diff options
Diffstat (limited to 'old/66999-h/66999-h.htm')
| -rw-r--r-- | old/66999-h/66999-h.htm | 3892 |
1 files changed, 0 insertions, 3892 deletions
diff --git a/old/66999-h/66999-h.htm b/old/66999-h/66999-h.htm deleted file mode 100644 index f6ccb94..0000000 --- a/old/66999-h/66999-h.htm +++ /dev/null @@ -1,3892 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Az időgép by H. G. -Wells</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Az időgép, by H. G. Wells</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Az időgép</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: H. G. Wells</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Lajos Mikes</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: December 22, 2021 [eBook #66999]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ IDŐGÉP ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<h1>AZ IDŐGÉP.</h1> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">H. G. WELLS.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">FORDITOTTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">MIKES -LAJOS.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">LAMPEL RÓBERT (WODIANER F. -ÉS FIAI)</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">CS. ÉS KIR. UDVARI -KÖNYVKERESKEDÉS KIADÁSA.</span></p> -<p> </p> -<p class="center">Minden jog fentartva.</p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">38–1900. Budapest. -Nyomatott Wodianer F. és Fiainál.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></p> -<h2>I.<br /> -Bevezetés.</h2> -<p>Az időjáró (legjobb, ha igy nevezzük) titokzatos fejtegetésekbe -mélyedt. Szürke szeme csillogott, meg-megvillant, s arcza, mely -rendszerint sápadt volt, kipirult, megelevenedett. A tűz vidáman -égett s az ezüstlíliomokból sugárzó lágy, fehér fény -keresztülszűrődött a poharainkban gyöngyöző s elenyésző -buborékokon. Székeink – az időjáró szabadalmai – átöleltek, -dédelgettek, úgy hogy nem is éreztük, hogy ülünk. Az a kényelmes, -ebédutáni légkör fogott körül, melyben a gondolat, ledobva a -pontosság békóit, bájos szabadsággal száguld ide s tova. Ily módon -beszélt ő is nekünk, sovány mutatóujjával jelezve a fordulatokat, -mialatt ott ültünk s lustálkodva csodálkoztunk szelleme -termékenységén s azon a komolyságon, amelylyel ezt az uj paradoxont -– mert annak tartottuk – fejtegeti.</p> -<p>– Figyeljetek jól ide, mert szembe kell szállnom néhány csaknem -általánosan elfogadott gondolattal. Például, az egész geometria, -ahogy az iskolában tanítják, téves felfogáson alapul.</p> -<p>– Nem lesz sok, ha ennyit kivánsz tőlünk bevezetésül? – szólt -közbe a vitatkozó hajlamu, vörös Filby. <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span></p> -<p>– Eszem ágában sincs azt kivánni, hogy bármit is elfogadjatok -kellő megokolás nélkül. Csakhamar be fogtok látni annyit, amennyire -szükségem van. Azt természetesen tudjátok, hogy a matematikai -vonalnak – egy vastagság nélküli vonalnak, – nincs érzéki léte. Ezt -tanultátok, nemde? Épp igy nincs a matematikai síknak sem. Ezek -puszta elvonatkozások.</p> -<p>– Ugy van, szólt a psychologus.</p> -<p>– Nem lehet továbbá érzéki léte oly koczkának sem, amelynek csak -szélessége, hossza és vastagsága van.</p> -<p>– Nem áll, szólt Filby. Bizonyos, hogy a tömör testek -érzékelhetők. Minden létező…</p> -<p>– Igy gondolkozik a legtöbb ember. De várj csak egy pillanatig. -Érzékelhető-e valamely <i>időtlen</i> koczka?</p> -<p>– Nem értelek, szólt Filby.</p> -<p>– Lehet-e érzéki léte oly koczkának, amely végtelen kis ideig -sem tart?</p> -<p>Filby elgondolkozott. – Nyilvánvaló – folytatta az időjáró, – -hogy az érzéki léthez minden testnek négy méretre van szüksége; -hosszuságra, szélességre, vastagságra és – tartósságra. De testünk -természetes gyarlósága folytán, a melyet nyomban kifejtek, nagy -hajlamunk van arra, hogy ezt a tényt ne vegyük észre. Valósággal -négy méret van, a három térméret és a negyedik méret – az idő. -Mindazonáltal megvan az emberben az a hajlandóság, hogy a három -előbbit helytelenül különböztesse meg az utóbbitól, pusztán azért, -mert tudatunk véletlenül ez utóbbi irányában mozog éltünk -kezdetétől fogva életünk végeig.</p> -<p>– Ez – szólt egy ifjú legényke, miközben görcsösen erőlködött, -hogy czigarettáját ujra meggyujtsa a lámpa fölött, – ez… valóban -fölötte világos. <span class="pagenum"><a name="Page_5" id= -"Page_5">-5-</a></span></p> -<p>– Már most nagyon feltünő dolog, mennyire nem vették ezt a tényt -figyelembe, – folytatta az időjáró, alig észrevehetően -elmosolyodva. – Valósággal ez a negyedik méret, bár sokan, akik -beszélnek a negyedik méretről, nem tudják, hogy ez az. Nem egyéb, -mint az idő szemléletének sajátságos módja; <i>nincs más különbség -az idő s a többi három térméret között, csak az, hogy tudatunk az -idő irányában mozog</i>. De akadtak bolondok, akik helytelenül -fogták fel ezt a gondolatot. Bizonyára mindnyájan hallottátok, mit -mondanak erről a negyedik méretről?</p> -<p>– Én nem hallottam, szólt a vidéki polgármester.</p> -<p>– Röviden igy áll a dolog. Matematikusaink szerint a térnek -három mérete van: hosszusága, szélessége és vastagsága, s a tér -mindenkor meghatározható három derékszögű sík viszonyával. De -nehány bölcselkedő azt kérdezte, miért van éppen <i>három</i> -mérete, mért ne volna a három méreten kivül más merőleges irány is -a térben? – s megpróbáltak négyméretű geometriát szerkeszteni. Egy -hónapja lehet, hogy Newcomb Simon tanár erről tartott előadást a -new-yorki matematikai társaság ülésén. Tudjuk, hogy kétméretű sik -felületen ábrázolhatunk háromméretű tömör testeket. Már most ezek -az urak azt gondolták, hogy háromméretű idomokkal hasonló módon -ábrázolhatnak négyméretűt, ha meg tudnak birkózni a négyméretű -távlattannal. Megértettetek?</p> -<p>– Azt hiszem igen, dörmögött a vidéki polgármester s -összeránczolva homlokát, mély szemlélődésbe merült, miközben ajka -meg-megrándult, mintha rejtelmes szavakat ismételgetne.</p> -<p>– Igen, azt hiszem, most már értem, szólt egy idő mulva, futólag -szinte átszellemülve. <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span></p> -<p>– Nem tagadom, magam is foglalkoztam egy ideig ezzel a -négyméretű geometriával. Rájutottam néhány érdekes eredményre. -Például, itt van egy csomó arczkép. Nyolczéves, tizenötéves, -tizenhétéves, huszonhároméves ember arczképe és így tovább. -Mindezek nyilvánvalóan úgy tekinthetők, mintha valamely emberi -lénynek, amely négy méretében állandó és változhatatlan, a -háromméretű ábrázolásához tartozó metszetek volnának.</p> -<p>– A tudományos világ, – folytatta az időjáró – miután a -mondottak megemésztésére rövid szünetet engedett, – tisztában van -azzal, hogy az idő nem egyéb, mint bizonyos fajta tér. Ime itt van -egy népszerű tudományos ábra, egy időjelentés. Ez a vonal, a melyet -ujjammal jelzek, mutatja a barométer ingadozását. Tegnapelőtt ilyen -magas volt, tegnapelőtt éjszaka esett, ma reggel ujra emelkedett s -így szállt lassacskán fölfelé, egészen eddig. Bizonyos, hogy a -higany nem járta be ezt a vonalat a tér általánosan ismert méretei -közül egyiknek az irányában sem. De bizonyos az is, hogy bejárta -ezt a vonalat, s ebből az következik, hogy ez a vonal az időméret -irányába esik.</p> -<p>– De – szólt az orvos, rámeredve egy széndarabra a tűzben, – ha -az idő csakugyan nem egyéb, mint a tér negyedik mérete, mért -tekintik, illetve mért tekintették mindig olyasvalaminek, ami -különbözik a tértől? S mért nem mozoghatunk ide-oda az időben is -úgy, mint a tér bármelyik más irányában?</p> -<p>Az időjáró mosolygott. – Teljesen bizonyos, hogy szabadon -mozoghatunk a térben? Jobbra és balra mehetünk, hátra és előre elég -szabadon mozoghatunk, s az emberek meg is tették ezt mindenkor. -Megengedem, hogy két méret irányában szabadon mozgunk. De hogy -mozgunk fölfelé és lefelé? A nehézkedés akadályoz ebben. -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id= -"Page_7">-7-</a></span></p> -<p>– Nem egészen, – szólt az orvos. – Hát a léghajók?</p> -<p>– De mikor még nem volt léghajó, nem tudtunk függélyes irányban -mozogni, ha eltekintünk az ugrándozástól s a felület -egyenlőtlenségeitől.</p> -<p>– De egy kissé mindig tudtunk fölfelé és lefelé mozogni, – szólt -az orvos.</p> -<p>– Könnyebben, sokkal könnyebben lefelé, mint fölfelé.</p> -<p>– De az időben egyáltalán véve nem mozoghatunk; a jelen -pillanattól nem válhatsz el.</p> -<p>– Édes, jó uram, éppen ebben nincs igazad. Éppen ebben nincs -igaza az egész világnak. Szüntelenül elválunk a jelen pillanattól. -Szellemünk, amely anyagtalan és kiterjedés nélkül való, a bölcsőtől -kezdve a sírig egyenlő gyorsasággal mozog az időméret irányában. -Ugy, amint lefelé utaznánk, ha életünket ötven mértföldnyi -magasságban kezdenők meg a föld felszine fölött.</p> -<p>– De a legnagyobb nehézség az – vágott közbe a psychologus, – -hogy mig a tér minden irányában mozoghatsz ide-oda, addig az időben -mozdulni sem tudsz.</p> -<p>– Ez a magva nagy fölfedezésemnek. De nincs igazad, ha azt -mondod, hogy az időben nem mozoghatunk. Ha például nagyon élénken -visszaidézek emlékezetembe valami mult eseményt: visszamegyek arra -a pillanatra, amelyben történt; ilyenkor, amint mondjátok, máshol -jár az eszem. Hátra ugrom egy pillanatra. Természetesen nincs -módunkban megmaradni a multban hosszabb ideig, mint ameddig például -a vadember vagy valamely állat megmaradhat hat láb magasságban. De -művelt ember ebben a tekintetben már fölülmulja a vadat. Léghajóban -mehet fölfelé a nehézkedés ellenére is. Mért ne remélje tehát azt, -hogy végül képes lesz <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> megállni vagy mozgását gyorsitani az -időméretben, sőt ha ugy tetszik, képes lesz visszafordulni s -ellenkező irányban is utazni?</p> -<p>– Oh, ez már – kezdte Filby, – mégis…</p> -<p>– Miért nem? – szólt az időjáró.</p> -<p>– Ez nem fér össze az észszel,… szólt Filby.</p> -<p>– Miféle észszel? – kérdezte az időjáró.</p> -<p>– Okoskodással azt is bebizonyithatod, hogy a fehér fekete, – -szólt Filby; – de azért engem sohasem fogsz meggyőzni róla.</p> -<p>– Meglehet, – szólt az időjáró. – De most már kezditek látni, -mily irányban foglalkoztam a négyméretű geometriával. Régóta volt -sejtelmem olyan gépről, –</p> -<p>– Amelylyel utazni lehet az időben! – kiáltott közbe az ifju -legényke.</p> -<p>– Amely utazhat tetszés szerint a tér és idő minden irányában, -amint a gépész akarja.</p> -<p>Filby beérte azzal, hogy felkaczagott.</p> -<p>– De vannak kisérleti bizonyitékaim, – szólt az időjáró.</p> -<p>– Pompás eszköz volna a történetiró számára, – jegyezte meg a -psychologus. – Az ember visszautazhatnék a multba, hogy igazolja -például a hastingsi csatáról elfogadott adatokat!</p> -<p>– Nem gondolod, hogy kissé nagy feltünést keltenél? – szólt az -orvos. – Őseinknek nem nagy türelmük volt az anakronizmusok -iránt.</p> -<p>– Az ember magának Homérosnak és Plátónak a szájából tanulhatna -görögül – vélekedett az ifju legényke.</p> -<p>– De akkor meg is buktatnának ám a szigorlaton. A német tudósok -annyira kimüvelték már a görög nyelvet.</p> -<p>– Hát akkor ott van a jövő, – szólt az ifju legényke. Nem is -rossz, ha az ember elgondolja! <span class="pagenum"><a name= -"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> Elhelyezhetné összes pénzét, -ott hagyná jó kamatra, hadd szaporodjék, s azután rohanna előre -hanyatt-homlok!</p> -<p>– Hogy fölfedezzen oly társadalmat, – szóltam én, – amely -szigoruan kommunisztikus alapon áll.</p> -<p>– Valamennyi tulzó, vad elmélet közül – kezdte a -psychologus.</p> -<p>– Magam is gondoltam, s azért nem is beszéltem róla soha, mig -csak…</p> -<p>– Van rá kisérleti bizonyitékod? – kiáltottam. – Igazolni akarod -ezt?</p> -<p>– Lássuk a kisérletet! kiáltott Filby, – akinek elméje kezdett -már kifáradni.</p> -<p>– Lássuk mindenesetre a kisérletet, – szólt a psychologus, bár -tudom, hogy humbug csak az egész.</p> -<p>Az időjáró mosolyogva körülnézett. Majd egyre szeliden -mosolyogva, s kezét nadrágja zsebébe mélyitve, lassan kiballagott a -szobából. Hallottuk, amint papucsában végigcsoszogott a -laboratoriumába vezető hosszu folyosón.</p> -<p>A psychologus ránk tekintett.</p> -<p>– Kiváncsi vagyok – szólt, – mi lesz ebből?</p> -<p>– Valami szemfényvesztés, szólt az orvos. Filby pedig el akart -mondani valamit egy bűvészről, akit Burslemben látott; de alig -kezdett bele, az időjáró visszatért, s Filby anekdótája máskorra -maradt.</p> -<h2>II.<br /> -A gép.</h2> -<p>Az időjáró csillámló érczalkotmányt tartott kezében. Meglepő -finom munka volt, alig nagyobb, mint egy kis falióra. Elefántcsont -s valami átlátszó <span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span> jegeczes anyag volt benne. S most -világosságra kell törekednem, mert az, ami következik, – hacsak -bele nem nyugszunk az időjáró magyarázatába – teljességgel -megfoghatatlan. A szobában mindenfelé nyolczszögletű kis asztalkák -álltak. Az időjáró megfogta az egyiket s két lábát a kandalló -szőnyegére támasztva, a tűzzel szemben helyezte el. A gépecskét -rátette erre az asztalra. Azután odahúzott egy széket és ráült. Az -asztalkán nem volt más, csak a gép meg egy kis ernyős lámpa, -amelynek ragyogó fénye teljesen megvilágitotta a kis gépmintát. -Köröskörül mintegy tizenkét gyertya lobogott, kettő a kandalló -szegélyzetére állitott rézgyertyatartóban, a többi pedig a falon, -ugy hogy a szoba fényben uszott. Én a tűzhöz legközelebb, alacsony -karosszékben ültem, amelyet ugy előre huztam, hogy csaknem az -időjáró és a kandalló közé kerültem. Filby mögötte ült s válla -fölött nézett az asztalra. Az orvos és a polgármester jobbról, a -psychologus pedig balról oldalvást ügyelt rá. Az ifju legényke a -psychologus mögött ült. Mindnyájan feszülten figyeltünk. Szinte -hihetetlennek tartom, hogy ily körülmények között áldozatul -eshettünk volna bármi ravaszul kieszelt és bármi ügyesen -végrehajtott szemfényvesztésnek.</p> -<p>Az időjáró ránk s rólunk a gépecskére tekintett.</p> -<p>– Nos? – szólt a psychologus.</p> -<p>– Ez a kicsiség – szólt az időjáró az asztalra könyökölve s -kezeit összeszorítva a készülék fölött, – csak minta. Tervezetem -oly géphez, amelylyel be lehet utazni az időt. Bizonyosan -észrevettétek, hogy oldalról nézve nagyon különös s e körül a -rudacska körül oly furcsán csillámlik, mintha valamiképpen -természetfölötti volna. (Rámutatott ujjával erre a részre.) Nos, ez -itt egy kis fehér emeltyű, s ez itt egy másik. <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span></p> -<p>Az orvos fölemelkedett székéről s belebámult a készülékbe.</p> -<p>– Gyönyörü munka, – szólt.</p> -<p>– Két évig dolgoztam rajta, – felelt az időjáró. – Majd, miután -valamennyien utánoztuk az orvos példáját, igy folytatta: – Most -arra kérlek benneteket, értsétek meg jól, hogy ez az emeltyű, ha -leszorítják, a jövőbe küldi a siklásnak eredő gépet; ez a másik -pedig ellentétes irányt ad a mozgásnak. Ez a nyereg jelzi az -időjáró utas ülőhelyét.</p> -<p>– Majd mindjárt lenyomom az emeltyűt s a gép utra fog kelni. -Elsiklik a jövendőbe s eltünik. Jól nézzetek ide. Nézzetek az -asztalra is s győződjetek meg róla, hogy szó sincs -szemfényvesztésről. Nem szeretném ezt a mintát megsemmisíteni csak -azért, hogy azután szemfényvesztőnek mondjatok.</p> -<p>Körülbelül egy másodpercznyi szünet állt be. A psychologus, ugy -látszik, akart valamit mondani nekem; de azután mást gondolt. Végre -az időjáró kinyujtotta ujját az emeltyű felé. – De nem, – szólt -hirtelen. – Add csak ide a kezed. S a psychologushoz fordulva, -megfogta kezét s igy szólt hozzá: – Nyujtsd ki a mutatóujjadat. Ugy -hogy maga a psychologus volt az, aki az időgép mintáját határtalan -utjára bocsátotta. Láttuk mindnyájan, amint az emeltyű fordult. -Föltétlenül bizonyos, hogy nem történt szemfényvesztés. Kis -léghuzam támadt, s a lámpa lángja fellobogott. A kandallón az egyik -gyertya elaludt, s a kis gépezet hirtelen elkezdett körben lengeni, -elmosódóvá vált, tán egy szempillantásig olyan volt, mint valami -kisértet, mint valami lágy csillogásu ércz- és elefántcsont-örvény; -azután távozott – elenyészett! Az asztalkán nem maradt más, mint a -lámpa.</p> -<p>Valamennyien némán álltunk egy pillanatig. Majd Filby -megszólalt: – Boszorkányság! <span class="pagenum"><a name= -"Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>A psychologus, amint bámulatából magához tért, hirtelen az -asztal alá pillantott, mire az időjáró kedélyesen felkaczagott. – -Nos? – szólt, a psychologus kérdését utánozva. Azután felkelt, a -kandalló peremén fekvő dohányszelenczéhez ment, s háttal felénk, -elkezdte tömni pipáját.</p> -<p>Egymásra bámultunk. – Ugyan kérlek – szólt az orvos, nem -tréfálsz velünk? Komolyan azt hiszed, hogy az a gép utra kelt az -időben?</p> -<p>– Mindenesetre – felelt az időjáró, lehajolva, hogy meggyujtsa a -tűzben fidibuszát. Azután pipára gyujtva megfordult s a -psychologusra tekintett. (A psychologus, hogy lássuk, mennyire -nincs meglepetve, fölvett egy szivart, s anélkül, hogy levágta -volna a végét, rá akart gyujtani.) Sőt mi több, csaknem készen áll -egy nagy gépem ott benn – laboratoriuma felé mutatott – s ha -teljesen összeállítottam, az a szándékom, hogy saját magam utazom -egyet rajta.</p> -<p>– Azt állítod, hogy az a gép a jövőbe utazott? – kérdezte -Filby.</p> -<p>– A jövőbe vagy a multba, – bizonyosan nem tudom, hová.</p> -<p>Kis szünet mulva a psychologusnak ötlete támadt. – Ha ment -valamerre – szólt, – a multba kellett mennie.</p> -<p>– Miért? – kérdezte az időjáró.</p> -<p>– Mivel fölteszem azt, hogy a térben nem mozog; ennélfogva, ha a -jövőbe utazott volna, itt kellene lennie az egész idő alatt, -minthogy keresztül kellett volna utaznia ezen időn is.</p> -<p>– De – szóltam közbe én, – ha a multba utazott, akkor látnunk -kellett volna, mikor a szobába léptünk s a mult csütörtökön, a -mikor itt voltunk s a megelőző csütörtökön is, és így tovább -visszafelé!</p> -<p>– Komoly ellenvetések, – jegyezte meg a <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> -pártatlanság hangján a vidéki polgármester s az időjáró felé -fordult.</p> -<p>– Legkevésbbé sem, – szólt az időjáró s azután a psychologushoz -fordulva igy folytatta: – Elgondolkozol. Te <i>magad</i> -megmagyarázhatod ezt. Az érzékelés küszöbén kivül eső, – tulságosan -finom jelenség.</p> -<p>– Természetesen, – szólt a psychologus megnyugtatóan. – Egyszerű -lélektani kérdés. Mindjárt gondolhattam volna. Elég világos és -pompásan megoldja a paradoxont. Nem láthatjuk, nem vehetjük észre -ezt a gépet épp úgy, amint nem láthatjuk a forgó kerék küllőjét, -vagy a levegőben repülő ágyugolyót. Ha ötvenszer vagy százszor -gyorsabban mozog az időben, mint mi; ha egy perczet halad, mialatt -mi egy másodperczet: az a benyomás, amelyet kelt, természetesen -csak ötvened vagy századrésze annak, amelyet keltene, ha nem -utaznék az időben. Ez elég érthető. – Végighuzta kezét ott, ahol a -gépecske állt volt. – Látjátok? szólt nevetve.</p> -<p>Ülve maradtunk s vagy egy pillanatig odabámultunk az üres -asztalkára. Az időjáró megkérdezte, mi a véleményünk a -dologról.</p> -<p>– Ma éjjelre elég elfogadhatónak látszik, szólt az orvos; de -várjunk, mit szól hozzá a reggeli józan ész.</p> -<p>– Akarjátok látni magát az időgépet? – kérdezte az időjáró s -kezébe véve a lámpát, levezetett laboratoriumába, végig a hosszu, -szellős folyosón. Mintha most is látnám a libegő fényt, az időjáró -furcsa, széles fejének silhouette-jét, az árnyékok tánczát, amint -valamennyien zavartan, de hitetlenül követtük s amint -laboratoriumában ott láttuk nagy kiadásban azt a kis gépezetet, -amely eltünt volt szemünk láttára. Egyes részei nickelből voltak, -mások elefántcsontból; egynehány pedig <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span> bizonyára -hegyi kristályból volt kiráspolyozva, vagy kifürészelve. A gép -teljesen készen állt, csak az összeillesztett jegeczrudak feküdtek -bevégzetlenül a padon néhány berajzolt papirlap mellett. Egyik -rudat felemeltem, hogy közelebbről megnézzem. Úgy látszik, -kvarczból volt.</p> -<p>– De kérlek, – szólt az orvos, – teljesen komolyan vegyünk? Vagy -tréfa az egész, – mint az a szellem, amelyet mult karácsonykor -mutattál?</p> -<p>– Az a szándékom – szólt az időjáró, a magasba emelve a lámpát, -– hogy ezen a gépen kifürkészszem az időt. Világos ez? Soha -életemben nem voltam még komolyabb.</p> -<p>Egyikünk sem volt teljesen tisztában azzal, mit tartson a -dologról.</p> -<p>Az orvos vállán keresztül Filbyre tekintettem s ő ünnepiesen -intett felém.</p> -<h2>III.<br /> -Az időjáró visszaérkezik.</h2> -<p>Azt hiszem, hogy ekkor még egyikünk sem hitt teljesen az -időgépben. A tény az, hogy az időjáró azok közül az emberek közül -való volt, akik sokkal ügyesebbek, semhogy higyjünk bennök. Az -ember mindig úgy érezte, ha vele volt, hogy nem lát mindent. Nyilt -őszintesége mögött mindig valami hátsó ravaszságot, valami lappangó -genialitást gyanítottunk. Ha Filby mutatja be a mintát s ő fejti ki -azt, amit az időjáró: ő benne aligha kételkedtünk volna annyira. -Mert mindenesetre észrevettük volna, hová czéloz. Filbyt -megérthette a legutolsó henteslegény. De az időjáró tele volt -szeszélyeskedéssel elemei között, s nagyon bizalmatlankodtunk -benne. Sok olyan dolog, ami kevésbbé ügyes embereknek megalapította -volna a hirét, az ő kezében szemfényvesztésnek látszott. Baj, ha az -ember <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span> világos könnyűséggel végzi a dolgokat. A -komoly emberek, akik komolyan vették őt, sohasem voltak teljesen -tisztában magaviseletével. Valahogyan észrevették, hogy ő rá bizni -itélőképességük jó hirét annyi volna, mint porczellán -csecsebecséket gyermekszobába rakni. Azt hiszem, egyikünk sem -beszélt sokat az időutazásról mult csütörtök óta a legközelebbi -csütörtökig, bár bizonyos, hogy a vele járó sok furcsa lehetőség: -valószinüsége s e mellett gyakorlati hihetetlensége, a sok különös -anakronizmus és az a szörnyü zürzavar, amelyet sejtetett, -megfordult csaknem mindannyiunk elméjében. Ami engem illet, főleg a -gépminta eltünésében rejlő csel foglalkoztatott. Emlitettem is -beszélgetésközben az orvosnak, akivel pénteken a Linné-intézetben -találkoztam. Az orvos elmondta, hogy Tübingenben látott hasonló -dolgot s különös fontosságot tulajdonított a gyertya kialvásának; -de a mesterfogás nyitját nem tudta megmagyarázni.</p> -<p>A következő csütörtökön ujra kimentem Richmondba. Az időjárónak -legállandóbb vendégei közé tartoztam. Későn érkeztem s mikor -beléptem, négy-öt ember volt már a társalgóban. Az orvos egyik -kezében egy iv papirt, a másikban óráját tartva, a tűz előtt állt. -Körülnéztem; de az időjárót nem láttam sehol. Félnyolcz van, szólt -az orvos, azt hiszem, ebédelhetnénk.</p> -<p>– Hol van? – kérdeztem, megnevezve házigazdánkat.</p> -<p>– Most jöttél? Különös dolog. Valami halaszthatatlan dolga -akadt. Arra kér ebben a levélben, hogy ha hét órára nem érkezik -viszsza, helyettesítsem az ebédnél. Azt irja, ha megjön, elmond -mindent.</p> -<p>– Kár volna várni, mert elromlik az ebéd – szólt egy jól ismert -napilap kiadója, mire az orvos csöngetett. <span class= -"pagenum"><a name="Page_16" id="Page_16">-16-</a></span></p> -<p>A psychologus volt az egyetlen személy az orvoson és rajtam -kivül, aki részt vett a multkori ebéden. A többiek ezek voltak: -Blank, az előbb említett kiadó, egy ujságiró s még valaki – egy -szelid, félénk, szakállas férfiu, – akit nem ismertem, s aki, -amennyire megfigyelhettem, egész este nem nyitotta föl a -száját.</p> -<p>Ebédközben találgattuk, mi lehet az oka az időjáró távollétének, -s én félig tréfásan az időutazást említettem. A kiadó szerette -volna megérteni a czélzást s a psychologus darabos mesét rögtönzött -arról „a geniális paradoxonról és szemfényvesztésről,“ amelynek egy -hete, hogy tanui voltunk. A bevezetésbe mélyedt még csak bele, -mikor a folyosóra nyiló ajtó lassan, zajtalanul megnyilt. Szemben -ülvén az ajtóval, legelőször én vettem észre.</p> -<p>– Halló! – vágtam közbe, – végre! – Az ajtó jobban megnyilt s -előttünk állt az időjáró. Meglepetésemben felkiáltottam. – Nagy -Isten! ember, mi történt? – kiáltott az orvos, aki legközelebbről -látta. Valamennyien az ajtó felé fordultunk.</p> -<p>Az időjáró csodálatos állapotban volt. Ruhája tele porral és -piszokkal; kabátja ujja végig zöldre maszatolva; haja össze-vissza -volt kuszálva s nekem úgy tetszett, szürkébb lett – vagy a portól -és piszoktól, vagy mert csakugyan a szine fakult meg. Arczát -kisérteties sápadtság borította; állán félig behegedt, barna vágás -látszott; arczkifejezése zavart volt és elkínzott, mintha sokat -szenvedett volna. Egy pillanatig habozva megállt az ajtóban, mintha -a fény elkápráztatta volna. Majd beljebb jött a szobába. Biczegve -lépdelt, mintha kisebesedett volna a lába. Némán bámultunk rá, -várva, hogy megszólaljon.</p> -<p>Nem szólt egy szót sem; nagy kinosan az asztalhoz vánszorgott s -a bor felé nyult. A kiadó <span class="pagenum"><a name="Page_17" -id="Page_17">-17-</a></span> tele pohár pezsgőt tolt feléje. -Kihajtotta, s látszott, hogy jól esett neki, mert végig nézett az -asztal körül ülőkön s régi mosolyának szelleme csillant fel -arczán.</p> -<p>– Hol az ördögben jártál eddig, ember? kérdezte az orvos. Ugy -látszott, az időjáró nem hallotta a kérdést.</p> -<p>– Ne zavartassátok magatokat, szólt különös dadogó kiejtéssel. -Minden rendben van. – Elakadt, odatartotta poharát még egyszer s -kiitta egy hajtásra. – Jó volt, szólt utána. Szeme felragyogott s -arczába kezdett visszatérni az élet szine. Tekintete bágyadt -helyesléssel végig siklott valamennyiünk arczán, s azután -körüljárta a meleg kényelmes szobát. Majd ujra megszólalt, még -mindig úgy, mintha tapogatózva keresné az útat szavai között. – -Kimegyek mosakodni, öltözködni, azután lejövök s megmagyarázok -mindent… Tegyetek félre számomra egy szelet ürüsültet. Epedek már -egy harapás hús után.</p> -<p>Rápillantott az asztalon keresztül a kiadóra, aki ritka vendég -volt, és szivélyesen üdvözölte. A kiadó kérdezett tőle valamit. – -Rögtön elmondom, szólt az időjáró. Furcsán vagyok. De tüstént -rendben leszek.</p> -<p>Letette poharát, s a lépcsőházba nyiló ajtó felé tartott. Ujra -észrevettem a biczegését s lépteinek halk topogását. Fölálltam -helyemen, és amint kiment, láttam a lábát. Nem volt rajta semmi -más, csak egy pár rongyos, vérfoltos félharisnya. Bezárult mögötte -az ajtó. Majdnem utána mentem; de eszembe jutott, mennyire utál -mindenféle teketóriát maga körül. Vagy egy perczig elmém -elszórakozott. Majd hallottam, amint a kiadó, aki szokása szerint -most is czimekben gondolkozott, igy szólt: „Egy kiváló tudós -feltünő viselkedése.“ Ez visszaterelte figyelmemet a kivilágított -asztalra. <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Micsoda komédia! szólt az ujságiró. A műkedvelő koldust -játszotta? Nem értem. A psychologus meg én egymásra tekintettünk, s -leolvastam arczáról, hogy egyet gondoltunk. Elképzeltem az -időjárót, amint kínosan fölfelé biczeg a lépcsőn. Azt hiszem, senki -más nem vette észre biczegését.</p> -<p>Az orvos tért magához legelőször teljesen meglepetéséből. -Csöngetett, – az időjáró ki nem állhatta, ha az inasok az asztal -körül ácsorogtak, – és tányért váltatott. A kiadó nagyot nyögve -nekiesett késének és villájának, s a hallgatag férfiú utánozta -példáját. Folytattuk az ebédet. A társalgás nagy zajjal folyt egy -darabig. Közbe-közbe csodálkozva elhallgattunk. A kiadó -kiváncsisága egyre növekedett. – Bőjtöléssel szaporítja tán -barátunk szerény jövedelmét? Vagy időnként Nabukodonozor sorsára -jut? – kérdezte. – Az a meggyőződésem, hogy az egész dolog -összefügg az időgéppel, szóltam, s folytatni kezdtem a psychologus -beszámolóját multkori összejövetelünkről. Az uj vendégek nyiltan -hitetlenkedtek. A kiadó ellenvetéseket hozott fel. – Mit jelent ez -az egész időutazás? Tán csak nem lesz poros az ember, ha -paradoxonban hentereg. Vagy poros lesz? S beleélvén magát a -gondolatba, – folytatta a gúnyolódást. – A jövendő emberei nem -ismerik a ruhakeféket? A hirlapiró sem akarta elhinni a dolgot -semmi áron, s támogatta a kiadót az egész dolog nevetségessé -tételének könnyű munkájában. Mind a kettő modern ujságiró volt, – -kedélyes, tekintélyt nem ismerő fiatalember.</p> -<p>– Saját külön tudósítónk a holnaputáni hirekről, szólt, vagy -inkább kiáltott az ujságiró, mikor az időjáró ujra visszatért. -Rendes estéli ruhájában volt, s zavart tekintetén kivül nyoma sem -volt többé rajta annak a változásnak, amely annyira megrémített. -<span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Halljad csak, – szólt vidáman a kiadó, – ezek a ficzkók azt -mesélik, hogy utazni voltál a jövő hét közepében!! Nem mondanál el -egyet-mást a kis Rosebery-ről? Mennyiért tennéd meg?</p> -<p>Az időjáró szó nélkül helyére ült. Szeliden mosolygott, a -szokott régi módon. – Hol az ürüszeletem? – kérdezte. Mekkora -gyönyörűség, hogy ujra húsba szúrhatom a villámat!</p> -<p>– Beszélj! – kiáltott a kiadó.</p> -<p>– Pokolba a beszéddel! – szólt az időjáró. Éhes vagyok. Egy -betűt sem mondok addig, mig egy kis tápnedvet nem juttatok ereimbe. -Köszönöm. Kérem a sót.</p> -<p>– Csak egy szót – szóltam én. Az időben utaztál?</p> -<p>– Igen – szólt az időjáró – tele szájjal, fejével intve.</p> -<p>– Egy shillinget adok minden sorért, ha szószerint beszámolsz -utadról – szólt a kiadó. Az időjáró a hallgatag férfi felé tolta -poharát s körmével kopogott rajta. A hallgatag férfiú, aki rábámult -az időjáró arczára, hirtelen összerázkódott, s tele töltötte a -poharát borral. Az ebéd hátralévő része kényelmetlenül telt el. Ami -engem illet, kérdések raja tolult ajkamra, s bátran állíthatom, -hogy a többiek sem voltak máskülönben. Az ujságiró megpróbálta -enyhíteni a feszültté vált hangulatot s adomákba kezdett. Az -időjáró ebédjének szentelte figyelmét s oly étvágygyal evett, -mintha agyongyalogolta volna magát. Az orvos czigarettára gyujtott -s összehuzott szemekkel vizsgálta az időjárót. A hallgatag férfiú -mintha a rendesnél is esetlenebb lett volna s csupa idegességből -szabályos határozottsággal itta a pezsgőt. Végre az időjáró -félretolta tányérját s körülnézett. – Azt hiszem, ideje, hogy -bocsánatot kérjek, szólt. Csaknem <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> éhen haltam. Szörnyű időt -éltem át. Szivarért nyult s levágta a végét. De menjünk a -dohányzóba. Sokkal hosszabb történet, semhogy itt mondjam el a -piszkos tányérok mellett. S menet közben megrántva a csengőt, -átvezetett mindnyájunkat a szomszéd szobába.</p> -<p>– Beszéltetek már Blanknak, Dashnak és Chosenak a gépről? – -kérdezte karosszékében hátradőlve s megnevezve a három új -vendéget.</p> -<p>– De tiszta paradoxon a dolog, – szólt a kiadó.</p> -<p>– Ma éjjel nem tudok vitatkozni. Nem bánom, elmondom a -történetet de vitatkozni nem tudok. Elmondom, – folytatta – ha -akarjátok, mi történt velem; de tartózkodnotok kell minden -közbeszólástól. Szükségem van arra, hogy elmondjam. Nagy része -hazugságnak fog tetszeni. Nem bánom! Igaz – minden egyes szó igaz, -elejétől végig. Laboratoriumomban voltam négy órakor, és azóta… egy -hetet éltem… oly hetet, aminőt ember előttem át nem élt soha! -Nagyon ki vagyok merülve, de nem alszom el, mig el nem mondok -nektek mindent. Azután lefekszem. De semmi közbeszólás! -Beleegyeztek?</p> -<p>– Bele, – szólt a kiadó, s valamennyien utána mondtuk: -beleegyezünk. Erre az időjáró elkezdett beszélni, s beszélt úgy, -amint leirom. Eleinte hátradőlt székében s fáradtan beszélt. De -később nekitüzesedett. Irásközben nagyon is érzem, mennyire nem -való arra a toll és a tinta s elsősorban, mennyire nem vagyok való -arra én, hogy úgy irjak, amint ő beszélt. Fölteszem, hogy a kellő -figyelemmel olvastok; de nem láthatjátok a mesélő halvány, nyilt -arczát a kis lámpa fénye mellett, s nem hallhatjátok, hogyan simult -előadása a történet fordulataihoz. Mi, akik hallgattuk, csaknem -valamennyien árnyékban ültünk, mert a dohányzóban <span class= -"pagenum"><a name="Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> levő -gyertyákat nem gyujtották meg; csak az ujságiró arcza s a hallgatag -férfiú lába volt megvilágítva térdétől lefelé. Eleinte ujra meg -ujra egymásra pillantottunk. De nemsokára abbahagytuk a -tekintgetést s valamennyien az időjáró arczára függesztettük -szemünket.</p> -<h2>IV.<br /> -Úton az időben.</h2> -<p>– Mult csütörtökön kifejtettem már többeknek közületek az időgép -alapelveit, s bemutattam magát a gépet is, még nem teljesen készen, -a műhelyben. A gép itt van most is; az utazás megviselte ugyan -némileg: az egyik elefántcsont-rúd meghasadt, s egy érczsin -elhajlott: de többi része elég ép. Azt reméltem, hogy pénteken -befejezem; de pénteken, mikor már csaknem egészen össze volt -állítva, azt láttam, hogy az egyik nickel rúd éppen egy hüvelykkel -rövidebb, mint kellene s az egész rudat újra kellett készítenem -úgy, hogy a gép csak ma reggelre készült el teljesen. A legelső -időgép ma reggel tiz órakor kezdte meg pályafutását. Még egyszer -végigkopogtattam, kipróbáltam ujra valamennyi csavart, még egy -csöpp olajat cseppentettem a kvarczrúdra, s aztán beleültem a -nyeregbe. Azt hiszem, az öngyilkos, mikor a pisztoly csövét -halántékára szorítja, épp oly csodálatos érzéssel várja a -bekövetkezendőket, mint akkor én. Megfogtam egyik kezemmel az -indító, másik kezemmel a megállító emeltyűt, megnyomtam az előbbit, -és csaknem rögtön utána a másodikat. Mintha megtántorodtam volna; -mintha valami zuhanás lidércznyomása nehezedett volna rám. -Körülnéztem, s ott láttam magam körül a laboratóriumot épp úgy, -mint elébb. Történt valami? Egy pillanatra azt hittem, hogy -képzelődtem. Hirtelen <span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> a fali órára pillantottam. Egy -pillanattal elébb – legalább csak ennyinek tetszett – tiz óra mult -rajta egy vagy két perczczel; most pedig csaknem félnégyet -mutatott!</p> -<p>– Nagyot lélekzettem, fogaimat összeszorítottam s megragadva -mind a két kezemmel az indító emeltyűt, hirtelen rohammal útra -keltem. A laboratorium homályba borúlt, elsötétedett. Watchettné -asszony lépett a szobába s anélkül, hogy engem látott volna, a -kertajtó felé ballagott. Vagy egy perczig, azt hiszem, -eltarthatott, mig keresztül ment; de nekem úgy tetszett, mintha -átröppenne a szobán, mint valami rakéta. Lenyomtam, amennyire csak -lehetett, az emeltyűt. Beállt az éjszaka úgy, mint mikor -lecsavarják a lámpát, s a következő perczben reggel lett. A -laboratorium halványodott, homályosult, egyre jobban elmosódott. -Beállt ujra a fekete éjjel, utána ujra a nappal, újra az éjjel, -újra a nappal, egyre gyorsabban váltakozva. Örvénylő moraj hangzott -a fülembe, s különös, kábító zavarodottság ereszkedett rá -elmémre.</p> -<p>– Tartok tőle, hogy nem tudom lefesteni az időutazással járó -sajátságos érzéseket. Kimondhatatlanúl kellemetlenek. Szakasztott -olyan érzés, mint mikor gördül az ember előre -feltartóztathatatlanul – valami lejtőn! Vagy mintha szüntelenül -valami szörnyű zuhanás fenyegetne. Amint tovább folytattam -utazásomat, ég és nap úgy változott, mint valami fekete szárny -csapkodása. Egyszerre csak az a homály, amely a laboratoriumot -sejttette velem, szétfoszlott s láttam, amint a nap sebesen -hömpölyög az égboltozaton. Perczről-perczre keresztül ugrott rajta, -s mindenik percz egy napot jelölt. Úgy rémlett, hogy a -laboratoriumot lebontották, s kijutottam a szabad levegőre. -Állványok elmosódó benyomását éreztem; de ahoz <span class= -"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> már nagyon -gyorsan haladtam, hogy bármi mozgó lényt észrevegyek. A -leglassabban mászó csiga rám nézve túlságos gyorsan rohant. A fény -és a homály csillanó váltakozása szörnyű kinosan érintette -szememet. Majd az egymást követő elsötétedésekben láttam, amint a -holdnegyedek – az ujholdtól a holdtölteig – sebesen váltakoznak, s -meg-megcsillantak előttem homályosan a körben rohanó csillagok. -Csakhamar, amint tovább haladtam, egyre gyorsuló mozgással, a -nappal és az éjszaka szökkenései állandó szürkeségbe folytak össze; -az égbolt csodás mély kékségben, a virradat fényében tündöklött; az -ugró nap tűzsávvá vált, ragyogó ívvé a szabad térben, a hold -halványabb hullámzó fonallá; a csillagokból nem láthattam semmit, -csak olykor-olykor egy-egy libegő fényesebb kört a kék -mélységben.</p> -<p>– A táj ködös volt és elmosódó. Még mindig a domboldalon voltam, -ott, ahol ez a ház most áll, s a domb háta szürkén, homályosan -nyult a magasba fölöttem. Láttam, amint a fák nőttek és változtak, -mint a gomolygó gőz, hol barnán, hol zölden: növekedtek, -szétterjedtek, összeomlottak, elenyésztek. Óriási épületek, -elmosódó tündérpaloták támadtak, enyésztek, mint az álom. A föld -felszine megváltozott, – megolvadt, folyékonnyá vált szemem előtt. -A gyorsaságot szabályozó óramű mutatói egyre sebesebben forogtak. -Nemsokára észrevettem, hogy a napöv perczről-perczre tágul és -szűkül napfordulótól-napfordulóig, úgy, hogy perczenkint több mint -egy esztendőnyi gyorsasággal haladtam. Perczről-perczre föltetszett -és eltünt szerte a világon a fehérlő hó, s nyomon követte a tavasz -ragyogó, röpke zöld szine.</p> -<p>– Az indulással járó kellemetlen érzések most már kevésbbé -bántottak. Valami jóleső, ideges izgatottságot okoztak. Észrevettem -ugyan, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> gépem esetlenül ide-oda leng, de hogy -miért, azt nem tudtam magamnak megmagyarázni. Elmém sokkal -zavartabb is volt, semhogy törődjem e mozgással; csak rohantam, -rohantam előre szinte tébolyodottan a jövendőbe. Eleinte alig -gondoltam a megállásra, alig gondoltam másra, mint ez új érzésekre. -De csakhamar friss benyomások támadtak elmémben – valami -kiváncsiság s nyomban rá valami félelemféle, – mig végre teljesen -ezek ejtettek hatalmukba. Az emberiség minő különös fejlődése, a mi -kezdetleges müveltségünkkel szemben minő csodás haladás lehetne az -– gondoltam – amelyet látnék, ha közelről nézhetnék bele ebbe a -homályos, csalóka világba, amely rohant, hullámzott szemem előtt! -Hatalmas, ragyogó építmények emelkedtek körülöttem, szilárdabbak, -mint a mai kornak bármely épülete, s e mellett mégis mintha -csillámból és ködből lettek volna. A domboldalt buja zöld futotta -be s megmaradt rajta a tél minden nyoma nélkül. A zürzavar fátyolán -keresztül is tündéri szépnek látszott a föld. Elmém mind erősebben -kezdett a megállás gondolatával foglalkozni.</p> -<p>– A tulajdonképpeni veszély abban rejlett, hogy valami anyagra -bukkanhatok a térben, amelyet gépemmel együtt elfoglaltam. Mialatt -szörnyű gyorsasággal utaztam keresztül az időn, ez alig okozott -bajt: hogy úgy mondjam, meg voltam higulva, átsiklottam, mint a -gőz, a közbeeső anyagok hézagain! De hogy megálljak, keresztül -kellett szorítani magamat, molekuláról-molekulára, mindenen, ami -utamba akad: s atomjaim oly szoros érintkezésbe kerülhettek az -akadály atomjaival, hogy valami mélyreható vegyi visszahatás, -esetleg valami óriási robbanás támad, mely készülékemmel együtt -kiröpít minden elképzelhető méretből – ki az ismeretlenbe. Ez a -lehetőség többször <span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> megfordult elmémben, mialatt a gépet -készítettem; de akkor jókedvűen belenyugodtam, mint oly veszélybe, -a mely elkerülhetetlen, amelyet, ha férfi vagyok, koczkáztatnom -kell! De most, mikor a koczkázat percze elérkezett, nem láttam -többé a dolgot a régi derűs világításban. A tény az, hogy az a -különös idegenszerűség, amely körülfogott, a gép gyönge, zizegő -rezgése, s első sorban a hosszúra nyuló zuhanás érzete szinte -észrevétlenül végképp felforgatta lelkem egyensúlyát. Kijelentettem -magamban, hogy sohasem állhatok meg s ugyanekkor szeszélyes -vakmerőséggel elhatároztam, hogy nyomban megállok. Mint valami -türelmetlen bolond rángatni kezdtem az emeltyűt, mire a gép -hirtelen fölfordult, s én a levegőn keresztül előre zuhantam.</p> -<p>– Villámcsapás dörgése hangzott fülembe. Kábultan feküdtem egy -pillanatig. Irgalmatlan jégeső zúgott körülöttem; lágy pázsiton -ültem, szemben felfordult gépemmel. Még minden szürkének látszott: -de nemsokára éreztem, hogy fülem nem zúg többé. Körültekintettem. -Valami kis kerti tisztáson lehettem, amelyet rhododendron-bokrok -szegtek körül. A piros virágok özönnel peregtek a földre a jégeső -csapásai alatt. A pattogó, tánczoló jég kis felhőkben függött a gép -fölött s úgy húzódott a földön, mint a füst. Egy percz alatt bőrig -áztam. Szép vendéglátás – szóltam, – ezt érdemlem, mert -megszámlálhatatlan esztendőt keresztül utaztam, hogy -meglátogassalak benneteket.</p> -<p>– Csakhamar eszembe jutott, mekkora bolondság volt igy megázni. -Felálltam s körülnéztem. A rhododendronok mögül valami fehér kőből -faragott óriási alak látszott határozatlanul a ködös zuhogásban. De -a világon semmi egyéb nem volt látható.</p> -<p>– Bajos volna leírni, mit éreztem. Amint a <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> zuhogó jég -ritkult, tisztábban láttam a fehér alakot. Jó magas volt, mert egy -ezüstös nyárfa csak a válláig ért. Fehér márványból volt, szárnyas -szfinxhez hasonlított, de szárnyai, a helyett, hogy merőlegesen -emelkedtek volna ki oldalából, szétterjedtek, úgy hogy szinte -lebegni látszott.</p> -<p>– Alapzatát, mely úgy látszott bronzból volt, vastag patina -borította. Arcza véletlenül felém volt fordulva; üres szemeivel -mintha rám figyelt volna; ajkai körül bágyadt mosoly árnya -játszott. Az idő szörnyen megviselte, úgy hogy szinte kellemetlen -nyugtalanító érzést keltett. Ott álltam rábámulva egy ideig, – -félperczig, vagy talán félóráig. Közeledett és távolodott, amint a -jég sürűbben vagy ritkábban hullott előtte. Végre másfelé -fordítottam tekintetemet egy pillanatra, s láttam, hogy a -jégfüggöny foszlásnak indult, s a mennybolton felcsillan az előtörő -nap fénye.</p> -<p>– Rátekintettem ujra az elnyúló fehér alakra, s hirtelen rám -szakadt utazásom teljes vakmerőségének érzete. Mit fogok látni, ha -a ködös függöny teljesen félrehúzódik? Mi minden nem történt az -emberekkel? Mi lesz velem, ha a kegyetlenség vált uralkodó -szenvedélylyé? Ha időközben az emberi faj elvesztette emberi -jellegét, s valami emberfölöttivé fejlődött, a mely a rokonszenvet -nem ismeri, s hatalmában mindent eltapos? Hátha valami őskori vad -állatnak fognak tartani, a melynek félelmességét s visszataszító -voltát csak növeli az a körülmény, hogy hozzájok hasonlít: valami -ocsmány teremtménynek, amelyet halaszthatatlanul le kell ölni?</p> -<p>– Most már több hatalmas árnyat vettem észre – rengeteg -építményeket bonyolult szegélyzetekkel, nyulánk oszlopokkal s a -csöndesedő viharon keresztül erdőshátú domboldal emelkedett fölém a -magasba homályosan. Oktalan rémület ejtett hatalmába. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> Félőrülten -fordultam oda az időgéphez s nekiláttam, hogy rendbehozzam. A -szürke özön elsöprődött s szétfoszlott, mint valami kisértet lebegő -leple. Fölöttem, a nyári égbolt mély kékségében, barnás felhőcsikok -oszlottak kavarogva a semmiségbe. A hatalmas épületek tisztán, -élesen látszottak körülöttem, ragyogva a jégzápor nyomaitól s -kiemelkedve a falak mentén meggyülemlett jégdarabok fehérségéből. -Mintha valami idegen világba vetődtem volna véletlenül. Úgy -lehettem, mint a madár a szabad légben, amely tudja, hogy fölötte -lebeg a héja s készül lecsapni rá. Félelmem őrületté növekedett. -Nagyot lélekzettem, összeszorítottam fogaimat s nekiestem dühösen -újra a gépnek, könyökömmel és térdeimmel. Kétségbeesett -erőfeszítésemnek engedett s visszafordult, belevágódva erősen -államba. Egyik kezemmel megkapva a nyerget, másikkal az emeltyűt, -nagyokat lihegve készen álltam arra, hogy újra beleüljek.</p> -<p>– De amint nyitva állt előttem a gyors visszavonulás utja, -visszatért ujra bátorságom. Sokkal több kiváncsisággal és kevesebb -félelemmel szétnéztem a távoli jövendő elém táruló világában. Egy -köralakú nyilásban, jó magasan a legközelebbi ház falán, egy -csoport dús, lágy ruhába öltözött alakot vettem észre. Megláttak ők -is, s arczukat felém fordították.</p> -<p>– Majd közeledő hangokat hallottam. A fehér szfinx mellett a -bokrok közül felém futó emberek fejei és vállai látszottak. Egyikük -ama gyalogösvényen bukkant elő, mely egyenesen ahoz a kis -tisztáshoz vezetett, a hol gépemmel álltam. Alig négy láb magas -apró emberke volt, bibor lepelben, derekán bőrövvel. Szandal vagy -koturnus volt a lábán, tisztán nem vehettem ki. Lábaszára térdig -csupasz volt s feje födetlen. Csak most vettem észre, mikor ezt -megláttam, mily meleg volt a levegő. <span class="pagenum"><a name= -"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>– Szépsége és bája mellett leirhatatlan gyöngesége volt az, ami -meglepett. Arczának pirja a sorvadás legszebb nemére emlékeztetett, -arra a haldokló szépségre, melyet oly gyakran hallunk emlegetni. -Láttára rögtön visszanyertem önbizalmamat. Eleresztettem a -gépet.</p> -<h2>V.<br /> -Aranykor.</h2> -<p>– A következő pillanatban szemben álltunk egymással, én és a -jövendőnek ez a törékeny lénye. Egyenesen felém jött s szemembe -nevetett. Azonnal meglepett, hogy viselkedésében nyoma sem volt a -félelemnek. Majd odafordult két társához, akik nyomon követték s -beszélni kezdett velük különös, édes hangzású, folyékony -nyelven.</p> -<p>– Mások is jöttek, és csakhamar egész csoport, vagy nyolcz-tiz -ily remek kis teremtés fogott körül. Az egyik megszólított. Elég -furcsán az ötlött eszembe, hogy hangom tulságosan kemény és mély -volna nekik. Ugy, hogy válasz helyett fülemre mutatva, megráztam a -fejem. Egyet lépett felém, habozott, majd megérintette kezem. -Rögtön rá éreztem, hogy puha kis kacsók tapogatják hátamat és -vállamat. Meg akartak bizonyosodni arról, hogy valósággal létezem. -De mindebben nem volt semmi nyugtalanitó. Ellenkezőleg volt valami -ezekben a kedves kis lényekben, ami bizalmat lehelt, – valami bájos -kedvesség, szinte gyermeki vidámság. S amellett oly gyöngéknek -látszottak, hogy azt képzelhettem, széthajigálhatom az egész csomót -úgy, mintha golyók volnának. De mikor láttam, hogy rózsás -kezecskéikkel az időgépet kezdik tapogatni, hirtelen megmozdultam, -hogy visszaintsem őket. Szerencse, hogy akkor, mikor még nem volt -későn, eszembe jutott a veszedelem, a melyről eddig megfeledkeztem, -s megfogva a gép <span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span> rudjait, lecsavartam és zsebredugtam a -kis emeltyűket, amelyek mozgásba hozhatták. Azután ujra -megfordultam, s fürkésztem, hogyan folytathatnám az -érintkezést.</p> -<p>– S ekkor, közelebbről szemlélve vonásaikat, további -furcsaságokat vettem észre ezeken a kecses, meisseni -porczellánszerű alakokon. Hajuk, a mely egyenletesen göndörödött, -éles vonalban végződött nyakukon és arczuk fölött; pehelyszerű -nyoma sem volt arczukon a szőrnek, s kicsiny álluk hegybe futott -össze. Nagy szemeik szeliden fénylettek; s már ekkor – bárha -némileg önzésnek tünhetik fel részemről – úgy képzeltem, mintha -csaknem teljesen hijával volnának minden érdeklődésnek, a melyet -joggal várhattam volna tőlük.</p> -<p>– Minthogy épenséggel nem igyekeztek érintkezni velem, hanem -egyszerűen ott álltak körülöttem mosolyogva s lágy, turbékoló -hangon beszélgetve egymással, én kezdtem meg a társalgást. -Rámutattam az időgépre s utána magamra. Majd, habozva egy -pillanatig, hogy fejezzem ki az időt, rámutattam a napra. Erre -egyik, tarka biborba és fehérbe öltözött kecses kis alak, követte -mozdulatomat, s valósággal meghökkentett, utánozva a mennydörgés -hangját.</p> -<p>– Egy pillanatra nem tudtam mit gondoljak, bár mozdulatainak -jelentése elég világos volt. Hirtelen az a kérdés merült fel -elmémben: nem bolondok-e azok az apró teremtések? Bajosan -érthetitek meg, hogy kapott meg ez a gondolat. Tudjátok, hogy -mindig úgy képzeltem, hogy a nyolczszázkétezer s egynehányadik -esztendő emberei tudásban, művészetben, minden dologban -hihetetlenül fölülmulnak bennünket. S ekkor egyikük egyszerre csak -oly kérdést intéz hozzám, a mely azt árulja el, hogy a mi ötéves -gyermekeink szellemi <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> szinvonalán áll, – azt kérdezi tőlem -valósággal, vajjon a napból jöttem-e viharban és mennydörgésben! Ez -a kérdés felszabadította itéletemet, a melyet ruházatuk, gyönge, -vékony lábaik és törékeny alkatuk láttára egyelőre függőben -tartottam. Az elkedvetlenedés árnya ereszkedett elmémre. Egy -pillanatra úgy éreztem, hogy hiába készítettem az időgépet.</p> -<p>– Intettem, a nap felé mutattam s a mennykőcsapást utánozva, oly -erős hangot hallattam, hogy megrémültek. Néhány lépést hátráltak és -hajlongni kezdtek. Majd az egyik nevetve felém jött, ismeretlen -szép virágokból font füzért hozva kezében, s füzérét nyakamba -vetette. A többiek dallamos tetszésnyilvánitással fogadták az -ötletet; csakhamar ide-oda futkostak virágokért s nevetgélve -teledobáltak, úgy, hogy szinte fuladoztam a sok virág között. Ti, -akik ilyesmit sohasem láttatok, alig képzelhetitek el, mily -csodaszép, finom virágokat hozott létre megszámlálhatatlan -esztendők folyamán a virágkertészet. Majd az egyik megérttette -velem, hogy szeretnék játékszerüket a legközelebbi épületbe vinni, -s a fehér márvány szfinx mellett, a mely mintha az egész idő alatt -szemmel tartott volna, mosolyogva zavaromon – vezetni kezdtek -valami tarka kőből emelt hatalmas, szürke épület felé. Amint -közöttük haladtam, ellenállhatlan vidámságra hangolt az utókor -mélységes komolyságába és hatalmas szellemi fejlettségébe vetett -régi hitem és bizalmam emlékezete.</p> -<p>– A hatalmas bejáratú építménynek óriási méretei voltak. -Természetes, hogy legfőkép az apró emberkék növekvő csoportja s a -széles bejárat foglalkoztatott, a melynek nyitott szájából -rejtelmes homály tátongott felém. Általános benyomásom az volt, -hogy a föléjök boruló világ szép bokrok és virágok egybefonódott -rengetege, valami <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> régóta elhanyagolt s mégis burjánnal föl -nem vert hatalmas kert. Egész csomó furcsa fehér virág vagy egy -lábnyira kinyuló hegye ötlött szemembe a széles viaszszerű levelek -között.</p> -<p>– Mintha vadon tenyésztek volna szanaszéjjel a tarka bokrok -között; de ekkor, mondom, még nem vizsgáltam meg őket közelebbről. -Az időgép ott maradt elhagyatva a pázsiton, a rhododendronok -között.</p> -<p>– A bejárat ívét dús faragványok ékitették, amelyek, bár -alaposan nem igen nézhettem meg őket, első pillanatra mintha régi -phöniciai ékítményekre emlékeztettek volna. Amint a bejáraton -keresztülmentem, meglepett, hogy szörnyű töredezettek s megviseltek -voltak. A kapu alatt még több fényesruhájú emberke csatlakozott -hozzám. Elég groteszk látvány lehettem, a mint piszkos XIX. -századbeli öltözetemben, virágokkal borítva, befelé lépkedtem, mig -körülöttem ragyogó köntösök bájos tarkasága és fényes fehér -lábacskák kavarogtak s nevetgélés és kaczagó csevegés morajlott -dallamosan.</p> -<p>– A széles bejárat aránylag nagy, barnával bevont csarnokba -torkollott. A mennyezet homályba borult; a szines ablaktáblákon s -itt-ott az üvegezetlen ablaknyilásokon csak bágyadt fény szűrődött -keresztül. A padlózat kemény fehér érczből vágott nagy tömbökkel -volt kirakva. Faragatlan, szabálytalan tömbök voltak. A padlót, -amint láttam, számos nemzedék léptei annyira kikoptatták, hogy -amerre legtöbbet jártak-keltek, mély barázdák támadtak rajta. A -csarnok hosszában számtalan, csiszolt kőlapokból rakott asztal állt -egymás mellett; a gyümölcscsel telt asztalok egy láb magasak -lehettek. A gyümölcsrakásokban láttam valami túlságosan -nagyranövelt málnafajt és narancsfélét; de a legnagyobb részt nem -ismertem. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Az asztalok között szanaszéjjel számos vánkos hevert. Vezetőim -ezekre telepedtek, s intettek nekem is, hogy üljek le. Kecsesen s -minden teketória nélkül kézzel ették a gyümölcsöt, a héjat, a -szárakat s egyéb efélét beledobálva az asztalok oldalán levő kerek -nyilásokba. Nem igen kináltattam magamat én sem, mert éhes és -szomjas voltam. Evésközben kényelmesen szemügyre vehettem a -csarnokot.</p> -<p>– Talán legjobban rozzant állapota lepett meg. A szines -ablaküvegek, a melyeket csupa mértani ábra diszített, több helyen -ki voltak törve s a csarnok alsó végén keresztben lelógó -függönyöket vastag porréteg borította. Bántotta szemem a szomszédos -márványasztal letörött csücske is. De azért az általános benyomás -fölötte szines, festői volt. Lehetett néhány száz emberke, aki ott -ebédelt. A legtöbbje lehetőleg közelemben telepedett le s -érdeklődéssel nézegetett rám. Szemecskéjük kiragyogott evés közben -a gyümölcsök közül. A ruhája valamennyinek ugyanabból a lágy, de -azért erős selyemszövetből készült.</p> -<p>– Gyümölcs volt összes táplálékuk. A távoli jövő apró emberei -szigoru vegetariánusok voltak, s mig köztük éltem, bármennyire -sóvárogtam a hus után, gyümölcscsel kellett táplálkoznom nekem is. -Később megtudtam, hogy a ló, a marha, a juh, a kutya, mind az -ichthyosaurus sorsára jutott. De a gyümölcs mind pompás volt, -különösen az egyik – háromélű hüvelyesfajta, lisztes béllel, – a -melynek, úgy látszik, mig ott voltam, folyvást tartott a szüretje. -Ezt választottam ki fő ételemnek. Eleinte meglepett a sok -mindenféle gyümölcs és virág; de később megértettem -jelentőségüket.</p> -<p>– De eleget is beszéltem már gyümölcsebédemről a távoli -jövendőben. Alig csillapítottam <span class="pagenum"><a name= -"Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> le kissé étvágyamat, -föltettem magamban, hogy határozott kisérletet teszek emberkéim -nyelvének a megtanulására. Világos volt, hogy ez az első teendőm. -Úgy látszott, legczélszerűbb lesz a gyümölcsön kezdeni a tanulást. -Kezembe vettem egyet s próbát tettem egy csomó kérdő hanggal és -mozdulattal. Nagy ügygyel-bajjal tudtam csak velük megértetni -szándékomat. Eleinte meglepetve bámultak rám és szakadatlan -nevetgéléssel fogadták minden erőlködésemet; de az egyik göndör -fürtü kis teremtés úgy látszik hamarosan felfogta, mit akarok és -többször ismételt egy nevet. Fecsegtek s hosszasan magyarázgatták -egymásnak dolgaikat és mikor kiejteni próbálgattam nyelvük -választékos kis hangjait: udvariatlanul bár, de végtelen -őszinteséggel mulattak rajtam. De én, mint a tanitó a gyerekek -között, állhatatos maradtam és csakhamar vagy húsz főnévvel -rendelkezhettem. Majd rátértem a mutató névmásokra, végül -megtanultam az „enni“ igét is. De a munka lassan haladt; a kis -emberek hamarosan elfáradtak és szabadulni iparkodtak kérdéseim -elől, úgy hogy jórészt kényszerűségből belenyugodtam abba, hogy -tanítsanak akkor és oly kis adagokban, a mint kedvük tartja. De -nagyon is kis adagokban volt csak kedvük a tanitásra s mint -nemsokára tapasztaltam, soha sem volt dolgom közönyösebb vagy -könnyebben kimerülő emberekkel.</p> -<h2>VI.<br /> -Az emberiség alkonya.</h2> -<p>– Csakhamar különös egy dolgot fedeztem föl kis gazdáimon; nem -volt bennök komoly érdeklődés semmi iránt. Első meglepetésükben -kiváncsi kiáltásokkal közeledtek felém, mint a gyermekek, -vizsgálgatni kezdtek; de hamarosan abbanhagyták <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> s tovább -ballagtak más játék után. Amint az ebéd s első társalgási -kisérletezésem véget ért, azt vettem észre, hogy azok, a kik -kezdetben körülfogtak, csaknem valamennyien eltávoztak.</p> -<p>– Furcsa dolog az is, mily hamar jutottam el oda, hogy ezeket az -apró emberkéket semmibe se vegyem. Amint jóllaktam, kimentem a -bejáraton keresztül ujra a napsütötte világba. Lépten-nyomon -csatlakozott hozzám egy pár apró embere a jövendőnek; követtek egy -kis darabra, fecsegtek, nevetgéltek körülöttem, s miután -barátságosan kimosolyogták és kiintegették magukat, távoztak ujra, -rábizva engem saját találékonyságomra.</p> -<p>– Esti nyugalom ömlött el a világon, a mint kiléptem a nagy -csarnokból, s az alkonyuló nap meleg fényében fürdött a táj. Az -első pillanatra zavaros egyvelegbe folyt össze előttem minden. -Attól a világtól, amelyet ismertem, teljes mértékben különbözött -minden, minden, – még a virágok is. A hatalmas építmény, a melyet -magam mögött hagytam, széles mederpart lejtőjén emelkedett. A -Themze körülbelül egy mértföldnyi távolságban hömpölygött mai -medrétől. Elhatároztam, hogy fölmegyek egy másfélmértföldnyire -emelkedő domb tetejére, ahonnan jobban áttekinthetem bolygónkat a -mi Urunk nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendejében. Mert ez -volt az az idő, a melyet gépem kis óraműve mutatott.</p> -<p>– Séta közben figyelmesen gyüjtögettem magamban minden -benyomást, hogy ha csak lehetséges, megértsem azt a romokban heverő -ragyogást, a melyben a világot találtam, – mert valósággal romok -közé jutottam. A domboldalon kissé följebb például nagy rakás -aluminiummal összeerősített gránitkoczka hevert, meredek falak és -törmelékrakások, a melyek között gyönyörű pagodaszerű növényeket – -valószinüleg csalánbokrokat <span class="pagenum"><a name="Page_35" -id="Page_35">-35-</a></span> – láttam; de a levélzet, a melynek -különös barna szine volt, elvesztette szúróképességét. Láttam -rögtön, hogy valami hatalmas, többé meg nem határozható czélra -emelt épület elhagyott maradványai közé jutottam. A végzet úgy -akarta, hogy később ezen a helyen tapasztaljak valami fölötte -különös dolgot, a mely először vezetett egy még különösebb -fölfedezés nyomára, – de ezt majd a maga helyén fogom -elmondani.</p> -<p>– Amint, hirtelen gondolattól megkapatva körülnéztem a kis -fensikról, ahol megpihentem, láttam, hogy kisebb házaknak sehol -semmi nyoma. Mintha a családi ház, s talán a háztartás is, teljesen -megszünt volna. A zöldben itt-ott palotaszerü épületek voltak, de a -ház és villa, angol tájaink eme jellemző vonásai, teljesen -eltüntek.</p> -<p>– Kommunizmus – szóltam magamban.</p> -<p>– S ennek nyomában másik gondolatom támadt. Rápillantottam a -hat-hét apró lényre, a kik idáig követtek. S egy szempillantás -alatt észrevettem, hogy valamennyinek egyforma öltözete, egyforma -lágy, szőrtelen arcza s egyforma lányos, gömbölyded lába van. Tán -különösnek tünhetik föl, hogy eddig nem vettem ezt észre. De oly -különös volt körülöttem minden. Most elég tisztán láttam a tényt. -Öltözetben s a hajzat és a viselkedés mindamaz eltéréseiben, a -melyek a két nemet egymástól manapság megkülönböztetik, ezek az -emberkék teljesen hasonlók voltak. S a gyermekek, mintha csak -miniature kiadásai lettek volna szülőiknek. Ugy láttam, hogy annak -a kornak a gyermekei – legalább fizikailag – fölöttébb koraérettek -voltak, s véleményem később csakugyan teljesen igaznak -bizonyult.</p> -<p>– Látva a kényelmet és a biztonságot, a melyben ez a népség élt, -éreztem, hogy az ember nem is várhatott egyebet, mint a két nemnek -ezt <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> a teljes hasonlóságát; mert a férfi -ereje, a nő gyöngesége, a család intézménye s a foglalkozások -elkülönülése pusztán a fizikai erő korszakának harczias -követelményei. Ahol a népesség egyensulyba jutott és bőségben él, a -sok gyermek inkább baj, mint áldás az államra nézve. Ahol az -erőszak ritka s a magzatokat nem fenyegeti veszedelem, ott kevesebb -szükség van – vagy inkább nincs is szükség – erős családi életre s -a két nemnek a gyermekszükségletekből eredő különválása megszünik. -Van ennek némi nyoma már manapság is, s a jövendő teljesen -beváltotta ezt a föltevést. Hangsulyozom, hogy akkor így -okoskodtam. Később be kellett látnom, mily távol esett okoskodásom -a valóságtól.</p> -<p>– Mialatt ily módon eltünődtem, csinos kis alkotmány vonta -magára figyelmemet. Kupolával födött kúthoz hasonlított. Futólag az -ötlött az eszembe, mily különös, hogy még mindig vannak kutak s -azután tovább szőttem elmélkedésem fonalát. A domb teteje felé nem -volt több nagy építmény, s mivel úgy látszik, csodás kitartással -gyalogoltam, nemsokára az esett meg velem, hogy legelőször egyedül -maradtam. A szabadság s a kalandvágy furcsa érzetével folytattam -utamat a domb csúcsa felé.</p> -<p>– A domb tetején valami ismeretlen sárga fémből készült -ülőhelyre akadtam. Helyenkint vöröses rozsda marta s félig lágy -mohába sülyedt. Kartámaszai griff-fejek formájára voltak vágva és -faragva. Ráültem s szétnéztem messze elterülő öreg világunkon e -hosszura nyúlt nap alkonyában. Életemben ez volt a legkedvesebb, -legszebb látvány. A nap lebukott már a szemhatár alá. Az egész -nyugat aranyszinben égett, melyet bibor és kárminpiros vizszintes -sávok barázdáltak. Alant a Themze völgye, melyben mintha csiszolt -aczélszalag lett <span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span> volna a folyam. Említettem már, hogy a -zöld lombok között hol romokban heverő, hol meg lakott paloták -tarkállottak.</p> -<p>– Itt-ott egy-egy fehér, vagy ezüstös szobormű emelkedett ki a -föld rengeteg, puszta kertjéből, imitt-amott egy-egy kupola vagy -obeliszk meredt függélyesen a magasba. Sövénynek, a tulajdonjog -jeleinek, a földmivelésnek nyoma sem volt. Az egész föld egy kertté -vált.</p> -<p>– Nézegetés közben tovább szőttem magamban a látott dolgok -magyarázatát, amely az este körülbelül a következő módon alakult ki -elmémben. (Később rájöttem, hogy csak a féligazságot találtam el, -vagy inkább, hogy az igazságnak csupán egyik oldala csillant meg -előttem.)</p> -<p>– Ugy tetszett, hogy véletlenül az emberiség hanyatló korszakába -jutottam bele. A vöröses alkonyat az emberiség alkonyára terelte -gondolataimat. Eleinte különös következménye kezdett előttem -kidomborodni annak a társadalmi erőfeszítésnek, amelyben jelenleg -benne vagyunk. S ha meggondoljuk, ez a következmény tényleg elég -logikus. Az erő a szükség eredménye; a biztonság a gyöngeség -istápolója. A lét föltételeinek javítására irányuló munka – az -igazi müvelődési folyamat, amely az életet egyre biztosabbá teszi – -szünet nélkül hatványozódott. Az egyesült emberiség diadalt -diadalra aratott a természet fölött. Sok minden – ma még csak -pusztán álom – tervvé vált, megfontolt kivitelre került és -megvalósult. S az aratás – az volt, amit láttam!</p> -<p>– Annyi tény, hogy a mai kor egészségügye és földmivelése még -nagyon kezdetleges. Korunk tudománya kis területet foglalt még el -csak az emberi betegségek mezejéből; de hódítását folytatja -biztosan és állhatatosan. Földmivelésünk és kertészetünk kipusztít -itt-ott egy-egy füvet, művelés <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> alá fog vagy husz hasznos -növényt; de a többi növényt, a legnagyobb részt, saját erejére -bizza a létért való küzdelemben. Nemesítjük kedvencz növényeinket -és állatainkat – s mily csekély ezeknek a száma! – fokozatosan -kiválasztva a tenyésztésre alkalmasakat. Szert teszünk majd valami -jobbfajta uj őszi baraczkra, majd valami szőlőre, hol valami -illatosabb, nagyobb virágra, hol egy-egy megfelelőbb marhaválfajra. -Fejlesztjük valamennyit lassan-lassan, mert eszméink határozatlanok -és tapogatódzók, tudásunk pedig nagyon szűkkörű, mivel maga a -természet is félénkké és lassuvá válik ügyetlen kezeink között. -Valamikor mindez jobban, egyre jobban fog szerveződni. Az ár -nyomulása ez keresztül az örvényeken. Az egész világ értelmes lesz, -művelt és együttműködő, a természet leigázása mindegyre gyorsabban -és gyorsabban fog haladni. S végre, bölcsen és gondosan egyensulyba -hozzuk ujra életszükségleteinkkel az állati és növényi életet.</p> -<p>– Mind ennek meg kellett, és jól meg kellett történnie: -valósággal minden időben, az idő ama végtelen folyama alatt, -amelyen gépem keresztül szökkent. A légben nyoma sem volt -szúnyogoknak, a földön nyoma sem volt giz-gaznak, gombáknak. -Mindenfelé gyümölcs meg gyümölcs volt és sok fajta illatos, -szebbnél-szebb virág; ragyogó pillangók röpködtek ide-oda. A bajt -előző orvosi tudomány eszményképe megvalósult. A betegségek ki -voltak írtva. Ott tartózkodásom alatt nyomát sem láttam semmiféle -ragályos kórnak. S később el kell majd mondanom, hogy még a -rothadás és a megsemmisülés folyamatát is gyökeresen átalakították -ezek a változások.</p> -<p>– Megvalósultak a társadalmi diadalok is. Láttam, hogy az -emberiség fényes palotákban lakik, ragyogó ruhákban jár s amint -eladdig tapasztaltam, <span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> semmit sem dolgozik. Küzdelemnek, sem -társadalminak, sem gazdaságinak, hire-hamva sem volt. Az üzlet, a -hirdetés, a közlekedés, az a kereskedelem, amely a mi világunk -lényege, eltünt mindenestül. Érthető, hogy ott, azon az aranyos -estén, a társadalmi paradicsom gondolata ötlött eszembe -önkénytelenül. A népesség szaporodásának nehéz problemáját, úgy -sejtettem, megoldották s a népesség számbelileg többé nem -szaporodott.</p> -<p>De a viszonyok eme változásával szükségszerűleg együtt járt a -változáshoz való alkalmazkodás. Vajjon, ha a biologia tudománya nem -tévedések tömkelege, mi az emberi értelem és erő oka? A küzdés és a -szabadság; ezek éltetik a tevékenyt, az erőset és a ravaszt, s ezek -szorítják falhoz a gyöngét; ezek jutalmazzák az arravalók -becsületes szövetkezését, az önmegtartóztatást, a türelmet és a -határozottságot. S a család intézménye, s a család körén belül -támadó lelki indulatok, a szenvedelmes féltékenység, a gyermek -gyöngéd szeretete, a szülői önmegtagadás, mindez megleli támaszát -és igazolását a magzatokat fenyegető veszedelmekben. Most hol -vannak ezek a fenyegető veszedelmek? Keletkezőben van s egyre nő -valamelyes közérzület a háztartási féltékenység, az anyai szeretet -szenvedelme, minden fajta szenvedelem ellen. Mindez ma már -szükségtelen dolog, kellemetlenül érint, hajdankori vadságunk -maradványa, diszharmóniát visz bele finomult, kellemes -életünkbe.</p> -<p>– Rágondoltam e nép fizikai gyöngeségére, értelmetlenségére, s -azokra a hatalmas, ragyogó romokra, s mindez csak megerősítette -bennem a természet tökéletes leigázásba vetett hitemet. Mert a -harcz után jön a nyugalom. Az emberiség erős volt, erélyes és -eszes, és bőséges életerejét arra használta, hogy módosítsa a -körülményeket, melyek között élt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_40" id="Page_40">-40-</a></span></p> -<p>– S most bekövetkezett a változott körülmények visszahatása.</p> -<p>– A tökéletes kényelem és biztosság uj állapotában az a -nyughatatlan erély, mely bennünk erő, gyöngeséggé válik. Korunkban -is némely hajlam és vágy, mely valaha szükséges volt az élet -fentartásához, állandó forrása az elbukásnak. A testi bátorság és a -harcz kedvelése például ahelyett, hogy használna, inkább kárára van -a művelt embernek. S oly államban, mely eljutott a teljes egyensuly -és biztosság állapotába, nincs helye hatalomnak, sem a szelleminek, -sem a fizikainak. Az volt a véleményem, hogy abban a világban -megszámlálhatatlan esztendők óta nem fenyegetett veszedelemmel sem -harcz, sem magánerőszak, sem fenevad, sem pusztító kór, amely erős -szervezetet kivánt volna, és nem volt szükség munkára sem. Ily -életre az, amit mi gyöngének mondunk, épp oly jól fel van szerelve, -mint az erős; valósággal nincs is többé gyönge. Sőt a gyönge -fölszerelése jobb, mint az erősé; mert ezt folyton kinozná -tettereje, amelynek nem volna hol érvényesülnie. Bizonyos, hogy az -épületek ritka szépsége a most már czéltalan emberi erély végső -fellobbanásának eredménye volt, mielőtt az emberiség tökéletes -összhangba jutott volna az élet körülményeivel, – a virágzás ama -diadal nyomán, amely bevezette az utolsó nagy békét. Ez volt -mindenkor a tetterő sorsa biztonság idején; művészetre, -szeretkezésre adja magát, és csakhamar elkövetkezik a bágyadás, az -elsatnyulás.</p> -<p>– Végül elhal ez a müvészi törekvés is – elhalt csaknem végképp -abban a korban, amelybe jutottam. Virágokkal ékesíteni magukat, -tánczolni, énekelni a verőfényen: ennyi maradt s egyéb semmi a -művészi szellemből. Sőt bele kellett vesznie ennek is végül a -megelégedettség teljes tétlenségébe. <span class="pagenum"><a name= -"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span></p> -<p>– Bennünket folyton élesít a fájdalom és a szükség köszörűköve s -ime itt mintha az a gyülöletes köszörűkő összetört volna.</p> -<p>– Amint a növekvő homályban ott álldogáltam, azt gondoltam, hogy -ez az egyszerü magyarázat a kulcsa a világ problemájának, ez a -kulcsa eme pompás kis teremtmények minden titkának. Lehet, hogy -azok az akadályok, melyeket a népesség túlszaporodása ellen -kieszeltek, oly pompásan beváltak, hogy számuk nem maradt állandó -sem, hanem inkább csökkent. Ez megmagyarázná az elhagyott romokat. -Nagyon egyszerü volt a magyarázatom s elég valószinű – úgy, mint a -legtöbb rossz elmélet!</p> -<h2>VII.<br /> -Váratlan csapás.</h2> -<p>– Amint ott álltam, elmélkedve az ember eme túlságosan tökéletes -diadalán, feltűnt keleten, ezüst fényözönben, sárgán a teli hold. -Lenn megszünt a csillogó kis alakok mozgása, bagoly suhant el -mellettem nesztelenül, s az éjszaka hidege megborzogatott. -Elhatároztam, hogy lemegyek a dombról s fekvőhelyet keresek.</p> -<p>– Azután az épület után néztem, amelyet már ismertem. S ekkor -szemem ráakadt a bronzalapzatra helyezett fehér szfinx alakjára, -amely egyre tisztábban látszott, amint a kelőhold világa -felragyogott. Láttam mellette az ezüstös nyirfát. Ott volt a -rododendron-bokrok sürüje, sötéten a sápadt fényben, s ott volt a -kis tisztás. Odanéztem ujra a tisztásra. Furcsa kétség dermesztett -meg kényelmemben. „Nem – szóltam magamban nekibátorodva – nem ez -volt az a tisztás.“</p> -<p>– De az a tisztás <i>ez</i> volt. Mert a szfinx fehér, foltos -arcza arrafelé fordult. El tudjátok <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> képzelni, mit éreztem, amint -ez a meggyőződés gyökeret vert bennem? Nem. Nem tudjátok. Az időgép -eltűnt!</p> -<p>– Egyszerre, mintha végigvágnak az ember arczán, előttem állt az -a lehetőség, hogy elvesztem saját koromat, hogy itt maradok -gyámoltalanul ebben a különös, uj világban. Maga a puszta gondolat -is valóságos fizikai érzés volt. Éreztem, hogy torkonragad s -megakasztja lélekzetemet. A következő pillanatban szörnyű félelem -fogott el s hatalmas ugrásokkal rohantam lefelé a lejtőn. Egyszer -fejjel előre buktam s felhasítottam arczomat; nem vesztegettem az -időt arra, hogy elállítsam a vérzést, hanem felugorva futottam -tovább s a meleg vér lecsöpögött arczomról a vállamra. Mialatt -futottam, egyre ezt mondogattam magamban: „Elmozdították egy kissé; -félretolták az útból a bokrok közé.“ De azért rohantam teljes -erőmből. Az egész idő alatt tudtam azzal a bizonyossággal, mely -olykor rettentő félelmet keltve nehezedik rá a lélekre, tudtam, -hogy efféle bizakodás tiszta őrültség; tudtam ösztönszerüleg, hogy -a gépet eltávolították hatalmam köréből. Kinosan lélekzettem. Azt -hiszem, a dombtető és a kis tisztás közti mintegy két mértföldnyi -utat tiz percz alatt befutottam. Pedig nem vagyok már fiatal -legény. Futásközben hangosan átkoztam magam, hogy gyanutlan -esztelenségemben elhagyhattam gépemet; ezzel is alaposan -fogyasztottam lélekzetemet. Hangosan kiabáltam, de nem felelt -senki. Nem mocczant élőlény az egész holdfényes világban.</p> -<p>– Amint a tisztásra értem, láttam, hogy a legrosszabb, amitől -féltem, való. A gépnek hire-hamva sem volt. Éreztem, hogy erőm fogy -s kiver a hideg, amint láttam a bokrok fekete sűrűsége között az -üres területet. Körülnyargaltam őrjöngve a tisztást, mintha a gép -valamelyik szögletben <span class="pagenum"><a name="Page_43" id= -"Page_43">-43-</a></span> lehetett volna elrejtve, azután hirtelen -megálltam, hajamat tépve kezeimmel. Fölém tornyosodott a bronz -alapzatra helyezett szfinx, fehéren, fényesen, foltosan, a kelő -hold világában. Mintha gúnyosan mosolygott volna rémületemen.</p> -<p>– Talán megvigasztalódhattam volna abban a gondolatban, hogy az -apró emberkék valami födött helyre tolták be gépezetemet, ha nem -lettem volna meggyőződve arról, hogy úgy fizikai, mint szellemi -erejük teljesen elégtelen ilyesmire. Ami megrémített, az valami -eleddig nem is sejtett hatalom érzete volt, amelynek váratlan -közbelépte eltüntette találmányomat. De egy dolgot bizonyosan -tudtam: hacsak valamely későbbi kor nem állította elő pontos mását, -a gép az időben nem mozoghatott. Az emeltyűk ráillesztésének módja -– majd később megmutatom nektek – oly bonyolult volt, hogy ha az -emeltyűk le voltak véve, nem tudott bánni senki a géppel. A gép -mozgott s el volt rejtve, de csak a <i>térben</i>. De ha így is -volt, vajjon hol lehetett?</p> -<p>– Azt hiszem, félig-meddig megőrültem. Emlékszem, hogy -szenvedélyesen ide-oda futkostam a szfinx körül a holdfényben uszó -bokrok között s fölriasztottam valami fehér állatot, amelyet a -félhomályban kis őznek tartottam. Arra is emlékszem, hogy késő -éjjelig csapkodtam összeszorított öklömmel a bokrokat, míg a -letördelt galyak össze nem vagdalták csuklómat, úgy hogy csurgott a -vérem. Majd zokogva és dühöngve gyötrelmemben, lementem a nagy -kőépülethez. A tágas csarnok sötét, néma, elhagyott volt. -Elcsusztam az egyenetlen padlón s felbuktam úgy az egyik -malachit-asztalban, hogy majd eltört a sincsontom. Gyufát -gyujtottam s áthatoltam a poros függönyön, amelyet már -említettem.</p> -<p>– A függöny mögött egy másik nagy csarnok <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> volt, tele -vánkosokkal, amelyeken vagy husz kis emberke aludt. Bizonyos, hogy -nagyon elcsodálkoztak, amint tagolatlanul kiabálva, a nyugodt -sötétségből a serczegő gyufa fénye mellett hirtelen előbukkantam. -Mert ők már nem ismerték a gyufát. – Hol van az időgépem? kezdtem -kiáltva, mint a haragvó gyerek és egymásután megragadtam és -fölráztam őket. Nagyon különösen érezhették magukat. Egynehányan -nevettek, de a legtöbbje szörnyü rémült arczot vágott. Amint ott -álltak körülöttem, hirtelen az jutott eszembe, hogy a fenforgó -körülmények között az, amit tettem, a legnagyobb ostobaság volt. A -félelem érzetét próbáltam bennük föleleveníteni; mert nappali -viselkedésükből következtetve úgy gondoltam, hogy félni már -elfelejtettek.</p> -<p>– Hirtelen eldobtam a gyufát s fellökve utamban az egyik -emberkét, kibotorkáltam a nagy ebédlő-csarnokon keresztül ujra a -holdfénybe. Hallottam, hogy ijedten kiabálnak s apró lábacskáik -botorkálva ide-oda tipegnek. Nem emlékszem, mi mindent tettem még, -mialatt a hold fölfelé emelkedett az égboltozaton. Azt hiszem, -veszteségem váratlansága őrjített meg. Mintha reménytelenül -kiszakadtam volna saját fajomból, – ott álltam, mint valami idegen -állat az ismeretlen világban. Közbe-közbe bizonynyal ujra kitört -dühöngésem; sikoltoztam s átkoztam Istent és végzetemet. Emlékszem, -hogy a kétségbeesés egész hosszu éjjele alatt szörnyü fáradságot -éreztem tagjaimban; emlékszem, hogy megvizsgáltam a legképtelenebb -helyeket; tapogatództam a holdvilágos romok között s a fekete, -árnyékos helyeken különös lényekhez ért a kezem.</p> -<p>– Emlékszem, hogy végül ott hevertem a földön a szfinx -közelében; zokogtam végtelen nyomoruságomban s haragudtam, hogy -esztelenül ott <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> hagytam a gépet, holott lett volna elég -erőm arra, hogy magammal vigyem. Nem maradt számomra más, csak -nyomoruság. Majd elaludtam. Mikor fölébredtem, világos nappal volt -s egy pár veréb ugrándozott közelemben a pázsiton.</p> -<p>– Felültem az üde reggeli levegőben s iparkodtam kitalálni, hogy -jutottam oda s mért érzem magam annyira elhagyatottnak és -kétségbeesettnek. Csakhamar tisztán emlékeztem mindenre. A napfény -tiszta világosságában világosan láttam magam is a dolgokat. -Beláttam éjszakai dühöngésem vad ostobaságát s okosan tudtam -elmélkedni. Tegyük föl, hogy a gép végkép elveszett, – talán -megsemmisült. Az volt a legczélszerübb, hogy nyugodt legyek és -türelmes, tanulmányozzam embereimet s tiszta képet nyerjek arról, -hogy következett be veszteségem és hogy tehetnék szert új anyagra -és eszközökre, úgy hogy végül esetleg új gépet készíthessek. Ez -volt egyetlen reményem – nyomorult remény, de mégis jobb, mint a -kétségbeesés. Aztán meg az a világ, melybe jutottam, -tagadhatatlanul szép és érdekes világ volt.</p> -<p>– De lehetséges volt az is, hogy a gépet csak máshová vitték. -Mindenképpen nyugodtan és türelmesen kellett viselkednem, hogy -megtudjam, hova rejtették s ujra visszaszerezzem erővel vagy -ravaszsággal. Mindezeket elgondolva talpra ugrottam s körülnéztem, -keresve, hol fürödhetném. Fáradt voltam, tagjaim szinte -megmerevedtek, és piszkos az utazástól. A friss reggel vágyat -ébresztett bennem hasonló frisseségre. Izgatottságom önmagát -felemésztette. Amint dolgom után láttam, valósággal csodálkoztam -éjszakai szörnyű ingerültségemen. Gondosan megvizsgáltam a talajt a -kis tisztás körül. Egy kis időt hiábavaló kérdezősködésre -fecséreltem, elmagyarázva bajomat, úgy, amint tudtam, a közelemben -járkáló apró emberkéknek. <span class="pagenum"><a name="Page_46" -id="Page_46">-46-</a></span> Nem értette meg egyikük sem -mozdulataimat: nehánya bamba képet vágott; mások azt hitték, hogy -tréfálok velök s arczomba nevettek. Soha semmi nem került nagyobb -küzdelembe, mint hogy akkor megálljam, hogy rá ne üssek nevető kis -arczocskájukra. Bolond ösztön volt, de az ördög, amelyet félelmem -és vak haragom szült, még lázadozott bilincsei ellen s még egyre -azon volt, hogy zavarodottságomból hasznot huzzon. A gyep jobb -tanácsot adott. Láttam, hogy mély barázda szántotta fel körülbelül -középen a szfinksz alapzata s aközött a hely között, ahol lábam -nyomai látszottak, amint érkezésemkor a fölfordult géppel -vesződtem. Köröskörül észrevettem egyéb jeleit is a gép -elhurczolásának; furcsa keskeny lábnyomokat láttam, melyek mintha -valami lajhártól eredtek volna. Mindez az alapzatra terelte teljes -figyelmemet. Ha jól emlékszem, mondtam már, hogy bronzból volt. Nem -egyszerü bronztömb volt. Minden oldalán bemélyedő, keretes szép -négyszögü lapok ékítették. Odamentem s ráütöttem e lapokra. Az -alapzat üres volt. Gondosan szemügyre vettem a lapokat, s láttam, -hogy a szegélyzetek nem voltak egy darabból. Kilincset, kulcslyukat -nem találtam sehol; de a lapok, amelyek, amint gyanítottam, ajtók -voltak, valószinüleg belülről nyiltak. Egy dolog elég világossá -vált előttem. Minden nagyobb erőlködés nélkül kitalálhattam, hogy -időgépem a talapzaton belül volt. De hogyan került oda, az egészen -más kérdés volt.</p> -<p>– A bokrok között, virágzó almafák alatt, két narancsszinü -ruhába öltözött emberke kis fejét láttam közeledni. Feléjök -fordultam s mosolyogva magamhoz intettem őket. Odajöttek, mire a -bronzalapzatra mutatva, igyekeztem megértetni velük, hogy szeretném -kinyitni. De amint az alapzat felé mutattam, rögtön szörnyű furcsán -viselkedtek. Nem <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span> is tudom, hogy magyarázzam meg -arczkifejezésüket. Körülbelül úgy néztek rám, mint valami -gyöngédlelkü hölgy, akit durva, illetlen mozdulattal megbánt az -ember. Tovább mentek, mintha a lehető legnagyobb sérelem esett -volna rajtuk. Próbát tettem nyomban utána egy fehérruhás, édes -tekintetü kis ficzkóval, de az eredmény ugyanaz volt. Úgy -elváltozott, hogy szinte elszégyeltem magamat. Csakhogy, amint -tudjátok, szükségem volt az időgépre s ujra próbát tettem vele. -Amint elfordult, úgy mint a többiek, nem tudtam tovább uralkodni -magamon. Három ugrással utólértem, megkapva libegő ruháját, nyakon -ragadtam s vonszolni kezdtem a szfinx felé. De arcza erre oly -borzadályt és ellenkezést fejezett ki, hogy hirtelen útjára -bocsátottam.</p> -<p>– De még nem adtam meg magamat. Rácsaptam öklömmel a -bronzlapokra. Mintha valami zörej hangzott volna belülről – hogy -világosan beszéljek, mintha vihogásszerü hangot hallottam volna, – -de bizonyára képzelődtem csak. Majd leszaladtam a folyamhoz egy -vaskos kavicsért s visszatérve elkezdtem kalapálni az alapzatot, -úgy hogy lapos mélyedést vertem az ékítményekbe s a patina porzó -rétegekben potyogott a földre. Az apró emberkék vagy egy -mértföldnyi területen bizonyára hallották, amint szenvedélyesen -ki-kifakadva kalapácsoltam. De nem volt semmi eredménye. Láttam, -hogy egy csoport apró teremtés lopva rám tekintget a lejtős -domboldalakról. Végre izzadtan és kimerülve leültem, hogy szemmel -tartsam a helyet. De ahoz nagyon is nyughatatlan természetü vagyok, -hogy valamit sokáig szemmel tarthassak. A hosszu virrasztásra -tulságosan nyugati ember vagyok. Dolgozni eldolgoztam akár -esztendőkig is valami problema megoldásán, de tétlenül várakozni -bárcsak huszonnégyóráig is – ez már egészen más dolog.</p> -<p>– Nemsokára felkeltem s czéltalanul bandukoltam <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> ide-oda a -bokrok között ujra a domb felé. Türelem, – biztattam magamat; ha -vissza akarod szerezni a gépedet, magára kell hagynod a szfinxet. -Ha az a szándékuk, hogy gépedet elvigyék, akkor nem sokat ér, ha -bronzlapjaikat megrongálod, ha pedig nem az a szándékuk, akkor úgy -is visszakapod, amint fogod tudni kérni tőlök. Ülni mind e sok -ismeretlen dolog között, ilyen rejtély előtt, – semmi jóval nem -biztat. Őrülésre vezet. Nézz a szemébe ennek a világnak. Fürkészd -ki, figyeld meg, légy óvatos, ne hamarkodd el véleményedet. Végül -ráakadsz mindennek a nyitjára. Majd hírtelen eszembe ötlött a -helyzet humora: éveket töltöttem tanulással és munkával, hogy -eljuthassak a jövendőbe, s mikor odajutottam, szorongó -szenvedélyességgel szeretnék szabadulni belőle. Soha ember oly -bonyolult és oly reménytelen csapdát ki nem eszelt, aminőt én a -saját magam számára készítettem. Bár magam voltam az oka, nem -tudtam magamon segíteni. Hangosan felkaczagtam.</p> -<p>– Amint a nagy palotában járkáltam, úgy látszott, hogy az apró -emberkék kerülnek. Lehet, hogy csak képzelődtem; de az is lehet, -hogy összefüggött a dolog a bronzkapuk kalapácsolásával. Csakhamar -megbizonyosodtam arról, hogy tényleg kerülnek. Jónak láttam a -közönyöst adni s nem üldöztem őket. Egy vagy két nap mulva minden a -régi kerékvágásba fordult vissza. Amint csak tellett tőlem, -tanulgattam nyelvöket s emellett folytattam erre-arra a nyomozást -is. Vagy elkerülte figyelmemet valami rejtett finomság, vagy pedig -szörnyű egyszerű volt a nyelvük – csaknem kizárólag konkrét -főnevekből és igékből összeállított. Úgy látszik, elvont fogalmakat -alig, vagy egyáltalában nem ismertek; képes beszédmóddal csak -elvétve éltek. Mondataik rendszerint egyszerű, kétszavu -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> mondatok voltak; s nem voltam képes sem -kifejezni, sem megérteni egyebet, mint a legegyszerűbb mondatokat. -Eltökéltem, hogy az időgép és a szfinx alatt levő bronzajtók -titkának gondolatát egyelőre emlékezetem legrejtettebb zugába -temetem, míg majd, amint tudásom egyre bővül, természetes módon el -nem következik a feltámadás pillanata. De érthető, hogy valami -belső ösztön odalánczolt pár mértföldnyi átmérőjü körbe, -megérkezésem helye körül.</p> -<h2>VIII.<br /> -Magyarázat.</h2> -<p>Amennyire elláthattam, az egész világ ugyanazt a buja -gazdagságot varázsolta elém, mint a Themze völgye. Minden dombról, -bármelyikre másztam, ugyanannyi ragyogó épület, ugyanaz a -véghetetlen anyag- és stilváltozatosság tárult elém; az örökzöldnek -ugyanazt a bozótos sűrűjét, ugyanazokat a virágos fákat és fás -harasztokat láttam. Itt-ott viz csillogott, mint az ezüst; távolabb -hullámalaku kék dombok emelkedtek, beleolvadva a mennyboltozat -derűjébe. Sajátságosan vegyültek bele a táj tarkaságába – s le is -kötötték csakhamar figyelmemet – mindenfelé a köralaku kutak, -amelyek többnyire – úgy tetszett – nagyon mélyek voltak. Volt egy a -mellett a hegyi ösvény mellett is, amelyet első sétámon -végigjártam. Mint a többit, ezt is finom mivű bronz-szegélyzet -körítette s kis kupola védte az eső ellen. Amint e kutak mellett -ülve belenéztem szúró sötétségükbe, vizcsillogásnak nyomát sem -láttam s az égő gyufa sem tükröződött bennük vissza.</p> -<p>De valamennyiből különös zubogás, nagy gép zakatolásához hasonló -hang hallatszott ki s a gyufa lobogásáról észrevettem, hogy a kútak -torkán <span class="pagenum"><a name="Page_50" id= -"Page_50">-50-</a></span> szüntelenűl légvonat áramlik lefelé. -Beledobtam egyik nyilásba egy darab papírt. Nem lebegett lassan -lefelé, hanem mintha valami bekapta volna, hirtelen eltűnt szemem -elől.</p> -<p>– Egy idő múlva kapcsolatba hoztam e kútakat a lejtőkön itt-ott -emelkedő magas tornyokkal: mert ezek fölött gyakran úgy megcsillant -a levegő, mint forróság idején kiaszott partok fölött. Mindent -egybevetve, az az erős sejtelem támadt bennem, hogy a föld alatt -hatalmas szellőztetési rendszer lehet, melynek valódi jelentőségét -bajos volna kitalálni. Eleinte azt gondoltam, hogy e kis emberek -egészségügyi szervezetével függ össze. Ez a következtetés észszerű -volt, de teljesen hibás.</p> -<p>– S itt be kell vallanom, hogy az egész idő alatt, amelyet e -valóságos jövő világban töltöttem, fölötte keveset tudtam meg a -csatornákról, a közlekedési módokról s más efélékről. A jövendő -korok amaz utópiaszerű látomásaiban, amelyeket olvastam, töméntelen -apró részletet találunk az épületekről, a társadalmi szervezetről s -több eféléről. De míg ily részleteket könnyű összeállítani ott, -ahol az egész világot egy ember képzelme teremti, addig tisztára -hozzáférhetetlenek az eleven utazó számára, aki oly érzéki -valóságok közé kerűl, aminőkre én bukkantam. Gondoljunk csak arra, -minő mesét vinne haza törzsének Londonról egy telivér középafrikai -néger! Mit tudhatna a vasúti-társaságokról, a társadalmi -mozgalmakról, a telefon- és telegraf-sodronyokról, a -földosztó-társulatról, a postautalványokról s más efélékről? De mi -még legalább elég készséges magyarázatokkal szolgálnánk neki! S -azután még abból is, amit megtudott, mennyit tudna megértetni vagy -elhitetni világot nem látott földieivel? Pedig mily közel áll -egymáshoz a mai kor négere és fehér embere, s mily óriási ür -választott el engem az aranykor embereitől! <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> Éreztem -sok olyat, amit nem láttam s ami hozzájárúlt kényelmemhez; de -félek, hogy ebből a nagy különbségből nem igen tudok veletek -egyebet megértetni, mint valamely automata-berendezés általános -benyomását.</p> -<p>– Ami példáúl a temetkezést illeti, nem volt nyoma sem -égetőkemenczéknek, sem sírféléknek. De az ötlött eszembe, hogy az -égető kemenczék bizonyára valahogyan kívül esnek vizsgálódásaim -körén. Itt volt újra egy kérdés, amelyen hosszasan eltünődtem, bár -kiváncsiságom egyelőre teljes vereséget szenvedett. A dolog zavart -s egy további észleletre vezetett, amely még inkább megzavart: kis -embereim között nem akadt koros vagy beteges egyetlen egy sem.</p> -<p>– Be kell vallanom, hogy az az elégedettség, amelyet az -automata-czivilizáczióról és a hanyatló emberiségről kieszelt -legelső elméletem keltett bennem, – nagyon rövid életű volt. De -másra nem gondolhattam. Kifejtem a nehézségeket. A legtöbb nagy -palota, amelyet szemügyre vettem, nem volt egyéb, mint lakóhely, -ebédlő és hálóterem. Gépeket s más eféléket sehol sem találtam. -Pedig e kis emberek ruhája csinos gyári munka volt, amelyet -időnkint meg kellett újítani; és szandáljuk, bár czifrázatlan, -bonyolúlt szerkezetű érczmunka volt. Valahogy csak kellett az ily -dolgoknak készülniök! S ezek az apró lények az alkotás vágyának -legkisebb nyomát sem árúlták el. Üzletnek, műhelynek, beviteli -kereskedelemnek sehol semmi jele. Egész idejüket azzal töltötték, -hogy szelíden játszadoztak, a folyamban megfürödtek, félig játszva -szerelmeskedtek, gyümölcsöt ettek és aludtak. Nem láthattam, hogy -ment minden a maga útján.</p> -<p>– Aztán meg az időgép: valami, nem tudtam, mi, bevitte a fehér -szfinx üres alapzatába. <span class="pagenum"><a name="Page_52" id= -"Page_52">-52-</a></span> Miért? Ha megölnek, sem tudtam -elképzelni. S azok a viznélküli kútak is, meg azok a csillámló -oszlopok. Hiányzott mindenhez a kulcsom. Mintha – hogyis mondjam -csak? Képzeljétek, hogy egy feliratra bukkantatok, vannak benne -itt-ott mondatok kitünő, tiszta angol nyelven; s tele van szurdalva -másokkal, amelyeknek nemcsak a szavait, de még a betűit sem -ismeritek. Ott tartózkodásom harmadik napján ilyennek tünt fel -előttem a nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendő világa!</p> -<p>– Ezen a napon barátot is szereztem magamnak – bizonyos -értelemben. Mialatt egy csoport emberkét nézegettem, akik a sekély -vízben fürödtek, az egyik görcsöt kapott. Lefelé kezdett -hömpölyögni a folyamban. A főáramlás elég gyors volt, de azért a -középszerű úszó is leküzdhette. Tiszta képet nyerhettek e -teremtmények különös tökéletlenségéről, ha elmondom, hogy nem akadt -közöttük egy sem, aki kisérletet tett volna az elhaló hangon -kiáltozó lény megmentésére, bár szemük láttára fuladozott. Amint -megbizonyosodtam erről, lehánytam magamról a ruhát s egy alsóbb -helyen belegázolva a vizbe, megkaptam a nyomorúlt apróságot, s -kihúztam a biztos partra. Megdörzsöltem kissé tagjait, mire -csakhamar magához tért, s megvolt az az elégtételem, hogy mielőtt -elhagytam, teljesen kiheverte a bajt. Oly kevésre becsültem már az -egész fajt, hogy a legcsekélyebb hálára sem számitottam. Csakhogy -ebben nem volt igazam.</p> -<p>– Ez reggel történt. Délután találkoztam a kis nőcskével -(legalább azt hiszem, az volt), amint kutató kirándulásomról -visszatérőben voltam középpontom felé. Örömkiáltásokkal fogadott s -hatalmas virágfüzérrel ajándékozott meg, amelyet nyilvánvalóan az -én számomra, kizárólag az én számomra font. Az eset megragadta -képzeletemet. <span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span></p> -<p>– Nagyon elhagyatottnak érezhettem magamat. Iparkodtam is, -amennyire csak tőlem telt, kimutatni, mennyire megbecsülöm -ajándékát. Csakhamar egymás mellett ültünk egy kis kőlugasban, s -főleg mosolygásból álló társalgásba ereszkedtünk. A kis teremtmény -barátságossága teljesen ugy hatott rám, mint valami gyerek -kedveskedése. Virágokat szedtünk egymásnak, s ő kezemet -csókolgatta. Csókolgattam én is az övét. Majd beszélgetni próbáltam -vele, s megtudtam, hogy Weená-nak hivják. Ez a név, bár nem tudtam, -mit jelent, nagyon ráillett. Ez volt a kezdete annak a furcsa -barátságnak, amely egy hétig tartott, s véget ért úgy – amint majd -elbeszélem.</p> -<p>– Olyan volt éppen, mint a gyerek. Velem akart lenni -folytonosan. Követni próbált mindenfelé s legközelebbi kószálásom -alkalmával nagyon bántotta, hogy mikor kifáradt, el kellett -hagynom. Kimerült s egyre fájdalmasabban kiabált utánam, De a világ -problemáit kellett megoldanom. Nem azért jöttem a jövőbe, -mondogattam magamban, hogy miniature szerelmi kalandba elegyedjem. -Valahányszor elhagytam, nagyon elszomorodott, s nem egyszer oly -hevesen követelte, hogy velem jöhessen, hogy mindent összevetve, -odaadó vonzódása bajt is okozott annyit, mint kellemetességet. De -azért általában nagy kényelmemre szolgált. Azt gondoltam, hogy -puszta gyermeki vonzalommal csüggött rajtam. Nagyon is későn jöttem -rá csak arra, mennyire fájt neki, mikor egyedül hagytam. S nagyon -is későn tudtam meg csak, mim volt ő nekem. Pusztán azért, mert ugy -látszott, vonzódik hozzám, s a maga együgyű modorában ugy mutatta, -hogy aggódik értem, nemsokára, valahányszor visszatértem a fehér -szfinx szomszédságába, ehez a kis babához, csaknem oly érzés fogott -el, mintha házi otthonom fogadott volna; és csakhamar <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> már a -dombról jövet nézegettem, nem látom-e fehérbe és aranyba öltözött -piczi alakját.</p> -<p>– Tőle tudtam meg azt is, hogy a félelem nem veszett ki még a -világból. Nappal nem igen félt s a legcsodásabb bizalommal csüggött -rajtam; mert egyszer, mikor egy bolondos pillanatomban fenyegető -arczot vágtam rá, egyszerűen rám nevetett. De félt a sötéttől, félt -az árnyéktól, félt mindentől, a mi fekete. A sötétség volt ránézve -az egyetlen félelmes dolog. Szörnyű heves indulat volt ez benne, s -gondolkodóba ejtett és megfigyelésekre vezetett. Észrevettem -egyebek között, hogy ezek az apró emberkék, amint besötétedett, -összegyűltek a nagy házakban és csoportosan aludtak. Ha az ember -világosság nélkül lépett közéjük, rémült zavarba ejtette őket. -Amint beállt az este, soha egyetlen egyet sem találtam a szabadban, -s nem volt rá eset, hogy valamelyik egyedül aludt volna a házban. -De oly bamba voltam, hogy nem okultam ebből a félelemből, s bár -Weena mindig kinosan ellenkezett, állhatatosan azt kivántam, hogy -távol aludjunk a szunnyadó csoportoktól.</p> -<p>– Nagyon bántotta őt a dolog, de végül diadalmaskodott hozzám -való régi vonzalma, s ismeretségünk öt éjszakáját – beleértve a -legvégső éjszakát is – ugy töltötte el, hogy fejét karomra fektetve -aludt. De Weenáról beszélve, elvesztem mesém fonalát. A megmentése -előtti éjjel alig kezdett még virradni, mikor felébredtem. -Nyughatatlan voltam s azt álmodtam, hogy megfuladtam s tengeri -csillagállatok lágy csápjai tapogatták arczomat. Nagy ijedtségre -ébredtem, s furcsa módon azt képzeltem, hogy valami szürkés állat -suhant ki épp az imént a szobából. Ujra aludni próbáltam, de -nyughatatlanul, kellemetlenül éreztem magamat. Az a homályos -szürkeség fogott körül, mikor a dolgok éppen bontakoznak a -sötétségből, mikor minden szintelen, <span class="pagenum"><a name= -"Page_55" id="Page_55">-55-</a></span> élesen határolt és mégis -elmosódó. Felkeltem, lementem a nagy csarnokba, s onnan a kőlapokon -keresztül ki a palota elé. Azt gondoltam, erényt űzök a -kényszerűségből, s megnézem a napkeltét.</p> -<p>– A hold eltünőben volt; haldokló világa s a kezdődő virradat -sápadtsága kisérteties félhomályba vegyült össze. A bokrok -koromsötétek voltak, a föld komoran szürkéllett, az égbolt -szintelen volt és szomoru. A domboldalon mintha kisérteteket láttam -volna. Amint fürkésztem a lejtőt, háromszor egymásután fehér -alakokat vettem észre. Kétszer ugy képzeltem, hogy egyetlen fehér, -majomféle teremtmény rohan a dombon egyre gyorsabban fölfelé, -egyszer pedig a romok közelében mintha egész falka czipelt volna -valami sötét testet. Gyorsan mozogtak. Nem láttam, mi lett belőlök. -Ugy látszott, eltüntek a bokrok között. Ne feledjétek, hogy a -virradat még mindig határozatlan volt. Azt a bizonytalan, kora -reggeli hüvösséget éreztem, amelyet mindnyájan ismertek. Nem hittem -szememnek.</p> -<p>– Amint a keleti boltozat fényesedni kezdett, a napfény -megjelent s egyszerre élénk színekkel vonta be a világot, jobban -szemügyre vettem a vidéket. De fehér alakjaimnak nem volt nyoma -sem. Pusztán a félhomály szüleményei voltak. Bizonnyal kisértetek -voltak – szóltam magamban, – csak azt tudnám, mely korból valók. -Mert Grant Allan egy különös megjegyzése jutott eszembe és -elmulattatott. Ha minden nemzedék kihal és kisérteteket hagy ránk, -akkor a világ – igy okoskodott – végre is szűk lesz nekik. E -szerint az elmélet szerint mától fogva ide s tova nyolczszázezer év -alatt alaposan elszaporodhattak, s nem volt mit csodálni rajta, -hogy egyszerre négyet is láttam. De a tréfa nem elégitett ki, s -ezeken az alakokon tünődtem egész reggel, mig csak Weena megmentése -ki <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> nem verte őket fejemből. Határozatlan -úton-módon összefüggésbe hoztam őket azzal a fehér állattal, -amelyet felriasztottam, mikor eleinte oly szenvedélyesen kerestem -az időgépet. –</p> -<p>– Weena kellemesen pótolta őket; de azért az volt a -rendeltetésük, hogy nemsokára sokkal rémesebben ejtsék hatalmukba -elmémet.</p> -<p>– Azt hiszem említettem már, mennyire melegebb volt az idő ebben -az aranykorban, mint manapság. Nem tudom, mi lehetett az oka. Talán -a nap volt forróbb, vagy a föld keringett közelebb a naphoz. A -közfelfogás az, hogy a nap a jövendőben egyre jobban kihül. De az -emberek, akik az ifjabb Darwin elmélkedéseiben járatlanok, -megfeledkeznek arról, hogy a bolygók végül egymásután -visszahullanak a szülőtestbe. Ily katasztrófák alkalmával a nap -valószinüleg ujult erőre lobban; s lehet, hogy valamelyik belső -bolygó már így járt. Azonban bármi volt is az oka, annyi tény, hogy -a nap sokkal forróbb volt, mint manapság.</p> -<p>– Nos, az egyik nagyon forró reggelen – azt hiszem a negyediken -– mialatt a hőség és a vakító fény ellen védelmet kerestem valami -hatalmas romhalmazban a mellett a nagy ház mellett, ahol aludtam és -táplálkoztam, – a következő furcsa dolog esett meg velem. A -törmelékrakások közt mászkálva szűk folyosóra bukkantam, amelynek -végét és oldalablakait lezuhant kőtömegek zárták el. A külső -tündöklés ellentéte folytán eleinte áthatatlanul sötétnek tünt föl. -Beléptem tapogatódzva, mert a fényességből sötétségbe jutva, szines -foltok uszkáltak szemem előtt. Hirtelen mintegy lebűvölten -megállottam. A sötétségből a külső napfény visszaverődése -következtében tündöklő szempár szegeződött rám.</p> -<p>– A fenevadak régi ösztönszerű félelme szállt belém. Ökölbe -szorítottam kezemet s mereven <span class="pagenum"><a name= -"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> néztem bele a ragyogó -szemgolyókba. Visszafordulni féltem. Majd az a teljes biztonság -jutott eszembe, amelyben, mint addig gondoltam, az emberiség él. S -visszaemlékeztem arra a különös borzalomra is a sötétségtől. -Legyőzve némileg félelmemet, egy lépést tettem előre s -megszólaltam. Megengedem, hogy hangom akaratlanul is nyers -lehetett. Kinyujtottam kezemet s valami lágy testhez értem. A -szempár hirtelen oldalt fordult rólam s valami fehér rohant el -mellettem. Bátorságom inamba szállt. Megfordultam s furcsa kis -majomhoz hasonló alakot láttam, amely fejét sajátságos módon lefelé -lógatva keresztül szaladt a hátam mögötti napsütötte térségen. -Belebotlott egy gránittömbbe, félretántorodott s egy pillanat mulva -eltünt a fekete árnyékban egy másik törmelékrakás alatt.</p> -<p>– Érthető, hogy az a benyomás, amelyet rám tett, tökéletlen; de -annyit tudok, hogy piszkos fehér szine s furcsa nagy szürkésvörös -szeme volt; fejét és hátát pedig lenszinü szőr borította. De -mondom, oly gyorsan rohant, hogy nem láttam tisztán. Azt sem -mondhatom meg, négy lábon rohant-e vagy csak első lábait lógatta-e -le nagyon. Egy pillanat sem telt bele, követtem a második romhalmaz -közé. Nem akadtam rá mindjárt; de amint egy ideig ott álltam a mély -sötétségben, egy olyan kerek, kútalaku nyilásra bukkantam, aminőről -már beszéltem. Elzárta félig egy lezuhant pillér. Hirtelen -megvillant agyamban egy gondolat. Hátha a kútban tűnt el az a -valami? Gyufát gyujtottam s lenézve a mélybe, hosszukás fehér lényt -láttam mozogni. Amint lefelé huzódott, ragyogó nagy szemét mereven -rám szegezte. Borzadály fogott el. Mintha emberfajta pók lett -volna. Lefelé kuszott a falon s most vettem csak észre, hogy az -aknában lefelé létraszerűen számos fémfok van a láb és a kéz -számára. A gyufa már a körmömre égett s <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> kihullott -kezemből. Esés közben kialudt. Mire ujat gyújtottam, a kis -szörnyeteg eltünt.</p> -<p>– Nem tudom, meddig ültem ott, belebámulva a kutba. Jó darabig -nem fért a fejembe, hogy az, amit láttam, emberféle volt. De -lassacskán kezdett az igazság derengeni bennem. Az ember nem maradt -egy faj, hanem két különböző állatfajra szakadt; s az én bájos -felvilági gyermekeim nem egyedüli leszármazói a mi nemzedékünknek, -hanem az a halvány, ocsmány, éjjeli lény is, amely elémbe került, -az is örököse minden koroknak.</p> -<p>– A csillámló pillérekre s a földalatti szellőztetésről költött -elméletemre gondoltam. Kezdtem gyanítani valódi jelentőségüket. De -hát, tünődtem, hogy illett bele ez a lemur abba a rendszerbe, -amelyet egy teljesen egyensúlyba jutott szervezkedésről -készítettem? Miképp függött össze a szép felvilágiak gondatlan -vidámságával? S mi rejlett ott lenn, az akna tövében? A kút szélére -ültem s biztatgattam magam, hogy nincs mitől félnem, s hogy oda -kell leereszkednem, ha minden nehézséget le akarok küzdeni. S -emellett nyomban rá irtóztam a leereszkedéstől! Mialatt haboztam, -egypár szépséges földfeletti emberke kergetőzőtt, a napfényben -szerelmeskedve, az árnyék felé. A férfi kergette a nőt, virágokat -dobálva rá futás közben.</p> -<p>– Mintha elszomorodtak volna, amint megláttak, kezemmel az -eldőlt pillérre támaszkodva s belebámulva a kút mélyébe. -Nyilvánvalóan kellemetlenül érintették őket ezek a nyilások, mert -amint rámutatva egyik nyilásra, megpróbáltam kérdezősködni róla kis -embereimtől az ő nyelvükön, láthatóan még inkább elkedvetlenedtek -és elfordultak. De gyufáim érdekelték őket s néhányat meggyujtottam -mulattatásukra. Azután ujra megpróbálkoztam a kúttal, de ujra -hiába. Csakhamar utjukra engedtem hát őket s elhatároztam, hogy -visszamegyek <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> Weená-hoz s lehetőleg tőle tudok meg -valamit. De gondolataim valósággal forrongtak már. Sejtelmeim és -benyomásaim zürzavarosan kavarogva uj rendbe igyekeztek -illeszkedni. Megvolt a kulcsom e kutak jelentőségéhez, a szelelő -tornyokhoz, a titokzatos kisértetekhez, arról nem is szólva, hogy -mi a jelentése a bronz-kapuknak és hogy mi történt az időgéppel! S -lassan-lassan nagyon határozatlanul derengeni kezdett bennem a -megoldása annak a gazdasági problemának, mely zavarba ejtett.</p> -<p>– Uj világ tárult fel előttem. Tiszta dolog volt, hogy az -embernek ez a második válfaja földalatti. Különösen három körülmény -erősítette meg bennem azt a gondolatot, hogy ennek a válfajnak -ritka jelentkezése a föld szine fölött régóta folytatott föld alatt -való lakás következése. Először is az a piszkos fehér szin, amely -tulajdonsága a legtöbb állandóan sötétben élő állatnak, például a -Kentucky-barlang fehér halának, hogy mást ne említsek; azután az a -nagy szem, rendkivüli fogékonysággal a fény visszaverésére, amely -közös sajátsága minden éjjeli lénynek – tanu rá a bagoly és a -macska, s végre az a látható zavarodottság a napfényben, az a -gyors, de azért esetlen, ijedt menekülés a sötét árnyék felé s az a -sajátságos fejtartás a világosságban – mindez erős bizonysága volt -a retina tulságos érzékenységének.</p> -<p>– Bizonyos volt tehát, hogy a föld alattam keresztül-kasul volt -furva, s az uj faj a föld alatt lakott ezekben az alagutakban. Az a -körülmény, hogy a lejtős domboldalak, hogy az egész vidék, kivéve a -folyammenti völgyet, tele volt szelelőtárnákkal és kutakkal, az -alagutak határtalan elágazásáról tanuskodott. Nem volt-e tehát -természetes föltételeznem, hogy mindazt, amit a napfényben élő faj -kényelme megkivánt, lenn a földalatti <span class= -"pagenum"><a name="Page_60" id="Page_60">-60-</a></span> világban -készítették? Ez a gondolat oly nyilvánvalónak tetszett, hogy -azonnal elfogadtam s rátértem arra a kérdésre, hogyan történhetett -az emberiség két fajra való szakadása?</p> -<p>– Merem állítani előre is, hogy föltevéseimet valószinünek -fogjátok tartani, bár én magam csakhamar megtudtam, hogy az -elmélet, amelyet fölállítottam, nagyon messze esett a -valóságtól.</p> -<p>– Először is kiindulva saját korunk problémáiból, világosnak -tetszett előttem, mint a napfény, hogy az egész helyzetnek a nyitja -a tőkés és a munkás között levő most még csak futólagos társadalmi -különbség fokonkint való növekedésében rejlik. Nincs benne kétség, -hogy mindez elég groteszknek, hihetetlen képtelenségnek tetszik, -pedig éppen a mi korunkban van nem egy oly körülmény, amely erre a -fejlődésre utal. Megvan a törekvés, hogy a czivilizáczió kevésbbé -diszes részleteire földalatti területet használjanak fel; ilyenek -például a londoni metropol-vasut, az új villamos vasutak, -földalatti utak, földalatti műhelyek és vendéglők, s mindezek egyre -szaporodnak és növekednek. Nyilvánvaló – gondoltam magamban, – hogy -ez a törekvés addig erősbödött, mig az ipar elvesztette teljesen a -föld szinén való létezése jogosultságát. Mindig mélyebbre és -mélyebbre vonult, egyre nagyobb földalatti műhelyekbe, mindig több -és több idejét töltvén el ott alant, mig végre…! Sőt már ma is nem -él-e az east-endi munkás oly mesterséges körülmények között, mintha -valósággal számüzték volna a föld természetes felületéről?</p> -<p>– S ha tovább megyünk, a gazdagok zárkozásra hajló törekvése, -mely kétségtelenűl neveltetésük egyre növekvő finomulásának és a -közöttük meg a szegények nyers erőszakossága között tátongó -örvénynek a következése – máris odavezetett, hogy a föld -területének tekintélyes részét saját <span class="pagenum"><a name= -"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> maguk számára lefoglalták. -London körül például a szebb vidéknek több mint fele el van zárva a -betolakodás elől. S ugyancsak ez a tátongó űr, mely a gazdagok -magasabb mívelődési folyamatának s a finomúlt életmódra való egyre -növekvő képességeiknek és az erre csábító kisértéseknek a -következése, folyton-folyvást gyérebbé fogja tenni a társadalmi -osztályok összevegyülését és az összeházasodás útján való -emelkedést, amely ez idő szerint késlelteti még az emberi fajnak a -társadalmi rétegek szerint való kettéválását. Ugy hogy végre nem -lesz más a föld felett, csak a vagyonos osztály, mely a gyönyört, a -kényelmet és a szépséget hajszolja, a vagyontalanok osztálya pedig -egészen a föld alá kerűl. S amint ez megtörtént, nincs benne -kétség, hogy a földalattiaknak adót kellett fizetniök, különösen -azért, hogy barlangjaikat szellőztethessék. Ha ezt megtagadták -volna, a hátrálékokért éhen vesztek, vagy megfuladtak volna. Akik -betegesek vagy lázadozó természetűek voltak, azok kipusztúltak. S -végre amint a megoszlás egyensulya állandósúlt, az utódok -alkalmazkodtak a földalatti élet feltételeihez, s épp oly boldogok -lettek saját világukban, mint a vagyonos osztály a földszinén. -Mindebből természetes módon következett a földfelettiek finomúlt -szépsége és a földalattiak beteges sápadtsága.</p> -<p>– Az emberiségnek az a nagy diadala, amelyről álmodoztam, -egészen más alakot öltött elmémben. Szó sem volt az erkölcsi -nevelés és az általános összemunkálkodás oly diadaláról, aminőről -képzelődtem. Ellenkezőleg, ott láttam magam előtt egy valóságos -arisztokracziát, felfegyverezve a tökéletesűlt tudással, amely -megvalósította a mai gazdasági rendszer logikus következéseit. -Nemcsak a természeten diadalmaskodott, hanem leigázva a -természetet, leigázta saját embertársait is. De újra <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> -hangsúlyozom, hogy ezt az elméletet csak akkor tartottam helyesnek. -Nekem ugyanis nem magyarázgatott az utópiás könyvek sablonos -ciceronéja. Magyarázatom lehet teljesen helytelen, de még most is -ezt tartom a legvalószínűbbnek. De ha ezt el is fogadjuk, bizonyos -volt, hogy az az egyensúlyba jutott czivilizáczió, amelyet -évezredek eredményeztek, régen megjárta már zenitjét, s most már jó -ideje a hanyatlás korszakát élte. A földfelettiek túlságos -biztonsága lassú elkorcsosulásra vezetett; nagyságuk, erejük és -értelmük általában csökkenésnek indúlt. Ennyit elég világosan -láthattam már eddig is. Mi volt a sorsa a földalattiaknak, arról -még sejtelmem sem volt; de amit eddig tapasztaltam a morlockokról – -körülbelül ez volt a neve a földalattiaknak, – abból sejthettem, -hogy a morlockokban az emberi tipus még jobban elváltozott, még -jobban elkorcsosúlt, mint az eloi-kban, ahogy a földfelettiek szép -faját nevezték.</p> -<p>– Majd zavaros kétségek támadtak bennem, mért vették el a -morlockok időgépemet? Mert abban bizonyos voltam, hogy ők vették -el. És az eloik, ha ők voltak az urak, mért nem tudták gépemet -visszaszerezni? S mért féltek oly rettenetesen a sötétségtől? Amint -említettem, tovább kérdezősködtem Weena-tól a földalatti világról, -de újra csalódás ért. Először nem is értette meg kérdéseimet, -azután meg vonakodott válaszolni. Reszketés fogta el, mintha -elviselhetetlen lett volna rá nézve ez a téma. S mikor talán kissé -nyersen erőltettem, könyekbe tört ki. Ezek voltak az egyedüli -könyek, melyeket saját könnyeimen kivül láttam ott az aranykorban. -Hirtelen abba is hagytam a morlockokról való kérdezősködést s csak -arra törekedtem, hogy mielőbb száműzzem Weena szeméből az -embervoltával járó örökségnek ezeket a szomorú <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> jelképeit. -És csakhamar mosolyogni és tapsolni kezdett, mialatt ünnepiesen -elégettem egy szál gyufát.</p> -<h2>IX.<br /> -A morlockok.</h2> -<p>– Furcsálhatjátok ugyan, de két napba került, míg követhettem az -ujonnan lelt nyomot, bár nyilvánvalóan ez vitt a helyes útra. -Azoknak a sápadt testeknek a láttára valami sajátságos borzongás -fogott el. Éppen olyan piszkos fehér szinük volt, mint a férgeknek, -meg azoknak az állatoknak, amiket természetrajzi múzeumokban -spirituszba rakva láthatunk. Érintésükre kellemetlen hideget -éreztem. Valószínű, hogy borzongásom oka jórészt az eloik -szimpatikus hatásában rejlett. Jóformán értettem is már, miért -undorodnak az eloik a morlockoktól.</p> -<p>– A rákövetkező éjszaka rosszúl aludtam. Valószinü, hogy -egészségem is megrendűlt egy kissé. Nyugtalankodtam, kétségek -szorongattak. Egy-egy pillanatra iszonyú félelem fogott el, melynek -végső okát sehogy sem értettem meg. Emlékszem, hogy nesztelenűl -besurrantam a nagy csarnokba, hol a kis emberkék aludtak a -holdfényben – ez éjszaka köztük volt Weena is, – s közöttük újra -visszatért bátorságom. Eszembe jutott, hogy néhány nap múlva elfogy -a hold utolsó negyede, s arra gondoltam, hogy a sötét éjjeleken a -föld alatti kellemetlen lények, ezek a fehér lemurok, ezek a -régieket helyettesitő új férgek, bizonyára sokkal számosabban -fognak jelentkezni. És mind a két nap oly nyughatatlan voltam, mint -aki elkerűlhetetlen kötelesség teljesítése elől húzódozik. -<span class="pagenum"><a name="Page_64" id= -"Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Meg voltam győződve, hogy az időgépet csak ugy találom meg, ha -merészen behatolok a földalatti világ rejtelmeibe. De nem volt -bátorságom szembenézni a rejtelmekkel. Csak legalább egyetlenegy -társam lett volna, egészen más lett volna a dolog. De teljes -egyedülvalóságom iszonyu volt, s rémített már a gondolat is, hogy -lemászszam a kut sötétségébe. Nem tudom, értitek-e, mit éreztem, de -annyit mondhatok, sohasem éreztem magamat teljes biztonságban.</p> -<p>– Talán éppen ez a nyughatatlanság, a biztonság érzetének ez a -hiánya űzött egyre távolabbi és távolabbi kutató kirándulásokra. -Amint délnyugatnak mentem a felé az emelkedő táj felé, melyet most -Combe Wood-nak neveznek, a messzeségben, a XIX. századbeli Banstead -irányában, hatalmas zöld építményt vettem észre, amely különbözött -mindattól, amit eddig láttam. Nagyobb volt minden eddigi palotánál -vagy romnál, s keleties homlokzata volt. Halvány, kékeszöld -csillogása a kinai porczellán egy fajtájára emlékeztetett. Eltérő -külsejéből eltérő rendeltetésére következtettem, s elhatároztam, -hogy folytatom utamat és megvizsgálom. De már későre járt s -különben is már hosszu, fárasztó kószálás után vettem csak észre e -különös építményt. Másnapra halasztottam tehát a kaland -folytatását, és visszatértem a kis Weenához, aki szokott -kedveskedésével fogadott. De másnap reggel világosan beláttam, hogy -a zöld porczellán palotára irányuló kiváncsiságom önámítás volt, -hogy ürügyet leljek elodázni máskorra azt a kisérletet, melytől -irtóztam. Föltettem tehát magamban, hogy minden további -idővesztegetés nélkül megpróbálom a leszállást s kora reggel utnak -indultam egyik kut felé, amely a gránit és aluminiumromok közelében -volt.</p> -<p>– A kis Weena velem szaladt. Ott tánczolt <span class= -"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> mellettem -a kútig, de mikor látta, hogy a nyilás szélére támaszkodom s a -mélységbe nézek, sajátságos módon elkedvetlenedett. – Isten veled, -kis Weena, szóltam, megcsókolva őt, azután félretoltam s a -szegélyzeten keresztűl tapogatni kezdtem a leereszkedésre szolgáló -kampókat. Gyorsan, gyorsan, mert bevallom, féltem tőle, hogy -bátorságom el talál párologni! Weena eleinte elképedve bámult rám. -Majd fájdalmasan felkiáltott, s hozzám rohanva, kis kezével belém -kapaszkodott. Ellenkezése, azt hiszem, csak még jobban megerősített -szándékomban. Leráztam magamról, tán kissé nyersen is, s a -következő perczben a kút torkában voltam. Láttam kétségbeesett -arczát a szegélyzet fölött, s mosolyogtam, hogy fölbátorítsam. -Azután lenéztem a mélységbe, az inogó kampókról, melyeken -lógtam.</p> -<p>– Körülbelül kétszáz yardnyi aknán kellett lekúsznom. A kut -falaiból kiugró érczfokokon kellett leereszkednem, s mivel ezek a -fokok nálam sokkal keskenyebb és könnyebb lények számára készültek, -leereszkedés közben kinosan szorongtam és hamar kifáradtam. S ha -csak a fáradtság lett volna minden! Az egyik fok hirtelen elhajlott -sulyom alatt, és csaknem lezuhantam a fekete mélységbe. Egy -pillanatig félkézzel kapaszkodva lógtam a levegőben, s ez után a -tapasztalat után nem mertem többé pihenőt tartani. Bár karom és -hátam csakhamar kínosan sajgott, oly gyorsan folytattam a -bizonytalan leereszkedést, amint csak kitelt tőlem. Föltekintve, -keskeny kis korongot láttam, közepén csillaggal, s a kis Weena -fekete körnek látszó fejecskéjével. Alattam egyre erősödött s egyre -nyomasztóbb érzést keltett bennem valami gépezet zubogása. Kivéve -fejem fölött a kis korongot, áthatatlan sötétség vett körül -mindenfelől, s mikor ujra a magasba tekintettem, a kis Weena is -eltűnt előlem. <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span></p> -<p>– Kínzó nyugtalankodás nehezedett rám. Már-már arra gondoltam, -hogy felkúszom újra a magasba, s nem törődöm a föld alatti -világgal. De mialatt ez járt fejemben, folyton-folyvást mélyebbre -ereszkedtem. Végre nagy megkönnyebbülésemre homályosan derengő szűk -nyílást vettem észre a falban, körülbelül egy lábnyira jobbkéz -felől. Belevetettem magamat, s láttam, hogy a nyilás vizszintesen -haladó szük alagutba vezetett, amelyben lefekhettem. Karom sajgott, -hátamat görcs szorongatta, s a lezuhanástól való tartós félelem -következtében reszkettem. S e mellett az áthatatlan sötétség is -fájdalmasan hatott szememre. Fülembe zúgott zakatolása, dörömbölése -a gépezetnek, amely levegőt szivattyúzott le az aknán.</p> -<p>– Nem tudom, meddig feküdtem itt. Arra riadtam fel, hogy lágy -kéz érinti arczomat. Talpra ugrottam a sötétségben, gyufám után -kaptam, s gyorsan meggyujtva egyet, láttam, hogy három fehér -teremtmény hátrál lehajolva, sebesen a fény elől. Olyanok voltak, -mint az, amelyet a föld szinén láttam a romok között. Szemük abban -a rám nézve áthatolhatatlan sötétségben, amelyben éltek, rendkivül -nagy volt és végtelenül érzékeny, épp ugy, mint a feneketlen -mélységben élő halak pupillái és fényvisszaverő képessége. Bizonyos -voltam benne, hogy látnak engem abban a fénytelen sötétségben, s -ugy tetszett, nem is félnek tőlem egy cseppet sem, eltekintve a -világosságtól. De mihelyt gyufát gyujtottam, hogy megnézzem őket, -hátráltak állhatatosan, s eltüntek a fekete nyilásokba és -alagutakba, ahonnan csak szemük meredt rám szörnyű különösen.</p> -<p>– Megpróbáltam odakiáltani hozzájuk, de bizonyára egészen más -nyelvet beszéltek, mint a földfelettiek, ugy hogy abba kellett -hagynom hiábavaló erőlködésemet s ujra az járt eszemben, hogy -<span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span> menekülök, mielőtt tisztába jutottam -volna velük. De csakhamar igy szóltam magamban: – Most már benne -vagy ugy is a bajban, s folytattam utamat tapogatódzva az -alagutban. A gép lármája egyre erősödött. Egyszerre csak elveszett -mellőlem a fal, s tágas, nyilt térbe jutottam. Gyufát gyujtva -láttam, hogy hatalmas boltozott üregbe léptem, amelynek tulsó vége -gyufám fénykörén túl áthatatlan sötétségbe veszett. Amit láttam, -éppen annyi volt, amennyit láthat az ember, mig egy szál gyufa -végig ég.</p> -<p>– Természetes, hogy csak határozatlanul emlékszem mindenre. -Hatalmas gépekhez hasonló nagy tömegek emelkedtek ki a homályból, -furcsa fekete árnyékokat vetve, melyekbe kisérteties morlockok -húzódtak meg a fény elől. Az egész hely nagyon kellemetlen és -nyomasztó volt. A levegőben friss vérszag érzett. Valamivel lejebb -a középső látnivalónál kis fehér fémasztal volt, megrakva -ennivalóval. A morlockok mindenesetre husevők voltak. Emlékszem, -mily csodálkozva kérdeztem akkor magamban, miféle nagy állat maradt -meg a múltból, miféle állat húsa az a vörös csomó, amit láttam. Oly -zavaros volt minden: a nehéz szag, az elmosódó, hatalmas árnyképek, -az árnyékban leskelődő undok alakok, amelyek csak a sötétséget -várták, hogy újra nekem essenek! Majd körmömre égett a gyufa, -lehullott a földre – kigyózó vörös folt a sötétségben.</p> -<p>– Azóta elgondoltam már, mily rettentő hiányosan voltam -felszerelve kutató utamra. Mikor utra keltem az időgépen, azzal a -képtelen föltevéssel indultam el, hogy a jövendő emberei bizonyára -végtelenül fölöttünk állanak minden tekintetben. Fegyvertelenül -mentem, orvosszerek, füstölni való nélkül – néha-néha rettenetesen -gyötört a dohány hiánya! – sőt gyufa sem volt nálam elegendő. -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> Legalább kézi fotografáló gépet vittem -volna magammal! Megörökíthettem volna egy pillanat alatt a -földalatti világ képét, s azután tanulmányozhattam volna kedvem -szerint. De amint ott álltam, nem volt egyebem, mint természetadta -fegyverzetem és hatalmam: kezem, lábam és fogam, s ezeken kivül -volt még négy szál épen maradt gyufám.</p> -<p>– Féltem folytatni utamat a gépezetek között a sötétben, s azt -is csak a legutolsó gyufa fényénél vettem észre, hogy -gyufaskatulyám tartalma vége felé jár. Addig a perczig eszembe sem -jutott, hogy jó volna a gyufával gazdálkodni, s gyufámnak csaknem a -felét arra pazaroltam, hogy mulattassam a föld felettieket, akiknek -ujság volt a tűz. Akkor, amint mondtam, nem volt már csak négy -gyufám, s mialatt ott álltam a sötétben, egy kéz érintette meg -kezemet, vékony ujjak tapogatták végig arczomat s különös -kellemetlen szag hatolt orromba. Mintha egész csoport ocsmány kis -teremtés lélekzetét hallottam volna magam körül. Éreztem, hogy a -gyufaskatulyát gyöngéden ránczigálták kezemben, hátulról pedig -meg-megrántották kabátomat. Ki sem mondhatom, mily kellemetlen -érzés volt, amint e láthatatlan teremtések tanulmányoztak. Hirtelen -éles valósággá vált bennem ott a sötétben az a tudat, hogy -sejtelmem sincs róla, mik ezek a lények, hogyan gondolkoznak, mit -akarnak. Rájuk kiáltottam torkom szakadtából. Egy pillanatra -hátráltak, de azután csakhamar ugy éreztem, hogy újra közelednek -hozzám. Egyre merészebben kezdtek tapogatni, különös hangokat -susogva egymásnak.</p> -<p>Összerázkódtam s ujra fölkiáltottam, de még kevesebb -eredménynyel. Nem vették nagyon komolyan a kiáltást s furcsa nevető -zsivajjal estek ujra nekem.</p> -<p>– Bevallom, hogy rettenetes félelem fogott <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> el. -Elhatároztam, hogy gyufát gyujtok s a fény védelme alatt menekülök. -Meg is tettem s a zsebemből előrántott papirdarabbal erősítve a -gyufa lobogását, szerencsésen visszavonultam a szűk alagutba. De -alig értem be ide, a papiros elégett s a sötétben hallottam a -morlockokat, amint utánam siettek, zizegve, mint lombok között a -szél s kopogva, mint az esőcseppek.</p> -<p>– Egy pillanat sem telt bele, már egy csomó kéz kapaszkodott -belém, még pedig félreérthetetlenül azzal a szándékkal, hogy -visszafelé huzzon. Meggyujtottam a második szál gyufát s elvakult -arczukba lobogtattam. El sem képzelhetitek, mily undorító, -emberietlen látvány volt, – azok a sápadt, áll nélkül való arczok -és azok a nagy, pilla nélküli, piszkos vörös szemek! – amint -elvakultan, riadozva rám meredeztek. De annyit mondhatok, hogy nem -álltam meg nézegetni őket, hanem hátráltam tovább s amint második -gyufám tövig égett, meggyujtottam a harmadikat. Ez is csaknem végig -égett, mire az aknába torkolló nyiláshoz értem. A nyilás szélén -lefeküdtem, mert a nagy szivattyunak felhangzó zubogása -elszédített. Azután tapogatni kezdtem a kiugró kampókat, de -egyszerre csak belekapaszkodtak hátulról lábamba s elkezdtek -ránczigálni erőszakosan visszafelé. Meggyujtottam utolsó gyufámat… -kiégett feltartózhatatlanul. De ekkor rajta volt már kezem a kiálló -fokokon; erős rántással kiszabadítottam magamat a morlockok -karmaiból s elkezdtem gyorsan felfelé mászni az aknában. A -morlockok megálltak alattam s kimeresztett szemmel bámultak utánam -a magasba. Csak egyetlen kis törpe követett egy darabra fölfelé is -s kis hija, hogy kezében nem maradt a csizmám diadaljelül.</p> -<p>– Végtelen hosszunak tetszett az út, amint fölfelé kapaszkodtam. -Az utolsó harmincz-negyven <span class="pagenum"><a name="Page_70" -id="Page_70">-70-</a></span> lábon át rettentő émelygés fogott el. -Csak a legnagyobb ügygyel-bajjal birtam megfogódzni. A legutolsó -pár yardon szörnyű küzdelmet folytattam gyöngeségemmel. Fejem -elszédült és szinte éreztem már a zuhanást. De azért végre -valahogyan kijutottam a kút nyilásán s kitámolyogtam a romhalmazból -a vakító napvilágra. Arczra vágódtam. Édes, tiszta illata volt még -a sárnak is. Emlékszem, hogy Weena kezemet és fülemet csókolgatta s -hallottam egy csoport eloi hangját magam körül. De aztán egy időre -elvesztettem eszméletemet.</p> -<h2>X.<br /> -Éjjel.</h2> -<p>– Valósággal úgy tetszett, mintha helyzetem rosszabbodott volna. -Eddigelé, ha az időgép elveszésének gyötrelmes éjszakájától -eltekintünk, az a remény tartotta bennem a lelket, hogy végre mégis -csak megmenekülök. De most megzavarták ezt a reményemet az uj -fölfedezések. Eddigelé úgy gondoltam, hogy csupán az apró emberkék -gyermekes együgyüsége gördít elém akadályokat s valami ismeretlen -erő, amelyet azonban, amint megismerem, le is győztem. Most pedig -teljesen uj elemre bukkantam az undorító morlockokban – valami -emberietlen, ellenséges elemre. Ösztönszerűen utáltam őket. Eddig -úgy voltam, mint az, aki árokba zuhant, s azon jár az esze, hogy -szabadulhatna az árokból. Most pedig úgy voltam, mint a csapdába -került vad, amelyre lecsap az ellensége nemsokára.</p> -<p>– Ha megmondom, milyen ellenségtől féltem, elcsodálkoztok. Ez az -ellenség az uj hold sötétsége volt. Weena verte belém ezt a -félelmet nehány eleinte érthetetlennek látszó megjegyzésével a -fekete éjszakákról. De most nem volt már nehéz kitalálnom, -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> mit jelenthetnek a közelgő fekete -éjszakák. A hold fogyóban volt: a sötétség hosszabbra nyult minden -éjszaka. Most már legalább megértettem valahogy azt is, miért -félnek az apró földfelettiek a sötétségtől. Homályosan sejtettem -annyit, hogy a morlockok valami ocsmány gyalázatosságot követhetnek -el az uj hold leple alatt. Teljes bizonyossággal éreztem, hogy -második hipotézisem messze esik a valóságtól. Lehet, hogy a -földfeletti nép valamikor kiváltságos arisztokraczia volt, amelyet -gépiesen szolgáltak a morlockok; de ez már nagyon régen lehetett. -Az a két faj, amelyre az emberiség a fejlődés során szétvált, -teljesen uj viszony felé haladt vagy talán oda is érkezett már. Az -eloik elhanyatlottak, mint a karolingi királyok, szépségük merő -gyöngeség volt. Puszta szokásból övék volt még a föld, mivel a -morlockokra nézve, kik számlálhatatlan nemzedéken keresztül föld -alatt éltek, a föld napfényes felszine elviselhetetlenné vált. S a -morlockok készítették ruháikat – okoskodtam tovább, – ők -gondoskodtak megszokott szükségleteikről, talán a szolgaság -idejéből eredő régi szokás kényszerüsége következtében. -Olyanformán, mint ahogy az álldogáló ló kapál a lábával vagy mint -ahogy az ember puszta kedvtelésből gyilkolja az állatokat: mivel -hajdani, most már megszünt szükségletek emlékeként megmaradt a -szervezet erre való hajlandósága. De a régi rend nyilvánvalóan -nagyrészt már megváltozott. A gyöngéd emberkék nemezise gyorsan -közeledett. Emberöltőkkel előbb, ezernyi emberöltő előtt kiüzte az -ember testvérét a kényelem és a napfény országából. S ez a testvér -visszatérőben volt most – megváltozva.</p> -<p>– Az eloik elkezdték már megtanúlni újra a régi leczkét. Kezdtek -már megismerkedni újra a félelemmel. S egyszerre csak eszembe -jutott annak a lakomának az emléke, amelyet a földalatti világban -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> láttam. Különös módon támadt fel bennem -ez az emlékkép; nem elmélkedésem folyama elevenítette fel, úgy volt -inkább, mintha kivülről dobták volna belém kérdés alakjában. Azon -voltam, hogy visszaidézzem emlékezetembe a földalatti asztalra -rakott eledel alakját. Csak határozatlanúl emlékeztem, de mintha -valami ismerős dolog lett volna. De hogy mi volt, azt nem tudtam -még akkor megmondani.</p> -<p>– De végre is, bármily gyámoltalanok voltak is apró emberkéim -titokzatos félelmökkel szemben, én nem osztoztam -gyámoltalanságukban. Én ebből a korból érkeztem közéjük, az emberi -faj emez első nagyobb fejlődési korszakából, mikor a félelem nem -hat bénitóan s a titokzatosság elvesztette ijesztő hatását. Én -legalább védekezni akartam. További késlekedés nélkül elhatároztam, -hogy szert teszek fegyverekre s valami erősségre, melyben nyugodtan -alhatom. Ha ez a menedékem megvan, akkor erről az alapról bátran a -szemébe nézhetek ennek a furcsa világnak azzal az önbizalommal, -melyet elvesztettem, mikor megtudtam, minő teremtmények kényének -vagyok kitéve minden éjszaka. Éreztem, hogy nem tudok többet aludni -addig, míg fekvőhelyem biztosságban nem lesz tőlük. Borzalommal -összerázkódtam, ha elgondoltam, hogy már eddig is mennyire -tanúlmányozhattak.</p> -<p>– Egész délután ide-oda sétáltam a Themze völgyében, de nem -találtam semmi olyat, ami megközelíthetetlennek látszott volna. -Minden épület, minden fa, olyan volt, hogy oly ügyes kúszók, aminők -kútaikról itélve a morlockok voltak, játszva megmászhatták. Majd -eszembe jutott a zöld porczellán-palota magas oromzata s falainak -sima ragyogása; s estefelé Weenát mint egy kis gyereket vállamra -véve, elindúltam délnyugatra felfelé <span class="pagenum"><a name= -"Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> a dombokon. Úgy számítottam, -hogy a palota hét-nyolcz mértföldnyire van, pedig lehetett vagy -tizennyolcz mértföldnyire. Először ködös, nedves délután láttam a -palotát, mikor minden távolság csalóka módra kisebbnek tetszik. -Emellett lógott már az egyik czipőm sarka s a talpából kiállt egy -szeg úgy, hogy valósággal megsántúltam. Kényelmes öreg házi czipő -volt ugyanis a lábamon. Jóval napnyugta után volt már, mikor -megláttam a palotát, körvonalai feketén meredeztek az égboltozat -sápadt sárgaságában.</p> -<p>– Weena eleinte rettentően örült annak, hogy hordozom; de -nemsokára lekivánkozott vállamról, s oldalam mellett szaladt -tovább. Időnkint el-elszökkent mellőlem jobbra-balra, hogy virágot -tépjen, s azután zsebembe gyömöszölte. Megtömte minden zsebemet, de -végre arra a következtetésre jutott, hogy zsebeim kissé excentrikus -vázák virágdiszítésre, mert az bizonyos, hogy erre a czélra -használta őket. De ez eszembe juttat valamit. Mikor átöltözködtem, -ezt találtam a zsebemben…</p> -<p><i>Az időjáró szünetet tartott, zsebébe dugta kezét s letett a -kis asztalra szó nélkül két hervadt virágot, melyek rendkivüli -nagy, fehér mályvákhoz hasonlítottak. Azután folytatta az -elbeszélést.</i></p> -<p>– Amint ráborúlt a világra az esteli csönd s mi még egyre -folytattuk útunkat a domb tetejére Wimbledon felé, Weena elfáradt s -visszakivánkozott a szürke kőházba. De én megmutattam neki a zöld -porczellán-palota távoli ormait s iparkodtam megértetni vele, hogy -menedéket keresünk az ő félelme elől.</p> -<p>– Ismeritek azt a nagy csöndességet, amely az esti szürkület -előtt mindenre ráborúl. Még a szellő is elhallgat a fák között. -Engem mindig várakozó hangulat száll meg az esteli nyugalom idején. -Az égbolt tiszta volt, messze elnyúlt s csak <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> a távol -alkonyatban tarkitotta egy pár vízszintes sáv. Ez éjszaka a -várakozás érzete erősebb volt bennem a félelemnél. Abban a -nyugalmas félhomályban érzékeim szinte természetfölötti módon -megélesedtek. Mintha éreztem volna még azt is, hogy talpam alatt -üres a föld. Szinte láttam, amint a morlockok ide-oda járnak -hangyabolyaikban a föld mélyében s várják, hogy besötétedjék. -Izgatottságomban azt képzeltem, hogy benyomulásomat barlangjaikba -úgy fogják fel, mint hadüzenetet. De mért is vették el -időgépemet?</p> -<p>– Igy folytattuk útunkat a csöndességben, s a szürkület lassan -átolvadt az éjszakába. A távolság tiszta kéksége fakóra vált, s -egymás után felbukkantak a csillagok. A föld elsötétedett, a fák -megfeketedtek. Weenát félelem és fáradtság fogta el. Karomba -vettem, beszélgettem hozzá, dédelgettem. Amint egyre jobban -sötétedett, átölelte nyakamat, lehunyta szemét, s vállamhoz -szorította kis arczocskáját. Igy mentünk le egy hosszú lejtőn a -völgybe, ahol a sötétben csaknem beleléptem egy kis folyóba. -Átgázoltam rajta, s felballagtam a völgy túlsó oldalára, elhaladva -egy csomó hálóépület, s egy szobor mellett, amely Faunt vagy valami -efféle alakot ábrázolt. A szobor feje le volt törve. A völgy -lejtőjét csupa ákáczfa borította. Mindeddig nyomát sem láttam a -morlockoknak, de még kora éjszaka volt s a hold keltéig hátra -voltak még a legsötétebb órák.</p> -<p>– A legközelebbi domb tetejéről láttam, hogy sűrű erdő terül el -előttem. Feketesége messzire elnyúlt. Habozva megálltam. Sem -jobbra, sem balra nem láttam végét. Nagyon fáradt voltam, különösen -kisebesedett lábam sajgott. Amint megálltam, Weenát óvatosan -letettem a vállamról, s leültem a pázsitra.</p> -<p>– Nem láttam már sehol a zöld porczellán-palotát <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span> s nem -tudtam bizonyosan, jó irányban járok-e. Belepillantottam az erdő -sürűjébe, s elgondolkoztam, mit rejthet magában. Az ágak sürű -tömkelegébe bizonyára a csillagok fénye sem hatolt be. Azután ha -más veszedelem nem is leselkedett a rengetegben, gyökerek és -fatörzsek mindenesetre voltak benne, amelyekben felbukhattunk vagy -elvágódhattunk volna. E mellett a nap izgalmaiba bele is fáradtam -rettenetesen. Elhatároztam tehát, hogy nem vágok neki az erdőnek, -hanem a szabad dombtetőn töltöm az éjszakát.</p> -<p>– Weena nagy örömömre mélyen aludt. Beburkoltam ujjasomba s -letelepedtem mellé, hogy viraszszak, mig föl nem kel a hold. A -domboldal nyugodt volt és elhagyott, de az erdő feketeségéből -olykor-olykor élő lények mozdulása hallatszott. Fölöttem csillagok -tündököltek a tiszta, derült éjszakában. Csillogásukban volt valami -baráti vigasztalás. A régi konstellácziók eltüntek az -égboltozatról: az a lassu mozgás, amelyet századok során alig lehet -észrevenni, régen ismeretlen uj csoportozatokba rendezte el a -csillagokat. De a tejut még mindig a régi foszlányos, csillagporral -telehintett lobogó volt. Délfelé, ha ugyan jól tájékozódtam, -ragyogó vörös fényű uj csillagot láttam: tündöklőbb volt sokkal, -mint a mi zöld Sziriuszunk. És a számtalan sziporkázó fénypont -között egyetlen fényes bolygó ragyogott szeliden, állhatatosan, -mint valami régi jóbarát arcza.</p> -<p>– Amint a csillagokra néztem, egyszerre csak eltörpült minden -bajom s a földi élet minden nyomorusága. Mérhetetlen távolságukra -gondoltam s arra a mozgásra, amely ellenállhatatlanul ragadja őket -az ismeretlen multból az ismeretlen jövendőbe. A napéjegyennek -százados előnyomulására gondoltam, arra a körmozgásra, melyet a -föld tengelye végez. S ez a hallgatag mozgás összesen <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> -negyvenszer ismétlődött csak azalatt a száz meg százezer esztendő -alatt, amelyen keresztülutaztam. S mig ez a néhány mozgás történt, -az alatt minden tevékenység, minden hagyomány, a földi szervezetek -komplexuma, a nemzetek, a nyelvek, az irodalmak, a törekvések, sőt -annak az embernek, amelyet én ismertem, még az emlékezete is -elveszett, kipusztult nyomtalanul. S helyébe támadtak ezek a -törékeny teremtések, akik hatalmas elődeiknek emlékét sem őrizték -meg s támadtak azok a fehér valamik, akik rémületet oltottak belém. -Majd eszembe jutott az a nagy félelem, amely a két fajt egymástól -elválasztja s ekkor hirtelen megborzadva, először ötlött elmémbe -világosan az a gondolat, mi lehetett az az eledel, amit láttam. De -ez a gondolat túlságosan borzalmas volt! Rátekintettem a kis -Weenára, aki ott aludt mellettem, arczára, amely fehér volt és -szeliden csillogott, mint a magasban a csillagok s kivertem -fejemből nyomban azt a gondolatot.</p> -<p>– Azon a hosszu éjszakán iparkodtam gondolataimat, amennyire -csak tellett tőlem, távol tartani a morlockoktól. Azzal töltöttem -az időt, hogy az égboltozat uj bonyodalmában keresgéltem nyomait a -régi konstelláczióknak. Az égbolt, kivéve valami ködös -felhődarabfélét, nagyon tiszta volt. Néha-néha valószinüleg el is -szundikáltam. Végre hosszu virasztásom után derengeni kezdett a -keleti égboltozat, mintha valami szintelen tűz verődött volna -vissza rajta s feltünt a hold vékony sarlója, fehéren, sorvadozva. -S nyomában azonnal, lebirva, elfojtva a holdat, megérkezett a -hajnal, eleinte sápadtan, majd pirosodva, meleget hozva. Morlockok -egész éjszaka nem közeledtek hozzánk. Nyomukat sem láttam a domb -tetején. Az ujuló nap felébresztette önbizalmamat és csakhamar -szinte úgy tetszett, hogy félelmem oktalan volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> Felálltam -s ekkor éreztem csak, hogy lábam, amelyen a rossz sarku czipő volt, -bokában megdagadt s talpam sajog. Ujra leültem hát, lehuztam mind a -két czipőmet s elhajítottam.</p> -<p>– Felébresztettem Weenát s bementünk az erdőbe, amelynek -kellemes zöldjében nyoma sem volt az éjszakai ijesztő feketeségnek. -Találtunk benne gyümölcsöt is s lecsillapítottuk éhségünket. -Nemsokára találkoztunk egy csomó apró emberkével, akik nevetgéltek, -tánczoltak a napfényben, mintha az, amit éjszakának mondunk, nem is -volna a természetben. S ekkor ujra eszembe jutott az a hus, amit -láttam. Most már bizonyosan tudtam, mi volt, és szivem mélyéből -szánni kezdtem azt az utolsó gyönge kis patakot, ami az emberiség -hatalmas folyamából megmaradt. Világos volt előttem, hogy az emberi -hanyatlás hosszu korszakában a morlockok tápláléka valamikor nagyon -összezsugorodott. Talán patkányokból s más eféle férgekből éltek. -Ma is sokkal kevésbbé válogatós az ember a táplálékában, mint -hajdanta volt, sokkal kevésbbé, mint bármelyik majom. Előítélete az -emberi hússal szemben nem természete mélyén gyökerező ösztön. És -igy az embereknek emez emberietlen fiai…! Igyekeztem tudományos -szempontból vizsgálni a dolgot. Bizonyos, hogy sokkal kevésbbé -emberek és sokkal távolabb esnek tőlünk, mint három-négyezer év -előtti emberevő őseink. S az értelem, amely a dolgoknak ezt a -rendjét elviselhetetlenné tette volna, megszünt. Miért bántana a -dolog? Hiszen ezek az eloik tulajdonképpen nem is egyebek, mint -hizlalt barmok, amelyeket a morlockok hangyafajtája tenyészt a maga -számára. S mig így tépelődtem, a kis Weena ott tánczolt vigan -mellettem!</p> -<p>– Majd, hogy meneküljek a borzalomtól, mely önkéntelenül -elfogott, megpróbáltam olybá venni <span class="pagenum"><a name= -"Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> a dolgot, mint az emberi -önzés szigoru büntetését. Az ember nem törődött azzal, hogy -kényelmét és gyönyöreit embertársának verejtékén vásárolja meg, a -kényszerűség jelszavát hangoztatta kifogásul s az idők teljével -végre ránehezedett saját magára is a kényszerűség. Még arra is -ráfanyalodtam, hogy, mint Carlyle, gúnyolni próbáltam ezt a -nyomorult, hanyatlásnak indult arisztokracziát, de azért lehetetlen -volt elmémet megnyugtatnom. Bármily mélyre sülyedt is értelmi -képességük, az eloik mégis csak sokkal inkább emberek maradtak, -semhogy számot ne tarthattak volna rokonszenvemre, s akaratom -ellenére osztályosává lettem hanyatlásuknak és félelmüknek.</p> -<p>– Akkortájt nagyon határozatlan gondolataim voltak még csak -arról, amit tenni fogok. Mindenekelőtt biztos menedékhelyet kellett -találnom s rajta kellett lennem, hogy valahogyan szert tegyek ércz- -vagy kőfegyverekre. Ezekre volt szükségem legelőször. Azután -reméltem, hogy szerzek majd valahogyan tüzet, hogy legyen fegyverül -a kezem ügyében valami fáklya, mert azt már tudtam, hogy ez a -leghatásosabb eszköz a morlockok ellen. Azután ki kellett eszelnem -valami utat-módot arra, hogy a fehér szfinx alatt levő bronzajtókat -betörhessem. Valami faltörő-eszközön törtem a fejem. Az a -meggyőződésem volt, hogy ha bemehetek ezen az ajtón s vihetek -magamnak világító fáklyát, ráakadok az időgépre s megmenekülök. Azt -sehogy sem tudtam elképzelni, hogy a morlockoknak lett volna ahoz -való erejük, hogy a gépet messzire elvigyék. Föltettem magamban azt -is, hogy Weenát elhozom magammal a mi korunkba. S efféle terveket -forgatva fejemben, folytattam utamat Weenával afelé az épület felé, -amelyet képzeletemben lakóhelyünkül szemeltem ki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span></p> -<h2>XI.<br /> -A zöld porczellán-palota.</h2> -<p>– Dél felé járt az idő, mikor a zöld porczellán-palotához -közeledtünk. A palota elhagyatott volt és romladozó. Ablakaiban -csak töredezett darabkák maradtak meg az üvegből s a megrongált -érczoromzatról egész rétegekben levált már a zöld burkolat. Nagyon -magasan épült, pázsitos fensikon. Mielőtt beléptem az épületbe, -északkelet felé tekintettem s meglepetve láttam, hogy ott ahol -Wandsworthnak vagy Batterseanek kellett valamikor lennie, széles -torkolat vagy inkább öböl van. Az jutott ekkor eszembe, bár azután -nem gondolkoztam tovább a dolgon, mi történhetett vagy mi -történhetik a tengerben élő lényekkel?</p> -<p>– Mikor megvizsgáltam, kitünt, hogy a palota csakugyan -porczellánból épült, s homlokzatán ismeretlen betűkből feliratot -vettem észre. Elég bolondul azt gondoltam, hogy talán Weena -segitségével megfejthetem a felírást, de hamarosan megtudtam, hogy -az irásnak a puszta gondolata sem fordult meg soha kis -agyvelejében. Azt hiszem, egyáltalán véve sokkal emberibbnek -tartottam a kis Weenát, mint valójában volt, talán azért, mivel -kedélyében oly sok emberi vonást találtam.</p> -<p>– A kapu hatalmas szárnyai nyitva álltak, s össze voltak -töredezve. Belépve, a megszokott csarnok helyett hosszu folyosóba -jutottunk, amelybe számos oldalablakon hatolt be a világosság. Első -gondolatom az volt, hogy muzeumba jutottunk.</p> -<p>– A cseréppel kirakott padozatot vastag porréteg borította, s -ugyanilyen szürke takaró vonta be a legváltozatosabb dolgok gazdag -gyüjteményét. Majd észrevettem, hogy a terem közepén valami óriás -csontváz alsó része van elhelyezve. Furcsa <span class= -"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> rideg -látvány volt. A ferde lábakról megállapítottam, hogy valami a -megatheriumhoz hasonló kipusztult lény lehetett. A koponya a felső -csontokkal mellette hevert a földön a vastag porban s egy helyütt, -a hol a mennyezet hasadékán behullhatott az eső, mélyen ki volt -vájva az egész csontváz. Távolabb a folyosón egy brontosaurus -hatalmas csontváza volt. Jól sejtettem, hogy muzeumba jutottam. -Közelebb menve az oldalfalhoz, ferde állványokra bukkantam s mikor -a vastag porréteget elsöpörtem, észrevettem a mi korunk ismert -üvegszekrényeit is. Bizonyos, hogy légmentesen voltak elzárva, mert -tartalmuk jórésze szépen megmaradt.</p> -<p>– Nyilvánvaló volt, hogy South Kensington végső napjainak romjai -közé jutottunk! Itt bizonyára a muzeum őslénytani tára volt, -melyben mindenesetre nagyon gazdag gyüjteménye volt az ásatag -állatoknak, bár az enyészet elkerülhetetlen folyamata, amelyet egy -időre sikerült megakadályozni, s amely a baktériumok és a gombák -kiölése következtében erejének kilenczvenkilenczedrészét -elvesztette, végtelen lassan, de végtelen biztosan emésztette a -gyüjtemény összes kincseit. Néhol ott volt a nyoma kis emberkéimnek -is a ritka ásatagok között, amelyek összetördelőztek és -elfoszladoztak a támasztó sodronycsövek fölött. S itt-ott, ha jól -sejtettem, a morlockok merészen kimozdították helyükből a -szekrényeket is. A folyosón még csend uralkodott. A vastag -porrétegben eltompult lépteink zaja is. Weena, aki egy ideig -megállt bámulni az egyik szekrény üvegfenekén levő tengeri sünt, -mialatt szerteszét nézegettem, hirtelen mellettem termett s -megállt, nyugodtan megfogva kezemet.</p> -<p>– Eleinte annyira meglepett egy értelmes korszaknak ez az ősrégi -emléke, hogy nem is gondoltam <span class="pagenum"><a name= -"Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> rá, mi mindenre nyujthat -alkalmat ez a gazdag lelet. Egy ideig szinte megfeledkeztem még az -időgépről is.</p> -<p>Tovább vizsgálódva rövid másik folyosóba jutottunk, mely az -elsőt keresztezte. Ugy látszik, ebben ásványtár volt, s amint -megláttam egy kéntömböt, rögtön a lőporra gondoltam. De sehogy sem -tudtam salétromot, vagy valami salétromos sót találni. A -mineralogiában nem vagyok specialista s ezért csakhamar tovább -folytattam utamat egy romladozófélben levő oldalfolyosóban, mely -párhuzamosan futott azzal a csarnokkal, melybe legelőször beléptem. -Ez nyilvánvalóan a természetrajzi tár volt, de a benne levő -gyüjtemény réges-régen a felismerhetetlenségig elváltozott. -Ránczos, fekete csomók, melyek egykor kitömött állatok lehettek; -kiszáradt mumiák a hajdanta spirituszszal telt, de most már üres -korsókban; barna porhalmok kipusztult növények emlékekép: ez volt -minden! Ezután egy valósággal kolosszális méretű folyosóba értünk, -mely azonban nagyon rosszul volt megvilágítva. Arról a végéről, -ahol belejutottunk, szelid lejtéssel futott lefelé. Egyenlő -távolságokban fehér gömbök lógtak alá mennyezetéről (legnagyobb -részük hasadozott, töredezett volt), jeléül annak, hogy a folyosót -eredetileg is mesterséges uton világitották. Itt már inkább -elememben voltam, mert jobbra-balra hatalmas géptömegek nyultak a -magasba. Mind nagyon meg volt rongálva, sok össze-vissza volt -törve, de volt egy pár szép, teljes gép is közöttük. Arra -gondoltam, hogyha szerkezetökkel megismerkedem, szert teszek oly -erőre, amelyet eredménynyel felhasználhatók a morlockok ellen.</p> -<p>– Egyszerre csak mellettem termett Weena. De oly egyszerre, hogy -szinte megijesztett. Ha ez nem történik, talán észre sem vettem -volna, hogy a folyosó mindvégig lejtős volt. Az a vége, ahol -<span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> beléptem, egészen a föld szine fölött -volt, s néhány hasadékszerű ablakon nyert világosságot. De amint -tovább haladtunk a folyosón, a föld egyre közelebb jutott ezekhez -az ablakokhoz, ugy hogy a vége felé valósággal nem volt egyéb a -folyosó, mint egy üreg, amelynek peremén keskeny vonalban szürődött -keresztűl a nap fénye. Már jó előre jutottam a folyosóban, -tapogatva a gépeket, s annyira elmerültem a vizsgálódásba, hogy a -fény fokozatos gyöngülését észre sem vettem, mig Weena egyre -növekvő félelme rá nem vonta figyelmemet. Ekkor észrevettem, hogy a -folyosó egyre lejtősebb lesz s végül sűrű sötétségbe vesz bele. -Megálltam, s körülnézve, láttam, hogy a porréteg is vékonyabb s nem -oly egyenletes, mint a folyosó elején volt.</p> -<p>– Közelebb a sötétséghez pedig úgy látszott, hogy számos keskeny -kis lábnyom van benne. Erre hirtelen megelevenedett bennem az az -érzés, hogy a morlockok közvetetlen közelünkben vannak. S ekkor -lejebb a folyosó távoli sötétségében sajátságos topogást hallottam -s ugyanazt a különös zajt, amelyet ismertem már a kút mélyéből.</p> -<p>– Kézen fogtam Weenát. Majd hirtelen gondolattól megkapatva, -eleresztettem Weena kezét s odafordultam egy géphez, melyről egy -emelőrudféle nyult ki. Felkapaszkodtam az állványra s megragadva az -emelő rudat, teljes erőmből lefelé kezdtem húzni. Egyszerre csak -Weena, akit az oldalfolyosó közepén hagytam, siránkozni kezdett. -Nagyon pontosan ítéltem meg az emelőrúd erejét, mert a rúd egy -percznyi erőfeszítés után letört s mire visszamentem Weenához, oly -dorong volt a kezemben, amely nagyon is elég volt bármely morlock -koponyájának, akivel esetleg találkozhattam. Neki is indultam volna -egyenesen a folyosó sötétségének s lemészároltam volna azokat a -fenevadakat, <span class="pagenum"><a name="Page_83" id= -"Page_83">-83-</a></span> akik ott mozgolódtak, de nem volt szivem -Weenát magára hagyni, aztán meg arról is meg voltam győződve, -hogyha nekilátok vérszomjam csillapításának, könnyen időgépem -vallhatja a kárát.</p> -<p>– Nos tehát, félkezemben a vasdoronggal, félkezemben Weenával -visszaindultam, ki ebből a folyosóból s beléptem egy másikba, egy -még tágasabba, amely első pillanatra rongyos zászlókkal -teleaggatott katonai kápolnára emlékeztetett. De csakhamar láttam, -hogy a barna megszenesedett rongycsomók, amelyek oldalfalain -fityegtek, elpusztult könyvek maradványai voltak. Réges-régen -darabokra foszladoztak már ezek a könyvek s a nyomtatásnak nyoma -sem maradt meg rajtuk. De itt-ott meggörbült táblák és töredezett -ércz-lapok voltak, amelyek ékes némasággal hirdették a könyvek -történetét…</p> -<p>– Majd szűk lépcsőhöz értünk, mely ujabb folyosóra vezetett, hol -valamikor a technikai vegyészet osztálya lehetett. Ide érve nagyban -kezdtem bizakodni, hogy hasznos fölfedezésekre lesz alkalmam. -Kivéve az egyik szögletet, ahol a mennyezet beroskadt, ez a folyosó -ép állapotban maradt meg. Mohó kiváncsisággal léptem oda minden -egyes feltöretlen szekrényhez. S végre egyikben, amely kétségkivül -légmentesen volt elzárva, egy skatulya gyufát találtam. -Mondhatatlan kiváncsisággal próbáltam meg a gyufákat. Pompásan -égtek. Még csak át sem nedvesedtek. Odafordultam Weenához.</p> -<p>– Tánczolj! – kiáltottam rá az eloik nyelvén, – mert most már -csakugyan van fegyverem azok ellen a borzalmas teremtések ellen, -akiktől félünk.</p> -<p>– S erre ott, az elhagyatott muzeumban, a vastag, puha -porszőnyeg fölött, Weenának rengeteg örömére, eljártam ünnepiesen -egy bonyolult tánczot, fütyörészve oly vigan, amint tőlem tellett, -a <i>The Land of the Leal</i> melódiáját. Részben szerény -<span class="pagenum"><a name="Page_84" id= -"Page_84">-84-</a></span> kánkánt jártam, részben andalgót, részben -körtánczot, részben eredeti mozdulatokat is kevertem tánczomba. -Hiszen tudjátok, hogy természetemnél fogva meglehetősen találékony -ember vagyok.</p> -<p>– Ha elgondolom, elég különös dolog, hogy ez a skatulya gyufa -annyi beláthatatlan esztendőn keresztül megmenekült az enyészettől. -De bármint volt, rám nézve óriási szerencse volt, hogy így -esett.</p> -<p>– Azonban, különösnek elég különös, találtam ennél még -váratlanabb dolgot is: kámfort. Lepecsételt korsóban akadtam rá, -melyet annak idején, azt hiszem tiszta véletlenségből, valósággal -légmentesen pecsételtek le. Eleinte azt hittem, hogy finom viaszk s -hogy megbizonyosodjam, óvatosan széttörtem az üvegedényt; de szaga -félreismerhetetlenül rávallott a kámforra. Ez az illó anyag -véletlenül megmenekült az általános pusztulásból talán több -százezer esztendőn keresztül. Már-már eldobtam, de egyszerre -eszembe jutott, hogy gyulékony és ragyogó lánggal ég, egyszóval, -hogy kitünően beválik gyertyának s igy aztán zsebembe dugtam. -Robbanó anyagokat nem találtam, sem olyasmit, mely alkalmas -lehetett volna a bronzajtók betörésére. A vas emelőrúd volt a -legmegfelelőbb eszköz, amire rábukkantam. De azért nagy -önbizalommal távoztam ebből a folyosóból.</p> -<p>– Nem mondhatom el most nektek az egész hosszu délutánnak a -történetét. Nagy megerőltetésembe kerülne most visszaidézni -emlékezetembe vizsgálódásaim részleteit s elbeszélni mindent a maga -helyén. Emlékezem egy hosszu folyosóra, mely tele volt -megrozsdásodott fegyverrakásokkal. Ebben a folyosóban sokáig -haboztam, mit vigyek magammal: emelőrudamat, bárdot vagy -kardot?</p> -<p>– Valamennyit nem vihettem el s végre úgy gondoltam, hogy a -bronzajtók betörésére legalkalmasabb lesz a vasrúd. <span class= -"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span></p> -<p>– Számtalan puska, pisztoly és karabély volt a folyosóban. A -legtöbb nem volt már egyéb, mint merő rozsda, de volt egy csomó -fegyver, mely valami új érczből készült s még csaknem egészen ép -maradt. De a töltések és a lőpor bizonyára réges-régen porrá -rothadozott. Az egyik szöglet össze-vissza volt töredezve s meg -volt szenesedve. Valószinű, hogy az ott fölhalmozott anyagok -valamikor fölrobbantak.</p> -<p>– Egy másik helyütt nagy bálvány-gyüjteményre akadtam. Volt ott -polinéziai, mexikói, főnicziai, egy szóval a föld minden részéből -való bálvány, amit csak elgondolhattam. S itt ellenállhatatlan -vágyamnak engedve, ráirtam a nevemet egy Dél-Amerikából való -szteatit szörnyeteg orrára, mely különösen megragadta -képzeletemet.</p> -<p>– Amint esteledni kezdett, csökkent érdeklődésem is. -Folyosóról-folyosóra jártam a porban, a csendben és gyakran romok -között. Sok helyütt csupa rozsda volt minden, vagy meg volt -kövesedve, de itt-ott maradtak épebb tárgyak is. Egy helyütt -hirtelen egy kis ónbánya modelljére akadtam s mellette tiszta -véletlenségből fölfedeztem egy légmentesen elzárt üvegburában két -dinamit-töltést! Felkiáltottam örömömben: Heuréka! s azután -izgatottan összetörtem a burát. De akkor kétségeim támadtak. -Habozni kezdtem. Majd kiszemelve egy kis oldalfolyosót, kisérletet -tettem. Soha nagyobb csalódás nem ért még életemben, mint akkor, -várakozva öt, tiz, tizenöt perczig a robbanásra, amely nem akart -bekövetkezni. Utánzat volt az egész, amit rögtön sejthettem volna. -Ha azonban nem így lett volna, komolyan azt hiszem, hogy nyomban -elrohantam volna s levegőbe röpítem az egész szfinxet, a -bronzajtókkal együtt s elvágom magam előtt végképp az útját annak -(amint később megtudtam), hogy gépemet megtaláljam. <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Ezután történt, azt hiszem, hogy egy kis nyilt udvarra jutottunk -a palotában. Gyepes volt s volt benne három gyümölcsfa. Itt -megpihentünk s jóizűen megebédeltünk. Alkonyat felé elkezdtem -latolgatni helyzetünket. Közeledett az éjszaka s megközelíthetetlen -buvóhelyet még mindig csak keresnem kellett. De ez most már nem -nagyon aggasztott. Volt a kezem között oly valami, ami talán a -lehető legjobb védelmi eszköz a morlockok ellen – volt gyufám! -Aztán meg ott volt a zsebemben a kámfor is, ha esetleg lobogó -lángra lett volna szükségem.</p> -<p>– Úgy gondoltam, az lesz a legokosabb, ha a szabadban töltjük az -éjszakát s tűzzel védekezünk. Reggel pedig vissza kellett szereznem -az időgépet. Erre a czélra eddigelé nem volt még egyebem a -vasdorongnál. De most már, tudásban megszaporodva, egész más -érzésekkel gondoltam a bronzajtókra. Eleinte ugyanis huzódoztam -attól, hogy erővel törjek be rajtuk, főleg a mögöttük levő -titokzatosság miatt. Az első pillanatban láttam, hogy nem -tulságosan erős ajtók s azt reméltem, hogy vasrudam teljesen -alkalmas lesz az ajtók bezúzására.</p> -<h2>XII.<br /> -A sötétségben.</h2> -<p>– Mikor a palotából kiléptünk, látszott még kissé a lenyugvó nap -koronája a szemhatár peremén. Elhatároztam, hogy kora reggel ott -kell lennem a szfinxnél s úgy terveztem, hogy mielőtt beáll az -éjszaka, keresztül hatolok az erdőn, mely előtte való nap -megakasztott utamban. Éjszaka oly messzire akartam menni, amennyire -csak lehet s <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> azután tüzet akartam rakni, hogy ennek a -lángja mellett nyugodtan alhassunk. Útközben ami száraz ágat és -füvet láttam, fölszedegettem s nemsokára megtelt a karom ezzel a -gyujtóanyaggal. Így megrakva, lassabban haladtunk, mint terveztem s -emellett Weena nagyon fáradt is volt. Magam is kezdtem érezni, hogy -már régen nem aludtam. Így aztán az történt, hogy sötét éjszaka -lett, mielőtt az erdőhöz értünk. Az erdő végén levő bozótos dombon -Weena mindenáron meg akart állni, mert félt az előttünk tátongó -sötétségtől; de engem bántott valami közelgő szerencsétlenség -érzete s ahelyett, hogy éppen azért megálltam volna az erdő előtt, -erővel is tovább haladtam. Két nap és két éjszaka nem aludtam már s -nagyon lázas és ingerült voltam. Éreztem, hogy nyom el mindinkább -az álom s hogy jelennek meg vele együtt a morlockok.</p> -<p>– Mialatt határozatlanul álldogáltunk az erdő előtt, hátunk -mögött, a fekete bokrok közt, kiválva a bokrok sötétségéből, három -kuporgó alakot vettem észre. Csupa bozót és magas fű volt -körülöttünk minden s tartottam tőle, hogy észrevétlenül hozzánk -férkőzhetnek. Az út keresztül az erdőn számításom szerint rövidebb -volt valamivel egy mértföldnél. Ha keresztülhatolhatunk az erdőn -fel a csupasz domboldalra, ugy gondoltam, mindenképpen biztosabb -nyugvóhelyre tehetünk szert. Gondoltam, hogy gyufával és kámforral -megvilágíthatom utunkat az erdőn keresztül. De annyi bizonyos volt, -hogy ha gyufákat akartam gyujtogatni, akkor el kellett hagynom -valahol tüzelőfámat; le is tettem végre nagy habozgatás után. És -ekkor az jutott eszembe, hogy barátainkat hátunk mögött alaposan -meglephetem, ha meggyujtom a földre tett gyulékony anyagot. Később -beláttam, micsoda borzalmas ostobaságot követtem el; de -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> akkor csak az járt az eszemben, minő -elmés módja lesz ez visszavonulásunk födözésének.</p> -<p>– Nem tudom, gondoltatok-e valaha arra, mi az, ha lángnyelv van -valahol, ahol ember nincsen jelen s az éghajlat mérsékelt. A nap -melege ritkán oly erős, hogy gyujtson, még akkor sem, ha a -harmatcseppekben meggyülemlik, ami olykor-olykor megesik a forróbb -égövek alatt. A villám gyújthat ugyan és kormosíthat, de ritkán oka -nagyterjedelmű tűznek. Az is előfordul, hogy az enyészetnek indult -növényzet a rothadás melegében gőzölög, de ez csak a legritkább -esetekben tör ki lángba. A hanyatlás eme korszakában még a -tűzcsinálás módját is elfelejtették a földön. A vörös lángnyelvek -játéka, amint nyaldosták a lerakott facsomót, teljesen uj -látványosság volt Weenára nézve.</p> -<p>– Oda akart szaladni és játszani szeretett volna a tűzzel. Azt -hiszem, bele is vetette volna magát a lángok közé, ha idejében -vissza nem tartom. Felkaptam s bár alaposan ellenkezett, merészen -nekivágtam vele együtt az erdőnek. A tűz fénye megvilágította egy -darabon a gyalogösvényt. Amint nemsokára hátratekintettem, láttam a -fák sűrűjén keresztül, hogy az égő facsomóról átcsapott a láng a -szomszédos bokrokra s fölfelé a domboldalon félkörben terjedt a tűz -egyre tovább a száraz gyepen.</p> -<p>– Nevettem a dolgon s azután ujra az előttem sötétlő fák felé -fordultam. Iszonyú feketeség tátongott előttünk, s Weena görcsösen -belém kapaszkodott. De amint hozzá szokott szemem a sötétséghez, -annyi világosság még mindíg volt, hogy ki tudtam kerülni a fák -törzseit. Feketeség borult ránk a magasból is, csak itt-ott tört át -a fák között egy-egy darabka távoli sötétkék égboltozat. Nem -gyujtottam meg egyetlen szál gyufát sem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> mert egyik -kezem sem volt szabad. Balkaromon kis Weenámat czipeltem, jobb -kezemben pedig vasrudamat szorongattam.</p> -<p>– Jó ideig nem hallottam mást, csak a galyak recsegését lábam -alatt, a szellő gyönge rezdülését a lombok között, lélekzésemet és -fülem véredényeinek lüktetését. Majd egyszerre mintha topogás -hallatszott volna körülöttem. Dühösen folytattam utamat. A topogás -egyre tisztábban hallatszott, s nemsokára ugyanaz a furcsa zaj és -hangegyveleg ütődött fülembe, amelyet a föld alatt hallottam volt. -Bizonyos volt, hogy több morlock van a közelben, még pedig -közvetlenül a hátam mögött. Csakugyan a következő pillanatban -éreztem, hogy megrántják a kabátomat, s rögtön rá éreztem valamit a -karomon is. Weena szörnyen megrázkódott, azután egészen -elcsendesült.</p> -<p>– Ideje volt, hogy gyufát gyujtsak. De hogy ezt megtehessem, -Weenát le kellett tennem a földre. Le is tettem, s mialatt -zsebemben kotorásztam, nagy küzdelem támadt a sötétségben lábam -körül. Weena teljesen néma volt, a morlockok pedig ugyanazokat a -sajátságos gerleturbékoláshoz hasonló hangokat hallatták, amelyeket -már ismertem. Kabátomba és hátamba is lágy kis kezek kapaszkodtak, -sőt meg-megérintették nyakamat is.</p> -<p>– Majd serczegett a gyufa és világosság támadt. Lobogó fénye -mellett láttam a morlockok fehér hátát, amint a fák közé -menekültek. Gyorsan kirántottam a zsebemből egy csomó kámfort, s -készültem, hogy amint gyufám kialvófélben lesz, meggyújtsam. Majd -Weenára pillantottam.</p> -<p>– Arczczal a földre borúlva feküdt, lábamat átkulcsolva, -mozdulatlanul. Hirtelen rémülettől megkapatva, föléje hajoltam. -Mintha nem is lélekzett volna. Meggyújtottam a kámfort és ledobtam -a földre. Amint szétvált, lángolni kezdett s visszaűzte -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> a morlockokat és az árnyakat; letérdeltem -s felemeltem Weenát. Hátunk mögött mozgolódás, mormogás -hallatszott, mintha tele volna az erdő morlockokkal.</p> -<p>– Ugy látszott, hogy Weena elájult. Óvatosan vállamra fektettem -s tovább akartam indulni, de ekkor szörnyű való tudatára jutottam. -Mialatt a gyufákkal és Weenával foglalkoztam, többször megfordultam -s most homályos sejtelmem sem volt róla, merre van az én -gyalogösvényem; azt sem tudtam, nem megyek-e vissza a zöld -porczellán palota felé. Kivert a hideg izzadság. Gyorsan el kellett -szánnom magamat valamire. Elhatároztam, hogy tüzet rakok s tanyát -ütök ott, ahol éppen voltunk. Letettem Weenát, aki még mindig -mozdulatlan volt, egy kis gyepes mélyedésbe, s azután, mivel az -első csomó kámfor már kezdett kialudni, elkezdtem gyorsan ágakat és -lombokat szedni. Itt-ott a morlockok szeme csillogott rám a -sötétségből, mint a karbunkulus.</p> -<p>– A kámfor utolsót lobbant, azután kialudt. Gyufát gyújtottam s -ekközben két fehér alak, amely Weenához közeledett volt, gyors -iramodással szaladt visszafelé. Az egyik úgy megvadult a -világosságtól, hogy egyenesen nekem szaladt; éreztem, amint öklöm -csapása alatt csontjai összetörtek. Rémült ordítást hallatott, -támolygott egy darabig s azután összerogyott. Meggyujtottam egy -másik darab kámfort s folytattam a tüzelőanyag gyüjtését. Egyszerre -csak észrevettem, mennyire szárazak fölöttem a falombok. Mióta -ugyanis az időgépen megérkeztem, tehát körülbelül egy hét óta, egy -csöpp eső nem volt. Igy aztán, ahelyett, hogy ide-oda járjak a fák -között a lehullott galyakért, egyet-egyet ugrottam s egész ágakat -lerántottam. Csakhamar fojtós, füstös lánggal lobogott a zöld fa és -a száraz ágak, s kimélhettem <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> kámforomat. Ezután -odafordultam, ahol Weena feküdt a vasdorong mellett. Megpróbáltam -minden tőlem telhetőt, hogy életet öntsek belé, de Weena olyan -maradt, mint a halott. Arról sem tudtam megbizonyosodni, -lélekzett-e vagy nem.</p> -<p>– Egyszerre csak felém csapott a tüz füstje s hirtelen -elbágyasztott. E mellett tele volt a levegő a kámfor gőzével is. A -tüzet vagy egy óráig nem kellett éleszteni. A nagy erőfeszitésbe -szörnyen bele is fáradtam, leültem tehát. Az erdő mélyéből is -altató zümmögés hallatszott, amelynek eredetét nem értettem.</p> -<p>– Egy pillanatra mintha elbóbiskoltam volna. Kinyitottam a -szememet. De mély sötétség borult rám, és éreztem, hogy a morlockok -rám tették kezüket. Kirántva magamat rámtapadó ujjaikból, gyorsan -zsebembe nyultam a gyufaskatulyáért – de nem volt benne. A -morlockok ujra megragadtak s szorongatni kezdtek. Egy pillanat -mulva tudtam már, mi történt. Elaludtam, s ezalatt kialudt a tüzem, -s ránehezedett lelkemre a halál keserűsége. Mintha az erdő égő fák -szagával lett volna tele. Belekapaszkodtak nyakamba, hajamba, -karjaimba s húzni kezdtek lefelé. Iszonyú volt ott a sötétben, -amint éreztem, hogy nehezednek rám ezek a puha kis teremtések. -Mintha valami óriási pók hálójába akadtam volna. Nem bírtam velük: -lehuztak a földre. Egyszerre apró fogak kezdték harapdálni -nyakamat. Fordultam egyet a földön s eközben ráakadt a kezem -vasrudamra. Ez új erőt öntött belém. Talpra ugrottam, leráztam -magamról az emberi patkányokat, s rövidre fogva a rudat, elkezdtem -csapkodni vele oda, ahol azt hittem, hogy arczuk lehet. Éreztem, -amint ütéseim alatt foszladozott a nedves hús, recsegett a csont, s -egy pillanatra csakhamar megszabadultam.</p> -<p>– Az a különös mámor fogott el, amely <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> rendes -kisérője a kemény küzdelemnek. Tudtam, hogy Weenával együtt -elvesztem, de elhatároztam, hogy drágán fizettetem meg a -morlockokkal lakomájukat. Hátammal egy fának vetettem magam s a -vasrudat körben forgattam magam előtt. A morlockok mozgolódása és -kiabálása felverte az egész erdőt. Igy múlt el egy percz. Mintha -hangjuk az ingerültség tetőpontjára emelkedett volna, mozdulataik -pedig egyre gyorsabbak lettek volna. De annyira egyetlen egy sem -közeledett hozzám, hogy vasrudam érhette volna. Ott álltam, -belebámulva a sötétségbe. Majd hirtelen remélni kezdtem. Hátha a -morlockok megijedtek? Alig gondoltam erre, különös dolog történt. -Mintha a sötétség derengeni kezdett volna. Elmosódva látni kezdtem -magam körül a morlockokat – három leterítve lábamnál feküdt – s -csakhamar azt vettem észre, de nem akartam hinni szemeimnek, hogy a -többiek futásnak eredtek s amint látszott, hátam mögül mint -hömpölygő ár özönlöttek az előttem elnyúló erdőn keresztül. És -hátuk nem fehérnek látszott már, hanem vörösesnek. Amint -elbámészkodva álltam, kis vörös sziporka nyomult keresztül egy -csillagfényes, nyiláson a lombok között s azután elenyészett. És -ekkor egyszerre megéreztem az égő erdő szagát, az elhaló morajt, -amely most már viharos recsegő zúgássá erősödött, a vörös fényt és -a morlockok menekülését.</p> -<p>– Elmozdúltam a fától, melyhez háttal támaszkodtam, s -hátratekintve, láttam a közeli fák fekete oszlopsora között az égő -erdő lángolását. Majd Weenát kerestem; nem volt sehol. De a -sistergés és ropogás hátam mögött, a robbanásszerű csattogások, -mikor a tűz belekapott egy-egy új fába, nem sok időt engedett az -elmélkedésre. Megmarkolva vasrudamat, követtem a menekülő -morlockokat. Furcsa egy versenyfutás volt. A lángtenger -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> oly gyorsan terjedt jobbfelől, hogy amint -futottam, egyszerre csak megelőzött a tűz, ugy, hogy át kellett -csapnom balra. Végre egy kis tisztásra jutottam ki. Ide érve, egy -morlock tántorgott felém s elhaladva mellettem, egyenesen -belerohant a lángok közé!</p> -<p>– S most oly borzasztó látvány tárult elém, amelynél azt hiszem, -szörnyűbb dolgot nem láttam ott a jövendőben. Az egész tisztás oly -világosságban úszott a tűz visszaverődő fényében, mintha nappal -lett volna. A közepén sírhalomféle kis emelkedés volt, amelyet -kiszáradt galagonyabokor borított. A tisztáson túl szintén égett az -erdő; sárga lángnyelvek csavarodtak belőle a magasba, tűzsövénynyel -kerítve be teljesen a kis teret. A domboldalon harmincz-negyven -morlock húzódott meg. A fény és a meleg elkábította őket s vad -rémületükben össze-vissza támolyogtak, egymásba gabalyodva. Eleinte -nem vettem észre vakságukat s amikor közel jutottak hozzám, rémült -dühhel közéjük csaptam vasrudammal, egyet megölve s néhányat -megnyomorítva. De amikor láttam, hogy kuporodik le az egyik a -galagonyabokor tövében s mily bambán mered a vörös égre, s -hallottam nyöszörgéseiket, meggyőződtem róla, hogy teljesen -gyámoltalanok az izzó fényben, s ezután nem bántottam többé a -nyomorultakat.</p> -<p>– Hébe-korba egyenesen nekem jött egyik-másik. Ilyenkor rémülten -összeborzadtam s gyorsan kitértem útjából. Egyszerre csak halódni -kezdett a láng némileg s már féltem, hogy az ocsmány teremtések -észre fognak venni. Éppen az járt eszemben, hogy megkezdem a -küzdelmet, mielőtt észrevesznek, s megölök közülök néhányat; de a -tűz csakhamar új erőre lobbant s ütésre emelt kezemet újra -leeresztettem. Körüljártam a dombot <span class="pagenum"><a name= -"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> köröttük, gondosan kerülve -őket, s kerestem Weena nyomát. De Weena nem volt sehol.</p> -<p>– Végül leültem a kis domb tetejére s néztem ezt a hihetetlenűl -furcsa vak társaságot. Ide-oda támolyogtak, esetlen hangokat -hallatva, amint a tűz fénye végig-végigcsapott rajtuk. A füst -csavarogva szállt a magasba s a vöröses mennyezet foszlányain -átragyogtak messziről, mintha valami más világegyetemhez -tartoznának, az apró csillagocskák. Két, vagy három morlock nekem -támolygott, mire remegve a felindulástól, ökölcsapásokkal -visszaűztem őket.</p> -<p>– Ami az éjszaka többi részét illeti, meg voltam győződve, hogy -lidércznyomás nehezedik rám. Harapdostam magamat és sikoltoztam -szenvedelmesen, kivánkozva az ébredés után. Kezemmel csapdostam a -földet, fölkeltem, leültem, járkáltam ide-oda s újra leültem. Majd -nekiestem szememnek, elkezdtem dörzsölni és Istenhez fohászkodva -könyörögtem, ébreszszen fel. Három ízben láttam, hogy több morlock -végvonaglásban lehajtva fejét, belerohant a lángok közé. De végre a -tűz halványuló pirossága, a hömpölygő fekete füstgomolyok, az -elhamvadt kormos fatönkök és az elmosódó teremtmények egyre -kisebbedő serege fölött megjelent a nappal fehér világa.</p> -<p>– Újra fürkészni kezdtem Weena nyomát, de nem volt sehol. -Világos volt, hogy szegény kis testét ott hagyták az erdőben.</p> -<p>Le sem irhatom, mennyire megnyugtatott az a gondolat, hogy -elkerülte azt a szomoru végzetet, amely, ugy látszik, rá is -várakozott. Amint ezen töprengtem, valami csaknem arra ingerelt, -hogy lássak neki ujra a körülöttem álldogáló gyámoltalan -szörnyetegek lemészárlásának, de erőt vettem magamon.</p> -<p>– A kis domb, amint már említettem, kis <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> szigetféle -volt az erdő mélyében. Tetejéről most már elláttam a füstös ködön -keresztül a zöld porczellán-palotához, s megtudtam állapítani, -merre van a fehér szfinx. Igy aztán elhagytam azt a pár elátkozott -lényt, aki még megmaradt s nyöszörögve ide-oda támolygott az egyre -erősülő nappali világosságban. Körülkötöttem fűvel a lábamat s -biczegni kezdtem a füstölgő zsarátnok és a belülről még egyre égő -fekete fatönkök között az időgép rejtekhelye felé. Lassan haladtam, -mert nagyon ki voltam merülve, alaposan megbénultam s a kis Weena -borzasztó halála szörnyű leverően hatott rám. Lesujtó csapás volt. -Most is ebben az ismerős szobában inkább olyan, mint valami álom -szomorusága, s alig tetszik valóságos veszteségnek. De azon a -reggelen ujra teljesen magamra maradtam – iszonyu -elhagyatottságban. Eszembe jutott ez az én házam, tűzhelyem, -egypáran közületek s ily gondolatok közben oly epedő vágy fogott el -az otthon után, amely minden kinnál kinosabb volt.</p> -<p>– De mialatt a ragyogó reggeli égboltozat alatt a füstölgő -hamuban haladtam, fölfedeztem valamit. Nadrágzsebemben volt egypár -gyufaszál. A skatulya bizonyára kilyukadt, mielőtt -elvesztettem.</p> -<h2>XII.<br /> -A kelepcze.</h2> -<p>– Reggel nyolcz-kilencz óra tájban ugyanahoz a sárga fémpadhoz -értem, amelyről megérkezésem estéjén szemléltem a világot. Eszembe -jutott, micsoda elhamarkodott következtetéseket vontam le akkor -este s nem tudtam megállni, hogy keserűen ne nevessek -könnyenhivőségemen. Ugyanaz a szépséges látvány tárult elém, -ugyanaz a buja <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> növényzet, ugyanazok a fényes paloták és -nagyszerű romok, ugyanaz az ezüstös folyó a termékeny partok -között. A szép kis emberkék pompás ruhái meglebbentek a fák között. -Egypáran fürödtek éppen azon a helyen, ahol pár napja a kis Weena -fuldoklott. Ezt látva, éles fájdalom nyilallott keresztül lelkemen. -Szerte-széjjel, mint apró foltok a tájon, látszottak a föld alá -vezető utak kupolái. Most már értettem, mi rejlett a föld feletti -emberkék szépsége mögött. Kellemesen teltek napjaik, épp oly -kellemesen, mint a barmoknak, nekik sem volt tudomásuk -ellenségeikről, s nem gondoltak a holnappal. S végük is épp olyan -volt, mint a barmoké.</p> -<p>– Elszomorodtam, arra gondolva, mily rövid álom volt az emberi -értelem. Valósággal öngyilkosságot követett el. Állhatatosan -törekedett a kényelmes nyugalom, egy békés egyensulyba jutott -társadalom felé, melynek biztosság és állandóság a jelszava. -Reményei meg is valósultak, de csak azért, hogy végül ide jusson. -Valamikor el kellett már érnie az életnek és a tulajdonnak a teljes -biztosság állapotát. A gazdag biztosságban élvezte vagyonát és -kényelmét s a munkás biztosságban élt és dolgozott. Bizonyos, hogy -abban a tökéletes világban probléma, társadalmi kérdés nem maradt -megoldatlanúl. S erre hosszu nyugalom következett.</p> -<p>– Van a természetnek egy törvénye, amely rendesen kikerüli -figyelmünket: hogy az értelem élénksége a forgandóság, a -veszedelmek és a bajok jutalma. Az oly állat, amely tökéletes -összhangzásban van környezetével, tökéletes mechanizmus. A -természet csak ott szorul rá az értelemre, ahol a megszokás és az -ösztön használhatatlan. Ahol nincs változás s ahol nincs szükség -sem változásra, ott nincsen értelem. Csak az oly állatoknak van -<span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> értelmük, amelyek bajok és veszedelmek -tömkelegébe keverednek.</p> -<p>– A földfelettiek gyönge henyeségük felé haladtak, a -földalattiak merőben mechanikus munkások lettek. De ebben a -tökéletes állapotban hiányzott valami a mechanikai tökéletességhez, -hiányzott – a teljes állandóság. Nyilvánvaló, hogy amint telt az -idő, a föld alatt, bármint szerezték is, meggyérűlt a táplálék. A -szükség, amelyet száműztek pár ezer esztendőre a földről, -visszajött ujra, még pedig a föld alatt jelent meg. A földalatti -világ, amely gépekkel volt összeköttetésben s igy bármily -tökéletesek voltak is a gépek, a megszokáson kivül kénytelen volt -valahogyan mindig gondolkozni is, természetszerűen többet megőrzött -a vállalkozó szellemből a földfelettinél, ha máskülönben kevésbbé -maradt is emberi, minden tekintetben.</p> -<p>– S mikor ott lenn fogytán volt mindenféle hús, ráfanyalodtak -arra, amitől eladdig eltiltotta őket a régi megszokás. Mondom, igy -láttam a dolgokat az utolsó éjszaka a -nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendő világában. Lehet, hogy oly -helytelen magyarázat, aminőt emberi elme egyáltalán véve -kieszelhet. De a dolgok igy alakultak ki akkor elmémben, s másképen -nektek sem mondhatom el.</p> -<p>– Az elmult nap fáradalmai, izgalmai és rémülete után, bár -nagyon el voltam szomorodva, az üldögélés, a nyugodt szemlélet és a -meleg napfény nagyon jólesett. Fáradt voltam és álmos, s -elmélkedésem csakhamar szundikálásba ment át. Nem is ellenkeztem -álmosságommal, hanem elnyujtóztam a pázsiton s hamarosan hosszú, -üditő álomba merültem.</p> -<p>– Alkonyat felé járt az idő, mikor felébredtem. Biztositva lévén -most már az ellen, hogy el <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span> találok aludni s a morlockok hatalmába -jutok, nyujtózkodtam egyet s azután lesiettem a dombról a fehér -szfinx felé. Egyik kezemben a vasrudat szorongattam, másik kezem -pedig a zsebemben levő gyufaszálakkal babrált.</p> -<p>– S most váratlan fordulat következett. Amint közelebb értem a -szfinx talapzatához: a bronz ajtószárnyak nyitva voltak. Lecsúsztak -az alsó csatornás szegélyzetbe.</p> -<p>– Amint ezt láttam, megálltam s gondolkoztam, bemenjek-e?</p> -<p>– Belülről szűkes helyiség látszott, s az egyik sarokban -emelkedettebb ponton ott volt az időgép. A kis emeltyűk zsebemben -voltak. A fehér szfinx tehát, annyi gondos előkészület után a -harczra, könnyen megadta magát. Eldobtam a vasrudat, szinte -sajnálva, hogy nem vehetem hasznát.</p> -<p>– Hirtelen eszembe ötlött valami, amint meggörnyedve befelé -mentem a nyiláson. Egyszerre megértettem, miben törik fejüket a -morlockok. Nagy kedvem lett volna nevetni, de erőt vettem magamon. -Átléptem a bronz szegélyzeten s felmentem az időgép mellé. -Meglepett, hogy gondosan meg volt olajozva és szinte fénylett a -tisztaságtól. Azt gyanitom, hogy a morlockok talán szét is szedték -darabokba s igy próbálták bambaságukban rendeltetését -megfejteni.</p> -<p>– Amint ott állva vizsgálgattam, gyönyört találva találmányom -puszta megérintésében, az történt, amit előre sejtettem. A -bronz-lapok hirtelen a magasba gördültek s erős csattanással -belekapcsolódtak a felső szegélyzetbe. S én ott álltam a sötétben, -– tőrbe ejtve. Legalább a morlockok azt gondolták. Én azonban -vidáman felkaczagtam.</p> -<p>– Hallottam is már mormoló nevetésüket, amint közeledtek felém. -A legnagyobb nyugalommal gyufát akartam gyujtani. Csak az -emeltyűket <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> kellett a gépre illesztenem, hogy -eltünhessek, mint a kisértet. De egy dologról megfeledkeztem. -Gyufám abból az utálatos fajtából való volt, amely csak a skatulyán -gyulad meg.</p> -<p>– Elképzelhetitek, hogy odalett rögtön nyugodtságom. A kis -fenevadak már mellém értek. Az egyikök meg is érintett. Feléjük -suhintottam a sötétben az emeltyűkkel, s aztán iparkodtam mielőbb a -gép nyergébe jutni. Majd belém kapaszkodott egy s utána egy második -kéz. Valósággal viaskodnom kellett kitartó újjaikkal emeltyűimért, -mialatt tapogattam a kis rudakat, melyekre az emeltyűket rá kellett -illesztenem. Az egyik emeltyűt csaknem elragadták tőlem. Amint -majdnem kicsuszott már kezemből, fejemmel kellett egyet taszítanom -a sötétben, hogy megkaphassam. Hallottam, hogy roppant a morlock -koponyája. Mondhatom, ez az utolsó kapaszkodás keményebb dolog volt -az erdei küzdelemnél.</p> -<p>– De végre ráerősítettem az emeltyűket s nagyot rántottam az -egyiken. A morlockok tapadó ujjai lesiklottak rólam. A sötétség -csakhamar eloszlott körülöttem. Ugyanabba a szürke homályba és -zavaros zugásba jutottam, amelyet már lefestettem.</p> -<h2>XIII.<br /> -Uj látomás.</h2> -<p>– Beszéltem már az időutazással járó kellemetlenségről és -zavarról. S ekkor nem is ültem jól a nyeregben, csak féloldalt, -bizonytalanul. Nem tudom meddig, csak lógtam az ide-oda lengő és -vibráló gépen, nem ügyelve arra, hogyan haladok. Mikor végre rá -tudtam nézni a mutatóra, szinte elhültem, látva hová utaztam. Az -egyik mutató napokat, a másik a napok ezreit, a harmadik a -<span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> napok millióit s a negyedik a napok -milliárdjait jelezte. Nos, ahelyett, hogy visszafelé szorítottam -volna az emeltyűket, lenyomtam őket ugy, ahogy a jövendőbe kell -velük utazni, s amikor ránéztem a mutatókra, láttam, hogy az ezres -mutató oly gyorsan forog, mint a zsebóra másodperczmutatója – előre -a jövendőbe. Amint haladtam, különös változás történt a -tüneményeken. A vonagló szürkeség egyre sötétedett. Majd – bár -csodálatos gyorsasággal utaztam, visszatért a nap és éj csillanó -váltakozása, ami rendszerint a lassúbb mozgást jelezte s a fény -egyre élesebben elvált a sötéttől. Ez eleinte nagyon megdöbbentett. -Az éj és a nap váltakozása egyre lassabbodott, a nap is egyre -lassabban futott keresztűl az égbolton, végre ugy tetszett, hogy -egy-egy változás századokig eltart. Végül állandó szürkület borult -a földre, melyet csak hébe-korba szakított meg egy-egy üstökös, -mely vakító fénynyel rohant keresztül a sötét boltozaton. A -fénysáv, amely a napot jelezte, régen eltűnt; mert a nap nem -végezte többé rendes útját, hanem egyszerűen nyugaton mozgott fel s -alá, s egyre nagyobb és egyre vörösebb lett. A holdnak teljesen -nyoma veszett. A csillagok keringése szünet nélkül lassult s a -fénykörök helyét lassan haladó fénypontok foglalták el. Végül, -mikor már megállni készültem, a nap hatalmas vörös gömbje -mozdulatlanul csüggött a horizont fölött, mint valami bágyadt -meleget sugárzó óriási boltozat, amely olykor-olykor egy-egy -pillanatra elsötétült. Egyszerre csak egy kis időre újra élénkebben -kezdett ragyogni, de csakhamar ujra visszanyerte komor vöröses -tüzét. Lassú mozgásából megállapítottam, hogy a föld egyik felével -folyton a nap felé van fordulva, ugy, mint napjainkban a hold a -föld felé.</p> -<p>– Visszaemlékezve első zuhanásomra, óvatosan <span class= -"pagenum"><a name="Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> kezdtem -lassítani haladásomat. Óraművem mutatói egyre lassabban keringtek, -míg végre az ezres mutató szinte mozdulatlannak tetszett, s az -egynapos mutató mozgását is egyre jobban kivehettem.</p> -<p>– Szép csendesen megálltam s ráülve rendesen az időgépre, -körülnéztem. Az égbolt nem volt többé kék. Északkeletre koromfekete -volt, s a feketeségből kiragyogott a halvány fehér csillagok -állandó fénye. Fejem fölé mély csillagtalan vörösség borult, amely -délkeletre izzó biborszinbe csapott át, melyből kivált, elmetszve a -horizonton, vörösen és mozdulatlanul a nap rengeteg teste. Nyers -vörösesszínü sziklák között voltam, s az első pillanatra nem vettem -észre más jelét az életnek, csak azt az erős zöld növényzetet, -amely a sziklák délkeleti részének valamennyi kiszögellő pontját -elborította. Olyan volt ez a bujazöld, mint az erdei moha, vagy -barlangokban a kövi zuzmó: mint ezek, örökös félhomályban élt és -fejlődött.</p> -<p>– A gép lankás parton állt. A tenger messze elnyult délnyugat -felé, éles ragyogó horizontba olvadva a halvány égboltozat alján. -Zajgó árnak, hullámoknak nyoma sem volt; szellő sem rezdült a -tájon, csak apró, sima habocskák keltek és enyésztek, mint gyönge -lélekzetek, jeléül annak, hogy az örökkévaló tenger még mindig él -és mozog. És a part mentén, ahol a víz meg-megtört néha, vastag -sókéreg rakodott le, éles ellentétben a komor égboltozattal. Nagy -nyomást éreztem fejemben s észrevettem, hogy nagy gyorsasággal -szedem a lélekzetet. Ez az érzés eszembe juttatta azt a -tapasztalatot, melyet egyetlen, hegyek közt való kóborlásom idején -szereztem, s arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a levegő -sokkal ritkább, mint manapság.</p> -<p>– Jó messze fönt az elhagyott lejtőn rekedt <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> kiáltás -hangzott s valami óriás fehér pillangóhoz hasonló lényt láttam, -amint ferdén föllebbent a magasba s azután keringve eltünt valami -alacsony domb mögött. Hangja oly félelmetes volt, hogy -összerázkódtam s erősen belekapaszkodtam gépembe. Majd ujra -körülnézve, azt láttam, hogy egészen közelemben az, amit előbb -vöröses szikladarabnak tartottam, lassan felém mozog. Valami -szörnyű rákfajta teremtmény volt. Képzeljetek akkora rákot, mint -ott az az asztal, amint sok lábán lassan, bizonytalanul mozog, -hatalmas ollóit lengeti, hosszú tapogatóival csavarog, suhog, mint -az ostor s érczhomlokából minden oldalról nyeles szemek villannak -rátok. Ránczos hátát esetlen púpok éktelenítették s közbe-közbe -zöldes kéreg tarkította. Láthattam, amint a mozgó szörny bonyolult -szájában számos tapogatószál csillogott, hajlott ide-oda.</p> -<p>– Amint rámeredtem a felém kuszó félelmes jelenésre, csiklandást -éreztem arczomon, mintha légy röppent volna rá. El akartam űzni -kezemmel, de a következő pillanatban ujra ott volt s csaknem -egyszerre vele egy másikat is éreztem fülem mellett. Odakaptam s -valami fonalas dolgot fogtam meg, amely gyorsan kihuzódott a -kezemből. Elréműlve és undorodva megfordultam s láttam, hogy egy -másik rákszörnyeteg csápját fogtam meg, amely éppen mögöttem -terpeszkedett. Gonosz szemei ide-oda forogtak nyelükön, szája -szinte habzott az éhségtől s esetlen ollói, melyekről maszatos -iszap csepegett, már-már rám ereszkedtek.</p> -<p>– Kezem tüstént leszorította az emeltyűt s egy pillanat mulva -egy hónapot helyeztem közém és e szörnyetegek közé. De még mindig -ugyanazon a parton voltam s tisztán láttam őket ujra, <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> amint -megálltam. Csoportosan mászkáltak ide-oda a komor fényben a zöld -lombozatban.</p> -<p>– Nincs is szó arra az utálatos vigasztalanságra, amely a -világra borult, A vörös keleti boltozat, az északi feketeség, a sós -holttenger az ide-oda mászkáló undok, tunya szörnyetegekkel, a -zuzmószerü növényzet egyhangu zöldje, amely mintha mérget lehelt -volna, az édes levegő, amely fájt az ember tüdejének: mind -hozzájárult az undorító hatáshoz. Pár száz évet haladtam s még -mindig ugyanazt a vörös napot láttam – csak kissé nagyobb, kissé -komorabb lett – ugyanazt a holt tengert s a zöld gyom és vörös -sziklák közt csoportosan ide-oda mászkáló földi rákféléket s a -levegő is épp oly fagyos volt. S a nyugati égboltozaton rengeteg új -holdhoz hasonló sápadt félkört vettem észre.</p> -<p>– Igy utaztam, időnkint meg-megállva, ezredéveken keresztül. -Folyton előre hajtott a föld sorsának titka, s lebűvölve láttam, -amint a nap egyre nagyobbodik. Végre, több mint harmincz millió -esztendőnyire korunktól, a nap rengeteg vöröstüzű boltozata a -homályosságnak csaknem tizedrészét elborította. Ekkor még egyszer -megálltam, mert a rákok mászkáló csoportja eltünt, s a vörös part, -kivéve élénkzöld zuzmós növényzetét, élettelennek látszott. Most -már itt-ott fehér foltok is voltak rajta. Csipős hideg csapott meg. -Ritkás fehér pelyhek kovályogtak hébe-korba lefelé. Északkeleten -hómező csillogott a komor ég csillagai alatt, s pirosasfehér dombok -hullámvonala nyult el. A tenger szélén jégczafrangokat láttam, -távolabb nagy tömbök uszkáltak. De a sóstenger legnagyobb része, az -örök alkonyatban vérvörösen, nem volt még befagyva.</p> -<p>– Körülnéztem, maradt-e valami nyoma az állati életnek. Valami -határozatlan félelem azonban <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span> arra kényszerített, hogy -folyton a gép nyergében maradjak. Nem láttam mozogni semmit sem, -sem a földön, sem a levegőben, sem a tengerben. Csupán a sziklák -zöld iszapja tanúskodott arról, hogy az élet még nem veszett ki. A -tengerben keskeny zátonyt vettem észre, s a víz távolabb szorult a -partról. Mintha valami fekete tárgy rebbent volna fel erre a -zátonyra, de a mint jobban odanéztem, nem mozgott már semmi, s igy -belenyugodtam abba, hogy csalódtam, s a fekete tárgy szikla volt. A -csillagok mély fénynyel ragyogtak a magasban, s fényük alig-alig -rezgett.</p> -<p>– Egyszerre észrevettem, hogy a nap köralakja nyugaton -megváltozott. A félkörben homorú bemélyedés látszott, amely egyre -nagyobbodott. Egy pillanatig elképedve bámultam erre a feketeségre, -amely egyre jobban elborította a napot, de csakhamar kitaláltam, -hogy napfogyatkozás van kezdődőben. Vagy a hold, vagy a Merkur -bolygó haladt át a föld és a nap korongja között. Természetes, hogy -először a holdra gondoltam; de sokkal valószinűbb, hogy valamely -belső bolygó vonult el nagyon közel a földhöz.</p> -<p>– A sötétség rohamosan nőtt; keletről meg-megujuló rohamokban -hideg, csipős szél kezdett fújni s egyre sűrűbben hullottak a fehér -pelyhek. A tenger tükre zúgva fodrosodott. Eltekintve az élettelen -hangoktól, néma volt a világ. Néma? Bajos volna lefesteni ezt a -némaságot. Mindenféle emberi zaj, a nyájak bégetése, a madarak -csicsergése, a rovarok zummogása, az a lárma, amely a mai életnek -háttere, – mindez megszűnt. Amint a sötétség növekedett, egyre több -hópehely hullt a magasból, tánczolva szemem előtt: s a levegő egyre -fagyosabb lett. Végül gyors egymásutánban belevesztek a feketeségbe -a távoli dombok fehér csúcsai. A szellő süvöltő széllé erősödött. A -napfogyatkozás <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> fekete központi árnyéka rohanva -közeledett felém. A következő pillanatban a sápadt csillagfényen -kivül árnytalan feketeség borult a világra. Az égbolt teljesen -elsötétült.</p> -<p>– Borzalommal szakadt rám ez az iszonyu feketeség. A hideg -belevágott csontjaimba s csak kinosan tudtam lélekzeni. Dideregtem -s halálos szédülés fogott el. Majd vöröstüzű könyökhöz hasonlóan -megjelent az égen a nap csúcsa. Leugrottam a gépről, hogy -fölmelegedjem. Szédültem s képtelennek éreztem magamat arra, hogy -visszautazzam. S amint ott álltam betegen és megzavarodva, láttam, -hogy a zátonyon mozog valami a tenger vörös vize felé. S most nem -volt benne kétség, hogy jól láttam. Valami kerek lény volt, -körülbelül akkora, mint egy rugólabda, talán kissé vaskosabb is -volt s tapogató szervek nyultak ki belőle. Feketeségében éles -ellentéte volt a vérvörös hullámzó viznek s görcsösen ugrándozott -ide-oda. Éreztem, hogy ájulás kerülget. De az a gondolat, hogy -teljes elhagyatottságban vagyok ott abban a távoli, rémítő -félhomályban, erőt adott tagjaimnak, s felkapaszkodtam újra a gép -nyergébe!</p> -<h2>XIV.<br /> -Az időjáró visszatérése.</h2> -<p>– Visszatértem. Bizonyos, hogy jó ideig eszméletlenül ültem a -gépen. A nappal és az éjszaka villanó váltakozása ujra -megkezdődött, a nap ujra aranyos fénynyel világított s az égbolt -ujra kék szinben ragyogott fölöttem. Ujra szabadabban lélekzettem. -A táj hullámos körvonalakban váltakozott körülöttem. A mutatók -visszafelé forogtak a gép óraművén. Végre sötétlő házakat láttam -ujra, a hanyatló emberiség nyomait. Ezek is változtak, eltüntek, -másoknak adva helyet. Nemsokára, mikor <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> a -milliós mutató a zérushoz ért, lassítottam a gép gyorsaságát. -Kezdtem ráismerni csinos barátságos épületeinkre; az ezres mutató -kezdőpontjára forgott vissza s az éj és nap változása egyre -lassult. Majd feltüntek körülöttem a laboratórium vén falai s -ezután óvatosan, szeliden elkezdtem megállítani a gépezetet.</p> -<p>– Eközben furcsa dolgot láttam, ami eleinte nagyon meglepett. -Azt hiszem, említettem, hogy mikor útra keltem s még nem nagyon -sebesen haladtam, Watchettné asszony keresztülment a szobán s oly -gyorsan pörgött, amint gépemről néztem, mint a rakéta. Mikor -visszatértem, ujra áthaladtam azon a perczen, amelyben Watchettné -végigment a laboratóriumon. Csakhogy most úgy tetszett, hogy akkori -mozgásának éppen az ellenkezőjét végzi. A laboratórium alsó végén -levő ajtó megnyilt s Watchettné nyugodtan végighaladt a -laboratóriumon, hátrafelé lépkedve s azután eltünt amögött az ajtó -mögött, amelyen indulásomkor belépni láttam.</p> -<p>– Majd megállítottam a gépet s ott láttam magam körül ujra a -régi, meghitt laboratóriumot, eszközeimet, szerszámaimat, mindent, -úgy éppen, ahogy hagytam. Izgatottan leszálltam a gépről s leültem -egy padra. Nehány perczig reszketett egész testem; de lassan -nyugodtabb lettem. Körülöttem volt ujra régi jó műhelyem, úgy -éppen, ahogy elváltam tőle. Mintha elaludtam volna benne s ami -történt, puszta álom lett volna.</p> -<p>– De egy kis különbség mégis volt. A gép a laboratórium -délkeleti szögletéből indult el s most az északnyugati sarokban -pihent, szemben azzal a fallal, amely mellett ti is láttátok. -Ugyanily távolságra volt az a kis tisztás, ahol megállottam, a -fehér szfinx talapzatától, amelybe a morlockok gépemet -behurczolták. <span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Egy ideig teljesen megszünt működni az agyvelőm. De csakhamar -felálltam s neki indultam úgy, amint voltam, piszkosan, rongyosan a -folyosónak, biczegve, mert sarkam egyre sajgott. Az ajtó mellett -láttam az asztalon egy <i>Pall Mall Gazette</i>-t. Ránéztem: máról -volt keltezve. A kronométerre pillantottam: csaknem nyolcz óra volt -rajta. Hallottam hangokat s a tányérok csörömpölését.</p> -<p>Határozatlanul álltam az ajtó előtt, – mert iszonyu gyöngének és -betegnek éreztem magam. De egyszerre egészséges, jó ételszag -csapódott az orromba s erre benyitottam az ajtón. A többit -tudjátok. Mosakodtam, ebédeltem s most mesélek nektek.</p> -<h2>XV.<br /> -Az elbeszélés után.</h2> -<p>– Tudom, – szólt kis szünet mulva, – hogy mindazt, amit -beszéltem, teljességgel nem hiszitek el; de én csak azt az egyet -nem tudom elhinni, hogy ma éjjel itt vagyok ebben a régi, meghitt -szobában, barátaim között s mesélem ezeket a furcsa élményeket.</p> -<p>Az orvosra pillantott.</p> -<p>– Valóban nem kivánhatom tőletek, hogy elhigyjétek, amit -beszéltem. Tartsátok hazugságnak, vagy jövendölésnek. Gondoljátok -azt, hogy addig elmélkedtem az emberi faj sorsán, míg végre -kieszeltem ezt a költeményt. Tekintsétek erősködésemet igazsága -mellett pusztára művészi eszköznek, melylyel érdekességét akarom -növelni. De ha mesének is tartjátok, mit szóltok hozzá?</p> -<p>Fölvette pipáját s régi szokása szerint idegesen odaütögette a -kandalló rácsához. Egy pillanatig néma csend volt. Majd -megkezdődött a székek nyikorgása s a czipők ide-oda csoszogtak a -<span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> szőnyegen. Elfordítottam szememet az -időjáró arczáról s körülnéztem a hallgatókon. Sötétben ültek, -itt-ott uszkált csak közöttük egy-egy szines folt. Az orvos -elmélyedt gazdánk szemléletébe. A kiadó rámeresztette szemét -hatodik szivarjának a végére. Az ujságíró óráját tapogatta. A -többiek, amennyire emlékszem, mozdulatlanul ültek.</p> -<p>A kiadó felállt s nagyot sóhajtott.</p> -<p>– Kár, hogy nem irsz elbeszéléseket, – szólt, az időjáró vállára -téve kezét.</p> -<p>– Talán nem hiszed el?</p> -<p>– Igen, igen…</p> -<p>– Azt vélem, nem igen hiszed.</p> -<p>Az időjáró hozzánk fordult.</p> -<p>– Hol a gyufa? – kérdezte. Pipára gyujtott s pöfékelni kezdett. -– Ha igazat akarok mondani… magam is alig hiszem… és mégis…</p> -<p>Rávetette szemét vizsgálódva a kis asztalkán heverő hervadt -fehér virágokra, aztán előre hajolt s kezében tartott pipáján -keresztül bokájának félig behegedt sebeire pillantott.</p> -<p>Az orvos felállt, a lámpához lépett s vizsgálni kezdte a -virágokat.</p> -<p>– Furcsa bibéje van – szólt. A psychologus előrehajolt, hogy -jobban lásson s kinyujtotta kezét egy szál virágért.</p> -<p>– Háromnegyed egy van – szólt az ujságiró. – Hogy megyünk -haza?</p> -<p>– Seregestül állnak a kocsik a sarkon, – szólt a -psychológus.</p> -<p>– Furcsa virág, – szólt az orvos; de őszintén szólva, fogalmam -sincs, miféle fajta. Nekem adod?</p> -<p>Az időjáró határozatlanúl gondolkozott. Majd hirtelen így szólt: -– Nem adhatom oda.</p> -<p>– De komolyan, hol szerezted? – kérdezte az orvos. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>Az időjáró végigsimította kezével a homlokát. Úgy beszélt, mint -aki csak nagy ügygyel-bajjal tudja együtt tartani gondolatait.</p> -<p>– Weena rakta a zsebembe utazásközben.</p> -<p>Körülnézett a szobában. – Ördög vigyen, ha tudom, mi történt -velem. Ez a szoba, ti mindannyian s az egész nap története -tulságosan sok az emlékezetemnek. Csináltam csakugyan valamikor -időgépet vagy időgépmintát? Vagy álom csak az egész? Azt mondják, -hogy az élet álom… Őrültség. De ha álom, hogy támad?… Meg kell -néznem a gépet. Ha ugyan <i>van</i> gép!</p> -<p>Fölkapta gyorsan a lámpát s kezében a vörös fénynyel, kisietett -az ajtón a folyosóra. Követtük valamennyien. S a libegő -lámpafényben ott láttuk a gépet oldalvást, elég épen visszatetsző -keveréke lévén ércznek, ébenfának, elefántcsontnak és átlátszó, -csillámos kvarcznak. Kinyujtottam kezem s megérintettem: szilárd -volt. Elefántcsontját zsiros, barna foltok szennyezték, alsó -részeihez fű- és moszatcsomók tapadtak hozzá s egyik érczsíne el -volt görbülve.</p> -<p>Az időjáró letette a lámpát a padra s végigtapogatta a sérült -sínt.</p> -<p>– Valóság csakugyan, szólt. – Amit meséltem, igaz. Sajnálom, -hogy idefárasztottalak benneteket a hidegbe.</p> -<p>Fölvette a lámpát és szótlanul visszamentünk valamennyien a -dohányzóba.</p> -<p>Az időjáró kikisért az előcsarnokba s föladta a kabátot a -kiadóra. Az orvos szeme közé nézett s azután kissé határozatlanul -kijelentette, hogy a tulságos munka megártott neki. Az időjáró -szivből fölkaczagott erre a megjegyzésre. Most is látom, amint a -nyitott ajtóban állva jó éjszakát kivánt nekünk.</p> -<p>Közös kocsiban hajtattam el a kiadóval, aki <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> -<i>pompás hazugságnak</i> tartotta az egész történetet. Én sehogy -sem tudtam megállapodni abban, mit gondoljak a dologról. A mese -fantasztikus volt és hitelt érdemlő. Csaknem egész éjjel ébren -hevertem elgondolkozva.</p> -<p>Másnap meglátogattam az időjárót. Azt mondták, hogy -laboratóriumában van s mivel otthon voltam nála, egyenesen -laboratóriumába mentem. A laboratórium azonban üres volt. Egy -pillanatig rámeredtem az időgépre, azután kinyujtottam a kezem s -megérintettem az emeltyűt.</p> -<p>Erre a lágy, ősanyagszerű tömeg rezgett, mint az ág a szélben. -Nem volt benne semmi állandóság s ez nagyon megdöbbentett és -visszaidézte valahogyan emlékembe gyermekkorom napjait, amikor -tilos volt bármibe is beleavatkoznom. Visszatértem a folyosón. Az -időjáró a dohányzóban találkozott velem. A házból jött. Mindenik -hóna alatt volt valami tarisznyaféle. Nevetett, mikor meglátott s -könyökét dugta felém keze helyett. – Iszonyuan dolgozom ott benn – -szólt.</p> -<p>– De nem tréfa csak az egész? – kérdeztem. – Csakugyan be tudod -utazni az időt?</p> -<p>– Valósággal és komolyan, – volt a válasz s nyiltan szemembe -nézett. Majd határozatlanul körültekintett a szobában s így szólt: -– Csak egy félórácskára van szükségem. Tudom, mért jöttél. -Becsületedre válik. Van egy pár ujság az asztalon. Ha itt maradsz -délebédre, iziről-tövire megismertetlek az időutazással, -bizonyítékokat is mutatok majd. De nem haragszol, kérlek, ha most -magadra hagylak?</p> -<p>– Csak végezd a dolgodat – szóltam, – alig fogva fel még akkor -szavainak teljes jelentőségét. – Az időjáró intett s azután -leballagott a folyosón. Hallottam, amint a laboratórium ajtaja -becsapódott. Leültem egy székbe s a kezembe <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> vettem -egy ujságot. Mi dolga lehetett délebéd előtt? Egyszerre csak egyik -hirdetés eszembe juttatta, hogy igéretemhez képest két órakor -Richardsonnal, a kiadóval kell találkoznom. Órámra pillantottam s -láttam, hogy alig válthatom be igéretemet. Felálltam s lementem -végig a folyosón, hogy tudassam ezt az időjáróval.</p> -<p>Amint megfogtam az ajtó kilincsét, kiáltást hallottam, melynek -végét mintha elharapták volna s utána szélzúgást. Amint benyitottam -az ajtón, szélroham örvénylett körül s a laboratórium belsejéről a -padlóra zuhanó s ezer darabra törő üveg csörömpölése hallatszott. -Az időjáró nem volt sehol. Mintha egy pillanatig láttam volna -valami kisérteties, elmosódó alakot ülni örvénylő fekete -fémtömegben, oly áttetsző alakot, melyen keresztül egészen tisztán -láttam a mögötte levő padot a berajzolt papirlapokkal együtt. De ez -a fantom eltűnt, amint megdörzsöltem a szememet. Az időgép -eltávozott. A laboratórium távolabbi vége üres volt, eltekintve egy -kis leülepedő porfelhőtől. Nyilvánvaló volt, hogy az üvegtető egy -lapja törött össze.</p> -<p>Megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Tudtam, hogy valami -furcsa dolog történt, de egyelőre nem fogtam fel, mi történhetett. -Amint ott álltam elképedve, megnyilt a kertre nyiló ajtó s belépett -az időjáró inasa.</p> -<p>Egymásra néztünk. Majd így szóltam hozzá:</p> -<p>– Kiment erre… ur?</p> -<p>– Nem, uram. Erre senki sem jött ki. Azt hittem, itt találom -őt.</p> -<p>Most már értettem a dolgot. Koczkáztatva azt, hogy Richardson -hiába vár, ott maradtam, várva az időjáróra, várakozva a második, -talán még különösebb történetre, a bizonyítékokra és fényképekre, -amelyeket igért. De most már attól kezdek tartani, hogy életem -végeig kell rá várnom. <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> Az időjáró három év előtt tűnt el. S -azóta, mint mindenki tudja, soha vissza nem tért.</p> -<h2>XVI.<br /> -Epilogus.</h2> -<p>Be kell érnünk a találgatással. Vissza fog-e térni valaha? -Lehet, hogy a multba utazott s bejutott a csiszolatlan kőkorszak -vérivó, szőrös vadjai közé; vagy a krétakori tenger -feneketlenségébe; vagy a Jurakorszak óriás gyíkfajtái közé. Talán -most valami pleziozaurus-szal telt oolitkorálzátonyon jár-kel, vagy -a Triász-kor elhagyott sóstengereinek partján. Lehet az is, hogy a -jövőbe utazott, valami közelebbi korszakba, ahol az ember még -ember, de a mi korunk talányai nem talányok többé s a mai kínos -problemák már meg vannak oldva. Az emberi faj férfikorába, mert ami -engem illet, nem hihetem, hogy a fejlődésnek az volna a betetőzése, -amelyet az időjáró lefestett. Ő, tudom – mert sokszor beszélgettünk -e kérdésről még az időgép megszerkesztése előtt – örömtelenül látta -az emberi faj haladását, s a czivilizácziót bolondos -magasbatornyosuló alkotásnak tekintette, amely elkerülhetetlenül -össze fog omlani s végül maga alá temeti építőit. Ha ez igaz, -számunkra akkor nincs egyéb hátra, mint hogy éljünk úgy, mintha ez -nem volna igaz. De előttem még mindig üres sötétség a jövő, melynek -ismeretlen homályába itt-ott vet csak egy-egy halvány sugarat az -időjáró története. S vigasztalásomra van két furcsa fehér -virágszálam – hervadt, megbarnult, törékeny, összezsugorodott – -bizonyságul annak, hogy amikor megszűnt már az értelem és az erő, -élt még akkor is az emberi szívben a hála és a kölcsönös gyöngédség -érzete.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_12">12</a></td> -<td>peremén fekvű</td> -<td>peremén fekvő</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td> -<td>mogmozdultam</td> -<td>megmozdultam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_38">38</a></td> -<td>leígázása</td> -<td>leigázása</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_46">46</a></td> -<td>mély barazda</td> -<td>mély barázda</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_47">47</a></td> -<td>ugrásaal</td> -<td>ugrással</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td> -<td>akí szokott</td> -<td>aki szokott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_64">64</a></td> -<td>kogy a zöld</td> -<td>hogy a zöld</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_74">74</a></td> -<td>vagy vagy valami</td> -<td>vagy valami</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_80">80</a></td> -<td>kíölése</td> -<td>kiölése</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_88">88</a></td> -<td>visssza nem</td> -<td>vissza nem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_89">89</a></td> -<td>tisztábban hallátszott</td> -<td>tisztábban hallatszott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td> -<td>Belakapaszkodtak</td> -<td>Belekapaszkodtak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td> -<td>ada, ahol</td> -<td>oda, ahol</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_93">93</a></td> -<td>leresztettem</td> -<td>leeresztettem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_99">99</a></td> -<td>megkaphasssam</td> -<td>megkaphassam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_107">107</a></td> -<td>Pal Mall Gazette</td> -<td>Pall Mall Gazette</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_110">110</a></td> -<td>szólt:</td> -<td>szólt.</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ IDŐGÉP ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> |