NormalizeHEADmain

1 files changed, 0 insertions, 4603 deletions

diff --git a/old/67002-0.txt b/old/67002-0.txt
deleted file mode 100644
index ad25bbb..0000000
--- a/old/67002-0.txt
+++ /dev/null
@@ -1,4603 +0,0 @@
-The Project Gutenberg eBook of Dr. Moreau szigete, by H. G. Wells
-
-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
-will have to check the laws of the country where you are located before
-using this eBook.
-
-Title: Dr. Moreau szigete
-       Regény
-
-Author: H. G. Wells
-
-Translator: Lajos Mikes
-
-Release Date: December 23, 2021 [eBook #67002]
-
-Language: Hungarian
-
-Character set encoding: UTF-8
-
-Produced by: Albert László from page images generously made available by
-             the Hungarian Electronic Library
-
-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE ***
-
-Dr. MOREAU SZIGETE.
-
-REGÉNY.
-
-IRTA
-
-H. G. WELLS.
-
-FORDITOTTA
-
-MIKES LAJOS.
-
-BUDAPEST.
-
-LAMPEL RÓBERT (WODIANER F. ÉS FIAI)
-
-CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVKERESKEDÉSÉNEK KIADÁSA.
-
-112–1901 Budapest. Nyomatott Wodianer F. és Fiainál.
-
-
-
-
-Bevezetés.
-
-1887. február 1-én történt, hogy a _Lady Vain_ a déli szélesség 1° és a
-nyugoti hosszuság 107° alatt összeütközött egy hajóroncscsal és
-elsülyedt.
-
-1888. január 5-én, tehát tizenegy hónap és négy nap mulva ráakadtak
-nagybátyámra, Prendick Ede magánzóra, a ki Callaoban szállt a _Lady
-Vain_ födélzetére, s a kiről azt hitték, hogy a tengerbe veszett. A déli
-szélesség 5°3´ és a nyugati hosszúság 101° alatt bukkantak rá egy kis
-nyitott csónakban, melynek neve olvashatatlan volt s melyről azt
-gyanították, hogy az eltünt _Ipecacuanha_ kétárboczoshoz tartozott.
-Nagybátyám oly különös történetet beszélt el, mikor megtalálták, hogy
-mindenki azt hitte, megzavarodott. Később azután épen azért
-kijelentette, hogy abból a tizenegy hónapból, a mely a _Lady Vain_
-pusztulásától kezdve megmeneküléséig eltelt, semmire sem tud
-visszaemlékezni. A psychologusok akkoriban sokat foglalkoztak ezzel az
-esettel. Ugy mondták, érdekes példája annak, hogy az emlékező képesség a
-physicai és szellemi megerőltetés következtében megszünik működni.
-Alulírott, a ki Prendick Edének unokaöcscse és örököse vagyok,
-nagybátyám irományai között találtam a következő elbeszélést. Arra
-nézve, hogy közzétegyem-e, nem kaptam nagybátyámtól határozott
-megbízást.
-
-Az egyetlen ismert sziget azon a tájon, a hol nagybátyámra ráakadtak,
-egy kis lakatlan tűzhányósziget, a _Noble_ szigete. 1891-ben járt e
-mellett a sziget mellett a _Scorpion_ nevű angol hajó. Nehány matróz ki
-is ment a partra: de más élő lény nem volt a szigeten, mint nehány
-furcsa fehér moly, sertés, nyúl és valami rendkivül sajátságos
-patkányfajta. Ezekből azonban semmit sem hoztak el magukkal, úgy, hogy
-az elbeszélés lényegének hitelességét semmivel sem lehet bizonyitani. De
-azért azt hiszem, nagybátyám szándéka szerint járok el, ha ezt a különös
-történetet közzéteszem. S aztán sok minden az elbeszélés mellett szól.
-Nagybátyámat utoljára a déli szélesség 5° és a nyugati hosszúság 105°
-alatt látták, s tizenegy hónap mulva az óczeánnak ugyanezen a részén
-bukkant fel ujra. Valahogyan csak kellett élnie ez alatt az idő alatt. S
-úgy látszik, hogy egy _Ipecacuanha_ nevű kétárboczos egy John Davis nevű
-részeges kapitánynyal 1887 januárjában csakugyan elindult Aricából.
-Födélzetén volt egy puma s néhány más állat is. A hajó, a melyet jól
-ismertek a Csendes Óczeán déli kikötőiben, később végleg eltünt erről a
-vidékről. Banyá-ból kelt utra utoljára 1887. deczemberében ismeretlen
-végzete felé. S ez a dátum teljesen egybevág nagybátyám történetével.
-
-_Prendick Károly Ede._
-
-
-
-
-
-
-Dr. Moreau szigete.
-
-
-
-
-I.  A „Lady Vain“ csónakában.
-
-Nem szándékozom újabb részletekkel bővíteni a _Lady Vain_ pusztulásának
-leirását. Köztudomású, hogy a _Lady Vain_ tiz napi távolságra Callao-tól
-összeütközött egy hajóroncscsal. A hosszú mentőcsónakra tizennyolcz nap
-mulva akadt rá a _Myrtle_ nevű ágyúnaszád. A csónakban hét matróz volt,
-a kiknek viszontagságait csaknem úgy ismeri a világ, mint a _Medusa_
-sokkal rémesebb katasztrófáját. Más történetet mondok el, a mely van oly
-borzalmas, mint a _Lady Vain_ pusztulása, s a mellett bizonyára sokkal
-érdekesebb. Mai napig azt hitték, hogy az a négy ember, a ki a kisebb
-csónakban menekült, elveszett. Pedig ez tévedés. Magam vagyok rá a
-legjobb bizonyság, mert én vagyok egyik a négy közül.
-
-Először is ki kell jelentenem, hogy a kis csónakban sohasem voltunk
-négyen, hanem csak hárman. Constans, a kit, mint a _Daily News_ 1887.
-évi márczius 17-iki száma írja, „a kapitány látott a kis csónakba
-beleugrani“, – a mi szerencsénkre s a saját szerencsétlenségére, nem
-jutott el hozzánk. Lekúszott a kötelek hálózatából a szétzúzódott
-hajókönyök szegélyzete alá; de a mint levetette magát, beleakadt a sarka
-valami vékony kötélszálba. Fejjel lefelé csüngött egy pillanatig, aztán
-lezuhant, s nyomában magasra felcsapott a víz. Igyekeztünk közelébe
-jutni; de többé nem bukkant föl.
-
-A mint mondom, szerencsénkre nem jutott el hozzánk; de majdnem azt
-mondhatnám, szerencse volt ez rá nézve is, mert egy kis viznél s nehány
-darab kétszersültnél nem volt egyebünk, – oly hirtelen kellett
-menekülnünk, s annyira készületlenül érte hajónkat a szerencsétlenség.
-Azt gondoltuk, hogy a nagy csónakban több az ennivaló, (bár úgy látszik,
-tévedtünk), s kiáltoztunk az abban menekülők felé. De kiáltásainkat nem
-hallották meg, s másnap délután, mire a szitáló eső megszünt, sehol sem
-láttuk már őket. Ide-oda hánykolódó csónakunkban nem állhattunk fel,
-hogy körülnézzünk. A tenger óriási hullámokat vert, s alig győztük a
-csónak orrát a hullámok felé igazgatni. Egyik társam egy Helmar nevű
-utas volt; a másik egy matróz, a kinek nevét sem tudom: tömzsi, erős
-férfi.
-
-Össze-vissza nyolcz napig sodort az ár ide-oda. Közel voltunk az
-éhenhaláshoz, s a mint vizünk kifogyott, tűrhetetlen szomjúság is
-gyötört. Második nap lassacskán tükörsimává csendesedett a tenger.
-Tiszta lehetetlenség, hogy az, a ki át nem élte, elképzelje azt a nyolcz
-napot. Szerencséjére nincs mire támaszkodnia képzeletének. Az első nap
-multán nem igen szóltunk egymáshoz. A csónak fenekén hevertünk s
-belebámultunk a messzeségbe, vagy pedig egymás egyre növekvő
-nyomorúságát és gyöngeségét néztük, naponta tágabbra meredő, zavaros
-szemeinkkel. A nap irgalmatlanul égetett. Vizünk a negyedik napon
-fogyott ki, s ekkor már valamennyien különös dolgokra gondoltunk, a
-melyekről azonban csak szemünk beszélt. Azt hiszem, a hatodik nap
-történt, hogy Helmar végre kimondta, a mi mind a hármunknak ott járt az
-eszében. Emlékszem kiszáradt, gyönge hangunkra, a mint egymáshoz hajolva
-kiméltük a szót. Én tőlem telhetőleg elleneztem a dolgot, s inkább azt
-akartam, hogy fúrjuk ki a csónakot és vesszünk el együtt a nyomunkban
-úszkáló czápák között. De mikor Helmar kijelentette, hogy ha javaslatát
-elfogadjuk, lesz inni valónk, a matróz vele szavazott.
-
-Én azonban sehogysem akartam sorsot húzni, s éjjel, mialatt a matróz
-folytonosan susogott Helmarral, a csónak sarkában kuporogva késem
-markolatát szorongattam, bár alig hiszem, hogy lett volna erőm küzdeni.
-Reggel aztán hozzájárultam én is Helmar javaslatához, s pénzdarabokat
-szedtünk elő, hogy megtudjuk, ki a halálra szánt.
-
-A sors a matrózt jelölte meg; de ez volt köztünk a legerősebb, s a
-helyett, hogy belenyugodott volna a végzetbe, megragadta kezével
-Helmart. Egymásnak estek, s csakhamar felálltak. Én a csónak fenekén
-feléjök kúsztam azzal a szándékkal, hogy megkapva a matróz lábát segitek
-Helmarnak. De a matróz megtántorodott a csónak ingása következtében s
-Helmarral együtt, keresztül a csónak peremén, belebukott a tengerbe.
-Olyat zuhantak, mint valami nehéz kő darab. Emlékszem, hogy nevettem a
-zuhanásra s egyben csodálkoztam rajta, hogy nevetek. Egyszerre csak úgy
-hatott rám a nevetés, mint valami mástól eredő zaj.
-
-Elterültem az egyik keresztbe nyúló léczen, s ott hevertem, nem tudom
-meddig, arra gondolva, hogy ha volna hozzá erőm, innám a tenger vízéből
-s megőrülnék, hogy hamarabb végem legyen. S ott hevertemben láttam, de
-csak annyi érdeklődéssel, mint valami festményt, hogy messziről vitorla
-tart felém. Elmém kétségtelenül ide-oda kóválygott; de azért tisztán
-emlékszem mindenre, a mi történt. Emlékszem, hogy fejem ide-oda ingott a
-hullámokkal, s hogy a vitorlás szemhatár fel-alá tánczolt előttem.
-Tisztán emlékszem arra is, hogy meg voltam győződve róla, hogy halott
-vagyok, s az járt eszemben, minő tréfás történet lesz, ha kissé későn
-érkeznek ahhoz is, hogy holttestemet fölszedjék.
-
-Úgy tetszett, határtalan ideig hevertem ott a keresztléczen, elnézve,
-hogy emelkedik ki a habokból egyre jobban a tánczoló hajó. Egész hosszát
-láttam oldalról: két árboczos kis vitorlás volt. A nagy szélben szinte
-bénán eviczkélt ide-oda. Eszembe sem jutott, hogy megpróbáljam magamra
-vonni figyelmét, s innen kezdve nem is emlékszem már tisztán semmire
-addig, a míg arra nem eszméltem, hogy a hajó hátulján vagyok egy kis
-kabinban. Csak homályos képe maradt meg bennem annak, mintha hágcsón
-vittek volna fölfelé, s mintha a hajó korlátján keresztül rám meredt
-volna valami pufók, vörös arcz, a mely tele volt szeplővel, s a melyet
-vörös haj lengett körül. Homályosan emlékszem egy sötét arczra is, mely
-közelről rám szegezte furcsa szemét; de ezt látomásnak gondoltam, a mig
-ujra nem találkoztam vele. Ugy képzelem, hogy a fogaim közé öntöttek
-valamit, a mi erőt öntött belém. Ennyi az egész, a mire emlékezem.
-
-
-
-
-II.  A ki nem mondja meg, hova utazik.
-
-Keskenyke, kellemetlen kabinban voltam. Fiatal férfi ült mellettem,
-csuklómat fogva. Lenszinű haja, tüskés, szalmához hasonló bajusza, s
-lecsüggő alsó ajka volt. Egy perczig szótlanul néztünk egymásra.
-Különös, kifejezés nélkül való, vizes, szürke szeme volt. Egyszerre csak
-mintha éppen a fejem fölött vaságyat csapkodtak volna, s utána valami
-hatalmas fenevadnak haragos, tompa bődülése hallatszott. Ugyanekkor
-megszólalt a mellettem ülő férfi is és ismételte kérdését: – Hogy van
-most?
-
-Ugy emlékszem, azt feleltem rá, hogy nincs semmi bajom. Nem tudtam
-elgondolni, mikép kerültem oda, a hol voltam. Bizonyára leolvasta
-arczomról a kérdést, mert a nélkül, hogy szóltam volna, így válaszolt:
-
-– Egy csónakból szedték föl – halálra éhezve. A csónakon ez a név volt:
-_Lady Vain_, és szegélyzetén vérfoltok voltak.
-
-Mialatt beszélt, szemem rátévedt kezemre, a mely olyan volt, mint valami
-csonttal telt szennyes bőrerszény, s egyszerre eszembe jutott minden, a
-mi a csónakban történt.
-
-– Vegyen be ebből, szólt s valami biborvörös jeges anyagot nyujtott
-felém. Olyan izű volt, mint a vér, s alig vettem be, erőre kaptam.
-
-– Szerencse, hogy olyan hajó bukkant önre, a melyen orvos is volt. Tunya
-hanghordozással, csaknem susogva beszélt.
-
-– Micsoda hajón vagyok? kérdeztem lassan, rekedten a hosszú
-hallgatástól.
-
-– Egy kis teherhajón, Aricából vagy Callaóból való. Sosem kérdeztem,
-eredetileg honnan indult. Azt hiszem, a bolondok országából. Magam is
-utas vagyok, s Aricában ültem a hajóra. Az az ostoba szamár, a kié a
-hajó – különben kapitány is és a neve Davis – úgy látszik elvesztette az
-igazolványát. A hajó neve _Ipecacuanha_.
-
-Ujra kezdődött fejem fölött a zaj, a morgó bődülés, a melybe emberi hang
-is vegyült. Majd valaki káromkodott egyet, s ujra csend lett.
-
-– Közel járt a halálhoz, szólt társam a kabinban. Nem sok híja volt. De
-én új életet öntöttem önbe. Nem sajog a karja? Befecskendezéseket
-használtam. Csaknem harmincz óráig – nem volt eszméletén.
-
-Elgondolkoztam. De csakhamar kutyacsaholásra riadtam. – Ehetem valami
-kiadósat? kérdeztem.
-
-– Nekem köszönheti, hogy ehet, szólt. Fől is már az ürühús.
-
-– Valóban, szóltam nagy merészen, jól esnék egy kis ürühús.
-
-– Csakhogy, szólt egy kissé határozatlanul, képzelheti, szeretném tudni,
-mikép jutott egyedül a csónakba.
-
-Mialatt beszélt, észrevettem, hogy gyanakszik.
-
-– Ördög vigye ezt az üvöltést! szólt s hirtelen kiment a kabinból.
-Hallottam, hogy hevesen összeszólalkozott valakivel, a ki a mennyire
-kivettem, valami zagyva nyelven felelgetett neki. A vita végre mintha
-verekedéssel fejeződött volna be; de ezt sehogysem akartam elhinni
-füleimnek. Majd rákiáltott társam a kutyákra s azután visszatért a
-kabinba.
-
-– Nos, szólt már az ajtóban, épen belekezdett az elbeszélésbe.
-
-Elmondtam, hogy nevem Prendick Ede, s hogy természetrajzzal
-foglalkoztam, mert kényelmes függetlenségem tompító unalmától szabadulni
-akartam. Ez érdekelte társamat, s közbe is vágott: – Magam is
-foglalkoztam tudománynyal, biologiával az egyetemen. De ennek tíz éve
-már, uram! De folytassa, folytassa tovább, beszéljen a csónakról.
-
-Szemmel láthatólag meg volt elégedve elbeszélésem őszinteségével. Rövid
-mondatokban beszéltem, mert szörnyű gyönge voltam, s mikor elmondtam
-mindent, visszatért ujra a természetrajz és saját biologiai tanulmányai
-témájára. Kérdezősködött, anekdotákat mesélt diák éveiből s aztán így
-folytatta: – Hagyjuk a tíz év előtti dolgokat! Micsoda gyöngyélet volt!
-Csakhogy fiatalon szamár lett belőlem… Huszonegy éves sem voltam, mikor
-végeztem magammal. Igaz, hogy most már egyre megy… De fel kell néznem a
-szakácshoz, hogy lássam, mit mível az ürühússal.
-
-Az üvöltés megújult fejem fölött, oly hirtelen s oly vad dühhel, hogy
-megrémített. – Mi történik? kiáltottam utána, de az ajtó bezárult
-mögötte. Csakhamar visszatért, magával hozva a párolt ürühúst, a melynek
-étvágygerjesztő szaga annyira felizgatott, hogy nyomban megfeledkeztem a
-fenevad bődüléséről.
-
-Egy napi váltakozó evés és alvás után annyira megerősödtem, hogy
-felkelhettem s a rácsos ablakon keresztül elnézegettem a zöld
-hullámokat, a mint lépést akartak tartani velünk. Láttam, hogy hajónkat
-hajtja a szél. Montgomery, – ez volt a neve a lenhajú férfinak, –
-benyitott hozzám, mikor az ablaknál álldogáltam; megkértem, hogy adjon
-valami ruhát. Hozott is a sajátjából, mert azt, a mi a csónakban volt
-rajtam, a mint mondta, a tengerbe dobták. Ruhája meglehetősen lógott
-rajtam, mert Montgomery kövérebb és magasabb volt nálam.
-
-Beszéd közben említette, hogy a kapitány berúgva hever kabinjában. A
-mint felöltöztem, kérdezősködni kezdtem, merre tart a hajó. Azt felelte,
-hogy a hajó Hawaiba igyekszik, de útközben kiköt vele.
-
-– Hol? kérdeztem.
-
-– Egy szigeten… A hol élek. A mennyire én tudom, neve nincs a szigetnek.
-
-Rámbámult lecsüggő alsó ajkával, s egyszerre szándékosan oly bambán
-tekintett rám, hogy önkéntelenül az ötlött eszembe, hogy kerülni óhajtja
-kérdéseimet. Volt bennem annyi tapintat, hogy nem is zaklattam tovább.
-
-
-
-
-III.  A különös arcz.
-
-A mint kiléptünk a kabinból, egy férfi zárta el utunkat. A fedélzetre
-vezető létrán állt, háttal felénk s maga elé bámult. Annyit láttam, hogy
-alaktalan teremtés, tömzsi, esetlen, széles. Háta meggörbedt, nyaka
-szőrös volt, fejét vállai közé húzta. Sötét kék vászon ruha volt rajta,
-s fejét különös, tömött, durva, fekete haj födte. Egyszerre vad
-csaholásba kezdtek a láthatatlan ebek, mire emberem rögtön lekuporodott
-s eközben hozzáért kezemhez, a melylyel távol akartam tartani magamtól.
-Állati hirtelenséggel visszafordult.
-
-A rám villanó fekete arcz mélyen megdöbbentett. Rendkivül torz arcz
-volt. Előre ugró ábrázata állati arczhoz hasonlított, s rengeteg, félig
-nyílt szájában oly erős fehér fogsor villogott, a minőt emberi szájban
-még sohasem láttam. Szemének szögleteit vér futotta be, s dióbarna
-pilláit vékonyka fehér sáv szegte csak körül. Egész arcza különös
-izgatottságot árult el.
-
-– Hordd el magad! kiáltott Montgomery. Hogy az ördögbe nem takarodol az
-útból? A fekete arczú férfi szó nélkül félrehúzódott. Folytattam utamat
-a lajtorján, de ösztönszerüleg a fekete emberre bámultam. Montgomery
-megállt egy pillanatig. – Tudod, hogy nincs itt semmi dolgod, szólt jól
-megnyomva minden szót. Elől van a helyed.
-
-A fekete férfi összekuporodott. – Nem akarnak… megtűrni elől, szólt
-lassan, különös rekedt hangon.
-
-– Nem akarnak megtűrni elől! szólt Montgomery fenyegetőzve. Azt akarom,
-hogy oda menj!
-
-Látszott rajta, hogy mondana még valamit; de hirtelen felpillantott rám,
-s aztán utánam jött a lajtorján. Fele úton megálltam s visszatekintettem
-a fekete arczú teremtményre, a kinek groteszk ocsmánysága szinte
-kihozott a sodromból. Soha életemben nem láttam még ilyen visszataszító,
-különös arczot, s mégis – bármily ellenmondásnak tetszik is, –
-ugyanakkor valami sajátságos érzés azt sejttette velem, hogy találkoztam
-már valahol ezzel az arczczal s ezekkel a mozdulatokkal, a melyek most
-bámulatba ejtettek. Később az jutott eszembe, hogy talán akkor láttam,
-mikor a födélzetre emeltek, csakhogy ez a gondolat nem igen tette
-érthetővé azt a sejtelmemet, hogy valahonnan ismerem. Hogy eshetett az,
-hogy láttam ezt a különös arczot s a találkozás pontos részleteiről
-megfeledkeztem, – sehogysem tudtam megérteni.
-
-A mint Montgomery utánam eredt, figyelmem másfelé terelődött.
-Megfordultam s körülnéztem a kis hajó egész födélzetén. Az a zsivaj, a
-mit hallottam, félig meddig előkészített már arra, a mit láttam.
-Bizonyos, hogy sohasem láttam még ilyen piszkos födélzetet. Tele volt
-répadarabokkal, zöldséggel s láthatatlan szennyel. A fő árboczhoz egy
-csomó undok véreb volt lánczolva. A mint megpillantottak, csaholásba
-törtek ki s felém ugráltak. A mellékárbocz mellett óriási puma kuporgott
-egy kis vasketreczben, a mely oly szűk volt, hogy meg sem fordulhatott
-benne. Távolabb a kormányoldal korlátja mellett nehány nagy ládában
-tengeri nyulak voltak, s elől egy láma szorongott egymagában egy szűk
-kis kaliczkában. A vérebek szája bőrrel volt körülszíjazva. A födélzeten
-nem volt csak egyetlen emberi lény, egy sovány hallgatag matróz a
-kormánykerék mellett.
-
-A szél kifeszítette a foltos, szennyes vitorlákat, s a mi vászon csak
-volt a hajón, mind a magasba dagadozott. A derült égboltozat nyugati
-részén alkonyulóban volt a nap. Az esti szél hosszú fodros hullámokat
-hajtott a hajóval. Elhaladva a matróz mellett, a hajó csúcsára álltunk,
-s néztük, hogy hömpölyög a tajtékos víz a kormánylapát alá s hogy kelnek
-és enyésznek a buborékok. Megfordultam, s végignéztem az undorító
-födélzeten.
-
-– Valami tengeri állatsereglet? kérdeztem.
-
-– Olyanféle, felelt Montgomery.
-
-– Mire való ez a sok fenevad? Tán csak nem kereskedelmi áru? Az hiszi a
-kapitány, hogy eladja őket valahol a déli vizeken?
-
-– Lehetséges, szólt Montgomery, s ujra a habok felé fordult.
-
-Egyszerre kiáltás és dühös szitkozódás hallatszott a hágcsó felől, a
-melyen iramodva kúszott fölfelé a feketearczú, alaktalan férfi.
-Fehérsipkás, vörös hajú ember iparkodott nyomába esetlenül. A vérebek, a
-melyek abba belefáradtak már, hogy rám ugassanak, szinte megvadultak a
-fekete arczú férfi láttára s üvöltve, ugrándozva rángatták lánczaikat. A
-fekete alak visszahökkent előlök egy perczre, úgy hogy a vöröshajú
-utolérte s iszonyú ütést mért két válla közé. A szegény ördög arczra
-bukott, mint a lesujtott ökör s végig gurult a piszokban a dühöngő
-kutyák közé. Szerencse, hogy volt rajtok szájkosár. A vöröshajú
-felordított örömében s ide-oda támolygott, nem tudva, visszafelé
-menjen-e a hágcsón vagy előre áldozatára.
-
-A mint a második férfi megjelent, Montgomery fenyegető kiáltást
-hallatott, mire nehány matróz ugrott a födélzetre. A fekete arczú ember
-sajátságos hangon üvöltve ide-oda hengergett a kutyák lábai között.
-Senkisem sietett segítségére. A fenevadak megtettek minden tőlük
-telhetőt, hogy darabokra szakgassák s jól oda-odakaptak hozzá
-szájkosaraikkal. Hajlékony szürke testük gyors tánczot járt az arczán
-heverő tömzsi alakon. A matrózokat mulattatta is a csodálatos látvány.
-Montgomery dühösen felkiáltott s végig sietett a födélzeten. Én nyomon
-követtem. A következő pillanatban a fekete arczú férfi feltápászkodott s
-előbbre botorkált. Majd neki esett a főárbocz támaszának s ott is maradt
-lihegve s visszabámulva hátrafordított fejjel a kutyákra. A vöröshajú
-elégedetten nevetett.
-
-– Annyit mondok, kapitány, szólt Montgomery könyökön ragadva a
-vöröshajút, ez már mégsem járja.
-
-Én Montgomery mögött álltam. A kapitány félig megfordúlt, s ránézett az
-ittas ember merev, bamba tekintetével. – Mi nem járja? motyogta, s aztán
-kiszabadítva karját, szeplős ökleit két eredménytelen kisérlet után
-oldalzsebeibe mélyítette.
-
-– Az az ember utas, szólt Montgomery. Azt tanácsolom, hogy ne nyúljon
-hozzá.
-
-– Ördög vigye, kiáltott a kapitány. Majd hirtelen megfordult s oldalt
-támolygott. – Hajómon azt teszem, a mit akarok.
-
-Azt hittem, Montgomery, látván, hogy részeggel van dolga, ott hagyja. E
-helyett azonban sápadtabb lett egy árnyalattal s közeledett a
-kapitányhoz.
-
-– Annyit mondok, kapitány, szólt, hogy az én emberemmel ne merjen
-rosszul bánni. Mindig fenyegetik, mióta a hajón van.
-
-A kapitány, a kiből szinte gőzölgött az ital, nem szólt rá semmit.
-Láthattam, hogy Montgomery azok közül a lassú, makacs emberek közül
-való, akik képesek napról-napra szítani haraguk tüzét s nem tudnak soha
-megbocsátani. Láttam, hogy ez a veszekedés is régebb keletü volt már. –
-Részeg, szóltam félig-meddig szolgálatkészen, nem mehet vele semmire.
-
-Montgomerynek megrándult undok fityegő ajka. – Mindig részeg. Azt hiszi,
-hogy ez menti szemtelenkedését az utasokkal?
-
-– A hajóm, kezdte a kapitány a ketreczekre mutatva ide-oda lóbálódzó
-kezével, – tiszta hajó volt. Most pedig mi lett belőle?
-
-Annyi bizonyos, hogy minden egyéb volt, csak tiszta nem.
-
-– Beleegyezett az állatok szállításába.
-
-– Bár sose láttam volna átkozott szigetét. Mi az ördögnek kell az olyan
-szigetre vadállat? Aztán az az ön embere… ha ugyan ember… holdkóros.
-Aztán hátul nincs semmi keresni valója. Azt hiszi, hogy az öné ez az
-egész átkozott hajó?
-
-– Matrózai rögtön fenyegetni kezdték a szegény ördögöt, a mint a hajóra
-szállt.
-
-– Az már igaz, hogy ördög. Nem egyéb, undok ördög. Embereim ki nem
-állhatják. Én sem állhatom ki. Senki sem állhatja ki, még _ön maga sem_.
-
-Montgomery félrefordult. – Nem fogja többé bántani, szólt beszédközben
-bólintva egyet. De a kapitány most már benne volt a veszekedésben. Neki
-állt fölebb s rákezdte: – Ha még egyszer a hajónak erre a végére jön,
-kitépem a belét. Kitaposom az átkozottat. Ki _maga_, hogy rendelkezni
-akar _velem_? Én vagyok a hajó kapitánya, – kapitánya és tulajdonosa. Én
-vagyok itt a törvény, s a mit mondok, szentírás. Köteleztem magam, hogy
-egy embert kisérőjével együtt elviszek Aricába és vissza s visszafelé
-szállitok nehány állatot is. De arra nem köteleztem magam, hogy az
-ördögöt hordozzam…
-
-Láttam, hogy Montgomery közeledik egy lépéssel a kapitányhoz, s
-közbevágtam: – Részeg. Ne bántsa. A kapitány azonban folytatta a
-gyalázkodást. – Hallgasson! szóltam hirtelen hozzá fordulva, mert
-Montgomery sápadt arczából láttam a közelgő veszedelmet. Ezzel az
-egyetlen szóval magamra zudítottam a kapitányt. De még így is örültem,
-hogy megelőztem a verekedést. Oly ocsmány beszédet sohasem hallottam
-még, a minő szakadatlanul dőlt belőle, bár mondhatom, volt részem sok
-mindenféle társaságban. Mondott olyat is közbe-közbe, a mit alig tudtam
-elnyelni, bár békés természetem van. Az is bizonyos, hogy mikor azt
-kiáltottam a kapitánynak: hallgasson, megfeledkeztem arról, hogy nem
-vagyok egyéb, mint egy darab emberi zsákmány, a mit a habok közt
-találtak, megfosztva mindenemtől, meg nem fizetve utiköltségemet sem,
-játékszere a hajó jóvoltának vagy nyerészkedésének. Nagyon érthetően
-figyelmeztetett is erre a kapitány. De az is bizonyos, hogy elhárítottam
-egy verekedést.
-
-
-
-
-IV.  A hajó korlátja mellett.
-
-Napnyugta után, éjszaka, föld látszott, s a hajó feléje tartott.
-Montgomery tudatta velem, hogy az ő szigete. Oly messze volt, hogy a
-tenger határozatlan kékesszürkeségében nem láttam belőle egyebet egy
-mélyen fekvő homályos kék foltnál. Közepéből csaknem függélyes füstcsík
-szállt felfelé. A kapitány nem volt a födélzeten, mikor a föld feltünt.
-A mint kiszellőztette rajtam haragját, lebotorkált a hágcsón, s a mint
-megtudtam, elaludt kabinja padlózatán. A kormányos vette át a
-parancsnokságot, az a sovány, hallgatag lény, a ki a kormánykerék
-mellett állt volt. Láttam azonnal, hogy ő is hadi lábon van
-Montgomeryvel. Teljességgel nem vett rólunk tudomást. Együtt ebédeltünk
-vele komor némaságban, miután nehányszor eredménytelenül iparkodtam
-beszédbe elegyedni vele. Nagyon is szemembe ötlött, hogy a legénység
-rossz szemmel nézi társamat és állatait. Montgomery nem árulta el, mi
-terve van állataival, s én, bár kiváncsiságom egyre növekedett, nem
-akartam tolakodó lenni.
-
-A hátsó födélzeten maradtunk beszélgetve, mig az égbolt meg nem telt
-csillaggal. Az éjszaka mély csendjét olykor-olykor zavarta meg csak a
-hajó elején valami nesz vagy az állatok mozgolódása. A puma, mint valami
-fekete csomó, ketrecze szögletében ült összekuporodva, csak ránk figyelő
-szeme fénylett. A kutyák, úgy látszott, aludtak. Montgomery csavart
-néhány czigarettát.
-
-Félig sajgó visszaemlékezéssel Londonról beszélgetett velem, mindenfélét
-kérdezgetve az ottani változásokról. Úgy beszélt, mintha szeretett volna
-ott élni valamikor, s mintha hirtelen örökre elszakadt volna onnan.
-Mesélgettem mindenről, tőlem telhetőleg. Beszéd közben egyre jobban
-belevésődött lelkembe különös lénye, s elnéztem furcsa sápadt arczát a
-mögöttünk világló kis lámpás homályos fényében. Majd kibámultam a
-sötétlő tengerre, s a kis szigetre gondoltam, melyet elrejtett előttem a
-homály.
-
-Úgy tetszett, mintha ez az ember csak azért bukkant volna elő a
-mérhetetlen térből, hogy megmentse életemet. Holnap félre fog vonulni s
-eltünik örökre életemből. Még rendes körülmények között is gondolkozóba
-ejthetett volna a dolog. Hát még így! Első sorban az a furcsaság
-érdekelt, hogy élhet az ilyen művelt ember ezen az ismeretlen kis
-szigeten; aztán meg az a különös szállítmány, a mit magával vitt.
-Önkénytelenül ismételtem magamban a kapitány kérdését: – Mi szüksége van
-ezekre a fenevadakra? Mért mondta, hogy nem az övéi, mikor először
-kérdezősködtem róluk? Aztán személyes megjelenésében is volt valami
-bizar sajátság, a mi mély benyomást gyakorolt rám. Mindez szinte
-titokzatos ködbe burkolta az egész embert. Megragadta fantáziámat,
-annyira, hogy beszélni sem igen tudtam.
-
-Éjfél felé abbahagytuk beszélgetésünket Londonról. Egymás mellett
-álltunk; a korlátra támaszkodva, belebámulva álmatagon a nyugodt
-csillagos tengerbe; szótlanul eltünődtünk. Érzelgésre csábított minden
-körülöttünk s végre is elkezdtem hálálkodni.
-
-– Ha jól meggondolom, szóltam, ön mentette meg az életemet.
-
-– Véletlenség az egész, felelt rá, tiszta véletlenség.
-
-– Örülök, hogy annak, a kit a véletlen eszközül használt, köszönetet
-mondhatok.
-
-– Nincs mit megköszönnie. Bajban volt s én kipróbáltam tudásomat.
-Unatkoztam s örültem, hogy dolgom akadt. Ha az nap fáradt lettem volna,
-vagy ha az ábrázata nem lett volna kedvemre való, akkor – ki tudja, hol
-volna most.
-
-Ez a válasz lehűtött egy kissé. – De mégis csak, kezdtem ujra…
-
-– Mondom, hogy véletlenség, szólt közbevágva, úgy, mint minden az ember
-életében. Csak az ostobák nem látják. Mért vagyok én most itt – kivetve
-a társadalomból – a helyett, hogy boldog ember volnék s élvezném mindazt
-a gyönyört, a mit London nyujthat? Egyszerüen azért, mert tizenegy év
-előtt egy ködös éjszakán elvesztettem tíz perczre az eszemet.
-
-Nem folytatta tovább. Nos? szóltam én.
-
-– Ez az egész.
-
-Hallgatásba merültünk. Egyszerre felnevetett. – Van valami ebben a
-csillagfényben, a mi megoldja az ember nyelvét. Ostoba szamár vagyok s
-mégis szeretném valahogyan elmondani önnek.
-
-– Meg lehet győződve, hogy bármit mond, megőrzöm magamban… ha talán ez
-aggasztja.
-
-Már-már beszélni kezdett, majd határozatlanul megrázta a fejét. Ne
-mondjon el semmit, szóltam. Nekem teljesen mindegy. Jobb is, ha megőrzi
-a titkát. Hiszen ugy sem nyerne vele…
-
-Mormogott valamit határozatlanúl. Éreztem, hogy az elevenére tapintottam
-s hogy közel járt már valami indiscretióhoz. Aztán meg őszintén szólva,
-nem is igen érdekelt, hogy megtudjam, mi űzhetett el Londonból egy
-fiatal orvosnövendéket. Vállat vontam s elfordultam tőle. Észrevettem,
-hogy távolabb a födélzeten hallgatag, fekete alak áll s a csillagokra
-bámul. Montgomery különös kisérője volt. A mint mozdultam, hirtelen
-hátrapillantott s azután ujra visszakapta a fejét.
-
-Lehet, hogy semmiség volt az egész, de mintha villám sujtott volna.
-Közelünkben nem volt más fény, mint egy kis lámpás a kormánykeréken. A
-különös lény arcza csak egy rövid pillanatra fordult vissza a sötétből e
-felé a világosság felé; de láttam, hogy rám villanó szeme sápadt zöld
-fényben ragyogott. Mintha nem is ember lett volna. Az a tüzes szemű,
-fekete alak visszaidézte elmémbe gyermekkorom összes feledésbe merült
-borzalmait. De ez a benyomás elmult úgy, a mint támadt. Nem láttam magam
-előtt mást, mint egy jelentéktelen furcsa fekete emberi alakot, a ki a
-csillagokra bámul s Montgomery így szólt hozzám: Azt hiszem, elég is
-volt a beszélgetésből.
-
-Lementünk s kabinom ajtajában jó éjt kivánt. Éjszaka rossz álmaim
-voltak. A fogyó hold későn kelt. Kisérteties, bágyadt, fehér sugarat
-vetett be kabinomba. A vérebek felébredtek s üvölteni kezdtek, úgy, hogy
-csak hajnalfelé aludtam el.
-
-
-
-
-V.  A kinek nincs hova mennie.
-
-Kora reggel – ez volt fölépülésem óta a második, megmentésem óta a
-negyedik reggel, – zavaros álmokra, lövöldözésre, ordítozásra ébredtem,
-s rekedt kiáltozást hallottam fejem fölött. Megdörzsöltem szememet s
-figyelni kezdtem a zajra, egy darabig azt sem tudva, hol vagyok. Majd
-csupasz lábak topogását hallottam, sulyos tárgyakat dobáltak ide-oda, s
-erős recsegés és lánczcsörgés hangzott. Éreztem, hogy a hajó hirtelen
-megfordul. A víz nyögött belé s tajtékzó sárgás-zöld hullám csapott
-keresztül kerek kis ablakomon, ott hagyva nyomát az üvegen. Felkapkodtam
-ruhámat s a födélzetre mentem.
-
-A mint fölértem a hágcsón, a pirkadó nap piros fényében ragyogott az
-égboltozat. A kapitány széles vállát és vörös haját láttam magam előtt,
-s vállán keresztül láttam, hogy a szegény puma szörnyen megrémülve, kis
-ketrecze fenekén kuporog. – Le velök a födélzetről, rikoltott a
-kapitány. Le velök! Azt akarom, hogy hajóm minél előbb megtisztuljon.
-
-Utamban állt, úgy hogy meg kellett érintenem vállát, hogy a födélzetre
-juthassak. Hirtelen visszafordult s pár lépést tántorogva hátrafelé,
-meredten rám bámult. Azonnal láttam rajta, hogy még mindig részeg. –
-Ohó! szólt bambán s aztán felvillanó szemmel így folytatta: Nini, hisz
-ez… ki is ez?
-
-– Prendick, szóltam.
-
-– Ördög vigye Prendicket! – szólt. Elhallgasson, – az a neve.
-Elhallgasson úr!
-
-Nem tudtam mit felelni erre a gorombaságra. De a mi most következett,
-azt legkevésbbé sem vártam. Kinyujtotta kezét a felé az átjárás felé, a
-hol Montgomery állt egy piszkos, kék flanel ruhába öltözött erőteljes
-ősz emberrel beszélgetve, a ki csak az imént jöhetett a fedélzetre. Arra
-tartson, átkozott. Elhallgasson úr! Arra tartson! üvöltött a kapitány.
-
-Montgomery és társa visszafordult az üvöltésre.
-
-– Mit kiván? – kérdeztem.
-
-– Azt, hogy arra menjen. Hordja el magát a hajóról hamarosan.
-Megtisztítjuk a hajót, az egész átkozott hajót. S önnek sincs tovább
-helye rajta.
-
-Elképedve rá bámultam. Majd az jutott eszembe, hogy magam is ezt
-kivánom. Valóban csak örülhettem rajta, hogy nem kell tovább is együtt
-utaznom egyedül ezzel az iszákos duhajkodóval. Montgomeryhez fordultam.
-
-– Nem vihetem magammal, szólt Montgomery társa határozottan.
-
-– Nem vihet magával! – kiáltottam rémülten. Soha életemben nem láttam
-nyiltabb és határozottabb arczot, mint az ősz férfié volt.
-
-– Hallotta? – kezdtem a kapitányhoz fordulva.
-
-– El a hajóról, szólt a kapitány. Ez a hajó nem fenevadak és kannibálok
-számára készült. El kell hagynia a hajót… Ha azok nem vihetik magukkal,
-sorsára bízom. De innen távozik. Együtt barátaival. Végezni akarok
-örökre ezzel az átkozott szigettel! Torkig vagyok vele.
-
-– Montgomery! – szóltam könyörögve. Montgomery megránditotta alsó ajkát
-s fejével reménytelenül a mellette álló ősz férfi felé intett, jelezve,
-hogy nincs hatalmában rajtam segíteni.
-
-– Lesz gondom önre mindjárt – szólt a kapitány.
-
-Most furcsa jelenet következett. Felváltva majd az egyikhez, majd a
-másikhoz fordultam könyörögve. Hol az ősz férfit kértem, szállítson
-partra, hol a részeg kapitányt, hogy tűrjön meg a hajón. Sőt a
-matrózokhoz is könyörögtem. Montgomery egy szót sem szólt, csak a fejét
-rázta. – Annyit mondok csak, hogy elhagyja a hajót… volt a kapitány
-örökös refrainje… Ördög vigye a törvényt! Hajómon király vagyok.
-
-Végre, nem tagadhatom el, fenyegetőzni kezdtem. Az idegroham vakmerővé
-tett; a hajó hátuljára mentem s komoran belebámultam a semmiségbe.
-Ezalatt a matrózok gyorsan haladtak a csomagok és a ketreczbe zárt
-állatok kiszállításával. Nagy csónak állt két felvont vitorlával a hajó
-alatt s a furcsa szállítmányt ebbe eresztették le. A szigetbelieket, a
-kik átvették a terheket, nem láttam, mert a hajó domború oldala elfödte
-előlem a csónak derekát.
-
-Montgomery és társa teljességgel nem vettek rólam tudomást. Azzal voltak
-elfoglalva, hogy segítettek s igazgatták a terhet hordó négy-öt matrózt.
-A kapitány előre ment, nem annyira azért, hogy segítsen, mint inkább,
-hogy zavart okozzon. Én hol kétségbe estem, hol dühös voltam.
-Olykor-olykor, a mint ott álltam, várva a bekövetkezendőket, akaratlanul
-nevetnem kellett nyomorúságomon, melyet tetézett az, hogy nem is
-reggeliztem. Az éhség s a vérkeringés pangása megfosztja az embert
-minden férfiasságától. Tisztában voltam vele, hogy nincs erőm sem arra,
-hogy ellenálljak a kapitány kegyetlen szándékának, sem arra, hogy
-rákényszerítsem magam Montgomeryékra. Rábíztam magam a sorsra, s
-Montgomery holmijának áthordása a csónakba egyre tovább folyt, mintha én
-nem is lettem volna.
-
-Csakhamar véget is ért a munka s egyszerre alig fejtve ki ellenállást, a
-hágcsóhoz vonszoltak. Ekkor vettem észre, mily furcsa barna képü
-legények vannak a csónakban Montgomeryval. A csónak alaposan meg volt
-rakva s gyorsan távozott a hajótól. Zöld szinű örvény tátongott alattam
-s hogy fejjel előre ne zuhanjak, teljes erőmből hátra vetettem magam. A
-csónak legénysége gúnyos ujjongásba tört ki s hallottam, hogy Montgomery
-rájuk rivallt. S most a kapitány, a kormányos és egy matróz nekem esett
-s hátrafelé kezdett vonszolni a kormánykerékhez. Most láttam csak, hogy
-a _Lady Vain_ mentő-csónaka a hajó hátuljához van kötve. Félig tele volt
-vizzel s nem volt benne sem evező, sem élelmiszer. Nem akartam
-beleereszkedni s arczra vetettem magam a födélzeten. Végre is, mivel a
-kormányoldalon nem volt hágcsó, kötélen lebocsátottak a csónakba s
-kitaszítottak a tengerre.
-
-Az ár lassan elsodort a hajótól. Félig kábultan láttam, hogy készülődik
-mindenki a hajón, a mely lassan, de biztosan szélirányba fordult. A
-vitorlák lobogtak s a mint a szél beléjök kapott, dagadoztak s a hajó
-nemsokára eltünt előlem. Nem fordultam meg, hogy utána nézzek. Az első
-pillanatban alig tudtam elhinni azt, a mi történt. A csónak fenekén
-hevertem, félájultan, rámeredve az üres, sima tengerre. Majd tisztán
-láttam, hogy félig elsülyedve, újra régi kis börtönömben vagyok.
-Hátratekintve láttam, hogy a hajó egyre távolodik tőlem, s a vöröshajú
-kapitány ott áll a födélzeten gúnyosan felém mutogatva. Majd a sziget
-felé fordultam s láttam, hogy a nagy csónak egyre kisebbedik, közeledve
-a part felé.
-
-Egyszerre rám szakadt kegyetlen helyzetemnek teljes súlya. Nem volt
-mivel elérnem a partot, ha csak az ár véletlenül rá nem hajt. Még nagyon
-gyönge voltam első hajótörésem óta. Éhes is voltam, különben bátrabban
-viseltem volna sorsomat. Egyszerre csak zokogni kezdtem, mint valamikor
-régen, kis gyerek koromban. A könnyek végig csurogtak arczomon.
-Kétségbeesésemben belecsaptam öklömmel a csónak fenekén álló vízbe s
-neki támaszkodtam vadul a csónak szélének. Hangosan arra kértem az
-Istent, engedjen meghalnom minél előbb.
-
-
-
-
-VI.  A sötét tekintetü csónakosok.
-
-A szigetbeliek azonban, látván, hogy csakugyan kidobtak a hajóból,
-megszántak. Az ár lassan keletfelé sodort s csavarogva egyre közelebb
-jutottam a szigethez. Egyszerre csak görcsös megkönnyebbüléssel azt
-láttam, hogy a nagy csónak megfordult s felém közeledik. Nagyon meg volt
-rakva, s a mint közeledett, kivettem, hogy Montgomery széles vállú, ősz
-társa a csónak hátulján ül a kutyák és nehány láda közé szorulva. Rám
-bámúlt mereven, mozdulatlanúl. A fekete arczú nyomorék szintén rám
-meredt a csónak szögletéből a puma mellől. Három más ember volt még a
-csónakban, furcsa vad ficzkók s a vérebek szüntelenül vicsorgatták rájuk
-fogaikat. Montgomery, a ki kormányzott, mellém irányozta a csónakot s
-aztán felkelve, csónakom kötelét odakötötte a nagy csónak
-kormányrúdjához, hogy így vonjanak magukkal, mert a nagy csónakban nem
-volt egy csöpp hely sem.
-
-Ekkorra magamhoz tértem már én is kábultságomból s köszönésére elég
-bátran válaszoltam. Mondtam neki, hogy a mentőcsónak csaknem elsülyed,
-mire lenyujtott hozzám egy vedret. A mint a kötél megfeszült a két
-csónak között, hátrahanyatlottam. S aztán egy ideig szorgalmasan
-merítgettem a vizet. Csak később tekintettem fel újra a csónakban
-ülőkre. Az ősz férfi még mindig merően engem nézett, s ha jól láttam,
-tekintete zavarodottságot árult el. A mint pillantásaink találkoztak,
-letekintett a lába közt kuporgó vérebre. Hatalmas férfi volt, szép
-homloku s komor ábrázatu volt; de szempillái fölött meg volt már az
-aggkort jellemző furcsa bőrpetyhüdés és szájszögletei elszánt
-határozottságról tanuskodtak. Oly halkan beszélt Montgomeryval, hogy nem
-hallhattam. Majd a három emberre tekintettem. Furcsa legénység volt.
-Csak arczukat láttam; de arczukban volt valami, a mi undort keltett
-bennem. Merően néztem rájuk, de ez a benyomás nem szünt meg, bár okát
-nem tudtam megállapítani. Ugy tetszett, barna bőrüek. Lábszáruk furcsa
-módon, valami vékony, piszkos, fehér szövetbe volt burkolva, lábuk feje,
-sőt még ujjaik is, ugy be voltak csomagolva, mint néhol Keleten a nők.
-Turbán volt fejükön s a turbán alul manószerű arcz meredt rám. Ragyogó
-szemük s kiugró alsó állkapczájuk volt. Ritka fekete hajuk sörényhez
-hasonlított s a mint ott ültek, azt hittem, magasabb termetűek
-valamennyi emberfajnál. Az ősz férfi, a ki jó hat láb magas volt,
-ültében egy fejjel alacsonyabbnak látszott náluk. Később láttam, hogy
-tulajdonképen nálam sem magasabbak, csak a törzsük volt rendkivül
-hosszú, lábuk czombrésze ellenben tulságosan rövid volt s csodálatosan
-kicsavarodott. Annyi bizonyos, hogy mindenképen undok egy csapat volt, s
-fejük fölött, az első vitorla alatt, szüntelenül rám meredt annak a
-férfinak a fekete arcza, a kinek szeme világított a sötétben.
-
-A mint rájuk néztem, tekintetünk találkozott, s erre egymásután elkapták
-előlem szemüket s csak lopva tekintgettek rám. Az ötlött eszembe, hogy
-talán nyugtalanítom őket, s figyelmemet a sziget felé fordítottam, a
-melyhez egyre jobban közeledtünk.
-
-Lapályos föld volt, a melyet sűrű növényzet borított, nagyrészt valami
-előttem ismeretlen pálmaféle. Egyik pontjáról vékony, fehér gőzcsík
-kígyózott felfelé rengeteg magasságban pehelytollá foszladozva. Széles
-öbölbe jutottunk bele, melyet jobbról-balról alacsony hegyfok
-szegélyezett. A part, a melyet sötétszürke fövény borított, meredek
-hegygerinczczé emelkedett, hatvan-hetven lábnyira a tenger színe fölé s
-tele volt szórva fával és bozóttal. Közepe táján fölfelé négyszögű tarka
-kőkerítést láttam, a mely, mint később megtudtam, korálból és
-megkövesült lávából épült. A kerítés közepéből két szalmafödél
-kukucskált ki. A víz szélén egy álldogáló férfi várakozott ránk. Mintha
-mikor még távolabb voltunk, nehány más furcsa teremtményt is láttam
-volna a lejtő bozótos sűrűjébe surranni; de közelebb jutva, nyomuk sem
-volt. A parton álló férfi közepes nagyságú, fekete négerarczú lény volt.
-Széles, csaknem ajknélküli szája volt, rendkivül sovány karja, hosszú
-vékony lába és görbe lábszára, s előre hajló komor arczczal bámult
-felénk. Úgy volt öltözve, mint Montgomery és ősz társa, kék vászon
-kabátba és nadrágba.
-
-A mint közelebb jutottunk, ide-oda kezdett futkosni a parton a
-leggroteszkebb mozdulatokkal. Montgomery parancsszavára a csónakban levő
-négy ember furcsa, esetlen mozdulattal felugrott s bevonta a vitorlákat.
-Montgomery megfordította a csónakot s belekormányozta egy szűk kis
-üregbe, a mely a partba volt vájva s épen elég nagy volt a hosszú csónak
-befogadására. A parton álló ember erre hozzánk szaladt. Hallottam, hogy
-a csónak orra nyikorog a homokban. Eltaszítottam magam vedremmel a
-hosszú csónak kormányrúdjától s leoldva kötelemet, partra szálltam. A
-három bepólyázott férfi esetlen mozdulatokkal kimászott a fövényre s
-nyomban nekilátott a csónak kiürítésének. Segített nekik a parton álló
-ember is. A három beburkolt és össze-vissza kötözgetett csónakosnak
-különösen a lába szárain ütődtem meg. Nem voltak merevek, hanem mintha
-kicsavarták s aztán rossz helyre illesztették volna vissza őket. A
-kutyák egyre morogtak rájuk, rángatva lánczukat, mikor az ősz férfi
-partra szállt velök.
-
-A három furcsa ficzkó különös torokhangon társalgott, s az, a ki a
-parton várt ránk, mikor a kormányrúd közelében levő csomagokhoz nyultak,
-izgatottan rájuk rivallt, a mint gondoltam, valami idegen nyelven.
-Mintha hangjára emlékeztem volna valahonnan; de nem jutott eszembe, hol
-hallottam. Az ősz férfi a hat ugrándozó kutya között állt s túlharsogva
-a csaholás zaját, parancsokat osztogatott. Montgomery rendbe hozván a
-kormányt, szintén partra szállt s valamennyien munkához láttak.
-
-Egyszerre csak az ősz férfi hozzám lépett. Olyan – szólt – mintha ma még
-nem is reggelizett volna. Apró fekete szeme csillogott komor szemöldöke
-alatt. Bocsásson meg érte. Most a mi vendégünk s kötelességünk
-gondoskodni kényelméről, bár a mint tudja, nem mi hívtuk. Élesen
-arczomba nézett. Montgomery azt mondja, hogy ön, Prendick úr, művelt
-ember, ért a tudományhoz. Mivel foglalkozott?
-
-Elmondtam neki, hogy nehány évet töltöttem a londoni egyetemen s Huxley
-vezetésével biologiai kutatásokat végeztem. Erre felhúzta kissé
-szemöldökét. – Ez változtat a dolgon némileg Prendick úr, szólt kissé
-több tisztelettel. Mi tudniillik véletlenül magunk is biologusok
-vagyunk. Legalább én meg Montgomery azok vagyunk. Szemét a fehérbe
-burkolt emberekre fordította, a kik szorgalmasan vonszolták a pumát
-hengereken a falszegte udvar felé. Aztán, hogy mikor távozhatik a
-szigetről, azt nem tudom. Kivül esünk valamennyi közlekedési vonalon.
-Egy évben ha egyszer látunk hajót.
-
-Hirtelen ott hagyott, felfelé ment a parton, el a kis csoport mellett s
-azt hiszem belépett a kerítésen. A másik két ember Montgomeryval halomba
-rakta a kisebb csomagokat egy alacsony kerekes targonczára. A láma a
-nyúlládákkal még a csónakon volt. A mint a targoncza megtelt, a három
-ember neki feküdt s tolni kezdte fölfelé a vagy egy tonnás terhet a puma
-után. Majd Montgomery ott hagyva a másik kettőt, visszatért hozzám s
-kezet nyujtott.
-
-– Örülök, szólt, hogy igy történt.
-
-– Másodszor is ön mentette meg életemet.
-
-– Az még nem bizonyos. Ez a sziget ördöngös egy hely ám, azt előre
-mondom. Az ön helyében nagyon meggondoltam volna, rálépjek-e. Ő…
-elhallgatott s meglátszott rajta, hogy elnyelte, a mit mondani akart.
-Majd így folytatta:
-
-– Segitsen, kérem, kihozni a nyúlakat.
-
-A nyulakkal nagyon egyszerűen bánt el. Begázoltam vele a csónakhoz s az
-egyik ládát kiczipeltük a partra. Ide érve, kinyitotta a láda ajtaját s
-egyik sarkára fordítván a ládát, eleven tartalmát kiszórta a földre. A
-nyulak kapálódzva egymás tetejére potyogtak belőle. Majd tapsolt egyet,
-s a tizenöt-húsz nyúl szétszaladt szökdelve a parton. – Gyarapodjatok és
-sokasodjatok, barátaim, kiáltott utánuk Montgomery. Töltsétek meg a
-szigetet. Húsotoknak eddigelé nagy híját éreztük.
-
-Mialatt a szanaszét futó nyulakat nézegettem, az ősz férfi visszatért,
-kezében pálinkásüveggel s nehány darab kétszersülttel.
-
-– Egy kis harapni valót hoztam, Prendick, szólt barátságosan.
-
-Minden teketória nélkül neki estem a kétszersültnek, mialatt Montgomery
-és ősz társa egy újabb csoport nyulat partra szabadított. Három nagy
-ládát azonban felvittek a házba a pumával együtt. A pálinkához nem
-nyultam, mert születésem óta tartózkodtam a szeszes italtól.
-
-
-
-
-VII.  A bezárt ajtó.
-
-Érthető, hogy eleinte minden oly különös volt körülöttem s helyzetem oly
-váratlan viszontagságok eredménye volt, hogy egyik-másik dolog
-fokozottabb furcsaságát nem vettem észre. Felfelé ballagtam a lárma
-után. Montgomery csakhamar utánam sietett, s arra kért, hogy ne lépjek
-be a kőkeritésen. Ekkor láttam csak, hogy a puma a ketreczben és a
-telerakott targoncza is kivül volt letéve az elkerített négyszögű tér
-bejárása előtt.
-
-Visszafordulva láttam, hogy a csónakban nem volt már semmi s az ősz
-férfi nyomunkban ballagott. Hozzánk érve, így szólt Montgomeryhoz:
-
-– S most ennek a hivatlan vendégnek a problemáját kell megoldanunk. Mit
-tegyünk vele?
-
-– Tudós ember, szólt Montgomery.
-
-– Alig várom már, hogy ujra munkába foghassak – ezzel az új anyaggal,
-szólt az ősz férfi a kerités felé intve, miközben szeme felragyogott.
-
-– Magam is azt hiszem, felelt rá Montgomery bizalmaskodva.
-
-– Nincs időnk rá, hogy új kunyhót építsünk számára, s az is bizonyos,
-hogy most még nem avathatjuk be titkunkba.
-
-– Magam is ezen törtem a fejem, szólt Montgomery. Az én szobámnak külső
-ajtaja van…
-
-– Ez jó lesz, szólt az ősz férfi gyorsan, Montgomeryre tekintve, s
-megindultunk mind a hárman a kerítés felé.
-
-– Sajnálom, Prendick úr, hogy titkolóznom kell ön előtt, de tudja, hogy
-hivatlan vendég. Kis telepünk titkot rejteget. Nem valami ijesztő titkot
-egészséges emberre nézve. De most – a míg nem ismerjük önt…
-
-– Mindenesetre, feleltem rá; bolond volnék, ha sértene bizalmatlanságuk.
-
-A főbejáraton mentünk keresztül; erős, megvasalt, záros fakapu volt.
-Mögötte egy ajtót láttam. Az ősz férfi kivett piszkos kék kabátjából egy
-kulcscsomót, kinyitotta az ajtót és belépett rajta. Kulcsai s az egész
-hely bonyolult bejárása különös benyomást gyakoroltak rám. Nyomában
-egyszerű, de kényelmesen bútorozott kis szobába jutottam, melynek félig
-nyitva lévő belső ajtaja kikövezett udvarba nyílt. Ezt a belső ajtót
-Montgomery hirtelen betette. A szoba egyik sarkában függő ágy volt s
-egyetlen üvegezetlen vasrácsos ablaka a tengerre tekintett. Ezt a szobát
-szánták lakásomúl; a belső ajtót az ősz férfi, mint megjegyezte,
-számítva minden eshetőségre, kivülről be szándékozott zárni.
-Figyelmeztetett egy kényelmes támlásszékre az ablak mellett s egy csomó
-régi könyvre, sebészi munkák és latin meg görög auktorok gyüjteményére,
-a mely a függő ágy közelében állványra volt rakva. A külső ajtón
-távozott a szobából, bizonyára azért, hogy az udvarra nyíló ajtót ne
-kelljen még egyszer kinyitnia.
-
-– Rendesen itt szoktunk enni, szólt Montgomery, s aztán, mintha eszébe
-jutott volna valami, az ősz férfi után sietett. – Moreau! hallottam, a
-mint kiáltott, s ha jól emlékszem, ez a név az első pillanatban nem tett
-rám semmi benyomást. De később, a mint a könyveket kezdtem nézegetni, ez
-a kérdés nyomult elmémbe: hol hallottam már ezt a nevet, Moreau? Leültem
-az ablak elé s előszedve a kétszersült-maradványt, pompás étvágygyal
-falatoztam.
-
-Moreau?
-
-Az ablakon keresztül láttam, a mint az egyik furcsa, fehérruhás ember
-nehéz ládát czipel a part mentén. Egyszerre az ablakráma elfödte szemem
-elöl. Majd hallottam, hogy valaki kulcsot illeszt mögöttem a zárba s
-bezárja a belső ajtót. Nemsokára a zárt ajtón keresztül a vérebek
-lármáját hallottam; nem ugattak, hanem különös módon szaglásztak és
-morogtak. Ide-oda topogtak s Montgomery csendesítette őket.
-
-Nézegetve szobám tartalmát, egyre azon tünődtem, miféle bonyolult titka
-lehet ennek a két férfinak, s honnan ismerem Moreau nevét. De az ember
-emlékezete oly különös, hogy ezt a nevet, a melyet a maga környezetében
-bizonyára jól ismertem, sehogysem tudtam eszembe visszaidézni. Majd ujra
-arra a végtelenül furcsa, alaktalan, fehérbe burkolt férfira tévedt
-gondolatom, a ki a parton különös esetlen mozdulatokkal vonszolta a
-ládát. Eszembe jutott, hogy ezek közül az emberek közül egyik sem szólt
-hozzám, bár valamennyi folytonosan rám-rám tekintgetett lopva úgy, a
-hogy romlatlan, nyílt tekintetű vadembereknél még sohasem tapasztaltam.
-Nyelvükön is csodálkoztam. Mindannyian nagyon hallgatagok voltak, s ha
-beszéltek, soha egy-két szónál többet nem szóltak. Mi volt velök? Majd
-eszembe jutott Montgomery furcsa kisérőjének a szeme.
-
-Épen erre gondoltam, mikor egyszerre belépett. Fehérbe volt öltözve s
-kis fatálczán kávét és főzeléket hozott. Alig tudtam megállni, hogy
-borzongva hátrább ne ugorjam, a mint szeretetreméltó meghajlással
-letette elém az asztalra a tálczát. Egyszerre szinte megdermedtem. Erős,
-fekete fürtei alatt megláttam a fülét! Hegyes füle volt, s puha barna
-szőr födte!
-
-– Reggelijét hoztam, uram, szólott. Szótlanul szeme közé néztem.
-Megfordult s az ajtó felé ment, féloldalt vissza-vissza pillantva rám.
-Követtem szememmel, s e közben önkénytelenül eszembe ötlött egy mondat;
-_Moreau borza_… Ez volt az? Nem! Tiz esztendővel kellett visszaugranom.
-_Moreau borzalmai!_ Ez a mondat ide-oda kóválygott elmémben egy
-pillanatig, majd egyszerre vörösbetük villantak fel emlékemben, a
-melyeket egy kis bőrszínű, hátborzongató röpiraton olvastam volt.
-Tisztán kezdtem emlékezni mindenre, Gyerek voltam még, s Moreau ötvenes
-éveiben lehetett. Kiváló, mesteri physiologus volt, a kit jól ismertek
-tudományos körökben rendkívüli képzelő tehetségéről s kutatásainak
-kiméletlen egyenességéről. Ugyanaz a Moreau volt-e ez? A vérömlesztés
-kapcsán csodálatos eredményeket ért el, s a beteges elváltozások
-kezeléséhez kiválóan értett. Majd hirtelen véget ért pályafutása.
-Kénytelen volt távozni Angliából. Egy ujságíró asszisztens képében
-beférközött laboratoriumába azzal a szándékkal, hogy szenzácziós
-leleplezéseket tegyen; s egy botrányos eset révén, a mely valószinüleg
-nem a véletlen műve volt, kegyetlen röpirata hírhedtté vált. Aznap,
-mikor a röpirat megjelent, elszabadult Moreau házából egy megcsonkított,
-félig lenyúzott kutya.
-
-Ugorka szezon volt épen s egy tekintélyes kiadó, az álasszistens
-nagybátyja, a nemzet lelkiismeretére hivatkozott. Nem először történt,
-hogy ez a lelkiismeret fellázadt a tudományos kutatás módszerei ellen.
-Moreaut egyszerűen kimarták az országból. Lehet, hogy megérdemelte; de
-emlékszem, mily szégyenletesen cserben hagyta őt tudós társainak nagy
-testülete. Bizonyos, hogy az ujságíró röpirata szerint néhány kisérlete
-megdöbbentően kegyetlen volt. Talán kutatásainak feladása árán
-megvásárolhatta volna társadalmi békéjét; de mint a legtöbb olyan ember,
-a kit a tudományos búvárkodás bűvössége hatalmába kerített, nem
-engedett. Nőtelen volt s nem kellett csak a saját érdekeivel törődnie…
-
-Meg voltam győződve róla, hogy a két ember azonos. Minden jel erre
-mutatott. Kezdtem érteni, mire való volt a puma és a többi állat; s
-furcsa szagot éreztem a levegőben, a melyet eddigelé nem vettem észre.
-Az operáló terem antiszeptikus szaga volt. Hallottam a falon keresztül a
-puma morgását s az egyik eb úgy orditott, mintha megverték volna. De
-végre is a vivisectióban nem volt semmi olyas, a mit különösen
-tudományos ember előtt titkolni kellett volna. S egyszerre hirtelen
-gondolatugrással eszembe jutott ujra Montgomery kisérőjének hegyes füle
-és világító szeme. Kibámultam magam elé a zöld tengerre, borzongva a hűs
-parti szellőben, s az utolsó pár nap élményei egymást űzték elmémben.
-
-Mit jelentett mindez? A gondosan elzárt épület ezen az elhagyatott
-szigeten, a hirhedt vivisector, s ezek a nyomorék, eltorzított emberek?…
-
-
-
-
-VIII.  Az ordító puma.
-
-Montgomery belépése félbeszakította rejtelmes, gyanakvó tünődésemet.
-Együtt jött vele furcsa kisérője is, kenyeret, főzeléket, egyéb harapni
-valót, egy palaczk whiskyt, egy korsó vizet, három poharat és késeket
-hozva magával fatálczán. Rápillantottam futólag erre a különös
-teremtményre, s láttam, hogy furcsa, nyugtalan szeme egyre rajtam pihen.
-Montgomery kijelentette, hogy együtt ebédel velem, s hogy Moreau nem
-jön, mert nagyon el van foglalva.
-
-– Moreau! válaszoltam, ezt a nevet ismerem.
-
-– Ördögbe is! kiáltott Montgomery. Mekkora szamárság volt tőlem, hogy
-említettem. Gondolhattam volna. De legalább sejteti önnel titkunk
-természetét. Iszik whiskyt?
-
-– Köszönöm, nem. Sohasem iszom.
-
-– Bár én is azt mondhatnám. De eső után késő a köpönyeg. Ez az átkozott
-ital oka annak, hogy itt vagyok. És meg egy különös ködös éjszaka.
-Boldog voltam, mikor Moreau felajánlta, hogy magával visz. Furcsa
-história…
-
-– Montgomery, szóltam hirtelen, a mint a külső ajtó becsukódott, mért
-van az ön legényének hegyes füle?
-
-– Mi az ördög! szólt tele szájjal. Egy darabig rám bámult, majd
-ismételte szavaimat: – Hegyes füle?
-
-– Hegyes, szóltam oly nyugodtan, a mint telt tőlem, visszafojtott
-lélekzettel; s finom fekete szőr borítja.
-
-Elgondolkozva felhajtott egy pohár whiskyt s így szólt:
-
-– Azt hittem, hogy a haja elfödi füleit.
-
-– Akkor láttam, mikor lehajolt, hogy asztalomra tegye a beküldött kávét.
-És szeme ragyog a sötétben.
-
-Ekkorra magához tért már Montgomery első meglepetéséből. Mindig
-gondoltam, szólt fontoskodva, hogy van valami baja a fülével, mert
-láttam, hogy rejtegeti… – Milyen volt a füle?
-
-Észrevettem rajta, hogy tudatlanságát színleli. De azt nem mondhattam a
-szemébe, hogy hazudik. Igy szóltam hát:
-
-– Hegyes, keskeny és szőrös. Tisztán láttam. De különben sem láttam
-furcsább teremtményt életemben.
-
-Az udvarról éles, rekedt kiáltás hallatszott. Öblös mélysége a pumára
-vallott. Láttam, hogy Montgomery zavarban van.
-
-– Igazán? kérdezte.
-
-– Hol szedte föl az istenadtát?
-
-– San Franciskóban… Ocsmány féreg, az bizonyos, s e mellett félkegyelmű.
-Nem is emlékszem már tisztán, hová való. De nagyon megszoktam.
-Megszoktuk mind a ketten. Milyen benyomást tesz önre?
-
-– Természetelleneset, szóltam. Van benne valami… Ne gondolja, hogy
-képzelődöm, de valahányszor közel ér hozzám, mintha beszennyezne, s
-megfeszül minden izmom. Mintha az ördög érintene.
-
-– Sejtelmem sem volt róla. A kétárboczos legénysége is bizonyára így
-volt vele… Hogy bántak szegény ördöggel… Hiszen látta, mit csinált vele
-a kapitány?
-
-Egyszerre csak ujra felordított a puma, most sokkal fájdalmasabban.
-Montgomery szitkozódott magában. Elhatároztam, hogy szólok mindjárt a
-parti emberekről is. De a szegény állat egész sereg rövid, éles kiáltást
-hallatott.
-
-– És parti embereik – kérdeztem – mi fajtából valók?
-
-– Pompás ficzkók. Vagy nem? – szólt elszórakozva, majd a mint a puma
-ujra élesen felordított, összeránczolta a homlokát. Nem szóltam többet.
-Ordítás hallatszott ujra, borzalmasabb, mint az előbbiek. Rám vetette
-tompa, szürke szemét, aztán ujra felhajtott egy pohárral a whiskyből. Az
-alkoholra akarta terelni a beszédet s elmondta, hogy ezzel mentette meg
-az életemet. De én csak odavetve felelgettem neki. Nemsokára véget ért
-az ebéd, a hegyes fülű szörnyeteg lehordta az asztalt s Montgomery ujra
-egyedül hagyott a szobában. Az egész idő alatt láttam rajta, hogy
-palástolni igyekszik, mennyire felizgatja a puma ordítása. Idegességére
-hivatkozott, mikor kiment a szobából.
-
-Magamon is tapasztaltam, hogy a kiáltásoknak nagyon izgató hatásuk volt.
-S mélységük és erejük egyre nőtt, a mint a délután múlt. Eleinte csak
-kínosan hatottak rám; de szüntelen ismétlődésük végre kihozott a
-sodromból. Félredobtam a kis kötet Horatiust, a mit olvasgattam, s
-elkezdtem öklömet szorongatni, ajkamat harapdálni, s fel-alá járni a
-szobában. Majd befogtam újjaimmal a fülemet, de az ordítások egyre
-jobban izgattak s végül annyira kezdtek gyötörni, hogy nem állhattam ki
-tovább ebben a szomszédos szobában. Kimentem az ajtón a késő délután
-altató melegére s elhaladva a főbejárat előtt, a mely be volt már
-csukva, megkerültem a fal szögletét.
-
-Az ordítás egyre hangosabb lett. Mintha a világ összes kínja benne lett
-volna ebben a hangban. De azért azt hiszem, ha tudtam volna, hogy ennyi
-kín van a szomszéd szobában, azonban nem hallom, nyugodtan viseltem
-volna. A szánalom csak akkor nyugtalanító, ha a szenvedés hangot talál s
-megrázza idegeinket. Bár ragyogó napfényben jártam s a fák zöld legyezői
-szeliden lengedeztek a lágy tengeri szellőben, a világ zűrzavaros volt,
-tele fekete és vörös káprázattal, mig jó messze el nem kerültem a tarka
-falú háztól.
-
-
-
-
-IX.  Az erdő réme.
-
-Neki vágtam a ház mögött levő emelkedés bozótjának, s nem törődve vele,
-hová jutok, áthaladtam egy csomó meredek törzsű fa árnyas sürűjén és
-nemsokára átjutottam valahogyan az emelkedés tulsó oldalára. Lefelé
-haladva, kis patakot pillantottam meg, a mely szűk völgyön futott
-keresztül. Megálltam és hallgatóztam. A távolság, a melyet megtettem,
-vagy a közbeeső sűrűség eltompított minden hangot, a mely a zárt
-udvarból eredhetett. A levegő csendes volt. Hirtelen zörejjel egy nyúl
-bukkant föl előttem, fölfelé futva a lejtőn. Nem tudtam, mitévő legyek,
-végre is leültem az árnyék szélén.
-
-Kellemes helyre jutottam. A patakot elfödte a partok buja növényzete,
-csak egy helyütt láttam csillámló vizéből egy háromszögletü foltot. Túl
-rajta kékes ködön keresztül bokrok és fák tömkelegét láttam a ráborúló
-ragyogó kék égboltozattal. Itt-ott fehér és piros virágcsomó tarkállott.
-Egy darabig elmerültem a táj szemléletébe, majd ujra Montgomery különös
-emberére tévedtek gondolataim. De ahhoz nagyon meleg volt, hogy erősen
-gondolkozzam s nemsokára szunnyadozó félálom fogott el.
-
-Ebből, nem tudom mennyi idő múlva, valami zörej riasztott föl, a mely a
-patak tulsó oldalán levő zöld sürűségből hallatszott. Egy pillanatig nem
-láttam egyebet a haraszt és a fű mozgásánál. Majd egyszerre felbukkant
-valami a patak partján; első tekintetre nem tudtam megkülönböztetni,
-micsoda. Lehajtotta fejét s inni kezdett. Ekkor már láttam, hogy ember,
-a ki négykézláb jár, mint valami állat.
-
-Kékes ruha volt rajta, rézszinű bőre és fekete haja volt. Ugy látszott,
-hogy valami groteszk csúnyaság közös vonása volt valamennyi
-szigetlakónak. Hallottam, a mint ivás közben ajkával szörpölte a vizet.
-
-Előre hajoltam, hogy jobban lássam s e közben egy darab láva levált
-kezem alól s legurult a lejtőn. A zörejre, mint a kit bűnön értek,
-feltekintett s pillantásunk találkozott. Hirtelen két lábra tápászkodott
-s kurta kezével száját törülgetve, rám nézett. Lába alig volt fél oly
-hosszu, mint törzse. Körülbelül egy perczig egymásra bámultunk
-meghökkenve. Majd nehányszor visszatekintve rám, eltünt jobbra tőlem a
-bokrok között s az összecsapodó lombok zaja lassan elhalt mögötte, a
-mint távolodott. Régen eltünt már s én még mindig ülve maradtam, abba az
-irányba bámulva, a merre eltünni láttam. Álomra hajló nyugalmamnak vége
-lett.
-
-Felriasztott hátam mögött valami nesz s hirtelen megfordulva láttam,
-hogy egy tengeri nyúl fut a lejtőn fölfelé.
-
-Talpra ugrottam.
-
-Ennek a groteszk félvadszerű teremtménynek a megjelenése egyszerre
-benépesítette számomra a délután csöndjét. Egyre idegesebben nézegettem
-körül s bántott, hogy fegyvertelen vagyok. Majd arra gondoltam, hogy az
-az ember, a kit az imént láttam, fel volt öltözve, nem volt meztelen,
-mint a vadember szokott lenni s iparkodtam meggyőzni magamat, hogy
-valószinüleg békés hajlamú lény volt s csak viselkedésének esetlen
-vadsága sejttette velem az ellenkezőt.
-
-De megjelenése azért nagyon megzavart. Elindultam balra a lejtő
-hosszában, ide-oda tekintgetve szüntelenül a merev fatörzsek között.
-Mért jár egy ember négykézláb s mért iszik pohár nélkül? Egyszerre csak
-ujra állati nyöszörgést hallottam, s mivel azt hittem, hogy a pumát
-hallom, megfordultam s a hanggal homlokegyenest ellenkező irányban
-folytattam utamat. Lejutottam a patakhoz s keresztül lépve rajta, a
-túlsó part bokrai között haladtam tovább.
-
-Egyszerre élénk biborszínű foltot vettem észre a földön. Lehajoltam s
-láttam, hogy leveles folyondárhoz hasonló, különös szétágazó, ránczos
-gombaféle volt, a mely érintésemre nyálkásan szétomlott. S ekkor buja
-harasztbokrozat árnyában kellemetlen leletre bukkantam, egy élettelen
-nyúl testére, a mely meleg volt még s tele volt csillogó legyekkel. Feje
-szét volt harapva. A vértócsa láttára visszahökkentem. Köröskörül nyoma
-sem volt más erőszakosságnak. Mintha hirtelenében ragadták és ölték
-volna meg. A mint rámeredtem a kis szőrös testre, az a félelem, a melyet
-a patakból ivó férfi emberietlen arcza keltett volt bennem, egyre
-növekedett. Kezdtem elképzelni, mily veszedelmes dolog kóborlásom ezek
-közt az ismeretlen lények között. A sürűség szinte megváltozott
-körülöttem. Minden árnyék leselkedő rémmé vált, minden neszt
-fenyegetésnek képzeltem. Mintha csupa láthatatlan ellenség környezett
-volna.
-
-Elhatároztam, hogy visszatérek a parti házba. Hirtelen megfordultam s
-vad erőszakossággal, szinte őrülten, a bokrok közt törtem magamnak utat,
-óvakodva, hogy valahogy tisztás térre ne jussak megint.
-
-Épen idejében álltam meg egy kis tisztás előtt, a melyet egy lezuhant fa
-vágott az erdőben. Uj sarjak kezdtek már fejlődni, küzködve a
-megüresedett helyért s túl a tisztáson újra sűrüséggé zárult a meredek
-fatörzsek, az egybefonódó folyondárok és a szétágazó gombák tömkelege.
-Szemben velem, nem véve észre közeledésemet, három groteszk emberi alak
-kuporgott egy lezuhant hatalmas fa gombával borított romladékán. Az
-egyikük nő volt, a másik kettő férfi. Meztelenek voltak, csak ágyékuk
-táját burkolta skárlátpiros szövet; bőrük sötétes pirosasbarna színű
-volt, a milyen szinű vadembert még soha életemben nem láttam. Elhizott,
-állnélküli arczuk volt, homlokuk hátralapult s fejüket ritkás tüskés haj
-borította. Sosem láttam még ily vadállatias külsejü teremtményeket.
-
-Beszélgettek, vagy legalább az egyik férfi beszélt a másik kettőhöz s
-mind a hárman annyira el voltak merülve, hogy közeledésem neszét nem
-hallották. Felső testüket ide-oda himbálgatták. Tisztán
-megkülönböztettem a vastag, mély hangokat; de a beszédből egy szót sem
-voltam képes megérteni. Ugy látszott, hogy az, a ki beszélt, valami
-bonyolult zagyvaságot ismételgetett. Nemsokára élesebb lett a hangja s
-kezét kiterjesztve, felegyenesedett.
-
-Erre kezüket kiterjesztve, felállt a másik kettő is és hármasban
-dudolgatva ritmikusan ide-oda himbálódzott testük. Ekkor láttam, mily
-rendkivül kurta lábszáruk van s mily sovány, esetlen a lábuk feje.
-Elkezdtek lassan körbe forgolódni, felemelve s letoppantva lábukat s
-lóbálva karjukat. Ritmikus motyogásuk éneklésbe csapott át, amelynek a
-refrainje valami _Alúla_ vagy _Balúla_ szó volt. Szemük ragyogott s
-undok arczukon furcsa gyönyörérzet tükröződött. Ajaktalan szájukon nyál
-csordult ki.
-
-Egyszerre, a mint elnéztem érthetetlen, groteszk mozdulataikat, hirtelen
-tisztán láttam, mi volt az, a min megütődtem, a mi állandóan a
-legszélsőbb idegenszerűség s egyben a legkülönösebb ismert dolog
-ellentétes benyomását gyakorolta rám. Ez a három, rejtelmes dolgokat űző
-teremtmény alakjára nézve ember volt, de e mellett különös módon meg
-volt bennök valami ismerős állat minden sajátsága is. Bár emberi
-formájuk volt s rongyszövet volt rajtuk, mozdulataikban,
-viselkedésükben, egész lényükben volt valami félreérthetetlen állati
-jelleg, a mi ellenállhatatlanúl a sertéseket juttatta eszembe.
-
-Elképedtem erre a csodálatos megfigyelésre s borzalmas kérdések raja
-rohanta meg elmémet. Elkezdtek egymásután kiáltozva, röfögve ugrándozni.
-Egyszerre az egyik elcsúszott s egy pillanatra négy lábra ereszkedett.
-Bár tüstént felállt, e szörnyetegek állati valójának ez a pillanatnyi
-megnyilatkozása eleget mondott.
-
-Megfordultam oly nesztelenűl, a mint csak tellett tőlem s időnként
-meg-megdermedve azon való félelmemben, hogy valami recsegő ág vagy
-mozduló lomb elárul, visszatörekedtem a bokrok közé. Jó időbe
-beletartott, mire ujra bátrabban mertem mozogni.
-
-Eleinte azon voltam csak, hogy minél messzebb kerüljek ezektől az
-ocsmány teremtésektől s jóformán észre sem vettem, hogy időközben rendes
-gyalogösvényre jutottam a bokrok között. Majd gyorsan átsietve egy kis
-tisztáson, kellemetlen meglepetésemre a fák között, két esetlen lábat
-pillantottam meg, a mely vagy harmincz yardnyira tőlem, nesztelen
-léptekkel párhuzamosan haladt velem. A lábakhoz tartozó felső testet és
-fejet elfödte előlem a sűrű folyondár. Hirtelen megálltam, azt remélve,
-hogy ez a lény nem vett észre. Velem együtt megállt a két láb is. A mily
-ideges voltam, alig tudtam megállni, hogy hanyatt-homlok futásnak ne
-eredjek.
-
-Majd erősebben odatekintve az ág-bog közé, ráismertem annak a lénynek a
-fejére és a testére, a kit inni láttam. Felém fordította fejét. A mint a
-fák árnyékából rám tekintett, szeme zöldes fényben villogott. Ez a félig
-világló szín eltünt, amint ujra elfordította fejét. Egy pillanatig
-mozdulatlanúl állt, majd nesztelen léptekkel futni kezdett a zöld
-sürűségben. A következő pillanatban eltünt előlem a bokrok között. Nem
-láttam, de azért éreztem, hogy ujra megállt és engem néz.
-
-Vajjon mi volt? Ember vagy állat? Mi dolga volt velem? Nem volt nálam
-fegyver, még botom sem volt. A futás őrültség lett volna. Bizonyos, hogy
-az a valami, akármi volt, nem mert megtámadni. Összeszorítva fogaimat,
-egyenesen feléje indultam. Vigyáztam, hogy félelmemet, a mely szinte
-megdermesztett, el ne áruljam. Keresztülnyomultam egy csomó magas,
-fehérvirágos bokron s ott láttam magam előtt húsz yardnyi távolságban.
-Oldalvást visszatekintett rám s láttam, hogy nem tudja, mit csináljon.
-
-Egy-két lépéssel közeledtem hozzá, folyton merően a szeme közé nézve.
-
-– Ki vagy? – kiáltottam rá.
-
-Megpróbált a szemem közé nézni.
-
-Majd egyszerre így szólt: Senki! s megfordulva eliramodott a bozóton
-keresztül. Távolabb visszafordult s rámbámúlt megint. Szeme kiragyogott
-a fák félhomályából.
-
-Bátorságom inamba szállt; de éreztem, hogy egyetlen reményem a merészség
-s ezért folytonosan közeledtem feléje. Ujra hátat fordított s eltünt a
-sötétben. Mintha még egyszer visszavillant volna rám a szeme s aztán nem
-láttam többé.
-
-Most kezdtem csak elképzelni, mi minden történhetik velem, ha beáll az
-este. A nap pár perczczel előbb tért nyugovóra, a tropikus égöv gyorsan
-beálló szürkülete kezdett már jelentkezni keleten s fejem körül
-karikázni kezdett nesztelenül az első portyázó moly. Ha nem akartam az
-éjszakát ott tölteni a titokzatos erdő ismeretlen veszedelmei között,
-sietnem kellett vissza az elkerített épülethez.
-
-Az a gondolat, hogy visszatérjek abba a kínlakta menedékbe, végtelenül
-kellemetlen volt; de még kellemetlenebb volt az a másik, hogy rám szakad
-a szabadban a sötétség s mindaz, a mit a sötétség magában rejt. Még egy
-pillantást vetettem a kékes árnyékra, a mely elnyelte azt a furcsa
-teremtést, s aztán megindultam le a lejtőn a patak felé, azt hivén, hogy
-abban az irányban haladok visszafelé, a merről ide jöttem.
-
-Gyorsan lépkedtem, belezavarodva mindabba, a mit tapasztaltam, s
-nemsokára tisztás helyre értem az elszórt fák között. Az a színtelen
-világosság, a mely a nap nyugtát követi, gyorsan enyészett. A kék égbolt
-fejem fölött hirtelen mélyebb színt öltött s apró csillagok fénye tört
-keresztül a félhomályon. A fák közei, a távolabbi növényzet hézagai, a
-melyek a napfényben ködös kékségnek látszottak, feketeségre váltak s
-megteltek titokzatossággal.
-
-Folytattam utamat. A színváltozat eltünt a világból, a fák csúcsai
-koromsötéten meredeztek a világló kék égbolt felé s a facsúcsok
-határvonalán alúl minden alaktalan feketeségbe olvadt össze. Csakhamar
-ritkulni kezdtek a fák s a bozótos bokrok egyre szaporodtak. Majd fehér
-fövénynyel borított puszta térségre értem, a melyen túl újra sűrű bokrok
-terjedtek szét.
-
-Jobbra tőlem folyton gyötört valami gyönge nesz. Eleinte azt hittem,
-hogy képzelődöm, mert valahányszor megálltam, elcsendesedett minden,
-kivéve a lombok közt susogó esti szellőt. De a mint folytattam utamat,
-lépteimnek mintha viszhangja támadt volna.
-
-Elfordultam a sürűségtől, a szabadabb térség felé tartva s azon voltam,
-hogy hirtelen meg-megfordulva meglepjem a nyomomban járó lényt, ha
-csakugyan volt a nyomomban valaki. Nem láttam semmit, de azért egyre
-erősebb lett bennem az a tudat, hogy van valaki a közelemben.
-Meggyorsítottam lépteimet s nemsokára kis emelkedéshez értem. Átmentem
-rajta s gyorsan megfordulva a tulsó oldaláról merően visszanéztem rá.
-Fekete körvonalai éles ellentétben voltak a sötétlő égboltozattal.
-
-Nemsokára alaktalan tömeg bukkant föl a magaslaton s utána rögtön eltünt
-újra. Most már bizonyos voltam benne, hogy rézbőrű ellenfelem lopódzik
-utánam. Párosult ezzel egy másik kellemetlenség is. Észrevettem, hogy
-utat tévesztettem.
-
-Egy darabig teljesen megzavarodva, tovább siettem, nyomomban a rejtelmes
-üldözővel. Bármi volt, vagy nem volt bátorsága arra, hogy megtámadjon,
-vagy kedvező alkalomra lesett. A nyílt térség felé iparkodtam. Időnként
-megfordultam és hallgatóztam; nemsokára félig-meddig azt kezdtem hinni,
-hogy üldözőm abbahagyta a vadászatot, vagy talán nem is volt egyéb, mint
-megzavarodott képzelődésem szüleménye. Egyszerre hallottam a tenger
-zúgását. Csaknem futásra gyorsítottam lépteimet s rögtön rá hallottam,
-hogy megbotlott valaki a hátam mögött.
-
-Hirtelen megfordultam s rámeredtem az egymásba olvadó fákra. Fekete árny
-ugrosott egyik fától a másikig. Megdermedve figyeltem, de nem hallottam
-mást, csak fülem vérének lüktetését. Azt gondoltam, hogy idegzetem
-megzsibbadt s hogy képzelődésem játszott velem. Elszántan ujra a tenger
-zúgása felé fordultam.
-
-Egy-két pillanat mulva a fák megritkultak s alacsony puszta földnyelven
-találtam magamat, a mely belenyúlt a sötét vízbe. Tiszta, nyugodt
-éjszaka volt s az egyre szaporodó csillagok képe rezegve tükröződött a
-tenger nyugodt ölében. Nyugaton a zódiacus fény belevegyült az esti
-csillag sárga ragyogásába. A part kelet felé távolodott tőlem, nyugat
-felé pedig eltakarta a hegyfok gerincze. Egyszerre visszaemlékeztem rá,
-hogy Moreau partja nyugatra van tőlem.
-
-Ág rezzent mögöttem s utána nesz hallatszott. Megfordultam s jól
-odanéztem a fekete fák közé. Nem láttam semmit, vagy inkább nagyon is
-sokat láttam. A homályban minden sötét alakzatnak megvolt a maga
-fenyegető tulajdonsága, mintha éberen lesben állt volna minden
-körülöttem. Igy álltam körülbelül egy perczig, aztán szememet le nem
-véve a fákról, nyugatnak fordultam, hogy keresztülmenjek a földnyelven.
-Amint megmozdultam, a leskelődő árnyékok közül is megmozdult az egyik
-nyomomban.
-
-Szivem sebesen dobogott. Nemsokára széles öböl körvonalai látszottak
-nyugat felől s megálltam ujra. Megállt vagy tizenkét yardnyira tőlem a
-nesztelen árny is. Az öböl túlsó kanyarulatánál kis fénypont csillant
-fel s a csillagfényben tisztán láttam a szürkéllő, fövénynyel borított
-partot. A kis fénypont körülbelül két angol mértföldre lehetett tőlem.
-Hogy elérjem a partot, keresztül kellett mennem a fák között, a hol az
-árnyak leskelődtek s le kellett mennem egy kis bozótos lejtőn.
-
-Most sokkal tisztábban láthattam üldözőmet. Nem állat volt, mert két
-lábon állt felegyenesedve. Kinyitottam számat s szólni akartam, de
-szavam rekedt hörgésbe fulladt. Még egy kisérletet tettem s
-felkiáltottam: Ki az ott? Feleletet nem kaptam. Egyet léptem előre. Az
-árny nem mozdult. Lábam megbotlott egy kőben.
-
-Ez eszembe juttatott valamit. Szemem folyton az előttem álló árnyra
-függesztve, felemeltem a kődarabot. A mint mozdultam, az árny, mint
-valami kutya, hirtelen megfordult s távolabb surrant a sötétségbe.
-Eszembe jutott, a mit egy kis iskolás gyerek csinált nagy kutyákkal
-szemben, belecsavartam a követ zsebkendőmbe s a zsebkendő végét
-rátekertem öklömre. Az árnyékok közt mozdult valami, mintha üldözőm
-hátrált volna. Egyszerre utat tört magának szörnyű izgatottságom;
-kezemben fegyveremmel, szemben hátráló ellenfelemmel reszketni kezdtem s
-hideg izzadtság verte ki testem.
-
-Egy ideig eltartott, míg elszántam magam arra, hogy a fákon és bokrokon
-keresztül neki vágok a partra vezető lejtőnek. Futni kezdtem s a mint a
-sürűségből kijutottam a fövényre, hallottam, hogy mögöttem mozog valami.
-
-Erre teljesen elvesztettem a fejem s a fövényes parton futásnak eredtem.
-Mögöttem nyomban hallatszott üldözőm puha lábainak gyors topogása. Vad
-kiáltást hallattam s megkettőztettem lépteimet. A mint futottam,
-háromszor-négyszer nyúl nagyságu fekete lények riadtak fel s szökdeltek
-a parton a bokrok felé. A míg élek, nem fogom elfelejteni ezt a
-borzalmas hajszát. A víz szélén futottam s a lábak topogása egyre
-közelebb hallatszott hozzám. A sárga fény messze volt, reménytelenül
-messze. Az éjszaka csendes volt és fekete körülöttem. Tipp-topp!
-hangzott egyre közelebb és közelebb az üldöző lábak topogása. Lélekzetem
-elfulladt, mert régen elszoktam a szaladástól; a mint folytattam a
-futást, mintha éles kés nyilallott volna oldalamban. Láttam, hogy
-üldözőm sokkal előbb utólér mint az elkerített helynél s ekkor
-kétségbeesve és levegőért kapkodva, hirtelen sarkon fordultam s a mint
-hozzám ért, lesujtottam rá teljes erőmből. Csapás közben a kő kizuhant a
-zsebkendő hurkából.
-
-A mint megfordultam, üldözőm, a ki négykézláb futott utánam, két lábra
-emelkedett s a zuhanó kő bal halántékán érte. Koponyája nagyot koppant s
-az állat-ember belém tántorodott, fejével hátra taszítva, s aztán
-eltámolyogva mellettem, végig zuhant a fövényen, úgy, hogy arcza beleért
-a vízbe. S ott maradt elterülve mozdulatlanul.
-
-Nem volt rá erőm, hogy közeledjem a fekete tömeghez. Ott hagytam a
-körülötte fodrosodó vízben a néma csillagok alatt s folytattam utamat a
-ház sárga fénye felé. Nemsokára kétségtelen megkönnyebbülésemre
-hallottam a puma fájdalmas nyöszörgését, ugyanazt a hangot, a mely
-eredetileg elüldözött a házból a rejtelmes sziget kikutatására. Erre,
-bár rettentő fáradt voltam, összeszedtem minden erőmet s futni kezdtem a
-fény felé. Mintha nevemet hallottam volna kiáltani.
-
-
-
-
-X.  Az ordító ember.
-
-Közelebb jutva a házhoz, láttam, hogy a fény szobám nyitott ajtajából
-sugárzik s hallottam, hogy Montgomery nevemet kiáltja: Prendick!
-
-Folytattam a futást. Csakhamar ujra hallottam kiáltását. Gyönge
-hahó!-val feleltem a kiáltásra s a következő perczben beleütköztem
-Montgomeryba.
-
-– Hol járt? szólt karon ragadva s visszatolva, úgy, hogy az ajtóból
-áradó fény arczomra esett. Annyira el voltunk foglalva mind a ketten,
-hogy megfeledkeztünk önről s csak egy félórával előbb vettük észre, hogy
-eltünt.
-
-Bevezetett a szobába s leültetett a karosszékbe. Egy darabig szinte
-megvakított a fény.
-
-– Arra nem is gondoltunk, hogy elindul szigetünk kikutatására, a nélkül,
-hogy nekünk szólana; megijedtem… de hát… Mi baj?
-
-A mi erőm még maradt, egyszerre elhagyott s fejem mellemre hanyatlott.
-Azt hiszem, némi elégtétellel öntött belém Montgomery egy kis pálinkát.
-
-– Az Istenre kérem – szóltam – csukja be azt az ajtót.
-
-– Ugy-e látott egyet-mást bizonyára furcsaságainkból? kérdezte. Bezárta
-az ajtót s ujra hozzám fordult. Egyebet nem kérdezett; öntött belém ujra
-egy kis pálinkát és vizet s aztán arra nógatott, hogy egyem. Csaknem
-összeestem. Motyogott valamit arról, hogy elfelejtett figyelmeztetni s
-megkérdezte röviden, mikor távoztam a házból s mit láttam. Elmondtam
-neki szakgatott rövid mondatokban mindent s végül őrülettel határos
-izgatottsággal így szóltam: Szóljon, mit jelent mindez?
-
-– Nincs az egészben semmi szörnyűség – szólt. De azt hiszem, egy napra
-eleget tapasztalt.
-
-Egyszerre metsző kiáltást hallatott a puma. Montgomery halkan
-elkáromkodta magát.
-
-– Montgomery – kérdeztem – mi volt az a lény, a mi üldözött. Állat vagy
-ember?
-
-– Ha ma éjjel nem alszik, szólt Montgomery, holnapra egészen
-megbolondul.
-
-Felálltam szemben vele s ujra kérdeztem: Mi volt az a lény, a mi utánam
-járt?
-
-Rám nézett és száját félrehúzta. Szeme, a mely az imént egy perczre
-megelevenedett, újra kifejezéstelenné vált.
-
-– Abból, a mit elmondott – felelte – azt hiszem, hogy kisértet volt.
-
-Hirtelen idegroham fogott el, de csak egy pillanatra. Belevetettem magam
-ujra a székbe s kezemet homlokomra szorítottam. A puma ujra elkezdett
-ordítani.
-
-Montgomery mögém került s vállamra tette a kezét. Lássa, Prendick –
-kezdte – nem állt érdekemben, hogy ide juttassam erre a mi ostoba
-szigetünkre. De a baj nem olyan nagy, mint amilyennek képzeli. Idegzete
-elrongyolódott, ez az egész. Majd adok egy kis altatószert; ki kell jól
-aludnia magát, mert különben semmiért sem vállalhatok felelősséget.
-
-Nem válaszoltam semmit. Előre hajoltam s arczomat eltakartam kezeimmel.
-Nemsokára visszatért egy kis üvegcsével, a melyben sötét folyadék volt.
-Átnyujtotta, én ellenállás nélkül felhajtottam s aztán Montgomery
-segítségével végig nyujtóztam a függő ágyon.
-
-Mikor felébredtem, fényes nappal volt. Egy darabig hanyatt fekve
-maradtam, felnézve a menyezetre, melynek gerendái hajófából készültek.
-Majd másfelé fordítottam a fejem s láttam, hogy az asztalon ennivaló van
-elkészítve számomra. Éhes voltam s neki láttam, hogy kijussak valahogyan
-a függő ágyból, a mely megértve szándékomat, egyszerre csak túlságos
-udvariassággal kifordított négykéz-lábra a szoba közepére.
-
-Felkeltem s leültem az ennivaló elé. Kábult volt a fejem s eleinte
-roppant határozatlanúl emlékeztem vissza csak arra, a mi éjjel történt.
-A reggeli szellő kellemesen fujdogált az üvegezetlen ablakon. A hűs
-szellő s a táplálék felüdített. Nemsokára kitárult mögöttem a zárt
-udvarra nyíló ajtó. Megfordultam s Montgomery arczát pillantottam meg.
-
-– Rendben van minden? – szólt. Rettentően el vagyok foglalva.
-
-Betette megint az ajtót, de mint később észrevettem, elfelejtette
-ráfordítani a kulcsot.
-
-Eszembe jutott, milyen volt arcza az elmúlt éjszaka s lassacskán
-kialakult elmémben minden úgy, a mint történt. A mint épen ujra elfogott
-a félelem is, kiáltás hallatszott belülről. Csakhogy most nem a puma
-kiáltott.
-
-Abbahagytam az evést és hallgatóztam. Csend volt, kivéve a reggeli
-szellő susogását. Azt kezdtem gondolni, hogy csalódott a fülem.
-
-Hosszú szünet mulva folytattam az evést, de fülem folyton éberen
-figyelt. Nemsokára nagyon gyönge, tompa hangot hallottam. Kővé dermedtem
-székemen. Bár gyönge, eltompult hang volt, sokkal mélyebb hatást
-gyakorolt rám, mint mindaz együtt véve, a mit eddig hallottam a fal
-mögül. Most az egyszer nem lehetett kételkednem a tompa, szakgatott
-hangok eredetében, mert zokogással, szorongó lihegéssel vegyes
-jajveszéklés volt. Most az egyszer nem állat, hanem emberi lény
-gyötrődött!
-
-A mint ezzel tisztába jutottam, felkeltem, három lépéssel végig mértem a
-szobát, megragadtam az udvarra nyíló ajtó kilincsét s feltártam az ajtót
-magam előtt.
-
-– Prendick! Ember! Megálljon! – kiáltott Montgomery felém ugorva.
-Csaholni, horkolni kezdett egy megriasztott vadászeb. Láttam, hogy
-barna, biborpiros vér folydogált egy csatornában s karbolos eczetszagot
-éreztem a levegőben. Távolabb homályos árnyékban láttam, hogy valami
-sebhelyekkel telt, vörös és össze-vissza kötözgetett lény volt lekötözve
-egy rámás lapra. S egyszerre feltünt az öreg Moreau fehér, rettenetes
-arcza.
-
-Egy pillanat se telt bele, vállon kapott, vörösre fent félkezével sarkon
-fordított s belökött szobámba. Oly könnyedén megemelt, mint ha kis
-gyerek lettem volna. Végig terültem arczra bukva a padlón s a becsapódó
-ajtó elfödte előlem szenvedélyes arczát. Majd hallottam, hogy megfordul
-a kulcs a zárban s Montgomery elkezdett mentegetőzni.
-
-– Tegyétek tönkre egy élet munkáját! – kiáltott Moreau.
-
-– Nem érti, – szólt Montgomery – s mondott még valamit, de ezt nem
-értettem.
-
-– Nem vesztegethetem most az időt vele – szólt Moreau.
-
-A többit nem hallottam. Feltápászkodtam s remegve álltam a szoba
-közepén, borzalmas kétségek közt hánykolódva. Lehetséges, kérdeztem
-magamban, hogy élő embert bonczolnak? Mint felhős égről a villám, úgy
-csapott le rám ez a kérdés. S egyszerre tudatara ébredtem annak a
-borzasztó veszedelemnek, a melyben forogtam.
-
-
-
-
-XI.  Embervadászat.
-
-Mint valami oktalan reménye a menekülésnek, az jutott eszembe, hogy
-szobám külső ajtaja nem volt bezárva. Meg voltam győződve kétségtelenül,
-hogy Moreau valami élő embert bonczolt. Mióta hallottam a nevét,
-szüntelenül azon fáradoztam, hogy kapcsolatba hozzam a nevéhez fűződő
-borzalmakat a szigetlakók groteszk állatiasságával. Eszembe jutottak
-munkái a vérátömlesztésről s azt hittem, hogy mindent megértettem.
-Mindaz a különös teremtmény, a melyet láttam, valami rettenetes
-kisérletezés áldozata volt!
-
-Ezek az átkozott ficzkók csupán azért akartak visszatartani, hogy
-bizalmaskodásukkal elbolondítsanak s aztán hirtelen oly sorsot mérjenek
-rám, a mely rosszabb, mint a halál; kínpadra akartak vonni s a
-legiszonyubb lealjasítás után, a mi egyáltalában képzelhető, ki akartak
-ereszteni, mint valami elveszett lelket, mint valami fenevadat, többi
-áldozatuk seregébe. Körülnéztem, nem keríthetek-e valami fegyvert
-magamnak. Nem volt sehol semmi. Majd hirtelen ötlet kapott meg; neki
-estem a karosszéknek s rátéve lábamat egyik oldalára, a másik oldalát
-leszakítottam róla. A fával együtt véletlenül kiszakadt egy szög is s
-kiálló nagy hegye némi veszélyességet kölcsönzött ennek a máskülönben
-ártatlan fadarabnak. Lépteket hallottam kivülről, rögtön rá felnyilt az
-ajtó s belépett rajta Montgomery. Be akarta zárni a külső ajtót.
-
-Fölemeltem szöges botomat s arczába sujtottam vele; de visszaugrott. Egy
-pillanatig határozatlanul álltam, majd megfordultam s kirohanva az
-ajtón, megkerültem a ház sarkát.
-
-– Prendick! Ember! Megálljon! – hallatszott rémült kiáltása. Ne legyen
-ostoba szamár!
-
-Még egy percz – gondoltam magamban – s rám zárta volna az ajtót, mint
-valami áldozatnak szánt tengeri nyúlra. Megkerülte ő is a ház sarkát,
-mert hallottam, a mint nevemet kiáltotta. Majd kiabálva utánam kezdett
-szaladni.
-
-Vakon futva északkeletnek vettem utamat, derékszögben eltérve előbbi
-kirándulásom irányától. A mint hanyatt-homlok futottam a parton, egyszer
-visszatekintettem s láttam, hogy Montgomeryvel együtt fut utánam fekete
-arczú legénye is. Őrült futásnak eredtem a lejtőn felfelé s a magaslatra
-érve, elfordultam keletre sürű bokrokkal szegett sziklás völgy mentén.
-Vagy egy angol mértföldnyire futhattam. Keblem zihált, szivem hangosan
-dobogott. Üldözőim zaja megszünt s mivel éreztem, hogy közel vagyok a
-végkimerüléshez, hirtelen visszakanyarodtam, a mint gondoltam, a part
-felé s ledőltem egy harasztos bokor tövében.
-
-Ott maradtam jó darab ideig félve mozdulni is s valósággal annyira
-megrémülve, hogy tervezgetéshez sem volt erőm. A vad táj álmatag
-csendben mélázott a nap melegében s közelemben nem volt más zaj, mint
-nehány körülem keringő kis szúnyog zümmögése. Egyszerre egyhangú
-ismétlődő zajt hallottam, a partot öblögető tenger hömpölygése volt.
-
-Vagy egy óra mulva hallottam, hogy Montgomery jó távol észak felé
-nevemet kiáltozza. Ez tervezgetésekre vezette gondolataimat. Ugy fogtam
-fel akkor a dolgot, hogy a szigeten nem lakik más, mint a két vivisector
-és állatiasított áldozataik. Bizonyos volt, hogy szükség esetén ezek
-közül is felhasználhatnak egynehányat ellenem. Tudtam, hogy Moreau és
-Montgomery mindig revolverrel jár; én pedig eltekintve ettől a gyönge
-deszkadarabtól, a mely kiálló kis szögével valóságos torzképe volt a
-buzogánynak, fegyvertelen voltam.
-
-Igy hevertem egy helyben folytonosan, a mig éhes és szomjas nem lettem.
-S most láttam be csak teljesen helyzetem reménytelenségét. Fogalmam sem
-volt róla, hogyan kerítsek magamnak táplálékot. Sokkal tudatlanabb
-botanikus voltam, semhogy ráismerhettem volna valami ehető gyökérre vagy
-gyümölcsre magam körül; s ahhoz sem volt eszközöm, hogy elfogjak
-valahogyan vagy egy tengeri nyulat. Minél jobban elgondolkoztam, annál
-vigasztalanabbnak éreztem helyzetemet. Végre végső kétségbeesésemben
-azokra az állatemberekre gondoltam, a kikkel találkoztam. Megpróbáltam,
-a mennyire képes voltam visszaemlékezni rájok s bennök lelni valami
-reménységet.
-
-Egyszerre csak vérebugatást hallottam s megértettem, hogy új veszedelem
-fenyeget. Nem sokat elmélkedtem, mert hamarosan elcsíptek volna, hanem
-felkapva szöges botomat, hanyatt-homlok rohanni kezdtem búvóhelyemről a
-tenger felé. Emlékszem, hogy futás közben belekeveredtem valami tüskés
-bozótba, a melynek tövisei ugy szúrtak, mint a késpengék. Csurgott rólam
-a vér s ruhám össze-vissza volt szakgatva, mikor egy észak felé elnyúló
-hosszú öböl szélére értem. Belegázoltam minden habozás nélkül egyenesen
-a habok közé s nemsokára térdig jártam egy kis folyóban. Végre
-felkapaszkodtam a nyugati partra s dobogó szivvel belevetettem magam a
-bokrok sürűjébe s ott vártam a történendőket. Hallottam, hogy a kutya –
-egyetlen egy üldözött csak, – egyre közeledett s a tüskebokorhoz érve,
-vadul ugatott. Majd megszünt az ugatás, nem hallottam többé semmit s
-nemsokára azt kezdtem gondolni, hogy megmenekültem.
-
-A perczek múlva-múltak, a csend hosszúra nyúlt, s végre vagy egy órai
-nyugalom után, bátorságom kezdett újra visszatérni.
-
-Ekkor már nem voltam annyira megrémülve s csökkent nyomorúságom érzete
-is. Túlestem a rémület és a kétségbeesés végső határán. Tudtam, hogy
-életem menthetetlenül elveszett s ez a meggyőződés bátorságot öntött
-belém. Kedvem lett volna szemtől-szemben találkozni Moreauval. S mialatt
-a vizben gázoltam, eszembe jutott, hogy a végső esetben mindig marad egy
-módom arra, hogy a kinoztatástól meneküljek: nem akadályozhatják meg,
-hogy vízbe ne fojtsam magam. Kedvem lett volna félig-meddig azonnal a
-vízbe ölni magam, de valami különös kivánság, hogy ha már ennyire
-jutottam, várjam be a végét is, visszatartott. Kinyujtottam a tüskés
-bokor töviseitől kisebesedett, sajgó lábamat és szétnéztem a fák között.
-Egyszerre csak fekete arczot vettem észre, a mely engem figyelt.
-
-Láttam, hogy az a majomhoz hasonló ember, a ki a parton várta a
-csónakot. Kapaszkodóban volt egy pálmafára. Felkaptam botomat s
-felálltam szemben vele. Motyogni kezdett: – Te, te, te… ez volt minden,
-a mit eleinte megértettem. Majd hirtelen leugrott a fáról,
-szétválasztotta a lombokat s rám bámult kiváncsian.
-
-Ezzel a teremtménynyel szemben nem éreztem azt az ellenszenvet, a mit a
-többi állatember láttára. – Te, te, szólt, a csónakból.
-
-Ez legalább ember volt, mert tudott beszélni.
-
-– Igen, szóltam, a csónakban érkeztem. A hajóról.
-
-– Óh! szólt s nyugtalan, ragyogó szemét végigjártatta rajtam. Megnézte
-kezemet, botomat, lábamat, rongyos ruhámat s a tövisekből eredő
-szúrásokat és karczolásokat. Valamin megakadt. Szeme visszasiklott
-kezemre. Majd kinyujtotta saját kezét és számlálta lassan ujjait: – Egy,
-kettő, három, négy, öt – ugy-e?
-
-Akkor nem fogtam fel szavai jelentését. Később észrevettem, hogy a
-legtöbb állatembernek korcs keze van, a melynek nem egyszer három ujja
-hiányzik. Akkor azt hittem, hogy ez valami üdvözlet s válaszul ugyanazt
-csináltam. Végtelen elégedettséggel vigyorgott. Majd gyors tekintete
-körülpillantott; azután hirtelen mozdulattal eltünt az összecsapódó
-lombok között.
-
-Utána nyomúltam s elbámúlva láttam, hogy sovány karjával kapaszkodva,
-vastag folyondár ágain lengeti magát a lombok között. Háttal állt felém.
-
-– Hej! – kiáltottam rá.
-
-A földre vetette magát, ugrás közben megfordulva, úgy, hogy szembe
-került velem.
-
-– Azt kérdem – szóltam – hol kaphatok valami ennivalót?
-
-– Ennivalót! – szólt. Edd azt most, amit az ember eszik. A kunyhókban.
-
-– De hol vannak ezek a kunyhók?
-
-– Óh!
-
-– Most kerültem ide, tudod.
-
-Erre sarkon fordult s gyors baktatásnak eredt. Minden mozdulatát különös
-gyorsaság jellemezte.
-
-– Gyere velem – szólt. Követtem, hogy végig éljem az egész kalandot.
-Sejtettem, hogy ezek a kunyhók hevenyészett menedékek, amelyekben ő és
-többi állatembertársa él. Talán barátságosan fognak fogadni s hasznukat
-is vehetem még. Nem tudhattam, mennyiben feledkeztek meg embervoltukról,
-mert azoknak tartottam őket.
-
-Majomfajta társam mellettem baktatott. Kezét lelógatta s alsó álkapczája
-előre ugrott. Kiváncsi voltam, milyen lehet az emlékezőképessége s ezt
-kérdeztem tőle: – Mióta vagy a szigeten?
-
-– Mióta? – kérdezte. S ismételvén az egész kérdést, feltartotta három
-újját. Félig hülye volt. Próbáltam kitalálni, mit ért három újján s azt
-hittem, el is találtam. Két-három más kérdés után hirtelen ott hagyott s
-valami gyümölcs után ugrott, a mely az egyik fán csüggött. Letépett egy
-marék tüskés bogyót s enni kezdte belét. Örömmel néztem, mit csinál,
-mert megismerkedtem legalább valami ennivalóval. Kérdeztem töle még
-egyet-mást, de míg nehány feleletét megértettem, a legtöbbje értelmetlen
-papagáj-gajdolás volt.
-
-Annyira elmerültem furcsa sajátságainak megfigyelésébe, hogy az útra, a
-melyen haladtunk, alig ügyeltem. Csakhamar megszenesedett, barna fák
-közé s azután sárgás fehér kéreggel borított puszta térre jutottunk, a
-melyen szemet maró, orrcsavaró füstgomolyok kóvályogtak. Egy kopasz
-szírt tetejéről jobbra a tenger kék tükrét pillantottam meg. Az ösvény
-hirtelen szük hegyi útba torkollott, a mely összegyűrt, csomós fekete
-lávatömegek közt kigyózott lefelé. Rátértünk erre az útra.
-
-A kénes talajról visszaverődő vakító napfény után a szűk ösvény iszonyú
-sötétnek tetszett. Meredek falai egyre jobban közeledtek egymáshoz.
-Szemem előtt zöldes piros foltok keringtek a levegőben. Egyszerre
-vezetőm hirtelen megállt. – Itthon vagyunk, szólt, s láttam, hogy egy
-sziklahasadékban vagyok, a mely első perczben teljesen sötétnek
-tetszett. Furcsa lármát hallottam, s balkezem csuklójával megdörzsöltem
-a szemem. Kellemetlen szagot éreztem, mintha piszkos majomketrecz
-mellett álltam volna. Távolabb napfényes zöld lejtővé lankásodott a
-szikla s jobbról és balról szűk nyíláson beszűrődött a fény a középen
-lengő homályosságba.
-
-
-
-
-XII.  A törvénymondók.
-
-Egyszerre valami hideg test ért a kezemhez. Visszaugrottam, s
-közvetlenül magam előtt sötétes pirosló valamit láttam, a mely legjobban
-megnyúzott gyerekhez hasonlított. Ugyanolyan szelid s a mellett
-visszataszító vonásai voltak, mint a lajhárnak. Homloka ép oly alacsony
-volt s ép oly tunyán mozgolódott. A mint a hirtelen fényváltozás hatása
-megszünt, tisztábban kezdtem látni mindent. A kis lajhárszerű teremtés
-előttem állt s rám bámult. Vezetőm eltünt.
-
-Az egész szűk folyosó volt magas lávafalak között, szakadék a láva
-csomós folyamában. Mindkét felől pálmalevelek és nádvesszők voltak benne
-a sziklához támasztva, durván összerótt, áthatolhatatlan sötétségű
-barlangokat alkotva. A közöttök kigyózó út alig volt három yard széles,
-s tele volt hányva kellemetlen bűzt árasztó rothadt gyümölcshéjjal s más
-hulladékkal.
-
-A kis pirosas lajhár még mindig rám pislogott, mikor a majomember ujra
-megjelent a legközelebbi barlang bejáratában s intett, hogy kövessem.
-Eközben esetlen szörnyeteg tápászkodott föl e furcsa út egy távolabbi
-helyén, rám bámészkodva. Haboztam, félig-meddig kedvem lett volna
-visszarohanni oda, a honnan jöttem, de aztán elszánva magam mindenre,
-megmarkoltam középen szöges botomat, s bemásztam vezetőm után a bűzös
-kis barlangba.
-
-Félkörü tér volt, olyanforma, mint egy hosszában kettészelt nagy méhkas,
-s sziklafala mellett, a mely belülről határolta, különféle gyümölcs,
-kókuszdió és más egyéb volt fölhalmozva. Fenekén volt nehány esetlen
-láva- és faedény, s egy darab edény egy durván összetákolt székre volt
-rátéve. Tűz nem égett a barlangban. A legsötétebb kuczkóban alaktalan
-fekete tömeg terpeszkedett, a mely morgott egyet, mikor beléptem.
-Majomemberem a bejárat félhomályában állt s felvágott kókuszdiót
-nyujtott felém, mikor egy másik sarokban lekuporodtam. Elvettem s
-elkezdtem rágni oly nyugodtan, a mint tellett tőlem nagy
-izgatottságomban a csaknem tűrhetetlenül szűk helyen. A kis pirosló
-lajhárféle lény a kunyhó bejáratában állt, s vállán keresztül még egy
-más teremtés puffadt arcza és fénylő szeme meredt felém.
-
-– Hej! hangzott a szembenlévő titokzatos kuczkóból.
-
-– Ember! ember! morogta vezetőm; élő ember, olyan, mint én vagyok.
-
-– Hallgass! dörmögött egy hang a sötétből. Tovább rágtam kókuszdiómat a
-csöndben. Belemeredtem a sötétségbe, de nem tudtam semmit sem
-megkülömböztetni.
-
-– Ember, ismételte az előbbi hang. Azért jött, hogy velünk éljen?
-
-Vastag, erős hang volt valami sajátságos sivító mellékhangzással; de
-kiejtése rendkivül tiszta volt.
-
-A majomember rám nézett, mintha tőlem várná a feleletet. Megértettem a
-feleletre váró szünetet, s így szóltam:
-
-– Azért jött, hogy veletek éljen.
-
-– Ember. Meg kell tanulnia a törvényt.
-
-Lassan kezdtem kivenni a feketeségben valami még feketébb dolgot, valami
-gömbölyü alaknak elmosódó körvonalait. Majd észrevettem, hogy a kunyhó
-bejáratát még két más fej sötétíti el. Megmarkoltam botomat. A sötétben
-lévő lény megszólalt:
-
-– Mondd a szavakat… A többit, a mit még mondott, nem hallottam jól.
-
-– Ne merj négykézláb járni; ez a törvény… ismételte zümmögve.
-
-Elképedtem.
-
-– Mondd a szavakat, szólt ismételve a majomember, s a bejáratnál álló
-alakok utána mondták fenyegetően. Beláttam, hogy ismételnem kell nekem
-is ezt a hülye formulát. S erre megkezdődött a legőrültebb czeremonia. A
-sötétben lévő hang eszeveszett litániát intonált sorról sorra, és mi
-többiek ismételtük szavait. Eközben ide-oda ringatták testüket s
-kezükkel térdükre csapkodtak, s én is követtem példájukat. Szinte azt
-képzeltem, hogy már meghaltam s valami más világban élek. A sötét
-kunyhó, ezek a groteszk elmosódó alakok, olykor-olykor fel-feltünve
-tisztábban egy-egy belopódzó fénysugárban, s a ringatódzás és az
-éneklés:
-
-– Ne merj négykézláb járni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek?
-
-– Ne merd tenyérből szürcsölni a vizet; _ez_ a törvény. Nem vagyunk
-emberek?
-
-– Ne merj húst vagy halat enni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek?
-
-– Ne merj fakérget hántani; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek?
-
-– Ne merj más emberre vadászni; _ez_ a törvény. Nem vagyunk emberek?
-
-S így tovább végig egész csomó esztelen tilalmon, a mely mind csupa
-lehetetlen őrültségre és illetlenségre vonatkozott. Szinte lázas
-buzgalom fogott el valamennyiünket. Dúdoltuk ezt a csodálatos törvényt s
-egyre gyorsabban és gyorsabban ringatóztunk. Külsőleg rám is átragadt
-ezeknek az állatembereknek lelkesedése; de belsőmben nevetés és undor
-viaskodott egymással. Végig rohantunk egy hosszú sor tilalmon, s aztán
-új formulába csapott át az ének:
-
-– _Övé_ a gyötrelem háza.
-
-– _Övé_ a kéz, mely alkot.
-
-– _Övé_ a kéz, mely sebet ejt.
-
-– _Övé_ a kéz, mely gyógyít.
-
-S így tovább végig egy csomó értelmetlen zagyvaságon, mely mind rá, az
-ismeretlen „Ő“-re vonatkozott. Azt képzeltem, álmodom; de eddig soha
-életemben nem hallottam még álmomban éneket.
-
-– _Övé_ a villámsugár, énekeltük.
-
-– _Övé_ a mély sós tenger.
-
-Szörnyű gondolat villant meg agyamban. Moreau, miután állatokká
-változtatta ezeket az embereket, beleoltotta összenyomott agyukba saját
-lényének valamelyes istenítését. De fehér fogak s erős karmok villantak
-meg körülöttem, s jobbnak láttam folytatni az éneket.
-
-– _Övé_ a mennybolt csillagezre.
-
-Végre véget ért az ének. Láttam, hogy a majomember arcza izzadtságban
-fénylik, s mivel szemem időközben hozzászokott a sötétséghez, tisztábban
-kivehettem a kuczkóban azt az alakot is, a kinek hangja vezette az
-éneket. Embernagyságú volt, de sötétszürke szőr födte egész testét. Mi
-volt? Mik voltak valamennyien? Képzeljétek el, ha ugyan elképzelhető,
-hogy egy sereg rettentő nyomorék és maniakus alakzat van körületek, s
-akkor talán lehet fogalmatok némileg arról, a mit e groteszk emberi
-karrikaturák társaságában éreztem.
-
-– Ötújjú ember, ötújjú ember… olyan, mint én, szólt a majomember.
-
-Kinyujtottam kezemet. A sarokbeli szürke teremtés előre hajolt. – Ne
-merj négykézláb járni; ez a törvény. Nem vagyunk emberek? szólt. Furcsa,
-eltorzított mancsot nyujtott felém s megfogta újjaimat. Mancsa csaknem
-olyan volt, mint valami karmokban végződő őzpata. Meglepetésemben és
-kínomban csaknem felordítottam. Arcza előrehajolt s rámeredt körmeimre,
-belejutott a bejárat fényébe, s dermesztő borzalommal láttam, hogy arcza
-nem volt sem állati, sem emberi, hanem puszta szürke szőrcsomó volt
-három sötétebb boltos üreggel, a mely a két szemet és a szájat jelezte.
-
-– Kis körmei vannak, morgott az ocsmány teremtés szőrös szája. – Rendben
-van.
-
-Eleresztette kezemet s én ösztönszerűleg botom után kaptam.
-
-– Gyökereket és növényeket egyél – ez az Ő akarata, szólt a majomember.
-
-– Én vagyok a törvénymondó, szólt a szürke alak. Ide kerül mindenki, a
-ki új, hogy megtanulja a törvényt. A sötétben ülök s a törvényt mondom.
-
-– Úgy van, szólt az egyik fenevad az ajtóban.
-
-– Nagy a büntetése a törvényszegőknek. Nem menekül senki.
-
-– Nem menekül senki, szólt a vad népség, lopva egymásra tekintgetve.
-
-– Senki, senki, szólt a majomember. – Nem menekül senki. Látod! Egyszer
-elkövettem egy kis hibát. S megégettek, megpörkölték a kezemet. Ő
-hatalmas, Ő jó!
-
-– Senkisem menekül, szólt a szürke teremtés a sarokban. – Mindenki attól
-óvakodjék, a mihez kedve van! Mire vágyódol, nem tudjuk; de meg fogjuk
-tudni. Vannak, a kik az után kivánkoznak, a mi mozog, a kik szeretnek
-lesben állni, bujkálni, várakozni, ugrani, ölni és harapni, harapni
-mélyen, erősen szürcsölve a vért… Ez hiba. „Ne merj más emberre
-vadászni; ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_ Ne merj húst vagy halat
-enni, ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_“
-
-– Senkisem menekül, szólt egy tarkabőrű fenevad az ajtóban.
-
-– Mindenki attól óvakodjék, a mihez kedve van, szólt a szürke
-törvénymondó. Vannak, a kik szeretik fogukkal és kezükkel túrni a
-gyökereket. Ez hiba.
-
-– Senkisem menekül, szólt egyszerre néhány hang az ajtóban.
-
-– Vannak, a kik fára másznak, vannak, a kik felkaparják a holtak
-sírjait; vannak, a kik ok nélkül küzdenek homlokukkal, rugdalóznak,
-karmolnak, harapnak; vannak, a kik szeretik a piszkot.
-
-– Senkisem menekül, szólt a majomember, tarkóját vakarva.
-
-– Senkisem menekül, szólt a kis lajhárszerű teremtés.
-
-– A büntetés biztos és szigorú. Azért hát tanuljátok meg a törvényt.
-Mondjátok a szavakat! S erre ujra megkezdődött a törvény egész furcsa
-litániája s ujra valamennyien elkezdtünk himbálózni és énekelni. Fejem
-kábult volt már ettől a zagyvaságtól és a rettenetes bűztől; de
-állhatatos voltam, remélve, hogy csakhamar valami hasznos leleplezésre
-jutok. – Ne merj négykézláb járni: ez a törvény. _Nem vagyunk emberek?_
-
-Oly lármát csaptunk, hogy a kivül kerekedő zürzavarból semmit sem vettem
-észre, míg valaki, azt hiszem egyik azok közül a sertésemberek közül, a
-kiket láttam, be nem tolta fejét a kis piros lajhár fölött a barlangba s
-be nem kiáltott valamit izgatottan, a mit azonban nem értettem meg. A
-kiáltásra az ajtóban állók hirtelen eltüntek, majomemberem kirohant, a
-sötétben ülő hízott, vaskos, szürke szőrrel födött teremtés követte, s
-én egyedül maradtam.
-
-S ekkor mielőtt a bejárathoz értem, vérebugatást hallottam.
-
-A következő pillanatban kiugrottam a kunyhóból kezemben a szöges bottal,
-s reszketve minden ízemben. Előttem állt háttal vagy húsz esetlen
-állat-ember, s torz fejüket elfödte félig lapoczkájuk. Izgatottan
-hadonáztak. A többi barlangból más félállat-arczok bukkantak elő
-kiváncsian. Abba az irányba tekintve, a merre a többiek néztek, láttam,
-hogy a barlangos folyosó tulsó végén a fák árnyékában feltünik Moreau
-sötét alakja és sápadt arcza. Visszatartotta az ugrándozó vérebet, s
-nyomában lépdelt Montgomery, kezében revolverrel.
-
-Egy pillanatig a földhöz szegezett a rémület.
-
-Majd megfordultam, s láttam, hogy utamat hátulról szürke arczú, esetlen
-szörnyeteg zárja el s kis pislogó szemekkel felém közeledik. Körülnéztem
-s jobb felől vagy tizenkét yardnyira előttem szűk hasadást vettem észre
-a sziklafalban, a melyen fénysugár szűrődött keresztül a homályosságba.
-
-– Megálljon! kiáltott Moreau, a mint e hasadék felé indultam, s aztán
-így kiáltott: – Fogjátok meg!
-
-Erre egymás után felém fordultak a fenevadak. Állati elméjük
-szerencsémre lassan működött.
-
-Nekivágtam vállammal az egyik esetlen szörnyetegnek, a ki Moreau felé
-volt fordulva, s belelöktem egy társába, a ki mellette állt. Éreztem,
-hogy kezével utánam kapott, de nem ért el. A kis piros lajhár is nekem
-ugrott, de végigvágtam rajta, ocsmány arczát összemarczangolva
-szögesbotommal, s a következő pillanatban kapaszkodni kezdtem fölfelé
-egy meredek oldalösvényen, a mely úgy emelkedett ki a mély hegyi útból,
-mint valami kémény. Üvöltés hangzott mögöttem, s kiáltások: – Fogjátok
-meg! Fogjátok el! A szürkeképű teremtés ujra föltünt mögöttem s rengeteg
-testét beszorította a hasadékba. – Tovább, tovább! üvöltöttek a többiek.
-Fölkapaszkodtam a szűk sziklahasadékon, s az állatemberek falujától
-nyugatra kénmezőre jutottam ki.
-
-A szűk hasadék valósággal szerencse volt rám nézve, mert meredeken
-kigyózva felfelé, megnehezítette üldözőim útját. A fehér mezőn s egy
-meredek lejtőn elszórt fák között végigfutva, alacsony erdős mezőre
-jutottam; ezen keresztül sötét bozótos sűrűbe vágtam bele, a melyen át
-süppedezve futhattam csak. Ekkor bukkant ki legelső üldözőm a
-sziklahasadékból. Előretörtettem a sürűben nehány perczig. Csakhamar
-fenyegető kiáltásoktól visszhangzott a lég mögöttem és körülöttem.
-Hallottam a meredek hasadékon csörtető üldöző csapat zaját, majd a nád
-recsegését s közbe-közbe roppant egy-egy letörő ág. Volt üldözőim között
-nehány, a ki úgy ordított, mint a zsákmányára rászabadított fenevad. A
-vérebek csaholása balfelől hallatszott. Moreau és Montgomery szintén
-balfelől kiáltozott. Hirtelen jobbra fordultam.
-
-Nemsokára besüppedt talpam alatt az iszapos talaj; de én
-kétségbeesésemben térdig süppedve hanyatt-homlok tovább iparkodtam s a
-magas nádasban kigyózó ösvényre jutottam. Üldözőim zaja egyre jobban
-távolodott. Egy helyütt három macska nagyságú piros állat ugrott fel
-lábam előtt. A gyalogösvény fehér kéreggel borított tisztáson keresztül
-felfelé haladt s távolabb ujra sűrű nádasba torkollott.
-
-Egyszerre hirtelen kanyarodott s párhuzamosan futott tovább egy meredek
-falú sziklahasadékkal, a mely oly váratlanul bukkant elém, mint valami
-angol park határárka. Teljes erőmből futottam s nem vettem észre a
-hasadékot, a mig fejjel előre bele nem pottyantam.
-
-Arczra buktam egy csomó tövises bokor közé s szétmarczangolt füllel és
-vérző arczczal tápászkodtam fel ujra. Sziklás, tüskés meredek hegyi útba
-zuhantam, a melyben ködös gőz gomolygott ide-oda. A gőz egy középütt
-kígyózó keskeny patakból özönlött fölfelé. Megdöbbentem a tiszta
-napfényben gomolygó gőz láttára; de csodálkozni nem igen volt időm.
-Jobbra fordultam, lefelé a folyó mentén, azt remélve, hogy ebben az
-irányban eljutok a nyílt tengerhez, s vízbe fojthatom magam. Csak később
-vettem észre, hogy esés közben szöges botomat elvesztettem.
-
-Csakhamar nagyon megszűkült a hegyi út, s tépelődés nélkül beleléptem a
-patakba. De gyorsan kiugrottam belőle, mert vize csaknem forró volt.
-Ekkor vettem csak észre, hogy a forró víz vékony kénes tajtékot sodort
-felszinén. Rögtön rá kanyarodott az út s feltünt a távoli kék horizont.
-A közeli tenger ezer napot tükrözött vissza. Láttam magam előtt a
-halált. Izzadtam s alig lihegtem. Arczomon meleg vér patakzott s szinte
-lelkesedés fogott el arra a tudatra, hogy megelőztem üldözőimet. Most
-már csak rajtam állt, hogy vízbe fojtsam magam. Visszanéztem az úton, a
-melyen eddig jutottam.
-
-Hallgatóztam. Szúnyogzümmögésén és a tövisek közt ugrosó rovarok
-czirpelésén kivül csend volt körülöttem. Majd elhaló kutyaugatást
-hallottam, s mintha ostor csattogott volna valahol távol. A zaj
-erősödött, majd ujra gyöngült. Fölfelé haladt a patak mentén s végre
-elenyészett. Egyidőre megszünt a hajsza.
-
-De most már tudtam, mily segitséget várhatok az állat-emberektől.
-
-
-
-
-XIII.  Tárgyalás.
-
-Megfordultam ujra s folytattam utamat a tenger felé. A forró patak
-sekély zátonynyá szélesedett, a melyben egy csomó rák, és más
-hosszútestű, soklábú teremtmény riadt meg lépteimre. Kimentem a
-sóstenger szélére s éreztem, hogy biztonságban vagyok. Megfordultam s
-kezemet csipőmre téve visszanéztem a mögöttem elterülő zöld sűrűségre, a
-melyben ide-oda kanyarodott a hegyi út gomolygó gőze.
-
-Majd az ötlött eszembe, hogy van még egy módja menekülésemnek. Mialatt
-Moreau és Montgomery állathordájukkal hajszol a szigeten, nem
-juthatnék-e el a part mentén az elkerített telepre? Megkerülve őket s
-kirántva a nem valami szilárdan épült falból egy szirtdarabot,
-letörhetném a kis kapu zárját, s ki tudja, nem találnék-e kést,
-pisztolyt vagy más effélét, a mivel küzdhetnék, ha visszatérnek? Ha már
-meg kell halnom, legalább drágán adnám életemet.
-
-Nyugatnak fordultam tehát s a víz mentén folytattam utamat. A nyugvó nap
-szemembe tűzte vakító meleg sugarait. Egyszerre délnek fordult a part s
-a nap jobbra került tőlem. Majd váratlanul szemben velem különböző
-alakok bukkantak elő a bokrok közül, először Moreau az ocsmány vérebbel,
-majd Montgomery, s utána a többiek. Erre megálltam.
-
-Megláttak s integetve felém közeledtek. A két állatember előbbre futott,
-hogy elvágja előlem a bozótos sűrűséget. Montgomery is futásnak eredt,
-de egyenesen felém tartott. Moreau lassabban követte őt kutyájával.
-
-Egyszerre felriadtam tétlenségemből s a tengernek fordulva begázoltam
-egyenesen a vízbe. A víz eleinte nagyon sekély volt. Vagy harmincz
-yardot gázoltam befelé, mire a habok derekamig értek. Homályosan láttam,
-a mint a fenéken a legkülönbözőbb teremtések szétfutottak lépteimre.
-
-– Mit cselekszik? kiáltott rám Montgomery.
-
-Megálltam övig a vízben, s visszabámultam rájok.
-
-Montgomery lihegve a víz szélén állt. Arcza vörös volt a fáradtságtól,
-hosszú lenszinű haja kuszáltan lengett feje körül s lecsüggő alsó ajka
-fölött látszottak rendetlen fogai. Moreau, halvány, határozott arczával,
-épen melléje ért s kötélen tartott kutyája ugrándozva ugatott rám. Mind
-a két férfi kezében nehéz ostor volt. Az állatemberek távolabb állottak
-a parton.
-
-– Mit cselekszem? szóltam, vízbe akarom fojtani magam.
-
-Montgomery és Moreau egymásra tekintett.
-
-– Miért? kérdezte Moreau.
-
-– Azért, mert ez jobb, mint hogy önök kínpadra vonjanak.
-
-– Ugy-e mondtam, szólt Montgomery, mire Moreau felelt valamit halkan.
-
-– Hogy érti azt, hogy kínpadra akarom vonni? kérdezte Moreau.
-
-– Láttam, mit csinál, szóltam. S aztán – azok ott…
-
-– Hallgasson! kiáltott Moreau s tiltó mozdulatot tett kezével.
-
-– Nem hallgatok, szóltam. Azok emberek voltak: s mik most? Én nem akarok
-hozzájuk hasonló lenni. A két férfi mögé tekintettem. Montgomery
-kisérője állt a parton legközelebb s egyike a fehér rongyokba burkolt
-csónakosoknak. Távolabb a fák árnyában láttam kis majom-emberemet, s
-mögötte több más elmosódó alakot.
-
-– Mik ezek a teremtmények? szóltam feléjök mutatva s egyre jobban
-kiáltva, hogy hangomat azok is meghallják. – Emberek voltak – mint önök,
-a kiket állatokká aljasított, rabszolgákká tett, a kiktől azonban fél
-még szüntelenül. – Ti, a kik halljátok szavamat! Nem látjátok, hogy ezek
-az emberek félnek tőletek? Miért félnek tőletek? Mert ti sokan vagytok,
-– – –
-
-– Az Istenért! kiáltott Montgomery, ne folytassa, Prendick!
-
-– Prendick! kiáltott Moreau.
-
-Kiabáltak mind a ketten, mintha el akarták volna nyomni hangomat, s
-mögöttük bamba arczczal, kiváncsian ott álltak az állatemberek; kezük
-lelógott s lapoczkájuk kipúposodott. Mintha azon erőlködtek volna, hogy
-megértsenek s visszaemlékezzenek emberi múltukra.
-
-Folytattam a kiabálást, de arra alig emlékszem, mit kiabáltam. Hogy
-megölhetik Moreaut és Montgomeryt; hogy nincs mit félni tőlök. Láttam,
-hogy a sötét rongyokba burkolt, zöldszemű férfi, a kivel megérkezésem
-estéjén találkoztam, kilép a fák közül s a többiek nyomon követik, hogy
-jobban hallhassanak.
-
-Végre szünetet tartottam, hogy lélekzetet vegyek.
-
-– Hallgasson meg egy pillanatra – szólt Moreau határozott hangja, aztán
-beszéljen, a mit akar.
-
-– Nos? kérdeztem.
-
-Köhögött, gondolkozott, aztán így kiáltott: – Latinul, Prendick! Rossz,
-iskolás latinsággal szólok! De próbáljon megérteni: _Hi non sunt
-homines, sunt animalia quae nos habemus… vivisected._[1] Embereket
-csináltunk belőlök. Meg fogok mindent magyarázni. Jöjjön ki a partra.
-
-Felkaczagtam. – Szép história – szóltam. Beszélnek, főznek, házakat
-építenek. Emberek voltak. Velem is az történnék, ha kimennék a partra.
-
-– A víz egy kissé távolabb, túl azon a helyen, a hol áll, mély… és tele
-van czápával.
-
-– Ez az én utam – szóltam. Gyorsan és röviden. Nemsokára.
-
-– Várjon egy perczig. Kivett valamit a zsebéből, a mi megcsillant a nap
-fényében s lába elé vetette a földre. Ez töltött revolver – szólt.
-Montgomery is eldobja az övét. Most felmegyünk a partra oly messzire, a
-mint jónak látja. Azután jöjjön ki és vegye fel a revolvereket.
-
-– Nem én. Van egy harmadik revolverük is.
-
-– Szeretném, ha gondolkoznék a dolgokon, Prendick. Először is, soha nem
-kértem, hogy jöjjön a szigetre. Aztán megmérgezhettük volna mult éjjel,
-ha rosszat forralnánk ön ellen. Aztán, ha kissé nyugodtabban
-meggondolja, Montgomery csakugyan olyan ember, a milyennek tartja első
-rémületében? Saját érdekében akartuk elfogni. Mert ez a sziget tele van
-ellenséges tüneményekkel. Mért akarnók lelőni önt, mikor ép most azt az
-ajánlatot teszi, hogy vizbe fojtja magát?
-
-– Mért uszították rám csordájukat, mikor a kunyhóban voltam?
-
-– Mert bizonyosra vettük, hogy kézre kerítjük s megmentjük a
-veszedelemből. Később saját érdekében letértünk a nyomáról.
-
-Tünődtem. Nem látszott lehetetlenségnek. Majd ujra eszembe jutott
-valami.
-
-– Csakhogy – szóltam – láttam az udvaron…
-
-– Az a puma volt.
-
-– Lássa, Prendick, szólt Montgomery. Maga közönséges szamár. Jöjjön ki a
-partra, vegye föl a revolvereket s azután majd beszélünk. Többet most
-csakugyan nem tehetünk.
-
-Bizonyos, hogy Moreauban mindvégig bizalmatlankodtam és féltem tőle. De
-Montgomery olyan ember volt, a kit megértettem.
-
-– Menjenek fel a partra, szóltam rövid gondolkozás után s aztán hozzá
-tettem: – Tartsák fel a kezüket.
-
-– Ostoba czeremonia, – mormogta Montgomery.
-
-Megfordultak mind a ketten, szembe azzal a hat-hét groteszk alakkal, a
-ki ott állt a napfényben szeliden, mozdulatlanúl, árnyékot vetve s mégis
-hihetetlenül látomásszerüen. Montgomery feléjök pattantott ostorával,
-mire valamennyien megfordultak s hanyatt-homlok a fák közé rohantak.
-Mikor elég messze volt már Moreau és Montgomery, partra gázoltam s
-felkaptam és megvizsgáltam a revolvereket. Hogy biztosítsam magam
-teljesen minden fondorlat ellen, rálőttem egy darab kerek lávára s
-elégedetten láttam, hogy a kő porrá vált s a part visszhangzott a
-csattanástól.
-
-Majd határozatlanul álltam egy pillanatig.
-
-– Koczkáztatom a dolgot – szóltam végre – s mindkét kezemben egy-egy
-revolverrel, megindultam utánok felfelé a parton.
-
-– Hála Istennek – szólt Moreau megkönnyebbülve. Napom javarészét ugy is
-tönkre tette már megzavarodott képzelődésével.
-
-S megvető pillantást vetve rám, a mely mélyen megalázott, Montgomeryvel
-együtt némán folytatta útját előttem.
-
-Az állatemberek csodálkozva álldogáltak még folyton a fák között.
-Elhaladtam mellettük oly nyugodtan, a mint csak tellett tőlem. Az egyik
-utánam indult; de Montgomery csattantott ostorával, mire hamarosan
-visszahőkölt. A többi némán figyelve állt. Lehet, hogy csakugyan állatok
-voltak valamikor. De soha életemben nem láttam még olyan állatot, amely
-megpróbál gondolkozni.
-
-
-
-
-XIV.  Dr. Moreau magyarázata.
-
-Most pedig, Prendick, hallgassa meg magyarázatomat, – szólt dr. Moreau –
-miután jól ettünk és ittunk. Ki kell jelentenem, hogy ily diktátori
-hajlamú vendégem, mint ön, még sohasem volt. De figyelmeztetem, hogy
-most utoljára engedelmeskedtem önnek. Ha legközelebb ujra
-öngyilkossággal fenyegetőzik, nem fogok törődni önnel.
-
-Karos székemben ült, fehér, ügyes formájú újjai közt félig elszítt
-szivart tartva. A függő lámpa fénye épen ősz hajára esett. Kibámult a
-kis ablakon a csillagokra. Oly távol ültem tőle, a mennyire csak
-lehetett. Közöttünk volt az asztal s a revolverek kezem ügyében voltak.
-Montgomery nem volt a szobában. Nem is szerettem volna együtt lenni
-egyszerre mind a kettőjükkel a kis szobában.
-
-– Azt már belátja, hogy az az elevenen vagdalt emberi lény a puma volt?
-– szólt Moreau. Megengedte ugyanis, hogy magam meggyőződjem erről a
-belső szobában.
-
-– A puma volt – szóltam, – él még most is, de úgy össze van vagdalva,
-hogy nem szeretném még egyszer látni. Minden hitvány…
-
-– Hagyja csak – szólt Moreau. Kérem, legalább ezektől a gyerekes
-borzongásoktól kiméljen meg. Montgomery épen ilyen szokott lenni.
-Belátja tehát, hogy a puma volt. Most pedig, hallgasson meg nyugodtan,
-míg be nem fejeztem physiologiai előadásomat.
-
-S rögtön el is kezdte fejtegetéseit eleinte hideg, fölényes hangon, de
-nemsokára kissé belemelegedve a magyarázgatásba. Egyszerüen és
-meggyőzően beszélt. Hébekorba megcsillant egy kis sarcasmus is a
-hangjában. Nemsokára pirultam előtte szégyenletemben.
-
-Azok a lények, a melyeket láttam, nem voltak sohasem emberek. Állatok
-voltak, emberiesített állatok, diadalai a vivisectionak.
-
-– Elfelejti, mi mindent nem tehet egy ügyes vivisector élő lényekkel –
-szólt Moreau. A mi engem illet, nem értem, mért nem tették meg már régen
-előttem mindazt, a mit én tettem itt e szigeten. Apróbb eredményeket
-felmutattak természetesen régebben is – amputáltak, felmetszették a
-nyelvet, kivágtak a testből beteg részeket. Bandsalitást előidéztek és
-megszüntettek sebészeti úton. De mindez csekélység. A sebészet nagyobb
-dolgokra termett. Ép úgy tud épiteni, mint rombolni és változtatni.
-Hallott bizonyára arról a közönséges sebészeti műtétről, amelyet az
-elpusztult orr esetében szoktak alkalmazni. Lemetszenek a homlokról egy
-bőrlappantyút, ráfordítják az orra s a bőr új helyzetében tovább él. Új
-helyzetbe illesztik a test egy részét magán a testen. Lehetséges
-azonban, hogy valamely test frissen szerzett részét más állati testre
-illesztik rá. Gondoljon például a fogra. A bőr és csont átillesztése
-könnyíti a gyógyulást. A sebész a seb közepére más állatról lemetszett
-bőrdarabokat vagy más frissen leölt áldozatból kivett csontrészeket
-illeszt.
-
-– Azok a lények, a melyeket látott, új alakokká átdolgozott állatok. Az
-élő formák alakíthatóságának tanulmányozására szenteltem egész életemet.
-Évekig tanulmányoztam s tudásom egyre bővült. Látom, hogy borzadozik,
-pedig semmi újat nem mondok önnek. A gyakorlati anatomiában megvolt
-mindez évek előtt; csak ember nem akadt, a ki merészen keresztül is
-vitte volna. Az állatnak nemcsak a külső formáját tudom megváltoztatni.
-Az élő lény physiologiája, vegyi folyamatai is alávethetők tartós
-módosulásoknak. Ismert példa erre a mindenfajta beoltás élő vagy holt
-anyaggal. Hasonló műtét a vérátömlesztés is és főleg ezen kezdtem
-működésemet. Csupa ismert dolog. Ugyanezt tették már, nem ily nagy
-mértékben, de talán mélyrehatóbban, azok a középkori kuruzslók, a kik
-törpéket, nyomorék koldusokat és mutogatásra való szörnyeket állitottak
-elő; ennek a nyoma maradt meg manapság is a piaczi szemfényvesztőkben és
-az erőművészekben. Hugo Viktor kifejti ezt a _L’homme qui rit_-ben… De
-talán most már kezd megérteni. Belátja, hogy lehetséges átilleszteni az
-állat egyik részét egy más részére vagy valamely állat részét egy más
-állatra, meg lehet változtatni a vegyi folyamatokat, a fejlődési
-rendszert, módosítani lehet végtagjai tagozatát, egyszóval meg lehet
-változtatni legbelsőbb structuráját.
-
-– S mégis a tudománynak ezt a rendkivüliségét sohasem tűzték ki czélnak,
-sohasem művelték rendszeresen a modern tudósok, a míg én meg nem tettem!
-A sebészet legutóbb rájött már efféle dolgokra; sok hasonló dolgot
-bebizonyítottak már véletlenül zsarnokok, criminalisták, ló- és
-állattenyésztők, csupa kontár, nehézkezű ember, a ki saját közvetlen
-czélja felé tört csak. Én voltam az első, a ki antiszeptikus módszerrel
-felfegyverkezve nyúltam hozzá ehhez a kérdéshez, a ki tudományos
-ismeretével birtam a fejlődés törvényeinek.
-
-– Valószinű, hogy titokban foglalkoztak már régebben is a dologgal. A
-sziámi ikrek így támadhattak… S az inquisitio boltos helyiségeiben…
-Bizonyos, hogy közvetlen czéluk a mesterkélt kínzás volt, de akadt
-bizonyára az inquisitorok között olyan is, a ki tudományos érdeklődést
-tanusított…
-
-– Csakhogy – vágtam közbe – _ezek_ a lények, _ezek_ az állatok
-_beszélnek_!
-
-Ráhagyta, hogy igaz s aztán folytatta annak a bizonyítását, hogy a
-vivisectio nemcsak physicai metamorphosis előidézésére képes. Az
-elmebeli structura sokkal határozatlanabb a testinél. Egyre növekvő
-hypnotikus tudásunkban megvan a biztosítéka annak, hogy régi átöröklött
-ösztönöket új suggestiók segélyével pótolni lehet. Hiszen tulajdonképen
-az, a mit erkölcsi nevelésnek mondunk, nem egyéb, mint az ösztönök
-mesterkélt módositása és kiforgatása. A harcziasságból bátor önbizalom
-lesz, az elnyomott érzékiségből vallásos túlbuzgóság. A főkülönbség az
-ember és a majom között a gégefőben rejlik, a melynél fogva a majom nem
-képes azokra a különböző hangjelvényekre, a melyekkel a gondolatot
-szavakba tudjuk átfordítani. Ebben nem értettem egyet vele; de dr.
-Moreau rideg udvariatlansággal viszonozta ellenvetésemet, ismételte,
-hogy a dolog így van s azután folytatta fejtegetéseit.
-
-Majd azt kérdeztem, mért választotta mintául az emberi formát.
-Bevallotta, hogy puszta véletlenségből. Ép oly könnyen alakíthattam
-volna juhokból lámákat és lámákból juhokat. De van valami az emberi
-formában, a mi minden állati formánál jobban ingerli az elmét. De nem is
-szorítkoztam csupán az emberalkotásra. Egyszer-kétszer… Vagy egy perczig
-elhallgatott. Hogy múlnak az esztendők! S egy egész napot arra
-pazaroltam, hogy megmentsem az ön életét s most arra pazarolok egy órát,
-hogy önnek magyarázgassak.
-
-– De – szóltam én – egyet még mindig nem értek. Mivel igazolja azt a sok
-gyötrelmet, a mit okoz? Mert az egyetlen dolog, a mi mentheti a
-vivisectiot, valami gyakorlati czél lehet csak…
-
-– Úgy van – szólt Moreau. De a mint látja, én más anyagból vagyok
-gyúrva. Világfelfogásunk teljesen különböző. Ön materialista…
-
-– Az nem vagyok – vágtam közbe hevesen.
-
-– Csak az én szememben az. Mivel épen a kín kérdése választ el egymástól
-bennünket. A mig valami látható vagy hallható kín beteggé teszi, a mig
-saját kínjai zavarják, a míg a bűnről alkotott fogalmába belejátszik a
-kín, addig, azt mondom, állat, a mely kissé tisztábban érez a többi
-állatnál. Ez a kín…
-
-Ez a sophistica fellázított s türelmetlen mozdulatot tettem.
-
-– Óh! ez az egész csekélység csak. Az az elme, a mely valóban fogékony a
-tudomány tanításaira, kénytelen belátni, hogy ez csak csekélység. Lehet,
-hogy e kis bolygón kivül, e kosmikus ködfolton kivül, a mely
-láthatatlanná válik a legközelebbi csillagról, – lehet, mondom, hogy
-rajta kivül sehol máshol nincs meg az, a mit kínnak neveznek. De hát
-miért van meg éppen itt, az élőlények között, s mi az a kín
-tulajdonképen?
-
-Mialatt beszélt, elővett egy kis tollkést a zsebéből, kinyitotta kisebb
-pengéjét s úgy fordította székét, hogy láthattam egész czombját. Azután
-gondosan kiválasztva egy pontot rajta, beleszúrta a pengét lábába s
-rögtön kihúzta belőle.
-
-– Bizonyára régebben is látta már ezt. Annyit sem érezni belőle, mint a
-tűszúrásból. De hát mit bizonyít ez? Azt, hogy a kín érzetre való
-hajlandóság nem az izmokban van. A bőrben van ugyanis egy kis
-hajlandóság, de az egész lábnak csak egyik-másik pontja képes a
-kínérzetre. A kín egyszerű belső tanácsadónk, amely óv és ösztönöz. Az
-egész élő hús nem érzi a kínt, minden ideg sem érzi, sőt valamennyi érző
-ideg sem fogékony rá. A látóidegben például nincs meg a fogékonyság
-reális kínérzete. Ha megsebzi látóidegét, egyszerüen merő fényfoltokat
-fog látni úgy, amint a hallóideg baja puszta fülzúgásban nyilvánul csak.
-A növények nem éreznek kínt; az alsóbb állatok, lehet hogy például már a
-csillaghalak is, szintén nem éreznek kínt. Már most minél értelmesebbek
-az emberek, annál értelmesebb módon törekszenek saját boldogulásukra, s
-annál kevésbbé van szükségük arra, hogy czélul tűzzék maguk elé a
-veszedelmekből való szabadulást. Oly czéltalanná vált dologról nem
-tudok, a melyet a fejlődés előbb-utóbb teljesen ki nem irtott volna.
-Igazam van? S a kínérzet szükségtelenné válik.
-
-– Aztán vallásos ember vagyok, Prendick, mint minden józan gondolkodású
-ember. Azt hiszem, jobban beleláttam a világ alkotójának utaiba, mint
-ön, mert én a mióta élek, a magam módja szerint mindig az ő törvényeit
-fürkésztem, ön pedig, ha jól értettem, ezalatt pillangókat gyüjtött.
-Annyit mondhatok, hogy a gyönyörnek és a kínnak semmi dolga sincs az
-éggel és a pokollal. Gyönyör és kín – fabatkát sem ér. Mi az ön vallásos
-őrjöngése? Más-e, mint Mahomet túlvilági húrijai? A gyönyör és a kín nem
-egyéb az emberben, Prendick, mint az állat jele, azé az állaté, a
-melyből eredt. Kín! Kín és gyönyör addig van csak ránk nézve, a míg a
-porban fetrengünk…
-
-– Látja, én egyenesen előretörtem utamon, a melyet kutatás közben
-választottam. Más módjáról sohasem hallottam a kutatásnak. Fölvetettem
-egy kérdést, azután képzeltem valami módját a feleletnek, s ha ez
-megvolt, új kérdés következett. Lehetséges-e ez vagy az, vagy sem? El
-sem tudja képzelni, micsoda szellemi szenvedély rabja a kutató.
-Testetlen vágyainak különös színtelen gyönyöréről fogalma sincs. Az a
-lény, a mely előtte van, nem állat, nem teremtmény-társa, hanem
-problema. A rokonszenvből eredő kínról annyit tudok csak, hogy régen,
-sok esztendő előtt meggyötört néha. Az volt a vágyam, egyetlen vágyam,
-hogy megtaláljam az élő szervezet alakíthatóságának végső határát.
-
-– De, szóltam közbe, ez borzalmas…
-
-– Mindmáig sohasem törődtem az anyag ethikájával. A természetbe való
-elmélyedés végül oly lelkiismeretlenné teszi az embert, a minő maga a
-természet. Előretörtem utamon, nem törődve mással, csak a magam elé
-tűzött kérdéssel, s az anyag… végre is azzá lett kezem között, a mit ott
-a kunyhóban látott… Tizenegy éve már, hogy Montgomeryval ide jöttem. Ugy
-emlékszem a sziget zöldellő csendjére s a puszta óczeánra, mintha tegnap
-történt volna. Mintha engem várt volna csak ez a hely, s azután
-megkezdődött a munka.
-
-Elhallgatott. Szótlanul ültem, arczára tekintve.
-
-– Beszámítva az Angliában töltött kilencz esztendőt, körülbelül húsz
-esztendőt töltöttem munkában s még mindig van minden munkámban valami, a
-mi lesujt, ki nem elégit, további erőfeszítésre sarkal. Néha túllövök a
-czélomon, néha innen maradok rajta; de a miről álmodom, azt nem
-valósítom meg soha. Az emberi formát most már könnyen megadom úgy, hogy
-hajlékony és kecses, vagy tömzsi és erős, de a kezekkel és a karmokkal
-gyakran nagy bajom van: fájdalmas részek, a melyeket nem igen merek
-szabadon alakítani. De legnagyobb bajom az agy finom illesztgetésével és
-alakításával van. Az értelem gyakran rendkivül alacsony, s váratlan,
-előre nem látható hézagok vannak benne. S aztán van valami, a mihez nem
-tudok hozzáférni sehogysem; hogy úgy mondjam, a lelki izgalmak székhelye
-ez. A vágyak, az ösztönök, a sóvárgások, a melyeken megtörik az emberi
-való, valami furcsa rejtett reservoir, a mely olykor-olykor megreped s
-elárasztja hirtelen az egész lényt haraggal, gyülölettel vagy
-félelemmel. Ezek az én teremtéseim furcsák, esetlenek az ön szemében, ha
-megfigyeli őket; de nekem, a mint megalkottam őket, kétségtelenül emberi
-lényeknek tetszettek. Később aztán elenyészik ez a meggyőződésem. Kiüt
-rajtok először az egyik, utána a másik állati vonás, s rám mered… De még
-nem adom fel a küzdelmet. Valahányszor belemerítek egy élő teremtményt
-az izzó kínok árjába, azt hiszem, most kiirtom belőle az egész állatot s
-eszes lényt teremtek belőle. Végre is micsoda tíz esztendő? Az ember
-százezret töltött már el az alkotásban.
-
-Sötéten elgondolkozott: – De hitem szilárd. Ez a puma…
-
-Ujra elhallgatott. Majd igy folytatta: – Mindig visszafejlődnek. A mint
-kezemet leveszem róluk, visszatér ujra az állat, s nem hagyja magát…
-
-Ujra hosszú szünetet tartott.
-
-– Aztán alkotásait azokba a barlangokba dugja? kérdeztem.
-
-– Oda mennek. Kibocsátom őket, a mint megérzem bennök az állatot, s
-csakhamar odakerülnek. Valamennyien félnek tőlem és ettől a háztól. Van
-bennök valami torzképe az embernek. Montgomery tud róla, mert ő
-közvetíti dolgaikat. Nehányat begyakorolt saját szolgálatára. Szégyenli
-ugyan, de azt hiszem, félig bolondja egynémelyik fenevadnak. De ez az ő
-dolga, nem avatkozom bele. Undorít tökéletlenségök. Nem érdekelnek. Azt
-hiszem, valami csufondáros észszerű életet folytatnak a nyomorultak! Van
-valami, a mit a törvénynek mondanak. Hymnusokat zengedeznek róla.
-Megépítik barlangjaikat, növényeket szednek, gyümölcsöt gyüjtenek, s még
-meg is házasodnak. De én keresztül látok rajtuk, belelátok veséjökbe, s
-látom bennök az állati lelket, a veszendő állatot, a mely tele van
-élvvágygyal és önző… De azért különös dolog. Életük bonyolult, mint
-minden élet. Van bennök valami magasabbra törekvés, lehet, hogy hiúság,
-lehet, hogy határozatlan nemi izgalom, lehet, hogy puszta kiváncsiság.
-Csak ez érdekel… A pumától sokat várok; kemény munkát végeztem fején és
-agyvelején…
-
-– S most, szólt hosszas hallgatás után, mialatt mindegyikünk saját
-gondolataival tépelődött, mi a véleménye? Fél még mindig tőlem?
-
-Ránéztem, s nem láttam benne mást, mint egy sápadt arczú, nyugodt
-tekintetű őszhajú férfit. Derűs nyugalma, megállapodottságából eredő
-szépsége, hatalmas termete mintája volt a kényelemben élő öreg-úrnak.
-Majd összerázkódtam. Válaszul kérdésére mind a két kezemmel egy-egy
-revolvert nyujtottam feléje.
-
-– Tartsa meg őket, szólt. Azután felállt, rám nézett egy pillanatig s
-elmosolyodott. – Viszontagságos két napot élt át, szólt. Azt tanácslom,
-hogy aludja ki magát. Örülök, hogy megértettük egymást. Jó éjszakát.
-
-Gondolkozott egy kissé s azután kiment a belső ajtón. Azonnal
-ráfordítottam a kulcsot a külső ajtóra.
-
-Ujra leültem; elültem székemben egy ideig, s testem, lelkem és kedélyem
-annyira ki volt merűlve, hogy gondolataim nem tudtak elszabadulni attól,
-a mit utoljára mondott. A fekete ablak úgy bámult rám, mint valami
-hatalmas szem. Végre erőt véve magamon eloltottam a lámpát s
-belefeküdtem a függő ágyba. Csakhamar mély álomba merültem.
-
-
-
-
-XV.  Az állatemberek.
-
-Korán fölébredtem. Tisztán, világosan emlékeztem Moreau magyarázatára.
-Kiugrottam a függőágyból s az ajtóhoz léptem, hogy meggyőződjem, rá
-van-e fordítva a kulcs. Azután megráztam az ablakrácsot: szilárdan a
-falba volt erősítve. Kopogtak az ajtón, s hallottam Montgomery fekete
-arczú kisérőjének a hangját. Kezembe vettem az egyik revolvert s
-kinyitottam az ajtót.
-
-– Jó reggelt, uram, szólt reggelimet hozva, a rendes főzeléken kivül
-rosszúl elkészitett tengerinyulat is. Montgomery mögötte jött.
-Körüljártatta szemét, s észrevéve a revolvert, gúnyosan elmosolyodott.
-
-A puma pihent, hogy gyógyuljon, ezen a napon; de Moreau, akinek nagyon
-zárkózott szokásai voltak, nem csatlakozott hozzánk; arról beszélgettem
-Montgomeryval, hogyan élnek az állatemberek. Főleg arra voltam kiváncsi,
-mikép tartják vissza őket attól, hogy Moreaut és Montgomeryt meg ne
-rohanják s egymást szét ne tépjék.
-
-Megmagyarázta, hogy Moreau és a saját biztonsága a szörnyetegek szellemi
-korlátoltságának köszönhető. Bár értelmök erősbödött, s megvan bennök a
-hajlandóság arra, hogy állati ösztöneik fel-felébredjenek, van
-elméjökben néhány fixa idea, a melyet Moreau ültetett beléjök, s a mely
-teljesen korlátok közé szorítja képzelő erejüket. Valósággal
-hypnotisálva vannak, némely dolgot lehetetlennek, másokat kerülendőknek
-tartanak, s e tilalmak úgy beleszövődtek elméjök szervezetébe, hogy az
-engedetlenség vagy az ellenkezés lehetősége is ki van zárva. De bizonyos
-dolgokban a régi ösztön mégis folytonosan hadi lábon áll Moreau
-ügyességével. Egy csomó mondás, a melyet törvénynek neveznek, elméjökben
-folyton harczol állati természetük legmélyében gyökerező, lázadozó
-vágyaikkal. Ezt a törvényt nem győzik ismételni, de azért szüntelenül
-megszegik. Nagyon ügyelnek arra mindaketten, hogy a szörnyetegek vért ne
-izleljenek. A vérszag suggestiv erejétől folyton tartani kell.
-
-Montgomery elmondta, hogy a törvény ereje főleg a macskafajta
-állatemberekben éjente nagyon meggyöngül. A mint beáll a szürkület,
-kalandvágy szállja meg őket. Oly dolgokat mernek elkövetni, a mikről
-nappal mintha nem is álmodnának. Ez volt az oka annak is, hogy a
-leopárdember megérkezésem éjjelén utánam lopózott. De ottlétem első
-napjaiban a törvényt csak lopva és csak éjjel szegték meg; nappal nagy
-tiszteletben tartották a törvény valamennyi tilalmát.
-
-Ideje, hogy elmondjak egyetmást a szigetről és az állatemberekről. A
-szabálytalan körvonalú sziget, a mely alig emelkedett ki a végtelen
-levegőből, hét-nyolcz angol négyszögmértföld nagyságú lehetett.
-Vulkánikus eredetű volt, s most három oldalról korálzátonyok vették
-körül. Az északi részén gomolygó füst és egy meleg forrás volt most már
-minden nyoma annak az erőnek, a melynek a sziget valamikor eredetét
-köszönhette. Hébe-korba érezhető volt rajta gyönge kis földrengés is, és
-a felszálló füst olykor sűrűbben gomolygott, mint rendesen. De más jele
-nem maradt vulkánikus eredetének.
-
-Lakossága, mint Montgomerytől hallottam, hatvan-hatvanöt Moreau által
-alkotott különös teremtés volt, nem számítva azokat a bozótban élő apró
-szörnyetegeket, a melyeknek nem volt emberi alakjuk. Moreau összevissza
-százhúsz teremtést alkotott; de csaknem fele részük elpusztult. Elmondta
-Montgomery, hogy szaporodtak is; de sarjadékaik rendszerint meghaltak.
-Nyoma sem volt rajtuk a szerzett emberi sajátságok átöröklésének. A mig
-éltek, Moreau ezekre is rányomta az emberi bélyeget. Nő kevesebb volt,
-mint férfi; s bár a törvény kimondta a szigorú monogámiát, a nők sok
-titkos üldözésnek voltak kitéve.
-
-Ahhoz nem értek, hogy leírjam részletesen az állatembereket.
-Legszembeötlőbb volt egész megjelenésükben az aránytalanság rövid lábuk
-és hosszú testük között. De a bájról alkotott fogalmunk oly
-viszonylagos, hogy szemem megszokta lassan alakjukat, s végre szinte
-meggyőződtem arról, hogy saját hosszú lábszáraim esetlenek. Szembeötlött
-az is, hogy fejüket előrehajtva tartották, s hátgerinczük domborúan
-görbült. Még a majomember hátának sem volt meg az a hosszú görbülete, a
-mi az emberi alakot oly bájossá teszi. Legtöbbjének esetlen púpos háta
-volt.
-
-Csaknem valamennyinek hátrahajló lapos homloka, eltorzított füle, nagy,
-duzzadt orra, nagyon sűrű vagy nagyon tüskés haja és furcsa szinű vagy
-furcsán elhelyezett szeme volt. Egyikük sem tudott nevetni, csak a
-majomember hallatott néha vihogásszerű röhejt. Eltekintve az általános
-vonásoktól, egyéb közössége nem igen volt fejüknek. Valamennyi megőrizte
-fajbeli sajátságát; az emberi jegy eltorzította, de nem rejtette el a
-leopárdot, az ökröt vagy a sertést vagy egyéb állat vagy állatok
-vonásait, a mikből az egyes állatember alakult. Hangjaik is nagyon
-eltértek egymástól. A kezük mindig torz volt; s bár némelyiknek emberi
-formája szinte meglepett, ujjaik száma csaknem mindig hiányos volt; a
-körmök körül esetlen volt az újj s teljesen érzéketlen.
-
-A két legborzasztóbb állatember a leopárdember és egy hiénából és
-sertésből alkotott lény volt. Nagyobb volt ezeknél az a három, bikából
-alkotott lény, a kiket a csónakban láttam. Aztán következett az
-ezüstszőrű férfi, a ki a törvénymondó volt, aztán Montgomery szolgája és
-egy majomból és kecskéből összeolvasztott szatirszerű lény. Volt három
-sertésférfi és egy sertésnő, aztán egy kanczából és rinoczeroszból
-alkotott teremtés s több más női teremtés, de ezeknek eredetét nem
-tudtam megállapítani. Volt több farkasember is, egy medve-bika keverék
-és egy szent-bernáthegyi kutya-ember. A majom-embert már leírtam. Volt
-aztán egy rendkivül undok, kellemetlen szagú öreg nő, róka és medve
-keverék, a kit kezdettől fogva gyűlöltem. Ugy mondták, hogy vakbuzgó
-követője a törvénynek. Volt aztán egy sereg apróbb tarka lény s kis
-lajhár teremtésem. De elég a felsorolásból!
-
-Eleinte borzongtam e lényektől, mert nagyon is éreztem bennök az
-állatot; de később megszoktam létezésüket. Különösen hatott rám
-Montgomery viselkedése velök szemben. Oly régóta élt köztük, hogy rendes
-emberi lényeknek tekintette őket. Évente egyszer elment Aricába, hogy
-Moreau állatszállítójával alkudozzék. De ebben a spanyol keverékű
-tengeri városkában alig volt alkalma szép emberekkel találkozni. A hajón
-lévő emberek eleinte, a mint beszélte, ép oly furcsa benyomást tettek
-rá, mint rám az állatemberek. Természetellenes hosszú lábuk volt,
-belapult arczuk, előrenyúló homlokuk s gyanakvók, veszedelmesek és önzők
-voltak. Nem is szerette már az embereket. Engem, a mint ki is
-jelentette, csak azért kedvelt, mert megmentette életemet.
-
-Montgomery fekete arczú kisérője, a kivel először találkoztam az
-állatemberek közül s akinek neve is volt: _M’ling_, nem élt együtt a
-többiekkel, hanem szűk istállóban lakott hátul az elkerített udvarban.
-Alig volt oly értelmes, mint a majomember, de sokkal tanulékonyabb volt
-s legemberibb formája volt valamennyi állatember között. Montgomery
-megtanította főzni s elvégezni minden szolgai munkát a ház körül.
-Bonyolult diadaljele volt Moreau rettentő ügyességének; kutyával és
-ökörrel beoltott medve s körülbelül a legtöbb gonddal kidolgozott
-állatember. Különös gyöngédséggel és odaadással viseltetett Montgomery
-iránt, a ki néha megveregette, félig gúnyos, félig tréfás neveket
-osztogatott neki s tánczoltatta nagy gyönyörüségére; máskor meg,
-különösen ha sok whiskyt ivott, rosszul bánt vele, csipdeste, ütötte,
-verte, kővel dobálta. De _M’ling_ nem sokat bánta s legnagyobb örömmel
-mindig csak Montgomery közelében tartózkodott.
-
-Említettem már, hogy hozzászoktam az állatemberekhez s ezer dolgot, a mi
-eleinte természetellenesnek látszott s visszataszított, csakhamar
-természetesnek és rendesnek tartottam. De azért hébe-korba
-visszariasztva, megvillant előttem az állatemberekben az igazi állat.
-Érdekes és nem is tudom magamnak megmagyarázni teljesen, hogy az undok
-nőteremtések ottlétem első idejében ösztönszerüleg megérezték, hogy
-undorító benyomást gyakorolnak rám s ennek következtében egyre több
-gondot fordítottak az illendőségre s külső ruházatuk diszére.
-
-
-
-
-XVI.  A vérszag.
-
-Látszik, hogy gyakorlatlan író vagyok. Ez az oka, hogy annyira
-elcsapongtam történetemtől. Miután Montgomeryval megreggeliztem, elvitt
-magával sétálni a szigeten, hogy megmutassa a meleg forrást, a melynek
-forró vizébe előtte való nap belezuhantam. Ostorral és töltött
-revolverrel indultunk el mind a ketten. Mialatt útközben lombos sűrűn
-haladtunk keresztül, tengeri nyúl nyöszörgését hallottuk. Megálltunk és
-hallgatóztunk, de nem hallottunk többé semmit s csakhamar folytattuk
-utunkat, megfeledkezve az inczidensről. Montgomery apró, piros állatokra
-figyelmeztetett, amelyek hosszú hátsó lábaikon ide-oda szökdeltek a
-bokrok között. Az állatemberek sarjaiból készítette őket Moreau.
-Találkoztam már néhány ilyen apró lénynyel, mikor a leopárdember elől
-menekültem az első holdas éjszakán s másnap, mikor Moreau üldözött. Az
-egyik véletlenül, a mint ugrott egyet, hogy kikerüljön bennünket,
-beleesett egy gödörbe, a mely egy viharban kidőlt fa tövében támadt. Míg
-a gyökerek közt kapálózott, meg akartuk fogni. Karmolt, mint valami
-macska s hátsó lábaival rugdalódzott. Harapott is, de gyönge foga alig
-okozott nagyobb fájdalmat, mint a tűszúrás. Csinos kis teremtmény volt s
-mint Montgomery mondta, sohasem ásott bele a pázsitba s egyáltalában
-szerette a tisztaságot. Az jutott eszembe, hogy úri parkokban pompásan
-pótolhatná a közönséges tengeri nyulakat.
-
-Tovább menve, hántott kérgű fához értünk. Montgomery figyelmeztetett rá.
-„Ne merj fakérget hántani, ez a törvény,“ szólt. Sokan közülük szeretik
-a kéreghántást.
-
-Azt hiszem, ezután találkoztunk a szatirral és a majomemberrel. A
-szatir, mintha Moreau classicus emlékeinek felcsillanása lett volna.
-Birka arczú, durva héber typusra emlékeztetett, hangja nyers mekegés
-volt s alsó végtagjai a sátán lábát juttatták eszembe. Valami hüvelyes
-gyümölcs belét rágta.
-
-– Üdv – szólt mind a kettő egyszerre – a két ostorosnak!
-
-– Most már három ostoros van – szólt Montgomery. Ehhez tartsátok
-magatokat.
-
-– Hát ő nem csinálmány? – szólt a majomember. Azt mondta…
-
-A szatir kiváncsian rám tekintett.
-
-– A harmadik ostorosnak, a ki jajveszékelve a tengerbe ment, vékony
-fehér arcza van.
-
-– Vékony, hosszú ostora van – szólt Montgomery.
-
-– Tegnap vérzett és jajgatott – szólt a szatir. Te sosem vérzel, sosem
-sírsz. A mester sem vérzik és nem sír soha.
-
-– Ollendorfszerű mondások! – szólt Montgomery.
-
-– Öt újja van; öt újjú, mint én, – szólt a majomember.
-
-– Menjünk, Prendick; – szólt Montgomery karon fogva s folytattuk
-utunkat.
-
-A szatir és a majomember utánunk bámult beszélgetve.
-
-– Nem szól semmit – szólt a szatir. Pedig az emberek beszélnek.
-
-– Tegnap enni kért tőlem – szólt a majomember. Majd tovább beszélgettek;
-de már nem vettem ki, mit. Hallottam, hogy a szatir nevet.
-
-Egyszerre csak rábukkantunk az élettelen tengerinyúlra. Kis vörös teste
-darabokra volt szakgatva, bordái le voltak nyúzva s hátgerinczén
-meglátszottak a fogak nyomai.
-
-Montgomery megállt. Nagy Isten! – szólt s fölemelte az összerágott
-gerinczet, hogy megvizsgálja. Nagy Isten! ismételte, mi ez?
-
-– Valami húsevő szörnyetegük visszatért régi szokásaihoz, szóltam rövid
-szünet múlva.
-
-– Nem szeretem a dolgot – szólt halkan.
-
-– Láttam effélét már megérkezésem napján is – szóltam.
-
-– Mi az ördögöt! Mit látott?
-
-– Egy szétharapott fejű tengeri nyúlat.
-
-– Az nap, mikor megérkezett?
-
-– Igen. A bozótban a bekerített telep mögött, mikor este kimentem. A fej
-teljesen keresztül volt harapva.
-
-Halk, hosszú füttyentést hallatott.
-
-– Sőt mi több, azt is sejtem, melyik szörnyeteg tette. Mielőtt a nyúlhoz
-értem, láttam, hogy egyik fenevad ivott a patakból.
-
-– Szürcsölte a vizet?
-
-– Szürcsölte.
-
-– Ne merd szürcsölni a vizet, ez a törvény.
-
-– Az a fenevad volt, a melyik üldözött.
-
-– Természetesen – szólt Montgomery. Rávall minden a húsevőre. Ölés után
-isznak. Ez a vérszag.
-
-– Milyen volt a fenevad? – kérdezte. Ráismerne? Szétvetve lábát a
-tengeri nyúl élettelen teste fölött, körültekintett. Szeme végig futott
-a zöld sürű árnyékos helyein, az erdő minden búvóhelyén és leshelyén. A
-vérszag – mondta végül ujra.
-
-Elővette revolverét, megvizsgálta a benne levő töltéseket s újra
-eltette.
-
-– Azt hiszem, rá kell ismernem a fenevadra. Alapos zúzódásnak kell a
-homlokán lenni.
-
-– De be is kell bizonyítanunk, hogy ő ölte meg a tengeri nyulat – szólt
-Montgomery. Bár sose hoztam volna ide a tengeri nyulakat.
-
-Tovább akartam menni, de Montgomery megállt a darabokra tépett nyúl
-fölött, zavarodottan eltünődve. E közben annyira előre mentem, hogy a
-tengeri nyúl maradványa nem látszott többé.
-
-– Jöjjön! szóltam.
-
-Erre felriadt tünődéséből s felém jött. Lám – szólt csaknem susogva, –
-azt hittük, hogy meg van valamennyiben az a fixa idea, hogy nem szabad
-enni semmiből, a mi szalad a földön. Ha valamelyik fenevad véletlenűl
-vért szagolt…
-
-Szótlanúl haladtunk egy darabig. Nem tudom, mi történhetett, – szólt
-mintegy önmagával beszélve. Majd kis szünet múlva így folytatta: – Nagy
-bolondot tettem tegnap. A szolgám… Megmutattam neki, hogy kell lenyúzni
-és megfőzni a tengeri nyulat. Különös dolog… Láttam, hogy megnyalta a
-kezét… Sose történt eddig.
-
-Majd később: – Véget kell vetni a dolognak. Beszélnem kell Moreauval.
-
-Hazafelé egész úton ez járt az eszében.
-
-Moreau még komolyabban fogta fel a dolgot, mint Montgomery s alig kell
-külön említenem, hogy különös meghökkenésük rám is átragadt.
-
-– Példát kell mutatnunk – szólt Moreau. Bizonyos vagyok benne, hogy a
-leopárd-ember a bűnös. De hogy bizonyítjuk rá? Jobb lett volna,
-Montgomery, ha elfojtotta volna vágyát a hús után s nem hozta volna a
-szigetre ezt az izgató ujdonságot. Sok bajunk lehet még miatta.
-
-– Ostoba szamár voltam – szólt Montgomery. De most már megtörtént. S
-tudja, hogy ön is beleegyezett.
-
-– Hamarosan végére kell járnunk a dolognak – szólt Moreau. Azt hiszem,
-bármi történik is, _M’ling_-re számithatunk.
-
-– Nem felelhetek teljesen róla sem – szólt Montgomery. Ismernem kellene.
-
-Délután Moreau, Montgomery, én és _M’ling_ neki indultunk a szigetnek a
-hegyi útban levő kunyhók felé. Mi hárman fel voltunk fegyverkezve.
-M’ling kis fejszéjét hozta, a melylyel fát szokott aprítani. Moreaunak
-rengeteg pásztortülök lógott a vállán.
-
-– Meg fogja látni az állatemberek gyülekezetét – szólt Montgomery. Szép
-látvány.
-
-Moreau egy szót sem szólt útközben. Sápadt arcza nagyon komor volt.
-
-Átmentünk azon a mély úton, a melyben a forró viz gőze hömpölygött s a
-nádason keresztül kanyarodó gyalogösvényen eljutottunk végre egy tágas
-térre, a melyet vastag sárga porréteg födött. Azt hiszem, kénpor volt. A
-bokros dombtetőről látszott a csillogó tenger. A természet által
-alkotott szűk amphitheatrum volt, a hol mind a négyen megálltunk. Itt
-Moreau belefújt a tülökbe s fölverte a tropicus délután álmatag
-csendjét. Erős tüdeje lehetett. A rikoltó hang egyre erősödött s a
-viszhanggal együtt fülsiketítő lármában végződött.
-
-– Ah! – szólt Moreau leeresztve ujra oldalára a görbült tülköt.
-
-Rögtön rá ropogás hallatszott a sárga nádasban s a mocsarat környező
-sűrűből hangok egyvelege tört elő. Majd a kénes mező szélének egyszerre
-három-négy pontján is felbukkantak a groteszk állatemberek, felénk
-tartva. Akaratlanul megborzadtam, a mint láttam, hogy egymás után
-előbaktatnak a fák közül vagy a nádasból s előbbre botorkálnak a meleg
-porrétegben.
-
-Moreau és Montgomery azonban elég nyugodtan álltak egy helyben s igy
-szükségszerüleg én sem mozdultam mellőlük. Először érkezett a szatir;
-bár árnyékot vetett és patájával hányta a port, mégis látomásnak
-tetszett. Utána lóból és rhinocerosból összeállított bamba szörny bújt
-ki a nádasból, közeledés közben füvet rágva. Majd felbukkant a
-sertés-asszony és a két farkas-nő; aztán a vörös szemű, beesett vörös
-képü róka-medve boszorkány s nyomukban mások – valamennyien kiváncsian
-sietve. A mint közeledtek, hajlongni kezdtek Moreau felé s a nélkül,
-hogy egymásra tekintettek volna, töredékeket énekeltek a litániába
-szedett törvény második részéből: – _Övé_ a kéz, mely sebet ejt, _Övé_ a
-kéz, mely gyógyít, – és így tovább.
-
-Körülbelül harmincz yardnyira tőlünk megálltak, s térdre ereszkedve
-elkezdték fejükre szórni a fehér port. Képzeljétek el, ha lehet, a
-jelenetet. Mi hárman, kék vászon ruhában, alaktalan fekete képű
-kisérőnkkel, sárga porral borított napsütötte tágas tisztáson álltunk a
-ragyogó kék égboltozat alatt, s körülöttünk a körben kuporgó,
-gesztikuláló szörnyetegek, melyek közöl a legtöbb legvadabb álmaink
-alakzataira emlékeztetett. Túl rajtok egyik irányban a nádas, más
-irányban sűrű pálmacsoportozat választotta el a jelenetet a kunyhós
-hegyi úttól, észak felé pedig a Csendes Óczeán ködös láthatára
-terjeszkedett.
-
-– Hatvankettő, hatvanhárom, számolt Moreau. Még négy nincs itt.
-
-– Nem látom a leopárdembert, szóltam én.
-
-Moreau rákezdte csakhamar ujra a tülkölést, s erre a hangra forogni,
-henteregni kezdtek a fenevadak a porban. Majd kisurranva a nádasból,
-földhöz lapulva előbukkant a leopárdember, s a Moreau háta mögött
-hengergő körbe iparkodott beleveszni. Láttam, hogy homlokán ott volt a
-zúzódás. Legutoljára érkezett a kis majom-ember. A többiek, a kik
-belemelegedtek és kifáradtak már a hengergésbe, bünös pillantásokat
-vetettek rá.
-
-– Elég! kiáltott Moreau erős, határozott hangja, mire a fenevadak
-hátulsó czombjukra emelkedtek és elcsendesedtek.
-
-– Hol a törvénymondó? szólt Moreau, s a szőrös szürke szörny porba dugta
-előtte a fejét.
-
-– Mondd a szavakat, szólt Moreau, s nyomban rákezdett az egész térdelő
-gyülekezet furcsa litániájára, ide-oda himbálódzva, s egymásután hol
-jobb, hol bal kezükkel dobálva fölfelé a kénes porrétegből felmarkolt
-csomókat.
-
-Mikor ehhez a sorhoz értek: – Ne merj húst vagy halat enni; ez a
-törvény, – Moreau magasba emelve sovány fehér kezét igy kiáltott:
-Megálljatok! mire néma csönd következett.
-
-Azt hiszem, tudták valamennyien, mi következik, s előre borzadoztak.
-Végig néztem a csodálatos csoporton, s látva fetrengésüket s a ragyogó
-szemeikben felcsillanó félelmet, csodálkoztam rajta, hogy valamikor
-embereknek tarthattam őket.
-
-– Ezt a törvényt megszegték, szólt Moreau.
-
-– Senkisem menekül, szólt az arcznélküli ezüstös szőrü szörnyeteg.
-
-– Senkisem menekül, ismételte az egész térdelő gyülekezet.
-
-– Ki szegte meg? kiáltott Moreau, s csattantva ostorával körülnézett a
-fenevadakon. Mintha a hiéna-sertés és a leopárdember komoran
-félretekintett volna. Moreau, a mint ez utóbbira esett tekintete,
-megállt. A leopárdember hajlongva feléje csúszott, s arczán végtelen
-gyötrelem félelmes emlékezetét láttam.
-
-– Ki szegte meg? kérdezte Moreau még egyszer mennydörgő hangon.
-
-– Gonosztévő az, a ki megszegi a törvényt, énekelte a törvénymondó.
-
-Moreau ránézett merően a leopárdemberre, mintha belelátott volna lelke
-legmélyére.
-
-– A ki törvényszegő… szólt Moreau levéve szemét áldozatáról s felénk
-fordulva.
-
-– Az visszamegy a kínok hajlékába, zúgták valamennyien. Visszamegy a
-kínok hajlékába, ó mester!
-
-– Hallod? szólt Moreau visszafordulva a bűnös felé; de a leopárd-ember,
-a mint Moreau szemének varázsától szabadult, felegyenesedett, s most
-lángoló szemekkel s hatalmas macskafogait kivillantva remegő ajka közül,
-kínzója felé ugrott. Meg vagyok győződve róla, hogy az elviselhetetlen
-félelem gondolata eszét vette s csak így történhetett ez a támadás. A
-szörnyetegek egész serege háborogni kezdett. Elővettem revolveremet. A
-két alak egymáshoz ütődött. Láttam, a mint Moreau visszatántorodott a
-leopárdember csapásától. Őrült ordítás és üvöltés támadt körülöttünk.
-Gyors össze-visszaságban mozgott mindenki. Egy pillanatig azt hittem,
-hogy általános lázadás tört ki.
-
-A leopárdember dühödt arcza elsuhant mellettem. Nyomában, legközelebb
-hozzá M’ling szaladt. Láttam, hogy a hiénasertés sárga szeme ragyog az
-izgalomtól, s mintha féligmeddig elszánta volna magát arra, hogy nekem
-ugorjék. A szatir is rám meredt a hiénasertés púpos válla fölött. Majd
-Moreau pisztolya durrant s a vörös lobbanás keresztülvillant a
-zürzavaron. Egyszerre az egész tömeg a lövés irányába fordult s erre
-fordított engem is a hirtelen mozdulat mágneses ereje. A következő
-pillanatban hömpölygő, kiáltozó tömeg közepette jutottam előre én is,
-üldözve a menekülő leopárdembert.
-
-Ennyi az, a mire tisztán emlékezem. Láttam, hogy a leopárd nekiugrott
-Moreaunak, s aztán gomolyodás támadt körülöttem, s végül hanyatt homlok
-rohantam előre a többiekkel.
-
-M’ling vezetett, sarkon követve a menekülőt. Mögötte futottak nagyokat
-szökdelve, kilógó nyelvvel a farkas-asszonyok. Aztán a sertésfajták
-izgatott röfögéssel, és két fehér rongyba burkolt bikaember. Ezek után
-szaladt Moreau egész tömeg fenevad között. Széles szalmakalapját
-elvesztette, revolverét kezében tartotta, s hosszú ősz haja utána úszott
-a levegőben. A hiénasertés mellettem futott, lépést tartva folyton
-velem; macskaszemével lopva folyton rám-rám tekintgetett. A többiek
-kiabálva mögöttünk futottak.
-
-A leopárdember utat tört magának a magas nád között, a mely a mint
-továbbhaladt, összecsapódott mögötte, s nekivágódott M’ling arczának.
-Mi, a kik a tartalékban futottunk, a nádashoz érve, letaposott ösvényt
-találtunk magunk előtt. Vagy egy negyed angol mértföldet juthattunk a
-nádasban előre, azután bozótos sürűségbe tévedt a hajsza, s itt csak
-lassan mozoghattunk, bár egy csapatban haladtunk előre, mert a lombok
-belecsapódtak arczunkba, a szivós folyondár belekapott nyakunkba vagy
-hurokba fogta bokánkat, a tüskés növények megszakgatták ruhánkat s a
-ruhával együtt kitéptek belőlünk egész húsdarabokat is.
-
-– Itt négykézláb futott keresztül, – szólt Moreau, a ki épen előttem
-szaladt lihegve.
-
-– Senki sem menekül, szólt a farkas-medve arczomba nevetve. A vadászat
-izgalma áthatotta egész lényét.
-
-Utunk szikladarabok közé vezetett. Láttuk, hogy az üldözött vad négy
-lábon előttünk rohan, s vissza-vissza mordul ránk. Erre a látványra
-felüvöltöttek gyönyörükben a farkasemberek. A leopárdemberen ruha volt
-még mindég, s a távolból volt arczán még mindig valami emberi; de négy
-lábának tartása macskára vallott, s belapult háta elárulta tisztán az
-üldözött vadat. Átugrott néhány tüskés sárgás bokron, s azután eltünt.
-M’ling középen volt közte és közöttem.
-
-Csaknem valamennyien alább hagytunk a hajsza kezdő sebességével, s
-hosszú gyors léptekkel mentünk előre. Láttam, a mint a tisztáson
-haladtunk, hogy az üldözők sora oszlopból vonallá fejlődött. A
-hiénasertés folyton mellettem szaladt, futás közben egyre rám ügyelve, s
-olykor-olykor röffentve egyet összeránczolt ormányával.
-
-Lihegve, bukdácsolva, tüskéktől marczangolva, harasztba, nádba
-keveredve, igy üldöztem én is a leopárdembert, a ki megszegte a
-törvényt, s a hiénasertés vad röfögéssel szüntelenül mellettem futott.
-Fejem szédült, szivem iszonyúan vert, halálra voltam fáradva, s nem
-mertem mégsem elmaradni a többiektől, hogy egyedül ne maradjak borzalmas
-társammal. Előre támolyogtam, bár alig álltam a lábamon, a tropikus
-délután fullasztó melegében.
-
-Végre bágyadozott a vadászat dühe. Beszorítottuk a nyomorultat a sziget
-egy sarkába. Moreau kezében ostorral görbe vonal mentén állított föl
-valamennyiünket, s aztán kiabálva, lassan megindultunk, egyre szűkebbre
-szorítva az áldozat körül a hurkot. Ott leselkedett nesztelenül,
-láthatatlanul a bokrok között.
-
-– Bátran! bátran! kiáltott Moreau, a mint a hurok két vége körülfogta a
-bozótos sűrűt, a melybe beleszorult a vad.
-
-– Vigyázzatok, meg ne szökjék! kiáltott Montgomery a sűrűség tulsó
-feléről.
-
-Lassan előbbre nyomultunk az ágak és lombok kuszált tömkelegében. Az
-üldözött vad meg se mocczant.
-
-– Vissza a kínok hajlékába, a kínok hajlékába, a kínok hajlékába,
-üvöltött a majom-ember jobbra tőlem vagy húsz yardnyira.
-
-Mikor ezt hallottam, megbocsátottam mind azt a félelmet, melyet a
-szegény nyomorult okozott volt nekem.
-
-Hallottam, hogy jobbfelől recsegnek a gallyak s félrecsapódnak a lombok
-a lórinoczeros súlyos léptei alatt. S ekkor egyszerre sűrű bokor
-félhomályában megláttam az üldözött teremtményt. Megálltam. Ott
-kuporgott összehúzódva, s ragyogó zöld szemét rám függesztette.
-
-Furcsa dolog, de úgy esett, hogy a mint láttam ott azt a lényt tökéletes
-állati helyzetében, ragyogó szemekkel, s rémülettől eltorzított
-tökéletlen emberi arczával, éreztem egyszerre megint emberi valóját. Egy
-percz mulva meglátják a többiek is, legyűrik, elfogják, s áldozata lesz
-ujra a bekerített hely borzalmas kínzásainak. Hirtelen előrántottam
-revolveremet, ijedt szemei közé czéloztam s elsütöttem a fegyvert.
-
-Ép ekkor ért oda a hiénasertés, s mohó kiáltással rávetette magát s
-belemélyítette nyakába vérszomjas fogait. Recsegés, ropogás hangzott
-körülöttem s a fenevadak kezdtek egymás után feltünedezni.
-
-– Ne ölje meg, Prendick! kiáltott Moreau. Ne ölje meg! S láttam, a mint
-lehajolva közeledik a bokrok között.
-
-A következő perczben elverte a leopárdról ostora nyelével a hiénasertést
-s Montgomeryval együtt iparkodott visszatartani az izgatott, húsevő
-állatembereket, s főleg M’linget a még remegő testtől. A szőrős szürke
-szörny hónom alatt előrenyúlva szimatolta a holttetemet. A többiek
-fölhevülésükben lökdöstek, hogy jobban láthassanak.
-
-– Mit csinált, Prendick! szólt Moreau. Szükségem lett volna rá.
-
-– Sajnálom, szóltam, bárha nem sajnáltam. A pillanat hevében történt.
-Rosszul voltam a kimerüléstől és az izgalomtól. Megfordulva
-keresztültörtem magam az állatembereken, s a lejtőn fölfelé haladva
-egymagamban felmentem a fensík magasabb részére. Hallottam, hogy a három
-bikaember Moreau parancsára elkezdte vonszolni az áldozatot a tenger
-felé.
-
-Könnyen egyedül maradhattam. Az állatemberek teljesen emberi
-kiváncsiságot árultak el, sűrű tömegben követték az élettelen testet,
-szaglászva, morogva rá, a mint a három bikaember lefelé vonszolta a
-parton. Még feljebb mentem, s a mint az alkonyatban feketéllő
-bikaemberek vitték a súlyos holttestet ki a tengerbe, egyszerre csak
-tisztán látta elmém teljes czéltalanságát mindannak, a mi a szigeten
-történik. A parton alattam a sziklák között ott állt a majomember, a
-hiénasertés és több más állatember Montgomery és Moreau körül.
-Mindnyájan túlságosan fel voltak még izgatva s lármásan erősítgették
-törvénytiszteletüket. Pedig szent meggyőződésem volt, hogy a
-hiénasertésnek is volt része a tengerinyúl megölésében. Eltekintve a
-durva körvonalaktól, a groteszk formáktól, magam előtt láttam kicsiben
-az egész emberi életet, az ösztön, az ész és a végzet egész bonyodalmát.
-A leopárdembernek véletlenül el kellett pusztulnia. Ez volt az egész
-különbség.
-
-Szegény fenevadak! Kezdtem belátni Moreau kegyetlenségének hitványságát.
-Eleddig sejtelmem sem volt arról a kínról, a mely e nyomorult
-áldozatokra a Moreau keze közül való kiszabadulásuk után várakozott.
-Megborzadtam már attól a pár napi gyötrelemtől is, melyet a bekerített
-helyen kellett kiállaniok. Pedig most láttam, hogy ez a dolog könnyebb
-része volt. A míg egyszerű fenevadak voltak, s ösztöneik alkalmazkodtak
-környezetükhöz, boldogan éltek. Most az emberi lét békóiba szorítva
-támolyogtak, soha nem szünő félelemben teltek napjaik; meg nem értett
-törvények marczangolták belsejüket; torzlétük haldoklással kezdődött,
-hosszú benső küzdelem volt, állandó rettegés Moreautól – s mindez miért?
-Felháborított az a czéltalan könnyelműség, mely mindenből rám
-vigyorgott.
-
-Bármi jelentéktelen érthető czélja lett volna Moreaunak, tudtam volna
-valahogyan rokonszenvezni vele. Az efféle kínnal meg tudok barátkozni.
-Még akkor is meg tudtam volna valahogyan bocsátani neki, ha gyűlölet
-irányitja tetteit. De oly végtelen nembánomságot láttam benne, a mely
-kitért minden felelősség elől. Kiváncsisága, czéltalan, őrült kutatási
-szenvedélye hajtotta utján egyre tovább, s a nyomorult vadakat kivetette
-barlangjaikból, hogy vagy egy évig éljenek tovább, küzdjenek,
-tévelyegjenek, szenvedjenek, s végre gyötrelmek közt elpusztuljanak.
-Végtelen nyomorúság volt a részük; a feneketlen állati gyűlölködés
-folyton arra ösztökélte őket, hogy egymásnak rohanjanak, s a törvény
-visszatartotta őket attól a rövid heves küzdelemtől, a mely egyszerre
-véget vetett volna a természetükben gyökerező ellenséges indulatnak.
-
-Az állatemberektől való félelmem lassan megszünt úgy, mint eleinte véget
-ért Moreautól való rettegésem. Mély, tartós, beteges állapot fogott el,
-a mely idegen volt teljesen a félelemtől. Elvesztettem teljesen hitemet
-a világ józanságában, mikor láttam, hogy megtűri e kis sziget kínokkal
-telt zürzavarát. Mintha vak végzet igazgatta volna a lét mechanizmusát,
-a melynek szüntelenül forgó bonyolult kerekei irgalmatlanul őröltek,
-marczangoltak volna valamennyiünket, engem, Moreaut, a ki bele volt
-bolondulva kutatásába, Montgomeryt, a ki az ivásnak volt rabja, s ezeket
-az ösztönökkel felruházott s elméjökben korlátolt, nyomorult
-állatembereket… De ez a gondolat csak lassan érlelődött meg bennem. S
-most egy kissé nagyot ugrottam előre elbeszélésemben.
-
-
-
-
-XVII.  Katasztrófa.
-
-Hat hét mulva nem volt bennem már más érzés, csak undor és borzalom,
-melyet Moreau istentelen kisérletei szítottak bennem. Azon voltam
-szüntelenül, hogy teremtőm képének eme borzalmas torzképei közül
-visszakerüljek mielőbb az emberek édes, egészséges társaságába.
-Embertársaim, a kiktől így elszakadtam, lassan idylli szépség és
-erényesség mintaképeivé váltak emlékezetemben. Montgomerytól egyre
-jobban elhidegedtem. Régi különválása az emberiségtől, titkos
-iszákossága, s nyilvánvaló rokonszenve az állatemberekkel szemben,
-beszennyezte őt előttem. Legtöbbször egyedül kereste fel a fenevadakat.
-Én kerültem tőlem telhetőleg a velök való érintkezést. Időmnek egyre
-nagyobb részét a tengerparton töltöttem el, fürkészve, nem tűnik-e fel a
-láthatáron szabadulást hozó vitorla, míg végre egy nap oly iszonyú
-szerencsétlenség ért bennünket, a mely gyökerestül felforgatta furcsa
-környezetemet.
-
-Hét-nyolcz hetet töltöttem már a szigeten, mikor a katasztrófa
-bekövetkezett. Kora reggel hat óra tájban lehetett. Korán keltem, s
-mindjárt meg is reggeliztem, mert három, az udvarba fáthordó állatember
-lármája felébresztett.
-
-Reggeli után kiálltam az udvar kitárt kapujába, czigarettázva s élvezve
-a kora reggel frisseségét. Nemsokára megjelent Moreau is az udvaron s jó
-reggelt kivánt. Elhaladt mellettem, s hallottam, a mint hátam mögött
-ajtót nyitott s bement laboratoriumába. Ez időtájt már annyira
-érzéketlenné tett a borzalmas hely, hogy nem is izgatott, mikor a puma
-gyötrelmeinek új napja megkezdődött. Ráüvöltött kínzójára, mint valami
-dühödt amazon.
-
-Azután különös dolog történt. Máig sem tudom pontosan, micsoda. Éles
-kiáltás hallatszott hátam mögött, a melyet zuhanás követett. A mint
-megfordultam, ijesztő arcz rohant egyenesen nekem, nem emberi, nem is
-állati, hanem valami ördögi arcz, a mely tele volt vörös sebhelyekkel, a
-melyről csurgott a vér, s a melyből pillátlan szemek lobogtak rám.
-Fölemeltem karomat, hogy védekezzem a csapás ellen, a mely földre
-terített, kettétörve fölemelt karomat. A vérfoltos vászonkötelékekbe
-csavargatott hatalmas szörny keresztül ugrott testemen s tovább rohant.
-Én lefelé görögtem a parton a zuhanás következtében, s mikor
-megpróbáltam felülni, eltörött karomra roskadtam. Azután megjelent
-Moreau. Sápadt arczát még rettentőbbé tette a homlokából patakzó vér.
-Egyik kezében revolvert tartott. Alig pillantott rám, hanem
-széttekintve, nyomban az elszabadult puma üldözésének eredt.
-
-Ép karomra támaszkodva felültem. A rongyokba burkolt szörny nagy
-ugrásokkal haladt a part mentén, s Moreau mindenütt nyomában. A szörny
-hátratekintett üldözőjére s aztán hirtelen a bokrok felé fordult. Minden
-ugrás után nagyobb és nagyobb távolságra jutott Moreautól. Majd eltünt a
-bokrok között. Moreau elébe akart vágni, s amint eltünt, utána lőtt, de
-nem találta el. Aztán ő is beleveszett a zöld sürűségbe.
-
-Utánuk bámultam: majd belenyilallott karomba a kín s nagyot nyögve
-feltápászkodtam. Montgomery revolverrel kezében, felöltözve kilépett a
-kapun.
-
-– Nagy Isten, Prendick! szólt, nem véve észre, hogy bajom esett. Az a
-fenevad elszabadult. Kitépte bilincsét a falból. Látta őket? Majd látva,
-hogy karomhoz kapok, hozzátette: Mi baja van?
-
-– Épen a kapuban álltam, szóltam.
-
-Közelebb lépett hozzám s fölemelte karomat. – Véres a kabátjaujja, szólt
-s felcsavarta karomról a vásznat. Fegyverét zsebredugta, aztán jól
-körültapogatta karomat s bevezetett szobámba. – A karja eltört, szólt; s
-aztán igy folytatta: Mondja el részletesen, hogy történt, mi történt.
-
-Elmondtam, a mit láttam, töredezett, rövid mondatokban, közbe-közbe
-elhallgatva nagy kínomban. Ő pedig ezalatt gyorsan és ügyesen bekötözte
-karomat. Nyakamba akasztotta, aztán hátrálva kissé végig nézett, s így
-szólt: – Rendben lesz. Az után elgondolkozott; majd kiment s bezárta a
-kerítés kapuját. Egy ideig künn maradt.
-
-Minden gondom karomra irányult. Az incidenst magát alig tartottam
-egyébnek, mint egy újabb borzalmas epizódnak. Leültem, s nincs mit
-tagadnom, alaposan elátkoztam a szigetet. A karomban sajgó fájdalom
-égető kínná változott, mire Montgomery visszatért. Arcza sápadtabb volt
-a rendesnél s alsó ajka lejebb lógott, mint közönségesen. – Sem nem
-látom, sem nem hallom Moreaut, szólt. Pedig azt hiszem, szüksége volna
-segitségemre. Rám meresztette kifejezéstelen szemét. – Erős fenevad
-volt. Egyszerre kirántotta a falból bilincsét.
-
-Az ablakhoz ment, onnan az ajtóhoz, s aztán ujra hozzám fordult.
-
-– Kimegyek utána, szólt. Itt van még egy revolver, a mit önnél
-hagyhatok. Őszintén szólva aggasztó sejtelmeim vannak.
-
-Kezem ügyébe tette a fegyvert az asztalra, aztán eltávozott, ragadós
-nyugtalanságot hagyva maga után a levegőben. Nem is ültem sokáig a
-székben. Kezembe vettem a revolvert s a kapuhoz mentem.
-
-A reggel oly nyugodt volt, mint a halál. Szellő sem rezdült, a tenger
-sima volt, mint a tükör, az égbolt felhőtlen, a part elhagyatott. Félig
-izgatott, félig lázas állapotomban ez a nyugalom nyomasztó hatással volt
-rám.
-
-Fütyülni próbáltam, de a fütty elhangzott nyomtalanul. Káromkodtam ujra,
-másodszor azon a reggelen. Aztán a kerítés sarkára mentem, s a zöld
-bozótra bámultam, a mely elnyelte Moreaut és Montgomeryt. Mikor térnek
-vissza? És hogyan?
-
-A távolban kis szürke állatember bukkant föl a parton, leszaladt a víz
-szélére s elkezdett lubiczkolni. Visszamentem a kapuhoz, majd ujra a
-sarokhoz, s így jártam fel s alá, mint valami kötelességtudó őrszem.
-Egyszerre hallottam, hogy Montgomery jó távol Moreau nevét kiáltja.
-Megálltam. Karom nem fájt már annyira, de nagyon tüzes lett. Lázam volt
-és szomjúság gyötört. Árnyékom egyre kurtább lett. Elnéztem a távoli
-fenevadat, a mig ujra el nem tünt szemem elől. Vajjon sohasem tér már
-vissza Moreau és Montgomery? Három tengeri madár kezdett viaskodni
-valami zátonyra jutott zsákmány fölött.
-
-Majd jó messze a telep mögött pisztolylövést hallottam. Hosszú szünet
-mulva ujra durranás hallatszott. Majd közelebbről kiáltás hangzott,
-aztán ujra komor csend következett. Szerencsétlen képzelődésem gyötrő
-képekkel kezdett kínozni. Majd hirtelen közvetlen közelemben durrant a
-revolver.
-
-Megriadva a sarokra siettem, s megláttam Montgomeryt. Kuszált hajjal,
-kivörösödve jött; nadrágja térde kirongyolódott. Arczán mély megdöbbenés
-tükröződött. Mögötte botorkált M’ling, a kinek szája körül rosszat
-sejtető barna foltokat láttam.
-
-– Itthon van? kérdezte Montgomery.
-
-– Moreau? kérdeztem. Nincs itthon.
-
-– Nagy Isten! lihegett, csaknem fuldokolva kapkodott a levegő után. –
-Menjen be, szólt megragadva karomat. Megvesztek. Eszeveszetten rohannak
-ide-oda. Mi történhetett? Nem tudom. Majd beszélek, ha kipihentem magam.
-Egy kis pálinkát kell innom.
-
-Betántorgott előttem a szobába s leült a karosszékbe. M’ling levetette
-magát a földre a kapu előtt, s úgy lihegett, mint a meghajszolt eb.
-Adtam Montgomerynek pálinkát és vizet. Ott ült velem szemben belebámulva
-a levegőbe, s lassan kezdte összeszedni magát. Néhány percz mulva kezdte
-elmesélni, mi történt.
-
-Egy darabig követte Moreau nyomát. De később elvesztette a nyomot a
-köves talajon, túl a folyón, a hol inni láttam az állatembert, s
-czéltalanul bolyongott nyugat felé, Moreau nevét kiáltozva. Majd
-találkozott M’ling-gel, aki kis könnyü fejszét hozott magával. M’ling
-nem látott semmit abból, a mi a pumával történt. Fát vágott s a
-kiáltásokra elősietett. Együtt folytatták a keresést kiáltozva.
-Találkoztak a sűrűségben két állatemberrel, a kik oly furcsán
-viselkedtek, hogy Montgomeryt dühbe hozták. Üdvözölte őket, s azok, mint
-a tetten ért tolvajok, futásnak eredtek. Montgomery megállt s utánok
-kiáltott, de eredménytelenül. Össze-vissza bolyongva még egy darabig,
-végre elhatározta, hogy felkeresi a kunyhókat.
-
-A hegyi út néptelen volt.
-
-Egyre jobban meghökkenve, visszafelé indult. Ekkor találkozott a két
-sertésemberrel. Szájuk körül gyanús vérfoltok voltak, s látszott rajtuk,
-hogy nagyon izgatottak. Montgomery láttára dühösen megálltak. Montgomery
-pattantott ostorával, hogy megrémitse őket; de ezek erre neki rohantak.
-Soha eddig ilyesmi nem történt még. Az egyiknek keresztül lőtte a fejét,
-a másikra pedig rávetette magát M’ling. Leteperte a fenevadat s
-belevágta fogait nyakába. Montgomery ekkor ezt is agyonlőtte, a mint
-M’ling mancsai között vergődött. Nagy ügygyel-bajjal tudta csak rávenni
-M’linget arra, hogy tovább menjen vele.
-
-Innen gyorsan hazafelé siettek. Utközben M’ling egyszerre csak a bokrok
-közé vetette magát, s felhajtott egy apró amerikai párducz-macska
-embert, a mely szintén tele volt vérfolttal. Egyik lábára, a mely meg
-volt sebesitve, megbénult. Ez a fenevad futott egy darabot előre, aztán
-vadul az öböl felé fordult, s Montgomery ezt is lelőtte.
-
-– Mit jelenthet mindez? kérdeztem.
-
-Fejét rázta s felhajtott még egy pohár pálinkát.
-
-
-
-
-XVIII.  Hogy találtuk meg Moreaut?
-
-Mikor Montgomery még egy pohár pálinkát felhajtott, elhatároztam, hogy
-közbevetem magam. Félig ittas volt már. Kifejtettem, hogy bizonyára
-komoly baja esett Moreaunak, mert különben már visszatért volna, s hogy
-úgy illik, hogy megbizonyosodjunk a szerencsétlenségről. Montgomery
-nehány gyönge ellenvetés után belátta, hogy igazam van. Ettünk valamit,
-s aztán mind a hárman útnak indultunk.
-
-Elől ment M’ling púpos hátával, furcsa fekete fejét jobbra-balra
-forgatva gyors kapkodással, a mint útközben kifürkészni iparkodott két
-oldalt a sűrűséget. Fegyvertelen volt. Fejszéjét leejtette, mikor
-rávetette magát a sertésemberre. Ha küzdésre került volna a dolog,
-fogával harczolt volna. Montgomery kezét zsebre dugva, lesütött fejjel
-utána támolygott. Meglehetősen el volt kábulva a pálinkától. Balkezem,
-(szerencsére balkarom tört el), nyakamba kötve lógott; s jobbomban
-revolveremet szorongattam.
-
-Keresztül a vad sűrűségen szűk gyalogösvényen északnyugat felé
-törekedtünk Egyszerre csak M’ling megállt, s a mint feszülten figyelt,
-szinte megmerevedett. Montgomery csaknem beletámolygott, aztán ő is
-megállt. Feszülten figyelve, felénk közeledő hangokat és lépteket
-hallottunk a fák közül.
-
-– Meghalt, szólt egy mély remegő hang.
-
-– Nem halt meg, nem halt meg, felelt rá egy másik.
-
-– Láttuk, láttuk, szóltak egyszerre többen.
-
-– Hej! kiáltott hirtelen Montgomery. Hej! Mi az ott?
-
-– Hallgasson! szóltam oda neki, s megmarkoltam pisztolyomat.
-
-Csend volt, majd recsegés hallatszott a sűrűségből, s egymásután
-előbukkant hat szörnyeteg. M’ling morgó torokhangot hallatott.
-Ráismertem a majomemberre s két barna képű, fehér rongyba burkolt
-csónakosra. Velök volt a két tarka bőrű fenevad, s a törvénymondó
-szörny, ez az arcznélküli szürkeszőrű hústömeg, furcsa vörös szemével
-kiváncsi tekinteteket vetve ránk a zöld lombok közül.
-
-Egy darabig csend volt. Majd megszólalt zokogva Montgomery: – Ki mondta,
-hogy meghalt?
-
-A majomember alattomos pillantást vetett a szőrös, szürke lényre.
-
-– Meghalt, szólt a szörnyeteg. Látták.
-
-– Hol van? szólt Montgomery.
-
-– Ott túlnan, szólt kinyujtva kezét a szürke teremtés.
-
-– Van még törvény? kérdezte a majomember.
-
-– Meghalt csakugyan? Van még törvény? ismételte az egyik fehérruhás
-lény.
-
-– Van még törvény, te másik ostoros? Meghalt, szólt a szürke szörnyeteg.
-S valamennyien ránk figyeltek.
-
-– Prendick, szólt Montgomery, felém fordítva bamba tekintetét. Bizonyos,
-hogy meghalt.
-
-Mialatt beszélt, mögötte álltam. Kezdtem tisztába jutni a helyzettel.
-Hirtelen eléje ugrottam s emelt hangon így szóltam: – Törvény gyermekei,
-a mester nem halt meg.
-
-M’ling rámvetette szúró tekintetét. – Megváltoztatta alakját, testet
-cserélt. Egy ideig nem fogjátok látni. Ott van, szóltam a magasba
-mutatva, a honnan lát benneteket. Ti azonban nem láthatjátok.
-Tiszteljétek a törvényt.
-
-Lopva rájuk tekintettem. Hátráltak. – Ő nagy, Ő jó! szólt a majomember
-ijedten nézve felfelé a sűrű lombok közé.
-
-– S a másik? kérdeztem.
-
-– A másik, az a ki jajgatva, véresen szaladt, az is halott, szólt a
-szürke szörny, állhatatosan rám tekintve.
-
-– Helyes, dörmögött Montgomery.
-
-– A másik ostoros… kezdte a szürke szörny.
-
-– Nos? kérdeztem.
-
-– Azt mondta, hogy meghalt.
-
-De Montgomeryben volt még annyi józanság, hogy felfogta, mért tagadom el
-Moreau halálát. – Nem halott, – szólt lassan. Éppenséggel nem halott. Ép
-ugy nem halott, mint én.
-
-– Nehányan, – szóltam – megszegték közületek a törvényt. Meg fognak
-halni. Nehányan már meg is haltak. Mutassátok meg, hol fekszik régi
-teste. Az a test, a melyet elhajított, mert többé nincsen rá szüksége.
-
-– Erre felé fekszik, – szólt a szürke szörny.
-
-S a hat fenevad vezetésével megindultunk tüskén-bokron keresztül
-északnyugatnak. Egyszerre kiáltás, recsegés hallatszott az ágak között s
-kis piros homunculus surrant el előttünk sikoltozva. Rögtön utána vad,
-vérrel szennyezett szörnyeteg futott egyenesen felénk, bele kis
-csoportunkba. A szürke szörny félre ugrott: M’ling morogva neki ugrott,
-de a fenevad félrelökte; Montgomery rálőtt, de nem találta s azután
-megfordult, hogy félreszaladjon előle. Lőttem én is, de szintén hiába. A
-szörny egyenesen nekem szaladt. Közvetlen közelből belelőttem még
-egyszer ocsmány képébe. Vonásai eltorzultak s ábrázatát elborította a
-vér. De azért elfutott mellettem, megkapta Montgomeryt s lerántotta
-magával a földre haláltusájában.
-
-Egyedül maradtam M’linggel, az élettelen fenevaddal s a lezuhant
-Montgomeryval, a ki lassan feltápászkodott. A dolog csaknem teljesen
-kijózanította. Csakhamar visszatért a fák közül a szürke szörny,
-óvatosan közeledve.
-
-– Ime, – szóltam az élettelen fenevadakra mutatva, a törvény él még. Ez
-a törvényszegés büntetése.
-
-Ránézett a holttetemre. – Öldöklő tüzet küld, – szólt vastag hangján, –
-ismételve a szertartás egyik részletét.
-
-Visszatértek a többiek is s egy darabig bámészkodva álltak körülöttünk.
-Majd folytattuk utunkat a sziget nyugati sarka felé. Rábukkantunk a puma
-összeharapdált, megcsonkított testére; kulcscsontját összezúzta egy
-lövés. Vagy húsz yardnyira tőle megtaláltuk végre azt, a kit kerestünk.
-Arczra bukva feküdt. Körüle le volt taposva a nádas. Egyik keze ökölbe
-szorítva merevedett meg, s ezüstös haja összetapadozott a vértől. Feje
-be volt törve. A puma bilincse zúzta be. A nádas tele volt alatta
-vérrel. Revolverét sehol sem találtuk meg. Montgomery hátára fordította.
-
-* * *
-
-Időnként pihenőt tartva, az állatemberek segítségével visszaczipeltük
-nehéz testét a telepre. Beállófélben volt az éjszaka. Kétszer
-láthatatlan lényeket hallottunk kis csapatunk mögött üvölteni és
-sikítani s egyszer fölbukkant előttünk a kis piros lajhár, ránk
-bámészkodott s azután újra eltünt. De többé nem támadt ránk senki. A
-kerítés kapujában az állatemberek magunkra hagytak. Velök ment M’ling
-is. Bezárkóztunk, azután kivittük Moreau testét az udvarra s ráfektettük
-egy farakásra.
-
-Azután bementünk a laboratoriumba s elpusztítottunk mindent, a miben
-volt még élet.
-
-
-
-
-XIX.  Montgomery ünnepnapja.
-
-Mindent elintézve, megmosakodtunk, vacsoráztunk s azután kis szobámban
-komolyan meghánytuk-vetettük helyzetünket. Éjfél felé járt már az idő.
-Montgomery csaknem józan volt már, de elméje nagyon megzavarodott.
-Furcsa módon Moreau személyiségének hatása alatt állott. Azt hiszem,
-sosem gondolt arra, hogy Moreau meg is halhat. Ez a szerencsétlenség
-egyszerre szétrobbantotta rajta azt a második természetet, amelyet a
-szigeten töltött tíz-tizenegy egyhangú esztendő alatt magára öltött.
-Össze-vissza beszélt, értelmetlenül felelgetett kérdéseimre s általános
-kérdések fejtegetésébe tévedezett.
-
-– Micsoda bolond világ – szólt. Micsoda háborodottság. Nem is éltem
-soha. Mikor is kezdődött az egész? Tizenhat évig dajkák és
-iskolamesterek faragtak, aztán öt kemény esztendő Londonban telt el,
-koplalva, nyomorogva s aztán következett ez az átkozott sziget. Tiz éve
-már. Mire való mindez, Prendick?
-
-– Az ilyen őrűltséggel nemsokra mehetünk. Most legelőször arra kell
-gondolnunk – szóltam, – hogy szabadulhatunk erről a szigetről.
-
-– Mi czélja volna a távozásnak? Én ki vagyok vetve a társadalomból. Hol
-üssek tanyát? Mindez csak _önnek_ jó, Prendick. Szegény öreg Moreau! Nem
-hagyhatjuk itt, hogy összerágják csontjait. S aztán… mi lesz a
-fenevadakkal?
-
-– Holnap meglesz minden – szóltam. Ugy gondoltam, hogy máglyát rakunk s
-elégetjük testét – a többivel együtt… De mi lesz a fenevadakkal?
-
-– _Én_ nem tudom. Azt hiszem, hogy a húsevők előbb-utóbb megint csak
-ostoba barmokká lesznek. Nem mészárolhatjuk le valamennyit. Vagy igen?
-Azt hiszem, ez ellen fellázadna humanizmusa… Meg fognak változni.
-Bizonyos, hogy visszafejlődnek.
-
-Össze-vissza beszélt, míg végre el nem hagyott a béketűrésem.
-
-– Ördögbe is! – kiáltott, mikor kezdtem türelmetlenkedni. Nem látja,
-hogy az én sorsom rosszabb, mint az öné? Azután felkelt s pálinkát
-hozott. Igyék, – szólt visszatérve. Krétaképű ateista szent, igyék!
-
-– Nem én, – szóltam – s dühösen néztem, a mint fecsegő szajkóvá itta le
-magát. Emlékszem, hogy végtelenűl megundorodtam tőle. Elkezdte védeni a
-fenevadakat. Azt mondta, hogy M’ling az egyedüli lény, a ki a világon
-teljes életében törődött vele. Majd hirtelen eszébe jutott valami.
-
-– Ördög vigyen! – szólt feltápászkodva s bedugva a pálinkás üveget.
-Azonnal megvillant agyamban, mi a szándéka. Nem fog inni adni annak a
-fenevadnak! – szóltam felállva s szemközt nézve.
-
-– Fenevadnak! – szólt. Ön a fenevad! Az megiszsza, mint jó keresztényhez
-illik, a mivel megkinálják. Jöjjön velem, Prendick!
-
-– Az istenért, megálljon! – kiáltottam.
-
-– Félre az utamból! – ordított s hirtelen kirántotta revolverét.
-
-– Jól van, – szóltam s félre álltam útjából. Már-már rávetettem magam,
-mikor a kilincsre tette a kezét, de visszatartott használhatatlan karom.
-
-– Fenevadat csinált saját magából. Most már bátran közéjük mehet.
-
-Felrántotta az ajtót s félig megfordúlva visszakiáltott: – Ostoba szamár
-vagy, Prendick! Mindig félsz és mindig képzelődöl. Elérkeztünk a véghez.
-Köteleztem magam, hogy holnap elmetszem a torkomat. De ma éjjel ünnepet
-akarok tartani.
-
-Megfordult s kiment a holdas éjszakába. – M’ling! – kiáltott. Hol vagy
-öreg barátom?
-
-Három elmosódó lény tünt fel a halvány part szélén a hold ezüstös
-fényében. Bámészkodva megálltak. Majd láttam, a mint M’ling púpos háta
-felbukkant a kerités sarka mellett.
-
-– Igyál, – kiáltott Montgomery. Igyatok, barmok! Igyatok s váljatok
-emberekké! Ördögbe is, én vagyok a legügyesebb! Moreau erről
-megfeledkezett. Ez az utolsó simítás rajtatok. Igyatok ha mondom! S
-aztán, feltartott kezében lobogtatva a palaczkot, gyors léptekkel nyugat
-felé iramodott. A négy állatember nyomában.
-
-A kapuhoz mentem. A holdfény ködös távolán keresztül láttam, a mint
-adott a pálinkából M’lingnek s aztán fekete folttá olvadt össze mind az
-öt alak.
-
-– Énekeljetek! – ordított Montgomery. Énekeljétek velem: Hallgass, vén
-Prendick! Hallgass, vén Prendick!
-
-A fekete csoport ujra öt külön alakká vált s lassan eltünt előlem a
-holdvilágos parton. Mindenikük a maga módján ordítozott, távozás közben.
-Majd hallottam, a mint Montgomery kiáltott: Jobbra kanyarodj! s aztán
-ordítozva belevesztek a fák fekete sürűségébe. Végre lassan-lassan
-elnyelte az ordítozást az éjszaka csöndessége.
-
-A tele hold lefelé hanyatlott már nyugaton, ragyogó fényt öntve szét a
-néma tájon. A fal vagy egy yardos fekete árnyat vetett lábam előtt. Az
-árnyék és az alaktalan szürke tenger között, mintha csupa gyémántból
-lett volna, villogott, ragyogott a holdfényben a part fehér lávás,
-kristályos fövenye. Hátam mögött vöröses, meleg lánggal égett a parafin
-lámpa.
-
-Majd betettem az ajtót, bezártam s odamentem, a hol Moreau és utolsó
-áldozatai, a vérebek, a láma s még nehány megnyomorított állat,
-feküdtek. Moreau arcza még rettentő halála után is nyugodt, határozott
-maradt. Üveges nyitott szeme belemeredt a feje fölött ragyogó ezüstös
-holdba. Leültem a csatorna szélére s elkezdtem meghányni-vetni
-terveimet.
-
-Reggel bele akartam rakni egy kis élelmiszert a csónakba s meggyújtván a
-holttestek alatt a máglyát, rá akartam bízni magamat ujra a tenger
-pusztaságára. Éreztem, hogy Montgomeryra nem számíthatok. Valósággal
-közelebb állt az állatokhoz, mint az emberekhez. Vagy egy óráig
-töprenghettem. Egyszerre csak félbeszakította tünődésemet Montgomery
-visszaérkezése. Őrült ordítozást hallottam, a mely a kerités előtt a
-part elé vonult. Aztán nehéz csapásokat hallottam, mintha fát vágtak
-volna, s utána őrjöngő éneket. Nemsokára derengeni kezdett a virradat.
-
-Az ének szünőfélben volt; helyette meg-megújuló lárma hallatszott, a
-mely hirtelen őrült zajongásba csapott át. Kiáltásokat hallottam: – Még!
-még! aztán káromkodás, majd egyszerre vad sikoltás hallatszott s utána,
-mintha késsel elvágták volna a zürzavart, pisztolydurranás hangzott.
-
-Kirohantam szobámon keresztül a kapuba. Hallottam, hogy e közben feldőlt
-valami a szobában s valami lezuhant üveg csörömpölt a padlón. De ezzel
-most nem törődtem. Kinyitottam a kaput s kitekintettem.
-
-A parton örömtűz lobogott, szikrákat hányva fel a szürkülő virradatban.
-A tűz körül fekete alakok gomolyogtak. Hallottam, hogy Montgomery
-nevemet kiáltja. Kezemben a revolverrel, a tűz felé futottam. Láttam,
-hogy Montgomery még egyszer kisütötte fegyverét bele a földbe. A láng
-oly közel csapott ki a földhöz a pisztoly csövéből, hogy
-megállapithattam belőle, hogy Montgomery a földön hever. Elkiáltottam
-magam torkom szakadtából s belelőttem a levegőbe.
-
-Hallottam, hogy valaki igy kiáltott: – A mester! Az összegabalyodott
-tömeg szétszórt alakokra szakadozott s a tűz lobogó lángja kezdett
-pislogóvá válni. Az állatemberek rémült futamodással menekültek előlem.
-Izgatottságomban utánok lőttem, a mint eltünedeztek a bokrok között.
-Aztán odafordultam a földön heverő fekete csomóhoz.
-
-Montgomery hátán feküdt, s rajta vonaglott a szőrös, szürke szörnyeteg.
-Halott volt már; de görbe karmai belemélyedtek még Montgomery nyakába.
-Mellettök hevert a földön M’ling, arczra bukva, mozdulatlanul. Nyaka
-szét volt harapva, s kezében szorongatta a szétzúzott pálinkásüveg felső
-részét. Két más alak a tűz közelében hevert, az egyik mozdulatlanul, a
-másik keservesen nyöszörögve. Fel-felemelte lassan fejét; de az mindig
-visszahanyatlott.
-
-Megfogtam a szürke szörnyeteget s lerántottam Montgomery testéről.
-Montgomery alig lélekzett. Meglocsoltam arczát tengervizzel, s
-ráfektettem fejét összegöngyölt kabátomra. M’ling halott volt. A
-megsebzett vad a tűz mellett szakállas, szürke képű farkasember volt.
-Testének felső része a még egyre izzó farakáson feküdt. A nyomorultat
-oly rettenetesen helyben hagyták, hogy irgalomból megadtam neki a
-kegyelemdöfést, s szétzúztam végkép koponyáját. A másik fenevad a tűz
-mellett az egyik fehér rongyokba burkolt bikaember volt. Ebben sem volt
-már élet.
-
-A többi fenevad eltünt a partról. Ujra Montgomeryhoz léptem s
-letérdeltem melléje, átkozva járatlanságomat az orvosi tudományokban.
-
-A tűz mellettem hamvadozott; szürke hamu s egy kis parázs maradt meg
-csak belőle. Nem tudtam, honnan keritette Montgomery a fát az
-örömtűzhöz. Eközben kezdett ránk virradni. Az égboltozat derengett; a
-hanyatló hold elsápadt a nappal világló kékségben, s a láthatár kezdett
-keleten pirosodni.
-
-Egyszerre csak zubogás, sziszegés hangzott mögöttem. Körültekintettem s
-ijedt sikoltással talpra ugrottam. Az elkeritett telepből nagy fekete
-füstcsomók gomolyogtak fölfelé s komor sötétségüket fel-felcsapó
-vérpiros lángnyelvek tarkitották. Majd tüzet fogott a szalmafödél, s a
-láng végigszaladt a ferde tetőn. Mintha a tűz-forrás szobámban székelt
-volna, szobám ablakán egyre újabb lángsugarak löveltek ki.
-
-Egyszerre megértettem, mi történt. Eszembe jutott a ropogás hátam
-mögött. Mikor Montgomery segitségére szaladtam, felforditottam a lámpát.
-
-Arról, hogy valamit megmentsek a telepről, szó sem lehetett. Eszembe
-jutott menekülési tervem, s gyorsan megfordultam, hogy lássam, ott van-e
-a parton a két csónak. Eltünt mind a kettő! A homokban két fejsze hevert
-mellettem, a part tele volt forgácscsal és fadarabkákkal, s az örömtűz
-hamuja feketén füstölgött a virradatban. Montgomery elégette a
-csónakokat, hogy bosszút álljon rajtam, s megakadályozza visszatérésemet
-az emberek közé.
-
-Hirtelen dühroham ejtett hatalmába. Csaknem széttapostam ostoba fejét, a
-mint ott hevert lábam előtt gyámoltalanul. Egyszerre csak megmozditotta
-a kezét, oly gyöngén, oly szánalmat keltőn, hogy dühöm nyomban
-elpárolgott. Nyögött és felnyitotta a szemét egy pillanatra.
-
-Melléje térdeltem s felemeltem a fejét. Felnyilt ujra a szeme,
-belemeredt a virradatba, s aztán tekintetünk találkozott. Pillái
-lezárultak. Iszonyú, szólt hirtelen erőfeszitéssel. Azt hiszem, inni
-kivánt. Az utolsó, mormolta, az utolsó ezen az ostoba világon. Micsoda
-vásár…
-
-Feje féloldalt hanyatlott erőtlenül. Azt gondoltam, hogy egy kis ital
-felüditené; de nem volt sem vizem, sem edényem, a melyben vizet
-hozhattam volna. Egyszerre ugy éreztem, hogy nehezebb lett. Meghült
-bennem a vér.
-
-Ráhajoltam arczára s kezemmel benyúltam kabátja hasitékán. Meg volt
-halva; s épen a mikor meghalt, túl az öblön, keleten, megjelent a
-láthatáron a nap, elöntve sugarait az égboltozaton s káprázatos mozgó
-fényárrá változtatva a sötét tengert. Halálra vált arczára úgy hullt rá
-a fény, mint valami glória.
-
-Lefektettem fejét gyöngéden a rögtönzött vánkosra és felálltam. Előttem
-volt a tenger csillogó sivataga, a melyben annyit szenvedtem már;
-mögöttem a sziget, néma, láthatatlan fenevadjaival. A telep a benne volt
-élelmiszerrel és municzióval együtt recsegve, ropogva lánggal égett. A
-nehéz füst fölfelé gomolygott a parton, rákönyökölve a távoli fakoronák
-fölött a hegyi úton levő kunyhókra. Mellettem nem volt egyéb, mint a két
-csónak szénné vált maradványa, s az öt élettelen tetem.
-
-Majd három felhúzott vállú, lapos, hátraszegett homlokú állatember
-bukkant ki a bozótból. Alaktalan kezüket esetlenül tartották, s
-kiváncsi, barátságtalan szemet vetve rám, határozatlan léptekkel felém
-közeledtek.
-
-
-
-
-XX.  Egyedül az állatemberekkel.
-
-Szembe fordultam velök, végzetemet szemlélve bennök. Zsebemben volt egy
-revolver két üres csővel. A parton elszórt forgács közt feküdt az a két
-fejsze, a melylyel felapritották a csónakokat. Mögöttem visszavonulóban
-volt a dagály.
-
-Itt csak a bátorság segithetett. Egyenesen a közelgő szörnyek arczába
-tekintettem. Kerülték tekintetemet s remegő orrlyukaikról láttam, hogy a
-parton fekvő holttetemeket vizsgálgatják. Egy pár lépést téve, felkaptam
-a farkasember teste alatt heverő vérfoltos ostort s csattantottam vele.
-
-Megálltak s rám bámultak. – Köszönjetek! kiáltottam. Hajoljatok meg!
-
-Haboztak. Az egyik meghajlította térdét. Ismételtem parancsomat, alig
-tudván elrejteni izgatottságomat, s feléjök indultam. Először az egyik,
-azután a másik kettő is letérdelt.
-
-Megfordultam s a holttestek felé lépkedtem, arczomat folyton a térdelő
-fenevadak felé forditva, úgy mint a szinész megy a szinpadon arczczal a
-közönség felé.
-
-– Megszegték a törvényt, szóltam, lábamat a törvénymondóra téve.
-Meghaltak. Még a törvénymondó is. Még a második ostoros is. Hatalmas a
-törvény. Jöjjetek és lássátok.
-
-– Senki sem menekül? szólt az egyik közeledve és széttekintve.
-
-– Senki sem menekül, szóltam. Hallgassatok hát rám és teljesitsétek
-parancsomat. Felálltak s kérdő pillantásokat vetettek egymásra.
-
-– Álljatok meg ott! szóltam.
-
-Felvettem a fejszéket s beleakasztottam a nyakamban lógó hurokba. Arczra
-fordítottam Montgomeryt, felvettem revolverét, a melyben volt még két
-töltés, aztán lehajoltam, hogy kikutassam zsebeit, s hat töltést
-találtam még nála.
-
-– Vegyétek föl, szóltam felállva s ostorommal testére mutatva; vegyétek
-fel, vigyétek ki a tengerbe s dobjátok bele.
-
-Közeledtek, szemmel láthatólag folyton félve még Montgomerytól, de még
-jobban véres ostorom csattogásatól, s néhány kiáltás és ostorpattantás
-után óvatosan fölemelték a testet, levitték a parton s lubiczkolva
-bementek vele a ragyogó tengerbe.
-
-– Tovább! kiáltottam, tovább! – vigyétek távolabbra.
-
-Begázoltak hónaljig a tengerbe, aztán megálltak, visszanézve rám.
-
-– Ereszszétek el, kiáltottam, s Montgomery teste nagy locscsanással
-eltünt a vizben. Mintha valami összeszorította volna keblemet. – Jól
-van! kiáltottam remegő hangon, mire megfordultak s ijedten visszasiettek
-a viz szélére. Itt megálltak s megfordulva belebámultak a tengerbe,
-mintha attól féltek volna, hogy Montgomery csakhamar kiemelkedik a
-vizből s bosszút áll rajtok.
-
-– Most ezeket! szóltam a többi tetemre mutatva.
-
-Vigyáztak, hogy közelébe se jussanak többé annak a helynek, a hol a
-tengerbe dobták Montgomeryt. Vagy száz yardnyira a parton vitték előbb a
-négy fenevad testét s csak azután gázoltak a vizbe, s dobták őket a
-habok közé.
-
-Mikor M’ling testét czipelték, könnyü léptek zaját hallottam hátam
-mögött, s gyorsan megfordulva, láttam, hogy a hiénasertés alig van tőlem
-tizenkét yardnyira. Fejét lehajtotta, ragyogó szemét rám szögezte, s
-lelógó kurta kezét oldalához szoritotta. Mikor megfordultam, lekushadva
-megállt, s szemét lekapta rólam.
-
-Egy pillanatig szemben álltunk egymással. Eldobtam az ostort, s a
-zsebemben levő pisztoly után kaptam.
-
-Föltettem magamban, hogy megölöm ezt a fenevadat, a legfélelmetesebbet a
-még életben maradottak közül, az első ellenkezésre. Jobban féltem tőle,
-mint bármely más két állatembertől. Élete folytonos veszedelem volt rám
-nézve.
-
-Néhány másodperczig beletartott, mig összeszedtem magam, s azután igy
-kiáltottam: – Köszönni! Térdre!
-
-Rám vicsoritotta fogát: – Ki vagy te, hogy…
-
-Talán kissé tulságos izgatottan kihúztam revolveremet, czéloztam, s
-gyorsan lőttem. Hallottam, hogy felordított, s aztán oldalt fordulva
-futásnak eredt. Láttam, hogy elhibáztam; hüvelykujjammal visszarántottam
-a ravaszt, új lövésre készülve. De hanyatt-homlok futott, jobbra-balra
-ugrándozva, s nem mertem még egy sikertelen lövést megkoczkáztatni.
-Olykor-olykor féloldalt visszatekintett rám. Kanyarodva futott a part
-mentén s nemsokára eltünt az égő telepből felfelé gomolygó sűrű
-füstcsomókban. Egy darabig utána bámultam. Majd visszafordultam három
-engedelmes fenevadamhoz, s rájok parancsoltam, hogy dobják a vizbe
-M’ling testét. Aztán visszamentem oda, a hol a tűz körül a holttestek
-feküdtek volt, s lábammal addig egyengettem a homokot, mig a barna
-vérfoltok a fövenyben el nem keveredtek.
-
-Egy kézmozdulattal elbocsátottam három szolgámat, s felmentem a parton a
-sűrűségbe. Pisztolyomat kezemben tartottam, az ostort és a két fejszét
-pedig beleakasztottam a nyakamban lógó hurokba. Alig vártam, hogy
-egyedül maradjak, s gondolkozzam új helyzetemen.
-
-Legelőször az a borzasztó dolog jutott eszembe, hogy most nincsen oly
-hely sehol az egész szigeten, a hol biztonságban egyedül lehetek s
-nyugodtan alhatom. Mióta a szigetre kerültem, csodálatosan összeszedtem
-ugyan magamat, de azért még nagy hajlamom volt az idegességre, s nagyobb
-erőfeszítést nem igen viselhettem el. Éreztem, hogy az állatemberek
-között kell megtelepednem, s igy biztosítanom életemet. De bátorságom
-cserben hagyott. Visszamentem a partra, s leültem háttal a tengernek,
-hogy minden meglepetés szembe érjen. S itt ültem, fejemet térdemre
-hajtva a forró napban, azon elmélkedve, hogyan fogok élni, míg
-szabadulásom órája meg nem érkezik, ha ugyan valaha meg fog érkezni.
-Eszembe jutott Montgomery kétségbeesésének oka. Meg fognak változni,
-mondta. Bizonyosan megváltoznak. S Moreau – mit is mondott Moreau? „A
-makacs fenevad mindennap egyre nagyobb erővel keresztül tör rajtuk
-ujra…“ Majd eszembe jutott a hiénasertés. Meg voltam győződve, hogy ha
-meg nem ölöm a fenevadat, előbb-utóbb ő öl meg engem… A törvénymondó
-szerencsére már halott volt… Most már tudják, hogy bennünket ostorosokat
-ép úgy meg lehet ölni, mint őket…
-
-Elindultam a part mentén, azt tervezve, hogy átkerülök a sziget keleti
-sarkába s így közelítem meg a kunyhós utat, elkerülve a bozótos
-sűrűséget. Egy fél angol mértföldnyit haladhattam a part mentén, mikor
-egyszerre észrevettem, hogy a bokrok közül felém közeledik egyik a három
-engedelmes fenevad közül. Oly ideges voltam, hogy azonnal kirántottam
-revolveremet. Nem volt képes megnyugtatni a közelgő állatember
-nyilvánvaló alázatossága sem.
-
-Határozatlanul megállt. – Távozzál, kiáltottam rá. Volt egész
-viselkedésében valami, a mi kutyára emlékeztetett. Hátrált egy darabig,
-mint a hazakergetett kutya, aztán megállt, esdeklő tekintetet vetve
-felém. – Eredj, kiáltottam. Ne közelíts hozzám!
-
-– Nem maradhatok melletted? kérdezte.
-
-– Nem! kiáltottam, eredj! s pattantottam egyet az ostorral. Aztán fogam
-közé szorítva az ostor nyelét, fölvettem egy kődarabot, s ezzel a
-fenyegetéssel elűztem a szegény teremtést.
-
-Aztán megkerültem egymagamban az állatemberek tanyáját, s a bokrok közt
-rejtőzködve, vártam, mig haza nem érkeznek. Meg akartam figyelni őket,
-hogy megtudjam, milyen hatással van rájok Moreau és Montgomery halála, s
-a kínok hajlékának elpusztulása. Kezdtem érezni, mekkora ostobaság volt
-gyávaságom. Ha megőriztem volna mindvégig bátorságomat, uralkodó
-lehettem volna a szigeten, a minő Moreau volt. Igy pedig,
-elszalasztottam az alkalmas pillanatot, s lesülyedtem saját társaim
-egyszerű vezetőjévé.
-
-Kilencz óra felé hazajött egynéhány állatember, s lefeküdt, hogy a forró
-homokban sütkérezzen. Az éhség és szomjúság parancsszava erőt vett
-félelmemen. Kibujtam a bokrok közül, s kezemben a revolverrel a heverő
-alakok felé mentem. Valamennyien rám bámészkodtak; de egyik sem kelt
-föl, hogy üdvözöljön. Gyönge és kimerült voltam, s nem is mertem arra
-gondolni, hogy ennyi fenevaddal szembeszálljak. Ujra elszalasztottam a
-kedvező pillanatot.
-
-– Éhes vagyok, szóltam csaknem mentegetőzve, s közelebb vonultam.
-
-– A kunyhókban van ennivaló, szólt egy ökörbe oltott vadkanember lustán,
-kerülve tekintetemet.
-
-Elmentem mellettök. Az egyik üres kunyhóban jóllaktam gyümölcscsel,
-aztán faágakkal elzártam a kunyhó bejáratát. Arczczal a bejárat felé,
-kezemben szorongatva a revolvert, leheveredtem, s harmincz órai fárasztó
-virrasztás után könnyű álomba merültem, azt remélve, hogy a gyönge
-barikád széthányása fog okozni annyi zajt, hogy bármily meglepetésre
-felriadjak.
-
-
-
-
-XXI.  Az állatemberek visszafejlődése.
-
-Ilyformán állatemberré lettem én is dr. Moreau szigetén. Mikor
-fölébredtem, sötétség volt körülöttem. Karom sajgott a kötelékben.
-Felültem, az első pillanatban nem is tudva, hol vagyok. Kivül rekedt
-beszélgetést hallottam. Majd láttam, hogy barikádomat elhordták, s a
-kunyhó bejárata tiszta volt. A revolver még mindig a kezemben volt.
-
-Hallottam, hogy közvetlenül mellettem lélekzik valami a földön.
-Visszafojtva lélekzetemet, igyekeztem kivenni, mi az. Lassan megmozdult,
-s egyszerre valami lágy, meleg nedves dolog érintette kezemet.
-
-Minden izmom összerándult. Elkaptam a kezem. Kivül lárma támadt, s
-egyszerre tisztában voltam vele, mi történt.
-
-– Ki az? szóltam rekedten susogva.
-
-– Én, mester.
-
-– Kicsoda?
-
-– Azok kint azt mondják, hogy most már nincs mester. De én tudom, hogy
-van. Én a tengerbe dobáltam azoknak a testét, a kiket megöltél. Én
-szolgád vagyok, mester.
-
-– Az vagy, a kivel a parton találkoztam?
-
-– Az vagyok, mester.
-
-– Jól van, szóltam, s oda nyujtottam kezem, hogy még egyszer
-megcsókolja. Láttam, hogy hűséges szolgám volt, mert különben nekem
-esett volna, mialatt aludtam. Tudtam, hogy számithatok rá, s bátorságom
-kezdett visszatérni. – Hol vannak a többiek? kérdeztem.
-
-– Megvadultak. Megbolondultak, szólt a kutyaember. Most odakint
-beszélgetnek. Azt mondják: „A mester meghalt; a második ostoros meghalt.
-Az pedig, a ki a tengerben járt, – olyan, mint mink. Nincs többé mester,
-nincsenek ostorok, nincs meg a kinok hajléka. Vége mindennek. A törvényt
-tiszteljük és meg fogjuk tartani; de nincs mester, ostorok nincsenek
-többé.“ Igy beszéltek. De én tudom, mester, én tudom.
-
-Megveregettem a sötétben a kutyaember fejét. – Jól van, szóltam ujra.
-
-– Nemsokára megölöd valamennyiüket, szólt a kutyaember.
-
-– Nemsokára megölöm valamennyit, szóltam, néhány nap mulva, a mint
-bizonyos dolgok bekövetkeznek. Valamennyit, kivéve azokat, a kiket meg
-akarsz kimélni.
-
-– A kit a mester meg akar ölni, azt megöli a mester, szólt
-megelégedetten.
-
-– Hadd szaporodjanak bűneik, szóltam; hadd éljenek eszeveszettségükben,
-a mig utolsó perczük nem üt. Ne mondd meg nekik, hogy én vagyok a
-mester.
-
-– A mester akarata parancs, szólt a kutyaember.
-
-– De az egyiknek betelt a végzete. Azt megölöm, a mint utamba kerül. Ha
-azt mondom neked: _ez az_, akkor vesd rá magad. – S most kimegyek az
-egybegyűltek közé.
-
-A kunyhó nyilása elsötétedett egy pillanatra, amikor a kutyaember
-kilépett. Utána mentem és felálltam csaknem azon a helyen, a hol akkor
-voltam, mikor Moreau és vérebe megjelent, hogy üldözzön. De most éjszaka
-volt, a dögleletes út tele volt sötétséggel, s távolabb a zöld
-napsütötte lejtő helyett, tűzrakást láttam, s körülötte felhúzott vállu
-fenevadak sürgölődtek. A hold épen a mély út szélén emelkedett fölfelé.
-
-– Gyere mellettem, szóltam megemberelve magam, s végig mentünk a szűk
-úton, nem törődve a kunyhóból ránk bámuló, elmosódó lényekkel.
-
-A tűz mellett egyik sem üdvözölt. Legtöbbje tüntető megvetéssel
-nézegetett. Körülpillantottam, de a hiénasertés nem volt köztük. Vagy
-húsz fenevad heverészett ott a tűzbe meresztve szemeit, s beszélgetve.
-
-– Meghalt, meghalt, meghalt a mester, szólt jobbra tőlem a majomember. A
-kínok hajléka eltűnt, nincs többé.
-
-– Nem halt meg, szóltam emelt hangon. Most is bennünket figyel.
-
-Ez felrázta őket közönyös nyugalmukból. Húsz szempár szegeződött rám
-egyszerre.
-
-– A kínok hajléka eltünt, szóltam, de vissza fog érkezni. A mestert nem
-láthatjátok; de ő most is fölöttünk hallgatózik.
-
-– Igaz, igaz! szólt a kutyaember.
-
-Biztonságom meghökkentette őket.
-
-– A felkötött karú ember furcsa dolgot mond, szólt az egyik fenevad.
-
-– Mondom, hogy így van, szóltam ujra. A mester és a kínok hajléka vissza
-fog jönni ujra, s jaj annak, a ki megszegi a törvényt!
-
-Kiváncsian egymásra tekintettek. Közönyösséget színlelve elkezdtem
-tunyán vagdalni a földet magam előtt fejszémmel. Észrevettem, hogy mind
-odabámulnak a mély vágásokra a gyepes talajon.
-
-Majd a szatir kételkedni kezdett szavaimban. Feleltem neki, s aztán az
-egyik tarkabőrű fenevad tett ellenvetést, s így lassan eleven társalgás
-fejlődött ki a tűz körül. Mindenesetre jobban meggyőződtem róla, hogy
-személyes biztonságomat nincs mitől félteni, s egyre nyugodtabb hangon
-beszélgettem. Egy óra mulva egy részüket meggyőztem állításaim
-valóságáról, a többiek pedig nem tudták elhatározni magukat, mit
-higyjenek. A mint a hold lefelé kezdett haladni, az egyik fenevad nagyot
-ásított s csakhamar valamennyien visszahúzódtak a mély útba kunyhóik
-felé. Együtt mentem velök, mert tudtam, hogy nagyobb biztonságban
-vagyok, ha többen vannak körülöttem, mintha egyetlen egygyel találkozom
-a sötétségben.
-
-Igy kezdődött tartózkodásom második, hosszabb fele dr. Moreau szigetén.
-Ettől az éjszakától kezdve az utolsóig csak egy dolog történt, a mit el
-kell mondanom, mert azt a számtalan apró kellemetlenséget, s azt a
-szüntelenül gyötrő nyughatatlanságot, a mely a további tíz hónap
-története, leírni nem érdemes. Voltak veszekedéseim természetesen
-folyton a fenevadakkal, de csakhamar kivívta tiszteletüket kődobálási
-ügyességem és fejszém éle.
-
-A hiénasertés állhatatosan került, úgy hogy folyton résen kellett állnom
-miatta.
-
-Elválhatatlan kutyaemberem szive mélyéből gyűlölte őt. Csakhamar
-nyilvánvaló lett, hogy vért szagolt, s a leopárdember példáját követte.
-Valahol búvóhelyet talált az erdőben s elvadult. Egyszer megpróbáltam
-hajszát rendezni ellene a fenevadakkal; de annyi tekintélyem nem volt,
-hogy közös működésre birjam őket. Megpróbáltam egy magam felverni a
-barlangját; de hasztalanul. Bármerre jártam, folytonos veszedelemmel
-fenyegetett, úgy hogy a kutyaember alig mert magamra hagyni.
-
-Az első hónapokban elég emberiesek voltak a fenevadak, s kutyámon kivül
-nehány mással is barátságos lábon éltem. A kis piros lajhár különösen
-vonzódott hozzám, s folyton körülöttem tanyázott. Május táján azonban
-nagy változást vettem észre a fenevadakon. Beszédük, viselkedésük
-átalakult. A mit mondtam, azt még megértették ugyan, de maguk alig
-tudtak már beszélni. Egyre nehezebben tudtak csak két lábon járni. Bár
-szégyenkeztek egymás előtt, mindig gyakrabban történt, hogy négy lábon
-szaladgáltak. Szürcsölve ittak, rágcsálva táplálkoztak, s egyre jobban
-eldurvultak. Egyre rohamosabban kezdtek visszafejlődni. A törvény egyre
-vesztett hagyományos erejéből. Kutyaemberem alig észrevehetően ujra
-kutyává változott; néma lett, négy lábon járt s megszőrösödött. A
-rendetlenség napról-napra növekedett, s a mély út nemsokára oly piszkos
-és undorító lett, hogy jobbnak láttam visszatérni Moreau telepének
-romjai közé s ott ágakból kunyhót késziteni magamnak. A kínok homályos
-emlékezete mégis csak ezt a helyet tette a szigeten legbiztosabbá.
-
-Bajos részletezni ezt az átalakulást; leírni, hogy vesztették el
-napról-napra jobban emberi hasonlatosságukat; hogy hagyogattak el
-magukról minden rongydarabot; hogy szőrösödtek meg egyre jobban stb.
-stb.
-
-A változás lassú volt; de elkerülhetetlen. Minden nagyobb rázkódás
-nélkül történt. Még mindig biztonságban jártam-keltem köztük; de
-nemsokára félni kezdtem, valami váratlanul bekövetkező rázkódástól.
-Kutyám követett a helyre, s éberségében bizva időnként békességben
-aludhattam. A kis piros lajhár is elvadult tőlem, s fent kezdett élni a
-falombok sűrűjében.
-
-Magam is furcsa változáson mentem keresztül. Ruhám lerongyosodott rólam,
-s a hasadékokon kilátszott barna bőröm. Hajam hosszúra megnőtt s
-rendetlenűl lógott nyakamra. Szememnek még ma is megmaradt gyors, éber
-mozdulata, éles pillantása.
-
-Eleinte az egész nappalt a tengerparton töltöttem, hajóra várakozva. Azt
-reméltem, hogy visszatér az _Ipecacuanha_; de hasztalanul. Ötször láttam
-vitorlát, és háromszor füstöt feltünni; de hajó sohasem közeledett a
-szigethez. Volt kéznél mindig farakásom, a melyet azonnal meggyujtottam;
-de a hajókat megtévesztette a sziget vulkánikus természete.
-
-Szeptember vagy október lehetett már, mikor arra gondoltam, hogy tutajt
-készítek. Karom akkorra meggyógyult s két kézzel dolgozhattam. Eleinte
-iszonyúan éreztem gyámoltalanságomat. Soha életemben ácsmunkával nem
-foglalkoztam s napokat töltöttem el a favágással. Nem volt kötelem sem s
-minden tudásommal sem tudtam kieszelni, hogy fonjak erős hajlékony
-kötelet a folyondárokból. Vagy két hétig turkáltam a romok között és a
-parton, a hol elégették a csónakokat, hogy szögeket vagy érczdarabokat
-találjak. Majd viharos, esős napok következtek, s ez is késleltette
-munkámat. De végre elkészült a tutaj.
-
-Gyönyörűség volt ránézni. De csakhamar kitünt, hogy semmi gyakorlati
-érzékem sincsen. A tutajt egy mértföldnyi távolságban állítottam össze a
-tengertől, s mikor oda akartam vonszolni a tengerhez, szétesett. De
-talán jobb is, hogy így történt. Csakhogy nyomorúságom ekkor már oly
-iszonyú volt, hogy napokon át kábultan hevertem a parton, belebámulva a
-tengerbe s a halál gondolatával foglalkozva.
-
-De meghalni mégsem akartam. S ekkor történt valami, a mi figyelmeztetett
-rá, mily ostobaság így pazarolni az időt, s figyelmeztetett az egyre
-növekvő veszedelemre. A romfal árnyékában feküdtem, belebámulva a
-tengerbe, mikor hirtelen felriasztott valami hideg test, a mely
-sarkamhoz ért. Megfordultam, s láttam, hogy a kis piros lajhár áll velem
-szemben. A beszédet régen elfelejtette s természetes tunyaságával
-mozgott. Mikor észrevette, hogy magára vonta figyelmemet, nyöszörögve a
-bokrok felé indult s aztán visszatekintett rám.
-
-Megértettem, hogy azt akarja, hogy kövessem, s végre el is indultam
-utána. A fák közé érve, felmászott közéjük, mert a folyondárok közt
-könnyebben tudott mozogni.
-
-Egyszerre csak egy letaposott térségen kisérteties csoportozathoz
-értünk. Kutyám élettelenül hevert a földön s mellette kuporgott a
-hiénasertés, belemélyitve karmait a még remegő húsba s nagyokat
-horkantva gyönyörűségében. A mint meglátott, rám emelte ragyogó szemét,
-rám vicsorította véres fogait s fenyegető morgást hallatott. Léptem
-egyet feléje, aztán megálltam, s kirántva revolveremet, szemtől szemben
-kerültem vele. Nem szándékozott visszavonulni. Fülét hátra szegte, szőre
-felborzadt s ugrásra kuporodott. Szemeközé czéloztam s megnyomtam a
-ravaszt. Ugyane perczben nekem ugrott s földre döntött. Megnyomorított
-kezével utánam kapott; de szerencsére jól találtam, s ugrás közben
-meghalt. Feltápászkodtam remegő teste alól. Ezt a veszélyt végre
-szerencsésen kiálltam; de tudtam, hogy ennek nyomában most már egész sor
-új veszélynek kell rám következnie.
-
-Farakásra tettem a két tetemet s elégettem. Tisztán láttam, hogy hacsak
-el nem hagyom a szigetet, halálom csupán idő kérdése. A fenevadak
-egy-kettő kivételével elhagyták már a mély utat, s a sűrűségben
-mindegyik magának való búvóhelyet választott ki. A legtöbbje nappal
-aludt, s nappal szinte lakatlannak tetszett a sziget. De éjjel megtelt a
-lég félelmes orditozással. Ha lett volna elég töltésem, megpróbáltam
-volna kipusztitani valamennyit. Husznál több húsevő nem igen volt már
-köztük; s a legbátrabbak ezek közül is elpusztultak már. Hű ebem
-kipusztulása után magam is kezdtem megszokni a nappali alvást, hogy
-éjjel résen állhassak. S aztán ujra neki láttam, valóságos
-szenvedélylyel a tutajépítésnek.
-
-Végre ezer nehézség között elkészült a tutaj; de nem volt miben vizet
-vinni magamnak, s agyag sem volt az egész szigeten. Kábultan jártam
-keltem a szigeten, tünődve, hogy küzdjem le ezt az utolsó akadályt. De
-nem tudtam semmit sem kieszelni.
-
-Végre bekövetkezett egy nap, egy csodálatos nap, a melyet félőrülten
-töltöttem el. Délnyugaton vitorla tűnt fel, keskeny kis vitorla, s
-azonnal tűzet raktam, s ott álltam figyelve a tűz mellett a déli nap
-forróságában. Nem ettem, nem ittam, úgy hogy szédült már a fejem, s
-egész nap a vitorlát néztem kimeresztett szemmel. A csónak jó távol volt
-még, mikor rám esteledett, s a sötétség elnyelte előlem a vitorlát.
-Egész éjjel tüzemet élesztettem, s a sűrűségből rám-rám villantak a
-fenevadak csodálkozó szemei. A mint virradt, a kis csónak közelebb
-jutott a szigethez. Szemem kimerűlt a hosszú nézésbe, úgy, hogy alig
-akartam hinni azt, a mit láttam. Két ember ült a csónakban
-mozdulatlanul. De a csónak furcsán haladt. Feje nem volt szélirányban s
-ide-oda ingott a habok közt.
-
-A mint kivilágosodott, elkezdtem lobogtatni kabátom utolsó
-rongydarabját. De a két ember nem akart semmit észrevenni, s szüntelenül
-egymásra nézett mozdulatlanul. Lementem a sziget szélére, s kiabáltam és
-integettem. Nem feleltek, s a csónak tovább haladt lassú, czéltalan
-útján az öböl felé. Hirtelen nagy fehér madár röppent fel a csónakból, s
-láttam, hogy a két ember erre is mozdulatlan marad.
-
-Erre abbahagytam a kiabálást, leültem a parton s kezemre támasztva,
-fejemet, a tengerre bámultam. A csónak lassacskán nyugatra fordult. Ki
-akartam úszni hozzá, de valami dermesztő félelem visszatartott. Délután
-zátonyra került körülbelül száz yardnyira nyugat felé a telep romjaitól.
-
-A két férfi meg volt halva a csónakban. Oly régóta halottak voltak, hogy
-mikor belekapaszkodtam a csónakba s kivonszoltam őket a partra,
-darabokra estek szét. Az egyiknek kuszált vörös haja volt, mint az
-_Ipecacuanha_ kapitányának, s a csónak fenekén hevert egy piszkos, fehér
-sapka. A mint a csónak mellett álltam, három fenevad bújt ki a bokrok
-közül, szaglászva a levegőben. Iszonyú undor fogott el. Lelöktem a
-csónakot a partról, s beleugrottam. A három fenevad erre leszaladt a
-partra. Iszonyú borzadály fogott el láttukra. Hátat fordítottam nekik,
-felvontam a vitorlát, s kieveztem a tengerre. Semmiért sem tekintettem
-volna vissza rájuk.
-
-Az éjszakát a sziget közelében töltöttem. Másnap reggel beeveztem a
-folyóba s megtöltöttem vízzel a csónakban talált üres hordót. Aztán
-ideges kapkodással összeszedtem egy csomó gyümölcsöt, s utolsó három
-töltésemmel lőttem két tengeri nyulat.
-
-
-
-
-XXII.  Egyedül.
-
-Este utra keltem, s gyönge délnyugati szél segitségével kieveztem lassan
-a nyílt tengerre. A sziget egyre kisebb lett mögöttem s a gomolygó
-gőzcsomó egyre vékonyabb fonallá enyészett a forróságban. Az óczeán
-végre elfödte előlem utolsó nyomát is a sötét alacsony földfoltnak. A
-napvilág, a nap ragyogó fénykoronája, utolsót özönlött az égboltozatról,
-s aztán letünt, mint valami félrehúzott világló függöny, s végre rám
-borult a mérhetetlenség kék árja, a melyet elföd az ember elől a nap
-fénye, s kezdtek feltünedezni fölöttem a csillagok. A tenger néma volt,
-az égbolt néma volt; egyedül maradtam az éjjel és a némasággal.
-
-Igy haladtam három napig az árban, közbe-közbe ettem, ittam, s tünődtem
-azon, a mit keresztüléltem, nem is igen vágyódva arra, hogy ujra
-embereket lássak. Egyetlen piszkos rongydarab volt rajtam, s hajam
-kuszált rendetlenségben lógott nyakamba. Bizonyos, hogy a kik rám
-akadtak, őrültnek tartottak. Furcsa dolog, de úgy volt, hogy nem
-kívánkoztam vissza az emberek közé. Örültem, hogy kiszabadultam az undok
-fenevadak közül. A harmadik napon végre rám bukkant egy Apiából San
-Franciskóba haladó brig. A hajón lévők közül senkisem akarta hinni
-történetemet, s azt hitték, hogy a magány és a veszedelem megőrjített.
-Attól tartva, hogy ez lehet mások véleménye is, nem is beszéltem el
-többé senkinek történetemet, s azt mondtam, hogy nem emlékszem vissza
-semmire a Lady Vain pusztulása és megmentésem között eltelt időből.
-
-A legnagyobb körültekintéssel kellett eljárnom, hogy meneküljek az
-őrültség gyanujától. Borzalmas emlékeim szüntelenül üldöztek. S bármily
-természetellenes dolognak lássék, mikor visszatértem az emberek közé, a
-remélt bizalom és rokonszenv helyett egyre növekedett bennem az a
-bizonytalanság és az a félelem, a melyet a szigetben való tartózkodásom
-alatt éreztem. Nem tudom, elhiszi-e valaki, de bizonyos, hogy csaknem
-úgy álltam szemben az emberekkel, mint egykor szemben a sziget
-fenevadjaival.
-
-Azt mondják, hogy a félelem betegség; de bárhogy van, arra esküszöm,
-hogy éveken keresztül oly nyughatatlan félelem tartotta fogva
-kedélyemet, a minőt egy félig megszelidített oroszlánkölyök érezhet.
-Zavarodottságom különös formában nyilatkozott meg. Folyton azt
-gondoltam, hogy azok a férfiak és nők, a kikkel találkoztam,
-állatemberek, ember képére alakított fenevadak, a kik nemsokára
-elkezdenek visszafejlődni, s elárulják állati lényegüket. Különös
-állapotomba csak egyetlen egy embert avattam be, a ki ismerte volt
-Moreaut személyesen, s a ki félig-meddig elhitte történetemet.
-Elmegyógyász volt, s mondhatom, sokat köszönhetek neki.
-
-Bár azt nem is remélem, hogy a rémes sziget emlékétől valamikor teljesen
-megszabadulok, ez az emlék legtöbbször ugy van meg csak bennem, mint
-távoli, elmosódó ködkép; de olykor-olykor hirtelen szétterjed a ködkép
-felhője s elborítja az egész égboltozatot. Ilyenkor szétnézek
-embertársaim között s remegve járok utamon. Hideg, ragyogó ábrázatokat
-látok magam körül, vagy veszedelmes, komor arczokat; s nincs meg
-egyikben sem az eszes lélek nyugodt fensőbbsége. Mintha látnám, hogy
-felülkerekedik bennök az állat; s megismétlődik előttem ujra a
-szigetlakók borzalmas visszafejlődése. Tudom, hogy ez csak képzelődés,
-hogy a férfiak és nők körülöttem valóságos férfiak és nők, igazi
-emberek, tökéletes eszes lények, s azok is maradnak mindörökké, tele
-emberi szenvedélyekkel, felszabadulva az ösztönök ereje alól, a kik nem
-rabszolgái semmiféle phantastikus törvénynek, és lényegükben mások, mint
-az állatemberek. De borzadok tőlük mégis, kiváncsi tekintetük,
-kutatásaik, jóakaratuk megborzogat, s az után epedek, hogy egyedül
-legyek, távol az emberektől.
-
-Ezért közel is lakom a széles, szabad síksághoz, s ha ráborul a lelkemre
-ez az árnyék, odamenekülök. A mig Londonban laktam, borzadásom csaknem
-elviselhetetlen volt. Nem szabadulhattam az emberektől; a zárt ajtók nem
-óvtak meg tőlük. Ha erőt véve magamon, kimentem az utczákra, zsákmányra
-éhes asszonyokat láttam magam körül, irigyen rám tekintő
-tolvajpillantású férfiakat, sápadt, köhögő munkásokat, a kik úgy vonták
-maguk után lábukat, mint a sebzett szarvas, s meggörbült bamba öregeket,
-a kik mormogva botorkáltak odább a csúfolódó utczagyerekek között. Ha
-ilyenkor bementem valami könyvtárba, zsákmányra éhes türelmes arczokat
-láttam a könyvekre hajolva. Különösen undorított azoknak az üres,
-kifejezés nélkül való arcza, a kik vasúton vagy kocsin utaztak. Mintha
-csupa halottat láttam volna, úgy hogy nem is mertem csak teljesen
-egyedül utazni. S mintha magam sem lettem volna eszes lény, hanem furcsa
-agybántalmakban gyötrődő esztelen állat, a melynek az a sorsa, hogy
-egyedül bolyongjon, mint a csordából kivert bika.
-
-De most már, hála Istennek, nagyon ritkán száll meg az ily hangulat.
-Kiszakítottam magam a városok zürzavarából s bölcs könyvek között töltöm
-életemet, a melyeken mint a kiváló szellemek fényével megvilágított
-ablakokon szemlélem a földi életet. Idegeneket alig látok, háztartásom
-nagyon kicsiny. Kémiával foglalkozom csaknem mindig, s a legtöbb derült
-éjszakát csillagászati tanulmányokkal töltöm el. Ott a ragyogó égi
-seregekben végtelen békére és vigasztalásra lel vergődő lelkem. Nem
-tudom, mért vagy hogyan? de azt hiszem, ott rejlik a csillagokban az
-anyagvilágot kormányzó hatalmas, örök törvény, s nem az emberek
-hétköznapi gondjaiban, bűneiben és zavaraiban; s a mi több az emberben
-az állatnál, az ott találhatja meg csak reményét és vigasztalását. A
-remény tartja csak bennem az életet. S így, reménynyel telve,
-elhagyatottan végzem történetemet.
-
-_Prendick Ede._
-
-
-
-
-Lábjegyzetek.
-
-[Footnote 1: Ezek nem emberek, hanem állatok, a kiket elevenen
-bonczoltunk.]
-
-
-
-
-TARTALOMJEGYZÉK.
-
-  Bevezetés  3
-  A „Lady Vain“ csónakában  5
-  A ki nem mondja meg, hova utazik  9
-  A különös arcz  12
-  A hajó korlátja mellett  18
-  A kinek nincs hova mennie  21
-  A sötéttekintetü csónakosok  25
-  A bezárt ajtó  31
-  Az ordító puma  35
-  Az erdő réme  38
-  Az ordító ember  49
-  Embervadászat  53
-  A törvénymondók  59
-  Tárgyalás  68
-  Dr. Moreau magyarázata  73
-  Az állatemberek  83
-  A vérszag  87
-  Katasztrófa  101
-  Hogy találtuk meg Moreaut?  106
-  Montgomery ünnepnapja  110
-  Egyedül az állatemberekkel  117
-  Az állatemberek visszafejlődése  122
-  Egyedül  131
-
-
-[Transcriber's Note:
-
-Javítások.
-
-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
-
-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
-
-14 |kománylapát |kormánylapát
-
-24 |szigetbeliek et |szigetbelieket
-
-32 |azért, hagy |azért, hogy
-
-44 |visszatakintett |visszatekintett
-
-58 |mitért |mit ért
-
-61 |sötéti el |sötétíti el
-
-78 |kin kérdése |kín kérdése
-
-80 |kármokkal |karmokkal
-
-86 |roka és medve |róka és medve
-
-88 |figyelmeztett rá |figyelmeztetett rá
-
-90 |Mit átott? |Mit látott?
-
-92 |dombtetőröl |dombtetőről
-
-93 |előbbukant |előbukkant
-
-100 |Minha vak |Mintha vak
-
-103 |sem nem allom |sem nem hallom
-
-105 |puskával történt |pumával történt
-
-110 |elöttünk |előttünk
-
-115 |láthatárt kezdett |láthatár kezdett
-
-124 |kunyho |kunyhó]
-
-
-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DR. MOREAU SZIGETE ***
-
-Updated editions will replace the previous one--the old editions will
-be renamed.
-
-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
-law means that no one owns a United States copyright in these works,
-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
-United States without permission and without paying copyright
-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
-of this license, apply to copying and distributing Project
-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
-and may not be used if you charge for an eBook, except by following
-the terms of the trademark license, including paying royalties for use
-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
-copies of this eBook, complying with the trademark license is very
-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
-of derivative works, reports, performances and research. Project
-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
-license, especially commercial redistribution.
-
-START: FULL LICENSE
-
-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
-
-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
-distribution of electronic works, by using or distributing this work
-(or any other work associated in any way with the phrase "Project
-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
-www.gutenberg.org/license.
-
-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
-Gutenberg-tm electronic works
-
-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
-and accept all the terms of this license and intellectual property
-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
-the terms of this agreement, you must cease using and return or
-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
-1.E.8.
-
-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
-used on or associated in any way with an electronic work by people who
-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
-even without complying with the full terms of this agreement. See
-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
-electronic works. See paragraph 1.E below.
-
-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
-works in the collection are in the public domain in the United
-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
-United States and you are located in the United States, we do not
-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
-displaying or creating derivative works based on the work as long as
-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
-you share it without charge with others.
-
-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
-in a constant state of change. If you are outside the United States,
-check the laws of your country in addition to the terms of this
-agreement before downloading, copying, displaying, performing,
-distributing or creating derivative works based on this work or any
-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
-representations concerning the copyright status of any work in any
-country other than the United States.
-
-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
-
-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
-performed, viewed, copied or distributed:
-
-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
-  most other parts of the world at no cost and with almost no
-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
-  United States, you will have to check the laws of the country where
-  you are located before using this eBook.
-
-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
-contain a notice indicating that it is posted with permission of the
-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
-the United States without paying any fees or charges. If you are
-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
-with the permission of the copyright holder, your use and distribution
-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
-posted with the permission of the copyright holder found at the
-beginning of this work.
-
-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
-License terms from this work, or any files containing a part of this
-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
-
-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
-electronic work, or any part of this electronic work, without
-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
-active links or immediate access to the full terms of the Project
-Gutenberg-tm License.
-
-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
-any word processing or hypertext form. However, if you provide access
-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
-version posted on the official Project Gutenberg-tm website
-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
-
-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
-
-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
-provided that:
-
-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
-  within 60 days following each date on which you prepare (or are
-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
-  Literary Archive Foundation."
-
-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
-  License. You must require such a user to return or destroy all
-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
-  works.
-
-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
-  receipt of the work.
-
-* You comply with all other terms of this agreement for free
-  distribution of Project Gutenberg-tm works.
-
-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
-forth in Section 3 below.
-
-1.F.
-
-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
-electronic works, and the medium on which they may be stored, may
-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
-cannot be read by your equipment.
-
-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
-liability to you for damages, costs and expenses, including legal
-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
-DAMAGE.
-
-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
-written explanation to the person you received the work from. If you
-received the work on a physical medium, you must return the medium
-with your written explanation. The person or entity that provided you
-with the defective work may elect to provide a replacement copy in
-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
-or entity providing it to you may choose to give you a second
-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
-without further opportunities to fix the problem.
-
-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
-
-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
-warranties or the exclusion or limitation of certain types of
-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
-violates the law of the state applicable to this agreement, the
-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
-remaining provisions.
-
-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
-Defect you cause.
-
-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
-
-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
-electronic works in formats readable by the widest variety of
-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
-from people in all walks of life.
-
-Volunteers and financial support to provide volunteers with the
-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
-www.gutenberg.org
-
-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation
-
-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
-U.S. federal laws and your state's laws.
-
-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
-to date contact information can be found at the Foundation's website
-and official page at www.gutenberg.org/contact
-
-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
-Literary Archive Foundation
-
-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
-widespread public support and donations to carry out its mission of
-increasing the number of public domain and licensed works that can be
-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
-array of equipment including outdated equipment. Many small donations
-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
-status with the IRS.
-
-The Foundation is committed to complying with the laws regulating
-charities and charitable donations in all 50 states of the United
-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
-with these requirements. We do not solicit donations in locations
-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
-state visit www.gutenberg.org/donate
-
-While we cannot and do not solicit contributions from states where we
-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
-against accepting unsolicited donations from donors in such states who
-approach us with offers to donate.
-
-International donations are gratefully accepted, but we cannot make
-any statements concerning tax treatment of donations received from
-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
-
-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
-ways including checks, online payments and credit card donations. To
-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
-
-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
-
-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
-freely shared with anyone. For forty years, he produced and
-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
-volunteer support.
-
-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
-edition.
-
-Most people start at our website which has the main PG search
-facility: www.gutenberg.org
-
-This website includes information about Project Gutenberg-tm,
-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.