hogy jó van-ė kipiktorolva a szoba? Ekkor mán a
-szoba ki vôt piktorolva, de János errül nem is tudott sėmmit
-sė.</p>
-<p>A királlán mikor bemönt, jobkéz felül az Öreg elhúszta mingyá a
-firhangot: oda az vôt pingálva, hogy vôt ėgy királ, annak a királ
-feleséginek lött ėgy kis gyermöke. Továb möntek, a másik firhang
-alatt mög lė vôtak pingálva: a királ, a felesége mög a gyermök.
-Mikor a harmadikhon érnek, ott mög mán a gyermök egész legén sorba
-vôt. Mikor a negyedikhön érnek, a legén búcsúzik az apjátul és az
-anynyátul. Mikor az ötödikhön érnek, látik, hogy a legén vándorol
-ėgymaga ėgy sík puszta fődön. Továb möntek a hatodikhon, akkor
-látik, hogy a legén beért mán ėgy erdő szélibe, ott keszdődött ėgy
-nagy erdő. Möntül bejjeb halannak a piktorolással, a lánnak annál
-jobban tecczik: „E mán nagyon szépen van piktorolva!“ mongya a
-királlán. Csak abba a piktorolásba halattak, az erdőbe nagyon
-szépen muzsikáltak a fák. Ėcczör osztán másik firhangot elhúznak,
-ott látik, hogy a vándorlegén lėszakított ėgy ágat és a fák
-mögnémultak. Lácczik, hogy möjen kárt csinált, ezön a vándorlólegén
-szomorú lött, hogy a muzsikáló erdő mögnémult. Itt osztán
-<span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
-"Page_29">-29-</a></span> szomorúságába kivötte a zsebkésit és ėgy
-nagyon széphangú <i>furulát</i> csinát, kinek a hangját sėnki ki
-nem álhatta szó nékű, mer a ki aszt <i>möghalotta</i>, akármijen
-szomorú vôt, <i>vígságra fakatt</i>. Hogy oszt halatt az erdőbe,
-oda érközött az Öregembörnek a kis fődgunyhójáhon és oda köszönt,
-hogy: „Jó napot agygyon Isten, Öregapám!“ Aszongya az Öregembör:
-„Hun jársz, hun kelsz? mikor a madár sė járhat êre!“ „Járok, kelök,
-Öregapám! vitésségöt gyüttem tróbálni, mert az apám főnevelt
-tizėnkilencz esztendejig és sėmmi vitésségre sė tanított, – ez mind
-lė vôt pingálva. – Igy gondoltam, hogy szégyön ez ėgy királfijúnak,
-hogy embörkort értem, azé gyüttem tróbálni“. „No, fijam! – aszongya
-az Öreg – no, ha êre van kívánságod, itten tanulhacz
-vitésségöt!“</p>
-<p>Másnap osztán az Öreg elővött ėgy részkantárt, mögrászta, ott
-termött ėgy rézszürűparipa, êre a vándorlólegén fölül oszt fölrepül
-a levegőbe is, a hun legsűrűbbek a faágak, ott nyargalászott vele.
-Mikor hazaérkösztek, a kilenczfejű Sárkánnak a palotájáhon möntek,
-a rézszőrűparipa röttön ėgy ôdalát kirukta. Möglácczott a
-piktorolásba, hogy a palotának ėgy ôdala lėszakatt, ez mind jô
-möglácczott a piktorolásba és a lán nagyon örűlt a piktorolásnak.
-Mikô möntek odáb, a királán látta, hogy az Öreg mán a másik kantárt
-hoszta elő és a mint mögrászta, az ezüsszőrűparipa ott termött;
-láti, hogy a vándorlólegén ül rá a paripára, repül föl vele a
-levegőbe. Mögén mikô más firhang alá mönnek, ėhėn gyün a
-vándorlólegén, váktat a kűszikláhon oszt az a paripa is mögrugi
-úgy, hogy ėgy ôdala kiszakad. Itt osztán a másik firhanghon mönnek,
-látik, hogy az Öreg vöszi elő az arankantárt, mögrázi és ėgy
-aranszőrűparipa gyün elő, a kinek a patkója szikrát hány és a
-szájábul tűzláng gyün. Itt osztán a vándorló êre is fölül; êrepűtt
-vele úgy – föl a faágak közé, ojan nagyon mérgessen szalatt vele –
-hogy a vándorló fontonként szötte ki a húst a testyibül. Mikor
-viszszafelé gyütt, a jis igenyöst a Sárkánnak a kűsziklájáhon mönt
-és úgy mögrukta, hogy a Sárkán röktön lėesött a tetejibül. Itt
-osztán a Sárkán nagyon mögharagudott és a vándoló röktön elkeszdött
-vijaskonni; de <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
-"Page_30">-30-</a></span> mikor eszt az Öreg möglátta, örömibe ű is
-mögrászta a két lónak a kantárját és harmad magával odamönt a
-vándorlónak segíteni. De hogy hogy a lovak is mögszabadultak mög az
-Öreg is – mert elátkozottak vôtak – segítöttek Jánosnak. Mikor a
-Sárkánt lėgyőszték, akkor átmöntek a másik firhang alá, ott
-búcsúzott el az Öreg a vándorlólegéntül mög a paripák is. A
-vándorlólegén adott az Öregnek a vérös üngbül ėgy darabot, az Öreg
-pedig a vándorlólegénnek ėgy veszszőt, azzal útnak indult az Öreg
-is, a vándorlólegén is. A vándorlólegén bemönt a királhon
-szolgálatot keresni, a ki itt má kapott is juhászságot. Ez mind a
-firhang alatt lácczik a piktoroláson. Mikor osztán hajtotta a
-birkákat a vándorlólegén, az Ördöngősvénaszszon aszonta: „Úgy
-vigyázzon, mer ha ėgy elvesz, vége az életödnek!“ Mán akkor
-ellenközött az Ördöngősvénaszszon. A vándorló mikor kihajtott,
-eszibe jutott az a veszsző, a kit az Öreg adott, aval ű
-környeskörülkerítötte a falkát, hogy híja nė lögyön. Eszibe jutott
-az a furula is, a kit csinált és elkeszdött furulálni. Ez oszt a
-királlánnak nagyon mögtecczött: a pingálás.</p>
-<p>Itt osztán a másik firhanghon mönnek, láti a királlán, hogy az
-Ördöngősvénaszszon keszd ėgy kádat csináni. A másik firhanghon
-mönnek, lácczik, hogy a vándorlólegén mén bele a kádba és az
-Ördöngősvénaszszon csuki rá a tetejit és ez mind lácczott. Mos mán
-asz kérdözi az Öreg a királkisaszszontul, hogy tecczik ė a
-szobapingálás? Aszonta a királkisaszszon: „Igön is nagyon tecczik“.
-Mikor mönnek a másik firhang alá, möglácczik a falon, hogy az
-Ördöngősvénaszszon guríti a hordót a Dunába. Mögén másik firhang
-alá mönnek, ott mán viszi a víz a hordót, a vándorlólegént mög a
-királnál keresik, de sėhun sė tanálik. Másik firhang alá mönnek,
-ott látik, hogy gyünnek a kérők: herczegök, grófok, nagyülepű tótok
-mög válogatott czigán gyerökök, de a királkisaszszon nem akar
-ėgyikhön sė férhönmönni. Itt oszt a királ kérdözi, hogy mé nem akar
-férhönmönni? A királkisaszszon mög mongya: „Addig, atyám! nem mék
-férhön, még tė ojan piktort nem kereső, a ki kedvem szörint pingáli
-ki a szobát!“ Itt mán a királ kihirdeti, hogy a ki ojan szépen
-kipiktoroli a szobát, hogy a királkisaszszonnak <span class=
-"pagenum"><a name="Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> mögtecczik
-a piktorolás, annak agygya a lányát. Most gyünnek a piktorok,
-tudósabnál tudósabbak, okossabnál okosab legényök, de mihánt a
-királkisaszszon möglátta, hogy piktorolnak, mingyá nem tecczött
-neki. Továb möntek, másik firhang alá, látik, hogy az Öreg vöszi ki
-a hordót, nyiti föl, hát! a vándorló benne félhalva van. Másik
-firhang alá mönnek, ott mán az Öreg mög a vándorlólegén ott vannak
-a piktorok köszt. Mönnek továb, itt az Öreg beszél a királlal, hogy
-ű kipiktoroli a szobát, hanem csináltasson ėgy új palotát, mert êre
-kár aszt a szép piktorolást rátönni. Itt mán csinálik a szép
-palotát oszt becsinálnak mindön ajtót, ablakot, hogy a lekkiseb
-világossák sė mönynyön be. Itt oszt vége lött a pingálásnak. Az
-utolsó firhang alá értek, az Öreg vezeti be a lėánt, hogy nézze
-mög, hogy jô van-ė kipingálva a szoba? Itt a lán möglátta, hogy ez
-az a fijatal embör, a kit ű valamikor szeretött. A királkisaszszon
-nagy örömmel mönt az atytyáhon: „No, atyám! mos mán férhönmögyök,
-mer kedvemre pingáltattad ki a szobát!“</p>
-<p>A királ ennek mögörűtt, hogy az ű lánya is mán ėcczör
-férhönmén.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>4. Állatsógorok.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt, az innen innet, a tunnan tunnat, az üveg
-högyekön is tunnan vôt, a korpa kazalokon pedig innen vôt, ott vôt
-ėgy nagy högy. A högy tetejin vôt ėn nagy fenyőszál, a nagy
-fenyőszálon vôt ėgy kiseb fenyőszál, a kiseb fenyőszál tetejin vôt
-ėgy tű, a tű tetejin vôt ėgy rosz szoknya, annak a hetvenhetedik
-ránczábul szödöm elő az én mesémet:</p>
-<p>Vôt a világon ėsz szögén embör, ojan szögén vôt, hogy a
-szögénséktül egészen lėrongyollott. Ez dôgozni soha nem dôgozott,
-csak mindég olvasott. Itten az <i>olvasásba</i> aszt <i>tanáta
-föl</i>, hogy a lányaji a legelső kérőkhön mönynyenek! Az embör nem
-érte mög aszt, hogy a lányaji férhönmönynyenek, möghalt. A fijának
-– mer csak ėgy fija vôt – möghatta, hogy ahhon agygya a lányokat, a
-ki legelsőb kéri űket! A fija jis átörökölte: hogy, mint az apja
-azelőtt, mindég olvasott. <span class="pagenum"><a name="Page_32"
-id="Page_32">-32-</a></span></p>
-<p>A hogy olvasgatott, beszált ėgy tarkavarnyú az asztalra,
-aszongya: „Kár! kár! ad neköm a legöregeb húgodat feleségül!“
-Aszongya neki János: „Mán csak ojat nem töszök, hogy a húgomat
-szárnyas álatnak agygyam feleségül!“ Aval a tarkavarnyú elkárokta
-magát és kiszált a szobábul. Jánosnak a húga ríva fakatt: „Lád! az
-édösatyánk asz hatta, hogy a <i>legelső kérőnek</i> agygyál oda
-bennünket és tė nem foktál odanni!“ János aszt monta a testvérinek:
-„Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd öszsze a pogyászodat és
-eregy!“ A lán kiszalatt, utánna kijátott a varnyúnak, hogy várja
-mög! Mög is várta még főkészült, osz főkapta, elvitte az erdőbe.
-Másnap röggel beszált ėgy feketekánya a szobába, elkarogta magát:
-„Ad neköm a középső húgodat feleségül!“ „Mán csak ojat nem töszök,
-hogy a középső húgomat is szárnyas álatnak agygyam feleségül!“ Aval
-a feketekánya elkarokta magát és kiszált a szobábul. Jánosnak a
-húga ríva fakatt: „Lád! édösatyánk asz hatta, hogy a legelső
-kérőnek agygyál oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János asz
-monta a testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd
-öszsze a pogyászodat és eregy!“ A lán kiszaíatt, utánna kijátott a
-feketekányának, hogy várja mög! Mög is várta még fölkészült oszt
-főkapta, êvitte az erdőbe. Azután beszált ėgy <i>szarka</i> a
-szobába, elkeszte csörögni: „Cse, cse, cse! Ad neköm a legfijatalab
-húgodat feleségül!“ „Má – aszongya – két testvérömet szárnyas álat
-vitt el feleségül, a harmadikat mán csak nem adom!“ Aval a szarka
-elcsörögte magát és kiszált a szobábul. Jánosnak a húga ríva
-fakatt: „Lád! édösatyánk aszt hatta, hogy a legelső kérőnek agygyál
-oda bennünket és tė nem foktál odanni!“ János asz monta a
-testvérinek: „Ha mán szárnyas álathon hozzá mész, szödd öszsze a
-pogyászodat és eregy!“ A lán kiszalatt, utánna kijátott a
-szarkának, hogy várja mög! Mög is várta még fölkészült oszt
-főkapta, êvitte az erdőbe.</p>
-<p>Ű osztán maga maratt a kis házikóba, továb olvasgatott.
-Nagysokára főtanáta a nagy olvasásba: <i>Tündérszépilona</i> hírit
-és kastélát. Itt föláldoszta az életit, hogy ű mos fölkeresi a nagy
-világba akár mőre van. János útnak indult. Mén a János hetedhét
-ország ellen, beérközik ėgy roppant <span class="pagenum"><a name=
-"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> nagy röngetegbe. A hogy mén
-az erdőbe, elébe szál ėgy szarka, aszongya: „Eregy innet, szarka!
-mer úgy főruglak, hogy eleső; innet odébb!“ Akkor mongya a szarka:
-„No, no, sógor! talán nem is üsmersz?“ Akkor monta: „Szerbusz,
-sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mök sė üsmersz?“ Odavezette a
-kastélába, nagyon szép kastéla vôt, a kibe a feleségivel nagyon
-szép életöt éltek. Itt oszt Jánost a tesvérje nagy örömmel fogatta,
-hogy űtet möglátogatta. Akkor kérdöszte: „Nem halottátok
-Tündérszépilona hírit?“ „Én, sógor, nem halottam, pedig nagy
-országot, világot bejártam!“ Másnap röggel fölvirattak, János
-elbúcsúzott, továb halatt az erdőbe. Estefelé mindég a lába alatt
-száldogált ėgy tarkavarnyú. „Eregy innet, tarkavarnyú! mer úgy
-főruglak, hogy eleső!“ Akkor mongya a tarkavarnyú: „No, no, sógor!
-talán nem is üsmersz?“ „Szerbusz, sógor! tė vagy?“ „Én ám! oszt mög
-sė üsmersz?“ Odavezette a kastélába, Jánost a testvérje nagy
-örömmel fogatta, hogy űtet möglátogatta; akkor kérdöszte: „Nem
-halottátok Tündérszépilona hírit?“ „Hallottam, sógor! láttam is a
-kastélát, hanem annak az a jelönsége van, hogy a kastél tetejin van
-ėgy <i>kakas</i>, ha tė hamarabb möglátod a kakast, mind ű tégöd,
-akkor a kakas lėesik, be bírsz mönni; de ha ű lát mög hamarabb,
-akkor nė is möny a kastélba, mer vége az életödnek!“</p>
-<p>János még <i>meszszirül möglátta</i> a kakast, <i>lėesött</i> a
-kakas a kastél tetejirül; aval örömmel és bátran halatt a kastél
-felé, de mikor odaér, akkor látya, hogy a kapukon mindönfelé
-<i>eleven kard vág köröszbe</i>. Itt oszt János nagyon
-mögszomorodott, mikor möglátta, hogy nem löhet bemönni. Eszibe
-jutott a sógora szava, nekimönt a kardoknak, a kardok mögáltak még
-János bemönt. Jánosnak hét szobán köllött körösztülmönni, még
-Tündérszépilonának a szobáját mögtanáta. Mikor oda bemén, látytya,
-hogy Tündérszépilona alszik az ágyon és a <i>kargya</i> föl van
-akasztva a feje fölött és <i>jácczik a hüvelbe</i>. Aval űs
-fölakasztotta ėgy különös ágyhon a kargyát és lėfekütt. Itt oszt
-nagyon méjen elalutt, mer nagyon el volt fáradva. Másnap röggel,
-mikor Tündérszépilona fölébrett, akkor láti, hogy ėgy embör alszik
-az átalbéli <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
-"Page_34">-34-</a></span> ágyon. Itt oszt Tündérszépilona kihúszta
-a kargyát, hogy agyonvági Jánost; de mögén asz gondolta: „No, nem
-bántom! hiszėn, ha rosz járatba vôna, űs agyonvákhatott vôna az
-écczaka, mögkérdözöm: mi járatba van?“ Tündérszépilona mögvárta még
-János fölébrett, nem is kőtötte föl, hagy pihenynye ki magát. Mikor
-fölébrett János, asz kérdöszte: „Hun jársz, hun kelsz, mikor még a
-madár sė repülhet az én kastélomba!“ „Járok, kelök, az apám
-könyvibe föltaláltalak, akkor âra áldosztam életömet, hogy
-fölkereslek tégödet!“ Aval Tündérszépilona aszonta neki: „Hotyha
-anynyit fáradosztál utánam: én a tijed, tė az enyim, lögyünk
-ėgymásé!“ Itt oszt űk nagyon szépen éltek a kastélba, mint ėgy pár
-cseléd.</p>
-<p>Ėcczör asz mongya Tündérszépilona: „Halod, szívem: János! én
-elmögyök a templomba, hanem itt van ez a 99 szobakûcs, addig járd
-öszsze a szobákat, még én odalöszök; hanem a <i>századikba</i> nė
-möny!“ János így gondolta magába: mi löhet abba a századikba, hogy
-ű tűle ojan nagyon titkoli? Mikor öszszejárta a kilenczvenkilencz
-szobát, látta, hogy röngetög kincsök vannak a szobába, gondolta:
-mönynyi löhet a századikba. Elkeszte tróbálni a kilenczvenkilencz
-kûcscsal, hogy mölikkel biri kinyitni a századik szobát. Mikor
-kinyitotta a szobát, akkor látta: 9 fejű Sárkán van a falon
-főszögelve. Asz mongya neki a Sárkán: „Óh, János! hun vôtál, hogy
-nem gyütté hamarab? de régön vártalak mán! hanem János, lögyél olan
-jó, hogy csöppencs a lábamra ėcs csöp vizet!“ Mikor János
-rácsöppentött, eleresztötte a lábánál a szög. Ezután kérte, hogy a
-kezire csöppencsön vizet! János oda jis csöppentött, akkor mög ott
-eresztötte el a szög. Utojjára a mejjire csöppentött János, ezután
-a Sárkán kiszabadult a szobábul, igenyössen a Tündérszépilona
-elébemönt, fölkapta és elvitte.</p>
-<p>János nagyon sokálta mán, hogy Tündérszépilona soká gyün a
-templombul haza. Vôt a Tündérszépilonának ėgy nagyon szép
-aranszőrűparipája. Nagyon kapál a ló az istállóba, János nem
-álhati, asz kérdözi tűle: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van,
-önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de
-nincs szép gazdaszszonyom!“ Kérdöszte <span class=
-"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> asztán:
-„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė ögyé, sė nė igyá, azé ús sė érjük
-mink mán utô! No, de azé gyerünk, majd odakin lösz az udvarba
-sétálni, majd êlopjuk!“ Fölült János a hátára és elmönt. Éppen
-Tündérszépilona kint sétált, mikor odaértek; aval csak mingyá
-főkapta az aranszőrűparipára, elmöntek vele. Mos mán a Sárkán lova
-kapál, kimén a Sárkán is: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van,
-önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de
-nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Ihacz is,
-öhecz is, maj utôérjük mink még!“ De itt sokájig elüdősztek, hogy
-János beért a határjába.</p>
-<p>A kilenczfejű Sárkánnak nem vôt ereje bemönni a határjába.
-Tündérszépilona ėcczör kigyütt mögnézni a birtokát, a kilenczfejű
-Sárkán mindég azon leskelődött, hogy lophatná el? Itt oszt
-csakugyan is szörit tötte, <i>êlopta másocczor</i> is
-Tündérszépilonát.</p>
-<p>Kapál ám a Tündérszépilonának a lova az istálóba nagyon, kimén
-János, kérdözi: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van!
-Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép
-gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė nė igyál, sė nė
-ögyél; azér ús sė érjük mink mán utô; de azé maj töszünk ėgy
-tróbát“. Fölült János a hátára, möntek. Éppen Tündérszépilona kint
-sétált az udvarba, mikor odaértek. Főkapta János az
-aranszörűparipára, elmöntek vele. Mikor vitték, elkeszd a Sárkán
-lova kapálni, kimén a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is van,
-önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom, de
-nincs szép gazdaszszonyom!“ „Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Sė né igyá,
-sė nė ögyé, csak gyerünk, mert úgy járunk mint a mûtkor!“ Föl ís
-nyergölte a Sárkán röttön a lovát, elfokta Jánost az útba. Hogy
-Jánost elfokta: „Nohát, János! – aszongya – <i>ėcczör</i>
-bocsánatot adok, tés ėcczör engöm mögszabadítottá, hanem ide többet
-nė gyere, mer vége az életödnek!“ János hazamönt, nagyon szomorú
-lött, de bánatába gondolta: „Nem bánom, csak még ėcczör
-Tündérszépilonát elhoszhassam, vagy beszélhessek vele, akármi
-lösz!“ Fölnyergölte János a lovát, útnak <span class=
-"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span> indult.
-Mikor odaért, Tündérszépilona kint sétált nagy szomorújan, mikor
-Jánost möglátta, nagy örömre fakatt. János csakugyan is fölkapta,
-viszi Tündérszépilonát a kastélja felé. De itt a Sárkán lova
-elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán: „Mi bajod, édös lovam? Innod is
-van, önnöd is van! Van szénád, van zabod!“ „Van szénám, van zabom,
-de nincs szép gazdaszszonyom!“ Itt a Sárkán nagyon dühbe gyütt,
-mökhatta Jánosnak, hogy többet ide nė gyűjön, mer vége az életinek,
-röttön fölnyergölte a lovát, Jánost feleútyán elfokta.</p>
-<p>Itt oszt a Sárkán Jánost <i>paprikásnak darabôta</i>. János mikô
-látta, hogy vége az életinek, âra kérte a Sárkánt, hogy mindön kis
-porczikáját tögye zsákba, a zsákot tögye a lovára, hogy vigye a
-határjába. „Mivel tés mögszabadítottál engömet, mögtöszöm a
-kévánságodat: mindön kis porczikádat beletöszöm a zsákba, föltöszöm
-a lóra, hogy vigyön a határodba“. El is vitte Jánost a lova a három
-sógorhon.</p>
-<p>A sógorok ripsz-ropszra kerestek élesztőfüvet, fôrasztóküvet,
-fölélesztötték Jánost. <i>A kűvel mindönit mögkenyögették, a fűvel
-a homlokát dörgölték</i>, János fölébrett, aszongya: „Ó, sógorajim,
-hogy gyüttem én ide? mikor a Tündérszépilona ölibe álmodosztam!“
-Aszongyák a sógoraji: „Álmodosztál volna, sógor, örökre! ha mink
-föl nem ébresztünk, hanem eregy a kilenczfejű Sárkánnak az
-anynyáhon szolgálni és csak asztat a bért kérjed: a mölik csikót
-most ellik a ló“.</p>
-<p>Akkor a sógorok mögörültek, hogy a sógorukat fölélesztötték,
-<i>akkor űk is mögüdvözültek, nem löttek asztán álatok, mög is
-haltak</i>.</p>
-<p>Itt oszt el is mönt János, odaköszönt az Ördöngősvénaszszonhon:
-„Jó estét agyon Isten, öreg anyám!“ „Jô jártá, – mongya az
-Ördöngősvénaszszon – hogy öreg anyádnak montá, mer máskép vége az
-életödnek! Mi járatba vagy?“ Aszongya János: „Hát, szolgálatot
-keresnék, öreg anyám!“</p>
-<p>„Itt fijam, kapsz – monta az Ördöngősvénaszszon – mê neköm
-köllene ėgy bérös, hanem mit kérsz esztendőre?“ <span class=
-"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> „Hát én
-nem kérök más bírt, csak aszt a csikót agygya ide neköm, a kivel
-most hasas a ló!“ mongya János. „Hát én aszt fijam, nem athatom!
-hanem három nap lösz az esztendő, adok neköd háromszáz forintot!“
-János aszonta: „Én azé nem álok be! ha ja csikót nem agygya, êmék
-továb, helet keresni!“ Itt oszt aszonta az Öregaszszon: „Odadom a
-csikót, ha mindön baj nélkül kitőtöd az esztendőt!“ János
-elfogatta, hogy ű kitőti az esztendőt. Röggel, mikor János főkelt,
-mán akkor az Öregaszszon kimönt, elkeszte a lovakat vasgereblével
-vakarni. Mikor el lött a dolog a lónál végeszve, behíjja az
-Öregaszszon Jánost, asz mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a
-tarisznyába, mög ėgy fél liter bor; vidd a lovakat legelni, de
-viszsza nem hozod, vége az életödnek!“ János mikor kivitte a
-lovakat legelni, mögfrustukolt, <i>mögitta</i> a fél liter bort,
-álmos lött, <i>elalutt</i>.</p>
-<p>Ėcczör János fölébrett, láti, hogy nincs ló sėhun sė! Itt nagyon
-szomorú lött, hogy elszöktek a lovak, vége az életinek. Jánosnak a
-nagy gondba eszibe jutott neki, hogy ű neki az öregapja hagyott ėgy
-<i>aczėlat</i> és ėgy <i>kohát</i>! aval kivöszi, ėgyet
-<i>csihölt</i>, kiugrott belüle ėgy öreg <i>Őszembör:</i> „Mi
-bajod, János?“ „Nem ögyéb, asz hatta az Ördöngős vénaszszon: ha
-viszsza nem viszöm a lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig
-elvesztek“. „No, nem baj fijam, János! Látod aszt a három fehér
-kácsát a vízbe, majd én bemék, hajtom, tė mög <i>vagdozsd a
-fejükhön a kötőféköt</i>, akkor maj viszszaváltódznak ezök lónak!“
-János úgy is tötte, nagy örömmel ballagott haza. Mikor az
-Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy János vezeti haza a lovakat, asz
-gondolta: „Ni! János maj csak nagyob bíbájos, mint én!“ Másnapra
-kelve, röggel, mikor János főkelt, mán akkor az Öregaszszon kimönt
-az istálóba, elkeszte a lovakat vasgereblével vakarni. Mikor
-elvégeszte a dôgát, behíjja az Ördöngősvénaszszon Jánost, asz
-mongya: „Itt van kinyér, szalonna! tögyél a tarisznyádba mög ėgy
-fél liter bor; vidd a lovakat legelni, de (ha) viszsza nem hozod,
-vége az életödnek!“ János, mikor kivitte a lovakat, mögfrustukolt,
-mögitta a fél liter bort, álmos lött, elalutt. Ėcczör János
-fölébrett, láti, hogy nincs ló sėhun sė, de nincs a három kácsa sė!
-Itt nagyon szomorú <span class="pagenum"><a name="Page_38" id=
-"Page_38">-38-</a></span> lött, hogy elszöktek a lovak, vége az
-életinek. Jánosnak a nagy gondba eszibe jutott, hogy ű neki az
-öregapja hagyott ėgy aczėlat mög ėgy kohát! aval kivöszi, ėgyet
-csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör: „Mi bajod, János?“ „Nem
-ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem viszöm a
-lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek“. „No, nem baj
-fijam, János! Látod aszt a három disznót a vízbe a sárba durkálni?
-majd én bemék, kihajtom, tė mög vagdozsd a fejihön a kötőféköt,
-akkor maj viszszaváltódznak ezök lónak!“ János úgy is tötte, nagy
-örömmel ballagott haza. Mikor az Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy
-János vezeti a lovakat, asz monta: „Ni! János maj csak nagyob
-bíbájos, mint én!“ Másnapra kelve röggel, mikor János főkelt, mán
-akkor az Öregaszszon kimönt az istálóba, ugyancsak vasgereblészte a
-lovakat, mér nem bujtak el jobban. Mikor mán mögvakarta űket,
-behíjja az Öregaszszon Jánost, asz mongya: „Itt van kinyér,
-szalonna! tögyél a tarisznyába mög ėgy fél liter bor, vidd a
-lovakat legelni, de viszsza nem hozod, vége az életödnek!“ János
-mikor kivitte a lovakat legelni, mögfrustukolt, mögitta a fél liter
-bort, álmos lött, elalutt. János mikô fölébrett, láti, hogy sė ló,
-sė a három kácsa, sė a három disznó! Itt nagyon szomorú lött, vége
-az életinek! Jánosnak a nagy gondba eszibe jutott, hogy ű neki az
-öregapja hagyott ėgy aczėlat és ėgy kohát! aval kivöszi, ėgyet
-csihölt, kiugrott belüle ėgy öreg Őszembör; „Mi bajod, János?“ „Nem
-ögyéb, asz hatta az Ördöngősvénaszszon: ha viszsza nem viszöm a
-lovakat, vége az életömnek, a lovak pedig elvesztek!“ „Nem baj
-fijam, János! csak gyerünk frissen haza, mer otthun van a három
-lovad, mos mög mán tojás mind a három lovad a tyúk alatt, mer
-beültette az Ördöngősvénaszszon a három tojást a tyúk alá, a többi
-tojással öszszekeverte, csak sijessünk haza, az Ördöngősvénaszszon
-most nincs otthun! Majd én bebújok a kûcslukon, kiválogatom a többi
-közül, tė mög pedig verd hozzá a kötőféköt a hogy csak birod, nė
-félj nem törik az el, ló lösz abbul: három!“ Az öreg, vén Őszembör
-bebújt a kûcslukon, kiválogatta a tojást, János mög hozzávagdosta a
-kötőféköt, ló lött belüle. Mikor möglátta az Ördöngősvénaszszon
-<span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
-"Page_39">-39-</a></span> az istálóba a lovakat, gondolta magába:
-„János nagyob bíbájos, mint én!“ Röggel korán fölkel János, mén az
-Ördöngősvénaszsonhon, hogy kitelt az esztendő, mögelött a ló is,
-nagyon szép csikót ellött: „Nohát öreg anyám kitelt az esztendő,
-agygya ide, a mit ajált!“ Aszongya az Öregaszszon: „Én a csikót nem
-adom!“ De János nem fogadott el sömmit sė. Naszszomorújan elindult
-hazafelé. Az Ördöngősvénaszszonnak vôt ėl <i>lánya</i>, aszongya:
-„Ládd anyám, mijen szomorú! mög mijen békével kitőtötte az
-esztendőt, add oda!“ „No, hát eregy, hidd viszsza, hagy vigye el a
-csikót!“</p>
-<p>Kiszalatt a lán, viszszahítta Jánost, János elkapta a csikót. A
-csikó nagyon gyönge vôt, úgy köllött Jánosnak ėd darabon vinni.
-Mikor ėd darabon vitte a csikót, nagyon <i>főthön vákta</i>, a
-csikó fölugrott: „No, édös gazdám! úgy mönynyek-ė veled, mind a
-szél, vagy mind a gondolat?“ „Csak úgy möny, hogy sė tėbenned, sė
-énbennem kárt né tögyél!“ Mikor János fölült a csikóra, a csikó is
-<i>viszszaatta a kőcsönt</i>, főthönvákta Jánost, azután monta
-neki: „Mos mán űj a tetejömbe, oszt parancsold mőre mönynyek, vagy
-hova?“ „Nohát, édös lovam igenyöst a kilenczfejű Sárkán kastéba,
-ahun Tündérszépilona van!“ Mönt is vele a ló, mind a szél, mingyá
-ott termöttek. Mikor odaértek, Tündérszépilona kin sírva sétált a
-vírágos kert előtt, de mikor möglátta, hogy János gyün, majd
-elájult, hogy honnan ébrett föl János? mikor a Sárkán űtet
-öszszedarabolta! János fölkapta Tündérszépilonát, úgy repűtt vele
-mind a szél. A Sárkán lova elkeszd kapálni, kérdözi a Sárkán: „Mi
-bajod, édös lovam? Innod is van, önnöd is van! Van szénád, van
-zabod!“ „Van szénám, van zabom, de nincs szép gazdaszszonyom!“
-„Ihatok-ė, öhetök-ė még?“ „Ihacz is, öhecz is! de a tijed nem lösz,
-mert a Jánosnak hécczörte futósab lova van, mint én vagyok!“ A
-Sárkán szomorúságába főrepűlt, lėesött viszsza. Itt oszt a Sárkán
-is, a <i>lova</i> is mögdöglöttek.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
-"Page_40">-40-</a></span></p>
-<h3>(Haramiák és Óriások.)</h3>
-<h4>5. Az elátkozott 12 gyermök.</h4>
-<p>Vôt ėgy aszszon, a kinek nagyon sok gyeröke vôt. Tizėnketten
-vôtak, nagyon roszszak vôtak, mindég roszszalkottak, csérogtak, az
-anynyukat kivötték a béketűrésbül. Asz tanáta az anynyuk nekik
-mondani nagymérgössen: „Az Ördög <i>elvinne mán bennetöket</i>,
-vagy valami <i>Haramiják lönnétök</i>, mê úgy is ojanok vattok
-ėgymásra, mind a Haramija!“ Itt oszt a tizėnkét gyermök ėcczörre
-eltünt úgy, hogy az anynyuk nem is látta űket. Akkor ezök
-átváltósztak <i>fehérhatyúké</i> és elszáltak, hogy az anynyuk még
-hírit sė hallotta. Beszáltak ėgy röngeteg nagy erdőbe, a hová más
-nem járhatott be, csak éppen a szél.</p>
-<p>Itt oszt az aszszonnak lött ėgy kis lėjánya is. Mikor mán a kis
-lėján anynyira főnyőtt, hogy keszdött okosonni, látta, hogy anynya
-nagyon szomorú, kérdöszte tűle: „Ugy-ė, anyám! mér vagy ojan nagyon
-szomorú?“ Az anynya nem merte a kis lánnak mögmondani, hogy maj a
-kis lánnak baja lösz: möghasad a szíve. Ėcczör a kis lán mögén
-kérdöszte: „Ugy-ė, anyám! nem vôt neköm töb testvéröm, csak mindég
-magam vôtam?“ Akkor az anynya nem álhatta mán, rîva fakatt: „Jaj!
-dehogy nem vôt, kis lányom! vôt neköd 12 testvéröd, nagyon
-csintalanok vôtak, mérgömbe asz montam nékik, hogy az Ördög elvinné
-űket, vagy bár haramiják lönnének! mer úgy is ojanok vôtak ėgymásra
-(nézve) mint a Haramiják. Akkor eltűntek és én azûta nem láttam
-űket, nem tudom, hogy ég nyelte-ė, vagy a főd nyelte-ė űket?
-csakhogy nincsenek!“ Asz mongya a kis lán: „No, anyám! ha mán így
-van, én elmögyök és addig mögyök a világba, még föl nem tanálom
-űket“.</p>
-<p>El is mönt a kis lán, bujdosóvá lött. Mönt osztán hetedhét
-ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött, sėhun sė falut, sė várost
-nem tanát; látott meszszirül ėty kis gyėrtyavilágot. Igy gondolta a
-kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis gyėrtyavilág van, odamék, mer
-ég alatt möghálni nem löhet!“ Mikor odaért a kis világossághon,
-<i>ajtó nyílt</i> előtte <span class="pagenum"><a name="Page_41"
-id="Page_41">-41-</a></span> és bemönt is. Odaköszönt: „Jó estét
-agygyon Isten, öreg anyám!“ Öregaszszony vôt bent, – a
-<i>Csillagoknak az anynyuk</i> vôt az az Öregaszszony – aszongya:
-„Agygyon Isten, kis lányom, neköd is! hun jársz, hun kelsz? mikor
-még a szárnyas álat sė járhat itten!“ „Járok, kelök öreg anyám! –
-mongya a kis lán – mert az édösanyám elátkozott tizėnkét
-tesvérömet, föláldosztam értük az életömet, hogy addig mék, még
-csak föl nem találom űket is, nem-ė hallotta ken hírüket?“ „Én nem
-hallottam lányom – a Csillagok anynya mondja – ha csak az én
-<i>fijam</i> nem hallotta az <i>Eshajnalicsillag</i>, mer az
-legkorábban el szokott mönni, az mán elmén: mikor
-<i>bealkonyodik</i>; vagy pedig a <i>Dönczölszekér fijam</i> nem
-tud felűle, mer az mán <i>kilencz órakor</i> elmén; vagy pedig a
-<i>Csirkéstyúk lányom</i>, mán az <i>tizėnėgy órakor</i> elmén;
-vagy pedig az <i>Ökörkeresőcsillag fijam</i> nem tud felűle
-valamit, mer mán az <i>ėgy órakor</i> elmén; vagy pedig a
-<i>Háromkaszás fijam</i> nem tud valamit, mer azok mán
-<i>félkettőkor</i> elmönnek; vagy pedig a <i>Sántalányom</i> nem
-tud valamit, mer az mán <i>két órakor</i> elmén és <i>visz</i>
-nekik <i>vizet</i>? hanem fekügygyé lé! látom el vagy fáradva, majd
-ha hazagyünnek, majd mökkérdözöm én tűlük“. No, oszt a kis lán
-lėfekütt, mer nagyon el vôt fáradva. Hajnalba osztán, mikor kesztek
-a csillagok hazagyünni, kérdöszte az Öregaszszon az Esthajnali
-fiját, kérdözi tűle: „Nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét
-testvérjit?“ „Én – aszongya az Eshajnalicsillag – nė hogy láttam
-vôna, de még hírit sė halottam, pedig az <i>egész világon
-körösztülmöntem</i>“. Akkorra hazaért a Dönczölszekér is, űtet is
-mögkérdöszte az Öregaszszon, hogy nem látta-ė? „Én – aszongya – nė
-hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam, pedig az egész világot
-mind <i>körüljárom</i>“. Ekkorra hazaért a Csírkéstyúk lánya, aszt
-is mögkérdöszte, a jis asz felelte: „Nė hogy láttam vôna, de még
-hírit sė halottam, pedig én az én <i>fijajimmal</i> az egész
-világot <i>körösztüljártam</i>“. Mikor hazamönt az
-Ökörkeresőcsillag: „Fijam! – kérdözi az Öregaszszon – hogy nem-ė
-láttad ennek a kis lánnak a tizėnkét testvérjit? Ökörkeresőcsillag
-fijam!“ „Nė hogy láttam vôna, de még hírit sė hallottam, pedig én
-az egész világot <i>öszszejártam</i>!“ „No! – aszongya az
-Öregaszszon <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
-"Page_42">-42-</a></span> – ha csak az én Kaszáscsillag fijajim nem
-tunnak valamit?“ Mikor hazagyüttek a Kaszások, azokat is kérdözi az
-Öregaszszon, azok is aszt felelik, hogy még hírit sė hallották,
-pedig az egész <i>világot lėkaszájják</i>. „No, – aszongya az
-Öregaszszon – ha csak a Sántalánycsillag lányom nem látta, mer az
-úgy is <i>mindön bukorba, árokba fölbukik!</i>“ Mikor hazamén a
-Sántalány, aszt is kérdözi az anynya: „Ugy-ė, Sántalánycsillag
-lányom! nem-ė láttad ennek a kis lánnak a tízėnkét testvérjit?“
-„Nem láttam én, édösanyám! pedig én mindön <i>árkon-bukron
-körösztülmögyök</i>“. A kis lán, ha mán nem látták, mökköszönte az
-écczakaji szálását, útnak indult, mönt, mönt hetedhét ország
-ellen.</p>
-<p>Ėcczör ráestelödött, de hát sėhun sė várost, sė falut nem tanát,
-az ég alatt pedig möghálni nem löhet, akkor látott mög ėgy nagyon
-kis világosságot, de meszszi távolságba vôt hozzá, nagyon sijetött,
-hogy odaérjön. Mikor odaért, a kapu <i>kipattant előtte</i>,
-beköszönt: „Agyon Isten jó estét, öreg anyám!“ „Agyon Isten, kis
-lányom! neköd is, hun jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyas álat
-sė járhat itten!“ „Járok, kelök, öreg anyám! – mongya a kis lán –
-mert az édösanyám elátkozott tizėnkét testvérömet, föláldosztam
-értük az életömet, hogy addig mék, még csak föl nem tanálom űket
-is, ha halotta ken a hírit?“ Ez vôt a <i>Napnak az anynya</i>. „Én
-nem halottam, lányom! ha csak az én <i>fijam</i> nem halotta, a
-<i>Nap</i>, hanem – aszongya – vacsoráj mög és fekügygyél lė, mer –
-látom – el vagy fáradva, maj <i>röggel</i>, ha <i>főkel</i> az én
-<i>fijam</i>: a Nap, maj mögkérdözzük tűle!“ Röggel, mikor főkelt a
-Nap, akkor kérdözi az anynya tűle: „Ugy-ė, fijam! ha valamőre nem
-láttad-ė ennek a kis lánnak a testvérjejit? tizėnketten vôtak,
-mögátkoszta az anynyuk űket“. „Még a hírüket sė halottam, pedig én
-<i>mindön kis lukon be szoktam nézni</i>, csak láttam vôna, vagy
-halottam vôna rúluk valamit“. Aval a kis lėján mökköszönte az
-écczakaji szálást, útnak indult.</p>
-<p>Mönt, mönt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán ráestelödött,
-sėhun sė falut, sė várost nem tanát, látott meszszirül ėty kis
-gyėrtyavilágot. Igy gondolta a kis lán: „Elsijetök, a hun az a kis
-gyėrtyavilág van, odamék, mer ég alatt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> möghálni
-nem löhet!“ Mikor odaért, ajtó nyilt előtte és bemönt: Odaköszönt:
-„Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ Ott vôt a <i>Hôdnak az
-anynya</i>, aszongya: „Agyon Isten, kis lányom! hun jársz, hun
-kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten“. „Járok, kelök,
-öreg anyám! mert édösanyám elátkozott tizėnkét testvérömet,
-föláldosztam értük az életömet, hogy addig még, még csak föl nem
-tanálom űket is, nem halotta-ė ken hírüket?“ „Én nem halottam,
-lányom! – a Hôdnak az anynya mongya – ha csak az én <i>lányom, a
-Hôd</i> nem hallotta, oda van most is, hanem majd <i>röggel
-hazagyün</i>, majd mökkérdözzük tűle; vacsorájjál oszt fekügygyél
-lė, mer ê vagy fáradva!“ Röggel mikor hazamönt a lánya, a Hôd,
-aszongya az öregaszszon: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis
-lánnak a tizėnkét testvérjit?“ „Én nem láttam, pedig <i>mindön</i>
-kis <i>hasidékon</i> mög mindön kis <i>lukon be szoktam
-világítani</i>“. Aval a kis lán mökköszönte az écczakaji szálást,
-útnak indult.</p>
-<p>Mönt, mönt, möndögélt hetedhét ország ellen. Ėcczör osztán
-ráestelödött, de sėhun sė várost, sė falut nem tanát, hanem látott
-meszszirül ėgy kis gyėrtyalángot. Igy gondolta a kis lán:
-„Elsijetök, a hun az a kis gyėrtyavilág van, odamék, mer az ég
-alatt möghálni nem löhet!“ Mikor odaért, ajtó nyílt előtte és
-bemönt. Odaköszönt: „Agyon Isten jó estét, öreg anyám!“ Ez vôt a
-<i>Szélnek az anynya</i>, aszongya: „Agyon Isten, kis lányom! hun
-jársz, hun kelsz? mikor még a szárnyonjáró madár sė járhat itten“.
-Aszongya a kis lán: „Hajt az életsorsom, öreg anyám! mert az
-édösanyám elátkozott tizėnkét tesvérömet, föláldosztam értük az
-életömet, hogy addig mék, még csak fő nem tanálom űket is, nem
-halotta-ė ken hírüket?“ „Én nem halottam lányom! – a Szélnek az
-anynya mongya – ha csak az én <i>lányom</i> nem halotta: <i>a
-Szél</i>, hanem majd <i>röggel hazagyün</i>, maj mökkérdözzük tűle,
-vacsorájjál oszt fekügygyél lė, mer ê vagy fáradva!“ <i>Röggel</i>,
-mikor hazaért a Szélnek a lánya <i>napfönkőtt előtt</i>, asz
-kérdözi tűle az anynya: „Ugy-ė, lányom! nem láttad ennek a kis
-lánnak a tizėnkét tesvérjit?“ „De bizon láttam! itt van ennek a
-röngeteg sütét erdő mélségibe, a hova sė a Csillagnak a sugárlása,
-sė a Napnak a világossága, sė a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> Hôdnak a fényössége oda nem
-süthet, én pedig mos gyüvök onnat: <i>a szobájukat szellősztem
-ki</i>, hanem aszondom: Oda nė fogjá mönni, mê azok Haramijájé
-vannak átkozva és ha tégöd möktanálnak, röttön <i>mögösznek!</i>“
-De a lán asz feleli: „Nem bánom, ha mingyá mögösznek is! úgy is
-föláldosztam értük az életömet“. Látta a Szél, hogy a kis lán nem
-törődik az életivel, mögsajnálta, aszonta neki: „Látom, igazszívű
-vagy a testvérjejid után, majd én elviszlek és mögmondom neköd,
-hogy mit tögyél, hogy mög nė ögyenek!“ Mikor a Szélnek a lánya
-elmagyarászta neki, hogy: „Akkô viszlek oda, mikor nem lösznek
-otthun, főzzé nekik legfinomabb ételt, ha ott lösző, és tödd az
-asztalra, szögygyél öszsze 13 tányért és <i>tizėnhárom</i> kanált
-készíj az asztalra és tizėnkettőbe szögygyél ételt, de a
-tizėnharmadik csak úgy ájjon az asztalon“.</p>
-<p>Itt osztán a lán mikor kigyütt a ház elébe, ėcczör csak támatt
-ėgy <i>Forgószél, fölkapta</i> a lánt és viszi az erdőnek a
-sütécscségibe. Mikor oda értek a Haramiják lakásáhon, akkor ott
-lėtötte.</p>
-<p>Akkor a lány úgy csinálta, a hogy a Szélnek a lánya monta. A
-lány osztán sütött-főzött ojat, a mijet a Haramiják sosė öttek, mer
-csak nem tuttak <i>kásán</i> kívül sėmmit sė főzni. Elkészítötte az
-asztalra az ételt tizėnkét tányérba, ki jis szötte a levest,
-odatötte a közepire a sütemént, akkor ű <i>elbujt</i>. No, oszt
-mikor a Haramiják hazamöntek, möglátták, hogy az asztalon van az
-étel. A Haramijáknak nagyon föltünt, hogy kicsoda löhet ez, a ki
-mögfőzött nekik, még sütemént is sütött nekik. Elkeszdik a lánt
-legislegelsőb keresni, ėcczör oszt mögtanálik, de hát <i>nem tuttak
-a lánynyal beszélni</i>, mer a Haramiják <i>csak a Haramiják
-nyelvin tuttak</i> beszélni. Mikor a lánt mögtanáták, aszonták a
-Haramiják, hogy <i>ögyék mög</i> a lánt, de a legöregebb Haramija –
-az vôt a vezérjük – a pedig nem engette, hanem asz monta nekik:
-„Hagygyátok, nė báncsuk, lássátok: möjen jó ételt tud főzni, maj jó
-lösz nékünk szakácsnénak!“ Itt oszt mög is hatták szakácsnénak,
-bevitték a szobába, űtet is oda ültették az asztalhon. Úgy monták
-vôna neki, de nem tutták, csak mutatták, űk szakácsnénak akarik
-mögtartani. Mikor az asztalhon leültek, akkô <span class=
-"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span> látik,
-hogy tizėnkét tányérba <i>ėgyformán</i> van a leves, csak a
-tizėnharmadik üres. Akkor a Haramijáknak a vezérjük, a legöregebb
-fölvötte az üres tányért és mind a tizėnkét tányérbul szödött bele
-levest, hogy mind a tizėnháromba <i>ėgyformán</i> vôt. Mikor
-mögvacsoráltak, akkor a lán fölvötte az edényöket, elmosogatott; ez
-a Haramijáknak pedig nagyon tecczött, hogy ű nekik nem köl mán
-főzéssel vergőnni. A Haramiják másnap is kimöntek az erdőbe, mer űk
-mindön nap ki szoktak járni, a lán pedig egész napon törte a fejit,
-hogy bírná ű a tizėnkét testvérjit ettül az élettül mögszabadítani?
-Akkor écczaka oszt a lán <i>mögálmotta</i>, hogy ha <i>7
-esztendejig</i> ki biri és <i>7 hónapig, 7 hétig</i> és <i>7 napig,
-7 órahoszszájig</i> és <i>7 percig</i> mög <i>7 minutájig</i>, hogy
-ű <i>főtet nė ögyön</i>, akkor a tizėnkét testvérje mögszabadul.
-Itt oszt a lán mög is tötte az egész bűtölést.</p>
-<p>Mikor a hét esztendő, hét hónap, hét hét, hét nap, hét óra, hét
-perc mög a hét minuta lėtelt, akkor az asztalnál öttek,
-vacsoráltak. Éppen <i>vacsora fölött váltóztak viszsza
-embörnek</i>. Mind a tizėnketten tuttak beszélni a lánynyal mög
-mindönféle. Addig hátsingték (kérdezték, milyen a? hát osztán? –
-féle kérdezés) a lánt: hogy miféle? hogy gyühetött ide? még el nem
-mondott mindönt A lán osztán elsorolta nekik mindönféle
-ügyit-baját, a min csak körösztülmönt, akkor üsmerték mög űk is: az
-ű anynyuknak a lánya, a testvérjük. Öszszepakoltak, útnak indultak
-hazafelé. Sok idő beletelt, mikor hazaértek.</p>
-<p>Azelőtt való écczaka az anynyuk <i>mögálmotta</i>, hogy
-hazagyünnek az ű fijaji, <i>mer beszélt velük az écczaka</i>. Az
-aszszon a hogy odabe dôgozgatott a házban, akkor a <i>fülibe
-csördűtt</i>, mintha monta vôna valaki, hogy mönynyön ki, mer
-gyünnek az ű cselégyeji. Mikor az aszszon kilépött a konyhaajtón,
-akkor látta, hogy éppen a kiskaput nyitották be; az aszszon örömibe
-öszszeroskatt. A gyerökök bevitték a szobába, vízzel locsolgatták,
-akkor gyütt az anynyuk észre. Mikor a gyerökök kipanaszkották az
-anynyuknak az életük sorsát, akkor <i>mind a tizėnhárom csalágygya
-möghalt, mer min mögtisztultak</i> (t. i. a 12) <i>az átoktul</i>,
-mind tiszta lélök lött. Az anynyuknak is a <i>szíve möghasatt</i>,
-harmanapra möghalt utánnuk.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
-"Page_46">-46-</a></span></p>
-<h4>6. Mióta van a czigányoknak házuk?</h4>
-<p>Vôt ėgy juhász, mindég elveszött a bujtárja, ėcczör âra mönt ėgy
-czigán legén, odaköszön a juhászhon: „Jú nȧpot ȧgyon Isten juhász
-urȧm! nem köllene mȧgánák ėgy bujtár?“ Aszongya a juhász: „Nohát,
-mögfogallak! czigán, mit kérsz bért?“ Aszonta a czigán: „Nem sok
-bírt kírėk, urȧm! mindėn nȧprȧ zsíros tȧrhonyát és fítt szȧlonnát“.
-Evel oszt mögatta néki. Itt oszt a czigán jô érzötte magát. De
-itten ráparancsolt a juhász, hogy este, napáldozat után ki nė
-mönynyön a szobábul!</p>
-<p>A czigán mikor ėgy pár napot êtőtött, êre rá sė halgatott. Este
-oszt kűtte ki a kutyáknak a vacsorát tűlle, de ráparancsolt, hogy
-az ajtón ki nė lépjön, csak a kezit nyûcscsa ki, ėgygyik darab
-kinyeret ėgygyik felé, a másik darabot másik felé vesse. De a
-czigán, mivel jô éröszte magát, êre rá sė halgatott, hanem kiugrott
-az ajtón. Az ajtón kívül várta az Órijás; az Órijás mögfogi a
-czigánt, viszi, mind a sömmit. Aszongya a czigán: „Nė vigyé,
-pajtás, hanem tögyél lė! êmék én úgy is, mer mán ráúntam a
-juhásznál!“ Lėtötte az Órijás a czigánt, ballag az Órijás a
-czigányal szépen. Igy gondolta el az Órijás
-<i>kilenczvenkilenczet</i> lopott mán el a juhásztul, mind
-<i>karóra húszta</i>, a czigán lösz a századik. Az Órijás
-berekesztötte a czigánt ėsz szobába és ott nem vôt, csak ėgy
-vaságy, aszongya a czigánnak: „Fekügygyél lė, maj röggel főkelsz,
-dôgozunk!“ Aszongya a czigán: „Lėfekszök, hȧnem ȧgygyál ėgy
-pipaduhánt!“ A czigán lė jis fekütt az ágyra, de éfél előtt beült a
-kuczkóba. Écczaka 12 órakor, mikor az Órijás gyütt be, csak a
-czigánnak a kalapja vôt az ágyon. Az Órijás asz gondolta, hogy a
-czigán is ott fekszik, nagyot vágott az ágyra. Elig várta a
-röggelt, hogy möglássa, hogy a czigán mögvan-ė, vagy nem? Itt mikor
-bemén az Órijás, a czigán ott fekszik az ágyon. A czigán aszongya:
-„Hej! komám ȧz ícczaka, de nagy bulhát eresztötté ȧ szubábȧ, de
-mögcsípte ȧ homlokom; níszd! – aszongya – nem-ė lácczik mög?“ Akkô
-gondoskodik az Órijás: „No! a czigán erősseb, mint én, hanem maj
-töszök vele ėgy tróbát!“ <span class="pagenum"><a name="Page_47"
-id="Page_47">-47-</a></span></p>
-<p>Másnap röggel, mikor elindulnak, van négy kanta, mind a négy
-bivajbűrbű van, asz mongya neki: „No, itt van czigán négy kanta,
-fogjá kettőt, én is kettőt, mönynyünk a kútra, hozzunk vizet!“ De a
-czigán látta előre, hogy ű még az üres kantákat sė biri, nė hogy
-vizet hozzon benne, kért az Órijástul pipadohánt és monta az
-Órijásnak: „Vigyed még én rágyûtok!“ Az Órijás mind elvitte a
-kantát a kútig; a czigán még akkô sė gyûtott rá, csak tőtötte a
-pipáját és gyûtotta. Mikor odaértek a kúthon, a czigán kivött a
-zsebibül ėgy fanyelű budlit, elkeszte a kútat körülásni; asz
-kérdöszte tűle az Órijás: „Mit akarsz tė, czigán?“ Aszongya: „Nísz,
-minek járjunk mink ijen meszszire, hȧzsȧvigyük ȧ kútát!“ Asz
-mongya: „Jaj, czigán! nė báncsd, mert ez az öregapámrul maratt,
-inkáb sosė hozol vizet, én hozok!“ Az Órijás vitte a
-bivajbűrkantákat.</p>
-<p>Mikor hazaértek, aszonta az anynyának: „Jaj, anyám! jô lösz a
-czigánt êszöktetni, mer kifog rajtunk!“ Aszongya az Órijás a
-czigánnak: „No, czigán! viszszamöhecz a juhászhon, ha akarsz“.
-Aszongya a czigán: „Nem mík ín viszszȧ!“ Akkor az Órijás befektette
-a czigánt a vaságyra. A czigán mikô gondolta, hogy gyün mán az
-Órijás, beült a kuczkóba és ott pipált. Az Órijás pedig mikô
-gondolta, hogy a czigán mán elalutt, bemönt mögén, nagyot vágott a
-vaságyra; a czigánnak csak a kalapja vôt ott. A czigán ezután mögén
-odafekütt az ágyra, várta, hogy maj röggel mögén bemén az Órijás.
-Mikor az Órijás bemén aszongya: „Hej kumám, ȧz ícczȧkȧ míg nágyob
-bulhát eresztöttél be a szubába, nízd csȧk, hogy mögcsípte ȧ
-homlokomát!“ Az Órijás aszongya az anynyának: „Jaj, anyám! mi
-csinájjunk a czigányal? akarmökkorát rávágok, csak asz gondojja,
-hogy bolhacsípés, hanem töszök vele még ėgy tróbát!“</p>
-<p>Itt oszt az Órijás aszongya: „Majd az erdőbű hordunk fát!“
-Előviszi az Órijás a lánczokat, a mölikkel horgyák a fát. De
-ėgyik-ėgyik három métermázsás. Mikor a czigán eszt möglátta, asz
-gondolta: „Nė hogy fát hozzak, hanem még az üres lánczot sė birom!“
-Akkor a czigán kért mögén ėgy pipadohánt; addig tőtögette, hogy az
-Órijás mán kivitte az erdőbe a lánczokat. Mikor kiértek az erdőbe,
-a czigán kivött <span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
-"Page_48">-48-</a></span> a zsebibül ėgy nagy guriga spárgát,
-fölmászott a szélső fára, elkeszte a spárgával a fákat kötözni
-öszsze, az egész erdőt. Mikor az Órijás möglátta, asz kérdözi: „Mit
-akarsz tė czigán?“ „Öszszekötöm ȧz egísz fákȧt, minek járjunk mink
-mindig, mȧj ott lėsz az egísz erdő!“ Aszongya: „Jaj czigán, nė
-báncsd! az öregapám hagyatéka, ha kipusztítyuk az erdőt, nem lösz
-nekünk fánk, inkább én hazaviszöm mind a két lánczfát, csak tė nė
-báncsd!“ Mikor hazaértek aszongya az Órijás az anynyának: „Jaj,
-anyám! mit csinájjunk, mer ez hécczörte erősseb, mint én; hanem
-hogy kék elpusztítani a czigánt, mer mán elfődelni nem bírjuk!“</p>
-<p>Aszongya az anynya: „Agygyál neki ėgy véka aranyat, csak
-pusztuljon! Mán féltek tűle, hogy majd űket êfődeli a a czigán.
-Akkô mongya az Órijás: „Hallod-ė, czigán! adok neköd véka aranyat!
-viszszamöhecz a juhászhon!“ „Jaj, én nem mögyök, örülök, hogy itt
-vagyok! hanem hȧ tė elviszöl hȧzsȧ ȧ vikȧ ȧrȧnynyȧl, ȧkkor
-elmögyök!“</p>
-<p>Az Órijás asz számította: inkáb elviszi, minthogy még itt bajt
-csináljon. Az Órijás fölvöszi és viszi. Mikor közelérnek mán a
-czigánsátorhon, a purdék czigánkereket hántak, mög szaladgáltak,
-asz kérdözi az Órijás: „Micsodák azok? dȧdė?“ „Ezök ȧ purdék!“ „Hát
-mit akarnak most? dȧdé!“ „Ezök most êfődelnek, á mé kettőt a
-homlokomra váktál“. Az Órijás asz gondolta, ez az ėgy czigán is
-mijen erős? hát még az a sok? Mögijett, úgy elhajította a véka
-aranyat mög a czigánt, hogy a czigán elszédült, az Órijás pedig
-elszalatt. Mos mán a czigán boldogúlt a véka arantul, csináltatott
-házat, <i>azûta van a czigányoknak házuk, azelőtt csak sátorba
-éltek</i>.</p>
-<hr class="tb" />
-<h3>(Boszorkányfélék.)</h3>
-<h4>7. A férfi Vasorrúbába.</h4>
-<p>Vôt ėgy szabacságos katona – azelőtt a katonákat nem
-szálították, hanem gyalog köllött hazamönni, ez a szabacságos
-katona – gyalog mönt haza. Mikor mönt, odaért ėn nagy tóhon, nagyon
-elszomjazott, mer meleg vôt; odamönt a tóhon, belehajult és ivott.
-A Vasôrúbába pedig benne vôt a vízbe <span class="pagenum"><a name=
-"Page_49" id="Page_49">-49-</a></span> és elkapta az ôrát;
-könyörgött a szabacságos katona, hogy ereszsze el az ôrát; de nem
-tutta, hogy az ű ôrát ki fogi! Aszongya: „<i>Ha idadod</i>, a mi
-van a házadná, <i>a mit nem tucz!</i>“ Asztán az embör elszámolta
-mindönit, a mit csak tudott, de sėmmi sė vôt, a Vasôrúbába mindég
-aszonta: „Nem az! nem az!“ Mikor mán mindönt êszámolt, a mit tudott
-és sėmmit nem kért a Vasôrúbába azok közül, akkor mögajálta: „Csak
-ereszd el az ôromat!“ Aszongya: „Eleresztöm, ezé húsz év múlva
-mögyök el, a mit most kértem“. Eleresztötte az ôrát, többet nem
-szólt sömmit hozzá a Vasôrúbába. Mikor hazaért, akkor látta, hogy a
-feleséginek éppen most születött ėgy kis fija. Az embör ezön nagyon
-szomorú lött, hogy mér ajálta ű oda?! A felesége mindég
-kérdözgette: „Ugyan mé ojan szomorú kend, talán azé, hogy jobb
-szeretött kend katonának, mind itthun?“ De az embör mindég
-elfordította a beszédöt másra. Ėcczör asztán csak nem bírt a
-feleségitül maranni, mögmonta neki. Itt oszt az aszszon is nagyon
-szomorú lött. A hogy osztán a fijuk nevelködött, kezdött a gyerök
-okosonni, látta, hogy az apja és az anynya nagyon szomorú, ű jis
-kérdöszgette az apját mög az anynyát, hogy mé ojan szomorúk, mikor
-nincsenek az utolsó szögénségbe: van innivalójuk, van önnivalójuk!
-de osztán az apja mögmonta a fijának, hogy mé ojan szomorú? Aszonta
-a gyerök: „Ó, édösapám! azon nė szomorkogygyon ken! ha mán úgy van,
-hogy ken nem tutta, maj segítünk valahogy a bajon!“</p>
-<p>Mikor a gyeröknek odaért az ideje, hogy húsz éves lösz, mög
-akarta az apja házasítani. Mög is házasodott; mikor möntek az
-esküdőre, a legén a legelsőb paripáját azután a kocsi után kötötte,
-a milikön ű ült. Mikor kigyüttek a templombul az esküdőrül, akkor
-má ott várta a Vasôrúbába. Mikor eszt a legén möglátta, mögcsókolta
-a mönyaszszonyát, fölugrott a lova hátára, elnyargalt; világnak
-hajtotta a Vasôrúbába. Mönt árkon-bukron körösztül. Ėcczör
-rásütétödött, meszszirül lácczott ėgy kis gyėrtyavilág hogy
-csillámlik, igenyöst annak tartott. Mikor odaért, a <i>kapu
-kinyítt</i> előtte, mikor pedig beért rajta, a kapu röttön
-<i>becsukódott</i>, a Vasôrúbába pedig nem möhetött közel sė a kis
-lakáshon. Beköszön: „Jó estét agygyon Isten, öreg anyám!“ „Agygyon
-<span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
-"Page_50">-50-</a></span> Isten fijam, neköd is! hun jársz, hun
-kelsz? mikor még a szárnyas álat sė járhat itten“. „Járok, kelök,
-hajt a nyomorúság! odaigért az apám még akkô, nem is tutta:
-vagyok-ė a világon, vagy nem? és mos az elöl bujdosok“. „No, fijam!
-hájá itt és piheny mög, maj röggel útnak indulhacz, akkô ki lösző
-pihenve“. Röggel főkelt, ki vôt pihenve és útnak indult. Adott neki
-az Öregaszszon: a <i>Hôdnak az anynya</i>, adott neki elsőb ėgy
-<i>almát</i>, aszonta neki: „Hogy ha maj bajod lösz, e jó lösz
-segícscségödre!“ A zsebibe tötte, azután adott neki ėgy
-<i>fehérzsebkendőt</i>, hogy mikor a lova ki lösz fáradva: „Evel
-két ôdalrul mögtörülöd, maj héczörte futóssab lösz, a mijen most.
-Ne adok ėgy <i>páczát</i> is, ha nem tanász (helyet) sėhun sė, a
-hun möghájjá, evel <i>körülkerekítöd magadat és ott olan rostél
-lösz körül, hogy oda sömmiféle gonosz közel sė möhet hozzád</i>“.
-Aval mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult.</p>
-<p>Mikor möglátta a Vasôrúbába, hogy kigyütt az Öregaszszontul,
-mingyá elkeszte hajtani. Hát anynyira hajtotta, hogy mán aszt
-látta, hogy utôéri, akkor eszibe jutott, hogy az Öregaszszon möjen
-kendőt adott neki és mit mondott, hogy mi csinájon vele. Akkor
-kivötte és a lovát kétfelül mögtörűte és csakugyan még hécczörte
-futóssabb lött a lova mind vôt. Akkor elhatta a Vasôrúbábát jô
-távul tűle. Mönt árkon-bukron körösztül, de mán mögén keszd
-ráestelödni, akkor lát meszszirül ėgy kis gyėrtyavilágot, igenyöst
-annak tartott. Mikor odaért, a kapu kinyílt előtte, mikor pedig
-beért rajta, a kapu röttön becsukódott. A Vasôrúbába is mönt
-utánna, a kapunak nekiszalatt, nagyot röndűlt a kapu. Az
-Öregaszszon lėkijátott: „Eregy te, Sátán a házamtul, mert ha kimék,
-vége az életödnek!“ Itt osztán a Vasôrúbába el is távudzdzott a
-hásztul, a fijatal embör pedig mikor kipihente magát, útnak indult.
-Adott neki az Öregaszszon: a <i>Napnak az anynya</i>, elsőb bėgy
-<i>pirosalmát</i>, aszonta neki: „Hogy ha bajod lösz, e jó lösz
-segícségödre!“ A zsebibe tötte, osztán adott neki ėgy
-<i>piroszsebkendőt</i>, hogy mikor a lova kifárad, kétôdalrul
-törülje mög, akkor hécczörte futóssab lösz, mint a mijen vôt. Adott
-neki ėgy <i>páczát</i> is: „Evel csinász ėgy várat, ha evel
-körülkerekítöd magadat, lösz ėgy <i>vár</i>“. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span></p>
-<p>Mögköszönte az Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Mikor
-möglátta a Vasôrúbába, hogy a fijatal embör kigyütt az
-Öregaszszontul, mingyá elkeszte hajtani. Anynyira hajtotta, hogy
-mán asz láti, hogy utôéri, akkor az eszibe jutott, hogy az
-Öregaszszon mijen kendőt adott neki és mit mondott, hogy mi
-csinájon vele. Kivötte a zsebibül a kendőt és a lovát kétfelül
-mögtörülte, csakugyan hécczörte futóssabb lött a lova, mind vôt.
-Akkor osztán elhatta a Vasôrúbábát jô távul. Mönt árkon-bokron
-körösztül, mögén keszd ráestelönni, lát meszszirül ėgy kis
-gyėrtyavilágot, igenyöst annak tartott, a hogy csak bírt, nyargalt,
-mikor a kapuhon ért, beugratott a kapun – mert még a kapu sė nyílt
-ki előtte ojan sebössen mönt. A Vasôrúbába nekiszalatt a kapunak,
-nagyot röndűtt a kapu, az Öregaszszon lėkijátott: „Eregy Sátán a
-házamtul, mer ha kimék, vége az életödnek!“ A Vasôrúbába osztán el
-is távudzdzott a hásztul. A fijatal embör itt is beköszönt szépen,
-jô is fogatta az Öregaszszon: a <i>Szélnek az anynya</i>, az is
-adott neki <i>almát, kékkendőt</i>, mög adott ėgy <i>páczát:</i>
-„Ha evel valamire <i>rávágsz</i> oszt mondod: <i>lögyön</i> ez
-<i>palota! palotává válik</i>, ha rávágsz oszt mondod: lögyön ez
-<i>alma! almájé válik</i> és vihetöd magaddal!“ Aval mögköszönte az
-Öregaszszonnak a jóságát, útnak indult. Keszd este lönni, de nem
-lát sėhun sė sömmi világosságot sė, akkor lėszált a lovárul, aval
-az első páczával kerekítött ėn nagy karikát; ennek a hejin, a mőre
-<i>kerekítött</i>, ojan szép <i>vasrostél</i> és ojan erős lött,
-hogy oda <i>sömmi gonosz közel sė möhetött</i>. Annak a <i>közepin
-kerekítött</i> a harmadik páczával ėgy kiseb <i>karikát</i>, ottan
-mög ojan szép <i>palota</i> lött, hogy sė azelőtt, sė azután ojat
-még nem látott. Azután szép istállója jis lött, oda bekötötte a
-lovát, ű pedig bemönt a szép palotába; ott látott ėgy asztalt
-mögterítve a legfinomabb étellel, itallal. Övött, mikô
-mögvacsorált, az <i>asztal</i> szépen <i>magátul
-öszszecsukódott</i>. Mikor bemönt a másik szobába, ott mög ėgy
-nagyon szép nyílós vaságy mög vôt vetve, ű oda lėfekütt, mê nagyon
-el vôt fáradva. Aszt a három almát mög kirakta a zsebibül és ű úgy
-elalutt, hogy röggelig föl sė ébrett.</p>
-<p>Röggel, mikô fölébrett, abbul a <i>három almábul három
-szílídkutya lött;</i> mind a három ojan hű hozzá, hogy beszélnének,
-<span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
-"Page_52">-52-</a></span> ha tunnának. Aval kimén az istállóba,
-elővötte aszt a kíkzsebkendőt, aval puczolta mög a lovát. Akkor
-mindönfélét röndbe tött. Akkor a <i>veszszővel rávágott a
-kastélra</i>, a kit a Szélnek az anynyátul kapott, a kastélbul
-nagyon szép <i>pirosalma</i> lött. A kutyák kívül marattak, fölült
-a lovára, <i>körülkerekítötte a rostélt, a rostél êmult</i>, útnak
-indult.</p>
-<p>Mén mögén hetedhét ország ellen, de a Vasôrúbába lesi, mikô
-indul ki a vasrostélbul, mögén elkeszdi hajtani, hajtya, hajtya,
-anynyira hajtya, hogy látytya, hogy a lova mögén keszd elfáranni,
-mögén kivötte a kíkzsebkendőjit, törülgette a lovát vele. A lova
-ojan pihent vôt, mintha kipihente vôna magát és mögitatta vôna.
-Aval mög hécczörte futóssab lött, mint azelőtt vôt: mén ám
-árkon-bukron körösztul, ėcczör csak keszd ráalkonyodni. Akkor
-látytya meszszirül nagyon kis gyėrtyavilág világít ki meszszirül az
-erdőbül; igenyöst annak tartott, a három kutya pedig szalad vele.
-Mikor odaér a kis hászhon – az vôt a Vasôrúbába anynyának a háza –
-odaköszön: „Jó estét agygyon Isten, Öreg anyám!“ „Agyon Isten,
-neköd is! jô jártá, hogy úgy montad: Öreg anyám, máskép vége lött
-vôna az életödnek. Hun jársz, hun kelsz, mikor még a szárnyas állat
-sė járhat itten“. „Járok, kelök, hajt a nyomorúság! mongya a
-fijatal embör. Odaigért az apám még akkô, nem is tutta: vagyok-ė a
-világon, vagy nem? és most az elöl bujdosok“. „No, jô van, gyere
-be, űj ide az asztalhon!“ A kutyája pedig a Világneheze igenyöst
-bemönt, csak fekütt az asztal alá. Aszongya neki az Öreg aszszon:
-„Ó, fijam! hogy szívelöd mög eszt a kutyát az asztal alatt, mé nem
-hajtod ki?“ „Nem bánt ez sönkit, hogy ez itt van!“ Mert a
-Vasôrúbába bebujt az <i>asztal</i> alá, még ű <i>(= a fiatal
-ember)</i> odaki beszélgetött, a kutya pedig ráfekütt, azé monta
-neki a Vasôrúbába öreganynya, hogy hajcs ki! ottan az ű fija <i>(=
-Vasorrúbába)</i> maj el biri fődelni, De ű itt a kutyát csak nem
-hajtotta ki. Azután mikor az öreg Ördöngősvénaszszon mögvetötte az
-ágyat, hogy fekügygyenek lė, akkor a <i>fija</i> nagynehezen
-kigyütt az asztal alul és bebujt az alá az ágy alá, a mölikbe a
-fijatal embör fekütt. Itt a Vasôrúkába mök sé mozdulhatott a kutya
-alatt, nem bírta a fijatal embört êfődelni. Aval <span class=
-"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> az
-Öregaszszon kikűtte másnap vadászni. Mikor kimönt vadászni, a
-Vasôrúbába öszszebeszélt az anynyával, hogy (a Vasorrúbába) a
-<i>küszöb</i> alá fekszik; ha maj gyün haza (a fiatal ember), maj
-ott êfődeli. Úgy is tötték: a Vasôrúbába alámönt a küszöb alá; de a
-kutya a mőre a gazdája mönt, mindönütt előtte mönt, mikor
-hazaértek, igenyössen ráfekütt a küszöbre. Mikor möglátta a
-Vasôrúbába anynya: hogy ráfekütt a küszöbre, ezön nagyon
-haragudott, de nem mutatta azér a fijatal embörnek, csak asz monta
-néki: „Mé nem hajtod, fijam! eszt a kutyát el a küszöbrül? nem
-löhet tűle ki-bejárni!“ „Nė féjjön tűle, nem bánt e sönkit, csak
-hágjon rá! mit lustákodik ottan“. Aszt az Öregaszszon elkészítötte
-a vacsorát, lėültek az asztalhon önni, a kutya mög az asztal alá
-fekütt. Ezé az Öregaszszon roppant harakszik, de nem meri a fijatal
-embörnek mutatni, hogy hátha elmén innet oszt nem birik
-kézrekeríteni, csak asz monta: „Ó, fijam! én nem tudom, tė mijen
-embör löhecz, hogy eszt a kutyát mindég szeretöd úgy körülötted?“
-Mögén mögágyalt, a kutya mögén az ágy alá fekütt oszt mán mögén nem
-szerette, de nem szólt sömmit, csak magába monta: „Mögáj! maj
-hônap, majd elbánok veled“.</p>
-<p>Röggel mögén kikűtte vadászni. Öszszebeszéltek a fijával, hogy
-ereszszünk ojan hidegöt, hogy a madár lėfagygyon száltábul! Azután
-<i>eresztöttek</i> ojan <i>hidegöt</i>, hogy a madár lėfagyott
-száltábul. Mikor hideg lött, a fijatal embör sijetött hazafelé; itt
-mög az Ördöngősvénaszszon gyûtott a konyha közepire ėgy nagy
-<i>fatüzet</i> és a Vasôrúbába abba belebujt, hogy ha gyün haza,
-igenyössen mén a tűzhön melegönni oszt majd beleránti. Itten a
-kutya mög mindég a gazdája előtt mönt, akkor is a kutya igenyöst
-mönt a konyhába és fekütt bele a tűzbe. Az Öregaszszon mögén
-ráripakszik a fijatal embörre: „Minek engedöd, hogy belefekügygyön
-a tűzbe mögén?“ „Nem baj! ha süti az ôdalát, maj kigyün, minek
-eresztött ken ijen hidegöt?“ Az Öregaszszon mögén mikor möglött a
-vacsora, mögágyalódott, a kutya mögén csak odafekütt az ágy alá,
-ezé az Öregaszszon nagyon haragudott. Itt a fijatal embör is
-észrevötte, hogy az Öregaszszon harakszik és valamibe sántikál.
-Másnap mögén aszonta: <span class="pagenum"><a name="Page_54" id=
-"Page_54">-54-</a></span> „Mönynyön ki vadászni és a kutyákat
-hagygya itthun!“ Elsőbb nem akarta itthun hanni, de az Öregaszszon
-addig beszélt, hogy csak itthun hatta a kutyájit. Mikor kimönt
-vadászni, az Ördöngősvénaszszon a fijával berekesztötték a kutyákat
-ėgy külömös szobába 3 vasajtón körösztül.</p>
-<p>Kimönt a Vasôrúbába a fijatal embör után, látytya a fijatal
-embör, hogy gyün a Vasôrúbába, de nincsenek kutyák, de nincsenek
-kint a veszszők sė, itt osztán elkeszte hîni üket: „Világneheze,
-Világnagyhallója, Világlegfutosabja! gyertök ide, mer bajom van!“ A
-Világnagyhalló möghallotta mihánt szólt a gazdája, aszongya ennek a
-kettőnek: „Jaj! – aszongya – a gazdánk bajba van, gyerünk hamâ! de
-hogy mönynyünk ki?“ Itt oszt a Világneheze nekidűtt az ajtónak és
-az ajtó kidűlt félfástul; osztán nekiszalatt a másik ajtónak, az is
-kidült félfástul, nekiszalatt a harmadiknak is, az is kipattant
-osztán a Világfutósabja mingyá ott termött. A hogy a gazdájuk fön
-vôt ėgy fán – fára mönekült a Vasôrúbába elül – mikor főmönt, a
-Vasôrúbába dütötte ki a fát vele, a kutya mög elkeszte csipkonni,
-így oszt a Vasôrúbába nem bírt dôgozni a fával, hogy kidűcse. Akkor
-hamardossan odaért a Világnagyhallója, ez is elkeszte hátûrul
-harabdálni; ez alatt az üdő alatt odaérközött a Világneheze is.
-Nekimöntek hároman, háromfelé szagatták.</p>
-<p>Igy szabadult mög a Vasôrúbábátul, akkor tutta mög, hogy az
-<i>Ördöngősvénaszszon a Vasôrúbábának az anynya;</i> mikor bemönt,
-a kutyákkal szétszödette az anynyát is, ű pedig körülnézött az
-Öregaszszon lakásába, mer vôt benne 99 szoba. Vôtak ojan szobák,
-hogy teli vôt aranynyal, a másik mög ezüsttel, a harmadik
-gyémántal! A kilenczvenkilenczedik szobába mikor bemönt, ott pedig
-azok a <i>lelkök</i> vôtak, a kiket a Vasôrúbába elrabolt; azok a
-lelkök vôtak <i>kilenczvenkilenczen</i>, azon minynyájan azon
-könyörögtek, hogy ereszsze ki űket szabadon! Szabadon eresztötte.
-Az Öregaszszon várát <i>végigvákta a páczával</i>, abbul is ėty kis
-piros <i>alma</i> lött, a zsebibe tötte főnyergölte a lovát, útnak
-indult hazafelé.</p>
-<p>Mire hazakerült, ebbe belekerűltek több évek, mán akkor az apja
-mög az anynya mög vôt halva, csak a felesége ėgyedül élt. Mikor
-osztán beköszönt, a felesége mög sė <span class="pagenum"><a name=
-"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> üsmerte, aszongya a
-feleséginek, hogy kaphatna-ė itten szálást? „Én szálást athatnék,
-eltérne, mer magam vagyok! azé nem athatok szálást, mer az uramtul
-elmarattam még akkor, mikor mögesküttem és én azûta mindég az
-uramat gyászolom“. „No, ha aszt gyászolod, nė gyászold továb, mer
-itthun vagyok!“ De a felesége nem hitte, hanem űneki vôt
-<i>arangyűrűje</i>, bele vôt a neve írva; akkor asz monta: „Ha
-engöm nem ismersz, ismeröd-ė eszt a gyűrűt, vagy valamikor
-láttad-ė? Az aszszon a mint ránézött a gyűrűre, maj félhalva vôt
-örömibe, ėgymás nyakába borûtak, úgy csókolták ėgymást. Ezután a
-kutyák odamöntek a gazdájukhon: „No, édös gazdánk! mink
-mögmöntöttünk mindön bajtul idájig, tés <i>möncs mög minket az
-örökös elátkozástul, fődejjél el bennünket</i>, mer ha tė el nem
-fődelsz, kéntelenök vagyunk mink tégödet elfődelni!“ Ez alatt az
-üdő alatt a fijatal embörnek a háza nagyon öszszerombolódott, míg ű
-odajárt, a házat is mög köllött csinálni. A kutyákat asztán
-êfődelte és elásta. Kivötte a szép pirosalmát a zsebibül, aszt a
-veszszővel mögvákta és ėn nagyon szép kastél lött belüle, abba
-möntek osztán lakni, most is ott élnek, ha mög nem haltak.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>8. A kanalastót.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt, hetedhét ország ellen vôt ėgy kanalastót,
-mindég azon sipánkodott a feleségivel, hogy ű nekik mé nincs
-csalágyuk? Ėcczör osztán, hogy kimönt az erdőbe kanálnakvaló fájé,
-mikor hazamönt, a felesége lėszaporodott. Mikor látta, hogy a
-felesége lėszaporodott, nagyon mögörűlt, hogy van ėgy család. Lė
-akart ülni, asz monta neki a bábaszszon: „Nė üjjön oda! mer ott
-gyerök van“. Máshuvá akart ülni, aszonta a bábaszszon: „Nė üjjön
-kend oda! mer ott is gyerök van“. Mikor a harmadik hejre akart
-ülni, aszonta neki a bábaszszon: „Nė üjjön oda! mer ott is gyerök
-van“. Igy monta neki a bábaszszon mikor a negyedik, ötödik hejre
-akart ülni, így monta neki <i>tizėnkécczörig</i>. Mikor
-tizėnkettecczör monta neki a bábaszszon, hogy: „Nė űjjön oda! mer
-ott is gyerök van“, a kanalastót anynyira mögijett, hogy elszalatt
-az erdőbe. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
-"Page_56">-56-</a></span></p>
-<p>Itt osztán a szögén aszszon nevelgette az egész családot, mer a
-kanalastót elszalatt az erdőbe. Mikor az anynyuk a gyerököket
-akkorára főnevelgette, hogy iskolába jártak, nagyon roszszak vôtak
-a gyermökök, mer apa nékű nevelőttek. Ėcczör osztán mönt ėgy öreg
-zsidó az ucczán, tollat és bűrt vitt a hátán, űk oszt elkeszték az
-öreg zsidót hajigálni, csúfolni, êre eszt felelte az öreg zsidó:
-„Job vôna, ha elmönnétök, mögkeresnétök apátokat, aszt a
-kanalastótot az erdőbe! nem hijába apa nékű nevelöttök, de
-mindönkit kicsúfoltok, hajigáltok!“ A gyerökök mingyá
-hazaszalattak, kérdözik anynyukat: „Ugyan, édösanyám! vôt nekünk
-valamikor édösapánk?“ „Vôt ám, fijajim – mongya az anynyuk – de
-mikor születtetök, – hogy ijen sokan vattok, – anynyira mögijett,
-hogy êszalatt az erdőbe, azûta még hírit sė halottam“.</p>
-<p>„No, édösanyám! süssön ken rétest, főzzön ken levest, főzzön ken
-paprikást! mink mög maj csináltatunk ėgy csizmát, ojat, a kibe mind
-a két lába belemén!“ Mög vittek ėgy icczebort, kivitték az erdőbe,
-mögkeresték aszt a helet, a hun az apjuk tanyázott. Addig
-őgyelögtek, hogy rátanátak ėgy gyalogútra, a ki odavitt ėgy lukhon,
-a ki ėgy odvasfába bevitt. Oda betötték a csizmát oszt töttek a
-csizmába szurkot, hogy beleragagygyon a lába, ha beletöszi a lábát.
-Itt osztán úgy nészték, hogy az édösapjuk tanyáz ottan oszt
-lėtötték: elsőbb is a levest, asztán a paprikást, azután a rétest,
-úgy osztán a bort. Mikor az apjuk mönt este haza a tanyájára,
-möglátta, hogy ottvan ėgy tányérleves, aszongya: „Ej! de régön nem
-öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor odaért a
-paprikáshon, aszongya: „Ej! de régön nem öttem mán ijet is! ugyan,
-hunnan gyütt ez ide?“ Akkor odaért a réteshön, aszongya: „Ej! de
-régön nem öttem mán ijet is! ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Akkor
-odaért a borhon, aszongya: „Ej! de régön nen ittam mán ijet is!
-ugyan, hunnan gyütt ez ide?“ Bemönt az ű lakásába, möglátta a
-csizmát, aszongya: „Ej! hunnan keverödött ez a csizma ide? de jó
-vôna, ha párja vôna! de nem baj! jó lösz ez écczakára, úgy látom
-mind a két lábom beletér“. Bele jis gyukta mind a két lábát, hogy
-maj mögnézi, hogy biri főhúzni? Mikor <span class=
-"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> belegyukta
-mínd a két lábát, a gyerökök odaszalattak, mögfokták osztán
-hazavezették. Otthun mökkötöszték ėgy pár napíg, hogy el nė
-szalagygyon, mingyá borbét híttak, oszt mögborotválták mög
-mögnyírták, mer nagy vôt a haja mög a szakálla. Pár napnak utánna
-az embör mögvidámodott, hogy mijen sok szép csalágygyuk van! Mikor
-mögszokott, szabadon eresztötték.</p>
-<p>A gyerökök odaértek, hogy házasandók löttek, asz monták az
-apjuknak, hogy <i>vasbocskort</i> csináltasson mög <i>vasbotot:</i>
-„Mindaddig mönynyé ken, még ojan aszszont nem tanál, a kinek <i>ėgy
-hassal 12 lánya nem születött</i>. Az embör mönt hetedhét ország
-ellen, mán a bocskora jis szakadásfélébe vôt, a botytya jis jó
-kopott vôt mán akkor, rátanát csakugyan ojan aszszonra, a kinek ėgy
-hassal tizėnkét lánya lött, akkor az embör mögindult hazafelé.
-Mikor hazaért, a <i>bocskora</i> jis <i>elszakatt</i>, a
-<i>botytya</i> is <i>elkopott</i>, aszonta a fijajinak: „No,
-fijajim! tanátam mán ojan aszszont, a kinek ėgy hassal tizėnkét
-lánya lött“.</p>
-<p>A gyerököknél mög vôt a nagy öröm, mingyá kimöntek és
-hazahajtották a ménöst. A lekkisseb <i>mögálmotta</i>: hogy a kaput
-csukják be, mikor a ménöst hajtyák be és a ménöst a kaputetejin
-hajcsák be! az udvar közepin ėgy fatüzet gyûcsanak oszt a mölik ló
-odamén a tüzet önni, ű aszt nyergöjje fő! De a többi eszt nem
-tutta, hogy a lekkiseb fijú mit álmodott. Mikor a ménös bemönt, a
-legroszszabb ló odamönt a tűzhön oszt úgy ötte a tüzet: parazsat
-mint a többi ló a szénát. Röggel, mikô fölnyergölték a lovakat, hát
-ű lėhoszta az apjának aszt a régi rosz nyergit mög a kargyát, aval
-készült útnak. A többi pedig mind a legszöbb lovat válogatta ki, ű
-aszt a rosz lovat nyergölte fő. A többi mind új nyergöt, új
-kardokat vásároltak és úgy készültek útra a tesvéreji. Monták neki:
-„Minek gyüsz tė ezön a rosz lovon? a rosz szėrszámot minek hozod?
-szégyöllünk veled mönni!“ Még csúfolták is, hogy valahogy otthun
-hanná eszt a rosz lovat, de ű nem bánta akarmit beszéltek, ű csak
-asz szerette.</p>
-<p>Mikor oszt möntek, elhatták a lekiseb fijút úgy, hogy nem is
-látták. Akkor <i>mögrászkódott</i> a lova, mingyá ott termött
-<span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
-"Page_58">-58-</a></span> ėgy nagyon szép aranszőrű paripa, új
-kantár és ėgy szép aranszőrűnyerög is. Asz kérdöszte a lova: „No,
-édös gazdám! hogy mönynyünk, mint a szél, vagy a gondolat?“ „Úgy
-mönynyünk: hogy sė tėbenned kárt nė tögyél, sė énbennem!“ El is
-mönt úgy, hogy amazokat elhatták úgy, hogy nem is tutták, hogy mőre
-vannak. Ėcczör oszt odaértek ėgy <i>sárpatakhon</i>, itt mögáltak,
-az aranszőrű paripa mögrászkódott és csak ojan ló lött belüle, mind
-azelőtt vôt. Itt osztán nagysokára utôérték a tesvérjeji és azon
-tünőköttek, hogy gyühetött ez ijen előre? Mikor odaértek, asz
-kérdöszték: „Hogy kerűté el aval a rosz lóval?“ „Hogy? nem
-tugygyátok az útytyát! êre körösztülváktam, montam ugy-ė: nė
-hagygyatok el!“ Azok möntek sebössen, ű mög mögén csak êmaratt úgy,
-hogy nem látták. Akkô mögén mögrászkódott, lött belüle aranszőrű
-paripa, szinte rávaló szép szėrszám, rávaló nyerög mög a kantár,
-aszongya: „No, édös gazdám! hogy mönynyek, mint a szél, vagy mint a
-gondolat?“ „Úgy mönynyünk: hogy sė tėbenned kárt nė tögyél, sė
-énbennem!“ Mögindultak úgy, mint a szél, êkerűtte űket meszszire.
-Mikor közelértek az Ördöngősvénaszszon határjáhon, mögén
-mögrászkódott a aranszőrű paripa, elváltózott ugyan ojan rosz
-lónak, mint azelőtt vôt, alig birt mönni, a tesvérjeji mögén
-möglátták, hogy a hun van, ballag előttük a! „Nézzétök mán – mongya
-az ėgygyik – János mögén a hun van a! hogy kerülhetött mögén oda?“
-Mikor odaértek a tesvérjeji Jánoshon, asz kérdöszték: „Hogy kerűté
-el aval a rosz lóval?“ „Hogy? nem mögmontam mán, hogy nem
-tugygyátok az útytyát! montam: nė hagygyatok el! Hanem mos mán nė
-sijessetök, mer ez annak az aszszonnak a határja, a kinek ėgy
-hassal tizėnkét lánya vôt. Osztán ha elhattok, aszongya: tik nem
-tizėnketten vattok, csak tizėnėgyen!“</p>
-<p>Möntek ėgygyütt mind a tizėnketten. Azelőtt mögbeszélte Jánosnak
-a lova: Ű ha maj écczaka kapál, (János) mönynyön ki! Mikor
-odaértek, beköszöntöttek: „Jó estét, öreg anyám!“ Aszongya az
-Ördöngősvénaszszon: „Agygyon Isten! hun jártok, hun keltök? mikor
-êre még a madár sė jár!“ „Járunk, kelünk! mert hajt a nyomorúság.
-Házasonni <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
-"Page_59">-59-</a></span> indultunk, de mink ojan aszszont
-keresünk, a kinek ėgy hassal 12 lánya van! hallottuk kennek van“.
-„Neköm van, fijajim! hanem gyertök be! kössétök be a lovatokat az
-istállóba, azután pedig gyertök be a szobába!“ A fijúk úgy is
-töttek. Mikor bemöntek a szobába, az Öregaszszon vacsorát adott
-nekik és mindėgygyiket külön ágyra lėfektette. Mikor elaluttak,
-kapált ám a Jánosnak a lova az istálóba, kimén oszt János: „Mi
-bajod? édös lovam!“ „Nem ögyéb, csak röttön <i>kössé át az
-Ördöngősvénaszszon lovai hejjire minynyájunkat, azokat pedig kösd
-ide a mi hejjünkre!</i>“ János oszt úgy is csináta, aval bemönt,
-lėfekütt. Kimén az Ördöngősvénaszszon, sütétbe nem is nészte, hogy
-azok az ű lovaji, êdarabolta mindön lónak a lábát térgybe. Aval
-bemönt az Ördöngősvénaszszon, ű is lėfekütt. Ėcczör mögén kapál ám
-a János lova, kimén János, asz kérdözi: „Mi bajod? édös lovam!“
-„Nem ögyéb, hanem a tizėnėgy <i>testvéröd kalapját a lányok fejihön
-ragd</i> mög a tijed is tödd oda, a kendőket pedig ragd a
-testvérjejid fejihön!“ János úgy is tötte. Ėcczör osztán főkelt az
-Ördöngősvénaszszon, aszt nészte: hun a kalap? Eldarabolta a lányok
-nyakát, a lekkisebbet möghatta hírmondónak, asz gondolta, hogy a
-fijúk nyakát darabolja. <i>De a lányok nem igaz lányok vôtak:
-söprűbül, nyûtófábul, szöszbül mög sulokbul készítötte űket.</i>
-Mögén kapát a ló, János mögén kimönt, asz kérdöszte! „Mi bajod?
-édös lovam! „Nem ögyéb, hanem röktön, kőcsd föl a testvérejidet
-oszt gyerünk, még az Ördöngősvénaszszon fő nem ébred!“ János
-bemönt, főkőtötte űket, főnyergöltek, sebössen möntek ki az ország
-határjábul. Mikor kiértek az Ördöngősvénaszszon határjábul, akkor
-ébrett föl az Ördöngősvénaszszon, mikor szétnézött, akkor látta,
-hogy nem a fijúk nyakát darabolta el, mingyá <i>főnyergölte a
-piszkafát</i>, utánnuk nyargalt, de mán akkor nem vôt az
-Ördöngősvénaszszonnak hatalma, mer kiértek a határjábul. Mikor
-kiértek, aszongya János a tesvérjejinek: „No, testvérök! ėgy
-aszszon vôt, a kinek tizėnkét lánya vôt ėgy hassal (= ikrek), ahon
-sė vôt szöröncsénk, hanem mos mán mönynyön ki-ki mőre tud és
-szörözzön magának: ki mőre tanál!“ Elbúcsúzott a tizėnėgy
-testvérjétül, útnak indúlt, a tizėnėgy testvérje pedig hazamönt
-<span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
-"Page_60">-60-</a></span> a szülőjihön, ott elsorolták, hogy jártak
-és hogy a lekkiseb testvérjük, elmönt szöröncsét tróbálni.</p>
-<p>A hogy mén János hetedhét ország ellen, ráparancsolt a lova,
-hogy sė nė tugygyon, sė nė lásson sömmit. A hogy möntek,
-mögfeletközött magárul, möglátott ėgy hajszálat, aszongya: „Ėhėn,
-ėgy <i>aranhajszál!</i>“ Akkor monta neki a lova: „Ugy-ė, montam,
-hogy sė nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy oszt
-vöd föl, majd mögsiratod esztet!“ Lėszált János a lórû és fővötte.
-Aval möntek tovább. Akkor mögén êfeletközött magárul, möglátott ėgy
-<i>arankácsatollat</i>, aszongya: „Nészd-ė, kedves lovam! möjen
-szép arantoll“. Aszongya neki a lova: „Montam, ugy ė! hogy sė nė
-tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy, oszt vöd föl,
-majd mögsiratod esztet!“ Lėszált János a lórû, fővötte az
-arankácsatollat. Aval ballagtak továb. Möglátott János mögén ėgy
-<i>aranpatkót</i>. Mögén mögfelejtközött magárul, aszongya: „Nészd,
-kedves lovam! möjen szép aranpatkó“. Aszongya a lova: „Montam, ugy
-ė! hogy sė nė tugy, sė nė láss sömmit, de mos mán mindėgy, eregy,
-oszt vödd föl, maj mögsiratod esztet!“ De itt Jánosnak êfogyott a
-kinyere, így gondolta magába: jó lösz valahuvá beszegődni
-cselédnek, hogy lögyön aprópénze.</p>
-<p>Beért ėgy városba, abba a városba lakott ėgy
-<i>Nagyôrúbarát</i>, a kinek akkora ôra vôt, hogy az ôrátul csúnya
-vôt ránézni. Bemönt János mögkérdözni, hogy köl-lė valamí cseléd?
-De a lova ráparancsolt, hogy úgy ájjon be, hogy neki is van lova
-osz eszt is odaviheti. A Barát nem bánta, csak hogy cselédöt
-kapott, mert cselédött nem birt kapni oda, nem álta a cseléd. Aszt
-is kialkutta, hogy külömös istállót agygyon, a huvá a lovát
-bevigye! Mindönt mögengedött a Barát, a mit csak kért János. Aval
-oszt János bekötött ėgy külömös istálóba, kiválogatták neki a
-legroszszab lovakat, mivelhogy ű vôt a legújab kocsis. Alig vôt
-János ėgypár napig ott, azon csudálkosztak, hogy János ojan szépen
-főhízlalta a lovakat, hogy öröm vôt ránézni mög azon csudálkosztak,
-hogy Jánosnak nem köll világbeli. Ėcczör osztán kilesték, hogy
-János mivel világít? Akkor látták, hogy Jánosnak mönynyi arantárgya
-van. Jelöntést töttek a <span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
-"Page_61">-61-</a></span> régi kocsissaji a Nagyôrúbarátnak. A
-Nagyôrúbarát röttön hivati Jánost be, aszongya neki: „Hallom,
-János! neköd möjen szép aranhajszálad van!“ De itt a János nem is
-akarta válalni, de asz monta a Barát: „Nė tagadd, János! mer úgy is
-tudom, hogy van; hanem ha neköm el nem hozod aszt az
-<i>aranhajúlánt</i>, a kinek a hajábulvaló ez az ėgy szál, vége az
-életödnek!“</p>
-<p>János kimönt, ráborût a lovára oszt rítt, hogy a ló tiszta víz
-lött a könyvitül. Ėcczör mán nem álhatta a lova aszt kérdöszte: „Mi
-bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a
-Nagyôrúbarát, hogy ha ê nem hozom aszt a lánt, a kinek a hajábul
-való az aranhajszál, vége az életömnek!“ Akkor monta a ló: „Ugy-ė,
-montam! hogy sė nė tugy, sė nė láss sėmmit, hogy maj mögsiratod?
-hanem mos mán mindėgy, töd da vakarót, kefét a tarisznyába, nyergêj
-fő, oszt gyerünk!“ Útnak indultak, möntek, mikor odaértek az
-Ördöngősvénaszszon határja szélihön, János lėszált a lórû, mer a
-lova monta neki: „Száj lė rúlam, osztán én maj
-<i>körösztülbuksengölök a fejemön</i>, lösz belülem ėgy
-<i>bunkósbot</i>, tė mög maj lösző, öreg <i>Őszkûdús</i>, mikor
-odaérünk, akkor maj tė imátkozol, az Ördöngősvénaszszon ád
-alamizsnát mög a lányát lėkűdi a pinczébe ėgy iccze boré, de a lán
-nem biri mögcsapolni a hordót, főgyün és mongya az anynyának, hogy
-ű nem biri a hordót mögcsapolni. Én, aszongya, majd elváltóczok
-lónak viszsza, tė pedig szinte fijatal vitéznek és még maj az
-Ördöngősvénaszszon kínlódik lėn a hordóval, addig tė kabd el a
-lánt, űjj a tetejembe vele és gyerünk!“ Mikor János lėszált a
-lovárul, a ló a fejin körösztülbuksengölt, lött belüle bunkósbot,
-Jánosbul mög öreg Őszkûdus, mikor bemönt, êkeszdött imátkozni
-János, az Ördöngősvénaszszon osztán csakugyan lėkűtte a lányát a
-pinczébe boré, de a lán nem bírta a hordót mögcsapolni, úgy oszt az
-Ördöngősvénaszszon mönt lė a pinczébe, a lán mög fönt maratt. Akkor
-a Jánosbul fijatal vitéz lött, a bunkósbotbul csak ojan ló, mint
-azelőtt vôt, János oszt elkapta a lánt, fölült vele a lóra,
-ênyargaltak. Mikor az Ördöngősvénaszszon fölgyün, akkor látytya,
-hogy nincsen az öreg Őszkûdús, nincsen a lánya sė. Az
-Ördöngősvénaszszon kapta <span class="pagenum"><a name="Page_62"
-id="Page_62">-62-</a></span> a piszkafát, mögnyergelte és elmönt
-utánnuk. Ėcczör aszongya a ló: „Néz viszsza, édös gazdám! nagyon
-<i>ég</i> a jobfarom“. János viszszatekíntött, aszongya: „Jaj,
-Istenöm! gyün utánunk ės <i>sütétfölhő</i>“. Aszongya êre a ló:
-„No, hát csak vezsd hátra a <i>vakarót!</i>“ <i>Hátrahajtotta</i> a
-vakarót, ojan <i>sűrű erdő</i> lött belüle, mind a vakaró. Még ezön
-az Ördöngősvénaszszon êvánczorgott, addig János jô êhalatt. Akkor
-mögén ėcczör aszongya a ló: „Néz viszsza, édös gazdám! néköm nagyon
-ég a balfarom“. Hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün
-utȧnunk ėgy <i>sütétfölhő</i>, de mán mingyá utolér!“ „No, hát csak
-hamar vöd ki a <i>kefét</i> a tarisznyábul és vezsd hátra!“
-<i>Hátravetötte</i>, ojan <i>sűrű erdő</i> lött, mind a kefének a
-szőre. Mire ezön az Ördöngősvénaszszon átvánczorgott. János beért a
-Nagyôrúbarátnak a határjába, akkor osztán nem vôt hatalma az
-Ördöngősvénaszszonnak, mind öszszetípászta az egész haját. Itt oszt
-az Ördöngősvénaszszon viszszamönt, János pedig bevitte a Barátnak a
-lėjánt, Aszongya a Nagyôrúbarát a lánnak: „No, hát édös szívem,
-szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé!“
-„Hohó, vén kutya! – mongya a lán – maj ha János elhozi aszt az
-<i>arankácsát</i>, a mölikbül való ez a toll!“ Akkor behívatta a
-Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem hozod aszt a
-kácsát, a mölikbül való az a toll, akkô vége az életödnek!“</p>
-<p>Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arankácsa, a
-kibül való az a toll, as sė tugygya, hogy lė van-ė, vagy föl?
-Kimönt és ráborult a lovára és ott sírt. A lova míkô tisztavíz a
-János könyvitül, nem álhati, mögkérdözi: „Mi bajod? édös gazdám!“
-Akkô mongya: „Nem ögyéb – asz monta a Nagyûrúbarát – hogy ha ê nem
-hozom aszt az arankácsát, a mölikbül való az az arantoll, ȧkkor
-vége az életömnek!“ „Montam, ugy-ė! – aszongya a ló – hogy sė nė
-tugy, sė nė láss sėmmit, hogy maj mögsiratod? hanem mos mán
-mindėgy, töd da vakarót mög a kefét a tarisznyába, űj föl oszt
-gyerünk!“ Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a ló: „Tudod-ė, mán mos
-hova mögyünk?“ Aszongya: „Nem tudom“. „Hát oda mögyünk, a hunnat
-êloptuk az aranhajúlánt, ott van a kerbe ėgy nagy <span class=
-"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> dijófa,
-azon szokott az arankácsa hálni, de csak écczaka 12 órakor szokott
-hazagyünni. Éfél után 2 órájig van itthun, hanem az
-Ördöngősvénaszszon eszt nagyon őrzi, mer még a kácsa itthun van,
-mindig ojan világosság van a kerbe, mind mikor legszöbben süt a
-nap. Hanem ha odaérünk közel, én elváltódzdzok <i>szőlőkapájé</i>,
-tė mög öreg <i>Szőlőkapásé</i>, hanem ott az Ördöngősvénaszszon maj
-akar neköd anni az épület alatt ėsz szobát, hogy abba lakjál, de tė
-nė válald, csak asz mond az Ördöngősvénaszszonnak, hogy tė nem
-szoktad, mer tė mindig a kerbe szoktá gunyhóba lakni. Oszt ha
-odamögyünk, akármijen kis bért kinál, aval tė nė törögy, csak
-ėgygyezél mög vele. Ha möglösz az ėgyesség, mindgyá fogjál hozzá a
-kerbe ėgy szőlőgunyhót csinálni, nem baj az, ha nem lösz is kész“.
-Mikor odaértek, János lėszált a lórul. A ló körösztülbukott a
-fejin, lött belüle szőlőkapa, Jánosbul pedig lött Szőlőkapás. Mikor
-odaértek, délután ėgy óra tájba vôt az üdő, odaköszön a János: „Jó
-napot agyon Isten, gazdaaszszon! nem köllene magának valami
-Szőlőkapás?“ „De igön! éppen mos köllene“. „No, hát akkô én beálok,
-ha mögfogad!“ Aszongya az Ördöngősvénaszszon: „Ért maga a
-szőlőmunkáhon?“ „Hogy nė értenék, mikor abba nevelöttem fő!“ –
-mongya János. Hamar öszszeėgyesztek. Aval az Ördöngősvénaszszon
-kimutatta Jánosnak, hogy mölik lösz a lakása, de a János nem
-fogatta el. Aszongya János: „Én még ijet nem is halottam, hogy a
-kapás palotába lakjon! hanem 60 esztendő ûta mindég a szőlőgunyhóba
-laktam!“ „Dehát itten nem lakhat, mer itten nincsen szőlőgunyhó!“
-Aszongya János: „A! nem sokájig tart aszt csinálni! maj mögcsinálom
-én“. Ennek az Ördöngősvénaszszon mögörűtt: mijen ügyes szőlőkapása
-lösz neki! János oszt elkeszte a szőlőgunyhót csinálni. Nem nagyon
-lött a gunyhó kész, mer János nem is nagyon iparkodott, hogy
-elkészíje, az estét alig várta. Mikor osztán este lött, János a kis
-gunyhó elébe lėfekütt. Az Ördöngősvénaszszon mög vôt nyugodva, nem
-féltötte a kácsát. Odaszámított, hogy mos jó szőlőkapása van neki,
-rá sė számított, hogy a kácsát köllene őrzeni. János pedig mikor
-egész bealkonyodott, mint a hogy monta a lova: „Hogy ha
-besütétödött, möny föl a fára osz űjjé a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span>
-kácsafészök alá, ha a kácsa hazaszál, akkor csak röttön fogd mög!“
-úgy tött osztán János. Éppen tizėnkét órakor a kácsa hazaszált,
-János röttön mögfokta, a fárul lėgyütt, a kapája elváltóczott
-lónak. Aval János a hátára pattant, úgy vitte mind a szél az
-arankácsát. Az ördöngősvénaszszon <i>mőgálmotta</i>, hogy elveszött
-az arankácsája. A méj álombû fölébrett, aval kigyütt, látta, hogy a
-kert nagy sütécscségbe van. Igy gondolta az Ördöngősvénaszszon:
-„Azé van ijen sütécscségbe, mer a kácsa nem gyütt még haza“. Mikor
-bemén, nízi az órát, akkor láti, hogy ėgy óra jis elmult; aval az
-Ördöngősvénaszszon mögén kimén, hát láti, hogy nincs az öreg
-Szőlőcsősz, de még a kácsa sė. Aval az Ördöngősvénaszszon röttön
-főnyergöli a szénvonyót és utánna. A hogy mén utánna, aszongya a
-ló: „Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“. János
-hátranéz, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün utánnunk ėgy sütétfölhő“.
-Aszongya a lova: „Csak hamar, vöd ki a <i>vakarót</i> és vezsd
-hátra!“ János kikapta a vakarót és <i>hátravetötte</i>, ojan
-<i>sűrű erdő</i> lött belüle, mind a vakaró. Még az
-Ördöngősvénaszszon átvánczorgott, János addig jô êhalatt. Mönnek ėd
-darabég, mögén szól a ló: „Nézzél hátra, édös gazdám! nagyon ég a
-balfarom“. János hátratekíntött, aszongya: „Jaj, Istenöm! gyün
-utánunk ės sütétfölhő, de mán mingyá utolér“. „No, hát csak hamar
-vöd ki a <i>kefét</i> a tarisznyábul és vezsd hátra!“ János
-<i>hátravetötte</i>, ojan <i>sűrű erdő</i> lött belüle, mind a
-kefének a szőre. Mikor ezön az Ördöngősvénaszszon átvánczorgott,
-mán akkor János beért a Nagyôrúbarát határjába. Mikor eszt az
-Ördöngősvénaszszon möglátta, hogy mos mán nem éri Jánost, mérgibe
-úgy fölfujódott, hogy elfakatt. Eszt mögláti a Barát, hogy János
-beért az udvarba, így szól az aranhajú lánhon: „No, édös szívem,
-szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé!“
-Aszongya a lán: „Hohó, vén kutya! hotyha elhozi János aszt az
-<i>arancsődört</i>, a kirülvaló ez az aranpatkó“. Itt oszt
-behívatta a Nagyôrúbarát Jánost, aszongya: „No, János! ha el nem
-hozod neköm aszt az arancsődört, a kirülvaló ez az aranpatkó, vége
-az életödnek!“</p>
-<p>Itt oszt János nagyon mögijett, hogy hun van az az arancsődör?
-as sė tugygya: lė-jė, vagy föl? Kimönt és ráborult <span class=
-"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> a lovára,
-sírt. A lova mikô mán tisztavíz vôt a János könyvitül, nem álhatta,
-hogy mög nė kérdözze: „Mi bajod? édös gazdám!“ Akkô mongya János:
-„Nem ögyéb – asz monta a Nagyôrúbarát – ha ê nem hozom aszt az
-arancsődört, a kirül való az az aranpatkó, akkor vége az
-életömnek“. „Montam, ugy-ė! hogy sė nė tugy, sė nė láss sömmit,
-hogy maj mögsiratod – a ló mongya – hanem mos mán mindėgy, hanem
-nyergöjj föl és tögyél föl ėgy ásót is a nyerög tetejire, mög a
-vakarót, kefét a tarisznyába, osztán gyerünk!“ János osztán úgy is
-tött, a hogy a lova monta. Mikor mönnek ėd darabon, aszongya a ló:
-„Tudod-ė, most huvá mögyünk?“ Aszongya János: „Nem tudom“. „Most
-elmögyünk a <i>Sóstengör</i> szélire, ottan majd <i>ássál lė a főd
-alá</i>, úgy hogy csak az ôrom högye lögyön ki, tė pedig eregy föl
-ėgy fára, szögezd a mejjednek a kardodat és majd én elnyerítöm
-<i>kécczör</i> magamat, majd átgyün az arancsődör, de mikor kécczör
-átgyün, nem tanál engömet mög, mindig viszszamén; mikor
-<i>harmacczor</i> elnyerítöm magamat oszt átgyün, akkor majd
-kiugrok a főd alul és majd öszszeveszünk. Ha én <i>izzadok mög</i>
-hamarabb, akkor csak dűj bele a kardodba, ha pedig a csődör izzad
-mög hamarabb, akkor csak ugorj lė a fárul, űj a tetejembe és
-gyerünk! Nė törőgy a csődörrel, maj <i>gyün az utánunk!</i>“ Úgy is
-vôt. Mikor nyerítött a János lova, a csődör átgyütt, nem látta
-Jánosnak a lovát, viszszamönt mind a kécczör; de mikor harmacczor
-elnyerítötte magát oszt kiugrott a főd alul, akkor öszszevesztek.
-Addig veszeköttek, hogy ėcczör láti ám a János, hogy az arancsődör
-csupa hab, lėugrott János a fárul és fölpattant a lova hátára. Mén
-most vele mint a szél, de az arancsődör is mén ám vele. Mikor
-osztán möktutta az <i>aranménös</i> a Sóstengör tulsó szélin, azok
-is átúsztak ám a Sóstengörön oszt utánuk! Ėcczör mongya ám a ló
-Jánosnak: „Nézzél viszsza, édös gazdám! nagyon ég a jobfarom“.
-Viszszatekínt János, mongya, hogy <i>gyün</i> utánuk az
-<i>aranménös</i>. „No, – aszongya – nė féj! csak vezsd hátra a
-vakarót!“ János kikapta a tarisznyábul a <i>vakarót,
-hátravetötte</i>, ojan <i>sűrű erdő</i> lött belüle, mind a vakaró,
-még ezön az aranménös átvánczorgott, addig János jô êhalatt. Mönnek
-<span class="pagenum"><a name="Page_66" id=
-"Page_66">-66-</a></span> ėd darabég, ėccző mögén mongya a ló:
-„Nézzél viszsza, édös gazdám! nagyon ég a balfarom“. Viszszatekint
-János, láti, hogy az aranménös közelget. „No, – aszongya a lova –
-nė féj! csak vezsd hátra a <i>kefét</i>“. Kikapi János a
-tarisznyábul a <i>kefét, hátraveti</i>, ojan <i>sűrű erdő</i> lött
-belüle, mind a kefének a szőre. Mire ezön az aranménös
-átvánczorgott, János a Nagyôrúbarát határjába vôt. Úgy möntek, hogy
-még a kaput sė értek rá kinyitni, hanem a János a kapu tetejin
-ugratott be. Mikor eszt möglátta a Nagyôrúbarát, aszt is möglátta,
-hogy az aranménös is ugrott be a kapu tetejin, de ott mán az
-<i>aranménösnek nem vôt ereje</i>. Itt osztán a Nagyôrúbarát mén
-mingyá a lánnak mondanni: „Édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd,
-tė az enyim, mos mán lögyünk ėgymásé“. „Hohó, vén kutya! hotyha
-János mögfeji az aranménöst“. A Nagyôrúbarát mingyá behívatytya
-Jánost, aszongya: „No, ha mög nem fejöd az aranménöst, vége az
-életödnek“.</p>
-<p>Itt János nagyon mögijett, hogy <i>fejje mög ű az
-aranménöst</i>, mikor <i>tisztatűzláng gyün a szájábul?</i> Kimönt
-és ráborult a lovára, ott sírt. A lova mikô tisztavíz a János
-könyvitül, nem álhati, mökkérdözi: „Mi bajod? édös gazdám!“ „Nem
-ögyéb, – asz monta a Nagyôrúbarát – hogy ha mög nem fejöm az
-aranménöst, vége az életömnek, hogy fejjem mög, mikor tisztatűzláng
-gyün a szájukbul?“ „Nem baj! möny be, mon mög a Nagyôrúbarátnak:
-mögfejöm, hogy ha a lovadat beengedi az istállóba közéjük!“ János
-oszt bemönt a Nagyôrúbaráthon, monta, hogy mögfeji, ha az istállóba
-beengedi az ű lovát is az aranménös közé! Aszonta a Nagyôrúbarát:
-„Jô van! de röttön fejd mög űket és ott van a legnagyobb vaskád,
-abba öntözd a tejüket bele!“ János mikor mögfejt, bemén jelönteni,
-hogy mögfejte a ménöst, a Nagyôrúbarát mingyá aszongya a lánnak:
-„Édös szívem, szép szerelmem! én a tijėd, tė az enyém, mos mán
-lögyünk ėgymásé, János mögfejte mán az aranménöst“. „Hohó, vén
-kutya! – aszongya a lán – maj ha János <i>mögfürdik</i> az
-aranménösnek a <i>tejibe</i>“. Itt oszt behívatta a Nagyôrúbarát
-Jánost, aszongya: „No, János! ha mög nem fürdöl az aranménösnek a
-tejibe, vége az életödnek“. <span class="pagenum"><a name="Page_67"
-id="Page_67">-67-</a></span></p>
-<p>Itt oszt János mögijett, hogy hogy fürgyön mög ű az aranménösnek
-a tejibe, mikor, ha belemén, öszszeég? Kimönt és ráborult a lovára,
-úgy sírt. Mán a lova tisztavíz vôt a Jánosnak a könyvitül, de azér
-nem szólott neki, mikor mán Jánosnak a könyvibe álott, nagysokára
-mögszólalt: „Mi bajod? édös gazdám!“ „Nem ögyéb, – asz monta a
-Nagyôrúbarát – ha mög nem fürdök az aranménösnek a tejibe, vége az
-életömnek“. „Nem baj! – mongya a lova – möny be a Nagyôrúbaráthon,
-mongyad neki: mögfürdök a ménösnek a tejibe, de úgy, hogy ha a
-lovamat odaengedi a kád mellé“. János mönt mingyá a
-Nagyôrúbaráthon, mongya neki, hogy ű mögfürdik az aranménösnek a
-tejibe, ha a lovát odaengedi a kád mellé. A Nagyôrúbarát nem bánta
-mán, csak ha a János mögfürdik a tejbe. János még be sė mönt a
-kádba, a ló mán elkeszte a <i>lángot önni</i> és a <i>jeget
-ereszteni</i> a kádba, hogy mikor János belemönt a kádba, nem vôt
-fôró. János oszt mögfürdött a tejbe, hécczör szöb lött, mind
-azelőtt vôt, eszt mikor a Nagyôrúbarát möglátta, asz monta
-Jánosnak: „No, János! én is mögfürdök a tejbe, hanem a lovad el nė
-vezesd a kádtul“. János oszt otthatta a lovát. Még a Nagyôrúbarát
-készült a fürdéshön, addig a János lova kiszítta a kádbul a jeget
-és még mérgessebb tűzzel okádta a kádat tele, mind a tej vôt. Mikor
-a Nagyôrúbarát elkészült a fürdéshön, beleugrott a tejbe, röttön
-szénné égött.</p>
-<p>Mikor eszt a lán möglátta, lelketlen szalad a kádhon, ugrik
-János nyakába, így szól neki: „No, édös szívem, szép szerelmem!
-ugyan sokat szenvettél értem! mos mán én a tijėd, tė az enyim,
-möghalt a Nagyôrúvénbarát, lögyünk ėgymásé!“</p>
-<p>Nagy lakodalmat csaptak ennek az örömire. A kocsisok is mög
-vôtak híva, az első helre vôtak ültetve, hogy mijen sokat
-szenvettek űk is, mer az öreg Nagyôrúbarát rosz gazda vôt. János
-osztán mind mögjutalmaszta a kocsisokat, vôt a Nagyôrúbarátnak
-<i>ölég pénze</i>, mind boldog embör lött.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_68" id=
-"Page_68">-68-</a></span></p>
-<h4>9. Vérojtó, Kalapfojtó.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, ėcczör
-kitüntette: hogy neki möjen 2 fija van, möjen vitézök! Ezön a török
-szultán nagyon mögharagudott és hadat kűdött neki. Itt mos mán a
-kirájnak a két fija készült a többi vitézökkel a csatáhon. A
-törökök tíz anynyinál is többen vôtak, öszszecsaptak, áll oszt a
-nagy csata. A többi vitézök mind elvesztek, a kik velük möntek,
-csak ėgyedül ketten marattak a testvérjivel: Űk anynyira lėverték
-az ellenségöt, hogy utôvégre nem maratt az ellenségbül ėgyetlen ėgy
-sė. De itt a két testvér <i>nem ismerte mög ėgymást a vértül, oszt
-Vérojtó agyonvákta Kalapfojtót véletlenül</i>. Mikor agyonvákta,
-akkor látta mög, hogy az ű édöstestvérje.</p>
-<p>Mos mán ű nagyszomorújan mén hazafelé, hogy az atytyának
-mögmongya: csinájon vele, a mit akar, hogy hát ű így mög így járt a
-testvérjivel. Mikor beér a város szélire, akkor látytya, hogy a
-házak is tönkre vannak téve. Odamén, a hun a királi palota vôt, itt
-sė tanál ėgy lelköt sė. A hogy ott őgyelög, lėmönt ėgy
-pinczeistálóba, ott látytya, hogy az apjának vôt ėgy nagyonszép
-sárga paripája, hogy mán ojan méjen lėkapálta magát a fődbe, hogy a
-hátaközepe maj csak a főddel van ėgy színbe, asz kérdözi tűle: „Mi
-bajod? édös lovam! mé kalapáltad tė magad ijen méjen lė?“ „Jaj! –
-aszongya – van énnéköm ölég bajom, mer mög vagyok lánczolva, nem
-birok szabadulni!“ „Ugy-ė, hát mi töhette tönkre eszt a várost?“
-„Jaj! – aszongya – csak nė nagyon kérdöszd, csak szabadícs ki oszt
-gyere a hátamra oszt gyerünk, mer a <i>Tizėnkétsorfogúlán</i> tötte
-aszt, csak ėgy kovácsot hagyott a faluba, a ki a <i>fogát
-élösíti</i>, a többit mán mind mögötte az egész városbul!“ Itt
-osztán főnyergölte Vérojtó a lovat, fölült rá, kifelé a városbul a
-hogy csak möhetött. Hát ép a kovács előtt nyargalt el, ott vôt a
-Tizėnkétsorfogúlán is oszt élösítötte a fogát. Mikô möglátta
-Vérojtót, aszt kijátotta neki: „Itt vagy, hírös vitéz! éppen tégöd
-kereslek, várjá csak még két sorfogam van élösíteni, tíz mán
-mögvan“. Hamardossan a kovács mögélösítötte, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> akkor
-utánna ám a Tizėnkétsorfogúlán Vérojtónak, Vérojtó pedig mönt
-árkon, bukron, tűzön, vizön körösztül és a <i>Feketetengörön</i> is
-körösztülmönt.</p>
-<p>Mikor a <i>Fehértengörnek a hatvanhatodik szügetytyibe</i> ért,
-akkor látta, hogy a <i>hetvenhetedik szüget</i> partján van ėgy
-kastél, igenyöst annak váktatott. Abba a kastélba vôt ėgy nagyon
-gyönyörű, szép lėján. Mikor odaért, igenyöst a vár tetejin ugratott
-be. Itt a lán möglátta, hogy mijen gyönyörű, szép vitéz ugratott be
-az udvarba, kérdözi a lán: „Ugyan hun jársz, hun kelsz, mikor még a
-szárnyas állatok sė juthatnak ide?“ „Járok, kelök – aszongya – hajt
-a nyomorúság, bujdosnom köl la a világba, hanem csak gyere velem és
-gyerünk továb, mer vége az életünknek!“ „Dehogy mögyök – mongya a
-gyönyörű, szép lėján – tizėnnyôcz esztendeje mán, mûta elhalt apám,
-anyám, azûta nė hogy férfit, vagy cselédöt láttam vôna, még
-szárnyas álatot sė. Nė féj, nem gyühet ide sėnki sė, mer tégöd is
-az Isten vezérölt ide!“ „Igaz, hogy az Isten vezérölt, mer
-bujdosnom köll a Tizėnkétsorfogúlán elül, mert mán az egész
-városunkat mögötte, a hova való vagyok. Éppen mikor gyüttem, akkor
-kijátotta, hogy csak éppen engömet keres, csak mögájj mer még
-kétsorfogam van élösíteni“. A lán feleli: „Ha csak az a baj, nem
-baj! azon könynyen segítünk mink, mer itt van nálam az Öreganynya
-ja: <i>Huszonnégysorfogú</i>, éppen jó hejre gyün, mer most is
-harakszik rá! csak ha ideér, maj kieresztöm, maj röttön
-<i>ênyeli</i>“.</p>
-<p>Úgy is vôt. Ėcczör csak látik, hogy ojan hullámmal gyün a
-Fehértengörön, hogy asz gondojják, hogy még a kastélt is elviszi a
-hullám. Akkor, mikor odaért, a szép lėján kieresztötte a
-Huszonnégyfogút, az <i>Öreganynyát</i> és röttön <i>mögötte</i>.
-Hát itt most a lán nagy örömmel mönt be a legénhön: „No, – aszongya
-– édös szívem, szép szerelmem! ezön könynyen segítöttem én, hanem
-neköd sincs sėnkid sė, neköm sincsen sėnkim sė a világon, nė möny
-innen sėhuva, éjjünk ėgyütt!“ A legén nem is mönt továb, ėgymásé
-löttek a lėjánynyal, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
-haltak.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
-"Page_70">-70-</a></span></p>
-<h4>10. Az orrfülről.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt ėn nagytörvényű paraszt embör, mikor
-mögharagudott, as sė tutta, mérgibe mit mondott? Asz tanáta
-mondani, mikor a lányokra mögharagudott: „<i>Az Ördög vigyön el
-bennetöket!</i>“</p>
-<p>Az Ördög mikor eszt möghallotta, férfiruhába öltözött, elmönt a
-legöregeb lánt mökkérte. Vôt neki három lánya, mi csinájon? a
-lányok a nyakára nyölnek! Odatta neki feleségül. A mint möntek,
-möndögéltek, előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, de az Ördög
-asz monta a lánnak, hogy: „Vannak ott <i>Galambok</i> is oszt ha
-kérnek vizet, nė agy nékik!“ A lány úgy is tött, mikor a Galambok
-kértek tűle vizet, nem adott nekik. Viszi osztán a legén: az Ördög
-a lánt, de a lán mán mögsokalta az útat, asz kérdöszte tűle:
-„Meszsze van-ė még a várossa?“ A legén asz felelte: „Ott van, a hun
-a <i>Feketevárosba fehértorom</i> lácczik, <i>csutkaparazsak
-égnek!</i>“ A lán mögijett. Hazaértek, akkor a kezibe nyomott ėgy
-<i>ôrfület</i>, asz monta neki: „Ha eszt mög nem öszöd,
-öszszedarabollak és a tűzbe vetlek; ha pedig mögöszöd, elvöszlek
-feleségül!“ Az Ördög lėfekütt, elkeszte az <i>ôrfület rágni</i>, de
-aszt nem bírta elrágni, <i>bevetötte a tűzbe</i>. Écczaka, mikor
-fölérzött az Ördög, asz kérdöszte: „Hun vagy, <i>ôrfül?</i>“ „Itt
-vagyok a csutkaparázsba!“ Az Ördög öszszedarabolta a lánt
-paprikásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.</p>
-<p>Asztán elmönt a lánnak a középső tesvérjijé, elhoszta, mert
-nagyon szeretné a tesvérje látni! A mint möntek, möndögéltek,
-előtanátak ėgy kútat, a lány êmönt inni, annak is asz monta az
-Ördög, hogy nė agygyon vizet a Galamboknak, ha kérnek, nem is
-adott. Mikor hoszta, ez is mögsokalta az útat, asz kérdöszte:
-„Meszsze van-ė még a várossa?“ Neki jis asz felelte: „Ott van, a
-hun a Feketevárosba fehértorom lácczik, csutkaparazsak égnek!“ A
-középső lán is mögijett, mikô hallotta, hogy hun van. Hazaértek,
-ennek a kezibe is belenyomott ėgy <i>ôrfület</i>, asz monta neki:
-„Ha eszt mög nem öszöd, öszszedarabollak és a tűzbe vetlek; ha
-pedig mögöszöd, elvöszlek feleségül!“ Az Ördög <span class=
-"pagenum"><a name="Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> lėfekütt,
-elkeszte az <i>ôrfület</i> rágni, de nem bírta elrágni, a <i>patka
-alá ásta</i>. Écczaka, mikor fölérzött az Ördög, kérdöszte: „Hun
-vagy, <i>ôrfül?</i>“ „Itt vagyok a patka alatt!“ Eszt is
-öszszedarabolta papríkásnak, belevetötte a tűzbe, mögégette.</p>
-<p>Elmönt az Ördög a lekkisebbé, hogy gyűjjön el, mer szeretné a
-két testvérje látni. Ez is elmönt inni a kútra, neki is aszonta az
-Ördög, hogy a Galamboknak nė agygyon vizet, de ez adott, ott
-hagyott nekik még ėgy vödörrel is. A <i>Galambok</i> aszonták neki,
-hogy mönynyön viszsza a kis macskájájé oszt ha a legén: az Ördög a
-kezibe ád ėgy <i>ôrfület</i>, agygya oda a kis macskának. A lány
-mikor ivott mán oszt odamönt a legénhön, aszonta, hogy mos jutott
-az eszibe, hogy otthun felejtötte a kis macskáját, hogy majd
-viszszamén érte! „Nohát, eregy viszsza érte!“ monta a legén.
-Viszszamönt érte, elhoszta a kis macskát, beletötte a gelebibe.
-Mikor hoszta, a lekkiseb lány is sokalta az útat, neki jis asz
-monta: „Ott van, a hun a Feketevárosba fehértorom lácczik,
-csutkaparazsak égnek!“ Ott van a várossa. Mikor odaértek, aszonta:
-„Ne ez az <i>ôrfül!</i> ha mög nem öszöd, öszszedarabollak és a
-tűzbe vetlek, mer mán a két nénéd ott van, ha pedig mögöszöd,
-elvöszlek feleségül“. A lekkiseb lán is elkeszte az <i>ôrfület</i>
-rágni, de nem bírta elrágni. Akkor a kis macska elvėrtyantotta
-magát, odatta neki, a kis macska pedig mögötte. Mikor az Ördög
-fölérzött, kérdözi: „Hun vagy <i>ôrfül?</i>“ „Itt vagyok meleg
-gyomorba!“ Itt osztán az <i>Ördög elvötte feleségül</i> a
-legfijatalabb <i>lánt</i>.</p>
-<p>Az Ördög elmönt ėcczör hazûrul, odadott neki tizėnkét
-szobakûcsot; ráparancsótt, hogy a <i>tizėnharmadik szobába</i> nė
-mönynyön be! Itt oszt ű mögtróbálta a tizėnkét szobakûcscsal, hogy
-mi okrul nem szabad néki a tizėnharmadik szobába bemönni? Hát oszt
-be bírt mönni oda is. Mikor bemén a tizėnharmadik szobába, akkor
-láti, hogy nagyon <i>sok lélök van</i> a tizėnharmadik szobába, a
-kit az <i>Ördög</i> mán <i>êfődelt</i>. Itt osztán könyörgött a sok
-<i>lélök</i> a lánnak. Az ėgyik aszonta: „Ereszsz ki, apád
-lelkijé!“ A másik asz monta: „Ereszsz ki anyád lelkijé!“ A harmadik
-asz monta: „Ereszsz ki tesvérjejid lelkijé!“ A negyedik asz monta:
-„Ereszsz ki <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
-"Page_72">-72-</a></span> a tė lelködé!“ A lán kinyitotta az ajtót
-<i>szabadon eresztötte az egész lelköt</i>. Azután látta a lán,
-hogy nem jót csinát, mögijett, hogy mán most űtet is êfődeli az
-Ördög, csinátatott ėgy érczkoporsót mög ėgy dėszkakoporsót. A két
-koporsót öszszeszurkôta, beletötte az érczkoporsót a
-dėszkakoporsóba; ű pedig belefekütt az érczkoporsóba és
-<i>eleresztötték a sok lelkök a vízön</i>, hogy az Ördög mög nė
-tanájja.</p>
-<p>Itt vôt két királ, ennek a két királnak vôtak halászaji. Az
-ėgyik királnak a halászaji mindég nagyon sok halat foktak, a másiké
-pedig nem fogott soha sėmmit sė. Itt oszt ennek a halászaji fokták
-ki az érczkoporsót, a kinek sosė foktak a halászaji. Mikor kifokták
-az érczkoporsót, fölmöntek a kirájhon, hogy gyűjön, mer ojan örömet
-foktak, a möjent még sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt,
-aszonta a halásznak: „Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ A halász
-kimönt, főmönt a másik halász, az is aszonta a királnak, hogy
-gyűjön, mer ojan örömet foktak, a möjent még sosė foktak! A királ
-hogy nagyon szomorú vôt, neki is asz monta: „Eregy ki, mer mingyá
-agyonlűlek!“ Ez a halász is kimönt, főmönt a harmadik halász, hogy
-gyűjön lė a királ űfölsége, mer ojan örömet foktak, a möjent még
-sosė foktak! A királ hogy nagyon szomorú vôt, neki is asz monta:
-„Eregy ki, mer mingyá agyonlűlek!“ De mán a <i>harmadik</i> halász
-asz monta: „Nem bánom, ha agyonlű is, addig nem mögyök, még királ
-őfölsége nem gyün!“ Látta a királ, hogy ez nagyon hîja, kimönt,
-látta, hogy nagyon szép érczkoporsót foktak ki és nagyon szép lán
-van benne. Ennek a királ nagyon mögörűtt, örömmel vezette föl a
-palotájába a szép lánt. A lán nagyon könyörgött, csak ereszsze el,
-mer ű érte gyün az Ördög a mé nagyon sok <i>lelköt</i> kieresztött,
-űtet êfődeli; de oszt asz monta a királ: „Maj segítök én az
-Ördögnek a baján!“ A királ csináltatott a vízön bűrhídat és ide
-mindönféle álatbul röndölt, ha gyün az Ördög, szétszaggassák. Itt
-oszt csakugyan mönt is az Ördög, elkapták az állatok,
-szanaszétszagatták.</p>
-<p>A királ asztán elvötte a lánt feleségül, mer legén vôt. Lött is
-olan lakodalom, hogy <i>hétmögyére</i> szólt. A szürkeló a
-szűgyivel tolta a levest, de a ki szégyöllős vôt, maj csak
-<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
-"Page_73">-73-</a></span> éhönhaló vôt. Mikor vége lött a
-lakodalomnak, a királnak el köllött mönni háborúba. Az alatt az idő
-alatt, még a háborúba vôt, lött a királnénak ėgy kis lėjánya.</p>
-<p>Ėcczör a királné kinyitogatta az ablakokat szellőzni, az alatt
-az idő alatt <i>beszált két fehérgalamb</i> a szobába és
-<i>elváltóztak</i> szinte <i>lėjánynyé</i>. Akkor nagyon kérték a
-királnétul, hogy agygya oda nekik aszt a kis lánt, maj ojan örömet
-szöröznek neki, hogy ennek a királ is mögörül. A királné nem akarta
-odanni, félt, hogy az alatt az üdő alatt hazagyün az ura és űtet
-nagyon mögszekérozi érte; de itt a testvérjeji, hogy nagyon
-könyöröktek, odatta nékik. Az a két galamb, a mölik lėjánynyé
-elváltózott, a királnénak a <i>két nénye vôt</i>. Mikor a kis lánt
-elvitték, három nap eltelt, még sė hozik viszsza. A negyedik napon
-a királné kinyitogatta újfönt az ablakokat; hát ėcczör ėhön láti,
-hogy szál <i>három fehérgalamb:</i> két nagy és ėgy kicsi. Mikor
-beszáltak a szobába, elváltóztak szinte. Akkor mongya a nénynye,
-hogy <i>ojan örömöt hosztak</i> a kis lánnak, hogy mikor <i>sírt:
-gyöngy hullott a szömibül;</i> mikor <i>nevetött: piros rúzsa
-hullott a szájábul;</i> mikor <i>mönt: rozmaring nyílt
-utánna</i>.</p>
-<p>A másik királnak is, a kinek vôtak a halászaji, akkor születött
-ėgy kis fija, mikor ez a lány (nagy lett), a királ házasította a
-fiját és elvötte ennek a királnak a lányát. Mikor esküdőre möntek,
-az a királfi akkor látta, mikor esküdőre möntek, hogy gyöngy hul a
-szömibül, mikor nevet: rúzsa hullik a szájábul, rozmaring nyíl
-utánna. A királnénak a <i>Szakácsnéja</i> jis könyörgött a
-királnak, hogy âra a kocsira űjjön, a kin a mönyaszszon ül, de a
-királ nem engette. Itt oszt az aszszon azon gondoskodott, hogy
-bírná a királlánnak a szömit kivönni? Másképpen nem fért hozzá,
-hanem mikor gyüttek viszsza az esküdőrül, az erdő mellett
-mögálitotta a híntókat, hogy ájjanak mög! maj mögigazítik az ülést.
-Itt oszt lėszált a hintórúl a Szakácsné a lányával, lėcsalták a
-királnét is, bevezették az erdőbe, a hun nem látta űket sönki, ott
-osztán a királlánrul a ruhát ráatta az ű lányára, <i>kiszötte a
-szömit, belerakta az ű lánya szöme helire</i>. Hát mikor
-hazamönnek, akkor látytya a királ: mikor rí a királkisaszszon, nem
-hul gyöngy a szömibül; ha nevet: nem hul rúzsa a szájábul; ha
-<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
-"Page_74">-74-</a></span> mén: nem nyíl rozmaring utánna. Itt a
-királ nagy gondbaesött, pofonvákta a királkisaszszont, hogy sírjon
-jobban, azután pedig mögnevettette, hogy hullik-ė rúzsa a szájábul?
-Mikor látta, hogy nem hult rúzsa a szájábul, mögsétáltatta, hogy
-nyílik-ė rozmaring utánna? A királ nagy gondbaesett, még jobban
-pofonvákta és bemönt ėgy külömös szobába.</p>
-<p>A királnak vôt ėgy kanászsza, mögtanáta a királkisaszszont, de
-szöme nékű vôt, hazavezette. Este mikor hazamönt, hazavezette, aval
-asztán bemönt az <i>Ördöngősvénaszszonhon</i>, hogy nem tunna neki
-szömet anni, mer kivákta ėgy kan a másiknak a szömit – hogy mög nė
-tugygyák! Akkor asz monta az Ördöngősvénaszszon: „No, itt van ėgy,
-hanem vigyázz rá, a macska el nė vigye!“ A kiskanász oszt nagyon
-szépen <i>mögmosogatta</i> és a <i>helire tötte</i>. Mögén bemönt
-az Ördöngősvénaszszonhon, hogy agygyon másikat, mer a macska
-elkapta tűlle. Aszongya: „Még ėgygyet tudok anni, de vigyázz rá,
-hogy ê nė vigye a macska!“ Eszt is a kiskanász szépen mögmosogatta
-és a helire tötte a királkisaszszonnak.</p>
-<p>Mikor helire tötte a két szömit, bevezette a királnak a
-kertyibe, oda ėgy szép rúzsafa alá ültette, bemönt a királhon,
-aszongya: „Gyűjjön ki, ollan szép rúzsa nyítt a virágoskerbe, hogy
-ojat még nem látott!“ Asz monta neki a királ: „Eregy ki! mer ha ki
-nem mész, mingyá agyonlűlek!“ Asz mongya a kiskanász: „Nem bánom
-királatyám, ha mingyá agyonlűsz sė mék ki, még nem gyüsz velem!“
-Itt oszt a királ kimönt a nagy könyörgésre, akkor látytya, hogy ott
-van az ű kedvesse. A királ anynyira mögörűtt, hogy as sė tutta,
-hogy vezesse be. A lán osztán elmonta a királnak, hoj járt. A királ
-nagy tüzet rakatott, az Ördöngősvénaszszont a lányával elevenen a
-tűzbe vettette. Az a Szakácsné az vôt az Ördöngősvénaszszon. A
-kiskanászt pedig mögjutalmaszták, hogy boldog embör lött
-belüle.</p>
-<p>Nagy lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha
-mög nem haltak.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
-"Page_75">-75-</a></span></p>
-<h3>(Segítő felsőbbek.)</h3>
-<h4>11. Pétör halász.</h4>
-<p>Vôt a világon ėsz szögén halászembör, a ki nasz szögénséggel
-élte át a világot. A mölik napon halat övött, azon a napon kinyeret
-nem tudott önni, anynyi mögelőzése vôt; a mölik napon pedig
-kinyeret övött, azon a napon nem tudott halat önni.</p>
-<p>Itt osztán az Úristen mög Szentpétör a földön járt, bemönnek
-hálást kérni a halásztul. És azon a napon éppen nem atták el a
-halat, fősztek vacsorára, szégyölték bevinni, mivelhogy ismeretlen
-vendégök vóltak, hogy nincs kinyerük. És itt az embör kihítta a
-feleségit, azon tanácskosztak, hogy agygyák be a halat, ha mán
-nincsen kinyerük? Aszongya az ura: „Ó, hé! ha minket így áldott mög
-az Isten, ârû mink nem töhetünk!“ Aval bevitték a halat; asz mongya
-az aszszon: „Szögényök vagyunk, nincsen kinyerünk, mink így élünk a
-világba: a mölik napon halat öszünk, kinyeret nem birunk önni!“
-Aszongya az ėgyik útas: „Mönynyön ki csak, néni! nézze mög, talán
-van ėgy darab a pôczon?“ Aszongya az aszszon: „Nincsen, mer a mi
-fijunk öszszeszötte még a morzsát is!“ „Csak mönynyön, mégis nézze
-mög!“ Kimönt az aszszon, mögnészte és <i>három naty kinyér vôt a
-pôczon</i>. Az aszszon röstelte is esztet, hogy talán el akarta
-taganni; hogy nincsen kinyerük aszonta; de hát eszt nagyon jô tutta
-Jézuskrisztus. Az aszszon bevitte, aszongya: „Nézzék! talán az
-Úristen is eszt nekünk röndölte, hogy vendégjeink vannak!“ Aval
-továb beszélgettek. Röggel, mikor mögviratt, aval Jézuskrisztus és
-Szentpétör útnak indúlt.</p>
-<p>Mikor elhalattak ėd darabon, akkor mongya Szentpétör: „Uram,
-teremtőm! möjen ajándékot agygyunk ennek a szögén halászembörnek, a
-mé így mögvendégölt bennünket és hálást adott?“ Asz mongya az
-Úristen: „Ó, Pétör! maj teremtök ennek a fijúnak ėgy <i>Lánt
-feleségül</i>, a kivel fogik a halat és ėgy <i>szamarat</i>, a
-kivel hordik elanni!“ A Pétör, a halász fija azonnal kivitte a
-hálót a vízre mögtróbálni. Pétör a hálót csakugyan mikô a vízhön
-értette, <span class="pagenum"><a name="Page_76" id=
-"Page_76">-76-</a></span> anynyi vôt a hal, hogy a háló után is
-pattogott a hal. Azután Pétör horta a halat elanni; de mán Pétör
-anynyira möggazdult, hogy anynyi a kincse, hogy maga sė tutta a
-számját. Ez alatt az üdő alatt elhaltak Pétörnek a szüleji; Pétör
-úgy gondolta magába, hoty hát jó lösz nekik a városba mönni lakni!
-Monta a Feleséginek: „Hallod, hé! job lösz nekünk a városba lakni,
-fijatalok vagyunk, mögélünk mink a városba is, ha nem halászgatunk
-is!“ Asz mongya az aszszon: „Csak lakjunk mink kint! job lösz
-nekünk kint lakni, mint a városba, mert a városbalakás siralmadra
-esik neköd, Pétör!“ Aszongya Pétör: „Nem a, hé! csak gyerünk
-be!“</p>
-<p>Itt oszt Pétör bemönt, vött a városba házhejet, êre Pétör nagyon
-szép palotát csináltatott. Mikor pedig bekerűltek a palotába, asz
-monta Pétör: „Ė’ szép vendégségöt csinájunk, hogy evel az úri
-társasággâ ismerecscségöt csapjunk!“ „Nė csapjunk mink Pétör
-vendégségöt, mer az Pétör neköd siralmadra esik! – aszonta a
-Felesége – no, hát nem bánom ha csapunk is vendégségöt, hanem én
-maj elkészítök mindönt, tė pedig beadod az ételt, én pedig elmék
-valamőre, hogy engömet nė lássanak!“ Mikor elgyüttek a vendégök,
-Pétör mint gazdaszszony, ű atta be az ételt. Akkor mongyák az urak:
-„Itt szép kastél! kár hogy nincs benne ėgy szép gazdaszszon“; êre
-Pétör asz feleli: „Van itt szép gazdaszszon is!“ „No, hát ha van,
-ugyan hîja be!“ Mikor kimönt Pétör, aszongya a Felesége: „Ugy-ė
-montam, hogy nė ad delő, hogy én is vagyok! csak tė magadat“.
-Pétörnek nem akarta a Felesége mögszegni a kedvit, ű előmönt. Itt
-az urak köszt nagyon föltűnő vôt, hogy Pétörnek nagyon <i>szép
-Felesége</i> van. A vendégök köszt a királfijú is ott vôt és a
-királfijúnak nagyon möktecczött a Felesége. Másnap röggel elhívatta
-a királfijú Pétört, asz monta neki: „Pétör, ha hônap röggel a tė
-kastéjodtû az enyimig arangyalogút nem lösz, vége az életödnek!“
-Itt Pétör ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No, hé! mi
-bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi, ha hônap röggê
-aranyútat nem csinálok a palotámtû a királ palotájájig, vége az
-életömnek!“ Akkor monta a Felesége: „Lád-ė? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> montam nė
-csinájjunk vendégségöt? de mos mán mindėgy! hanem űj föl a
-<i>szamárra, ereszd el a kötelet</i>, majd elvisz az tégöd a hová
-köl!“ Pétör fölült a szamárra, útnak ereszti a szamarat. A szamár
-mönt, mönt, a mint mönt ėcczör csak <i>mögdobbant a szamár</i>; ott
-ėgy kis ajtó nyît, Pétör lėszált a szamárû, bemönt a nyíláson, ott
-tanáta az Úristent és Szenpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi
-bajod, Pétör? mé gyütté?“ Akkor monta Pétör: „Nem ögyéb, hanem a
-királfi aszonta, hogy ha nem csinálok ėgy <i>aranútat az én
-palotámtû a királ palotájájig</i>, akkor vége az életömnek!“
-Aszonta az Úristen: „Eregy Pétör haza, fekügy lė, nem lösz sömmi
-baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt. Elig várta a királfi hogy
-mögviragygyon, möglássa az aranyútat, mögvan-ė? Mögvôt. A királfi
-mögén főhívatta Pétört, aszonta neki: „Pétör, ha hônap röggel ennek
-az aranyútnak két <i>gyémántkarja nem lösz</i>, vége az
-életödnek!“</p>
-<p>Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No,
-mos mög mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem asz parancsolta a királfi,
-ha hônap röggelre ennek az aranyútnak két gyémántkarja nem lösz,
-vége az életömnek“. Akkô monta a Felesége: „Csak űj föl a szamárra,
-majd elvisz a tégöd a hová köl, de a kötelet elereszd!“ A szamár
-mögén elvitte Pétört ahhon a nyíláshon, a hun az Úristen mög
-Szenpétör vôt. Mikor odaért, mögdobbant a szamár, Pétör lėszált a
-szamárû, bemönt a nyíláson, ott tanáta az Úristent és Szenpétört.
-Kérdöszte az Úristen Pétört: „Mi bajod, Pétör! mé gyütté?“ „Nem
-ögyéb, hanem a királfi aszonta: Ha hônap röggelre az aranyútnak két
-gyémántkarja nem lösz, vége az életömnek!“ „Eregy Pétör haza,
-fekügy lė, nem lösz sömmi baj!“ Pétör hazamönt, lėfekütt, alutt.
-Elig várta a királfi, hogy mögviragygyon, möglássa az aranyútnak a
-két gyémántkarját, mögvan-ė?“ Mögvôt. A királfi mögén hívatta
-Pétört, aszonta neki: „Neköm van <i>12 láncz erdőfődem mög van 12
-tehenem, az a 12 tehén mind ökörbornyút ejjön és aval a fődet fő
-nem szántod és kölessê be nem vetöd, hogy köleskását ögyek nálad
-hônap röggel</i>, akkô vége az életödnek!“</p>
-<p>Pétör mögén ríva mönt hazafelé, akkor kérdözi a Felesége: „No,
-mos mög mán mi bajod?“ „Nem ögyéb, hanem <span class=
-"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> asz
-parancsolta a királfi, hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét
-ökörbornyúval száncsam föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön,
-kölessel vessem be, hogy hônap röggel nálam köleskását ögyön, ha én
-eszt mög nem töszöm, vége az életömnek!“ Akkor monta a Felesége:
-„Csak űj föl a szamárra, majd elvisz tégöd a hová köl, de a kötelet
-elereszd!“ A szamár mögén elvitte Pétört ahhon a nyíláshon, a hun
-az Úristen mög Szenpétör vôt. Mikor odaért a nyíláshon, mögdobbant
-a szamár, Pétör lėszált a szamárrû, bemönt a nyíláson, ott tanáta
-az Úristent mög Szentpétört. Kérdözi az Úristen Pétört: „Mi bajod,
-Pétör, mé gyütté!“ „Nem ögyéb, hanem a királfi asz parancsolta,
-hogy tizėnkét láncz főgyit aval a tizėnkét ökörbornyúval száncsam
-föl, a möjiket az ű tizėnkét tehene ejjön, kölessel vessem be, hogy
-hônap röggel nálam köleskását ögyön belüle, ha én eszt mög nem
-töszöm, vége az életömnek!“ „Nem baj, Pétör! hanem eregy el a
-királfihon, mongyad: Möglösz! Mongyad a királfinak: hogy a
-kölesfődet ültesse be gyümölcsfával és ez mind gyümölcsöt terömjön,
-mer hônap után dére én (= Péter) akarok királ űfölséginél
-ebédölni!“ Pétör elmönt a királfihon, monta neki, hogy a mit
-parancsolt, möglösz! hanem a kölesfődet ültesse be gyümölcsfával,
-az a gyümölcsfa mind terömjön gyümölcsöt, mer hônap után délre
-királ űfölséginél akarok ebédölni!“</p>
-<p>„No, Pétör! nincs irgalom, kögyelöm, mer tė néköm merté
-föladatot anni, ezé jis fölakasztanak!“</p>
-<p>Itt oszt Pétört viszik akasztani. Mikor Pétört kikésérik az
-akasztófa alá, sok látvánság öszszegyütt, az <i>Úristen</i> ott
-jelönt ėgy <i>koldús ruhába</i>, asz kérdözi: „Mit akartok
-Pétörrê?“ Aszongya a királfi: „Föl akarjuk akasztani!“ „Hát mé
-akaritok Pétört fölakasztani?“ „Azér, mer aszt hatta, hogy én
-gyümölcsfát ültessek a kölesfődembe királ létömre, mer ű hônap dére
-nálam akar ebédölni!“ Asz kérdözi az Úristen, kûdús ruhába van:
-„<i>Ki vagy tė?</i>“ „Én vagyok a királ!“ „No, hát, ha tė vagy a
-királ, én mög vagyok az Úristen, a királt köl fölakasztani!“ Itt a
-királt fölakasztották, Pétör mögmönekült és nagy köszönettel
-fogatta az Úristennek, hogy hát az ű életit mögmöntötte.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
-"Page_79">-79-</a></span></p>
-<h4>12. Az öreg katona.</h4>
-<p>Vôt a világon ėgy katona, a ki ezelőtt még régente harmincz
-esztendeig katonáskodott. De hogy mögöregödött, szabacscságra
-eresztötték, hogy mönynyön mán, mer öreg: katonának. A mi ruhája
-vôt, katonaruhája, odatták neki, mê emijen ruhája nem vôt, mög úgy
-gondolták: mögérdemli, mer nagyon sokájig katonáskodott.</p>
-<p>Aval osztán mikor útnak indult, nem vôt csak 3 krajczárja. A
-mint mönt, möndögélt, betért ėgy erdőbe; itt osztán igy gondôkodik
-magába: „No, ha ėgy faluba bemöhetök, mingyá vöszök ėgygyé:
-<i>pipát</i>, ėgygyé: <i>dohánt</i>, ėgygyé: <i>masinát</i>“. Mikor
-ű eszt elszámolta, akkorra odaért ėgy öreg <i>Őszembör</i>,
-imátkozott, adott neki ėgy krajczárt alamizsnájúl. Akkor oszt
-gondoskodott: „Hogy ha most mán pipát vöszök mög dohánt, nem jut
-masinára; vagy ha dohánt vöszök mög masinát, nem jut pipára“. Mikor
-eszt êszámolta, akkor mögén odaér az öreg <i>Őszembör</i>, mögén
-imátkozott, mögén odadott neki ėgy krajczárt. „No! – aszongya az
-öregkatona – mos mán nem vöszök sėmmit sė, mer ezön az ėgy
-krajczáron nem löhet vönni“. Mire eszt elgondolta magába, mögén
-odaért az öreg Őszembör, harmacczor êkeszdött imátkozni, odatta
-neki a harmadik krajczárt is. Akkor kérdöszte tűle az öreg
-Őszembör, hogy mit kéván ezé a három alamizsnájé? Aszonta: „Én nem
-kévánok ögyebet, csak ojan pipát: a kibül a <i>dohán sosė alszik
-ki</i> (= a tűz), mög ojan tarisznyát: a kibül a <i>czipó sosė
-fogygyon ki</i>, mög ojan kulacsot: hogy a <i>bor sosė fogygyon
-ki</i>“. Aszongya az Öreg: „A lelköd üdvösségit kévánod?“ „Aszt
-majd utojjára hagyom!“ mongya a katona. Aval oszt az <i>Öreg
-eltünt</i>. A hogy mönt a katona, látytya, hogy ėgy fán ott csüng a
-<i>kulacs</i> és a <i>tarisznya</i> mög a <i>pipa</i>, mingyá
-lėakasztotta, elkeszdött önni, mer ügön éhös vôt, ivott rá bort és
-mingyá fővöszi a pipát, hát ég benne a dohán, csak szíjja.</p>
-<p>Eszt pedig az Ördögök möglátták, kérték tűle, de ű nem atta. Itt
-oszt az <i>Ördögök elvötték</i> tűle, oszt űtet is jól elverték.
-Nojsz, itten szomorúan mönt tovább az öreg katona. A mint mén,
-möndögél, elébe mén az Öregkûdús, asz kérdözi <span class=
-"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> tűle: „Mit
-kévánsz azé a három alamizsnádé? ha mán ojan szöröncsétlenül
-jártál“. Aszongya: „Nem ögyebet, csak ėgy ojan <i>furkóst</i>, a ki
-<i>addig üsse, még én aszt nem mondom:</i> hogy nė üsse!“ Mögkapta
-a <i>furkóst</i>, ott termött, avval oszt odamén az Ördögöknek a
-lakásukra az erdőbe, kéri tűlük, hogy agygyák viszsza a
-<i>pipát</i> mög a <i>kulacsot</i> mög a <i>tarisznyát!</i> Az
-Ördögök nem atták, még mög akarták jô verni; ű sė vôt ám röst!
-mingyá monta: „<i>Üssed furkócskám!</i> nem apád“. Avval osztán
-elővötte ám a <i>furkó</i> űket, anynyira <i>verte űket</i>, hogy
-könyörgésre fokták, hogy nė báncsa, viszszaagygyák a
-<i>pipáját</i>, a <i>kulacsát</i>, mög a <i>tarisznyát!</i> Mikor
-viszszaatták, akkor monta az öreg katona: „<i>No, furkócskám, nė
-bánd űket!</i>“</p>
-<p><i>Nem is bántotta</i> osztán a <i>furkós</i>, ű osztán ivott,
-övött, mikor jôlakott elkeszdött pipálni, <i>akkor is égött</i> a
-dohán, <i>nem is köllött tőteni</i>, osztán tovább útazott az
-erdöbe. Mikor az erdő szélihön ért, látott meszszirül ėgy nagy
-sütécscségöt, mikor közeleb halatt hozzá, akkor láti, hogy ėgy kis
-gyėrtyavilág lácczik ki belüle, itt oszt ű annak tartott igenyössen
-oda. Mikor bemén a kapu alatt, akkor láti, hogy az egész város ojan
-<i>sütécscségbe</i> van: hogy a világon sėmmit nem látni, de ojan
-nagy csönd van: hogy a világon sėmmi zajt, vagy szót sė löhet
-hallani. Ű oszt a hogy őgyelög, hát rátanál a kapusra és kérdözi a
-kapust: „Ugy-ė! – aszongya – mér van ez a város ijen na
-sütécscségbe?“ „Ez a város – aszongya – azé van ijen na
-sütécscségbe: mer az <i>Ördögökkirája</i> el akari vinni a mi
-kirájunk lányát feleséginek, de a mi kirájunk nem atta és asz
-monta: hogy ha nem agygya, ojan sütécségöt ád rá a mi királunkra,
-hogy többet ki nem tud mönni, a lányát pedig úgyis elviszi; –
-aszongya a kapus – a ki a lányát mögmönti az Ördögökkirájuktul mög
-a várost mögvilágosíti, annak agygya a lányát feleségül és a
-felekiráságát“. Itt osztán asz kérdözi az öreg katona: „Mőre köl
-odamönni, az Ördögökkirájának a lakására?“ A kapus oszt
-elútasította az öreg katonát az Ördögökkirájukhon és aszonta, hogy
-<i>két ápfogát hozzon ê, aval birik</i> a várost
-<i>mögvilágítani</i>. Addig őgyelög az öreg katona, ėcczör is
-rátanát. Mikor bemén, látytya, hogy nincs otthun ėgy Ördög sė,
-<span class="pagenum"><a name="Page_81" id=
-"Page_81">-81-</a></span> mingyá osztán beleül az <i>Ördögöknek a
-kirájuknak a trónyába</i>. Mikor hazamönnek az Ördögök, mingyá láti
-a kirájuk: hogy a katona ül trónon, asz mongya neki: „Hó! hohó!
-hogy mersz tė az én trónomra ülni? hanem gyűj lė oszt eregy még
-szépen vagy! ha nem, vége az életödnek!“ Aszongya az öreg katona:
-„Hohó! nem mögyök én addig, még eszt a várost mög nem világítod!“
-„Addég tė nem mész ki? maj mingyá kivöszlek én onnét!“ – az Ördög
-monta neki. – Mikor látta a katona: hogy az Ördögök mönnek neki,
-elkijátotta magát: „<i>Üzsd furkócskám! nem apád, nė sajnád! Az
-Ördögökkirájuknak csak a két zápfogát!</i>“ Asz kijabálta az öreg
-katona, aval osztán röttön <i>kiütött két zápfogát a furkós</i>,
-akkor a katona kiugrott röttön a trónbul és fölkapta és így kijált
-a furkósnak: „<i>No, furkósom üzsd tovább!</i>“ Akkor az Ördögök
-mögijettek, a kirájuk aszonta: „Jaj, nė báncs! mögvilágosítom a
-várost!“ „No! – aszongya az öreg katona – mönynyetök a városbul
-úgy, hogy a városnak a tájára sė gyűjetök többet, mer ha még ėcczör
-a tájára gyüttök, akkor lėmögyök a <i>pokolnak</i> a méjségös
-<i>fenekibe</i> és ott mind agyonverlek bennetöket!“ Akkor monták
-neki: „No! csak nė báncs továb bennőnket! elmögyünk és a várost
-mögvilágosíjuk és tájára sė gyüvünk többet!“</p>
-<p>Aval osztán elmöntek, a katona pedig bemönt a királi palotába és
-hogy ott keresködött, <i>a lelkök a köpönyege újjára
-belekapaszkottak</i>, de úgy, hogy ű aszt <i>nem is látta</i>. Ez
-alatt az üdő alatt kigyütt a kirá, látytya, hogy az egész város
-mijen szép világosságba van, oszt ennek nagyon mögörűtt, aszongya
-az öreg katonának: „No, fijam! hallom: mi csináltá mög látom is,
-mos mán neköd adom a lányomat és felekirájságomat!“ Itt oszt a
-katona mökköszönte a jóságát, aszonta: „Ű neki nem köl sė a
-kirájsága, sė a lánya! Maj mögyök én útamon!“ Itt a kiráj is
-mökköszönte a jóságát, hogy űket mögszabadította a sütécscségtül!
-Aval oszt el is indult a katona.</p>
-<p>Mikor kiérközött a gyöpre, a <i>lelkök</i> mind
-<i>lėhullottak</i> rúla és <i>bárányok löttek</i>, hogy ű csak aszt
-vötte észre, hogy szépbárányok vannak mellette, ennek oszt nagyon
-mögörűtt, hogy mijen szépbárányok. Ű mán most juhász lösz. Aval
-hogy hajhászta a <i>bárányokat legelni</i>, elébe mönt ėgy ősz,
-<span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
-"Page_82">-82-</a></span> Öregembör – ez vôt Szenpétör, aszt
-kérdözi: „Nem annád el a <i>bárányokat?</i>“ „De eladom én!“ „No,
-ha eladod, ad ide! én mögvöszöm“. „De – aszongya – ojannak adom, a
-ki engöm is mögvösz vele, hogy juhász löhessek“. Asz mongya az ősz,
-Öregembör: „Neköm juhász nem köl, mer juhász van“. „No, hát akkor –
-aszongya – nem adom!“ Szenpétör így gondolta: „Hogy ha mán magát a
-<i>báránt</i> nem agygya, akkor csak mögvöszöm, de űtet mög kizárom
-mönyországbul, mer nem köllött neki a lélöküdvösség, asz csak
-utojjára hatta. Aval <i>mögvötte</i> Szenpétör a <i>juhászt</i> is
-a <i>bárányokkal</i> ėgygyütt. Mos mán <i>hajtya</i> a katona a
-mönyország felé a <i>bárányokat</i>. Mikor odaértek <i>mönyország
-ajtajáhon</i>, akkor aszonta neki Szenpétör: „No, hajcsad, maj én
-olvasom!“ Úgy is vôt. Mikor <i>olvasta</i> Szenpétör a <i>báránt
-befelé</i>, mikor ėgy maratt kint, akkor asz monta néki Szenpétör:
-„Nészd! – aszongya – ėgy fölkeverőczött hátul a cserjébe!“ Úgy
-gondolta Szenpétör, maj hátranéz a katona, aszt az ėgy bírkát
-beránti, űtet mög kizári, de a juhásznak is vôt anynyi esze, hogy
-belekapaszkodott az ėgynek a szőribe és úgy nézött hátra. Aval
-Szenpétör mikor eszt <i>az ėgy báránt berántotta, a katonát is
-berántotta vele</i>.</p>
-<p>„No, mos mán, ha idebe van, nem lükhessük ki!“ monta Szenpétör,
-így gondolta: „Ha mán begyütt, mi csinájunk vele? juhász nem köl,
-lögyön hát kapus!“ A katona osztán kapus lött, hanem a mönyországba
-nagyon elfogyott a tisztalélök, mikor a katona kapus vôt, pedig
-Szenpétör ráparancsolt a katonára, hogy a mölik tisztalélök, csak
-aszt ereszsze be! A katona pedig nem úgy cseleködött, hanem ű csak
-asz kérdöszte mög: vôt-ė katona? nem törődött osztán, hogy
-tisztalélök-ė, vagy bűnös? Ha katona vôt: beeresztötte, ha nem vôt
-katona: möhetött odébb. Errül az Úristen mög Szenpétör
-csudálkosztak, hogy mi ja, hogy mán elfogy a mönyországbul a
-tisztalélök? Elmöntek oda, möghalgatták úgy, hogy eszt a katona nem
-is tutta. Ép akkô halt mög ėgy tisztalélök; mikor odamönt az
-ajtóra, asz kérdöszte tűlle: „Vôtál-ė, katona?“ Ez asz felelte:
-„Nem vôtam“. No, ha nem vôtál, eregy a pokolba!“ monta a katona.
-Ekkor tutták mög, hogy mé fogy ki mönyországbul a tisztalélök, a
-pokolba mög mán nem térnek? Igy osztán a katona nem lött tovább
-kapus.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
-"Page_83">-83-</a></span></p>
-<h4>13. Hogy tanáta mög a szögén embör a vásárba az aranyat?</h4>
-<p>A szögén embör aszt <i>álmotta</i>: mönynyön el a vásárba, ott
-sok aranyat tanál. El is mönt a vásárba, két nap is ott őgyelgött,
-még ėgy krajczárt sė tanát. Hogy nagyon kifáratt a vásárba, hogy
-őgyelgött, a szélső házná lėült a padra; âra mönt ėgy szögén
-<i>Kuldús</i>, kérdöszte: „Mit kereső itt szögén embör?“ „Aszt
-álmottam, hogy gyűjek el a vásárba, maj nagyon sok aranyat tanálok,
-asz keresöm, pedig két nap itt őgyelgök, ėgy krajczárt sė tanátam“.
-Aszongya neki az Öregkuldús: „Eregy haza, a papnak a kertyibe van
-ėgy nagy dijófa, aszt ásd ki, az alatt van nagy fazék aran!“ Itt a
-szögén embör écczaka a nagy dijófát mögtanáta, kiásta, ott tanát
-ėgy fazék aranyat, hazavitte, osztán gazdag embör lött. Igy tanáta
-mög a szögén embör a sok aranyat, a vásárba akatt âra az embörre, a
-ki útbaigazította.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>14. Jankovics.</h4>
-<p>Vôt ėsz szögén aszszon, a kinek 3 árva lėjánya vôt, mindég aval
-keresték a kinyerüket, hogy széksót szöttek. A kiráj fija âra járt
-el mindön nap a hintóval. Aszonta a legöregeb lán: „Ha éngömet
-elvönne a kiráj fija, ėsz szöm búzábul sütnék én anynyi kinyeret,
-hogy az egész kiráji család sė fogyasztaná el!“ A középső lán asz
-monta: „Ha éngöm elvönne ėsz szál kendörbű fonnék neki anynyi
-vásznot, hogy az egész királi család sė tunná elszaggatni!“ A
-lekkisebb aszonta: „Ha éngömet elvönne, szülnék neki ėgy hassal
-ojan <i>2 aranhajúgyerököt</i>, hogy sė azelőtt, sė azután ojat
-többet nem látna!“ A kirájfi mikor eszt möghalotta, akkor ėgy pár
-napnak utánna elmönt, mer nagyon szép ruhát csináltatott, elmönt a
-lėjánhon. Mikor odamönt, csak asz kérdözi: „Mögfelel-ė azé a
-szaváé, a mit mondott?“ Itt osztán a lán előb nagyon mögütközött,
-hogy érte elgyütt a királfi, azután asz felelte, hogy mögfelel a
-szaváé. Aszongya a királfi: „Gyere velem!“ Hintóba möntek
-királpalotájába. <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
-"Page_84">-84-</a></span></p>
-<p>A királfinak vôt ėgy <i>Ördöngősvénszakácsnéja</i>, annak vôt
-ėgy kispatkánülő, bóczéros lánya. A királné terhös lött, a királnak
-pedig el köllött mönni a <i>csatába</i>. Még a királ odavôt a
-csatába, a királné lėszaporodott. Igy gondolta az
-Ördöngősvénaszszon: „Majd elbánok én tėveled, a mé előre kiattad,
-hogy <i>2 aranhajúfijúgyermököt</i> szülsz“. Az Ördöngősvénaszszon
-főcsalta a királnét az emeletre, a huva sönki nem möhetött, itt
-mikor a királné mögszülette a két gyerököt, az Ördöngősvénaszszon
-elvötte tűle és azalatt kölkecczött mög a királnak ėgy nagy
-kopókutyája, kinek a 2 kölkit vitte föl és a két gyerök hejibe
-tötte. Aszongya az aszszonnak: „Látod, a mé előre fogattad, möjen
-két kopókutyakölköt születté!“ A két gyerököt az aszszon lėvitte és
-a disznóhizlalóba beledopta, hogy majd a disznók mögöszik. A
-királnak pedig <i>mögírta</i> az Ördöngősvénaszszon, hogy nem két
-aranhajúgyerököt, hanem két kutyakölköt születött. A kiráj aszt
-írta viszsza, hotyhát nyúzzanak mög ėgy <i>bivajt</i>, ennek a
-<i>bűribe</i> eleventen <i>varják bele</i> a királnét, a két
-csöcsit hagygyák ki, hogy a két kopókutyakölök szopja; de az
-aszszonnak, úgy vigyázzanak, hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza
-nem mén. Tögyenek oda két <i>szálaranveszszőt</i> oszt mindönki, a
-ki âra mén, mindönkinek háromat-háromat rá köl vágni és még köpni
-az aszszont.</p>
-<p>Elig várta az Ördöngősvénaszszon, hogy mögviragygyon, hogy
-möglássa, hogy a két aranhajúgyermököt mögötték-ė a disznók, vagy
-nem? Látta, hogy nem ötték mög, hanem a legerőseb két disznó úgy
-őrzötte, hogy oda nem szabad vôt mönni. Az Ördöngősvénaszszon
-mögijett, hogy maj rágyünnek a hamisságra, de oszt okkal-móddal
-mégis kivötte közülük a két aranhajúgyermököt, hamardossan nem
-tutta hova tönni, lėásta kétfelül a kapuoszlop mellé. Ezalatt
-hazagyütt a kirá a háborúbul. Mikor kint möglátta, hogy két
-kopókölköt születött a királné, aszonta: „Hagy szenvegygyön még mög
-nem hal! nem pusztítom el, hanem hagy szenvegygyön!“ Az
-Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros lányát vötte osztán feleségül.</p>
-<p>Ezalatt az üdő alatt a két <i>aranhajúgyermökbül
-kétszépdijófa</i> nyőlt. Az Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel,
-hogy <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
-"Page_85">-85-</a></span> a <i>dijófábul</i> valami <i>baj
-lösz</i>, asz monta a lányának: „Töd magad beteggé és mongyad a
-királnak, ha eszt a kétdijófát ki nem vágati: vége az életödnek,
-mer nem birom a szagát szívelni!“ Mivelhogy nagyon betegnek tötte
-magát, <i>kivágatta</i> a kétdijófát, pedig nagyon sajnálta. A
-<i>kétdijófábul</i> nagyon <i>szépkétnyoszoját</i> csináltak. Mikor
-a kétnyoszoja készen lött, az ėgygyikbe fekütt a királ, a másikba a
-felesége. Itt oszt az Ördöngősvénaszszon élt a gyanupörrel, hogy
-maj valami baj lösz, écczaka bebût az ėgygyik <i>nyoszoja</i> alá.
-Asz <i>kérdöszte</i> az ėgygyik <i>nyoszoja</i> a másiktul: „Nehéz
-ė, <i>tesvér?</i>“ A másik aszt felelte: „Néköm nem nehéz, mer
-édösapámat tartom, hát neköd nehéz ė?“ Aszongya a másik: „Néköm
-szörnyen nehéz, mer édösanyám gyilkossát tartom!“ Itt az
-Ördöngősvénaszszon kihalgatta eszt, addig bisztatta a lányát, hogy
-mos má tögye magát még betegebbnek, mint azelőtt vót. Mongyad a
-királnak: „Ha eszt a kétnyoszoját föl nem tüzelteti, vége az
-életömnek!“ A kirá nagyon szomorú lött, hogy mos mán a
-<i>nyoszolát</i> tüzeltesse föl, kiatta parancsba, hogy eszt a
-kétnyoszolát tüzejjék föl. Az Ördöngősvénaszszon kiatta parancsba,
-hogy mikor tüzelik, úgy vigyázzanak, hogy mindön porczikája hamujé
-vájjon!</p>
-<p>Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, vôt a kirájudvaron ėgy
-<i>koczafeketebárán</i> (= a ki nem szopja az anynya tejit, hanem
-úgy nevelődik föl, hogy másik ju tejit szopi) ez <i>fölkapott</i>
-ėgy <i>parazsat</i>, elnyelte, osztán lácczott a koczabárányon,
-mintha hasas vôna. Az Ördöngősvénaszszon mögén élt a gyanúpörrel,
-hogy a feketebáránbul baj lösz, mongya a királnénak: „Töd magadat
-beteggé, mongyad a királnak: ha a feketebáránnak a <i>szívibül</i>
-nem öhetök, vége az életömnek!“ A kirá nagyon szomorú lött, hogy
-mos mög a koczabáránt pusztícscsa el. Kiatta parancsba, hogy a
-koczabáránt lė köl vágni, a szívibül mög a májábul mög a bélibül a
-királnénak paprikást köl főzni. Az Ördöngősvénaszszon, mikor a
-koczabáránt lėvákták, a bélit lėkűtte a Dunára, ráparancsolt a
-szolgálókra, hogy úgy vigyázzanak a bélre, mikor mosik, hogy a
-bélnek ėgy híja sė lögyön, máskép vége lösz az életüknek.</p>
-<p>A szolgálók, mikor mosták a <i>belet</i>, ėgyet elszalajtottak.
-Nagyon mögijettek, aszongyák: „Mi csinájunk? az Ördöngősvénaszszon
-<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
-"Page_86">-86-</a></span> elfődel bennünket, mert ėgy belet
-elszalajtottunk!“ Az ėgygyik osztán aszongya: „Hiszėn nem tugygya,
-hogy mijen hoszszú vôt, csak hány vôt, maj ėgyet kétfelé vágunk, a
-többit hozzá darabojjuk“. Úgy is csináta a két lán, úgy vitték a
-belet haza. Az Ördöngősvénaszszon örömmel fogatta, hogy nincs a
-bélnek híja ės sė. Itt, a kit a <i>czöthal êlopott</i>, abbul
-<i>ikráteresztött</i>, lött <i>belüle két aranhajúgyermök</i>.</p>
-<p>Az aranhajúgyermököt <i>vitte a víz</i> a Dunán. Vôt ėgy öreg
-halász, a ki mindég a Dunán halászgatott. Möglátta az öreg halász,
-korán röggel hogy valami csillámlik a vízön, a feleséginek hírt sė
-adott fokta a csónakját, kifokta. Nagyon mögörült, mert soha nem
-vôt ėgy csalágyuk sė, most az Úristen möjen szép két gyerököt
-adott. A felesége mögláti, hogy möjen örömmel gyün haza az ura,
-kiszalatt elébe, akkor láti, hogy möjen szép két gyermököt hozott:
-„Jaj, hé! nem vötte ken?“ „No, hé! az Isten nekünk röndölte“. Aval
-bevitték, nevelgették. A gyerökök mikô nyőltek, elkeszték
-iskolásztatni. Mikor tizėnkét évesek vôtak, az öreg halász beteg
-lött, akkor az ėgyiket kifokták az iskolábul oszt használták a ház
-körül mindönféle dologra. Akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a
-Dunára két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul: elcsúszott és mind
-a két kantát öszszetörte, azé az öregaszszon mögverte és aszonta:
-„Tudod mit! ha szülötte gyerököm vôná, még hécczörte jobban
-mögvertelek vôna“. Másnap mögén lėkűtték a Dunára két kantával,
-mikor gyütt föl a Dunárul: mögén elcsúszott, mögén mind a két
-kantát öszszetörte, akkor az öregaszszon nagyon mögverte és aszonta
-neki: „Tudod mit! ha szülötte gyerököm vôná, még hécczörte jobban
-mögvertelek vôna“. A hogy ėcczör a testvérje gyütt haza, möglátta,
-hogy a testvérjit mögverte az anynya, igenyöst csak mönt a
-testvérjihön, kérdöszte tűle: „Ugyan, testvér! mé rísz?“ Aszongya:
-„Mögvert nevelőanyám! aszt is monta, ha az ű gyeröke vônék, még
-hécczörte jobban mögvert vôna; hanem aszt tanáltam el, hogy jó lösz
-nekünk innen elmönni és valami szolgálatot keresni, ús sė
-édösanyánk ű! hátha mögtanájuk az édösanyánk!“ A két gyermök
-aszongya osztán: „Süssön ken tarisznyát, varjon ken pogácsát, majd
-elmögyünk szolgálatot keresni!“ <span class="pagenum"><a name=
-"Page_87" id="Page_87">-87-</a></span></p>
-<p>Az öregaszszon sütött osztán tarisznyát, vart nekik pogácsát. A
-két gyermök útnak indult. Mökköszönték nevelőanynyuknak, hogy
-gongyukat viselte. Az öreg halászné nagyon sajnálta, hogy elmönt a
-két gyermök; hogy anyiszor mögverte, de mán nem vôt mit tönni, mer
-mán későn vôt, mer mán akkor a két gyermök elútazott. Mén oszt a
-két gyerök hetedhét ország ellen, sėhun sė falura, sė városra nem
-akattak és elébük mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnát kérögetött. A két
-gyermök kivött <i>ėgy ėgy pogácsát, odatták neki;</i> aval oszt az
-<i>Öregkuldús</i> elmönt, űk pedig továb halattak. Más napra kelve
-a dolog, ugyan elébük mönt ėgy Öregkuldús, színte kérögetött
-alamizsnájé. Itt osztán kivött a két gyerök ėgy-ėgy pogácsát,
-odatta neki. A Kuldús halatt az útytyán, a két gyerök mög mönt
-továb. Harmadik napra kelve a dolog, ugyancsak elébük mönt ėgy
-Öregkuldús, alamizsnájé könyörgött. A két gyermök kivött a
-tarisznyábul ėgy-ėgy pogácsát, odatta neki. A Kuldús elmönt az
-útytyán, a két gyerök mög mönt továb. Negyedik napra kelve a dolog,
-színte elébük mönt ėgy Öregkuldús, alamizsnájé kérögetött. A két
-gyermök így szólt: „Édös bácsikám! nem athatunk sömmit, mer nekünk
-sincs sömmi, mer még a kinyérmorzsát is öszszeszöttük mán!“
-Aszongya az Öregkuldús: „No, fijajim! itt van ez a <i>síp</i>, ha
-bajotok lösz, akkor eszt mögfujjátok, maj ott lösz nektök
-segícség“.</p>
-<p>A mint möntek a gyerökök, ėcczör csak a két gyerök mögtėmpût,
-nem tuttak sömőre sė menni, eszükbe jutott, hogy adott az
-Öregkuldús nekik ės <i>sípot</i>, kivötték, <i>mögfûták</i>,
-azonnal ott <i>termött Jankovics</i>, asz kérdöszte tűlük: „Mi
-bajotok, két kirájfi?“ A két kirájfi csak asz felelte:
-„Mögtėmpultunk, nem tudunk sömőre sė mönni, vigyél el bennünket
-valamőre!“ Itt oszt Jankovics <i>körösztülbuksengölt a fejin, lött
-belüle ló</i>. A két királfi fölült a hátára, elkeszte vinni, de űk
-as sė tutták lė-ė, vagy föl? Jankovics odavitte űket, a hovavaló
-vôt az édösapjuk. Itt oszt Jankovics mögált, a két királfi lėszál
-rúla, Jankovics mögén <i>körösztülbukott a fejin, lött belüle
-embör</i>. Ott, a város szélin csinátak ės sátort. Itt oszt
-Jankovics aszonta a két gyeröknek: „Mos mán jártok a templomba; a
-mit én parancsolok nektök, asz fogitok csinálni, ki nė hágjatok
-rajta!“ Jankovics mögparancsolta nekik, a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> templomba
-âra mönynyenek a királpalota felé: „Ott láttok a palota véginél ėgy
-aszszont <i>bivajbűrbe varva</i>, a két csöcsit két kopókutya
-szopja, ottvan mellette kétszálveszsző, evel muszáj háromat
-rávágni, a ki âra mén; de tik nė vágjatok rá, hanem vögyétök ki a
-kendőtöket, türűjétök mög a képit, csókojjátok mög! A templomba
-legutôjára mönynyetök be és legelsőb gyűjetök ki! Mindég kétfelė
-ájjatok a templomajtóba: az ėgygyik ėgyikfelül, a másik
-másikfelül!“ Elmöntek osztán a templomba. Mikor az édösanynyukhon
-értek, kivötték a kendőjüket, mögtörűték az anynyuk képit, oszt
-mögcsókolták. Itt oszt möglátta a kapus, mingyá jelöntést tött a
-királnak, hogy êre mönt két gyerök, nem hogy végigvákták vôna,
-hanem kivötték a zsebkendőjüket, mögtörűték, mögcsókolták. Mikor a
-templomhon értek, mögvárták mikor mindönki bemönt mán, akkor möntek
-be oszt a templom ajtóba kétfelé áltak, legelsők vôtak osztán
-kigyünni. Eszt a királ szömmeltartotta, mikor a kapus monta neki.
-De itt a kétaranhajúgyermöknek a <i>fejin</i> ėgy-ėgy <i>hójag
-vôt</i>, hogy az <i>aranhajuk nė lácczon</i>. Mikor a templombul
-möntek hazafelé, ugyancsak aszt az aszszont, a ki <i>bivajbűrbe vôt
-varva</i>, mögtörűték és mögcsókolták, eszt a kiráj pedig leste. A
-királnak nagyon föltűnő vôt, hogy ez a két gyerök eszt az aszszont
-nė hogy végigvágja, inkább mögcsókoli.</p>
-<p>A királ nem bírt egész écczaka alunni, alig várta a másnap
-röggelt, hogy a két gyerök mönynyön a templomba. Mikor másnap
-röggel mönt a két gyerök a templomba, ugyanúgy mögtörűték a
-bivajbűrbe vart aszszon képit és mögcsókolták. A király mögén csak
-nészte, szöget ütött a fejibe: mi oka löhet, hogy a két gyerök így
-tösz, a két kutyakölköt pedig odébbhajigálták. Ezön a királ
-nagyonnagy gondbaesött. Mikor a két gyerök a templombû gyütt ki,
-aszonta neki a királ, mönynyenek el hozzá ebédre, de a két gyerök
-asz felelte: „Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van nekünk ėgy
-nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. De mikor az
-Ördöngősvénaszszon mögtutta, nagyon élt a gyanúpörrel, hogy
-rájönnek a hamisságra. Mikor a két gyermök hazamönt, akkor
-kérdöszte Jankovics: „Nem-ė beszéltetök valakivel?“ Akkor monta a
-két gyerök: „De beszéltünk, <span class="pagenum"><a name="Page_89"
-id="Page_89">-89-</a></span> a király hítt ebédre, montuk neki:
-Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van nekünk ėgy nevelőatyánk, még
-az mög nem engegygye nekünk“. Aszonta Jankovics: „Jô van! ha hônap
-templomba möntök, csak úgy tögyetök, mint eddig, ha ebédre hîn,
-mongyátok neki: „Mink elmögyünk, ha mögengedi, hogy a gyámolónk is
-elgyühet és anynyi fődet ád, a kit az <i>behány czigánkerékkel</i>
-ėgy nap“. Mikor röggel mönt a két gyerök a templomba, csakúgy
-mögtörűték a kendővel az édösanynyuk képit és mögcsókolták, mint
-mászszor, a két kopókutyakölköt pedig odébb hajingálták. A királ
-akkor is nészte, hogy a két gyerök mi csinál? ezön a királ
-nagyonnagy gondbaesött. Mikor osztán a királ látta, hogy a két
-gyerök gyün ki a templombul, odamönt, aszonta, hogy mönynyenek el
-hozzá ebédre! A két gyerök mingyá monta: „Mink elmögyünk, ha
-mögengedi, hogy a nevelőatyánk is elgyühet és anynyi fődet ád, a
-kit az ėnnap behány czigánkerékkel“. A királ nagyon szívessen
-mögengette, aszonta: „Csak gyűjenek hônap dére!“ Mikor eszt otthun
-elmondták, Jankovics aszonta: „Êmögyünk!“</p>
-<p>Mikor êmöntek a királhon ebédre, Jankovics mingyá kérte, hogy
-aszt a fődet agygya neki, a kit ėnnap behány czigánkerékkel. A
-király neki atta. Itt oszt Jankovics nagyobb darab fődet bekerítött
-czigánkerékkel, mint a királnak a főgygye.</p>
-<p>Êre Jankovics ėn nagyon szép kastélt csináltatott, körülültette
-rúzsafával, a kastélba mög szöbnél szöb virágok vôtak. Akkor osztán
-asz gondolta: jó lösz, ha vendégségbe az egész királcsaládot
-möghíjja, de a Vénaszszon élt a gyanúpörrel, nem akart elmönni,
-aszonta: „Il darab főd és szép kastél van rajta, de még azé nem
-kész; addig mink nem möhetünk vendégségbe, még a kastél körül nem
-lösz <i>muzsikálófával</i> ültetve“.</p>
-<p>Itt osztán Jankovics aszongya az ėgygyik fijúnak: „Gyerünk!
-hanem ha odaérünk ėgy nagyon <i>Csúnyaembörnek</i> a határjába,
-akkor én elváltóczok oszt ha odaérünk ahhon a nagyon
-Csúnyaembörhön, aszt a nagyon Csúnyaembört jô mög köl ám dícsérni!
-mert ha mög nem dícséröd: vége az életödnek, de még az enyimnek
-is!“ Itt osztán Jankovics <span class="pagenum"><a name="Page_90"
-id="Page_90">-90-</a></span> <i>körösztülbuksengölt</i> a fejin,
-lött belüle <i>ėszszépparipa</i>, a királfijú fölült a hátára és
-mönnek. Mikor odaértek a határjába, már egész estefelé lött az idő,
-akkor aszonta neki Jankovics: „Most körösztülbuksengölök a fejemön,
-lösz belülem ėgy <i>kásaszöm</i>, ha az Öreghön érsz, kérdözi
-Jankovicsot nem láttad-ė? aszt mond: még hírit sė hallottam. Mikor
-elbúcsúzol az Öregtül oszt kiérsz a határjábul, <i>möggurítod</i> a
-kásaszömet, <i>mögén ló</i> löszök“. Jankovics osztán
-<i>körösztülbuksengölt</i> a fejin, <i>lött</i> belüle ėgy
-<i>kásaszöm</i>, beletötte a zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza
-felé. Mikor odaértek, odaköszönt az Öreghön: „Jó estét agyon Isten,
-Öreg apám! No, – aszongya – il szép, őszbecsavarodott embört
-sohamég az életömbe nem láttam!“ „Agyon Isten neköd is! szöröncséd,
-hogy úgy montad: Öreg apám, mer máskép vége lött vôna az életödnek!
-hun jársz, hun kelsz?“ mongya az Öreg. Aszongya a királfijú:
-„Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz hatta az anyám, hogyha
-möghal: a sírját muzsikálófával ültessem körül; nem-ė halotta
-hírit, hogy mőre löhetne asz tanálni?“ „De hallottam, fijam! de oda
-bajossan bírsz odajutni, mer esztet tizėnkétfejű Sárkán őrzi, hanem
-mivelhogy ijen szépen ideköszönté, én mögmondom, hogy bírsz abbul
-szönni! Éppen a <i>Sárkán</i> délbe tizėnkét órakor lėfekszik és
-két órájig szokott alunni és azalatt az idő alatt szögygyél! Hanem,
-fijam! nem láttad âra tėfelétök Jankovicsot?“ „Még hírit sė
-hallottam, nė hogy láttam vôna!“ mongya a királfi. Elbúcsúzott a
-királfi az Öregtül, mikor az Öreg határjábul kiért, kivötte a
-kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor Jankovics <i>ló</i>
-lött, úgy mönt mind a legsebösseb forgószél. Itt osztán elmönt ahon
-az <i>erdőhön</i> a hun a <i>muzsikálófa muzsikál</i>, bemönt az
-erdőbe a legszöb muzsikálófákat kiválogatta és csak möntül előb
-szödött belülük, aval osztán elindúlt. A Sárkán akkor vötte észre,
-mikor mán a határjábul kiértek, mönt is utánnuk, de mán akkô nem
-vôt ereje. Szöröncséssen hazaért a muzsikálófákkal. Az Öregaszszon
-alig várta a röggelt, hogy kinészhessön az ablakon, hogy az új
-kastélnál mögvannak-ė mán a muzsikálófák? A hogy kinézött, halli
-ám, hogy a muzsikálófáknak mindön ága muzsikál, nagyon szomorú
-lött. Jankovics oszt möghîtta vendégségbe <span class=
-"pagenum"><a name="Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> az egész
-királcsaládot, mer mán kész a <i>muzsikálókerítés</i>: „Hanem
-gyűjenek ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Még a mi kastélunktul a
-tijetökig <i>aranhíd</i> nem lösz, addig nem mék, mer én aranhídon
-akarok odamönni vendégségbe“.</p>
-<p>Aszonta Jankovics a másik királfijúnak: „Nohát, gyerünk! hanem
-majd ha odaérünk ėgy nagyon Csúnyaembörnek a határjába, akkor én
-elváltóczok, oszt ha odaérünk, akkor aszt a nagyon Csúnyaembört jó
-mög köll ám dícsérni! mert ha eszt mög nem dícséröd: vége az
-életödnek, de még az enyimnek is!“ Jankovics osztán
-körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėszszépparipa, a királfijú
-fölült a hátára, möntek. Mikor odaértek a határjába, aszonta
-Jankovics: „Most körösztülbuksengölök a fejemön, lösz belülem ėgy
-kásaszöm, tögyél a zsebödbe! Ha az Öreghön érsz, kérdözi
-Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig kiérsz a
-határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“. Jankovics
-osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm,
-beletötte a zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor
-odaértek, odaköszönt az Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám!
-Il szép, őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“
-„Agyon Isten neköd is! szöröncséd, hogy úgy montad: Öreg apám, mer
-máskép vége lött vôna az életödnek! hun jársz, hun kelsz itten?“
-Aszongya a királfijú: „Járok, kelök, hajt a nyomorúság, mer asz
-hatta az édösanyám, hogy ha möghal: aranhíd lögyön a sírjátul a
-kastélájig; nem-ė hallotta hírit, hogy mőre löhetne asz tanálni?“
-Aszongya az Öreg: „De hallottam, fijam! de oda bajossan birsz
-odajutni, mer eszt <i>Tündérök őrzik</i>, hanem a mé ijen szépen
-ideköszönté, én mögmondom mőre van mög hogy birod elhozni! Még a
-nap fő nem gyün, addig sijessél; mer ha a Tündérök főkelnek,
-elhozni nem birod, mer anynyi Tündér őrzi, a hány szög van benne;
-hanem ne ez a <i>szálveszsző</i>, evel a szálveszszővel ha
-végigvágod, abbul a hídbul lösz ėgy dijó, annak a belsejibe lösz a
-<i>híd</i>, mintha a béle vôna annak a dijónak. Hanem, fijam! nem
-láttad valamőre jártodba-keltödbe Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam
-vôna, még hírit sė hallottam!“ mongya a királfijú. Elbúcsúzott az
-Öregtül, mikor kiért a határjábul, kivötte <span class=
-"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> a
-kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor Jankovicsbul ló lött,
-úgy mönt mint a legsebösseb forgószél, mer mán nem sok idejük vôt.
-Csak lėugrott hirtelen Jankovicsrul (a lóról) és gyöngéssen a hídat
-végigvákta, lött belüle ojan <i>dijó</i>, möjennek az Öreg monta,
-aval osztán mönt hazafelé. A Tündérök akkor vötték észre, mikor mán
-kiért a királfi a határjukbul, möntek is utánna, de mán ott nem vôt
-erejük. Az Öregaszszon elig várta a röggelt, hogy kinézhessön az
-ablakon, hogy mögvan-ė mán az aranhíd? Nagyon szomorú lött, mikor
-möglátta, hogy ott van. Jankovics oszt möghítta vendégségbe az
-egész királcsaládot: „Mer mán mögvan az aranhíd is, gyűjenek
-ebédre!“ Aszongya az Öregaszszon: „Az aranhídnak gyémántkarja
-szokott lönni! Addig nem mögyök a vendégségbe, még <i>gyémántkarja
-nem lösz!</i>“</p>
-<p>Aszonta Jankovics annak a királfijúnak, a ki <i>másocczor</i>
-vôt vele: „Nohát, gyerünk! hanem majd ha odaérünk ėgy nagyon
-Csúnyaembörnek a határjába, akkor én elváltóczok; ha odaérünk, aszt
-a nagyon Csúnyaembört jó mög köll ám dícsérni! mert ha eszt mög nem
-dícséröd: vége az életödnek, de még az enyimnek is!“ Jankovics
-asztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėszszépparipa, a
-királfi fölült a hátára, möntek. Mikor odaértek a határjába,
-aszonta Jankovics: „Mos körösztülbuksengölök a fejemön, lösz
-belülem kásaszöm, tögyél a zsebödbe. Ha az Öreghön érsz, kérdözi
-Jankovicsot, asz mond: még hírit sė hallottam. Mikor pedig kiérsz a
-határjábul, möggurítod a kásaszömet, mögén ló löszök“. Jankovics
-osztán körösztülbuksengölt a fejin, lött belüle ėgy kásaszöm,
-beletötte a zsebibe, úgy ballagott az Öreg háza felé. Mikor
-odaértek, odaköszönt az Öreghön: „Jó estét agyon Isten, Öreg apám!
-Il szép, őszbecsavarodott embört sohamég az életömbe nem láttam!“
-„Agyon Isten neköd is, – mongya az Öreg – szöröncséd, hogy úgy
-montad: Öreg apám, mer máskép vége lött vôna az életödnek! hun
-jársz, hun kelsz itten?“ Aszongya a királfijú: „Járok, kelök, hajt
-a nyomorúság, mer asz hatta az édösanyám, hogy ha möghal: az
-aranhídnak gyémántkarját csináltassak, nem hallotta, hogy mőre
-csinálik aszt?“ Aszongya az Öreg: „Hallottam én, fijam! a
-Tündérök-tündérjinek a palotája <span class="pagenum"><a name=
-"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> előtt van, hanem tė oda
-bajossan birsz êjutni! mer eszt <i>Tündérök őrzik</i>, hanem a mé
-ijen szépen ideköszönté, mögmondom, hogy birod êhozni! Épen écczaka
-12 órátul fekszik <i>ėgy órájig a Tündérök tündérje</i>, hát úgy
-möny oda. Aval a <i>veszszővel</i> mög vág mög, abbul lösz ėgy
-nagyonszép <i>aranalma</i>. Hanem, fijam! nem láttad valamőre
-Jankovicsot?“ „Nė hogy láttam vôna, még hírit sė hallottam!“ mongya
-a királfijú. Elbúcsúzott az Öregtül, mikor kiért a határjábul,
-kivötte a kásaszömet a zsebibül, möggurította, akkor Jankovicsbul
-ló lött, úgy mönt, mint a legsebösseb forgószél, mer mán nem sok
-üdejük vôt. Mikor odaért, tizėnkét ôra êmult mán, hát éppen aval a
-<i>veszszővel</i> mögvákta csöndessen, ebbül lött ėgy nagyonszép
-aranalma, aval oszt mönt hazafelé. Mikor a Tündérök-tündérje
-észrevötte, akkor mán a királfijú kiért a határjábul, mönt is
-utánna, de mán ott nem vôt ereje. Mikor hazaért, elkészítötte,
-rárakta a gyémántkarokat az aranhídra. Az Öregaszszon asz gondolta,
-hogy röggel van, szalad az ablakhon, hát a híd karjátul van ojan
-nagyon világos, osz nem vôt az Öregaszszonnak mit tönni, elmöntek.
-Mikor ált a vendégség, Jankovics aszonta: „Hozok ėgy <i>véka
-magyarót</i>, még aszt mögtörik, akkorra, – van néköm ėgy mesém, –
-elmondom!“ Elkeszte:</p>
-<p>„Hun vôt, hun nem vôt a világon ėgy özvegyaszszon, annak vôt
-három lánya, a kik mindég széksót szöttek, abbul élősköttek. Ėcczör
-a királfija âra mönt hintóval, hallotta, hogy a lányok mit
-beszélnek. A legöregebb lán aszonta: hotyha űtet elvönné a királfi,
-ėgy szöm búzábul annyi könyeret sütne, hogy az egész királcsalád sė
-fogyasztaná el. A középső lán aszonta: hotyha űtet elvönné a
-királfi, ėsz szálkendörbül fonna anynyi vásznot, hogy az egész
-királcsalád sė tunná elszagatni. A legkissebb lán aszonta: hotyha
-űtet elvönné a királfi, szülne neki ėgy hassal ojan két
-aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet nem látna.
-A királfi mikor eszt möghallotta, csináltatott nagyon szép ruhát a
-lánnak, föltötte a hintóba és elmönt a három lánhon. „A ki aszonta
-neki – mongya a királfi – hogy szülne neki két ojan
-aranhajúgyerököt ėgy hassal, hogy sė azelőtt, sė azután ojat többet
-nem látna, itt az új ruha, készűjön föl bele és <span class=
-"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> eszt a
-piszkos ruhát vesse lė magárul, osztán gyűjön vele!“ Hintóba möntek
-osztán a királpalotájába, a királfi el is vötte feleséginek. A
-felesége a fogadását nem tötte mög, mer mikor két gyerököt szült,
-két kopókutyakölköt töttek oda a két gyerök hejibe; a királ ekkor a
-csatába vôt, elköllött neki mönni a csatába. A két gyerököt osztán
-betötték a disznóhizlalóba, hogy majd mögöszik a disznók, a
-királnak pedig mögírták, hogy nem két aranhajúgyerököt, hanem két
-kopókutyakölköt születött a felesége. A királ víszszaírta, hogy
-nyúzzanak mög ėgy bivajt, annak a bűribe varják be a királnét, a
-két csöcsit hagygyák ki, hogy a két kopókutyakölök szophassa, de az
-aszszonra úgy vigyázzanak, hogy sömmi baja sė lögyön, még ű haza
-nem mén. Tögyenek oda <i>kétszálaranveszszőt</i>, mindönkinek
-osztán, a ki âra mén, ėgygyet-ėgygyet rá köl vágni mög rá köl
-köpni! A két aranhajúgyerököt nem ötték mög a disznók, hanem úgy
-őrzötték, hogy oda nem szabad vôt sėnkinek sė mönni. Mikor osztán
-aszt írta a királ, hogy hazagyün a csatábul, a két aranhajúgyerököt
-kilopták a disznók közül osztán lėásták kétfelül a kapuoszlop
-mellé.</p>
-<p>Hazagyütt osztán a királ a csatábul, mikor möglátta, hogy a
-királné két kopókutyakölköt születött, aszonta: „Hagy szenvegygyön,
-még mög nem hal! Nem pusztítom el, hanem hagy szenvegygyön!“ A
-királ osztán elvötte feleségül ėgy Ördöngősvénaszszonnak a bóczéros
-lányát. A két aranhajúgyerökbül kétszépdijófa nyőlt, de az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a <i>dijófábul</i>
-valami baj lösz, asz monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya
-a királnak, ha ki nem vágati a kétszépdijófát, akkor ű möghal, mer
-nem biri a szagát szívelni. A királ osztán kivágatta a kétdijófát,
-pedig nagyon sajnálta. A kétdijófábul nagyon szépkétnyoszoját
-csináltak, az ėgygyikbe fekütt a királ, a másikba a királné. Az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a <i>nyoszojákbul</i>
-valami <i>baj lösz</i>, écczaka bebût az ėgygyik <i>nyoszoja</i>
-alá, kihalgatta, hogy mit mond az ėgygyik <i>nyoszoja</i> a
-másikának, hogy az a <i>nyoszoja</i>, a mölikbe a királné fekütt,
-aszonta: hogy neki nagyon nehéz tartani, mer ű az édösanynya
-gyilkossát tarti. Az Ördöngősvénaszszon mögén monta a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> lányának:
-tögye magát beteggé, mongya a királnak, ha föl nem tüzelteti eszt a
-két <i>nyoszolát</i>, vége az életinek! A királ osztán kiatta
-parancsba, hogy tüzeljék föl eszt a kétnyoszolát! pedig nagyon
-sajnálta. Mikor tüzelték, kiesött ėgy parázs, ėgy koczafeketebárán
-fölkapta a <i>parazsat</i>, ênyelte, <i>hasas lött tűle</i>. Az
-Ördöngősvénaszszon élt a gyanúpörrel, hogy a koczafeketebáránbul
-valami baj lösz, asz monta a lányának: tögye magát beteggé, mongya
-a királnak, ha a koczafeketebáránnak a <i>szívibül</i> nem öhetik,
-vége az életinek! A király osztán kiatta parancsba, hogy a
-koczafeketebáránt lė köl vágni, a <i>szívibül</i>, <i>májábul</i>
-mög a <i>bélibül</i> a királnénak paprikást köl főzni! pedig nagyon
-sajnálta. Az Ördöngősvénaszszon lėkűtte a szôgálókat a Dunára, hogy
-a bélit mossák mög, itt oszt a szôgálók ėsz szálbélt êszalajtottak,
-aszt oszt mögötte a czöthal. A czöthal abbul ikráteresztött, lött
-belüle két aranhajúgyerök. A két aranhajúgyerököt kifokta a Dunábul
-az öreg halász, föl is nevelte addig, hogy mán iskolába jártak.
-Mikor az iskolábul az ėgyiket kifokták, oszt használták a ház körül
-mindönféle dologra, akkor écczaka ólomeső esött, lėkűtték a Dunára
-két kantával; mikor gyütt föl a Dunárul, elcsúszott és mindakét
-kantát öszszetörte, azé az öregaszszon nagyon mögverte a gyerököt
-és aszonta neki: „Tudod mit? ha szülötte gyerököm vôná, még jobban
-mögvernélek!“ Másnap mögén öszszetört két kantát, az öregaszszon
-mögén nagyon mögverte és csak asz monta: „Tudod mit? ha szülötte
-gyerököm vôná, még jobban mögvernélek!“ Akkô mán aszonta a
-testvérjinek, hogy ű nem marad, mer mindég ütik, verik: „Elmögyök
-szöröncsét tróbálni, úgy is aszongya a szülénk, hogy nem vagyok
-szülötte gyeröke, hátha mögtanálom az édösanyámat“. A
-kétaranhajúgyerök osztán elbúcsúzott, elmönt szöröncsét
-tróbálni.</p>
-<p>A mint möntek hetedhét ország ellen, elébük mönt ėgy Öregkuldús,
-alamizsnát kérögetött, a gyerökök attak neki ėgy-ėgy pogácsát. Igy
-mönt ez a második, harmadik napon is, de a negyedik napon mán nekik
-sė vôt, nė hogy az Öregkuldúsnak agygyanak. Az Öregkûdús asztán
-adott nekik ėgy sípot, a kit ha mögfûnak, az Öregkûdús mingyá a
-segícségire mén. Möntek, möndögéltek hetedhét ország ellen, ėcczör
-<span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
-"Page_96">-96-</a></span> csak nem tutták mőre mönynyenek:
-mögtėmpultak. Eszükbe jutott osztán, hogy az Öregkuldústul űk ėgy
-sípot kaptak, a kit ha mögfûnak, az Öregkuldús mingyá a
-segícségükre mén. Mikor a sípot mögfútták, mingyá gyütt a segícség,
-el is jutott a két aranhajúgyermök szöröncséssen oda, a hovávaló
-vôt az édösapjuk. Itt oszt a két aranhajúgyermök a templomba járt.
-A gazdájuk mögmonta nekik, hogy a királpalotája véginél tanának ėgy
-bivajbűrbe vart aszszont, a két csöcsit két kopókutyakölök szopi
-oszt a ki mellette elmén, annak háromat rá köl vágni aval a
-veszszővel, mög rá köl köpni, de űk rá nė vágjanak, mög rá nė
-köpjenek, hanem a kendőjükkel türűjék mög a képit osztán csókojják
-mög. A templomba mög legutojjára mönynyenek be és legelőször
-gyűjenek ki. A templomba az ajtóba kétfelé ájjanak: az ėgygyik
-jobrul, a másik balrul. A fejükrül a hójagot lė nė vögyék, hogy az
-aranhajuk nė lácczon! A királ osztán a templomig elkísérte szömmel
-űket, mikor mán möghallotta, hogy ez a két gyerök mi csinál? és
-elmönt a királ a templomba is, hogy mögnézi, hogy a két gyerök a
-bivajbűrbe vart aszszont mögtörüli a zsebkendőjivel, azután
-mögcsókoli.</p>
-<p>Mikor Jankovics ideért a mesével, akkor mán az Öregaszszon élt a
-gyanús dologgal, hogy ebbül baj lösz, monta a lányának, hogy tögye
-magát beteggé, oszt mönynyenek haza, a lánya nagyon betegnek is
-tötte magát és hítta haza a királt, hogy mönynyenek haza, mer ű mán
-nem bir továb maranni, mer ojan beteg, de a királ nem mönt. Itt mán
-a királ észrevötte, hogy baj van a dologba. Könyörgött a felesége,
-hogyha ű nem mén is, űtet engegygye, maj talán otthun jobban lösz!
-de a királ nem engette, aszonta Jankovicsnak: „Meséjön továb!
-nagyon szép mese, csak meséjje továb!“ A királ osztán möghítta a
-két aranhajúgyermököt hozzá ebédre, de a két aranhajúgyermök asz
-felelte: „Mink nem möhetünk sėhova sė, mer van nekünk ėgy
-nevelőatyánk, még az mög nem engegygye nekünk“. Itt oszt a két
-aranhajúgyermök elmönt ahon az ű gazdájukhon, monta, hogy mit
-mondott a királ. A gazdájuk aszonta, hogy ha még ėcczör ebédre
-híjja űket a királ, csak mongyák: „Êmögyünk, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> ha
-mögengedi, hogy a gazdánk is êgyühessön, és anynyi fődet ád, a kit
-az ėn nap behány czigánykerékkel“. A királ nagyon szívessen
-mögengette. Mikor osztán êre a fődre a gazdájuk nagyonszép kastélt
-csináltatott, möghítta vendékségbe az egész királcsaládot, de az
-Öregaszszon aszonta, hogy addig ű nem mén vendékségbe, még a kastél
-körül nem lösz muzsikálófával ültetve. Az Öregaszszon: a királnak a
-napa nem hatta helyösnek a kastélt, még muzsikálófával körül nem
-kerítik a kastélt. Mikor eszt a két gyermök mögtötte, akkor mög az
-vôt a baj, hogy királ őfölsége kastélátul a gazda kastélájig nem
-vôt aranhíd. Mikor ez is mögvôt, akkor mög hogy az aranhídnak
-gyémántkarja lögyön. Mikor a két gyermök eszt is mögtötte, akkor a
-királ napának nem vôt sömmi szava sė: mert akkor mán el köllött
-mönni a vendégségbe. El is möntek, de itt a vendégség után a két
-gyeröknek a gyámolója ėgy véka magyarót röndölt oda, hogy mire eszt
-mögtörik, akkorra majd ű mesél ėgyet. El is mesélte, hogy:</p>
-<p>„Vôt ojan aszszon, a kinek a lánya aszonta, ha űtet elvönné a
-kirájfi, szülne neki ojan két aranhajúgyerököt, hogy sė azelőtt, sė
-azután ojat többet nem látott. Itt eszt el is vötte a kiráj, szült
-is, ha nem hiszi, nézze mög aszt a két aranhajúgyermököt, mert
-éppen itt vannak.</p>
-<p>Akkor a két aranhajúgyermök <i>lėhúszta a fejirül a sapkát</i>,
-akkor látta a kiráj, hogy csakugyan két aranhajúgyermök, mintha
-talán színösaranbû vôna a hajuk! Ekkor pedig az Ördöngősvénaszszon
-sė hôt, sė eleven nem vôt a lányával ėgygyütt. A kiráj pedig úgy
-mögörűlt, hogy as sė tutta, micsinájjon! hun az ėgyik gyerököt
-ölelte, csókolta, hun a másikat. Röttön a feleségit fölvitette és a
-legnagyob kögyelömbe vötte. Az Ördöngősvénaszszont a lányával
-ėgygyütt nagy fatűzön mögégettette eleventön. Az első feleségivel
-azután boldogul éltek, élnek még ma is, ha mög nem haltak.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
-"Page_98">-98-</a></span></p>
-<h4>15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.</h4>
-<p>Erzsék aszszonnak vôt 2 lánya: Julcsa és Örzse; az erdőbe
-lakosztak mindég. Mikor Erzsék aszszon bemönt a faluba, akkor Örzse
-lányát mindég magával vitte, mer eszt jobb szerette, mint a
-Julcsát, pedig Julcsa dôgos lán vôt mög szilíd.</p>
-<p>Ėcczör, mikor bemöntek a faluba, hát a Julcsát magát hatták
-otthun a házná, a Julcsa pedig a kis nádtetejes házikóba
-fonyogatott. Ez alatt az üdő alatt ėgy kirájfi vadászatot tartott
-az erdőbe, ėcczör rátanát ėgy őzre, az <i>őz</i> a hogy elkeszdött
-<i>szalanni</i>, ű pedig utánna szalatt, akkor <i>rátanát</i> âra a
-kis <i>házra</i>. Itt, hogy nagyon êszomjazott, benézött az
-ablakon, hogy lakik-ė itt valaki? Akkor látta: hogy ėgy nagyon szép
-lán a szobába. Mikor benézött az ablakon, a lán nagyon mögszégyölte
-magát, mer <i>még férfit sosė látott</i>. Itt a kirájfi, mikô
-möglátta, hogy a lán ojan nagy möglepetésbe lött, bemönt a szobába,
-vizet kérni tűlle. Mikor adott neki vizet, a kiráfi nagyon
-mögszerette a lánt, a lán is mögszerette a kiráfit. Mikor mán el
-akartak válni ėgymástul, mögcsókolták ėgymást. Ez alatt az üdő
-alatt a királfi ėgy <i>acskó ezüstpészt</i> oda <i>gyugott</i> a
-szoknyagallérjáhon. Aval a királfi elmönt.</p>
-<p>Mikor az anynyájék hazagyüttek, akkor mán a lán újfönt a
-dologhon fogott és nem monta az anynyának, hogy itt ki vôt, a
-királfi; pedig a lánnak mögmonta, hogy ű királyfi. Este, mikor lė
-akarnak fekünni, a lán vetkőzik, akkor kiesött a szoknya
-gallérjábul az acskópéz, az anynya möghallotta ennek a csördülésit,
-de a lány is akkor tutta mög, mer annak előtte ű sė tutta. Itt
-osztán a lán akkor monta mög az anynyának, hogy a királfi járt
-itten, muszaj, hogy a gyukta oda. Itt az aszszon ėgypár nap mulva
-elmönt a városra vásárolni, mer mán akkô vôt péz; elvitte magával
-az Örzse lányát is, csak a Julcsát hatta otthun. De ezön a napon
-ugyan kigyütt a királfi mögén és hozott a lánnak pészt, mos mán
-elhozi feleségül, hanem ezön a pézön vögyön esküdőruhát magának és
-sijessön möntül hamarabb elkészíteni, aszt nézzék, hogy möntül
-hamarabb elkészíjjék. Itt oszt mikor az anynya hazagyütt a
-városrul, mingyá mongya neki a Julcsa lánya, hogy: „Itt vôt mögén a
-királfi: hogy elvösz feleségül, hogy hozzámék-ė? <span class=
-"pagenum"><a name="Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> és
-hozzámöntem“. Ennek az anynya nagyon mögörűtt, mongya a Julcsa
-lánya, hogy: „Hagyott itt pészt, hogy esküdőruhát vögyön és möntül
-előbb mög is varassa!“ Itt oszt el is mönt az anynya újfönt a
-városra, vött neki nagyon szép esküdőruhát és mög is varatta. Aval
-oszt a királfi elmönt, elvitte, mögesküttek. Mikor möglött a
-lakodalom, a királfi elvitte Julcsának az anynyát mög a húgát
-is.</p>
-<p>Nem sokára ű neki be köllött rukkolni, mer nagy háború
-követközött. Még ű odajárt a háborúba – jobb szerette vôna Erzsék
-aszszon, ha az Örzse lánya lött vôna a királfi felesége: – mos mán
-azon töprenköttek a lányával, hogy tudnák Julcsát êfődelni? akkor
-így gondolta el az aszszon, hogy maj <i>kiszúrik a szömit</i> mög
-<i>elvágik</i> mind a <i>két kezit</i> és mind a <i>két lábát,
-kiviszik az erdőbe</i>, hogy rá nė gyűjjenek.</p>
-<p>De itten a <i>Tündérökkirája</i> mingyá rátanát, aval elvitte
-onnan és az ű kastéla körül lėtötte ėgy <i>bukorba</i> és röttön
-ėgygyet <i>fütytyentött</i> és ott termött <i>ėgyszellem</i> és
-csak asz monta a <i>szellemnek</i>: „Ne ez az <i>aranrokka</i> és
-<i>eregy be a városba</i> röttön és a királnak az ablakja alatt
-<i>áruld</i> és ha kérik, csak két szömé ad oda, másé sėmmijé sė!“
-Az aszszon az Örzse lányát a Julcsa ruhájába öltösztette föl oszt
-Örzse lött a királné A hogy ott ült az Örzse az emeletön, möglátta,
-hogy mijen szép rokkát árulnak, mingyá kijátott az anynyának:
-„Gyűjön csak! mijen szép rokkát árulnak!“ Mikor odamén az anynya,
-aszongya: „Mönynyön anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi:
-„Mönynyijé anná aszt a rokkát?“ „<i>Pézé nem adom! csak két
-szömé</i>“, mongya a <i>szellem</i>. Aval fölmén, mongya a
-lányának: „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt nem agygya
-pézé, csak két szömé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj, anyám! csak
-vögye mög! ott van a Julcsa szöme, csak vögye mög!“ De itt az anya
-aszt felelte: „De itt, lányom! baj lösz“. Aszongya az Örzse: „Nem
-lösz anyám! csak vögye mög!“ Aval az aszszon lėvitte a két szömet
-és mögvötte. Mikor hazaért a <i>szellem</i>, röttön a
-<i>Tündérökkirája mögmosogatta</i> nagyon szépen a szömet és a
-lánnak az <i>arczát is</i> és helire igazgatta,
-<i>mögkenyögette</i> aszt a <i>fôrasztókűvel</i>, csak ojan lött a
-szöme, mint azelőtt. <span class="pagenum"><a name="Page_100" id=
-"Page_100">-100-</a></span></p>
-<p>Itt osztán mögén ėgygyet <i>fütytyentött</i>, mögén ott termött
-a <i>szellem</i>, aszongya: „Ne ez az <i>aranorsó</i> és eregy be a
-városba röttön és a királnak az ablakja alatt áruld és ha kérik,
-csak <i>két kézé</i> ad oda, másé sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült
-ott az emeletön, möglátta, hogy mijen szép aranorsót árulnak,
-mingyá kijátott az anynyának, hogy: „Gyűjön csak! hogy mijen szép
-<i>aranorsót</i> árulnak!“ Mikor odamén az anynya, aszongya:
-„Mönynyön, anyám! vögye mög!“ Lėmén oszt az anynya kérdözi hogy:
-„Mönynyijé anná?“ „Aszt pézé nem adom – mongya a <i>szellem</i> –
-csak <i>két kézé</i>“. „Hát lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor
-eszt nem agygya pézé, csak két kézé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj,
-anyám! csak vögye mög! ott van a Julcsa keze, csak vögye mög!“ De
-itt az anynya asz felelte: „De itt, lányom! baj lösz!“ Aszongya az
-Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye mög!“ Az aszszon lėvitte a két
-kezet, mögvötte. Aval oszt viszszasijetött a szellem és a
-Tündérökkirája röttön <i>mögmosogatta a karjajit</i> és a
-<i>helejit</i> és a <i>fórrasztókűvel mögkenyögette</i> és
-odafôrt.</p>
-<p>Akkor mögén ėgygyet fütytyentött, mögén ott termött a
-<i>szellem</i>, aszongya neki a Tündérökkirája: „Ne ez az
-<i>aranszálfonál</i> és eregy be a városba röttön és a királnak az
-ablakja alatt áruld és ha kérik, csak <i>két lábé</i> ad oda, másé
-sėmmijé sė!“ Az Örzse a hogy ült ott az emeletön, lėnézött,
-möglátta, hogy mijen szép <i>aranszálfonalat</i> árulnak, mingyá
-kijátott az anynyának, hogy gyűjön csak! hogy mijen szép
-<i>aranszálfonalat</i> árulnak! Mikor odamén az anynya, aszongya:
-„Mönynyön anyám! vögye mög!“ Lėmén az anynya, kérdözi, hogy:
-„Mönynyijé anná?“ „Pézé nem adom – mongya a <i>szellem</i> – csak
-<i>két lábé</i>“. „Hát, lányom! eszt hogy vögyük mög? mikor eszt
-nem agygya pézé, csak két lábé!“ Aszongya az Örzse: „Nem baj,
-anyám! csak vögye mög! itt van a Julcsa lába, csak vögye mög!“ De
-itt az anya aszt felelte: „De itt, lányom! baj lösz, nagy baj
-lösz!“ Aszongya az Örzse: „Nem lösz, anyám! csak vögye mög!“ Az
-aszszon lėvitte a két lábat, mögvötte. Aval oszt viszszasijetött a
-szellem és a Tündérökkirája röttön <i>mögmosogatta a lábat és a
-hejit és fôrasztókűvel mögkenyögette</i> és odafôrt. Itt osztán
-<i>hécczörte</i> <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
-"Page_101">-101-</a></span> szöb lött, mind azelőtt vôt és asz
-monta neki a Tündérökkirája: „Csak lögyél itt! maj gyün a tė urad
-nem soká érted“.</p>
-<p>Aval a kirá hazaérközött a háborúbul és a felesége nagy örömmel
-fokta. Mingyá hízelködött neki, hogy mijen szép rokkát vött. De itt
-a királynak mintha súkta vôna valaki, hogy ez itt nem az ű
-felesége! No, de azé hítta ki a feleségit: „Hal látom ezön a szép
-rokkán mit tanultá fonni?“ De itt nem akart a kirának a felesége,
-mer nem is tudott; de mivel a királ eröltette, csak hozzáfogott
-fonni és a legelső keszdésnél a rokka mingyá igy szól: „Nė hidd,
-kirá! a mit mond, nem a tė feleségöddel beszélsz!“ Akkor itten nem
-akart mán továb fonyni. Itt oszt a kirá <i>kihúszta a kargyát:</i>
-„No! ha nem fonsz, vége az életödnek!“ Aval elkeszd továb fonni,
-akkor mongya a rokka: „Esztet a rokkát is a tė feleségödnek a két
-szömijé vötték! az orsóját pedig a két kezijé vötték! a fonalát
-pedig a két lábájé vötték! hanem csak eregy! a Tündérökkirája visel
-rá gondot még kimégy érte“. Itt oszt a kirá röttön a két legjobb
-lovat fogatta be ja hintóba oszt a hogy csak möhetött, úgy mönt
-érte. A feleségit mög is tanáta a bukorba, még hécczörte szöbb
-aszszon, mind azelőtt vôt. Ezalatt az üdő alatt a
-<i>Tündérökkirája</i> bemönt a kastélba és a Gonoszaszszont a
-lányával ėgygyütt <i>hollójé változtatta</i>. A királfi mikor beért
-az udvarába, akkor jutott az eszibe, hogy lė nem zárta űket, vagy ê
-nem fődelte, de mán akkô későn vôt: mer éppen akkô hollóképibe
-repültek föl a kastél tetejirül. Mikor a hollók eltüntek, <i>eltünt
-az aranrokka is</i>. Boldogul éltek osztán.</p>
-<hr class="tb" />
-<h3>(Furfangosok.)</h3>
-<h4>16. Tréfa.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt a nagyvilágon ėsz szögén embör, a ki ojan
-szögén vôt, hogy a kinyérbül sė övött eleget; az ű jósága miatt
-nagy boldokságra jutott valamikor. Azon kérte az Istent, hogy mé
-nem ád nekik családot, ha mán nagyon szögényök, hogy abba
-gyönyörkögygyenek. Itt oszt ėcczör anynyira möhettek űk, hogy kis
-malaczot bírtak vönni. <span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
-"Page_102">-102-</a></span></p>
-<p>Mikor oszt a kis malaczot mögvötték, abba vôt mindön
-gyönyörűségük, nagyon szépen nevelgették. Ez alatt az üdő alatt
-aszongya a felesége az urának: „Halod-ė, hé! én úgy érzöm magam,
-mintha máskép vônék!“ „Hát – aszongya az embör – talán csak úgy
-gondolod asztat?“ Ėcczör az embör is nagy örömmê mönt be: „Halod-ė,
-hé! úgy látom, mintha a kis malacz hasas vôna“. Aszongya az
-aszszon: „Hát! asz csak tė gondolod, jôlakott az nagyon“. De az
-embör mögén bemén, mongya, hogy nem tréfál, csakugyan hasas a
-malacz. Itt az embörnek a malaczba van az öröme, az aszszonnak
-abba, hogy ű úgy érzi, hogy máskép vôna. Itt oszt anynyira halattak
-a napok, hogy mikor ėcczör lėfeküttek, az aszszonnak baja támatt,
-mög is lött a kis gyermök, fijút születött. Az embör el is
-felejtközött az ű kis malaczárul, mer mos má abba vôt az öröme,
-hogy az aszszon fijút születött. Mikor az embör abba az örömbe
-ételt vitt a kis malacznak, akkor láti, hogy a kis malaczcza
-<i>három</i> kis malaczot fijadzdzott. Az embör nagy örömmel
-szalatt be: „Jaj, hé! möjen nagy gazdaságot adott az Isten, mer
-kétfelűl is szaporodunk! a kis malacz is mögfijadzdzott!“ Az
-aszszon mikô mán fő bírt az ágybul kelni, nagy örömmel mönt ki
-mögnézni a kis malaczokat, akkor látta, hogy három kis malacz vôt
-az ólba.</p>
-<p>Anynyira nyőttek a kis malaczok mög a gyerök, hogy a kis
-malaczokat legelgetni hajtotta a kirájnak a kertye lábjába. Itt
-osztán ėcczör a kirájlán möglátta, hogy ez a <i>háromkismalacz</i>
-möjen szépen <i>tánczol</i> a kiskanásznál! Vôt a kis gyeröknek ėgy
-kis <i>muzsikája</i>, a möjen nótát fújt, úgy tánczoltak a kis
-malaczok. Igy gondolta a kirájlán: möjen szép vôna ez a
-kirájpalotán! möjen szépen tánczolnak ezök a kis malaczok! möjen jó
-vôna ėgygyet mögvönni! Oda jis mönt a kirájlán és kérdöszte:
-„Mönynyijé acz tė neköm ėgy kis malaczot?“ Asz monta a kiskanász:
-„Nem adok pézé sėmönynyijé sė, hanem ha főhúzod térgyig a
-zubonyodat, akkor adok“, mer még kis lán vôt. A kirájlán aszongya
-neki: „Óh, te kis szamár! mi hasznod vôna néköd abba? többet ér –
-mer tė szögén vagy – ha adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a kis
-gyerök aszonta: ű neki aran nem köll. Mivel a lán <span class=
-"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> nagyon
-szerette vôna esztet a királi palotára, asz gondolta: mit ű neki a
-zubonyát főrántani?! Főrántotta, aval a kiskanász odadott neki ėgy
-kis malaczot. Itt a királlány nagy örömmel viszi a kis malaczot a
-palotára, a kiskanász pedig hajt hazafelé. Mikor este hazaér,
-aszongya az apja: „Hun van, fijam! ėgy kis malacz?“ „Elvitte a
-farkas, aszonta: maj mögfizet érte“. Aszongya az apja: „Ó, fijam!
-hogy fizetne mög a farkas? mikor a farkasnak magának sincsen péze!“
-„Ó, édösapám! – mongya a kiskanász – van annak“. Aszongya neki
-másnap az apja: „Ó, fijam! nė oda hajcsá, a hová tėnnap hajtottá
-legêni, mer a töbit is elviszi a farkas, elvisz a tégöd is!“ Másnap
-a gyerök csak odahajt a kiráj kertye lábjába, nem halgatott az apja
-szavára.</p>
-<p>Másnap mikô möglátta a királán, hogy a gyerök odamönt
-legeltetni, mögén lėmönt, aszongya neki: „Te, kiskanász! mönynyijé
-acz neköm még ėgy kis malaczot? mer ez maga nem tánczol!“ Asz
-mongya a gyerök: „Pézé sėmönynyijé sė adok! hanem ha főhúzod
-kötöszködésig az ubonyodat, akkor adok még ėgy kis malaczot“, mer a
-lán még kislán vôt. A kirájlán aszongya a kiskanásznak: „Ó, tė, kis
-szamár! mi hasznod vôna néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy
-– ha adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a kiskanász aszonta: ű neki
-aran nem köll. Mivel a lán nagyon szerette vôna, hogy ez a királi
-palotán möjen szép lösz; mit neki főrántani az ubonyát, főrántotta
-kötöszködésig. Aval osztán odatta a kis malaczot. A királlán nagy
-örömmel vitte haza a királi palotára, a kiskanász pedig estefelé
-hajtotta haza az ėgy kis malaczot az anynyával. Mikor este hazaér,
-aszongya az apja neki: „Hun van, fijam! a másik kis malacz is?“
-Aszonta a gyerök: „Elvitte, édösapám! a farkas, asz monta: maj jô
-mögfizet érte“. „Ó, fijam! – mongya az apja – honnan fizetne mög?
-nem montam neköd! mikor a farkasnak nincsen pénze“. Aszongya a
-gyerök: „Dehogy nincs, édösapám! hon nė vôna a farkasnak péze?“ Itt
-oszt az embör ráparancsolt, hogy nė hajcson oda az erdőbe „mert a
-harmadikat is elviszi, osztán elvisz tégödet is“. De itt a gyerök
-röggel csak szinte odahajtott a kirájnak a kertye lábjába.
-<span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
-"Page_104">-104-</a></span></p>
-<p>A királlán elig várta, hogy a kiskanászt möglássa. Röttön
-odamén, mögén aszongya: „Te, kiskanász! mönynyijé adnád ide neköm
-eszt a kis malaczot? mer kettő nem tánczol“. Aszongya a kiskanász:
-„Ha főhúzod nyakig az ubonyodat“. Aszongya a királlán: „Ó, te, kis
-szamár! mi jóságod vôna néköd abba? többet ér – mer tė szögén vagy
-– ha adok ėgy tarisznya aranyat!“ De a kiskanász aszonta, hogy neki
-aran nem köll. Mivel a lán nagyon szerette vôna, főrántotta az
-ubonyát. Mikor főrántotta az ubonyt, a kiskanász odagygya neki a
-kis malaczot mög a muzsikát is. A királlán nagy örömmel vitte haza
-a kis malaczot mög a muzsikát is. A hogy a királlán muzsikált, a
-kis malaczok úgy tánczoltak. A kiskanász pedig hazahajt este, akkor
-láti az apja: hogy nincs ėgy malacz sė. Asz mongya az apja: „Hun
-van, fijam! a harmadik malacz?“ „Elvitte, édösapám! a farkas, asz
-monta: maj jô mögfizet érte“. „Hát hunnan fizetne a farkas; mikor
-nincs annak péze?“</p>
-<p>„Dehogy nincs, édösapám! van annak sok péze! hanem édösanyám,
-mos mán varjon ėgy nat tarisznyát, a kivel elmögyök az első malacz
-árájé!“ De az anynya nem akart nat tarisznyát varni, mert félt,
-hogy a farkas mögfogi, ha a nagy tarisznyával szalanni nem bír oszt
-mögöszi maj a fiját is. Itt osztán a gyerök elszökött az anynyátul
-aval a tarisznyával, a kivel azelőtt hordott kinyeret. Mikor a
-gyermök odamén a királi palotára, odamén a kapushon, odaköszön;
-aszongya a kapus: „Mit akarsz tė? kis gyermök!“ Aszongya: „Êgyüttem
-a királkisaszszonhon az első malacz árájé“.</p>
-<p>A kapus êmönt, jelönti a királkisaszszonnak, hogy itt van ėgy
-gyermök ėgy tarisznyával az első malacz árájé. Asz mongya a
-királkisaszszon az udvarosnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele
-aranynyal és hagy mönynyön!“ A gyermök nagy örömmel mén haza az
-apjáhon, hogy mijen jô mögfizetött neki a farkas! Mikor hazamén,
-kidűti az asztâra, láti az apja: mijen röngetög sok pészt hozott az
-ű fija. Itt oszt nagy örömmel vôt az édösapja és az édösanynya.
-Másnap röggel, mikor főkelnek, asz mongya a gyermök: „Édösapám!
-elmék a másik malacz árájé is!“ „Nė möny, édösfijam! mer addig
-csal, hogy mögösz tégöd is!“ És mivel a gyermököt <span class=
-"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span> nem
-akarják a szüleji ereszteni, elszökött, hogy a szüleji nem is
-tutták. Mikor odamén a királi palotára, odamén a kapushon,
-odaköszön, aszongya a kapus: „Mi bajod? kis fijam!“ Aszongya:
-„Êgyüttem a királkisaszszonhon a másik malacz árájé“. A kapus
-jelönti a királkisaszszonnak, hogy a gyerök elgyütt a másik malacz
-árájé tarisznyával. Asz mongya a királkisaszszon a kapusnak:
-„Tőcsétök a tarisznyát tele aranynyal és hagy mönynyön!“ A gyermök
-nagy örömmel viszi haza az aranyat az apjáhon, hogy möjen jô
-mögfizetött a farkas! Mikor hazamén, kidűti az asztâra, láti az
-apja: möjen röngeteg sok pészt hozott haza az ű fija. Itt oszt nagy
-örömmel vôt az édösapja és az édösanynya. Itt harmadik nap mögén
-êmönt a harmadik malacz árájé, az apja mögén nem akarta
-elereszteni, hogy maj mögöszi a farkas, mögén elszökött. Mikor a
-gyermök odamén a kirájpalotára, odaköszön a kapushon, aszongya a
-kapus: „Mi bajod? kis fijam!“ Aszongya: „Êgyüttem a
-királkisaszszonhon a harmadik malacz árájé“. A kapus jelönti, a
-királkisaszszon aszongya a kapusnak: „Tőcsétök a tarisznyát tele
-aranynyal és hagy mönynyön!“ A gyerök nagy örömmel viszi haza az
-aranyat az apjáhon, hogy möjen jô mögfizetött a farkas! Mikor
-hazavitte a harmadik malacz árát, itt annyi vôt a péz, hogy az apja
-és az anynya nem tudott vele micsináni.</p>
-<p>De itt asz monta az apjának mög az anynyának: „No, édösapám! mos
-mán mönynyünk el más vidékre és vögyünk ki ėgy nagy bírtokot!“
-Elmöntek más vidékre osztán nagy uraság löttek.</p>
-<p>Az alatt az üdő alatt a királ kidoboltatta, hogy az ű lányán van
-<i>három jegy</i> és a ki kitanáli, annak agygyák feleségül, ha
-szögén, ha boldog; de ha nem tanáli ki, <i>hatvan botot</i> kap.
-Mikor eszt itt möghallották, aszongya a fijú: „No, édösapám!
-mönynyön kê el a vásárra és aszt a lovat vögye ken mög, a mölik a
-legszöbb a vásáron úgy, a hogy kimongyák, ken <i>nė alkugygya</i>,
-csak fizesse, és aszt a nyergöt, a mölik rávaló mög aszt a kantárt
-mög énneköm ruhát, a mölik a lekszöb mög kardot, de nė alkugygyon,
-csak fizesse ki!“ Mikor osztán az apja hazavitte a mindönfélét, a
-gyerök főkészült és fölnyergölte a szép paripát, útnak indult.
-<span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
-"Page_106">-106-</a></span> Elmönt ű is a királlánhon möghalgatni,
-hogy möjen példával agygyák a lėánt férhön?</p>
-<p>A hogy mönt, tanákozott ėgy herczegfijúval mög ėgy bárófijúval,
-asz kérdöszte tűle a herczegfijú mög a bárófijú: „Vitéz úr! maga
-hova mögy?“ „Mit kérdözik, hogy én hova mögyök? – aszongya –
-mönynyenek az útytyukon, én is êmék az útamon!“ Asz kérdözi a
-herczegfijú mög a bárófijú: „Magát hogy hîvik?“ „Mit kérdözi, hogy
-engöm hogy hînak? a hogy hînak, úgy hînak“. Hogy nem monta mög a
-nevit, a herczegfijú mög a bárófijú elneveszte Tréfának és aszongya
-a herczegfijú a bárófijúnak: „Halod-ė! evel jô lösz mönni, mer
-nagyon tréfás, hátha kitanáli, hogy möjen jegy van a királlányon?“
-Itt oszt monták: „Gyűjön velünk! mönynyünk ėgyütt!“ Mind a hároman
-möndögéltek, rájuk estelödött ėgy nagy víz szélin. Fák is vôtak a
-víz szélin, oda mökkötöszték a lovukat, lėfeküttek a fák alá. Mikor
-a Tréfa elalutt, a herczegfijú mög a bárófijú azon gondoskottak,
-hogy csapnák be a Tréfát? Az ėgygyik kitanáta: „Halod! vezessük be
-a víz közepire a lovát, verjünk lė ėgy nagy karót és kössük oda!“ A
-másik mög aszonta: „No, az jó lösz!“ Úgy is csináták. Mikor a Tréfa
-fölébrett, akkor láti, hogy két ló van a fa alatt, az üvé pedig
-nincs ottan. Szétnéz, akkor láti, hogy az ű lova a víz közepin van
-ėgy nagy karóhon mökkötve. Itt a Tréfa nem szólt sömmit, csak
-kivötte a bicskát és a két lónak a négy-négy lábán a bűrt a bokába
-körülvákta, mögnyúszta oszt fölgyűrte térgyig, aval oszt lėfekütt,
-de nem alutt el, lesi, hogy mire mén a herczegfijú mög a bárófijú?
-Mikor röggel főkel a herczegfijú mög a bárófijú, nem is nézik az ű
-lovukat, csak a Tréfának szólnak, hogy: „Kêj föl, Tréfa! de
-elaluttál? az este sė itattad a lovadat, nészd! bemönt a víz
-közepire inni!“ Mikor Tréfa főkelt, nézi, elneveti magát: „He, he,
-he! tik asz csak nevetitök, hogy az én lovam bemönt inni, a tijetök
-mög főgyürekösztek, be akarnak érte mönni, kivezetni!“ Akkor ijett
-mög a herczegfijú mög a bárófijú a lovukon, hogy űmagukbul
-csináltak komégyát. Itt oszt legközelebb a faluba el köllött anni
-czigányoknak és másikat vönni és úgy indultak továb. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p>
-<p>Mikor a másik faluba értek, ėgy kocsmárostul kértek szálást; a
-kocsmáros adott is nekik ėgy jónagy istállót, a hun űk
-möghálhassanak és a lovukat bekössék. Itt osztán a herczegfijú mög
-a bárófijú mögén azon gondoskottak, hogy csapják be Tréfát? Itt
-oszt az ėgygyik kitanáta, hogy (ha) a Tréfa elalszik: „Kössük oda a
-lovának a farkát a jászolnak a karikájáhon, a fejit pedig az
-ajtófélfáhon!“ „Jó lösz a!“ monta a másik. Odakötötték osztán a
-lófarkát a jászolnak a karikájáhon, a fejit pedig az ajtófélfáhon.
-Mikor écczaka a Tréfa fölébrett, láti, hogy a lova farka a
-jászolnak a karikájáhon van kötve, a feje mög az ajtófélfáhon;
-akkor nem szólt sömmit, csak fölkelt és kivötte a zsebibül a
-bicskáját, a két lónak kihasigatta fülig a száját és mögnyúszta a
-pampuláját (szájszéle) alul, fölül és két fapöczökkel kipöczkőtte
-az ėgygyiket is, a másikat is, aval osztán a Tréfa lėfekütt, de nem
-alutt el, csak leste, hogy micsinál a herczegfijú mög a bárófijú.
-Mikor azok fölébrennek, nem is néznek széjjel, hogy az ű lovukat mi
-lelte? csak szólnak a Tréfának: „Kêj föl Tréfa! a tė lovad mán új
-jô lakott, hogy (a farával) öszik!“ Mikor a Tréfa főkel, aszongya:
-„Látom, hogy az én lovam (a farával) öszik, a tijetök mög neveti!“
-Akkor látta a herczegfijú mög a bárófijú, hogy űk magukat csapták
-be mögén. Itt oszt a hercegfijúnak mög a bárófijúnak röttön el
-köllött anni a lovakat a czigányoknak és másikat vönni, a kivel
-tovább möhettek.</p>
-<p>Itt oszt a harmadik nap, mikô útnak indultak, oda jis értek
-délután ėgy órakkor a királyi palotáhon. Mán akkô vôtak is:
-Herczegök, grófok, Nagyülepű tótok, Válogatott czigán gyerökök; de
-a ki ki nem tanáta, hogy mi van a kirájkisaszszonyon, hatvan botot
-kapott. Itt oszt űk azon tanácskosztak, hogy mönynyenek be? A
-herczegfijú bemönt legelsőbb maga. Mikor a herczegfijú kigyütt –
-nem tanáta ki, hát – hatvan botot kapott.</p>
-<p>Azután a bárófijú mongya: jó lösz, ketten mönnek be ėcczöre a
-Tréfával, hátha a Tréfa kitanáli, így maj nem kap botot! Hogy
-bemöntek, a Tréfa mönt előre és a Tréfa aszongya: „A kishasán süt a
-hold sugara!“ Aszongyák rá: „Igaz!“ Akkor monta a bárófijú: „Minek
-montad? én is <span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
-"Page_108">-108-</a></span> aszt akartam mondani!“ Aszongya Tréfa:
-„A két mejje köszt süt a napnak a sugara és a hajnalicsillagnak a
-sugara“. Asz monták rá: „Igaz!“ Aszongya a bárófijú: „Minek montad?
-én is aszt akartam mondani!“ Mos azon tanácskosztak: hogy möliké
-lögyön a lán? mer mindakettő kitanáta, ugyanaszt akarta mondani a
-bárófijú jis; êre asz felelte a kiráj: „Öszsze köll hîni a
-<i>tizėnkét</i> tanácsadót és tájékozzák ki, hogy meliké lögyön a
-lán?“</p>
-<p>Öszsze is mönt a tizėnkét tanácsadó, a legöregebb aszonta a
-királnak, hogy: „Ėgy külömös szobába fektessék lė a bárófijút mög a
-Tréfát mög a lánt, a lán fekügygyön közébet oszt a mölik felé lösz
-fordulva, azé lösz a lán“. Lė jis feküttek és a bárófijú felé
-fordûtt a lán. [A Tréfának pedig eszibe jutott, hogy a zsebibe sok
-czúkor és sütemény van, elkeszte ropogtatni és asz kérdöszte a
-bárófijú mikor fölébrett: „Mit ösző Tréfa?“ „Hát mit önnék?
-lėvetöttem a czizmám, lėvöttem a sarkát, aszt öszöm, vödd lė tés,
-oszt ögyél!“ A bárófijú csakugyan lėugrott az ágyrul, lėszakajtotta
-a csizmája sarkát, elkeszte önni és aszongya a lánnak: „Ne, szivem!
-ögyé tė jis“. A lán hogy nem bírta elrágni a csizma sarkát,
-mögharagudott, lėrukta oszt Tréfa felé fordût, Tréfa mög czúkort,
-sütemént adott neki. Mikor röggel benyitik az ajtót, látik, hogy
-ėgygyik vitéz van az ágyon, a másik pedig szégyölletibe az ágy alá
-bût. Akkor előhítták a bárófijút, a királán panaszkodik, hogy möjen
-étellel akarta űtet mögvendégölni! Itten hatvan botot kapott a
-bárófijú a mé ott hált oszt úgy bánt a királkisaszszonynyal:
-csizmasarokkal étette, hatvan botot pedig azé, a mé nem tanáta ki:
-mi van a kirájkisaszszonyon; ű csak aszonta: hogy én is aszt
-akartam mondani.] Nagyszomorújan ballagott a herczegfijú után a
-százhúsz bottal. Itt osztán a Tréfának feleségül atták a királlánt.
-Lött nagy lakodalom, hogy <i>hétmögyére</i> szólt, szögén, boldog
-ott löhetött, a ki csak akart.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
-"Page_109">-109-</a></span></p>
-<h4>17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.</h4>
-<p>Azelőtt, mikor a fijú mög a lán <i>tizönhárom</i> esztendősek
-vôtak, akkor keszték ėgymást szeretni a fijatalok. Akkor a
-napkeleti királ írt a napnyugoti királnak, hogy ű neki van ėgy
-fija, a napnyugoti királnak mög ėgy lánya, hát agygya oda a lányát,
-lögyön az ű fijának a felesége. A napnyugoti királ viszszaírta,
-hogy kűgygye el a fijának az arczképit. El is kűtte a királ a
-fijának az arczképit; de mikor möglátta a napnyugoti királlėján,
-asz felelte, hogy még a sáros czipőjit sė türüli hozzá. Êre nagyon
-mögszégyölte magát a napkeleti királfijú, asz monta az atytyának:
-„Agygyál neköm anynyi kőcségöt, hogy <i>húszéves</i> koromig mög nė
-lögyek szorulva!“ Adott is az édösatytya anynyi kőcségöt, oszt
-útnak indult a királfijú. Elmönt legislegelsőb aranművességöt
-tanulni. Asz monta az aranművesnek, hogy űtet a legfinomabb
-aranművesnek tanícscsa ki! Ki is tanította olan aranművesnek, hogy
-több a kerek ég alatt nem vôt. Mökköszönte az aranművesnek a
-jóságát; aval továb indult. Elmönt ės susztėrhon; asz monta a
-susztėrnak, hogy űtet ojan susztėrnak tanícscsa ki, hogy ojan töb
-ba kerek ég alatt nė lögyön! Mög is tanította a susztėr ojanra,
-hogy töb ba kerek ég alatt nem vôt. Mög is köszönte szépen; aval
-továb bindult. Elmönt osztán a virágkertészhön. Asz monta a
-virágkertésznek, hogy űtet a legfinomab virágkertésznek tanícscsa
-ki! Kis is tanította olan virágkertésznek, hogy töb ba kerek ég
-alatt nem vôt. Mökköszönte a virágkertésznek a jóságát, aval
-továbmönt.</p>
-<p>Elmönt osztán a napnyugoti királ kertyibe, kérdöszte: „Köl-lė,
-kertészlegén?“ Aszonták: „Éppen mos köl ėgy!“ Be jis fogatták. Hát
-a kert nagyon el vôt hanyagolva, ű osztán a kertöt nagyon szépen
-röndbe hoszta. Itt osztán asz <i>mongya</i> a kertészlegén a
-<i>főkertésztül</i>, hogy: „Itt lán nem szokott járni?“ Aszongya a
-főkertész: „Dehogy nem, szokott itt!“ „Hogy van az, hogy én nem
-látok ėgygyet sė?“ Itt oszt a főkertész fölmönt és mögsukta a
-királlán két komornyikjának, hogy szép kertészlegén van itt, a
-kertöt is szépen röndbe <span class="pagenum"><a name="Page_110"
-id="Page_110">-110-</a></span> hoszta. Az ėgyik komornyikja
-lėszökött, mögnészte a kertészfijút. Aval kötötte oda magát, hogy
-tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta,
-hogy: „Tunnék! Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mögfogom
-kötni“. Még a komornyik sétált, addig a kertészlegén nagyon szép
-pár <i>czipőt</i> csinát. Mikor viszszamönt a komornyik a pukétájé,
-kezibe atta a pukétát és mikor mönt főfelé, a szömibe tünt neki a
-szép párczipő. A komornyik hítta a kiskertészt: „Gyűjön csak! nézze
-micsoda ez a kiskapu tetejin?“ Asz mongya a kiskertész: „Ez ėgypár
-czipő“. Asz mongya a lėján: „Pipő?“ Akkô még nem tutták âra, hogy
-mi az a czipő, mert âra csak mamuszba (= szőrczipő) jártak. A
-kiskertész asztán monta: „Nem pipő, hanem czipő“. „Mi annak az
-ára?“ kérdöszte a komornyik. „Pézé nem adom, hanem gyűjön lė estére
-hozzám!“ monta a kiskertész. „Aszt én nem töhetöm, hanem pézé
-mögfizetöm!“ „No, én aszt pézé nem adom“. Hogy a komornyik még ojat
-nem látott, asz monta: „No, maj estére, mikor nem lát sėnki,
-lėgyüvök“. Itt osztán a kiskertész odatta a czipőt. Mikor főkészült
-a komornyik, asztat a királkisaszszon nagyon nészte, hogy mi jaz a
-lábán; kérdöszte, hogy: „Mi jez?“ Aszongya: „Czipő“. „Pipő?“ „Nem
-pipő, hanem czipő“. „Hun vötted?“ kérdöszte. „A kiskertész atta“.
-„Hát ijet is tud csináni?“ A másik komornyik hogy hallotta, mingyá
-lėszökött a kertészfijúhon, űs aval kötötte oda magát, hogy
-tunna-jė neki kötni ėsz szép pukétát? A másik komornyik is úgy
-járt. Mos mán mind a két komornyiknak van czipője. Másnap sétálni
-möntek mind a hároman: a két komornyik czipőbe sétált, a
-királkisaszszon pedig csak mamuszba (szőrczipő) sétált. Szégyölte a
-királkisaszszon, hogy neki csak mamuszsza van, ű is mögnészte a
-kertészlegént, ű is aval kötötte oda magát, hogy tunna jė a
-kertészlegén neki kötni ėsz szép pukétát? A kertészlegén asz monta:
-„Mönynyön csak ėgy kicsit sétálni! addig én mög fogom kötni a
-pukétát“. Még a királkisaszszon sétált, addig a kertészlegén neki
-ol nagyon szép párczipőt csinált, hogy a fejit aranbötűvel kirakta
-oszt főtötte a kiskapu tetejire. Mikor a királkisaszszon
-viszszamönt a pukétájé, neki is a kezibe atta a pukétát. Mikor mönt
-főfelé, neki is a szömibe <span class="pagenum"><a name="Page_111"
-id="Page_111">-111-</a></span> tünt a szép párczipő; a feje
-aranbötűvel vôt kirakva. A királlánnak nagyon möktecczött a czipő,
-mingyá kérdöszte: „Mi annak az ára?“ „Pézé nem adom, hanem gyűjön
-lė estére hozzám!“ „Mé beszél maga ojan gorombákat, én asztat nem
-töhetöm, ha mögtugygya atyám, vége az életömnek“, monta a
-királkisaszszon. „Nohát én pedig pézé nem adom!“ A
-királkisaszszonnak nagyon möktecczött a czipő, külömb vôt, mint a
-komornyikoké, a feje aranbötűkkel ki vôt rakva, ráált, asz monta a
-kertészlegénnek: „Atyámék elmönnek sétálni, maj lėgyüvök, estére
-nem gyühetök“. A kiskertész odatta a királlánnak a czipőt. A
-királlán mikor az atytya mög az anynya elmönt sétálni, lėszökött a
-kertészlegénhön. A királlán asz mongya ėcczör a kiskertésznek: „Baj
-van! hanem szökjünk mög! Atyám, ha mögtugygya, agyonüt mind a
-kettőnket!“ Mögszöktek, mündönütt gyalog möntek, hogy a kiskertész
-mögmutassa: nė hogy a czipőjit sė türüli hozzá, hanem még gyalog is
-elmén vele. Itt osztán anynyira möntek, hogy a napkeleti királ
-határjába értek. A napkeleti királnak vôt ėgy falka gujája, a
-gujásoktul asz kérdöszték, hogy kaphatnának-ė ott szálást? A
-gujások a kiskertészt fölüsmerték; ű kiatta a gujásoknak, hogy nė
-szôjjanak, hogy ű a napkeleti királnak a fija! Aszonta a
-gulásoknak, hogy asz mongyák: hogy úgy kapnak szálást, ha a gulát
-écczaka űk őrzik. Itt osztán a kiskertész mög a királlán őrzötték a
-gulát: az ėgyik az ėgyik oldalán, a másik a másik oldalán ült.</p>
-<p>Röggel, mikor mögviratt, úgy indultak továb ba napkeleti királ
-várossa felé. A napkeleti királ várossa szélin csinált ėgy
-dėszkabódét, abba mérték az italt. A kiskertész ott hatta a
-királlánt, bemönt az édösatytyáhon, asz monta az édösatytyának,
-hogy kűgygye ki a katonákat mulatni és anynyira kérjék az italt, nė
-kérdözzék, hogy mit kóstál, csak hánynyák a pészt, hogy (a
-királykisasszony) nė győzze elrakni! Az atytya kikűtte a katonákat
-a bódéba mulatni, pészt is adott nekik öleget, hagy kőcscsék,
-kiatta parancsba, hogy nem szabad mökkérdözni: mit kóstál az ital?
-csak hányni köl a pészt! Este hazamén a kiskertész, asz kérdözi
-tűle, hogy mén a kereset? Asz monta a királlán: „Ha így mén a
-kereset, itt mög fogunk gazdulni, mer anynyi vôt a péz,
-<span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
-"Page_112">-112-</a></span> hogy nem győztem elrakni“. Másnap
-röggel asz mongya a kiskertész: „Tė csak itt lögyél, én mög maj
-bemögyök a városba italt röndölni!“ Mögén bemönt a kiskertész, asz
-monta az atytyának: „Kűgygye ki a katonákat mulatni és nė
-fizessenek, ha kéri (a királyleány) a pészt, a bódét verjék öszsze
-mög űtet is verjék mög jô!“ A napkeleti királ kiatta parancsba,
-hogy most nem kő fizetni, ha pészt kérnek, öszsze köl törni a bódét
-mög a ki pészt kér, mög köl verni jô! A katonák mög is tötték, a
-bódét is öszszetörték, a királlánt is elverték jô. Este, mikor
-hazamén a kiskertész, kérdözi: „Nohát! hogy mén a sor?“ Aszongya:
-„Nem a legjobban, hanem jó lösz innen elszökni!“ „No, ha mán nem jó
-mén a seft, gyerünk be, maj más álást keresünk!“</p>
-<p>Bemöntek a városba, asz mongya a kiskertész: „No, majd én
-beállok a napkeleti királhon kocsisnak, tė mög ájj be szobalánnak!“
-Úgy is csinátak, a kiskertész bejált a napkeleti királhon
-kocsisnak, ű mög bejált szobalánnak. Asz mongya a kiskertész a
-napkeleti királnak: „Csinájjunk lakodalmat, majd én mögházasodok,
-hanem nem köl mondani sėnkinek!“ Itt hallották, hogy nal lakodalom
-lösz, a napkeleti királ házasíti a fiját. Szerette vôna a királlán
-möglátni, hogy möjen a napkeleti királ fija? A királ kiatta, hogy
-mündön szobalánnak bent köl ülni az asztalná sorba. A napnyugoti
-királlán, hogy nem látta a kiskertészt sėhun a lakodalomba, a
-kötője alá kötött ėgy nagy szélkét (= bögre), abba rakott a
-kiskertésznek mindönfélét, hogy kapjon űs. Mikor begyütt a
-napkeleti királfijú, keszte a lányokat sorra tánczoltatni. Itt
-először a napnyugoti királlánra került a sor tánczolni; nagyon
-szabatkozott, hogy ű nem tánczol, de itt muszaj vôt neki. Mikor
-látta, hogy muszaj, aszonta: engegygyék ki ėgypár perczre! De hogy
-észrevötték, hogy a kötője alatt van a szélke, azé sė engette ki a
-királfi. Elkesztek tánczolni, öszszetört a szélke. Akkor elkeszte a
-napkeleti királ kijabálni, a többi mög utánna: „E lösz a királfi
-felesége, mer az urát szereti, <i>e sömmibül sė akari</i> az urát
-<i>mökcsalni!</i>“ Akkor üsmerte mög, hogy a kiskertész a napkeleti
-királfi, akor röstelte mög, hogy aszt írta, hogy a sáros czipőjit
-sė türülí hozzá, mikor el is mönt utánna.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
-"Page_113">-113-</a></span></p>
-<h4>18. A két ėtesvér.</h4>
-<p>Vôt a világon két ėtesvér, az ėgygyik nagyon zsugori embör vôt,
-szerette vôna még a testvérijét is eltulajdonítani, a tesvérje
-pedig szögén embör vôt, csak három láncz fődecskéje vôt; de nem vôt
-sėmmi jószága, a mivel munkálja, elmönt a tesvérjihön: agygyon neki
-négy ökröt mög ėgy ekét, a mivel mögszánti az ű fölgyit! Aszongya:
-„Én hétköznap nem athatok, mer neköm is köl, hanem erigy ki
-vasárnap!“ De aszongya neki a tesvérje: „Ó! hogy kévánhatod, hogy
-én vasárnap mönynyek ki, mikor a többi embör misén van, én mög
-száncsak?“ Aszongya neki a bátytya: „Eregy ki röggelhajnalon, osz
-gyere haza esthajnalon, akkor sönki sė látytya!“ Itt a szögén
-embörnek nem vôt mit tönni, mer szögén vôt, így is tött. A hogy
-kint szántogatott, a főd végin mögált ėgy <i>Öregkuldús</i>: itt az
-embör mögröstelte, hogy ű maj fölüsmeri űtet, mögált a főd közepin,
-babrált az ekéjin, hogy majd elhalad a főd végirül. Nem győszte a
-szögén embör várni, hogy a Kuldús továb mönynyön, aval szántott
-továb. Mikor kiér a főd végire, asz kérdöszte az Öregkuldús: „Hát
-tė máma jis szántasz, még más a misén van?“ Akkor a szögén embör
-elsorolta, hogy ű mi végűl szánt, szögén sorsba van, a bátytya
-máskor nem agygya oda az igát. Akkor asz kérdöszte az Öregkuldús:
-„Mit akar? hogy a négy ökre mögdögöjjön, vagy a bátytya két szöme
-kiugorjon?“ Aszonta: „Ėgygyiket sė!“ Aszonta az Öregkuldús: „De
-muszaj az ėgygyiket elválalni, valamöliket!“ Igy gondolta a szögén
-embör, hogy inkáb a négy ökröt veszícscse el a bátytya, mint a két
-szöme világát.</p>
-<p>Mikor a négy ökör mögdöglött, hazamönt és a bátytyának
-panaszkodott, hogy járt! De itt a bátytya nem hitte, hanem aszt
-álította, hogy: „Tė mögszakajtottad az ökrejimet, mer sijettél
-szántani, hogy ki lögyön; hanem mos mind elvöszöm a három láncz
-földedet!“ Itt osztán a két tesvér pörbe száltak. Mikor a szögén
-embört hívatik a bíróhon, az úton mönt ėgy embör, vezetött ėl
-lovat, látta, hogy elesött a lova, segíteni akart rajta; mögfokta a
-ló farkát, húszta föl, kiszakatt a ló farka; ez is bepörölte, hogy
-mé szakajtotta ki <span class="pagenum"><a name="Page_114" id=
-"Page_114">-114-</a></span> a lovának a farkát? Itt osztán a szögén
-embört bezárták a kösségházába. A szögén embör hogy nagyon éhös
-vôt, a kösségházán kívül nagyonszép epörfák vôtak, átmönt a
-kerítésön eprözni, mikor viszszagyütt, möglátta a portás felesége,
-hogy nagyonszép epör van nála, kért tűle epröt. Aszongya: „Nem
-adok! hanem agygyon kinyeret, adok epröt“. Az aszszon nem adott
-kinyeret, ű sė adott neki epröt. Az aszszonnak êmönt a gyeröke és
-itt a portás is bepörőte a szögén embört. Itt a szögén embör
-mögijett, lėugrott az emeletrű, ráugrott a püspökre, – mert a
-püspök ott prédikált a népeknek, – a püspök röttön möghalt. Ezök a
-népek, a kik halgatták a prédikácziót, bepörölték a szögén
-embört.</p>
-<p>Itt oszt a szögén embör az ítélőbíró elébe fogott mönni és ott
-elsorolta, hogy járt a bátyával. Aszonta az ítélőbíró a szögén
-embör bátytyának: „Itt vannak az istállóba nagyonszép ökrök,
-<i>válaszszá ki négyet</i>, lögyön a tijed, vid haza! osztán
-<i>kiszúrom a szömödet</i>“. Asz monta a szögén embörnek a bátytya:
-„Inkáb nem köl a négy ökör!“ Azután gyütt az az embör, a kinek a
-lovának elszakatt a farka, annak asz monta az ítélőbiró, hogy
-agygya oda aszt a lovat a szögén embörnek, még <i>ki nem nyől a
-farka!</i> „Én a lovat nem adom! köll, dôgozni akarok!“ „No, hát
-akkor elmöhecz haza, nincs továb törvén! Segíteni akart a szögén
-embör, nem a károdat akarta!“ Mos gyütt a portás. A portás
-aszongya: hogy ű neki a feleséginek elmönt a gyeröke, mer nem adott
-epröt néki. „No, hát ad oda a feleségödet a szögén embörnek oszt
-majd, ha az aszszon úgy lösz, a hogy vôt, mikô el nem mönt még a
-gyeröke, viszszaagygya“. Aszonta: <i>Ű a feleségit nem agygya</i>
-sėnkinek oda! „Akkor tís elmöhecz haza!“ Akkor azok gyüttek, a
-kiknek prédikált a püspök oszt bepörölték. Azoknak mög aszonta az
-ítélőbíró: „A <i>szögén embör odaál</i>, a hun a püspök möghalt, tė
-mög a szögén embörre <i>ugorjá rá</i>, hogy hajjon mög!“ „Hát ha a
-szögén embör elugrik onnét?“ Aszongya az ítélőbíró: „Mér nem ugrott
-el a püspök is onnét?“ Igy mönekült mög a szögén embör a sok
-pörtű.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
-"Page_115">-115-</a></span></p>
-<h4>19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt.</h4>
-<p>Vôt két katona, bemöntek ėgy gazdáhon hálásra, hát ott osztán
-babot attak nekik vacsorára, de a két katonának nem nagyon tecczött
-a vacsora, nem is öttek, mer látták, hogy a gazdaszszony a ludat
-betötte a kemönczébe. A katonák észrevötték, hogy itt kôbász is
-van. Écczaka, mikor a gazda alutt mög a felesége, mögrakták a
-tarisnyát kôbászszâ, mögtanáták a hájat is, aszt is beletötték a
-tarisznyába, a ludat pedig kivötték a kemönczébül és a helire
-belegyuktak ėgy bocskordarabot a fazékba. Mikor evvel készen vôtak,
-êkesztek önni az esteli maradékbul a babbul, hogy majd osztán
-indulnak.</p>
-<p>Az ėgygyik a hogy övött, – de nem mert lámpást gyûtani, hogy
-világosság lögyön – hát a sütétbe nem tutta, hogy hun fekszik a
-czimborája, odavitte a babot a gazda ágyáhon, odatötte (a
-farukhoz), hogy ögyenek. Sütétbe asz gondolta, hogy a cimborája van
-ott. Az aszszon mög éppen akkô (szellentett), aszongya a katona:
-„Nė fúdd, nem meleg!“ Mikor osztán nem halgatott a szóra, csak
-fújta, mögharagudott, közéjük vákta. Akkô tutta mög, hogy nem a
-czimborájáhon vákta, mer a gazda fölérzött, mögéröszte, hogy a bab
-ott van, aszongya a feleséginek: „Kêj fő! ide (szükségeltél)“. A
-felesége tapogat, aszongya: „Ken (szükségelt) ide!“ Itt oszt nem
-mert ėgygyik sė főkelni, a katonák pedig készültek, hogy mönnek, a
-gaszda, hogy nem mert főkelni, az ágybul marasztalta, hogy
-maragygyanak még! Aszongya a katona: „Hajj, háj! el köl mönni
-masírozni, mer a bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt a
-fazékdi várábul!“ Aval oszt a két katona mikor elmén, főkel a gazda
-mög a gazdaszszon, akkor látik, hogy a hunczut katonák a babot
-tötték közéjük. Mikor frustukolni akarnak, akkor látytyák, hogy a
-fazékba csak bocskor van, nem a lúdczomb! Szétnéznek, nincs a háj,
-a kôbász, azé monta a katona: „Hajj, háj! el köl mönni masírozni,
-mer a bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt a fazékdi várábul,
-annak köl segíteni!“</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
-"Page_116">-116-</a></span></p>
-<h4>20. Tillinkó.</h4>
-<p>Vôt ėgy embörnek 3 fija, kivezette az erdőbe űket, hogy miféle
-mestörök lösznek? Odavezette a legöregebbet ėgy nagy fáhon oszt
-aszt kérdöszte: „Ugyan, fijam! miféle szörszám lönne ebbül a
-fábul?“ „Ebbül édösapám – aszongya – szép dėszkák lönnének: asztal
-mög ez, az“. Aszonta neki az apja: „No, fijam! tė asztalos lösző“.
-Akkô odavezeti a középsőt, aszt oszt kérdöszte: „Ugyan, fijam!
-miféle szörszám lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül, édösapám! szekérôdal,
-nyûjtó mög rúd“. „No – aszongya – fijam! tė bognár lösző“. Akkor a
-lekkisebbet odavezeti oszt kérdözi: „Ugyan, fijam! miféle szörszám
-lönne ebbül a fábul?“ „Ebbül – aszongya – lösz ėgy kétágú
-akasztófa, az ėgyik mögbírná kendet, a másik ėngömet“. „No, tė,
-fijam! akasztófáravaló lösző“. Akkor kidoboltatta az apja: van neki
-ėgy akasztófáravaló fija, de vigyázzanak, mer a mit a két szöme
-möglát, a két keze ott nem hagyi.</p>
-<p>A királ is möghalotta, mit dobolnak, aszt üzente neki: ha a
-csődörit el nem lopi, akkor vége az életinek! Ez alatt az üdő alatt
-oda röndölt a királ sok katonát: ėgygyet ráültetött a lóra,
-négygyel a négy lábát fogatta, ėgy a farkát fokta, kettő pedig
-kétfelül a kantárszárat, ėgy pedig a kötőféköt fokta, kettő pedig
-kétfelül az ajtóba ált. Itt oszt Tillinkó fölőtözött kufaaszszony
-ruhába és mindönféle szöröket árût: szappant, czipőkenyőt,
-pálinkát. Este odaköszön: „Jó estét, fijajim! kapnék-ė itten valami
-szálást?“ Asz mongyák: „Nem löhet, szülém! mer itt nagy baj van,
-mer az écczaka a Tillinkó el akari a csődört lopni, azér nem löhet
-itt szálást kapni“. „Ó, fijajim! – aszongya – nė féjjetök én tűlem,
-mer ús sė birok alunni, maj szólok nektök, ha êgyün“. „Nem –
-aszongya az ėgygyik katona – ken az a Tillinkó?“ „Ó, fijam! hogy
-gondolhacz ojat, mikor a hírit sė hallottam Tillinkónak“. Akkor a
-többi katona köszt aszongya ėgy: „Agygyunk ennek az öregaszszonnak
-szálást, vagyunk mink ölegen, ha valamit akar!“ Itt oszt attak is
-szálást az öregaszszonnak. Az öregaszszon osztán el keszte sorolni
-a katonáknak, hogy ű mit árul. Aval osztán mikor az öregaszszon
-lėfekütt, aszonta ėgy katona: „Igyuk mög az öregaszszonnak
-<span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
-"Page_117">-117-</a></span> a pálinkáját, maj röggel kilükjük“. Az
-öregaszszon pedig jô látta, nem alutt, hogy a pálinkát min
-mögitták. Mikor látta, hogy mán kezdenek ėgyik êre, másik âra
-dűlni, mer a pálinkába <i>álompor</i> vôt; akkor ű röttön főkelt és
-a ki föntült a lovon, fölkötötte a gėrėndába; a ki pedig a négy
-lábát fokta, négy fát adott a kezibe; a ki pedig a farkát fokta,
-ėgy kôczot adott a kezibe; a ki pedig a kötelet fokta, annak ėgy
-kötélt; a ki két felül a kantárszíjat fokta, ėgy nagy darab szíjat
-adott a kezibe. Tillinkó pedig a lovat kivezette és röttön elmönt
-vele. Röggel, mikor keszdött világosonni, a királ röttön mönt
-nézni, hogy mögvan-ė a csődöre? Mikor bemönt a királ az istálóba,
-akkor láti, hogy nincs a csődör; asz kijáti: „Hun a csődör?“ A ki
-föl vôt kötve, elkijátotta magát: „Ülök rajta!“ akkor lėesött. Emez
-a négy pedig asz kijátotta: „Fogom a lábát!“ A ki a kôczot fokta,
-asz kijátotta: „Fogom a farkát!“ A kettő pedig: „Fogom a
-kantárszárát!“ Itten pedig kipattant a szömükbül az álom, akkor
-látik, hogy ki fát, ki kötelet, ki kôczot fog a kezibe, Tillinkó
-pedig elvitte a lovat.</p>
-<p>A királ szégyölte, hogy Tillinkó anynyi katonátul <i>elvitte a
-csődört</i>, hívati Tillinkót, hogy neki van 12 fogat ökre, mind a
-tizėnkettőnek az elejin csöngő lösz, ha eszt el nem lopi, vége az
-életinek. Itt osz Tillinkó kimönt a pijaczra, vött ėgy falka, kis
-csírkét, mindėgygyiknek a hátát bearanporoszta és a mőre möntek a
-bérösök az erdőbe, eleresztötte űket. A bérösök mikor eszt
-möglátták, lėugráltak a szekérrű és elkesztek az erdőbe utánnuk
-szaladozni. Még a bérösök az erdőbe szaladosztak, Tillinkó pár
-csöngőt fölakasztott a fára és a többi csöngőt begyukdosta, hogy né
-szôjjanak. Akkor elébe vötte a tizėnkét szekeret és elhajtotta. Még
-a bérösök a csirkéket kergelészték, ėgy aszongya: „Gyerünk! mer maj
-Tillinkó elhajti az ökröket!“ A másik aszongya: „Áh! még szólnak a
-csöngők“. Aval osz továb kergelészték a csirkéket; de sűrű vôt az
-erdőbe, a csirkék beszalattak a surnyók (a ki kihajt a fatüvibül)
-közé; de itt már ráúntak a bérösök, akkor látik, hogy mán fán szól
-csak a csöngő, Tillinkó <i>elhajtotta az ökröket</i>. A bérösök
-rémülten mönnek hazafelé ökrök nékű. A királ ezön nagyon
-mögharagudott a bérösökre, de még a Tillinkóra jobban. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span></p>
-<p>Röggel oszt mögén főhívati Tillinkót, aszongya: „Van ėgy falka
-gulám, ha tė eszt az écczaka el nem lopod, vége az életödnek!“ A
-királ a falka gula mellé anynyi gulást álított, a mönynyi marha vôt
-a falkába. Tillinkó este âra mönt két szamáron és ėgy akóshordó vôt
-a kocsin, tele vôt borral. Odaköszön hozzájuk: „Jó estét atyafijak!
-ugy-ė, nem tunnák kentök, hogy mőre löhetne ebbe a faluba elmönni,
-mer ê vagyok tévedve. Sürgős a dôgom, a fijamat mos házasítom,
-eltévettem. Hotyha valahogy útbaigazitanának kentök!“ Ėgy gulás
-êtanáta: „Jó vôna, ha az öreg itt hálna! maj az écczaka jô
-mögszínnánk (a borát)!“ Aszongya neki ėgy gulás: „Atyafi! jó lösz,
-ha ken itt möghál, mer ús sė tud ken most elmönni“. Tillinkó oszt
-ott hált, de a bor tele vôt <i>álomporral</i>. Tillinkó mihánt
-lėfekütt, út tötte magát, mintha mingyá elalutt vôna; a gulások
-pedig odamöntek sorba, jô möghúszták a hordót. Elaluttak
-minynyájan, Tillinkó pedig mindön kutyának adott ėgy-ėgy darab
-<i>álomporos kinyeret</i>, a kutyák is elaluttak. A gulásoknak a
-botytyukat lėszurkálta a fődbe, a kutyákat pedig ráhúszgálta a
-botra. Aval Tillinkó elébe fokta a marhát és hajtotta. A marhák
-köszt vôt ėgy fekete, léterítötte fehér lepedővel. Mikor röggel
-fölébrennek a gulások, látik, hogy nicsen marha; fütytyentenek a
-kutyáknak, aszt látik, hogy a kutyák a bot tetejin sivalkonnak;
-ârul tutták mög a gulások, hogy a hunczut Tillinkó vôt, mer más nem
-tötte vôna esztet. Szalattak osztán a falka után, utol is érték
-Tillinkót, de hát a fekete marhát nem tanáták a többi köszt, így
-osztán nem válalták az üvéknek. Aval osztán nasz szomorújan möntek
-viszsza, hogy nincsen marha. A királ osztán nagyon mögdorgálta
-űket, hogy anynyijójuktul <i>eltutta</i> Tillinkó <i>hajtani a
-marhákat</i>.</p>
-<p>Mingyá hívatta föl Tillinkót, asz monta neki: „Ha el nem hozod a
-rácz papot mög a kántort, harangozót, fölakasztatlak“. Tillinkó
-hazamönt és elmönt a rácz templomba, écczaka kiásta az ajtóküszöb
-ajját belülrül és odatött ėzs zsákot, azután vött ėgy
-kotlóajjacsirkét, bearanyporoszta ezöknek is a hátukat,
-minynyájinak kötözött a hátára ojan kis gyėrtyákat piros
-pántlikával, mindön gyėrtyát möggyûtott, a csirkéket elereszgette a
-templomba és elkeszdött harangozni <span class="pagenum"><a name=
-"Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> és énekölte: hogy mingyá
-elvesz a világ. Mikor eszt möghallotta a harangozó, röttön szalatt,
-hogy mijé harangoznak? Mikô bemén, hajja: hogy mingyá elvesz a
-világ; szalad a rácz paphon, hogy gyűjön, mer a templomba (hallani
-már) hogy mingyá elvesz a világ. Szalad a rácz pap a harangozóval
-mög a kántorral; möghallotta az is. Mikô odaérnek, hajják, hogy
-mingyá elvesz a világ, a ki mög akar mönekülni, az bújon a küszöb
-alá“. Itten a rácz pap nagyon könyörög, hogy: „Uram! csak engöm
-vigyél el!“ „No, hát ki vagy?“ Akkor mongya: „Én vagyok a rácz
-pap“. „No, ha tė vagy a rácz pap, hát buj ide a küszöb alá! de
-mesztelen, mer oda ruhába nem löhet bemönni!“ Mikor ez bebújt,
-könyörög a kántor mög a harangozó, hogy űket is vigye el! Asztán űk
-is <i>belebujtak a zsákba</i>. Akkor a zsákot ló után kötötte, úgy
-húzatta űket, mer háton nem bírta vinni. Mikor möntek, asz
-kérdöszte a rácz pap – nem győszte mán várni –: „Meszsze van-ė,
-mönyország ajtaja?“ Aszonta Tillinkó neki: „Nem meszszi van, csak
-még két grádics, hanem tudod-ė, mé van e? Mikô szögén möghalt,
-nagyon keveset prédikáltá, mikô gazdag halt mög, akkô mög nagyon
-sokat prédikáltá“. Ėcczör mán nem győszte a kántor sė várni, űs
-kérdöszte: „Meszszi van-ė még mönyország ajtaja?“ Aszongya
-Tillinkó: „Nem meszszi van már, csak még ėgy grádics. Hanem
-tudod-ė, mé van e? mer mikor szögént temetté, keveset énekölté,
-mikor gazdag vôt a halott, akkor mög sokat énekölté“. A harangozó
-jis mögúnta mán, kérdözi: „Meszszi van-ė még a mönyország ajtaja?“
-„Nem meszszi van, hanem tudod-ė, mé van e? mer mikor szögén halt
-mög, rövidet harangoztál, ha gazdag vôt a halott, akkor mög
-hoszszút harangoztál“. Odaért Tillinkó a királnak az ablakjáhon,
-odaálította a nazs zsákot. A királ elig várta, hogy röggel lögyön,
-kimén, hogy ott van-ė <i>a rácz pap, kántor mög a harangozó</i>,
-mer ha nincsen, akkor Tillinkót êfődeli. Mikor a királ möglátta,
-hogy <i>ott vannak</i> mind a hároman, elkeszte korbácsal mind a
-háromat verni: a zsákot verte kivül, de űk benne vôtak. Mikor ráúnt
-verni, aszonta: „No! a ki elsőb bujt bele, bûjon ki!“ Mikor oszt
-bujt ki, akkor is oszt ėgyre a korbácsal! Akkor oszt nem bánta a
-rácz <span class="pagenum"><a name="Page_120" id=
-"Page_120">-120-</a></span> pap, örűtt, hogy kiszabadult a zsákbul,
-látta, hogy nem mönyországba van. Akkor aszongya a királ: „A ki
-másocczor bût bele, bújjon ki!“ Akkor bût ki a kántor, de aszt is
-elkeszte ám rakni. As sė bánta mán, csakhogy kiszabadult a zsákbul,
-látta, hogy nem mönyországba van. Akkor aszonta a királ: „A ki
-harmacczor bût bele, bújjon ki!“ A harangozó bût ki. „Tés itt
-vagy?“ Aszt is mögverte, as sė bánta mán, csakhogy kiszabadult a
-zsákbul. Ėgymás után szalattak a faluba.</p>
-<p>A királ mingyá hívati Tillinkót, kiatta neki parancsba: hogy ha
-a feleséginek az arangyűrűjit el nem lopi, vége az életinek. A
-felesége az úján viselte akkor, hogy Tillinkó el nė vigye. Akkor
-Tillinkó hamardossan kispėkulálta, hogy kimén a temetőbe, kiás ėgy
-halottat, odaviszi a királ szobája faláhon, oda jis vitte, kiásta
-hátul a szobafalát és ott elkeszte: hun begyukta, hun viszszahúszta
-a mögholtnak a fejit. Itt oszt, hogy sok őr vôt, möglátta,
-odaszalatt a királhon, hogy: „Gyűjön, mê itt a Tillinkó!“ Itt oszt
-a királ kimén, Tillinkó pedig addig êre, addig âra (csellent)
-bemönt a hálószobába, asz monta a királ feleséginek: „No, szívem!
-agyonvertük Tillinkót, hanem mos mán ad dide az arangyűrűt, hagy
-töszöm el, nė félcsd, hogy elviszi Tillinkó!“ A királné odatta neki
-az arangyűrűt, elvitte az arangyűrűt. Mikô Tillinkó látta, hogy
-feléje gyünnek az őrök, belükte a halottat közébük, az őrök osztán
-asz gondolták: Tillinkó, nekiestek, verték. Mikor mán látták hogy
-nem mozdul, a királ bemönt a feleségihön, aszongya: „No, szívem! ad
-dide az arangyűrűt, mos mán agyonvertük Tillinkót!“ „Most attam
-oda!“ mongya a királné. „Dehogy attad!“ „Hát nem mos kérted?“ Akkor
-tutta a királ, hogy nem Tillinkót ütötték agyon, hogy Tillinkó
-<i>elvitte az arangyűrűt</i>. A királ ezön nagyon mögharagudott, de
-nem mert (Tillinkónak) többet mondani, mer mindönit êlopott vôna.
-Akkor főhívatta a királ Tillinkót, aszonta neki: „No, nem
-gondoltam, hogy ilen akasztófáravaló lögyé, mos mán hiszöm, hogy
-nem birok veled, hanem sömmi jószágomat el nė lopjál!“ Itt oszt
-Tillinkóbul nagyon gazdag embör lött.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
-"Page_121">-121-</a></span></p>
-<h3>(Ostobák.)</h3>
-<h4>21. Bohó Misi.</h4>
-<p>Vôt ėgy embörnek ėgy fija, mikor mán főnyölt, elkűtte az embör
-szôgálni. Akkor <i>három nap vôt ėgy esztendő</i>. Beált ėgy
-gazdáhon. Mikor kitőtötte az esztendőt, a legiselső esztendőre
-kapott ėgy <i>tűt</i>. Nagy örömmel mönt haza a szolgálatbul; hogy
-mén az úton, mönt előtte ėgy szénás szekér, beleszúrta a tűt. Mikor
-odaértek, hogy neki másik útra köllött mönni, akkor aszongya az
-embörnek: „Mögájjon kend! mer beleszúrtam a szénába a mijé
-szôgáltam és nem tanálom“. Anynyira keresik, hogy mán a szénát is
-mind lėhányik, még sė tanálik; akkor kérdözi az embör: „Ugyan, mi
-löhetött az a szolgálati béröd?“ „Én nem tudom, hogy hîják“. „No, –
-aszongya – evel a kereséssel még a tűt is mögtanálnátok!“ Aszongya:
-„Az az, a vôt: tű!“ Itt oszt nagyszomorújan mönt haza Bohó Misi az
-apjáhon, hogy nem tutta bemutatni, hogy abba az esztendőbe mit
-szôgát. Mongya az apja neki: „No, hazagyütté, mér vagy ojan
-szomorú?“ Aszongya: „Hogy nė vônék szomorú, a mit szôgáltam,
-beleszúrtam a szénás szekérbe oszt nem tanátam mög“. „Mi vôt, a mit
-szôgáltá?“ kérdözi az apja. „Én nem tudom, pedig anynyira kerestük,
-hogy még a szénát is mind lėhánta az embör a szekérrül, aszonta
-oszt az embör, hogy ojan kereséssel még a tűt is mög löhetne
-tanáni! a vôt a, tű vôt“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja – aszt
-nem oda köllött vôna tönni, hanem a kalapodhon szúrni“.</p>
-<p>Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt
-a másik esztendője, szôgált ėgy <i>ekevasat</i>, a kalapjáhon
-szúrta, úgy mönt hazafelé. Úgy férehúszta a nyakát, hogy elig bírta
-hazavinni. Mikor hazaért, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“
-„Szôgáltam ėgy ekevasat, osztán a kalapomhon tűsztem, elig bírtam
-hazahozni“. „Ó, te: szamár! – mongya az apja – aszt nem oda köllött
-vôna szúrni“. „Hát hová?“ „A váladra vönni, oszt úgy hazahozni“.
-<span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
-"Page_122">-122-</a></span></p>
-<p>Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt
-a harmadik esztendője, szôgált ėgy <i>bornyút</i>, aszt mög fővötte
-a válára, úgy vitte haza. Mikor hazaért, kérdözi az apja: „Mit
-szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy bornyút, osztán fővöttem a
-válamra, ojan nehéz vôt, maj mögszakattam bele“. „Ó, te: szamár! –
-mongya az apja – aszt nem a váladra köllött vôna vönni, kötélre
-kötni oszt vezetni!“</p>
-<p>Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt
-a negyedik esztendője, szôgált ėl <i>lánt</i>, kötélre kötötte, úgy
-vezette utánna. Mikor hazavezette, bekötötte az istálóba, adott
-neki szénát. Bemén a házba, kérdözi az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“
-„Szôgáltam ėl lánt, kötélre kötöttem oszt hazavezettem“. „Hát hun
-van?“ „Bekötöttem az istálóba, attam neki szénát“. „Ó, te: szamár!
-nem úgy köllött vôna, fijam! hanem ölelni, csókolni, karszűgyön
-hazavezetni; hoszd be a házba!“ Bevitte a házba.</p>
-<p>Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt
-az ötödik esztendője, szôgált ėgy nagy, bojhos <i>kutyát</i>,
-karszűgyön vezette, ölelte, csókolta, a kutya mindönit
-öszszeharabdosta. Mikor hazaért, bevitte a házba, látytya az apja,
-hogy öszsze van harabdosva, aszongya: „Ó, te: szamár! Nem így
-köllött vôna eszt hozni, hanem kinyérrel csalogatni!“</p>
-<p>Elmönt mögén szôgálni, ugyanahon a gazdáhon ált be. Mikor kitelt
-a hatodik esztendője, akkor szôgált ėgy <i>vasvėllát</i>, asz mög
-lėszúrta a fődvégin, kinyérrel csalogatta, a vasvėlla nem mönt
-utánna, mögharagudott, hazamönt. Kérdöszte az apja: „Mit szôgáltá?
-fijam!“ „Szôgáltam ėgy vasvėllát“. „Hát, hun van?“ mongya az apja
-„Lėszúrtam a fődvégin, oszt kinyérrel csalogattam, nem gyütt,
-mögharaguttam, ott hattam“. „Ó, te: szamár! Nem úgy köllött vôna,
-hanem utánnad húzni!“</p>
-<p>Êmönt mögén szôgálni, szôgált ėgy nagy <i>tőkét</i>, aszt mög
-elkeszte húzni maga után. Mikor hazaért, úgy kiált, elig bírt
-mönni. Kérdöszte az apja: „Mit szôgáltá? fijam!“ „Szôgáltam ėgy
-tőkét, úgy kiáltam, mire hazahosztam, hogy elig birok mönni“. „Ó,
-te: szamár! szóltá vôna, êmöntünk vôna érte kocsival“. „Hát, ha
-tuttam vôna!“ Az apja nem <span class="pagenum"><a name="Page_123"
-id="Page_123">-123-</a></span> eresztötte továb szôgálni, hanem a
-lánynyal mögesküttek, azután ėgy pár napra elmöntek vendégségbe a
-lának az apjájékhon.</p>
-<p>A mönyecske mikor möntek, ráparancsolt, hogy sokat nė ögyön, mer
-nagyöhető vôt: „Vigyázzá magadra ottan, mer tė tudod, hogy nagyon
-sokat ösző! hanem ha mögnyomom a lábodat, akkor többet nė ögyé,
-akarhogy kínálnak, még ha én mondom, sė ögyé“. Mikor odaértek,
-éppen êkészült a vacsora. Mikor még a levest sė ötték mög, vôt ėn
-nagy <i>macska</i>, ráugrott az asztal alatt a Bohó Misi lábára,
-asztán nem övött. Hasztalan monták, hogy ögyön, csak nem övött. A
-felesége is monta neki, éhön maratt Bohó Misi. Écczaka osztán hogy
-éhös vôt Bohó Misi, panaszkodott a feleséginek, hogy éhös. „Hát, mé
-nem ötté? kénáltalak én is!“ „Hát asz montad, ha a lábomat
-mögnyomod nė ögyek, mikor osztán mögnyomtad, nem is öttem“.
-„Bizonyossan a nagy macska ugrott a lábodra, hanem van a kemöncze
-tetejin pecsönynye, ögyé! van ott rétes is“.</p>
-<p>A macska éppen akkor mögfijadzdzott hetet, ű mög a sütétbe a
-<i>macskákat</i> ėgyenkint <i>behánta</i>. Mikor fekszik, kérdözi a
-felesége, hogy övött-ė? „Öttem én; ojan szőrös rétesse van a tė
-anyátoknak, hogy alig akart lėmönni“. „Tán csak nem a kis macskákat
-ötted mög?“ „Elig ha nem, mer nyávoktak is! de szomjas vagyok“.
-„Ott van a pinczébe – mongya a mönyecske – hordóba a bor, van ott
-kancsó is, ereszd tele borral!“ Lėmönt Bohó Misi a pinczébe, a
-<i>rostába eresztötte a bort</i>, sė hogy sė akart tele lönni,
-főmönt a feleséginek mögmondani, hogy nem biri teliereszteni a
-kancsót, aszongya: „Ejnye! de lukas ez a tė anyátok korsója, a bor
-mint kifojt, ha eresztöttem, ėcs csöp sė maratt benne“. „No, –
-aszongya – nem tom, nem-ė a rostába eresztötted be?“ „A löhet, hé!
-mer nagyon lukas vôt, sok luk vôt rajta“. „Hogy mög nė tugygyák,
-ott van pörnye a konyhába, oszt szórd rá, hagy igya föl“. A konyha
-sarokba vôt ėgy <i>zsáklüszt</i>, lėviszi a pinczébe,
-<i>rászórta</i>, mikor főgyütt, aszongya: „Ejnye, hé! de fehér
-pörnyéje van a tė anyátoknak, mer nagyon fehér vôt“. „Tán csak nem
-a lüsztöt szórtad rá?“ „Möglöhet, mer nagyon fehér vôt“.
-<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
-"Page_124">-124-</a></span></p>
-<p>Ėcczör osztán kimöhetnékje vôt, mongya a feleséginek: „Ott van a
-sarokba a bidli“. A konyha ablakba vôt ėgy mézesfazék (aszt
-használta), mikor bemönt aszongya: „Ejnye, de ragadós bidlije van a
-tė anyátoknak“. „Tán csak nem a <i>mézesfazékot bántottad</i>“.
-„Löhet, mer nagyon ragadós vôt“. „A ház előtt van ėgy vastag fa,
-vágd hozzá, hogy mög nė tugygyák“. Kimönt Bohó Misi, a mézesfazékot
-a mönyecske <i>öreganynyáhon vákta</i>, mikor bemönt, aszongya:
-„Ejnye! de jajgatós fájuk van a tė anyádéknak!“ „Tán csak nem az
-öreganyámhon váktad? mer az kin szokott ülni; hanem gyerünk, nė
-várjuk a röggelt, mert sok kárt csináltunk!“ Öszszepakoltak röttön
-és möntek.</p>
-<p>Mikor elmöntek ėd darabon, aszongya a mönyecske: „Az ajtót
-becsuktad-ė?“ „Biz én nem csuktam“ monta Bohó Misi. „Möny viszsza,
-oszt csukd be!“ Bohó Misi mög fővötte a hátára és vitte. Mikor
-möglátta a mönyecske, akkor mán az erdőszélin vôtak, nem kűthette
-viszsza az ajtóval, főmöntek osztán ėgy fára, hogy ha mönnek is
-utánnuk, nė tanájják mög űket. A fa alatt haramiják tanyásztak,
-aszongya ėcczör Bohó Misi: „Én, hé! (vizelhetném.“ „Hát vizeljél!“
-Bohó Misi azután vizelt) ráesött a haramijákra, a haramiják ėgyre
-hajtogatták: „De jó meleg eső! de jó meleg eső!“ Bohó Misi addig
-fészkelődött, hogy lėesött az ajtó, ráesött ėgy haramijára, a
-haramija elharapta a nyelvit, oszt kijabálta: „Embör lót, <i>embör
-lót!</i>“ Aszt akarta mondani a többinek, hogy nė szalagygyanak,
-embör vôt, de azok annál jobban szalattak, még most is szalannak,
-ha mög nem áltak.</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
-"Page_125">-125-</a></span></p>
-<h2>Mondák és rokonneműek.</h2>
-<h4>22. A 7 bölcs.</h4>
-<p>Vôt ėgy királ, ennek a királnak möghalt a felesége, maratt ėgy
-csalágyuk; aszt hatta a királné, hogy aszt az ėgy gyermököt
-bölcsnek tanítassa a királ, hogy más – mustoha – keze alatt nė
-szorujjon. Mikor a királ mögházasodott, elvött ėgy királlánt
-feleségül, az is valami királszármazásbul való vôt. No! de mivel a
-királ öreg vôt, nem nagyon szerette a királt. Aszt is észrevötte,
-hogy a királnak van ėgy csalágygya; azon faggatta a királt: mőre
-van a csalágygya? szerette vôna tunni. Addig faggatta a királt,
-hogy a királ kimonta, hogy a fija ott van a bölcsekné. Eszt az
-aszszon mivel fijatal vôt, a királ mög öreg, nem akarta, hogy
-bölcsnek tanuljon, mer <i>az ű hamisságát ki tugygya tanálni!</i>
-Itt oszt az aszszon azon faggatta a királt, hogy hozza haza a
-fiját, hogy nė tanuljon bölcsnek. Itt a királ ráhalgatott a fijatal
-aszszon szavára, írt a bölcsekhön, hogy a fiját kűgygyék haza. A
-hét bölcs ezön mögütközött, hogy mi az oka annak, hogy a királ a
-fiját haza viteti? Kimönt a hét bölcs écczaka nézni a csillagokat,
-hogy mi okrul, végrül vitetik haza? A hét bölcs aszt olvasta ki a
-csillagokbul: hoty ha a fija hazamén, mög fog halni. Aszonta a hét
-bölcs, mikô bemönt: „No, fijú! haza foksz mönni, de mög is foksz
-halni!“ Utánna való este a gyerök kimönt, mögvizsgálta a
-csillagokat, asz monta: „Ha hét napig nem szólok, akkor nem halok
-mög“. A hét bölcs asz monta: „<i>Ha tė hét nap nem szólsz, mink
-hécczör mögváltunk a haláltul!</i>“</p>
-<p>Mikor a gyerök hazamönt, némának tötte magát. Aszongya a
-felesége a királnak: „Hé! odattad a gyeröködet bölcsnek
-<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
-"Page_126">-126-</a></span> tanulni, most némává maratt a gyerök“.
-Most az aszszon abba sántikált, hogy fődejje el a gyerököt? asz
-mongya az urának: „Add be neköm eszt a gyerököt külömös szobába!
-maj mögtanítom beszélni“. A királ beleėgygyezött, odatta a
-gyerököt, hogy a fijatal aszszon tanícsa mög külömös szobába
-beszélni! Itt az aszszon roszra kérelmezte a gyermököt. A gyermök
-nem beszélt, hanem lėírta az asztalra, hogy: „Atyám előtt ojat nem
-követök el!“ Mikor eszt az aszszon möglátta, el keszte a ruhát
-magárul szaggatni és a testyét öszszerákta a möddig elérte,
-elkeszdött kijabálni: „Segícscség! segícscség!“ A királpalotárul
-rémülten szalattak, hogy mi ja? hogy az aszszony rémülten kijabál
-odabe? Mikor odaszalattak, látik, hogy az aszszon tépi a ruhát
-magárul, – akkor monta az aszszon: „Jaj, Istenöm! a fijú erőszakot
-akart vönni rajtam!“ A kirájnak mingyá jelöntés mönt, hogy gyűjön,
-mer a fijú így és így cselekszik a feleségivel. Az aszszon rémülten
-szalatt az ura elébe: panaszkonni, panaszkonni az urának, hogy mit
-csinált a gyermöke. „Lád! a fijad akartad tanítani, oszt mit
-csinál, hanem hônap akasztasd föl!“</p>
-<p>A kiráj kűtte a közönségnek, hogy hônap tíz órakor fölakasztik a
-fiját. Itt tíz órakor a látványság gyüleközött a városbul: a
-kirájfijút viszik akasztani! De ezalatt az üdő alatt odaérközött
-ėgy bölcs, asz mongya a királnak: „Királatyám, várjá! adok ėgy
-példát és azután akasztasd föl a fijadat!“ Asz mongya a bölcs a
-királnak: „Vôt ėgy grófnak ėgy hűségös kutyája, de a grófnak vôt
-ėgy csalágygya is; de ez a kutya ojan hűségös vôt, hogy az egész
-csalágygyát, a grófot anynyira szerette, hogy ê nem hatta a világé
-sė. Itt osztán a gróféknak vôt ėgy kis cselégygyük és eszt a kis
-cselédöt magát hatták a szobába aval a hűségös kutyával. Ez alatt
-az üdő alatt ėgy nagy órijáskígyó előkeverödött valahogy a szobába,
-fölmászott a kis gyermökhön a bőcsőbe, eszt a hűségös kutya
-möglátta és elkapta a kígyót, anynyira czimbálta, hogy fölfordût a
-bőcső. Nagyon vérös lött a kutya, hogy küzdött a kígyóval, de a kis
-gyeröknek sömmi baja sė lött. Ez alatt az üdő alatt bemönt a grófné
-a szobába, möglátta, hogy a kutya nagyon vérös, rémülten
-<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
-"Page_127">-127-</a></span> szalatt ki, elkeszdött sivalkonni,
-hogy: „Jaj, Istenöm! gyere! – az urának monta – jaj, Istenöm! lűd
-agyon a kutyát, mer mögötte a kis gyermököt! Aval az ura beszalatt
-és agyonlűtte a hű kutyát. Mikor agyonlűtte a kutyát, főfordították
-a bőcsőt és alatta tanáták a kis gyerököt. Sajnálta a gazdája
-holtig a hű kutyáját“. Mikor eszt fölatta kirájnak, a fiját nem
-akasztotta föl, hanem börtönre zárta.</p>
-<p>Mikor möglátta a felesége, hogy a fiját az akasztófa alól
-késérték viszsza, az ura nyakába borult: „Ugyan, mit töttél? eszt a
-királpalotát mér töszöd ijen szégyönbe!“ Akkor az aszszon addig
-hízelködött, anynyira kérelmeszte az urát, hogy másnap a fiját
-ugyan az akasztófa alá késértette. Ezalatt az üdő alatt mögén
-odaért ėgy bölcs és a királnak aszt a föladatot atta, hogy:
-„<i>Kétholló</i> ėgy királnak mindig az ablakába száldogált; a mőre
-mönt a királ, âra möntek a hollók: mindég a feje fölött röbdöstek a
-hollók; a királ fejcse mög, hogy mé röbdöstek a hollók a feje
-fölött?“ A királ nem tutta mögfejteni, aszonta a bölcs: ha a fiját
-hazaviszi az akasztófa alul, maj mögfejti neki. Igy osztán a királ
-csakugyan hazavitette az akasztófa alul.</p>
-<p>Mikor az aszszon möglátta, addig kérelmeszte az urát, hogy mögén
-rávötte az urát, hogy akaszsza föl a fiját. Másnapra kelve mögén
-kivitték a fiját az akasztófa alá, de mögén csak odaérközött a
-bölcs, asz mongya a királnak: „Királatyám! ha most még ėcczör
-hazaviszöd a fijad, mögmondom, hogy a kétholló mér röpdösött a gróf
-feje fölött?“ A királ a fiját hazavitte és a bölcs akkor elmonta,
-hogy:</p>
-<p>„A kétholló azé röpdösött a gróf feje fölött, mer ekkor
-nagyonszűk esztendő vôt és az anyaholló ott hatta a fiját, mer nem
-bírta tartani, az apaholló tartotta el a fiját; azé röbdöstek, hogy
-a gróf mongya mög: hogy möliket illeti a fijúholló az apát-ė, vagy
-az anyát? Aszonta az apahollót illeti, nem az anyát, mer az
-apaholló nem nevelte volna föl, elpusztult volna, azé az apahollót
-illeti. Mikor a gróf eszt monta nekik, akkor a hollók elrepültek,
-hogy többet tájára sė gyüttek“. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span></p>
-<p>Mikor a királfijú mönt hazafelé, a legnagyob börömmel mönt az
-akasztófa alul hazafelé, mündönütt, a mőre csak mönt, éjenöszték.
-Az egész város fölzajdult, hogy micsoda ez, hogy ez most ijen nagy
-öröm, vigadalom van az egész városba? Ekkor tutták, hogy a királ
-fija mögszabadult az akasztófátul és mögszólalt. Ez a királnak is
-nagyon föltünt, hogy ijen nagy vigadalommal fogagygyák a fiját a
-városba. Mikor hazaért, asz mongya: „Lád, atyám! hécczör az
-akasztófa alá késértetté és mégis viszszagyüttem; hanem az örömire
-csinájjá ėgy nagy vendégségöt, akkor majd mög fogod látni, hogy mér
-akartá fölakasztatni?“ Itt oszt a királ mögcsinálta a nagy
-vendégségöt, de ezalatt az üdő alatt a királfijú möghítta a hét
-bölcset is. Mikor ált a legnagyob vendégség, âra kérelmeszte az
-atytyát: „Királatyám! én mögtöttem hécczör a tė kívánságodat, hát
-most neköm is van ėgy kérésöm, töd mög az én kérésömet!“ Akkor
-monta a fijú az atytyának, hogy: „Most hídd be a feleségöd
-komornyikját és vetkőztesd lé!“ Akkor monta a királ: „Ó, fijam! mé
-kívánsz ojat enynyi látvánság előtt: nőt lėvetkőztetni?“ Aszongya
-neki: „Atyám, tödd mög a kérésömet! akkor látod, hogy mé akartál
-elföldelni engömet?“ Itt, hogy a királ nem akari ėgyetlen fijának a
-szavát mögszegni, csakugyan is behítta a felesége komornikját és
-lėvetköztette, akkor látta az egész látvánság: hogy a komornik
-férfi, akkor monta a fijú: „Lád, atyám! ugy-ė jó vôt, hogy nem
-beszéltem, asz gondolták: néma vagyok, mindönt csinálhatnak
-előttem. Elsőbb engömet akartál fölakasztani, azután pedig tė
-gyüttél vôna sorba! Ezé (az aszszonyért) akartad a bölcseket is
-êfődelni!“ Ekkor nézött még a 7 bölcs is öszsze: hogy möjen okos
-fijú! Mán maj csak többet tudott, mint a 7 bölcs. Ekkor a látvánság
-elkeszdött kijabálni, hogy: „Éjjön a királfijú! éjjön a királfijú!“
-A komornikot és a királnét <i>4 felé vágatták</i> és a <i>város 4
-sarkára szögelték</i>. Itt oszt a királ annak az örömire még
-hécczörte nagyobb vendégségöt adott.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
-"Page_129">-129-</a></span></p>
-<h4>23. Az árva aszszon.</h4>
-<p>Vôt a világon ėgy kiráj, annak a felesége nagyon bölcs aszszon
-vôt; a szögényöket ki nem álhatta. Odamönt ėsz szögén kuldúsaszszon
-kettős gyerökejivel alamizsnát kérni. Aszongya a királné: „Ho’
-löhet ėgy aszszonnak ėgy hassal ėcczörre két gyeröke?“ Hogy evel
-lėpiszkolta a kuldúsaszszont, a kuldúsaszszon sírva fakatt, akkor
-elmönt fére és lėtérbetyült, úgy könyörgött a Boldokságosszűznek,
-hogy agygyon neki (a királynénak) 7 gyermököt ėcczörre! A kirájné
-errű sėmmit sė tudott, csak azután hallotta.</p>
-<p>Ėcczör a királné tehörbe esött; szomorúan panaszkodik a napának,
-hogy ű úgy érzi, hogy nem maga van mög nem is ėgy van. Aszongya a
-napa: „Nem baj, lányom! maj segítök én a bajon!“ Űk osztán hét
-gyermökre készítötték a ruhájukat. No, asztán ideért az üdő, hogy
-elgyütt az órája, hogy mök köl neki szaporonni. Hát csakugyan is az
-aszszon ėgy különös szobába bezárkózott a mönyivê, a hová sönki nem
-juthatott. Akkor látták, mikor a királné lėszaporodott, hogy
-csakugyan hét gyermöke van. Akkor a királné eszin kívül vôt, akkor
-emléközött viszsza a kuldúsaszszonra. De aszongya a napa: „No, nem
-baj, lányom! maj segítünk a bajon. Nem tugygya mög a világ, hogy
-neköd 7 gyermököd van, nem mutatunk csak ėgygyet. Ez csakugyan
-szégyön is vôna ėgy királcsaládon, hogy a királné hét gyermököt
-szülne a világra“. A hat gyermököt szépen fölkészítve,
-veszszőkosárba a vízön eleresztötték, a királatyának ėgy gyermököt
-mutattak be és a hat gyermök felűl sėnki sė tudott sėmmit. Itt oszt
-korán röggel ėgy halász kimén a vízre, ott lát a bukorba ėgy nagyon
-csillámló kosarat. Mikor odamén, akkor láti, hogy a kosárba hat
-szép csecsemő gyermök van. Nagy örömmel fogja a feleséginek
-bemutatni és a felesége nagy sivalkodva aszongya: „Jaj, Istenöm! mi
-csinájjak? itt hat, neköm hét!“ Aszongya a férje: „Nem baj! a jó
-Isten maj mögsegít: ha gyerököt ad, ad kinyeret is“. Itt osztán az
-aszszon csakúgy nevelgette űket tejjel és zsömlével, mint a többit.
-De itt jelöntést töttek, hogy mi csinájjanak? mer nagyon szögén
-sorba vôtak, nem bírják kinevelni. A kösség <span class=
-"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> asztán
-segítötte ėgygyik is, másik is; ki mivel bírta. Osztán mikor
-möglátták, hogy nem valami szögén származású gyermökök, papnak
-tanították mind a hatot. Azután a királi palotába nagy vendégség
-támatt; mindön felűrű mindönféle úri nemzetök kerűtek elő; itt vôt
-a hat pap is. Mikor ezök a papok mögérkösztek, a királfijú nagyon
-mögütközött, hogy nagyon hasonlítanak éppen ű rá; monta az
-anynyának: „Nészd, anyám! ez a hat pap nagyon hasonlít én rám,
-éppen ojanok, mind én!“</p>
-<p>Akkor a vendégség után fölkérte űket, hogy beszélje el mindėgyik
-az élete sorsát. Elkeszte a hat pap mesélni, hogy ojan szögénségbe
-nevelőttek föl Mikor a hat pap eszt elbeszélte, a királyné ezön
-nagyon mögütközött; mert űk aszt beszélték, hogy űk tizėnhároman
-nevelőttek föl szögén sorsba. A királné azután nem tutta magát
-tájékozni, monta, hogy vezessék el űtet az anynyukhon. Mikor
-odaértek, az öreg halászné elkeszte mondani, hogy ű hogy nevelte
-föl eszt a <i>tizėnháromat</i>. Akkor monta hogy az ű ura úgy fokta
-eszt a hat gyermököt a vízön ekkor és ekkor. „Én ugyan mögijettem
-azon, hogy neköm hét, itt mög hat; node! aszonta az uram: jó az
-Isten, nė féjjé, maj mögsegít, maj lösz gongya ránk, majd ád
-mindėgygyiknek ėgy darab kinyeret! Úgy osztán fölneveltük, a kösség
-is segítött; így bírtuk osztán fölnevelni“. Akkor a királné asz
-követölte, hogy mutassa mög neki, hogy möjen az a kosár, a mölikbe
-a hat gyermököt mögtanálták. Mikor a halászné a kosarat lėhoszta a
-hat gyerök ruhájával, a királné röttön elszédült. Mikor möglátta a
-hat kis gyerök ruháját, fölkijátott: „Jaj, Istenöm! ez az én
-szülött gyermökejim! csak add neköm; mer a szívem möghasad értük!“
-„Nem adom, mer a tijed vôt, de tė elvetötted, én keservessen
-neveltem űket!“ „Jaj, add neköm! inkáb tégödet is magammal
-viszlek!“</p>
-<p>Mivelhogy a halászné szögénségbe vôt, odatta a hat gyerököt. A
-királné a hét gyermöknek, a halászné hét gyermökinek ėgy-ėgy
-birtokot adott; a halászt mög a halásznét elvitte magával. Ott úgy
-élősköttek, mintha édöstestvérök löttek vôna.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id=
-"Page_131">-131-</a></span></p>
-<h3>(Mátyás királyról.)</h3>
-<h4>24. Mátyás király és a fiatal bíró.</h4>
-<p>Mikor Mátyás királ az országba járt, kelt, ėgy faluba nagy
-röndetlenségöt látott, kérdöszte, hogy ki itt a bíró? Monták, hogy:
-„Az öreg bírónak a fiját választottuk mög bírónak“. „Hát mé nem az
-öregöt?“ kérdöszte Mátyás kirá. „Öreg embör bírónak nem való“,
-monták az embörök. Bemönt osztán a kösségházáhon, hát itt fijatal,
-gálánt (rátarti) bíró van, aszongya Mátyás kirá: „Nem bírónakvaló
-ijen fijatal embör, nem tudom: mögtud-ė felelni a biróságnak?“
-Aszongya a fijatal bíró: mögfelel ű mindönnek. „No, ha mög tud
-felelni, mikor én viszszagyüvök, akkor hozzon ide neköm a
-kösségházára: 30 farkast, 40 okost, 60 bolondot!“</p>
-<p>Itt osztán mikor hazamönt a fijatal bíró, nagyon szomorú lött,
-nem köllött neki sė innivaló, sė önnivaló. Az apja nem álhatta mán,
-kérdözi tűle: mér ojan szomorú? Hát, – aszongya – azé vagyok
-szomorú, aszonta Mátyás királ, mikor itt vôt, hogy mikorára
-viszszagyün, akkorára vigyek föl a kösségházára harmincz farkast,
-negyven okost mög hatvan bolondot; mer ha nem viszök, kidob a
-bíróságbul“. Aszongya az apja: „Ó, fijam! azon is töröd a fejedet,
-hiszėn az sömmi!“ De azé az öreg nem monta mög a fijának, gondolta:
-hogy törje a fejit rajta, úgyis bíró akart lönni. De itt azé az
-öreg embör csak öszszeszödött ojan harmincz embört, a ki éppen
-harmincz éves, negyven ojan embört, a ki éppen negyven éves, hatvan
-ojan embört, a ki éppen hatvan éves. Akkor monta a fijának: „Maj
-mögfelelök én!“</p>
-<p>Mikor ideér Mátyás királ, mögijett a fijatal bíró, hogy minek
-gyün ez a sok embör, talán űtet akarik nézni, hogy mos kidobi a
-bíróságbul Mátyás királ? pedig az apja röndölte űket a
-kösségházáhon. Mikor osztán odaértek, hogy mög köl felelni, Mátyás
-királ kérdöszte: „Itt van a harmincz farkas, negyven okos mög a
-hatvan bolond?“ A fijatal bíró elsápatt, sömmit sė tudott felelni;
-akkor az öreg fölált és aszonta: „Igön is itt van!“ Mögmutatta
-Mátyás királnak a harmincz fijatal embört, erőssek vôtak, mind a
-farkas; a <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
-"Page_132">-132-</a></span> negyven okost, ezök is negyvenen vôtak,
-negyven esztendős vôt mindėgyik mög a hatvan bolondot, ezök is
-hatvanan vôtak, hatvan esztendős vôt mindėgygyik. „No, lássák! –
-monta Mátyás királ – az öregnek csak több esze van, mint a
-fijatalnak“. Aszonta az öregnek: „Mos tė löszöl itt a bíró!“ A
-fiját pedig csak elkergette, mert nem bírt mögfelelni, kilükte a
-bíróságbul, akkor monta Mátyás királ: „Látom, apád okossab embör
-most is, a való birónak, nem tė!“</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>25. Mátyás király és a czigány béres.</h4>
-<p>Vôt ėgy gazdaczigány, aszt írta a háza végire: „Nincs sömmire
-sömmi gondom“. Mátyás királ möglátta, hogy mi van a cigán házán
-kiírva, elővötte a czigánt: „Hogy merté ijet kiírni ijen szűk
-esztendőbe?“ monta Mátyás királ. „Ha nincs gondod, majd adok én!“
-gondolta magába. Akkor atta föl: „No, czigán, ha ki nem tanálod,
-még én viszszagyüvök, hogy hun a világ közepe? akkô vége az
-életödnek! Mög hogy én mit gondolok? Hogy én mijön állok?“ A czigán
-nagy goncságba esött, sė inni, sė önni nem tudott a nagy gondtû.
-Aszt möglátta a czigán bérösse, aszongya: „Urȧm, mí búsulsz tė?“
-„Ús sė segícs tė ȧzon!“ „Dėhogy nem? – aszongya – segítėk ín!“ „No,
-hȧ segícs tė ȧ bȧjon, nekėd ȧdom a lányomȧt felesígül, mög ha
-mėkhȧlok, nekėd ȧdom ȧz egísz vȧgyomomȧt!“</p>
-<p>Viszszaérközött Mátyás királ, akkor a cigán bérös kilépött a
-czigán elébe, asz kérdözi a czigántul Mátyás királ: „No, hát
-czigán! kitanátad-ė mán, hogy <i>hun a világ közepe?</i>“ Aszongya
-a czigán, – mögverte a lábával a fődet – aszongya: „Itt vȧn, urȧm,
-itt!“ „Hát a másikat, hogy <i>mit gondolok én?</i>“ „Ȧzs gondójja
-kiráj ífilsíge, hogy a gȧzsdájávȧl beszíl, pedig csȧk ȧ
-bírėssivel“. Akkô monta: „No, ha ki nem tanálod, hogy én <i>mijön
-állok</i>, vége az életödnek!“ „Ȧ czipő tȧlpán urȧm, ȧ czipő
-tȧlpán!“ Igaza vôt, azon ált! Igy a czigán bérös feleségül kapta a
-gazdaczigán lányát oszt későb elkapta az egész vagyomját.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
-"Page_133">-133-</a></span></p>
-<h4>26. Hogy vígasztalta mög Mátyás királ az öregöket és hogy
-szomorította mög a fijatalokat?</h4>
-<p>Mikô Mátyás királ járt falurul falura, ėgy házba látott ėgypár
-fijatal cselédöt mög ėgypár nagyon öreg cselédöt. Most Mátyás királ
-elgondolta magába, hogy êlopi az öreg embört, mikor alszik,
-odafekteti a fijatal aszszon mellé, a fijatal embört pedig az öreg
-aszszon mellé. Hát osztán el is lopta. Röggel, mikor fölébrettek,
-az öreg embör nagyon mögörűtt, hogy mijön szép fijatal felesége
-van, de a fijatal aszszon mögijett, hogy az ura mijen öreg embör
-lött röggelre. Emitt pedig az öreg aszszon örűtt mög, hogy az ura
-mijön szép fijatal embör lött röggêre, a fijatal embör ijett mög,
-hogy a felesíge mijön öreg lött röggêre. Ezön Mátyás királ nagyon
-jót nevetött, hogy a két öregöt hogy mögvígasztalhatta.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>27. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.</h4>
-<p>Mikor Mátyás királ uralkodott, vendégségöt csinát, möghítta az
-urakat, jó bort tötetött elébük. Az urak áldották a bornak mindön
-részit, csak a munkássát nem. Asz monta Mátyás királ nekik: „Hát az
-nem jô van! Hát aszt a szögén munkást nem is álgyuk, a ki asztat
-munkájja?“ Aszonták az urak: „A sėmmi sė!“ „No, hát ha a sėmmi sė,
-– aszongya – gyertök ki hônap kapáni! és maj kapálunk úgy, mint a
-szögén munkás szokott.</p>
-<p>Itt oszt kimöntek másnap, csak vöröshajmán és kinyérön kapáltak
-egész frustukig. Mikor mögvôt a frustuk, mögén hajtották a dôgot
-délig; délbe ėgy órakor ebéd vôt, vöröshajma mög csak kinyér. Akkor
-elig várták mán az urak az estét, akkor monták Mátyás királnak: „A
-szögén embör érdemli mög a bort mög a jó ételt, aki a szőlőt
-munkáli“.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
-"Page_134">-134-</a></span></p>
-<h2>Kópéságok.</h2>
-<h4>28. Világimirmió.</h4>
-<p>Ennekelőtte, mikor a katonák szabadultak, elkapták mindön
-risztongjukat, a ki az idejit kitőtötte. Ėgy katona mikô
-mögszabadult, mönt hazafelé, rátanát ėgy falura, látta: hogy abba a
-faluba igön buták laknak. Ű neki vôt ėgy kulacscsa, aszt oszt
-elkészítötte: hoszszú spárgát kötött rá oszt kinthatta a falu
-szélihön közel. Mikor osztán bemönt a faluba, czibilruhába mönt be,
-asz monta a falusi népnek, hogy: „Vigyázzanak, nė mönynyenek êre
-mög êre az úton, mert ott van ėgy olan álat, hogy a ki âra mén, min
-mögöszi!“ Ettül a falusi nép nagyon félt, ű pedig másnap
-katonaruhába őtözött, bemönt a kösségházára. A kösségházán asz
-kérdöszték tűle, hogy mőrül gyütt? Monta, hogy êrül; kérdöszték,
-hogy nem látott âra ijen mög ijen álatot? Aszongya: „Nem láttam, én
-is halottam a czibilöktül, de az énneköm sėmmi sė, mer el tudom én
-az ojan állatokat fődelni!“ Mingyá monták neki, hogy ha êfődeli,
-annak neki háromszáz forintot mög ėgy szamarat, hogy nė mönynyön
-gyalog, mer mögérdemli.</p>
-<p>Mingyá főkészült, mönt puskával, a kösség (lakosa) mög kiált a
-faluszélire és onnan nészte, nem mertek kimönni oda. Akkor ű ârû
-kerűtt a mőrű tutta, van a spárgának a vége. Akkor mögfokta a
-madzdzagnak a végit, elkeszte húzni magafelé, az embörök mög csak
-nészték. Mikor odahúszta közel magáhon, fölkapta a szájáhon (a
-kulacsot), mintha öszszevesztek vôna, ivott belüle, akkor
-elhajította, űs elvágódott, az embör hánkolódzott, hun a kulacs vôt
-fölül, hun az embör. Mikor mind kiitta belüle (a bort), akkor (a
-kulacsot) főthönvákta, belelűtt, elkeszte a bajnéttal szurkálni.
-Mikor mán darabokra szétverte, öszszeszötte oszt elásta. Mönt a
-falu felé nagyizgatottan, hogy most hogy mögvívott vele, el is
-ásta, de nė merjék fölásni, hogy baj nė lögyön, csak hagygyák ott,
-hagy rothagygyon el! A kösség ennek nagyon mögörült, hogy
-mögmöneködött attul a szörnyű állattul, mögatták neki a háromszáz
-forintot mög a szamarat, a kit ígértek, hogy nė mönynyön gyalog.
-Êmönt haza. <span class="pagenum"><a name="Page_135" id=
-"Page_135">-135-</a></span></p>
-<p>Mikor hazaért, az ű falujába mög az a szokás vôt: hogy nagyon
-sok robotot köllött tőteni mindön embörnek. Űtet is hamardossan
-robotba keszték hajtani, de ű aszt monta: űtet nė hajcsák robotba,
-mer van neki ėgy <i>világmirmiója</i>, ha ű aszt kiereszti, az
-mögöszi az egész kösségi elöljárókat. Mikor hazamönt a kisbíró,
-monta a jedzőnek, de eszt a jedző nem hitte. Abba a faluba még sosė
-látták, hogy möjen a szamár, még nem is hallották a hírit sė. A
-jedző nem hitte a mit a kisbíró mondott, hanem ű maga elmönt
-lóháton, hagy lássa, hogy möjen az a világimirmijó? Mikor odamönt a
-jedző, aszonta: de muszaj neki mönni robotba! Aszonta a katona:
-„No, ha éngömet nem híttak vôna ijen erőssen, nem bántottam vôna
-sönkit sė, de mer ijen erőssen híttak, mos mán – hogy a kösségbű
-sönkit sė híjanak – a világimirmijómmal mögötetöm az egész kösségi
-elöljárókat!“ Az embör röktön kieresztötte a szamarat az
-istállóbul, a szamár mikô möglátta a lovat, elordította magát, a
-jedző mögijett tűle, elkeszdött a faluháza felé nyargalni, a szamár
-pedig a ló után szalatt. Az egész falu kitódult az úcczára, mikor a
-mirmijó kergette a jedzőt lóháton. Mikor a jedző a faluházáhon ért,
-beszalatt a szobába, az ajtókat bezárták, hogy a mirmijó be nė
-möhessön, a lovat bevezették az istállóba, akkor monta a jedző:
-„Mos mán nė híjjanak sönkit sė robotba, mer ha a lovam futóssabb
-nem lött vôna, mint a mirmijó, akkor mögövött vôna“.</p>
-<p>Itt osztán a faluba eltörűték a robotot.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>29. A czigán ügyvígy.</h4>
-<p>Ėcczör ėgy úr útrakelt, bemönt ėgy vendéglőbe, kért ebédöt. Nem
-tuttak mást anni, hamardossan fősztek neki <i>tíz</i> tojást. Az
-úri embörnek igön nagypéze vôt, a kibül a kocsmáros nem tudott
-viszszaanni, aszonta az útas: „Maj hamardossan viszsza fogok én
-gyünni, maj ki fogom én fizetni!“</p>
-<p>Itt az útasnak sok dôga vôt, belegyütt ėgypár év, mikor
-viszszakerűtt. Nem felejtközött el arrul, hogy ű 10 tojást
-mögövött, asz monta a kocsmárosnak: „Emlékszik-ė, mikor ű itt járt
-<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
-"Page_136">-136-</a></span> és mögövött tíz tojást?“ Az embör mögén
-nagypészt adott a kocsmárosnak, nem bírtak viszszaanni; akkor
-mongya a kocsmáros: „Hó, hó, hó! ez a péz kevés is, mer abbul a tíz
-tojásbul csirkék löttek vôna, mögnyöltek vôna, tojtak vôna enynyit
-mög enynyit. Azokbul a tojásokbul mögén csirkék löttek vôna!“ Pörre
-száltak. Már anynyira möntek, hogy az úr elszögényödik, mer
-akarmijen ügyvédöt fogadott, mindég az ügyvégye bukik.</p>
-<p>Mögláti a czigán mikor az úr nagyon szomorkodik, asz kérdözi
-tűle: „Mér szomorkodik?“ „Ó, czigán! ús sė segícz tė azon“. „Mongya
-urȧm, háthȧ segíthetök!“ „Hát czigán így és így jártam, hogy néhány
-esztendővel itt jártam és öttem tíz tojást, az egész vagyomom
-rááldozom és még sė futytya!“ „Ó, urȧm ȧzs lekkiseb bȧj! fogȧgygyon
-mög ügyvígynek, kidulgozom, hogy mȧgȧ nyer!“</p>
-<p>Itt osztán bemönt az úr a törvénszékre, hogy fogadott ėgy
-ügyvédöt, új pört indít. Asz mongyák az urak: „Az urat is befogjuk
-hínni mög az ügyvégyöt is!“ Ėcczör hívatyák az új ügyvégyöt a
-törvénszék elébe. Az új ügyvégyöt nem győszték várni. Ėcczör osztán
-sokára odaérközött a czigánügyvégy is. Asz kérdözik a czigántul,
-hogy: „Hun vôtál ijen sokájig?“ „Mėgmondom, urȧjim! hȧnem mongyák
-mėg, hogy mé fizet ez az embör ȧnynyit azé a tíz tojásé?“ „Azért
-czigán, ha mög akarod tunni, ha az a tíz tojás kikelt vôna, mind
-főnevelődött vôna, és csak ėgy tízet tojt vôna, annak a tíz
-csirkéje mönynyit szaporitott vôna, de nem ėgy tojást övött mög ez
-az embör, hanem tízet, hát oszt czigán! azé kerül ennek az embörnek
-anynyi pézibe! Hát tė oszt hun vôtá ijen sokájig, hogy nem
-győsztünk várni?“ „Hát ín, urȧjim ėgy kis kölest fȧkȧdosztȧttȧm
-ki!“ „Minek az a köles?“ „El ȧkȧrom, urȧjim, vetni!“ Akkor monták
-az urak: „Óh, te: szamár czigán! a főt köles nem kel ki!“ Aszongya
-a czigán: „Óh, okos urȧk! hát ȧ főt tojás kikel?“ Akkor gyüttek az
-urak észhön, hogy az úr nyert, mert a főtt tojás nem kel ki! a
-kocsmáros maga főszte mög a tojást neki. Igy az úr viszszakapta az
-egész pénzt.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
-"Page_137">-137-</a></span></p>
-<h4>30. Kôbászeső.</h4>
-<p>Ėgy embörnek ojan felesége vôt, hogy magukat is elárulta; az
-embörnek nagyon köllött vigyázni, hogy mit mongyon az aszszonnak,
-mer a felesége másnak is elárulta.</p>
-<p>Hát az embör ėcczör tanát ėgy nagy csomó pészt. Azon
-gondoskodott, hogy mit tanájon el, hogy a felesége ha kibeszéli is,
-nė higygyék el! Az embör kitanáta, hogy jó lösz, ha pár kôbászt
-öszszedarabol oszt a ház véginé kiönti, hogy mos kôbászeső esik.
-Úgy is tött. Mikor lėöntötte a kôbászos vizet a pallásrul, akkor
-monta mög a feleséginek, hogy ű pészt tanát. A felesége mingyár
-elmönt bejelönteni, hogy az ű ura pészt tanát. A kösségi előjáróság
-kérdöszte, hogy mikô tanáta a pészt? „Mikor a kôbászeső esött!“
-monta az aszszon. Akkor a kösségi előjáróság az aszszont
-öszszeszitta, hogy bolondá akari űket tönni, elkergette: „Mit
-gondolsz – monták neki – mikor esött kôbászeső? a még sosė esött!
-êmöny innet még szépen vagy!“</p>
-<p>Igy boldogult az embör, hogy az aszszon nem tutta elárulni.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>31. Ha tė ütöd az én gazdámat…</h4>
-<p>Vôt két zsidó, a kire nagyon haragudott a bérösse, mer roszszul
-bánt velük. Node! hát nem bírhatták a gazdájukat mögverni, mer
-bezárik űket. A két kocsis tanálkozott ėgymással, panaszkottak
-ėgymásnak, kikérdöszték ėgymástul, hogy mijen a tė gazdád? Monta,
-hogy nagyon roszul bán vele; aszongya: „Az enyím is ojan, hanem
-verjük mög ėgymás gazdáját! mer ha mindėgygyik a magájét veri mög,
-bezárnak bennünket; hanem tudod mit? maj ha ėcczör mögyünk ėgymássâ
-szömköszt, sė tė nė térjé ki, sė én nem térök ki, maj
-öszszeakasztunk, akkor csak jô verjé az én gazdám nyaka közé, én
-mög maj a tė gazdád nyaka közé verök, akkô nem zárnak be
-bennünket“.</p>
-<p>Ėcczör csakugyanis úgy is tötték: mikor möntek ėgymásra
-szömköszt, annál büszkébben hajtott az ėgygyik is, a másik is és
-ėgygyik sė tért ki. A két zsidó jis haragudott <span class=
-"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span>
-ėgymásra. Mikor öszszeakasztottak, akkor mingyá az ėgygyik kocsis a
-másik kocsis zsidójának a nyaka közé vágott, amaz pedig az ű
-gazdáját ütötte, aszonta: „Ha tė ütöd az én gazdámat, én is ütöm a
-tė gazdádat“. Itt oszt jô êverték ėgymás gazdáját. Mikor látták,
-hogy mos mán ölég lösz eszt nekik kiheverni, kitértek ėgymás elül.
-Mikor elmönt az ėgygyik ėd darabon, aszonta a kocsisnak; „Ugy-ė, tė
-jobban mögverted!“ „Jobban én, mer jobban a nyaka közé váktam“.
-„No, hát azér jó borravalót adok“. A másik zsidó is aszongya:
-„Ugy-ė, tė jobban mögverted!“ „Jobban én – aszongya a kocsis – mer
-jobban a nyaka közé váktam, mög nagyobbakat!“ „No – aszongya – jó
-borravalót adok ezé“. Az is jó borravalót adott a kocsissának.</p>
-<p>Mikor a két kocsis tanákozik, akkor monták: „No, mos jô
-möktanítottuk űket! még jó borravalót is kaptunk“.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>32. A szögén embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300
-forinté?</h4>
-<p>A szögén embörnek vôt ėgy ojan tehene, hogy mindég a szomszéd
-hírivel köllött fölemelni. Utôvégre ráunt a szögén embör mindég a
-szomszédhon járni segícségé – mer mán szégyölt is – így gondolta el
-magába, hogy maj elvezeti a vágóhídhon, majd ott a mészároskutyák
-mögöszik! Ezalatt így gondolta el magába: maj becsapom én a kösségi
-előljárókat is evel! Ki is mönt az embör harmadnapra a vágóhídhon,
-akkô láti, hogy a teheninek még a csontyábul sincsen. Itt oszt
-bemönt a szögén embör a kösségházáhon és jelöntötte, hogy a
-mészároslegén vött tűle ėgy tehenet és nem akar fizetni! Kérdözi a
-kösségi előljáróság, hogy hát hogy hîják aszt a mészároslegínt?
-Aszongya az embör: „Én nem tudom, hogy hîják!“ „No, hát ha nem
-tugygya, hogy hîják, hîja föl a kösségházáhon!“ Akkor mongya a
-szögén embör: „Én mán híttam, de nem akar főgyünni, hanem gyűjenek
-ki a vágóhídhon és nézzék mög!“ Mikô kimén az előjáróság, akkô
-láti, hogy ez nem mészároslegén, csak nagy szölindök kutya. Itt
-oszt a kösségi elöljáróság, hogy szégyönbe hajtotta a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> szögén
-embör, elítélték, kétszáz botot kapott a szögén embör; még akkô
-botoltak.</p>
-<p>A szögén embör mögijett a bottul, úgy gondolta, hogy elmén oszt
-elagygya valamölik zsidónak. Hát el is mönt a zsidó bôtoshon,
-aszongya: „Téjis úr! van énnéköm kétszáz mogyorófa páczám, eladom,
-nem vöszi mög?“ „De mögvöszöm!“ Elatta forinté darabját, tíz forint
-foglalót is adott. Mikor a szögén embört behítták, hogy ráverik a
-kétszáz botot, aszongya: „Urajim! én elattam“. „Hát kinek atta?“
-„Ennek mög ennek a bôtosnak“. Fölhívatták a bôtost, kérdözik, hogy
-vött ė ettül az embörtül kétszáz botot? „Igönis vöttem, attam mán
-neki tíz forint foglalót“. „No, hát tessék neki a többit is
-kifizetni! akkor elkapi a kétszáz botot“. Kifizette a többit is,
-akkor a zsidóra verték rá a botot. Itt a szolgabíró is adott száz
-forintot, mert akkor <i>nevette el</i> magát <i>először, azelőtt
-soha sė nevetött</i>. Így atta el az emelgetős tehenet a szögén
-embör háromszáz forinté.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?</h4>
-<p>Mikor a juhász vezette a szamarát az úton, két embör mönt rá
-szömköszt, oszt aszongya az ėgygyik: „Lopjuk el ettül a juhásztul a
-szamarát!“ Aszongya a másik: „Hol lopod el, mikor vezeti?“ „Hon nė
-lopnám el? mikor so sė néz hátra!“ „No! – aszongya – maj êlopom én,
-tė csak hajcsd el“. Itt oszt az ėgyik szép csöndessen odamönt,
-lėhúszta a szamár fejirül a kötőféköt és az ű fejire húszta, a
-másik mög elhajtotta a szamarat.</p>
-<p>Mikor mán anynyira elhajtotta a társa a szamarat, hogy nem
-lácczott, az embör mögált és mögrántotta a juhász kezibe a
-kötőféköt; akkor a juhász hátratekint, akkor látytya, hogy nem
-szamár van a kötőfékön, hanem embör, akkor kérdöszte tűle: „Hogy
-kerűté tė ide: a kötőfékömbe?“ Asz mongya, hogy:</p>
-<p>„<i>Hét esztendeje</i>, mikô <i>elátkozott</i> engöm az anyám
-<i>szamárnak</i>, mos lėtelt a hét esztendő, mos
-<i>viszszaváltoztam</i> embörnek!“ „No, hát ha lėtelt a hét
-esztendő, eregy! <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
-"Page_140">-140-</a></span> énneköm nem köllesz“. Itt oszt az embör
-elmönt âra, a mőre a másik embör hajtotta a szamarat.</p>
-<p>A legközelebbi vásárba az ėgyik embör, nem a ki lopta, a másik,
-elhajtotta a szamarat, de a juhásznak is el köllött mönni, mer nem
-vôt neki szamara. Mikor odamönt a vásárra, láti, hogy ott van az ű
-szamara, oda sompojog mellé, a fülibe súgi, hogy: „Mögén elátkozott
-mán az édösanyád?“ A szamár mögrászta a fejit, aszongya a juhász:
-„Hijába rázod a fejed, nem vöszlek mög többet, mer mögén elvesz a
-pézöm, a kit érted attam!“</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>34. A hamis vak.</h4>
-<p>Vôt ėgy embör, a kit a felesége nem nagyon szeretött, eszt az
-embör látta: hogy a felesége még mást is szeret; akkor így gondolta
-az embör: „Agyon nem ütöm, hogy bezárjanak, sėm el nem kergethetöm,
-hogy asztán is lögyön vele bajom, máskép köl evel csinálni!“ Az
-embör osztán elgondolta, asz mongya a feleséginek: „Úgy vöszöm
-észre, ha énneköm mindönnap ėgy hétig tiszta <i>fekete csirkét</i>
-vágná, mög vörös bort hozná, hogy én aszt ihatnék, akkor
-mögvakulnék!“</p>
-<p>Az aszszon osztán mindön nap fekete csirkét vágott, oszt vörös
-bort vitt mellé. Az embör oszt úgy tötte magát, mintha mindönnap
-kevesebbet látna. Mikor a hét eltelt, akkor aszonta az embör: „Mos
-mán vak vagyok!“ Az aszszon asztán bátrabban ereszgette be a
-kurafit. Asz mongya ėcczör az embör: „No, hé! nem sokat ér, látom,
-az életöm! hanem vigyél lė a Tiszára, oda, a hun legmagassab ba
-partya és lükjél bele!“</p>
-<p>Az aszszon oszt kapott rajta, lė jis vezette a Tiszára,
-odaálította a Tiszapart ôdalába; azután asz monta neki az embör:
-„No, hát eregy föl a partra és onnan szalagy neköm, hogy jô
-belelükj a Tiszába, hogy ki nė birjak gyünni!“ Mikor az aszszon
-főmönt a partra és elkeszdött szalanni, az embör még jobban látott,
-mind azelőtt, mikor az aszszon odaért, a hun ű ált, féreugrott,
-elkapta az asszon karját, jô belódította a Tiszába.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
-"Page_141">-141-</a></span></p>
-<h2>Oktató példák.</h2>
-<h4>35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.</h4>
-<p>Vôt ėgy királ, a királ hűtlen lött a feleségihön, elhajtotta
-magátul. Az aszszon bánatába kimönt az erdőbe, ott sírdogált
-mindég. Az aszszonnak vôt ėgy csecsemője, oszt elhalt az erdőbe a
-kicsikéje. Nagyon sok teje vôt mán, nem tudott vele mi csinálni!?
-Tanát ėgy kis kecskét, elkeszte szoptatni. Az erdő mellett vôt ėgy
-nad darab gyöp, odajárt virágot szönni, a virágbul koszorút kötött
-a kis lán sírjára. A hogy járt ki az erdőbül virágot szödögetni, a
-kecskét magával vitte. De több idejig a hogy hordoszta magával, a
-kis kecske naprul-napra növeködött, anynyira mögnyőtt, mint ėgy
-öreg kecske. Az aszszon észre sė vötte, hogy a kecske nehéz vôna,
-mer hozzá vôt szokva.</p>
-<p>Écczör âra mönt a királ, möglátta, asz kérdöszte tűle, hogy biri
-ű eszt a kecskét, mikor a kecske maj csak olan nehéz, mint ű? Az
-aszszon asz felelte: „Mikor a gyakorlat töszi a mestörségöt“. Ezön
-a királ nagyon aggódott, hogy gyühet az ki, hogy a gyakorlat töszi
-a mestörségöt?! Akkor a királ mindég âra mönt sétálni. Ėcczör lest
-vetött rá, akkor látta, hogy viszi ki a kecskét, mikor mén a
-virágot szönni, mög mikor ballagott haza. A királnak nagyon
-mögtecczött az aszszon, mind azelőtt, de nem üsmert rá. Akkor az
-aszszont kérdöszgette, hogy hogy került ű az erdőbe? hogyan hordi
-eszt a kecskét? Hogy elmesélte a királnak, hogy űtet elhajtotta az
-ura, vôt neki ėgy csecsemője, kimönt az erdőbe, ott sírdogált
-mindég. Mökhalt asztán a csecsemőm, akkor foktam eszt a kecskét,
-azûta mindég szoptatom, azûta hordozom, azûta hozzá vagyok szokva,
-nem is nehezebb, mint kis korába vôt“. A királ kérdöszte, hogy mit
-dôgozott azûta? Ezalatt az üdő alatt mindön nap <i>koszorút
-kötött</i> a kis lánnak a <i>sírjára, mer</i> az a csecsemő: <i>lán
-vôt</i>. Asztán bemutatta a királnak a sok szép koszorút.</p>
-<p>A királnak nagyon mögesött a szíve, röttön magával vitte a
-feleségit haza.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_142" id=
-"Page_142">-142-</a></span></p>
-<h4>36. A mánglis pincze és az imádság.</h4>
-<p>Vôt ėgy kiráj, akinek ėgyetlen fija vôt, a kit ojan
-kényön-kedvön neveltetött, hogy még a szélnek sė hatták mögfújni.
-Mivelhogy a kiráj nagyon gyönyörködött benne, nagyon szomorú vôt
-mikô <i>mögjelöntődött álmába</i>, hogy mikor a fija húsz éves
-lösz, akkor az istennyila agyon fogja ütni. Ezön a kiráj nagyon
-szomorú vôt, mindég gondolkodott, hogy mit tugygyon ű csinálni ojan
-hejet, a hova eltugygyon a fija húzónni, hogy az istennyila mög nė
-üsse. Csináltatott a kiráj ojan mánglis aczélbul öntvénypinczét,
-hogy még a feneke is, az ôdala is mög a teteje is ojan erős mánglis
-aczélöntvénybül vôt kicsinálva, hogy a vastagsága hét métervastag
-vôt mindönfelé. Úgy gondolta: maj ha ideér az az idő, a fiját
-belezári, hogy maj mögmönti a haláltul; de azér a kiráj nagyon
-szomorkodott.</p>
-<p>Ėcczör osztán odamönt ėgy <i>Öregkûdús</i>, asz kérdöszte a
-kirájtul hogy mé ojan szomorú mikor magának van mindöne? „Ó,
-aszongya, szögén Kûdús! hasztalan mondom én mög tėnéköd, ús sė
-segícz tė rajta!“ „Ó, kiráj atyám! nészd, nem tugygyuk, hogy a
-bajon ki tud segíteni“. Akkor az öreg kiráj mégis mögmonta neki,
-hogy mögjelöntődött álmába: „Hogy ėgyetlenėgy fijam van és húsz
-éves korába agyon fogja ütni az istenharagja“. „No! aszongya, hátha
-segítök én azon? maj elgyüvök én akkor, mikor az az üdő lösz!“ Úgy
-is csinálta az Öregkûdús: mikor mán ideért az az üdő, elmönt a
-királi palotára; de itten az az üdő nem is mutatkozott, hogy valami
-zivatar lösz, csak az égajján ėgy kis fekete fölhő lácczott.
-Odamönt az Öregkûdús, hogy mos mán engegygye el a királ ű vele a
-fiját. A királ elsőb nem akarta engenni, mert asz monta, hogy ű
-csináltatott neki ojan pinczét mánglis aczélbul, hogy majd ott nem
-árthat neki az istennyila. De itt az Öregkûdús anynyira könyörgött,
-hogy csak engegygye mög, hogy ű vele möhessön, hogy a király
-mögengette.</p>
-<p>Elig hogy kiértek a síkságra, olan nagy zivatar kerűtt abbul a
-kis, fekete föllegbül, hogy asz gondolták: mos van a világ vége. Az
-Öregkûdús a fíjút kivezette ėgy nagy síkságra, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> a hun
-sėmmi elhúzódó hel nem vôt és legjobban csattogott és villámlott.
-Itt oszt lėtérbetyültek, imátkosztak, ott vôtak, még a zivatarnak
-vége nem lött. Olan nagy zivatar vôt, hogy a királ még a szobábul
-sė mert kigyünni. Mikor vége lött a nagy zivatarnak, a csattogásnak
-és a villámlásnak, akkor (az öreg koldúsék) főkeltek és ballagtak
-befelé, a királ pedig akkor gyütt ki a kastélbul és látytya, hogy a
-fijú életten gyün befelé, a pinczérül pedig a királ el is
-felejtközött örömibe.</p>
-<p>Mikor az Öregkûdús beért a királ fijával, aszongya: „Lásd,
-királatyám! hogy életbe maratt a fijad, hanem mos nészd mög a
-pinczét, akit csináltattál!“ Akkor nézi a királ a mánglisaczél
-öntött pinczéjit, úgy öszszeliggatta az istennyila, mind a
-legsűrűbb rostának a likjai. Akkor látta, hogy az Istenharagja
-ellen nem ér sėmmit sė a mánglis pincze, többet ér az imácság. A
-királ osztán nagyon mögajándékoszta az Öregkûdúst, nem köllött neki
-kûdulni.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>37. A sok puska.</h4>
-<p>Vôt ėgy nagyon gazdag embör, a kinek sok kincse vôt, anynyira
-féltötték, hogy anynyi puskájuk vôt, hogy környeskörül a házba elig
-fért. Ėcczör elmönt hozzájuk ėgy legénembör bérösnek, aszt
-kérdöszte: „Ugyan, gazduram! minek maguknak az a sok puska?“ „Hát,
-fijam! azé van: mer tugygyák, hogy nekünk sok pézünk van, hogy ide
-nė gyűjenek lopni.“ „Ó! – aszongya a bérös – ettül könynyen
-êlophati, a ki akari“. „Nem lopi aszt el, fijam!“ Erősítgette az
-öreg.</p>
-<p>Ėcczör kért a legén háromnapi szabacságot. Mikor elmönt, a
-középső este főkészült bėtyárruhába; a dėrėkára gyűszűt kötött,
-mellé két kést szúrt és két pisztolt odagyugott. Aval oszt kileste,
-mikor a gazdájék lėültek vacsorálni, akkor szépen benyitotta az
-ajtót, közéjük tartotta aszt a rėzsdás pisztolt, a kibe még gojó sė
-vôt, asz monta nekik: „Agygyák kentök elő a pézüket, halottam, hogy
-sok kincsük van!“ No, de ezök úgy mög vôtak ijedve, hogy
-minynyájinak <span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
-"Page_144">-144-</a></span> <i>kiesött a kanál a kezibül</i>,
-aszongya: „Öreg! nė tagagygya ken, aszt a vén bėtyár êre-âra! mer
-itt sok osztozás nincsen, hanem vagy pészt, vagy életöt vöszök el!“
-Látta az öreg, hogy erőssen fogi, aszongya: „Hát, kéröm! a pénzünk
-ebbe a szobába nincsen, hanem maj kimögyök érte és behozom!“ „No, –
-aszongya – öreg, előre!“. Az embör úgy gondolta, hogy maj a fijaji
-fővöszik a puskát oszt maj agyonlüvik, észhön kapott, az ablakra
-odakijátott a bérös: „Tik mög vigyázzatok odakin! ha valamölik
-mögmozdul, lüjétök körösztül agyon az ablakon“. Ezök mögijettek,
-oda villantottak az ablakra, úgy látták, többen vannak odakin, mind
-űk odaben, még az asztaltul sė mert ėgy sė mögmozdulni. Elvitte a
-bérös a pészt.</p>
-<p>Mikor a három nap lėtelt, a bérös hazagyütt, halylya, hogy
-minynyájan nagyon szomorúk, kérdöszte: „Hát kentök mé ojan szomorúk
-és hun van az a sok puska a falrul?“ Aszongya a gazda! „Hó’, fijam!
-nem vôtá ittbenn? elvitték a sok pénzünket!“ „Hát hogy vihették el,
-mikor a fal körül tele vôt puskával, kentök is ijen sokan vôtak!“
-„Jaj! de azok még többen vôtak odakin“. „Á! – aszongya –
-löhetetlen, úl löhet, hogy csak ėgy vôt?“ „Nem ėgy vôt a, fijam!
-mer nagyon sokan vôtak“. „No, – aszongya – én tudom, hogy ez nem
-vôt több ėgynél!“ De az öreg erősítötte, hogy sokan vôtak. „No, én
-betanúsítom kentöknek, hogy ėgy embör vôt“. „Ha betanúsítod, neköd
-is sok kincsöt adok!“ Akkor êmönt, főkészült abba a ruhába, a kibe
-ott vôt és odavitte a sok pészt viszsza. „No, – aszongya – lássák
-kentök, hogy csak én vôtam magam, viszszahoztam kentöknek a
-pézüket!“ Még akkor sė akarta az öreg elhinni, aszonta:
-„Kétanynyijan vôtak az ablakon“. „No! hát ha nem hiszik kentök,
-<i>nézzenek az ablakra</i> minynyájan, <i>ugyananynyi embört
-látnak</i> kentök“ Akkor monta az öreg, hogy: „Nem vôt ölég
-eszünk“. A béröst oszt mögjutalmaszta, adott neki anynyi pészt,
-hogy nem köllött neki béröskönni.</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id=
-"Page_145">-145-</a></span></p>
-<h4>38. Az ėcczöri 2 koma.</h4>
-<p>Az ėgygyik koma így gondolta magába: „Ha nagyon szeretnél gazdag
-lönni, maj becsaplak! No – aszongya a komájának – kend könynyen
-möggazdulhat, ha akar! Van kennek ėgy tehene, agygya ken el és
-mönynyön ken föl Budapestre, ott mög löhet gazdulni!“ Igy gondolta,
-hogy majd a tehén árát elkőti. Az embör elatta a tehenit 200
-forinté és csakugyan fölmönt Budapestre.</p>
-<p>Mikor möglátta Budapestön a házakat, elkeszdött bámulni,
-möglátta két gróf az emeletrül: „Ez, muszaj, hogy idegön embör, még
-nem látott ijen nagy házakat“, monta az ėgygyik a másikának. Az
-ėgygyik gróf lėkijátott: „Ugy-ė, bácsi! mit keres?“ Aszongya:
-„Elgyüttem ide, aszonta a komám, hogy itt mög löhet gazdulni!“
-„Hîjuk föl eszt a szögén embört, maj mögvicczölünk vele!“ mongya az
-ėgygyik gróf. Lėkűttek a grófok mingyá ėgy inast, hogy hîja föl.
-Mikor főmönt a szögén embör, aszt kérdözik: „Hogy akar maga itt
-möggazdulni?“ „Asz monta a komám, hogy agygyam el a tehenemet,
-gyűjek föl ide, itt möggazdulhatok. Én osztán elattam a tehenemet
-kétszáz forintér, főgyüttem ide Pesre az árával“. „No, – aszongya
-az ėgygyik a másiknak – jó lösz eszt becsapni azé a kétszáz
-forinté! No! – aszongya – szögén embör, tögye ken lė a kétszáz
-forintot az asztalra, maj mink is mellé töszünk kétszáz forintot és
-ha kitanáli kend, a mit kennek mondunk, akkor kendé lösz a négyszáz
-forint, ha pedig nem tanáli kend ki, akkor a mijenk lösz“. Itt oszt
-a szögén embör lėtötte a kétszáz forintot. „No! – aszongya a gróf –
-ha kitanáli kend, hogy hun a világ közepe, akkor a kendé lösz a
-négyszáz forint, ha pedig ki nem tanáli, akkor a mijenk lösz“. Aval
-a szögén embör kiugrott a ház közepire és ott mögdoboktati a
-lábával a fődet, aszongya: „Itt van, urajim! ha nem hiszik, hát
-mérjék föl!“ Itt a két gróf nem tudott êre sömmit sė szólni, mer
-mindönütt ott van a világ közepe és ott legmagossabb az ég fölötte,
-a szögén emböré lött a négyszáz forint. „No – aszongya – szögén
-embör! maj mondunk másikat, hanem töd lė a négyszáz forintot, majd
-annak is mellé <span class="pagenum"><a name="Page_146" id=
-"Page_146">-146-</a></span> töszünk négyszázat, ha kitanáli kend,
-hogy hun legméjeb a Tisza? akkor kendé lösz a nyôczszáz forint, ha
-nem tanáli kend ki, akkor a mijenk lösz“. Aszongya a szögén embör:
-„Ott legméjebb a Tisza, a hun én belehajítok ėgy küvet, ha nem
-hiszik, mérjék mög“. Itt a két gróf nem tudott sėmmit sė szólani,
-űk azé a nyôczszáz forinté nem mércsikélik a Tiszát, a szögén
-emböré lött a nyôczszáz forint. Most aszongya a szögén embör: „Most
-én lėtöszöm a nyôczszáz forintot, maguk is tögyenek nyôczszázat, ha
-kitanálik a mit én mondok, akkor a maguké lösz az ezörhatszáz
-forint, ha nem tanálik ki, akkor az enyim lösz“.</p>
-<p>Mikor a két gróf lėtötte a pészt, aszongya a szögén embör:
-„Mongyák mög neköm, hogy hîják az én komámat, a ki Pestre kűdött
-möggazdulni?“ De mán a szögén embör mögfokta a pészt. Aszongya a
-két gróf: „Hát mink aszt nem tugygyuk, hogy hîják kennek a
-komáját“. „Hát hogy tunnák – aszongya a szögén embör – mikor én sė
-tudom“. Itt oszt elvitte a szögén embör az ezörhatszáz forintot,
-így oszt möggazdult, elmönt a komájáhon, elmonta neki, hogy
-möggazdult Budapestön, mutatta a pézit is.</p>
-<p>Akkor a komájának is vôt ėgy kis péze, ű is fővitte Budapestre,
-csakhogy neki a péze is elfogyott, mellé még jól el is verték oszt
-örökös haragos lött a két komábul.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>39. A ki másnak ási az árkot, maga szakad bele.</h4>
-<p>Vôt êgy nagyon hihetetlen aszszony, elmönt hozzá ėgy öreg kûdús
-kérögetni, a ki a faluszélin lakott. Mikor az öreg kûdús odamönt,
-az aszszony a szomszégyának roszszat kévánt. Az öreg kûdús asz
-monta: „Mé kévánod, mikor a ki másnak árkot ás, maga szakad bele?“
-Aszonta az aszszon magába: „Maj möglátom én: ki szakad bele!“
-Sütött a kuldúsnak czipót, mérget tött bele. Mikor máskor odamönt a
-kuldús, odatta neki. Az öreg kuldús hazavitte a czipót, vôt neki
-sok száraz kinyere, nem keszte mög a puha czipót, hanem főtötte a
-pôczra és ű asztat ötte, a mölik szárazab vôt.</p>
-<p>Ez alatt az üdő alatt a hihetetlen aszszonnak a fija gyütt haza
-a katonaságtul, késő écczaka érközött a faluba, <span class=
-"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> bemönt
-a szélső házba, a hun az öreg kuldús lakott. Nagyon el vôt fáradva
-mög éhözve, panaszkodott, hogy elfáratt mög hogy möjen éhös. Az
-öreg kuldús lėvötte a pôczrul a puha czipót, odatta néki. Mingyá
-mögszegte; elig hogy néhányat falt belüle, mingyá roszszul éröszte
-magát. Az öreg kuldús ezön mögijett, êszalatt a szomszédokhon hogy
-ėgy katona begyütt hozzá, nagyon éhös vôt, ű osztán puha czipóval
-mökkénálta oszt nagyon roszszul lött. De mire a szomszédok
-öszszeszalattak, akkor mán beszélni sė tudott. Itt oszt a ruhát
-lėszötték rúla, akkor látták, hogy az ünge elejibe van a neve
-varva; látták, hogy a hihetetlen aszszonnak a fija. Elmöntek az
-aszszonhon, asz monták az aszszonnak, hogy a fija roszszul van, a
-ki a katonasáktul gyün haza; de mire az aszszon odaért, akkorra a
-fija möghalt.</p>
-<p>Itten a hihetetlen aszszon az öreg kuldúst bejelöntötte, hogy az
-talán adott be neki valamit, azé halt mög; az öreg kuldús pedig azé
-jelöntötte be az aszszont, hogy éppen abbul a czipóbul adott neki,
-a kit a hihetetlen aszszon adott neki. Itt oszt a czipót
-mögvizsgálták, mérget tanátak benne; itt oszt az aszszon örökös
-rabságba jutott. Igy járt a hihetetlen aszszon, másnak ásta az
-árkot, maga szakatt bele.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>40. Isten verése.</h4>
-<p>Ėgy embörnek a fija mikor hazagyütt Amerikábul, az apját mög az
-anynyát nem tanálta otthun, csak ėgy kis lán testvérjit. A kis lán
-nem ismerte mög, hogy az ű bátytya. Aszonta a lánnak: süssön
-szalonnát mög tojást! adott neki ėgy pár koronát. Aval osztán,
-mikor a legén mögebédölt, kimönt az istállóba alunni. Az alatt az
-üdő alatt, még ű alutt, hazagyütt az apja mög az anynya, a lán
-pedig kiszalatt elébük az udvarra, dicseködött nekik, hogy: „Itt
-van ėgy embör, adott neköm is két koronát, a mé sütöttem neki
-rátottát, nagyon sok péze van neki!“ Itt oszt az aszszon âra
-kénszerítötte az urát, hogy: „Üssük agyon a pézijé!“ Az embör nem
-akarta, de az aszszon csak aszt hajtogatta: hogy üssük agyon a
-pézijé! <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
-"Page_148">-148-</a></span></p>
-<p>Anynyira beszélt az urának, hogy az ura aszonta: „Nem bánom!
-hanem előbb eregy el, hozzál ėgy fél liter pálinkát!“ Az aszszon
-elmönt, a kocsmába is vôt ėgy fijú, a ki Amerikábul gyütt az ű
-fijukkal haza. Mikor möglátta az aszszont, aszongya: „No, viszi ken
-a pálinkát az új vendégnek? örűnek ugy-ė, hogy hazagyütt a fijuk
-Amerikábul!“ Akkor az aszszon nem várta, hogy kimérjék a fél liter
-pálinkát, csak lelketlen szalatt haza. Mikor beért a kiskapun,
-kijabálta az urának: „Jaj! nė báncsa ken, mer az a mi fijunk!“ Itt
-oszt az embör mán akkorra agyonütötte a fiját. Akkor röttön
-mögfordût és az aszszon fejit kétfelé vákta, bejelöntötte magát:
-mos csinájjanak vele a mit akarnak, nem bánynya, ha fölakasztik is.
-De az embörnek nem lött sėmmi büntetése sė, mer az embör nem vôt
-hibás, az aszszon monta, hogy üssük agyon!</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>41. A kit az apja rosszra tanított.</h4>
-<p>Vôt ėgy embör, a ki a fiját sosė intötte, hanem a rosz
-cseleködetre tanította. Anynyira elroszszult a gyerök, hogy mán
-mikô erősödött, bujdosójé köllött neki lönni. Itt oszt a gyerök az
-erdőbe tanyázott mindég, mer faluba, városba nem möhetött sosė, mer
-a röndőrök, csöndérök nagyon mögverték. Az erdőbe osztán
-fagyükerekkel mög nádböngével (= töve a nádnak) élt. Ėcczör az
-erdőbe mönt a fijatal embörnek az apja fájé és ű möglátta, hogy az
-erdőszélin a fát szödögeti, mögüsmerte, de az apja űtet nem üsmerte
-mög, mer mán akkô nagyon mögszőrösödött, nem borotválkozott.
-Aszongya néki: „Ugyan, bácsikám! gyűjön ki hônap is, hozzon ken
-kinyeret, mer mán régön nem öttem, inkáb szödök érte jórakás
-szárazfát!“</p>
-<p>Az embör csakugyan is kimönt másnap, a fijatal embör az
-erdőszélin várta, de fát nem szödött. Mikor odaköszön az öreg
-embör: „Jó napot, édös fijam!“ Aszongya a fijatal embör: „Agygyon
-Isten kennek is, öreg bácsi! No – aszongya – hozott kend-ė
-kinyeret?“ Aszt kérdöszte legelsőb is. Aszongya: „Hosztam“. „No, ha
-hozott kend, gyé kend be <span class="pagenum"><a name="Page_149"
-id="Page_149">-149-</a></span> âra az erdőbe, ott van az a rakásfa,
-a kit szöttem, ottan majd bekötheti ken!“ Mikor anynyira bemöntek,
-hogy mos má nem láthatta sėnki, aszongya neki: „Hát, öreg! fogja
-ken mög eszt a vékon fát és húzza kê lė a fődre!“ Az öreg lėhûszta,
-a fija asz kérdöszte: „Hajlik-ė?“ Aszongya az öreg: „Hajlik“. „Most
-emerrül próbálja ken, a másik ôdalára hajlítani!“ Az öreg âra jis
-hajlította, âra jis hajlott; mögén kérdözi a fijú: „Hajlik-ė?“
-Aszongya az öreg: „Hajlik“. „No, fogja ken mög eszt a vastagot, hát
-e hajlik-ė, húzza ken!“ Aszongya az öreg: „Hasztalan húzom! mer e
-mán öreg, nem hajlik“. „Hát, tugygya ken, hogy ha öreg a fa, nem
-hajlik? Üsmer kend-ė engömet?“ „Nem üsmerlek“, mongya az öreg. „Én
-vagyok a ken fija, a kit kend a roszra tanított, nem hajlított
-kend, akkor még hajûttam vôna. Kennek köszönhetöm, hogy mos ijen
-vagyok, hanem mos mögnyúzom kendet eleventen!“ Akor odakötötte a
-fáhon aval a kötéllel, a kivel az öreg mönt fájé, oszt mögnyúszta,
-akkor êmönt az (bíró) urakhon, bejelöntötte magát, mos mán tögyenek
-vele, a mit akarnak. Kérdöszték az urak, hogy: „Mijé nyúszta mög
-eleventen az apját?“ Aszonta, hogy ű nem lött vôna ijen, ha az apja
-roszra nem tanította vôna, mos mán nem fog rosz lönni, nem fogi
-sėnkijét sė bántani, még ha az úcczán tanáli is, viszszaagygya. Az
-urak aszonták, ha az apja nem tanította vôna roszra, űtet sė
-nyúszta vôna mög; akkor az embört szabadlábra eresztötték.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>42. A vájú.</h4>
-<p>Vôt ėgy embör, az apja mán üdőses vôt, nem szerette, hogy az
-apja az asztalná övött vele, mer nem tudott mán úgy önni, mint ű;
-hanem úgy övött, mint a gyerök. Itt osztán az embör úgy gondolta
-el, hogy hát csinál az apjának vájút. Hozzá fogott vájút
-csinálni.</p>
-<p>Möglátta a gyeröke, hogy csinál az apja vájút; asz kérdözi az
-apjátul: „Mit akar ken ebbül csináni? édösapám!“ „Ebbül csinálok –
-mongya az apja – öregapátoknak vájút, mer mán nagyon öreg, nė az
-asztalná ögyön, hanem ebbül <span class="pagenum"><a name=
-"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> a vájúbul!“ Akkor monta a
-gyermök: „Ugy-ė? édösapám! ha ken mögörekszik, én is kennek ijet
-csinálok, hogy ken is abbul ögyön!“</p>
-<p>Az embör mingyá öszszedarabolta a fát, nem csinálta, mer eszibe
-jutott, hogy űs lösz öreg embör.</p>
-<hr class="tb" />
-<h2>Hiedelmek.</h2>
-<h4>43. A lélek kis, fehér egér alakban.</h4>
-<p>Vôt két katona. Ennekelőtte, hogy nagyon sokájig szôgálták a
-császárt, szerettek vôna hazamönni szabacscságra, de nem ojan
-könynyen möntek haza, mint mostan, mer még akkô vonat nem vôt, de
-azé nem bánták mán, ha gyalog mönnek is, csak hazamöhessenek
-látójúl. No, de ez a két katona nem ėgy falubéli vôt, csak szomszéd
-kösségbe valók vôtak. Mikor möntek haza, ėgy erdőn köllött
-hazamönni. Mikor möntek az erdőbe, aszongyák ėgymásnak: „No, ha
-gyüvünk viszsza, majd itt, ennél a fánál mögvárjuk ėgymást!“ Evel
-oszt möntek űk. Mikor odaértek, hogy most mán az ėgygyiknek az
-ėgygyik, másiknak a másik faluba köl mönni a falujába, aval kezet
-foktak ėgymással oszt elindultak. Hazaértek, mind a kettőt nagy
-örömmel fokták a szüleji, mer régön nem vôtak otthun. Otthun osztán
-hamâ teltek a szabacscságos napok, hamarabb, mint katonájékná. Itt
-oszt köllött viszszamönni, elbúcsúsztak ėgyik is, másik is a
-szülejitül; mönnek viszsza. Mikor odaértek az erdőbe, mögén
-öszszetanákosztak ėgymással, el is fárattak, lėfeküttek oszt
-elaluttak. Mikor az ėgygyik fölébrett, látytya: hogy a másiknak a
-szájába beszalatt ėgy kis, fehér egér, itt mongya magába: „No,
-mögáj! maj kileslek én“. A hogy ott lesi, hát csakugyan kigyütt a
-szájábul a kis, fehér egér, addig hőlészte (= êre, âra kergette),
-még mög nem fokta. De hát nem bírta eleventen mögfogni, a mint
-ráütött, mingyá mögdöglött.</p>
-<p>Itt osztán ráúnt ottan, mer nem birt alunni, kőtötte a komáját
-(így mondja a katona katonabarátjának) hotyhát kejjön fő, mer maj
-êkésnek! de biz ottan nem kelt föl a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_151" id="Page_151">-151-</a></span> komája, mer az a <i>kis
-egér a lelke vôt</i>. Aval mönt a katona nagyijetten viszsza az
-ezregyihön, mingyá jelönti a kapitánynak: hogy járt a másik
-katonával? a kivel elmönt szabacscságra! A kapitány nem is akarta
-eszt elhinni, hanem azér kocsira ültek ėgy orvossal mögvizitálni,
-hogy nem-ė a pézijé ütötte agyon? mer möglácczik rajta. Mikor az
-orvos mögvizsgálta a katonát, látta, hogy nem vôt neki sėmmi ütése
-sėhun sė, a kis fehér egér pedig akkor is ott vôt a katona
-mellett.</p>
-<p>Igy oszt eszt a katonát eltemették, sėmmi büntetést sė kapott az
-a másik katona. Akkor oszt elhitték, hogy ez bizonyossan a
-katonának a lelke vôt ez a kis fehér egér.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>44. A beszélő koponya.</h4>
-<p>Vôt két, büszke vőféj, odajártak hívogatni, hát a mönetközben a
-temetőn köllött nekik körösztülmönni, ott tanátak ėgy halottnak a
-<i>fejekoponyáját</i> az árokba, az ėgygyik kényösségbű mögrukta,
-asz monta neki: „Gyere el hozzánk hônap a lakodalomba!“ <i>A
-fejkoponya viszszaszólt:</i> „No, – aszongya – maj elmögyök hônap
-tizėnkét órakor, várhattok, maj ott löszök!“ Itt a két vőfény
-nagyon mögijett, elig tuttak hazamönni. Azután pedig mikor
-hazaértek, röttön êmesélték, hogy jártak. Asz monták az üdősseb
-embörök: „Itt nincs mit tönni, el köl hínni a papot, hogy mongya
-rájuk az áldást!“ Mikor a pap ráatta a két legénre, asz hatta a két
-legénnek: „Ha talán elgyün az a bizonyos, úgy fogagygyátok, mind a
-legelső vendégöt, tányért, kanált készíjetök neki, bort és ėgy
-boros poharat és ėgy külömös asztalhon ültessétök és valahányszor
-isztok, mindég asz mongyátok: igyuk mög <i>Szenjános poharát!</i>“
-És csakugyan is másnap, mikor ált a lakodalom, délbe tizėnkét
-órakor mögjelönt a bizonyos fejkoponya és csakugyan is úgy
-fogatták, a hogy a pap hatta. Mikor osztán odaérközött, szépen
-beköszöntötték, mind az első vendégöt, mihánt inni akartak, a
-<i>Szenjános poharát köszöntötték rá</i>. Itt oszt a többi vendégök
-nem látták aszt a bizonyost, csak aszt látták, hogy a
-<i>pohárbul</i> a <i>bor fogy</i> és a <span class=
-"pagenum"><a name="Page_152" id="Page_152">-152-</a></span>
-<i>tányérbul a leves</i>. Mikor a lakodalom elmúlt elköszönt tüllük
-az a bizonyos fejkoponya, asz monta nekik: „Én mögjelöntem a tė
-hívástokra, hanem <i>tik is ott lögyetök énnálam
-vendégségbe!</i>“</p>
-<p>A két legén ezön mögén nagyon mögijett, mögén elmöntek a paphon.
-Aszonta a pap: „Hônap mönynyetök a vendégségbe, mer űs elgyütt ėgy
-hívásra!“ Asz monták a legényök: félnek a vendékségbe mönni. Asz
-hatta nekik a pap: „Nincs mit tönni, el köl mönni, maj én is kimék
-prosekczijóval veletök!“ Itt oszt másnap kimöntek écczaka a két
-legén és a pap prosekczijóval. Mikor kimöntek a temetőbe, itt is
-mingyá a Szenjános poharát itták mög. Mikor bemöntek a temetőbe,
-akkor látik, hogy ottvan két sír mögásva készen. Akkor így szólott
-ki ėgy valaki, de csak a két legén látta, a pap nem látta, csak a
-hangot halotta: „Szöröncsések vattok, hogy prosekczijóvâ gyüttetök
-ki mög a <i>Szenjános áldását</i> köszöntöttétök rám a lakodalomba
-jis legelsőb mög a temetőbe jis. Mos mán elmöhettök haza, csakhogy
-máskor nė bojgassátok a halottat fekvőhejibe!“</p>
-<p>Az ėgygyik legén mökhalt harmanapra, a másik ėgy hétre.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>45. Kriptályrablás.</h4>
-<p>Vôt ėgy temetőcsősz, a ki mindég <i>hôtembörrel hízlalta</i> a
-disznókat, mer szögén sorba vôt. Vôt ėgy kiráj is, a kinek
-ėgyetlenėgy lánya vôt, ennek nagyon sok kincse vôt, de eszt a
-kincsöt sėnki sė tutta a kocsison kívül. Ėcczör oszt a királán
-nagybeteg lött, a kocsis mindég leste, hogy hun tartya a királán
-aszt a sok kincsöt? ėcczör möglátta, hogy a feje alatt van ėgy
-könyvbe, a hogy fekszik az ágyba. A királán hamardossan möghalt. A
-kocsis látta, hogy aszt a könyvet a feje alá tötték, de aszt nem
-tutta, hogy a pészt kivötték-ė, vagy nem? Mikor eltemették ėgy
-kriptájba, a kocsis keresött ėgy másik társat, a kivel kimöntek a
-temetőbe, hogy maj bemönnek a kriptájba és kivöszik a királlán feje
-alul a könyvet, a kibe sok péz van. Mikor ketten fölemelték a
-kriptáj ajtaját, a másik nem bírta mögtartani, még a társa bebújik,
-űk mos <span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
-"Page_153">-153-</a></span> mán azon gondoskottak, hogy kit hîjanak
-társat, a ki segít nekik? Eltanáták, hogy jó lösz az öreg
-temetőcsősz, hîjuk el asztat. El is szalatt az ėgyik, elhítta, de
-nem monta, hogy hová, csak hogy gyűjön el ėgy kicsit. Mikor odaért
-a temetőcsősz, aszongyák: „Tugygya kend-ė, hogy mit akarunk? Aszt
-akarjuk, hogy a királlánnak, a ki most möghalt, nagyon sok péz van
-a könyvibe, aszt majd kivögyük!“ Monták neki, hogy mönynyön be és
-vögye ki a feje alul, akkor ű is ėgy részt kap a pézbül. Az öreg
-osztán rágondolta magát, bemönt.</p>
-<p>A mint az öreg bemönt, êkeszdött villámlani, möndörögni, ez a
-kettő mögijett, êszalajtotta a kriptáj ajtaját. Az ėgyik úgy
-mögijett, hogy mingyá möghalt, a másik pedig tizėnnégy napig ész
-nélkül vôt. Tizėnnégy napra, mikor magáhon gyütt, elmonta a papnak
-hogy jártak, hogy a temetőcsősz még most is ott van. Elmöntek
-mögnézni az öregöt, hogy él-ė, vagy hal? Mán akkor az öreg a
-koporsó tetejin ült, mert nagy víz fojt be a kriptájba, a könyv a
-kezibe vôt, úgy osztán kivitték. Akkor kérdöszték az öregöt, hogy
-mivel élt, még bent vôt? Aszonta az öreg, ėgy <i>viaszszál
-gyėrtyát</i> vitt be és azon a gyėrtyán táplálta magát ezön a
-tizėnnégy napon. Az öreg temetőcsősznek attak asztán a pézbül, de a
-kettő nem kapott, mer möghalt, nem vötték sėmmi hasznát a péznek,
-az öreg sė étette hôtembörrel a disznókat többet.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>46. A visszafelé sült puska.</h4>
-<p>Vôt ėgy embör, a ki nagyon pogán hitön élt, a felesége pedig
-nagyon istenfélő aszszon vôt: mindön nap eljárogatott a templomba
-imátkozni és mikor az az üdő vôt, mög is gyónt. Az ura asz
-kérdöszte tűle: mér jár ű a templomba? asz monta az aszszon: „Én
-nem tudom asz máskép kimagyarázni, mint hogy az embör az Istennek
-szolgálni mén“. „Mit ád a pap neköd a mér elmész a templomba?“
-Aszongya az aszszon: „Nem tudom én kennek asz mögmutatni, nem ojan,
-hogy aszt haza hozzuk“. „No, ha még ėcczör elmész a templomba –
-monta az embör – a mit kapsz a paptul, aszt haza <span class=
-"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span>
-hozzad!“ Az aszszon mivel nagyon félt az urátul, ėcczör csakugyan
-is mikor elmönt gyónni, az ostyát haza vitte az urának. Az ura
-aszonta neki: „No, hát maj möglátom én, evel mögüdvözül-ė az
-embör?“</p>
-<p>Kimönt az erdőbe, kivitte magával, főkötötte ėgy ágra, êmönt
-ötven lépésre, ráfokta a puskáját, rálűtt, hogy körösztül lüvi, de
-mikor rálűtt, a gojó az ű két <i>szömit lűtte ki</i>. Itt osztán
-mögijett az embör, hogy a felesíge csakugyan üdvözölni járt a
-templomba! de az embör nem möhetött haza. A hogy jártak âra,
-mögüsmerték az embört, de ű nem üsmert mög sönkit, mert nem látta
-(az embert), mégis könyörgött, hogy vezessék haza! Mikor
-hazavezették, könyörgött a feleséginek, hogy bocsásson mög neki,
-mos mán elhiszi, hogy mé járt a templomba, ű sė lösz ol pogán. A
-felesége osztán mögbocsátott neki, ėgygyütt jártak a templomba, a
-felesége vezette, mer maga nem birt elmönni. Az embör osztán
-szentéletű lött, mögnyerte a két szöme világát.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>47. A rázanérus.</h4>
-<p>Vôt Zėntán ėgy aszszon, újhitű lött: rázanérus, lėszötte a
-falrul a szentöket, fűtött, oszt hánta be a kemönczébe űket,
-aszonta: „Szentpétör, Szentpál! öleget vôtatok mán a falon,
-lögyetök mán a kemönczébe jis!“ Itt osztán <i>kidurrant</i> a
-kemönczébül két darab üveg, igenyöst az aszszon <i>szöminek</i>,
-mingyá mögvakût az aszszon mind a két szömire.</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>48. A háládatlan gyermek és a béka.</h4>
-<p>Vôt ėgy pogán embör, a ki a feleségivel nagyon pogán vôt az
-édösapjáhon. A szögén apjuk viláktalan vôt, mindön ételnél, italnál
-mökcsalták: mikor valami jót sütöttek vagy fősztek, mindég
-mökcsalták, nem attak neki belüle. Ėcczör száraztésztát fősztek
-oszt nem vitték be, csak a levest. Akkor az öreg mögéröszte a
-szagát, kérdöszte a fijátul mög a mönyitül: „Mit fősztetök? mert
-úgy érzöm a szagát, mintha <span class="pagenum"><a name="Page_155"
-id="Page_155">-155-</a></span> fősztetök vôna mást is!“ Aszongya
-neki a fija mög a mönye: „Ejnye, de jó órra van kennek! mindönt
-mögéröz ken, még a mi nincs is“.</p>
-<p>A szögén öreg êhalgatott, mer nagyon ráripakottak, nem mert
-szólni. Mikor oda be a mönyecske eltakarította az asztalt, akkor
-kimöntek, hogy maj jôlaknak száraztésztával, hogy maj kint öszik
-mög az urával, hogy a szögén öreg nė tugygya. Mikor kimén a
-mönyecske, akkor láti, hogy ėgy nagy <i>béka</i> van a kastroj
-tetejin, ű nem merte lėvönni, szólt az urának, hogy vögye lė, mer ű
-nem meri. Mikor az ura mögláti, mingyá odamönt, hogy maj ű lėüti.
-Neki ugrott a béka, <i>kimarta</i> mind a két <i>szömit</i>.</p>
-<hr class="tb" />
-<h2>Találgatós mesék.</h2>
-<h4>49. Emberek átmenetele a vízen.</h4>
-<p>Vôt ėgy embör mög két gyerök, a hároman vôtak száz kiló, de a
-csámasz nem bir többet ötven kilóná; a két gyerök is ötven kiló
-vôt, az embör is ötven kiló vôt; mongya, hogy möntek át ezök a
-Tiszán? (Először átmönt a két gyerök, az ėgyik viszszahozta a
-csámaszt, a gyerök ide át maratt, átmönt az öreg. Akkô viszszagyütt
-a gyerök, a ki oda vôt, asztán beleült a csámaszba emez a gyerök
-is, úgy möntek át.)</p>
-<hr class="tb" />
-<h4>50. Állatok átmenetele a vízen.</h4>
-<p>Hogy ha vôna ėgy farkas, mög ėgy kecske mög ėgy fejkáposzta,
-hogy vinné át a Tiszán, hogy a farkas mög nė ögye a kecskét, a
-kecske mög a káposztát? (Először átvinném a kecskét, asztán
-átvinném a káposztát, akkor a kecskét viszszahoznám, akkor átvinném
-a farkast, legutoljára átvinném a kecskét.)</p>
-<hr class="tb" />
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
-"Page_156">-156-</a></span></p>
-<h4>51. Rabszabadító.</h4>
-<p>Vôt ėgy fijú, az apja mög az anynya – mikor a gyermök kicsi vôt
-– rabságba esött. Mikor a gyermök főnyőtt, akkor szerette vôna,
-hogy az apja mög az anynya szabad lött vôna vele ėgygyütt. Elmönt ű
-az urakhon, hogy az apját, anynyát ereszszék szabadra! Asz monták
-az urak, hogy szabagyára eresztik, ha ojan példát mond, hogy űk ki
-nem birik tanáni. Akkor a gyerök elmönt haza és gondoskodott, hogy
-mit tugygyon föladni, hogy kiszabadujjon az apja mög az anynya?
-Akkor a gyerök először möglátott ėgy nagyon hasas tehenet, a ki pár
-nap mulva mögellik. Kihasitotta a hasát, kivötte belüle a bornyút
-oszt a bornyút lėvákta, mögfőszte paprikásnak és fölmönt a fára, a
-fának a tetejibe, ott ötte mög a bornyúpaprikást. A feje fölé fődet
-rakott, telerakta a kalapját főddel, a zsebibe pészt tött, mer
-valami kevés pészt is köllött fizetni, úgy ötte mög a paprikást. A
-gyerök ėgy idő várt viszszamönt, akkor atta föl az uraknak:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">„Öttem főtet,<br /></span>
-<span class="i0">Nem világralöttet,<br /></span> <span class=
-"i0">Főd alatt, fa tetejibe.<br /></span> <span class="i0">Apám,
-anyám zsebömbe,<br /></span> <span class="i0">Mögyök lelköt
-váltani“.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Ezön az urak soká töprénköttek, nem tutták mögfejteni, így
-osztán mögszabadult a gyeröknek az édösapja mög az édösanynya,
-akkor oszt a gyerök mögfejtötte az uraknak, (vagyis elmondta: mint
-bánt a hasas tehénnel, hogyan ette meg a paprikást és hogy a szülei
-megváltására szükséges pénz a zsebében van).</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id=
-"Page_157">-157-</a></span></p>
-<h2>A jegyzetekben idézett művek jelelése.</h2>
-<div class="blockquot">
-<p>A többször idézett műveket a szerző, vagy a gyüjtő, illetőleg a
-szerkesztőt-megbízó társaság, a folyóiratoknál pedig a folyóirat
-nevének <i>dült betűkkel</i> szedett részével idézem; ha a gyüjtő
-vagy a szerző különféle nevű műveit kell felemlítenem, akkor a neve
-mellett a később kiadású művei elnevezésének kezdőbetűit is <i>dült
-betűkkel</i> jelelem.</p>
-</div>
-<ul class="lsoff indented">
-<li><i>Aarne</i> Antti jeleléssel a F. F. Communications No. 5-ben
-Hamina 1911. megjelent <i>Finnische Märchenvarianten
-Verzeichnis</i> művét idézem.</li>
-<li><i>Abafi</i> L.: <i>Figyelője</i>. Irodalomtörténeti közlöny,
-Budapest 1876–</li>
-<li><i>Dähnhardt</i> Oskar: Natursagen 1907– Leipzig und
-Berlin.</li>
-<li><i>Dähnhardt</i> O.: <i>Schwänke</i> aus aller Welt 1908.
-Leipzig und Berlin.</li>
-<li><i>Erdélyi</i> J.: Népdalok és mondák, Pesten 1846–</li>
-<li><i>Ethnographia</i>, Budapest 1889–</li>
-<li><i>1001 éj</i>. Die Erzählungen aus den Tausendeinnachten,
-Felix Paul Greve erschienen im Insel-Verlag zu Leipzig
-MDCCCCVII.</li>
-<li><i>F. F. C</i>ommunications Helsinski 1911. Hamina 1911–</li>
-<li><i>Gaal</i> Gy.: Magyar népmese-gyüjteménye, Pesten 1857–</li>
-<li><i>Gonzenbach</i> L.: Sicilianische Märchen, Leipzig 1870.</li>
-<li><i>Grimm</i>: Kinder und Hausmärchen, Berlin 1822.</li>
-<li><i>Hahn</i>: Grichische und albanische Märchen, Leipzig
-1864.</li>
-<li><i>Ipolyi kézirat</i>-ban levő gyüjteménye.</li>
-<li><i>Istvánffy</i> Gy.: Palóczmesék a fonóból, Liptó-Szt.-Miklós
-1890.</li>
-<li><i>Jahn</i> U.: Volksmärchen aus Pommern und Rügen, 1891.
-Norden und Leipzig.</li>
-<li><i>Jókai</i> M.: A magyar nép élcze, népszerű kiadás, 72–73.
-szám, Budapest 1911.</li>
-<li><i>Katona</i> L.: Irodalmi tanulmányai, Budapest 1912.</li>
-<li><i>Kálmány</i> L.: <i>K</i>oszorúk az Alföld vadvirágaiból,
-Aradon 1877–</li>
-<li><i>Kálmány</i> L.: <i>Sz</i>eged népe, Aradon 1881–</li>
-<li><i>Kálmány</i> L.: <i>Világunk</i> alakulásai, Szegeden 1893.
-<span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
-"Page_158">-158-</a></span></li>
-<li><i>Kisfaludy</i>-Társaság: Magyar népköltési gyüjtemény, Pest
-1872 –</li>
-<li><i>Köhler</i> R.: Kleinere Schriften, Weimar 1898.</li>
-<li><i>Majláth</i> J. gr.: Magyar regék, mondák és népmesék, Pest
-1864.</li>
-<li><i>Merényi</i> L.: <i>E</i>redeti népmesék, Pest 1861.</li>
-<li><i>Merényi</i> L.: <i>S</i>ajóvölgyi eredeti népmesék, Pest
-1862.</li>
-<li><i>Merényi</i> L.: <i>D</i>unamelléki eredeti népmesék, Pest
-MDCCCLXIII.</li>
-<li><i>Munkácsi</i> B.: <i>Vogul</i> népköltési gyüjtemény,
-Budapest 1892 –</li>
-<li><i>Papp</i> Gy.: Palócz népköltemények, Sárospatak 1865.</li>
-<li><i>Róna–Sklarek:</i> Ungarische Volksmärchen, Leipzig
-1909.</li>
-<li><i>Sklarek</i> E.: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1901.</li>
-<li><i>Strausz</i> A.: Bolgár néphit, Budapest 1897.</li>
-<li><i>Tóth</i> B.: A magyar anekdotakincs, Budapest 1901.</li>
-</ul>
-<div class="blockquot">
-<p>Ha a gyüjtemény nincsen megnevezve, csak a kötet száma van
-idézve, akkor a <i>Hagyományok</i>-gyüjtemény értendő alatta. A
-római számjegyek a kötetek számát jelelik, a füzetek arabszámmal
-vannak idézve. Rövidítve említem még:</p>
-</div>
-<ul class="lsoff indented">
-<li>f. = füzet,</li>
-<li>– = folytatólag,</li>
-<li>j. = jegyzet,</li>
-<li>k. = kötet,</li>
-<li>l. = lap,</li>
-<li>m. = mese,</li>
-<li>sz. = szám,</li>
-<li>U. O. = ugyanott.</li>
-</ul>
-<div class="blockquot">
-<p>A zárójel közé tett sor: vagy a meséből van kifelejtve vagy a
-drasztikus, olykor sikamlós kifejezés szebb alakban való elmondása,
-mely ha nem a nyelvjárás nyelvén van, az enyém.</p>
-</div>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_159" id=
-"Page_159">-159-</a></span></p>
-<h2>Jegyzetek.</h2>
-<div class="blockquot">
-<p><b>1. Jufijankó.</b> Változatairól <i>Kisfaludy</i> XIII. k. 1.
-számú jegyzetében van szó. A finn <i>Aarne</i>-nál látjuk először
-nyomtatványban a megkülönböztetést a később sárkányokkal viaskodó
-hőshöz <i>útitársul-szegődő</i> erősekről szóló és az ezeket
-nélkülöző kisasszonyokat-szabadító mesék közt, megjelelve: 301
-<i>B</i> és 301 <i>A</i>-val. Katona I. k. 230. l. erre igyet nem
-vetett, pedig a magyar mesékben nemcsak hogy az útitársul-szegődő
-erősek szerepelnek gyakran, de ha meséinkben előforduló hős
-kalandozásait tekintjük, azt látjuk, hogy úgy az <i>állatfiak</i>,
-– minő mesénk hőse is, – mint egyéb mesénkben előjövő
-<i>királyfiak</i> legtöbbje – noha csak világpróbálásról van szó,
-mégis – vitézkedni, illetőleg az utóbb említettek vitézséget
-tanulni mennek s így már ebből a szempontból tekintve is
-kiemelhetők. A vitézkedés, hősieskedés, hogy csak a mondáink
-viadalra-menő hőseit említsem, eléggé ismeretes a magyar
-hagyományokban: virtus. Az útitársakkal-rendelkező hős előbb
-hősködött: csapkodta a földhöz a későbben hozzászegődött erőseket,
-fa közé ékelte a hosszú szakállú szakállát és a kisasszonyok
-szabadítása rendesen csak ezután jön. Az e nemű mesék legtöbbjében
-csak mikor a sárkány lakásához ér a hős, és előbb, mikor már a
-sárkányok atyját: a hosszú szakállút legyőzte, csak azután hall az
-elrablott nőkről és ekkor válik némileg szabadítóvá, mert valójában
-itt is hősködő: a sárkányokat itt is vagdossa le a földbe s
-legyőzi, mint a fentebb említett erőseket. Szóval az e nemű mesék
-hőseit, mint vitézkedőt, győztest látjuk az egész mesén keresztül,
-ilyen a lenthagyó, ármánykodó, hozzászegődött erősekkel is szemben.
-Ezért mondjuk, hogy meg kellett volna Katonának is különböztetni,
-legalább is csillaggal jelelni az e féle meséket. A mi
-<i>Istvánffy</i> Babszem Jankó-ját (11. lap) illeti, hogy elüt a
-mondottaktól, nem jöhet tekintetbe, mert más mesével összeszőtt
-keverék: <i>Kálmány</i> (Sz. II. k. 115. l.) Tehén fijú, szép,
-vitéz Jankója igaz, hogy csak egyet <span class="pagenum"><a name=
-"Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> szabadít meg: leányt, de
-szinte végig győztes és hősködő: hősködni megy, nem Tündér Ilonát
-megszabadítani.</p>
-<p>A <i>sorsváltozást jelző mutatót</i> a <i>Gyűrű és keszkenő</i>
-román balladában találtuk meg: <i>Abafi</i>: Figyelő 1876. év. 30.
-l.; a magyar <i>Kádár Kata</i> balladában: <i>Kisfaludy</i> XII. k.
-417. l. 1–2. jegyzetben elősoroltakban csak az egyik fél ad, – mint
-alább a 3. sz. mesében is, – de ott sem mindegyik lejegyzésben a
-férfinak sorsváltozást jelző kendőt.</p>
-<p><i>A fentszálló szárnyasok lábán-forgó kastélyról</i> és a
-<i>bűvös veszszőről</i> lásd I. köt. 1. sz. jegyzetét, alább a 3.,
-7., 14. sz. mesét.</p>
-<p>A hőst az <i>alvilágból felhozó állatokról Kisfaludy</i> XIII.
-k. 7. sz. jegyzetében szólottunk.</p>
-<p><b>2. Miklós és Örzse.</b> <i>Kifaludy</i> X. k. 48. l. <i>A
-herczegfiú és a medvék, farkasok, rókák királya</i> a telyjes
-magyar változata. U. O. a IX. k. 101. lapjának a <i>Vörös
-vitéz</i>-ében már hiányzik <i>Hahn</i> m. tipusának <i>a)</i>
-pontja, melynek a most közlött 2. sz. mesénk telyjesebb alakjának
-látszik. Feltünő találkozója van mesénknek az <i>osztják: Hűtlen
-nővérrel</i>, <i>Munkácsi: Vogul</i> II. k. 2. f. 0254. l.
-megérdemli az egybevetést. Hasonló <i>Ipolyi kéziratos</i>
-gyüjteményének ugyanezen tipusú 467. sz. meséje is, melyben szinte
-<i>csontot</i> tesz az ágyba a húga; mi megvan a más mesetipusú
-491. számú <i>kéziratos</i> gyüjteményében is Ipolyinak, hol kis
-lánnyá változott csúf Vénasszony teszi az ágyba mielőtt kértére a
-mesehős beleugrik. Külföldi változatait lásd <i>Köhler</i> I. k.
-304. l. <i>Aarne</i> 315. jegyzetében.</p>
-<p>A <i>Sárkányölő hős</i> változatai <i>Kisfaludy</i> XIII. k. 8.
-sz. jegyzetében vannak felemlítve, hol a 2., 7., 56. sz. mesénkben
-előforduló, a <i>hős bolyongásai</i> közepén szerzett 3 kutyáról is
-szó van.</p>
-<p>Ugyancsak a <i>Kisfaludy</i> XIII. k. van szó <i>Donát</i>
-meséje jegyzetében az <i>elpusztítani akaró küldözgetésről</i> és a
-<i>szánó ajándékokról</i>.</p>
-<p>A <i>testvérek együttélését</i> nem veszi mesénk vérfertőzésnek,
-nem kell nekik vezekelni, erről máshol fogunk szólani.</p>
-<p>A <i>hétszer megesküdtetés</i> a gyermekeknél van ma Szegeden
-szokásban. Ha valami titkosat mond el a gyermek barátjának, a titok
-tartására 7-szer megesküdteti, ki azután hallgat is róla, míg másik
-pajtásával nem találkozik.</p>
-<p>A <i>kardról</i> I. kötetünk 1. sz. m. jegyzetében van szó és
-alább a 4. sz. mese jegyzetében.</p>
-<p>Mesénkben különös vonás, hogy a hűtlen testvért a mesehős első
-alkalomkor, mikor a basával egyetértve életére tör, nem
-<span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
-"Page_161">-161-</a></span> földeli el, így tesz a változataiban
-is, melyekhez hozzáadhatjuk <i>Ipolyi kéziratos</i> gyüjteményének
-ugyanilyen tipusú 366. sz. meséjét, melyben az állatok – miután
-testvére nem engedné meg, hogy szétszaggassák, mint az állatok
-mondják – másképpen járnak a hűtlen testvér élete végére a mesehős
-tudta nélkül. Ezt a nagylelkű megbocsájtást, ha közleni fogjuk az
-idevágó meséket, lesz alkalmunk megjegyezni, csak azt akarjuk itt
-felemlíteni, hogy találunk ellentétes vonású meséket is
-mesegyüjteményeinkben; így <i>Katona</i>: I. k. 249. l. – az
-Igazság – melyről már Katona is megjegyezte: hogy Musäus-féle stílű
-– írígy bátyjait kutyákkal falatja fel a 30. sz. változatban; nem
-kegyelmez a 33. mesében sem, nem különb a <i>Kisfaludy</i>: IX. k.
-64. sz. meséje sem, még kínozza is, de ennek lelőhelyéről az Előszó
-XVIII. lapján felemlíti Berze, a mesegyüjtő, hogy oda első Lipót
-tótokat hozatott. Az itt említettekről kötetünk 22. sz. meséje
-jegyzetében a hollóról szólva, látjuk, hogy ezek a holló
-szempontjából is <i>kifogásosak</i>.</p>
-<p><b>3. Pingált szobák.</b> Mesénkben a művészet egyik ágával kell
-versenyre kelni. A <i>Sárkánytölő</i> mesékhez tartozik, de a hős,
-hogy elátkozottakat szabadított meg vitézségével, csak hőstette
-végeztével tudja meg. A <i>nem-emberré átkozottakról</i>
-<i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 39. sz. jegyzetében szólottunk; lásd
-kötetünk 3., 4., 5. sz. meséit s változatait. <i>Gonzenbach</i> a
-74. sz. j. közöl egy sváb mesét, melyben szinte <i>Öreg</i> szerzi
-meg a hősnek a királyleány kezét.</p>
-<p>A <i>hozzáférhetetlen kört</i> megtaláljuk <i>Kálmány</i>: Sz.
-I. 136., Sz. II. k. 102. l. 4. sz., alább a 7. sz. mesében, l.
-kötetünk 12. sz. m., de már a <i>Luczaszéke</i>-féle körről
-felteszi a hiedelem, hogy behatolhat rajta a boszorkány,
-<i>Kálmány</i>: Sz. II. k. 221. lap. <i>Aarne</i> a 810, 812. sz.
-jegyzetében sorolja fel a finn adatokat. <i>Sorsváltozást</i> jelző
-mutatót csak az egyik fél ad, mint Kádár Kata balladánkban, lásd az
-1. sz. jegyzetet. Érdekes, hogy a mesében az elmondó gyermekkorában
-már észrevették a fák némulását és muzsikálását.
-<i>Muzsikálófáról</i> tud 14. sz. mesénk és változata is;
-<i>Gonzenbach</i>: 207. l.; <i>Köhler</i>: I. k. 59. lapján
-emlékezik meg róla.</p>
-<p><b>4. Állatsógorok.</b> Gyüjteményeink eddig a <i>Kisfaludy</i>:
-IX. k. 127. l. A Szélördög, 274. l. Királyfi Jankó, a X. k. 333. l.
-A holló, medve és hal sógora változatait mutatták be, külföldi
-változatairól <i>Róna–Sklarek</i> emlékezett meg a 293. l. –,
-<i>Aarne</i> az 552. sz. jegyzetében. A mienk <i>Hahn</i> 22. m.
-tipusának magyar <span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
-"Page_162">-162-</a></span> alakja, melyben – miként Hahn II. k.
-224. lapján a <i>görög</i> változatokról megjegyzi – a mesetípus
-<i>d) pontja</i> nincs meg; ugyanezt elmondhatjuk az alább közlött
-54. sz. változatról; nem így kell azonban szólanunk a ponyván
-megjelent (Rózsa K. kiadásában 1888) Az atya sírjá-ról és a Gólya
-kalifá-ról (1898.), mindkét fordításban teljesítve van Hahn
-említett d) pontja, de hogy honnan <i>szerezték</i>, nincs
-megemlítve, magyar hagyománynak mutatja be, a mi nem az. Mesénkben
-a <i>csiholás</i>, vagy mint a mesében van: <i>csihölés</i> fordul
-elő. A csiholásra a tűzből kiugró ősz ember a mese hősének
-segítségére van; lásd erre nézve <i>Kálmány</i>: Vil. 25. lapját.
-Figyelmet érdemel, hogy a rokon <i>mordvinok</i>-nál a demiurg
-<i>Ange–Pa’täi</i> csiholja a teremtményeket – <i>oltalmazó</i>
-özaiszokat. Ange–Pa’täi csiholással szaporítja az özaiszokat,
-ugyanúgy tesz a magyarkanizsaiak szerint a mi demiurg ördögünk,
-mikor az emberiséget szaporítja: csihol. V. ö I. kötetünk 7. sz. m.
-jegyzetével. <i>Andersen</i>-nél <i>A tűzszerszám</i> mesében a
-csiholásra <i>kutyák</i> jönnek elő, ezek is oltalmazók.
-<i>Andersen</i> imént említett meséjét minden <i>figyelembevehető
-átalakítás nélkül</i> mesélik a csángók, <i>Kisfaludy</i>: X. k.
-394. l. <i>Aczél, kova, fitil</i> néven. <i>Csiholás</i> van
-<i>Ipolyi</i> kéziratban levő 46. számmal jelelt mesetöredékben is,
-melyet nevezzünk:</p>
-</div>
-<h4>52. A rozsdás aczél és a három fekete ember.</h4>
-<p>Ebben már emberek jönnek elő a csiholásra, nem állatok. E
-szerint a félni nem tudó királyfi (mikor elátkozott kastélyból
-éjfél multával 3 fekete ember vendégje kitakarodott a pincze felé,
-hol az utánuk menő királyfi megtalálta a 3 fekete embert és a
-rozsdás aczelat) <i>a mint a rozsdás aczelat megtalálta, a 3 fekete
-ember előjött s kérte</i> (a rozsdás aczelat) <i>vissza</i>. Mikor
-azután a királyfi a rozsdás aczéllal „<i>tüzet ütött, most
-megjelent a’ három</i> (fekete ember), <i>segítségökkel a’ domhoz
-jutott</i>“… „<i>ismét, mire becsukták</i> (a királyfit, csiholt a
-királyfi, azaz) <i>tüzet adott, kiszabadíták, végre a kőfalból is
-kiszabadíták</i>“.</p>
-<p class="centersmall">(Ipolyi kivonatos 46. sz. mesetöredéke.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Nekünk e helyen csak a dűlt betükkel szedett sorokra van
-szükségünk, melyek szerint a csiholásra a 3 fekete ember előjön s a
-hős segítségére van, oltalmazza. <i>Andersen</i> meséjének
-<i>Aarne</i> az 562. számot adta, mely szám alatt több finn mesét
-közöl. <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
-"Page_163">-163-</a></span></p>
-<p>A <i>mindig mássá változó</i>, legelni vitt
-<i>boszorkánylovak</i>, <i>Merényi</i>: S. II. k. 1. sz. meséjében,
-<i>Kisfaludy</i>: IX. k. 4., 5. sz. m. fordulnak elő. U. O. a 34.
-sz. m. csak <i>más színűvé</i> változnak, <i>Kálmány</i>: Sz. I. k.
-11. sz. meséjében még ennyi sincs megjelelve, csakhogy eltűntek a
-lovak, ennyit említ a mese, mi a mese nem tudás következménye.</p>
-<p>A <i>kardról</i> a 2. sz. m. jegyzetében van említés téve.
-Újabban az <i>Ethnographia</i>: XXIII. évf. 223. l. – <i>Isten
-kardjáról</i> jelent meg értekezés, mely tekintettel van az
-<i>Attila kard</i>-ra. Behatóan akkor fogunk róla szólani, ha a
-tátosok kardjáról beszélünk; itt csak a kardról szóló adatokat
-csoportosítjuk, hogy ha szükség lesz reájok, együtt találjuk.</p>
-<p>A kardra vonatkozólag itt felemlítjük, hogy Munkácsi (B. Árja és
-kaukázusi elemek I. k. 390. l. Bpest, 1901) kardról írt soraiban
-keletre irányítja figyelmünket, hogy itt keressük első sorban a
-vele összekötött hagyományokat; mert mikor a kard szót elfogadtuk,
-hozzáfűzött hagyományokról is hallhattunk. Az I. kötetünk 54. sz.
-monda karddal felruházott változatát meg is találtuk kelet népénél,
-mint a jegyzetéből láthatjuk. Van nekünk:</p>
-</div>
-<h4>53. Átilla és Bendegúz kardja.</h4>
-<p>Átillának és Bendegúznak a kardja lehullott csillagdarabból (=
-meteor) volt. A csillagdarab mikor leesett, csupa tűz volt, csak
-mikor kihült, vitte valaki, hogy ki? emberem nem tudta megmondani,
-de még azt sem, határozottan nem tudta állítani, hogy egy vitte-e,
-vagy több Átillának ajándékba, melyből készült Átilla kardja. Hogy
-ki, vagy kik készítették, a 73 évesnél idősbb ember elfelejtette,
-gyermekkorában hallotta; azt az okoskodását, hogy kovácsnak kellett
-a mesterének lenni, mert azelőtt csak a kovácsok tudtak kardot
-csinálni, miután nem találgatós meséről van szó, nem fogadom el.
-Átillának a kardja <i>szerencsét hozott</i>, a merre ment győzött.
-Bendegúz kardjáról emberem szerint azt mesélték, hogy a kard
-viselése oly <i>erőssé tette</i>, hogy nálánál <i>háromszor
-erősebbet</i> is legyőzött.</p>
-<p class="centersmall">(Kis-Zomboron gyermekeskedett embertől.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Átillának atyja Bendegúz, de nem tőle örökli a kardot, hanem
-másik kardnak való meteort kap ajándékba, a meteor az <span class=
-"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> égből
-származik, Átilláé is, Bendegúzé is, mint – Herodotos írja:
-(<i>Ethnographia</i>: XIX. évf. 341. l.) – a szittyák kardja is.
-Arra a kérdésemre, hogy nem kard esett le az égből? emberem azt
-válaszolta, az égből kard nem esik le, pedig mint <i>Kálmány</i>:
-Sz. III. k. 303. lapján látjuk, kard is esik le az égből, mellyel
-Isten Átillát megajándékozta, mellyel eltemették Átillát, mint
-Rolanddal Durandalt (Ethn. u. o. 341. l.) Itt még megemlékezünk a
-<i>Rákóczi kardjá</i>-ról, melyről eddigelé csak annyit tudunk,
-hogy az <i>ellenséget levágja</i> s a <i>hazát halálig
-oltalmazza</i> s hogy 1848-ban egy vitéz Becse alatt a népdal
-szerint <i>megtalálta</i>: <i>Kálmány</i>: Sz. III. k. 48. l. Erről
-a dalról közbevetőleg idejegyzem, hogy Temesközt 1848 óta többször
-is végigzengte már e dal, alkalomadtán ajkról-ajkra szállt. Itt
-emlékezünk meg még a <i>kard ajándékba vivésről</i> is. Nem
-felejtettük el még, hogy 1877-ben a magyar ifjak a török <i>Abdul
-Kérim</i>-nek díszkardot vittek; 1883-ban pedig a <i>szőregiek</i>
-széltében beszélték, hogy a szegediek a megújúlt városukba
-megtekintésül jövő <i>királynak</i> háláúl aranyos kardot adnak:
-<i>Szeged hálája</i> (Szeged, 1883. év, 12. lap) hol szó van
-<i>Árpád</i>-nak adott Átilla kardjáról is.</p>
-</div>
-<h4>54. Kolondzijás kiráj.</h4>
-<p>Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné, vôt nékik ėgy fijuk mög
-három lányuk. Ėcczör aszongya a kiráj: „Fijam: Ifijúszépárgyérus!
-mink mán öregök vagyunk, möghalunk; viseld gongyát a háznak mög a
-tesvérejidnek! rád bízunk mindönt“. Möghalt azután a kiráj is, mög
-a kirájné jis, Ifijúárgyérus maga maratt a testvérjejivel. Ėd
-darabég csak mögvôtak, hanem ėcczör Ifijúárgyérus szerette vôna mán
-férhönanni a lányokat, de nem gyütt sėnki sė mökkérni ėgyiket sė.
-Aszonta osztán ėcczör Ifijúszépárgyérus, hogy: „A <i>lányokat</i>
-mán <i>vagy az Ördög, vagy az Isten vönné el!</i> hogy én is
-möhetnék házasonni“. Alig monta eszt ki Ifijúszépárgyérus, még
-akkor este odamönt <i>három holló</i> a lányokat mökkérni, férhön
-is möntek.</p>
-<p>Ifijúszépárgyérus mos mán maga maratt, aszt gondolta el ű osztán
-magába, hogy űs mögházasodik, főkeresi Világszépaszszonyát! Főmönt
-a pallásra, lėhozott szörnyen sok búzát mög kukoriczát, hogy lögyön
-a galamboknak mit önni, még ű hazagyün; osztán mögnyergölt, fölült
-a lovára, elmönt főkeresni Világszépaszszonyát. A mint möndögélt,
-útközbe <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
-"Page_165">-165-</a></span> tanát ėgy nagy lapist, tele vôt vérê. A
-lapis (föld) tulsó ôdalán ėgy katona kéllódott, – a többi mán mind
-mög vôt halva, benne vôtak a lapisba – csak ű maga kéllódott a
-parton; háború vôt akkor is. Odamönt hozzá, kérdöszte tülle, hogy:
-„Mög tunná-jė mondani, hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“
-Aszongya neki a katona: hogy ű nem tugygya, hanem ha nem sajnálná,
-vágja el a nyakát! Elvákta a nyakát, aval mönt tovább. A mint
-möndögélt, mögént tanát ėn nagy lapist, ott is ėgy katona kéllódott
-a lapis tulsó ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt halva,
-benne vôtak a lapisba. Odamönt hozzá, kérdöszte tülle, hogy: „Mög
-tunná-jė mondani: hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“ Aszongya
-a katona: „Én nem tudom, még hírit sė hallottam, hanem erigy odébb,
-talán maj mögtugygyák mondani, hanem ha nem sajnász, vákd el a
-nyakamat!“ Elvákta annak is a nyakát, mönt tovább. A mint
-möndögélt, mögén tanát ėn nagy lapist, ott két katona kéllódott a
-lapis tulsó ôdalán a parton, a többi mán mind mög vôt halva, benne
-vôtak a lapisba. Odamönt hozzájuk, kérdöszte tűllük: „Ugyan
-möktunnátok-ė mondani: hogy hun van a Világszépaszszonya vára?“</p>
-<p>Aszonták: „Mög! Látod amott aszt a nagy fát mög aszt a
-kűsziklát?“ Aszongya Ifijúszépárgyérus: „Látom!“ „No, ott van!
-hanem oda nem möhecz be, csak <i>délbe tizėnkét órakô</i>, az
-állatytyaji akkô alszanak. Az első kapun van két oroszlán, a
-középsőn két medve, a belsőn két farkas, azok ha észrevöszik, hogy
-ott jársz, szörteszét szaggatnak“. Mönt, möndögélt, mikor odaért,
-éppen tizėnkét óra vôt délbe, az álatok mind aluttak.
-Ifijúszépárgyérus osztán êvákta a két oroszlánnak a nyakát, mög a
-két medvéjét is, mög a két farkasét is: mind <i>êvakdosta a
-nyakukat</i>, akkô bemönt Világszépaszszonyának a várjába. Mikor
-bemönt a várba, Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, hîtta föl a
-lóra: „Édös szívem, szép szerelmem: Vílágszépaszszonya! gyere, űj
-ide a lóra!“ „Nem mék én, hanem ha szerecz, gyere be, kös be a
-lovad az istállóba, lögyé néköm szolgám! A többit maj möglátytyuk“.
-Ifijúszépárgyérus bekötötte a lovát az istállóba, beállt a
-Világszépaszszonyáhon szolgának. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_166" id="Page_166">-166-</a></span></p>
-<p>Ėccző Világszépaszszonya a templomba készült,
-Ifijúszépárgyérusnak tizėnėgy szobakûcsot adott, hogy a tizėnėgy
-szobát tisztíja ki; a <i>tizėnkettediknek</i> a kûcsát nem atta oda
-neki. Mikor mán Világszépaszszonya elmönt a templomba,
-Ifijúszépárgyírus próbálta mind a tizėnėgy kûcscsal oszt nem bírta
-kinyitni. Bemönt a házba (= szobába), a hun a Világszépaszszonya
-mozsdott, ott tanát a kuczkóba rėzsdás kûcsot, kivitte, hát ki
-bírta vele nyitni. Bemönt, hát ott vôt a Kolondzijás kiráj
-lėabrincsolva: <i>három abrincs</i> vôt rajta. „Jaj, fijam!
-csakhogy ide gyütté, de régön várlak! mán <i>hét</i> esztendeje,
-mûta ide vagyok abrincsolva; hanem hozzá ėgy kancsó vizet, nagyon
-szomjas vagyok!“ Vitt néki vizet, ivott, <i>lėpattant az
-abrincs</i> rúla. Vitt néki még ėgygyê, lėpattant a másik, vitt
-néki még ėgygyel, lėpattant a harmadik is. Aszongya Kolondzijás
-kiráj Ifijúszépárgyérusnak: „No, kutya, eregy innét, mer vége az
-életödnek, csakhogy kiszabadítottá a <i>rabságbû!</i>“ Avval
-előfokta a lovát, fölnyergölte, fölűlt rá, elindult,
-Világszépaszszonya akkô mönt hazafelé a templombul, fölültette a
-lóra, ênyargalt vele. Ifijúszépárgyírus fölült a lovára, êmönt a
-Világszépaszszonya után.</p>
-<p>Mén, möndögél a mőre a Kolondzijás kiráj mönt, mikô mán a lova
-lábárul a <i>patkó</i> is <i>lėkopott</i>, möglátytya
-Világszépaszszonyát. Odamönt, Világszépaszszonya éppen a kúton vôt,
-aszongya Ifijúszépárgyérus: „Gyere, édös szívem, szép szerelmem a
-lóra!“ „Nem mék én, mer úgyis utôér a kutya!“ „Nė féj, nem ér, csak
-gyere!“ Világszépaszszonya fölült a lóra, viszi, viszi. Ėccző rug,
-vág a Kalideres, kimén az öreg Kolondzijás kiráj: „Mi bajod? édös
-lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs? fojó víz melletted, sejöm
-széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van, hanem viszik
-Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ kérdözi az öreg Kolondzijás
-kiráj. „A kijé vôt“ mongya a Kalideres. „Utôérjük-ė? ihatok-ė,
-öhetök-ė?“ „Ihacz, öhecz! ėgy véka mondulát mögtörhecz, mögöhecz!
-ėgyet ugrunk, kettőt lépünk, mingyá utôérjük!“ Bemönt, ivott,
-övött, ėgy véka mondulát möktört, mögötte, fölült a lóra. Ėgyet
-ugrottak, kettőt léptek, utôérték, aszongya Kolondzijás kiráj:
-„Most az ėcczör mögbocsátok, tés ėcczör jót tötté velem, de többet
-ide nė gyere, mer öszsze-viszszadarabollak!“ <span class=
-"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> Aval
-elvötte Világszépaszszonyát, útnak eresztötte. Ifijúszépárgyérus
-hazamönt, de nem bírta Világszépaszszonyát êfelejteni, aszonta: nem
-bánynya akármi lösz, de ű elhozza Világszépaszszonyát! Főnyergölte
-a lovát, fölült rá, êmönt Világszépaszszonyájé. Mikor odaért,
-Világszépaszszonya éppen a kúton vôt, aszongya: „Gyere, édös
-szívem, szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én, mer mögén utôér az a
-kutya!“ Aszongya Árgyérus: „Nė féj, csak gyere!“ Világszépaszszonya
-fölült a lóra. Ėccző rug, vág a Kalideres, kimén az öreg
-Kolondzijás kiráj, aszongya: „Mi bajod? édös lovam! Innod nincs,
-vagy önnöd nincs? fojó víz melletted, sejöm széna előtted“. „Innom
-is van, önnöm is van, hanem viszik Világszépaszszonyát!“ „Ki
-viszi?“ „A kijé vôt“. „Utôérjük-ė? ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Ihacz,
-öhecz! ėgy véka mondulát möktörhecz, mögöhecz! Ėgyet ugrunk, kettőt
-lépünk, mingyá utôérjük!“ Bemönt, ivott, övött, ėgy véka mondulát
-möktört, mögötte, fölült a lóra. Ėgyet ugrottak, kettőt léptek,
-utôérték: „Mögáj kutya! huva viszöd tė az én aszszonyomat?“ Elvötte
-tűlle, öszsze-viszszadarabolta, ė’ zsákba tötte húsát, főtötte
-lovára.</p>
-<p>Vitte lova az erdőbe ė’ szép tiszta hejre. Szép fű vôt ott, a ló
-a hogy legelészött, lėesött a hátárul a zsák Âra szált a három
-holló, belevákta a legfijatalab ba körmit: „E’, sógorhús!“ Odamén a
-ló, êrukta a hollót. Mingyá möntek a hollók <i>élesztőfűjé,
-fôrasztókűjé, fölélesztötték, hécczörte</i> szöbb embör lött, mind
-vôt Ifijúszépárgyérus. „No, sógor! mi járatba van ken?“ „Hát –
-aszongya – el akartam hozni Világszépaszszonyát. A vén Kolondzijás
-öszszedarabôt, zsákba tötte húsomat, föltötte a lovamra a zsákba;
-hát itt legelészött, lėejtött. Ha êre nem gyüttek vôna kentök,
-sógor, talán örökre el is aluttam vôna!“ „Bizon elalutt vôna ken
-örökre! Hanem sógor! amott van az erdőbe ėgy kis gunyhó, abba van
-ėgy ki’ <i>csikó</i>, mönynyön ken oda, tisztogassa ken mög, üjjön
-ken rá, oszt azon elhozi ken Világszépaszszonyát!“</p>
-<p>Ifijúszépárgyérus êmönt a kis gunyhóba, mögtisztogatta a kis
-csikót, fölült rá, êmönt Világszépaszszonyájé. Odamönt,
-Világszépaszszonya a kúton vôt, aszongya: „Gyere édös <span class=
-"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> szívem,
-szép szerelmem a lóra!“ „Nem mék én, mer úgyis elfog a vén kutya!“
-„Nė féj! csak gyere! nem fog ê többet“. Fölültek a lóra, möntek
-hazafelé. Rug, vág Kolondzijásnak a lova, kimén: „Mi bajod, édös
-lovam! Innod nincs, vagy önnöd nincs? fojó víz melletted, sejöm
-széna előtted“. „Innom is van, önnöm is van, hanem viszik
-Világszépaszszonyát!“ „Ki viszi?“ „Ifijúszépárgyélus“. „Utôérjük-ė?
-ihatok-ė, öhetök-ė?“ „Nem ihacz, nem öhecz! Nem érjük utô többet
-soha!“ Mögharagudott a Kolondzijás kiráj, bemönt a szobába,
-mögmelegítötte a hétmázsás töksarkantyút, fölült a lovára, úgy
-belevákta az ôdalába, hogy ėgyikön bemönt, a másikon kigyütt; de
-még hírül sė jártak, hogy elérhették vôna. A csikó csak jácczott
-előttük a Világszépaszszonyávâ.</p>
-<p>Odanyerítött a ló a fijának: „Mögáj, ha Istent üsmersz, mê mán a
-bélöm kinyúlik!“ „Nem álok mög, még a kutyát a levegőbe fő nem
-viszöd, oszt lė nem vágod, hogy nyálé vájjon!“ Akkor fővitte,
-lėvákta, hogy <i>nyálé vát</i>. Mögáltak, a Világszépaszszonya
-ráült a Kalideresre, Ifijúszépárgyérus mög a magájéra, akkô oszt
-hazamöntek.</p>
-<p>Még akkô is vôt az udvaron búza mög kukoricza, mögesküttek. Én
-is ott vôtam a lakodalomba, én vôtam a kisvőfény, Pali (jelen van)
-mög az öregvőfény; tökhajbû vôt a sarkantyúm. Az ajtó mögött vôt ė
-zsákba a Tisza, Duna, Dráva, Száva, mind ott vôt ė zsákba,
-bunkósbottâ be vôt kötve, kôczmadzaggâ mög vôt támisztva. A hogy én
-ott hátrásztam, kiváktam a töksarkantyúvâ, kijabálták: „Hátra
-magyar, hátra!“ Csakúgy fojt ki a víz, Pali beleesött, a hogy
-viszi, – micsinájjak? pajtásomat viszi a víz! – hamâ êszalattam
-Ménkű Pannához: „– – kê hamar kétágú vashorgot, Palit êvitte a
-víz!“ Odamöntem, beleváktam az ôrába, êszopta, szalattam mögén
-Pannáhon: „Panna, hamar kétágú vashorgot! mer a Palit viszi a víz.
-Belecsaptam az ôrába, kirántottam, most is lukas az ôra lika. (Pali
-orra lyukához mutat, ki – ha nem ismeri a mesét – megijed, a többi
-neveti. Mikor odamutat, mondja:) Ėhėn-ė!</p>
-<p class="centersmall">(Törökbecse.) <span class="pagenum"><a name=
-"Page_169" id="Page_169">-169-</a></span></p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>5. Az elátkozott 12 gyermök.</b> <i>Kisfaludy</i>: XIII. k.
-<i>A 12 varjú</i> jegyzetében soroltuk elő magyar és külföldi
-változatait, hozzájok vehetjük <i>Aarne</i> 451. sz. jegyzetét is.
-Mesénk megható befejezése <i>elüt</i> magyar változataitól.</p>
-<p>Az <i>elátkozottakat</i> lásd 3. sz. mesénk jegyzetében. Az
-<i>anyai átok</i>-ra vonatkozólag ide jegyezhetjük, hogy az anya
-szavát, kívánságát tartja a nép a legfogósabbnak, azért az anyának
-nem formaszerűen elátkozni, de még rosszat kívánni sem szabad
-gyermekének (Szeged.)</p>
-<p>A <i>csillagok megjelelése</i> kiváló becsű ránk: magyarokra,
-még a <i>Dönczölszeker</i>-et is lénynek mondja, ki a <i>Csillagok
-anyjának a fia</i>, tehát nem szekér, szekérré csak idővel vált,
-lásd <i>Kálmány</i>: A csillagok nyelvhagyományainkban Szeged,
-1893. miután magyarul nehéz megszerezni, az <i>Am Urquell</i>-ben
-(Krauss S. F. Wien 1893. IV. Band: <i>Die Sterne im magyarischen
-Volkglauben</i>) keresendő.</p>
-<p><i>Ugyanaz a szám az évre, hónapokra</i> stb. <i>Köhler</i>: I.
-k. 6. l. fordul elő.</p>
-<p><b>6. Mióta van a czigányoknak házuk?</b> <i>Hőst elpusztítani
-akaró</i> mese, ellentétese a <i>vitéz szabó</i>-nak,
-<i>Merényi</i>: S. I. k. 183. l., hol a szabó hősködik, pusztítani
-akar; a magyar mesék már a kettőt összefűzik, összekeverik a hősök
-cselvetéseit. Mesénk változataiban: <i>Ördögök, Óriások, Haramiák,
-Sárkányok</i> akarják az embert elföldelni. Legtöbb pontban
-megegyez mesénkkel <i>Merényi</i>: D. II. k. 93. l. <i>A kárvallott
-juhász</i>, <i>Kisfaludy</i>: IX. k. 513. l. <i>A furfangos
-czigány</i>. Lásd I. kötetünk 19. sz. jegyzetét és a
-következőt:</p>
-</div>
-<h4>55. Miből lettek az országnak a híres fiai?</h4>
-<p>Vôt a világon ėgy susztėr, vôt ėgy felesége, mikor möghalt a
-felesége, 12 gyerök maratt utánna; ėgyik: kicsi, másik: piczi; mind
-a 12 könyeret kért, de nem vôt ėgy falat könyér sė. Búsult a szögén
-embör, hogy micsinájon? elmönt munkát keresni.</p>
-<p>A mint mönt, möndögélt, tanát ėgy kis házat, 3 Órijás vôt benne.
-A mint bemönt a szögén embör, az Órijások fölugráltak, asz
-kérdöszték tűle: „Mit kereső a mi barlagunkba?“ Aszongya a susztėr:
-„Agygyatok munkát! mer éhön halok“. „Szöröncse, hogy gyüttél, éppen
-ėgy embörre van szükség: fát vágni, ha kitőtöd az esztendőt, zsák
-aranyat kapsz!“ <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
-"Page_170">-170-</a></span> Abba az üdőbe <i>három</i> napbul
-állott ėgy esztendő. Vákta a szögén embör a fát egész nap, elgyütt
-az este, vacsoráltak. „No, szögén embör vacsorázz! ott van a ház
-előtt ėgy vaczok oszt fekügy rá!“</p>
-<p>Kimönt a szögén embör, hajja ám, hogy odabe beszélgetnek: „Üssük
-agyon – aszongyák – eszt a szögén embört, mert még elárul
-bennönket: maj ha elalszik a vasfurkóval agyonütytyük!“ A szögén
-embör gondolt ėgyet: tött a párnájára ėgy nagy küvet, rátötte a
-kalapját, betakarta a subájával, ő pedig befekütt a vaczok alá.
-Ėcczör csak hajja, hogy <i>tizėnkettőt</i> üt az óra, mongyák az
-Órijások: „Itt a cselekvés ideje!“ Fölkapja a furkót, ojat vág a
-szögén embör fejire, hogy a kalap szétmönt: „No, ennek sė köl a
-zsák aranyat kifizetni!“ mongyák az Órijások. A mint bemönnek a
-szobába möginni az áldomást, hát ėcczör ki kopog? kinyílik az ajtó,
-belép a szögén embör, elsápannak az Órijások. „Elgyüttem a bérömé,
-mert kitelt az esztendő!“ Mögparancsolták a legkisebnek, hogy
-tőcsön tele ėgy nazs zsákot, de nem álhatták, hogy mög nė
-kérdözzék: hogy nem hallott az ícczaka ėgy nagy puffanást? Aszongya
-a szögén embör: „Mintha ėsz szöm eső esött vôna a fejemre!“
-Öszszenésztek az Órijások, intöttek a kisebbiknek, hogy csak vigye
-a zsákot! Odasukták osztán neki, hogy ha a szögén embör hazaér,
-fogja a torkát, fujcsa mög.</p>
-<p>A mint mönnek, möndögélnek, aszongya a szögén embör az
-Órijásnak: „Majd elmögyök előre, lámpát gyûtok, mer van neköm
-otthun 12 oroszlányom, a kik Órijáshússal élnek, maj elzárom
-azokat!“ Mönt osztán, vitte a zsák aranyat, a szögén embör pedig
-odahaza ráparancsolt a 12 gyerökire, hogy ha az Órijás beér,
-kijácscsák ėcczörre: „Édös apámuram! Órijáshúst öhetnénk!“ Hát a
-mint odaér az Órijás, benyitja az ajtót, a 12 gyerök ėcczörre
-kijátytya: „Édös apámuram! Órijáshúst öhetnénk!“ Mögijed ám az
-Órijás, lėveti a zsák aranyat, szalad; a szögén embör pedig bemönt,
-kibontotta a zsák aranyat, aszongya: „No, fijajim! mos mán nem
-éhösztök ám!“ Vött minynyájinak ruhát, kitaníttatta űket,
-<i>azokbul löttek az országnak a hírös fijaji</i>.</p>
-<p class="centersmall">(Hódmező-Vásárhely.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span></p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>7. A férfi Vasorrúbába.</b> A nevet mi adtuk, feltűnőbbé
-akartuk tenni, hogy a nép már <i>férfi</i> vasorrúbábákról is
-beszél. A mese a <i>rossznak eligért</i> gyermekkel kezdődik erről
-a <i>Kisfaludy</i>: XIII. kötetben: <i>Az ördögnek ígért
-gyermek</i> jegyzetében szóltunk, azután a <i>Vasfejű farkas</i>
-ismeretes <i>zargatásaival</i> folytatja, <i>Kisfaludy</i>: II. k.
-1. sz., VII. k. 11. sz., IX. k. 16. sz., <i>Kálmány</i>: K. II. k.
-2. sz. meséjében található. Mesénket v. ö. az 56. sz. adatunkkal.
-Külföldi változatait <i>Sklarek</i> 293. l. 15. sz. jegyzetében
-jelelte meg.</p>
-<p>A <i>hozzáférhetetlenné tevő körről</i> a 3. számú, a <i>hős
-bolyongásai közepén szerzett 3 kutyáról</i> feljebb a 2. sz.
-jegyzetben van szó.</p>
-<p>A <i>lelkek szabadítása</i> a 10. sz. mesében jön elő, mely
-különbözik a 12. számúétól, melyben bárányok lesznek a lelkek.</p>
-</div>
-<h4>56. Palkó.</h4>
-<p>Volt, volt, a világ teremtésén is tunnan volt, volt egy ember,
-annak volt egy fia, úgy hivták hogy Palkó. A gyermek kért egy
-garast az apjától. „Minek az a garas neked?“ kérdezte az apja. „Hát
-csak kell!“ mondta a gyermek. Az apja azután adott neki egy garast,
-hogy egy garason vegyen 4 ökröt.</p>
-<p>Elindult a városba a fiu nagyszomorúan: hogy vegyen ő egy
-garason négy ökröt? belement egy nagy gödörbe és ott sírt. A mint
-javában sír, odamegy az <i>Ördög őzecske képében</i>, kérdezi a
-gyermeket: miért sír? Elmondta a gyermek, hogy így és így jártam,
-az apám adott egy garast, hogy vegyek 4 ökröt. Azt mondja az Ördög,
-hogy ad ő 4 ökröt, hogy ha <i>keze keresztvonását adja!</i> A
-gyermek ráhajlott a szóra és keze keresztvonását adta: <i>megvágta
-az ujját és (a vért) egy papirosra cseppentette, hogy 17 éves
-korában az övé lesz</i>, azután hazahajtotta a 4 ökröt. Mikor
-közelgetett a tizenhetedik év, elindult vándorolni.</p>
-<p>Ment, mendegélt, elérkezett egy nagy erdőbe, meglátott egy 3
-tornyú templomot meg egy kis házat, benézett az ablakon a házba,
-hát, nem látott egyebet, mint egy <i>öregasszonyt</i>. Azt mondja
-az öregasszony, hogy: „Ki vagy? jó lélek-e, vagy rossz?“
-<i>Háromszor</i> monta a gyermek, hogy: „Jó lélek vagyok!“ Azt
-mondja az öregasszony: „Gyere be! <span class="pagenum"><a name=
-"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> ha jó lélek vagy“. Bement
-a gyermek. Azt kérdi az öregasszony, hogy mi járatban van? Elmondja
-a gyermek, hogy mint járt, hogy elvándorolt, mert 17 éves korában
-az Ördög el akarja vinni. „Ne félj semmit, fiam! – mondja az
-öregasszony – csak úgy tegyél, a mint én mondom“. Megszegett azután
-egy kenyeret, a (kenyér-) <i>pillét</i> a gyermeknek adta s azt
-mondta: „Látod, fiam! azt a 3 tornyú templomot? Eredj a középső
-toronyba és <i>kiáltsd</i> el magadat <i>háromszor</i>, hogy: „Ne!
-<i>Messzirehalló, Jólfutó, Dönczölszekér</i>, édes kutyám, ne! ha a
-kutyák azután odamennek add nekik ezt a kenyeret!“ Felment azután a
-gyermek a középső toronyba, elkiáltotta magát háromszor, a mint az
-öregasszony mondta és a kutyák odamentek. A gyermek eltörte a
-(kenyér-) pillét 3 darabra és odaadta a kutyáknak. Mikor a kutyák
-megették a pillét, a gyermek félt lemenni, de mégis azt gondolta,
-hogy inkább a kutyák egyék meg, mint hogy az Ördög vigye el,
-lement. Mikor lement, a kutyák a nyakába ugráltak. Visszament
-azután az öregasszonyhoz, az öregasszony adott neki egy
-<i>puskát</i>, eljárt azután vadászni. Egyszer olyan erdőbe ment,
-hogy ott sem állat, még légy sem volt. A mint le s fel megy az
-erdőben, nézi, hogy milyen erdő ez? egyszer megáll s odamegy az
-Ördög parasztruhában, azt mondja: „Minek hoztad el ezeket a
-kutyákat? nincs itt állat, hogy lőhetnél s a kutyákat
-használhatnád! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a
-helyök!“ Hazament a gyermek és a kutyákat kezdi behajtani az ólba,
-de nem akartak menni, a Dönczöl meg az ajtóba feküdt. „Nézze, kend,
-öreg anyám! – bosszankodott a gyermek – a macska egye meg azt a
-Dönczölt! már a küszöbre feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! – mondja az
-öregasszony – hagy legyen! csak adjál neki enni meg inni, most a
-küszöb alatt volt az Ördög“. Megint kiment vadászni, kimentek a
-kutyák is vele, megáll az erdőszélén, megint odament az Ördög,
-megint mondta: „Minek hoztad el a kutyákat? nincs itt állat, még
-megharapnak valakit! ha hazamégy, hajtsd be az ólba, ott ezöknek a
-helyök!“ „Ha nem mentek az ólba!“ mondta a gyermek. Azután
-hazament, azután hajtotta volna az ólba a kutyákat, de nem mentek a
-kutyák, a Dönczöl pedig felfeküdt a katlanra, mondja <span class=
-"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a
-gyerek: „Nézze, kend csak, a macska vigye el a kutyát! most meg már
-a katlanra feküdt!“ „Ne bántsd, fijam! hagy legyen, csak adj neki
-enni, inni! most meg a katlanban volt az Ördög“. Megint kezdi a
-kutyákat hajtani, de a kutyák nem mentek, a Dönczöl meg felfeküdt
-az ágyra. „Nézze kend csak, öreg anyám! – mondja a gyermek – már
-meg az a hunczut Dönczöl az ágyon van! az egér szaladjon el vele!“
-„Ne bántsd, fiam! hagy legyen, csak adjál neki enni, inni! most meg
-az ágyadon volt az Ördög!“</p>
-<p>Kezdi megint hajtogatni a kutyákat, mind bementek a kutyák az
-(kutya-) ólba, a gyermek elment azután az erdőbe, megállt az
-erdőszélén, látja, hogy jön az Ördög őzecske képében, mindjárt
-megismerte, felszaladt a fára. „Jere le! mert úgyis az enyém vagy
-már!“ mondja az Ördög. „Nem mék én!“ feleli a gyermek. Erre úgy
-megrázta a fát, hogy csak egy hajszál tartotta, hogy le nem dült,
-azt mondja a gyermek: „Ne rázd! úgyis lemegyek én, ha háromat
-hagysz kiáltani. Erre elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó,
-Dönczölszekér! ne!“ Mondja a Messzirehalló a Jólfutónak, hogy
-jöjjön, mert „baj van: veszedelem érte a gazdánkat!“</p>
-<p>Azt mondja a Jólfutó: „Nem mék én, még kék lánggal nem ég, miért
-zárt be!“ Megint elkiáltotta magát: „Messzirehalló, Jólfutó,
-Dönczölszekér, kedves kutyám! ne!“ Mondja a Jólfutó a
-Dönczölszekérnek, hogy: „Menjünk, mert a gazdánkat veszedelem
-érte!“ „Nem mék én, még veres lánggal nem ég!“ mondja a Dönczöl.
-Egyszer csak nekiugrott a Messzirehalló és a Julfutó az ajtónak, de
-meg sem rendült, hanem a Dönczöl úgy nekivágta magát, hogy az ajtó
-széthullott, a kutyák azután szaladtak a gazdájukhoz. Mikor a
-kutyák odaértek, a gyermek már iparkodott lefelé a fáról, az Ördög
-meg húzgálni kezdte: „Jere velem! mer elviszlek“. „Nem mék én,
-hanem add ide a kezemírását! a melyiket adtam“. Mikor az Ördög
-meglátta a kutyákat, mindjárt másképpen beszélt, azt mondja: „Nincs
-nálam!“ „Fogd meg Dönczöl!“ mondja a gyermek. A kutya megkapta és
-úgy a földhöz vágta, hogy leragadt. „Add ide a kezem
-keresztvonását, a melyikre a <i>3 csepp</i> vért cseppentettem!“
-mondja a gyermek. „Nézd meg, talán a külső zsebemben van!“ Nézi a
-gyermek: <span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
-"Page_174">-174-</a></span> „Itt nincs. Fogd meg Dönczöl!“ A kutya
-megkapta és megint úgy a földhöz vágta, hogy leragadt. Azt mondja
-az Ördög: „Nézd meg! a nadrágzsebemben van“. A gyermek nézi és
-megtalálja: „Ládd, te kutya! hogy megtaláltam, fogjátok meg!“ A
-kutyák megfogták és szétszaggatták.</p>
-<p>Hazament a gyermek a kutyákkal, az öreg anyja adott neki
-<i>rossz baltát</i>, hogy vágja el a kutyák nyakát! A gyermek nem
-akarta elvágni, de az öreg anyja nem hagyott neki békét, egynek
-elvágta, ráborult és sírt. Azt mondta az öreg anyjának, hogy azt a
-kettőt meghagyja, de az öreg anyja azt mondta, hogy: „Vágd el
-csak!“ Azután elvágta, ráborult és megsiratta. „Ne, fijam! egy
-darab kenyér, tedd a tarisznyába, most már mehetsz, ne félj
-senkitől!“ Megkérdezte azután a gyermek az öregasszont, hogy miért
-vágatta el a kutyák nyakát? Azt mondta az öregasszony: „<i>Hogy ha
-nem vágtad</i> volna el a nyakát, az <i>Ördög megkisértett
-volna</i>“. Jó egészséget mondott az öreg anyjának és elment.</p>
-<p class="centersmall">(Pécska.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>8. Kanalastót.</b> Mesénk <i>Istvánffy</i>: 68. l. <i>Jankó
-meg az aranyhajú leány</i> teljesebb alakja; az első felére nézve
-lásd a <i>Kisfaludy</i>: IX. k. 575. l. 42. sz. mesejegyzetét, a
-második felére a 43. sz. meséjét, a X. k. 17. sz. mesét,
-<i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 12. sz. m. jegyzetét; az <i>üldözés
-közben hátrahajtott tárgyakat</i> I. kötetünk 3. sz. jegyzetében; a
-<i>vaslábbeli elnyövéséről</i> is <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. van
-szó, a 30. sz. jegyzetben.</p>
-<p>A <i>boszorkány saját gyermekeinek a nyakát vágja le</i>
-<i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 49. sz. m. <i>Incsulká</i>-ban s a
-jegyzetében felsoroltakban. <i>Köhler</i>: I. k. 196., 467., 547.
-l. <i>Aarne</i> 327. sz. j. idegen változataiban.</p>
-<p><b>10. Az orrfülről.</b> <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. <i>Krisztus
-Urunk és a mostohatestvérek</i> jegyzetében szóltunk változatairól.
-U. O. 57. sz. jegyzetben a <i>születéskor kapott ajándékokról</i>
-is szó van, mi a magyarban meglehetősen különösen hangzik, van
-ugyan a magyaroknál is szokásban a kis gyermek keresztanyjának
-korozsmát adni (Szeged) leginkább inget, ruhát, de a magyar
-mesékben szokatlanok a születéskor ajándékothozó tündérfélék, vagy
-mint a mesénkben is van, a két galamb képében a nagynénék szerepe,
-kik a kicsit megajándékozva hozzák vissza, hogy <i>gyöngy hull a
-szeméből, rózsa a szájából, rozmaring nyől utána</i>. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p>
-<p>A <i>szemvisszaszerzés</i> előfordul alább a 15. sz., I.
-kötetünk 7. sz. meséjében, <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 56. sz.
-jegyzetében.</p>
-<p>Mesénk első részét a román változatával vesd össze;
-<i>Köhler</i>: I. k. 314. l., mellyel legjobban megegyez, egyéb
-külföldi változatait lásd U. O. a tárgymutatóban
-<i>Blaubart</i>-ot. Magyar változatai <i>Merényi</i>: S. II. k.
-149. l., <i>Kálmány</i>: Sz. II. k. 120. l.</p>
-<p>A <i>lelkek szabadítását</i> feljebb a 7. sz. j.,
-<i>segítségét</i> pedig <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 12. sz.
-jegyzetében említettük.</p>
-<p>Az <i>ördöggel való vitetést</i> lásd az 5. sz. jegyzetben.</p>
-<p><i>Galambokká</i> változó leányok vannak az 1. sz. mesében
-is.</p>
-<p><b>11. Pétör halász.</b> <i>Kisfaludy</i>: XII. k. XVI. sz.
-meséjével: <i>Halász Józsi</i>-val s jegyzetével v. ö. A
-<i>másvilágra</i> adott <i>megbízás</i> mesénkből hiányzik,
-különben azonos <i>Aarne</i> 465. C. jegyzete meghatározásával, a
-király megbüntetésére nálunk is megjelen az Úristen, mint <i>Halász
-Józsi</i>-ban. Mesénk Halász Józsi keresztényesített alakítása,
-mely főképpen a Sárkány helyett Krisztus szereplésében és az
-Istennek ebédrehívása elhagyásában nyer legkiválóbb kifejezést,
-mely utóbb említett tipus alkotó rész elhagyásával a mesetipus is
-meg van támadva. Adatunk becsességét abban birja, hogy a megelőző
-világnézettől elütő, ujabbkori világnézetet – ha a változatával
-összevetjük – minden nehézség nélkül le lehet róla olvasni.</p>
-<p>A <i>szánó hármas ajándékot Krisztustól</i> (= polczra teremtett
-kenyér, feleségűl teremtett leány és a segítségre adott szamár)
-<i>Kisfaludy</i>: XIII. kötetben soroltuk elő a <i>Krisztus urunk
-és a szegény ember</i> jegyzetében, meg van a 12. sz. mesénkben is.
-V. ö. még a 2. sz. mesével.</p>
-<p>A <i>háromas feladatot</i> lásd alább a 14. sz. mesében s I.
-kötetünk 3. sz. jegyyzetében.</p>
-<p><b>12. Az öreg katona.</b> Lásd <i>Kisfaludy</i>: XVII. k.
-<i>Precsó</i> jegyzetének utalásait; a <i>szánó hármas ajándékot
-Krisztustól</i> feljebb a 11. sz. jegyzetben.</p>
-<p><b>13. Hogy tanáta mög a szögény embör a vásárba az aranyat?</b>
-Az <i>1001 éj: Die Geschichte des Verarmten, der durch einen Traum
-vieder Reich wurde</i> V. k. 340–341. lapján van a változata. A
-<i>segítő szerepet játszó koldust</i> lásd a megelőző 12. sz. és a
-36. sz. adatunkban. Adatunkat, mint töredéket, melyből hiányzik,
-hogy az ember szegény lett, miről az <i>1001 éjben</i> szó van,
-soroztam a mesék közé a <i>kisegítő öreg emberek</i> mellé, ha nem
-töredék, nem itt a helye. Mint e töredékből következtethetni, a
-hiedelemmel telített mesékhez, a népszerint történetekhez tartozik
-kiegészítve. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
-"Page_176">-176-</a></span></p>
-<p><b>14. Jankovics.</b> Lásd <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. <i>A
-tengeri kisasszony</i> első részét és jegyzetét, a <i>gyermek
-vízretevése</i> meg van a 23. sz. hagyományunkban is; a <i>háromas
-feladat</i>-ról a 11. sz. jegyzetben szóltunk, a
-<i>varázsvessző</i>-ről az 1. sz. m. jegyzetében. Megtartottuk a
-<i>Gaal</i>: I. k. 200. l. levő Jankalovicshoz hasonló hangzású
-elnevezést, a szláv Jankovicsot. Mesénkben különös vonás, hogy a
-Szentpéter szerepét játszó, háromszor pogácsát kapó koldús
-elváltozik, mint a szinte segítő szerepet játszó <i>tátosló</i> a
-8. sz. mesében, lásd e mese jegyzetét is; Jankalovics is elváltozik
-<i>Gaal</i>-nál, de ő nem a Szentpéter szerepétjátszó koldús, hanem
-ilyen öregnek a kiáltására előjövő alantas közeg. Jankovicsban a
-magyar mesékben otthonos <i>háromas</i> feladat keresztül van víve,
-mint az idegen <i>Poncianus históriája</i> magyar töredékében, lásd
-a 22. számú adatunknak: a <i>7 bölcs</i>-nek a jegyzetét.
-Jankalovicsban ötös feladatot találunk, mi lehet a szláv mese
-maradványa, de – mert Gaal (I. k. IV. lap) részint magyar
-közvitézektől tollba mondva, vagy magok által számára leírva
-gyüjtötte meséit – lehet a katonáknál szokásban levő kényszerítve
-mesélésé, mikor a sorosnak mesélésével ki kell húznia az estét,
-mely sokszor benyúl az éjszakába is. A mesemondó mikor gondolja,
-hogy társai alszanak, vagy nem bánják, ha nem mesél is, azt mondja:
-<i>Csont!</i> ha hallgatnak társai, nem mesél tovább, de ha csak
-egy is ráfeleli: <i>Hús!</i> akkor folytatnia kell s ha új mesét is
-nem akar mondani, akkor a hőst olyan elhozataláért is küldi,
-csakhogy az idő teljék, melyért különben nem küldené, ha nem
-kényszerítve mesélne. (Szeged.)</p>
-<p>Mesénkben a <i>koczabárány</i> ról is szó van, pár szót erről
-sem fog ártani ide jegyezni. Van – hogy sorban menjünk –
-<i>koczatestvér</i> (Szaján) a német tejtestvér helyett, ide
-tartozik a „koczán nevelődött“ szólás (Kunágota), mikor a gyermek
-nem az édesanyja tejét szopta. Van <i>koczapipás</i>, ki akkor
-pipál, ha dohányt kap (Makó), tehát nem azt a dohányt pipálja,
-melyet rendes körülmények között pipálnia kellene. Van
-<i>koczabanda</i> vályogvető czigányokból összeszedett muzsikus
-banda (Makó), ez sem azt teszi, amit rendes körülmények közt tennie
-kell, t. i. a vályogvetést. A <i>koczatolvaj</i> (Makó),
-<i>koczavadász</i> nem a rendes foglalkozás űzését fejezi ki. Az
-<i>állatok</i>-nál leginkább a malaczokat szokás más kocza – nem az
-anyja – alá tenni, hogy felnevelje őket. Ha valamelyik kocza sokat
-fijadzik, hogy el ne húzza az anyját, elvesznek a malaczaiból s az
-alá a kocza alá teszik, a melyiknek kevés van; vagy ha két kocza
-<span class="pagenum"><a name="Page_177" id=
-"Page_177">-177-</a></span> oly keveset fijadzik, hogy egy is
-felnevelheti, akkor a kevesebb számú malaczokat elveszik az
-anyjuktól és a másik fias kocza alá vetik. A <i>bornyúnál</i> a
-tehenet pálinkás kenyérrel lerészegítik, ha más tehén borjúját
-akarják vele felneveltetni, akkor elvállalja; kivált a kupeczok
-gyakorolják ezt. Érdekes a <i>bárányoknál</i> az eljárás, mit –
-mint tapasztaltam – nem minden juhpásztor tud, nem fog ártani
-idejegyezni:</p>
-</div>
-<p>„Van ojan is, hogy ha az ėgyik bírka kettőt ellik, a másik pedig
-ėgyet, a ki ėgyet ellik, ha a fija eldöglik, akkor alátösznek abbul
-ėgyet, a melik kettőt ellett, de ha nem válali aszt a báránt a
-meliknek a fija mögdöglött, akkor mögnyúzik a döglött báránt és
-ráhúzzák êre az eleven báránra a bűrit, akkor elválali (a juh).
-Eszt csak 3 napig köll tönni. A báránbűrt csak rátöszik (az eleven
-bárányra), alulrul a két hátulsó lábát mögkötik, az első (két)
-lábát pedig az eleven bárán nyakára kötik.</p>
-<p class="centersmall">(Egyházaskér.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Az időre nézve legjobb, ha egy écczaka történik mind a kettőnek
-az ellése, vagy fijadzása, illetőleg borjazása, de van olyan disznó
-is, hogy 3–4 nap múlva is elválalja, a borjúval négy vagy több
-napra is megcsalják lerészegítéssel a tehenet.</p>
-<p><b>15. Erzsék aszszony és a 2 lánya.</b> Mesénk <i>Az
-aranyrokka</i> néven ismeretes a meseirodalomban, ezen a néven meg
-van a ponyván is: Rózsa K. Budapest 1897, mely úgy látom,
-<i>Milenowszky</i> (I. Volksmärchen aus Böhmen 1853.) 121. lap. Das
-<i>Märchen vom goldenen Spinnrade</i> meséjének a fordítása.</p>
-<p>A <i>szemvisszaszerzést</i> lásd feljebb a 10. sz.
-jegyzetben.</p>
-<p><b>16. Tréfa.</b> A mese hiányosan a <i>Kisfaludy</i>: IX. k.
-379. lapján van: <i>A kis kondás három malacza</i> név alatt, lásd
-a jegyzetét. Mesénkben a zárójel közé tett sorok <i>nem hűen</i>
-vannak közölve, de <i>A kis kondásé</i> sem, benne a 382. lapján
-előforduló <i>büdös</i> szó elárulja, hogy <i>A kis kondás</i>
-utolja is, mint a <i>Tréfáé</i> a hűen közlött <i>Gaal</i>: III. k.
-155. lapján levő: <i>A hatalmas síp</i> utoljáéval azonos, miről I.
-kötetünk 6. számú jegyzetében szólottunk. <i>Kolumbán</i> Simon
-<i>a rangkülönbség</i> kiegyenlítését elmésen elintéző változatot
-küldött be az <i>Ethnologische Mitteilungen aus Ungarn</i>
-szerkesztőségéhez: az <i>Aranyszőrű malaczok</i> nevűt. A kis
-kanásznak a malaczokért megmutatja a királykisasszony a titkos
-jegyeket s mikor a király a leánya kezét ígéri annak, a ki
-<span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
-"Page_178">-178-</a></span> kitalálja, a disznópásztor is versenyez
-érte s mielőtt megmondja az elsőnek kérdezett jegyet, – miért a
-király haragra lobban, hogy az ő leányát disznópásztor akarja
-feleségül – kiköti, hogy ha kitalálja, félvéka pénzt küldjön a
-király az édesapjának, mit, miután megtett a király, csak akkor
-megy a másodiknak kérdezett jegyet kitalálni, mit szinte ugyanazzal
-a feltétellel ad a királynak tudtára. Így jár el a harmadik
-kérdésnél is a disznópásztor. Mikor már <i>meggazdagodott</i>,
-elment a disznópásztor a királyleányt feleségül kérni s az
-ellenkező atyától feladatul kapja, hogy a maga vagyonából a király
-vejéhez illő szép ruhát, ahhoz illő, szép négylovas hintót
-szerezzen s úgy jőjjön kérőbe, mit könnyűszerrel meg is tesz s
-elkapja az érte epedő királyleányt. Ebben tehát az <i>atya</i>
-látja <i>meg a rangkülönbséget</i> s a mesehős meggazdagodása után
-kapott feladat teljesítése: <i>a gazdagságból eredő rangkülönbség
-fent nem állásának bebizonyítása</i>. Lásd I. k. 6. sz. mesejegyzet
-utolját. Mesénk finn változatainak <i>Aarne</i> a 850. számot
-adta.</p>
-<p><b>17. A napkeleti királfijú és a napnyugoti királlėján.</b>
-<i>Hahn</i> 6. mesetipusa, melyhez tartozik mesénk is, már eddig is
-bajt okozott a magyar mesékben; mert a közlővel, vagy a
-mesemondóval igénybe vetette a símítót, mi által a mesét tipusából
-kisímítva, használhatatlanná tette a mesevizsgálatra nézve; de a
-jövőben még több bajt fog okozni ez a mesetipus, ha meséink
-nagyrészét össze fogjuk gyüjteni. Hogy a jövőben tartozkodjék
-mindenki a símitástól, idejegyzem, hogy ma már – mikor a mesék
-tipus szerint vannak ismertetve s annyi mesét ismerünk – símítani,
-hogy észre ne vegyék, bajos és háládatlan munka.</p>
-<p>Mesénket tipusából kivetköztetve a <i>Kisfaludy</i>: IX. k. 376.
-lapján találjuk: <i>A királyficzigánylegény</i>, hogy így mondjuk:
-rontsban. Szemelőtt tartva, hogy a muzsikát veszi a mesehős
-igénybe, hogy a királykisasszony figyelmét magára terelje,
-sajnáljuk, hogy a gyüjtő nőtől jegyezte le, mert a magyarban párját
-mutatni nem tudunk. Nő, a sikamlós helyeket, ha van még benne
-szeméremérzet, elmondani a mesegyüjtő kedvéért nem fogja. Jelzett
-mesénk összefüggésben látszik lenni eme szólásunkkal: „No, ennek is
-behegedültek“. (Szeged.) A magyarban a muzsika alatt eddig a
-hegedűt értettük, a többi hangszert a nevén neveztük. Nem
-hegedűvel, hanem czitorával vonja magára a figyelmet <i>Hahn</i>
-éppen e mesetipusú 109. sz. meséje, mely tájékozóul is szolgálhat,
-ha valaki e mesetöredéket egészében le akarja jegyezni.
-<span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
-"Page_179">-179-</a></span></p>
-<p>Hahn 6. sz. m. tipusának másik példánya a <i>Kisfaludy</i>: X.
-k. 33. sz. meséje; <i>A mesemondó királyfi</i>, de ennek is került
-egy rontsa, jobban mondva, a ronts már előbb meg volt a
-<i>Kisfaludy</i>: III. k. 339. lapján: <i>A Táltos királyleány</i>
-mesében, melynél nemcsak a lejegyzőnek a neve hiányzik, de még a
-lelőhelye sincs megjelelve, hogy az ember utána nézhessen: miként
-hangzott eredetileg. Itt a mese utolsó része helyébe prédikácziónak
-beillő, de ide nem alkalmazható sorokat tettek. Azt ugyan a
-változatokból látjuk, hogy a leány eredetileg férjül kapta a
-mesehőst, ekként nem ő vele bántak el hóhérilag, mint a mesében
-mondva van, hanem a mese eredetijével. Úgy látom, a ki elbánt a
-mesével, zavarban volt, nem ismerte az e nemű meséket. Előhozza a 3
-köntöst s elfelejti kitörölni, hogy a leány nem tudta megfejteni a
-találós mesét. Ha a leány nem tudta megfejteni a mesét, nem kell
-bizonyság, elég bizonyság a nemtudás. De a leány, úgy látom, hogy
-megtudta fejteni a mesét, hanem csak úgy, hogy a mesehős előbb
-<i>megmondta neki; ezt kell bebizonyítani:</i> hogy nem magától
-fejtette meg, <i>ezért kell a köntös</i>. Mutatunk oly változatot,
-az 57. számút, melyben nem kell a köntös, de <i>nem is fejti</i>
-meg a mesehős a mesét a leánynak előbb s mikor meg kell fejtenie,
-akkor is másik, könnyen elérthető, találós mesével áll elő. A
-kritizált mese találgatós meséje meg van <i>Kálmány</i>: Sz. II. k.
-157 l. 21. szám alatt. Idegen változatait lásd <i>Köhler</i>: I. k.
-<i>Rätsel</i> felírás alatt, a tárgymutatóban jelezve a lapok
-száma; <i>Aarne</i> 851. sz. jegyzetében. A 17. számú mesénk
-közlésére nekünk is meg kell jegyeznünk, hogy a 110. lap 15.
-sorában és a 111. lap 4. sorában a <i>hozzám</i> szó után, a kik a
-mesetipusokkal foglalkoznak, oda kell írniok a hálni szót a hűség
-kedvéért; a sor ilyen értelme különben is kivehető a meséből. Azt
-hiszem, ez a legjobb mód a sikamlós meséink közlésére nézve, ha az
-ily helyeket a jegyzetekben közöljük hűen: a jegyzeteket úgyis csak
-az olvassa végig, a ki a mesével nemcsak kedvtelésből
-foglalkozik.</p>
-</div>
-<h4>57. Az én uram meséje.</h4>
-<p>Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy jegönyenyárfa, annak a
-tetejin vôt két hollófijú, Imre sógornak (szinte hallgatta) az ássa
-ki a szömit, ha elalszik.</p>
-<p>Vôt a világon ėgy kiráj, a kiráj búsúlt nagyon, – úgy láttam,
-mint most! – búsúlt, hogy a fija el akar mönni <span class=
-"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> világot
-tróbáni. Vót a kirájnak ėgy öreg katonája: e’ mán öszszejárt
-országot-világot. A kirájfi asztán öszszebeszélt az öreg katonával.
-A katona aszongya neki: „No, hát frátėr! – így hítták ėgymást –
-mikô el akarunk mönni, édösanyád <i>mög</i> akar <i>itatni!</i>
-Majd ėgy pohár bort annak, nem köl möginni, hanem csak főhajtani:
-mert a pohárba <i>mérög</i> lösz; aszt akarik, hogy inkáb itt hâj
-mög, minthogy elmöny!“ Főnyergöltek, elkászolóttak, vittek magukkal
-mindönt, a mi köl: két átalvető zsákaranyat mind a két lóra, hogy
-lögyön kőcscség; fölültek, odaugrajtottak a kastéj elébe.</p>
-<p>Búcsúznak ėgymástul, ėcczör odanyûtottak a kirájfinak ėgy pohár
-bort, hogy igyon búcsúzásképpen! A kirájfi főhajtotta, de nem ivott
-belüle, csak a lónak a marjára mönt. Aval mögszúrta a lovat,
-elmöntek. Mikor kiértek a város szélire a gyöpre, elesött a ló,
-mögdöglött, mögölte a mérög; asz monta az öreg katonának: „Hoczi a
-lovadat! maj én âra ülök, tė mög erigy viszsza, nyergőj másik
-lovat!“ A kirájfi ráűlt az ű lovára, az öreg katona viszszamönt,
-nyergölt másik lovat; a kirájfi addig elhalatt. Az öreg katona
-mikor a döglött ló mellett mönt, mán akkô két holló kivákta a két
-szömit; de a két hollófijú is mög vôt dögölve. Az öreg katona
-lėszállt a lórû, lėvákta a két <i>hollófijúnak a fejit</i>,
-beletötte a tarisznyába osztán êváktatott, utôérte a kirájfit.</p>
-<p>Mönnek, möndögélnek, hetedhét ország ellen, beérnek ėgy nagy
-erdőségbe; mikor beérnek a közepire, lėpányváznak, – jó mező vôt –
-ott pihennek, legeltetnek. Itt oszt az öreg katona szödött
-tűzrevalót, tüzet rakott, főszték a vacsorát: a hollófejet. Ėcczör
-möghajják, hogy zörgés van az erdőbe, aszongya az öreg katona: „No,
-frátėr, húzogygyunk fére!“ Ėccző mén tizėnkét haramija a tűzhön; a
-hogy mönnek, ėgy aszongya: „Itt van valaki, mer kulacs is van mög
-föl a hús!“ Fölvöszi ėgy a kulacsot, iszik, isznak minynyájan,
-osztán öttek mind a tizėnketten. Mikor jôlaktak, mind a 12 elalutt,
-az öreg katona odamén, látytya, hogy mög vannak halva. „No, frátėr
-nyergöjjünk, mer mögvirad!“ mongya az öreg katona. Odamönt osztán
-az öreg katona, mind a tizėnkettőnek a <i>nyelvit lėvagdosta</i>,
-betötte a tarisznyába; aval osztán möntek. <span class=
-"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p>
-<p>Möntek, möndögéltek, hetedhét ország ellen möntek, bemöntek űk
-ėgy városba, bemöntek a natykocsmába. Itt híre vôt, hogy mindönki,
-a ki tud mesét, mönynyön a kirájlányhon, az kitanáli, akármijen
-tanágatós mesét mondanak neki. Ha 3 nap alatt ki nem tanáli, ha
-legén, hozzámén (feleségül); ha nem legén, nagy jutalmat kap; de ha
-kitanáli, vége az életinek (a ki feladta a mesét). Aszongya az öreg
-katona: „No, frátėr! erigy fő a kirájlánhon, mond ê neki a mi az
-útunkba történt, hogy: „Ėcs csöptű <i>mögdöglött</i>: ėgy, ėgytű:
-kettő, kettőtű: 12, mi ja? tanájja ki a kirájlán.“ Ez az ű
-útytyukba történt: az édösanynya – mikor a kirájfi el akart indulni
-– mérget tött a borba, a kirájfi nem ivott belüle, de ėcs csöp a ló
-marjára mönt, attul osztán a ló mögdöglött; a lónak két hollófijú
-kivákta a két szömit, attul mögdöglött mind a 2, az öreg katona
-lėvákta a két holló fejit, főzött belüle vacsorát, a vacsorát
-mögötte a 12 haramija, mind a 12 elalutt tűle örökre; ez vôt az ű
-meséjük. A kirájfi osztán főmönt a kirájlányhon, elmonta a meséjit:
-„Ėcs csöptül mögdöglött: ėgy, ėgytű: kettő, kettőtű: tizėnkettő; mi
-ja?“ A kirájlán tanálgatta ėgy nap, tanálgatta, nem bírta
-kitanálni, aszongya a szôgálónak: „Ėrigy lė az öreg katonáhon,
-vigyél neki ėt <i>tálaranyat</i>, mongyad, hogy az üvé lösz, ha
-elmongya (= megfejti) az ura meséjit!“ Az öreg katona vakart az
-istállóba, odamén a szôgáló, aszongya: „Mongya el az ura meséjit,
-hosztam ėt tálaranyat!“ „Kimégy innét (ilyenje-olyanja) – mongya az
-öreg katona – van itt arany ölég! – aval rugja az aranyat a
-<i>ganéba</i> – nem mondom mög, ha csak lė nem gyüsz estére hozzám,
-itt nem hálsz!“ Fölmönt a szôgáló a kirájlánhon, aszongya: „Mit
-mondott az öreg katona?“ „Aszonta, hogy ha lėmék estére,
-mögmongya“. Aszongya a kirájlán: „Lögyön az arany a tijed, erigy el
-estére!“ Az öreg katona mög kitanította a kirájfit: „No, frátėr! tė
-majd êbújsz, mikó mondani akarom a mesét, csak üss engöm is mög a
-lánt is az ustorrâ!“ Este lėmén a szôgáló, ėcczör aszongya: „Mongya
-mán, katona, az ura meséjit!“ Elkeszdi az öreg katona: „Az én uram
-meséje, az én uram meséje“, a kirájfi odaugrik, jó ráhány a lányra
-is mög a katonára is. A szôgáló hogy kikapott, êszalatt. „No!
-<span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
-"Page_182">-182-</a></span> – aszongya a kirájlány – mögtanûtad-ė?,
-„Dehogy tanûtam! – mongya a szôgáló – a kirájfi hazagyütt, mögvert
-éngöm is, a katonát is, pedig a katona elkeszte mán mondani“.
-Másnap estefelé odakűtte a szobalánt, de az is úgy járt, mind a
-szôgáló. Mos mán mi csinájjanak? kéntelen vôt a kirájlán elmönni a
-katonáhon. „No, frátėr! – aszongya a katona – mos maj én bújok el,
-tė löszöl a kirájlánynyal!“ Az öreg katona kitanította a kirájfit,
-ű mög elmönt a kocsmába mulatni.</p>
-<p>A kirájfi vakar az istállóba keményen, ėcczör gyün a kirájlán:
-„Jó napot agygyon isten! katona úr“, – mongya a kirájlán. „Agygyon
-Isten!“ mongya a kirájfi. „Hosztam ėt tálaranyat, mongya el az ura
-meséjit!“ „Kimöny innét (ilyenje-olyanja) – mongya a kirájfi – van
-itt ölég arany! – aval rugja az aranyat a ganéba – nem mondom mög,
-ha csak estére lė nem gyüsz hozzám, itt nem hálsz!“ Este lėmönt a
-kirájlán, a katona mán akkô elbújt. Ėcczör aszongya a kirájlán:
-„Mongya mán az ura meséjit!“ A kirájfi elkeszdi: „Az én uram
-meséje, az én uram meséje“. Odaugrik a katona, elveri a kirájlánt
-mög a kirájfit is, a kirájlán hazaszalatt.</p>
-<p>Másnap hírül adik, hogy <i>nem tanálik ki</i> a mesét! Főmén az
-öreg katona a kirájfival a kastéjba, ott aszongyák: „Fejcsék hát
-mög a mesét!“ Aszongya az öreg katona: „Mos, hogy be vagyunk
-kvártélozva, a frátėrral kimöntünk lesbe, ojan szöröncse tanát,
-hogy ėgy őzecske gyütt rám szömbe, de a frátėrra nem mönt sömmi sė,
-mögfoktam az őzecskét, az enyim lött. Másnap mögén kimöntünk lesbe,
-mögén ojan szöröncse tanát, hogy ėgy őzecske gyütt rám szömbe, de a
-frátėrra mögén nem mönt sömmi sė, ez az őzecske is az enyim lött.
-Harmadík este mögén kimöntünk lesbe, akkô mán a kirájfira mönt ėgy
-szép őzecske, de rám nem gyütt sėmmi sė“. A kirájlán halgatta ėd
-darabig, osztán a kirájfinak a nyakába borût, mögölelte,
-mögcsókolta, akkor osztán a kirájlán a kirájfijé lött. Nagy
-lakodalmat csináltak, éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem
-haltak.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_183" id="Page_183">-183-</a></span></p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>18. A két ėtesvér.</b> Változatait <i>Kisfaludy</i>: XVII. k.
-a <i>Világbíró Nagy Sándor itélete</i> jegyzetében említettem fel,
-mely adatot – szemelőtt tartva a mondáról való felfogást a mondák
-közé soroztam.</p>
-<p><b>19. A bocskordi kiráj kitutta a ludamėnti kirájt.</b> Az
-Alföldön a legelterjedtebb mesék közé tartozik, csak az a kár, hogy
-drasztikus dolgokkal szeretik tódítani. Valami különös ész találó
-nyilatkozását látja a nép a <i>bocskordi</i>-féle elnevezésekben s
-ha az ember nem látszik észrevenni, még figyelmeztetik is reá. Az
-58. számú változat közölhetetlen, a mint a mesélő mondta,
-beganajozza a gazda asztalát stb., hogy e pár sorban is azután
-meglátszik az elmondó símítása, még ételt sem vág az ágyba, ennek
-oka abban keresendő, hogy a mint először mondta, kijelentettem,
-hogy nem lehet leírni s e pár sort is az utolsó szakasz kedvéért
-jegyeztem le, mely szebben van mondva Borbélyénál s szokottabb
-elnevezés. Ha jól tudom, közölhetetlen dolgokat mesélnek az 59.
-számú változatban is a közlött sorokhoz, azért mondja a mesét
-megszakajtó befejezést: „Ha a puczrot szét nem vákták vôna“ stb.,
-minő befejezést akkor használ a nép, mikor nem tudja a folytatást,
-vagy különböző okoknál fogva, mint itt is, jónak látja befejezni,
-erről más kötetünkben szólunk.</p>
-</div>
-<h4>58. A bocskordi kiráj kiverte a ludamenti kirájt…</h4>
-<p>Vôt a világon két szabacságos katona, a hogy möndögéltek
-hazafele, rájuk estelödött. Bemöntek ėgy tanyára, szálást kértek.
-Ott éppen vacsoráltak sült libát, bemöntek kérdöszték, hogy
-möghálhatnak-ė űk ott? A gaszda mingyá hítta is vacsorálni, hogy
-möghálhatnak. Ėgy szóra nem möntek vacsorálni, mászszor nem hítták;
-az aszszon főtötte a sűtt libát a kemöncze tetejire. Lėfeküttek a
-katonák is: az aszszon a fődre csinát ágyat. Mikor elalutt a gazda,
-aszongya az ėgygyik, a mölik éhösseb vôt: „Halod, komám! a gazdának
-van jónagy bocskora, föltögyük a tepsibe, a sült libát mög a
-tarisznyába, oszt útra kelünk! nem várjuk a röggelt“. Úgy is
-töttek. Mikor elindultak, a gazda aszongya: „Hová mönnek? mé nem
-várik be a röggêt?“</p>
-<p>„Muszáj mönni, – mongya a katona – mer bocskordi kiráj kiverte
-ludamenti kirájt tepsivárábul, annak köl segíteni!“ Hát röggel,
-mikor főkeltek, látytyák, hogy csakugyan kiverte bocskordi kiráj
-tepsivárábul a ludamenti kirájt, annak köl segíteni.</p>
-<p class="centersmall">(Egyházaskér.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p>
-<h4>59. Az okos leány és a katonák.</h4>
-<p>Vôt a világon két szabacságos katona, útazott hazafelé, beértek
-ėgy faluba. A szélső házná bemöntek és kértek éjjeli szálást.
-Mögengették, attak nekik szálást, úgy az ajtó mögé igazítottak
-nekik hejjet. A két katona nagyon éhös vôt, de nem vôt nekik sė
-kinyerük, sė kőcscségük, kérni pedig szégyöltek, úgy mög pedig a
-házigazda nem adott nekik. A gazdaszszony főzött maguknak vacsorára
-ė’ jó tál kukoriczakását, mikô jôlaktak, a mi mögmaratt,
-lėborították az asztalra, de a katonáknak nem attak belüle.</p>
-<p>Mikor lėtakarottak, aszongya a két katona, ėgyik a másiknak:
-„Halod-ė, hé! én êlopom a kását oszt êmögyünk!“ A legöregeb katona
-elmönt az asztalhon, elővötte a kását tállal, két kalánt készítött
-és sütétbe nem trefelt viszszamönni amahon, hanem az aszszon
-fejihön tötte a kását. Az aszszon a mint hanyitt fekütt, elkeszte:
-„Fű–ű–ű–ű!“ Fújta a kását. Aszongya a katona: „Nė fûd, nem meleg,
-hanem ögyé!“ Asz gondolta: a másik katona fújja, – de az aszszony
-csak fútta. – „Nė fûd – aszongya – mer a szádhon vágok ėgy
-kalánynyâ!“ Az aszszony méjen alutt, még jobban hozzáfogott fújni;
-a katona mán nem álhatta, kikapott ėgy kalánynyâ, odacsapta az
-aszszon szájáhon, de az aszszon azé nem kelt fő. A katona lėtötte a
-tálat, addig ögyelgött a házba, főtanáta a másik katonát, aszongya:
-„Hát, nem loptad el a kását?“ „Hát, nem tėhozzád váktam a kását?“
-kérdözi tűle. „Énhozzám? nem váktad!“ „Csak gyerünk – aszongya –
-még fő nem kelnek!“</p>
-<p>A két katona elszökött, az ura mögfordult, odaért a keze az
-aszszon szájáhon: „Hé! – aszongya – tė kását köpködöl álmodba?“ „A!
-– aszongya – mi jez?“ Möggyûtik a gyėrtyát, ott látik a kását, az
-aszszony aszongya, hogy ű hánta ki a kását. A két katona mán jô
-êmönt, mindég möntek, még csak rájuk nem estelödött. Mikô mán
-beestelödött, beértek a másik városba és a szélső házná
-bezörgettek, hogy kapnak-ė hálást?</p>
-<p>Még a házigazda kérte mög űket, hogy csak hájanak itt, mer űk a
-másik városba mönnek a feleségivel, oda köl <span class=
-"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> mönni:
-„Van ėgy tizėnhét esztendős lányocskám, fél maga!“ A két katona
-mingyá válalta. Aszongya a házigazda a lányának: „No, lányom!
-készícscsé vacsorát a katona uraknak, majd itt fognak hálálni az
-écczaka!“ A két katona aszongya ėgygyik a másikának: „No, hé! itt
-ėccző én hálok a lánynyâ, mászô tė!“ Aszongya a lány nekik: „Katona
-uram, nė tusakogygyanak rajta, én mögmondom az igazat, én fekszök
-középett, maguk kétfelű mellettem, jô lösz-ė?“ Beleėgygyezött a két
-katona. Mikô készültek fekünni, aszongya az ėgygyiknek: „No, katona
-uram! gyűjön ki ėgy kicsikét, maga mög maragygyon idebe!“ A
-fijatalabbra rázárta a nagyház (= nagy szoba) ajtót, amaszt mög
-bevezette a kisházba. Mikô bemöntek, aszongya: „Ejnye a tüszhejjön
-felejtöttem a nat tálat, a macska lėtanáli verni, elmék, eltöszöm
-onnén!“ Rázárta az ajtót emerre is, ű pedig lėfekütt a konyha
-közepire. Másnap röggel ėsz szobába mén a katona mind a kettő. „No,
-– aszongya az ėgygyik – tė nálad hált a lány az écczaka?“ „Nem
-igaz! tė nálad hált“, mongya a másik. Aszongya a lány: „No, lássák!
-mögmontam, hogy én középett fekszök: én feküttem középett a
-konyhába, maguk kétfelű mellettem (a szobában)“.</p>
-<p>Sütött nekik früstökre ėgy puczrot a lány. Mikor möksűtt a
-puczor, kisöpörte a házat, de a szemetet ott hatta ėgy sarokba, a
-katonáknak adott önni, aval ű kimönt tehenet fejni. A két katona
-mög addig övött: a kását kiötték, a mi szemét vôt a sarokba, aval a
-bűrt telerakták, főtötték a kemincze tetejire, de nem várták be a
-kislánt, hanem útnak vötték magukat és elmöntek. Itt a lán
-hamarossan mönt be utánnuk, mingyá nészte a kemincze tetejin a
-tepszit; itten a lány friss kapással ėnynyihány darab húst
-öszszeszödött és szalatt lelketlenül a két katona után: „Várjanak
-katona uramék! itt maratt még ėgy puczor mög ėnynyihány darab hús,
-jó lösz maguknak útra!“ A két katona felesölődött rajta, hogy kijé
-lösz a puczor mög a hús? Aszongya a legöregeb: „No, várjá! itt mög
-itt van az országútba ėgy csárda, ott majd eloszszuk!“ Mikô
-odaértek a csárdáhon, bemöntek, a vôt a legelső: kértek a
-csárdásnétul ėgy kést oszt kétfelé vákták a puczrot, a mit
-beletöttek szemetet, a vôt benne. <span class="pagenum"><a name=
-"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> „No, lád komám! aszongya
-az öregeb – mögén becsapott bennünket az a tizėnhét esztendős
-lány“.</p>
-<p>Ha a puczrot szét nem vákták vôna, az én mesém is hoszszab lött
-vóna.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>20. Tillinkó.</b> Változatait lásd a <i>Kisfaludy</i>: XIII.
-k. <i>Fillinkó</i> jegyzetében, finn változatairól <i>Aarne</i>
-1525. A. sz. jegyzetében emlékezik meg.</p>
-<p><b>21. Bohó Misi.</b> <i>Kisfaludy</i>: XIII. k. <i>A bolondos
-fiú</i> jegyzetében szóltunk a változatairól, <i>Bolondos Janó és
-Katóka</i> néven ismeretes az Alföldön; a <i>bohó</i> szó nem is
-fejezi ki az elkövetett ostobaságokat; a befejezése is elüt a
-változataitól, mit az elfelejtésnek kell betudnom, habár hallotta
-Borbély a 60. számú mesélését, figyelmeztettem is a befejezésre,
-nem volt vele hajlandó megtoldani meséjét, mi ezen a téren
-dícsérendő. Alább közlött változatai közt van asszony is a 62.
-számúban, milyent <i>Köhler</i>: I. k. 71. lapján említ.
-<i>Aarne</i> mesénkről 1653. A., 1009. sz. alatt szól.</p>
-</div>
-<h4>60. Féleszű Pista.</h4>
-<p>Hun nem vôt, vôt a világon ėgy ojan féleszű fijatal embör,
-elmönt szôgálni, beált ėgy gazdáhon. Három nap vôt az esztendő,
-kapott ėgy tűt, a vôt a bére. A hogy mönt hazafele, előtte mönt ėgy
-szénás szekér, beleszúrta a tűt a szénás szekérbe. Ėcczör a szekér
-êfordútt ėgy másik útra, elkesz kijabálni a Pista: „Mögájjon ken!
-mögájjon ken! egész <i>esztendővaló</i> béröm benne van a széna
-köszt“. Itt oszt az embör mög a Pista keresik a bérit a széna
-köszt: a szénát mind lėdúrták, még sė tanálik. Itt oszt kérdözi az
-embör hogy: „Mi vôt az, mijen vôt?“ Aszongya Pista: „Hát ėgy tű“.
-Az embör mögharagudott, hogy ojan kárt csinált, jô êverte a Pistát.
-A Pista osztán nagyszomorújan hazamönt, êpanaszolta otthun, hogy
-hogy járt. Az anynya aszongya neki: „Nem oda köllött vôna szúrni,
-fijam! hanem a kalapodhon“.</p>
-<p>Pista mögén útra kelt, elmönt a gazdájáhon bérösnek. Három nap
-vôt az esztendő; kitelt az esztendő, kapott ėgy kétágú vasvėllát,
-odaszúrta a kalapjáhon, hazamönt. Mikô <span class=
-"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> az
-anynya möglátytya, aszongya: „Hej, fijam! nem úgy köllött vôna aszt
-hozni“. „Hát hogy?“ Aszongya: „A váladra tönni, a váladon hosztad
-vôna“.</p>
-<p>Pista osztán viszszamönt mögén csak a régi gazdájáhon, kapott
-ėgy, éves bornyút, fővötte a válára, úgy vitte haza; de az jó
-lėnyaldosta a hátárul a bűrt. Mikor hazaért, panaszkodott az
-anynyának; az anynya aszongya: „Hej, fijam! nem úgy köllött vôna
-aszt hozni, hanem kötélre kötni, osz csalogatni: boczikém,
-boczikém!</p>
-<p>Mögént oszt viszszamönt Pista a régi gazdájáhon, három nap vôt
-ėgy esztendő. Mikor kitelt az esztendő, odatta a gazda a lányát, a
-vôt az esztendővaló bére. Pista oszt a nyakára kötött kötelet,
-vezette haza, marokszénával csalogatta: „Boczikém! boczikém!“ Mikor
-hazaért, bekötötte az istálóba a jászolhon, adott neki szénát,
-bemönt az anynyának monta, hogy gyűjön ki! nézze mög, hogy mit
-szôgált most. Az anynya kimönt, látytya, hogy a lány mög van kötve
-a jászolhon, aszongya a fijának: „Eszt karszűgyön köllött vôna
-hozni, ez a feleségöd lösz“. Pista oszt elôtta, bevezette a
-szobába, bekötötték a fejit, a felesége lött.</p>
-<p>Az anynya oszt möghalt, a feleséginek mög születött ėgy gyeröke.
-Mögvôtak űk ėgy pár hétig, még kinyerük vôt, hanem osztán kinyeret
-köllött mönni keresni. Ėcczör aszongya az aszszon neki: „Mönynyé
-ken mán a szomszédba, halgatóczék ken, ha ėgy kis dôgot hallana ken
-pészt keresni! mer elfogy az a kis eleségünk, nem lösz mit önni“.
-Az embör elmönt ėgy gazdag hászhon, begyukta a fejit a lécz köszt a
-kerítésön, ott halgatócczott egész sütét estig, de nem halott
-sėmmit. Hazamönt oszt este, kérdözi az aszszon: „No, hallott-ė kend
-valamit?“ „Nem halottam én! hát ojan bolonnak töttél: egész nap
-tartottam a fejem a lécz köszt, úgy mögfájult a nyakam, nem tudom,
-hogy heveröm ki!“ „Nem úgy köllött vôna, hanem tudakolóczni,
-kérdözni, hogy van-ė dolog? No, maj hônap êmék én, kend marad
-itthun“.</p>
-<p>Úgy is vôt, másnap az aszszon főkelt korán, mongya az embörnek:
-„Bevetöttem a kinyereket öt órakor, maj kiszögygye ken, ha mögsül!
-Van a keminczébe kápiszta, âra mög tögyé ken szalonnát! A kis
-gyerököt mögfüröszsze <span class="pagenum"><a name="Page_188" id=
-"Page_188">-188-</a></span> ken, a fülit is kitisztítgassa ken!“ Az
-aszszon osztán elmönt. Az embör oszt fôralt ėgy nagy kasztrôvizet,
-bevitte, beledűtötte a teknyőbe, a kis gyerököt lėvetkősztette, jô
-mosogatta a fôró vízzê, elővött ėgy árat, a fülit jô kipuczolta,
-lėfektette a bőcsőbe, a fôróvíztül elalutt örökre. Itt osztán
-eszibe jutott, hogy a kápisztára is köll szalonna, bemönt a
-komrába, vôt még ėgy ôdalszalonnájuk, fővötte a válára, kést vött a
-kezibe, kimönt a kerbe, oszt mindön kápisztára ėgy jó nad
-darabszalonnát tött. Utánna ėgy nagy tarka kutya mind fölszötte.
-Mikor az utolsó darabot föltötte a kápisztára, aszt is fölkapta a
-tarka kutya. Itt oszt az embör utánna a tarka kutyának,
-öszsze-viszszakergette az udvarba, a pinczeajtó nyîva vôt a kutya
-beszalatt a pinczébe, utánna a Pista, bezárta a pinczeajtót. Nem
-tanát ütlegöt, vôt ėgy tizėnkétakós hordó, teli vôt borral, csapra
-vôt ütve, Pista kirántotta a csapot, aval ütötte a tarka kutyát, a
-bor êfojt. Mikor jô êverte a kutyát, kieresztötte a pinczébül,
-akkor látta, hogy a pincze félig van borral. Vôt tizėnkét zsák
-lüszt a palláson, lėhorta oszt beleszórta, hogy igya föl a bort, a
-felesége észre nė vögye.</p>
-<p>Hazaért a felesége, mingyá kérdözi: „No! a kis gyerököt
-mögfürdette kend?“ „Mög, még most is alszik“. Az aszszon nézi, hát
-a kis gyerök mög van halva. „Kápisztába tött-ė kend szalonnát?“
-„Töttem, – aszongya – mikor az utolsó fére rátöttem, aszt is
-mögötte ėgy tarka kutya“. „Ó, hé! nem oda montam, hogy tögyé ken,
-hanem a keminczébe van a fazékba, abba montam, hogy tögyé ken. A
-kinyeret kivötte kend-ė?“ „Hej! hát aszt êfelejtöttem“. Az aszszon
-nézi a kinyereket, hát szénné vannak égve. Az aszszon főmönt a
-pallásra, hogy hoz lė lüsztöt, majd süt másikat, hát hogy nincsen
-lüszt, kérdözi az embört: „Hát huvá tötte kend a lüsztöt?“ Az embör
-osztán elsorolta, hogy járt a tarka kutyával. „Hát aszongya az
-aszszon, – hogy mos sė bor, sė szalonna, sė lüszt, sėmmi
-sincs!“</p>
-<p>A kis gyerököt eltemették, aszongya az aszszon: „Gyerünk
-édösapámhon! maj kérünk lüsztöt is, mög eleségöt“. Elindultak, az
-aszszon aszongya az embörnek: „Csukja ken be az ajtót!“ Az embör
-nem jô értötte, lėvötte, az ajtót a <span class="pagenum"><a name=
-"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> válára vötte oszt vitte.
-Mikor mán fele útytyára értek, az embör aszongya: „Hej, de nehéz!
-mék sė érünk oda?“ Az aszszon viszszanéz, hogy mi jaz a nehéz, hát
-láti, hogy az embör hozi az ajtót a válán. „Hej, hé! nem aszontam
-én: hogy hozza ken, hanem hogy: csukja ken be! mos mán tögye ken lė
-itt, az erdőszélibe, maj ha haza gyüvünk, viszszahozzuk“.</p>
-<p>Möntek csak továb. Ėcczör az aszszon aszongya az embörnek:
-„Halli ken, hé! most öszszegyünnek az egész rokonságok, maj ha
-öszünk, ha én mögnyomom a ken lábát, nė ögyé ken, mer én
-szégyölném, ha sokat önne kend“. Itt oszt odaértek, jószívvel
-fogatták űket, az apjájék öszszehítták az egész rokonságot, êgyütt
-a <i>meszszi-vejük</i>. Lėültek önni, a mönyecske szömbe ült vele:
-az urával. A macska körösztülszalatt az embörnek a lábán, de még
-akkô csak a levest ötték, az embör lėrakta a kalánt, nem övött
-továb, hasztalan monták neki, csak nem övött; az aszszon ís
-kacsingatott neki, hogy ögyön, csak nem övött. Este oszt
-lėfeküttek; ėcczör az embör aszongya az aszszonnak: „Ejnye, hé! de
-éhös vagyok“. Az aszszon aszongya neki: „Mé nem övött ken?“
-Aszongya: „Mögnyomtad a lábomat, hogy nė ögyek“. „Nem én nyomtam
-mög, hanem a macska szalatt rajta körösztül, hanem – aszongya – ott
-van a kemincze tetejin a rétes, vögyé ken, ögyé ken!“ Az embör
-főkereködött, odamén a keminczéhön, tapogatóczott, hát a kezibe
-akatt ėgy kis macska, aszt oszt mögötte; a hogy gyütt lė a
-patkárul, ott fekütt az aszszonnak az öreganynya, ráesött âra Az
-öregaszszon fölijett, az embör mög odaszalatt az ágyhon, aszongya a
-feleséginek: „Ejnye, hé! de szőrös ez a tė anyádék rétessük!“
-„Talán a kis macskákat ötte kend, ken mög?“ „Biz aszt öttem én“. Az
-embör ėcczör aszongya: „Ejnye, hé! én kimönnék a szükségömre!“ „Nė
-mönynyé ken ki! ott van a kisházba (= hátulsó szoba) a bidli,
-mönynyé ken oda!“ Az embör főkereködött, kimönt, tapogat a
-kisházba, kezibe akad a mézesfazék, âra ült oszt mögfokta a
-fazėkat, hogy maj kihajinti – ezalatt az üdő alatt az apja jis kin
-vôt az udvaron, Pista aszt hitte, hogy fehér oszlop, hozzávákta, a
-fehér oszlop eldült. Bemönt, monta a feleséginek, hogy mijen gyönge
-oszloptok van nektök. „Talán édösapámhon vákta ken? mer
-<span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
-"Page_190">-190-</a></span> a mönt az eléb ki“. „Biz ahhon“. Itt az
-aszszon kiszalatt nézni, hát csakugyan az édösapja! akkor
-mögijettek, êmöntek, hogy baj nė lögyön.</p>
-<p>Mikor odaértek, a hun az ajtót hatták, rájuk estelödött, akkor
-az aszszon aszonta az embörnek: „Itt nem jó lösz möghálni a fa
-alatt, hanem vigyük föl az ajtót a fatetejibe, ott nem ösznek mög a
-farkasok“. Fölvitték az ajtót a fatetejibe, fönt háltak. Éféltájba
-12 haramija odamönt annak a fának a tüvihön, nagy tüzet raktak, ėgy
-üstbe kását fősztek, aszongya ėcczör Pista: („Vizelhetném! én
-levizelek“. „Hát vizeljen kend!“) monta a felesége, Pista osztán
-(lėvizelt) éppen a haramiják üstyibe, azok mög kanalaszták: „De jó
-meleg eső! de jó meleg eső!“ Pista azután a hogy mönt lėfekünni,
-lėesött az ajtó velük ėgyütt, ráesött a harmajákra, azok
-széjjelfuttak, ott hatták mindönüket, de ėgy az ajtó alatt maratt,
-elharapta a nyelvit, akkô mán Pista jis főtápászkodott, möglátta a
-haramija, a mölik elharapta a nyelvit, kibútt az ajtó alul, szalatt
-a többi után, hogy mögmongya: embör vôt, oszt aszt monta: „Embör
-lót! embör lót!“ Akkor oszt a haramiják még jobban szalattak, Pista
-osztán főpakolta a sok kincsöt (a mit a haramiák ott hagytak),
-gazdag embör lött.</p>
-<p class="centersmall">(Egyházaskér.)</p>
-<h4>61. Bolond Károly.</h4>
-<p>Egyszer volt, hol nem volt, egy kovács mesterembernek egy inasa:
-Károlynak hívták. Egyszer elküldték húsért. Károly vitt egy kötelet
-s a mint megvette a húst, a kötélre kötötte, húzta. A kutyák
-észrevették a húst, odamentek és szépen lerágták. Hazamegy, mutatja
-a kötelet. „Hát a hús hol van?“ kérdezi a mester. „Hát a kötélre
-kötöttem, a kutyák pedig lerágták“, mondja Károly. „Ó, te bolond!
-nem úgy kellett volna, hanem kendőt vinni s abba tenni. Máskor
-kendőben hozd!“ „Jól van! – mondja Károly – máskor kendőt viszek s
-abban hozom!“ Délben azután elküldik borért. Károly keres egy
-kendőt s megy borért. A mint elmondja, hogy miért jött, kérdezi a
-kocsmáros: „Hát, hová öntsem?“ „Ide: a kendőbe!“ mondja Károly. „De
-kifolyik“. „Bánom <span class="pagenum"><a name="Page_191" id=
-"Page_191">-191-</a></span> is én! nekem azt mondták, kendőben
-hozzam“. A kocsmárosnak vendégei voltak, nem sokat beszélt,
-beleöntötte a kendőbe a bort. A bor az úton az utolsó csöppig
-kifolyt. Hazamegy Károly, mutatja a kendőt, hogy nincs benne semmi
-sem. „Hát a bor hol van?“ kérdezi a mester. „Hát a kendőbe mondtam,
-hogy dűtsék, bele is dűtötték, de kifolyt“, mondja Károly. „Ó, te
-bolond! nem úgy kellett volna, hanem üveget vinni, hogy abba
-dűtsék“. „Jól van! – mondja Károly – máskor üveget viszek s abba
-hozom!“ Másnap a gazdájának mosdani üvegben visz be forró vizet s
-mikor bemegy, szétpattan az üveg és a gazdájának a képét mind
-összehasogatta. „Ó, te bolond! mit csináltál? nem üvegben kell a
-mosdanivaló vizet hozni, – mondják neki – hanem lavórban!“ „Jól
-van! – mondja Károly – máskor abban hozom!“</p>
-<p>Mikor a gazdájának a képe gyógyulóban volt már, vasért mentek a
-városba, addig beszélgettek az ismerősökkel, hogy mikor hazafelé
-jöttek, rájuk esteledett. Erdőn kellett keresztül menniök, nem
-tudták, mít csináljanak? rájuk setétedett, felmásztak egy fára.
-Egyszer, úgy tizenkét óra tájban rablók telepedtek a fa alá,
-sütöttek, főztek: kását főztek, nyárson szalonnát sütöttek. Károly
-egyideig összehúzta magát, de azután megsokalta a nehéz zsákot
-tartani, azt mondja: „Gazduram! ez a zsák nagyon nehéz, én
-ledobom!“ „Hát, dobd le!“ Károly ledobta a zsákot, a zsiványok
-szétszaladtak, csak egy maradt ott, a melyikre ráesett a zsák és
-elharapta a nyelvét, azután kiabálta: „Embéd lót, embéd lót!“ Azt
-akarta mondani: ember volt, ember volt! ne szaladjanak, jöjjenek
-vissza, de a többiek nem értették, annál jobban szaladtak. Károly a
-gazdájával lejött a fáról s a mi pénzt a zsiványok ott hagytak,
-hazavitte.</p>
-<p class="centersmall">(Pécska.)</p>
-<h4>62. Okosbolond aszszon.</h4>
-<p>Hol volt, hol nem volt, vôt a világon ėgy legén, mögházasodott:
-elvött ėl lánt. Écczör hazamén a szögén embör a munkábul, az
-aszszon fölagygya a vacsorát, az embör mongya neki: „Hozzá be ėgy
-kandsó bort!“ Vitt föl az aszszon <span class="pagenum"><a name=
-"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> ėgy kandsó bort,
-mögiszsza az embör, asztán kimén a kamrába, hát látytya, hogy
-kifojt a bora mind, mert nem csavarta viszsza (a csapot), nem zárta
-el a hordót (az asszony). Mongya az embör az aszszonnak: „Kifojt a
-bor, hincse be ėgy kis homokkal! Kapja magát az aszszon, ott vôt
-ėgy na zsák tiszta liszt, rászórta mind. Bemén az embör a kamrába,
-így gondolkozik: Ennek az aszszonnak nincs esze, – vôt neki ėgy
-tehene – a tehenet is eladom, mert még kárt csinál benne!
-Elhajtotta (a tehenet) a pijaczra, elatta 25 aranyé. Hazavitte a
-pészt, mögmutatta az aszszonnak, de aszonta, hogy sárgacsikó,
-ráparancsolt az aszszonra, hogy: „Majd eszt elásom az istállóba, de
-hozzá nė nyúj, mer mögrug!“ Azután az embör, mind a ki jól végezte
-a dolgát, elmönt munkába, az aszszon mög mönt dolgára.</p>
-<p>A mint végeszte a dolgát, beszólt ėgy olá: „Köcsögöket vögyenek!
-köcsögöket“. „Jaj! nem tudunk – mongya az aszszon – nincsen pézünk,
-de ha sárgacsikóké annak, akkor veszek“. „De mijen az a
-sárgacsikó?“ mongya az olá. „Ott van az istállóba, de rám
-parancsolt az uram, hogy föl nė ássam én, de ha nem félnek tűle,
-hogy mögrugja (magukat), ássák föl!“ Az olájok fölásták a
-sárgacsikókat, a köcsögöket lėrakták és elszöktek. De mögörült ám
-az aszszon a sok köcsögnek; gondolta: hogy becsapta ezöket az
-olájokat, hogy mögörül az én uram, ha hazagyün, hogy azé a
-haszontalan jószágoké menynyi köcsögöt kaptam; hanem mos mán
-dologra! Körül vót az udvar karókkal, minynyájinak (köcsögnek)
-kiütötte a fenekit és a karóba húszta. Hazamönt a szögén embör,
-elébe áll az aszszon: „Csak nézz ide! micsoda hasznot csináltam?
-becsaptam az olájokat! csak képzeld! azért a haszontalan
-sárgacsikóké menynyi köcsögöket kaptam?“</p>
-<p>A szögén embörnek mit vôt, mit tönni? kérdöszte: mêre möntek
-azok a bėtyár emberek? Szalatt utánnuk, de közbe viszszaszólt az
-aszszonnak: „Aszszon! az ajtót zárd be, jókarba hadd, hogy valami
-baj nė lögyön!“ Micsinál a szögén aszszon, lėvötte az ajtót,
-bezárta, a kûcsot fölakasztotta, az ajtót a karjára akarta tönni,
-de így nem bírta, a hátára vötte, jô mögfokta, vitte, maj
-mögszakatt, kiját az embörnek: „Várjál mög! nagyon nehéz ez az
-ajtó!“ Viszszanéz <span class="pagenum"><a name="Page_193" id=
-"Page_193">-193-</a></span> a szögén embör, hát! látytya, hogy maj
-mögszakad az aszszon, mongya néki, hogy: „Mé hosztad magaddal az
-ajtót?“ „Tán bizon, neköd ál föjjeb! nem tė montad, hogy jô karba
-tarcsam? hát legjobban a hátamon birom: jô karba tartani“. A mint
-mönnek, möndögélnek, ėcczör csak hajják, hogy nagy lárma van
-utánnuk. „No, aszszon! hova mönynyünk? mos ha az ajtó nálad nem
-vôna, fölmászhatnánk a fára!“ „Csak mászsz! ez az én gondom!“ Föl
-is mászott az embör a fára, az aszszon is fölmászott, húszta az
-ajtót.</p>
-<p>Alig hogy fölértek, elhejöszköttek, gyütt 12 zsivány. Igy
-gondolkosztak: Hova üljünk lė? Lėültek a fa alá, elkeszték olvasni
-a sok pészt: „A kit a zsidó árėndástul elvöttünk 100 sárgacsikó, a
-kanczellártul 200, hát még a kit az olájtul elvöttünk?“ „Te!
-tudod-ė, mit mondott az oláj? – mondotta a másik zsivány – hogy
-üssön belénk a ménkű, mikô olvassuk!“ De mán akkor a szögén
-aszszonnak nagyon fájt a karja, mert még akkor is karba tartotta az
-ajtót, az ég nagyot dörrent, az aszszon mögijett, zsup lė! Az ajtót
-az aszszon magával rántotta, éppen a zsiványok közepibe esött,
-kijabálták: „Jaj, mögmonta az oláj, hogy üssön mög az istennyila;
-jaj! szalagygyunk, mer még mozog is! jaj, jaj, jaj! itt van a lába
-is! fus, fus, fuss!“ Az embör lėszálott a fárul, mögszámlálták a
-pészt, az aszszon karba kapta az ajtót, mögindultak vígan hazafele.
-Otthun osztán mögmagyarászta az aszszonnak, hogy péz az, nem sárga
-csikó, éltek gazdagon.</p>
-<p class="centersmall">(Hódmező-Vásárhely.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>22. A 7 bölcs.</b> Poncianus históriáját <i>Heinrich</i>
-(Gusztáv: Régi magyar könyvtár, V. szám. Budapest, 1898) ismertette
-a magyarban, melynek 22. számmal bemutatott töredékét <i>okos
-fiúnak</i> hallottam az Alföldön mondani, de hallottam <i>7
-bölcsnek</i> is, ezért jeleltem meg ezen az ismeretes nevén.
-Töredékünket, melyet a nép szentül <i>megtörténtnek</i> hisz lenni,
-itt közlöm, habár a monda kellékei – a mint nálunk ma követelik a
-mondától – nincsenek is meg benne, az egy <i>7 bölcs</i> elnevezést
-kivéve, a többi név feledésbe ment. Nem is óhajtom, hogy a nép
-ajkáról holmi Dioklécziánus, Lentulus neveket halljak e históriával
-összekötve, mert akkor tudom, hogy a mesemondó nem régen olvasta
-valamelyik nyomtatványból s az adat nem <span class=
-"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> volt a
-nép alakítóerejének kitéve. A mi töredékünk, eltekintve a
-históriától, kerek-egész, nem mese, több a mesénél,
-<i>történet</i>, vagy amint a világirodalomban nevezik: história,
-így mondja a nép is.</p>
-<p>Jóllehet, hétszer viszik ki eredetileg a hőst az akasztófa alá,
-mit adatunk is megemlít, tényleg azonban csak <i>háromszor</i>
-látjuk a kikísérést hagyományunkban. Része lehet az elfelejtésnek
-is benne, de népünknek a hármas számhoz való ragaszkodását látjuk
-oly mesében, mint a 14. számú Jankovics is, hol nincs mit
-felejteni: hogy a több számú feladatból háromat kerekít ki, ez az a
-nép alakítóerő. A nép átalakítóereje mutatkozik eme változatban
-is:</p>
-</div>
-<h4>63. Az okos fiú.</h4>
-<p>Kivonatban közöljük. Az elbeszélő tudja a <i>7 bölcs
-ajánlkozását</i>, melyik mennyi idő alatt tanítja meg a fiút arra,
-a mit tud; tudja azt is, hogy mikor a fiú kedvéért az apa
-mulatságot ad, melyen az egész ház lakóinak meg kell jelenniök,
-<i>a kérdéses komornik nem jelent meg először</i>, mi a fiút
-felszólalásra bírta, hogy nincs még itt mindenki, még hiányzik a
-komornik; de legérdekesebb, hogy a császárné hetedik beszédét
-átalakítva azért adja a királyné szájába, hogy a királyt a fiúnak a
-bölcsektől való hazahozatalára bírja, ezt már szóról-szóra
-közöljük: „A kirájné mikor möktutta, hogy a kirájnak fija jis van,
-a 7 bölcsnél van, aszonta: „Úgy jár fölségöd, mint az ėcczöri
-kiráj“. „Hogy?“ kérdöszte a kiráj. Aszongya a kirájné: „Az ėcczöri
-kiráj csináltatott a feleséginek ėgy palotát és oda sėnki be nem
-möhetött a kirájon kívül, mer a kûcs mindég a zsebibe vôt. Vôt ėgy
-kedves lovagja a kirájnak, a mög a kirájnénak szeretője vôt; nem
-juthatott hozzá sėhogy sė, kérte a kirájt, hogy a kirájné szobája
-végibe ėgy szobát építhessön. Az a szoba pedig úgy vôt építve: hogy
-ėgy alagúttal vôt öszszekötve a kirájné szobájával, de a kiráj eszt
-nem tutta, nem tudott rúla sėmmit; űk osztán öszszejártak. A
-kirájné odatta ėcczör a lovagnak a jegygyűrűjit, a kiráj möglátta,
-mert (a lovag) úgy intészte, hogy möglássa. A kiráj aszt kérdöszte
-a lovagjátul: „Kitül kapta aszt a gyűrűt?“ „A kedvesömtül“, monta
-neki a lovag. Aval a kiráj bemönt a kirájnéhon és kérte a gyűrűt,
-hogy <span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
-"Page_195">-195-</a></span> mutassa! de a lovag akkorra átszalatt
-(az alagúton) és átalatta a kirájnénak, hogy ha a kiráj keresi,
-mutassa! mög is mutatta.</p>
-<p>A kiráj mikor möglátta a gyűrűt oszt a lovagja aszonta, hogy a
-kedvesöm atta, a lovag aszt is monta, hogy: „A kedvesöm kin van
-Amerikába, de lė fog jönni nemsokára; hogy ha eljön, ha
-mögesküttetne vele felséged!“ és a kiráj fölajállotta, hogy
-mögeskütteti űket. A lovag a kiráj feleségit mutatta (a királynak),
-hogy ez a kedvesse (mikor a király a lovagnál volt); akkor a kiráj
-hazamönt (megnézni), hogy otthun van ė a felesége? a felesége
-otthun vôt, mert az alagúton mingyá átmönt. Mikorra a kiráj mögint
-a lovaghon ért, akkorára a felesége jis a lovagnál vôt. A kiráj
-osztán <i>mögesküttette űket</i> és még lė jis kísérte űket a
-hajóra, mer <i>Amerikába</i> kimöntek.</p>
-<p>Majd fölségöd is így jár, ha nagyon kitanítatytya a fiját!
-legjob lösz hazahozatni“. A kiráj osztán elkűdött érte, mer még
-utojjára ojan lösz, mint a lovag.</p>
-<p class="centersmall">(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosi-szőlőkbe
-került embertől.)</p>
-<p>A bölcsek és a királyné, eredetileg a császárné, beszédeit
-elfelejtette, a befejezést csak úgy mondja a komorniknak először a
-mulatságon való meg nem jelenésén kívül, mint a 22. számúban.</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Felemlítem még idevonatkozólag, mikor kérdezősködtem a 7
-bölcsről, több olvasni tudó asszonytól hallottam a negyedik
-bölcsnek a beszédét, úgy a mint a históriában van; asszonyokat
-érdeklő dolog, megjegyezték maguknak; az írni nem tudók nem ily
-szépen mesélik változatát:</p>
-</div>
-<h4>64. A póruljárt anyós.</h4>
-<p>Az anya a férjével békességben élő leányát a házasodás után
-mindjárt arra tanította, hogy a férjét szoktassa reá fokonkint,
-hogy mindent elhallgasson a feleségének, akkor majd tehet a mit
-akar. Két esetben a férj el is hallgatta az asszonynak az őt
-közvetlenül bántó, ember szájába nem illő szavait, az anyós örült
-is már a sikernek, de harmadszor, mikor az anyja tanítására a férje
-anyját bántotta a míveltető illetlen <span class="pagenum"><a name=
-"Page_196" id="Page_196">-196-</a></span> szavakkal, kijött a férj
-a türelemből s úgy elverte kötéllel a feleségét, hogy feküdt bele.
-Mikor azután az anyja meglátogatta, hogy az eredményt megtudja,
-kiútasította a leánya s azután éltek boldogul.</p>
-<p class="centersmall">(Egyházaskér.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Szó van mondánkban a <i>hollóról</i> is, habár nem bir meséink
-hollóinak a sajátságával, mégis tudomást veszünk róla, hogy a
-hollóról szólunk:</p>
-<p class="centersmall"><b>Néphagyományaink hollója.</b></p>
-<p>Grundtvig 4. mesetipusában – mint az <i>Ethnographia</i>: XXIV.
-évf. 78. lapja írja – hollók segítségéről szól. Nem ismerem a
-meséket, melyek alapján alakította Grundtvig mesetipusát, nem
-szólhatok hozzá, de azt látom, hogy eddig ismertté <i>tett</i>
-adataink szerint a holló a magyarban: <i>a szerencsétlenségnek a
-hírvivője és a bekövetkezésének a jelezője</i>. A hol mint segítő
-szerepel <i>látszólag</i>, ott is hírhordó, konczleső természetére
-vezetendő vissza látszólagos segítsége. Nem is ötlött szemembe
-gyüjteményeink hollói közt az imént leírt természetével ellenkező
-adat <i>Kálmány</i>: Sz. I. k. 133. lapján levő holló eljárásán
-kívül, mely szerint: 12 holló száll a Szörnyeteg szétszaggatta
-királyra és elkezdi 11 csipkedni, de a legöregebb holló közülök
-reáveszi őket, hogy ne bántsák, hanem rakják inkább össze: mi meg
-is történik s a jóakaratú holló jótanácscsal látja el a mesehőst. A
-nem néphagyományai-féle hollók közül itt kell felemlítenünk
-<i>Mátyás anyja Arany János</i> költeménye hollóját: az
-örömhírtvivő hollót. Arany hollója nem a magyar hiedelmekből került
-ki, sem <i>Kálmány</i> idézett öreg hollója. Mennyivel mások – hogy
-ezeket is említsük – <i>Petőfi</i> hollói, melyekről a hollóról
-való magyar felfogás kimutatásban emlékezünk meg.</p>
-<p>A holló, mint rosszakaratú állat jön elő a Krisztus Urunk
-üldözéséről szóló adatban. Mikor Krisztus Urunkat üldözték s meg
-nem foghatták, <i>kár, kár</i>-t kiáltott (<i>Ethnographia</i>: X.
-évf. 331. lap), a miért Krisztus Urunk az azelőtt fehér hollót és
-tiszta ételekkel élőt megátkozta, hogy ezután fekete legyen és
-dögökön élősködjék. Ez a monda keresztényies; a <i>voguloknál</i>
-(<i>Munkácsi</i>: Vogul I. k. 1. f. 2. l. –) a föld nagyságát
-megnéznijáró holló holt emberből eszik, azért változott feketére,
-miért a vogul világ teremtésében előjövő <i>Öreg</i> kimondja az
-ítéletet, hogy erdei állatot maga a holló ölni ne bírjon, s ha az
-<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
-"Page_197">-197-</a></span> ember öl valami erdei állatot, akkor
-egyék, különben koplaljon. A vogul mondát azért említem, mert több
-kosmogoniai mondatöredékünk egyezik az övékkel. Itt a voguloknál
-nem-keresztény színezetű mondával van dolgunk s tudjuk, hogy
-Krisztus előtt is volt fekete holló s így nincs kizárva, hogy a mi
-hollónk is holmi Öregféle felsőbb lényt bánthatott meg, nem
-Krisztust és kapta az egyforma ítéletet, hogy dögökön, illetőleg
-holttesttel táplálkozzék. Ide látszik vonatkozni <i>Kriza</i>
-(<i>Kisfaludy</i>: III. k. 119. lap 6. sz.) jegybeli mátkájáért
-búsongó szeretőről lejegyzett dalának első sora: „A fekete holló
-gyászt visel magáért“. Sajnálja, gyászolja boldog állapotát, mikor
-még fehér volt s nem kellett dögökön élősködnie. Közbevetőleg
-megemlíthetjük, hogy mikor Kriza e lelőhely megnevezése nélkül
-közlött dalt lejegyezte, nem lehetetlen, hogy a magyar holló sem
-Krisztus Urunknak cselekedett nem kedvére s ma sem ártana a
-<i>Küküllő</i> tájékán kutatni, hogy miért viseli a gyászt a holló
-magáért? Küküllőt a dal említi, azért mondom, hogy ezen a tájon
-keresendő. Dalunkban a holló szerencsétlenséggel van összehozva:
-szerető elhagyásával. A jegenyefa tetejében feketében ülő hollóról
-azt mondja a szeretője-elhagyott, tehát szerencsétlen, hogy a
-gyászruhája nem a hollót illeti, hanem őt. Itt is
-szerencsétlenséggel van összehozva a holló. Ugyanezt kell mondanunk
-az oly népdalokról, melyekben a bekövetkezett szerencsétlenség
-hírvivőjének van felhíva a holló, milyenek: <i>Kálmány</i>: Sz.
-III. k. 17., 18. lapja; <i>Kisfaludy</i>: XII. k. 26. l., mely dalt
-<i>Kisfaludy</i>: VII. k. 24. l. ismételve találunk, mi arra volt
-jó, hogy <i>Szana</i> Tamás: <i>Koszorú</i>-jában tett
-felszólalásomat a jegyzetek tevéséről megerősítse. Itt említem fel
-az (<i>Irodalomtörténet</i>: II. k. 98. l. Bpest 1913.) <i>Amott
-kereködik</i> kezdetű dalt is, melyet 2 utolsó sora híjával már
-<i>Toldi</i> (Ferenc: <i>A magyar költészet kézikönyve</i> 1876
-Bpest, I. k. 293. l.) mint a 17. századbeli népies dalt bemutatott.
-Ezekben a szerencsétlenüljárók a <i>rossz hír póstásának</i> a
-hollót választják.</p>
-<p>Ismerve a holló elátkozásáról való mondát, hogy arra van
-kárhoztatva, miszerint holttesteken élősködjék, nem is vehetjük
-rossz néven neki, ha az ilyeneket kutatja is és a bekövetkezendő
-halált megjelenésével jelzi: hiszen kénytelen reá gondot fordítani;
-ezért mondja róla a nép: „Mikô holló <i>szál</i> körösztül a házon
-oszt <i>karrog</i>, möghal valaki“. (Szőreg.) A nép okoskodása
-helyes, ha éhen nem akar a holló maradni, keresnie kell az élelmet,
-a hol tehát a holló jár, ha holttest nincs is <span class=
-"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> még, de
-rövidesen lesz. Már <i>Ipolyi</i> megjegyezte mitológiája 246.
-lapján, hogy: „károgó körülszállongása s gyülekezete
-<i>kisértetesnek</i> tartatik… és rosz jelkint a bekövezendő
-szerencsétlen esemény <i>előjelentéseül</i> vétetik“. Sorai
-igazolásául felhozza Kis Károlynak szomorú végzetét; Mátyás
-halálát; Dózsa pórhadát, hogy hollók hirdették rémletes károgás
-által.</p>
-<p>Meséinkben is többször megjelennek a hollók, hol két fél
-viaskodik s emberi számítás szerint is az egyik fél életével lakol,
-mint I. k. 3. számú meséjében, hol a többet igérőnek – ki rendesen
-a mesehős – segít: lásd a <i>Kisfaludy</i>: IX. k. 7. sz. meséjét
-is.</p>
-<p>Népdalainkban a hollót szerencsétlenség hírvivőjének használták
-fel a szenvedők: mint gyüsz-mékelő madaraknak, ha egymással
-találkoznak, első dolguk egymásnak elmondani: mi hír a nagyvilágban
-s ha azután a mesehős szerencsétlenségéről beszélgetnek s
-megmondják, hogy a szerencsétlenüljáró miképpen szabadulhat meg
-bajától, ez korántsem azért történik, hogy rajta segítsenek, mert,
-mint az <i>Igazság és Hamisság</i> mesében <i>Katonánál</i> I. k.
-249. l. a 32., 35., 36. számúban látjuk, ha észreveszik, hogy
-valaki hallgatni akarja őket, bosszút állanak rajta, mint a
-Hamisságon. Ne feledjük, hogy az üldözött Krisztusról szóló
-mondában sem volt még semleges sem, hanem – mikor látta, hogy
-Krisztus elmenekül: <i>Kárt</i> kiált, nem hogy örülne; pedig ha
-meséinket tekintjük, azt látjuk, hogy gyengéden kímélőleg bánnak
-Krisztus Urunkkal. Újságot kutató, csacska, főképpen
-szerencsétlenséget kereső természetük, mit, mint említettük,
-helyzetöknél fogva keresniök kell, hozza magával, hogy a mit
-odavalót tudnak, végigmondják. A baj fürkészői, mint
-<i>Kisfaludy</i>: XIII. k. 20. sz. Juhenes mesében is és ha az őket
-kihallgató inast észre nem vették és így szerencsésen megmenekült,
-az az ő szerencséje. <i>Petőfi</i>: <i>Zöld Marczi</i>jában is az
-akasztófa körül károg – mint a Katona említett 32. sz. mesében a
-bitófán – de ez már a halálát jelzi. Még a <i>Kisfaludy</i>: X. k.
-9. sz. mese hollója sem jóakaratból szól a mesehősnek a kutyafejű
-királyról, számít a bajvívásra s az ebből eredő, neki eső konczra.
-Ez kell neki, mint <i>Petőfi</i>: <i>János vitéz</i> V. részében,
-hol Jancsit a vad szemét ásó holló károgása köszönti.</p>
-<p>A Zsigmond-féle gyűrűnek a holló által való elrablása sem mutat
-a holló jószívűségére. (<i>Tóth</i>: I. k. 48. l.), <i>A bölcs
-királyfi</i> (<i>Katona</i>: I. k. 44. sz. a 266. lapon, meg van
-kötetünk <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
-"Page_199">-199-</a></span> 22. sz. adatában is) hollói még annyit
-sem mondanak idevonatkozólag, mint az <i>Igazság és Hamisság</i>
-mese hollói, mert ezek az embernél többet tudnak, míg azok emberhez
-jönnek itélethozatalért.</p>
-<p>A <i>hollókká átkozottakról</i> <i>Kisfaludy</i>: IX. k. 28. sz.
-m.; az <i>ideig-óráig hollóvá varázsoltról</i>: U. O. XIII. k. 22.
-sz. m.; a <i>holló alakban megjelenő tündérekről</i>: U. O. XIII.
-k. 15. sz. m.; a <i>hollóféle állatsógorról</i>: <i>Majláth</i>
-359. l.; a <i>föld alól előjövő hollókról</i> I. kötetünk 12. sz.
-meséjében szereplőkről máshol kell szólanunk, ezek nem igaz
-hollók.</p>
-<p><b>23. Az árva aszszon.</b> Az <i>Ethnographia</i>: XX. évf.
-65–73. lapján ismerteti magyar változatait <i>Heller</i> Bernát,
-szól idegen változatairól is s ama hiedelmet jeleli meg a monda
-magjának, hogy az ikrek házasságtörésből származnak. Ez a felfogás
-meglátszik még a homlokegyenest ellenkező hiedelem hatása alatt
-alakult, újabb változatokon is. A keresztény hiedelem érdemnek
-tartja kettőset szülni. (<i>Kálmány</i>: <i>Boldogasszony</i>,
-ősvallásunk istenasszonya 23. l.) Ez a hatás látszik a 65. számú
-adatunkon, hol az anya nem kér már bocsánatot férjétől, hanem
-bátran vallja övéinek felnyőlt gyermekeit. Mondánk változata: a
-<i>Hatház eredete, Miczbánné</i> néven meg van a ponyván is (Rózsa
-K. kiadása, Budapest 1897.) némi eltéréssel. A 66. sz. változatban
-említett <i>egyszerre eltünés</i> nem az emberek, hanem
-<i>felsőbbrendűek</i> sajátsága, ezért közöljük eme töredéknek,
-vagy ha nem az, akkor nem magyar színezetűnek tetsző változatot. A
-magyar változatok nem felejtik el megjutalmazni a gyermekek
-gondozóját. Mesénket a 7., vagy mint a 66. számú változatban van,
-12 gyermekkel nem hiszi el megtörténtnek a nép, ha valamikor hitte
-is; a meseirodalomra voltam tekintettel, hogy idesoroztam a mondák
-közé.</p>
-</div>
-<h4>65. Hatház eredete.</h4>
-<p>Vôt a világon ėsz szögény özvegyaszszony. Mikor az urátû
-elmaratt – az ura mökhalt – lött neki két gyermöke. Vitte a két
-gyerököt a karján a kirájnéhon, hogy csak ijen szögén
-özvegyaszszont két kis gyerökkel csak mögsegít! A kirájné még
-mögpirongatta, elmonta mindönnek, lėhorta, hogy nem az urátul való
-mindakettő.</p>
-<p>A szögény aszszony asz monta: „Ha nem löhet, hogy mindakettő az
-uramtul való, agygyon az Isten magának hét <span class=
-"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span>
-gyerököt!“ Mögszaporodott a kirájné, a kirájnak pedig el köllött
-mönni a háborúba, möglött a hét gyerök. A kirájné is most mit
-csinájjon a hét gyerökkê? Aszongya az öreg aszszony, a kirájnak az
-anynya: „Van itt ėgy láda, beletöszszük a <i>ládába</i>; van itt
-ėgy kosár, a ládát beletöszszük, vigye el a víz, a mőre fojik!“
-Lėvitték a Tiszára a gyerököket, csak ėgyet hattak mög, mert a
-kiráj tutta, hogy a felesége terhös. Vitte a víz lėfelé. Ėgy halász
-éppen halászott, kifokta. Mikor szépen fölnyiti (a ládát), látytya,
-hogy hat gyermök van benne. A halász elvitte be a városba – éppen
-Döbröczön várossába történt ez – elvitte haza. A városnak mongya,
-hogy hogy járt ű; ű aszt a hat gyerököt fölneveli. A város is
-segítötte a halászt.</p>
-<p>A kiráj ėcczör hazagyütt, hallotta, hogy mijen szép hat gyeröke
-van a halásznak. Asz monygya a kirájné: – ű mán vélt rá, csak nem
-merte mondani – „Jó vôna eszt a halászt möghínni ebédre! Szeretném
-látni aszt a hat gyerököt, a möliket fogott a Tiszába!“ Csakugyan
-is möghítták a halászt is hat gyerökivel ėgygyütt, elmöntek ebédre.
-A kirájfit, <i>a mi</i> otthun vôt; a középtájra ültette, hogy az
-emböré mög szélű essön. A hogy a kiráj a gyerökökre ránéz, mind a
-<i>hét ėgyfúrma</i>, csak a ruha más. A kirájné is aszonygya: „Nem
-bánom, akármit csinász (velem)! ez az én szülöttejim. Mikor mögvôt
-(a hét gyermek), az anyósom lėvitette a Tiszára, hogy nė
-hírösztöljük!“ (hogy hét gyermek született).</p>
-<p>A kirájné hogy mögmonta: itt vôt ėgy szögény aszszony két kis
-gyerökkel, az mögátkoszta; kérdözi a halászt: „Hun vötte a
-gyerököket?“ Aszongya a halász: „A hogy halásztam, ėgy ládát hozott
-ėgy kosárba a víz, mikor fölnyitottam, láttam hat gyerök van benne.
-Hazavittem, úgy gondoltam, ha mán neköm szánta az Isten, lögyön az
-enyim, neköm ús sincs ės sė. Főneveltem, a város is segítött“. Asz
-monta a kiráj: „Mit kíván ű most mán?“ „A mit a kiráj, űfölsége
-akar“. „Hát mos mán feleségöstű ide gyűjön, a hun kifokta a
-gyerököt!“ Ott a kiráj csináltatott hat házat, azé híjják ma is; az
-a neve: Hatház.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span></p>
-<h4>66. Eltűnő czigányasszony átka.</h4>
-<p>A kertben ült az előkelő, gazdag asszony, mikor
-<i>czigányasszony</i> ment feléje kettős gyermekével karján, hogy
-adna valamit gyermekeinek. A gazdag asszony a helyett, hogy
-segítette volna valamivel, jól összeszidta, szemrehányással
-illette: „Hogy lehet valakinek egyszerre két gyermeke, ha
-tisztessėges asszony?“ A czigányasszonynak ez a szemrehányás oly
-rosszul esett, hogy <i>megátkozta</i> az előkelő, gazdag asszonyt,
-mondván: „Adjon az Isten neked <i>tizenkettőt</i> egyszerre!“</p>
-<p>A gazdag asszony utána szaladt a czigányasszonynak, hogy
-megverje, de a czigányasszony egyszerre <i>eltűnt</i>. A szolgákat
-is küldte mindenfelé, hogy ha megtalálják valahol a
-czigányasszonyt, verjék el jól, de hasztalan volt minden lépés, nem
-volt sehol.</p>
-<p>Az előkelő asszony férje szerencsére háborúban volt, mikor a
-szülés ideje bekövetkezett. Az átok fogott, mert csakugyan 12
-gyermeket hozott egyszerre a világra. Az asszony nagyon restelte a
-dolgot: mit szól a világ, mit mond a férje, ha hazajön s megtudja?
-Tizenegyet hű szolgájával az erdőbe küldött, hogy neveltesse fel
-valakivel, egyet pedig ott tartott magánál. De mikor dajkálta,
-eszébe jutott neki a tizenegy másik és keservesen sírt.</p>
-<p>Ezalatt hazajött a férje is, a gyermek is nevelkedett. Mikor már
-nagyocska volt a gyermek, nem bírta tovább cselekedetét títkolni,
-bevallotta bűnét férjének, haza hozatta a tizenegy gyermeket is. A
-férj nemcsak megbocsájtott, hanem még örült is, hogy oly szép
-nagyocska 12 gyermeke van.</p>
-<p class="centersmall">(Szeged.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>24. Mátyás király és a fiatal bíró.</b> Az ember éveiről
-szóló meghatározás <i>Kálmány</i>: Sz. II. 151. l. is ide vág, ez a
-63-dik évet veszi az <i>elmebeli elgyengülés</i> kezdetének;
-<i>Dänhardtnál</i> (Naturgeschichtliche Volksmärchen II. k. 45.
-Leipzig – Berlin 1913. Die Lebenszeit des Menschen) ama
-szólásunkkal megegyezőleg: „Mikor mán 70 esztendős az embör, a
-lábába száratt az esze“, (Szeged) – a 70-ik év van megjelelve.
-<i>Köhler</i> eme meghatározást – mely a népek közt el van terjedve
-– I. kötete 43–44. lapján egy 16. századbeli költeményből eredteti;
-<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
-"Page_202">-202-</a></span> ekkor tehát már költeményben is meg
-volt. Mindez a 24. számú adatban kifejezett <i>nép felfogása</i>
-mellett szól, ezzel szembe van állítva a 68. számú változata, az
-ellenkező túlzásba megy. Az elmebeli tehetségről szólva, itt
-említem fel eme gúnyolódónkat:</p>
-</div>
-<h4>67. Az ész megjövése.</h4>
-<p>A magyarnak, ha 20 esztendős korájig az esze mög nem gyün, 30
-esztendős korájig mög nem nyő (= nem lesz erős), 40 esztendős
-korára nem gazda, azután nem löhet tűle sömmit várni. A némötnek 40
-esztendős korára gyün mög az esze (néhol hozzá mondják, hogy:
-mihelyt megjön, el is megy), a tótnak addig van esze: még
-szopik.</p>
-<p class="centersmall">(Hódmező-Vásárhely.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p>Itt is megjegyzem, hogy a Mátyás királyról szóló adomákat József
-császárra is alkalmazva találjuk, ezt mutatja a 68. sz. változat;
-lásd I. kötetünk 70., 71. sz. jegyzetét.</p>
-</div>
-<h4>68. József császár és a fiatal bíró.</h4>
-<p>Mikor József császár az országba gyütt, mönt, bemönt ėgy kis
-faluba, êmönt a kösségházba, kérdöszte, hogy ki a bíró? Vôt ott ėgy
-fijatal embör, asz monta a fijatal embör: „Én vagyok a bíró“. „De
-fijatal bíró van ebbe kösségbe!“ monta József császár, látta, hogy
-mindönféle röndetlenül van, aszonta hogy: „Nem bírónak való ijen
-fijatal embör!“ Aszongya a fijatal bíró: „Mögfelel ű mindönnek“.
-„Felêjön mög a kérdésömre három nap múlva, mikor viszszagyüvök: 20
-szép, 30 erős, 40 okos“.</p>
-<p>Hazamönt a fijatal bíró, törődött, vergődött, gondoskodott, nem
-is övött, sėnkinek nem parancsolt. Az apja monta neki: „A cselédök
-nem dôgoznak, mijön vergőcz, mijön gondoskocz? valami tégöd bánt,
-mond mög a bajajidat, hogy segícscsek rajtad, hátha segíthetök!“
-Akkor monta a fijatal embör, hogy mi ja baja neki: „Itt vôt ėgy úr
-a kösségházán három napok előtte, aszonta, ha mög nem fejtöm, hogy
-húsz szép, harmincz erős, negyven okos; akkor êcsap! hogy fijatal
-embör nem bírónak való, tapasztalatlan, próbálatlan a fijatal
-embör!“ Aszongya az apja: „E nem nagy baj! e fijam <span class=
-"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> sėmmi
-sė, hoczide a <i>bírópáczát!</i>“ Akkor oszt ű mönt be a
-kösségházába, az öreg.</p>
-<p>Harmannap után az úr is mögjelönt. Látta az öreg, hogy a
-császárrâ van dôga, a császár mög aszt látta, hogy nem e vôt
-harmannap előtte a bíró, kérdöszte: „Maga a bíró?“ „Én vagyok!“
-felelte az öreg. „No, ha maga a bíró, fejcse mög a mit három nap
-előtte montam itt: húsz szép, harmincz erős, negyven okos“.
-Aszonygya az öreg: „Húsz éves koromba szép vôtam, harminczba erős,
-tejjes vôtam, negyvenig nem gazdáltam. Húsz mög harmincz az ötven
-mög negyven az kilenczven; így hát az öreg embört nem nézik
-sėmminek mikor a kilenczvenet möghalagya“. Asz monta a császár:
-„Öreg, maga a bíró! fijatal embör nem bírónak való, mer
-tapasztalatlan, tudatlan“.</p>
-<p class="centersmall">(Szaján.)</p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>25. Mátyás király és a czigány béres.</b> <i>Kisfaludy</i>:
-XVII. k. <i>A kanász felel meg a kérdésekre</i> jegyzetében
-szóltunk változatairól, lásd alább a 38. sz. adatot, <i>Aarne</i>
-922. sz. alatt: <i>Der hirtenknabe antwortet statt des priesters
-auf die fragen des königs</i> jeleléssel érinti a finn
-változatokat.</p>
-<p><b>26. Mátyás király vöröshagymán kapáltat.</b> <i>Az urak
-kapálását</i> lásd a <i>Kisfaludy</i>: XVII. k. <i>A
-hosszúnyakú</i> jegyzetében.</p>
-<p><b>29. A czigán ügyvígy.</b> Lásd <i>Aarne</i> 821. B. számú
-jegyzetét; <i>A fölt köles és tojás kikelését</i> <i>Köhler</i>: I.
-k. 458. lapján közli s egyéb változatát.</p>
-<p><b>30. Kôbászeső.</b> <i>Kisfaludy</i>: X. k. 254. lapján
-<i>férfi</i> a mindent kibeszélő; <i>asszony</i> a
-<i>Dähnhardt</i>: <i>Schwänke</i> 1. lap <i>Der Schatz</i>-ában.
-Töredékünk változatait lásd <i>Ethnographia</i>: XXII. évf. 738.
-l.</p>
-<p><b>31. Ha tė ütöd az én gazdámat…</b> Adománk elterjedtebb
-alakja a</p>
-</div>
-<h4>69. Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė zsidódat.</h4>
-<p>Két, egymással haragban levő zsidó kocsija ment egymással
-szemközt s mert az egyik zsidó sem akart kitérni, veszekedésre
-került köztük a dolog, mit látva a kocsisok, gazdájuk segítségére
-mentek, mondván: „Ha tė ütöd az én zsidómat, én is ütöm a tė
-zsidódat!“ s a két zsidót elverték.</p>
-<p class="centersmall">(Szeged.) <span class="pagenum"><a name=
-"Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>32. A szögény embör hogy atta el az emelgetős tehenet 300
-forinté?</b> <i>A bot eladásról</i> <i>Aarne</i> az 1610.
-jegyzetében szól, egyéb változatait <i>Kisfaludy</i>: XVII. k.
-Mátyás király mondái közt a <i>Mátyás király és a síkárfű árús</i>
-jegyzetében soroltam elő.</p>
-<p><b>33. Hogy lopta el a juhásztul két embör a szamarát?</b>
-<i>Köhler</i>: I. k. 507. lapján nagyon elterjedtnek jelzi
-adománkat, az <i>1001 éjből</i> <i>Koltai</i> (Virgil: Az ezeregy
-éjszaka meséiből Grimm után átdolgozta IV. kiadás Budapest 78. l.)
-<i>A szamárhajcsár és a tolvaj</i> felírással fordította és
-<i>nem</i> átdolgozta magyarra, <i>kötőfék</i> helyett
-<i>fékről</i> beszél, mert a szótárban először féket talált.
-Adatunk <i>elátkozásról</i> beszél, lásd 3. sz. jegyzetünket.</p>
-<p><b>34. A hamis vak.</b> <i>Aarne</i> 1380. sz. jegyzetében
-sorolja elő finn változatait.</p>
-<p><b>35. A gyakorlat töszi a mestörségöt.</b> Szegeden oly
-férfiról mesélnek, ki a hegytetőre, hol legelő volt, borjút hordott
-a nyakában naponkint s mikor már tehén volt, akkor sem mondta
-nehéznek, mert: „A gyakorlat töszi az embört mestörré“.</p>
-<p><b>38. Az ėcczöri 2 koma.</b> Ily menetű a <i>Kisfaludy</i>:
-XVII. k. <i>A ki másnak vermet ás</i> néven közölt Krisztus-monda,
-ezt az igazságot erősítik 39., 40., 70. sz. adataink.</p>
-<p>A „<i>Hol a világ közepe?</i>“ kérdés meg van a 25. sz.
-hagyományban, l. jegyzetét; a <i>Hogy hívják az én komámat?</i>
-<i>Tóth</i>: IV. k. 135. l. közölte a változatát.</p>
-<p><b>39. A ki másnak ási az árkot. 40. Isten verése.</b> Lásd a
-megelőző jegyzetet.</p>
-</div>
-<h4>70. A ki másnak vermet ás.</h4>
-<p>Egy szegény koldus asszony járt egy grófnéhoz kéregetni, a
-grófné kezdte már megúnni, hogy többet ne menjen oda, mérgezett
-czipót adott neki, gondolta, hogy majd eszik belőle s meghal. Volt
-a grófnénak egy kedves fia, ki nagyon szeretett vadászni. Mikor a
-koldus asszony a mérgezett czipót kapta, a grófné fia azon a napon
-eltévedt az erdőben s mikor kikeveredett belőle, betért a koldús
-asszonyhoz. A koldus asszony a mérgezett friss czipóval megkínálta
-a gróf fiút, a fiú evett belőle s meghalt.</p>
-<p class="centersmall">(Szentes.) <span class="pagenum"><a name=
-"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p>
-<div class="blockquot">
-<p><b>43. A lélek, kis fehér egér alakban.</b> Fehér egér alakú a
-betegség démonai közt van a czigányoknál az <i>Ethnographia</i>:
-XXII. évf. 137. lapján.</p>
-<p><b>44. A beszélő koponya.</b> Emberem <i>A 2 büszke vőféj és a
-koponya</i> nevet adta neki. Beszél a koponya <i>A levágott fej
-gyónásában</i> is, <i>Ethnographia</i>: XXII. évf. 317. l.,
-<i>Kisfaludy</i>: XII. k. 215. l.; <i>Szentjánost</i>, a rosszak
-elűzőjét <i>Kálmány</i>: Sz. II. k. 220. lapján találjuk.</p>
-<p><b>46. A visszafelé sült puska. 47. A rázanérus.</b> Vesd össze
-Kinizsi sírjáról visszapattanó golyóval; <i>Tóth</i>: I. k. 177.
-lap.</p>
-<p><b>48. A háládatlan gyermek és a varancsagosbéka.</b> Ezen a
-néven közli <i>Köhler</i>: I. 473–477. l. hiedelmünk
-változatait.</p>
-<p><b>51. A rabszabadító.</b> Rabszabadítással összekötött
-találgatós mese a 71–74. sz.; ezek közül az <i>apját szoptató</i> a
-73., 74. sz., lásd idegen változatait <i>Köhler</i>: I. k. 373.
-lapján. A 72. sz. változatát <i>Kálmány</i>: Sz. I. k. 168. l.
-közlöttük.</p>
-</div>
-<h4>71. Az elletlen ló.</h4>
-<p>Aszonták ėgy embörnek, ha ojan kérdést tud anni, a mölikre mög
-nem bírnak felelni (a bírák), akkô eleresztik a testvérjit. Aszonta
-az embör, hogy agygyanak neki három napot, ű tud ojan kérdést anni,
-attak neki. Mikor a három nap êtelt, főmönt az urakhon,
-aszongya:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">„Eletlen ló
-alattam,<br /></span> <span class="i0">Anynya szíja
-kezembe;<br /></span> <span class="i0">Tizėnkettő mé hat
-a?<br /></span> <span class="i0">Fél a nyúl, mé van
-a?“<br /></span></div>
-</div>
-<p>Mögdöglött a ló, a csikót kivötték belüle eleventen: a vôt az
-elletlen ló, alatta vôt, rajta ült; az anynyábû (a csikó anyjából)
-lött a kantárszíj, a vôt a kezibe; a tizėnkettő azé hat: mer
-tizėnkét zsömlének csak felit kapta el; a nyúlnak is csak a felit
-atták neki: azé fél a nyúl. Ez által a kérdéssel a testvérje
-mögszabadult.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.)</p>
-<h4>72. Daru elletlen lovon.</h4>
-<p>Darunak aszonták, ha ojan kérdést tud anni, hogy nem bírnak rá
-mögfelelni, akkor elbocsátik, nem akasztik fő a testvérjit akkô
-monta: <span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
-"Page_206">-206-</a></span></p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Úton mén Daru,<br /></span>
-<span class="i0">Hátán a sarnyú,<br /></span> <span class=
-"i0">Gelebibe a kinyere,<br /></span> <span class="i0">Eletlen
-lovon mén lelköt váltani?<br /></span></div>
-</div>
-<p>Úton mén Daru: a Daru ű vôt; hátán a sarnyú: mert sarnyút vitt
-hátán a lovának; gelebibe kinyere: mer gelebibe vitte a kinyerit;
-elletlen lovon mönt: mer a ló nem bírta a csikót mögelleni (a
-melyiken mint lovon ment), a csikót úgy vötték ki az anynyábul;
-lelköt mönt váltani: a tesvérjit mönt váltani, mög is váltotta: mer
-nem bírtak rá mögfelelni.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.)</p>
-<h4>73. Az apját szoptatja.</h4>
-<p>Kinek vôtam lánya annak löttem: anynya, sirat engöm az én fijam:
-édös anyám ura? Úgy történt, hogy az embört mijé? mijé nem?
-becsukták rabnak, de a lánya jis, a mijatt (= hogy az apját
-becsukták), tött ėgy kis kihágást, hogy űtet is csukják be. Be jis
-csukták, éppen ojan hejre csukták, hogy az apjátul ėgy ajtó
-választotta el. Vôt az ajtón ėgy görcs, a’ kiesött és azon a kis
-jukon át dugta a mejje bimbóját és az apját aval táplálta. Az
-aszszon (= az ember leánya) kiszabadult möntül előbb a börtönbül és
-a börtön előtt esztet danulta:</p>
-<div class="poem">
-<div class="stanza"><span class="i0">Kinek vôtam
-lánya:<br /></span> <span class="i0">Annak löttem
-anynya,<br /></span> <span class="i0">Sirat engöm az én
-fijam:<br /></span> <span class="i0">Édös anyám
-ura.<br /></span></div>
-</div>
-<p>Möghalotta eszt a börtenföligyelő, behívatta az aszszont, asz
-monta, hogy ha mögmagyarázza ennek a versnek az értelmit, teljesíti
-ėgy kérelmit! Mögmagyarászta az aszszon és kieresztötték az apját,
-mert az vôt a kérése. Az apjának az anynya lött, mert szoptatta,
-ezé lött neki az apja a fija, de az apja az anynyának: az ura vôt.
-Így szabadította ki a lán az apját a börtönbű.</p>
-<p class="centersmall">(Hódmező-Vásárhely.) <span class=
-"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p>
-<h4>74. A kő közé rakott apjának anyja lett.</h4>
-<p>Ėgy embört elítéltek: kű közé rakták, hogy majd ott mökhal, de a
-lánya ėgygyet értött a kűmívessel, hogy hagygyon anynyi hejet, a
-hun mökszoptati az apját. A lány a mêre csak mönt, mindönütt aszt
-hajtogatta: „Az apámnak anynya löttem, sirat engöm a fijam: az
-anyámnak az ura“. Kérdöszték az urak: hogy monthat ojat, hogy az
-apjának anynya lött? Aszonta a lány, mögmongya, ha az apját
-kieresztik a börtönbül. Mikor kieresztötték, akkô monta, hogy az
-apjának anynya lött, mer szoptatta, mikor a kű között vôt, az apja
-mög fija lött, de az apja az anynyának ura is vôt.</p>
-<p class="centersmall">(Magyarszentmárton.)</p>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
-"Page_208">-208-</a></span></p>
-<p><span class="pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209"><br />
--209-</a></span></p>
-<h2>Javító.</h2>
-<p>Az irodalom nyelvén közlött jegyzetek sajtóhibáit, hacsak nem
-értelemzavarók, nem jeleljük meg; de az adatokéban előfordulókat
-felemlítjük, hogy nyelvjárásilag hűen közöljük a hagyományokat, mit
-jelen kötetünkben, nem számítva az itt felsorolt hibákat, el is
-értünk.</p>
-<table summary="Javító">
-<tr>
-<td>9. lap</td>
-<td>32. sor</td>
-<td>aszonga helyett</td>
-<td>aszongya</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>86. „</td>
-<td>18. „</td>
-<td>ėvesek „</td>
-<td>évesek</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>90. „</td>
-<td>31. „</td>
-<td>osztȧn „</td>
-<td>osztán</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>93. „</td>
-<td>10. „</td>
-<td>kovicsból „</td>
-<td>kovicsbul</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>93. „</td>
-<td>29. „</td>
-<td>ész „</td>
-<td>ėsz</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>94. „</td>
-<td>23. „</td>
-<td>posztítom „</td>
-<td>pusztítom</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>94. „</td>
-<td>52. „</td>
-<td>kirúl „</td>
-<td>királ</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>95. „</td>
-<td>6. „</td>
-<td>Ördöngősvénasszon „</td>
-<td>Ördöngősvénaszszon</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>96. „</td>
-<td>15. „</td>
-<td>égygyik „</td>
-<td>ėgygyik</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>96. „</td>
-<td>15. „</td>
-<td>féjükrül „</td>
-<td>fejükrül</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>105. „</td>
-<td>31. „</td>
-<td>aszonya „</td>
-<td>aszongya</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>110. „</td>
-<td>5. „</td>
-<td>kertészlegėn „</td>
-<td>kertészlegén</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>112. „</td>
-<td>30. „</td>
-<td>muszáj „</td>
-<td>muszaj</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>122. „</td>
-<td>21. „</td>
-<td>össsze „</td>
-<td>öszsze</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>124. „</td>
-<td>9. „</td>
-<td>anyédéknak „</td>
-<td>anyádéknak</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>128. „</td>
-<td>24. „</td>
-<td>lêvetköztette „</td>
-<td>lėvetköztette</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>134. „</td>
-<td>34. „</td>
-<td>tot „</td>
-<td>ott</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>162. „</td>
-<td>32. „</td>
-<td>kiszabdíták „</td>
-<td>kiszabadíták</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>163. „</td>
-<td>5. „</td>
-<td>Sz. 11. sz. „</td>
-<td>Sz. I. k. 11. sz.</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>164. „</td>
-<td>31. „</td>
-<td>vönnė „</td>
-<td>vönné</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>166. „</td>
-<td>8. „</td>
-<td>szépaszsszonya „</td>
-<td>szépaszszonya</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>167. „</td>
-<td>27. „</td>
-<td>ifjúszépȧrgyérus „</td>
-<td>ifjúszépárgyérus</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>168. „</td>
-<td>30. „</td>
-<td>viz „</td>
-<td>víz</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>168. „</td>
-<td>34. „</td>
-<td>viz „</td>
-<td>víz</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>170. „</td>
-<td>28. „</td>
-<td>oroszlȧnyom „</td>
-<td>oroszlányom</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>170. „</td>
-<td>28. „</td>
-<td>Órijás hússal „</td>
-<td>Órijáshússal</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>170. „</td>
-<td>32. „</td>
-<td>Órijás húst „</td>
-<td>Órijáshúst</td>
-</tr>
-<tr>
-<td><span class="pagenum"><a name="Page_210" id=
-"Page_210">-210-</a></span>170. lap</td>
-<td>34. sor</td>
-<td>Órijás húst helyett</td>
-<td>Órijáshúst</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>175. „</td>
-<td>23. „</td>
-<td>változataival „</td>
-<td>változatával</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>175. „</td>
-<td>42. „</td>
-<td>elített „</td>
-<td>telített</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>176. „</td>
-<td>30. „</td>
-<td>mesélés „</td>
-<td>mesélésé</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>184. „</td>
-<td>19. „</td>
-<td>asszony „</td>
-<td>aszszony</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>193. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>21., 22. számú „</td>
-<td>21. sz.</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>193. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>22. számú mese „</td>
-<td>22. sz. monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>194. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>195. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>196. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>197. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>198. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>199. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>200. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>201. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>202. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>203. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>24., 25., 26., „</td>
-<td>24.–26. sz. monda</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>203. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>29., 30., 31 számú mese „</td>
-<td>29.–31. sz. kópéságok</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>204. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>kópéságok</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>205. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>43., 44., 46., 48., „</td>
-<td>43.–48. sz. hiedelmek</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>205. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>51. számú mese „</td>
-<td>51. sz. találgatós mese</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>205. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>testvérjit „</td>
-<td>testvérijit,</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>206. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>találgatós mese</td>
-</tr>
-<tr>
-<td>207. „</td>
-<td>1. „</td>
-<td>mese „</td>
-<td>találgatós mese</td>
-</tr>
-</table>
-<hr class="chap" />
-<div class="chapter"></div>
-<div class="transnote">
-<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
-<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
-<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
-<table summary="Javítások">
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_1">1</a></td>
-<td>akkor kiszakajtaní</td>
-<td>akkor kiszakajtani</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_20">20</a></td>
-<td>kinyomódík</td>
-<td>kinyomódik</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td>
-<td>ktpiktoroljuk</td>
-<td>kipiktoroljuk</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_32">32</a></td>
-<td>kiszalatt</td>
-<td>kiszalatt</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_43">43</a></td>
-<td>a kís lán</td>
-<td>a kis lán</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_47">47</a></td>
-<td>Őrijás mind</td>
-<td>Órijás mind</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_52">52</a></td>
-<td>hajtod ki?„</td>
-<td>hajtod ki?“</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_55">55</a></td>
-<td>aszonta ne i</td>
-<td>aszonta neki</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td>
-<td>aval klgyütt</td>
-<td>aval kigyütt</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_85">85</a></td>
-<td>Ördöugősvénaszszon élt</td>
-<td>Ördöngősvénaszszon élt</td>
-</tr>
-<tr>
-<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td>
-<td>vėka magyarót</td>
-<td>véka magyarót</td>
-</tr>
-</table>
-</div>
-<div lang='en' xml:lang='en'>
-<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK <span lang='hu' xml:lang='hu'>HAGYOMÁNYOK (2. KÖTET)</span> ***</div>
-<div style='text-align:left'>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will
-be renamed.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
-States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away&#8212;you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-</div>
-
-<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br />
-<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br />
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span>
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
-or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the
-Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when
-you share it without charge with others.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work
-on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the
-phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-</div>
-
-<blockquote>
-  <div style='display:block; margin:1em 0'>
-    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
-    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
-    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
-    are not located in the United States, you will have to check the laws
-    of the country where you are located before using this eBook.
-  </div>
-</blockquote>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project
-Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg&#8482; License.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format
-other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain
-Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
-provided that:
-</div>
-
-<div style='margin-left:0.7em;'>
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method
-        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has
-        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-        within 60 days following each date on which you prepare (or are
-        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg
-        Literary Archive Foundation.&#8221;
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;
-        License. You must require such a user to return or destroy all
-        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;
-        works.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-        receipt of the work.
-    </div>
-
-    <div style='text-indent:-0.7em'>
-        &#8226; You comply with all other terms of this agreement for free
-        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.
-    </div>
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right
-of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any
-Defect you cause.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s
-goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread
-public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
-visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-</div>
-
-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
-Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.
-</div>
-
-<div style='display:block; margin:1em 0'>
-This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
-</div>
-
-</div>
-</div>
-</body>
-</html>