diff options
Diffstat (limited to 'old/66789-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66789-0.txt | 8031 |
1 files changed, 0 insertions, 8031 deletions
diff --git a/old/66789-0.txt b/old/66789-0.txt deleted file mode 100644 index 7ce5f9c..0000000 --- a/old/66789-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8031 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Magyar regék, mondák és népmesék, by János -Majláth - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Magyar regék, mondák és népmesék - -Author: János Majláth - -Translator: Ferencz Kazinczy - -Contributor: Gábor Kazinczy - -Release Date: November 21, 2021 [eBook #66789] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS -NÉPMESÉK *** - -MAJLÁTH REGÉI. - -MAGYAR REGÉK, - -MONDÁK ÉS NÉPMESÉK. - -GRÓF MAJLÁTH JÁNOS - -UTÁN - -KAZINCZY FERENCZ. - -KIADTA - -KAZINCZY GÁBOR. - -PEST. - -HECKENAST GUSZTÁV TULAJDONA. - -1864. - -Pest, 1864. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. - -E lelkes költeménykék „=Magyarische Sagen und Mährchen=“ czím alatt -jelenének meg ezidén. Lelkes, szíve s nagy kiműveltetése által -tiszteletes irójok épen oly jól adhatá vala anyanyelvén is, s némelyike -Regéinek így jelene meg két Zsebkönyveinkben: de mások nyelvén kezdvén -meg poetai pályáját azoknak kedvekért kik nem érték a miénket, megmarada -azon melyen járni kezde, s jobbnak látá idejét és gondjait arra -fordítani, hogy némely költőinknek dolgozásaikat ismertesse a -németekkel, mint hogy a magáéit velünk. Szerénysége s hűsége tiszteletet -érdemlenek, s a mit magától jobban veheténk, a Mieinknek én adom itt. -Phantasiájának genialis játéka, érzésinek lágysága, forrósága, -szentsége, könyvek és szép körök által művelt, nagy gondú beszéde, nem -enyészhetének el annyira fordításomban, hogy akik méltók az ilynemű -olvasásban lelhetni örömöket, annak lelkéhez s nemközönséges -kiműveltetéséhez ne vethessenek, a kit én irígyen tisztelnék, ha -ismeretségével s szeretetének oly sok becses bizonyságival nem -dicsekedhetném is. - -(1825.) - -(Kazinczy Ferencz.) - - - - -MAJLÁTH HENRIETTE GRÓFNŐNEK. - -Vídám gyermekem! - -Mióta megtudtad hogy atyád könyveket ír, többször mondád, bár csak Neked -ajánlana egyet. Bíztos lehetél, hogy ohajtásod teljesűlni fog. Hogy’ ne -ajánlanám Neked azt ami szívemből fakad? Hiszen szívem a Tiéd egészen. - -Csillogó regeként úszik szemed előtt a világ; bár adná meg Neked -boldogságban mind azt, a mit kedvenczeiknek ígérnek a mesék; bár volna -oly jó dolgod az életben, hogy boldog sorsod fenmaradna nemzetünk -emlékezetében, s századok múlva is ajkról ajkra szállna a monda a boldog -Jettiről. - -Legbensőbb áldásom kísérjen egész életeden át. - -Budán, Augustusban, 1824. - - - - -UTÓÍRÁS. - -Több mint tizenegy éve hogy e sorokat írám. Te ezenben fölserdűlél; a -vídám gyermek oly hív barátnőmmé fejlett, a mily leánya kevés atyának -lehet. Ha valaki e világon, Te számot tarthatsz, az Írás szavaiként, -hogy jó dolgod legyen s hosszú életű légy e földön. - -A szeretet elsőségeinek egyike, hogy a mit már több ízben adott, újra -meg újra oda ajándékozhatja, sőt tulajdonkép nincs is más egyebe amit -adjon. Vedd hát Te is most újolag, amit már régóta bírsz: szívemet, -szeretetemet, legbensőbb áldásomat mind örökre. - -Bécs, November 1-jén 1836. - - - - -MÉG EGY UTÓIRAT, A KIADÓTÓL. - -És tizenhat év múlva, 1853, a bajor főváros lapjai elmondák, hogy Január -3-d. a regényes starnbergi tóba, München mellett, egy agg ember és -leánya ölte magát. Megrakták öltözetöket kövekkel, hogy annál -bíztosabban vesszenek, s egybekötözék karjaikat, hogy egyesűlve -maradjanak a „szabadító“ halálban is, kiket az öldöklő élet nem bírt -elszakasztani. - -Gróf Majláth János volt és leánya. - - - - -ELŐSZÓ. - -Az emberifaj évlapjain alig sötétlik oly gyász és fertelem, miről ez a -kor ne tanúskodhatnék. Az árverésre bocsátott önzéstől fogva, mely a -pironságot nem ismeri, a nemzet-irtás gonosztetteig, azt hinnők, nincs -semmi, a mi fásúlt lelkeinket meglephesse többé. S mégis vannak -események, mik sújtsanak bár csak egyeseket: megrendítők „a velők -oszlásaig.“ - -Mennyi szenvedés, mely oda lenn, gyötrelmes verejtékkel hordozza -kezdettől végig az inség keresztjét! De a ki előtt „csillogó regeként -úszott volt az élet,“ s feljogosítá megvárni, hogy ábrándképei -megvalósúljanak: s íme, mielőtt ösvényét megfutni bírta, öszveroskad, -nem a Fatum villámütése alatt, mit fejhajtva fogadunk, hanem az emberi -tehetőség határai közé eső viszonyok öldöklő súlya alatt… és látni, -mikor már késő, midőn a habverés lecsillapúlt, halk tűkörében a kart, -mely e hullámokkal küzködik, mindinkább kimerűlve, anélkül, hogy valaki -legyen, ki a partról a segély mentő horgonyát dobná neki… ez az emberi -élet tragoediája. - -A hírlapok, annak idejében, registrálák a starnbergi tó áldozatait. -Baleset, mely egy futólagos értesítés szűk keretébe befér. Elpendűlt, -mint annyi más. A szívben saját keserve is alig lel helyet. - -Reám alig tett oly rendítő hatást esemény, mint ez irtózatos vég, -melyben az atya és gyermeke osztakozott. - -Én Majláthtal közel viszonyban nem voltam soha; elveitől a közéletben -mindig távol állék. De nem alkalmazhatók-e a haza szeretetére is -Idvezitőnk szavai: „Az én atyámnak házában sok hajlékok vannak?“ (János -evangy. 14. r. 2. v.) Igen! az igazságot az Úr szolgáltatja ki egyedül; -az ember csupán hitének őszinteségéről tegyen tanúbizonyságot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azon félszázad, melyben Majláth élt és cselekvék, egyik legérdekesb -szakasz marad örökké e haza életében. Egy nemzedék keretében egy egész -történelem. Mily halk kezdemény, mily regeszerű siker, s mily eredmény! -Mennyi áldozat, hűség, s mennyi balsors! - -És e férfiak!… Vonjatok párhuzamot közöttök s azon nemzedék közt, mely -közvetlenűl megelőzte. - -Szemben a jelennel, a mythos kora már. - -– Számomra, Kazinczy Ferencz irodalmi hagyományaiban, mintegy új életre -kelt, kidőlt daliaiban is, e múlt. A bizalmas közlemények leveleikben -felmutaták nekem a magok valójában e férfiak lelki arczképét. Mintha -együtt éltem volna velek, megismertem egyéniségöket, törekvéseiket, -tetteiket; mindaz a mi őket illeté, megannyi vonás volt, mely egy-egy -arczképet egészítgetett ki csarnokomban; érdeket s értéket nyert mindaz, -a mi reájok vonatkozott. - -Alig egy tized alatt (1830-on innen) új világ vett epigónokat körűl, s -végzetes hatalommal sodrott előre, mindig előre, új ösvényeken, sokban -eltérő irányokban. A holnap káprázatai előtt elhalványodott mindaz a mi -volt; sok ragyogó név nimbusa is. Kicsinyeltük, meggyűlöltük, legjobb -esetben elfeledtük őket. Jól jártak a kik meghaltak vagy elnémúltak, -mielőtt megszoktuk nemhallgatni vagy elhallgattatni őket. - -A kor, egy éh Saturn, elébb utóbb fölemészt mindent és mindenkit; s új -dolgokat hoz elő; neki-való embereket is? Megengedem. De nehéz -bevárnunk, s még nehezebb megválasztanunk őket. - -Szenvedélyes faj vagyunk. Nincs mit csodálni rajta. Ha az egyes ember -képzésére döntő hatással folynak be gyakran élményei: e nemzet -életírása, a historia, kimenti vagy, legalább, értelmezi annak jellemét: -azt a sok nemest és kisszerűt, genialist és félszeget, mit róla regél. -Ki hitt annyit, ki csalódott, ki szenvedett annyit? Idegesek lettünk. A -rosz idegekben fészkel a szenvedély. Az, pillanatokra, kikap magunkból, -felmagasztal, képessé tesz mindarra a mi ragyogón nagy; de halk -erényekre s az ítélethozás bírói tisztére ritkán. Mint a szerelmes: a -bálványozó odaadás s a bősz ingerűltség szélzetei közt alig lel pontot, -min háborgó lelke megpihenjen; a sors sújtolásai alatt megroskadni nem -tud, de a „mérték-tartás“ bölcs erényét nem bírja meg. A pillanat hozza -és – söpri el a „nap hőseit.“ Ez a nap vajmi rövid és szállékony: de ki -is adja ám mindazt a mie van. Elborít koszorúi hervatag virágzáporával. -Nincs oly illethetetlen „majestás“ a földön, mint kit a népszerűség kene -fel; fénykörének küszöbénél elhallgat a szó, megnémúl a gondolat. Tudja -mi várna reá. - -A honárúlás s a haza szabadítójának dicsősége közt, vagy viszont, oly -rövidke nálunk az ösvény, hogy „egy saison alatt“ megfutható. Magunk sem -tudjuk, hogyan. Oly őszinte lelkesedéssel kiáltjuk ezt és azt. - -Igen, élményeink szenvedélyesekké, izgatottakká tettek bennünket. -Pártemberek vagyunk, mindig és mindenben, többnyire mert azokká lettünk; -konokok, gyakran álszégyenből; és, organisatiónknál fogva talán, -feledékenyek mindig. Gyakran még jó hogy igen. Máskülönben a halottak -országa sem volna „neutralis tér“ előttünk; szent korlátain is -betörnének előitéleteink, jó vagy bal szenveink. - -A pietas – szavunk sincs reá – néha nehéz kötelesség, mit csupán a szív -bír meg, mely megfeledkezni is tud magáról, hogy igazságot -szolgáltasson. Az ostentáló tömegek helyett az egyedűlség helyeit -keresi; romai közt azon hamvak kincsásója lesz, miket mind mélyebben -temet háborítlan munkával a feledés. Hogy ne beszéljenek. Mennyit -mondhatnának! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Majláth nem élt már, mikor ősz feje felett összecsaptak a starnbergi tó -hullámai. - -Született 1786 October 5-d. Atyja, József, a statusminister; tizennyolcz -gyermeke volt, s hosszú és nagy szolgálatait grófi czímmel jutalmazá -(1783) az Uralkodó. - -Majláth, szemeinek gyöngűlése folytán, mihamar lelépett a közélet -teréről. Éveken át teljes elvakúlás fenyegeté; megmenekűlt tőle, de -látása mindig a legovatosb kíméletet igénylő maradt. - -Mily csapás oly embernek, kit tehetségei tanúlmányozásra, s -hajlandóságai kiválólag történelmi búvárlatokra útaltak. - -Elvonúlva a közélettől, magának s a tudományoknak élt. Tanúlt, sokat, -mindent. Ferde viszonyaink átka volt, hogy, egy írói barátság hatása -folytán is, idegen nyelven, idegen irodalom tanúlmányozásának adta -magát. - -Ekkor kereste fel Kazinczyt, s tanítványi bízalommal kérte a mester -tanácsait s útasításait. Előttem feküsznek levelei. Azok egyiránt -jellemzik a szeretetreméltó embert, a nagy culturájú világ-fiát, s a -lelkes s komoly törekvésű irót, ki mihamar Kazinczy bízalmasb barátainak -egyike lett[1]. Nyelvünket bírta teljesen, de íróvá azon nyelven -képezvén magát, melyre neveltetése útalta: „ezt bevégzett tényűl“ -fogadta el Kazinczy, s megjelölte a tért, min a nemzeti ügy javára -legtöbb sükerrel működhetik: megismertetve a külfölddel a magyart, -szellemi tehetőségében, sajátszerű viszonyaiban és történelmében. - -Majláth megfelelt e hívatásnak. Ő volt az első, ki, 1824-ben, egy -anthologiát ereszte ki, német nyelven, költőink válogatott műveiből, s -ekként úttörő lőn azon a pályán, min, néhány évvel utóbb, enyészhetetlen -érdemeket szerzett Toldy, s utána az angol Bowring sok jóakarattal -fáradozott. - -Egy évvel utóbb (1825) elbeszélései gyűjteményével, mondáink s meséink -ismeretlen világába vezeté a külföldet, míg öt kötetes historiája -(1828–32) a haza viszontagságaival s egyszersmind történelmi irodalmunk -jelesebb termékeivel, Himfy gyönyörű fordítása (1830) költészetünk egyik -legszebb művével, s németek számára dolgozott Grammaticája (1830) -nyelvünkkel akará megismertetni. - -Ez a Majláth életének fényes és boldog első fele, s ha végig e téren -marad, örök érdemekkel tartja fen nevét. - -De ő a hajlamok embere volt; azokat meg’, organisatiójánál fogva is, -gyakran az alkalom benyomásai határozák el. Azon férfiak egyike, kik -Istenök sugalmainak engedve, részesei voltak a megindított szellemi -mozgalomnak, de megfeledkezve, hogy annak majd határait is kiszabni -embernek többé nem adatott; hogy az eszméket igényekké érleli a cultura, -mik mindig szózatosabban jelentkezendnek azon korlátok előtt is, miket -ők, a vezetők, saját létezésök védeiűl tekintettek. - -Nem értették meg, vagy nem fogadták el a kort, melyet fölidéztek, s a -kor még kevésbbé értette és hallgatta őket. - -Azonban, mi gondja reájok, reánk a Fatumnak? Fentarthatatlanúl megy tova -ösvényén, irtva s alakitva, ölve és teremtve. - -A közélet hullámozása fönnebb és fönnebb torúlt; a színezetek pártokká -tömörűltek, mik, természeteknél fogva, a helyett hogy a közczél felé -törnének, mindig ellenzetesb irányban távolodtak egymástól. Lőn két -tábor, mely a végveszélyt mindig a túlsó oldalon kereste, s annak -vereségében nemcsak saját diadalmát látta, hanem a fenyegető vész -elfordítását is. Megtette tehát mindenik a mit tudott, jónak találva -mind azt a mi pillanatnyi sükert ígért. A harczsorokat elkallott vagy -eddigelé ismeretlen elemek szaporíták; az ambitio csillogó pályadíjai, -az önzés kövér falatai árverésre kerűltek; a tömegeknek gyakran -magasztos lelkesedése és bősz ösztönei, a meggyőződés merev ereje s a -vak önérdek sugalmai forrtak és vívtak és törtek egymás között, egymás -ellen. - -Megdöbbentek a bátrak is; az enyhék s ovatosak daczos merevenségre -ingerűltek. A törvényhozás egy fellegvár lőn; védelem és ostrom -életre-halálra. - -A haza közös ügye pártok kérdésévé téteték. - -De e zűrös zajban, a szenvedély harsonái közt megzendűlt a kor intő -szózata is; a kiknek szólott, kezdetben nem hallgaták, utóbb meg’ -mindinkább elnémúlának. A Fatum azon csapása ez, mely mozgalmas időkben, -a merev pártokat használhatatlanokká s azon áradat játékává teszi, mit -medrén túl dagadni késztének gondolatlanúl. - -E forrongás Majláthot sem hagyá illetetlen, s védelmére hívá fel azon -positiónak, mely, családi hagyomány, nevelés s személyes hajlamainál -fogva, az övé is vala, s fenyegetve volt; fentartani vagy legalább -védeni kötelességének tartá… noblesse oblige. Kiszállt tanúlmányai halk -magányából, a pártélet harczsoraiba, a napi sajtó zivataros tengerére. - -De a lobogónak a mit kitűzött, varázshatása nem volt többé, s mindinkább -haloványodott. Mihamar látta, hogy sem csatatársa, sem hallgatója nincs, -s visszavonúlt, felzaklatott lélekkel s a sükertelenség metsző -fúlánkjával kebelében. Távolról, közvetlen részvevés nélkül nézte azt, a -mi csakhamar bekövetkezett, és annyi mással, őt is és törekvéseit a -feledésnek adta át. De miként kezdetben a diadal mámora nem szédíté meg: -úgy nem sietett elé utóbb, mint a szomjú „hívek“ azon serege, kik, -obscurus zugokból is, a tört hajó martalék-romai köré tolakodtak. Ő nem -lehetett a betegnek, miként hitte, orvosa: életírója akart lenni. A -bírálat bonczvasát fúrta vérező sebeibe, midőn még a halál gyötrelmeivel -vívódott – megírta a nemzet legújabb történetét. - -Mikor a néma keserv s a bősz diadal, a gyűlölet és boszú érzelme -reszkettet minden érverést: nem a történetírás nyugalmas kora az; -objectív nézlése időtlen gyógyszer: nem csillapít: bágyaszt, ingerel. -Egy árnyalat sem volt, kit Majláth kísérlete kielégített volna. Keveset -és sokat monda, s a mit monda, nem a maga idejében mondá. Nem volt -pamphlet a mit ada; hanem gyakran egyéni benyomások által sugallt -historia. - -Törött lélekkel, megrongált viszonyokkal, búcsút monda honának. Ment, -idegen földön élni és megélni, nem elvei árán – munkálkodása által. Egy -fájó érzés, egy emlékezet sem kísérte e végső útában – csupán a gyermeki -hűség. - -A bajor főváros lakosa lőn. Neve, egyénisége, culturája megnyiták előtte -a társadalmi élet legfensőbb köreit, fel a királyi palotáig. Ő a -levéltárak használatlan kincseit búvárolá s – egy történelmi tanszékért -folyamodott. - -Ennyit kért. Negyven évi irodalmi munkálkodás s egy fényes és -irodalmilag ismert név jogalapján. - -Az új viszonyok a tudományos intézeteknek is új s nagyobb mérvbeni -szervezését igénylék, különösen a catholicus bajor földön. Majláth német -író s a catholicismus érdekeinek egyik coryphaeusa volt. Ezen elveknek -akart hirdetője lenni. - -És napokon és éveken keresztűl húzódott a „szép szó,“ a bíztatás. -Majláth tűrt és várt. Hiába. A süker reményével együtt haloványodott a -várakozás lehetősége. Ekkor, kevélyebb hogysem az irgalom ízékén -tengesse, vagy épen a becstelenség kenyerén tartsa fön életét: -Magyarország egyik peerje, egy minister fia, a tudományok agg bajnoka, -nem látott semmi más kiútat mint a halált. Elfogadta azt, mint egy -rómait, mint egy nemest megillet. - -Az élet mitsem hagyott meg számára… nem igaz! egy drága kincset: -gyermeke szívét; azt nem bírta elrabolni. A szív nem bírál, nem ítél; az -csak áldozni tud; mindent, magát is. Megtette híven. A szerencse derűs -napjaiban nem hallgatá meg a szerelem kísértéseit a családiélet -boldogságával, hogy atyjától el ne szakadjon, s utóbb, a balsors -sujtolásai közt, közel legyen hozzá, társa, barátja, mindene legyen. Élő -és halott nyelveket tanúlt, hogy atyját tanúlmányaiban segélhesse; -felolvasója, írnoka lett, gyönge szemeinek kímélete végett, napokon, -éjeken, éveken keresztűl. - -És midőn a végzet legfájóbb csapásait sem kímélte: a közönyt, melynek -emlékezete nincs, a részvétlenséget, mely az idegen keservtől elfordítja -gyönge idegeit, és, végűl, az inséget, mely megtöri a testet s lelket -egyiránt; midőn a hazában, a nagy világon, az életben nem volt menedék: -csak e gyermeki szív maradt meg, mely odaadta életét, mindenét, s midőn -nem volt többé a mit áldozzon: megosztozott a halálban. - -„Bár volnál oly boldog az életben, hogy kedvező sorsod fenmaradna -nemzetünk emlékezetében, s századok múlva is ajkról ajkra szállna a rege -a boldog Jettiről…“ - -Igy szólt „vídám gyermekéhez“ a szerető atya. - -„Ha valaki e világon, Te számot tarthatsz, hogy az Irás szavaiként, jól -legyen dolgod s hosszu életű légy a földön.“ - -Ezt mondá a felvirúlt hölgynek, ki szívének kevélysége s boldogsága -lett. - -Utolsó áldását a starnbergi tó hullámai temeték el… - -Ily alakok azok, mik, koronként, az emberi lélek és élet sötét mélységei -felé az eszményiség fénykörét ívezik, s miket Isten azért visz végig -minden próbán, hogy híveknek találván, velek angyalai seregét dicsőítse. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A tudomány ítéletét nem hallgattatja el az élet, nem másítja meg a -halál. Az igazság az a mit keres; a sír sem vonhatja el előle. - -De hogy méltányos is legyen: tekintetbe fogja venni azt a világot, -melyben Majláth élt s az ő egyéniségét. - -Ifjúsága oly időbe esik, midőn azon körben, hol ő élt, dilettánsként az -írás mesterségével foglalkozni, időtöltés volt és nem több; rang és -születés eleve már bizonyos kiváltságokat is bíztosíta számára: A nyűgök -nem engedék, hogy az irodalom kivívja s éreztethesse azon nyomadékot -mely megilleti, s oly másodrangra szállíták alá, mely hálásan ismerte el -a leereszkedést a felsőbb körökből, s az ítészet szerény üdvözlettel -szellőzteté kalapját, ha ilyes áldozatot registrálni szerencséje -volt[2]. S íme most egy magyar gróf nevével fényesbűlt az osztrák-német -irodalom, miről, öndicsőítő zajgásai daczára, oly kicsínylő szánalommal -nyilatkozott folyvást odakünn a nagy-német irígykedés. - -Majláth a dilettáns gazdag tehetségeivel a tudós vasszorgalmát, széles -olvasottságát egyesíté. Rendkívüli emléktehetsége csodálat tárgya volt. -De e tulajdon sokszor a szellemi erők bizonyos extensivitását hordja -magával: termékenységet az irodalmi productióban, a mélység s alaposság -kárával. Könnyed, izgékony véralkata a szellemvilág legkülönneműbb -terére ragadozta, számbavétele nélkül azon kitartásnak, a mi nélkül a -valódi talentom sem ér odáig, hová, gyérebb eszközökkel, a komoly erős -akarat. Tudni akart mindent, szorgalma megbírt igen sokat, s gazdag -emlékezete egy fegyvertárt ada olvasmányaiból rendelkezése alá. De -sokkal több, változatosabb és ellenzetesb téreken működött felváltva, -hogysem tehetségeit bármely egyen is lehetőleg kifejtenie, az alaposság -követelményeinek mindig megfelelnie lehetett volna. A lyrai, elbeszélő, -drámai költészet, s az öszves politicai és történelmi tudományok -teréről, a mnemotechnica s a delejesség stb. rejtelmes tömkelegeibe is -bemerészkedett. - -Verseinek kisded gyűjteménye (1824) már egyesíté a nagy culturájú s -finom érzékű dilettans tulajdonait: az ízlést és mérséktartást, mely -vállain túl nem erőlködik fel, a kellő vonalnál leebb nem száll s -tónusából nem esik ki soha. A hangúlat szesszenései, a pillanat -ihlelmei: annak virágporát viselik magokon; egy kedélyes, érző kebel -nyilatkozványai, a bensőség gyermeteg, igénytelen mezében, s ép ezért -szívhez szólók, gyakran megkapók. - -E költői egyéniség, melyből kivetközni nem bírt soha, nem engedé – -lankadatlan buzgalommal s őszinte jóakarattal űzött tanúlmányozásai -daczára – hogy, a mi főtörekvése volt, Clio választottjai közt fogjon -helyet. Nem annyira történetíró volt mint nyomozó. Az a naiv alapvonás -természetében, mely az ellentétek kiegyenlítését kereste mindenhol, ott -is, hol az igazság törést követelt; az a hajlékonyság a nézetekben, mely -a behatások irányában, bármilyek legyenek, a dacz rideg erejét nem -ismeri: képzelme súgalmait hagyta szólalni gyakran az objectiv nézlés -bíróítélete helyett. Távol azoktól, kik, öntudatosan, elhallgatva vagy -toldva, majd felekezeti, majd politicai irányban, de hazug ajakkal, -ronda lélekkel mindig, a historia falsáriusainak nevezhetők: Majláth -megolvasott mindent; a mit tudott, nem hallgatá el, a mit hitt, nem -ferdíté el szándékosan, hanem, hajlamainak szempontjából nézvén a -tényeket, anélkül hogy talán észrevenné, képzelme alkotásait fogadta -sokszor valóságokúl, gyakran kellő alap nélkül okadatolt, balúl -combinált, hibásan következtetett. - -Ez, tudom, nem veendi el a kritika ítéletének, mely tekintettel csupán a -tényekre van, élét; de elismeréssel jegyzendi föl azon lankadatlan -buzgalmat is, mit Majláth, kezdet óta élete utolsó estvéjeig, a -történeti kútfők felbúvárlása körűl tanúsított. Ez mutatja hűségét az -ügy iránt; annak a mit belőlök alkotott hiányai nem akaratának, csak -felfogásának esnek rovására. - -Igen, ő szerette a haza ügyét, s tett érte akkor, midőn másoknak eszébe -sem jutott az. Sors bona nil aliud! kiáltá Zrínyi; s ha igaza van, vajmi -sok az a miért az emberi életben a balsors osztakozik a felelősség -súlyában. Az rongálta Majláth életének második felét, s üldözte -martalékúl – azon végig, mely, irtózatossága mellett bizonyítja, hogy -Majláth nem tétovázott, midőn az élet és megalázódás helyett a halált -választá. - -A Fatum emily vértanúit, ha miben szükség, rehabilitálni, vagy legalább -a kellő szempontokról tekinteni, nemcsak a történeti igazságnak -feladása, hanem a humanitas hívatása is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Majláth beszélyeinek javát e kötetben veszi az olvasó. A szerző iránti -baráti érzése bírta fordításukra, amint megjelentek, Kazinczyt. Az -irodalom e szaka nálunk akkor még, a primitív kezdés póláiban volt, -annyira, hogy Majláth művei, forma s előadás tekintetében, valódi -nyereményűl voltak tekinthetők; aztán az alkalom, a hívek kis csoportját -egy új, tiszteletben álló névvel szaporítani, sokkal kínálkozóbb, -hogysem Kazinczy mellőzhesse. - -1825 elején, a Zemplén-megyei levéltár búvárlása közben foglalkozott e -kötetke dolgozásával[3]. Igaznak küldé azt, kit az első magyar almanach -kiadása szorongató viszonyok közé sodrott; „vegye hasznát ahogy tudja.“ -Igazt mihamar megölte az inség (Márton József kéregette össze a pénzt -eltakarítására), csekély ingóságai lefoglaltattak. Kazinczy kézírata egy -ideig veszendőben volt. - -Majd Toldyt bízta meg kiadásával; levelezésök mutatja a kísérletek -viszontagságait[4]. Azok nem fáraszták ki Kazinczyt, hogy barátjának ez -örömet szerezze[5]. Utolsó levele Toldyhoz, a cholera pusztításai s a -pórlázadás iszonyai, saját balsorsának végcsapásai és – a baráti szív -méltó fájdalmai között, e könyv érdekében íratott. - -S íme, harminczkét év múlva, halála napján írom e sorokat. - -Mennyi idő és, még inkább, mily idő! mi mindent pusztíta el! s mit -alkotott helyébe? A mivel akkor, ovatos kísérletűl, szerény tartalékkal -s gondos tanúlmányozással próbálkozott a legnagyobb tehetség is: sok -tekintetben űzlet s tintafogyasztás közprédája lőn. S az egykori -nagyságok dőre csekélyletével űzi dolgát az epigón, s tolong pêle-mêle a -szentély körűl, mihez egykor tisztelettel s aggodalommal járúlt a -hazafiúi hűség. Nyelvünket értem. - -Harminczkét év – az „elavúlás“ korszaka. Megérzik-e az e könyv nyelvén, -ítélje meg – a ki még van – a hozzáértő. Illetetlenűl adám, írásbeli -sajátságaival, sőt a gyors dolgozásnak netaláni téveivel is. - -A 249 lapon álló költemény fordítása Szemere Páltól van (az Auróra 1822 -folyamában 20. l.). - -A munka eredetie 1837-ben bővített kiadást nyert, de új darabjai közt -csak kettő van, mely figyelmet érdemel[6]. Hogy e kötet Majláthot mint -elbeszélőt minél teljesebben mutassa föl, lefordítám; nyelvök magában is -éreztetné az idegen kéz esetlenségeit, ha meg nem jelölném is, hogy e -két mese az: A rózsát-nevető herczegnő (318. l.) és Pengő (343. l.). - -Még egyet. Kazinczy egykor, e műnek annyira ahított kiadása körűl is -mellőzhetlen föltételűl köté ki a kiállítás csínosságát. Örvendek hogy -ez’ ohajtása is teljesűlt, s e Regék ízletes kiállításaért Heckenast -Gusztáv úrnak barátságos köszönetet mondhatok. - -Bánfalva, Augustus 22-d. 1863. - -KAZINCZY GÁBOR. - -MAJLÁTH REGÉI. - - - - -SALAMON, MAGYAROK KIRÁLYA. - - -I. - -Salamon király megszálla Szekszárdon, s vele együtt Markárd, Carinthia -fejedelme. Úgy beszélék, hogy ott a böjtnek szentelt napokat -szándékoznak tölteni; de a ki kísérőinek számát s hadaik sokaságát -látta, könnyen elértheté, hogy az ájtatosság csak ürügy, és hogy az -Uralkodó vérontást forgat elméjében. Kíséröinek legnagyobb része künn -telepedett meg a táborban. - -Együtt ültenek ott nehány magyarok és egy német, s vígadozva -falatozának. Amint vacsorájok véget ére, így szóla a német: „Atyám úgy -beszélé nekem gyermeknek, hogy jelen volt az hadban, melyet Henrik -császár kezde itt, midőn Salamon, annyi baj után királyiszékére lépett; -kérlek, beszéljétek csak, mint esett az? - -Egyike a magyaroknak felele: - -– Ezt legjobban fogod érteni egy dalunkból; mert mi magyarok, a mit -méltónak látunk hogy gyermekink is ösmerjék, énekbe szővjük fel. - -– Igen bölcsen, mond egy másik; hagyd azt nekem éneklenem. - -Megtölték a sörlegeket, s minden elnémúla. A dalnok távolyabb telepedék -le a többitől, s elkezdé: - - -A KORONÁZÁS ÜNNEPE. - - Dicső fényben állt Salamon király, - Már készen várta a nagy áldomás. - Mint tenger habja tol egy más habot, - Akként tolódék honfi s idegen. - - Megszólal a kürt, a tárogató, - S hírt ád, hogy már jön a császár fölsége. - És a midőn jő, felkél üléséből - Minden nagy és kicsiny, s mélyen meghajlik. - - S ővéle együtt megjelent szemérmest - Sófia, császár szeretett testvére, - De most mátkája a dicső királynak; - Hajában myrtus-ág és korona. - - S mindnyájokban e gondolat föltámad: - Mint ő legelső a nagyok között, - Úgy a szépek közt te vagy a legelső; - Kit koronázhat méltóbb’ az erős? - - S mint a napot kísérik csillagok, - Úgy a királyt itt három rokoni; - Erősek harczban; útálják a rosszat, - Istenhez hívek, s Árpád ivadéki. - - Kezdődik az ebéd, fölkél a nádor: - Király, engedd követnünk a szokást; - Hadd mondja ének ősink tetteit. - Királyi hölgye kérve mosolyg rá. - - A dalnok őszűlt hajjal lép elő, - Átkötve derekát papi övével; - Szeme még ifjú őszűlt fürtje mellett. - „Virágh! Virágh!“ ezt minden kiáltozza. - - -VIRÁGH ÉNEKE. - - Halljátok énekem, fényes vendégek! - Atyáinknak ragyogjon dicsőségek. - Elmondom, mint éltek, - Elmondom, mint vesztek - A fejedelmek; - Mint éltenek itthon szép békeségben, - Mint harczolának nagy vitézségben. - - Magyarországnak királyi trónusán - Ül vala az öreg kegyes urunk István. - Azt mindig sarkalta - A ravasz Gizela: - „Bátyám, neked nincsen magzatod többé; - Csináld, hogy koronád legyen én fiamé, - Burgundi Péteré. - - Útálják a Krisztust minden mi véreink, - És ha majd utánad hullanak könnyeink, - Elfojtják hitünket. - És bálványozásra hajtják nemzetünket.“ - Ezt hallá jó király, beteg lőn bújában; - Ah, látni volt, hogy nem él már sokában! - - Akkor gonosz lelkében ezt mondotta - Az a ravasz királyné, Gizela: - Király lesz Péterkém, - Ha őket megölém. - Megfogatá Vazult, ólmot öntött fülébe, - S az ártatlan herczeg eljutott sír gödrébe. - - Meghallá Endre vitéz herczeg ezt, - S tüstént Bélához, Leventához levelet ereszt: - Testvérem, barátim, menjünk innen hamar, - A gonosz vén néne minket ölni akar. - Mint sólyom az égben, mentek a herczegek - Oda, hol lakoznak tisztes lengyelek. - S a király jó szívvel látta udvarába. - Derék három vitéz, mond önmagába’, - A rosz Lettek ellen segédemre lehetnek, - S tőlem minden gondot messze kergetnek. - - És a mint már ülnek asztalnál, - Ime a palotának ajtaja ketté vál, - S belép a király leánya, - Tündérszépségű Rikhéza, - Szemérmesen földre süllyesztve szemeit, - Szótlan üdvözli atyja vendégeit. - - Csillog a sok arany, ezüst, gyöngy, gyémánt, - De oly szikrázást semmi gyöngy nem hányt, - Mint szép Rikhéza szemei, - S Bélának lángot vetnek érzései. - - S a király megszólal: Ha ki holnap nékem - Leteríti vérben hízó ellenségem’, - S lábamhoz veti pallosát, - Sisakját, kópjáját, tollas pajzsát: - Annak én leányom Rikhéza - Légyen vitézsége díjaúl sajátja. - - Rikhéza elpirúl, s lenéz szeméremmel; - De midőn felpillant most is még rezgéssel, - Szeme s a Béláé összetalálkozék. - Ez lesz az! mond a lyány, s sohajtozék. - - És úgy lőn, mint szép hölgy jövendőlte, - S a Lett fejdelmet Béla megölte. - Szót áll a jó király; másnap menyegző van; - A herczeg nem lelé helyét vígságában. - - Öröm volt nem kevés évekig életek, - Rikhézától őnéki fiai születtek, - László, Gyéza, Lampert, derék három ficzkó, - Mind kardforgatásra s paripára való - - Hír jöve Budáról a Lengyelországba, - Hogy a német Péter mint bánt hazájokba’, - S hogy a nép ellene immár feltámadott; - S Endre meg Leventa tüstént kardot kapott. - - Mentek, mendegéltek, hozzájok áll a nép, - Húllanak a bástyák, mint kövektől cserép. - A Péter leszaladt, kiszúrák szemeit, - Végre föld nyelte gaz tetemit. - - Akkoron kiált nép: Endre mi királyunk, - Szabadítónk vala, most legyen istápunk. - Árpádtól szakadt, ő ójja törvényünket, - S annak pajzsa alatt kormányozzon bennünket. - - Ez nagyon bosszantá német császárt, - Magyaroktól mert ő ilyet nem várt. - Frank, sváb, esztrák gyülnek szegény hazánk ellen, - De azt akkor is őrzötte jó Isten. - - Való, Endre király megrezzene lelkében, - Sok nép, ugymond, s azért bízik erejében. - Egyik követ után másik száll Bélához, - S bátyjától neki ily izenést hoz: - - „Öcsém, Béla herczeg, hagyd hon te hölgyedet, - S jer, és védd császár ellen testvéredet. - Sok németség, - Sok veszettség - Jő vele, s rettenti halállal nemzeted’. - - Leventa megholt és nekem nincs gyermekem, - Holtom után rád fog nézni örökségem. - Ne késsél itt semmit, - Szedd össze emberid’; - Jer, kélj segédjére nemzetednek, - Szerezz hírt, nevet, ragyogást nevednek.“ - - Béla herczeg rápillant szép Rikhézára. - Mily szép! de hát ha még felteszem homlokára - A dicső koronát, - Angyalok malasztját: - És ha majd bíbor fog folyni le vállain, - Ki látott szebb asszonyt világ trónusain? - - Rápillant gyönyörű derék fiaira: - Esküszöm az égnek minden lakóira! - Én nektek királyi méltóságot szerzek; - Nem gondolok vele, bár halálra vérzek. - - Felszökik kegyese mellől a jó herczeg, - Csörög kard oldalán, két szeme perczeg, - Nyerít a szép mén alatta, - S a követeket útnak indítja. - „Menjetek, bátyám hívei, - S mondjátok, hogy leszünk vitéz védelmei.“ - - És mint a két testvér előjön hadával, - Császár meg vala verve ő táborával. - Vértpajzsokról így híjják most Vértesnek - A helyt, hol annyi sok németek elvesztenek. - - S a győzelem után meg volt kötve a béke, - S Endrének, Bélának elméne ellensége; - Budára mentek ők, s tölték jó napjokat, - Milyet nap felülrűl nem látott igen sokat. - - De most Endrének is lőn egy kedves fia, - S Bélának ő adott eskét nagyon bánta. - „Salkóm, én koronád’ Bélának nem hagyom; - Tiéd az; elmétlen esküm visszarántom.“ - - Fehérvártt hagyá megkoronázni fiát, - S Béla és gyermeki nézték nagy pompáját. - Így énekle mellé püspök az oltárnál: - „Légy úr véreiden! a kegy fejeden áll.“ – - - „Légy úr véreiden?“ – kérdé elmérgesűlve - Béla herczeg, nézvén gyermekit keserűlve. - András rápillantott, s beteg leve belé, - S Salkójának sorsát előre félemlé. - - És amint betegen nyoszolyáján feküdt, - S forgatta, hogy mást tett mint Bélának esküdt, - Hívatja Ernyeit s Vid Ispán kedveltit, - Hogy egyik és másik segélje szándékit. - - „Tapasztalt híveim, kiket szívem kedvel, - Amit mondok, halljátok meg figyelemmel. - Itt a herczegi kard, amott a korona; - Hadd jőjön, s válaszszon kettő közűl Béla. - - Ha a koronán kap, mingyárt öljétek meg, - Ha kardon, maradjon igen kincses herczeg. - Tegyétek, mit hagyok, s vesztek nagy jutalmat.“ - S azok: „Meglesz; érdemeljük bizodalmad’.“ - - Künn az ajtó mellett őrt Miklós áll vala, - S hallá, hogy király itten mit mond vala, - És midőn Béla jött, ezt súgá fülébe: - A kardot vedd, s nem fogsz esni kelepczébe. - - S amint Béla belép, Endre király így szól: - „Öcsém, vedd hálámat szívem mély voltából. - Ott korona, itt kard; válaszszad egyiket; - Szólj szabadon, eztet vagy aztat kedveled? - - Ha a korona kell, az ám tiéd legyen, - S a kard Salamonra örökségűl megyen; - Te lészesz királya, ő leend herczeged.“ – - Az a kettőre néz, s lelkében elijed. - - A kardot választja, miként Miklós hagyá. - „Te kend föl Salamont pompával királylyá, - Én és magzataim herczegei leszünk, - S mindent, a mit hágy, nagyhűven megcselekszünk.“ - - De forrott a méreg, felzajdúl mellében, - S bosszút liheng az esk miatt ő lelkében. - Követeket külde lengyel sógorához, - S az neki hirtelen tömérdek hadat hoz. - - Összekap a két fél, s Endre földön terűl, - Lovak tapossák el, s Béla nagyon örűl. - De egy belső szózat felkiált fülébe: - „Tiszteld az Úr kentjét!“ s megrendűl lelkébe’. - - Nem késik el bosszú, bár olykor sántikál; - Midőn törvényszéket tart most Béla király, - Alatta összedől ő királyi széke, - S élete véget ér, s minden dicsősége. - - Béla gyermekei mélyen megborzadának, - És Salamon előtt hűséget fogadának. - Előjött a császár, s testvérét Sófiát, - Minden országinak szép kárbunkulusát, - Őneki hütvesűl örökre átadja, - S minden bajai közt segédét fogadja. - - S ma vette szép hölgyét, ma vette koronáját; - Bélának gyermekei nevelik pompáját. - Egy áll mindnyájokért, ők mind az egyért állnak, - Együtt győznek, s ha kell, együtt halálra szállnak. - - S ti urak, országunk fényes csillagai, - Legyetek koronánk erős oltalmai. - Fojtsatok el viszályt és fondor irígységet. - S ím az intés s a dal együtt érének véget. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– De beszéljétek elő csak, mi háborítá meg őket egyességökben? Mert hogy -a király és a herczegek egymásnak most nem barátjai, az kérdést nem -szenved. - -– Kérdésedre én fogok felelni – mondá egyike a hon fiainak. A dolog így -történt: - -– Bisszének ütöttek pusztítva országunkra, s a nándorfejérvári görög -vezér Nikétás kedveze a latroknak. A király és a fejedelmek táborba -keltek, gazságokat megbüntetni. Már két hónapig tartott, s minden siker -nélkül a Belgrád ostroma, s akkor egy vitézünk és egy magyar leány, ki -fogva tartatott a várban, megszereték egymást. A leány egy szélvészes -éjjel lángot vete a városnak; mi éltünk az alkalommal, s űzénk az ostrom -munkáját. Nikétás egész éjjel védé a várost, de fölvirradván, s látván -az erőt és a maga gyengeségét, nem mere ellenkezni. Hozta a Boldogságos -Szűznek egy ezüst képét, s magát Béla herczegnek föladá. A görög nép -legnagyobb része követé példáját, mert kiki tudta közűlök, hogy Gyéza -szelíd elméjű. Salamon királynak kevés foglyai jutának, mivel ismerék -hogy ő inkább függ a Víd ispán kemény sugallatitól mint illik. Ez -bántotta a királyt. S amint Gyéza, a maga szelíd szívéhez képest, -Nikétást és egyéb foglyait sarczfizetés nélkül ereszté szabadon, a -király annyira felgyúlada ellene, hogy a zsákmány osztásakor neki csak -egy negyedet hagyott, a hármat pedig magának tartotta és az övéinek. -Viszálkodások azóta mindétig nőtt, s kard és vér nélkül nem igen fogjuk -elcsendesűlve látni. - -Nyargalva mene el mellettek egy lovag, s rájok kiálta: Hol találhatom -fel Víd ispánt? - -– Menj vágtatva – felele egyike közűlök – s a templom ajtajában leled, -mert épen vecsernyére kondúl meg a harang. - -A lovag ment, utána kísérői; de ezek még fél útjokat sem tevék meg, -midőn a lovag már a templom előtt álla, s egy levelet nyújta Vídnek, e -szóval: Ezt Petrőd. – Egyszerre megfordúla, s ment. - -Víd ispán megolvasá a levelet. – Éltesse Isten a királyt! Gyéza -Ingoványon vadászgat. Rajtam, Zömökön és Bikáson kivűl csak egy -fiacskája van vele. Üssetek rá minden késedelem nélkül, s elfogtad őtet. -Mihelyt kezdődik tusátok, mi megfutamlunk. Az lesz jele, melyen az -iramló ellenre ismerhetsz, hogy ellökjük vértjeinket. Tartod-e készen a -megígért jutalmat? - -– Élni fogok tanácsoddal – felele Víd, s ezt veté a szóhoz magában: – de -ti együtt vesztek vele; a jutalom nekem marad. - -Jött a király is. Víd együtt lépe vele a templomba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -II. - -Vége volt a vecsernyének. A klastrom papjai kettenden lépdelének, -halkkal és némán, végig a templomon, s kiértek a keresztfolyosóra. A -király és Víd veszteg maradtak. Most bevégzék ajtatosságokat, s fel és -alá jártanak a kiürűlt egyházban; a magas bolt visszazengé lépéseik -dobbanásit. Elsüllyedve beszédjökbe, észre nem vevék, hogy Vilmos apát -egy sötét helyt karszékében maradt s folytatá könyörgését. A beszélgetés -mind hangosabbá lőn, mint azok közt szokott, kik felmelegűlve vannak -titkolni akart szándékoktól, s nem gondolják, hogy valaki hallja. -Egy-két nagyjelentésű szavok elhata az apátig. Az betevé könyvét és -felfigyele. - -Víd. - - Meddig fogod még tűrni, ó király! - Hogy téged szóban, tettben, Gyéza herczeg - Kaczagjon? Én beszéljem-e megint, - A mit hűségem sokszor monda már, - S sikertelen még eddig, hogy hatalmad - S személyed sértét rajta mint torold meg? - Említed-e Belgrádot, hol szabad - Menést adott mindennek, a kit ő - Tett volt foglyává a görög seregből, - Míg, a kik neked buktak meg, te súlyos - Váltságra hányád, s gyötrő szolgaságra? - Jól tetted; a ki bajt okoz, lakoljon. - Kedvet hajhász ő népe közt, s kegyelmet - Byzáncz uránál, s ím bírja a mit ohajt. - Dalokban él a lágyság, melyet űze, - S kezében a várt bér, a – korona. - -Salamon. - - Kezében az, de nincsen még fején. - -Víd. - - Ó nem csak ezt; ő a tiédet is - Fejére tészi, hogyha késsz tovább is, - Nem érti, mért titkolja lángolását, - És téged bátran ingerel. Midőn - Sarczát elvontad, egy szó, egy tekintet - Kért-e, hogy add meg a mi övé, neki? - Kevély elnémúlással álla előtted. – - Király vagy; a mit a király akar, - Mindenha szent, nincs más szent, mint ez egy. – - Vagy a midőn Nissába felidézéd, - Ha megjelent-e? - -Salamon. - - Jó, hogy nem jelent meg. - Most foglyukában ülne azok szerint, - Miket te kivánsz tőlem. - -Víd. - - Te pedig - Királyom azzal, a ki mindenekben - Csak önmagát tekinti, s tart szememtől, - Törvény szerint akarsz-e bánni mindig? - -Salamon. - - Oh hagyd el egyszer már! gyűlőlöm őt; - Hírem’ fogyasztja; győzedelmimet - Az ő tanácsinak tulajdonítják, - A nép szerelmét tőlem elragadta: - De szent az esk, melyet tevék neki, - S az minden tiltott szertől visszaborzaszt. - -Víd. - - Ha hasznos a tett, gondolsz-e vele, - Hogy a mezítlábos pap nem javalja? - Verd el magadtól e hűledezést! - Ez szegdesi királyi szárnyalásod’. - Két kard nem fér el egy hüvelybe’, nem - Egy tartományban két király; - Azt várod-e, hogy ő üssön reád? - -Salamon. - - És ha majd eldől is, mint érdemelte, - Azt mondja népem, azt a pap, hogy én - Akartam őt eltolni birtokából. - -Víd. - - E tartalék királyi. Fényes elméd - Megtámadód vagyonát bírni nem vágy. - S híred, ha majd azt győző fegyvered - Elnyerte, s bérűl adja biztosodnak, - Keresztülcsillámolja a nagy világot. - Leghívebb szolgád tudja, nem felejted. - Te úr majd akkor léssz, ha védve tőled, - S intéseidtől függve, mint eleddig, - Új birtokát tenéked tartja fel. - -Salamon. - - Ó volna meg már hát! - -Víd. - - Akard, s megvan. - Itt nagy hadad. Koronthál fejedelme - Sok néppel áll, várván intésedet. - Vadászat tartja Gézát Ingoványon; - Hívei kis számmal kísérék oda, - S meg vagynak nyerve pénzzel általam; - Lászlója s Lampert nincsenek körűle. - Mi rá ütünk. A szép merés miénk: - Tiéd a nyereség. Szűnj meg habozni; - Csak az gyötör; hagyd tennünk, s nyugva vagy. - -Salamon. - - A tett tiéd, tiéd a jutalom. - -Víd. - - A hajnal engem Ingoványt talál. - -A király és Víd kimenének a templomból, s annak küszöbein különváltak. -De az apát könyörögve borúla le az oltár előtt. Nem, mondá magában, ez a -jó szívű kegyes herczeg, klastromunk alkotójának fia, nem fog veszni -intés nélkül. Rávetem életemet a koczkára. Ismerje a feje fölött lebegő -veszélyt. - -Még csak kezde virradni a reg, s egy nem ismert öreg, felöltözve mint -egy köz hadiember, a herczeg ágya előtt álla, s így szólította meg: Kelj -ki ágyadból, fejedelmi ifjú; napjaidat veszély rettegteti. – Gyéza -álmélkodva nézett az öregre. – Nem ismersz rám? Én a szekszárdi monostor -apátja vagyok. Salamon király ellened küldi hadát. Azt tegnap önmagától -hallám. Azonnal e köntösbe rejtém el magamat, hogy annál bátrabban -férhessek hozzád. Egész éjjel lovon valék; magam megett hagyám a király -csoportjait. Azok még ma itt termenek. Ültesd fel hőseidet, vagy fuss, -amint jobbnak véled. Víd harmincz zászlót hoz rád. Most eressz vissza; -nem jó volna, ha Salamon megtudná, hogy távoly valék. Könyörgeni fogok -szerzetes társaimmal, hogy az ég veszni ne hagyja e vitában az -ártatlant. - -Gyéza felszökött ágyából, s amint ablakán kitekinte, már messze látá a -nyargaló papot. – Isten veled, hív lélek! – sohajta. Elővevé -vadászkürtjét, s megfútta azt egész erejével. Az övéi felszökdeltek a -recsegő hangra, s Petrőd, Zömök és Bikás megjelenének előtte. Elmondá -nekik a mit hallott. Petrőd megilletve pillanta két társára, s így szóla -nekiek: Ismerem azt a papot; szereti a kancsót emelgetni. Mámorában ki -tudja mit hallott vagy álmodott? Nem hiszem hogy a király lelkéhez ily -undok gondolat férhessen. - -– Lássa, ha úgy van kedve, mondá Bikás, mi bátor szívvel várjuk, s úgy -hiszem, megfelelünk neki, amint illik. Itt ugyan négy zászlóaljnál nincs -több néped; de mi hűk is vagyunk, vitézek is; kis sereg nem most verend -vissza nagyot. - -– Lelkemből kapád ki a szót, mondá Gyéza; hadd jőjenek, várom őket. -Készűljetek a víváshoz; én az alatt felfegyverkezem. - -Amint kimenének a herczegtől, mondá Zömök: Nem sokba múlt hogy itt majd -megjáránk; az apát elronthatta volna dolgunkat. Szerencsénk, hogy a -király hiszen nekünk. Ha futásban nem keresi üdvét, meg kell küzdenie, s -akkor vége neki. - -– Siessetek embereitekhez – mondá Petrőd – s adjátok ki a parancsot, -hogy mihelyt a csata kezdődik, fordúljanak meg, s hányják el pajzsaikat. -Ki ne rettenjen el az ily sokkal nagyobb számban? - -– Bízd ránk magad’ – felele a két másik; s mindenike csapatjához ment. - -Gyéza alig állítá ki kisded hadát, midőn a Víd számos serge előtte -kifoszlott. A csata kezdődék. Midőn leginkább folyt a munka, a három -hitszegő, Petrőd, Zömök és Bikás megiramodék, mindenike a maga -zászlóaljával, s magok és népeik elhányák a paizst. Víd felkiáltá -Markárdot: Utánok! szabdaljátok le, hogy hírmondójok se maradjon! Azok -utánok nyargalának, s a három hitetlen s minden kísérőik -leszabdaltatának. - -De Gyéza, míg Markard amazokat kergeté, hegyes ék formájába állítá ki -hőseit, s keresztültöre a Víd népén. – Még egy ütközetet, kiálta Víd, s -herczeg vagyok. Miért nem hoza tégedet, Gyéza, nékem a szerencse! Most -te, vagy én, halva fekünnénk. Így vagy úgy vége volna! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -III. - -Gyéza öccsével Lászlóval s sógorával Ottó morvai herczeggel, egyesíté -erejét, s a sereg Czinkotánál állott. Salamon Rákoson szálla meg. A két -tábort a mogyoródi tető választá el egymástól. A király sergében nagy -mozgás volt. Vezérei: Víd ispán és Ernyei, s frigyesei Szventibáld és -Markárd összegyűltek a király sátorában, s tanácsot tartottak. - -Lángoló tüzök, nagy számok s hadaik vitézsége arra buzdíták, hogy más -nap verekedjenek meg. Víd ispánnak tetszék a nép lángolása, s -felkiáltott: Ha meglátják mennyin vagyunk, elrettenve szaladnak meg. Nem -régen verénk meg őket; vezéreik elhúllottak; hadok remeg nevünktől. Most -aratókat gyűjtött maga mellé; azokat egyszerre elnyeljük. A csehek hadd -nézzék nyugva, mi történik; én a bácsiakkal nekik megfelelek. - -Ernyei ispánnak könnyek csorgának alá őszűlt szakálába. A király látta -azt, s megszólítá: Honnan ez az elbúsúlás, öreg vitéz? Te a herczeg felé -hajlasz, és csak színből tartasz velem. - -Ernyei felelt: Nem, király; de fáj nekem, hogy te a két herczeggel, -atyád testvére fiaival, harczolsz, és hogy a két hadban atyja a -gyermekét, s a gyermek az atyját, testvér a testvért, magyar a magyart -öldösi. S ekkor Vídhez fordúlván: Te dicséred urunknak e szándékát, s -azt mondod, hogy a herczegek aratókat, kaszásokat gyüjtöttek fel magok -mellé. De lásd, a mit ezer kaszás levága, tízezer kéz sem győzi -felvillázni, s Isten segédje nélkül senki sem számlálja meg, mit -dolgoztanak. Nekünk tisztünk meghalni urunkkal, de jobb volna más -tanácsra térnünk. - -El vala végezve, hogy másnap megvínak. A vitézek álom nélkül tölték az -éjt, mindenike lováról gondoskodék, s azt féken tartotta. - -A két herczeg táborában csendesen vala minden; vitézeik aludtak. Magok -egy levelesszínben feküdtek le. Annak közepében egy kémény nyúl vala ki, -s ez alatt lassú lángban ége a tűz; egy magyar vitéz vígyázott, hogy el -ne aludjon; s midőn a hasábok elégtek, új fát rakott a tűzre. László -herczeg egyszerre szökék fel álmából. – Bátyám, sógorom – ugymond – -kardot, paizst hamar! egy álom int; jő az ellenség. – A kettő hirtelen -ugrott fel a földről, s körülövedzé magát. Századosaik, tizedeseik -végigjárák az elszunnyadtak sorait, s kevés pillanatok alatt mindenki -lován ült. – Paripád készen áll, mondá Gyézának egy vitéz, s a herczeg -ment. László és Ottó még a színben maradtanak. László leborúlt a földre, -s fogadást tőn, hogy ha az Isten a bátyjának adandja a győzedelmet, ott -ahol csatáikat tartják, kápolnát fog szent Mártonnak építeni, s ezzel -hada elé nyargala. S amint hadi örömében végignyargalá a sorokat, -dárdájával történetből meg talála ütni egy bokrot. Egy evet felkapa -dárdájára, végigszaladott annak nyelén, s kebelébe szökött alá, s ottan -elrejtezett. Az övéi víg kiáltozásra fakadának; a jelenség jósolatúl -vala nekik, hogy övék lesz a győzedelem. - -A király hada kitűnék a tetőkről. Ernyei ispán monda Vidhez: Csudálnám, -ha ezek szaladnának, meglátván bennünket. Hátok megett a Duna; győzni -akarnak vagy veszni. - -S mint a vita kezdődék, köd szálla a földre, csak tompa -fegyvercsörtetés, a győzők örvendései, s a sebhedtek és haldoklók -ordítása költ fel a homály közűl. S mint a köd tisztúlt, meg vala nyerve -a tusa; Salamonnak hadai le valának terítve, maga futott, egyedül a -vitéz Opus Bátortól kísérve. Egy szegény csolnakban hajtott által a -Dunán, Szigetfőnél, s Soprony felé tartott. - -Azalatt, míg Gyéza az elfogott Szventibáldot és Markárd markgrófot azon -ígéret mellett ereszté szabadon, hogy többet ellene fel nem kelnek, -László végigjárá a vérrel ázott csatamezőt, hogy a sebhedtekről -gondoskodhassék. Halva lelé Ernyei ispánt. E látásra leszökék lováról, -megölelte a holtat, s ezt mondá: Ernyei! béke barátja! kesergem -vesztedet, mintha testvérem volnál; mert szíved és elméd békére hajolt. -Felemelé a holt testet, s meghagyta vitézeinek, hogy takarítsák el -tisztesen. Tovább haladván, egy csoport embert talála elő, kik a Víd -testével foglalatoskodának. Ezek testvéreiket, barátjaikat kesergék, kik -elhullottanak; s szidák ezt, mint had gyúlasztóját; s egyike, épen midőn -közéjek érkezék László, egy marok port e szókkal vága szeme közé: Szemed -sohasem tuda eltelni birtokoddal és fényeddel, s íme most egy marok -porral telik el. – László megállítá őtet, s így szóla az -elkeseredtekhez: Szánlak, megholt! ámbár mindég ellenségünk valál. Miért -nem maradál életben, hogy megtérj vétkedből, s a háborgást csendesítsd -közöttünk. Ime szived’, mely Gyézának birtokára vágyott, egy kopja verte -keresztül, s fejedet, mely koronát akara viselni, kard szelte ketté! - -László ezt is eltemetni parancsolá. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IV. - -Hév vala a déli nap, midőn Esztergomból egy pár szarándok, egyik férfi, -a másika nő, a Duna mellett emelkedő hegyek közt ballagdála, s -Visegrádnál megérkezék. - -– Hová igyekeztek? – kiálta rájok Oktár, egy ifjú vitéz, ki maga is a -királyi folyam szélén sétálgatott. - -– A szarándok felele: Budára igyekszünk. Szinte honunkig hatott a hír, -hogy István király a szentek sorába iratott, és hogy kiemeltetnek a -földből hamvai. Az ország déli aljából ez innep miatt jövénk fel. - -– Szóljatok itt be tehát, mondá nekik az ifjú vitéz; – ha délután -megindúltok, Budán lehettek éjszakára. – Bé nem várván feleletöket, az -ifjú megfordúla a hegyek felé, s a két szarándok követé lépteit. - -Amint az hegy ormára felérének, így szóla az ifjú vitéz: Tekintsek itt -körül; ennél nem igen találtok szebb kilátást. - -A leány szemeibe könny szökött, oly hatalommal ragadta meg a táj -szépsége. Midőn a szerelmes vágyódva pillant kedvese lakjához, kihez -siet, a Duna úgy pilloga fel néhány helyt a hegyek nyílásai közűl, míg -elvégre nyúgalmas dicsőségében futa tovább. A tiszta habokból ragyogtak -a hegyek, zöldlombú erdeikkel, s Visegrád, kevélykedve bástyáiban, mint -egy tűkörből. Ezzel áltellenben pillong ide Nógrád, elmohosúlt falaival, -vértársa a fent Visegrádnak, elszánva, hogy ezzel együtt áll, hogy ezzel -együtt vesz. - -A tovább siető folyam felé fordítván tekintetét, így szóla a szarándok: -Én is ama téren állottam oda által, midőn a két herczeg megmérkezett -Salamonnal. De azóta itt nagy változások történtek. Hol ama tulsó -hegysor megszakad, akkoron csak erdő állott, s most ott várost lát -szemem. Miként van az? - -– S nem tudnád? – kérdé Oktár. Azt nektek én fogom megmagyarázni; addig -vegyétek, a mit szívességgel rakatok fel előtökbe. – Cselédek jöttek, -mentek, s megteríték asztalát a vár egyik fokán. S míg a két vendég -ebédle, ezt beszélé az ifjú vitéz: - -– Midőn a két herczeg és a király itt fekvének a magok táborokkal, Gyéza -és László egy nap végigjárák az erdőt, talán hogy megismerkedjenek a -hely fekvésével. Akkor egy remetére akadtak, kinek Vácz vala neve. S ez -így szólott az idősb herczeghez: Üdv tenéked, Gyéza! Két angyalt látok -lebegni fölötted; egyike koronát tart, a másika pálmaágat. Győzni fogsz, -s királynak ismértetel. - -Gyéza mondá: Én koronát nem vágyok; de ha kedvezni fog az ég az igaz -ügynek, úgy itt egyház álljon és püspökilak. – S amint megnyerék a -győzedelmet, az erdőbe méne megint az övéivel, s kereste a helyt, hol a -remetével összetalálkozott, de harmadnapig is mindig haszontalan. S ím -az egyik estve csillámló türökkel szalada végig a táboron egy szarvas. -Gyéza utána iramodék, utána hívei is. A szarvas halkkal baktata szinte a -fenyérig. Egy pogány vallású kún vitéz rálöve, de a szarvas eltűnt. -Gyéza fogadást tőn, hogy ott fog állani az egyház, ahol a szarvas -eltűnt, a püspökilakkal együtt, s a várost a neki győzelmet ígérő -remetéről Vácznak nevezé. Ez az, melyet itt látsz. A kún vitéz, ki a -szarvasra rálöve, én vagyok. A váczi püspök téríte meg; Gyéza lőn -keresztatyám, s engem teve e vár őrjévé. - -S a szarándok most: Ahogy te vagy Gyézához kötelezve, úgy vagyok én -Lászlóhoz. Hallhatád, hogy midőn a herczegek még egyességben éltek a -királylyal, a kúnok pusztítva jöttek ez országba. Én is őközöttök valék. -Sokat rablánk, s én egy leányt is, a váradi püspök gyermekét; oly -szépet, hogy messze földön nem volt mása, s oly jót, a milyen szép vala. - -Az asszony elfordítá fejét, s a szarándok folytatá a beszédet: Nem -dícsérlek többé; vendéglőnk lát, s valónak leli szavamat. Szerettem -őtet, mint még ma, határ nélkül. Visszatérvén hazánk felé, a Meszes -hegyei közt a királyra s a két herczegre ötlöttünk. Akkor kezdődék véres -ütközetök. Salamon vakmerő bátorsággal méne egyenesen a bérczeknek, hol -mi feküdtünk. Az okosabb Gyéza megkerűlé táborunkat, László pedig -dühödten küzdött, mint egy oroszlán. Mi kúnok meg valánk verve. Én -lovamra kapám fel hölgyemet, s szaladtam. De László ráismere a lyányra, -s ámbár nehéz sebet kapott, utánam szárnyala. Csak egy nyillövetnyi tér -vala köztem és közötte, de nem ére utól. Ezt kiáltá reánk: Leány, -emlékezzél atyádra! - -– Ah! – így ugrata társa szavai közé itt a hölgy – úgy hittem, hogy -tiszteletes atyám előttem áll fehér hajaival. Szeretve terjesztém ki -felé karjaimat. - -– Hölgyem lesíklott a lóról – folytatá megszakasztott szavait a -szarándok, s én utána. László utólért, s keresztül akara verni -láncsájával; de a leány előmbe vetette magát: Engem ölj meg, mert -szeretem őtet, s nem akarok élni nélküle. László lesüllyeszté láncsáját. -Én a lyányt a táborba kísértem. Atyja buzdításai, a herczeg példája, a -jobb erkölcs, mit itten láték, s a leány szerelme, egyesűlt erővel -hatának rám, s nem sokára azután felvevém a keresztséget. Azólta boldog -elvonúlásban élünk, s nem tudjuk, kivülünk mi történik. Csak néha hat -valamely hír hozzánk, mint az, a mely bennünket most ez útra indított. – -Isten veled, vitéz férfiú; a szerint vendéglél meg bennünket, mint -magyarhoz illik. Köszönjük a jóltartást. De ereszsz; lángol szívem -királyi fényében látni meg a derék Lászlót. - -– Egy darabig elkísérlek – mondá a várnagy. - -A szép szarándokhölgy még egy pillantást vete a gyönyörű tájra, s a -kettővel lépdele le a hegyen. - -A hegy lábainál ének hatá meg fülöket. A hölgy megálla, s tisztán -értheté a dalt. - - -A FOGOLY KIRÁLY. - - Lánczokban ült a jó király - A fellegvár lyukában, - Sok mérges könnyet hullata - Emésztő bánatában. - - Hijába tartja füleit - A tömlöcz ablakához, - Nem hall semmi közelgetőt, - Ki néki várt segélyt hoz. - - Kobzát, a búst, előveszi, - S így énekel zokogva: - Dall, hass el én hű hölgyemhez, - Bár szél s hab tilt zajogva. - - És mondd: Én fogva űlök itt, - Bús tömlöczöm mélyében; - De még itt is csak ő, csak ő - Van szüntelen elmémben. - - Csudálkozom, hogy híveim - Nem kelnek fel mellettem; - De ő, de ő el nem felejt, - S mindent megtesz érettem. - - Ismérem én szerelmedet, - S ez nem hágy elcsüggedni; - Felkelsz, lehullnak lánczaim, - Sebem be fog hegedni. - - Így éneklett a rab király - A fellegvár ürében, - S a bú helyett, s a gond helyett - Vígság derűlt lelkében. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Mi szerencsétlen búsong itt? – kérdé a hölgy. - -Oktár felele: Salamon, kit nekem kell őrzenem. - -– S miért van e nyomorúságban? - -– Nagyon el kell rekesztve lenned a világtól, hogy ezt sem tudod. A -mogyoródi harcz után Salamon Sopronyba voná magát. Onnan külde követeket -Gyézához, s erre tette által királyi igazait; s midőn ez meghala, -Lászlóra. De nyugtalan elméje megbáná a mit cselekvék, s arra -törekedett, hogy megfoghassa Lászlót, s ismét ő uralkodhassék. -Vadászatra hívá meg a királyt, hogy cselébe keríthesse, de a gonosz -szándék elárúltatott. László megjelene, de fegyveresekkel; azok -összekapának, s Salamon elfogatott, s itt ül. - -Oktár alig végzette el beszédét, midőn egy csapat lovasság, csínosan -felkészűlve, szembe jött velek. Oktár rá nem ismere a nádorra. Miként -hagyhatná el ő mostan Budát? ezt mondá magában. A nádor már a három -menőnél vala, s ezt mondá Oktárnak: Vissza velünk, Oktár; Salamon -szabadon eresztetik. - -A két szarándok szó nélkül vála el tőlök. – A kikre a vár őrzése bízva -volt, meglátván közelíteni a nádor csoportját, elébe jövének megtudni, -mit jelent e tünemény. Erre egyike a nádor követőinek így felele: -Budától eddig én a dolgot énekbe szedém, s elmondom, ha hallani -akarjátok. – A lovak a fákhoz köttetének; mindnyájan körűlfogák a -dalnokot; az pedig felült egy szirtbálványra, s ezt éneklé: - - -A KISZABADÚLÁS. - - Zúgnak a harangok, s a király megy; - Együtt mégyen vele a cardinális, - És utánok a sok nép, tolongva. - A jó István tetemit akarják - Kiemelni sírjából, ki széllyel - Űzé a pogányság babonáját, - S a helyett a hon három hegyére - Kiszögzé nekünk a szent keresztet. - - István a szent, márványsírban fekszik, - S a király jön, s véle a cardinális, - Úgy elsők hűségben, tisztaságban, - Mint méltóságokban, mindenek közt. - Megfogják a sírfedőt erővel, - Ah, de az nem enged erejöknek. - A király keblébe rettegés száll, - A Legátus sápad, felzajg a nép, - Suttogások esnek mindenszerte. - - Álljon tíz erős legény elő! int - A király most; s ím a tíz vitéz már - A fedő kövét markába fogja. - Mind hijába! széllyeldőledeznek; - Kótisok törik, vésőjök pattog, - S felsikolt a nép nagy félelemben. - - S most a cardinális, felderűlve - Hosszas hallgatása gondjai közzűl: - „Nincs erő a karban, mely felűlről - Nem kap gyámolt és segélyt,“ ezt mondja; - „Szenthez ártatlannak kell csak nyúlni. - Szóljatok, kit ismertek tisztának, - S állítsátok tüstént itt előmbe.“ - - Mint midőn sötét felhői közzűl - Áttör a nap éltető sugára, - S nyugtot ígér a nagy vész helyébe; - Úgy derűlt föl réműltéből a nép, - S Hedviget sikoltja minden ajk most. - - Jő a szűz, fejét körűllebegve - Szög hajától, mint a Szenteken fut - Széllyel a szent fény, nyugalmas tűzben. - Kék szemében a menny tiszta fényét - Látnád bájjal visszasúgározni, - S termetében karcsú, mint a líljom. - - Látja jődögélni szent szemér’mmel - Őt a cardinál, s nevén kiáltja, - Tisztelettel tér előtte félre - A toldúlt csoport, s nem érti, mit kell - Félelem s remény közt itten várni. - - S a szép Hedvig már a sír előtt áll, - S égi súgár fogja el a sírt, a lyányt; - És a templom öblét hullámozva - Illat tölti bé, mint a rózsáké. - Kedves éltet él a szűz, Istennek, - De megnyitni a sírt, az múlja erőjét. - - Ekkor a király: „Oh Isten, mely bűn - Fekszik rajtunk, hogy kizársz kegyedből! - Hagyj titokba látnunk, és taníts meg, - Mint mossuk le rólunk a nagy vétket.“ – - Ezt mondván, kimégyen rendelése, - Három nap’ hogy minden bőjtöt tartson, - S mint vizet s kenyért, ne illessen mást. - - Elmúlt a három nap; toldúl a nép - Minden a királylyal a templomba; - S Charitász apáczát a nagyoltár - Zsámolyán találjak térdepelve. - Három nappalt s három éjet töltött - A szent szűz a templomban könyörgve, - S arcza fénylett, mint a Seraphimé, - A midőn urától földre száll le. - - S így szól a királyhoz: A szent helyre - Te hijába lépsz, s a nagy megholtat - Nem fogod sírjából kiemelni; - Mert nem egyez tetted és beszéded. - Ezt mondod naponként: „Vétkeinket - Úgy bocsásd meg nékünk, mint mi azoknak, - A kik ellenünk rosszat tevének!“ - S fogva tartod Salamont; s a Szentnek - Csontjait hihetd-e illethetni? - Menj, s ereszd őt; s akkor lépj ez helyre! - Ezt jelenté nékem három éjjel - Álma közt az Úr, hogy néked mondjam.“ – - - „Oh nagy Isten! monda László mostan, - Mely megfoghatatlan végezésed! - Vétkemet bocsásd meg, mint én néki!“ – - És most, a nádor felé fordúlván: - „Menj, én hivem, siess Visegrádra, - Szedd le lánczait, s ereszszed őtet; - Amit egyszer bíra, bírja most is.“ - - És amint kiment szájából a szó, - Önmagában nyílt meg a fedél, és - Víg sikoltás tölt el a templomban. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -V. - -A kúnoknak egyik csoportja amott vonúlt el a téren; egy másik utána, míg -egy harmadik a távolban még csak tündökleni látszék, Cselgőnek sergei, a -kúnok fejedelmének. Ez egy halom alján méne vala, s egy lovagot láta meg -az ormokon. Sokáig néze föl a lovagra, s így kiáltott: Lássátok a -csudát! az Salamon, a magyarok királya! – Nem csalatkozék meg. -Felnyargala a királyhoz, ez pedig le hozzá. - -– Mint esik az, hogy te hozzám jösz, s így magad? kérdé Cselgő. - -– Meg vagyok győzve, s futnom kell, mondá Salamon. László, a rokonom, ül -székemen. - -– Ismerem, felele amaz; midőn együtt valék veled Belgrádnál, sok -hőstetteit szemléltem neki. S mit forralsz? Megmaradsz-e nálunk? - -Salamon mondá: Téged kereslek; segélj rajtam! szerezd vissza országomat. -Neked egy lyányod vala Belgrádnál; akkor még csak gyermek; él-e? - -– Él, s ő minden örömöm; igazi leány; majd itt terem. Ezt mondá Cselgő. - -– Ha visszanyered országomat, tiéd Erdély, lyányod pedig nőm lesz, s -királynéja népemnek. - -– Visszanyerem neked, mondá Cselgő; itt jobbom rá; de ma az alkalmatlan -görögöket kell levernem; már-már nyakamon vannak. Rabolva’ pusztítva a -görög földre csapánk, s Maurokatakáló hirtelen összegyüjtötte népét, s -űz bennünket. Meg kell vernem őtet, s ha dolgomat végzem vele, akkor -megyek, s érted küzdünk meg a magyarokkal. – Amott jő leányom, mondá -Cselgő. - -Salamon megfordúlt. - -Mint egy nyil, a szerint lövele elő a leány. A ki egy pillantás előtt -még messze látszott lenni, most mellettek állítá meg tajtéktól elfutott -paripáját. Haja fonadékit felbontá a nyargalás, s az nyakát és vállait, -szinte sarkáiglan, úgy futá el, mint egy sötétszínű lepel. Valamint a -homályos éjben egy csillag, úgy ragyogott fejér karja a sötét haj -csomójában, orczái lángolának, szeme lőtte szikráit, s szava hangzott, -mint az ezüstsípé. – Atyám, rajta! a görög előcsapat immár küzd a -miéinkkel! - -– Verve lesznek, mondá Cselgő nyúgalomban. De ímhol egy idegen, Piroska! -Ez Salamon, a magyarok királya. Téged kér feleségűl, ha visszaszerzem -országát. Megvervén itt a görögöket, egyenesen a magyar földre megyünk. - -Míg Cselgő ezeket mondá, Piroska a sápadott képű, búsongó, de deli -Salamont szembe fogá. Még lángolának szemei, midőn atyja elhallgatott. -De az ő szemeiben nem csak hadi tűz csilloga. Jer, úgymond Salamonnak; -ha sebet kapsz, én foglak gyógyítani; s szeretni foglak, mert te vitéz -ember vagy; s siratni, ha elesel. - -E pillantatban egy kún nyargala hozzájok, s ezt kiáltá Cselgőnek: Hamar, -uram! a görögök nagy sereggel tolakodnak felénk. - -Piroskának csákánya felsuhinta a levegőbe. Még egyszer Salamonra -pillantott, s ment. Mindenek utána omlának. - -Az éjjel, mely a verekedést követé, a hegy erdős elrejtett vápájában -kisded lánggal ége egy tűz. Néhány harczoló, csaknem mind megsebhedve, -körűlfogá azt. Lassú hangon szólának egymáshoz, s rettegve tekingetének -mindenfelé, mint a kik félnek hogy elfogathatnának. Egyike élet nélkül -látszott lenni, s merevedve néze a lángba. Az Salamon volt. - -– Ne hagyd úgy magad, mondá neki Cselgő; meg vagyunk verve; de -szerencsénk megfordúlhat; összeszedem népeimet, s megyünk éretted -küzdeni. - -Salamon nem felelt. Most Piroska jöve elő, mellé űle le, s szelídebben -mint szokott, ezt mondá: Bátorítsad fel lelkedet, s ne búsongj, nekem -gondom lesz sebedre. Az én karom is vérzik, de lelkem le nincs verve. Te -bátor valál csatádban: légy bajodban is erős. - -Salamon ellágyúlva pillantott szemei közzé. – Erős leszek, mondá, s -felkölt, s magához vette kardját. - -– Hova? kérdé Piroska; én veled megyek. - -– Eressz! felele az; nyugalmat szerzek magamnak. - -A leány elfordúla tőle, s neki úgy látszott, mintha tőle az egész világ, -mindazzal a mi szépet bír, fordúlt volna el. Salamon eltűnt az erdők -éjjelében. - -Piroska minden rezzenésre felfülelt. Mindég várá hogy Salamon vissza fog -térni; de hijába. Virradni kezde, felhasadt a hajnal, a nap feljött, s -Salamon még sem tért vissza. - -– Elfogták a görögök, mondá Cselgő; tovább kell mennünk; velünk is az -történhetik.“ – Lóra ült minden. Piroska még egyszer visszanézett a -sűrűbe, s két köny remege szép szemeiben. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VI. - -– Egész napja hogy együtt járunk. Elmondám, mely dicsőségben uralkodik a -mi Lászlónk; hogy őtet az egész ország mint szereti, s ott vagyunk hova -te is vágyál, én is vágyék – Székes-Fehérvárnak kapuja előtt; mondd el -tehát, ki vagy te? - -– Az én nevem elhangzott, felele a szarándok; meg vagyok halva -mindennek, ki valaha ismere. – Éltem háborgásai után a Szentföldre -bujdostam, s megnyugosztalva jövök vissza. Magányomból, melyben azolta -éltem, azon vágy ránta ki, hogy láthassam még egyszer a hajdan ismert -földet. - -– S nem térsz be hozzám? kérdé a magyar. - -– Köszönöm szívességedet, felele a szarándok. - -– Barátibb vendéglőt itt nem találsz, mondá amaz. Aztán most itt minden -ház tele van idegenekkel; most tartatik a halotti mise, mint minden -évben, a megholt Salamonért. - -– Azért-e, a ki király vala? kérdé a szarándok. - -– Igen, felele a magyar. László királyunk sokat sírt, midőn halála hírét -meghallotta. Nyúgodjanak békével hamvai! Velem sok jót teve; ez a ház és -a mit bírok, az mind az ő adománya. - -A szarándok több figyelemmel néze a magyar szemébe, s ezt kérdé: Mikor -és miért volt erántad e kegyelemmel? - -– Belgrádnál, mondá a magyar. Nőm, akkor még leány, fogva volt a -városban. Én egyetértettem vele, ő meggyújtá a várost, s Belgrád a -királyé lett. Ellenben valamim most van, azt neki köszönhetem. Hála -érzésivel emlegetjük mindég, s talán csak mi ketten az egész országban; -mert ő azolta sok inséget vona hazánkra. De az én hazámban emlékezete ki -nem hal, s nekem minden maradékom Salamon nevet fog viselni. - -– Élj szerencsésen, mondá neki a szarándok nagy megilletődéssel. - -– De engedd hát, hogy a királyi udvarig kísérhesselek, minthogy oda -készűlsz! mond a magyar. - -A szarándok egy oszlop lábánál űle le, s ezt mondá: Én az éjt itt -töltöm. - -– Amint tetszik, mondá amaz; téged nem könnyű elvonni akaratodtól; te -azt sem fogadnád el, ha a király a maga csarnokjában akarna szállást -adni neked. Oh ha akkor voltál volna itt, midőn Henrik császár itt -múlatott, s Salamon a császár húgával űlte menyegzőjét, s barátságot -kötött véreivel; az volt ám a szép idő! - -– Szűnj meg, mondá a szarándok, s hagyj magamban. - -– Rendes ember vagy! mondá a magyar. Jó éjszakát tehát! - -A szarándok befogá könnyező szemeit. - -Másnap véget érvén a halotti mise, László király végig méne a koldusok -és szarándokok sorain, mit tenni mindenkor szokott vala, kik őt az -egyház tornáczában várák. Midőn annak nyújtá az aranypénzt, ki a palota -oszlopánál hált, ez megfogá a király kezét, megszorította azt, s -felkiáltott: Légy szerencsés, László király! s eltűnt a tömött -sokaságban. Megilletve állt a király egy-két perczig, s így szóla: Úgy -légyen nekem Isten irgalmas, ez az én rokonom Salamon vala. Menjen kiki, -hozza vissza, s barátok leszünk. - -Mindenfelé omlottak emberei, de mindenike azon jelentéssel tére vissza, -hogy sohol nem találtatott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VII. - - -PÓLA. - - Kősziklás tájain Istriaországnak - Fekszik egy szép város, híjják azt Pólának. - Keselyük fészkelnek szirtjein ormának, - A tengerben játszik képe havasának. - - Ide lép egy kegyes szarándok bújában, - S lakást fog a szirtnek tágas barlangjában. - Kápolna lesz a hely, s egyik oldalában - Már csillog a kereszt szent ragyogványában. - - Fakéreg és gyökér itt minden élelme, - Messzünnen hord vizet egy kis faedénybe’; - De minden szükséget könnyen tűr szent hite. - Az Úr kísért, ugymond; légyen szent ő neve! - - Éjjel imádkozik, s kilép az üregből. - Szikráznak csillagok égről és tengerből. - Mily szép sors az enyém, mond megilletésből; - Csend lakik keblemben, s körülfog kivülről. - - Böjt s könyörgés alatt múlnak esztendei, - S itt lakván, még embert nem láttak szemei. - Végre azt mutatják gyengűlő ereji, - Hogy már közelítnek a halál perczei. - - Így kiált az Úrhoz: Légyen akaratod! - De te, ki a szegény szenvedőt meghallod, - Engedd, hogy vehesse azon szent malasztod’, - Melyet borban ada s kenyérben jóságod. - - Az Úr meghallgatá a buzgó kérését, - S egy pap, ki vadászatban találta kedvét, - A hegyek közt arra intézte lépését. - Hol a szarándoknak hallhatá nyögését. - - S ő s a pap rá ismér Isten végzésére, - S végig nézvén élte hosszú ösvényére, - Begyónja vétkeit lelke örömére, - Bocsánatot kér s nyer, üdvezűlésére. - - A pap kenyeret s bort hozott volt magával, - Hogy erőt vehessen lankadozásával. - Vérré változtatja a bort szent szavával, - A kenyeret testté, s beadja ujjával. - - A szarándok amint ezeket bévette, - Magát most egészen könnyebbnek érzette, - Égi fény terjedt el körűle s felette; - Életét szelíden s mosolygva végzette. - - - - -A HÁROM KIRÁLYLEÁNY. - -Volt egyszer egy király. Annak három lyányai voltak. Az egyiknek haja -arany vala, a másiknak ezüst, a harmadiknak vas. Az aranyhajút -Capellidórának hítták, az ezüsthajút Bianchéttának, a vashajút -Nérabellának. S amilyen volt hajok és nevök, olyan volt szépségök is: -Capellidóra mint a hajnal; Bianchétta mint a csillagok; Nérabella úgy -tündöklött mint sötétben a karbunkulus. S amilyen hajok, nevök, -szépségök, olyan volt erkölcsök is: Capellidóra nyájas és víg kedvű, -mint a teljes virágzatában álló rét; Bianchétta tiszta és szelíd, mint -egy kristálypatak; Nérabella úgy szítta magához valaki látta, mint a -mágnes a vasat. Magát a királyt Paffusnak hítták. - -Valamikor a rózsák elkezdének virúlni, Paffus király magát elvoná -hajlékába, s ki nem jöve nyolcz napiglan. Senkinek nem vala szabad -közelíteni hozzá. Sokat síránkozott. - -Egyszer megtörténék, hogy amint a három királyleány a királyi kertben -sétálgata, s ott fakadni látá az első rózsát, atyjokhoz menének, s így -szólították meg: Felséges király, kedves atyánk, kegyes urunk! szomorúan -látjuk közelíteni az időt, melyben Felséged magát tőlünk ismét félre -fogja húzni, s mély bánatjába elsülyed. De tehát teljesítsed kérésünket -s beszéld elő tisztelő gyermekidnek, honnan ered e fájdalom. Mert ha -nincs is hatalmunkban segéleni rajtad, osztozni akarunk benne, s együtt -viselni, mint hű gyermekidhez illik. - -S az öreg király egész lelkében megindúlt. Megölelte gyermekeit, és sírt -örömében, s oly igen erősen, amint csak hatalmas királyhoz illik. S -immost így szóla hozzájok: - -Királyi herczegnék, kedves gyermekeim! Emlékeztek, miképen elterjedett a -hír, hogy a ti kis öcséteket, Lindóró herczeget, egy barátja, az -isméretes varázs Zoraduró, Egyiptusba vitte légyen el, hogy ott a -pyramisokban oktattassa; és az megholt légyen a sok gyéknyelvtől, -melylyel a gyermeket azért éltették, hogy élesedjék emléke, s a mit neki -tanítanak, könnyebben megfoghassa, hívebben megtarthassa. Én és ti és -egész udvarom, a hírre gyászba öltözénk; s a hír nem való. Öcsétek él, -de jaj, nem tudom, hol; nem tudom, hogy. Mérges ellenem, az a gonosz -Fanferína, elragadá fiamat, a kedvest; nem feledhetvén, hogy őtet nőűl -venni nem akartam. A dolog ekképen történt: Öcsétek Lindóró királyi -herczeg egy estve, kísérve dajkájától, kertembe méne le, kisétálni, -kimúlatni magát. Elérvén a nagy tó mellé, mely a hegy lábait mossa, -meglátott egy liliomlevelet, amint az a víz tükrén lebege, s a -leggyönyörűségesebb nótát muzsikálta. A gyermeknek iszonyú kedve jött, -felülni a liliomlevélre. A dajka kérte, rimánykodott, ne cselekedné, s -végre még erővel is akará tartóztatni; de egyszerre valamely varázslat -fogta el szemét: száz meg száz kis Lindóró szökdelt, ugrált, -tánczolgatott előtte és körűlötte; s a hűséges asszony nem tudhatá, -melyik Lindóró ezek közt az övé. A liliomlevél muzsikája mindég zengett, -s mindég mindég bájosabban, s Lindóró belé ugrék a liliomlevélbe, mely -most ment a dajka szeme elől mint a szél. A dajka sírva, sikoltva, utána -akara ugrani; de azok a több Lindórókák egyszerre csalánná változának, s -addig verdesék a dajkát, míg az én hét ölyvem, kiknek azt tevém -kötelességekké, hogy kertemre vígyázzanak, előszállának védelmére. Most -ezek űzőbe vevék a liliomlevelet, de egy pacsirta jöve elikbe; s amint -az hallatni kezdé szavát, hullának ölyveim tollai is, úgy hogy alig -érhetének vissza kertembe, s megkopaszodván, még most sem repűlhetnek. A -dajkát elnyelé a föld; csak feje marada ki, s bolylyá leve, melyen hajai -hangyákká válva mozgának. A járó csalánok pedig mind gyökereket kaptak; -mostanig sem tudtam őket egészen kiirtatni. Gyökereik kemények mint a -márvány, s élesek mint a kard. Udvari főkertészem, Hörcsök, kit ti -annyira kedveltek, a maga legényeivel, a vakondakokkal, minden fogaikat -kitördelék bennek. Udvari fő-foggyógyítóm kiszedé a csorbúltakat, s -gyémántokból raka újakat a kitördeltek helyébe. Azoknak sem vala semmi -sikerök. - -Megtudván veszteségemet, körmömet bal kezem ujjain tüstént megvakarám, -mert Zoradúró barátom közt és közöttem az a jel, mely által tudtára -szoktam adni, hogy bajban vagyok. A lelkem-szerette épen hánytatót akara -beadni a Hekla-hegyének; de megértvén, hogy engem baj ére, odahagyá -pátiensét, s jött egy kimondhatatlan szépségű és sebességű -szarvasbogaran, mely, mint tudjátok, istálómban áll, minthogy a -szertelen nyargalásban egyik szárnya inat rántott s a gyönyörű teremtés -megrokkana. Elmondám neki bajomat, s ő azonnal forgatni kezdé könyveit, -s a csillagokba tekingete, megtudni, hol a gyermekem; de minden -igyekezete haszontalan volt, mind e mai napig. Ment szinte a Níl-vize -cataractáiig, hol lakást egy öreg varázs tart, félrevonakodva minden -halandóktól. Azt a nagy Merlín megajándékozá a maga száz évi -kalendáriomával, melyben mind azon varázslatok, mik királyfiakon száz -esztendők lefolyása alatt történni fognak, előre ki vannak számlálva; de -Lindóró felől abban sem talála semmi hírt. A varázs csak azt tudá -könyveiből kitanúlni, hogy fiam él; de hogy hol él, és hogy miként -szabadíttathatik ki, azt a könyv nem mondotta. Merlín ugyan saját -kezével vete egy-két sort a könyv keskeny szélére, de azt nem lehet -elolvasni, mert ő felette rosz író volt, mint még ma is sok túdós ember, -s takarékosságból rosz gulacsot veve tintának, mely annyira elfakúlt, -hogy nincs szem a világon, mely betűit kiismérhesse. A két varázs -azonban, sok fáradsága után annyit csakugyan kisyllabizála, hogy -országomnak nem varázserő, hanem lemondás adhatja meg boldoglétét. De az -ország java s a Lindóró kiszabadúlása mint lehet összefüggésben -egymással? Így lévén a dolog, meglátását többé nem remélhetem. Innen -erednek aggodalmaim, felséges királyi-herczegkisasszonyok, nékem kedves -leányaim; és minthogy én őtet, az én szerelmetes fiacskámat, a kedves -Lindóró királyiherczegcsét, akkor vesztém el, midőn a rózsák nyílásra -fakadoznak, fakadoznak az én sebeim is új meg új erőben, mihelyt ezeknek -leveleiket nyílongani szemlélem. S mostan Isten véletek! Ne háborítsátok -meg magányom búslakodásait. - -Ezt mondván, beméne az ő hajlékába, mely mivelhogy szemei a sok sírásban -felette meggyengűltenek, eygetlen-egy darab smaragdból vala kivésve; -szemeinek enyhítésekűl levoná ablakinak kárpitjait, és síra keservesen. - -Ő királyi fenségek a herczegkisasszonyok mélyen megilletődve tekintének -egymásra, s kiki szobájába méne, s elzárkozék és siránkozék nyolcz -napig, mint atyjok, a király. - -Május első napján, az nap, melyen a király búslakodásinak vége szokott -vala lenni, a három királyi-herczegasszony megálla az ajtó mellett, s -mindenike egy-egy ajándékkal. Capellidóra arany sisakot hoza, Bianchétta -ezüst paizst, Nérabella vas pallost. S amint a király az ajtón kilépe, -ezek így szólának hozzá: Felséges király, urunk és atyánk megígérénk -neked, hogy segélyedre fogunk lenni, ha hatalmunkban álland, és íme -teljesítjük ígéretünket. A mit itten ajándékba hozunk, az a te kedves -fiadat, a mi testvérünket, visszaszerzi neked. - -Azonban míg ő felsége Paffus király álmélkodó gyönyörűséggel szemlélgeté -lyányainak ajándékait, a három királyi-herczegné ígyen folytatá a -beszédet: - -– Felséges urunk és atyánk, a jóltevő tündér Liliafiámma nekünk -komaajándékúl a mi hajainkat adá, oly feltétellel, hogy ha el nem -nyíretjük, ötszáz esztendő alatt minden tizennyolcz esztendőben megint -újjászületünk és szépek maradunk: ellenben valamikor elnyíretjük, -mindannyiszor életünkből elvesztünk ugyan száz esztendőt, de a miért -elnyíreténk, meglesz. Emlékezel, hogy gyermekkorunkban e -tündéradománynyal már két ízben segélénk magunkon; tudnillik egy -sétálásunk alatt erősen megéhezénk, s mindhárman elszelénk hajainkból -egy fürtöt, hogy egy fánkot kapjunk érte, s másikat egy fazék fris -tejért. Ezt látván a jó tündér, megfoszta bennünket azon hatalomtól, -hogy hajainkat elvágathassuk, míg tizennyolcz esztendősökké leszünk. -Megértvén bánatod okát, elzárkozánk kamaránkba, és minthogy -tizennyolczadik évünket épen most értük el, hajainkat elvágatánk, s -abból neked e sisakot, e paizst és e pallost csináltatánk, hogy öcsénket -visszaszerezhesd. Kérünk, hirdettess turnélyt, s e sisakot, e paizst, e -pallost tedd ki díjúl. A ki a sisakot fel tudja tenni, a ki e paizst -elbírja, a ki e pallost felrántani erős leend, az a te fiad, az a mi -öcsénk lesz. - -Király ő felsége megölelé herczegasszony leányait, s mindeniknek -homlokát megcsókolá nagy tüzesen. S legottan előhívatá országának minden -művészeit, s egy üveghegyet fúvata velek, mely felérjen szinte a -herczegkisasszonyok erkélyökig. Felül azon volt letéve a sisak, a paizs -és a nagy szablya, s az egyik herczegasszony mellette álla meg, -kiosztani a díjt. Száz nemes úrfiak pedig, ugyanannyi grifmadarakon, -széllyel szágúldozának ugyanannyi országokra, s bajra szólítának fel -minden herczegeket és lovanczokat, és mind, mind, valakiknek turnélyozni -kedvök érkezhetnék. - -Sok ezer mértföldekre hemzsegének most a teménytelen sokaságú emberek, -minden országútakon, szerencséjöket próbálni a turnélyban, mert kiki -magát tekintette legvitézebbnek, s úgy hüvé, hogy a király elveszett -fiacskájának ő fog ismértetni. S történt, hogy az egyik országúton három -lovag összetalálkozék: egyik sárga paripán, vont-aranyba öltözködve; -másik fejér lovon, s ennek fejér vala öltözete is; harmadik alatt fekete -ló lépdelgetett, mint a legsötétebb éj, s vas volt derékvasa, karvasa és -czombvasa. Elismerék egymást, hogy ők három szomszéd, egymással -barátságban álló király gyermekei, s összebeszélének, hogy együtt mennek -tovább, útjokon. - -Látá a gonosz tündér Fanferína, hogy meg nem gátolhatja az ifjú herczeg -Lindóró felfödöztetését; de legalább a három királyi lovanczot akará a -turnélytól elvonni, mert tudta, mily szándékkal jőnek, s ismerte -barátságukat a Paffus házához. Estve vala, midőn a három herczeg egy -erdőbe ért. A gonosz Fanferína azonnal felszállott, s amint kiterjeszté -palástját, legottan elalvának a csillagok, felhők tornyozódtak felhőkre, -s a homályt homály terhelte. Ki-kinyújtá nyelvét, s szüntelen -szikrázának a fellegek; pökött, s azonnal ömlött az eső, harsogva mint a -Vág a Karpát hegyeiről; három foga közzűl, melyeket szájában még -meghagya az öregség, kitörte az egyiket, s ellökte a felhők közzé, s jég -omlott mindenszerte igen nagy darabokban, s kemény mint a márvány. A -három herczeg kísérői barlangokba rejtezének; de a királyfiak kivonák -kardjaikat, s oly ügyesen villogtaták mindenfelé, hogy a jég közzűl őket -és lovaikat egy szem sem érheté. A mennyköveket pajzsokon fogdosák fel, -s azok szétpattogának minden kár nélkül. S oly könnyűk valának lovaik, -hogy midőn útjok a legmélyebb patakokon ment is keresztül, a vadzajgású -csermely feljebb nem ére bötykeiknél. A mennykövek csattogásai, a -hegypatakok harsogása, az ordító, visító széldüh, az aggtölgyek -recsegései közt három kívánatos zengés hallatá magát, s bátorítá, hogy -folytatnák menéseiket. S a kívánatos három szózat ugyanannyi csillár -szava volt, melyek most lovaik füle közzé szállának, hogy világot -tartsanak útjokra. A három királyfi bátran folytatta volna útját e -segély nélkül is, de most annál biztosabban menének, keresztül a vastag -sötéten, egy pislongó világ felé, mely a csalit közzűl előbb ugyan igen -szűken, tovább tisztábban, mindinkább meg inkább csillámlott feléjek. Az -egy szénégető kalibája volt. Az öreg elikbe jöve, üdvözlé őket, kérte, -vennének szállást szegény fedele alatt, s lovaikat eresze alá kötötte. A -királyfiak elfogadák szívességét, s bemenének a kalibába. - -– Uraságtok nem veszik rosz néven, hogy egy kisség elfordúlok, mondá -nekik az öreg; én a lovakhoz látok; a vacsoráról babám fog gondoskodni. -Ha ficzkóm itthon volna, rá bíznám a lovakat: de az ment, mihelyt -háborgani kezde az ég; abban leli kedvét leginkább, ha villog, csattog. -Azt gondolná az ember, hogy érti a mennydörgés beszédét s ismeri a -villámok betűit. - -Kimenvén a két öreg, hogy dolgaikhoz lássanak, a három királyfi -neki-erede a beszédnek. - -– Én nem azért jelenek meg a turnélyban, hogy magamat a Paffus király -fiának ismértessem, mondá az Aranyherczeg; nekem kedvesebb az én atyám -mint széles e világnak minden egyéb atyja, s beérem magam’ az ő -országával; de szívem lángol a világszerte híres Capellidóra királyi -herczegkisasszonyért, bár azt még eddig soha nem láttam. - -– Engem is hasonló czél vezet ide – mondá most az Ezüstherczeg; s -királyiszékemre az én jobbomon csak a szép Bianchétta léphet fel, s nem -semmi más királyi gyermek széles e világon. - -– Én pedig Nérabella herczegkisasszonyért lángolok, mondá a Vasherczeg; -s kezet csapának örök barátságra, felfogadván, hogy egymást minden -igyekezeteikben híven fogják segéleni; és hogy ők, megnyervén majd a -három királyi-herczegkisasszonyok hajlandóságát, azon szerint élnek -majd, mint három egymást szerető sógorokhoz, barátokhoz illik, örökkön -örökké. - -– Jó estvét, nemzetes királyfiak! én segédetökre leszek; monda most -valamely szózat. A királyfiak körül tekingeték magokat mindenfelé, -jobbra, balra, s íme, egy csudaalak ötlött szemekbe – egy törpe valami, -oly igen kicsiny, hogy homlokával alig érte fel az asztal szélét; három -lábú, melynek egyike emberláb vala, a két másika szarvasláb. Hátából két -szarvastürök nőtt vala, s csak egy karja volt; másika helyett -bagolyszárny nőtt ki vállából. - -– Ki vagy, te piczi teremtés? kérdé a Vasherczeg. - -A törpécske megfogá fejét jobb kezével, s feltevé az asztalra. A -fejetlen törzsök fel s alá járdogált magának a házban, a fej pedig -felele a kérdésre. - -– Én pensionált lélek vagyok – ugymond. Elébb komornok valék a varázs -Zoradúró mellett, s deli termetű, igen szép arczú. A gonosz tündér -Fanferína megkapott, s szarvassá s bagolylyá akara változtatni -egyszersmind. De köszvényes lévén, s ennélfogva magnetizáltatván -magamat, több erő vala bennem, mint a mit Fanferína gondolt vala, s így -az általváltoztatás neki csak félig sűle el, s a félig szarvas, félig -bagoly helyett az leve belőlem a mit láttok. Uram nem tarthata meg -tovább szolgálatjában, mert azok a finnyás tündér dámák, kik olykor -látogatásként járának hozzá, nem szokhatának látásomhoz. Erdőmesternek -neveze tehát e jószágában, s most félig-meddig nyugvó állapotban vagyok. - -– S mi a fizetésed? kérdé a három herczeg. - -– Nem sok; de én bölcsebb vagyok a Görögország híres hét bölcseinél, s -kevéssel is beérem magamat. Pénzfizetésem nincs, de van asztalravalóm. -Hét mennykőfergeteg; hat kila gesztenye, de melyet magamnak kell sütnöm; -hat tuczet asszú szunyog; fél oldal krokodilsüldő; italnak két -passzát-szél; öt font napsúgár a téli éjszakákra, nyárára egy felleg, -porköpenyegűl. Ellenben mind ebből altiszteimet is ki kell tartanom, s -férgeimet, bogaraimat, s ezek töméntelent megesznek. Az a három csillár -is, mely benneteket ide kalaúzola, az én cselédem. Érdemlettek tőletek -egy kis borravalót, mert éhhel-holt legénykék, s feleségesek, -gyermekesek. - -– S mit adhatunk nekik? mire van szükségök? – kérdé az Ezüstherczeg. - -– Pénzt, felele a fej az asztalon. Az ércz’ galváni kecse a lelkekre is -elhat; de épen ezért, a mit nekik adni fogtok, egynemű ércz ne légyen. A -világítás díja közönségesen négy garas, de uraságok tetszésök szerint -adhatnak. - -A három királyfi egyszerre nyúla zsebjébe, s számlálatlan adák a mit -kimarkolhattanak. - -A fej vigyorga örömében, s a törzsök tapsra csapá együvé kezét, -szárnyát. Ekkor mondá a fej: Sokáig vártalak benneteket, mert egy -izenetet bíza rám Liliafiámma tündér; de bosszankodom önmagamra, kiment -az eszemből. Meleg vala az idő, s én szomjúztam; saját mennydörgésim -régen elfogytak, s angáriám még messze van; így megörűltem a Fanferína -viharának. De el kelle nyelnem egy-két villámot túl azon a mit szomjam -kívánt, vagy talán mohón találtam inni, mert az ital fejembe ütött; -azért tettem asztalra a fejemet, hogy nyugodja ki magát. Elég az hozzá, -hogy nem jut ugyan eszembe az izenet; arra azonban emlékezem, hogy -négyen kell lennetek, ha azt akarjátok hogy szerencsével víhassatok meg, -és hogy még ma kell feltalálnotok azt a negyediket. De erővel vagy -csábítással vonni közitekbe azt nem szabad; úgy lesz jól a dolog, ha -önkényt áll mellétek. A tündér megnevezé azt a negyediket, de símán -elfelejtém. Sok szerencsét dolgotokhoz. - -A kéz a fej után nyúlt, s feltette vállai közzé, s a csudaalak az ajtón -kikotródott. A királyfiak utána mereszték szemeiket. Láták mint -kortyangatja a fel-fellobbant villámokat, s hogy azzal az erdő sötétébe -vonta magát, s eltűnt. - -A szénégető fia azalatt fel és alá futkározott az erdőben, s a -mennykövek szikrázásival múlatgatá magát, s azoknak ropogásaival; mert ő -bátor vala, mint egy fiatal oroszlán. S a hegyek vápáiban most egy -valamely nyögés csapta meg fülét. S minthogy ő nem csak felette bátor, -hanem felette jószívű is vala egyszersmind, lebocsátkozék a -szirtcsúcsokon, s ment, hogy kisegítse a szenvedőt. Ló nyöge ott, nem -ember. - -– S te nyögél oly nehezen? – kérdé a legény. - -– Én, felele a ló; kérlek, oldd ki lábam’ a hurokból, melybe tévedtem, s -sohasem hagylak el szolgálatodért. - -A legény lehajlott, de semmi hurokra nem talált. - -– Tündér-hurok, mondá a ló; holdvilágnál fejérített pókfonalból szőve, s -embernek csak tündérfény mellett látszható. Fortyogásom felé nyújtsd ki -bal kezedet, s nézz még egyszer első lábomra, s old ki a hurkot, mihelyt -meglátod. - -Az megtevé a mit a ló kívánt. A ló tüzet fortyantott, s a legény öt ujja -úgy égett, mintha öt gyertyát gyújtottak volna meg. A legény -csudálkozott kis ideig a dolgon, de jobjával megoldá a hurkot, s ezt -mondá a lónak: Én téged minden ígéreted nélkül is kiszabadítottalak -volna, de ha megmaradsz nálam, annak ugyan örvendeni fogok ám, mert te -gyönyörű paripa vagy. - -A ló alig érzé szabadon magát, s a legény ujjai nem égtenek többé. - -A ló most a legényhez: Szökj fel a hátamra. - -Azalatt, míg a szénégető kalibája felé menének, a ló így szóla: Én tátos -vagyok, s régi barátomat, az Alexander híres Bucephalusát, akarám -meglátogatni, ki nem holt meg, bármit mondjanak a historicusok. -Vigyázatlanságból léptem a hurokba, s ott veszék vala nélküled, mert a -hurkot vagy csak az oldhatja fel a ki vetette, vagy egy még ártatlanúl -maradt lélek. Így én tiéd maradok valamíg ketten élünk. Tanácscsal, -cselekedettel, szolgálatodra fogok lenni; csak azt kötöm ki, hogy -kilencz napig senkinek meg nem mondod, hogy tátos vagyok. Ember azt meg -nem sejti, a lovak közt sem pedig egyéb mint a legnemesebbek. - -Elérének a kalibához, s a legény az eresz alá vivé lovát, s mint nem -álmélkodék el, midőn a herczegek paripái egyszerre hogy a tátost -megpillanták, lehullának első térdeikre, s úgy tisztelgeték azt. Ez így -szóla hozzájok: Keljetek fel; nem akarok ismértetni. A három paripa -azonnal felállott, s úgy teve mintha pajtások volnának. - -– Jó öreg, ez a szép ifjú a ked fia? – kérdé az Ezüstherczeg a -szénégetőt, midőn az belépe hozzájok. - -– Nem az, felele; rendesen akadtam hozzá. Egy estve szekeremre akarám -rakni szenemet, s egy gyönyörű asszonyszemély, talpig fejérbe öltözve, -elméne a szekér mellett. Megszólítám, vigyázna öltözetére, mert az -foltot kaphatna szenemtől. Az asszony csak egyet mosolyga rám, de nem -szólott, azonban szenem a szekeren fejérebbé vált a hónál. Míg itt hol -szenemet, hol az asszonyt nézem, az egy liliomot vona ki kebeléből, -nekem nyújtotta, s így szólott: Tedd fris vízbe, reggel megnyitja -kebelét. Láss gondjához annak a mit benne találsz. Az egykor áldást hoz -rátok, mikor tőletek ragyogásában viszik el. E szóval eltünt előlem. - -Megtevém a mit hagyott. Másnap a virágot gondosabban tekintettem meg, s -e gyermeket találám kelyhében. Én is, feleségem is megszereténk; úgy -nevelénk mint tulajdonunkat. A mai napig senki nem teve kérdést eránta, -s amint látszik, örökké nyakunkon marad. - -– Micsoda? kérdé az ifjú, s én nem a ketek gyermeke volnék? Úgy ma nem -hijába találtam egy lovat. Kimegyek a nagy világba, s felkeresem -szüléimet. Szép uraságok, kérlek, vigyetek magatokkal. - -A királyfiaknak tetszett a szó, s az Aranyherczeg így szóla a -szénégetőhez: Látja ked, hogy a szép fejér asszony igazat monda. Mi -mindhárman királyfiak vagyunk, s akarjuk, hogy jőjön velünk a legény. -Nagyobb ragyogásban tőletek nem mehet el. - -Az ifjú magán kivül vala örömében. - -– Én lovamra veszem, – mondá az Ezüstherczeg. - -– Arra nincs szükség, felele a legény; ma egy lovat találtam az erdőben; -az engem elbír. - -Az öregek nem ellenkezének. A királyfiak egy-egy patkószöget adának neki -a szállásért. - -Rendes adomány – gondolá magában a két öreg; s azok ezt veték mellé: -Elmaradánk embereinktől, s egyebet nem adhatunk. De ha lemossátok rólok -a mocskot, mert tegnap nagy sárban járánk, látni fogjátok, hogy a szögek -feje gyémánt. Mindeniken megvehettek egy falut. - -A kelő nap őket már útban látta; a dél a Paffus király városában. - -A királyfiak a legtávolabb hostáton vettek szállást, s nem is láttaták -magokat, de a szénégető legénye bejárá a városnak minden utczáit, -zugait, csudálni a nagy dicsőséget és ragyogványt, mely azt most még -inkább töltötte el, mint egyébkor. Mert már holnap kezdődött a -nyargalás, s a felgyülekezett lovanczok teljes fényességökben tarták -pompás menésöket végig a városon s a királyi lak körül. Trombita- és -sípcsengések tölték el a levegőt, hol tábori harsogásban, hol szelídebb -zengésben, éreztetni akarván, hogy ők bíznak magokhoz, s remélik a -boldogító jutalmakat. A lovanczok nyerítő paripájokon követék a -csengést, bongást, kísérve gazdag öltözetű cselédjeiktől. Gyöngyök, -gyémántok ragyogtanak mindenfelé, s oly nagy vala a becsétvesztett -gazdagság, hogy senki sem találtaték, ki felszedje az aranypatkókat, mik -a lovanczok cselédjeinek paripáikról lehullottak. Az ácsorgók tekintetei -röpkedve szállongtanak végig a renddel-gazdag zavaron, s a szem képtelen -vala széllyelpillantani a pompán, annak teljességében. - -De annyi ragyogás, annyi fény, mint a mely akkor tűnt vala fel, midőn a -lovanczok egyetemben jelenének meg, sohasem vala egybegyűlve, miolta a -világ világ. Mintha fényes délben látszhatóvá váltanak volna a -csillagok, mintha angyalok szállottak volna a földre, s a nap súgárit -vették volna öltözetűl, olyanok voltak a szemnek. – De miért fordúl el -most minden pillantás, és miért emelkedik felfelé? miért némúla el a -sokaság, s miért fakad egyszerre tízszerte nagyobb örvendezésekre? – A -király mutatja magát tiszteletes felségében, s körűle leányai, ékességek -nélkül. Ki is ékesítené az eget? – De minden szíven e gondolat futa -végig: Oly kimondhatatlan szépek ők, hogy egy kegyes pillantatok elég -egy egész hosszú élet minden nyomorúságait a legteljesb boldogsággá -változtatni. - -A pompának már régen vége vala, s az éj elkezdé útazását, végig a -világon. A felizgatott sokaság azonban még mindég tolonga utczákon és a -palota körül, midőn a hajnal felkele, s a nagy ünnep várása a népet -kikapá bolygásaiból. - -Háromszáz ezüst trombita vala kitéve a vár fokain. A reggeli szellő -feléleszté őket, s harsogások összevegyűlt ugyanannyi száz arany -eólhárfa szelíd zengésével. S valami élt és mozgott, méne a vár felé. - -Az első, ki az üveghegy aljánál foga állást, az Aranyherczeg volt. -Nyugtalan vágygyal pillantgatott fel az erkélyre, hol Capellidórának -kelle megjelenni. Ezer meg’ ezer lovanczok léptek elő; százezer meg’ -százezer nézők tolták, sűrű csoportokban össze magokat, midőn a -herczegasszony végre megjelent, s az Aranyherczegnek úgy tetszett, -mintha élete csak e pillanatban kezdődnék, A herczegasszony is meglátá -őtet, s így gondolkozék: Oh, ha ez volna testvérem! – Mint igyekszének a -felgyülekezett lovanczok megmászni az üveghegyet, arra nem is ügyele. -Némelyikének lova rá sem meré tenni lábait; némelyikének elkezdette, de -alig teve egy-két lépést, s azonnal hátrasíklék. Öt hat feljuta -közepéig; még kevesebb szinte az erkélyig ére fel, de ott borzadás -szállá meg lovaikat, vagy magokat fogta el a szédelgés; mert a hegy -csúcsán le vala terítve egy sötét üvegtűkör, sok ölnyi szélességű, s -vékony mint a papiros, betarkázva garbonczás jegyekkel, s alatta -rettenetes mélység ásítozott. Füst gomolyózék fel belőle szüntelenűl, s -a tükör alól ki-kicsapó láng nyársakat, kaszákat s egyéb gyilkos -szerszámokat mutata kétes világban a falakon. Capellidóra herczegasszony -mindég úgy hitte, hogy az Aranyherczeg már kezdi a menést, de azt hijába -reménylette. Megszólalván estve az ezüst trombiták és az ezüst -eolhárfák, s jelentvén hogy a mai innepnek vége vagyon, búsan tére -szobáiba, az Aranyherczeg pedig távol szállására, s ottan magát -néki-ereszté szerelmes andalgásinak. - -Midőn másnap trombitaszó jelenté ismét az ünnep kezdetét, az -Ezüstherczeg megálla az üveghegy mellett, s sok ezer lovancz és sok -százezer néző gyűlt össze, mint az első napon. S amint Bianchétta -herczegasszony láttatá magát, az Ezüstherczeg épen úgy jára mint az -Aranyherczeg járt vala tegnap, s Bianchétta ezt úgy ohajtá testvérének, -mint Capellidóra ohajtotta volt az Aranyherczeget huszonnégy óra előtt. -A lovanczok hijába vágtatának az üveghegynek; de az Ezüstherczeg meg nem -mozdúlt, noha Bianchétta nagyon reménylé, hogy paripájának sarkantyút -fog adni. Midőn az ezüst trombiták megszólaltak, szomorúan tére -szobájába, az Ezüstherczeg pedig távol szállására, hol magát -néki-ereszté szerelmes andalgásinak. - -Harmadik nap ismét minden lovancz szerencsétlen vala, mely fel akara -vágtatni a hegyre. Nérabella herczegasszony is a Vasherczeget ohajtá -testvérének, ahogyan két nénje az Arany- és az Ezüstherczeget. De a -Vasherczeg napestig a Nérabella herczegkisasszony csudálgatásában -tespedett el. S akkor visszaméne távoly szállására, hol magát -néki-ereszté szerelmes andalgásainak. - -Ellenben a herczegkisasszonyok oly sok beszéddel beszélgetének a magok -képzelt testvérek felől, hogy végre magok is megérték hogy mindenike -mást gondol, s kettejének meg kelle csalódnia. Csudálatos gondolatok és -érzések közt állának meg most az erkélyen, s mindenike így sohajta -magában: Adnák a szent egek, hogy ne volna való a mit gondolok! - -Már kilencz nap tartott a turnély, s annyi lovanczok közzűl egy sem vala -szerencsés az üveghegyre feljutni. Tízedik nap már egy sem jelene meg -egyéb a verőczénél mint az Aranyherczeg. Néhány óra tölt belé, s hijába -várakozott. Ekkor sarkantyú közzé fogta paripáját, s mint a sebes nyíl, -a hegy tetőjén álla. A herczegkisasszony reszketett hogy lova el talál -síklani, hogy megfordúlhat, és hogy magának az Aranyherczegnek nem lesz -elég bátorsága felvágtatni az erkélyig, s keresztülszöktetni a sötét -tűkrön. De ímhol a herczegkisasszony előtt áll, átveszi kezéből az arany -sisakot, vágtatva megyen le a hegyen, s nyargal a sokaság tapsai s -csudálkozási közt. - -– És így csakugyan testvérem, mondá félig örűlve, félig szomorkodva, az -aranyfürtű herczegkisasszony. - -Épen így nyerte el másnap az Ezüstherczeg a Bianchétta kezéből az ezüst -paizst; épen így harmadik nap a Vasherczeg Nérabellától a pallost. - -A három királyfi másnap a magok csöndes szállásaikon összebeszélének, -hogy a következő nap meg fognak jelenni Paffus király előtt, hogy -kijelentik elfogyhatatlan szerelmöket annak herczegkisasszonyai eránt, s -fogadást tesznek, hogy bejárnak tengert, földet, a világ végeig, míg -rátalálnak arra, kit e sisak, e paizs, e pallos illethet. S a -szénégetőének gondolt fiú ímhol jő, nagy sebességgel, nagy sikoltással: -Királyfiak! fel hamar! rántsátok elő kardotokat! elő, elő, a királyi -kertbe! a herczeg kisasszonyok veszélyben forganak; lovamtól tudom azt. - -S a királyfiak felszökelnek, mennek, s már a kertben vagynak. - -S úgy vala amint a ló mondá; a herczegkisasszonyok veszélyben forogtak. -A pacsirta, mely régebben meggyőzte a hét ölyvet, ismét megjelent, s -űzőbe vevé Capellidóra herczegkisasszonyt. De amint meglátá az -Aranyherczeget, ennek feléje fordúlt, s mindenik tollából egy-egy tüzes -golyóbis szálla az Aranyherczeg felé. Bianchétta herczegkisasszonyt -csalánok fogák körül. De a mint közelíteni érzék az Ezüstherczeget, -villámokká váltanak leveleik, s azok egyről-egyig az Ezüstherczeg szíve -felé valának erányozva. Nérabella herczegkisasszonyt hangyák támadák -meg. De amint a Vasherczeg közelíte, minden hangya pánczélos gnómmá -változva, hat kézzel, s mindenik kezében hat szablyával, méne néki. -Elkezdődött a véres csatázat. A herczegkisasszonyok örömest elvágták -volna hajaikat, de nem volt velek olló; azonban, nagy vígadásokra, -győzni láták a királyfiakat. Pacsirta, csalán, hangya elölve, -összemetélve terűltenek el előttök, a királyfiak pedig térdre hullának, -megvallák a herczegkisasszonyoknak szerelmeiket, s kijelenték, hogy a -következő nap Paffus király elébe fognak menni, s esedezni jobjaikért. A -herczegkisasszonyok nem felelének, hanem fogák a kardokat, s mindhárma -elszele haja közzűl egy-egy fürtöt; abból gyűrűket kötének, s felvonták -a királyfiak ujjaikra, hogy ezek sokáig élhessenek, ők ifjak és szépek -maradhassanak. - -A királyfiak visszatértek szállásaikra, s még távolyból láták hogy -szállások előtt valamely ragyogó, tündöklő, csillámló lovancz áll. Az -nem más vala mint az az ifjú, kit a szénégetőtől elhoztak. Ennek kedve -jöve fegyverbe öltözni s segélyökre lenni urainak; s minthogy nem kapa -egyebet, azt vevé magára, a mit a három királyfi díjúl kapott az -üveghegyen. S ó csuda! az arany sisak egészen olyan vala, mintha fejére -volt volna szabva; az ezüst paizs, mintha baljára készűlt volna; s a -szörnyű pallos minden égszak felé szórta kezében villámait. Tátosa -térdre hullott előtte, hódolásként a feltalált királyfinak. A három -herczeg vinni akará a várba, de a tátos nem engedte. Őneki is föl kell -vala nyargalni az üveghegyre, s utána még nagy veszély incselkedik, -ugymond. - -Ekkor félreszólítá a maga királyfiát, s ezt mondotta neki: -Királyi-herczeg barátom! holnap, midőn felnyargalsz királyi -herczegkisasszony húgaidhoz, egy undok csuda jövend felém, s az nem csak -erősen erős, hanem erősen ravasz is egyszersmind. Készítsd magadat és -engemet a legrettenetesb tusához, s higyj nekem, még felette kétes, mi -győzünk-e vagy az. Végy hét bivalybőrt, s engem varrj belé. Azután végy -egy iccze árpasert; egész éjjel tartsad Márs planéta felé fordítva, hogy -a ser annak szikrázásai alatt destilláltassék. A ser el ne maradjon, és -mikor majd lankadni tapasztalandasz küzdésünkben, töltsed azt job -fülembe. - -A királyfi szavát fogadta. - -Reggel ment, s sógorai, a három herczegek, együtt mentek vele. S amint a -király, s a három herczegkisasszony, s a felgyűlöngött egész sokaság -meglátá az ifjat, fején az arany sisakkal, balján az ezüst paizszsal, -oldalán a vas pallossal, mingyárt tudták, hogy az a régolta megholt -Lindóró, és minden nagy örvendéssel örvendett az ő szivében. Lindóró -királyi-herczeg pedig lassandan ballagdála a maga kedves tátosán, s -köszöngete a sokaságnak, jobra, balra. S most elére az üveghegyhez. - -Alig ment tíz tizenkét lépést a hegyen, s egy mindeddig senki által nem -látott ló mellette kezde lépdelgetni, mintha ő is hozzá tartoznék. A -lónak minden léptével egy-egy szeme nőtt, míg egyszerre ezer szemmel -pillanthata reá, s mindenik szemöldöke hosszú volt, s éles mint a kasza. -Pislongott szüntelen, s amint szemét behúnyá, egyszerre vághatott volna -le egy vastag tölgyramaszt is. S a ló hátán egy irtózatos halálcsont -űle, hét szünet nélkül forgó szarvastürökkel. Rettenetes tusa kezdődék a -két ló és két lovancza közt. Lindóró királyi-herczeg viaskodva tolakodék -mindég feljebb, mindég feljebb; de keresztülvagdalva látván a hét -bivalybőrt, kapta a palaczk sert, s azt hirtelen a lankadozó tátos -fülébe töltötte. Ekkor az képzelhetlen erőre gyúlasztva, egy szökéssel -repűlt által a sötét tűkörtáblán. Az undok halálcsont utána szökelle, de -lovának hátulsó lába a tűkörre talált hágni, s az ezer meg’ ezer -darabokra roppant, s a ló, s hátán Fanferína tündér – mert a holtváz nem -más vala, mint ez a gonosz – a feneketlen mélységbe rogyott, míg Lindóró -királyi-herczeg kimondhatatlanúl boldog atyjának, s őtet -kimondhatatlanúl szerető három húgának karjaiba dőlt. - -Paffus hatalmas király azonnal eltökélé, hogy fiát, a kedves Lindórót, -megkoronáztatja, leányait pedig kiházasítja, s oly fényben, milyet -mindeddig szem nem látott. Fejedelmi szokás szerint, a koronázás és -menyegzők ünnepét azoknak királyi megjutalmazásaikon kezdé, kik -érdemeket szerzének a Paffus-háznak nyújtott nagy szolgálat által. A -Lindóró dajkája, miolta a Vasherczeg a hangyákat elölte, ismét -feléledvén, azon megkülönbözéssel tisztelteték meg, hogy minden fényesb -udvari ünnepeken mesterségesen készűlt hangyabolyt viselhessen fején, s -maga és maradékai örök időkre, hogy a hangyává-változás napján az akkori -koronaherczegnek egy tál hangyapástétomot nyújthasson be alázatos -tisztelettel. A tátos nemességet nyere, „de Zabföld“ praedicátummal s -egy uradalommal, hol száz telkesgazda az esztendő minden szakában -szántsa, vesse, arassa a lónak legkedvesb termést. - -A várban állott a nagy vígasság, s egyszerre szokatlan fény töltötte el -a királyi udvart. Minden szem álmélkodva tekinte föl, honnan eredhet a -szokatlan fény. És íme egy csillag ereszkedék le az ég boltozatjáról, s -Liliafiámma tündér és a varázs Zoradúró a csillagban űlének. Minden térd -meghajlott a kegyes tündér és a jóltevő varázs előtt. A varázs felkele, -s így szóla: - -– Hogy Lindóró királyi herczeg él, azt köszönjétek egyenesen Liliafiámma -tündérnek. Midőn őt a kártékony Fanferína liliomlevélre csalá, azt -tüstént megtudá Liliafiámma, mint liliomok királynéja. Ha egy tűzszín -szegfűre csalta volna, nehezebben szabadúlhata vala ki fogságából; de a -liliom királynéja a gyermeket egy liliom kelyhébe rejtve vitte a -szénégetőhöz; elsüllyeszté egy bódító álomba, mely őtet minden -visszaemlékezéstől megfosztotta, s azt tevé, hogy a gyermek magát a -szénégető fiának higyje. A többit tudjátok. - -S most Liliafiámma szólala meg: Ha kívántok valamit, adjátok előmbe, -mert engem sokáig nem fogtok látni. Szándékom az, hogy házasságba kelek -az én barátommal, a varázs Zoradúróval, s nehány évezeret a föld -közepében, a házasélet csendes örömei közt, töltök el. Menyegzőnk -vacsorája kész; kéményünk, a Vezúv, füstölg; és így hamar! - -A három királyleány elébe lépett, s így szóla: Te csudaerőt rejtél -hajainkba, s mi adományodnak már, jól is, roszúl is vőnk hasznát. Ne -neheztelj, és ne tekints gondolatlanoknak, ha mi e csudaerőt ma, ily -nevezetes napon, utólszor kívánjuk használni. Mi öröm lehetne nekünk és -királyi férjeinknek, ha száz esztendeig élnénk, ifjak mindég és mindég -szépek, de gyermekeink egymás után hullonganának a sírba, unokáink és -kisunokáink pedig közöttünk forognának, inkább hasonlítva atyáinkhoz -mint maradékinkhoz? mi öröm lehetne azt látnunk, hogy körűlünk öröm és -boldogság virítanának, ha országaink lakosait inség nyomná? Vedd vissza -kegyedet, s eressz az élet közönséges sorsára. Engedd ennek helyébe, -hogy mindég azt akarjuk a mi népeinket boldoggá teszi! - -S a három királyleány lemetszé varázserejű haját, s áltadá azt -Liliafiámma tündérnek, s a három királyfi örömmel szorítá őket -szerelemben habzó kebelére. - -S mostan a nagyhatalmú Zoradúró szólala meg: Ezek szerint a -Százévi-Varázskalendáriom jövendőlése teljesedésbe ment, hogy ezen -ország lemondás által jut boldogléte főpolczára. Teljesítve vannak -ohajtásaitok, s kezeitekben minden eszköz, végrehajtani a mit -föltettetek magatokban. A mely leány kész szépségét s ifjúságát mások -boldogításának áldozatba hozni, az tündér; ezt mondja a Szellemország -törvénykönyve. Vegyétek vissza tehát kezeimből hajaitokat, mint -ugyanannyi varázsvesszőket, s boldogítsátok férjeitek, atyátok és -testvértek országát. - -S amint a herczegkisasszony Capellidóra az arany, Bianchétta az ezüst, -Nérabella a vasvesszőket áltvevék, nemlátott zengzés hallatá magát a -légben, milyet még fül nem halla, s három aranyos prémű felhő szálla -alá, s elkapá a herczegnéket s királyi férjeiket. - -Mi történt tovább, mint éltek az itten nyert hatalommal, mely -szerencsések voltak napjaik, mint boldogíták országaikat, nem tudjuk -elmondani. Annyit azonban nagy bízakodással állíthatunk, és az semmi -kétséget nem szenved, hogy a győzhetetlen, nagydicsőségű, nagykegyelmű -felség, Paffus király, Lindóró koronaherczeg ő magassága, valamint -Capellidóra herczegkisasszony is, s mátkája, az Aranyherczeg, s -Bianchétta herczegkisasszony, s mátkája, az Ezüstherczeg, s Nérabella -herczegkisasszony, és mátkája, a Vasherczeg, élnek s fris és ép -egésségben vannak, ha tudnillik – minden regéink szokott vége szerint – -meg nem holtak. - - - - -A VILIK TÁNCZA. - -Lángoló szemekkel tekinte Oroszlánkőnek kevély ura várának fokairól az -út felé, mely, lecsavarodva a hegyoldalon, végig futja a keskeny -völgyet, s Trencsénnek tartva, mindenhol a Vág partjain, lakosoktól -hemzsegő lapályokba ér. Épen most szöktete ki a várból egy deli termetű -ifju, s kedvére ereszté délczeg lovát, élte vídám érzetében. – Hah! -kiálta a vár ura, vadon kaczagván, s int egyik cselédjének, hogy -gyermekét, Emelkát, szólítsa elő. - -Ahogyan fekete felhők közzűl a szerelem szép csillaga mosolyg alá, úgy -lépe a leány atyja elébe. Ez őt némán viszi márványfolyosójára, s: -Látod-e azt – kérdé – a ki amott nyargal, s rá ismersz-e? - -– Igenis, atyám, felele ez, elfogott szívvel s háborgó érzések közt; az -Gyula, a te udvarnokod. - -– Kit utolszor látsz! dörgé az öreg. - -A leányt elhagyák érzései, szemeit homály vonta be, s eszmélet nélkül -süllyede a mélybe, ha atyjának izmos karja el nem rántá. Visszavezeté -szobájába, s áltadá komornái gondjainak. - -Gyula azonban vígan ügete, nem gyanítva mit végzett a haragos. Útja, így -vélé, a Templomvitézinek pöstyéni hospítiumokban végét éri, mert egy -levél vala nála a priorhoz, oly hagyással, hogy azt titkon adja meg. -Vágyott urának megtenni a kedves szolgálatot, s titkos küldetését -bízodalma jeleként tekintette. – Újabb fényben derűlének rá, -szerelmesre, jövendőjének aranyálmai; – mert melyik olvasóm nem gyanítja -már, hogy Gyula és Emelka szeretik egymást? - -A nap hanyatlása felé megállott az erdőben, nem messze már a conventtől, -s várta az elsötétedést, mert senkitől nem látva akart menni a priorhoz. -A nap egyike vala a Május legszebbjeinek. Az esthajnal arany bíbora, az -égibolt fellegtelen kékje, a fülemilék mély érzésű jajai, a fák, a -bokrok, a mezők virágainak kedves illatozása, a gallyak szerelemlehellő -suhogása: mind ez oly lágyan, oly eltelve találá szívét; az egész -világot kebléhez szerette volna szorítani. De most a harangok bús -kongása, közelebb és távolyabb, a csillagok nevekedő tüze, a munkás élet -egyszeri eltűnése, emlékezteték, hogy ideje lesz indúlni. Méne a Vág -partján, dobogó bátor lélekkel, mintha gyanítaná hogy itt valami várja. -S íme feltűnt előtte a monostor, komolyan és hidegen, ahogy olykor az -élet szokott a szerelemben lángoló szívnek. - -Jelt ada, ahogyan meg vala tanítva rá. A serviens felnyitá a vasajtót, -mely csendesen fordúla meg sarkán, s ezt kérdé lassú szózattal: -Szerzetünktől? - -– Nem, felele Gyula; Oroszlánkő urától, a priorhoz. - -– Jó; utánam tehát! - -Doboga lépéseiktől a folyosó, midőn azon végig menének, s most egy kerek -grádicson lépegettek felfelé. A serviens megálla az első ajtónál, s -hármat kopoga, lassú hamar ütéssel. Egy szózat felele belőlről: Magam -vagyok. – A serviens inte Gyulának, s megnyitá előtte az ajtót, s eltűnt -a sötét folyosón. - -Egy régi szelésű karszékben űle a prior, lámpája bágyadt fénye mellett, -mintegy élet nélkül, s úgy néze ki mint a sírkövek márványszobra. Az -ifju közelébb jöve, s a megőszűlt, összegörbedett prior rámereszté -szemeit. Gondosabban elnézvén a mécs gyenge világánál az ismeretlent, -tenyerét végig voná kopasz homlokán, mint azok szokták, kik valamely rég -elmúltat akarnak emlékökbe visszahozni. - -Az ifju áltadá levelét, s a prior, mindég némán még, felbontá azt, s -megolvasta. Arcza mindinkább elborúlt, s szeme a levélbe látszék tapadva -lenni. Oly csendes vala minden, hogy Gyula tulajdon szíve ütéseit -olvashatta volna. - -Sokára megszólala a prior: Neved? - -– Fejérhegyi Gyula. - -– Szüléid? - -– Fejérhegyi Gyéza és Lorándi Eszter; de már nem élnek. - -– Láttasd gyűrűdet. - -– Utolsó adománya elhaló anyámnak. - -A prior halvány arczát gyenge pirosság futá végig. – Inte neki, űlne le, -s így szóla: Elődöm hirtelen hívatott másfelé, s nem marada ideje hírt -adni Oroszlánkő urának a változás felől; hozzá szól a levél. Halljad mit -ír: „Vesztet levelem vivőjének, bizonyos vesztet! felejti, hogy neki -nincs oly fényes születése mint leányomnak, és mégis meri szeretni. -Vesztet! de titokban!“ - -– S szerelem nézi-e a születés egyenlőségét? – kiáltá az ifju. - -– Hallgass! felele a prior; parancsom van a Rendtől, hogy teljesítsem -valamit urad kívánni fog – Gyula lángolva szökött fel űléséről; – de -téged, kedves ifju, nem bánthatlak. Jer, esküdd, hogy a mit tőlem -hallani fogsz, örök titokban tartod. - -Az ifju teljesíté akaratát. - -Szelíd hanggal, melyben a szív régóta rejtegetett lángjai a -leggyengédedebb ömlöngésekben rezgének, mondá a prior: „Menned kell, és -még ez éjszaka! Croatiába küldelek, mesterünkhöz, egy levéllel. Más vala -kirendelve ez útra, de te viszed. Viseld eszesen magadat, s dolgaidat -bízzad az égre. Ha minden elhagyand, én leszek védelmed. - -– S miként érdemlem én ennyi részvétedet? kérdé az ifju mélyen -megilletve. - -– Régen elmúlt időkre emlékeztetsz! felele a prior; ellágyúlva érzem -szívemet. Tol valami, kimondanom neked, a mi még mindég él keblemben, de -ajakimról soha el nem lebbene. Halljad tehát: Kétszer köszönhetd -anyádnak éltedet. Én őtet az ifjuság egész hevével szerettem, szeretem -még ma is, mint vezércsillagomat a sötét éjben. Gyakran látám atyja -várában; de látta atyád is, s szerette, mint én. Ki ne szerette volna? -De mit beszéljem neked szívem kínjait? Nem tűrhetém a habozást, azt az -örök reményt és örök csüggedelmet; egy vetéssel vágyék látni, koczkám -mit adand. Mentem atyádhoz, kijelenteni neki vágyamat. Fegyverneke -előtalála. Épen jókor! ezt kiáltá rám; a vár tele van örömmel; Esztike -most eskettetik Fejérhegyihez. – Gyűrűdet, mely újjodon van, a -fegyverneknek adám, vinné ajándékúl a menyasszonynak; megrántám paripám -fékét, s mentem, merre lovam vitt. A Templáriusok közzé állottam. -Anyádat tőlem a papi áldás, engem tőle a felesküvés zárának el. S ím -egyszer valamely lovancz jelene meg hospítiumunkban, hol valék. Sok -egyet s mást beszéle, mire nem is ügyelék; de midőn anyád felől kezde -szólani, felrezzene szívem. Beszélé, mely fénynyel méne véghez az -esketés; hogy a menyasszony mely szomorú vala menyegzője napján; hogy -csak a magzati tisztelet fogadtatá el vele férje jobját. Minden szava -gyilkos döfés vala szívemnek. Törvényűl tevém magamnak, hogy felőle -semmi hírt ne tudakozzak, s azt történetből sem hallék. Felsőbbjeim a -keletre küldének, megvívni hitünk elleneivel. Küzdéseimben kerestem a -halált, de fel nem találtam. Kevés hete hogy onnan visszajövék, hogy itt -vagyok, s érted örvendek hogy a szaraczének le nem vágának, mert így -megmenthetém életedet. De íme lecsorgott a homokóra; a csillagok tüzei -bágyadoznak; int az idő. Menj; kísérjen védangyalod! És ha majd -gyötrelmid közt roskadozol, s azt hiszed hogy már oda vagy, hogy nincs -többé szabadúlás; jusson eszedbe hogy én is roskadoztam, s Isten -megtarta. - -Az ifju aléltan dőlt a pap karjai közzé. Az csengete, s belépett a -serviens. Gyula tántorogva méne ki szobájából, felszökelle lovára, nem -értve, nem tudva, vele mi történik. Szorúlt szívvel pillanta az felé, -hol Oroszlánkő kevélyen kél ki az alantabb hegyek sorából, s szíve -rettenetes gyötrelmek közt hánykolódott, midőn lovát az ismért útról -kénytelen volt elfordítani az újra, a nemismertre. - -Oroszlánkőn azonban minden nagy csendben vala. Emelka alig tére magához -ájulásából, midőn a pöstyéni priortól hír jöve, hogy az udvarnok, haza -felé térvén tőlök, a Vág árjaiba fúlt. - -Emelka veszélyes betegségbe esék, egyetlen csemetéje a régi gazdag -háznak! A kemény atya keblét rettegések rázkodtaták. Egy szerzetes -hívatott hozzá segédűl, ki érte a gyógyításhoz. Az visszahozá az életre, -de nem olthatá el kínjait. Látszatólag hervadozott a szép virágszál. - -A nyár eltűnt, érkezék és el is szállott az ősz, s a tél egész -sanyarúságában álla be. A báró rengetegei közt tölté idejét, s űzögette -a vadkanokat, s olykor Temetvényt is, hol, amint gyanítani lehete, nem -kis dolgokat forralgatott a hely urával. S midőn így Oroszlánkőn -csendesség vala, midőn a hó sűrű pillékben hullongott, s a homály -szétterjengeté borzasztó szárnyait, s a néma hallgatást egyedül a -fagytól meredező sas vijongásai s a várbeli őrök éjjeli kiáltozása -szaggaták meg: Emelka előszólítá dajkáját. Perczege szenelőjében a tűz, -s a kisasszony eldőle párnáin, Gunda pedig ki nem fáradhatva beszélé a -mit még gyermekkorában Argírus és Stilfrid felől hallott; s hogy a -magyar nép mint jöve ki Ázsiából; hogy Svatoplug tót herczeggel mint -bánának; hogy dicső királyunk szent István és az ő térítői mely csudákat -tevének; s mikor ezeken általesett, hogy a szenvedő szerelmet mely -jutalom várja, s mely büntetés a hitszegőt; hogy sírjaikból a lelkek is -kikelnek, megbosszúlni az elárúlt, megcsalt szerelmet; és hogy a kik ez -életben egymástól eltépetnek, halálok után fognak egyesűlni. - -Emelka, minden historiái között azt szereté leginkább, a mit neki a -dajka a Vilik felől beszéle. Azt Gunda mindég e szókon kezdé: - -Vilinek, édes gyermekem, az oly leányt hívják, ki mátkakorában hal el. A -Vilik szűnet nélkül járnak-kelnek, megállanak éjfélkor a keresztútakon, -s ott tartják tánczaikat. Ha férfit kapnak elő, addig tánczolnak vele, -míg az is elhal, s az osztán a legifjabb Vili mátkájává lesz, ki ily -legény által jut nyúgalmára; mert míg ilyet nem talál, szüntelenűl -borongolnia kell. Így jára nekem is egy ifjabb leánytestvérem. Hányszor -nem láttam szegényt a hold szelíd világában! – S elbeszélé az olvadozó -Emelkának, hogy az mint szerette vala mátkáját, mit nem szenvedett -érette, s mint hala meg keserves kínjai között. Emelka a tündérvilág -regéiben szereté felejteni földi életének nehéz súlyait. - -Közelíte a tavasz, s a báró, amint egy nap Temetvényből jöve, kimondá -leányának hogy ő menyasszony, és hogy Temetvényi a mátkája. Emelka -ismeré atyja hajthatatlan akaratát, s nem szólva méne ki. A kemény öreg -kedvtelve néze ki a Vág völgyére. – Itt, és jobra s balra, meg’ túl a -hegyeken, én vagyok az úr! én és a vőm! – mondá magában. – Emelka mély -szenvedései közt felkiálta az egekre, s kérése meghallgattatott. Színe -mind halaványabb leve, ajka klárizsai eltűnének, szemének kékje elalvék, -hajai, feketék mint a holló, gyűrűzetek nélkül lapúlának el karján és -keblén, mintha oda a halál terítette volna ki gyászleplét. Elhala. – -Atyám! – ez vala utolsó nyögte – megbocsátom hogy Gyulát kitépéd -keblemből! – S ennek csontjaiban megrendűlt a velő. S amint koporsója -bészegezteték, leviteté azt erdejébe, egy barlang mellé, s ott temetteté -el. Maga a barlangba kele lakni, és soha többé szó nem jöve ki ajakin. - -Szokatlan sebességgel hata el a hír kereskedők által Croatiába is, hogy -Oroszlánkő pusztán áll. Gyula a hírre sietett hona felé. – Életem nem -hasonló-e a virághoz – úgy sohajta – mely legszebb tavaszában tapostatik -el? Ám legyen! De hulladozzanak tehát hervadt levelei, hol boldogságom -sorvadozik. Ha az öreg meg nem engedi hogy együtt őrizzem vele a kedves -Emelka fekvőhelyét, öljön meg; én onnan nem távozom! - -Estve ére Oroszlánkő alá, eltikkadva hosszú útjában. Leírhatatlan rezgés -voná a mélytitkú erdő belsőjébe. Zörgés vevé körűl, mint az ősz -lombjaié, midőn szelek kevergetik; szaggatott hangok csapdosák füleit, -mint a gyászoló fülmilék jajai; gyöngéd csillám, hasonló a -fénybogáréhoz, szikrázgatott a sötétben; a hold tele karimában lépe ki -felhői közzűl; a torony órája éjfélt vere, s Gyula a keresztúton állott, -körűlfogva Viliktől. Szelíden emelkedének szózatjaik; szomorgó ének, -eltelve a szív vágyainak bánatával, eltelve ki nem elégített -szerelemmel, folyt ajakiról. S a táncz mindég sebesb leve; a mátkagyűrűk -és a rozmarínkoszorúk ki-kitetszettek; folytak hajfürtjeik, mint a -foszló köd. Az egyik Gyulához közelíte, s karon kapá. Ez rápillant az -árnyékra, rá ismér, s nevén kiáltja: Emelka! Szemébe pillant a leánynak, -s pillantása megmered. Mellyére szorítja a leány, s az ifjú mellye nem -vér többé; megcsókolva, s halva van. - -Az öreg másnap kijöve barlangjából, hogy a völgybe szálljon alá, s egy -rózsatőnél lelé a holt ifjat. Rá ismere szerencsétlen udvarnokára. -Irgalom Istene, bocsásd meg vétkemet! így kiálta fel. Ekkor vállára -emelé a testet, s lyánya mellé temetteté. - -Sokszor jelenének meg álmainak lyánya s veje, ragyogva mint két -hajnalcsillagok, s bocsánatot lövelének rá, s vígasztalást fájdalmiban. - - - - -A KÉT TESTVÉR. - -Egyszer volt két testvér. Természetök nagyon különbözött egymástól: az -egyik szelíd volt és jó, a nagyobbika haragos, irígy. Az ifjabb szerette -az idősebbet, de ez mindég boszantotta azt. Amint annyira megnőttek, -hogy iskolába lehete őket jártatni, atyjok meghala, s ők elhagyák -honjokat, s kimenének széles e világba. Ahol útjok kétfelé vált, -megállott az idősb, s így szóla az öccséhez: Menj te jobfelé, én balfelé -megyek, s légyen az közöttünk a kötés, hogy a melyikünk nagyobb urrá -lesz a másikánál, szúrja ki a másik szemét, mihelyt összeakadunk -egymással. Az ifjabb kérte a nagyobbat, gondolná meg, mely kegyetlenség -volna azt tenni; de az abba nem hagyá, s az ifjabb kénytelen vala -ráállani. Ekkor elváltanak egymástól, ez jobra, az balra, s ez is, az is -iskolát keresének, hogy tanúlhassanak valamit, s így belőlök ember -válhasson. - -Már nehány évekig folytaták a tanúlást, s az ifjabb jól tanúlt, midőn -egy estve kiméne sétálgatni. Messzéről láta jőni egy kocsit, négy szép -szürkével, de ki ül a kocsiban, azt kivenni nem lehete, oly igen sebesen -vágtatának a lovak. Ekkor ezt mondá magában az ifjabb: Ez nagy úr lehet. -– A kocsi elhajta mellette; oda néz, s ráismer a bátyjára. Rákiáltott: -Bátyám! bátyám! mint örvendek hogy láthatlak. – Bátyja megállítá a -szekeret, s látván öccse mely szegény ruhában vagyon, tudakozá: Mi vagy -te, öcsém? – Az felele: Én még semmi nem vagyok. – Én pedig, felele -amaz, tiszttartó vagyok egy nagy úrnál, s látod mely szép kocsim és mely -szép négy szürkém van? Emlékezel, mit végzénk magunk közt, hogy ha -összeakadunk, a ki nagyobb úr lesz mint a másik, vájja ki a másik -szemét. Nézz fel hát a napra utolszor, mert azt ugyan meg nem látod -többé. Az ifjabb felnéze, de nem a napba, hanem Istenhez, s könyörge, ne -hagyná el őtet bajában. Ekkor mondá bátyjának: Ha csakugyan oly -kegyetlen akarsz lenni, hogy elveszed szemem világát: arra kérlek, -bátyám, vezess aztán egy feszűlet alá, hogy imádkozhassam és ott -meghalhassak. Gonosz bátyja ígérte ugyan, de nem vala szándéka megtenni -a mit ígére. Amint kiszúrta szemeit, elvezette azt egy akasztófa alá, s -ott hagyá magára. - -A világtalan most buzgóan könyörge, és sokat. S ímhol repűl három holló -a világnak megannyi részeiről, s leszállott az akasztófára. - -– Beszéljétek elő, mi történt nálatok; azután én is elbeszélem, mi -történt minálunk. - -Egyik holló ezt felelé: A mi királyunk felette szomorú. Egy fája vala, -mely ezüst körtvéket terme; s a király a fát nagyon szerette mind -szépsége miatt, mind hogy körtvéi igen ízletesek voltak. Már hét -esztendeje, hogy a fa nem terem, s ezért ily szomorú a király. - -– S senki sincs, a ki segítsen? kérdé az első holló. - -– De igen, felele a második. A fa tövénél egy varangyék fúra lakást, az -szíjja magába a mi ezüstnek a fába kellene menni. Ha a varangyékot -kiásnák, megölnék, ismét oly gyümölcs teremne a fán mint egykor. De azt -csak huszonnégy gyémánt golyó ölheti meg, még pedig ha mind a huszonnégy -egyszerre lövetik rá. - -A harmadik holló így szóla: A mi királyunk felette szomorú. Fia kiesett -az ablakon, s kiütötte mindkét szemét, s orvosai neki szemet csinálni -nem tudnak. - -Akkor kérdé a második holló: S nincs senki hogy segítsen? - -– De igen, felele a harmadik. Ezen akasztófa tövében egy fű nő; ha azt -rakják fel a király fiának, mingyárt látni fog. - -Ekkor mondá az első holló: Rajtam a sor, s most én mondom el, nálunk mi -történik. A mi királyunk felette szomorú. Valamit talált, a mit meg nem -tud fejteni: egy üveg koporsót, s abban egy nagy szépségű leányt; a -leány napról-napra szebbé lesz és nagyobbá, de soha nem serkenhet fel. - -Akkor kérdé a második holló: S nincs senki, ki segéljen? - -– Nehezen, felele az első, mert a leány történetét senki nem tudja; s ha -volna is, még szomorúbb volna, hogy azt maga nem találta ki. Egy mód -volna segíteni a bajon, s az abban áll, hogy van egy fehér grifmadár, -annak farkából kellene szerzeni egy tollat. Az mindenre felel, a mit -tőle kérdenek. De a fehér grifmadár nem könnyen ád ki tollat a farkából, -s ki merne közel menni hozzá? – E szóra a három holló felröppene, s arra -felé szállott, a merre magának tetszett. - -Amint a világtalan nem hallá őket többé szólani, ledőlt a földre, s -előveve egy fűvet a másika után, ahogy egyike vagy másika kezébe -akadott, s mindeniket rátette szemére. Ezt gondolá magában: Talán -ráakadok arra a sok között, melyet a hollók emlegettek. S ezzel együtt -ezt is gondolá: Ha fellelem azt a fűvet, egész életemben könyörűletes -leszek az eránt, a kit bajban fogok látni. Amint ezt gondolá el, egy -fűvet szakaszta ismét, rátette két szemére, s – látott! Akkor hálát ada -Istennek, hogy visszakapá szeme világát, s felkölt, hogy segítsen a -három királyon, kik felől a hollók beszélettek. - -Legelőbb azt éré, a ki az ezüst körtve miatt szomorkodott. Egyenesen -méne az udvarhoz, s be kívána eresztetni. - -Akkor rákiálta az őr: Ki vagy te? – Azt felelé hogy ő kertész. - -– S mit keresel? - -– Én ezüst körtvét akarok termeszteni. - -– Másféle emberek is voltak itt már mint te vagy, és még sem tudtak. De -minthogy itt vagy egyszer, csak menj tehát! - -Belépvén a palotába, mélyen meghajtotta magát, s így szóla a királyhoz: -Uram király! én ezüst körtvét akarok termeszteni. A király képe -felderűlt, s ekképen felele hozzá: Ha azt tudod, neked adom országom -felét. Ő pedig ezt válaszolá: Nékem ahhoz huszonnégy kapás kell s -huszonnégy katona; de ezeknek gyémánttal kell megtölteniek puskáikat. - -– Az én testőreim mindig gyémánttal lőnek, mond a király. - -A király egyet inte, s azonnal előállott huszonnégy katona, puskásan, és -huszonnégy napszámos, kapával. Közikbe vevék a deákot, s elmenének a -kertbe. Amint megállának a körtvefa mellett, úgy hagyá a deák, hogy a -huszonnégy napszámos kapálja fel a földet a fa tövében, valamíg egy nagy -békát lelnek; s akkor szökjenek félre a béka elől, mert az igen mérges. -A huszonnégy ember megtevé a mit a deák parancsola, s amint félnap -hányák a földet, ráakadtak a békára. Félreugrék előle minden, mert az -oly nagy volt mint egy disznó; ezüst pánczél vala egész testén, s tüzet -lihege. A huszonnégy katona pedig nem ijedt meg; felvonák sárkányaikat, -s amint a deák nekik ezt kiáltá: Lobbants! sült a puska, s a varangyék -felfordúlt, s messze elnyújtotta két lábát. A fa egyszerre virágzásnak -indúlt, s az ezüst körtve fürtösen függe gallyain. A király leszakaszta -egyet, és mivelhogy az igen jóízű vala, a deáknak adta fél országát, úgy -hogy az mingyárt fél királylyá leve. De a deák így szóla: Uram király, -nekem messze ám az útam; adj tehát nekem ebből három körtvét. A király a -három körtvét tulajdon kezével szakasztá le, s a deáknak adta. Az pedig -ment, felkeresni a két másik szomorkodó királyt. - -A második az volt, a kinek megvakúlt a fia. A deák egyenesen ment az -udvarhoz, s bé akara eresztetni. Az őr rákiálta: Ki vagy te? Azt felelé -hogy ő doktor. - -– S mit keresel? - -– A herczeget akarom meggyógyítani. - -– Másféle doctorok valának itt már mint te vagy, s mégsem boldogúltak. -Te sem fogsz. - -Pajtása megszólala: Tudod hogy a király mit parancsolt: eresszünk hozzá -mindent, még ha czigány volna is, mihelyt doktornak mondja magát. Menj -be bátran! - -A király a maga thrónusán űle, s igen szomorú volt. Mélyen meghajtá -magát a deák, s így szólott: Uram király, meg akarom gyógyítani fiadat. - -– Jer hát, felele a király; ha meggyógyítod, tiéd az országom fele. - -A király lelépegete thrónusáról, s maga vezette el őtet beteg -gyermekéhez. A deák elővevé a fűvet, melynek gyógyító erejét maga is -tapasztalá, rátette a herczeg szemére, s az tüstént látott. Azon a -király annyira megörűlt, hogy mingyárt neki adta fele országát, amint -megígérte vala, úgy hogy már két fél országai valának. De a deák így -szólott: Az én útam messze út ám! Maradjon nálad a félország, míg -visszafordúlok. - -A király és a herczeg megígérék, hogy addig gondját viselik. Ő pedig -ment a harmadik királyhoz, a kit megölt a bú. - -Amint a deák az udvar kapujához ére, a király fennt űlt a maga -thrónusán, s így szóla ministereihez: A kapu előtt egy fiatal ember űl, -s velem akar szólani, hozzátok elő. – A ministerek lemenének, ott -találták a deákot, s álmélkodának a király bölcseségén. Belépvén a deák, -a király inte ministereinek, s azok a királyt ott hagyák. - -Amint a király és a deák magokban maradának, így szóla a király: Te -nekem azt akarod elmondani, hogy az üveg koporsóban fekvő leány kicsoda, -s mi történt vele. Menj, nézzed elébb. - -A király megránta egy ezüst zsineget, felgörge a kárpit, s a deák -meglátá a leányt. Rettenetesen megtetszett neki a leány, mert az -rettenetesen szép vala, s a deák így szólott: - -– Uram király! ne higyje felséged, hogy én okosabb vagyok felségednél; -nékem félannyira sem ér bölcseségem. De ha megígéri felséged, hogy ezt -nékem adja feleségűl, módot adok felségednek, hogy maga tudja meg -történetét, s kitalálja, mint kelljen életre hozni. - -A király bámúlással hallá a deák okosságát, s ezt mondá neki: Légyen meg -a mit akarsz. - -A deák egyet fordúlt, s ment, felkeresni a fehér grifmadarat. - -A deák sok napokat tölte már útazásában, oly országokon végig, hol sem -ember, sem más állat nem lakott; de egyszerre nagy tombolást hallának -meg fülei. Tudni akarta, honnan jöhet a tombolás. Ment tehát éjjel -nappal, s a tombolás mindég mindég nagyobb leve. Amint a reggel -felhasadt, két hegy között látta magát. Azok harczolának egymással, azok -tomboltak úgy. Mint midőn két kakas szökdös egymás szemébe, vagy mint -midőn egyik kos a másikat öklelgeti, úgy szökdelt, úgy taszigálta -egymást a két hegy, s a mely út a fehér grifmadárhoz vive, a két -egymással harczoló hegy közt méne el. Akkoron mondá a deák: Kegyelmes -nagyságos Hegy uraimék, alázatosan kérem kelmeteket, légyenek csak annyi -kevés várakozással, míg itten keresztül mégyek. - -Az egyik hegy kérdé: Hová akarsz menni? - -A deák felele: A fehér grifmadárhoz. - -Akkor a másik hegy: Jó, szaladj el hát közöttünk; de légy olyan jó, s -tudd meg a fehér grifmadártól, meddig kell még harczolgatnunk, s hozzd -el feleletét. Mindketten beléfáradánk a verekedésbe, s még sem lehet -megszünnünk. - -– Szívesen megteszem, felele a deák. S a két hegy egész erővel erőlködék -nyugva maradhatni, de mindég tombolt állásában, míg a deák köztök -elsuhant. Alig vonta ki lábát, s a két hegy megint verekedett. - -Megint sok nap ment a deák oly országokon, hol sem ember, sem más állat -nem vala, míg végre a Holttengerhez ért. Ezen által kell vala mennie, de -nem talála sem hajót, sem szálat; ellenben egy vén dadát láta meg egy -dióhajban. Ez vala az egyetlenegy hidas a Holttengeren. A vén dada -mindazt a ki általmenni akara a Holttengeren, kivetette a dióhajból, -hogy annak kínosan el kelle veszni. - -A deák így szóla: Szép Tekintetes Asszonykám, kérem alázatosan, vigyen -által engem! - -A szép tekintetes asszony felele: S hová akarsz menni? - -– A fehér grifmadárhoz. - -– Jó, áltviszlek; de ígérd meg, hogy nekem választ hozandasz, meddig -kell még itt révészkednem? - -– Szívesen, felele a deák. – Ezzel belé űlt a dióhajba a szép vén dada -mellé, s három nap és három éjjel szüntelen menének, s úgy értek által a -Holttengeren. - -S most a fehér grifmadár residentiájában vala. De a fejér grifmadár nem -vala otthon; csak gazdasszonyát találta. - -Az nem tuda eléggé álmélkodni, midőn meglátá a deákot, mert nyolczvan -esztendeje vala már hogy itt lakott, a nélkül hogy embert látott volna. - -– Mit akarsz nálunk? kérdé a deáktól. - -– Egy tollat a fehér grifmadár farkából. - -– Jaj neked, fiam! monda amaz; azért ugyan életeddel fogsz fizetni. - -S most a deák: Nemzetes asszonyom, kérem szépen kigyelmedet, szánjon -meg; kérje a grifmadarat, hogy ne bántson. Imhol egy kis ajándékot -hoztam asszonyságodnak. – S e szókkal által adá neki a három ezüst -körtvét, a mit útjára az első búslakodó királytól hoza. - -– Miként jutsz te e gyümölcshöz? kérdé az agg dada, s a deák elbeszélé -neki az egész történetet. Akkor mondá neki a gazdasszony: Meg sem -álmodhatd, mely kedves szolgálatot nyújtottál a fehér grifmadárnak; -aligha teljesítve nem lesz a mit kívánál. - -Ki sem mondá jól a szót, midőn egyszerre kimondhatatlan zuhogást -hallának, mint a fergetegeké a legirtózatosb éjeken. - -– Mi ez? kérdé a deák. - -Az öreg felele: A fehér grifmadár jő; szárnyának mindenik mozdítása hét -mértföldre hozza végig. Bújj el hamar; ha meglát, egyszerre eltép. - -A deák az ágy alá vonta magát; a gazdasszony pedig bevoná a kárpitokat, -hogy a deák ki ne látszassék. Alig tudta ezt megtenni, s íme a grifmadár -leereszkedék a felhők közzűl. - -A fehér grifmadár igen kedvetlen vala, s búsan és hallgatva jára fel és -alá. Az öreg hozzá lépett, s e szókkal igyekszék felvidítani: - -– Hát neked mi bajod? - -A fehér grifmadár felele: Tudod hogy az én nagy ellenségem a varangyék, -hét esztendő olta már az ezüst körtvefa alá vette magát, s ott egy ezüst -pánczélt csinál magának. Ha kilencz esztendeig dolgozhatja pánczélját, -rajta nem eshetik seb, őtet senki meg nem győzheti, s az enyéimeket -iszonyú csapás várja. Én tudom, mint lehetne őtet megölni, de azt -mondanom senkinek nem szabad, sőt csak azt sem tudakoznom, ha él-e még, -és hogy mit csinál. A kilencz esztendő majd kitelik, s ez ejt ily nagy -gondokba. De mi ez? én emberhús-szagot érzek. - -Az öreg neki ezt mondá: Éhes lehetsz ily hosszas repűlésedben. Nesze -gyümölcs! – s elébe tevé a három ezüst körtvét. - -A fehér grifmadár egyszerre felvídúla, megszelídűle, s ezt mondotta: Az -ezüst körtve azt mutatja, hogy az én nagy ellenségem a varangyék ölve -van. Akárki tette azt, nekem mindég kedves leszen, s három kérdést -engedek neki. - -Amint a deák ezt hallá, kibúva az ágy alól, nagy alázatossággal meghajtá -magát a fehér grifmadár előtt, s beszédét ígyen kezdette: Nagy -bölcseségű, tudományú Grifmadár, én, én öltem meg a varangyékot. -Minthogy tehát oly kegyes valál, megígérni hogy három kérdést -engedendesz, teljesítsd, könyörgök alázatosan, a mit ígérél. Először, -mondd el nekem, meddig fog még az az asszony a dióhajban révészkedni? - -A fehér grifmadár: Egész életében; annak nincsen szabadúlás. - -– Másodszor: meddig fog még a két hegy csatázgatni egymással? - -– Míg egy embert magok közzé nem szorítanak s össze nem zúznak. - -– Harmadik kérésem: engedd hogy farkadból kihúzhassak egy tollat, s -elvihessem. - -A fehér grifmadár felele: Ha oly igen nagy nem volna szolgálatod melyet -nekem nyújtottál már a gondolatért is széllyeltépdelnélek. De -megígértem, s szavamat állom. Fogj meg egyet farkam tollából, s mikor a -gazdasszony ezt mondja: egy, kettő, három, rántsd ki hamar. – A fejér -grifmadár most kétlábával belécsimbalkozott két hegybe, s fejét a -folyamba hajtotta le. A vén gazdasszony elkezdé a számlálást: egy! -kettő! – három! s a toll a deák kezébe maradt. A fejér grifmadár a -szerint ordíta kínjában mint száz mennykövekkel terhes fergeteg; a két -hegyet porrá morzsolá, s kiitta a folyamot. Oly igen nagyok voltak -kínjai. - -A vén gazdasszony felhozá a vacsorát. A fejér grifmadár sok túdós -dolgokat beszéle a vacsora felett, használatosokat a deáknak, s végre -fekünni menének. - -Más nap reggel a fejér grifmadár ismét kirepűle, elnézni mi történik a -világon, a deák pedig útnak indúlt haza felé. A Holttenger mellett -megszólítá a vén dada: Hozsz-e nekem feleletet? - -– Hozok, mondá; de elébb vígy keresztűl a vizen. - -A vén dada általvivé, s a deák sebesen másza fel egy fára, s onnan -kiáltá a vén asszonynak: Te soha ki nem szabadúlsz; holtodiglan itt kell -maradnod. - -Ezen a vén dada annyira megharaguvék, hogy belé veté magát a tengerbe, s -ott veszett. De a tenger nagy habokat löke ki magából, hogy a deák sok -mértföldekre nyakig jára a vizben. - -Most a két birkozgató hegyhez ére el. - -– Hozsz-e nekünk feleletet? kérdék ezek. - -– Hozok, mondá; de csak akkor mondom el, mikor álteresztetek magatok -közt. - -A két hegy erőt veve magán, s keresztűlereszté a deákot. Akkor ezt -kiáltá nekik: Míg valakit magatok közzé nem kaptok, s össze nem -roccsantjátok. - -– Jaj! ordítá a két hegy, mikor lesz még az? – Megújított dühhel újra -elkezdék döngetni egymást. - -Szerencsésen elére a búslakodó királyhoz, meghajtá magát előtte, áltadá -neki a fejér grifmadár farka tollát, s ezt mondá neki: Ez a toll magában -írja le valamit tudni ohajtasz, s így te vagy a legokosabb ember az -egész föld kerekségén. - -A király erre így válaszola: Azt mingyárt meglátjuk. – Elzárkozott a -deákkal a maga titkos szobájába, s ezt mondá a tollnak: Beszéld elő, mi -az a mit én most tudni vágyok. Sokáig íra a toll, s azzal végig nyúlt a -tintatartón, hogy magát kipihenhesse. A király a deákkal az asztal mellé -űle le, s ezt olvasák: - - -A HÓLEÁNY TÖRTÉNETE. - -Egyszer volt egy király. Annak egy királynéja volt. De nem voltak -gyermekeik. A királyné azon felette szomorkodott. Amint egyszer az -ablakban űlt és varrott, megszúrta tűjével az újját, s egy csöpp vére a -hóba csöppent. – Ah, mondá a királyné, ha lyányom volna, oly fejér mint -a hó, s oly piros mint a vér! Nem sokára azután gyermeke született: egy -leányka, s fejér és piros mint a hó és mint a vér, mire nézve Hóleánynak -neveztetett. De a királynénak meg kelle halni. - -Hét esztendő múlva más királynét veve. Az mindég nézé magát a tűkörben, -mert felette szép volt, s sokat tarta szépsége felől. – Tűkör, így szóla -egykor, nem én vagyok-e a legszebb asszony a világon? – A tűkör így -felelt: Felséges királyné, te ugyan igen szép vagy, de a Hóleány -hétezerszerte szebb. – Ezen a királyné rettenetesen felharagudott, s -megparancsolta egy vadászának, hogy a leányt vigye ki az erdőbe s lőjje -agyon. - -A vadász a leányt elvitte az erdők közzé, de agyon nem lőtte, mert az -igen igen szép volt. - -– Menj innen édes lyánykám, mond a lyánynak, de messze, igen messze! itt -veszély lebeg feletted. - -A leány ment, míg estve lett. Akkor egy viskóba ére, hol hét törpe -lakott. A hét törpe szívesen látá a leányt, s oly gondját viselék, -mintha saját lyányok volt volna. - -A vadász kénytelen vala megcsalni a királynét. Egy szarvasborjút lőtt, -kimetszette nyelvét, s azt mondá a királynénak, hogy az a leány nyelve. -A királyné nagyon megörűlt. - -A királyné megint nézé magát a tűkörben. - -– Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e legszebb asszony e világon? – Felséged -ugyan igen szép, de a Hóleány a hét törpénél hétezerszerte szebb. - -Ezen a királyné nagyon megharagvék, parasztasszony-ruhába öltözött, egy -kosár méregbeáztatott almát víve karján, s elment a hét törpéhez az -erdőbe. A hét törpe közzűl egy sem vala a háznál; kimentek volt -dolgaikra. A királyné békopogtatott. A Hóleány megnyitá az ajtót; nem -ismere a királynéra, s azt hitte hogy valamely parasztasszony, ki -vásárra mégyen. A királyné megszólította a Hóleányt: Végy almát tőlem! - -– Vennék, felele ez, de nincs pénzem. - -Erre a királyné: Minthogy szépecske vagy, ingyen adok neked egyet. Ekkor -a legszebbet, de egyszersmind legmérgesebbet elővevé, ketté szelé, s a -Hóleánynak adá. A Hóleány alig nyele el egy szeletet belőle, s halva -feküdt. A királyné nagy örömmel távozott a viskótól. - -A hét törpe halva lelé a Hóleányt, s nagyon szomorkodék hogy azt fel nem -ébresztheti. Üvegkoporsóba fekteték a Hóleányt, s kitették az erdőbe, s -az egyik mindég strázsálá. Uram király, úgy leléd őtet te is. Hogy te -azt egy nagy titkon vevéd meg a hét törpétől, nem szükség neked -mondanom; azt te tudod, s vége a Hóleány történetének. – - -Király s deák nem kevéssé álmélkodának a történeten, s a deák -megszólala: Uram király, engedd, hogy a tollnak én is tegyek egy -kérdést. De a király ezt mondotta rá: Nem! tudom én mit akarsz kérdeni; -toll, felelj. - -A toll felkölt a tintatartóról, s írt: – A Hóleány nem nyelte el az -almát; úgy tüstént megholt volna; szájában vagyon az még most is, s csak -szédűlésben vagyon. A deáknál van egy fű; az magához hozhatja. - -A deáknak csak most juta eszébe hogy nála még a fű, mely őtet és a -király fiát meggyógyította. Végig voná azt a Hóleány szemén és száján, s -az megnyitá szemeit, kipökte az almaszeletet, s nem volt semmi baja. - -A király elhíresztelé hogy ő nagy menyegzőt akar tartani, s meghítt reá -sok hatalmas királyokat, királynékat, a többek közt azt is, a ki a -Hóleányt megétette. A királyné nagy gonddal felczifrálta magát, megálla -a tűkör előtt, s ezt mondotta: Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e a legszebb -asszony a világon? - -– Felséged öregszeni kezd; már igen sok van, a ki még szebb. De legszebb -az egész világon a Hóleány, kinek menyegzőjére felséged is meg van híva. -Az hétezerszerte szebb mint a legszebbek egyetemben. - -A királyné akkor nagyon megharagudott; összetörte a tűkröt, felűlt egy -felhőre, mert nagy varázs vala, elszállott a felhővel, s soha többet nem -látszatott. - -De a deák és Hóleány menyegzőjén nem csak királyok és királynék, hanem -szegény emberek is jelenének meg nagy számban, kik ezektől segélyt -vártak. Amint a deák kijöve a templomból, s osztogatta alamizsnáját, -bátyja ötlött szemébe a koldusok között. Elvitte azt a palotába, s így -szólt hozzá: Emlékezel hogy kitoltad szemeimet, mert te már tiszttartó -valál, én pedig csak szegény deákocska? Én most király vagyok, te pedig -koldus. - -– Szúrd ki hát szememet! kiáltá az vad kevélységgel. - -– Nem, mondá a szelíd testvér; én neked megbocsátok, s sok pénz urává -teszlek, külömben nyomorúságban halnál meg. - -– De beszéld elő elébb, mint levél te királylyá. - -Amint az ifjabb azt neki elmondá, az idősebb felkölt, elment az -akasztófa alá, s várta hogy a hollók szálljanak le hozzá is. Ezt gondolá -magában: Ha az öcsém a hollók által király leve, én császár lehetek, -mert én több vagyok mint ő. Akkor ismét kiszúrom szemeit. Oly kaján -lelkű vala ő, hogy az öccse jósága nem ellágyította, hanem még nagyobb -gonoszságra ingerlette. - -Sokáig várakozott az akasztófa alatt, igen sokáig. Végre előszállott a -három holló. - -Az egyik így kezdé a beszédet a két más társával: Tudjátok, hogy -bennünket egy deák kihallgata, s hogy a három királynak elverte -bánatját? - -A második így felelt: Tudjuk; ezután jobban kell vigyáznunk, hogy ki ne -hallgassanak megint. - -S a harmadik: Nézzétek, itt leseget utánunk ismét egy, még pedig egy -megátalkodott, gonosz lelkű. - -– Álljunk neki mind a hárman, s csipdessük addig, míg el nem vesz! – -kiáltának most, s neki-álltanak, összecsipdesék, míg egy íze sem marada -épségben. - -A deákot és a Hóleányt az egész világ szerette. – Élnek-e még, nem -tudhatjuk; de méltók voltak hogy éljenek örökkön és örökké. - - - - -ARDÓNAK URNÉJA. - - -I. - -Kedvetlenűl űle Messzer Giovánni az elvénhedett tölgy alatt, -nekimeresztvén szemeit a fellegektől hányt égre, melyen úgy kavargának a -felhők mint az ő keblében az érzelmek. Olykor hévvel kapa guitárrja -húrjai közzé, mintha keble vészeit a zengés ereje által akarná -elcsendesíteni; de lelke vadabb hánykódást szenvede, mint hogy ezt vagy -azt tehesse; húrjai siketen nyikogának heves érintései alatt. -Bódúltságában nem sejté, hogy a völgyből dobogás hat hozzá, hallhatóbban -mindég, és hogy végre két idegen áll mellette, kik rá komolyan -tekingetnek. Egyike ezeknek Bellapietra vala; súgár növésben s gyönyörű -arczczal, és – a mi szokatlan az ő honában – szöghajú, s szemei kékek. -Az Giovánninak ifjú barátja volt; együtt jöttek Robert Károly -királyunkkal Nápolyból, midőn ez koronánk bírásáért készűle megküzdeni. -Másika egy fegyverben megőszűlt magyar vala, ki a két olaszt megkedvelé -hűségökért egymás eránt, s tettek által gyakorta bizonyított vitéz -lelkek miatt. - -Amint Messzer Giovánnit belső hánykódásai végre felszökteték üléséből, s -ő ezeket megsejté, így szólla hozzájok: - -– Egy nap közelít felénk, mely eldönti dolgainkat. Fennmaradunk-e -azontúl, s melyikünk marad életben, azt tudni nem lehet. Elmondom tehát, -honnan erednek hánykódásaim, nehogy bennem megütközzetek; mit ítél -felőlem a sokaság, arra kevés gondom. De előbb tegyük, a mi, mint -vezéreknek, tisztünk. Azután összetalálkozunk Ardó mellett, a hársnál. - -Ekkor különválának; mindenike megjárá őrhelyeit, a vitézeket -gyúlasztgatá, hogy lennének mindég készen; az ég sötétedik, s eddig is -tapasztalák, ellenségök mely fortélyos, mely vitéz, mely vakmerő. - -Éjfél vala midőn kerengésöket elvégzék. Giovánni jelene meg legkésőbb. -Ama dombon, hol most az udvarház, nagy lángban ége a tűz, s a vitézek -elnyúlának körűle. Egyik csoportjok falatozott, a másik lovaikhoz láta, -némelyike fegyverét, szerszámát csínosgatta, élesítgette. Egy más -csoport mesélgetéssel tölté az időt; mert közöttök sokan valának, s ez -világosan mutatja ázsiai eredetünket, kik virradtig fonák, ha kelle, a -mesélést, mit a magyar katona, a magyar pásztorember, s a szüretelők, -aratók, még ma is gyakorlanak. Bizonyossá tévén magát a három vezér, -hogy sergeik vígyázatlan nem maradnak, s így nem retteghetni hogy -meglepessenek, lelépdelének a hárshoz. Giovánni hátát a vastag fa -derekának veté, úgy hogy szeme előtt látá a sárosi várat, s így kezdé -beszédét: - -– Emlékeztek barátim, hogy urunk a király engem küldött vala előre a -zsoldosokkal, tanúlnám ki a hely fekvését, míg utánunk jövend, megtörni -a kevély Trencsényi Máté gróf hatalmát, ki maga marada fenn ellenei -közzűl. Bejárám tehát a vidéket, hegyről völgyre, hol egész sergemmel, -hol csak válogatott vitézimmel, olykor egyedűl is, s néha szokott -öltözetemben, s ahol kelle, idegen köntösben. Egyik mászkálásom alatt -eltévedék. Kifáradva értem a hárshoz, s egy leányszemélyt találtam -árnyékában. Kértem, szánna meg s adna ennem. Egy fazék tejet teve -előmbe, s azolta nem ismerem magamat. Te, Bellapietra ismersz; te pedig, -régi fegyvertárs, elhihetd, asszonyi arcz engem úgy nem tuda soha -megilletni, ahogy megrettenteni semmi fegyver nem tudott. Kevélykedtem -hideg nyúgalmamban, s a pillantat, mely elszédítheté vala a világnak -minden férfiait, egy szép gömbölyeg lágy kacsó szorítása, és mindazon -kedvezések, melyekben magát a kölcsönös szeretet kinyilatkoztatja, -boldogítottnak érzi, nekem annyi vala mint egy pohár víz. Sokszor -mondám, hogy engem semmi nem hozhat lángba, hanemha valamely isteni -lyány egy csésze naphtával jő nekem, mely – amint a keleti útazók -beszélik – meggyúlván egyszer, el nem alszik, míg magával együtt edényét -is megemésztette. Oly hideg valék azon szerencsétlen – nem! azon -szerencsés szép napig, mely e tájra hozott. Míg a tejet iszom, imhol jő -egy elszabadúlt paripa, s megáll a lyány előtt. Mi is volna a -természetben, a mi hatalma alá örömmel nem hajlana! A leány felűle reá, -még egyszer egy pillantatot vetvén az idegenre kit a téjjel -felélesztett, s szemeinek súgárjai béhatának szívembe, hogyan a nap -szokta nyilait a mi hazánk leghévebb szakaiban. – S ki az a leány? ezt -fogjátok tudakozni. – Odafenn lakik Sáros várában, ellene hadainknak, a -Máté gróf leánya. Látád-e őt, öreg vitéz? Ha nem, álmélkodni fogsz -rajtam. Te, Bellapietra, megértesz ha mondom, varázsereje hasonló a mi -szebb egünk holdjához, midőn súgárait a rózsák ernyőjébe lövelli. Amint -eltűne szemeim elől, tudakozódtam felőle a lakosok viskójiban. Minden -imádja; mert ő oly jó, oly szelíd, oly nyájas; s azonban büszke, -harczkedvelő, s tántoríthatatlan érzésiben. Atyja néki ajándékozá e -falut; s ő ide, míg még béke volt, gyakorta sétála le, s gyönyörködék a -hely kies fekvésében; miolta mi vagyunk itt, soha nem láttatá velek -magát. Hányszor nem jövék ide, remélvén hogy itt találom! de mindég -hijába. Sokszor segélyt hoztam szegényeinek; azt mondtam hogy azt nékik -ő küldi; senkitől nem ismerve s idegen öltözetben; csakhogy áldatni -halljam, míg bennünket a háború inségei miatt átkoznak. Kövekre írtam -fel honom énekeit, s elvetettem az út szélein, hol ő sétálni szokott, -hogy lássa meg, ha lejő talán megint, és olvassa. Énekimben csak ő él, -csak ő lakik szívemben; annak ő a királynéja. Midőn végre ide kelle -jönnünk, Ardón választám szállásomat, s míg az egész táj fel vala -égetve, fel vala dúlva, megkímélém Ardót, hogy értse ki volt légyen itt. -Innen ered elváltozásom, melyet magam sem értek. – Hallátok, mi történt -s mi történik velem, s gondoljátok a mi tetszik. - -Két barátja némán űle, s sokára az öreg vitéz szólamla meg: Mindaz amit -hallék, varázslatra mutat, s azt gyaníttatja, hogy a táj nem ok nélkűl -beszél csudákat a hely asszonya felől. Hallottam s elfelejtettem; ki -gondol affélékkel? Annyit említek, hogy az Ardó urnéjának adományai -mindég veszélyt hoznak. Sergemben lesz valaki, a ki többet tudhat; -végére járok, s elmondom neked, hogy tudj tőle őrizkedni. - -Menni akara, s előtalálá a király követét, hogy Bellapietra és Giovánni -menjenek; már a szomszéd hegyek közt van. Az öreg áltvevé az elősereg -igazgatását, s a kettő ment a király elébe. - - -II. - -Sáros vára mozgásban volt. Máté gróf a múlt éjjel megérkezék, egész -seregével. Bástyája ormáról kőfala fokain lobogának zászlói; az udvaron -ismét egy, óriási nagyságban. S a zászló mellett sír vala ásva, jelűl, -hogy ő, ha megveretnék is, ha megmászatnának is a kőfalak, ügyét addig -védi, míg mindnyájan nem vesznek. Leánya, kit közönségesen az Ardó -urnéjának nevezének, a sánczokon lépegete fel, hol megtekinté a -készűleteket; mert ő érte a had munkáihoz; midőn egy szegény sorsú -asszony négy gyermekével bejöve a vár kapuján. Az Ardó urnéja ráismere -gyermeki éveinek gondviselőjére; elébe ment, s nyájasan nyújtá neki -jobját. – Azt ugyan jól tevéd, kedves öregem, mondá neki, hogy a veszély -idejében meglátni akarál; koczkáink peregnek, senki nem tudhatja, hatot -ütnek-e vagy vakot. - -– Ah, szép Nagysád, felele ez; ohajtottam ismét csókolhatni a kezeket, -melyek vélem oly gyakran tőnek jól, de nem mertem volna csendes lakomból -kibúni, hová elrejtettél, ha nem vevém tegnapi izenetedet, hogy ott -többé bátorságban nem vagyok, s jönnék fel. - -– Én izentem-e? Arról én nem tudok; felele ez. De a háborgó időkben -semmi gond nem szükségtelen. Mondd elő, mit tudsz? - -– Hogyan? kérdé az asszony; hiszen izenetedet egyenesen az a nem tudom -ki hozá, a kivel nekem oly sok ízben küldél segélyt, vígasztalást. Az -nem tőled volt küldve? - -– Mondom, nem értelek; így folytatá a kisasszony szavait. Ki az? mit -kerese nálad? - -Ekkor az öreg: – Egy estve, nehány hete már hogy a dolog történt, egy -idegen, minden czifra és fény nélkül, belépe szegény lakomba, s azt -kérdé, ha ismerlek-e? – S ki ne ismerné az Ardó urnéját? felelém, s én -még inkább ismerhetem mint mások, mert kisdedsége olta körűle -szolgáltam, s minden reggel, minden estve könyörgök boldoglétéért. – Az -szép tőled, felele az idegen; de szoros kötelességed egyszersmind, mert -ő is mindennap emlékezik rólad, s ím most is küld gyermekidnek valamit. -Ekkor egy rakáska arany- és ezüstpénzt asztalomon hagyott. Az nap olta -gyakran megjelene nálunk; sohasem únatkozott el játékait űzni -keresztleányoddal, s egész órákig hallgatá ha rólad beszéltem s gyermeki -korodról, és hogy mint nőttél nagyra. S mikor azt mondám, hogy -katonásabb kisasszony vagy mint minden férfi széles e világon, s hogy a -verekedés, a csata minden örömed, mélyen sohajta fel. Mindég hagya -valamit ha jött, s azt mondotta hogy te küldöd. Kis druszád egykor -tudakozá, ki ő; s azt felelé, hogy hazája idegen föld, s hogy nem rég -olta tiéd, de testestűl, lelkestűl a tiéd. – Tegnap hajnaltájban -békopogtata nálunk, felvere álmunkból, s ezt kiáltá: Fel! fel! el innen -hamar! jön a király, egész seregestűl. Magatok vagytok, bántástok -eshetnék. Menjetek a várba; ezt izeni asszonyotok; rátok gondja lesz; s -ímhol vagyunk. - -A kisasszony elandalodva álla. Végre megszólalt: Tőlem az izenet nem -méne. De akárki légyen az ismeretlen, ő nekem barátom; mert tette szép. - -– Minden bizonynyal az! mondá az öreg, s kétszeresen barátod. Jót teve, -s éretted tevé. - -A kisasszony elfordúlt. – - -A tárogató éles hangjai hírűl adák a vár ormairól, hogy közelít az -ellenségi had. Az könnyed lovasság vala, s a hegy aljában telepedett -meg. Míg egy részek felkapatott a várhegyen, felkérni a várat, a vezérek -elmaradtak, s barátságosan beszélgetének; Messzer Giovánni, egy tüzes, -jókedvű magyar, Irfe a neve, és a Giovánni barátja, Bellapietra. - -– Kérlek, barátim, ha majd bébocsátanak, vígyázzatok magatokra, s semmit -a gróf leányától el ne végyetek. Az emberek szájában egy bohó monda jár, -én meg nem foghatom s nem hiszem, de sokon megtörtént, és így kerűlni -kell: Ha ki a lyánytól valamit kíván és megnyeri, szerelmes lesz belé -haláliglan, szerelme által haláliglan szerencsétlen. S képzelhetni-e -nagyobb bajt, mint ha a király biztosai közzűl egyikünk vagy másikunk el -találná veszteni szívét, mire holnap oly szükségünk lehet? - -– Nem tudnád megmondani, honnan ered a monda? kérdé Bellapietra. - -– Mondom, felele Irfe; míg felérünk a hegyen, elég időm marad rá; mert -íme visszatér a követ, s a kapu nyitva áll. - -Irfe így beszéllé: - - -III. - -– A régibb időkben, míg szent vallásunk a magyar földen gyökereket vere -s elterjede, a régibb tudomány és az új gyakor küzdésben valának -egymással. Bűbájosok és jósolók keltek az új világosságnak ellenére; s -így esett, hogy I András alatt a keresztyénség üldözőkre talált -mindenszerte. Templomaink kiraboltatának, s a hit követőit kínzották, -gyilkolták. A kik elkerűlheték a kardot, a hegyek közzé rejteztek el. -Itt akkor csak erdő vala, s egyedül ott lehete látni egy kisded házat, -hol most Ardó áll. Abban egy csudaszépségű jósasszony lakott. De amely -kellemes arczában, szívében oly kegyetlen volt. Ez gerjesztgeté -leginkább a lázadás lángját e tájakon, s örvendve nézé előre, mint -vesznek a keresztyének halmonként. Egykor háza küszöbén állott vala, s -felpislongott a csillagok közzé, hallgatá a lombok suhogását s a -csermelyék ömléseit, midőn egy ifjút láta eljönni az erdőkből. Az neki -lábaihoz borúlt, s kérte, rejtené el üldözői elől. Nem tudá hogy a kinek -segélyéhez folyamodott, a jós Gána. Az ifjú nevét a monda Mitónak -hirdeti. A jós nagyon örvende az ifjú megjelenésén, mert épen valamely -ifjú szívének vérére vala szüksége pokolbeli mesterségeihez. Elrejté -tehát az ártatlant kamarájában; de midőn üldözői nála is tevének eránta -kérdést, megnyitá nekik a kamarát. A gyilkolók nem láták meg az ifjat; -szemek fényét elvevé a jós szépsége. S amint ezek tovább menének, beméne -az ifjúhoz; étket vive neki és italt, megvarázsolva előbb mind ezt mind -azt; a mi kitetszék onnan, hogy az ifjú legottan igen mély álomba -süllyedett. Eljövén az óra, mely a jósnak legkedvezőbbnek látszott undok -mesterségeihez, közelíte az ifjú nyoszolyája mellé, varázsmécsével egyik -kezében, a másikban nagy késével. Vasát már belé akará meríteni az ifjú -szívébe, midőn az a gondolat szállá meg, hogy elébb lesse ki az ifjú -legtitkosb gondolatját, melyre neki más mesterségéhez vala nagy -szüksége. Egy varangyékot, mely, épen holdtöltekor, a negyedik hónap -negyedik napján szólalt vala meg, rátette az ifjú homlokára, s Mitó -azonnal szerelemmel kiáltá a Gána nevet. Az asszony elérté a heves -felkiáltást. Akkor előbb az ifjú hajából, azután a magáéból lemetszett -egy fürtöt, együvé fonta azt, s megégette, s a haj hamvát elhintette a -szép ifjú szívén; s íme a nyoszolya mellett a falon egyszerre megjelent -a Gána képe. Az asszony elérté szíve lángolását. Ismét megújítá a -mesterséget, s most harmadikszor is, s mindég úgy találá, hogy az ifjú -szíve, lelke vele foglalatoskodik. Egyszerre támadott mély szerelme -elváltoztatá a gonosz szándékot. – Hah! vesszen, úgymond, egész -varázshatalmam, de a szép legényt nem áldozom fel mesterségimnek! - -Az ifjú más nap menni akara: az asszony nem ereszté. Elleneid keresnek, -úgymond; te csak nálam vagy bátorságban. Az ifjú örömmel veszteg maradt. -Szívét nála hagyá, ha ment volna is. Mely szép, mely édes, mely -gyönyörű, boldog napokat élének! A hársat az út mellett az nap ülteték, -melyen elsőben vallák meg egymásnak szerelmöket. Gána napról napra -szerelmesb leve, emberibb, s kész volt volna lemondani a rosz lelkek -társaságáról, csak azok mondottak volna le az övéről. Mitó mindinkább -sejté meg, hogy körűle nem jó dolgok történnek; de egy tekintet, -melylyel az ő szép Ganája szemeibe pillantott, eloszlatá gyanúit. - -Egy nap, minekutána sok éjjel egymás után valamely szirtkapu s valamely -temérdek kincs felől álmodék, de a melyet Gána elébb csapodár -enyelgések, végre még harag és fenyegetés által is el igyekezett -távoztatni elméjéből, kiméne az erdők közzé; úgy hitte, felejteni fogja -baját, s ismét eljuthat eltűnt nyugalmához. Már messzére marada el tőle -a ház, midőn feleszméle, hogy sietvén, a maga nyílai helyett a Gánáéit -hozta el. S most – oh csuda! – azon szirtkapu előtt állt, melyet -annyiszor látott vala álmaiban. Az áltellent emelkedő szirtfal egyik -csúcsán elvisítá magát egy szokatlan nagyságú bagoly. Mitó, ki ezen -állat eránt gyermeksége olta meggyőzhetetlen undorodást érze, előkapá -tegzét, s a nyilat rá pattantá. Az csúfolkodó visongással repűle fel, s -körűlrepkedé homlokát. A nyíl egy szirthasadásban marada. Mitó felmásza -a szirtre hogy kivegye a nyilat; s amint azt kivevé, egyszerre -szétpattant a szirt, mint valamely nagy kapu két szárnya. Egy palotát -láta tárva maga előtt, s bátor nyugodt elmével lépe belé. - -Gazdagon ki vala világítva a barlang, s az egész fény egy karbunkulusból -eredett, mely a bolt kellő közepébe vala forrasztva. Körűltekinté magát, -s szögletében egy gyengekorú leányzót láta meg, de lánczok közzé verve. -– Azért jössz-e hogy megölj? kérdé a leány. – Sőt hogy kiszabadítsalak, -gyönyörű teremtés! felele Mitó. – Úgy csak azt kell tenned, hogy -bilincsemet illesd meg a nyillal, mely kezedben van, s egyszerre -lepattannak; jól ismerem e nyilakat. Mitó megtevé a mire a leány -intette, s az felszökék vasaiból, s futott. Kijutván a barlangból, -földre veté magát, sírt, könyörgött, égre emelt kezekkel. Most pedig -szalada, mint a gímek a Kézsmárk hegyein, s Mitó mindenütt a lyány -nyomaiban. Megállapodván a hegy bérczein, Mitó kéré a leányt, térne Gána -házához; ott bátorságban fogna lenni, s mindene leszen a mit kívánni -fog. A lyány reszketni kezde a nevet hallván, s elsápada. – Oh ölj meg -inkább mint hogy ahhoz vígy, kinél gonoszb ellenségem nem lehet. Négy -éve már miolta kiragadott szüléim keblekből, hogy születésem -tizenhatodik visszafordúlóján megölhessen, mert neki átkozott -mesterségeihez ártatlan szívek vérére van szüksége. Sokszor beszélte -nekem maga, s épen e nyíl akara lenni gyilkolásom eszköze, melyet -viselsz. Már régolta nem láttam őtet, s minthogy ma lépek tizenhatodik -évembe, úgy hittem, ő jön, midőn a barlang megnyílt, s teljesíteni fogja -szándékát. Ha téged nem ő külde ki, ha emberi szív dobog kebledben, -kérlek, jámbor idegen, könyörűlj rajtam, s vígy ama várba! Atyám ottan -lakik. - -Az ifjú szíve többnemű érzések által vala megrázva. Az a bizonyosodás, -hogy kedvese elhíresedett bűbájos, hogy embert öldös áldozatúl, hogy -lelkekkel czimborál, és hogy ő azt előtte, a gyanító előtt, tagadozá, -elborzasztotta, s előbbi szerelmét útálattá változtatá. Felölelte az -eltikkadt leányt, s elvitte atyja várába. - -Gána későn sejté meg, hogy Mitó elcserélte nyilait. Elhalva ijedtében, -elővevé varázstűkrét, s meglátá Mitót, s a mely perczben az aranyfürtű -leányt atyjának áltadja. Haragja a dühösségig ment. Való hogy miolta -szereté Mitót, nem akará elölni a leányt, de szabadon sem akará -ereszteni. A lelkek, és a kik vele szövetkezésben voltak, ezer meg’ ezer -szerek által jelengeték neki, hogy a kedves kis Izsike pusztítólag fog -belé kapni szerelmébe. Ezért tartá fogva az aranyfürtű gyermeket, s -irtózva látá most, hogy szelídsége által magához vala kegyetlen. - -Bosszút, olthatatlan bosszút lihegve azon vala, hogy a várbeliek örömét -undok mesterségei által, bármely szerrel, megháboríthassa; de a gonosz -szándék felforgatva süllyedt el a vár káplánja imádságiban. Egy nap -irtózatos alak jelene meg neki, mit ő jól ismért, s bosszantó kaczajjal -adá értésére, hogy Mitó és Izsike a vár oltára előtt összeesküvének. -Látd most, mit nyerél vele, hogy nékem meg nem áldozád, amint én -kívántam? ezt veté szavaihoz, s eltűnt. A leggyötrőbb szerelem és -gyűlölség minden dühében esküvék most, hogy mivel bosszúját Mitón nem -állhatja, az egész férfinemen fogja kiönteni. Gonosz mesterségeinek -mindenikével szövögette varázslatit, hogy valaki az Ardó úrnéjától, ahol -az együtt járdala Mitóval, valamit kérend és kérését megnyerendi, őt -szeresse haláláig, egyedűl, végetlenűl, szerencsétlenűl, s vesztére -önmagának. - -A várbeli toronyőr éjfélkor tűzben pillantá meg az ardói erdőhalmot s a -rettegett varázsházat, s Gánát többé senki nem látta. De a hárs -sértetlenűl marada, s nem egy éjjeli vándor szívszaggató jajgást halla -lombjai közt, s egy derengő alakot a fa árnyékában. - - -IV. - -Máté gróf azonban híveit, lázainak vezéreiket, a nagynyelű zászló mellé -szólítá fel, a kiásott sír szélére. Bellapietra elmondá nekik, a mi rá -vala bízva. A Trencsény grófja ezt válaszolá: „A mit ígértek, engem meg -nem indít, fenyegetéstek meg nem rettent. Bíztattok, hogy ha áltmegyek a -Robert Károly felére, nyugalmas birtokában maradok jószágomnak: én -azokat tudom még védeni; hogy Robert Károly meghágy méltóságimban: engem -azzal az én uram, a cseh Venczely, ruháza fel, s nincs szükségem hogy -bennek más megerősítsen. Vesztemmel, halálommal rettentgettek? a csaták -kimenetele bizonytalan; ti és én egyeránt veszhetünk. Sokan elpártolának -tőlem: a kik híven maradtak, salaktalanok, mint az arany; intézze el -küzdés a pört; jónak a jóért győzni vagy veszni dicső dolog. Azonban -senki ne mondja, hogy Máté, a trencsényi gróf, nem szívesen látá -vendégit; jertek, fogadjátok szívesen a mit adok.“ - -S mostan előjöve Máté grófnak leánya, az Ardó úrnéja, a sötétfényű -parancsoló. Mint a ki magában egyesít mennyet, földet, világos kék -öltözet fogá körűl, s fejéről sárgásan zöld fátyol folya le. Sáfárnéja, -kit olvasóim már ismernek, három arany poharat vive utána, a követség -fejeinek számokra, míg mások az ő kísérőikkel foglalatoskodtanak. A -sáfárné közelébb vonúla asszonyához, s ezt súgá neki: Az amott, ki -annyira rád gömbölyíti szemeit, az hozá hozzám izenetidet s ajándékidat. -Az úrné elfojtá szíve lobbanását, s a két más vezérrel beszélgete, -csendesnek színlelvén magát. Keresztleánykája hozzá simúlt, s így -szólította meg: Édes nagysám, nem-e ahhoz is, a ki velünk annyi jót -teve? Megkapá a gyermek kezét, s odahagyá a három idegent. De a gyermek -visszaszaladt, s legelébb is Messzer Giovánninak nyújtá az arany -serleget, hogy innék ez is, mint már előbb a kettő. És amint ez -leguggola a gyermekhez, hogy szíve imádottjának kedvenczével -nyájaskodjék, ez valamit súga neki. Sőt víg elméjű magyar társoknak úgy -látszott, hogy a kisded kezekből valami suhant által a Giovánni kezeibe. -Hogy a kelő vér pirosra festé a sápadt orczákat, s hogy ragyogának -szemei, mint a nap mosolyg a megszaggatott vészfellegek közzűl, azt igen -jól látta. És midőn visszatérve a király sergéhez, búcsúzásokkor kezet -szorítának, gyűrűt sejte a Messzer ujján, a mit elébb soha nem sejtett. - - -V. - -Derűlt vala a nap, melyen a két had közelíte egymás felé, hogy -megvívjanak. Mosolygva sütött az ég királynéja, s a pipis énekelve -szálla fel hozzá, mintha inteni akarná a küzdeni akarókat, hogy térjenek -az élet örömihez, s a vérontást hagyják abba. Az mind hijába volt. -Robert Károly megálla a halmon, hogy lássa a csatát, s mellette Omodé, a -nádor, két fejdelmei a seregnek, s alattok Giovánni és Bellapietra. - -– A mely fergeteges a múlt éj vala, olyan lészen a mai napunk, mondá az -utolsóbb. Lásd, barátom, mint duzzasztják a csermelyt a zápor és a hegy -patakjai, lásd habjai mint kavarognak. Veszve van, a ki néki vágtat. - -S a király: Nézzétek, mint fejti ki magát a gróf hada; kiismerni a gróf -munkáján az értelmes katonát. De hát az micsoda amott? Délczeg paripáján -nem asszonyi alak szökdelget-e a sorok közt? - -– A gróf leánya, mondá Omodé; szebbet egész nemében nem láthatni, s -bátor és vitéz, mint a leglelkesebb férfi. - -Erre a király: Ha ki fogva hozza hozzám, annak adom nőűl, Sáros vára -pedig, egész vidékével, légyen mátkaajándékom. - -– Önkényt foglyúl adhatja magát, de erővel senki nem teszi azzá! mondá -Messzer Giovánni. - -De a szónak nem hivének, és némely feltevé magában, hogy elnyeri a szép -díjt. Szebb és drágább ugyan még nem is volt. Olyan vala ő, mint a hadak -istennéje, támadásra gyúlasztgatván atyja elősergét. Fürtjeinek éje -göndörögve omlott ki ezüst sisakja alól; a nap játszva csillámtatá ezüst -sugárit a pánczél tündöklő czápáiban, mely fel- és alá habzott, mint a -tusát-szerető kebel szokott a pánczél alatt; fekete szemei villámlottak, -haragosan és szerelmesen egyszersmind, hogy valakivel összeakada, el -kelle tőle fordúlni, bár kardja megkímélte. Súgár mint a nyíl, könnyű -mint a pehely, erős mint az aczél, szép mint egy csillag, így repűle -végig a sorok között. Ha csapatja visszatolatott, ismét előnyomúla; a -sebhedtek feledék fájdalmaikat; a haldoklók örömmel rogyának össze, -midőn láták. Egyenesen a király halmának vette nyargalását, midőn a -nádor békanyarítá a gróf szélső csapatait, s az egész had össze vala -bomolva. A leány szemei végig nézének a zavaron, s látták atyja bizonyos -vesztét. - -– Vissza váradba, atyám! kiáltá; én felvigyázok vonúlásodra. – S a -hídnál kevesed magával megállott, hasonló a chérubhoz, ki lángoló -pallossal álla őrt a paradicsom ajtajánál. Máté gróf keresztűlméne a -hídon; a futamlók egymást tolva mentek utána, s a híd letört a teher -alatt, s a habok közzűl irtózatos jajszó hallatszék. A hősleány még -mindég erős lélekkel vesztegle; de látván hogy szaporodnak a tolongók, s -az övéi közzűl mindég többen hullanak, megfordítá lovát, beszökék a -vízbe, hogy ő is menjen atyjával. Giovánni útat nyitott magának, szinte -a víz széléig, midőn a hab a hős Szépet elnyelé. Végig-nyargala a -parton, fel és le, lesvén mindenütt, a víz hol veti fel a leányt, hogy -utána szökjék, hogy erős karral megragadja, kikapja. Ohajtásinak fele -bételjesedék. Hol a habok ereje megszelídűlt a szélesb mederben, a víz -szerelmes gonddal vitte ki a parthoz, de élet nélkűl. Szép még halva is, -ahogy a régiek az Alvást szobrozták. - -Giovánni és Bellapietra eltemeték a szép holtat; ez forróan ömlő könnyek -közt, amannak szemei könnyek nélkűl, megmeredve. Giovánni más nap sehol -nem találtatott; senki nem mondhatá, hová leve. - -Robert Károly nem sokára azután lengyel királylyá lőn, s Bellapietra -vele ment Varsóba; ott az oroszokkal kereskedésben állók egy bús idegent -emlegettek előtte, ki Ázsia szélén foga lakást, s egy csatában halálos -sebet kapott, s utolsó óráiban barátitól azt kíváná, hogy gyűrűje ujján -hagyassék. Nápolyi vendégek ellenben úgy beszélék Budán, hogy a -byzancziumi császár sergében egy idegen veve szolgálatot, ki -Magyarországról jutott oda, és hogy annak közönségesen kedvelt énekei -mindég valamely setétfényű Úrnét magasztalának, ki végre egyik -csatájában a hatalommal előtolakodó törökök ellen, homályos halált -talála. - - - - -A LEVÉL. - -Egyikében azon magyar faluknak, melyek a Tisza vagy Duna job szélén, – -de talán a balon – vagy talán az ország közepében – igazán hol, nem -tudom, mert száz esztendeje már, hogy a falu elpusztúla, egy fiatal -hadnagy 1887-ben bús kedvvel űlt a fogadó ebédlőjében. Szeretett és -szerettetett. De a leányt atyja, egy gazdag fösvény gabonakereskedő, más -valakihez akará adni. Elég ok, néki-ereszkedni a mély búnak. – A -szerelem nem hízlal, hanem fogyaszt; s a hadnagy mindég pisloga az ajtó -felé, ha hozzák-e már ebédjét. De a cseléd helyett egy vándorlegényt -láta belépni a szobába, kinek hátán vala csomója, s a kinek csomóján egy -kan macska űlt. A kandúr kövér volt; szőre barna, termete középszer, -bajusza fekete, nyalkán kipederve, kikulimázolva, mint magyar legényhez -illik. - -A vándorlegény a másik lóczán foga helyet, s letette nyalábját és a -macskát a nyalábon, s ezt kérdé a macskától: Ehetnél, Károlykám? - -A hadnagy nem mere hinni füleinek, midőn a kandúr igen érthetőleg így -felelt: Igen ám, még pedig nagyon. - -– S mit ennél, Károlykám? - -A kandúr felele: Engem ma melancholiás éhség szálla meg; kérlek, adasd -nekem a hamleti monologot: Lenni? nem lenni? - -A vándorlegény felele: Azt megevéd tegnap; ma nem vehetém meg újra. - -– Tudom, felele a kandúr; de a Fleischer Shakespearje amaz úr előtt, ki -ott űl, megüté az orromat; kérd csak, szakassza ki könyvéből azt a -monológot. Úgy látszik, búsúl; hihetőleg úgy szerencsétlen mint én; e -szerint azt szabad reménylenem hogy megszán, s teljesíteni fogja a mit -ohajtok. - -A vándorlegény közelébb vonakodék a hadnagyhoz. - -– Mi egek csudája ez? s a Kegyed macskája igazán papírossal él? - -Meghökkenve álla ott a vándorlegény, s szembetűnő öntetszéssel így -szóla: Uraságod a titokban-gazdag hét éj egyikében született, minthogy -az én Károlykám szavát értette. - -– Mi az a titokban-gazdag hét éj, én nem tudom, felele a hadnagy; de azt -tudom hogy Lucza asszony napján jöttem e világra. - -– Derék, igen derék! kiáltá a vándorlegény, s minthogy ma Luczaasszony -napja van, kívánok Uraságodnak minden gondolható boldogságot. Azonban -kérem tisztelettel Uraságodat – ekkor hirtelen kikapá a könyvet a -hadnagy elől, s a To be? or not to be? egyszerre ki vala szakasztva, s -odavetve a kandúrnak, ki azt képzelhetetlen mohósággal s kedvére -mormogva faldosta fel. - -– Van-e eszed, ember? kérdé a felszökött hadnagy; de a vándorlegény -engesztelőleg kapa karjához, s így szóla: Hallja csak Uraságod, most -mingyárt kezdi a declamálást; de azt szebb hallani künn mint e zárt -szobában. Jőjön Uraságod a kertbe. Kedves kis hely; ott lesz szép őtet -hallani. - -Csábúlva van – mondá magában a hadnagy, mert a hó nagy szemekben -szállongott. De épen azért, mert az embert csábúltnak nézé, engede -hívásának. - -Mihelyt beléptek a kertbe, azonnal megszűnt esni a hó. Hársvirág -hullongott a fellegtelen égből, s amint járni kezdének, virúltak a kert -növevényei, s a föld kebeléből csudaszépségű virágok feslettek elő. -Rózsaillatokkal egyveledve hangzott a fülmilék csattogása, s a tavasz -mágusi leblei suhogtanak végig a fákon; a Rhododendron ponticum, a -Soldanella alpína, Datura fastuosa, Nullumbia, Streligia regina -virítának tarka gyönyörködtető zavarban előttök. - -A hadnagy csak most sejté meg, hogy a vándorlegény kezében könyv vagyon, -s oda pillantván el vállai felett, látta, hogy amint az könyvéből némely -neveket olvas vala ki, azok pompás exemplárokban állanak körűlök. - -Ekkor mondá a hadnagy: Jó ember, minekutána Kegyed ily nagy kertész, én -pedig halok a botanicáért, kérem, teremtse elő nekem a Pelargoniumnak -azon nemét is, melynek Pelargonium Ferdinandeum nevet adának. Hallom, -hogy az felette szép; még nem volt alkalmam látni. - -– Nagy örömmel, mondá a vándorlegény, s össze s visszaforgatá a könyv -lapjait, de haszontalan, s most felkiáltott: Mely gondatlanság! könyvem -a szellemek botanicája; nekem csak oly növevényeket szabad -elővarázslanom, miknek nevei itt állanak. Új meg’ új supplementjei jőnek -mindég, ahogy új meg’ új plánta jő ismeretségbe s nevet kap. Mi nem -maradhatunk hátrább az embereknél; s most látom hogy az az új virág – -hogyan is tetszék mondani? – Pelargonium Ferdinandeum – toldalékomban -még nem áll. Írni fogok a nyomtatónak, hogy a legújabb íveket küldje meg -haladék nélkűl, s más alkalommal szolgálatjára leszek Uraságodnak. - -Most egy jászmínernyőbe érének, s a két úr leűle egy pázsitszéken, a -kandúr pedig, egyik ágról a másikra szökdelgetve, szívszaggató -hangzatokban declamálgatá a maga Lenni vagy Nemlennijét. Hadnagy úr -megkapá orrát, megrángatta füleit, s aranyszín üstökét, minden kímélés -nélkül tépte meg, hogy álmából, melyben magát lenni gondolá, -kivergődhessék. Haszontalan volt minden fülrángatása, üstöktépdelése, a -jelenet el nem tűnt. Nem bíra tovább magával. - -Most néki-ment a vándorlegénynek: Ember vagy ördög, vagy a mi magadnak -tetszik, mi pokolbeli játékot űzögetsz te énvelem? Ez a macskadeclamátió -minden csontomat keresztűljárja. - -A kandúr, diadalmának örvendve, kiálta le hozzájok: Lám! s hát nem -való-e a mit Collin mond, hogy a legfőbb tető a művészség? Ily lelkes -hallgatótól javaltatni oly édes, hogy e kibeszélhetetlen gyötrelmeknek -is enyhűlést ád. - -S a vándorlegény most: Az én kandúrkám története szívet olvasztó, s nem -volna rosz, kiadni journáljainkban. Az olvasók lelke nemesedést venne -belőle, és ha valaha valami, ez tenne elmére kimondhatatlan hatást, -kivált a szépnemnél. Hallja Uraságod. - -– S Kandúr Károly uram fogja beszéleni? kérdé a hadnagy, elrejteni akart -borzongással. - -– Oh nem, felele a vándorlegény; Uraságod az ő melodiósus, de kevéskét -erős előadásához nincsen hozzászokva; én mondom azt, noha Uraságod sokat -veszít; mert egy szép kandúrlélek vallástétét saját ajkairól hallani, -hasonlíthatatlan öröm. - -De nem tetszenék egy czigarrót pípázni, míg a történetet beszélem? -kérdé, s nyájas szívességgel nyújtá a hadnagynak szelenczéjét. Merem -ajánlani. Én ezt a varázsdohány-páhóból vettem, melyet nem régen adának -ki arendába. Bácza felette kedves ízű. A varázs, ki azt feltalálta, -privilégiumot kapa rá háromszáz esztendőre, s rettenetes a mit nyer. – - -S míg így beszélnek, imhol repűl egy csillár. A hadnagy a kis bogár -tüzénél meggyújtá pípáját, a vándor pedig mondá: No tehát hallja -Uraságod, mely csuda történt szegény barátommal: - -Kandúrkám, mely Uraságod előtt itten szökdelgete, egyszer ember volt, -mint mi ketten; még pedig hivatalban, tekintetben, méltóságban, s nyitva -volt előtte a kinézés, bár egy kisség távolykán, szinte a -miniszterségig; – hogy kimondjam egy szóval: practicáns volt! – Mint -ilyen, belé szeretett a játékszín egyik szépjébe, midőn az a Käthchen -von Heilbronn személyét viselé. S a leány sokat hasonlíta egy -nagyszépségű cziczácskához; oly csapodár, oly törlőszködő, oly puhácskák -kezei, mint a macska bársony lábacskája; de mikor a garderobban pörre -jutott a dolog: húh, akkor aztán bezzeg megmutatta, mit tud körmeivel, -fogaival; úgy hogy félig tréfából, félig igazán az ő Heilbronni -Katiczácska nevét Heilbronni Cziczukácskává változtaták. A lyány -kedvéért az én barátom is színjátszóvá akara lenni. A director neki oly -feltételeket teve elébe, melyekre ráállania nem volt nehéz: – 1. hogy -Károly első esztendőben szolgáljon fizetés nélkűl; 2. hogy minden estve, -melyen nem nyerend javalást, kárpótlékúl fizessen ezer aranyat; 3. hogy -első játékához szerezzen egy darabot, mely kilenczvenkilencz estve -egymás után mindég növekedő számú hallgatóknak adassék, s napról napra -többet hozzon be. Barátom ráállott a kötésekre, csak azon törte magát, -hogy oly darabot hol fog majd találni. Mert – magunk közt légyen mondva -– dolgunk a drámai poezis mezején átkozottan rosszúl áll. - -Amely városban lakánk, ott volt egy schuster is. Ez elgondolá magában: -Annyit dolgozám lábaknak: ideje, hogy valaha már lábakban is dolgozzam. -Valljuk meg, dolgozása valóban négylábú dolgozás vala. A schuster -megkínálá vele barátomat, de ez az elsőséget annak adá, a mit nékem önte -tollamba a barátság. Szerénységem tilt elmondanom, hogy szerencsésebb -munkát mint ez az enyém volt, nem találhatni; talán ez volt a -legszerencsésebb mind azon játékszíni darabok közt, melyeket a világ sok -esztendők olta látott. - -A hadnagy belé ugrata szavába: Nem tetszenék Kegyednek folytatni a -kandúr történetét; a darab expositióját hagynánk jobb órára. - -A vándorlegény most: Látom, Uraságod lángol hallani dolgozásomat. Holnap -felolvassuk; most csak tartalmát, hogy ízlése felizgattassék, s lássa -Uraságod, mily gazdag hatásban a tárgy. – Egy kandúr belé szeret egy -fejér egérbe, s a helyett hogy azt felfalná, kalácsot, tortát lopdos -neki. De az egér nem szereti a kandúrt, mert jegyben áll az Egérkirály -fiával. Meg akarja látogatni az Egérkirály örökösét, s drótegérfogóba -esik. A kandúr meglátja ott, kirágja a drótegérfogót, s a fejér egeret -kiszabadítja. A fejér egeret megilleti a hősi szerelem, s a kandúrnak -adja szívét és pacskóját. - -Játszák a darabot, s az én barátom kiteszen magáért. Midőn a második -felvonás végével lelépe a színről, kedvese, ki az egeret játszá, kezébe -nyom egy czédulácskát, melyen e kevés szó álla: „Szívem édes kandúrkája! -Szeretlek szívemből. Hív Katiczácskád, Cziczácskád, Egerecskéd, mint -magadnak tetszik.“ – Ki volt valaha boldogabb mint az én barátom? – - -A vándorlegény beszélését irtózatos nyivákolás szakasztá félbe. -Szerelem, megcsalatkozott remény, fájdalom, dühösség, s mind azon -ingredientiák, melyekből a szerencsétlenűl szerető áll, zenge, síva, -jajgata e hangokban. A nyivákolást a kandúr tevé, ki hozzájok csúszott, -s hallá emlegettetni szerelme gyötrelmeit. A vándorlegény szelíd hangon -szóla hozzá: Károlykám, kérlek szépen, viseld csendesen magadat; -különben kénytelen leszek megverni. - -A kandúr férfias lélekkel nyomá el szemeiben első lába fejével a sírást, -s a kert bokrai közt tűnt el. - -A vándorlegény folytatá beszédét: Barátom egészen elfoglalva boldogsága -érzésétől, felejté, hogy a kuliszek megől ki kellene lépnie, míg társai -kitaszítgaták. Ott egy levelet kellett volna általadnia a darab hősének, -de szerelmes ábrándozásai közt elfelejte papírost hozni fel. A sugdaló -rákiált: A levelet! a levelet! – Ez eszmélet nélkül benyúl a kebelébe, s -elővonja a Katicza billetjét. Amaz tüzet szikrázó szemekkel olvassa azt, -mert a comoedia Katiczájába ő is halálosan szerelmes vala. Az -intermezzóban hallottam, hogy ezt mondá a schusternek: Benefíszként -Kegyednek adom darabját, s stiblit és papucsot Kegyednél varratok -mindég, csak tanítsa meg a semmirekellőt. Adjon neki szúrásokat azon -hármas árral, mely által mint schuster és dramaturgus és varázs -uralkodik. - -Varázsság úgy czéh, mint schusterség és poesis. Az inasokon, legényeken, -mestereken kívül minden czéhben vannak himpellérek, kiknek diplomájok -nincs, legényeket nem tartanak, taksát nem fizetnek, s mégis -kontárkodnak. Efféle volt az a koloncz, még pedig mind a schusterség -szabad, mind a poesis kézmívesi mesterségében s a varázsságéban. -Külömben is régi gyűlőlködésben álla barátommal a fel nem vett dráma és -egy pár stibli miatt, melynek történetét másszor. Ezek szerint alázatos -némaságban hajtá meg magát a játék hősének, s teljesíté a mit neki -megígért. Szegény barátom a játék végével le akará vetni -macskaöltözetét, de abból ki nem kelhete. Addig sorvada mind mind -kissebbé a ruhaőr kezei közt, míg végre egészen macskává válva, -miákolva, az ablakon kiszökött. - -Másnap tizenkettőkor délben a ház zsindelyezetjén sétála fel hozzám, s -ezt mondá: Tizenkettőtől egyig mindég szabad lesz szólanom, de ennem nem -egyebet mint írást. Szívem gyomorrá van áltvarázsolva, s amilyen az -akkornapi érzésem, olyannak kell lenni a könyvnek is, melyet felfalok. -Uraságod látá, mint evé meg a Hamlet monológját; a Szemere sonettjeit -már tízszer faldosta fel. Egyszer a féltékenység éhe kínzá, s egy -ülőhelyében ette meg Don Gutiért, az ángoly Othellót és a Rossiniét azon -felűl. Nem szerezhetek neki elég könyvet. - -Meghatva barátom szerencsétlensége által, föltettem magamban, hogy -bajából kisegítem. Tudva van Uraságod előtt, hogy minden tudományos -egyetemben van egy tizenharmadik oskola, melyben a Fekete tart leczkéket -a magiából. Mindég csak tizenhárom hallgatót vesz fel, s a ki az utolsó -leczkéről kimenvén, utolsónak marad, azt megtartja, fizetésbe. Hogy -kifejthessem szegény barátomat e varázslatából, én is leczkére jártam -nála, s már most tudom, hogy minden bűbájolás bizonyos feltételen -alapol; teljesítetvén a mi fel vala téve, vége van a varázslatnak. Most -hát fel s alá vándorlok az én Károlykámmal, mint Garbonczásdiák, hogy -kitanúlhassam, mely feltételtől függ az ő kifejtődése, és hogy valamely -derék varázsmesternél állhassak szolgálatba. Kész vagyok mint -varázskertész, varázsszakács, varázsíró ingyen dolgozni nála egész -esztendeig, csak azt lehessen kitanúlnom, hogy barátom kimenekedése mely -kötés teljesítésétől függ. Nagyon megköszönném Uraságodnak, ha valamely -derék varázsmesterhez akarna ajánlani. Énvelem meg lesz elégedve, mert -én a mesterségben már derekas előmenetelt tettem, melynek, ha tetszik -látni, mingyárt adom egy-két bizonyságát. - -– Jó ember, bár engem útasíthatna más valaki ilyenhez, mert ha -valakinek, nekem volna ám derék varázsmesterre szükségem! mondá mélyen -sóhajtva a hadnagy. Egy leányba vagyok szerelmes, egy gazdag fösvény -gabonakereskedő lyányába, kit Demeternek hívnak. Az gyermekét nem akarja -hozzám adni, hanem egy gazdag csúf öreg emberhez. Luczának hívják a szép -lyányt, s atyja ma nagy vendégséget ád, talán hogy gyűrűt váltsanak; én -pedig itt űlök kínomban, gyötrelmemben, hogy el nem tudom fordítani a -bajt. - -– Ha csak az a baja Uraságodnak, arról könnyen teszünk, mondá a -vándorlegény; megmutatom én itt, mit tanúltam, és ha meg találok -tetszeni a hely lakosinak, s látom, hogy köztök kenyeremet -megkereshetem, talán meg is telepedem itt. De akkor aztán kérem -Uraságodat, hogy váltsa ki nekem a mesterlevelet, s mint gyámoltalan -kezdőt, segélgessen valamivel. De oda be a szobában jobb lesz -meghánynunk vetnünk, mint kezdjük, mint ide künn. - -Bémenének a hadnagy szobájába, s a Garbonczás-diák kiteríte maga előtt -egy ív tiszta papírost, s tíz ujjaival három ízben nyúla el a tiszta -papíros felett, a nélkül hogy ahoz hozzá ért volna, s mondá a -hadnagynak: Tessék megolvasni. - -A hadnagy kezébe veszi azt, s látja, hogy a szép Luczácska abban -ígéreteket tesz neki, hogy szerelmét őhozzá semmi gátlás, semmi erőszak, -semmi hatalom soha el nem olthatja. - -A Garbonczás-diák összehajtá a papírost, s mondá a hadnagynak: Menjünk -vele, mutassuk elő a fösvény Demeternek. - -– A világért ne! kiáltá a hadnagy; mindkettőnket agyonverne. - -– Uraságodért nem felelek, mondá a Garbonczás-diák; de nem engem is; -attól engem mesterségem véd. De ne féljen Uraságod; a mit olvasa, -varázsírás. Minden azt leli benne a mit szíve óhajt, vagy a mit retteg. -Bízza rám egészen magát; jól lesz az; az az én dolgom. - -A Demeter háza villogott a sok gyertya világától. Gyönyörűen fakadó -lyánykák s teljes virágzású asszonyok sokasága vala ide gyűjtve, s -ezeknek közepében a szerencsés öreg ifjúlegény, mint egy faragatlan csúf -kovakő, melyet a birtokos szeszélye gyémántokkal brillántoztata körűl. -De íme nyílik az ajtó, s a hadnagy és a Garbonczásdiák együtt lépnek be. -Demeter ment elfogadásokra; de minekelőtte a hadnagynak szúrós kérdést -tehetett volna, ez megszólala: Ezen írásból látni fogja az Úr, mi hoz -ide. - -Demeter olvassa a papírost, s kevésbe múlt hogy örömében össze nem -roskadott: egy contractus, melynél fogva az egész hadiseregnek ő fogja -adni a gabonát, zabot, s oly temérdek áron, hogy így neki nem lehet -egy-két milliomot nem nyerni. Bément oldalszobájába hogy alája írja -nevét, s jött, s dicsekedve mutatá azt jövendő vejének. Örűlt az is, s -minthogy a szolgabíró lépe be, egyenesen méne ennek, s kérte, hogy -Demeter úrnak ezen házassági kötelezését a holnapi gyűlésben -intabuláltassa. - -A szolgabíró látni akará, hogy a gazdag de fösvény ember mit ígére -egyetlen leányának; s egyebet lelvén a papíroson mint a mit neki a -vőlegény emlegete, felkiáltott: Istentelen két gazember, ki hitte volna -ezt tifelőletek! Tehát ti vagytok az a két zsivány, kiket irtóztató -gyilkosságaitok, lopásaitok miatt oly régolta hajházunk? Hajdú, híjj -többeket elő, s kötözzétek őket, vigyétek. - -– Szent egek! kiálta Luczácska; mi dolog ez itt? – Ijedve kapta ki a -szolgabíró kezéből az írást; sír és nevet örömében, mert ő viszont atyja -megegyezését olvasá belőle a hadnagyhoz-menés eránt. – Köszönöm, édes -atyám, mondá Demeternek, hogy végre fiaddá fogadod az én kedves -Edvárdomat; ezentúl én vagyok a legboldogabb halandó! - -Demeternek szemei előtt kerenge a világ. - -A Garbonczás-diák megragadá a Demeter uram karját, s ezt mondá neki: -Adja oda az Úr hamar Luczácskát a hadnagynak, mert úgy másé lesz a -lifrántság, s a szolgabíró kezéből semmi erő ki nem fejti. - -Demeter így szóla a hadnagyhoz és Luczácskához: Üsse meg a manó, -vegyétek hát egymást; de hagyjatok eszemen, hogy láthassak az alkuhoz. - -A szoba falai átlátszó kristálylyá változának, s a tenger a maga csendes -felségében lapúla el az álmélkodók tekintete előtt. A napsúgár ama zöld, -ama titokban-gazdag hullámréten pattana meg; aranyhíd feszűle ki, hogy -útat csináljon a szigethez. Tavasz és minden kiesség ékesíté a tájt, s -szerelem és virágzat, öröm és egyesség lebegé végig e szigetet. A bárány -együtt múlata az oroszlánnal, a galamb az ölyvvel; a lombok suhogása -eolhárfazengéssé vált, s nap és hold és csillagok együtt ragyogtak és -pillongottak az égen, s felelgetének a liliomoknak, s Luczácska mind e -boldogságok közepette járdalt. A pázsit virágbimbói lábai előtt feslének -elő, s a vágyakodások hév patakja követte menéseit. Jobja mellett -gyöngyök, balja mellett gyémántok lepték el a földet; de ő gyöngygyel, -gyémánttal nem gondola, hanem égszínt és csillagfényt szakasztott -gyöngéd újjaival a rét virágai közzűl, s beléfoná sötét hajfürtei közzé. -Edvárdja egy csalitból közelíte. Luczácskájának pillantása arany nyil -vala neki, mely zengve illeté szívét. A zengzet isteni muzsika vala, a -nyil rózsává leve kebelén; levelei bíborhangzásban folyának le a szép -lyányon, hogy az úgy álla ott mint az örök boldogságok gyönyörű hajnala. - -– Legyen tehát tekintetes hadnagy fiam-uramé! mondá Demeter a -hadnagynak. – De miért nem tudatta hát velem mingyárt akkor, mikor -belészeretett a lyányomba, hogy ily temérdek birtok ura? Szerencsémnek -tartom, hogy tekintetes hadnagy fiam-uramnak ipa lehetek. Szigetében -szép speculatiót fogok csinálhatni. Oroszlánját eladom Van-Ákennek, meg’ -azt a sast; mert minek azt tartani? haszontalanok és sokat emésztenek; a -sok gyémántot, a sok gyöngyöt pedig – ó! ó! ó! – De messze-e az a -sziget? - -S most a Garbonczás-diák szólala meg: Demeter úr, ha majd meglátogatja -hadnagy urat, quártélyában Heves vármegyében, meglátja a szigetet is. -Úgy van; mert a varázstáj mindenhol virít, ahol két szerelmes együtt él. - -Demeter koma szépen meghajtá neki magát a bíztatásért, de vére egészen -arczába költ. – Az Uram dévaj ember, mondá neki; szereti fitogtatni hogy -tanúlt valamit, de ördög űl fülei mellett. - -A hadnagy beléugrata szavaiba: Mindnyájan szerencsések vagyunk, csak a -szegény Károly kandúr nem az. - -– Oh nem! felele a Garbonczás-diák, s az keseríti az én szívemet; de -neki is eljő a szabadúlása, úgy hiszem. Ide a levelet; le kell róla -törlenem a varázsírást, mert még baj érhetne. - -Luczácska kezébe adá. A Garbonczás-diák kibontotta. Álmélkodva tapadtak -szemei a levélbe, s felkiálta: Szavát állja a varázs! Én e levélnek oly -tulajdonságot adék, hogy abból minden azt olvassa a mit mindenek felett -vagy ohajt vagy retteg. Azt tehát most én is, a mit mindenek felett -ohajtok, – hogy Károly barátom búhasson ki macskaalakjából, s -egyesűlhessen szeretett cziczácskájával. S amint ezt olvasá – – – - - - - -A FALBA-ZÁRT. - - -I. Levél. - -_Páter Bartai Gábor, a Jesuiták nagyszombati Rectorához._ - -Budetín, 1644, Júniusban. - -Nyolcz nap olta Szúnyogh úrnak házánál múlatok, s itt kezdem -missionáriusi munkámat. Mit tettem már, s mit készítettem el továbbra, -hogy az új tanítás elterjedése e tájon elakasztassék, hogy a híveket -szent hitünkben megerősítsem, Tisztelendő Atyaságod ide zárt -jelentésemből fogja érteni. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, engedje -tudnom minél előbb, szerencsés voltam-e megfelelni várakozásának, s -mutassa ki, ezután mit tegyek. - -Tisztelendő Atyaságodnak nem lesz kedvetlen dolog ismerni azokat, a kik -engem itt hajlékokba fogadának. Ennek lerajzolása által meg nem akarám -bontani jelentésemet; de azoknak ismerése, a kikre és a kik által -hatnunk kell, nagyon szükséges dolog, minekutána nékünk, amint Urunk -mondá, a galamb szelídségét és a kígyó okosságát egyesítenünk szükség. - -Szúnyogh Gáspár nincs itthon. Mint főkapitánya Szendrőnek s Nógrádnak -főispánja, most táborban van, s harczol a keresztyén név ellenségével. Ő -külömben is sokat van távoly házától. Mindaz mit felőle hallok és látok, -azt mutatja, hogy ő kemény, kevély ember. Ha a háznál egy vagy más apró -hiba történik, ezt mondják a cselédek magok közt: Szerencséd hogy itthon -nincs az úr! vagy ezt: Bezzeg volna, ha ezt látná az úr! Egyéberánt a -temérdek sokaság kevélykedik, hogy ily gazdagságú urat szolgál, és ha -vendég jő a házhoz, nem ismernek határt szíves látásában. De ha a -cselédség rettegésit nem látnám is, egy pillantatom a ház asszonyára -elég lenne megszabni ítéletemet a távoly felől; tűr, szenved. Nehéz arra -bírni hogy akarjon, még nehezebb hogy tegyen. Ha a tanács igaz vagy -hasznos volta felől meggyőzetik is, midőn azt teljesíteni kellene, az a -gondolat veri le egészen, hogy arra férje mit mondand. Sok tűrésen -kellett keresztűlmennie míg ennyire megtöretett, mert lelke egykor vídám -volt, ömledező, eleven; most nincs akaratja, s az Úr kegyelmes, -vígasztalást nyújtani neki könyörgéseiben. Minden erőmmel azon vagyok, -hogy őtet megtarthassam e kegyes érzelmeiben, mert ez az egy az, a mi -állapotához illik. A ki itten sírás közt vet, amott öröm közt fog aratni -– az Evangyéliomnak ezek a szavai igen nagy behatást tevének sebhedt -szívére. Úgy látszik hogy Szúnyogh nem volna eránta oly kemény, ha adott -volna fiat a háznak, ki nevét s nagy gazdagságait vehetné örökségűl; de -az Úr vizsgálhatatlan akarata megtagadá tőle ezt az örömet; egyetlen-egy -leányok van, Katicza, jó és nyájas gyermek. Ittlétem első napjaiban azt -ígérém magamnak róla, hogy vele meg fogom kedveltethetni a klastrom -csendességét; mert hogy az az állapot a melyben most él, nincs kénye -szerint, nem vala nehéz megsejtenem; de azt nem reménylem többé: a leány -eleven; nincs benne az a csend, mit az Úr azoknak ígért, kik meghalnak a -világnak, hogy őt kövessék. Ám légyen! a házasságot is az Úr állította, -s könyörgök érette, hogy az Úr engedjen boldogabb életet élnie, mint a -mely anyjának jutott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -II. Levél. - -_Losonczi Bánffy Susána, Szúnyogh Gáspárné, testvéréhez Mária-Reginához, -a Clarissák pozsonyi klastroma egyik tagjához._ - -Budetín, 1644. Júniusban. - -Az Úr engem nagy kísértetek alá vetett. Ájtatosan könyörgöttem, de fel -nem lelém nyugalmomat. Az Úr kegygyel fog tekinteni egy anya -gyötrelmeire, midőn gyermekének sorsa határoztatik meg, s rettegésimnek -megbocsát. Téged, édes testvérem, kérlek, egyesítsd könyörgéseidet az -enyémekkel, s hallasd velem, legjobbnak mit gondolsz. - -Leányom, amint néked sok ízben írtam, vígasztalásom s örömem volt -mindég. De kivált e három hónap alatt olyan vala mint az angyal; szelíd -és nyájas, jóltevő az ügyefogyottak és szegények eránt; másoknak -botlásaikat elnéző, kész mindég engesztelni; ájtatosságának -gyakorlásában hív és serény; mindannak a mit ohajtottam, teljesítője; -azonban ha magában volt, vagy ha magát egyedűl lenni hitte, órákig is -elsüllyedett. Észre kezdém venni hogy valami fekszik lelkén, s vártam -hogy velem tudatni fogja titkait. Tudja ő hogy nekem nincs nagyobb -örömem mint ha neki adhatok azt; de ő mindég magába zárva maradott. -Harmadnap előtt Andaházy Péter visszatére a táborból, s engemet is -meglátogata, s hírt hozott s izeneteket uramtól. Sokat beszéle, mik -történtek a táborban, s megyénk ifjai magokat mely vitézűl viselik. -Amint a beszéd az ifjú Forgácsra fordúla, szemem történetből lyányomra -röppent. A gyermek egyszerre elpirúlt, hirtelen kapa munkát, s úgy teve, -mintha nem is ügyelne a beszédre. Figyelmessé tétetvén, szembe fogtam -őtet, s mozdúlásainak sebessége s az a titkos erőlködés hogy csendesnek -tetszhessék, elárúlá lelke hánykódásit. Forgács tette, melyről szólánk, -merész vala s veszedelmes. Lyányom szemeiben könny reszketett. Midőn -Andaházy a tett szerencsés kimenetelét adta elő, Katicza nem bírt -magával, s odahagyá a szobát. Andaházy inkább el vala merűlve a történet -előbeszélésébe, mint hogy lyányom zavarját megsejtheté vala; de szívemet -minden szavával hegyes tőr járta keresztűl. Mihelyt az illendőség -engedé, utána menék. Hálójában lelém, térdre omolva, könyörögve, s -engede kérésemnek, parancsomnak, s vallást tön, hogy ő szereti -Forgácsot, s hogy Forgács őtet meg fogja kérni, mihelyt férjem -megérkezik. – Te azt fogod mondani, hogy ez az ő ismeretségök az én -vétkem, és hogy meg kell vala maradnom a magyar régi szokás mellett, s -leányomnak nem volt volna szabad anyja jelenléte nélkül férfit látni; de -halljad tehát. Férjem vendéglátó úr, s gazdagsága s méltóságai azt neki -kötelességévé teszik. Férfiak szüntelen a háborút beszélik, s hogy a -török mit csinál. Így lyányom sokat hallá, hogy Forgácsnak mint -magasztalák vitézségét, s hogy lágyságát és sok jótéteit, melyek szinte -a vesztegetésig mennek, mint kárhoztatják. A mit mások rajta feddettek, -az Forgácsot még emelte szemeiben. Végre meg is látta Forgácsot, a -szépet, ifjút és jót. Később az ismét megjelent egyszer kétszer, s -megleve az ismeretség. Nékem ellene semmi szavam, sőt örvendenék -hajlandóságoknak; hasonló érzésű szelíd férjjel tölteni éltünket nagy -boldogság lehet. De mit mond arra az uram? nem gyúlad-e irtóztató -lángokra, hogy gyermeke miért engede hajlandóságot szívének az ő híre -nélkül? Ha pedig ő talála választani gyermekének férjet, úgy minden -haszontalan, mert ő úr a maga házában, s a mit parancsol, annak meg kell -lenni; vaktában kíván engedelmeskedést. Ha engemet érne csapás, azt -tűrném panasz nélkül, csak gyermekem sorsán könnyíthetnék; de meghasad -szívem, ha őt látom feláldoztatni. – Édes testvérem, látod -szenvedésemet; írj, vígasztalj, tanácsolj. Mit tegyek? szóljak-e neki -mihelyt megjön? bevárjam-e hogy Forgács tegye meg nála jelentését? -Egy-két hét alatt itt lesz; ne halaszd tehát válaszodat, s emberem -üresen ne jőjön vissza. Én megszoktam akaratomat a mások akarata alá -vetni, s magamnak e dologban tanácsot adni nem tudok. Te engem szeretsz; -te engem sok szomorúságim közt hathatósan vígasztalál, tanácsiddal -támogatál. Tedd azt most is, életemnek, szívemnek e legkétségesb, -legkedvesb gondjai közt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -III. Levél. - -_Szúnyogh Gáspár Jakusitth Istvánhoz._ - -Nógrád, 1644. Augustus 20-án. - -Lyányom iránt tett jelentésében Kegyelmednek, édes Öcsém uram, magamnak -és házamnak megtiszteltetését lelem. Örömmel ígérem oda. Két hét alatt -Budetinban leszek, s venni fogja Öcsém uram kelmed meghívásomat, hogy -jegyet váltani mely nap jelenjen meg. Egy Szúnyogh, háza utolsó -csemetéjét engedelmességben nevelte; benne kelmed alázatos, magát férje -akaratának mindenben alájavetni tanúlt nőt kap, kinek példát adott -anyja, azt tenni, és soha nem egyebet, mint a mit férje parancsol, ki -ura feleségének és házának. Három hét alatt tehát megváltatom a -gyűrűket. Tartsa meg Isten kedves Öcsém uram kelmedet is, ahogy az -utolsó csatában engem csudatéve megtartott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IV. Levél. - -_Szúnyoghné testvéréhez, a Clarissához._ - -Budetín, 1644, September 6-d. - -Megvan, s kimondhatatlan szenvedésimnek itt irtózatos kezdete: – lyányom -mátka, s egy nem szeretett emberé. Hallj mindent, s könyörögj érettünk, -mert itt többé nincs segély. - -Uram tegnapelőtt megérkezék. Távolylétében úgy vivém a gazdaságot, hogy -ha jő, mindennel meg lehessen elégedve, aminthogy meg is volt. Ő, a ki -mindég mord, mindég kedvetlen, szinte vígnak látszék. Követtem -tanácsodat, s kilestem, mikor lesz legjobb kedvében, s akkor mondtam el -mindent. Békével tűrtem midőn szidott, hogy gyermekemet nem őrzém egész -szemességgel. Kiönté rajtam nehéztelését, s annál szelídebben fog bánni -lyányával, ezt mondottam magamnak; de mint levék oda, midőn kimondá, -hogy a Katicza jobja már Orbovai Jakusitth Istvánnak, Oroszlánkő urának, -van ígérve. Még eddig soha nem mertem ellenkezni akaratjával; valamit -parancsola, teljesedve volt, bár meghasadt belé szívem; de most -neki-szántam magamat, s engesztelőleg szólék lyányom mellett. Meg nem -indúlva hallá azt, s ez vala minden felelete: S te példát akarsz adni a -fejeskedésre gyermekednek? Mondd meg neki mit végeztem; szavam szent. Én -nem leszek oly gyenge mint te valál, s gondom lesz, hogy gyermeked meg -ne lássa Forgácsot. A mi történt, felejtem, de jaj neki, ha Forgácsról -egyszerre le nem mond. – Elmentem a szegény gyermekhez. Az magán kívűl -volt ijedtében. Mely pontján áll a kétségbeesésnek, azt abból láttam, -hogy szólani mere haragjában lángoló atyjával, s kéré, engedje apáczává -lenni. - -– Ha ezt hamarább kéréd vala, megengedném, mert a mit Istennek áldozunk, -az elsőbb az emberi végzéseknél; de te klastromba csak azért vágysz, -hogy erántam lehess engedetlen; azért egy szót se tovább róla. - -Még az nap ment Jakusicshoz a levél, hogy jegyet váltani jöjjön elő. Egy -hét alatt itt lesz, s én tépdelt szívvel vagyok kénytelen megtenni -elfogadásához a rendeléseket. Vétkes dolgot teszek midőn Istent arra -kérem, hogy őtet kapja ki inséggel tömött napjai elől, de szeretem -gyermekemet, s Isten azt anyai szívemnek meg fogja bocsátani. Könyörögj -értünk, hogy az Úr adjon erőt, a keserű poharat zúgolódás nélkül -kiüríteni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -V. Levél. - -_Réthi György számtartó gróf Forgács Ferenczhez._ - -Budetín, 1644, Sept. 10-én. - -Sietve s nagy titokban jelentem Nagyságos uram kegyelmednek, hogy urunk -megérkezett, és hogy a kisasszonyt Jakusics István ő nagyságának ígérte. -Borkától tudom, hogy kisasszonyának minden kérései, sírásai sikeretlenek -voltak. Klastromba kívánt küldetni, de nem vala haszna kérésének; mához -harmadnapra meglesz a jegyváltás. Mindenfelől gyűl a sok vendég, s így -Nagyságodnak lesz szere, tudatni velem akaratát. Teljesítve lesz -parancsolatja. Én és Borka érdemeljük bizodalmát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VI. Levél. - -_Ugyanő Ugyanahhoz._ - -Budetín, Sept. 13-ikán. - -Úgy vannak elrendelve a dolgok, hogy Nagyságod még egyszer szólhat a -kisasszonynyal. Pénteken estve legyen a nyárfánál a Vág szélén; én is -ott leszek, s elkísérem a kastély alá. Borka kötelet fog leereszteni az -ablakon, s Nagyságod azon az ő szobájába lép, onnan pedig nyitva a -kisasszonyhoz az ajtó. A kisasszony még semmiről sem tud. Borka ezt -kevés pillantatok előtt fogja tudtára adni, nehogy a Nagyságod váratlan -megjelenésén elrettenjen. De Nagyságod nagy szemességgel tegye minden -lépéseit, mert urunk kémeket tart mindenfelé. Ha rajta találunk -veszteni; Borka meg’ én Nagyságodnál reménylünk menedéket. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VII. Levél. - -_Páter Bartai a Páter Rectorhoz._ - -Budetín, 1644. Sept. 18-án. - -Sietve tészek jelentést Tisztelendő Atyaságodnál egy történet felől, -mely a kastélyt rettenéssel s újabb irtóztató történetek varázsával -tölti el. Katicza Orbovai Jakusitth Istvánnak jegyese; de amint -kivilágosodék, gróf Forgács Ferenczet szereti, s ezzel ma éjjel titkos -együttléte vala. Szúnyogh hírt veve a dologról; honnan? nem tudom; s -meglepte őket, s Forgács az ablakon szalada ki. Az úr haragja dühösségig -ment, s zárva tartja leányát. Ahogy őtet én is ismerem, félek, hogy a -tett vérbe fog kerűlni. Valamit okok, szólótehetségem s a lelki -fegyverek tehetnek, munkába veszem, s semmit el nem múlatok, mivel a -szenvedő állapotját tűrhetőbbé fogom változtathatni. - -Levelem megadója egy másikat is viszen P. Mérő Ambrus társunkhoz, ki -most, amint Tisztelendő Atyaságod írja, Jakusics úrral Oroszlánkőn -tartózkodik. Azt bízom e tisztelendő társunkra, hogy Jakusics úrral -tudassa a mi itten történt, s bírja rá, hogy szánja meg a kisasszony -szenvedéseit, s atyját igyekezzék eránta megszelidíteni. P. Ambrus nagy -mértékét kapta ajándékúl azon kegyelemnek, mely szívre hat és azt -tetszése szerint hajtogatja; annak már sok esetekben adá bizonyságát. -Talán nem volna rosz, ha neki Tisztelendő Atyaságod is írna; sőt magának -Jakusicsnak is, de hogy a levelet ennek P. Ambrus adja által. Bocsásson -meg Tisztelendő Atyaságod, hogy tanácsomat hallatni merészlettem, holott -arra bölcs belátásinak semmi szükségök nincs; de a dolog nagy figyelmet -érdemel, s diadalmára volna hitünknek, ha mi engesztelődésre s -keresztyén megbocsátásra hajthatnánk a felhevűlt indúlatokat. Annak -segélyével, ki a nagyok szíveit a szerint intézi mint a patakok -folyását, semmi nincs lehetetlen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VIII. Levél. - -_Gróf Forgács Ferencz Andaházy Péterhez._ - -Épen most veszek hírt a hozzám hű Réthitől, hogy Szúnyogh elzáratta -kapuit. Sem be, sem ki senkit nem eresztenek. Széket akar lyánya felett -tartani. – Tégye; én el nem maradok. Én viszont őfelette tartok majd -széket, s Katiczát kiragadom a fene ember kezéből, érjen a mi akar. Örök -barátságunkra, s mindarra a mi becsűletét szerető magyarnak szent, -kérlek, segélj feltétemben. Szedd össze minden emberidet, s jer. Holnap -estve itt lehetsz. Estve útnak indúlunk, s virradtakor ostrom alatt -Budetín. Vedd el osztán éltemet, csak el ne maradj. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IX. Levél. - -_Válasz._ - -Nálad leszek hajdúimmal; kevesek, de jók. Ismérem Budetín fekvését. Az -öreg kénytelen lesz magát megadni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -X. Levél. - -_Páter Bartai a Páter Rectorhoz._ - -A mit rettegtem, fájdalom megtörtént. Nagy Isten, mint vadúl el az -ember, ha magát kevélysége martalékjává teszi, s eltér az útról, melyet -elébe rajzolál! – Utolsó levelem olta a vár zárva állott, mintha -ellenség közelítene. A kisasszony el vala rekesztve szobája falai közzé; -senkit nem eresztettek hozzá. El vala zárva a maga szobájába az asszony -is. Az úr egész nap a folyosón. Két kőmíves törte a falat egyölnyi -magasságra, s Szúnyogh összeredőlt szemöldökkel nézte a munkát. Én -néhány ízben léptem hozzá, s engesztelő szókkal igyekeztem csendesíteni -gyúlongásit. Nem felelt. Ma elkészűlt a rekesz a falban. Szúnyogh -magához hívata. – Lyányom megpiszkolta nevemet, úgymond; neki halnia -kell. Menj hozzá, s készítsd kimúlásra; egy óra múlva falak közzé -rakatom. Kérelmeim hasztalanok voltak. A menny haragjával fenyegettem; -nem gondola szavaimmal. Felelete ez volt: Vére szálljon az én fejemre; -neked ahhoz semmi közöd. De minél tovább vesztegeted velem az időt, -annál inkább el lesznek vonva tőle vígasztalásid, mert ő, minekelőtte az -óra eltelik, e fal közzé lesz rakva. – Elmentem a kisasszonyhoz. -Csendesebben lelém mint ily gyenge edénytől várnom lehetett. De az Úr -hatalmasnak mutatja magát a gyengékben is. Keresztyénhez illő maga -megadásával készűlt el halálára. Midőn végre tudtára adám, mely -rettenetes neme várja a halálnak, egy pillantatig tántorgott, de hamar -feleszmélt, s kéré hogy ha majd bérakatik, mondanám el felette a -temetési könyörgéseket; az neki enyhűlést fog hozni. Ekkor belépe atyja. -A szerencsétlen meg akará csókolni kezét. A vad ember nem engedte. Akkor -levévé feszűletét térdelőjéről, megcsókolá azt, s sírás nélkül ment -atyja után. Én lassú szózattal olvastam néki imádságimat. Elérvén a -rekeszhez, lerogyott, elájúlva. Atyja felemelteté, s betéteté a -rekeszbe. A kőmívesek rakták a falat. Elmondám a temetési könyörgéseket -felette, s minden órában elmegyek hozzá, s könyörgök, hogy el ne -csüggedjen. – Szomorú vígasztalás, de mégis vígasztalás, hogy a rekesz -szűk, s hogy a mész gőze hamar meg fogják folytani. - -Egy órával később. - -Dicsőség az Úrnak a maga egeiben, ki van szabadítva! Rekesze előtt -állék, s úgy szóltam amint az tanított, a ki Ezaiásnak száját égő -szénnel tisztította meg. Olykor nyögést hallék feleletűl. Az ég épen -hajnallani kezde, midőn a kapukban zajgás támadott. A zajgás csakhamar -riadássá vált: Törnek reánk! törnek reánk! – Forgács beronta a várba. – -Ha Andaházy erős lakatokat nem vét a folyosó ajtajára, mely a Szúnyogh -lakját egyéb szobáitól elválasztja, sok vér folyt volna el. – Az öreg -haragja rettenetes volt. Forgács mindég Borkát kiáltozá. Én ötlém reá, s -kimutatám a rekeszt. Azt legottan megnyitották. Nem képzelhetni -boldogabb pillantást mint az vala, midőn megláták egymást. Forgács -levezette a grádicsokon, felűltette vezetéken hozott lovára, s mentek. -Andaházy előszedte népét, s követte őket. Szúnyogh még most is zárva -van. Míg kieresztetik, Forgács régen honn lesz. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XI. Levél. - -_Ugyanő ugyanahhoz._ - -Másképen leve vége a dolognak mint tegnapi levelem után várni lehete. A -vár alatt űltem, s predikácziómhoz készítgetém magamat, melyet Istennek -megvizsgálhatatlan végzései felől szándékoztam tartani; s egy könnyed -lovast láték meg, ki a vár felé jött. Öltözetéről Jakusics emberének -ismertem. Talán a mit hoz, könnyíteni fog a két szökött sorsán! mondám -magamban, szónak eredék vele, s az elmondá, hogy Jakusics megértette P. -Ambrustól itt mik estek, s útnak indúlt, megkérni a kisasszonyt. A -völgyben összeakada Forgácscsal; kardra költek, s Forgács halva maradt. -Jakusics a kisasszonyt Oroszlánkőre vitte. A lovas ezt hozá hírűl az -öreg Szúnyoghnak. Ez már indúlni akara, hogy minden embereivel -megtámadja Forgácsot; de vévén a hírt, Oroszlánkőnek ment. Csak az Isten -tudja mi történik ott. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, engem innen -szólítson vissza. Kínos nekem ott lennem, hol ily irtózatos tettek -tanúja valék, és ahol határon túlmenő gondosságom egy jó ember halálának -s egy kegyes leány szerencsétlenségének leve oka. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XII. Levél. - -_Jakusics István Kételyi Sebestyénhez._ - -Jelen valál még tegnap, midőn Szúnyogh Katiczát Oroszlánkőre elhozám. -Halld azolta mi történt, s borzadj meg. – Az öreg Szúnyogh megjelene a -vár alatt, s beeresztést kívánt. Azt neki nem adtam, de szólottam vele, -keresztűl a rostélyajtón. Leányát kívánta vissza tőlem. – Tudni akarám, -mi a szándéka. – Falba záratom! úgymond haraggal. – Elirtóztam -keménységétől, s kimondám neki, hogy leányát soha ki nem adom. – Egy -szál kardra híva ki. Tudod, én kardtól meg nem ijedek, s öreg embert -szelni le, nem mesterség: de Katiczát megfosszam-e atyjától is? – -Elbeszélém a leánynak, mit monda atyja, és hogy én őtet védeni fogom -fenyegetései ellen; életem, halálom kész érette; parancsoljon velem. Ha -klastromba vágy, oda viszem el; de elébb atyjával kénytelen vagyok -megküzdeni, minthogy maga akarja. – Könnyek omlának szemeiből a -kegyetlenűl elkínzott, szegény lyánynak, midőn kért, hogy atyja életét -ne eresszem koczkára. – Gondolkoztam rajta, mint segítsek itt a bajon. -Nem tudtam jobbat találni mint azt, hogy kérjem, lenne feleségemmé; úgy -a szék ítéletét végrehajtani engem illet, s tőlem nincs oka rettegni. -Hozzám jőni kisebb baj, mint azt látni hogy atyja elesik vagy őtet -kőfalba rakják megint. – Ráállott ajánlásomra, s én a lyányt hirtelen -magamhoz eskettetém. – Akkor osztán kimentem az öreghez, s megmondám -neki, hogy sem verekedni nem fogok vele, sem azt meg nem engedem hogy -lyányát büntesse, mert az nékem már feleségem. – Arra elkészűlve nem -valék, úgymond; megfordúla sarkán, s néma haraggal ment el tőlem. -Megválik mely gondolatokra száll. - - - - -VAS LACZI. - -Egyszer volt egy király. A királynak három lyánya volt, meg’ három fia. -A legifjabbat Vas Laczinak hívták, s a gyermek nagyon pajkos gyermek -volt. A mint egyszer hazaméne az iskolából, előltalála egy öreg -asszonyt, ki egy kosár tojást vive. A királyfi akarva ötlött a kosárba, -s a tojás kiömlött a kosárból, s az elsőn kezdve az utolsóig mind -összetört. Az öreg asszony monda haragjában: E rosz tettedért légyen meg -a mit legelébb fogsz kívánni! - -Az öregasszony ezzel eltűne az üres kosárral, s többé senki nem látta. - -Amint a királyfi hazaért, három testvére az udvaron állott. Az első -ruhája olyan volt mint a nap, a másiké mint a hold, a harmadiké mint a -csillagok. Ez csak hétköznapi öltözetek vala; a vasárnapi még drágább. -Megszólíták Vas Laczit, menne velek laptázni. A fiúnak tetszék a szó, s -ráállott szívesen. A három lyány pedig összebeszéle, hogy jól -megpufogatják a laptával a sok csintalanságért, mit rajtok elkövetett. A -három herczegkisasszony derekasan érte a laptázáshoz, s az ütést sohasem -hibázták el. Ezen Vas Laczi megharagvék, mert vette észre, hogy őtet -összebeszélés után pufogtatják, s ezt kiáltá nekik boszúságában: Nyeljen -el a föld benneteket! Alig repűlt ki száján a szó, s a föld a -kisasszonyokat elnyelte. - -Az udvart gyász fogta el és nagy szomorkodás. A legidősb királyfi elméne -az atyjához, s azt mondá neki: Apám, eressz, hadd keressem húgaimat; -visszahozom én. Atyja ráállott. A legidősb királyfi kiméne, s vissza nem -tért. Kiméne a második is, hogy felkeresi s visszahozza húgait, de az -sem tére soha vissza. - -Vas Laczi megnőtt, s amint az atyja egyszer királyi-székén űlt, -letérdele atyja előtt, s ezt mondá neki: Apám, azt a nagy szomorúságot a -mi téged elboríta, neked én okoztam. Eressz, hadd menjek, s hadd -keressem fel testvérimet. Engem velek együtt látsz visszatérni házadhoz, -vagy soha nem többé. - -A királynak tetszett a hősi feltétel, s ráálla a mit fia kívánt. - -Vas Laczi már egy egész nap ment és mendegélt. Amint útja egy erdőn ment -volna keresztűl, megláta egy öreg asszonyt, ki épen hátára akará emelni -nehezen gyűjtött tűzifáját, s ellankadott erőlködésében. Vas Laczi -szelídebbé leve miolta elvesztette húgait, s ez a szegény öreg asszony -arra emlékezteté, a kinek tojásait eltörte volt. Szépen szóla tehát az -öreghez, s nyalábját felsegítette hátára. - -– Jószivűséged légyen megfizetve, mondá neki az öreg asszony; tudom én, -te miben fáradsz. Ha nem tevéd velem e jót, testvéridet nem találtad -volna meg; így kimutatom útadat. - -Megtapintá a földet, s a föld legottan megnyillott, s egy láda jöve ki a -földből ahol Vas Laczi állt. - -– Bújj a ládába, mondá az öreg asszony; az téged azon várba viszen a -föld alatt, hol napruhájú testvéred van. - -Vas Laczi megtevé a mit az öreg hagya; a föld összeforradt, a láda pedig -ment, messze, messze, igen messze. Egyszer megállott a láda, s födele -megnyillott. Vas Laczi kiszökött a ládából, s egy ezüstvárat láta meg. -Egy folyam ment el kapuja előtt, s a folyamon híd állott tele tömve -beretvákkal. Azok mindég forogtak, s mindent összeaprítottak a mi a -hídra lépett. - -– Mint kell itt keresztűl mennem? – kérdé Vas Laczi. - -– Ne legyen gondod rá, mond a láda; be a várba én viszlek; de mint jössz -ki belőle, az a te gondod. - -Vas Laczi ismét bebújt a ládába, s a láda a vízbe süllyede, s keresztűl -vitte a vízen, bé, bé, a várba. Vas Laczi kimászott a ládából, szépen -megköszönte fáradságát; kérte, köszöntse az öreg asszonyt, s felméne a -grádicson. Oda fenn szembe jött vele a testvére. - -– Hogy jutsz ide, öcsém? kérdé a herczegkisasszony; hiszen itt a madár -sem jár. - -– Érted jövök, mondá Vas Laczi. - -– Én itt a hatfejű sárkány hatalmában vagyok; ha meglát, innen ugyan -soha ki nem mégy. - -– Teszek én arról, felele Vas Laczi; mutasd, hol a fegyverház, hadd -válasszak fegyvert magamnak. - -A herczegkisasszony elvezette. - -Vas Laczi belépe a fegyverházba, s megláta egy üvegpalaczkocskát, melyre -ez vala írva: Sárkányerő. Felhajtá azt egy kortytyal. Alig tette le az -üveget, midőn irtóztató csattogást halla. - -– Jő a sárkány! kiáltá a herczegkisasszony. Valamikor jő, tíz -mértföldnyi távolyból a vár kapujába vágja buzogányát, hogy a kapu -minden sarkán megnyílik. Így jelenti érkezését. - -Midőn a szót kiejté, a hatfejű sárkány már előttök állott. - -– Mit akarsz itt, ember? - -– Megküzdeni veled, felele Vas Laczi. - -– Előbb látnom kell, ha azt nekem veled illik-e. - -Inte a herczegkisasszonynak. Az egy kőkenyeret és egy fabicsakot hoza -fel. A hatfejű sárkány elszele egy karéjt, s a kenyeret és bicsakot oda -adá Vas Laczinak. Vas Laczi a közepében szelte ketté a kenyeret. A -hatfejű sárkány csudálkozék erején, s ezt mondá neki: Látom hogy illik, -s megküzdök veled. - -Lemenének a vascsűrbe. Vas Laczi ölbe kapá a hatfejű sárkányt, s a -sárkány térdig süllyedt el a vasba. A sárkány felugrott, megkapta Vas -Laczit, s köldökéig csapta a vasba. Vas Laczi összeszedé minden erejét, -s úgy bevágá a hatfejű sárkányt, hogy csak feje ére ki. Akkor kapta a -kardját, s egy csapással mind a hat fejét elszelte. - -– A sárkány kezéből kiragadál, mondá a herczegkisasszony, de mint -megyünk a hídon által? - -Vas Laczi mondá: Annál kisebb gondom is nagyobb. - -Kiásta a sárkányt, levonta bőrét s a hídra terítette, s áltméne a hídon, -maga és herczegkisasszony testvére. - -A túlparton már várta az öreg; megfogta a herczegkisasszonyt, s ezt -mondá neki: Én elviszlek atyádhoz; te pedig, Vas Laczi, menj bátyámhoz, -a kovácshoz; az rajtad segít. - -Vas Laczi ment, s egy kovácsműhöz ére. Az egészen aczélból volt öntve, -abból volt maga a kovács is. - -– Jó reggelt, Vas Laczi! mond a kovács; hallom húgomtól, mit akarsz; -segítek én rajtad. Te vasból vagy, úgy mondják az emberek; az nem elég. -Jer, én megedzelek. - -Vas Laczi betére hozzá, s a kovács megedzette. - -Most bátrabban ballaga tovább útján, az arany várhoz, mely messzünnen -csillámlott szemébe. - -Amint elére hozzá, látta hogy a vár réczelábakon forog. Vas Laczi -megkapta egyik lábát, hogy tovább nem foroghata: másik kezével a kapuba -kapott, feltaszította azt, s belé ment. - -A kilenczfejű sárkány elébe jött, s ezt mondá neki: Legény vagy a -talpadon; megküzdök veled. Légy te vas kerek, én papíros kerek leszek; -görögjünk két hegyről egymásnak. - -– Nem úgy, mondá Vas Laczi, te légy a vas, én a papíros leszek. – S úgy -leve. - -A két kerék egymásnak gördűlt. A vas kerek eldőlt, s kiesék egy szöge; -ez a szög pedig a sárkány egyik feje volt. - -Akkor mond a sárkány: Küzdjünk mint két láng; légy te veres láng, én kék -láng leszek. - -– Nem, mondá Vas Laczi, légy te veres, én kék leszek; s úgy is leve. S -amint a két láng egymásra csapott, fölöttek repűle el a vízi-holló. - -– Vízi-holló, vízi-holló! kiálta a sárkány, csöppents egyet a kék -lángba; egy fejet adok érette. - -Vas Laczi kiálta: Vízi-holló! csöppents egyet a veres lángba; én kilencz -fejet adok érette. - -A vízi-holló Vas Laczinak fogadta szavát, s a veres láng egyszerre -elaludt. Vas Laczi odaadta a vízi-hollónak a sárkány kilencz fejét, s -nénjét, azt a holdruhájút, elvitte a kovácshoz, hogy vinné el atyja -udvarába. A kovács megígérte. Vas Laczi pedig ment, hogy felkeresse -harmadik nénjét, azt a csillagruhájút, és két bátyját. - -Vas Laczi ment és mendegélt egynehány nap, s egyszer egy égő boglyához -ére. S az égő boglyában egy kígyó volt, s a kígyó nagy kínosan ezt -kiáltotta: Segélj rajtam; visszafizetem. - -Vas Laczi néki-ment az égő boglyának, s kikapta a kígyót. - -Akkor mondá a kígyó: Én a Kígyókirály lyánya vagyok. Jer velem az ő -várába; megfizet érettem. - -S mint a Kígyóvár kapujához értek, mondá a Kígyókirály leánya: Bár mit -adjon néked atyám, el ne vedd; de kérd helyette legroszabb lovát, -legrozsdásabb kardját, legszennyesebb ingét, s meg nem bánod. - -A Kígyókirály megértvén mely veszélyben forgott leánya, aranyat, -ezüstöt, gyöngyöt, gyémántot ada Vas Laczinak temérdeket, és sokféle -bűbájos mesterséget. - -Vas Laczi mondá: Erre nekem nincs szükségem, de add nekem a legroszabb -lovat, a legrozsdásabb kardot, a legszennyesebb inget, a mi váradban -találtatik. - -A Kígyókirály meghökkene. – Erre lyányom taníta meg, úgymond. Ám légyen! - -Odaadák neki a mit kívánt. - -A Kígyókirály lyánya pedig mondá: Jól tevéd hogy megfogadtad tanácsomat; -a ló tátos, a rozsdás kard pedig minden ellenséget levág, míg meg nem -tisztítják; az ing mindent fegyver-nemfoghatóvá tesz, míg ki nem mossák. -Ne feledd a mit mondok, s boldog lészesz. - -Vas Laczi ment és mendegélt, s elére a tizenkétfejű sárkányhoz, ki -csillagruhájú nénjét tartá fogva. Midőn megérkezett, a sárkány nem volt -várában. Nénje sírva futott elébe. - -– Menj, öcsém, amint tudsz; külömben úgy itt maradsz, mint én és két -bátyáink. Csak gondold el, mely szerencsétlen vagyok én; két bátyám -kéményben függ, nekem pedig mindég kell raknom a tüzet, hogy -megasszanak. - -Vas Laczi felele: Az én kardom tészen szerencsétlenségedről. - -– Nem, mondá a herczegasszony, s keservesen sírt; erő bennünket ki nem -szabadít. A tizenkétfejű sárkány felesége varázs, s megesküdött hogy -örökre elveszünk, ha valaki a tizenkétfejű sárkánynyal miattunk küzd -meg. Néked bennünket pénzen kell kiváltanod. - -– Azt örömest teszem, mondá Vas Laczi. - -S íme a tizenkétfejű sárkány a maga egész fényességében jöve bé a kapun. -Amint kiszálla szekeréből, Vas Laczi így szólította meg: Uram, -tizenkétfejű sárkány, add el nekem a két királyfit és ezt a leányt a -csillagruhában. - -A sárkány felesége így felele: Te Vas Laczi vagy, add nekem e rozsdás -kardot és e szennyes inget melyet hordasz, s megkapod a mit kívánsz. - -Vas Laczi mondá: Drága dolgokat akarsz tőlem, de előttem semmi sincs -drágább mint a három testvérem. - -Alig oldá le kardját, ingét alig vetette le, s a sárkány kaczagva így -kiáltott: Te esztelen, miként foszthatád meg magad’ minden kincsedtől? -íme most veszned kell. - -– Ha vesznem kell, úgymond, engedd hogy elébb búcsút vegyek a lovamtól. - -A tizenkétfejű sárkány megengedte, s Vas Laczi lement a lóhoz, s így -szóla neki: Tudnád csak mint járék, édes lovacskám. - -– Tudom, mond a ló; a sárkánynak nem volt esze, hogy engem nem kívána -tőled; úgy oda lettél volna, de én még segíthetek. Kérd a sárkányt, hogy -ha majd megölnek, kössenek hátamra; a többi az én dolgom lesz. - -Vas Laczi visszament, s ezt mondá a tizenkétfejű sárkánynak: Ha hát meg -kell halnom, kérlek, köttess lovamhoz, s eresszed szabadon, hogy menjen -ahová tetszik. - -– Azt a kedvedet megtehetem, felele a tizenkétfejű sárkány; s -dirib-darabra vagdaltatá Vas Laczit, behányatta egy lepedőbe, s a -lepedőt felkötteté a lóra. A ló pedig ment, mint ha a szél vinné. - -A Kígyókirály zúgást hallott messzéről, s ezt mondotta leányának: Vas -Laczit valaminek kelle érni, mert a tátos haraggal jő. A Kígyókirály -nagy tüzet rakata a kapu előtt. A tátos nyargalva ment a tűznek s -elnyelte a lángot. Ez elhűtötte egy kevéssé, s megállott az udvaron. - -– Ímhol hozom feldarabolt uramat! – ennél többet nem szólhatott. - -A Kígyókirály gondosan összeraká a darabokat, s kiküldé minden kígyóit, -hogy neki hozzanak gyógyító fűveket. Amint visszajöttek, a fűveket -megfőzte, s megmosta vele Vas Laczit, s ez tüstént felkölt, s kétszerte -szebbé leve mint előbb volt. De minthogy a tátos sebes nyargaltában -vállából kiesett egyik karja, a Kígyókirály neki egy másikat csinált -aranyból és elefántcsontból. - -Vas Laczi ismét méne, mendegéle, míg nénjét és két bátyját -kiszabadíthatja. Eljutván a tizenkétfejű sárkány várához, lóvá -változtatá magát, s az udvarra vágtatott. - -Vette észre a tizenkétfejű sárkány felesége, hogy itten varázslat -vagyon; de hogy a ló Vas Laczi, azt nem gondolta. Előhívatá tehát -férjét, s ezt mondotta neki: Meghalok, ha e ló májából nem ehetem. - -A sárkány egyet inte, s azonnal megkapák a lovat hogy levágják. A -csillagruhájú kisasszony épen ott méne el, s megszánta a lovat. - -– Szegény ló, mért nem hagynak neked békét! úgymonda magában. - -– Ha igazán szánsz, mondá a ló, vedd fel a földet, melyre két első -cseppem esni fog mikor majd halva leszek, s vesd a sárkány kertjébe. - -A herczegasszony megtevé a mit tőle a ló kért vala, s másnap egy almafa -álla ott, megrakva arany almákkal. - -A sárkány felesége előhivatá a férjét, s ezt mondá neki: Meghalok, ha e -fa tüzénél nem főzik meg kávémat. - -A sárkány kiálta cselédjeinek, s azok mentek baltáikkal, hogy kivágják a -fát. A csillagruhájú herczegasszony épen ott méne el, s megszánta azt. - -– Szegény fa, úgymond; mért nem hagynak neked békét! - -– Ha igazán szánsz, vedd fel azt a két forgácsot, melyet rólam vágni -fognak, s vesd a sárkány tavába. - -A herczegasszony teljesíté kívánságát, s más nap egy gyönyörű arany hal -úszkála a tóban. - -A sárkány felesége előhívatá férjét, s ezt mondá neki: Meghalok, ha az -arany halat szobámba nem hozzák. - -A sárkány kész vala teljesíteni a mit felesége kívánt, de a halat -semmiképen meg nem foghaták. Minthogy a sárkány derekasan tudott úszni, -feltevé magában, hogy maga mégyen el érte. Leköté oldaláról a rozsdás -kardot, hogy az gátlására ne legyen az úszásban; levetette a szennyes -inget, mert annak sem vala szabad megázni, s belé szökött a tóba. De az -arany hal egy ugrással a partra veté ki magát, s Vas Laczi ismét Vas -Laczi leve. Hirtelen fölvette az inget, hirtelen kirántotta a kardot. - -Ezt látván a tizenkétfejű sárkány felesége, felűlt a seprő szárára s -elrepűlt. - -A sárkánynak eszébe juta, hogy Vas Laczi megint felélede, mihelyt testét -a lóra kötötték; ő is arra kérte tehát Vas Laczit, hogy ha megöli, -testét köttesse fel a lóra. – Vas Laczi egy csapással üté le mind a -tizenkét fejét, s a tizenkét fejet a testtel együtt a lóra kötteté, s -szabadon hagyá menni, valamerre magának tetszend. Ment a ló, s még ma is -mindúntalan megyen. - -Vas Laczi levétette két bátyját a kürtő alól, hol egészen kiaszának, -megfeketűltenek, s elvitte a Kígyókirályhoz, hogy hozza életre. Ment -vele testvére is, a csillagruhájú. - -Elérvén a Kígyókirályhoz, mellette egy gyönyörű királyleányt láttanak -űlni; csillag vala homlokán, s a Kígyókirály így szóla: Ez nekem -leányom, s őtet te mentéd meg. Vedd feleségűl. Nagy lakodalmat tarta -nekik. A két fiú és a leány elmenének atyjokhoz; Vas Laczi veszteg -maradt, s a Kígyókirály neki sok pénzt, sok gyöngyöt, gyémántot hagya, s -a földnek nem volt gazdagabb királya mint Vas Laczi. - - - - -A SÓBÁNYÁK. - -Gonosz lelkeknek kelle űzni játékaikat, s jó idő olta már, a Rónaszéki -sóbányák között. A munkások bosszantgatva láták magokat; gyertyáik -minden ok nélkül el valának fúva; legerősb szerszámaik a legparázsb -tárgyakon szétpattantak; incselgő rémarczok, torzongó alakok lépdelgének -gúnyolódva, kaczagdálva elejökbe; s hamidőn egyike vagy másika a -bátrabbaknak hozzá csapott a kísértőhöz, közönségesen társát találá, s -örök czivakodás folyt közöttök. Haki úgy hívé, hogy annyit izzadva, -nagyhasznú munkán esett keresztűl, megszégyenűlve látá hogy nem sót, -hanem hasztalan nyirokföldet, vagy valamely buta göröngyöt ásott ki. -Pezsgés bongás hallatszott a föld alatt; vízerek fakadoztak az aknák -mélyében. Más helyt útjok beszakadozott, béomlott; ijedség, rettegés, s -a félelmek egész sápadt serge szállá meg a dolgozókat: fogyott azok -száma, kik mélyebben akarának a vágásba behatni, s végre az ásás egészen -félbeszakada. - -II Ulászló, ki gondatlanságai által oda vivé a dolgokat, hogy azon felűl -a mit művelés nélkül adott a föld, alig marada jövedelme, minden -restsége mellett elszáná magát, hogy egy útat tesz Máramarosba, s -jövedelmeinek e nem szegény kútfejét, ha lehetséges volna, újra -feléleszti. Szállásának Huszt várát választotta. Sóvárról és Erdélyből -előszólíttatának a bányászok, hogy a király jelenlétében tegyék meg -próbáikat. Ezeken kívül a hazából és a külföldről számtalan vakmerő -tolongott ide, külömbözőleg izgatva büszkeség, bér reménye s magahittség -által. Huszt hemzsege vendégektől. A mi ottan nem talála helyt, -kalibákban tartózkodék a Tisza szélein. Mozgásban vala minden, mert más -nap reggel a király maga is Rónaszékre készűlt, szeme előtt tétetni meg -a próbát, a veszedelmesnek híresztelt ásás ha folyamatba hozathatnék-e. - -Napkiköltekor indúltanak a szekerek. A hegybérczek ragyogtanak Huszt -körűl a reggel fényében, mint egy korona, melyet a táj ajándékúl akara -benyújtani itt megjelent uralkodójának. A Tisza, mintha ábrázolni akarta -volna a nép kiapadhatatlan szeretetét, medre hosszában tologatta -tisztelő habjait, merre a király ment, s a felgyűlt sokaság úton, -útfélen, a terepély tölgyek ágain, s az emeletesb helyeken s a közelb -sziklákon, csoportokra verődve csudálgatá menését. Méltósággal haladott -az keresztűl a tolakodó sokaságon; de sem a katonaság nagy száma, s -csillogó ruházatjok és fegyverök, sem az ország nagyjainak fénye nem -ígézte el annyira szemeiket, mint maga a király, ki itt, a próbatevésre -összesereglett bányásznép közepében, tisztelést parancsoló felséggel -ballagott paripáján; és a király leánya, kit asszonykísérői fogának -körűl nagy fényben. Akként tűnt fel az az őtet kísérő seregben, mint egy -nagytüzű planéta, cselédkedő csillagai közt. De valamint a hold áll -közelébb az emberhez, s szíveinkhez inkább szól, kebleinkbe inkább hat, -mint a távolyabb Jupiter: úgy érzé egyike az ő kísérőinek -ellentállhatatlan erővel vonszatni magát azon hölgy felé, kihez itt egy -neki kedvező történet közelre ejtette; s a természetnek minden -dicsősége, az uralkodónak minden csillámlása eltűne szemei elől. Mely -szerencsésnek érzé magát, hogy nem kis ideig közel lovagolhata hozzá! A -szép hölgy egyike vala azon súgár növésű alakoknak, miket szemünk az -életben mindég keres, de ritkán lél fel; alkalmasan amilyeknek a -tündéreket képzeljük. Az Éj szerelemmel nyomta csókját homloka -fürtözetére, és a ki kék szeme párját láthatta, megérté, miért szokás az -egeket a többes számban mondani. Annyi kellem, annyi kecs, annyi báj -vala elömölve rajta, oly varázs lelki kedvesség lebege orczáin, hogy nem -találtatott annyira gyakorlott művész, kinek ecsete el ne akadjon -festésén; hogy mindaz, a kit szerencsés vagy szerencsétlen csillagzata -elébe víve e látványnak, kénytelen volt vallást tenni, hogy ezt az ő -valósága egész ígézetét semmi művészség nem másolhatja, hogy azt csak a -szív kaphatja fel. - -A hölgy nádorunknak leánya volt; neve Sarolta; kevélysége atyjának, s a -király leányának barátnéja s minden öröme. Az idegennek egyedűl őreá -intézett figyelmei nem kerűlék el a leány észrevételét. Hideg -nyúgalomban fordúla a királyleány fő-udvarmesteréhez, s kérdé ettől, ki -légyen az idegen? Nem ismerte. Honnan jött? Nem tudta. Husztra mikor -érkezett? Tegnap estve és egyedül. - -Még egyszer pillantá meg az ifjat, s mély gondolatokba süllyedett. De a -hölgy pillantása égetve hatott az idegen szívébe, s ahogyan a phoenix -kél ki megifjodva a lángok közzűl: úgy fakada nyílásra az ő keble -lángjai közt az örökkéifjú szerelem. - -Megérkezének Rónaszéken. A király leszálla lováról, kísérői követék -példáját, s minden a lyukak felé tolakodott. Csend terjedett el a -mélyben, mintha a földalattiak annak akarák vala bizonyítani -tiszteletöket, ki felettök uralkodik a földön. Azonban hogy ők urak a -magok birtokaikban, azt más szerrel mutatni meg, csakugyan jónak láták. - -Amint egyike a merészebbeknek leereszkedék az aknába, s kötelen a -sómennyezetig ért, egy látatlan hatalom által ismét felhajtaték a kötel, -s a vakmerő elterűle a földön. Súly függeszteték súlyra, meddig bírta a -kötel; a legmerészebbek ráűltek s leszállítaták magokat. Mind -haszontalan! csak annyira mentek mint az első. - -Míg a próbák tétetének, egyike nyomban a másika után, és mindég siker -nélkül, a királyleány körében zsibongás támad. Egy kisded öreg, bízvást -törpének lehete nevezni, ravaszúl keresztűl csúszongott a fegyver és -tolongás közt, s az aknánál megállott. Most az asszonyok csoportjába -fúrja magát; tolja őket, taszítja; lábára hág Saroltának, s magát a -királyi leányt is durvácskán megérinti, s már az üreg mellé tolakodék, -midőn nehány férfi előugrik, s a gorombát megkapja, megtépi, megrázza. - -– Mondd ki reá az ítéletet, királyi hölgy! kiáltá egyike; agyon, agyon -őtet! be vele az aknába! - -A kis ember handzsárt ránt. Sarolta karjába ömlik, s így szólott a -király leányához: Az asszony dísze szelídség, és amint legfőbb közöttünk -te vagy, légy te példánk is nékünk kisebbeknek; bocsásd meg a tévedt’ -tettét. Magok a lelkek is, a gerjedékenyek, tűkrözzék benned magokat, s -tanúlják meg, ember mint fékezi haragját. - -Bájos mosolylyal felele ez: S annyira ragadhatott el téged e pillantat, -hogy barátnéd szíve felől kételkedhetel? Büntetésűl te oldozd fel -bilincseit, s mondjad neki, hogy szabad. - -A törpe hallá a szót, s csudálatos hánykódásokban látszott lebegni. Düh, -rettegés, hamis szégyen és bosszantó tűz váltogaták egymást -arczvonásiban, s midőn Sarolta feloldá béklyóját, könyűk hullottak -őszűlt szakálára. – Meglátjuk egymást! monda. - -Azon pillantatban megszakad az aranyláncz Sarolta nyakán, s az üregbe -suhan. – Anyám képe! kiáltá. - -Az idegen megragadá a kötelet, s lebocsátkozott; a törpe pedig bérohant -a torkolatba, az idegen után. Kevés perczek múlva magától görge fel a -kötel. Ijedve fordúlt oda minden szem, s minden kebel szabadabban -lélegzék, midőn az idegen ismét láthatóvá lőn. De mint levének oda, -látván, hogy a ki szabadon tartózkodva méne alá, most kötélhez csatolva -jöve fel, hogyan a bányászok betegeiket szokták felhúzni. Az aranyláncz -a képpel, karjára vala tekerve; maga a szép ifjú ájúlásban volt. - -Az asszonyok gondjai életre nem hozhaták. Sarolta kész volt volna életét -adni érette, csak szemei egyszer nyílhattak volna meg. Az udvariorvos -segélyére szólíttaték. Az a félholtat a legközelébbi házhoz viteté, de -ijesztő fejcsóválással felele azoknak, kik tudni akarák, ha reményli-e -javúlását. Mi szívesen maradott volna el Sarolta a többitől, hogy -szolgálhasson körűle! Úgy rémlett neki, hogy az ifjú csak tőle veheti -gyógyúlását. Gyötrelmes öröm vala tehát, azt értenie az orvostól, hogy -láncz és kép karjáról le nem fűzethetnek. - -Víg és lármás vala reggel a kijövés Husztról, vissza most bús és -csendes. Az éj leszállott. Húnyva vala minden szem; de nem a Saroltáé, -ki erősen meghatva a mai nap történetétől, nyugtot nem találhata. -Szüntelen előtte lebegett az idegen, majd amint az ifjúsága virágában -mellette lovaglott, majd ismét halotti sápadt színében, körűlfűzve -feloldhatlan aranylánczától. Olykor a haláltól megszabadított törpe is -szeme előtt lebege, s lehetetlennek látszott neki e külömböző érzéseket, -gondolatjának ezeket a tarka képeit rendre osztani. De íme reggel felé -ágya előtt állott a törpe; sókoronával fején, jobjában a sópálczával, s -ruhája kristályokkal elborítva. - -– Ne rettenj meg, lyányom, úgymonda neki; én barátod vagyok. Valamely -erő vonz hozzád; nem lehetek tovább látásod nélkül; meg kelle köszönnöm -a mit érettem tevél. Ha te nem költél volna védelmemre, most nem élnék. -Tudnod kell, ki vagyok; én hálás akarok lenni erántad. - -A Gnómok nemzetsége, mely a magyar föld alatt tart lakást, hajdan egy -fejedelmet uralt. De maradékai megosztozának, s egy idő olta – ti -emberek azt századoknak mondjátok – a föld alatt több független -fejedelemségek állanak fenn, melyek törvényes ügyeikben a selymeczi -Bányakirálytól függenek. A máramarosi sóaknák alám tartoznak. Bizonyos -idők előtt én a selymeczi Aranyhölgy menyegzőjén megjelentem. Vígan -valánk, s egy felvillant szeszélyem alatt, külömben is igen éles lévén -természetem, fogadtam a nagybányai Rézgróffal, hogy az én termesztményim -kedvesebbek nektek embereknek, mint az övéi. Pörünket a selymeczi -törvényszék elébe vivénk, s annak ez vala itélete: Rézből pénz veretik, -s az bálványa az embereknek; ennélfogva a réz több mint a só. Arra látám -kárhoztatva magamat, hogy függjek a Rézgróftól, hanemha oly drága követ -találok, mely birtokomban terem, és amit emberek, szellemek fenntebbre -becsűlnek mint a rezet, ezüstöt, aranyat. Az ítélet gyűlölségre lobbanta -az emberek ellen, s eltökélém a hálátlanokat eltiltani országomtól. Hogy -azt megtehetém, tapasztalátok. Egy úttal kincseket is nyomoztaték a föld -alatt, de hijába. Minthogy a rámszabott határnap nem sokára itt leszen, -tegnapelőtt felszállottam a föld színére, tanácsát kérni egy barátomnak, -bizonyos agg és túdós Sasnak, ki magát erántam előbbi szolgálatimért -lekötelezve érzi. Útam hasztalan volt. Éjjel haza érvén, elszunnyadtam, -s a hajnal első súgára tegnap még alva talált. Ez balszerencsét hoz a -gnómokra mindenkor; ez által elvesztik minden lelki hatalmokat valamíg -ismét e mélybe nem szállanak, s alá vannak vetve az emberi élet -bajainak, veszélyeinek. Tapasztolám tegnap, míg szerét ejtém hogy az -akna szájához férkezhessek; a te közbevetésed, a te esdeklésed érettem, -mélyen hatottak meg, s azért jövök, hogy megfizessek érettek. De te -parancsolj, mint bizonyítsam hálámat. - -Sarolta felkiáltott: Kapd ki bajából az idegent! s bíborszín futá el -arczát. - -– Értem a ki nem fejezett gondolatot is, felele a gnóm; meglesz. De -varázs-altából, melybe süllyedett, tenmagadnak kell őtet feloldanod; az -nekem hatalmomban nem áll. Midőn sópáhóimat előttetek, emberek előtt, -bezárám, irtózatos átkot mondottam arra, a ki első hozand ki a -felvilágra zsákmányt ásványországomból; azt, hogy sem szellem, sem egyéb -valóság fel ne ébreszthesse varázsalvásából, ha csak az, a kit az alvó -szeret, el nem határozza magát, hogy életét kész lesz letenni, mihelyt -amaz őtet szeretni megszűnend. Kész vagy-e erre? - -Sarolta felele: Az élet nem egyéb mint szerelem. A természet csak általa -él; ti Szellemek csak szerelem lehelései vagytok. El vagyok tökélve. - -– Jó! felele a gnóm; figyelmezz tehát szavaimra: Midőn két lélek előszer -vallja meg egymásnak viszonszerelmét, a föld körűlök két virágot nemz; -mi azt Lélek-viráginak hívjuk. Ezek hatalmat adnak a már megfogant -szerelmet örök időkre kötni meg. Nékem két oly virágom vagyon; egyik -enyém, a másik szomorú hagyománya korán eltűnt jegyesemnek. Ím vedd az -egyikét, nyomd kebledhez azon erős feltéttel, hogy szerelmedet az ő -életéhez kötöd; számold szívednek hét dobbanását, s a virág elhamvad. E -hamut az alvó szemére hintem, s az gyógyúltan serken fel. - -Hirtelen ragadá ki kezéből Sarolta az ajánlott virágot, megtette a mit -hagya, áltadá a hamvat, s mély álomba süllyede. - -Álmában látta a Gnómfejedelmet, hogy az, elmélkedésbe süllyedt orvos -alakjában mint űle az elvarázslott ifjú ágyánál, s mint eredett komoly -tanácskozásba a király orvosával. Látta, hogy a királyi-orvos mint -távozott el tisztelet jelenségeivel; látta, hogy amaz mint kezdé a -gyógyítás munkáját, s repesett szíve örömében, hogy a gyógyúló első -pillantása az aranyláncz felé fordúlt. Felhő terűle el a szobában, s -elrejté szemei elől a mi továbbad történt. - -A csudaorvos a reggel híves lengzetiben méne sétálni az ifjúval, midőn -annak szemei port látának emelkedni az országúton. - -– Én nem csak a test bajain segítek, úgymond; segítek a lélek -szenvedésein is; a tieidre, bár azokat nem fedéd fel, amott közelít az -orvosszer. Hallj akármi hihetetlent, igenelj mindent, s kebled -legtitkosb, legmerészebb kíványai teljesedve lesznek. - -Azonban a porfelleg közelébb jöve. Ezüstfegyverek csillámlának keresztűl -a fellegen, egyes lovagok ötölgetének szemeikbe, s a sereg a két idegen -mellett megállapodott. A por leülepedék. A nádor egy válogatott sereg -elején, úti ruhájában, gazdagon felkészűlt kísérőkkel, megálla -mellettek. - -A nádor ráismervén az idegenre, leszálla lováról, s nyájasan idvezelvén -azt, így kezdé szavait: Magas születésű herczeg, bocsáss meg hogy azon -homályon, melybe magadat béleplezned tetszett, ohajtásidnál talán előbb -hatottunk által: de lovagi bátorságod, ez a nemes udvariság, s díszes -figyelmed a szépnem eránt, elárultaták vala fényes születésedet, ha -atyád, a fejdelem, elfödött méltóságodat s útazásod czéljait előttünk -kinyilatkoztatni nem méltóztatott volna is. - -– Nem értem, Méltóságodnak honnan eredhet az a gondolatja, felele az -ifjú, hogy én fejdelem fia vagyok. Bizonyosan tévedésben vagyon, mert -nem tehetem fel hogy enyelegni légyen tetszése. - -– E szerény tettetés itt haszontalan, mondá a nádor; a Magasságod -fejedelmi atyjának követei ma éjjel érkezének hozzám, s valóvá tevék -gyanúmat, mely első megpillantásakor támadott vala bennem. Házam oly -gazdag ajándékokkal van megtisztelve, milyeket csak a gazdag Moszkvaföld -nagyjától várhatni. Megkéreté számodra általok leányomat, s én -megtisztelve érzem magamat ezen szövetség által, s önkényt mentem elébe -kívánságodnak, érezvén hogy gyermekem ily nemesérzésű lovancz birtokában -boldogságát fogja feltalálni. - -Az ifjú elnémúlva mereszté reá szemeit. - -– Ha talán váratlan az előtted a mit tőlem itt hallasz, szólj atyád -embereivel; közöttök legalább nevelődet nem fogod isméretlen alaknak -tekinteni. - -E pillantatban a nádor kísérői közzűl több gazdagon-öltözött uraságok -tolakodának elő. Míg a többiek tisztelkedve hajlongtanak előtte, egy -éltes úr nyakába ömlött, s oly hevesen csókolgatá, mint atyáknak -szokások, midőn szeretett fiokat hosszas távolylétök után visszatérni -látják. - -– De mondd el csak, így kezdé az ifjú… - -– Elmondom, felele az öreg. Midőn te, távoly honunkban, felizgatva a -Sarolta szépségének híre által, oly feltétellel indúlál útra, hogy itt -oly viseletben, mely születésed fénye alatt áll, meglátod, és ha a hírt -valónak leled, egy hős tetted által fogod megnyerni; tégedet-szerető -atyád elvégzé magában, hogy néked Saroltát előre megkéreti, hogy -megérkezvén majd e földre, benne jegyesedet találd, s aszerint lépj fel -itt, mint a csecsemők a mennyben: – előbb mint érdemelheték. Meg akaránk -előzni érkezésedet, de csak az éjjel érkezheténk ide, s csudálkozó -borzadással hallánk tegnapi merészségedet mindenfelé beszéltetni. Atyád -sok tapasztalású orvosa velünk van, s gondjai alá veszen. Én eljártam -atyád parancsaiban, s Saroltát megkértem számodra. Láttam őtet, s úgy -hiszem hogy atyád ohajtása és a tiéd egyek. Nádor ő Nagysága nem tagadta -meg kérésimnek gyermekét, s rajtad áll, ma keljetek-e össze vagy később. -Atyád általunk több aranyat küld mint a mit várhatál, hogy itt vásárolj -temérdek jószágokat; nem akarja hogy a gyenge leány oly hosszú út -alkalmatlanságait szenvedje, s messze szakadjon hív szüléitől. Kevés -hónapok múlva maga is kijő Magyaroszágra, s látogatástokra lészen. - -Az orvos e beszéd alatt gondosan ügyele az ifjú arczára s minden -mozdúlataira, s most a nádorhoz fordúlván, ezt mondá neki: Méltóságos -úr, a te Nagyságod látja, hogy a beteg szertelenűl el van gyengűlve; nem -várt szerencséje szédelegteti. Engedd, hogy mi ketten, nevelője és én, -tanú nélkül szólhassunk vele. - -A nádor engede a kérésnek. – Szóljatok, úgy monda nekik; én itt foglak -várni. - -Az ifjú s a két öreg leindúlának a völgy felé. Egyedűl hagyva, s nem -látva többé senkitől, az orvos kezdé szavait: Nem ismernél-e rám? - -Az ifjú ránéz, s a gnómok fejdelmét látja benne. Gnóm alakjába öltözött -a nevelő is. - -Ekkor a fejedelem: Én az vagyok, kit a Sarolta jósága mente meg a -haláltól. Hálás akartam lenni eránta s neki oly szert adtam, melylyel -téged varázsalvásodból felébreszthete, néked pedig annyi kincset, hogy -férje lehess, mert ő szeret téged. Szükségtelen egyebet mondanom mint -azt, hogy a nádor tégedet moszkva fejdelem magzatjának vél; igeneld azt, -s tiéd Sarolta. Cselédid, kiket gnómjaimból állítottam ki, kevés napok -múlva elenyésznek; akkor majd hír érkezik, hogy atyád, kinek látogatását -várád vala, meghalálozék; fejdelmi származásod felől kételkedni senki -nem fog, s te, Saroltádnak karjain, boldog jövendőnek ballagsz ellenébe. - -Az ifjú a Gnómfejdelemre mereszté ki szemeit, s így szólítá meg: -Tudja-e, s javalja Sarolta a mit tészesz? - -S amaz felele: Elhallgattam azt előtte. - -– Úgy jertek, mondá az ifjú, s egyebet nem szóla. - -A nádor nyugtalan várá megérkezéseket. A mint közelíteni látá, mosolygva -ment feléjek, eltelve a legszebb reményekkel. Az ifjú szólala meg -legelébb. - -– Méltóság, úgymond, hagyj szabadon szólanom, s engedd hogy -végigmondhassam a mit akarok, bár mint ellenkezzék várásoddal. Én nem -fejdelem, én szegény szülék gyermeke vagyok, s tőlök még gyenge éveimben -elmaradtam. Árvaságom szigorúságai közt sokat tanúltam; megedzett a baj, -sokat izzadtam a csaták vérmezején. A magyar-földre jöttem ki, hogy -szolgálatot vegyek a seregnél. Annak híre, a mi e vidékeken történik, a -veszélyek, melyeket itt megvívni kell, a dicsőség, mely itt nekem is -osztályom lehet, ide vontanak. Hogy néked lyányod van, hogy van a -világon Sarolta, nem tudtam. De ahogy őtet tegnap meglátám, ő nekem -életem leve, én örök rabja őneki. E lény – s ekkor a tettetett orvosra -mutata – ki életét lyányod pártfogásának köszönheti, most födé fel -előttem, hogy ő a sóbányák földalatti fejdelme, s elbeszélé, hogy engem -leányod viszontszeret. Elő akarván segéleni menyegzőnket, mindent -elkövet, hogy engem véled és leányoddal fejdelem gyermekének -tekintessen; s a mit néktek monda, ezek a követek, az a gazdagság és -pompa, áljáték és csalás. Érzem hogy felfödvén ezt előtted, minden -boldogságait széllyelszaggatom életemnek: de én Saroltád birtokát -csalásnak köszönni nem akarom; nem lehetnék boldog az ő birtokában, nem -tudnék élni, ha magamat csalással vádolhatnám. - -Ekkor előugrék a gnómok fejdelme, s ezt mennydörögte felé: Tapasztald -tehát, balgatag, mit tészen a szellemeknek mind kedvezése, mind haragja! -A mit érted tenni akarék, megveted, s jóltevődet emberek kaczajának -teszed tárgyává. Lakolj érette! – Ezt harsogván megnyílt alatta a föld, -s ő maga s kísérői s az ifjú egyszerre eltűntenek. - -Éjfél vala, s Sarolta egyedűl állott a bányák üregénél, a szövétnekkel -jobjában, s elszánva, hogy vagy kiszabadítja a szeretett ifjat, vagy -együtt vész vele. Hasztalan hintegeték a siető felhők komor árnyékaikat, -mintegy rettentőleg, útjára; hasztalan sipított az éjjeli szél, -hasztalan suhogtanak az erdők lombjai. Eltökélve halada sötét pályáján, -s eltűne az aknák mélységében, hasonló a leszálló csillaghoz. Midőn az -ingó lépcsőkön lesietett, léptei visszahangzottak a sóboltozat temérdek -üregeiből; még keble sebesb dobogását is visszarepítgeté a földalatti -Echó, oly borzasztó vala a halotti csend. Most megálla, bizonytalan, hol -lelendi fel a Gnómfejdelmet. S midőn szemeit vizsgán körűlhordá, mozgást -sejte az üreg aljában. Oda meresztve tekintetét, lassandan világosúlni -látá a feneket, és mintha a sórögök csak vékony üvegtáblák volnának, -tekintete rajtok keresztűlhat. Min is nem hat keresztűl szerető hölgy -pillantása? Azt látá meg itt, a kiért e veszélylyel teljes útat merte, -nyugtan várva már a bizonyos kimúlást. Repűlt lefelé a lépcsőkön, s ott -lelé a fejdelmet. Bús és bosszús gondolatokba süllyedve járkála a sötét -sikátorokon, s két gnóm, lángoló üstökkel lépdelgete a fejdelem előtt, -hogy útjára világot vessen. - -Sarolta lábaihoz ömlött. – Én visszaadám neked éltedet, s te az övét -ígéréd nekem jótétemért; ha megölöd, én is meghalok. Emlékezzél -hölgyedre, s a mely boldogságot neked ő ígért: s nem lehet kedved a -miénket eloltani. - -Ezt mondá a Gnómfejdelemnek. Az pedig ellágyúlva kiálta fel: Szabad ő, s -a tiéd! - -A könycsepp, melyet fájdalom fakaszta Saroltának szemeiben, most -háladíjúl csöppene a fejdelem jobjára, s a köny gyöngygyé vált. - -Ekkor a Gnómfejdelem: Birodalmomban termett a gyöngy, s ez nagyobb becsű -a mélységek minden aranyánál; ez tartja fenn országom függetlenségét. - -Hírészei mindenfelé száguldozának, s egyik elméne a nádorhoz is -Rónaszékre, meghívni őt. - -– Atyád megegyezik összekelésteken, mondá a gnóm; s míg itt leszen, -megűljük a menyegzőt. - -Az ifjú mellette terme, és midőn szívére szorítá Saroltát, eltűnt a -földalatti rengetegek éje. - -A magas sópalota ezer szövétnekektől ragyoglott, s kristályfalai -kifogyhatatlan változásokkal tükrözgeték vissza a játékos lángokat. -Örömtűzek égtek mindenfelé a mélységekben. Bohó gnómalakok bocsátkozának -alá a boltozatokból, s víg dalokat zengettenek. A padlatokból asztalok -tolakodtak elő, elborítva mindazzal, a mit íny kedvelhet. Vígság zajgá -végig a hegyeket. - -Hirtelen fordúla most hozzájok a fejdelem, s ezt mondá nekik: Atyátok az -akna torkánál vár benneteket. Siessetek idvezleni. Legyetek oly boldogok -mindég amint most vagytok; engem nem fogtok felejteni. - -S midőn felfelé lépdelének az emberek által lakott világba, egy kisded -gnóm Sarolta mellé vonúla fényt tartani lépésinek, s ezt súgá neki: A -Lélek egyik virága által életed ez ifjú szerelméhez van fűzve: másik -virágát e perczben égeti hamuvá fejedelmünk, hogy az ifjú is örökké -szeressen tégedet. Ennélfogva te addig élsz, míg ő szeretni fog: s ő -szeretni téged addig fog, a meddig élsz. A gnómok fejdelme így hálálja -meg drága könnyedet. - - - - -TÜNDÉR ILONA. - -Volt egyszer egy király és egy királyné. Azoknak három lyányok vala és -egy fiok. Király és királyné azon tanakodának, hogy ezekkel mit -tégyenek. Ha férjhez adjuk a három lyányt, ki kell adnunk részeiket, s -magunknak kevés marad. Legjobb hát, adjuk férjhez a hármat fiúnkhoz, s -az ország egygyé lesz. Egy hét alatt beáll az aratás; akkor tartsunk -neki lakodalmat. - -Fiok meghallá beszédöket, s ezt gondolá magában: Abból ugyan semmi nem -lesz. - -Azalatt míg atyja s anyja pusztájokra kimenének, messze, igen messze, -valaki a királyfi ablakához áll, megkoczogtatá az üvegkarikát, s ezt -mondotta neki: Kis herczegcse, én elveszem a húgodat. - -A királyfi felel: Várj egy kisség; mingyárt megkapod. - -Bekiáltotta húgát, s amint az bejött, kilökte az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy aranyhídra, mely igen -hosszúra ért, szinte a napig. Az a valaki kezén fogva vitte el a -herczegasszonyt a maga országába, az aranyhídon. Az a valaki a Napkirály -volt. - -Amint itt vala a dél, megint békopogott valaki az ablakon, s így -szólott: Kis herczegcse, én elveszem a második húgodat. - -A királyfi felele: Várj egy kisség; mingyárt megkapod. - -Elment a húgához, felölelte azt, s kidobta az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy levegői kocsiba. Négy paripa -volt belé fogva, s azok fortyogtak, ágaskodtak. Az a valaki mellé űlt. S -amint kiereszté ostorát, országútjává torlódának a fellegek; a szekér -zörgése fergeteg volt, s eltűntek egyszerre. Az a valaki a Szélkirály -volt. - -A kis herczegcse örűlt, hogy két húga férjnél van. Amint tehát estve -megint békopoga valaki, megszólalt: Soha se szólj; tudom, mi kell; s -harmadik húgát is kidobá az ablakon. Az a valaki felkapá a kidobottat, s -a habok játszva vivék a holdba. Mert az a valaki nem más vala mint a -Holdkirály. A kis herczegcse pedig jó kedvvel méne fekünni. - -Amint másnap király és királyné megérkeztek, s hallották, a kis herczeg -mit tett, nem kevéssé álmélkodának. De mivelhogy oly hatalmas vejök -akada mint a Napkirály, Szélkirály és Holdkirály, nem bánkódtak sokat -rajta, s ezt mondák a fioknak: Lásd, milyen hatalmasak azáltal húgaid, -hogy fényesen menének férjhez. Légy azon, hogy te is valamely hatalmas -királynak kaphasd meg a gyermekét. - -A kis herczegcse ezt felelé: Oh a választáson én túl vagyok; az én -feleségem Tündér Ilona lesz, és senki nem egyéb. - -Király s királyné mindent elkövettek, hogy fiokat jobb gondolatokra -hozhassák. De minthogy az nem akara engedni tanácsoknak, kéréseknek, ezt -mondották neki: Menj hát, fiam; a szerencse vezéreljen veszélyes -feltételeid között. - -A király ezzel előveve két palaczkot az almáriomból, s fiának adá, e -szókkal: Fiam, vigyázz jól, mit mondok. Imhol ebben az élet víze áll, e -másikban a halál víze. Ha holtat feccsentesz meg ezzel, feléled; ha -pedig előre loccsantod e másikát, azonnal meghal. Vedd, nincsen nagyobb -kincsem. Talán hasznát látod. - -Ekkor az udvar nagy szomorúságba merűlt, és kivált az udvari dámák, mert -a kis herczeget minden szerette. Ő pedig víg vala, s ugrott, szökdelt -örömében. Megcsókolá szüléinek kezeiket; az élet vizét job oldalára -akasztotta, a halál vizét a balra; felkötötte kardját, s ment. - -Már sok napig útazott, s egyszer egy völgybe ért. Az tele volt -agyonvertekkel. A kis herczegcse elővette az élet vizét, belé mártotta -kisújját, s egy-két cseppet a holt szemére feccsentett belőle. Az egyet -vonakodott, s e szókkal nyitotta meg szemeit: Eh, be sokáig aludtam! - -A kis herczegcse ezt kérdé tőle: Mondd el csak, mik történtek itten? - -A holt ezt felelte: Tegnap Tündér Ilonával harczolánk, s ő bennünket -rakásra ölt. - -A kis herczegcse ezt felelé neki: A ki eléggé gyáva, magát asszony által -öletni meg, nem érdemli hogy éljen. Ekkor egyet feccsente szemébe a -másik palaczkból, s a feléledett ismét meghala. - -Egy más völgy is tele vala holtakkal. A herczegcse ismét feléleszte egy -holtat, s ezt kérdé tőle: Titeket is Tündér Ilona öle-e meg? - -– Ő, felele a feléledett. - -– De hát miért harczoltatok vele? - -– Hát nem tudod hogy királyunk el akará venni, és hogy ő csak ahhoz -megyen, a ki őtet meggyőzi? mondá a feléledett. Három sergünk támadá -meg. Tegnap egyiket ölte el; ma virradatkor minket; most harmadik -sergünk verekedik vele. - -A herczegcse ennek szemébe is a halál vizét feccsentette, s ez mingyárt -halva terűlt el megint. - -A harmadik völgyben a harmadik sereg fekvék. A feléledett ezt adá -feleletűl: Épen most leve vége a harcznak. Mindnyájunkat elöle Tündér -Ilona. - -– Hol akadhatok rá? - -– Vára ama hegyen túl van, felele a megölt, s ismét halva dőlt el, -mihelyt megloccsantá a herczegcse. - -Argírus herczegcse áltméne a hegyen, s elére a Tündér Ilona várába. Az -nyílva állott. Beméne a várba, de abban senki sem volt. A Tündér Ilona -hálójában egy kard függe, s a ki meg’ kiszökdelt hűvelyéből, és mindég -vissza megint. - -– Kard koma, mondá Argírus, ha úgy nem tűröd a nyugvást, amint látom, -néked enyémnek kell lenned. Te nékem jobban tetszel mint az enyém, mert -ez csak úgy jő ki hűvelyéből ha kivonom. - -Kivoná hűvelyéből a magáét s a Tündér Ilonáét dugta a maga hűvelyébe. - -Mondta, tette, s előtte állott a Tündér. - -– S te váramba, hálómba mersz lépni? kérdé. Ránts kardot mingyárt; meg -kell küzdenünk. – Lekapta faláról kardját. - -Argírus kardot ránta. Elkezdék a küzdést, s amint összecsapák -kardjaikat, a Tündér Ilonáé széllyelpattant. - -– Te lészesz férjem! Nyakába borúlt; nyalta, szopta, csókolta, hogy öröm -vala látni. - -Nagy boldogságok közt folya életök, és már elég sokáig, s Tündér Ilona -egy reggel ezt mondá férjének: Édes uram, én téged bizonyos időre -kénytelen vagyok elhagyni. Az most lesz először és utolszor. Hétszer hét -nap múlva megint itt leszek, s akkor osztán éltünk megháboríthatatlan -öröm közt folyjon el. Az egész vár parancsaidtól függjön. De az utolsó -szobába be ne lépj, mert abból nagy baj történhetnék. – E szókkal eltűnt -előle. - -Argírusnak nagyon lomhán folytak napjai, miolta Tündér Ilona eltávozott. -Végig sétálá a várat, míg végre elért az utolsó szobához. Fiatal is -lévén, gondolatlan is, megnyitotta annak ajtaját. S egy öreg embert láta -ott, oly veres szakállal mint a láng. Az Hollofernus király volt, de -Argírus nem tudta hogy az Hollofernus. Három abroncs volt hasán, -aczélból mind a három, az csatlotta a falhoz. Hollofernus király -megszólala: Hozott a jó szerencse, ifjú ember! Lásd, szakálom láng; -melegem van; adj egy pohár bort nekem. - -Argírusnak jó szíve volt, megszánta a szegény embert, s ada neki egy -pohár bort. Amint a Lángkirály a bort megitta, hasáról lepattant az -egyik abroncs. Az egyet mosolygott örömében, s így szólott: Jaj, be jól -esett; adj még egy pohárral! – Argírus megcselekedte, s amint ezt is -kiitta a Lángkirály, a második abroncs pattana le róla. – Ismét -mosolygott a Lángkirály, s így szóla: Kétszer bort adál: adj most egy -ital vizet. - -S amint Argírus megtette a mit az kívánt, a harmadik abroncs pattant le -hasáról, s a Lángkirály eltűnt. - -Tündér Ilona még fele útját sem tette vala meg, midőn Hollofernus -mellette állt. Hozzá szóla, s szakála billege haragjában. - -– Te nekem háromszor adál kosarat, három seregemet megölted, magamat -fogva tartottál; most hát légy nem feleségem, hanem szolgálóm. - -Tündér Ilona minden erejét elvesztette a miolta Argírushoz férjhez ment. -Nem használt ellenkezése, s a Lángkirály három ugrással elvitte -országába. - -Elmúlt a hétszer hét nap, s Tündér Ilona haza nem jött. Argírust bú -szállotta meg, s feltevé magában, hogy elmegyen a három sógorához, s -megkérdi, nem tudják-e hol van az ő felesége. Először a Napkirályhoz -ére. - -– Hozott a jó szerencse, kis sógorkám! mondá ez. - -– Oh édes sógor, mondá neki Argírus, én feleségemet Tündér Ilonát -keresem. Nem tudnád nekem megmondani, hol van? nem láttad-e valahol? - -– Nem láttam, felele a Napkirály; de meglehet, hogy őtet csak éjjel -láthatni; menj hát sógorunkhoz a Holdkirályhoz. Leülének a vacsora -mellé, s Argírus a Holdkirályhoz méne. Akkor ért palotájába, mikor a -Holdkirály útjának indúlt. Elpanaszlá neki baját, s a Holdkirály ezt -felelé: Nem láttam; de jer, űlj mellém a hintómba, s járjunk reggelig; -talán kilessük hol van. – Egész éjjel mentek, de sehol sem látták. - -Akkor mondá a Holdkirály: Nekem most haza kell mennem; de amott jő -sógorunk a Szélkirály: szólj vele; az mindenhová behat; talán tudja hol -van. - -A Szélkirály eljuta hozzájok, s megértvén, kis sógora miben fáradozik, -így szóla neki: De ugyan tudom hol van. A Lángkirály barlangba zárva -tartja; a tűzpatakban kénytelen mosni fazakait. Minthogy nagyon meghevűl -a munkában, már sokszor kelle őtet szellővel enyhítgetnem. - -– Köszönöm, édes sógor, hogy enyhítgetéd, mondá Argírus; kérlek vígy el -hozzá. - -– Szívesen, felele a Szélkirály, s nekipöffesztette magát, s egyet fúva -a kis sógoron, s Argírus egy pillantatban Tündér Ilona előtt álla -lovastól. Tündér Ilona örömében a tűzpatakba ejté a fazakát; de Argírus -nem beszéle sokat, hanem Tündér Ilonát felrántotta a lovára, s odébb -állott láb elől. - -Lángkirály Hollofernus épen a szobájában állott, s egyszerre nagy -tombolást hallott az ólból. Lement oda, s látá hogy paripája, a híres -Talygarőt, ágaskodik, rugdalódik, nyerít, harapdálja rácsát, jászolát. -Talygarőt csudálatos egy ló vala ám; értette a mit az emberek beszéltek, -s felelni is tudott nekik, s kilencz lába volt. - -– De mi lele téged, paripácskám? kérdé Hollofernus király; tán nincs -szénád, zabod elég, s elfelejtének megitatni? - -– Zabom, szénám bőven van, meg is itattak; de ellopák Tündér Ilonádat, -mondá. - -A Lángkirály szakála libege haragjában. - -– Legyen jó dolgod, mondá a ló; egyél, igyál, s aludj egyet, ha kell; -hármat ugrom, s utólérjük. - -Hollofernus szavát fogadá; jól tartotta magát elébb, s aludott is egyet -hozzá. Akkor felűle Talygarőtjére, s három ugrással eléré Argírust. -Kikapá ennek öléből Tündér Ilonát, s ezt mondá visszanyargaltában: -Minthogy te szabadítál ki rabságomból, íme most meg nem öllek; de ha még -egyszer jössz, nem lelsz nálam kegyelmet. - -Argírus szomorkodva ment a három sógorhoz, s elbeszélé mint jára. A -három sógor tanácsot tartott, s a tanácskozás után ez volt feleletök: -Egy lóra kell szert tenned, mely még sebesebben tud futni mint -Talygarőt. De olyan csak egy van a széles világon, a Talygarőt ifjabb -testvére; lába ugyan nincs több mint négy, de azért gyorsabb mint a -bátyja. - -– Hol találom fel azt? kérdé Argírus. - -Sógorai ezt felelték: A Vasorrú Bába-tartja titkon föld alatt. Menj -hozzá, szegődjél szolgálatába, s kérjed a lovat béredbe. - -– Kérlek szépen benneteket, vigyetek el a Vasorrú-Bábához. - -Azok megígérték hogy teljesítik kérését. - -– De minekelőtte oda mégy, mondá neki az egyik, végy egy kisded -ajándékot sógoridtól, kik téged úgy szeretnek mint tulajdon lelköket. E -szókkal egy kurta botot ada neki, mely félig arany vala, félig ezüst, s -mindég forgott, mert napvilágból, holdvilágból s szélből volt csinálva. -– Valamikor szükséged lészen ránk, szúrd a földbe, s azonnal körűled -termünk. – Ekkor a Napkirály a kis sógort felűlteté egy napsúgárra, s -egy egész nap vitte. Azután a Holdkirály kapta fel, s vitte egy egész -éjszaka; végre a Szélkirály kapta fel, s egy egész nap s egy egész -éjszaka vitte; úgy jutának el a Vasorrú-Bába kastélyához. - -A Vasorrú-Bába kastélya csupa halálfőből vala építve; csak egy kaponya -híjával vala még, s az épűlet be volt volna végezve. Amint az öreg -meghallá hogy kopog valaki, kitekinte az ablakon, s megörűlt. - -– Végre valaha! így kiált fel. Háromszáz esztendeje már, hogy várom a -kaponyát, minek hijával vagyok! Csak be, csak be, kis fiú. - -Argírus belépe. Meghökkent egy kisség, midőn az öreget oly közel látta -maga előtt; nagy testű, rút, és vasból az orra. - -– Szolgálatot keresek, mondá. - -– Azt én adhatok, mondá a Vasorrú-Bába; s mit kívánsz bérűl? - -– A lovat, mely dugaszban áll ólodban a föld alatt. - -– Tiéd az, ha híven szolgálsz; de mihelyt egyet vétesz, meg kell halnod. - -– Nem bánom, mondá Argírus. - -– Nálam az esztendő három napból áll; ha kedved van rá, mingyárt hozzá -foghatsz szolgálatodhoz. Ezzel rekeszté be beszédeket a Vasorrú-Bába. - -S most levezeté Argírust a méneshez. Minden lova érczből volt. Irtóztató -vala nyihogások, nyerítések; szaladtak, szökdöstek, hogy lehetetlen volt -meg nem ijedni. – Állj dolgodhoz, mondá a Vasorrú-Bába, s szobájába -zárkozott el. - -Argírus megnyitotta a karám kapuját; felűlt az egyik lóra, s nyargalva -ment a merre a ménes vitte. Amint a selyemrétre érének, lova lelöké egy -semlyékes tóba, hogy nyakig űlt a vízben. Az egész ménes elszélede. -Argírus hirtelen földbe szúrá botját, s egyszerre oly forróan sütött a -nap, hogy a tó az utolsó cseppig kiszárada, s az érczménes olvadozni -kezde; a lovak mind a karámba szaladának, az eresz alá. A Vasorrú-Bába -csudálkozva nézé, mi dolog hogy lovai ily korán térnek haza. - -– Holnap tizenkét feketéimet fogod őrzeni, mondá Argírusnak. Ha itthon -nem lészesz velek mikor a nap leszáll, meghalsz. - -A tizenkét fekete a Vasorrú-Bába lyányai voltak. - -Argírus kiméne velek. - -– Szánlak, mondá Argírusnak az egyik fekete; te meghalsz. Minket -nehezebb őrzeni mint az érczménest. - -– Kisebb gondom is nagyobb nála, mondá Argírus; tedd te kötelességedet, -én is megteszem az enyémet. - -A tizenkét fekete kancza egyszerre szétfutott. Argírus leszúrta -pálczácskáját a földbe, s azonnal iszonyú fergeteg támadott; a lovakat -majd elhordá a vihar. Azok ágaskodtak, rugdalóztak, de a szél erősebb -vala náloknál; mind a tizenkettőnek haza kelle menni. - -Argírus épen akkor zárá be az ól ajtaját, mikor a nap utolsó súgára -eltűnt, s a Vasorrú-Bába lejött az ólhoz. Csudálkozott, hogy feketéi s -Argírus haza jöhetének. - -– Ha ma éjjel jól viseled magad, s meglesz a mit parancsolok, holnap -szabadon vagy! mondá neki a Vasorrú-Bába. Menj most, fejd meg nekem az -érczménest, s készíts ferdőt tejekből. Mikor a nap fellövi első súgárát, -a ferdő kész legyen. - -Argírus kiméne az ólból s a Vasorrú-Bába elővevé a vasvillát, s egész -éjjel ütötte, verte, döngette lyányait. - -Argírus kiméne az ércz méneshez. Ennek kell a legnehezebb munkának -lenni; ezt gondolá magában, és már le akará szúrni kis botját, midőn -sógora, a Holdkirály, szemközt jöve véle. - -– Téged kereslek, úgymond; tudom mire van szükséged. Ahová a karámban -súgáromat lövöm, ott áss fel három arasznyit, s egy aranykantárra -akadsz; tartsd kezedbe, s mindenik lovad veszteg áll. - -Argírus megtevé a mit sógora hagyott, s az egész érczménes veszteg állt, -s fejni hagyta magát. Korán reggel kész vala a ferdő, hogy szinte -párázott. - -A Vasorrú-Bába mondá Argírusnak: Űlj belé. - -Argírus felele: Mihelyt e próbámon általesem, azonnal elmegyek innen; -hozasd elő hát a lovat, melyért szolgáltalak. – A ló egyszerre a kádnál -állott; egy csunya, kisded, száraz dög. Argírus megindúlt a kád felé, -hogy belé űl, s a ló belé üté orrát a tejbe, s annak tűzét mind magába -szívá, hogy Argírus sérelem nélkül mászhata ki a tejből, s amint a -kádból kimásza, hétszerte szebb vala mint előbb. - -A Vasorrú-Bábának nagyon megtetszék a szép fiú, s így gondolkozott: Most -én is hétszerte szebbé teszem magamat mint vagyok, s a szép fiú belém -szeret, s elvétetem vele magam’. Beugrott a ferdőbe. A ló belé ütötte -orrát a kádba, s a tüzet, mit elébb magába szítt vala a tejből, -visszafútta a tejbe, s a Vasorrú-Bába egészen összesűlt. - -Argírus felűlt a lóra, s elnyargalt. Amint kiértek a Vasorrú-Bába -tartományából, a ló ezt mondotta neki: Moss meg engem e patakban. – -Argírus teljesíté kérését, s a ló egyszerre aranyszínűvé változott, s -minden szál serényén egy-egy aranycsörgő fityegett. A tátos egy ugrással -áltszökött a tengeren, s urát a Lángkirály barlangjához vitte. Tündér -Ilona most is a tűzpatak szélén állt, s mosta fazakait. - -– Jer, mondá Argírus; viszlek innen. - -– Hagyj békét! meghalsz, ha Hollofernus meglát. – De Argírus erővel -felvonta a lóra, s nyargalt vele. - -Talygarőt rettenetes lármát csinála az ólban. - -– Mi dolog? kérdé tőle a Lángkirály. - -– Viszik Tündér Ilonát, felele a ló. - -– Úgy hát eszem elébb, jót iszom rá, s egyet alszom utána; három -ugrással utólérem rajtad. - -– Nem, mondá Talygarőt; űlj rám mingyárt, s még így sem érjük utól; -Argírust az öcsém viszi, s az a legsebesb ló mind e világon. - -Hollofernus hát csak addig múlata, míg felkötheté sarkantyúját, s akkor -utána iramodék a tolvajnak. Látni ugyan látá őket; de utólérni? már az -lehetetlen volt. - -Akkor az Argírus lova ezt kiáltá a bátyjának: Ugyan mondd el, mint -szenvedheted, hogy azt a tűzsarkantyút bordáid közzé verik? A béled is -kicsúcsorodik sebeden, s mégsem érsz engemet utól. Jobb volna ha egy -urat szolgálnánk. - -Talygarőt ezt felelte neki: Igazod van, öcsém. Nézd csak, mit csinálok; -mingyárt csudádat látod. – Akkor szügyébe vágá fejét, kirúgott hátulsó -lábával, s Lángkirály uram olyat zuhant mint egy zsák. Minthogy felette -magasan nyargaltak, ott ahol a kaszacsillag forog az egen, Hollofernus -szerteszét szakada míg a földet éré. Argírus pedig visszavivé Tündér -Ilonát az ő várába, s újonnan űlé lakodalmát. - - - - -A BOSSZÚLÓ KARD. - -Magyarországnak talán nincs gyönyörűbb tája a Garan völgyénél; úgy -nevezve a Garan vizétől, mely éjszakról a Karpát hegyének mindinkább -kicsinyedő hegylánczozatin végig zuhog a Duna felé, s közel Esztergomhoz -a folyamok királyával egyesűl. - -Hegyei nem oly szertelenűl magasak és meredekek, hogy elijeszthetnék a -szemet, de eléggé nagyok arra, hogy a víz menését az egész egyéb -világtól mintegy elszeltnek mutassák ki. S a tágas völgy a néző lelkében -nem támaszthatja az erő megszorítását, mi kínos s elviselhetetlen minden -magyar szívnek. A hegyek csoportjai gyönyörű különbözéseket adnak. Vidám -zöldelésben állanak oldalaikon az erdők; lábaiknál a rétség kövéren -termi a fűvet; az ekeszántott föld gazdag kalászokat nevel, s közöttök -játékosan csapong végig a folyam. Revistyének vára komolyan s -gondolkodólag tekinti el futását, múlt időkre emlékeztetvén. Egy szóval, -itt minden együtt van, mi a hon szerelmével eltölt szívet a maga -szemlélése által felvidíthatja. - -A hajdani erősség most bús rom, s a béke három ivadék olta terjeszti ki -boldogító mennyezetét a szép vidék felett. De nem így vala a dolog, -midőn nemzetünket a kelet vérengző vadjai marczonglották, s ez, hasonló -a maga pusztái büszke ménjéhez, ellenségit elhaló erővel, de le nem vert -szívvel tartóztatta. - -Az említett időben egy nap’, midőn épen fel kezdének tűnni a csillagok, -egy öreg vitéz a vár kapuja mellett űle, két ifjabbal. Az öreg és az -ifjabbak egyike, vajdái voltak a várbeli katonaságnak; a harmadik, -bányalegény Selymeczről; német fajta. Mert ott a legrégibb időkben is -már, messzünnen gyűltek össze idegenek, megtanúlni a sok hasznot ígérő -bányászmesterséget. - -– Ha hon tér-e ma uratok? kérdé a bányalegény. Mert nékem parancsom van -a grófomtól, hogy korán reggel a választ megvigyem. - -– S te nem félnél éjjel lovaglani vissza? kérdé az ifjabb vajda, -nyájasan kötődve. - -– Én? mondá a levélhozó, nehezteléssel, a mint látszék. Csak kapjam ki a -választ, úgy megyek, hogy az út porzani fog utánam. - -– Holdvilág van, mondá az öregebb, enyhíteni akarván a szelíd -karczolást. Az út nem nagy; hajnalban ott lehetsz, ha falatozol is -velünk. Urunk bizonyosan megjő, mert elindúlván harmadnap előtt, -megmondá, hogy mára várjuk; ő ura szavának. Múlasd itt magad azonközben. -Talán nem rég olta vagy a magyarok áldott földjén. A mit itten látsz, és -benn a várban, arra örömmel fogsz visszaemlékezni míglen élsz. - -A német ember engede a tanácsnak, s gyönyörködve néze végig a szép -tájon. A két magyar hallgatva követé tekintetit. - -Szótlan nézék sok ideig a folyam játékos futását, s oly hatalmas a táj -varázslata, hogy még az öregnek is, ki azt gyermekévei olta látá, -lágyabbá vált keble. Az ifjabb víg felmelegedéssel e szókra fakadt: Én -hazámban sok helyeken forogtam, de szebbet ennél nem ismerek, s itt -szeretnék halni. E szép földön a sorvadás is kedvesebb. - -– Halni, ifjú bajtárs, ott kell, mondá az öreg, hol éltünket szép ügy -védelmében tehetjük le. Hadiember nem gondolkozik temetésről, s áldja -Istenét, ha hazája földén vesz, és ha azért vesz. - -– Szép ügy védelmében! mondá az ifjabb magyar. Hiszen mi szép ügyért -harczolunk, és szép asszonyért azonfelűl! - -– De beszéljétek csak, honnanvaló az a ti szép asszonyotok, s mi szükség -érte harczolni? kérdé az idegen. - -– Azt beszélni nekem illik, felele az ifjabb vajda; bátyámnak rá nincs -sok tüze. - -– Ne oly hetykén, öcsém, ha te írni s olvasni s verselgetni s mesélgetni -derekasan tudsz is. Azonban fogj hát hozzá, ha akarod. - -Az elkezdé a beszélést. - -– Asszonyunk a lévai basa testvére. Messzéről elterjedett a hír, hogy -szebb asszonyt emberi szem még nem látott. Urunk gyakorta hallá -emlegetni, de azzal nem gondola sokat; hiszen hazánk szép asszonyok -szükében nincs. De rendes dolog adta elő magát. A várnak egy régi -szolgája rabságba esett Hasszánnál. Urunk sok pénzt ígért érette. A -török épen azért nem adta ki, mert látta hogy azzal bosszanthatja -urunkat. Zelmíra, így hívják urunk hitvesét s a Hasszán testvérét, ezt -magától Hasszántól tudta. A szolgát tehát elkérte bátyjától, mert -Hasszán nagyon szerette a húgát, s minden kedvét kész vala teljesíteni. -Zelmíra a fogolylyal mindég urunk felől beszéltete magának; de rendes, ő -mindent tudott; kivette a fogoly szájából a szót, hogy annak csak -igenleni kelle a beszédet. Végre az asszony a foglyot szabaddá tevé. -Haza szabadúlván az öreg szolga, elbeszélé urunknak, hogy őtet a szép -Zelmíra mint emlegeti, vele mint beszéltete mindég felőle, s urunk azon -nagyon megindúlt. Sokáig forgatá, mit kezdjen, s végre szerét találta. -Hasszán sok száz munkást parancsola fel, megigazíttatni a lévai vár -árkait, s urunk a munkások közzé elegyítette magát. Mint jutott ahhoz, -hogy ott Zelmírát meglássa, hogy ott Zelmírával szólhasson, nem -tudhatom; összebeszélének, hogy Zelmíra elszökik vele. Egy parasztleány -megsejté, hogy két katonánk ugyanannyi paripát rejtve tart közel a -várhoz. Urunk és a magyar leánynyá öltözött Zelmíra éjfélkor a két ló -mellett termettek, s reggelig már itt valának. Zelmíra hamar azután -megkeresztelkedék, s urunkhoz eskedtetett. Róza nevet kapa a szent -vízben, de urunk Zelmírának hívja még ma is. Mi is így utána. - -– S oly igen szép-e, milyennek a hír mondotta volt? kérdé a német. - -– Minden bizonynyal! felele az elsőbb. Látod a holdat az erdők felett -kelni. Ezüsttel festi be a hegyek bérczeit; fénye az egész tájat -eltölti; a folyam szerelmesebben suhint el világában, s megifjodva -látszik lenni tőle ez az ó vár is. Így változtatja színét minden, s -belsőjében is reng, ha ő lép elő. - -– S Hasszán elnézheté, hogy testvérét elrablotta uratok? kérdé a német. - -– Még eddig igen; de az nem tarthat mindég; elébb-utóbb bosszút áll -rajtunk; ez vala az öregebb vajda felelete. - -– Csak jőne már, ha kedve tartja, mondá az ifjabb; jó katona s ifjú -vitéz miért küzdhetne szívesebben mint szép asszonyért? - -– Ha küzdésed védést akar jelenteni, úgy azt hagyd urunk kardjára. Azzal -ha küzd, győzni fog. - -– Oh beszéld csak azt a kardot! mondá neki az ifjabb. - -– Másszor, felele az öreg, de most – úgy tetszik, urunk jő. Nem -hallotok-e éneklést alólról? - -– Felfülelének, s mindég érthetőbben hata fel hozzájok a dal. - -– Urunk ezt szereti leginkább; most is ezt dalolja. - -Elnémúltak. Értették kezdet olta mind végig. - - Három magas halmon lebegve békén, - Messzére hint súgárt egy korona; - Sok század olta díszlik fényes székén, - S a Hír reá szebb-szebb virányt fona. - Több társinak földünk minden vidékén - Nem hátrált eddig meg tulajdona; - Mert míg harcz dúlt az ég más sarka mellett, - Reá új s új dicsőség s fény lövellett. - - Ím a vihar fellázadott szárnyára, - Előrohan pusztító zajszele; - Villám lobog, s ledől sok büszke vára, - Halállal ijeszt a köd éjjele: - Hijába! kár nem száll tetőnk ormára; - Süllyed, ki harczra dölyfben fölkele. - E dícstetőket bármely vész rettentse, - Nem tűnt el onnan nyugalom s szerencse. - - Mert szent jel véd ott minden boldogságot, - S a legdicsőbb, melyet föld nyerhete. - Fel, fel, folyók! kérdjétek e világot, - Hűbb népeket, mint mi, nevezhet-e? - Tud-e Főnknél nemesb hatalmasságot? - S van-e keresztnek ily tündöklete? - Halom, kereszt, korona súgárzással, - Ezernyi évig diszlendő egymással. - -Közelébb és közelébb jöve feléjek az hang, s most megláták urokat három -kísérőivel. Zelmíra lefuta grádicsain, elébe a régen vártnak. Revistyei -leszálla paripájáról, s az asszonyt forró ölelésekkel zárta karjai -közzé. Amint a várbeliek egyenként mind előjövének, üdvözleni urokat, -szemérmesen vonta magát vissza a szép hölgy. Az úr köszönettel fogadta -el tiszteletöket, s az öreg vajda előmutatá a bányalegényt. Azonban míg -Revistyei olvasá a levelet s Zelmírának szemei szerelemmel nyugodtak a -kedvesen, a bányalegénynek ideje marada csudálni az asszony másatlan -szépségét. A természet itt legkissebb vonását sem felejté el, hogy a -világ legszebb asszonyi alakját ebből állítsa elő. - -– Én a bányagrófnak már Beszterczéről megírtam a mit tudni kíván, -úgymonda a legénynek. Ily későn indúlni kednek nincs szüksége; sem tőlem -nem volna szép, ha kedet most ereszteném, sem kedtől, ha falaim közt -meghálni nem akarna. - -Még egy-két szót monda az öreg vajdához, s Zelmírának karjain felméne -szobáiba. - -– No legények, mondá most az öreg vajda, töltsük vígan hát az estvét; te -pedig német szomszéd, jer mutasd meg, mennyire való, hogy ti jól tudtok -inni. - -A pinczéből dézsákban hozák fel a bort; lángban égett a tűz, az ifjabbak -táncznak eredének, míg az éltesebbek, elnyúlva az udvar pázsitján, -emlegeték, itt és ott miként verék meg a pogányt, s a hajdankor csudás -meséléseit hol beszélék, hol hallgaták. Már kezde halványodni a -Gönczölszekere; kelet felé szürkűlt az ég, midőn a víg dőzsölés -elcsendesedett, s végre egészen elmúla. - -Feljöve a nap, midőn Revistyei előszólítá a bányalegényt. – S mondja ked -urának, ezzel rekeszté be szavait, hogy nekem és az én Zelmírámnak igen -kedves dolgot tenne, ha szerencsét engedne nekünk őtet magunknál -láthatni. Egyébiránt, jó legény, nem veszi ked rosz néven, ha kedet egy -kis ajándékkal eresztem el magamtól; háborgó időkben a fegyver becses -jószág. – Egy pár ezüsttel futtatott pisztolyt ada neki. – Az egy töröké -volt, a derék Ahmet agáé. Utolsó lövését belőle rám tette, de a lövés -csak karomat sodrotta meg, mely alatt maga eldőlt. - -A bányalegény meghajtá magát, midőn egy tizedes azon jelentéssel lépe -elő, hogy egy török követ kíván elébe bocsáttatni. - -– Csak egy-két pillantatig múlasson ked, mondá most a németnek; a -bányagrófnak nem lesz kedvetlen megtudni, mit akar a követ. - -Megnyilt az ajtó, s egy busa húsváz belépe. - -Széles vállai, rövid nyaka, fekete fényes szakála, mélyen barázdált -arcza Moktárra mutatának, a lévai al-várnagyra. Vad gőggel lépe -Revistyeinek elébe. Ezek valának szavai: Uram Hasszán, basája Lévának, -küld hozzád, hitetlen Revistyei. Te az ő húgát elloptad. Elvégezte -magában, hogy rajtad bosszút áll, s tulajdon kezével. Te tolvaj vagy, -nem jobb mint akármely más tolvaj. Azonban leereszkedik hozzád, s mához -egy hétre itten lesz, hogy veled egy szál kardda megvívjon. Zelmíra azé -a ki győzni fog. Ahogy lyányaitok örvendenek a táncznak, ahogy kos -megyen nagy tűzzel a másika ellen, uram úgy lángol megküzdeni veled. -Pallosát már sok keresztyén vére festette bé; fesse most a tiéd. - -Revistyeinek orczái pirosb színt kapának, szeme haragban szikrázott; de -bíra magával, s nyugalomban ezt felelte: Mától nyolczad napra várom. Ha -kardját immár sok ízben festé is keresztyén vér, az én Zunigám sem hágy -el engem, mint őseimet nem hagyá el soha. Végzéd dolgodat, s mehetsz. – -Ked pedig mondja grófjának így szólott a bányalegényhez fordúlva, nagyon -kérem, jelenjen meg itt akkor, s légyen tanúja vívásunknak. - -Moktár kevély dölyffel s csaknem megvetésben pillanta Revistyeire, s a -két idegen szó nélkül lépegete alá a grádicson. - -Mind ez, mind az már lova kantárát fogá a vár udvarán, midőn Zelmíra a -kápolnából kijött. – Moktár, kiálta ez, mint van a bátyám? - -Az áltlöké magát lován, s ezt felelte: Mához egy hétre itt lesz, s -megküzd Revistyeivel miattad; s ment. - -– Nagyság bizonyosan győzni fog, kiáltá a német vendég, az asszony felé -fordúlva. De Zelmíra nem érté vígasztaló szavait, s repűle élte -életéhez. - -– Revistyeim, mi ez? mondá Zelmíra; néked vívnod kell-e? - -– Vívnom, felele ez nyugalomban; hanem ha lemondok rólad; s mint -tehetném én azt? - -– Nagy Isten, s ha elesel! Mert bátyám tanúlt szabdalkozó. - -– Emberére talál; azt én sem most próbálom először. - -– Ha elesel, én is meghalok. De előbb bosszúmat állom halálodért. - -– Én el nem esem. Zunigám magamat és tégedet védeni fog. - -– Jer, engedd látnom azt a te Zunigádat, s hallasd velem, miben bízol. - -Revistyei elvivé fegyverházába, előmutatá neki a kardot, s elbeszélé -kardja titkát. – - -Moktár elére Hasszánhoz. Áltadá neki az izenetet, s ment. Hasszán -egyedűl marada Ibrahim pribéggel. - -– Uram, mondá Hasszánnak, oda vagy, ha Revistyeivel megvívsz. Zunigáját -el nem fogod kerűlni. Bátran mondom azt, mert ismerem a kardot, s -gyakran láttam míg övék voltam, s lelkemet Mahomed fel nem -világosította. - -– Kard vagy kar ád-e győzedelmet? kérdé Hasszán. Én ismerem magam. - -Ibrahim ezt felelé: Kérlek, halld a kard történetét. Midőn a nagy -Szolimán győze Mohács mellett, s Németországot el akará borítani, a sok -küzdő összegyülekezék minden földről, hogy elakaszthassák győzedelmét. -Ezek közt volt egy spanyol vitéz is, Alonzó de Zuniga névvel. Vége levén -a háborúnak, a V. Károly a maga spanyolait visszaszólítván, Zuniga is -ment. Búcsújokkor így szóla Revistyeihez: Mi egymást ez életben nehezen -látjuk meg, s ha mindketten meghalunk, senki sem lesz, ki barátságunkat -emlegesse. Adj tehát nekem valamit, a mi fimról fimra szálljon, s a mi -hasznos légyen nekiek is: én adok egyet neked. Így barátságunk emléke -örökké fennmarad, s unokáink a veszély napjaiban hálaérzésivel -pillantanak fel ránk. - -Revistyei erre egy gyűrűt vona ki kebeléből, melyet mindég nyakán -visele, s ezt mondotta: Ezt hűség gyűrűjének hívják. Bizonyos légyen a -ki viseli, hogy szerelmese soha el nem hagyja, hogy holtig fogja -szeretni. Vedd, s add által gyermekidnek. Hogy az soha a Zunigák -kebeléről le ne szálljon! - -Zuniga pedig egy Maur-szablyát hoza elő, s ezt mondá: Te viszont tőlem -ezt. Ősöm egy Maur verekedésben nyerte. Lapján ez áll: Ha ki engem annak -visel vagy védelmére vagy bosszúlására a mit minden felett szeret, -ellenségét leteríti általam.“ – Markolja ezt minden Revistyei, midőn -küzdeni honjáért fog vagy kedveltjeiért. - -Amen! kiálta Andor, s a kard viselje örökre a Zuniga nevet. – A két -barát megölelé egymást, s ment, egyik nyugot, másik kelet felé, s a név -rajta maradt a kardon. Az sokakat leteríte, s Hasszán, vígyázz, le fog -tégedet is. – Eddig Ibrahim. - -Hasszánnak fejébe nagy szöget üte a beszéd. Nyugtalan lépésekkel járt -fel és alá. Az élet szerelme küzdött kevélységével. - -Ingerlő kaczajjal mondá most Ibrahim: Az vígasztalhat, hogy Revistyei is -eleshetik, mert a kard lapján álló írás csak azt jelenti, hogy elterűl a -küzdőellenje, nem azt egyszersmind, hogy a küzdő maga el nem eshetik. - -– Nyavalyás bíztató, felele Hasszán, ha nem tudsz védelmet a kard ellen, -mit magasztalod egyedűl azért, hogy bízakodásomat önmagamhoz -elolthassad? - -Nehány pillantatok múlva monda a hitehagyott: Van egy szer, mely mind -éltedet, mind becsűletedet megtarthatja. Ha kívánod, én belopódzom -Revistyeihez, s vele mérget itatok. Mikor a bajvívásra megjelensz, halva -lesz kiterítve. Te szavadat állád, s becsűleted csorbát nem szenved. - -– Menj hát, s tedd meg a mit fogadsz. De ne halaszd munkába venni. - -– Az nem kis dolog. S jutalmúl ide adod-e nekem kincsed felét, -Zelmírával? - -– Vedd, de siess! kiáltá Hasszán. - -Ibrahim keresztbe veté melyén karjait, s ment. - -Hasszán sokáig néze utána. – Oktalan és gyalázatos teremtés, úgymond; s -te azt hiszed, hogy becsűletemet kezeid közt hagyom? Pénzemmel nem -gondolok, de Zelmíra nem lesz hitehagyotté. Ha megteszed a mit ígérsz, -megöllek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– S szemeiddel látád hogy bévette? kérdé a méregkeverőt Hasszán. - -– E két szememmel, Uram, felele ez. Bízvást mehetsz. Vagy akkor hozzák -ki a várból, vagy már temetve találod. A zavarban nem lesz nehéz rájok -ütni, s Zelmírát kiragadni. - -Kevély magába-bizakodással szökelle lovára Hasszán, s ment, felfelé a -Garan szélein Revistyének, utána neki-csinosított kísérői. A hó most -vala olvadásában a Karpátok legmagasb csúcsain, s a folyam zavarosan -hömbörgeté habjait. - -– A kevély vár nem tűkrődzik a folyamban, mondá Hasszán; nem sokára ez -ragadozni fogja falait. - -– Ezt a várbeliek könnyei zavargatják; köd fogta be a hegyeket, -gyászolgatva; s az így marad, míg amottan a kereszt helyébe a -szüntelenűl ragyogó félholdat szögzed ki, mondá a pribég. - -Így beszélgetve érének Revistye alá, s áltellenben a várral megállának a -túlparton. A hídnál őket egy folt magyar lovasság várta. - -– E kisded folt talán ugyan ránk akar ütni? kérdé kevély megvetéssel -Hasszán. - -– Az lesz, felele a pribég, hogy alkudozni akarnak veled, s áltadják a -várat, ha nekik megkegyelmezel. - -– Szólj velek. Ha kiadják húgomat, s a várat felgyújtják, magok mehetnek -lomjaikkal, hova tetszik. - -A kisded folt azonban rendbe szedé magát. Közöttök álla a Bányagróf, -gazdag készűletű öltözetében. Jött elébe a török követ, s ez kettőt -külde elikbe magyarjai közzűl. A török megfordúlt, s a két magyart -Hasszánhoz vezette. - -Egyike ezt mondá Hasszánnak: A selymeczi Bányagrófot barátsága urunk -eránt arra vette, hogy ő intézze el a mit bajvívás kíván; téged inkább -gyűlöl, minthogy utolsó pihegésednél elébb akarjon megpillantani. Küldj -tehát magad is a tiéidből, kiknek szemeik előtt tegyük meg a mi -szükséges. - -A basa öldöklő szemeket vete a pribégre, ki láthatólag döbbene meg. De -zavarából hamar magához tért, s azt kérdé a két legénytől: Mint van -uratok? Ha beteges, basám időt enged neki. - -– Kérdésedre, felele az egyik legény, Zunigája fog felelni, melynek -villámait majd meglátjátok, basád pedig majd érzeni is. - -Azalatt míg Moktár és még három-négy török, a Bányagrófhoz vezettetének, -a helyet kimérték, megjegyzették, Hasszán a pribéghez fordúla; gyanú, -kétség, ijedés és gondok kevergeték arczvonásit. – Ha meg vagyok csalva, -ha él, ha kijő megvívni, ha csillámlani meglátom Zunigáját, úgy te -veszve vagy, úgymond. Tudom én, hogy te éltem után ólálkodol, mert -szeretnél basa lenni helyettem, s azért keverél e halált-hozó versenybe. -De ledöflek, s szemem előtt ontod ki lelkedet. – Erre egy őrjöngőnek -erejével ragadta meg karját, s összerázta. - -– Uram, kiálta a pribég, nem élhet ő; az lehetetlen; saját szemeimmel -láttam a mérget elnyelni. - -– Készen a hely! – kiálták a bajbírák, s a trombita megharsant. Nem -voltanak karfák és verőczék; szélét és hosszát csak magyar és török -legények csoportjai jelölték ki a szögleteken. Meg vala határozva, hogy -Revistyei a túlpartról fog neki-rohanni Hasszánnak; hogy a bajvívás -előtt sem látni, sem megszólítani nem fogják egymást, és hogy a küzdés -hamarább érjen véget, nem egyéb fegyverrel harczolnak mint karddal. A -Bányagróf a víz szélénél foga helyt. Három pisztolylövés tudatta hogy -már közelíthetnek. - -A vár kapuja előtt mozogni kezde egy lovagcsoport, s Hasszán és Ibrahim -álmélkodva pillogának felfelé. Láták jőni Revistyeit. Ismert lova -nyerítve szökdelt ura alatt; czímere színeit a pajzson jól ki lehete -látni; sisakján lebegett a kerecsen tolla és a szálas kolcsagé; nem volt -helye a kétségnek. A híd recsege paripája léptei alatt. Hasszán -rápillantott a pribégre, s: Vessz el, gaz eb! kiált; ő jön; s handzsárát -markolatjáig verte melyébe. - -Dühödve csüggedésiben Revistyeinek vágtat. Kardjaik csattogának; a -töröké ketté pattant. Bizonyosnak tartván vesztét, handzsárát ragadja -elő, s ellenjének röpíti. A handzsár ennek melyébe akada. Elejti a -győzödelmes kardot az s halva fordúl le. Hasszán leszökött lováról, -örvendő sikoltással vevé fel Zunigát, s most Revistyeihez lépett, hogy -utolsó rándúlatiban gyönyörködhessék. De mint rettene el, midőn a -haldoklóban Revistyei helyett – húgát lelé; az arczát elfedő sisak, az -álhaj s a felkötött szakál, lehullának. Melyének fordítá a nyert kardot, -s halva rogyott húga mellé. - -A halotti csoport e pillantatban indúla ki a várból. Urokat temették. -Mély bánat hata a megjelentekre mind a két félen. Magyar nép és török -nép felszedé elhúllottjait, s bús nyúgalomban váltak külön. - -Revistyei utolsó vala régi nemzetében. A vár elpusztúlt; lakói a völgybe -költözének. A kisded szállás az idők folytában faluvá növekedék, s még -találkoznak lakói közt, kik beszélgetik egymásnak a mit itten adánk elő. - -Hol nyugszik a hős és szép nője, senki nem tudja megmondani. Hasszán a -Léva omladékiban takaríttatott el, a titkos erejű kard pedig török -földre bujdosott. Az a híre, hogy a török és a velenczeiek -háborgásaikban még egyszer csillámlott. Nem lehetetlen hogy ismét lesz -róla szó, midőn valamely vitézünk védelmére vagy megbosszúlására kél ki -annak, a mi szívének és lelkének legbecsesb. - - - - -ERZSI, A FONÓ. - -Alkonytájban a Fertő szélén űle egy gyönyörű leány, és font. A szálló -nap súgárai játékosan múlatának a víz síkján, s az aranyfény, mintha -szerelem leble fúvallaná, úgy terjeszkedék a kristály térségen a szép -leány lábaihoz; nem lehete tudni, hozzá lebeg-e a fény vagy a lyányból -ered. Hiszen ég és nap épen oly tisztán, épen oly ragyogva éle a lyány -szemeiben, mint a lyány feje felett. A távolyban harangok adának jelt az -esti könyörgésre. A leány térdre borúla, s összetapasztá szép keze -tenyereit és újjait. Az ég, lángolva, az esthajnal egész pompájában, -felmosolyga hozzá a vízből, s a leány, ég és víz között, úgy lebege, -mint midőn az angyal elakasztja röpűlését, hogy ahhoz pillanthasson fel, -a kitől küldve volt. - -Egy halász elméne a leány mellett, s jó es tvét kívána neki. Visszaadá -köszöntését, felemelkedvén térdeiről, s: Volt-e szerencséd? kérdé tőle. - -– Semmit sem fogtam, felele sóhajtva a szegény ember; egy parányi hal -tévede hálómba; csak egy falat; lásd. Gyermekeim éhen fekszenek le. Ezt -mondá, s búsan veté el a kis halat a homokban. A kis teremtés -egyet-kettőt mocczana, mintha érzette volna, hogy a vízhez közel van, -melybe vissza kívánkozék. - -A szelíd leány megszáná a kis halat, s az éh gyermekeket. – Kedves -szomszéd, mondá a halásznak, kérlek, add el nekem a kis állatot, az -gyermekeid éhét el nem olthatja; ímhol vedd érte a mit ma fontam. Vidd a -falu asszonyához, az neked ád érte valamit. - -– Te jó leány vagy, mondá Erzsinek a halász; bizonyosan az én kis -Etelkám jutott eszedbe, ki ma sírva menne ágyba, ha velem e cserét nem -tetted volna; de visszafizetem azt neked, eljön az idő. Majd ha férjhez -mégy, oly halat fogok lakadalmodra, milyet Kálmán király sem lát -asztalán. Áldás reád, édes Erzsi. - -S most siete a falu asszonyához. Erzsi pedig hirtelen lenyúla a kisded -hal után, s behajítá a vízbe. Vígan szökdele fel az két vagy három -ízben, mintha szabadítóját látni óhajtotta volna még egyszer, s leúszott -a tó mélyébe. - -Egy lovancz, ki míg ezek történtenek, leszálla vala lováról, hogy azt a -tóban megitassa, Erzsitől meg nem sejtve, látá a kedves alakot. A nap -leszálla a hegyek megé; csak búcsúzó súgárai lövelének fel a sötétedő -egen. A csillagok fényleni kezdének a kék boltozaton; úgy tetszék neki, -hogy a szép fonó-leány esthajnalnak képe, csillagfényből, az ég színéből -és a hajnal pirosából szőve. A leány felkölt, hogy haza indúljon. A -lovancz nem tudott elmaradni látásától; úgy tetszék neki, hogy őtet -ellentállhatlanúl vonja utána valamely ismeretlen erő. A ló dobbanásai a -lyányt fölverték andalgási közzűl. Amint visszatekinte, nyomában volt az -idegen. - -A lovancz térdre ömlött a lyány előtt, s ezt mondotta neki: Bár ki légy, -te, kinek nem találok nevet, asszonya e vizeknek, vagy talán valamely -földi királyné, ki csak múlatságból öltözél szegénység külsőjébe, de -kinek rád-született magasságod akként tündöklik keresztűl e födőlékeken, -mint a hold fénye tör által a fellegek sűrű csoportozatin; engedd, hogy -kísérhessem lépéseidet, mert már sötétedik az ég; te űlj fel paripámra, -én gyalog megyek melletted. - -– Vitéz, mondá a lyány, én az vagyok a minek látszom, s két kezem míve -táplálgat; nevem is mutatja éltem nemét, mert engem fonó Erzsinek nevez -mind e világ. - -– Bocsáss meg, mond az ifjú, hogy fel merém lebbenteni a fátyolt, -melyben rejtezkedni akarsz; de én el nem maradok tőled, míg lakodhoz -érsz; lovancznak egyik tiszte védeni az asszonynemet. - -– Kardodra a rövid úton nem lesz szükség, felele a leány, mert látd, -amott fekszik előttünk a falu; ama végső házban, jobra, lakik az anyám; -annak mécse csillámlik felénk. - -Némán lépdelgének egymás mellett. Az ifjú szíve kimondhatatlan érzelmek -között doboga. Hijába kerese szót. - -Erzsi most monda: Elértünk a házhoz; s megrántotta a kis kapu kilincsét. -Kösd a fűzhöz lovadat, s jer anyámhoz, s látni fogod, milyen az az én -varázspalotám. - -Az ifjú szavát fogadá. - -Anyja, szép asszony s tiszteletre gyúlasztó, szelíd és nyájas, fölkele -padjáról, s üdvözlette vendégét. - -– Anyám, monda Erzsi, ím ez a lovancz engem herczegnének néz. Így tehát -herczegnésen kell viselnem magamat. Adj helyt neki kastélyunkban ez -éjjel, s osszuk meg vacsoránkat vele. - -– Kérdésen kívül, mondá az anya; magyar nem szokott ajtót mutatni -idegennek. Ha szűk is tűzpadunk, oly szívesen fogad vendéget, mint a -leggazdagabb palota az országban. Szent királyunk meghagyá, hogy az -idegeneket fogadjuk szívesen, s bizony ez az ő hagyása örökre fennmarad -közöttünk. Ma vendégünket örömestebb látom mint egyébkor, mert nem csak -szívesen fogadhatom, hanem többet is tehetek elébe. Egy halászné, haza -térvén a városból, hol vásáron vala, beszóla hozzám. A Fertő túlszélén -lakik, s nem mere sötétben menni; egy nagy ikrás pontyot hagya itt; az -lészen mai vacsoránk. - -S amint anyja ezt mondotta, egy halászné kele fel a szögből, szép, -milyet Erzsi még nem látott. Mágusi erővel, mint a hegyek tavai a hold -fényében, vonta magára a szemet; színe mint a hóé; de szemeinek tüze -gyanút támasztott, hogy e hó alatt örök paradicsomi rózsák tavasza -virít, és hogy csak szerelem leblének van hiányával, hogy -ellenállhatatlan hatalomban ragyogjon. Helyt fogának az asztal mellett, -s a lovancz kezdé beszédét. - -– Ti engem vendéglettek, s nem kérditek, ki vagyok. - -– A ki vendége nevét tudakozza, és csak azután látja szívesen, az -vendéget nem lát szívesen, mondá az asszony; azonban ha kedved van, -tudatni velünk ki vagy, vitéz férfi, örömest halljuk a mit előnkbe adsz. -Hogy messze földről jövél közénk, azt beszéded hangján is vesszük észre. - -– Valóban messze földről, felele a vendég; az én hazám Itália; nevem -Rátold, nemzetem normann. Atyám elhagyá honát, elterjedvén ott a hír, -hogy az Olaszföldön győzünk. Anyám megholt vala, s így az atyámat semmi -meg nem tartóztathatá hogy veszteg maradjon; lement Olaszországba, s -vitt engem és nálamnál ifjabb húgomat. Vitéz ember volt, s a király -gazdag birtokkal jutalmazá meg hadi tetteit. Kész volt mindég harczolni, -de amint egyszer a görög császár hajói ellen kiméne, ott maradt; -győztünk ugyan, de haza térvén, rettenetes vész veve elő a tengeren, s a -hajó, melyen atyám vala, elsüllyedett. Én sokat sírtam amint meghallám a -hírt; ha magával vitt volna el, legalább együtt veszénk; sokat sírtam -azután is, de a sírás a holtakat vissza nem adhatja. Én és a húgom -Apúliában nevelteténk egy rokonomnál, ki ott még előbb telepedett meg. -Ez magáévá akarta tenni pénzünket vagyonunkat, s azzal sokat nem -gondoltam. Ha megnövök, kardom visszaszerzi, gondolám magamban. Húgom -nem tudá, ha gazdagok voltunk-e vagy szegények, én pedig óvtam magamat -elmondani azt őneki; előbb vissza akarám szerzeni a mi minket illete, -hogy vele mindenben úgy osztozhassam, ahogy hív testvértől várhatni. De -midőn épen azt forgatom, hogy álnok rokonomat mint támadjam meg -kardommal, húgom vallást teve előttem, hogy szereti Gernándot, hitetlen -gyámunknak fiát. Mit teheték így? Gernánd szép gondolkozású ifjú volt, -őtet én is szerettem. Eltökélém tehát magamban, hogy igazaimat a -birtokhoz húgom javának feláldozom. Kálmán királynak követei épen akkor -érkezének Rogér királyunkhoz, nőűl kérni annak leányát, Buhillát. Rogér -nem ismerte vala Kálmánt és ezt az országot, s követséget külde ide, -hogy az tekintene meg mindent, és neki vinne hírt. A követek esztendeje -már hogy itt múlatnak, és én nekik egyike vagyok. Én a mit itt láttam, -nagyon megszerettem, s minekutána az öreg Gernánd elhala, az ifjú pedig -elvette húgomat, s a húgom vele szerencsés, megállapodám előbbi -feltétemben, hogy itt maradok. Kálmán király zászlóaljában vettem -szolgálatot, s lesz alkalmam fényt vonni nevemre vitéz tetteimmel, mert -a keresztes-had a széleken van, s be kíván bocsáttatni. A király -megtagadá kérésöket, mert nem felejti, mint viselék magokat a régibbek. -De azok nem akarnak megfordúlni, s Kálmán vitézeket széd. Óvárra megyek, -a várnagyhoz, s viszem a parancsot, hogy az őrizet utolsó legényéig ne -tágítson. Kálmán maga is jő, noha kevesed magával. De ő király, és így -magában is egész sereg. A katonát hamar éri veszély; de ha én életben -maradok, úgy hiszem, egy egész vár lesz jutalmam, mert engem hűségben, -vitézségben senki felűl nem múl; s akkor… - -A szó elhala ajkain, mert szeme és az Erzsié összetalálkoztak, s kétség -támadott, ha mind az, a mit neki idővel fog ajánlhatni, illő adomány-e -ily mennyei alakhoz. - -A halászné, míg így folya beszédek, felkele s kiment. Ekkor beszóla az -ablakon: Lovancz, paripádnak baja van; el akarja tépni fékét; láss hozzá -hamar! - -A mint Rátold kijöve, a ló hányá-veté magát, hortyogott, ágaskodott, -rugdalózott; de távozván tőle az asszony, Rátold pedig közelítvén, ennek -szavára azonnal elcsendesedék. Míg Rátold a megtágúlt hurkot szorosabbra -voná a kantárszáron, a halászné ezt súgá neki: Lovancz, paripádat én -ijesztettem el, csak azért hogy jöjj ki, s titokban szólhassak veled. -Rövid az idő, s nem veszed balúl, ha nem úgy szólok amint asszonyhoz -illik, hanem ahogy az idő parancsolja. Én herczegné vagyok, szabad -vagyok, szép vagyok, gazdag vagyok, s szeretlek. Becsűllek azért a mit -húgoddal tevél. Ha nőddé akarsz tenni, ímhol jobbom; még ma viszlek el -váramba, s azonnal űljük menyegzőnket. Te léssz első a királynak széke -mellett, első tekintetben, méltóságokban, gazdagságban, ahogy -vitézségben és deliségben vagy az. A mit egy szerelmes nő kimondhatatlan -tüze tehet, mindaz új meg új örömekkel ékesítse mindég éltedet. – Ismét -kinyújtá felé bájos jobját. - -A hold reálövellé ezüst fényét; úgy álla ott mint egy eleven súgár; s -amellett oly varázserővel, annyi kellemmel mosolygott, oly -bizonyosságban hogy győz, és mégis oly igen kérőleg. Pillantásai, mint a -mézbe mártott nyíl, keresztűl járák az ifjú vitéz szívét; de ő, bármi -kecsegtetők valának ajánlásai, bármi nagy a kísértet mely az asszony -szépségéről reá hatott, tántorodhatlan marada. Szemeit erről az ablak -tüzére vetvén, így felele: Herczegné, te engem oly magasságra vonsz, -hogy belé főm szédeleg. Látod e kis ablakot? magasbra annál a ki e kis -házban lakik, óhajtásim nem mennek. Ő egész czélja életemnek, s én tőle -soha nem távozhatom. Inkább halálomat! – Parancsolod-e, kérdé tovább, -hogy felkeressem emberidet, hogy őket hozzád elhozzam? - -A szép asszony gyönge tenyerével födé el könnyekben ázott orczáját, s a -másik kezével inte Rátoldnak, hogy távozzék. Mint a ki igen is közel -ment a tűzhöz, ijedve szökel vissza, úgy fordúlt el Rátold; nem tekinte -többé a bájos alakra, s a viskóba siete. - -A szobába lépvén úgy jára, mint a ki az éjjeli vígadás szemfényvesztő -pompájából a csillagos éj nyúgalmába tér el. Ezek a lármás szédítő -örömek oly kisdedeknek látszanak neki, s egészen eltűnnek a mennynek -csendes nagysága mellett. Mely boldognak érzette volna magát, ha -Erzsinek szemeiben tudta volna érzeni, a mi a gyönyörű leány keblében -hánykolódott! Lelkében egy-két percz alatt minden elváltozék. Ő is -kijött vala a szobából, látni, a ló körűl mely baj van, s hallotta a mit -az asszony monda Rátoldnak, és a mit ennek Rátold felele; s mi vala -természetesb, minthogy a szerelmet visszaszeretés jutalmozza? - -De Rátold alig űlhetett az asztal mellé, midőn az úczán egyszerre Tűz! -Tűz! hallatszék. A szobát eltölté a pernyeszag. – Erzsi kiálta fel: -Anyám, ne félj; itt vagyunk mi! S Rátoldhoz fordúlva: Házunk ég! -úgymond. - -Az öreg kiszaladt, s Erzsi és Rátold utána. Szomszédjok gyúladt vala ki, -s a láng már hozzájok is általcsapkodott. - -A Halász-herczegné megállott a kútnál, néhány nem értett szót bocsáta le -a kút mélyébe, a lángba lobbant ház felé felvete egy marok vizet; s íme -a vedrek önmagoktól keltek ki a kútból, s képzelhetetlen sebességgel -ment be és ki a gém, s a vederből fercsengett a víz a perczegő -szalmafedélre s mindég ott, hol a láng legdühösebben költ. Kevés -pillantatok alatt el vala oltva a tűz. - -Midőn a láng egészen elaludt, csak akkor szalada együvé a falu. Ez az -eső ugyan jókor jöve, mondának a lakosok; ez nélkül egy ház sem maradott -volna köztünk. Erzsinek anyja is e gondolatban volt. De míg az öreg a -maga szomszédjával és némely öregebb lakosokkal a kárt tekintgeté, s -nézték, a tűz miként és honnan eredett; Erzsit és Rátoldot a halászné -azon helyre vezette, hol Rátolddal szólott vala. - -– Amint látátok, meg fog győzhetni benneteket, hogy én sem halászné, sem -herczegné nem vagyok, noha mind halászné, mind herczegné vagyok, -úgymond. Nekem a Fertő birtokom, s én vízi-fejedelemasszony vagyok; -nevem Hullámka. Erzsi, te engem ma örökre lekötelezél. A kis hal, melyet -vizemnek visszaadál, nekem kedvenczem, melyre nagy gondom van; ahhoz -igen különös szerencse van fűzve, de azt előttetek felfödnöm nem szabad. -Midőn azt nekem visszaadád, azonnal jöttem ide, hogy neked egy -adománynyal köszönjem meg jóságodat. Akkor jöve Rátold együtt veled. -Láttam hogy ő szeret, de tudni akarám, lángja nem hirtelen fellobbant -láng-e. Kísértésem nem vala kicsiny, úgy gondolom, monda mosolygva; -kiállá azt, s ez őt méltónak kiáltja hozzád. Fogjatok kezet, -szerencsések lesztek. Valamikor szükségtek lesz reám, fonj egy orsónyit -mint az volt, melyet a kis halért adál, lökd vizembe, s én nálad vagyok. -Te pedig Rátold, menj; a Keresztesek lovai már honom vizeiből itatnak, -kevés napok alatt a Lajtánál lesznek, Óvár mellett. Állj ellent nekik, -mint nekem állottál, s a győzedelem tiéd; nincs vas, mely úgy tudjon -sebzeni mint az én tekintetem. - -Összefogá a két szerelmes jobját, s beugrott a kútba. Rátold és Erzsi az -épen emelkedő nap színe előtt esküvének örök szerelmet, hűséget. Rátold -felszökék paripájára, s Óvár felé vette útját. Erzsi visszatére -kamarájába s font. – - -Kevés hetek múlva az úton, melyen Rátold méne minap, egy vitéz közelíte -a falu felé, de bús kedvvel; arcza sápadt volt és véres, s eltikkadva -látszott lenni. – Nagy Isten, monda Rátold, mert ő vala a vitéz; mi -történt itt, s hova lőn a falu? – A csendes lakok pusztán állottak, -leégett födelökkel. Sarkantyút ada kifáradt lovának, s ment arra, hol az -Erzsi lakja állt. Üres vala a ház, s szemeit rémíték a feketére festett -falak. Elhala fájdalmában. - -Valamely alak, mely tántorgva bolyongott a romok között, eltére útjából, -s nem akara Rátoldtól láttatni. - -– Uram, hozott Isten! monda; hiszen te is miénk vagy; midőn Rátold -közelébb jöve, s ő és ez egymásra ismerének. Rátold látta hogy ez az a -halász, kitől Erzsi a kis halat megvette volt. - -– Mondd el csak, jámbor, kérdé Rátold, mi történt itten? s hol van az -most, ki e házban lakott? - -– S ismernéd te őtet? felele a halász; most az én kalibámban múlat, s -síratja leányát. - -– De mi bajok leve? kérdé Rátold kővé meredve. - -– Ah, felele a halász, az a haramianép, a Keresztesek, ránk ütének, -kirablák, hamuvá égeték falunkat, egyike Erzsit felvetette lovára s -elnyargala vele! Hihetőleg táborokban tartatik a gyönyörű gyermek s -szolgálójokká lett. - -– Szabad lesz, vagy meghalok! kiálta Rátold haragra lobbanva. Szólíts -elő minden fegyverfoghatót az egész tájon; én rájok ütök. - -– Oh, felele az ember, mi csak vezér hijával vagyunk; az egész környék -készen áll; te menj kalibámba; sebeid vagynak, s ápoló kézre van -szükséged. Erzsi anyja ott van; ő segélyedre lesz. - -– Sebem nékem nincs; te a Keresztesek vérét látod rajtam, monda Rátold, -s a kaliba előtt állának. - -Ágnes mélyen síra fel, amint Rátoldot belépni látta. – Szólj, mi hoz -tégedet e helyre? - -– Mihály, a Kálmán király nagybátyja, hétszáz vitézével támadá meg a -Kereszteseket. Mi csak fekvésöket akaránk kitanúlni, de az öreg herczeg -ősz hajjal sem feledheté ifjusága hevét. Messzebbre ment bé mint az -okosság engedte, s körűlfogának; karddal kelle útat csinálni -megmenekedésünkre. Maga a herczeg elesett, s vele igen sokan mások; -magam sem értem, mint tudtam keresztűl csapni annyi kardokon; de úgy -tetszik, mintha ma kerűlne a vas; számtalan dárda vala felvonva rám, -számtalan nyíl pattoga le pajzsomról: magam karczolást sem kaptam. -Mihelyt vége vala a küzdésnek, siettem oda, hová szívem vonszott. - -– E szerint betölt a mit Erzsim álmodott, mondá anyja. Te alig hagyál el -bennünket, s mingyárt nekiűle guzsalyának s font. Amint tele foná -orsóját, ezt mondá: Most őtet nem féltem többé. Mint értette légyen a -szót, nem tudom, de a szó, nemes lovancz, téged illete. - -– Bár önmagáért font volna inkább! sóhajtá Rátold, úgy őtet nem érte -volna baj: engem kardom véd. De a leány szerelmének ez az újabb -bizonysága gyógyító ír vala sebeire. - -A nap a leány kesergései alatt múlt el, s Rátoldnak lelkében az a remény -támada, hogy Erzsijét ki fogja szabadíthatni. - -Reggel egy kisded csoport gyülekezett a kaliba mellé; széllyeltolt -harczolók, izmos karú földművesek, lángolva azért, hogy a zsiványhadon -bosszútállhassanak, s vezérökké kívánák Rátoldot. – Felkerűltek a vívók -hátúljának, mert Rátold tudta, hogy Óvár magát nem tarthatja sokáig. -Hajolván a nap, már a had sarkában voltak, védve a mocsárok által, s -erdőkbe rejtezve. Onnan kiláthatá a Kereszteseket. - -A Lajta mellett egy egész sátorváros nyúlt el addiglan, hol az egyesűl a -Dunával. A Keresztesek hada, Emikó alatt, Óvárnál fekvék; de a -sátorokban temérdek sokaság nem talála helyt. Őrtűzeik a szerént -csillogtak mint a csillagok az égen; csoportokra foszolva mentek ki -rablani, öldökleni, pusztítani a vidékre, s gazdag zsákmánynyal tértek -meg, versengve egymás között, hasonlók a tengerekhez, melyeket ellenkező -szelek dúlnak. Emikó, s Tamás lovancz, Vilhelm, Klarbold, és még más -vezéreik nem bírának velek; a vad nép zúgolódva engedelmeskedék még -vadabb hadnagyinak. - -Ezek éjjel az Emikó sátorában űltek. A keresztes zászló, kiszögezve a -sátor előtt, csapongott ide s oda, mintha kárhoztatná, mit a szent -jegyet viselő gonoszok cselekedtenek. A hold, vastagon tornyosodó -fellegiből tisztelő tekintetet lövele olykor a szent jelre, de a siető -fellegek mingyárt béborították – jövendőlő képei a zsiványhad -igyekezeteinek. - -Vacsoráltanak vezéreik: Emikó, Tamás, Vilhelm és Klarbold. A bükk- és -nyírhasábok kétes világot terjesztettek el; a szurokfonadékok szomorúan -kevergeték füsttel egyveleg lángjaikat az ég felé; a sok szolga jött és -ment, majd felpislítva a bizonytalan fényben, majd a homályban eltűnve, -mint a sötétség fejdelminek szerencsétlen martalékai. - -– Vitézűl összeaprítánk, kik utoljára omlának ki a várból, mondá az -egyike. - -– Nem tarthatják sokáig magokat, mondá a másika. - -– Miénk az egész ország, ha Óvár eldől, mondá Vilhelm, s akkor -vitézségteket fejedelmisen jutalmazom meg. - -– Hogyan érted azt? kérdé Emikó. - -– Az utolsó küzdésben én szeltem le a király legközelebbi rokonát, s így -az helyett én vagyok örököse; a magyarföld királysága engem illet. - -– Úgy még azt kérdd, ha koronád mentté teszi-e fejedet kardom ellen; -mondá Klarbold. - -Vilhelm haragra gyúladva szökött fel űltéből s előrántotta szablyáját. - -– Legyen eszetek, kiáltá Tamás; elébb vegyétek meg a várost, s akkor -osszátok fel az országot. - -– Nem úgy, mondá Klarbold; osztozzunk mingyárt! mingyárt! Egyikünk az -országot kapja; másikunk minden aranyát, ezüstjét; harmadikunk minden -szép asszonyát és lyányait; negyedik folytatja útját a Szentföld felé, s -mi többiek mindent adunk neki, a mire szüksége lesz magának és hadainak. -Koczkát ide, s az osztály mingyárt megesik. - -– Én vetem a koczkát, mond Emikó; én a lyányokat veszem. A magyar leány -szép birtok. Utolsó csapásomban egyet kaptam mutatóba; az oly gyönyörű, -hogy nem nyugszom, míg mind enyém nem lesz. A kit sorsa királylyá tesz, -nekem egy herczegséggel fog tartozni. Abban élek majd, mint egy -paradicsomban. - -– Lássuk a leányt, kiáltá Klarbold. - -Emikó felkele, s áltvitte őket a szomszéd sátorba, s félrerántá a -kárpitot. Ott űle a szép leány, s sírt és font. - -– Igazod van! mondá Klarbold, s Tamás beléugrata szavaiba: Oh ezért -örömest odahagyhat az ember egy országot! De hihetd-e hogy ennek találod -mását Magyarországon? Ha neked volnék, én ez egyért mind oda adnám a -többit. - -Emikó kivitte őket a sátorból. - -– De mi lele téged, hogy a szép gyermeket még éjjel is fonatod? kérdé -Klarbold. - -– Azt neked el kell mondanom, mondá Emikó; mert a dolog csudálatos. – -Amint elhagyám váramat, az anyám testvére, egy vén leány, lent ada -nekem, s meghagyá hogy fonassam meg az első rableánynyal, kit magam -fogok elfogni, kit lovam hoz táboromba, és a kinek feje mennyei tűzként -csillámlik. Ha az sírással fonja meg a lent, ha sírással fehéríti ki, ha -sírással szövi gyolcscsá, és ha inget sírással var belőle számomra, úgy -az ing engem jobban meg fog védeni minden pánczélnál, úgy engem semmi -fegyver nem fog. Nem egészen értettem a néném szavát; de amint minap -kirablottam egy falut, ezt a leányt láttam meg, hogy előttem egy lángba -borúlt házba vonta meg magát. Feje csillámlott mint a menny tűze. Akkor -jutott eszembe a mit néném mondott volt. A leány futott a házból, én -utána; megragadtam azt, felrántottam lovamra, s szaladánk. Most durván -bánok vele, hogy szüntelen sírjon míg a munka tart. - -A hajnal hasadozni kezde. A tábori-kürtök megriadának; a vezérek -odahagyák a sátort, mindenike hadaihoz ment, s kezdődék az ostrom. Erzsi -szíve mély bánatában mindég fona, s könnyeivel áztatá lenét. Bármely -nagy vala körűle a zaj, bármint futának, tolongának azok, ő mindég fona, -mindég fona. Végre tele vala az orsó. Ekkor felkölt, s: Hullámka segélj! -ezt kiáltá, s a Lajtába löké fonását. Nem vala mit késni tovább, mert az -ostrom nagy tűzzel folyt. A Keresztesek már úgy hitték hogy zászlóikat -ki fogják szögezhetni a megmászott falakon; csak a király nagylelke s a -magyar nép vitézsége tartóztatá kevés ideig a győzedelmet. - -Alig vala vízben az orsó, s a Lajta azonnal duzzadni kezde, a -Keresztesek hídjait eltépdelte; a rét, hol táborok állott, le-leszakadt -lábaik alatt, s nyomaikban forró víz serkede; a lovak lehányák űlőiket, -s keresztűltörtek a gyalogságon, s azokat összetaposák. Vízi csudák -jövének elő a folyamból, olykor pánczélos halemberek is, kik, midőn a -kereszteshad emberei kardot rántottanak rájok, oly sebességgel -fercsegték bőv vizeiket, hogy egyszerre lerogyának. S a zavar, kivált a -tartalékhadnál vala igen nagy. Kik a bástyák körűl dolgoztanak, látták a -zavart, s megfordúltak, részint segélni, a kiket megtámadva gondoltak -lenni, részint hogy idejében futhassanak. A tábor tüzet kapott, s -dühösen lobogtak lángjai. Rátold csak azt várá, hogy kezdődjék az -ostrom, s meggyújtá a sátorokat. A fogoly magyarok fegyvert ragadtak. A -mi pánczélt, kardot, nyílat, gerelyt, láncsát, dzsidát a Lajta és a Duna -Aba és Endre királyink ideje olta elnyelt, mindazt most kihányák a -habok, s a foglyok mohón kapkodák fel. A király kiomlott a városból, -hogy használhassa az ellenség megmagyarázhatatlan visszavonúlását. -Kimondhatatlan volt a keveredés. A szaladóknak úgy tetszett, mintha híd -állana a Dunán, de az csak szemfényvesztés volt; oda szaladt minden, s a -vízben találá vesztét. Semmivé lett a temérdek sokaság; igen kevesen, s -ezek közt Emikó és Vilhelm, lovaik gyorsaságának köszönheték üdvöket. - -Kálmán Rátoldot előtalálta, midőn ez űzésre buzdítá a foglyokat. A -király, a magyarok, sőt még a zsivány ellenség is, úgy hitték, hogy a -győzödelem onnan jő, mivel Rátold hátúlról rohant az ostromlóknak. -Mihelyt megleve a zavar a keresztes nép közt, a Lajta azonnal visszatért -medrébe, a fakadások eltűnének, s a föld többé nem ingott. A király -mondá Rátoldnak: Te az országot és engem nagy inségből ragadál ki; -királyi adomány légyen vitéz tetted jutalma. - -– Uram, felele ez, s el akará mondani, mit köszönhet a Hullámka -segédjének; de egyszerre ömlött a könnyű eső, s egy lassú szózat ezt -súgá neki: Hallgass! – Rátold engede az őtet védő vízi-fejedelemnének. - -Kevés napok múlva meglőn a Rátold és Erzsi menyegzőjök. A halászember -nem feledé ígéretét, s oly hallal kedveskedék a szép menyasszonynak, -milyet a Fertő sem azelőtt, sem azután soha nem adott; Erzsi pedig azzal -köszöné meg a hív ember szívességét, hogy a kis Etelkát magához vevé, s -úgy látá gondját, mint tulajdon életének. - -Rátold kedves Erzsijével és az Erzsi anyjával azon jószágba költözék, -melyet neki a király ajándékozott, s abban oly boldog életet éle, hogy -Erzsijének nem volt oka, Hullámkának kegyét, férje vagy maga eránt, új -fonadékkal megnyerni. - -Rátoldnak nemzetsége még él. Úgy beszéli a monda, hogy a háznak minden -század kezdetével egy lyánya születik, ki teljesen hasonlít a -törzsanyához, s a nemlátottnak különös kegyében áll. Általjában a -szeretetre méltó törzsanya s Hullámka vetélkedve őrzik egymással a -halhatatlan nemzetet. Úgy beszélik a ház cselédjei közönségesen, hogy az -éjfél óráiban oly pergést hallanak mint a fonóleány orsójáé, s ez a -pergés úgy tekintetik, mint a mi a háznak boldog jövendőt ígér. A dajka -azt is hirdeti, hogy a fonó Erzsi bájos alakja megjelene egy kisded -bölcsője mellett is. Nem szenved kétséget, hogy Hullámka külömböző -időkben jelentette ki kegyeit a háznak sok egyes tagjai körűl; de annak -elbeszélése nem tartozik azon regéhez, melyet itt Rátold és a szép Erzsi -felől mondánk. - - - - -A KINCS. - -Az időben, mikor a mi Erzsébetünk, Zsigmondnak leánya és a német -Albertnek özvegye, s a lengyel Ulászló, koronánkért versenygtenek, egy -estve Günther, kézsmárki polgár, kiméne a város kapuján, Nagy-Szalók -felé. Kiére a faluból, s egy csoport katonaságot láta közelíteni. -Neki-bódúlt emberek! gondolá magában; a ti vakmerőségtekért nekünk kell -lakolni! – De mind közelébb jutván a sereghez, ráismere a várnagyra, -Prényire, s némely másokra, kik ezalatt a kézsmárki várat őrzötték. - -– Hova ily későn, jó öreg? kérdé Prényi, megállítván paripáját. - -– A ferdőbe, Nagyságos uram, felele amaz. - -– Szeretem, mondá Prényi, hogy ily későn is útnak látlak eredni; jele, -hogy derekasan befűtöttem a cseheknek; ha közel volnának, nem mernéd e -kimenést. - -– Oh az világos, hogy az Erzsébet zsoldosai tartanak tőled, mondá a -kézsmárki polgár; messzére visszavonák magokat. - -– Ha segél Isten, felele a várnagy, keves idő alatt az egész -Szepességből kitakarodnak. A királyhoz most jő egy nagy sereg lengyelség -Budára. Azok közzűl én néhány osztályt kapok; már csak két szállásnyira -vannak. Ha velek összeegyesíthetem hadaimat, ezeket itt könnyedén -visszatolhatjuk a Morva-szélekre; sem erő, sem fortély nem tarthatja -meg. Míg pedig a segédcsapat megérkezend, hírem – s szabad elmondanom – -ismért vitézségem, elolthatja kedvöket, kezdeni valamit. – Jó -szerencsével, öreg! mondá, s sarkantyút adván lovának, csapatja után -nyargala. - -Günther veszteg állt, s mindaddig néze hátra, míg Prényi s népe -eltűnének szemei elől. - -Így állanak tehát a dolgok? mormogá magában. Szerencse hogy -megelőzhetjük; itt nincs mit vesztenünk időt. – Most sebesebben kezde -menni, de hirtelen más gondolat érte, s úgy mérséklette lépésit, hogy -menése csak sétálásnak látszhatott. Azonban a ferdő felé közelítvén, -becsapott a bokrok közzé, s sietve ment. Egy vén fenyő alatt, melynek -kérgébe egy balta vala kimetszve, hogyan azt pásztorok és favágók -múlatságból tenni szokták, megálla, gondosan körűltekingete, kettőt -fittyente, röviden és élesen, s felfülelt. Azonnal felele neki egy más -fittyentés, de távolyról. De végre halla valakit lépdelgetni, s a csalit -közt két alak láttatá magát. Az Rybald vala, Giskrának ifjú, szép, nemes -alvezére, és még egy cseh. - -– Rajta! mondá nekik Günther; ne veszítsetek időt; Kézsmárkra még ma rá -kell ütnötök; Prényi segédet vár. - -– Tudjuk, felele Rybald, s készen vagyunk. - -– Igen? kérdé Günther; de megígérte-e Giskra, hogy enyém lesz a -klastrom? - -– Megígérte, s bízhatsz szavában, felele Rybald. Húsz emberemmel, ím -ennek vezérlése alatt, s itt társára mutatott, azt tehetd, a mit akarsz; -felelek érte, akármi nehéz légyen a mit tőlök kívánni fogsz, ők magokat -elrettentetni nem fogják; sőt minél véresebb és pusztítóbb munkára -hívod, annál készebbek lesznek. - -Koptár úgy állott, hogy a hold arczára vetette súgárit, s Günther annak -arczában s egész alakjában bizonyítását találhatá Rybald bíztatásinak. - -– Jó, tehát áll a mit elvégeztünk magunkban. Oly sokat beszélénk felőle, -hogy nem szükség újra elmondanunk, s én nem múlathatok. Sietek, s azon -leszek hogy elcsalhassam a kis-kapu őrjeit. Majd, ha leszáll a hold, s -tizenegyre mutatnak a csillagok, legyetek állástokban. Hozzon a jó -szerencse! - -Az öreg eltűnt. Rybald és kísérője a csalitba tértek vissza. - -Éjfél felé vala az idő; a városban minden alvék, midőn zaj hallatá -magát, mely mindinkább nevekedett, s végre az uczákat eltöltötte. A -sikoltozás, a kardok csörgése mutaták hogy meg vannak támadva; de azt -is, hogy a várbeli őrizet védi magát. Így tartá fogva az elméket -rettegés és kétség egész éjjel. A hajnal világot vete a homályra, s a -remegő lakosok előtt győzőknek a cseheket jelenté. Cseh őrök álltak a -bástyákon és a kapuknál. Csoportokban vitetének a foglyok; a holtakat -hordották, temették, a nyert tábori zsákmány számíttatott, jegyeztetett; -kisded osztályok járának fel és alá az úczákon, hogy rend tartassék. Az -asszonyok félve közelítének ablakaikhoz s vissza-visszakapák magokat, -míg lassandan neki-bátorodtak tovább is tekinteni ki. A fiúgyermekek -kilopódzának az úczákra; a lakosok elkezdék szokott munkáikat, minden -elcsendesedett; csak egy toronyban tarta még zaj, hova az őrizet közzűl -némelyeket eszmélet, réműlés vagy szükség vitt vala. Rybald népe -legjobbjával a piaczon foga helyt. Sisak nélkül állott. Egy nyíl -karczolást ejtett rajta. A város tanácsa megjelent előtte, s aláveté -magát rendeléseinek. Ha Rybald valaha volt szép, most vala az; a -haditett szerencsés kiütése egész alakján elönté varázserejét. - -– Prényi a holtak közt van-e, vagy elfogatott? kérdé Rybald. - -– Keresztülvágta magát, felele egy szózat. Sebem az ő kardjától jön. - -– Kár! – kiálta Rybald. - -Koptár jöve felé, s ezt mondá neki: Uram, az öreg Günther kér, ne útáld -meg házát, és szállj hozzá. Engem is befogadott szolgálatimért, melyeket -neki ez éjjel nyújtottam. - -– S mint menének dolgaid, kérdé Rybald; úgy tetszik, te nem vérzél. - -– Uram, felele ez, nekem többet ily munkát ne adj! Nem kell-e a -becsűletes katonának fellobbanni, midőn mások fegyverrel dolgoznak, ő -pedig nyavalyás barátokat kénytelen kihányni lakjaikból. S ha mégis -ölnöm volt volna szabad őket, nekem kelyhek fiának, ki papok -gyűlőlésében születtem és neveltettem! - -– Talált nagy kincset az öreg? kérdé Rybald. - -– Nem tudom, felele Koptár; szobájában űl, s papírosokat forgat. - -– Mit akar azokkal? - -S elérének a Günther házához. - -Olhájt[7], ez vala neve a Günther egyetlen leányának, velek a grádicson -akadt össze. Mintha a nap súgárai göndörödtek volna össze homlokán, úgy -tündöklének szög hajai; a múlt éj réműlései orczáinak rózsáit nem -letörlötték, hanem csak megfuvallották. Tartása komoly volt, beszéde -idegen-hangzású, szózatja édes és lágy, mint a virágok lengése. Rybald, -a győztes, a nap hőse, rengeni érzette magát, s még a vad Koptár is -szelídebb érzelmekre olvadott. – E pillantatban érkezék egy követ. - -– A bástyát mingyárt meg fogják vehetni; csak Rybaldot várják; a -bástyába-rekedtek ugyan eleresztést kívánnak, de nekik azt engedni kár -volna; lakoljanak, mert onnan jött a nyíl, mely fejedet érte. Így a -követ. - -– Az őrizetben ők a legvitézebbek, mondá Rybald. Hogy sebet kaptam, az -én hibám; ki hagyá levennem sisakomat? Ereszszétek szabadon. - -– Az szép tőletek, mondá Olhájt; s Giskrának magasztolása azért a mit ez -éjjel teve, neki nem volt volna kedvesebb mint a kevés szó. - -Hetek múltanak el. Az öreg csak egy-két pillantatnyira jött néha -házához; szüntelen a klastrom írásait forgatta; ezt megvetéssel lökte -félre, azt egy-két pillantással futotta végig; úgy látszott, mintha -bizonyos papírost óhajtott volna megkapni. Most egy irha jutott kezébe. -Megolvasván egy-két sort, felszökött örömében, összehajtá a levelet, -kebelébe zárta el, s ment házához. - -Rybald és Olhájt a ház kiskertjében múlatának. Kastélya felől -beszélgete, az Óriás-hegyek közt; hogy beléúnt a hadba, zsoldért -szolgálni; hogy minden vágya a hazamenetel, ha tudnillik egy valaki -kísérni akarná. - -Olhájt némán hallgatá szavait; úgy tetszék neki, már a Rybald -kastélyában sétálgat; midőn Günther belépe hozzájok, s beszédöket -megszakasztá. - -– Nagy dolgot kell közlenem, mondá Günther; jertek fel szobámba. - -Koptárt ott találák; Günther rendelte volt oda; épen gyertyát gyújta -nekik, mert sötétedni kezdett. Az öreg béreteszelé az ajtót, s Rybalddal -az asztal mellé űlt. Koptár egy szögletbe vonta meg magát, s mozdúlatlan -űle ott; csak szemei szikráztanak, mint egy kísértetnek, mely éledni -kezd. Günther elővoná pergamentjét, s így szóla: – A Rajna mellől jöttem -ide, hírt vévén az itt elásott kincs felől, s esztendők olta -nyomozgatom, hol akadhatnék e levél után, mert csak ez mutatja ki, azt -hol keressem. S íme feltaláltam azt! kezemben van! De minekelőtte -felolvasom előttetek, fogadjátok esk alatt, hogy segélyemre lesztek a -kincs felvételében, vagy hogy arról soha szólani senkivel nem fogtok. – -Megesküvének. – Az öreg ellassított hanggal olvasa: - -„Én Fráter Gregórius, legméltatlanabb tagja azon szerzetnek, mely -Benedictus atyánk törvényeit követi, apátom parancsából jegyzem fel itt, -a mit Fráter Taciturnus adott elő, egészen azon szerint, ahogy azt ma -apátom és én magától őtőle hallottunk, hogy a csudatörténet emlékben -maradjon a későbbi apátoknál, és a megholtért mindenike imádkozásokat -tartasson, de a dolog senkinek ne beszéltessék.“ - -„Épen ötven éve most, hogy szerzetünknek egyik barátja egy reggel kiméne -a hegyekbe gyógyfűveket szedni, s egy emberre akada ottan, ki élet -nélkül látszott a földön elterűlve. A gyógyos barát látta, hogy az -embert csak ájúlás zsibbasztotta meg, s igyekezett feleleveníteni, de -mind hijába. Elúnván vele a hasztalan bajlódást, felvette vállára, s -levitte a conventig. Hosszas fáradozásai után végre annyira ment, hogy -az ember felébrede ájúltából, de semmit nem hallott, semmit nem látott. -Az apát megszánta a szerencsétlent, felöltözteté szolgáló fráterré, s -némaságára nézve Taciturnusnak nevezte el. A néma fráter sanyarúan bána -magával; nem veve részt semmi örömben, csigázgatta testét, s -mindannyiszor hogy feltűnt a nap amelyen megtaláltatott, eszmélet, sőt -élet nélkül látszott lenni, mint akkor vala midőn ide hozatott; s az -mindenféle gondolatokra ada alkalmat. Nyolcz nap előtt megbetegedett, s -amint az apát velem együtt belépe cellulájába, csudák csudája! a néma -fráter elkezde szólani. Köszönte az apátnak mindazon irgalmat, a mit -eránta a klastrom minden tagjai bizonyítának; örvendeni mondá magát, -hogy Isten neki, kevés perczekkel elébb mint meghal, a szólást -visszaadá, s így másoknak tanúlságúl elbeszélheti, miképen élt légyen, s -azon kegyelemért könyöröghet, hogy őtet kereszteljék meg, mert ő pogány. -– Apátom és én nem kevéssé álmélkodánk szavain, s alázatosságban -magasztalánk az Úr hatalmát és kegyességét; fráter Taciturnus pedig -folytatá előadásait.“ - -„Ámbátor szent István dicső királyunk behozá közinkbe a keresztyén -vallást, s az e földön szapora gyökereket vert és szélesen kiterjede; a -pogány vallást mindazáltal egészen kiirtani lehetetlen volt. A kik -megátalkodtak lelkökben s mindég idegeneknek mutaták magokat a -keresztyén valláshoz, a hegyek közzé rejteztek el, bíztatván magokat, -hogy a régi vallás győzni fog az újon, legalább a parancsolt tanítás -követőin véres bosszút fog állani.“ - -„Egyike a hegyek közzé rejtezetteknek, neve Tolczán, Kézsmárk mellett -vonta meg magát. Egykor papja ama régibb eltiltott vallásnak, vagy, -amint azok a magok áldozóikat nevezték, táltosa, bé vala avatva a -bűbájosság titkaiba, s tanácsot tartott a gonosz lelkekkel; s segélve -általok, rátalált a földbe ásott kincsekre, s fejtegette a jövendőt.“ - -„Pokolból eredt mesterségeit azon völgyekben űzte, melyet ma -Szénpatakiaknak neveznek, s a mely köven áldozatjait szokta vala égetni, -az még mostan is Tűzszirtnek mondatik. Midőn IV Béla kúnhadakat szólíta -az országba, azt kezdé reményleni, hogy a régibb vallást ezek bizonyosan -helyreállítják; de látván hogy azoknak egy része az országot ide hagyá, -a másik pedig az új tudományra tért; feltette magában, hogy az országon -bosszút áll, s bővségének forrásait elpusztítja. Erre neki segédtárs -kívántaték. A lelkek neki hozának egyet.“ - -„A Templáriusok lőcsei mansiójában volt egy, Astári Guidó név alatt. Ez -csak kevéssel előbb téteték által Európába Syriából. Egy vak történet őt -e hegyek közzé, s épen a Tolczán szirtlakjába vezérlette. A táltos -csudálatos szavai, és még inkább lyányának csudaszépsége Guidót magán -kívül ragadták. Tolczán nevelgeté az ifjú lángjait, s azon volt, hogy -őtet egészen magához csatolhassa. Látván hogy az halálosan belészerete -Piroskába, s nélkűle nem élhet, egy estve behívá szirthajlékába.“ - -„Süvöltve szállongának a sziklák felett a szelek, a fellegek sietve -repűltenek tovább, a láng a Fűzszirten perczegve s csapkodva villogott, -s csudás árnyak festődtek a szirtfalakra. Tolczán vad tűzre gyúlonga. -Akkor közelíteni hallá Guidónak lépteit, és ahogyan a vért szomjúzó -oroszlán szalad prédája elébe, úgy ő most Guidónak. - -– Űlj mellém, mondá neki, s halld szavaimat. - -Minekutána leűle amaz, Tolczán így kezdé beszédét: - -– Itt e hegyek közt, e sziklák alatt, melyek úgy állanak mint tornyok, -és a melyeket épen ezért a köznép hét-toronynak nevez, egy kincs vagyon. -Valami Hunniában él és terem, aranyból áll ott; közepében pedig arany -feszűlet, s a feszűlet körűl Mária s a tizenkét apostolok. Minden -esztendőben hét éjszaka nyitva áll az ajtó[8]. Haki oda bémegyen s kihoz -valamit a kincsből, kimondhatlanúl szerencsés leend holta napjáig a -kincsnek azon neme által, a mihez az onnan kihozott darab számláltatik. -Ha pedig a feszűlet hozatnék ki, úgy a gazdag Hunnia megfosztatnék -minden javaitól, s a tartomány pusztává válna. Tudod mennyire gyűlölöm e -népet, s a feszűletet innen régen kihoztam volna, de azt tenni nem áll -hatalmamban; azt csak az teheti, a ki egykor keresztyén volt, de -elszakadt a hittől. Szemem téged választa ki e nagy munkára. Te nem vagy -magyar, nem vagy keresztyén, bár fejér palástodon piroslik a kereszt. -Szánd el magad a nagy munkára; kedvez az éj, s vedd jutalmúl leányomat. -Akkor osztán megyünk, merre neked tetszik.“ - -„Guidó felszökött: – Búdó és Nussz világíták fel elmédet, hogy áltnézél -lelkemen. Sem magyar nem vagyok, sem keresztyén többé, s készen állok -megtenni a mit parancsolsz. E tűzre esküszöm, a Legszentebbnek képére, -Méte anyára esküszöm neked, s ennek fiára Anthropószra[9], eloltom a -hétágú lámpát. – Tolczán megfogá karját, s kirántotta magával az éjbe.“ - -„Némán menének egymás mellett, keresztűl a völgyön, s fel a hegyre. -Mindég zajgóbban visított a fergeteg. Kövek hömbörgének eleikbe, mintha -gátlani akarták volna útjaikat. Hasztalan vala minden akadály. Tolczán -neki egy világot mutata a bérczen. Minél közelébb érének, annál nagyobb -vala a világ. A barlang nyitva állott szemeik előtt, s íme már a -toroknál valának. Két kasza forgott a torok előtt, úgy hogy a barlangba -semmi nem mehete, hogy darabra ne vagdaltassék. De Tolczán elővoná -kebeléből varázsvesszejét, megilleté vele a kaszát, s az legottan -elakadott, s nyitva állott a bémenetel. Guidó és Tolczán bemenének a -barlangba, s nem gondolván a körűltök fekvő kincsekkel, a feszűlet felé -tartottak. De annak zsámolyánál egy öreget látának űlni, tiszteletes -arczúlatban; fején korona, kezében szikrázó villámok s mennydörgések -léptei. Ez megszólítá őket: S ti annak napja éjén merészlitek-e tenni -istentelenségteket, ki Hunniának határira béhozta a legszentebb vallást? -Fussatok innen, szerencsétlenek! – S a két gonoszt kibeszélhetetlen -ijedelem szállá meg, s futottanak.“ - -„S a szerencsétlen Tolczán én vagyok. – Mint találtatok rám, azolta mint -éltem közöttetek, nem szükség beszélnem. Visszafordúlván a nap, melyen a -gonoszt tevénk, halálos ájúlásba süllyedtem el. Lelkem a barlangban -vala, hallottam ítéletemet és a Guidóét. Büntetésem az lőn, hogy -némúljak el és siketűljek meg, s minden évben egyszer szenvedjem -kárhoztatásom éjjeli gyötrelmit. Hogy azokat nem fogom szenvedni vég -nélkül, hogy Guidó is remélhet irgalmat és feloldoztatást, azt egyedűl -Piroska fogadott lyányom imádságinak köszönhetem, ki irtózással nézte -szüntelen bűbájoskodásimat, s azon éjjel elszalada, szent könyörgéseket -tőn érettünk, s amint nekem egy álom jelentette ki, apáczává leve, s a -klastroma falai között megholt. Egyike legkínzóbb büntetésimnek az vala, -hogy Guidónak szenvedései felől is vettem hírt.“ - -„Ő ama rettenetes éjjel Lengyelországba akart vala áltfutni, de lábai -merevedni kezdének a határon; hidegebbé s mindég hidegebbé érzette válni -szívét, s kővé változott. A gondolkozhatás, az érezhetés tehetségei -megmaradtak benne, de belgyötrelmeit senki le nem írhatja, képzelni -senki nem tudja. Esztendőnként azon hét nap, melyen a kincshez nyitva -lőn az út, neki a Tűzszirt körűl kell szolgálni, s a kolcsot annak adni, -a kinek azt tőle kívánni elég bátorsága van, s erővel elvenni tőle, ha -általadni vonakodnék. A kolcs birtokosának egy órája marad; eltelvén az, -a barát ismét előjön, s bezárja az ajtót, nem kérdve, ha kijött-e a -másik, s újra kővé mered. Mindaddig fog megmaradni e kővéváltozásában, s -a rajta fekvő átok mindaddiglan fel nem lesz oldva, míg találtatik -valaki, a ki tőle a kolcsot elkívánja, s a barlangból elhoz valamit a mi -nem arany, de drágább mint az arany. S ide három teremtésnek kell jönnie -és három külömböző időben. Nekem, született pogánynak, idő engedtetett a -megtérésre: neki, hiteszegett keresztyénnek, keményebb büntetés jutott. -Belső szemem gyakorta látá a rettenetes vándort, s megborzadtam -látására. - -S Fráter Taciturnus ímmost kéré az apátot hogy őt végye fel a -keresztyének egyességébe. Kérése teljesítetett. A szent tételen egyedűl -én jelentem meg. Erre Fráter Taciturnus a fal felé befordúlt, -elszunnyadott, s többé soha fel nem ébrede.“ - -– Van-e kedvetek velem jönni, s felvenni a kincset? kérdé Günther, -Rybaldhoz és Koptárhoz fordúlva, minekutána az irhalevelet összehajtotta -s kebelébe elrejtette. – Az éj kedvező. - -Koptár felele: Én minden csatáiban forgottam Ziskának, s örömmel -öntöttem ki vad bosszúmat ellenséginken, s annál nagyobbal, minél -kegyetlenebb volt az; valami a természetben undorító vagyon, mindazt -láttam; bátran nekimegyek a pokolnak, s tivéletek örömmel mégyek. A -barátokat klastromjokban elkínzattam, amint tőlem kitölt; most már a -kővéválttal is elkövetem majd a mit erőm enged. - -Rybald szelídebben, okosabban felelt neki: A mit nekünk pergamentedből -olvasál, szomorú portéka; bár valami okosabb körűl forognának vágyaid -mint az arany. Magamért soha nem tenném e menést; de tudni, hogy te -veszedelmeknek teszed ki magadat, s mégis segéd nélkül hagyni, azt sem -nyerhetem meg magamtól. Az én kardom derék vasú; meglátjuk, nem fogja-e -meg a barátot. - -Günther ezt mondá: Fele annak a mit kihozunk, enyém, fele kettőtöké. - -– Tartsd meg az én részemet is, kiálta Rybald; ha megjövünk, én annak -helyébe egyebet kérek, a mi nem arany, nem gyémánt, de drágább a -kettőnél. - -Günther rámereszté szemeit; ő nem ismere jobb valamit mint az arany. - -– Az én örömöm a háború; ha van jobb kardod mint az enyém, én azt veszem -részemért, úgymonda Koptár; hah, mint szeldelem össze majd a kehely -ellenségeit! - -Kezet fogának mindhárman, s elindúltanak dolgaikra. - -Olhájt a ház kapujában állott. Pillantása Rybaldot fenntartóztatá. Míg a -más kettő ment, ezt mondotta megilletődve: Atyám félelmes dolgokat -forgat elméjében; néhány nap olta sejtem azt minden mozdúltából. Légyen -gondotok rá, s védjétek minden bajában. Kezetekbe bízom őtet, én rajta -nem segíthetek, mert előttem titkot űz. - -– Ne félj, kedves leány, monda neki Rybald; én nélküle vissza nem térek; -együtt látsz meg bennünket, vagy épen nem. - -– Isten szent nevéért, ezt sóhajtá Olhájt; s oly közel-e a veszélyhez? -Oh, légyen gondotok reá! De legyen magatokra is, mondá lassúbb szóval. - -– Most kap becset az élet előttem, felele Rybald, minthogy azzal néked -tehetek szolgálatot, s te gondban vagy érette! - -S ment amazok után. Amint eltűnt az Olhájt látása elől, ez visszafordúla -a grádics felé. Könnyek reszketének szemeiben. - -Már a szénpataki völgyben járának, közel a Tűzszirthez. – Az éj gyönyörű -volt; a csillagok nyájas játékban szikráztanak alá. A lomniczi csúcs, -elfedve hóval, kevélyen fejérlett a hold világában. A szellők melegen -lebegtek; csendes vala minden. A három elmerűlve vala, mindenike saját -érzelmibe. De amint a csillagok tizenegy órára mutatának, ijesztő -zördűlet méne keresztűl a szirt hasadásain. - -Günther hirtelen kapa két társa karjához, s: Most ideje! úgymond. - -S íme látják jőni a barátot, le a maga tetőiről. Bálványkövek -hömbörgének léptei alatt. A zöld tó zuhogva szakadt alá a szirtfalon, -midőn behágott a vízbe. Karja ketté törte a legizmosabb tölgyeket. -Megálla előttök kolosszi nagyságában. Rybald és Koptár kivonák -kardjaikat, s nékimenének. - -– Tegyétek le kardotokat, mondá a barát: az engem nem sért. A ki kiállja -jelenlétemet, megkapja a mit óhajt. - -– Ide tehát a kolcsot! kiálta Günther. - -A barát levette azt cordájáról, s áltadá neki. Günther inte társainak. - -Ím az arany kapu előtt állottak. Günther a zárba tolá a kolcsot. Rybald -így szóla: Nekünk egy óra engedtetett, én tehát kinn maradok, s nézni -fogom a csillagok forgását, hogy el ne késsetek. - -Megnyílt az ajtó, s képzelhetetlen kincs terűle el szemeik előtt. Az -egész hegyboltozat arany vala; arany útak nyíltak benne mindenfelé. Az -iható arany lév folyt, mint egy széles és mély patak, s arany halak -játszadozának benne. Arany réteken arany lovak legelének; a vert-arany -hordókban állt; az arany bor kádakban tajtékzott s forrt; kardok és -nyílak, paizsok és sisakok sárgán csillogtanak; arany tölgyek és fenyvek -magasra nyúltanak fel, s ezer arany madarak csevegének ágaikon. Günther -mindenhez kapkodott és ismét letette, hogy egyebet vegyen. Koptárral -együtt már nagy rakás holmit tola a nyíláshoz, hogy majd egyszerre -hömbörítsék ki a kapun, és mégsem szűnhetének meg mindég újabb holmit -szedni. - -Azonban a Gönczöl-szekere nagy útat teve az égen, s Rybald elborzadva -látá hogy az idő mingyárt eltelik. Kiáltá Günthert, kiáltá Koptárt, de -azokat siketekké tevé az arany. Akkor egyszerre nehéz lépdelgést halla, -s jöve a hegyen a barát. Már az ajtó előtt álla. Rybald felcsapta -kardját feléje, Olhájt nevét mondá ki, s a barlangba szökött, hogy -legalább Günthert ragadhassa ki, de az idő eltölt. A barát rájok csapta -az ajtót. - -Olhájt egész éjjel nem alhaték. Mindég várta atyját, mindég kinéze -Rybald után. Haszontalan! Rettegő sietéssel pillanta végig mindenik -szobáján, nem találhatna-e valamit, melyből tudhatná, atyja mit forral, -s a három hová mehetett. Végre kezébe akada atyja asztalában a Fráter -Gregórius írása. Olvassa, megint olvassa, s rettegés szállja meg, hogy a -kincset menének felvenni, hogy baj érhette. Hogy elenyésztesse gondjait, -egy öreg asszonyhoz indúl, ki a ferdőben maga lakott. Elpanaszlotta -aggódását. - -Az öreg tartózkodva felele; de meghatva a leány könnyeitől, ezt mondotta -neki: Tiszta-e lelked, s szándékod jó-e? Mert ha az, úgy merhetsz -valamit. De ha elméd gondolatja zavaros, úgy elveszted magad; úgy ne -merj semmit. Vannak bizonyos éjszakák, s akkor egy óra után rettenetes -csataj kezdődik a barlangban, s egész hajnalig tart; a mi a földalattiak -tolakodásának ellentáll, az tüstént megmered, s úgy marad, valamíg -felszabadúlása nem történik. Ha látni vágysz, mi ment véghez amaz -éjszaka az aranybarlangban, menj a három tóhoz, égesd meg a mi őket a -merésre vitte, s hamvát öntsd ki a három tónak mindenikébe. Felduzzadnak -azonnal; de ha a víz elcsendesedik, kimutatja a víztűkör, a barlangban -mi történt. Óhajtom, tudhasd meg, a tiéidet mi érte. - -Olhájt felballagott. Léptei oly könnyűk voltanak, hogy a kőtördelékek ki -nem mozdúltak lábai alatt helyeikből. Ahol iszonyatos vápák nyíltanak -meg ösvénye mellett, felfelé intézte tekintetét, s szédelgés nélkül ére -a három tengerszemhez. Nehány helyt ürgék szaladtak el léptei alatt -visítozva; a vígyázó gémkecske süvölte, s a csorda egyszerre nyargalt a -jól ismert meredeken. Egy sas magasra emelkedék a felhők közt; a nap -aranynyal hímezte meg tolla széleit; mérdelt szárnycsapásaival -tartózkodék sok ideig azonegy helyben, s Olhájtnak úgy tetszett, hogy a -felleglakta madár az ő védlelke. Körűle oly nagy vala a csend, hogy -szíve dobogását is hallhatá, s a tó színe minden mozgás nélkül. Ketteje -mint a kristálytűkör, visszalövelve eget és felhőit s a leány szép -alakját; de a zöld tó nem csak síma volt, hanem általlátszó is, -legmélyebb fenekéiglen. Nem ismert fűszálak nőttek a víz alatt; kövei -csuda formákra forradtak össze, hogy a ki sokáig nézelé, kedv szállá -meg, lemerűlni a víz alá, melynek mélységét semmi szem, semmi ólom nem -mérte meg. - -Míg az egyik tót megkerülé, hogy azon háromszög közepébe érhessen, -melyet ezek itten tesznek, a szénpataki völgy megnyílt vala szemei -előtt, hogy most messze kiláthata a királyi gazdagságú magyarföldre. A -munkás Szepes előtte fekvék, mint egy falu határa. A faluk csak fekete -foltok valának; a városok mint egy apró szállás az alföldön; a legmagosb -hegyek gerinczei alacsonyak társaik sorában, mint a gyönge szelektől -fodorított víznek színe. Útak és folyók, mint ezüst pántlikák, vonódtak -el rajtok mindenfelé, s a végigláthatatlan sík összeolvadt a leszálló -égboltozat végszéleivel. Olhájtnak szíve nagyobb hánykódásban vala, mint -hogy a szép kinézésnél múlathasson. - -A három tengerszem közepében hozzá foga munkájához, ahogy azt az öreg -asszony hagyta volt. A habok búborékolni kezdének, előbb gyengédeden, -mintha rajtok csak a nyári lebel szaladt volna végig. De most mindég -inkább meg inkább dagadoznak, mindég inkább kezdenek harsogni és -zajgani, s most már ordítanak s csapdosgatják az Olhájt lábait. Köd -szállott alá a magasból, s Olhájt vak homályban űle. Szemei hozzá -szokának. Formátlan alakok támadoztak előtte most, s mindég világosabban -szemlélheté annak külrajzait; látta az övéinek holléteket; az ajtó -előtte csapódott rájok. Koptár nékivetette magát teljes erejével, hogy -azt kifeszíthesse; Günther mégis halmozta az aranyakat; Rybald egy O -betűt karczolt az aranyfalakba. A zöld vadász[10], lángszemekkel s -tűznyelvvel, nékiment a háromnak; de minthogy ezek nem ügyelének rá, -mormogva fordúlt el tőlök. Az arany lelkei minden oldalról tolakodának; -a Koptár kardja első szabásra szétpattant, de a Rybald szablyája -győzött; kikapta Günthert az ő köreikből, kit az ő csillogó alakjaik már -gyűrűjökbe zártanak. Rybaldnak utolsó pillantata a falba-vésett betűre -volt intézve. Olhájt hozzá kapott a süllyedőhöz, s egyszerre bomlott -össze az álomalak; a köd hirtelen felszállott, mintha sebes fergeteg -vitte volna magával, s a három tó nyúgalomba simúlt el. Olhájt magában -álla, mint előbb. - -A tél a maga sanyarúságában tért vissza. Olhájt elvoná magát minden -társaságtól, és sokat imádkozott. Szent Sylvester éjszakáján elhagyá -atyjának házát. Hó terűle el a tájon, mint egy halotti lepedő. A -csillagok búsan pillongának, mint a kripták mécsei. A barát már a -Tűzszirt mellett álla. Olhájt megszólítá: Nekem a te aranyad nem kell, -úgymond; szánj meg, kérlek, s add ide kolcsodat, hogy az enyéim -kiszabadúlhassanak. - -– Ímhol az, felele néki a barát; többeket boldogítasz mint csak a -tiéidet, ha magad el nem vakítatod. - -Olhájt szökdelve ment felfelé. Amint ment, rózsák termettek léptei -alatt; a hó, melyre hágott, hársvirággal hintődött el. Fülmilék -csattogának a bokrokon. A szerelem az év minden szakát tavaszszá -változtatja. S most megilleti kolcsával az ajtót; s az egyszerre pattan -széllyel. Elbődűl fájdalmában, halva pillantván meg a magáéit. Hirtelen -kapja fel egyiket a másika után, s kiviszi a barlangból. Ott visszatér -életök. - -– Szómat állám, mond Rybald, s Olhájt megölelte az ifjat. Mind a négyen -elsietének, s midőn felkele a nap, már túl valának a hegyeken. - -Günther felsohajtott: Oh, hogy csak egy darabot hozhattunk volna el! - -De Koptár így felele neki: Ez a rendes leánygyermek megtanúltatá velem, -hogy a szeretet több a haragnál; lemondok a háborúról, s megyek véletek, -bárhová visztek el magatokkal. - -Rybald pedig: Csak Kézsmárkra ne! hozzám, az Óriáshegyek közzé a -csehföldre. Ott vár boldogság bennünket. - -S a mit akara, meglőn. - -Olhájt igen boldog leve Rybald által; hiszen ő ezt hozá magának az arany -hegyből. Günther nem felejtheté a sok aranyat, s mindég fohászkodék, -midőn beszéd aranyról vala; de lyánya elcsendesíté szíve vágyait, szava, -pillantata által. Koptár, ily két lélek társaságában, szelíd leve, jó és -víg, mint a Rybald gyermekei, kikkel játszadozni szeretett. Ez a -szerencsés férj és nő, nem aranyért menének a barlangba, s így a barát -is közelíte szabadúlásához. De azolta nem volt, a ki ugyanazt tégye. -Négy század olta jár a kővé vált barát titkokkalteljes éjein fel és alá, -s még mindég várja szabadítóját. - - - - -A RÓZSÁT-NEVETŐ HERCZEGNŐ. - -Volt egyszer egy király, kinek egy csodálatos tulajdonokkal bíró leánya -volt; ha sírt, gyöngyök peregtek a szeméből; ha nevetett, rózsák -hullottak szájából; ha ment, minden lépte után egy arany termett talpa -alatt; hanem mezitláb kellett mennie, máskülönben nem hullott arany. -Atyja, a király, s az egész ország magán kívül volt e miatt örömében, -mert nem sokára a király gazdag, s az ország a leggazdagabb lőn a -földtekén. Mikor csak sétálni ment a herczegnő, öt kamarás úr kísérte, -kik az ösvényét jelző aranyakat kristálytálakba szedék. - -E csodálatos herczegnő híre szertement a világon. Amint a szomszéd -királyfinak fülébe jött s egyszersmind az is, hogy a herczegnő ép oly -szép és jó mint csodaszerű: kérte királyi atyját, engedje meg, nőűl -venni őt. Atyja beléegyezett, a királyfi már indulófélen volt, megkérni -a herczegnő kezét, midőn egy veszélyes ellenség tört az országba, s a -királyfinak mátka helyett csatasíkra kelle a táborral szállni. - -Erre a királynő fő-udvariasszonya indítványozá: lepjék meg a királyfit -azzal, hogy ha a csatatérről, kétségen kívül diadalmasan, hazajövend, -mátkáját, reá várva, hon találja már. A király és királynő helybenhagyák -a javaslatot, s az udvariasszony a rózsát-mosolygó herczegnő udvarába -küldetett, hogy őt a királyfi számára megkérje. - -De az udvariasszony boszorkány volt, s gonoszságon törte a fejét. -Tudnillik, volt egy leánya, sem szép, sem jó, ezt gondolá a királyfi -kezére játszani. A rózsát-nevető herczegnő udvarához érvén, előadta -szándokát, felmutatta a királyfi arczképét, s mivel az a herczegnőnek -tetszését megnyeré, s máskülönben is már hallá, hogy a királyfi -nemesszívű és vitéz, rágondolta magát s kezet adott. Azonnal nagysietve -készűlődtek útra kelni. Az elútazás előtti nap reggelén a herczegnő a -szegények számára három óráig mezítláb sétált a piaczon, s azok -fölszedék az aranyat a mi talpa alatt megtermett. - -A rózsát-nevető herczegnő s az udvariasszony egy kocsiban mentek, a -kíséret követte. Midőn már messze, igen messze voltak a rózsát-nevető -herczegnő székvárosától: a boszorkány égiháborút idézett elé; oly sötét -lőn mint éjszaka, az egész kíséret szerterobbant, s senki sem látta -többé soha. Erre a boszorkány leánya a legsötétebb felhőből kiszállt, ő -és az anyja megfogák a gyöngyöt-síró herczegnőt, kitolták szemeit, s a -herczegnőt jobra, a szemeket balra, az út árkába dobák; a leány meg’ -befátyolozta magát, anyjához űlt a hintóba, s a királyfi székvárosa felé -menének. - -Ezenben a szerencsétlen herczegnő az árokban fekvék s nyögdécselt; erre -fuvarosok jöttek, meghallák a sírást, s kihúzták. Czipejét elveszté, -harisnyája elszakadt; s íme, amint lépett, mintha arany csengene. Az -egyik fuvaros odanézett; amint meglátta az aranyt, magán kívül volt -örömében. Karon fogá a herczegnőt s vezette, a másik követé s kalapjába -szedte az aranyt. Így egy egész nap kellett a herczegnőnek menni, lábai -vérzettek, elájúlt. Ezen megijedtek a fuvarosok, ott hagyták s sietve -hajtottak tova. - -Utánok egy kertész jöve, jámbor, jószívű ember; szekerére vette a -herczegnőt s hazavitte. Ő és a neje bekötözék lábait s le kellett -feküdnie. S monda nejének a kertész: Ugyan megjártam kíváncsiságommal: -királyfink lakodalmát akarván látni s a rózsát-nevető, gyöngyöt-síró s -arany-járó herczegnőt csodálni, s mitsem láttam. A herczegnő azt mondja, -felfogadá hogy nem jár mezítláb; még le is harisnyásan fekszik, s nem is -nevet soha, s oly durczás pofákat vág, hogy az ember látja, hogy sem az -öröm, sem a szánalom könyűit nem ismeri; legfölebb a méreg ríkathatná -meg talán. Ugyan megjárta a mi szép királyfink! Aztán képzelhetlenűl -gonosz asszony az; barátom, az udvari kertésztől tudom, hogy minden -héten új komornája van. Ekként helyt csinálhatnánk a szegény talált -leánynak. Sokat kiállt már, többet el fog tűrni mint más leány. - -– Igen, csak ha látna, válaszolt az asszony. - -– Tudod-e mit? monda a kertész; ha megint a városba megyek, meglátogatom -a szemmel-kereskedő boszorkányt; talán van egy pár szeme e leánynak -való. - -Úgy tett amint mondá. Az első hetivásár alkalmával egy kosár fris -főzeléket vitt a szemmelkereskedő boszorkánynak, s egy pár szemet kért; -a boszorkány, ki épen olvasott, egy csuporba nyúlt, anélkül hogy a -könyvről elpillantana, s egy pár szemet kivett, a kertésznek adta, s -intett hogy mehet. - -Amint a kertész hazaért, betette a leánynak a szemeket, hanem az tüstént -a szoba egyik zuga felé fordítá, hol egy lyuk volt, s onnan nem pillanta -el. Ez így tartott egy hétig. Akkor a kertész ismét a városba ment s a -szemárus boszorkányhoz, egy kosár válogatott gyümölcsöt vitt neki, s -panaszkodott a leány szemei miatt. - -A boszorkány elnevette magát s monda: Minap megtévedtem, s macskaszemet -adtam neked; ama lyukban egér van, azért néz folyvást oda. Nesze, egy -pár más szép nagy szem, nem egyhamar akadnál társára; minap egy árokban -találtam az országút szélén; ezek jók lesznek neki. - -Jó is volt a pár szem a herczegnőnek, mert saját szeme volt. Tüstént az -udvarba vivé a kertész, s mivel a boszorkány-herczegnő épen elkergeté -komornáját, helyét, a kertész ajánlatára, neki adák. - -Szelíd s türelmes volt mint a bárány. Így folyt le egy pár hét. Az -álherczegnő igen ki akarta magát csicsomázni; a királyfi bejött hozzá, -hogy ebédre vigye; az asszony hátrafordúlt, s egy gombostűvel -megkarczolá magát. Ezen oly méregbe jött, hogy komornáját arczúlvágta. A -szegény leánynak köny szökött ki szeméből, s íme! az megannyi gyöngy -volt. - -Erre a királyfi felkiáltott: Mit látok? gyöngyöt sírsz! tán bizony te -vagy a rózsát-nevető herczegnő? - -A herczegnő elmosolyodott, s egy rózsabimbó esett a királyfi elé. S -azonnal mezítláb kellett vele királyi szüleihez mennie, s minden -nyomában arany csengett. - -Mialatt ekként mindnyájan nagy örömben voltak hogy reá találtak: az -álherczegnő anyjával együtt egy sárkányszekeren elszökött; de a királyfi -s a rózsát-nevető herczegnő új lakodalmat ülének, s mai napig is élnek, -ha meg nem haltak. - - - - -FÜRED. - -Tisztelt férj és hévvel szeretett szép, kik e soraimat olvasni fogjátok, -a csudaerejű Füred neve nem lesz isméretlen előttetek, s nem egy -lágyérzelmű asszonyi szívben támada már vágy, meglátni a Balaton körűl -elterűlt szép tájt, mely mint a Pygmalion Galateája, mindég örök -ifjúságban mosolygott ugyan, de lelki életet a dal erejétől csak a mi -időnkben veve. A gyönyörű táj nem hasonlít-e a felvirúlt leányzóhoz? -Amiként ez csak akkor kezdi érzeni szép életének teljes valóját, midőn a -szerelem lángot lobbanta szívében; úgy a kies vidék csak akkor ötlik elő -az azt fogvatartó ködből, midőn a költő azt eltölti lakosokkal, kiket -lelkében a természet meleg nézelése hagyott előállani. - -Letévén kezemből Kisfaludy Sándornak lelkes Regéit, melyek engem e -gondolatra vonzottanak, s elfoglalva azon örömtől, hogy a jeles -költemény teremtőjével Badacsonyra tehetek egy kiröppenést, bévetém -magam a szekérbe, s Fürednek gyógyforrásai mellől Tihany felé indúltam. -Ha te, általam nem ismert, de szeretetre kérdésen kívül méltó nőolvasóm, -már valál valaha Füreden, tudni fogod, hogy amint az idegen a magyar -tengernek ezen messzére benyúló félszigetéhez közelít, fiú- és -leánygyermekek futnak szekeréhez, s szokatlan formájú követ és csigát -nyújtván emlékűl, miket a tenger magából szokott a szélekre kihányni, -vezérűl ajánlkoznak neki. Ez történt vélem is. - -Egy leányka az út szélén várá bé szekeremet, s ezt kérdé tőlem: Ne -légyek-e vezetője Uramnak? – Történetből egyedül vala; de ha nem magában -volt volna is, ha ezer más gyermek ajánlkozott volna is vezéremnek, én -mégis csak őáltala akartam volna vezettetni magamat. Festeni fogom őt -neked, kedves olvasó, bár tudom, hogy amint a szép gyermek nekem -feltűnt, és amint azt azolta is mindég látom, erőtlen leszek lelki -látásodnak tenni elébe; hasonló az arczfestőhöz, ki hijába fárad azt a -bájt adni meg dolgozásának, melyet a kedvelt előkép a meleg élet ingerei -által bír. - -Növése a legtökéletesb remeke a symmetriának; azonban inkább mondathatik -kisdednek mint középszernek, s hasonlatos a tündérekhez, ahogyan őket az -ángoly költők éji tánczaikban lesből látják, s elragadtatások gyönyörei -közt énekelik. Ahogyan az ég mély sötétéből egy szép csillag mosolyog -elő, úgy tűnt vala ki hajainak barna lobogásai közzűl fejér arczúlata, s -ez az arcz oly tisztán magyar volt, hogy tekintetemet róla már hazai -rokonságomnál fogva sem vonhattam volna le, bár szememet egyéb bájai nem -varázslák hozzá. És az az ő tekintése! Egyedűl a Carlo Dolce szent -szűzei tekintenek így olyankor. A rózsabimbó édes kínja, midőn az -virúlásra nyílik meg, lebegett e hév nézésben, s szeme oly domború vala, -oly teljes, hogy midőn behúnyta, vékonyan elnyúlt szemöldökei alatt -semmi üreg nem maradott, hanem a szemfödél, szinte pillájáig a homlok -folytatványának tetszhetett. A francziáknál az ily szemnek saját neve -van: des yeux à fleur de tête. Szomszédinknak még nincs nevök rá, mint -nekünk is. – De ha így folytatom az írást, te, kedves olvasó, nem látod -tovább Tihanynak félszigetét. Csak egy kérést tehát: – Eredj, s keresd -fel a gyönyörű gyermeket. Ha találsz egyre, a ki nyílt szemmel is, húnyt -szemmel is, el tud varázslani, ő lesz az. - -Én őtet Nínácskának nevezem el, mert felejtém kérdeni csudáltomban, -kinek hívatik. Megszólítása után elfordúla a szekérútról, s ment előttem -könnyedleg lépdelésivel. Én utána, itt fel egy szelíd halmon, ott egy -lankás ereszkedőn le, s egyszerre egy keskeny ösvényre juték, mely a -szirtfal mellett tekerge. Lábaim alatt zajogtanak a hullámok. Maksa -császár jutott emlékembe, a Márton-falánál. A védlélek, mely őt hozá -vissza életre a szirt szélén, nem lehete szebb mint ez az én vezetőm. - -– Hová vezetsz, szép leányka? kérdém. - -– A görög lyány üregéhez, ha nem félsz a keskeny úttól; felele. - -– Én félnék tőled vezetve? - -Hallgatott, s folytatá menését. - -– Ott vagyunk, mondá most, egy üreg nyiltához jutván, mely a szirt -oldalában boltozódék; itt alvék a görög leány, s ímitt vala oltára. - -Az üregben, igenis, vala két kő, melynek egyike ágyhoz, másika oltárhoz -hasonlíthata. - -– S mikor élt a görög leány? - -– Ah, Uram, az már régen volt, még a jó Mátyás idejében. - -– S te tudnál valamit a jó király felől? - -– Rendest kérd az Uram; mintha ugyan én is nem magyar atya s magyar anya -gyermeke volnék! - -– Beszéld el hát, mit hallottál felőle? - -– Szívesen, Uram, úgymond, s leűlt az oltár zsámolyán, hogy csaknem a -szerint néze ki, mint egy rózsa, mely annak hasadékiból nyúlt vala fel. -– S míg én tekintetemet honunk tengere végigláthatatlan tűkrén s a -mosolyó környéken lebegtetve, ismét nyájas beszélőm még mosolygóbb -alakjára fordítgatám, ő nekem az itt következő regét mondá: - -Európában mindinkább nevekedvén a török hatalom, szerencsétlen hazánk -leve a gát, mely az ellenség erejét tartóztassa, s így Magyarország és a -görög tartományok közt felette eleven lőn a mozgás, kivált midőn az a -két nagy hős, a mi Hunyadynk és az epirotai Skandér bég, egyesűltek -ellenek. A kettő közt gyakor követségek jöttek, mentek, s egyikében oda -küldetett egy Pornai nevű ifjú magyar is. Az Epirusban megszerete egy -szép görög leányt, s a leány is megszereté a szép magyar ifjat, s semmi -nem ellenkezvén óhajtásaikkal, a kettő férj és feleség leve. De kevés -idő múlva a menyegző után, Pornainak vissza kelle térni hazánkba. -Megígérte hölgyének, hogy nem sokára nála lesz s őtet közzénk hozza fel; -akkor azt nem teheté, mert útját sietve tevé, s ellenségi csapatok közt. -Iréne – ez vala a szép hölgy neve – sokat sírt, midőn férjétől elmarada, -s epedve várá visszafordúlását. De kevés hetek múlva ott vala a hír, -hogy Pornait minden kísérőivel a törökök leszabták. Skanderbég maga is -kiküldé biztosait, hogy a dolognak járjanak végére; minden vallatások -erősíték a hírt, s nem vala helye a kétségnek. A szerencsétlen Iréne -feltevé hogy életét ottan fogja letölteni, hol a szeretett ifjú vígan -nevekedett fel; közelébb hitte magát a kedveshez, ha ottan síratandja -halálát hol az született; elhagyá szüléit és rokonit, s mint bánatba -süllyedt szarándok jöve fel hazánkba. Azt szokták mondani, hogy a halál -kerűlgeti a szerencsétleneket, s a mondás igazlatot talála Irénében, -mert őtet a hosszú és veszélyes úton nem érte semmi baj; felére -Veszprémbe. Ott még álla ekkor az a görög asszonyi-klastrom, melyet a mi -első szent királyunk alkotott, amint beszélik. Iréne béjelenté magát a -fejdelemasszonynál, hogy fel kíván vétetni közöttök, s kérése -meghallgattatott. Ím ez a barlang itt, és a többi e szirtekben, ezek -valának azon apáczák lakásai, kik még gyötrőbb csigázásoknak veték alá -magokat, mint a melyek nekik a szerzet törvényei által voltak -parancsolva. A vápát, melyen ide ereszkedénk, még ma is Apáczakapunak -mondjuk, mert ők azon hozatának ide. Víz, fűgyökerek és olykor kenyér -vala minden táplálatok; az utolsót kétszer vevék minden héten a tihanyi -apáczáktól. Midőn Iréne felvette a fátyolt, még senki nem lakott itten; -ő volt az első, ki engedelmet nyere itt tölthetni napjait. Esztendőt éle -már e magányban, és még egyet, egészen elszakadva a világtól, melyhez -ezentúl csak kedves megholtja kesergése által érzé magát csatoltatnak. - -Nem állhatám meg, hogy kedves regélőm szavait meg ne szakaszszam. - -– S kedvesedet te sem felejtenéd, ha oda lenne s többé fel nem -találhatnád? - -– Kedvesemet? kérdé a gyönyörű gyermek; s ki akarhatna engem szeretni? - -– S kétled, Nínácska? Iréne korántsem vala oly szép mint te vagy, és -mégis talála kitől szerettessék. - -A leány elpirúlva néze rám, s egy ideig hallgatván, ezt mondá: Ne -szakassza meg az én Uram a mit beszélni kezdék, mert úgy véget nem -érhetek; pedig mingyárt dél lesz; látom az árnyékon melyet a hegy a -vizre vét. - -– Folytasd hát szavadat, kis lyány; míg téged hallak, nem sejtem meg az -idő telését. - -Nínácska tenyerébe hajtá le szép fejét, s tovább vitte a beszédet: - -– Hol most a ferdő van, akkor csak egy-két ház állott, s kevés ember -látogatta az orvoshelyt. Egy vitéz érkezék a ferdőbe; őtet oda a király -orvosa küldé le, mert hosszas és nehéz fogságot szenvedett volt. Az -Pornai volt, kit útjában nem levágtak, hanem csak nagyon -megsebesítettek; de a kit egy szíves török ótalmába vett, meggyógyított, -és minekutána sok havakig, mint rabszolgát házánál tartá s mindég hűnek -tapasztolá, végre szabadon ereszté fogságából. De szolgaság és bánat -annyira elgyengítették, hogy betegen ére hazájába. A király orvosa nem -tuda segíteni baján, s hogy lerázhassa nyakáról, ferdeni küldötte. - -– Ezt teszik betegekkel a maiak is, mondám a szép leánynak. - -– Úgy hát óhajtom, hogy a víz az Uramnak is használjon, mint Pornainak, -mert ő fel gyógyúla. - -– Ha te vennél gyógyító kezek alá, bizonyosan; legalább minden -szenvedésem megenyhűlne. - -– De ne hát, édes Úr, mondá a gyermek, s lesüllyeszté a szép szemet, s -így folytatá beszélését: - -– Egyszer, midőn egéssége már csaknem egészen helyreállott, Tihanyra -jöve által, mint most az Uram, megköszönni a jószívű szerzeteseknek, -hogy gyógyúlása alatt vele annyi jót tevének, – mert akkor ők tarták ki -a ferdő vendégeit. Elhagyá a szekérútat, s azon ösvénybe csapott, melyen -mi jövénk, s itt egy alakot lele – - -– Mely nem lehete szebb, mondám, mint a melyet én itt az ő oltáránál -látok. - -– Mely nagy vala a Pornai s az Iréne álmélkodása, öröme, e nem várt -viszonlátás alatt! - -– Érzeni fogom, mondám, ha majd a szép Nínácskát ismét itt találom. - -De Nínácska nem ügyele lobogásimra, s folytatá beszélését. - -– Ezentúl valamikor leszálla az éj, Pornai keresztűlevezék egy csolnakon -a ferdőtől a barlangig. Szüntelenűl tanácskozának, mint fejtsék ki -magokat azon bomladékból, melybe őket az Iréne hirtelenkedése ejtette, -de semmi szerét nem láták. Most mondá Pornai: Szökjünk meg; a mely -töröknél én szolgáltam, nekem barátom; ő nekünk ád menedéket. Láttuk a -világot; mit ér az a magasztalt világ? jer, hagyjuk itt. Bolgárok közt -is van élet. A táj ugyan puszta lesz előttünk és idegen, de mi honn -leljük magunkat benne, s szívünkben leljük a szerelem egét. – Iréne -zokogva ömlött a Pornai karjai közzé. Megyek, úgymond, valahová viszesz; -de most nem mehetek; szökésünk halált hozna gyermekedre, minekelőtte az -felmosolyoghatna reád. – Pornait borzadás öröme rázá meg e szókra. -Ezolta az volt minden gondja, hogy a környék ébredező figyelmét -eltolhassa magától; odahagyá az orvosvizet, s készítgeté a mit a szökés -kíván. Csak néha jelene meg Irénének barlangjában, mint egy villám, mely -bár nem világít tovább egy percznél, de az éjjeli vándor sötét útját -kedvezőleg derítgeti. - -Elmúlt vala a tél, s Iréne egy izmos fiúgyermeket szűle, midőn Pornai -azon jelentést hozá neki, hogy a szökésre minden kész. Nője eléggé -erősnek vélé magát megtenni az útat. Túl a vizen Imre paripáival várá -őket, hív lovásza Pornainak. Kedvezett az éj, s a boldog ifjú -szerencsésen keresztűlevezé a Balatont, s vitte hölgyét és a gyermeket. - -– S szerencsések valának-e elszökhetni? kérdém a szép beszélőt. - -Nínácska felele: Uram tudni fogja, hogy a Balaton gyakorta épen akkor -duzzan fel, midőn csendesnek látszott. Ez történt ekkor is, amint -mondják, s a szökők habjaiban lelék sírjaikat. De hozok egy írást, a mi -talán tudatni fogja, mi leve belőlök; én olvasni nem tudom, de a Pornai -és Iréne neveiket kiösmerém az írásban. - -– Hol vetted azt, szép gyermek? kérdém hirtelen szökvén szavaiba. - -– A múlt héten Nagy-Vázsonyba mentem által, megjárni a Kinizsi hajdani -vára romjait, s midőn ott egy pinczeforma üregen keresztűl mászék, -előttem szakada le a boltból néhány tégla, és a téglával ez az írás. – -Ha délután ide jössz, kezedbe adom azt. De, úgy-e, eljössz? kérdé, félig -kérve, félig enyelgve. - -Épen felelni akarék neki, midőn elveré a toronyban a tizenkettőt, s egy -szerzetes üregünk mellett elsétála. Hozzájok ígérkeztem vala ebédre, s -így együtt menénk. Nínácska eltűnt, míg mi, a Benedictínus és én, -egymásnak köszöngettünk. Inkább meg valék illetődve mint hogy a jó -Páternek kérdéseket tehettem volna; de oda érvén, ahol a híres Echó -leginkább űzi játékát, ezt kiáltám: Szép vezető! és ezt: Meglátlak! és -midőn a szőlők felibe juték, honnan a szép vizet a maga teljes -nagyságában, s a félszigetet azonfelűl kiláthatni; nézék ugyan -mindenfelé, ha megláthatnám-e a hazasiető’ fürtjeinek lebegésit, de -haszontalan. A szerzetes siettete, s a klastromhoz érénk. - -Vége vala az ebédnek. Megtekintém az I. András tetemeit, ki e monostort -alkotta; egy-két pillantatot vetettem el a folyosóról, végig a vízen; de -szívem nem lele nyugtot, míg a szép leányt a barlangban ismét -meglátandom. Búcsúztam. A tornyos fellegekkel borúlgató ég vala ürügyem. -De kijővén a monostorból, szekeremet leküldém az útra, szinte addig, hol -ebédelőtt belőle kiszállottam volt, s futottam inkább mint mentem -keresztűl a szőlőkön, le az üreghez. Azt mondám magamnak, hogy a szép -gyermeket bizonynyal ott találom; de a nyíláshoz érvén, láttam hogy -reményem megcsala. Nínácskának ott kelle lenni, mert az oltárköven egy -irhaírást láték meg, s az irha mellett egy parlagrózsát. Kénytelen -vagyok vallást tenni, bosszantására ugyan minden túdósainknak, de a min -szépeink megütközni nem fognak, hogy elébb nyúltam a rózsa mint a -penészette irha után. Az sok helyt megrongyollott, foltokat kapott, hogy -el sem lehete mindenütt olvasnom, de azt beszélé a mit az én -Nínácskámtól hallottam. Közlöm a történet végét, ahogy rá emlékezhetem. - -A mely éjjel Pornai és Iréne megszöktenek, vész támada a Balatonon. Imre -kínos aggodalmak közt töltötte az éjt. Hijába kiáltozék; szava elveszett -a zajban. Hijába gyújtott tüzeket; a zápor eloltotta, a szél elverte. -Fölvirradván, bényargalá az egész partot, hogy láthassa, hová verhette -légyen a fergeteg. Egy deszkához kötött csecsemőt láta meg legelsőben. -Szüléi, nem remélhetvén többé szabadúlást, így ereszték angyala -védelmére; mert Imre életben lelte azt. Örvendve találmányának, tovább -lovaglott, s halva lelé Pornait és Irénét, és még holtan is -összeölelkezve. Elásá testeiket. A pénzzel, melyet Pornai útjokra -gyűjtött, egy malmot veve meg Abaújnak Kinízs nevű falujában, s a -gyermeket, kit Pálnak kereszteltete, úgy nevelé fel mint magáét. A tüzes -gyermek férfivá nevekedék. Hihetlen ereje által szemébe tűnt Mátyás -királyunknak, katona leve a Fekete seregnél, s nemzetünk történeteiben -Kinízsi Pál neve alatt ragyog. Midőn osztán a király Nagy-Vázsony -helységgel jutalmozá meg hős tetteit, Imre hozzá méne lakni; s amint -Imre egy téli estve, bíztos csevegésre csalva a kandalló lobogása -mellett, elbeszélé, hogy őneki nem atyja Kinízsi, a dolgot papírosra -téteté, s az én Nínácskám írása annak másolatja lehetett. A történet a -megvénűlt Imre beszélései által elterjede a táj lakosai közt. - -Mindinkább harsoga a zaj. Nem merém remélni hogy szép vezetőmmel -összeakadhatok. Szállásom felé fordúltam, de azon feltéttel, hogy -virradtakor felkeresem. Történetből egy kisded aranykeresztet vettem -volt Füreden, fekete vékony sinegecskével, s azt letettem a barlangban, -s siettem szekeremhez, s villámok, mennydörgések, s szél és zápor alatt -értem be Füredre. - -Bizonyos vagyok, hogy olvasóim az egyik s másik nemen a rege végén -külömbféle gondolatokra fognak térni. Egy rész tudni vágy, hogy köztem -és a szép lyánygyermek közt tovább mi történt. Szolgáljon feleletűl -ezeknek, hogy, a mit kimondhatatlanúl sajnálok, románom az nap ére véget -a melyen kezdődött, mert haszontalan mászkáltam mindég Tihanyra, én a -bájos alakot soha többet meg nem láttam; s a kiket megkérdettem, ha őtet -ismerik-e, útjába nem tudtak igazítani. - -De hát ha valamely szép olvasómnak kedve talál jőni, hogy nálam a -Nínácska helyét kipótolja? – Ha majd a jövő nyáron a Füred látogatói -közt egy asszonyi alak jövend felém, fejér nyakán egy fekete sinegű -aranykereszttel s egy parlagrózsával jobjában, csillagzataim intéseként -fogom venni, hogy annak mutassam be hódolásomat. S akkor egyenesen az ő -varázs hatásain fog állani, hogy novellám második része meddig váljon -érdeklővé. - -Annak hím olvasói, közt ha egy ultra-túdós találkoznék, az így fogna -gondolkozni: De mi lelte ezt, hogy a silány rege helyett a Nínácska -levelét nem nyomtattatá ki inkább, még pedig betűről betűre? Azzal -historiográphjainknak bizonyosan több hasznot fogott vala hajtani, mint -e nyavalyás firkával, s documentálva volna a mit költögetve beszél. Mert -ki adjon ennek hitelt minden oklevél nélkül? – A bölcs szóra azt kell -felelnem, s mély alázatossággal, hogy a gáncs igen helyes, s hogy én az -oklevelet le is nyomtattatnám, csak volna meg még. De amint azt a -barlangban megolvasám, szaladtam szekerem felé. A dühödt fergeteg -fejemről ki akará kapni süvegemet, s amint ahoz hozzákaptam, a szél -papírosom elkapásával veve magának elégtétet az el nem kaphatott süveg -helyett, s játszva lebegteté azt egy ideig a levegőben, végre pedig a tó -vizébe csapá. Megfosztva így annak bizonyságától a mit beszélek, tűrnöm -kell, ha olvasóim azt költeménynek veendik. - -Ha szépeimet el nem úntatám, annál inkább pedig ha őket talán múlattatni -tudtam volna is, örvendenék szerencsémnek; mert legjobb kimondanom a mi -való: én nőolvasóim javalásaikon inkább kapok mint a hímekéin. S ebben -ugyan minden poétai ihlésű társam egyező értelemben leend velem. - - - - -PENGŐ. - -Volt egyszer egy király, annak három fia volt. Haláloságyán meghagyta -fiainak, hogy minden nap új csizmát húzzanak föl, az nagy szerencsét -hozand nekik; arra meghalt. - -A fiúk szavát fogadák; de mivel a csizmák sok pénzbe kerűltek s országuk -kicsiny volt, elszegényedtek. Ekkor monda a két idősb testvér: Nagy -bolondság volt tőlünk mindennap új csizmát csináltatni magunknak; ha -megkentük, az is megújította volna. - -Pengő felele: Nem, édes bátyám, az atyai parancsot nem kell -magyarázgatni; menjünk a világba, próbáljunk szerencsét; ott ahol, -feltaláljuk okvetlenűl. - -A többi beléegyezett, s tova menének. - -Miután egy darabig vándoroltak, monda a legidősb: legyen gondunk reá, -hol fogunk az éjjel tanyázni; ahova nyílam esik, ott aluszunk; s azzal -ellőtte nyilát. Egy nap s egy éjszaka mentek utána; végre eljutottak -oda, ahol leesett. S monda a legidősb: Pihenjetek le, ma éjjel én -virrasztok s rakom a tüzet. - -A két öcs lefeküdt. Éjfélkor jött egy roppant vadkan, aranyagyarakkal; a -legidősb fiú megvítt vele, leverte, kirántá két agyarát s eltette. - -Reggel tovább mentek; s monda a középső: Legközelebbi tanyánkat én -jelölöm ki. – Ellőtte nyílát, s három nap és három éjjel kellett -menniök, míg oda jutottak, hová a nyíl röpűlt. S monda a középső: Ma -éjjel én virrasztok. - -A másik kettő lefeküdt. Éjfélkor egy roppant keselyű jött, fején két -ezüsttollal; az őrtálló megvívott vele, agyonüté, kitépte két -ezüsttollát s eltette. - -Reggel monda Pengő: Ma rajtam a sor kitűznöm a tanyát. – Nyíla röpűlt, s -hét nap és hét éjjel kellett menniök, míg hozzá jutottak. - -Midőn a tüzet megrakák, monda a legidősb testvér: Te fiatal ember vagy, -neked jót tesz az álom, feküdjél le, virrasztok én helyetted. - -– Nem úgy, monda Pengő, én is emberszámot teszek, én virrasztok az -éjjel. S úgy is lett. - -Éjfél felé halk, fájdalmas éneklést hall; a dal tetszett neki, s ment a -hang után. Így egy kis patakhoz ért, benne egy kis aranyhal feküdt, az -dalolt oly szomorún. - -– Ugyan min búsúlsz? kérdé Pengő. - -– Ah, válaszolt a halacska, ama patak kiáradt, én tova úsztam -hullámaival, most egyszerre elapadt, s én nem mehetek vissza a vízbe, s -itt a szárazon kell elvesznem. - -– Dehogy kell, mondá Pengő, magam viszlek vissza a vízbe; – s azzal -fölemelte s a patakhoz vivé. - -S monda a halacska: Szakíts ki egyet aranypikkelyeimből, ha valaha -megszorúlsz, lehelj reá, s én segédedre leszek. - -Pengő fogadta tanácsát, a halacska eltűnt a habokban. Pengő visszament -testvéreihez, de ezalatt az őrtűz kialudt. - -– Ó jaj! kiálta Pengő, már most azt fogják hinni testvéreim, hogy -virrasztás helyett aludtam. Ugyan hol kapok hamarjában tüzet? – Egy fára -mászott, s körűltekinte. A távolban világot láta; oda megyek, gondolá, s -nekiindúlt. Még nem soká méne, midőn szemben jött vele az Éjfél, s -üdvözölte. - -– Köszönöm, Éjfél, válaszola Pengő; ugyan tedd meg kedvemért, s maradj -itt, míg ama világtól tüzet hozok magamnak. - -– Ho hó, felele az Éjfél, hétszer jövök s megyek én, míg te azon tűztől -visszatérsz. - -– Nem várakozol? mondá Pengő, úgy hát kell hogy kényszerítselek. – S -azzal az Éjfélt egy fához köté. Amint tovább ment, a Hajnallal -találkozott. - -– Megáldj Isten, Pengő, mond a Hajnal. - -– Köszönöm, Hajnal, felele Pengő; kialudt a tüzem, azért megyek ama -messze világhoz, várakozzál, míg megjövök. - -– Ho hó, válaszolt a Hajnal, hétszer jövök és megyek én, míg te onnan -visszatérsz. - -– Nem várakozol? monda Pengő, úgy hát kell hogy kényszerítselek. – S -azzal a Hajnalt egy fához köté. - -Ekkor ment, mendegélt, míg a tűzhöz ére, mit a távolból láta. Tizenkét -óriás állta a tüzet körűl. Pengő föltette nyilát, s egy üszköt kilőtt a -tűzből. Talán eszébe jutott: már most azt mondják majd az emberek, hogy -még a tüzet is lopom; tehát egyenest az óriásokhoz tartott, s monda: -Legyetek oly szívesek, adjatok egy kis tüzet. - -Álmélkodva néztek rá az óriások, s kérdék: Te lőtted ki az üszköt -tüzünkből? - -Pengő felele: Igen. - -Adunk tüzet, mondák az óriások, de elébb pecsenyénket kell forgatnod. - -Pengő megkapá a nyársat, min egy egész ökör sült, s kisújjával forgatá. -– Már most adjatok tüzet. - -– Még nem, válaszolák az óriások; előbb azt a kakast kell lelőnöd, mely -ott a sziklavár falain őrködik. - -Pengő lőtt, s a kakas leesett; az óriások kurjongtak örömükben. - -– Mondjátok meg, szóla Pengő, mit jelentsen ez? - -Az óriások felelének: Mi az arasznyi ember szolgái vagyunk; amazt a -sziklavárat ostromoltatja velünk, mert a királynak három csodaszép -leánya van, s nem akarja urunknak adni nőűl. - -– Hát mind a hármat el akarja venni? kérdé álmélkodva Pengő. - -– Nem, mondák az óriások, ő magának csak a legfiatalabbikat akarja; de a -középsőt legidősb fiának, ki egy hatalmas keselyű két ezüsttollal; a -legidősb leánynak pedig második fiához, az arany-agyaras vadkanhoz kell -menni. - -Ej, gondolá Pengő magában, úgy a leányok pártában maradnak, mert bátyáim -agyonverék mátkáikat; – hanem egy szót sem szólt nekik. - -Az óriások folytaták: A várat rég bevettük volna, mert ilyenkor minden -alszik benne; hanem a kakas, kit meglövél, mindig felkukorékolá őket, s -ostromunkat elverék. Most halva van, neked azért föl kelljőnöd velünk; a -vár falában egy kis lyuk van, ezen bemászol, s felnyitod nekünk a kaput; -akkor miénk a vár. - -– Nem bánom, monda Pengő. - -– Hanem siess, mond az egyik óriás, mert a vár túlsó oldalán urunk -nénje, a nagy kígyó táboroz, s szégyen volna reánk nézt, ha elébb hágná -meg a várat mint mi. - -Amint mentek fölfelé, meghallá Pengő hogy az óriások suttogák: Ha a -várat bevesszük, agyonütjük ezt az embert; úgy a diadal tisztessége -csupán miénk marad. - -Ennek megadjátok árát, gondolá Pengő. Bekúszott a várba, s így kiálta ki -onnan: A kaput nem tudom kinyitni, de a lyukon behúzlak benneteket. – S -amint az első óriás betolta fejét, ő levágta, s a csonka testet behúzta -az udvarba; így ölte meg egymásután mind a tizenkét óriást. Ekkor -végigjárta a vár teremeit. Mindenik herczegnő más-más szobában űlt, -mindenik előtt egy félig elégett s egy egész gyertya állt, mindegyik -nyakán egy kendő s újján egy gyűrű. A legidősbnél meggyújtá az egész -gyertyát, s a félig elégettet zsebre dugta, a középsőnek nyakkendőjét -vevé el, a legfiatalabbiknak a gyűrűt vonta le újjáról. Midőn a király -szobájába lépett, épen akkor ereszkedett alá az arasznyi ember nénje, a -nagy kígyó; oly vastag volt mint egy nyomórúd. Pengő levett egy villát -az asztalról, s a falhoz szögezé, kinyeste nyelve hegyét, eltevé, s -távozott a várból, s visszament testvéreihez. - -Útközben az óriások tüzéből kivett egy üszköt, s eloldá a Hajnalt. - -– Ideje hogy jössz, mondá a Hajnal, hét nap óta nem virradott, mert nem -mozdúlhaték. - -Azután eloldá az Éjfélt. – Mit csinálnak testvéreim? kérdé őt. - -– Erősen alusznak, volt a felelet. - -Erre Pengő testvéreihez ért; megraká a tüzet, megvirradt, testvérei -fölébredtek, folytaták útjokat. - -Időjártával egy csapszékbe tértek. Ott egy vendégnek sem szabadott -fizetni; azt s annyit költhetett el amennyit tetszett, maradhatott a -meddig akart, csupán bucsúzóúl saját történetét vagy egy regét kellett -elmondania. A csaplár az a király volt, kit az arasznyi embernek kellett -ostromoltatni; a királyleányok voltak a pinczérnők. Reménylék, hogy az -útasok elbeszélései szabadítójuk nyomába viendik őket. Pengő azonnal -reájok ismert, s elmondá saját és testvérei történetét. Felényire sem -beszélte el, midőn a király intett, mire a herczegnők egyike eltávozott, -s mingyárt visszatért. Épen midőn a két testvér az aranyagyarakat s az -ezüsttollakat az asztalra tevé, Pengő meg’ az elégett gyertyát, -nyakkendőt, gyűrűt s a kígyó nyelve hegyét felmutatta, robogott négy -aranyhintó, mindenik hat-hat lovas, a ház elé. Az elsőbe a király űlt, a -másik háromba a három herczegnő a három testvérrel, a legidősb a -legidősbbel, a középső a középsővel, a legkisebbik Pengővel. A -királyivárban nagy lakodalmat űltek. - -Midőn a lakodalomnak vége volt, monda bátyjainak Pengő: Látjátok, édes -véreim, jó volt atyánk parancsát fogadnunk, máskülönben a világba nem -mentünk s nem tettünk volna oly kedves nőkre szert soha. - -– Igazad van, válaszolá a két bátyja; mert most ugyan ideje lesz, hogy -egyszer már országunkat is meglátogassuk. Ekként vélekedett a két -testvér; Pengő beléegyezett, a király mindeniknek egy ezred katonát -adott, s elútazának. Az első hintóban a legidősb testvér űlt nejével; -útközben a sárban egy arasznyi embert láta, hanem szakála hét rőf hosszú -volt. Segélj ki a sárból, herczegem, kiálta a kis ember; de a herczeg -nem felelt, s tovább mene. Erre a második herczeg jött kocsin nejével; -ezt is megszólítá a kis ember: Segélj ki a sárból, herczegem! – de ez -így felelt: Hallgass, különben még jobban betaposlak! s ment. Végre -Pengő jött a nejével; ismét kiálta a kis ember: Segélj ki a sárból, -herczegem! – Pengő kiszállt, s kivonta a sárból; azonban alig volt künn -a kis ember, Pengő hintójába ugrott, s eltűnt a nejével. Pengő azonnal -gyászt öltete föl egész ezredével, visszaküldé a királynak, ipjának, s -maga elindúlt nejét keresni. - -Már egy egész nap ment, midőn egy patakhoz ért; itt eszébe jutott -barátja, az aranyhalacska. Hívta, s íme! az aranyhalacska megjelent. - -– Hol van a nőm? kérdé Pengő. - -– Arra én nem tudok felelni, válaszolta a halacska; hanem ama hegyen túl -egy bölcs ember lakik, az három dolgon kívül mindent tud; ő meg fogja -neked mondani. - -Pengő hozzá ment. Mielőtt megszólalt volna Pengő, monda a bölcs: Tudom -mit kívánsz tőlem; nődet megkapod, hanem előbb segélned kell rajtam; -száz éve már, hogy e sziklán űlök, s nem bírok felállni, mert mátkám a -jegygyűrűvel elveszett; mind a kettőt, mátkát és jegygyűrűt, elő kell -kerítened, akkor megkapod nődet. - -– Hol találom mátkádat? kérdé Pengő. - -S felele a bölcs: Ez azon három dolog egyike, miket nem tudok. - -Pengő kiment egy patak partjára, s hívta az aranyhalacskát; ez jött s -felele: A bölcs mátkája a gyémántvárban van; sokat kellend kiállanod, ha -megakarod szabadítani, s ha gondatlan leendesz, véged lesz; azért végy -egy palaczk vizet, s tégy engem belé, segélni foglak tettel és -tanácscsal. - -Pengő követte a halacska útasítását, s a gyémántvárhoz ért. S monda a -halacska: Ne egyél semmit, míg fejér étket nem hoznak, s meg ne szólalj, -történjék akármi. - -A vár minden szobája fekete volt, fekete bor s fekete ételek voltak az -asztalon, hanem Pengő nem nyúlt semmihez. Midőn beestveledett s ő -lefekvék, fekete alakok jöttek, elpáholák; de Pengő hallgatott. Másnap -reggel a szoba veres volt, bor és étel veres, hanem Pengő nem nyúlt -semmihez; midőn elestveledett s ő lefeküdt, veres alakok jöttek s -eldöngeték, de Pengő meg sem kukkant. Harmadnapra a szoba fejér, bor és -ital fejér volt, Pengő evett s ivott amint bírt; midőn elestveledett s ő -lefekvék, fejér alakok jelentek meg előtte s a legszebb dalokat éneklék -neki; hanem Pengő egy ígével sem jelenté tetszését. Negyedik reggel -monda a halacska: Jól tartád magad, most menj le az istálóba, ott négy -fekete ló áll. Ez a négy ló négy leány, az egyik a bölcs mátkája, a -többi három, a farkas-, sas- és hollókirályé. Az a boszorkány, kié e -vár, mátkákat rabol, hol szerét teheti, s lovakká változtatja, kikkel -hintaját vonatja. Mihelyt egy új fogatot szerez öszve, vízbe fúlasztja -az előbbit. Az istálóban mint darázst látandod röpkedni, majd az egyik, -majd a másik lóra fog űlni; akkor csapkodj mindaddig, amíg bírsz; míg a -darázst megtalálod. - -Pengő úgy tett mint a halacska mondá. A négy fekete már derekasan meg -volt szabdalva, s a darázsnak még kutyabaja; végre megtalálta Pengő, -leesett s banyává változott, de a négy fekete ló négy ígéző szépségű -leánynyá. Mialatt hát Pengő ezeket a jászoltól eloldta s a kötőfékekből -kibontá, a vén asszony kimászott s a gyémántvárból a tengerbe ugrott. - -Pengő a négy leányt a bölcshöz vitte. Midőn beléptek, fel akart kelni -ez, de nem bírt. - -– Ó jaj! hol a gyűrűm? - -– Ah, mond a mátkája, midőn a boszorkány innen elcsala, elvette tőlem a -gyűrűt; mit csinált vele, nem tudom. - -A bölcs egy kevés ideig gondolkozott: A földön nincs, máskülönben tudnom -kellene; tehát vagy a légben vagy a vízben van. - -Ezenben a Farkaskirály, a Saskirály s a Hollókirály megérkeztek, -mátkáikat elviendők. A két utóbbi mondá: A légben nincs, máskülönben -tudnók. - -S megszólalt az aranyhalacska: A gyűrű talán a tengerben van. - -Azonnal összehítt minden halat, de a gyűrűről egyik sem tudott. Végre -kérdé az aranyhalacska: Valyon itt van-e már igazán valamennyi hal? - -– A sánta csuka nincs még, mondá egy hang. - -– Úgy várjunk míg megérkezik, határzá az aranyhalacska. - -Végre jött a sánta csuka. - -– Ugyan hol késtél oly soká? kérdé haraggal az aranyhalacska. - -– Hol késtem? viszonozá a csuka, csapszékben valék s egy gyűrűt ittam -be, mit nem rég találtam. - -– Tüstént ide teremtsd nekem a gyűrűt, mondá szigorún az aranyhalacska, -máskülönben halál a fejeden. - -A sánta csuka morogva távozott, s elhozá a gyűrűt. - -Alig vette kezébe a gyűrűt a bölcs, midőn fölkele, mátkáját átölelte, de -azután így szóla Pengőhöz: Mátkád a tenger kilenczvenkilenczedik -szigetén van; menj oda; ha még szeret, úgy megmondja férje erejének -titkát, s akkor tedd a mit jónak gondolsz; én mitsem mondhatok erről -neked, mert ez másodika azon dolgoknak, miket nem tudok. - -Az aranyhalacska parancsára egy czethal állt elő, erre űlt Pengő, s a -tenger kilenczvenkilenczedik szigetéhez úszott. - -Amint kiszállt, nejével találkozék. - -– Elvégre viszontlátlak, édes Pengőm! kiálta a nő; bizonyosan azért -jösz, hogy megszabadíts. - -– Eltaláltad, válaszola Pengő, hanem mondd elébb, hová van elrejtve az -arasznyi ember ereje? - -A herczegnő válaszolt: Azt most nem tudom, hanem holnap e tájban meg -fogom mondani. Most nincs hon, ilyenkor mindig déli álmát alussza a -tenger hatvanhatodik szigetén; menj most tova, s rejtözzél el holnapig. - -Pengő úgy tett mint neje mondá. - -Nem sokára aztán hazajött az arasznyi ember; monda a herczegnő: Mindig -beszéled hogy szeretsz; de semmivel nem bizonyítod be; azért nem hiszek -neked. - -Kérdé az arasznyi ember: Mivel bizonyítsam? - -S a herczegnő monda: Tudasd velem, hol tartod erődet. - -Felele az arasznyi ember: Ama darab fában, ott az ajtóban. - -S felkiálta a herczegnő: Azt hát nem kell így hevertetni – oda szaladt, -s a fát a szekrénybe zárta. - -S nevetett az arasznyi ember és monda: Rászedtelek, erőm ama seprűben -van. - -Azonnal oda futott a herczegnő, s a seprűt a szekrénybe zárta. - -Az arasznyi ember ismét nevetett, és monda: Rászedtelek, erőm ama -piszkafában van. - -Gyorsan oda sietett a herczegnő, több kendőbe göngyölgeté vígyázva, s -nagy gonddal elzárta a piszkafát. - -S monda az arasznyi ember: Most már látom, hogy valóban szeretsz; erőm -sem a fában, sem a seprűben, sem a piszkafában nincs, hanem messze az -erdőben van; ott egy aranypatak foly, e patakhoz jő, ha alszom, egy -aranyszarvas, abban van erőm; ha azt elejtik, egy bárány szökken ki -belőle; ha ez megmenekűlhet, megmarad erőm; ha e bárányt elejtik, egy -aranykacsa röpűl ki belőle; ha a kacsa megszabadúl, megmarad erőm; ha a -kacsát elejtik, egy aranybogár száll ki gyomrából; ha a bogár -megmenekszik, megmarad erőm; de ha a bogarat megölik, erőm oda van. - -Midőn az arasznyi ember ismét déli álmát aludta a tenger hatvanhatodik -szigetén, a herczegnő elmondá Pengőjének, a mivel az arasznyi ember -megbízta. Pengő azonnal az erdőbe ment. Útközben egy farkast láta, reá -akart lőni; de a farkas monda: Ne lőjj reám, régebben várakozom én itt -mint te; a Farkaskirály küld engem segítségedre. - -Amint tovább ment, egy sas suhogott feje fölött; Pengő czélba vette, de -a sas monda: Ne czélozz reám, régebben várakozom én itt mint te, a -Saskirály küld engem segítségedre. - -Az erdő kellő szélén egy holló károgott, Pengő neki-irányzá nyilát, de a -holló monda: Ne bánts engem, régebben várakozom én itt mint te, a -Hollókirály küld engem segítségedre. - -Midőn az aranypatakhoz érkezett, lesbe állt a bokrok megett; nem sokára -megjött az aranyszarvas, ivott és fördött az aranyhullámokban; midőn -Pengő felvoná íjját, körűlnézett a szarvas és fülelt, de mivel semmi sem -mozdúlt, tovább pacskolt a vízben; Pengő lőtt, s a szarvas elesett; de -mikor Pengő hozzáment, hogy kizsinegelje, kiugrott az aranybárány és -elszaladt, de a farkas utána iramlott, megfogta s szétszakítá; hanem -vidoran röpűlt fel az aranykacsa; a sas alá- s reárohant, megfogta s -tépni kezdé; tüstént kiszállt belőle az aranybogár, de a holló -utánament, ovatosan megfogá orrával, és sértetlenűl Pengőhöz hozá; ez -zsebkendőjébe köté a bogárt, s az arasznyi ember házához méne. - -Épen belépett Pengő s monda a herczegnőnek: Kezemben az arasznyi ember -ereje! midőn ez a hatvanhatodik szigeten fölébredt. Szokása szerént -azonnal hazáig vágta buzogányát s egy szökéssel a hetvenhetedik szigetre -ugrott. Pengő sszadobta a buzogányt, s kissé megnyomta a bogárt. Akkor -az arasznyi ember nem bírta többé a buzogányt visszasújtani, s érzé hogy -ereje meg van fogva, hanem remélte, hogy a bogárt mégis megmenti még; -vállára vette hát a buzogányt, s lépést ment hazafelé. Ezenben a -herczegnő befűte egy sütőkemenczét, hogy kívül- mint belülről egyiránt -szikrázott. - -Hazaérvén az arasznyi ember, monda Pengőnek: Megfogád erőmet, add ki -nekem, váltságaúl odaadom minden kincsemet, s jövőre békén hagylak. - -De ő csalárd volt szívében, s gondolá: ha megkapom erőmet, megölöm -Pengőt, s a herczegnőt és kincseimet visszaveszem. - -Pengő felele: Gaz fiú vagy te, gonoszszal fizettél a jóért nekem, meg -kell halnod; s a sütőkemenczébe dobta a bogárt, s miként a bogár -olvadott, vált az arasznyi ember is por- és hamuvá. - -Pengő a herczegnőt atyjához vivé, a ki országa felét átadá neki; azután -bátyjait nejeikkel, a bölcset mátkájával, a Farkas-, Sas- és -Hollókirályt hitveseikkel, meghívá magához; nagy lakodalmat űltek még -egyszer, széles jó kedvök vala, s mai napig is élnek mindnyájan, ha meg -nem haltak. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: „Szeretem őtet úgy mint keveset“ írja Toldynak. V. ö. -Kazinczy levelezése Kisfaludy Károlylyal s ennek körével. Pest, 1860. 68 -l.] - -[Footnote 2: Quid rides? Fabula de te narratur.] - -[Footnote 3: Kazinczy Ferencz levelezése Guzmics Izidórral. Esztergom, -1860, 82 l. „Azok, úgymond, jól vagynak beszélve, s ártatlan gyermekes -szellemökkel kedveltetik magokat.“] - -[Footnote 4: Kazinczy levelezése Kisfaludy Károlylyal s ennek körével. -Pest, 1860. Ötvenhárom – majd minden – levél (58–206 l.) tesz szót e -fűzetről. Megannyi kísérletek, éveken keresztűl, süker nélkül, hogy az -első magyar író munkája, ingyen, kiadót találjon. Egy kiáltó, pirító -adalék azon tömeg culturai állapotainak ismeretéhez, melyből óriásokúl -nyúlnak fel ez egyes férfiak szellemalakai, – s annyi év múlva is azon -hatással, mely az olvasót mérgében nevetteti.] - -[Footnote 5: „Nagyon sajnálom hogy a Majláth Regéi még sem -nyomtattatnak, s semmiért nem inkább, mint mivel tudom, hogy azt Majláth -várja.“ Toldyhoz, 105. l.] - -[Footnote 6: Utóbb, tudtommal, csupán az általa szerkesztett Iris 1846 -folyamában (309–34. l.) adott még egy, történeti, novellát: Die graue -Frau von Plassenstein.] - -[Footnote 7: Olhájt magyarúl a mi az idegeneknél Adelhaida. Ez vala neve -a szent László király hitvesének is.] - -[Footnote 8: A monda szerint nagypénteken, János, István, Kisasszony, -Lucza, karácsony és Sylvester napjain.] - -[Footnote 9: A Templom titkos tanításai szerint.] - -[Footnote 10: Zöld vadász a kincsásók szótárában a gonoszlelket jegyzi.] - - - - -Sajtóhibák. - -35. lap 10. sor felülről: István a szent, márványsírban. - -106. „ 3. „ alólról: a kárpit, s a deák meglátá. - -224. „ 2. „ „ a gnómok fejdelme így hálálja meg. - - - - -TARTALOM. - - Salamon, magyarok királya 1 - A három királyleány 49 - A vilik táncza 85 - A két testvér 98 - Ardónak úrnéja 122 - A levél 146 - A falba-zárt 166 - Vas Laczi 187 - A sóbányák 203 - Tündér Ilona 225 - A bosszúló kard 243 - Erzsi, a fonó 264 - A kincs 289 - A rózsát-nevető herczegnő 318 - Füred 325 - Pengő 343 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -35 |szent márványsírban |szent, márványsírban - -76 |berczegkisasszonyt hangyák |herczegkisasszonyt hangyák - -103 |a kárpit, a deák |a kárpit, s a deák - -164 |mindenho… magátl |mindenhol… magát - -224 |fejdelme úgy hálálja |fejdelme így hálálja - -332 |em állhatám |Nem állhatám] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS NÉPMESÉK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |