diff options
Diffstat (limited to 'old/66999-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66999-0.txt | 3664 |
1 files changed, 0 insertions, 3664 deletions
diff --git a/old/66999-0.txt b/old/66999-0.txt deleted file mode 100644 index d10eeb2..0000000 --- a/old/66999-0.txt +++ /dev/null @@ -1,3664 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Az időgép, by H. G. Wells - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Az időgép - -Author: H. G. Wells - -Translator: Lajos Mikes - -Release Date: December 22, 2021 [eBook #66999] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ IDŐGÉP *** - -AZ IDŐGÉP. - -IRTA - -H. G. WELLS. - -FORDITOTTA - -MIKES LAJOS. - -BUDAPEST. - -LAMPEL RÓBERT (WODIANER F. ÉS FIAI) - -CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVKERESKEDÉS KIADÁSA. - -Minden jog fentartva. - -38–1900. Budapest. Nyomatott Wodianer F. és Fiainál. - - - - -I. Bevezetés. - -Az időjáró (legjobb, ha igy nevezzük) titokzatos fejtegetésekbe mélyedt. -Szürke szeme csillogott, meg-megvillant, s arcza, mely rendszerint -sápadt volt, kipirult, megelevenedett. A tűz vidáman égett s az -ezüstlíliomokból sugárzó lágy, fehér fény keresztülszűrődött a -poharainkban gyöngyöző s elenyésző buborékokon. Székeink – az időjáró -szabadalmai – átöleltek, dédelgettek, úgy hogy nem is éreztük, hogy -ülünk. Az a kényelmes, ebédutáni légkör fogott körül, melyben a -gondolat, ledobva a pontosság békóit, bájos szabadsággal száguld ide s -tova. Ily módon beszélt ő is nekünk, sovány mutatóujjával jelezve a -fordulatokat, mialatt ott ültünk s lustálkodva csodálkoztunk szelleme -termékenységén s azon a komolyságon, amelylyel ezt az uj paradoxont – -mert annak tartottuk – fejtegeti. - -– Figyeljetek jól ide, mert szembe kell szállnom néhány csaknem -általánosan elfogadott gondolattal. Például, az egész geometria, ahogy -az iskolában tanítják, téves felfogáson alapul. - -– Nem lesz sok, ha ennyit kivánsz tőlünk bevezetésül? – szólt közbe a -vitatkozó hajlamu, vörös Filby. - -– Eszem ágában sincs azt kivánni, hogy bármit is elfogadjatok kellő -megokolás nélkül. Csakhamar be fogtok látni annyit, amennyire szükségem -van. Azt természetesen tudjátok, hogy a matematikai vonalnak – egy -vastagság nélküli vonalnak, – nincs érzéki léte. Ezt tanultátok, nemde? -Épp igy nincs a matematikai síknak sem. Ezek puszta elvonatkozások. - -– Ugy van, szólt a psychologus. - -– Nem lehet továbbá érzéki léte oly koczkának sem, amelynek csak -szélessége, hossza és vastagsága van. - -– Nem áll, szólt Filby. Bizonyos, hogy a tömör testek érzékelhetők. -Minden létező… - -– Igy gondolkozik a legtöbb ember. De várj csak egy pillanatig. -Érzékelhető-e valamely _időtlen_ koczka? - -– Nem értelek, szólt Filby. - -– Lehet-e érzéki léte oly koczkának, amely végtelen kis ideig sem tart? - -Filby elgondolkozott. – Nyilvánvaló – folytatta az időjáró, – hogy az -érzéki léthez minden testnek négy méretre van szüksége; hosszuságra, -szélességre, vastagságra és – tartósságra. De testünk természetes -gyarlósága folytán, a melyet nyomban kifejtek, nagy hajlamunk van arra, -hogy ezt a tényt ne vegyük észre. Valósággal négy méret van, a három -térméret és a negyedik méret – az idő. Mindazonáltal megvan az emberben -az a hajlandóság, hogy a három előbbit helytelenül különböztesse meg az -utóbbitól, pusztán azért, mert tudatunk véletlenül ez utóbbi irányában -mozog éltünk kezdetétől fogva életünk végeig. - -– Ez – szólt egy ifjú legényke, miközben görcsösen erőlködött, hogy -czigarettáját ujra meggyujtsa a lámpa fölött, – ez… valóban fölötte -világos. - -– Már most nagyon feltünő dolog, mennyire nem vették ezt a tényt -figyelembe, – folytatta az időjáró, alig észrevehetően elmosolyodva. – -Valósággal ez a negyedik méret, bár sokan, akik beszélnek a negyedik -méretről, nem tudják, hogy ez az. Nem egyéb, mint az idő szemléletének -sajátságos módja; _nincs más különbség az idő s a többi három térméret -között, csak az, hogy tudatunk az idő irányában mozog_. De akadtak -bolondok, akik helytelenül fogták fel ezt a gondolatot. Bizonyára -mindnyájan hallottátok, mit mondanak erről a negyedik méretről? - -– Én nem hallottam, szólt a vidéki polgármester. - -– Röviden igy áll a dolog. Matematikusaink szerint a térnek három mérete -van: hosszusága, szélessége és vastagsága, s a tér mindenkor -meghatározható három derékszögű sík viszonyával. De nehány bölcselkedő -azt kérdezte, miért van éppen _három_ mérete, mért ne volna a három -méreten kivül más merőleges irány is a térben? – s megpróbáltak -négyméretű geometriát szerkeszteni. Egy hónapja lehet, hogy Newcomb -Simon tanár erről tartott előadást a new-yorki matematikai társaság -ülésén. Tudjuk, hogy kétméretű sik felületen ábrázolhatunk háromméretű -tömör testeket. Már most ezek az urak azt gondolták, hogy háromméretű -idomokkal hasonló módon ábrázolhatnak négyméretűt, ha meg tudnak -birkózni a négyméretű távlattannal. Megértettetek? - -– Azt hiszem igen, dörmögött a vidéki polgármester s összeránczolva -homlokát, mély szemlélődésbe merült, miközben ajka meg-megrándult, -mintha rejtelmes szavakat ismételgetne. - -– Igen, azt hiszem, most már értem, szólt egy idő mulva, futólag szinte -átszellemülve. - -– Nem tagadom, magam is foglalkoztam egy ideig ezzel a négyméretű -geometriával. Rájutottam néhány érdekes eredményre. Például, itt van egy -csomó arczkép. Nyolczéves, tizenötéves, tizenhétéves, huszonhároméves -ember arczképe és így tovább. Mindezek nyilvánvalóan úgy tekinthetők, -mintha valamely emberi lénynek, amely négy méretében állandó és -változhatatlan, a háromméretű ábrázolásához tartozó metszetek volnának. - -– A tudományos világ, – folytatta az időjáró – miután a mondottak -megemésztésére rövid szünetet engedett, – tisztában van azzal, hogy az -idő nem egyéb, mint bizonyos fajta tér. Ime itt van egy népszerű -tudományos ábra, egy időjelentés. Ez a vonal, a melyet ujjammal jelzek, -mutatja a barométer ingadozását. Tegnapelőtt ilyen magas volt, -tegnapelőtt éjszaka esett, ma reggel ujra emelkedett s így szállt -lassacskán fölfelé, egészen eddig. Bizonyos, hogy a higany nem járta be -ezt a vonalat a tér általánosan ismert méretei közül egyiknek az -irányában sem. De bizonyos az is, hogy bejárta ezt a vonalat, s ebből az -következik, hogy ez a vonal az időméret irányába esik. - -– De – szólt az orvos, rámeredve egy széndarabra a tűzben, – ha az idő -csakugyan nem egyéb, mint a tér negyedik mérete, mért tekintik, illetve -mért tekintették mindig olyasvalaminek, ami különbözik a tértől? S mért -nem mozoghatunk ide-oda az időben is úgy, mint a tér bármelyik más -irányában? - -Az időjáró mosolygott. – Teljesen bizonyos, hogy szabadon mozoghatunk a -térben? Jobbra és balra mehetünk, hátra és előre elég szabadon -mozoghatunk, s az emberek meg is tették ezt mindenkor. Megengedem, hogy -két méret irányában szabadon mozgunk. De hogy mozgunk fölfelé és lefelé? -A nehézkedés akadályoz ebben. - -– Nem egészen, – szólt az orvos. – Hát a léghajók? - -– De mikor még nem volt léghajó, nem tudtunk függélyes irányban mozogni, -ha eltekintünk az ugrándozástól s a felület egyenlőtlenségeitől. - -– De egy kissé mindig tudtunk fölfelé és lefelé mozogni, – szólt az -orvos. - -– Könnyebben, sokkal könnyebben lefelé, mint fölfelé. - -– De az időben egyáltalán véve nem mozoghatunk; a jelen pillanattól nem -válhatsz el. - -– Édes, jó uram, éppen ebben nincs igazad. Éppen ebben nincs igaza az -egész világnak. Szüntelenül elválunk a jelen pillanattól. Szellemünk, -amely anyagtalan és kiterjedés nélkül való, a bölcsőtől kezdve a sírig -egyenlő gyorsasággal mozog az időméret irányában. Ugy, amint lefelé -utaznánk, ha életünket ötven mértföldnyi magasságban kezdenők meg a föld -felszine fölött. - -– De a legnagyobb nehézség az – vágott közbe a psychologus, – hogy mig a -tér minden irányában mozoghatsz ide-oda, addig az időben mozdulni sem -tudsz. - -– Ez a magva nagy fölfedezésemnek. De nincs igazad, ha azt mondod, hogy -az időben nem mozoghatunk. Ha például nagyon élénken visszaidézek -emlékezetembe valami mult eseményt: visszamegyek arra a pillanatra, -amelyben történt; ilyenkor, amint mondjátok, máshol jár az eszem. Hátra -ugrom egy pillanatra. Természetesen nincs módunkban megmaradni a multban -hosszabb ideig, mint ameddig például a vadember vagy valamely állat -megmaradhat hat láb magasságban. De művelt ember ebben a tekintetben már -fölülmulja a vadat. Léghajóban mehet fölfelé a nehézkedés ellenére is. -Mért ne remélje tehát azt, hogy végül képes lesz megállni vagy mozgását -gyorsitani az időméretben, sőt ha ugy tetszik, képes lesz visszafordulni -s ellenkező irányban is utazni? - -– Oh, ez már – kezdte Filby, – mégis… - -– Miért nem? – szólt az időjáró. - -– Ez nem fér össze az észszel,… szólt Filby. - -– Miféle észszel? – kérdezte az időjáró. - -– Okoskodással azt is bebizonyithatod, hogy a fehér fekete, – szólt -Filby; – de azért engem sohasem fogsz meggyőzni róla. - -– Meglehet, – szólt az időjáró. – De most már kezditek látni, mily -irányban foglalkoztam a négyméretű geometriával. Régóta volt sejtelmem -olyan gépről, – - -– Amelylyel utazni lehet az időben! – kiáltott közbe az ifju legényke. - -– Amely utazhat tetszés szerint a tér és idő minden irányában, amint a -gépész akarja. - -Filby beérte azzal, hogy felkaczagott. - -– De vannak kisérleti bizonyitékaim, – szólt az időjáró. - -– Pompás eszköz volna a történetiró számára, – jegyezte meg a -psychologus. – Az ember visszautazhatnék a multba, hogy igazolja például -a hastingsi csatáról elfogadott adatokat! - -– Nem gondolod, hogy kissé nagy feltünést keltenél? – szólt az orvos. – -Őseinknek nem nagy türelmük volt az anakronizmusok iránt. - -– Az ember magának Homérosnak és Plátónak a szájából tanulhatna görögül -– vélekedett az ifju legényke. - -– De akkor meg is buktatnának ám a szigorlaton. A német tudósok annyira -kimüvelték már a görög nyelvet. - -– Hát akkor ott van a jövő, – szólt az ifju legényke. Nem is rossz, ha -az ember elgondolja! Elhelyezhetné összes pénzét, ott hagyná jó kamatra, -hadd szaporodjék, s azután rohanna előre hanyatt-homlok! - -– Hogy fölfedezzen oly társadalmat, – szóltam én, – amely szigoruan -kommunisztikus alapon áll. - -– Valamennyi tulzó, vad elmélet közül – kezdte a psychologus. - -– Magam is gondoltam, s azért nem is beszéltem róla soha, mig csak… - -– Van rá kisérleti bizonyitékod? – kiáltottam. – Igazolni akarod ezt? - -– Lássuk a kisérletet! kiáltott Filby, – akinek elméje kezdett már -kifáradni. - -– Lássuk mindenesetre a kisérletet, – szólt a psychologus, bár tudom, -hogy humbug csak az egész. - -Az időjáró mosolyogva körülnézett. Majd egyre szeliden mosolyogva, s -kezét nadrágja zsebébe mélyitve, lassan kiballagott a szobából. -Hallottuk, amint papucsában végigcsoszogott a laboratoriumába vezető -hosszu folyosón. - -A psychologus ránk tekintett. - -– Kiváncsi vagyok – szólt, – mi lesz ebből? - -– Valami szemfényvesztés, szólt az orvos. Filby pedig el akart mondani -valamit egy bűvészről, akit Burslemben látott; de alig kezdett bele, az -időjáró visszatért, s Filby anekdótája máskorra maradt. - - - - -II. A gép. - -Az időjáró csillámló érczalkotmányt tartott kezében. Meglepő finom munka -volt, alig nagyobb, mint egy kis falióra. Elefántcsont s valami átlátszó -jegeczes anyag volt benne. S most világosságra kell törekednem, mert az, -ami következik, – hacsak bele nem nyugszunk az időjáró magyarázatába – -teljességgel megfoghatatlan. A szobában mindenfelé nyolczszögletű kis -asztalkák álltak. Az időjáró megfogta az egyiket s két lábát a kandalló -szőnyegére támasztva, a tűzzel szemben helyezte el. A gépecskét rátette -erre az asztalra. Azután odahúzott egy széket és ráült. Az asztalkán nem -volt más, csak a gép meg egy kis ernyős lámpa, amelynek ragyogó fénye -teljesen megvilágitotta a kis gépmintát. Köröskörül mintegy tizenkét -gyertya lobogott, kettő a kandalló szegélyzetére állitott -rézgyertyatartóban, a többi pedig a falon, ugy hogy a szoba fényben -uszott. Én a tűzhöz legközelebb, alacsony karosszékben ültem, amelyet -ugy előre huztam, hogy csaknem az időjáró és a kandalló közé kerültem. -Filby mögötte ült s válla fölött nézett az asztalra. Az orvos és a -polgármester jobbról, a psychologus pedig balról oldalvást ügyelt rá. Az -ifju legényke a psychologus mögött ült. Mindnyájan feszülten figyeltünk. -Szinte hihetetlennek tartom, hogy ily körülmények között áldozatul -eshettünk volna bármi ravaszul kieszelt és bármi ügyesen végrehajtott -szemfényvesztésnek. - -Az időjáró ránk s rólunk a gépecskére tekintett. - -– Nos? – szólt a psychologus. - -– Ez a kicsiség – szólt az időjáró az asztalra könyökölve s kezeit -összeszorítva a készülék fölött, – csak minta. Tervezetem oly géphez, -amelylyel be lehet utazni az időt. Bizonyosan észrevettétek, hogy -oldalról nézve nagyon különös s e körül a rudacska körül oly furcsán -csillámlik, mintha valamiképpen természetfölötti volna. (Rámutatott -ujjával erre a részre.) Nos, ez itt egy kis fehér emeltyű, s ez itt egy -másik. - -Az orvos fölemelkedett székéről s belebámult a készülékbe. - -– Gyönyörü munka, – szólt. - -– Két évig dolgoztam rajta, – felelt az időjáró. – Majd, miután -valamennyien utánoztuk az orvos példáját, igy folytatta: – Most arra -kérlek benneteket, értsétek meg jól, hogy ez az emeltyű, ha leszorítják, -a jövőbe küldi a siklásnak eredő gépet; ez a másik pedig ellentétes -irányt ad a mozgásnak. Ez a nyereg jelzi az időjáró utas ülőhelyét. - -– Majd mindjárt lenyomom az emeltyűt s a gép utra fog kelni. Elsiklik a -jövendőbe s eltünik. Jól nézzetek ide. Nézzetek az asztalra is s -győződjetek meg róla, hogy szó sincs szemfényvesztésről. Nem szeretném -ezt a mintát megsemmisíteni csak azért, hogy azután szemfényvesztőnek -mondjatok. - -Körülbelül egy másodpercznyi szünet állt be. A psychologus, ugy látszik, -akart valamit mondani nekem; de azután mást gondolt. Végre az időjáró -kinyujtotta ujját az emeltyű felé. – De nem, – szólt hirtelen. – Add -csak ide a kezed. S a psychologushoz fordulva, megfogta kezét s igy -szólt hozzá: – Nyujtsd ki a mutatóujjadat. Ugy hogy maga a psychologus -volt az, aki az időgép mintáját határtalan utjára bocsátotta. Láttuk -mindnyájan, amint az emeltyű fordult. Föltétlenül bizonyos, hogy nem -történt szemfényvesztés. Kis léghuzam támadt, s a lámpa lángja -fellobogott. A kandallón az egyik gyertya elaludt, s a kis gépezet -hirtelen elkezdett körben lengeni, elmosódóvá vált, tán egy -szempillantásig olyan volt, mint valami kisértet, mint valami lágy -csillogásu ércz- és elefántcsont-örvény; azután távozott – elenyészett! -Az asztalkán nem maradt más, mint a lámpa. - -Valamennyien némán álltunk egy pillanatig. Majd Filby megszólalt: – -Boszorkányság! - -A psychologus, amint bámulatából magához tért, hirtelen az asztal alá -pillantott, mire az időjáró kedélyesen felkaczagott. – Nos? – szólt, a -psychologus kérdését utánozva. Azután felkelt, a kandalló peremén fekvő -dohányszelenczéhez ment, s háttal felénk, elkezdte tömni pipáját. - -Egymásra bámultunk. – Ugyan kérlek – szólt az orvos, nem tréfálsz -velünk? Komolyan azt hiszed, hogy az a gép utra kelt az időben? - -– Mindenesetre – felelt az időjáró, lehajolva, hogy meggyujtsa a tűzben -fidibuszát. Azután pipára gyujtva megfordult s a psychologusra -tekintett. (A psychologus, hogy lássuk, mennyire nincs meglepetve, -fölvett egy szivart, s anélkül, hogy levágta volna a végét, rá akart -gyujtani.) Sőt mi több, csaknem készen áll egy nagy gépem ott benn – -laboratoriuma felé mutatott – s ha teljesen összeállítottam, az a -szándékom, hogy saját magam utazom egyet rajta. - -– Azt állítod, hogy az a gép a jövőbe utazott? – kérdezte Filby. - -– A jövőbe vagy a multba, – bizonyosan nem tudom, hová. - -Kis szünet mulva a psychologusnak ötlete támadt. – Ha ment valamerre – -szólt, – a multba kellett mennie. - -– Miért? – kérdezte az időjáró. - -– Mivel fölteszem azt, hogy a térben nem mozog; ennélfogva, ha a jövőbe -utazott volna, itt kellene lennie az egész idő alatt, minthogy keresztül -kellett volna utaznia ezen időn is. - -– De – szóltam közbe én, – ha a multba utazott, akkor látnunk kellett -volna, mikor a szobába léptünk s a mult csütörtökön, a mikor itt voltunk -s a megelőző csütörtökön is, és így tovább visszafelé! - -– Komoly ellenvetések, – jegyezte meg a pártatlanság hangján a vidéki -polgármester s az időjáró felé fordult. - -– Legkevésbbé sem, – szólt az időjáró s azután a psychologushoz fordulva -igy folytatta: – Elgondolkozol. Te _magad_ megmagyarázhatod ezt. Az -érzékelés küszöbén kivül eső, – tulságosan finom jelenség. - -– Természetesen, – szólt a psychologus megnyugtatóan. – Egyszerű -lélektani kérdés. Mindjárt gondolhattam volna. Elég világos és pompásan -megoldja a paradoxont. Nem láthatjuk, nem vehetjük észre ezt a gépet épp -úgy, amint nem láthatjuk a forgó kerék küllőjét, vagy a levegőben repülő -ágyugolyót. Ha ötvenszer vagy százszor gyorsabban mozog az időben, mint -mi; ha egy perczet halad, mialatt mi egy másodperczet: az a benyomás, -amelyet kelt, természetesen csak ötvened vagy századrésze annak, amelyet -keltene, ha nem utaznék az időben. Ez elég érthető. – Végighuzta kezét -ott, ahol a gépecske állt volt. – Látjátok? szólt nevetve. - -Ülve maradtunk s vagy egy pillanatig odabámultunk az üres asztalkára. Az -időjáró megkérdezte, mi a véleményünk a dologról. - -– Ma éjjelre elég elfogadhatónak látszik, szólt az orvos; de várjunk, -mit szól hozzá a reggeli józan ész. - -– Akarjátok látni magát az időgépet? – kérdezte az időjáró s kezébe véve -a lámpát, levezetett laboratoriumába, végig a hosszu, szellős folyosón. -Mintha most is látnám a libegő fényt, az időjáró furcsa, széles fejének -silhouette-jét, az árnyékok tánczát, amint valamennyien zavartan, de -hitetlenül követtük s amint laboratoriumában ott láttuk nagy kiadásban -azt a kis gépezetet, amely eltünt volt szemünk láttára. Egyes részei -nickelből voltak, mások elefántcsontból; egynehány pedig bizonyára hegyi -kristályból volt kiráspolyozva, vagy kifürészelve. A gép teljesen készen -állt, csak az összeillesztett jegeczrudak feküdtek bevégzetlenül a padon -néhány berajzolt papirlap mellett. Egyik rudat felemeltem, hogy -közelebbről megnézzem. Úgy látszik, kvarczból volt. - -– De kérlek, – szólt az orvos, – teljesen komolyan vegyünk? Vagy tréfa -az egész, – mint az a szellem, amelyet mult karácsonykor mutattál? - -– Az a szándékom – szólt az időjáró, a magasba emelve a lámpát, – hogy -ezen a gépen kifürkészszem az időt. Világos ez? Soha életemben nem -voltam még komolyabb. - -Egyikünk sem volt teljesen tisztában azzal, mit tartson a dologról. - -Az orvos vállán keresztül Filbyre tekintettem s ő ünnepiesen intett -felém. - - - - -III. Az időjáró visszaérkezik. - -Azt hiszem, hogy ekkor még egyikünk sem hitt teljesen az időgépben. A -tény az, hogy az időjáró azok közül az emberek közül való volt, akik -sokkal ügyesebbek, semhogy higyjünk bennök. Az ember mindig úgy érezte, -ha vele volt, hogy nem lát mindent. Nyilt őszintesége mögött mindig -valami hátsó ravaszságot, valami lappangó genialitást gyanítottunk. Ha -Filby mutatja be a mintát s ő fejti ki azt, amit az időjáró: ő benne -aligha kételkedtünk volna annyira. Mert mindenesetre észrevettük volna, -hová czéloz. Filbyt megérthette a legutolsó henteslegény. De az időjáró -tele volt szeszélyeskedéssel elemei között, s nagyon bizalmatlankodtunk -benne. Sok olyan dolog, ami kevésbbé ügyes embereknek megalapította -volna a hirét, az ő kezében szemfényvesztésnek látszott. Baj, ha az -ember világos könnyűséggel végzi a dolgokat. A komoly emberek, akik -komolyan vették őt, sohasem voltak teljesen tisztában magaviseletével. -Valahogyan észrevették, hogy ő rá bizni itélőképességük jó hirét annyi -volna, mint porczellán csecsebecséket gyermekszobába rakni. Azt hiszem, -egyikünk sem beszélt sokat az időutazásról mult csütörtök óta a -legközelebbi csütörtökig, bár bizonyos, hogy a vele járó sok furcsa -lehetőség: valószinüsége s e mellett gyakorlati hihetetlensége, a sok -különös anakronizmus és az a szörnyü zürzavar, amelyet sejtetett, -megfordult csaknem mindannyiunk elméjében. Ami engem illet, főleg a -gépminta eltünésében rejlő csel foglalkoztatott. Emlitettem is -beszélgetésközben az orvosnak, akivel pénteken a Linné-intézetben -találkoztam. Az orvos elmondta, hogy Tübingenben látott hasonló dolgot s -különös fontosságot tulajdonított a gyertya kialvásának; de a -mesterfogás nyitját nem tudta megmagyarázni. - -A következő csütörtökön ujra kimentem Richmondba. Az időjárónak -legállandóbb vendégei közé tartoztam. Későn érkeztem s mikor beléptem, -négy-öt ember volt már a társalgóban. Az orvos egyik kezében egy iv -papirt, a másikban óráját tartva, a tűz előtt állt. Körülnéztem; de az -időjárót nem láttam sehol. Félnyolcz van, szólt az orvos, azt hiszem, -ebédelhetnénk. - -– Hol van? – kérdeztem, megnevezve házigazdánkat. - -– Most jöttél? Különös dolog. Valami halaszthatatlan dolga akadt. Arra -kér ebben a levélben, hogy ha hét órára nem érkezik viszsza, -helyettesítsem az ebédnél. Azt irja, ha megjön, elmond mindent. - -– Kár volna várni, mert elromlik az ebéd – szólt egy jól ismert napilap -kiadója, mire az orvos csöngetett. - -A psychologus volt az egyetlen személy az orvoson és rajtam kivül, aki -részt vett a multkori ebéden. A többiek ezek voltak: Blank, az előbb -említett kiadó, egy ujságiró s még valaki – egy szelid, félénk, -szakállas férfiu, – akit nem ismertem, s aki, amennyire megfigyelhettem, -egész este nem nyitotta föl a száját. - -Ebédközben találgattuk, mi lehet az oka az időjáró távollétének, s én -félig tréfásan az időutazást említettem. A kiadó szerette volna -megérteni a czélzást s a psychologus darabos mesét rögtönzött arról „a -geniális paradoxonról és szemfényvesztésről,“ amelynek egy hete, hogy -tanui voltunk. A bevezetésbe mélyedt még csak bele, mikor a folyosóra -nyiló ajtó lassan, zajtalanul megnyilt. Szemben ülvén az ajtóval, -legelőször én vettem észre. - -– Halló! – vágtam közbe, – végre! – Az ajtó jobban megnyilt s előttünk -állt az időjáró. Meglepetésemben felkiáltottam. – Nagy Isten! ember, mi -történt? – kiáltott az orvos, aki legközelebbről látta. Valamennyien az -ajtó felé fordultunk. - -Az időjáró csodálatos állapotban volt. Ruhája tele porral és piszokkal; -kabátja ujja végig zöldre maszatolva; haja össze-vissza volt kuszálva s -nekem úgy tetszett, szürkébb lett – vagy a portól és piszoktól, vagy -mert csakugyan a szine fakult meg. Arczát kisérteties sápadtság -borította; állán félig behegedt, barna vágás látszott; arczkifejezése -zavart volt és elkínzott, mintha sokat szenvedett volna. Egy pillanatig -habozva megállt az ajtóban, mintha a fény elkápráztatta volna. Majd -beljebb jött a szobába. Biczegve lépdelt, mintha kisebesedett volna a -lába. Némán bámultunk rá, várva, hogy megszólaljon. - -Nem szólt egy szót sem; nagy kinosan az asztalhoz vánszorgott s a bor -felé nyult. A kiadó tele pohár pezsgőt tolt feléje. Kihajtotta, s -látszott, hogy jól esett neki, mert végig nézett az asztal körül ülőkön -s régi mosolyának szelleme csillant fel arczán. - -– Hol az ördögben jártál eddig, ember? kérdezte az orvos. Ugy látszott, -az időjáró nem hallotta a kérdést. - -– Ne zavartassátok magatokat, szólt különös dadogó kiejtéssel. Minden -rendben van. – Elakadt, odatartotta poharát még egyszer s kiitta egy -hajtásra. – Jó volt, szólt utána. Szeme felragyogott s arczába kezdett -visszatérni az élet szine. Tekintete bágyadt helyesléssel végig siklott -valamennyiünk arczán, s azután körüljárta a meleg kényelmes szobát. Majd -ujra megszólalt, még mindig úgy, mintha tapogatózva keresné az útat -szavai között. – Kimegyek mosakodni, öltözködni, azután lejövök s -megmagyarázok mindent… Tegyetek félre számomra egy szelet ürüsültet. -Epedek már egy harapás hús után. - -Rápillantott az asztalon keresztül a kiadóra, aki ritka vendég volt, és -szivélyesen üdvözölte. A kiadó kérdezett tőle valamit. – Rögtön -elmondom, szólt az időjáró. Furcsán vagyok. De tüstént rendben leszek. - -Letette poharát, s a lépcsőházba nyiló ajtó felé tartott. Ujra -észrevettem a biczegését s lépteinek halk topogását. Fölálltam helyemen, -és amint kiment, láttam a lábát. Nem volt rajta semmi más, csak egy pár -rongyos, vérfoltos félharisnya. Bezárult mögötte az ajtó. Majdnem utána -mentem; de eszembe jutott, mennyire utál mindenféle teketóriát maga -körül. Vagy egy perczig elmém elszórakozott. Majd hallottam, amint a -kiadó, aki szokása szerint most is czimekben gondolkozott, igy szólt: -„Egy kiváló tudós feltünő viselkedése.“ Ez visszaterelte figyelmemet a -kivilágított asztalra. - -– Micsoda komédia! szólt az ujságiró. A műkedvelő koldust játszotta? Nem -értem. A psychologus meg én egymásra tekintettünk, s leolvastam -arczáról, hogy egyet gondoltunk. Elképzeltem az időjárót, amint kínosan -fölfelé biczeg a lépcsőn. Azt hiszem, senki más nem vette észre -biczegését. - -Az orvos tért magához legelőször teljesen meglepetéséből. Csöngetett, – -az időjáró ki nem állhatta, ha az inasok az asztal körül ácsorogtak, – -és tányért váltatott. A kiadó nagyot nyögve nekiesett késének és -villájának, s a hallgatag férfiú utánozta példáját. Folytattuk az -ebédet. A társalgás nagy zajjal folyt egy darabig. Közbe-közbe -csodálkozva elhallgattunk. A kiadó kiváncsisága egyre növekedett. – -Bőjtöléssel szaporítja tán barátunk szerény jövedelmét? Vagy időnként -Nabukodonozor sorsára jut? – kérdezte. – Az a meggyőződésem, hogy az -egész dolog összefügg az időgéppel, szóltam, s folytatni kezdtem a -psychologus beszámolóját multkori összejövetelünkről. Az uj vendégek -nyiltan hitetlenkedtek. A kiadó ellenvetéseket hozott fel. – Mit jelent -ez az egész időutazás? Tán csak nem lesz poros az ember, ha paradoxonban -hentereg. Vagy poros lesz? S beleélvén magát a gondolatba, – folytatta a -gúnyolódást. – A jövendő emberei nem ismerik a ruhakeféket? A hirlapiró -sem akarta elhinni a dolgot semmi áron, s támogatta a kiadót az egész -dolog nevetségessé tételének könnyű munkájában. Mind a kettő modern -ujságiró volt, – kedélyes, tekintélyt nem ismerő fiatalember. - -– Saját külön tudósítónk a holnaputáni hirekről, szólt, vagy inkább -kiáltott az ujságiró, mikor az időjáró ujra visszatért. Rendes estéli -ruhájában volt, s zavart tekintetén kivül nyoma sem volt többé rajta -annak a változásnak, amely annyira megrémített. - -– Halljad csak, – szólt vidáman a kiadó, – ezek a ficzkók azt mesélik, -hogy utazni voltál a jövő hét közepében!! Nem mondanál el egyet-mást a -kis Rosebery-ről? Mennyiért tennéd meg? - -Az időjáró szó nélkül helyére ült. Szeliden mosolygott, a szokott régi -módon. – Hol az ürüszeletem? – kérdezte. Mekkora gyönyörűség, hogy ujra -húsba szúrhatom a villámat! - -– Beszélj! – kiáltott a kiadó. - -– Pokolba a beszéddel! – szólt az időjáró. Éhes vagyok. Egy betűt sem -mondok addig, mig egy kis tápnedvet nem juttatok ereimbe. Köszönöm. -Kérem a sót. - -– Csak egy szót – szóltam én. Az időben utaztál? - -– Igen – szólt az időjáró – tele szájjal, fejével intve. - -– Egy shillinget adok minden sorért, ha szószerint beszámolsz utadról – -szólt a kiadó. Az időjáró a hallgatag férfi felé tolta poharát s -körmével kopogott rajta. A hallgatag férfiú, aki rábámult az időjáró -arczára, hirtelen összerázkódott, s tele töltötte a poharát borral. Az -ebéd hátralévő része kényelmetlenül telt el. Ami engem illet, kérdések -raja tolult ajkamra, s bátran állíthatom, hogy a többiek sem voltak -máskülönben. Az ujságiró megpróbálta enyhíteni a feszültté vált -hangulatot s adomákba kezdett. Az időjáró ebédjének szentelte figyelmét -s oly étvágygyal evett, mintha agyongyalogolta volna magát. Az orvos -czigarettára gyujtott s összehuzott szemekkel vizsgálta az időjárót. A -hallgatag férfiú mintha a rendesnél is esetlenebb lett volna s csupa -idegességből szabályos határozottsággal itta a pezsgőt. Végre az időjáró -félretolta tányérját s körülnézett. – Azt hiszem, ideje, hogy bocsánatot -kérjek, szólt. Csaknem éhen haltam. Szörnyű időt éltem át. Szivarért -nyult s levágta a végét. De menjünk a dohányzóba. Sokkal hosszabb -történet, semhogy itt mondjam el a piszkos tányérok mellett. S menet -közben megrántva a csengőt, átvezetett mindnyájunkat a szomszéd szobába. - -– Beszéltetek már Blanknak, Dashnak és Chosenak a gépről? – kérdezte -karosszékében hátradőlve s megnevezve a három új vendéget. - -– De tiszta paradoxon a dolog, – szólt a kiadó. - -– Ma éjjel nem tudok vitatkozni. Nem bánom, elmondom a történetet de -vitatkozni nem tudok. Elmondom, – folytatta – ha akarjátok, mi történt -velem; de tartózkodnotok kell minden közbeszólástól. Szükségem van arra, -hogy elmondjam. Nagy része hazugságnak fog tetszeni. Nem bánom! Igaz – -minden egyes szó igaz, elejétől végig. Laboratoriumomban voltam négy -órakor, és azóta… egy hetet éltem… oly hetet, aminőt ember előttem át -nem élt soha! Nagyon ki vagyok merülve, de nem alszom el, mig el nem -mondok nektek mindent. Azután lefekszem. De semmi közbeszólás! -Beleegyeztek? - -– Bele, – szólt a kiadó, s valamennyien utána mondtuk: beleegyezünk. -Erre az időjáró elkezdett beszélni, s beszélt úgy, amint leirom. Eleinte -hátradőlt székében s fáradtan beszélt. De később nekitüzesedett. -Irásközben nagyon is érzem, mennyire nem való arra a toll és a tinta s -elsősorban, mennyire nem vagyok való arra én, hogy úgy irjak, amint ő -beszélt. Fölteszem, hogy a kellő figyelemmel olvastok; de nem -láthatjátok a mesélő halvány, nyilt arczát a kis lámpa fénye mellett, s -nem hallhatjátok, hogyan simult előadása a történet fordulataihoz. Mi, -akik hallgattuk, csaknem valamennyien árnyékban ültünk, mert a -dohányzóban levő gyertyákat nem gyujtották meg; csak az ujságiró arcza s -a hallgatag férfiú lába volt megvilágítva térdétől lefelé. Eleinte ujra -meg ujra egymásra pillantottunk. De nemsokára abbahagytuk a tekintgetést -s valamennyien az időjáró arczára függesztettük szemünket. - - - - -IV. Úton az időben. - -– Mult csütörtökön kifejtettem már többeknek közületek az időgép -alapelveit, s bemutattam magát a gépet is, még nem teljesen készen, a -műhelyben. A gép itt van most is; az utazás megviselte ugyan némileg: az -egyik elefántcsont-rúd meghasadt, s egy érczsin elhajlott: de többi -része elég ép. Azt reméltem, hogy pénteken befejezem; de pénteken, mikor -már csaknem egészen össze volt állítva, azt láttam, hogy az egyik nickel -rúd éppen egy hüvelykkel rövidebb, mint kellene s az egész rudat újra -kellett készítenem úgy, hogy a gép csak ma reggelre készült el teljesen. -A legelső időgép ma reggel tiz órakor kezdte meg pályafutását. Még -egyszer végigkopogtattam, kipróbáltam ujra valamennyi csavart, még egy -csöpp olajat cseppentettem a kvarczrúdra, s aztán beleültem a nyeregbe. -Azt hiszem, az öngyilkos, mikor a pisztoly csövét halántékára szorítja, -épp oly csodálatos érzéssel várja a bekövetkezendőket, mint akkor én. -Megfogtam egyik kezemmel az indító, másik kezemmel a megállító emeltyűt, -megnyomtam az előbbit, és csaknem rögtön utána a másodikat. Mintha -megtántorodtam volna; mintha valami zuhanás lidércznyomása nehezedett -volna rám. Körülnéztem, s ott láttam magam körül a laboratóriumot épp -úgy, mint elébb. Történt valami? Egy pillanatra azt hittem, hogy -képzelődtem. Hirtelen a fali órára pillantottam. Egy pillanattal elébb – -legalább csak ennyinek tetszett – tiz óra mult rajta egy vagy két -perczczel; most pedig csaknem félnégyet mutatott! - -– Nagyot lélekzettem, fogaimat összeszorítottam s megragadva mind a két -kezemmel az indító emeltyűt, hirtelen rohammal útra keltem. A -laboratorium homályba borúlt, elsötétedett. Watchettné asszony lépett a -szobába s anélkül, hogy engem látott volna, a kertajtó felé ballagott. -Vagy egy perczig, azt hiszem, eltarthatott, mig keresztül ment; de nekem -úgy tetszett, mintha átröppenne a szobán, mint valami rakéta. Lenyomtam, -amennyire csak lehetett, az emeltyűt. Beállt az éjszaka úgy, mint mikor -lecsavarják a lámpát, s a következő perczben reggel lett. A laboratorium -halványodott, homályosult, egyre jobban elmosódott. Beállt ujra a fekete -éjjel, utána ujra a nappal, újra az éjjel, újra a nappal, egyre -gyorsabban váltakozva. Örvénylő moraj hangzott a fülembe, s különös, -kábító zavarodottság ereszkedett rá elmémre. - -– Tartok tőle, hogy nem tudom lefesteni az időutazással járó sajátságos -érzéseket. Kimondhatatlanúl kellemetlenek. Szakasztott olyan érzés, mint -mikor gördül az ember előre feltartóztathatatlanul – valami lejtőn! Vagy -mintha szüntelenül valami szörnyű zuhanás fenyegetne. Amint tovább -folytattam utazásomat, ég és nap úgy változott, mint valami fekete -szárny csapkodása. Egyszerre csak az a homály, amely a laboratoriumot -sejttette velem, szétfoszlott s láttam, amint a nap sebesen hömpölyög az -égboltozaton. Perczről-perczre keresztül ugrott rajta, s mindenik percz -egy napot jelölt. Úgy rémlett, hogy a laboratoriumot lebontották, s -kijutottam a szabad levegőre. Állványok elmosódó benyomását éreztem; de -ahoz már nagyon gyorsan haladtam, hogy bármi mozgó lényt észrevegyek. A -leglassabban mászó csiga rám nézve túlságos gyorsan rohant. A fény és a -homály csillanó váltakozása szörnyű kinosan érintette szememet. Majd az -egymást követő elsötétedésekben láttam, amint a holdnegyedek – az -ujholdtól a holdtölteig – sebesen váltakoznak, s meg-megcsillantak -előttem homályosan a körben rohanó csillagok. Csakhamar, amint tovább -haladtam, egyre gyorsuló mozgással, a nappal és az éjszaka szökkenései -állandó szürkeségbe folytak össze; az égbolt csodás mély kékségben, a -virradat fényében tündöklött; az ugró nap tűzsávvá vált, ragyogó ívvé a -szabad térben, a hold halványabb hullámzó fonallá; a csillagokból nem -láthattam semmit, csak olykor-olykor egy-egy libegő fényesebb kört a kék -mélységben. - -– A táj ködös volt és elmosódó. Még mindig a domboldalon voltam, ott, -ahol ez a ház most áll, s a domb háta szürkén, homályosan nyult a -magasba fölöttem. Láttam, amint a fák nőttek és változtak, mint a -gomolygó gőz, hol barnán, hol zölden: növekedtek, szétterjedtek, -összeomlottak, elenyésztek. Óriási épületek, elmosódó tündérpaloták -támadtak, enyésztek, mint az álom. A föld felszine megváltozott, – -megolvadt, folyékonnyá vált szemem előtt. A gyorsaságot szabályozó óramű -mutatói egyre sebesebben forogtak. Nemsokára észrevettem, hogy a napöv -perczről-perczre tágul és szűkül napfordulótól-napfordulóig, úgy, hogy -perczenkint több mint egy esztendőnyi gyorsasággal haladtam. -Perczről-perczre föltetszett és eltünt szerte a világon a fehérlő hó, s -nyomon követte a tavasz ragyogó, röpke zöld szine. - -– Az indulással járó kellemetlen érzések most már kevésbbé bántottak. -Valami jóleső, ideges izgatottságot okoztak. Észrevettem ugyan, hogy -gépem esetlenül ide-oda leng, de hogy miért, azt nem tudtam magamnak -megmagyarázni. Elmém sokkal zavartabb is volt, semhogy törődjem e -mozgással; csak rohantam, rohantam előre szinte tébolyodottan a -jövendőbe. Eleinte alig gondoltam a megállásra, alig gondoltam másra, -mint ez új érzésekre. De csakhamar friss benyomások támadtak elmémben – -valami kiváncsiság s nyomban rá valami félelemféle, – mig végre teljesen -ezek ejtettek hatalmukba. Az emberiség minő különös fejlődése, a mi -kezdetleges müveltségünkkel szemben minő csodás haladás lehetne az – -gondoltam – amelyet látnék, ha közelről nézhetnék bele ebbe a homályos, -csalóka világba, amely rohant, hullámzott szemem előtt! Hatalmas, -ragyogó építmények emelkedtek körülöttem, szilárdabbak, mint a mai -kornak bármely épülete, s e mellett mégis mintha csillámból és ködből -lettek volna. A domboldalt buja zöld futotta be s megmaradt rajta a tél -minden nyoma nélkül. A zürzavar fátyolán keresztül is tündéri szépnek -látszott a föld. Elmém mind erősebben kezdett a megállás gondolatával -foglalkozni. - -– A tulajdonképpeni veszély abban rejlett, hogy valami anyagra -bukkanhatok a térben, amelyet gépemmel együtt elfoglaltam. Mialatt -szörnyű gyorsasággal utaztam keresztül az időn, ez alig okozott bajt: -hogy úgy mondjam, meg voltam higulva, átsiklottam, mint a gőz, a -közbeeső anyagok hézagain! De hogy megálljak, keresztül kellett -szorítani magamat, molekuláról-molekulára, mindenen, ami utamba akad: s -atomjaim oly szoros érintkezésbe kerülhettek az akadály atomjaival, hogy -valami mélyreható vegyi visszahatás, esetleg valami óriási robbanás -támad, mely készülékemmel együtt kiröpít minden elképzelhető méretből – -ki az ismeretlenbe. Ez a lehetőség többször megfordult elmémben, mialatt -a gépet készítettem; de akkor jókedvűen belenyugodtam, mint oly -veszélybe, a mely elkerülhetetlen, amelyet, ha férfi vagyok, -koczkáztatnom kell! De most, mikor a koczkázat percze elérkezett, nem -láttam többé a dolgot a régi derűs világításban. A tény az, hogy az a -különös idegenszerűség, amely körülfogott, a gép gyönge, zizegő rezgése, -s első sorban a hosszúra nyuló zuhanás érzete szinte észrevétlenül -végképp felforgatta lelkem egyensúlyát. Kijelentettem magamban, hogy -sohasem állhatok meg s ugyanekkor szeszélyes vakmerőséggel elhatároztam, -hogy nyomban megállok. Mint valami türelmetlen bolond rángatni kezdtem -az emeltyűt, mire a gép hirtelen fölfordult, s én a levegőn keresztül -előre zuhantam. - -– Villámcsapás dörgése hangzott fülembe. Kábultan feküdtem egy -pillanatig. Irgalmatlan jégeső zúgott körülöttem; lágy pázsiton ültem, -szemben felfordult gépemmel. Még minden szürkének látszott: de nemsokára -éreztem, hogy fülem nem zúg többé. Körültekintettem. Valami kis kerti -tisztáson lehettem, amelyet rhododendron-bokrok szegtek körül. A piros -virágok özönnel peregtek a földre a jégeső csapásai alatt. A pattogó, -tánczoló jég kis felhőkben függött a gép fölött s úgy húzódott a földön, -mint a füst. Egy percz alatt bőrig áztam. Szép vendéglátás – szóltam, – -ezt érdemlem, mert megszámlálhatatlan esztendőt keresztül utaztam, hogy -meglátogassalak benneteket. - -– Csakhamar eszembe jutott, mekkora bolondság volt igy megázni. -Felálltam s körülnéztem. A rhododendronok mögül valami fehér kőből -faragott óriási alak látszott határozatlanul a ködös zuhogásban. De a -világon semmi egyéb nem volt látható. - -– Bajos volna leírni, mit éreztem. Amint a zuhogó jég ritkult, -tisztábban láttam a fehér alakot. Jó magas volt, mert egy ezüstös nyárfa -csak a válláig ért. Fehér márványból volt, szárnyas szfinxhez -hasonlított, de szárnyai, a helyett, hogy merőlegesen emelkedtek volna -ki oldalából, szétterjedtek, úgy hogy szinte lebegni látszott. - -– Alapzatát, mely úgy látszott bronzból volt, vastag patina borította. -Arcza véletlenül felém volt fordulva; üres szemeivel mintha rám figyelt -volna; ajkai körül bágyadt mosoly árnya játszott. Az idő szörnyen -megviselte, úgy hogy szinte kellemetlen nyugtalanító érzést keltett. Ott -álltam rábámulva egy ideig, – félperczig, vagy talán félóráig. -Közeledett és távolodott, amint a jég sürűbben vagy ritkábban hullott -előtte. Végre másfelé fordítottam tekintetemet egy pillanatra, s láttam, -hogy a jégfüggöny foszlásnak indult, s a mennybolton felcsillan az -előtörő nap fénye. - -– Rátekintettem ujra az elnyúló fehér alakra, s hirtelen rám szakadt -utazásom teljes vakmerőségének érzete. Mit fogok látni, ha a ködös -függöny teljesen félrehúzódik? Mi minden nem történt az emberekkel? Mi -lesz velem, ha a kegyetlenség vált uralkodó szenvedélylyé? Ha időközben -az emberi faj elvesztette emberi jellegét, s valami emberfölöttivé -fejlődött, a mely a rokonszenvet nem ismeri, s hatalmában mindent -eltapos? Hátha valami őskori vad állatnak fognak tartani, a melynek -félelmességét s visszataszító voltát csak növeli az a körülmény, hogy -hozzájok hasonlít: valami ocsmány teremtménynek, amelyet -halaszthatatlanul le kell ölni? - -– Most már több hatalmas árnyat vettem észre – rengeteg építményeket -bonyolult szegélyzetekkel, nyulánk oszlopokkal s a csöndesedő viharon -keresztül erdőshátú domboldal emelkedett fölém a magasba homályosan. -Oktalan rémület ejtett hatalmába. Félőrülten fordultam oda az időgéphez -s nekiláttam, hogy rendbehozzam. A szürke özön elsöprődött s -szétfoszlott, mint valami kisértet lebegő leple. Fölöttem, a nyári -égbolt mély kékségében, barnás felhőcsikok oszlottak kavarogva a -semmiségbe. A hatalmas épületek tisztán, élesen látszottak körülöttem, -ragyogva a jégzápor nyomaitól s kiemelkedve a falak mentén meggyülemlett -jégdarabok fehérségéből. Mintha valami idegen világba vetődtem volna -véletlenül. Úgy lehettem, mint a madár a szabad légben, amely tudja, -hogy fölötte lebeg a héja s készül lecsapni rá. Félelmem őrületté -növekedett. Nagyot lélekzettem, összeszorítottam fogaimat s nekiestem -dühösen újra a gépnek, könyökömmel és térdeimmel. Kétségbeesett -erőfeszítésemnek engedett s visszafordult, belevágódva erősen államba. -Egyik kezemmel megkapva a nyerget, másikkal az emeltyűt, nagyokat -lihegve készen álltam arra, hogy újra beleüljek. - -– De amint nyitva állt előttem a gyors visszavonulás utja, visszatért -ujra bátorságom. Sokkal több kiváncsisággal és kevesebb félelemmel -szétnéztem a távoli jövendő elém táruló világában. Egy köralakú -nyilásban, jó magasan a legközelebbi ház falán, egy csoport dús, lágy -ruhába öltözött alakot vettem észre. Megláttak ők is, s arczukat felém -fordították. - -– Majd közeledő hangokat hallottam. A fehér szfinx mellett a bokrok -közül felém futó emberek fejei és vállai látszottak. Egyikük ama -gyalogösvényen bukkant elő, mely egyenesen ahoz a kis tisztáshoz -vezetett, a hol gépemmel álltam. Alig négy láb magas apró emberke volt, -bibor lepelben, derekán bőrövvel. Szandal vagy koturnus volt a lábán, -tisztán nem vehettem ki. Lábaszára térdig csupasz volt s feje födetlen. -Csak most vettem észre, mikor ezt megláttam, mily meleg volt a levegő. - -– Szépsége és bája mellett leirhatatlan gyöngesége volt az, ami -meglepett. Arczának pirja a sorvadás legszebb nemére emlékeztetett, arra -a haldokló szépségre, melyet oly gyakran hallunk emlegetni. Láttára -rögtön visszanyertem önbizalmamat. Eleresztettem a gépet. - - - - -V. Aranykor. - -– A következő pillanatban szemben álltunk egymással, én és a jövendőnek -ez a törékeny lénye. Egyenesen felém jött s szemembe nevetett. Azonnal -meglepett, hogy viselkedésében nyoma sem volt a félelemnek. Majd -odafordult két társához, akik nyomon követték s beszélni kezdett velük -különös, édes hangzású, folyékony nyelven. - -– Mások is jöttek, és csakhamar egész csoport, vagy nyolcz-tiz ily remek -kis teremtés fogott körül. Az egyik megszólított. Elég furcsán az ötlött -eszembe, hogy hangom tulságosan kemény és mély volna nekik. Ugy, hogy -válasz helyett fülemre mutatva, megráztam a fejem. Egyet lépett felém, -habozott, majd megérintette kezem. Rögtön rá éreztem, hogy puha kis -kacsók tapogatják hátamat és vállamat. Meg akartak bizonyosodni arról, -hogy valósággal létezem. De mindebben nem volt semmi nyugtalanitó. -Ellenkezőleg volt valami ezekben a kedves kis lényekben, ami bizalmat -lehelt, – valami bájos kedvesség, szinte gyermeki vidámság. S amellett -oly gyöngéknek látszottak, hogy azt képzelhettem, széthajigálhatom az -egész csomót úgy, mintha golyók volnának. De mikor láttam, hogy rózsás -kezecskéikkel az időgépet kezdik tapogatni, hirtelen megmozdultam, hogy -visszaintsem őket. Szerencse, hogy akkor, mikor még nem volt későn, -eszembe jutott a veszedelem, a melyről eddig megfeledkeztem, s megfogva -a gép rudjait, lecsavartam és zsebredugtam a kis emeltyűket, amelyek -mozgásba hozhatták. Azután ujra megfordultam, s fürkésztem, hogyan -folytathatnám az érintkezést. - -– S ekkor, közelebbről szemlélve vonásaikat, további furcsaságokat -vettem észre ezeken a kecses, meisseni porczellánszerű alakokon. Hajuk, -a mely egyenletesen göndörödött, éles vonalban végződött nyakukon és -arczuk fölött; pehelyszerű nyoma sem volt arczukon a szőrnek, s kicsiny -álluk hegybe futott össze. Nagy szemeik szeliden fénylettek; s már ekkor -– bárha némileg önzésnek tünhetik fel részemről – úgy képzeltem, mintha -csaknem teljesen hijával volnának minden érdeklődésnek, a melyet joggal -várhattam volna tőlük. - -– Minthogy épenséggel nem igyekeztek érintkezni velem, hanem egyszerűen -ott álltak körülöttem mosolyogva s lágy, turbékoló hangon beszélgetve -egymással, én kezdtem meg a társalgást. Rámutattam az időgépre s utána -magamra. Majd, habozva egy pillanatig, hogy fejezzem ki az időt, -rámutattam a napra. Erre egyik, tarka biborba és fehérbe öltözött kecses -kis alak, követte mozdulatomat, s valósággal meghökkentett, utánozva a -mennydörgés hangját. - -– Egy pillanatra nem tudtam mit gondoljak, bár mozdulatainak jelentése -elég világos volt. Hirtelen az a kérdés merült fel elmémben: nem -bolondok-e azok az apró teremtések? Bajosan érthetitek meg, hogy kapott -meg ez a gondolat. Tudjátok, hogy mindig úgy képzeltem, hogy a -nyolczszázkétezer s egynehányadik esztendő emberei tudásban, -művészetben, minden dologban hihetetlenül fölülmulnak bennünket. S ekkor -egyikük egyszerre csak oly kérdést intéz hozzám, a mely azt árulja el, -hogy a mi ötéves gyermekeink szellemi szinvonalán áll, – azt kérdezi -tőlem valósággal, vajjon a napból jöttem-e viharban és mennydörgésben! -Ez a kérdés felszabadította itéletemet, a melyet ruházatuk, gyönge, -vékony lábaik és törékeny alkatuk láttára egyelőre függőben tartottam. -Az elkedvetlenedés árnya ereszkedett elmémre. Egy pillanatra úgy -éreztem, hogy hiába készítettem az időgépet. - -– Intettem, a nap felé mutattam s a mennykőcsapást utánozva, oly erős -hangot hallattam, hogy megrémültek. Néhány lépést hátráltak és hajlongni -kezdtek. Majd az egyik nevetve felém jött, ismeretlen szép virágokból -font füzért hozva kezében, s füzérét nyakamba vetette. A többiek -dallamos tetszésnyilvánitással fogadták az ötletet; csakhamar ide-oda -futkostak virágokért s nevetgélve teledobáltak, úgy, hogy szinte -fuladoztam a sok virág között. Ti, akik ilyesmit sohasem láttatok, alig -képzelhetitek el, mily csodaszép, finom virágokat hozott létre -megszámlálhatatlan esztendők folyamán a virágkertészet. Majd az egyik -megérttette velem, hogy szeretnék játékszerüket a legközelebbi épületbe -vinni, s a fehér márvány szfinx mellett, a mely mintha az egész idő -alatt szemmel tartott volna, mosolyogva zavaromon – vezetni kezdtek -valami tarka kőből emelt hatalmas, szürke épület felé. Amint közöttük -haladtam, ellenállhatlan vidámságra hangolt az utókor mélységes -komolyságába és hatalmas szellemi fejlettségébe vetett régi hitem és -bizalmam emlékezete. - -– A hatalmas bejáratú építménynek óriási méretei voltak. Természetes, -hogy legfőkép az apró emberkék növekvő csoportja s a széles bejárat -foglalkoztatott, a melynek nyitott szájából rejtelmes homály tátongott -felém. Általános benyomásom az volt, hogy a föléjök boruló világ szép -bokrok és virágok egybefonódott rengetege, valami régóta elhanyagolt s -mégis burjánnal föl nem vert hatalmas kert. Egész csomó furcsa fehér -virág vagy egy lábnyira kinyuló hegye ötlött szemembe a széles -viaszszerű levelek között. - -– Mintha vadon tenyésztek volna szanaszéjjel a tarka bokrok között; de -ekkor, mondom, még nem vizsgáltam meg őket közelebbről. Az időgép ott -maradt elhagyatva a pázsiton, a rhododendronok között. - -– A bejárat ívét dús faragványok ékitették, amelyek, bár alaposan nem -igen nézhettem meg őket, első pillanatra mintha régi phöniciai -ékítményekre emlékeztettek volna. Amint a bejáraton keresztülmentem, -meglepett, hogy szörnyű töredezettek s megviseltek voltak. A kapu alatt -még több fényesruhájú emberke csatlakozott hozzám. Elég groteszk látvány -lehettem, a mint piszkos XIX. századbeli öltözetemben, virágokkal -borítva, befelé lépkedtem, mig körülöttem ragyogó köntösök bájos -tarkasága és fényes fehér lábacskák kavarogtak s nevetgélés és kaczagó -csevegés morajlott dallamosan. - -– A széles bejárat aránylag nagy, barnával bevont csarnokba torkollott. -A mennyezet homályba borult; a szines ablaktáblákon s itt-ott az -üvegezetlen ablaknyilásokon csak bágyadt fény szűrődött keresztül. A -padlózat kemény fehér érczből vágott nagy tömbökkel volt kirakva. -Faragatlan, szabálytalan tömbök voltak. A padlót, amint láttam, számos -nemzedék léptei annyira kikoptatták, hogy amerre legtöbbet -jártak-keltek, mély barázdák támadtak rajta. A csarnok hosszában -számtalan, csiszolt kőlapokból rakott asztal állt egymás mellett; a -gyümölcscsel telt asztalok egy láb magasak lehettek. A -gyümölcsrakásokban láttam valami túlságosan nagyranövelt málnafajt és -narancsfélét; de a legnagyobb részt nem ismertem. - -– Az asztalok között szanaszéjjel számos vánkos hevert. Vezetőim ezekre -telepedtek, s intettek nekem is, hogy üljek le. Kecsesen s minden -teketória nélkül kézzel ették a gyümölcsöt, a héjat, a szárakat s egyéb -efélét beledobálva az asztalok oldalán levő kerek nyilásokba. Nem igen -kináltattam magamat én sem, mert éhes és szomjas voltam. Evésközben -kényelmesen szemügyre vehettem a csarnokot. - -– Talán legjobban rozzant állapota lepett meg. A szines ablaküvegek, a -melyeket csupa mértani ábra diszített, több helyen ki voltak törve s a -csarnok alsó végén keresztben lelógó függönyöket vastag porréteg -borította. Bántotta szemem a szomszédos márványasztal letörött csücske -is. De azért az általános benyomás fölötte szines, festői volt. Lehetett -néhány száz emberke, aki ott ebédelt. A legtöbbje lehetőleg közelemben -telepedett le s érdeklődéssel nézegetett rám. Szemecskéjük kiragyogott -evés közben a gyümölcsök közül. A ruhája valamennyinek ugyanabból a -lágy, de azért erős selyemszövetből készült. - -– Gyümölcs volt összes táplálékuk. A távoli jövő apró emberei szigoru -vegetariánusok voltak, s mig köztük éltem, bármennyire sóvárogtam a hus -után, gyümölcscsel kellett táplálkoznom nekem is. Később megtudtam, hogy -a ló, a marha, a juh, a kutya, mind az ichthyosaurus sorsára jutott. De -a gyümölcs mind pompás volt, különösen az egyik – háromélű -hüvelyesfajta, lisztes béllel, – a melynek, úgy látszik, mig ott voltam, -folyvást tartott a szüretje. Ezt választottam ki fő ételemnek. Eleinte -meglepett a sok mindenféle gyümölcs és virág; de később megértettem -jelentőségüket. - -– De eleget is beszéltem már gyümölcsebédemről a távoli jövendőben. Alig -csillapítottam le kissé étvágyamat, föltettem magamban, hogy határozott -kisérletet teszek emberkéim nyelvének a megtanulására. Világos volt, -hogy ez az első teendőm. Úgy látszott, legczélszerűbb lesz a gyümölcsön -kezdeni a tanulást. Kezembe vettem egyet s próbát tettem egy csomó kérdő -hanggal és mozdulattal. Nagy ügygyel-bajjal tudtam csak velük megértetni -szándékomat. Eleinte meglepetve bámultak rám és szakadatlan -nevetgéléssel fogadták minden erőlködésemet; de az egyik göndör fürtü -kis teremtés úgy látszik hamarosan felfogta, mit akarok és többször -ismételt egy nevet. Fecsegtek s hosszasan magyarázgatták egymásnak -dolgaikat és mikor kiejteni próbálgattam nyelvük választékos kis -hangjait: udvariatlanul bár, de végtelen őszinteséggel mulattak rajtam. -De én, mint a tanitó a gyerekek között, állhatatos maradtam és csakhamar -vagy húsz főnévvel rendelkezhettem. Majd rátértem a mutató névmásokra, -végül megtanultam az „enni“ igét is. De a munka lassan haladt; a kis -emberek hamarosan elfáradtak és szabadulni iparkodtak kérdéseim elől, -úgy hogy jórészt kényszerűségből belenyugodtam abba, hogy tanítsanak -akkor és oly kis adagokban, a mint kedvük tartja. De nagyon is kis -adagokban volt csak kedvük a tanitásra s mint nemsokára tapasztaltam, -soha sem volt dolgom közönyösebb vagy könnyebben kimerülő emberekkel. - - - - -VI. Az emberiség alkonya. - -– Csakhamar különös egy dolgot fedeztem föl kis gazdáimon; nem volt -bennök komoly érdeklődés semmi iránt. Első meglepetésükben kiváncsi -kiáltásokkal közeledtek felém, mint a gyermekek, vizsgálgatni kezdtek; -de hamarosan abbanhagyták s tovább ballagtak más játék után. Amint az -ebéd s első társalgási kisérletezésem véget ért, azt vettem észre, hogy -azok, a kik kezdetben körülfogtak, csaknem valamennyien eltávoztak. - -– Furcsa dolog az is, mily hamar jutottam el oda, hogy ezeket az apró -emberkéket semmibe se vegyem. Amint jóllaktam, kimentem a bejáraton -keresztül ujra a napsütötte világba. Lépten-nyomon csatlakozott hozzám -egy pár apró embere a jövendőnek; követtek egy kis darabra, fecsegtek, -nevetgéltek körülöttem, s miután barátságosan kimosolyogták és -kiintegették magukat, távoztak ujra, rábizva engem saját -találékonyságomra. - -– Esti nyugalom ömlött el a világon, a mint kiléptem a nagy csarnokból, -s az alkonyuló nap meleg fényében fürdött a táj. Az első pillanatra -zavaros egyvelegbe folyt össze előttem minden. Attól a világtól, amelyet -ismertem, teljes mértékben különbözött minden, minden, – még a virágok -is. A hatalmas építmény, a melyet magam mögött hagytam, széles mederpart -lejtőjén emelkedett. A Themze körülbelül egy mértföldnyi távolságban -hömpölygött mai medrétől. Elhatároztam, hogy fölmegyek egy -másfélmértföldnyire emelkedő domb tetejére, ahonnan jobban áttekinthetem -bolygónkat a mi Urunk nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendejében. -Mert ez volt az az idő, a melyet gépem kis óraműve mutatott. - -– Séta közben figyelmesen gyüjtögettem magamban minden benyomást, hogy -ha csak lehetséges, megértsem azt a romokban heverő ragyogást, a melyben -a világot találtam, – mert valósággal romok közé jutottam. A domboldalon -kissé följebb például nagy rakás aluminiummal összeerősített -gránitkoczka hevert, meredek falak és törmelékrakások, a melyek között -gyönyörű pagodaszerű növényeket – valószinüleg csalánbokrokat – láttam; -de a levélzet, a melynek különös barna szine volt, elvesztette -szúróképességét. Láttam rögtön, hogy valami hatalmas, többé meg nem -határozható czélra emelt épület elhagyott maradványai közé jutottam. A -végzet úgy akarta, hogy később ezen a helyen tapasztaljak valami fölötte -különös dolgot, a mely először vezetett egy még különösebb fölfedezés -nyomára, – de ezt majd a maga helyén fogom elmondani. - -– Amint, hirtelen gondolattól megkapatva körülnéztem a kis fensikról, -ahol megpihentem, láttam, hogy kisebb házaknak sehol semmi nyoma. Mintha -a családi ház, s talán a háztartás is, teljesen megszünt volna. A -zöldben itt-ott palotaszerü épületek voltak, de a ház és villa, angol -tájaink eme jellemző vonásai, teljesen eltüntek. - -– Kommunizmus – szóltam magamban. - -– S ennek nyomában másik gondolatom támadt. Rápillantottam a hat-hét -apró lényre, a kik idáig követtek. S egy szempillantás alatt -észrevettem, hogy valamennyinek egyforma öltözete, egyforma lágy, -szőrtelen arcza s egyforma lányos, gömbölyded lába van. Tán különösnek -tünhetik föl, hogy eddig nem vettem ezt észre. De oly különös volt -körülöttem minden. Most elég tisztán láttam a tényt. Öltözetben s a -hajzat és a viselkedés mindamaz eltéréseiben, a melyek a két nemet -egymástól manapság megkülönböztetik, ezek az emberkék teljesen hasonlók -voltak. S a gyermekek, mintha csak miniature kiadásai lettek volna -szülőiknek. Ugy láttam, hogy annak a kornak a gyermekei – legalább -fizikailag – fölöttébb koraérettek voltak, s véleményem később csakugyan -teljesen igaznak bizonyult. - -– Látva a kényelmet és a biztonságot, a melyben ez a népség élt, -éreztem, hogy az ember nem is várhatott egyebet, mint a két nemnek ezt a -teljes hasonlóságát; mert a férfi ereje, a nő gyöngesége, a család -intézménye s a foglalkozások elkülönülése pusztán a fizikai erő -korszakának harczias követelményei. Ahol a népesség egyensulyba jutott -és bőségben él, a sok gyermek inkább baj, mint áldás az államra nézve. -Ahol az erőszak ritka s a magzatokat nem fenyegeti veszedelem, ott -kevesebb szükség van – vagy inkább nincs is szükség – erős családi -életre s a két nemnek a gyermekszükségletekből eredő különválása -megszünik. Van ennek némi nyoma már manapság is, s a jövendő teljesen -beváltotta ezt a föltevést. Hangsulyozom, hogy akkor így okoskodtam. -Később be kellett látnom, mily távol esett okoskodásom a valóságtól. - -– Mialatt ily módon eltünődtem, csinos kis alkotmány vonta magára -figyelmemet. Kupolával födött kúthoz hasonlított. Futólag az ötlött az -eszembe, mily különös, hogy még mindig vannak kutak s azután tovább -szőttem elmélkedésem fonalát. A domb teteje felé nem volt több nagy -építmény, s mivel úgy látszik, csodás kitartással gyalogoltam, nemsokára -az esett meg velem, hogy legelőször egyedül maradtam. A szabadság s a -kalandvágy furcsa érzetével folytattam utamat a domb csúcsa felé. - -– A domb tetején valami ismeretlen sárga fémből készült ülőhelyre -akadtam. Helyenkint vöröses rozsda marta s félig lágy mohába sülyedt. -Kartámaszai griff-fejek formájára voltak vágva és faragva. Ráültem s -szétnéztem messze elterülő öreg világunkon e hosszura nyúlt nap -alkonyában. Életemben ez volt a legkedvesebb, legszebb látvány. A nap -lebukott már a szemhatár alá. Az egész nyugat aranyszinben égett, melyet -bibor és kárminpiros vizszintes sávok barázdáltak. Alant a Themze -völgye, melyben mintha csiszolt aczélszalag lett volna a folyam. -Említettem már, hogy a zöld lombok között hol romokban heverő, hol meg -lakott paloták tarkállottak. - -– Itt-ott egy-egy fehér, vagy ezüstös szobormű emelkedett ki a föld -rengeteg, puszta kertjéből, imitt-amott egy-egy kupola vagy obeliszk -meredt függélyesen a magasba. Sövénynek, a tulajdonjog jeleinek, a -földmivelésnek nyoma sem volt. Az egész föld egy kertté vált. - -– Nézegetés közben tovább szőttem magamban a látott dolgok magyarázatát, -amely az este körülbelül a következő módon alakult ki elmémben. (Később -rájöttem, hogy csak a féligazságot találtam el, vagy inkább, hogy az -igazságnak csupán egyik oldala csillant meg előttem.) - -– Ugy tetszett, hogy véletlenül az emberiség hanyatló korszakába -jutottam bele. A vöröses alkonyat az emberiség alkonyára terelte -gondolataimat. Eleinte különös következménye kezdett előttem -kidomborodni annak a társadalmi erőfeszítésnek, amelyben jelenleg benne -vagyunk. S ha meggondoljuk, ez a következmény tényleg elég logikus. Az -erő a szükség eredménye; a biztonság a gyöngeség istápolója. A lét -föltételeinek javítására irányuló munka – az igazi müvelődési folyamat, -amely az életet egyre biztosabbá teszi – szünet nélkül hatványozódott. -Az egyesült emberiség diadalt diadalra aratott a természet fölött. Sok -minden – ma még csak pusztán álom – tervvé vált, megfontolt kivitelre -került és megvalósult. S az aratás – az volt, amit láttam! - -– Annyi tény, hogy a mai kor egészségügye és földmivelése még nagyon -kezdetleges. Korunk tudománya kis területet foglalt még el csak az -emberi betegségek mezejéből; de hódítását folytatja biztosan és -állhatatosan. Földmivelésünk és kertészetünk kipusztít itt-ott egy-egy -füvet, művelés alá fog vagy husz hasznos növényt; de a többi növényt, a -legnagyobb részt, saját erejére bizza a létért való küzdelemben. -Nemesítjük kedvencz növényeinket és állatainkat – s mily csekély ezeknek -a száma! – fokozatosan kiválasztva a tenyésztésre alkalmasakat. Szert -teszünk majd valami jobbfajta uj őszi baraczkra, majd valami szőlőre, -hol valami illatosabb, nagyobb virágra, hol egy-egy megfelelőbb -marhaválfajra. Fejlesztjük valamennyit lassan-lassan, mert eszméink -határozatlanok és tapogatódzók, tudásunk pedig nagyon szűkkörű, mivel -maga a természet is félénkké és lassuvá válik ügyetlen kezeink között. -Valamikor mindez jobban, egyre jobban fog szerveződni. Az ár nyomulása -ez keresztül az örvényeken. Az egész világ értelmes lesz, művelt és -együttműködő, a természet leigázása mindegyre gyorsabban és gyorsabban -fog haladni. S végre, bölcsen és gondosan egyensulyba hozzuk ujra -életszükségleteinkkel az állati és növényi életet. - -– Mind ennek meg kellett, és jól meg kellett történnie: valósággal -minden időben, az idő ama végtelen folyama alatt, amelyen gépem -keresztül szökkent. A légben nyoma sem volt szúnyogoknak, a földön nyoma -sem volt giz-gaznak, gombáknak. Mindenfelé gyümölcs meg gyümölcs volt és -sok fajta illatos, szebbnél-szebb virág; ragyogó pillangók röpködtek -ide-oda. A bajt előző orvosi tudomány eszményképe megvalósult. A -betegségek ki voltak írtva. Ott tartózkodásom alatt nyomát sem láttam -semmiféle ragályos kórnak. S később el kell majd mondanom, hogy még a -rothadás és a megsemmisülés folyamatát is gyökeresen átalakították ezek -a változások. - -– Megvalósultak a társadalmi diadalok is. Láttam, hogy az emberiség -fényes palotákban lakik, ragyogó ruhákban jár s amint eladdig -tapasztaltam, semmit sem dolgozik. Küzdelemnek, sem társadalminak, sem -gazdaságinak, hire-hamva sem volt. Az üzlet, a hirdetés, a közlekedés, -az a kereskedelem, amely a mi világunk lényege, eltünt mindenestül. -Érthető, hogy ott, azon az aranyos estén, a társadalmi paradicsom -gondolata ötlött eszembe önkénytelenül. A népesség szaporodásának nehéz -problemáját, úgy sejtettem, megoldották s a népesség számbelileg többé -nem szaporodott. - -De a viszonyok eme változásával szükségszerűleg együtt járt a -változáshoz való alkalmazkodás. Vajjon, ha a biologia tudománya nem -tévedések tömkelege, mi az emberi értelem és erő oka? A küzdés és a -szabadság; ezek éltetik a tevékenyt, az erőset és a ravaszt, s ezek -szorítják falhoz a gyöngét; ezek jutalmazzák az arravalók becsületes -szövetkezését, az önmegtartóztatást, a türelmet és a határozottságot. S -a család intézménye, s a család körén belül támadó lelki indulatok, a -szenvedelmes féltékenység, a gyermek gyöngéd szeretete, a szülői -önmegtagadás, mindez megleli támaszát és igazolását a magzatokat -fenyegető veszedelmekben. Most hol vannak ezek a fenyegető veszedelmek? -Keletkezőben van s egyre nő valamelyes közérzület a háztartási -féltékenység, az anyai szeretet szenvedelme, minden fajta szenvedelem -ellen. Mindez ma már szükségtelen dolog, kellemetlenül érint, hajdankori -vadságunk maradványa, diszharmóniát visz bele finomult, kellemes -életünkbe. - -– Rágondoltam e nép fizikai gyöngeségére, értelmetlenségére, s azokra a -hatalmas, ragyogó romokra, s mindez csak megerősítette bennem a -természet tökéletes leigázásba vetett hitemet. Mert a harcz után jön a -nyugalom. Az emberiség erős volt, erélyes és eszes, és bőséges -életerejét arra használta, hogy módosítsa a körülményeket, melyek között -élt. - -– S most bekövetkezett a változott körülmények visszahatása. - -– A tökéletes kényelem és biztosság uj állapotában az a nyughatatlan -erély, mely bennünk erő, gyöngeséggé válik. Korunkban is némely hajlam -és vágy, mely valaha szükséges volt az élet fentartásához, állandó -forrása az elbukásnak. A testi bátorság és a harcz kedvelése például -ahelyett, hogy használna, inkább kárára van a művelt embernek. S oly -államban, mely eljutott a teljes egyensuly és biztosság állapotába, -nincs helye hatalomnak, sem a szelleminek, sem a fizikainak. Az volt a -véleményem, hogy abban a világban megszámlálhatatlan esztendők óta nem -fenyegetett veszedelemmel sem harcz, sem magánerőszak, sem fenevad, sem -pusztító kór, amely erős szervezetet kivánt volna, és nem volt szükség -munkára sem. Ily életre az, amit mi gyöngének mondunk, épp oly jól fel -van szerelve, mint az erős; valósággal nincs is többé gyönge. Sőt a -gyönge fölszerelése jobb, mint az erősé; mert ezt folyton kinozná -tettereje, amelynek nem volna hol érvényesülnie. Bizonyos, hogy az -épületek ritka szépsége a most már czéltalan emberi erély végső -fellobbanásának eredménye volt, mielőtt az emberiség tökéletes -összhangba jutott volna az élet körülményeivel, – a virágzás ama diadal -nyomán, amely bevezette az utolsó nagy békét. Ez volt mindenkor a -tetterő sorsa biztonság idején; művészetre, szeretkezésre adja magát, és -csakhamar elkövetkezik a bágyadás, az elsatnyulás. - -– Végül elhal ez a müvészi törekvés is – elhalt csaknem végképp abban a -korban, amelybe jutottam. Virágokkal ékesíteni magukat, tánczolni, -énekelni a verőfényen: ennyi maradt s egyéb semmi a művészi szellemből. -Sőt bele kellett vesznie ennek is végül a megelégedettség teljes -tétlenségébe. - -– Bennünket folyton élesít a fájdalom és a szükség köszörűköve s ime itt -mintha az a gyülöletes köszörűkő összetört volna. - -– Amint a növekvő homályban ott álldogáltam, azt gondoltam, hogy ez az -egyszerü magyarázat a kulcsa a világ problemájának, ez a kulcsa eme -pompás kis teremtmények minden titkának. Lehet, hogy azok az akadályok, -melyeket a népesség túlszaporodása ellen kieszeltek, oly pompásan -beváltak, hogy számuk nem maradt állandó sem, hanem inkább csökkent. Ez -megmagyarázná az elhagyott romokat. Nagyon egyszerü volt a magyarázatom -s elég valószinű – úgy, mint a legtöbb rossz elmélet! - - - - -VII. Váratlan csapás. - -– Amint ott álltam, elmélkedve az ember eme túlságosan tökéletes -diadalán, feltűnt keleten, ezüst fényözönben, sárgán a teli hold. Lenn -megszünt a csillogó kis alakok mozgása, bagoly suhant el mellettem -nesztelenül, s az éjszaka hidege megborzogatott. Elhatároztam, hogy -lemegyek a dombról s fekvőhelyet keresek. - -– Azután az épület után néztem, amelyet már ismertem. S ekkor szemem -ráakadt a bronzalapzatra helyezett fehér szfinx alakjára, amely egyre -tisztábban látszott, amint a kelőhold világa felragyogott. Láttam -mellette az ezüstös nyirfát. Ott volt a rododendron-bokrok sürüje, -sötéten a sápadt fényben, s ott volt a kis tisztás. Odanéztem ujra a -tisztásra. Furcsa kétség dermesztett meg kényelmemben. „Nem – szóltam -magamban nekibátorodva – nem ez volt az a tisztás.“ - -– De az a tisztás _ez_ volt. Mert a szfinx fehér, foltos arcza arrafelé -fordult. El tudjátok képzelni, mit éreztem, amint ez a meggyőződés -gyökeret vert bennem? Nem. Nem tudjátok. Az időgép eltűnt! - -– Egyszerre, mintha végigvágnak az ember arczán, előttem állt az a -lehetőség, hogy elvesztem saját koromat, hogy itt maradok gyámoltalanul -ebben a különös, uj világban. Maga a puszta gondolat is valóságos -fizikai érzés volt. Éreztem, hogy torkonragad s megakasztja -lélekzetemet. A következő pillanatban szörnyű félelem fogott el s -hatalmas ugrásokkal rohantam lefelé a lejtőn. Egyszer fejjel előre -buktam s felhasítottam arczomat; nem vesztegettem az időt arra, hogy -elállítsam a vérzést, hanem felugorva futottam tovább s a meleg vér -lecsöpögött arczomról a vállamra. Mialatt futottam, egyre ezt -mondogattam magamban: „Elmozdították egy kissé; félretolták az útból a -bokrok közé.“ De azért rohantam teljes erőmből. Az egész idő alatt -tudtam azzal a bizonyossággal, mely olykor rettentő félelmet keltve -nehezedik rá a lélekre, tudtam, hogy efféle bizakodás tiszta őrültség; -tudtam ösztönszerüleg, hogy a gépet eltávolították hatalmam köréből. -Kinosan lélekzettem. Azt hiszem, a dombtető és a kis tisztás közti -mintegy két mértföldnyi utat tiz percz alatt befutottam. Pedig nem -vagyok már fiatal legény. Futásközben hangosan átkoztam magam, hogy -gyanutlan esztelenségemben elhagyhattam gépemet; ezzel is alaposan -fogyasztottam lélekzetemet. Hangosan kiabáltam, de nem felelt senki. Nem -mocczant élőlény az egész holdfényes világban. - -– Amint a tisztásra értem, láttam, hogy a legrosszabb, amitől féltem, -való. A gépnek hire-hamva sem volt. Éreztem, hogy erőm fogy s kiver a -hideg, amint láttam a bokrok fekete sűrűsége között az üres területet. -Körülnyargaltam őrjöngve a tisztást, mintha a gép valamelyik szögletben -lehetett volna elrejtve, azután hirtelen megálltam, hajamat tépve -kezeimmel. Fölém tornyosodott a bronz alapzatra helyezett szfinx, -fehéren, fényesen, foltosan, a kelő hold világában. Mintha gúnyosan -mosolygott volna rémületemen. - -– Talán megvigasztalódhattam volna abban a gondolatban, hogy az apró -emberkék valami födött helyre tolták be gépezetemet, ha nem lettem volna -meggyőződve arról, hogy úgy fizikai, mint szellemi erejük teljesen -elégtelen ilyesmire. Ami megrémített, az valami eleddig nem is sejtett -hatalom érzete volt, amelynek váratlan közbelépte eltüntette -találmányomat. De egy dolgot bizonyosan tudtam: hacsak valamely későbbi -kor nem állította elő pontos mását, a gép az időben nem mozoghatott. Az -emeltyűk ráillesztésének módja – majd később megmutatom nektek – oly -bonyolult volt, hogy ha az emeltyűk le voltak véve, nem tudott bánni -senki a géppel. A gép mozgott s el volt rejtve, de csak a _térben_. De -ha így is volt, vajjon hol lehetett? - -– Azt hiszem, félig-meddig megőrültem. Emlékszem, hogy szenvedélyesen -ide-oda futkostam a szfinx körül a holdfényben uszó bokrok között s -fölriasztottam valami fehér állatot, amelyet a félhomályban kis őznek -tartottam. Arra is emlékszem, hogy késő éjjelig csapkodtam -összeszorított öklömmel a bokrokat, míg a letördelt galyak össze nem -vagdalták csuklómat, úgy hogy csurgott a vérem. Majd zokogva és dühöngve -gyötrelmemben, lementem a nagy kőépülethez. A tágas csarnok sötét, néma, -elhagyott volt. Elcsusztam az egyenetlen padlón s felbuktam úgy az egyik -malachit-asztalban, hogy majd eltört a sincsontom. Gyufát gyujtottam s -áthatoltam a poros függönyön, amelyet már említettem. - -– A függöny mögött egy másik nagy csarnok volt, tele vánkosokkal, -amelyeken vagy husz kis emberke aludt. Bizonyos, hogy nagyon -elcsodálkoztak, amint tagolatlanul kiabálva, a nyugodt sötétségből a -serczegő gyufa fénye mellett hirtelen előbukkantam. Mert ők már nem -ismerték a gyufát. – Hol van az időgépem? kezdtem kiáltva, mint a -haragvó gyerek és egymásután megragadtam és fölráztam őket. Nagyon -különösen érezhették magukat. Egynehányan nevettek, de a legtöbbje -szörnyü rémült arczot vágott. Amint ott álltak körülöttem, hirtelen az -jutott eszembe, hogy a fenforgó körülmények között az, amit tettem, a -legnagyobb ostobaság volt. A félelem érzetét próbáltam bennük -föleleveníteni; mert nappali viselkedésükből következtetve úgy -gondoltam, hogy félni már elfelejtettek. - -– Hirtelen eldobtam a gyufát s fellökve utamban az egyik emberkét, -kibotorkáltam a nagy ebédlő-csarnokon keresztül ujra a holdfénybe. -Hallottam, hogy ijedten kiabálnak s apró lábacskáik botorkálva ide-oda -tipegnek. Nem emlékszem, mi mindent tettem még, mialatt a hold fölfelé -emelkedett az égboltozaton. Azt hiszem, veszteségem váratlansága -őrjített meg. Mintha reménytelenül kiszakadtam volna saját fajomból, – -ott álltam, mint valami idegen állat az ismeretlen világban. Közbe-közbe -bizonynyal ujra kitört dühöngésem; sikoltoztam s átkoztam Istent és -végzetemet. Emlékszem, hogy a kétségbeesés egész hosszu éjjele alatt -szörnyü fáradságot éreztem tagjaimban; emlékszem, hogy megvizsgáltam a -legképtelenebb helyeket; tapogatództam a holdvilágos romok között s a -fekete, árnyékos helyeken különös lényekhez ért a kezem. - -– Emlékszem, hogy végül ott hevertem a földön a szfinx közelében; -zokogtam végtelen nyomoruságomban s haragudtam, hogy esztelenül ott -hagytam a gépet, holott lett volna elég erőm arra, hogy magammal vigyem. -Nem maradt számomra más, csak nyomoruság. Majd elaludtam. Mikor -fölébredtem, világos nappal volt s egy pár veréb ugrándozott közelemben -a pázsiton. - -– Felültem az üde reggeli levegőben s iparkodtam kitalálni, hogy -jutottam oda s mért érzem magam annyira elhagyatottnak és -kétségbeesettnek. Csakhamar tisztán emlékeztem mindenre. A napfény -tiszta világosságában világosan láttam magam is a dolgokat. Beláttam -éjszakai dühöngésem vad ostobaságát s okosan tudtam elmélkedni. Tegyük -föl, hogy a gép végkép elveszett, – talán megsemmisült. Az volt a -legczélszerübb, hogy nyugodt legyek és türelmes, tanulmányozzam -embereimet s tiszta képet nyerjek arról, hogy következett be veszteségem -és hogy tehetnék szert új anyagra és eszközökre, úgy hogy végül esetleg -új gépet készíthessek. Ez volt egyetlen reményem – nyomorult remény, de -mégis jobb, mint a kétségbeesés. Aztán meg az a világ, melybe jutottam, -tagadhatatlanul szép és érdekes világ volt. - -– De lehetséges volt az is, hogy a gépet csak máshová vitték. -Mindenképpen nyugodtan és türelmesen kellett viselkednem, hogy -megtudjam, hova rejtették s ujra visszaszerezzem erővel vagy -ravaszsággal. Mindezeket elgondolva talpra ugrottam s körülnéztem, -keresve, hol fürödhetném. Fáradt voltam, tagjaim szinte megmerevedtek, -és piszkos az utazástól. A friss reggel vágyat ébresztett bennem hasonló -frisseségre. Izgatottságom önmagát felemésztette. Amint dolgom után -láttam, valósággal csodálkoztam éjszakai szörnyű ingerültségemen. -Gondosan megvizsgáltam a talajt a kis tisztás körül. Egy kis időt -hiábavaló kérdezősködésre fecséreltem, elmagyarázva bajomat, úgy, amint -tudtam, a közelemben járkáló apró emberkéknek. Nem értette meg egyikük -sem mozdulataimat: nehánya bamba képet vágott; mások azt hitték, hogy -tréfálok velök s arczomba nevettek. Soha semmi nem került nagyobb -küzdelembe, mint hogy akkor megálljam, hogy rá ne üssek nevető kis -arczocskájukra. Bolond ösztön volt, de az ördög, amelyet félelmem és vak -haragom szült, még lázadozott bilincsei ellen s még egyre azon volt, -hogy zavarodottságomból hasznot huzzon. A gyep jobb tanácsot adott. -Láttam, hogy mély barázda szántotta fel körülbelül középen a szfinksz -alapzata s aközött a hely között, ahol lábam nyomai látszottak, amint -érkezésemkor a fölfordult géppel vesződtem. Köröskörül észrevettem egyéb -jeleit is a gép elhurczolásának; furcsa keskeny lábnyomokat láttam, -melyek mintha valami lajhártól eredtek volna. Mindez az alapzatra -terelte teljes figyelmemet. Ha jól emlékszem, mondtam már, hogy bronzból -volt. Nem egyszerü bronztömb volt. Minden oldalán bemélyedő, keretes -szép négyszögü lapok ékítették. Odamentem s ráütöttem e lapokra. Az -alapzat üres volt. Gondosan szemügyre vettem a lapokat, s láttam, hogy a -szegélyzetek nem voltak egy darabból. Kilincset, kulcslyukat nem -találtam sehol; de a lapok, amelyek, amint gyanítottam, ajtók voltak, -valószinüleg belülről nyiltak. Egy dolog elég világossá vált előttem. -Minden nagyobb erőlködés nélkül kitalálhattam, hogy időgépem a -talapzaton belül volt. De hogyan került oda, az egészen más kérdés volt. - -– A bokrok között, virágzó almafák alatt, két narancsszinü ruhába -öltözött emberke kis fejét láttam közeledni. Feléjök fordultam s -mosolyogva magamhoz intettem őket. Odajöttek, mire a bronzalapzatra -mutatva, igyekeztem megértetni velük, hogy szeretném kinyitni. De amint -az alapzat felé mutattam, rögtön szörnyű furcsán viselkedtek. Nem is -tudom, hogy magyarázzam meg arczkifejezésüket. Körülbelül úgy néztek -rám, mint valami gyöngédlelkü hölgy, akit durva, illetlen mozdulattal -megbánt az ember. Tovább mentek, mintha a lehető legnagyobb sérelem -esett volna rajtuk. Próbát tettem nyomban utána egy fehérruhás, édes -tekintetü kis ficzkóval, de az eredmény ugyanaz volt. Úgy elváltozott, -hogy szinte elszégyeltem magamat. Csakhogy, amint tudjátok, szükségem -volt az időgépre s ujra próbát tettem vele. Amint elfordult, úgy mint a -többiek, nem tudtam tovább uralkodni magamon. Három ugrással utólértem, -megkapva libegő ruháját, nyakon ragadtam s vonszolni kezdtem a szfinx -felé. De arcza erre oly borzadályt és ellenkezést fejezett ki, hogy -hirtelen útjára bocsátottam. - -– De még nem adtam meg magamat. Rácsaptam öklömmel a bronzlapokra. -Mintha valami zörej hangzott volna belülről – hogy világosan beszéljek, -mintha vihogásszerü hangot hallottam volna, – de bizonyára képzelődtem -csak. Majd leszaladtam a folyamhoz egy vaskos kavicsért s visszatérve -elkezdtem kalapálni az alapzatot, úgy hogy lapos mélyedést vertem az -ékítményekbe s a patina porzó rétegekben potyogott a földre. Az apró -emberkék vagy egy mértföldnyi területen bizonyára hallották, amint -szenvedélyesen ki-kifakadva kalapácsoltam. De nem volt semmi eredménye. -Láttam, hogy egy csoport apró teremtés lopva rám tekintget a lejtős -domboldalakról. Végre izzadtan és kimerülve leültem, hogy szemmel -tartsam a helyet. De ahoz nagyon is nyughatatlan természetü vagyok, hogy -valamit sokáig szemmel tarthassak. A hosszu virrasztásra tulságosan -nyugati ember vagyok. Dolgozni eldolgoztam akár esztendőkig is valami -problema megoldásán, de tétlenül várakozni bárcsak huszonnégyóráig is – -ez már egészen más dolog. - -– Nemsokára felkeltem s czéltalanul bandukoltam ide-oda a bokrok között -ujra a domb felé. Türelem, – biztattam magamat; ha vissza akarod -szerezni a gépedet, magára kell hagynod a szfinxet. Ha az a szándékuk, -hogy gépedet elvigyék, akkor nem sokat ér, ha bronzlapjaikat -megrongálod, ha pedig nem az a szándékuk, akkor úgy is visszakapod, -amint fogod tudni kérni tőlök. Ülni mind e sok ismeretlen dolog között, -ilyen rejtély előtt, – semmi jóval nem biztat. Őrülésre vezet. Nézz a -szemébe ennek a világnak. Fürkészd ki, figyeld meg, légy óvatos, ne -hamarkodd el véleményedet. Végül ráakadsz mindennek a nyitjára. Majd -hírtelen eszembe ötlött a helyzet humora: éveket töltöttem tanulással és -munkával, hogy eljuthassak a jövendőbe, s mikor odajutottam, szorongó -szenvedélyességgel szeretnék szabadulni belőle. Soha ember oly bonyolult -és oly reménytelen csapdát ki nem eszelt, aminőt én a saját magam -számára készítettem. Bár magam voltam az oka, nem tudtam magamon -segíteni. Hangosan felkaczagtam. - -– Amint a nagy palotában járkáltam, úgy látszott, hogy az apró emberkék -kerülnek. Lehet, hogy csak képzelődtem; de az is lehet, hogy -összefüggött a dolog a bronzkapuk kalapácsolásával. Csakhamar -megbizonyosodtam arról, hogy tényleg kerülnek. Jónak láttam a közönyöst -adni s nem üldöztem őket. Egy vagy két nap mulva minden a régi -kerékvágásba fordult vissza. Amint csak tellett tőlem, tanulgattam -nyelvöket s emellett folytattam erre-arra a nyomozást is. Vagy elkerülte -figyelmemet valami rejtett finomság, vagy pedig szörnyű egyszerű volt a -nyelvük – csaknem kizárólag konkrét főnevekből és igékből összeállított. -Úgy látszik, elvont fogalmakat alig, vagy egyáltalában nem ismertek; -képes beszédmóddal csak elvétve éltek. Mondataik rendszerint egyszerű, -kétszavu mondatok voltak; s nem voltam képes sem kifejezni, sem -megérteni egyebet, mint a legegyszerűbb mondatokat. Eltökéltem, hogy az -időgép és a szfinx alatt levő bronzajtók titkának gondolatát egyelőre -emlékezetem legrejtettebb zugába temetem, míg majd, amint tudásom egyre -bővül, természetes módon el nem következik a feltámadás pillanata. De -érthető, hogy valami belső ösztön odalánczolt pár mértföldnyi átmérőjü -körbe, megérkezésem helye körül. - - - - -VIII. Magyarázat. - -Amennyire elláthattam, az egész világ ugyanazt a buja gazdagságot -varázsolta elém, mint a Themze völgye. Minden dombról, bármelyikre -másztam, ugyanannyi ragyogó épület, ugyanaz a véghetetlen anyag- és -stilváltozatosság tárult elém; az örökzöldnek ugyanazt a bozótos -sűrűjét, ugyanazokat a virágos fákat és fás harasztokat láttam. Itt-ott -viz csillogott, mint az ezüst; távolabb hullámalaku kék dombok -emelkedtek, beleolvadva a mennyboltozat derűjébe. Sajátságosan vegyültek -bele a táj tarkaságába – s le is kötötték csakhamar figyelmemet – -mindenfelé a köralaku kutak, amelyek többnyire – úgy tetszett – nagyon -mélyek voltak. Volt egy a mellett a hegyi ösvény mellett is, amelyet -első sétámon végigjártam. Mint a többit, ezt is finom mivű -bronz-szegélyzet körítette s kis kupola védte az eső ellen. Amint e -kutak mellett ülve belenéztem szúró sötétségükbe, vizcsillogásnak nyomát -sem láttam s az égő gyufa sem tükröződött bennük vissza. - -De valamennyiből különös zubogás, nagy gép zakatolásához hasonló hang -hallatszott ki s a gyufa lobogásáról észrevettem, hogy a kútak torkán -szüntelenűl légvonat áramlik lefelé. Beledobtam egyik nyilásba egy darab -papírt. Nem lebegett lassan lefelé, hanem mintha valami bekapta volna, -hirtelen eltűnt szemem elől. - -– Egy idő múlva kapcsolatba hoztam e kútakat a lejtőkön itt-ott emelkedő -magas tornyokkal: mert ezek fölött gyakran úgy megcsillant a levegő, -mint forróság idején kiaszott partok fölött. Mindent egybevetve, az az -erős sejtelem támadt bennem, hogy a föld alatt hatalmas szellőztetési -rendszer lehet, melynek valódi jelentőségét bajos volna kitalálni. -Eleinte azt gondoltam, hogy e kis emberek egészségügyi szervezetével -függ össze. Ez a következtetés észszerű volt, de teljesen hibás. - -– S itt be kell vallanom, hogy az egész idő alatt, amelyet e valóságos -jövő világban töltöttem, fölötte keveset tudtam meg a csatornákról, a -közlekedési módokról s más efélékről. A jövendő korok amaz utópiaszerű -látomásaiban, amelyeket olvastam, töméntelen apró részletet találunk az -épületekről, a társadalmi szervezetről s több eféléről. De míg ily -részleteket könnyű összeállítani ott, ahol az egész világot egy ember -képzelme teremti, addig tisztára hozzáférhetetlenek az eleven utazó -számára, aki oly érzéki valóságok közé kerűl, aminőkre én bukkantam. -Gondoljunk csak arra, minő mesét vinne haza törzsének Londonról egy -telivér középafrikai néger! Mit tudhatna a vasúti-társaságokról, a -társadalmi mozgalmakról, a telefon- és telegraf-sodronyokról, a -földosztó-társulatról, a postautalványokról s más efélékről? De mi még -legalább elég készséges magyarázatokkal szolgálnánk neki! S azután még -abból is, amit megtudott, mennyit tudna megértetni vagy elhitetni -világot nem látott földieivel? Pedig mily közel áll egymáshoz a mai kor -négere és fehér embere, s mily óriási ür választott el engem az aranykor -embereitől! Éreztem sok olyat, amit nem láttam s ami hozzájárúlt -kényelmemhez; de félek, hogy ebből a nagy különbségből nem igen tudok -veletek egyebet megértetni, mint valamely automata-berendezés általános -benyomását. - -– Ami példáúl a temetkezést illeti, nem volt nyoma sem -égetőkemenczéknek, sem sírféléknek. De az ötlött eszembe, hogy az égető -kemenczék bizonyára valahogyan kívül esnek vizsgálódásaim körén. Itt -volt újra egy kérdés, amelyen hosszasan eltünődtem, bár kiváncsiságom -egyelőre teljes vereséget szenvedett. A dolog zavart s egy további -észleletre vezetett, amely még inkább megzavart: kis embereim között nem -akadt koros vagy beteges egyetlen egy sem. - -– Be kell vallanom, hogy az az elégedettség, amelyet az -automata-czivilizáczióról és a hanyatló emberiségről kieszelt legelső -elméletem keltett bennem, – nagyon rövid életű volt. De másra nem -gondolhattam. Kifejtem a nehézségeket. A legtöbb nagy palota, amelyet -szemügyre vettem, nem volt egyéb, mint lakóhely, ebédlő és hálóterem. -Gépeket s más eféléket sehol sem találtam. Pedig e kis emberek ruhája -csinos gyári munka volt, amelyet időnkint meg kellett újítani; és -szandáljuk, bár czifrázatlan, bonyolúlt szerkezetű érczmunka volt. -Valahogy csak kellett az ily dolgoknak készülniök! S ezek az apró lények -az alkotás vágyának legkisebb nyomát sem árúlták el. Üzletnek, -műhelynek, beviteli kereskedelemnek sehol semmi jele. Egész idejüket -azzal töltötték, hogy szelíden játszadoztak, a folyamban megfürödtek, -félig játszva szerelmeskedtek, gyümölcsöt ettek és aludtak. Nem -láthattam, hogy ment minden a maga útján. - -– Aztán meg az időgép: valami, nem tudtam, mi, bevitte a fehér szfinx -üres alapzatába. Miért? Ha megölnek, sem tudtam elképzelni. S azok a -viznélküli kútak is, meg azok a csillámló oszlopok. Hiányzott mindenhez -a kulcsom. Mintha – hogyis mondjam csak? Képzeljétek, hogy egy feliratra -bukkantatok, vannak benne itt-ott mondatok kitünő, tiszta angol nyelven; -s tele van szurdalva másokkal, amelyeknek nemcsak a szavait, de még a -betűit sem ismeritek. Ott tartózkodásom harmadik napján ilyennek tünt -fel előttem a nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendő világa! - -– Ezen a napon barátot is szereztem magamnak – bizonyos értelemben. -Mialatt egy csoport emberkét nézegettem, akik a sekély vízben fürödtek, -az egyik görcsöt kapott. Lefelé kezdett hömpölyögni a folyamban. A -főáramlás elég gyors volt, de azért a középszerű úszó is leküzdhette. -Tiszta képet nyerhettek e teremtmények különös tökéletlenségéről, ha -elmondom, hogy nem akadt közöttük egy sem, aki kisérletet tett volna az -elhaló hangon kiáltozó lény megmentésére, bár szemük láttára fuladozott. -Amint megbizonyosodtam erről, lehánytam magamról a ruhát s egy alsóbb -helyen belegázolva a vizbe, megkaptam a nyomorúlt apróságot, s kihúztam -a biztos partra. Megdörzsöltem kissé tagjait, mire csakhamar magához -tért, s megvolt az az elégtételem, hogy mielőtt elhagytam, teljesen -kiheverte a bajt. Oly kevésre becsültem már az egész fajt, hogy a -legcsekélyebb hálára sem számitottam. Csakhogy ebben nem volt igazam. - -– Ez reggel történt. Délután találkoztam a kis nőcskével (legalább azt -hiszem, az volt), amint kutató kirándulásomról visszatérőben voltam -középpontom felé. Örömkiáltásokkal fogadott s hatalmas virágfüzérrel -ajándékozott meg, amelyet nyilvánvalóan az én számomra, kizárólag az én -számomra font. Az eset megragadta képzeletemet. - -– Nagyon elhagyatottnak érezhettem magamat. Iparkodtam is, amennyire -csak tőlem telt, kimutatni, mennyire megbecsülöm ajándékát. Csakhamar -egymás mellett ültünk egy kis kőlugasban, s főleg mosolygásból álló -társalgásba ereszkedtünk. A kis teremtmény barátságossága teljesen ugy -hatott rám, mint valami gyerek kedveskedése. Virágokat szedtünk -egymásnak, s ő kezemet csókolgatta. Csókolgattam én is az övét. Majd -beszélgetni próbáltam vele, s megtudtam, hogy Weená-nak hivják. Ez a -név, bár nem tudtam, mit jelent, nagyon ráillett. Ez volt a kezdete -annak a furcsa barátságnak, amely egy hétig tartott, s véget ért úgy – -amint majd elbeszélem. - -– Olyan volt éppen, mint a gyerek. Velem akart lenni folytonosan. -Követni próbált mindenfelé s legközelebbi kószálásom alkalmával nagyon -bántotta, hogy mikor kifáradt, el kellett hagynom. Kimerült s egyre -fájdalmasabban kiabált utánam, De a világ problemáit kellett megoldanom. -Nem azért jöttem a jövőbe, mondogattam magamban, hogy miniature szerelmi -kalandba elegyedjem. Valahányszor elhagytam, nagyon elszomorodott, s nem -egyszer oly hevesen követelte, hogy velem jöhessen, hogy mindent -összevetve, odaadó vonzódása bajt is okozott annyit, mint -kellemetességet. De azért általában nagy kényelmemre szolgált. Azt -gondoltam, hogy puszta gyermeki vonzalommal csüggött rajtam. Nagyon is -későn jöttem rá csak arra, mennyire fájt neki, mikor egyedül hagytam. S -nagyon is későn tudtam meg csak, mim volt ő nekem. Pusztán azért, mert -ugy látszott, vonzódik hozzám, s a maga együgyű modorában ugy mutatta, -hogy aggódik értem, nemsokára, valahányszor visszatértem a fehér szfinx -szomszédságába, ehez a kis babához, csaknem oly érzés fogott el, mintha -házi otthonom fogadott volna; és csakhamar már a dombról jövet -nézegettem, nem látom-e fehérbe és aranyba öltözött piczi alakját. - -– Tőle tudtam meg azt is, hogy a félelem nem veszett ki még a világból. -Nappal nem igen félt s a legcsodásabb bizalommal csüggött rajtam; mert -egyszer, mikor egy bolondos pillanatomban fenyegető arczot vágtam rá, -egyszerűen rám nevetett. De félt a sötéttől, félt az árnyéktól, félt -mindentől, a mi fekete. A sötétség volt ránézve az egyetlen félelmes -dolog. Szörnyű heves indulat volt ez benne, s gondolkodóba ejtett és -megfigyelésekre vezetett. Észrevettem egyebek között, hogy ezek az apró -emberkék, amint besötétedett, összegyűltek a nagy házakban és -csoportosan aludtak. Ha az ember világosság nélkül lépett közéjük, -rémült zavarba ejtette őket. Amint beállt az este, soha egyetlen egyet -sem találtam a szabadban, s nem volt rá eset, hogy valamelyik egyedül -aludt volna a házban. De oly bamba voltam, hogy nem okultam ebből a -félelemből, s bár Weena mindig kinosan ellenkezett, állhatatosan azt -kivántam, hogy távol aludjunk a szunnyadó csoportoktól. - -– Nagyon bántotta őt a dolog, de végül diadalmaskodott hozzám való régi -vonzalma, s ismeretségünk öt éjszakáját – beleértve a legvégső éjszakát -is – ugy töltötte el, hogy fejét karomra fektetve aludt. De Weenáról -beszélve, elvesztem mesém fonalát. A megmentése előtti éjjel alig -kezdett még virradni, mikor felébredtem. Nyughatatlan voltam s azt -álmodtam, hogy megfuladtam s tengeri csillagállatok lágy csápjai -tapogatták arczomat. Nagy ijedtségre ébredtem, s furcsa módon azt -képzeltem, hogy valami szürkés állat suhant ki épp az imént a szobából. -Ujra aludni próbáltam, de nyughatatlanul, kellemetlenül éreztem magamat. -Az a homályos szürkeség fogott körül, mikor a dolgok éppen bontakoznak a -sötétségből, mikor minden szintelen, élesen határolt és mégis elmosódó. -Felkeltem, lementem a nagy csarnokba, s onnan a kőlapokon keresztül ki a -palota elé. Azt gondoltam, erényt űzök a kényszerűségből, s megnézem a -napkeltét. - -– A hold eltünőben volt; haldokló világa s a kezdődő virradat sápadtsága -kisérteties félhomályba vegyült össze. A bokrok koromsötétek voltak, a -föld komoran szürkéllett, az égbolt szintelen volt és szomoru. A -domboldalon mintha kisérteteket láttam volna. Amint fürkésztem a lejtőt, -háromszor egymásután fehér alakokat vettem észre. Kétszer ugy képzeltem, -hogy egyetlen fehér, majomféle teremtmény rohan a dombon egyre -gyorsabban fölfelé, egyszer pedig a romok közelében mintha egész falka -czipelt volna valami sötét testet. Gyorsan mozogtak. Nem láttam, mi lett -belőlök. Ugy látszott, eltüntek a bokrok között. Ne feledjétek, hogy a -virradat még mindig határozatlan volt. Azt a bizonytalan, kora reggeli -hüvösséget éreztem, amelyet mindnyájan ismertek. Nem hittem szememnek. - -– Amint a keleti boltozat fényesedni kezdett, a napfény megjelent s -egyszerre élénk színekkel vonta be a világot, jobban szemügyre vettem a -vidéket. De fehér alakjaimnak nem volt nyoma sem. Pusztán a félhomály -szüleményei voltak. Bizonnyal kisértetek voltak – szóltam magamban, – -csak azt tudnám, mely korból valók. Mert Grant Allan egy különös -megjegyzése jutott eszembe és elmulattatott. Ha minden nemzedék kihal és -kisérteteket hagy ránk, akkor a világ – igy okoskodott – végre is szűk -lesz nekik. E szerint az elmélet szerint mától fogva ide s tova -nyolczszázezer év alatt alaposan elszaporodhattak, s nem volt mit -csodálni rajta, hogy egyszerre négyet is láttam. De a tréfa nem -elégitett ki, s ezeken az alakokon tünődtem egész reggel, mig csak Weena -megmentése ki nem verte őket fejemből. Határozatlan úton-módon -összefüggésbe hoztam őket azzal a fehér állattal, amelyet -felriasztottam, mikor eleinte oly szenvedélyesen kerestem az időgépet. – - -– Weena kellemesen pótolta őket; de azért az volt a rendeltetésük, hogy -nemsokára sokkal rémesebben ejtsék hatalmukba elmémet. - -– Azt hiszem említettem már, mennyire melegebb volt az idő ebben az -aranykorban, mint manapság. Nem tudom, mi lehetett az oka. Talán a nap -volt forróbb, vagy a föld keringett közelebb a naphoz. A közfelfogás az, -hogy a nap a jövendőben egyre jobban kihül. De az emberek, akik az -ifjabb Darwin elmélkedéseiben járatlanok, megfeledkeznek arról, hogy a -bolygók végül egymásután visszahullanak a szülőtestbe. Ily katasztrófák -alkalmával a nap valószinüleg ujult erőre lobban; s lehet, hogy -valamelyik belső bolygó már így járt. Azonban bármi volt is az oka, -annyi tény, hogy a nap sokkal forróbb volt, mint manapság. - -– Nos, az egyik nagyon forró reggelen – azt hiszem a negyediken – -mialatt a hőség és a vakító fény ellen védelmet kerestem valami hatalmas -romhalmazban a mellett a nagy ház mellett, ahol aludtam és táplálkoztam, -– a következő furcsa dolog esett meg velem. A törmelékrakások közt -mászkálva szűk folyosóra bukkantam, amelynek végét és oldalablakait -lezuhant kőtömegek zárták el. A külső tündöklés ellentéte folytán -eleinte áthatatlanul sötétnek tünt föl. Beléptem tapogatódzva, mert a -fényességből sötétségbe jutva, szines foltok uszkáltak szemem előtt. -Hirtelen mintegy lebűvölten megállottam. A sötétségből a külső napfény -visszaverődése következtében tündöklő szempár szegeződött rám. - -– A fenevadak régi ösztönszerű félelme szállt belém. Ökölbe szorítottam -kezemet s mereven néztem bele a ragyogó szemgolyókba. Visszafordulni -féltem. Majd az a teljes biztonság jutott eszembe, amelyben, mint addig -gondoltam, az emberiség él. S visszaemlékeztem arra a különös borzalomra -is a sötétségtől. Legyőzve némileg félelmemet, egy lépést tettem előre s -megszólaltam. Megengedem, hogy hangom akaratlanul is nyers lehetett. -Kinyujtottam kezemet s valami lágy testhez értem. A szempár hirtelen -oldalt fordult rólam s valami fehér rohant el mellettem. Bátorságom -inamba szállt. Megfordultam s furcsa kis majomhoz hasonló alakot láttam, -amely fejét sajátságos módon lefelé lógatva keresztül szaladt a hátam -mögötti napsütötte térségen. Belebotlott egy gránittömbbe, -félretántorodott s egy pillanat mulva eltünt a fekete árnyékban egy -másik törmelékrakás alatt. - -– Érthető, hogy az a benyomás, amelyet rám tett, tökéletlen; de annyit -tudok, hogy piszkos fehér szine s furcsa nagy szürkésvörös szeme volt; -fejét és hátát pedig lenszinü szőr borította. De mondom, oly gyorsan -rohant, hogy nem láttam tisztán. Azt sem mondhatom meg, négy lábon -rohant-e vagy csak első lábait lógatta-e le nagyon. Egy pillanat sem -telt bele, követtem a második romhalmaz közé. Nem akadtam rá mindjárt; -de amint egy ideig ott álltam a mély sötétségben, egy olyan kerek, -kútalaku nyilásra bukkantam, aminőről már beszéltem. Elzárta félig egy -lezuhant pillér. Hirtelen megvillant agyamban egy gondolat. Hátha a -kútban tűnt el az a valami? Gyufát gyujtottam s lenézve a mélybe, -hosszukás fehér lényt láttam mozogni. Amint lefelé huzódott, ragyogó -nagy szemét mereven rám szegezte. Borzadály fogott el. Mintha emberfajta -pók lett volna. Lefelé kuszott a falon s most vettem csak észre, hogy az -aknában lefelé létraszerűen számos fémfok van a láb és a kéz számára. A -gyufa már a körmömre égett s kihullott kezemből. Esés közben kialudt. -Mire ujat gyújtottam, a kis szörnyeteg eltünt. - -– Nem tudom, meddig ültem ott, belebámulva a kutba. Jó darabig nem fért -a fejembe, hogy az, amit láttam, emberféle volt. De lassacskán kezdett -az igazság derengeni bennem. Az ember nem maradt egy faj, hanem két -különböző állatfajra szakadt; s az én bájos felvilági gyermekeim nem -egyedüli leszármazói a mi nemzedékünknek, hanem az a halvány, ocsmány, -éjjeli lény is, amely elémbe került, az is örököse minden koroknak. - -– A csillámló pillérekre s a földalatti szellőztetésről költött -elméletemre gondoltam. Kezdtem gyanítani valódi jelentőségüket. De hát, -tünődtem, hogy illett bele ez a lemur abba a rendszerbe, amelyet egy -teljesen egyensúlyba jutott szervezkedésről készítettem? Miképp függött -össze a szép felvilágiak gondatlan vidámságával? S mi rejlett ott lenn, -az akna tövében? A kút szélére ültem s biztatgattam magam, hogy nincs -mitől félnem, s hogy oda kell leereszkednem, ha minden nehézséget le -akarok küzdeni. S emellett nyomban rá irtóztam a leereszkedéstől! -Mialatt haboztam, egypár szépséges földfeletti emberke kergetőzőtt, a -napfényben szerelmeskedve, az árnyék felé. A férfi kergette a nőt, -virágokat dobálva rá futás közben. - -– Mintha elszomorodtak volna, amint megláttak, kezemmel az eldőlt -pillérre támaszkodva s belebámulva a kút mélyébe. Nyilvánvalóan -kellemetlenül érintették őket ezek a nyilások, mert amint rámutatva -egyik nyilásra, megpróbáltam kérdezősködni róla kis embereimtől az ő -nyelvükön, láthatóan még inkább elkedvetlenedtek és elfordultak. De -gyufáim érdekelték őket s néhányat meggyujtottam mulattatásukra. Azután -ujra megpróbálkoztam a kúttal, de ujra hiába. Csakhamar utjukra engedtem -hát őket s elhatároztam, hogy visszamegyek Weená-hoz s lehetőleg tőle -tudok meg valamit. De gondolataim valósággal forrongtak már. Sejtelmeim -és benyomásaim zürzavarosan kavarogva uj rendbe igyekeztek illeszkedni. -Megvolt a kulcsom e kutak jelentőségéhez, a szelelő tornyokhoz, a -titokzatos kisértetekhez, arról nem is szólva, hogy mi a jelentése a -bronz-kapuknak és hogy mi történt az időgéppel! S lassan-lassan nagyon -határozatlanul derengeni kezdett bennem a megoldása annak a gazdasági -problemának, mely zavarba ejtett. - -– Uj világ tárult fel előttem. Tiszta dolog volt, hogy az embernek ez a -második válfaja földalatti. Különösen három körülmény erősítette meg -bennem azt a gondolatot, hogy ennek a válfajnak ritka jelentkezése a -föld szine fölött régóta folytatott föld alatt való lakás következése. -Először is az a piszkos fehér szin, amely tulajdonsága a legtöbb -állandóan sötétben élő állatnak, például a Kentucky-barlang fehér -halának, hogy mást ne említsek; azután az a nagy szem, rendkivüli -fogékonysággal a fény visszaverésére, amely közös sajátsága minden -éjjeli lénynek – tanu rá a bagoly és a macska, s végre az a látható -zavarodottság a napfényben, az a gyors, de azért esetlen, ijedt -menekülés a sötét árnyék felé s az a sajátságos fejtartás a -világosságban – mindez erős bizonysága volt a retina tulságos -érzékenységének. - -– Bizonyos volt tehát, hogy a föld alattam keresztül-kasul volt furva, s -az uj faj a föld alatt lakott ezekben az alagutakban. Az a körülmény, -hogy a lejtős domboldalak, hogy az egész vidék, kivéve a folyammenti -völgyet, tele volt szelelőtárnákkal és kutakkal, az alagutak határtalan -elágazásáról tanuskodott. Nem volt-e tehát természetes föltételeznem, -hogy mindazt, amit a napfényben élő faj kényelme megkivánt, lenn a -földalatti világban készítették? Ez a gondolat oly nyilvánvalónak -tetszett, hogy azonnal elfogadtam s rátértem arra a kérdésre, hogyan -történhetett az emberiség két fajra való szakadása? - -– Merem állítani előre is, hogy föltevéseimet valószinünek fogjátok -tartani, bár én magam csakhamar megtudtam, hogy az elmélet, amelyet -fölállítottam, nagyon messze esett a valóságtól. - -– Először is kiindulva saját korunk problémáiból, világosnak tetszett -előttem, mint a napfény, hogy az egész helyzetnek a nyitja a tőkés és a -munkás között levő most még csak futólagos társadalmi különbség -fokonkint való növekedésében rejlik. Nincs benne kétség, hogy mindez -elég groteszknek, hihetetlen képtelenségnek tetszik, pedig éppen a mi -korunkban van nem egy oly körülmény, amely erre a fejlődésre utal. -Megvan a törekvés, hogy a czivilizáczió kevésbbé diszes részleteire -földalatti területet használjanak fel; ilyenek például a londoni -metropol-vasut, az új villamos vasutak, földalatti utak, földalatti -műhelyek és vendéglők, s mindezek egyre szaporodnak és növekednek. -Nyilvánvaló – gondoltam magamban, – hogy ez a törekvés addig erősbödött, -mig az ipar elvesztette teljesen a föld szinén való létezése -jogosultságát. Mindig mélyebbre és mélyebbre vonult, egyre nagyobb -földalatti műhelyekbe, mindig több és több idejét töltvén el ott alant, -mig végre…! Sőt már ma is nem él-e az east-endi munkás oly mesterséges -körülmények között, mintha valósággal számüzték volna a föld természetes -felületéről? - -– S ha tovább megyünk, a gazdagok zárkozásra hajló törekvése, mely -kétségtelenűl neveltetésük egyre növekvő finomulásának és a közöttük meg -a szegények nyers erőszakossága között tátongó örvénynek a következése – -máris odavezetett, hogy a föld területének tekintélyes részét saját -maguk számára lefoglalták. London körül például a szebb vidéknek több -mint fele el van zárva a betolakodás elől. S ugyancsak ez a tátongó űr, -mely a gazdagok magasabb mívelődési folyamatának s a finomúlt életmódra -való egyre növekvő képességeiknek és az erre csábító kisértéseknek a -következése, folyton-folyvást gyérebbé fogja tenni a társadalmi -osztályok összevegyülését és az összeházasodás útján való emelkedést, -amely ez idő szerint késlelteti még az emberi fajnak a társadalmi -rétegek szerint való kettéválását. Ugy hogy végre nem lesz más a föld -felett, csak a vagyonos osztály, mely a gyönyört, a kényelmet és a -szépséget hajszolja, a vagyontalanok osztálya pedig egészen a föld alá -kerűl. S amint ez megtörtént, nincs benne kétség, hogy a földalattiaknak -adót kellett fizetniök, különösen azért, hogy barlangjaikat -szellőztethessék. Ha ezt megtagadták volna, a hátrálékokért éhen -vesztek, vagy megfuladtak volna. Akik betegesek vagy lázadozó -természetűek voltak, azok kipusztúltak. S végre amint a megoszlás -egyensulya állandósúlt, az utódok alkalmazkodtak a földalatti élet -feltételeihez, s épp oly boldogok lettek saját világukban, mint a -vagyonos osztály a földszinén. Mindebből természetes módon következett a -földfelettiek finomúlt szépsége és a földalattiak beteges sápadtsága. - -– Az emberiségnek az a nagy diadala, amelyről álmodoztam, egészen más -alakot öltött elmémben. Szó sem volt az erkölcsi nevelés és az általános -összemunkálkodás oly diadaláról, aminőről képzelődtem. Ellenkezőleg, ott -láttam magam előtt egy valóságos arisztokracziát, felfegyverezve a -tökéletesűlt tudással, amely megvalósította a mai gazdasági rendszer -logikus következéseit. Nemcsak a természeten diadalmaskodott, hanem -leigázva a természetet, leigázta saját embertársait is. De újra -hangsúlyozom, hogy ezt az elméletet csak akkor tartottam helyesnek. -Nekem ugyanis nem magyarázgatott az utópiás könyvek sablonos ciceronéja. -Magyarázatom lehet teljesen helytelen, de még most is ezt tartom a -legvalószínűbbnek. De ha ezt el is fogadjuk, bizonyos volt, hogy az az -egyensúlyba jutott czivilizáczió, amelyet évezredek eredményeztek, régen -megjárta már zenitjét, s most már jó ideje a hanyatlás korszakát élte. A -földfelettiek túlságos biztonsága lassú elkorcsosulásra vezetett; -nagyságuk, erejük és értelmük általában csökkenésnek indúlt. Ennyit elég -világosan láthattam már eddig is. Mi volt a sorsa a földalattiaknak, -arról még sejtelmem sem volt; de amit eddig tapasztaltam a morlockokról -– körülbelül ez volt a neve a földalattiaknak, – abból sejthettem, hogy -a morlockokban az emberi tipus még jobban elváltozott, még jobban -elkorcsosúlt, mint az eloi-kban, ahogy a földfelettiek szép faját -nevezték. - -– Majd zavaros kétségek támadtak bennem, mért vették el a morlockok -időgépemet? Mert abban bizonyos voltam, hogy ők vették el. És az eloik, -ha ők voltak az urak, mért nem tudták gépemet visszaszerezni? S mért -féltek oly rettenetesen a sötétségtől? Amint említettem, tovább -kérdezősködtem Weena-tól a földalatti világról, de újra csalódás ért. -Először nem is értette meg kérdéseimet, azután meg vonakodott -válaszolni. Reszketés fogta el, mintha elviselhetetlen lett volna rá -nézve ez a téma. S mikor talán kissé nyersen erőltettem, könyekbe tört -ki. Ezek voltak az egyedüli könyek, melyeket saját könnyeimen kivül -láttam ott az aranykorban. Hirtelen abba is hagytam a morlockokról való -kérdezősködést s csak arra törekedtem, hogy mielőbb száműzzem Weena -szeméből az embervoltával járó örökségnek ezeket a szomorú jelképeit. És -csakhamar mosolyogni és tapsolni kezdett, mialatt ünnepiesen elégettem -egy szál gyufát. - - - - -IX. A morlockok. - -– Furcsálhatjátok ugyan, de két napba került, míg követhettem az ujonnan -lelt nyomot, bár nyilvánvalóan ez vitt a helyes útra. Azoknak a sápadt -testeknek a láttára valami sajátságos borzongás fogott el. Éppen olyan -piszkos fehér szinük volt, mint a férgeknek, meg azoknak az állatoknak, -amiket természetrajzi múzeumokban spirituszba rakva láthatunk. -Érintésükre kellemetlen hideget éreztem. Valószínű, hogy borzongásom oka -jórészt az eloik szimpatikus hatásában rejlett. Jóformán értettem is -már, miért undorodnak az eloik a morlockoktól. - -– A rákövetkező éjszaka rosszúl aludtam. Valószinü, hogy egészségem is -megrendűlt egy kissé. Nyugtalankodtam, kétségek szorongattak. Egy-egy -pillanatra iszonyú félelem fogott el, melynek végső okát sehogy sem -értettem meg. Emlékszem, hogy nesztelenűl besurrantam a nagy csarnokba, -hol a kis emberkék aludtak a holdfényben – ez éjszaka köztük volt Weena -is, – s közöttük újra visszatért bátorságom. Eszembe jutott, hogy néhány -nap múlva elfogy a hold utolsó negyede, s arra gondoltam, hogy a sötét -éjjeleken a föld alatti kellemetlen lények, ezek a fehér lemurok, ezek a -régieket helyettesitő új férgek, bizonyára sokkal számosabban fognak -jelentkezni. És mind a két nap oly nyughatatlan voltam, mint aki -elkerűlhetetlen kötelesség teljesítése elől húzódozik. - -– Meg voltam győződve, hogy az időgépet csak ugy találom meg, ha -merészen behatolok a földalatti világ rejtelmeibe. De nem volt -bátorságom szembenézni a rejtelmekkel. Csak legalább egyetlenegy társam -lett volna, egészen más lett volna a dolog. De teljes egyedülvalóságom -iszonyu volt, s rémített már a gondolat is, hogy lemászszam a kut -sötétségébe. Nem tudom, értitek-e, mit éreztem, de annyit mondhatok, -sohasem éreztem magamat teljes biztonságban. - -– Talán éppen ez a nyughatatlanság, a biztonság érzetének ez a hiánya -űzött egyre távolabbi és távolabbi kutató kirándulásokra. Amint -délnyugatnak mentem a felé az emelkedő táj felé, melyet most Combe -Wood-nak neveznek, a messzeségben, a XIX. századbeli Banstead irányában, -hatalmas zöld építményt vettem észre, amely különbözött mindattól, amit -eddig láttam. Nagyobb volt minden eddigi palotánál vagy romnál, s -keleties homlokzata volt. Halvány, kékeszöld csillogása a kinai -porczellán egy fajtájára emlékeztetett. Eltérő külsejéből eltérő -rendeltetésére következtettem, s elhatároztam, hogy folytatom utamat és -megvizsgálom. De már későre járt s különben is már hosszu, fárasztó -kószálás után vettem csak észre e különös építményt. Másnapra -halasztottam tehát a kaland folytatását, és visszatértem a kis Weenához, -aki szokott kedveskedésével fogadott. De másnap reggel világosan -beláttam, hogy a zöld porczellán palotára irányuló kiváncsiságom -önámítás volt, hogy ürügyet leljek elodázni máskorra azt a kisérletet, -melytől irtóztam. Föltettem tehát magamban, hogy minden további -idővesztegetés nélkül megpróbálom a leszállást s kora reggel utnak -indultam egyik kut felé, amely a gránit és aluminiumromok közelében -volt. - -– A kis Weena velem szaladt. Ott tánczolt mellettem a kútig, de mikor -látta, hogy a nyilás szélére támaszkodom s a mélységbe nézek, sajátságos -módon elkedvetlenedett. – Isten veled, kis Weena, szóltam, megcsókolva -őt, azután félretoltam s a szegélyzeten keresztűl tapogatni kezdtem a -leereszkedésre szolgáló kampókat. Gyorsan, gyorsan, mert bevallom, -féltem tőle, hogy bátorságom el talál párologni! Weena eleinte elképedve -bámult rám. Majd fájdalmasan felkiáltott, s hozzám rohanva, kis kezével -belém kapaszkodott. Ellenkezése, azt hiszem, csak még jobban -megerősített szándékomban. Leráztam magamról, tán kissé nyersen is, s a -következő perczben a kút torkában voltam. Láttam kétségbeesett arczát a -szegélyzet fölött, s mosolyogtam, hogy fölbátorítsam. Azután lenéztem a -mélységbe, az inogó kampókról, melyeken lógtam. - -– Körülbelül kétszáz yardnyi aknán kellett lekúsznom. A kut falaiból -kiugró érczfokokon kellett leereszkednem, s mivel ezek a fokok nálam -sokkal keskenyebb és könnyebb lények számára készültek, leereszkedés -közben kinosan szorongtam és hamar kifáradtam. S ha csak a fáradtság -lett volna minden! Az egyik fok hirtelen elhajlott sulyom alatt, és -csaknem lezuhantam a fekete mélységbe. Egy pillanatig félkézzel -kapaszkodva lógtam a levegőben, s ez után a tapasztalat után nem mertem -többé pihenőt tartani. Bár karom és hátam csakhamar kínosan sajgott, oly -gyorsan folytattam a bizonytalan leereszkedést, amint csak kitelt tőlem. -Föltekintve, keskeny kis korongot láttam, közepén csillaggal, s a kis -Weena fekete körnek látszó fejecskéjével. Alattam egyre erősödött s -egyre nyomasztóbb érzést keltett bennem valami gépezet zubogása. Kivéve -fejem fölött a kis korongot, áthatatlan sötétség vett körül mindenfelől, -s mikor ujra a magasba tekintettem, a kis Weena is eltűnt előlem. - -– Kínzó nyugtalankodás nehezedett rám. Már-már arra gondoltam, hogy -felkúszom újra a magasba, s nem törődöm a föld alatti világgal. De -mialatt ez járt fejemben, folyton-folyvást mélyebbre ereszkedtem. Végre -nagy megkönnyebbülésemre homályosan derengő szűk nyílást vettem észre a -falban, körülbelül egy lábnyira jobbkéz felől. Belevetettem magamat, s -láttam, hogy a nyilás vizszintesen haladó szük alagutba vezetett, -amelyben lefekhettem. Karom sajgott, hátamat görcs szorongatta, s a -lezuhanástól való tartós félelem következtében reszkettem. S e mellett -az áthatatlan sötétség is fájdalmasan hatott szememre. Fülembe zúgott -zakatolása, dörömbölése a gépezetnek, amely levegőt szivattyúzott le az -aknán. - -– Nem tudom, meddig feküdtem itt. Arra riadtam fel, hogy lágy kéz érinti -arczomat. Talpra ugrottam a sötétségben, gyufám után kaptam, s gyorsan -meggyujtva egyet, láttam, hogy három fehér teremtmény hátrál lehajolva, -sebesen a fény elől. Olyanok voltak, mint az, amelyet a föld szinén -láttam a romok között. Szemük abban a rám nézve áthatolhatatlan -sötétségben, amelyben éltek, rendkivül nagy volt és végtelenül érzékeny, -épp ugy, mint a feneketlen mélységben élő halak pupillái és -fényvisszaverő képessége. Bizonyos voltam benne, hogy látnak engem abban -a fénytelen sötétségben, s ugy tetszett, nem is félnek tőlem egy cseppet -sem, eltekintve a világosságtól. De mihelyt gyufát gyujtottam, hogy -megnézzem őket, hátráltak állhatatosan, s eltüntek a fekete nyilásokba -és alagutakba, ahonnan csak szemük meredt rám szörnyű különösen. - -– Megpróbáltam odakiáltani hozzájuk, de bizonyára egészen más nyelvet -beszéltek, mint a földfelettiek, ugy hogy abba kellett hagynom hiábavaló -erőlködésemet s ujra az járt eszemben, hogy menekülök, mielőtt tisztába -jutottam volna velük. De csakhamar igy szóltam magamban: – Most már -benne vagy ugy is a bajban, s folytattam utamat tapogatódzva az -alagutban. A gép lármája egyre erősödött. Egyszerre csak elveszett -mellőlem a fal, s tágas, nyilt térbe jutottam. Gyufát gyujtva láttam, -hogy hatalmas boltozott üregbe léptem, amelynek tulsó vége gyufám -fénykörén túl áthatatlan sötétségbe veszett. Amit láttam, éppen annyi -volt, amennyit láthat az ember, mig egy szál gyufa végig ég. - -– Természetes, hogy csak határozatlanul emlékszem mindenre. Hatalmas -gépekhez hasonló nagy tömegek emelkedtek ki a homályból, furcsa fekete -árnyékokat vetve, melyekbe kisérteties morlockok húzódtak meg a fény -elől. Az egész hely nagyon kellemetlen és nyomasztó volt. A levegőben -friss vérszag érzett. Valamivel lejebb a középső látnivalónál kis fehér -fémasztal volt, megrakva ennivalóval. A morlockok mindenesetre husevők -voltak. Emlékszem, mily csodálkozva kérdeztem akkor magamban, miféle -nagy állat maradt meg a múltból, miféle állat húsa az a vörös csomó, -amit láttam. Oly zavaros volt minden: a nehéz szag, az elmosódó, -hatalmas árnyképek, az árnyékban leskelődő undok alakok, amelyek csak a -sötétséget várták, hogy újra nekem essenek! Majd körmömre égett a gyufa, -lehullott a földre – kigyózó vörös folt a sötétségben. - -– Azóta elgondoltam már, mily rettentő hiányosan voltam felszerelve -kutató utamra. Mikor utra keltem az időgépen, azzal a képtelen -föltevéssel indultam el, hogy a jövendő emberei bizonyára végtelenül -fölöttünk állanak minden tekintetben. Fegyvertelenül mentem, -orvosszerek, füstölni való nélkül – néha-néha rettenetesen gyötört a -dohány hiánya! – sőt gyufa sem volt nálam elegendő. Legalább kézi -fotografáló gépet vittem volna magammal! Megörökíthettem volna egy -pillanat alatt a földalatti világ képét, s azután tanulmányozhattam -volna kedvem szerint. De amint ott álltam, nem volt egyebem, mint -természetadta fegyverzetem és hatalmam: kezem, lábam és fogam, s ezeken -kivül volt még négy szál épen maradt gyufám. - -– Féltem folytatni utamat a gépezetek között a sötétben, s azt is csak a -legutolsó gyufa fényénél vettem észre, hogy gyufaskatulyám tartalma vége -felé jár. Addig a perczig eszembe sem jutott, hogy jó volna a gyufával -gazdálkodni, s gyufámnak csaknem a felét arra pazaroltam, hogy -mulattassam a föld felettieket, akiknek ujság volt a tűz. Akkor, amint -mondtam, nem volt már csak négy gyufám, s mialatt ott álltam a sötétben, -egy kéz érintette meg kezemet, vékony ujjak tapogatták végig arczomat s -különös kellemetlen szag hatolt orromba. Mintha egész csoport ocsmány -kis teremtés lélekzetét hallottam volna magam körül. Éreztem, hogy a -gyufaskatulyát gyöngéden ránczigálták kezemben, hátulról pedig -meg-megrántották kabátomat. Ki sem mondhatom, mily kellemetlen érzés -volt, amint e láthatatlan teremtések tanulmányoztak. Hirtelen éles -valósággá vált bennem ott a sötétben az a tudat, hogy sejtelmem sincs -róla, mik ezek a lények, hogyan gondolkoznak, mit akarnak. Rájuk -kiáltottam torkom szakadtából. Egy pillanatra hátráltak, de azután -csakhamar ugy éreztem, hogy újra közelednek hozzám. Egyre merészebben -kezdtek tapogatni, különös hangokat susogva egymásnak. - -Összerázkódtam s ujra fölkiáltottam, de még kevesebb eredménynyel. Nem -vették nagyon komolyan a kiáltást s furcsa nevető zsivajjal estek ujra -nekem. - -– Bevallom, hogy rettenetes félelem fogott el. Elhatároztam, hogy gyufát -gyujtok s a fény védelme alatt menekülök. Meg is tettem s a zsebemből -előrántott papirdarabbal erősítve a gyufa lobogását, szerencsésen -visszavonultam a szűk alagutba. De alig értem be ide, a papiros elégett -s a sötétben hallottam a morlockokat, amint utánam siettek, zizegve, -mint lombok között a szél s kopogva, mint az esőcseppek. - -– Egy pillanat sem telt bele, már egy csomó kéz kapaszkodott belém, még -pedig félreérthetetlenül azzal a szándékkal, hogy visszafelé huzzon. -Meggyujtottam a második szál gyufát s elvakult arczukba lobogtattam. El -sem képzelhetitek, mily undorító, emberietlen látvány volt, – azok a -sápadt, áll nélkül való arczok és azok a nagy, pilla nélküli, piszkos -vörös szemek! – amint elvakultan, riadozva rám meredeztek. De annyit -mondhatok, hogy nem álltam meg nézegetni őket, hanem hátráltam tovább s -amint második gyufám tövig égett, meggyujtottam a harmadikat. Ez is -csaknem végig égett, mire az aknába torkolló nyiláshoz értem. A nyilás -szélén lefeküdtem, mert a nagy szivattyunak felhangzó zubogása -elszédített. Azután tapogatni kezdtem a kiugró kampókat, de egyszerre -csak belekapaszkodtak hátulról lábamba s elkezdtek ránczigálni -erőszakosan visszafelé. Meggyujtottam utolsó gyufámat… kiégett -feltartózhatatlanul. De ekkor rajta volt már kezem a kiálló fokokon; -erős rántással kiszabadítottam magamat a morlockok karmaiból s elkezdtem -gyorsan felfelé mászni az aknában. A morlockok megálltak alattam s -kimeresztett szemmel bámultak utánam a magasba. Csak egyetlen kis törpe -követett egy darabra fölfelé is s kis hija, hogy kezében nem maradt a -csizmám diadaljelül. - -– Végtelen hosszunak tetszett az út, amint fölfelé kapaszkodtam. Az -utolsó harmincz-negyven lábon át rettentő émelygés fogott el. Csak a -legnagyobb ügygyel-bajjal birtam megfogódzni. A legutolsó pár yardon -szörnyű küzdelmet folytattam gyöngeségemmel. Fejem elszédült és szinte -éreztem már a zuhanást. De azért végre valahogyan kijutottam a kút -nyilásán s kitámolyogtam a romhalmazból a vakító napvilágra. Arczra -vágódtam. Édes, tiszta illata volt még a sárnak is. Emlékszem, hogy -Weena kezemet és fülemet csókolgatta s hallottam egy csoport eloi -hangját magam körül. De aztán egy időre elvesztettem eszméletemet. - - - - -X. Éjjel. - -– Valósággal úgy tetszett, mintha helyzetem rosszabbodott volna. -Eddigelé, ha az időgép elveszésének gyötrelmes éjszakájától eltekintünk, -az a remény tartotta bennem a lelket, hogy végre mégis csak -megmenekülök. De most megzavarták ezt a reményemet az uj fölfedezések. -Eddigelé úgy gondoltam, hogy csupán az apró emberkék gyermekes -együgyüsége gördít elém akadályokat s valami ismeretlen erő, amelyet -azonban, amint megismerem, le is győztem. Most pedig teljesen uj elemre -bukkantam az undorító morlockokban – valami emberietlen, ellenséges -elemre. Ösztönszerűen utáltam őket. Eddig úgy voltam, mint az, aki -árokba zuhant, s azon jár az esze, hogy szabadulhatna az árokból. Most -pedig úgy voltam, mint a csapdába került vad, amelyre lecsap az -ellensége nemsokára. - -– Ha megmondom, milyen ellenségtől féltem, elcsodálkoztok. Ez az -ellenség az uj hold sötétsége volt. Weena verte belém ezt a félelmet -nehány eleinte érthetetlennek látszó megjegyzésével a fekete -éjszakákról. De most nem volt már nehéz kitalálnom, mit jelenthetnek a -közelgő fekete éjszakák. A hold fogyóban volt: a sötétség hosszabbra -nyult minden éjszaka. Most már legalább megértettem valahogy azt is, -miért félnek az apró földfelettiek a sötétségtől. Homályosan sejtettem -annyit, hogy a morlockok valami ocsmány gyalázatosságot követhetnek el -az uj hold leple alatt. Teljes bizonyossággal éreztem, hogy második -hipotézisem messze esik a valóságtól. Lehet, hogy a földfeletti nép -valamikor kiváltságos arisztokraczia volt, amelyet gépiesen szolgáltak a -morlockok; de ez már nagyon régen lehetett. Az a két faj, amelyre az -emberiség a fejlődés során szétvált, teljesen uj viszony felé haladt -vagy talán oda is érkezett már. Az eloik elhanyatlottak, mint a -karolingi királyok, szépségük merő gyöngeség volt. Puszta szokásból övék -volt még a föld, mivel a morlockokra nézve, kik számlálhatatlan -nemzedéken keresztül föld alatt éltek, a föld napfényes felszine -elviselhetetlenné vált. S a morlockok készítették ruháikat – okoskodtam -tovább, – ők gondoskodtak megszokott szükségleteikről, talán a szolgaság -idejéből eredő régi szokás kényszerüsége következtében. Olyanformán, -mint ahogy az álldogáló ló kapál a lábával vagy mint ahogy az ember -puszta kedvtelésből gyilkolja az állatokat: mivel hajdani, most már -megszünt szükségletek emlékeként megmaradt a szervezet erre való -hajlandósága. De a régi rend nyilvánvalóan nagyrészt már megváltozott. A -gyöngéd emberkék nemezise gyorsan közeledett. Emberöltőkkel előbb, -ezernyi emberöltő előtt kiüzte az ember testvérét a kényelem és a -napfény országából. S ez a testvér visszatérőben volt most – -megváltozva. - -– Az eloik elkezdték már megtanúlni újra a régi leczkét. Kezdtek már -megismerkedni újra a félelemmel. S egyszerre csak eszembe jutott annak a -lakomának az emléke, amelyet a földalatti világban láttam. Különös módon -támadt fel bennem ez az emlékkép; nem elmélkedésem folyama elevenítette -fel, úgy volt inkább, mintha kivülről dobták volna belém kérdés -alakjában. Azon voltam, hogy visszaidézzem emlékezetembe a földalatti -asztalra rakott eledel alakját. Csak határozatlanúl emlékeztem, de -mintha valami ismerős dolog lett volna. De hogy mi volt, azt nem tudtam -még akkor megmondani. - -– De végre is, bármily gyámoltalanok voltak is apró emberkéim titokzatos -félelmökkel szemben, én nem osztoztam gyámoltalanságukban. Én ebből a -korból érkeztem közéjük, az emberi faj emez első nagyobb fejlődési -korszakából, mikor a félelem nem hat bénitóan s a titokzatosság -elvesztette ijesztő hatását. Én legalább védekezni akartam. További -késlekedés nélkül elhatároztam, hogy szert teszek fegyverekre s valami -erősségre, melyben nyugodtan alhatom. Ha ez a menedékem megvan, akkor -erről az alapról bátran a szemébe nézhetek ennek a furcsa világnak azzal -az önbizalommal, melyet elvesztettem, mikor megtudtam, minő teremtmények -kényének vagyok kitéve minden éjszaka. Éreztem, hogy nem tudok többet -aludni addig, míg fekvőhelyem biztosságban nem lesz tőlük. Borzalommal -összerázkódtam, ha elgondoltam, hogy már eddig is mennyire -tanúlmányozhattak. - -– Egész délután ide-oda sétáltam a Themze völgyében, de nem találtam -semmi olyat, ami megközelíthetetlennek látszott volna. Minden épület, -minden fa, olyan volt, hogy oly ügyes kúszók, aminők kútaikról itélve a -morlockok voltak, játszva megmászhatták. Majd eszembe jutott a zöld -porczellán-palota magas oromzata s falainak sima ragyogása; s estefelé -Weenát mint egy kis gyereket vállamra véve, elindúltam délnyugatra -felfelé a dombokon. Úgy számítottam, hogy a palota hét-nyolcz -mértföldnyire van, pedig lehetett vagy tizennyolcz mértföldnyire. -Először ködös, nedves délután láttam a palotát, mikor minden távolság -csalóka módra kisebbnek tetszik. Emellett lógott már az egyik czipőm -sarka s a talpából kiállt egy szeg úgy, hogy valósággal megsántúltam. -Kényelmes öreg házi czipő volt ugyanis a lábamon. Jóval napnyugta után -volt már, mikor megláttam a palotát, körvonalai feketén meredeztek az -égboltozat sápadt sárgaságában. - -– Weena eleinte rettentően örült annak, hogy hordozom; de nemsokára -lekivánkozott vállamról, s oldalam mellett szaladt tovább. Időnkint -el-elszökkent mellőlem jobbra-balra, hogy virágot tépjen, s azután -zsebembe gyömöszölte. Megtömte minden zsebemet, de végre arra a -következtetésre jutott, hogy zsebeim kissé excentrikus vázák -virágdiszítésre, mert az bizonyos, hogy erre a czélra használta őket. De -ez eszembe juttat valamit. Mikor átöltözködtem, ezt találtam a -zsebemben… - -_Az időjáró szünetet tartott, zsebébe dugta kezét s letett a kis -asztalra szó nélkül két hervadt virágot, melyek rendkivüli nagy, fehér -mályvákhoz hasonlítottak. Azután folytatta az elbeszélést._ - -– Amint ráborúlt a világra az esteli csönd s mi még egyre folytattuk -útunkat a domb tetejére Wimbledon felé, Weena elfáradt s -visszakivánkozott a szürke kőházba. De én megmutattam neki a zöld -porczellán-palota távoli ormait s iparkodtam megértetni vele, hogy -menedéket keresünk az ő félelme elől. - -– Ismeritek azt a nagy csöndességet, amely az esti szürkület előtt -mindenre ráborúl. Még a szellő is elhallgat a fák között. Engem mindig -várakozó hangulat száll meg az esteli nyugalom idején. Az égbolt tiszta -volt, messze elnyúlt s csak a távol alkonyatban tarkitotta egy pár -vízszintes sáv. Ez éjszaka a várakozás érzete erősebb volt bennem a -félelemnél. Abban a nyugalmas félhomályban érzékeim szinte -természetfölötti módon megélesedtek. Mintha éreztem volna még azt is, -hogy talpam alatt üres a föld. Szinte láttam, amint a morlockok ide-oda -járnak hangyabolyaikban a föld mélyében s várják, hogy besötétedjék. -Izgatottságomban azt képzeltem, hogy benyomulásomat barlangjaikba úgy -fogják fel, mint hadüzenetet. De mért is vették el időgépemet? - -– Igy folytattuk útunkat a csöndességben, s a szürkület lassan átolvadt -az éjszakába. A távolság tiszta kéksége fakóra vált, s egymás után -felbukkantak a csillagok. A föld elsötétedett, a fák megfeketedtek. -Weenát félelem és fáradtság fogta el. Karomba vettem, beszélgettem -hozzá, dédelgettem. Amint egyre jobban sötétedett, átölelte nyakamat, -lehunyta szemét, s vállamhoz szorította kis arczocskáját. Igy mentünk le -egy hosszú lejtőn a völgybe, ahol a sötétben csaknem beleléptem egy kis -folyóba. Átgázoltam rajta, s felballagtam a völgy túlsó oldalára, -elhaladva egy csomó hálóépület, s egy szobor mellett, amely Faunt vagy -valami efféle alakot ábrázolt. A szobor feje le volt törve. A völgy -lejtőjét csupa ákáczfa borította. Mindeddig nyomát sem láttam a -morlockoknak, de még kora éjszaka volt s a hold keltéig hátra voltak még -a legsötétebb órák. - -– A legközelebbi domb tetejéről láttam, hogy sűrű erdő terül el előttem. -Feketesége messzire elnyúlt. Habozva megálltam. Sem jobbra, sem balra -nem láttam végét. Nagyon fáradt voltam, különösen kisebesedett lábam -sajgott. Amint megálltam, Weenát óvatosan letettem a vállamról, s -leültem a pázsitra. - -– Nem láttam már sehol a zöld porczellán-palotát s nem tudtam -bizonyosan, jó irányban járok-e. Belepillantottam az erdő sürűjébe, s -elgondolkoztam, mit rejthet magában. Az ágak sürű tömkelegébe bizonyára -a csillagok fénye sem hatolt be. Azután ha más veszedelem nem is -leselkedett a rengetegben, gyökerek és fatörzsek mindenesetre voltak -benne, amelyekben felbukhattunk vagy elvágódhattunk volna. E mellett a -nap izgalmaiba bele is fáradtam rettenetesen. Elhatároztam tehát, hogy -nem vágok neki az erdőnek, hanem a szabad dombtetőn töltöm az éjszakát. - -– Weena nagy örömömre mélyen aludt. Beburkoltam ujjasomba s letelepedtem -mellé, hogy viraszszak, mig föl nem kel a hold. A domboldal nyugodt volt -és elhagyott, de az erdő feketeségéből olykor-olykor élő lények -mozdulása hallatszott. Fölöttem csillagok tündököltek a tiszta, derült -éjszakában. Csillogásukban volt valami baráti vigasztalás. A régi -konstellácziók eltüntek az égboltozatról: az a lassu mozgás, amelyet -századok során alig lehet észrevenni, régen ismeretlen uj -csoportozatokba rendezte el a csillagokat. De a tejut még mindig a régi -foszlányos, csillagporral telehintett lobogó volt. Délfelé, ha ugyan jól -tájékozódtam, ragyogó vörös fényű uj csillagot láttam: tündöklőbb volt -sokkal, mint a mi zöld Sziriuszunk. És a számtalan sziporkázó fénypont -között egyetlen fényes bolygó ragyogott szeliden, állhatatosan, mint -valami régi jóbarát arcza. - -– Amint a csillagokra néztem, egyszerre csak eltörpült minden bajom s a -földi élet minden nyomorusága. Mérhetetlen távolságukra gondoltam s arra -a mozgásra, amely ellenállhatatlanul ragadja őket az ismeretlen multból -az ismeretlen jövendőbe. A napéjegyennek százados előnyomulására -gondoltam, arra a körmozgásra, melyet a föld tengelye végez. S ez a -hallgatag mozgás összesen negyvenszer ismétlődött csak azalatt a száz -meg százezer esztendő alatt, amelyen keresztülutaztam. S mig ez a néhány -mozgás történt, az alatt minden tevékenység, minden hagyomány, a földi -szervezetek komplexuma, a nemzetek, a nyelvek, az irodalmak, a -törekvések, sőt annak az embernek, amelyet én ismertem, még az -emlékezete is elveszett, kipusztult nyomtalanul. S helyébe támadtak ezek -a törékeny teremtések, akik hatalmas elődeiknek emlékét sem őrizték meg -s támadtak azok a fehér valamik, akik rémületet oltottak belém. Majd -eszembe jutott az a nagy félelem, amely a két fajt egymástól elválasztja -s ekkor hirtelen megborzadva, először ötlött elmémbe világosan az a -gondolat, mi lehetett az az eledel, amit láttam. De ez a gondolat -túlságosan borzalmas volt! Rátekintettem a kis Weenára, aki ott aludt -mellettem, arczára, amely fehér volt és szeliden csillogott, mint a -magasban a csillagok s kivertem fejemből nyomban azt a gondolatot. - -– Azon a hosszu éjszakán iparkodtam gondolataimat, amennyire csak -tellett tőlem, távol tartani a morlockoktól. Azzal töltöttem az időt, -hogy az égboltozat uj bonyodalmában keresgéltem nyomait a régi -konstelláczióknak. Az égbolt, kivéve valami ködös felhődarabfélét, -nagyon tiszta volt. Néha-néha valószinüleg el is szundikáltam. Végre -hosszu virasztásom után derengeni kezdett a keleti égboltozat, mintha -valami szintelen tűz verődött volna vissza rajta s feltünt a hold vékony -sarlója, fehéren, sorvadozva. S nyomában azonnal, lebirva, elfojtva a -holdat, megérkezett a hajnal, eleinte sápadtan, majd pirosodva, meleget -hozva. Morlockok egész éjszaka nem közeledtek hozzánk. Nyomukat sem -láttam a domb tetején. Az ujuló nap felébresztette önbizalmamat és -csakhamar szinte úgy tetszett, hogy félelmem oktalan volt. Felálltam s -ekkor éreztem csak, hogy lábam, amelyen a rossz sarku czipő volt, -bokában megdagadt s talpam sajog. Ujra leültem hát, lehuztam mind a két -czipőmet s elhajítottam. - -– Felébresztettem Weenát s bementünk az erdőbe, amelynek kellemes -zöldjében nyoma sem volt az éjszakai ijesztő feketeségnek. Találtunk -benne gyümölcsöt is s lecsillapítottuk éhségünket. Nemsokára -találkoztunk egy csomó apró emberkével, akik nevetgéltek, tánczoltak a -napfényben, mintha az, amit éjszakának mondunk, nem is volna a -természetben. S ekkor ujra eszembe jutott az a hus, amit láttam. Most -már bizonyosan tudtam, mi volt, és szivem mélyéből szánni kezdtem azt az -utolsó gyönge kis patakot, ami az emberiség hatalmas folyamából -megmaradt. Világos volt előttem, hogy az emberi hanyatlás hosszu -korszakában a morlockok tápláléka valamikor nagyon összezsugorodott. -Talán patkányokból s más eféle férgekből éltek. Ma is sokkal kevésbbé -válogatós az ember a táplálékában, mint hajdanta volt, sokkal kevésbbé, -mint bármelyik majom. Előítélete az emberi hússal szemben nem természete -mélyén gyökerező ösztön. És igy az embereknek emez emberietlen fiai…! -Igyekeztem tudományos szempontból vizsgálni a dolgot. Bizonyos, hogy -sokkal kevésbbé emberek és sokkal távolabb esnek tőlünk, mint -három-négyezer év előtti emberevő őseink. S az értelem, amely a -dolgoknak ezt a rendjét elviselhetetlenné tette volna, megszünt. Miért -bántana a dolog? Hiszen ezek az eloik tulajdonképpen nem is egyebek, -mint hizlalt barmok, amelyeket a morlockok hangyafajtája tenyészt a maga -számára. S mig így tépelődtem, a kis Weena ott tánczolt vigan mellettem! - -– Majd, hogy meneküljek a borzalomtól, mely önkéntelenül elfogott, -megpróbáltam olybá venni a dolgot, mint az emberi önzés szigoru -büntetését. Az ember nem törődött azzal, hogy kényelmét és gyönyöreit -embertársának verejtékén vásárolja meg, a kényszerűség jelszavát -hangoztatta kifogásul s az idők teljével végre ránehezedett saját magára -is a kényszerűség. Még arra is ráfanyalodtam, hogy, mint Carlyle, -gúnyolni próbáltam ezt a nyomorult, hanyatlásnak indult arisztokracziát, -de azért lehetetlen volt elmémet megnyugtatnom. Bármily mélyre sülyedt -is értelmi képességük, az eloik mégis csak sokkal inkább emberek -maradtak, semhogy számot ne tarthattak volna rokonszenvemre, s akaratom -ellenére osztályosává lettem hanyatlásuknak és félelmüknek. - -– Akkortájt nagyon határozatlan gondolataim voltak még csak arról, amit -tenni fogok. Mindenekelőtt biztos menedékhelyet kellett találnom s rajta -kellett lennem, hogy valahogyan szert tegyek ércz- vagy kőfegyverekre. -Ezekre volt szükségem legelőször. Azután reméltem, hogy szerzek majd -valahogyan tüzet, hogy legyen fegyverül a kezem ügyében valami fáklya, -mert azt már tudtam, hogy ez a leghatásosabb eszköz a morlockok ellen. -Azután ki kellett eszelnem valami utat-módot arra, hogy a fehér szfinx -alatt levő bronzajtókat betörhessem. Valami faltörő-eszközön törtem a -fejem. Az a meggyőződésem volt, hogy ha bemehetek ezen az ajtón s -vihetek magamnak világító fáklyát, ráakadok az időgépre s megmenekülök. -Azt sehogy sem tudtam elképzelni, hogy a morlockoknak lett volna ahoz -való erejük, hogy a gépet messzire elvigyék. Föltettem magamban azt is, -hogy Weenát elhozom magammal a mi korunkba. S efféle terveket forgatva -fejemben, folytattam utamat Weenával afelé az épület felé, amelyet -képzeletemben lakóhelyünkül szemeltem ki. - - - - -XI. A zöld porczellán-palota. - -– Dél felé járt az idő, mikor a zöld porczellán-palotához közeledtünk. A -palota elhagyatott volt és romladozó. Ablakaiban csak töredezett -darabkák maradtak meg az üvegből s a megrongált érczoromzatról egész -rétegekben levált már a zöld burkolat. Nagyon magasan épült, pázsitos -fensikon. Mielőtt beléptem az épületbe, északkelet felé tekintettem s -meglepetve láttam, hogy ott ahol Wandsworthnak vagy Batterseanek kellett -valamikor lennie, széles torkolat vagy inkább öböl van. Az jutott ekkor -eszembe, bár azután nem gondolkoztam tovább a dolgon, mi történhetett -vagy mi történhetik a tengerben élő lényekkel? - -– Mikor megvizsgáltam, kitünt, hogy a palota csakugyan porczellánból -épült, s homlokzatán ismeretlen betűkből feliratot vettem észre. Elég -bolondul azt gondoltam, hogy talán Weena segitségével megfejthetem a -felírást, de hamarosan megtudtam, hogy az irásnak a puszta gondolata sem -fordult meg soha kis agyvelejében. Azt hiszem, egyáltalán véve sokkal -emberibbnek tartottam a kis Weenát, mint valójában volt, talán azért, -mivel kedélyében oly sok emberi vonást találtam. - -– A kapu hatalmas szárnyai nyitva álltak, s össze voltak töredezve. -Belépve, a megszokott csarnok helyett hosszu folyosóba jutottunk, -amelybe számos oldalablakon hatolt be a világosság. Első gondolatom az -volt, hogy muzeumba jutottunk. - -– A cseréppel kirakott padozatot vastag porréteg borította, s ugyanilyen -szürke takaró vonta be a legváltozatosabb dolgok gazdag gyüjteményét. -Majd észrevettem, hogy a terem közepén valami óriás csontváz alsó része -van elhelyezve. Furcsa rideg látvány volt. A ferde lábakról -megállapítottam, hogy valami a megatheriumhoz hasonló kipusztult lény -lehetett. A koponya a felső csontokkal mellette hevert a földön a vastag -porban s egy helyütt, a hol a mennyezet hasadékán behullhatott az eső, -mélyen ki volt vájva az egész csontváz. Távolabb a folyosón egy -brontosaurus hatalmas csontváza volt. Jól sejtettem, hogy muzeumba -jutottam. Közelebb menve az oldalfalhoz, ferde állványokra bukkantam s -mikor a vastag porréteget elsöpörtem, észrevettem a mi korunk ismert -üvegszekrényeit is. Bizonyos, hogy légmentesen voltak elzárva, mert -tartalmuk jórésze szépen megmaradt. - -– Nyilvánvaló volt, hogy South Kensington végső napjainak romjai közé -jutottunk! Itt bizonyára a muzeum őslénytani tára volt, melyben -mindenesetre nagyon gazdag gyüjteménye volt az ásatag állatoknak, bár az -enyészet elkerülhetetlen folyamata, amelyet egy időre sikerült -megakadályozni, s amely a baktériumok és a gombák kiölése következtében -erejének kilenczvenkilenczedrészét elvesztette, végtelen lassan, de -végtelen biztosan emésztette a gyüjtemény összes kincseit. Néhol ott -volt a nyoma kis emberkéimnek is a ritka ásatagok között, amelyek -összetördelőztek és elfoszladoztak a támasztó sodronycsövek fölött. S -itt-ott, ha jól sejtettem, a morlockok merészen kimozdították helyükből -a szekrényeket is. A folyosón még csend uralkodott. A vastag porrétegben -eltompult lépteink zaja is. Weena, aki egy ideig megállt bámulni az -egyik szekrény üvegfenekén levő tengeri sünt, mialatt szerteszét -nézegettem, hirtelen mellettem termett s megállt, nyugodtan megfogva -kezemet. - -– Eleinte annyira meglepett egy értelmes korszaknak ez az ősrégi emléke, -hogy nem is gondoltam rá, mi mindenre nyujthat alkalmat ez a gazdag -lelet. Egy ideig szinte megfeledkeztem még az időgépről is. - -Tovább vizsgálódva rövid másik folyosóba jutottunk, mely az elsőt -keresztezte. Ugy látszik, ebben ásványtár volt, s amint megláttam egy -kéntömböt, rögtön a lőporra gondoltam. De sehogy sem tudtam salétromot, -vagy valami salétromos sót találni. A mineralogiában nem vagyok -specialista s ezért csakhamar tovább folytattam utamat egy -romladozófélben levő oldalfolyosóban, mely párhuzamosan futott azzal a -csarnokkal, melybe legelőször beléptem. Ez nyilvánvalóan a -természetrajzi tár volt, de a benne levő gyüjtemény réges-régen a -felismerhetetlenségig elváltozott. Ránczos, fekete csomók, melyek egykor -kitömött állatok lehettek; kiszáradt mumiák a hajdanta spirituszszal -telt, de most már üres korsókban; barna porhalmok kipusztult növények -emlékekép: ez volt minden! Ezután egy valósággal kolosszális méretű -folyosóba értünk, mely azonban nagyon rosszul volt megvilágítva. Arról a -végéről, ahol belejutottunk, szelid lejtéssel futott lefelé. Egyenlő -távolságokban fehér gömbök lógtak alá mennyezetéről (legnagyobb részük -hasadozott, töredezett volt), jeléül annak, hogy a folyosót eredetileg -is mesterséges uton világitották. Itt már inkább elememben voltam, mert -jobbra-balra hatalmas géptömegek nyultak a magasba. Mind nagyon meg volt -rongálva, sok össze-vissza volt törve, de volt egy pár szép, teljes gép -is közöttük. Arra gondoltam, hogyha szerkezetökkel megismerkedem, szert -teszek oly erőre, amelyet eredménynyel felhasználhatók a morlockok -ellen. - -– Egyszerre csak mellettem termett Weena. De oly egyszerre, hogy szinte -megijesztett. Ha ez nem történik, talán észre sem vettem volna, hogy a -folyosó mindvégig lejtős volt. Az a vége, ahol beléptem, egészen a föld -szine fölött volt, s néhány hasadékszerű ablakon nyert világosságot. De -amint tovább haladtunk a folyosón, a föld egyre közelebb jutott ezekhez -az ablakokhoz, ugy hogy a vége felé valósággal nem volt egyéb a folyosó, -mint egy üreg, amelynek peremén keskeny vonalban szürődött keresztűl a -nap fénye. Már jó előre jutottam a folyosóban, tapogatva a gépeket, s -annyira elmerültem a vizsgálódásba, hogy a fény fokozatos gyöngülését -észre sem vettem, mig Weena egyre növekvő félelme rá nem vonta -figyelmemet. Ekkor észrevettem, hogy a folyosó egyre lejtősebb lesz s -végül sűrű sötétségbe vesz bele. Megálltam, s körülnézve, láttam, hogy a -porréteg is vékonyabb s nem oly egyenletes, mint a folyosó elején volt. - -– Közelebb a sötétséghez pedig úgy látszott, hogy számos keskeny kis -lábnyom van benne. Erre hirtelen megelevenedett bennem az az érzés, hogy -a morlockok közvetetlen közelünkben vannak. S ekkor lejebb a folyosó -távoli sötétségében sajátságos topogást hallottam s ugyanazt a különös -zajt, amelyet ismertem már a kút mélyéből. - -– Kézen fogtam Weenát. Majd hirtelen gondolattól megkapatva, -eleresztettem Weena kezét s odafordultam egy géphez, melyről egy -emelőrudféle nyult ki. Felkapaszkodtam az állványra s megragadva az -emelő rudat, teljes erőmből lefelé kezdtem húzni. Egyszerre csak Weena, -akit az oldalfolyosó közepén hagytam, siránkozni kezdett. Nagyon -pontosan ítéltem meg az emelőrúd erejét, mert a rúd egy percznyi -erőfeszítés után letört s mire visszamentem Weenához, oly dorong volt a -kezemben, amely nagyon is elég volt bármely morlock koponyájának, akivel -esetleg találkozhattam. Neki is indultam volna egyenesen a folyosó -sötétségének s lemészároltam volna azokat a fenevadakat, akik ott -mozgolódtak, de nem volt szivem Weenát magára hagyni, aztán meg arról is -meg voltam győződve, hogyha nekilátok vérszomjam csillapításának, -könnyen időgépem vallhatja a kárát. - -– Nos tehát, félkezemben a vasdoronggal, félkezemben Weenával -visszaindultam, ki ebből a folyosóból s beléptem egy másikba, egy még -tágasabba, amely első pillanatra rongyos zászlókkal teleaggatott katonai -kápolnára emlékeztetett. De csakhamar láttam, hogy a barna -megszenesedett rongycsomók, amelyek oldalfalain fityegtek, elpusztult -könyvek maradványai voltak. Réges-régen darabokra foszladoztak már ezek -a könyvek s a nyomtatásnak nyoma sem maradt meg rajtuk. De itt-ott -meggörbült táblák és töredezett ércz-lapok voltak, amelyek ékes -némasággal hirdették a könyvek történetét… - -– Majd szűk lépcsőhöz értünk, mely ujabb folyosóra vezetett, hol -valamikor a technikai vegyészet osztálya lehetett. Ide érve nagyban -kezdtem bizakodni, hogy hasznos fölfedezésekre lesz alkalmam. Kivéve az -egyik szögletet, ahol a mennyezet beroskadt, ez a folyosó ép állapotban -maradt meg. Mohó kiváncsisággal léptem oda minden egyes feltöretlen -szekrényhez. S végre egyikben, amely kétségkivül légmentesen volt -elzárva, egy skatulya gyufát találtam. Mondhatatlan kiváncsisággal -próbáltam meg a gyufákat. Pompásan égtek. Még csak át sem nedvesedtek. -Odafordultam Weenához. - -– Tánczolj! – kiáltottam rá az eloik nyelvén, – mert most már csakugyan -van fegyverem azok ellen a borzalmas teremtések ellen, akiktől félünk. - -– S erre ott, az elhagyatott muzeumban, a vastag, puha porszőnyeg -fölött, Weenának rengeteg örömére, eljártam ünnepiesen egy bonyolult -tánczot, fütyörészve oly vigan, amint tőlem tellett, a _The Land of the -Leal_ melódiáját. Részben szerény kánkánt jártam, részben andalgót, -részben körtánczot, részben eredeti mozdulatokat is kevertem tánczomba. -Hiszen tudjátok, hogy természetemnél fogva meglehetősen találékony ember -vagyok. - -– Ha elgondolom, elég különös dolog, hogy ez a skatulya gyufa annyi -beláthatatlan esztendőn keresztül megmenekült az enyészettől. De bármint -volt, rám nézve óriási szerencse volt, hogy így esett. - -– Azonban, különösnek elég különös, találtam ennél még váratlanabb -dolgot is: kámfort. Lepecsételt korsóban akadtam rá, melyet annak -idején, azt hiszem tiszta véletlenségből, valósággal légmentesen -pecsételtek le. Eleinte azt hittem, hogy finom viaszk s hogy -megbizonyosodjam, óvatosan széttörtem az üvegedényt; de szaga -félreismerhetetlenül rávallott a kámforra. Ez az illó anyag véletlenül -megmenekült az általános pusztulásból talán több százezer esztendőn -keresztül. Már-már eldobtam, de egyszerre eszembe jutott, hogy gyulékony -és ragyogó lánggal ég, egyszóval, hogy kitünően beválik gyertyának s igy -aztán zsebembe dugtam. Robbanó anyagokat nem találtam, sem olyasmit, -mely alkalmas lehetett volna a bronzajtók betörésére. A vas emelőrúd -volt a legmegfelelőbb eszköz, amire rábukkantam. De azért nagy -önbizalommal távoztam ebből a folyosóból. - -– Nem mondhatom el most nektek az egész hosszu délutánnak a történetét. -Nagy megerőltetésembe kerülne most visszaidézni emlékezetembe -vizsgálódásaim részleteit s elbeszélni mindent a maga helyén. Emlékezem -egy hosszu folyosóra, mely tele volt megrozsdásodott fegyverrakásokkal. -Ebben a folyosóban sokáig haboztam, mit vigyek magammal: emelőrudamat, -bárdot vagy kardot? - -– Valamennyit nem vihettem el s végre úgy gondoltam, hogy a bronzajtók -betörésére legalkalmasabb lesz a vasrúd. - -– Számtalan puska, pisztoly és karabély volt a folyosóban. A legtöbb nem -volt már egyéb, mint merő rozsda, de volt egy csomó fegyver, mely valami -új érczből készült s még csaknem egészen ép maradt. De a töltések és a -lőpor bizonyára réges-régen porrá rothadozott. Az egyik szöglet -össze-vissza volt töredezve s meg volt szenesedve. Valószinű, hogy az -ott fölhalmozott anyagok valamikor fölrobbantak. - -– Egy másik helyütt nagy bálvány-gyüjteményre akadtam. Volt ott -polinéziai, mexikói, főnicziai, egy szóval a föld minden részéből való -bálvány, amit csak elgondolhattam. S itt ellenállhatatlan vágyamnak -engedve, ráirtam a nevemet egy Dél-Amerikából való szteatit szörnyeteg -orrára, mely különösen megragadta képzeletemet. - -– Amint esteledni kezdett, csökkent érdeklődésem is. -Folyosóról-folyosóra jártam a porban, a csendben és gyakran romok -között. Sok helyütt csupa rozsda volt minden, vagy meg volt kövesedve, -de itt-ott maradtak épebb tárgyak is. Egy helyütt hirtelen egy kis -ónbánya modelljére akadtam s mellette tiszta véletlenségből fölfedeztem -egy légmentesen elzárt üvegburában két dinamit-töltést! Felkiáltottam -örömömben: Heuréka! s azután izgatottan összetörtem a burát. De akkor -kétségeim támadtak. Habozni kezdtem. Majd kiszemelve egy kis -oldalfolyosót, kisérletet tettem. Soha nagyobb csalódás nem ért még -életemben, mint akkor, várakozva öt, tiz, tizenöt perczig a robbanásra, -amely nem akart bekövetkezni. Utánzat volt az egész, amit rögtön -sejthettem volna. Ha azonban nem így lett volna, komolyan azt hiszem, -hogy nyomban elrohantam volna s levegőbe röpítem az egész szfinxet, a -bronzajtókkal együtt s elvágom magam előtt végképp az útját annak (amint -később megtudtam), hogy gépemet megtaláljam. - -Ezután történt, azt hiszem, hogy egy kis nyilt udvarra jutottunk a -palotában. Gyepes volt s volt benne három gyümölcsfa. Itt megpihentünk s -jóizűen megebédeltünk. Alkonyat felé elkezdtem latolgatni helyzetünket. -Közeledett az éjszaka s megközelíthetetlen buvóhelyet még mindig csak -keresnem kellett. De ez most már nem nagyon aggasztott. Volt a kezem -között oly valami, ami talán a lehető legjobb védelmi eszköz a morlockok -ellen – volt gyufám! Aztán meg ott volt a zsebemben a kámfor is, ha -esetleg lobogó lángra lett volna szükségem. - -– Úgy gondoltam, az lesz a legokosabb, ha a szabadban töltjük az -éjszakát s tűzzel védekezünk. Reggel pedig vissza kellett szereznem az -időgépet. Erre a czélra eddigelé nem volt még egyebem a vasdorongnál. De -most már, tudásban megszaporodva, egész más érzésekkel gondoltam a -bronzajtókra. Eleinte ugyanis huzódoztam attól, hogy erővel törjek be -rajtuk, főleg a mögöttük levő titokzatosság miatt. Az első pillanatban -láttam, hogy nem tulságosan erős ajtók s azt reméltem, hogy vasrudam -teljesen alkalmas lesz az ajtók bezúzására. - - - - -XII. A sötétségben. - -– Mikor a palotából kiléptünk, látszott még kissé a lenyugvó nap -koronája a szemhatár peremén. Elhatároztam, hogy kora reggel ott kell -lennem a szfinxnél s úgy terveztem, hogy mielőtt beáll az éjszaka, -keresztül hatolok az erdőn, mely előtte való nap megakasztott utamban. -Éjszaka oly messzire akartam menni, amennyire csak lehet s azután tüzet -akartam rakni, hogy ennek a lángja mellett nyugodtan alhassunk. Útközben -ami száraz ágat és füvet láttam, fölszedegettem s nemsokára megtelt a -karom ezzel a gyujtóanyaggal. Így megrakva, lassabban haladtunk, mint -terveztem s emellett Weena nagyon fáradt is volt. Magam is kezdtem -érezni, hogy már régen nem aludtam. Így aztán az történt, hogy sötét -éjszaka lett, mielőtt az erdőhöz értünk. Az erdő végén levő bozótos -dombon Weena mindenáron meg akart állni, mert félt az előttünk tátongó -sötétségtől; de engem bántott valami közelgő szerencsétlenség érzete s -ahelyett, hogy éppen azért megálltam volna az erdő előtt, erővel is -tovább haladtam. Két nap és két éjszaka nem aludtam már s nagyon lázas -és ingerült voltam. Éreztem, hogy nyom el mindinkább az álom s hogy -jelennek meg vele együtt a morlockok. - -– Mialatt határozatlanul álldogáltunk az erdő előtt, hátunk mögött, a -fekete bokrok közt, kiválva a bokrok sötétségéből, három kuporgó alakot -vettem észre. Csupa bozót és magas fű volt körülöttünk minden s -tartottam tőle, hogy észrevétlenül hozzánk férkőzhetnek. Az út keresztül -az erdőn számításom szerint rövidebb volt valamivel egy mértföldnél. Ha -keresztülhatolhatunk az erdőn fel a csupasz domboldalra, ugy gondoltam, -mindenképpen biztosabb nyugvóhelyre tehetünk szert. Gondoltam, hogy -gyufával és kámforral megvilágíthatom utunkat az erdőn keresztül. De -annyi bizonyos volt, hogy ha gyufákat akartam gyujtogatni, akkor el -kellett hagynom valahol tüzelőfámat; le is tettem végre nagy habozgatás -után. És ekkor az jutott eszembe, hogy barátainkat hátunk mögött -alaposan meglephetem, ha meggyujtom a földre tett gyulékony anyagot. -Később beláttam, micsoda borzalmas ostobaságot követtem el; de akkor -csak az járt az eszemben, minő elmés módja lesz ez visszavonulásunk -födözésének. - -– Nem tudom, gondoltatok-e valaha arra, mi az, ha lángnyelv van valahol, -ahol ember nincsen jelen s az éghajlat mérsékelt. A nap melege ritkán -oly erős, hogy gyujtson, még akkor sem, ha a harmatcseppekben -meggyülemlik, ami olykor-olykor megesik a forróbb égövek alatt. A villám -gyújthat ugyan és kormosíthat, de ritkán oka nagyterjedelmű tűznek. Az -is előfordul, hogy az enyészetnek indult növényzet a rothadás melegében -gőzölög, de ez csak a legritkább esetekben tör ki lángba. A hanyatlás -eme korszakában még a tűzcsinálás módját is elfelejtették a földön. A -vörös lángnyelvek játéka, amint nyaldosták a lerakott facsomót, teljesen -uj látványosság volt Weenára nézve. - -– Oda akart szaladni és játszani szeretett volna a tűzzel. Azt hiszem, -bele is vetette volna magát a lángok közé, ha idejében vissza nem -tartom. Felkaptam s bár alaposan ellenkezett, merészen nekivágtam vele -együtt az erdőnek. A tűz fénye megvilágította egy darabon a -gyalogösvényt. Amint nemsokára hátratekintettem, láttam a fák sűrűjén -keresztül, hogy az égő facsomóról átcsapott a láng a szomszédos bokrokra -s fölfelé a domboldalon félkörben terjedt a tűz egyre tovább a száraz -gyepen. - -– Nevettem a dolgon s azután ujra az előttem sötétlő fák felé fordultam. -Iszonyú feketeség tátongott előttünk, s Weena görcsösen belém -kapaszkodott. De amint hozzá szokott szemem a sötétséghez, annyi -világosság még mindíg volt, hogy ki tudtam kerülni a fák törzseit. -Feketeség borult ránk a magasból is, csak itt-ott tört át a fák között -egy-egy darabka távoli sötétkék égboltozat. Nem gyujtottam meg egyetlen -szál gyufát sem, mert egyik kezem sem volt szabad. Balkaromon kis -Weenámat czipeltem, jobb kezemben pedig vasrudamat szorongattam. - -– Jó ideig nem hallottam mást, csak a galyak recsegését lábam alatt, a -szellő gyönge rezdülését a lombok között, lélekzésemet és fülem -véredényeinek lüktetését. Majd egyszerre mintha topogás hallatszott -volna körülöttem. Dühösen folytattam utamat. A topogás egyre tisztábban -hallatszott, s nemsokára ugyanaz a furcsa zaj és hangegyveleg ütődött -fülembe, amelyet a föld alatt hallottam volt. Bizonyos volt, hogy több -morlock van a közelben, még pedig közvetlenül a hátam mögött. Csakugyan -a következő pillanatban éreztem, hogy megrántják a kabátomat, s rögtön -rá éreztem valamit a karomon is. Weena szörnyen megrázkódott, azután -egészen elcsendesült. - -– Ideje volt, hogy gyufát gyujtsak. De hogy ezt megtehessem, Weenát le -kellett tennem a földre. Le is tettem, s mialatt zsebemben kotorásztam, -nagy küzdelem támadt a sötétségben lábam körül. Weena teljesen néma -volt, a morlockok pedig ugyanazokat a sajátságos gerleturbékoláshoz -hasonló hangokat hallatták, amelyeket már ismertem. Kabátomba és hátamba -is lágy kis kezek kapaszkodtak, sőt meg-megérintették nyakamat is. - -– Majd serczegett a gyufa és világosság támadt. Lobogó fénye mellett -láttam a morlockok fehér hátát, amint a fák közé menekültek. Gyorsan -kirántottam a zsebemből egy csomó kámfort, s készültem, hogy amint -gyufám kialvófélben lesz, meggyújtsam. Majd Weenára pillantottam. - -– Arczczal a földre borúlva feküdt, lábamat átkulcsolva, mozdulatlanul. -Hirtelen rémülettől megkapatva, föléje hajoltam. Mintha nem is lélekzett -volna. Meggyújtottam a kámfort és ledobtam a földre. Amint szétvált, -lángolni kezdett s visszaűzte a morlockokat és az árnyakat; letérdeltem -s felemeltem Weenát. Hátunk mögött mozgolódás, mormogás hallatszott, -mintha tele volna az erdő morlockokkal. - -– Ugy látszott, hogy Weena elájult. Óvatosan vállamra fektettem s tovább -akartam indulni, de ekkor szörnyű való tudatára jutottam. Mialatt a -gyufákkal és Weenával foglalkoztam, többször megfordultam s most -homályos sejtelmem sem volt róla, merre van az én gyalogösvényem; azt -sem tudtam, nem megyek-e vissza a zöld porczellán palota felé. Kivert a -hideg izzadság. Gyorsan el kellett szánnom magamat valamire. -Elhatároztam, hogy tüzet rakok s tanyát ütök ott, ahol éppen voltunk. -Letettem Weenát, aki még mindig mozdulatlan volt, egy kis gyepes -mélyedésbe, s azután, mivel az első csomó kámfor már kezdett kialudni, -elkezdtem gyorsan ágakat és lombokat szedni. Itt-ott a morlockok szeme -csillogott rám a sötétségből, mint a karbunkulus. - -– A kámfor utolsót lobbant, azután kialudt. Gyufát gyújtottam s ekközben -két fehér alak, amely Weenához közeledett volt, gyors iramodással -szaladt visszafelé. Az egyik úgy megvadult a világosságtól, hogy -egyenesen nekem szaladt; éreztem, amint öklöm csapása alatt csontjai -összetörtek. Rémült ordítást hallatott, támolygott egy darabig s azután -összerogyott. Meggyujtottam egy másik darab kámfort s folytattam a -tüzelőanyag gyüjtését. Egyszerre csak észrevettem, mennyire szárazak -fölöttem a falombok. Mióta ugyanis az időgépen megérkeztem, tehát -körülbelül egy hét óta, egy csöpp eső nem volt. Igy aztán, ahelyett, -hogy ide-oda járjak a fák között a lehullott galyakért, egyet-egyet -ugrottam s egész ágakat lerántottam. Csakhamar fojtós, füstös lánggal -lobogott a zöld fa és a száraz ágak, s kimélhettem kámforomat. Ezután -odafordultam, ahol Weena feküdt a vasdorong mellett. Megpróbáltam minden -tőlem telhetőt, hogy életet öntsek belé, de Weena olyan maradt, mint a -halott. Arról sem tudtam megbizonyosodni, lélekzett-e vagy nem. - -– Egyszerre csak felém csapott a tüz füstje s hirtelen elbágyasztott. E -mellett tele volt a levegő a kámfor gőzével is. A tüzet vagy egy óráig -nem kellett éleszteni. A nagy erőfeszitésbe szörnyen bele is fáradtam, -leültem tehát. Az erdő mélyéből is altató zümmögés hallatszott, amelynek -eredetét nem értettem. - -– Egy pillanatra mintha elbóbiskoltam volna. Kinyitottam a szememet. De -mély sötétség borult rám, és éreztem, hogy a morlockok rám tették -kezüket. Kirántva magamat rámtapadó ujjaikból, gyorsan zsebembe nyultam -a gyufaskatulyáért – de nem volt benne. A morlockok ujra megragadtak s -szorongatni kezdtek. Egy pillanat mulva tudtam már, mi történt. -Elaludtam, s ezalatt kialudt a tüzem, s ránehezedett lelkemre a halál -keserűsége. Mintha az erdő égő fák szagával lett volna tele. -Belekapaszkodtak nyakamba, hajamba, karjaimba s húzni kezdtek lefelé. -Iszonyú volt ott a sötétben, amint éreztem, hogy nehezednek rám ezek a -puha kis teremtések. Mintha valami óriási pók hálójába akadtam volna. -Nem bírtam velük: lehuztak a földre. Egyszerre apró fogak kezdték -harapdálni nyakamat. Fordultam egyet a földön s eközben ráakadt a kezem -vasrudamra. Ez új erőt öntött belém. Talpra ugrottam, leráztam magamról -az emberi patkányokat, s rövidre fogva a rudat, elkezdtem csapkodni vele -oda, ahol azt hittem, hogy arczuk lehet. Éreztem, amint ütéseim alatt -foszladozott a nedves hús, recsegett a csont, s egy pillanatra csakhamar -megszabadultam. - -– Az a különös mámor fogott el, amely rendes kisérője a kemény -küzdelemnek. Tudtam, hogy Weenával együtt elvesztem, de elhatároztam, -hogy drágán fizettetem meg a morlockokkal lakomájukat. Hátammal egy -fának vetettem magam s a vasrudat körben forgattam magam előtt. A -morlockok mozgolódása és kiabálása felverte az egész erdőt. Igy múlt el -egy percz. Mintha hangjuk az ingerültség tetőpontjára emelkedett volna, -mozdulataik pedig egyre gyorsabbak lettek volna. De annyira egyetlen egy -sem közeledett hozzám, hogy vasrudam érhette volna. Ott álltam, -belebámulva a sötétségbe. Majd hirtelen remélni kezdtem. Hátha a -morlockok megijedtek? Alig gondoltam erre, különös dolog történt. Mintha -a sötétség derengeni kezdett volna. Elmosódva látni kezdtem magam körül -a morlockokat – három leterítve lábamnál feküdt – s csakhamar azt vettem -észre, de nem akartam hinni szemeimnek, hogy a többiek futásnak eredtek -s amint látszott, hátam mögül mint hömpölygő ár özönlöttek az előttem -elnyúló erdőn keresztül. És hátuk nem fehérnek látszott már, hanem -vörösesnek. Amint elbámészkodva álltam, kis vörös sziporka nyomult -keresztül egy csillagfényes, nyiláson a lombok között s azután -elenyészett. És ekkor egyszerre megéreztem az égő erdő szagát, az elhaló -morajt, amely most már viharos recsegő zúgássá erősödött, a vörös fényt -és a morlockok menekülését. - -– Elmozdúltam a fától, melyhez háttal támaszkodtam, s hátratekintve, -láttam a közeli fák fekete oszlopsora között az égő erdő lángolását. -Majd Weenát kerestem; nem volt sehol. De a sistergés és ropogás hátam -mögött, a robbanásszerű csattogások, mikor a tűz belekapott egy-egy új -fába, nem sok időt engedett az elmélkedésre. Megmarkolva vasrudamat, -követtem a menekülő morlockokat. Furcsa egy versenyfutás volt. A -lángtenger oly gyorsan terjedt jobbfelől, hogy amint futottam, egyszerre -csak megelőzött a tűz, ugy, hogy át kellett csapnom balra. Végre egy kis -tisztásra jutottam ki. Ide érve, egy morlock tántorgott felém s -elhaladva mellettem, egyenesen belerohant a lángok közé! - -– S most oly borzasztó látvány tárult elém, amelynél azt hiszem, -szörnyűbb dolgot nem láttam ott a jövendőben. Az egész tisztás oly -világosságban úszott a tűz visszaverődő fényében, mintha nappal lett -volna. A közepén sírhalomféle kis emelkedés volt, amelyet kiszáradt -galagonyabokor borított. A tisztáson túl szintén égett az erdő; sárga -lángnyelvek csavarodtak belőle a magasba, tűzsövénynyel kerítve be -teljesen a kis teret. A domboldalon harmincz-negyven morlock húzódott -meg. A fény és a meleg elkábította őket s vad rémületükben össze-vissza -támolyogtak, egymásba gabalyodva. Eleinte nem vettem észre vakságukat s -amikor közel jutottak hozzám, rémült dühhel közéjük csaptam vasrudammal, -egyet megölve s néhányat megnyomorítva. De amikor láttam, hogy kuporodik -le az egyik a galagonyabokor tövében s mily bambán mered a vörös égre, s -hallottam nyöszörgéseiket, meggyőződtem róla, hogy teljesen -gyámoltalanok az izzó fényben, s ezután nem bántottam többé a -nyomorultakat. - -– Hébe-korba egyenesen nekem jött egyik-másik. Ilyenkor rémülten -összeborzadtam s gyorsan kitértem útjából. Egyszerre csak halódni -kezdett a láng némileg s már féltem, hogy az ocsmány teremtések észre -fognak venni. Éppen az járt eszemben, hogy megkezdem a küzdelmet, -mielőtt észrevesznek, s megölök közülök néhányat; de a tűz csakhamar új -erőre lobbant s ütésre emelt kezemet újra leeresztettem. Körüljártam a -dombot köröttük, gondosan kerülve őket, s kerestem Weena nyomát. De -Weena nem volt sehol. - -– Végül leültem a kis domb tetejére s néztem ezt a hihetetlenűl furcsa -vak társaságot. Ide-oda támolyogtak, esetlen hangokat hallatva, amint a -tűz fénye végig-végigcsapott rajtuk. A füst csavarogva szállt a magasba -s a vöröses mennyezet foszlányain átragyogtak messziről, mintha valami -más világegyetemhez tartoznának, az apró csillagocskák. Két, vagy három -morlock nekem támolygott, mire remegve a felindulástól, ökölcsapásokkal -visszaűztem őket. - -– Ami az éjszaka többi részét illeti, meg voltam győződve, hogy -lidércznyomás nehezedik rám. Harapdostam magamat és sikoltoztam -szenvedelmesen, kivánkozva az ébredés után. Kezemmel csapdostam a -földet, fölkeltem, leültem, járkáltam ide-oda s újra leültem. Majd -nekiestem szememnek, elkezdtem dörzsölni és Istenhez fohászkodva -könyörögtem, ébreszszen fel. Három ízben láttam, hogy több morlock -végvonaglásban lehajtva fejét, belerohant a lángok közé. De végre a tűz -halványuló pirossága, a hömpölygő fekete füstgomolyok, az elhamvadt -kormos fatönkök és az elmosódó teremtmények egyre kisebbedő serege -fölött megjelent a nappal fehér világa. - -– Újra fürkészni kezdtem Weena nyomát, de nem volt sehol. Világos volt, -hogy szegény kis testét ott hagyták az erdőben. - -Le sem irhatom, mennyire megnyugtatott az a gondolat, hogy elkerülte azt -a szomoru végzetet, amely, ugy látszik, rá is várakozott. Amint ezen -töprengtem, valami csaknem arra ingerelt, hogy lássak neki ujra a -körülöttem álldogáló gyámoltalan szörnyetegek lemészárlásának, de erőt -vettem magamon. - -– A kis domb, amint már említettem, kis szigetféle volt az erdő -mélyében. Tetejéről most már elláttam a füstös ködön keresztül a zöld -porczellán-palotához, s megtudtam állapítani, merre van a fehér szfinx. -Igy aztán elhagytam azt a pár elátkozott lényt, aki még megmaradt s -nyöszörögve ide-oda támolygott az egyre erősülő nappali világosságban. -Körülkötöttem fűvel a lábamat s biczegni kezdtem a füstölgő zsarátnok és -a belülről még egyre égő fekete fatönkök között az időgép rejtekhelye -felé. Lassan haladtam, mert nagyon ki voltam merülve, alaposan -megbénultam s a kis Weena borzasztó halála szörnyű leverően hatott rám. -Lesujtó csapás volt. Most is ebben az ismerős szobában inkább olyan, -mint valami álom szomorusága, s alig tetszik valóságos veszteségnek. De -azon a reggelen ujra teljesen magamra maradtam – iszonyu -elhagyatottságban. Eszembe jutott ez az én házam, tűzhelyem, egypáran -közületek s ily gondolatok közben oly epedő vágy fogott el az otthon -után, amely minden kinnál kinosabb volt. - -– De mialatt a ragyogó reggeli égboltozat alatt a füstölgő hamuban -haladtam, fölfedeztem valamit. Nadrágzsebemben volt egypár gyufaszál. A -skatulya bizonyára kilyukadt, mielőtt elvesztettem. - - - - -XII. A kelepcze. - -– Reggel nyolcz-kilencz óra tájban ugyanahoz a sárga fémpadhoz értem, -amelyről megérkezésem estéjén szemléltem a világot. Eszembe jutott, -micsoda elhamarkodott következtetéseket vontam le akkor este s nem -tudtam megállni, hogy keserűen ne nevessek könnyenhivőségemen. Ugyanaz a -szépséges látvány tárult elém, ugyanaz a buja növényzet, ugyanazok a -fényes paloták és nagyszerű romok, ugyanaz az ezüstös folyó a termékeny -partok között. A szép kis emberkék pompás ruhái meglebbentek a fák -között. Egypáran fürödtek éppen azon a helyen, ahol pár napja a kis -Weena fuldoklott. Ezt látva, éles fájdalom nyilallott keresztül -lelkemen. Szerte-széjjel, mint apró foltok a tájon, látszottak a föld -alá vezető utak kupolái. Most már értettem, mi rejlett a föld feletti -emberkék szépsége mögött. Kellemesen teltek napjaik, épp oly kellemesen, -mint a barmoknak, nekik sem volt tudomásuk ellenségeikről, s nem -gondoltak a holnappal. S végük is épp olyan volt, mint a barmoké. - -– Elszomorodtam, arra gondolva, mily rövid álom volt az emberi értelem. -Valósággal öngyilkosságot követett el. Állhatatosan törekedett a -kényelmes nyugalom, egy békés egyensulyba jutott társadalom felé, -melynek biztosság és állandóság a jelszava. Reményei meg is valósultak, -de csak azért, hogy végül ide jusson. Valamikor el kellett már érnie az -életnek és a tulajdonnak a teljes biztosság állapotát. A gazdag -biztosságban élvezte vagyonát és kényelmét s a munkás biztosságban élt -és dolgozott. Bizonyos, hogy abban a tökéletes világban probléma, -társadalmi kérdés nem maradt megoldatlanúl. S erre hosszu nyugalom -következett. - -– Van a természetnek egy törvénye, amely rendesen kikerüli figyelmünket: -hogy az értelem élénksége a forgandóság, a veszedelmek és a bajok -jutalma. Az oly állat, amely tökéletes összhangzásban van környezetével, -tökéletes mechanizmus. A természet csak ott szorul rá az értelemre, ahol -a megszokás és az ösztön használhatatlan. Ahol nincs változás s ahol -nincs szükség sem változásra, ott nincsen értelem. Csak az oly -állatoknak van értelmük, amelyek bajok és veszedelmek tömkelegébe -keverednek. - -– A földfelettiek gyönge henyeségük felé haladtak, a földalattiak -merőben mechanikus munkások lettek. De ebben a tökéletes állapotban -hiányzott valami a mechanikai tökéletességhez, hiányzott – a teljes -állandóság. Nyilvánvaló, hogy amint telt az idő, a föld alatt, bármint -szerezték is, meggyérűlt a táplálék. A szükség, amelyet száműztek pár -ezer esztendőre a földről, visszajött ujra, még pedig a föld alatt -jelent meg. A földalatti világ, amely gépekkel volt összeköttetésben s -igy bármily tökéletesek voltak is a gépek, a megszokáson kivül kénytelen -volt valahogyan mindig gondolkozni is, természetszerűen többet megőrzött -a vállalkozó szellemből a földfelettinél, ha máskülönben kevésbbé maradt -is emberi, minden tekintetben. - -– S mikor ott lenn fogytán volt mindenféle hús, ráfanyalodtak arra, -amitől eladdig eltiltotta őket a régi megszokás. Mondom, igy láttam a -dolgokat az utolsó éjszaka a nyolczszázkétezerhétszázegyedik esztendő -világában. Lehet, hogy oly helytelen magyarázat, aminőt emberi elme -egyáltalán véve kieszelhet. De a dolgok igy alakultak ki akkor elmémben, -s másképen nektek sem mondhatom el. - -– Az elmult nap fáradalmai, izgalmai és rémülete után, bár nagyon el -voltam szomorodva, az üldögélés, a nyugodt szemlélet és a meleg napfény -nagyon jólesett. Fáradt voltam és álmos, s elmélkedésem csakhamar -szundikálásba ment át. Nem is ellenkeztem álmosságommal, hanem -elnyujtóztam a pázsiton s hamarosan hosszú, üditő álomba merültem. - -– Alkonyat felé járt az idő, mikor felébredtem. Biztositva lévén most -már az ellen, hogy el találok aludni s a morlockok hatalmába jutok, -nyujtózkodtam egyet s azután lesiettem a dombról a fehér szfinx felé. -Egyik kezemben a vasrudat szorongattam, másik kezem pedig a zsebemben -levő gyufaszálakkal babrált. - -– S most váratlan fordulat következett. Amint közelebb értem a szfinx -talapzatához: a bronz ajtószárnyak nyitva voltak. Lecsúsztak az alsó -csatornás szegélyzetbe. - -– Amint ezt láttam, megálltam s gondolkoztam, bemenjek-e? - -– Belülről szűkes helyiség látszott, s az egyik sarokban emelkedettebb -ponton ott volt az időgép. A kis emeltyűk zsebemben voltak. A fehér -szfinx tehát, annyi gondos előkészület után a harczra, könnyen megadta -magát. Eldobtam a vasrudat, szinte sajnálva, hogy nem vehetem hasznát. - -– Hirtelen eszembe ötlött valami, amint meggörnyedve befelé mentem a -nyiláson. Egyszerre megértettem, miben törik fejüket a morlockok. Nagy -kedvem lett volna nevetni, de erőt vettem magamon. Átléptem a bronz -szegélyzeten s felmentem az időgép mellé. Meglepett, hogy gondosan meg -volt olajozva és szinte fénylett a tisztaságtól. Azt gyanitom, hogy a -morlockok talán szét is szedték darabokba s igy próbálták bambaságukban -rendeltetését megfejteni. - -– Amint ott állva vizsgálgattam, gyönyört találva találmányom puszta -megérintésében, az történt, amit előre sejtettem. A bronz-lapok hirtelen -a magasba gördültek s erős csattanással belekapcsolódtak a felső -szegélyzetbe. S én ott álltam a sötétben, – tőrbe ejtve. Legalább a -morlockok azt gondolták. Én azonban vidáman felkaczagtam. - -– Hallottam is már mormoló nevetésüket, amint közeledtek felém. A -legnagyobb nyugalommal gyufát akartam gyujtani. Csak az emeltyűket -kellett a gépre illesztenem, hogy eltünhessek, mint a kisértet. De egy -dologról megfeledkeztem. Gyufám abból az utálatos fajtából való volt, -amely csak a skatulyán gyulad meg. - -– Elképzelhetitek, hogy odalett rögtön nyugodtságom. A kis fenevadak már -mellém értek. Az egyikök meg is érintett. Feléjük suhintottam a sötétben -az emeltyűkkel, s aztán iparkodtam mielőbb a gép nyergébe jutni. Majd -belém kapaszkodott egy s utána egy második kéz. Valósággal viaskodnom -kellett kitartó újjaikkal emeltyűimért, mialatt tapogattam a kis -rudakat, melyekre az emeltyűket rá kellett illesztenem. Az egyik -emeltyűt csaknem elragadták tőlem. Amint majdnem kicsuszott már -kezemből, fejemmel kellett egyet taszítanom a sötétben, hogy -megkaphassam. Hallottam, hogy roppant a morlock koponyája. Mondhatom, ez -az utolsó kapaszkodás keményebb dolog volt az erdei küzdelemnél. - -– De végre ráerősítettem az emeltyűket s nagyot rántottam az egyiken. A -morlockok tapadó ujjai lesiklottak rólam. A sötétség csakhamar eloszlott -körülöttem. Ugyanabba a szürke homályba és zavaros zugásba jutottam, -amelyet már lefestettem. - - - - -XIII. Uj látomás. - -– Beszéltem már az időutazással járó kellemetlenségről és zavarról. S -ekkor nem is ültem jól a nyeregben, csak féloldalt, bizonytalanul. Nem -tudom meddig, csak lógtam az ide-oda lengő és vibráló gépen, nem ügyelve -arra, hogyan haladok. Mikor végre rá tudtam nézni a mutatóra, szinte -elhültem, látva hová utaztam. Az egyik mutató napokat, a másik a napok -ezreit, a harmadik a napok millióit s a negyedik a napok milliárdjait -jelezte. Nos, ahelyett, hogy visszafelé szorítottam volna az emeltyűket, -lenyomtam őket ugy, ahogy a jövendőbe kell velük utazni, s amikor -ránéztem a mutatókra, láttam, hogy az ezres mutató oly gyorsan forog, -mint a zsebóra másodperczmutatója – előre a jövendőbe. Amint haladtam, -különös változás történt a tüneményeken. A vonagló szürkeség egyre -sötétedett. Majd – bár csodálatos gyorsasággal utaztam, visszatért a nap -és éj csillanó váltakozása, ami rendszerint a lassúbb mozgást jelezte s -a fény egyre élesebben elvált a sötéttől. Ez eleinte nagyon -megdöbbentett. Az éj és a nap váltakozása egyre lassabbodott, a nap is -egyre lassabban futott keresztűl az égbolton, végre ugy tetszett, hogy -egy-egy változás századokig eltart. Végül állandó szürkület borult a -földre, melyet csak hébe-korba szakított meg egy-egy üstökös, mely -vakító fénynyel rohant keresztül a sötét boltozaton. A fénysáv, amely a -napot jelezte, régen eltűnt; mert a nap nem végezte többé rendes útját, -hanem egyszerűen nyugaton mozgott fel s alá, s egyre nagyobb és egyre -vörösebb lett. A holdnak teljesen nyoma veszett. A csillagok keringése -szünet nélkül lassult s a fénykörök helyét lassan haladó fénypontok -foglalták el. Végül, mikor már megállni készültem, a nap hatalmas vörös -gömbje mozdulatlanul csüggött a horizont fölött, mint valami bágyadt -meleget sugárzó óriási boltozat, amely olykor-olykor egy-egy pillanatra -elsötétült. Egyszerre csak egy kis időre újra élénkebben kezdett -ragyogni, de csakhamar ujra visszanyerte komor vöröses tüzét. Lassú -mozgásából megállapítottam, hogy a föld egyik felével folyton a nap felé -van fordulva, ugy, mint napjainkban a hold a föld felé. - -– Visszaemlékezve első zuhanásomra, óvatosan kezdtem lassítani -haladásomat. Óraművem mutatói egyre lassabban keringtek, míg végre az -ezres mutató szinte mozdulatlannak tetszett, s az egynapos mutató -mozgását is egyre jobban kivehettem. - -– Szép csendesen megálltam s ráülve rendesen az időgépre, körülnéztem. -Az égbolt nem volt többé kék. Északkeletre koromfekete volt, s a -feketeségből kiragyogott a halvány fehér csillagok állandó fénye. Fejem -fölé mély csillagtalan vörösség borult, amely délkeletre izzó -biborszinbe csapott át, melyből kivált, elmetszve a horizonton, vörösen -és mozdulatlanul a nap rengeteg teste. Nyers vörösesszínü sziklák között -voltam, s az első pillanatra nem vettem észre más jelét az életnek, csak -azt az erős zöld növényzetet, amely a sziklák délkeleti részének -valamennyi kiszögellő pontját elborította. Olyan volt ez a bujazöld, -mint az erdei moha, vagy barlangokban a kövi zuzmó: mint ezek, örökös -félhomályban élt és fejlődött. - -– A gép lankás parton állt. A tenger messze elnyult délnyugat felé, éles -ragyogó horizontba olvadva a halvány égboltozat alján. Zajgó árnak, -hullámoknak nyoma sem volt; szellő sem rezdült a tájon, csak apró, sima -habocskák keltek és enyésztek, mint gyönge lélekzetek, jeléül annak, -hogy az örökkévaló tenger még mindig él és mozog. És a part mentén, ahol -a víz meg-megtört néha, vastag sókéreg rakodott le, éles ellentétben a -komor égboltozattal. Nagy nyomást éreztem fejemben s észrevettem, hogy -nagy gyorsasággal szedem a lélekzetet. Ez az érzés eszembe juttatta azt -a tapasztalatot, melyet egyetlen, hegyek közt való kóborlásom idején -szereztem, s arra a következtetésre kellett jutnom, hogy a levegő sokkal -ritkább, mint manapság. - -– Jó messze fönt az elhagyott lejtőn rekedt kiáltás hangzott s valami -óriás fehér pillangóhoz hasonló lényt láttam, amint ferdén föllebbent a -magasba s azután keringve eltünt valami alacsony domb mögött. Hangja oly -félelmetes volt, hogy összerázkódtam s erősen belekapaszkodtam gépembe. -Majd ujra körülnézve, azt láttam, hogy egészen közelemben az, amit előbb -vöröses szikladarabnak tartottam, lassan felém mozog. Valami szörnyű -rákfajta teremtmény volt. Képzeljetek akkora rákot, mint ott az az -asztal, amint sok lábán lassan, bizonytalanul mozog, hatalmas ollóit -lengeti, hosszú tapogatóival csavarog, suhog, mint az ostor s -érczhomlokából minden oldalról nyeles szemek villannak rátok. Ránczos -hátát esetlen púpok éktelenítették s közbe-közbe zöldes kéreg -tarkította. Láthattam, amint a mozgó szörny bonyolult szájában számos -tapogatószál csillogott, hajlott ide-oda. - -– Amint rámeredtem a felém kuszó félelmes jelenésre, csiklandást éreztem -arczomon, mintha légy röppent volna rá. El akartam űzni kezemmel, de a -következő pillanatban ujra ott volt s csaknem egyszerre vele egy másikat -is éreztem fülem mellett. Odakaptam s valami fonalas dolgot fogtam meg, -amely gyorsan kihuzódott a kezemből. Elréműlve és undorodva megfordultam -s láttam, hogy egy másik rákszörnyeteg csápját fogtam meg, amely éppen -mögöttem terpeszkedett. Gonosz szemei ide-oda forogtak nyelükön, szája -szinte habzott az éhségtől s esetlen ollói, melyekről maszatos iszap -csepegett, már-már rám ereszkedtek. - -– Kezem tüstént leszorította az emeltyűt s egy pillanat mulva egy -hónapot helyeztem közém és e szörnyetegek közé. De még mindig ugyanazon -a parton voltam s tisztán láttam őket ujra, amint megálltam. Csoportosan -mászkáltak ide-oda a komor fényben a zöld lombozatban. - -– Nincs is szó arra az utálatos vigasztalanságra, amely a világra -borult, A vörös keleti boltozat, az északi feketeség, a sós holttenger -az ide-oda mászkáló undok, tunya szörnyetegekkel, a zuzmószerü növényzet -egyhangu zöldje, amely mintha mérget lehelt volna, az édes levegő, amely -fájt az ember tüdejének: mind hozzájárult az undorító hatáshoz. Pár száz -évet haladtam s még mindig ugyanazt a vörös napot láttam – csak kissé -nagyobb, kissé komorabb lett – ugyanazt a holt tengert s a zöld gyom és -vörös sziklák közt csoportosan ide-oda mászkáló földi rákféléket s a -levegő is épp oly fagyos volt. S a nyugati égboltozaton rengeteg új -holdhoz hasonló sápadt félkört vettem észre. - -– Igy utaztam, időnkint meg-megállva, ezredéveken keresztül. Folyton -előre hajtott a föld sorsának titka, s lebűvölve láttam, amint a nap -egyre nagyobbodik. Végre, több mint harmincz millió esztendőnyire -korunktól, a nap rengeteg vöröstüzű boltozata a homályosságnak csaknem -tizedrészét elborította. Ekkor még egyszer megálltam, mert a rákok -mászkáló csoportja eltünt, s a vörös part, kivéve élénkzöld zuzmós -növényzetét, élettelennek látszott. Most már itt-ott fehér foltok is -voltak rajta. Csipős hideg csapott meg. Ritkás fehér pelyhek kovályogtak -hébe-korba lefelé. Északkeleten hómező csillogott a komor ég csillagai -alatt, s pirosasfehér dombok hullámvonala nyult el. A tenger szélén -jégczafrangokat láttam, távolabb nagy tömbök uszkáltak. De a sóstenger -legnagyobb része, az örök alkonyatban vérvörösen, nem volt még befagyva. - -– Körülnéztem, maradt-e valami nyoma az állati életnek. Valami -határozatlan félelem azonban arra kényszerített, hogy folyton a gép -nyergében maradjak. Nem láttam mozogni semmit sem, sem a földön, sem a -levegőben, sem a tengerben. Csupán a sziklák zöld iszapja tanúskodott -arról, hogy az élet még nem veszett ki. A tengerben keskeny zátonyt -vettem észre, s a víz távolabb szorult a partról. Mintha valami fekete -tárgy rebbent volna fel erre a zátonyra, de a mint jobban odanéztem, nem -mozgott már semmi, s igy belenyugodtam abba, hogy csalódtam, s a fekete -tárgy szikla volt. A csillagok mély fénynyel ragyogtak a magasban, s -fényük alig-alig rezgett. - -– Egyszerre észrevettem, hogy a nap köralakja nyugaton megváltozott. A -félkörben homorú bemélyedés látszott, amely egyre nagyobbodott. Egy -pillanatig elképedve bámultam erre a feketeségre, amely egyre jobban -elborította a napot, de csakhamar kitaláltam, hogy napfogyatkozás van -kezdődőben. Vagy a hold, vagy a Merkur bolygó haladt át a föld és a nap -korongja között. Természetes, hogy először a holdra gondoltam; de sokkal -valószinűbb, hogy valamely belső bolygó vonult el nagyon közel a -földhöz. - -– A sötétség rohamosan nőtt; keletről meg-megujuló rohamokban hideg, -csipős szél kezdett fújni s egyre sűrűbben hullottak a fehér pelyhek. A -tenger tükre zúgva fodrosodott. Eltekintve az élettelen hangoktól, néma -volt a világ. Néma? Bajos volna lefesteni ezt a némaságot. Mindenféle -emberi zaj, a nyájak bégetése, a madarak csicsergése, a rovarok -zummogása, az a lárma, amely a mai életnek háttere, – mindez megszűnt. -Amint a sötétség növekedett, egyre több hópehely hullt a magasból, -tánczolva szemem előtt: s a levegő egyre fagyosabb lett. Végül gyors -egymásutánban belevesztek a feketeségbe a távoli dombok fehér csúcsai. A -szellő süvöltő széllé erősödött. A napfogyatkozás fekete központi -árnyéka rohanva közeledett felém. A következő pillanatban a sápadt -csillagfényen kivül árnytalan feketeség borult a világra. Az égbolt -teljesen elsötétült. - -– Borzalommal szakadt rám ez az iszonyu feketeség. A hideg belevágott -csontjaimba s csak kinosan tudtam lélekzeni. Dideregtem s halálos -szédülés fogott el. Majd vöröstüzű könyökhöz hasonlóan megjelent az égen -a nap csúcsa. Leugrottam a gépről, hogy fölmelegedjem. Szédültem s -képtelennek éreztem magamat arra, hogy visszautazzam. S amint ott álltam -betegen és megzavarodva, láttam, hogy a zátonyon mozog valami a tenger -vörös vize felé. S most nem volt benne kétség, hogy jól láttam. Valami -kerek lény volt, körülbelül akkora, mint egy rugólabda, talán kissé -vaskosabb is volt s tapogató szervek nyultak ki belőle. Feketeségében -éles ellentéte volt a vérvörös hullámzó viznek s görcsösen ugrándozott -ide-oda. Éreztem, hogy ájulás kerülget. De az a gondolat, hogy teljes -elhagyatottságban vagyok ott abban a távoli, rémítő félhomályban, erőt -adott tagjaimnak, s felkapaszkodtam újra a gép nyergébe! - - - - -XIV. Az időjáró visszatérése. - -– Visszatértem. Bizonyos, hogy jó ideig eszméletlenül ültem a gépen. A -nappal és az éjszaka villanó váltakozása ujra megkezdődött, a nap ujra -aranyos fénynyel világított s az égbolt ujra kék szinben ragyogott -fölöttem. Ujra szabadabban lélekzettem. A táj hullámos körvonalakban -váltakozott körülöttem. A mutatók visszafelé forogtak a gép óraművén. -Végre sötétlő házakat láttam ujra, a hanyatló emberiség nyomait. Ezek is -változtak, eltüntek, másoknak adva helyet. Nemsokára, mikor a milliós -mutató a zérushoz ért, lassítottam a gép gyorsaságát. Kezdtem ráismerni -csinos barátságos épületeinkre; az ezres mutató kezdőpontjára forgott -vissza s az éj és nap változása egyre lassult. Majd feltüntek körülöttem -a laboratórium vén falai s ezután óvatosan, szeliden elkezdtem -megállítani a gépezetet. - -– Eközben furcsa dolgot láttam, ami eleinte nagyon meglepett. Azt -hiszem, említettem, hogy mikor útra keltem s még nem nagyon sebesen -haladtam, Watchettné asszony keresztülment a szobán s oly gyorsan -pörgött, amint gépemről néztem, mint a rakéta. Mikor visszatértem, ujra -áthaladtam azon a perczen, amelyben Watchettné végigment a -laboratóriumon. Csakhogy most úgy tetszett, hogy akkori mozgásának éppen -az ellenkezőjét végzi. A laboratórium alsó végén levő ajtó megnyilt s -Watchettné nyugodtan végighaladt a laboratóriumon, hátrafelé lépkedve s -azután eltünt amögött az ajtó mögött, amelyen indulásomkor belépni -láttam. - -– Majd megállítottam a gépet s ott láttam magam körül ujra a régi, -meghitt laboratóriumot, eszközeimet, szerszámaimat, mindent, úgy éppen, -ahogy hagytam. Izgatottan leszálltam a gépről s leültem egy padra. -Nehány perczig reszketett egész testem; de lassan nyugodtabb lettem. -Körülöttem volt ujra régi jó műhelyem, úgy éppen, ahogy elváltam tőle. -Mintha elaludtam volna benne s ami történt, puszta álom lett volna. - -– De egy kis különbség mégis volt. A gép a laboratórium délkeleti -szögletéből indult el s most az északnyugati sarokban pihent, szemben -azzal a fallal, amely mellett ti is láttátok. Ugyanily távolságra volt -az a kis tisztás, ahol megállottam, a fehér szfinx talapzatától, amelybe -a morlockok gépemet behurczolták. - -– Egy ideig teljesen megszünt működni az agyvelőm. De csakhamar -felálltam s neki indultam úgy, amint voltam, piszkosan, rongyosan a -folyosónak, biczegve, mert sarkam egyre sajgott. Az ajtó mellett láttam -az asztalon egy _Pall Mall Gazette_-t. Ránéztem: máról volt keltezve. A -kronométerre pillantottam: csaknem nyolcz óra volt rajta. Hallottam -hangokat s a tányérok csörömpölését. - -Határozatlanul álltam az ajtó előtt, – mert iszonyu gyöngének és -betegnek éreztem magam. De egyszerre egészséges, jó ételszag csapódott -az orromba s erre benyitottam az ajtón. A többit tudjátok. Mosakodtam, -ebédeltem s most mesélek nektek. - - - - -XV. Az elbeszélés után. - -– Tudom, – szólt kis szünet mulva, – hogy mindazt, amit beszéltem, -teljességgel nem hiszitek el; de én csak azt az egyet nem tudom elhinni, -hogy ma éjjel itt vagyok ebben a régi, meghitt szobában, barátaim között -s mesélem ezeket a furcsa élményeket. - -Az orvosra pillantott. - -– Valóban nem kivánhatom tőletek, hogy elhigyjétek, amit beszéltem. -Tartsátok hazugságnak, vagy jövendölésnek. Gondoljátok azt, hogy addig -elmélkedtem az emberi faj sorsán, míg végre kieszeltem ezt a költeményt. -Tekintsétek erősködésemet igazsága mellett pusztára művészi eszköznek, -melylyel érdekességét akarom növelni. De ha mesének is tartjátok, mit -szóltok hozzá? - -Fölvette pipáját s régi szokása szerint idegesen odaütögette a kandalló -rácsához. Egy pillanatig néma csend volt. Majd megkezdődött a székek -nyikorgása s a czipők ide-oda csoszogtak a szőnyegen. Elfordítottam -szememet az időjáró arczáról s körülnéztem a hallgatókon. Sötétben -ültek, itt-ott uszkált csak közöttük egy-egy szines folt. Az orvos -elmélyedt gazdánk szemléletébe. A kiadó rámeresztette szemét hatodik -szivarjának a végére. Az ujságíró óráját tapogatta. A többiek, amennyire -emlékszem, mozdulatlanul ültek. - -A kiadó felállt s nagyot sóhajtott. - -– Kár, hogy nem irsz elbeszéléseket, – szólt, az időjáró vállára téve -kezét. - -– Talán nem hiszed el? - -– Igen, igen… - -– Azt vélem, nem igen hiszed. - -Az időjáró hozzánk fordult. - -– Hol a gyufa? – kérdezte. Pipára gyujtott s pöfékelni kezdett. – Ha -igazat akarok mondani… magam is alig hiszem… és mégis… - -Rávetette szemét vizsgálódva a kis asztalkán heverő hervadt fehér -virágokra, aztán előre hajolt s kezében tartott pipáján keresztül -bokájának félig behegedt sebeire pillantott. - -Az orvos felállt, a lámpához lépett s vizsgálni kezdte a virágokat. - -– Furcsa bibéje van – szólt. A psychologus előrehajolt, hogy jobban -lásson s kinyujtotta kezét egy szál virágért. - -– Háromnegyed egy van – szólt az ujságiró. – Hogy megyünk haza? - -– Seregestül állnak a kocsik a sarkon, – szólt a psychológus. - -– Furcsa virág, – szólt az orvos; de őszintén szólva, fogalmam sincs, -miféle fajta. Nekem adod? - -Az időjáró határozatlanúl gondolkozott. Majd hirtelen így szólt: – Nem -adhatom oda. - -– De komolyan, hol szerezted? – kérdezte az orvos. - -Az időjáró végigsimította kezével a homlokát. Úgy beszélt, mint aki csak -nagy ügygyel-bajjal tudja együtt tartani gondolatait. - -– Weena rakta a zsebembe utazásközben. - -Körülnézett a szobában. – Ördög vigyen, ha tudom, mi történt velem. Ez a -szoba, ti mindannyian s az egész nap története tulságosan sok az -emlékezetemnek. Csináltam csakugyan valamikor időgépet vagy -időgépmintát? Vagy álom csak az egész? Azt mondják, hogy az élet álom… -Őrültség. De ha álom, hogy támad?… Meg kell néznem a gépet. Ha ugyan -_van_ gép! - -Fölkapta gyorsan a lámpát s kezében a vörös fénynyel, kisietett az ajtón -a folyosóra. Követtük valamennyien. S a libegő lámpafényben ott láttuk a -gépet oldalvást, elég épen visszatetsző keveréke lévén ércznek, -ébenfának, elefántcsontnak és átlátszó, csillámos kvarcznak. -Kinyujtottam kezem s megérintettem: szilárd volt. Elefántcsontját -zsiros, barna foltok szennyezték, alsó részeihez fű- és moszatcsomók -tapadtak hozzá s egyik érczsíne el volt görbülve. - -Az időjáró letette a lámpát a padra s végigtapogatta a sérült sínt. - -– Valóság csakugyan, szólt. – Amit meséltem, igaz. Sajnálom, hogy -idefárasztottalak benneteket a hidegbe. - -Fölvette a lámpát és szótlanul visszamentünk valamennyien a dohányzóba. - -Az időjáró kikisért az előcsarnokba s föladta a kabátot a kiadóra. Az -orvos szeme közé nézett s azután kissé határozatlanul kijelentette, hogy -a tulságos munka megártott neki. Az időjáró szivből fölkaczagott erre a -megjegyzésre. Most is látom, amint a nyitott ajtóban állva jó éjszakát -kivánt nekünk. - -Közös kocsiban hajtattam el a kiadóval, aki _pompás hazugságnak_ -tartotta az egész történetet. Én sehogy sem tudtam megállapodni abban, -mit gondoljak a dologról. A mese fantasztikus volt és hitelt érdemlő. -Csaknem egész éjjel ébren hevertem elgondolkozva. - -Másnap meglátogattam az időjárót. Azt mondták, hogy laboratóriumában van -s mivel otthon voltam nála, egyenesen laboratóriumába mentem. A -laboratórium azonban üres volt. Egy pillanatig rámeredtem az időgépre, -azután kinyujtottam a kezem s megérintettem az emeltyűt. - -Erre a lágy, ősanyagszerű tömeg rezgett, mint az ág a szélben. Nem volt -benne semmi állandóság s ez nagyon megdöbbentett és visszaidézte -valahogyan emlékembe gyermekkorom napjait, amikor tilos volt bármibe is -beleavatkoznom. Visszatértem a folyosón. Az időjáró a dohányzóban -találkozott velem. A házból jött. Mindenik hóna alatt volt valami -tarisznyaféle. Nevetett, mikor meglátott s könyökét dugta felém keze -helyett. – Iszonyuan dolgozom ott benn – szólt. - -– De nem tréfa csak az egész? – kérdeztem. – Csakugyan be tudod utazni -az időt? - -– Valósággal és komolyan, – volt a válasz s nyiltan szemembe nézett. -Majd határozatlanul körültekintett a szobában s így szólt: – Csak egy -félórácskára van szükségem. Tudom, mért jöttél. Becsületedre válik. Van -egy pár ujság az asztalon. Ha itt maradsz délebédre, iziről-tövire -megismertetlek az időutazással, bizonyítékokat is mutatok majd. De nem -haragszol, kérlek, ha most magadra hagylak? - -– Csak végezd a dolgodat – szóltam, – alig fogva fel még akkor szavainak -teljes jelentőségét. – Az időjáró intett s azután leballagott a -folyosón. Hallottam, amint a laboratórium ajtaja becsapódott. Leültem -egy székbe s a kezembe vettem egy ujságot. Mi dolga lehetett délebéd -előtt? Egyszerre csak egyik hirdetés eszembe juttatta, hogy igéretemhez -képest két órakor Richardsonnal, a kiadóval kell találkoznom. Órámra -pillantottam s láttam, hogy alig válthatom be igéretemet. Felálltam s -lementem végig a folyosón, hogy tudassam ezt az időjáróval. - -Amint megfogtam az ajtó kilincsét, kiáltást hallottam, melynek végét -mintha elharapták volna s utána szélzúgást. Amint benyitottam az ajtón, -szélroham örvénylett körül s a laboratórium belsejéről a padlóra zuhanó -s ezer darabra törő üveg csörömpölése hallatszott. Az időjáró nem volt -sehol. Mintha egy pillanatig láttam volna valami kisérteties, elmosódó -alakot ülni örvénylő fekete fémtömegben, oly áttetsző alakot, melyen -keresztül egészen tisztán láttam a mögötte levő padot a berajzolt -papirlapokkal együtt. De ez a fantom eltűnt, amint megdörzsöltem a -szememet. Az időgép eltávozott. A laboratórium távolabbi vége üres volt, -eltekintve egy kis leülepedő porfelhőtől. Nyilvánvaló volt, hogy az -üvegtető egy lapja törött össze. - -Megmagyarázhatatlan félelem fogott el. Tudtam, hogy valami furcsa dolog -történt, de egyelőre nem fogtam fel, mi történhetett. Amint ott álltam -elképedve, megnyilt a kertre nyiló ajtó s belépett az időjáró inasa. - -Egymásra néztünk. Majd így szóltam hozzá: - -– Kiment erre… ur? - -– Nem, uram. Erre senki sem jött ki. Azt hittem, itt találom őt. - -Most már értettem a dolgot. Koczkáztatva azt, hogy Richardson hiába vár, -ott maradtam, várva az időjáróra, várakozva a második, talán még -különösebb történetre, a bizonyítékokra és fényképekre, amelyeket igért. -De most már attól kezdek tartani, hogy életem végeig kell rá várnom. Az -időjáró három év előtt tűnt el. S azóta, mint mindenki tudja, soha -vissza nem tért. - - - - -XVI. Epilogus. - -Be kell érnünk a találgatással. Vissza fog-e térni valaha? Lehet, hogy a -multba utazott s bejutott a csiszolatlan kőkorszak vérivó, szőrös vadjai -közé; vagy a krétakori tenger feneketlenségébe; vagy a Jurakorszak óriás -gyíkfajtái közé. Talán most valami pleziozaurus-szal telt -oolitkorálzátonyon jár-kel, vagy a Triász-kor elhagyott sóstengereinek -partján. Lehet az is, hogy a jövőbe utazott, valami közelebbi korszakba, -ahol az ember még ember, de a mi korunk talányai nem talányok többé s a -mai kínos problemák már meg vannak oldva. Az emberi faj férfikorába, -mert ami engem illet, nem hihetem, hogy a fejlődésnek az volna a -betetőzése, amelyet az időjáró lefestett. Ő, tudom – mert sokszor -beszélgettünk e kérdésről még az időgép megszerkesztése előtt – -örömtelenül látta az emberi faj haladását, s a czivilizácziót bolondos -magasbatornyosuló alkotásnak tekintette, amely elkerülhetetlenül össze -fog omlani s végül maga alá temeti építőit. Ha ez igaz, számunkra akkor -nincs egyéb hátra, mint hogy éljünk úgy, mintha ez nem volna igaz. De -előttem még mindig üres sötétség a jövő, melynek ismeretlen homályába -itt-ott vet csak egy-egy halvány sugarat az időjáró története. S -vigasztalásomra van két furcsa fehér virágszálam – hervadt, megbarnult, -törékeny, összezsugorodott – bizonyságul annak, hogy amikor megszűnt már -az értelem és az erő, élt még akkor is az emberi szívben a hála és a -kölcsönös gyöngédség érzete. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -12 |peremén fekvű |peremén fekvő - -28 |mogmozdultam |megmozdultam - -38 |leígázása |leigázása - -46 |mély barazda |mély barázda - -47 |ugrásaal |ugrással - -64 |akí szokott |aki szokott - -64 |kogy a zöld |hogy a zöld - -74 |vagy vagy valami |vagy valami - -80 |kíölése |kiölése - -88 |visssza nem |vissza nem - -89 |tisztábban hallátszott |tisztábban hallatszott - -91 |Belakapaszkodtak |Belekapaszkodtak - -91 |ada, ahol |oda, ahol - -93 |leresztettem |leeresztettem - -99 |megkaphasssam |megkaphassam - -107 |Pal Mall Gazette |Pall Mall Gazette - -110 |szólt: |szólt.] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ IDŐGÉP *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |