diff options
Diffstat (limited to 'old/67491-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67491-0.txt | 8537 |
1 files changed, 0 insertions, 8537 deletions
diff --git a/old/67491-0.txt b/old/67491-0.txt deleted file mode 100644 index 9a63ad5..0000000 --- a/old/67491-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8537 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Hagyományok (1. kötet), by Lajos -Kálmány - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Hagyományok (1. kötet) - -Author: Lajos Kálmány - -Release Date: February 24, 2022 [eBook #67491] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the Hungarian National Digital Archive - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (1. -KÖTET) *** - - -HAGYOMÁNYOK - -MESÉK ÉS ROKONNEMŰEK - -GYÜJTÖTTE ÉS JEGYZETEKKEL ELLÁTTA - -KÁLMÁNY LAJOS - -I. KÖTET - -ÁRA 3 KORONA - -KIADJA A NÉPHAGYOMÁNYOKAT-GYÜJTŐ TÁRSASÁG. - -Vácz, 1914. Első Váczi Sajtó. (Herrmann A.) - - - - -Tartalom: - - 34. A bárgyú ember 118 - 81. A bőkezű Rudolf 160 - 98. A cservelyi kantár 172 - 25. A czigány, a pap és a bíró 99 - 112. A czigány és a Sárkány 196 - 118. A dohány szó eredete 211 - =Adomák és rokonneműek= 163–179 - Gúnyolódók 165–174 - Kópéságok 174–177 - Közönségesek 163–165 - Nagyokatmondók 177–179 - 43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul 123 - 26. A fájós lábú mester a harangozó hátán 101 - 101. A forró kása és a csizmadiainasok 174 - 83. A haramia és a szentcsalád 162 - 107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be 178 - 109. A 3 orvos 189 - 23. A három szent királ 93 - 44. A hegy keletkezése 127 - 45. A hegyek nagyobbodása 127 - 93. A hibások 170 - 102. A huszár pénzt szerez 175 - 21. A jágėrfa 88 - 125. A kása 218 - =A jegyzetekben idézett művek megjelelése= 180 - 6. A kiskanász 37 - 4. A kiskanász hozza el az aranykoszorút 30 - 29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs 107 - 20. A kis macska 86 - 31. A kitanult katona 113 - 27. A koma 103 - 116. A lelkek esznek 206 - 91. A lótojás 169 - 11. A lusta gyermek és a bűbájos leány 58 - 54. A magyarok származása és lakóhelyei 133 - 78. A mákos tészta hatása 158 - 16. A medve 77 - 28. A nagygusztusúak 106 - 24. András: a kitett gyermek 96 - 100. A német és a teremtés 174 - 38. A német és az ürge 121 - 103. A pokol létszámának emelése 175 - 14. Aranykacsa 69 - 37. A róka szabadulása a kútból 120 - 123. A sejpös lányok 217 - 94. A sejpössek 170 - 87. A subadarab ura a szélnek 164 - 105. A szabadságos katona és a czigány 177 - 9. A szép kocsmárosné 50 - 12. A szögén árva legén 60 - 117. A vereshajma és a lusta asszony 207 - 48. Az angol nyelv eredete 129 - 36. Az osztozkodó medvék 120 - 46. Az ördög el akarta rekeszteni a világot 127 - 70. Balázs 148 - =Bevezető= VII–IX - 76. Bocskai 157 - 47. Csak egy aszszony vôt 128 - 3. Csinosomdrága 23 - 104. Csizmadiahal 176 - 111. Ėgy csapásra százat 194 - 40. Én is úgy akartam 122 - 119. Félegyháza elnevezése 211 - 120. Foggal ellett csikók 214 - 90. Gyermekköltés 167 - 110. Gyöngyösszőrű kis kecske 193 - 86. Hivták az esőt a lakodalomba 163 - 95. Időcsináló kántor 171 - 56. Jász-kunhalom eredete 134 - =Javító= 219 - =Jegyzetek= 182 - 75. Jumėrcsák 156 - 88. Kappan köpönyeggel 164 - 115. Kerek kő 205 - 71. Kinizsi 150 - 32. Kire marad a kis ködmön 115 - 108. Kis Guba 186 - 77. Kiszabadulás a tömlöczből 158 - 89. Kitájékozás 165 - 8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya 42 - 1. Köles 1 - 53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni 131 - 7. Legeltetés a Sárkány pusztáján 41 - 62. Mátyás király a czinkotai kántornál 143 - 61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában 141 - 63. Mátyás király bėgréje 144 - 60. Mátyás király és a jószívű szegény ember 141 - 65. Mátyás király és a mutatványos 145 - 68. Mátyás király és a részeges bíró 146 - 58. Mátyás király és a részeges huszár 139 - 69. Mátyás király vette le a rabigát 147 - 82. Menekülés 161 - =Mesék és rokonneműek= 1–127 - Állatmesék 119–127 - Boszorkányfélékről 42–79 - Egyűgyűekről 115–119 - Elegyesek 86–99 - Nagykópékról 99–115 - Ördögökről, Óriásokról 79–86 - Sárkányokról 23–42 - Szörnyetegekről 1–23 - 42. Mé harakszik a kutya a macskára? 123 - 41. Mé nincs a békába büdös? 123 - 51. Miből lett a gomba? 130 - 80. Miért kell Rudolfnak bujdosni? 159 - 121. Miért lőtte agyon Rudolf Rócsilt fiját? 216 - 35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr? 119 - 97. Mijé híjják a csizmadiát Nyehónak? 172 - 114. Mijik jobb: a Szöröncse-je, vagy a Boldokság? 203 - 13. Miklós 65 - 39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija 121 - 52. Mióta akasztják a betyárokat? 130 - 66. Mióta csizmadia a csizmamester? 146 - 49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa? 129 - 96. Mióta hivják a szabót kecskének? 171 - 67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni? 146 - 99. Mióta nem ember a tót? 173 - 50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje? 130 - 85. Mióta rakják keresztbe a búzát? 163 - 17. Miska 79 - 59. Mi van legtöbb a világon? 140 - =Mondák és rokonneműek= 127–163 - Hőseinkről 148–157 - Krisztus mondák 130–132 - Márialegendák 162–163 - Mátyás királyról 139–147 - Örökéletűekről 158–162 - Őseinkről 133–139 - Világteremtő és alakitó mondatöredékek 127–130 - 106. Nagyotmondó huszárok 178 - 124. Napoleon és a kecskék 217 - 113. Nánika 200 - 15. Őzike 73 - 5. Pézös 32 - 79. Rákóczi lova fordított patkója 159 - 10. Rózsa és Iboja 55 - 122. Rudolf Amerikában 216 - 92. Subák a templom alatt 169 - 64. Szamár a csillagász és csillagász a szamár 145 - 19. Százat egy csapásra 83 - 55. Szolnok elnevezése 134 - 73. Szömölcs 154 - 84. Szűz Mária a fonyásával kereste a kenyerét 162 - 22. Szűz Mária és Mária keresztleánya 89 - =Tartalom= III–VI - 30. Tréfás Jankó 112 - 72. Toldi 151 - 74. Toronyi Tamás pihenőhelye 155 - 18. Trikkum-trákum 81 - 33. Ügyetlenek 117 - 57. Vasas János 135 - 2. Zirínyi Miklós 13 - - - - -Bevezető. - -Gyüjeményeimnek oly nevet kellett keresnem, mely alá sorozhassam – ha -kell – nem pusztán a népszáján forgó kötött és kötettlen alakú, -népismertető adatokat; hanem bele lehessen foglalnom a csak jelekre -szorítkozó szokás-töredékeket, babonáskodásokat; szóval mindazt, mit -egyik vagy másik szempontból becsesnek itélve, mint hagyományt – ha nem -a népé is – közölhetek. - -Az itt bemutatott adatok beosztásánál első sorban a néphagyományokkal -foglalkozókra voltam figyelemmel: oda törekedtem, hogy – a mennyire -lehetséges volt – a hasonnemű adatokat csoportosítsam, hogy így könnyen -feltalálhassuk; hogy az azokkal megegyező, velünk rokonnak tartott, vagy -érintkező népekéit, a mennyiben a mienkkel találkoznak, megjelöljem és -kiemeljem. - -Már a hagyományok lejegyzésénél tekintettel voltam a nyelvkincseinkben -előforduló kölönösségekre, minők a közönséges embernél többet tudó, vagy -hatalmasabb lények: nevöket nagy kezdőbetűvel vetettem papirosra s -egybeírtam, olykor dűlt betűkkel szedettem, hogy a sorok közt könnyen -feltalálhatók legyenek. Innen van, hogy _Őszembernek, -Őrdöngősvénasszonynak_ irottakról olvashatunk; az állatoknál nevöket a -jelzőjükkel összekapcsolva s ha többféle tekintetből érdemelnek -figyelmet, nem pusztán nagy kezdő, de dűlt betűkkel is szedettem. Ha -azonban mindezeket közönségesnek tüntették fel a hagyományok, nem volt -miért a szokottól eltérően jelelni. Ez az oka, hogy egyik adatban -eltérően, a másikban a szokott alakban vannak bemutatva; hogy az egyik -adatban, hogy példát is hozzak fel, Haramiának van lejegyezve, a -másikban már haramiát találunk. Nem tettem azonban ezt a feltünést keltő -közlést a tátos lónál, mert más kötetben el akarok róla egyet-mást -mondani, mit régen meg kellett volna tennünk. - -Feltűnést mutat némely bekezdés is: mikor az adat oly helyen van – -mondjuk – kettészakítva, a hol a tárgy előadását szem előtt tartva, nem -szabad lett volna; ez az eljárás is a feltünés czéljából történt. - -Ha meg nem jelelem is, a mesék legtöbbjéről le lehet olvasni, ha egy -ember mesélte. A 2., 9., 13., 23., 29., 30. számúban az utánozni szerető -mesemondó csakúgy szórta a _felé_ határozó helyett a _fele-t_. Utánzásra -vall németszerű hangsúlyozása, mint: Zi_rí_nyi, akárcsak Ká_ró_li-t, -bir_kó_zik-ot mondott volna _Ká_roli, _bír_kozik helyett. Szinte -megismerhetni, hogy a 10., 14., 15., 16., 24., 26., 28., 115. mesét egy -mesemondó mondása után írtam le. Olvasottságára vezetendő vissza, hogy – -habár a nép gyermeke –, nem beszéli hűen a nyelvjárását s hogy semmi -nehézséget sem okoz neki a lejegyzésre való mesélés. - -Pár szóval megemlékezem a nyelvjárás és az irodalom nyelvén közlött -hagyományok lejegyzéséről is. A hol csak tehettem a nyelvjárás -figyelembevételével írtam le a mesemondó szavait, mit felesleges volt -foganatba venni az irodalom nyelvén beszélőknél. Különben míg a -fonografot annyira nem tőkéletesítik, hogy vele a nyelvhagyományokat -könnyű szerrel megörökíthetjük, addig a meséket sem jegyezzük le úgy, a -mint kellene. A hangsúlyozást nem is említem, ezt még csak úgy, a hogy -meg lehetne jelelni; de egyebet nem vethetünk hűen papirosra. Többnyire -másképpen meséli, ha szabadon, egyfolytában – a mint szokta – mondja el -és másképpen, ha meg kell neki várni a lejegyzést. A szaggatott előadású -mesélés – mikor a mese közben meg-megáll: időt kap magát akként -kifejezni, mint nem tudta volna, ha nem leirásra mesél – a válogatott -kifejezések létrehozója, no meg hogy sokszor az irodalom nyelvén, vagy -mint ők mondják, urasan iparkodnak elmondani. Mondjam-e, hogy hatással -van a mesemondóra, ha tanult embernek mesél? urasan akar beszélni. -Mindez pedig a szülője annak, – a mi megtörtént velem – hogyha az ember -betűről-betűre irta is le az elmondása után az adatot, a mikor -lenyomatva megjelent a meséje s felolvasták előtte, hogy így mondta-e? a -felelet az volt: hogy ilyen formán, de nem egészen így. Találtam azonban -olyanra is, kivel többször elmondattam a mesét, mindíg egyformán mondta; -értem az egyformaság alatt, hogy egy betűt sem tett hozzá, sem el nem -vett. Igaz, hogy hamar vége szakadt a mesetudásának s olvasni sem -tudott, hogy más, hasonneművel töltötte volna meg a fejét. - -A ˘ jelre (ă) megjegyzem, hogy szükséges jel hiányában a terpesztve -ejtett _a_-ba menő _á_ jelelésére használom. A hiányjeleket ezúttal nem -alkalmazom. - -A népet tartottam szem előtt: mikor Atillát, Budát, Delilát őseinknek -jeleltem; a Mátyás királyról szóló adomákat a mondák közé soroztam, -melyeket a nép megtörténteknek hisz. Még hallani sem szereti, hogy -ezeket az adomákat más országban más jeles emberhez fűzik, hogy mindez -csak mese, nem valóság; úgy látom, hogy fáj neki a kiábrándulás. Mily -nagyra, megjegyzésre méltónak tartja a nép jeleseit, mutatja a 63. és -74. számú adatunk, mely még azt a bögrét is kiváló tiszteletben -tartottnak mutatja, melyre reáfogták, hogy Mátyás király ivott belőle s -azt a helyet, hol állítólag Toronyi Tamás pihent. - - - - -Mesék és rokonneműek. - - -(Szörnyetegekről.) - - -1. Köles. - -Vôt ėgy kirájnak három fija: ėgygyet hittak Árpának, másikat Zabnak, -harmadikat Kölesnek. A kirájnak _ėgygyik szöme_ mindég _sírt_, a _másik_ -mög mindég _nevetött_; a lekkiseb fija aszt tudakolta a bátytyajitúl, -hogy az atytyuknak az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mijé nevet? aszt -kitudakolik akárhogy. Itten bemönt a legöregeb: az Árpa, tudakojja mos -mán az atytyát, hogy az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet? -„Kimöny elűlem, mit tudakolócz tė, ez a kés minygyá beléd mén!“ De nem -tágított ű, hogy addég nem mén ki, még mög nem tugygya: mé sír az -atytyuk ėgygyik szöme, a másik mög mé nevet? Aval fölkapta az atytya a -kést az asztalrul, a legén mönt kifelé, a kést hajította utánna, az -ajtóba ált mög. Asz kérdöszte a Zab, hogy mit mondott atyánk? „Eregy be, -maj mögmonygya neköd is, a mint neköm mögmonta.“ Bemönt a Zab, kérdöszte -atytyát: „Ugyan fölségös kirájatyám! az ėgygyik szöme mé sír, a másik -mög mé nevet?“ „Kimöny elűlem, mer minygyá a kés beléd mén!“ de ű sė -tágított, hogy addég ki nem mén, még mög nem tugygya: mé sír az ėgygyik -szöme, a másik mög mé nevet?“ Az atytya fölkapta az asztalrul a kést, -utánna hajíntotta, az ajtóba mögált. Itten a legén kimönt, asz kérdözi a -Köles: „Hát mit mondott a kirájatyánk?“ „Eregy be, majd tėnéköd is -mögmonygya, úgy mint nekünk!“ A Köles _kardot_ köt, bemén az atytyáhon, -oda ál az atytya elébe az asztalhon. „Ugyan fölséges kirájatyám! az -ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet?“ „Kimöny elűlem, mer ez a -kés minygyá beléd mén!“ „De én fölségös kirájatyám ki nem mögyök, még -mög nem monygya: az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet?“ A kiráj -főkapi a kést, igenyöst vági az ėgygyik karpereczczibe, de úgy, hogy -mögált benne a kés. Köles mögén aszonygya: „Monygya mög fölségös -kirájatyám! az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet?“ „Kimöny -elűlem, mer ez a kés mögén beléd mén!“ „Nem monygya fölségös kirájatyám? -addég ki nem mék, még mög nem tudom, hogy az ėgygyik szöme mé sír, a -másik mög mé nevet?“ No, akkor a kiráj kapi fő a kést, vági a másik -karpereczczibe. Aszonygya mögén Köles: „Hát fölségös kirájatyám, én -addég ki nem mék, még mög nem monygya: mé sír az ėgygyik szöme, a másik -mög mé nevet?“ „Kimöny elűlem, mer ez a kés minygyá beléd mén!“ „Mán -fölségös kirájatyám én addég ki nem mék, még mög nem monygya: az ėgygyik -szöme mé sír, a másik mög mé nevet?“ Kapi föl a kiráj a kést, vági -igenyöst a homlokába, de úgy, hogy mögál a kés benne. Asz monygya: -„Látom fijam, tė mán dėrėkab embör vagy, mint bátyád, neköd mögmondom: -mé sír az ėgygyik szömöm, a másik mög mé nevet? Hogy tik micsoda dėrék -vitézök vattok, ėgy kirájnak sincs ijen három dėrék, vitéz fija, azé -örvendözik bennetök, a másik szömöm pedig azé sír, hogy tik -országot-világot nem tróbátok.“ Aval kimönt Köles, az alatt a két -bátytya odakin tötte a törvént, hogy Köles ojan sokájig bent van, kiráj -atyánk ű neki mögmonygya. Mikô kimönt Köles, kardotfoktak, aszonták, -hogy térbetyűjjön lė. Köles lėtérbetyűl, aszonygya neki a két bátytya: -„Hát vald ki Köles, mit mondott kiráj atyánk, mon mög, mer külömben vége -az életödnek!“ „Ha csak az (t. i. a baj) van, nem is köl neköm -lėtérbetyülni bátyáim, mökmonthatom én aszt talpon álva is!“ „Hát mon -mög!“ „Aszonta a kirájatyánk, hogy mink micsoda dėrék három vitézök -vagyunk, ėgy kirájnak sincs három ijen vitéz fija, azér nevet az ėgygyik -szöme; a másik szöme mög azér sír, mer sėmmi világot, sėm országot, sėm -vitésségöt nem tróbálunk a világon; jó lösz, ha elmögyünk -országot-világot tróbálni.“ - -Elindul az Árpa, mén, anynyira mén, hogy elér ėgy részhídat. Mikor eléri -a részhídat, lėtérbetyül, hálát ád az Istennek, hogy már elérte a világ -végit. Mos fal oszt fölül a lovára, elmén viszsza haza. Mikor hazaér, -kin sétál a kirájatytya az udvaron: „Hát viszszagyütté fijam, Árpa?“ -„Viszsza – aszonygya – fölségös kiráj atyám, mer én mán a világ végin -vôtam!“ „Hát ugyan fijam, hun löhet az a világ vége? mikô én mán -mögöregöttem, még sė tudom!“ „Én fölségös kirájatyám egészen a részhídig -vôtam!“ „No fijam, tė jis elmönté! mer mikô még anyád élt, -mögfrüstököltünk, mire az ebéd mögfőtt, sétálásképpen mögjártuk!“ -Aszongya a Zab, maj elmén ű! A Zab is elindult. Mönt, anynyira mönt, -hogy elérte az ezüshídat; lėszált a lovárû, lėtérbetyül, hálát ád -Istennek, hogy mán elérte a világ végit. Itten fölült mögén a lovára, -elmönt haza. A kirájatytya mögén kin sétál az udvaron: „Viszszagyütté -fijam, Zab?“ „Viszsza, fölségös kiráj atyám, mer én mán csakugyan -elértem a világ végit!“ „Ugyan fijam, Zab! hun löhet az a világ vége? -mikô én mán mögöregöttem, mék sė tudom!“ „Fölségös kirájatyám, én -egészen az ezüsthídig vôtam!“ „No, te mégis emböreb vagy, mint az Árpa -bátyád; mer mikô mögöttük az ebédöt, sétáláskép mögjártuk, mikô az -anyátok még élt, aval!“ Aszonygya Köles: „Maj elmék én fölségös -kirájatyám!“ „No, ha elmégy, nė kerezsd fő a világ végit; hanem _kerezsd -fő Ződ Imrét!_“ Elindul Köles, mán anynyira mén, hogy elér ėgy várost, -ėgy Öregaszszony kitekínt az ablakon, aszonygya: „Hova mégy Köles?“ „Mék -– aszonygya – keresöm Ződ Imrét!“ „De fijam, nem töszi mög tėveled ez a -ló az útazást; hanem möny viszsza, van az atyádnak a hetedik ménösbe ėgy -hámfalábú, rosz szürke lova!“ Oda vet neki ėgy marék aranyat az -Öregaszszonynak, hogy vele ojan jót tött, jót mondott. Viszszamén tėhát -Köles, aszonygya a csikósnak, hajcsa be a _hetedik_ ménöst! A csikós -behajtotta a hetedik ménöst; a szürke nem akart sėhogy sė bemönni az -udvarra, a csikós nagyot rávágott, a szürke beugrott a kapun. Mit -cseleködött a szürke? bebût ėgy disznóólba, keresi a Köles, kérdözi a -csikóst: „Hun a szürke? nincs itthun, nem gyütt haza!“ „Dehogy nem, még -ráváktam, nem akart bemönni; hanem keressük az udvarba!“ Keresik -anynyira, hogy möktanálik a disznóólba, ott búsúl a szürke; addig vákta, -kaparta föl a dudvát, hogy kivágott ėgy rėzsdás kardot. Köles a rėzsdás -kardot bevitte a házba; anynyira bele vôt rėzsdásodva a _kard_, hogy nem -bírta kihúzni a hüvejbű – mögfogatta atytyávâ a hüvejt, ű mög fokta a -kardot, húszták anynyira, hogy kihúszták belüle; de mire kihúszták, a -kiráj elesött. Hát itt Köles kapta a kardot, kitisztította fényösre, a -hüvejbe tötte, az ôdalára kötötte. Kipuczolta a rosz rėzsdás nyergöt, a -ki a palláson hevert, a szürkéjit, a kantárt is kipuczolta, -főkantároszta a lovat, a nyergöt főtötte, fölűlt, úgy oszt útnak erett. -Mönt, anynyira mönt, hogy beért Ződ Imrének a határjába, akkô elkeszdött -beszélni, hogy hova mönyünk Köles? „Keressük Ződ Imrét, ha halottad vôna -valaha annak a hírit?“ „Itt vagyunk a határjába. No, – aszonygya – tė -emböreb vagy, mint atyád, mert atyáddâ _hét_ esztendejig jártunk; de még -a határjába sė möhettünk be, tėveled mög begyüttem. Most mán eregy el, -ott fekszik a ház előtt az ágyon, maj hotyha fölérzik, néz szét minket; -mer neki is van ėgy lova, ha én öszök a ganébû, akkô möggyőz Ződ Imre, -ha pedig ű öszik a ganébû, én mög a jászolbû, akkô nė féj! Ojan lova -van, hogy háromszoros lánczbul van a kötőfékje, mikô én fölütöm a fejem, -akkô űs fölüti a fejit; akkô ėsz szöm elszakad a kötőfék szárábû, – de -ėgy-ėgy mázsás mindėgygyik szöm – mikô másoczczor _elnyerítöm_ magam, -akkô a másik _szöm szakad_ el, mikô harmaczczor elnyerítöm magam, akkor -a harmadik szöm szakad el; akkor pedig öszszemögyünk verekönni.“ -Anynyira verekszenek, hogy möggyőszte a Kölesnek a lova a Ződ Imre -lovát, így hát a Ződ Imre lova övött a ganébû, a Kölesnek a lova a -jászolbû. Köles asz gondojja magába, most alszik Ződ Imre, mögölhetném, -de nem dicsőség az embört mögölni álmába! Kapta Köles, lėfekütt mellé az -ágyba, hogy mán már űs alszik, pihen, mer mán nagyon elfáratt az útba. -Ėczczör fölérzik Ződ Imre, minygyá tekínt a lovakra, néz széjjel, -látytya, hogy az ű lova öszik a ganébû, a Kölesnek a lova a jászolbul. -Ződ Imre mög akari ölni Kölest; de iszen az nem vitésség mögölni az -embört álmába, űs mögölhetött vôna, de nem tötte. Beszélt Ződ Imre a -lovával, a lova aszt nyerítötte, hogy nė ėreszsze Kölest âra, hogy -nézzön a lovak felé; hanem híjja be, _vágja mög a kisújját, ereszsze -félig a poharat vérrel; Kölesnek is monggya, hogy vágja mög a kisújját, -ereszsze félig a poharat vérrê, öncse tele borral űs mög Köles is és -igyák mög ėgymás vérit, lögyenek: vérintvaló testvérök_.“ Aszonta neki -Köles: „Möktöszöm, ha elgyüsz velem az atyám házáhon.“ „Elmék, csak töd -mög!“ Úgy is töttek, mögitták ėgymás vérit, így osztán _bátytya lött -neki Ződ Imre_. (Melyik kisujját kellett megvágni: a jobbat, vagy a -balt?) Aszt mán nem tudom, oszt _mikor itták, fogatták, hogy vérintvaló -testvérök lösznek_. - -Elmöntek haza; Ződ Imre fölűlt a maga lovára, Köles is fölűlt a maga -lovára. Az atytya mögörűtt, hogy nem csak a fejit, vagy jelit: hanem az -egész Ződ Imrét elhoszta. Köles nagy vendékségöt csináltatott; csinált -is az atytya nagy mulacscságot, Kölesnek is nagy kedve kereködött, -mögütötte az asztalt, hogy a _poharak_ mind a _pallót verték_, asz -kijátotta hogy: „Szélös ez világon nincs nálam nagyob vitéz!“ „Hó, – -aszonygya – Köles! még Kutyaszömű Jankónak még bujtárja sė löheczcz!“ -Itt Kölesnek lėesött az álla, bemönt az istállóba, a lovára borût, -sírt-rítt. „Mi bajod mán, édös gazdám?“ „Hon nė vôna bajom, mikô aszonta -kirájatyám, hogy Kutyaszömű Jankónak még bujtárja sė löhetök!“ „Ha monta -jis, jô monta, azé nė féj sėmmit, ne búsûj, majd elmögyünk, -mögtróbálkozunk vele! Csak agygyá szénát, abrakot öleget, hogy én jô -lakhassak.“ Mikor a lova jô lakott, mögitatott, aszonygya: „Nyergöjjön -fő, majd útnak indulnak.“ Mönnek, anynyira mönnek, hogy beérnek ėgy -határba, abba a határba, a mölikbe van ėgy vár, a mölik rézvár -_rézgalamb lábon forog_. Mikô odaért Köles, kitekíntött a _rézhajú lán_, -kérdöszte: „Hová mégy Köles?“ „Mék – aszonygya – keresöm Kutyaszömű -Jankót, ha halottad vôna valaha a hírit?“ „Hogy nė halottam vôna, hiszėn -az az atyám; hanem halod Köles, tė oda nem möhecz el, mer abba nagy erő -van; hanem ne, adok ėgy _gyűrűt_, a hányszor mögfordítod az újjadon, -annyi _100_ embör _ereje mén beléd_.“ „Hát ad ide aszt a gyűrűt!“ -„Odadom, úgy, hotyha viszszagyüsz, êvisző.“ „Elviszlek!“ „Hanem eskügy -mög!“ „No, hát bomojjak mög, ha el nem viszlek!“ Odatta neki a gyűrűt, -fölhúszta az újjára, aval mönt. Anynyira mén, hogy elér ėgy ezüst -várost, a ki ezüstgalamb lábon forgott. Möglátytya a fölső emeletbű az -ezüsthajú lán, kérdözi: „Hová mégy Köles?“ „Mék, – aszonygya – keresöm -Kutyaszömű Jankót, ha halottad vôna valaha a hírit!“ „Honnė halottam -vôna, hiszėn az az én atyám! de oda nem mehöcz be, még a határjába sė, -hanem úgy adok neköd ėgy gyűrűt, hogy ha viszszagyüsz, elvisző. Ez a -gyűrű ojan gyűrű, hogy ha az újadon a hányszor mögfordítod, anynyiszor -_200_ embör _ereje mén beléd_.“ „Ad ide hát aszt a gyűrüt!“ „Eskügy mög, -hotyha viszszagyüsz, elvisző.“ „No, hát bomojjak mög, hotyha el nem -viszlek!“ Odatta neki a gyűrűt, fölhúszta az újjára, aval mönt. Mönt, -anynyira mönt, hogy elért ėgy arany várost, a mölik arangalamb lábon -forgott. Az aranyhajú lány kitekíntőtt a fölső emeletbű, kérdözi: „Hová -mégy Köles?“ „Mék, – aszonygya – keresöm Kutyaszömű Jankót, ha halottad -vôna valaha a hírit!“ „Hon nė halottam vôna, hiszėn az az én atyám; de -oda – aszonygya – nem möhecz, mer az nagyon erős embör; hanem adok ėgy -_kendőt_, ha aval möktürülközöl, anynyi _300_ embör ereje mén beléd, a -hányszor möktürülközöl; de úgy adom oda, hotyha viszszagyüsz, oszt -elviszöl!“ „Elviszlek, csak ad ide!“ „Odadom úgy, hotyha mögesküdöl.“ -„Bomojjak mög, hotyha el nem viszlek!“ Odatta a kendőt, elmönt. Mén, -anynyira mén, hogy beér a határjába; de mán akkô ott van a piszkos, -szurtos szôgáló, nem akari beereszteni, csatázik előtte a vas rúddâ. Itt -mögmonta neki a lova, hogy csak jô kardlapozza mög, vögye el a -pinczekûcsot! Aval elővötte Köles, jô elkardlapozta, monta neki, hogy -csak a pinczekûcsot agygya oda, nem lösz sömmi bántása. Aval lėvötte a -_fejit_ a szurtos szôgálónak, _kard högyire tötte_, úgy vitte be -Kutyaszömű Jankó udvarába. Lėvetötte az udvaron aszt a fejet, a lova mög -mögsúkta neki, hogy a pinczét nyissa ki, oszt a hordót verje szét a vas -rúddâ, mer az tele van borrâ, de az ojan bor, hotyha abbul csak ėgy -csöppet iszik Kutyaszömű Jankó, akkô nem bír vele. Mingyá kapta, jót -ivott a hordóbû, oszt szétverte a hordót. Ėczcző előgyün a Kutyaszömű -Jankó, de nagyon mökharakszik, hogy a szôgálója odavan; aszonygya: „Mér -gyilkoltad mög tė az én szôgálómat? majd adok én neköd!“ Mén a pinczébe, -szalad, hogy majd jót iszik a borbû, de üresen tanálta a hordót, a bor -mög szétfojt, a pincze mög televôt hordva pörnyévê, keresi Kutyaszömű -Jankó anynyira, hogy csak ėgy kortyot ihatna abbul a jó borbul, anynyira -hányi-veti a pörnyét, hogy ėgy csöppet tanát, de az is homokos, pörnyés -vôt, mégis ojan erős mérges lött, mind ėgy darázs. Öszszemöntek, -vereköttek, anynyira vereköttek, hogy mán ėgygyik a másikával nem bírt, -aszonygya a Köles, mikô mán nagyon kifárattak: „_Köpjünk_ mán János -bácsi!“ Kutyaszömű János elfordult, hogy köp; de Köles nem azon vôt, -hogy köp: hanem lėvákta a fejit, a kard högyire vötte, vitte hazafelé. -Ėczcző kitekint az aranhajú lány: „Hová mégy Köles, talán itt akarsz -hagyni?“ „Hogy is gondolod, hogy ėgy állatot mög két lelköt vigyön ez a -ló?“ „No, nem bánom, Köles, de tudom, hogy mögbomlasz.“ „Na hát gyere, -űj föl!“ „De hát, hogy hagyod itt eszt a szép várost? adok ėgy -_veszszőt_, csab mög vele, minygyá aranyalma lösz belűle, könynyű hejt -elfér a zsebödbe jis.“ Mönnek hazafelé, elérik az ezüst várost, ėczczör -kitekint az ezüsthajú lány. „Mögáj Köles, talán itt akarsz hanni?“ „Hát -hogy is gondolod, hogy három lelköt, ėgy állatot vigyön ez a ló!“ „Nohát -ha itt hacz, tudom, hogy mögbomlasz!“ „No hát gyere, űj föl êre a lóra;“ -„De hogy hagyod itt eszt a szép várost! Ne – aszonygya – adok ėgy -ezüstszál _veszszőt_, háromszor mögcsapod vele, minygyá ezüstalma lösz -belüle, könynyű hejt elfér, a zsebödbe jis.“ Elmöntek mögén, elérték a -réz várost. Kitekint a rézhajú lány: „Mögáj Köles, talán itt akarsz -hanni?“ „Hát hogy is gondolod, hogy ez a ló négy lelköt vigyön mög ėgy -állatot?“ „No, hát ha itt hacz, tudom, hogy mögbomlasz!“ „No, hát gyere -űj föl êre a lóra!“ „De hogy hagyod itt eszt a szép várost? Adok ėgy -rézszál veszszőt, _háromszô_ mögcsapod vele, minygyá rézalma lösz -belüle, könynyű hejt elfér, a zsebödbe jis.“ Úgy is vôt. Möntek, -anynyira möntek, hogy hazaértek. Aval lėvetötte Köles az udvaron a -fejet, nagy mulacscságba erettek, nem ismertek mást a lányok, csak -Kölest, annak az ölibe ültek. Köles mán nem tarthatta továb űket, -hintóba fogott, kivitte űket a határba. Ėgy hejt aszongya Köles a -kocsisnak: „Ájjon mög!“ ėgy halomhon értek, lėszált, itt Köles a -rézalmát kikapta a zsebibű, főhajította a halom tetejire, lött belűle -ėgy réz város, a ki rézgalamb lábon forgott, lėugrott a rézhajú lán, -aszonta: „Hohó, Köles, az enyim az!“ „No, ha a tijed, lögyön a tijed!“ -Gyűjé kend Árpa bácsi abbû a hintóbû!“ Akkô hun, hun nem vôt, _ėsz -száraz lófejet (vett elő), körűkerítötte szénakötéllel űket, ráálította -űket a lófejire, mögesküttette űket_; mönynyenek a városba, éjjenek a -hogy tunnak. Aszonygya a kocsisnak: „Hajcs továb, kocsis!“ Mögén mönnek, -hogy elérnek ėgy halmot, lėszált. Itt Köles az ezüstalmát kikapta a -zsebibű, _főhajíti_ a halom tetejire, lött belüle ėgy ezüst város, a ki -ezüstgalamb lábon forgott; lėugrott az ezüsthajú lány, aszonygya: „Hohó, -Köles, az enyim az!“ „No, ha a tijed, lögyön a tijed! Gyé ken lė Zab -bácsi abbul a hintóbul!“ Mögén hun, hun nem vôt, ėsz száraz lófejet, -körülkerítötte széna kötéllel űket, ráálította űket a lófejire, -mögesküttette űket, mönynyenek a városba, éjjenek a hogy tunnak. Aszonta -a kocsisnak, hogy hajcson továb, elérnek ėgy halmot, lėszált. Itt Köles -az aranyalmát kikapta a zsebibül, főhajíti a halom tetejire, lött belüle -ėgy arany város, a ki aranygalamb lábon forgott, lėugrott az aranyhajú -lány, aszonygya: „Hohó, Köles, az enyim az!“ „No, ha a tijed, lögyön a -tijed! Gyé ken lė Ződ Imre bácsi abbul a hintóbul!“ Hun, hun nem vôt, -ėsz száraz lófejet (vett elő), körülkerítötte szénakötéllel űket, -ráálította űket a lófejire, mögesküttette űket, mönynyenek a városba, -éjjenek a hogy tunnak. - -Elhajtatott haza, nagy vendégségöt csapott. Ál a nagy vendékség, -Kölesnek is nagy kedve támatt, mögütötte az asztalt, hogy a poharak a -pallatot verték, elkijátytya magát: „Szélös e világon nincs nálam nagyob -vitéz!“ itt aszonygya az atytya: „Az Ólomfejűbarátnak bujtárja sė -löhecz!“ Kölesnek lėesött az ála, lovára borût, sírt-rítt, hoty hát az -atytya űtet úgy mökszégyönítötte ezök előtt a sok urak előtt. „No, nė -búsúj sėmmit Köles – aszonygya a ló – majd elmögyünk, nyergőj fő, oszt -mönynyünk!“ Möntek, anynyira möntek, hogy betértek ėgy nagy erdőségbe. -„No, halod Köles, ennek az erdőnek a közepibe van ėgy palota, kerűld mög -aszt a palotát _háromszô_, de azon sė ajtót, sė ablakot nem tanász, majd -keszd el: Hogy bárcsak az Isten mögsegítene valahogy, mer el vagyok -tévedve! Asztán mög keszd el: Bárcsak gyünne mán az Ördög, vagy valaki, -elvezetne innet, mert el vagyok tévedve! Aztán mögén keszd el, hogy: -Bárcsak az Isten elsegítene innet, mert el vagyok tévedve“. Âra ėcczör -mögszólalnak: „De én rúlam sė felejtközzé, ha a barátná hejett kapsz, -monygyad, hogy van ėgy rosz lovam, hogy el lösz az ojan risz-rosz gazon -is az udvarba.“ Addig keringőt, hogy az Ólomfejűbarát mögszólalt: -„Miféle vagy, gyere be!“ Akkô mán mögnyît az ajtó! „Jó vagy-ė, vagy -rosz?“ „Ügön, jó vagyok, szôgálatot keresök, hotyha kapnék?“ „No itt -lösz hejjed; de van _három_ lovam az istálóba, kocsis lösző! ėgy -rézszőrű csődör, ėgy ezüstszőrű csődör, ėgy aranyszőrü csődör, azoknak a -gongyukat viselöd!“ - -Ėccző gyütt ėgy gája a tengörön, kitekintött az Ólomfejűbarát, möglátta -a Világszépaszszonyát a gája ôrán sarkig érő aranyhajávâ, aszonta -Kölesnek, hozza el Világszépaszszonyát. Itten goncságba esött, hogy mi -csinájjon ű? aszonta a lova: „Mi bajod mán, Köles?“ „Hon nė vôna bajom, -mikô az az Ólomfejűbarát aszonta, hogy neki hozzam el -Világszépaszszonyát.“ „Itt, aszonygya, az lekkeveseb, csak hoszd el az -Ólomfejűbarát lekszöb ruháját!“ Az Ólomfejűbarát nem gondolt vele, -odatta, fölőtözött; azelött sė vôt csunya embör Köles, de azután még -hécczörte szöb lött. Mén Köles, szalad, intöget a kendőjivel, hogy -ájjanak mög. Aszonta Világszépaszszonya a kormányosnak, hogy tarcson ki! -Ėgy krajczár sė vót Kölesnek a zsebibe; de azé bemönt a hajóba, mintha -vásárolna: „Hogy tartya Világszépaszszonya, ezöket a portékákat?“ De a -hogy tartotta, ű csak mindég felit ígérte. „Nagyon drága ez a portéka!“ -ha nem agygya, ű elmén. El is indult, a Világszépaszszonya elkísérte a -gája ôrájig. Akkô Köles elkapta, kiugrott vele a partra. Kölesnek a lova -aszt hatta, mikô kiugranak, nė gondojjon vele, ha mind a ketten elesnek -is, csak a gáját úgy rúgja mög, hogy nė lássák. Mög is tötte Köles, hogy -bemönt a gája anynyira, hogy mire főkeltek, a szömükkel is alig látták. -Haza mönt Világszépaszszonyával; de aszonta Világszépaszszonya: -„Magadnak viszöl-ė, vagy másnak?“ „Másnak viszlek lelköm, de magamnak is -szeretnélek.“ „Nė búsûj Köles ezután sömmit sė, eddig magad vôtá; de -ezután ketten löszünk!“ Haza értek, az Ólomfejűbarát (aszt mondja:) „No, -szívem, mos má eskügygyünk!“ Aszongya: „A ki én velem mög akar eskünni, -az _hét esztendejig hintájjon!_“ Kapta az Ólomfejűbarát, hintált. Akkor -a hét esztendő elgyütt: „No, mos mán eskügygyünk, szívem!“ „Még a ki én -velem mög akar eskünni, _hét esztendejig tajicskán tojogájjon, hét -esztendejig bőcsőbe ringázzon!_“ Az Ólomfejűbarát aszt is möktötte. -Világszépaszszonya öszszebeszélt Kölessel, hogy kitudakolja, hun van az -Ólomfejűbarát ereje? „Halod szívem, mon mög, hun az erőd, mer én nagyon -beteg vagyok!“ De _pofon vákta_ ám Világszépaszszonyt, hogy _hét -esztendejig elalut_. Mikor fölérzött, aszonta mán ű nagyon éhös, hanem -mönynyön ki az erdőbe, _lüvődözzön_ öszsze _szúnyogokat_ anynyit, a -mönynyibű lösz paprikás. Mikô az Ólomfejűbarát hazaért, itt van a -paprikásnakvaló, mögén aszonygya: „Halod-ė, szívem, mon mög, hun az -erőd? mer én nagyon beteg vagyok!“ Pofonvákta-ė? de pofon ám, hogy majd -hét esztendejig alutt. Mikor fölérzött, aszonta mán ű nagyon éhös, hanem -mönynyön ki az erdőbe, „szögygyé neköm szúnyog ôdalbordákat anynyit, a -mönynyibű lösz paprikás.“ Mikô az Ólomfejűbarát hazaért, hozott -paprikásnakvalót, mögén kérdöszte: „Halod szívem, mon mög, hun az erőd; -mer én nagyon beteg vagyok.“ Mögént pofonvákta, majd hét esztendejig -alutt. Mikor fölérzött, aszonta: „Hoty ha mög nem mondod, hogy hun az -erőd, szőrnyűthalok!“ „Itt mög itt van ėgy erdő, annak az erdőnek a -közepin van ėgy rét, annak a közepin van ėgy kút, oda jár a kútra ėgy -szarvas inni, abba a szarvasba van ėgy galamb, abba a galamba van ėgy -tojás, abba a tojásba van ėgy _darázs, az_ az én _erőm_.“ Az aszszony -kikűtte a barátot vásárolni a gájára, Kölest mög az erdőre, hogy lűjje -mög a szarvast, az ėgygyik csűvibül a puskának a szarvast, a másikbul -mög a galambot. Mikô kiröpűt belüle, még oda vôt az Ólomfejűbarát -vásárolni az arany mönyhalat. Akkora Köles is hazaérközött, möglűtte -először a szarvast, azután a galambot, kivötte belűle a tojást, a -zsebibe tötte, êmönt haza. Mikor otthun möktörte a tojást, kiszált a -darázs, szádogott, csak aszt kijabáta: „Barát, barát!“ Sėhogy mög nem -fokhatták a darázst kézzel; hanem eltátották a szájukat, aval halászták. -Világszépaszszonyának a szájába szált, a mög a Köles szájába eresztötte, -csak ojan erős löt, mint az Ólomfejűbarát, még erősseb. Hazagyütt az -Ólomfejű barát; de mán akkô Köles bent ült a sarokba. „No, szivem, itt -van a hal!“ „De – aszonygya – ki a tė szíved, kutya? minygyá kitakarogy -az istálóba a lovakhon!“ Aval kimönt az Ólomfejűbarát. A lovak aszonták -neki, az ű lovaji: „Mán tė lötté a kocsisunk?“ „Bizon én löttem.“ „No -hát mon mög a Kölesnek, hogy jártasson mög éngöm, mer nagyon beteg -vagyok, maj eltemetöm én Kölest!“ Aszonygya Köles; „Várj ėgy kicsit, maj -fölkötöm a _tatársarkantyút_.“ Fölült rá Köles, de nem hogy igenyöst -vitte vôna, hanem főszált a levegőbe; sarkanytyuszta, anynyira, hogy -másfél rőfnyire kinyúlt a béle, Köles êgyütt viszsza a fődre, aval -aszonta az Ólomfejűbarátnak: vezesse be a lovat, kösse be. Azután -panaszkodott az ezüsszőrű: „No, hát mon mög Kölesnek, hogy jártasson mög -éngöm; mer nagyon beteg vagyok, majd eltemetöm én Kölest!“ Aszonygya -Köles: „Várj ėgy kicsit, maj főkötöm a tatársarkanytyút.“ Fölűlt rá -Köles, de nem hogy igenyöst vitte vôna, hanem főszált a levegőbe; -sarkanytyúszta anynyira, hogy tágított; mert anynyira sarkanytyúzta, -hogy ėgy rőfnyire kinyúlt a béle. Köles êgyűt viszsza a fődre, aval -aszonta az Ólomfejűbarátnak: vezesse be a lovat, kösse be. Azután -panaszkodott az aranszőrű: „No, hát mon mög Kölesnek, hogy jártasson mög -éngöm; mer nagyon beteg vagyok! majd eltemetöm én Kölest.“ Aszonygya -Köles: „Várj ėgy kicsit, maj főkötöm a tatársarkantyút. „No, csak vezes -ki az istálóbul!“ Fölűlt rá Köles, hogy főkapta, lėvákta a tengör -partyára. „Nė verd a hátunkat – monták a halak – mert külömben -eltemetünk!“ De Köles nem halott sömmit sė. A ló elmönt, Kölest -mögfokták a halak, bevitték a tengörbe, _három_ malomküvet ráhúsztak. -Köles az alul kibût vôna, de még háromat ráhúsztak. A ló hazaért, -aszonta, mán ű Kölest eltemette. A Világszépaszszonya kimönt a -gájásokhon, mögvött ėgy aran czötthalat. Mikô haza vitte -Világszépaszszonya, kikűtte az Ólomfejűbarátot, mönynyön szúnyogokat -lüvődözni, addig ű mosogatta a halat. Aszonta a czötthal: „Eresz viszsza -a tengörbe, én kiszabadítom Kölest!“ A czötthal szalad a halak -kirájáhon, monygya, hogy Kölest teremcse elő; mert külömben -Világszépaszszonya hônap lėgyün rėstávâ, lėhordi rúlunk a vizet, mind -szárazon maradunk. „No hát – aszonygya a halak kirája – kisbírót, -plajást, mind ide köl hajtani!“ Hajtik öszsze a halakat, mind -mökkérdöszgették, csak még ėgy maratt el: csónkafarkú, kusza czötthal. -Aszonygya a halak kirája: „Tė akasztófára való, hun vôtá enynyi idejig?“ -„Honnė marattam vôna el, mikô Kölessel kíllóttunk, mikô három malomküvet -ráhúsztam, az alul kigyütt vôna!“ „Hogy gondoltátok, minygyá tögyétök a -tengör partyára, mert külömben Világszépaszszonya hônap lėgyün, rėstávâ -lėhordi rúlunk a vizet, mind szárazon maradunk!“ Kölest kitöszik a -partra, Köles főkászolódik, elmén haza, bemén igenyöst az istálóba, az -aranyszőrű csődört körösztűszúri, mög a rézszőrűt. Aszonygya -Világszépaszszonya Kölesnek: „Mi csinájunk evvel az Ólomfejűbaráttal! -nem ögyebet, mint jó nagy fatüzet rakni a konyhába, rátartani a fejit, -elolvasztani!“ Mögfokták, rátartották, elolvatt. Fölült -Világszépaszszonya az ezüstszőrű csődörre, ű a magájéra, elútasztak -haza; akkô még az atytya is élt, mögesküttek, csaptak lakodalmat, vôt lé -mög leves, hogy a szűrke ló a szűgyivê tolta; vôtak - - Herczegök, grófok, - Nagyülepű tótok, - Róka, macska, tamburált, - Sándor, Pétör tánczolt, - Egygyiknek vôt czipellője, - Szamárbűrbű kikészítve, - A ki esztet így êtugygya mesélni, - Kap ėgy pohár bort. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -2. Zirínyi Miklós. - -Vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt 3 fija, _elzárta űket_ az apjuk ėgy -_rejtött várba_, ott vôtak 12 esztendejig abba a várba. Ott kitanultak -mindön vitésségöt. Vôt ėgy tüszt velük, kitanította űket minden -vitésségre. Mögúnták már a várba az életüket is, öszszemöntek, hogy -fölkérik az apjukat, hogy ereszsze mán űket ki. Lóra ültek, először -bemönt a legöregeb bátya a kirájhon, az apjáhon. A kiráj éppen övött -délbe. „Kiráj őfölsége atyám! azér gyüttem, hogy mögúntuk már az -életünket a várba, engegygyön mán ki a várbul, hogy szöröncsét -próbájjak.“ „Mit akarsz, tė?“ Főkapta a nagy kést, úgy oda vákta, hogy -az ajtóba merett. „Eregy viszsza hejjedre!“ Kiugrott oszt êszalatt. Mikô -kint vôt, kérdöszte a második testvére: „Mit mondott kirájatyám?“ „Maj -mögmongya nektök is, csak mönynyetök be!“ Bemönt a középszörű. A kiráj -éppen övött délbe, aszonta: „Kiráj őfölsége atyám! azér gyüttem, hogy -mögúntuk mán az életünket a várba, engegygyön mán ki a várbul, hogy -szöröncsét próbájjak.“ „Mit akarsz, tė!“ Főkapta a nagy kést, úgy oda -vákta, hogy az ajtóba merett. „Eregy viszsza a hejjedre!“ Kiugrott ez -is, oszt êszalatt. Mikô kintvôt, Miklós kérdözi: „No, mit mondott neköd -kirájatyám?“ „Eregy be, majd mögmongya neköd is!“ Miklós oszt kicsapta a -bajúszt keményen, bekopogtatott: „Agygyon Isten jó napot, kiráj őfelsége -atyám! Azér gyüttem be, mögúntam már rejtök várba az életöm, szöröncsét -akarok mönni próbálni.“ Kiráj oszt főkapta a nagy kést, mögsuhíntotta, -úgy oda vákta Miklósnak a czombjába, hogy körösztülmönt rajta. Miklós -oszt möktürűte, oda vitte: „Tessék, kirájatyám!“ A kiráj főkelt, -mögverögette a vállát, aszonta: „Embör vagy, Miklós fijam! Tégöd -kibocsátunk a várbul. Kötözd be a lábodat, oszt itt maracz a kastélba, -még ki nem gyógyûsz. A két bátyádnak mög mon mög, hogy mönynyenek -viszsza a várba.“ Miklós _kezet csókolt_ az apjának, kimönt és monta a -két bátytyának: „Mönynyetök viszsza a várba!“ Ű osztán bemönt ėgy -külömös szobába, ott vôt még mög nem gyógyult a lába; akkor oszt fölmönt -mögén az atytyáhon, beköszöntött: „Agygyon Isten jó napot, kirájatyám! -mos mán kigyógyultam, mos mán mék szöröncsét próbálni.“ „Hogy mégy, -fijam! lóháton-ė, vagy _hajón_?“ - -„Hajón mék, kirájatyám!“ Itt oszt főrakottak a hajóra három hónapravaló -eleségöt. Elbúcsúzott az apjátul és az anynyátul, útnak indult az -emböreivel. Mönt a tengörön egész az ezüsthídig, ott mögpihent, asztán -mönt továb az aranhídig, onnan – itt is mögpihent – mönt a gyémánthídig. -Mikor oda ért, kikötött, lėeresztötte a vasmacskákat; éjjel vôt mán -akkô, mindönki lėfekütt, csak Miklós maratt a födélzetön, gondoskodott, -hogy mönynyön-ė továb, vagy nė? Ėczczör hajja, hogy valami suhog a feje -fölőtt; 3 _gója_ röpül, lėröpültek a hajó tetejire. Ėgygyik gója kérdözi -a másiktul: „Mi az újság felétök? pajtás!“ „Ej! mifelénk nagy az újság: -Zirínyi Miklós útnak indult szöröncsét próbálni; _hajón hasztalan mén_, -azon nem tanál szöröncsét, ha világbul kimén sė; job vôna, -viszszafordûna! Van az apjának 99 ménösse, a _kilenczvenkilenczedik_ -ménösbe van ėgy csikó, azon a csikón mönne szöröncsét próbálni, azon -tanálna szöröncsét!“ Evel oszt Miklós, mind végig halgatta, fölkelt; a -három gója mögrivatt és elröpült, Miklós pedig bemönt a szobájába, -lefekütt. Röggel, mikô főkêt, monta az embörejinek: „Fordíjjátok viszsza -a hajót haza felé!“ Mikor oszt hazaértek, az apja elébe sijetött: - -„Agygyon Isten jó napot, édösatyám!“ „No, haza gyütté? Miklós fijam! még -nem vártalak, möddig vôtá?“ „A gyémánthídig vôtam, kirájatyám!“ „Ó, -fijam! mikor én fijatal vôtam – aszongya – anyádnak mögfoktam a kezit, -odájig szalattunk mög viszsza!“ „Nem is azér gyüttem én viszsza, -kirájatyám; beteg löttem, beteg embörnek bajos útazni!“ „Abba igazad -van, fijam! hogy bajos útazni beteg embörnek, eregy a szobádba, majd ott -ápolnak!“ Miklós ott vôt két hônapig otthun. Mögén bemönt a kirájatytya -szobájába, beköszöntött: „Agygyon Isten jó napot, kedves atyám! mos mán -nem vagyok beteg, mos mán _lóháton_ szeretnék szöröncsét próbálni!“ -„Löhet fijam – aszongya az atytya – van ölég ménösöm, válaszhacz, a -mijen ló teczczik!“ Behajtatta a ménösöket, Miklósnak egygyik sė -teczczött, hanem mikor gyütt a kilenczvenkilenczedik ménös, lekhátû -gyütt ėgy iszonyatos rosz csikó, ojan hoszszú szőre vôt, hogy a fődön -nyútt, Miklós oszt elébe szalatt, fejibe húszta a kötőféköt: „E lösz az -én lovam!“ Az atytya aszongya: „Ó, Miklós fijam! mit akarsz aval a rosz -lóval? van itt szöb bés jobb, válaszhacz, nė aszt a roszszat fog mög!“ -„Esz köl neköm, másik nem!“ Miklós osztán útnak indult. A hogy mönt, -möndögélt, kiért a városbul, de csak a lovat úgy vezette; itt osztán a -ló főbukott. Miklós oszt a kantárszárat kihúszta a fejibül, végigvákta, -a ló nagynehezen főkelt. Ballaktak továb, mögén főbukott, Miklós mögén -végigvákta a kantárszárral; mögén főbukott, Miklós mögén végigvákta a -kantárszárrâ. Itt oszt fölugrott a ló, Miklós oszt ráült, elkeszdött -szalanni vele, úgy êhajíntotta Miklóst, hogy _háromat_ buksengölt -Miklós, úgy lėhajíntotta. Aszongya neki: „No, édös gazdám: Zirínyi -Miklós, hogy soha mög nė üsmerté vôna! azér hajíntottalak, a mér -háromszor rám váktál a kantárszárral.“ Akkor _mögrászkódott_, gyönyörű -szép paripa lött belüle: „No, édös gazdám! nyizsd mög a _job bôdalamat, -van ottan pánczél, kard, csizma, ruha_, mindönféle!“ Miklós fölőtözött a -szép ruhába, akkor asz monta a lova: „Mielőtt útnak indulunk, mök köl -_eskünni_ mind a kettőnknek, a mit nyerünk: _fele az enyim, fele a -tijed!_ beleėgyezöl-ė ebbe, Miklós gazda?“ „Bele! – aszongya – fele a -tijed lösz, fele az enyim!“ „No, mos mán űlj föl a hátomra, osz mond -mög: hogy mönynyek veled, mind a szél, vagy a gondolat?“ „Úgy möny velem -– aszongya – sė tėbenned hiba nė lögyön, sė énbennem!“ Főrepűtt vele a -levegőbe, hetedhét ország ellen êrepült, a korpakazalokon is túl, az -üveghögyekön innet Mikor a korpakazalokat elhatták, mögszólalt a lova: -„Hallod-ė édös gazdám! látod-ė aszt a fekete erdőt?“ „Látom.“ Aszongya: -„Látod-ė aszt a fehér gunyhót? abba fekszik a kutyafejűtatároknak a -vezérje.“ „Látom.“ „Látod-ė aszt a lovat, a möjik a gunyhó mellett van?“ -„Aszt is látom.“ „Az az én néném, ha odaérünk, úgy pányvázz ki mellé, -hogy öszsze nė érjünk! A kutyafejűtatár most alszik, eregy be és fekügy -lė mellé, nyizsd ki az ôdalamat, van ėgy kis _üveg az ôdalamba, mikor_ -csak _gyöngének érzöd magadat_, abbul _igyál ėgy csöppet_. Majd ha főkel -a kutyafejűtatár osz kérdözi: hogy merésző tė ide gyünni? Tė feleld -neki: én hattalak tégöd pihenni, tė jis hagygyál pihenni!“ Mikor -odaértek, Miklós úgy cseleködött, a mint a lova monta néki. Mikor -kialutta a kutyafejűtatár magát, _mögrukta_ a Miklósnak a _lábát_: „Mit -kereső tė itten te, gazficzkó az én hajlékomba?“ „Hagy pihenni, én sė -bántottalak tégöd, hattalak pihenni, ha kipehenöm magam, maj akkor -beszéj!“ Úgy oszt a kutyafejűtatár hatta pihenni még csak akart. Miklós -kipihente magát, főkelt, akkô mögszólalt a kutyafejűtatár: „Hogy kerülté -ide? gyere velem birkozni a rézszűrűre!“ „Nem bánom! – aszongya Miklós – -gyerünk!“ Kimöntek a rézszűrűre, öszszeölelkösztek birkozni. A -kutyafejűtatár úgy főthönvákta Miklóst, hogy térgyig lėmönt a fődbe. -Miklós oszt kivötte a zsebibül a kis üvegöt, ivott belüle, kiugrott, -mögfokta a kutyafejűtatárt, úgy csapta a főthön: hogy lėmönt nyakig a -fődbe, kihúszta a kargyát, lėvákta a nyakát, a _kargya högyire tűszte_, -vitte a lova fele, aszonta: „Itt van édös lovam! a kutyafejűtatárnak a -feje.“ „Vitéz vagy, édös gazdám, de még vitézebb lönné, ha Toronyi -Tamásnak a fejit mutatnád a kardod högyin!“ „De még mutathatom, édös -lovam!“ - -„Bajos a! – aszongya – mer az ojan embör, hogy _kűjé és bálé_ (ez is -ojan kű) _választi az embört a mönynyirű belátytya_.“ „Hát, hogy -juthatnánk oda, édös lovam? tė mán jobban tudod.“ „Hát maj próbát -töszünk vele, édös gazdám! csak eregy oszt vidd a kutyafejűtatár fejit a -lováhon, a majd eltemeti oszt majd útnak indulunk!“ Möntek, möndögéltek -hetedhét ország ellen az üveghögyekön tunnan, mögén mögszólal a lova -mikor elhatták az üveghögyeket: „Hallod-ė? édös gazdám! mos lė köl -szálni ebbe az erdőbe nekünk, itt köl várni még dél nem lösz!“ Akkor -oszt lėszáltak oda az erdőbe: „No! mos mán látod-ė aszt a sárgameszeltre -való házat?“ „Látom.“ „No! – aszongya – az a lakása Toronyi Tamásnak. -Maj délbe, hogy ha bemén, akkô oda lopóczkodunk, osztán atyádnak -köszöncsd!“ Látták, hogy ballag befele Toronyi Tamás, űk mög le vôtak -húzódva a sűrűségbe, hogy űket nem látták. Űk oszt belopóczkottak oda a -hászhon. Miklós bekopogtatott Toronyi Tamás szobájába oszt beköszöntött: -„Agygyon Isten jó napot, kedves, édös Toronyi atyám!“ „Agyon Isten, -fijam! hun jársz, hun kelsz itten, nem féltöd az életödet? Látod ė aszt -a kűformájú emböröket, lovakat? aszt mind _kűjé választottam_, tés igy -jársz! _Ha kint mögláttalak vôna_, mán ezûta _kű vônál!_“ Azé monta a -lova, hogy ê köl bújni. „Kögyelmezzön mög, Toronyi atyám! nė lögyön ojan -irántam,“ monta Miklós. „Mija neved? öcsém!“ „Zirínyi Miklós a nevem.“ -„Szép gyerök vagy, mögkegyelmezlek. Van itten a Feketetengörön tunnan a -_halak kirájának lánya_, mán hét esztendő ûta bûdosok utána, nem birtam -elhozni, ha aszt neköm elhozod feleségömnek, akkor atyádhol elbocsátalak -az országodba.“ „Hát, agygyon ėgy órahoszszat gondolkodást!“ Adott néki -ėgy órahoszszat gondolkodást. Kimönt Miklós a lovának elpanaszkotta, -hogy mit mondott Toronyi Tamás. _A lova mán eszt mind tutta_, asz monta: -„Ne féj, édös gazdám! maj elhozzuk aszt is, de nem neki, hanem neköd, -csak mon mög, hogy hagygyon ėgy pár napig pihenni itt: az ű lakásába!“ -Mikô lėtelt a két nap, elindultak a Fekete-tengör fele. Mikor odaértek, -aszongya a lova: „No, száj lė, édös gazdám! maj én löszök ėsz _szép -hajó_, én bennem lösz mindönféle, a mi a bôtokba van: gyűrű, kendő, -mindönféle, tė mög bôtoslegén lösző, kikötünk a tulsó oldalon a kastél -alatt. Elkeszdöl asztán kijabálni: szép ruhákat gyűjjenek vásárolni! -oszt leböktetöd a kendőt mög a ruhát.“ Miklós úgy is cseleködött, a lova -_mögrászkódott, lött_ belüle ėsz szép _hajó_, Miklós osztán kikötött a -tulsó oldalon. Kinyitotta az ajtót, kiaggatta a lekszöb ruhákat, -arangyűrűket, arankarpereczöket. Aval kinyûtott ėsz szál dėszkát oszt -kijabálta: „Tessék vásárolni! tessék ôcsó portéka!“ Itt lán vôt a -kastélbul: ė szobalán vízé, möglátta, fölsijetött, jelentötte a -kisaszszonnak, hogy mijen szép portéka van itten ėgy hajón. A kisaszszon -mingyá magáhon vött ėgy zacskó aranyat, lėsijetött a tengör szélire. -Miklós möglátta, még jobban kijabálta: „Tessék vásárolni! tessék ôcsó -portéka!“ Aval a kisaszszon ballagott be a hajóra, odaért az ajtóhon, -mögált, nézögette mi az ajtón ki vôt aggatva. Miklós oszt mögszólalt: -„Nė eszt nézögesse! tessék bejönni, ott vannak a szöbjeji!“ Igy oszt a -kisaszszon belépött a hajóba, _becsapódott az ajtó_ utánna. Itt oszt a -halak kirájának a lánya fősikôtott, aszongya: „Jaj, Istenöm! tudom mán -hová visznek, mongya csak! igaz-ė, hogy Toronyi Tamásnak visznek?“ „Oda -vigyük, de ha csak löhet, más hová.“ „Nem bánom én, akárhová visznek, -csak annak nė vigyenek!“ Miklós nagyon beleszeretött, mer nagyon -gyönyörű szép lán vôt, de a lán is beleszeretött Miklósba. Kiértek a -tulsószélire, kiszáltak a hajóbul. A hajó oszt mögrászkódott, gyönyörű -szép paripa lött mögén, a ló osztán mögszólalt: „Halod-ė, édös gazdám! -nė agygyuk oda Toronyi Tamásnak, hanem mond mög neki: hogy ha szeret -tégöd, tugygya ki, mibe van az ereje? Mink mög néhány napig itt löszünk -az erdőbe, tė pedig naponkint bemégy hozzá!“ Igy oszt mögėgyeztek űk a -lányal, útnak indultak Toronyi Tamás fele. Nagyon mögszerették ėgymást. -Mikô odaértek Toronyi Tamáshon, aszongya Toronyi Tamás: „Embör vagy, -Miklós fijam! mos mán möhecz az országodba atyádhon.“ Miklós néhány -tekíntetött vetött a lánra, útnak indult az erdőbe. Toronyi Tamás nem is -figyelt rájuk, mer nagy öröme vôt a lánba. - -A lán aszonta Toronyi Tamásnak: „Édös szívem, szép szerelmem! mibe van -tėnéköd az a nagy erőd?“ „Hát, abba a söprűbe, ott van a sarokba, abba -van az én erőm.“ Aval oszt ebédöltek, kiballagott Toronyi Tamás ėgy -erdőbe, a mölikbe 3 kecske vôt. Oda mindönnap ki szokott mönni -látogatni, eleséggel tartani, Miklós mög a lova látták mikô kimönt -Toronyi Tamás, a lova asz monta Miklósnak: „Eregy mos be! ha kitutta, -hogy mibe van az ereje, czifrázza fő pántlikávâ, ruhávâ, a mivê tugygya, -hogy szép lögyön!“ Miklós oszt bekoczogott, kérdöszte: „No, édös szívem -szép szerelme! kituttad-ė: mibe van az ereje?“ „Kituttam, aszongya: a -hun van! a söprűbe van az ereje.“ „Hát, czifrázd fő: sejömbe, atlaszba, -mindönbe (a mi szép), hazagyün, maj mögmongya: ebbe van-ė, vagy másba! -Hônap mögén begyüvök, oszt mögmondod: ebbe van-ė, vagy másba!“ -Elbúcsúzott, kiszökött mögin a lováhon. Toronyi Tamás hazamönt: „Agyon -Isten, édös szívem!“ Möglátta a söprűt a sarokba, hogy föl van -czifrázva, jót nevetött neki: „Hát mér czifráztad föl eszt a korhódott -söprűt?“ Aszongya a halak kirájának a lánya: „Abba van az erőd, nė ájjon -ojan piszkossan, böcsűjük mög!“ „Csakugyan elhitted, hogy abba van az -erőm?“ „Hogy nė hinném el? hogy ha szerecz, mögmondod, azért czifrásztam -föl, mer asz mondottad, abba van az erőd.“ Toronyi Tamás szólalt mög: -„Mos mán látom, hogy szerecz, édös szívem, szép szerelmem! mos mán -mögmondom, hogy mibe van az erőm: A mijik erdőbe én járok ki mindön nap, -abba van _három kecske_, a mölik _a legnagyob, az a bakkecske, abba_ van -ėgy _aranvadkácsa_, az _aranvadkácsába aranvadgalamb_, a _vadgalamba -arantojás_, a _tojásba van ėgy darázs, az a darázs az én erőm_, ha -valaki aszt êfődeli, vége az életömnek.“ Itt oszt mögén lėfeküttek. -Röggel főkeltek, mögfrustukoltak, mögén kimönt Toronyi Tamás az erdőbe. -Miklós mög a lova látták, mikô kimönt Toronyi Tamás, Miklós mögén bemönt -a halak kirájának a lányáhon, beköszöntött: „Agyon Isten jó napot, édös -szívem, szép szerelmem! hát kituttad-ė: mibe van az ereje?“ Aszongya: -„Kituttam! nem a söprűbe van, hanem az erdőbe van három kecske – a -mölikbe (erdőbe) ű jár, a legnagyob kecske, az a bakkecske, abba van ėgy -aranvadkácsa, az aranvadkácsába van az aranvadgalamb, az aranvadgalamba -van arantojás, az arantojásba van ėgy darázs, az a _darázs az ű ereje_, -a ki aszt êfődeli, akkô a Toronyi Miklósnak a fejit is mögnyeri, abba -van az ereje.“ Miklós aszonta: „Maj ha Toronyi Tamás begyün, én mög -odamék abba az erdőbe, lėlüvöm a bakkecskét, kivöszöm belüle az -arankácsát, az arankácsát kihasítom, kivöszöm belüle az arantojást, -behozom ide oszt majd itt fődejjük el, magam nem birom; van-ė ėgy nagy -jó mozsárotok?“ „Van!“ aszongya. Aval elbúcsúzott tűle, kimönt mögén a -lováhon, elmesélte a lovának, hogy mibe van az ereje. A lova oszt -belenyugodott, a hogy elmonta, hogy a lányal fődelik el. Lesték, mikô -bemönt Toronyi Tamás, fölugrott a lovára oszt abba az erdőbe möntek, a -hun a három kecske vôt. Lėhúzódott ės sűrű bukorba Miklós, neki -irányította a _nyílját_ a bakkecskének – még akkô nyíl vôt – lėlűtte, -kirántotta a _kargyát_, kihasította (a kecskét), elmarkolta az -aranvadkácsát, az el akart röpülni, aszt is kihasította, elmarkolta az -aranvadgalambot, aszt is kihasította, a tojást a zsebbe tötte, -odaszalatt a lováhon, fölugrott, elröpültek abba a _titkos_ erdőbe. Itt -oszt Toronyi Tamás mögebédőtt, kiballagott az erdőbe. Miklós mög a lova -látták, bemöntek Toronyi Tamás lakásába. A halak kirájának a lánya várta -már a nagy mozsárrâ készen. Miklós oszt lėugrott a lovárû, bemönt a -szobába, bezárta az ajtót, beletötte a tojást a mozsárba, ketten oszt -mögfokták a törőt, ráütöttek jó keményen, a tojás öszszetört, a dungó -ojan szelet fútt, Miklósnak a kalapját úgy forgatta a házba. Űk sė vôtak -röst: zúzták, törték a dungót. A dungó ki-ki akart gyünni a mozsárbû; -nagynehezen anynyira lėverték, hogy alig pihėgėtt. Toronyi Tamás kiért -az erdőbe, a két kecske elébe futott, de látytya, hogy a harmadik nincs -sėhun. Kereste, mög is tanáta, látytya, hogy ki van hasítva, nincs sė -kácsa, sė galamb, sė tojás, sė darázs. Elkeszdött futnihaza fele, de -hogy a darázsnak fogyott az ereje, úgy fogyott az ű ereje jis, mégis -nagynehezen haza vánczorgott. El keszdött kopogni az ajtón: „Csak -hagygyátok mög, kedves Miklós öcsém! az életömet!“ „Möghagygyuk, ha eszt -a sok vitézt föléleszti úgy, a hogy vôtak!“ - -„Ott van az erdőbe az a _két kecske még, asztat el köl földelni, a -nagyobba van ėgy gyémánt pácza_, avval a _gyémánt páczávâ mindön vitézre -rá köl vágni_ és a _kecske véribül mindön katonára ėgy csöppet köl -csöppenti_, ojan embör lösz, mint vôt. A másik _kecskét_ szinte el köl -fődelni, _abba van ėgy rézvakaró, aval a vakaróval végig köl húzni aszt -a kűlovakat, annak is a véribűl rá köl csöppenteni ėgy csöppet_, azok is -ojan lovak lösznek, mint vôtak.“ Miklós eszt mind végighallgatta, -aszongya: „No, édös szívem, szép szerelmem! üssük agyon a darázst!“ mer -még mozgott ėgy kicsit. Agyonütötték, Miklós oszt kiugrott az ajtón, -kihúszta a kargyát, lėvákta a fejit Toronyi Tamásnak. - -Fölugrott osztán a lovára, kinyargalt abba az erdőbe, a mölikbe vôt az a -két kecske még, czélba vötte, elsőb ėgygyiket osztán másikat, lelűtte -mind a kettőt, kihúszta a kargyát, kihasította, kivötte a gyémánt -páczát. A véribül mög szödött ėgy üveggel; a másikbul is kivötte a -rézvakarót, annak is a véribül szödött ėgy üveggel, zsebbe rakta, -belovagolt, mögén a halak kirájának a lányáhon, ott oszt aszongya -Miklós: „Édös szívem, szép szerelmem! akarsz-ė a feleségöm lönni?“ -„Honnė akarnék – mongya a halak kirájának a lánya – mihánt mögláttalak, -beléd szerettem. Sok vitézt láttam már, de még ijen csinossat, mint tė, -nem láttam!“ „Én sė ojan lánt, mint tė!“ Aval mögölelték ėgymást. „Most -mán mönynyünk atyám országába! – monta Miklós – de elsőbb föltámaszszuk -ezöket a vitézöket mög a lovakat!“ Sorra járta oszt föltámasztotta űket. -Minynyáji vitéz mögköszönte neki az ű embörségit, minynyáji fölesküdött, -hogy hű emböreji lösznek. Aval Toronyi Tamás fejit főtűszte ėgy -vitézinek a kargya högyire, elindultak hazafele. Möntek, möndögéltek: az -üveghögyeket, a korpakazalokat is elhatták, nagysokára hazaértek az apja -országába. Mikor elérték aszt a várost, a hun az apja vôt, ott a város -szélin, a hun a lova mögesküttette, hogy a mit nyernek, fele az üvé, -fele a lovájé lösz, a lova mögszólalt: „Emlékszöl-ė, Miklós, édös -gazdám! hogy a mit nyerünk, fele az enyim, fele a tijed?“ „Hát csak, -édös lovam! nem hasíjuk kétfelé a lánt?“ „De biz aszt széthasíjuk! mer -fele az enyim, fele a tijed.“ Itt oszt Miklós mögijett, a köny kicsordût -a szömibű. Möktörűte a szömit, látytya: a lán szét is van hasítva, oszt -még jobban rítt jajszóval. „No, nem köl neköm, lögyön a tijed, kedves -gazdám!“ A lán nem vôt kétfelé hasítva, csak a _ló úgy csináta, mintha -kétfelé lött vôna hasítva_. Akkor odarohant a lánhon, mögölelte oszt -mögfûjatta a trombitát, a városba ballaktak a kastélhon. De itt mán a -kiráj nagyon üdős, öreg embör vôt és a kirájné jis. Szalatt az őr be, -jelönteni, hogy gyün ėgy csapatkatonaság, a kiráj kisijetött, hogy -miféle katonák azok? A hogy kimönt, Miklós elébe sijetött és kezet -csókolt neki: „Agyon Isten jó napot, kirájatyám! – a kiráj nem üsmerte -mög – én vagyok Miklós: a fija!“ „Hej, fijam, Miklós! hazaérté?“ Mingyá -intött a vitéznek, vigye oda Toronyi Tamás fejit. „Itt van, édösatyám! -Toronyi Tamásnak a feje.“ A kiráj oszt mögverögette a válát: „Embör -vagy! tijed a korona.“ Asztán készültek a lakodalomra. Miklós osztán -emböröket kűdött mindönfele, gyűjenek a lakodalomba. Fől a leves, 13 -üstel vôt, anynyi leves, hogy a szűrke ló a szűgyivel taszította, boldog -vôt, a ki kaphatott. Szól a zene, 12 banda, én vőfény vôtam, jártam én -is, úgy tánczoltam: tökhajbul vôt a sarkantyúm, Tisza, Duna, Száva, -Dráva zsákba vôt kötve, ėgy kôcz madzdzaghon vôt támisztva, vasrúddal be -vôt kötve. A sarkantyúm tökhajbul vôt, kihasítottam a zsákot, elvitte az -egész vendégségöt a víz. Én osztán jó úszó vôtam, a mönyaszszont mög a -vőlegént kirántottam a vízbül, azok oszt éltek sokájig. Ha mög nem -haltak, most is élnek. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Sárkányokról.) - - -3. Csinosomdrága. - -Vôt ėgy kiráj, annak vôt ėgy szép lánya, a szomszégyának mög három fija: -_Csinosomdrága, Hamisanpajkos, Széplegénmákos_. Aszonta a kiráj: A ki a -_naposhôdas paripát_ elő tudná hozni, annak anná a fele kirájságát mög a -szép lányát; külömben vége az életötöknek! Itt Csinosomdrága aszonta a -tesvérjeinek, hogy: „mönyünk! mer ha nem hozzuk el, vége az életünknek!“ -A mint kapták (a királytól) a lovat, neki indultak. Möntek, möndögéltek, -elestelöttek, sömjékbe ėgy kis házat tanátak, Csinosomdrága mingyá -bemönt szálást kérni. Öregaszszony vôt a házba, kaptak szálást; -êmonygyák mi járatba vannak: a naposhôdas paripájé mönek. „A naposhôdas -paripát mög nem tanájjátok, én még a hírit sė hallottam, pedig -mögöregöttem!“ Röggel osztán neki indultak. Utánuk kiját az -Öregaszszony, kefét ad neki, (Csinosomdrágának) még hasznát vöheti. -Möntek, möndögéltek, elestelödtek, sömjékbe ėgy kis házat tanátak, -Öregaszszony vôt bent, Csinosomdrága mönt elő, szálást kértek, kaptak -szálást, êmonták mi járatba vannak: a naposhôdas paripájé mönnek, nem -hallotta hírit? „Mán fijajim én mögöregöttem, de még a hírit sė -hallottam“ Röggel osztán továb möntek. Utánuk kiját az Öregaszszony: -„Itt van ėgy vakaró, hasznát vöhetitök!“ Vôt ėgy _kovács nagybátytyuk_, -oda el akartak jutni, sijettek, 12 legén dôgozott a nagybátytyukná, -palotába lakott. Mán meszszirül észrevötte a kovács, hogy gyün -Csinosomdrága mög a tesvérjei, kinyitották a kaput, bemöntek, elmonták, -mi járatba vannak. A kovács mán tutta, hogy a _Vasôrúbábának a -lekfijatalab fija nyergöli_ a naposhôdas paripát. Monta nekik, hogy -addig mönek, még csak ėgy bogaras (ház) t nem tanának, ott lakik a -Vasôrúbába három fijával. Itt osztán mökpihentek, a lovak lábán a patkót -mökszorította mög mikor elindultak, adott ėgy patkót; hogy hasznát -vöhetik. Aszt is monta, hogy maj lesni fogja űket, ha gyünnének, viszsza -találnak, kinyissák nekik a kaput. No, most mönnek, möndögélnek még -bogarast nem tanálnak. Csinosomdrága aszt monta bátyainak, hogy csak -mönynyenek előre, majd utóléri ű űket, ű mög bemönt a házba. A lovát -odakötötte ėgy fáhon, asztán _macskávé változott_, odamönt az ajtóhon, -kaparta az ajtót, beresztötték, elkeszdött dudálni, a Vasôrúbába a -mönyit kérdöszte, a legöregeb fijának a feleségit; mikô gyün haza az -ura? Aszonta 10 órakor, a középső aszonta 11 órakor, a lekkiseb ura 12 -órakor gyün haza. Mikor eszt Csinosomdrága halotta, lėugrott a patkárul, -odamönt az ajtóhon, elkeszdött kaparni, kieresztötték. Csinosomdrága -mikor kigyütt, _mögrászkódott_, embör lött, fölült a lovára, utána a -bátytyainak, majd utoléri űket, hogy baj nė lögyön, utolérte űket. Félt, -hogy a Vasôrúbába fijaji gyünnek hazafelé, êpusztítik a bátytyait. - -Möntek möndögéltek, sömjékbe hídat, mezőt tanátak: a tengör vize mönt a -híd alatt; kieresztöttek, elaluttak; de Csinosomdrága patrôt ált, nem -alutt el. A Vasôrúbába legöregebb fija 10 órakor gyütt hazafelé, a mint -a hídhon ért a lova, hortyogott. „Ne, édös lovam! nem hullott csonytya -Csinosomdrágának!“ „Nem bizon!“ aszonygya Csinosomdrága. Ölremöntek, -birkosztak, ėgygyik sė bírta a másikat lėgyőzni; âra szált ėgy holló, -aszonygya a Vasôrúbába legöregeb fija: „_Holló_, holló! óh, édös holló! -_ejcs csak égy csöp vizet rám_, dögöt adok!“ Aszonygya êre -Csinosomdrága: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet -rám, _két_ dögöt adok!“ - -Ráeresztötte, lėgyőszte Csinosomdrága a Vasôrúbába legöregebb fiját, -odatta a lovat is mög a Vasôrúbába fiját is a hollónak. 11 órakor gyütt -a Vasôrúbába középső fija; mikor a hídhon ért, a lova nem akart a hídra -mönni, hortyogott. „Ne, édös lovam! nem hullott csonytya -Csinosomdrágának.“ Aszonygya Csinosomdrága: „Nem bizon!“ Aval ölremöntek -a hídnál, sokájig bírkosztak, ėgygyik sė bírta a másikat lėgyőzni, âra -szált a holló, aszonygya a Vasôrúbába fija: „Holló, holló! óh, édös -holló! ejcs csak ėgy csöp vizet rám, ėgy dögöt adok!“ Aszongya êre -Csinosomdrága: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet -rám, két dögöt adok, az eléb bis attam két dögöt!“ Ráeresztötte, -lėgyőszte Csinosomdrága a Vasôrúbába fiját; odatta a lovat is mög a -Vasôrúbába fiját is a hollónak. 12 órakor a naposhôdas paripán gyütt a -Vasôrúbába lekisebb fija: a világosságtul meszszi fénylött, mikor a -hídhon ért, hortyogott, sėhogy sė akart rámönni. „Ne, édös lovam, nem -hullott csonytya Csinosomdrágának!“ „Nem bizon!“ aszongya Csinosomdrága. -A hídnál öszszemöntek ölre, sokájig bírkosztak, ėgygyik sė bírta a -másikat lėgyőzni, âra szállt a holló, êkezdi: „Kár, kár!“ Aszonygya a -Vasôrúbába fija: „Holló, holló! óh, édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet -rám, ėgy dögöt adok!“ Aszongya êre Csinosomdrága: „Holló, holló! óh, -édös holló! ejcs csak ėgy csöp vizet rám, két dögöt adok, tűlem mán -_négy_ dögöt kaptá!“ Ráeresztötte a csöp vizet, lėgyőszte Csinosomdrága -a Vasôrúbába lekkisseb fiját is. Pokróczot vetött fejire, farára a -naposhódas paripának, hogy nė világícson, két testvérit: a -Hamissanpajkost mög a Széplegénmákost fölkőtötte – ezöknek nem vôt -tudomásuk, hogy mi történt. – „Mönynyünk viszsza!“ monta Csinosomdrága. - -Möntek, möndögéltek, mikor a Vasôrúbába házáhon értek, Csinosomdrága a -lovát a fáhon kötötte, macskávé változott, az ajtóra mönt kaparni, -beeresztötték, ugrott föl a patkára. A Vasôrúbába mönyeji sírtak, -jajgattak, hogy Csinosomdrága mögölte az urukat; aszongya a legöregeb: -„Nem sokára gyünni köl Csinosomdrágának hazafelé, êmék az útszélre, szép -_almafa_ löszök; ha lėvösz csak ėgy almát is, ha mögöszi, halálnak -halálával hal mög, ha nem öszi mög, mögfogi űtet.“ Én _körtefa_ löszök, -mongya a közepső, a ki möglát, inkáb möghal, mincsėm úgy elmönynyön -mellette, hogy nė szakajcson rúlam, ha mögöszi, halálnak halálával hal -mög, ha nem öszi mög, mögfogi űtet.“ Aszongya a lekisebb: „Én mög _víz_ -löszök, tiszta, mint az arany, vagy iszik belüle Csinosomdrága, vagy -mögfürdik benne, mer ê van fáradva! akkô vége lösz!“ A macska lėugrott a -patkárul, hogy majd kimén. Aszongya Vasôrúbába a legöregebbnek: „Hoszd -el aszt a macskát, nézzük mög, nem Csinosomdrága-ė, ha ű az: jaj az -életinek!“ Mögfokta, nézik, hát Csinosomdrága. „No, kutya Csinosomdrága! -kezembe vagy; tė középső, keresd mög a fejszét, tik mög az ėgygyik az -ėgygyik lábát fogi mög, a másik a másikat, tögyétök a küszöbre, vágjátok -el a nyakát!“ A fejszét soká keresték, a macskát êszalajtották. -Csinosomdrága mögrászkôdott, embör lött, fölült a lovára, a hogy csak -bírt, úgy mönt; félt hogy a tesvéreji bajba gyünnek. A két bátyát -elfokta, mán szakajtani akartak az almábul, aszongya: „Nem szabad! majd -én.“ Kivötte a kargyát, kis kendővel möktörűte, lėszakajtott, -kettévákta, véré vált (az alma). Möntek továb. Hamissanpajkos mög -Széplegénmákos haragudott, hogy nem öhettek belüle, csak mikor látták, -hogy véré vált az alma, csöndesöttek lė. Mikor a körtefáhon értek, -Csinosomdrága a kargyát kivötte, a kis kendővel möktörűtte, -lėszakajtott, kettévákta, véré vált (a körte). Mikor a vizet elérték, -belecsapott a kargyával a vízbe, véré vált; akkor monta mög, hogy mé -tötte eszt. Möntek a nagybátyukhon. A Vasôrúbába nem győszte a mönyejit -várni, söprűkóréra ült. Ėcczör aszongya a naposhôdas paripa: „Hajcsd el -a kefédet, kis gazdám! mer mingyár utôér a Vasôrúbába!“ Hátranéz -Csinosomdrága, láti hogy gyün ám a Vasôrúbába, mingyár elhajtotta a -_keféjit_, a miket az öregaszszontû kapott, lött belüle _sűrű erdő_, -mint a kefeszőre. Mikô kiért az erdőbül a szélire, viszszaesött a -közepire (az erdőnek). Nagynehezen kitápászkodott, utánna -Csinosomdrágának! Csinosomdrága akkor mán jô elmönt. Ėcször aszongya a -naposhôdas paripa: „Hajcsd el a vakaródat, kis gazdám! mer mingyár utôér -a Vasôrúbába!“ Hátranéz Csinosomdrága, hát láti, hogy a nyomába van a -Vasôrúbába, mingyár êhajtotta a _vakaróját_, a miket az Öregaszszonytû -kapott, lött belüle _sár_, hogy csak a füle lácczott (a Vasôrúbábának) -csakúgy gebedözött. Mikor kiért a sár szélire, viszszaesött a közepire. -Nagynehezen kigyütt belüle, utánna Csinosomdrágának! Csinosomdrága mán -jô elmönt. Ėcczör aszongya a naposhôdas paripa: „Hajcsd el a patkódat, -kis gazdám! mer mingyár utolér a Vasôrúbába!“ Hátranéz Csinosomdrága, -láti, hogy itt van, nem meszsze a Vasôrúbába, mingyár elhajtotta a -patkóját, a miket a nagybátyátû kapott; a _patkó belemönt a Vasôrú lova -lábába_, a fogával szötte ki. A nagybátytyuk látta a bajt, a kapu mán -nyílva vôt. Mán Csinosomdrága lovát tüzes söprűvel verte a farát a -Vasôrúbába. A mint beeresztötte űket a nagybátytyuk, mingyár becsukták a -vas kaput, nem bírt bemönni a Vasôrúbába, kivűrű kijabált: „Furjanak ėgy -lukat, hogy a szöme közé nézhessön Csinosomdrágának.“ „Nė furjanak addég -– monta Csinosomdrága – még a csípővasat mög nem tüzesítik, mert a -Vasôrúbába föl akari vetni a kerítést.“ Mikor tüzes vôt mán a csípővas, -fúrtak ėgy lukat, a Vasôrúbába a nyelvit gyukta be a lukon; de a tüzes -csípővassal elszakajtották a nyelvit. Dömmögve mönt viszsza. Itt mos mán -mögpihentek. Mikor kipihenték magukat, aszongya Csinosomdrága: „Mos mán -elmöhetünk békivel, mer a Vasôrúbába többé nem gyün!“ Elbúcsúsztak a -nagybátyuktul. - -Möntek hazafelé, előtanátak _ėgy_ Nagyfászhatót: 9 suba, 9 szűr, -mindönféle gúnyábul 9 (volt rajta), mégis fázott. Csinosomdrága monta -neki: „Gyűjjön velünk; mer még ojan üdőt tanáhatunk, hogy maga -mögmelekszik!“ „A kék neköm!“ monta a Nagyfászható, hozzájuk szegődött; -möntek továb. Ėcczör előtanátak _ėgy_ Nagyhajigálót, e mindég szörnyen -hajigálhatnék, ėgy negyed téglát birt elhajtani (egyszerre). Aszongya -Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; mer még ojan hejet tanáhatunk: hogy -kihajigálhati magát!“ „Csak mán látnám!“ A Nagyhajigáló is hozzájuk -szegődött; möntek továb. Előtanáták a Nagynészhetőt: úgy nézött, hogy a -szöme maj kidüllett, mégis nagyonnészhetnék vôt. Aszongya Csinosomdrága: -„Gyűjön velünk, êgyühet még az üdő: hogy kinészheti magát!“ „A kék -neköm!“ Elmönt velük, möntek továb. Előtanáták a Nagyöhetőt: -akármönynyit övött, öhetnék vôt. Aszongya neki Csinosomdrága: „Gyűjön -velünk, mer tanáhatunk még ojan hejet, hogy magát jôtartom!“ „A köl -neköm!“ monta a Nagyöhető; hozzájuk szegődött, möntek továb. (Előtanáták -a Nagyihatót: ha ėgyet kortyant, a Tiszába ėgyet bejjeb lép, mégis -ihatnék. Aszongya Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; gyühet még ojan üdő: -hogy jól tartyuk magát vízzel!“ „Csak mán látnám!“ monta a Nagyiható, -hozzájuk szegődött; möntek továb.) Előtanáták a Nagyszaladót: -akármönynyit szalatt, mindég szalathatnék vôt. Aszongya neki -Csinosomdrága: „Gyűjön velünk; mer tanáhatunk még ojan hejet: hogy -kiszaladhatya magát!“ „A köl neköm!“ monta a Nagyszaladó: hozzájuk -szegődött; möntek továb. - -_Kilenczen vôtak_, hazaértek a hászhon, Csinosomdrága bejelöntötte, hogy -elhoszta a naposhôdas paripát; aszonta a kiráj: „Más baj is van: _300_ -esztendeje mûta fűlik a kemöncze, annak agygya a lányát: a ki benne -hál.“ Aszongya Csinosomdrága: „Nem baj!“ Szótvált a Nagyfászhatóval; -aszongya a Nagyfászható: „Eszt vártam régön!“ Az udvaron tanát fát: 600 -ölfát betüzelt; este bemönt a kemönczébe, még sė melegödött mög. Röggel -kikűdi a kiráj az embörit a kemönczéhön, nézze mög, hogy hált-ė benne -valaki? Kimén az embör, láti, hogy a Nagyfászható bentvan akkor is, -tüzel; maj mögvöszi az Isten hidegje; bemén űs a kemönczébe: szénné -égött. Csinosomdrága bemén a kirájhon jelönteni: hogy még 600 ölfát is -föltüzeltek. Aszongya a kiráj: „Más baj is van! 300 göböl ökör mög 300 -akó bor is van, fogyaszsza el íva, éve; ha az ű lányát akarja!“ Aszongya -Csinosomdrága: „Nem baj!“ Csinosomdrága mingyá szótvált a Nagyöhetővel -(mög a Nagyíhatóval); aszongya a Nagyöhető neki: „Az ökröket nė nyúzzák -mög, csak a szarvát köl lėvágni, nem köl apróra darabolni!“ A Nagyiható -mög aszongya: „Csak a dongát köl lėütni!“ a többit majd êvégezi ű.“ A -Nagyöhető csakhamar bepakolta a gőböjöket, még kevés is vôt neki a 300 -gőböj ökör, ami önnivalót még a közeldibe tanát, mögötte. A Nagyiható -jis êbánt a 300 akó borral, csak a hordók fája, abrincsa maratt mög. -Csinosomdrága bejelöntötte a kirájnak: mög van (íva) éve. Aszongya a -kiráj: „Más baj is van!“ 300 esztendeje, hogy a _pokolba van a lán -ruhája_, a ki elhozza, annak agygya a lányát. A kiráj mán akkor elkűdött -a ruhájér ėgy embört. Csinosomdrága aszongya a Nagynészhetőnek: „Nészd -mög, meszsze van-ė a pokol ajtajáhon az embör?“ Nézi a Nagynészhető, maj -kidülled a szöme, mögláti az embört, mán csak anynyira vôt, mind ide az -állomás (vasúti), aszongya a Nagyszaladó: ereszszék el! Szalad a -Nagyszaladó, utoléri, főthönvági az embört. Még az embör öszszeszötte -magát, addég a Nagyszaladó elhoszta a ruhát a pokol ajtajábul, az embör -ott ült az út közepin, aszonta a Nagyszaladónak, űs űjjön lė. Az embör -nézött _lófejet_, a Nagyszaladó _feje alá tötte, hogy elalugyon_. Várik -a Nagyszaladót, nem gyün; nem gyütt viszsza üdőre, aszongya -Csinosomdrága a Nagynészhetőnek: „Nészd mán, hun van az a Nagyszaladó?“ -Nézi a Nagynészhető, aszongya: „Alszik, ėgy lófej van a feje alatt, az -embör pedig hozi a ruhát.“ Csinosomdrága asz kérdözi a Nagyhajigálótul, -hogy kitudná-ė ütni a lófejet a feje alul? „Ki úgy hogy a lófeje is -szétmén az üvével ėgyütt!“ „Nė úgy, csak a lófejet üsse ki a feje alul!“ -„Maj mögtróbálom.“ Kerestek neki ėgy negyed rész téglát, úgy kiütötte a -lófejet, hogy szörteszéjjel mönt, a Nagyszaladó fölébrett, szalatt -hazafelé, utôérte az embört, êvötte tűle a ruhát, űtet mög úgy a -főthönvákta, hogy úgy köllött a testyit öszszeszönni, a ruhát osztán -haza hoszta; akkor oszt Csinosomdrága êkapta a kirájlánt. Nagy -lakodalmat csaptak, most is élnek, ha mög nem haltak. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -4. A kiskanász hozza el az aranykoszorút. - -Vôt ėgy kirájnak ėgy eladólánya, mindíg aranykoszorút hordozott a fejin. -Ėcczėr odaált az ablakhon, nézėtt ki az ablakon, _elkapta az -aranykoszorút ėgy Sas_, elmėnt vele meszire. Mėgvan a nagy baj, oda az -aranykoszorú, a kirájnak az eladólánya ėgyre sír, hol az aranykoszorú? A -kiráj osztan aszonta: a ki az aranykoszorút elhozza, neki agya a lányát. -Mingyá gyüttek grófok, tótok, hogy ők elhozzák, elmėntek, még ma is oda -vannak. Mėghallotta a kiskanász is, hogy mit mondott a kiráj, mingyá -odamėnt a kirájhon, hogy elhozza ő, csak agya oda neki aszt a lovat, a -mejiket ő választ. A kiráj haza hajtatta osztan mind a lovát, hogy -válaszszon hát a kis kanász! mit tud? A kiskanász tėtt ki kukoriczát, -búzát, árpát, zabot mėg rozst, hogy a mejik odamén a rozshó, a mėgtanája -az aranykoszorút. Ėgy nagyon sovány ló mént a rozshó, ráült a lóra, -mėnt, csakúgy bukdácsolt. Mėnt, mėndėgélt, ėcczėr odaért Jóska bátyáhon, -ott oszt bėkijátott: „Jóska bácsi, nyissa ki a kaput!“ Kinyitta, osztan -aszonta: „Jó, tė gonosz, hogy ú szóltá: Jóska bácsi, nyissa ki a kaput! -mert agyoncsaptalak vôna. Hova mégy tė, kiskanász?“ „Elmék, a -kirájlányának a koszorúját mėgkeresėm, mert ėgy sas lėkapta a koszorút.“ -„Nem tudom én, hogy mégy oda ezėn a lovon?! Ugras fėl evel a lóval, -hogyha ki nem törik, vagy botlik a lába, akkor aval mėgtanálod“ mongya a -Jóska bátya. A kis kanász fėlugratott a lóval, a lónak kitört a lába. -Akkor aszonta neki Jóska bátya, fekügyön lė, csinálnak neki maj _vasbol -lovat_. A kis kanász lėfekütt, ėgy óra mulva fėlkőtötték, kíszėn vôt a -ló. „No, tė kiskanász, mos evel ugras fėl!“ monta neki Jóska bátya. A -kiskanász fėlugratott, a vaslónak nem lėtt baja. Aszonta Jóska bátya: - -„No tė, kiskanász! adok ėgy forintot, vėgyé rajta _bivajbőrt, majd -ráhúzzuk a lóra!_“ A kiskanász vėtt bivajbőrt, ráhúszták a lóra, akkor a -kiskanász ráült a lóra, aszonta: „Nohát Jóska bácsi, nyissa ki a kaput!“ -Jóska bátytya kinyitta, elmėnt. Mėnt, mėnt, aszongya neki a vasló: „No -tė, kiskanász, amott van ėgy híd, ott van ėgy ló, mikor odaérünk, száj -lė rólam, erigy lė a híd mellé. Ha aszt látod, hogy a vėrės láng mén -fėjebb, dőjj a kardodba; ha aszt látod, hogy a fehír láng mén fėjebb, nė -féj sėmmit! Akkor erigy a híd mellé osztan vakdosd szét a lovat!“ Akkor -a fehír láng mėnt fėjebb, a kis kanász szítvakdosta a lovat. Akor -aszongya a vasló: „No tė kis kanász! keress mėgin ėgy bivajbőrt oszt -húszd rám!“ A kiskanász keresėtt bivajbőrt, ráhúszta, ráült a lóra, -mėntek tovább. Mėnt, mėnt, aszongya neki a vasló: „No, te, kiskanász! -amott van ėgy híd, ott van ėgy ló, mikor odaérünk, száj lė rólam, erigy -a híd mellé. Ha aszt látod, hogy a vėrės láng mén fėjebb, dőjj a -kardodba; ha aszt látod, hogy a fehír láng mén fėjebb, ne féj sėmmit! -Akkor erigy a híd mellé, osztan vakdosd szét a lovat!“ Akor mėgin a -fehír láng mėnt fėjebb, akor a kis kanász mėgin szétvakdosta a lovat. -„No tė, kiskanász! maj itt lėszėk, mėgtaposom eszt is, hogy fėl nė -ébregyen; hanem tė erigy, keress bivajbőrt oszt húszd rám!“ A kiskanász -keresėtt mėgin bivaj bőrt, ráhúszta megin a lóra, mėnt tovább. Akor -mėgin tanátak ėgy hídat, akor mėgin úgy vôt minden, mėgin a fehír láng -mėnt fėjebb. Aszongya a vasló: „No tė, kiskanász! vesd lė rólam eszt a -bivajbőrt, kösd lė a fejemet a lábomhon, maj én itt legelėk, tė pedig -vájá kis macskának oszt erigy, amott van ėgy nagy tíz emeletės ház, -ugorj az ablakába osztan színėskegy (hizelegj) a szép lány mellett! -Mikor elalszanak, búj a sifonba, vájá embėrré, tėdd a zsebedbe az -aranykoszorút, a sűrűfűsűt mėg a bontófűsűt osztan ugorjál ki az -ablakon!“ A kis kanász úgy is tėtt; mėglátta ėgy szép lány, aszonta az -anynyának: „Jaj, anyám! de szép kis macska van itten, bėeresztėm!“ -„Nembánom! eresz bė!“ Beeresztették. A kis macska oda mėnt a szép lány -mellé, dudált, színėskėdėtt. Mikor lėfeküttek, elaluttak, a macska bėbût -a sifonba, osztan emberré vát, a zsebibe tėtte az aranykoszorút, a -sűrűfűsűt is mėg a bontófűsűt is, kitörte az ablakot, kiugrott, êszalatt -a lováhon: „No, kedves kis lovacskám, itt vagyok mán!“ „Hát, mit hosztá? -kis gazdácskám!“ „Hát, êhosztam a koszorút, a bontófűsűt mėg a -sűrűfűsűt.“ „No, jô van, de most mėnynyünk ám! monta a vasló. Mėntek, a -hogy mėhettek, ėcczėr aszongya a vasló: „Kedves kis gazdám! vesd hátra a -sűrűfűsűt! itt a Sárkány, mer már nagyon süti a farkamat!“ Akkor -hátravette a _sűrűfűsűt_, ojan _sűrű erdö_ lėtt, hogy a Sárkány csak ėgy -óra mulva bírt csak kigyünni belőle. Mėntek, a hogy mėhettek, ėcczėr -aszongya a vasló: „Kedves, kis gazdám! vesd hátra a bontófősűt! itt a -Sárkány, mer mán nagyon süti a farkamat!“ Akkor hátravette a -_bontófűsűt, nagy sár_ lėtt belőle. Mikor a Sárkány kigyütt belőle, -akkorra már a kiskanász viszszaért Jóska bátyáhon, ítt mán a Sárkánynak -nem vôt hatalma, viszszamėnt. A koszorút a kiskanász a kötőfíkre tűszte -osztan úgy mėnt bė. Aszonta Jóska bátya: „No tė, kiskanász! mos száj lė -a lovamrol, most eregy oda a kirájhon, de a koszorút ki nė add a kezedbő -még oda nem agyák a lányt!“ Úgy is vôt, ráült az ő lovára, ėgy óra mulva -hazaért, _mėgöregėdėtt a lány is_, a _kis kanász is_, odatták neki a -lányt. Nagy lakodalmot csináltak, éltek boldogul. - -(Battonya.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -5. Pézös. - -Vôt ėsz szögén embörnek 3 fija, a legöregebbiket Pézösnek hítták. Mikor -mán főnyőttek, aszongya nekik az apjuk: „Mos mán ölég nagyok vattok, -êmöhettök szôgálni, nė tarcsalak bennötöket!“ A három fijú nem akart -ėgymástul elmaranni, a Sárkánnál mög részesök köllöttek, êmöntek a -Sárkánhon résztfogni: ėt táblabúzát főfoktak. A Sárkán kikötötte, hogy 3 -nap alatt ê köl végezni, három nap ėgy esztendő. Pézös mög kialkutta, -hogy mindön nap önni vigyenek neki, de hogy mijé dôgoznak: pézé, vagy -búzájé, vagy másé? ârul nem vôt szó. Első délbe levest, paprikást mög -kalácsot vitt nekik a Sárkánnak a lekfijatalabb lánya; a leves mög vôt -_mérgezve_. A levesbű nem öttek, a parikást mög a kalácsot mögötték. -Aszongya a lá: „Hát nem öszik mög a levest?“ Aszongya Pézös: „Nem ám! -vidd haza apádnak, ögye meg ű!“ Mikô viszszavitte a lá, aszongya az -apjának: „Apám! Aszonta Pézös, hogy a levest ögye mög kê!“ „Mögájjon a -kutya, maj rászödöm!“ Másik délbe a középső lán vitte ki (az ételt:) a -levest, kápisztáshúst mög rétest vitt ki nekik. Akkô a kápisztáshúsba -vôt az étető, abbul nem öttek, a levest mög a rétest mögötték. Aszongya -a lá: „Hát nem öszik mög a kápisztáshúst?“ Aszongya Pézös: „Nem ám! vidd -haza apádnak, ögye mög ű!“ Mikô viszszavitte a lá, aszongya az apjának: -„Apám! aszonta Pézös, hogy a kápisztáshúst ögye mög kê!“ „Mögájjon a -kutya! maj rászödöm!“ Harmadik délbe levest, szármát mög csőregét vitt -ki nekik a legöregebb lá, akkor a szármába vôt az étető, abbul nem -öttek, a levest mög a csőregét mögötték, a szármát ott hatták. Mán akkô -körösztbe vôt rakva a búza, ârul beszélgettek, hogy mit kérjenek: búzát, -vagy pészt, vagy más valamit? Aszongya a legöregebb lán: „Hároman vannak -kêtök, kérjék el az apámtul a _tűzvágóustort_ mög a _láncsát_ mög a -_paripát_, jó lösz a kêtöknek, hasznát vöszik kêtök.“ Pézös mingyá rá is -ált, hogy aszt kérik: a tűzvágóustort mög a láncsát mög a paripát, de -aszonta a Sárká: ű aszt nem adhati, hanem a mönynyi pészt kérsz, Pézös! -anynyit adok; a nélkül nem boldogulok.“ Nem atta, adott nekik arant. -Akkô a két fiju hazamönt, Pézös pedig êmönt máshová szôgálatot keresni, -hogy ne ögye az apja kinyerit. - -Mén, mén, möndögél, elmönt egy kirájhon: a kirájnak mongya, hogy -szôgálatot keres; most a Sárkánnál takart, de mindég étetőt töttek az -ételbe, ű ojjan hejjön nem szôgál. A kiráj aszongya: „Ijen embör köl -neköm, a ki tugygya: hun lakik a Sárká! mög mán vôt ott, tugygya a -járást, hun mi van.“ Aszongya oszt a kirá Pézösnek: „Tė mán vôtál a -Sárkánál, hozd el a Sárkántul a _Sárkán_ tulajdon _lányát_: a -lekszöbbiket, az _aranhajút!_ Pézös nagy gondbaesött, bánta mán, hogy -minek monta a kirának, hogy a Sárkáná takart?! Elmönt a Sárkán -palotájáhon, ott öregkûdússé vát, hogy a Sárkán mög ne ismerje szálást -kért. Aszonta a Sárkán: hogy ű szívessen ád szálást. Lėfekszenek. A -Sárkán mög a felesége nagyon méjen elalutt, de Pézös nem birt elalunni, -mindig a vôt az eszibe: hogy _lopja_ ű el a Sárkán lányát, az aranhajút? -Ėcczör éféltájba a Sárkán paripája nagyon kapar, rug, vág. Kimén Pézös, -aszongya: „Mija, édös lovam?“ „Eregy be, Pézös! ott van a tűzvágóustor -fölakasztva a házba, vödd lė! _háromat szól_, de nė féj, nem kel föl a -Sárkán. Osztán bemégy a láncsájé, ott van az is, _háromat szól_ az is, -de nė féj, nem kel föl a Sárkán, csakúgy félálomba beszél, ha beszél -is!“ Aszongya Pézös: „De néköm az aranhajú lányát köl êlopnom!“ „A majd -osztán lösz!“ mongya a Sárkán paripája. Bemönt Pézös, nyúl a -tűzvágóustoré, aszongya a tűzvágóustor: „Sárká, visz Pézös!“ „Maj -halgacz – mongya a Sárká – hun van Pézös?“ Kis üdő vártatva mögén -aszongya a tűzvágóustor: „Sárká, visz Pézös!“ „Maj halgacz! – mongya a -Sárká hun van Pézös?“ Kis üdő mulva aszongya a tűzvágóustor: „Juj, juj! -nem mondom mán többet!“ Lėvötte, kivitte, azután bemönt mögén, nyúl a -láncsájé, aszongya a láncsa: „Sárká, visz Pézös!“ „Maj halgacz! – -aszongya a Sárká – hun van Pézös?“ Kis üdő vártatva mögén aszongya a -láncsa: „Sárká, visz Pézös!“ Maj halgacz, hun van Pézös?“ Kis üdő mulva -aszongya a láncsa: „Juj, juj! nem mondom mán többet!“ Elvitte a láncsát -is, aszongya: „No, gyerünk!“ A _ló tátos vôt_, aszongya: „Még nem löhet! -vágj rá a tűzvágóustorral a tűzlángra mög még be köl szôni a Sárkának!“ -Pézös osztán rávágott a tűzlángra, máskép nem löhetött kimönni, oda -hajult az ablakra, de mán akkor a lovon vôt, aszongya: „Sárkán! viszöm a -láncsádat, tűzvágóustorodat, a lovadat! A Sárkán kiszalatt a ház elébe, -aszongya; „Ha êgyüsz, csak szójjál!“ Aszongya Pézös: „Szólok, mindönkô -szólok!“ Azután mönt a lányé Pézös, a lova elmondott neki mindönt, hogy -fogják elhozni. A _lova csónyikké_ változott a vízbe, ű mög öreg -halászszé. Pézös bemönt a víz szélire, hogy lássák, hogy ű halász, -azután êmönt a Sárkánhon, szálást kért, aszonta a Sárkán: „Szívessen!“ -Éféltájba nagyon elaluttak, odamönt az átyhon, mökkereste, hun van -mökkötve a Sárká feleséginek a dėrėkára az aranbőcsőnek a láncza; mert -abba fekütt a Sárká lekszöb lánya. Möktanáta, aszongya a bőcső: „Sárká, -visz Pézös!“ „Maj halgacz, hun a Pézös?“ Mögén mongya: „Sárká, visz a -Pézös!“ „Maj halgacz, nincs itt!“ mongya a Sárká. „Jaj, jaj! nem mondom -mán többet!“ Lėvötte, kivitte, a csônyik êvát lójé, a lovára tötte: „No, -hátmos má gyerünk!“ Aszongya a lova: „Be köl szólni a Sárkának!“ -Odahajult az ablakra, aszongya: „Elvittem a tűzvágóustorodat, a -láncsádat, a lovadat, mos viszöm az aranhajú lányodat!“ A Sárká -kiugrott, aszongya, ha êgyüsz, szójjá!“ „Szólok, mindönkô szólok!“ -Elvitte a kirának a lánt, aszongya a lán: „Ugyan Pézös, neköd visző-ė, -vagy másnak?“ „Jobban viszlek magamnak, mint másnak!“ „Ha tunnám, nem -magadnak visző, itt ez a kis budli (:bicska) minygyá agyon szúrnálak. -Nem esküdök mög addig, még az apámat, az esküdőgyűrűjit mög az ingit ê -nem hozik!“ Pézös haza vitte az aranyhajú szép lánt. A kiráj ėgyre -monta, hogy eskügygyenek, de az aranyhajú lán csak aszonta: „Nem esküdök -mög addig, még az apámnak az esküdőgyűrűjit ê nem hozik!“ A kiráj asztán -behívatta Pézöst, monta neki, hogy a Sárkának hozza el az -esküdőgyűrűjit. Kimén a lováhon, ráborul, rí; aszongya a lova: „Ne búsûj -sėmmit! elhozzuk mink aszt is, csak úgy tögyél, a mint én mondom.“ Akkô -Pézös êvát Öregremötéjé, ê keszdött imátkozni. Kigyün a Sárká, Pézös -szálást kér tűle, aszongya: „Szívessen!“ Lefekszenek Éféltájba kimén a -Sárká felesége – nagyon sokájig kin vôt – Pézös mög oda fekütt a Sárká -mellé, aszongya a Sárkának: „Agygya kê neköm is a gyűrűt!“ A Sárkán -odatta. Pézös lėmönt az ágyrû, bebût az ágy alá. Begyűtt a felesége, -Pézös mög kimönt, beszólt az ablakon: „Mos viszöm az esküdő gyűrűdet!“ A -Sárkán a felesége hasára vágott, aszongya: „Hová tötted a gyűrűt?“ -„Micsoda gyűrűt? hisz nem neköm atta kê!“ mongya a felesége A Sárkán -kiszalad a ház elébe, utánna kiját Pézösnek: „Ha mászszor is êgyüsz, -szójjál!“ Aszongya Pézös: „Szólok, mindönkô szólok!“ Pézös haza vitte az -esküdőgyűrűt, odatta a kirának, a kirá ėgyre monta: „Mos mán -eskügygyünk!“ De az aranhajú lán aszonta: „Nem esküdök mög addig, még az -apámnak az esküdőingit ê nem hozik!“ „A kiráj behívatta Pézöst, aszonta -neki, hogy a Sárkának hozza el az esküdőingit. Kimén Pézös a lováhon, -ráborul, rí; aszongya a lova: „Nė búsûj sėmmit! elhozzuk mink aszt is, -csak úgy tögyél, a mint én mondom! Erigy, kérj három szöm kendörmagot a -kirájtû, mög hoszd el a tűzvágóustort magaddal!“ A három szömkendörmagot -a lónak atta. Mikô odaértek, akkô a Sárkán mán kin fekütt az udvaron, -nem ben a házba, Pézös belopóczkodott az ágy alá, a ló mög az ôrábû -ráfútt a Sárkánra ėgyet (kendermagot.) A Sárkán ingibe a balha -szaladozott nagyon – a kendörmagbul balha lött. Akkô befútta a másik -szömet, most mán ketten szaladoztak, azután befútta a harmadikat, -össze-visszaszaladosztak, vôtak hároman. A Sárkán mögharagudott, -lėvetötte az ingit, behajította az ágy alá, Pézös mög ott vôt, főkapta, -kiszalatt vele, a lovára űt, a tűzvágóustorral mög rávágott a tűzlángra, -aszongya: „Viszöm az esküdőingöt!“ Aszongya a Sárká: „Ha mászszor -êgyüsz, szójjál!“ „Szólok, mindönkô szólok!“ mongya Pézös. Elvitte -szöröncséssen, odatta a kirának, a kiráj ėgyre monta, hogy eskügygyenek! -de az aranhajú lán aszonta: „Nem esküszök mög, még az apámat ê nem hozik -a lakodalomba. A kirá behívatta Pézöst, monta neki, hogy a lánnak hozza -el az apját is! Kimén Pézös a lováhon, ráborul, rí, aszongya a lova: „Ne -búsúlj sėmmit! elhozzuk mink a Sárkánt is, csak úgy tögyél, a mint én -mondom!“ A Sárká a _főd alul bút ki_ élelmet keresni: madarakat, -nyulakat, aszonta Pézösnek a ló: „Kérjé a kirátû tizėnkét fejszést mög -fűrészöst!“ Êmöntek az erdőbe, közel a Sárká palotájáhon, êkesztek -kopogni nagyon, a Sárká kibût a főd alul, hogy mit csinálnak? „Annak a -disznó Pézösnek csinálunk koporsót!“ monták neki. „No, akkor én is -segítök! mer mán sok mindönömtű mögfosztott!“ monta a Sárkán. -Mökcsinálták jó erősre a _koporsót_, belebût a Sárká, aszonta, ha ű nem -biri szétrugani, akkô a Pézös sė biri; lėszögeszték erőssen, mögrugi -keményen, de mök sė mozdul a koporsó. Mögrugi másocczô a hogy csak biri, -akkô sė bírta _szétrúgni_, mégcsak mök sė mozdult Aszongya Pézös: „Itt -vagy, kutya, mijénk vagy tésis!“ Êvitték, odatták a kirának. Sok nép -öszszegyűlt, vôtak ott bárók, grófok, nagyülepű tótok. Pista is ott vôt -(egyik mesehallgató.) A kirá oda mönt a koporsóhon, hogy maj mögnézi ű, -mijen az a Sárká? Mikô főbontották, a Sárká neki a kirájnak! szétszötte -tisztára, Pézös mög a láncsával a Sárkánt végeszte ki, úgy oszt az üvé -lött az aranhajú lán, ű esküdött mög vele. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -6. A kiskanász. - -Vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt 3 jánya, azok közül ėgynek vôt -szeretője, mindėn ícczaka 9 pár czipőt nyőtt el. A kiráj sokallotta már -a kőcségėt a czipőkre, országszėrte kihirdette: hogy a ki mėgtugygya, -hogy a jánya hogy nyövi el mindėn íjjel a 9 pár czipőt, annak agygya -fele gazdagságát mėg aszt a jányát; (de) a ki válalkozik rá, oszt mėg -nem tugygya, feje vírit vėszi. Sokan jelėntkesztek és mindnek feje vírit -vėtték, mert a ki akarta tunni: hogy nyövi el a 9 pár czipőt a kiráj -jánya, az ajtajába fektette, adott neki vacsorát mėg ėgy pohár bort, de -_altató_ vôt benne. Vôt ėgy gazdag embernėk ėgy kanásza, aszonta a -gazdája (neki:) „Tė ébėr gyerėk vagy, fijam! tė elnyerherhetėd a -kirájjánt, de hogy ha el nem fogod nyerni, a fejed vírit vėszik!“ „De az -enyimet nem vėszik el – mongya a kanász – én nem alszok el.“ Aszonta a -kanász az anynyának: süssön néki pogácsát, varjon tarisznyát! Ėlmėnt a -kirájhoz, aszongya neki: „No, kiráj őfėlsíge! ín mėglesėm a jányát!“ - -Este osztán ennek is vacsorát adott a kirájján mėg ėgy pohár bort, ebbe -is altató vôt, de a kiskanász az ing dėrėkába tőtötte, de a kirájján nem -vėtte észre. Akkor a kiskanász lėfekütt, elkeszdėtt hörtyögni, mutatta, -hogy alszik, de nem alutt. A kirájján mikor elkíszült, átlípte a -kiskanászt, aszongya: „Itt foglak én mėgtanálni, ha viszszagyüvök is.“ -De mikor a kirájján kimėnt a szobábol, a kiskanász utánna lopóczkodott. -Mėntek, mėndėgíltek hetedhétország ellen, elírtek ėgy ezüsthídat, akkor -a kiskanász lėszakajtott ėgy ezüstágat a híd karjáról, ekkor a kirájján -a híd közepin _mėgbotlott_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr járok -êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek továb, elírtek ėgy -aranhídat, akkor a kiskanász lėszakajtott ėgy aranyágat, tėtte a bakóba, -akkor a kirájján _térdre esėtt_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr -járok êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek tovább, elírtek ėgy -gyémánthídat, akkor a kiskanász lėszakajtott ėgy gyémántágat, tėtte a -bakóba, akkor a kirájján _hasra esėtt_ és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! -ezėrszėr járok êre, még e’ nem törtínt rajtam!“ Mėndėgéltek tovább, -előtaláltak ėgy nagy vizet, a kirájján mikor odaírt, _két felé vette a -nyakán a kendőt, a víz két felé vált_ előtte, a kiskanász sijetėtt vôna -utánna, de a víz öszszemėnt. - -A kiskanász sóhajtozott, hogy mėhetne a kirájján után, de nem birt. -Ėcczėr látott a kiskanász nagy tüzet, elballagott a tűszhėz, hogy ott -majd átballag. Mikor a a tűszhėz írt, ott veszekėdėtt 3 _Sárkánfijú_, -kérdi a kiskanász: „Min veszekėttek Sárkánfijúk?“ „Hát maratt az apámtol -ėgy _guba_ mėg ėgy pár _bocskor_ mėg ėgy _pácza_, mongya az ėgyik. Kérdi -a kiskanász: „A guba miről való?“ „A guba arról való – mongya a Sárkán – -hotyha rám vėszėm, nem lát mėg sėnki sėm.“ „Hát a bocskor?“ „A bocskor -pedig arrolvaló, ha fėlhúzom a lábomra, osz mondom a bocskornak: Rip, -rop! akkor ott lėszėk, a hol akarok.“ „Hát a pácza?“ kérdi a kiskanász. -„Hogyha fėlmėgyėn (valaki) a _hėgyre_, a páczával csak _ėgyet felé -bólint_, azonnal mėghal.“ Fėlkűtte őket a hėgyre: „A ki leghamarébb -fėlír, azé lėsz a guba mėg a pácza mėg a bocskor.“ Mind a hároman -nyargaltak, mikor fėlírtek, ėgyet bolintott a páczával, ott marattak a -Sárkánfijúk, a kiskanász pedig fėlvėtte a gubát, bocskort fėlhúszta, a -páczát a kezibe vitte és aszonta: „Rip, rop, bocskor! ott lėgyėk, a hol -a kirájkisaszszon tánczol!“ Akkor ott termėtt azonnal és mėgleste, ott -tánczolt a kirájkisaszszon a 9 fejü Sárkányal, a 9 fejű Sárkán vôt a -szeretője, élės bėrėtván tánczoltak. A kiskanász osztán bėmėnt abba a -szobába, a hol vacsoráltak, az asztal alá bût. A táncz után bėmėntek -abba a szobába a kirájkisaszszonyék is ėszėgettek. Mikor ėszėgettek, a -kirákisaszszon keziből lėesėtt a kanál, a kirákisaszszon fėl akarta -vėnni, aszonta a _9 fejü Sárkán_: „Nė vėdd fėl! majd fėlvėszi rėggel a -házseprő!“ Mėgint ėszėgettek, akkor mėg az aranvilla esėtt lė, a -kiskanász tėtte a bakóba, mert a 9 fejü Sárkán azt sė hatta fėlvėnni a -kirákisaszszonnak, maj fėlvėszi rėggel a házseprő. Aszongya a -kirákisaszszon: „Én Istenėm! mi történhetik vélem? mijen bajokon mėntem -kėrėsztűl!“ Osztán szerelmeskėttek, akkor mėg a gyűrűjit ejtėtte lė, fėl -akarta vėnni, a szeretője aszonta: „Itt az én gyűrűm! rėggel maj -fėlvėszi a házsėprő. Ezután kikísírte a kirájkisaszszont a kapuba a 9 -fejü Sárkán, a kiskanász pedig ott vôt utánuk, mikor elútazott a -kirájkisaszszon, a kiskanász aszonta: „Rip, rop, bocskor! ott lėgyėk, a -hol a kirájkisaszszon lėfektetėtt!“ Ott vôt. - -Hazaírkėzėtt a kirájkisaszszon, a kiskanász hörtyögött „No, kiskanász! -mongya a kirájkisaszszon, te mán nem foksz tovább ílni!“ Fröstök idő -bekövetkėzėtt, a kiráj behítta a kiskanászt, mėg a kirájkisaszszont, -jöjjenek szėmre, bemėntek, a kiráj kérdėszte a kiskanászt: „No -kiskanász! tudod-ė, hogy az én jányom hogy növi el mindėn íjjel a 9 pár -czipőt?“ Aszongya a kiskanász: „Tudom!“ „No ez már szép!“ mongya a -kiráj. „Hát hogy?“ „Minden íjjel a szeretőjivel bėrėtván tánczol.“ -„Igaz? jányom!“ kérdėzi a jányát. „Nem igaz!“ monta a kirájkisaszszon. -„No, kiskanász! tucz-ė valami jelt mutatni?“ kérdezi a kiráj: „Tudok!“ -mongya a kiskanász. „Mutassál hát valami jelt!“ mongya a kiráj. „A mint -mėntünk, mėndėgéltünk, találtunk ėgy ezüsthídat, lė szakajtottam ėgy -ezüstágat, akkor a kirájkisaszszon megbotlott. Akkor kérdėzi a kiráj: -„Hol van az ezüst ág?“ „Itt van!“ akkor kivėszi az ezüstágat a bakóbol. -„Van-ė még több? kiskanász!“ kérdėzi a kiráj. „Van! kírėm,“ mongya a -kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy aranhídat, lėszakajtottam -ėgy aranágat, akkor a kirájkisaszszon térdre esėtt.“ Akkor kérdėzi a -kiráj: „Hol van az aranág? kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi az -aranágat a bakóbol. „Igaz? jányom!“ A kiráj kisaszszon mindėnre aszonta: -„Nem igaz!“ „Van-ė még több? kiskanász!“ „Van! kírėm“ mongya a -kiskanász. „Mikor mėntünk továb, találtunk ėgy gyémánthídat, -lėszakajtottam ėgy gyémántágat, akkor a kirájkisaszszon a hídközepin -hasra esėtt és fėlsóhajtott: „Én Istenėm! ezėrszėr jártam êre, de ijen -rajtam nem törtínt.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van a gyémántág? -kiskanász!“ „Itt van!“ akkor kivėszi a gyémántágat a bakóbol. „Tucz-ė, -még valamit mondani? kiskanász!“ kérdezi a kiráj. „Tudok“ mongya a -kiskanász. „Mikor mėntünk továb, nagy vízhėz értünk, osztán a 9 fejű -Sárkánhoz, a kirájkisaszszon szeretőjihez, itt a kirájkisaszszon mėg a -szeretője élės bėrėtván tánczolt, mikor kitánczolták magokat, -ėszėgettek, vacsoráltak, a kirájkisaszszon lėejtėtte az ezüstkanalat, -mėg az aranvillát, fėl akarta vėnni, de a szeretője aszt monta: Maj -fėlvėszi rėggel a házsėprő.“ Akkor kérdėzi a kiráj: „Hol van az -ezüstkanál mėg az aranvilla?“ „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol az -ezüstkanalat mėg az aranvillát. „Tucz-ė még többet mondani? kiskanász!“ -kérdėzi a kiráj. „Tudok.“ mongya a kiskanász. „Osztán szerelmėskettek, -akkor mėg a gyűrűjít ejtėtte lė, a gyémánt gyűrűjit.“ „Hol van a -gyémántgyűrű?“ kérdezi a kiráj. „Itt van!“ akkor kivėszi a bakóbol a -gyémántgyűrűt, a kiráj mėgnízi, látytya, hogy a jánya gyémántgyűrűje, -asz mongya: „Mos mán, jányom! a kiskanászé vagy!“ - -_A kiskanász nem teczczėtt a kiráj jánnak._ „No, hát válaszszál ėgy -katonatisztėt, monta a kiráj – a mėlik felí lėszėl rėggel fordulva, azí -lėszėl, de a fele királság csak a kiskanászé lėsz;“ (Reggel a kiskanász -felé volt fordulva a kirájlány, azt mondta a király: „No hát, jányom! az -Isten is úgy rendėlte, hogy a kiskanászé lėgyél!“) Éltek osztán -boldogul. - -(Öcsöd.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -7. Legeltetés a 3 Sárkánypusztáján. - -Vôt a világon ėsz szögén embör, annak vôt ėgy fija, hogy nagyon -szögényök vôtak, beált a kis gyerök ėgy öreg embörhön mög ėgy öreg -aszszonhon; mind a kettő vak vôt: kivötte a szömüket a 12 fejű Sárkán, a -mé a pusztáján legeltettek. - -Vôt az öreg embörnek két lova, kihajtotta a kis gyerök legelni: -kihajtotta a 7 fejű Sárkánnak a pusztájára. Délfelé mán meleg vôt, -lėfekütt a kis gyerök a pusztán oszt a kis veszszőjivel csapkolódott; -odamönt a 7 fejű Sárkán, aszongya: „Hogy merté tė ide gyünni, mikô még -itt a madár sė jár? minygyá véged lösz!“ „Nem bánom, hogyha agyon bírsz -ütni, ha agyonücz is!“ monta a kis gyerök oszt a kis veszszővel -csapkodott a Sárkánfeje fölé, mind a hetet lėütötte. Este, mikor hajtott -haza, ėgy fejet főszurt a veszszőre, vitte hazafelé, fővetötte a -pallásra. Mikor hazaért, a 2 ló mögellött. Másnap kihajtotta a 4 lovat a -10 fejű Sárkán pusztájára. Délfelé mán nagyon meleg vôt, gyütt a 10 fejű -Sárkán, akkor is csapkodott a kis gyerök a kis veszszővel, a 10 fejű -Sárkánnak mind a 10 fejit lėvákta. Este, mikor mönt hazafelé, ėgy fejet -főszúrt a kis veszszőre, fővetötte a pallásra. Mikor hazaért, a 4 ló -mögellött, 8 lova lött. Mögén harmadik nap kihajtotta a 8 lovat, akkô -mán a 12 fejű Sárkánnak a pusztájára hajtotta. Délfelé gyün a 12 fejű -Sárkán, mongya a gyeröknek, hogy kivöszi a szömit, ha nem láti, hogy ki -pusztája e? vagy 2 felé szaggati, ha ê nem mén mingyá! Azután -öszszemöntek, a gyerök lėvágott 8 fejit, a hogy csapkolódott: mögén -lėvágott 2 fejit, akkô monta a Sárkány: „Had mög a 2 fejemet, odadom az -öreg apádnak mög az öreg anyádnak a 2 szömit.“ „Hát hun vannak azok a -szömek?“ kérdözi a kis gyerök. „Látod-ė aszt a pinczét? ott van ėgy -sejöm kendőbe.“ Oszt monta a Sárkány, hogy mönynyön a kisfijú elő. -„Erigy tė!“ monta a kisfijú. Oszt előmönt a Sárkány, odatta az öreg -apjának mög az öreg anynyának a szömit, monta neki: „Ha haza viszöd, -csak tödd a szöme gödribe!“ Mikô mán mögmonta hogy köl helre tönni, -lėvákta a Sárkánnak a másik 2 fejit is. Este, mikor mönt hazafelé, -rászúrt a botytyára mögén ėgy fejet, akkô mán 16 ló lött; a Sárkánfejet -mög főhajtotta a pallásra. - -Este, hogy mögvacsoráltak, kérdöszte: „Szeretné-jė, öreg apó mög öreg -anyó: ha möglátna engömet?“ „Bizon szeretnénk!“ monták. Mögvacsoráltak, -az öreg anyó szömit hejretötte. Aszongya: „Jaj, de szép vagy, fijam!“ -Hejretötte az öreg apójét is az ėgygyiket, de még az egygyiket -hejretötte, a másikat êlopta a macska. Mögfokta a kis gyerök a macskát, -kivötte az ėgygyik szömit, aszt tötte az öreg apó szöme hejjöt. Este ott -üldögéltek a patkán, aszongya az öreg apó: „Az én szömöm az ėgygyik -nagyon egerész!“, mer macskaszöm vôt, nem embörszöm. - -Kifizették osztán a kis fijút, adott neki az öreg apó, mög az öreg anyó -ėgy _aczėlat_ mög ėgy _kohát_, az az aczél mög az a koha ojan vôt: -hogyha mögütötte, ėgy kis asztal ugrott ki belüle, minygyá mög vôt -terítve oszt abbul élősködött a szögén embör mög a kis gyerök. - -(Padé.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Boszorkányfélékről.) - - -8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya. - -Vôt a világon ėgy kiráj mög ėgy kirájné; mindönük vôt, a mit a szömük, -szájuk mökkévánt, csak csalágyuk nem vôt. A kiráj ėgyre aszt hajtogatta, -ha nekik csalágyuk vôna, sėmmi bajuk sė vôna. Mikor panaszolta a -feleséginek, gyütt hozzájuk ėgy Öregkûdús, alamizsnát kért. A kirájné -adott néki alamizsnát; aszonta a Kûdus: „Az udvarba – látom – van ėgy -kazalvenyöge, a legalsóbul a legkorhatabbul húzzon ki ėgy szálat, -ültesse el a kastéj csurgásába, azon teröm maj 3 fürt szőllő oszt a 3 -fürt szőllőt ögye mög, attul fog születni ėgy gyeröke. A Szögényembörnek -aszonta, ha az teljesülni fog, mögjutalmazi anynyival, hogy életfottig -ölég lösz neki. Aval az Öregembör eltünt. Bemönt a kirájné, monta az -urának, hogy van az udvarba hátû ėgy kazal venyögeveszsző, a legalsóbul, -a legkorhatabbul húzon ki ėsz szálat, ültesse el a kastéj csurgásába, -azon teröm 3 fürt szőlő, ha ű aszt mögöszi, gyeröke lösz. Az ura -elültette. Este 8 órakor kimönt nézni, csak ojan száraz vôt, mint -azelőtt; kimönt 9 órakor, akkor sė ződült; 10 órakor mögint mögnészte, -mikor begyütt aszonta, hogy: „Mikor az a venyögeveszsző kiződel, én is -legény löszök.“ Éfél után keszdött zöldelni, 3 órakor a kirájné ű -fölsége fölébrett, akkô mán az egész kastét befutotta, ėgy ág pedig -benyût az ablakon a kirájné ágya fölé, azon termött 3 fürt szőllő. A -kirájné űfölsége fölugrott az ágybû ėgy pöndölbe szalatt a kiráj -űfölségihön, hogy nézze mög a szőlőt. Az alatt a szobalány -lėszakajtotta, tányérra rakta, bevitte a kirájnénak. A kiráj nészte, -hogy csakugyan betejjesödött, a mit az Úrjézus mondott; mert az a kûdús -az Úrjézus vôt. Alig ötte mög a kirájné a 3 fürtöt, mingyá terhösnek -éröszte magát. A szôgáló a szőlőcsumát kihajtotta a szemétdombra. Vôt -űfölségínek ėgy öreg vén lova, ê vôt csapva, aszt övött, a mit tanát, -mögötte a szőlőcsumát, hasas lött. A kiráj möglátta a lovat kérdöszte, -hogy mi lelte eszt a lovat? hasas ez? A szobalántú kérdöszte, hová tötte -a szőlőcsumát, nem ötte-ė mög a ló? A szôgáló aszonta: hogy kihajította -a szemétdombra. Akkô bizonyossan attû hasas. Êgyütt az üdő, a kirájné -mögszülte a gyerököt, a a ló is mögellött; sárga, aranyszínű csikót -ellött. - -A gyerök nagyon kögyetlen vôt, makranczoskodott, az anynya aszonta: „Ne -lögyé ojan kögyetlen, mer nem kapsz lánt!“ de a gyerök csak -makranczoskodott, akkor az anynya aszonta, hogy _addég nė kapjon lánt, -még Kígyóbőrű Kámán Sárát, világszépaszszonyát fő nem tanájja_. - -Mikô főnyőtt, aszonta: „Kirájapám hajtassa be a szilajménöst az akolba, -majd én választok magamnak belüle.“ Kécczör êvetötte a kötelet, fogott -is ėgy szíjhátú vasderest, de mögint csak eleresztötte; aszonta: „Kiráj -apám! agya neköm aszt a csikót, a möliket az anynya akkor ellött, mikor -én születtem.“ Nagyon rosz vôt, szégyölte, hogy âra hivatkozott; odatta -neki. Akkor aszonta a királfi: „No, édösanyám! én főkeresöm Kígyóbőrű -Kámán Sárát: világszépaszszonyát; mert édösanyám kiskoromba aszonta: -addég nė kapjak lánt, még fő nem tanálom, de én addég nem nyukszok, még -csak anynyira nem viszöm: hogy kirájapám a mozsdóvizet nem tartja neköm, -kirájnéanyám a türűközőt!“ Aval elindult, vezette az aranyszőrűt; alig -birt mönni, az udvari cselédök csak nészték, hogy mit akar aval a rosz -lóval, mikor még nem is bír mönni. Mikô kiértek a kastélbul, aszonygya a -ló: „No, édös gazdám! űjj rám; mer mán látom, êfárattál. A kirájfi -fölült, a ló fölbukott; de hamarább főkelt, mint Rudolf. Mikô fölült rá, -möntek ėd darabég, mögén főbukott; így mönt ez háromszor; akkor oszt -neki rugaszkodott, főszált a levegőbe, aszt kérdöszte: „No, édös gazdám! -hogy mönynyek: Úgy röpűjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a gondolat?“ -„Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt.“ Möntek a -levegőbe, ėcczör csak aszonygya a ló: „No, édös gazdám! én éhös vagyok; -hanem látod aszt az erdőt, abba van aranymező, abba bemögyünk, engöm -elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köl, vagy ha akarsz, -lėpihensz.“ A nyergöt és a szörszámot a feje alá tötte, elalutt. Ėcczör -hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő, édös gazdám! mer -a farkasra is ráviratt.“ Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis -gazdám! hogy mönynyek: úgy röpüjjek-ė mind a szélvész, vagy mind a -gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ -Möntek a levegőbe, ėcczör csak aszongya a ló: „No, édös kis gazdám! én -éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ezüsmező, abba -bemögyünk, engöm elengecz legelni, tė pedig vacsorálhacz, ha köll, vagy -ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, -elalutt; a ló mög legelt. Ėcczör hajnalba odamén a gazdájáhon a ló, -főkőtötte. „Kêj fő, édös kis gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ -Főkelt, főnyergölt, fölült. „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek: úgy -röpüjjek-ė, mind a szélvész, vagy mind a gondolat.“ „Úgy möny, hogy sė -tėbenned, sė énbennem nė tögyé kárt!“ Neki rugaszkodott a ló, főszált a -levegőbe, möntek. Ėcczör csak aszongya a ló: „No édös kis gazdám! én -éhös vagyok; hanem látod aszt az erdőt, abba van ėgy rézmező, abba -bemögyünk, engem elengecz legelni, te pedig vacsorálhacz, ha köll; vagy -ha akarsz, lėpihensz.“ A nyergöt mög a szörszámot a feje alá tötte, -elalutt. Ėccző hajnalba oda mönt a gazdájáhon a ló, főkőtötte: „Kêj fő -édös gazdám! mer a farkasra is ráviratt mán.“ Főkelt, főnyergölt, -fölült: „No, édös kis gazdám! hogy mönynyek? úgy repüljek-ė, mind a -szélvész vagy mind a gondolat?“ „Úgy möny, hogy sė tėbenned, sė énbennem -nė tögyé kárt!“ Mikor möntek a levegőbe, aszongya a ló: „No, édös kis -gazdám! maj tanálunk ėgy várost, abba bemögyünk. Az ėgyik bôtba ásót, -kapát, lapátot vösző, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög -bontófűsűt, a szabónál mög kocsisruhát.“ Möntek a levegőbe, ėcczör csak -látyák a várost; abba a városba vásároltak; az ėgyik bôtba ásót, kapát, -lapátot, a másikba vakarót, kefét, sűrűfűsűt mög bontófűsűt, a szabónál -kocsisruhát, Bevásároltak, elindultak, möntek. Ėcczör látnak ėgy erdőt, -annak a szélibe mögáltak, lėszált Rudolf, aszonta a ló: „Lépjél ki ėgy -ölet: êre is ėgy ölet, âra is ėgy ölet négyszögletbe, ásd ki ojan méjre, -hogy csak az ôrom lácczon ki belüle!“ Rudolf anynyira dôgozott, hogy -csupa víz vôt, lėvetkőzött ėgy ingre, gatyára. Ėcczör főszólât a ló: -„Édös kis gazdám! ölég lösz mán!“ A ló beleugrott a gödörbe, de nem lött -ölég méj, mer kilácczott a nyaka. Mögén hozzá fogott ásni, akkô jó vôt. -„Szödd lė rúlam a nyergöt, kantárt, _teríts rám 12 bivajbűrt_ mög hánd -rám a fődet mind. Édös gazdám! én most nyeríteni fogok; halod, hogy maj -nyerítenek rá, de tė nem látod. Nyerítök másocczor is, harmacczor is, -akkor gyün ide ėl ló, a kantárt a fejihön vágod, ráülsz. Mikor a -Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lova oda mönt, kapáta a fődet, -ki akarta kapálni a lovat a gödörbű, akkor a kantárt a fejihön vákta, -mögatta magát, ráűlt, elmönt Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya -palotájába. - -Kígyóbőrű Kámán Sárának: világszépaszszonyának vôt 3 szobalánya, az -öregeb kimönt vízé, viszszaszalatt mögmondani, hogy gyün Rudolf. „Hogy -gondolod aszt, mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünni!“ A palota -előtt vôt ėgy _aranyalmafa:_ mikô Rudolf közel vôt: _mökcsöndült_. Mikor -Rudolf az udvarba ért, bekötötte a lovat az istálóba, az almafa mögén -mögcsöndült; akkor a középső vôt kint oszt mönt jelönteni, hogy itt van -Rudolf. „Hogy gondolod aszt – monta Kígyóbőrű Kámán Sára: -világszépaszszonya – mikor ide még az odavaló madár sė tud êgyünní!“ -Mikor az ajtóhon ért, akkor a legkiseb szobalány mönt ki, oszt -viszszaszalatt jelönteni, hogy itt van Rudolf; akkor Kígyóbőrű Kámán -Sára: világszépaszszonya a ház (szoba) közepibe mönt, az aranyalmafa -mögén mökcsöndült. Mikor Rudolf belépött a házba, akkor Kígyóbőrű Kámán -Sára: világszépaszszonya az ablakba ült. Mikor a szoba közepibe mönt -Rudolf, Kígyóbőrű Kámán Sára mán kitötte a lábát, ki akart lépni az -ablakon; de Rudolf aszonta: „Édös szívem, szép szerelmem! nė hagy itt, -tėérted gyüttem. Látod, hogy mögöregöttem, pedig 18 esztendős vôtam, -mikor elindultam. Ott hattam tėérted apámat, anyámat, mindönömet, csak -hogy tégödet főkeresselek!“ Akkô Kígyóbőrű Kámán Sára: -világszépaszszonya oda mönt Rudolfhon, aszonta: „Édös szívem, szép -szerelmem! tė az enyim, én a tijed!“ Ėgy pár lött. Itt éltek békességbe. -Ebéd után Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya, – mint az uraknál -szokás, – lėfekütt; a kis szobalány lėült az ajtóküszöbre, Rudolf mög -sétált a szobába. Mikor Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya -elalutt, aszonygya a kis szobalány Rudolfnak, hogy _keressön a fejibe_, -hajcsa az ölibe a fejit. „Ijen öreg embörnek, mint én, nem illik a fejit -ojan szép kis lának az ölibe tönni!“ „Nincs abba sėmmi sė!“ Addig -beszélt, utojjára az ölibe tötte a fejit. A szobalány _álom szellőt_ -bocsátott rá, Rudolf elalutt. A szobalány lepedőbe tötte Rudolfot, -fölakasztotta az aranyalmafa ágára. Azután lėmönt a szobalány az -istálóba, főnyergölte a Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya lovát -fölültette rá, elvitte a török zultánhon _ėgy pár papucsé mög ėgy üveg -palotájé_. Akkô Rudolf lova ênyerítötte magát, de nem felelt sėnki sė, -másocczor is ênyerítötte magát, harmacczor is, akkor sė felelt sėnkisė; -akkor kirukta magát a gödörbű, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: -világszépaszszonya palotájába. Mikor odaért, látta, hogy Rudolf föl van -akasztva a lepedőbe az aranyalmafa ágára. Oda mönt, a szájával lėvötte, -a lábával kibontotta főkőtötte. „De sokájig aluttam!“ monta Rudolf mikor -fölébrett. „Még ha ėgy perczöt késök, örökre elalszol! – felelte a ló – -hanem csak készűj! mer Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát -elvitték.“ - -Rudolf fölült a lóra, möntek Kigyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya -után a török zultánhon; mikô mán nem meszszi vôtak, látták, hogy a -bástya falán herczegök, grófok, nagykalapú tótok hasalnak, Rudolf -lėszált a lovárul, kihúszta magát, mint ėgy kocsislegény, a lova -möktanította, hogy mi csinájon, vögye föl a kocsisruhát, húzza ki magát, -mint ėgy kocsislegény, az ásót, lapátot, kapát, vakarót mög a többit -tögye a válára, êre mög êre mönynyön, így mög így tögyön: a ló osztán -viszszamönt a gödörbe. Rudolf mos mán kocsislegény, mén a török -zultánhon szôgálatot keresni, még be sė mönt, kigyütt elébe ėgy herczeg, -kérdöszte: „Mi járatba vagy?“ „Kocsis legény vagyok, szôgálatot -keresök.“ „No, én mögfogallak, ėgy lovam van, de ojan, hogy mindön nap -kivégez ėgy kocsist a világbul, nálam 3 nap ėgy esztendő“ Aszongya -Rudolf, ű beál, csak _háromszor_ mögszabagyon (a lovat) jártatni.“ -„Háromszor? másnak ėcczör is sok vôt!“ Mög vôt az alku, Rudolf bemönt az -istállóba, szépen mökpuczolta a lovat, a ló mögüsmerte. Mikô jártatya a -lovat, rug, vág, de csak azért, mert nészték a herczegök, grófok, -nagykalapú tótok, hogy mi lösz az új kocsisal, a ki háromszor is mög -akari jártatni a lovat? Mikor háromszor körüljárta a bástyát, a ló -hajigáli Rudolfot, ėcczör csak oda ugratott a herczegök, grófok, -nagykalapú tótok közé, ezök mögijettek, beszalattak, csak Kigyóbőrű -Kámán Sára: világszépaszszonya maratt ott, Rudolfnak sė köllött ögyéb, -fölültette a lóra, váktatott Kígyóbőrű Kámán Sára: világszépaszszonya -palotája felé. - -Oda a szép aszszony! Az Ördöngősvénaszszony mingyá piszkafára ült, -utána! Ėcczör aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a -_vasásót_, mer mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a -vasásót, abbul lött nagy _síkos jég_, még azon az Ördöngősvénaszszony -körösztülhatolt, Rudolf elváktatott jó előre. A mint mönnek, ėcczör csak -csak aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajítsd el a -vaslapátot, mer mingyár utólér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a -_vaslapátot_, abbul lött _sárpocsár_, akkora, hogy az Ördöngős -vénaszszony alig birt benne mönni, a füliig ért. Míg az -Ördöngősvénaszszony körösztülvánczorgott addég Rudolf elváktatott jó -előre. Mönnek, möndögélnek, aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs -viszsza, hajícsd el a _kapádat_, mer mingyár utolér az -Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a kapáját, abbul lött nagyon _sűrű -liczijum_. Elsőb az Ördöngősvénaszszony hazamönt a pallósé, útat vágott -körösztül, körösztülmönt, még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, -Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös -gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _vakarót_, mer mingyár utolér az -Ördöngősvénaszszony!“ elhajitotta a vakarót, abbul lött _sűrű sövény_: -hajtásokbul állt. Még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmönt, Rudolf -elváktatott jó előre. Ėcczör mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! tekíncs -viszsza, hajícsd el a _kefédet_, mer mingyár utolér az -Ördöngősvénaszszony!“ Elhajította a keféjit, abbul lött _kanális viz_, -még azon az Ördöngősvénaszszony körösztülmászott, Rudolf elváktatott jó -előre. A mint mönnek, ėcczör csak mögén aszongya a ló: „Édös gazdám! -tekíncs viszsza, hajícsd el a _sűrűfűsűt_, mer mingyár utolér az -Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a sűrűfűsűt, abból lött ojan _sűrű -erdőség_, mint a fűsű, ennek mán pallós köllött. Még az -Ördöngősvénaszszony a pallóssal útatvágott körösztül, az erdőségön -körösztül mönt, Rudolf elváktatott jó előre. Ėcczör csak mögén aszongya -a ló: „Édös gazdám! tekíncs viszsza, hajícsd el a _bontófűsűt_, mer -mingyár utolér az Ördöngősvénaszszony!“ Elhajtotta a bontőfűsűt, abbul -lött _szurkos sár_, alig birt benne mászni. Még az Ördöngősvénaszszony -kimászott a szurkos sárbul, Rudolf odaért a Kígyóbőrű Kámán Sára -világszépaszszony palotájába, mingyá bezárták a kaput, de az -Ördöngősvénaszszony bekijátott: „Szöröncséd, hogy két lovad van, nem -azon hosztad el Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát a mikön érte -gyüttél, máskép vége lött vôna az életödnek!“ aval viszszamönt az -Ördöngősvénaszszony. Itten élnek szépen. Ėcczör aszongya Rudolf: „Édös -szivem, szép szerelmem: Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya! -elmögyök abba az erdőbe vadászni.“ Vôt ott nem meszszire ėty kis erdő. -Aszongya Kígyóbőrű Kámán Sára, világszépaszszonya: „Rudolf, édös szívem, -szép szerelmem! elmöhecz, de jó vigyázz!“ Rudolf neki indult, csak -viszszafordût; a mint nézött ki az ablakon látott a sövényön ėty kis -_madarat_, agyon akarta lűnni, aszonygya Kígyóbőrű Kámán Sára -világszépaszszonya Rudolfnak: „Rudolf, édös szívem, szép szerelmem! ne -lűdd agyon, hátha pósta az a kis madár?“ Rudolf mökkögyelmezött néki, a -mint jobban mögnézi, hát a _szájába ėty kis czédula_ van. Olvasik a -czédulát, a van benne, az atytya írta, hogy nagy vereködés van nála, -mönynyön neki segíteni, ha aszt nem akari, hogy elvögyék a kirájságot. -Kígyóbőrű Kámán Sárának, világszépaszszonyának vôt ojan _gyűrűje_, -hotyha ėcczör mögfordította az újjába, kigyütt belüle ėty regiment lovas -huszár, másocczor ėgy regiment gyalogezred. Kígyóbőrű Kámán Sára, -világszépaszszonya lóháton mönt, az ű lován a huszárok előtt, Rudolf mög -gyalog a gyalog ezred előtt; hanem mikor az erdőbe möntek a ló (Rudolfé) -mellett, akkor kigyütt a ló (a gödörbül), fölült az ű lovára. Mikor -odaértek a vereködéshön, a kiráj észrevötte, hogy könynyebsége van a -vereködésre; de nem tutta, hogy ki segítött néki. Vége vôt a -vereködésnek, a Rudolf atytya győzött, nagy vendékségöt csinált. Vôtak -ottan kirájok, herczegök, grófok, nagy kalapú tótok, egész nap mulattak, -écczaka külön-külön szobába háltak az embörök a mikô vége vôt a -mulacscságnak. Röggel van, a kiráj mög a kirájné mindėgygyik szobába -bemöntek, űk tartották a mozsdóvizet mög a türűközőt: _a kiráj a -mozsdóvizet, a kirájné mög a türűközőt_. Szobárû szobára möntek, -êjutottak Rudolfhon is. Mikor tarti a kiráj a türűközőt; akkor jutott az -eszibe, hogy kicsoda ez? az ű fijuk: a Rudolf; akkor borût a nyakába; -akkor aszongygya Rudolf: „Itt van Kígyóbőrű Kámán Sára: -világszépaszszonya is, az én feleségöm! emlékszik-ė kirájnéanyám, mikor -kicsi vôtam, a mé ojan kögyetlen vôtam, aszonta, hogy addég nė kapjak -lánt, még Kígyóbőrű Kámán Sárát: világszépaszszonyát fő nem tanálom.“ -Újba mögházasottak. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -9. A szép kocsmárosné. - -Hun nem vôt, vôt a világon ėgy embör mög ėgy aszszon. Az aszszon -fogadott ėgy árva lėjánt szôgálónak. Ėcczör odamönt hozzájuk ėgy -tizėnhatéves legény is, mögfogatták bérösnek, Pistának hítták, a lánt -mög Őrzsinek. Mögvôtak űk pár esztendejig, de osztán elszerették űk -ėgymást, az Öregaszszon észrevötte és a Pistát el akarta fődelni: a mé -elszerette Örzsit. Vôt ott ėgy fekete csődör, a Pistával kikűtték, hogy -jártassa mög a Tiszaszélin. De ez a _fekete csődör_ más nem vôt, mint az -_Öregembör_, mer az Öregaszszon _êváltoztatta csődörré_, hogy a Pistát -vesse a Tiszába. De az Örzsike többet tudott, mint az Öregaszszon, a -Pistának adott ėgy kis _páczikát_, hotyha a fekete csődör lė akari -vetni, mindég vágjon a _füle közé_. Pista ki is mönt a csődörrel a -Tiszaszélire, de a csődör nem birta lėvetni, mer a varázspáczával mindég -a füle közé csapott, mikor lė akarta vetni. - -Mikor a jártatásbul hazaért látta a Vénboszorkán, hogy Pistát nem -fődelte el a csődör, akkor este aszongya Örzsi Pistának: „Jó lösz nekünk -mögszökni innet!“ Mikor lėfekütt az Öregaszszon mög az Öregembör, az -Örzsi oda _köpött_ ėgyet a ház közepire, a másikat a konyha _küszöbire_, -a _harmadikat a katlanba_, akkor a _páczávâ_ mindėgygyik _köpésre -rácsapott_, hotyha az Öregaszszon szól, _felêjön_, űk oszt magukhon -vöttek ėgy vakarót, ėgy bontófűsűt, ėgy kefét, aval oszt elmöntek. Az -Öregaszszon hajnalba fölérzik, kijabál: „Örzsi, kêj föl!“ A mík _köpés_ -a szobába vôt, _feleli_: „Fönt vagyok.“ Az Öregaszszon mögén kijátytya: -„Örzsi, gyûtsd mög a tüzet!“ Az a köpés feleli a mík a konyhaküszöbön -van: „Gyûtom a tüzet!“ Az Öregaszszon nem hal sömmi neszt sė, mögén -kiját: „Örzsi! micsinász?“ A köpés feleli a katlanbul: „Melegítöm a -tejet.“ Az Öregaszszon elhalgatott, mán világos tiszta röggel van, nem -győzi várni be a tejet, kimönt, látytya a három köpést, mingyá tutta, -hogy az Örzse becsapta. Mingyá fölnyergelte a piszkafát, utánnuk mönt. -Ėcczör Örzsi aszongya Pistának: „Nézz hátra! nagyon ég a balképem, nem-ė -gyün valaki utánunk?“ Aszongya Pista: „Nem látok sönkit, csak ėgy sütét -porföllegöt.“ Örzse mongya: „Az Öregaszszon, hanem vezsd el a _vakaród_ -és mongyad: “Lögyön belüle ojan _sűrű erdő_, mint ennek a vakarónak a -fogaji!“ Itt oszt ballagtak űk továb, az Öregaszszon elérte az erdőt, -nem bírt rajta körösztülmönni, viszszaszalatt a metélőkésijé, csinált -magának útat és utánuk szalatt. Mögén mongya Örzse Pistának: „Nézz -hátra! nagyon ég a balképem, nem-ė lácz valakit?“ Aszongya Pista: „Nem -látok sönkit, csak ėgy sütét porföllegöt.“ Örzse mondja: „Majd én löszök -ėgy _táblabúza_, tė mög löszöl _csősze_, ha ideér az Öregaszszon oszt -kérdözi: Nem-ė látott êre pár cselédöt? Mongyad neki:“ _Mikor -elvetöttem_ eszt _a táblabúzát_, akkor möntek êre!“ Örzse osztán -mögrászkódott, lött belüle táblabúza, Pistára _rácsapott a páczávâ_, -abbul _lött_ êgy _öregcsősz_. Ekkorára odaért a Boszorkánaszszon, -kérdözi a Pistát: „Nem látott êre ėgy legént mög ėgy lánt?“ Felelte a -Pista: „Akkor láttam, mikor _elvetöttem eszt a táblabúzát_.“ A -Boszorkánaszszon aszongya: „Nem mék én mán utánuk!“ viszszafordult, de -nem mönt hazájig, hanem lestvetött, hogy hátha ezök azok? Itt oszt Örzse -mögrászkódott, Pistára is rávágott a páczával, csak ojanok löttek, mint -azelőtt vôtak. Möntek továb. A hogy möntek möndögéltek, ėccör mögén -aszongya Örzse: „Nagyon ég a jobbképem, nézz hátra! nem-ė lácz valakit?“ -Hátranéz Pista, aszongya: „Nem látok sönkit, csak ėgy sütét -porföllegöt.“ Aszongya Örzse: „Az az Öregaszszon, hanem _hajind el a -kefét_, mongyad: Lögyön belüle ojan _sűrű erdő_, mint ennek a kefének a -sűrűsége!“ Pista elhajintotta, lött belüle ojan sűrű erdő, mint a -kefének a sűrűsége. Az Öregaszszon odaért az erdőhön, csinát magának -útat, átért az erdőn. Örzse viszszanézött, láti, hogy gyün az -Öregaszszon, itt aszongya Pistának: „Maj én löszök ėgy _tó_, tė pedig -löszöl benne _vadkácsa_, de a szélefelé nė möny, mer az Öregaszszony -êmetéli a nyakadat.“ Örzse oszt mögrázkódott, tó lött, Pistára rácsapott -a páczával, abbul mög vadkácsa lött. Odaért az Öregaszszon, csalogatta a -kácsát a szélefele, de a kácsa nem mönt kifele. Az Öregaszszon sokájig -töprenködött, mégis oszt viszszamönt. Örzse mögrászkódott, szép lán lött -belüle, Pistára is rávágott a páczával, ojan lött, mint azelőtt vôt. -Möntek, möndögéltek, ėcczör Örzsének ég a homloka, viszszatekínt az -Öregaszszony ott van a nyomukba, kikapta a Pista kezibül a _bontófűsűt_, -eldopta: „_Lögyön belüled olan sűrű erdő, mint ennek a foga!_“ Lött -belüle olan sűrű erdő, mind a bontófűsűnek a mijen sűrű vôt a foga. Az -Öregaszszon csinát magának útat rajta. Örzse mögén viszszatekínt az -Öregaszszon van a nyomába: „Hallod-ė Pista! mos mán én löszök ėgy -_szárazmalom_, tė mög lösző benne _ló_, az Öregaszszon ideér, osz ha mög -akar fogni, akkor rugjál ki a malom alul!“ Örzse mögrászkódott, lött -szárazmalom, Pistára rávágott a páczával, lött belüle ló. Az Öregaszszon -akkorára odaért, odamén a malomhon, szól a lóhon: „Hóha, csikó! hóha!“ -De itten Pista nem állt mög; a hejött, hogy mögált vôna, kirugott -mindég. Az Öregaszszony aszongya: No, átkozott Örzse! többet tucz, mind -én.“ Aval fölült a piszkafára viszszanyargalt. - -Möntek afele a város fele, a hovávaló a Pista vôt. Mikor odaértek a -város szélire ott vôt egy temető, lėtérbetyültek a nagyköröszt elébe és -mögesküttek, hogy soha ėgymást el nem hagygyák. Itt asz mongya Örzse -Pistának: „Eregy be most apádékhon, mond mög apádnak: itt van ėgy lán a -temetőbe, avval tė mögesküttél, elvötted feleségödnek! Nézzél ėgy -lakást, akkor gyere ki hozzám, akkô majd én is bemék; de sėnkinek mög -_nė hadd magad csókolni!_“ Pista aszt bemönt az apjájékhon, beköszönt: -„Agyon Isten jó napot, édösapám, édösanyám!“ Az apja mög az anynya oda -akartak szalanni, hogy maj mögcsókolik, de Pista nem hatta magát -mögcsókolni, hanem ėgy _kislán_ a patkán föntált, a nyakába ugrott és -_mögcsókolta_. Itt oszt Pista _elfelejtötte_ Örzsét. - -Örzse eszt mind tutta és nagy bánattal bemönt a városba, vásárolt ű -magának ėgy házat, kocsmát nyitott. Nagyon jól mönt a sorja, -beleszeretött egy hannagy. Este oszt elmönt a hadnagy hozzá, kezdött -neki hizelögni. Mikor szétmönt a vendég, aszongya a hadnagy, hogy majd ű -itt hál. Aszongya a szép kocsmárosné: „Löhet, hanem _csukja be az -ajtókat_, majd én mögvetöm az ágyat.“ A hadnagy odaugrott az ajtóhon, -kettősajtó vôt, mikor az ėgygyiket becsukta, a másik kinyílt. Röggelig -_csukogatta_, a szép kocsmárosné pedig nyugottan alutt a szobájába. -Röggel főkel, oda kijánt a hadnagynak: „Gyűjön mán, miûta várom!“ De a -hadnagy szitkolódott, kapja a köpönyegjit, aszongya: „Dehogy mék! mán -ott kéne lönni a kirukkolásnál:“ Itt a többi hannagyok kérdöszték: „Mire -gyütté a szép kocsmárosnéval?“ A hannagy feleli: „Eregy el tís hozzá!“ -Este a másik hannagy is beköszöntött a szép kocsmárosnéhon, a jis -keszdött a kocsmárosnénak hizelögni. Mikor a vendégök elmöntek, aszongya -a kocsmárosné a hannagynak: „Bezárom az ajtót!“ Aszongya a hannagy: Majd -ű itt hál! „Löhet! mongya a kocsmárosné – no gyűjjön!“ A hogy möntek -végig a szín alatt, aszongya a kocsmárosné: „Várjon itt! maj én eszt a -három kácsát behajtom.“ De a hadnagy aszongya: „Mönynyön, vesse mög az -ágyat! maj behajtom én.“ Itt a hadnagy az ėgyik kácsát behajtotta, a -másik kigyütt. röggelig úgy _hajkászta_, a szép kocsmárosné csak alutt. -Röggel fölébred a szép kocsmárosné, aszongya: „Hagygya ott a kácsákat, -gyűjön be! mán régûta várom.“ „Dehogy mék! mán ott kéne lönni a -kirukkolásná.“ Kapja a köpönyegit, haragszik, szalad. Mikor odaért -kérdözik: „No! mirre gyütté a szép kocsmárosnéval?“ A hadnagy feleli: -„Eregy el tís hozzá!“ Harmadik nap gyütt a harmadik hadnagy, a jis -keszdött a szép kocsmárosnénak hízelögni. Mikor osztán szétmöntek a -vendégök, aszongya a hadnagy, hogy ű majd itt hál. Aszongya a -kocsmárosné: „Löhet!“ Mikor lė akarnak fekünni aszongya a kocsmárosné: -„Mönynyön be csak a szobába, maj én betakarom az őszirúzsákat, hogy mög -nė fagygyanak!“ Aszongya a hadnagy: „Mönynyön csak, vesse mög az ágyat, -majd betakarom én!“ Ahogy az ėgygyik ôdalát betakarta, a másik ôdala -kitakaródzott; de esik ám a havas eső! a hadnagy tiszta sár és tiszta -víz. Röggel oszt oda kijántott a kocsmárosné: „Gyűjön mán! miûta várom?“ -„Dehogy mék! mán régön ott kéne lönni a kirukkolásná“ Ez is kapja a -köpönyegjit, haragszik, szalad. - -Ez alatt az üdő alatt Pista elvött ėsz szép lánt feleséginek, készült a -lakodalomra, elmönt oda a szép kocsmárosnéhon bort vásárolni, aszongya a -szép kocsmárosné neki: „Adok én ajándékba jis bort, ha elhín a a -lakodalomba!“ Pista möghítta. Másnap áll a lakodalom, a szép kocsmárosné -jis elmönt, mög is vôt az esküdő. Este oszt, mikor vacsorálni akartak a -szép kocsmárosné csöndöt kért a vendégöktül, hogy ő pár szót akar -szólni! Elhalgattak, a szép kocsmárosné mögszólalt: „Melik erősseb eskü? -azé, a kit a jedzőné töszünk a faluházán, vagy a kit a jó Isten előtt -töttünk a temetőbe, mikor lėtérbetyültünk a nagyköröszt elébe?“ Ekkor -mán Pistának möggyütt mán az a gondolata, hogy ez az ű Örzsikéje, a -nyakába ugrott, asz monta, hogy: „Evel esküttem mög a temetőbe, evel is -mék a temetőbe!“ - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -10. Rózsa és Iboja. - -Vôt ėcczör ėgy kiráj, vôt annak ėgy nagyon szép lánya mög ėgy második -felesége: Vénboszorkán vôt a mustoha, de a mustoha nem szerette a lánt -soha sė. Ėcczör aszongya a mustoha az urának: „Eszt a lánt férhön -köllene anni, de ojan legénhön adom, aki kiájja a _3 próbát_.“ Möntek -sokan nézni az Iboját, de nem tutta mögkapni ės sė, mert mind möghalt. -Möghallotta eszt a szomszéd kiráj, aszongya a fijának: „Erígy, níszd mög -az Iboját, ha szeretöd, vöd del! ismeröm az apját, jó embör.“ Fölkészült -a kirájfi, elmönt szétnézni, legelőször is a kirájlánynyal beszélt: -„Hozzám jösz-ė, szívem szerelme?“ „Jaj! nė kérjön mög, mert gonosz a -mustohám: _3 kérdést_ intéz hozzád, aszt nem tudod mögfejteni.“ De nem -ijett ám mög Rózsa, bemönt az kirájhon, mögkérte az Iboja kezit, de a -Boszorkány is bemönt, asz monta: „Ha a 3 próbát kiálod, akkor elvihetöd -Iboját, másképpen nem! az _első próba:_ látod aszt a nagy högyet ott? -aszt elhordod onnat, a hejjit szőlővel beültetöd, lėszüretölöd, szép -piros borábul hônap kóstolót hozol!“ Elmönt Rózsa nagybúsan, ögyenöst -Ibojáhon. „No! min búsulsz?“ kérdi tőle a lány. „Jaj! nem tudom -mögtönni, a mit a mustohád kér, akkor pedig nem löszöl az enyim! Aszonta -aszt a nagy högyet az écczaka horgyam el, a hejjit ültessem be szőlővel, -szüretöjjem lė, hônap dére szép piros borával tisztölögjek nála!“ „Csak -ez a baj? – mongya Iboja – fekügy lė nyugottan, kêj föl 6 órakor röggel, -őtözz föl, úgy gyere hozzám!“ Lėfekütt Rózsa, másnap röggel, a mint -főkel, kinéz az ablakon, nem lát högyet sėhun, de látytya a szőlőt. -Fölőtözik, mén az Iboja szobájába, Iboja tartya elébe az üveg piros -bort: „Itt van! Vigyed a Vénaszszon szobájába, add oda neki.“ Mikor -möglátytya Vénboszorkán, hogy Rózsa hozza a bort, a mérögtül maj -mögpukkad, de azé aszongya: „Ez mán idájig jô van! de látod aszt a nagy -erdőt? kivágod, a fáját ölbe rakod, a földet főszántod, bevetöd, hônap -röggel szép kalácsával tisztölködöl nálam!“ Elmönt Rózsa nagybúsan -Ibojáhon, mongya Ibojának: „_Második kivánsága_ anyádnak; „Eszt a sűrű -erdőt kivágjam, a fáját csomóba rakjam, a fődet főszáncsam, bevessem -búzával, hônap röggel szép búza kalácsával tisztölködjek nála!“ „Hó! ha -csak enynyi a baj, – mongya Iboja – fekügygyé lė, röggel kej föl 6 -órakor, gyere be hozzám!“ Rózsa lėfekütt, mingyá röggel kinéz az -ablakon, látytya, hogy mán csak talló van a fődön, fölőtözik, bemén -Ibojáhon, hát ott van a szép kalács, aszongya Iboja: „Vigyed a -Vénaszszonnak!“ Mikor möglátta a Vénaszszon a szép kalácsot, elfogta a -mérög, gondolta magába: No megáj! csak várjá, várjá! majd a _harmadik -parancsot_ tödd mög, tudom vége lösz az életödnek! aszongya: „Van neköm -3 paripám, ha mögtudod nyergölni, tijed lösz Iboja.“ Elmönt nagy búsan -Rózsa Ibojához, mongya néki: „Mos segicsél ki, kedves Ibojám!“ „Mit -parancsolt most ez a gonosz asszon?“ kérdözi Iboja. „Asz monta: van neki -3 paripája ha mög tudom nyergölni, csak úgy löszöl az enyim.“ Aszongya -Iboja: „Jaj, kedvesöm! e lösz a legnehezebb! Az első paripa az apám lösz -– a Vénboszorkán átvarázsolja paripává – az apámat kicsit kimélhetöd! ő -nem oka sömminek, a második lösz a gonosz mustohám, zaklazsd mög, -kergezsd mög! ő neki nem árt; a harmadik hogy ki lösz? könynyen -kitanálhatod, a szívedre bízom.“ Rózsa mögindult az istálló fele, -kivezette az Öregöt, fölült a nyerögbe, ėgygyet fordult vele, lėszállott -rúla, bevezette az istállóba. Azután kivezete a Vénboszorkánt, fölült a -hátára, jól mögnyergölte, jól kisarkantyúszta. Mikor mán nem tudott -mönni, lėszállott rúla, bevezette az istállóba: „No, vén kutya! köllött -e neköd?“ Kivezette a harmadik paripát gyöngén ráült, ėgyet fordult -vele, bevezette az istállóba, sejöm kendőjivel végigtörülgette, osztán -hazamönt. Másnap elmönt Ibojáhon, mongya néki Iboja: „Letelt a 3 próba, -de azé csak nem annak neköd!“ - -„Akkor mögszöktetlek.“ mongya Rózsa. „De észrevösznek!“ mongya Iboja.“ -_Kerítünk egy tűt_ – mongya Rózsa – _megszúrjuk a kezünket, három-három -csöpp vért csöpögtetünk az asztalra, még az föl nem szárad_, ha -kijátytya (a mostoha) nevünket, _felelnek_ azok rá,“ A hogy monták, úgy -cseleköttek, aval elszöktek. Ėcczör csak kijátytya a Vénboszorkány: -„Rózsa, Iboja!“ „Itt vagyok, itt vagyok!“ felelnek rá a vérök. -Mögnyugodott a Vénboszorkány, lėfekütt újra. Ezalatt már meszszire értek -Rózsa mög Iboja. Ėcczör asz mongya Iboja: „Nész hátra, ég a fülem, a -bal, úgy hallom: apám jön.“ Hátranéz Rózsa, hát az Öreg mönt utánnuk -szél alakjába, hátravetötte Rózsa a _fűsűt_, ojan _erdő_ kereködött a -háta mögött, hogy mikor kijutott az Öreg az erdőbű, hetedhét országon -túl vôtak. Ėcczör mögén szól Iboja: „Nész hátra! mögén itt van apám.“ -Viszszanéz Rózsa; „Mán itt van – aszongya – nyomunkba!“ hátra vetötte a -bontófűsűt, kerekedött ojan víz, hogy az Öreg nem mert neki mönni, -viszszatért, az Öregaszszon jól êverte. Kapta az Aszszon a söprűnyelet, -ráűlt. Mongya ėcczör Iboja Rózsának: „Nézz hátra! viszked a fejem, most -a Vénboszorkány gyün, hanem tė itt _tóvá_ változol, én mög _kacsa_ -löszök benned.“ Úgy is lött; mire a Boszorkán odaért, akkorra Iboja -vígan úszott a tóba; de nem azért vôt Boszorkán, hogy mög nė tugygya, -hogy micsoda az? lėszálott a söprűrül, belemönt a tóba: „No mögáj, csúf -lán! maj mögfoglak én most!“ De Iboja tutta, hogy mit akar a mustoha, -bejjebb úszott a tóba, a hol legméjeb vôt, akkor Iboja kiszálott, -átváltozott lánynyá, Rózsát legénynyé váltosztatta, a _sőprüt -fölkapták_, elmöntek vele, mög sė áltak a Rózsa birodalmáig. A -Vénaszszon pedig hazamönt, jól elverte a Vénembört otthun; „Tė vagy az -oka, hogy ijen a lányod!“ az Öreg mög _mögátkoszta a lányát, hogy -felejcse el Rózsát._ - -Hát a mint mén Rózsa mög Iboja, aszongya Iboja: „Eregy tė előre! én csak -az apád házájig nem mék így és ha köllök êgyüttök értem, majd én itt -ködbül palotát építök.“ Elindult hát Rózsa, az apja éppen a kapuba ült: -„Ugyan hun jártá, mêre jártá, hogy ijen soká odavôtá?“ De -_elfelejtötte_, nem tudott szólni sėmmit sė. „No jó, hogy hazaértél, -mögházasítalak, hônap lösz a lakodalom!“ mongya az apja, „Jô van -édösapám! itt az ideje!“ Másnap möntek a lakodalmasok, mongya ėgy -kûdúsnak: „Nektök adom a palotát, ha kijátytyátok, a mit én mondok“, de -a kûdúsok aszonták, hogy nem vesztik el a hivatalukat érte. Vôtt 10 -czigán gyerök oszt azoknak monta. „Kijátytyuk mink, kisaszszony!“ „No, -ha kijátytyátok, tijetök lösz az a szép palota! majd én mondom -előttetök, tik mög kijabáljátok utánam! Hát mikor odaér Rózsa a -mönyaszszonyával, kijátytya a 10 gyerök: „_Nė_ felejtközzenek a szögén -árvárul, _mint_ elfelejtközött Rózsa Ibojárul!“ Akkor jutott eszibe -Rózsának, hogy neki Ibojája van, mingyá ott hatta a mönyaszszonyát, -Ibojáhon szalatt, a mönyaszszon pedig a vőlegényihön, mert annak is vôt -másik vőlegénye, a kit szeretött, Rózsáhon csak azért akart férhönmönni, -mer gazdag vôt. Osztán mögesküttek: a mönyaszszon a vőlegényivel, Rózsa -mög az Ibojával. A czigányoknak pedig ott maratt a nagy palota, -mögörültek neki, hogy sėmmiféle ivadékuknak sė vôt ojan, lėfeküttek -bele, éfél fele azon vötték magukat észre, hogy nagyon fáznak, a -csillagokat látták a fejük fölött, alattuk pedig a zöld füvet, mert -_ködbül_ vôt és elpárolgott. „No, még így sosė csaptak be benünket!“ -monták ėgymásnak. Nem _is tuttak vôna a lábukon mögállani, ha 3 lábúak -nem löttek vôna_, szégyölletükbe _világnak möntek, azé nincs most 3 lábú -czigán_. - -(Hódmezővásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -11. A lusta gyermek és a Bűbájosleány. - -Vôt ėgy nagyon lusta gyerök, kimönt az erdőbe, kijabálta, hogy ki -tanítaná meg űtet bíbájosságra? Akkô a _fődbű főgyütt_ ėgy -_Bíbájosaszszony, kék szöme_ vôt neki, aszonta, ű mögtanítytya. - -Êmöntek ėgy hászhon, ott a gyerök szétnézött, mingyá tutta, hova került. -Mikor hítták önni, nem akart önni, mert mindön _embörhúsbul_ vôt. A -gyerök föntalutt mindég a palláson. Vôt az Öregaszszonynak ėgy Lánya, -aszonta neki: fôrajjon vizet, maj _jó levest főznek abbul a gyerökbül_, -mer jó kövér. A Lány fôralt vizet, az Öregaszszony elmönt főkőteni a -gyerököt, mer az Öregaszszony el akari pusztítani a gyerököt, monta neki -szökjenek mög. Mögszöktek Ėcczör csak kérdözi a Bíbájosaszszony a Lántú: -„Ég-ė a tűz?“ _Aszongya a nyál:_ „Nem ég, mer vizes a fa, csak -alugygyon, maj gyûtok én tüzet!“ A Bíbájosaszszony alutt továb, mikor -mögin fölébrett, kérdöszte. „Ég-ė a tűz?“ Aszongya a nyál: „Mos mán kezd -égni, alugygyon! maj szólok én, ha röndösen ég.“ Az Öregaszszony alutt -tovább Harmacczor is kérdöszte; „Ég-ė a tűz?“ Akkorra mán êszárat a -nyál; a Lán mög a gyerök meszszire elmöntek. Röggel az Öregaszszony -főkelt, nészte, nem égött a tűz. Elmönt utánnuk. Ėcczör aszongya a Lány: -„_Ég a képem_; nész csak viszsza, mit lácz?“ „Nem látok sėmmit, csak ėgy -nagy fölleg gyün utánunk!“ „No az az Öregaszszony; hanem majd én -_kökénfa löszök_, tė löszöl _kökén_ rajta. Mikor odaért az Öregaszszony -a kökénfáhon, aszongya: „Juj, juj! de szomjas vagyok!“ Akart önni a -kökénbül, de a kökénfa mindég karmolta a kezit, mikor nyúlt érte, mán -csupa vér vôt. Ėsz szöm valahogy ėgy kis lukba beleesött, az -Öregaszszony ki akarta vönni, de nem bírta, avval úgy tött, mintha -hazamönne, pedig csak ėgy darabig mönt oszt êbujt, mikor osztán a Lán -mög a gyerök viszszaváltósztak oszt elindultak, alig möntek ėgy darabig, -aszongya a Lán; „Ég a képem, nész csak viszsza, mit lácz?“ „Nem látok -sėmmit, csak ėgy nagy fölleg gyün utánunk!“ Mongya a gyerök. „No, az az -Öregaszszony, hanem majd én _szárazmalom_ löszök, tė mög _ló_ oszt ha -mén feléd oszt mög akar fogni, rug mög!“ Mikor odaért az Öregaszszony, -aszongya: „Hóha, te!“ mög akarta fogni, jô ôdalba rukta, pedig csak úgy -tött mintha símogatni akarná. „No, mögáj! – gondolta magába – majd tudom -én mi csinálok!“ Mönt hazafelé, mikor mán êmönt anynyira, hogy nem -lácczott oszt gondolta, hogy a Lán mög a gyerök viszszaváltóczot, akkor -űs viszszafordult, mönt utánuk, hogy nė is gondojják, hogy gyün utánuk, -mikor mán anynyira beérte űket, hogy mán mög löhetött űket látni, -aszongya a Lány: „Ég a képem, nész csak viszsza, mit lácz?“ Viszszanéz a -gyerök, aszongya: „Nem látok sėmmit, csak ėgy nagy fölleg gyün utánunk!“ -„No, az az Öregaszszony; hanem majd én nagy _víz_ löszök, tė mög -_aranykácsa_, de âra vigyázz, hogy akárhogy hí, ne möny a víz szélire!“ -Mikor odaért az Öregaszszony, hítta az aranykácsát, de az aranykácsa még -bejjebb mönt, akkor kivötte a _papucsot_ a lábábû, _főhajította, lött -belüle_ ėgy _korkogyél_. Belemönt, hogy majd mögiszi a vizet, hogy majd -mögfogik az arankácsát, a lán kűjé vált, a korkogyél (krokodil) nem bírt -továb mönni, a kiskácsa elbût a küvek köszt, az Öregaszszony -viszszamönt, igazábul hazamönt osztán; azok mög ėgy párok löttek. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -12. A szögén árva legén. - -A szögén árva legénnek vôt egy tesvérnénynye. A legén mán szeretött vôna -mögházasonni, de a faluba ėl lán sė szerette űtet; panaszkodott a -nénynyinek: hogy ű nem tugygya hogy mé, de ėl lán sė szereti űtet a -faluba, Aszongya âra a nénynye: „Tudod mit öcsém! vasárnap elmégy a -templomba, a mölik lány rád néz oszt nevet, a szeret tégödet, aszt kérd -mög!“ – Vasárnap bekövetközött, – el is mönt ű a templomba oda húzódott -közel a lányokhon, az egész közül ėl lán sė nézött rá csak a szomszéd -lánya: a ránézött oszt nevetött. A szögén árva legén itt osztán nagy -nehezen várta végit a misének, mán akkô örűt, hogy mos mán kap ű -magáhonvaló lánt. Mikô hazamén, mongya a nénynyinek: „Mos mán tanátam ėl -lánt, a ki éngöm szeret, én is szeretöm űtet:“ Kérdözi a nénynye: „Ugyan -ki löhet az? öcsém!“ „Hát a szomszédaszszonyunknak a lánya!“ Aszongya a -nénynye: „No, most mán öcsém, ha így van, _három_ este el köl neköd -mönni oda!“ Vasárnap este főkászolódott, elmönt. Mikô bemén: jó estét! -köszön, elfogadik, de a lán nincs odahaza, êmönt a czimborájáhon, -kérdözi: „Hun a lányuk?“ Aszongya az anynya: „Nincs idehaza, êmönt a -czimborájáhon, gyün a mingyá!“ Várta ėd darabig, de nem győzte haza -várni: „Mán – aszongya – elmék haza, nem várom mán, látom, hogy sokájig -gyün!“ Mikor kimönt a konyhaajtón, a lány a _kantárt a fejihön vágta_, a -legény _lójé váltódzdzott_, a lány fölült a tetejibe, elmönt a _hetedik_ -faluba. Mikor oda értek, bekötötték az istálóba, aval ott hatták (a kik -ott voltak) _bemöntek a czimboránhon mulatni_. Vége vôt a mulacscságnak, -(a lány) mögén fölült a tetejibe, mönt haza felé. Hazaértek, _kivötte a -fejibű a kantárt, (akkor már legény lett)_, elcsapta. A legény a -szénatartóhon vákta magát, nagyon ki vôt fáradva. Asz mongya a -nénynyinek másnap röggel: „No, néném! én nem mék többet ahhon a -lányhon.“ „Mijé? öcsém! hiszėn szép lány az és dėrék.“ „De néném! – -aszongya az árva legén – nem mék én! _Boszorkány_ az, nagyon -kifárísztott az écczaka. „De, öcsém! – mongya a nénynye – ha elkeszted a -kolompot zörgetni, zörgesd! ha el nem mégy, tudod-ė: hogy négyfelé -szakajtanak?“ A legén nagyon bús lött, kéntelen vôt a másik este is -elmönni. Másik este mikô mögén elmönt, mikô beköszön, mögén nincs otthun -a lány, mögén kérdözi az anynyát: „Hun van a lányuk?“ „Mos sincs ide -haza – mongya az anynya – elmönt a fonyókába, maj mingyá hazagyün!“ Nem -győszte várni, haza indult. Mikô kilépött az ajtón, mögén lójé -váltódzdzott, ráült (a lány) aval elindult. Még meszszebb mönt, mint a -hun akkô vôtak. Ott is, mikô odaértek, színte bekötötték az istállóba, -szénát attak elébe, hogy ögyön; emezök színte bemöntek az elsőszobába (a -tiszta szoba, hol nem laknak) mulatni. Ėcczör mögén követközött az üdő, -hogy mönnek haza. Mikô hazaértek, mögén kihúszta a kantárt a fejibül és -elcsapta. A legén színte csak a szénatartóhon dűlt, nagyon ki vôt -fáradva, akkô aszonta: „Ha élök, ha halok, de én többet nem mék! No, -édösnéném! mán én többet nem mék, mer maj csak a halóveríték nem vert, -anynyira ki vôtam álva!“ „No, öcsém! ezön az ėgy estén még el köl -mönnöd!“ „Mán – aszongya a legén – akárhogy lösz, de én nem mék, ha -élök, ha halok.“ De a nénynye csak erősíti: „Hogy ha el nem mégy, -négyfelé szakajtanak oszt úgy akasztanak fő a karókra.“ Roszszul vôt a a -legén, de mi csinájon? el köll mönni! „No! – aszongya – még az ėgy este -mögpróbálkozik!“ Harmadik este mögén elmönt. Mikor odamén, mögén nincs -odahaza, színte mögén kérdözte ű szokás szörínt, hogy hun van a lányuk? -Aszongya az öregaszszony: „_Czérnát fontunk máma, a szomszédba van, -mögviszáli_. „Vári a legén ėd darabég, de nem győzi várni, elmén haza, -de mögén csak a a fejihön vákta a kantárt, mögén lójé váltódzdzot, mögén -elmöntek még meszszeb, mint másik két este vôtak. Mikô odaértek, -bekötötték az istálóba, szénát attak neki önni, aval űk bemöntek, -mulattak. Emitten a legény addig dörgölőczczött, kitürűczkölte -(kidörgölte) a kantárt a fejibül „No! – aszongya – tė mögkénosztá engöm, -de mostan én is mökkénozlak tégödet!“ - -Lėótta a kantárt a jászol szélirű és oda húzódott a konyhaajtóba. Mikô -vége vôt a mulacscságnak, mikô a lán lépött ki, a _fejihön vákta a -kantárt, lójé váltódzdzott_, fölült rá a legén és elkeszdött vele -sebössen nyargalni, de nem hazafelé, hanem aszt nészte, hogy mönné -nagyobbat kerűjön vele. Röggêre beért ėgy kis városba, az útytyába esött -ėgy kovács, mind a négy lábára _patkót tötetött_, azután elmönt haza. -Mikô hazaért, kivötte a fejibül a kantárt, útnak eresztötte. Itt a lán -nagyon roszszul lött: szörnyű beteg lött, aszonta az apjának, anynyának: -„_Ha én mög tanálok halni: annak a legénnek 12 felesége lögyön, -mindėgygyiknek 12–12 gyeröke lögyön! Addig mög nė tugygyon öregönni, még -a sültnyúl előtte ki nem szalad az ablakon! Addig mög nė tugygyon halni, -még éngöm háromszô, holtam után mög nem kínál borral!_“ - -A lán mög is halt harmanapra, a legén búsult, hogy mos mán mi csinájon -neki? mer elszámolta neki a lányapja, hogy miket hagyott neki az ű -lánya. Búsult, hogy kínájja mög ű a lánt borral? nem bir ű oda lėmönni! -Aszongya a nénynye: „Tudod mit? öcsém! pár nap mulva vöszöl ėgy -kulacsbort, a _hogy mongya az árát_ a kocsmáros a bornak, tė _úgy -fizesd!_ nė alkugy rá! – mög az ű _házuk tetejibül vögyél 3 szálnádat -szó nélkül!_ azután kimégy a temetőbe, odaálsz a _fejihön_, a hogy a -körösztye van – de mög nė ijegy! mer ha kigyün: keres, de tė nė féj! mer -ha mögmozdulsz, azonnal véged lösz! Maj hollók is gyünnek, keresnek -tégödet, de ha aval a _három szálnáddal_ tė, mikor odaérsz a sírhon, -_háromszor körülkerekítöd magadat_, nem tanának. Mikor oszt a hollók -êrepülnek, tė csak asz mond: Isten álgyon mög, kedves párom! ígyunk!“ A -legén úgy is tött: vött bort a kocsmárostul mög a házuk tetejibül három -szálnádat, este szép hôdvilág vôt, oda lopóczkodott a fejihön, -körülkerítötte magát háromszor, várta: mi lösz? Ėcczörki gyün félig a -sírbul az ű kedvesse, kijátytya nagy mérgessen: „Gyere ide, te sátán! ha -szöllek széjjel, mer tėérted szenvedöm ezöket!“ Az alatt az üdő alatt -âra szált ėgy _fekete holló_, mingyá _parancsolta (a lány)_, hogy: -„Kerezsd mög aszt a kutyát, a kijé köl neköm szenvenni!“ -öszsze-viszszakerezsgélte (a holló), de nem tanáta mög. Akkor jelöntötte -a holló, hogy nem tanáli, êröpült. A legén csak eszt várta, aszongya: -„Isten álgyon mög, kedves párom! ígyunk!“ „Szöröncséd! – mongya a lán – -hogy hamaréb mög nem tuttalak, hogy itt vagy, széjjelszöttelek vôna!“ -Aval ittak mind a ketten osztán eltűnt a lány. Elmén haza a legény: „No, -aszongya – hálá Istennek! csakhogy ėccző mögszabadultam tűle! többet nem -mék, mer úgy is vége lösz az életömnek, ha még ėccző elmék: mer most is, -ha hamarébb észrevött vôna – aszonta – úgy is öszszemorzsolt vôna, mind -a malomba a kukoriczát mikô őrlik.“ Mesélte a nénynyinek is röggel, de a -nénynye csak aszonta, hogy el köl neki még mönni: „Mert így is vége az -életödnek, de úgy mögmaradhat az életöd! Tudod, mos nė a fejihön áj, mer -ottan mögkeresnek, hanem áj a _lábáhon!_“ Itt a legén még jobban -mögdühösödött, hogy a lábáhon ájjon, a lábáná mingyá mögláti, hogy ájjon -ő oda!? A nénynye nem engedött, ki köllött neki mönni, oda húzódott a -lábáhon, körülkerítötte magát háromszor, várta: mi lösz? Ėccző _főgyütt -a lán kötöszködésig_, főhítta a _két_ fekete hollót, elkűtte űket: -keressék mög asztat, a möjiké neki köl szenvenni! Elmöntek a hollók -keresni, keresték ėd darabig, nem tanáták. A két holló osztán eltűnt, -akkô mingyá ráköszöntötte a legény a bort: „Isten álgyon mög, kedves -párom: ígyunk!“ „Szöröncséd! hogy hamaréb mög nem tuttalak, hogy itt -vagy, ízré-porrá szöttelek vôna!“ mongya lány. Ittak osztán eltünt a -lány. Mögvídámodott a legénke mikor eltűnt a böskéje (kedvese), -hazamönt, lėfekütt, de mán akkô nem panaszkodott a nénynyinek. A -harmadik este mögén mönni köl neki; mikor el akar indulni, aszongya a -nénynye: „Tudod, öcsém! mos mán nė áj a lábáhon sė, hanem úgy intészd, -hogy a _jobfelire_ áj az _ôdaláhon_!“ Itt a legén mögén mögborzadott ėgy -kicsit, hogy oda ájjon, mikor mingyá mögláti! hanem azé mégis oda -húzódott, körűkerítötte magát háromszor, várta: mi lösz? Mögén kigyütt a -lán kötöszködésig, akkô mán előhítt három hollót, elkűtte mind a háromat -szanaszéjjel, hogy keressék mög ű neki akárhun van, möjiké neki -szenvenni köl! De a három holló nem tanáta mög sehun sė. Mikor a három -holló elmönt onnét, mögén ráköszönti a kulacsbort: „Isten álgyon mög, -kedves párom! ígyunk!“ „Szöröncséd, hogy hamaréb mög nem tuttalak, hogy -itt vagy, ízré-porrászöttelek vôna!“ mongya a lány. Ittak osztán -elbúcsúsztak: ėgygyik a másikátul, de még akkor is mögmonta neki a -szömibe, hogy tizėnkét felesége lögyön, mindėgygyiknek tizėnkét gyeröke -lögyön mög még a sűltnyúl ki nem szalad előtte az ablakon, addég nė -tugygyon öregönni, sė pedig nė bírjon möghalni. Elbúcsúsztak ėgymástul. -Most azon törte a legény a fejit, hogy eme hogy gyün ki?! - -Mikor hazamönt, aszongya a nényinek: „Édösnéném! szeretnék -mögházasonni.“ Aszongya a nénye: „No, jó van, öcsém! hônap el fogunk -mönni lánt nézni.“ El is möntek a szomszéd városba ėgy árvalányhon, -mögkérték, el is mönt hozzá a lány. Mög vôt mingyá az ėgygyesség, -vendékségöt csaptak, hazavitte, gazdálkottak. Szöröncsések vôtak a -gazdálkodásba, de köllött is a vagyom, mer szaporodott a gyerök is: -ėgygyik a másik után születött. Itten csak az első feleségitül möglött a -tizėnkét gyerök; mikor a tizėnkettedik gyerök möglött, akkô möghalt az -aszszony. Pár hét mulva mögén mögházasodott, elvött ėgy ögyvezaszszont – -mán nem kapott lánt – aval mögén él tizėnkét esztendejig, annak is vôt -tizėnkét gyeröke tűle. Mikor a tizėnkettedik möglött, az aszszony -möghalt. Igy járt ű a harmadik, negyedik, ötödik feleségivel is mög mind -a tizėnėgygyê: möglött a tizenkét gyerök, a felesége möghalt. Elvötte a -tizenkettediket, annak is születtek sorba a gyerökeji. - -Mikor mán aszt várták, hogy a tîzenkettedik möglösz, fogott ű ėgy -nyulat; aszongya az aszszonynak: „No, édös feleségöm! esztet süsd mög -néköm, de nagyon szépen! „Az aszszony osztán mög is sütötte a nyulat a -mint parancsolva vôt. Mikor készen vôt a nyúl, öszszehítta a -szomszégygyajit is, leültek mind az asztalhon, öttek. Rákerűlt a sór a -nyúlhúsra – aszonta a szakácsnénak: oda tögye ű elébe a sűltnyulat! -elébe tötték – mikô nyúlt vôna mán utánna, kiugrott az ablakon a -sűltnyúl. Azután az embör mögöregödött, mind mikor a töpörtű möksűl, a -tizėnkettedik gyerök is möglött, ű sė élt asztán sokájig. - -(Magyarszentmárton) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -13. Miklós. - -Hun nem vôt, vôt a világon ėgy szögén embör, annak vôt ėgy kis fija, vôt -három lánya: ėgyik: ėgyszömű, másik: kétszömű, harmadik: háromszömű. A -mustohája eszt a kis fiját el akarta fődelni. Ez a kis fijú, vôt az -apjának marhájaji, azokat őrzötte, de a mustohája sosė adott neki önni, -hogy csak hajjon mög éhön. A kis fijú, a hogy legeltette a marhákat, -nagyon szomorú vôt. A marhák köszt vôt ėgy aranszőrűbika, mikor látta, -hogy a kis fijú nagyon szomorú, mögszólalt: „Mé búsulsz? Miklós gazdám!“ -Hon nė búsulnék, hon nė bánkónnék? mikor harma napja nem öttem! mongya a -kis fijú. „Nė búsûj, csavar lė a job szarvamat! _van itt mindönféle_ a -mit csak a szád szeret“. Miklós oszt lėcsavarja a szarvát, vöszi ki a -sűlthúst, sűltlepént; jô lakott. Itt oszt a mustohája csudálkozott -rajta; nem hogy sovánkonna, hízik Miklós. Másnap osz kihajtot Miklós, -kikűtte vele a mustohája az egyszömű lánt, hogy lesse ki: mit öszik, mit -iszik Miklós? A lán oszt lest vetött, de Miklós nem övött addig, még a -lán el nem alutt. Mikor elalutt, lėcsavarta a jobszarvát, jôlakott oszt -főtöte viszsza a szarvát. Este oszt haza hajtottak, az anynya kérdöszte -a lánt, hogy: „Mit övött a Miklós?“ A lán aszonta: „Sėmmit sė“. Másnap -kimönt a kétszöműlán, az is csak úgy járt, mint az ėgyszöműlán. Harmadik -nap kimönt a háromszöműlán, az oszt két szömivel alutt, a harmadikkal -leste, hogy Miklós mit öszik? Miklós mikor asz gondolta, hogy alszik a -lán, lėcsavarta a jobszarvát az aranbikának oszt övött, ivott, jôlakott, -főtötte viszsza a szarvát. A háromszöműlán eszt mind látta. Este, mikô -hazahajtottak, mögmondott mindönt az anyának, hogy Miklós mibül él. -Másnap Miklós kihajtott, az aszszon asz mongya az embörnek: „Halli ken? -hé! eszt a bikát lė köll vágni, mer tönkretösz bennünk.“ Az embör oszt -beleėgyezött, hogy estére lė is vági. De itt Miklósnak mögszólalt az -aranbika kint a mezőn: „Halod-ė gazdám! estére engöm lė akar a tė -mustohád vágni; hanem ha behajcz estére, köss oda ėgy fáhon, apád oszt -majd hozza a fejszét, hogy a fejemre üt, tė mög kérd el tűle a fejszét, -hogy majd tė ütöd agyon a tė kisbikádat, oszt nė a fejemre vágj, hanem a -kötélre, aszt vágd el! ugorj föl osztán rám, majd én elszaladok veled! -Miklós oszt este úgy is cseleködött a hogy a kisbika elmagyarázta. Itt -oszt az embör mög az aszszon szalattak utánna, de nem érték utô. - -Űk oszt möntek, möndögéltek hetedhét ország ellen, ėcczör oszt elértėk a -rézhídat, aszongya az aranbika: „Látod-ė, Miklós gazdám! aszt a -rézhídat?“ „Látom“. mongya Miklós. „Az teli van rézalmával, de lė nė -szakajcs ėgyet sė belüle, mikor mönyünk át rajta, mert alatta van ėgy -rézbika, mögöl engömet, akkor elveszünk!“ Odaértek, möntek a hidon át, -Miklós oszt nem álhatta ki – dörgölőcztek hozzá a rézalmák – ėgyet csak -szakított, zsebretötte. A rézbika bömböl a híd alatt. Mikor átértek a -hídon, kiugrott a bika a híd alul, nekiugrott Miklós bikájának, úgy -főhajintotta, hogy 3 ölre elesött tűle. Miklós oszt fejszėvel úgy -mögcsapta a rézbikát, hogy elszédült. Miklós bikája oszt kihasította a -rézbikát, nagynehezen oszt csak lėgyőzték. A rézhíd elmult osztán. Akkor -mögszólalt Miklós bikája: „Mögmontam, hogy nė bánd a rézalmát! Mos mán -igyál, ögygyél osz pihenynyünk mög!“ Miklós lėcsavarta a jobszarvát, -ivott, övött, lėfekütt. Másnap osztán főkeltek, útra keltek. Möntek -hetedhét ország ellen, ėcczör oszt mögén asz mongya Miklósnak a bikája: -„Látod-ė aszt a nagy fényösségöt amott a távolba?“ Aszongya Miklós: -„Látom“. Aszongya: „Az az aranhíd, ott szintén az aranhídnak a karja -tele van aranalmával, ott szintén van ėgy aranbika a híd alatt, az -héczörte erősebb, mint én vagyok; ha az aranalmát bántod, el vagyunk -veszve.“ Akkorára odaértek. Mikor eszt elsorolta Miklós bikája, hogy -möntek át a hídon, Miklóshon dörgölőcztek az aranalmák. Miklós oszt csak -lėszakított ėgyet belüle, zsebre tötte. Bömböl ám az aranbika a híd -alatt, kapál. Mikor átértek, kiugrott az aranbika a híd alul, nekiugrott -Miklós bikájának, Miklós osztán lėugrott nagy gyorsasággal, úgy az -aranbika fejire csapott a fejszével, a csak elterült. Miklós bikája oszt -kihasította az aranbikát oszt mögdöglött, a híd asztán elmult. Akkor -mögszólalt Miklós bikája: „Mögmontam, hogy nė bánd az aranalmát! Mos mán -igyál, ögyél osz pihenynyünk mög!“ Miklós lėcsavarta a jobszarvát, -ivott, övött, lefekütt. Másnap osztán főkeltek, útnak indultak. Möntek, -möndögéltek hetedhét ország ellen, ėcczör oszt mögén asz mongya -Miklósnak a bikája: „Látod-ė aszt a nagy fényösségöt amott a távolba?“ -Aszongya Miklós: „Látom“. Aszongya a bika: „Az a gyémánthíd, ott szintén -a gyémánthídnak a karja tele van gyémánt almával, ott szintén van ėgy -gyémántbika, az tizėnnécczör erőseb, mint én vagyok, ha a gyémántalmát -bántod, el vagyunk veszve!“ Akkorára odaértek. Mikor möntek átal, Miklós -csak lėszakított ėgy gyémántalmát, zsebre tötte. Bömböl ám a gyémántbika -a híd alatt, kapál. Mikor átértek, kiugrott a gyémántbika a hid alul, -úgy föllükte Miklós bikáját, hogy az mingyá elpusztût. Miklós osztán a -gyémántbikára úgy rácsapott, hogy az is elpusztult. Odamönt Miklós a -bikájáhon, mögsiratta, _eltemette_, osztán útra kelt. - -Mönt, möndögélt, ėcczör oszt elért ėgy röngeteg nagy erdőt, ott oszt -lėfekütt. A rézalmát balfelül mellé tötte, az aranalmát jobfelül mellé -tötte, a fejihön mög a gyémántalmát tötte, a fejszét mög a lábáhon. -Röggel oszt fölérzött, látytya, hogy a _három almábul három kutya lött_, -a _fejszébül_ mög ėgy gyönyörű juhászbot. Aszonygya Miklós: „A jó Isten -is engöm pásztornak teremtött! Eddig vôtam gujás, most mán juhász, ėgyik -kutyám neve: Ojannehézmindafőd, másiké: Ojanerősmindavas, a harmadiké: -Ojanfutósmindaszél!“ Fölvötte a juhászbotot: „Mos mán elmögyök valamölik -kirájhon, beálok juhásznak.“ Beért oszt ėgy városba, ott éppen köllött a -kirájnak ėgy juhász, de az a kiráj ojan kiráj vôt, hogy nem birta ėgy -juhász sė az esztendőt kitőteni, pedig három nap vôt csak ėgy esztendő: -mer az mögötte minynyáji juhászát, _eleventen mögötte_. - -Itt, oszt jelöntközött Miklós, hogy beál hozzá juhásznak. A kiráj osztán -asz mongya neki: „Hogy hínak?“ Aszonygya: „Miklós a nevem.“ -„Mögfogallak, ha eszt a három kutyát nem viszöd ki a juhokkâ!“ „De eszt -– aszongya Miklós – nem hagyom magamtul, mer eszt a jó Isten neköm úgy -hatta ajándékul.“ Miklósnak anynyit beszélt a kiráj, csak beált hozzá -juhásznak, oszt a kutyákat bent hatta a kastélba. A kiráj mökkötöszte a -három kutyát vas lánczra, Miklós oszt kihajtott a juhokkal. A hogy -legelteti a pusztán a juhokat, ėcczör látytya, hogy mén a kirá kifele, -odaköszön Miklóshon: „Mögöszlek!“ Miklós aszongya: „Talán aszt nem -töszi? királ őfelsége!“ „Mögöszlek én, Miklós!“ aszongya a királ. -Nekiugrott Miklósnak, _keszte rágni_, Miklós oszt êkijántotta magát: -„Nehézmindafőd, Erősmindavas, Futósmindaszél!“ Akkorára a kutyák oda -rohantak: „Mit parancsôsz? édös gazdám!“ „Fogjátok mög a kirájt!“ Itt -oszt a kutyák mögfokták. A kiráj oszt könyörgésre vötte a dôgot: „Hadd -mög az életömet, Miklós fijam! többet so sė bántalak.“ Igy oszt aszonta -Miklós a kutyáknak: „Ereszszétök el!“ A kutyák oszt eleresztötték, a -királ hazamönt. Miklós este haza hajtott. Másnap oszt ki akart hajtani, -de a kiráj a kutyákat viszszatartotta, a királ osztán addig beszélt -Miklósnak, hogy hagygya itthun a kutyákat! hogy Miklós otthun hatta, ű -mög kihajtott. A kutyákat a kirá bezárta ėgy vas pinczébe oszt útnak -indult Miklós ki fele. Miklós látytya, hogy gyün a kirá, igenyöst Miklós -fele tart. Mikor odaért, aszongya: „No Miklós! mostan csak _mögöszlek_!“ -„Hát csak nė ögyön mög, királ őfölsége!“ mongya Miklós. „De csak -mögöszlek én, Miklós!“ Nekiugrott a királ, keszte rágni a válát. Miklós -mögén êkijántotta magát: „Nehézmindafőd, Erősmindavas, Futósmindaszél, -gyertök elő!“ Itt oszt a Nehézmindafőd rádült a vasajtóra, Erősmindavas -segicscségire mönt, a vasajtó kidült, Futósmindaszél kiugrott, kifele -szalatt, emez a kettő is nyomult utánna, mikor kiértek, már akkorára -jôlėszötte Miklósrul a kirá: „Mit parancsôsz? édös gazdám!“ Aszongya -Miklós: „Szögygyétek szét eszt a haszontalan királt!“ A kutyák -mögfokták: ėgyik ėgyikfele húszta, másik másikfele a királt, akkor -mögijett, hogy vége lösz az életinek, mingyá könyörgött Miklósnak, hogy -hagygya mög az életit: - -„Neköd _adom a lányomat_ feleségödnek, ha möghagyod az életömet! még a -királságomat is odadom, csak az életömet hadd mög!“ Aszongya osztán -Miklós a kutyájinak: „Ereszszétök el!“ A kutyák osztán eleresztötték a -királt, akkô minyájan hazamöntek, készültek a lakodalomhon. Miklós -emböröket küldött mindönfele, az apjáhon is. Miklós oszt mögesküdött, -éltek boldogul, még most is élnek, ha mög nem haltak. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -14. Aranykacsa. - -Hun vôt, hun nem vôt, az operenczijástengeren is túl vôt, a hun a kis -malacz dúr, azon is túl, az innenön innen, vôt a világon ėgy kiráj, -annak vôt Vasórúbába felesége, vôt a kirájnak az első feleségitül ėgy -csuda szép kis lánya, de a mustohának is vôt 2 lánya, de azok nagyon -rútak vôtak. Aszongya a Vasórúbába a kirájnak: „Hallod-ė? eszt a lánt -kügygyük el szôgálni, még ezök férhönmönnek!“ El is köllött a kis lának -mönni szôgálni, hát elmönt ėgy rokonyáhon. Annak is vôt 3 vén lánya, -mögfogatta szôgálónak, de ott sė vôt job heje, mind otthun: itt is -írigyködött rá a három lán, mer nagyon csúnyák vôtak, ű mög nagyon szép, -mindig nagyon sok dôgot attak Bözsikének. Történt ėcczör, hogy elmöntek -a templomba, mögparancsolták Bözsikének: „Mire haza gyüvünk, jó ebédöt -készicscsél! van itten ėgy zsák búza, kiválogazsd ojanra, mint a kit a -galamb öszszehord: ėgy szöm konkoj nė lögyön benne!“ Leült Bözsike -nagybúsan a búza mellé, elkezdött sirni. Ėcczör csak kinyilik az ablak, -berepül rajta ėgy hófehér galamb: „Mijé sirsz? Bözsike!“ „Mé nė sirnék, -mikô mönynyi dôgot kiattak, hogy elvégezzem, nem birom ėn aszt mind -elvégezni!“ „Miféle az a sok dolog?“ szól a kis galamb. Bözsike asztán -elmonta: mi mindönt parancsoltak, hogy mikor haza gyünnek, készen -lögyön. „Csak ez a baj?“ kérdözi a kis galamb, kivött a bögyibül ėgy -dijót: „Eregy oszt törd mög, van ebbe ėgy öltözőruha, vöd rád oszt eregy -el a templomba, űj a hátulsó padba: mikor vége lösz a prédikáczijónak, -sijess haza azonnal, vetköz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindég -dôgosztál vôna, nėhogy észre vögyék, hogy a templomba vôtá!“ Úgy is tött -Böszike, a mint a galamb mondta: elmönt a templomba, de a szélső padba -ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült -mikor látta, hogy mindön röndbe van: a zsák búza a sarokba állott, -gyönyörü tiszta; az ebédlőbe terítve az asztal, finom ételök rajta. Igön -ám! a mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd ország -kirájfija – az is atemplomba vôt – möglátta Bözsikét, _elvetötte a -nyilat utánna_, de éppen a szomszéd úcczába ált mög, bemén a kiráj (a -házba, hol a nyíl megállt) mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a -templomba máma?“ „Vôt!“ mongyák, bevezetik a kiráj elébe a lánt, de a -kiráj asz monta: „Nem ez a!“ Elmönt a kiráj nagybúsan viszsza. „No maj -jövő vasárnap íberebb löszök!“ mongya a kiráj. Következik a második -vasárnap, még több dôgot attak Bözsikének, kiattak két zsák búzát: -„Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord, a friss kenyér az -asztalon lögyön, jó ebédöt is készicscsél!“ Lėült Bözsike a zsák közé és -keserves sirásra fakatt. Ėcczör kinyilik az ablak, berepül rajta 2 -galamb, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“ Bözsike elmongya, hogy -mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind elvégezni. „Nė sírjál, -Bözsike! – mongya az ėgyik galamb – ėhėn van ėgy dijó, van ebbe lángszín -sejöm ruha, vödd rád, eregy a templomba, űj a hátúlsó székbe, mikor vége -lösz a prédikáczijónak, sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél -úgy, mintha mindig dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb -monta: elmönt a templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a -prédikáczijónak, szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön -röndben van. A mint Bözsike mönt haza fele a templombul, a szomszédkiráj -fija möglátta Bözsikét, a nyilat êvetötte, éppen a szomszéd házáhon -esött, bemén a kiráj, mongya az aszszonnak: „Van eladó lánya? Vôt a -templomba máma?“ „Nincsen uram! nincsen! mongya az aszszon – öregök -vagyunk, de van itt a szomszédba 3, mönynyön át hozzá, nézze mög!“ A -kiráj aszonta: Nem mén át, maj gyüvő vasárnap ügyesebb lösz. Ezalatt -hazaért a ház gazdaszszonya a 3 lányával, nagyon mögharagudott, hogy -mindönt röndbe tanát. Gyütt a harmadik vasárnap, 3 zsák búzát attak -Bözsikének, monták: „Kiválogazsd ojanra, mind a kit a galamb öszszehord, -ėgy szöm konkoj sė lögyön benne, a friss kėnyér az asztalon lögyön, jó -ebédet is készicscsél!“ Lėült Bözsike a 3 zsák közé, sirt keservesen: -„No, mos mán eszt nem birom mögtönni.“ Ėcczör kinyilik az ablak, berepül -rajta 3 hófehér _galamb_, kérdözi Bözsikét: „Mijé sirsz? Bözsike!“ -Bözsike elmongya, hogy mönynyi dôgot parancsoltak, nem birja ű aszt mind -elvégezni. „Nė sirj, Bözsike! hisz ez nem dolog – mongya a galamb – ėhėn -van ėgy dijô! van ebbe ėgy őtöző: égszínkík ruha, vödd rád, eregy a -templomba, űj a hátulsó székbe, mikor vége lösz a prédikáczijónak, -sijess haza azonnal, vetközz lė gyorsan, tögyél úgy, mintha mindig -dôgosztál vôna!“ Úgy is tött Bözsike, a mint a galamb monta: elmönt a -templomba, a leghátulsó székbe ült, mikor vége lött a prédikáczijónak, -szalatt haza, hát csak elhült, mikor látta, hogy mindön röndbe van. A -mint Bözsike mönt hazafele a templombul, a szomszéd kiráj fija möglátta -Bözsikét, elvetötte a nyilat utánna, akkor a nyíl a kapuba esött, éppen -akkor mönt befele a Bözsike, a _nyíl a ruhájábul_ ėgy kis darabot -_kiszakajtott_. - -Mögörült ennek a kiráj, fölvötte a ruhát möga nyilat, gondolta: „Minek -mönynyek be máma, ráérök hónap is, tudom mos mán, hogy hun van. Hazamönt -a kiráj. - -Mikor Bözsike hazamönt, vetközött lefele, kinyilott az ajtó, belépett -rajta az aszszon a három lányával: „Hát úgy lopod te a napot! Bözsi?“ -Elvötték tűle az égszínkík sejöm ruhát, levetkősztették mesztelenre, -_beledopták a tóba_, űk mög viszszamöntek, de Bözsike nem halt a tóba, -átváltozott _aranykacsává_. - -A kirájfi elmönt másnap, mongya: „Van itt eladólán?“ „Van, uram! van!“ -mongyák. A mijen ruhába vôt Bözsike a templomba: égszínkík sejömbe -fölőtösztették a legöregebb lánt, ráatták Bözsike égszínkík sejöm -ruháját, bevezették a kiráj elébe, de a kiráj asz monta: „Nem e vôt a! -hanem van itt ėd darab a ruhájábul, ha odaillik, elvöszöm feleségül.“ -Hát a mint nízik, hát odaillött, mer onnat vötte ki (a nyíl) a Bözsike -ruhájábul. Elmönnek esküvőre. A mint möntek, a tó mellett möntek el, hát -látytya a lán, hogy úszik benne ėgy arankacsa, aszongya a lán: „Addig -nem esküszök mög veled, még annak az aranykacsa húsábul nem öszök, ha -szerecz, mögtöszöd neköm.“ Êre a kiráj elkeszdött lűnni rá, de mindég -lėbukott. „Maj – gondolta a kiráj – lėvetkőzök, belemék a vízbe, ha -möglűni nem tullak, de mög tullak fogni!“ Bemönt a vízbe, a mint az -aranykacsát mögfogja, azonnal _átváltozott_ gyönyörű szép lánynyá, még -szászorta szöb vôt, mint addig vôt, de azért mögismerte a kiráj. -Elbeszéltette vele: hogy lött aranykacsává; de möghallotta eszt a parton -a mönyaszszon, hazaszalatt, mögbeszélte odahaza, hogy szalagygyanak, mer -Bözsike föltámatt! A 3 lány úgy elszalatt, hogy még most is szalad, ha -mög nem ált, de az öreg aszszon nem tudott elszalanni, görcsöt kapott. -Mikor odaért a kiráj, 4 fele vágatta a kastél 4 sarkára kiakasztatta, -bemönt a városba, vött Bözsikének ruhát, kivitte a tópartra, -fölőtösztették Bözsikét; ojan mönyaszszon lött belüle, hogy még ojant -nem látott sönki. Csaptak ojan lakodalmat, hogy vôt ám lé mög lé! örült -a kinek ėgy kalányal jutott, vôt boris, 10 embör horta a pinczébül -fölfele réstával, még sė győszte mög a vendégöket, ojan sok vôt. - -(Hódmezővásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -15. Őzike. - -Vôt a világon ėgy pár szögén család: ėgy aszszon mög ėgy embör, vôt -annak ėgy kis fija mög ėgy kis lánya, a kis lánt hítták Ilonkának, a kis -fijút Jancsikának. Ėcczör, a mint fekszenek, a kis lán nem tudott -alunni, ėcczör hajja ám, hogy az apja és az anynya beszélgetnek: -aszongya az aszszon: „Jó vôna eszt a 2 gyerököt möghizlalni, úgyis sok -dijó termött, möghizlaljuk űket vele! drága az étel, maj levágjuk!“ -Möghajja eszt a kis lán, mikor másnap röggel főkelnek, aszongya a kis -gyeröknek: „Jaj, kedves kis testvéröm! édösanyámék mög akarnak hizlalni -és levágni!“ Mögijedt ám Jancsika: „Jaj, kedves kis testvéröm! hová -lögyünk? mi csinájunk?“ A kis lány vigasztalta: „Nė féjj, kis testvéröm! -majd vigyázok én!“ A napságtul fogva nagyon jó sorsuk vôt a kis -testvéröknek; még ha nem akartak önni is, muszáj vôt, hogy hízzanak. -Csak ėcczör mögén lėfeküttek ėgy este, de a kis lán nem mert elalunni, -ėcczör hajja ám, hogy az apja mög az anynya beszélgetnek! mongya az -aszszon: „No, apjuk! elėg kövérök mán a gyerökök, maj hônap fôralunk ėgy -üstvizet, mögfürösztöm űket oszt levágjuk!“ Möghajja eszt a kislán, -főkőti a kis gyerököt: „No, kedves kis testvéröm! tanácskozzunk, mer -hônap levágnak bennünket!“ Mögijed a kis gyerök, vigasztalja a kis lán: -„Nė búsuljál, maj mögmönekülünk, csak énrám halgass! Maj mikô füröszt az -édösanyám, kab föl a szappant, szalagy el vele, majd én utánnad -szaladok!“ oszt elalutt a két testvér. Röggel, mikor fölébrennek, -látytya ám, hogy sürgés-forgás van, fór a víz az üstbe, mongya az -aszszon a kis lánnak: „Vetkőztesd lė a kis Jancsikát, maj -mögfürdetytyük!“ Levetkősztette a lány a Jancsikát, kidűtötte a vizet, -Jancsika fölkapta a szappant, nekiszalatt az erdőnek. Aszongya az anynya -a kis lánnak: „Erigy, kis lányom! vezeszd viszsza a Jancsikát!“ -Elszalatt az Ilonka, hogy majd a Jancsikát viszszahozza, hát a mint mén, -utoléri a Jancsikát: „No kedves kis testvéröm – mongya a kis lán – vezsd -el a szappant, most mán fussunk, mer még utánnunk tanának gyünni!“ - -Hát a mint mönnek, a kis gyerök nagyon mögszomjuhozik, tanátak ėgy -rókanyomot, aszongya a kis gyerök: „Jaj, de mögszomjasztam! én iszok -ebbül a rókanyombul!“ aszongya a kis lán: „Jaj, kedves kis testvéröm! nė -igyál, mer maj rókává változô!“ Nem ivott a kis gyerök. A mint mönnek, -möndögélnek, aszongya a kis gyerök: „Jaj, kedves kis testvéröm! De -ihatnám! én iszok ebbül a farkasnyombul!“ Aszongya a kis lán: „Né igyál, -kedves kis testvéröm! mer farkassá változô!“ Nem ivott a kis gyerök. A -mint mönnek, möndögélnek, möglátott a kis lán pillét, utánna szalatt, ez -alatt a kis gyerök ivott őznyombul, mikor a kis lán viszszatért, őzikévé -volt változva a kis gyerök. „Jaj, kedves kis testvéröm! mit tötté? -möglátnak a vadászok, agyonlűnek!“ Aval kötött ėgy piros szalagot az -őzike nyakára, vezette maga után. - -Tanátak ėgy rosz gunyhót, bebûtak abba, alig hogy bebûnak, âra mén a -kirájnak a vadásza, – a kutya mögérzötte az őzike szagát, odamén a -gunyhóhon, a vadász beszól neki: „van oda be valaki, mer belüvök!“ -Kigyün a kis lán, mongya neki: „Nė báncsá minket, mer szöröncsétlenök -vagyunk! „Odaér akkorára a kiráj, elbeszéltette a kis lányal, hogy hogy -kerültek ide! Elbeszélte neki a kis lán, hogy mög akarta űket ölni az -anynya, a kis gyerök pedig őzike nyomábul ivott, azért változott -őzikévé. A királnak nagyon mögtecczött a kis lán, elvitte magával. A -mint hazaértek, a kirá adatott nekik ėgy szobát. De vôt a palotába ėgy -Gonoszaszszon, a ki az ű lányát szerette vôna a kirájnak, gondolta: -„Most ha ez itt marad, akkor a kiráj eszt vöszi el.“ Tehát másnap délbe -mikor kész lött az ebéd, a kis lán ételibe _mérget_ tött a -Gonoszaszszon. A kis lán mögötte a mérget, möghalt. Sajnálta a kiráj a -kis lánt, eltemettette szépen, mindönnap kijárt a temetőbe. Ezalatt az -Öregaszszon a kirájnak tött az ételibe ötetőt, hogy mögöteti, elvöszi az -ű lányát! El is vötte, de azért csak kimönt a temetőbe mindön nap. - -Ėcczör, a mint kimén a kiráj a temetőbe, talál az Ilonka _sirján ėsz -szép fehér liliomot_, lėszakajtotta és haza vitte, lėtötte az -üvegalmárjomra. Hát ėcczör csak elébe áll a felesége, hogy ű nagyon -öhetnék az őzikébül! A kiráj asz monta, hogy aszt nem engedi, kiványnyon -bármit, aszt teljesíti, de a kirájné aszonta: ű neki nem köl más, csak -az őzike! Aszongya a kiráj: „Hogy ha ėgyet alszunk, nem bánynya, hogy ha -lėvágják is!“ A mint lėfeküttek, kinyilt az almárjom ajtaja, kirepült -belüle ėgy _hófehér galamb_, a kis őzikét mögölelte, mögcsókolta, a -kirájt is mögölelte, mögcsókolta, asz sukta a kiráj fülibe: „Csak még -három nap kegyelmez mög a kis őzikének, addig nė vágazsd lė!“ Mikor -röggel fölébredt a kiráj, mongya neki az inas: „Fölségös kirájom! az -écczaka valami hófehér galamb repült ki az almárjombul, fölségödet -mögölelte és valamit súgott a fülibe!“ „Csakugyan igazat mondol Tamás? -neköm is ugy tecczött, mintha valami rám hajolt, ki aszt sukta vôna, -hogy 3 napig kegyelmezzek az őzikének. Nem löhet az igaz, Tamás! De azé -az écczaka kêj föl oszt fog mög!“ Aval a kiráj bemönt a másik szobába, -elébe ál a kirájné: „No, édös fijam! itt az ideje, hogy mögölezsd a kis -őzikét“ Majd hónap, édös kirájném!“ Elgyütt az este, mögén lėfeküttek, -de a kiráj ráparancsolt Tamásra: „Tamás! jô vigyázz, fogd mög a csudát“ -A mint lėfekszenek, ėcczör csak mögén kinyilik az almárjom ajtaja, -kirepül belüle ėgy hófehér galamb, a kis őzikét mögöleli, mögcsókoli, -azután odamönt a kirájhon, aszt is mögcsókolja, asz súgja a fülibe: -„Édös kirájom! csak két napig kögyelmezz a kis őzikének!“ Aval berepül -az almárjomba, az inas utánna kapott, de nem tutta mögkapni, csak ėgy -kis szál tollát huzott ki a farkábul, a maratt a kezibe. Mikor röggel -főkelnek, mongya a kirájnak: „No, fölségös kirájom! mögént itt vôt a -galamb!“ „Mé nem fogtad mög, Tamás! mögmontam, hogy fogd mög! az écczaka -maj magam is vigyázni fogok!“ Aval bemönt a másik szobába, mongya a -kirájné: „No, kiráj férjem! itt a hónap, vágazsd lė a kis őzikét!“ -„Várjál még! várd mög a hónapi napot még!“ Hát möghatta a kiráj, mikô -bemönt fekünni: „No, vigyázz, Tamás! majd én is vigyázok!“ A mint -elmulik éfél, kinyilik az almárjom ajtaja, kiszál belüle ėgy hófehér -galamb, odamén az őzikére, végig-végigsiratgassa: „No, kedves kis -testvéröm! ėgy nap az életöd! mögölet a kiráj, mer a húsodbul öhetnék az -én gyilkosom!“ osztán odaröpül a kirájhon, a mint mögölelte, a kiráj -mögkapta a kis galambot, mingyá _átváltozott_ szép eladó lánynyá. A -kiráj asz kérdöszte, hogy: „Mé montad a kis őzikének: hogy húsodbul -öhetnék a gyilkosod?“ Azér montam, fölségös kirájom! mer mögmérgezött a -kirájné anynya, hogy ű löhessön a kirájné: a lánya! Êre a kiráj -mögharagudott, kiatta a parancsot, hogy a Gonoszaszszont vezessék elő! -Elővezették, 4 fele vágatta, a kastéj 4 sarkára kiszögelte, a feleségit -az országbul kiüzette, Ilonkát pedig feleségül vötte. Az _őzike_ pedig -_mögötte a tollat_, a mölliket az inas kihúzott az ű (galamb) farkábul, -ojan szép _18 éves legén_ lött belűle, hogy keresni köllött párját. -Éltek osztán boldogul, még most is élnek, ha mög nem haltak. - -(Hódmezővásárhely) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -16. A medve. - -Vôt a világon ėgy szögén aszszon, vôt annak ėgy okos lánya, vôt a faluba -ėgy… medve is feleségöstül, a felesége is medve vôt, ârul vôt hírös, -hogy a kis gyerököket öszszefogdosta, zsákba rakta, hazavitte oszt -mögsüttette. Hát a kis lánt az anynya kikűtte az erdőbe fát szödni, de -ráparancsolt: „Lányom! vigyázz! mög nė fogjon a medve!“ „Nė fėjjön, -édösanyám! okos vagyok én!“ A mint szödögeti az erdőbe a fát, hát ėcczör -csak odamén ám a medve: „Jó napot, kis lányom! mit dôgozol?“ „Szödöm a -fát, bácsi!“ mondja a kis lán. „Gyere velem, kis lányom! vöszök neköd -czukrot.“ híja a medve. „Nem mögyök, mer becsapsz!“ mongya a kis lán. A -mint a kis lány másfele nézött, mögkapta a nyakát, belegyukta a zsákba, -bekötötte, a válára kapta vitte hazafele. A mint mönt, möndögélt, ėcczör -csak (félredolgára) köllött mönni, lėtötte a zsákot, ű maga mög féremönt -az erdőbe. A kis lánnak sė köllött töb, kiszabadította magát a zsákbul, -a zsákot teli rakta szėrvijántüsökkel, fölmászott a fára. A medve -fölkapta a zsákot, vitte hazafele. A mint mén, möndögél, nagyon szúrta a -hátát a tüsök. „Nė szúrd a hátam, kis lán – mongya a medve – -mögtaposlak!“ Csak mönt, möndögélt, csak szúrta a hátát, ėcczör csak -levetötte a hátárul (a zsákot), mög tapostajól. Mikor hazaért, beszól az -aszszonynak: a feleséginek: „Fűcsd be jól a kemönczét, itt a -pecsönynye!“ Aval ű elmönt ki (félredolgára). Kibontja az aszszon, hát -teli van szėrvijántüsökkel. Mögharagudott êre az aszszon: „Hol vagy, tė? -naplopó! hát ijennel tőtöd tė az időt?“ Bemén asztán a medve, mutatytya -neki az aszszon, hogy mit hozott? Mögharagudott a medve, kimönt az -erdőbe: „No mögájon az a lán!“ Hát a mint kiér az erdőbe, a kis lán -mögén ott van, mögén mongya neki: „Mit szödöl, kis lányom?“ „Gajjat, -édös bácsi!“ mongya a kis lán. „Gyere elő csak! hosztam neköd czukrot, -itt van a zsák fenekin, csak vödd ki!“ A mint a kis lán odahajol a -zsákhon, mögfokta a medve, belegyukta a zsákba, vitte hazafele -nagyvígan, de a mint odaért a fáhon, mögėn lė köllött tönni a zsákot, a -kis lán kibút belőle, teli rakta kűvel. Fölvötte a medve a zsákot, vitte -hazafele nagyvígan, aszongya a medve: „Nė nyomd a hátam, kis lán! mer -mögtaposlak!“ De a kű csak nyomta a hátát, lėvetötte a hátárul a zsákot, -jól mögtaposta, mögtérgyelte. Mikor hazamönt, aszongya: „No, aszszon! -hosztam mán harapnivalót, csak jól fült lögyön a kemöncze!“ Aval ű -elszalatt (félredolgára.) Hát az aszszon a mint akarja vetni befele, -hát! látytya hogy kűvel van tele a zsák, az aszszon roppant mérögbe -gyütt: „No, Isten bogara! vén medvéje! tégöd ugyancsak becsapnak mán, -még az önnivalót sė tudod bekeresni!“ Mos mán mögharagudott a medve, -mögfogatta, hogy történynyön akármi, nem lösz így többet. Útnak indult -ismét az erdő fele, hát a mint mén, tanájja a kis lánt. „Hová, hová? kis -lányom!“ „Megyek az erdőbe!“ mongya a kis lán. „Gyere velem! én is -megyek, maj hamarabb kiérünk!“ „Nem megyek, mer becsapsz!“ De asztán -csak möntek, möndögéltek az erdő fele; ėcczör aszongya a medve: „Nézz -hátra, kis lányom! ki gyün utánnunk?“ A kis lán hátranézött és a medve a -zsákba tötte. „No! – gondolta magába – mos nem ülök lė hazájig.“ Nem is -ült lė hazájig. - -Mikor hazamönt, aszongya az aszszonnak: „Befűtt-ė mán aszszon! a -kemöncze? hozom a pecsönynyét!“ Aval lėhajtotta a zsákot, ű mög -elszalatt (félredolgára.) Az aszszon befűtötte a kemönczét, aszongya a -kis lánnak: „Gyere, űj a lapátra, kis lán! nészd mög: befűtt-ė a -kemöncze jól?“ „Én nem tudok édös anyám fölülni, de ha mögmutatytya, -hogy köll, akkor szívesen fölülök a lapátra!“ Hát a medvemönyecske -rákuporodott a lapátra, a kis lán mög belükte a kemönczébe, föltötte az -előtét és elszalatt! Ėcczör csak mén befelé a medve: „Aszszon! nagyon -égött szagot érzök, aszt a fűszfán fütyülő mindönit az apádnak! ha -mögégetöd aszt a jó pecsönynyét, tégöd öszlek mög! De hát hun van az -aszszon, hogy nem gyün még sė!“ Nem várta az aszszont, kivötte a -kemönczébül a pecsönynyét, hozzá fogott önni: „Jaj, de rágós ez a hús! -de azé mögöszöm, asztán kimék az erdőbe, hátha fát mönt ki az aszszon -szönni?“ - -Hát a mint kiér az erdőbe, hát a kis lány ott van! kiját neki: „Jó vôt-ė -a hús? medve bácsi!“ Odanéz a medve, hát a kis lán ugrál előtte. Êre a -medve ojan mérges lött, hogy mögütötte a guta, a kis lán pedig hazamönt, -a mije vôt a medvének, mind az üvé lött, mert ű szabadította mög a -lányokat, mert a medve mind mögötte vôna. - -(Hódmezővásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Ördögökről, Óriásokról.) - - -17. Miska. - -Vôt a világon ėgy bíró, fogadott ėgy kocsist, Mihájnak hítták, szép -dėrék legén vót, úl láttam, mind most. A bírónak igön csinos lánya vôt, -nagyon mögszerették ėgymást és hitt a legény a lának, mer a lėjány -aszonta, hogy ű rajta kivül nem szeret mást sėnkit. A bíró aszonta a -legénnek, odagygya neki a lányát, ha az elkárhozott malomba három -pozsonyi búzát mögőröl. A legény nagyon törte a fejit, hogy hogy bírja ű -aszt mögtönni? A legén elmönt ėgy Bíbájosaszszonyhon, kért tűle -tanácsot, hogy őrölhessön mög ű _3 pozsonyi_ búzát abba a malomba? Kéri -az öreg aszszont: „Ha valahogy bírna ken az én bajomon segíteni, jô -mögjutalmaznám kendet!“ Aszongya az Öregaszszony: „Én birok, csak úgy -csináj, mint én mondom, csak mög nė ijegy!“ Adott neki ojan _zsírt_, ha -mökkente vele a falat, akárki oda dűlt, nem bírt mökszabadulni: „Mikor -oda mégy ėgy baltát is vigyé magaddal mėg ėgy darabka fát és csak -faragcsájjá mindég oszt akárki mén hozzád, mög nė ijegy. Maj kérdöz az -tégöd, hogy mi csinász tė ottan, tė csak asz mond: hogy a kisz széknek -kitört a lába, abba csinász bele lábat.“ Elmönt a legénke haza és másnap -elkérte a búzát, befogott a kocsiba, befogott őrölni. Mikor befogta a -lovakat, a malomba fölöntötte a búzát is, ű hozzá fogott faragni. Ėccző -csakugyan mögérközött a pokolbeli Ördög, kérdözi tűle: „Mi csinász tė -itten, Miska?“ Aszongya: „Kitört a kisz széknek a lába, csinálok bele -másikat.“ „Hogy mertél tė idegyünni őrölni, mikor gondolhattad, bogy itt -nem szabad! Most – aszongya – azé gyüttem, hogy elviszlek!“ Nem bánom, -hoty ha elviszöl is, csak várjá még félórájig, eregy oda, a garat -tetejin űj, még én dôgomat végzöm!“ Az Ördög elválalta, hogy két óra -hoszszájig is ott ül. Miska osztán fölmönt, mökkente a garat tetejit -aval a ragadós zsírral. Odaűlt, oda jis ragatt. Mán három óra hoszsza is -elmúlt, de mégis ott űlt az Ördög, könyörgött neki: - -„Eresz Miska! még a búzád is lėőrölöm magam, nem köl, hogy a tė lovad -őröjje mög kontrėktust is kötök veled, hogy pokolbû ide Ördög többet -soha sė gyün!“ Aszongya neki a Miska: „Elsőb csináld mög a kontrėktust, -addig nem eresztelek el!“ Mögcsinálta az Ördög a kontrėktust. Mindaddig -ott űlt ű, még Miska ki nem fokta a lovat a malombû; akkor osztán -befokta az Ördögöt. Vôt neki jó nagy vastag búnkós botytya, kécczör, -vagy háromszor végig húzott rajta: „Gyí! fecskehasú paripa“. Mikor -lėőrölte a búzát, eleresztötte az Ördögöt, fölpakolt és elmönt haza. -Mikor hazamönt nagy örömmel, a gazdája asz gondolta: odavan. Kérdözi a -gazdája: „Mögőrölté?“ „Mög, hálá Istennek! még mászszor is el fogok -mönni.“ „No – aszongya – mos mán hiszöm, hogy embör vagy, neköd adom a -lányomat!“ Jô van! itten ėccző vasárnapi nap vôt, neki a jószág körül -köllött a dôgát végezni, ėgy másik, gazdag embörnek a fija odamönt, az -is szerette a lánt, az is el akarta vönni. Lėmöntek a kis kerbe, – a -mint úgy karszűgyön vezették ėgymást. – - -Miska lábújhögyön odamönt, mökkente mind a kettőnek a ruháját. A ruhája -odaragatt az ėgyiknek a másikéhon. Odabe az anynya mán várta a lánt, -sokálta, hogy oda van a lánya; kimönt űs a kis kerbe, hogy hîja be a -lányát. A mint beért, háttal vôtak ű felé is. Mikor odaért a hátuk mögé, -mögfogta a szoknyáját a lánnak: „Gyere mán be! – monta neki – dôgod van -mán oda bent!“ Az aszszonnak a keze is odaragatt a szoknyáhon. A bíró sė -vötte tréfára a dôgot, hogy a lánya is oda van mög a felesége is, -elkűtte a kocsist, hogy keresse mög űket, hun vannak? A kocsis lėmönt, -mökkente a gazdaszony ruháját is oszt jelöntötte a gazdájának, hogy a -kiskertbe van, aszonta a gazdaszony, hogy mönynyön lė bíró úr is. A mint -lėmönt a gazda, mögfokta az aszszonnak a szoknyáját, hogy gyűjön mán fő! -Az is odaragatt. Nem birtak szabadúlni, oda hítták a kocsist, hogy mi -csinájjanak most? Aszonta a kocsis: „No, gazduram! ha neköm agygya a -lányát, én töszök ojan jót, hogy magukat mögszabadítom, hogy szabadon -járnak.“ „Odadom fijam, még irást is csinálok, akár minygyár, csak -szabadícs mög!“ Akkor minygyá befokta a lovat a kocsiba, elvitte űket -úgy, a hogy vôtak a Bíbájosaszszonhon, _kétszáz_ pöngőt fizetött a -Bíbájosnak a mé mögszabadította a két cselédöt mög az ű bajájé. -Mögszabadultak, lakodalmat csaptak, élnek boldogul, ha mög nem haltak. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -18. Trikkum-trákum. - -Vôt a világon ėgy szögény kovács, borzasztószép felesége vôt, elszerette -a kántor. A kántor mindég aszonta neki: hogy bírnák êfődelni a kovácsot? -ű osztán elvönné, mint feleségit. Ėcczör aszongya a kántor az -aszszonynak: „Irok a kirájnak, hogy ojan a tė urad, hogy ėgy écczaka -szőlőt termeszt mög bort is csinál belüle, hát ha így mögszabadulunk -tűle?“ Irt a kirájnak a kántor, hogy micsoda mestörsége van a kovácsnak, -csak nem kő neki engenni: ėgy écczaka anynyi szőlőt bir termeszteni, a -mönynyi köl a kirájnak, még bort is csinál belüle. Viszszaírta a kiráj, -hotyha úgy nem lösz, akkor fölakasztyák a kovácsot. A szögény kovács -aszongya: „Mán úgy is vége az életömnek, aszt ússė tudom möktönni, inkáb -elmék a kertbe, fölakasztom magam!“ Fölvötte a kötelet, elmönt a kerbe a -nagydijófáhon, hogy maj fölakaszti magát. Mikor mán akarta a nyakára -fölhúzni, akkor mán odalépött az Ördög: „Ó tė, szögény kovács! mé akarod -magad êfődelni?“ „Azért, mert a kiráj aszt írta neköm, hogy röggêre -szőlőt termeszszek, mög bort is csinájjak belüle, ha én aszt mög nem -csinálom, vége az életömnek!“ „Eregy be, szögény kovács! nė búsûj, -röggêre készen lösz mindön!“ Röggėre el is vôt csinálva mindönféle: boré -vôt csinálva és három fürtöt hagyott jelönségéjül, hogy biztossan -szőlőbű van. A kántornak nem tecczött az egész, törte a fejit, hogy kéne -a kovácsot êpusztítani? Aszt írta a kirájnak, hogy ojan mestörsége van a -kovácsnak, hogy ėgy écczaka ojan aranyhídat csinál, hogy a világon párja -nem lösz. Viszszaírt a kiráj, hogy ha igaz nem lösz, vége lösz az -életinek! Mögén lėmönt a kovács a kerbe, hogy ű maj fölakaszti magát, -mögén odalépött az Ördög, mögén kérdöszte: „Hát tė, szögény kovács, mér -akarnád magad êfődelni?“ „Azér, hogy mögén írta a kiráj, ha röggêre -aranyhídat nem csinálok, hogy párja nė légyön, akkor vége az életömnek, -én pedig aszt nem bírom möktönni!“ „Nė búsûj! – aszongya az Ördög – -szögény kovács, eregy be, fekügy lė! röggêre mindön készen lösz.“ -Röggêre csakis úgy vôt igaz, a mint az Ördög monta: készen lött a híd. A -kántor látta, hogy nem löhet kicsípni rajta, mit tanál el? hogy ojat ír -a kirájnak, hogy e mök tud csináni trikkum-trákumot. A kiráj mingyá -viszszaírta, hotyha e’ készen nem lösz, vége az életinek! - -A szögény kovács még jobban mögijett, hogy ű aszt még nem is hallotta, -hogy hogy köl asztat csinálni? Mögén bemönt a szögény kovács a kerbe, -hogy maj ű fölakaszti magát, mögén odalépött az Ördög: „Ugyan szögény -kovács! mi a bajod, hogy mögén föl akarod magad akasztani?“ „Mögén nagy -gondot attak a fejembe, hogy röggêre csinájjak trikkum-trákumot, pedig -as sė tudom, hogy micsoda az a trikkum-trákum?“ „Nė búsûj, szögény -kovács, maj segítök én!“ mongya az Ördög. _Kivött_ a zsebibű ėty kis -_katuját: ször_ vôt benne, aszongya: „Szökjé be az ágy alá úgy, hogy -észre nė vögyenek! Estére az a bizonyos kántor odamén és majd a -szôgálóvâ fognak ėgyütt vacsorálni, – mind a három ėgyforma, – még oda -be nem lösznek, a széköt _kend mög_ mind aval a szörrel, amik a katujába -van. Azok majd oda fognak raganni; akkô majd mikô odaragannak vösző ėgy -nagy kötelet, öszszekötöd űket ėgymáshon, ėgy másik kötelet mög -beásztacz vízbe, aval mög veröd űket, csak azt kijabájjad: -Trikkum-trákum! De csak karikába forogjanak úgy verjed űket.“ Adott az -Ördög a szögény kovácsnak másik szört is, hogy aval a szörrel mög a -széköt kenynye mög, mikor mán mög vannak kötözve, hogy elszabaduljanak a -széktül. Az embör osztán beszökött a szobába, a széköt mögkente, êbújt -az ágy alá. Este kilencz óra tájon oda mönt a kántor, mingyá aszonta az -aszszonynak, hogy hozzák be a vacsorát, mer nagyon éhös. Főtötték az -ételt az asztalra, odaültek mind a hárman. „Kerekbe űjjünk, – aszongya a -kántor – mert én odahaza is úgy szeretök önni!“ Kerekbe ültek. - -Ėgy kis üdő vártva az embör kigyütt az ágy alul, a kötél ott vôt készen, -mind a háromat öszszekötötte ėgymáshon, mökkente űket a másik szörrê, -êszabadultak a széköktű, elővötte az ázott kötelet, verte űket körű-körű -oszt kijabálta: „Trikkum-trákum! Trikkum-trákum! Trikkum-trákum!“ Hajti -a kiráj elébe. Mikor odaér a kapuba, az őrök nem akarik beereszteni; -kivötte a levelet, mögmutatta, mönt be. Fölmönt a kiráj űfölségihön, -főhajtotta űket, verte őket körű-körű oszt kijabálta: „Trikkum-trákum! -Trikkum-trákum! Trikkum-trákum!“ Elmonta, hogy hogy járt a kántorral! A -kiráj mögdícsérte a kovácsot. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -19. Százat egy csapásra. - -Mikor a suszterlegény vándorolt, bement egy kocsmába, hogy majd fal -egyet-kettőt. Vett magának túrót, hogy majd azt eszik kenyérrel, ki is -tette az asztalra, de kért magának pálinkát is, hogy iszik egy keveset -előbb. Mig a pálinkát fogyasztotta, a legyek belepték a túrót s mikor -már jól rárakodtak, a tenyerével odacsapott és _százat_ agyonütött egy -csapásra. Felírta azután egy táblára, hogy százat egy csapásra és ment -tovább vándorolni. Ment, mendegélt, elérkezett egy királyhoz, a ki éppen -akkor háborúskodott a szomszéd királlyal. Meglátta a király a felirást: -_százat egy csapásra_, odaküldte az inasát, hogy nézze meg csakugyan az -van-e felírva, jól látta-e? olvassa el közelről. Az inas vissza jött s -azt mondta, hogy csakugyan az van a táblára írva: Százat egy csapásra. -Azt mondja a kírály: „Ilyen vitéz kell nekem, hivjátok ide!“ Szaladnak -mindjárt ketten is, hivják a suszterlegényt a királyhoz, a király azután -kérdezi, hogy olyan vitéz ő, hogy százat agyon bir ütni egy csapásra? A -suszterlegény egyre erősítette, hogy százat agyonütött egy csapásra, de -hogy mit? nem mondta. - -„No, akkor éppen jókor jött, mert háborúba megyünk!“ A király mindjárt -hozatott neki szép paripát, hogy üljön fel és jöjjön a csatába! A -suszterlegény ránézett a paripára, gondolta, ő arra nem ül, mert leveti, -azt mondja a királynak: Kár volna ezt a szép paripát az ellenség közé -vinni, hogy agyonlőjjék, mert ha ő ellenséget lát, közéjük vágtat, hanem -adjanak neki valami rossz gamót. Hoztak azután egyet, ráült, gondolta, -ez nem bír szaladni, de a gamó is elkezdett szaladni, a suszter -belekapaszkodott a sörényébe, hogy le ne essék. Egyszer messziről -meglátta az ellenséget, elkezdte a hideg rázni, reszketett, mint a -kocsonya, szeretett volna leszálni a gamóról, de nem bírt, mert a gamó -vitte, amerre akarta. Éppen egy korhadt kereszt mellett szaladt el a -gamó, a suszterlegény belekapaszkodott, hogy majd a gamó tovább szalad -alóla, ő meg ott marad, de a kereszt eltörött, a felső része a a kezébe -maradt s a gamó csak vágtatott az ellenségnek. Mikor ezt a többiek -látták, hogy a suszterlegény az ellenségnek nekivágtat, bátorságot -kaptak, az ellenséget minden oldalról megtámadták. Az ellenség mikor -látta, hogy még a kereszt is ellene van, elhányta a fegyvert s futott, -ki merre tudott. Megvolt a nagy öröm, a király azt mondta: „Látom, -milyen nagy vitéz vagy, de hogy a lányomat neked adjam, még le kell -győznöd a 12 _medvét_ is, a melyik a _templomba jár_.“ A suszterlegény -12 darab húst kért meg 12 dézsa jó erős bort; beállította a templomba. -Mikor jöttek a medvék, megették a húst, megitták a bort, berugtak. A -suszterlegény leste, hogy mikor dülnek el a medvék, akkor leszegdelte a -nyakukat s reggel megmutatta a királynak, hogy ezt is elvégezte. Azt -mondja a király: „No, még egyet! van a kertemben 3 _Óriás_, még ezt -kergesd el a kertemből, azután tied a lányom!“ A suszterlegény -evett-ivott, mulatott, szerzett egy hólyagot tele vérrel, egy pipískét, -meg talált egy lúdtollat s bement a kertbe. Alig ment be, meglátta a -legerősebb Óriás, kérdezi: mit keres ő ott? „Tudom, hogy bennünket -akarsz elpusztítani!“ mondja az Óriás. „Éppen azért jöttem!“ mondja a -suszterlegény. „Nohát, nézzük, melyikünk az erősebb?“ mondja az Óriás, -fogja a _buzogányát_, hajítja fel, a buzogány nagysokára leesik, bement -a földbe. „No, ennyire hajtsd fel a buzogányt!“ mondja az Óriás. A -suszterlegény bemegy a gödörbe a buzogány mellé, elereszti a _pipiskét_, -a pipiske ment felfelé, az Óriás várja, hogy mikor jön vissza. „Ne várd! -mondja a suszterlegény, – nem jön az vissza többet soha! Odaadja azután -az Óriásnak a _lúdtollat_, hogy hajtsa fel! Mikor fel akarta hajtani, -azonnal a földre esett; akkor felvette a suszterlegény, úgy tett, mintha -felhajtaná a tollat, pedig a hóna alá csapta (mutatja.) Az Óriás nézte, -hol száll, de a suszterlegény azt mondja neki: „Ne is keresd, elment, -már többet vissza se jön!“ Akkor az Óriás elismerte, hogy a -suszterlegény erősebb nálánál, elvezette a többi Óriáshoz, modta nekik, -hogy milyen erős a suszterlegény. - -Mikor lefeküdtek, összebeszéltek az Óriások, hogy el kell pusztítani a -suszterlegényt, mert majd őket pusztítja el, ha ők el nem pusztítják, -úgy beszélték meg a dolgot, hogy majd éjjel a legerősebb bemegy a -buzogánynyal s szétveri a fejét, hanem a suszterlegény nem aludt ám, az -ágy alá bujt, az ágyon pedig úgy igazitotta el a ruháját, mintha ott -feküdnék. Éjfélkor bement a legerősebb Óriás a buzogánnyal, setétben -_rávág az ágyra_, a hol gondolta, hogy a suszterlegény feje van s csupa -vér lett a buzogány is, az Óriás is, mert a hólyagra ütött, a hólyagot -tette oda a suszterlegény, a hol a fejének kellett volna lenni, ha -fenthált volna az ágyon. „No, most már nem kell félni! – mondta az -Óriás, mikor a társaihoz ment – itt van a buzogány is milyen véres, hogy -a fejét szétvertem!“ s azután nyugodtan elaludtak, a suszterlegény pedig -csak ezt várta: mikor elaludtak, elvágta mind a 3 Óriásnak a nyakát s -ment mondani a királynak, hogy elpusztította az Óriásokat, de ez semmi, -hanem az több volt, mikor százat agyonütött egy csapásra. A király -örült, hogy milyen vitézhez adja férjhez a lányát, mindjárt átadta neki -a fele királyságát is, mikor pedig meghalt a király, övé lett az egész -királyság, ő lett a király, suszterlegényből király; éltek azután -boldogul s ha meg nem haltak, élnek most is. - -(Gyopárosi szőllőkbe kerűlt hódmezővásárhelyi embertől.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Elegyesek.) - - -20. A kis macska. - -Vôt a világon ėgy szögény fijú, mökhalt édösapja, édösanynya, nem -hagyott sömmit, csak ėgy kis macskát. Hát szögény szeretött vôna a többi -gyerökökkê jácczani, de ruhája nem vôt ojan, mind a többinek, nem -möhetött oda (a többi közé játszani), mer mása nem vôt, csak ėgy kis -macskája. Nagyon elbúsúlta magát a szögény legényke; kérdöszte a macska: -„Min búsúlsz ojan nagyon?“ „Azon búsulok, hogy a többi pajtásom kin -jáczogat, neköm nincsen ojan ruhám (hogy én is oda menjek.)“ „Hát van-ė -legaláb 15 krajcárod?“ kérdözi a macska. „Van!“ mongya a szögény legény. -„Erigy, hozzá háromféle pántlikát, őtösztessé föl! mökkéröm én neköd a -kiráj lányát!“ „Hol löhet az? hiszėn még ruhám sincs, ússė gyün a -hozzám!“ „Nė törőgy tė avval!“ - -A macska elmönt, mökkérte a kiráj lányát, el is kapta, mer hát ennek mög -ennek a herczegnek a fijának kéri mög, ê tutta a kis macska mondani. Jô -van, háromszô űket kihirdették, mos mán gyütt az esküvés, elíndultak. -Möntek: a kûdús fijú mög a macska; a mint möntek az országúton, -előtanátak ėgy pocsoját, monta neki a kis macska: „No, ebbe a pocsojába -hempörgőczczé mög! maj én beszaladok kiráj űfölségihön!“ Hogy bemönt a -macska, minygyá monygya, hogy hogy jártak! hogy a gazdája itt mög itt a -kocsival, 4 lóval beledűlt a sárba. A kiráj oszt mingyá másik fogatot -kűdött mög öltözetöt a vőlegénnek, hogy tiszta ruhába eskügygyenek, -azután êmöntek az esküdőre. Három nap ált a lakodalom a kirájná: -Öttek-ittak, mulattak, Ha êfogyott hozattak. - -Mikor a lakodalomnak vége vôt, a kirájnak kedve lött vôna mögnézni a -vejinek a palotáját, befogatott 6 híntóvâ. Itt a kûdús gyerök nagyon -félt, hogy mos mi lösz vele? a macska mögcsajja! De a macska nem búsúlt, -elneveszte a gyerököt herczegnek mög monta, hogy mi mindöne van. -Elindultak osztán: előmönt a vőlegény, asztán a mönyaszszony, utána a -kiráj híntóvâ, úgy a többijek, a kis macska mög mindég a hintók előtt 3, -4 düllővê szalatt. A mint möntek, tanátak ėgy falkaménöst, odaszalad a -kis macska, aszonygya: „Ha kérdözik, hogy: ez mög ez kijé? ha nem -monditok, hogy ezé mög ezé a herczegé, akkô vége az életötöknek!“ Mikor -odaértek a híntók, kérdöszték; kijé ez a ménös? „A herczeg úré“, mongya -a csikós, de azé a szögény kûdús legént majd kilelte a hideg. Möntek -továb, mögén tanátak ėgy falkaguját, a kis macska mán jó előre odamönt, -mögmonta, hogy mit mongyanak, mer ha nem úgy mondik, vége az életüknek, -azok is asz monták, hogy a herczeg úré, mikor kérdöszték, hogy kijé ez a -falkaguja? a herczeg mög ott vôt a híntóba, de azé nagyon félt. Mögén -möntek, tanátak ėgy falkadisznót, mögént odamönt a kis macska, monta -nekik, mit monygyanak, „mer (különben) vége az életötöknek!“ „No, mán -sok mindöne van a herczeg úrnak!“ mondogatták, de a szögény kûdús fijú -félt, hogy mi lösz most. - -Ėcczör oszt a kis macska jobban hozzáfogott szalanni, a kis macska -beszalatt a Boszorkányok várjába, asz monta a Boszorkányoknak: „Ha nem -möntök innétt, itt mög itt gyün az a kiráj (a melyik bánt) akkô vége az -életötöknek! hamar bújjatok el, itt van mán nem meszszi!“ Ott vôt sok -kazalszalma, a boszorkányok belebujkáltak a szalmába. Itt a kis macska -észhönkapott hogy mök köl gyûtani, el köl űket pusztítani! rájuk -gyûtotta, mögégtek, ezûta nincs az országba Boszorkány. Mökkorára a -kiráj odaért, vôt szakács, szobalány; mindönféle hécczörte szöb vôt, -mind a kirájná! ott is 3 napig tartották a lakodalmat. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -21. A jágėrfa. - -Volt a világon egy király, annak volt 3 lánya, kiküldte őket az erdőbe -földiepret szedni, azt mondta nekik: a ki leghamarabb teliszedi a -kosarát, annak vesz legszebb ruhát. A legkisebb teli szedte mentül előbb -a kosarát, a két öregebb alig szedett valamit, mással töltötték el az -időt. Azt mondja a legöregebb a középsőnek: „Mit szól atyánk, ha látja, -hogy ily keveset szedtünk, a húgunk meg teliszedte a kosarát! -megkérdezi: mit csináltunk? hanem üssük agyon a húgunkat, s azt mondjuk -atyánknak ha kérdezi, hol van a kis húgunk? elveszett az erdőben, őt -kerestük, azért nem birtuk teliszedni a kosarunkat s azért jöttünk ilyen -későn haza.“ A középső leány nem akart beleegyezni, de a legöregebb -addig beszélt neki, hogy agyonütötték, azután elásták. Otthon az -atyjoknak azt hazudták, hogy a kis húguk elveszett az erdőben, keresték -mindenfelé, de nem találták, nem is szedhettek a nagy kereséstől epret -meg rájuk is esteledett, alig tudtak ők is hazajönni. A király nagyon -sajnálta a kis lányát, mert ő volt a legjobb a lányai közt. - -A királyleányból nyőlt egy jágėrfácska (jávorfa.) Juhász legeltetett -azon a tájon s a mint egyszer a jágėrfácska felé ment, levágott belőle -egy ágat, csinált belőle furulyát, mikor fujta, a furulya elkezdte: -„Fujjad, fujjad, juhászlegény! Én is voltam királylányka, Királylányból -jágėrfácska, Jágėrfából furulyácska.“ Arrra ment a király, hallgatta -hogy mit mond a furulya, eszébe jutott, hogy neki is volt egy kis lánya, -kezdett érdeklődni, hol vette a juhász? s elkérte tőle, fujta, a furulya -pedig elkezdi: „Fujjad, fujjad, királyatyám! Én is voltam királylányka, -Királylányból jágėrfácska, Jágėrfából furulyácska“ Megvette a -juhászlegénytől a furulyát, hazavitte, odadta a feleségének, hogy fujja. -Mikor a királyné fujta, elkezdia furulya: „Fujjad fujjad királyanyám, Én -is voltam királylányka, Királylányból jágėrfácska, Jágėrfából -furulyácska.“ Hallgatják mindnyájan, hogy mit mond a furulya, odaadja a -királyné a kissebbik lányának, hogy fujja, a furulya, mikor fujja -elkezdi: „Fujjad, fujjad ėn nénécském! Én is voltam királylányka, -Királylányból jágėrfácska, Jágėrfából furulyácska.“ Azt mondja a király, -hogy fujja a legöregebb leánya, de ő nem akarta, de nem hagytak neki -békét, míg nem fujta, akkor a furulya elkezdte: „Fujjad, fujjad én -gyilkosom! Én is voltam királylányka, Királylányból jágėrfácska, -Jágėrfából furulyácska“. Akkor a király máglyát rakatott s megégettette -a legöregebb lányát. - -(Szentes.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -22. Szüz Mária és Mária keresztleánya. - -Ėgy nagy gazda embörnek vôt ėgy fijúgyeröke, ėgy másik nagy gazdának mög -lėánygyeröke. A két gazda öszszebeszélt: hogy öszszeagygyák a -gyerököket: ügön! de itten a fijú aszt monta: hogy ű nem vöszi el aszt a -nagygaszdalánt, mi csinájjon ű aval a nagy vagyommal? hanem ű maj szögén -lánt vösz el, oszt a lány is mönynyön szögénhön. Itten a fijú szögén -lánt vött el és az édösapja borzasztó haragudott, azér mikor a lakodalom -elmúlt, a fijának azonnal kinyeret adott, hogy mönyestül ėgygyütt -mönynyön a házátul! A fijú elmönt bújdosni. - -Möntek űk nagymeszsze fődre és anynyira möntek, hogy tanátak ėgy -kirájkastéjt, itt lėültek; akkor vôt még ėgy kevés kinyerük az ėgy -kinyérbül, aszongya ű azonnal a feleséginek: „Hallod! én bemék az -urasághon, mökkérdözöm, ha valami szolgálatot kaphatnék!“ „Hát mönyé -ken!“ mongya az aszszon.“ Bemén az embör az urasághon, kérdözi: „Köl lė, -embör?“ Aszongya: „Mindönöm van, csak ėgy kanász köl még!“ Mögfogatta, -adott neki ėgy putrit távul a kastéjtul. - -Itt osztán ű kanászkodik; a felesége terhös anynyira, hogy mökszülette a -gyerököt. Itt a kanász, hogy idegön hejjön van, itt ű üsmeretlen hejjön -van, szaladozik előre-hátra, tanákozik a boldokságos Szűzmárijával és az -Atyaistennel. Aszongya a boldokságos Szűzmárija: „Hová méty tė szögény -embör?“ Aszongya a szögény embör: „_Komát keresni_, mert így mög így -vagyok; mer nem akartam êvönni a gazdalánt, a möliket az apám mondott, -êkűdött a hásztul, itt mög idegön hejt vagyok, nem kaphatok komát.“ Nė -möny sėhuva, gyere viszsza! mökkörösztöljük mink,“ mongya a boldokságos -Szűzmárija. Aval viszszamén a szögény embör, mingyá teremtődött ott ėgy -kápolna, abba a kápolnába az Atyaisten lött a pap. Mikô Márija fővötte a -kisdedöt, hogy maj viszi körösztölni, ėgy czipó az asztalon ojan szépen -gőzölt, hogy a betegágyas aszszon kívánkozott belüle önni. Mökszekte -neki az ura, övött belüle, nagyon jôlakott; de a _czipó mögén csak egész -lött_. Márija, hogy elvitte a lánt, nem is kérdöszte, hogy minek -körösztöjjék? hanem Márinak körösztölték az ű nevire. Mikor hazamöntek a -körösztölésbül, az Atyaisten mög Márija a putriba bemöntek, hát a -konyhába tűz sė vôt; de (azért) horták ám be az Angyalok az ételt. -Ėcczör mökszólalt a muzsika oj hangossan, hogy még a kastéjt is röngeti. -Elküldi az uraság a szolgálóját, hogy nézze mög: micsoda muzsika az a -kanásznál? A szolgáló bekukucskált az ablakon, nem látott sömmit, -viszszamönt, mögmondani, hogy nem látott sömmit, de itt a nagy zöngéstül -nem marathattak, aszongya a kirájné: „Maj elmék én, neköm nem parancsol -sėnki, hogy szabad-ė a szobába mönni!“ Êmönt a kirájné, az ablakon -bekukucskált, nem látott sömmit, êre mögharagudott a kirájné, -nagydühössen bemönt: mikor kinyitotta a konyhaajtót, a főd mögnyílt, a -kirájné lėmönt a főd alá. A kiráj nem győszte mán várni a feleségit, asz -mondotta: maj elmén ű! Elmönt a kiráj, az is kukucskált az ablakon, nem -látott sömmit, êre mögharagudott űs, nagydühössen mönt, hogy maj bemén, -de mikor a konyhába mönt, a _főd mögnyît_, a kiráj is a főd alá mönt. -Mos mán nincs kiráj, nincs kirájné. - -Az Úristen minygyá odaröndölte a kanászt a kastéjba, kiráj lött, a -felesége pedig kirájné. Kirájkottak ėd darabig mán, mikor Márija odamönt -hozzájuk, asz mondotta: „Mán kirájkottatok, de a körösztlányomat -agygyátok ide, lösz nektök másik.“ Odatták a lėjánygyerököt Márijának, -Márija el is vitte, fölvitte a mönynyégbe, ott nevelte oszt későbben -szolgálója lött. Mindég oktatta Márija: hogy semmit nė tugyon, nė -lásson! A lėjánygyerök mán nagy vôt: 16, 17 esztendős. Mári mindönnap -êmönt leselkönni a kertbe, az Atyaisten ott ült az asztalnál Márijával. -Itten az Atyaisten aszonygya „Eregy nészd mög, az a lėjány mit -lesekszik?“ Márija fölkelt, a lėjány êszalatt, utánna mönt: „Mári -lányom! mit láttá?“ kérdözi a lánytul. Aszonygya Mári: „Sömmit!“ „Mon -mög lányom! mer elvöszöm fülednek hallását, nyelvednek szóllását!“ A -lány nem válalta. „Lėvitetlek a földre!“ mongya neki Szűzmárija. A lány -akkor sė válalta. Lėvitték a földre ėn nagy erdőbe, de süket és nem szól -a lány. Âra mönt ėgy kirájfijú, möglátta a lėjánt, mökteczczött neki, ű -osztán a lėjánynyal öszszeesküdött. A hogy esküdött, úgy élnek Istennek -anynyira, hogy a lėjány tehörbe esött a kirájtû. Már most elgyütt az -üdő, hogy születni köl, mög is szülte, fijúgyerököt, valami szép -fijúgyerököt. Aval a kirá két bábát álított oda mög az édösanynyát, hogy -őrízzék a gyerököt. Ėcczör odamönt Márija 11 óratájon, – a ki hogy űlt -ott, úgy elalutt – aszongya Márija: „Mári lányom! viszszaadom fülednek -hallását, nyelvednek szóllását, mond mög: mit láttá? ha mög nem mondod, -elviszöm a gyerököt.“ Háromszô főkérdöszte, Mári aszt válalta: hogy ű -nem látott sömmit. Aval a gyerököt fővötte, êvitte, az ű száját (Máriét) -pedig bevéröszte. Mikor fölérzenek ezök, nincs gyerök! nézik a száját, -hát vérös! aszonygyák: „Mögötte.“ Főkelt az ifijú kiráj, bemén röggel, -mind panaszkodik, hogy mögötte, a bábaszszonyok mög rákeszték: „Mögötte! -mos láttam, hogy ötte, mikor főkeltem.“ Aval a kirájfi nagydühösségbe -gyütt, de asztán lėcsillapodott, mer úgy gondolta: lösz még másik. Mögén -születött ėgy lėánygyerököt az aszszony későbben, itt mán az ifijú kiráj -4 bábaaszszont röndölt oda, mög az (király) apját is, anynyát is, -őrízzék, hogy a gyerök ê nė veszszön! De mikô gyütt a Boldokságosszűz, -mögén elalutt mind ėgytül ėgygyig és a Boldokságosszűz hoszta az első -gyerököt Márinak: „Nészd, lányom! de szép gyermök, mon mög mit láttá? ha -mögmondod, viszszaadom!“ „Nem láttam sömmit“ monta Mári. „Elviszöm eszt -a gyerököt is, jaj neköd asztán!“ Aval a Boldokságosszűz elvitte amaszt -is, az ű száját pedig bekente vérê. Mikô főkeltek a bábaszszonyok, -minygyá rákeszték: „Mögötte! mos láttam, hogy ötte, mikô főkeltem!“ - -A kiráj osztán kitötte a nagy vadon erdőbe, aszonta: „Onnan gyütté, oda -mönyny!“ Az aszszon sírt-rítt, az Úristen teremtött neki ėgy kis szobát, -konyhát, de ott neki önni-inni vôt neki oszt mind a 2 gyerökit mökkapta: -a fijúgyerököt, lėjánygyerököt, halását, szólását. Hát a kiráj ėccző: -idő várva eszibe jutott neki, hogy kimén vadászni, hanem ű az ű -legényivel êtévett: nagy köd támatt, nem tudott viszszamönni. Látott ű -abba a kisz szobába gyėrtyavilágot, el is möntek űk oda szálást kérni. -Az aszszony aszondotta, hogy: „Szívessen!“ mer minygyá mögüsmerte, hogy -az ű ura. Az aszszony osztán készítött jó vacsorát. A kiráj ê vôt -fáradva, az aszszony mögvetötte az ágyát; a kibe ű nyugodott, belefekütt -a kiráj. Hogy a kiráj elalutt, lėejtötte az ėgygyik lábát, aszonygya az -aszszony a gyerököknek: „Tögyétök fő édösapátok lábát! édösapátok az.“ -Föl is tötték, mög is csókolták; az inas csak halgatta. Főkelnek űk -röggel, mönnek, de ol köd támatt, hogy nem láttak; aszongya az inas, -hogy: „Az éjjel így mög így történt, mikô fölségös kiráj uram elalutt: a -lábát lėejtötte, aszonta az aszszony a gyerököknek: „Tögyétök fő apátok -lábát mög csókojjátok is mög, mer apátok az!“ Ez a kirájnak szöget ütött -a fejibe, aszonygya: „No, hát azé sė mönyünk meszszire!“ Mikô -beestelödött, mögén odamöntek szálást kérni az aszszonyhon a kisz -szobába, mögént röndössen vacsorát készítött nekik (az aszszony.) Mikor -ėcczör a kiráj ágyba kívánkozott, mögén lėfekütt, de itt a kiráj -tartotta magát. Ėcczör a kiráj a job karját kivákta az ágy szélire; -aszonygya az aszszony hogy: „Édösapátok ez, csókojjátok mög a kezit, -tögyétök fő!“ de a gyerökök nem bírták. A kiráj osztán elfakatt örömibe -sírva, átkarolta a 2 gyerököt, főkelt, azonnal kűtte a legényit hintóké -nagy örömmel, hogy a felesége beszélni tudott. Akkor a király újfönt -mögesküdött a feleségivel, akkor hitte a kiráj, hogy nem ötte mög a -gyerökit. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -23. A három szent királ. - -Vôt a világon 3 királ: ėgy Bölcs-, ėgy Gazdag- és ėgy Szöröncse-királ, -ėgymással mindég tusakottak, hogy melik a legföjjebvaló kösztük? A -Gazdagkirál aszonta, hogy ű a legföjjebvaló, a Szöröncsekirál is aszt -monta. Asztán űk hároman parasztruhába őtösztek, útra keltek. Jártak -öszszeviszsza, az országba, ėcczör betértek ėgy városba. Ott a szélső -házná ėgy szögén kötelesembör lakott, ez a három kirá bemönt oda, -szálást kértek. Annak a szögén embörnek kilencz gyeröke vôt; ėgygyik: -kicsi, másik: piczi, de nagy szögénségbe vôt a kötelesembör. Anynyi -kinyere sė vôt, hogy a gyerököket föntarcsa életbe, de nem vôt péze, -hogy vögyön kendört, hogy kötelet készícsön. Itt a három kirá möghált. -Másnap főkeltek, a Gazdagkirál látta, hogy nagyon nagy szögénségbe van a -köteles, kivött ėgy skatula aranyat, odatta a kötelesnek; „No, mos mán -ezön vögyé kendört oszt dolgozz, vögyél rajta jobb házat!“ A szögén -köteles mögköszönte az aranyat, a három szent királ elmönt. A szögén -köteles fölvitte az aranyat a pallásra: ott vôt ėgy szakajtóba korpa, ű -vött ėgy pár aranyat ki a skatulábul, a többit belegyukta a szakajtóba a -korpa alá; de ű az aszszonnak aszt nem monta. Ű oszt elindult a városba, -hogy majd fogad kocsit, hogy hônap mönnek kendöré. - -Itt oszt az aszszon, mikor gyütt ėgy szilvás kufa – a gyerökök ríttak, -hogy vögyön az anynyuk nekik szilvát! – az anynyuk fölmönt a pallásra, -eszibe jutott, hogy van ott még ėgy kis korpa, hogy azon vösz szilvát a -gyerököknek. Odaviszi a kocsihon, aszongya: „Ád-ė szilvát korpájé?“ -Aszongya a kufa: „Hon nė annék?“ Vött, adott neki szilvát, beleöntötte a -korpát a zsákba. Az embör tanát a városba ėgy kocsit, mögfogatta hônapra -fuvarba, hogy maj kendört hozunk! Bemöntek ėgy kocsmába, hogy maj -_áldomást isznak_. Itt oszt öt forintot adott foglalóba oszt a szögén -köteles beittasodott, ballagott hazafele. Nagy eső lött akkô nap, az ű -háza előtt vôt ėgy kopott árok, teli vôt vizzê, az embör belecsúszott, a -sipkája alatt vôt az aran, a mög beleesött aranostul ėgygyütt. A kácsák -beletaposták a sárba, a szögén köteles valahogy bevánczorgott, lėfekütt -a szín alá. A felesége osztán behúszta a házba, lėfektette oda. Hajnalba -osztán kopoktat a fuvaros az ablakon. A köteles fölugrott, kérdözi az -aszszont, hun a sipkája? Az aszszon asz mongya: „Hisz, hajadon féve -gyütt ken haza!“ Az embör-oszt vôt ėgy rosz kalapja a fejibe tötte – -főmönt a pallásra, keresi a korpásszakajtót, de nem tanáli, kérdözi az -aszszont: „Hun a korpásszakajtó!“ Az aszszon aszongya: „Tėnnap vöttem a -gyerököknek rajta szilvát“ „Hát az aran hun van belüle?“ kérdözi a -köteles. „Micsoda aran? – aszongya – én nem tudok benne aranyat, úgy -beledűtöttem a zsákba a kufának, a hogy vôt.“ „No, oda a sok aran, -aszszon! mögén csak szögénnek marattunk mink!“ monta a köteles. Itt -osztán még hécczörte szögényebbek vôtak, mint azelőtt. - -Három hétnek utánna viszszatért a három szent királ, látytyák, hogy még -szögényebb a köteles. A Szöröncsekirál kivött a zsebibül ėgy nagy -ólomgolyót, aszonta a szögén kötelesnek: „_Lögyön hozzá szöröncséd!_“ A -három szent kiráj mögént elmönt az útytyára. A szögén köteles nézögeti -az ólomgojót, aszongya: „Mi csinájjak én evel?!“ Odatta a gyerököknek: -„Jácczatok vele!“ - -Akkô nap hozzájuk mönt ėgy öreg halászembör, vitt ėgy rosz hálót, -aszonta a szögén kötelesnek: „Csináld mög neköm eszt a hálót! majd kapsz -érte ėgy halat.“ A köteles öszszefűzögette a hálót, az öreg halász -möglátta az ólomgojót! hogy a gyerökök jácczottak vele, aszonta a szögén -kötelesnek: „Ad neköm eszt az ólomgojót!“ A szögén köteles aszonta: -„Odadom, ha a legnagyobb halat idadod, a möliket máma foksz!“ Itt oszt -odatta neki. A halász rákötötte a hálóra súlnak. Lėmöntek a folóra, a -köteles is elmönt. Möghúszták a hálót, sok sok halat kihúsztak, ėgy nagy -hal is vôt köszte, aszt elvitte a köteles. Fölbontotta otthun, kigurútt -belüle ėgy gyémántgojó. A halat is mögfőszték, mögötték, a gyémántgolót -mög begurították az ágy alá. - -Ekkor nap mönt ėgy gróf âra, bemönt a szögén köteleshön, hogy majd -istrángot vösz nála, möglátta a gyémántgolót, aszongya: „Te, szögén -köteles embör! nem adod neköm eszt a golót?“ Aszongya a köteles: „Mit ád -érte a gróf úr?“ „Van itt ėgy majorom, van vele háromszáz lánczfőd, aszt -neköd adom mög ėgy zacskó aranyat!“ Odatta neki a gyémántgolót, elmöntek -a városházáhon, átiratták a majort a főddel ėgygyütt. Akkorára a kufa -hazahoszta az aranyat, a mit az aszszon odadott a korpával, mer attul -félt, hogy aval csak lė akarják űtet záratni. Addig kutatta, addig -kereste, hogy hun atták neki a korpát? még mög nem tanáta. Vôt neki ėgy -üres házhejje, ott csináltatott ėgy palotát, a hogy hánták ki a fődet, -mögtanáták sipkástul az aranyat is. A palota elkészült, tizėnkét -köteleslegén dôgozott a méhejbe, ű mög csak urassan sétált és -parancsolt. - -Ez alatt az üdő alatt viszszaért a három szent királ, látytyák, hogy a -rosz ház hejjin mög az üres telkön nagy palota van, aszongya a -Szöröncsekirál: „Látod-ė, tė? Gazdagkirál! hogy én vagyok a föjjebbvaló, -nem tė. Tė attá neki ėgy skatulaaranyat, én mög csak ėgy ólomgolót -attam; az aranbul szögényebb lött, mint vôt, az ólomból mög gazdag -lött.“ Sokájig eldiskuráltak űk ketten, még a Bölcskirál asz nem monta: -„Löhet neköd bármönynyi aranyad, ha szöröncséd nincs, nem ér sömmit -tönkremész, êfogy az aranyad.“ - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -24. András: a kitett gyermek. - -Vôt a világon ėgy gróf, annak vôt ėgy csudaszép lánya, a grófné möghalt, -a gróf nem sokat törődött a lányával. Vôt ėgy lovásza is a kirájnak, -lovagolni tanította a kisaszszont, addig tanította, hogy ėcczör -állapotos lött a kisaszszon. Csak elmönt a kisaszszon más városba, -itthon asz monta, hogy atyafiakat járni mönt, az apja pedig nem törődött -vele. A kisaszszonnak lött ėgy fijúgyermöke, kiatta tartásra, ű pedig -viszszamönt a kastéjba és lött tovább kisaszszon, nem tutta mög senki, -hogy neki csalágygya születött. A lovász pedig möghallotta, hogy mi -történt, főbe lűtte magát, maratt neki 6 csalágygya, ârul pedig a gróf -gondoskodott. Csak később a kisaszszonnak kérője akatt: katona tiszt, el -is vötte feleségül. Ezalatt a kisaszszon a nevelőnek kűdözgette a pészt, -de mikor férhönmönt, továb nem gondolt a fijával, nem kűdött neki pészt; -a részögös aszszon (a ki nevelte) pedig asz gondolta, hogy nem tarti -ingyen, kötött ėgy kötelet a (kis gyermeknek a) nyakára, oszt _kivetötte -az úcczára_. - -A kutyák körülfokták a kis gyereköt, de vôt ėgy nagy kutya kösztük, a’ -nem eresztötte közel hozzá a többit. A mint ugattak a kutyák a ház -előtt, bent a házba ėgy aszszonnak mög ėgy embörnek a kis fija -haldoklott, aszongya az anynya az embörnek: „Nézzé ken ki, mit ugatnak a -kutyák oda ki?“ Kinéz az embör, látytya, hogy ėgy kis gyerököt -huszkonnak a kutyák, fővöszi az embör a kis gyerököt, bėviszi a házba, -mutatytya az aszszonnak: „Ne! nészd! mit leltem az úcczán? valami -lelketlen anya kilopta, jó lösz nekünk! Úgy is a mi kis fijunk má -möghalt!“ Tehát fölfokták a kis gyerököt Andrásnak hítták, járatták -iskolába, a tanulók köszt kiváló vôt. Ėcczör történt, hogy öszszeveszött -ėgy másik gyerökkê, a gyerök aszongya: „Job lött vôna tégöd is -szétszöttek vôna a kutyák az úcczán!“ Lėszomorodott András, mikô kimönt -az iskolábû, kérdöszte az apja mög az anynya: „Mi oka annak, hogy tė -ojan szomorú vagy?“ „Annak nagy sorja van, kedves anyám! aszonta az -árėndás zsidó fija: „Jobb lött vôna, hogy a kutyák szétszöttek vôna az -úcczán!“ Êre elbeszélte neki az anynya, hogy neki nem édösgyeröke, de -azé épen úgy szereti! Êre András még jobban tanût az iskolába, tanût és -évek mulva lėtötte a papi vizsgát. De idő közbe születött ėgy kis lánya -a nevelő apjájéknak, csakhogy aszt is András kitanítatta, férjhönatta, -ėgy tanító vötte el; a nevelő szülejit is sokszor segítötte: úgy -szerette, mintha édösapja, édösanynya lött vôna. - -Ez alatt pedig a herczegnének (katonatisztnének) – térjünk mán oda! – -nem vôt nyugta, főkereste aszt az aszszont, a kinek a fija ki vôt adva -tartásra, mögkérdöszte tűle, hogy hová lött az ű fija? De az aszszony -aszt monta, hogy möghalt, eltemettette szépen, mögmutatta aszt a hejet, -a hová temettette, a herczegné kápolnát emeltetött a hejire, misét -szolgáltatott érte, siratta a fiját. Ėcczör föltünt (a nyugtalansága) az -urának is, kérdözi tűle, hogy mi bajod neköd mindég? de a herczegné nem -monta aszonta fejfájása van. Ėcczör maga vôt a herczegné odahaza, ėcczör -bemén hozzá a szobalány, asz mongya, „Herczegné aszszonyom! hivatytyák a -nevelőnéhöz, ėgy titkot akar mondani a herczegné aszszonnak!“ Elmönt a -herczegné azonnal, hát éppen csakhogy akkor élt még az aszszon; aszongya -a nevelőné: „Bocsásson mög, herczegné aszszony, a fija nem halt mög, -hanem kitöttük az úcczára, mert fizetés nem jött, nem tartottuk hijába.“ -Êre a herczegné elájult, mikorra magáhon tért, a nevelőné möghalt, tehát -nem tutta mög a herczegné, hova lött a fija? vagy milött belüle? Ettül -kezdve még szomorúbb lött a herczegné, az ura kérdöszte a baját, de nem -monta. Eljárt gyónni, ott mög vôt ėgy fijatal pap, az urának föltünt, -hogy az aszszon sűrűn jár gyónni. Az ura a herczegnének elmönt a paphon -és mögkérdöszte, hogy mé jár az ű felesége ojan sűrűn gyónni? ennek van -valami sorja? A pap asz monta, hogy nincsen (sorja) csak bűnynye van. A -herczeg hazamönt, lėvetötte magát az emeletrül; mikor bevitték az -embörök, csak anynyit mondott a herczegnének: „Annuskám! bizalmasabb -löhettél vôna hozzám!“ azzal a herczeg möghalt. Az aszszon eltemettette -szépen és tovább imátkozott a fijájé, elmönt gyónni, de a katolikus pap -mán tutta az ű történetit, aszonta: „Aszszonyom! mönynyön el a bánáti -paphon, annak gyónynya mög a bűnit, ha az mögbocsátytya a bűnit, akkor -az Isten is mögbocsátytya!“ Befogatott (a herczegné) ėgy borított -kocsiba, elhajtatott a református paphon, de elvitte magával az -unokahúgát is, eszt benhatta a kocsiba, ű mög lėszált, bemönt a paphon. -Éppen a pap a szobájába vôt, köszön: „Gyónni gyüttem, tiszteletes Uram!“ -„Nálunk nem szoktak gyónni, mönynyön el a katolikus paphon, a szokott -gyóntatni!“ monta a tiszteletes. „De éppen a kűdött ide, tėhát szépen -kéröm, olgyon föl a bűnejimbül, mer nincsen nyuktom!“ Aval lėtérbetyült, -elkeszdött könyörögni. „No, ájjon föl, jó aszszon! hagy hallom: mi bűne -van?“ „Korán elvesztöttem az anyámat, az apám pedig nem sok gondot -fordított rám, bentült a kártyaszobába. Volt ėgy lovász mesterünk, -kiváló szép embör vôt, házasembör vôt, vôt neki 6 gyeröke, mindönnap -kijártam vele az erdőbe, beleszerettem, lött tűle ėgy fijam. Nem tutta -mög a világ, mer âra az időre elmöntem ėgy rokonomhon, a gyerököt -kiattam tartásra, én pedig viszszamöntem a kastélba, csak lánnak -marattam. Később férhönmöntem ėgy katonatiszthön; mikor férhönmöntem, a -(gyermektartásért járó) pézküldemény is elmaratt. Később möghallottam, -hogy möghalt (a gyermek), mögörültem neki. Ėcczör csak bejön a -szobalányom, hogy hivat a vôt (gyermek) nevelőné. Halálos ágyán vallotta -mög, hogy kitötte az úcczára a kis fijút, hogy én annak soha ėgy anyai -csókot nem attam! – úcczaji kutyák szétszötték!“ Aszongya a tiszteletes: -„Szétszötték vôna, aszszonyom! ha jó embörök nem löttek vôna! tehát kêj -föl anyám! add mög az első anyai csókot!“ Fölugrik êre a herczegné, -öszsze-viszszacsókolta a fiját, hálát adott az Istennek, hogy ėcczór -főtanáta az elveszött fiját. - -Mögúnta a kis lán a kocsiba a várást, monta a kocsisnak: „De sokájig -gyün most Annus néni!“ Ėcczör nyílik a kapu, kijátytya a kis lán: „De -soká gyóntá most? Annus néném! most mögfásztam, szalagygyunk hazafele, -mer mán estelödik is!“ „De mos mán nem mögyünk sėhova sė, mer -mögtanáltam, a kit kerestem!“ monta a herczegné. Lėszálott a kis lán, -bemöntek a szobába, a pap pedig elküldött a nevelőapjájé, anynyájé, -monta az édös anynyának: „Hotyha ezök a jó embörök nem löttek vôna, a -kutyák fölfaltak vôna!“ A herczegné mögköszönte a jóságukat, -csináltatott nekik ėgy szép palotát, ott élt a két öreg, még mög nem -halt. A tiszteletes pedig beleszeretett a kis lánba, hogy elvötte -feleségül. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Nagykópékról.) - - -25. A czigány, a pap és a bíró. - -Mikor még minden nagyobb úr tartott magának udvaribolondot, történt: -hogy egy faluban a pap és a bíró – kik azelőtt nagyon jó barátok voltak -– egy vadászat alkalmával úgy összeharagudott, hogy többé még egymásra -sem nézhetett. A pap, hogy valamivel bosszanthassa a bírót, magához -hivatta az ő kedves udvaribolondját: a czigányt s kérdezte tőle, hogy -mivel tudná legjobban megbosszantani a bírót? A czigány – tudta: hogy a -bírónak van egy kedves tehene, – azt a tanácsot adta a papnak, hogy el -kellene lopni! A pap helyesnek találta a tanácsot, 20 forintot adott a -czigánynak, hogy lopja el a bíró tehenét. A czigány a rákövetkező éjjel -elvezette a bíró tehenét, reggel azután a papnál levágták és szépen -elosztották. A bíró mikor reggel észrevette, hogy nincs tehene, -kidoboltatta a faluban, hogy a ki nyomára vezeti, 60 forintot kap. A -czigány mikor ezt meghallotta, elment a paphoz, 40 forintot kért tőle -azért, hogy ne jelentse fel. A pap hogy meneküljön a bajtól, adott neki, -de a czigány ezzel sem érte meg, hanem mikor kijött a paptól, egyenest a -bíróhoz ment és azt mondta, hogy ő tudja ki lopta el a tehenet és arra -kérte a bírót, hogy hívassa fel a papot s vonja kérdőre. Azután hazament -a czigány, mint a ki a dolgát jól végezte. - -Másnap, mikor megkapta a pap az idézőczédulát, megijedt, rögtön magához -hivatta a czigányt, szemére vetette hálátlanságát s faggatta, hogy miért -tette ezt? mikor megatta a mit kért. A czigány azt hajtogatta, hogy -adjon a pap neki 60 forintot s megmenti attól a nagy szégyentől, a -melyik előtt áll, de mikor a tárgyalás lesz, a pap ne szóljon semmit -sem, csak őt magát hagyja beszélni. A pap azután beleegyezett a dologba -és kifizette a 60 forintot. - -Mikor eljött a tárgyalás napja, a pap a rendes időben megjelent, de a -czigány nem volt ott, a pap szemlesütve járkált a folyosón, éppen arra -gondolt, hogy a czigány megint felültette, mikor megjelent a czigány. A -bíró behívatta őket s felolvasta a papnak, hogy mivel van vádolva s -kérdezte, hogy mivel védi magát? A pap azt mondta, hogy beszéljen a -czigány, mert ő nem tud semmit. A bíró ezután a czigányhoz fordult és -ráparancsolt, hogy mindent úgy mondjon el, mint a hogy elmondta már -neki. A czigány azután elkezdte mondani úgy, mint azelőtt: hogy elmentek -a pappal éjjel a bíró istállójába és elvezették a tehenét a paphoz, -reggel azután levágták, a húsát két részre osztották, az egyik a papé, a -másik az övé lett. Itt azután a czigány szünetet tartott, a pap -szégyenében már majd elsüllyedt, a bíró pedig az Isten őrözte, hogy nem -tapsolt örömében, hogy a czigány meg merte a pap szemébe mondani. A bíró -erre odafordul a paphoz, kérdezi: „Igaz ez?“ mire a czigány közbe szólt, -hogy elfelejtett még valamit mondani, a bíró biztatta, hogy csak bátran -mondjon el mindent, a mi idetartozik! A czigány azután folytatta: „Mikor -a bőrosztásra került a sor, mindaketten egészben szerettük volna -megtartani, de mivel nem tudtunk megegyezni, fogtam a bicskát és -elkezdtem a fejinél a hátán végig hasítani, de mikor a farkához értem, -ott a bicska megakadt és én hanyat estem; erre felébredtem.“ - -A bíró erre rákiáltott a czigányra: „Te czigány! hiszen ezt te csak -álmodtad!“ „Persze, hogy álmodtam – mondja a czigány – de tegnap mikor -elmondtam, a bíró úr örömében nem hallotta, mikor mondtam, hogy csak -álmodtam.“ Igy azután a pap is, czigány is vígan mentek haza, a bíró -pedig szomorúan nézett utánuk, mert sem a tehene nem lett meg, sem a -papon bosszút nem állhatott. - -(Hódmezővásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -26. A fájóslábú mester a harangozó hátán. - -Hol volt, hol nem volt, volt a világon ėgy falu, abba vôt ėgy templom, -vôt annak ėgy baktérja, de nagyon félős vôt, de a pap is nagyon félt, -úgy, hogy este nem mertek kimönni. Vôt a faluvégin ėgy rosz ház, vôtak a -faluba dėjákok is, de mindég éhössek vôtak a dėjákok. Ėcczör -elhatároszták a dėjákok, kimaradást tösznek, maj szöröznek űk maguknak -önnivalót és úgy is lött. Elmöntek a rosz házhon, 2 ott maratt, 2 pedig -elmönt ėgy báránt keríteni „No, aszongya – még tik oda lösztök, addig -törünk ėgy kis dijót!“ Ezalatt a bakter fölmönt a toronyba, hogy majd -elharangozi éfélt, hajja, hogy beszélgetnek mög hogy pufognak, gondolta -magába a bakter: „Elmék a mestörhön, előhívom, hogy itt vannak a -szellemök!“ Szalad a mestörhön: „Mestör uram! mestör uram! ébregyön! itt -vannak a szellemök, föltámattak a halottak!“ „Dehogy támattak, János! -mongya a mestör, csak eregy, nészd mög, hogy mi löhet a’! Én nem -möhetök, mer fáj a lábom!“ mongya a mestör. „Fölvöszöm én a hátamra, -csak gyűjön!“ osztán fővötte a hátára, vitte. Ez alatt mán nem győztėk -várni a czimborájukat a dėjákok, kinésztek, hogy gyün-ė mán a 2 -czimbora, vagy valami baj történt? Úgy látytyák, mintha gyünnének, -odakijátanak: Gyűjenek gyorsan! mög van mán a kés fenve, vágjuk el a -nyakát!“ (A bárány nyakát értették). Aszongya a mestör a harangozó -hátán: „Mit kijátanak, János?“ De János is mögijett ám, aszongya: „Nem -halottam, mestör úr!“ „Kérdöszd mög, János!“ mongya a mestör. János -odakiját: „Mit kijabáltok?“ „Hozzad hamar – mongyák a dėjákok – ki van -mán a kés fenve, vágjuk el a nyakát!“ De mán erre a harangozónak is -csurgott a verítéke, a mestörnek sė fájt tovább a lába, lėugrott a -harangozó hátárul, elszalatt, mög sė ált hazájig, három nap folvást -rászta a hideg. Szalatt a harangozó is, de a mint szalatt, elesött. - -A dėjákok nem kaptak báránt, gondolták: „Jó lösz disznó is!“ de a mint -kieresztötték az ólbul, szalatt szömönszöktibe (sebessen), éppen -akkorára ért a harangozóhon, mikor föltápászkodott, lába közé fokta a -harangozó, oszt vitte a disznó, a harangozó kijátott a mestörnek: „Jaj! -engöm mán visznek!“ asz gondolta, az ördög viszi, eszt möglátták a -dėjákok, azok is szömönszöktibe szalattak: „Jaj, szalagygyunk! Gyurkát, -Pistát viszi mán az ördög.“ A disznó pedig mög sė állott a kocsmaajtóig: -a kocsmárosé vôt a disznó, onnan lopták el a dėjákok. Nagyotnéz a -kocsmáros, kihíjja a feleségit: „Gyere mán, anynyuk! nészd mit hozott a -disznó!“ „Nízi az aszszon, hát a János bácsi, a harangozó. Fölnyitytya a -szömit a szögén harangozó, aszongya: „Nė báncsatok, jó lelkök! többet -nem iszok, sė nem kártyázok!“ Nézik János bácsit, mi lelte? aszongya a -kocsmáros: „Híjunk doktort! ennek möghibbant az esze, hisz nincsenek itt -jó lelkök, angyalok!“ Kihítták a doktort, akkor beszélte el János bácsi -osztán; mi történt. Kimöntek a rosz hászhon, (látták) hogy ott a dijó, -mogyoróhaj, úgy tutták mög, hogy a dėjákok vacsoráltak. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -27. A koma. - -Vôt a világon ėsz szögény embör, annak vôt ėgy legényfija, ojan -tizėnhárom éves löhetött, kimöntek szántani. Úgy möntek ki: hogy a nap -nem gyünnek haza, maj oda lösznek két nap. De este, mikor kifoktak, -aszongya a gyerök: „Édösapám! én elmék haza, mögnézöm édösanyám: nem-ė -betegödött mög máma?“ „A, fijam! sosė möny, mer nem gyüsz ki hajnalra: -mire be köl fogni!“ mongya az édösapja. „De kigyüvök, édösapám! még -hamarébb is.“ mongya a gyerök. „Hát eregy! de ha kin nem lösző két -órára, kikapsz!“ A gyerök öszszeszötte magát, mönt haza. Mikô hazaért, -gondolta magába: hogy kösse ű be most magát az anynyáhon? mikô nem vári. -A szín alatt vôt a macska, csöngő vôt a nyakába, kivötte a nyakábul a -csöngőt és az üvébe akasztotta, négykézláb ált az ajtóba, elkeszdött -nyávogni. Mán akkô a bírókoma ott szerelmösködött az anynyával a házba, -aszongya a bíró koma: „Ereszd be a macskát, nė nyėrvogjon!“ „Nem -eresztöm be! – mongya az aszszony – mer mögöszi az asztalon a rétest.“ -„Nem öszi mög mind, hágy a még belüle!“ Az aszszony beeresztötte. A -macska sütétbe odamén az asztalhon, raki a rétest a tarisznyába. Ėccző -mögén nyėrvog a macska kifelé, aszongya a bíró koma: „Eregy mán, ereszd -ki, nė nyėrvogjon!“ A gyerök kimönt, viszszakötötte a macska nyakába a -csöngőt, az ablakra mönt halgatóczni. Ėcczör aszongya az anynya: „Ugy-ė, -komám! hônap mőre szántanak? maj hônap viszök ebédöt!“ Aszongya a koma: -„Nem bírsz hozni, mer mink is ott szántunk a komájéknál, a mi ökrünk is -a kételső ojan, mind a komájé, nem üsmered fő! De mégis maj lėterítytyük -a két elsőt fekete szűrrel!“ Aval elhalgattak, a gyerök is mögindult, -mén kifelé. Mikor a gyerök kiér, nem szól sömmit sė, a rétest eltötte, -aval lėfekütt. - -Másnap úgy tíz órakor, mikor kifognak ötetni, az apja nem hatta egészen -kifogni, hogy maj csak ott annak nekik önni. Mikor öttek az ökrök, -aszongya a gyerök: „Édösapám! én ezöket az ökröket lėterítöm fekete -szűrrel, mer nézze ken csak, nagyon kimelegöttek.“ Aszongya az apja: -„Bánom is én, fijam! akármit csinálsz.“ A gyerök mingyá lėtakarta a két -elsőökröt fekete szűrrel, az apja mög mingyá bontotta a kinyeres -tarisznyát, hogy maj öszik. „Nė ögyön ken, édösapám! aszonta édösanyám: -hoz dére önni.“ „A, – aszongya az apja – nem igaz a mit tė beszélsz, -hisz máma búzát mos!“ „De bizon hoz önni!“ mongya a gyerök. Az embör -féretötte a tarisznyát, nem övött. A főd végin vôt ėgy nyárfa, aszongya -a gyerök: „Édösapám! a ki annak a nyárfának a tetejibe fő bir mönni a -madárfészöké, az öszi mög az ebédöt!“ „Nohát próbájjuk mög, nem bánom! -möjikünk mén föl?“ Aszongya a gyerök: „Hát ken mönynyön fő először! ken -az öregebb.“ Az öreg embör nem bírt főmönni, a gyerökön van a sor, -főmönt a madárfészökhön, lėhozott hét madártojást. Odamén a kocsihon, -âra néz a gyerök a falu felé, még meszszirül mögpillantotta az -édösanynyát, mongya az apjának: „No, édösapám! ahun gyün édösanyám, hozi -az ebédöt.“ De az apja csak a kocsi alá húzódott, mert bízott, hogy ű -mán nem öszik az ebédbül. Ėcczör az aszszony odaért irántyukba, mingyá -szalad a gyerök elébe, aszongya: „No, édösanyám! mit hozott ken? ojan -éhössek vagyunk!“ „Tudom, hogy éhössek vattok, hanem alig bírtam ide -tanáni, hogy az ökrök lė vannak terítve“ mongya az aszszony. „A gyerök -takarta lė, aszonta, hogy nagyon kimelegöttek.“ mongya az embör. A -gyerök mingyá kibonti az ételt, látytya a gazda, hogy a felesége -hétfélét is hozott önni, aszongya: „Hát, ojan sokfélét hosztá? hiszėn -máskor ėgyféle is ölég vôt.“ „Hosztam ám – mongya az aszszony – mert -mostan anynyi telt.“ A gyerök odaül az étel mellé, az embör csakúgy -paslog, nem öszik. Aszongya az aszszony: „Hát, ken mé nem gyün önni? -kennek hosztam!“ „Fogadást töttünk – mongya az embör – elvesztöttem az -ebédöt.“ „Gyüjé ken csak, ögyé ken!“ De a gyerök nem hatta az apját -önni. Mikor jô lakott a gyerök, aszongya: - -„Hej! de jó vôna ez a kis étel a körösztapámnak, tudom, jóizűn mögönné!“ -„Jô mondod gyerököm – mongya az édösanynya – meszszi szánt-ė, -körösztapád? vigyé neki önni!“ Aszongya a gyerök: „Nem meszszire szánt, -ėhun vannak-ė!“ Az anynya rakott ėnynyėhány pogácsát mög cziczvarát -(rotytyantott tojásbû: rátotta) ėgy kis tálba a komájának, êkűtte a -gyeröktű a körösztapjáhô. A mint mönt a gyerök, êhajigálta az ételt az -úton, mikor a körösztapjáhon ért, aszonta neki: „Tisztöli édösanyám! -aszt üzeni: hogy édösapám möktutta, hogy ken êszerette az édösanyámat, -hanem vigyázzé ken, ha édösapámat láti ken, hogy êre gyün a fejszével, -akkor szalagygyé ken, de nė kentökhön, hanem mihozzánk, mer édösapám -úgyis kentökné keresi kendet!“ Aval a gyerök viszszamönt, aszongya az -apjának: „Édösapám! aszt üzeni körösztapám, vigye ken el neki a fejszét, -igazícscsa mög vele az ekét!“ Az apja vötte a fejszét, mönt vele -sebössen. A mint mén, láti a pogácsákat a fődön, éhös vôt, szödögélte -öszsze, a komája mög gondolta: „Nem ölég, hogy a fejszét hozi, hanem még -tégladarabokat is szöd!“ fölfokta a gatyaszárát, elkeszdött szalanni. -Mögláti eszt az aszszony, asz kérdözi a gyeröktű: „Mé szalad -körörösztapád?“ „Látta ken, hogy küvecsegöt szödött édösapám, most -agyonveri körösztapámat, a mé kendet elszerette az écczaka, azé szalad -körösztapám.“ Elkeszdött szalanni a felesége is az embörnek. Az embör -hátratekint, láti, hogy a felesége szalad, szalad űs utánna, mikor a -gyerökhön ér, aszongya: „Mé szalad édösanyád? fijam!“ „Mé szalad? égve -hatta a konyhába a tüzet, osz möggyulatt a ház, most ég!“ Akkor -elkeszdött az embör is szalanni az aszszony után. A felesége -hátranézött, látta, hogy az ura mos mán ű utánna gyün anná jobban -szalatt. Mikor a kapuhon ért az aszszony, órra bukott a komájába, az ura -mög ű benne, êkeszte az aszszony: „Ó, jaj! nė báncsé ken, nem szeretöm -többet a bíró komát!“ „Hát szeretted?“ kérdözi az embör. „Szerettem, de -mán nem fogom szeretni!“ Az embör osztán ellátta a bíró komát is mög a -feleségit is úgy, hogy a bíró komának nem vôt többet kedve odamönni, a -gyerököt mögdicsérte. Asztán éltek boldogul, még most is élnek, ha mög -nem haltak. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -28. A nagygusztusúak. - -Hol volt, hol nem volt, volt a világon ėgy szögény legény, -mögházasodott, elvött ėsz szögény lánt; de a lán fölmonta neki, hogy ő -nagy gusztusú (mérges), ha ű mögharagszik: nem szól két hétig sė, hanem -fölül a kemöncze tetejire. De az embör is mögmonta, hogy ű neki ojan -rosz gusztusa van: hogy ha akkorára, mikor köl, nincs az étel készen, -mögöszik ėgy fej vöröshajmát, attul ű ojan részög lösz, hogy ű akkor -öszszetör mindönt. - -Hát ėcczör történt a sorja, hogy hazamönt a dologbul a szögén embör, hát -látytya, hogy nincsen vacsora. Keresi az aszszont, a kemöncze tetejin -kuporog, nem szól sėmmit. Bevisz ėgy nagy vöröshajmát, bevacsorálja, -hozzá kezd törni, zúzni mindönt: poharakat, tálakat, tányért. Ėccző csak -mögkapja az aszszon lábát, lėrántya, el keszdi náspágolni, agyba-főbe -verni; mikor jô hejbehatta, elmönt dologra. Másnap hazamönt, látytya, -hogy az aszszon ágyba van, nem szól sömmit; vacsorázott oszt lėfekütt. -Ez így tartott ėgy hétig. Ėcczör esős idő lött, nem tudott dôgozni. -Odaszámított, hogy mög kék szólaltatni az aszszont: fog a kezibe ėsz -szál gyėrtyát, a széköket kirángatta a hejibül, sublótot, ládát -(kirángatott) kihánt belüle mindön ruhát; darabonkint kirázogatta, az -ágy alá benézött a gyėrtyával. Az aszszon nem tutta mire vélni az ágyba, -hogy mit akar ez a bolond embör? már bizonyossan möghibbant az esze, -keszte bánni, hogy nem főzött neki: „Mit keresöl te, félbolon fényös -nappal gyėrtyavilágnál?“ „Eszt keresöm, anynyukom! eszt keresöm, mán mög -is tanátam.“ „De hát mit? mongyad hát!“ „A hangodat, anynyukom! a -hangodat! már elmult ėgy hete, hogy nem hallottam.“ Az asszon êre -kiugrott az ágybul, asz monta: „Máskor nem lösz igy, apjukom!“ de hát -azért még ėcczör mögjárták. - -A szögén embör elmönt dologra, möghatta az aszszonnak: mire hazagyün, -készícsön ėgy kis meleg ételt; de közbe nagy eső vôt, a kút meszszi vôt, -aszonta az aszszon: ű bizon nem ásztatytya mög magát azé a kis -ételvízzé! Hazamén a szögén embör este, mongya, hogy: „Hát! hogy nincs -kész a vacsora?“ „Nem látod talán – mongya az aszszon – hogy esik az -eső? csak nem ásztatom el a ruhám!“ Kapja az embör a két kantát a -karjára, elmögy a kútra, mögvitte a két kantavizet, örül az aszszon: -„No, hozza mán az embör a két kantavizet!“ Odaér az embör, aszongya: -„Gyere csak ki, anynyuk!“ Mikor az aszszon kimönt, kapja magát az embör, -mind a két kantavizet a nyakába önti: „De mos mán eregy a kútra, nem -ázol mög!“ Az aszszon fokta a két kantát, elmönt a kútra, mögkészítötte -a vacsorát, többet soha sė vesztek öszsze, éltek boldogul. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs. - -A nagy Kolozsnak vôt 4 lova, a kis Kolozsnak ėgy lova, szántottak az -országút szélin. Hét falunak vôt ėgy templomja, az ėgyik falubul a másik -faluba jártak templomba, a kis Kolozs főgygye mellett köllött elmönni. -Kis Kolozsnak vasárnap szántottak, mer csak ėgy lova vôt, nagy Kolozs -tartotta az ekét, kis Kolozs hajtotta a lovat, möntül többen möntek a -templomba, annál jobban kijabálta: „Gyí, szép 5 lovam! gyí, gyí, gyí!“ -Nagy Kolozs ėgy darabig halgatta, écczör mán mögsokalta, aszongya neki: -„Nė úgy mond, hogy: Gyí, szép 5 lovam! hanem: „Gyí, szép ėl lovam! nėköd -csak ėgy van, még aszt tanálik hinni, hogy mind az 5 a tijed.“ Kis -Kolozs rá sė halgatott, csak asz monta: „Gyí, szép öt lovam! gyí, gyí, -gyí!“ nagy Kolozs mögharagudott, kihúszta az üsztökét, agyonütötte kis -Kolozsnak az ėgy lovát. Kis Kolozs oszt mögnyúszta az ėgy lovát, -mögszárította a bűrit, öszszehajtotta, zsákba tötte, fővötte a válára, -ballagott a másik városfele. Mikor odaért a szélső hászhon, -ráestelödött, benéz az ablakon, hát látytya, hogy ėgy fijatal aszszon -mög êgy fijatal embör szerelmeskönnek: a fijatal embör az aszszonnak a -kurafija vôt. Kis Kolozs osztán nem is szólt be az ablakon, mer tutta, -hogy ús sė kap szálást, hanem bemászott a kapun, fölmászott a -hásztetőre. - -Itt oszt az ôdalsó ablakon látytya, hogy az asztal teli van süteményel, -sűt hússal és ėgy nagy üvegbor is van ott. Valaki nem sokára zörget a -kapun, kijabájja be, hogy: „Aszszon, nyizsd ki a kaput!“ Az aszszon -mögijett, aszongya a kurafijának: „Bújj ebbe a ruhás nagy ládába!“ A -bort êtötte a sifon háta mögé, a sütemént mög a sűtt húst berakta a -keminczébe, kiszalatt, kinyitotta a kaput, az embör behajtott, kifokta a -lovakat, bemönt. A hogy mönt befelé, főtekínt a színtetejire, látytya, -hogy ėgy embör ott öszsze van húzódva, fölkijánt hozzá: „Ki vagy fönt a -színtetejin?“ Kis Kolozs oszt mögszólal: „Én vagyok ėgy szögén -vándorló!“ „Hát gyere be a szobába!“ Kis Kolozs oszt bemönt az embör -után a szobába, vitte magával a masinazsákba (ritka zsák) a lóbűrt. Asz -mongya az embör az aszszonnak: „No, hé! hozzá égy kis vacsorát! -főszté-jė?“ Aszongya az aszszon: „Nem fősztem, nem tuttam, hogy hazagyün -ken; hanem van ėgy kis kinyér, fokhajma mög vöröshajma.“ Az aszszon -odavitte a kinyeret a mög fokhajmát mög a vöröshajmát az asztâra. Itt -oszt a gazda hítta a kis Kolozst is vacsorálni, kis-Kolozs is nem -uraltatta magát, odamönt, mer nagyon éhös vôt. Ėcczör a gazda kérdözi -kis Kolozst: „Mi van a zsákba?“ „A! – aszongya – a zsákba jövendőmondó -van!“ „Hát, mit jövendöl az?“ kérdözi a gazda. „Mindönt a világon -mögjövendöl“ mongya kis Kolozs. „Hát, tunna-jė most jövendölni?“ „Honnė -tunna? – mongya kis Kolozs – így ni!“ röttön mögnyomta a zsákot, -csikorgott a száraz lóbűr. Kérdözi a gazda: „Hát, mit jelönt most? én -nem értöm!“ „Nem is érti eszt mindönki, csak a saját gazdája érti. Most -aszt jelönti, hogy a keminczébe van sűtt hús és sütemén.“ Az embör -aszongya az aszszonnak: „Nészd, aszszon! hátha igaz.“ Az aszszon -kiszalatt, behoszta, odarakta az asztalra. Két éhös embör jóízűn -öszögette; az embör nem álhatta szó nékül, aszongya: „Nyomja mög még -ėcczör, hogy mit jövendöl most?“ kis Kolozs mögnyomta erőssen. „No, hát -mit jövendölt?“ kérdözi a gazda. „Hát asz jövendölte, hogy ott van a -sifon háta mögött ėgy jó nagy üvegbor.“ Az embör oszt monta az -aszszonnak: „Eregy, hé! nészd mög! hátha igaz, nagyon jô esik a sűtt -húsra mög a süteménre“. Az aszszon odaugrott, kihúzott ėgy nagy -üvegbort, odatötte az asztalra, jóízűen iszogattak. Mögén a gazda -aszonta: „Nyomja mög mögén! mit jövendöl harmacczor?“ Kis-Kolozs -mögnyomi, aszt mongya: „Most aszt jövendöli, hogy gonosz van a ruhás -ládába“. Fölugrott a gazda, fölnyiti a láda tetejit, látytya, hogy ėgy -nagy, szőrös valami van benne, lėcsukta hamar, lėszögeszte, hogy ki nė -gyűjön, kérdözi kis Kolozst, hogy agygya neki a jövendőmondót? „Odadom -három véka aranyé!“ monta Kis Kolozs. „Jó van, mögadom a három véka -aranyat, de aszt a gonoszt is el köl vinni, hogy nė lögyön itt.“ - -Lėfeküttek, röggel oszt főkeltek, kimérte a gazda a három véka aranyat, -kocsira tötték a nagy ruhás ládát is a gonoszszal ėgygyütt és a kis -Kolozs hajtott hazafele, aszt durúzsolta: „Belevetöm eszt a gonoszt a -Tiszába!“ A gonosz oszt mögszólalt: „Nem viszöl a Tiszába, én is adok -három véka aranyat! csak vigyél a lakásomra.“ „Hogy vigyelek oda, mikor -nem tudom, hogy hun van a lakásod.“ Itt oszt mögmonta: „Ijen és ijen -épület az én lakásom.“ kis Kolozs mög is tanáta a lakását, beált az -udvarba. Gonosz kimérte a három véka aranyat, kis Kolozs osztán -mögfordította a rudat hazafele, hazamönt. - -A legnagyobb fiját mingyá magáhon hítta: „Eregy el, fijam! nagy Kolozs -bátyádhon, kérd el a fölöntőt.“ A gyerök osz êszalatt, aszongya: „Nagy -Kolozs bácsi, agygya ken ide a fölöntőt!“ Kérdözi nagy Kolozs: „Mit akar -apád a fölöntővel?“ Aszongya a gyerök: „Elatta a lóbűrt és kocsi aranyat -hozott.“ Nagy Kolozs fővötte maga a fölöntőt oszt êmönt kis Kolozshon. -Mögmérték az aranyat, tizenkét fölöntő. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst: -„Eszt mind a lóbűré kaptad?“ „Azér kaptam!“ mongya kis Kolozs. Nagy -Kolozs oszt hazamönt, agyonütötte mind a nél lovát, szekérre rakta oszt -űs elvitte a másik városba árulni; de ott a zsidók mögígérték a -tisztösségös árát, de ű nem atta, mer kis Kolozs aszonta, hogy tizėnkét -fölöntő aranyat kapott ėl lóbűré. A zsidók szóba sė akartak asztán vele -álni. Itt oszt nagy Kolozs hazamönt, fővötte a fejszét, hogy agyonüti -majd kis Kolozst, de kis Kolozs élt a gyanúval, az édösanynyát fektette -az ű ágyába, ű mög belefekütt az édösanynya ágyába. Nagy Kolozs osztán -écczaka belopóczkodott, agyonütötte kis Kolozsnak az édösanynyát, asz -gondolta a kis Kolozs fekszik ott. Kis Kolozs röggel főkelt, -mögtürűgette az édösanynyát, fölültette a kocsiba hátul az ülésbe, -elmönt vele a másik városba. Mögált ėgy kocsma előtt, bemönt a kocsmába, -kért a kocsmárostul bort. A kocsmáros adott neki, aszonta: „Vigyön az -édösanyámnak is ėgy pohárral, de nagyokat kijácson neki, mer nagyot -hall.“ A kocsmáros kiviszi a pohár bort az anynyának, nagyot kijánt: -„Itt van ėgy pohárbor: a fija kűtte.“ De az aszszon rá sė halgatott, -mintha nem is neki beszélnének. A kocsmáros oszt mögharagudott, odavágta -a poharat az aszszon fejihön, az öreg aszszon êdült. Itt kiugrott kis -Kolozs: „Jaj! mi csinált az anyámmal? agyonütötte.“ Itt oszt a kocsmáros -könyörgött kis Kolozsnak, hogy nė mongya sėnkinek, inkáb ád három véka -aranyat! kis Kolozs aszongya: „Nem bánom! de édösanyámat temettesse el, -hogy sėnki nė tugygya.“ Aszongya a kocsmáros: „Van neköm jó nagy kertöm, -majd eltemetöm én oda, csak nė szôjon sėnkinek.“ A kocsmáros kimérte a -három véka aranyat, kis Kolozs hazavitte, elkűtte a fiját nagy -Kolozshon: „Hoszd el a fölöntőt!“ A gyerök oszt êszalatt, mongya nagy -Kolozsnak: „Nagy Kolozs bácsi, agya ken ide a fölöntőt!“ „Mit akar apád -a fölöntővel?“ kérdözi nagy Kolozs. „Elatta öreganyámat a másik városba, -hozott sok aranyat, aszt akarjuk mögmérni.“ Nagy Kolozs főkapta a -fölöntőt, szalatt kis Kolozshon, odaért, mögmérték, hát hat fölöntő -lött. Kérdözi nagy Kolozs kis Kolozst: „Hun vötted aszt az aranyat?“ -„Hát – aszongya – az éjel tė ütötted agyon édösanyámat, oszt elvittem a -másik városba, azé kaptam.“ „Hát vöszik ott a hôtaszszont?“ kérdözi nagy -Kolozs. „Hát! honnė vönnék – feleli kis Kolozs – még kérdöszték is, hogy -van-ė még több?“ Nagy Kolozs hazaszalatt, agyonütötte az édösanynyát, -beletötte ėgy tajicskába, áttolta ėgy másik városba, keszdi kinálni: -„Hôtaszszont vögyenek! hôtaszszont vögyenek!“ A röndérök mingyá -közrekapták, hogy micsoda hôtaszszon ez? „Hát agyonütöttem az -édösanyámat, oszt êhosztam árulni.“ A röndérök mökkötöszték, bevetötték -ėgy sütét dutyiba, az anynyát mög eltemették. - -Nagy Kolozs mikor kiszabadult, hazamönt, fölvött ėgy masinazsákot, -elmönt kis Kolozsékhon, kis Kolozst beletötte a masinazsákba, fölvötte a -válára, vitte, hogy majd beleveti a Tiszába. A hogy a templom előtt mönt -el, éppen akkor miséztek, kis Kolozst lėtötte, bemönt, hogy maj a -lelkijé ėgy pár imácscságot mond, kis Kolozs mög kijabált: „Jaj visznek -mönyországba! jaj neköm!“ Êrehajtott ėgy öreg ősz embör ėgy falka -marhát, hajja, hogy mit kijabálnak a zsákba, odamönt a zsákhon, -aszongya: „Bár engöm vinnének, öcsém! örömest odannám eszt a -falkamarhát.“ „Hát ôgygya ki bátyám uram! – mongya kis Kolozs – oszt -gyűjön a zsákba, én maj bekötöm!“ Az öreg ősz embör kiótta a zsákot, az -öreg bele mönt, kis Kolozs bekötötte, aszongya: „Akármit beszélnek, maga -nė szôjon!“ Kis Kolozs elébe vötte a marhát, kihajtotta. Nagy Kolozs -elvégeszte az imácságát, kigyütt a templombul, fölvötte a zsákot a -válára, vitte a Tiszafele. Mikor odaért, aszongya: „No, átkozott kis -Kolozs! nem csapsz be többet.“ Akkô belehajította a vízbe, ballagott -hazafele, látytya, hogy kis Kolozs ėgy nagy falka marhát legeltet az -országúton: „Hun vötted tė kis Kolozs! mán eszt a falkamarhát?“ „Hun -vöttem vôna? a Tiszafenekén az alvilágon!“ „Van-ė még ott?“ kérdöszte -nagy Kolozs. „Hon nė vôna! hiszen én az utojját hajtottam el, vannak ott -szöbbnél szöbbek.“ Aszongya nagy Kolozs: „Gyere, öcsém! vigyél el engöm -is, hajíncs bele!“ „Én nem birlak elvinni, hanem gyere oda, maj -belelüklek ottan!“ Möntek oszt mind a ketten a Tiszára, mikor odaértek, -kis Kolozs belelükte nagy Kolozst; mög is szabadult tűle. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -30. Tréfás Jankó. - -Tréfás Jankó úgy élte világát, ha valakit mögtréfálhatott. Bemönt ėgy -városba ėgy kocsmába, ott vôt három paraszt. Teli vôt az asztal -üvegökkel a parasztok előtt, ű osztán odalopóczkodott az asztal alá, -odakötöszte mind a háromnak a lábát oszt kiszalatt az úcczára, torka -szakatyábul kijabálta: „Ég a város! ég a város!“ Itt a három paraszt -fölugrált az asztaltul, ki akartak rohanni, de magukkal rántották az -asztalt. Az üvegök mind lėestek oszt porré tört, Tréfás Jankó az ajtóbul -úgy nevette, a hasát fokta. De itt a három paraszt elvákta a madzagot -oszt utánna szalattak, Tréfás Jankó mög kijabálta: „Gyün utánnam három -veszött embör, zárják be a kaput!“ A három paraszt mög aszt kijabálta: -„Fogjátok mög a gazembört!“ Nem hogy mögfokták vôna, hanem bezárták a -kaput; így oszt Tréfás Jankó mögmönekült. Ballagott az országúton másik -városba, az országút szélin ott fekütt ėgy pogygyászos zsidó, a feje -alatt vôt a pogygyásza, Tréfás Jankó odalopóczkodott, hogy mögtréfájja a -zsidót. Kihúszta a feje alul a pogygyászt oszt kijótta; asz teli vôt -aran gyűrűkkel, aran körösztökkel, sejöm kendővel. Kiszötte belüle, -telirakta tört kűvel, aval oszt elillantott. Itt oszt a Mózes zsidó -fölérzött, tapogatya a pogygyászát, kű van benne: nem az ű pogygyásza, -fölsikított: „Hun a rabló?“ De sėhun sė látytya. Hát oszt Tréfás Jankó, -mikor mönt, szömbe tanát lakodalmas kocsikat, mögállította asz monta: A -ki neki csókot ad fehérnép, annak ű aran gyűrűt ad, aran körösztöt a -nyakába, sejömkendőt a fejire. Itt oszt a fehércselédök röttöktek ėgy -kissé, hogy ojan csúnya vôt, csókot nem akart ės sė ami, de mivelhogy -szerették az arankörösztöt, gyűrűt, sejemkendőt, mindegyik adott neki. -Itt oszt a lakodalmasok elindulnak továb, mikor odaértek Mózes zsidóhon, -Mózes zsidó mögüsmerte az ű portékáját, mögálította a kocsikat, -odaugrott ėl lánhon, kiszakajtotta a nyakábul az aran körösztöt. Tréfás -Jankó mög a fa mögül nészte, hogy mi csinál a zsidó, nevette nagyon, -hogy ű mögtréfálta a zsidót. Itt oszt torkaszakattábul kijabálta a -zsidó: „Rablók! rablók, zsiványok! hisz minynyáji lánnak az én -sejömkendőm van a fejin.“ Minynyájinak lėvötte a fejirül a sejömkendőt. -Itt oszt a legényök is mögharaguttak, hogy csóké kapták aszt a portékát, -hogy merészöli az a zsidó kapkonni le a nyakukbul! Nekiugrottak, jô -êverték Mózsi zsidót, Tréfás Jankó csak nevette az egészet. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -31. A kitanult katona. - -Hun nem vôt, vôt a világon ėgy katona. Mikô kitőtötte a három esztendőt, -nem vôt ėgy krajczárja sė. A mint mén hazafelé, aszongya: „Bárcsak ėgy -bolondot tanánék, hogy szörözhetnék ėgy kis pészt!“ Elkeszdött énekölni: -„Mos gyüttem mönynyégbű, Mögén viszszamögyök!“ A szűcsné möghallotta, -hogy ėgy embör aszongya: „Mos gyüttem mönynyégbű, mögén viszszamögyök!“ -mingyá behítta, kérdöszte tűle, hogy: „Látta-jė az ű Józsi fiját?“ -Aszongya; „Láttam, éppen mellettem vôt!“ „Rongyos-ė nagyon? mer mikor -eltemettük, nem nagyon difinyi (különös) ruhába temettük el!“ „Hát bizon -löhetne a ruhája jobb is!“ mongya a katona. No, hát akkô adott néki ėgy -végvásznat, hogy vigye el néki mög háromszáz forintyuk vôt, aszt is -odatta néki, hogy vigye el a Józsi fijának, úti kőcscségnek. Elmönt a -katona a háromszáz forinttal mög a végvászonnal. Hazamén az ura, beszéli -az aszszony, hogy járt. Ott ėgy kûdús mindég aszt énekölte: „Mos gyüttem -mönynyégbű! Most is oda mögyök! Odattam néki aszt a végvásznat mög -háromszáz forintot úti kőcscségnek.“ „Ugyan minek attad? mijen -keservessen szöttük öszsze aszt a kis pészt!“ mongya az ura. -Mögharagudott az embör, vôt ėsz szűrke lovuk, fölűlt rá, mönt a katona -után. Möglátta a katona, hogy valaki nagyon nyargal utánna, az erdőbe -vôt ėgy cserény (cserje lesz, sűrű vessző) bebût. Mökkötötte a szögény -embör a lovat a cserény mellé, mönt keresni a kitanût katonát, hogy ha -möktanálná! Kijáti, keresi, nincs sėhun sé. Viszszamönt, láti, hogy -nincs ott a lova: meszszire nyargalt mán a kitanult katona a szűrke -lovon. Mönt haza nagy fárattan, kérdözi a felesége, hogy hun van a -szűrke ló? Aszongya: Odatta a katonának, hogy vigye el a Józsi fijának, -hogy nė járjon gyalog. Mögharagudott a felesége, hogy minek atta oda -aszt a szűrke lovat néki! Most mán lova is van a kitanult katonának mög -péze is, nem mönt gyalog, azongya: - -„Szétnézök még, tanálok-ė több bolondot! ej, csak még ėgy bolonra -tanánék!“ A mint mén, möndögél, látytya, hogy _szalonnát húz_ a ló a -_szántófődön, zsirzik_ a fődet. „Mi csinálnak?“ kérdözi tűlük. -„Zsirozzuk a fődet.“ „Fuj! nem így köl.“ „Hát hogy?“ kérdözik tűle. -„Mögmondom, ha annak kentök száz forintot.“ Attak száz forintot, Eszt -(szalona) tögyék kentök föl a kocsira, embörbevaló; hanem köl kentöknek -dudvát gyűteni rakásba tönni, mikor mán mögérött, kivinni a fődre, az -maj mögzsirzi a fődet!“ Mögén mén a katona, előtanál ėgy házikót, -látytya: hogy az öreg aszszony _szoptati a csirkéket:_ a tyúk alá -taszigálta űket, hogy szopjanak. „Jó napot szülém! mé taszigájja ken a -tyúk alá a csirkéket?“ „Hogy szopjanak.“ „Nem úgy köl, szülém!“ „Hát -hogy?“ „Mögmondom, ha ád ken száz forintot“ Kapott száz forintot. „No, -hozzon ken ėgy kis kását!“ mongya a katona. Az öreg aszszony hozott -kását, a katona szór nekik kását. „Látytya ken, hogy öszik a kását! Igy -köl a csirkéket étetni, nem szoptatni!“ Vôt mán ötszáz forintya a -katonának. Mikor az öreg aszszont ott hatta, mönt ėgy högy mellett, a -högy mellett vôt ėgy házikó, ėgy öreg embör két kis malaczczâ ojan nagy -vitába vôt, hogy három esztendő ûta mindég kíllódott a malaczczâ. Mindég -fogta a malacznak a farkát, hogy a _fődbe nė bújjon_. A katona odamönt, -kérdöszte: „Mi csinál ken, bátyám uram?“ „Nem tudok evvel a két -malaczczal mi csinálni! erővel a fődbe akarnak bûnni, mán az előbb csak -a farkatüve lácczott ki. Ugyan, katona uram! taníjon mög: mi csinájjak -ezökkel a malaczokkal?“ „Mögmondom, hogy ha ád száz forintot!“ „Éppen -száz forintom van, mégis odadom, mer mán beleúntam evvel a két rongyos -malaczczal kílónni.“ Aszonta az öreg embörnek: „Csinájjon ken ėgy kis -ólat, oda zárja ken be űket. Drótot húzzé ken az ôrába, nem bûjik a -fődbe!“ Kapot száz forintot, mos mán vôt péze, hazamönt, fődet árėndát, -élt boldogul. - -(Magyarszentmihály.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Egyűgyűek.) - - -32. Kire marad a kis ködmön. - -Vôt ėcczėr ėgy embėr mėg ėgy aszszon, vôt azoknak ėgy lányuk, -férhėzatták. Mikor mėgvôt a kézfogó, a vőlegínt mėghítták ebídre; azon a -vasárnapon elmėntėk a templomba minynyájan. Az aszszon kigyütt a -prédikáczijórol, hozzáfogott a főzéshėz. Ez alatt az idő alatt -elgondolkozott, hogy ha most férhėzagygya a lányát, ha lėsz neki ėgy kis -babája, (majd ha nyől) varnak neki kis ködmönt, fėlültetik a patkára: -lėesik a patkárol, mėghal, kire marad a kis ködmön? Hazamėnt a lánya is -a templombol, látytya, hogy az anynya sírdogál, kérdėzi az anynyát hogy: -„Mé sír ken, mé rí ken?“ „Tudod, kis lányom a tė sorod? ha most -férhėzallak, lėsz kis babád, varunk neki kis ködmönt, fėlültetytyük a -patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis ködmön?“ Akkor a lány is -elkeszdėtt ríni: a nyakába borût az anynyának, ríttak nagyon, a tűz mėg -kialutt. Hazamėnt az embėr, aszongya „No, anynyuk! kísz van-ė az ebíd? -éhės vagyok, de: mi lelt bennetöket, hogy úgy ríttok?“ „Hogy nė rînánk, -ha most férhėzagygyuk a lányunkat, lėsz neki kis babája, varunk neki kis -ködmönt, fėlültetytyük a patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis -ködmön?“ Akkor az embėr is elkeszdėtt rîni, öszszeborútak, úgy ríttak. -Mikor a vőlegín ebídre gyütt, látta, hogy rínnak, aszongya: „Mi lelte -kentöket, mé rínnak kentök?“ Aszongyák: „Hogynė rínnánk mikor, ha most -férhėzagygyuk a lányunkat, lėsz neki kis babája, varunk neki kis -ködmönt, fėlültetytyük a patkára, lėesik oszt mėghal, kire marad a kis -ködmön?“ No, – aszongya a vőlegén: „Addig el nem vėszėm a lányukat, még -három ilyen bolondot nem tanálok, mint kentėk.“ - -Elindult, tanát is ėgy embėrt, a mėlik házat épített, de ablakot nem -hagyott rajta oszt zsákkal horta be a világosságot, kérdeszte a legín: -„Mi csinál ken? bátya!“ „Hát öcsém! házat építettem, mos hordom bele a -világosságot zsákkal, de mán ėgy napja hordom, még sė akar világos -lėnni.“ A zsákot szétnyitotta, hogy mėnjėn bele világosság, osztán -bekötötte a zsák száját, vitte be a házba, kiôtta a zsák száját, -kieresztötte a világosságot. Aszongya a legín: „Nem úgy kėl aszt -csinálni, bátytya!“ „Hát, hogy? öcsém!“ kérdėzi az embėr. Aszonya a -legín: „Hát ablakot kėl rajta vágni és beüvegėlni.“ Az embėr köszönte a -szívességėt, a legín tovább mėnt. Mênt, mėndėgélt, mėgin tanát ėgy másik -embert, a mėg favillával hánta fėl a dijót a pallásra, két nap óta hánta -mán, kérdėszte a legín: „Mi csinál ken? bátya!“ „Hát, öcsėm! eszt a -dijót hányom fėl a pallásra, két nap óta hányom, alig van három dijó a -palláson.“ Aszongya a legín: „Nem úgy kel aszt csinálni, bátya!“ „Hát -hogy? öcsém!“ kérdėzi az embėr. „Vėgyėn ėgy kosarat, aval merigesse – -mongya a legín – oszt létrán horgya fėl!“ Az embėr köszönte a -szívességėt, a legín továbmėnt. Mėnt, mėndėgélt, mėgin tanát ėgy -bolondra, a ki ökröt húzott fėl a toromba, hogy ėgye mėg a torom -tetejiröl, legejje lė a füvet. Nagyon jó legelő vôt; kinyûtotta a -nyelvit, asz gondolták, hogy a füvet akarja nyalintani, kijabálták: -„Héreli a nyelvivel?“ kérdėzi a legín: „Mi csinálnak aval az ökörrel?“ -Aszongya az embėr: „Nagyon jó legelő van a torom tetejin, aszt akarom -hogy kárba nė vėszszén.“ „Ereszszík el kentėk, nem úgy kėll aszt, hanem -lė kėl kaszálni a füvet, úgy kėl az ökörnek anni!“ Nagyon köszönte az -embėr a szívességėt. A legín hazamėnt, oszt a lányos hászhon, elvette a -lánt: „No, tanátam mán három ijen bolondot mint kentek, elvėszėm a -lányukat.“ A bolondok mėghallották a hírit, mer hetedhét országra szóló -vôt, kűttek ajándékokat, nagy lakodalmat csaptak. - -(Szentes.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -33. Ügyetlenek. - -Vôt a világon ėgy embör, êmönt boré, mikor gyütt hazafelé, látta, hogy -ėgy kutya zargat ėgy rókát éppen a kocsija felé, főkapja a fejszét, hogy -majd agyonüti a rókát, agyonütötte a kutyát. Még ű a fejszéjijé mönt, -rászált ėgy varnyú a lovára, aszongya: „Embör! kivágom a lovad szömit, a -mé agyonütötted a kutyát.“ „Nem a kutyát akartam agyonütni, hanem a -rókát.“ mongya az embör. „Nem bánom én, – mongya a varnyú – tė -agyonütötted a kutyát, én kivágom a lovad szömit!“ Az embör fölemelte a -fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút, agyonütötte a lovát: a lova -fejire vágott, nem maratt, csak 2 lova. Êmönt ė darabon, mögén rászált a -varnyú a (másik) lovára, mögén aszonta: „Embör! kivágom a lovad szömit, -a mé agyonütötted a kutyát!“ Az embör mögén fővötte a fejszét, hogy majd -agyonüti a varnyút, osztán a másik lovát is agyonütötte, akkor nem -maratt, csak ėgy lova. Mögén êmönt ėd darabon, mögén rászált a varnyú a -lovára, mögén aszonta: „Embör! kivágom a lovad szömit!“ Az embör mögén -fővötte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút, oszt a harmadik lovát -is agyonütötte; akkô nem birt sėmőre sė mönni az embör, (mert nem volt -lova, a bor meg a kocsin volt.) Utóvégre mög rászált (a varnyú) a boros -hordójára, aszonta: „Embör! kivágom a hordódat, kifojik a borod!“ Akkor -az embör fővötte a fejszét, hogy majd agyonüti a varnyút oszt a hordót -öszszetörte, a bora kifojt. Az aszszonnak vôt ėgy kis lánya, kimönt az -udvarra, a varnyú rászált a fejire, aszonta: „Aszon! kivágom a lányod -szömit, mert az urad agyonütötte a kutyát.“ Az aszon fővötte a -piszkafát, hogy majd agyonüti a varnyút oszt a lányát ütötte agyon. -Akkor a varnyút mökfokta az aszszon, beletötte a téjfölös köpüllőbe. -Mikor az ura hazamönt, aszonta: „Nészd hé! hogy jártam? A varnyú rászált -a lovamra, oszt agyonütöttem mind a háromat. Végre még a boros hordóm is -öszszetörtem oszt êfojt a borom.“ Aszongya az aszszon: „Én mög a kis -lányomat ütöttem agyon végötte, hanem mökfoktam a varnyút!“ „Hova -tötted?“ Aszongya: „Beletöttem a tėjfölös köpüllőbe!“ „Vöd ki, maj -lėszopogatom rúla a téfölt oszt üssük agyon!“ Addig szopogatta rúla a -téfölt az embör, lėnyelte a varnyút, aszongya: „Fend mög a kaszát, oszt -ha kiüti a fejit, vágd el!“ Mikô kiütötte a varnyú a fejit, az aszszony -odacsapott, êvákta az embörnek a fejit. - -(Szaján.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -34. A bárgyú ember. - -Vôt ėcczėr ėgy embėr mėg ėgy aszszon, az embėr ojan bárgyú vôt. Mikor az -aszszon êmėnt, az embėrre ráparancsolt: hogy a csirkékre vigyázzon, hogy -a kánya el nė vigyen ėgyet sė; szitájja mėg a lisztėt mėg van ott ėgy -fazék tejfėl, aszt is köpűjje mėg, mikorára hazagyün, mindėn kíszen -lėgyėn! Az embėr, hogy anná könnyebben szitálhasson, öszszefogdosta a -csirkéket, öszszekötöszte oszt a kotlóhon kötötte őket, hogy a kánya nė -vigyėn el belőlök, hozzáfogott a szitáláshon. Észrevėtte hogy mikor -szitál, rázkódik a fara, gondolta magába: jó lėsz, ha odaköti a szílkét -(fazekat) a farához, majd öszszerászkódik oszt nem kėl köpülni; ėcczėrre -vêge lösz mindėn dolognak. A mint szitált, gyütt a kánya, mėglátta, hogy -a kánya viszi a csirkét: fėlkapott ėgygyet vitte az egíszet, szalatt -utánna. A mint szalatt a csirke után, odavákta a szílkét az ajtófélhėn -osztán eltört; ezen anynyira mėgijett, hogy a tejfėl is oda van, a -csirke is odavan, a szilke is odavan, a liszt sincs kiszitálva, az -aszszontol is félt, mos mán mi csinájjon? bebújt a kemėnczébe. - -Az aszszon mikô hazamėnt: csírke sincs, téfėl sincs, szílke sincs, a -liszt is úgy ál, hogy nincs kiszitálva, keresi az urát, nincs sėhol, -kijabál neki, az ura halgat a kemėnczébe, nem tanálja. Ėcczėr osztán -elkészítette a lisztėt, tésztát, mindėnt, hogy majd süt, mėnt mán -fűteni, szalmájé. Begyukta a szalmát a kemėnczébe, még akkor sė szólt az -embėr, az aszszon mėggyûtotta a masinát, mikor az embėr eszt halotta, -akkor kijabálta, hogy: „Hé, anynyuk itt vagyok a kemėnczébe!“ de már -akkor későn vôt, mert az aszszon mėggyútotta a szalmát, aszonta: „Ús sė -vagy ėgyébrevaló, mint tűzre!“ Az embėr osztán bentégett. - -(Szentes.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Állatmesék.) - - -35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr? - -Tudja-e, hogy mért nincs az oroszlány hátulján szőr? Egy embert -büntetésből a Forrótenger partjára vittek, hogy ott elpusztuljon. A -tenger partján megismerkedett egy oroszlánnyal, az oroszlány még -élelemmel is ellátta: hordott neki ennivalót. Mikor már az ember az -oroszlányra ráúnt, el akart tőle szökni. Volt neki egy bárkája. - -Egyszer, mikor az oroszlány oda volt élelmet keresni, az ember a bárkába -ment. Haza jött az oroszlány, kereste az embert, meglátta a bárkában. -Utána ugrott, de csak az eleje volt a bárkán, a hátulja a Forrótengerbe -esett, leégette a forró víz a hátuljáról a szőrt, azért nincs az -oroszlány hátulján szőr. - -(Magyarkanizsa.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -36. Az osztoszkodó medvék és a róka. - -Mikor az öreg medvének vôt két fija, nem bírta mán tartani űket, -aszonta: Mönynyenek, éjjenek a hogy tunnak! A két medve tanát osztán ėgy -sajtot, elkesztek felesölőnni, hogy oszszák két felé, hogy mög nė -csajják ėgymást. A róka möglátta űket, kérdöszte, hogy mijön -felesölőnnek? A két medve felelte, hogy eszt a sajtot akarják elosztani, -hogy ėgymást mög nė csajják. Aszongya a róka: „Majd elosztom én -ėgyformán!“ Eltörte kétfelé, az ėgyik fele nagyob lött, mint a másik, a -nagyobbikbû harapott, hogy ėgyforma lögyön. Akkor mög a másik lött -nagyob, abbû harapott. Addig osztotta, még mind el nem fogyott. - -(Szaján.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -37. A róka szabadulása a kútból. - -Ėcczör a róka elmönt valami fogáhonvalót keresni, a hogy mönt, hát -beletekíntött ėgy kerekeskútba – a kibe két vödör járt – ott látta, hogy -a kútba benne van ėgy egész sajt. Most azon spėkulált, hogy köllene -abbul jôlakni? Látytya, hogy a kútba két vödör jár, kiokoskotta ű, hogy -az ėgygyikbe beleül és jôlakik sajttal. Mikor lėmönt a vödörbe, akkor -látytya, hogy a hôdnak a sugara lėsüt a kútba. Mos mán kigyütt vôna, de -hogy gyűjön ki? Ėcczör osz âra mönt a farkas, az is belenézött a kûtba, -ott látytya, hogy a róka bent mulatozik a kútba: „Mi csinász? róka -koma!“ „Ej! most jôlakok sajtal.“ „Hát – aszongya a farkas – hozzál -neköm is!“ „Dehogy viszök! ha akarsz önni, gyere lė!“ „Hát – aszongya – -hogy mönynyek én innet lė?“ „Hogy gyüttem én? űj bele a másik vödörbe, -oszt gyere lė, akkor tė jis jôlakhacz, mint én.“ A farkas sė vôt röst, -beleült a másik vödörbe, akkor mivel a farkas nehezeb vôt, lėmönt, a -róka pedig a másik vödörbe főgyütt. Mikor osztán a farkas lėért, akkor -látta, hogy űtet becsapta a róka. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -38. A német és az ürge. - -Meglátta a német, hogy a kukoriczáját hordja az ürge, megfogja és két -hátulsó lábánál fogva felakasztja a rúdra, azután kérdezi: „Hol van a -kukoricza?“ Az ürge (kinjában) azt mondja: „Nyiksz!“ „Nyiksz?“ mondja a -német, azzal veszi a bicskáját s beleszúr, kérdezi ismét: „Hol van a -kukoricza?“ az ürge csak azt mondja: „Nyiksz.!“ „Nyiksz?“ mondja a német -és kezdi kétfelé hasítani az ürgét. Harmadszor is kérdezi az ürgét: „Hol -van a kukoricza?“ de az ürge csak azt mondta: „Nyiksz“ s a német egészen -kétfelé vágta. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija. - -A bagoj mög a sas azelőtt nagyon jóbarátok vôtak: ha csak töhették, -mindég ėgygyütt vôtak, de asztán a bagoj mögnehesztelt a sasra. Ėcczör a -sas szötte öszsze a madárfijakat, a bagoj möglátta, hogy szödi ki a -fészökbül, âra kérte a sast: ha mán mind mögöszi is, az üvét nė báncsa! -„Jô van! én nem bántom, de hát mijik a tė fijad? mijik fán van?“ -kérdöszte a sas. „Az én fijam azon a fán van, âra meszszire!“ mutatta a -bagoj. „Én aszt a fát nem látom, de hát ha majd âra kerülök, mirül -ismeröm mög?“ kérdöszte a sas. „Az én fijam a lekszöbb, ârul -mögismerhedd“ monta a bagoj. „Jó van! ha a lekszöbb, aszt nem bántom.“ - -Aval êváltak: a bagoj êmönt dôgára, a sas mög szötte űket rakásra, de -ėnynyihány szép fijókot nem bántott, otthagyott a fészkibe. Mikor a -bagoj fijáhon ért, aszongya: „No, eszt êvihetöm, ez úgy is csúnya: ojan -mind a sindisznó mög mijen nagyfejű is! ez nem a bagójé, mönynyön a -többi közé!“ êvitte. Tanákozik osztán a bagoj a sassal a hun a bagoj -fija vôt, aszongya a bagoj: „Hát csak êvitted, ugy-ė? a fijamat! pedig -mögėgyesztünk, hogy nem bántod!“ „Hát mėjik vôt a tė fijad? hun vôt? êre -nem vôtak szép madárfijak!“ A bagoj osztán mutatta, hogy itt, ezön a fán -vôt! Aszongya a sas: „A vôt a legcsúnyább, ojan vôt mind a sindisznó mög -nagyfejű is vôt.“ „Hát nem tudod – monta a bagoj – hogy: mindön anyának -lekszöb ba maga fija?“ (Mindön anyának lekszöbb a maga gyeröke! nem -mögmonta a bagoj?“ mondják beszéd közben.) - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -40. Én is úgy akartam. - -A pipiske kiment a fűre, megfogott egy szál füvet (hogy majd tövestől -kihúzza,) húzta, erőlködött, a madarak látták, hogy nem bírja kihúzni, -mondták neki, hogy nem bírja kihúzni, ne erőlködjék, de a pipiske nem -engedett, annál jobban húzta. Egyszer azután elszakadt a fű, a pipiske -(hátra) esett, (mit restelt), azután elkezdte csicseríkelni, hogy: „Én -is úgy akartam! Én is úgy akartam!“ - -(„Én is úgy akartam! mondja az ember, mint a pipiske mondta,“ ha valamit -csinál s rosszul sül el.) - -(Öcsöd.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -41. Mé nincs a békába büdös? - -Ėgy embör a mit a kûdúsnak adott vôna kinyeret, hordóba rakta, hogy -lássa: mönynyit anna esztendejig. Mikor az esztendő betelt, odamönt a -hordóhon, hogy maj fölméri, akkô tele lött a hordó kényóval mög békával, -azé nincs is a békába büdös. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -42. Mé harakszik a kutya a macskára? - -Krisztusurunk ėgy árkon akart átmönni, de az árokba sár vôt, az árok -szélibe legelt a ló, aszongya neki Krisztusurunk: „Vigyé át ezön az -árkon!“ Aszonta a ló: ű most nem viszi át, öszik. „No, hát ögyél, még -bele nem fáracz! akor sė lakjál jó.“ monja neki Krisztusurunk. Öszik is -a ló mindég azûta, ha belefárad, lėfekszik pihenni, asztán újba kezdi. - -Krisztusurunk asztán a macskát êkűtte a szamáré, a szamár ott legelt az -erdő szélibe, meszszire. A mint mönt a macska, a kutya ott alutt a -füvön, ki vôt nyûtózkodva, alutt jóízűen. A macska nem látta a szamarat, -főkőtötte a kutyát, asz gondolta Krisztusurunk a kutyájé kűtte. Mikor a -kutya Krisztusurunkhon gyütt, aszonta: „Nem eszt, hanem a szamarat, az -erdő szélibe legel.“ A kutya azûta mindég harakszik a macskára. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul. - -A hoszszúháti högyekön innet, a buzgányi högyekön túl, volt ėgy -Öregaszszony, annak vôt ėgy kakasa mög ėgy tyúkja. Kimöntek a -szemétdombra kapargatni; a kakas tanát ėgy garast, aszongya a tyúknak: -„Gyerünk el a kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ „Nem bánom, gyerünk!“ A -mint mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy nyulat, aszongya a nyúl: „Huva -möntök? kakas koma, tyúk koma?“ Aszongya a tyúk koma: „A kakas koma -tanát ėgy garast, elmönyünk a kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ Aszongya -a nyúl: „Én is elmék.“ „Gyere, gyere! majd többen löszünk.“ A mint -mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy rókát; aszongya a róka: „Huva -möntök? kakas koma, tyúk koma, nyúl koma?“ Aszongya a nyúl koma: „A -kakas koma tanát ėgy garast, êmögyünk a kocsmába ėgy mesző bort -möginni!“ Aszongya a róka koma: „Én is elmék!“ „Gyere, gyere! majd -többen löszünk.“ A mint mönnek, möndögélnek, előtanáltak ėgy farkast; -aszongya a farkas: „Huva möntök kakas koma, tyúk koma, nyúl koma, róka -koma?“ Aszongya a róka koma: „A kakas koma tanát ėgy garast, êmönyünk a -kocsmába ėgy mesző bort möginni!“ „Én is elmék!“ „Gyere, gyere! majd -többen löszünk.“ A mint mönnek, möndögélnek, előtanátak ėgy nagy -sánczot, mögáltak ott a szélin. Aszongya a kakas koma: „No, most a gyün -el velem bort inni, a ki eszt a sánczot át biri ugrani!“ A kakas -átszáta, a tyúk is átszáta, a nyúl is átugrott, a farkas is át akarta -ugrani, asztán belesött. - -Ott rítt a farkas, hogy nem tud abbul a méj sánczbul kimönni, éhön köl -neki mögdögleni. A mint sírt-rítt, ehun âra möntek a kis madárkák -szödögetni, kérdöszték: „Mijé rín?“ „Harmannapja, hogy beleestem a -sánczba, nem birok kimönni!“ Könyörgött nekik, hogy horgyanak -gizöcskéket-gazocskákat, a kin ki bír mönni. „Van négy csonkafám, -kőthettök rajta?“ Hortak is anyit, hogy ki bírt rajta mönni. Örült is a -farkas, hogy nem köllött neki elveszni; de a kis madarak is örültek, -hogy lösz nekik min kőteni. Rá is fészkeltek, kőtöttek is rajta, szépek -is vôtak mán, örűt is nekik az anynyuk. Hát ėcczör mén ám a farkas, -főkijátott a fára, hogy: „Kis madár, agyál ėgy fijadat, mert kivágom a -fát, főszántom az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jô -tarcsd az ekét farkam!“ Akkor lėvetött neki ėgy kis fiját, a farkas -mögötte. Jôlakott, akkor êmönt a hűvösfa alá lėfekünni; mikô kialutta -magát, akkô mögén főkelt, mögén elmönt a csonkafa alá. Mikô möglátta a -kis madár, mögijett, êkeszdött ríni, hogy mán mögin mén a farkas. Mikor -odaért, mögát a csonkafa alatt, főnézött a fára, asz kijáltotta föl a -kis madárnak: „Kis madár, agy neköm ėgy fijadot, mert kivágom a fát, -főszántom az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jó tarcsd az -ekét farkam!“ Akkor mögijett a kis madár, hogy mán csakugyan kivági a -fát, akkor lėvetött mögén ėgy kis fiját. A farkas mögötte, jôlakott, -mögén êmönt a hűvösfa alá lėfekünni. Sírt-rítt, a kis madár, hogy az a -csúnya farkas mán êvitt két fiját, mi lösz belüle, ha mind êtanáli -vinni? Addig a farkas kialutta magát, mögén főkelt, mögén elmönt a -csonkafa alá. Mikô möglátta a kis madár: mögijett, êkeszdött ríni, hogy -mán mögin êmönt a kis madárhon a csonkafa alá, nagybüszkén főkiáltott a -fára: „Kis madár, agy neköm ėgy fijadot, mert kivágom a fát, főszántom -az ajját! Cselőre két lábom, hajszára két fülem, jó tarcsd az ekét -farkam!“ Akor mögijett a kis madár, hogy mán csakugyan kivági a fát, -akkor lėvetött ėgy kis fiját. A farkas mögötte, jôlakott, mögén êmönt a -hűvösfa alá lėfekünni. Sírt-rítt a kis madár, hogy az a hunczut farkas -mind elhorgya a kis fiját; âra szált ėgy varnyú, kérdi tűle: „Mijé -sírsz-rísz te, kis madár?“ „Hogy nė sírnék-rínék, mikor az a hunczut -farkas êvitt 3 fijamat, mán csak ėgy maratt.“ „Ha még ėcczör êgyün, ha -mongya: agyá ėgy fijadat, kivági a fát, főszánti az ajját; akkor oszt -mond neki: Vágd ki a fát, ha van fejszéd, Száncsd föl az ajját, ha van -ekéd!“ Akor mögörűlt a kis madár; a varnyú êszált, a farkas mögén -viszszamönt, mögén monta a kis madárnak, hogy: „Kis madár, agygyá ėgy -fijadat! kivágom a fát, főszántom az ajját.“ Akkor lėhujántott a kis -madár, hogy: „Vágd ki a fát, ha van fejszéd, Száncsd föl az ajját, ha -van ekéd.“ Akkor aszongya a farkas; „Ördög bújon az anyád féketőjibe! -tudom mán ki tanított mög êre, hanem maj mögtanítom én űtet.“ - -Akor êmönt a farkas, beleűtt ėgy rakás kukoriczaszömbe, akô kimönt az -országút közepire, ott szétterpeszködött, âra mönt a varnyú szödögetni, -möglátta a kukoriczaszömeket, odamönt, vagdalózott, hát ėcczör csak -bekumta a farkas a varnyú fejit, könyörgött a varnyú, hogy: „Ereszd ki, -farkas koma a fejem, mögtanítalak szálni!“ „Nem! Ördög bûjon az anyád -fékötőjibe! mögcsâsz.“ „Ereszd ki, farkas koma, a fejem! mögtanítalak -szálni.“ Akor kieresztötte, êszált a varnyú. Akor a farkas beleűlt ėgy -rakás kölesszömbe, êmönt mögén az országút közepire, mögén -szétterpeszködött; a varnyú mög âra mönt szödögetni, möglátta, hogy sok -köles van, odamönt szödögetni, a farkas mögén bekumta (bekapta) a varnyú -fejit, akô a varnyú mögén könyörgött, hogy: „Ereszd ki, farkas koma a -fejem! mögtanítalak szálni.“ „Nem! Ördög bûjon az anyád fékötőjibe! – -monta a farkas – mögcsâsz, mind az elébb.“ „Ereszd ki, farkas koma a -fejem! mögtanítalak szálni.“ Akkor kieresztötte, êszált a varnyú. Akor a -farkas odamönt ėgy rakás tisztabúzaszömbe, akkô mög êmönt az országút -közepire, mögén szétterpeszködött, a varnyú mög âra mönt, möglátta a sok -búzaszömet, odamönt szödögetni, a farkas mögén bekumta a fejit, -könyörgött neki a varnyú: „Ereszd ki, farkas koma, a fejem! mögtanítalak -szálni.“ „Nem! Ördög bûjon az anyád féketőjibe! mögcsâsz, mind az -elébb.“ „Nem csallak mög! ereszd ki, farkas koma a fejem! mögtanítalak -szálni.“ „Nohát tanicsál mög!“ Akkor a farkas kieresztötte, a varnyú -főkapta a farkast, vitte főfelé, mikô mán fővitte magost, kérdöszte a -farkast: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ Aszongya a farkas: -„Látom.“ „Mökkora?“ „Akkora mind a világ“. Akkô még föjebb vitte, -kérdöszte mögén: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ Aszonta a farkas: -„Látom.“ „Mökkora?“ „Mindėgy févilág.“ Akkor mögén föjebb vitte, akkô -mögén kérdöszte: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ „Látom“. -„Mökkora?“ „Mindėgy ország.“ Még hécczörte föjebb vitte, kérdöszte -mögén: „Látod-ė még, farkas koma! a fődet?“ „Látom.“ „Mökkora?“ „Mind -ėgy alma.“ Akkô még föjjebb vitte, akkô mögén kérdöszte, hogy: „Látod-ė -még, farkas koma! a fődet?“ „Látom.“ „Mökkora?“ kérdöszte a varnyú. -„Akkora mind ėgy tű.“ Még föjjebb vitte, kérdöszte mögén: „Látod-ė még, -farkas koma! a fődet?“ „Nem látom mán“. Akkor a varnyú eleresztötte, a -farkas gyütt lėfelé, akkor a varnyú utánna, mindég aszt kijabálta: -„Szalagy barát! agyonütlek! Szalagy barát! agyonütlek!“ Akkor a farkas -lėzuhant, mindön porczikáját ízré-porrá törte, mikor a varnyú mászszor -âra mönt, kérdöszte a farkast: „Mögtanûtál száni?“ „Mögám, Ördög bújon -az anyád féketőjibe! mindön porczikámat öszszetörtem a füstös tőkébe.“ A -varnyú nevette, hogy becsapta a farkast. Eddig van, ki nem hiszi: járjon -utánna! - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Mondák és rokonnemüek. - - -(Világteremtő és alakító mondatöredékek.) - - -44. A hegy keletkezése. - -Mikô Krisztus urunk fėlmėnt ȧ mėnyegbe, _ȧ főd utánnȧ mėnt_, emêkėdėtt -utánnȧ, osztán mikô montȧ (Krisztus urunk:) Ámėn! ȧkkô mėgállottȧk: -_ȧbbul lėtt ȧ hėgy_, ȧbbô vȧn ȧ Kȧrȧncs teteje is, osztán az Ȧngyȧlok -templomot építėttek rá. - -(Ságujfalú.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -45. A hegyek nagyobbodása. - -Mikor Jézus mönt föl a mönybe, a högyek is möntek fő utánna, domborottak -fő utánna; akkô mögfenyítötte Jézus és abba marattak. - -(Szaján.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot. - -Ȧ hol ȧz endrefalvi tógát vȧn, ott ȧz Ördög el ȧkȧrtȧ rekesztenyi ȧ -világot. El is rekesztėtte vȧlȧmėgygyig; hanem ȧ gombot nem érkezėtt -fėltėnynyi: ȧ kȧkȧs mėszólât, (a tógát) êsülyett. (Akkor mondta Isten:) -Ha el bírja rekesztenyi (a világot) éfélig: nȧpfėlkőtő nȧpnyugatig, ȧkkô -neki is lėsz birodȧlmȧ, odȧ nemsüt ȧ nap (De a kakas megszólalt) ȧkkô (a -tógát) besülyett a fődbe; mindėnütt mėllátnyí ȧ (besülyedt) tógátot! - -(Ságújfalú.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -47. Csak ėgy aszszony vôt. - -Az aszszonyok közül kettő álat vôt (előbb), csak ėgy aszszony vôt, azé -mongyuk (az imádságban) az aszszonyi álatok között. Nójėnak csak ėgy -lánya vôt, nem vôt több, fija mög 3 vôt, sėhogy sė bírta űket -mögházasítani. Ėcczör osztán mögálmotta, hogy mönynyön tüskön-bokron -körösztül oszt a kit legelőször möglát, hîja oda: magáhon, a lösz a fija -felesége. Korán röggel elindult osztán Nojé, mönt erdőkön, tüskén-bokron -körösztül, még osztán látott ėgy disznót, intött neki, hítta oda: -magáhon, a disznó mingyá lányé változott, csak ojan lány lött, mint -Nójėnak a lánya. Azután mög ėgy kutyát látott, odahítta magáhon, abbul -is lány lött, csak ojan lány lött, mint a Nójėnak a lánya. Sütét este -vôt mán mikô hazaért Nójė, vacsoráltak osztán. (Vacsora után Noe) -öszszeatta osztán űket, de a lányok ojan _ėgyformák_ vôtak, hogy Nójė -nem tutta: mölik az ű lánya, mölik fijával atta öszsze az ű lányát. - -Nójėt osztán otthatták a fijaji, másfelé möntek lakni, Nójė csak -szerette vôna tunni, hogy mölik fijának jutott az ű lánya, elmönt űket -fölkeresni. Mikor odaért az ėgyik fijáhon, kérdöszte tűle, hogy vannak. -„Mögvagyunk, jó feleségöm van, nem veszekszünk, csak mindön ojan -piszkos, hogy csak úgy ragad az embörhön, aszt nem szeretöm.“ Mingyá -tutta Nójė, hogy ez a disznó, de nem szólt sėmmit sė. Mönt osztán a -másik fijáhon, attul is kérdöszte, hogy vannak, „Amúgy mögvônánk, csak -az a baj, hogy egész nap csahol a feleségöm, mind a kutya, neköm köl -halgatni.“ Nójė mingyá tutta, hogy ez a kutya, de nem szólt a fijának -sėmmit sė. Elérközött azután a harmadik fijáhon is, a mög aszonta: „Jól -vagyunk, ojan mind az édösanyám, akár csak az édösanyámat látnám, még -mikor nevet is úgy áll a szája, mind az édösanyámnak.“ E vôt a Nójėnak a -lánya, a többi aszszony álatbul lött, ezé mongyuk, hogy csak ėgy -aszszony vôt. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -48. Az angol nyelv eredete. - -Mikô Krisztus Urunk a nyelveket osztogatta, hogy ki milyen nyelven -beszéljen, a kezében bogrács volt, tele nyelvdarabokkal. Sorban jöttek -az emberek egymás után. Krisztus Urunk azután egyenkint adott -mindegyiknek: „Tė lögyél magyar, tė lögyél némöt, tė lögyél olasz, tė -lögyél török!“ így mentek sorban. Utoljára jött az angol; akkor már a -bogrács fenekén volt mindenféle nyelvből. Krisztus Urunk jól -összekeverte, kidűtötte, odatta neki: „No, tė lögyél angol!“ Van is az -angolban mindenféle nyelvből; azért olyan kevert nyelv: mert Krisztus -urunk mindenféle nyelvet belekevert. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa? - -Mikor Heródes katonáji a kis Jézust keresték, akkor a -Boldogságosszüzmárija a szent fijával odaért a fűszfáhon, mán nem -meszsze vôtak Heródes katonáji, akkô monta a Boldokságosszűzmárija: „Tė, -fűszfa! hajolj lė a tė ágajiddal, hogy éngömet az én szen fijammal mög -nė tanájjanak Heródes katonáji!“ Akkor a fűszfa lėhajlott, a -Szüzmárijának és a kis Jézusnak a mögmöntőfája; azûta van szomorúfűzfa, -ezelőtt nem vôtak az ágaji möghajulva; akkô elszomorodott, hogy csak -mögtanálik a kis Jézust oszt öszszedarabojják. Akkô az ága is még sűrűb -lött, mint azelőtt vôt. Heródes katonáji elmöntek mellette, osztán nem -látták. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje? - -Mikô Krisztusurunkat mögfokták, mögkötöszték: fűszfaveszszővê verték, -mert az vôt a legszúróssab, tele vôt tüsökkê. A fűszfa mögsajnálta -Krisztusurunkat, a tüsköt mind êhullajtotta, az ágajit többet (az -égfelé) föl nem eresztötte, mer mögszomorodott. Azûta van möghajulva mög -nincs neki tüsökje. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -51. Miből lett a gomba? - -Mikor ȧz ȧszony úgy bănt ȧ lăngossȧl, hogy kitörölte ȧ kis gyerėk – –, ȧ -lăngost mėg elvetėtte, akkô lėtt ȧ gombȧ. Hogy ȧs sė veszszėn ê -hȧszontȧlȧnbȧ, ȧz Úristen gombănȧk teremtėtte, ȧzótȧ vȧn gombȧ. - -(Galgahévíz. Pest vm.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Krisztusmondák:) - - -52. Mióta akasztják a betyárokat? - -Mikor Krisztusurunk Szent Péterrel Szegedtáján járt, nagyon elfáradt, -bement a Putricsárdába pihenni; megvacsorált, azután lefeküdt egy -sarokba a fal mellé, Péter meg mellé heveredett. Éjféltájban nagy -kedvvel jöttek a betyárok, húzatták a szebbnél szebb nótákat s -tánczoltak s néha-néha odarugtak, Pétert is oldalba rugták. Mikor már -Péter kapott eleget, felkelt, Krisztusurunkat megfogta, elhúzta a fal -mellől, hogy majd ő fekszik a helyére, kapjon már Krisztusurunk is, ne -csak ő; Krisztusurunk tudta, hogy miben sántikál Péter, de nem mutatta, -úgy tett, mintha aludnék. A betyárok ezután hogy újra elkezdtek -tánczolni, eltalálta egy közülök, hogy ne mindig a külsőt rugdossák, -hanem kapjon a belső is és így megint Péter kapott ki. Reggel, mikor -felkelnek, kérdezi Krisztusurunk: „Hogy aludtál Péter?“ „Jaj, uram -teremtőm! nagyon rosszul, egész éjjel rugdostak a betyárok; hanem -büntesd meg őket uram teremtőm!“ Volt Péternél egy könyv, a melybe -beleírták, ha valami nem jó volt a világon, változtatni kellett rajta, -Krisztusurunk tudta, hogy Péter a faltól elhúzta, hogy ő is kapjon egy -pár rugást, azt is tudta, hogy a betyárok szeretik a halat, azt mondta -Péternek, hogy írja be a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután könyeret mög -halat,“ a mi Péternek se hogyan sem tetszett, mikor Krisztusurunk -másfelé nézett, azt írta a könyvbe: „A bėtyárok kapnak ezután kötelet -mög vasat,“ azóta akasztják a betyárokat, azelőtt nem kaptak kötelet meg -vasat. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni. - -Mikor Krisztusurunk Szentpéterrel a földön járt, bekéredzkedett egy -emberhez éjjeli hálásra, a kinek a felesége éppen akkor vajúdott, -nehezen bírta megszülni a gyermekét. Az ember a szomszéd szobában adott -Krisztusurunknak meg Szentpéternek helyet, honnan minden szó -áthallatszott hozzá. Krisztusurunk és Szentpéter hogy beszélgettek, azt -mondja egyszer Krisztusurunk Szentpéternek: - -„Látod, Péter; menyit szenved ez a szegény asszony? hogy vajúdik? pedig -ez a gyermek nem érdemli meg, mert mikor nagy lesz, meg fogja apját, -anyját ölni!“ - -Az ember és a felesége mindezt jól hallotta a szomszéd szobában s mikor -a gyermek nevelkedett, ha reá néztek, eszökbe jutott, mit jósolt az öreg -ember: hogy még őket meg fogja ölni, ha nagy lesz, ezen elszomorodtak. A -fiú mikor már nagy volt, észrevette, hogy a szülei ha ránéznek, -elszomorodnak, faggatni kezdte őket, hogy miért szomorodnak el mindig, -ha ő reá néznek? mit vétett ő nekik? A szülők hímeltek-hámoltak, nem -akarták megmondani neki, de a gyermek nem maradhatott, addig kérdezte, -hogy egyszer megmondták neki az igazat: hogy mit mondott az öreg ember, -mikor az anyja ővele olyan sokáig vajúdott? „No! ha így van, akkor én -elmegyek világgá – mondta a gyermek – hogy én kendteket ne is lássam -többé, akkor majd nem ölöm meg kendteket.“ A legény – mert már az volt – -elment más országba. A hogy bemegy az idegen országba, látja, hogy az -emberek sokan vannak egy rakáson, az asszonyok meg sírnak, jajgatnak, -odamegy, kérdezi, hogy miért szomorkodnak? Mondják, hogy háború van, -mindenkinek el kell menni a csatába. „No! akkor – mondja a legény – én -is elmegyek, úgy sem sokat ér az én életem!“ s el is ment a többivel a -csatába. A legény hogy el volt keseredve, nem sokat törődött az -életével, ütötte, vágta az ellenséget rakásra; annyira kitüntette magát -a csatában, hogy nagy úr lett a katonák között s mint ilyen -megházasodott. A szülei sokáig várták haza a fiukat, de hogy nem jött s -nem birták felejteni, utána mentek, hogy felkeresik. Addig mentek, -mendegéltek, hogy a sok kérdezgetés után mégis csak megtudták, hogy hol -lakik. Bementek, elmondták, hogy mi járatban vannak, hogy a fiukat -keresik. A fiuk akkor is a háborúban volt, a felesége pedig, hogy maga -volt, nem akart nekik helyet adni. Ekkor a fiunak az apja a zsebébe -nyúlt és kivette a fia arczképét, mely éppen olyan volt, mint az -asztalon levő, melyet a fiuk magával vitt, mikor világgá ment és -körülményesen elmondott mindent: mi hogyan volt, miért ment a fia -világgá. A fiú a feleségének minderről sokszor beszélt, akkor azután az -asszony: az ő menyük örült, hogy megláthatta az apósát és az anyósát. -Éjszakára a dívánra csinált nekik helyet, a hol háljanak. Éppen akkor -bocsátották haza a katonákat, az ember éjjel ért haza, mikor a szobába -ment, a dívánon egy embert meg egy asszonyt talált; azt hitte, hogy a -felesége a szeretőjével van ott, kihúzta a kardját s elvágta az apjának -meg az anyjának a nyakát. - -Mikor gyertyát gyujtott, akkor látta, hogy a felesége maga fekszik az -ágyában és az édesapjának meg az édesannyának vágta el a nyakát. -Keservesen megsiratta őket, akkor jutott az eszébe, hogy igazuk volt, -mikor azt mondták, hogy ő még meg fogja ölni az apját, anyját. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Őseinkről:) - - -54. A magyarok származása és lakóhelyei. - -A magyarok és a törökök testvérek, a török a magyart ma is elfogadja -édestestvérének. Egy apától, de nem egy anyától származtak. A török volt -az idősebb, az első szülött s mikor az anyja elhalt, az apja feleségül -vette Delilát, a magyar édesanyját. - -Hogy azután elszaporodtak, a török szolgájává tette a magyart, legyőzte, -alattvalója lett. Ekkor a magyarok a _Fekete-tenger_ tulsó oldalán, -_hegylábjában erdőségben_ laktak. Egyszer a törökök feje, mint -alattvalóinak azt parancsolta, hogy csináljanak a számára _kardokat_, -hogy legyen elegendő, ha csatába ereszkednek. A magyarok hozzá is -láttak, készítették a kardokat, mi közben a fejök: 18 éves nagy szál -fiatal legény odajött s kérdeszte: „Mit csinálnak?“ „Kardokat a -töröknek, hogy legyen, ha háborúba megy.“ „A töröknek? – mondta -bosszankodva – hogy még jobban alattvalójává tegyen bennünket? Ha már -csinálni akartok, csináljatok kardot, ne ilyeneket, hanem háromból -egyet!“ - -Éppen három volt már megcsinálva, a háromból azután egyet csináltak s -elvitték a töröknek megmutatni, hogy jó lesz-e ekkora? A török nézi, -forgatni akarja, nem bírja, haragra gyul s kérdezi: „Mit akartok ezzel a -karddal, ki birja ezt felemelni?“ „Akár én is!“ mondta a magyarok feje, -az a nagy szál legény. „Te, taknyos?“ Ennek sem kellett több, fogta a -kardot, összedarabolta a törököt. Csak hamar hírül vitték a törököknek, -hogy mit csinált a magyarok feje. A törökök mindjárt sereget küldöttek a -magyarok ellen; de a magyarok egy szálig elpusztították őket s _ott -hagyták az erdőt_ – mert még akkor _nem szántottak a magyarok – -elkerülték a Fekete-tengert_ s az innenső részén telepedtek le, hol -azután addig laktak: míg a török át nem jött a Fekete-tengeren: mert a -_török nem kerűlte el;_ hanem átjött rajta s újra el kezdte háborgatni a -magyarokat, mire a magyarok ott hagyták a Fekete-tenger innenső oldalát -is Magyarországba jöttek. Az a fiatal legény, ki a Fekete-tenger tulsó -oldalán a törököt összedarabolta, azért volt olyan dühös, vad, mert -farkastejet szopott. - -Mikor a magyarok a törökök alattvalói voltak, a török úgy tett, hogyha -valami szép lányt, vagy asszonyt látott s megkivánta, erőszakkal is -elvitte. Annak a fiatal embernek az anyja szép asszony volt, mikor a -török meglátta, őt is el akarta vinni; de az asszony elszaladt. Hogy -jobban szaladhasson, letette a gyermekét egy fatörzsök mellé; de a török -utolérte s agyonütötte. A gyermeket azután farkas nevelte fel tejével, -mikor már nagyobbacska volt s észrevették, hogy anyaszülötte, _elvették -a farkastól_ a magyarok, felnevelték. Hogy farkas tejet szopott, mindig -vad maradt, erős volt, azért tették meg a magyarok fejöknek. - -(Kis-Kunfélegyházáról és Majsáról Szegedre telepedettek után.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -55. Szolnok elnevezése. - -Atilla Buda testvérét üldözőbe vette, mikor Buda várát megcsináltatta s -reáírta kivülről, hogy Buda vára. Buda menekült Atilla elől, de Szónok, -vagy Szolnok területén Atilla utolérte, akkor mondta neki: „Hova futsz -Buda? állj szónak!“ Innen kapta Szónok, vagy Szolnok a nevét: Szónakból -lett Szónok, máskép Szolnok. - -(Zenta.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -56. Jász-Kunhalom eredete. - -Jász-Kunhalmot Jász-Kunhalomnak azért nevezik, mer, Szentistván 20 kun -vitézt ott temettetött el, mer nem akarták fölvönni a keresztény -vallást. Nagy gödröt ásatott, lėhajtotta űket a gödörbe lovastû oszt -aszonta nekik: Ha a körösztén vallást fő nem vöszik, ott köl nekik -möghalni. Ezök mög készek voltak inkább möghalni, hogy sėm az ű hitüket -elhagygyák. Betemettette űket úgy, a hogy vôtak lóháton. Elevenen -betemettette űket. Onnan nevezik Jász-Kunhalomnak: mer jászok vôtak mög -kunok. - -(Budáról Szegedre kerülttől.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -57. Vasas János. - -Ezerháromszáznegyvenháromban már úgy fogdosták a legényeket, elfogták -Vasas Jánost is. Alkalmasnak találta a katonai vizsgálóbizottság, -bevették katonának. Mivel neki vagyona volt, arra kérte a bizottságot: -hogy időt adjon, hogy azt elintézhesse. A bizottság adott két katonát -mellé, hogy odább ne álljon. A vagyona egy házból álott. Mikor odaértek, -arra kérte kisérőit, hogy maradjanak kint, mig eladja a házat a benne -lakó szabónak, mert ha a szabó meglátja őket, mindjárt tudja, hogy -hányadán van? hogy kénytelen a házat eladni s nem veszi meg illendő -árért. A két katona igazat adott neki, kínt maradt a ház előtt. Vasas -János bement a szabóhoz és a ház felét csakhamar eladta neki, de a másik -felét nem akarta megvenni, ekkor Vasas János kiment, behítta a két -katonát, hogy elhigyje a szabó, hogy ő valóban katona: huszár. A két -katona bizonyította, hogy Vasas János csakugyan huszár. Vasas János -akkor azt mondta a szabónak: „A feleház a magáé, a fele az enyém; én az -enyémmel azt teszek, a mit akarok, ha nem veszi meg, az enyémet -felgyujtom s azután elmegyek katonának.“ A szabó kénytelen volt a másik -felét is megvenni a háznak. Vasas János elment azután a századjához. - -Akkor az a szokás volt, hogy a katona, ha pénze volt, hogy el ne -lophassák tőle, odaadta a századosának s mikor kellett neki, kért a -pénzéből. A százados léha ember volt, elmulatta a más pénzét is, a -huszárét is. Mikor először kért Vasas János a pénzéből a századostól, -kapott száz forintot, hanem másodszor már száz forint helyett száz botot -kapott. A száz bot sehogy sem tetszett Vasas Jánosnak, mellé még -megtudta, hogy sok katonának a századosnál veszett a pénze s ha kérni -merte, pénz helyett bottal fizetett. Nagy bajban volt Vasas János, -elmondta a társainak, hogy ő nem hagyja annyiban, elmegy a királyhoz, -elmondja neki az egészet. A társai biztatták, csak menjen, mondjon el -mindent, ha faszolás lesz, segítik pénzzel, hogy legyen útiköltsége. -Vasas János mikor útiköltséget kapott, elindult. A hogy ment, a bakonyi -erdőbe beletévedt, itt azután a lova elpusztult: valami rezsdás -drótba(n) megsérült, ő is már majdnem éhenhalt, mikor azután -megpillantott messzire világ(ossá)ot, odatartott. A világ csárdában -volt, a csárdás a mint belépett, tudtul adta, hogy betyárok barlangja ez -a csárda. „Nem bánom én – mondta a huszár – ha az ördögöké is, csak -adjon enni! mert majd elveszek éhen.“ A csárdás egyre mondta, hogy baj -lesz, ha a betyárok eljönnek, de a huszár rá se hallgatott, hanem a -csárdás hogy főzött a betyároknak, meg se várta, hogy megfőljön a -paprikáshús, rakta befelé, egy betyár részét megevett. Félóra mulva jött -egy eltévedt vadász, ennek is megmondta a csárdás, hogy ez a csárda a -betyárok barlangja, hogy baj lesz, ha a betyárok eljönnek. A vadász -nagyon szomorú volt, a huszár vígasztaltalta, hogy ő katona: „Ne félj, -vadászpajtás! katona vagyok én.“ de a vadászpajtás csak szomorú volt. - -Éjjel a betyárok megérkeztek, egyik jobban káronkodott, mint a másik; a -rablóvezér kérdezte a csárdástól, hogy: „Jött-e valaki?“ „Egy katona és -egy vadász.“ mondta a csárdás. A betyárok bementek a kis szobába, a -csárdás meg terített a betyárok számára vacsorára. Hivták a betyárok a -katonát is, vadászt is enni, hozzá láttak mindannyian. A katona jóizűen -vacsorált, vadász keveset evett, lehangolt volt. Vacsora után vastagon -boroztak a betyárok a katonával együtt, de a vadász csak szomorú volt. -Mikor már jól ittak, a katona kijelentette: „Hozzanak egy nagy -kancsóbort! tegyék teli paprikával én ezt egy hajtókába megiszom.“ A -csárdás azután behozott egy nagy kancsóbort és paprikát, a betyárok úgy -tele öntötték paprikával, hogy a fakanál megállott benne, ekkor a -betyárok azt mondják: „Ni, ni! ez a katona milyen víg ės milyen bátor?“ -Ekkor mondta a katona: „Nem félek én senkitől! eszem, iszom a magam -torjában.“ A közös asztalnál a huszár felállította a betyárokat sorban, -hogy „Mindenki itt legyen és ide nézzen, hogy lássa hogyan iszom meg a -paprikás bort!“ Azután felemelte a kancsót a szájához és körben -szembeöntötte mind a tizenkettőt, erre a szemökhöz kaptak, dörzsölték a -szemöket, a huszár pedig kirántotta a kardot, egymás után sorban -tizenegynek ledarabolta a fejét, a tizenkettediket: a rablóvezért -életben hagyta, megvasalták, ekkor már segített a csárdás is. A csárdás -haragudott a betyárokra, félt a bajtól, de nem mert a betyároknak -véteni, félt tőlük, hanem mikor látta, hogy a huszár hogy bánt el velök, -ő is bátorságot kapott, segítségére ment a huszárnak. Mikor a huszár a -kardot kirántotta, a vadászpajtás ijedtében az ágy alá bujt, csak mikor -a huszár a betyárokkal elbánt, akkor bujt ki az ágy alól, akkor -győződött meg, hogy a katona: katona. „Látod, vadászpajtás! katona -vagyok én, mondtam, hogy ne félj addig, míg engem látsz!“ Az öreg -rablóvezért vallatóra fogta a katona: „Hol vannak a kincsek?“ A -rablóvezér bevezette őket a kincses barlangba, hol temérdek kincs volt, -azután a hullabarlangba mentek, hol temérdek csont volt: ide vetették -azokat az embereket, a kiket legyilkoltak. Megkérdezték a rablóvezért: -„Vannak-e még bűntársak?“ „Tizenketten voltunk!“ mondta a rablóvezér. -Ekkor a katona a vadászpajtást és a csárdást az országútra kiküldte, -hogy a király nevében rendeljen ide két kocsit, majd két kocsikincset a -királynak visz. A barlang titkos útján ki is ért a vadászpajtás és a -csárdás, mondta is: „A kiráj nevében!“ de rá se hallgattak. Akkor ő ment -ki a rablóvezérrel a barlang titkos útján. A mint az első kocsit -meglátta, azt mondja: „Hó! megállj! a király nevében le vagy foglalva, -jöjj velem!“ A kocsis nem akart menni, hanem a huszár megkötötte a két -kezét, odahajtott a barlanghoz, ment a másikért, annak is mondta:“ Hó! -megállj! a király nevében le vagy foglalva, jöjj velem!“ Nem akart vele -menni, összekötözte ezt a kocsist is. Azután felpakoltak, hogy viszik a -királyhoz a kincset, el is indultak. Az indulás előtt az öreg -rablóvezért elpusztította a katona. - -A katona nagyon szerette a bort, minden csárdáná megállott inni, a -vadászpajtás váltig nógatta: „Gyerünk már, huszárpajtás! gyerünk már, -huszárpajtás!“ de a huszárpajtás ivott tovább, míg csak bírta. Mikor -legközelebb csárdát értek, akkor már estefelé volt az idő, a huszár -ihatott, amennyi csak belefért, pénz volt bőven, ivott is. A -vadászpajtás és a csárdás lefeküdt idejében, a huszár még csak bírta, -ivott, azután ő is elaludt. Reggel felkel a katona, keresi a -vadászpajtást és a csárdást, nincsen; a katona magára maradt, hült -helyök volt, akkor mondta: „Megmentettem ennek a nyomorult -vadászpajtásnak az életét, most meg a kincset is ellopta, a mit a -királynak szántam, most másodszor vagyok kirabolva!“ - -Gyalogszerrel indult a királyhoz, két és fél nap meg is érkezett. Az -udvari portás nagyon szívesen fogadta a huszárt, kérdezte: „Mi -hiányzik?“ A huszár megmondta, hogy nagyon éhes, bevezették az udvari -szakácshoz, a ki szintén nagyon szívesen fogadta, megvendégelte. Vacsora -után az udvari-zászlósurak jöttek hozzá, kiknek elsorolta, hogy járt a -századosával, azután a vadászpajtással. Mikor már kibeszélte magát, -lefeküdt, kapott hálótársat is. Reggel, mikor felébredt, kereste a -ruháját, nem találta: ellopták a ruháit; követelte, hogy adják elő: -„Most már harmadszor rabolnak ki: először a századosom, másodszor a -vadászpajtás, kinek az életét mentettem meg, ez a kettő mind semmi, de -hogy a király udvarában is kiraboltak, még pedig katonát! ez már nagy -szégyen.“ Akkor visszaadták a ruhájit, vezették kihallgatásra. A mint a -fogadószobába bement, az ötödik szobában megpillantotta a vadászpajtást -abban a ruhában, a melyikben a csárdában volt. A katona rárivalt, -legazemberezte, odarohant, megfogta a vadászpajtást, markolászta, hogy: -„Még a két kocsikincset is elraboltad, pedig a királynak szántam, no, de -most a kezembe vagy!“ A testőrök közbe léptek, tudtára adták, hogy az: -Nagylajos király. A huszár mindjárt bocsánatot kért a királytól, a -király megbocsájtott neki, adott neki palotahölgyet is feleségül, nagy -birtokot is kapott és nemességet, kinevezte ráadásul ezredtulajdonosnak -és felhatalmazta, hogy a századossal akarata szerint tehet. Mikor -visszament az ezredhez, maga elébe hívatta a századost, megkérdezte, -hogy ismeri-e? A százados azt mondta: „Ismerem, ennek az ezrednek a -tulajdonosa“. A százados könyörgésre fogta a dolgot, a katona azt -mondta: „Én nem bántom, hanem a századra bízom, tegyen a mit akar.“ A -század hogy nagyon haragudott reá, összedarabolta. - -(Makó) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Mátyás királyról.) - - -58. Mátyás király és a részeges huszár. - -Mulatott a huszár javában, mikor Mátyás király bevetődött a csárdába. -„Gyere pajtás, igyál – mondta neki a huszár – most mulatunk!“ Mulatott -is a huszár, az övé volt a csárda, nyelte a bort a hogy csak bírta, -Mátyás király pedig csak a szájához emelte a poharat, mintha inna, de -alig ivott valamit. Mikor fizetésre került a sor, Mátyás király is -fizetni akart, de a huszár nem engedte: mert most a pajtás – a hogy a -huszár nevezte – az ő vendége, fizetett a huszár. Csakhogy a huszárnak -hamar elfogyott a pénze, ő pedig mulatni akart tovább is, szerezni -kellett. - -Elment éjnek idején Mátyás királlyal egy kereskedőhöz, a mint -betörtetett, ott látta, hogy az öreg kereskedő fiatal asszony mellett -fekszik: fiatal felesége volt, a legénye pedig öreg asszony mellett van -az ágyban. „Nem jó van ez így!“ mondta a huszár s parancsolta a -pajtásnak: Mátyás királynak, hogy a 2 öreget tegye egymás mellé, a 2 -fiatalt is, mert úgy kell, azután mondta a kereskedőnek, hogy mutassa a -pénzét, mert nekik pénz kell. A kereskedő, hogy nagyobb baj ne legyen, -odaadta a napi bevételt, mit a huszár 3 felé rakott s mondta: „Ez a tőke -– rámutatott az egyik rakásra, – ennyit adtál a portékáért, ez a másik a -fáradságodért van, ez a kettő a tied! Ez a harmadik rakás az enyém, ezt -csalásból szerezted.“ Azzal a harmadik rakást zsebrevágta s mentek a -csárdába mulatni tovább. Mátyás király vele ment, akarta látni, hogy -mire megy a mulatásával a huszár? - -Egyszer azután beitta a huszár a kardját, csak a kardhüvelye marad nála, -Mátyás király azután elment, a huszár pedig hogy baj ne legyen, csinált -a hüvelyébe fakardot, hogy a kirukkolásnál észre ne vegyék, hogy nincsen -kardja, csak hüvelye van. Másnap, mikor a huszár kirukkolt, kiadta -Mátyás király parancsban, hogy a huszár nyakazza le a legkedvesebb -barátját most mindjárt. Rosszul volt a huszár, de csak hamar feltalálta -magát, mielőtt kihúzta volna a kardját hüvelyéből, felfohászkodott: -„Változtazsd, Uram! fává ezt a kardot, hogy az én legkedvesebb -barátomnak le ne vághassam a nyakát!“ azután kihúzta a fakardot s -odavágott a barátja nyakára; hanem azért a huszárt ki akarták végezni, -mert nem volt kardja, de Mátyás király megkegyelmezett a pajtásnak. - -(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosiszöllő-be telepedett embertől.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -59. Mi van legtöbb a világon. - -Mátyás kirájnál vôtak az urak, sok főúr vôt a társaság köszt, elkesztek -beszélgetni: mi van legtöb a világon? Tanálgatták: ez van, az van! -beszólt az udvaribolond is, aszonta: ű tugygya mi van legtöb a világon! -„Hát, mi van bolon?“ kérdözik tűle, ha mögmondod: 10 forintott kapsz, ha -mög nem tudod mondani, botot kapsz! no, hát mi van legtöb a világon?“ -„Mi vôna más – mongya a bolon – mint orvos.“ „Az nem igaz! hanem möny be -a szobádba, gondolkozzál, asztán mond mög!“ Bemönt a bolon a szobájába, -alig hogy beért, elvetötte magát, keservessen nyögött. Viszik Mátyás -kirájnak a hírt, hogy: „Möghal mán a bolond!“ Mögijett Mátyás kiráj és a -főurak szalannak a szobájába, nézik, hát csakugyan el van terülve, -nagyon sajnálták mer sokat löhetött neki nevetni, mingyár komėndáltak -neki, ki mit tudott. Az ėgyik komėndálta neki a vizes borogatást, a -másik az érvágást, a harmadik a pijóczát, szóval minynyája komėndált -valamit. Mikô minynyáját kivárta, hogy mit komėndál? fölugrik és a kiráj -elébe fordul, aszongya: „Fölségös kirájom! kijé a nyereség? mer ha ėgy -palotába enynyi doktor van, hát akkor mönynyi van az egész világon?!“ - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -60. Mátyás király és a jószívű szegény ember. - -Mikô Mátyás kiráj elmėnt kerűni, ėgy kis tanyába érkėzėtt ėgy szėgíny -embėrhėz; elfáratt, ott mėgpihent. Vacsorát is adott neki a szėgíny -embėr lencse levest. A szėgíny embėr mėgszánta: ėgy kis füstölt kóbásza -vôt kímínbe, avval is mėgtraktálta mėg ėgy félliter bort is adott neki. -Nagyravėtte Mátyás kiráj eszt a dolgot, asz mondotta neki: mėnyėn fėl -Buda várába. A szėgíny embėr fėl is mėnt, (Mátyás király) mėgmonta neki -az ajtót is, hogy mėre kėl mėnni Budavárába. Mikor Buda várába fėlmėnt, -a kiráj nagyon fogatta, a többi urak mėg csak nészték, hogy micsoda -embėr ez? de a kiráj nem magyarászta ki mindaddig, míg mėg nem -ebídeltek. Mikor mėgebídėltek, adott neki nagy köntöst: mėgruhászta, -adott neki sok aranyat: a menynyit csak elbírt vinni. Akkor -elmagyarászta a vendígejinek, hogy járt vele. - -(Tiszakürt.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában. - -A czinkotai kántor a kocsmában ivogált, mikor Mátyás király bement s a -kántor mellé telepedett, azt mondta a kántornak: hogy ő a Mátyás király -iródeákja, parancsolt is mindjárt 10 iccze bort. A kocsmárosné akart is, -nem is hozni, gondba esett, hogy a fiatal deák ki birja-e fizetni? mert -a deákoknak nem szokott pénzök lenni. Azt mondta Mátyás király: „Csak -hozzon, van sárgacsikó.“ Alig hozta be a kocsmárosné a bort, odavetődött -két szálczigány. Ittak mindnyájan, jó kedvük lett, Mátyás király elhúzta -a szép kocsmárosnét tánczolni. Tánczközben megmondta a kocsmárosnénak, -hogy ha majd fizetni kell, azt mondja, hogy elveszett a sárgacsikó (= -arany), de ezt csak _képlag_ mondja. A táncz után csakugyan mikor -fizetni akar Mátyás király iródeákja, keresi a sárgacsikót, nincs sehol, -azt mondja: tánczközben elvesztette. Hozzá fognak keresni, mindenki -kereste, a kántor négykézláb is, nem találták sehol. A kocsmárosné azt -mondta, hogy itt marad az iródeák zálogban, de a kántor – szerette a -kocsmárosnét, féltette, azt mondta, hogy ő nem hagyja a deákot, hazamegy -pénzért, kiváltja. A czigányok, mikor fizetésről volt szó, kereket -oldtak s mikor a kántor ment hazafelé, akkor már a földön feküdtek, be -voltak rugva s a kántor felbukott bennök a nagy setétségben. Mikor a -kántor nagynehezen feltápászkodott, végighúzott a botjával a két -czigányon, hogy a czigányok el kezdtek jajgatni s kijózanodni. A -kántornak otthon pénze nem volt, az apja mentéjét zálogosította el, úgy -fizette ki a szép kocsmárosnét: 5 húszast kellett fizetni. - -Mátyás király látta a kántor jószívűségét, azt mondta neki: Jöjjön fel -Budára Mátyás király palotájába a feleségével; őt szereti Mátyás király -legjobban, ő az íródeákja. A kántor azután nemsokára készült Budára, -mondta a feleségének, hogy ő is jöjjön fel Budára, mert Mátyás király -íródeákja azt mondta, hogy őt is felvigye! A kántorné szidta a kántort, -hogy nem elég volt, hogy azért az íródeákért az apja mentéjét -elzálogosította, most meg azt a pár krajczárt, a mit azóta szerezett, -akarja elkölteni! de a kántor nem engedett, a kántornénak is fel kellett -menni Mátyás király íródeákjához Budára. „Nagy ember az – mondta a -kántor – őt szereti Mátyás király legjobban.“ Felmentek azután Budára -Mátyás király palotájába, a katona már várta őket, bevezette Mátyás -király szobájába. Mátyás király a kántor apja mentéjét vette magára, a -melyiket elzálogosított; a kántor és a kántorné csak néztek hogy került -a mente Budára? A katona azután egy másik szobába vezette őket, itt már -Mátyás királyon a királymentéje volt: tele arannyal, drágagyöngyökkel. -Mátyás király ott ült a trónusán, a bárók meg a herczegek ott álltak -kürülötte, akkor már tudta a kántorné is, hogy Mátyás királyhoz jöttek. -Mátyás király akkor felállt, elmondta az uraknak, hogy ez a jószívű -ember még az apja mentéjét is elzálogosította, csak hogy őt kiváltsa s -az ő drága mentéjét akasztotta a kántor nyakába és azt mondta a -kántornak, hogy kérjen amit akar! A felesége egyre súgta, hogy aranyat, -gyöngyöt kérjen, de a kántor csak azt kérte, hogy Czinkotán kétszer -akkora legyen az iccze mint máshol! Mátyás király meg is adta még azt -is, hogy a kántor, mert olyan jószívű volt, ingyen ihat, azután -megvendégelte s útnak bocsájtotta őket. A kántorné mikor kijöttek is -durúzsolt, hogy miért nem kért a kántor aranyat, ezüstöt! csak mikor -kikutatta a mentét, hallgatott el, mert televolt minden zsebje arannyal. - -(Gyopárosi szőllők.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -62. Mátyás király a czinkotai kántornál. - -Utazásba indult Mátyás kiráj, bevetődött a czinkotaji kántorhon, -szállást és vacsorát kírt, de nem volt ėgyebe a kántornak, csak 3 -tojása, aszt is mėgsüttette Mátyás kirájnak a czinkotaji kántor, -kérdėszte Mátyás kirájt, hogy: „Ėgy kis bor jó vôna?“ „Nė tessík hozni!“ -monta Mátyás kiráj. „De kírėm hozatok, mer ín is szeretėm.“ monta Mátyás -kiráj. Mátyás kiráj ellenire hozatott bort, píze nem vôt, êkűtte a -bibliját és mégis hozatott bort Mátyás kirájnak, osztán elbúcsúzott. - -Mikor Mátyás kiráj hazaírt, mingyá eszibe jutott a czinkotaji kántor, -levelet írt, hogy keresse fėl Budán a lakásán Mátyás Sándort. Útnak -vėtte magát a kántor, hogy fėlkeresi aszt a Mátyás Sándor pajtást, fėl -is mėnt, fėl is találta Mátyás Sándor házát, nem akart bemėnni, mer a -kiráji palotába útasították, hogy itt lakik, de mit vôt mit tėnni, csak -bemėnt. Mátyás kiráj már akkor kiráji ruhába vôt és tévesztéssê nem -merte ráfogni, hogy ez a Mátyás Sándor. Kérdeszte Mátyás kiráj, hogy mi -járatba van? A czinkotaji kántor aszonta: „Mátyás Sándornak ėgy -ícczakára szálást attam mėg vacsorát: mėgėvėtt három tojást, aszonta, -most nem fizetėk, maj eljön hozzám Budára látogatásra, akkor -mėgfizetėk.“ Mátyás kiráj osztán öszszehítta a főtanácsosokat, hogy -őtözzenek a lekszėbb ruhába, jőjjenek el ebídre. Akkor elmėntek ebídre a -czinkotaji kántort felesígėstöl fėlültette az első helre, amazok mėg -csak csodálkosztak rajta, hogy mifíle embėr lėhet? A czinkotaji kántor -osztán mėgköszönte a szívessígėt. Mikor fėlálottak, Mátyás kiráj kihítta -a palota közepire a főtanácsosokat, aszonta: „Vessék lė magukrol -ėgyenkint a fėlső ruhájokat, tėgyék a czinkotaji kántor hátára!“ -Görnyett mán alatta a czinkotaji kántor, nem tutta, hogy mit akarnak -véle? Ėcczėr csak aszonta Mátyás kiráj, hogy: „Mindėnki válcsa ki a maga -gúnyáját!“ A mi írtíket írt a ruha, az asztalra kėllėtt lėtėnni -mindėnkinek a Mátyás kiráj elébe a ruha árát. Odahítta osztán az -asztalhon, a píszt neki atta, de mėghatta neki: hogy a mihėnthaza ír, a -bibliáját kiválcsa. - -(Öcsöd.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -63. Mátyás király bögréje. - -Mikor Mátyás kiráj Tiszakürtön járt, kért inni vizet, bėgréböl adott -neki Pósta Sándor, az a bėgre ma jis mėgvan Pósta Sándor utógygyajiná, -Pósta Sándort mėgjutalmaszta Mátyás kiráj a mé inni adott neki. - -(Tiszakürt.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -64. Szamár a csillagász és csillagász a szamár. - -Mikor Mátyás kiráj kiindult a kiséretével, mėgkérdėszte a csillagászt, -hogy: „Lėsz-ė, eső?“ A csillagász fėltolta a szėmüvegit és monta: -„Fėlségės kirájom! nem lėsz eső, mer nagyon szép idő van, indulhatunk!“ -Mikor mėntek, a juhásznak a szamara mėgszólalt, háromszor a szavát -hallatta; Mátyás kiráj oda hívatta a juhászt, hogy mi ennek a -jelentősége? Aszongya a juhász: „Fėlségės kirájom! szamaram valahányszor -a szavát hallatytya, bőven hull az esőnek harmatytya!“ Akkor is -mėgkérdėszte a csillagászt, akkor is asz monta: „Szép idő lėsz.“ A -juhász csak monta: „Fėlségės kirájom, nė indûj el! mer nagy eső lėsz“, -de a csillagász csak asz monta, hogy nem lėsz. Nem halattak ėgy fél -órányira, mikor nagy zivatar és nagy eső lėtt, még a csillagásznak a -pápaszemiról is csurgott a víz, akkor monta Mátyás kiráj: „Szamár a -csillagász és csillagász a szamár.“ - -(Mezőtúr) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -65. Mátyás király és a mutatványos. - -Mutatványos mutogatta Mátyás királynak: mit tud: kulcslukon egy szakajtó -borsot áthajigált a nélkül, hogy csak egyszer is megütötte volna a -kulcsluk oldalát. Mikor vége volt a mutatványnak, majd nem a földig -hajtotta meg magát, gondolván most nagy ajándékot kap Mátyás királytól. -Azt mondja Mátyás király: „Ha maga minden hajigáláskor ennyi borst -elhajigál, sok borsra van szüksége, ugy-e?“ „Sokra felséges uram!“ -mondta a mutatványos. „Adjatok neki tiz zsák borst!“ parancsolta Mátyás -király a szolgáinak – „Hadd legyen mit elhajigálni!“ - -(Szeged) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -66. Mióta csizmadia a csizmamester? - -Azelőtt a csizmadiát nem csizmadiának, hanem csizmamesternek mondták, -csak Mátyás király óta nevezik így. - -Mátyás királyról csakhamar elterjedt az a hír, hogyha valaki ajándékot -visz neki, az ajándéknál sokkal többet érőt ad neki. Gondolt egyet a -csizmamester, elvitt egypár csizmát ajándékba Mátyás királynak, hogy -majd Mátyás király jól megajándékozza. Mátyás király meghallotta, hogy -mily számítással küldte a csizmamester a párcsizmát, szolgájával a -csizmát telerakatta piszokkal s így küldte vissza a csizmamesternek, -hogy ez a csizma díja, azóta hivják a csizmamestert csizmadiának: -csizmadíja, csizmadia. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni? - -Mátyás király mikor az országban le- s feljárt, hogy igazságot tegyen, -egyszer két rossz gebén ment. Meg volt a kocsija rakva teherrel. A mint -ment az országúton, jött szemközt hat lovas hintón egy herczeg. Nem -akart a terhes kocsi elől kitérni. Mátyás király azután felkelt, oda -ment, kigombolta a felső kabátját, mutatta az aranyos ruháját, hogy ő -király. Mondta mindjárt, hogy fogjanak ki két lovat, fogják oda az ő -kocsijához, elég oda az üres hintó elé négy ló is, azután térjen ki! -Azóta az üres kocsinak ki kell térni a terhes kocsi elől. - -(Magyarkanizsa.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -68. Mátyás király és a részeges bíró. - -Volt egy részeges bírónak egy lánya és egy fogadott fia, a fiú ügyelt -mindenre, hogy baj ne legyen, ő volt a bíró jobbkeze, mégis a lányát -mással jegyeztette el, pedig a fogadott fia élt, halt érte. Mikor az -eljegyzést tartották, akkor is a fogadott fiú vigyázott a községházán, -hogy a falunak mikor hozták a fáját, híja ne legyen, az öregbíró a -választott vejével bent mulatott a szobájában: jó _borjuk_ volt, ittak, -a fog dott fiú meg szomorkodott; a leány is ott hagyta a mulatságot, -kiment a kertbe sírni, mert a fogadott fiút szerette. Mátyás király -akkor mint hajdú járta be az országot, éppen akkor ment a községházára, -mikor a fát hordták az emberek s a fiú szomorkodott. Mátyás király -kikérdezett a fiútól mindent; bement megnézni, hogy mit csinálnak -odabent: tartották az eljegyzést, ittak javában, mikor bement, azt -mondta a bíró a hajdúnak a községházán a helye! Mátyás király azután -elment s hintón jött a bíróhoz, behívatta a bíró fogadott fiát s a -leányát, kijelentette, hogy ezután a fogadott fia lesz a bíró, az öreget -elcsapta, mert részeges, mikor a részeges bíró beszélni kezdett, Mátyás -király kigombolkozott, a bíró meglátta az aranyos ruhát, mindjárt -elhallgatott. A fogadott fiút pedig a leánnyal összeadta. - -(Békés.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -69. Mátyás király vette le a rabigát. - -Mătyăs kiră vėtte lė a rabigăt, mer azelőtt szăntottȧk ȧz emberek ȧz -ȧszonyon. Hȧ ȧz embėrnek ȧz aszony nem tecczėtt, elȧttȧ; hȧ ê nem birta -anynyi, ȧgyonütte. Mikor Mătyăs kiră lăttȧ, hogy ȧz ȧszony húzzȧ ȧz -igăt, lėszălt ȧ kocsijăról, monta, hogy ȧz ėmbėrt fogjăk bė, bėfoktăk, -ȧz embėrėn szăntottȧk. Mătyăs kiră ȧkkor nȧgy törvínt tȧrtott ellenök, -hȧ úgy cselekszenek, mind kipusztítytyȧ őket, eltörletyi őket. Ȧzútȧ -bėcsülyik (az emberek) ȧz ȧszont. - -(Gȧlgȧhévíz Pestvm.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Hőseinkről.) - - -70. Balázs. - -Élt ėcczör ėgy szögén özvegy aszszon a gyerökivê, ott laktak az erdő -szélin, a kis gyerök tartotta föl az anynyát. Ėcczör elmönt a kis gyerök -az erdőbe szamóczát szönni, gondolta: „Még édösanyám alszik, szödök ėgy -csomót.“ Hát a mint mén, möndögél bejjebb, bejjebb az erdőbe, ėcczör -csak eltévett, lėült a fojópartjára, várta, hogy az édös anynya -mögkeresi; az édösanynya kereste, de nem gyütt a nyomára. Hát, a mint -ott üldögél a kis gyerök a fojó partján, hát! ėcczör csak mén âra ėgy -hajó, kérdözik a kis gyeröktű: „Mijé sírsz? kis fijam!“ „Mer nem tudok -hazamönni!“ mongya a kis gyerök. „Hát, hol lakol?“ kérdözik. „Édös -anyámnál,“ feleli a kis gyerök. „Hát, édösanyád hun lakik?“ „Hát a hun -én!“ Gondolták, hogy evel nem sokra mögyünk, mögkérdöszték, hogy hítták -az édösanynyát? „Zsuzsa néni.“ mongya a gyerök. Fölvötték a hajóra, majd -elviszik, ėgy halásznak átagygyák. Úgy is lött. Hát, a mint a halásznak -átagygyák, ráparancsolnak a halászra, hogy visejje a gongyát. - -Másik hétön âra járt a kiráj, möglátytya a gyerököt a gunyhó előtt, -kérdözi a kis gyeröktül: „Itthun van-ė az édösapád? kis fijam!“ „Neköm -nincs édösapám, csak édösanyám“ mongya a kis gyerök.“ „Hát aszt hogy -hîják?“ kérdözi a kiráj. „Zsuzsának“ mongya a kis gyerök. „Hát a hol -lakik?“ kérdözi a kiráj. „Aszt nem tudom, asz keresném“ mongya a kis -gyerök. „Hát az öreg halász mêre van?“ „Odabe van a kis gunyhóba.“ -mongya a kis gyerök. Bemén a kiráj mögkérdözni Nem a kendé ez a kis -fijú?“ „Nem ám! úgy hoszták ide“. Kimén mögén a gyerökhön, mögén beszél -vele, ád neki ėgy aranyat: „No, kis fijam, jô viseld magad, majd idővel -még halász lösz belüled!“ „Én belülem nem lösz halász sosė“ mongya a kis -gyerök. „Hát mi löszöl? kis fijam!“ „Mátyás kiráj katonája, még pedig -huszár.“ Mögtecczöt ez a felelet a kirájnak, adott a halásznak aranyat: -„No, halász! viseld gongyát ennek a kis fijúnak és mához ėgy évre hoszd -föl hozzám Budára, tudakozógygyál a kiráj iródėjákja után!“ A névjegyit -odatta: „Majd esztet agygyátok oda!“ A halász mökköszönte az aranyakat -is, a jegyöt is és elbúcsúzott a kiráj: „De gongyát viseld a kis -Balázsnak, hogy mához ėgy évre föltugygyad hozni Budára!“ A halász -ígérte, be is tartotta az ígéretöt, csináltatott a kis fijúnak csinos -ruhát, fölvitte Budára. Kérdözik Budán a várba az ajtón állók: „Kit -keresöl? szögén embör!“ „A kiráj iródėjákját!“ Nagyot néznek az -ajtónállók, mikor odatta a jegyöt, mer az a jegy a kirájhon szólott. -Bevezették a szögén embört a kiráj elébe, a gyerököt átvötte, a szögény -embört pedig mögjutalmaszta. Balázst pedig fölőtösztették úri ruhába, -kitanították, derék katona vált belőle. Idővel mögházasodott, êvött ėgy -gróf kisaszszont, boldogul éltek. - -Történt ėcczör, hogy szögén embörök jártak nála, hogy engegygye mög a -nacságos úr, hogy azerdőbül fát vigyenek, a mivel a gunyhójukat -fölépicscsék. Vôt kösztük ėgy embör, ki a szögén aszszon részire fát -kért. „Szeretném látni aszt a szögén aszszont – mongya Balázs úr – hogy -nem gyün, ha szüksége van fára!“ „Szögén, özvegy, beteg aszszon! kéröm.“ -„Ha nem gyühet, odamegyek én!“ monta a nacságos úr, odamén a szögén -aszszonhon, benéz az ajtón, látytya, hogy ott térbetyül, imátkozik. „Mi -csinál? jó aszszon!“ „Imátkozok az elveszött gyerökömé!“ mongya az -aszszon. „Hát mikor veszött el a gyeröke? jó aszszon!“ „Régön vôt a!“ -mongya az aszszon. „No, akkor mögadom a ház hejet is, de mőre lögyön?“ -„Csak ezön a hejön lögyön a fa tüve előtt, mer mikor elveszött a fijam, -ebbe a fába töttem bele a jóságos szüz Márija képit, elmult már 25 év, -azûta mindég imátkozok lėtérbetyülve, hát a mint beszéli a szögén -aszszon, sírva borult a nyakába Balázs: „Én vagyok ez a 25 év ûta -elveszött fija!“ De hogy ű mögörült a találkozásnak, a felesége nem, -aszonta: „Neköm nem köl koldus aszszon anyós! Mit vôt tönni, mit nem, -Balázs fölépítette aszt a házat és az anynya ott lakott, még mög nem -halt. _Eddig siratta a fiját, hogy mög nem tanálta, most mög azé -siratytya, hogy mögtanáta._ - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -71. Kinizsi. - -Mikor körösztülmönt a katonaság azon a falun, a hun Kinizsi lakott, -Vastag Balázs lánya kért tűle vizet. Kinizsi ott hevert a fűbe az apja -_malma mellett_, fővött ėgy _malomküvet_, âra tötte a _mihókot_ (a mibül -vizet isznak), úgy kinálta mög. „Ez osztán az erős legény!“ monták, -mikor látták. Kinizsi mög anynyira elbámult a lánra, hogy _lėcsúszott_ a -kezirül a _kű_, êre a katonák elkeszték csúfolni, monták: „Ez az az erős -ficzkó?“ Kinizsi akkor fővötte a küvet, a _fejük fölött_ suhintotta el. -Mátyás kiráj mikor halotta, hogy mijen erős Kinizsi, mikor az országban -álruhába járkálgatott, elmönt Kinizsihön is, ott hagyott ėgy _zacskó -aranyat_ mög ėgy _czédulát_, a czédulára rá vôt írva, hogy a zacskó -arany azé van, hogy az apjának mög az anynyának lögyön mibül élni, ű -neki pedig ha kedve van, gyűjjön el a kiráj hadseregibe katonának. A pap -olvasta el, mer abba az üdőbe kevés embör tudott olvasni. Kinizsi osztán -a nyakába akasztotta a tarisznyát, ėgy _mônárczipót_ tött bele, útnak -vötte magát, hogy êmén katonának Mátyás kiráj hadseregibe. A mint mönt -ėgy erdőbe, ott vadásztak az urak Vastag Balázszsal ėgygyütt, itt az -inasokkal öszszeszólalkozott, ėgyet a mônárczipóval úgy hátba vágott, -hogy mingyá ôra bukott; akkor ėgy _kutya_ rászalatt, aszt mög ėgy fával, -a möliket fölhúzott az erdőbe, úgy ôdalba ütötte, hogy mingyá -_mögdöglött_, akkor rárohantak a hajtók, de Vastag Balázs aszonta: -„Mögájjatok! Sok lúd disznót győz.“ Látta, hogy markosgyerök, odamönt -Vastag Balázs, hogy kicsoda? hogy és mint? Monta, hogy ű katona akar -lönni Mátyás kiráj hadseregibe: beált katonának, lött belüle vitéz embör -Akkor vôt a törökkel nagy ütközet, Vastag Balázs vôt a fővezér, Kinizsi -akkor a tömösvári várba vôt, gyütt az üzenet, hogy mönynyön segíteni. -Mikor Kinizsi odamönt, a magyarok mán be vôtak kerítve. Kinizsi betört a -törökök karéjába, mikô Vastag Balázs möglátta Kinizsit, odamönt oszt -Vastag Balázs ráborult, hogy végünk van! Aszongya Kinizsi, hogy nė -vérözze be: „Nincs végünk!“ Széjjelverte az egész hadseregöt: egyik -kezivel parulázott Vastag Balázszsal, a másik kezivel kardal csapkotta a -törököt agyon. Akkor széjjelverték az egész török hadseregöt. Mikor -lėverték a törököket, áldomást ittak; törökökbül csináltak asztalt, -Kinizsi ėgy _törököt fővött a fogával_, úgy járta a toborzót. Kinizsi -vötte el asztán Vastag Balázs lányát, a kinek vizet adott. - -(Deszkimajor.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -72. Toldi. - -Mikô Vastag Balázs mönt az ű hagygyával, ėgy erdő szélin vôt a Toldi -Miklós apjának _vízimalma_, mikor Vastag Balázs odaért az ű hagygyával, -Toldi Miklós ott fekütt a malom előtt. Vastag Balázs odakijátott: „Hej, -te ficzkó! agy ėgy kis vizet!“ Miklós oszt főkelt, fővött ėgy -_malomküvet_, rátött ėgy _korsót_, teli hideg vízzel, oda kénálta Vastag -Balázsnak, Vastag Balázs lánya aszonta: „Ez ám oszt a vitéz! -sajnálnivaló, hogy itt van ebbe a vízimalomba. Jobb vôna, velünk gyünne -a csatába!“ Akkor oszt mögszólalt Vitéz Balázs: „Van-ė, fiju, kedved -hadba gyünni?“ Aszongya Miklós: „Elmönnék én magukkal, de van ėgy öreg -apám mög öreg anyám!“ Vastag Balázs hítta, hogy mönynyön el velük, de -akkô nem mönt el. Vastag Balázs osztán mögfúvatta a trombitát, hogy -indujjunk! Elindultak, möntek Buda fele. Itt oszt vôt a Vastag Balázs -lánya mellett ėgy hadnagy, szerelmet akart vallani a lánnak, de úgy -vötte észre, hogy a lán beleszeretött a Miklósba. Mikor Vastag Balázsék -elhatták a malmot, hozzá hívatta a dėjákját, kezibe nyomott ėgy _acskó -aranyat_ és mögmonta neki: „Mond mög Miklósnak, hogy gyűjön utánunk! -eszt mög ad oda az apjának mög az anynyának, hogy éjjenek belüle!“ -Viszszavitte a dėják az aranyat, aszongya: „Miklós öcsém! eszt a vezér -úr kűtte: az aranyat, hogy ad oda az atyádéknak, tė mög gyere el utánunk -Budára, ott oszt kapsz fegyvert, ruhát, lovat!“ Miklós odatta az aranyat -az atytyának mög az anynyának: „Hát, mos mán elmögyök édösatyám, -édösanyám! maguk mög ebbül az aranbul éljenek, még viszsza nem térök, -elmék a csatába!“ - -Útnak indult, elbúcsúzott az apjáéktû, mönt, möndögét az erdőn körösztű. -Itt oszt a hadnagy az erdőbe elmaratt a többitül tizėnketted magával, -hogy majd Miklóst valahogy êfődelik, mer észrevötte, hogy a lán -szerelmes a Miklósba. Miklós ballagott az erdőbe, ėgy nagy _bojhos -kutya_ rárohant, ű oszt ėgy gajjat fővött, hogy a kutyát êtéríti, de -ojan gaj vôt az a gaj, mind ėgy embör dėrék, úgy mögsuhantotta a kutyát, -hogy _főfordût_; ez a hannagynak a kutyája vôt. Itt oszt a hannagy -odakijátott: „A kutyámat agyonütötted, tė haszontalan! mögáj, maj -lakolsz ezé, rajta legényök! üssétök agyon!“ Itt oszt Miklós sė vôt -röst, êhajintotta aszt a vékony gajat, kiszakajtott ėgy vastagabbat, -mögsuhíntotta a levegőbe, közéjük csapott a katonáknak úgy, hogy _hat -halva esött_ öszsze. A hannagy osztán öszszerözzent, futni keszdött, ėgy -katona elejtött ėgy _prófontot_, Miklós úgy hátba vákta vele a -hannagyot, hogy a csak órra bukott, a többi társai is futni kesztek, nem -bántották a Miklóst. Lóra ültek, utána váktak a vezérnek, mikô utôlérték -a vezért: „Vezér úr kéröm – aszongya a hannagy – Miklós hat katonámat -agyonvert.“ „Hát oszt mé verte agyon?“ kérdöszte. „Hát gyüttünk az -erdőszélin, Miklós kiszakajtott ėgy vastag fát, közénk vágott, hat -holtan esött (a földre).“ „Tán valami roszszat szóltatok neki?“ „Nem -szóltunk mink – aszongya – sömmi roszszat sė neki!“ „No, mögájjon, a -ficzkó! csak gyűjön a kezem alá, majd mögbűntetöm.“ Űk asztán csak -halattak továb Budára. Mos mán fordujjunk viszsza Miklóshon. - -Nagy gonba ereszködött Miklôs, hogy mos mitévő lögyön: mönynyön ė -Budára, vagy ne? „Mék – aszongya – nem félök én az egész hadtû sė!“ -Mönt, möndögét, beért ėgy városba, ott mindönütt be vôt csukva a kapu: a -tulsó végin ėgy _veszött bikát_ kergettek a mészárosok, de azé Miklós -csak ballagott az út közepin. Mindön ablak telivôt néppel, kijabált a -Miklósnak: „Gyün a veszött bika, ficzkó! eregy az útrû!“ Miklós csak -ballagott, ėcczör csak elébe került a bika, mérgesen nekifordût, ű csak -nekirohant, elkapta a két szarvát a bikának, az út közepire vákta, ráült -a nyakára. Itt oszt a _mészárosok_, bámulták, hogy möjen legén ez! A -mészáros oszt kivött ėgy _marék aranyat_, aszonta: „Nesze, ficzkó! möjen -jót töttél a városnak.“ Miklós zsebébe tötte az aranyat, elindult Buda -fele. Mikor odaért a kiráj lakásáhon, – Mátyás királ vôt akkô a királ – -jelöntötte az őrnek, hogy itt van ėgy katonának való legén, be akar álni -katonának. Mátyás királ aszonta: „Bocsásd be hozzám!“ Miklós mönt befelé -a szobába, odaért, aszongya: „Agygyon Isten jó napot! királ őfölsége.“ -„Agygyon Isten fijam, mi a neved?“ „Toldi Miklós a nevem.“ „Hát tė vagy -az a nallegén, a ki minap hat katonámat agyonütött?“ „Én vagyok, királ -űfölsége, de kéntelen vôtam vele!“ „Hát mi részrű – kérdözi Mátyás királ -– vôtá kéntelen?“ „Rám rohantak tizėnketten, az életömet reszkírosztam -vôna, ha nem bántottam vôna űket: mer ėgy hannagy vôt kösztük, az asz -monta, hogy: „Üssétök agyon!“ „Vagy úgy! az vôt az a hazaáruló, ű asz -monta, hogy tė csak orozva ütötted lė, embör vagy fijam! maj elbánok én -a gazficzkóval.“ Csöngetött a vezérnek: Vastag Balázsnak. Vastag Balázs -belépött: „Itt vagyok! királ parancsára.“ Elmesélte neki, hogy mit mond -Miklós, hogy járt a hannagyal. Mingyá ruhát attak neki. Vastag Balázs -osztán magamellé vötte és elindultak a csatába. Mikor odaértek a -csatáhon, Miklós ėgygyik szélin, Vastag Balázs a másik szélin, úgy -êverték a csatát. Miklós kitünően harczolt. Itt oszt gyütt ėgy új -ellenség. Előgyütt ėgy _vasas, tiszta pánczélba_ odakijántott: „Ide -gyűjjön, a ki vitéz!“ Miklós oszt fölugrott a lovára, odarohant mellé, -_kezet nyûtott neki_, úgy _mögszorította a vaskesztyűt_ a kezin, hogy -kicsücsürödött az újjain a vér. Fölordított bele: „Többet soha nem -gyüvök a magyart bántani, csak enged el a kezem!“ Ez osztrák vôt. -Elengette oszt mögesküttette, hogy nė próbájja többet bántani a magyart. -Viszszalovagôt Vastag Balázshon, Vastag Balázs kezet nyûtott neki: -„Embör vagy, fijam! neköd adom a lányomat, ha köll. (Miklós elfogatta a -lán kezit, nagyon mögszerették ėgymást. Átatta Vastag Balázs a -vezérségöt) Mátyás királ hatalmával. Miklós oszt vezér lött, sok vitákon -mönt körösztül. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -73. Szömölcs. - -Mikor a törökök Magyarországon voltak, – Vásárhely még akkor nem volt -olyan nagy mint most –, a város szélén lakott egy szegény ember, kinek -volt egy szép leánya, csikós volt a szeretője. A csikós ott legeltetett -a városszélén a szegény ember háza előtt. Egyszer beállított a szegény -emberhez egy török, _kereket_ kért tőle. A szegény ember hajlandó is -volt adni, de a török arra kérte, hogy legyenek olyan jók, vigyék a -kereket a város tulsó szélére meg egy tengelyt is vigyenek magukkal, -mert a kocsi kereke eltörött, emelőrud is kell, majd ő utánuk megy -lóháton. A szegény ember gurította a kereket, a fiának pedig mondta, -hogy hozza a rudat. Alig ment el a szegény ember a fiával, a török -bement a szegény ember leányához s kezdett vele enyelegni, majd felkapta -a lovára, vitte Szeged felé. - -A leány elkezdett jajgatni, sikítani, mit meghallott a csikós, de mikor -a szegény ember házához ért, a török elvágtatott a lánnyal, mingyárt a -pányváslóra kapott s a török után vágtatott s be is érte szerencsésen a -törököt. A török azt mondta neki: menjen vissza míg szépen van, de a -csikós a pányvakötelet a török nyakába vetette s lerántotta a lóról s -odakísérte, a honnan a leányt elrabolta. Akkorra már a leány apja és -testvére is haza ment s elkezdték a törököt ütni. A török fiatal ember -volt, azt monta: Ne verjék, mert őt úgy küldték Szegedről, hogy a leányt -elrabolja, őt is úgy rabolták el Vásárhelyről, mikor még gyermek volt. A -szegény ember mikor azt hallotta, hogy Vásárhelyről rabolták el, eszébe -jutott, hogy neki is elraboltak egy fiát, azt kérdezte tőle, hogy melyik -részéről rabolták el Vásárhelynek? A fiatal török azt mondta, hogy ő azt -nem tudja, csak annyit tud, hogy Vásárhelyről rabolták el és hogy a -hátán jegy van: egy nagy _szömőcs_. Mikor azt hallották, hogy szömőcs -van a hátán, nem bántották, hanem megnézték, hogy igaz-e? Akkor ismerték -meg, hogy ez az ő fijuk. A fiú nem ment vissza, hanem a lovászát küldte -Szegedébe (nem szegediek így mondják), mondja meg, hogy máskor ne -küldjenek testvért testvérét rabolni! A csikós azután elvette a leányt: -Juliskát feleségül. - -(Hódmező-Vásárhelyről a Gyopárosi-szőllőkbe került embertől.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -74. Toronyi Tamás pihenőhelye. - -Toronyi Tamás eltívett az erdőbe, lėheverėdėtt osztán: a lovát -mėgkötötte ėgy fáhon, maga mėg míjen elalutt, el vôt törődve. Vastag -Balázs, a legínye nem tutta mán mire vélni, hová van az ő ura? elmėnt -keresni, az erdőbe nyilván eltívett? de ő addig fogja keresni, míg fėl -nem találja Ėcczėr rábukkant, hogy ott feketíllik valami! kivont -fegyverrel mėnt âra: „Akár mi vár rėám, mėgnízėm, hogy mi van ott?“ Hát -az ura ott fekszik, a lova mėg van kötve, odamėnt, kőtötte, Toronyi -Tamás fėlugrott és nyakába ugrott Vastag Balázsnak, hogy: „Hol jársz -itt!“ kérdėszte. „Én, uram! magát kerestem, mert azt hittem, hogy magát -elfokták a törökök.“ Annak a hejin, a hol fekütt, ojan nagy _kútat_ -ástak, hogy ėgy ökör is mėgfordulhat benne, nagy tőgyfákkal van fėlróva, -a nevit (Toronyi Tamás) ėgy nagy fára írta, mos mán ki van fôrva. A -somontaji és tamásdaji erdő közepibe van az a hej, a hol Vastag Balázs -rábukkant Toronyi Tamásra. - -(Öcsöd.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -75. Jumėrcsák. - -Régön, mikor a törökök Magyarországon vôtak: szötték a magyarokat rabbé: -lányokat, aszszonyokat, gyerököket, ėgy kis lány mög ėgy kis gyerök is -rabul estek. A gyerök mög a lán nem vôtak mögkötözve, mikor vitték -kifele űket, főtötték űket ėsz szekérre. Möntek az országúton, rájuk -estelödött, bemöntek ėgy nagy erdőbe. Itt osztán tüzet gyûtottak, -kesztek vacsorálni; a mi aranyat elraboltak a magyaroktul, -szétosztották. Itt osztán a Gergőnek vôt ėsz szürke lova, aval rabolták -el, ez a szürke ló oda vôt kötve a Jumėrcsáknak (vezér vôt Jumėrcsák) a -lováhon, a lován vôt nyerög, oda eresztötte be az aranyat (Jumėrcsák), a -_nyerögkápába_ vôt luk, oda eresztötte be; eszt a Gergő mind látta. -Mikor a törökök elaluttak, Gergő mögrászta Viczának a válát: „Viczuskám! -nem gyüsz haza?“ „De mék – aszongya – atyámhon.“ A kis lán 7 éves vôt, a -gyerök mög 10 éves vôt. Lėszáltak a szekérrű és szépen, lassan ballaktak -kifele: Gergő igenyöst a szürkéhön, odamönt, el akarta ôni a Jumėrcsák -lovátul, de nem bírta elônni, hanem fölűtt a szürkére. A szürke húszta -emeszt is, Vicza mög csak ballagott mellette. Az utolsó őr is alutt. -Mikor êhatták űket, Gergő főhítta Viczát is a lóra, ballaktak hazafele. -Mikor hazaértek, a városba vôt száz katona, látytyák, hogy ez a két -fijatal gyün lovon. A Gergőnek az anynya mán kereste a Gergőt, ríva -szalatt körösztül a katonaságon, kérdözi: „Hun vôtá Gergő fijam?“ Ez -osztán meséli, hogy ű hun vôt mög a Vicza. Ėgy hannagy mög halgatta -asztat, hogy a Gergő mijen vitéz. A hannagy mögszólalt: „Hun vannak, -fijam! azok a törökök?“ „Itt vannak az erdőbe, de sok magyar fogoj is -van.“ Itt oszt a hannagy odalépött Gergőhön: „Az én szolgám löszöl, csak -gyere, vezess el engömet.“ „De elsőbb anyámnak odadom az aranyakat!“ Itt -osz Gergő rámutatott a nyerögre, az anynya odamönt, főfordították a -nyergöt, sok aran kifordult a nyerögbül. Aval kardot kötött az ôdalára -Gergőnek, fölült a lóra. Gergő Jumėrcsák lovára ült. Váktatott száz -katona, Gergő előre mönt mög a hannagy. - -Mikor odaértek, Gergő möglátta Jumėrcsákot, rámutatott: „A lopott el -engöm az erdő szélirül!“ Itt oszt möktámatták a katonák, mind -agyonverték a törököket, csak Jumėrcsákot nem bírták, eszt nem fokta sė -gojó, sė a kard. Oszt fölakasztották, de míg onnan is a hogy -fölakasztották, esött lė. Háromszor is fölakasztották, _mindég -talpraesött:_ ėcczör aszongya Gergő: „Nem köl, laszt bántani, el köll -ereszteni!“ Itt oszt Jumėrcsák útnak indult, ballag oj röngetek nagy -erdőbe. Ėcczör rátanát ėgy nagy tisztásra, a tisztáson mögált, az a -tisztás a haramijáknak vôt a tanyájuk. Tekínget ott, néz, hogy mi löhet -ott? Látytya, hogy 12 haramija van ott, möghökkent Jumercsák. A -haramiják közrekapták, hogy miféle embör? Mögfokták, mökkötöszték, -bevitték az ű vesztőhejjükre. Itt oszt rátötték a nyakát a tőkére, -_ráváktak_ a _fejszével_, csak _nem vágta el a nyakát_. Itt oszt -mögválasztották Jumėrcsákot vezérüknek. A hogy jártak lopni, rabolni, -elrabolták a lengyel kirájnak a lányát, Jumėrcsák nagyon mögszerette a -lengyel kiráj lányát. A lán kérte Jumėrcsákot, hogy bocsássa űtet -viszsza a szülejihön! „Elbocsátalak – mongya Jumėrcsák – ha én is elmék, -elválalsz engöm uradnak.“ Mögesküttette a lánt, elszöktek a többi -haramijáktúl, de nem a szülejihön szöktek; hanem a Jumėrcsákékhon, a -Jumėrcsák hazájába. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -76. Bocskai. - -Mikor Rákóczitul elpártoltak a kuruczok, mer a némöt kinek eszt, kinek -aszt adott, Bocskai is hűtlen lött hozzá. Bocskai asztán főmönt Bécsbe -kihalgatásra. Bemönt ėgy kávéházba magyarruhába, a fokossát -fölakasztotta a fogasra. A némötök ėgy darabig nészték, hogy ki löhet -ez? Látták asztán, hogy csak ėgy füle van, pedig Bocskai úgy fűsülte a -haját, hogy nė lácczon, nótát kesztek a némötök Bocskairul, hogy csak -ėgy füle van. Bocskai nem tudott némötül, de aszt mögértötte, hogy rúla -danúlnak, lėvötte a fokossát, mind kiverte a némötöt a kávéházbul, csak -maga maratt bent. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Örökéletűekről:) - - -77. Kiszabaditás a tömlöczből. - -Rákóczinak vôt ėgy lány szeretője, mikor Rákóczi a tömlöczbe vôt, az -szabadította ki. Rákóczit elítélték halálra, papot hívattak, hogy -gyónjon meg. A tiszteletes az erdőn ment körösztül kocsin, Rákóczi -szeretője az emberekkel mögállította. Aszt monták a tiszteletesnek, -agygya ide a ruháját a lánnak! Ruhát cseréltek osztán: a lány mönt a pap -ruhájába a tömlöczbe. Mikor a lány mönt be a tömlöczbe, a katonák -tisztölöktek, a mint szokás. Az őrt lėrészögítötték: _álomport_ töttek a -borba, anynyira álmos lött tűle, hogy elalutt. A lány monta osztán -Rákóczinak, hogy: „Ütött az óra! nincs mit tönni, mönekülni köl.“ A -katonárul lėhuszták a ruhát, Rákóczi vötte magára, úgy mönt a lánynyal -az erdőbe, úgy szabadult ki. Az erdőbe osztán a papnak odatták a -ruháját. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -78. A mákostészta hatása. - -Mikor Rákóczit hajszolták, negyed magával volt egy erdőben, volt -közöttük egy menyecske is, a szomszéd faluban pedig németek voltak, kik -el akarták fogni Rákóczit, kivált a vezérük volt rajta, hogy elfogja. -Rákóczi azután beküldte a menyecskét a faluba, hogy főzzön a németeknek -szárasztésztát, mert a németek nagyon szeretik a száraztésztát és jól -bemákozza, hogy bátorságot kapjanak a németek és mondja nekik, hogy -Rákóczi az erdőben van, ott megfoghatják könnyen. A menyecske úgy tett, -mint Rákóczi mondta: elment a faluba, főzött nekik száraztésztát, jól -_bemákozta_ s mikor jóllaktak, biztatta őket, hogy jöjjenek, fogják meg, -majd ő elmegy előre, visz neki italt, álomport dült bele, majd Rákóczi -iszik belőle s elalszik tőle, akkor megfoghatják. Rákóczi mondta neki, -hogy így mondja. A menyecske megmondta, hogy erre és erre jöjjenek, ott -találnak egy kis gunyhót, abban van Rákóczi; s azután elment előre -Rákóczit leitatni. Mikor a németek a kis gunyhóhoz értek, Rákóczi végig -volt már nyujtózva egy padon, a keze lecsüngött, úgy tett mintha aludt -volna, még hortyogott is. A németek feje odament hozzá, nézte, hogy -alszik-e? a kezét Rákóczi kezébe próbálta tenni. Rákóczi megfogta a -német kezét, felugrott: „No, most itt vagy! te akartál engem elfogni, -elfogtalak én téged.“ Körülkapták a németet, a kik vele jöttek, -elszaladtak, elhagyta őket a bátorságuk, hiába ettek mákos tésztát. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -79. Rákóczi lova fordított patkója. - -Rákóczi lovának olyan patkója volt, hogy más lónak olyan nem volt, -mindjárt rá lehetett ismerni a patkó nyomára. Hogy ne arra keressék a -merre ment, reá ne találjanak, _megfordította a patkókat_ a lova lábán. -A német el szerette volna fogni, de nem birta, mikor ment ki -Törökországba. Orsován már nem lóháton, hanem _hintóban_ ment, ott majd -elfogták, hanem túljárt az eszükön. Hoszszú haja volt, lenyíratta, pedig -szép haja volt, a bajúszát is leborotváltatta, sem bajúsz, sem hosszú -haj, olyan volt, mint a _pap_. Orsován megállították a hintóját, -kérdezték, hogy nem ő-e a Rákóczi? Mikor megnézték, látták, hogy sem -bajúsza, sem hosszú haja, tovább eresztették; azt mondták, hogy pap. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -80. Miért kell Rudolfnak bujdosni? - -Rudolf trónörökösnek azért nem szabad kijelenteni magát mig az apja él: -mert ha megtudnák odafent, hogy él, baj lenne. Rudolfnak most bujdosni -kell; mert a Rocsild fiját agyonütötte. A Rócsildnak a fija azzal -dicsekedett, hogy annyi a pénzök, hogy akármerre lép, mindenütt -őfelségének a _képire hág_. A pénzen rajta van őfelségének a képe, náluk -meg a pénz annyi mint a szemét: mindenütt van; így azután akármerre lép, -mindig őfelségének a _képire_ hág. Rudolf, mikor ezt hallotta, méregbe -jött, agyonütötte a Rócsild fiját: miért hág az ő apjának a képére! Meg -volt a baj! Őfelsége azt mondta: Életet életért! Most mit csináljanak? -Rudolfot a jó emberei mindjárt elküldték bujdosni: bujdosson addig míg -Őfelsége él, azután úgy is ő lesz a király. Csináltak azután gipszből -embert, azt temették el Rudolf helyett, azt mondták, hogy Rudolfot -agyonlőtték, oda van! Pedig Rudolf él, most is bujdosik. Édesanyám -beszélte, hogy Kanizsán is járt, minálunk is volt. Mikor hírement, hogy -Rudolf eljön Kanizsára, édesanyám tisztába tett mindent. Egyszer nyílik -a nagykapu beköszöntött Rudolf, kérdezte, hogy vagyunk? Szülém mondta, -hogy szegényesen, másnál lakunk: Takács Jánosnál, de nagyon jó ember. -Majd lesz ez még máskép is, monta Rudolf, majd ha ő lesz a király! – -Azután egy garast kért édesszülémtől, akkor még a garasok jártak. -Édesapám mindjárt mondta szülémnek, hogy agygyon neki! Hát a mint tette -be a pénzt, a felsőruhája felbillent, látszott, hogy _aranyos ruha_ volt -alól; felől pedig rossz, vadász ruhája volt, zöld vadászkalap -_fáczántoll_ volt rajta. Nem telt bele 10 nap, már a szomszéd falvakban -beszélték, hogy Rudolf Kanizsán járt. - -(Magyarkanizsa.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -81. A bőkezű Rudolf. - -Besenyőn a kubikusok köszt mögjelönt Rudolf, ėgy kubikusnak kivötte a -kezibül a tajicskát, föltaszította a tőtésre, osztán asz monta ėgy -kubikusnak, hogy híja öszsze az öszszes kubikusokat, a kik itt dôgoznak. -Mikor öszszegyüttek rakásra, _kigombolta_ aszt a rossz ruhát rajta, -mögmutatta, hogy ű Rudolf. Kérdöszte asztán: „Mönynyit kereshetnek ėgy -nap?“ Monták, hogy ėgy forint ötvenkrajczárt, némölik csak ėgy forint -harmincz krajczárt. „Ez nagyon kevés ezér a munkájé!“ monta Rudolf. -Kivötte a bugyėllárissát és mindėgygyik embörnek adott öt-öt forintot, -oszt elmönt. Asz monta: „Eszt sönkinek nė mongyák!“ - -(Egyházaskér) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -82. Menekülés. - -Aszt beszílik Rudolfról: mikor Vėcsėra Mári mėktutta, hogy ojan nagy -tėttű rab van a tömlöczbe lėcsukva, sopánkodott, hogy miféle rab lėhet? -nem tutta, pedig ő vitt a raboknak ėnni; csodálkozott azon, hogy őt hogy -nem eresztik be? Vôt ennek a Vėcsėra Márinak ėgy kedvese lakatosmestėr -embėr vôt, mėgbeszíték a sort, hogy mitėvők lėgyenek? nagy úr lėhet, -hogy ő neki nem szabad bemėnni? Aszongya a lakatos: „Csinájon sárból -mėntát, majd ojan kûcsot csinál!“ Mikor mėgcsinálta a kûcsot, aszt -terveszték ki, hogy mikor lėhet oda mėnni? Ėcczėr törtínt az eset, hogy -elmėnt a rabőrző, Vėcsėra Mári hítta a lakatost, hogy nízzék mėg aszt a -rabot! Bemėntek, kírdėszték: kiféle? de nem merte mėgmondani, hogy -kicsoda? Rudolfnak lába ereji nem igėn vôtak, mėgfokták, a lakatoshon -vitték, mindėnt adtak neki, a mit kívánt ėnni. Rudolf érzėtte az -izmajit, hogy erősödnek, aszonta a lakatosnak: hogy mėnekülhetne el? Asz -monta a mestėr: „Êre mėg êre, ekkor mėg ėkkor (menekülhet) ícczaka.“ -Aszonta a mestėrnek: ícczaka nem mėhet, Rudolf osztán hajnalba mėnekült -mėg, ekkô mán mėgmonta, hogy kicsoda Rudolf osztán levelet írt a -lakatosnak, hogy: „Vėcsėra Márival írtekėzzėn, mer Vėcsėra Márit be -fogják fogni, meneküljėn énhozzám!“ A kölcségėt duplamossan mėgkűtte, -Vėcsėra Mári el is mėnekült. Harmadnap mulva nísztík a rabot, hogy most -mán mėghalt, mert nem attak neki sė ėnni, sė inni, de nem találták. A -tömlöcztartót befokták, de nem tudott sėmmit sė vallani, kúrėntálták, -hogy hol van? de nem tudott róla sėnki. Mikor kimėnt Vėcsėra Mári -Rudolfhon, mėgbeszíttík, hogy a lakatos is jőjjön, mert neki is baja -lėsz, ha ott marad és szípen elmėnekült az is. Ėgy hét mulva kerestík a -lakatost, mert ő volt Vėcsėra Márinak a szeretője, annak tunni kėll, de -nem taláták sėhol sė, Rudolfot pedig azé zárták be a tömlöczbe, hogy -Rôcsing fiját agyonlőtte, mer öszszevesztek, hogy ki a nagyobb úr? - -(Öcsöd.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Márialegendák.) - - -83. A haramia és a szentcsalád. - -Mikor a Boldokságosszűz Szentjózseffel a legnagyobb haramijáhon mönt -szálást kérni hogy mögfüröszsze a kis Jézust, a haramija adott neki, -gondolta majd mögöli, asztán a mije van, elvöszi. Vôt a rablónak oj -gyeröke, hogy nem vôt sė keze, sė lába. Mikor mögfürösztötte a -Boldokságosszüzmárija a kis Jézust, monta, hogy űs füröszsze mög a -kicsikéjét! Mikor _mögfürösztötte_, azonnal _lött keze, lába_. A ház elé -öntötte a _vizet_, a lekszöb _virágok terömtek_. A rabló asz gondolta: -Ez mégis csak csuda! - -Nem hogy nem bántotta, – pedig mög akarta ölni –, hanem még el is -kísérte az erdőbe, hogy sėnki sė báncsa. Mikor az erdőbe möntek, a -vadállatok, mán mint róka, farkas, medve, ijesfélék, anynyijan vôtak az -erdőbe, hogy azelőtt még soha sė vôt anynyi vadállat az erdőbe. A -vadállatok _lėtérbetyűltek_, mikor mellettük möntek el. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -84. Szüzmária a fonyásával kereste a kenyerét. - -Ȧ boldoksăgosszűz ȧ fonăsăvâ kereste mėg ȧ mindėnnȧpi kinyerit. Font ȧz -ȧszszonyoknȧk, ȧ kis Jézus pegyig hortȧ hȧzȧ ȧ fonălt ȧz ȧszszonyoknȧk, -ȧ kiknek font ȧ Boldoksăgosszűz. Hȧ ojȧn helyre mėnt ȧ kis Jézus, ȧ hol -otthon vôt ȧ _rosz embėr_, sírvȧ mėnt hȧzȧ, mer nem ȧttȧk nėki semmit; -hȧ pegyig ȧ _jó_ vôt otthon, örömê mėnt hȧzȧ ȧ kis Jézus. - -(Gȧlgȧhévíz Pestvm.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -85. Mióta rakják keresztbe a búzát. - -Mikor a Boldokságosszűz Heródes elül mönekült a kis Jézussal, odaért a -szántóvető embörhön, aszonta neki: „Tė szögén embör! _vess el ėngöm, -mint a búzádat!_“ Aszonta a szögén embör: „Hogy vesselek én tégöd a -kisdeddel el, mikor embörnacscság vagy?“ „Majd _elváltozok búzának_ az -én szen _fijammal_ oszt csak vess el mind a búzát!“ A -Boldokságosszűzmárija a kis Jézussal _elváltódzott búzaszömnek_, akkor -elvetötte a szögén embör. Odaért Heródes a katonájival, kérdöszte a -szögén embört: „Nem láttá ėgy fehércseléddê ėgy kisdedöt? êre gyütt, -nyomasztuk, de nincs sėhun!“ Aszongya a szögén embör: „De láttam, mikor -vetöttem eszt a búzát!“ De mán akkô aratott. Aszongya Heródes: „Mos mán -mit keresünk? Viszszafordultak. Mikor Heródes elmönt, a szögén embör mán -köröszbe rakta a búzát, _azé_ rakta _köröszbe_, mer a -Boldokságosszüzmárija möghatta a szögén embörnek: „De _köröszbe -rakjad!_“ _Attul kezdve köröszbe rakik a búzát._ Hogy jó termés vôt, a -búza hullott, akkor látta a szögén embör, hogy a búzán Márijának az -_arcza_ mög a szent fijájé lácczik azûta lácczik rajta. Akkor elmöntek -Ėgyiptomba. - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - - - -Adomák és rokonneműek. - - -(Közönségesek.) - - -86. Hivták az esőt a lakodalomba. - -Férhönatta a szél a lányát, êmönt az esőhön, hogy möghîja násznagynak. -Az eső ajálkozott is, hogy êmén ha töheti. „Hanem – aszongya – tudod, -hogy én nem möhetök mindönkor, maj mögnézzük mingyá! mikor is lösz a -lakodalom?“ A szél osztán mögmonta, hogy ekkô mög ekkô, vasárnap. -Aszongya az eső: „Mögájjé ken! aszszony! hosz be csak a kalėndárijumot.“ -Az aszszony beviszi a kalėndárijumot, láti, hogy Szögedön éppen akkô -vásár lösz, aszongya: „Nem möhetök, mer Szögedön vásár lösz. (Innen a -szólás: „Hítták az esőt lakodalomba, de aszonta: hogy nem möhetök, mer -Szögedön vásár lösz,“ ha vásárkor esik.) - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -87. A subadarab ura a szélnek. - -Mikor a szél elindult útazni, hogy majd az egész világon körösztül mén, -így szólt: „Dújj, fújj! még a kűfalon is körösztül!“ A szél mindég -aszongya: dújj, fújj! Mönt is a szél még a legsűrűbb röngeteg erdőkön is -körösztül, a hova sė a nap, sė a hôd, sė a csillag be nem világit, ha -valakit möglátott, csak rákeszte: „Dújj, fújj! még a kűfalon is -körösztül.“ A mint mönt, rátanát ėgy subadarabra, ki vôt vetve a -faágakra és eszt möghallotta a subadarab, hogy monta a szél: „Dújj, -fújj! még a kűfalon is körösztül.“ Asz mongya a subadarab a szélnek: -„Mögáj, szél! még én rajtam sė.“ Akkor monta a szél: „Nem a nacságos -úrhon szóltam!“ Így oszt a szél mögcsöndesödött, mikor a subadarab -mögtámatta. Úgy is van! Lögyön az embör kűépületbe, a szél oda csak -bemén, de a subán, vagy ködmenyön nem bir körösztülmönni, azé monta, -hogy: „Nem a nacságos úrhon szóltam!“ - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -88. Kappan köpönyeggel. - -Az ablakon nézett ki az uraság, az ablak alatt két koldus találkozott, -egymást kérdezték, hogy telt el a karácson? mit evett ezen a nagy napon? -Az egyik azt mondja: semmi különöset, a másik eldicsekedett, hogy -kappant evett köpönyeggel. Az uraság mindezt kihallgatta, ők azután -elváltak, mentek koldulni. Az uraságnak szeget ütött a fejébe a kappan -köpönyeggel, milyen lehet az? még sohasem hallotta, mondta a -feleségének, hogy a napokban neki is csináljanak kappant köpönyeggel. A -felesége megvallotta, hogy még ilyent nem is hallott, kiment a -szakácsnéhoz s mondta, hogy holnap ebédre csináljon kappant köpönyeggel. -A szakácsné sem tudta, hogy miféle étel az, tudakozódott, hogy kicsoda -evett már kappant köpönyeggel? Mondták, hogy ez és ez a koldus, elment a -szakácsné hozzá és megkérdezte, hogyan készítik el azt? A koldus -elmondta, hogy a pulyka száraz, nem zsíros étel, bele kell a kövér -kappant tenni, úgy megsütni: ez a kappan köpönyeggel, a szakácsné azután -sütött kappant köpönyeggel, bevitte, nagyon is izlett, akkor mondta az -uraság a feleségének: „Látod! mi gazdagok vagyunk, még azt sem tudtuk, -mi az a kappan köpönyeggel? a koldusoktól kellett megtanulni.“ - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Gúnyolódók.) - - -89. Kitájékozás. - -Három – – –ji embör abba a régebbi időtájt mögrakodott széksóvâ aval a -szándékkal, hogy êmönnek Bánátra cserélni. Ėgy tál búza ėgy tál széksó -(volt a csere) ėgy tál kukuricza ėgy tál széksó. Vôt ėgy-ėgy lovuk: -egynek ėgy nagy sárga lova vôt. A nagyszentmiklósi járásba -Csanád-közeltájt, kierösztöttek legelőre mög űk maguk is pihenőre ėgy -kis vacsorakép. A lovak legelésztek, űk beszélgettek osztán neki -feküttek pihenőre, alunni. Éféltájt hajnal fele fölébrettek, hogy maj -tovább mönnek. Mönnek a lovaké, kettőt mögtanátak, a nassárga mög -hiányzik, Elkesztek tanakonni, hogy: „Hun a sárga? hun a sárga!“ Nem -tutták kigondolni, kettő mög van, de ėgy nincs: a nassárga. Asz mongya -az ėgyik: „Hé komăm, szomszéd urȧm! tăjékozzuk ki ugyan hovȧ lėhetett ȧ -nȧgysărgȧ?“ Asz mongya az ėgyik, valamik: „Ȧsz tudom, hogy embėr vôt.“ -(a tolvaj.) Aszongya a másik: „Hȧ embėr vôt, ȧkkor nȧgy vôt.“ Aszongya a -harmadik: „Hȧ embėr vôt mėg nȧgy vôt, ȧkkor vėrės vôt.“ Mikor mán -_kităjékoszták_, elmöntek keresni a nagy, vörös embört. - -Csanád-tájt az országút szélön rátanátak a nassárgára fáhon vôt kötve. -Fön az országúton a nagy, vörös embör az útat igazgatta. A három embör -rajta mönt hogy: Hê! êloptȧ ȧ lovunkȧt!“ Az útkaparó szabatkozott, hogy -ű nem lopta el a lovat, csak azé kötötte mög, hogy êtévett (a ló) êgyütt -êre, ha keresi valaki, mögtanájja. De a három embör nem engedött neki: -„Mer kităjékosztuk, hogy nȧgy embėr lopta el ȧ lovȧt, mėg is tȧlăltuk -kêdet!“ Behajtották Csanád-kösségbe a lóval ėgyütt a bíró elé. A három -embör be is mönt a bíró elé, hogy ȧ lovukat êlopták, de a lopót -mėgfoktuk, ide hosztuk ȧ bíró úr elé! A bíró mingyá hívatta maga elé a -lopót; hát kit lát? A kösségnek az útkaparóját! Kikűtte a három – – –ji -embört, az útkaparót pedig kihallgatták. Gondolkozóba estek, hogy mög -van csalatkozva az a három embör. Hát az útkaparót êkűtték, hogy -mönynyön a dôgára. A három embört behívatta a bíró, kérdöszte, hogy -hunnan tugygyák űk, hogy az embör lopta el a lovat? A három embör -aszonta, hogy űk kităjékoszták, ârû tutták mög, hogy ű a lopó. Aszongya -a bíró nekik: „Hát kentök boszorkányok! kentök tájékozni is tunnak? A -boszorkányokat mög szokták égetni! Mingyá vasra veretöm kentöket! Nem -igazembörök kentök!“ Kikűtte asztán űket. A bíró fijatal embör vôt, -aszongya a jedzőnek mög az esküttnek: „Ugyan, mivel tréfáljuk mög űket?“ -Valamöjik êtanáta, a könyvszekrénynek a tetejin piros almák vôtak főtéve -– ėgy êtanáta aszt, hogy: „Ėgyet vögyünk lė, boríjjuk lė bögrévê, -tájékozzák ki; mi van alá téve a bögrének?“ Behivatták űket, asz mongya -nekik a bíró: „Maj möglátytyuk, hogy mijen embörök kentök, mit tunnak -kentök! Tájékozzák ki, mer mögégetteti űket, mint boszorkányokat. -Aszongya az egyik nasz szomorún lėcsüggesztött fejjel: „Aszt tudom, hogy -gėmbėlű.“ A másik mán így bátrabb lött, aszongya: „Hȧ gėmbėlű, ȧkkô -ôma.“ A harmadik mán egész bátorsággal mongya: „Hȧ gėmbėlű! (ha) ôma! -ȧkkô vėrės“. Elnevették magukat: a bíró, jedző, eskütt, tuttukra atták, -hogy a lovat nem úgy lopta el az útkaparó; hanem úgy tévett oda: „Máskor -jobban vigyázzanak kentök a lovukra!“ Útnak bocsájtották űket. - -(Szeged) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -90. Gyermekköltés. - -A tatárjárás ideje előtt a Tátra-högység tüvibe létezött ėgy Zengő nevű -kösség, de a tatárjárás alatt ez a kösség elpusztult, máma nincsen -nyoma. A _Zengő_ kösség szélibe ojan tanyaformába lakott ėgy házaspár. -Itt az egész kösség juhjószágokat tenyésztött. Az a házaspár mindég -sopánkodott, hogy csak ėgy gyerök vôna, csak ėgy gyerököt anna az Isten! -családtalanok vôtak. - -Hát ėgy napon, ėgy kiszôgált katona gyütt hozzájuk éjjeli szállást -kérni. Kapott éjjeli szállást, vacsorát is. Beszélgetésbe gyüttek, de a -többi beszéd köszt a panasz is előgyütt. Sóhajtozott az aszszony is, -sóhajtozott az embör is, hogy nincs gyerök, csak ėgy gyerök vôna! csak -ėgy gyerököt anna az Isten! Itt a kiszôgát katona látta, hogy kivel van -dôga, főhasználta a dôgot ėgy kis cselfogással, aszongya a gazdának a -kiszôgált katona: „Üm! gazduram, ezön legkönyebb segíteni! gyerököt -legkönyebb szörözni!“ Hát olyan kukoriczatörés tájon vôt az idő a katona -szėtnézött, látott az udvarba ėgy nagy rakás tököt. Ėgyet kiszömölt, ėgy -fehéret, nagyot, aszongya: Ölêje mög aszt a nat tököt, gazduram! osztán -vigye föl a högyôdalba, hejözze el, űjjön rajta tíz, tizėnkét, vagy -tizėnöt napig! maj möglátyya, hogy milyen szép gyerök fejlődik belüle!“ -Az aszszony mögörűtt a katona tanácsának, bísztatta az embört: „Jó lösz -hé, apjuk! fogagygyé ken szót! mer a katona uram jobban tugygya mint -münk!“ Az embör az aszszony biztatására mög a katona bisztatására -mögölelte a nat tököt, fővitte a högyôdalba osztán ráűlt. Itt a katona -ráparancsolt az embörre, hogy önnivalót, mög innivalót vigyön öleget! -addig lė ne gyűjön, még a gyerök ki nem fejlődik! Tėhát élelömmê mönt -fő. Az embör ülte a tököt, nocsak hagy űjje! A katona hogy maga maratt, -gazdákodott: sütetött-főzetött, mint a katona szokta, az aszszon pedig -késséggê kiszolgálta, mulattak, az embör mög űlte a tököt. Igy telt az -üdő, êmult mán nyôcz, tíz nap, a katona észhön kapott, hogy az embör mán -ráún a tökön ülni, maj haza is gyühet, a mit tudott, az aszszontû -kérögetött úgy, hogy a prótszak mögvôt mán tömve, odább álott; az embör -mög csak űlte a tököt. Azon a tájon juhász legeltetött, ėsz szamár csikó -elmaratt a falkátul, nem meszsze az embörhön, a hun a tököt ülte, -lėfekütt, elszöndörödött. Az embör is keszte únni az ülést a tökön, -fészkelődött. A hogy fészkelődött, valahogy a _tök_ kiugrott alula. -Gurûtt a tök lėfelé a högyrű, a szamárcsikó mögijett a töknek a -gurulásátul, főlugrott, szaladásnak vötte a dôgot. Az embör möglátta, -hogy fölugrott a szamárcsikó oszt szalad, torka szakattábul el keszdött -kijabálni: „Mögáj, kedves fijam! én vagyok a tė apád! Mögáj kedves -fijam! én vagyok a tė apád! kedves fijam huva szalacz?“ Mindön erejibül -szalatt, a szamárcsikó után mög kijabált: „Mögáj, kedves fijam!“ Nagy -űzés-zavarás után nagy kínnal mökfokta a szamárcsikót, ölelte csókolta: -„Gyere, kedves fijam! én vagyok a tė apád!“ Az aszszony mög a tanya -udvarába nészte, hogy az apjuk zavari a gyerököt, a kezeit csapkotta, -hogy van mán gyerök. Aval vôt, hogy a gyerök mögszalatt. Nagy huza-vonya -után haza vezette: „No, aszszony! van mán gyerök; de még ilyen vadat nem -láttam. „Csakhogy möggyütt ken!“ monta az aszszony. De másrészrül főtünt -az aszszonynak, hogy nagyon hoszszú füle van a gyeröknek: „Hé, apjuk! -nagyon hoszszú füle van ennek a gyeröknek!“ mondja az aszszony. „Nė, -törőgyél aval, csak hogy van!“ „De mégis nagyon formátlan!“ „Aval sė -törőgygyél! Maj mögformálódik, ha nyől.“ - -Szeged. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -91. A lótojás. - -Fehér _tököt_ találtak a baranyiak a szántóföldön, találgatták, hogy mi -az? mert még akkor nem ismerték a tököt az egyik azután eltalálta, hogy -lótojás, ha ülik csikó lesz belőle. Közös költségen fogadtak azután egy -embert, hogy ülje a lótojást még ki nem kel: átaljában fogadták az -embert, nem napszámban. Ülte is az ember egy hónapig, de akkorára már -elrohadt a tök, összeesett, az ember pedig a földre esett hanyatt, a -háta megett legelt egy csikó, a hanyattesett embertől megijedt, -elszaladt. Ment az ember utána, de nem birta elfogni, felment azután a -faluházára jelenteni, hogy kikelt a lótojás, de a csikó elszaladt. -Kiment a deputáczió, hogy lássa, hogy igaz-e, hogy kikelt a lótojás? -hogy kifizessék-e az embert? A mint vizsgálják a rohadt tököt, ott -látják a tökmagot, egy azután eltalálta, hogy tovább kellett volna ülni, -mert abból a sok magból mind csikó lett volna, de most már nem jó, mert -kihült. - -(Szentes.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -92. Subák a templom alatt. - -Templomot csináltak a – – –iak mikor már készen volt, valamelyiköjük -eltalálta, hogy a templom fara nem jó helyen van, arább kellene neki -tenni. Tanácskoztak, hogy mit csináljanak? Abban állapodtak meg, hogy -odább tolják: összeszednek vagy tíz-tizenöt embert s arább tolják, tél -volt az idő, subában döltek neki a templom farának. Már sokáig -nyomkodták, mikor az úton szemközt jött rájuk egy atyafi, azt mondja: -„Mėgăjȧnȧk kêtėk bătya! mă tovăbb is tėtték, mint kėllėtt vôna.“ Az -embereknek, hogy melegök volt az erőlködés után, a subájukat rakásra -hányták, úgy mentek a templom másik oldalára, hogy visszatolják a -templom fȧrăt. Még ők a tulsó oldalon dülekedtek, arra jött egy ember -kocsival, meglátta a gazdátlan ruhákat, felhányta a kocsira s odább -áltt. Mikor azután gondolták, hogy most már jól van, visszamentek, hanem -nem látták a subákat, egy azután azt mondja közülük: „No, mos jô nézünk -ki! rătėttük ȧ subăkrȧ ȧ templomot.“ Vissza akarták azután megint tolni, -de nem birták s ott hagyták, abban a hitben oszlottak szét azután, hogy -a subák a templom alatt vannak. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -93. A hibások. - -Ėgy aszszonnak vôt 3 jánya, mind a 3 hibás vôt: ėgy vôt szuszka (orrábul -beszélő) a másik nagyot hallott, a harmadik sejpės vôt, de mind -szeretėtt vôna fírhėn mėnni. Ėcczėr ėgy jánnéző jött, az édėsanynyuk -roppant rájuk parancsolt, hogy akármi történik nė merjenek szólni, mer -akkor otthon marannak, nem tunnak férhėnmėnni. Mikor a jánynéző mėg a -násznagy odamėnt, pók mászott a násznagy bundáján, elkeszte az ėgyik: -„Násznagy uram! mók mászik a bundáján.“ Aszonta a másik: „Mėmmonta -édėsanyám: nė szôjunk!“ A harmadik aszongya: „Lám, én nem szójtam -sėmmit!“ Igy osztán mind a 3 otthon maratt, êszólták magukat. - -(Mezőtúr.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -94. A sejpössek. - -Vôt ėgy aszszonnak 3 sejpös lánya: az ėgyik sejpösebb vôt, mint a másik, -nem is kérték űket. Ėcczör mégis gyüttek lánynézőbe hároman is, az -anynyuk mögmonta nekik, hogy nė beszéjjenek, csak szépen üjjenek. Éppen -akkor sütöttek tojást (mikor a legények lánynézőben voltak,) parázsba -tötték, a tojás nagyot durrant, aszongya az egyik: „A! mi bôt? A másik -ráfeleleli: „Tutmony“ (tyúktojás.) A harmadik aszongya: „Tapajd ki!“ ott -hagyta őket mind a 3 legény. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -95. Időcsináló kántor. - -Az egyszeri kántor azt mondta a – – –aknak a kántorválasztáskor: „Ha -_őtet_ megválasztják kántornak a faluba, olyan időt csinál, a milyent -akarnak. A falu népe gazdálkodással foglalkozott, ilyen ember kellett -nekik, megválasztották egyhangulag. Jött a vasárnap egyik a másik után, -a hívek szorgalmatosan eljárogattak a templomba, hogy meggyőződjenek -róla, hogy igaz-e, hogy a kántor ért az időcsináláshoz? ilyenkor -legalkalmasabb idő megmutatni, hogy mit tud, de a kántor még a fülét sem -mozgatta. Megúnták már várni, hogy mutassa be, hogy hogy csinálja az -időt? felszólitották, hogy az igéretét teljesítse. „Jól van, jőjjenek el -kendtek jövő vasárnap a templomba! akkor megmutatom, hogy kell az időt -csinálni, de mindenki itt legyen!“ mondta a kántor. A következő vasárnap -azután ott volt a templomba az egész falu népe, kicsije-nagyja, Mikor -kijöttek a templomból, annyifelé állitotta őket a hányféle időt akartak: -„A kinek szép, napos idő kell, ide álljanak! – mondta a kántor – A kinek -eső kell, ide állnak! emide a kiknek szél kell!“ és igy tovább. Mikor -már fel voltak állítva az emberek, felszólította őket: „Nohát, most már -határozzák el kendtek, hogy milyen idő legyen holnap?“ Kinek milyen -időre volt szüksége, a mellett kardoskodott, annyira mentek már, hogy -majd egymás hajába kaptak, akkor azután a kántor igazságot tett köztük, -azt mondja: „Bizzuk az Úristenre! ne veszekedjenek kendtek egymás közt! -legjobban tudja az!“ A – – –ak is azután rámondták, hogy: „Legjobb is -lesz: bizzuk az Úristenre!“ - -(Kövegy.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -96. Mióta hivják a szabót kecskének? - -Megbetegedett a szabó, gyomorbaja volt, ki kellett a belét venni, -megtisztítani s bevarrni. Az orvos miután elaltatta, a belét kivette s a -kerítésre tette. Mig ő azután a szabó gyomrával el volt foglalva, a -kecske a szabó belét megette. Fogja az orvos a kecskét megöli s a belét -teszi a szabó hasába. Mikor a szabó felébredt, felment a fára levelet -enni, azóta hivják a szabót kecskének. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -97. Mijé hijják a csizmadiát Nyehónak? - -A kisteleki vásáron árult a majiszter a legényivel, oda álitott hozzájuk -ėgy öreg parasztembör, hogy van neki ėgy rosz gebéje, nem vönné mög a -bűre kedvijé, neki bűrre van szüksége! A majiszter, hogy rá nė fizessön -a vásárra, elkűtte a legényit, hogy kerícsön elő ėgy kaptafát, mölik a -legnagyob, mög plajbászt, a mijent az ácsok használnak! maj mögmérik, -hogy körül-belül mönynyi bűr van rajta? Majd osztán kikészíttetik. Mikor -előgyütt a legénye, fokta a nagy kaptafát osztán körülplajbászolta. A ló -még a hátán mög a nyakán plajbászolta körül a kaptafáját, addig csak -álta türelmesen, de mikor a hasáhon értek, a gebe rugdosódott. Hogy -engödelmességre bírja a lovat, mögverögette a hátát, mindég asz monta: -„Nye! nye!“ A legénye pedig fokta a száját, a mög mindég asz monta: „Hó! -hó!“ A mérés alatt a sokadalom öszszegyütt, nészték, mi csinálnak a -csizmadiják a lóval, hogy osztán hallották: „Nye! hó!“ elkörösztölték -Nyehónak, azûta úgy is hijják űket, „Nyehó!“ hanem harakszanak érte. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -98. A cservelyi kantár. - -Mikor a magyarok hóditották az országot, oly erős helyre is találtak, -melyet nehéznek találtak bevenni, a jól megerősített városban, vagy -várban lakott a tótok feje is. A magyarok látták, hogy a tótnak fehér ló -kell kantárral, úgy gondolták, hogy legjobb lesz, ha fehér lovakat -küldenek veres kantárral felszerszámozva a tótok fejedelmének s a -lovakkal együtt maguk is bemennek a megerősített városba és elfoglalják. -A tótok mikor a fehér lovakat a veres kantárral felszerszámozva -meglátták, nagyon megörültek, de mikor azt látták, hogy annyi magyar -jött be a lovakkal, hogy meg kellett magukat nekik adni, hogy túljártak -a magyarok az eszükön, síró hangon hajtogatták: Cservelyi kantár, -vėlikó, Odavan az ország, bozsė moj! - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -99. Mióta nem ember a tót? - -A kuruczkorban történt, hogy az ablakostótot Pozson tájékán elfogták a -labanczok s kérdezték tőle: „Hé! mi vagy, kurucz, vagy labancz?“ -Akkoriban azon a tájon a kuruczok nyakra – főre verték a labanczokat, a -tót azt hitte, most már a labancznak nem is szabad magát mutatni, nagy -bátran rámondta: „Hȧj, hȧj, zurȧm zistenem! zídės vitéz urȧkok! szėgín -zárvȧ tótocskȧ, hogy ü izs mėglėhetne más, mint kurucz?!“ A labonczoknak -sem kellett több: alaposan elpáholták a tótot s megfogadtatták vele, -hogy az életében ki nem ereszti a száján a kuruczszót, hanem mindenütt, -a merre csak jár, labancznak vallja magát: azután elbocsájtották. A mint -tovább mendegél, mentében Érsekújvár felé keveredik, ott meg a kuruczok -fogták el s vonták kérdőre: „Hát, kend miféle szerzet: kurucz, vagy -labancz?“ A tótnak még élénken az emlékezetében volt, hogy a -kuruczszóért verték meg, azt mondja: Hȧt sȧk kírom szípony zín szėgíny -zȧblȧkos tot zembėr ȧz ȧ lȧbȧncz mėgvȧgyom!“ „Tyű, adta vakapád! majd -adunk mi neked labanczot!“ Még jobban elverték, mint a labanczok s úgy -bocsájtották útnak remélve, hogy többet nem lesz kedve magát labancznak -mondani. Nem sokára megint elfogta egy tábor s újra elkezdték faggatni a -tótot, micsoda: kurucz-e vagy labancz? A tót halálra volt rémülve, hogy -mit mondjon? Úgy sem volt jó, hogy labancz, úgy sem, hogy kurucz, -ijedtében azt mondja: „Zȧrányos Jėzuskȧm! zídės zurȧm zistenėm! kírom -szípony nemės és nemzetės vitéz urȧkok! ín sė lȧbȧncz, sė kurucz nem -vȧgyom, mėg zembėr sė nem mėg vȧgyom sak tót“. Azóta mondják, hogy a tót -nem ember. - -(Szeged) - - -100. A német és a teremtés. - -Mikor a népek meg voltak már teremtve, keresték a hibát, hogy mi nem jól -van teremtve. A német csak azt a hibát, találta, hogy az embernek az -orrát teremtette az Isten rosszul, mert lefelé van: „Fordítva kellett -volna teremteni – mondta a német – hogy az orrluk lett volna felfelé, -hogy ha az ember tubákol, mindjárt egész kanállal lehetne beledűteni -tubákot.“ - -(Szeged) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Kópéságok.) - - -101. A forrókása és a csizmadiainasok. - -_Kását_ evett a két csizmadiainas, nagyon meleg volt, szinte égetett, -mikor a mesterné, szűkösen tálalva oda adta nekik, hogy egyenek. Az -evésnél a ki gyorsabban tudott enni, annak több jutott, míg a másik -kevesebbel volt kénytelen megérni. Bevág mindjárt az egyik nagymohón egy -kanállal s miután összeégette a száját, elkezd sírni, mit látva a másik, -kérdezi: „Miért sírsz?“ „Siratom az öregapám halálát, eszembe jutott, -hogy most esztendeje halt meg“ „No, csak sirasd – gondolta a másik, majd -én addig megeszem előled!“ ő is bevág egy kanállal s ő is úgy jár, mint -a társa: összeégeti a száját, kiköpi a kását s mondja: „Hogy a fene ette -volna meg az öregapádat, minek halt meg!“ és segített a társának -könnyezni. - -(Szeged) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -102. A huszár pénzt szerez. - -A huszárnak nem volt pénze, kért a pajtásától egy forintot kölcsön, míg -szerez valahonnan. Elment a kereskedőkhöz s a boltokba bekukucskált, -egyik boltos azt kérdezte: mit keres? A huszár azt mondja: „Ilyen szürke -ruhás boltostól kaptam tegnap előtt egy forintot, mint maga, azt hoztam -meg“. A boltos kapott az alkalmon, hogy mindjárt könnyű szerrel keres -egy forintot, azt mondja, hogy: „Én voltam az, én adtam magának a -forintot.“ A huszár odaadta a boltosnak a forintot s várt egy kis ideig, -hogy mentül többen legyenek a boltban, azután mondta a boltosnak, hogy -adja ide az óráját?“ „Micsoda órát?“ kérdezte a boltos. „Hát azt a 30 -forintos órát, a melyiket itt hagytam az úrnál, hogy egy forintot -kölcsön kaphassak.“ „Én nálam nem hagyott.“ mondja a boltos. Addig ide, -addig oda! felmentek a bíróhoz. A bíró azt kérdezte, hogy megadta a -katona a forintot? a boltos nem tagadhatta, mert látták többen, a bíró -azután megítélte a katonának a 30 forintot, ha az órát nem tudja -visszaadni, mert katonának senki sem ad kölcsön egy forintot, ha csak -zálogban nem hagy valamit. - -(Békés) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -103. A pokol létszáma emelése. - -Mikor a pokolban nagyon megcsökkent a létszám, az Ördög azon törte a -fejét: hogy kell ezen könnyű szerrel segíteni? Utoljára arra a -gondolatra jutott, hogy legjobb lesz a földre lemenni s az embereket -valami módon a hálójába keríteni. Magához vett egy tubákos pikszist, -hogy megtanitja az embereket tubákolni és ha majd nagyokat és sokat -trüszentenek, bosszankodni fognak azután meg káromkodnak: szidni fogják -az Istent. Csakhogy ez a terve nem sikerült, mert barátok (szerzetes) -szerették meg a tubákolást s a helyett hogy ha trüsszentettek, -káromkodtak volna, az Isten nevét jó czélból emlegették, valahányszor -trüszentett az egyik, a többi mind egészségére kívánta, azt mondta, „Adj -Isten egészségére!“ „No, ez nem vált be!“ mondta az Ördög és földhöz -vágta a tubákos pikszist, mást próbált. - -Addig törte a fejét, eszébe jutott a _pipa, aczél, kova, tapló_, „No ez -jó lesz!“ gondolta magában. Felöltözött szépen, ment kocsmáról kocsmára, -elővette a makrapipáját, hogy majd rágyujt, az emberek nézték, hogy mi -ez? Mikor megtömte a pipáját, elkezdett csiholni s rágyujtott, a kivel -beszélt, dícsérte neki, hogy milyen üdvös dolog, a füstje milyen -kellemes illatú, odaatta az az embereknek, hogy szívják; ezt meg a -szegény emberek szerették meg, szereztek is mindjárt pipát, füstöltek, -mint a kémény. De az emberek ügyetlen része mikor csiholni akart, a -helyett hogy a kovára ütött volna az aczéllal, az ujját verte le, -elkezdett káromkodni. „No, ez már sikerült!“ – mondta az Ördög – ez már -bevált!“ de a pokol létszáma lassan növekedett, csak törte az Ördög a -fejét, mit csináljon még, hogy elegen legyenek a pokolban? Eszébe jutott -végre a kártya, sorra járta vele a vendéglőket, mutogatta, milyen szép -képek vannak rajta, tanította az embereket kártyázni, engedte őket -nyerni, dicsérte, milyen jó, milyen könnyen meg lehet gazdulni, csak egy -kis ügyesség kell hozzá. Az emberek kaptak rajta, hogy dolog nélkül is -meg lehet gazdagodni, nekiszoktak a kártyázáshoz, elvesztette egy része -a pénzét, más része a vagyonát is, egymást szidta, gyilkolta. „No, ez -már nagyszerűen bevált!“ mondta az Ördög, a pokol létszáma is -visszanyerte csakhamar a régi nagyságát, még hajazta is. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -104. Csizmadijahal. - -A csizmadijának vôt ėgy legénye. Tavaszszal már a munka mögszűnt, a -legént nem akarta elkűdeni, mert jó munkás vôt, aszonta neki: „János! én -nem kűdöm el magát, de látytya: nincs munka, majd a szőlőbe is -dôgozgatunk ėgyet-mást: a mi előagygya magát! Maragygyon itt, maj -kimögyünk a szőlőbe kapálni!“ A legény beleėgyezött, mer munka máshun -sincs, mit barangoljon? inkább dôgozik a szőlőbe is. Kimöntek a szőlőbe -kapálni, asz monygya a mestör: „János, iparkogygyunk, estére halat -öszünk!“ János nagyon szerette a halat, iparkodott kapálni. Este, mikor -hazamöntek, nagy tál bablevest vitt be az aszszony, János ėgy tányérrâ -mögövött, a kanalat lėtötte. A mestör asz mongygya neki: „János, mé nem -öszik? nem lakott még jô!“ János asz feleli: „Akkor maj halat nem birok -önni!“ Aszongya a mestör: „Hát e nem hal?“ Aszongya János: „Hogy vôna -hal, hiszėn bab.“ „Hátha nem hal, János! akkô odadom a könyvit, -elmöhet!“ János asz gondolta, akárhova mén, most nincs munka, fokta a -kanalat, mögkeverte a bablevest, nészte, aszongya: „Hal ez csakugyan, -csakhogy még apró!“ Igy oszt János mögmaratt. - -Őszszel, mikor mán vôt munka elegendő, ėgy ebéd alkalmával János -kinézött az ablakon, ez is szólott a mestörnek: „Majiszter úr, nézze -csak a szomszédház tetejin a medve hogy sétál!“ Kinéz a mestör asz -mongya Jánosnak: „Maga mög van bolondulva, János! a macskát medvének -nézi?“ „Hát nem medve a’ majszter úr?“ a János kérdözi. „Hát, hogy vôna -medve, macska az!“ „Hát ha nem medve, akkor agygya ki a könyvemet!“ -Akkor könynyen beszélt, mert a munka mögindult. Aszt mongya a mestör a -feleséginek: „Hoszd be anynyuk az okulárijumot a műhelbűl, maj főtöszöm, -mögnézöm jobban!“ Föltöszi, aszongya: „János! magának igaza van! medve -a, csak még kicsike!“ Igy oszt János mögmaratt. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -(Nagyokatmondó adomák.) - - -105. A szabadságos katona és a czigány. - -A szabadságos katona ment hazafelé, találkozott az úton egy czigánnyal, -azután együtt útaztak. A mint mentek, mendegéltek, találtak egy zacskó -aranyat, a szabadságos katona ügyeseb volt felvenni, mégis megakarta -osztani testvériesen a czigánnyal, mert – mint mondta – együtt találták, -de a czigány magának követelte az egészet. Addig osztozkodtak, hogy a -czigány eltalálta, hogy legyen azé az arany, a ki nagyobbat tud hazudni, -a szabadságos katona beleegyezett. - -Elkezdett a czigány hazudni, elmondta, hogy volt az ő apjának olyan szép -háza, hogy a királyok megírígyelték a annyi pénze volt, hogy már nem -talált helyet, a hova tegye. Azt mondja a katona: „Ez mind meglehet, de -én nekem volt olyan lovam, hogy az egyik esztendőben csikót ellett, a -másikban czigányt.“ „Az már nem igaz!“ mondta a czigány s a zacskó arany -a katonáé lett. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -106. Nagyotmondó huszárok. - -Mikor a huszár hazajött Talijányországból, elmesélte hogy olyan nagy -_káposztát_ látott, hogy az egész ármádia ha meleg volt, aláment, hogy -hűvösbe legyenek és akkora _méhet_ látott mint egy ló. „Hát a kaptár -mekkora volt?“ kérdezték tőle. „Hát csak akkora, mint nálunk,“ felelte a -huszár. „Hát akkor hogy ment be a méhecske?“ kérdezik tovább; de a -huszár nem hagyta magát zavarni, azt mondja: „Akkor már eljöttem.“ „Ez -semmi!“ mondja a másik; „Mikor mink Pojákországba vôtunk, ojan nagy -_üstöt_ láttam csinálni, hogy mikor a kovácsok az egyik feliben -kalapálták, azok, a kik a másik feliben dolgoztak az üstnek, nem -hallották a kalapálást.“ „Mit csináltak azzal a nagy üsttel?“ kérdezi a -Talijányországban járt huszár. „A te káposztádat főzték meg benne“ volt -a válasz. - -(Szeged.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be. - -Mikor még a katonák 10 esztendeig szolgáltak s kivitték űket idegen -országba, akkor történt, hogy egy szabadságos katona, betért egyik -útjába eső kocsmába és elkezdte mondani, hogy mit látott Pojákországból -hazajöttében. A többi közt elmondta, hogy olyan nagy madarat látott, -hogy a szárnyával, mikor szállt, 4 óráig elborította a napot, mire a -kocsmáros kijelentette, hogy ő nem hiszi. Szóról-szóra annyira mentek, -hogy egy akó borba fogadtak, a katonának be kell bizonyítani, hogy igaz, -a mit a nagy madárról mondott. A katona elment, hogy majd embereket -keres, a kik bizonyítják, hogy csakugyan igazat mondott. - -Telt az idő, a katona megint betért a kocsmába, de már nem katona -ruhában, hogy a kocsmáros meg ne ismerje. Elkezdi beszélni, hogy mikor -jött, a falu tulsó végén annyi ember ment ki a mezőre, hogy alig bírt -tőlük ide jönni, vittek magukkal egy öt öles létrát is. Kérdezte tőlük, -hová viszik azt a nagy létrát? Azt mondták, hogy a mezőn akkora _tojást_ -találtak, hogy öt öles létra kell neki, hogy a tetejét betörhessék, -azután szétkanalazzák maguk közt a tojást; mert ha az oldalát beütik, -szétfolyik mind. Azt mondja azután a katona: „Én nem hiszem, hogy van -akkora tojás.“ Azt felėli rá a kocsmáros: „Lehetséges az! a multkor volt -nálam egy szabadságos katona, jött Pojákországból, az beszélte, hogy ő, -mikor jött hazafelé, akkora madarat látott, hogy a szárnyával, mikor -szállt, négy óráig elborította a napot, lehet, hogy ennek a madárnak a -tojása.“ „Hát maga hiszi azt, hogy van olyan nagy madár?“ „Hogyne -hinném! ezek a nagy madarak tojják a nagy tojásokat, hogy 5 öles -létrával lehet csak a tetejébe menni.“ „Bravó! emlékszik-e, mikor -fogadtunk egy akó _borban_ s én azt mondtam, hogy be fogom bizonyítani, -hogy elhiszi, fizesse meg az akó bort! az a szabadságos katona én -voltam.“ - -(Szeged.) - - - - -A jegyzetekben idézett művek megjelelése. - -A többször idézett műveket a szerző, vagy gyűjtő, illetőleg a -szerkesztőt-megbízó társaság, a folyóiratoknál pedig a folyóirat nevének -_dűlt betűkkel_ szedett részével idézem; ha azonban a gyűjtő vagy a -szerző különféle nevű műveit kell felemlítenem, akkor a neve mellett a -később kiadású művei elnevezésének kezdőbetüit is _dűlt betűkkel_ -jelelem. - - -_Aarne_ Antti jeleléssel a F. F. Communications N: o 5-ben Hamina 1911. -megjelent _Finnische Märchenvarianten Verzeichnis_ művét idézem. Hiszem -hogy jön idő: mikor a finnek tekintettel Aarne dolgozatára kéziratban -levő meséikből fognak ki is nyomatni, akkor összehasonlításokat tehetünk -a magyar mese-kincsekkel. - -_Abafi_ L.: _Figyelője_. Irodalomtörténeti közlöny, Bpest 1876– - -_Arany_ L. Magyar népmese gyüjteménye. Bpest 1901. - -_Dähnhardt_ Oskar: Natursagen 1907– Leipzig und Berlin, - -_Dähnhardt_ O.: _Schwänke_ aus aller Welt 1908. Leipzig u. Berlin. - -_Erdélyi_ J.: Népdalok és mondák Pesten 1846– - -_Etnographia_, Budapest 1889– - -_Ethnologische Mitteilungen_ aus Ungarn, herausgeben von Anton Herrmann. -Budapest 1887– - -_1001 éj:_ Die Erzählungen aus den Tausendeinnachten, Felix Paul Greve -erschienen im Insel-Verlag zu Leipzig MDCCCCVII. - -_F. F. C_ommunications Helsinski 1911. Hamina 1911– - -_Gaal_ Gy.: Magyar népmese-gyűjteménye. Pesten 1857– - -_Gonzenbach_ L.: Sicilianische Märchen, Leipzig 1870. - -_Grimm_: Kinder und Hausmärchen Berlin 1822. - -_Hahn_: Grichische und albanesische Märchen Leipzig 1864. - -_Ipolyi_ A. _kézirat_-ban levő gyüjteménye. - -_Ipolyi_ A.: Magyar _mythologia_ Pest 1854. - -_Istvánffy_ Gy.: Palóczmesék a fonóból, Liptó-Szt.-Miklós 1890. - -_Jókai_ M.: A magyar nép élcze, népszerü kiadás 72–73. szám. Bpest 1911. - -_Katona_ L.: Irodalmi tanulmányai, Bpt. 1912. - -_Kálmány_ L.: _K_oszorúk az Alföld vadvirágaiból, Aradon 1877– - -_Kálmány_ L.: _Sz_eged népe Aradon 1881– - -_Kálmány_ L.: _Világunk_ alakulásai, Szegeden 1893. - -_Kisfaludy_-Társaság: Magyar népköltési gyüjtemény, Pest 1872– - -_Köhler_ R.: Kleinere Schriften, Weimar 1898. - -_Merényi_ L.: _E_redeti népmesék, Pest 1861. - -_Merényi_ L.: _S_ajóvölgyi eredeti népmesék Pest 1862. - -_Merényi_ L.: _D_unamelléki eredeti népmesék, Pest MDCCCLXIII. - -_Munkácsi_ B.: _Vogul_ népköltési gyüjtemény Bpest 1892– - -_Pap_ Gy.: Palócz népköltemények Sárospatak 1865. - -_Róna–Sklarek_: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1909. - -_Sklarek_ E,: Ungarische Volksmärchen, Leipzig 1901. - -_Tóth_ B.: A magyar anekdotakincs. Bpest 1901. - -Ha a gyüjtemény nincsen különösen megnevezve, csak a kötet száma van -idézve, akkor a _Hagyomány_-gyüjtemény értendő alatta, hacsak valamely -megnevezett műről nincsen szó, melynek a köteteit érintem. A római -számjegyek a kötetek számát jelelik, a füzetek arab számmal vannak -idézve. Rövidítve említem még: - - -f. = füzet, - -– = folytatólag, - -j. = jegyzet, - -k. = kötet, - -l. = lap, - -m. = mese, - -sz. = szám, - -U. O. = ugyanott. - -A zárójel közé tett sor: vagy a meséből van kifelejtve vagy a -drasztikus, olykor sikamlós kifejezés szebb alakban való elmondása, mely -ha nem a nyelvjárás nyelvén van, akkor az enyém. - - - - -Jegyzetek. - -=1. Köles.= _Az elrejtett erőnek titkos úton való elvételét_ lásd a -_Kisfaludy_: XIII. k. 142. l. _Juhenes_ meséjében s jegyzetében -megjeleltekben és alább a 2. számú adatunkban. A finnekét _Aarne_ a 302. -sz. jegyzetében sorolta elő. - -A _vérivásról_ az _Ethnographia_ XXIII. évf. 100. – lapján van szó; itt -a 101. lapon a 15. sorban _vérrel_ helyett _vizzel_, a 28. sorban -_idézetekben_ helyett _idézetben_ teendő. - -_A bűvős vesszőről Kisfaludy:_ XIII. k. 1. sz. jegyzetében s alább a 2. -6. 7. 9. 108. sz. adatunkban; a _fentjáró szárnyasok lábán forgó -várakról_ a _Kisfaludy_ XIII. k. 7. számú jegyzetében; a _kardról_ -ugyancsak ott a 16. sz. jegyzetben s alább a 2. 3. sz. mesében van szó. - -Mint nevezetes mesét, többször is leírtam, hogy hátha a vérivásról -egyebet is megtudhatok. Egyik mesélésében így kezdte emberem: Vôt égy -kirájnak 3 fija, ėgygyet híttak: _Árpa, másikat Zabnak_ stb. Az 1. lap -4. sort emígy: A lekkiseb fija aszt tudakolta bátytyaitul, hogy az -atytyuknak az ėgygyik szöme mé sír, a másik mög mé nevet? A bátytyaji -nem tutták neki mögmondani, de aszonták, hogy addig _igálkonnak_ (= -néznek utána), még ki nem tudakolik akárhogy is! Mos mán mind a hároman -azé _leledzöttek_ (= arra volt kivánságuk), hogy mögtugygyák stb. A 3. -lap 2. sor végéhez: Köles fölkészlelte (= biztatta, tüzelte) öket stb. A -8. lap 20. sor utolja helyett: Akkor hun, hun nem, vött ėsz száraz -lófejet, oda álította űket a lófejire, körűkerítötte űket szénakötéllel, -mögesküttette űket stb. - -=2. Zirínyi Miklós.= Változatait a megelőző mese jegyzetében találjuk -felemlítve. Mesénkben szereplő _Toronyi Tamást_ nemzeti hősnek mutatja -be 74, számú adatunk. Hagyományunkban _Toronyi Meduza_ (Medusa)-féle -_kővéváltoztató erővel_ van felruházva, még inkább a 112. sz. mesénkben -van ilyen _nőről_ szó: a 19. sz. m. jegyzetében. - -=3. Csinosomdrága.= _Égitesttel_ díszlő, elrabolt ló visszahozásáról -_Kisfaludy_: XIII. kötet 17. számú _Kampó táltos_ meséje szól, melyben – -nem számítva a más tipusú meserészek beékelését – a hős visszahozza a -lovat s ezzel vége szakad a mesének. _Aranyszőrű_ paripát hoz vissza a -hős _Kisfaludy_: IX. k. 294. l. _Borsszem Jankó_-ban; ez a mese átcsap a -_másféle hozása másféléért a túlzott nagyfélék segítségével_ mesébe, -hasonló hozzá az _Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez -_Kolumbán_ Simon beküldte _Estők_ mese. Estók, miután az elrablott -égitesteket és a 2 zsoltármondó madarat visszavette, a tőle elvett -kardért és lóért királyleányt, ezért köpönyeget hoz a -_Világmehetéje-_féle = _túlzott nagyféle sajátságúak segitségével_. -Csinosomdrágában nyoma látszik a meséinkben otthonos _rangkülönbségnek_: -többféle feladatot kell az alacsony származású hősnek telyjesíteni, hogy -a lány kezét elkapja, lásd a 6. sz. jegyzetünkek az alacsony származású -hősön való segítés harmadik módját. - -A _túlzott nagyféle sajátságúakkal_ telyjesített feladatok a -fentemlítetteken kívül _Merényi_: S. I. k. 1 sz., _Kisfaludy_: II. k. -II. sz. meséjében is előjönnek, az idegeneket _Sklarek_ 291. lapján 29. -sz. jegyzetében említi. - -A _nehéz feladatok telyjesítése_ _Kisfaludy_: XIII. k. 12. sz. m. _A -három fiú_ jegyzetében van elősorolva s alább a 9. 10. 12. 18. 19. sz. -mesében fordul elő. - -Az _üldözés közben hátra vetett tárgyak_ ugyancsak _Kisfaludy_: XIII. k. -_Az aranyhajú_ mese jegyzetében vannak felemlítve, lásd még a 4. 8. 9. -10. a 11. sz. m. a papucsból felhajtással krokodil lesz. - -A _kardról_ 1. sz. mesénkben szóltunk. - -=4. A kiskanász hozza el az aranykoszorút.= _Elrabolt tárgy_ elhozásáról -a kisasszony kezéért több mesénk szól, de nem az ellopásáról. _Tárgyak -lopásáról_ is van szó meséinkben, de nem egyúttal kisasszony kezéért. -_Az üldözésközben hátra hajtott tárgyak_ a 3. sz. m. jegyzetében vannak -említve. _A bivalybőr lórahúzása_ több mesénkben előfordul; így _Gaal_: -III. k. XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Kisfaludy_: VI. k. 331. l. IX. k. -23. 43. sz. X, k. 36. sz., alább a 8 sz. mesében; idegen változatait -_Köhler_: I. k. 469. lapján idézi. Hasonló vonás fordul elő a vogul -teremtő mondában is: _Elmpi_ ha elérhetetlen fenekű tenger vizében alá -akar úszni, _kácsabőrre_ van szüksége; mikor pedig _kúszó tehetségre_ -van szüksége, _evetbőrt_ vesz magára. (_Hunfalvy_ P.: Reguly A. -hagyományai 123. l.) - -=5. Pézös.= Meséink némelyikében a kelepczébe került mesehős, ha -ellenfelével rendes úton: megvívással nem boldogulhat, _csellel_ -szabadul meg, melynek sikerülésére közreműködik az ellenfele számára -hozott feleségnek való nő. Ilyenek az elrejtett erőnek _titkos úton_ -elvételét tartalmazó meséink közül _Merényi_: S. I. k. 1. l., _Kálmány_: -Sz. III. k. 160. l., _Kisfaludy_ IX. k. 60. l. található égitesteket -hozó mesék és kötetünk 1. 2. sz. meséje. Ezekben szörnyetegfélékkel (= -testi erő) van a mesehősnek baja, kik _Merényiét_ és _Kisfaludy_: IX. -kötetjét kivéve: _királyfiak_. Itt a csel az elrejtett erőnek -kitudásában van alkalmazva, a feldíszítésében annak a tárgynak, melyben -először az erejét elrejtve levőnek állítja a szörnyeteg; hacsak a -mesemondó bele nem únt már mesélni, a mesét össze nem rántja, a cselt ki -nem hagyja, mint a _Kisfaludy_: IX. k. 67–68. lapján látjuk. - -Most bemutatott mesénkben: _Pénzösben_ is a _cselt_ a feleségnek való nő -eszközli az által: hogy a mesehős ellenfelét reábeszéli annak -elhozatalára, ki a vesztét okozza a parancsolónak (= hatalmas úr, -király). Ha a mesehős szegény _emberfia_: szolgálni megy; a _királyfiak_ -mint hozzájuk illik: vitézséget mennek tanulni. - -_Csel_ van használva azokban a mesékben is, melyekben a feleségül hozott -nő a mesehős ellenfelét reábírja, hogy a _lótejben megfürödjék_. A -_lótejben való fürdés_, mint erőtönkretétel jön elő _Gaal_: III. k. -XXVII. sz., _Pap_: I. sz., _Merényi_: E. II. k I. sz., _Istvánffy_: 7. -sz., _Kisfaludy_: IX. k. 23, 43. sz. X. k. 36. sz. meséjében. Megvan a -_Kisfaludy_: VI. k. 14. sz meséjében is, de a hős leendő felesége -segítsége nincs feltüntetve, pedig az eddig elősoroltakban a cselt ő -_eszközölte ki_. Ha szemügyre vessszük ezt a cselt keresztülvivő nőt, -azt látjuk, hogy nem közönséges ember leánya. Van köztük Vasorrúbábák, -magyarul _Ördöngős vénasszonyok_, Sárkányok _aranyhajú_ lánya, _Halak -királyának_ a leánya, mind több a közönségesnél; azért követelik a csel -telyjesitését, mert előre látják a mesehős ellenfelének megsemmisítésére -szolgáló dolgokat. - -_Cselnek_ vehető mesénkben: _Pézös_-ben, a _koporsópróbálás_ is, mely -_Ipolyi kéziratos gyüjteményében_ a 495. számot viselő _Ilonka_: az -_Ethnologische Mitteilungen_ szerkesztőségéhez beküldött: _Oszvát és a -pogány király_ mesében is előfordul. _Idegen_ mesékben Köhler: I. k. -410., 306. lapján van róla szó, mely utóbb említett lapon levővel, mint -vele legjobban megegyezővel, vesd össze adatunkat. - -A _lopással teljesíthető feladatok_ _Hagyományok_ II. k. 20. sz. mesénk -változataiban jönnek elő; lásd a jegyzetét. - -=6. A kiskanász.= Változatait _Kisfaludy_: XIII k. 31. sz. meséje: -_Bendebukk_ jegyzetében soroltuk elő, újabban a finn változatokat -_Aarne_, 306. számú jegyzetében említette meg. - -Adatunk azt mutatja, hogy hajdan a Sárkányoknak _nem kellet nőket -rabolni_, mint II. kötetünk 1. sz meséjében, _Jufijankó_-ban s -változataiban van: de akkor a hozzájuk járó _királykisasszonyok sem -voltak_ földi lények: _emberek_. A kisasszonyoknak a Sárkányokkal való -összeköttetését más mesénk is bizonyítja. _Ipolyi_-nak 41. számú, -_kéziratban_ levő meséjében, _A pernyepöpöjké_-ben _a föld alá mennek a -kisasszonyok_, a 108. számú alább közlött mesénkben pedig: a -_Kisgubá_-ban a mesehős a szavára _megállani nem akaró várakban_ találja -a kisasszonyokat; mindakettő oly vonás, melyet a Sárkánylakások -leirásában találunk meséink egyrészében; lásd _Kisfaludy_: XIII. k 7. -számú meséje jegyzetét. - -Mesénk mást is mutat: tiszteletben tartja a szerzett jogokat, javakat, -mit őseink a történet lapjai szerint hazánkba jövetelökkor nem tartottak -meg, mi azt mutatja, hogy mesénk újabb kialakulata: a kereszténység -hatása szerint valót tükröz vissza. A szerzett jogok tiszteletben -tartásával szoros kapcsolatban van a _rangkülönbség_ elismerése, mit ha -meséinkről nem lehetne is leolvasni, multunk: a nemes- és a nem-nemes -között való különbségtétel eléggé bizonyít. Ezt a rangkülönbséget -mesénkben a _királykisasszony hangoztatja_, mikor a kiskanászhoz nem -akar királylány léttére férjhezmenni; a mesék azonban segítenek rajta -azáltal, hogy a különben alacsony származású mesehőst emelik. - -Ilyen, mikor – mint mesénkben is el van mondva – a mesehőst -furfangosságból származó ügyesnek, magát feltalálónak mutatják be, mi az -_ész dicsérete_. Külön szobába teszik az alacsony származású mesehőst, a -királykisasszonyt és a királykisasszonynál kevésbbé alacsonyabb rangú -kérőt s reájuk bizzák a következményt, mi _Gaal_ XLIV. számu meséje -végén a drasztikusságát tekintve, elég illedelmesen van előadva. Emberem -így nem tudta elmondani, azért van kurtítva, zárójel közé téve ez a -jelenet. Ezt a jelenetet akarta utánozni _Erdélyi_: III. k. 5. sz. -meséje is, de csak a mesehőst és a királykisasszonyt záratja egy -szobába, a harmadikról megfelejtkezett, jobban mondva: nem ismerte -meséinket, hogy – mint más mesében is látni fogjuk – reá is szükség van. - -Másik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek: a -_királykisasszonyt a mesehőssel mentetik meg az Ördögtől_. Az -Ethnologische Mitteilungen szerkesztöségéhez küldött egy mesét _Márton -József_ tanitó _Sorkitótfaluból_: _Az elátkozott királyleány_-t, melyben -tárgyunkat érdeklőleg el van mondva, hogy a minden este 12 pár czipőt -elszaggató királyleány, miután az _obsitos_ katona kileste, hogy 12 -Ördöggel tánczol, ezért szakad el a czipő s előadott mindent, a leány -mérgében _megpukkadt_. Az oltár alá temetett királyleány a sírjához -rendelt katonát minden éjjel megeszi, mig végre az _obsitos_ megmenti. -Mikor pedig mint feleségével sétálni megy, ennek kérésére a királylány -nyakát levágja s a nyakból _3 fekete varjú_-féle Ördög repül ki, miáltal -az Ördögöktől szabadítja meg, feleségével azután boldog életet él. -Ezáltal a mesehős érdemes lesz a királykisasszony kezére: megmentője. - -Harmadik módja az alacsony származású mesehősön való segítésnek, _az -ember erejét meghaladó cselekedetek által való emelés_: t. i. a mesehős -ilyeneket végez, mire az azelőtt vonakodó királyleány nem tartja magához -méltatlannak a mesehőst, mint _Ipolyi kéziratos_ gyüjteménye 9. sz. -meséjében a _Tetűbőrköntös_-ben látjuk. Ez a mese már nem a -czipőszaggató királyleányok meséjéhez tartozik; bővebben szólunk róla, -ha közölni fogjuk; lásd fentebb a hasonló mesénk 3. sz. jegyzetét, hol a -napholdas paripa elhozása után egyebekről is kell gondoskodnia a -mesehősnek. - -A rangkülönbséget némely mesénkben az atya hangoztatja a szegény -mesehőssel szemben; itt a _gazdagság is rangkülönbséget_ okoz, milyen -_Gaal_ II. k. XVII. meséje: _A szerencsés óra_ és több változata. Az -ilynemű mesékben, az idegenekben is többször a _levélhamisítás, -kicserélés_ fordul elő, melyről _Kisfaludy_: XIII. k. _Malmeduczi -József_ meséjében szólottunk – s nem is mindegyikben találjuk oly -nyiltan kifejezve, mint _Gaalnál_, azért választottuk _Gaalét_. -_Berzéjében: Kisfaludy:_ IX. k. 93. lap, _A tollas ördög_-ben már a -sorok közül kell kiolvasni. A gazdagság okozta rangkülönbségnek elmésen -való kiegyenlítéséről II. kötetünk 16. sz. jegyzetében van szó s alább a -19. sz. mese is ide sorozandó, de ebben a rangkülönbséget nem a -gazdagság teszi. - - -108. Kisguba. - -Hun vôt, hun nem vôt, vôt a világon ėgy kiráj, annak vôt 3 lánya, azok -mindön écczaka ėgy-ėgy pár czipőt elszaggattak. A kiráj ezön nagyon -boszszankodott, hogy az ű lányaji a czipőket écczaka szagatytyák, kiatta -parancsba, hogy a ki möglesi, hogy hová járnak, hol szagatytyák el a -czipőket, annak agygya a legszöb lányát fele kirájságával ėgyütt. Sokan -leskelőttek mán utána: kirájfijak, főrendű úrfijak, de mind hasztalan -vôt. A kiráj nagy boszszankodással vôt, hogy már nincs sėnki, a ki -möglesse az ű lányajit. - -Volt a palotába ėgy Kisguba nevű udvaribolond, a jelöntötte magát a -kirájná, hogy ű möglesi a fölségös kirájkisaszonyokat. A kiráj aszt -monta neki: „Ha mög nem lesöd, êcsaplak!“ A Kisguba osztán nekikészült, -estefelé rávötte a kis gubáját, öszszehúzódott, lėfekütt a -kirajkisaszszonyok ajtójába, a hálószoba ajtójába, úgy tött, mintha -alunna: hortyogott. Mikor mindönki elcsöndösödött, ėgy _Vénboszorkán_ az -ajtóhoz lépött, látya, hogy ott fekszik valaki, viszszamönt, elővötte a -_mestörségit_, aszt mongya: „_Bár ki vagy, itt köll maradnod! el köll -alunnod! a lányoknak az én fijajimhoz el köl gyünni!_“ Oda mönt osztán -az ajtóhoz, mongya; „Kêj föl, Guba! Nė alugy Guba!“ de a Guba alutt, a -Vénaszszony osztán rugdalta Gubát, de a Guba mög sė mozdult, annál -jobban hortyogott. „Megájj, rád hintöm eszt a kis port! itt marathacz -röggelig.“ Kisguba mög aszt gondolta, hinthetöd, én azért utánatok álok! -A Vénaszszony az ajtót lassan kinyitotta, bement a szobába, a lányokat -főkőtötte: „Készűjetök, mink mán bátran möhetünk, a strázsákat -_lėporosztam, lėfojtottam_.“ A lányok indulnak, hogy kijutnak az -úcczára, a legkisebbik lány a többinek aszt mongya: „Nem hiszöm én, hogy -a Kisguba alunna, mer nagyon hortyog, töteti a magát! hanem mönynyünk -viszsza, nézzük mög, forgassuk mög! a porunkkal hincsük be! így majd 4 -_bolondítóportól_ alszik röggelig, mulathatunk virrattig!“ -Viszszamöntek, möghintötték a porral osztán csiklantották, talpát -vakarták, körme alá tűt szurkáltak, a Kisguba csak alutt. - -„Most mán möhetünk!“ monta az ėgygyik, elmöntek. A hogy kiértek az -úcczára, a Kisguba is főkelt, utánuk az úcczára mönt. Hogy mi vôt, mi -nem vôt? aszt nem látta sėnki, úgy elmönt a Vénaszszony a három lányal, -hogy még a madár sė érte vôna utol. „No, most Guba, Vigyázz magadra.! -Utánnuk möny a lányoknak, Mert möggyûtalak máma!“ monta a Kisguba, -osztán nekiindult, ėgy nagy erdő szélijig mönt, hajja, hogy az erdőbe -nagy lárma van, az erdő gazdája, ura kijabájja: „Mög köl fogni! nög köl -égetni! idegön embör van itt!“ de a Kisguba evvel nem gondolt, mintha -nem is hallaná, lėtört ėgy gajjat ėgy fárol, aval êkijátytya magát: -„Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Aval -osztán csak mönt a Kisguba a hogy csak bírt. Mögint ėgy erdő szélire -ért, itt is kijabálta az erdő gazdája: „Mög köl fogni!“ de ő itt is -lėtört ėgy gajjat, itt is êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódúj, guba! -Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ oszt mönt tovább ahogy csak -bírt. A harmadik erdő szélire ért, itt is kijabált az erdő gazdája, de ő -csak lėtört ėgy gajjat, mėgint êkijátotta magát: „Aló, guba! Lódûj, -guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ - -Mén, mén, ėcczör csak ėgy _kerek várhon_ ér, a vár mögindult, oszt -forgott felé sebössen, a Kisguba asz mongya: „Áj mög, vár! urad -parancsára.“ „Nem vagy uram!“ mongya a vár, oszt forgott továb. A -Kisguba nagy mérgessen rácsap az első _veszszővel_, a vár mögállott. -Mönt tovább: „Aló, guba! Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak -máma!“ Most elért az _ezüstvárhon_, a vár forgott felé sebössen, monta -neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ de ez is aszt monta neki: „Nem -vagy uram!“ oszt forgott továb. A Kisguba erre már az _ezüstveszszővel_ -csapott rá, rávágott mérgessen a várra, monta: „Áj mög vár! urad -parancsára.“ Ekkorra mögállott, mönt továb: „Aló, guba! Lódûj, guba! -Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Elért osztán az _aranvárhon_, -a vár forgott felé sebössen, monta neki: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ -„Nem vagy uram!“ oszt forgott továb. Erre már az _aranveszszővel_ -csapott rá: „Áj mög, vár! urad parancsára.“ Ekkor a vár mögállott, így -szólott: „Sijes, sijes! mer az _arankaput_ becsukják előtted, be nem -möhecz, elveszöl örökre!“ A Kisguba elkijátytya: „Aló, guba! Lódûj, -guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ Mönt, mönt, mikor az -arankapuhon ért, az arankapu mán be vôt zárva, de a Kisguba az eszihön -kap, a harmadik veszszővel a kapura csap, rákiját: „Nyijj föl, kapu! -urad parancsára.“ A _kapu fölpattant_, a Kisguba beugrott, hát látytya, -hogy nagy vendégség van ott, asztalok körül ülnek, ösznek-isznak, -vígadoznak. A Kisguba möglátta a 3 kirájlánt, az asztalok alá bújt. A -mint mulattak, az öregebbik lánya a kirájnak lėejtötte a gyűrűjit, a -Kisguba fővötte, a második lánya lėejtötte a karpereczit, a legkissebb -lánya mög a függőjit, a Kisguba fölvötte, mind a guba újjába tötte. A 3 -kirájlány osztán kereste a gyűrűt, függőt, karpereczöt, de nem tanáta: -látták, hogy ėgy _fekete kutya_ van ott, rugdalták, kijabálták, hogy: -„Kutya van itt, csiba ki!“ de a gyűrű, függő, karperecz, nem vôt sėhun. -Kijabálták, hogy: „Az ajtót nyissák ki! a kutyát hajcsák ki!“ akkor -osztán kinyitották, a Kisguba kiszalatt elkijátotta magát: „Aló, guba! -Lódûj, guba! Tüzet rakok a hátadra, Möggyûtalak máma!“ A Kisguba osztán -hazaért, lėfekütt, alutt. - -Röggel gyünnek a lányok, látytyák, hogy alszik a strázsájuk, vigan -mönnek alunni, hogy nem tugygya mög sėnki, hogy mulattak, hogy vígattak. -A Kisguba osztán beszámolt a kirájnak: hogy vôt, mint vôt, a kiráj -osztán hívatytya a 3 lányt: „Hol a gyűrű, karperecz és a függő?“ Akkor -ijetttek mög a lányok! „Nem jô vigyásztunk magunkra mög a Kisgubára, -kilesött bennünket, többé mán nem mulathatunk!“ A kiráj osztán mögatta, -a mit ígért Kisgubának: feleségöt, az ország felit, vigasságot. A lányok -osztán nem möntek többet mulatni. - -(Pusztaföldvár.) - -Kisguba mesénkről meg kell jegyeznünk, hogy a _rangkülönbség hiányzik_; -a benne előforduló váraknak a Sárkányvárakhoz hasonló vonásáról feljebb -szólottunk; de a legszembetűnőbb, hogy az egész büntetés nem azért -történik, hogy éjszaka odajártak, – tehát nem keresztény szempontból: -erkölcstelen viseletük miatt, hanem _gazdasági_ szempontból, a mikor még -drága volt a czipő s abból áll, hogy tovább ne szaggathassák oly hamar -el a czipőket, többé nem mulathatnak. Figyelemre méltó adat. - -=7. Legeltetés a Sárkány pusztáján.= Tipusából kivetköztetve, -összezsugorítva _Kisfaludy_: IX. k. 1. 3. sz. meséjében a 10. és 103. -lapon olvastuk. Ezzel a jelenséggel, hogy egyes meséket másikba szőnek, -mi rendesen a beleszőtt mese kárára történik, még többször találkozunk. -_Sainénu_ – betük hiján így írom – (Ethnographia: XXIV. évf. 72. l.) a -_zárt helyek_ tipusa _a)_ betűje alá sorozza. A benne előforduló -_csiholás_-ról II. kötetünkben szólunk, az _Állatsógorok_ mese -jegyzetében. A _másféle szem_ betevéséről több változatot közöl _Grimm_: -118. sz. meséjének a jegyzetében, _Köhler_: I. k. 434. 436. l. _Aarne_ a -660. sz. jegyzetében: _Die drei doktoren_ felirással szól, milyen a 109. -számú adatunk is, mellyel _Zingerle_ I. (Kinder und Hausmärchen aus -Süddeutschland. 1854. Regensburg) 32. l. levő _Die drei Soldaten und der -Doktor_ egyezik legjobban. - - -109. A 3 orvos. - -Volt, hol nem volt, volt egy városban 3 orvos: az egyik szemorvos volt, -a másik belorvos, a harmadik külorvos. Egyszer összetalálkoztak egy -kocsmában, beszélgettek egyről-másról; a beszéd közben eldicsekedtek -egymásnak. A szemorvos elmondta, hogy ő már annyira vitte, hogy a szemét -úgy ki tudja venni, hogy három napig álljon itt az asztalon, harmadnap -tegye vissza, csak úgy lát, mint azelőtt. „Az semmi! – mondja a belorvos -– én a gyomromat tudom úgy kivenni, hogy ha 3 napig a teknyőben van s -harmadik nap visszateszem, csak olyan jó, mint azelőtt volt.“ A külorvos -pedig azzal kérkedett: hogy ő a karját vágja le s ha harmadnap -helyreteszi, csak olyan jó, mint azelőtt volt. A kocsmáros -végighallgatta az egészet, fogta magát, kiment, behozott egy nagy -teknyőt, odavitte az orvos uraknak hogy megmutathassák: mit tudnak. A -szemorvos, mikor meglátta a teknyőt, kivette a félszemét, beletette a -teknyőbe; a belorvos a gyomrát fektette a szem mellé! a külorvos pedig, -hogy megmutassa, hogy ő is tud valamit, levágta félkarját, odatette a -belorvos gyomra mellé. Azután ráparancsoltak a kocsmárosra, hogy -vigyázzon rá, hogy valami baj ne történjék, majd harmadnapra eljönnek, -azután hazamentek. - -A kocsmáros, hogy jó helyre tegye, bevitte a teknyőt mindenestől a -kamrába, hogy legyen ott harmad napig. Éjjel egyszer csak azt hallja, -hogy zörög valami a kamrában! Benyitja a kamraajtót, látja a nagy _kani -macskáját_, hogy húzza a külorvos karját; már akkor a szemet, gyomrot -megette, a karral bajoskodott a kani macskája, már azt is jól -össze-visszarágta. Megijett a kocsmáros, hogy most bajba jön, -ijedtségében agyonütötte a kani macskát. Törte a fejét, hogy mit -csináljon most? Elgondolta, hogy a macska szeme is olyan, mint az -emberé, kivette a kani macska szemét, beletette a teknyőbe. Hallotta -valamikor, hogy a disznó belső része is olyan, mint az emberé, levágta a -nagy disznaját, kivette belőle a puczorját (= gyomrát), kitisztította, -beletette a teknyőbe. „Kettő már megvan! de hát még egyet hol vegyek!“ -kérdezte magától. Nem sokáig kellett gondolkozni, csakhamar eszébe -jutott, hogy a kocsmában beszélték, hogy a szomszéd városban most -akasztottak egy embert, felkerekedett, odament, levágta az akasztott -embernek a félkarját, hazahozta, eligazította a teknyőben, hogy sorban -legyenek. - -A kitűzött időre megjelent a 3 orvos, hozzá fogott a munkához. Legelsőbb -is a szemorvos tette a szemegödrébe a szemet, azután a belorvos helyezte -el a puczrot, legutoljára a külorvos bánt el a karral, azután elment -ki-ki a maga dolgára. - -Máskor, mikor mind a 3 orvos összetalálkozott egymással a kocsmában, -kérdezte tőlök a kocsmáros, hogy hogy sikerült a próba? „Nagyon jól! – -mondta a szemorvos. – Igaz, hogy azóta a szemem mindig egerész: csak egy -egér szaladjon végig a szobában, mindjárt meglátom; de azóta a setétben -is látok.“ „Az enyém is nagyon jól sikerült! – mondja a belorvos – Igaz, -hogy azóta nem győzöm magam kukoriczával, de azóta nem válogat a -gyomrom, mindent megeszik, még a kukoriczacsutkát is; de legjobban -szereti a kukoriczát.“ „Az enyém nem sikerült – panaszkodot a külorvos – -mert ha olyas valamit látok, a mi nekem tetszik, mindjárt nyúl utána a -karom, nem bánja ha a másé is. Az eszem meg azóta mindig az akasztófán -jár.“ Azt mondja a kocsmáros: „Hála Istennek, hogy így is sikerült, meg -voltam már ijedve, hogy sehogy sem sikerül.“ „Oda van a kani macska!“ -gondolta magában. - -(Pécska.) - -=8. Kígyóbőrű Kámán Sára: Világszépaszszonya.= Kiskorában magát rosszul -viselésért tündérnőt felkeresni köteles a hős _Merényi_: D. I. k. 98. l. -_Sárhány Rózsa_-ban; a kötelezettség a mesékben az arra átkozás -kötelezettségével bír, lásd _Kisfaludy_: XIII k. 22. sz. m. Tündér -rabolja el a szépasszonyt – miután a hőst elaltatták _Merényi_: D. I. -24. l. _A három gyűrűben;_ tündérmesének tetszik a mienk is, de a mese a -szobalányt a rablás után már boszorkánynak festi. _Az üldözést gátló -hátra hajtott tárgyakat_ lásd a 3. sz. jegyzetben. - -_A fejbekeresés_ _Kisfaludy_: VIII. k. 559. l. _Molnár Anna_ -változataiban, _Abafi_: Figyelőjének 1. k. 326. l., _Kálmány_: Sz. II. -k. 170. lapján, _Kisfaludy_: XIII. k. 32. 42. 57. sz. m. jön elő. - -_A mosdóvíz-tartást_ lásd _Katona_: I. k. 263. l. – _Igazolt jóslás_ van -53. sz. adatunkban is. - -=9. A szép kocsmárosné.= _A csókon alapuló_ elfelejtés változatai -_Merényi_: D. II. k. 49. l. _Ráró Rózsa_, _Kisfaludy_: IX. k. 138. l. -_Rózsa meg Viola_, 149. l. _Miska meg Juliska_ meséje; idegen -változatait _Róna-Sklarek_ 292. lapján, a finneket _Aarne_ 313. C. számú -jegyzetében említi. _A hármas nehéz feladat_-ról és az _üldözést gátló -hátrahajtott tárgyak_-ról a 3 sz. jegyzethen fentebb van szó, a mesét v. -ö. a következő két jegyzetben említettekkel, az _üldözés közben -átváltozás_ megvan a 10. 11. mesében is, lásd _Kisfaludy_: XIII. k. 21. -sz. jegyzetét. - -Az 54. oldalon a hatodik sorba a faluházán után irandó: és a papnál a -templomba. - -=10. Rózsa és Ibolya.= _Átkon alapuló_ elfelejtéses változatai: _Gaal_: -III. k. 35. l. _Ördög leánya_, _Arany_: 66. l. _Ráadó és Anyicska_, -_Kisfaludy_: XII. k. 75. l. _Szép Palkó_, lásd ennek a jegyzetét. Mesénk -nem ily telyjesen megvan a ponyván, Rózsa Kálmán: _Ibolya és Nefelejts_ -1884. Budapest, lásd még a megelőző és következő jegyzetet. Ha -mindezeket összevetem, azt látom, hogy _Aranyé_ kiválik a többi közül, -nem az emher beszéde hozza a kedvest az emlékezetbe, hanem a _gyűrű_; a -mesét neve: Ráadó és _Anyicska_ után itélve _tót_ eredetűnek kell -tartanom; nem birt meséinkhez hasonlóan átalakulni. Már _Kisfaludy_: -XIII. k. 34. sz. m. _A Zöld disznó_ jegyzetében felemlítettem, hogy míg -a külföldi mesékben a _ráemlékezést_ tyúk, kakas, galamb idézi elő, -addig nálunk _álmában_ jelenik meg az elfelejtett. Mesénkben s -változataiban szó van ugyan olykor a galambról stb. de az ember beszédje -az, a mi figyelmezteti. - -Nem elfelejtésre, hanem soha _haza ne juthatásra átkozza_ a leány anyja -a szerelmeseket _Kisfaludy_: XIII. k. 21. sz. meséjében: _Rózsa -János_-ban. - -=11. A lusta gyermek és a bűbájos leánya.= Vesd össze a megelőző két -mesével. - -=12. A szögén árva legén.= _A boszorkánypatkolást_ _Merényi_: E. II. k. -147, l.; az idegeneket _Köhler_: I. k. 586. 220. l. az utolsó változata -a mienk. - -_A hozzáférhetetlen körről_ és az _elátkozásról_ II. k. 3. sz. m. -jegyzetében szólunk. Mesénk elátkozásához hasonló jóslás teljesedik be a -_dán_ költeményben: _Esben és Malfréd_-ban: Malfréd a _tizenkettedik_ -gyermekágyban meghal, _Abafi_: Figyelő I. k. 33. l. _A nehéz három -feladatot_ feljebb a 3. sz. jegyzetben említettük. - -=13. Miklós.= _A többféle számú szeműek_ magyar változatai _Kisfaludy_: -X. k. 445. l. 2. sz. jegyzetében vannak előszámlálva; az idegenekről -_Köhler_ I. k. 101., 259. l., _Aarne_ 511. sz. jegyzetében szól. - -=14. Aranykacsa.= _A czipőpróbálást_ _Kisfaludy_: XIII. k. _A mostoha -testvérek_ jegyzetében említettük, v. ö. _Köhler_: I. k. 419. 554. l. a -_nyillövéssel keresett menyasszonyról_ szóló mesékkel. Mesénk ugyan -_nyílvetést_ mond, mely ma az osztozkodásnál használatos, de végső -eredményében egy: mindkettővel menyasszonyt keres. Aranykácsának mondják -a gyermekek, ha a vékony jeget lábbeli sarkukkal megrepesztik s az oda -sütő napsugártól többféle színt játszik. Ha a gyermek elesik s fejével a -jeget megrepeszti, akkor is csúfságból azt mondják, hogy aranykácsát -csinált. (Szeged.) - -=15. Őzike.= Változatait _Kisfaludy_: XIII. k. 61. sz. m. _Józsika és -Mariska_ jegyzetében találjuk, az ott elősoroltakhoz vedd _Gonzenbach_ -48. 49., _Aarne_ 450. sz. jegyzetét. _A holtból virágnyőlést_ -_Kisfaludy_: XIII. k. 40. sz. m. _Az ördög szerető_ jegyzetében, -részletesebben _Kisfaludy_: XII. k. 418. l. _Kádár Kata_ jegyzete -utolján találjuk. - -=16. A medve.= használtabb neve: a f-s-s medve. _Boszorkány -tűzbevetéséről_ _Gaal_ III. k. 15. l., _Arany_ 207. l., _Kisfaludy_ IX. -k. 83. lapján levő mese szól. _Aarne_ a 327. sz. jegyzetében _Köhler:_ -I. k. 414. lapon említi. - -=17. Miska.= _Ragadósfára_ más mesénkben a halál megy; lásd _Kisfaludy_: -XVII. k. _Az öreg katona_ jegyzetét, az _egymás ruhájához ragadókat_ -alább a 18. sz. m. jegyzetében. A _fára való ragadás_ idegen -változatairól _Köhler_: I. k. 105. l. szól. - -=18. Trikkum-trákum.= _A hármas nehéz feladat_ 3. sz. mesénk jegyzetében -van elősorolva. A _ragadásról_ szó van a megelőző mesében, de a -_Kisfaludy_ XII. k. 463. lap IX. számu meséjében s változataiban _hozzá -tánczolnak is_. A gyermekektől lejegyzett 110. számú dalamos változata -mutatja, hogy hajdan az egész versbe volt foglalva. - - -110. Gyöngyösszőrű kis kecske. - - Gyila, gyila - Gyöngyösszőrű kis kecském - Kiráj udvarába, - Kecskeszőrin a lėjány, - Lėján csėcsin a barát, - Barát farán a lapát, - Lapát végin az aszony, - Aszony farán bíróbot, - A bot végin a bíró. - Kík kő, török gyerėk, - Tarka farkú töröktyúk, - Amoda mén hat pap, - Utána hat bak; - Hatot ütyi, - Bakot ütyi, - Hat papot - Bottal ütyi - Hat bak, - Vége van. - -(Pécska.) - -=19. Százat egy csapásra.= Idegen változatairól _Bolte_ 21. sz. -jegyzetünkben idézett műve I. k. 148. l. –, a finnekről _Aarne_ 1640. -sz. jegyzetében szól. _Hahn_ 39. m. tipusából _Aarne_ kiszakajtotta az -1049. sz. j. elősoroltakat; a magyar meséket tekintve több -megkülönböztetést is tehetünk. Mesénkben, a 19. számúban, hol a mesehős -a királyleány kezéért kénytelenségből győzedelmeskedik furfangjaival a -démonon, hogy a közte és a leány között levő _rangkülönbséget_ -megszüntesse, melyet az _atya hangoztat_. Lásd 6. sz. jegyzetünk -utolját. Több vitézcselekedet színezetű feladatot végez _Merényi_: S. I. -k. 183. l. _A vitéz szabó_ is, hogy a mesehős a trón különböző értékű -garádicsán való állásra s így a leány kezére az _atya szerint_ érdemes -legyen; vagyis a rangkülönbség megszünjék. Itt az atya teszi feladatai -végzésével a hőst leánya kezére méltóvá; II. kötetünk 16. sz. -jegyzetében oly adatot is mutatunk be, melyben a rangkülönbség -eloszlatása a mesehős találmánya. _Merényi_ meséjére meg kell -jegyeznünk, hogy nem a magyar sajátságokat őrző nép valamelyik tagjától -írta le: mert a 189. lapon olyant említ, mit a nép nem mond, mikor az -oroszlán _meghalásáról_ beszél, még ha ő mondja a népnek, akkor is a nép -kiigazítja, hogy az oroszlán döglik s az állatok közül a _méh hal_, -nagyon elvétve hallottam a _fecskéről_. - -Csillaggal jelelhetjük a _Hahn_ 39. sz. m. tipusa azon meséit is, -melyekben a mesehős furfangjaival megszabaditja a királyleányt és a -kezét nyeri el, mint _Kisfaludy_: I. k. 383. l. _A czigány az égben és -pokolban;_ IX. k. 518. l. _A három örökség_. Alább a 111. sz. ujjat -_odaékelő_ adatunkban a _templomot_ szabadítja meg a király leánya -kezéért furfangjaival; _Kisfaludy_: X. k. 403. l. _A szabó és az -Óriások_-ban a _falut_ az Óriásoktól pénzért. Mindezt összevonva, -mondhatjuk: A mesehős furfangjával _valamit megszabadít_ az embertől -különböző _démon-féle lénytől valamiért_. - -Ezek mind hősködnimenő mesehősök; vannak azonban meséink melyekben a -mesehős ellentétje _a vitéz szabónak_ és változatjainak abban, hogy a -mesehős nem bántana senkit, csak őt, vagy az övét ne bántsák s csak -mikor ellenfelein kezd diadalmaskodni, akkor kerekedik felül. _Aarne_ -1049. sz. FFC 3. meghatározását aligha fogjuk használhatni, mert – -miként II. k. 6. sz. jegyzetében is említjük – meséinkben a különféle -furfangosságok össze vannak keverve. Könnyebb összevetés végettitt -közöljük a 112. sz. mesét, melyre vonatkozólag meg kell jegyeznem: hogy -a benne előjövő _vérivás_ úgy került bele, hogy mikor 1. sz. _Köles_ -mesénket sokak jelenlétében s egyes részeit többször is leírtam és a -vérivás jelentőségét előttük kiemeltem, mindjárt került emberem, a ki -párját vállalkozott mondani. Igy jött létre mesénk a jelen alakjában. A -nevezetes helyet többször hallotta, többször elmondattam a _Köles_ -mesében, nála a _vérintvaló testvérek_ azért mégis csak _czimborák_ -lettek s hogy a _vérhez bor_ is kell és az _igéknek_ sem szabad -hiányozni, nem bírta magának megjegyezni és a vérivása a népnél is -divatba jövő _pertu_ pohárra olvadt össze. - -_A nehéz feladatok_ 3. sz. jegyzetünkben vannak elősorolva. - - -111. Ėgy csapásra százat. - -Hun nem vôt, vôt a világon ėgy szögén szabólegén, ojan szögén vôt: ėgy -krajczárja sė vôt, mönt az országba. Ėcczör bemönt ėgy csárdába, -aszongya a csárdásnénak: „Ád-ė neköm hitelbe ėgy köcsög aluttejet?“ -Aszongya a csárdásné: „Adok! ha mán ojan szögén, hogy nincs péze.“ Övött -a szabólegén, borzasztó sok légy vôt az asztalon, a tenyerivê rácsapott -az asztalra, ėgy csapásra százat agyonütött. Osztán ėgy dėszkára ráírta, -hogy: „Ėgy csapásra százat.“ Aval oszt fölkötötte a dėszkát a hátára. -Mönt, möndögélt a városba, möglátta a kiráj, hogy a hátára van írva, -hogy „Ėgy csapásra százat.“ Utánna kűdött ėgy katonát, hogy hîja viszsza -aszt a ficzkót! Viszszamönt a szögén szabólegén a kirájhon. Fölért a -palotába, aszonygya neki a kirá: „Igaz-ė, hogy tė ėgy csapásra százat -agyonücz?“ Aszongya szögén szabólegén: „Igaz.“ - -„Van neköm itt ėgy templomom, abba nem löhet misézni, mer mindön éjjel -ėgy vitézömet elfődelnek, ha tė aszt a templomot fölszabadítod, neköd -adom a lányomat.“ „Fölmöntöm – mongya a szabólegén – csak ėgy hónapig -pihenést agygyon és inni, önni, hogy erős lögyek.“ A kirá oszt adott -neki ėgy hónapot, mikô lėtelt az ėgy hónap, asz mongya a kirájnak a -szabólegén: „Agyon neköm ėgy hordó hároméves bort és hordó sűtthúst, -tizėnkét kinyeret és ėgy hordóbort tizėnkétéveset és ėgy hordó törtküvet -és ėgy hegedűt mög ėgy asztalt, két karszéköt mög ėgy nagy száraztőkét, -aszt szállítassa a templomba!“ A kiráj eszt mind mögatta neki és -elszállitotta a templomba. A többi vitézök gúnyolották; hogy: „Tés csak -oda vesző, mind a többi vitéz!“ De a szabólegén rá sė halgatott, csak -bemönt a templomba. Leült a karszékre, ötte a sűlthúst, itta a hároméves -bort, így ivogatott egész féltizėnkét órájig. Ėccző lėesött a pallatbul -ėgy embörláb, lėesött a másik, a szabólegén csak nyugottan nészte. -Lėesött a dėrėka, lėesött a két keze, lėesött ėgy feje, lėesött úgy -sorba tizėnkét fej, osztán 12 fejű Sárkán lött belüle, aszongya a -szabólegénnek: „De iszô, de ösző?“ Aszongya a szabólegén! „Igyál tés, -ögyél tés!“ „Hát agygyál! mongya a Sárkán. „A hun van a hordóba, csak -ögyél, igyál!“ A Sárkán oszt nekiesött a törtkűnek és a tizėnkétéves -bornak, ėgy ivásra mind mögitta, a küvet mögötte. A szabólegén oszt -fölvötte a hegedűt, elkeszdött szépen muzsikálni, a Sárkán főkereködött, -elkeszdött tánczolni. Mikor jô kitánczolta magát, kifáratt, lėült a -karszékre. A karszék mellett vôt ėgy száraz tuskó, rávetötte a két kezit -a tuskóra a Sárkán. A szabólegén szépen odahúzódott a tuskó mellé, a -tuskón vôt két hasidék, a Sárkán elalutt, a szabólegén pedig -beleigazította az újjajit a hasidékba, elővött két nagy éket, beékelte -az úját a tuskóba, kihúzott a csizmaszárábul ėgy élös, nagy kést, -lėvagdosta a Sárkánnak mind a tizėnkét fejit oszt lėfekütt, elalutt. -Röggel mán jó fönn vôt a nap, a szabólegén mégis alutt; a kiráj nem -győszte mán haza várni, elmönt a katonájival a templomba. Mikô benyiti -az ajtót, láti, hogy a tizėnkétfejű Sárkánnak lė van vágva a feje, az -ėgycsapásraszázat, a mög alszik jóizűen. Oda mönt, mögrászta, aszongya -neki: „Kêj fő, fijam! látom, hogy embör vagy, tijéd a lányom és a -korona!“ - -(Egyházaskér.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -112. A czigány és a Sárkány. - -Vôt a világon ėgy czigán, nagyon szögényök vôtak, asz monta a felesége -néki: „No, hé! csinájjon ken gamót, maj kap ken a juhásztû mindönfélét -azé a gamójé!“ 8 félét attak neki, de a kilenczediket: a birkát elvitte -a Sárkány, aszt akarták a czigának anni. Hazamönt a czigány, aszonta a -feleséginek: „Ad ide a gombos nadrágot mög a gamós botot mög a csacsira -ráülök, elmék, maj elfődelöm én!“ Mikor odaér közel a Sárkánhon, a -szamár elkeszd bőgni, a czigán mög elkeszdi: „Jaj, möghalok!“ Aszongya a -Sárkány: „Látom mán czigány, mit akarsz; hanem igyuk mög ėgymás vérit, -lögyünk czimborák!“ A Sárkány a job kezin a kisújját vágta mög, a -czigány mög a balkezit, oszt köröszbe (tették a kezöket) mögitták ėgymás -vérit. Aszongya a Sárkány: „Mos mán czimborák vagyunk! űj a hátamra, -elviszlek, a hun az én anyám lakik.“ - -Annak az anynya ojan vôt, hotyha vasvillávâ főnyitották a szömit, _a -kire ránézött: kűjé vált_, aszt monta a fijának: „Nyis föl a szömömet, -hallássam, ki van itt?“ „Nem nyitom, szögény embör e’! eszt is el akari -ken pusztítani?“ Hanem nézzük mög, hogy mijitök erősseb, mijitök bir 7 -akó vizet elhozni?“ A czigány búnak esött. A hogy mönnek, a czigány -tanát ėgy kis rosz ásót, belegyukta a jankli újjába, mikor lėmönt a -Sárkány a hordóval a kútba, addig a kis ásóval körű ásta a kútat, a -möddig a dėszka vôt. Nézi a Sárkány, aszt kérdözi: „Mit akarsz?“ Aszonta -a Sárkánnak: „Én nem fogom mög a hordót, hanem elviszöm kútostul, -föltöszöm a putri tetejire.“ „Csak nė báncsd, had itt az egészet, mert -ha a putri tetejire töszöd, a putri öszszedül!“ Elmöntek haza, kérdözi a -Sárkán anynya: „Mijitök többet birt elhozni?“ A Sárkány aszongya: „A -czigány többet bírt elhozni!“ „Látom mán, hogy a czigány erősseb, de -mijitök nagyobbat bír durrantani?“ Akkor a Sárkány nagyot durrant, úgy, -hogy a Sárkány anynya lėfordût ágyastul ėgygyütt a fődre, aszongya a -czigány: „No, tés nagyot lüttél, de én nagyobbat lüvök, közsd be a -szömöd! kiesik.“ Akkor a czigány möktőtötte a puskát apró (serét) -szömökkel, mikor a szömibe lűtt, a két szöme igazán kiesött (a -Sárkánynak). Mikor bemöntek, kérdözi a Sárkány anynya: „Hát mijiktök -durrant akkorát, hogy ágyastul lėfordultam?“ Aszonta a Sárkány, hogy a -czigány vôt. Aszongya a Sárkány anynya: „No, mán látom, nem birod -elpusztitani, hanem vid ki a ződ erdőbe, a vaddisznók majd szétszödik!“ -Kivitte a Sárkány a czigányt, a czigány tanát ėn nagy kalapácsot, a -_Sárkány elszált_ onnan, hajtotta a vaddisznókat. Vôt ott ėgy kis fa, a -czigány fölugrott rá, ėgy vaddisznó nekiszalatt a fának, beleakatt a -foga a fába, a czigány a nagy kalapácscsal a fejire ütött, hogy mingyá -mögdöglött, asztán aszonta a Sárkánnak: „Tė halsz mög, hogy meröd a -disznókat én rám hajtani?“ „Hé, czigány pajtás, gyere, inkáb űj a -hátamra! elviszlek haza.“ Este lėfeküttek, aszongya a Sárkánynak az -anynya: „Tüzesd mög a buzogánt – a czigány mög halgati az ajtóba – ha -lėfekszik, majd ráérsz, töd a czigányra, égesse öszsze!“ - -A czigány lėvetötte a ruháját, bemönt mesztelen a kuczkóba, a ruháját -mög eligazította, mintha alunna. Bemén a Sárkány 9 órakor, aszongya -neki: „Halod-ė czigány pajtás, kêj föl!“ Nem kelt föl, ráeresztötte a -buzogánt (a czigány ruhájára), a czigány mög a kuczkóba vôt. Bemén -röggel a czigány a Sárkányhon, mongya, hogy az écczaka úgy éröszte, -mintha 3 bolha mökcsípte vôna. „No, fijam! – aszongya a Sárkány anynya – -vid haza, inkáb adok 2 zsák aranyat, mert úgy is elpusztít.“ Fölvötte a -Sárkány a hátára a 2 zsák aranyat mög a czigánt, mikor közel értek a -határjuk felé, mikor haza ér, szalad elébe 40 czigánykölök: „Avandséra -dádé.“ Aszongya a czigány: „Ha azok möktunnák, hogy bántá te énvelem -mingyá szétszönnének.“ Mögijett a Sárkány, lėhajította a czigányt -pézöstül ėgygyütt, êszált, a czigány bordája eltört, úgy vonczolták be a -czigánygyerökök. Egészen kin vôt a sátor a gyöpön, mikor a Sárkány mönt -viszsza felé, tanákozott a rókával az erdőbe, aszongya: „Hogy vagy tė -Sárkány pajtás, hun vôtá?“ „Vittem haza a czigányt, hanem 40 -czigánygyerök gyütt elémbe, aszonta a czigány: ha azok möktugygyák, hogy -bántam vele, minygyá neköm gyünnek.“ Aszongya a róka: „Ó, Sárkány -pajtás! hiszėn te tucz szálni, sátorjuk van kint, fölfordíthatod.“ A -czigány hogy möglátta, hogy gyün a Sárkány széllel, vôt ottan 40 -kalapács, aszt hajigálták föl, mikor a Sárkány möglátta (a hajigálást) -elszált. - -(Magyarszentmárton.) - -=20. A kis macska.= Lásd a _Kisfaludy_: XII. k. 466. l. a XVII. meséje -jegyzetét, a X. k. 289. lapján a _Rogozsin király_-t. Idegen változatai -_Köhler_-nél a _Kater, der gestiefelte_ jeleléssel vannak érintve, -_Bolte_-nál I. k. 325. l. – a 21. j. idézett művében, _Aarne_nál az 545. -sz. jegyzetben. _Munkácsi vogul_ meséje IV. k. 1. f. 376. l. A macska és -_nagybácsija_, a _szász Der Federkönig_ (Josepk _Haltrich_: Deutsche -Volksmärchen aus dem Sach senlande in Siebenbürgen Wien 1882, 13. sz.) -arra hivják fö figyelmünket, hogy a változatokban is az állatokat -eredetileg embereknek tartsuk, mert a _vogul_ban a macska nagybácsija -_ember_, mint már a mese neve is mutatja! a _szász_ változatban a -_vadmacska_ a mesehősének az _anyja_, szinte ember. A meseirodalomban -többször előfordul, hogy az elárvultakat – ilyenek a most emlitett mesék -hősei – valamely közellevő rokona _állatképében_ segiti, így _Arany_nál -36. l. _A veres tehénben_ az édesanya árva fiát mint _tehén_ táplálja, a -_szerbek_nél (_Wuk_ Stephanovitsch Karadschitsch: Volksmärchen der -Serben, Berlin 1854. 32. sz. mese) hasonlóképpen _tehén_ alakjában jön -segitségére leányának, de ezek közül: miután jót tett gyermekével, egy -sem kivánja gyermekétől a viszonzást. Nem így a magyar mesék közül a a -fentemlitett _Rogozsin királyban, Ipolyi kéziratos gyüjteménye_ 450. sz. -_János úrfiban_ és a szicziliai _Vom Conte Piro_-ban: _Gonzenbach_ 65. -sz. meséjében az állatok: miután a hősnek menyasszonyt szereztek s -gazdaggá tették, követelik, temettesse el őket szėpen; _Rogozsin -király_ban a macska azt is követeli, hogy pappal temettesse el, mit meg -is volt kénytelen a hős tenni neki, eltemettette oláh pappal. Ez a három -mese is arra enged következtetni, hogy az _eltemetést követelő állatok -emberek:_ állatot pappal nem temetünk, de miféle emberek? Az eddig -felszínre került, ide tartozó meséinkből azt látjuk, hogy az állatok -hálás állatok, ilyen a _Csihán királyurfi Krizá_nál, a mónár eldugja az -üldözött rókát s ezért a jóságáért menyasszonyt szerez a mónárnak. -_Kisfaludy_: XII. 202. l., ugyanígy tesz a _kis ürge_ is _Kálmány_nál: -Sz. I. 124. l., miután az üldözőjétől megszabadul, jót tesz a molnár -legénnyel; ezek érthetők, de nem ilyen a _Rogozsin király_, noha közlője -_Kisfaludy_: X. k. 460. l. 35. sz. jegyzetében azt írja róla, hogy a -most említetteknél a „csángó változat… ügyesebb“, pedig, mint látni -fogjuk, érthetetlenebb; ha megértenők, akkor úgy lehet, hogy a feleletet -is megadhatnók, hogy miféle ember lehetett eredetileg a benne -előforduló, pappal való temetést követelő macska? Ez a csángó változat -úgy nézem: alakulásnak volt kitéve, eljutott a mostani alakjáig, tovább -fejlődni nem bírt, innen az érthetetlenség, hogyha nem a mesemondó -nemtudásának a következménye! Szegény czigánynak van macskája, mely azt -mondja, hogy: „Úgy kéne, hogy én téged gazdaggá tegyelek, fehérnépet -szerezzek neked“, mire a czigány elseprűzte a macskát, de a macska ekkor -sem nyughatott, azt mondta: „Még ės én fehérnépet szokotálok neked.“ -(_Kisfaludy_: X. k. 289. 1.) A mesékben az állatok az emberen, ha -megbántja őket, bosszút állnak, nem hogy kiseprűzze őket, de kevesebbért -is életével lakol az ember; igy az állatokat éjjeli szállásra be nem -eresztő korcsmáros e tettéért életével lakol (_FFC_ 11. sz. 64. l.) -Kötetünk 15. lapján a hőst tátos-féle lova, – mikor oly gyenge volt, -hogy vezetni kellett s felbukott, mert ekkor gazdája végigvágta, ezért -későbben, mikor ráült, – elhajította. Ez a mesében az _érthetetlen_, -hogy _rosszul_ bánik a macskával s a macska mégis _jóval_ fizet. Azt -kellene mindenek előtt tudni, hogy miért kell a macskának, még ha -rosszul bánik is vele a gazdája, a gazdáját megházasítani? Ha mint -_állatot_ tekintjük a macskát, eljárása megfejthetetlen. Van a -_dánoknak_ meséjök, melyben a _hálás halott_ – kit a hős temettet el, – -éppen úgy házasítja a hőst, mint a _macska_ Rogozsin királyban s mikor a -hős birtokát mennek nézni, a hálás halott csak úgy előre szalad, hogy a -pásztorok, ha kérdezi az öreg király, hogy kié a jószág? mondják, hogy a -hősé; _Köhler_: I. k. 27. l. – más, ily dán mesét is bemutat, mint a -_gestiefelten Kater_ vagy nálunk a _A kismacska_-féle mesékkel -érintkezőt, kérdés: az érthetetlen _Rogozsin király_ nem ily hálás -halottféle mese volt-e eredetileg?! Nem ezért erőlteti-e, miután jót -tett a hőssel, a minden áron pappal való temettetést? nem azért -mondja-e, hogy: „Úgy _kéne_ stb.“ s az _elseprűzés_ után is azt mondja: -„_Még ës_ én fehérnépet szokotálok neked“ hogy hálával tartozott -eredetileg a hősnek? Ily szempontból tekintve a mesét, a macskát -eredetileg embernek fogadva el, _macskává vált ember_-nek, megfejthető -az eljárása: a _seprüzés után_ való _menyasszonyszerzés_ s a _pappal -való temetés követelése_: jót tesz, hogy eltemessék. Igaz, hogy a hálás -halottak-féle mesékben fordítva van: a hős tesz először a halottal jót, -azután a halott a hőssel, csakhogy nem szabad felejtenünk, hogy nekünk, -alföldieknek hálás halottakra nem nagy szükségünk van. Van nekünk egy -hiedelmünk, mely azt mondja, hogy a halott (=egyed =én) halomása után -egy ideig a föld felett van, a miben hátramaradása van, végezheti. A -halott végeznivaló teendői közt mindenesetre első helyet foglalja el, -hogy eltemessék, ha lehet, szépen. Igy látjuk ezt a „_Megöltek egy -legényt_“ (_Kálmány_: Sz. II. k. 15. l. s. j.) kezdetű románczban: a -felköltöttnek mondott holt legelőször is _eltemetéséről_ kérdezősködik -babájától, hogy eltemetteti-e szépen? Ez a hiedelem az alapja – miután a -halott az eltemettetéséről halomása után is gondoskodhatik – hogy nálunk -a hálás, vagy háladatos halott-féle mesék eddigelé ismeretlenek s ha -kerül is majd a jövőben, elterjedt nem lesz, míg a hiedelem a nép közt -élni fog, át fog alakulni, ha sejtelmünk nem csal, _hálás álattá_. A -mondottak alapján ilyennek kell tekintenünk: _Krizá_nál a _Csihán -királyurfit_, _Kálmánynál_ _A kis ürgét_ (Szeg. népe I. k. 124. l.), -kötetünk _kis macská_-ját, _fejlődésében_, vagy _átalakulásában -megakasztottnak_ kell mondanunk a _Rogozsin királyt_ s a fentebb -említett _János úrfit_ és ha okoskodásunk helyes, akkor a -_székelyek_nél, _csángók_nál is _kell_ a halottakról ilyféle hiedelemnek -lenni, hogy a halott halomása után egy ideig még a föld felett lehet s -ha keresik, most még meg is találják. Nem így vagyunk a _palóczok_kal, -náluk a hálás halottak szerepelnek (_Istvánffy_: 28. l. A -mészároslegény, _Kisfaludy_: IX. k. 492. l. Szegény János.) még pedig -_Istvánffy_ nál a mese elég magyaros színezetű. _Gaal_ II. k. XXI. -számú, III. k. LI. sz. meséjéről nem szólunk, a hős idegen országban -csatangol, idegen színezetét nem bírta elveszíteni, nem alakulhatott; a -szintén _Gaal_nál található III. k. XXXIX. meséről pedig nem tudjuk, -hogy az ország melyik tájékán – értjük a falut, nem a kaszárnyát – -mesélgették, azért nem is szólhatunk hozzá. Érdekes volna tudni, hogy a -hol a két palócz mesét lejegyezték, a halottról fent közölt hiedelemről -tudnak-e, a mesék azt mutatják: hogy _nem_. - -=21. Jágėrfa.= Változatait lásd az _Ethnographia_ XXV. évf. 14. lapján -említettekben. _Ipolyi kéziratos gyüjteménye_ 603. szám alatt van egy -számbaveendő változat; az idegeneket _Bolte_ (Joannes Bolte u. Georg -Polívka: Anmerkungen zu den Kinder- u. Hausmärchen der Brüder Grimm. -1913. Leipzig I. kötet 260. l. –) sorolta elő. - -=22. Szüz Mária és Mári keresztlánya.= Változatai _Kisfaludy:_ VII. k. -573. l. 9. sz. az idegenek a megelőző jegyzetben említett _Bolte_ műve -1. k. 13. l. – vannak felemlítve. A most közlöttben, mindvégig -állhatatosan tagad a keresztleány, de azért a mesetipusnak megfelelőleg: -jól, nem szomorúan végződik a mese A 113. számú _Nánika_ változatában -feltünő vonás, hogy Krisztus, mint asszony szerepel. Neve után itélve -_Nánika_ idegenből származottnak: mutatkozik. - - -113. Nánika. - -Innet-onnat, hetedhét ország ellen vôt ėgy embör, annak nagyon sok -gyeröke vôt, mikor mögént születött ėgy kislánya, êmönt komát keresni, -mer mán Szőregön nem tanát komát. Mönt, möndögélt, előtanát ėgy embört; -öreg _Őszembör_ vôt mán, kérdözi: „Hova mégy? tė!“ aszongya az embör: -„Êmék _komát keresni!_“ Aszongya az Őszembör: „Maj êmék én!“ Aszonta az -embör: „Nem köllesz!“ - -Akkor mögén mén, mén, előtanát ėgy kútat, ėgy _aszszony merte_ (belőle) -a vizet, kérdöszte az Aszszony, hogy hová mén? Aszonta: „Êmék komát -keresni.“ „Maj êmék én!“ Aszonta az embör: „Maga jólösz!“ „No, hozza el -a kis gyerököt – mongya az Aszszony – hozza el ide a kúthon, maj itt -mökkörösztöjjük!“ Êvitte az embör a kis lányát, mökkörösztőték: -Nánikának. Aszongya az Aszszony: „No, jó lösz ez a kis lán énneköm! maj -hozok föl ėcs csomó ruhát,“ osztán lėmönt a kútba, hozott föl ėcs csomó -ruhát, aszonta: „Esztet vidd haza a feleségödnek, add oda az ágyba, hogy -ógygya ki.“ Mikor főbontotta a felesége, ruha vôt benne mög péz; a -ruhábul _mindég vartak: osztán sosė fogyott, a pézbül mindég kőtöttek, -osztán sosė fogyott._ Az az _aszszony a Krisztusurunk vôt_, aszonta -Nánikának, mikor mán nagy lött: „Nánikám lelköm! ne ez a _bögre, ebbe nė -nyûcsd az újjadat_, mer ha belenyûlsz, akkor bajod lösz, hanem csak -őrizzed!“ Elik, hogy kimönt, Nánika mingyá belenyûtotta az újját a -bögrébe; mikor kivötte türűgette az újjárû, de nem mönt lė a vér, akkor -bekötötte az úját. Haza gyütt Krisztusurunk, möglátta az újját: „Nánika, -lelköm, mi lelte az ûjadat?“ Aszonta: „Mögváktam!“ Oszt nem akarta -mutatni. „Nánikám, lelköm, aszonta _Krisztusurunk_: „Mutazsd mög, mer -főviszlek ėgy nagy, magos fára, oszt akkô néma lösző, nem tucz -beszélni!“ Nánika csak nem akarta mögmutatni. - -Oszt fölvitte ėgy nagy, magos fára, âra mönt ėgy úr, ėgy kiráj vadászni, -kutyája âra szalatt, a fáhon, oszt vonyított föl. A kiráj êkűtte a -kocsissát, hogy nézze mög: mi van odafönt? A kocsis êmönt oda, oszt -nėszte, mikô viszszamönt, mingyá monta, hogy nagyon szép kis lány. -Odamönt a kiráj, híta lė, oszt nem tudott beszélni, csak úgy mutatta, -intött, hogy nem bír beszélni. Akkô a kiráj öszszeszödött létrákat, -öszszekötöszte, oszt maga mönt föl érte; lėhoszta, oszt hazavitte ű -hozzá. Mikô mán mögnyőt, êvötte feleséginek. - -Ėccző a kirájnak háborúba köllött mönni, ekkô mán mög akart lönni a kis -gyerök oszt a kiráj vigyázókat álított a felesége mellé, hogy sėnki sė -möhessön oda. Odamönt Krisztusurunk, hát Krisztusurunk mind elaltatta, -odamönt Nánikáhon: „Nánikám, lelköm, mutazsd mög az ûjadat, maj elviszöm -a kis gyeröködet, oszt nagy kést töszök melléd oszt aszt gondojják, hogy -mögölted.“ Aszonta Nánika: „Nem bánom én!“ Oszt Krisztusurunk nagy vérös -kést tött melé, elvitte a gyerököt, de azért a kezit nem mutatta. Mikô -fölébrettek, nészték, hát nagy vérös kés vôt mellette oszt az aszszony -nem tudott beszélni. Minygyá irtak a kirájnak, hogy a felesége mögölte a -gyerökit. Akkô a kiráj hazagyütt, otthun vôt ėd darabig oszt mögént el -köllött neki mönni, oszt akkô mögént mög akart lönni a gyeröke, mögént -fogattak vigyázókat, oszt aszonta a kiráj: ha még ėcczör nem vigyáznak, -akkô minynyájinak fejvesztesége lösz. Mikô möglött a gyeröke, mönt -Krisztusurunk, minynyájan aluttak, aszonygya: „Nánikám, lelköm mutazsd -mög az ûjadat, mögént êviszöm a gyeröködet oszt nagy vérös kést töszök -melléd, aszt gondojják: hogy mögölted a gyeröködet!“ Aszongya: „Nem -bánom én, nem mutatom mög!“ Elvitte a gyerökit oszt nagy, vérös kést -tött mellé. Fölérzöttek a kik őrözték, mögijettek, hogy mögént mögölte a -gyerökit. Akkô mögírták a kirájnak, hogy eszt mög nem löhet őrizni, mê -mindég mögöli a gyerökit. Hazamönt a kiráj, otthun élt ėgy darabég, oszt -mögént el köllött mönni, mögént fogadott mellé, hogy vigyázzanak rá. -Krisztusurunk mögént bemönt: „Nánikám, lelköm mutazsd az ûjadat, mer -mögén elviszöm a gyeröködet!“ Nánika csak aszonta: „Nem bánom én!“ -Elvitte a gyerökit oszt nagy kést tött mellé. Mögirták a kirájnak, hogy -eszt nem löhet mögőrözni. Mikô hazagyütt a kiráj, csinátatott házat, -ahun az álatok vôtak oszt az egész várost öszszehîták, hogy gyűjjön -csudájára, mer Nánikát beledobik. Akkô mán minynyájan ott vôtak, még ėgy -hintó gyütt sebössen, csillámlott, még aszt mögvárták. Mikô odaért, akkô -lėszált Krisztusurunk, aszongya: „Nánikám, lelköm, mos mögmutatod-ė az -ûjadat? Aszongya: „No, mos mán mögmutatom, mê látom, végem lösz!“ Mikô -mögmutatta, a zsebkendőt kivötte a zsebibül, möktörűte, oszt minygyá -lėmönt a vér: _az a vér Krisztusurunk vére_ vôt. Krisztusurunk oszt -odatta neki a 3 gyerökit, hogy visejje gonygyát, úgy oszt nem dopták -bele Nánikát abba a hászba, azután beszélni is tudott. Akkô még ėccző -mögesküttek, most is élnek, ha mög nem haltak. - -(Szőreg.) - -=23. A 3 szent királ.= Az _1001 éj:_ XI. k. 260–288. l. _Die geschichte -Khwadschah Hasans al Habbal_ feliratú, terjengős meséjének elég szépen -elmondott változata. Másként tárgyalja az alább közlött 114. sz. adat, -melyet főként a _Boldog_ szaváért közlünk – melynek változatait a -_Kisfaludy_: XII. k. 460. l. XII. sz. meséje és _Aarne_ 495. sz. -jegyzetében keresd. _Munkácsi_ (Bernát: Árja és kaukázusi elemek. 1901. -Bpest. 173. l.) említi, hogy a boldog, bódog, bodog felix, glücklich -érteményben is előfordul; így mondják a szótárak is a Félix = Bódog -keresztnévnél, de ez idegennek látszik. E szerint az okoskodás szerint -alakítva mesénk nevét, így szólana: melyik jobb, a Szerencse-e, vagy a -Szerencse? A _boldog_ szóhoz fűzött megjegyzésekre ide jegyzem, hogy -bôdog, vagy bódog, bodog alakban nem emlékszem, hogy a néptől hallottam -volna az _ö-ző_ magyaroktól; nálunk mindig boldog. A tóteredetű -Csanádpalotán hallottam először a _szolda_-t, hol _Pelpás_-Kovács is -van; lásd Munkácsi sorait. A _boldog_ inkább gazdag érteményű: „Istenöm, -de boldog, mindöne van.“ (Szeged) A kinek mindene van, a mire szüksége -van, az gazdag. - -A _kerek kőfogás_ a mennyiben vele szerencsés lesz, ennyiben ide -számitandó, változata _Merényi_: E. I. k. 143. l. változatait lásd -_Kisfaludy_: XVII. k. Hogyan ajándékozott Mátyás király? jegyzetében! -ilyen alább a 115. sz. adatunk is. - -A Szerencsét személyesítve _Gonzenbach_ II. k. 52. sz. jegyzetében -emliti; a szerencsegolyót U. o. 21. sz. jegyzetben. - - -114. Mijik job: a Szöröncse-jė, vagy a Boldokság? - -A Szöröncse mög a Boldokság tusakottak, hogy mijik job: a szöröncse-jė, -vagy a boldokság (itt = gazdagság)? Amint tusakottak, mönt âra ėsz -szögény embör: söprűt vitt a hátán a pijaczra elanni, aszonta a -Boldokság a Szöröncsének, hogy ű boldoggá töszi eszt a szögény embört! -oda hítta magáhon, adott neki 100 forintot, hogy nė köjjön neki többet -söprűt hordani, lögyön boldog! Viszszavitte a szögény embör a söprűt, -neki mán péze van, nem köl söprüt kötögetni! (Szegények foglalkozása.) -Örűt a szögény embör, hogy a felesége sė tanája mög, főtötte a pallásra, -beletötte ėgy zsák kórpa közé, aval ê mönt dôgára. A felesége mer nem -vót péze, fokta a zsák kórpát, átvitte a szomszédba, odatta ėgy fazék -aluttéjé. Keresi a szögény embör a korpát, hogy hun van? Az aszszony -aszt vallotta, hogy el vitte a szomszédba, odatta ėgy fazék aluttéjé. -„Hisz abba 100 forint vôt!“ monta a szögény embör. „Mé nem monta ken?“ -mongya az aszszony. Mögint a szögény embör mit cseleködött? kötötte a -söprüt, vitte a pijaczra mögint. A Szöröncse mög a Boldokság mögint ott -vannak a pijaczon, láti a Szöröncse, hogy hozi a szögény embör a söprűt, -aszondi: „Nészd, Boldokság! ott van a tė szögény emböröd, mögin hozi a -söprüt!“ Oda híta a Boldokság, hogy huvá tötte aszt a 100 forintot, hogy -mögén söprűt árul?“ Elmonta a szögény embör, hogy beletötte ėzs zsák -kórpába, a felesége odatta ėgy fazék aluttéjé. Mögin adott neki a -Boldokság 100 forintot, aszongya neki: „Többet mög nė lássalak a -söprűvel!“ A söprűvel viszszamönt mögént, de a 100 forintot a -feleséginek csak nem monta, beletötte ėsz szakajtó kukuriczalüsztbe. -Szinte mögén átvitte a felesége a kukuriczalüsztöt a szomszédba, -kicserélte búzalüszté, mer nem vôt nekik búzalüsztyük oszt köllött. -Kereste a szögény embör a kukuriczalüsztöt, hogy hun van? „Átvittem a -szomszédba búzalüszté, mer köllött.“ A szögény embör ėtürte, mögint csak -hozzá fogott söprűt kötni, vitte a pijaczra. A Szöröncse mög a Boldokság -möglátta meszszirül, hogy a szögény embör hozi a söprűt, aszongya a -Szöröncse: „Nész Boldokság! a hun gyün a te szögény emböröd, hozi mán -mögint a söprűt! Odahítta a Boldokság a szögény embört, aszonta: „Mos -mán 200 forintot attam, nem adok többet!“ - -A Szöröncse mög aszonta: „No, nészd szögény embör! én csak ėgy krajczárt -adok, evel kezgyél kereskönni, _lögyön hozzá szöröncséd!_“ Az 1 -krajczárhon adott ojan szöröncsét, hogy gazdag embör lött: elsőbb is -masinát vött ėgy krajczáré, elatta, oszt mán 2 krajczárja vôt, úgy oszt -2 krajczáré vött, elatta, úgy tovább, mögazdagodott, mer vôt hozzá -szöröncséje. - -(Magyarszentmárton.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -115. Kerek kő. - -Hol vôt, hol nem vôt, vôt a világon ėsz szögén embör, vôt annak 6 fija, -de ojan szögén embör vôt, hogy a gyerököket sė merte az úcczára -ereszteni, mer ruhájuk nem vôt. Vôt ennek a szögén embörnek ėgy gazdag -bátytya, de fösvény vôt, hijába mönt hozzá a szögén embör, nem kapott -sėmmit sė, aszonta: „Én is keservessen kerestem, keressél tė jis!“ -Kimönt a szögén embör halászni, nem fogott sėmmit, hazamönt nagy búsan, -sírtak a gyerökök mög az aszszon, mögesött a szögén embör szíve, kimönt -viszsza, halászni. Hát, amint halászgat, halászgat, hát, ėcczör -mögmozdul a háló, kihúzza a szögén embör, nem hal van benne, hanem csak -ėgy kerek kő: „No! – gondolta magában a szögény embör – ha mán nincs -hal, hazaviszöm eszt a követ, legalább lösz mivel jácczani a -gyerököknek. Hazavitte, mögörültek neki a gyerökök, mingyá elkeszték -gurigázni, hát ėcczör csak elkeszdött fényösödni, éfél fele mán az egész -szoba világos vôt. Gondolt ėgyet a szögén embör: „Feleségöm! fölviszöm -én eszt a kirájnak, hátha ad érte ėgy harapnivaló kinyeret a -gyerököknek.“ El is vitte a szögén embör. Kikérdöszte a kiráj: „Mi -járatba vagy tė, szögény embör?“ „Én bizon ide gyüttem vôna, három nap -úta nem tuttam halászni ėgy halat sė, hát! eszt a kerek küvet -kihalásztam és elhosztam ajándékba, hátha ad ėgy falat kinyeret érte, -mán 3 nap ûta nem öttek a gyerökök ėgy falatot sė.“ A kiráj mögnészte a -küvet és aszonta a szolgáknak: „Tőcscsetök mög ėzs zsákot ennek a szögén -embörnek, legaláb lösz mit harapni a gyerökejinek!“ Mikor haza mönt a -szögén embör, mongya az aszszonnak: „Eregy, kérjé a bácsitul ėgy vékát, -mérjük föl eszt a pészt! mönynyi löhet?“ - -Elmönt a szögén aszszon a vékájé, hazavitte, mongya otthun az urának: „A -bácsi mög csúfolódott! Még aszonta, hogy nem hamut mérünk-ė?“ „No, majd -viszöl ėgy párt mutatóba!“ mondja az embör. Mögmérték, hát éppen 2 véka -lött. Hazavitte az aszszon a vékát, töttek bele 2 aranyat mutatóba. -Mikor oda ér a szögén aszszon a vékával, hát csak nézi a bácsi az -aranyakat! Kikérdöszte a nagybácsi, hogy: „Hát hun vöttétök az -aranyakat?“ Elbeszélte a szögén aszszon, hogy hát kerek kűjé kapták a -kirájtul! Gondolta a fösvény bácsi: „Ha tik ėgy kerek kűjé 2 véka -aranyat kaptatok, akkor én 2 czimörös ököré menynyit kaphatok?“ Másnap -útra készült, elhajtotta a 2 lekszöb ökrit a kirájnak. Bevezették osztán -a gazdag embört a kiráj elébe, kérdözi a kiráj: „Mit hosztál? gazdag -embör!“ Aszongya a gazdag embör: „Hosztam fölségödnek 2 szép ökröt.“ -Mongya a kiráj; „Tė hoszhattál, gazdag embör! mer van; hanem vidd el -annak a szögén embörnek, oszt ad oda neki, mer ű neki ús sincsen!“ A -gazdag embör mögszégyölte magát, elgyütt a kirájtul, többet sömmiféle -ajándékot nem vitt a kirájnak; a szögén embörbül pedig gazdag embör -lött. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -=24. András: a kitett gyermek.= _Hahn_ 10. mesetipusából kevés példát -találunk bemutatva, azért vettem fel gyüjteményembe e nyomtatványból -kerülhetett adatot, melyben az anya csak közvetve teszi ki törvénytelen -gyermekét. - -=25. A czigány, a pap és a bíró.= _Aarne_ 1700. számmal jeleli meg a -finn változatokat. - -=26. A fájóslábú mester a harangozó hátán.= Pár sora _Kisfaludy_: IX. k. -528. l. van. Változata a 116. számú hiedelem, _Aarné_nál 1791. számú. - - -116. A lelkek esznek. - -Régönte, mikô a roszlelkök főkeltek a sírbul, birkákat loptak, -mögfőszték oszt mögötték, a juhász nagyon panaszkodott a temetőcsősznek, -hogy sok birkája elvesz. A temetőcsősz gondolta, majd elbánik ű a -lelkökkel, majd kilesi az apjával ėgyütt, Az apja sánta vôt, fővötte a -hátára, úgy vitte ki, hogy maj segit neki az apja. Mikô mán âra vitte a -temető felé, az ėgyik lélök aszt gondolta, hogy lélök hoz birkát, mindég -aszt hajtogatta: „Hozzad hamâ, hagy vágom a nyakát! Hozzad hamâ, hagy -vágom a nyakát!“ A temetőcsősz apja mög asz gondolta, hogy az ű nyakát -akarik elvágni, lėugrott oszt biczögött a városba, hogy az ű nyakát nė -vágják! elmönt a városházára, főjelöntötte. A városbul osztán kimönt ėgy -regemönt katona a sírok közé, lėbûtak a sírok mellé. Mikô gyüttek a -lelkök, tüzet gyûtottak, _öttek javába_, akkô főkeltek a katonák, oda -lüvődösztek közéjük, a hun a tűz vôt, ėgyet möglűttek, lėesött. Akkô mán -testye is vôt, úgy oszt êtemették. - -(Csóka.) - -=27. A koma.= A _Kisfaludy_: IX. k. 528. l. _Futyika János_ és a X. k. -384. l. _Az ördög mint szolga_ mesébe van beékelve. - -=28. A nagygusztusúak.= Változata a 117. számú: _A vereshajma és a lusta -asszony. A lusta asszony megtanításáról_ a _Kisfaludy_: XII. k. 137. l. -_A rest macská_-ban van szó, lásd jegyzetét. A beszélni nem akaró -asszony szavát gyertyavilágnál való keresést _Arany_ János is -felhasználta _Jóka ördöge_ költeményében. - - -117. A vereshajma és a lusta asszony. - -Az egyszeri embernek lusta volt a felesége, mikor összekerültek, -próbálta az embert, nem főzött vacsorát, mit szól? hátha így is jó lesz, -ha nem esznek fölt ételt! - -Az ember erős munkát dolgozott, éhes volt, megmondta a feleségének, hogy -ez többet elő ne forduljon, mert akkor vereshajmát eszik, a vereshajma -pedig bolonddá teszi. Az asszony oda sem hallgatott, mit beszél az ura, -pár napra rá megint nem főzött, az ember behozott 2 vereshajmát, odaült -az asztalhoz s ette. Mikor már megette, felkelt, elkezdett düllöngélni, -addig düllöngélt, hogy megtalálta a botot, akkor az asztalra ütött, -azután a falra meg az asszonyra, jól elverte az asszonyt. Az asszony -azután főzött rendesen. - -Mikor már hosszú ideig szépen, békességben éltek, az asszonynak az -eszébe jutott, hogy meg kellene próbálni, hogy mit csinál az ember -mostan, mikor már annyi ideje, hogy békességben élnek? Az ember nagyon -szerette a paprikást, azt főzött az asszony, beletette a kemenczébe, -hogy el ne hüljön, a tűzhelyt, konyhát kitakarította, hogy nyoma se -legyen, hogy főzött. Az ember hazajött, látja, hogy a tüzhelyen nem ég a -tűz, kérdezi az asszonyt: nem főzött? Az asszony elszámlálja, mi mindent -csinált, milyen sokat dolgozott, nem ért rá főzni, majd ma nem esznek -fölt ételt; nincs, jól lesz úgy is. Az ember azt mondja: „Hát akkor hozz -be 3 vereshajmát!“ „Van fölt étel! van fölt étel! csak ne egyék -vereshajmát – mondja az aszszony s hozta be a paprikást – van paprikás, -mert megint bolonddá teszi a vereshajma!“ Azután főzött rendesen. - -(Gyopárosi-szöllők.) - -=29. A kis Kolozs mög a nagy Kolozs.= _Andersen_ ismeretes meséje -valamelyik forditás útján hatolhatott le a magyar nép közé, melyet -azután az egyházaskériek kevéssé községük viszonyaihoz alakítottak, -honnan máshova járnak templomba, mi a mesében kifejezést is nyert. -Gyüjteményeinkből eddig elé _Kálmány_ Sz. I. k. 182. 1. _János mög a -Jakabok_: Sz. II. k. 128. l. A _szögény ember jövendőmondója_ változatát -ismertük. Furfangosságából találunk változatot _Szeged népe_ II. k. 127. -l., utolját _Jókai_ 42. lapján: _Csalóka Péter kalandjaiban_, melynek -_Bohó Misi_ néven Hódmező-Vásárhelyt telyjesebb változatát jegyeztem le -– ilyenből kerekíthette ki _Jókai_ is _Csalóka Pétert_. Kárnak kell -mondanom, hogy a _Bohó Misiben_ előforduló sikamlós és drasztikus -helyeknél fogva, még zárójel közt sem közölhetem, pedig elmésebb, mint -_Jókaié_. - -Kolozst a _Gyopárosi-szöllőkben Kuluzsnak_ hallottam mondani. _Idegen_ -változatait _Köhler_: I. k. _List und Leihtglaubigkeit_ felirással jelzi -a tárgymutatóban, _Andersen_ meséjét a 242. lapon. _Aarne_ az 1535. sz. -jegyzetében emliti a finn változatokat. - -=30. Tréfás Jankó.= Vesd össze _Jókai_: _Csalóka Péter_ és _Kisfaludy_: -XVII. k. _Paprika Jancsi_ kópéságaival s jegyzetében emlitettekkel. - -=31. A kitanult katona.= A _bolond keresés_ _Kisfaludy_: XIII. köt. _A -szükség_ és a _Kisfaludy_: XII. k 467. l. XIX. m. jegyzetében van -elősorolva, megvan a következő sz. mesében is. - -=32. Kire marad a kis ködmön?= Változata _Arany_ 61. lapján: _A kis -ködmön_, melyet éppen úgy hallottam _orosházi_ elmagyarosodott tótoktól. -_Aarne_ 1450. számot adott finn változatainak. _Bolte_ a 21. sz. j. -említett műve I. k. 335. l. ír róla. _A bolond keresést_ a megelőző -jegyzetben említettük. - -=33. Ügyetlenek.= Az eleje _Kálmány_: Sz. II. k. 131. l. _A róka -keresztelése_ állat meséhez van fűzve. - -=34. A bárgyú ember.= _Jókai_ 70. lapján közli a változatát: _Az -elveszett csibék_ felirással; lásd _Kisfaludy_: VIII. k. 444. l. _Csacsi -csicsa_ I. meséjét, _Aarne_ 1408. j. - -=35. Miért nincs az oroszlán hátulján szőr?= Az _Ethnographia_ XIV. évf. -425. lapján _Brunszvik_ 2. pontjának változa. - -=36. A róka szabadulása a kútból.= Változatai _Aarne_ 32. sz. j. alatt, -_Köhler_: I. 107. lapján vannak említve. - -=38. A német és az ürge.= Németből kerülhetett népünk ajkára német -hallja németül beszélni az állatokat. - -=39. Mindön anyának lekszöb ba maga fija.= _A bagoly és a sas -egyezkedését_ _Dähnhardt_ II. k. 243. l. –; a _legszebb gyermek_-et -_Ugyanott_ a 246. lapján találjuk. - -=42. Mé harakszik a kutya a macskára?= Vesd össze _Arany_: 274. l. -_Miért haragszik a disznó a kutyára_ stb.: _Krisztusurunk átvitelét a -vízen_ _Kisfaludy_: I. k. 507. l., _Kálmány_: Sz. II. k. 140. l., -_Világunk_. 37. lapján találjuk. Lásd a mese kezdetére _Kisfaludy_: -XVII. k.: _Mijûta öszik az ökör ėgy pár óra hoszszájig_ jegyzetét. - -=43. A farkas mulatni megy, azután szállni tanul.= Adatunk két -állatmeséből van egybefűzve: az eleje a _Farkas-tanya_, _Arany_: 117. l. -töredéke; az utolja _Kálmány_ Sz. II. k. 132. l. _A szarka mög a róka_ -mese; _Aarne_nál 56. _A_.-val jelelve. Mesénk _első_ felében is -teljesült a legtöbb mese összekapcsolásánál tapasztalható eljárás: hogy -az egyik mesét tíl-túl, nagyjából czéljához igazítva, töredékesen -alakítva meséli a mesemondó. Ha szabad a változatok összevetéséből -következtetni, akkor a töredéket úgy kell kiegésziteni, hogy az inni -ment állatoknak a kocsmáros helyet nem adott s az állatok megbosszulták -magukat rajta: _FFC_ 11. szám 1. lap, Aarne: _Die Thiere auf der -Wanderschaft_ dolgozata. - -=44. A hegyek keletkezése. 45. A hegyek nagyobbodása.= Lásd _Dähnhardt_. -II. k. 234. l. s _Kálmány_: _Világunk_ 27. lapját, hol az 1. számú -adatunk nyelvjárásilag hibásan van közölve. Elkeresztényesedett -változatokkal van dolgunk, eredetileg nem a hegyek keletkezéséről szólt -adatunk s változata: a _Nyelvőr_ XXXVII. k. 45. lapján levő hagyomány, -hanem a _hegyek nagyobbodásáról_, mint a 2. számú töredékben van s nem -is Krisztusurunkkal összekötve. Az _Arbuc_-hegyről olvassuk, hogy -először ez a hegy kezdett emelkedni s így nagyobbodni is egyúttal, utána -a többi: _Windischman_: (Zoroastrische Studien Berlin 1863.) 69. lap. - -=46. Az Ördög el akarta rekeszteni a világot.= _Kálmány_: _Világunk_. 7. -lapján szóltunk róla, a _kakas szó ereje_ a _Kisfaludy_: XIII. -kötetében: _A dubricsoni oltár keletkezése_ jegyzetében van felemlítve. - -=47. Csak égy aszszony vôt,= tudniillik a ki leányból lett asszony, a -többi állatból. Változata _Kisfaludy_: XVII. k. _Mé monygyák emböri -nemzet, aszonyi álat?_ jegyzetében van felemlítve. - -=48. Az angol nyelv eredete.= Jelen alakjában adatunk adomának, nem -kosmogonia-töredéknek tetszik. Menetére nézve hasonló _Dähnhardt_: III. -k. 185. l. 5. sz. adata, melyet Szegeden is ismernek. - -=49. Mióta hajlik le a szomorúfűzfa?= Változatait lásd _Dähnhardt_: II. -k. 40. l. – IV. _Schutzspendende Bäume_. - -=50. Mióta nincs a szomorúfűzfának tüsökje?= _Az ághajlást_ v. ő a -megelőzővel, _Kálmány_: Sz II. 139. l. és a _Világunk_ 40. lapján -levővel. - -=51. Miből lett a gomba?= Változatait _Kálmány_: Sz. II. k. 142. l., -_Ethnographia_ XXI. évf. 302. l., _Dähnhardt_ II. k. 108. l. v. ö. -_Kisfaludy_: XVII. k. _A czipó_ eredetéről szóló adattal. - -=52. Mióta akasztják a betyárokat?= Lásd a _Kisfaludy_: I. k. 500. l. -_XXVI._ számút. V. ö. _Kálmány_: _Világunk_. 27. l. hola pogány isten -sem nem bölcs, sem nem mindentudó, mint hagyományunkban van festve, -melyben a rosszul, hibásan teremtett dolgokon való újitásról van szó: a -demiurg Péter nyúl az anyaghoz itt is a feljegyzésben, de Krisztus -mondja mit írjon. Rosszul teremtésről szól 100. gúnyolódónk is. - -=53. Krisztus jóslásának be kell teljesedni.= _Ödipusz mese_ alakú -mondája keresztény alakban, a _vérfertőzés_ helyett _testi halál_ van az -anyát illetőleg, csak az a kár, hogy muzsikus czigánytól jegyezhettem le -s ha keresni kellene a párját, a szláv czigányoknál keresném. Az eleje -megvan _Krauss_ (Friedrich: Sagen und Märchen der Südslaven Leipzig) II. -67. lapján: _Der Eltermörder;_ _Aarne_ a 931. számot adta neki. - -=54. A magyarok származása és lakóhelyei.= Meséink hősei farkast nem -szopnak, _medve, ló, tehén, juh_ tejével erősödnek, kéziratomban van egy -hős, a ki _kutyának a fia_, de farkast szopót másikat még eddig nem -találtam. A farkasok az _orosz_ és _oláh_ mesékben játszanak szerepet. -Az oroszban csak olyan _tanácsadója_ a mesehősnek, mint a magyarban a -tátos ló. _Gubernatis_ (Die Thiere in der indogermanis-hen Mythologie) a -XII. fejezetében a 451. lapon felhoz _eszt-et_ is. _A Romulus és Rémus_ -monda idevágó vonását, lásd _Ipolyi_: mythologia 153. l., valamint a -német _Wulfingeket_ azért nem említem, mert a kunok, kik e vonást -megőrizték, sem a latin, sem a germán eredetű népekkel nem érintkeznek -ma s ha kölcsönvételről van szó, keletre kell a szemünket vetnünk. Ide -látszik mutatni mondánk ama figyelemre méltó helye is, mikor a magyar -kovácsoktól azt kérdezi a török: ki birja ezt a nehéz kard ot forgatni? -mire a farkast szopó vezér vállalkozik, miből baj keletkezik s a vezér -agyonvágja a törököt; a monda e részét vesd össze az arab _Antar_-féle -kard megforgatásával, hol azonban a király a kovács fejét vágja le. -(Ethnographia XXIII. évf. _Isten kardja_ 337. l.) _A kardról_ lásd 1. -sz. jegyzetünket. - -=55. Szolnok elnevezése.= Erőltetett, mint _Battonya_-ból – (kiejtés -szerint _Batonya_) – a _Batu-tanya_ kiokoskodása: e szerint _Batu_ (kán) -_tanya_-ból van összevonva, csak hogy akkor is _Batu tanyája_ és nem -Batu-tanya. A mult század hatvanas éveiben sütötték ki ezt tanult -emberek, nem is a nép. Batonya a régi iratokban Bathona szláv jövevény -szó (_Melich_ János: Szláv jövevény szavaink Budapest l. k. 2. rész 101. -lap.) Erőltetett a 118. számú is, melyet a néptől jegyeztem le és a 119. -számú, melynek változata az _Ethnographia_ XVII. évf. 229. lapján van. -_A szláv jövevény szavaink_ közé tartozik _Szolnok_ is: (Melich J. i. -műve 127. l.) - - -118. A dohányszó eredete. - -Régebb időben még a dohányt nem úgy hivták, hogy dohány, hanem levél. -Egyszer az Ördög a mint megy, összetalálkozik egy emberrel, kit Dohnak -hívtak. A mint együtt útaztak, azt mondja az ember: „Hallod, pajtás! -csináljunk pipát, pipázzunk!“ „Helyes: – mondja az Ördög – nálam van -levél.“ Addig mentek, mig egyszer találnak pipának való görbe fát, -szépen kifaragták a fát pipának, tüzes dróttal kisütötték a makját és a -szárát, a tűzszekrényét pedig bicskával kivájták. Mikor készen volt, azt -mondja az Ördög: „Nesze, pajtás! levél, meg van vágva, csak gyújts rá!“ -Doh rágyujtott, szívta és elszédült a levéltől. Akkorára odajött egy -másik Ördög is, kérdezi: „Mit csináltok? pajtás.“ Elmondták, hogy milyen -jól sikerült a pipacsinálás, a pipázás, azt mondja az Ördög a másiknak: -„Nézd csak, pajtás! Doh hány a levéltől!“ Ebből eredt a dohány, hogy Doh -hány a levéltől. - -(Dombegyháza.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -119. Félegyháza elnevezése. - -A hun most Félegyháza van, ott azelőtt csak ėgy ház vôt. Mikor ėgy -herczegné útazott âra, nagy bajba vôt, hogy hun köl itt möghálni? -Aszonták, hogy itt köll möghálni! A herczegné aszonta: fél ėgy háznál -möghálni, onnan lött: Fél-ėgy-háza. - -(Szeged.) - -=56. Jász-kunhalom eredete.= Az _elevenen eltemetésről_ _Kisfaludy_: -XVII. k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van -szó. Hagyományunk változatáról, a besenyőnek mondott _Thonuzobá_ról -_Ipolyi mythologiája_ 168. lapján emlékszik meg, kisallangozva _Jókai_ -M.: _Mesék és regék_ művében találjuk. - -=57. Vasas János.= Találkozik _Kisfaludy_: XIII. k. _Mátyás király és a -szökött huszárjával_. Lásd _Aarne_ 952. számú jegyzetét. Emberem a monda -végén magyarázgatta, hogy a palota hölggyel – a kit feleségül kapott, -mikor a király udvarában étellel, itallal, mindennel ellátták – vele -hált. Az évszámot azért tudja, mert Makón a nekik tetsző történeti -szinezetű hagyományokat az emberek le szokták irni szóról-szóra -egymástól _állitólag_. - -=58. Mátyás király és a részeges huszár.= _A házastársak kicserélése_ -_Kisfaludy_: VI. k. 289. l.; a most bemutatott forditottja II. kötetünk -26. sz. adatának. - -=59. Mi van legtöbb a világon?= Adománk Csokonaival is össze van kötve -_Tóth_: II. k. 168. lapján. - -=60. Mátyás király és a jószivű szegény ember.= _Köntösével ajándékozza_ -a 61. számú adatban. - -=61. Mátyás király a czinkotai kántorral a kocsmában.= _A köntösével -való ajándékozás_ megvan a megelőzőben; a _czinkotai iccze -megnagyobbitását_ _Jókai_ 4. l. _A czinkotai kántor_-ban közli. - -=62. Mátyás király a czinkotai kántornál.= _A más köntösével való -ajándékozást_ lásd a _szesztai történet_ben, melyet _Kiss János_ után a -_Kellemetes időtöltésre való Elmés Nyájasságok_: 10. 1. művéből _Tóth_: -I. k. 119. l. közöl. - -=65. Mátyás király és a mutatványos. 66. Mióta csizmadia a -csizmamester?= _A különös ajándékozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. a -_Hogyan ajándékozott Mátyás király?_ adoma jegyzetében szóltunk. A 65. -sz. adatunkat versben _Tóth_ I. k. 113. l. közli. - -=67. Mióta kell az üres kocsinak a terhes elől kitérni. 68. Mátyás -király és a részeges bíró.= _A kigombolkozásról_ _Kisfaludy_: XVII. k. -Mátyás király és a _juhászbojtár_ jegyzetében van szó és alább a 81. sz. -adatunkban. - -=71. Kinizsi., 72. Toldi.= _Mátyás király_-féle adomákkal látjuk -felruházva _József_ császárt II. kötetünk 24. sz. jegyzetében, mint ezt -már _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár Temesközön_ jegyzetében -felemlítettem: Rózsa Sándort a rablóvezért, Ugyancsak _Kisfaludy_: XVII. -k. _Az ingyen nem temető pap és Mátyás király_ jegyzetében van róla szó; -Ugyan így megtisztelte a nép Csokonait az udvari bolond szerepével: lásd -feljebb az 59. sz. jegyzetet; Eötvös Józsefet –: II. k. 38. sz. -jegyzetben – a pesti urak helyett pipálja le a nép, mikor a paraszt -kérdésére, hogyan hivják az ő komáját? nem tud megfelelni. A felsorolt -adatokat lehetne még szaporítani, de – azt hiszem – elegendők annak a -bizonyítására, hogy egyes dolgokat nem lehet a népnél egyes személyekkel -kizárólagosan összekapcsoltaknak tekinteni. Igy vagyunk Toldival és -Kinizsivel is. Sem nem Toldié, sem nem Kinizsié a hozzáfűzött -vitézkedés, erőmutatás, hanem a népé s mielőtt őket felékesítette vele a -nép, kire alkalmazta? ma már ki mondja meg? Hogy a röghöz kötött nép nem -küldi hőseit szomszéd népekhez kaput döngetni, mint Botondot hajdan, -életviszonyaiból következik. A kapu döngetés-féle cselekedetek helyett -használatba vesz más vitézséget, erőtbizonyitó cselekedeteket, milyenek -helyzetének megfelelők snemis kell a szomszédba menni kölcsön kérni, -ilyen, hogy példát is hozzunk fel, a birkozás, mely nálunk nem csak az -_állatfiak_ (II. k. 1. sz.) meséjében van napirenden, hanem a -gyermekeknél is. Soraink nem Ilosvai s Arany Toldijára vonatkoznak, -hanem a most közlött adatokra. A műköltés Toldiját – melyről elég -szélesen foly az eszmecsere (Ethnographia XXIV. évf.), – még csak az -irástudó emberektől hallottam, az irástudatlanoktól a jelen alakban, -pedig Aranyét az iskolákban is tanítják s a ponyván is szerepel Toldi. - -Majd ha idevágó adataink, a népnél dívó, vagy esetleg dívott szokások -ismeretesebbek lesznek, akkor jeleljük meg: mire volt szüksége akár -Ilosvainak, akár Aranynak más népekhez menni kölcsönért. - -=73. Szömölcs.= Az anyajegyről más adatunkban emlékezünk meg, itt csak a -szemölcsféle jegyet hozzuk fel, mely az új görög _Viszontlátás_-ban is -előfordul: _Olcsó könyvtár_ Bpest 884. szám 98. lap. - -=79. Rákóczi lova fordított patkója.= Fordítva verni fel a patkót a -lóra: az elejét hátra, hogy az üldözők, ha nyomoznak, útat veszítsenek, -nálunk sem ismeretlen. _Ipolyi_ mitologiája 238. lapján szól róla. -Nemcsak Rákóczi lova, hanem Gyulafyé is – mind a kettő tátos – azt -tanácsolja a gazdájának, hogy _patkoltassa viszájára_, így azután meg is -menekednek az üldözöttek. Útvesztés előidézésére üti fel fordítva a -patkót a rabló _vend_ király, _Schulenburg_: (Wilibald: Wendische -Volkssagen und Gebräuche. Leipzig 1880.) 1. és 7. lapján; _Köhler_ pedig -I. k. 481. lapján az ily adatok elterjedtségéről beszél. - -Van azonban a magyarban másféle patkó felverésről is szó, melyről meg -kell emlékeznem: 1880-ban Szajánban több ízben lejegyeztem Biczók -barkácsoló embertől egy népiesedő: Rákócziról szóló dalt: _Szeged népe_ -II. k. 43. lap, melyet törmeléknek mondhatunk. Több ízben jegyeztem le -abban a reményben ringatodzva, hogy emberem időközben majd újabb és -újabb sorokat mond, melyek a törmelékben nincsenek meg. Az eredmény az -lett, hogy többet nem tudott, mint a mennyit 1882-ben közlöttem is. - -_A patkó felverésére_ vonatkozólag meg kell jegyeznem, hogy emberem, -mikor először dalolta, hogy a magiszter miért forditsa meg a patkót, igy -dalolta: „Az elejit hátra, Nė fordûjon viszsza!“ Csak mikor -megmagyaráztam neki, hogy a patkó nem fordulhat vissza, akkor dalolta a -„Nė fordûjak viszsza!“ alakban, melyet azután, mint az imént emlitettem, -közlöttem is. - -Ilyféle patkóforditásról szó van Thalynál is, még pedig a most emlitett -dal első lejegyzése szerint _Rákóczi búcsújában_, mely valóságos -műköltemény, melyet _Riedl_ Frigyes: _A kurucz balladák_ -(Irodalomtörténet II. évf 450. l. – _Pintér Jenő_ szerk.) jeles -értekezésében Thaly szerzeményének mutatott be. Bemutatásában -hivatkozott reám is „Kálmány szerint a ballada ellentétben áll a nép -felfogásával, amely a ballada közlésekor is Rákóczit nem siratta, hanem -várta – mint felszabaditót“ (Irodalomtörténet: 451. 1) Kerültek azután, -kik jónak látták állitásomat megtámadni s néppel mindenáron sirattatni -Rákóczit, mint igazságot megkisérlették bizonyitgatni. Jegyzetbe az ily -dolgok fejtegetése nem való, elég rámutatnom az _Ethnographia_ XIX. évf. -12. és _Ipolyi_ mythologiája 356. lapjára, ebből a két idézetből -megalkothatja magának az ezen a téren nem jártas is, hogy az _örökletűt_ -_nem siratni_ szokta a nép, hanem mint szabaditót várni, _reménykedni_, -hogy eljövetelekor megszabaditja nemzetét és hogy a nép – mint már -Ipolyi is megírta – _Rákóczit őrökéletűnek_ veszi. Mindebből pedig az -következik, hogy a mely adatban Rákóczi, mint nem örökéletű, hanem -örökre meghaló szerepel, az az adat nem a néptől eredt, nem a népé. -Mondom, elég volna ennyit idejegyeznem, ha Rákóczit mindenáron a néppel -sirattatni akarók a többi közt nem hivatkoznak _Szeged népe_ II. kötet -181. lapján közlött jegyzetemre, hol én is a dal népies sorait tekintve, -Rákóczi siratóról beszéltem. Tény, hogy a most emlitett dal, ha csak -népies sorait vesszük figyelembe, könnyen útvesztőbe visz, mit megtett -velem is; de az is tény, hogy ha jobban szemügyre vesszük, -összehasonlitjuk az ősiséget fenntartó és ápoló nép hiedelmeivel, akkor -azonnal látjuk, hogy a dalt nem a nép költötte, hanem csak a szájára -vette, kezdte alakitani, sorait népiessé tenni, de többre menni nem -bírt. _Nem birta_ hidelme: _sajátsága szerintvalóvá tenni_. - -A magyar nemzetnek az a része, a melyik az _ősiséget fenntartja_, -ápolja, népköltésről lévén szó, _ez a része a nép_, melynek _ismeretes -hiedelme_ bizony sokszor _ellentétes a mi ismeretünkkel, hiedelmünkkel_, -kik az ősiséghez sokban hűtlenek lettünk. Igy pl. hogy tárgyunknál -maradjunk, a nép hiszi, hogy egyesek örökéletűek, milyen _Rákóczi és -Rudolf_, én nem hiszem; íme a kettőnk hiedelme közt levő külömbség! Ha a -nép Rákócziról és Rudolfról, mint most is élőről beszélt Rákóczi -holtteste hazahozatala előtt, akkor a szerint költötte dalait és regélte -el kötetlen, ide vonatkozó nyelvhagyományait is; ha nekem kellett volna -róluk hiedelmem szerint beszélni, akkor mint holtakról szólottam volna. -Ez a _néphiedelem_ tehát _ismertetőül_ szolgál, hogy valamely adatot a -nép költött-e? vagy a nemzetnek az a _része_, a melyiket _nem vehetünk -népnek_. Lássunk példákat, mert Rákócziról van szó, Rákóczira -vonatkozókat. - -_Rákóczi örökéletűségére_ vonatkozó Ipolyi adatáról már volt szó. Ipolyi -az idézett helyen: _mithologiája_ 356. lapján azt irja: „Köztudomásu, -hogy az utóbbi háborús időkben népünk Rákóczit feltámadottnak vélte.“ -Ilyen _Kálmány_ kiadásra váró _Alföldi gyüjtésében_: _Rákóczi keresztje -fordulása_ is, mely adatban – Rákóczi holtteste hazahozatala után -jegyeztem le, – már némi alakítás van; de a _Kisfaludy_: XVII. k. a -hazafias dalok elején van egy dal, mely ily alakitástól ment s azt -mondja: Visszajön még Rákóczi stb. Ilyen a _Független Hirlap_ 1904. I. -23. megjelent számában _(r.)_ közleménye. Azt írja, hogy a mult század -ötveneséveiben, a franczia-osztrák háború alkalmával, Félegyházán egy -ősz öreg ember politizálás közben azt mondta: - - -120. Foggal ellett csikók. - -„Bizony uram, most már én is bizom, hogy kiüt a szabadság. Haza jön -Rákóczi. Mindig azt hallottam az apámtól, fiam, akkor, mikor a _csikók -foggal jönnek_ a világra, nem sokára haza jön a magyar _nép vezére_ -Rákóczy Ferencz, a ki messze országokba bujdosik. Régóta vigyázom, tens -uram, az idén minden világra jött csikónak fogat találtam a szájába.“ - -(Kis-Kunfélegyháza.) - -Azt hiszem elegendő adatot összehoztam annak a bizonyítására, hogy a nép -Rákóczit, mint örökéletűt, mint szabadítót _várta_. Ez a _hiedelem a nép -tudatává vált_, ő igy tudja és _hagyományait e szerint költi_, vagy ha -meglevő adatot kap és Rákóczira alkalmazza, az alkalmazása hiedelme -szerint történik. Ha tehát valamely dalt említenek, hogy benne -Rákócziról, mint olyanról van szó, a ki többet vissza nem jön és azt -mondják, hogy a dal Rákóczi holtteteme hazahozatala előtt már ismeretes -volt, akkor nekem nem kell még a dal sorait sem hallanom, már előre rá -kell mondanom, hogy a dalt nem a nép költötte, de még a billegét – hogy -az övé – sem sütötte rá, vagyis nem a népé, Nemcsak _Thaly Rákóczi -búcsújára_ kell tehát rámondani, mely „csillag lehanyatlik, ott nyugszom -én már“-ról beszél, hanem _Kálmány Rákóczi-siratójára_ is, – mely ily -kifejezésekkel él: Ú’ sė gyüvök viszsza!“ „Sirat Magyarország“ hogy nem -a népé. A Rákóczi edjik szomorú nótája“ stb. – vagy a „Mikor Rákóczi -Lengyel Országba ment“ – féle nem is népies sorok annak a bizonyitására -jók, hogy a nemzetnek ez a fia, a ki szerzette, nem tartozik a néphez, -nem hisz Rákóczi örökéletűségébe, mint nem hitt a _Thaly Rákóczi_ -búcsúja és _Kálmány Rákóczi-siratója_ szerzője sem, vagyis nem a nép -költötte. - -Népköltés-tárunkban van már egypár Rákóczi örökéletűségével ellenes -nem-népdal s nálam is van kéziratban egy kiadatlan, majd ha közlöm, az -imént leírt soraimnak igazságát példákkal is bemutatom s akkor látni -fogjuk, hogy a népköltésében rendszer van, olyant a népének mondani, mi -nem tőle eredt, bajos dolog. - -_Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatára nézve van más -ismertetőnk is, nem csak az örökéletűségbe való néphiedelem, meg ha e -jelzett hiedelmünk nem volna ismeretes, még akkor is ki lehetne mutatni, -hogy a _Thaly_, illetőleg _Kálmány_ szóban forgó adatát nem a nép -költötte. A magyar az ősöktől örökölte – de mint fentebb kimutattuk – -más népek is így örökölték a tudatot, hogy a fordított patkó útvesztőbe -visz. Vagyis a patkó megfordításához azt a hiedelmet kötötték hozzá, -hogy azért kell megfordítani a patkót, hogy a nyomozókat útvesztőbe -vigye. Egyszerű, következetes gondolkozása az észnek: ha a patkó -rendesen van a lóra verve, megmutatja a nyomozónak, hogy merre ment; ha -fordítva van, vagy mint Ipolyinal van mondva: visszájára van a ló -patkolva, akkor a fordított irányt mutatja, ezért az okoskodásért nem -kellett a szomszédba menni, hogy egyik nép a másiktól eltanulja. Mint -láttuk _a patkófordítást az üldözötteknél_ nem csak a magyarok -használják, Rákóczinál és Gyulafynál, hanem más népek is. Ha már most -üldözöttről van szó és _más czélból való patkófordításról_, mint -_Thaly_nál, illetőleg _Kálmány_nál van: akkor azt kell mondanunk: itt a -patkó nem azért van fordítottan felverve, mint a miért a nép szokta -felveretni ily esetben, ez az adat nem a néptől származott. Csak így, ha -lassankint megismerjük a nép sajátjának ismertetőit = billegét, melyet -mindarra a hagyományra reányomott, melyet ha nem tőle eredt is, de -sajátjává alakított, vagyis kilökte – ha nem tőle eredőt az ajakára vett -–, a mi nem az övé és hozzáadta, a mi szerinte belőle hiányzott, csak -akkor fogjuk látni, hogy mennyi adatot tartottunk a népének, mely -valójában soha sem volt az övé. - -=80. Miért kell Rudolfnak bujdosni?= Máskint magyarázza a 121. számú -adatunk. _A király képéről_ _Kisfaludy_: XVII. k. _József császár -Temesközön_ adatban van szó. A gipszből csinált alak eltemetését, Rudolf -helyett II. Józsefét, kit viaszkból utánoznak s temetnek el, lásd -_Ethnographia_ XIX. évf. 22. lapon. - - -121. Miért lőtte agyon Rudolf Rócsilt fiját? - -Rócsilt fija mėg a Rudolf komásztak, nagy komások vôtak, elejtėtte a -páczáját a Rócsilt fija, monta Rudolfnak: „Agygya fėl a páczát!“ „Hogy -adnám fėl? én fejedelėmnek a fija vagyok, nekėd szolgád csak nem -lėszėk!“ „Hát nagyob úr vagyok ín (mert az ín apámnak tartoztok.)“ -Szólásközbe öszszevesztek, Rudolf akkor agyonlőtte, azír kėll Rudolfnak -bujdosni; ín így hallottam. - -(Öcsöd.) - -=81. A bőkezű Rudolf.= A kigombolkozást lásd feljebb a 67. sz. -jegyzetben. - -=82. Menekülés.= Máskint tudja a menekülést 122. sz. adatunk: - - -122. Rudolf Amerikában. - -Rudolf kimėnt 40 kutyájával ėgy ismerős úri hejre más országba; rėggelre -elveszėtt a kutya is, Rudolf is. Aszongyák kiment Amėrikába, ha az -atytya mėghal, akkor viszsza fog útazni. - -(Tiszakürt.) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -=83. A haramia és a szentcsalád.= Vesd össze _Dähnhardt_ II. k. 28. -lapjával. - -=85. Mióta rakják keresztbe a búzát?= _Kisfaludy_: XVII. k. _Mióta -látszik Jézus képe a búzán_ jegyzetében említettük a változatait. - -=90. Gyermekköltés., 91. A lótojás.= Lásd a _Kisfaludy_: VIII. k. 464. -lapján _A rátóti csikó-tojás_-t és a jegyzetét. - -=93. A hibások., 94. A sejpössek.= _Jókai_ 59. l. _Három selyp leány_ -változatát közli, ilyen a 123. számú is. _Aarne_ 1457. sz. adta a finn -válozatainak. _Dähnhardt_: Schwänke. 16. sz. alatt közöl egy változatot -Németországból. - - -123. A sejpös lányok. - -Hol volt, hol nem volt, volt világon ėgy özvegy aszszon, annak vôt 3 -nagy lánya, de nagyon sejpítöttek, ennélfogva nem is vôt kérőjük. -Történt ėcczör, hogy gyütt ėl legén lánynézőbe, az anynyuk ráparancsolt -a 3 lányra, hogy: „Nė szôjatok, ha elgyün a kérő, csak incsetök neki!“ -Mikor bemén a legén, hejet foglal, bemönt utánna a kutya is. Aszongya az -ėgygyik lán, az öregebbik: „Nini! a tutya mög begyutt.“ Aszongya a -másik: De mán jisztös is a sája!“ Aszongya a harmadik: „Ugyan, mé nem -tuttok hajgatni?“ A legén vötte a kalapját, ott hatta őket. - -(Hódmező-Vásárhely.) - -=95. Az időcsináló kántor.= _Kisfaludy_: VIII. 475. lapján van a -változata. - -=96. Mióta hivják a szabót kecskének?= A kecske gyomra helyett a -szeméről van szó a _Gesta Romanorumban_ (Régi magyar könyvtár 18. szám -Budapest 1900. LXXVI. Rész.); lásd fentebb a 7. számú jegyzetet, a -hivatkozott művek némelyikében kivett gyomorról is van szó. A 124. -számú, Napoleont Komárom alá vivő adat másként tudja, hogy miért hívják: -szabót kecskének. - - -124. Napoleon és a kecskék. - -Napoleon már sok ideig ostromolta a komáromi várat, de sehogy sem tudta -bevenni, gondolta: majd kiéhezteti a várban levőket. Éheztette is már -egy ideig, mikor egy szabónak az a gondolata támadt, hogy jó lesz, ha a -kecskebőröket összeszedik, magukra terítik s mászkálnak a vártetején, -hogy lássa az ellenség, hogy van még elegendő ennivalójuk: pedig már -akkor minden eleség elfogyott. A szabók azután sokan magukra terítették -a kecskebőröket s a vártetején mászkáltak, mintha legelnének. Mikor -Napoleon meglátta, hogy mennyien vannak, azt mondta: „Mit akarunk mink? -annyi a kecskéjük, az ennivalójuk, hogy 300 esztendeig sem éheztetjük ki -őket!“ azután ott hagyta Komáromot. Azóta hivják a szabókat kecskének. - -(Szeged.) - -=98. A cservelyi kantár.= A trójai falovat és az: Ének Pannonia -megvételéről-t, _Tóth_: I. k. 13. lap, hozza emlékezetünkbe. - -=99. Mióta nem ember a tót?= _Jókai_: 26. l. _Miért mondják azt, hogy a -tót nem ember_: _Tóth_: I. k. 325. l. _Kuruc-e vagy labanc?_ felirással -közli változatát. Gyermekkoromban Szegeden atyámtól hallott változatban -Kassára igyekezett a tót, s mikor Kassa alatt a kuruczok kérdezték, hogy -hova megy s micsoda: kurucz vagy labancz? Előbb már kikapva, azt -felelte: Kása (= Kassa) nem étel, tút nem zember (Szeged.) - -=101. A forró kása és a csizmadiainasok.= Elmés változatát közlötte -_Dähnhardt_: _Schwänke_: 15. számú adatában, lásd a 125. számú -változatunkat is. - - -125. A kása. - -Kásaevéshez fogott 3 szűcslegény (= segéd), de a _kása_ nagyon meleg -volt. A mint a szájába vesz belőle az egyik egy kanállal, megégeti a -száját s a helyett, hogy figyelmeztetné társait, a fogát összeszorítva s -a fejét rázva, azt mondja: „Jaj, de magas az ég!“ A másik gondolva, hogy -tudja ő azt gyermekkorától fogva, mintha nem is érdekelné, ő is bevesz a -kásából egy kanállal, megégeti a száját, fogát összeszorítja, fejét ő is -rázza s mondja: „De még széles is!“ A harmadik hasonlóképpen jár, azt -mondja: „De sok hunczut lakik alatta.“ - -(Szeged.) - -=105. A szabadságos katona és a czigány.= _Verseny hazugságokról_ -_Aarne_ 1920. szám alatt ír. - -=106. A Nagyokatmondó huszárok.= _Aarne_ 1960. D. F. szám alatt lásd -finn változatait. - -=107. A hazugságot valóságnak bizonyítja be.= Változatai _Aarne_ 1960. -szám alatt vannak. - - - - -Javító. - -Az irodalom nyelvén közlött adatok sajtóhibáit csak akkor jelelem meg, -ha az értelemre zavarólag hatnak; a nyelvjárás szerint lejegyzett -hagyományban, a hol az egy-en nincs pont, vagy êgy, égy van, vagy _szsz_ -helyett _ssz_ van, nem mutatom ki, hasonlóképpen, a hol a _sír_ helyett -_sir_ van szedve. - - 1. lap 4. sor Arpának helyett Árpának teendő - 2. „ 22. „ dėrékab „ dėrėkab „ - 16. „ 23. „ lova „ lovat „ - 16. „ 28. „ magada „ magadat „ - 16. „ 30. „ feledd „ feleld „ - 22. „ 3. „ mögláttatak „ mögláttalak „ - 22. „ 2. „ lo „ ló „ - 26. „ 7. „ öszí „ öszi „ - 32. „ 3. „ sürű „ sűrű „ - 32. „ 5. „ vaslo „ vasló „ - 34. „ 14. „ aranyhajû „ aranyhajú „ - 37. „ 6. „ tėsis „ tésis „ - 39. „ 17. „ kíkísírte „ kikísírte „ - 40. „ 2. 8. 10. sor hidat „ hídat „ - 40. „ 4. sor kiskanás „ kiskanász „ - 42. „ 17. „ aczélat „ aczėlat „ - 43. „ 33. „ Kígyóbőrü „ Kígyóbőrű „ - 45. „ 2. „ Ugy „ Úgy „ - 45. „ 22. „ Écczör „ Ėcczör „ - 45. „ 39. „ Világszépaszszonyának „ Világszépaszszonya „ - 50. „ 31. „ akarta „ lė akarta „ - 51. „ 16. „ balképen „ balképem „ - 51. „ 31. „ üle „ belüle „ - 52. lap 6. sor sűrü helyett sűrű teendő - 54. „ 3. „ köpööyegit „ köpönyegit „ - 54. „ 5. „ tis „ tís „ - 54. „ 31. „ gongolota „ gondolata „ - 55. „ 19. „ a „ aszt „ - 56. „ 15. „ myergölni „ nyergölni „ - 57. „ 4. „ Vėnboszorkány „ Vénboszorkány „ - 57. „ 8. „ Hátranėz „ Hátranéz „ - 58. „ 15. „ Rózsi „ Rózsa „ - 58. „ 23. „ 3 „ 3 lábú „ - 59. „ 19. „ csuoa „ csupa „ - 60. „ 9. „ Őreg- „ Öreg- „ - 60. „ 17. „ szöreti „ szereti „ - 61. „ 12. „ dêrék „ dėrék „ - 61. „ 23. „ váltódzdott „ váltódzdzott „ - 62. „ 8. „ mögên „ mögén „ - 62. „ 16. „ mulacscágnak „ mulacscságnak „ - 62. „ 19. „ nėszte „ nészte „ - 63. „ 35. „ kőtöszködésig „ kötöszködésig „ - 64. „ 12. „ körükerítőtte „ körűkerítötte „ - 65. „ 32. „ mindönfėle „ mindönféle „ - 66. „ 5. „ kėrdöszte „ kérdöszte, - 67. „ 5. „ öggyél „ ögygyél „ - 69. „ 8. „ Eddíg „ Eddig „ - 74. „ 19. „ né „ nė „ - 75. „ 9. „ szêpön „ szépen „ - 75. „ 22. „ meg „ mög „ - 77. „ 5. „ arul „ ârul „ - 78. „ 39. „ azė „ azé „ - 79. „ 3. „ Odanėz „ Odanéz „ - 80. „ 6. „ fėlórájig „ félórájig „ - 92. „ 12. „ mög „ röndölt oda, mög „ - 95. „ 19. „ e „ a „ - 95. „ 35. „ polota „ palota „ - 97. „ 12. „ árêndás „ árėndás - 97. „ 24. „ mögkėrdöszték „ mögkérdöszték „ - 105. „ 12. „ ugyis „ úgyis „ - 106. „ 25. „ Ėcczö „ Ėccző „ - 109. lap 14. sor kerdözi helyett kérdözi teendő - 109. „ 24. „ lészögeszte „ lėszögeszte „ - 113. „ 23. „ – „ (Egyházaskér.) „ - 122. „ 11. „ mögégyeztünk „ mögėgyesztünk „ - 123. „ 23. „ szėlibe „ szélibe „ - 124. „ 4. „ elmėk „ elmék „ - 125. „ 7. „ ekėt „ ekét „ - 125. „ 16. „ büszkėn „ büszkén „ - 125. „ 24. „ né „ nė „ - 126. „ 2. „ ecször „ ėcczör „ - 126. „ 6. „ fėkötőjibe „ fékötőjibe „ - 127. „ 16. „ ményegbe „ mėnyegbe „ - 127. „ 17. „ emêkėdett „ emêkėdėtt „ - 127. „ 27. „ 45 „ 46 „ - 130. „ 10. „ hagy „ hogy „ - 130. „ 12. „ ákkô „ akkô „ - 130. „ 12. „ gombă „ gombá „ - 130. „ 12. „ hȧszotȧlȧnbă „ hȧszontȧlȧnbȧ „ - 130. „ 13. „ gombănăk „ gombănȧk „ - 131. „ 24. „ vájúdik „ vajúdik „ - 132. „ 24. „ mindett „ mindent „ - 141. „ 14. „ mögpihent „ mėgpihent „ - 141. „ 24. „ még „ mėg „ - 144. „ 3. „ ís „ is „ - 144. „ 25. „ dė „ de „ - 145. „ 8. „ mėnték „ mėntek „ - 147. „ 21. „ rabigăt „ rabigát „ - 147. „ 24. „ hă „ hȧ „ - 148. „ 4. „ ėcször „ ėcczör „ - 149. „ 29. „ míkor „ mikor „ - 150. „ 9. „ Kinizi „ Kinizsi „ - 150. „ 32. „ disznôt „ disznót „ - 151. „ 18. „ Miklôs „ Miklós „ - 151. „ 26. „ van-é „ van-ė „ - 152. „ 17. „ êtėríti „ êtéríti „ - 157. „ 17. „ Jumėrcsákat „ Jumėrcsákot „ - 161. „ 20. „ Bemėntėk „ Bemėntek „ - 161. „ 23. „ érzette „ érzėtte „ - 161. lap 25. sor még helyett mėg teendő - 161. „ 32. „ nísztik „ nísztík „ - 161. „ 34. „ salálták „ találták „ - 161. „ 35. „ até „ sė „ - 162. „ 6. „ agyonlűtte „ agyonlőtte „ - 163. „ 10. „ szögėn „ szögén „ - 163. „ 30. „ mindonkor „ mindönkor „ - 164. „ 8. „ utazni „ útazni „ - 166. „ 3. „ kítăjé- „ kităjé- „ - 166. „ 7. „ Ha „ Hê! „ - 166. „ 8. „ lovunkát „ lovunkȧt „ - 167. „ 4. „ évett „ tévett „ - 167. „ 14. „ égy „ ėgy „ - 168. „ 2. „ Tehát „ Tėhát „ - 172. „ 9. „ bőre „ bűre „ - 173. „ 15. „ labanczoknak „ labancznak „ - 173. „ 16. „ Haj „ Hȧj „ - 173. „ 18. „ más „ mâs „ - 173. „ 27. „ zin „ zín „ - 173. „ 32. „ ujra „ újra „ - 174. „ 4. „ vágyom „ vȧgyom „ - 174. „ 18. „ találva „ tálalva „ - 180. „ 28. „ albanische „ albanesische „ - 186. „ 7. „ legszeb „ legszöb „ - 186. „ 36. „ reggelig „ röggelig „ - 187. „ 20. „ Tűzet „ Tüzet „ - 189. „ 9. „ sszezsugorítva „ összezsugorítva „ - 193. „ 34. „ jelhetjük „ jelelhetjük „ - 194. „ 13. „ modtam „ mondattam „ - 200. „ 35. „ ; „ : „ - 202. „ 6. „ odamont „ odamönt „ - 207. „ 9. „ lėbûak „ lėbûtak „ - 208. „ 30. „ 1553 „ 1535 „ - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -VIII |figyelembevėtelével |figyelembevételével - -4 |kėrdözi |kérdözi - -22 |mintha kélfelé |mintha kétfelé - -24 |êgygyik |ėgygyik - -41 |gödribe!„ |gödribe!“ - -42 |k ibelüle |ki belüle - -47 |csak Kigyóbőrú |csak Kigyóbőrű - -49 |éty kis |ėty kis - -57 |legėnynyé |legénynyé - -58 |embröhúsbul |embörhúsbul - -59 |“Nem látok |„Nem látok - -76 |ojan szêp |ojan szép - -78 |becsapsz!„ |becsapsz!“ - -92 |aza szszony |az aszszony - -115 |kêt kis |két kis - -115 |né bújjon |nė bújjon - -115 |Vôt ėcezėr |Vôt ėcczėr - -133 |haggták az |hagyták az - -134 |azėrt volt |azért volt - -141 |csakugyau |csakugyan - -148 |beszėl vele |beszél vele - -154 |oszt vezėr |oszt vezér - -157 |Jumércsák hazájába |Jumėrcsák hazájába - -174 |halt meg„ |halt meg“ - -174 |előled!„ |előled!“ - -175 |a többi-mind |a többi mind - -180 |betűkket jelelem |betűkkel jelelem - -181 |L.; Sajóvölgyi |L.: Sajóvölgyi - -184 |különhen |különben - -185 |királyteány-t |királyleány-t - -194 |különfélef urfangosságok |különféle furfangosságok - -198 |ugyangíy tesz |ugyanígy tesz - -206 |fínn változatokat |finn változatokat - -208 |eml.tettük |említettük - -212 |113. l. köz i |113. l. közli - -214 |Alfötdi |Alföldi] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HAGYOMÁNYOK (1. KÖTET) *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |