diff options
Diffstat (limited to 'old/67305-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/67305-0.txt | 7716 |
1 files changed, 0 insertions, 7716 deletions
diff --git a/old/67305-0.txt b/old/67305-0.txt deleted file mode 100644 index d2a8f63..0000000 --- a/old/67305-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7716 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Célszerű szegény emberek, by -István Tömörkény - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Célszerű szegény emberek - -Author: István Tömörkény - -Contributor: Ferenc Móra - -Release Date: February 2, 2022 [eBook #67305] - -Language: Hungarian - -Produced by: Albert László from page images generously made available - by the SZTE Miscellanea - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK CÉLSZERŰ SZEGÉNY -EMBEREK *** - - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN: - -CÉLSZERŰ SZEGÉNY EMBEREK. - -SAJTÓ ALÁ RENDEZTE ÉS BEVEZETÉSSEL ELLÁTTA: - -MÓRA FERENC. - -A DÉLMAGYARORSZÁG HIRLAP- ÉS NYOMDAVÁLLALAT KIADÁSA - -SZEGED, 1922. - - - - -TÖMÖRKÉNY. - - -I. - -Az élettörténetéről beszéljek? Nincs neki. Élete külső adataival – onnan -kezdve, hogy született 1866-ban a ceglédi vasúti állomáson, útközben és -meghalt 1917 április 24-én Szegeden, az Oroszlán-utcában, amelyet már -Tömörkény-utcának hívnak – nem lehetne megtölteni egy oldalt. Heroikus -lendület, romantikus élethullámzás a pályájából csak úgy hiányzik, mint -a művészetéből s titánkodásnak soha nyoma se volt egyikben sem. Ami -emberi szemnek látható volt belőle, a legpolgáribb élet volt és ha -valamire büszke volt, nyilván erre volt az. Tisztelte az Istent és a -királyt, adókönyve és életbiztosítási kötvénye mindíg rendben volt, -szerette a fehér mellényt, a hámozott szőlőt, baráti összejövetelek -amabilis konfuzióit és zuhogó esőben a friss szántások közt való -kocsikázást; soha nem lázadozott haragos szóval a társadalmi rend ellen, -noha éjfél után sokat kifigurázta, sokra becsülte felsőbb hatósága -elismerését és minden órában megtudott volna halni a családjáért – ime, -ez majdnem az egész ember. Még se egészen az, volt benne valami, ami -mindenkitől megkülönböztette a világon és akármennyire rejtegette, -mindjárt elárulta a rendkivüli embert. A boltozatos homloka talán, vagy -a szemeiben világító lámpás. Talán az ötletek aranymuslincái, amelyekkel -jókedvében telerajzotta baráti körét, talán a tiszta emberi jóság -ellenállhatatlan radióaktivitása, de sehol semmi kisiklás a rendes -nyomtávolságú sínekről, sehol semmi extra nagyvonalúság. Életpályája -szelíd és egyenletes folyású volt, mint a szegedi Tiszáé – a szabályozás -után. Kezdetben persze voltak kanyarodásai és kiöntései, hajnalok -pirosságát sokszor ringatta a tükrén és neki is volt gyöngyösen habzó -zöld árja, de hamar mederbe szokott és a folyam nem igen szerette, ha a -patakot emlegették. Juventus ventus –, mondta mosolyogva és -bocsánatkérőn. - -Különben sem tartozott azok közé az emberek közé, akik idegen emberek -előtt szeretik nyitogatni szívük fiókjait, ahol finom port szitálnak az -évek anyafohászra és gyermekgügyögésre, muzsikás éjszakák számláira és -elfakult kézírásokra, régi melódiákra és színehagyott pántlikákra. -Valahol a szíve fenekén örökösen zengett egy mély húrú líra, de csak -egyes-egymagának, soha a világ fülét ahhoz közel nem eresztette. Vannak -írók, akik azt is följegyzik a jövendő számára, hogy mikor esett ki az -első foguk. Tömörkény nem ezek közül való volt, szemre személytelen -müvészetéből nehéz volna megkonstruálni az életét. S amiről ő maga nem -tartotta szükségesnek beszélni, élete szövetében mit tapogassa akár -baráti kéz is, hogy melyik szál volt az egyéni akaraté, melyik a külső -kényszerűségé, melyik a véletlené, ezé a nem eléggé tisztelt, ismeretlen -istené, sorsunk egyedül való uráé, akinek minden halandó oltárt -emelhetne szívében? Azt hiszem, a magyar irodalom legfőképen neki -köszönheti Tömörkényt. A derék polgárcsalád, amelyikből sarjadt, sokkal -jobban szerette, semhogy írónak szánta volna. Steingasznerné nagyasszony -ebédlője asztalán ott voltak ugyan a német klasszikusok és a Gartenlaube -is ott volt, de semmi vétkükkel e jó emberek rá nem szolgáltak arra, -hogy fiukból író legyen. Galenus adja a kincseket, Justinianus a -méltóságokat, ha úr akar lenni a gyerekből – és ha épen nagyvendéglős -lesz belőle, mint az öreg Steingasznerből, az se lesz egészen utolsó -mesterség. S abban az időben a makói nagykorcsma a maga úri jágereivel, -szűkszavú civiseivel, medvetáncoltató oláhjaival, savoyárd majmosaival, -vásározó szappanosaival, gazdag torontáli svábjaival, akik franciául -beszélnek, fuvarosaival, akik nagyon magyarul káromkodnak, – ez az -alföldi karavánszeráj teljesen kielégíthette egy nézelődő természetű -fiúcska ambicióját. S ha rossz esztendők nem következnek a családra, -Steingaszner István valószínűleg egész életére ott marad a -szerencsekergető baráberek közt, akiknek tarka meséit mohó fülekkel -hallgatta s a csetlő-botló parasztok közt, akikből később a Halbőr -Förgeteg Jánosok gubódzanak ki. De hol voltak még azok akkor! Míg -Kolumbusuk elért hozzájuk, előbb keresztül kellett magát rágnia sanyarú -esztendők ízetlen-mézetlen kásahegyein, talán mondhatom azt is: -bismuthkása-hegyeken. Pistánk néhány gimnáziumi osztálybizonyítványával -a zsebében patikárosságot tanult Kovács papusnál, aki iskolaszéki elnök -volt és vídám életbölcselő, sok könyve volt és sok úri barátja és a kis -patikárus inasnak sok hallani és látni valója volt lombikjai és -fehérgombú fiókjai közt. Mégis hamar beleunt a lapdacsgyúrásba és -katonának kívánkozott. Valahol látta az aláírását Fluck Ferenc -sótárnoknak, de a sótárnok szót tábornoknak nézte és elment hozzá -megkérni, hogy szerezze be valamelyik katonaiskolába. Milyen jó, hogy a -tábornok úr – a szabadságharc dicsőséges hadastyánja különben – csak -sótárnok volt és Pistánk kénytelen volt visszaszégyenkezni a -herbatea-főzéshez. Egyszer nekibúsultában mérget is főzött magának, de -szerencsére nem jól tudta a receptjét és kábult álmából még az innenső -parton felébredt. - -Hogy mikor kezdődött az írói pályája? Az ilyesmit nem lehet -megállapítani, csak azoknál, akik nem írók. Az íróké rendesen előbb -kezdődik, mint amikor már ők maguk is tudnak róla. Talán meg lehetne -keresni a Szegedi Híradóban az első kezemunkáját Tömörkénynek, de nem -sokra mennénk vele. Kis tanyai kölyökről szólhat, aki eltévedt a -vásárban, vagy deres fahegyen didergő madárról, vagy nyíló orgonán az -első bugáról. Ezek az örök témák, amelyeken mindnyájan tanultunk és még -a csöpp báli cipő, amelyik a hóban lemaradt a legparányibb lábról. (A -mai újságíróinasok, szegények, ezzel is szegényebbek. Ma már nincsenek -akkora havak, hogy a cipő lemaradozna bennük, – igaz, hogy cipők -sincsenek). - -Az első novelláját Nagy Sándor, szegedi szerkesztő, visszaadja neki. -Hosszallotta is, meg sokallotta is benne a grófokat, grófnőket meg a -démonokat. Pista a betlehemi gyermekgyilkolás ellen Lipcsey Ádámhoz -felebbezett, aki már akkor kijárta az inas-éveket és segédi sorban -szolgált a Szegedi Naplónál. Ádám átfutotta a novellát és a maga -stilusában így fogalmazta meg az itéletet: - -– Mi az Pista, maga grófokkal dolgozik? Akkor csakugyan rövidebbre kell -fogni a históriát, mert tudja meg, hogy a grófok mindíg röviden -végeznek. - -A próbatárca szerzője elpirult és zsebregyürte a grófokat és grófnőket a -megfelelő démonokkal együtt és Steingaszner István írói pályája ezzel -körülbelül véget is ért, hogy odalenn a fekete hegyek közt -Spanyolviaszkországban, ahogy ő nevezgette Boszniát, megkezdődjék a -Tömörkény Istváné. Itt ismerte meg a magyar parasztot és lelke itt -lépett örök frigyre a néplélekkel. A kősivatagban otthagyta ifjúsága -virágát, de a hegyi csörgők közül elhozta az örök élet italát. Amikor a -fiatal obsitos katona egész életére szóló szerződést kötött a Szegedi -Naplóval, már akkor el volt jegyezve a halhatatlansággal. - - -III. - -Tudom, hogy nagy szó ez és nem szabad vele könnyelműen bánni még a -kegyelet örvén se és én nem is teszem azt. Elfogultság nélkül hiszem és -vallom, hogy az idő árja a mai magyar irodalomból nemcsak a magamformájú -kis vakondtúrásokat és hangyazsombékokat fogja eltemetni, hanem a ma -hegyeknek nézettekből is sokat tizenöt könyöknyivel felül fog haladni, -de Tömörkény István megmarad Ararátnak, amelyen minden idők zöldelő -erdőket fognak találni. Mert a jövendőnek csak az marad meg, aki nem -olyan, mint a többi és a ma élők közt kevesekre illik úgy rá a napkirály -arany solidusainak fölírása: Solus sibi similis, egyedül magához -hasonló, – mint őrá. Köd előtte, köd utánna, nincsenek mesterei és csak -másolói vannak, de nincsenek tanítványai. Nem tagja valami -hegyrendszernek, magános orom, egy hirtelen támadt Szent-Ilona sziget. -Nem lehet kimutatni irodalmi vándoréveit és a bújó patakokat, amelyek a -föld alatt belétorkollanak. Humora, filozofiája, világlátása csak az -övé, idegen márkát egyiken se találni. Hasonlították fűhöz-fához, -Mikszáthoz és Auerbachhoz, Csehovhoz és Drachmann Holgerhez – azt -hiszem, az utóbbinak a nevét se hallotta sohase. Ha van közöttük -hasonlatosság, az csak olyan, ami minden nagy író közt meg van: az isten -lelkinek, a teremtő erőnek egyforma kisugárzásai. Nem tudom, -szántszándékkal tette-e, vagy ösztönből, de a szépirodalmi olvasmányait -befejezte Bret Harte-tal s a talentuma ezért maradt csudálatosan -szűznek. Pancsolatlan nektár, semmi kevert íz rajta: ami íze van, az -csak a magáé; lehetne gazdagabb, ingerlőbb, fűszeresebb, de nem lehetne -tisztább és kristályosabb. Ha sokat olvas, talán sokat is nyer, de -bizonyára többet veszít. Jó, hogy inkább ujságokat olvasott, mint -novellás köteteket s ha nagyon unta magát, a Pallas-Lexicon földrajzi és -technikai cikkeit. (Az istenek szerették, nem sok álmatlan éjszakát -adtak neki, – s ha néha nem tudott aludni, vagy a lexicont vette elő, -vagy azt a gondolatot, hogy ha neki egy millió forintja volna, milyen -életberuházást csinálna abból. Sokszor hallottam ezt tőle, mindíg azzal -a befejezéssel, hogy mire százezer forintnak helyet talált, akkorra -rendesen elaludt.) - -Jó, hogy Sven Hedin könyveit jobban szerette a regényeknél és jó, hogy -szívesebben ült halászok és „célszörű szögény embörök“ közt, mint egy -asztalnál kitünő irodalom-filozofusokkal és esztétikusokkal. Egy -paraszti közmondás volt az egész esztétikája: „Nem az a szép, ami szép, -ami tetszik az a szép“ s nagyon megörült neki, mikor azt mondtam, hogy -Kant Immanuelnek is ez a regulája. Azt mondta rá, az is bizonyosan a -paraszttól tanulta. - -Ezt az esztétikai dogmát különösen akkor hangoztatta, mikor inter pocula -nagyon elmérgesedett közöttünk az irodalmi forradalomról való vita. Nem -nagyon érdekelte az egész forradalom és nem igen mondott róla véleményt. -Egy új világ felfedezője volt, de nem nyugtalanította az újnak keresése. -Indifferens volt, vagy mindent megértő, igen egyre megy s az az ember, -aki százezer könyv között lakik és tudja, hogy azok mind szép, csöndes -halottak, holott sikoltásuktól és harsogásuktól valamikor az egész világ -visszhangzott, nem is lehet más. Egyszer minden új volt és egyszer -minden régi lesz és az emberek rendszerint az új dalt szeretik – ezt -minden bibliotheka homlokára fel lehetne írni. A bölcs mosolyával nézte, -hogy forog a világ és tőle foroghatott, ahogy neki tetszett, – őt csak a -tanya érdekelte az egész világból és nem akarta elhinni, hogy az is -forog a világgal. Egy darabig úgy látszott, hogy ő is osztozik a legtöbb -magyar író sorsával, akiknek csak karrierjük van, de nincs fejlődésük – -s az utolsó könyvében, amelynek korrekturáit akkor csinálta, mikor a -halál már készült neve mellé írni a deleaturt, túlnőtt magamagán. A -Tisza hattyúja a napszállati fényben elhúzván a rónák felett az örök -világosság hegyei felé, igazán haldoklásában énekelt legszebben. Félek, -hogy utolsó egészséges embere ment el vele az új magyar irodalomnak. - - -IV. - -Vajjon ez az őserő, aki napsütött mezőkön élt és végtelenbe ködlő -horizontokba is kilengett, tudott-e magáról és annak érezte-e magát, ami -volt? Soha semmivel ezt el nem árulta. Szemérmes volt mint a parasztjai, -akik sohase vetkőznek tükör előtt és nem analizálgatta magát. Ha néha a -Budapesti Szemle megtette és elolvastattam vele a cikkeit, jóizűt -nevetett rajta. - -– Hát ilyennek is csak lenni köll. Nemcsak sajt van a világon, hanem -kukac is. Nem baj na, csak egészség lögyön. - -Ilyenkor mindég elmondta a Greguss Ágost esetét Arany Jánossal; Greguss -kommentárokat írt Arany balladáihoz, kimutatta, melyikben mi a szép, -kiváló elmével előkurkászta az úgynevezett alapeszmét, elmagyarázta, -hogy mit akart a költő – és a költő odajegyezte a margóra: „akarta a -fene“. Tömörkény is ilyes véleménnyel volt az elméleti bölcsességekről, -neki magának nem lévén semmiféle elmélete. Azt hiszem, kizárólag az a -művészi ösztön vezette, amely megfoghatatlan és megmagyarázhatatlan, -mint a napsugár. De ez a világért se jelenti azt, hogy önhitt lett -volna, vagy magával eltelt. Soha senki nem halotta tőle, hogy írónak -nevezte volna magát és amikor lexiconok számára életrajzot írt, abba -belevette, hogy ő nyelvész, régész, és etnografus és magyarra fordította -Franke konyhavegytanát és csak a legvégére tette oda, nyilván némi -habozás után, hogy novellás kötetei is vannak. Nem tudom, olvasta-e -Taine angol irodalomtörténetének az ötödik kötetét, de nagyon egy hiten -volt vele. Nem volt benne semmi hajlandóság arra, hogy az írót valami -különös istenteremtésnek fogja fel. Nemcsak az übermensch-tempókért -haragudott, de attól tartok, az egész irodalomban nem igen látott többet -kedves játéknál, aféle gyönyörű szivárványpántlikánál, amely magasan -leng-lobog a föld gondgyötört élete felett. Szép, ha van, de nem -okvetlen muszáj neki lenni. - -Egyszer arról beszélgettünk, a nagy város jobb termőföldje-e a nagy -embereknek, vagy a falu és én azt találtam mondani: - -– Szeged nagy város is, meg falu is, az ország kincses ládája, – milyen -furcsa, hogy országra világló fényesség az egy Dugonicson kívül ezer -esztendő alatt se került ki belőle. A sors szántszándékos iróniája -Szeged iránt, hogy Te is a ceglédi állomáson születtél. - -– No, no – nézett rám összehunyorított szemmel. – Nagy embör, nagy -embör, uram Isten, csak azt mondanátok már mög egyször, mi az a nagy -embör. Aki a nadrágszíjra a csattot kieszölte, az nagy embör volt. Meg -aki ki tudná eszölni, hogy az egy hatos ára kenyeret egy krajcárért -löhessön adni, az még nagyobb embör volna. - -Ez nem egészen egyezik Carlylenek a hősökről való tanításával, de -alighanem több híve van. Ez nem póz, nála őszintébb ember sohse volt a -világon, ez a szegedi polgár józansága volt. - -Nagyon szeretett vele kérkedni, hogy a fia, a Laci gyerek nem a -regényeket bújja, hanem a géptanokat és elektrotechnikákat. - -– Nagyon röndös embör lösz a Lászbúl, – mondogatta csillogó szemmel – -technikus lösz belőle. - -S mikor a Lász gyerek olyan levelet írt haza a frontról, amely a -legtisztább Tömörkény-humor aranyporzójával volt behintve, semmi kérésre -ide nem adta az ujság számára. - -– Ne bántsd, – azt mondja, – még mögzavarhatná a gyerököt. - - -V. - -És ez a magatudatlan nagy iró, aki mindíg kényelmetlenül érezte magát és -szinte röstelkedett, ha az írói dicsőség aranyos palástját ráterítették, -halálos holtáig rabja és rajongója maradt az ujságírásnak, amelynek -tintapettyes zubbonyát díszruhául hordta. Furcsa, de megszokott jelenség -ez, az ujságírás éppen olyan eltörülhetetlen jegyet nyom az ember -lelkébe, mint az egyházi rend s Tömörkénynél az első szerelem is volt, -amelyen nem fogott a rozsda. Életének, azt hiszem, az ujságíróévek -voltak a legboldogabb évei, amikor szivében izzott, szemében ragyogott, -ajkán piroslott az élet s nemcsak a jövendő reményeire, hanem a jelen -sanyarúságaira is telemarokkal szórta az aranyport az ifjúság. Szívében -álmok, agyában tervek, körülötte napsugaras illuziók és kacagó -jóbarátok, otthon a családi élet minden tiszta öröme: csoda-e, ha -ezeknek az esztendőknek az emlékezeténél később is mindíg szívesen -álldogált, amikor az aranyport rég elhordták már a szelek és a redakció -uszó szigetéről a hivatali élet lapos kontinensére kötött ki? De hűségi -fogadalmát akkor is állja: húsz esztendőn keresztül megmaradt a Szegedi -Napló vezércikkírójának s „Infanterist Eliás Csamangó“ íródeákjának, – -egy igénytelen kis élclapban a legnagyobb magyar humorista, a -griffmadár, aki a galagonyabokorra jár fészkelni, mert pelyhes korában -az adott neki enyhet. - -Tömörkény ujságírónak is éppen olyan eredeti és egyedülvaló volt, mint -írónak, csakhogy sokkal öntudatosabban volt az. Komolyabban vette a -hétköznapokat, mint a vasárnapot és súlyosabb dolognak az ujságírást, -mint az írásművészetet. Ez megint az ő sajátos polgári józansága, amely -az élet gyakorlati dolgaiban jobban szeretett a földön állni, mint a -felhők közt szállongani. Az írásművészet: gyönyörű játék, az ujságírás: -komoly foglalkozás és rendes életpálya. Ne felejtsük el, hogy abban az -időben, amikor Tömörkény beállt a céhbe, szerkesztői irodának nevezték a -műhelyt és hivatalos órákat tartottak benne a bohémek. Az lehetett -probléma, hogy – jobb szállás híján – a szerkesztőségi kanapén reggeli, -vagy esti lapokból vessenek-e ágyat éjszakára, de egy hétig se -maradhatott volna ujságíró az, aki boldog, ha félhasábnyi munkát -megtakaríthat. - -Arról az emberről, akitől származik a tréfás szállóige, „a Szegedi -Naplót már nem köll írni, mert negyven esztendő alatt úgy megszokta a -megjelenést, hogy most már magától is megjelenne minden reggel“, arról -az emberről mindenkinél jobban lehetne megfaragni a kötelességteljesítés -szobrát. - -Ugy illene, hogy mikor ujságíró himbál áldozati füstölőt halott vezére -sírja fölött, elsősorban az ujságíró érdemeit szedjem számba. De hát -mióta szokás az ujságíró-érdemeket bebalzsamozni? Annyi nagy alkotásnak -az ujságiró volt az első kapavágója: van-e köztük egy, amelyikre -följegyezték az ujságíró nevét? Mikor a szobor kész, akkor az öntőmintát -összetörik: ez az ujságíró sorsa s ez alól nem kivételek a legnagyobbak -sem. Emlékszik valaki Hóeke Menyhértre? Ezzel a pszeudonimmel jegyezte -Tömörkény esztendőkön keresztül azokat a heti tárcákat, amelyekben a -Szegedi Napló hasábjain hozzá szólt a szegedi közdolgokhoz. A vonal -fölött szintézist csinált, mint publicista, a vonal alatt analizált, -mint kroki-író. Ugy pazarolta a kincseit, ahogy csak nábobnak van joga -pazarolni. Az ujságíró a városra költötte mindenét és mi ujságírók, akik -gesztusaiból ismertük fel a névtelen adakozót, tudjuk, hogy nem hiába -költött. Csak mi tudjuk, hogy Szeged szép ruhájában hány aranyszál az -övé. - -Nekünk magunknak különösen kettőben volt tanítómesterünk ez a minden -tanítói allürök nélkül való ember: az ujságírás formaművészetében és a -mesterség megbecsülésében. Több-kevesebb fogékonysággal és több-kevesebb -sikerrel ebben mindnyájan az ő nyomdokait tapossuk. Hagyott azonban -olyan nyomokat is, amelyeken nem követheti a mögötte fölserdült -nemzedék, – más ennek a zenitje és nadirja, mint az övé volt. A szegedi -ujságírás hőskorának utolsó alakja volt, s az acélvértezetű lovag -sokszor nézte komoran a kapitalista sajtót, amelynek levegőjét az ő -tüdeje sohase szokta meg egészen. Őrizem valahol a karrikatúrákat, -amiket az esküvőm napján, a vonatra várva rajzolt a vasúti vendéglő -asztalán a számoló-cédulákra. Egy ökörfej, hatalmas szarvú, nagy -kolomppal a nyakában, aláírva: _a publicista_. Egy mélaszemű bárányfej – -nincs szívem, hogy birkának mondjam – _a költő_. Egy kilógó nyelvvel -futkározó pulikutya, aláírva: _a riporter_. - -Nem akart belenyugodni abba, hogy ez a fűrgelábú és szemfüles szerzet ki -fogja csaholni az ujságból a döngőléptű publicistát és a merengő költőt -és, hogy ennek így kell lenni, mert ez a fejlődés és haladás és -térfoglalás a tömegben. - - -VI. - -Minden ujságíró a borjújában hordja a marsalbotot s Tömörkénynek egyik -sokáig sajgó fájdalma az volt, hogy annak idején a Szegedi Napló -marsalbotját nem az ő borjújából húzták elő. Ha Kulinyi Zsigmond után ő -kerül a szerkesztői székbe, máskép fordúl az élete és sohase hagyja el -az ólomszérűket. A magyar irodalom géniusza minden esztendőben virágot -vihetne annak a derék kiadónak a sírjára, akinek a választása nem -Tömörkény Istvánra esett, hanem Békefi Antalra. Mert higyjétek el, -akármilyen romantikus köd lebeg fölötte, szomorú hely az, ahol az -ujságot csinálják s lelkében keserűséggel robotol ott a könnyűvérű had, -amely csak jókedve rózsáit dobálja szét a világban s aki vezére ennek a -hadnak, nem félni, nem írigyelni: szánni való ember az. Egy egész életen -keresztül vonszolni olyan dicsőségnek az igáját, amelyet hamar elkoptat -a megszokás; birtokában lenni olyan hatalomnak, amely láncként csörög a -kézen, amelynek élni kell vele; minden nap szünet nélkül új eszméket -termelni s azon pelyhesen kidobálni őket a fészekből, szét a tömeg közé, -amely vagy közömbösen eltapossa őket, vagy ha felszedi, nem keresi -szülőjüket; érezni a bíró felelősségét, aki életet és halált oszt s -szerezni a jósággal barátokat, akik nem maradnak azok s a szigorral -ellenségeket, akik soha nem felejtenek; előretörni nagy ideákra szegzett -tekintettel s megbotlani hitvány kis törpék gáncsvetéseiben, embereket -emelni a maga vállán annak tudatában, hogy mentől magasabbra jutnak -azok, ő annál mélyebben marad; bírni Prosperó varázsvesszejét és csudát -tenni vele mindenütt, csak a maga kifosztogatott lelkében nem, ahol -csupa targallyakat zörget a gyümölcstelen ősz; szíve utolsó csepp -vérével is a lapot szépítgetni, hogy különb legyen a többinél és aztán -ha elfogyott vér és agyvelő, kiapadtan és kiszáradtan zuhanni be a -névtelen halottak közé, a felejtés tüskebokrai alá: ime ettől a sorstól -menekedett meg Tömörkény István, mikor a szerencse nem neki kedvezett és -másnak juttatta a szerkesztői nagy ollót. - - -VII. - -A kultúrpalota volt az a lapis refugii, ahol megállapodott. Bohémia -koronázatlan királyából törvényes monarcha lett a könyvek kriptájában, a -kitömött madarak, a szárított virágok, az ezeresztendős cserepek és -befestett vásznak országában. Furcsa hivatal, amin sokat fogja csóválni -a fejét a jövendő kultúrtörténet-irója, vagy Tömörkény kései biografusa. -Kifelé tekintély és méltóság, befelé robot és olykor ajtónyitogatás. A -szegedi kultúra reprezentánsa az európai kultúrközösségben: kis diákok -útbaigazítója iskolai dolgozatokhoz való puskák keresésében. -Régiségbúvár és írnok, megfizethetetlen kincsek kezelője és -magarubrikázta papírosokon ötven filléres tintásüvegek számadója. -Köszönő leveleket kap külföldi akadémiáktól és meghiányolásokat a -szigorú számvevőségtől. Az argentinai kormánnyal cserél indián -nyílhegyeket szegedi halbicskákért és egy hétig jár nyakára Luklábú Pap -Illésnek, aki néha doktori címet visel, hogy nem baj, ha bolondnak nézi -is, de azért csak adja neki azt a bronzkarikát, amit az eke szántott ki -a földjén és kihajítottak a szemétdombra. Kicsit mosolyogva hallgatja -mindenki, mint fölösleges embert, ha a dolgairól beszél és mindenki -természetesnek tartja, hogy ő tudjon minden földfölötti és földalatti -dolgokat. Alsóvároson egy lakatos polgártárson erőt vesz a tudásvágy, -cédulát küld a tekintetes kurtúl-igazgatóságnak, hogy tessék annak a -másik oldalára fölírni, melyik a világon a legmélyebb víz, a legmagasabb -hegy és hányszor nagyobb a hold, mint a föld. Szegeden jár egy holland -miniszter, annak meg kell mutogatni a padlástól a pincéig mindent, hadd -vigye el a hírünket és mire a nagyúr beírja a nevét a vendégkönyvbe, -akkorra ott istenkedik Tót Vera ángyó az Alsótanyáról, hogy a lelköm -tekintetös úr mutassa mög a makkfán, mely tájon van az a Berezovka, ahol -az Andris gyerök raboskodik, segítse haza az a jó Isten mentül előbb. -Egy kávéházban fogadnak azon, hogy mióta nincs igazság a földön és a -tekintetes igazgató urat, aki a szénkénegező kamrában dolgozik az -emeleten, lekéretik a telefonhoz, legyen szíves megmondani, de rögtön, -hogy hányban halt meg Mátyás király, de ha már itt van, azt is mondja -meg, hogy mikor égett le a szegedi színház. Sári János bátyánk, a kiváló -hentesmester és városatya, aki annyit szemére térítette a közgyűlésen a -tekintetes tanácsnak, hogy „nem a ténykörülmények mikéntsége hiányzik -belőle, hanem a zseniálitási eszme erő“, fölkattyog a kultúrpalotába, -hogy mutassák meg neki a _lepkény_-gyűjteményt, mert azt hallotta, hogy -_Emerikában_ olyan lepkények is vannak, akiknek a szárnya nemzetiszínű. -És mikor a tekintetes igazgató úr mindezeket kielégítette, akkor -előállnak Abderából való emberek, akik sajnálják tőle a VII. fizetési -osztályú „szinekurát“, mert mi egyéb dolga lehet neki a hivatalában, -mint vagy novellát olvasni, vagy novellát írni? Szerencsére az -egyűgyűségnek ezek a reprezentánsai kevesen voltak, s ha soha el nem -fogynak is, mindenki tudta, hogy Szeged magasabb kultúrájának szálai -Tömörkény kezében futnak össze. Ez annyira köztudattá vált, hogy a posta -sokáig őhozzá vitt minden levelet, amelynek címében a „közművelődés“, -vagy a „művészet“ szó előfordult. Az is lehet azonban, hogy mint -olvashatatlan címzésű levelek kerültek hozzá, akinek hivatalból -mindenhez értenie kellett. - -Tömörkény a maga aere perennius monumentumának fölállításával a -kulturpalotában megelőzte a hálás várost. És ha követett el valami hibát -a kultúrpalotában, az csak az volt, hogy nem novellákat írt odabenn. Bár -azt tette volna, hiszen azokban tovább fog élni a szegedi magyarság, -mint a kultúrpalota gazdag néprajzi gyűjteményében. - - -VIII. - -E sorok írója nem mer vállalkozni arra, hogy az esztetikus -aranyvesszejével mérje ki Tömörkény helyét a halhatatlanság -csarnokaiban, amelyek csak azoknak nyílnak meg, akik vagy olyant -cselekedtek, amit érdemes megírni, vagy olyant írtak, amit érdemes -elolvasni. Bizonyos vagyok benne, hogy akármilyen legyen a mi mostani -értékelésünk Tömörkényről, ami örökkévaló volt benne, azt a jövendő -jobban fogja ismerni minálunk. Isten tudja, valahogy mintha alkonyodóban -volna nekünk, magyaroknak, az árnyékok barna pókjai nagyon -megszaporodtak a falon, sodorják a denevérek az ereszünket, este lesz, -este lesz – és minél jobban sűrűsödik a sötét, annál fehérebben világít -az ezüstlámpája annak a holdnak, amely Tömörkény néven úszik a magyar -firmamentumon. - -Szeretnék azonban még pár szót mondani arról a Tömörkényről, aki ha majd -elmúlik, egészen elmúlik. Most még él, mert eleven képet őriz róla -nehányunk szíve. Még sokan érezzük a keze melegét, amelynek szorításában -sohase volt hamisság, halljuk a hangját, amelynek sohase volt gőgös a -csengése, a köhögését, amely annyiszor megriasztott, látjuk a -lehorgasztott fejét, a befelé néző nagy szemeit, a bérces homlokát, -magyarázó két ujja közt a cigarettát, őrizzük a poharát, amelylyel -koccintott és derülünk az elmés mondásain, amelyeket eltékozolt köztünk, -– de mi marad meg mindebből a holnapnak? Mindegy, hogy a poharak -törnek-e el előbb, vagy az emberek, de végre csak eltörnek és az emlékek -száraz virágát, amik bennük őriztettek, elhordja a szél. Akkor halunk -meg igazán, mikor az utolsó szem is lecsukódott, amely valaha -fotográfiát vett fel rólunk és senki nem tudja többé, melyik volt a -kedves nótánk és hogy kopogott a lépésünk le és föl a lépcsőn. - -Szeretnék ezek közül az emlékek közül nehányat elültetni az ólommezőkbe -addig, míg frissek, – hátha egyszer hasznukat veszi majd a művész, aki -megfaragja Tömörkény lelke szobrát. Mert nem igaz, hogy ami halandó -volt, annak semmi köze a halhatatlansághoz. A Toldi estéjét sohse tudom -anélkül olvasni, hogy ne látnám a sorok mögött az Arany János busa fejét -a zászlós bajússzal s ha tudom, hogy Petőfinek kiálló ádámcsutkája volt, -mindjárt harsogóbbnak érzem a költészetét. A sok kodexminiáló barát -közül, akik egész életükön át festették klastromuk homályán szép -talitarka betűkkel a missaleket és krónikákat, csak az az egy maradt élő -alaknak, aki azt írta a deákbetűs pergamen margójára magyarúl és -emberül: _jaj, de ihatnám_. A többi is nagyon okos ember lehetett, de -nyilván ez volt köztük a legéletrevalóbb, ha nem lett is belőle -gvárdián. - -Kellenek ezek az apróságok, mert ezek elevenítik meg a kő- és -bronzembereket, akik hallgatag-mereven állnak az utcák nyüzsgése és az -iskolaszobák dongása felett. Ezek azok a szextánsok és teodolitok, -amelyekkel a hegyek magassága a távolból is megmérhető. - - -IX. - -Nem mondom el róla azokat a történeteket, amiket mindenki tud és a -szivárványos ötleteket, amelyek itthon talán népszerűbbé tették, mint -azok az értékek, amelyeket mélyen hordott magában, mint a rubin a fényt. -Nem mindenki tudta róla, milyen nagy író, de mindenki érezte benne az -emberi jóság varázserejét, nem mindenki becsülte értéke szerint, de -mindenki szerette, – mégis azt hiszem, kevesen ismerték. Mert nem volt -zárkózott, de nem volt közlékeny sem. A legtisztább szív volt az övé, -amely valaha vigasztalóul adatott e tisztátalan világnak, de nem hordta -a szívét a tenyerén. Lehet, hogy szeméremből, amilyen csak a jegenyék -alatt és a gerendás szobákban van otthon, de az is lehet, hogy -egyedülvalósága ösztönös érzetéből. Abból a magasságból, ahová ő mint -ember is felnőtt, olyan egyforma bokrok lehettünk neki idelent -mindnyájan, hogy érthető, ha nem igen tett személyválogatást az emberek -között. Mindenkihez kedves volt és szelíd, készséges és részvevő, de a -szíve belül nyíló ajtó volt és azt ő nem nyitogatta akárkinek. - -Annak különösen nem, akiről észrevette, hogy szeretne odabent -körülnézni. Vannak olyan írók, akik mindjárt elálmosodnak, ha nem ő -róluk beszélnek; ki hallotta valaha, hogy Tömörkény a maga jószántából -beszélt volna önmagáról? Pesti íróknak rendesen csalódás is volt a vele -való találkozás. Már a külső Tömörkényt sem olyannak várták, amilyen -volt. Valami vitézkötéses magyarnak gondolták, makrapipával és -járulékaival és találtak helyette európai urat, nagyon udvariasat és -nagyon tartózkodót, akiben semmi hajlandóság nem volt arra, hogy -kellemeztesse magát. Leginkább a hivatali dolgairól beszélt, ha már -beszélni kezdett, de az írót nem lehetett meginterjuvolni. Az olyankor a -legbelső szobájába zárkózott, mint a nautilus-csiga. - -Egyszer Szegeden járt Kóbor Tamás, aki talán még ma is a legszellemesebb -kozőrje a pesti irodalomnak. Akkor segédszerkesztője volt a virágjában -levő _Hét_-nek, amely nagyon megbecsülte Tömörkényt, noha még akkor csak -úton volt a csillagok felé. Közös ismerősök összehozták a két embert, -akik még addig nem találkoztak egymással és kiváncsian várták, mi lesz -most, két híres szellemes ember közül melyik sziporkázik jobban. Hát nem -igen akarta kezdeni egyik sem. Hallgatagon ült a kávéház -márványasztalánál a pesti író, meg a szegedi író. Kóbor unottan -nézegette Tömörkény pörge bajúszát. Tömörkény kedvtelve szemlélgette a -Kóbor sápadt homlokára göndörödő fürtöket. Szólni azonban egyik se -szólt, csak fújta a füstöt és kortyogtatta a feketét, meg a buckait. A -sokadik buckainál aztán megtört a jég. Tömörkény kivette szájából a -cigarettát és odahajolt Kóborhoz: - -– Kóbor úr, – kérdezte szigorúan, – süti ön a haját? - -Egyébre nem igen volt kíváncsi a pesti irodalom titkaiból, pedig Kóbor -azok közé tartozott, akiket szívesen szívelt. Általában azonban olyan -gyanakvással nézett Pest felé, amilyennel a tanyai magyar néz a város -felé. Ha pesti emberek dolgairól, sikereiről, afférjairól diskuráltunk, -ő nem nagyon érdeklődött, de a véleményét rendesen kifejezte egy -kézlegyintéssel: – Uramisten, pesti embör! - -A Petőfi-társaságbeli székfoglalóját lakoma követte, ahol szép -felköszöntőt is mondtak rá, ezt azonban már nem hallgatta végig, azt -mondta, sietni kell neki a vasúthoz. - -– Ne bolondozz, Pista, – ráncigálta vissza Pósa bácsi, – hiszen -fölvesznek tán az esteli vonatra is. - -– Arra én nem ülök, Lajos, – csóválta meg Pista a fejét. – Sütétbe nem -látja a sínöket a vasút és elcsellög valamerre. - -És otthagyta a köszöntést visszaköszöntetlen. Nem volt igazuk azoknak, -akik rossznéven vették tőle. Ő úgy volt igazi, ahogy volt és sohse akart -másforma lenni és ez tette valami szokatlanul naggyá. Csak persze a -kicsiszolt semmikhez szokott szem a szögletet látja meg először a -gyémántban. - - -X. - -Én láttam könybe lábadni a szemét, mikor meghatotta valami, amit -olvasott, de sohse hallottam, hogy gratulált volna valakinek. Vannak -született gratuláló talentumok, mint ahogy vannak köszönő tehetségek, -akik olyan virtuóz módon tudják megemelni a kalapjukat, hogy az ember -arra gondol, ezeket egy külön Isten teremtette. Belőle ez a két talentum -határozottan hiányzott. Nagy, kajlaszélű kalapját mindíg egyforma -szerényen emelte meg akár a hajdúnak, akár a kegyelmes úrnak, gratulálni -pedig egyformán nem gratulált senkinek. Ezt valami szemérmetlen dolognak -tartotta és azt hitte, mindenki olyan, mint ő, akinek mindíg -kényelmetlen volt, a szemtől-szembe való dicséret. - -Olyan harmat pedig az elismerés az írónak, ami nélkül nem tud élni. -Kellett ez neki is, csakhogy ennek a harmatnak olyan mennyei tisztának -kellett lenni, mint amilyenről a rorátékon énekelnek. - -Ahogy a halála után az íróasztalát összetakarítottuk a Laci fiával, -kezembe kerül a _Margit_ című regényének egy példánya. Eszembe jutott, -hogy hetek óta látom már itt hányódni a könyvet az asztalon. Ugyan mit -akarhatott vele? Forgatom a könyvet, hát kiesik belőle egy levélboríték, -címezve _Tömörkény István városi tisztviselő úrnak_. A Hecht-bankház -borítékja volt, amelyikben sürgős parancsot kap az ember, hogy a 10.223. -számú sorsjegy megvásárlása által alapítsa meg élete szerencséjét. Az -ilyesmit az ember a papirkosárba dobja. Pista ha itt tartogatta, -bizonyosan oka volt rá. Megfordítom a borítékot, hát ez van írva a -hátuljára ugyanazzal az irodai női írással, amelyikkel a címzés: - -_Jaj, de gyönyörű szép regényt tetszett írni! Tisztelettel H. Ella_. - -Ime H. Ella kisasszony, kis díjnok-leánya a hatalmas bankháznak, -fölírván a Tömörkény István nevét a borítékra, szükségét érezte annak, -hogy az ő kis pesti lelke fehér kendőjét meglibbentse az író felé, -akinek néhány sugaras negyedórát köszön és néhány könycseppet a történet -végén. Ime ez az a tiszta harmat, amelyik még Tömörkénynek is kedves -volt. Hol az a király, aki ilyen pro litteris et artibus-t adhatna? - - -XI. - -Ennek a _Margit_ regénynek a megjelenésében egyébként, amely inkább csak -a Tömörkény adoptált gyerekének látszik, én vagyok a bűnös. - -A háború elején egyszer oda tesz Pista az asztalomra egy nyaláb -kéziratot; azt mondja, olvassam majd el, ha ráérek. Ez a nagy -tisztesség, talán a legnagyobb, amely nekem írói életemben adatott, -többször ért. Ketten voltunk lektorai Tömörkénynek: a felesége, meg én. -Emma volt az első fórum, én a második. _Emmának tetszik_, vagy _Emmának -nem tetszik:_ ez volt az elsőfokú ítélet, amellyel a drága akta hozzám -került. - -Ez alkalommal éppen valami postamunkán dolgoztam – a kultúrpalota nyári -nagytakarítási napszámos-számláit összegeztem mint történelmi okmányokat -a tekintetes tanács számára – azért megkérdeztem Pistát, sürgős-e a -kéziratok dolga. - -– Fenét sürgős, – nevetett. – Lehet vagy tíz esztendeje, mikor ezt a -három struflit írtam, aztán valahogy elkeveredtek a könyveim közé és -csak most kerültek elő. Hát ha tíz esztendeig vártak, most már nagyon -ráérnek. Éppen azt légy szives mögmondani, hogy olyanok-e, amiknek -alátöhetöm még a nevemöt. - -Hazavittem a kézíratokat, elolvastam őket s másnap reggel azt mondom -Pistának: - -– Egy olyan szép köztük, hogy ahhoz foghatót rég nem írtál. Hanem a -másik kettő mintha nem volna Tömörkényes. - -Szegény Pista annyi mindenben volt köztünk első, hogy most már sok -mindenben utolsónak látszik. Nem tudom, nem ő volt-e az utolsó ember, -akivel ilyen őszintén lehetett beszélni. De tudtam, hogy ő nem az a -fajta író, akinek éles szeme van ugyan, de a saját személye elfogja -előle a világosságot. - -– Az ám, – mosolyodott el az ítéletre – magam is úgy éröztem, ez a kettő -már nagyon lecsökkent. - -Azzal fogta a két lecsökkent novellát, szép nyugodtan összetépte a -szemem láttára és belehajította a papírkosaramba. - -– Emezt, – azt mondja, – fölküldöm Szakács Andornak, legalább a jövő -hétre nem köll újat írnom. - -Hát én nem tudom, hogy Heródes hogy érezhette magát a betlehemi -gyermekgyilkolás után való nap, hanem az bizonyos, hogy nekem kegyetlen -lelkiismeretfurdalásom támadt. Mégis csak gonoszság volt az, amit én -cselekedtem. Amit Tömörkény írt, mégis csak meg kell azt becsülni, ha -csak szemenként csillog is benne az arany. De hát ha nem is szemenként -csillogott? Hátha nem a jegecben volt a hiba, hanem a próbakőben? - -Egyszer aztán jön hozzám Tömörkény Kabos Edének egy levelével. Pár íves -kis regény kellene karácsonyra az Érdekes Ujságnak, fizetne érte 1000 -koronát. - -– Hát a péz elkelne, – mondja Pista, – de az ördög tud regényt írni. Mit -kénytetnek engöm olyanra, amihöz nem értök. - -– Megállj csak, – mondom, – nem bizonyos az. Kis gimnazista koromban -olvastam én egy novelládat a Magyar Szalonban. Biz én már elfelejtettem -a címét is, a meséjét is, de azt tudom, hogy akkor borzasztó tetszett. -Szép hosszú is volt, illusztrációk is voltak benne. Két képre még -emlékszem. Az egyiken egy kibontott hosszúhajú lány kapkod a szívéhez. -Ez csak szerelem lehet. A másikon egy hosszú puskájú erdész-féle ember -fekszik a fűben, a szívéből folyik a vér, ez csak amiatt a hűtlen kígyó -miatt lövöldözhette meg magát. Olyan regény ez, Pista, mint a -parancsolat. - -Pista hümmögött, jött-ment, tett-vett, úgy látszik, családi konferencia -elé is vitte a dolgot, délután aztán azt mondta, hiszen lehetne beszélni -a dologról, de az ördög tudja most már azt a Magyar Szalont előkeríteni. - -Reggelre előkerítettem neki a könyvet és elment a levél Kabosnak, hogy -mit szólna a leányzó föltámadásához, aki nem halt meg, csak alszik, -igaz, hogy már majd huszonöt esztendő óta. És mivel Kabos beleegyezett, -a _Margit_ megjelent, tábláján a legutolsó fotografiával, amit -Tömörkényről csináltak. - -Így aztán mindenki jól járt. Pista megkapta az 1000 koronát, én -expiáltam a lecsökkentett kézíratokkal elkövetett bűnömet és az -asszonyok végre kaptak egy Tömörkény-könyvet, amelyben szerelem is volt. - -Mert a szerelem egyébként nem témája Tömörkénynek. Ép úgy hiányzik nála, -mint Arany Jánosnál. S épen azért lehet a kezébe adni az iskolás -gyermeknek is, ép úgy, mint Arany Jánost. Talán az egyetlen elbeszélő -író a világirodalomban, aki negligálni meri Aphroditét minden -csalafintaságaival. A népszerűségnek egy biztos eszközéről mondott le -vele. Jókai, Mikszáth, Herczeg hódíthattak volna-e akkora birodalmat, ha -nem Ámor ül a bakon, jácintvesszővel hajtva a Pegazust? És micsoda -abszolut uralkodó lett volna Tömörkény, ha legalább sáfrányként bele -veszi a szerelmet írásaiba! Miért nem tette? Az Isten tudja. Az ő -alakjai nem érnek rá a _Liebelei_-re. Rendesen túl vannak már az ifjúság -virághaván az emberei s a Veronok és Etelek, ha hajadonfővel járnak még, -testetlen árny gyanánt suhannak át a napos mezőkön. - -A legtisztább beszédű férfi volt, akit valaha ismertem. Egy -apáca-növendék nem lehetett szemérmesebb, mint a paraszti élet e -legnagyobb tudósa volt és nála kedvesebbeket senki nem mondhatott -asszonyoknak. - -– Asszonyom – mondta egyszer valakinek, muzsikás és nótás hajnalon – -nagyságodnak olyan szép szeme van, hogy az egyiket bátran ki lehetne -szúrni, mert a másik magában is többet érne, mint másnak kettő. - -Ilyen az óriás, mikor jókedvében leül a földre kis rózsaszin kavicsokkal -tiplózni. - - -XII. - -Azt hiszem, gondolkozónak is volt akkora, mint művésznek, de a sors nem -állította olyan helyre, ahol ezt a talentumát is kibonthatta volna. Így -csak úgy végbe göngyölve maradt és házi használatra szolgált. - -Az antropológus Török Auréltól hallottam egyszer az egyetemen, hogy a -legnagyobb magyar elme Kerkápoly volt, mert az csinálta a legnagyszerűbb -definiciókat. Például tőle származik az a meghatározás, hogy „a külső, -amelynek belseje van, csak annyiban külső, amennyiben belső a belső, -amelynek külseje van“. Hát én Tömörkénytől sohse hallottam ilyen -nagyszerűségeket, mégis azt merem mondani, hogy ami ezt a szentenciózus -stilust illeti, a legnagyobb magyar elmék közül való volt. Az -eszejárásában, a világos látásában és a megvilágító képességében volt -valami Deák Ferences. A paraszti aforizmákból, amelyek a könyveiben -találhatók, össze lehetne válogatni egy külön kötetet s az nagy -becsülete lenne a magyar elmének. Persze nehéz lenne kiválogatni, melyik -belőle a paraszté, melyik a Tömörkényé. A Keller Zendelvald lovagja húsz -esztendeig hordott magán egy álarcot s mikor végre levetette, akkorra az -arc úgy hozzáidomult az álarchoz, hogy nem lehetett tőle -megkülönböztetni. Tömörkény annyira bele tudott öltözni a paraszt -pszihéjébe, hogy aztán a magáét is a paraszté gyanánt adta. - -Sokszor kötődtem vele efelől és rábizonyítottam a pia fraust, ami a -művészet lényege. Fogott egy témát a búzapiacon, valami paraszti mondást -hallott, feljegyezte a noteszébe, mutatta nekem nagy örömmel. Az bizony -még akkor békasó volt. Erre hallottam megint, ahogy elmondta valakinek, -hogy milyen nagyszerű dolog ez. Még akkor is békasó volt, de már kezdett -áttetsző lenni. Harmadnap múlva megint előhozakodott vele, elfelejtette, -hogy már frissiben elmondta s már akkor a lelke műhelyében átesett a -köszörülésen, csiszoláson s mire megírta, olyan tiszta hegyijegec volt, -mintha akkor került volna ki az Isten markából. És ő azt hitte, hogy ezt -így bányászta a Luklábú Pap Illés lelkében. - -– Jobban szeretném, ha nem a te parasztod volna olyan, mint az eleven -paraszt, hanem az eleven paraszt volna olyan mint a tied, – védtem a -művészetét az élettel szemben, de ebben az egyben makacs volt és -meggyőzhetetlen. - -Az igazság pedig az volt, hogy ő a valóság párnáján álmodott. Azt -hiszem, a realista művészetnek ez a lényege. - - -XIII. - -Ha valamivel meg volt elégedve önmagában, az a kiválóan gyakorlati -észjárása volt, már t. i. amit ő annak tartott. Igazában pedig az ember -realizmusa csak olyan desztillált volt benne, mint a művészé. Hiszen ha -nem az, akkor nem marad itt a város cselédjének Szegeden, hanem elmegy -magyar humoristának Bécsbe. Azt hiszem, akkora úr lett volna belőle, -hogy a kultuszminiszter is ott silbakolt volna a temetésén. - -Soha nem volt olyan termékeny a tehetsége, mint a háború alatt és soha -rosszabbúl nem gazdálkodott vele. Ez volt az az embarras de richesse, -ami csak a nagyon kis íróknak adatik, vagy a nagyon nagyoknak. Akkora -volt a gazdagsága, hogy nem tudott mit csinálni vele. Három-négy rajzot -csomagolt egybe _Apró dolgok_, vagy _Heti dolgok_ cím alá s így küldte -őket Szakács Andornak, aki mint szerkesztő legtöbb örömet szerzett neki -az életben. - -– Nem jól van ez így, Pista – mondtam neki. – Micsoda boltos vagy te, -hogy három-négyszáz korona árút adsz száz koronáért. (Ennyit kapott egy -tárcáért.) Szakácsnak is jobb, ha négy kis tárcát kap az egy góliát -helyett. Nincs papír, nehéz neki a helyet kimódolni. - -– Az neköm mindegy, – vetette föl a fejét Pista. – Ami böcsület, az -böcsület, ha neköm száz koronát adnak, azért böcsülettel köll szállítani -a portékát. - -Mikor a háború harmadik nyarán az öreg katonákat is bekívánta a császár, -Pista is menni akart erővel s úgy felkészült, hogy már a hivatali -pénztárakat is átadta nekem. Mert ha pénzünk kevés van is, legalább a -pénztárunk sok. Átvettem a könyvbeszerzési pénztárt, a könyvkötésit, a -régészetit, a természetrajzit, a néprajzit, az irodait, a -bútorjavításit, a nagytakarításit, a kistakarításit a kulcsokkal -egyetemben. Lehetett az egész összevissza vagy háromszáz korona, a kulcs -alighanem több volt. Másfél napig írtam az elismervényeket, külön minden -egyes „pénztárról“. - -– Csunya mestörség, – szépítette a dolgot Pista, – de tudod, ami rönd, -az rönd. - -Hát persze, hogy persze. Esti záráskor átadom neki az elismervényeket; a -kincseket, amikről szólnak, majd átveszem reggel, mondom. Hát vacsora -után jön be hozzám a szerkesztőségbe. - -Átnéztem otthon az írásokat, – azt mondja, – valamit kifelejtöttünk. - -– No? - -Előveszi a noteszát és olvassa belőle: - -– A bélyegzős kiszniben van 4 darab 25 fillérös bélyeg, 18 tizfillérös, -mög 8 háromfillérös. Ezökrül is egy kis írást légy szíves majd -szörkeszteni. - -– Ami rönd, az rönd, ugye? – nevettem el magam, mert ismertem a -természetét. – Ne ragasszunk rá koronás bélyeget is? - -Másnap délelőtt aztán áthurcolta – fél markában – az egész hivatalos -kincstárt az ő fiókjából az én fiókomba. - -– No hála Istennek, ezzel is röndbe vagyunk – mosolygott elégedetten, -ahogy rácsattantottam a zárat a fiókomra. – Most már légy szíves bejönni -egy kicsit az én szobámba. - -Ott elővette a zsebéből a kulcsos karikát, levett róla egy vékony -kulcsot, kinyitotta vele az íróasztalát, annak a fiókja tele volt -mindenféle purzicsános skatulyákkal: - -– Hát nézd kérlek alásan, ebben a dobozban vannak Jóska bátyám -hadikötvényei. Emebben mög sorsjegyök vannak. Ez egy takarékpénztári -könyv a gyerök nevire, ugyan akárki fölvöheti. Ebbe mög készpénz van, -ráírtam, 1750 korona. Ebbe mög a te elismervényeid vannak, amiket tegnap -adtál. Hát most már ezt a kulcsot odadom neköd, majd löszöl szíves rá -vigyázni, még én odalöszök. - -– Igen, – mondom és húzom elő a papirt, – mindjárt csinálom az -elismervényt. - -– Ördögöt, – azt mondja, – hiszön ez nem hivatalos. - -Hát ilyen volt a realitása. - - -XIV. - -Volt-e valami ambiciója ennek a csodálatosan igénytelen embernek, aki -sohase akart lenni semmise? Kettőről tudok. Az egyik az volt, hogy a -gyerök, a Laci kitüntetéssel jőjjön haza a frontról. És mikor Laci -hazajött a kis ezüst pitykével, akkor Pistát még kérkedni is hallottuk. -Ha az ismerősök kérdezték tőle, „hogy vagy, Pista“, mindenkinek azt -felelte: - -– Ülök otthon, pajtás, egész délután, oszt nem csinálok sömmit, csak -nézöm a gyerök mejjin a kis ezüstöt… - -A másik ambiciója meg az volt, hogy szerette volna megtalálni, mint -ásató ember, az Attila sírját. De már ebben nem volt szerencséje. Egy -derék alföldi város ebben lefőzte Szegedet. Attila sírját az odavaló -múzeum találta meg, csak az én tudtommal is legalább ötször már. -Legutóbb, amennyire a helyi sajtó jólértesültségének hinni lehet, az is -rá volt írva a koporsóra, – persze latinul – hogy _Attila rex_. - -De ha már maga meg nem találhatta az istenostorát, beérte volna azzal -is, ha én találom meg. Azért, ha régi lovas sírokra akadtam valahol a -környéken, mindíg kijött a tetthelyre körülnézni. - -Azt hiszem, az igazi Tömörkényt nem is lehetett máshol látni, csak kint, -a szabad magyar mezőn az Isten szabad egének napsütésében. Azt kellett -volna hallanotok, ahogy az átokházi pusztán beszélgetett a széllel, a -nappal, „ej, de haragosan fújsz, te szelecske“, „jöjj ki már, te -napocska, örülj ennek a szép zöld fűnek“, azt kellett volna látnotok, -ahogy leheveredett a domboldalba és símogatta a kezével a szagos zsályák -kék fűzéreit, ahogy hallgatta szeretettel a görnyedő magyarok nehéz -tréfáit, ahogy felállt a dombtetőre és nagy barna szemeiben kergette -egymást fény és ború, ahogy nézett a messziségbe, ahol az éj ráhajol a -földre és Isten lelke lebeg a búzamezők fölött! Nem tehetek róla, ha -kicsit Székely Bertalanos is a kép: ez volt Tömörkény, a költő, a magyar -próza Petőfije! - -Sok-sok ilyen emlékem aranyos ködben úszik már, egy frissen és üdén fog -kísérni a magam alkonyatáig: az első közös ásatásunk emléke. Április -vége felé volt, Röszkén, Nemes Ördög György földjén, ahol avar lovasok -csontjait szedegettük ki a heretáblából. Antal, akkoriban a város -kocsisa asszisztált ennél az exhumálásnál, aki igen tanulmányos férfiu -volt, mert, mint ő mondta, egy ténybeli herceg privadinerje volt -huszárkorában és akkor igen megtanult a nagy urakkal bánni, élőkkel úgy, -mint holtakkal. Antal azon magyarok közé tartozott, akik szeretik a -választékos beszédet és _rugalmas_-nak mondják a rugós lovat és nagy -szenvedelmet éreznek, ha pipáragyújtáskor az égő masináról a _kém_ -rácseppen az ujjukra. Ilyen képzett férfi lévén Antal, Tömörkény rábízta -a halott avar urakat, a _hullámokat_, amint antali nyelven neveztetnek -és engem odaintett maga mellé a pimpimpárés pázsitra. - -– Gyere, ezt nézd, – mutatott rá a leáldozó nap véres ostyájára, – nincs -ennél szöbb az egész világon. - -Az Isten tudja, mi érzékenyítette el, a leáldozó nap-e, a jegenyék -végtelenbe vesző árnya-e, az ősök hamva-e, amelyet reszketve szitált -ruhánkra a szél, de se azelőtt, se azután soha nem láttam annyira -lirikusnak és annyira gyöngédnek és nem tudom, övéin kívül nyitotta-e -meg valaha annyira a szívét idegennek. A fiatalságáról beszélt, a -küzdelmek hiábavalóságairól, a családról, mint az élet egyetlen -értékéről, aztán azzal fejezte be: - -– Látod, nekem nem sok van hátra, mink nem vagyunk hosszú életű embörök. -Én úgy vagyok veled, mint a fiammal, – te aztán majd a Lacit szeressed -vissza, ha én nem löszök. - -Föltérdelt hevertéből s ami borocska volt még az üveg fenekén, azt -megfelezte kettőnk közt. - -A magyarok szedelődzködtek már, csöngtek az ásók, ahogy veregették le -róluk a rájuk tapadt homokot. - -– Nene, de neki térgyelt a dilektor úr az utolsó pohárnak, – mondja az -egyik magyar a többieknek. - -– Nem, emberek, – utasította őket rendre Antal a hivatalos ember -fölényével – a dilektor úr csak szembe térbetyült a nappal, hogy -szívbéli belső megindulását meghitelesítse. - -És én nem tudom, a tanulmányos Antal cifra beszédjében nem -tartózkodott-e ezuttal igazság. - - -XV. - -Gyerekkoromban lakott az utcánkban egy asztalos, aki messze földön híres -volt a koporsóiról. Olyan koporsók voltak azok, hogy szinte -megkívántatták az emberrel a beléjük fekvést. Csinosak, szemrevalók, -testhezállók, – látszott rajtuk, hogy fütyörészve csinálta őket a -mesterük. - -Hanem azért nekem mégis csak az a koporsó lesz a legemlékezetesebb, -amely füttyszó nélkül készült. Valaki olyannak csinálta az asztalos, -akit nagyon szeretett s gyerekésszel csudájára sereglettünk az egész -utcából: aki idegeneknek annyit remekelt, micsoda ágyat vet majd az a -maga halottjának! - -Aztán mi lett belőle? Hát mi lett volna: nagyjában összerótt, -göröngyösen gyalult, összefutott festésű deszkakoporsó, még a széleit se -tudta rendesen összepászítani a jámbor, mert reszketett a kezében a -cirkalom és elfutotta a szemét a könny. - -Ilyenformán sikerült ez az én emlékezésem is Tömörkény felül. -Gyalulatlan, festetlen, cirkalom nélkül való. Sírján már rég sűrűre nőtt -a borostyán és szíve fehérségéből már ötödször hajtanak az őszi rózsák, -de nekem még mindíg nehéz róla, mint halottról beszélnem. Sokszor hallom -a köhögését a hátam mögött s egy-egy tollszáron, amely az ő idejéből -való, még mindíg érzem a keze melegét. Jánossal, az intézeti szolgával -még sokszor úgy emlegetjük az _igazgató urat_, mint élő gazdánkat, hogy -„ez az igazgató úr írása“ és hogy „az ásványos szekrényt még az igazgató -úr rendelte Rainernál“. És minekünk kettőnknek nyilván mindaddig -igazgató urunk marad, míg az öreg kulcsár elő nem csoszog valamelyik -homályos sarokból és nekünk is ki nem adja az ordrét, az utolsót ebben -az életben: - -– Hét óra, urak, zárunk! - -Senki tehát ebben az elüljáró írásban ne keressen tudós tanulmányt. Csak -beszélgetés ez, csöndes és meghitt, napáldozat után való, mikor -belemélázva a lámpafénybe, egy kicsit szomorúan, de már egy kicsit -beletörődötten emlegetjük azt, aki elment, ám ha koccan az ablak, -várakozva nézünk oda: hátha ő jött vissza. - - -XVI. - -Erről a Tömörkény-kötetről kell még valamit mondanom, amelynek én -szedtem össze az anyagát, csupa könyvbe eddig nem foglalt tárcát és én -adtam a címét is, Tömörkény egyik leggyakoribb szavajárása szerint, amit -ő a szegedvidéki néptől tanult. Az erre való magyarok szokták magukat -groteszk szófűzéssel „célszörű szögény embörök“-nek mondani, mielőtt -fölvették volna a kisgazda nevet… - -A szegedi Dugonics-Társaság engem még Tömörkény halála után megbízott, -hogy rendezzem sajtó alá néhai főtitkárunk minden írását és állítsak -össze belőlük egy válogatott kötetet is, amely Tömörkény minden értékét -reprezentálja, azok nélkül a gyöngéi nélkül, amiket kritikusai -több-kevesebb igazsággal szemére vetettek. Összes munkái kiadásáról ma -természetesen szó sem lehet. Szine-java dolgai összeválogatásának meg az -az akadálya, hogy a könyvei négy-öt kiadó birtokában vannak s némelyikük -még igen messze az elfogyástól. Gondolom azonban, a már megjelent -Tömörkény-könyvek újból való kiadása nem is sürgős. E kötet kiadójának -azt a tanácsot adtam, inkább Tömörkény könyvbe még nem foglalt írásaiból -adjon ki egy kötetet. Jó nehány kötet kitelne a több száz tárcából, -amelyek a legkülönbözőbb ujságok és folyóíratok porosodó köteteiben -rejtőzködnek. - -Kiadó-barátomnak tetszett a gondolat, engem bizott meg a kötet -összeállításával s én úgy válogattam össze az anyagot, hogy benne legyen -az egész Tömörkény, indulásától távozásáig. E kisérlettel nemcsak azt a -széleskörű közönséget akartam szolgálni, amely örömet keres az -olvasásban, hanem azokat is, akiket Tömörkény téma gyanánt is -érdekel.[1] - -Móra Ferenc. - - - - - - -CÉLSZERŰ SZEGÉNY EMBEREK. - -TÖMÖRKÉNY ISTVÁN NOVELLÁI. - - - - -Két vénség. - -Minden reggel elvisz az útam egy közkert mellett, melynek a sarkán vén -koldúsember üldögél. A koldulás tilos, így hát nem levett kalappal -könyörög, hanem csak kinézi messziről a jövőmenőben az adakozót s ez -előtt kalapot emel. Ennek olyforma látszatja van, mintha ő csak egy -fáradt öreg volna, aki leült a sarokkőre pihenni s ekkor véletlen elment -mellette valamely ismerőse, akit köszöntött. A tilalomnak ez a csöndes -kijátszása nem teljesen haszon nélkül való. Egy-egy krajcárkát csak -hullajtunk a levett kalapba, mikor jó reggelt mond az öreg, arra megint -megköszöni és kimarkolássza hamar a kalapból a rézpénzt. A pénz a -zsebbe, a kalap a fejre kerül s amint jön újból valami jótét lélek, -megint köszön az öreg. - -Kissé összeesett, de piros arcú ember, nagy ősz szakállal. A ruhája -kopottasan rendes s a kabátján ott ragyog valami medália, amely azt -óhajtja igazolni, hogy a tulajdonos valamikor Kossuth-katonája volt. Ám -Kossuth katonáinak nem osztogattak ilyen érmeket s a külső dekorációt -ennélfogva a nagyszaladás hatvanhatos rézpénze képviseli. Ez kiabálja az -öreg melléről, hogy ő valamikor vitézlett, ami ugyan nem föltétlenül -bizonyos. A marsalai ezer olasz statisztikája, amely szerint háromezer -meghalt már belőlük s még ötezer néhány száz él, aligha mese. Nálunk is, -aki valaha egy atillát szabott a híres kávészín posztóból a honvédoknak, -mind résztvett a szabadságharcban. No mindegy. Az is szép dolog s ha -valakit úgy talál a sorsa, hogy nagyon szegény koldús legyen, miért ne -tenné meg, amit tehet az üzlete hasznára. Ez mindíg hatással van. -Katonaviselt emberek tudják legjobban, hogyha béna koldúst látnak az -utcasarkon, akinek a fejét ócska katonasapka födi, azonnal a zsebükbe -nyúlnak pénzért s abból több jut a katonasapkás bénának, mintha nem -volna katonasapkás – pedig úgy lehet, sohasem volt katona és korcsmai -verekedésben törték el a lábát. - -Az öregről sem lehet tudni bizonyosat, csak annyit, hogy igen -kényelmesen űzi a mesterségét. Ha rossz idő van elmarad, nyáron nem -várja be a delet, hanem amint föltámad a meleg, elhagyja a helyét s -olyan léptekkel ballag hazafelé, hogy ha fejedelem volna, azt írnák -erről, hogy fölöttébb ruganyos. - -Mifelénk visz el az útja, az akácfák alatt, amelyek most virágoznak és -méhek dönögenek fölöttük. Gyakran látom az öreget, amint egy ősz -méltóságával halad. Nemrégiben ment kifelé, találkozott egy másik -öreggel az ablakom alatt. Ez a másik öreg valami vízenjáró ember -lehetett, dióbarna eres karjain föl volt gyűrve az ingujj, látszott -rajta, hogy dologból jön s dologba megy. - -– Jónapot kévánok – köszöntött s fölnyúl a kalapja széléhez, ami -tudvalevőleg mindig tisztesség. - -– Adjon Isten – felelte a medáliás. – Hova mégy? - -Amaz láthatólag megörült a szónak. - -– Majd csak ki ide a partra – mondá. – Hát kend? - -– Gyüvök innen belülről é… - -Egy pár pillanatig álltak így egymással szemben, a meggörnyedt ősz -munkás és az egyenesebb öreg koldús. Az utóbbi azután félre nem -ismerhető fölsőbbséggel így adta föl a szót: - -– No. Hát hogy álltok otthun? - -A munkás szomorúan a földre nézett, vénhedt, barna kezeit összefogta s -csak állt egy-egy darabig. - -– Tudja az isten – sóhajtotta. Ténförög az embör a világban, jár -előre-hátra, hogy mőre tanálná a jobb sort, de csak egyfajtára akad -mindig. Éppen csak hogy vagyok. - -– Hát otthun? - -– Otthun se jobb. Az asszony megint a száraz betegséggel van. A Miska -vejem oda kubikol az Olájországba, de annak sincs semmi látszattya. Vagy -keveset keres, vagy hogy nem akar küldeni. Keserves így otthun nagyon, -tudja kend. - -– Tudom. - -– Mán csak – folytatta, amint belekeserült a beszédbe a vén munkás – -addig, amíg dógozni tudok, addig dógozok. De mán ez se mén sokáig. Nem -köll mán úgy az étel, mint ezelőtt. Ami vasláncot még most két -esztendeje fölvöttem, ma mán ha mondják: vödd fő, hozzá se nyúlok, mert -hiába húzom, velem mán nem gyün. Mög estére kelve, tudja kend, úgy -fájnak néha a csontjaim, hogy aszt hiszöm, most mén el tüllem az eszöm. -Mán hogy asztán akkó, ha lemaradok a dologrul, oszt a Miska se gyün haza -(mert semmi írását se kapjuk), hát tudja kend, akkó nem t’om mi lössz -velem. Az asszony úgy is möghal addig, aszt nem féltöm, mer arra már a -doktor is rávetötte a körösztöt. De hogy én – mög a két kis onokám, mert -kettő van, a Pétörke mög a Jancsi. A Pétörke a küssebbik. - -Amint sóhajjal kezdte, sóhajtással végezte az elárvult nagyapa. A -medáliást is meghatotta a beszéd, mert azt mondta, simogatván szép fehér -szakállát: - -– Baj, baj. - -Akkor azt mondja a munkás: - -– Hát kend, hogy van? - -– Nono – felelt amaz. Vagyok. - -– Most is ott lakik kend, ahun eddig? - -– Ott, mondta. – Jó hely ez nagyon. Az igaz tudod, hogy az udvarba esik -mind a két szobám, de van egy kis kertöm is előtte. - -– Virágos… – szólt búsan a másik. - -– Nem. Csak veteményös. Mán, hogy ami idejére kikel. - -– No az szép hely. Nem licitál kendre sönki? - -A koldús nevetett. Az ősz szakálla libegett ide-oda, olyan jóízűt -nevetett. - -– Hohó – kiáltotta – ojan nincs. Szeret engöm ott a gazda nagyon. Látod -a múlt hétön is, hogy möghültem egy kicsit az üzletbe, oszt két nap -heverésztem otthon az ágyon, napjába kéccör hosztak lé téjját neköm a -gazdátúl. - -Az ingujjas csodálkozva nézett reá. - -– Téjját? – kérdé. - -– Azt – adta a választ a medáliás és magyarázólag hozzátette: Van egy -kis pézöm a házigazdánál, valami százhetven forint körül. Jó népek, hát -nekik csak úgy attam oda; nem szödök utána kamatot. Oszt eszt hálájják a -szívességükkel. - -A munkás elborultan tekintett végig a koldúson. Nem szólt semmit, csak -kezelt vele s útnak indúlt. A munkás, négy élet gondjával a vállán, -meghajolva és lassan, a koldús ellenben keményen lépdelt és a botját úri -nembánomsággal ütögeté a földhöz. - -(1895.) - - - - -A kimutatáson. - -Berta Mihály csősz, Berta Mihályné pedig, mint sejteni is lehet, a Berta -Mihály felesége. Öreg pár ők már nagyon, megették kenyerük javát, élvén -mindig a pusztaságnak ugyanazon a részén, ahol most is vannak. -Kétségtelen, hogy az öreg Berta tanulmányos ember, aki sokat forgolódván -urak körül, nagyfokú tapasztalatokra tett szert. Míg egészen el nem -vénhedett s a karjaiban jobban helyén volt az izom, amire rásütötte a -puskát, azt lehozta a levegőből s ily módon vadgalambjáráskor gyakran -cserkészett úri vadászokkal az erdő fái alatt. Szóval ő a többinél -valamivel különbnek tartja magát, amiben némi igazság lehet is. Szintúgy -a felesége. Ő pedig valahányszor csak vendégség van a pusztabeli úrnál, -a konyhában segédkez s nélküle semmiféle ilyen cécó nem történhetik. -Fiatal korában sokfelé cselédeskedett s nagy táblákhoz terített annak -idején. Persze ma már nem úgy van, mint annakelőtte volt, amikor a -nyulat és a vadgalambot csak paprikásnak ették s a valóságos savanyú -lében csak az őz-féle állat jutott az urak asztalára; de az mindegy, aki -valamiben nagyokat tapasztalt, az, mint mondani szokás, föltalálja magát -a világban. - -E magaföltalálásnak kétségtelen bizonyítéka, hogy pár hónap előtt az -öreg Bertáék útra készülődtek, hogy fölmennek Pestre. Föl is mentek, ami -nem kis megütődést keltett a pusztaság emberei között. Én uram, én -Istenem, mi lesz hát a világból, ha már az e fajta parasztikus nép is -útra kel, bilétát vált a vonalra s utazik a vaskocsin messzire, mint -akár a legméltóságosabb urak. De mindegy. Bertáék nem törődtek a -szóbeszéddel, hanem ha már egyszer neki indultak, el is mentek a tött -helyre s fönt időzvén a budapesti városban két teljes álló napig, a hét -végire hazakerültek. - -Sokan bámulattal fogadták őket, mert részben az volt a hiedelem, hogy -akkora útról nem térhet vissza az ember olyan kocsikon, miket a vasbika -húz. Mert az könnyen egymásnak szalad és a vasvonalon nem lehet egymás -elől kitérni. - -De már akárhogy és akármint van a dolog (nem lehet abban Tamás az ember, -amit a tulajdon szemeivel lát), ime megjöttek a messziről. Ez nem kis -érdeklődést keltett, szétszaladt a hír sebesen s az asszonyok azonnal -beszélni kezdtek róla. Lám, aki embernek rendes ember, az csak kiválik a -többi közül. Az öreg Berta most sem hagyta magát, amint hogy illik is. - -– Fölvitte még a feleségét is az ezredös kiállításra, szóltak büszkén. - -A férjek e beszédet szótalan hallgatták, mivelhogy az asszonyszavalásra -nem szokás sokat adni. Könnyű úgy öreg Bertának, mert se kicsi, se nagy -a háznál, s akkor mozdul, amikor akar. Továbbá a pénz is bővebben van -nála, az egyetlen ember a környéken, akihez soha ki nem viszik az -adóintő cédulát. - -– No csak ne beszéljetök, mondták azután, – estére majd meghallgatjuk, -hogy mit láttak. - -Estére kelve ott is ült a kis padon az öreg Bertáné, az ura meg a -malomkövön az eperfa alatt, vágva a dohányt, mert hogy az úton az mind -kifogyott. - -Sánta Imre lépett be először az udvarba, jövén a homokon át egy nagy -bottal meg a feleségével. - -– Adjon Isten jó estét, szólt elfogódva, mert tudta, hogy az öreg Berta -most királyok és országurak közül jött haza. - -Azonban Berta Mihály most is csak olyan, mint azelőtt, mert azt mondja -barátságosan: - -– Adjon Isten, öcsém… - -Lám, hát nem fajzott el odafönt a messziben. Színtúgy az asszony sem. Az -a Sántánét mindjárt maga mellett üléssel kínálja a kispadon. - -– Hát möggyüttek kendtök? – kérdezi Sántáné. - -– Az ám, feleli az asszony. - -Eközben a kutyák odakint támadnak s amint kitekintenének, látják, hogy -Thurzó Zakar hadakozik ellenük. Az eb elcsittul, Thurzó bejön, utána az -asszonya. Nem felesége, csak asszonya, mert csak úgy az eperfa alatt -esküdtek, mivelhogy igen rajtuk van a nincsetlenség az istenadtákon. A -szép fiatal Valér csendesen is lépdel, szerényen kivánja be a jó estét s -félrehúzódik. - -– Ej no, mondja Bertáné, – de elbujsz. Elférsz még itt a padon. - -Akarva, nem akarva, oda kell itt bizony ülni, ami (akár így, akár amúgy -keressük is a dolgot) nagy tisztesség. - -Így vannak el egy darabig, hallgatván. A nap a tanya mögött áldozik, az -udvarban árnyék van s a napsugár csak az eprek, jegenyék ágai között -szilánkol elő. A háztetőről a gólya hol elmegy, hol megjön a vacsorával, -amit a fiainak hozogat. A kutyák még ugatnak néhányszor, mert a -szomszédságból több ember jön át, így Hab Illés, Kisguczi András. -Egyszer pedig Thurzó Zakar asszony föláll a kis padról. - -– Hova mégy? kérdezi Bertáné. - -– Majd kihozom a kisszéket. Jó lesz az nekem. - -– Már miért? - -– Ott jön az úton a Károlyi Ferencné asszonyom, majd annak itt helyet -adnék, feleli a Valér. - -Most erre Berta Mihályné kissé izgatottabb lesz. - -– Jaj dehogy, dehogy, mondja. Aki előbb jön, azé a jobb hely. Ugy volt a -vonalon is, ahogy möntünk a kimutatásra. Csak maradj itt, mert ott is, -aki később gyütt, nem volt benne szömélyválogatás. - -Kétségtelen ugyan, hogy ezt Károlyi Ferencné asszonyom zokon veszi, de -az egyre megy már. Berta Mihályné demokratizmust tanult a vasúton s -hazaérve azonnal érvényesíteni kezdi. - -– Ugy ám, folytatja. – Ott ki úr, ki paraszt, nincs benne különbség. Aki -egyforma jegyöt váltott, az mind egyforma. - -– Az jól is van úgy, mondja Thurzó Zakar, aki szívességből a -dohánycsomókat sodorintja Berta Mihálynak. - -Most, miután Károlyiné is beérkezett és csakugyan a kis szék jutott -neki, Bertáné beszélni kezdi az utat. Előbb néhány kérdést adnak föl ez -irányban s ő egy ideig simogatja elégedetten a kötőjét, amidőn aztán -hirtelen így szól: - -– Ott voltunk ép akkor is a kimutatásba, mikor a király kinyitotta a -kaput. Szép nagy terjedelmesség ám az nagyon. Különbnél-különbféle -kastélyok benne. Majd mind föltekintöttük, de némöly helyön úgy -tulongott a nép, hogy oda sömmikép be nem férhettünk. Mert én is vittem -a tarisznyát, a Berta is vitte a tarisznyát. De jó is, hogy el nem -hagytuk, mert másként otthagytuk vóna a pénzünk javát. - -– Aztán nem tévedtek el kendtök? kérdezi a Sánta Imre. - -– Nem ám, válaszol büszkén az asszony. – Az állomáson gyütt elébünk egy -hordász úr, hogy aszongya ű egy pöngőért elvezet a kimutatásba. Már a -Berta majd mögadta neki. De aztán mondom én: „Hajja kend, otthun egy -pöngőért mindaketten kapálunk egész nap, hát mit akar kend?“ Majd oda -tanálunk. Nem is köllött a hordász úr aztán, hanem kinéztem, hogy merre -mén a legtöbb nép, oszt én is arra möntem. Csak oda tanáltunk így is a -kimutatáshoz. Annyi volt ott a nagy úr mindönféle drágaságokba, hogy -csuda. Mert ép akkor nyitotta ki a kimutatás kapuját a kiráj… - -Elhallgatott, tekintetet vetve az urára, aki azonban csak vágta tovább -szótalan a dohányt. - -– Hát aztán? kérdik megint. - -– Hát aztán, folytatja Bertáné – voltunk odafönt a kirájnál is, már hogy -csak a háza udvarán. Két napig vótam én fönt, tudják kendtök, de már úgy -üsmeröm én azt a Pestöt, mintha ott születtem volna. Váltig kínálkoztak -a hordász urak, de mondom, neköm nem köll, mert eltudok én mönni magam -is. - -– Hát a kiráj szobája? - -– Sz be akartunk mönni oda is, de nem eresztöttek… Nagyon sok úrforma -katona van ottan… - -Így beszélgetnek. A nap lement s az útszéli jegenyék között előáll a -hold. A gólyák már alszanak is, az éjjeli madarak pedig most indulnak -eleség után. - -Sánta Bertához fordul: - -– Hát kend semmit se beszél arrul, amit látott? - -– Elmondta már az asszony, feleli Berta, tömve a pipát. - -– De hát csak többet lát egy embör, mint egy asszony? évődik tovább -Sánta. - -Most Bertán a sor. Hamiskásan int az asszony felé a szemével s azt -mondja: - -– No az igaz. Mert azonfölül, amit elmondott, még szörnyen szép lányokat -láttam odafönt… - -– Óh, hogy a sátán hordja el a kend haját! kiált föl a felesége, kendnek -még arra is van szöme. Azután ugyan mi van rajtuk? A sok festött -vékonyságon? - -Ezen most már mindnyájan nevetnek, Berta pedig, hogy csak tovább -évődjön, ősz szemöldökei alól a Thurzó Zakar szép Valérja felé kacsint. - -– Már akár hordja, akár nem hordja, feleli, – de ez így van. Mert nem az -a szép, ami szép: ami tetszik az a szép. - -Valér Zakarra néz szemérmesen, Bertáné pedig csípőre teszi két kezét. - -– Ejha, mondja – hiszen akkor fönt is maradhatott volna kend. Amúgy még -egészen legényös a kend járása. A bajusza ugyan egészen fehér már -kendnek, de hát azt majd le löhetött volna borotválni odafönt. Hátha -jutott volna kendnek valami bárókisasszony? Ugy van a nótába is, hogy ép -az ilyenfajta legényök után szoktak azok sétálgatni, mint kend is e? - -Ezúttal az asszonyokon a nevetés sora, de kacajra is fakad valamennyi. -Az öreg Berta szívja a pipát erősen, mert érzi, hogy ki van figurázva. -Hanem aztán csak végig sodorítja fehér bajuszát és mosolyogva szól öreg -társához: - -– Nono. Semmit se löhet bizonyosat tudni a világi életben. - -(1896.) - - - - -Vásárállás. - -Haladunk kifelé a sógorral a baromvásárba, mert mink most lóvásárlásba -vagyunk elegyedve. Ló kellene, amelyik jó volna, szép is, futós is, de -szelíd is legyen, mert egy istállóban fog lakni a tehenekkel s azok nem -tűrik a garázda lakót, – de azonfölűl olcsónak is kell e lónak lenni, -mert nem olyan világ van, hogy a pénzt drágaságokra lehessen pazarolni. -Csak szűkecskén, lelkecském. Ennélfogva gyalog megyünk, bár a villamos -mentén. (A tótok is így utaznak vasúton, mégis megvannak.) S mert ketten -megyünk, egyre-egyre úgy is csak a feleútja esik. Jól van az így nagyon -elrendezve, hogy ilyféle számításai vannak a szegény embernek, mert -ezekből vígasztalásokat szerez. Haladunk hát lovak, borjúk és ökrök -között. Jó por van, jó napsugár is van, e kettő együtt jár s az egyik -kellemességéért el kell viselni a másikat. - -A vásárban aztán ki is kerestük négyezer társa közül azt a lovat, amely -épen nekünk kellett. Ezért kell előbb végigjárni mindet kétszer is, hogy -az ember épen ahhoz jusson, amelynek már akkor, amikor elindult az -istállóból, az volt a sorsa, hogy majd ez meg ez a bizonyos ember vegye -meg. Ellenkező esetben nem olyan lóhoz jut az ember, amely neki -rendeltetett s az ilyen vételen soha sincs áldás. Az olyan ló lesz, hogy -a vétel után félórával megbánja a vevő, de kései bánkódásnak már semmi -haszna sincsen. Mi azonban épen olyanhoz jutottunk, amilyen kellett. -Hetven forintot kért érte az oláh, aki árúlta, igértünk huszonötöt s -megalkudtunk ötvennyolcban s kifizettük. A lovat hazavittük, a passzust -átírattuk s az oláh kijelenté, mint ez már szokásos, hogy megcsaltuk egy -forinttal, mert még az a forint is neki járt volna. Azt a tiszteletdíjat -értette, amelyért az állatorvos megvizsgálta a lovat, hogy egészséges-e. -Mondtuk az oláhnak, hogy majd őt is megvizsgáltatjuk az állatorvossal, -ebbe azonban nem egyezett, hanem elköszönt. - -A dolog így most már rendben van s lehet kódorogni. Eddig is kódorogtunk -ugyan, de munkában kódorogtunk, ezentúl azonban szabadon kódorgunk a -vastag zöld füvön. (Ilyen szép szőnyegje semmi más gyülekezésnek nincsen -csak a baromvásárnak.) Érdemes elnézelődni s találgatni, hogy ugyan -melyik kocsi honnan jött. A hosszú szekerek, azok mind svábok. Azoknak a -kisafája nincs úgy odaszegezve, mint a magyar kocsiké, hanem mozog. Ezt -azért tartják jónak, hogy így a ló nem csalhat, egyiknek ép annyit kell -húzni, mint a másiknak. A szeg, amin a fa mozog, nem szeg, hanem egy -darab vasból készített kalapács, amivel, ha útközben a kocsival baj -esik, mindjárt javítgatni lehet. Ilyen furfangos a sváb, pedig csak -strimfliben és papucsban jár az istenadta. A kocsik a csodálatos vékony -kerekekkel, az mind magyar, de azokban is van külömbség. Amelyik előtt -szépen kefélt, ragyogószőrű drága lovak állnak, az szentesi vagy -vásárhelyi. A kóccal fódott hám pedig leginkább oláh gazdát jelent. -Ilyen keveredések vannak itt berlini lókereskedőtől balkáni kupecig. -Széleskalapú magas gazda fekete zsinórral varrott fehér szőrruhában -olyan embert keres, aki nagy bankót kisebbre tudna váltani. Nem igen -talál, mert akkor majd az szaladgálhat megint váltani, aki elváltotta. -Ruhájáról székelynek lehetne nézni, csak épen abban látszik meg a -szerbsége, hogy a magyar szó igen gyorsan esik ki az ajkai közül. - -Jönnek amott sötét magyarba öltözött pörgekalapos férfiak, kövér, zömök -valamennyi, beállhatnának kovácsműhelybe üllőnek. Magyarul azonban nem -beszélnek, mert bolgárok ezek Bessenyő tájáról, vagy amiként itt nevezni -szokták őket: bogarak. Ugy gondolom, érdekes egy füst alatt fölemlíteni, -hogy a középkori magyar nadrág divatját egyedül a szerbség és a -bolgárság viseli ma már. Mert a magyar nadrág eredetileg bő volt, miként -hogy se keleti néphez, se lovonjáró néphez a szűk nem is illett. Csak -későbbi francia divatok tették azzá. Hogy az idegeneken megmaradt a régi -forma, a magyaron nem, ez furcsa volna, ha szomorú nem volna. Mert úgy -áll a dolog, hogy a magyarnál az egész magyar ruha divatja múlik. - -Van módom benne, e sokadalom öt-hat ezer emberén végigtekinteni. Látni -lehet, hogy strimfliben és papucsban jár a sváb, de magyar ruhát visel -hozzá; a szerbség meg mind magyaros, sőt némely része szinte tüntet a -hófehér ruhára varrott fekete paszomántokkal, a bolgár teljesen -magyaros, sőt szép kékbeli magyarba van öltözve a sátoros cigány is. -Csak ép a magyar kezdi elhagyni. Kabáton és felöltőn már csak -imitt-amott látni magyarost, a zsinórt lehordta róla a gólya a kötött -gombbal együtt. A juhász bőrnadrágjából meg apránkint valami -pantallóforma alakult, alul zsinóros gombbal. Olyan mint a -Bach-huszároké volt, csak rövidebb valamivel s kilátszik alóla a csizma -szárából egy darab. Ki tudná megmondani, mely szabó találta föl ezt a -divatot? Alighanem egyszer valamely cifra legény, hogy külömb legyen a -többinél, ilyent hasíttatott magának a szabónál s a többi utána ment. - -A divat itt is csak így készül. Ki hinné, hogy a pusztai emberek között -akad olyan, aki ráér arra, hogy a csizmában divatozzon. Mert az úrféle -is, ha már csizmát húz, semmi módon olyan magyar vágásút föl nem venne, -amilyent az öregapja s az öregapjának az öregapja viselt, hanem -vágottszárú kell neki, mert ilyent visel az angol herceg s a bajor -paraszt. Pedig ha a honvédtiszt pantallójához magyar csizma van -rendelve, az úr is hordhatná. De nem így van s bizony már a pusztai -legény is levágatja a magyar formát a csizmaszárról s büszkén jár benne, -mert lám, ő nem olyan paraszt, mint a többi, aki még magyar módot visel. -Az egész dologban csak annak az egynek örülhetünk, hogy ha majd minden -pusztai legénynek s embernek ilyen ujmódi csizmája lesz, az úrféle -bizonyosan visszatér a magyar formához, mivelhogy amaz a parasztos. -Addig ugyanis, amíg csak az osztrák paraszt viseli, addig nem parasztos. -Akkor válik azzá, ha majd a mienk is hordja. - -Bár erről úgyis hiába írkálunk akármit, mert nyilvánvaló, hogy minden -ember csak olyan kalappal köszönhet, amilyen van neki. Ehelyett -tanácsosabb, ha a sátorok közé megy az ember, amelyek alatt már sok -magyarok és egyéb népek vannak. Áldomást isznak és esznek is hozzá -ételt. Igen víg a világ az asztaloknál. Egy sátorban a harmonikás ember -muzsikál és énekel hozzá. Vén ember már nagyon és még mindig sújtja az -átok, mert szeretett. A tanyaiak mosolyogva hallgatják a kiváló dalost s -egy-egy krajcárt a tányérjába dobnak, mert ily jól komédiázik. Ide ne -menjünk. Más sátorban cigányok vannak, Isten tudja mely faluvégről. Ide -se menjünk, mert itt sem a mi népeink lesznek, ezt majd inkább a -bácskaiak keresik és nótákat húzatnak velük, ha jól ütött be a vásár. -Itt egy nagy darab földön nem szeretik s nem is tűrik meg a cigányt. -Minden kapitányságban van annyi zeneértő, hogy vasárnap minden -tánchelyhez telik belőlük banda. Ezeket hangászoknak nevezik, de -mostanában a kis kutyáknak is ezt a nevet adják. - -A harmadik sátorban mégis megtaláltatódik a magyar banda. Két ember az -egész, de mégis csak banda, mert épen olyan nagy zöngéssel van. Az egyik -a klárnétos, aki fújja a nótát hangosan, a másik pedig a kíséret, -egymagában nagybőgő, brácsa és kontrás. Muzsikája csodálatos eszköz, -pusztajárókon kívül más aligha ismeri, legföljebb ha ilyen vásárokon -látta, azonban kevesen szoktak érdeklődni efajta egyszerű dolgok iránt. -Egy gyerekkoporsó forma készség az egész. A neve furfangos: tekerőnek -neveztetik, mert olyan hajtókája van, akár a köszörűkőnek. Amint, hogy -köszörűkő van is benne. E fölött húrok vonulnak, rézből, acélból és -birkából valók, négy darab. A láda tetejéből pedig fapálcák dugják ki a -fejüket. - -Ez a külső testállása és a belső mivolta. A nótázás rajta igen egyszerű, -csak a nótát kell ismerni és fül is kell hozzá valamennyi. A szűrös -egyik kezével hajtani kezdi a köszörűkövet, a másikkal pedig a -fapálcákat nyomogatja a láda fölött. A pálcák a húrokhoz szolgálnak s -velük ép azt nyomja a szűrös a forgó köszörűkőhöz, amelyiket épen -akarja. S mert minden húrnak több pálcája van, különfélekép reszeli ki -belőlük a köszörűkő a hangot. Ez a kiséret aztán a klárnéthoz, mit -inkább pikulának is szoktak nevezni. A köszörűkő oly módon rezgeti a -húrokat, hogy aki először hallja, el nem tudja gondolni, hogy ugyan -honnan jön elő az a sok szó, amelyek mindegyike épen beleillik a nótába. -És aki először látja, hogy miként billegeti az ujjait a fapálcákon a -szűrös, az jut az eszébe, hogy nem-e ebből a gyerekkoporsóból támadt a -zongora? - -A népek hallgatják. Mondja is ám a klárnét meg a tekerő a pusztára -városi cselédkedéséből kalapos dáma gyanánt visszakerült leány nótáját: - - Most gyüttem Szögedébül, - Abbúl a hirös nemzetségbül. - Kalap van az én fejemön, nem kendő, - Én vagyok az igazszívü szerető. - -Szép az ilyesmi. Bicskafokkal kedvvel dobolnak a söröspoharak oldalán a -népek, hogy adjanak még. Fiatal bolgár család jön be a nyíláson, asszony -meg ember. Nem udvariasságból van ez így írva, hanem mert tényleg az -asszony van elűl eresztve. Magyarnál az ember jár elűl, van is ebben -igaz sok. Mert lám, hogy az asztalok között hely után most az asszony -előzködik, annyi szem pillantását kénytelen fogadni, hogy belepirulna, -ha már egyáltalán pirosabb lehetne. Csak utána aprózkodik a zömök -vérbeli vér az ezüstgombokkal. Sugár szentesi legények, kiknek férjuram -karszügyig sem ér, mosolyogva tekintenek rá, széles tuskó lábain azért -csak nyugodtan biceg be a bolgár, mivelhogy az ő válla meg azokból -hármat is elbir. Leül a menyecske a sok szép katrincában, de biz -bármennyi sok is az, csak kötő az és semmi más, melynek egy része elül -lévén, más része hátul lévén, térdig csak a csinos egy ingben marad a -lelkem. Szép az ilyesmi is. - -Továbbá svábok is jönnek, helyet keresvén ezen a szép vidéken. Délfelé -jár az idő és minden sátor telik már. Szorongani kezdenek a padokon és -Buza uram, a sátoros, egyszerű felszólítást intéz a népekhez, mondván: - -– Aki rég itt van mönnyön haza. - -Buza uram ezt minden vásáron elmondja és a népek minden vásáron nevetnek -hozzá, hogy ejnye de játékos a tömérdek gondja közt is. A sváboktól -pedig kérdi, hogy kell-e pecsenye nékik. Pecsenye nekik nem kell, mert -azt hoztak magukkal, ki is rakják a tarisznyából. Bor kell; de hogy a -bor? Biz az negyvennyolc krajcár. No az drága, az sem kell. Hát a leves -hogy egy fazékkal? Az tiz krajcár. No hát, az kell nekik. Ej de jó -leves! No még eggyel. A sátoros a fejét csóválja e csodálatos vendégek -fölött. Ha sok ilyent adna az Isten, el is vihetné az ördög azonnal a -sátrat. Azt mondja egy vékony, de igen vékony sváb ember: Ham nejn ur -kritten pisz to hájt in da frü, un jec hama vida nejn c’reitn in da -nacht. E szerint mégis csak van némi joga ennek a papucsosnak ahoz, hogy -kanalazza a levest. Tizennyolc óra lóháton: ez elég volna egy magyarnak -is. - -Jönnek ám azonban befelé a koldusok is. Az igazán csúfság volna, ha ők -elmaradnának, mert pénzosztásban minden jóravaló embernek csak ilyenkor -telik kedve. Jönnek különfélék a nyomorúság azon százalékából, kiket a -statisztika feltétlenül e világbeli élethez rendel: egyik süket, másik -vak s mint a dorozsmai nóta mondja: neki mén a másiknak. Jön köztük két -mankón egy lehetősen széles ember. Nincsen ennek az embernek semmi baja -sem egész felső testében. De még egyik lába is tökéletesen rendes. A -másik is, de csak térgyig. Azontúl kezdve el van aszva. Vékony, miként -az esztendős gyermeké s bármely erős ember három ujjal ketté tudná -roppantani. Nyomorúságának e részét két mankón meztelenül hordozza az -ember és gonddal van rá, mert hiszen lábszárának e mód fölött való -elsoványodásából él ő (s úgy lehet: otthon hat gyerek). Közben az -asztaloknál mindenki eszik, mert dél van. Nem tagadom, de igaz lélekkel -nem is tagadhatom, hogy jól esik az étel a sok csavargás után: pedig e -nyomorék ember hordja ám az aszott lábát az asztalok között körös-körül. -S lám azért tarisznyáznak mindenütt és krajcár szedése szempontjából -mindenki a zsebébe nyúl, mikor a koldus szótalan előtte megállván, reá -tekint. - -E mondás igazsága alól mindössze a svábok veendők ki, mert azok mit sem -adtak, de még rajtuk fölül is volt egy magyar, ki semmit sem adott. Ez -bizonyosan rossz vásárt csinált. - -– Hát – mondta – úgy járjon az embör keze örökké a zsebbe, mint a kútba -a vödör? - -Nem felelt rá senki. A pikula és a tekerő hallgatott, mert míg koldus -jár bent, nem szokás a nótadal, hogy hagy hallatszanak az áldások, miket -a lábatlan kíván. Ő elkívánta mindenkire az áldást és Isten segítségét -kérte mindenkinek a munkájára külön-külön. Csöndben szokás ezt hallgatni -s csönd is van ilyenkor. Mígnem egy ember a nagy némaságban a fogai közé -dugja a bicska hegyét és amellől így vél: - -– Ennyi áldás mögér egy pézt… - -Az egész sátor fejbólintása tanu rá, hogy igenis, ennyi áldás egy pénzt, -egy kis pénzt megér. - -(1897.) - - - - -Almaszüret. - -Az almafa fiatalkorába zsenge, játékos és bohó állat. Ilyenkor még nem -gondolkodik komolyan, csak örül az életnek, a harmatnak s fényes, -világos leveleit gyermeki szeretettel terjeszti csókra a napsugár elé. A -gazdája őrzi, karózza, hernyózza, ha ráér, locsolja is és különféle erős -táplálékot ad a gyökereire, gödröt is csinál az esővíznek a fája körül: -az almafának mindez tetszik és érte adózik a gyümölcseivel. Így élnek ők -ketten, a fa meg a gazda, egymást kölcsönösen támogatván. - -Később, idő multával kezdi észrevenni az almafa, hogy a gazda szeretete -az ő irányában meglappadt. Nem úgy van már, mint azelőtt volt. A -kedvezgetések elvesznek s eltünedeznek. A gazda más, fiatalabb fákat -kezd szeretni, azokat ajnározza, karózza, árkolja, emerre pedig már nem -sok ügyet vet. - -– Elég erős vagy már, – gondolja, – hogy a magad lábán is megélj. - -Legfölebb megnyírja olykor, amit emberi nyelven tisztogatásnak neveznek. -Fiatal hajtásait, sarjait, amit a fa legjobban kedvel, ollóval lemetszi, -bicskával, fűrésszel levágja – s ezt ő tisztogatásnak nevezi ama fa -irányában, amely neki annyi időn által rendben és becsülettel -szállította ízes gyümölcseit. Amiket a gazda leszedett, belőlük jól -lakott, a gyerekeit is vele étette, a csumáját a kutyának vetették, hogy -megegye, az egészen hitványosát a disznónak adták, a félig férges javát -levágták, megszárították bagolytüdőnek s eladták a városi kofáknak s így -pénzeltek a fából, amelyet elhanyagoltak, nem törődtek többé vele, hanem -csak nyírbálták és tépték, ahogy legjobban a hasznukra esett. - -Az almafának ebben az időtájban kezdenek az érzései föltámadni az ember -ellen, látván a tulajdon maga kifosztását. Ilyenkor meggondolja a -dolgot, az egész életét. Védekezni kezd. Már nem fordítja többé minden -erejét arra, hogy minél több gyümölcsöt juttasson a gazdának, hanem az -erejével inkább magamagát erősíti. Vastagítja a tulajdon törzsét, hogy -ki ne dönthesse mindenféle szélvihar s nagy, hosszú, lombos ágakat -nevel, amelyek sátorformán hajolnak a homok fölé s nem engedik be a -napsugarat az alattuk levő szőlőtőkékhez, hogy azok se teremjenek a -gazdának. - -Mint ő maga sem. Az öreg almafa látván a viszonyok változását, -elhatározza, hogy ezentul csak minden második esztendőben terem. Meg is -tartja, szigorúan és konokul. Ha az egyik évben termett, a második évben -nem ad semmit. Gondolja magában: úgy kell a gazdának. Nagy szocialista -az öreg almafa és sztrájkol. - -De nem kell hinni, hogy csak egymaga teszi ezt. Az almafák szervezett -szocialisták és tömegsztrájkokat csinálnak. Ha megkötik magukat, nem -terem egy sem. Dús leveleik között csak nagy elvétve akad egy-egy -gyümölcs, az is férges, színetlen, gyámoltalan. Aki ilyen nyarakon nézi -az almafákat, nem tudja megérteni, hogy minek is ültetik, mikor, mint -látnivaló, semmi haszna sincsen. - -A másik esztendőben kell azonban megnézni e haszontalan kötözködőket, -hogy mit művelnek, ha jó kedvük van. Ha mérgüket a gazdán már -kitöltötték s a jobbik eszükre térnek. Mikor kezdik belátni, hogy -valamit csak nekik is tenni kell, mert különben fejszével esnek a -derekuknak. Pedig az almafa szeret sokáig élni. A jó homoki földben, -bármennyire bolondos is az alföldi, hol nagyon hideg, hol nagyon meleg -az időjárás, hatvan-hetven esztendő nekik meg sem kottyan. Az őszi -baracknak a fája tíz év alatt mond bucsut a földi életnek s a tűzre -kerül, a hatvan éves almafa pedig, mint mondani szokás, erőteljes -férfikora delén áll s amelyik esztendőben nem sztrájkol, több rajt a -gyümölcs, mint a levél. - -Mint az idén is, mikor szüretje. Mert nemcsak szőlőszüret meg -krumpliszüret van, hanem van almaszüret is. A dús fás szőlőskertnek -bájos képe, nevető tekintete van ilyenkor. A régimódi szőlőben sok a fa. -Az újabb elmélet ennek ellene mond s fölállítja a maga vagy-vagyát: vagy -szőlőskert legyen a földből, vagy gyümölcsöskert, de a kettőt -összekeverni nem szabad. Mert a fa alatt nem terem szőlő. Ez sokban -igaz, így aztán sok helyen csak az őszi barack fáját ültetik a szőlőben -el, mert az olyan kicsi is, ritkás is, hogy úgyszolván semmi árnyékot -sem vet. - -De a régi módi gazdálkodás másként gondolkozik. Azt mondja, hogy igaz -ugyan, hogy a szőlőtőke a fa árnyékában kevesebbet terem, mint különben, -de hát azért van eset rá, van oly esztendő, hogy a nemfás szőlő sem -terem. Azután azt mondják, hogy a nem fás szőlő csak gazdag embernek -való, akinek van heverő pénze. Mert a szőlőre tavasztól őszig folyton -csak költeni kell s pénzt csak újborkor lehet belőle látni. S a munkája -egyre több. Valamikor csak a nyitás, kötözés, a kétszer való kapálás, -szüreti munka, meg a döntés volt. Ma ott van a karózás, kapálni is -háromszor kell, locsolni is háromszor: hogyan birja mindezt ki őszig -bárki is. Folyton csak szedni elő a pénzt a zsebből, bele meg nem tenni -semmit? - -– Csak a mesében vannak olyan tarisznyák, hogy mögteröm benne a tallér, -ha nem is rakják bele, – véli a régimódi gazda. - -A gyümölcs azonban már korán jövedelmez, lehet vele piacozni. Elsőnek -jelenti magát a cseresznye a földi eperrel, azután megérkezik a meggy, -jön utána a barack, nevetni kezd a nyári alma, utána haladnak a kacsal- -és sárgakörték, vele csaknem együtt a szilvák, azután sereghajtóul az -őszi almák, amik télire eltenni valók, minél fogva téli almáknak is -neveztetnek. - -Hát ezekből történik a pénzelés és ez a gyümölcsféle segíti a gazdát -abban, hogy hízlalhassa a szőlőt, amely majd csak akkor ad pénzt, mikor -már közel jár az idő ahhoz, hogy a hó leessen. Mert, mondják az emberek: - -– A szőlő sokáig hál kint. Már minden betakarodott födél alá, a szőlő -még mindig kint van, még mindig nem ad semmit, csak várja, egyre várja a -pénzt. - -És a pénzt bele kell tenni. Akármennyi fáradsággal jár, bele kell tenni. -Adja neki az alma, meg a többi. Ez olyan takarékpénztár-féle, mint a -malachízlalás. Amennyibe a malac főlhízlalása belekerül, ugyancsak annyi -pénzért hízott disznót is lehet venni a piacon, de hát hol van annyi -pénz egyszerre együtt? Emígy meg, naponkint a garasok valahogy csak -beletehetők a tisztelt malacba, akárcsak perselybe: nem hiába van -malacformája ennek is. - -Azután meg azt mondják: ha gyümölcs nem terem, terem a szőlő. Ha a szőlő -nem terem teremni szokott a gyümölcs s mégis valahogy át lehet kínlódni -a rossz esztendőt. Ezért szeretik nagyon termelni és leginkább az alma -az, amelyben régtől fogva a kedvüket lelik. A nép nyelvén ennek is van a -legtöbb neve, amik már a régi szőlőkben ismeretesek voltak. Szilvának, -baracknak valami ötféle nevét ismeri. Potyókaszilva, kékszilva, -lószeműszilva, magbaváló. A barackba ott van a koraérő, az őszi, sárga, -a kopasz, a duránci. A körtében a borízű, a búzával érő, a császárkörte, -nyakaskörte, tojáskörte, dámakörte (ez bizonyára olyan finom, hogy csak -dámáknak való). De már az alma több neveken tisztelendő. Ott van a -borízű, azután a nyári selymös, az őszi selymös, a szercsika. Azután jön -a szentiványi alma, a Jakab-alma, a pogácsa-alma. Meg még jön a -juhfarkalma, a véralma, a dallosalma, az aranyalma. Öreg szőlőkben ezek -szoktak a termők lenni. Ami idő előtt leesik a fáról az faalj-alma, amit -pedig az oláhok szoktak tutajokon hozni s vékaszámra mérik, azt teljes -megvetéssel fűzfaalmának nevezik, mert olyan keserű-savanykás, mintha -fűzfán termett volna. - -Mikor aztán mind ez a soknevű almafa egy esztendőben egyszerre teremni -kezd és még azután dúsan termő a szőlő is: ez a látványosság a legszebb -festett képpel fölér. A szőlő is már tarkulásban van, a fákon pedig a -színek tömérdek változatában hevernek egymás sorában gyümölcsök és -levelek. Alul a sárga homok, felül a kék ég fehér bárányfelhőivel s az -égi bárányok között lassan sétál a pásztor, a „szárító csillag“: a nap. - -A gazda lelke ilyenkor örömmel és aggodalommal teli. Amiként az öreg -Budaváry fordította a nagy görögöt: kétfelé gondolkozik szőrös mellében. -A szőlőnél az bántja, hogy sokat, nagyon sokat igér ugyan, de nem lesz-e -épen emiatt rossz és gyönge a bor? S akármilyen lesz is, nem szalad-e a -sokasága miatt nagyon le az ára? A gyümölcs tömérdeksége meg egyenesen -ijesztő. A szedés, kosarazás, tisztogatás, zsákozás, fuvarozás, piacozás -sok munkája jár vele, ami mind pénzbe kerül, az ára pedig alacsony és -leszáll. Van, aki fölsóhajt: - -– Az Isten áldja mög ezöket a fákat, de sokat adnak… - -Hát bizony, a sok néha több az elégnél. A termés aljább részével még -csak piacozni sem érdemes, ilyenkor a lovak az urak, mert széna után -gyümölcsöt kapnak konfektnek. - -Egyedül csak az öreg Vetró Soós János maradt nyugodtan, miután öreg -lévén, tapasztalt is. Ő inti a panaszkodót, mondván: - -– A nincsenre köll haragudni, nem a vanra. - -Hát jól van. A tanyaudvarokban a kocsikat este elkészítik az útra s a -fáradt emberek ledőlnek. De amikor az éjfélt üti a sétálós óra, megint -talpon vannak. Amazt úgy hívják: elkászolítás, emezt pedig: kászmálódás. -A lovakat fogják be, előbb megitatván. A János szokott piacozni, de a -János most nem hajthatja a lovakat, gyümölcsszedés közben fölborulván -ugyanis a taroglyával. Az ilyen kétlábú létrának valamelyik ága ha -beleszakad a homokba, könnyen feldől. Szélesebb talpát kellene neki -csinálni. Télen volna erre ráérős idő, de télire elfelejtik s a jövő -évben, ha lesz mit szedni, megint fölbukik a János vagy a Mihály a -taroglyával. - -Különböző messzi tanyákból éjféli sötétben indulnak el a kocsik, hogy -idején a piacra érjenek. Lassú és unalmas dolog ez, csak lépésben lehet -menni, hogy a gyümölcs a kosarakban össze ne törjön. Hajnal van mire -beérnek, igyekezvén jobb helyet szerezni a kocsisorok között. A fődolog -minél hamarabb túlesni a vásáron, azután haladni hazafelé, mert annyi -maradt még a fákon, hogy meg sem látszik rajtuk, amennyit már leszedtek -róluk. Hát veszik, veszik, leginkább a „szödők“. Szödőnek neveztetik az, -aki nem a maga számára vásárol, hanem megvesz mindent, amit csak lehet, -hogy azután vasúton küldje idegen országokba. Ez esetleg jobb árat is -ád, mint más, de fődolog, hogy a gyümölcsön egy szikra törődésnek sem -szabad lenni. - -Hódi Pál irigyen mondja a szomszédjának, Sánta Pálnak: - -– Kendnek mindön kosarát mögvötte a szödő. Kendtök nagyon értenek a -kosarazáshoz. - -– Én nem, – feleli Sánta, kászmálódván már, hogy indul hazafelé. – Én -csak szödöm, mög hordom be a kamrába. Az asszony kosarazza. - -– Kend szöröncsés a feleségivel, szomszéd, – véli Hódi. – Kend boldogul -vele. - -– Hát, – mondja Sánta némi büszkeséggel, nem mondhatom, hogy nem… Az -embör ne lögyön kocsmás mög kártyás, az asszony ne lögyön nyelves, -aztán… aztán hát ebben van mindön. - -Hódi most már egy kicsit gúnyolódni szeretne: - -– Kendtöknél talán soha sincsen pörölés? – kérdezi. - -– Hát, – felel a szóra Sánta, – nem mondhatom, hogy nem. Kés, kanál nem -esik csördülés nélkül. De ha én mérges vagyok, az asszony vöszi a -kosarat, aztán kimögy a földbe. Ha az asszony haragos, én kimögyök az -istállóba. - -Hallgat egy kicsit, majd hozzá teszi: - -– Mert a fődolog, hogy gyújtat ne lögyön a házastársak között. - -Már indul is Sánta hazafelé. Az emberek, akik még ottmaradtak, sűrű -fejbolintások között néznek utána, mert valóban úgy áll a dolog, hogy -csak gyújtat ne lögyön a házastársak között. - -(1899.) - - - - -Történet a gyermekről. - -– Nohát most már hogy leszünk, szűcsök? – mondták tehát az emberek, -látván Viktor állapotát. De nemcsak az emberek mondták, hanem a leányok -is súgdostak egymás fülébe, olykor sikítva nevettek, az asszonyok pedig, -ha a tanyákon találkoztak, csóválták fejüket e világ rosszaságai fölött. - -A Viktor leány, meg a János legény története ez, ama mindennapi, amely -oly gyakran megesik s megesett Viktor is. Hogy János húzott a Viktorhoz -s hogy Viktor az életét adta volna Jánosért, magától értetődő. Már régen -ismerték egymást, e helyeken ugyanis nem a bálakban ismerkednek meg a -fiatalok, hanem mint gyerekek a mezőn, állatlegeltetés közben, azután -pedig a dologon, ha kapálni, szénát gyűjteni, szüretelni járnak. - -Mert bár János apja – az egész ügy alapja itt kezdődik – a vagyonról -táplált külső fogalmak szerint a vagyonos emberek sorába tartozott, -azért János is csak úgy elment napszámba máshoz, dologra, mint a többi. -Mert hiszen valóban céltalan állapot volna, hogy, mivel otthon a -munkálni való földön minden dolog elvégezve van, akkor ölbe tegye az -ember a kezét és nézze tétlenül az idők folyását. Ezt ők nem teszik, -valóban nem teszik: úgyis elég pihenő napot hoz a tél a maga szürke -hónapjaiban. Továbbá János apja tanyáján a pénzgyűjtő szándék erélyesen -mutatkozott. Az apja maga szerezte, amije van, béreslegény sorsból -vergődött elő s igen meg tudta becsülni azt a sorsot, ha valakit -tulajdon maga gazdájává tesz az Isten. Kedvező sorsa mély hálával -töltötte el az Ur iránt, többször misét is mondatott a tanyaudvaron, de -másrészt a maga életét forgatva elméjében, Jánost is az egyszerű és -küzdő élethez óhajtotta szoktatni, mert csak így lelhető fel a valódi -boldogság. Másfelől abban a nézetben volt, hogy haladjunk a korral, -miközben talán inkább az erre való erős szándékot óhajtván kifejezni, a -halladjunkot mindig fölösszámú el-lekkel mondta. Minden tanítást -szívesen elfogadott, a gazdasági előadásokra eljárt s annak idején -fokozódó rémülettel kezdte hallgatni a belterjes gazdálkodásról szóló -tanokat. A belterjességtől ijedt meg; nem tudta, mi az a bel s mi az a -terj: a dolgokat valóban sokkal okosabb emberek sem mindig tudják. De -volt hozzá ereje, hogy ne riadjon meg végkép, csak hallgatta megint -tehát s utóbb boldogan, mosolyogva állapította meg, hogy voltaképen -kerítéses gazdálkodás ez, minek nyomán az öreg eperfát is kivágta, hogy -belőle a kerítéshez karókat csináljon, mondván: majd nől addig új -eperfa, míg Jancsi annyira emberkedik, hogy feleséget hoz a házhoz. - -Nőtt is a fa és Jancsi egyszer mondá, hogy ő feleséget hozna a házhoz. -Nem volt nekik több gyerekük, evvel a Jánossal együtt összevéve volt -nekik egy s megütődve hallgatta János apja, hogy János el akarja venni a -Viktort. Komoly idők voltak ezek és lelki keserűségek árnyai borultak e -szigorúan tiszta és rendben tartott tanyára. Mert tudvalevő, hogy minden -botnak két vége van s ezúttal a bot másik vége az volt, hogy hiszen a -Viktor afféle nincsetlen semmi. Az apja csak kapás, másnak a keze-lába, -akkor küldik el, amikor akarják s mondta János apja: - -– Ugyan hova gondolsz, János? - -– Hát pedig már csak így gondolom, apám – mondta János szomorúan, mert -tudta, hogy efféle kötözködések fognak történni. - -Az öreg ember végignézett a fiún s kurtán mondta: - -– Hát pedig ide nem hozod. Ami nem lehet, az nem lehet. - -János ismerte apja határozott beszédét, nem szólt ennélfogva semmit, -hanem az édesanyjához folyamodott. Ahogy a kamrába ment foglalatoskodni, -utána óvakodott és ott mondta neki: - -– Édes szülő anyám segítsen rajtam. - -Az asszony rábámult. Az erős, csupa akarat férj oldalán ő oly semminek -tudta magát, hogy az eszébe sem jutott, hogy még ő is tehetne itt, ebben -a dologban valamit. Hát hiszen igen. Mikor ők összeálltak, más világ -volt. És amikor János született, még nem is voltak pap előtt, nem is -értek rá, pénzük nem volt hozzá, mindaz csak későbben történt… De most? -Mit tehessen ő? És János bevallotta neki, hogy ők is csak úgy vannak, ők -sem voltak még pap előtt s lám, már mégis… - -Az asszony nem felelt. Hirtelen támadt sápadtság borította el, majd a -meleg kezdte lelni, a forróság átfutott rajta, amidőn az eszébe ötlött, -hogy az voltaképen neki unokája lenne. A kamrából tehát szótalan -kifordult. Jánost otthagyta és bement az öregéhez: - -– Baj van, János – mondta. - -– Micsoda? – mondta az öregebb János. - -Az asszony beszélt, ahogy ők szoktak, abban a régi szerény módban, hogy -őnekik kend a férj, de a férjnek te az asszony. Beszélgettek egy -darabig, az öregnek pattogó szavai ki is hallatszottak, ifjabb János az -ereszet alatt hallgatta. A szavak mind mérgesebbek. János gondolta, hogy -bemegy, de nem kellett, mert jött kifelé nagy sietve az anyja s utána -rohant fölemelt karokkal az apja, hogy majd megütné. János ilyent még -nem látott mióta élt, keze önkéntelenül nyúlt az ereszet kerítéséhez -támasztott szénavonó után és a szigonyt az apja melle elébe tartotta. - -A megdermedések és hihetetlenségek pillanatai ezek. Rohan vissza az -asszony és rángatja Jánost: - -– Te! Apád ellen! - -Amott az öreg, mérgében állva a hegyes vas előtt, emitt e fiatal, -elszánt, szívben és lélekben egyaránt keserű. Áll ott egy darabig -komoran és sötéten, azután messze eldobja a szénavonót, hogy remegve áll -meg a homokban; ő maga az istállóba megy, hogy a ló nyakára borulva -elrejtse égő könnyeit. - -Aznap nem ettek. A másnap sem hozott valami különösen jó időt, a gyerek -nem ment be a házba s estefelé elhaladt Viktorék felé. Egy legénytársa, -akivel találkozott, gúnyos szavakat vetett feléje, csaknem birokra -mentek, de azután amaz azt mondta neki: – „Előbb csinálj rendet ott, -ahol bajt tettél.“ Belátta az igazságot, haladt az útjában tovább, de -abban sem volt köszönet: Viktorék szegényes vityillójában az apa -szemrehányásai fogadták és a sápadt, beteg Viktort egyedül találta. - -– Hát a gyermek? – kérdezte János reszkető hangon, pedig az ő szavuk nem -szokott reszketni, hanem hát a hirtelen egymás tetejébe zúdult lelki -viharok megviselték. – Hát a gyermek? – kérdezte ismét és a szomorú -Viktor még szomorúbban felelte, hogy a gyermek már bent van a városon, -itthon nem tarthatták a törvénytelent, hát bevitte az apja tegnap a -lelencházba. Azután egyikük egyik felé, a másikuk másik felé fordult a -falnak s megint csak sírtak egy sort. Meg még azután bejött a Viktor -apja a szobába és azt mondta Jánosnak: - -– Eredj innet a pokolba. Ne szaggasd már a szívünket, eleget szaggattad -már. - -– Jól mondja, kend, – sóhajtotta János, – csakugyan a pokolba mék, ha -hazamék. - -Hazafelé ment, a szőlőkerítésen keresztülugrott, hogy ne is lássák s -ismét az istállóba ment, hogy ott hál. Aludni azonban nem tudott, ő is -forgatta elméjében sorsát, hogy mit tevő legyen. Apját már el tudta -volna hagyni, de az anyját nem. Ismét mondhatatlanul elnehezült a lelke -arra a gondolatra, hogy az apja ő végette meg akarta ütni az anyját. -Azután hirtelen az jutott az eszébe, hogy talán Viktort is megütötte ő -végette az apja. Felugrott az alomról, hogy elmegy Viktorért, azután -ketten elmennek a gyerekért, aztán elmennek világgá. Az apja is csak így -volt, mégis megélt. - -Ekkor hallatszik, hogy jön valaki a homokban. Az istállóajtón beszól az -apja: - -– Hallod-e, János? - -Azt mondja emez: - -– Nem hallom. - -– De az apád teremtésit, – véli az apja, – most énnálam van a szénavonó. - -Elkeserülten feleli a sötétben a legény: - -– Jobb annál a vasvilla. Az meg énnálam van. - -– Ne bolondúlj, János – mondja az öregebb János. – Holnap korán befogj, -aztán megyünk Viktorékhoz. - -Szólna már erre a legény, menne is az apja elébe, mondván bűnbánattal: -édes, tanító apám, de sötét van, az öreg pedig már a homokban -ellépkedett. Őt magát pedig oly belső örömök érik, hogy a hajnalt -álmatlanúl alig várván, már szerszámozásba fog. A béres segíteni akar, -de elinti, mondván: - -– Ne bánd. - -A befogott lovakkal a ház elébe áll. Az apja kijön és mennek. A homok -ugyan akkora a közön, hogy gyalog hamarabb oda lehet érni Viktorékhoz, -mint kocsin, de hát ha az öregnek éppen csak ez a kedvtelése, hát jól -van. Oda is érnek, mint már ez szokásos és a kevély ember a fiával a -házba megy. - -– Hol a gyermek? – mondja. - -– Hja, a gyermek odabent van a városon, a lelencházban. - -– Az én unokám a lelencházban? – mondja a megtört kevély ember. - -Mindnyájan a kocsira ülnek és meg nem állnak addig a házig a városban, -ahol az elhullajtott gyerekeket tartogatják. Oda beszólnak s az irodában -az úrfélétől a gyermeket kérik. – No az nem úgy megy, olyan gyorsan, – -mondja az úr, – hanem hát mi neve van a gyermeknek. - -– János, – mondja halkan Viktor. - -– János. Hát milyen János? - -– Kútásó János. - -Hajh, kis Kútásó János, hajh, hajh, keresnek a csodálatos nagy -könyvekben, de nem találnak. Hát hiszen nini. Utóbb jut a Viktor apjának -az eszébe, hogy Kánya néven jelentette, mivelhogy az ő csúfneve odakint -Kánya s úgy gondolta, hogy az ilyen csúfságot alkalmasabb a csúfnéven -jelenteni. - -Az úr megint dúrkál a könyvekben, azután azt mondja: - -– A gyermek gyenge volt, tegnapelőtt meghalt, tegnap eltemették… - -… Viktor hanyatthomlok bukik előre, de az öregebb János megfogja. Ki -kell vinni a kocsira, maga járni nem tud. A fiatal János hátulról -támogatja, vállait szelíd szeretettel emeli. A Viktor apja pedig, meg az -öregebb János, akik eddig nem fogtak kezet, most kezet fognak s erre a -két összefogott kézre ülteti a fiatal János a Viktort, hogy a kocsihoz a -halottas házból kivigyék. - -(1900.) - - - - -Cselédek. - - -I. - -Nem fiatal leány az Örzse leányzó, sőt alighanem a harmincadik -esztendejét már betöltötte. Szépnek sem lehet mondani, ellenben selypes -és az egyik lába is hibás. Nincsen senkije a világon, csak anyai részről -van valami ángyija. Cselédnek azonban kitünő a gyerekek mellé, a -becsületessége ellen semmi kifogás nem emelhető. A házból el nem -kéredzik, hacsak nem valamely aranynemű vásárlása céljából, továbbá ha -kérője akad, elmegy az ángyija lakására, hogy megszemlélje a legény. -Viselkedésében szerény és szófogadó s bár munkája kissé öreges, ellene -mi panasz sem lehet, mert teljesen hijával van azon hibáknak, mik már a -vidéken is kezdik elözönleni a cselédséget. Hűség és becsületesség: ez -volt régente a cseléd rendes mértéke és ha ennek megfelelt, apróbb -hibáit senki zokon nem vette; mert mindenki gyarló és hiába van négy -lába a lónak, mégis megbotlik. De azt panaszolni nem lehet. Például itt -szolgál Sebők Antal huszonkilenc év óta egyfolytában, mint szőlő kapás. -Óhatlan, hogy ennyi idő alatt némi hibái ne estek volna, ám annak, aki -rendes foglalatban tartja az eszét, nem azt kell keresnie, hogy e jócska -idő alatt az öreg Tóni miben hibázott, hanem hogy miben volt hasznos. -Akkép kell lennünk Örzsével is, ki ezuttal most a szóban forog és neki, -jól tekintve a dolgokat, elismerés adandó, mert a gyermeknéppel -szeretettel tud bánni. A szeretetnek semmi köze sincs a tudományhoz, mi -onnan látható, hogy Örzse sem nem olvas, se nem ír. Az eszének e -kurtasága az oknál fogva örvendetes, mert így megmaradt annak, ami és -nem ronthat a gyerekeken semmit. Rinaldóék és Marinelliék, mind az ő -teljes részvétele nélkül létesülnek; nem tud mást, csak az ódon, régi -meséket, amiken nincsen cafrang. Mink is azon nevelkedtünk s mint példa -mutatja, mégis felnőttünk (mert növendő az embercsont, ha táplálkozik az -ember). - -Így neki itt semmi baja sincsen, itt is maradhatna még él, de bizonyos, -hogy nem marad, mert férjhez akar menni. Más leány is van, aki férjhez -menni akarna, de nem bír, mert nem veszi senki. Örzsét ellenben vinnék, -kérője elég gyakran akad. Néha nagy családos, özvegyen maradt munkás -ember, más alkalommal ismét legényféle népek. Hogy így keresik, annak az -oka a vagyonában rejlik, mert pénzes a lány. Ruhája nagyon sok van, -némely részét, mit még föl sem vett magára, az ángyijánál tartja. Egy -nagy láda tele van vele. De azért olykor csak vásárol. A közös -idegroham, az emberbe olykor minden igaz ok nélkül beleütköző vásárlási -kedv nála is otthonos. Nem sajnál olyankor tizenkét forintot egy -slingelt alsószoknyáért… – Miért veszed, mikor már annyid van? – feddi a -gazdasszonya. – Hogy több jőjjön – feleli a koros leányzó. Az aranyneműt -is szereti, legutóbb huszonhat forintért vásárolt „metáj“-t. Ez mind -onnan tudatos, hogy mikor ilyen vásárlókedve támad, pénzt szokott kérni. -Egyébként nem szedi ki a bérét, hanem az fertályonként a takarékbeli -könyvébe beíródik. Cselédsorshoz, a legalantasabb sorshoz számítva, nem -is kis summa az, amit ez a könyv képvisel; a gazdasszonya őrzi. Hogy -mint tudták meg mégis, hogy pénze van, az tudva nincs; alighanem az -ángyija terjeszti a hírt. De ismerik róla s olykor elakarják venni a -pénzét kölcsön, kamatra, interesre. Két éve egy elcsapott rendőrnek majd -hogy oda nem adta mind annak fejében, hogy amaz reá igérte testálni azt -az örökséget, amiért pört folytat. - -Eljött újból az ángyi, hogy kérő jelentkezett. Miféle? Hát legény, két -kézi munkás, rendes ember. Örzse tudomásul vette a dolgot és kijelenté, -hogy jól van, majd hétfőn délután elmegy és föltekinti a legényt. Hogy -egymaga ne menjen ez ünnepi aktusra, elhívta magával az „otthonvaló“ -Mári nénit is, kit nem szabad összetéveszteni az „itthonvaló“ Mári -nénivel. Az „otthonvaló“ Mári néni hónapszámos cseléd már régtől fogva, -menyecskeasszony még, kubikos volt az ura, de most három éve Békésben -megfagyván, elhalt. Ellenben az „itthonvaló“ Mári néni csak bejáró -mosóasszony, rég idő ótától fogva külön él az urától s más emberrel van -egy kenyéren. - -Hát mindössze ez a külömbség közte és amaz otthonvaló Mári néni között, -kit Örzse a legényszemlére magával vitt. Örzse ez alkalommal igen -felöltözködött. Megrakta magát arany ékszerekkel és a lábára fehér cipőt -húzott, de nem eberlasztingot, hanem valóságos fehér bőrből valót. Ilyen -az ízlése. Az oltár elé is ilyen cipőben akar menni, továbbá kék -selyemruhában. - -Elmentek s megnézte a legényt. A legény tetszetős, kifogás azonban -ellene, hogy a ruhája igen alpári. De a legény ott a szemle alkalmával -állította, hogy van neki másik ruhája is. E ruhát azonban kölcsön adta -egy másik legénynek, ki lakodalomban vőfély. A legénnyel jelen volt az -ángyija is, ki hit alatt erősítette, hogy ez a dolog csakugyan így áll: -a legény ünneplő ruhája oda van egy vőfélyen. - -A szemre kért leány mindezt figyelembe vette s a legény ellen nem -tiltakozott. Azonban kénytelen volt politikával élni és kijelenteni, -hogy egy hét múlva adja meg a „választot“, hogy van e hajlandósága a -legény iránt. E habozásnak oka van, az ok pedig a tejesemberben -keresendő. A tejesember ugyanis, aki naponta a tejet szokta hozni, -szintén nyilatkozott. Azt nyilatkozta, hogy van neki két legény fia, az -egyik egy esztendővel idősebb, mint a másik, hogy majd ő azokat behozza -a faluból, mert azok szintén elakarnák az Örzsét venni. Már nemhogy mind -a kettő egyszerre, hanem csak az egyik. S azon oknál fogva hozná be mind -a kettőt, hogy válasszon közülök a lány. Hogy amelyik jobban tetszene -azután mehetne ahhoz. - -– Jó – mondta kért lány és ez okból kell várakoznia ama másik -kérőlegénynek, akinek az ünneplő ruhája oda van egy véfélyen. - - -II. - -Ezen eljárás eredményéről tudomást szerezni eljött az itthonvaló Mári -néni. Őket épen nem bántja Cronje, vagy Buller, azt sem tudják, vannak-e -a világon, ellenben egymás sorsa iránt igen erősen érdeklődnek. Mári -néni, meghallgatván a történteket, egy ideig hallgatott, azután beszédbe -kezdett. - -Mint mondta, ő, mikor lány volt, szép lány volt, amiben igaza lehet, -mert ma sem csunya. Hanem rettentő szegénységben éltek. Az apja keresett -ugyan, mert jó dolgos ember volt, de egyúttal szerette a plattot meg a -tütüt (a kártyát, és a bort) s ilyformán alig vitt haza valamit. Ő maga -cselédeskedett, de az anyja, hogy élhessenek otthon, mindig elkérte a -bérit, így még ruhája sem igen volt. De mégis szerencséje akadt. A -helyen, ahol szolgált, egy nap kiküldték a kukorica földre, hogy -kapáljon s legyen felügyelettel a kapáló fogadott munkásokra. Hát volt -ezek közt egy dorozsmai kun legény. Annak az első látásra megtetszett. -Nem mondta napközben a legény, de azért ezt észre lehetett venni, mert -azt a darab földet is fölkapálta, amit neki kellett volna megmunkálnia. -Este pedig, ahogy a munkából széjjelmentek, kiki haza, azt mondta neki a -legény: - -– Te Mári, én elvennélek téged. - -Hát, – mondta rá a Mári, – jól van, ő meg hozzámegy, vasárnap délután -jőjjön el a legény háztűznézni az anyjához. Vasárnap csakugyan kocsival -jött be a városba a kun legény s hozzájuk ment lánykérőbe. Ahogy -szándékát az édesanyjának előadta, ez azt mondta rá: - -– Jól van fiam, elvöhetöd, odaadom. De azt mögmondom, hogy mink ojan -szögényök vagyunk, hogy itten nem kapsz ám sömmit a világon, csak épen a -lánt. - -Erre – mondja tovább a Mári néni – a legény szó nélkül kiment a házból, -beleült a kocsiba és úgy elhajtott, mintha soha ott nem lett volna. - -Ezen most a beszélő nagyot nevet és folytatja a dolgot. Volt egy másik -legény is, Csüge Pista is, aki el akarta venni, aki azt mondta neki: -Mári, te ne táncolj sönkivel a tánchelyön, mert én vöszlek el feleségül. -No hát ő várta, hogy elveszi, de egyszer csak az utcán az apjának azt -kiáltja át a túlsó oldalról Csüge Pista: - -– Hallja-e kend? Mögházasodtam. - -– Hát aztán? – kiállt vissza az apja. - -– Hát csak azt akarom mondani, – kiabál a Pista, hogy a kend lányát -akartam elvönni, de nem löhetett. - -Persze a szögénység miatt – adja magyarázatul a Mári néni. – Hát ilyen -volt a két első szerelem. Ilyenfélék voltak ezek a híres kérők. De nem -ilyen a harmadik. Az nem volt valami szép legény, rücskös is volt az -istenadta, de az nem hogy azt kereste volna, hogy mit adnak a lánnyal, -hanem amint megkérte a lányt, letett az asztalra száz forintot egy -darabban, hogy: - -– Ezt mög a lánynak ruhára. Hogy vögyön, ami kell. - -Vettek is. Annyit vettek, hogy elfogyott a pénz a lakodalom napjára. -Paraszti helyen kétfelé szokott állni a lakodalom: a legényes háznál is, -a lányos háznál is. Mári néniék vettek hozzá bort, húst, de már az -utolsó vasuk is elfogyott s még mindig nem volt sem kenyér, sem -menyasszonyi koszorú. - -– Hát – beszéli nevetve a kövér s most elegendő jósorsú Mári néni – -vártuk édösapámat, hogy majd csak hazagyün, majd csak hoz pénzt. De nem -gyütt, kártyázott valahun. Hát édösanyám levetötte magárúl az új -szoknyát, kivötte a hugom fülibűl a függőt, aztán vitte a zálogházba. -Azok árán vöttünk kenyeret, mög neköm menyasszonykoszorút. - -Meséli tovább, hogy mikor mint fiatal menyecske a gyárban dolgozó urának -hordta nagy petykén a déli ételt, hát ugyanabban dolgoznak ám az előző -kérői is: Csüge Pista is meg a dorozsmai legény. A kun mondta is a Mári -néni urának: - -– Hajja-e kend, a kend feleségét én akartam elvenni legelsőbb! - -– Hát – mondta rá a Mári néni ura – mér nem vötted, ha vönni akartad? Én -nem vertem el elülled a harmatot. - -– Hát – sóhajtott a kun legény, nézve a formás menyecske után – ha azt -mondta az anyja, hogy csak lánt ád, de mást sem semmit. Hát csak nem -vehettem el a lánt meztelen? - -A Mári néni ezzel befejezvén a beszédet, igen nagyot nevet megint az ő -előző élete bolondos sorsai fölött. S csak mikor ennek vége van, fűzi -hozzá az erkölcsi tanulságot, mondván: - -– Lásd Örzse, ne válogass nagyon. Mer én is szép lány vótam, mégis csak -a rücskös uramhoz jutottam… - -A kért lány szótalan néz ki a konyaablakon az esős tavaszi délután -mocskos föllegei közé. Alighanem messze ellát a pusztákra, ahonnan a -városba került, mert azt mondja: - -– Van még egy jegény, aki ejgyün éjtem. - -(1901.) - - - - -Utolsó hapták. - -Sárga kaszárnyaházak kavicsos udvarára kivisznek a hűvös őszi reggelen -ide is, amoda is egy-egy asztalt. Arra könyveket raknak, különféle -protokolumokat. A regruták, akik ilyenkor az udvaron sorakoznak, nézik, -hogy ugyan mi lesz? De hiába nézik szegények, ez úgy sem nekik való -dolog. Még hosszú, nagyon hosszú idő eltelik, míg egyszer majd nekik is -kitesznek az udvarra ilyen asztalokat, a hozzávaló könyvekkel odaáll az -asztalok mellé egy trombitás, hogy majd dudál a dudán, amit kell. - -Előre-hátra lépkedő meredt ujonc csapatok között lassan szállingózik be -az udvarra, az asztalok köré egy-egy civil. Ott aztán megáll, széttekint -és unottan nézi a tarka képet. A regrutákat, akik oly szerencsétlenek, -hogy jobblábbal lépnek ki, mikor ballábbal kellene, az öreg mancsaftot, -amely ruhákat mos a kútnál és fázva csapdossa egymáshoz vörös kezeit. -Jönnek más civilek is, itt egy keztyűs, cilinderes úr, amott szűrös -tanyai, azután egyenruhás emberek: rendőrök, tűzoltók, vasútasok. De -azért nem valami sokan jönnek, im itt a nyolc óra, amikor mindnek együtt -kell lenni s alig vagyunk negyvenen. Ez onnan van, hogy ez a legrégibb -évfolyam a tartalékosok közül. Valaha sokan voltunk, mikor legelőször -jöttünk be ugyanebbe az udvarba regruta-sorban, de némely része -elszármazott, másrész el is halt, tíz esztendő még az ilyen korú emberek -között is szokott rostálást csinálni. - -De annál melegebb lesz a viszontlátás. Amúgy az utcán elmegyünk egymás -mellett akárhányszor szótalan, mert aki már nemcsak magáért dolgozik, -hanem gyerekek is vannak otthon, annak rendszerint sietős az útja. De -itt más minden. Itt mindenkit örömmel fogadnak. - -– Ni, ahun gyün a suszter is! – kiáltják! - -S nyomban utána teszik: - -– Suszter, fekete az orrod. - -S a suszter csakugyan most is az orra nyergéhez kap, mint tíz év előtt, -hogy nincsen-e csiriz rajta. Persze hamisságból teszi, de mindegy az, -azért csak nagyot nevetnek. Hát még mikor jön az öreg kománk, Herr -Corporal Lazar Klein a két ballábbal. Azután mások. Régi ismerősök, akik -teljesen kivesztek az emlékezetből s most egyszerre itt állanak, mint -test és vér. Most nincs „úr“, se „maga“ se „te“, hanem itten kend -mindenki, mint az annak idején szokásban volt. - -– Hát hogy áll kend, koma? - -– Hát ehun-e, koma. - -– Hát az asszony, koma? - -– Hát csak löhetősen, koma. - -– Hát regruta van-e otthon már, koma. - -– Van, koma. Három. Hát kendtöknél, koma? - -– Kettő, koma. - -– Fiúk, koma? - -– Azok, koma. - -– No hála Istennek, koma, akkor van mán, aki az én lányomat elvöszi. - -Így társalognak, várván a kapitányt. Jön az is. Fölkötötte a selyemővet -és láttára sorakozót fúj a trombitás. Mindenki sorba áll. Nincsen itten -se igazodj, se erre nézz, se arra nézz, a sor azonban mégis egyenes, -akár ha léniával mérték volna. Ez az öreg katona virtusa, hogy hadd -lássa az udvarban kódorgó regruta-nép, hogy mily tudományosak a hős -atyjai, a vén csatárok. Vén harcosnak nem köll se kommandó, se -szavallás; – ha akarja, mögtöszi. Még a nóta is úgy szólt abban az -időben: Glider sliszen, forberc mars. Rükverc mars. Ez a bakaregula, -megteszi, ha akarja. - -Még egyszer szól a kürt. - -Csak egy fúvás az egész. Még azt sem tudja jól fújni az a regruta dudás, -pedig tele van a képe levegővel. Csak egy fúvás, egy hosszú, erős -kürthang, amely lassan hal el a rézduda torkában. Ez a hapták? Az utolsó -hapták, amit nekünk ennél a regimentnél fújnak. Ami csodálatos érzéseket -költ ép most, hogy az ezred legfiatalja és legvénje együtt van az -udvaron. A legfiatalja a regruták, akik most tanulják az alapvető -tudományokat, (hogy mint kell a lábat kirugni), a legvénjei pedig mi, -akik eljöttünk, hogy a kürt harsány szavára még egyszer haptákot álljunk -ebben a regimentben. Álljuk is bár csak úgy vén harcosok módjára, mert -azt mondja egy ember a hátam mögött: - -– Mikor ökörnyombúl is mögitta kend a vizet, akkor nem volt kendön ilyen -cifra lebernyeg, komám. - -Amint, hogy igaz is. Ez ténybeli valóság, de nincs már most helye az -elmélkedésnek, mert komoly dolgokba kezd a kapitány. Mondja a -törvényeket, hogy így meg amúgy, miként kell eljárni ebben vagy amabban -a dologban. Ezt amúgy is tudjuk, ki tudná, ha ilyen agg atyák sem -tudnák, a kapitány is tudja, hogy tudjuk, aki már jó egynehányszor -elmesélte ezt nekünk. Így nem is tart soká a tárgyalás. A könyveket -összeszedik s elmennek vele a hivatalosak, hogy majd odabent az -irodákban különféle írásokat tesznek beléjük. Az utolsó haptáknak vége, -a kis csapat most már csak ácsorog addig az asztal körül, amíg a -könyveket ismét előhozzák. De ez nem egy-kettőben történik s addig el is -unják magukat. - -– Nehogy bemönnénk az öreg kantinoshoz? – kérdezi egy vén harcos. - -– Dehogy – inti a másik. Már minek? Pálinkát inni már későn van, sört -inni még korán van, hát mit akar kend ott? - -A koma aztán ebbe bele is nyugszik, mert könnyű a pénznemköltésbe -belenyugodni az efajta katonának, akinek e sivár udvarról még ezen pár -perc alatt is minden gondolatja hazajár. Maradnak hát csak így egy -csomóban és nézik a zajos udvart. Voltaképen minden ugyanaz itt, ami tíz -év előtt volt, de mégis egészen más. Ugyanazok az egyenruhák, ugyanazon -belevaló alakokkal. A káplár ép úgy húzgálja a regruták fülét, ép úgy -üti őket tarkón, ép úgy rugdossa meg a lábszáraikat, a tisztek pedig ép -úgy nem látják meg, mint tíz év előtt. Pofonok tekintetében igen -konzervativ testület ez, amely itt mozog az udvaron. Ugyanazok a lármás -hangok, itt-ott egy rekedt kommandó (Ennek is kár volt még a kórházból -kijönni – véli egy öreg harcos), ugyanazon, az egymás túlkiabálásában -mutatkozó Diensteifer, mind-mind ugyanaz, csak ép a nyakravaló és a -sipka közt levő testdarab, a fej más. Már ezek a hadnagyok, fiatal -főhadnagyok ismeretlenek, csak később kerülkőztek ide. Csak egy van az -ezredben, ami mindig ugyanaz, ami sohasem változik: a suszter. Amiként -civilben első látásra föl lehet ismerni a csizmadialegényt, ép úgy itt a -susztert. Annak mind egyforma képe van, mintha valami külön kaptafa -szerint teremtődnének a világra. - -Néha megpihennek az ujoncok s olyankor mind ide néz. Soványak ilyenkor, -mert ez jobb fogyasztó kúra, mint a marienbádi s szinte azt lehet -mondani, az első nyolc hét alatt legyakorolják csontjaikról a húst. Csak -a szemeik égnek és vágyódva tekintgetnek erre szegények, hogy uram -isten, azoknak már de jó. Hogy majd mikor jutnak ők is oda? - -– Sohasem – gondolják elkeserülten, amely föltevésben még bíztatja is -őket az öregebb baka. Ez különféle mesékkel apasztja a kedvüket, amikkel -alkalmazkodni tud a helyhez. Boszniában azzal biztatták az ujoncokat, -hogy akkor mennek haza, ha a Rajnovics-hegy elkopik. Nagy hegy volt ez a -Rajnovics s minden száz esztendőben egyszer rászáll a griffmadár. Ami -kövecset aztán a karmai között elvisz, azzal kopik a hegy s így idővel -elkopik egészen. Akkor lesz az ujoncok hazamenetele. Bécsben jártunkban -más volt a mese. A kaszárnyától nem messze állt Schiller szobra egy -hosszú kabátban. Ezt mutogatták a regrutáknak: - -– Nézd, fiam, akkor mégy te innen haza, mikor ez az öreg püspök -kifordítja a köpönyegjit! - -Itt pedig a hídon, amely a Tiszán átvisz, vas turulmadarak ülnek a -lámpaoszlopok tetején. Ennélfogva itt csak akkor mennek szabadságra az -újoncok: majd ha a sasmadarak elszállnak a hidrúl… - -– Komám – mondja egy ember. - -– Mi az, komám? – kérdezi a másik. - -– Mit csinálna kend, ha mégegyszer regrutának kéne lönni? - -A kérdezett minden hosszabb gondolkozás nélkül feleli: - -– Agyonlőném magamat, komám. - -Annyi bizonyos, hogy ezt a táncot nem igen szeretné megújráztatni senki -sem. Bólintanak hát rá az emberek s elgondolkoznak, mindenki a maga -soráról s azon időről, mikor ő is így állt itt, mint most ezek a sovány -égőszemű gyerekek. - -Nini – véli most egyik – hát a fűrer Kovács, hogy nem gyütt el. De -áldott jó embör volt. - -– Az Illés? – kérdi egy vasútas. - -– Az. - -– Az nem gyühet – mondja ismét a másik – mert haldoklóformán van. Három -luk van a fejiben. - -És elmondja Illés történetét. Hogy gazdag leányt vett el, de mert az ő -vagyona az asszonyéval nem mérkőzhetett, semmibe sem vették az asszony -portáján. Hat év alatt talán tizszer főzött neki meleg ételt az asszony. -Utoljára elváltak, de a két gyereket tartásra az asszonynak ítélte a -törvény. Hát a múlt vasárnap, hogy vásár volt, a vásárfiában cukrot vett -a gyerekeinek Illés és elbátorkodott azzal az asszonyékhoz. Ott aztán -nekiesett ipa, napa felesége a béressel együtt, tulajdon gyermekei -szemeláttára a kútágashoz kötötték s addig verték míg össze nem roskadt. -Még a cséplőgépről is levették a kisafát és azzal verték a fejét. Már -nem állhatta a szomszéd a szörnyűséget, az ment be idegen erővel az -udvarba és fölszedte véréből az embert. Kocsin aztán az apja házához -vitte, de sok vére folyt az úton és egészen odáig van most az ágyban. -Szemlevizsgára ezért nem jöhetett el Illés. Lám, mégis van egy ember, -akinek jobb lett volna itt maradni, mert tartóztatták is annak idején, -mivelhogy igen jó katona volt. - -… Jönnek a könyvekkel és osztogatják. Kapdos mindenki a magáé után s -ahogy zsebre tette, se szól, se beszél, csak halad ki az udvarból. A -negyven szétoszlott, hogy soha többé össze ne jőjjön. Még ahogy -kijövünk, egy ember megáll, visszafordúl és szótalan integet a kaszárnya -felé, lefelé fordított tenyérrel. - -(1902.) - - - - -Vízenjárók. - -A „Ha Isten velünk, ki ellenünk“ már három napja heverte a szelet Mohács -alatt. Csunya dolog az ilyen, mikor a szél miatt nem tud haladni a hajó, -a lovak részére pedig semmi födél nincs a parti pusztaságon, elfáznak, -elgémberednek s még az élethez sincsen kedvük. Török Mihály kormányos -igen mérgesen pipázott a hajóban a csárdában és beírta a könyvbe: Ezen -istentelen szél mán mögén igön hitvány sorba vert bennünket. Egy legény -elment a kis hordóval valami faluba, melynek a tornya oda látszott, -borért, ezt szopogatták nagy magameguntukban. A hosszú Nosza Pál a -vontató, két sihederrel volt a lovak körül; csunya szájú ember az öreg, -mindig káromkodik, mi a vízenjárónak nem szokása, ennélfogva kívánni is -szokták Nosza Pálnak, hogy bár gyógyulna be már egyszer a szája örökre. - -Komlósi Kistakács Ferenc volt akkor a hajón az öreg legény, régi -haragosa Török Mihály kormányosnak, mely ok miatt örökké együtt -sifteltek. Ők állandóan nem szenvedhették egymást; ez az idők folyamán -gyönyörűségessé vált bennük s utóbb már nem bírtak ellenni egymás -nélkül. Csak éppen, ha a hajó orrában tartózkodott Török, akkor a hajó -farában volt Komlósi; ha a hajó egyik oldalán átkerült a farba Török, a -másik oldalon Komlósi fölment az orrba. Most Komlósi volt az orrban, -varjút főzött már a harmadnap óta. - -Olyan rossz vasas pisztolya van neki, azzal lőtte a varjút a parti -fákról és most egyéb dolga nem lévén, azt próbája ki: csakugyan igaz-e, -hogy nem fől a varnyú sohasem. Pedig alighanem igaz lessz, mert már -három napja főzi a bográcsban, de még mindig kemény a varjú, bár a lába -csontja is már úgy elfőtt, hogy kilehet húzni a combjából. - -A többi legény neveti Komlósit és néha hirt visznek a mulatságról a hajó -másik felébe Töröknek. Az meg nem szól rá semmit, csak hallgat és -gondolkozva csukdossa a pipára a kupakot. - -Harmadnap estefelé alább hagy a szél. Nosza bejön a partról a hajóba. - -– Röggel möhetünk – mondja Töröknek. - -– Mö – mondja a szótalan Török, lenyelvén a hetünk-et. – Mán is -möhetnénk, ha este nem vóna. - -De este van és így nem mennek, mert terhes hajóval sötétben fölfelé nem -lehet járni. A ló sem bírja, meg azután nagyon csalfa a Duna vize -(nemhiába hogy Németországból való), vigyázni kell rajta. – Hát ebben -meg is nyugodnak, de alighogy tennék, látják, hogy nem mindenki olyan -ám. Jön alulról egy hajó fölfelé, hosszú, nagy fekete hambár s úgy tele -van, hogy majdnem elmerül. A közepe táján még a víz alatt van az -oldaljárója is. Ahogy a sekélyeket kerülgetve oldalt áll a vízen, -látszik, hogy korlát van a hátulján, ami mutatja, hogy a hajó nem is -magyar. - -– Vagy rác vagy némöt – nézi Komlósi Ferenc a varjúfőzés mellől és -csakhamar látják is, hogy német, az alsó Dunáról való. Sok ló húzza a -parton, az emberen, aki a lovakat kormányozza, látszik, hogy magyar. Az -különben a kocsiján is látszik, amely a hajó után kötött dereglyébe van -téve. - -Most épen erősen hajtat a lovakkal, mert Törökék hajójának már egész -közelébe ért a másik. Török föntvan a domentátumon és ismét csak igen -mérgesen pipál, mert már látja, hogy baj lesz: a német hajó elkerüli és -azután, ha menésben vannak, mindig csak ennek a nyomában haladhat. Ez -pedig lassan jár, mert igen nagy a hajó és egészen tele van rakva. Ez -baj lesz. A német hajó csakugyan elkerüli a „Ha Isten velünk, ki -ellenünk“-öt, s mert hogy most már végkép estére fordult az idő, emennek -az orra fölött azonnal ki is köt. Mozdulni sem lehet most már tőle. - -Ahogy a hajó kiköt, az emberséges német kormányos át is jön emide -ladikon, hogy szót értsen Török Mihálylyal. Üdvözli, mit kesernyésen -viszonoz Mihály, miután haragszik. Látja ezt a német és magyarázni kezdi -a dolgát. Elmondja, hogy búza van a hajóban, és napra kell vele fölérni -a Pestre. - -– Hát ebbe is búza van – feleli kelletlenül Török és megrugja a csizmája -orrával a hajótető oldalát – mégse kerülök más elibe. - -Beszéli aztán a német, hogy ha ő nem ér föl a mondott napra a búzával, -nagy birságokkal sarcolják érte. Hát most már ezt nézzék el neki: az -üzlet-üzlet, nem kívánhatja senkisem tőle, hogy haszontalanul fáradjon. -Annyit beszél, hogy utóbb a mogorva Török is belenyugszik a sorba, -miután ha jól keressük, a sógornak mégis csak igaza van, ha igyekszik. -Török nem tartozik napra érni föl, így nem is veszít semmit, hát hagy -boldoguljon a német. Ellenben Nosza Pál, akinek így is hevertek a lovai -már három napot, nincsen egészen jól kedvében odakint a parton és nagyon -tárgyal a kifordított subájú angyalokról. Később ételre bejön a hajóba -mogorván. Halat esznek, mert fogott Komlósi délután a pöndör-hálóval egy -csukát. Nem volt valami híres, miután a kisebb bográcsban főzte a -Vízhányógyerek s nem is igen fért bele a hal. Komlósi pedig késre akart -menni a nagy bogrács védelmében, hogy azt addig oda nem adja, amíg a -varjat meg nem főzi. Ahogy az utolsó darab kenyerét megmártotta a lében, -becsattantja a bicskát és megy vissza a hajóorrba a varjújához. A -Vízhányógyerek előveszi a citerát és Török kedvében járni akarván, azt a -régi nótát muzsikálja rajta: Ej, haj, sose búsulj kebelbeli barátom. -Minden embör egyször él a világon. Lám, a hold is változandó, egyször -telik egyször fogy, Ej, haj, jóbarátom, mögélünk mink valahogy. - -Szép nóta ez nagyon, különösen annak aki szereti. Török nem szól semmit, -de a pipát kiveszi a szárból maga elé tartja, megnézi s újból -belecsavarja a szárba, mely dolog őnála rendszerint a tetszést szokta -jelezni. A nóta másik versét már mondják is félhangon a legények, mely -arról szól, hogy ha eddig megéltünk jóbarátom, akkor megélünk mi már -ezután is. Jó vigasztalás ez, de Nosza Pál nem hallgatja. Kimegy a -csárdából és Komlósihoz kerül. - -– No – mondja Komlósi, – kend se öszik mán? - -– Nem, – feleli Nosza. - -– Hát – adja tovább a szót Komlósi, kend mindig olyan ételű volt mint a -molnár tyúkja. - -Nosza nem felelt, Komlósi meg nézi a bográcsot, hogy elég vízben fől-e a -varjú. A széles folyón csend van, még a hullám sem locsog a hajók -oldalán, mert szinte az egész oldaluk a víz alatt van. A lámpákat -kirakták a belső részen, hogy valamely vízenjáró edény a sötétben -beléjük ne ütődjön. – A sötét égben vadludak haladnak, gágogásuk -lehallatszik. - -– Hát előttünk a némöt – szól Nosza. - -– Ehen. - -– De – mondja Nosza – hónap délelőtt az átvágásnál át köll menni a -lovakkal a túlsó partra. - -– Még mondjam is? - -Nagyon gágog a vadlúd, Komlósi félretartja a fejét és úgy hallgatja. -Azok bizonyosan jobban fölnének a bográcsban. - -– Te – szólítja Nosza – te Ferkó. Hát csakugyan elébb érjön föl a némöt? - -– Komlósi ránéz, mert nem érti. Hát mit tud csinálni, hogy ne érjen föl -hamarább a német? - -– Nosza fölkapcsolja a bőrtarisznya szíját. Előszed egy darab bőrt. -Kibontja, van benne megint egy darab bőr. Azt is kibontja abban is bőr -van, de ez már szőrös és szaga van neki. - -– Ferkó – mondja csendesen – eredj föl ladikon a némöt derögjéhöz. Aztán -dörgöld jól végig az oldalát evvel a bűrrel. - -– Ehen, felel Komlósi, aki most már igazán tudja, hogy miről van szó. -Ladikba száll, fölmegy a vízen a német hajó dereglyéjéhez, azzal a -zajtalan evezéssel, amihez nagyon alkalmatos a tiszai falevélforma -evező. A dolgot elvégzi, visszajön. Nosza elrakja a bőrt és semmitsem -szólván, kimegy a partra, a lovakhoz, aludni. - -Jóízűt aludt Nosza, mert úgy kellett hajnalban felkölteni. A német -akkorra már el is ment és Török dohogott a lassúság miatt. Nosza nem -szólt semmit, csak akkor kezdett káromkodni, mikor a vasmacskát -fölhúzták a hajón a legények s az ő lovai a kötél végén belefeküdtek a -hámba. Már akármit beszélünk itt előre-hátra, meg kell állapodnunk -abban, hogy hajóhúzó lónak sem jó lenni. Azonban most már mindegy: a -lovasmacskák mentek, ahogy tudtak. Jobban nem mehettek, mint ahogy -tudtak, mert régi igazság, hogy bolond ember az, – aki szebben táncol, -mint ahogy tud. Nem is érik el féldélelőtt előtt a német hajót s csak -akkor jutnak a nyomába, mikor amaz az átvágásnál készül át a túlsó -partra, hogy majd ottan folytatja az útját. - -A dereglyét ép el is oldták már a hajótól és költöztetik bele a lovakat. -Belemegy mind a jámbor, mert megszokott dolog ez náluk. Nosza, hajtván a -tulajdon állatait, odafigyel. Török a vízről nagyott kiált rá: Haó, héj, -hahahó, – arra megáll, mert majd a német után ők is átvádolnak a túlsó -partra. A német dereglyéje már indul és Nosza növekedő figyelemmel veszi -észre, hogy bajban lehet az az ember ott a dereglyében a lovakkal. Mert -igen csapkolódik az ostorral, a lovak pedig szőrnyen ugrálnak, ami a -hajóhúzóknak nem igen szokása. Egyre veszettebbek s mikor a dereglye a -túlsó oldalon partot ér, valamennyi eszét vesztetten rohan kifelé és -szerteszalad a pusztán. A gazdájuk épen csak hogy egynek a kötőfékjét -kaphatta el, bár azzal se nagyon bir. - -Törökék is készülődnek az átalmenéshez, viszi a dereglye Noszát és a -lovait. Nosza, ahogy partot ér, a lovakat kicövekeli, azután a -kárvallott emberhez megy. - -– Hát kendet mi érte? – kérdezi. - -– Hogy mi ért? – jajgat amaz, – ahol ni, szerteszét a lovak, estig se -szedem valamennyit össze. Meg vannak vadulva. - -– Mi a korság leli űket? – kérdezi tovább Nosza. - -– Mi leli? Tudom én mi leli! – fakad ki az ember. Farkasbőrrel vannak -megvadítva. Jártam már én így, de ha tudnám, hogy ki tette, bizonyosan -nem menne el élve innen! - -– No felel Nosza tünődve, nézvén csizmában a lábafejét, – evvel is -okosabb vagyok. Ötvenhat esztendőt megértem földi, de ilyet még nem -hallottam. - -S Nosza a hajóhoz menve, fölszól a domentátumra Törökhöz, csendesen: - -– Mán nem előzködik a némöt. - -Török elismerőleg szól: - -– Kendet, Pál, ha egészen kölök korában akasztották volna föl, akkor is -későn lett vóna. - -Nosza nem felel, csak kacsint Komlósi felé. Komlósi nem szól, csak főzi -a varjút. - -(1903.) - - - - -Látogatás a városban. - -Van valami tizenkét esztendeje, hogy az öreg Tóni, már mint az öreg -Himarró Antal, nem volt a városban. Hát ez úgy van. Minek járjon be, ha -semmi dolga ott nincsen. – Amint hogy nem is volt. A kocsi ugyan -gyakorta bejárt a tanyából, hol ezért, hol azért, meg mi egymásért, de -az öreg Tóni tizenkét év óta semmi módban sem kívánta a várost. Minek -menjen? Öreg ember, már nem szokta. Lám itt a dorozsmai pusztai kápolna -közelebb esik, mint a város s ott évente búcsú szokott lenni, jól -megtarkázva különféle vígaszságokkal és a multkor, ép búcsú napján az -öreg Tóni erről megemlékezvén, mondá: - -– Jó búcsúk szoktak ott esni. De én már most jóideje nem vótam feléje -se. Hát mögájjunk csak… Hetven. Most mög a kilencszáz van ugy-e uram? -Hát akkó épen harminc esztendeje, miúta nem vótam ottan. - -Harminc év nem sok idő: még vár az öreg Tóni pár évet, míg majd ismét -elmegy a búcsúra. A napok oly egyformán suhannak odakint. Ha az -időjárásnak változatossága nem volna, haladásukat észre sem lehetne -venni. Oly egyszerűen múlnak el, egyik olyan, mint a másik s kedves -föntartónk, a nap is csak annyiban játsza meg magát az egész év -folytában, hogy olykor az öreg diófa egyik, másszor meg a másik oldalán -halad le aludni. De a diófa bármely oldalán megy is le, a föld pereméről -mindig visszatekint, utolsó pillantásával mindig igéri: Ne féljetek. -Hisz reggelre visszajövök. - -Ez ideig mindig vissza is jött. Nagyon rendes és szótartó. A csillagok -egész járásában nincsen senki akkora rendtartással, mint ő. Pontos, akár -a járó óra és sugarait szelíden küldi az emberekhez. Tavasszal, mikor a -borús fellegek eltűnnek, miként csapdos apró kezeivel feléje a gyermek. -Lám a nap is így van, útjáról el nem tér, miért térne hát el napjai -rendes folyásától az öreg Tóni? No nem úgy van az. Öreg katona tudja, mi -a rend. Tizenkét esztendő egy kapituláció s hogy most az letelt, Tóni -elhatározta, hogy bemegy a városba, mert amúgy is volna vásárolni való. -Egy darab vas kell a puskába s az ünneplő pipába új szár. - -Azon ember, aki ezek megvételére rászánta magát, útazásához keményen -készülődött. Kirakták neki az új kalapot, valamint a szegről az új -csizmák szintén leakasztattak. Ami a ruházatot illeti, Tóni vagy húsz év -óta nem vett magának ruházatot, hanem mindig abban járt, amit a városból -a gazdáék neki kiküldtek s Tóni ezen öltözetben fensőbséggel tekintett -szét a tanyai parasztok között. Az úthoz kellékül az új subát is -kitették (pedig kár ilyen finom, szép új subát kocsiba töretni). -Előkerült a tarisznya is, nem ez a mostani koldúsos-féle, hanem a -valóságos rendes bőrtarisznya, csillaggal kivert rézcsattokra járó. - -Éjfél után két órakor, mert a városba való induláshoz a tanyán ilyenkor -kelnek, mindezen kesztesekbe beleöltözve indult el kocsin Tóni. Kissé -aggodalmas volt aziránt, miként és hogyan lesz el egy egész napon át a -városban, mert ez, ha jól s minden oldalról felfogjuk, sok tekintetben -szokatlan. - -– Hejnye, hejnye – mondta Tóni s pipára gyújtván a sötétben, elvette a -mellette ülő kocsislegénytől a gyeplőt, mert nézete szerint a mostani -kocsisság már nem ért ahhoz, hogy miként kell a lóval bánni. - -Így haladtak a megszokott környéken. Közben megvirradt s a nap fölfelé -kezdett menni. Tóni hajt, de idő multán csak visszaadja Péternek a -gyeplőt. - -– Ne-e! - -– Hát mér nem hajt kend? – Kérdezi amaz gúnyosan. - -Tóni subájáról a gyerek gúnyolódása lesiklik s az öreg csendesen feleli: - -– Nem azok az útak vannak mán, mint ezöknek előtte. Nem tudom, mík út -mejik. - -Csakugyan azon idő óta ez útak formájukat változtatták. S mellettük -mezők helyett tanyák keletkeztek, máshol szőlők vannak, sőt némely -darabokon „műjút“ is van. Ezek mind furcsaságok s különlegességek, de -legkivált a város széle. Ni, tizenkét év alatt hogy megteltek a temetők. -Mennyi kőkeresztet állítottak azóta! - -– Hát persze, persze – véli Tóni – a kórházak is szaporodtak, hát -halottnak is többnek kő lönni. - -No így vizsgálódva s elmélkedve beérnek egészen a tötthelyig s Tóni -útnak indul, hogy körüljárja a várost. Lassan lépked és a suba oly -méltóságosan lebben utánna. Sok furcsaságokat lát, de nem mutatja, mert -öreg férfihez ez nem volna illendő. Az utcákon nagy vasrudakon fehér -golyóbisok. (A rúdja jó volna kútágasnak). Egy ember, akinek nincsen -lába, ül a földön és muzsikál. Amott meg egy kisasszonyféle biciklin -nadrágba, de még ma aligha fésülködött, mert rettentő borzas. - -Ahogy Tóni e dolgokat tűnődve nézi, egyszerre meglepetten kiált föl. -Tulajdon magát látja előlépni a boltablakra rakott tükörben, de egészen -a kalaptól a csizmatalpig. Hejnye, az ördög vigye el. Tóni kedvtelve -nézi magát a tükörben, a kalapját megigazítja, a subát magára húzza. -Minden jól van, a bajusz is egészen rendes. A subát szétveti s így nézi -most már a tükörbe, hogy a suba alatt lévő úri ruházat is látható -legyen. Előbb bal lábát veti előre, majd a jobbat. Szép ettől a városi -néptől, hogy bár sok a járókelő, senki sem ütődik bele. Engedik Tónit -így mulatozni az utcán. Ő maga csak akkor veszi észre magát, mikor már a -háta mögött gyerekek gyűlnek és nevetgélnek. Búcsúpillantást vet hát a -tükörbe s kissé mérgesen halad odább. Mert ami a gyerekeket illeti, már -ez nem jól van. Odakint ugyancsak oldalba ütnék azt a kölyköt, aki öreg -emberen nevetgélne. - -– Tóni mostan már a pipás felé halad. A suba miatt csak úgy féloldalt -szorul be, mivel hogy e vastag állati bőr szélesebb nyílású ajtókhoz van -szokva. - -– Ebbe adjanak e szárat – mondja büszkén – de jelös szárat, mert ez nem -mindönféle pipa. - -Mutatja a pipát. A boltban ráismernek, ott készült, a Tóninak -faragtatták a gazdáék régi minta után. Tóni szerfölött örvend, hogy a -pipa szerkesztőjét így megtalálta s most már a szár dolgában nem sok -bajuk van egymással. – Tóni beleteszi a szárat a makkba s magától -messzire eltartva a készséget, nézi. Éppen ilyen volt az is, aki -legelsőbb benne volt. - -– Láttya – mondja boldog mosollyal – mijen szöröncsésök vagyunk, ha így -egymásra akattunk. Tuggya-e, hogy én már tizenkét esztendeje nem vótam -ideben, osztán most a pipánál fogva mégis csak egymásra ismerkszünk. - -A szár árában meg is alkudnak s Tóni a nagy örömben inkább csak úgy -képmutatás szempontból alkudik, hogy valami nagyon el ne bízza magát a -boltos. Fizet és elkezel és távoztában a subaszéllel lesodorja az -asztalról az újságokat. De ez nem baj, majd felszedik, ha akarják. - -Az utcán most már az új készségre gyújt s igen sok masinát húzgál végig -a házak oldalán, míg egy lángra kap. Ennek a városi szél az oka, amely -korántsem olyan becsületes, mint a tanyai. Odakint csak egy felől fúj, -itt meg minden sarkon másik kapja oldalba az embert, mint az ék (azért -is ékesszél a neve.) Ilyesmikkel kell küzködni a subában, ahol az -utcákon megy. Még a puskaművest keresi föl, az ócskásat, ahol sokáig -kotorász egy darab vas után, amit majd a fegyvereire akar fölverni. -Idővel azonban ennek is vége szakad és Tóni megkönnyebbülten mondja: - -– No. - -Ez annyit jelent, hogy a hivatalos ügyek el vannak intézve s a komoly -munka után most már következhet a szórakozás. Ilyenkor legnagyobb -szükség van egy alkalmas korcsmára. Tóni bemegy az alkalmas helyre. -Kevesen vannak még ott. Egy asztalt kiszemel, arra rákopogtat az ujjával -s azt mondja: - -– Ide parancsolok egy fél liter bort. - -A hozott italra műértő szemmel tekintvén egy pohárkával iszik is -azonnal. Majd pedig az ételbe kezd és olykor érdeklődve az utcára -tekint. A sok nép járása, a kocsik lármája igen szokatlan neki és szinte -elkábítja. Itala lassankint elfogyott, talán jó volna menni is már. -Széttekinteni, nézelődni. Hiszen azért jött be. A Tiszát különösen -érdemes lesz föltekinteni, meg a hajókat rajta. - -De nem megy. Érzi, hogy elfáradt nagyon, jól esik itt pihenni és -szemlélődni az ablakon keresztül. Nem nagyon akar mozgolódni, bágyadt. -Ez minden tanyaival így van a városban. Az aszfalt és a kövezet -rendkívül hamar kifárasztják. Van tanyai ember, aki, ha egy napot tölt a -városban, utána két nap beteg. - -Tóni hát nem megy. A kocsi, amely délután volt visszafelé indulandó, -hiába várta, kiment nélküle, Tóni pedig legyen úgy, ahogy van. Hát Tóni -pedig ez időn nem volt épen valami rosz dologban. Ott ült a délelőtti -helyén, sok üveg volt az asztalon, meg sok üres gyufatartó, amikből a -masinát már mind kifogyasztotta. Ép mikor a kocsi már kifelé halad s -elhagyta az utolsó gyárkéményt is, Tóni így szólt a boros üveghez: - - Nem akar az ökörcsorda legelni, - A kolompját haragosan zörgeti, - Idegön szagot éröz a pusztába, - Hátra nézök: hat zsandár gyün nyomomba. - -Az üvegek mit sem feleltek. Tóni, az öreg Tóni a másik könyökére dült s -ujból így adta föl a szót: - - Azt kérdezi az elül gyüvő zsandár, - Hová való születésü vagy, te bojtár? - – Török Kun Szent-Miklós vót az én hazám, - Ott nevelt föl engöm az édösanyám. - -Az ügyek így állván, emberek jönnek a nóta hallgatására, sőt később oly -egyének, kik hegedűt viselnek a hónukalatt. Ez igen finom muzsika, nem -úgy mint odakint, ahol csak klárinét van, meg duda. Egy-két nótával -azonnal megkörnyékezik a vídám férfiut, aki most már végleg kibúvik a -subából és kedvtelve üti össze a tenyereit. - -– Húzzátok no, de csak a javát… - -És kiállván a korcsma közepére, valamely régi lassú, egy embernek való -tánc járásába kezd… - -* - -Tóni csak másnap délelőtt vergődik el a gazdáékhoz, kócos és zákányos -állapotban. A suba, meg a tarisznya elmaradt valahol, de megvan az -ünneplő pipa. Az öreg megjelenvén, nem szól semmit, csak áll az -udvarban, gondolván, hogy majd csak észreveszik. Amint hogy igaz is. -Csakhamar rákiáltanak. - -– Hát kend, vén korhely, hol csavargott? - -Hátra int a pipa szárával a vállán keresztül. - -– Oda vótam – mondja. – Jó fűre hágtam egy kicsit. - -A jó fűre hágás a tanyai nyelven azt az embert jelenti, aki a -mulatozásból csak másnap ér haza. Tóni hát így mindjárt egy szóval -bevallja a történeteket s hozzáteszi: - -– Hejnye, hejnye. - -Megint rászolnak: - -– A subát is elitta kend? - -A korhely sértődötten felel: - -– Nem a! Jó hejön van a! Abba a korcsmába van, ahova Jakabék szoktak -járni. Azok majd kihozzák utánam a kocsival. - -– De hiszen ide is elhozhatta volna kend – mondják neki, mert kissé -kételkednek, hogy hátha mégis „álogba“ maradt a suba. - -De Tóni elneveti a dolgot. - -– Minek járjak én subába a városba – mondja – mikor ebbe az úri ruhába -mindenki tanító úrnak néz. - -S billentvén egyet a kalapon, megindul és halad kifelé, bár hogy az nap -kiérne az nem egészen bizonyos. Többfelé főznek már a tanyák közt -pálinkát, annak a szaga nagyon csalogató. - -De felpanaszolni azért ezt nem lehet. Tizenkétesztendőben egyszer szabad -betekinteni a városba. S Tóni majd ott a kazán körül elmeséli a városi -történeteket. - -– Bátya – meséli majd a kisszékről a hallgatóságnak, – úgy éféltájba -mögittam tíz feketekávét egymásután… - -(1904.) - - - - -Örökös Jakab meg a pápa. - -Tanyán nyári vakáción a hétköznap meg a vasárnap között az a külömbség, -hogy hétköznapon a tanya udvarán hever az ember, vasárnap délután -azonban a heverő szerszámokat kiviszi a tanya sarkára, az útszélre és -ott helyezkedik el rajtuk a társaság, ki hogy bir. Az egyik a fák -derekára köti az ágyát, a másik kis széken üldögél, a harmadik -végignyúlik a füvön s mint mondani szokás: se nem fekszik, se nem -lefekszik, hanem elfekszik. Ez az igazi szó. Mert csakugyan úgy -elfekszik az ember és hanyatfekve, mit szintén mondani szokás: kinézi -magát a világból. - -Vasárnap délután egyébként azért szokás a tanya sarkára menni, hogy -forgalmat lehessen látni. Az uton haladnak ide s tova az emberek, -asszonyok. Szomszédolni járnak, az ismerettség és barátság fenntartása -szempontjából s köszönünk egymásnak barátságosan. Ünneplő feketében -vannak az emberek s lassan lépdelnek, míg suhanva haladnak a tanyai -barna leányzók, gyorsan, mint a tünő szarvas és szinte szól rajtuk a -keményített szoknya – kivéve, ha újhitű családból származnak: e -nazarénusok ugyanis nem tartják helyesnek, hogy az istenáldotta -kenyérmag keményítővé változtatva, világi cifrálkodásokra fordíttassék. -Szép hit ez az új hit, ők a megalázkodásban egészen a Jézus utasításai -szerint élnek. Tehát jönnek és mennek a népek az úton, bár nem valami -túlságos sokan, hanem csak úgy lehetősen. Az emberek megállnak s látván, -hogy mezítláb vagyunk, megkérdezik, hogy ugyan jobb-e így mint mezítláb? -Meg más különféle tréfák történnek és Szögi Ferenc az iránt érdeklődik, -hogy csakugyan itt jár-e a határban Rudol, mert azt mondják, hogy itt -jár s nemsokára meghozza a magyarok szabadságát. Nem lehet azonban az -ilyesmit bizonyosan tudni, még az sem bizonyos, hogy él-e még a Rudol, -bár a ti lelketekben sokáig élni fog tiszta szép színű harmatos virág -gyanánt. - -Örökös Jakab azonban nem sétaképen, hanem lólegeltetés közben ér a -tanyasarokra. Sebők Jakab ugyan igazság szerint, de miután a tájékon sok -a Sebők, megkülönböztetés okáért az Örökös nevet kapta, mikor egy kis -földet örökölt. Itt van a szomszédban az a másfél hold földje, amit -örökölt, annak a tarlójára hajtotta ki a lovakat, meg a kis csikót. Csak -úgy van, ingben, gatyában, mellényben, kalap a fejében, lóhajtó ostor a -kezében. Ideér s a barkás eperfa alatt megállva, köszön. Idős ember, már -felnőtt családjai vannak. - -– No, Jakab bácsi, hát maga így ünnepködik? Lólegeltetéssel? - -Mérgesen suhant az ostorral. - -– Hát az ördög bujjék ebbe a kölökbe, de nagy lacibetyár kölök! Alig -hogy letöszi az ebédnél a kanalat, hát eltünik a tanyábul. Bizonyosan -ott van már a tánchelyön. Pedig mondani akartam neki, hogy délután -hajtsa ki a lovakat ide az örökföldre. Nem jó, tudja, ebben a melegben a -lónak az istálló. Borzasztó legyes. Csak kinlódik benne a jószág. Hát -kihajtottam magam. Mert magad uram, ha szolgád nincs. - -Mérgesen fakadt ki, verve a nyéllel a fa derekát: - -– De mögustorozom azt a kölköt, ha előkerül a fene teremti. - -– Ustorozza kend a tengöri herkentyűt. Kend sem volt jobb legénykorában. - -Azt mondja Örökös: - -– Nono. - -– Hát persze, hogy nono. Arravaló az ünnep, hogy a fiatal vér vigadjon. - -Jakab leereszti az ostort, amivel eddig a barkás eperfa leveleit -csapkodta. - -– Hát hiszen – véli – ami ezt illeti… Ugyan – fordít hirtelen a szón – -mondja már, magának nagyobb tudománya van ott bent a városon: hát a pápa -csakugyan leparancsolja az ünnepöket? - -Ehen. Jön már Örökös Jakab is a sérelemmel. - -– Dehogy parancsolja, Jakab bátyám. Mindössze csak arról van szó, hogy -némely hétköznapi ünnepön, mög nagyünnepök másnapján, aki akar, az -dolgozik. - -– No – mondja Örökös Jakab. – Hát még? - -– Mög nem tartozik misére mönni senki. - -– Ugy hát – mondja gúnyosan Örökös Jakab és olykép szögezi rám szúrós -fekete szemeit, mintha én tartoznék felelettel ezért az egész -ünnepfölfordulásért – úgy hát? Hát eddig talán möntünk? - -E kérdés föltevése egészen helyénvaló. Mert innen, erről a helyről a -városi templom nyolc órai út oda-vissza gyalog, de a közeli falusi s -tanyai templomok sem adják a gyalogútat négy órán alul. Így bizony nem -sok misében van részük. Ha az igét igen csak szomjúhozzák, kocsin -hozatnak az alsóvárosi Mátyás-templom árnyékából valamely alkalmas -barátot. - -Nem az itt azonban ezúttal a fődolog, hanem a kérdés, amit Örökös Jakab -föltett. De tartozik-e erre bárki is felelni? Nem tartozik. Vasárnap -van, munkaszünet van, ne disputáljunk s Jakab is jobban tenné, ha lovai -után menne, mert már is nagyon fejjel állnak az özvegy Nagy Géczi -Oltványi Ferkóné herése felé. Ennélfogva csönd van, amit Jakab tör meg. -Beszélni kezd. Azt mondja: - -– Hát tudja, ha a Sarlós Boldogasszony ünnepit leparancsolja a pápa, hát -nem bánom. Azt úgyis csak a kunok tartják leginkább itt Dorozsmán, -Halason, mög Majsán. - -– Hát ez úgy van. - -– No. De hát most már szent Józseföt márciusban ne tartsam? Szent Pétört -augusztusban ne tartsam? Márk napján a búzaszentölőt ne tartsam? Hát -páduai szent Antalt juniusban ne tartsam? Mi? - -Hát bánom is én. Hát tartsa. Jakab bácsi hirtelen olyan mérges lett, -mintha bántaná valaki. Kipirult, megint csak verte az ostorral az -eperfaleveleket – huj, huj, ez az ember alighanem elbotozza a Jancsi -legényt, ha hazajön a tánchelyről, pedig azzal csakugyan semmit sem -vétkezett a Jancsi, hogy szereti a szeretni valót. De dühös ám igen csak -az öreg Örökös Jakab, vastag bikanyakán az erek kiduzzadnak, barnára -sült melle a nyitott ingben duzzadva emelkedik, amikor haragosan dörgi: - -– Aztán jussa van a pápának leparancsolni az én Jancsi fiamat arrul, -hogy husvét másnapján elmönjön öntözködni ahhoz a lányhoz, akihöz akar? - -Hát valóban, efelől bármit beszéljünk, szentatyának ehhez jussa nincsen. -De lám, másként milyen alkalmas dolog ez: Jakab haragja leháramlott a -tánchelyes Jancsiról s Róma ellen fordult. S surbankó Jancsi az -ostorozás alól ezen a szent ünnepnapon megmenekült. - -Jószerencse volt egyébként az is, hogy Örökös Jakab lovai csakugyan -bementek özvegy Oltványiné heréjébe delektálozás szempontjából, -minélfogva Jakab utánuk indult, hogy kitérítse útjukból e -megtévelyedetteket. Ostorát suhogtatva, hirtelen elszaladt s csak -futtából kiáltotta vissza: - -– Beszélhet, amit akar. - -Egy szót sem szóltam pedig. Ennélfogva ez az üzenet alighanem Rómának -szól. Lehet tehát most gondolkozni afölött, hogy miként lehessen tudtára -adni a Szentszéknek azt a bizonyos dolgot, hogy itt erre mifelénk, az -alsótanyán, a zákányi kapitányság belső részén, a Sebők-hegyben, -háromszázhuszonhét szám alatt bizonyos nevezetű Sebők Örökös Jakab -nincsen megelégedve a római intézkedésekkel… mert szent József urunkat -elhagyni nem lehet, inkább kitér a hitibül és elmén nazarénusnak… - -(1907.) - - - - -Pör előtt. - -Kis esszű ember, aki a dolgokat a maguk valóságában a kis eszével -fölérni nem bírja, azt hinné, hogy a birkával gazdálkodni könnyű. Dehogy -pedig. Annak különféle tudományai vannak s az ember leginkább a -számításban csalódik. Mert történik, hogy nagy a legelő és kevés hozzá a -birka s így a termő fűben van a károsodás. Történik ellenben az is, hogy -több a birka, mint a legelő s mikor már leették szegények mind a -tetejét, mit tegyenek. Nem tehetnek egyebet, bégetnek. A gazda az -ilyesmit szomorúan tapasztalja és bármiként forgatja is elméjében a -birkák sorsát, rajtuk nem segíthet. Nagy fejtörő az ilyesmi. Mikor -egyszer végigette az állat a legelőt, elérkezett a legvégéhez s holnap -már újból a legelejéhez kellene hajtatni az újonnőtt fűhöz s akkor látja -az ember, hogy több a birka mint, a fű. Hamarább leették a legelőt, -semhogy azon idő alatt, míg a terített asztalon végigjártak, a kezdő -helyen a fű újra kinőhetett volna. - -Ostobának mondják a birkát, pedig nem ostoba. Csak annak mutatja magát, -míg kövér előtte a határ, jómódúak szokása szerint. De ha egyszer nincs -mit ennie, úgy tekintgél, mint a legokosabb. Mindenkire rátekint, hogy -ugyan a gyapjúért, amit róla leszednek, ki ad valamicske ételt. - -– Bé! – mondja búsan és az emberre pislog. - -Bárki, ha az úton elhalad, mind a birkák csak felé villognak. Ilyenkor -paksziózik a juhász és rászól az arra haladó kétkézi munkásemberre: - -– De jó dolga van kendnek. - -– Már miért? – kérdi amaz, mert egyáltalán nem tudja, hogy neki jó dolga -volna. - -– Hát ehun e. Ötszáz birka néz kendre. - -A juhász ilyen kitalálásokkal mulatozik, bár ez megint csak nem ér -semmit, mert ennek a botnak mindig csak ott van a vége, hogy ehetnék a -birka. Ezen, mint tudnivaló, csak gyors elhatározás segíthet. Várakozó -Pál, a gazda, nem is tesz most már egyebet, minthogy kettéválasztja a -bürgét és a kisebb falkát útnak ereszti Susi Illéshez. Susi szintén azon -emberek közé tartozik, akik semmitsem tesznek egyebet, csak hol a -földet, hol a birkát nézik. Könnyű hivatal az ilyen juhászság, nem hiába -említi így a nóta is. A puszta magamagától, anélkül, hogy ösztökélnék -rá, kiadja a füvet, a birka ezt leeszi a föld hátáról és gyapjúval -szolgál Illésnek, amit Illés furfangos ollókkal leszed róla. Ide küldi -hát Várakozó a birkáit, miután úgy tudja, hogy annak még van elég -legelője. Ki is egyeznek a tartás díjában. Illésé a tej, amit kaphat -belőlük, meg még azonfelül fizet Pál minden fej után pénzt, egyezség -szerint. - -Idáig jól van minden. A birkák elmennek Illéshez s ott vannak mindaddig, -mig Várakozó a többiből annyit el nem ad, hogy ezeket visszahozhatja. -Nem megy gyorsan az ilyesmi s jó időbe kerül, mikor egyszer embereket -küldhet értük. Ezek haza is hajtják mind, már ugyan egynek csak a bőrét -hozzák, mert az elpusztult. (Alighanem bográcsban – dörmögi Várakozó.) -Illés üzen is, hogy Pál küldje azonnal az árát a tartásnak. Így mondják -ezt az emberek Pálnak a tanyában, mikor hazaértek. - -– Hát azt löhet – szól rá. - -– De pedig egy krajcárt se – mondják amazok. - -– Miért? - -– Nézze kend mög előbb a birkákat. - -Mennek, hogy megnézik, s ezen aktusnál szörnyű haragra gyűl Várakozó. -Csupa csont és bőr a sok birka s most a hosszú út után, alig hogy élnek. -El van nyúlva valamennyi, hasuk egy csöpp sincs, csak a nagy fejükből -néz ki két szem éhesen. Hó, te betyár! - -– Tönkre tött – hörgi Pál – mög ölt. Hát csak azt lesse, míg éntüllem -egy krajcárt is lát. - -Ebbül lesz a pör. Mert Illés követeli a vagyont, Pál pedig nem adja. -Hosszu üzenetváltások folynak és az szerencse, hogy nem levélben megy, -hanem bojtárgyerekek által. Ha levelekben menne az ilyesmi, már rég -nagyon összeszidták volna egymást. Ugyan ezt így is megteszik, de a -gyerek az ilyesmit nem meri elmondani abbeli féltében, hogy majd ő kap -érte a horgas bottal. - -Így aztán, mikor pör lesz a dologból, jóformán össze sincsenek veszve. -Csak épen úgy pörösködnek. Illés van fölül, Pál alul, mert Illés -követeli a tartásdíjat, Pál meg nem adja. Azt mondja, hogyan adná, mikor -nem tartotta a birkákat Illés semmivel sem. Csak a föld tartotta őket a -hátán, azért pedig nem jár semmi. No mindegy, majd a bíró megmondja az -igazat. - -Épen április huszadikára van megmondva a tárgyalás napja, mikor majd a -bíró beszél. A cédulát kivitték mind a két félhez és napjára be is jön -mind a kettő. Illés fogadott ügyvédet, azzal jelen meg. Ott van idején. -Hát Várakozó? Nincsen. Kiáltják a nevét, hát nincsen. Így várnak rá a -törvényházban. Illés időmultán kiballag a ház elébe, hogy lesi Pált… - -– Hej – gondolja – jó volna, ha nem gyünne. - -Hát már kilenc óra körül van az idő. Még egy órát kell várni. Ha nem -jön, vége a dolognak és Illésé az igazság. Ezen örülni kezd, de lám, -hiábavalók a hirtelen örömök, mert a sarkon egyszer csak föltünik -Várakozó Pál, egymagába lépegetvén, csak úgy komótosan. Ő nem hozott -ügyvédet, mivelhogy minek az, mikor neki amúgy is igaza van, amit -tanusítani tud. Ebben most igen büszke, mert voltak már neki olyan pörei -is, amikben nem sok igazság tartózkodott. Illés elhűlve látja, hogy Pál -mennyire elbizakodott s megretten most már, hogy hátha csakugyan veszít. -Óh, kutyafékom… - -Hirtelen elhatározással Pál elébe siet s vídáman köszönt rá: - -– No, hát kend? - -– Hát ehun-e! – feleli Pál – kend röttentő nagy ur, hogy így citáltatja -az embört. - -Kissé haragosan mondja ezt; Susi Illés csak szelíden felel: - -– De nézze kend, hát mit csináljak? köll a pénz nagyon. - -– Pénz! – süvít rá Pál – hát micsoda pénz jár kendnek? - -Illés megállítja Pált, a szűr gombjába fogózva s lassan kezdi beszélni a -dolgot. Hogy kit így, kit úgy. Nézze kend csak, sógor. - -– Már én nem vagyok a kend sógora – szól haragosan Pál, – nem köll neköm -ijen sógor. Köll a kutyának. - -Illés arcára kiül a harag szine s odakint már régen fejbe vágta volna -érte Pált. De türtőzteti magát (mert ésszel él az ember). - -– De csak sógor – mondja újra – nem köll haragudni. Szót köll érteni. - -– Nono, hagyja rá Pál – de sok beszéd szögénség… - -Ime egy újabb sértés. Illés titokban a toronyórára tekint. Fél tiz már -elmult. Beszédbe kezd. Elmondja a dolgot, hogy hogyan volt ott minden -abban az esetben. A kisteleki vásáron kezdi. Azért kell ezt ott kezdeni, -mert nagyon emlékszik rá, hogy ott vette azt a bicskát, amivel a -birkákról a rovást írta. - -– Hát aztán? – kérdezi Pál, mikor háromnegyedet üt az óra. - -– Hát aztán látta mindön embör, hogy a birkák jó húsban voltak, mikor én -tüllem elmöntek. - -– Ugyan? – vág bele Pál gúnyosan. - -– Ugy ám. Én azt tanusítani tudom. Mert hogy a kend embörei agyon -hajkurázták a falkát, mikor hazavitték, az a kend gondja, nem az enyim. - -Pál szinte nevet ezen a nem igaz beszéden. Hát, hogy lehet már ilyent -mondani. - -– Nem ér az ijen beszéd semmit – szól oda megvetően. – Az ijen beszéd -nem igaz beszéd. - -Illés titokban az órára tekint. A nagymutató egyre közelebb áll a -tizenkettős számhoz, tíz óra lesz csakugyan mingyárt. Csak nyugalom. - -– Hát sógor – szól olyan módon, mint aki az igazába belegyőződve lévén, -megbirja bocsájtani a másik ember heveskedését – hát ugyan sógor, ne -mondjon kend ilyent látatlanba. Én hozok az igazam mellett hat tanut is, -ha köll. Az mind megesküszik rá, pedig abbul ítélnek. - -Pál megdöbben. Hát lehetséges volna? Hogy így forgatnák az igazságot a -Susi Illések az ujjukon? - -– Tanut? – fakad ki nagyhangon, dühösen. – Azt hoz kend, hamisat persze. -Hisz ez ép a kend szokása, tudjuk nagyon jól! Hamis embör hamis tanut -hoz. Kutyának kutya a párja. Hanem majd mögmutatom én, hogy mi az igaz! -Elmék a kirájig! - -Azzal ott is hagyja haraggal Illést és rángatván a vállán a szűrt, -sietve halad a törvényház felé. Járó-kelők, meg a ház oldalában ácsorgó -kocsisok megvetéssel nézik végig Susi Illést, mert aki szótalan eltűr -ilyen szidásokat, az bizonyosan meg is érdemelte. Illés azonban minderre -ügyet sem vet (majd a búcsúkor elintéződik ez a csárdában). Most csak -gúnyosan néz a dér-durral haladó Pál után. - -– Möhetsz mán, szamár – mormogja csak úgy magának – mikor el vagy -makacsolva… - -Nyugodtan megy el az ügyvédje házáig, ott a márványküszöbre ül és -pipázik. Szép az mégis, ha esze van az embörnek. - -(1906.) - - - - -Sztrájktanyán. - -A sztrájktanyán hol biztató, hol csüggeteg volt a hangulat. Már napok -óta nem dolgoztak az emberek, várták a reménységet, a békét, némelyek -már rázogatták a fejüket, hogy kár volt belekezdeni ebbe a dologba, de -mások ismét csillogó szemmel emlegették, hogy csak várni kell. Várni, -aztán punktum. - -A csillogó szemek ugyan nem mástól, mint a pálinkától csillogtak. A -sztrájktanya alacsony szoba, ahova belépni nem, csak bebukni lehet. -Lépcsők mennek lefelé. Aféle régi emeletes ház, amelyet eltöltöttek. -Valaha szép földszintes lakóhely lehetett, de az utca emelkedett, a ház -megmaradt s most az emeletje olyan, mint a magas földszint. Fönt az -emeleten laknak. Vígan is vannak, alighanem táncolnak, mert valaki -muzsikál s lehallatszik a lábdobogás, ami nélkül külvárosban a táncot -nem hívják semminek. Minél több dobbantás, hogy csak úgy porzik a padló, -annál alkalmasabb a jókedv, kurjantani is csak akkor lehet lelkeset és -szívhezszólót. A toppantások számát tekintve, fönt igen mulatós világ -van. Lent, irgalmatlan dohányfüst között, a fejekben gond, aggodalom és -a pálinka gőze úszik. - -Ez bizony szomorú világ. Téli idő van, de csatakos, hol hó esik, hol -eső, hol dara, az ázott ruhák nehéz szagúak, a padlóra sok sarat -behordtak az emberek. Ugyan nem is mind emberek, legényféle, meg egészen -ifjú legényke is van köztük. Ezek a modernebbek, mert ezek papirszivart -szívnak. A többi pipázik. Itt különféle pipák láthatók. Kupakos fekete -alföldi garasosak. Azután kupakatlan vörös selmeciek. Egyes öregebb -jobbmódú ember szájában nagy, öblös tajtékforma-pipák, nagy török -verekedések vannak kifaragva rajta, továbbá az évszám, hogy: 1704. A -tulajdonos ennélfogva kellő méltósággal, a pad karjára dőlve ül helyén s -ahányszor szippant egyet belőle, a pipára mindig becéző szeretettel -tekint. Ezt a pipa meg is érdemli, mert tavaly hamisították Nürnbergben. - -A pipákban különféle szárak vannak s a szárak a fogak között ismét -különféleképen állnak. A dacos ember fogai között a kurta szár magasra -ágaskodik, a makrapipa kupakja majd kiveri a szemét, de neki így van ez -jól. Hosszabb, gyűrűce-szár egyenesen állván a fogak között, gondolkodó -elmére mutat. A meggyfaszár, amelybe nagyobb pipa is dukál s ennélfogva -lóg a fogakból lefelé a készség: képviselője a csöndes gondolkodásnak és -lassú munkának, mivelhogy nyilvánvaló, hosszúszárú pipa mellett nem -lehet valami gyorsan dolgozni. Ellenben a közönséges meggyfaszártól elüt -a hajlott meggyfaszár, amelynek tulajdonosa az ujabb dolgokkal nem -törődő s a régi világhoz szító emberek közé tartozik. Hogy a meggyfaszár -szépen meggörbüljön s egyuttal hajlós is legyen, öt-hat esztendőn át -való szívása kivántatik. Ugyanazon szárnak öt éven át való megőrzése és -birtokban tartása. Ha a pipa letörik róla, hát letört: új pipa kerül rá; -ha a csontcsutorát elrágta a a gazda (az ember csontja maradandóbb, mint -az állaté), újat vásáról, de a szár megmarad. Nemcsak a pipát, hanem a -szárat is ki lehet szívni. E szorgos munkában évek multán a szár -meghajlik és illatos lesz. - -– Szagulja kend, sógor. - -A sógor az orrával végigmegy a száron és az illatát magába szívja: - -– Akár csak mikor a szentösi meggy virágzik… - -Vannak ilyen különös dolgok, amiknek az okát senki sem tudja adni. Erről -folyna most már az asztalnál a beszéd, egészen szelid mezbe öltöztetve a -társaságot, de egy másik asztalnál szónoklati férfiú jelentkezik: - -– Én forciális ember vagyok, tehát aspirálok… - -Tovább nem folytathatja, mert lezúgják: - -– Hallottuk már öleget. - -A szónoklati férfiú nem hagyja magát: - -– Egy kutya ugasson, hé! - -Erre aztán ráhagyják: - -– Hát akkor ugassék kend! - -De a szavai elvesznek a zajban. Emberek jönnek-mennek s hirt adnak a -gyárral való alkudozásokról. Egyik azt mondja, hogy a gyár nem enged, a -másik azt mondja, hogy enged az, csak ki kell tartani. Csak forciális -aspirációk, a ménkű üssön bele. A kocsmárosné megindítja az ócska -gramofont s a tölcsérgép kopott Carusója minden egyéb hangot ledudál. - -Mikor vége van a dalnak, újra beszélnek az asztaloknál. Meggyujtják a -lámpát is, de nem igen ég, mert sok ember már nagyon elszedte előle a -levegőt. Szokott az ilyen fülledt helyen történni, hogy még ki is -alszik. - -– A mult hétön is, – veti bele a szót a társaságba egy legény, – vérösre -törte a vállamat a léchordás… Aztán vérözzek olyan napszám mellett? Mi? -Hát igazság ez? - -Elkeseredett beszédek indulnak meg, de sokan beszélnek egyszerre, így a -szót nem érteni, ezen egyesek nevetnek, mások lehajtott fejjel bámulnak -bele az üres pálinkásüvegbe. - -– Hát adjon még egyet, no, – mondják – aztán irja föl… - -Munkácsy sztrájk-képéről ideszáll olykor e füstös, homályos zugba az az -asszony, aki karján kis gyermekét tartva, az ajtón elszomorodott, -halovány arccal belép. Szétnéz, azután megadással teljesen, újra kimegy -a csatakos téli világba, a nincsetlenség hideg otthona felé. Szólnia -amugy sem volna szabad. - -Az ajtón belép egy ember, aki nem ide tartozik. Nem munkás, valami -úrforma. Ruházata ugyan kissé kopottas, de kalucsni van a lábán, ez -pedig úgy csillog, mintha lakkcipő volna. A jó estét kivánását nagyon -ridegen fogadják: mit akar ez itten? Kicsoda ez? Senki sem ismeri. Az -idegen egy pad végén leül s pohár bort kér. Azután közömbösen -szivarozik, mintha örökké itt lett volna. Ha már füst van, legyen még -nagyobb. - -Az asztaloknál a fejek összebújnak, az emberek összesúgnak. Minden -beszéd arról, hogy milyen politikával kell folytatni a sztrájkot, -elhallgat. Csak a suttogásból hallatszanak ki félhangon kiejtett szavak: - -– Kém… - -– Spion… - -Aki kémet mond, az bizonyára fiatalabb, aki ezt a kifejezést az ujságból -olvasta; aki spiont mond, az régibb ember, aki ezt a katonaságnál -tanulta. - -Ha az idegen most, mint irodalmi művekben mondani szokás: „revolverét -elő vonván, azt nyugodtan maga elé az asztalra tenné“, olyan parázs -verekedés támadna itten, hogy csoda. Nem is ez kell ide. Az idegen azt -mondja: - -– No, ez csakugyan jó bor, mert ennek kerepöltek. Ugyan adjon még egy -pohárral, de jól mögmérje, mert betegnek lösz. - -(Ahán. Ez talán még sem spion.) - -A korcsmárosné megy a pohárért s a fenyegető helyzetre való tekintettel -azt mondja az idegennek: - -– Talán a másik szobában tetszene? - -– Minek az a másik szoba? Sok jó embör elfér kis helyön. Ha a bor jó, -mindön jó. Csak kend ott, földi, az ablak alatt, kinyithatná kend az -ablakot egy kicsit, mert a nagy füstben mindjárt elalszik a pilács. - -Hát csakugyan, ebben igaza van. Többen is mondják a földinek: - -– Nyisd ki már aztat az ablakot. De fagyos vagy, az árgyélussodat. Majd -melegebbed lösz, Pétör-Pálkor, hé! - -Az ügy ezzel szabályszerűen elintéztetett, az idegen „okmányilag“ -igazolta, hogy nem spion, többé nem is törődtek vele, a beszéd újra -szabadon megindul. Némelyik ember föláll s igen buzgalmas szónoklatban -kezd, de alighanem elmondhatta már többször ugyanazt, mert unottan -hallgatják s azt mondják neki: - -– Üljék kend le, mert elesik kend. - -Ez jó mondás, ezt sok banketti szónoknak is meg lehetne mondani. Egy -kövéres ember is beszélni kíván. De úgy látszik, már sok volt a beszéd, -az emberek a napok óta való szóvaltartást tökéletesen elunták. Ennek azt -mondják: - -– Ugyan, mit beszél kend, hiszen kendnek csupa szalonna a feje… - -Tehát csak egyhangú zsibongó lárma, újabb füstök s újabb pálinkák. -Egyszer csak bebukik az ajtón egy fölhevült ember s azt mondja a -hirtelen támadt csöndben: - -– Beleütött a ménkű az egészbe. Negyven olájt hozatott Erdélyből a gyár. -Már itt is vannak… - -A súlyos kő gyanánt bedobott hír eleinte ijedt józanságot kelt. Hát mi -lesz most már? Azután lárma támadt. Az öklök egy része a levegőbe -emelkedik, más része veri az asztalt. Káromkodások, mi-egymás. Egy -ember, akinek már igen véres a szeme, rekedten ordítja bele a füstbe: - -– Agyon köll verni valamennyit! - -Már hogy, hogyan és miként, arról nincsen szó, de a hangulat ilyen. Nem -lehet az oláhokat engedni. S mérgükben, elkeseredésükben össze-vissza -kiabálnak az emberek. Szóval épen alkalmas idő van arra, hogy újra -nyiljon az ajtó s belép rajta az oroszlánok vermébe ama negyvenek közül -egy oláh. Jó hosszú rumuny, a hegyközi szegénység condráiban, bár télidő -van, magafonta szalmakalap a fején. A nyomorúságnak ezen állapota kissé -elszótalanítja az embereket. De azután megint csak zajos kiáltások -hallatszanak. Az oláh meglepődve áll. Egy ember, aki tud románul, de -többen is tudnak, azt kiáltja: - -– Hát ti jöttetek a gyárba? - -Mondja az oláh: - -– Mi. - -Mondja amaz: - -– Minket tönkretenni? - -Az oláh tiltakozik. Azt feleli: - -– Nu! Nem. - -Ezt így mind lefordítva a hallgatóságnak elmagyarázza a kérdező. Most -ezt kérdezi: - -– Hát akkor miért jöttetek ide? - -– Nem tudtuk, – válaszolja amaz, – hogy mire hívtak bennünket. Mi nem -dolgozunk a magyar testvérek ellen. Még holnap visszamegyünk. Csak kettő -marad itt, az is, mert beteg. - -Ez is elmagyaráztatván, az arcok föllángolnak, bár hiszen amúgy is -eléggé lángoltak már, az emberek fölugrálnak, egy része éljenez, más -része egyebet oláhul nem tudván, rácul zsiviózik, tudósabbak -szetreászkákat kiáltanak és nyújtják, valóban igen nagyon nyújtják -üvegeiket az oláh felé. Hiszen szinte hihetetlen ez az eset! Az oláh -elhalász egyet az üvegek közül s pirosló képpel néz az örvendő -magyarokra. Előbbre lép, ahol condrája sanyarúságát még jobban -megvilágitja a lámpa. Ott a mellére üt és azt kiáltja: - -– Já foszt kátáná! Honvéd kátáná já foszt! – Katona voltam én! Honvéd -katona voltam én! - -Viharos lárma, örvendező kacaj és kiabálás. A forciális embör, aki abban -aspirál, – egyébként az ördög tudja csak, hogy miben aspirál, a román -emberhez megy és sírva megöleli. Példáját követi egy komoly, meggondolt -férfiú a hajlított meggyfaszárosok kasztjából… - -(1907.) - - - - -Dudák és vízidudák. - -Ha János bácsit, vagy Pétör bácsit kérdezem, hogy milyen szó mellett -táncolt a lakodalmán, azt mondja, hogy dudaszó mellett. Ha megint -kérdem, hogy hogy van az, hogy ha már annyian mulattak a duda mellett, -hát még sincsen duda, akkor azt mondja: - -– Kimönt a forgalombul. - -Ami elmúlt, annak az a neve, hogy kimönt a forgalombul. Ez igaz, hiszen -apránkint valamennyien kimegyünk a forgalomból oda, ahol már nem szól a -duda, legföjebb az angyalok trombitálnak. Ha ugyan szokásuk nekik a -trombitálás, mert a hajós-nép például azt tartja, hogy az angyalok -citeráznak, ha épen ráérős kedvükben vannak. Ugy lehet, már nincsen -hozzá annyi kedvük, mint azelőtt. Mert a muzsikaszó tekintetében is -átalakul a világ. Az emberek komorabbak, több a gond, több a gondolat a -koponyában s kevesebb a nóta. A citeraszó hallatszik néha alkonyatkor a -hajókból, vagy olykor vasárnap a külső városon, amerre hajóslegény -lakik. De már ez is múlik, a híres muzsikásszerszám, az egykor féltett s -öröklött kincs, a legtöbb helyen eladó, ha az árát megadják. Elveszett a -vidám kedvük az embereknek, azaz, hogy ami még megvan, azt vasárnapra -tartogatják. Olyankor szól a banda és „jaj de szépen bongoráznak a nagy -kávéházban“. - -Már a városokon muzsika tekintetében csak a cigány uralkodik. A magyar -fuvóbandák is elmaradnak apránkint. De hogy az ilyen apró dolgok is -hogyan átvedlenek rövid idő alatt! Iskolás koromban a népből való -rezesbanda fujta a lakodalmas népnek templomba gyalog való menet, meg -vissza a nótát, kulacs volt a legények kezében, fonott kalács a kulacs -nyakán, kináltak vele minden szembejövőt s táncolva mentek a templomig -forogva maguk körül az utcán. Ma már nem járnak esküdni gyalog, ahhoz -kocsi kell s a rezesbanda, ahol még van, kiszorult a tanyák közé. -Faluhelyen ugyan bizonyosan van még. Némely helyen sokáig meg is marad, -ha igaz. Nálunk kétféle tanyavilág van: a felsőtanyák, meg az -alsótanyák. Az alsótanya háromszor akkora, mint a felső. A felsőtanyán -mindig volt muzsikus cigány. Dankó Pista is ebből a fajból származott s -az alsótanyán azonban még ma sem birna megélni a cigány, ott még mindig -maga a nép muzsikál maga-magának. Sok banda van, mert nagy a határ, él -benne vagy harmincezer lélek. Van a bandában klárinét, réztrombita, -bőgő; kisbőgő vagy nagybőgő. Aki benne van a bandában, annak a neve: -hangász (nem tudom, hol szedték), de csak vasárnap, mert másnapon ő is -csak olyan földmívesember, mint a többi. De a bőgője oldalát vasárnap -este sem volna ajánlatos bezúzni. - -Ezek a fuvóbandák a réztrombitát nevezik most dudának. Ami hangot az ád, -az a dudaszó. A bőrduda már nem divat. Ezelőtt sok tanyaházban ott -lógott, az öregebb juhásszal meg szinte vele járt, mint a fiatal -juhászlegénnyel a furulya. Nevezetes dudák voltak azok a bizonyosak, -mert a duda gazdája a dudának szép fejet faragott. Kosfejet, -kecskefejet, lányfejet. E szerint volt azután a duda kosfejű, kecskefejű -vagy kisasszonyfejű. De napjai lehanyatlottak s már nem igen van, aki -fujná. Egy valamire való dudás van még a környéken, az sem juhász, hanem -vízimolnár, a teljes tisztességű neve ez neki: Csonka Bukocza Tanács -Ignác. Valamire való rendes ember. Ritkán dudál már, de ha megteszi, -illően hozzáöltözik. Vagyis panyókára veti a kabátot és piros kendőt -akaszt az övébe. - -– Ez így illik, – mondja Ignác, s valóban, ugy lehet, a dudaszó e nélkül -talán nem is érne semmit. - -Nem. Meg külön nóták is kellettek a dudához. El lehet azon ugyan -nyekeregtetni mindent, de a valódi dudanóta csak dudának való. Mint a -rácos: Hej Jula, Jula, Jula. Szól a duda, duda, duda. Azután a magyar -juhászos: Cintányérom, cintányérom aprószöllős pogácsa, fáj a szívem, -fáj a szívem a juhászra, de a juhászra… - -Elvesz azonban már ez, de hogyne veszne, mikor a juhász alól is elfogy -apránkint a föld. Mifelénk a falkák egyre kisebbek, a juhász egyre -kevésbé tipus s egyre kevesebb igazság van abban a nótában, hogy: -„Legelteti nyáját, fújja furulyáját. Könnyen éli a világát…“ Mert bizony -már a furulyáját nem igen fujja, az is elvész a tarisznyákból. Inkább -ujságot olvas a mezőn, amit a Mihály bácsi hoz ki neki a városból, ha a -hetivásárra bemegy. Ellenben találtam már furulyát, amit -légszeszvezetékhez való vascsőből csináltak. Ehhez aztán már igazán -illene valamely modern juhász. Kalucsniban, porköpenyegben, ócska kemény -kalapban és esernyő alatt. - -Tünő dolgok ezek. A régi nóták, a régi hangulatok. Ime eltünt a -kondászatból is Hegedűs János, az utolsó kanász, aki többféle dolgairól -és elveiről volt nevezetes. Például: nem pásztor az, aki csizmában jár, -mert rendes pásztorembernek bocskor dukál. Továbbá: csak az lehet -tekintetes úr, akinek már az apja is az volt. Még tovább: illik, hogy -pásztorember jobban tudjon táncolni, mint más emberfia. E komoly férfiú -szerint a rendes kanászember egyéniségéhez csak ez az egyetlen nóta -illett: „Az én rúzsám mezővirág. Messzirül érzöm a szagát. Nem köllött -vóna ezt tönni. Nem lött vóna itt baj sömmi…“ - -Erre azonban törkölyt kellett inni, amire ismét a János elérzékenyedett -s panaszosan mondta a mezőn a körébe sereglett állatoknak: - -– Azért nevellek bennötöket ennyi gonddal, hogy mire fölnevelködtök, nem -látlak többet bennötöket. Mert a gazdátok ki fog bennötöket a -birodalombul, oszt kést tösz a torkotokra. - -Ilyen kegyetlen a világ. János nem is nézhette sokáig. Elment oda, ahol -senkisem tekintetes úr. - -* - -Az utolsó dudás vízimolnár. A mestersége is olyan, hogy az utolját -járja. Fogynak és apadnak a vízimalmok, öreg és régi holmik ezek, ha -elpusztul egy újat már nem építenek. Nem oly régen még sokan voltak, oly -sokan, hogy a hatóság külön rendtartást csinált benne, melyik hol -álljon. Voltak vagy százon fölül. Ma alig van néhány. Egy része -elpusztult, más része eladódott, elment olyan folyami vidékre, ahol még -megélhet, ahol a gőzmalom még nem vette ki a vízimolnár szájából a -kenyeret. - -– Hej pedig, – beszélte egy öreg vízimolnár – de kár, hogy elpusztulunk… -Azóta nem is öszik a nép röndös könyeret. - -Csakugyan meg kellene egyszer próbálni, hogy igaz-e? De a vízimolnár nem -árul lisztet, az csak megőrli a gabonát, ha elviszik hozzá. Mert azt -mondja a vízimolnár, hogy a gőzmalmok gyors gépe, meleg köve megégeti a -lisztet, nem úgy mint az ő köveik, amelyek lassan és méltóságteljesen -forogtak, miként az egész régi magyar élet. Azt mondják, hogy az ő kövük -más lisztet őrölt, más ízű volt annak a kenyere: mi igaz benne, mi nem, -nem tudom. De annyi igaz, hogy azt az egy-két malmot, ami még megvan, -körülbelül ez a hit tartja fenn. Álmodozva laknak bennük a molnárok, -végüket várván, a lapátok lassan, igen lassan forognak, aminek meg is -van a maga oka, mivelhogy ez a mi olykor mérges Tiszánk a leglassúbb -esésű folyóvíz az egész országban. S ebben a nagy álmatagságban a molnár -már dudálni is elfelejtett, pedig volt neki egy másik szerszáma is, -nemcsak a kisasszonyfejű. - -Hosszú, lukas fadarab volt ez, elérte a másfél ölet, csak hallomásból -tudatik, hogy a molnár ezen esténkint, napáldozat-tájon a malom tornácos -részéből nagyokat szólt. Valami nagy hangja volt a vízidudának, -mértföldre is elhallatszott. Ma már nincsen belőle még mutatóba sem egy -darab se. Nem igen lehetett azon nótázni sem, csak úgy tutulni, meg -sikongani, mint ahogy a tót pásztor csinálja még némely helyen, a maga -ölhosszú nyirfakérges fakürtjén, mikor tudatja a havasból a faluval, -hogy a bürgékkel merre jár. Lehet, ez a víziduda is aféle ellenőrző óra -lehetett régi kiadásban, a molnárlegény így tudatta a parton belül lakó -gazdával, hogy nem a vízparti csárdában mulatja az időt, hanem fent van -a malmon. Mert meglehetett ismerni valamennyinek a szavát külön-külön, -amiként ma a gyárkémény gőzdudáját meg lehet ismerni, hogy melyik, mikor -bődül. - -No azért akárhogy áll a dolog, egyet magnak eltenni csakugyan nem ártott -volna, de hát már nem igen adódik elő. Még csak úgy a formája sem -egészen tudott dolog. Milyen volt, ki csinálta, hogy csinálta, miért -hagyták abba? - -Van ez annyira érdekes, mint sok más hiábavalóság, amikért szinte -veszekedve törtet a mai élet. No, nem is lehet mondani, a multkor volt -némi szerencsém ebben a dologban. Öreg, rozoga parti korcsmában, öreg, -ősz bácsival találkoztam. Régi vízimolnár, pár éve hagyott föl a -foglalkozással, azóta messze bent lakik a városrészben, a túlsó oldalon. -Azóta sem igen járt erre, mióta abbanhagyta a mesterséget. Most mégis -eljött. Mint régi ismerőse e helynek, vizesüveget vett le a polcról, -kiment az udvarra s a kútból vizet mért bele. - -– Ilyen víz nincsen több a tájékon, – mondta, ahogy bejött, leült s -letette maga elébe az üveget. Azután fél deci pálinkát kiparancsolt -hozzá. - -– Ez az én passzióm, – szólt az öreg. – Fél deci pálinka, három pohár -víz. - -No, nem nagy passzió, tekintettel arra, hogy némely parti magyar -harmincszor fél deci pálinkát is fölporciózik egy nap alatt. - -– Hát, – folytatja, – víziembör vagyok én. Hetven éves koromig -vízimolnár voltam én. - -– Hát akkor bizonyosan tud a vízidudáról is? - -Tünődve néz rám tiszta, kék szemeivel az öreg, hogy mit akarok. - -– A víziduda? Komédia? Minek az? Nincsen az már. - -– Már aligha van, mert sehol se látom a malmokon. - -Mozdulatot tett a vállával, olyfélét, amit Mártonffy Frigyesék idejében -úgy mondtak: vállat vonított. Magyarul úgy mondják: panyókára rázta a -vállát. Valami megvetés, meg semmibe sem vevés szokott abba lenni. - -– Ha volna, se láthatná, – szólt megint. – Mert az a vízbe szokott -úszni, kötélen a malom mellett. Mert tudja, két darab fábul volt az, -hosszában való két darab fábul. Vaskarikák tartották össze. Hát ha az -kint van a napon, összeszárad, szétesik. Azért az a vízben úszott, csak -akkor vöttük elő, ha dudálni köllött. - -Ez nagyon helyes beszéd. Kezdünk rá jönni az ízire. No ez egészen -alkalmas dolog, ez a találkozás. - -– Aztán mikor köllött dudálni? - -Az öreg megint csak nagyot nézett. - -– No – mondja – az nem úgy van. Nem azért jöttem én most épen ide. Hanem -tudja, Csongrádon az újságba olvastam, mögöltek egy malombaktert, a -kutyáját is félig agyonverték, a bakter testét eldugták. Mégis röggel a -csendőrök előtt addig játékoskodott a kutya, addig mutatta, hogy merre -köll mönni, előreszaladt, mög visszaszaladt, végtére csak odavezette a -csendőröket a gazdájához. Hát látja ilyen a kutya. Aztán kiadta páráját -a gazdája mellett. Látja, csakhogy beszélni nem tud. Én mindig szerettem -a kutyát. Most is tartok kettőt. De olyan hű jószágokat még nem látott. -Jaj, kedves kis állataim – mondom nekik néha, – oszt megnyalik érte a -kezemet… - -Így kezdte az öreg ember, így is folytatta, meleg szeretettel a -kutyákról. Hogy a kis unokáit is, hogy ajnározzák azok, mi egyéb. Ha az -ember gyorsírni tudna, de akkor is olyképen tudna, hogy a papiron a -ceruzával, a kéz a zsebben észrevétlenül jegyezne, birná csak elmondani, -hogy micsoda tömérdek sok szépséget mondott el ez az öreg víziember a -kutyáiról. Figyelmesen hallgatták többen, akik bevetődtek, fuvarosok, -halászok, hajósok. Próbáltam eltéríteni, kérdést tettem újra a -vízidudáról, de az öreg rossz néven vette. - -– Ugyan mirül való már az a duda? – kérdezte. – Nem volt már annak -értelme sömmi. Utoljára már csak ezök a siheder molnárlegények -hitványkodtak vele. Ha hajó volt közelben, oszt estefelé a hajóslegény -citerázott, akkor csak azért dudáltak, hogy a citeraszó ne hallatszon. -No, hát ilyen dolgok történtek, hát érdemös errül beszélni? Egészen más -ez, ami a kutyákat illeti, mert nézze csak, aki valóságos kutya, már ha -az embör föltöszi magába gondolatba, hogy igazi, valóságos, hű -embörtárs-kutyáról van szó, hát van köztük, aki embörnek embörebb embör, -mint amilyen embör némelyik embör… - -S szavainak barátságos áradata a kutyáiról újra megindult… - -(1907.) - - - - -A jelszó. - -Azt mondják a hivatalnokokról, akik a hónap elsején kapják a -fizetésüket, hogy számolt pénzű emberek, nem nagyon sok van nekik, de ha -jól számon tartják, el lehetnek vele a hónap utoljáig, mert akkor megint -csak jön a másik számolt pénz. De már a tanyai embernek nem fizetget -elsején senki, akárhová menne is a bélyeges papirossal. Se nem küld neki -senki semmit. Csak úgy jut pénzhez, ha valamit ki bir teremteni a -földből, azután messzire elkódorog vele, piacozni, mert kint másként nem -áll pénz a házhoz. Meg kell a munkáját adni keményen s olykor mégis -rossz esztendőben nincsen áldás a munkán, akárhogy megadták is a földnek -azt, ami illeti. - -Szóval szigorú dolog a pénz, nem mindig áll a házhoz, amit hát megfogtál -belőle, azt el ne ereszd. Őrizd, akárcsak a szellemek a Kárbunkulus -király kincseit. Ne költsd. Világi hivalkodásokra ne adj belőle, csak -nagynéha, módjával. Mielőtt kiadnád, megnézz minden garast háromszor is, -azután ha lehet, tedd negyedszer is vissza a zsebbe. Arra a régi -mondásra gondolj, hogy: - -– Lössz még idő szépen járni, csak lögyön mibe fölöltözni… - -Vannak ilyen mondások, inkább tanítások, öregek szóhagyományai. Nyáron -úgy jó a ruha, ha szellős, nem sok kell belőle: télen meg ne cifrálkodj, -mert a télnek nincsen szeme, csak foga. A pénz arra való, hogy -megkeressük, nem arra, hogy elköltsük. Mert a szél hordja el a haját -azoknak, akik csinálják, még így sem igen akar szaporodni. - -Csukonyi János, ahogy egymagában van véletlenül a tanyán, előszedi a -dugva tartott pénzeit és nézi. Olvasgatja, az ezüstöket sorba rakja, a -papirosokat kisímogatja. Nem sok az egész, úgy valami háromszáz korona -körül való, bár nagy pénz ez is annak, aki sohasem látott magánál ennyit -egy csomóban. - -Próbálja összeolvasni az egészet, de néhányszor belezavarodik. De utóbb -mégis csak sikerül. Százat összeolvas és félreteszi. Hát ez egyszáz. -Azután a másik százat is odább tolja. A harmadikat is. Marad még három -ötkoronás. - -János szemei szeretettel siklanak egyik csomóról a másikra. - -– Háromszáz, – mondja – hogy is csak… háromszáz mög tizenöt. Ez -háromszáztizenöt. Gondolkozva néz maga elébe. - -– Ennyi. Csak ennyi? Nem volt-e több a multkor? - -Ez nagy kérdés. Ugy tetszik neki, mintha a multkor nagyobb lett volna a -summa. Pedig azóta háromszor is volt bent a városban piacozni s mindig -többet árult, mint amennyit vásárolt. Mennyi is lehetett a pénz, mikor -utoljára olvasta össze? Nem tudja. Hiába feszíti az elméjét: nem tudja. - -– Haj, haj, – sóhajtja János – így van az, aki nem tud írást. - -János zsellércsaládból származik, béresgyereksorsban nevelődött a -pusztaszéleken, még akkor nem volt úgy teleszórva a tág mezőség -iskolákkal, mint most, ilykép János elmaradt a tudományok tárától és -világosságától. S később, mikor már az asszonnyal együtt egy kis tanyát -„ragasztott“, már az efféle dolgok elmaradtak az élhetés másféle munkái -mellett. - -– Jaj, haj, – gondolja János – ha írást tudnék, majd számolnék. De így… -így nem tudok sömmit. Van szömöm, mégis vak vagyok. - -Tünődve tekint ki a kis szobaablakon a havas tájékra János. Nem tud hova -lenni a gondolataitól. A pénzeket jól eldugva tartja, de hátha mégis -rájött a vermésére valaki? Megrendülve révedezik arra, hogy a tulajdon -gyermekei lopják-e talán? Nem, ez isten ellen való vétek, ez a gondolat. -Lehetetlen az. Hárman vannak s a legidősebb már aféle surbankó, aki -nemsokára legénnyé serdül, de mégis, mégis. Az apjuk ellen? Nem az ördög -kísértése-e, hogy csak gondolatban is így érinti tulajdon véreit? - -– De ami bizonyos, az bizonyos – mormogja megint, a pénzre tekintve. – -Ez a vagyon több volt. Nem sokkal volt több, de valamivel több volt. Ki -nyúlt hozzá? Most mintha jól képen vágták volna Jánost, szinte megszédül -a tulajdon gondolatától. Hátha az asszony? Hopp. János gyanut fog s a -gyanu egyre jobban terjeszkedik a széles mellben s János utóbb úgy érzi, -hogy le akar szakadni a szíve. - -János amúgy is volt valami gyanupörrel. Hiszen a pénzt is csak ilyenkor -meri előveni összeolvasás céljából, mikor senki sincsen itthon a házban. -Ilyenkor keresi elő a rejtekekből. Egy része az asszony előtt is -tudottan van a ládában. De a többit dugva tartja. Elég, ha ő tud róla. -Mert… mert ilyen a világ. Az asszony… csakugyan, régebben volt egymással -bajuk. Hiszen dolgos, azt nem lehet tagadni, de egy időben, mint -fiatalos, nagyon szerette volna a világi életet. Azt is igen csak tűrte, -ha körülötte legények kacsalódtak. „Hozzá is nyúlt“ néhányszor emiatt, -régi öregek tanácsa szerint s azután valahogy rendbejöttek. - -– Hát talán most mögént? – hördül föl János. – Hát igön… Hát hol a -pokolba csavarog most is? - -Az ám, János nagy lépésekkel megy el a kis szobában a falig meg vissza. -Hát hol van? - -Azután jut az eszébe, hogy hiszen az ő tudtával ment át a szomszéd -tanyába, segíteni meszelni. Nini, ez csakugyan így van. - -– Nézd el, nézd – mondja elbámészkodva. - -De már az ördög befészkelte magát a mellbe, a szívbe és az agyba. Van -annak gúnyos értelme is odakint, hogy odaát van meszelni. Ejnye, ejnye. -Hej, ha valami tetten kapná az asszonyt! Agyonverné. Azaz, hogy nem. -Ennyit nem ér meg egy bűnös asszony, hogy végette még sarcoltassa magát -a börtönben s addig itthon elpusztuljon a tanya s világgá mehetnének a -gyerekek, mint a Döme kutyája. Nem, ennyit nem. Hanem kiverni -dorongfával és elűzni a födél alól az ördögfajzatot – hát ez igen, ez -igen… - -János indulatai így háborognak, mert a mindenütt leselkedő ördögi -hatalom Jánost hatalmába vette. - -Dühéből csak lassan eszmél, mert azután hát ez csakugyan így volna? -Hátha nem így van? Ki tud ebben igazságot tenni a magas istenen kívül? - -A pénz ott van az asztalon. - -János úgy véli, hogy kevesebb mint volt. A pénz megfogyatkozott. Apadt. - -De így van-e vajjon igazság szerint? - -János föltolja a fején a sapkát és nagyot sóhajt megint: - -– Ha csak írást tudnék! Ha csak annyit is, amennyi egy ilyen szögény -tanyainak elegendő. Ej, efelől azonban most már nem lehet tenni semmit. -De épen semmit sem. De mégis lehetséges-e az, hogy az asszony apasztja a -pénzt? - -Most Jánosnak hirtelen az eszébe jut, hogy nini. Lehet, hogy az asszony -hibás, de nem abban. Van még egy legénytestvére, az aféle korhely, -betyárforma, mert sehol állandó maradása nincsen, az elég gyakran -idetolja az orrát, mikor nincsen hová lennie s az asszony testvérszerető -volt mindig az életben. - -– Nini – gondolja János. – Hátha ezt a lacibetyárt dugdossa pénzzel? - -János most apránkint belegyőződik ebbe a gondolatba. Hát hiszen ez sem -járja. De a mentség a testvéri szeretet, ez más eset, mint amaz az eset. -Hát nyujt neki valamit néha, az ördög bújjon a csárdás gazemberibe. - -Azonban, bárhogyan keressük is a dolgot, ezt nem lehet tovább -fentartani. Még – mondja mérgesen János – ha a fene fenét öszik is. A -munka nem játék, a pénz meg nem osztogatni való. Jó világ volna, ha -azok, akik nem keresik, elszednék attól, aki görnyedezik érte. - -Összeszedi a pénzt az asztalon egy rakásba. Kék kendőt vesz elő a -ládából, abba beleköti az egészet. Mikor a kendőcsücskök csomózásával -készen van, egészen rendes kopertáslevél-formája van a csomagnak. -Beteszi a kebelébe, az ingen belül. - -Ideje is, mert már szállonganak elő a gyerekek, a kisebbek az iskolából, -a nagyobbik a szomszédolásból, mert a téli munkátlanságban ilesmivel -telik az idő… Az asszony is előjön, beszél ezt, azt, János felel neki -azt, amit épen kell: a hó alatt álló világ odakint igen szűkszavú. -Meggyujtják a lámpát, a gyerekek hangosan olvassák a betűt kifelé a -könyvekből. János örvendezve nézi őket s megtapogatja a csomagot az inge -alatt. - -– Én majd röggel bemögyök a városba – mondja. - -– Ugyan – kérdezi az asszony. – Hiszen nincs is heti vásár. Mit -bajoskodik kend? - -– De ha köll mönni – véli János. Majd szót értök a juhvágóval, a birkák -iránt. - -– Hát jó, jó. Csak olcsón ne igérje kend. - -Esznek valamit, azután levackolódnak, a fekete éj csöndje betakar -mindent, János indulatai fektében megcsillapodnak, a nagy harcsabajusz -alatt mosolyog is álmában: engem ugyan többet be nem csap sönki… - -A féllóval János még sötétben meg is indul s idő multán beér a városba. -Itt most nincsen piacozásról egy szó sem, mert ez az idő nem arravaló. -János kifog a korcsmaudvaron, a subát gondbahelyezi és halad az öreg -takarék felé. János volt már ott régebben, mert abban az időben, mig a -földet nem vették meg, az asszonynak volt bent pénze, továbbá, mikor a -szomszéd a kölcsönt fölvette, János tanu volt rá, hogy a szomszéd -csakugyan a szomszéd. Minélfogva János járatos e helyen, azonban mégis -csak járatlan, mert azóta az urak összezavarták az irodákat, mert az -úrfélének sohasem jó ma az, ami még tegnap jó volt. Így tehát lassan -ődöng, amíg odatalál, ahol a pénzt befizetni szokták. Közben a bal -tenyerét a mellére szorítva viseli, mert ott van a vagyon – János el is -mosolyodik a tulajdon gondolatára: lám a pénz, miként ha születendő -gyermek volna, a szív alatt nyugszik. - -Hanem azt el lehet modani, hogy sokan tömegelnek errefelé. Nem hiába, -hogy olyan az ajtó, hogy závárja sincsen, de nem is győz -nyitódni-csukódni. Az egyik ember viszi a pénzt, a másik hozza. János -csodálattal nézi a pénztárost, hogy ugyan, hogy nem fárad el a keze. A -falakon mindenféle képes ábrázolatok vannak; János, amíg a -sorrakerülését várja, ezeket nézi. Hej, ha el tudná olvasni, hogy mi van -alájuk írva, az nagyon jó volna. Így azonban a térképekből csak azt nézi -ki, hogy ami barnaszínű rajta, az alighanem fekete föld, ami pedig zöld, -az legelő. No, van még belőle elég, hála Istennek, nem sírhat a jószág. -Nézegeti azután az embereket, akik a pénztáros kalickája előtt egymás -hátán állnak. János, ami a maga ügyét illetné, szorgos gondokban és -aggodalmakban van, de mégis elmulatozik rajtuk. Például sorra kerül egy -öreg anyó, szintén a kebléből húzza elő a kis könyvet, amibe hatszáz -korona bele van írva. A néni nem akarja kivenni a pénzét, csak az iránt -érdeklődik, hogy meg van-e még. A pénztáros elébe terjeszt hat darab -százkoronást: - -– Nézze, néni, ez a maga pénze. - -Anyó megnézi, megolvassa s mikor látja, hogy csakugyan meg van, -visszaadja s megnyugodva távozik. Így távoznak, távozgatnak a többiek -is, már majd nemsokára delet harangoznak; János most alkalmasnak látja -az időt, hogy szintén a kalicka elébe lépjen: - -– Egy kis pénzöm volna – mondja bizodalmasan. – Behoztam magukhoz, ha -befogadnák. - -– Be hát – mondja a pénzszedő. – Hiszen azért vagyunk. Itt még kamatozik -is. - -– Tudom, – felel János, mint aki az ilyen dolgokban járatos – tudom, -hogy itt fiadzik is. De magáért azért nem hoztam volna be, mert én -messzire lakok. Hanem úgy vöttem észre, hogy nem jó helyön van otthon. - -– No itt jó helyön lössz. Könyvet kap róla, aztán biztos löhet az -ügyben. - -János a márványasztalt elgondolkozva sikálja a hüvelykujjával. - -– Az, az – mondja. – De épen abban föl a fejem, hogy hátha a könyv is -elvesz otthon. Valaki elvöszi a helyirül. Begyün vele és kivösz a -pénzből száz koronát, azután a könyvet visszalöki a helyire. Én aztán -azt honnan tudjam mög? - -– Hát nem tud írást? - -A széles mellből mély sóhajtás fakadt föl: - -– Hiszen, ha tudnék, uram… Ha én írást üsmernék, nem ilyen embör volnék… - -– No, – mondja a pénzszedő – hát annyira félti a könyvet még otthon is? - -János legyint: - -– Nem olyan a családi viszony, mint ahogy köllene… - -A pénzszedő előtt ismerős az ilyen eset, mert adódik elő belőle nem egy. -Hamar át is esik rajta. - -– Hát – mondja – akkor jelszóval dolgozzunk. Hiába jön ide más a -könyvvel, csak annak adjuk ki a pénzt, aki mögmondja a jelszót. - -János megint csak bökdösi a márványt. - -– Jelszó? – kérdezi. – Miféle az, hogy jelszó? - -– A pénzszedő angyali türelemmel mondja: - -– Maga bizonyosan volt katona. Hát az őrségfölváltásnál – – - -– Aha! – kap észbe János. – Tudom már. A földruf mög a lózung! - -– Az, az! hagyja rá az az úr, akinél a pénz fiadzik. – Ilyen földrufot -mondjon. Aztán akkor a pénzben nem durkálhat senki se, csak aki a -földrufot mondja. - -– János integet a fejével. Ez jó lesz. Ez már valami. Ez csakugyan jó -kitalálás. - -– De, – mondja hirtelen – akkor mi lössz, ha én is elfelejtöm a -földrufot? - -– Hát írja föl… azaz, hogy hiszen, ha nem tud írást… - -János megtörve feleli: - -– Hiszen, ha tudnék, uram… - -– Ejnye, hejnye, a fene teremti, – mondja a pénzszedő – hát valami olyan -földrufot találjon ki, amit nem felejt el. Adja föl a kutyája nevét. - -– Nem, azt nem. - -– A gondokba merült ember szomorúan lehajtja a fejét. Gondolatai -hirtelen végigszaladnak egész életén. Most látja magát mint kis fiút, -amidőn a béresgyereksorsba kellett állani, látja az ősz pusztai -asszonyt, öreganyót, akit többé nem is láthatott, érzi nagyanyó utolsó -csókját a homlokán, hallja a szavát: Isten áldásával járj, kis onokám. -János elfogódva mondja: - -– Az lögyön a földruf: Öreganyám, őrizd mög… - -(1908.) - - - - -Az Ilka-kendő. - -A bíró szobája előtt emberek ácsorognak s nem igen beszélnek, mert -valamennyi pörben jár és a tulajdon igazságát forgatja elméjében, meg a -lelkében is, mivelhogy rettentő hatalom a törvény. Idegen, ismeretlen -világ, nagy erdő, amiben tévetegen járnak és kelnek az emberek, mert -ritkán esik sötét sürüi közé szelíd napsugár. Az emberek tehát szorongó -aggodalmaskodásokkal vannak elfoglalva s fejüket gonddal lehajtván, -leginkább egymás csizmája orrát nézik. - -Történetképp asszonyok is vannak köztük, van ott egy jó fából való, de -sápadtas, elszomorodott asszony egy vékonyka leánygyermekkel, ez a Tatár -Julis. Ott van a Rózsás Erzsébet is, szintén valamirevaló asszony, kendő -a fejébe, függő metál a nyakába: néz ki az ablakon. A rideg ház rideg -udvarára, amelynek nedves kövein az uristen kegyelme sem bírt mást, csak -zöld penészgombát teremteni. Bár mondják, hogy annál kezdődik az élet. -Ki keresi azonban ezt? - -Most kijön a tekintetes bírósági hivatali szobából egy szintén rendes -szál ember a kávészín dolmányban, a fekete zsinórral, hogy majd -széttekint a tömérdek nép között, akik mind pör alatt állnak. Valóban -kijön tehát ezen férfiu és kérdezi egy elhagyatott embertől, aki -korhatag szürben igen csak erősen feszül neki a vállával a falnak, hogy -valamiképp el ne düljön: - -– Magát hogy hivják? - -– Engem – mondja a célszerű ember a szűrből kifelé – nem igen hívnak, -engem csak küldenek. Béres vagyok én, nézze csak, cseléd vagyok én. Még -étel idején sem hívnak ebédre, akkor is csak küldenek. Azt mondják: ahun -az ételed a tányérban, eredj, oszt edd meg. - -Erre a beszédre némi keserű mosolygás támad a künt ácsorgó emberek -arcán. Mert jól beszél. Akárki fia is, de jól beszél. - -A zsinóros ember azonban erre nem sokat ad. Szokásos az ilyesmi s talán -nem is egészen igaz. Vannak keserves szavak olykor, aminek nem adhat -hitelt a tapasztalt férfiu, vannak beszédek, amik valóban semmi egyebek -sem, csak beszédek. Tehát a szűrös ember fölött szótlanul elnéz és azt -mondja: - -– A Tatár Julis, meg a Rózsás Erzsébet, ha itt vannak, jőjjenek be. - -Persze, hogy itt vannak, mikor itt vannak. - -Óvakodnak ennélfogva befelé az ajtón a Julis, meg az Erzsi. Az egyik, az -elüljáró, a vádlott, emez meg a panaszos. Szép nagy szoba a bíró -szobája, karosszék is van benne. Tükör nincsen. - -Mindegy ez különben. Elég az avval, hogy a bíró keresgél a kék -papirosokban és kitekint azokból, hogy a Julis a vádlott. - -A vád nagyon közönséges és egyszerű. Julis nem tett egyebet, mint hogy -elsikkasztott egy Ilka-kendőt. Olyan szép, világos tubarózsaszinű, vagy, -hogy inkább téglaszinű, magyar néven mondva: seszinű, törökös, rojtos, -szép selyemkendőt. Olyképp sikkasztotta el, hogy kölcsönkérte Rózsás -Erzsébettől. Valamit mondott neki, hogy mire kell neki. Hogy talán -temetésre megy benne, vagy lakodalmat nézni megy benne, ilyesvalamit -mondott. Könnyen mondhatta, mert szomszédok voltak, egymás mellett -laktak, de nem a maguk házában, hanem csak ugy zsellérképpen, mint ez a -szegényhez illik is. Hát elkérte kölcsönképpen a szép Ilka-kendőt, -zálogba tette, aztán ott is maradt. Mert ilyen a szegénység. No és most -meg ehol a panasz. Biz ez súlyos dolog így bíró előtt állni, különösen -annak, aki nem szokta és aki egyáltalán nem ért ahhoz, hogy miféle útjai -vannak a törvénynek, mely keritések azok, amiket megkerülni lehet és -hogy milyen formán védekezhet az ember, ha ugyan nem igazat mond is. - -– A kendőt zálogba tette, Julis – mondja a bíró. - -– Igen kérem – mondja a szomorú asszony. - -– Használat után miért nem adta vissza annak, akitől kölcsön kérte? - -– Jaj, kérem alássan – mondja Julis – csak úgy mondtam én azt akkor, -hogy használatra kérem kölcsön. Mert nem úgy van az. Azt csak úgy -mondtam. Igazában már mikor kölcsön kértem is, az volt a szándékomban, -hogy zálogba teszem. - -No, bárki bármit beszéljen, ez nyilvánvaló beismerés. Miként lehet -ilyent tenni? Tatár Julis nem keresi. Ugy mondja, ahogy igaz. Nem szokta -meg a valótlan beszédet. Vagy legalább is nem akar nem igaz dolgokat -beszélni itten. - -– Mert – fűzi a szót – a sors ilyen. És ezt a sors tette. - -Rózsás Erzsébet panaszos asszony integet a fejével, hogy valóban a sors, -a sors… - -Hogy Julis sorsa miben áll, azt megint csak mondani kezdi: - -– Nézze csak, tekintetes bíró úr, három gyermekemmel az uram elhagyott. -Magunkra hagyott. Hát hogyan éljek? Három kis családdal munkába nem -mehettem, gondoltam már, hogy majd a Tiszának megyek velük együtt. Volt -már ilyesmire eset tekintetes úr. Óh én értetlen kicsi apróságaim. - -Erzsébet komolyan mondja: - -– Volt. Csakugyan volt ilyen esetre már eset. - -– De azután – mondja Julis – jött hozzám egy ember. Azt mondta, éljek -vele, ő eltart. Keres annyit a gyárban, hogy abból nekünk is jut -élelemre, ruhára. Hát mit tegyen a szegénység? Hát éltem vele. Rendes -ember volt az, jobban éltem vele, mint az urammal, aki elhagyott. A -hites ember nem volt olyan jó, mint ez az ember, akivel a szemétdombon -esküdtem. Eltartott bennünket, amit keresett a gyárban, hazahozta. Hát -éltünk, éldegéltünk valahogy. - -Julis ezt most már hosszasan mondaná, mert úgy lehet, életének ezek -voltak a legszebb napjai és derüs napokra szívesen visszajár az -emlékezet. De a zálogba csapott Ilka-kendő sorsa ebből sohasem fog -kiderülni. Mondja is neki a bíró: - -– De a kendő, a kendő? - -– Hát igen – folytatja Julis – most jutok oda, kérem alássan. -Megváltozott az életünk. A kerék fordult. Mert a kerék ahányat fordul -fölfelé, annyit fordul lefelé. Lefelé fordult. Az isten áldja meg az -urat, tudja bizonyosan, hogy mi az a sztrájk, meg a kizárás, meg az -ilyesmi. Hát még mennyire tudja a munkás. De senki sem tudja annyira, -mint a munkásnak az asszonya, a kis családdal. - -– Ugy, ugy, – véli Erzsébet is – ezen nincsen mit tagadni. De hát még… - -– De hát még – vág a szavába a Julis, – mikor azután az ilyesmi ilyen -irtóztató télségben történik, mint ez a mostani volt. Nincsen szó, ami -azt kibeszélni birná. A hidegség, meg az éhség… Mert az ember – ez csak, -csak… Az elment a többihöz a kocsmába, ott ihatott pálinkát hitelbe. Meg -el is maradt. De dologba nem állhatott, mert nem engedte a többi. Tudja -már a tekintetes úr, hogy megy az ilyesmi. Én meg nem mehettem dologra a -gyerekektől. Aztán nem volt mivel fűteni, meg nem volt mit enni. A -gyerek sír sokszor, de mikor éhségiben sír! Meg a hidegtől dermed! Jaj -nekem, Istenem. Vártam, hogy végeszakad a nyomorúságnak, de nem akart -abban maradni a szenvedés. Későn jutott az eszembe, hogy az éhenhalás -elől hazamegyünk az apámhoz. Mert ide közelfaluba való vagyok én, de az -apám is szegény. Otthon is nagy a szegénység. De mégis egy falat kenyér -jut. De amikor ez az eszembe jutott, már nem birtam volna elvinni a -gyerekeket. Csontra le voltunk soványodva az éhségtől, meg a hidegtől. -Irtóztató volt az… - -Azt mondja Rózsás Erzsébet: - -– Éhségükben meg a hidegtől úgy sírtak a gyerekei, hogy mihozzánk -áthallatszott. - -Mintha valami rémlátomást látna, úgy néz maga elébe Tatár Julis. - -– Hát akkor kértem el a kendőt, hogy zálogba teszem. Az árán vettem -fűteni való fát, kenyeret, tejet. Isten még idejében adta ezt a -gondolatot, mielőtt éhen haltunk volna. Az ételen aztán, hogy egy kicsit -főlerősödtünk, kimentünk az apámhoz… Hát így történt. Tudom, hogy a -törvény törvény… De nem tudtam mást tenni, akár mit mond is az urak -törvénye… - -A törvény félős, idegen, ismeretlen és rejtelmes hatalom. Azon felül még -rá is fognak sok rosszat, olykor. No, még sem olyan rossz, mint a hírét -költik. A bíró a nyolcvanadik paragrafust keresi elő és Tatár Julisra -kimondja, hogy nem bűnös. - -A büntetést váró Tatár Julis sírva fakad. Rózsás Erzsébet szintén sírva -fakad. A bíró pedig összeharapja a fogait, hogy ne kelljen könnyet -ejtenie. - -(1909.) - - - - -A szüle a regénnyel. - -A már rég elmúlt években, fiatal legénykoromban az is hozzá tartozott a -napi kenyér dolgai közé, hogy regényt fordítottam a Szegedi Napló -regénycsarnokának. „Angol“ regényt, németből. Igen érdekfeszítő -irkálások voltak ezek abban az időben. Körülbelül a később fejlődött -detektívregények öregapjai. Jó hosszan eltartottak, harminc fejezeten -alul nem igen adta egy-egy. Sok ember szerepelt bennük és minden -második-harmadik intrikus volt, akik aljas bosszúszomjtól vezetve -igyekeztek megakadályozni egy, minden erényben gazdag fiatal pár -boldogulását. A regény mindig valahol Indiában kezdődött és Skóciában -végződött, vagy pedig emitt kezdődött az ódon kastélyban, átment -Kanadába és eljutott Afrikába, a gyémántmezőkre. Tömérdek kaland történt -eközben a szereplőkkel, mert mindenütt ott volt a sötét intrika, az -intrikusok lehetőleg fekete szakállt viseltek, volt bennük valami -visszataszító és egykedvűen játszottak vastag arany óraláncukkal. De -azért a fejezetek során csak pusztulgattak. Az egyiket elvitte a tigris, -a másikat benyelte a tenger, végül a félreértések kiderültek, a -boldogság napja pedig a sokat szenvedett fiatal párra földerült. Egy -bécsi lap fordította ezeket a regényeket németre s abból fordítottuk -magyarra. S ha a bécsi ujságnak egy-egy lapszáma elkallódott, azért még -nem dőlt össze a világ, mert könnyen bele lehetett szerkeszteni a -regénybe a hiányzó kapcsolatot. - -Egyszer reggel, még pihenek otthon, valaki kopogtat a szobaajtón. Jó -hangos, népies kopogás, mert a nép nem a begörbített egy ujjával kopog, -hanem az egész kezefejét odaveri az ajtóhoz, hogy hallják meg odabent, -ha akarják, ha nem. - -Az engedelemre csendesen és félénken nyílik az ajtó. Ez az a lassú -nyitás, mikor a legjobban megkent ajtósarok is nyikorog. A nyíláson -aztán beóvakodik egy alacsony, fekete ruhába öltözött, öreges -polgárasszony. Megütődve néz szét a szobában, hogy nem lát benne embert, -míg végül az ágyban megtalál. - -– Jaj, – mondja ijedten, talán még háborgatom is. Azt hittem, hogy fönt -van már ilyenkor. - -– Nem az, szülém. Nem háborgat. Hanem tudja, ez a mienk olyan mesterség, -hogy későn fekszünk, hát későn kelünk. - -– Ugy-ugy, – hagyja jóvá. – Mert mi másként szoktuk. Mink a nappal -kelünk, kéröm. - -– Jól van az nagyon, szülém. Hát üljön már le, ahol van a szék. - -– Azt is köszönöm, kéröm szépen. - -A néni leül, előbb a széket a kötényével letörli, mint ahogy ezt az -illendőség hozza magával. - -– Hanem – mondja, – most már kérdözze mög, hogy mért jöttem. - -– Majd mögmondja, szülém. - -A szüle a széket közelebb húzza az ágyhoz. No, ebből valami bizalmas -beszéd lesz. - -– Hát, – kezdi a beszédet, – tudja mink járatjuk az ujságot. Én olvasom -is. Tudja, ha ráérök, környes-körösztül elolvasom. Ugyan már csak a -pápaszömmel látom mög a betűt. Hanem, tudja, az egész ujságba énnekem -csak a regény tetszik a legjobban. Azt borzasztó szeretöm. Ha én rajtam -állna, az ujság egész felinek regényből köllene lönni. - -– Csakhogy nem lehet ám, szülém. - -– Tudom, tudom, – integet, – hiszen nem azért mondom, mert mondom, hanem -csak mondom. De hát most mást beszélök. Valami kérésöm volna magához. Ha -mögtönné. Mög is szolgálnám a szívességit. - -– Nem kell azt megszolgálni, ha megtehetem. - -– Ha mögtöhetné? – kérdezi a szüle. – Más mög sem töhetné, csak maga. -Hiszen maga fordítja azt a regényt! Vagy nem úgy volna? Mert neköm úgy -mondták. - -– Hát úgy igaz, ahogy mondták. - -– No lássa, – s meghúzogatta a szüle a fejkendő csücskeit, – hát azért -beszélöm… Hát kéröm szépen bajom van énneköm evvel a regénnyel. Én már -nem birom ennek a szögény, ártatlan Alice kisasszonynak a gyilkoltatását -tovább szenvedni. Miért bántják annyira? Az a sok szörnyűségös embör -mind az életére tör. Hát miért tűri ezt maga? - -No most már erre felelj, Dóci. Miért tűröm, hogy a kisasszonyt ennyire -gyilkolják? - -– De szülém, – mondom, – én arról nem tehetek. Nem én írtam a regényt, -hanem valami ángol. Mit tegyek én a felől? - -A szüle lehajtotta a fejét és gondolkozott. Azután kétkedve nézett rám, -hogy igazat beszélek-e? Elszomorodva kérdezte tovább: - -– Hát maga csakugyan nem töhet ebben a dologban sömmit sem? Nincsen -hozzá hatalma? - -– Bizony, ahhoz nincsen. - -A szüle lemondólag intett a kezével: - -– Hát akkor vége is van a kisasszonynak. Utoljára is csak eltöszi láb -alul az a sok fekete alattomos. Szögény Alice, – sóhajtott a szüle, – -ugyan mivel érdemölted? - -Öreg asszonynál könnyen áll a sírás s a szüle szeme kezdett már -könybelábbadni. - -– Nono, szülém, – vigasztalom, – az nem egészen úgy lösz. Biztosítom -magát, hogy az Alice kisasszony kimenekül a sok gazember körmeiből és -elveszi a Wilmore lord. Ha ezzel megnyugtathatom magát, hát erre -igéretet tehetek. Hitelhetek is. - -A szüle fölvidámult, nagy hirtelenséggel egészen más emberré vált, -mosolygott a szeme is, a könnye szivárványán át nevetett. - -– Lélökre? – kérdezte. - -– Lélökre hát. Ez olyan igaz, mint ahogy egy Isten van az égben. - -– Akkor, – mondta a szüle, – akkor nem bánom, ha még egy kicsit szenved -is az Alice, mert köll tisztító tűznek is lönni. De ne hagyja el az -ártatlant! Az Isten is mögaranyozza érte a kezit. - -A szüle nyugodtan, teljes lelki egyensúlyban távozott a küszöbről, -amelyet előbb súlyos gondok terhével lépett át. Nem csalódott. A -regényben ugyan Evelint kellett volna elvennie a lordnak, de a szüle -kedvéért mégis inkább „az ártatlan Alice kisasszonyt“ adtam hozzá -feleségül. De azért Evelinnel sem történt semmi baj, mert jött egy -vikomt és bekötötte a fejét. - -(1909.) - - - - -Adóügy. - -Azt nem igen lehet tudni, hogy a pusztaföldeknek miért van olyan -különféle nevük. Az egyiknek emilyen, a másiknak amolyan. Ha két -pusztának egymás mellett kétféle neve van, mikor állapították meg köztük -a határt, ahol az egyik név végződik, a másik meg kezdődik? Némelyik név -a török világból származik, mint a Sziu pasa halma, meg a Kara homokja. -Más nevek alighanem még a honfoglalás korából valók, Béla király urunk -jegyzője is említi, mint a körtvélyes meg a Gyümölcsény. Ami pusztát, -pedig sok van ilyen, fehértónak neveztetnek, ott vagy most is van, vagy -valaha volt olyan tó, amelynek a vizét a szikes föld fehérre festette. -De már, teszem azt: Siró-hegy? A hegy nem szokott sírni, de meg nincs is -hegy ezen a tájon egy falatnyi sem. Ugyan a hegy szó nem mindig -jelenthetett sziklákat és köveket. Mifelénk lapos a mező, mint az -asztal, mégis, amely részén régi szőlők vannak, azt hegynek nevezik. -Például a mi szőlőnk is ahol van, ott szőlő van jobbról-balról, -elől-hátul. Valaha mind a Sebők-nemzetségé volt, innen a neve most is -Sebők-hegy, mikor itt hegy sohasem volt, a Sebőkék pedig leginkább -kihaltak. - -De a síróhegyi pusztán sohasem volt szőlő. Valami domb lehetett rajta -valamikor, de már az sem látszik, mert ha volt is, már elhordta a szél. -A szél itt, ha megindul, furcsa tréfákat csinál. Hogy a szalmaboglyákat -elvigye egyik helyről a másikra, ahhoz nem is nagyon erőlködik. De néha -úgy megjátsza magát, hogy a fák a földre fekszenek s a vas járomszög -megtanul repülni. Ilyenkor elviszi a homokdombot az egyik helyről s a -másik helyen fölépíti. Ilyenkor mikor a dombok utaznak, csontok maradnak -azon a helyen, ahol eddig állottak s gurigáz a vihar a régi koponyákkal, -pedig a koponyák nehezek, mert földdé vált bennük az agyvelő, finom -porhanyós földdé, amibe szívesen ereszti gyökerét a virág. Mert a virág -megtudja a föld felett, hogy alatta hat láb mélységbe olyan föld van, -amely valaha ember volt: lemegy hát valamely szálával hozzá s belebújik -az egykori emberfejbe. - -Kérdés, hogy ama régi, letünt, iratlan történetű világban mind holtan -mentek-e le ezek a koponyák a földbe. A mesékben az elevenen való -sírbaszállásokról való beszédben nincsen-e valami igazság? Nem-e -elevenekre hányták ott a földet s így támadt az a hegy, amelyik azután -sírt, amíg el nem hallgatott? Hát ki tudná ezeket? Hogy mi fűződik a -névhez s honnan. Hát ahol van egy halom s azt úgy hívják, hogy -Táncoshalom és ha lakodalmasok haladnak arra kocsikkal, ott meg kell -állni, egy sor táncot eljárni, mert csak úgy érvényes a továbbhaladás. -Emerre pedig lefelé ölelkezve a bácskai határral, van egy jókora -pusztaság, annak Átokháza a neve. Hát ez miért? Beszélik ugyan, hogy -valaha ottan tanyaverések történtek, de amely nép csak odament lakni, -mind elpusztult vagyonában, egészségében, életében. Így maradt volna -azután a puszta s akkor kapta aztán a nevét az átokról, amely rajta -fekszik. - -Lehetséges, bár hiszen erről sincs írás, a szóbeszéd pedig csak szellő. -De legalább van hozzá egy kis magyarázat. Hanem mellette van egy másik -puszta, annak a neve Mérges. Erre azután már senki sem tud mit mondani, -hogy miért mérges, honnan van a mérge neki, kin vagy min tölti ki a -mérgét, hanem csak azt mondják róla, hogy Mérges, aztán Mérges. - -Ennek a pusztának a szélén lakik egy ember, bizonyos nevezetű Kara -Mihály, a neve után, de meg a barnasága után ítélve, az is valami török -maradvány, ez az ember most mérges a puszta helyett is. Bent van a -szobában és néz ki az ablakon. Rendes körülmények között nem sok nézni -való van a tájon, mert ha csak valamely gulya ott nem legel, nem igen -mozog azon semmi. Ezúttal azonban mozog rajta és a ház felé tart egy -kordé. Kétkerekű talyiga, ami elébe egy ló van fogva, ilyen eszközt nem -használ más csak a hivatalos ember. Akinek sok járás-kelése van a külső -részeken, de terhet nem visz a kocsin, csak magamagát kell hurcoltatnia, -meg egy táskában az írásait. - -Ez a kordé is ilyen hivatalos talyiga, az ember, aki a lovat hajtja, az -adótól van. A királyi adótól és a városi adótól egyaránt. - -– Hát mit akarhat? – gondolja Kara szorongva – hiszen az adóm röndben -van, itt van a könyv is róla. - -Rendben van? Hát van olyan adó a világon, vagy volt valaha olyan, hogy -rendben van? Az ilyen adót el kellene tenni emlékül spirituszos üvegbe. - -Karának az a reménysége, hogy a kordé majd csak elmegy a tanya mellett -baj nélkül, mert van néha ilyen eset még az istennyilával is. A remélés -azonban nem vált valóra. A kordé befelé tart s a kutyák már védekeznek. -A kutyák leginkább tudni szokták, hogy ki mi járatban van. Ha Karának a -veje jön a fiatal asszonnyal, akkor is kiabálnak a kocsira, de az -egészen másféle lárma. Az inkább üdvözlet s közben trüsszögnek, ami a -kutyai nyelvben az elképzelhető legnagyobb örömöt jelenti. A -lovasrendőrre rövid buffogásokkal szólnak, mint tisztelettel illik, -azonban kardos ember a finánc is, aki néha a pálinkásüst vizitálása -céljából arra jár, arra már éktelenül rikoltoznak és kiabálják: már -megint itt van, már megint itt van! Ki hítt ide, ki hítt ide? Csendes -üdvözlés csak a mészárosféle embert illeti meg, akik vágni való jószág -szedése végett szokták olykor járni a határt. Azoknak a ruháján megérzi -a kutya a vérszagot, talán azt hiszi, hogy húst hoznak neki, ezekre hát -nem ugat, mivelhogy némi önzés lehet ő benne is. - -Most azonban annál dühödtebb ugatással vannak, szinte belekapnak a -fogukkal a kordé kerekébe, hogy csak ne jőjjön be az udvarba. -Megsejtették róla, hogy ez az ember, aki a kocsin ül, nem lehet valami -szívesen látott vendég. Ez alighanem azok közül való, akik sohasem -hoznak, hanem mindig visznek. - -Kara most már sietve megy ki a házból, hogy elzavarja a kutyákat. Ugyan -nem bánná, hogy a kutyák egy kicsit megforgatnák a vendéget, de hát -igyekezni kell azon is, hogy békességben megférjünk egymás mellett. A -kutyának voltaképen kötve kellene lennie s a hivatalos ember, ha akarná, -le is lőhetné a szabadon eresztett kutyát. De hát nem lövi le, mert -akkor ellenséget szerez magának. Se föl nem jelenti Karát, mert Karának -akkor bírságot sóznak a nyakába s az nagyon kellemetlen. Mert ha kutyai -ügyben a városi ember kap két korona bírságot, amely egy órai, esetleg -két órai időveszteségbe kerül, amíg elmegy a városházára s befizeti. De -Karáéknak odakint, negyven kilométer távolságban a bejövetel magára, -kocsijára-lovára nézve legalább egy napi időveszteséget, éjféli -fölkeléssel járó törődést, itt bent a kocsinak-lónak helypénzfizetést -jelent. S másnapra a ló annyira fáradt, hogy nem lehet munkába fogni, -mert oda-vissza nyolcvan kilométer az út s abból egy rész a nehéz -homokra esik. De még a gazda sem való dologra másnap, mert megviselte a -töretés. Ilyenkor inkább csak hever. Hát ilyenformán ha a városi emberre -esik két korona sarc kutyai ügyben, hát az körülbelül harmadfél koronát -mutat veszteségben. Ellenben Karáéknak ugyanaz a két korona legalább is -tizenöt koronát jelent. Ilyen sajátságos ázsiói vannak mifelénk a -pénzeknek. - -Miután azonban a hivatali ember nem kergeti bele ebbe a kínzatásba -Karát, ő is tartozik annyi szívességgel amannak, hogy a kutyákat -elhessegeti róla. - -– Adjon Isten – mondja a hivatalos s leszáll a kordéról. - -Kara nézi. Még nem tudja, hogy mit akar. Elvégre lehet, hogy csak azért -állt meg, hogy egy pohár pálinka, vagy valami. Az a kérdés, hogy -leveszi-e a talyigáról azt a paksamétát, amiben a papirosait hurcolja -magával. Hát leveszi, bátya, már látszik, hogy leveszi. - -Kara elszomorodva, kedvetlenül, félvállról viszonozza a köszöntést: - -– Hát… adjon Isten… - -No aztán ilyenkor mégis csak tisztesség dolga azt mondani, hogy kerüljön -beljebb. Bent a házban azután a szívesen látottat meg szokás kérdezni, -hogy: mi járatban? Az ilyentől azonban nem kérdezik. Majd megmondja, ha -akarja. - -Mondja is már. - -– Hát baj van, Kara. Mert foglalni jöttem. - -– Ugy hát? – mondja Kara, mérges bika gyanánt a földnek szegve fejét. – -Hát aztán miért? Hiszen az adó ki van fizetve. - -– Hát épen az a baj, – feleli amaz – hogy ki is van, meg nincs is. - -Kara erősködik s fölnyúl a mestergerendára, ahol az adókönyve szokott -tartózkodni: - -– Hiszen itt a könyv! Belenézhet. Nemrég fizettem. Amit csak bekívántak -azt befizettem. - -Az asztalra veti az adókönyvecskét. Szép kis adókönyvecske. Ha ki van -nyitva a lapjára, majd egy rőfnyi széles. - -A hivatalos azonban csak a paksamétában kutakodik. Abba néz bele és úgy -beszél: - -Tudom, tudom. De hát az a baj, hogy három fillér elmaradt. Az még a mult -esztendeibül hiányzik. Azt még be köllött volna fizetni. De nincsen -befizetve. Aztán most énneköm foglalni köll. - -Kara rábámul, hogy talán megbolondult. - -– Három fillér? – beszéli hitetlenül. – Aztán azért hajkurásznak? Aztán -azért foglalnak? Hát nem várhatnak vele újig? Talán attúl tartanak, hogy -kiszökök az Amerikába? - -Pénz dolgában a külső ember olyan, akárcsak a királyok. Ő sem szokott -odakint a zsebében pénzt tartani, mivelhogy minek. Ugy sem lehet rajta -venni semmit. Kara tehát odamegy a sarokba a ládához. Előbb leemeli róla -a kenyeres kosarat, azután fölnyitja a tetejét. Kiveszi belőle a -bőrzacskót, abból két darab két fillérest kivesz és az asztalra veti: - -– No – azt mondja – ehol e! Adjon egy fillért vissza. - -Most meg a hivatalos ember csodálkozik: - -– Mit akar kend? - -– Hát itt a három fillérje, aztán vigye haza, lögyenek vele boldogok az -urak. - -– Jaj – mondja a hivatalos – ez nem így van. Ezt kendnek magának köll -bevinni, aztán befizetni a könyvre. - -Kara azt hiszi, hogy fölfordult vele a világ. A szemébe vér szalad, egy -széket fellök és szeretné a hivatalos ember nyakát megtorkolászni. - -– Hát ilyen is történhetik? – hörgi. – Ilyen embörgyilkolás, három -fillérért? Aztán nem viheti be maga? Hát adok két hatost, aztán vigye be -maga. Érti, husz krajcárt. - -De a másik csak legyint a kezével. - -– Ugyan ne okoskodjon kend. Tudja, hogy ez nem löhet. Ami törvény az -törvény. Azt hiszi maga, hogy önneköm kellemetös a lovat ide -kihajkurászni magához a három fillérért? De hát ami muszáj, az muszáj. -Hiszen neköm olcsóbb volna, ha a magamébul fizetném, minthogy idetöretöm -magamat. No hát. Foglalok, aztán foglalok. Lefoglalom az ágyat, ott a -sarokba. - -Kara belátja, hogy amannak igaza van. Nincsen igaza, de mégis igaza van. -Nem tehet róla, hogy ilyen hivatalra született, mert ilyen a szegénység, -hogy mindenbe bele kell törődnie, a legkutyább sorsba is. - -Utóbb még meg is sajnálja a hivatalost. - -– No csak írja – mondja neki – majd hozok egy kis bort. - -Hoz is a kamrából egy kancsóval, meg két poharat. Nem egyformák ugyan, -de az nem baj. A bor sem valami híres, de hiszen jó az is ott, ahol jobb -nincsen. - -– No – mondja – igyon. Igya ki mind. Igyunk hosszút, a jó lónak nincsen -rossz út. - -Így azután koccintgatnak. Kara kimegy a kamrába háromszor is borért, -mígnem azután a hivatalos fölül a talyigára. Kara igen szigorúan és -többszörösen kezel vele, meg is öleli és biztosítja afelől, hogy az -egész házanépével együtt igen nagyon köszöni a megtiszteltetést. - -Amaz meg köszöni a barátságot, meg a jóakaratot. Kihajt. A kutyák most -is fogják a kereket, mintha nem akarnák elereszteni. Ilyen bolond a -kutya, mert a kutyák szeretik a boros embert. Talán azért, hogy olyankor -más a szemeállása és a kutyára barátsággal tekint. - -Kara sokáig néz utána. A talyiga ugyancsak libeg, néha úgy tetszik, hogy -majd felfordul, mert a ló is olyan állat, hogy a száján megérzi, ha -boros ember kezében van a gyeplőszíj. - -No de azért csak elment a hivatalos. Kara még elmegy a kamráig a -kancsóval s azután már alig várja, hogy előkerüljön az asszony, aki -odaát van a szomszéd tanyán a Szűz Mária poharával. Ágyas-asszonynak -szokás vinni a Szűz Mária poharában tyúkhúslevest, mert annak erősítőre -van szüksége, maga meg nem főzhet. Mert nem igaz ám az úgy, ahogy az -úrfélék értelmezik a szentírás parancsát a beteglátogatást illetőleg, -hogy csak elmennek a beteghez s annyit fecsegnek neki, hogy pihenni sem -hagyják, hanem az az irgalmasság igazi cselekedete, hogy ételt visznek a -betegnek és megigazítják a fejealját. - -Az asszony elő is jön és Kara ujságolja neki, hogy hajnalban megy befelé -a városba, mert már megint bekivánták a porcióját. Az asszonynak nem sok -beleszólása van az ilyesmibe, az ő dolga csak az ünneplőruha -előkészítése s a tarisznya ellátása. No – véli Kara – majd föl löhet -tönni a kulacsot is. - -Mert már áll Karában az ördög. Az igaz, hogy alig hogy lámpagyújtat van, -már lefekszik, de éjfélkor fölkel és befog. Öltözik, a pénzeszacskót a -szíjjánál fogva a mellény gomblyukába köti, az adókönyv pedig a kabát -belső zsebében talál helyet. Egyebekben mindent az asszonyra bíz, csak a -kulacs iránt vannak bizonyos érdeklődései. Meg is húzza. - -– Ilyen korán kezdi kend? – kérdezi az asszony. - -Karának kicsit zavaros a feje, de azért rátréfál az asszonyra: - -– Csak azt nézöm, hogy nem-e vizet töttél bele? - -Végül elindul, előbb megkötvén a kutyákat, mert másként a kutyák -elmennének a világ végéig is a kocsival. A városban meg eltévednek, -csavargókká válnak s utoljára is megveszednek az éhségben és a -nyomorúságban. Okos ember ennélfogva megköti a kutyát, mikor az udvarból -kocsival messziútra indul. - -Hát az ut elég messzi a városig. Kara pedig azon tanakodik, hogy -melyiken menjen, mivelhogy van kettő is, lehet bennük válogatni hála -Istennek. Az egyik valamivel rövidebb, de az a baja, hogy nincsen az -oldalán egyetlen egy korcsma sem. A másiknak van egy kis kerülője, de -nemcsak hogy útszéli csárdák vannak hellyel-közzel az oldalán, hanem még -falun is visz keresztül. S Karában állván már az ördög, az utóbbit -választja s a kulacshoz szorgalmasan folyamodik. - -Ide okos beosztás kell. A kulacs tartalmának addig kell tartania, amig -az úton el nem érődik az a ház, amelyre ki van írva, hogy itt a világ -közepe, ha nem hiszed, gyere be. Ott meg kell töltetni a faedényt s -annak most már el kell szolgálnia a másik csárdáig. A kulacs eredeti -tartalma eltartott addig, amíg a nap fölkelt s azontúl már minden -rendben van, mert a csárdákban is korán kelnek az emberek. Kara így -időelőtt kedvre derűl s minden helyen fontoskodva jelenti ki, hogy: - -– Mék befelé, mert hívatva vagyok az adóhévatalba. - -Mikor a falun keresztülmegy, különös szerencse is éri. Találkozik a -sógorával, aki sűrűn bejár oda, mert nazarénus és ott van a templomuk. -Kara persze vinné mindjárt valahová egy félliterre a sógort de az az -ember, aki a Jézusban hívők gyülekezetéhez tartozik, nem él itallal. – -Olyan kend, mint az ökör, – mondja neki bosszusan Kara – mert az is -vizet iszik. – De még azt is csak akkor – mondja rá a szelid nazarénus – -ha szomjas. Jobb volna ha kend is így tenne. - -– Nem löhet – harcol Kara – mert hívatva vagyok az adóhévatali urak -által. - -Szóval Kara vigályos állapotban van, mikor bent a városban az -adóhévatali urak elé kerül. Tömérdek nép van ott, úgy dül itt befelé a -pénz, mint a régi időben a sóházhoz. Kara furakodik köztük a subában, -amely már igencsak rámelegedett. Lökdösődik, amire visszalökik, -szerencsére azonban olyan sok itt az ember, hogy nem lehet tőlük elesni. - -– De – mondja Kara – ne lükdössenek kendtök, mert én sok pénzt hozok. - -– Mennyit? - -– Hát három fillért – mondja Kara – de muszáj befizetni, mert a -végrehajtó lefoglalta érte az ágyat, aztán hogyan aludjak én lefoglalt -ágyban, hé? - -Nem hiába, hogy a humor a gyöngye az emberi életnek, de az emberek jó -lélekkel, derűsen nevetik Karát s útat engednek neki. Ha már ilyen nagy -hivatala van, hát hadd végezze. Kara lefizeti a pénztárnál a három -fillért, meg a foglalási sallangokat, ezután bemegy az Arany Pávába, ott -eszik egy „kishust“, meg marhahúslevest, mert az a kintvaló emberre -nézve a legritkább madarak közé tartozik. Azután fölül a kocsira, -megmondván a lovaknak: most hazafelé mögyünk, öcskösök, hát jobban -mönjetök. - -Ami azt illeti, a lovak mennének is, mert ténydolog, hogy hazafelé -jobban megy a ló. De hát hiábavaló az igyekezet, mert Kara most is csak -a hosszabik útat választja. Tőttet itt is, tőttet ott is. - -– Szippantsunk egyet – mondja baráti szeretettel a korcsmáltatónak. - -– De hiszen ez a kulacs folyik – mondja neki a korcsmáltató. - -Kara hüledez: - -– Folyik? - -– Hát. Ami ital csak benne van, az mind belefolyik kendbe. - -Ezen Kara megbékül, mert hiába, tréfaság nélkül nem élet az élet. - -– Jaj, vagy úgy, kéröm szépen – emeli a szavát – hát hiszen ami azt -illeti, a jelönlegi helyzetbe valószínüleg kéröm szépen… - -Azonban egy helyen egy kis csúfság is éri. Már jó kifelé van Kara. -Andalogva mennek ugyan a lovak, de a harminc kilométert már meghaladták. -Kara megint csak megáll, ahol ki van írva, hogy hó, útas megállj, az -istenedet imádd. Nyújtja a kulacsot. Azt mondja a bormérő: - -– Ugyan él-e még, aki csinálta? - -– Mit? - -– Hát a kulacsot. - -– Tudja a rossz seb! Merítse kend mög – rendelkezik Kara. - -– De hiszen tele van – mondja a korcsmáros. - -Kara lemondólag legyint a kezével. El vagyunk hagyatva végkép, a jó -reggelét neki. Ilyesmik is történhetnek. Kara fölmászik a fürhécen a -kocsiba, hajt, de azután hanyattdől a subában és az alcserényen szelíden -elalszik. A Badár ló hátranéz és azt mondja a Csinosnak: az öreg már -megint becsodálkozott. - -Ugyan azért hazaviszik, ami nem nagy virtus, mert így napáldozat táján -már csak kifelé haladó kocsik mozognak az úton. Minélfogva nem kell -kitérni a szemközt jövő elől s így árokbafordulás sem lehetséges. - -Kara csak akkor ébred, mikor a lovak megállnak vele a tanyaudvarban és -az asszony szedi le a kocsiról az adóhévatal ezen bizalmas emberét. - -– Hát kend – kend? – korholja az asszony. – Hát kend – kend? - -Kara álmosan feleli: - -– Éhös volt az állam, hát mögétettem… - -(1910.) - - - - -Amik elmúlnak. - -Minden fa kidől valamikor s minden öreg háznak az a sorsa, hogy -lebontsák. Az újfajta embereknek egészen más fogalmuk van az úri módról, -mint ahogy az ezeknek előtte volt. Azelőtt az élet kényelmes és csendes -átéléséhez hozzátartozott az a földszintes ház is, amelyben maga lakott -az ember. De az észjárások változnak, ma az az úri élet, ha egymás -fejetetején lakik az ember, ennélfogva a régi házakra kimondják a -szentenciát, hogy pusztulj. Megkérdik tőle, hogy hogyan hívták a Duver -bácsi kutyáját. A Duver bácsi kutyáját pedig úgy hívták, hogy Mozogj! Az -öreg ház ebből megérti, hogy neki most már menni kell. Az emberek is -csak így vannak. Elmennek, hogy helyet adjanak az újaknak. Az öreg ház -szótalan tűri, hogy leszedjék a tetejét s a kövér öreg denevérek -vénségükre keressenek máshol kvártélyt. Azután lebontják a falait, s -leásnak a földbe a fundamentuma után. - -Ilyenkor látható, hogy az elpusztított ház is volt valaha új s ő is úgy -keletkezett, hogy az ő kedvéért egy még régebbi házat kellett elbontani. -A földből az ásók munkája nyomán ma ismeretlen formájú nehéz és kemény -téglák kerülnek elő, amikhez fogható most már nincsen. A mostani -ringy-rongy téglákhoz úgy viszonylanak, mint a mastodon az elefánthoz. -Az ember tűnödve nézegeti: ugyan hogy hívták azt a részvénytársaságot, -amely ezeket ilyen tartósra szerkesztette össze? Ez voltaképen nem -tudatik, de annyi bizonyosnak látszik, hogy jobbmódú világ volt akkor, -mert máskép ilyen értékeket nem hagytak volna heverni a föld alatt. -Pedig mily sok van ott lent. Néhány év előtt rákötöttem magamat, hogy -tulipánokat nevelek az udvarban. Nagyobb igazság kedvéért Telkamptól -hozattam a hagymákat Haarlenből. Kellő szakértelemmel meg miegyébbel el -is ültettük valamennyit s rövidesen ki is pusztult valamennyi. Kívántam -akkor Telkampnak, hogy bár a szél verné össze a bokáját (az ilyesmi csak -akasztott emberrel szokott megtörténni ugyanis), de azután rájöttem, -hogy nem a hollandusban van a hiba, hanem a földben. Ki kell azt innen -hordatni végtől végig, azután az így támadt gödröt telerakni szintén -megfelelő szakértelemmel és miegyébbel tiszai iszappal, marosi homokkal, -falevélből származott avarral, fűrészporral, tűzhely alul kikerült -bükkfahamuval, hogy melyikből mennyivel, azt mértékkel kiszámítani nem -lehet (mert az úgy mögmutatja magamagát magátul is. Mert olyan ez akár -csak a valódi szappanfőzés). Az ilyesmi azután mikor jól össze -elegyedik, lesz belőle olyan föld, amilyent különben félóra járásnyival -odább ingyen is ad az Isten. Különben elég ebből a beszédből annyi, hogy -a rossz földet ki kell hordani innen. Szót értettem tehát ez irányban -egy igen alkalmatos koplalós-emberrel. Ezen férfiúnak a hivatala abban -van, hogy valamely piac-térre kiáll egy kocsival meg egy féllóval, s -várja a fuvart. Ha nincs fuvar, akkor a félló koplal a kocsi előtt, a -félló kormányzója pedig időt mulat a kocsmában krétára. Egy ilyen férfiú -tehát megtekintvén a tulipánvetemény elhagyatott és szomorú helyét, -kézügybe vette az ásót és némi áskálásokba kezdett. Azután azt mondja, -mint őszinte, szervezett magyar: - -– Azután ezért én majd mit fizetök? - -– Már miért? - -– Hát hogy kihordtam – mondja a szervezett. - -– Hát – mondom – én azt hittem, hogy én fizetök. - -A szervezett féllovas rám mosolyog: - -– Magának képzelete sincsen arról, hogy mi van ebben a fődben. - -– Hát mi van benne? - -Azt mondja: - -– Hát mi vóna benne? Hát olyan téglák, vannak benne, hogy az ritkaság. - -Csakugyan úgy is volt. Kocsiszámra kerültek elő a régi, vastag, nehéz -téglák, a koplalós valahol a külső részen bizonyosan kikövezte velük a -háza elejét. Talált a földben egy üreget is, olyanformát, mint a méhkas, -de nagy volt, létrán le lehet bele menni, téglából volt kiépítve: Nem -tudtam kinézni belőle, hogy mi volt ez valaha, miért csinálhatták? A -régi világ különös rejtélyei közé tartozik, amikből sok van a föld -alatt. Talán a háborús időben kincseket rejtettek el bele. Talán -sütőkemence volt. - -A multkor meg, hogy egy régi, rozoga házat bontottak széjjel s ásták ki -az alapjából a téglákat, csontvázat találtak a mélyben. Odahívnak, hogy -nézzem. Odamegyek és nézem. Az emberek kérdik: hát mi lehet ez? Egy -munkás azt mondja: - -– Bizonyosan kocsma volt itt valamikor. - -– Az ám – mondták mások is. – Az lehetséges. - -Ezt a véleményt nem ekkor hallottam először. Ha csontvázat találnak -valahol, leginkább elhívnak oda, hogy nézzem meg s álljak bele a -találgatók sorába, hogy mi lehetett ott valaha? A tanakodásnak ilyen -helyeken nagyon szabad útja van. Az ásó már olyan csontvázról is hányta -le a földet, melynek a két kezeszáracsontja lakatra járó vaspánttal volt -egymáshoz csatolva. Mi lehetett, ki lehetett ez a szerencsétlen s hogy -kerülhetett oda? Nem tudom. Hogy rab volt, az bizonyos. De azért a -mondás itt is hallatszik: - -– Alighanem vendégfogadó volt itt valamikor. - -Régi vendéglőkkel együtt szokott járni ez a hit. Nincs is minden alap -nélkül. Gazdag utasok veszhettek el így. Ki kereste őket abban a -világban, ha a pince csöndes földjébe elásattak? Vagy pedig ivás közben -verekedések történhettek s valaki véletlenül agyonütődött. Hát mit -lehetett vele tenni? Policia nem volt, hát titokban elásták. Budapesten -tavaly valami hat csontvázat is találtak egy egykori kocsma -pinceföldjében. S ha ez egy helyen megtörtént, a hiedelem általánossá -teszi. A vendégfogadók, csárdák, ha régiek, ugy tele vannak mondákkal, -mint a régi várkastélyok. Erckmann-Chatrianéknak is egy ilyen -kocsmalegenda adta az ötletet a „Lengyel zsidó“ megírásához. - -A szegedi piacon állt valami száz év előtt egy fogadó s bormérés. Ez nem -kisebb emberhez, mint Atillához, a hunok királyához volt cimezve, két -t-vel és egy l-lel, bár Atilla nevét soha még magyar ember nem mondta -Attilának. De a fogadó nem akart barbárnak láttatva lenni s különben is -tiszteletben kellett tartania a hogyományokat. Mert hiszen a fogadó -helyén állott valaha, régen, egykoron, hajdanán Atilla sátora. Vagyis -hogy innen kormányozta a kerek világot. Igazán érdekes, hogy micsoda -naivitásokból származnak az ilyen mondák, amik később hitté válnak s az -Atilla dicsőségén föllelkesült régi magyarok sokszor elidőztek azon a -helyen, ahol egykor az Isten ostorának fejedelmi sátora állott. A -hiedelem bizonyságát az adta, hogy mikor a fogadót építették, a földben -találtak egy jókora vastáblát, rajta sisakos férfifejjel. Hát lehet ez -más, mint Atilla? Nem lehet más s a vastábla, mint címer ékeskedett a -fogadón. A mult század első felében lebontották a földszintes épületet, -de Atilla képe oly tiszteletben részesült akkor is, hogy az újon épült -emeletes háznak az erkélyébe beleépítették. Most is ott van s a népek -tisztelettel tekintenek föl reá. Pedig mindössze egy tizennyolcadik -századbeli szepességi vaskályhának darabja, odafent a régi cipszer házak -kályháin gyakran lehet találkozni vele. - -Hova tűnnek ezek a régi fogadók, kocsmák, bormérések, csárdák? Elmúlnak, -hogy helyet adjanak a kávéházaknak. Azelőtt mennyi mindenféle fajtájuk -volt. Milyen különböző módon alakultak ki, hogy utasnak, meg másnak -szolgálatára legyenek. A kávéház török maradvány, a fogadó német -származású, a polgári bormérés pedig magyar dolog. Régi tisztessége -ugyan, ma már nem az, ami régen volt. Régente a polgárnak jussa volt a -maga termesztette borát kimérni anélkül, hogy abba finánc, boragár vagy -bármely más szómorú istenteremtés beleszólhatott volna. Ezek azonban -kivesznek, a polgári bormérésből kocsmák válnak. Csak itt-ott maradnak -nyomai. A régi bormérő más volt, mint a mostani vendéglős. -Természetrajza rövidebbre fogva: egy ember, aki a maga termésű borát a -tulajdon házában kiméri annak, akinek akarja, akinek pedig nem akarja, -annak nem méri. Volt régi polgári bormérés, amely csak tavasztól őszig -szolgált. A háznak kapualja volt, úgy hívták az ilyent, hogy száraz -bejárás. Volt a kapu alatt egy zöld asztal, egy pad a fal mellett, meg -négy szék. Ahány ember a padra, meg a négy székre ráfért (amennyi -löhetségös volt), de annál több ember már hiába ment volna oda. Más -megint volt, aki télen is adott a meghitt embereinek italt, de csak a -maga tulajdon lakószobájában. Ugy estefelé. Van még hely, ahol a -csizmadiaműhely egyben van a borivóval. Bőröknek, szíjaknak, csiriznek -nem túlságosan jó illata van, meg enyv is van ottan, miután a készülő -csizmaszáraknak a keményítéséhez különösképen kivántatik: azonban a jó -bornak a szaga elnyom minden egyéb illatot. E helyekre gyűltek egykor -össze búsongani az elszomorodott hazafiak abban az időben, amidőn a -költőnek az a szava járta: - - Mert nem nézhetek vídáman - Végig elhagyott hazámon, - Csak mikor részeg vagyok. - -Azonban ezt nem kell komolyan venni. Már hogy a részegséget. Mert a -polgári bormérés esti hét órakor, amikor Ave Máriára csendítettek a -toronyban, becsukódott. Miként élne meg ma, az agyonadózott világban az -ilyen erkölcsű vendéglős? Talán sehogy sem. Ennélfogva ki is mennek ezek -a régi szokások, amelyek azon alapultak, hogy az ember akkor menjen -aludni, mikor a nap lemegy s akkor keljen föl, mikor a nap újból az égre -fölkövetkezik. Össze-vissza talán három bormérés van a városban olyan, -amely a kilenc órai harangszót betartja. A városházán a toronyban az -öreg harang esti kilenc órakor búgni szokott egy régi történeti -eseményt: a törökkel való viaskodások emlékére. Ez a kilenc órai -harangszó a polgári lefekvési idő. Aki ezen időn túl az utcán mászkál, -az vagy doktorért megy, vagy patikába megy, vagy pedig nem rendes ember, -hanem úrféle. Ennélfogva a rendes polgár bormérésébe, ha félkilenc -órakor bemegy a másik rendes polgár és egy fél liter bort kiparancsol, -megkérdezik tőle: - -– Kilenc óráig megissza-e? - -Ha a vendég a határidő betartására hajlandóságot mutat, elibe viszik az -italt. Ha azonban kétli, hogy ennyi idő alatt meg tudna bírkózni egy -edény itallal, akkor nem állnak a szolgálatára. Azt mondják neki, hogy -jó kutya hazajár. Igaz ugyan, hogy az úrféle népség a maga használatára -kihasználta a bibliából ezt a mondást, hogy megtérni sohasem késő, ez -azonban a tiszta polgári életre nem vonatkozhatik. Nini. Jó kutya -hazajár, ez az igazság. - -Már most, ha jól keressük a dolgot – kereshetjük, mert ráérünk – miként -alakult ki a bormérés? Bizonyára nem a bor kedvéért, mert a régi időben -legtöbb embernek termett magának annyi bora, amennyi a ház körül -kellett, akinek pedig több termett, attól a fölösleget hordóban -megvehették azok a gyámoltalanok, akik más foglalkozásba lévén, -szőlőszerzésre nem vetemedhettek. A bormérés közhely volt, amely az -események és tennivalók megbeszélése céljából alakult. Hatvan év előtt -egy itce bornak négy krajcár volt az ára: bátran ihatta, aki akarta. A -pálinkát, a borból égetett pálinkát csak éhomra itta fölkeléskor a -mellfájós, azt is csak mézzel keverve. Hát bizony ettől a világtól -messze elestünk. Elszomorodni való dolog ez. Igen, aki étel után -pálinkát ivott volna, lenézetett és tótnak tekintődött. Mondják, hogy -egy vidéki város közgyűlésén, mikor arról volt szó, hogy legalább -éjfélig világítani kellene az utcákat, egy öreg magyar azzal érvelt az -indítvány ellen, hogy minek az, mikor minden rendes ember úgyis otthon -van esti nyolc órakor. Ebben humor van. De abban is humor van, hogy -ebben humor van. A nagyvárosi élet embere egyre későbben fekszik s egyre -későbben kel. Ha sokáig így tart, néhány ezer év mulva valóban eljut -odáig, hogy este fekszik le s hajnalban kel föl. Akkor majd az öreg -magyarnak lesz igaza és szobrot fognak neki önteni a fölöslegessé vált -légszeszcsővekből. - -Azonban tréfa ide, tréfa oda, a régi polgári bormérések bizonyos régi -szokásoknak, tradicióknak a megbúvó helyei voltak, ahol a világi -forgatagtól félrevonulva élhettek tovább. Van még egy bormérés az igaz, -hogy jó kint a külső városon: ez olyan, amilyen talán már alig van az -országban. Szintén a maguk házába a maguk borát mérik. Étel nem kapható, -legfeljebb szalonna, de azt külön a padlásról hozzák. Aki belvárosi -ember nagy sétát csinálva odáig kijut, rendszerint a zsebükben viszik -magukkal az ennivalót. De nem ebben van a nevezetessége. Hanem abban, -hogy ott három család él közös háztartásban, közös vagyonban. Ház, -vendéglő, birtok, minden közös. Az egésznek az igazgatója, bírája, -rendelkezője egy öregasszony, aki közös öreganyja a családoknak. Sokan -vannak, már az unokák is felnőttek: húsz széket kell ott az asztalhoz -tenni, mikor esznek. Érdekes kép ezt a vagyonközösségi családot -vacsorához ülni látni. Meg vannak egymással rendben, békében, hogy -osztozkodjanak a vagyonon, az az eszük ágába se jut. A közös élet szinte -a gondolatban is egyformává teszi őket. Közülök két családapa egy -testvér, azok még külsőleg is egyformák. Legfeljebb csak abban -különböznek, hogy az egyik a pipából dohányzik, a másik meg szivart -szokott szívni. - -Meddig marad meg az ilyesmi? Ki tudná. Valamikor csak elmúlik. Mint -ahogy elmúlnak apránkint a régi vendégfogadók s ahogy a vasút nyomán -elmaradtak az útszéli csárdák, a régi vendéglő is hotellé alakult, ma -már olyan nincsen, amelynek nagy állása volna az udvarán a kocsik -részére, nagy istállói a lovaknak. Ma már, ha valamely birtokos kocsin -jön be a városba s éjjelre is ott marad, nagy gondja van afelől, hogy -hol talál a kocsisnak, kocsinak, lónak rendes szállást. Mert ezek már -mind elmúltak, mivelhogy többé nincs rájuk szükség. Szép, nagy helyek -voltak ezek pedig, nagy udvarokkal, árúltak benne mindent, ami csak -kellett. Faggyúgyertyát a kocsisnak az istálóba, zabot, almot a lónak. -Aztán mindannyiban különféle vadállatok laktak. Különös kedvük volt a -régi vendégfogadósoknak ahhoz, hogy állatseregletet tartsanak. Az öreg -Fekete Sasban mindig volt néhány sas egy ketrecben, a pincében pedig -láncon rókafiak lakoztak. Az udvaron szabadon sétált a gólyapár, meg a -gödény, ellenben a sündisznók az istállókban tartózkodtak. A padlás tele -volt galambbal, a folyosókon kalickában fülemülék és beszédes -Mátyás-madarak éltek, amik kedélyesen lebetyározták az érkező vendéget. -Nagy kutyák egészítették ki a társaságot, amelyek a nagy macskákkal -állottak kitartó háborúban. A tetőket nagy, fényes farkukkal bűszke -pávák söpörték és csúnyán kiabáltak. És öreg vendégfogadósok -jártak-keltek az utasok, kocsisok és mindenféle állatok között és szép -kasamadinereket mondtak és ha olyan olcsó volt is a fogadójuk, hogy -ráfizettek, hát akkor is csak csinálták tovább ezt az életet. Főnöki -jelvény gyanánt aranybojtos házisipka volt a fejükön, a zsebükben pedig -hosszú, ezüsttubákos szelence, abból kinálták reggeltől estig az arra -alkalmas embereket. Ma már nem kínálgatják, kimentek a forgalomból ők -is, a tubák is: manapság trüsszög a világ anélkül is eleget. - -(1910.) - - - - -Szombat este. - -Nem lehet mondani, hogy jó idő volna, mivelhogy nincsen – jó idő. Esik a -hó, az ocsmányabbik fajtája. Többféle hó van ugyanis, de legkülönösebben -megkülönböztetendők a tű-hó és a pille-hó. A tű-hó ritkás és igen apró, -ellenben, ha a földre ért, az összes havak között ez a legszilárdabb. Ez -az, amelyik fölött menvén, a lábak alatt ropog. Miért kivánják azt az -emberek, hogy ezt a szép szűz színtiszta havat seprőkkel és lapátokkal -elhajigálják az utcáról? Fölmégy a Tátrába, hogy élvezettel hallgasd, -hogy miként ropog a hó a lábaid alatt. Ez a foglalkozás néhány -százasodba és néhány heti időveszteségedbe kerül, de nem baj, mert -megélvezed azt, hogy a Tátrában miként ropog a hó az eszkimó-csizmákba -bujtatott lábaid alatt. Ellenben, ha itthon esik ama bizonyos hó, már -mindjárt kiabálunk, hogy miért nem jönnek a nehéz seprőkkel ama súlyos -emberek, akik az utcákról elsöpörnék a havat. Morál: a Tátrában a -költséges havat ropogtatni jó, ellenben itthon havat ropogtatni, -botrány. Elméletekkel e szerint meglehetősen jól el vagyunk látva s -valóban örülhetünk, hogy ilyen szép elméletek közt történik rövidke -életünk folyása. - -De nem minden hó tű-hó, beszéljen bárki bármit is. Téli világban világi -életét éli a pille-hó. Ez olyan kisded, játékos, röpke gyermek. Tréfásan -keringél sok társaival egyetemben lefelé a magas egekből: az eféle -pille-havaknak semmiféle komoly tulajdonságuk nincsen. Időtlen és hibás -szülöttei a nagy természetnek. Alig hogy a szerette földet érvén, azt -megcsókolnák, vizes csatakká válnak, amely a célszerű szögény embörök -kevésbé helyesen talpalt csizmáiba ártómódon befolyik. - -A gyár gőzdudája hat órakor, illetőleg lehetőleg hat óra után öt perccel -búgja el, hogy hat óra van. A város partmenti részén az ipar komoly -tudományaival foglalkozók megállanak, fűrészek és kalapácsok a kezekből -letétetnek: hat óra van. És az emberek teljes egészükben odaadják -magukat az elvnek, hogy nyolc óra a munka, nyolc óra a szórakozás és -nyolc óra a pihenés. A gyár dudája így beszél. - -Esti hat óra. Az utcai lámpák fénye barna csatakokban tükrőződik, mert -nem tű-hó esett, hanem pille-hó. Mit csináljon ilyenkor az ember? Aludni -nem lehet, mert messze még a hajnal. A kalapácsot újra fölvenni nem -lehet, mert az elv szent és a szent elvek mindenki által betartandók. -Modern, uj és fölöttébb tiszta elmék által szerkesztett bibliák tanítják -ezt. - -Ennélfogva a rendes életü burzsoa-nyárspolgár bekukkan haza, megkérdezi -az asszonyt, hogy mikorra lesz készen a vacsora, megnézi, hogy miféle -tanulmányokban vannak az iskolás gyerekek, barátságból egy-egy szelid -barackot is ád a kis tanulmányosok fejére, továbbá a sapkáját a fejébe -nyomván, némi két decire távozik. Elvégre embereket is kell látni. A -barátságok tartják fenn az életet és az életkedvek a barátságok -virágainak a földjeiből nőnek kifelé. - -Szép az ilyen elméleti zöldség, ha jól fölgondoljuk. Ellenben, ha -mindezt a haszontalanságot nem gondoljuk föl, egyszerű módon beóvakodunk -azon helyre, ahol a bor törvényes jogok és törvényes tilalmak korlátai -között deci számra is méretik. E helyen jó meleg és kellemes füstszag -van. Sokat pipáltak már benne aznap ugyanis. Mondják némelyek, hogy ahol -sokat pipálnak, oda nem férkőzik be a járványos betegség. A füstölt -sonka is ezen szisztéma szerint füstölt sonka. E helyen tehát az ember, -miután a háromszor két decit megitta, azon kijelentést teszi, hogy nem -tisztességes ember az, aki hajnalban munkára menvén, ha a nyitott -templomajtó előtt elhalad, oda pár pillanatra istenéhez megalázkodni be -nem tér. - -Azt mondja a másik: - -– Jó-jó, de ha késel három percet, megbírságol a gyár. - -Amaz, a hitnek és a háromszor két decinek fellángolásával a szemében, -rászól: - -– Kelj fel három perccel előbb. - -Egy ember most a szaporodó társaságban arról kezd beszélni, hogy ő a -katonaságnál önkéntes is lehetett volna, mert kijárta a debreceni -gazdasági szakiskolát. Így azonban kénytelen volt elmenni közhuszárnak, -négy esztendőre. A társaság ezt kissé kétkedve fogadja, mert tudnivaló, -hogy az illető polgártárs sohasem volt katona. Fogadások kínáltatnak, -egész emberfejekbe és fél emberfejekbe, továbbá hat cigarettába és négy -sóskalácsba, hogy nem igaz az, amit beszél. - -Egy öreg ember szigorúan veri öklével az asztalt mondván: - -– Én még harminckettőben születtem. Én még latiniskolákat jártam. Én úgy -tudtam beszélni latinul, mint magyarul. Most?… Most öreg vagyok. - -A vén munkás-polgár üres kétdecis poharát a többiek a maguk -kétdeciseikből teleöntik. Az öregen látható elégültség vesz erőt. - -– Tata, – mondják neki, némelyik vídáman, a másik elborultan tekintvén a -láthatatlan jövőbe, – tata… - -Az agg szakállon néhány könycsepp lecsörgedez. - -Csend. - -Egy ember nem az öklével, hanem az egész kezefejével és karja aljával az -asztalra üt és mondja elsötétülve: - -– Az istenit neki… - -Az előljáró ember beleszól: - -– Az Istent ne bántsátok. Tiszteljétek az Istent. Aki úgy megy el a -templom előtt, hogy ha nyitva van az ajtaja, azután még se megy bele, az -nem rendes ember. - -Egy parasztikus ember, aki már régóta küzködik azzal, hogy az elrágott -pipaszárt rövidebbre faragja, csöndesen, de némi gúnnyal veti oda az -asztal közepére a szavazatát, mondván: - -– A pappártság szép pártság. - -Most ismét arról van szó, hogy meg kell vizsgáztatni azt az embert, aki -azt mondta, hogy neki a közös huszároknál önkéntességi joga lett volna, -mivelhogy a debreceni gazdasági iskolát végezte. Nyilvánvaló, hogy nem -beszél igazat. A társaságban van elég olyan ember, aki annak idején a -fegyvert lovon viselte, tehát nem nehéz a vizsgáztatás. Egy, a -lovagolást tudományos szempontból néző és értékelő egyesület -szakbizottsága bizonyára másként tenné föl a kérdéseket, itt azonban az -összes examináció csak abban áll, hogy mondja meg, hogy az istállóban a -huszár a lóhoz melyik oldalán lép be? - -Az íly módon fülönfogott ember kertel egy kissé, bár a választás nem -nehéz: elvégre csak jobboldal és baloldal van. Előbb kiparancsolja az -ötödik két decit és ezen idő alatt kombinál. - -– Ne okoskodjatok… Azért, hogy én munkás vagyok, én a debreceni -gazdasági főiskolát kijártam, én gazdasági főönkéntes voltam a huszári -lovasságnál. - -A többiek a kijelentést nevetve fogadják. - -– Hát hiszen jó-jó, – mondják. – De azt mondd meg, hogy melyik oldalról -megy a huszár a lóhoz? - -Hát most már csakugyan színt kell vallani. A gazdasági főönkéntes -kimondja szigorúan, hogy: - -– Jobbról. - -Miután a társaságban négy ember is van, akit annak idején lóápolás -irányában sarcolt a császár, négyen is kiáltanak rá egyszerre: - -– Nem igaz! Balról. - -Aminthogy igaz is. Vagy talán megfordítva van. Annyi idők multán ki -tudná az ilyesmit? A lecáfolt egyén nem is igen tud reá mit mást -mondani, mint hogy nagyot üt az üres poharával az asztalra és azt -mondja: - -– Az istentöket. - -Ama másik, akinek az élete céljaiba föl van véve, hogy a fölöttünk élő -egyedül igaz és hatalmas istennel barátságos viszonyban legyen a -családjával egyetemben, szelíden mondja neki: - -– Lelkem, ha nincs okod rá, ne bántsd az Istent. - -Erre a mondásra gúnyosan süvít bele a szó: - -– Kend nagyon papos, tisztelt férfiú. - -– Kérem, kérem, – mondja ez s ezúttal komoly tekintettel néz amarra, – -ez nem úgy van. Nevem különben Joó Péter, Jo-ó Péter s lakásom, őszintén -bevallom Fertő-utca négy. - -A másik mondja: - -– Kérem, nevem Sánta János, lakásom Tündér-utca hat, bejárat balról. - -Az emberek a kalapokat leveszik s ismét fölteszik. A beszélgetés most -már könnyebb, mert forma szerint a bemutatkozás megtörtént. - -– Kérem, kérem, – mondja az első, – az nem úgy van. Az nem paposság. Én -nem szeretem a papot, mert miért nem beszél magyarul. Én szobrász -voltam. De a szemeim megrongálódtak… - -– Én papucsos… - -A kalapok ismét megemelődnek. - -– Tehát, – folytatja az első ember, – én dolgoztam Szerbiában. Én -dolgoztam Rumániában. Én dolgoztam Bulgáriában. Sajnos, szemeim -megromlottak. Kérem, kérem, csend és figyelem. Nevem Joó Péter, lakásom -Fertő-utca négy. Nos tehát, kérem… - -Az ajtó nyílik, némely rész elmegy, más rész jön. Csatakos havat hoznak -be a ruháikon az emberek. - -– … tehát kérem. Szerbiában rácul, Rumániában oláhul, Bulgáriában -bolgárul szól a pap, csak a mienk szól latinul. Miért szól latinul? Én -nem tudok latinul. Mondja meg, kérem, bárki, hány ember van a városban, -aki beszél latinul? - -Nem, ilyen bárki nem akad, aki meg tudná mondani, hogy hány ember beszél -a városban latinul. Csak az öreg ember érzi, hogy most ismét az ő ideje -következett el. - -– Én még harminckettőben születtem, – szól. – Én még latin iskolákat -jártam. Én úgy tudtam beszélni latinul, mint magyarul. Most?… Most öreg -ember vagyok… - -A hangulatok azonban változnak. S jó előbb még ez a mondás elborult -gondolatokat ébresztett az agyakban. Most azonban úgy tetszik, mintha az -öreg dicsekedne s az egész társaság fölé akarja tolni magát azzal, hogy -ő azon emberek közé tartozott valaha a városban, akik egykor tudtak -latinul. Gúnyos mosollyal kezdik nézni az öreget s már-már arra a sorsra -jut, mint a gazdasági főönkéntes. De egyelőre nem szól senki. Az öreg, -miután a boradomány öntése is elmaradt, érezni kezdi, hogy ezúttal kevés -volt a szó. - -– Azonfelül – mondja tehát – a veressipkásoknál is káplárkodtam -negyvenkilencben. Most?… Most azonban csak törődött öreg ember vagyok. - -Igen, igen, ez már beszéd. Ez nem dicsekedés latinoskodással, iskolákkal -s egyéb ilyesmivel. Ez komoly dolog. Az első ember önt az öreg poharába -és mondja: - -– Kérem, kérem. Ez szép. Nevem Joó Péter, Jo-ó Péter s lakásom, nyiltan -bevallom, Fertő-utca négy. Az emberek megemelik kalapjukat és -elgondolkozva néznek a füstös lámpavilágba. - -– Hej, – mondja sóhajtva egy ember, – ez régen volt, a negyvennyolc… -Micsoda idők! Mennyi vér… - -– Mekkora hideg! – motyog az öreg. – Borzasztó hidegek jártak. Volt eset -rá, hogy az élőfa elhasadt. Volt eset arra is, hogy huszonhat fok volt a -hideg. Ha rágondolok, hogy mennyit fáztunk, amikor marsoltunk. Igen, -igen. Sok cimbora elmaradt, nem birta tovább. Azután később, aki a -háború után megmaradt, az is csak elmaradt. Elhaltak. Ma már kevesen -vagyunk, bizony. Nem tudom, engem mikor szólít el a halál… - -A halál. Ki gondol arra? Az élet akármennyire kellemetlen, mégis csak -több mint a halál. - -– Ráér még arra, bácsi, – biztatják. – Ráér még. Jó egészségben van. - -Az öreg szótalanul hordja végig tekintetét a többieken. - -– Ráérek… Igen. Amíg dolgozni tudok. De már öregszek nagyon. Mi lesz -azután? - -Az emberek csak megint elhallgatnak. Az egyik zörögni kezd a pohárral, -hogy fizetni akar. A többi is fizet a kocsmárosnak, lassan, óvatosan -rakván az asztalra a pénzdarabokat. Lassan távoznak, az ajtóból még -visszakérdezvén: – Ugy-e, nem tartozunk semmivel? – Nem, nem, – szól a -gazda, – röndben van a dolog. Odakint a sötét téli estében esik a hó, a -pillehavak egyre sűrűbben szállnak lefelé és kavarognak a lámpák körül. -A sarkon elválnak, kezelvén rendben, mint ismerősek. Egy ember lehajol a -kis öreghez és homlokon csókolja. - -(1910.) - - - - -Mihály az új szóval. - -A másnapos állapotnak, mikor valaki előtte való este vendégségben volt s -nem maradt elég ideje az alvásra, az a szokásos neve, hogy zákányos -állapot. Hogy honnan került ez a szó ennek a fogalomnak a megjelölésére, -azt nem lehet tudni. Van a határban egy nagy darab homoki föld, bortermő -vidék, annak Zákány a neve. Valamikor, így szól a beszéd, a -Zákány-családé lett volna. Ez a familia régen kiveszett, magja sem -maradt. Neves család volt régente, Zákány Istvánról föl van jegyezve, -hogy főbíró korában üttette le a fejét a török. Amit ugyan épen akkor -három alsóvárosi baráttal is megtett s így a főbíró kellő lelki -kisérettel ment föl a menyországba. - -Ez azonban mind nem ok arra, hogy erről nevezzék el a másnapos ember -sorsát zákányos állapotnak. Mert igaz ugyan, hogy a zákányi -kapitányságban sok a borszőlő, de hát az van Domaszéken, Szatymazon, -Balástyán, Bojárhalmán, meg máshol is, de azért sohase mondja senki, -hogy balástyás állapotban van. - -Ezzel a szóval csak Zákány van megtisztelve. Azaz, hogy csak volt. -Tegnap bent járt a járásbíróságnál egy tanyai magyar s új kifejezést -hozott. - -Az embert azon irányban levelezte meg a járásbíróság a pecséttel, hogy -tartozik egy másik embernek háromszáz koronával, de nem fizeti meg. - -A tanyai jelentkezik rendes időben a bírónál. Ott van az ügyvéd is. A -magyar középkorú ember, rendes ünneplő ruhában, de egy kicsit gyűrött az -ábrázata, látszik rajta, hogy olyan boros-formán van. - -Egyébként azonban rendet tud és igyekszik az illendőséget megadni. Mint -illik is. Minélfogva a bíró nem is szól neki a zákányos állapot felől -semmit. Csak azt mondja: - -– Azért van hivatva, mert háromszáz koronát követel magán a Jóljárt -János. Beismeri-e, hogy tartozik ezzel a pénzzel? - -– Be én, – mondja Mihály. – Hogyne ismerném be. Böcsületös embör vagyok -én. Mög voltam szorúlva, hát adott a János háromszáz koronát. Mert egy -kis földet vöttem, kéröm alásan. Amivel én tartozok, én azt fizetöm. - -– De – véli a bíró – most épen azért van itt ez a pörlekedés, hogy nem -fizeti. - -– Hát kéröm szépen, – esik a szóba a Mihály, – nem kérte eddig a János. -Hát miért nem szólt, ha köll neki a pénz? - -– Szóval maga hajlandó fizetni? - -– Hát nem akarok én mögcsalni senkit. Fizetök. - -– El is hozta a pénzt? - -Mihály csóválja a fejét ezen különös dolgok miatt. - -– Már hogy hozhattam volna, – feleli, – mikor azt sem tudtam, hogy miben -akarják fájlalni a fejemet. Pedig – teszi hozzá – máma fáj amúgy is. De -én fizetök. Eléggé szaggatja már az is a szívemet, hogy a János pörre -mönt, pedig szót is érthetött volna velem. - -No, így rendben van a dolog. Megírják az egyezségről való írást, hogy -Mihály becsülettel meg fog fizetni Jánosnak. Mikor készen van a -hivatalos levél, azt mondja a bíró Mihálynak: - -– No most már írja alá. - -– Nem írom én, – mondja Mihály. - -– Már miért nem? - -Mihály lemondólag csapkod a kezével a levegőbe és elszomorodva jelenti -ki: - -– Mert én, kéröm, be vagyok zámborosodva. Hát nem tetszik rajtam látni, -hogy én be vagyok zámborosodva? Hát hogy írjam én ilyen állapotban a -nevemet? Hiszen nem fog most az én kezemben a toll! - -– No, – bíztatja a bíró, – azért majd csak megy az valahogy. Csak írja -ide a nevét. - -Ez nehéz kenyér – ilyenkor. Mihály tétován lép az asztalhoz. Nehéz -kezében sehogy sem áll a toll. - -– No, csak bátran, – bíztatja a bíró. - -Mihály azután a kiterített papíros aljára lassan odarajzolja a nevét, de -megizzad bele. Előbb a sö betűt, azután az ó betűket, megint a sö betűt. -Mire a Mihályt jelentő rajzoknak a végére jut, végig van írva az egész -ív papiros. - -Kétségbeesetten néz a csinálmányra. Hát ezek is betűk? Most már mérgesen -szól az ügyvéd felé: - -– Hanem a tekintetös úrnak se felejtöm el, hogy engöm erre a napra -becitáltatott. - -– No, – mondja a bíró, – nem az ügyvéd úr hívatta magát, hanem én. - -Mihály a bíróra mutat a balkeze ujjával: - -– Hát akkor a tekintetös bíró úrra van panaszom. Hogy minek hívat éppen -ilyen időben, mikor én be vagyok zámborosodva? - -De most meg már a bíró türelme fonalának kezd vége szakadni. - -– Ejnye, ejnye, Mihály, – csattan föl, – hát én alkalmazkodjam ahhoz, -hogy magának melyik napon tetszik részegeskedni? - -Mihály az emeltebb hangon mondott szavakat megütődve veszi tudomásul. -Hátrább lép és ismét fájdalmas tekintetet vet a bíróra. E tekintetben -súlyos vád foglaltatik az összes városi értetlenségek iránt. - -– Tekintetös úr, – mondja csöndesen, békítőleg és magyarázólag, – ezt -nem ilyen értelömbe köll vönni. Nem vagyok én boroskancsó. Se iszákos, -se sömmi. De én rám nincsen tekintettel a királyi törvény… Mert én -tegnap adtam férjhöz az eggyetlen lányomat, hát mikor lögyek részög, ha -még ilyenkor sem? - -Mihály ezen méltatlankodással távozott a törvényházból. Mert nem járja -az, hogy a zámborodottságra nincsen tekintettel a királyi törvény. Ez -nem kielégítő… - -* - -Szó-e az, amit Mihály mondott, vagy pedig kitalálás? Ugy értve, hogy -járószó-e, vagy pedig Mihály most önkéntelenül csinált egy új szavat? -Mert ez a szó eddig nem volt errefelé ismeretes. Igaz ugyan, hogy Mihály -tanyája szomszédos a dorozsmai tanyákkal, azoknak a szava pedig más. Ez -a csodálatos a népnyelvben, hogy bizonyos szó egy darab területen jár, -de valamely határon túl megszűnik s azon túl már ugyanazt a fogalmat más -szóval értelmezik. Néha ugyan van magyarázata. Olyan tájon, ahol nem -gazdálkodnak ökörrel, hanem lóval, nincsen benne a nyelvben a szekér -szó, egy kissé odább pedig már nincsen kocsi, hanem csak szekér. - -Másfelől azonban vannak olyan szavak, amik megvannak már régóta, de, úgy -tetszik, mintha csak minden húsz esztendőben kerülnének egyszer -kimondásra. Elfelejtődnek, kimaradnak a használatból s egyszer csak -megint valahonnan az agy rejtekéből előbukkannak. Különösen a néppel -foglalkozó bírósági embereknek van az ilyesmiben módjuk. - -Az egyik helyen a betyárkodás, mint foglalkozás, sértés. A másik helyen -nem az, mert a nem éves, hanem csak hónapszámos szolgalegényt jelenti, -aki egy hónapban ennél, a másikban amannál a gazdánál béres. De ha -továbbra is úgy alakul át a nyelv, ahogy mostanában nekiindult, idővel -még havidíjas lesz, az ilyen kétkézi munkásnak a neve. - -Mert keveredik és kavarodik a nyelv. Hiszen fejlődik is, élénkül is. Uj -dolgokra új szavak készülnek, jók rosszak. A Röntgen-sugárból -Rögtön-sugár lett, mert azzal a doktor rögtön keresztül lát a betegen. A -gőzekének a szép szántógép nevet adták, a regattista csónakázót -vízibubának nevezték el. A vontató gőzhajó neve egy időben vasbika volt, -a mozdonyé is. De aztán apránkint beleférkőznek a nyelvbe az újfajta -csinált szavak. A katonaságtól német kifejezéseket visznek haza. Az -ujságokból uj szólamokat tanúlnak és aki urasan akar beszélni, ezeket -használja. A panaszkodás ugyan e fölött nem jogosúlt, mert hiszen a -népszokások nagy része valamely régi úri szokásnak, úri divatnak az -átformálódása. Az úri nyelven sok az idegen szó, onnan átmegy a -népnyelvbe, de ott aztán igen tarka-barka formába öltözködik. Azt -mondja: pardon, nem akarom én az urakat interpellálni, vagyis, hogy nem -akarja zavarni. A másik ember nagy tárgyakra: nagy szekrényre, házra, -gépre, hajóra azt mondja, hogy az nagy hipotéka. - -Azután ott van a szépen való beszélés. - -Régente a politizáló nemes csizmadia testületek tagjait figurázták -azzal, hogy cifrán beszélnek. Ők mondták volna, mikor a vendéglőben az -ebédért fizetni kellett, hogy: a szomszédomban rejlik az elégtétel, meg -más ilyenféléket beszéltek. - -De most már ez a szép beszéd erősebben terjed s megszűnt a csizmadiák -szabadsága lenni. - -Azt mondja a bíró előtt a külvárosi háztulajdonos: - -– Kéröm, panaszom van az egyik lakómra. - -– Hát mi a panasz? - -Tudatja az ember: - -– Hát kéröm, az, hogy előbb háttérbe helyezte a lakókat, azután háttérbe -helyezte a házbért utoljára pedig háttérba helyezött még engöm is. - -Ez annyit jelent, hogy a panaszolt lakó mindenkivel összeveszett a -házban s ráadásul még az árendát sem fizeti. - -Csinosan virágos beszéd. Az az érdekes benne, hogy míg az egyik -embernek, az úrformának, előbb gondolkoznia kell az értelme felől, ők -azonnalra megértik, hogy mit is mondott a sógor. - -(1911.) - - - - -Külsőrészi agglegények. - -Az agglegény-élet a városon se lehet valami alkalmas foglalkozás, mert -sok unalom járhat vele. Az igaz, hogy mint mondani szokás: se kicsi, se -nagy, maga sem viselős, így könnyebben bírhatja az életet, azután a -városon mégis csak találhat helyet eleget, ahol az idejét töltheti. -Azonban kint a tanyán élni agglegényéletet, az már csakugyan nehéz sors. -De azért mégis van olykor ilyen, ha nem is gyakran. Ha nem minden -határban adódik is elő. Van szolgaemberben is, gazdafiban is. Kocsisban -volt nálunk is egy, amíg meg nem halt, az öreg Imre bácsi, annál -öregkutyakedvűbb embert még aligha hordott a föld háta. Nőgyűlölő, vén -mogorvaság, az csak a lovakkal tudott beszélni, az ünnepnap délutánja -azzal telt el, hogy zsírral etette a lószerszámot és fényesre pucolta -rajta az acélkarikákat. Szobában nem hált sohase, de még az istállót sem -szerette éjszaka. Rudat lakatolt az istállóajtó közepére, hogy -valamelyik lókötő el ne köthesse a lovakat, maga meg a kocsi alá feküdt -aludni. Télen is ott feküdt, őszi esőben is, volt egy irgalmatlan öreg -subája, száz foltot rakott rá maga, abban pihent. Az ócska subát el nem -hagyta soha magától a világért sem, sem nyáron a nagy csizmáit, ha akár -szénáért ment is valami nem messze tanyába, azokat mindig fölrakta a -kocsira. Ha ezért szót ejtettek előtte, hogy miért húzatja mindig a -lóval ezeket a fölösleges holmikat, mogorván felelte: - -– Ha köllök így, akkor itt maradok. Ha nem köllök, akkor elmöhetök. - -Beszélték, hogy a pénzének egy része bele volt varrva a subába, a többit -meg a csizmában tartogatta. Mondták, hogy volna valami ezer forint körül -való pénze így „gyugasz“-ban. Lehetett, mert magára nem költött semmit. -Ha más kínálta egy pipa dohánnyal, hümögve elfogadta s előkotorászta -hozzá valahonnan a lóporos istállópolcról az ócska pipát, megtömte a -dohánnyal s rá is gyújtott, ha gyufát adtak hozzá. De maga nem adott -volna egy árva vasat sem dohányért. - -Az ilyen emberen eltart egy kalap húsz esztendeig s amiként döglött -szamarat ritkaság látni, úgy világ csodája, a „magának valón“ egy új -mellény. Meg van a maga régi holmijaiban, csupa folt, de sohasem -rongyos, mert maga foltozza magát. A fehér ruháján is folt hátán folt, -de amúgy minden szombaton rendesen föltisztálkodott, maga mosott magára. -Asszonyfélével szóba nem állt, csak néha, ha a szőlőbeli dévaj -napszámoslányok rákiáltottak, szavalt vissza valamely mérges, átkozódó -káromkodást. Vén volt már, csupa ősz, a képe telipiros és az egész -emberen a kappanhízás kövéredése, de már kezdett a válla görbülni, a -nyaka hajlani, de megmaradt mindig egyformának. Nem vétett senkinek, ha -nem háborgatták s így el volt az igáslovak mellett esztendőkig. Hogy -honnan jött, miféle életet élt azelőtt, senki sem tudta, ő maga meg nem -beszélte. Olyan időben, mikor nem voltak napszámosok a tanyán, bement -enni az ereszet alá. Az öreg kocsis a még öregebb kapással csak el volt -valahogy, mert az sem beszélt, ha nem volt rá föltétlenül szükség. De ha -már a napszámosok is ott ettek az ereszet alatt, akkor az öreg Imrének -külön kellett kimérni az ételt, mert különben inkább nem evett volna, -semhogy a sok csacskabeszédű, tréfálkozó nép közé elegyedjen. - -Ha volt eset rá ugy, hogy vasárnap délután kint volt valaki a városból a -tanyán s ilyenkor szokás egy üveg bort az emberek elébe tenni, Imre egy -pohárra valót elfogadott. Többet nem semmi áron. Ugy lehet attól félt, -hogy majd megered a szava s talán elkottyantja magát. Hogy talán beszél -majd valamit a multjából, amit ma olyan szépen neveznek úgy, hogy -előélet. Hát bizony, hogy mi volt az öreg Imre előélete s nem volt-e -ebben bizonyos mennyiségű börtönbeli oldalélet is, azt őrajta kívül -senki sem tudta, az öreg talán azért aludt kint az udvaron a kocsi -alatt, hogy még álmában se beszéljen róla semmit. - -De hát ez nem is tartozott senkire. A dolgát elvégezte, a lovakat -ajnározta, a padlást szigorúan vigyázta, hogy a tyúk bele ne menjen, -mert a finyásabb ló nem eszi meg a szénát, ha tyúktollat talál benne; a -kocsit mosta, ha kellett, ha nem, a tengelyére fölkente volna a világ -minden kulimászát, a lószerszámmal pedig annyi zsiradékot etetett föl, -hogy egyszer meg is szólták érte: abban a percben fölköszönt a -szolgálattal s nem volt maraztalás, elment. Egy esetben történt már -ugyan, hogy valamely sérelem miatt mérgében megindult, de még a föld -sarkát sem érte el, már visszatért. Ezuttal azonban nem ért neki semmit -se szó, se beszéd. Fölfogta a kendőbe kötött kevés cókmókját, belerázta -magát a subába s elment, semmit sem szólt (még azt is lassan mondta). - -Kószált aztán szerte-széjjel, lehetett látni az útakon itt-ott, amint -hurcolta a subát. De már nem fogadták föl sehol sem. Kószált, mint a -kutya, ha a pákosztossága miatt kiverik a tanyából. Akadt volna ugyan -szegényebb, zsöllérféle ember, aki a pénziért fölfogadta volna tartásba, -de Imre az ilyen beszédre sem szólt semmit, csak ment tovább. Egyszer -aztán elveszett a határból. Az emberek nem sokat törődtek vele, -legfeljebb azt mondták felőle, hogy világgá ment, mint a Döme kutyája. -Beszélték ugyan, hogy arra kifelé, a pusztaszélek körül, egy vontató -széna tövében találta meg a csősz kutyája halva és rá is vezette a -halottra a csőszt, de ez a beszéd nem egészen bizonyos, mert odakint az -ilyesmiről nem nyomtatnak ujságlapot. - -* - -Más dolog az, ha életfogytáig legény marad az olyan ember is, aki a maga -földjén él. Ez már nem úgy van, mint az Imre kocsis, hanem ennek -különféle formái vannak. Egy legény azért nem házasodott, mert -irgalmatlanul hosszúra s vékonyra nőtt s nem talált magához való lányt -életpárul. Egy fiatalembert még surbankó-legény korában képenharapott a -ló. („Nagyon erkölcsös volt“ – így mondják, már hogy a lóra.) A -suttyó-gyerek fölépült a bajból, de a nagy seb nyoma ott maradt az -arcán. Azután, hogy a házasulás idejét elérte, volt egy lány, akit -elakart venni, már a kendőzés is meg volt, amikor hírét vitték a -legénynek, hogy a lány azt mondta, jó ember, derék ember a vőlegénye, de -már is irtózik a harapott képire nézni. Amire a legény visszaadta a -jegykendőt. Kináltak azután neki más lányokat, de azt mondta a legény: -egyet akartam, az is mögirtózott tőlem, de legalább mögmondta igazán, -most már tudom, hogy a többi is így volna velem, csak nem mondják mög a -vagyonomért, de hát nem is köllenek neköm. Így aztán házas házatlan -maradt. - -Ismerek itt a közelben egy gazdálkodót. Jó gazda, szorgalmas ember. De -nemcsak hogy az, hanem okos is. Több esze van, mint más tizenkettőnek, -amellett a beszéde tele van ötlettel, humorral, furfanggal, mint ahogy -az már a törpéknél leginkább így szokott lenni. Ez meg azért nem kötötte -be lány fejét, mert nagyon kicsire maradt. Vannak ilyen játékai a -sorsnak: Az egyik azért marad a nőtlenségben, mert nagyon hosszú, a -másik meg azért, mert nagyon kurta. De olyan kurta, hogy nagyon. Nemrég -is látom az úton, hogy két szép, jó ló vidáman húz egy kocsit be a város -felé. Azonban szemközt jövet, a gyalogos magasságából tekintve, úgy -látszik, hogy nem ül a kocsin senki. No, itt alighanem valami baj -történt. Vagy berugott a gazda és az ülésről hátrahervadt az -alcserényre, vagy pedig hogy betegség érte és a kocsiból kibukott az -útra. Közelebb érve azonban, már látszik, hogy egy gyermek hajtja a -lovakat. No, gondoltam, ez is nagy könnyelműség, a villamosok közé -ereszteni ilyen lovakat gyerekkéz alatt, ráadásul hetivásáros időben. -Csak azután látom, mikor a kocsi elzörög mellettem, hogy a kurta Mihály -gazda hajtja a két fiatal táncoskedvű zabhambárt, bár ugyan csak úgy lóg -le a lába az ülésről, mint gyereké padról. De azért a gyeplő jó kézben -van s a törpe ember arcán most, mint mindig ott táncol a gúnyos -mosolygás, amivel neveti a körülötte levő óriások világát. Mert Mihály -mindig nevet. Neveti a sorsot, amely ilyen kicsire hagyta s úgy -gondolja, hogy akár sír, akár nevet, úgyis csak egyforma lesz a termés. - -Ha kérdik Mihálytól, hogy ugyan miért nem visz valami csinos, formás -menyecskét abba a szép vagyonba, Mihály olyan komikus pózzal, mint ahogy -azt annak idején a régi udvari tréfacsináló társai tehették, kihúzza -magát, ezer nevető ránc szalad szét a képén, még az okos szőke szemei is -nevetnek, mikor mondja: - -– Csak nem tartok asszonyt addig, amig másnak is van felesége… - -Lám, úgy Mihály. Ebből ugyan sohasem lesz öregkutyakedvű -magáramaradtság. Ugy gondolkodik: az élet kifigurázott engem, én meg -kifigurázom az életet. Ugy gondolom, hogy alighanem van egynéhány -filozófus, aki elmehetne Mihályhoz életbölcsességet tanulni. - -Van azonban olyan, aki se nem nőtt karónak, se széklábnak nem maradt, -mégis egymaga tengődi át az életet. Ritkaság ez is, de azért van. Az -ilyen embert szintén a sorsok alakítják ki vénlegénnyé. Van az úgy, hogy -némely tanyában fészket vernek a szerencsétlenségek és a halálos -betegségek. Egy gyereket fejen rug a ló, a másik a vasvillába esik a -szénabogjából. Egyet-kettőt elvisz a halál még karonülő korában: nem -marad több csak egy. Ez az egy aztán nem anyagyász, sem polcleső, sem -kenyérpusztító, hanem szemfény és aranyvirág. Azt fürösztik tejbe, meg -vajba és étetnék kakastejjel is, ha volna. Hogyne. Ami szeretet a szülői -szívekből azelőtt ötre áradt, most erre az egyre sugározza minden -melegét. Ha rossz idő van, el sem eresztik az iskolába, vagy pedig -kocsin viszik el. Hogy pedig a tanító különös figyelemmel legyen a -gyermek iránt, hát a kedvében járnak. A szokásos torokon kívül ebédre is -meghívogatják s mert hogy nyiltan megajándékozni már még sem járná, -éjjel belopatnak a béressel az udvarába egy fekete bárányt. Így nő a -gyermek, órázzák, láncozzák, ékesítik, még szalmakalapot is vesznek -neki, mint a városi gyerekeknek szokás. Később a csárdabeli tánchelyre -csak fölügyelet mellett engedik, nehogy a bicskázásokba ártsa magát, -mert még a naptul is féltik. A többi surbankó legény meg nem kedveli, -mert nem közéjük való, nem birkózik, nem verekedik, nem vívja meg a -lányért a késpárbajt, kell is ennek lány, hiszen maga is olyan, mint a -kisasszonydáma a mondtambolondnevödrádszoknyában. Anyás lesz nagyon, -olyanforma emberben, mint állatban a konyhabeli kezes malac. Ahogy a sor -alá kerülne, a katonaság alól is kitudatják ügyvéddel, mint egyetlent. -Már az istállóba külön hátasló is van kötve, hogy ha épen kedve tartja, -azon delektálja magát s annak hátáról nézzen szét a földben. - -A régi nóta úgy mondja az ilyen úri paraszti mód példázatát: -Harminchárom kasza, pöng az egész tájék, Bolond volnék rózsám, ha utánad -járnék. Melléje heverök ennek a kis lánynak, Onnan is azt nézöm, hogy -neköm kaszálnak… Dehogy hever ez azonban lány mellé, hiszen már úrnak -hívják, mert sárga szíjjat visel a csizmaszárán. Már a ruhája is csak -derékig magyaros, bársonygallér van a kabátján, fehér mellényit az anyja -vasalja. - -Azután elhal az öreg Galambos, bár ugyan élhetett volna még, de már -régen fájlalta a mellét és néha olyan fázásai voltak, hogy a -szívegyökere is reszketett. Most már egészen ketten maradtak, s az anya -rettegve gondol arra, hogy asszonyt hozhat a fiú a házhoz és az majd -elveszi ő tőle a szeretetit. - -– Jaj, édös szülém, – bugja neki ilyenkor a leányfiú, anyja ölébe dugva -a fejét, – ameddig a maga főztjit öhetöm, nem köll neköm másik asszonyé. - -Azután egyszer csak elmegy a nyugalomnak csöndes éjjelébe, közanyánk -ölébe az édösszülém is. Galambos úr magára marad a tanyában, bár ugyan -van annyi cselédje, hogy ha körülállják, még a szél sem érheti tőlük. De -azért mégis csak egymagára van és most egészen olyan, mint az Imre -bácsi, pedig az csak kocsis volt. - -Hány lányos tanyában dobbannának meg a szívek, ha ez a fehér ember oda -beköszöntene. De nem. Már az ilyesmi sehogy sem esik a keze ügyébe. A -népes határban úgy egyedül van, mint a gólya, amelynek valamely -istentelen megsörétezte a szárnyát s nem tudott a többivel utrakelni. -Már nem paraszt, de még nem úr, bár tokos cigarettát szív úgy egy, mint -másnap. A városba jár be mulatni, a dorbézolóhelyeken az a neve támad, -hogy: a parasztbáró. Ott néha olyan bolond ötlete támad, hogy magához -emel innen egy leányt és kiviszi a tanyába asszonynak. Azután a -borködökön keresztül is megrémül a gondolattól, fogat sebesen, kihajtat -a tanyára, ott lóra ül, a messzi temetőbe vágtat és sírva terül el az -anyja sírján. Nem tudja, miért van a világon, nem tudja miért él, -keserűsége mulatásban fullad. Érzi, hogy el kellene menni Vas -Balázsékhoz, szót kellene érteni Vas Veronnal a homlokára bodorodó szép -hajáért, de már nincsen hozzá ereje, nem tud leszállni sem a nyeregből, -sem az úri módból, a temetőből jövet beszívja a csárda, mert hiszen rá -is van festve a falára, hogy itt a világ közepe, ha nem hiszed gyere be. -Be is megy hát az udvarra s ott azzal mulatozik, hogy a boros asztalt -ugratja a lóval, otthon pedig ezen idők alatt lopják úgy, ahogy érdemli. - -No, ezután előbb a tanyának az egyik sarka, azután a másik sarka… Azután -mind a négy sarka. – Hízlalja az államot stemlivel – mondják a -szomszédok és örvendeznek azon, hogy már megint fölszabadul egy darab -föld, amit meg lehet ragasztani. Hát bizony fogy a föld, fogyogat, mert -csodálatos az, hogy ha egyszer csúszni kezd, milyen hamar el tud -csúszni. Az. Még a lú hátáról is lecsúszik a városi nyereg s azután -egyszer csak búcsúzót nyerít a ló is, mert viszik. Galambos úr a -kistanyába szorúl, amit valamikor ingyen vetett oda valamelyik -béresének, ha megfeleségesedett, mondván: eddig csizmában jártál, -ezöntúl mezítláb jársz, lögyön hát legalább egy kis födeled. Ugy. Most -maga szorúlt e helyre avval a butyrával, ami megmaradt. Néhány hold föld -a kistanya körül, ez az egész, de annak is csak az Ur angyalai viselik -gondját, mert Galambos úr kezét feltörné a kapanyél. De meg beteges is, -járkál benne a fájdalom. Fekszik naphosszat a fapadon. Szeretne -elpusztulni az anyja sírján, de nem bír elmenni odáig. Néha hol ez, hol -az, régi cselédei közül, visz neki főtt ételt. Most is, hogy egy gyerek -vinné neki a boldogasszony poharában a tyuklevest, megkérdezi tőle -bágyadtan: - -– Hogy hívnak, fiam? - -– Engem hívnak – szavalja a gyerek úgy, ahogy az iskolában tanulta – -Toásó Antinak. És az édös szülém küldi ezt a levest. Kanalat is küldött. - -– Hát kicsoda a te édös szüléd? – mondja úgy a padról a fáradt ember. - -– Az én édös szülém – feleli a fiu – Vas Veron, az öreg Vas Balázsnak a -lánya. - -Galambos úr a gyerekre néz, hát ez csakugyan a Veron formája, még a -barna haja is úgy göndörödik. - -Most ez a fiú az ő fia lehetne, az öreg tanya is még meg lehetne és -Veron parancsolna benne a gyönyörű szavával. Azonban hát ez elmult, -végkép elmult s Galambos úr könnye beleesik a csészébe a tyúkleves -zsírpillangói közé. - -(1912.) - - - - -Bajos a kaputlan porta. - -A városnak az a sajátsága is megvan, hogy az ódon része a tiszaparton -fekszik. Amarra a víztől befelé palotás tornyos; egy-egy nagy -bérkaszárnyának a padlása is többe került, mint itt az ócska fertályban -egy egész viskó telkestül. Az idegen ezt rendszerint mint különös dolgot -szóvá teszi, mert föltételezi, hogy mikor a nagy árvíz történt, a Tisza -vize bizonyára a Tiszából jött be, nem pedig a homokpusztákból. Pedig -hát dehogy: épen úgy történt, ahogyan ő nem akarja hinni. A víz valami -öt mértfölddel a városon fölül, a megyében szakította el a gátat s onnan -került a lapos teknőbe fekvő városnak a hátába s a nyomása alatt -bedőltek a hirtelen készített sáncok. Denikve ez a parti ódon táj -megmaradt a régi valóságában, mert ez a legmagasabb rész s ide nem birt -a vizecske fölhatalmasodni s a kisded földszintes házak álmodozva élik -itt sokszázados világukat. Holdvilágos éjeken e sok, minden szabály -nélkül egymáshoz ragasztott fecskefészkek között kódorogva, szinte várni -lehetne, hogy valamely ház kapujából kilép az emberséges bascsaúsz, a -tekintetes sziúbasa, vagy a nagyságos bimbasi, sőt esetleg maga a -vitézlő és kegyelmes Hóbiárt basa, szandzsákfőispán és vilajet. -Kormányzó, aki már nem is igen tudott törökül, ellenben igen szerette a -menyecskéket, minélfogva alkalomadtán a halászok agyon is verték, Isten -nyugtassa szegényt, mert Hóbiárt valóban a szép kedvtelésében lelte -halálát. - -E tájon még ma is van olyan ház, amelyiknek nincsen kapuja. Aminthogy -van olyan szűk utca, hogyha két kocsi egymásnak szemközt kerül bele, -soha ugyan onnan a világnak a tökéletes végezetéig ki nem jutnak. A -kaputlan házak története valószínűleg ott keresendő, hogy annak idején -az emberséges török vagy görög kereskedő két házat épített egyszerre -egymás mellé s úgy gondolkozott, hogy elég lesz a két háznak egy kapu -is, nem vesznek össze rajta azok, akik a házban laknak. Lám, azóta -mennyi idő elmúl s a ház most is csak el van kapu nélkül, amikor már -bizonyára nem egy család lakja mindakettőt. Szóval ilyen furcsaságok -vannak még ma is. - -De van még mássabb is, ugyan nem itt, hanem a környéken… Haladván -hazafelé kocsival messzibb vidékről, alkonyatra jár az idő, amidőn -keresztül megyünk a falun. A hosszabb kocsizásnak az a haszna megvan, -hogy olyan ehetnékje támad az embernek, hogy megenné a vasszeget is. -Álljunk meg hát valamely korcsma előtt. Ha más nincs is benne, de van -barna rozskenyér s olyan szalonna, amilyent a városban már hírül sem -lehet találni. A fölseje kissé avasos s ez olyan sajátos ízűvé teszi, -mint a penész a finom sajtot. Az ilyen szalonnából kedvre delektálózni -többet ér, mint valami rossz bankett. Azonfelül hasznos étel is. A nép -azt tartja, hogy aki az ilyen avasos-forma szalonnát és az erős törött -paprikát szereti, soha életében nem lesz köhögős ember. - -A ház különben, ahova belépünk, egészen csendes. A szobában az egyik -zöld asztalnál két öreges magyar borozgat. De már látszik, hogy jól a -kancsó fenekére néztek. - -A gazda hoz ételt, italt, no aztán jól van. Egyik magyar átszól: - -– Jó étvágyat is kívánunk az ételhöz. - -– Köszönjük ezt is… Tessék velünk… - -– Köszönjük… Csak tessék Isten áldásával… – s a kalapokat leteszik a -fejükről a padra, mert nincsen értelme annak, hogy fejben legyen a kalap -olyan szobában, ahol esznek. - -Később az egyik tiszta poharat parancsol maga elé. Teleönti s kissé -bizonytalan léptekkel átjön vele az asztalunkhoz: - -– No, – mondja. – Tessék. - -Kintvaló illem szerint szörnyű sérelem volna nem fogadni el a kínálást. -Ellenben hallatlan megsértése volna az illemnek, azonnal utánna nyúlni. -Előbb szabódni illik: - -– Köszönjük is a jóakaratot még a szívességöt. Van nekünk is. - -– Hát hiszen… ami azt illeti… termött… - -– Hát igön. - -– Nono… De azért csak azért adta az Isten, hogy elfogyasszuk. Tessék -hát. - -– De nagyon szépen is köszönjük. Majd sok lössz. - -– Nono. Azt mondja a vers: egy pohár bor a hazáért mög nem árt. Azután -mög hát, nézzék, a békülésünk örömire van ez. - -No, akkor elfogadjuk s szó szóba fűződik. Kiderül, hogy a két öreg -szomszéd egymással és teljes három napig háborúskodásban voltak -egymással. - -– Ez az én rosszacska komám három éjszaka nem eresztött be engöm a -tulajdon házamba. Ez a Pista bácsi e! - -A másik öreg nevetve, bizodalmasan integetett át a másik asztaltól, hogy -csakugyan ő volt az a kutyafékom. - -– Mert – azt mondja, – muszáj volt. Tudják, a Mihály bácsi -mögögyvezösödött, maga van egy kis cseléddel, mert a fiúk kint vannak a -tanyán. Nagyon sűrün eljárt a korcsmákba, aztán sötít este vergődött -haza. Volt eset rá, hogy már szólt a kakas, mikor verte az ajtót. - -– Melyik ajtót? - -– Hát az én ajtómat. - -– Hát miért verte a Pista bácsi ajtaját? - -– Jaj, – veszi át a szót Mihály bácsi, – baj van ám itt. Arrul maguk -sömmit se tudnak. Az én házam az apámtul örököltem, az mög az ű apjátul, -úgy körül van építve, hogy én nem járhatok be bele, csak a Pista bácsi -udvarán körösztül. Kocsi, ló, tehén, mindön ott jár körösztül, mög én -is. - -– Hát, – mondja a Pista bácsi, – én mög nem engedtem a vén részögösnek, -éjszaka kinyitni az ajtót. Jó kutya haza jár még sötét előtt. Ha -lámpagyújtatig nem jött, maradjon ott, ahol addig volt. A pénzös embört -úgyis szeretik a kocsmában. - -– Ugy-úgy, – dunogott Mihály bácsi. – Kend könnyen beszél. Kendnek van -családja. Mit keressek én otthon abba az üres házba? - -Elhallgat egy kicsit azután azt mondja: - -– Hej, csak az ősök, az ősök. Rossz helyre találták építeni azt a házat. -Hát most már ma röggel mögkértem Pista bácsit, hogy ne haragudjon, -ezöntúl jóba foglalva tartom magamat. Nem nyitogatom a kocsmaajtókat -éjszaka többet. - -Olyan szomorú és megtört volt ebben a pillanatban ez az élet örömeiről -lemondó Mihály bácsi, hogy nem szólt senki egy szót sem. Csak Pista -bácsi rántotta föl a vállát s halkan mormogta: - -– Váltig mondom neki, hogy vigyön asszonyt a házhoz. - -Mihály bácsi lemondóleg üt egyet a kezével a levegőre s nagyot sóhajt: - -– Bajos az már… asszonyt vinni a házhoz, deresödő fejjel. - -Az ablak felé tartotta a poharát s belenézett. A szép rubinszínű italon -át a gyenge alkonyi fény piros vonalakat vetett az arcára. - -– Mert, – mondta csendesen, csak úgy, mintha a pohárnak beszélne, – ha -öregöt visz: doktor köll, ha fiatalt visz: bakter köll. - -No, ez már csakugyan tökéletesen nagy igazság. - -– Hát hiszen, – mondja Mihály bácsi, – azért, hogy én sok ilyen -parasztikus embör vagyok, járatos vagyok én is a világi forgalomban… - -(1912.) - - - - -Hóban. - -Ha az embernek ilyen téli időtájban van ráérése és költsége s fölmegy a -Tátrába és ott járja a havat, akkor úr az ember, aki a sport nemes -szenvedélyét űzi. Ha azonban itthon lépdel az országúton a hóban, akkor -csak célszerű szegény ember, akire szánakozó tekintetet vetnek azok, -akik mellette a kocsikon elsurrannak. Azonban ez nem baj, azért csak -érdemes a hóban mászkálni, mikor a mezők mind szép tiszta fehérben -vannak. Ha szél nincsen, a tél nem is tél s aki megy, az nem fázik. -Irtózatos nagy hangtalanságok vannak, még a tulajdon lépés koppanása sem -hallatszik. Kocsi sem jár sok, mert a földben ilyenkor munka nincsen, -aki pedig hosszabb útra megy, például a másik faluba, azt elviszi a -vasút. A tanyák az út két oldalán mind aludni látszanak. Csak egy -céltalan kóbor kutya jön szemközt, valami olyan gazdátlan, kivert állat, -akinek nincsen a fejét hova lehajtania s a más háza fala alatt fog -elpusztulni. Bús az ilyen kutya nagyon, mint minden, ami hazátlan. Kitér -előled, de aztán megáll a hóban és rádnéz. Tisztán, mintha csak -nyomtatott betű volna, olvasható a szeméből: Ugyan szólj hozzám egy jó -szót, végy magadhoz és legyél a gazdám, én jó és hű kutyád leszek. - -– Hát gyere no, majd csinálok veled valamit. - -Szokás így ilyen alkalomkor, hogy valami fél perec, vagy egyéb -kenyérmaradék tartózkodjon a zsebben. Mert van eset rá, hogy az úton a -madár is barátkozik, mert ilyenkor igen csak szigorú világot élnek, -mivelhogy a hó mindent betakar, még a szemétdombokat is, amikben -kotorászni lehetne. Az okosabbja ilyen időben bevonul a város szélére, -de alighanem úgy kell lenni a dolognak, hogy köztük is van észbeli -különbség, mert nem mind megy be. Kint kódorog a kis szürkeség az -országútján. Ha a téli időben az országúton jártok, tegyetek a zsebbe -mindig valami morzsalékot, a pipiskék egész nemzetsége énekelni fog majd -nektek érte a tavaszon. - -Odáig azoban még messze van. Csak a kutya van közel, egészen lább mellé -húzódván, hogy az idetartozandóságát minél nyilvánvalóbban kifejezze. -Mert van ugyan olyan kutya, hogy vissza tud farkasodni, de már legtöbbje -nem igen bírna elélni a maga sorsán. Dehát most mit csináljak vele? -Tudom is én. Mondani szokás azonban: jó az Isten, jót ád. A fél perecet -már megette, csupa hó a szájaszéle s most nézi, hogy van-e még. No, nem -igen van. - -Azonban a falu már integet. Bárki bármit beszéljen ugyanis az ilyen -csatangolásokról, mégis csak jó néha faluba érkezni. A kocsmai -intézményt nem is tudja úgy értékelni senki, mint a kósza vándor. Ahol -fagyos szalonna, száraz kolbász, kétszeresből sűlt kenyér s egy pohár jó -bor található. Az is bolond, aki bele nem megy. - -A kutya a küszöbre teszi az egyik lábát s föltekint, kérdezvén, hogy hát -ő is bejöhet? Hát persze, hogy persze, nini. - -No, bent nincsen valami vakmeleg, de azért némi alkalmatos melegséget -nem lehet eltagadni. Más nincs is a szobában, a gazda kint van valahol -az udvaron. Csak a kezesmalac kínlódik az öreg kutyával, amely a kályha -mellett fekszik féloldalt elnyulva. A kezesmalac mindenáron szopni akar -s az orrát odaütögeti az öreg kutya emlőihez. A kutya ilyenkor mérgesen -vakkant és odakap a malac füléhez. A kezes pedig méltatlankodva visít. -Meg lehet érteni a beszédet. Az öreg kutya azt kiáltotta neki: Nem mégy -innen a keresztapád térdébe! A malac pedig mint makrancos gyerek, azt -nyafogja vissza: De én szopni akarok! Minek vették el tőlem a -szülőanyámat? - -Nem lehet tagadni, az ilyen kezesmalacnak jobb sorsa van így a világi -életben, mintha az ólban tartózkodna a hidegben. Másfelől azonban, idő -előtt az anyjától elszakíttatván, olyan, mint az árva. Ha fiatalabb -volna a kutya, talán pártját fogná, de mert öreg már a kutya, hát -öregkutyakedvű. - -Az új kutya, a kivert állat, aki talán már ott kint a havon úgy forgatta -az elméjében az élet sorsát, hogy négy fal közé nem juthat, a vándor -koldús szerénységével lapult meg az ajtó mellett és szinte észrevétlen -igyekezett onnan az asztal alá bújni. Mikor idegen helyen van a kutya, -féltében ilyen védelmeket keres. Ha a tanyai ember kocsijával a kutya a -városon keresztül megy, akkor a négy kerék közé veri magát s hasonló -esetben a juhász kutyája a csacsi lábai között ballag. - -Az nem úgy megy ilyen helyen, hogy talán kiabáljunk a gazda után, vagy -hogy épen valami üvegen zörögjünk a gyűrűs ujjunkkal, mert lehetséges, -hogy az ilyesmit sértésnek veszi. Különben is ráérős idő van s különben -az a kevés pénz, amit költeni fogunk, a nagy hangra semmiféle jogot sem -ad. Inkább csak szépen ki kell várni, míg a gazda előjön. Addig lehet a -képeket nézni a falon, mert igazság szerint azért vannak odaakasztva. -Magyar képek vannak a falon, néhány hadijelenettel, az utóbbi a balkáni -háborúból, mert a falu népe kevert nemzetiségű. Mindenütt a törökök -szaladnak a képeken. - -Jön a gazda. Adjon Isten, – hát adjon Isten. Hát mi volna valami -ennivaló. Hát van ez is, amaz is. Különösen a legutolsó ölésből való -disznónak valami hihetetlen finom szalonnája maradt, az ember azt hinné, -mikor eszi, hogy dió. Kenyér is van, friss rozskenyér. No ezek épen -alkalmatos komedenciák. A fődolog azonban, hogy hol tartózkodik a -szolonna. Vannak ugyanis emberek, akik erre nem sok ügyet vetnek és a -szalonnát a kamrában tartják. Hiszen még olyan emberek is vannak, akik a -petróleumos kannát meg a bőjti főzéshez való napraforgóvirág-olajat is -egyben tartják a szalonnával. Pedig az ilyesmi nem járja. Még csak a -szappannal sem szabad s szalonnának együtt lenni, pedig egyazon állatból -valók. A szalonnának az igazi lakása a padláson van, ahol mindig járja a -levegő és nem fertőzik meg a finomságait más egyébb illatok. Továbbá a -padláson is vannak külömbségek. A cseréptetős padlást a szalonna -tekintetében már semminek sem hívják. A zsindelytető már megjárja, de az -a padlás, amelyben a szalonna megérdemli a fölséges titulust, mintha -csak király volna, náddal kell, hogy födve legyen. Azután az nem úgy -van, hogy a szalonnából a padlásról lehozzanak valamely egy-két napra -való darabot. Az már nem az igazi, mert megérzi a levegőváltozást, mint -a beteg gyermek. Hanem azért úgy kell felmenni esetről-esetre. A falusi -vendéglő tisztessége ebben van és ezt máshol már nem lehet megtalálni. - -De itt meg lehet. Itt minden körülmény alkalmasan közrejátszik. Nádfödél -és gazda, aki nem restel felmászni a padlásra pár garas ára szalonnáért. -Még külön halbicskát is visz magával hozzá. - -Megint magunk maradunk. A kezesmalac jár-kel a szobában és röfög, helyét -nem találván. Fölfedezi az idegen kutyát. Odamegy hozzá és azt -csiklandozza. A kutya sikít, mintha csak karszűgyön fogott leányzó volna -s kiugrik az asztal alól. A malac utána és játszadoznak. A kutya kecses -ugrálásokat végez, a malac meg eszetlenűl forgolódik körülötte. - -Jön a gazda a szalonnával. - -– Nini, – mondja, – a magáé? - -– Nem egészen. Csak úgy jött be velem az útról. Nem baj talán? - -– Baj? – mondja a gazda. – Az nem baj. Ha kitörik az embernek a lába, az -baj. De hát ilyen az hivatalnoki kapric. - -– Már miért? - -– Hát tudja, itt van ez a szomszéd. Egy városi ember volt, szolga volt a -törvényszéknél, de olyan belső szolga. Azután az ősszel nyugalomba -vonúlt, megvette itt ezt a házat, aztán azóta itt lakik. Nagyon -akkurátus ember és sokat tart magára, mint afféle hivatalnok-forma. Hát -aztán, hogy tegnap hó esett, hát elsöprette a háza előtt a gyalogutat. - -– Hát a városban az úgy szokás. - -– Hát tudom, hogy úgy szokás, – mondja a gazda. – Az ő dolguk. De itt -nem szokás, mert letaposódik az a kis hó magátul is. Aztán senki sem -esik el rajta. De ha elesik is, akkor is a puha hóra esik, a szűz Mária -kötőjibe esik, aztán nem történik semmi baja. A szomszéd meg elsöprette -az útat, aztán ahogy reggel kilépett a kis kapun, elesett rajta, aztán -eltört a lába. Most majd tákolhatják három hónapig a doktorok. Hát ilyen -kérem a hivatalnoki kapric. - -– Hát igen. Ez így van és nincsen máskép. - -– No lám, kérem alássan. Mert azt mondják ugyan, hogy ebcsont összeforr, -de az ilyen vén ember csontja már nem olyan, mint a kutyáé. Még lehet, -hogy bele is hal. Már gondoltam is, hogy nem az idevaló doktor kellene -ide, hanem van itt nem messze, a Simon-pusztán egy rakóasszony, az jól -össze tudja rakni a csontokat. Vagy pedig Vásárhelyről kellene elhozatni -a röktönös doktort, mert az a röktönsugárral keresztül lát a huson. - -– Pénzért adják azt is. - -– Hát – vonja a vállát a gazda – van neki. Az ilyen törvényszékieknek. -Mert telik a stemplibül… - -Hát ime ilyen dolgok történnek, ezen el lehet elmélkedni. A szalonna -pedig olyan, hogy ennél különbet nem találna az ember, ha az utána való -járásban térdig elkopna is a lába. De a csendes elmélkedés nem tart -sokáig. A gazda beszél. Mert így a falusi helyen nem szokás a vendég -kezébe képes ujságot nyomni, hogy azzal mulatozzon, hanem arra való a -gazda, hogy szóval táplálja a vendéget. Ennélfogva azt mondja: - -– Maga is magyar, ugy-e? - -– Hát. - -– Hát – mondja lassan, elgondolkozva – akkor ugyan mit szól ahoz, hogy -ezek a szerbek ide alá annyi földet elvettek a törököktől? - -– Hát onnan veszik el, ahol van. Ahol nincs, onnan nem lehet elvenni -semmit. - -– Ugyan, – mondja megütődve a gazda, – aztán maga ebbe bele van -alapodva. - -– Hát ha nem volnék belealapodva, akkor se változtathatnék rajta. - -A gazda megáll a sétálásban és gunyosan néz végig rajtam. Azt mondja: - -– Aztán magyar ember létire így beszél? Hiszen a török testvérünk -nekünk! Kossuth Lajosnak ki nyujtott menedéket Ferenc Jóska ellen, ha -nem a török? Aztán magyar ember létire így beszél? Ennyi vérontást -csinálni! Hát mit vétett nekik ez a szegény török? Mert ha más hiten van -is, mégis csak testvér. Hát nem testvér? - -No, most légy okos, Dóczi, mert meg vagy fogva. Hogyan szabadulsz ki a -testvéri viszonyból? - -– Hát testvérnek testvér, azt nem lehet tagadni. De hát ezen a földön is -volt úr ő egy időben, aztán szolgául tartotta a magyart. Aztán mikor -eluntuk, mink is kivertük innen – hát amazok is kiverték, hát mi van -abban? Föl kerék, le kerék. - -Jó, hogy bejön az asszony, mert itt másként politizálás keletkezne, az -meg csak arra való, hogy egymás haján bucsúzzon az ember. Szép barna -menyecske az asszony, a malac azonnal szalad is bele a szoknyába, a két -lába közé s azt visítja: van már új kutya, van már új kutya. - -– Hattyú! – mondja a szelíd tekintetű asszony a fehér kutyának s -alighanem Hattyúnak is hívhatták valamikor, amidőn még otthon volt, mert -odamegy az aszonyhoz, felágaskodik rá és a két lábát az asszony -combjaira teszi. Fogadjatok föl, fogadjatok föl – ez annyit jelent a -szükszavú kutyai nyelven. - -– Fogadják föl – mondom. – Én hozzám csak az úton szegődött. - -– Hát hiszen – mondja az asszony, az urára nézve. – Mert emez már öreg, -mindig csak ott a kályha mellett tehénkedik. - -– Hattyú! – mondja a kutyának a gazda s a kutya a csizmaszárak közé -dugja a fejét. - -A kutya föl van fogadva. No, hála Istennek. Most már mehetünk -visszafelé. Fizetni kellene. De a gazda ebbe a dologba sincsen -belealapodva. Azt mondja, hogy a fáradságért is jár valami. Hát micsoda -fáradságért? Hát, hogy a Hattyút idehozta. Jaj, azonban így nem -egyezünk, akkor inkább soha többet nem jövök ide. No, így méltányos -árban meg is egyezünk, mint illik. A szalonnát meg kell dicsérni s -tréfából felvetődik a kérdés, hogy ugyan él-e még az a disznó, aki ilyen -alkalmas zsirokat termel? Azt mondja erre az asszony, hogy maga milyen -bolondosokat beszél, a gazda pedig azt mondja: - -– Abba még se alapodhatok bele, hogy ezek itt ide alá a török -testvéreket így megsarcolták. Mennyi vérontás, mennyi szomorúság! Miért -teszi egyik ember földönfutóvá a másikat. - -Hm. No Isten áldja meg magukat erővel, egészséggel, szervusz, Hattyú. -Szép fehér az országút, fehér és néma a táj, itt nem politizál senki. -Akik itt politizáltak valaha, mind lent vannak a hó alatt és a föld -alatt. Egy nagy darab csatatér az egész tájék, az Isten tudná csak -megmondani így hirtelenében, hogy hányszor ontották itt egymás vérét az -emberek. A búza, meg a repce itt embervérből táplálkozik. István első -királyi urunk idején Csanád itt kezdte Ajtony embereit visszaszorítani -az oroszlánosi berkekbe s legutóbb Haynau itt szorította meg -Dembinszkit. Csontokból nőtt itt fel még a vadrózsabokor is. De most -hallgat minden és nem beszél. A hó eseget, ezer év előtt alighanem -szintén így esegetett, mivelhogy létrán akkor sem jöhetett le a magos -egekből. Egy lélek nem sok, de annyi sem látható a tájon, csak a Hattyú -kódorogna itt, mint kivert szomoruság, de már annak is helyét találtuk… -s elvégre ezuttal mégis csak ez volt a fődolog. - -(1912.) - - - - -Ilyen a hajózat. - -Tévedés volna azt gondolni, hogy a Tisza-parton valamely célszerű -kocsmárosasszony tisztán magából abból megél, hogy italt mér. Mert ez -nem úgy van. Van, aki disznót hizlal mellette, ismét van, akinek földje -van s maga termeli azt a bort, amit elád. Nem mindenkinek jut azonban ki -ebből a jó módból. Az ilyen aztán halak sütésével és főzésével -foglalkozik, mert az sem utolsó foglalkozás. A halat sok ember szereti s -ha híre terjed, hogy itt vagy ott jól eltudják készíteni, az megélhetést -ád. Ismét van, aki utasoknak éjjeli szállásra adja át a -kocsmahelyiséget: szegény utasnépnek, akik a hajnali gőzhajóval indulnak -valmerre a kenyér irányában, s akik a kocsmaasztalokra dőlve, könyéken -szunyókálják át az éjszakát, míg csak hajnal felé a vízről a gőzhajó -bődülései nem szólítják őket a távozásra. - -Van azonban kocsmáros asszony, aki mindezen mesterségekből egyiket sem -űzi, ellenben a hajózati iparban találja meg a kincseket. Némely apró -hajókat vásárol s azokon homokot hordat a vízi fövenyekről azoknak, -akiknek a valóságos jó tulajdon homokra szükségük van. Mert a homok nem -egyforma. Van homok, melyekből téglát préselnek, de az másra nem való. -Van ismét homok, mely jó a mély telket föltölteni, de másra szintén nem -alkalmatos. Ismét van finomabb homok, amely jó az építkezéseknél a -házfalak külső vakolására. Ellenben a belső házfalak, már mint a szobák -falainak a vakolására csak a marosi legeslegfinomabb kavicsos homok a jó -s ezt nem adják ingyen. - -Mert hajókat kell tartani hozzá. A hajókba kormányost és legénységet. -Ennek a legénységnek meg megint kétféle mesterségének kell lennie. Hajós -is, kubikos is. A kormányosnak ismernie kell a parti fövenyeket a -Maroson, hogy hova rakja le a finom homokot a víz. - -Tudnia kell a vízállást előre, hogy midőn a homokért a tetthelyre fölér, -ne találja elöntve a fövenyt. Állandó érintkezésben kell állnia a -túlsóparti hajóvontató rácokkal, hogy a lovakkal mindig készen álljanak, -ha útra indulni kell. Meg minden más egyéb bonyodalmak vannak. - -S mikor mindezt elvégezvén, rendben hazatérnek a rakománnyal, még csak -akkor kezdődik el a homok-kofa dolga. Helyet keresni a parton, ahová a -homokot kirakodják. Fölmérni, hogy mennyit hoztak? Megdeputálni, hogy -jót hoztak-e. Disputálni a legénységgel a fizetést illetőleg, meg a -hajóvontató rácokkal. Megállapítani, hogy mennyit kértek már ki a -pénzből előre s mennyi ital ment el nekik hitelbe. Számontartani, hogy -hazahoztak-e minden kötelet, rudat, csáklyát, járódeszkát, evezőt? -Azután pedig, mikor minden rendben van: lesni a vevőt a parton s alkudni -vele a homokra. Néha odaadni úgy, ahogy viszi. Mert van eset rá, hogy -hirtelen fölárad a folyó s akkor, ha a vevő nem viszi el a partról -pénzért a homokot, elviszi helyette ingyen a víz. - -Szóval ebben a mesterségben is, mint minden más foglalkozásban, -bajoskodások vannak s tudományok követeltetnek a környülállásokhoz. - -Amibe azután idővel beleun az ember, testestől-lelkestől. - -Így történik tehát, hogy vasárnap délután, miután amúgy sem lehet -egyebet csinálni, csak nézni a magas vizet, egy ilyen hajótartó homokos -ember bemegy a parti vendéglőbe egy pohár borra. Kihozzák neki, nézi. -Nem szól. A vendéglőséknek is van hajójuk, ilyen homoknak való, három -is. - -Azt mondja a vendég: - -– Eladó-e a hajó? - -Nagyot néz a kérdésről az asszony. Hát olyan ember is van még a világon, -aki hajót akarna venni? - -Könnyen készen áll a válasszal: - -– Eladó-e? Nemcsak egy eladó, hanem mind eladó, csak akadjon, aki pénzt -ad érte. - -– Ugyan? – kérdezi a vendég. - -– Hát. Ezör forint darabja. Hatezör korona a három. Egy-kettőre készen -löszünk az alkuval. Ugy adtam el a negyediket is, a kicsit. Tíz perc -alatt kész volt a vásár. - -A vendég szomorodva néz a földre. - -– Három hajó hatezör korona! Neköm csak egy van, de annak csak egy -magának is tízezör korona az ára. - -Neveti az asszony. - -– Ugy? Csak akadjon, aki annyit ad érte… - -Az ember sértődötten néz rá: - -– Nono. De az micsoda hajó! - -– Az ám – szól bele egy másik ember – micsoda hajó! Az csupa keményfa. -Csupa tölgyfa. Én üsmeröm. Mert láttam, mikor készült. - -A tulajdonos most örül, mert ez helyes beszéd, ha az ő tulajdon -víziedényét ime más is dícséri. Pedig még csak föl se volt kérve rá. - -– Hát hiszen – mondja boldogan – ami azt illeti. Mert az, tudja, csupa -kemény tölgyfa… No, nem mondom, a habverő deszka, az nem keményfa. Az -nem az. Mert minek lögyön az. Arra nincsen szükség. - -– Hát – szól a másik komoly meggyőződéssel – arra nincsen szükség. Hanem -jó vasalásra van szükség. Mert jó vasalás nélkül nem tökéletös a hajó. - -Az ember, akié a homokos hajó, a pohara talpával az asztalra üt. - -– A vasalás? – kérdezi büszkén. – Hát olyan vasalás nincsen több. Az nem -ócska zsákból új gatya. Az nem úgy van, hogy a szögénypiacon -összevásároljuk az ócska vasat, aztán avval vasalunk, aztán befestjük -vaslakkal fényösre, aztán azt mondjuk, hogy új vasalás. Mert ez -valóságos tiszta színúj vasalás. Olyan, amilyen csak löhet a világi -életben. Mert az olyan hajó, hogy eltart hetven évig is. - -A másik ember beleszól: - -– Hetven évig? Nyolcvanig is. Vagy legalább hetvenötig. - -Most egy kis csend áll be a hajó dicséretében. De a kocsmárosasszony nem -szól semmit. - -– Hiába – mondja megint a másik ember – a hajó az csak hajó. Az sokat -ér. - -A tulajdonos feleli idő multán: - -– Hát többet ér, mint hat hold föld. Mert mit ér hat hold föld? A munka -belekívántatódik, aztán ha teröm is, egy évben csak egyször teröm. De -van rá eset, hogy nem teröm. Hát mi az, az a föld? Az semmi. Hanem a -hajózat, az hajózat. Az embör gyün-mén a hajóval, fuvaroz erre, fuvaroz -arra, aztán csak keres. Ha elfogy, újra keres. - -Mire való ez a sok dicséret? Nyilvánvalóan arra, hogy eladó a hajó. -Ennélfogva, hogy a helyzet tisztázódjon, azt mondja a kocsmárosné: - -– No lássa kend, ha olyan üzlet kendnek a hajózat, itt az én három -hajóm, vögye mög azt is. Álljon azokkal is bele a forgalomba. Olcsón -adom, mondom, mert én már beleuntam végkép. Nem is köll sok alku. Ide a -pénzt, aztán ott a hajó, löhet siftölni velük, amerre akar. - -A tulajdonosnak hirtelen leesik a feje. Az ebadta hejjén, hiszen kár -volt itten ilyen sokat beszélni, mert itt úgy sem kél el a hajó. Ha akár -órák hosszáig beszélne is, mint valamely jó szavallású fiskális, itt -ugyan a hajó gazdát nem cserél. - -– Jaj, kéröm – mondja – csakhogy azonban nem olyan a világ. Öreg vagyok -én már ahhoz. Csak aki maga is mén a hajón, annak van igaza. - -A másik ember mondja: - -– Mint apátfalvai hajósok a Maroson. Azok szervezetbe vannak. Ott közös -a hajó, maguk a munkások rajta, közösen keresnek: ott a hajórul nem vész -el sömmi. - -– Az. Az úgy van – mondja a hajótulajdonos. De emígy ellopnak mindönt a -hajórul. Kötelet, láncot, evedzőt, csáklyát, szapolyt, még a járódeszkát -is. - -– Tudom – mondja a kocsmárosné. - -– Hát hiszen ezért mondom, hogy én is tudom. - -Kifizetik a borukat az emberek s haladóban vannak elfelé. Az ajtóból még -visszaszól a tulajdonos. - -– Mert tudja, tolvaj világ van. Olyan lopi világ van, hogy csuda… Mert -tudja, ha manapság valaki elkezdi mondani az imádságot, hogy miatyánk -úristen, hát odáig elmondja. De mikor arra kerülne a sor, hogy ki vagy a -mennyekben, az már el van lopva. - -S mérgesen teszi be a két ember az ajtót, menvén kifelé az őszi esti -ködbe. Mert itt már minden ellopódik. Lám, még a hajóval való üzlet is -ellopódott… - -(1913.) - - - - -Beszélgetés. - -Szombat délután van, a zsákolást bevégezték, a parti munkás bemegy a -bormérőbe, mert elfogyott a hordani való zsák. Csöndes ilyenkor a -vendéglői külső szoba, nincsen benne senki, csak a söntés mellett áll -egy fiatal legény, amugy már katonaviselt. A gazda ledőlt egy kicsit -pihenni. Azt mondja a legénynek a parti ember: - -– János, te okos legény vagy. - -– Hát hiszen… – mondja a János. - -– Hát ki akarom próbálni az okosságodat. - -– Löhet. - -– Hát van-e itt az én részömre egy félliter bor hitelbe? - -– Az mán nincsen – mondja megint a legény. - -– Hát miért nincsen? – ütődik meg amaz. - -– Azért, mert nem löhet. Tiltva van a hitel. - -– De hát csak estére fizetnek, akkor én is fizetök. - -– Nem löhet. Ami tiltva van, az tiltva van. - -– Hát János – mondja megint amaz, – hát kételködsz a böcsületömben? - -– Dehogy – feleli a János, – nem kételkedök én sömmiben, mert egyéb -dolgom is van. De hát tudja kend, hogy ami tilos, az tilos. - -– Nono. Hát akkor majd várok, amíg a gazda előgyün. Mikor gyün elő? - -– Nem tudom. Majd később. - -– Hát jól van. Addig várok, aztán slussz. - -Most csönd van egy kicsit. Az emberek idegenül nézik egymást. Az egyik -nem tudja megérteni, hogy miért nem adnak neki hitelbe; a másik nem -tudja megérteni, hogy mint lehet tőle, az alkalmazottól olyant kívánni, -ami tiltva van. - -Belép az ajtón egy másik ember. Hangos ember. Már a bejövet alkalmával -kiáltja: - -Milyen szivar van? - -Van portorikotól kezdve. Hát akkor egy olyant. Fizeti azonnal. Azután -pálinkát kér. Visznek neki s várják az árát. - -– Majd ha mögittam – mondja, – akkor is ráérök a fizetéssel. Van itt -pénz. Nem vagyok én szervezeti matador. - -Akkor észreveszi a másik asztalnál a másik embert. Megütődik. Mert az -szervezeti ember. Egykor mind a ketten azok voltak. De az utóbbi már nem -az. Odamegy amahhoz, kezel is vele, de azután visszaül a maga -asztalához. Valami bajt tehetett, valahogy amazok eltávolították maguk -közül s most keserűséggel van. Beszélni kezdi ezt a keserűséget, idegen -szavakat keverve bele. - -– Mert én kimaradtam a szervezetből. Mert én nem köllöttem a -szövetségnek. Pedig első fizetője voltam a szakszervezetnek. De ugy-e, -én rossz munkás voltam, Lajos? Engöm megligált a szövetség. Tik -parancsoltatok, mert tik voltatok az impotensek. Volt ott pedig rosszabb -munkás is, mint én. De a matadorság el volt bizakodva. Jól van – csap az -asztalra – jobban van így, mint úgy. - -Azt mondja a másik, szelíden: - -– Ugyan, Sándor, minek ez a sok diplomatás beszéd? - -Emez ránéz: - -– Ugyan, Lajos, hát bántok én valakit? Én nem bántok senkit, téged se -bántalak. Csak én most elmondom a szózatomat. Ha nem volnál itt, Lajos, -akkor elmondanám a szavallatomat. Csak elgyüttem ide. Én már nem vagyok -parti, én nem zsákolok, én csak négy hét óta nem voltam semmi -ingredenciába, de csak most itt vagyok, mert neköm már ez a munka nem -köll, hanem a jó ital kedviért néha erre gyüvök, ha ráérök. Aztán -mögmondom, amit akarok. Mert én úrnak születtem. - -– Jól tötted, Sándor – hagyja rá amaz. - -Emez folytatja: - -– Azért, mert tik engöm minimálisba vöttetök akkor? Ugyan jól jártatok, -láthatjátok. Feküdtök, mert pangás van. Hogy én bent dolgozok a piacon, -oszt azért lenéztök minimálisba? Az én iparom virágzik. Tik, mög -szenvedtök a pangásba és hevertök, de hevertem én is, de most már nem -heverök. Tik, ki vagytok a pangásba nullázva. Aztat hittétök, hogy -Pestön lösz munka, aztán fölmentetök ruhássan, aztán hazagyüttetök -ruhátlanul. Pedig de nagy uraknak tartottátok magatokat, mikor -impotentát matadorok voltatok. Kifiruncvancigoltatok, aztán beletöttetök -a minimálisba. Azt hittétök, hogy itt nincsen ész? - -– Ugyan Sándor, – kérleli amaz – hát miről jó ez a politizálás? Én nem -szóltam hozzád egy szót sem. - -De nem ér semmit a kérlelés. Mert megint csak tart a beszéd: - -– De szóltatok akkor, mikor a nikszbe töttetök. Hát. Pálca a kezibe, -niksz a zsebibe. Mög niksz a fejibe. Szomoru dolog és fájdalom, még csak -ilyent gondolni is énfelülem. Hiszen tanárabb vagyok én egymagam, mint -tik valamennyien ott a szervezeti szövetségbe. - -– Hát jól van, lögyél tanárabb, Sándor. De miért lármázol itt? Ki -bántott? - -– Hát bántalak én, kedves Lajos? Nem bántok én sönkit. Csak beszélök. Ha -te most áperte nem volnál is itt, akkor is csak eleszplikálnám a -szózatomat. Mert én úrnak születtem. Nem vagyok én már parti embör, én -csak így a magam mögjátszásábul gyüvök néha erre, mert errefelé jobb az -ital, mint odabent. De én avval nem rekomandérozok sönkit, tudod-e, -kedves Lajos? - -– Tudom hát, Sándor. Csak ne diplomatizálnál már annyit! - -– Miért ne? – fakad ki a Sándor. – Mögfizettem a palaccbért, hát -beszélök. Mert van itt pénz. Akár húsz korona, akár ötven korona… - -– Hát akkor – mondja a szervezett ember – kiparancsolhatnál egy félliter -bort. - -A Sándor fölkapja a fejét: - -– Azt már nem, – kiáltja, – mert tik se fizettetök neköm, mikor -kinikszöltetök a minimálisba. - -Ezzel aztán indul is elfelé. De előbb átmegy a szervezett emberhez és -kezet fog vele: - -– Isten veled, kedves Lajos. - -– Isten veled, – mondja a másik, – kedves Sándor. - -S ahogy az úrnak született ember elmegy, komoran tekint utána. - -Azután legyint egyet a kezével és elmosolyodik. - -Ugyan mire gondol? Alighanem arra, hogy ebben a mai furfangos világban -az okos ember még azt is eltagadja, amije van, a bolond meg még azzal is -dicsekszik, amije nincsen. - -(1914.) - - - - -Második feleséggel. - -Azt lehetne hinni, hogy papucshősök nincsenek is a valóságban a világon, -hanem csak úgy a nyomtatott papiroson, az élclapok szerkesztőinek a -kitalálásaiban. Azt pedig még jobban lehetne hinni, hogy ha véletlenül, -esetleg, imitt-amott, valahol, talán vannak is ilyenféle emberek, de -akkor sem található a fajtájuk a tanyákon. Ahol az ember „kend“, az -asszony „te“, ahol a családfő a gazda és sohasem férj, hanem -bizalmasabban mondva: az én emböröm, tisztelettel mondva pedig: az én -uram. Ez is változik többféle formákra: Az én hitös uram. Az én jó uram. -Az én áldott jó uram, aki fölemelt engöm magához. - -Pedig vannak efféle sorsüldözött halandók kint a tanyaföldek között is, -mint a példa mutatja. - -A példa egy olyan jó közepesforma ember, úgy átesve már az ötvenen, de -még azért magabirós, rendben felöltözködve, halad a törvényház -folyosóján s a járásbíró ajtaja elé érve, tisztességtudóan odaveri az -ajtóhoz a kezefejét. Többször odaüti, de mert a kopogtatásra nem kap -belülről hangot, csak benyit, teljes bátortalansággal állván meg a bírói -asztal előtt. Forog a kalap a kezében, belső felindulások külső jele -gyanánt. - -– Mondja kend no – bíztatja a bíró. - -– Aztán mondhatom? kérdezi bizalmas reménységgel a magyar. - -– Hát. Néma gyeröknek az anyja sem érti a szavát. - -Lép egyet előre a tanyai ember, leszegi a fejét, azután fölszakad belőle -sóhajtással a szó: - -– Hej, tekintetös uram, magának hatalma van ahhoz: osztasson szét -bennünket az asszonnyal, mert már nem birom tovább állni a -kögyetlenködésit. - -– Hát mit csinál kenddel az asszony? - -Fölhúzza a magyar a vállát. Leereszti, megint fölrántja. Ezt a -foglalkozást úgy hívják a külső nyelven: panyókára rázza a vállát. Azt -mondja az ember: - -– Hát üt. Tizenhat esztendő óta az asszonyom, mert második feleség, -aztán azóta mindig üt. - -A bíró kérdezi: - -– Aztán kend tűri? - -Megint csak panyókázik az ember s visszakérdezi: - -– Hát mit csináljak? - -Faggatja most már a bíró, hogy miféle okok meg bajok eshetnek itten. - -– Van-e család? - -– Van, négy kis család van. - -– Talán szegénység van és az élhetés végett vannak kétféleképen? - -– Nem mondható, – véli az ember – mert harminchat hold föld van a tanya -körül: el lehet rajta lenni. - -– De talán kendnek kemény a kapanyél? – kérdezi a bíró. - -– Énneköm? – kérdezi vissza méltatlankodva a magyar. - -No, akkor itt alighanem másformán áll a dolog. Másfelé lehetnek a hibák -elvermelve. A bíró kérdezi: - -– Kend talán úgy gyakrabban elóvakodik hazulról? - -Az ember nagyot esik a szón: - -– Van eset rá, – mondja beismerőleg – hogy nem vagyok mindig jelönleg -otthun. Vannak olyan kisféle eltartózkodások. - -Ahán, hát itt van a bajok vermése. Eljár a vén kutya a háztól. Annak -pedig az a törvénye, hogy azt megszokták verni. Mondja a bíró a -magyarnak: - -– Nem köllene kendnek épen ilyen nagyon hívőnek lenni. - -– Már miért, kéröm szépen – lepődik meg a külső férfiú. - -A bíró csak úgy könnyedén veti oda: - -– Hát hogy mindig odatartózkodik kend a templomban… - -A szó azonban szíven találja Mihály sógort. Néz föl is, le is, néz a -szoba fölső sarkába, csak épen a bíró szemébe nem nézne. - -– Hát, – mondja – hát… ami azt illeti… hogy épen az igazat mondjam, nem -a templomba szoktam én járni. Messze van az mitülünk, oda csak kocsival -szoktunk járni vasárnap, ha jó idő van. - -– Hát akkor közelebb mit talál kend? Más asszonyát? - -Mihály lelegyinti az egész beszédet s elkedvetlenedve mondja: - -– Nem ártom én az ilyesmibe magamat. - -Most rászól keményen a bíró: - -– Hát akkor hova a pokolba viszi el kendet az ördög mindig hazulról, mi, -vén korhely? - -Mihály bólint s olyan, mint a megrettent iskolás gyermek. - -– Az, – feleli elszomorodottan, – az… A kocsmában szoktam én olykor -eltartózkodni. - -– Ejnye, hejnye, – mondja elgondolkozva a bíró, – hát hiszen más embör -is csak elmén a vendéglőbe olykor, én is csak elmögyök, de azután idején -csak hazamögy az embör, mert régi mondás, hogy jó kutya hazajár. Hát -kend mért nem óvakodik haza idején? - -Hallgatás. A bíró folytatja: - -– A gyerökeire nem gondol kend? A kis családra? Hogy hátha amíg oda van -kend, valamelyik leesik a kemöncepadkáról? - -Mihályból ki lehetne faragni a megszomorodás szobrát, ha most -hirtelenében hozzáértő kőfaragómester akadna. Azt mondja: - -– Nem úgy van ám az. Mert a kocsmában azt mondják a többiek, hogy ne -mönjék még kend haza, Mihály sógor, mert hiszen ígyis-úgyis mögtapogatja -kendet az asszony. Hát már akkor egykutya, akármeddig maradok, mer csak -mögver. - -– Azután nagyon üti kendet? - -– Hát – mondja Mihály – nincsen énneköm mán egyetlen ép részöm se. Mikor -mék haza, bújok be az ágy alá. Többet vagyok én az ágy alatt, mint az -ágyon, hogy ne üthessön. - -Ejnye, a fene teremti. Ez baj, hogy Mihály sógort ilyen kellemetlenül -tángálják otthon, hogy már a családnak meg a vagyonnak a szétosztásán -jár az esze. Nem jól van ez, mivelhogy micsoda dolgok mégis már csak az -ilyesmik? A bíró kérdezi: - -– Kend úgy a testi erejében gyönge? - -– Nem – mondja Mihály. – Egy köblös zsákot elbirok még vinni a -félvállamon. - -Mondja a bíró: - -– Akkor talán az asszony még erősebb? - -Mihály sógor nemet int: - -– Dehogy. - -A melle közepe táján végighúzza a balkeze fejét s úgy mondja: - -– Csak eddig ér. - -– Hát akkor – pattan föl a bíró – mért tűri kend, hogy törje-zúzza? Hát -nem tud kend védeközni, a kend gyáva teremtésit? - -– Nono – mondja diadalmasan Mihály – védeközés, az van. Mert azelőtt, -mikor az ágy alá bújtam, kihúzott alulla. De azúta cöveköt vertem az ágy -alá a földbe, azután abba fogódzok, aztán akkor nem bír kihúzni. - -A bíró elgondolkozva nézi Mihályt. Az élet a kisemberek történetéből -senki elé sem vet annyi furcsa dolgot, mint a kisemberek ügyével és -bajával foglalkozó ítélkező ember elé. Kérdezi Mihálytól: - -– Aztán bírkózás soha sem volt? Kend sohase ütött vissza az asszonyra? - -– Nem – mondja Mihály sógor. – Inkább oszlasson szét bennünket a -tekintetös úr, de én asszonyt nem ütök mög, mert nem visz rá a -lelkiismeret. - -(1915.) - - - - -Nyelvészet a duttyánban. - -Egy ember ülvén az asztal mellett a vásárállási duttyánban, már jó -délután, nagy bot a lába között, bőrszivar a szájában, juhászkalap a -fejében, bor is van előtte, azt mondja, hogy aszongya, hogy aszongya. - -Nyilvánvaló, hogy ebből nótázás lesz, mert az szokott leginkább így -kezdődni, minélfogva Luklábú Monori Kis Illés, aki botfülű létére nem -szereti a nótát, rászól: - -– Ha dalárdázni akar kend, akkor mönnyék kend a másik asztalhoz, mert az -én fülem nem állja a hujántgatást. - -Azt mondja erre a bőrszivaros ember: - -– Akkor mér nem hagyta kend otthon a fülit. - -– Azér – mondja Monori – mer nem akartam. - -– No – mondja amaz – ha kend nem akar, akkor csak akar. Én is akarok. -Ugy akarok, hogy én most danolni akarok. - -Monorinak is van a két térde között egy jó vastag, kézszárra akaszthatós -kampós bot, ezt magához vonja egészen az ölébe, hogy kézügyben legyen. -Azt kérdezi: - -– Aztán kend, ha jól fölkérdözöm, kiféle? - -Mondja megint amaz a juhászos kalap alól: - -– Nemsok hivatala van magának ahhoz, hogy ezt a kérdést föltögye. - -Magának. Monori megütődik. Öreg ember létére azt mondják neki, hogy -maga. A kend helyett. Sértés az ilyesmi, mert a megvetés jele. Ennél már -csak az a sulyosabb, sértés, ha azt mondják valakinek: az úr. Sértés -továbbá az is, hogy: ön. Az új doktor is, aki nemrég került a -kapitányságba, azért volt kénytelen elmenni onnan, mert senki sem -hívatta, mivel hogy önözött mindenkit. Rendes embert pedig ne önözzön -senki, mert az nem járja. De ne is magázzon, mert – s Luklábú Monori -megfogta a kampós botot. Elsötétülve kérdezte a bőrszivarostól: - -– Hát maga vagyok én? - -A másik ember viszont kérdezi: - -– Hát talán a szomszédék kutyájának a fia vagyok én? Hogy engöm kend a -másik asztalhoz utasit? Hát engöm talán ki löhet hajitani innen, mint a -beteg macskát? Hogy én ne dalárdázzak? - -Monori kissé lapul, mikor mondja: - -– Nono… hiszen… ami azt illeti… De kend még fiatal. Kend még csak az -ötvenet se haladta túl… - -Monoriban új ötlet keletkezik, az asztalra üt és újból kérdezi: - -– Hát akkor mit akar itt dalárdázni, mért nem mén el katonának, mint a -többi? - -A bőrszivaros feleli: - -– Az egyik lábam egy ujjal rövidebb lött, mint a másik. Itt a szájam -szélin a fóradás, szerb szurony csinálta. Ehun a jobbkezemrül hibádzik a -mutatóújjam, mert ellűtték. Aztán van még egy golyó bennem itt a -jobboldalomban, de azt mondták a koncoló orvosok, hogy hagyjuk benne, -amig magamagátul közelebb nem gyün a bűrhöz. - -Mutatja balkezefejének megcsonkult ujját, a jobbkarjával megtapogatja az -oldalát, hogy akaródzik-e már belőle kifelébb jönni a golyó. Mert ha -kijebb jön, akkor csak egy borbélyvágás kell hozzá és kihuzzák a testből -a koncoló orvosok. - -Luklábú Monori nézi sok sebbel ellátott magyar testvérét. Megilletődései -vannak. Nyújtja a jobbkezét szorításra a testvér megcsonkult balkeze -felé. Ő maga pedig a tulajdon balkezével fölfogja az üveget és önt -belőle az öreg testvér poharába. Szótalanul kezelnek. A bőrszivaros azt -mondja: - -– Visszamék én nemsokára, mert most Orsova alatt vagyok határőrségön, -csak most nyóc napra szabadságot kaptam, hogy mögnézzem egy kicsit a -fődet… - -– Mög a családot. - -– Nono. - -A poharak egymáshoz érnek. Monori Kis Illés azt mondja: - -– Ugyan dalárdázzon kend egy valami szép régi magyar nótát. - -* - -A közönséges szóbeszéd ugyancsak gyakran összecserélgeti azokat a -szavakat, hogy tudok, meg birok. Az embert, ha hívják valahova s nincsen -éppen érkezése az elmenésre, egyformán mondja úgy is: nem tudok elmenni, -vagy pedig nem birok elmenni. Bár úgy is maradhatna, hogy nincsen rá -érkezésem, de ezt nem mondják, mert régi szó és elfeledték. Kiment a -divatból. A tudok meg a birok összekeveredett. Mondják úgy is, hogy úgy -elgyöngítött a betegség, hogy jártányi lépést sem tudtam tenni, de úgy -is mondják, hogy nem bírtam tenni. - -De azért van még imitt-amott a nyelvnek helyes magyarázója is a világon. -Például az öreg Dékány István innen az alsótanyáról. Most éppen ül az -öreg a vásárálláson a duttyán ponyvája alatt egy kis paprikás hús -mellett, mert délutánig megéhezik az ember országos vásár alkalmával a -sok gyüszmékölésben. Mert az öreget százfelé is hívják napközben, hogy -menjen deputálni, hogy jó-e a ló, amit meg akarnak venni, vagy -alkalmas-e az a tehén, amit amott árul az a rác ember. - -Dékány szemügyre veszi ilyenkor a tehenet és azt mondja róla, hogy ha -alkalmas volna, akkor nem volna olyan bolond a rác, hogy megválna tőle. -Mert ilyen tréfás ember Dékány, azért is olyan százráncú a szeme -környéke, mert sohasem fogy ki a nevetésből. - -Most is éppen halad befelé a sátorponyva alá Vas Mihály is, szintén -valamely „kishús“ irányában (mert drága világ van most ahhoz, hogy -vezérhúsokban válogasson az ember). Mihály fáradt is, bús is, látszik, -hogy valami baja van. Odatelepszik Dékánnyal szemben a padra, kérdezvén: - -– No, mire végzi kend? - -Azt mondja Dékány: - -– Beszéld el előbb, hogy mit testálsz rám, ha möghalsz, akkor mögmondom. - -– No – mondja Mihály, kissé kedvederültebben –, ha möghalok, én -ráhagyhatom kendre az egész világot, csak aztán el bírja kend -kormányozni, mikor a sok nagyfejű se bírja. - -– Hát – véli Dékány – nem birni köll azt, hanem tudni. - -– Ugyan – rántja föl a vállát Mihály, – egykutya az a szóbeszéd, -akárhogy mondjuk is. - -Dékány hallgat és a pipával bíbelődik, mert nem akar állni a szárban. -Azután kérdezi: - -– No, hát tanáltál-e alkalmas tehenet, Mihály. - -Legyint a Mihály. - -– Dehogy tanáltam. Hiszen éppen azért vagyok ilyen öreg kutyakedvű, hogy -röggetül kezdve térdig lejártam a lábam, mégse birtam vönni. - -Dékány a pipával bajlódik és csendesen kérdezi: - -– Hát akkor miért gyüttél be a tanyárul? - -Mihály nagyot néz rá: - -– Miért gyüttem be? Hát mondtam már kendnek, hogy tehenet akartam vönni. - -Dékány szeliden évődik tovább. - -– De ha nem bírtál… Aki nem bír vönni, mit keres a vásáron? - -Mihály gyanakodva nézi. Már látja, hogy a vén tréfacsináló a falhoz -akarja állítani. Akkor hirtelen észhez kap s a homlokára csap a -tenyerével. - -– No né. Birni birtam volna, mert itt van az ára a zsebömben, csak nem -tudtam vönni, mert nem tanáltam a kedvemre valót. - -Dékány rendbeszedte a pipát s kinyújtott kézzel eltartva magától, nézi. -Azután mondja: - -– Látod-e Mihály, hogy más-más dolog az, tudni, mög bírni. - -A többiek az asztal körül nevetnek. Mihály ezen fölingerül s azt mondja -Dékánynak: - -– Ha kendnek ilyen sok esze van, miért nem ül föl vele a fára? - -(1915.) - - - - -Órák eltévelyedése. - -Ez az újfajta órajárás csakugyan úgy lett, ahogy előre jövendölték, mert -a városi ember pár nap alatt beleszokott. Még olyan is akad, aki azt -mondja, hogy jobb is lenne, ha mindig így maradna. Mert sokan vannak az -alkonyon túl, jóval lámpagyujtat után is dologban, ezeknek most igen -csak jól esik, hogy egy teljes órával hamarább szabadulhatnak. Ennek az -előnye többet ér, mint az a kis baj, hogy egy órával hamarább kell -kelni. - -A tanyaiak nem sokra veszik, mert nekik úgyis mindegy, az életük járását -a nap járása igazgatja. Különösen, ha olyan helyen laknak, amerre -nincsen vasút s járás-kelésüket nem kell a vasúti időhöz igazgatni, -éppen semmit se törődnek vele. Más azonban olyan úriembernek az élete, -aki a pusztában, majorságon gazdálkodik. A puszta nem tud alkalmazkodni -az új rendhez, ott ugyan nem igazították előre egyetlen csősznek vagy -öregbéresnek a zsebében sem az órát. Nap van-e, eső van-e, borulat -van-e, nagy szél van-e: ezeken fordul meg úgyis a dolog s nem az -óramutatón. Az iga nem tér be a földről hamarább, mint máskor s -hajnalban az ökörnek sem lehet mondani, hogy siessünk az etetéssel, meg -az itatással, egy kisded órahosszat, mert ugrott a mutató. - -Különös szerszám a pusztákon az óra. Nem sok értelműnek tartják. Mert -olykor megtörténik, hogy ahány zsebből veszik elő, annyiféleképpen jár. -Nincsen harangszó, amihez igazíthatnák, ha téved a járása, ha szaladása, -vagy lassú járása van neki. Akad ugyan a mindenféléhez értő faragó -béresek között, aki fölteszi a szemére az igazlátót, kinyitja az -órafedelét és belenéz tudományosan a masinába. Azután kiveszi a zsebből -a bicskát, azt is kinyitja s már most a bicskaheggyel beleszerkeszt -némely igazgatásokat a sok egymásbabolondított kerékbe. Attól kezdve -azután az óra jól jár, azaz hogy egészen jó kötyögése van neki, nem áll -el akkor sem, ha lefektetik, vagyis hogy lefekszik vele a mezőn a -tulajdonossa s nem áll el akkor sem, ha rázza a fagyos, göröngyös út -kocsin a zsebben. - -De ekkor is csak legföljebb jól jár, de a biztos időt nem mutatja. Mihez -igazítani: nincsen. A majorbeli nép közül valamely benfentes, a -magtáros, a lovascsősz, vagy az öregbéres ilyenkor beóvakodik a -gazdatiszti lakásba és ott a konyha falára akasztott óráról lenézvén a -pontos időt, ahhoz igazítja a maga óráját és most már ehhez az órához -igazodik mind a többi óra, ami a zsebekben van s aminek a sétálója a kis -béresházakban a falon előre-hátra biceg. Ezeket a sétálós régi órákat -ólomsúlyok serkentik a járásra, amik láncokon függnek s a lassújárású -óra serkentésére a láncra lakatjavesztett kulcsot, vagy kulcsavesztett -lakatot szokás alkalmazni. Ha pedig sietni találna, leveszik róla a -lakatot. Akkor a sétáló lassabban lépked, mert nem tette rá a fölsőbb -hatalom a terhet. - -– Ügön csak egyszörű masinája van neki, – mondják felőle. - -Üt is; néha olyan jól jár, hogy hajnalban üt tizenhatot, ami egy ilyen -kis falióra részéről igen csak erélyes serkengetés a fölkeléshez. Akkor -fölkelnek s látják, hogy a virradat napfényének még csak első piros -dárdája sem lövelt föl a sötét égre. - -– Az ördög bujjon a masinádba, redves óra, bolonduljon meg az is, aki -csinált, olyan bolondra, mint amilyen te vagy, – mondják neki. - -Az órának azonban ez mindegy. Van, aki hozzávágja mérgében a kalapot, de -ettől még sohasem javult meg az óra. Az óra ilyenkor bánatos és megáll a -sétálója. - -No, akkor megint nincsen okos ember abban, hogy voltaképpen hányat ütött -az óra. Megint csak a majortiszt konyhájába kell folyamodni a szakácsné -órájához, igazodás végett. Ez pedig igen jeles és kiváló óra. Ez nem a -naptár, sem nem a nap, hanem a szakácsnéi tudományok szerint jár. Ha az -ebéd időre készen van, de a gazdatiszt későn ért be a mezőről, a -szakácsné morog, hogy miért nem jött be az úr idején a terített -asztalhoz: ő nem tehet róla, hogy elpangott az étel. Ha pedig a -szakácsné elkésett az ebéddel, mert némi igen alkalmas trécselésben volt -része, akkor visszaigazítja a faliórát egy fertályórával, vagy -amennyivel éppen kell. - -Ez tehát nem túlságos megbízhatóság s ha a tiszti konyhához -alkalmazkodik a majorbeli nép idő tekintetében, akkor csak egészen úgy -van, mint, ahogy mondani szokás: ha a lóval imádkozik. - -Már most ezeknek az elhárítása végett a gazdatiszt ugy tesz, hogy -vásárol egy föltétlenül megbízható órát, aztán kiadja az esti -parancskiadáskor parancsban, hogy aki csak ott megjelenik a majorbeli -jelesebb előljárók közül, az mindenki ahhoz az órához igazítsa a -tulajdon óráján a mutatót. Az ilyen jóljáró órák drágák ugyan, de -alkalmasak. Nem az határoz náluk, hogy aranytokba vannak-e, vagy -ezüstben, hanem a gépjük járása a fontos. - -* - -A pusztai rokon bejön a városba reggel s benyit a házba. Még pihenek az -ágyon úgy félszendergésben, ő azonban már a nappal kelt, minélfogva rám -szól megbotránkozva: - -– Már hét óra van és még mindig heversz. Ilyen is csak városi embertől -telik ki. - -– Tévedsz, testvér – mondom –, még csak hat óra van, hát azért nem -keltem föl, mert mit csináljak ilyen esős időben reggel hat órakor? - -Azt mondja: - -– Akkor már mögint mög van bolondulva az órátok. Hiszen hét óra van. - -Mondom: - -– Hat óra van. Tizenkettőkor feküdtem, hát hat óra pihenés csak kidukál. - -Azt mondja: - -– Hát akkor tizenegykor feküdtél le tizenkét órakor, aztán hat órakor -heversz: hét órakor. - -– Nem – mondom, – én tizenegy órakor feküdtem le hat órakor és hét -órakor heverek itt tizenkét órakor. Ezt a csomót bontsd ki testvér, ha -jó fogad van hozzá. - -Így azután alaposan belejutunk az időmeghatározási viszonylatokba. -Belekavarodunk. Hogy két óra van-e akkor, amikor a városházi öreg harang -hármat harangoz és hat óra van-e akkor, mikor itt a szomszéd -ráctoronyban ötöt harangoz az Andrea bácsi. A dolgok olyan különösek. -Hétkor szokott vége lenni a hivatalomnak – azt kérdezi: hát most már hat -órakor vacsorázol? - -– Nem, – mondom – hét órakor. - -– Hát most már hat órakor van hét óra, vagy hét órakor van hat óra, vagy -pedig hogy is vagyunk ezzel a komédiával? - -– Hát jól van no, nem olyan nagy baj ez, reméljük, hogy nálunk maradsz -ebédre, pusztai testvér? – Hát hogyne, de két órakor? – Dehogy, egy -órakor. – De hiszen az tizenkét óra. – Dehogy tizenkét óra. Mikor megy a -vasutad? – Fertály hatkor. – Tehát fertály ötkor. – Nem. Hatkor. Vagy -hétkor? Az ördög tudja. A fődolog, hogy le ne maradjak róla, mert akkor -a kocsi állhat éjféli tizenkettőig az állomáson. – Mondom: tizenegyig. -Mondja: tizenkettőig. Egy harmadik ember beleszól: tizenháromig – ezen -aztán elnevetjük a dolgot. - -Ezen átesvén, menjen mindenki a dolga után. A pusztai ember úgy van, -hogy nem szeret a városba járni. Volna bent dolga, de halogatja, hogy -majd, majd. Mikor sok egybegyűl, akkor egy világos nap alatt el akarja -végezni valamennyit, hogy estére hazaérjen, hogy kilenc órakor (vagy -hogy most nyolc órakor, vagy tíz órakor, vagy az ördög tudja már most -bizonyosabban, hogy mikor) lepihenhessen. Amikor aztán az ilyen sűrgős -végeznivaló dolga van, szórakozott ebben a bent való, neki szokatlan -lármában, sietésben, amelyben még a pusztai ökrök is különbeknek -látszanak, mert azok lassan és méltóságosan lépdelnek s nem egymaguk -húzzák az élet szekerét, hanem négyen járnak előtte. Nem csoda, ha a -pusztai embernek elszóródik az esze. Az, hogy valaki esernyőt vásárol a -boltban esős idő esetén s azután a legközelebbi vendéglőben otthagyja, a -városi emberrel is megesik. A pusztai ember az ilyesmit egyszerűsíti. -Megveszi az esernyőt a boltban, kifizeti és otthagyja. Így vannak, hát a -külső és szabad mezőkön régóta tartózkodó emberek, minélfogva a pusztai -testvérrel megállapított napközi találkozási programunkból semmi sem -vágott egybe. - -Mondom aztán hát a külső embernek: - -– Nem tudnád megtenni, hogy mikor legalább befelé jövet a vasúti -állomásra érsz, hogy akkor az órádat egy órával előbbre igazítsad? -Azután meg mikor este hazamégy, mikor a vasútról fölülsz a kocsiba, -akkor egy órával megint visszaigazítod, hogy beletalálj a pusztai időbe. - -– Az nem lehet, – mondja. - -– Ugyan, már mért nem lehet? - -Kis ezüst órát húz elő a zsebéből: - -– Nézd, – mutatja – ez csak egy kis ezüst óra, mégis százharminc -forintért vettem. Még abban az időben vettem, amikor forintba -beszéltünk. Elég ideje van már annak, ehhez az órához igazodik az egész -puszta, mert azóta ez az óra még csak egy fél percet sem tévedett. Hát -ezt az órát nem merem rángatni előre-hátra, mert hátha elrontom. - -Ez igaz. Egy ilyen szép kis gépet meg kell becsülni. De mégis mondom: - -– Nincsen olyan valami hitványosabb órád otthon? - -– Van, hát hogyne volna. - -– No, akkor mikor bejösz, a másik mellényzsebbe belerakod amazt az órát, -hogy az a városi idő szerint járjon. Aztán a városban amíg vagy, ahhoz -igazodsz. - -– Az ám. - -Hát persze, hogy az ám. Azért szerkesztett a szabómester kétféle zsebet -a mellényre, hogy kétféle időkimutatás uralkodjon bennük. Amelyik -kezével nyúl utánuk az ember, aféle időjárást talál. Nem szépek-e vajjon -az ilyen háborús kitalálások? - -(1915.) - - - - -Mutatás nélkül. - -Csendes külvárosi délután, a nap szelíden neveli az akácfák levelét. Nem -igen jár az utcasoron senki, egy vendéglő nyitott kapuján belátni, -tanyai kocsik állnak az udvarban, mert délelőtt hetivásár volt s -ugylátszik, némely magyarok bent időznek egy kicsit. A vendéglős -egyébként szintén komám, mint annyi más, vagyis hogy valamikor együtt -szolgáltunk fegyver alatt s most megint be van hivatva. Illendő hát -beszólni a koma feleségéhez, pár kérdést tenni afelől, hogy hogymint van -az ember, merre jár, mit ír? Azután azt is érdemes megnézni, hogy miféle -dolog lehet az, ami még ennyire idő multán is bent tartja a külső -magyarokat? Mert annak mindig valami különös oka szokott lenni. Ugyan -leginkább csak áldomás valamely sikerült vásár fölött. - -Benyitok. Nincsen azonban ott a világon senki, csak a csendesség, az -uralkodik. Hát hol van itt az öt kocsira való ember? Beljebb van ugyan -még egy szoba, jókora nagy, de onnan sem hallatszik semmi zajongás sem. -A sarokban van az ajtaja, az is nyitva, de nem látni be rajta a szobába, -csak az ajtó küszöbéről. Csak mikor odajutok s benézek, lépek meglepődve -hátra. Ilyent még nem láttam korcsmahelyen sehol sem, még sohasem. - -A belső szoba belső hosszú asztalán hosszú, sárga templomi viaszgyertyák -égnek, gyászfátyollal körülkötve a derekuk. Az asztalon tányérokba -fölrakva kalácsok, szalonnák, szárazkolbász, túró, más tányérokon ételek -maradványai. Félig üres boros- meg sörösüvegek, szódavíz, kávéscsészék. -Üli körül pedig az asztalt egy tanyai asszonyokból, lányokból, még sor -alá nem került legénykékből és ősz emberekből álló társaság. Mindenki -ünneplőben, öreges asszonyok barnásfeketében, menyecskék színes -viganókban, a gyerekek kalapján, az öregek sipkáján ugyanolyan -gyászfátyol, mint az égő gyertyákon. Ez tor. A pár óra előtt eltemetett -halott búcsúzó ünnepe. - -Visszalépnék a küszöbről, de a koma felesége halkan szól, hogy csak -tessék belépni, valamelyik másik asztalhoz, ezek a tort ülők nem -zavarnak senkit. - -Csakugyan nem. A kipirult arcokon látható ugyan, hogy tor után vannak -már, de a beszéd csendben, sorjában megy, senki sem vág a másik szavába. -János bácsinak mondják, hogy János bácsi. János bácsi mondja Mihály -bácsinak: – sógor, sógor… hát még hogy ezt is mög köllött érnünk… Az -asszonyok bólintanak egyszer, háromszor, ötször is, hogy… hát ez így -van… hej, hej, az ártatlan… ilyen véget érni… De ilyen véget… Szerelmes -Jézus. - -Mi lehet ez? Mi hozta ezt a társaságot ide, hogy a halott emlékezetére -az ételt megegyék és utána a kezüket megmossák, így még megtartván régi, -szinte feledkezésbe ment temetési szertartások végső szokás -maradványait. A tanyákon ugyan meg van még imitt-amott, de hogy így -vendéglőshelyen, ezt még csak nem is hallottam eddig. - -A vendéglősné aztán mellém ül, hogy csendesen szólhasson, úgy mondja, -hogy a kórházból temették délelőtt a halottat a belső temetőbe s ezért -került a külső tor belső helyre. - -– Mert – mondja – ölés történt. Asszonyölés történt. A tulajdon sógora. -Aztán mögrémült a többitül… aztán fölakasztotta magát. - -A háború jól ellátta a nemzetet tragédiákkal a frontokon is, de csinált -itthon is. Ez is egy az itthonvalókból. Kismódú legénybe beleszeret a -jómódú lány, apja anyja oda is adják, hiszen van miből kettejüknek élni. -Boldog külső csendes élet, felhő az égbolton csak az, hogy unoka -nincsen. No, majd kivárjuk. Unoka helyett a háború következett, az ember -elment katonának. Idő multával szabadságra hazatért, a sógora már ekkor -bökdöste a szívébe a tőröket, hogy hűtelen az asszony. Pedig azért -történt ez a vád, mert a sógort nem hallgatta meg az asszony. De a -gyanú, az gyanú marad. A szabadság leteltével az embernek az asszonytól -való elválása sem úgy történt már, ahogy kellett volna. Nehéz szívvel -ment a frontra. S azután a sógor rátört éjnek idején az asszonyra, -megölte. Kora reggel már keresték a gyilkost a portyázó lovasrendőrök. -Nem sokáig kellett csapásozni utána: a tóparton ott volt a jegenyefán, -amire istállókötéllel felakasztotta magát. - -Nehéz történet. Talán valami tisztább, békés világ el sem hiszi majd, -hogy valaha ilyenek is lehettek. - -… A tor a végéhez közeledik. A legénykéknek intenek az öregek, azok -mennek ki a kocsikhoz az udvarba, a lovakat befogni. Egy ősz, pirosképü -ember, ez a megölt menyecske apja, önt még imitt-amott a poharakba, még -egy-két üveg sört hozzanak hát az asszonyoknak. Aztán félre húzza más -asztal mellé a vendéglősnét, a tárcát is előhúzza a belsőzsebből s azt -mondja: - -– Hát ami vót… - -– A kréta ilyen helyen nem számít duplán. Még a söröket is visszaviszik, -amiket az asszonyok nyitatlanúl hagytak. Az öreg magyar fizet. A -megindulásnak semmi nyoma rajta, mikor a lánya torát intézi. No azután -még egy szent János áldását, aztán gyerünk, mert jó kutya hazajár. A -lovak már az udvaron befogva vannak. Búcsúzás egymásnak a jó Istennel -való éltetése és semmi szó arról a szomorúságról, ami egybehozta őket. -Az udvaron aztán a kocsikon elhelyezkednek. Az emberek elül a -hajtóülésen, az asszonyok a szénán háttal az emberek felé, föltürvén az -ünneplő szoknyát, hogy ne törjön. - -– Jó, Jézus nevében – az ostoros kéz a sapkához emelődik, a lovak -szűggyel a hámnak feszülnek s a kis kocsitábor a kapun át sorjában a -mezők felé kiindul és egy kocsinak a tengelye sem akarja magával -elhúzatni a kapufélfát. Azért, hogy egy kicsit elidőztek, hajtani tudnak -az öregek. De különben a lovak ügyelnek, mert nekik is csak legjobb -minél hamarább otthon lenni. - -Ahogy elhaladtak, beszélgetünk felőlük. A csapás, a fájdalom, a -szörnyűség… azután a halott urához még talán oda sem ért a gyászlevél, -mikor a vérétvettnek a teste már a föld alatt. - -– Az. De a toron csak mögvígasztalódtak egy kicsit. Jó az a tor-szokás, -felejteti a bánatot. - -– Hát… hát, igen. De az éjjel ezeknek a szíve majd leszakadt. - -– Az éjjel is itt voltak már? - -– Itt. Ugy volt, hogy tegnap délután temetik, hát begyüttek már tegnap -mind. De a doktorok tegnap nem birtak készen lönni a kórházban a -vizsgálattal, így aztán mára maradt az eltakarítás. De az éjjel, ahogy -itt tanyáztak, ki hol fért, kocsin, kocsiszínben, egy zokogás volt az -udvar. Az embörök a szín oszlopába fogóztak, aztán annál sírtak. Meg van -az siratva ölegendőkép, a szögény. De a tornál nem mutatják. - -Tornál nem szokás mutatni. Minek az a mutatás? - -(1916.) - - - - -Húsügy. - -András asztalos nem tart bort a háznál, mert akkor inkább fogy, hanem -inkább ebéd után átmegy a szomszéd mérésbe egy kis pohár borra. De már -úgy látszik, ez sem sokáig tarthat, mert szűkül, egyre szűkül a világ. -Panaszolja is a bormérésben: - -– Senkinek sincs most olyan rossz sora, mint az asztalosnak. Nem építtet -senki, hát ablakfa, ajtó nem köll senkinek. Bútor sem köll senkinek. Még -azt is eladnák, ami van. - -Jön János, a suszter. Ennek ugyan könnyebb dolga van, mert csizma meg -cipő mindig csak kell, de ez még nem szokott a bormérésbe járni s most -mégis ime, eljön. - -– Hát magát mi szél hozza ide? - -– Hát – mondja János suszter – az asszony nem hagyott már békét, -levágtuk az egyik disznót, aztán most olyan zsírszag van az egész -házban, hogy nem birok benne mögmaradni. - -Benyit az ajtón Mihály szabó, – ennek is különb dolga van, mint az -asztalosnak, mert felöltő szintén csak kell mindig, különösen így -télidőben – és azt mondja a suszternek: - -– Aztán a méhelyben a csiríz szaga jobb mint a zsírszag? - -– Jobb, – mondja meggyőződéssel János suszter. – Az hatásos a mejjre. A -suszter mind sokáig él, ha mög nem hal. - -Az asztalos neveti. Azt mondja: - -– Pedig azt mög se löhet önni. - -– Hát hiszen a zsír szagát se löhet mögönni, – véli a bőrben dolgozó -férfiú. - -Most a szabó mondja: - -– No, csak azért könnyen beszélsz te, mert már beszörözted magadat -télire tavaszig. Van zsírod, hájad, sunkád, sunkacsülköd, aprólékod, -gömböcöd, kispálanyjád, füstölt oldalasod, kocsonyának valód: ott már a -gyerök nem sír éhségiben, ahol ennyi önnivaló van. - -– Hát hiszen – van énneköm még egy malacom eladó. Száztíz kilós. Vödd -mög. Odaadom szívesen, mert úgy is ki akartam hajtani a piacra, mert -nekünk elég egy is. - -– De nem birom ám egyszörre kifizetni. Mert ha birnám, a piacon is -vöhetnék. - -– Fizetöd pajtás úgy, ahogy birod. Együtt voltunk mink katonák -valamikor, hát csak talán maradt még egy kis böcsület. - -– Hát hiszen éppen azért, – feleli a szabó – hogy van még böcsület. Nem -mer az embör olyanba beleválalkozni, ami túlhaladja az erejit. - -Lemondólag beszél. A levegőbe néz elmélázva, alighanem egy szép, -kettéhasított száztízkilós malacot lát ott, amint megtisztítva lóg a -rénfán. Szerencsére rendes asszony a suszter felesége, jön az ura után, -hogy elhordták már az aprólékot a méhelyből, nincsen már ottan zsírszag -csak a te kedves illatod, a szép, finom csiríz-szag, gyere hát haza -apjuk, csizmaszárat ragasztani. A varga mondja neki a szabó esetit, hogy -vállalná a száztízkilóst, de hát hétközben van a nincsetlenség miatt, -mint háborús világban. Az asszony is az urával egy véleményen van, hogy -abban a pénzbeli dologban ne aggodalmaskodjon, hiszen nem tegnap óta -ismerik egymást, hát majd most fizet amit bir, azután megint majd csak -fizet, amikor lehet, továbbá úgy is köll a gyerököknek ruha, hát majd -ledolgoztatják, miegyéb. - -Meg is egyeznek abban, hogy a szabó majd délután elmegy a malacért és -elhajtják a hivatalos mázsára, ahol személyválogatás nélkül mindent -megmérnek négy krajcárért. Hajtják is a malacot, a suszter inasai -segítkeznek ebben. Bár ugyan nincsen messze a hivatalos mázsa, a -malacnak mégis kellemetlen ez a séta. Száztíz kiló sok négy olyan vékony -lábra. Az inasgyerekek meg folyton hajszolják, a két mester hátulról nem -győz rájuk szólni, hogy ne kergessék olyan nagyon az ártatlant. A malac -is visszafordul a gyerekek felé olykor és fájdalmasan rájukröfög. Aki -tud a madarak és egyéb hasznos állatok nyelvén, ezt a beszédet -megértheti. Azt mondta a malac: Nem vagyok én olyan szamár, hogy ne -tudnám, hogy belémvágjátok a kést. Hallottam ma röggel a cimborám -ordítását, mikor nyakon szúrtátok, tudom, hogy holnap ez lössz az én -sorsom is. De ameddig élök, addig legalább ne kínozzatok. - -Hiszen nem is. Szépen és lassan alkalmazkodnak a malac sétálásához. Azt -mondja a suszter a szabónak: milyen furcsa volna öreg komám, ha a halál -előtt minket is így fölhajtanának méretközni? - -A szabó neveti: - -– Jaj, komám, – mondja – az nem úgy van. Mink nem malacok vagyunk. Mink -addig érünk valamit, ameddig élünk, a malac mög csak akkor ér valamit, -amikor már nem él. - -A suszter elborongva mondja: - -– Igaz. Ilyen az élet. A bornyú is éppen ilyen sorsban van. Annak is -csak akkor látjuk a hasznát, mikor már nincsen. - -A tépelődő bölcselkedők előtt elér a malac a mázsáig. Itt majd -megméretik és a vámosok majd hivatalos cédulát adnak arról, hogy -könnyűnek találtatott-e, avagy sulyosnak? Azonban most nem lehet olyan -hamarosan az igazság széles mérlegére tenni az állatot. Mert katonák -vannak itt és préselt szénacsomagokat méretnek. A mozgósítás elején -némely szállító nem tulságosan becsületesen viselte magát, hanem -becsapta a katonaságot: azóta aztán most már nem hisznek senkinek és -szigorúan méretnek mindent. És miután ebben a háborús világban elüljáró -helyen a katonai érdek van, a szabó és a suszter egyértelemben -belenyugodnak abba, hogy a malac háttérbe szorul. - -Majd eljön azonban mindennek az ideje. Csak ki kell várni. Csak kitartás -és türelem. Hiszen magának ennek a nagy háborúságnak a titka sem más, -mint a kitartás és a türelem. Hát legyen türelemmel a malac is. Holnap -úgyis elintéződik végkép. - -A malac nem bánja ezt az állapotot. Előbb a két első lábát hajtja -csuklóban össze, letérdepel, azután pedig elnyúlik a maga hosszában. -Hiába, a kényelem nem utolsó dolog. - -Várni kell tehát a sötétedésig. Akkor elmennek a katonák s jöhet a -mérés. A malacot fölhajtják a mázsára, a sulyokat rakják a mérlegre -komolyan, mint az az ilyen, pénzbemenő dolgoknál illik is. A mázsáló -ember kimondja: - -– Százhatvan kiló! - -Ez a kijelentés általános meglepetést kelt. A szabó szinte szédeleg -tőle, a suszter pedig nem tud hová lenni a boldogságtól. Ötven kiló -különbség, ki gondolta volna ezt. Hiszen nem egy hozzáértő embert hívtak -a malac föltekintésére és valamennyi csak száztíz kilóra mértékelte. Az -igaz, hogy csak szemmel. Lám, a szem mennyit csalódhat. Míg a hivatalos -mázsa igazat beszél, abban kételkedni nem lehet. - -No ezzel aztán haza is hajtják az értékében hirtelen ennyire -felnövekedett „öszömadtát“. Másnap hajnalban a szabónál a korai halála -meg is történik. Fekszik a teknőben, tisztogatják, koppasztják, nézik. A -szabó ugyancsak nézi az egyik oldalról is, a másikról is. Csóválja a -fejét: - -– Nem löhet ez százhatvan kiló… - -A szomszédok is betekintenek, továbbá a házból a többi lakó. Mind csak -csodálják, hogy a százhatvan kilóra milyen kicsi. - -– Nem jól volt ez mögmérve, – mondják. - -A szabó is azon van most már, hogy akármit beszélt a hivatalos mázsa, ez -nem jól van megmérve. Nem lehet ez olyan súlyos. - -Fölakasztják a rénfára a fal mellé a szóbanforgó tetemet és szakértő -módon a bárddal kettéhasítja a böllér. - -– Nohát – mondja a mester, nézvén a féldarabokban levő malacot – egy-egy -ilyen fél nem löhet nyolcvan kiló. Ez legföljebb, ha ötven. - -Ezen most már megint elelmélkednek. Nagy dolog volna az, ebben a szűk -világban, ötven kilóval több húst fizetni. Ez nem maradhat ennyiben. A -szabó előhozza a talicskát, a malac felét leakasztják a rénfáról s -ráteszik. Belerakják az aprólékot is, így most a malac félállapotában -megint megindul a mázsa felé. - -Azt mondja az egyik lakó: - -– Ez is szögény, amíg életben volt, sohasem részesült ilyen -tisztösségben, hogy tengölyön vigyék. - -Hát hiszen ugyan a talicskakerék tengelye nem valami nagy tengely, de -azért mégis csak tengely. Ha látná a malac a tulajdon tisztességét, -bizonyára örülne neki. - -De az ő jövetelének nem nagyon örülnek a mázsaháznál. Micsoda dolog ez? -Hiszen ilyen még itt nem történt! Hogy akit előtte való nap elevenen -megmértek, most holta után féldarabokban hozzák újból méretni? Ilyent -még ez a hivatal nem látott. - -Azonban akár látott, akár nem, a méretés árát ha egyszer megfizetik, -akkor mégis csak állania kell a régi demokratikus igazságnak, hogy itt a -mázsánál nincsen szömélyváltozás. - -A malac fele tehát a mázsára kerül. Megméretik és könnyűnek találtatik. -Ez bizony még csak hirül se jár még csak közel sem a nyolcvan kilóhoz. -Ez csak olyan ötvenhárom körül van. - -Hát ez most már nagy tépelődés. - -Azt mondja a szabó: - -– El köll hozni a malacnak a másik felit is, mög el köll hívni a suszter -szomszédot is. Hogy a napnál fényösebben kiderüljön az igazság. - -Az igazság kiderítése azonban mindig akadályokba ütközik. Az emberek -fölháborodnak. A szabó föl van háborodva, hogy be akarták csapni. Ha nem -él ésszel, most fizethetne ötven kiló hússal többet, mint amennyit -kapott. - -– Hát disznóság ez, – mondja, mint ahogy csakugyan az is volna, ha -igazság nem tétetnék az ügybe. - -Ellenben a suszter is föl van háborodva és teljes igazsága van neki. -Nyilvánvaló és természetes ténykörülmény, mondja, hogy ő benne álnokság -föl nem födözhető. Ő váltig mondta a feleségével együtt, hogy száztíz -kilós a malac, mások is annyira becsülték, akik pedig szakértők, hát ő -nem tehet róla, hogy a mázsa mást mondott. - -Ebből lárma kerekedik. A malac második felével több szomszéd és lakó is -eljött csodát látni. Eljött az asztalos is, ráér a nagy dolgától. Az -asztalos most azt neveti, hogy milyen jó, hogy nem volt pénze és így nem -juthatott a kezére a malac, mert máskülönben vele történne meg ez a -világfölfordulás. - -Az asztalos tehát, mint távolból szemlélődő és csak önmagában gúnyolódó -tekinti a dolgok folyását, semmit sem szólván. Csak csöndben gondolkozik -és a gondolatai bent maradnak a koponya falai között. Ellenben föl van -szintén háborodva a hivatalos mázsa. Hogy hát az ő becsületéhez szó se -férjen, mert máskülönben fölmegy a királyhoz igazságot keresni. -Nagyságos urak is méretkőztek már ezen a mázsán, nemcsak hitvány -malacok. Mikor egydarabban volt a malac, akkor annyi volt, amennyi volt. -A féldarabokról azonban nem felel. Mert ki tudhatná, hogy miféle belső -részeket hagytak belőle otthon? - -Ez a kérdés, mint súlyos vád, most a szabóra nehezedik. Ismét -fölháborodás. Hát mit képzelnek felőle, hogy talán ő elsikkasztotta a -húst? Aztán, még ha igaz volna is, ekkora teremtésből, mint ez a malac -volt, lehetne-e ötven kilót elsikkasztani? - -Ez fogós kérdés. Mindenki hallgat e szokatlan tetemrehívás alkalmával, a -csendet csak a böllér zavarja, aki szintén fölháborodva eljött a -bizottság után, hogy mi lesz már a malaccal, mert ő holnap már más -helyre van híva kolbászt csinálni. - -A böllér szavait tanácstalanul hallgatja az egész bizottság. Igazán -komoly hallgatások vannak és az emberek a kezefejükkel az állukat -birizgálják. Csak az asztalos beszéli csendesen, hogy vannak ilyen -esetek a világi életben. Hogy ő hallott olyan esetet, hogy két ember -fogott két kecskebékát, azután fogadtak bor fölött abba, hogy melyik -béka a nehezebb. Azután csakugyan úgy volt, hogy az egyik béka -félfonttal nehezebb volna, mint a másik, de később kiderült, hogy ez a -nehezebbik vadászpuskába való nyúlsöréttel volt megtöltve. - -A kaján asztalos nem szól többet semmit, még hátra is lép, hogy -elvesszen a tömegben. Szúró fullánkjait azonban otthagyta a -tépelődőkben. Ki bir most itten igazságot csinálni? Hogy ugyan mért nem -bújik bele az ördög ebbe az asztalosba? - -Egy szűrös, célszerű szögény embör csöndesen beleóvakodik a társaságba. -Ez a bakter, aki a mázsára szokott vigyázni éjjel. Azt mondja: - -– Hát kéröm, ha mög nem vetik a szavamat, volna egy kérdésöm. - -Hát már hogyan vetnék mög. Csak tessék. Mondjon már valamit, hátha éppen -az ő szava hozza meg ebben a mázsacsodában az igazságot. - -A beszédre így fölhatalmazást kapván, azt kérdezi a célszerű szögény -embör. - -– Mert nem tudom kéröm, hogy szokás-e itt embört malaccal együtt mérni? - -Világosságok gyulladnak az elmékben, ámbár csak úgy szórványosan. - -– Hát miért kérdözi? - -– Azért – mondja a célszerű szögény embör – mert tegnap este láttam, -mikor a sötétben a malacot mérték, hogy a suszternak az egyik inasa -odafeküdt a malac mellé a mázsára a tulsó oldalon. Bele a malac -árnyékába. - -A nagy, nehéz és súlyos gondokat most hirtelen nevetés váltja föl. Ime, -az egész lélekveszedelmet egy inasfurfang okozta. A suszter is nevet egy -darabig, de azután haragra gyullad. - -– Melyik az a gazembör? – azt kiabálja. - -Persze, hogy minden inasgyerek elbújik és elszalad most. Hogy, jaj, -mestör úr, nem én voltam. A Pista volt, a Jancsi volt, az Andris volt. - -Kerítve van azonban a mázsaház és abból nem lehet kiszaladni, hacsak nem -kutya az ember. A szűrös célszerű szögény embör hatalma itt előtérbe -lép. Összefogdossa a keritéssarkokból az inasokat és hajtja őket maga -előtt a csőszbottal. - -A bizottság előtt az ijedt inasok megállnak. - -– Hát melyik volt az a gazembör? – ismétli a suszter. - -Egy sem bolond, hogy vállalja. Furfangot nem azért szokás csinálni, hogy -azután utóbb vállalja is az ember. Pedig itt valami igazságot mégis csak -kell tenni. Hiszen már látnivaló, hogy az egész firbucot, az egész -burgundiát, az egész fertályt fölháborította ez a malaci kérdés. - -Azt mondja a sarokból a kaján asztalos: - -– Le a malaccal a mázsárúl. Mög köll méretni a suszter inasait. Amelyik -ötven kiló, az a bűnös. - -A kétoldalra oszlatott malacot a mázsáról eltessékelik. Inasok mérése -van. Egyet föl sem eresztenek rá, mert nyilvánvaló, harminckilós sincs: -ez rossz matéria, nem fog rajta az étel. De már a harmadiknál -megállapítja a hivatalos mázsa: - -– Ez ötven kilós! - -A gyerek kiabálni kezd: - -– Jaj, mestör úr, sohase töszöm többet. - -A kaján asztalos ellenben leghátulról csendesen mondja: - -– Ilyesmi azelőtt söréttel történt, most mög inasgyerökkel… - -(1916.) - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Ennek az írásnak egy részét szerző 1921. novemberében -emlékbeszéd gyanánt olvasta fel a Petőfi-Társaságban.] - - - - -Tartalom. - - Tömörkény. Irta: Móra Ferenc 3 - Két vénség (1895.) 29 - A kimutatáson (1896.) 32 - Vásárállás (1897.) 37 - Almaszüret (1899.) 43 - Történet a gyermekről (1900.) 49 - Cselédek (1901.) 54 - Utolsó hapták (1902.) 59 - Vízenjárók (1903.) 64 - Látogatás a városban (1904.) 69 - Örökös Jakab, meg a pápa (1905.) 75 - Pör előtt (1906.) 79 - Sztrájktanya (1907.) 83 - Dudák és vízidudák (1907.) 88 - A jelszó (1908.) 94 - Az Ilka-kendő (1909.) 101 - A szüle a regénnyel (1909.) 105 - Adóügy (1910.) 108 - Amik elmulnak (1910.) 117 - Szombat este (1910.) 124 - Mihály az új szóval (1911.) 130 - Külsőrészi agglegények (1912.) 135 - Bajos a kaputlan porta (1912.) 142 - Hóban (1912.) 146 - Ilyen a hajózat (1913.) 152 - Beszélgetés (1914.) 156 - Második feleséggel (1915.) 159 - Nyelvészet a duttyánban (1915.) 163 - Órák eltévelyedése (1915.) 167 - Mutatás nélkül (1916.) 172 - Húsügy (1916.) 175 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -15 |különösan |különösen - -15 |hajlandósag |hajlandóság - -57 |felügyetettel |felügyelettel - -70 |pezsze, persze |persze, persze - -77 |ünnnepnapon |ünnepnapon - -90 |sömmi… |sömmi…“ - -92 |gyorsírni tndna |gyorsírni tudna - -111 |akókönyvecskét |adókönyvecskét - -118 |hivala |hivatala - -119 |pinecföldjében |pinceföldjében - -126 |idelén |idején - -129 |kezelván rendben |kezelvén rendben - -152 |Tundnia kell |Tudnia kell - -156 |tilva van, az tiltva van |tiltva van, az tiltva van] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK CÉLSZERŰ SZEGÉNY -EMBEREK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |