diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 11:01:47 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 11:01:47 -0800 |
| commit | 5898584575093454ff3c6089acd394ebf4002f12 (patch) | |
| tree | 54bc954294297fc67c12b189241a26c307d8c1db | |
| parent | 332fed4b749dc116d21704561b837a9f4e17f950 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66789-0.txt | 8031 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66789-0.zip | bin | 174064 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66789-h.zip | bin | 186786 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66789-h/66789-h.htm | 8123 |
7 files changed, 17 insertions, 16154 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..5da7629 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #66789 (https://www.gutenberg.org/ebooks/66789) diff --git a/old/66789-0.txt b/old/66789-0.txt deleted file mode 100644 index 7ce5f9c..0000000 --- a/old/66789-0.txt +++ /dev/null @@ -1,8031 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Magyar regék, mondák és népmesék, by János -Majláth - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Magyar regék, mondák és népmesék - -Author: János Majláth - -Translator: Ferencz Kazinczy - -Contributor: Gábor Kazinczy - -Release Date: November 21, 2021 [eBook #66789] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS -NÉPMESÉK *** - -MAJLÁTH REGÉI. - -MAGYAR REGÉK, - -MONDÁK ÉS NÉPMESÉK. - -GRÓF MAJLÁTH JÁNOS - -UTÁN - -KAZINCZY FERENCZ. - -KIADTA - -KAZINCZY GÁBOR. - -PEST. - -HECKENAST GUSZTÁV TULAJDONA. - -1864. - -Pest, 1864. Nyomatott Landerer és Heckenastnál. - -E lelkes költeménykék „=Magyarische Sagen und Mährchen=“ czím alatt -jelenének meg ezidén. Lelkes, szíve s nagy kiműveltetése által -tiszteletes irójok épen oly jól adhatá vala anyanyelvén is, s némelyike -Regéinek így jelene meg két Zsebkönyveinkben: de mások nyelvén kezdvén -meg poetai pályáját azoknak kedvekért kik nem érték a miénket, megmarada -azon melyen járni kezde, s jobbnak látá idejét és gondjait arra -fordítani, hogy némely költőinknek dolgozásaikat ismertesse a -németekkel, mint hogy a magáéit velünk. Szerénysége s hűsége tiszteletet -érdemlenek, s a mit magától jobban veheténk, a Mieinknek én adom itt. -Phantasiájának genialis játéka, érzésinek lágysága, forrósága, -szentsége, könyvek és szép körök által művelt, nagy gondú beszéde, nem -enyészhetének el annyira fordításomban, hogy akik méltók az ilynemű -olvasásban lelhetni örömöket, annak lelkéhez s nemközönséges -kiműveltetéséhez ne vethessenek, a kit én irígyen tisztelnék, ha -ismeretségével s szeretetének oly sok becses bizonyságival nem -dicsekedhetném is. - -(1825.) - -(Kazinczy Ferencz.) - - - - -MAJLÁTH HENRIETTE GRÓFNŐNEK. - -Vídám gyermekem! - -Mióta megtudtad hogy atyád könyveket ír, többször mondád, bár csak Neked -ajánlana egyet. Bíztos lehetél, hogy ohajtásod teljesűlni fog. Hogy’ ne -ajánlanám Neked azt ami szívemből fakad? Hiszen szívem a Tiéd egészen. - -Csillogó regeként úszik szemed előtt a világ; bár adná meg Neked -boldogságban mind azt, a mit kedvenczeiknek ígérnek a mesék; bár volna -oly jó dolgod az életben, hogy boldog sorsod fenmaradna nemzetünk -emlékezetében, s századok múlva is ajkról ajkra szállna a monda a boldog -Jettiről. - -Legbensőbb áldásom kísérjen egész életeden át. - -Budán, Augustusban, 1824. - - - - -UTÓÍRÁS. - -Több mint tizenegy éve hogy e sorokat írám. Te ezenben fölserdűlél; a -vídám gyermek oly hív barátnőmmé fejlett, a mily leánya kevés atyának -lehet. Ha valaki e világon, Te számot tarthatsz, az Írás szavaiként, -hogy jó dolgod legyen s hosszú életű légy e földön. - -A szeretet elsőségeinek egyike, hogy a mit már több ízben adott, újra -meg újra oda ajándékozhatja, sőt tulajdonkép nincs is más egyebe amit -adjon. Vedd hát Te is most újolag, amit már régóta bírsz: szívemet, -szeretetemet, legbensőbb áldásomat mind örökre. - -Bécs, November 1-jén 1836. - - - - -MÉG EGY UTÓIRAT, A KIADÓTÓL. - -És tizenhat év múlva, 1853, a bajor főváros lapjai elmondák, hogy Január -3-d. a regényes starnbergi tóba, München mellett, egy agg ember és -leánya ölte magát. Megrakták öltözetöket kövekkel, hogy annál -bíztosabban vesszenek, s egybekötözék karjaikat, hogy egyesűlve -maradjanak a „szabadító“ halálban is, kiket az öldöklő élet nem bírt -elszakasztani. - -Gróf Majláth János volt és leánya. - - - - -ELŐSZÓ. - -Az emberifaj évlapjain alig sötétlik oly gyász és fertelem, miről ez a -kor ne tanúskodhatnék. Az árverésre bocsátott önzéstől fogva, mely a -pironságot nem ismeri, a nemzet-irtás gonosztetteig, azt hinnők, nincs -semmi, a mi fásúlt lelkeinket meglephesse többé. S mégis vannak -események, mik sújtsanak bár csak egyeseket: megrendítők „a velők -oszlásaig.“ - -Mennyi szenvedés, mely oda lenn, gyötrelmes verejtékkel hordozza -kezdettől végig az inség keresztjét! De a ki előtt „csillogó regeként -úszott volt az élet,“ s feljogosítá megvárni, hogy ábrándképei -megvalósúljanak: s íme, mielőtt ösvényét megfutni bírta, öszveroskad, -nem a Fatum villámütése alatt, mit fejhajtva fogadunk, hanem az emberi -tehetőség határai közé eső viszonyok öldöklő súlya alatt… és látni, -mikor már késő, midőn a habverés lecsillapúlt, halk tűkörében a kart, -mely e hullámokkal küzködik, mindinkább kimerűlve, anélkül, hogy valaki -legyen, ki a partról a segély mentő horgonyát dobná neki… ez az emberi -élet tragoediája. - -A hírlapok, annak idejében, registrálák a starnbergi tó áldozatait. -Baleset, mely egy futólagos értesítés szűk keretébe befér. Elpendűlt, -mint annyi más. A szívben saját keserve is alig lel helyet. - -Reám alig tett oly rendítő hatást esemény, mint ez irtózatos vég, -melyben az atya és gyermeke osztakozott. - -Én Majláthtal közel viszonyban nem voltam soha; elveitől a közéletben -mindig távol állék. De nem alkalmazhatók-e a haza szeretetére is -Idvezitőnk szavai: „Az én atyámnak házában sok hajlékok vannak?“ (János -evangy. 14. r. 2. v.) Igen! az igazságot az Úr szolgáltatja ki egyedül; -az ember csupán hitének őszinteségéről tegyen tanúbizonyságot. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azon félszázad, melyben Majláth élt és cselekvék, egyik legérdekesb -szakasz marad örökké e haza életében. Egy nemzedék keretében egy egész -történelem. Mily halk kezdemény, mily regeszerű siker, s mily eredmény! -Mennyi áldozat, hűség, s mennyi balsors! - -És e férfiak!… Vonjatok párhuzamot közöttök s azon nemzedék közt, mely -közvetlenűl megelőzte. - -Szemben a jelennel, a mythos kora már. - -– Számomra, Kazinczy Ferencz irodalmi hagyományaiban, mintegy új életre -kelt, kidőlt daliaiban is, e múlt. A bizalmas közlemények leveleikben -felmutaták nekem a magok valójában e férfiak lelki arczképét. Mintha -együtt éltem volna velek, megismertem egyéniségöket, törekvéseiket, -tetteiket; mindaz a mi őket illeté, megannyi vonás volt, mely egy-egy -arczképet egészítgetett ki csarnokomban; érdeket s értéket nyert mindaz, -a mi reájok vonatkozott. - -Alig egy tized alatt (1830-on innen) új világ vett epigónokat körűl, s -végzetes hatalommal sodrott előre, mindig előre, új ösvényeken, sokban -eltérő irányokban. A holnap káprázatai előtt elhalványodott mindaz a mi -volt; sok ragyogó név nimbusa is. Kicsinyeltük, meggyűlöltük, legjobb -esetben elfeledtük őket. Jól jártak a kik meghaltak vagy elnémúltak, -mielőtt megszoktuk nemhallgatni vagy elhallgattatni őket. - -A kor, egy éh Saturn, elébb utóbb fölemészt mindent és mindenkit; s új -dolgokat hoz elő; neki-való embereket is? Megengedem. De nehéz -bevárnunk, s még nehezebb megválasztanunk őket. - -Szenvedélyes faj vagyunk. Nincs mit csodálni rajta. Ha az egyes ember -képzésére döntő hatással folynak be gyakran élményei: e nemzet -életírása, a historia, kimenti vagy, legalább, értelmezi annak jellemét: -azt a sok nemest és kisszerűt, genialist és félszeget, mit róla regél. -Ki hitt annyit, ki csalódott, ki szenvedett annyit? Idegesek lettünk. A -rosz idegekben fészkel a szenvedély. Az, pillanatokra, kikap magunkból, -felmagasztal, képessé tesz mindarra a mi ragyogón nagy; de halk -erényekre s az ítélethozás bírói tisztére ritkán. Mint a szerelmes: a -bálványozó odaadás s a bősz ingerűltség szélzetei közt alig lel pontot, -min háborgó lelke megpihenjen; a sors sújtolásai alatt megroskadni nem -tud, de a „mérték-tartás“ bölcs erényét nem bírja meg. A pillanat hozza -és – söpri el a „nap hőseit.“ Ez a nap vajmi rövid és szállékony: de ki -is adja ám mindazt a mie van. Elborít koszorúi hervatag virágzáporával. -Nincs oly illethetetlen „majestás“ a földön, mint kit a népszerűség kene -fel; fénykörének küszöbénél elhallgat a szó, megnémúl a gondolat. Tudja -mi várna reá. - -A honárúlás s a haza szabadítójának dicsősége közt, vagy viszont, oly -rövidke nálunk az ösvény, hogy „egy saison alatt“ megfutható. Magunk sem -tudjuk, hogyan. Oly őszinte lelkesedéssel kiáltjuk ezt és azt. - -Igen, élményeink szenvedélyesekké, izgatottakká tettek bennünket. -Pártemberek vagyunk, mindig és mindenben, többnyire mert azokká lettünk; -konokok, gyakran álszégyenből; és, organisatiónknál fogva talán, -feledékenyek mindig. Gyakran még jó hogy igen. Máskülönben a halottak -országa sem volna „neutralis tér“ előttünk; szent korlátain is -betörnének előitéleteink, jó vagy bal szenveink. - -A pietas – szavunk sincs reá – néha nehéz kötelesség, mit csupán a szív -bír meg, mely megfeledkezni is tud magáról, hogy igazságot -szolgáltasson. Az ostentáló tömegek helyett az egyedűlség helyeit -keresi; romai közt azon hamvak kincsásója lesz, miket mind mélyebben -temet háborítlan munkával a feledés. Hogy ne beszéljenek. Mennyit -mondhatnának! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Majláth nem élt már, mikor ősz feje felett összecsaptak a starnbergi tó -hullámai. - -Született 1786 October 5-d. Atyja, József, a statusminister; tizennyolcz -gyermeke volt, s hosszú és nagy szolgálatait grófi czímmel jutalmazá -(1783) az Uralkodó. - -Majláth, szemeinek gyöngűlése folytán, mihamar lelépett a közélet -teréről. Éveken át teljes elvakúlás fenyegeté; megmenekűlt tőle, de -látása mindig a legovatosb kíméletet igénylő maradt. - -Mily csapás oly embernek, kit tehetségei tanúlmányozásra, s -hajlandóságai kiválólag történelmi búvárlatokra útaltak. - -Elvonúlva a közélettől, magának s a tudományoknak élt. Tanúlt, sokat, -mindent. Ferde viszonyaink átka volt, hogy, egy írói barátság hatása -folytán is, idegen nyelven, idegen irodalom tanúlmányozásának adta -magát. - -Ekkor kereste fel Kazinczyt, s tanítványi bízalommal kérte a mester -tanácsait s útasításait. Előttem feküsznek levelei. Azok egyiránt -jellemzik a szeretetreméltó embert, a nagy culturájú világ-fiát, s a -lelkes s komoly törekvésű irót, ki mihamar Kazinczy bízalmasb barátainak -egyike lett[1]. Nyelvünket bírta teljesen, de íróvá azon nyelven -képezvén magát, melyre neveltetése útalta: „ezt bevégzett tényűl“ -fogadta el Kazinczy, s megjelölte a tért, min a nemzeti ügy javára -legtöbb sükerrel működhetik: megismertetve a külfölddel a magyart, -szellemi tehetőségében, sajátszerű viszonyaiban és történelmében. - -Majláth megfelelt e hívatásnak. Ő volt az első, ki, 1824-ben, egy -anthologiát ereszte ki, német nyelven, költőink válogatott műveiből, s -ekként úttörő lőn azon a pályán, min, néhány évvel utóbb, enyészhetetlen -érdemeket szerzett Toldy, s utána az angol Bowring sok jóakarattal -fáradozott. - -Egy évvel utóbb (1825) elbeszélései gyűjteményével, mondáink s meséink -ismeretlen világába vezeté a külföldet, míg öt kötetes historiája -(1828–32) a haza viszontagságaival s egyszersmind történelmi irodalmunk -jelesebb termékeivel, Himfy gyönyörű fordítása (1830) költészetünk egyik -legszebb művével, s németek számára dolgozott Grammaticája (1830) -nyelvünkkel akará megismertetni. - -Ez a Majláth életének fényes és boldog első fele, s ha végig e téren -marad, örök érdemekkel tartja fen nevét. - -De ő a hajlamok embere volt; azokat meg’, organisatiójánál fogva is, -gyakran az alkalom benyomásai határozák el. Azon férfiak egyike, kik -Istenök sugalmainak engedve, részesei voltak a megindított szellemi -mozgalomnak, de megfeledkezve, hogy annak majd határait is kiszabni -embernek többé nem adatott; hogy az eszméket igényekké érleli a cultura, -mik mindig szózatosabban jelentkezendnek azon korlátok előtt is, miket -ők, a vezetők, saját létezésök védeiűl tekintettek. - -Nem értették meg, vagy nem fogadták el a kort, melyet fölidéztek, s a -kor még kevésbbé értette és hallgatta őket. - -Azonban, mi gondja reájok, reánk a Fatumnak? Fentarthatatlanúl megy tova -ösvényén, irtva s alakitva, ölve és teremtve. - -A közélet hullámozása fönnebb és fönnebb torúlt; a színezetek pártokká -tömörűltek, mik, természeteknél fogva, a helyett hogy a közczél felé -törnének, mindig ellenzetesb irányban távolodtak egymástól. Lőn két -tábor, mely a végveszélyt mindig a túlsó oldalon kereste, s annak -vereségében nemcsak saját diadalmát látta, hanem a fenyegető vész -elfordítását is. Megtette tehát mindenik a mit tudott, jónak találva -mind azt a mi pillanatnyi sükert ígért. A harczsorokat elkallott vagy -eddigelé ismeretlen elemek szaporíták; az ambitio csillogó pályadíjai, -az önzés kövér falatai árverésre kerűltek; a tömegeknek gyakran -magasztos lelkesedése és bősz ösztönei, a meggyőződés merev ereje s a -vak önérdek sugalmai forrtak és vívtak és törtek egymás között, egymás -ellen. - -Megdöbbentek a bátrak is; az enyhék s ovatosak daczos merevenségre -ingerűltek. A törvényhozás egy fellegvár lőn; védelem és ostrom -életre-halálra. - -A haza közös ügye pártok kérdésévé téteték. - -De e zűrös zajban, a szenvedély harsonái közt megzendűlt a kor intő -szózata is; a kiknek szólott, kezdetben nem hallgaták, utóbb meg’ -mindinkább elnémúlának. A Fatum azon csapása ez, mely mozgalmas időkben, -a merev pártokat használhatatlanokká s azon áradat játékává teszi, mit -medrén túl dagadni késztének gondolatlanúl. - -E forrongás Majláthot sem hagyá illetetlen, s védelmére hívá fel azon -positiónak, mely, családi hagyomány, nevelés s személyes hajlamainál -fogva, az övé is vala, s fenyegetve volt; fentartani vagy legalább -védeni kötelességének tartá… noblesse oblige. Kiszállt tanúlmányai halk -magányából, a pártélet harczsoraiba, a napi sajtó zivataros tengerére. - -De a lobogónak a mit kitűzött, varázshatása nem volt többé, s mindinkább -haloványodott. Mihamar látta, hogy sem csatatársa, sem hallgatója nincs, -s visszavonúlt, felzaklatott lélekkel s a sükertelenség metsző -fúlánkjával kebelében. Távolról, közvetlen részvevés nélkül nézte azt, a -mi csakhamar bekövetkezett, és annyi mással, őt is és törekvéseit a -feledésnek adta át. De miként kezdetben a diadal mámora nem szédíté meg: -úgy nem sietett elé utóbb, mint a szomjú „hívek“ azon serege, kik, -obscurus zugokból is, a tört hajó martalék-romai köré tolakodtak. Ő nem -lehetett a betegnek, miként hitte, orvosa: életírója akart lenni. A -bírálat bonczvasát fúrta vérező sebeibe, midőn még a halál gyötrelmeivel -vívódott – megírta a nemzet legújabb történetét. - -Mikor a néma keserv s a bősz diadal, a gyűlölet és boszú érzelme -reszkettet minden érverést: nem a történetírás nyugalmas kora az; -objectív nézlése időtlen gyógyszer: nem csillapít: bágyaszt, ingerel. -Egy árnyalat sem volt, kit Majláth kísérlete kielégített volna. Keveset -és sokat monda, s a mit monda, nem a maga idejében mondá. Nem volt -pamphlet a mit ada; hanem gyakran egyéni benyomások által sugallt -historia. - -Törött lélekkel, megrongált viszonyokkal, búcsút monda honának. Ment, -idegen földön élni és megélni, nem elvei árán – munkálkodása által. Egy -fájó érzés, egy emlékezet sem kísérte e végső útában – csupán a gyermeki -hűség. - -A bajor főváros lakosa lőn. Neve, egyénisége, culturája megnyiták előtte -a társadalmi élet legfensőbb köreit, fel a királyi palotáig. Ő a -levéltárak használatlan kincseit búvárolá s – egy történelmi tanszékért -folyamodott. - -Ennyit kért. Negyven évi irodalmi munkálkodás s egy fényes és -irodalmilag ismert név jogalapján. - -Az új viszonyok a tudományos intézeteknek is új s nagyobb mérvbeni -szervezését igénylék, különösen a catholicus bajor földön. Majláth német -író s a catholicismus érdekeinek egyik coryphaeusa volt. Ezen elveknek -akart hirdetője lenni. - -És napokon és éveken keresztűl húzódott a „szép szó,“ a bíztatás. -Majláth tűrt és várt. Hiába. A süker reményével együtt haloványodott a -várakozás lehetősége. Ekkor, kevélyebb hogysem az irgalom ízékén -tengesse, vagy épen a becstelenség kenyerén tartsa fön életét: -Magyarország egyik peerje, egy minister fia, a tudományok agg bajnoka, -nem látott semmi más kiútat mint a halált. Elfogadta azt, mint egy -rómait, mint egy nemest megillet. - -Az élet mitsem hagyott meg számára… nem igaz! egy drága kincset: -gyermeke szívét; azt nem bírta elrabolni. A szív nem bírál, nem ítél; az -csak áldozni tud; mindent, magát is. Megtette híven. A szerencse derűs -napjaiban nem hallgatá meg a szerelem kísértéseit a családiélet -boldogságával, hogy atyjától el ne szakadjon, s utóbb, a balsors -sujtolásai közt, közel legyen hozzá, társa, barátja, mindene legyen. Élő -és halott nyelveket tanúlt, hogy atyját tanúlmányaiban segélhesse; -felolvasója, írnoka lett, gyönge szemeinek kímélete végett, napokon, -éjeken, éveken keresztűl. - -És midőn a végzet legfájóbb csapásait sem kímélte: a közönyt, melynek -emlékezete nincs, a részvétlenséget, mely az idegen keservtől elfordítja -gyönge idegeit, és, végűl, az inséget, mely megtöri a testet s lelket -egyiránt; midőn a hazában, a nagy világon, az életben nem volt menedék: -csak e gyermeki szív maradt meg, mely odaadta életét, mindenét, s midőn -nem volt többé a mit áldozzon: megosztozott a halálban. - -„Bár volnál oly boldog az életben, hogy kedvező sorsod fenmaradna -nemzetünk emlékezetében, s századok múlva is ajkról ajkra szállna a rege -a boldog Jettiről…“ - -Igy szólt „vídám gyermekéhez“ a szerető atya. - -„Ha valaki e világon, Te számot tarthatsz, hogy az Irás szavaiként, jól -legyen dolgod s hosszu életű légy a földön.“ - -Ezt mondá a felvirúlt hölgynek, ki szívének kevélysége s boldogsága -lett. - -Utolsó áldását a starnbergi tó hullámai temeték el… - -Ily alakok azok, mik, koronként, az emberi lélek és élet sötét mélységei -felé az eszményiség fénykörét ívezik, s miket Isten azért visz végig -minden próbán, hogy híveknek találván, velek angyalai seregét dicsőítse. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -A tudomány ítéletét nem hallgattatja el az élet, nem másítja meg a -halál. Az igazság az a mit keres; a sír sem vonhatja el előle. - -De hogy méltányos is legyen: tekintetbe fogja venni azt a világot, -melyben Majláth élt s az ő egyéniségét. - -Ifjúsága oly időbe esik, midőn azon körben, hol ő élt, dilettánsként az -írás mesterségével foglalkozni, időtöltés volt és nem több; rang és -születés eleve már bizonyos kiváltságokat is bíztosíta számára: A nyűgök -nem engedék, hogy az irodalom kivívja s éreztethesse azon nyomadékot -mely megilleti, s oly másodrangra szállíták alá, mely hálásan ismerte el -a leereszkedést a felsőbb körökből, s az ítészet szerény üdvözlettel -szellőzteté kalapját, ha ilyes áldozatot registrálni szerencséje -volt[2]. S íme most egy magyar gróf nevével fényesbűlt az osztrák-német -irodalom, miről, öndicsőítő zajgásai daczára, oly kicsínylő szánalommal -nyilatkozott folyvást odakünn a nagy-német irígykedés. - -Majláth a dilettáns gazdag tehetségeivel a tudós vasszorgalmát, széles -olvasottságát egyesíté. Rendkívüli emléktehetsége csodálat tárgya volt. -De e tulajdon sokszor a szellemi erők bizonyos extensivitását hordja -magával: termékenységet az irodalmi productióban, a mélység s alaposság -kárával. Könnyed, izgékony véralkata a szellemvilág legkülönneműbb -terére ragadozta, számbavétele nélkül azon kitartásnak, a mi nélkül a -valódi talentom sem ér odáig, hová, gyérebb eszközökkel, a komoly erős -akarat. Tudni akart mindent, szorgalma megbírt igen sokat, s gazdag -emlékezete egy fegyvertárt ada olvasmányaiból rendelkezése alá. De -sokkal több, változatosabb és ellenzetesb téreken működött felváltva, -hogysem tehetségeit bármely egyen is lehetőleg kifejtenie, az alaposság -követelményeinek mindig megfelelnie lehetett volna. A lyrai, elbeszélő, -drámai költészet, s az öszves politicai és történelmi tudományok -teréről, a mnemotechnica s a delejesség stb. rejtelmes tömkelegeibe is -bemerészkedett. - -Verseinek kisded gyűjteménye (1824) már egyesíté a nagy culturájú s -finom érzékű dilettans tulajdonait: az ízlést és mérséktartást, mely -vállain túl nem erőlködik fel, a kellő vonalnál leebb nem száll s -tónusából nem esik ki soha. A hangúlat szesszenései, a pillanat -ihlelmei: annak virágporát viselik magokon; egy kedélyes, érző kebel -nyilatkozványai, a bensőség gyermeteg, igénytelen mezében, s ép ezért -szívhez szólók, gyakran megkapók. - -E költői egyéniség, melyből kivetközni nem bírt soha, nem engedé – -lankadatlan buzgalommal s őszinte jóakarattal űzött tanúlmányozásai -daczára – hogy, a mi főtörekvése volt, Clio választottjai közt fogjon -helyet. Nem annyira történetíró volt mint nyomozó. Az a naiv alapvonás -természetében, mely az ellentétek kiegyenlítését kereste mindenhol, ott -is, hol az igazság törést követelt; az a hajlékonyság a nézetekben, mely -a behatások irányában, bármilyek legyenek, a dacz rideg erejét nem -ismeri: képzelme súgalmait hagyta szólalni gyakran az objectiv nézlés -bíróítélete helyett. Távol azoktól, kik, öntudatosan, elhallgatva vagy -toldva, majd felekezeti, majd politicai irányban, de hazug ajakkal, -ronda lélekkel mindig, a historia falsáriusainak nevezhetők: Majláth -megolvasott mindent; a mit tudott, nem hallgatá el, a mit hitt, nem -ferdíté el szándékosan, hanem, hajlamainak szempontjából nézvén a -tényeket, anélkül hogy talán észrevenné, képzelme alkotásait fogadta -sokszor valóságokúl, gyakran kellő alap nélkül okadatolt, balúl -combinált, hibásan következtetett. - -Ez, tudom, nem veendi el a kritika ítéletének, mely tekintettel csupán a -tényekre van, élét; de elismeréssel jegyzendi föl azon lankadatlan -buzgalmat is, mit Majláth, kezdet óta élete utolsó estvéjeig, a -történeti kútfők felbúvárlása körűl tanúsított. Ez mutatja hűségét az -ügy iránt; annak a mit belőlök alkotott hiányai nem akaratának, csak -felfogásának esnek rovására. - -Igen, ő szerette a haza ügyét, s tett érte akkor, midőn másoknak eszébe -sem jutott az. Sors bona nil aliud! kiáltá Zrínyi; s ha igaza van, vajmi -sok az a miért az emberi életben a balsors osztakozik a felelősség -súlyában. Az rongálta Majláth életének második felét, s üldözte -martalékúl – azon végig, mely, irtózatossága mellett bizonyítja, hogy -Majláth nem tétovázott, midőn az élet és megalázódás helyett a halált -választá. - -A Fatum emily vértanúit, ha miben szükség, rehabilitálni, vagy legalább -a kellő szempontokról tekinteni, nemcsak a történeti igazságnak -feladása, hanem a humanitas hívatása is. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Majláth beszélyeinek javát e kötetben veszi az olvasó. A szerző iránti -baráti érzése bírta fordításukra, amint megjelentek, Kazinczyt. Az -irodalom e szaka nálunk akkor még, a primitív kezdés póláiban volt, -annyira, hogy Majláth művei, forma s előadás tekintetében, valódi -nyereményűl voltak tekinthetők; aztán az alkalom, a hívek kis csoportját -egy új, tiszteletben álló névvel szaporítani, sokkal kínálkozóbb, -hogysem Kazinczy mellőzhesse. - -1825 elején, a Zemplén-megyei levéltár búvárlása közben foglalkozott e -kötetke dolgozásával[3]. Igaznak küldé azt, kit az első magyar almanach -kiadása szorongató viszonyok közé sodrott; „vegye hasznát ahogy tudja.“ -Igazt mihamar megölte az inség (Márton József kéregette össze a pénzt -eltakarítására), csekély ingóságai lefoglaltattak. Kazinczy kézírata egy -ideig veszendőben volt. - -Majd Toldyt bízta meg kiadásával; levelezésök mutatja a kísérletek -viszontagságait[4]. Azok nem fáraszták ki Kazinczyt, hogy barátjának ez -örömet szerezze[5]. Utolsó levele Toldyhoz, a cholera pusztításai s a -pórlázadás iszonyai, saját balsorsának végcsapásai és – a baráti szív -méltó fájdalmai között, e könyv érdekében íratott. - -S íme, harminczkét év múlva, halála napján írom e sorokat. - -Mennyi idő és, még inkább, mily idő! mi mindent pusztíta el! s mit -alkotott helyébe? A mivel akkor, ovatos kísérletűl, szerény tartalékkal -s gondos tanúlmányozással próbálkozott a legnagyobb tehetség is: sok -tekintetben űzlet s tintafogyasztás közprédája lőn. S az egykori -nagyságok dőre csekélyletével űzi dolgát az epigón, s tolong pêle-mêle a -szentély körűl, mihez egykor tisztelettel s aggodalommal járúlt a -hazafiúi hűség. Nyelvünket értem. - -Harminczkét év – az „elavúlás“ korszaka. Megérzik-e az e könyv nyelvén, -ítélje meg – a ki még van – a hozzáértő. Illetetlenűl adám, írásbeli -sajátságaival, sőt a gyors dolgozásnak netaláni téveivel is. - -A 249 lapon álló költemény fordítása Szemere Páltól van (az Auróra 1822 -folyamában 20. l.). - -A munka eredetie 1837-ben bővített kiadást nyert, de új darabjai közt -csak kettő van, mely figyelmet érdemel[6]. Hogy e kötet Majláthot mint -elbeszélőt minél teljesebben mutassa föl, lefordítám; nyelvök magában is -éreztetné az idegen kéz esetlenségeit, ha meg nem jelölném is, hogy e -két mese az: A rózsát-nevető herczegnő (318. l.) és Pengő (343. l.). - -Még egyet. Kazinczy egykor, e műnek annyira ahított kiadása körűl is -mellőzhetlen föltételűl köté ki a kiállítás csínosságát. Örvendek hogy -ez’ ohajtása is teljesűlt, s e Regék ízletes kiállításaért Heckenast -Gusztáv úrnak barátságos köszönetet mondhatok. - -Bánfalva, Augustus 22-d. 1863. - -KAZINCZY GÁBOR. - -MAJLÁTH REGÉI. - - - - -SALAMON, MAGYAROK KIRÁLYA. - - -I. - -Salamon király megszálla Szekszárdon, s vele együtt Markárd, Carinthia -fejedelme. Úgy beszélék, hogy ott a böjtnek szentelt napokat -szándékoznak tölteni; de a ki kísérőinek számát s hadaik sokaságát -látta, könnyen elértheté, hogy az ájtatosság csak ürügy, és hogy az -Uralkodó vérontást forgat elméjében. Kíséröinek legnagyobb része künn -telepedett meg a táborban. - -Együtt ültenek ott nehány magyarok és egy német, s vígadozva -falatozának. Amint vacsorájok véget ére, így szóla a német: „Atyám úgy -beszélé nekem gyermeknek, hogy jelen volt az hadban, melyet Henrik -császár kezde itt, midőn Salamon, annyi baj után királyiszékére lépett; -kérlek, beszéljétek csak, mint esett az? - -Egyike a magyaroknak felele: - -– Ezt legjobban fogod érteni egy dalunkból; mert mi magyarok, a mit -méltónak látunk hogy gyermekink is ösmerjék, énekbe szővjük fel. - -– Igen bölcsen, mond egy másik; hagyd azt nekem éneklenem. - -Megtölték a sörlegeket, s minden elnémúla. A dalnok távolyabb telepedék -le a többitől, s elkezdé: - - -A KORONÁZÁS ÜNNEPE. - - Dicső fényben állt Salamon király, - Már készen várta a nagy áldomás. - Mint tenger habja tol egy más habot, - Akként tolódék honfi s idegen. - - Megszólal a kürt, a tárogató, - S hírt ád, hogy már jön a császár fölsége. - És a midőn jő, felkél üléséből - Minden nagy és kicsiny, s mélyen meghajlik. - - S ővéle együtt megjelent szemérmest - Sófia, császár szeretett testvére, - De most mátkája a dicső királynak; - Hajában myrtus-ág és korona. - - S mindnyájokban e gondolat föltámad: - Mint ő legelső a nagyok között, - Úgy a szépek közt te vagy a legelső; - Kit koronázhat méltóbb’ az erős? - - S mint a napot kísérik csillagok, - Úgy a királyt itt három rokoni; - Erősek harczban; útálják a rosszat, - Istenhez hívek, s Árpád ivadéki. - - Kezdődik az ebéd, fölkél a nádor: - Király, engedd követnünk a szokást; - Hadd mondja ének ősink tetteit. - Királyi hölgye kérve mosolyg rá. - - A dalnok őszűlt hajjal lép elő, - Átkötve derekát papi övével; - Szeme még ifjú őszűlt fürtje mellett. - „Virágh! Virágh!“ ezt minden kiáltozza. - - -VIRÁGH ÉNEKE. - - Halljátok énekem, fényes vendégek! - Atyáinknak ragyogjon dicsőségek. - Elmondom, mint éltek, - Elmondom, mint vesztek - A fejedelmek; - Mint éltenek itthon szép békeségben, - Mint harczolának nagy vitézségben. - - Magyarországnak királyi trónusán - Ül vala az öreg kegyes urunk István. - Azt mindig sarkalta - A ravasz Gizela: - „Bátyám, neked nincsen magzatod többé; - Csináld, hogy koronád legyen én fiamé, - Burgundi Péteré. - - Útálják a Krisztust minden mi véreink, - És ha majd utánad hullanak könnyeink, - Elfojtják hitünket. - És bálványozásra hajtják nemzetünket.“ - Ezt hallá jó király, beteg lőn bújában; - Ah, látni volt, hogy nem él már sokában! - - Akkor gonosz lelkében ezt mondotta - Az a ravasz királyné, Gizela: - Király lesz Péterkém, - Ha őket megölém. - Megfogatá Vazult, ólmot öntött fülébe, - S az ártatlan herczeg eljutott sír gödrébe. - - Meghallá Endre vitéz herczeg ezt, - S tüstént Bélához, Leventához levelet ereszt: - Testvérem, barátim, menjünk innen hamar, - A gonosz vén néne minket ölni akar. - Mint sólyom az égben, mentek a herczegek - Oda, hol lakoznak tisztes lengyelek. - S a király jó szívvel látta udvarába. - Derék három vitéz, mond önmagába’, - A rosz Lettek ellen segédemre lehetnek, - S tőlem minden gondot messze kergetnek. - - És a mint már ülnek asztalnál, - Ime a palotának ajtaja ketté vál, - S belép a király leánya, - Tündérszépségű Rikhéza, - Szemérmesen földre süllyesztve szemeit, - Szótlan üdvözli atyja vendégeit. - - Csillog a sok arany, ezüst, gyöngy, gyémánt, - De oly szikrázást semmi gyöngy nem hányt, - Mint szép Rikhéza szemei, - S Bélának lángot vetnek érzései. - - S a király megszólal: Ha ki holnap nékem - Leteríti vérben hízó ellenségem’, - S lábamhoz veti pallosát, - Sisakját, kópjáját, tollas pajzsát: - Annak én leányom Rikhéza - Légyen vitézsége díjaúl sajátja. - - Rikhéza elpirúl, s lenéz szeméremmel; - De midőn felpillant most is még rezgéssel, - Szeme s a Béláé összetalálkozék. - Ez lesz az! mond a lyány, s sohajtozék. - - És úgy lőn, mint szép hölgy jövendőlte, - S a Lett fejdelmet Béla megölte. - Szót áll a jó király; másnap menyegző van; - A herczeg nem lelé helyét vígságában. - - Öröm volt nem kevés évekig életek, - Rikhézától őnéki fiai születtek, - László, Gyéza, Lampert, derék három ficzkó, - Mind kardforgatásra s paripára való - - Hír jöve Budáról a Lengyelországba, - Hogy a német Péter mint bánt hazájokba’, - S hogy a nép ellene immár feltámadott; - S Endre meg Leventa tüstént kardot kapott. - - Mentek, mendegéltek, hozzájok áll a nép, - Húllanak a bástyák, mint kövektől cserép. - A Péter leszaladt, kiszúrák szemeit, - Végre föld nyelte gaz tetemit. - - Akkoron kiált nép: Endre mi királyunk, - Szabadítónk vala, most legyen istápunk. - Árpádtól szakadt, ő ójja törvényünket, - S annak pajzsa alatt kormányozzon bennünket. - - Ez nagyon bosszantá német császárt, - Magyaroktól mert ő ilyet nem várt. - Frank, sváb, esztrák gyülnek szegény hazánk ellen, - De azt akkor is őrzötte jó Isten. - - Való, Endre király megrezzene lelkében, - Sok nép, ugymond, s azért bízik erejében. - Egyik követ után másik száll Bélához, - S bátyjától neki ily izenést hoz: - - „Öcsém, Béla herczeg, hagyd hon te hölgyedet, - S jer, és védd császár ellen testvéredet. - Sok németség, - Sok veszettség - Jő vele, s rettenti halállal nemzeted’. - - Leventa megholt és nekem nincs gyermekem, - Holtom után rád fog nézni örökségem. - Ne késsél itt semmit, - Szedd össze emberid’; - Jer, kélj segédjére nemzetednek, - Szerezz hírt, nevet, ragyogást nevednek.“ - - Béla herczeg rápillant szép Rikhézára. - Mily szép! de hát ha még felteszem homlokára - A dicső koronát, - Angyalok malasztját: - És ha majd bíbor fog folyni le vállain, - Ki látott szebb asszonyt világ trónusain? - - Rápillant gyönyörű derék fiaira: - Esküszöm az égnek minden lakóira! - Én nektek királyi méltóságot szerzek; - Nem gondolok vele, bár halálra vérzek. - - Felszökik kegyese mellől a jó herczeg, - Csörög kard oldalán, két szeme perczeg, - Nyerít a szép mén alatta, - S a követeket útnak indítja. - „Menjetek, bátyám hívei, - S mondjátok, hogy leszünk vitéz védelmei.“ - - És mint a két testvér előjön hadával, - Császár meg vala verve ő táborával. - Vértpajzsokról így híjják most Vértesnek - A helyt, hol annyi sok németek elvesztenek. - - S a győzelem után meg volt kötve a béke, - S Endrének, Bélának elméne ellensége; - Budára mentek ők, s tölték jó napjokat, - Milyet nap felülrűl nem látott igen sokat. - - De most Endrének is lőn egy kedves fia, - S Bélának ő adott eskét nagyon bánta. - „Salkóm, én koronád’ Bélának nem hagyom; - Tiéd az; elmétlen esküm visszarántom.“ - - Fehérvártt hagyá megkoronázni fiát, - S Béla és gyermeki nézték nagy pompáját. - Így énekle mellé püspök az oltárnál: - „Légy úr véreiden! a kegy fejeden áll.“ – - - „Légy úr véreiden?“ – kérdé elmérgesűlve - Béla herczeg, nézvén gyermekit keserűlve. - András rápillantott, s beteg leve belé, - S Salkójának sorsát előre félemlé. - - És amint betegen nyoszolyáján feküdt, - S forgatta, hogy mást tett mint Bélának esküdt, - Hívatja Ernyeit s Vid Ispán kedveltit, - Hogy egyik és másik segélje szándékit. - - „Tapasztalt híveim, kiket szívem kedvel, - Amit mondok, halljátok meg figyelemmel. - Itt a herczegi kard, amott a korona; - Hadd jőjön, s válaszszon kettő közűl Béla. - - Ha a koronán kap, mingyárt öljétek meg, - Ha kardon, maradjon igen kincses herczeg. - Tegyétek, mit hagyok, s vesztek nagy jutalmat.“ - S azok: „Meglesz; érdemeljük bizodalmad’.“ - - Künn az ajtó mellett őrt Miklós áll vala, - S hallá, hogy király itten mit mond vala, - És midőn Béla jött, ezt súgá fülébe: - A kardot vedd, s nem fogsz esni kelepczébe. - - S amint Béla belép, Endre király így szól: - „Öcsém, vedd hálámat szívem mély voltából. - Ott korona, itt kard; válaszszad egyiket; - Szólj szabadon, eztet vagy aztat kedveled? - - Ha a korona kell, az ám tiéd legyen, - S a kard Salamonra örökségűl megyen; - Te lészesz királya, ő leend herczeged.“ – - Az a kettőre néz, s lelkében elijed. - - A kardot választja, miként Miklós hagyá. - „Te kend föl Salamont pompával királylyá, - Én és magzataim herczegei leszünk, - S mindent, a mit hágy, nagyhűven megcselekszünk.“ - - De forrott a méreg, felzajdúl mellében, - S bosszút liheng az esk miatt ő lelkében. - Követeket külde lengyel sógorához, - S az neki hirtelen tömérdek hadat hoz. - - Összekap a két fél, s Endre földön terűl, - Lovak tapossák el, s Béla nagyon örűl. - De egy belső szózat felkiált fülébe: - „Tiszteld az Úr kentjét!“ s megrendűl lelkébe’. - - Nem késik el bosszú, bár olykor sántikál; - Midőn törvényszéket tart most Béla király, - Alatta összedől ő királyi széke, - S élete véget ér, s minden dicsősége. - - Béla gyermekei mélyen megborzadának, - És Salamon előtt hűséget fogadának. - Előjött a császár, s testvérét Sófiát, - Minden országinak szép kárbunkulusát, - Őneki hütvesűl örökre átadja, - S minden bajai közt segédét fogadja. - - S ma vette szép hölgyét, ma vette koronáját; - Bélának gyermekei nevelik pompáját. - Egy áll mindnyájokért, ők mind az egyért állnak, - Együtt győznek, s ha kell, együtt halálra szállnak. - - S ti urak, országunk fényes csillagai, - Legyetek koronánk erős oltalmai. - Fojtsatok el viszályt és fondor irígységet. - S ím az intés s a dal együtt érének véget. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– De beszéljétek elő csak, mi háborítá meg őket egyességökben? Mert hogy -a király és a herczegek egymásnak most nem barátjai, az kérdést nem -szenved. - -– Kérdésedre én fogok felelni – mondá egyike a hon fiainak. A dolog így -történt: - -– Bisszének ütöttek pusztítva országunkra, s a nándorfejérvári görög -vezér Nikétás kedveze a latroknak. A király és a fejedelmek táborba -keltek, gazságokat megbüntetni. Már két hónapig tartott, s minden siker -nélkül a Belgrád ostroma, s akkor egy vitézünk és egy magyar leány, ki -fogva tartatott a várban, megszereték egymást. A leány egy szélvészes -éjjel lángot vete a városnak; mi éltünk az alkalommal, s űzénk az ostrom -munkáját. Nikétás egész éjjel védé a várost, de fölvirradván, s látván -az erőt és a maga gyengeségét, nem mere ellenkezni. Hozta a Boldogságos -Szűznek egy ezüst képét, s magát Béla herczegnek föladá. A görög nép -legnagyobb része követé példáját, mert kiki tudta közűlök, hogy Gyéza -szelíd elméjű. Salamon királynak kevés foglyai jutának, mivel ismerék -hogy ő inkább függ a Víd ispán kemény sugallatitól mint illik. Ez -bántotta a királyt. S amint Gyéza, a maga szelíd szívéhez képest, -Nikétást és egyéb foglyait sarczfizetés nélkül ereszté szabadon, a -király annyira felgyúlada ellene, hogy a zsákmány osztásakor neki csak -egy negyedet hagyott, a hármat pedig magának tartotta és az övéinek. -Viszálkodások azóta mindétig nőtt, s kard és vér nélkül nem igen fogjuk -elcsendesűlve látni. - -Nyargalva mene el mellettek egy lovag, s rájok kiálta: Hol találhatom -fel Víd ispánt? - -– Menj vágtatva – felele egyike közűlök – s a templom ajtajában leled, -mert épen vecsernyére kondúl meg a harang. - -A lovag ment, utána kísérői; de ezek még fél útjokat sem tevék meg, -midőn a lovag már a templom előtt álla, s egy levelet nyújta Vídnek, e -szóval: Ezt Petrőd. – Egyszerre megfordúla, s ment. - -Víd ispán megolvasá a levelet. – Éltesse Isten a királyt! Gyéza -Ingoványon vadászgat. Rajtam, Zömökön és Bikáson kivűl csak egy -fiacskája van vele. Üssetek rá minden késedelem nélkül, s elfogtad őtet. -Mihelyt kezdődik tusátok, mi megfutamlunk. Az lesz jele, melyen az -iramló ellenre ismerhetsz, hogy ellökjük vértjeinket. Tartod-e készen a -megígért jutalmat? - -– Élni fogok tanácsoddal – felele Víd, s ezt veté a szóhoz magában: – de -ti együtt vesztek vele; a jutalom nekem marad. - -Jött a király is. Víd együtt lépe vele a templomba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -II. - -Vége volt a vecsernyének. A klastrom papjai kettenden lépdelének, -halkkal és némán, végig a templomon, s kiértek a keresztfolyosóra. A -király és Víd veszteg maradtak. Most bevégzék ajtatosságokat, s fel és -alá jártanak a kiürűlt egyházban; a magas bolt visszazengé lépéseik -dobbanásit. Elsüllyedve beszédjökbe, észre nem vevék, hogy Vilmos apát -egy sötét helyt karszékében maradt s folytatá könyörgését. A beszélgetés -mind hangosabbá lőn, mint azok közt szokott, kik felmelegűlve vannak -titkolni akart szándékoktól, s nem gondolják, hogy valaki hallja. -Egy-két nagyjelentésű szavok elhata az apátig. Az betevé könyvét és -felfigyele. - -Víd. - - Meddig fogod még tűrni, ó király! - Hogy téged szóban, tettben, Gyéza herczeg - Kaczagjon? Én beszéljem-e megint, - A mit hűségem sokszor monda már, - S sikertelen még eddig, hogy hatalmad - S személyed sértét rajta mint torold meg? - Említed-e Belgrádot, hol szabad - Menést adott mindennek, a kit ő - Tett volt foglyává a görög seregből, - Míg, a kik neked buktak meg, te súlyos - Váltságra hányád, s gyötrő szolgaságra? - Jól tetted; a ki bajt okoz, lakoljon. - Kedvet hajhász ő népe közt, s kegyelmet - Byzáncz uránál, s ím bírja a mit ohajt. - Dalokban él a lágyság, melyet űze, - S kezében a várt bér, a – korona. - -Salamon. - - Kezében az, de nincsen még fején. - -Víd. - - Ó nem csak ezt; ő a tiédet is - Fejére tészi, hogyha késsz tovább is, - Nem érti, mért titkolja lángolását, - És téged bátran ingerel. Midőn - Sarczát elvontad, egy szó, egy tekintet - Kért-e, hogy add meg a mi övé, neki? - Kevély elnémúlással álla előtted. – - Király vagy; a mit a király akar, - Mindenha szent, nincs más szent, mint ez egy. – - Vagy a midőn Nissába felidézéd, - Ha megjelent-e? - -Salamon. - - Jó, hogy nem jelent meg. - Most foglyukában ülne azok szerint, - Miket te kivánsz tőlem. - -Víd. - - Te pedig - Királyom azzal, a ki mindenekben - Csak önmagát tekinti, s tart szememtől, - Törvény szerint akarsz-e bánni mindig? - -Salamon. - - Oh hagyd el egyszer már! gyűlőlöm őt; - Hírem’ fogyasztja; győzedelmimet - Az ő tanácsinak tulajdonítják, - A nép szerelmét tőlem elragadta: - De szent az esk, melyet tevék neki, - S az minden tiltott szertől visszaborzaszt. - -Víd. - - Ha hasznos a tett, gondolsz-e vele, - Hogy a mezítlábos pap nem javalja? - Verd el magadtól e hűledezést! - Ez szegdesi királyi szárnyalásod’. - Két kard nem fér el egy hüvelybe’, nem - Egy tartományban két király; - Azt várod-e, hogy ő üssön reád? - -Salamon. - - És ha majd eldől is, mint érdemelte, - Azt mondja népem, azt a pap, hogy én - Akartam őt eltolni birtokából. - -Víd. - - E tartalék királyi. Fényes elméd - Megtámadód vagyonát bírni nem vágy. - S híred, ha majd azt győző fegyvered - Elnyerte, s bérűl adja biztosodnak, - Keresztülcsillámolja a nagy világot. - Leghívebb szolgád tudja, nem felejted. - Te úr majd akkor léssz, ha védve tőled, - S intéseidtől függve, mint eleddig, - Új birtokát tenéked tartja fel. - -Salamon. - - Ó volna meg már hát! - -Víd. - - Akard, s megvan. - Itt nagy hadad. Koronthál fejedelme - Sok néppel áll, várván intésedet. - Vadászat tartja Gézát Ingoványon; - Hívei kis számmal kísérék oda, - S meg vagynak nyerve pénzzel általam; - Lászlója s Lampert nincsenek körűle. - Mi rá ütünk. A szép merés miénk: - Tiéd a nyereség. Szűnj meg habozni; - Csak az gyötör; hagyd tennünk, s nyugva vagy. - -Salamon. - - A tett tiéd, tiéd a jutalom. - -Víd. - - A hajnal engem Ingoványt talál. - -A király és Víd kimenének a templomból, s annak küszöbein különváltak. -De az apát könyörögve borúla le az oltár előtt. Nem, mondá magában, ez a -jó szívű kegyes herczeg, klastromunk alkotójának fia, nem fog veszni -intés nélkül. Rávetem életemet a koczkára. Ismerje a feje fölött lebegő -veszélyt. - -Még csak kezde virradni a reg, s egy nem ismert öreg, felöltözve mint -egy köz hadiember, a herczeg ágya előtt álla, s így szólította meg: Kelj -ki ágyadból, fejedelmi ifjú; napjaidat veszély rettegteti. – Gyéza -álmélkodva nézett az öregre. – Nem ismersz rám? Én a szekszárdi monostor -apátja vagyok. Salamon király ellened küldi hadát. Azt tegnap önmagától -hallám. Azonnal e köntösbe rejtém el magamat, hogy annál bátrabban -férhessek hozzád. Egész éjjel lovon valék; magam megett hagyám a király -csoportjait. Azok még ma itt termenek. Ültesd fel hőseidet, vagy fuss, -amint jobbnak véled. Víd harmincz zászlót hoz rád. Most eressz vissza; -nem jó volna, ha Salamon megtudná, hogy távoly valék. Könyörgeni fogok -szerzetes társaimmal, hogy az ég veszni ne hagyja e vitában az -ártatlant. - -Gyéza felszökött ágyából, s amint ablakán kitekinte, már messze látá a -nyargaló papot. – Isten veled, hív lélek! – sohajta. Elővevé -vadászkürtjét, s megfútta azt egész erejével. Az övéi felszökdeltek a -recsegő hangra, s Petrőd, Zömök és Bikás megjelenének előtte. Elmondá -nekik a mit hallott. Petrőd megilletve pillanta két társára, s így szóla -nekiek: Ismerem azt a papot; szereti a kancsót emelgetni. Mámorában ki -tudja mit hallott vagy álmodott? Nem hiszem hogy a király lelkéhez ily -undok gondolat férhessen. - -– Lássa, ha úgy van kedve, mondá Bikás, mi bátor szívvel várjuk, s úgy -hiszem, megfelelünk neki, amint illik. Itt ugyan négy zászlóaljnál nincs -több néped; de mi hűk is vagyunk, vitézek is; kis sereg nem most verend -vissza nagyot. - -– Lelkemből kapád ki a szót, mondá Gyéza; hadd jőjenek, várom őket. -Készűljetek a víváshoz; én az alatt felfegyverkezem. - -Amint kimenének a herczegtől, mondá Zömök: Nem sokba múlt hogy itt majd -megjáránk; az apát elronthatta volna dolgunkat. Szerencsénk, hogy a -király hiszen nekünk. Ha futásban nem keresi üdvét, meg kell küzdenie, s -akkor vége neki. - -– Siessetek embereitekhez – mondá Petrőd – s adjátok ki a parancsot, -hogy mihelyt a csata kezdődik, fordúljanak meg, s hányják el pajzsaikat. -Ki ne rettenjen el az ily sokkal nagyobb számban? - -– Bízd ránk magad’ – felele a két másik; s mindenike csapatjához ment. - -Gyéza alig állítá ki kisded hadát, midőn a Víd számos serge előtte -kifoszlott. A csata kezdődék. Midőn leginkább folyt a munka, a három -hitszegő, Petrőd, Zömök és Bikás megiramodék, mindenike a maga -zászlóaljával, s magok és népeik elhányák a paizst. Víd felkiáltá -Markárdot: Utánok! szabdaljátok le, hogy hírmondójok se maradjon! Azok -utánok nyargalának, s a három hitetlen s minden kísérőik -leszabdaltatának. - -De Gyéza, míg Markard amazokat kergeté, hegyes ék formájába állítá ki -hőseit, s keresztültöre a Víd népén. – Még egy ütközetet, kiálta Víd, s -herczeg vagyok. Miért nem hoza tégedet, Gyéza, nékem a szerencse! Most -te, vagy én, halva fekünnénk. Így vagy úgy vége volna! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -III. - -Gyéza öccsével Lászlóval s sógorával Ottó morvai herczeggel, egyesíté -erejét, s a sereg Czinkotánál állott. Salamon Rákoson szálla meg. A két -tábort a mogyoródi tető választá el egymástól. A király sergében nagy -mozgás volt. Vezérei: Víd ispán és Ernyei, s frigyesei Szventibáld és -Markárd összegyűltek a király sátorában, s tanácsot tartottak. - -Lángoló tüzök, nagy számok s hadaik vitézsége arra buzdíták, hogy más -nap verekedjenek meg. Víd ispánnak tetszék a nép lángolása, s -felkiáltott: Ha meglátják mennyin vagyunk, elrettenve szaladnak meg. Nem -régen verénk meg őket; vezéreik elhúllottak; hadok remeg nevünktől. Most -aratókat gyűjtött maga mellé; azokat egyszerre elnyeljük. A csehek hadd -nézzék nyugva, mi történik; én a bácsiakkal nekik megfelelek. - -Ernyei ispánnak könnyek csorgának alá őszűlt szakálába. A király látta -azt, s megszólítá: Honnan ez az elbúsúlás, öreg vitéz? Te a herczeg felé -hajlasz, és csak színből tartasz velem. - -Ernyei felelt: Nem, király; de fáj nekem, hogy te a két herczeggel, -atyád testvére fiaival, harczolsz, és hogy a két hadban atyja a -gyermekét, s a gyermek az atyját, testvér a testvért, magyar a magyart -öldösi. S ekkor Vídhez fordúlván: Te dicséred urunknak e szándékát, s -azt mondod, hogy a herczegek aratókat, kaszásokat gyüjtöttek fel magok -mellé. De lásd, a mit ezer kaszás levága, tízezer kéz sem győzi -felvillázni, s Isten segédje nélkül senki sem számlálja meg, mit -dolgoztanak. Nekünk tisztünk meghalni urunkkal, de jobb volna más -tanácsra térnünk. - -El vala végezve, hogy másnap megvínak. A vitézek álom nélkül tölték az -éjt, mindenike lováról gondoskodék, s azt féken tartotta. - -A két herczeg táborában csendesen vala minden; vitézeik aludtak. Magok -egy levelesszínben feküdtek le. Annak közepében egy kémény nyúl vala ki, -s ez alatt lassú lángban ége a tűz; egy magyar vitéz vígyázott, hogy el -ne aludjon; s midőn a hasábok elégtek, új fát rakott a tűzre. László -herczeg egyszerre szökék fel álmából. – Bátyám, sógorom – ugymond – -kardot, paizst hamar! egy álom int; jő az ellenség. – A kettő hirtelen -ugrott fel a földről, s körülövedzé magát. Századosaik, tizedeseik -végigjárák az elszunnyadtak sorait, s kevés pillanatok alatt mindenki -lován ült. – Paripád készen áll, mondá Gyézának egy vitéz, s a herczeg -ment. László és Ottó még a színben maradtanak. László leborúlt a földre, -s fogadást tőn, hogy ha az Isten a bátyjának adandja a győzedelmet, ott -ahol csatáikat tartják, kápolnát fog szent Mártonnak építeni, s ezzel -hada elé nyargala. S amint hadi örömében végignyargalá a sorokat, -dárdájával történetből meg talála ütni egy bokrot. Egy evet felkapa -dárdájára, végigszaladott annak nyelén, s kebelébe szökött alá, s ottan -elrejtezett. Az övéi víg kiáltozásra fakadának; a jelenség jósolatúl -vala nekik, hogy övék lesz a győzedelem. - -A király hada kitűnék a tetőkről. Ernyei ispán monda Vidhez: Csudálnám, -ha ezek szaladnának, meglátván bennünket. Hátok megett a Duna; győzni -akarnak vagy veszni. - -S mint a vita kezdődék, köd szálla a földre, csak tompa -fegyvercsörtetés, a győzők örvendései, s a sebhedtek és haldoklók -ordítása költ fel a homály közűl. S mint a köd tisztúlt, meg vala nyerve -a tusa; Salamonnak hadai le valának terítve, maga futott, egyedül a -vitéz Opus Bátortól kísérve. Egy szegény csolnakban hajtott által a -Dunán, Szigetfőnél, s Soprony felé tartott. - -Azalatt, míg Gyéza az elfogott Szventibáldot és Markárd markgrófot azon -ígéret mellett ereszté szabadon, hogy többet ellene fel nem kelnek, -László végigjárá a vérrel ázott csatamezőt, hogy a sebhedtekről -gondoskodhassék. Halva lelé Ernyei ispánt. E látásra leszökék lováról, -megölelte a holtat, s ezt mondá: Ernyei! béke barátja! kesergem -vesztedet, mintha testvérem volnál; mert szíved és elméd békére hajolt. -Felemelé a holt testet, s meghagyta vitézeinek, hogy takarítsák el -tisztesen. Tovább haladván, egy csoport embert talála elő, kik a Víd -testével foglalatoskodának. Ezek testvéreiket, barátjaikat kesergék, kik -elhullottanak; s szidák ezt, mint had gyúlasztóját; s egyike, épen midőn -közéjek érkezék László, egy marok port e szókkal vága szeme közé: Szemed -sohasem tuda eltelni birtokoddal és fényeddel, s íme most egy marok -porral telik el. – László megállítá őtet, s így szóla az -elkeseredtekhez: Szánlak, megholt! ámbár mindég ellenségünk valál. Miért -nem maradál életben, hogy megtérj vétkedből, s a háborgást csendesítsd -közöttünk. Ime szived’, mely Gyézának birtokára vágyott, egy kopja verte -keresztül, s fejedet, mely koronát akara viselni, kard szelte ketté! - -László ezt is eltemetni parancsolá. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IV. - -Hév vala a déli nap, midőn Esztergomból egy pár szarándok, egyik férfi, -a másika nő, a Duna mellett emelkedő hegyek közt ballagdála, s -Visegrádnál megérkezék. - -– Hová igyekeztek? – kiálta rájok Oktár, egy ifjú vitéz, ki maga is a -királyi folyam szélén sétálgatott. - -– A szarándok felele: Budára igyekszünk. Szinte honunkig hatott a hír, -hogy István király a szentek sorába iratott, és hogy kiemeltetnek a -földből hamvai. Az ország déli aljából ez innep miatt jövénk fel. - -– Szóljatok itt be tehát, mondá nekik az ifjú vitéz; – ha délután -megindúltok, Budán lehettek éjszakára. – Bé nem várván feleletöket, az -ifjú megfordúla a hegyek felé, s a két szarándok követé lépteit. - -Amint az hegy ormára felérének, így szóla az ifjú vitéz: Tekintsek itt -körül; ennél nem igen találtok szebb kilátást. - -A leány szemeibe könny szökött, oly hatalommal ragadta meg a táj -szépsége. Midőn a szerelmes vágyódva pillant kedvese lakjához, kihez -siet, a Duna úgy pilloga fel néhány helyt a hegyek nyílásai közűl, míg -elvégre nyúgalmas dicsőségében futa tovább. A tiszta habokból ragyogtak -a hegyek, zöldlombú erdeikkel, s Visegrád, kevélykedve bástyáiban, mint -egy tűkörből. Ezzel áltellenben pillong ide Nógrád, elmohosúlt falaival, -vértársa a fent Visegrádnak, elszánva, hogy ezzel együtt áll, hogy ezzel -együtt vesz. - -A tovább siető folyam felé fordítván tekintetét, így szóla a szarándok: -Én is ama téren állottam oda által, midőn a két herczeg megmérkezett -Salamonnal. De azóta itt nagy változások történtek. Hol ama tulsó -hegysor megszakad, akkoron csak erdő állott, s most ott várost lát -szemem. Miként van az? - -– S nem tudnád? – kérdé Oktár. Azt nektek én fogom megmagyarázni; addig -vegyétek, a mit szívességgel rakatok fel előtökbe. – Cselédek jöttek, -mentek, s megteríték asztalát a vár egyik fokán. S míg a két vendég -ebédle, ezt beszélé az ifjú vitéz: - -– Midőn a két herczeg és a király itt fekvének a magok táborokkal, Gyéza -és László egy nap végigjárák az erdőt, talán hogy megismerkedjenek a -hely fekvésével. Akkor egy remetére akadtak, kinek Vácz vala neve. S ez -így szólott az idősb herczeghez: Üdv tenéked, Gyéza! Két angyalt látok -lebegni fölötted; egyike koronát tart, a másika pálmaágat. Győzni fogsz, -s királynak ismértetel. - -Gyéza mondá: Én koronát nem vágyok; de ha kedvezni fog az ég az igaz -ügynek, úgy itt egyház álljon és püspökilak. – S amint megnyerék a -győzedelmet, az erdőbe méne megint az övéivel, s kereste a helyt, hol a -remetével összetalálkozott, de harmadnapig is mindig haszontalan. S ím -az egyik estve csillámló türökkel szalada végig a táboron egy szarvas. -Gyéza utána iramodék, utána hívei is. A szarvas halkkal baktata szinte a -fenyérig. Egy pogány vallású kún vitéz rálöve, de a szarvas eltűnt. -Gyéza fogadást tőn, hogy ott fog állani az egyház, ahol a szarvas -eltűnt, a püspökilakkal együtt, s a várost a neki győzelmet ígérő -remetéről Vácznak nevezé. Ez az, melyet itt látsz. A kún vitéz, ki a -szarvasra rálöve, én vagyok. A váczi püspök téríte meg; Gyéza lőn -keresztatyám, s engem teve e vár őrjévé. - -S a szarándok most: Ahogy te vagy Gyézához kötelezve, úgy vagyok én -Lászlóhoz. Hallhatád, hogy midőn a herczegek még egyességben éltek a -királylyal, a kúnok pusztítva jöttek ez országba. Én is őközöttök valék. -Sokat rablánk, s én egy leányt is, a váradi püspök gyermekét; oly -szépet, hogy messze földön nem volt mása, s oly jót, a milyen szép vala. - -Az asszony elfordítá fejét, s a szarándok folytatá a beszédet: Nem -dícsérlek többé; vendéglőnk lát, s valónak leli szavamat. Szerettem -őtet, mint még ma, határ nélkül. Visszatérvén hazánk felé, a Meszes -hegyei közt a királyra s a két herczegre ötlöttünk. Akkor kezdődék véres -ütközetök. Salamon vakmerő bátorsággal méne egyenesen a bérczeknek, hol -mi feküdtünk. Az okosabb Gyéza megkerűlé táborunkat, László pedig -dühödten küzdött, mint egy oroszlán. Mi kúnok meg valánk verve. Én -lovamra kapám fel hölgyemet, s szaladtam. De László ráismere a lyányra, -s ámbár nehéz sebet kapott, utánam szárnyala. Csak egy nyillövetnyi tér -vala köztem és közötte, de nem ére utól. Ezt kiáltá reánk: Leány, -emlékezzél atyádra! - -– Ah! – így ugrata társa szavai közé itt a hölgy – úgy hittem, hogy -tiszteletes atyám előttem áll fehér hajaival. Szeretve terjesztém ki -felé karjaimat. - -– Hölgyem lesíklott a lóról – folytatá megszakasztott szavait a -szarándok, s én utána. László utólért, s keresztül akara verni -láncsájával; de a leány előmbe vetette magát: Engem ölj meg, mert -szeretem őtet, s nem akarok élni nélküle. László lesüllyeszté láncsáját. -Én a lyányt a táborba kísértem. Atyja buzdításai, a herczeg példája, a -jobb erkölcs, mit itten láték, s a leány szerelme, egyesűlt erővel -hatának rám, s nem sokára azután felvevém a keresztséget. Azólta boldog -elvonúlásban élünk, s nem tudjuk, kivülünk mi történik. Csak néha hat -valamely hír hozzánk, mint az, a mely bennünket most ez útra indított. – -Isten veled, vitéz férfiú; a szerint vendéglél meg bennünket, mint -magyarhoz illik. Köszönjük a jóltartást. De ereszsz; lángol szívem -királyi fényében látni meg a derék Lászlót. - -– Egy darabig elkísérlek – mondá a várnagy. - -A szép szarándokhölgy még egy pillantást vete a gyönyörű tájra, s a -kettővel lépdele le a hegyen. - -A hegy lábainál ének hatá meg fülöket. A hölgy megálla, s tisztán -értheté a dalt. - - -A FOGOLY KIRÁLY. - - Lánczokban ült a jó király - A fellegvár lyukában, - Sok mérges könnyet hullata - Emésztő bánatában. - - Hijába tartja füleit - A tömlöcz ablakához, - Nem hall semmi közelgetőt, - Ki néki várt segélyt hoz. - - Kobzát, a búst, előveszi, - S így énekel zokogva: - Dall, hass el én hű hölgyemhez, - Bár szél s hab tilt zajogva. - - És mondd: Én fogva űlök itt, - Bús tömlöczöm mélyében; - De még itt is csak ő, csak ő - Van szüntelen elmémben. - - Csudálkozom, hogy híveim - Nem kelnek fel mellettem; - De ő, de ő el nem felejt, - S mindent megtesz érettem. - - Ismérem én szerelmedet, - S ez nem hágy elcsüggedni; - Felkelsz, lehullnak lánczaim, - Sebem be fog hegedni. - - Így éneklett a rab király - A fellegvár ürében, - S a bú helyett, s a gond helyett - Vígság derűlt lelkében. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– Mi szerencsétlen búsong itt? – kérdé a hölgy. - -Oktár felele: Salamon, kit nekem kell őrzenem. - -– S miért van e nyomorúságban? - -– Nagyon el kell rekesztve lenned a világtól, hogy ezt sem tudod. A -mogyoródi harcz után Salamon Sopronyba voná magát. Onnan külde követeket -Gyézához, s erre tette által királyi igazait; s midőn ez meghala, -Lászlóra. De nyugtalan elméje megbáná a mit cselekvék, s arra -törekedett, hogy megfoghassa Lászlót, s ismét ő uralkodhassék. -Vadászatra hívá meg a királyt, hogy cselébe keríthesse, de a gonosz -szándék elárúltatott. László megjelene, de fegyveresekkel; azok -összekapának, s Salamon elfogatott, s itt ül. - -Oktár alig végzette el beszédét, midőn egy csapat lovasság, csínosan -felkészűlve, szembe jött velek. Oktár rá nem ismere a nádorra. Miként -hagyhatná el ő mostan Budát? ezt mondá magában. A nádor már a három -menőnél vala, s ezt mondá Oktárnak: Vissza velünk, Oktár; Salamon -szabadon eresztetik. - -A két szarándok szó nélkül vála el tőlök. – A kikre a vár őrzése bízva -volt, meglátván közelíteni a nádor csoportját, elébe jövének megtudni, -mit jelent e tünemény. Erre egyike a nádor követőinek így felele: -Budától eddig én a dolgot énekbe szedém, s elmondom, ha hallani -akarjátok. – A lovak a fákhoz köttetének; mindnyájan körűlfogák a -dalnokot; az pedig felült egy szirtbálványra, s ezt éneklé: - - -A KISZABADÚLÁS. - - Zúgnak a harangok, s a király megy; - Együtt mégyen vele a cardinális, - És utánok a sok nép, tolongva. - A jó István tetemit akarják - Kiemelni sírjából, ki széllyel - Űzé a pogányság babonáját, - S a helyett a hon három hegyére - Kiszögzé nekünk a szent keresztet. - - István a szent, márványsírban fekszik, - S a király jön, s véle a cardinális, - Úgy elsők hűségben, tisztaságban, - Mint méltóságokban, mindenek közt. - Megfogják a sírfedőt erővel, - Ah, de az nem enged erejöknek. - A király keblébe rettegés száll, - A Legátus sápad, felzajg a nép, - Suttogások esnek mindenszerte. - - Álljon tíz erős legény elő! int - A király most; s ím a tíz vitéz már - A fedő kövét markába fogja. - Mind hijába! széllyeldőledeznek; - Kótisok törik, vésőjök pattog, - S felsikolt a nép nagy félelemben. - - S most a cardinális, felderűlve - Hosszas hallgatása gondjai közzűl: - „Nincs erő a karban, mely felűlről - Nem kap gyámolt és segélyt,“ ezt mondja; - „Szenthez ártatlannak kell csak nyúlni. - Szóljatok, kit ismertek tisztának, - S állítsátok tüstént itt előmbe.“ - - Mint midőn sötét felhői közzűl - Áttör a nap éltető sugára, - S nyugtot ígér a nagy vész helyébe; - Úgy derűlt föl réműltéből a nép, - S Hedviget sikoltja minden ajk most. - - Jő a szűz, fejét körűllebegve - Szög hajától, mint a Szenteken fut - Széllyel a szent fény, nyugalmas tűzben. - Kék szemében a menny tiszta fényét - Látnád bájjal visszasúgározni, - S termetében karcsú, mint a líljom. - - Látja jődögélni szent szemér’mmel - Őt a cardinál, s nevén kiáltja, - Tisztelettel tér előtte félre - A toldúlt csoport, s nem érti, mit kell - Félelem s remény közt itten várni. - - S a szép Hedvig már a sír előtt áll, - S égi súgár fogja el a sírt, a lyányt; - És a templom öblét hullámozva - Illat tölti bé, mint a rózsáké. - Kedves éltet él a szűz, Istennek, - De megnyitni a sírt, az múlja erőjét. - - Ekkor a király: „Oh Isten, mely bűn - Fekszik rajtunk, hogy kizársz kegyedből! - Hagyj titokba látnunk, és taníts meg, - Mint mossuk le rólunk a nagy vétket.“ – - Ezt mondván, kimégyen rendelése, - Három nap’ hogy minden bőjtöt tartson, - S mint vizet s kenyért, ne illessen mást. - - Elmúlt a három nap; toldúl a nép - Minden a királylyal a templomba; - S Charitász apáczát a nagyoltár - Zsámolyán találjak térdepelve. - Három nappalt s három éjet töltött - A szent szűz a templomban könyörgve, - S arcza fénylett, mint a Seraphimé, - A midőn urától földre száll le. - - S így szól a királyhoz: A szent helyre - Te hijába lépsz, s a nagy megholtat - Nem fogod sírjából kiemelni; - Mert nem egyez tetted és beszéded. - Ezt mondod naponként: „Vétkeinket - Úgy bocsásd meg nékünk, mint mi azoknak, - A kik ellenünk rosszat tevének!“ - S fogva tartod Salamont; s a Szentnek - Csontjait hihetd-e illethetni? - Menj, s ereszd őt; s akkor lépj ez helyre! - Ezt jelenté nékem három éjjel - Álma közt az Úr, hogy néked mondjam.“ – - - „Oh nagy Isten! monda László mostan, - Mely megfoghatatlan végezésed! - Vétkemet bocsásd meg, mint én néki!“ – - És most, a nádor felé fordúlván: - „Menj, én hivem, siess Visegrádra, - Szedd le lánczait, s ereszszed őtet; - Amit egyszer bíra, bírja most is.“ - - És amint kiment szájából a szó, - Önmagában nyílt meg a fedél, és - Víg sikoltás tölt el a templomban. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -V. - -A kúnoknak egyik csoportja amott vonúlt el a téren; egy másik utána, míg -egy harmadik a távolban még csak tündökleni látszék, Cselgőnek sergei, a -kúnok fejedelmének. Ez egy halom alján méne vala, s egy lovagot láta meg -az ormokon. Sokáig néze föl a lovagra, s így kiáltott: Lássátok a -csudát! az Salamon, a magyarok királya! – Nem csalatkozék meg. -Felnyargala a királyhoz, ez pedig le hozzá. - -– Mint esik az, hogy te hozzám jösz, s így magad? kérdé Cselgő. - -– Meg vagyok győzve, s futnom kell, mondá Salamon. László, a rokonom, ül -székemen. - -– Ismerem, felele amaz; midőn együtt valék veled Belgrádnál, sok -hőstetteit szemléltem neki. S mit forralsz? Megmaradsz-e nálunk? - -Salamon mondá: Téged kereslek; segélj rajtam! szerezd vissza országomat. -Neked egy lyányod vala Belgrádnál; akkor még csak gyermek; él-e? - -– Él, s ő minden örömöm; igazi leány; majd itt terem. Ezt mondá Cselgő. - -– Ha visszanyered országomat, tiéd Erdély, lyányod pedig nőm lesz, s -királynéja népemnek. - -– Visszanyerem neked, mondá Cselgő; itt jobbom rá; de ma az alkalmatlan -görögöket kell levernem; már-már nyakamon vannak. Rabolva’ pusztítva a -görög földre csapánk, s Maurokatakáló hirtelen összegyüjtötte népét, s -űz bennünket. Meg kell vernem őtet, s ha dolgomat végzem vele, akkor -megyek, s érted küzdünk meg a magyarokkal. – Amott jő leányom, mondá -Cselgő. - -Salamon megfordúlt. - -Mint egy nyil, a szerint lövele elő a leány. A ki egy pillantás előtt -még messze látszott lenni, most mellettek állítá meg tajtéktól elfutott -paripáját. Haja fonadékit felbontá a nyargalás, s az nyakát és vállait, -szinte sarkáiglan, úgy futá el, mint egy sötétszínű lepel. Valamint a -homályos éjben egy csillag, úgy ragyogott fejér karja a sötét haj -csomójában, orczái lángolának, szeme lőtte szikráit, s szava hangzott, -mint az ezüstsípé. – Atyám, rajta! a görög előcsapat immár küzd a -miéinkkel! - -– Verve lesznek, mondá Cselgő nyúgalomban. De ímhol egy idegen, Piroska! -Ez Salamon, a magyarok királya. Téged kér feleségűl, ha visszaszerzem -országát. Megvervén itt a görögöket, egyenesen a magyar földre megyünk. - -Míg Cselgő ezeket mondá, Piroska a sápadott képű, búsongó, de deli -Salamont szembe fogá. Még lángolának szemei, midőn atyja elhallgatott. -De az ő szemeiben nem csak hadi tűz csilloga. Jer, úgymond Salamonnak; -ha sebet kapsz, én foglak gyógyítani; s szeretni foglak, mert te vitéz -ember vagy; s siratni, ha elesel. - -E pillantatban egy kún nyargala hozzájok, s ezt kiáltá Cselgőnek: Hamar, -uram! a görögök nagy sereggel tolakodnak felénk. - -Piroskának csákánya felsuhinta a levegőbe. Még egyszer Salamonra -pillantott, s ment. Mindenek utána omlának. - -Az éjjel, mely a verekedést követé, a hegy erdős elrejtett vápájában -kisded lánggal ége egy tűz. Néhány harczoló, csaknem mind megsebhedve, -körűlfogá azt. Lassú hangon szólának egymáshoz, s rettegve tekingetének -mindenfelé, mint a kik félnek hogy elfogathatnának. Egyike élet nélkül -látszott lenni, s merevedve néze a lángba. Az Salamon volt. - -– Ne hagyd úgy magad, mondá neki Cselgő; meg vagyunk verve; de -szerencsénk megfordúlhat; összeszedem népeimet, s megyünk éretted -küzdeni. - -Salamon nem felelt. Most Piroska jöve elő, mellé űle le, s szelídebben -mint szokott, ezt mondá: Bátorítsad fel lelkedet, s ne búsongj, nekem -gondom lesz sebedre. Az én karom is vérzik, de lelkem le nincs verve. Te -bátor valál csatádban: légy bajodban is erős. - -Salamon ellágyúlva pillantott szemei közzé. – Erős leszek, mondá, s -felkölt, s magához vette kardját. - -– Hova? kérdé Piroska; én veled megyek. - -– Eressz! felele az; nyugalmat szerzek magamnak. - -A leány elfordúla tőle, s neki úgy látszott, mintha tőle az egész világ, -mindazzal a mi szépet bír, fordúlt volna el. Salamon eltűnt az erdők -éjjelében. - -Piroska minden rezzenésre felfülelt. Mindég várá hogy Salamon vissza fog -térni; de hijába. Virradni kezde, felhasadt a hajnal, a nap feljött, s -Salamon még sem tért vissza. - -– Elfogták a görögök, mondá Cselgő; tovább kell mennünk; velünk is az -történhetik.“ – Lóra ült minden. Piroska még egyszer visszanézett a -sűrűbe, s két köny remege szép szemeiben. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VI. - -– Egész napja hogy együtt járunk. Elmondám, mely dicsőségben uralkodik a -mi Lászlónk; hogy őtet az egész ország mint szereti, s ott vagyunk hova -te is vágyál, én is vágyék – Székes-Fehérvárnak kapuja előtt; mondd el -tehát, ki vagy te? - -– Az én nevem elhangzott, felele a szarándok; meg vagyok halva -mindennek, ki valaha ismere. – Éltem háborgásai után a Szentföldre -bujdostam, s megnyugosztalva jövök vissza. Magányomból, melyben azolta -éltem, azon vágy ránta ki, hogy láthassam még egyszer a hajdan ismert -földet. - -– S nem térsz be hozzám? kérdé a magyar. - -– Köszönöm szívességedet, felele a szarándok. - -– Barátibb vendéglőt itt nem találsz, mondá amaz. Aztán most itt minden -ház tele van idegenekkel; most tartatik a halotti mise, mint minden -évben, a megholt Salamonért. - -– Azért-e, a ki király vala? kérdé a szarándok. - -– Igen, felele a magyar. László királyunk sokat sírt, midőn halála hírét -meghallotta. Nyúgodjanak békével hamvai! Velem sok jót teve; ez a ház és -a mit bírok, az mind az ő adománya. - -A szarándok több figyelemmel néze a magyar szemébe, s ezt kérdé: Mikor -és miért volt erántad e kegyelemmel? - -– Belgrádnál, mondá a magyar. Nőm, akkor még leány, fogva volt a -városban. Én egyetértettem vele, ő meggyújtá a várost, s Belgrád a -királyé lett. Ellenben valamim most van, azt neki köszönhetem. Hála -érzésivel emlegetjük mindég, s talán csak mi ketten az egész országban; -mert ő azolta sok inséget vona hazánkra. De az én hazámban emlékezete ki -nem hal, s nekem minden maradékom Salamon nevet fog viselni. - -– Élj szerencsésen, mondá neki a szarándok nagy megilletődéssel. - -– De engedd hát, hogy a királyi udvarig kísérhesselek, minthogy oda -készűlsz! mond a magyar. - -A szarándok egy oszlop lábánál űle le, s ezt mondá: Én az éjt itt -töltöm. - -– Amint tetszik, mondá amaz; téged nem könnyű elvonni akaratodtól; te -azt sem fogadnád el, ha a király a maga csarnokjában akarna szállást -adni neked. Oh ha akkor voltál volna itt, midőn Henrik császár itt -múlatott, s Salamon a császár húgával űlte menyegzőjét, s barátságot -kötött véreivel; az volt ám a szép idő! - -– Szűnj meg, mondá a szarándok, s hagyj magamban. - -– Rendes ember vagy! mondá a magyar. Jó éjszakát tehát! - -A szarándok befogá könnyező szemeit. - -Másnap véget érvén a halotti mise, László király végig méne a koldusok -és szarándokok sorain, mit tenni mindenkor szokott vala, kik őt az -egyház tornáczában várák. Midőn annak nyújtá az aranypénzt, ki a palota -oszlopánál hált, ez megfogá a király kezét, megszorította azt, s -felkiáltott: Légy szerencsés, László király! s eltűnt a tömött -sokaságban. Megilletve állt a király egy-két perczig, s így szóla: Úgy -légyen nekem Isten irgalmas, ez az én rokonom Salamon vala. Menjen kiki, -hozza vissza, s barátok leszünk. - -Mindenfelé omlottak emberei, de mindenike azon jelentéssel tére vissza, -hogy sohol nem találtatott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VII. - - -PÓLA. - - Kősziklás tájain Istriaországnak - Fekszik egy szép város, híjják azt Pólának. - Keselyük fészkelnek szirtjein ormának, - A tengerben játszik képe havasának. - - Ide lép egy kegyes szarándok bújában, - S lakást fog a szirtnek tágas barlangjában. - Kápolna lesz a hely, s egyik oldalában - Már csillog a kereszt szent ragyogványában. - - Fakéreg és gyökér itt minden élelme, - Messzünnen hord vizet egy kis faedénybe’; - De minden szükséget könnyen tűr szent hite. - Az Úr kísért, ugymond; légyen szent ő neve! - - Éjjel imádkozik, s kilép az üregből. - Szikráznak csillagok égről és tengerből. - Mily szép sors az enyém, mond megilletésből; - Csend lakik keblemben, s körülfog kivülről. - - Böjt s könyörgés alatt múlnak esztendei, - S itt lakván, még embert nem láttak szemei. - Végre azt mutatják gyengűlő ereji, - Hogy már közelítnek a halál perczei. - - Így kiált az Úrhoz: Légyen akaratod! - De te, ki a szegény szenvedőt meghallod, - Engedd, hogy vehesse azon szent malasztod’, - Melyet borban ada s kenyérben jóságod. - - Az Úr meghallgatá a buzgó kérését, - S egy pap, ki vadászatban találta kedvét, - A hegyek közt arra intézte lépését. - Hol a szarándoknak hallhatá nyögését. - - S ő s a pap rá ismér Isten végzésére, - S végig nézvén élte hosszú ösvényére, - Begyónja vétkeit lelke örömére, - Bocsánatot kér s nyer, üdvezűlésére. - - A pap kenyeret s bort hozott volt magával, - Hogy erőt vehessen lankadozásával. - Vérré változtatja a bort szent szavával, - A kenyeret testté, s beadja ujjával. - - A szarándok amint ezeket bévette, - Magát most egészen könnyebbnek érzette, - Égi fény terjedt el körűle s felette; - Életét szelíden s mosolygva végzette. - - - - -A HÁROM KIRÁLYLEÁNY. - -Volt egyszer egy király. Annak három lyányai voltak. Az egyiknek haja -arany vala, a másiknak ezüst, a harmadiknak vas. Az aranyhajút -Capellidórának hítták, az ezüsthajút Bianchéttának, a vashajút -Nérabellának. S amilyen volt hajok és nevök, olyan volt szépségök is: -Capellidóra mint a hajnal; Bianchétta mint a csillagok; Nérabella úgy -tündöklött mint sötétben a karbunkulus. S amilyen hajok, nevök, -szépségök, olyan volt erkölcsök is: Capellidóra nyájas és víg kedvű, -mint a teljes virágzatában álló rét; Bianchétta tiszta és szelíd, mint -egy kristálypatak; Nérabella úgy szítta magához valaki látta, mint a -mágnes a vasat. Magát a királyt Paffusnak hítták. - -Valamikor a rózsák elkezdének virúlni, Paffus király magát elvoná -hajlékába, s ki nem jöve nyolcz napiglan. Senkinek nem vala szabad -közelíteni hozzá. Sokat síránkozott. - -Egyszer megtörténék, hogy amint a három királyleány a királyi kertben -sétálgata, s ott fakadni látá az első rózsát, atyjokhoz menének, s így -szólították meg: Felséges király, kedves atyánk, kegyes urunk! szomorúan -látjuk közelíteni az időt, melyben Felséged magát tőlünk ismét félre -fogja húzni, s mély bánatjába elsülyed. De tehát teljesítsed kérésünket -s beszéld elő tisztelő gyermekidnek, honnan ered e fájdalom. Mert ha -nincs is hatalmunkban segéleni rajtad, osztozni akarunk benne, s együtt -viselni, mint hű gyermekidhez illik. - -S az öreg király egész lelkében megindúlt. Megölelte gyermekeit, és sírt -örömében, s oly igen erősen, amint csak hatalmas királyhoz illik. S -immost így szóla hozzájok: - -Királyi herczegnék, kedves gyermekeim! Emlékeztek, miképen elterjedett a -hír, hogy a ti kis öcséteket, Lindóró herczeget, egy barátja, az -isméretes varázs Zoraduró, Egyiptusba vitte légyen el, hogy ott a -pyramisokban oktattassa; és az megholt légyen a sok gyéknyelvtől, -melylyel a gyermeket azért éltették, hogy élesedjék emléke, s a mit neki -tanítanak, könnyebben megfoghassa, hívebben megtarthassa. Én és ti és -egész udvarom, a hírre gyászba öltözénk; s a hír nem való. Öcsétek él, -de jaj, nem tudom, hol; nem tudom, hogy. Mérges ellenem, az a gonosz -Fanferína, elragadá fiamat, a kedvest; nem feledhetvén, hogy őtet nőűl -venni nem akartam. A dolog ekképen történt: Öcsétek Lindóró királyi -herczeg egy estve, kísérve dajkájától, kertembe méne le, kisétálni, -kimúlatni magát. Elérvén a nagy tó mellé, mely a hegy lábait mossa, -meglátott egy liliomlevelet, amint az a víz tükrén lebege, s a -leggyönyörűségesebb nótát muzsikálta. A gyermeknek iszonyú kedve jött, -felülni a liliomlevélre. A dajka kérte, rimánykodott, ne cselekedné, s -végre még erővel is akará tartóztatni; de egyszerre valamely varázslat -fogta el szemét: száz meg száz kis Lindóró szökdelt, ugrált, -tánczolgatott előtte és körűlötte; s a hűséges asszony nem tudhatá, -melyik Lindóró ezek közt az övé. A liliomlevél muzsikája mindég zengett, -s mindég mindég bájosabban, s Lindóró belé ugrék a liliomlevélbe, mely -most ment a dajka szeme elől mint a szél. A dajka sírva, sikoltva, utána -akara ugrani; de azok a több Lindórókák egyszerre csalánná változának, s -addig verdesék a dajkát, míg az én hét ölyvem, kiknek azt tevém -kötelességekké, hogy kertemre vígyázzanak, előszállának védelmére. Most -ezek űzőbe vevék a liliomlevelet, de egy pacsirta jöve elikbe; s amint -az hallatni kezdé szavát, hullának ölyveim tollai is, úgy hogy alig -érhetének vissza kertembe, s megkopaszodván, még most sem repűlhetnek. A -dajkát elnyelé a föld; csak feje marada ki, s bolylyá leve, melyen hajai -hangyákká válva mozgának. A járó csalánok pedig mind gyökereket kaptak; -mostanig sem tudtam őket egészen kiirtatni. Gyökereik kemények mint a -márvány, s élesek mint a kard. Udvari főkertészem, Hörcsök, kit ti -annyira kedveltek, a maga legényeivel, a vakondakokkal, minden fogaikat -kitördelék bennek. Udvari fő-foggyógyítóm kiszedé a csorbúltakat, s -gyémántokból raka újakat a kitördeltek helyébe. Azoknak sem vala semmi -sikerök. - -Megtudván veszteségemet, körmömet bal kezem ujjain tüstént megvakarám, -mert Zoradúró barátom közt és közöttem az a jel, mely által tudtára -szoktam adni, hogy bajban vagyok. A lelkem-szerette épen hánytatót akara -beadni a Hekla-hegyének; de megértvén, hogy engem baj ére, odahagyá -pátiensét, s jött egy kimondhatatlan szépségű és sebességű -szarvasbogaran, mely, mint tudjátok, istálómban áll, minthogy a -szertelen nyargalásban egyik szárnya inat rántott s a gyönyörű teremtés -megrokkana. Elmondám neki bajomat, s ő azonnal forgatni kezdé könyveit, -s a csillagokba tekingete, megtudni, hol a gyermekem; de minden -igyekezete haszontalan volt, mind e mai napig. Ment szinte a Níl-vize -cataractáiig, hol lakást egy öreg varázs tart, félrevonakodva minden -halandóktól. Azt a nagy Merlín megajándékozá a maga száz évi -kalendáriomával, melyben mind azon varázslatok, mik királyfiakon száz -esztendők lefolyása alatt történni fognak, előre ki vannak számlálva; de -Lindóró felől abban sem talála semmi hírt. A varázs csak azt tudá -könyveiből kitanúlni, hogy fiam él; de hogy hol él, és hogy miként -szabadíttathatik ki, azt a könyv nem mondotta. Merlín ugyan saját -kezével vete egy-két sort a könyv keskeny szélére, de azt nem lehet -elolvasni, mert ő felette rosz író volt, mint még ma is sok túdós ember, -s takarékosságból rosz gulacsot veve tintának, mely annyira elfakúlt, -hogy nincs szem a világon, mely betűit kiismérhesse. A két varázs -azonban, sok fáradsága után annyit csakugyan kisyllabizála, hogy -országomnak nem varázserő, hanem lemondás adhatja meg boldoglétét. De az -ország java s a Lindóró kiszabadúlása mint lehet összefüggésben -egymással? Így lévén a dolog, meglátását többé nem remélhetem. Innen -erednek aggodalmaim, felséges királyi-herczegkisasszonyok, nékem kedves -leányaim; és minthogy én őtet, az én szerelmetes fiacskámat, a kedves -Lindóró királyiherczegcsét, akkor vesztém el, midőn a rózsák nyílásra -fakadoznak, fakadoznak az én sebeim is új meg új erőben, mihelyt ezeknek -leveleiket nyílongani szemlélem. S mostan Isten véletek! Ne háborítsátok -meg magányom búslakodásait. - -Ezt mondván, beméne az ő hajlékába, mely mivelhogy szemei a sok sírásban -felette meggyengűltenek, eygetlen-egy darab smaragdból vala kivésve; -szemeinek enyhítésekűl levoná ablakinak kárpitjait, és síra keservesen. - -Ő királyi fenségek a herczegkisasszonyok mélyen megilletődve tekintének -egymásra, s kiki szobájába méne, s elzárkozék és siránkozék nyolcz -napig, mint atyjok, a király. - -Május első napján, az nap, melyen a király búslakodásinak vége szokott -vala lenni, a három királyi-herczegasszony megálla az ajtó mellett, s -mindenike egy-egy ajándékkal. Capellidóra arany sisakot hoza, Bianchétta -ezüst paizst, Nérabella vas pallost. S amint a király az ajtón kilépe, -ezek így szólának hozzá: Felséges király, urunk és atyánk megígérénk -neked, hogy segélyedre fogunk lenni, ha hatalmunkban álland, és íme -teljesítjük ígéretünket. A mit itten ajándékba hozunk, az a te kedves -fiadat, a mi testvérünket, visszaszerzi neked. - -Azonban míg ő felsége Paffus király álmélkodó gyönyörűséggel szemlélgeté -lyányainak ajándékait, a három királyi-herczegné ígyen folytatá a -beszédet: - -– Felséges urunk és atyánk, a jóltevő tündér Liliafiámma nekünk -komaajándékúl a mi hajainkat adá, oly feltétellel, hogy ha el nem -nyíretjük, ötszáz esztendő alatt minden tizennyolcz esztendőben megint -újjászületünk és szépek maradunk: ellenben valamikor elnyíretjük, -mindannyiszor életünkből elvesztünk ugyan száz esztendőt, de a miért -elnyíreténk, meglesz. Emlékezel, hogy gyermekkorunkban e -tündéradománynyal már két ízben segélénk magunkon; tudnillik egy -sétálásunk alatt erősen megéhezénk, s mindhárman elszelénk hajainkból -egy fürtöt, hogy egy fánkot kapjunk érte, s másikat egy fazék fris -tejért. Ezt látván a jó tündér, megfoszta bennünket azon hatalomtól, -hogy hajainkat elvágathassuk, míg tizennyolcz esztendősökké leszünk. -Megértvén bánatod okát, elzárkozánk kamaránkba, és minthogy -tizennyolczadik évünket épen most értük el, hajainkat elvágatánk, s -abból neked e sisakot, e paizst és e pallost csináltatánk, hogy öcsénket -visszaszerezhesd. Kérünk, hirdettess turnélyt, s e sisakot, e paizst, e -pallost tedd ki díjúl. A ki a sisakot fel tudja tenni, a ki e paizst -elbírja, a ki e pallost felrántani erős leend, az a te fiad, az a mi -öcsénk lesz. - -Király ő felsége megölelé herczegasszony leányait, s mindeniknek -homlokát megcsókolá nagy tüzesen. S legottan előhívatá országának minden -művészeit, s egy üveghegyet fúvata velek, mely felérjen szinte a -herczegkisasszonyok erkélyökig. Felül azon volt letéve a sisak, a paizs -és a nagy szablya, s az egyik herczegasszony mellette álla meg, -kiosztani a díjt. Száz nemes úrfiak pedig, ugyanannyi grifmadarakon, -széllyel szágúldozának ugyanannyi országokra, s bajra szólítának fel -minden herczegeket és lovanczokat, és mind, mind, valakiknek turnélyozni -kedvök érkezhetnék. - -Sok ezer mértföldekre hemzsegének most a teménytelen sokaságú emberek, -minden országútakon, szerencséjöket próbálni a turnélyban, mert kiki -magát tekintette legvitézebbnek, s úgy hüvé, hogy a király elveszett -fiacskájának ő fog ismértetni. S történt, hogy az egyik országúton három -lovag összetalálkozék: egyik sárga paripán, vont-aranyba öltözködve; -másik fejér lovon, s ennek fejér vala öltözete is; harmadik alatt fekete -ló lépdelgetett, mint a legsötétebb éj, s vas volt derékvasa, karvasa és -czombvasa. Elismerék egymást, hogy ők három szomszéd, egymással -barátságban álló király gyermekei, s összebeszélének, hogy együtt mennek -tovább, útjokon. - -Látá a gonosz tündér Fanferína, hogy meg nem gátolhatja az ifjú herczeg -Lindóró felfödöztetését; de legalább a három királyi lovanczot akará a -turnélytól elvonni, mert tudta, mily szándékkal jőnek, s ismerte -barátságukat a Paffus házához. Estve vala, midőn a három herczeg egy -erdőbe ért. A gonosz Fanferína azonnal felszállott, s amint kiterjeszté -palástját, legottan elalvának a csillagok, felhők tornyozódtak felhőkre, -s a homályt homály terhelte. Ki-kinyújtá nyelvét, s szüntelen -szikrázának a fellegek; pökött, s azonnal ömlött az eső, harsogva mint a -Vág a Karpát hegyeiről; három foga közzűl, melyeket szájában még -meghagya az öregség, kitörte az egyiket, s ellökte a felhők közzé, s jég -omlott mindenszerte igen nagy darabokban, s kemény mint a márvány. A -három herczeg kísérői barlangokba rejtezének; de a királyfiak kivonák -kardjaikat, s oly ügyesen villogtaták mindenfelé, hogy a jég közzűl őket -és lovaikat egy szem sem érheté. A mennyköveket pajzsokon fogdosák fel, -s azok szétpattogának minden kár nélkül. S oly könnyűk valának lovaik, -hogy midőn útjok a legmélyebb patakokon ment is keresztül, a vadzajgású -csermely feljebb nem ére bötykeiknél. A mennykövek csattogásai, a -hegypatakok harsogása, az ordító, visító széldüh, az aggtölgyek -recsegései közt három kívánatos zengés hallatá magát, s bátorítá, hogy -folytatnák menéseiket. S a kívánatos három szózat ugyanannyi csillár -szava volt, melyek most lovaik füle közzé szállának, hogy világot -tartsanak útjokra. A három királyfi bátran folytatta volna útját e -segély nélkül is, de most annál biztosabban menének, keresztül a vastag -sötéten, egy pislongó világ felé, mely a csalit közzűl előbb ugyan igen -szűken, tovább tisztábban, mindinkább meg inkább csillámlott feléjek. Az -egy szénégető kalibája volt. Az öreg elikbe jöve, üdvözlé őket, kérte, -vennének szállást szegény fedele alatt, s lovaikat eresze alá kötötte. A -királyfiak elfogadák szívességét, s bemenének a kalibába. - -– Uraságtok nem veszik rosz néven, hogy egy kisség elfordúlok, mondá -nekik az öreg; én a lovakhoz látok; a vacsoráról babám fog gondoskodni. -Ha ficzkóm itthon volna, rá bíznám a lovakat: de az ment, mihelyt -háborgani kezde az ég; abban leli kedvét leginkább, ha villog, csattog. -Azt gondolná az ember, hogy érti a mennydörgés beszédét s ismeri a -villámok betűit. - -Kimenvén a két öreg, hogy dolgaikhoz lássanak, a három királyfi -neki-erede a beszédnek. - -– Én nem azért jelenek meg a turnélyban, hogy magamat a Paffus király -fiának ismértessem, mondá az Aranyherczeg; nekem kedvesebb az én atyám -mint széles e világnak minden egyéb atyja, s beérem magam’ az ő -országával; de szívem lángol a világszerte híres Capellidóra királyi -herczegkisasszonyért, bár azt még eddig soha nem láttam. - -– Engem is hasonló czél vezet ide – mondá most az Ezüstherczeg; s -királyiszékemre az én jobbomon csak a szép Bianchétta léphet fel, s nem -semmi más királyi gyermek széles e világon. - -– Én pedig Nérabella herczegkisasszonyért lángolok, mondá a Vasherczeg; -s kezet csapának örök barátságra, felfogadván, hogy egymást minden -igyekezeteikben híven fogják segéleni; és hogy ők, megnyervén majd a -három királyi-herczegkisasszonyok hajlandóságát, azon szerint élnek -majd, mint három egymást szerető sógorokhoz, barátokhoz illik, örökkön -örökké. - -– Jó estvét, nemzetes királyfiak! én segédetökre leszek; monda most -valamely szózat. A királyfiak körül tekingeték magokat mindenfelé, -jobbra, balra, s íme, egy csudaalak ötlött szemekbe – egy törpe valami, -oly igen kicsiny, hogy homlokával alig érte fel az asztal szélét; három -lábú, melynek egyike emberláb vala, a két másika szarvasláb. Hátából két -szarvastürök nőtt vala, s csak egy karja volt; másika helyett -bagolyszárny nőtt ki vállából. - -– Ki vagy, te piczi teremtés? kérdé a Vasherczeg. - -A törpécske megfogá fejét jobb kezével, s feltevé az asztalra. A -fejetlen törzsök fel s alá járdogált magának a házban, a fej pedig -felele a kérdésre. - -– Én pensionált lélek vagyok – ugymond. Elébb komornok valék a varázs -Zoradúró mellett, s deli termetű, igen szép arczú. A gonosz tündér -Fanferína megkapott, s szarvassá s bagolylyá akara változtatni -egyszersmind. De köszvényes lévén, s ennélfogva magnetizáltatván -magamat, több erő vala bennem, mint a mit Fanferína gondolt vala, s így -az általváltoztatás neki csak félig sűle el, s a félig szarvas, félig -bagoly helyett az leve belőlem a mit láttok. Uram nem tarthata meg -tovább szolgálatjában, mert azok a finnyás tündér dámák, kik olykor -látogatásként járának hozzá, nem szokhatának látásomhoz. Erdőmesternek -neveze tehát e jószágában, s most félig-meddig nyugvó állapotban vagyok. - -– S mi a fizetésed? kérdé a három herczeg. - -– Nem sok; de én bölcsebb vagyok a Görögország híres hét bölcseinél, s -kevéssel is beérem magamat. Pénzfizetésem nincs, de van asztalravalóm. -Hét mennykőfergeteg; hat kila gesztenye, de melyet magamnak kell sütnöm; -hat tuczet asszú szunyog; fél oldal krokodilsüldő; italnak két -passzát-szél; öt font napsúgár a téli éjszakákra, nyárára egy felleg, -porköpenyegűl. Ellenben mind ebből altiszteimet is ki kell tartanom, s -férgeimet, bogaraimat, s ezek töméntelent megesznek. Az a három csillár -is, mely benneteket ide kalaúzola, az én cselédem. Érdemlettek tőletek -egy kis borravalót, mert éhhel-holt legénykék, s feleségesek, -gyermekesek. - -– S mit adhatunk nekik? mire van szükségök? – kérdé az Ezüstherczeg. - -– Pénzt, felele a fej az asztalon. Az ércz’ galváni kecse a lelkekre is -elhat; de épen ezért, a mit nekik adni fogtok, egynemű ércz ne légyen. A -világítás díja közönségesen négy garas, de uraságok tetszésök szerint -adhatnak. - -A három királyfi egyszerre nyúla zsebjébe, s számlálatlan adák a mit -kimarkolhattanak. - -A fej vigyorga örömében, s a törzsök tapsra csapá együvé kezét, -szárnyát. Ekkor mondá a fej: Sokáig vártalak benneteket, mert egy -izenetet bíza rám Liliafiámma tündér; de bosszankodom önmagamra, kiment -az eszemből. Meleg vala az idő, s én szomjúztam; saját mennydörgésim -régen elfogytak, s angáriám még messze van; így megörűltem a Fanferína -viharának. De el kelle nyelnem egy-két villámot túl azon a mit szomjam -kívánt, vagy talán mohón találtam inni, mert az ital fejembe ütött; -azért tettem asztalra a fejemet, hogy nyugodja ki magát. Elég az hozzá, -hogy nem jut ugyan eszembe az izenet; arra azonban emlékezem, hogy -négyen kell lennetek, ha azt akarjátok hogy szerencsével víhassatok meg, -és hogy még ma kell feltalálnotok azt a negyediket. De erővel vagy -csábítással vonni közitekbe azt nem szabad; úgy lesz jól a dolog, ha -önkényt áll mellétek. A tündér megnevezé azt a negyediket, de símán -elfelejtém. Sok szerencsét dolgotokhoz. - -A kéz a fej után nyúlt, s feltette vállai közzé, s a csudaalak az ajtón -kikotródott. A királyfiak utána mereszték szemeiket. Láták mint -kortyangatja a fel-fellobbant villámokat, s hogy azzal az erdő sötétébe -vonta magát, s eltűnt. - -A szénégető fia azalatt fel és alá futkározott az erdőben, s a -mennykövek szikrázásival múlatgatá magát, s azoknak ropogásaival; mert ő -bátor vala, mint egy fiatal oroszlán. S a hegyek vápáiban most egy -valamely nyögés csapta meg fülét. S minthogy ő nem csak felette bátor, -hanem felette jószívű is vala egyszersmind, lebocsátkozék a -szirtcsúcsokon, s ment, hogy kisegítse a szenvedőt. Ló nyöge ott, nem -ember. - -– S te nyögél oly nehezen? – kérdé a legény. - -– Én, felele a ló; kérlek, oldd ki lábam’ a hurokból, melybe tévedtem, s -sohasem hagylak el szolgálatodért. - -A legény lehajlott, de semmi hurokra nem talált. - -– Tündér-hurok, mondá a ló; holdvilágnál fejérített pókfonalból szőve, s -embernek csak tündérfény mellett látszható. Fortyogásom felé nyújtsd ki -bal kezedet, s nézz még egyszer első lábomra, s old ki a hurkot, mihelyt -meglátod. - -Az megtevé a mit a ló kívánt. A ló tüzet fortyantott, s a legény öt ujja -úgy égett, mintha öt gyertyát gyújtottak volna meg. A legény -csudálkozott kis ideig a dolgon, de jobjával megoldá a hurkot, s ezt -mondá a lónak: Én téged minden ígéreted nélkül is kiszabadítottalak -volna, de ha megmaradsz nálam, annak ugyan örvendeni fogok ám, mert te -gyönyörű paripa vagy. - -A ló alig érzé szabadon magát, s a legény ujjai nem égtenek többé. - -A ló most a legényhez: Szökj fel a hátamra. - -Azalatt, míg a szénégető kalibája felé menének, a ló így szóla: Én tátos -vagyok, s régi barátomat, az Alexander híres Bucephalusát, akarám -meglátogatni, ki nem holt meg, bármit mondjanak a historicusok. -Vigyázatlanságból léptem a hurokba, s ott veszék vala nélküled, mert a -hurkot vagy csak az oldhatja fel a ki vetette, vagy egy még ártatlanúl -maradt lélek. Így én tiéd maradok valamíg ketten élünk. Tanácscsal, -cselekedettel, szolgálatodra fogok lenni; csak azt kötöm ki, hogy -kilencz napig senkinek meg nem mondod, hogy tátos vagyok. Ember azt meg -nem sejti, a lovak közt sem pedig egyéb mint a legnemesebbek. - -Elérének a kalibához, s a legény az eresz alá vivé lovát, s mint nem -álmélkodék el, midőn a herczegek paripái egyszerre hogy a tátost -megpillanták, lehullának első térdeikre, s úgy tisztelgeték azt. Ez így -szóla hozzájok: Keljetek fel; nem akarok ismértetni. A három paripa -azonnal felállott, s úgy teve mintha pajtások volnának. - -– Jó öreg, ez a szép ifjú a ked fia? – kérdé az Ezüstherczeg a -szénégetőt, midőn az belépe hozzájok. - -– Nem az, felele; rendesen akadtam hozzá. Egy estve szekeremre akarám -rakni szenemet, s egy gyönyörű asszonyszemély, talpig fejérbe öltözve, -elméne a szekér mellett. Megszólítám, vigyázna öltözetére, mert az -foltot kaphatna szenemtől. Az asszony csak egyet mosolyga rám, de nem -szólott, azonban szenem a szekeren fejérebbé vált a hónál. Míg itt hol -szenemet, hol az asszonyt nézem, az egy liliomot vona ki kebeléből, -nekem nyújtotta, s így szólott: Tedd fris vízbe, reggel megnyitja -kebelét. Láss gondjához annak a mit benne találsz. Az egykor áldást hoz -rátok, mikor tőletek ragyogásában viszik el. E szóval eltünt előlem. - -Megtevém a mit hagyott. Másnap a virágot gondosabban tekintettem meg, s -e gyermeket találám kelyhében. Én is, feleségem is megszereténk; úgy -nevelénk mint tulajdonunkat. A mai napig senki nem teve kérdést eránta, -s amint látszik, örökké nyakunkon marad. - -– Micsoda? kérdé az ifjú, s én nem a ketek gyermeke volnék? Úgy ma nem -hijába találtam egy lovat. Kimegyek a nagy világba, s felkeresem -szüléimet. Szép uraságok, kérlek, vigyetek magatokkal. - -A királyfiaknak tetszett a szó, s az Aranyherczeg így szóla a -szénégetőhez: Látja ked, hogy a szép fejér asszony igazat monda. Mi -mindhárman királyfiak vagyunk, s akarjuk, hogy jőjön velünk a legény. -Nagyobb ragyogásban tőletek nem mehet el. - -Az ifjú magán kivül vala örömében. - -– Én lovamra veszem, – mondá az Ezüstherczeg. - -– Arra nincs szükség, felele a legény; ma egy lovat találtam az erdőben; -az engem elbír. - -Az öregek nem ellenkezének. A királyfiak egy-egy patkószöget adának neki -a szállásért. - -Rendes adomány – gondolá magában a két öreg; s azok ezt veték mellé: -Elmaradánk embereinktől, s egyebet nem adhatunk. De ha lemossátok rólok -a mocskot, mert tegnap nagy sárban járánk, látni fogjátok, hogy a szögek -feje gyémánt. Mindeniken megvehettek egy falut. - -A kelő nap őket már útban látta; a dél a Paffus király városában. - -A királyfiak a legtávolabb hostáton vettek szállást, s nem is láttaták -magokat, de a szénégető legénye bejárá a városnak minden utczáit, -zugait, csudálni a nagy dicsőséget és ragyogványt, mely azt most még -inkább töltötte el, mint egyébkor. Mert már holnap kezdődött a -nyargalás, s a felgyülekezett lovanczok teljes fényességökben tarták -pompás menésöket végig a városon s a királyi lak körül. Trombita- és -sípcsengések tölték el a levegőt, hol tábori harsogásban, hol szelídebb -zengésben, éreztetni akarván, hogy ők bíznak magokhoz, s remélik a -boldogító jutalmakat. A lovanczok nyerítő paripájokon követék a -csengést, bongást, kísérve gazdag öltözetű cselédjeiktől. Gyöngyök, -gyémántok ragyogtanak mindenfelé, s oly nagy vala a becsétvesztett -gazdagság, hogy senki sem találtaték, ki felszedje az aranypatkókat, mik -a lovanczok cselédjeinek paripáikról lehullottak. Az ácsorgók tekintetei -röpkedve szállongtanak végig a renddel-gazdag zavaron, s a szem képtelen -vala széllyelpillantani a pompán, annak teljességében. - -De annyi ragyogás, annyi fény, mint a mely akkor tűnt vala fel, midőn a -lovanczok egyetemben jelenének meg, sohasem vala egybegyűlve, miolta a -világ világ. Mintha fényes délben látszhatóvá váltanak volna a -csillagok, mintha angyalok szállottak volna a földre, s a nap súgárit -vették volna öltözetűl, olyanok voltak a szemnek. – De miért fordúl el -most minden pillantás, és miért emelkedik felfelé? miért némúla el a -sokaság, s miért fakad egyszerre tízszerte nagyobb örvendezésekre? – A -király mutatja magát tiszteletes felségében, s körűle leányai, ékességek -nélkül. Ki is ékesítené az eget? – De minden szíven e gondolat futa -végig: Oly kimondhatatlan szépek ők, hogy egy kegyes pillantatok elég -egy egész hosszú élet minden nyomorúságait a legteljesb boldogsággá -változtatni. - -A pompának már régen vége vala, s az éj elkezdé útazását, végig a -világon. A felizgatott sokaság azonban még mindég tolonga utczákon és a -palota körül, midőn a hajnal felkele, s a nagy ünnep várása a népet -kikapá bolygásaiból. - -Háromszáz ezüst trombita vala kitéve a vár fokain. A reggeli szellő -feléleszté őket, s harsogások összevegyűlt ugyanannyi száz arany -eólhárfa szelíd zengésével. S valami élt és mozgott, méne a vár felé. - -Az első, ki az üveghegy aljánál foga állást, az Aranyherczeg volt. -Nyugtalan vágygyal pillantgatott fel az erkélyre, hol Capellidórának -kelle megjelenni. Ezer meg’ ezer lovanczok léptek elő; százezer meg’ -százezer nézők tolták, sűrű csoportokban össze magokat, midőn a -herczegasszony végre megjelent, s az Aranyherczegnek úgy tetszett, -mintha élete csak e pillanatban kezdődnék, A herczegasszony is meglátá -őtet, s így gondolkozék: Oh, ha ez volna testvérem! – Mint igyekszének a -felgyülekezett lovanczok megmászni az üveghegyet, arra nem is ügyele. -Némelyikének lova rá sem meré tenni lábait; némelyikének elkezdette, de -alig teve egy-két lépést, s azonnal hátrasíklék. Öt hat feljuta -közepéig; még kevesebb szinte az erkélyig ére fel, de ott borzadás -szállá meg lovaikat, vagy magokat fogta el a szédelgés; mert a hegy -csúcsán le vala terítve egy sötét üvegtűkör, sok ölnyi szélességű, s -vékony mint a papiros, betarkázva garbonczás jegyekkel, s alatta -rettenetes mélység ásítozott. Füst gomolyózék fel belőle szüntelenűl, s -a tükör alól ki-kicsapó láng nyársakat, kaszákat s egyéb gyilkos -szerszámokat mutata kétes világban a falakon. Capellidóra herczegasszony -mindég úgy hitte, hogy az Aranyherczeg már kezdi a menést, de azt hijába -reménylette. Megszólalván estve az ezüst trombiták és az ezüst -eolhárfák, s jelentvén hogy a mai innepnek vége vagyon, búsan tére -szobáiba, az Aranyherczeg pedig távol szállására, s ottan magát -néki-ereszté szerelmes andalgásinak. - -Midőn másnap trombitaszó jelenté ismét az ünnep kezdetét, az -Ezüstherczeg megálla az üveghegy mellett, s sok ezer lovancz és sok -százezer néző gyűlt össze, mint az első napon. S amint Bianchétta -herczegasszony láttatá magát, az Ezüstherczeg épen úgy jára mint az -Aranyherczeg járt vala tegnap, s Bianchétta ezt úgy ohajtá testvérének, -mint Capellidóra ohajtotta volt az Aranyherczeget huszonnégy óra előtt. -A lovanczok hijába vágtatának az üveghegynek; de az Ezüstherczeg meg nem -mozdúlt, noha Bianchétta nagyon reménylé, hogy paripájának sarkantyút -fog adni. Midőn az ezüst trombiták megszólaltak, szomorúan tére -szobájába, az Ezüstherczeg pedig távol szállására, hol magát -néki-ereszté szerelmes andalgásinak. - -Harmadik nap ismét minden lovancz szerencsétlen vala, mely fel akara -vágtatni a hegyre. Nérabella herczegasszony is a Vasherczeget ohajtá -testvérének, ahogyan két nénje az Arany- és az Ezüstherczeget. De a -Vasherczeg napestig a Nérabella herczegkisasszony csudálgatásában -tespedett el. S akkor visszaméne távoly szállására, hol magát -néki-ereszté szerelmes andalgásainak. - -Ellenben a herczegkisasszonyok oly sok beszéddel beszélgetének a magok -képzelt testvérek felől, hogy végre magok is megérték hogy mindenike -mást gondol, s kettejének meg kelle csalódnia. Csudálatos gondolatok és -érzések közt állának meg most az erkélyen, s mindenike így sohajta -magában: Adnák a szent egek, hogy ne volna való a mit gondolok! - -Már kilencz nap tartott a turnély, s annyi lovanczok közzűl egy sem vala -szerencsés az üveghegyre feljutni. Tízedik nap már egy sem jelene meg -egyéb a verőczénél mint az Aranyherczeg. Néhány óra tölt belé, s hijába -várakozott. Ekkor sarkantyú közzé fogta paripáját, s mint a sebes nyíl, -a hegy tetőjén álla. A herczegkisasszony reszketett hogy lova el talál -síklani, hogy megfordúlhat, és hogy magának az Aranyherczegnek nem lesz -elég bátorsága felvágtatni az erkélyig, s keresztülszöktetni a sötét -tűkrön. De ímhol a herczegkisasszony előtt áll, átveszi kezéből az arany -sisakot, vágtatva megyen le a hegyen, s nyargal a sokaság tapsai s -csudálkozási közt. - -– És így csakugyan testvérem, mondá félig örűlve, félig szomorkodva, az -aranyfürtű herczegkisasszony. - -Épen így nyerte el másnap az Ezüstherczeg a Bianchétta kezéből az ezüst -paizst; épen így harmadik nap a Vasherczeg Nérabellától a pallost. - -A három királyfi másnap a magok csöndes szállásaikon összebeszélének, -hogy a következő nap meg fognak jelenni Paffus király előtt, hogy -kijelentik elfogyhatatlan szerelmöket annak herczegkisasszonyai eránt, s -fogadást tesznek, hogy bejárnak tengert, földet, a világ végeig, míg -rátalálnak arra, kit e sisak, e paizs, e pallos illethet. S a -szénégetőének gondolt fiú ímhol jő, nagy sebességgel, nagy sikoltással: -Királyfiak! fel hamar! rántsátok elő kardotokat! elő, elő, a királyi -kertbe! a herczeg kisasszonyok veszélyben forganak; lovamtól tudom azt. - -S a királyfiak felszökelnek, mennek, s már a kertben vagynak. - -S úgy vala amint a ló mondá; a herczegkisasszonyok veszélyben forogtak. -A pacsirta, mely régebben meggyőzte a hét ölyvet, ismét megjelent, s -űzőbe vevé Capellidóra herczegkisasszonyt. De amint meglátá az -Aranyherczeget, ennek feléje fordúlt, s mindenik tollából egy-egy tüzes -golyóbis szálla az Aranyherczeg felé. Bianchétta herczegkisasszonyt -csalánok fogák körül. De a mint közelíteni érzék az Ezüstherczeget, -villámokká váltanak leveleik, s azok egyről-egyig az Ezüstherczeg szíve -felé valának erányozva. Nérabella herczegkisasszonyt hangyák támadák -meg. De amint a Vasherczeg közelíte, minden hangya pánczélos gnómmá -változva, hat kézzel, s mindenik kezében hat szablyával, méne néki. -Elkezdődött a véres csatázat. A herczegkisasszonyok örömest elvágták -volna hajaikat, de nem volt velek olló; azonban, nagy vígadásokra, -győzni láták a királyfiakat. Pacsirta, csalán, hangya elölve, -összemetélve terűltenek el előttök, a királyfiak pedig térdre hullának, -megvallák a herczegkisasszonyoknak szerelmeiket, s kijelenték, hogy a -következő nap Paffus király elébe fognak menni, s esedezni jobjaikért. A -herczegkisasszonyok nem felelének, hanem fogák a kardokat, s mindhárma -elszele haja közzűl egy-egy fürtöt; abból gyűrűket kötének, s felvonták -a királyfiak ujjaikra, hogy ezek sokáig élhessenek, ők ifjak és szépek -maradhassanak. - -A királyfiak visszatértek szállásaikra, s még távolyból láták hogy -szállások előtt valamely ragyogó, tündöklő, csillámló lovancz áll. Az -nem más vala mint az az ifjú, kit a szénégetőtől elhoztak. Ennek kedve -jöve fegyverbe öltözni s segélyökre lenni urainak; s minthogy nem kapa -egyebet, azt vevé magára, a mit a három királyfi díjúl kapott az -üveghegyen. S ó csuda! az arany sisak egészen olyan vala, mintha fejére -volt volna szabva; az ezüst paizs, mintha baljára készűlt volna; s a -szörnyű pallos minden égszak felé szórta kezében villámait. Tátosa -térdre hullott előtte, hódolásként a feltalált királyfinak. A három -herczeg vinni akará a várba, de a tátos nem engedte. Őneki is föl kell -vala nyargalni az üveghegyre, s utána még nagy veszély incselkedik, -ugymond. - -Ekkor félreszólítá a maga királyfiát, s ezt mondotta neki: -Királyi-herczeg barátom! holnap, midőn felnyargalsz királyi -herczegkisasszony húgaidhoz, egy undok csuda jövend felém, s az nem csak -erősen erős, hanem erősen ravasz is egyszersmind. Készítsd magadat és -engemet a legrettenetesb tusához, s higyj nekem, még felette kétes, mi -győzünk-e vagy az. Végy hét bivalybőrt, s engem varrj belé. Azután végy -egy iccze árpasert; egész éjjel tartsad Márs planéta felé fordítva, hogy -a ser annak szikrázásai alatt destilláltassék. A ser el ne maradjon, és -mikor majd lankadni tapasztalandasz küzdésünkben, töltsed azt job -fülembe. - -A királyfi szavát fogadta. - -Reggel ment, s sógorai, a három herczegek, együtt mentek vele. S amint a -király, s a három herczegkisasszony, s a felgyűlöngött egész sokaság -meglátá az ifjat, fején az arany sisakkal, balján az ezüst paizszsal, -oldalán a vas pallossal, mingyárt tudták, hogy az a régolta megholt -Lindóró, és minden nagy örvendéssel örvendett az ő szivében. Lindóró -királyi-herczeg pedig lassandan ballagdála a maga kedves tátosán, s -köszöngete a sokaságnak, jobra, balra. S most elére az üveghegyhez. - -Alig ment tíz tizenkét lépést a hegyen, s egy mindeddig senki által nem -látott ló mellette kezde lépdelgetni, mintha ő is hozzá tartoznék. A -lónak minden léptével egy-egy szeme nőtt, míg egyszerre ezer szemmel -pillanthata reá, s mindenik szemöldöke hosszú volt, s éles mint a kasza. -Pislongott szüntelen, s amint szemét behúnyá, egyszerre vághatott volna -le egy vastag tölgyramaszt is. S a ló hátán egy irtózatos halálcsont -űle, hét szünet nélkül forgó szarvastürökkel. Rettenetes tusa kezdődék a -két ló és két lovancza közt. Lindóró királyi-herczeg viaskodva tolakodék -mindég feljebb, mindég feljebb; de keresztülvagdalva látván a hét -bivalybőrt, kapta a palaczk sert, s azt hirtelen a lankadozó tátos -fülébe töltötte. Ekkor az képzelhetlen erőre gyúlasztva, egy szökéssel -repűlt által a sötét tűkörtáblán. Az undok halálcsont utána szökelle, de -lovának hátulsó lába a tűkörre talált hágni, s az ezer meg’ ezer -darabokra roppant, s a ló, s hátán Fanferína tündér – mert a holtváz nem -más vala, mint ez a gonosz – a feneketlen mélységbe rogyott, míg Lindóró -királyi-herczeg kimondhatatlanúl boldog atyjának, s őtet -kimondhatatlanúl szerető három húgának karjaiba dőlt. - -Paffus hatalmas király azonnal eltökélé, hogy fiát, a kedves Lindórót, -megkoronáztatja, leányait pedig kiházasítja, s oly fényben, milyet -mindeddig szem nem látott. Fejedelmi szokás szerint, a koronázás és -menyegzők ünnepét azoknak királyi megjutalmazásaikon kezdé, kik -érdemeket szerzének a Paffus-háznak nyújtott nagy szolgálat által. A -Lindóró dajkája, miolta a Vasherczeg a hangyákat elölte, ismét -feléledvén, azon megkülönbözéssel tisztelteték meg, hogy minden fényesb -udvari ünnepeken mesterségesen készűlt hangyabolyt viselhessen fején, s -maga és maradékai örök időkre, hogy a hangyává-változás napján az akkori -koronaherczegnek egy tál hangyapástétomot nyújthasson be alázatos -tisztelettel. A tátos nemességet nyere, „de Zabföld“ praedicátummal s -egy uradalommal, hol száz telkesgazda az esztendő minden szakában -szántsa, vesse, arassa a lónak legkedvesb termést. - -A várban állott a nagy vígasság, s egyszerre szokatlan fény töltötte el -a királyi udvart. Minden szem álmélkodva tekinte föl, honnan eredhet a -szokatlan fény. És íme egy csillag ereszkedék le az ég boltozatjáról, s -Liliafiámma tündér és a varázs Zoradúró a csillagban űlének. Minden térd -meghajlott a kegyes tündér és a jóltevő varázs előtt. A varázs felkele, -s így szóla: - -– Hogy Lindóró királyi herczeg él, azt köszönjétek egyenesen Liliafiámma -tündérnek. Midőn őt a kártékony Fanferína liliomlevélre csalá, azt -tüstént megtudá Liliafiámma, mint liliomok királynéja. Ha egy tűzszín -szegfűre csalta volna, nehezebben szabadúlhata vala ki fogságából; de a -liliom királynéja a gyermeket egy liliom kelyhébe rejtve vitte a -szénégetőhöz; elsüllyeszté egy bódító álomba, mely őtet minden -visszaemlékezéstől megfosztotta, s azt tevé, hogy a gyermek magát a -szénégető fiának higyje. A többit tudjátok. - -S most Liliafiámma szólala meg: Ha kívántok valamit, adjátok előmbe, -mert engem sokáig nem fogtok látni. Szándékom az, hogy házasságba kelek -az én barátommal, a varázs Zoradúróval, s nehány évezeret a föld -közepében, a házasélet csendes örömei közt, töltök el. Menyegzőnk -vacsorája kész; kéményünk, a Vezúv, füstölg; és így hamar! - -A három királyleány elébe lépett, s így szóla: Te csudaerőt rejtél -hajainkba, s mi adományodnak már, jól is, roszúl is vőnk hasznát. Ne -neheztelj, és ne tekints gondolatlanoknak, ha mi e csudaerőt ma, ily -nevezetes napon, utólszor kívánjuk használni. Mi öröm lehetne nekünk és -királyi férjeinknek, ha száz esztendeig élnénk, ifjak mindég és mindég -szépek, de gyermekeink egymás után hullonganának a sírba, unokáink és -kisunokáink pedig közöttünk forognának, inkább hasonlítva atyáinkhoz -mint maradékinkhoz? mi öröm lehetne azt látnunk, hogy körűlünk öröm és -boldogság virítanának, ha országaink lakosait inség nyomná? Vedd vissza -kegyedet, s eressz az élet közönséges sorsára. Engedd ennek helyébe, -hogy mindég azt akarjuk a mi népeinket boldoggá teszi! - -S a három királyleány lemetszé varázserejű haját, s áltadá azt -Liliafiámma tündérnek, s a három királyfi örömmel szorítá őket -szerelemben habzó kebelére. - -S mostan a nagyhatalmú Zoradúró szólala meg: Ezek szerint a -Százévi-Varázskalendáriom jövendőlése teljesedésbe ment, hogy ezen -ország lemondás által jut boldogléte főpolczára. Teljesítve vannak -ohajtásaitok, s kezeitekben minden eszköz, végrehajtani a mit -föltettetek magatokban. A mely leány kész szépségét s ifjúságát mások -boldogításának áldozatba hozni, az tündér; ezt mondja a Szellemország -törvénykönyve. Vegyétek vissza tehát kezeimből hajaitokat, mint -ugyanannyi varázsvesszőket, s boldogítsátok férjeitek, atyátok és -testvértek országát. - -S amint a herczegkisasszony Capellidóra az arany, Bianchétta az ezüst, -Nérabella a vasvesszőket áltvevék, nemlátott zengzés hallatá magát a -légben, milyet még fül nem halla, s három aranyos prémű felhő szálla -alá, s elkapá a herczegnéket s királyi férjeiket. - -Mi történt tovább, mint éltek az itten nyert hatalommal, mely -szerencsések voltak napjaik, mint boldogíták országaikat, nem tudjuk -elmondani. Annyit azonban nagy bízakodással állíthatunk, és az semmi -kétséget nem szenved, hogy a győzhetetlen, nagydicsőségű, nagykegyelmű -felség, Paffus király, Lindóró koronaherczeg ő magassága, valamint -Capellidóra herczegkisasszony is, s mátkája, az Aranyherczeg, s -Bianchétta herczegkisasszony, s mátkája, az Ezüstherczeg, s Nérabella -herczegkisasszony, és mátkája, a Vasherczeg, élnek s fris és ép -egésségben vannak, ha tudnillik – minden regéink szokott vége szerint – -meg nem holtak. - - - - -A VILIK TÁNCZA. - -Lángoló szemekkel tekinte Oroszlánkőnek kevély ura várának fokairól az -út felé, mely, lecsavarodva a hegyoldalon, végig futja a keskeny -völgyet, s Trencsénnek tartva, mindenhol a Vág partjain, lakosoktól -hemzsegő lapályokba ér. Épen most szöktete ki a várból egy deli termetű -ifju, s kedvére ereszté délczeg lovát, élte vídám érzetében. – Hah! -kiálta a vár ura, vadon kaczagván, s int egyik cselédjének, hogy -gyermekét, Emelkát, szólítsa elő. - -Ahogyan fekete felhők közzűl a szerelem szép csillaga mosolyg alá, úgy -lépe a leány atyja elébe. Ez őt némán viszi márványfolyosójára, s: -Látod-e azt – kérdé – a ki amott nyargal, s rá ismersz-e? - -– Igenis, atyám, felele ez, elfogott szívvel s háborgó érzések közt; az -Gyula, a te udvarnokod. - -– Kit utolszor látsz! dörgé az öreg. - -A leányt elhagyák érzései, szemeit homály vonta be, s eszmélet nélkül -süllyede a mélybe, ha atyjának izmos karja el nem rántá. Visszavezeté -szobájába, s áltadá komornái gondjainak. - -Gyula azonban vígan ügete, nem gyanítva mit végzett a haragos. Útja, így -vélé, a Templomvitézinek pöstyéni hospítiumokban végét éri, mert egy -levél vala nála a priorhoz, oly hagyással, hogy azt titkon adja meg. -Vágyott urának megtenni a kedves szolgálatot, s titkos küldetését -bízodalma jeleként tekintette. – Újabb fényben derűlének rá, -szerelmesre, jövendőjének aranyálmai; – mert melyik olvasóm nem gyanítja -már, hogy Gyula és Emelka szeretik egymást? - -A nap hanyatlása felé megállott az erdőben, nem messze már a conventtől, -s várta az elsötétedést, mert senkitől nem látva akart menni a priorhoz. -A nap egyike vala a Május legszebbjeinek. Az esthajnal arany bíbora, az -égibolt fellegtelen kékje, a fülemilék mély érzésű jajai, a fák, a -bokrok, a mezők virágainak kedves illatozása, a gallyak szerelemlehellő -suhogása: mind ez oly lágyan, oly eltelve találá szívét; az egész -világot kebléhez szerette volna szorítani. De most a harangok bús -kongása, közelebb és távolyabb, a csillagok nevekedő tüze, a munkás élet -egyszeri eltűnése, emlékezteték, hogy ideje lesz indúlni. Méne a Vág -partján, dobogó bátor lélekkel, mintha gyanítaná hogy itt valami várja. -S íme feltűnt előtte a monostor, komolyan és hidegen, ahogy olykor az -élet szokott a szerelemben lángoló szívnek. - -Jelt ada, ahogyan meg vala tanítva rá. A serviens felnyitá a vasajtót, -mely csendesen fordúla meg sarkán, s ezt kérdé lassú szózattal: -Szerzetünktől? - -– Nem, felele Gyula; Oroszlánkő urától, a priorhoz. - -– Jó; utánam tehát! - -Doboga lépéseiktől a folyosó, midőn azon végig menének, s most egy kerek -grádicson lépegettek felfelé. A serviens megálla az első ajtónál, s -hármat kopoga, lassú hamar ütéssel. Egy szózat felele belőlről: Magam -vagyok. – A serviens inte Gyulának, s megnyitá előtte az ajtót, s eltűnt -a sötét folyosón. - -Egy régi szelésű karszékben űle a prior, lámpája bágyadt fénye mellett, -mintegy élet nélkül, s úgy néze ki mint a sírkövek márványszobra. Az -ifju közelébb jöve, s a megőszűlt, összegörbedett prior rámereszté -szemeit. Gondosabban elnézvén a mécs gyenge világánál az ismeretlent, -tenyerét végig voná kopasz homlokán, mint azok szokták, kik valamely rég -elmúltat akarnak emlékökbe visszahozni. - -Az ifju áltadá levelét, s a prior, mindég némán még, felbontá azt, s -megolvasta. Arcza mindinkább elborúlt, s szeme a levélbe látszék tapadva -lenni. Oly csendes vala minden, hogy Gyula tulajdon szíve ütéseit -olvashatta volna. - -Sokára megszólala a prior: Neved? - -– Fejérhegyi Gyula. - -– Szüléid? - -– Fejérhegyi Gyéza és Lorándi Eszter; de már nem élnek. - -– Láttasd gyűrűdet. - -– Utolsó adománya elhaló anyámnak. - -A prior halvány arczát gyenge pirosság futá végig. – Inte neki, űlne le, -s így szóla: Elődöm hirtelen hívatott másfelé, s nem marada ideje hírt -adni Oroszlánkő urának a változás felől; hozzá szól a levél. Halljad mit -ír: „Vesztet levelem vivőjének, bizonyos vesztet! felejti, hogy neki -nincs oly fényes születése mint leányomnak, és mégis meri szeretni. -Vesztet! de titokban!“ - -– S szerelem nézi-e a születés egyenlőségét? – kiáltá az ifju. - -– Hallgass! felele a prior; parancsom van a Rendtől, hogy teljesítsem -valamit urad kívánni fog – Gyula lángolva szökött fel űléséről; – de -téged, kedves ifju, nem bánthatlak. Jer, esküdd, hogy a mit tőlem -hallani fogsz, örök titokban tartod. - -Az ifju teljesíté akaratát. - -Szelíd hanggal, melyben a szív régóta rejtegetett lángjai a -leggyengédedebb ömlöngésekben rezgének, mondá a prior: „Menned kell, és -még ez éjszaka! Croatiába küldelek, mesterünkhöz, egy levéllel. Más vala -kirendelve ez útra, de te viszed. Viseld eszesen magadat, s dolgaidat -bízzad az égre. Ha minden elhagyand, én leszek védelmed. - -– S miként érdemlem én ennyi részvétedet? kérdé az ifju mélyen -megilletve. - -– Régen elmúlt időkre emlékeztetsz! felele a prior; ellágyúlva érzem -szívemet. Tol valami, kimondanom neked, a mi még mindég él keblemben, de -ajakimról soha el nem lebbene. Halljad tehát: Kétszer köszönhetd -anyádnak éltedet. Én őtet az ifjuság egész hevével szerettem, szeretem -még ma is, mint vezércsillagomat a sötét éjben. Gyakran látám atyja -várában; de látta atyád is, s szerette, mint én. Ki ne szerette volna? -De mit beszéljem neked szívem kínjait? Nem tűrhetém a habozást, azt az -örök reményt és örök csüggedelmet; egy vetéssel vágyék látni, koczkám -mit adand. Mentem atyádhoz, kijelenteni neki vágyamat. Fegyverneke -előtalála. Épen jókor! ezt kiáltá rám; a vár tele van örömmel; Esztike -most eskettetik Fejérhegyihez. – Gyűrűdet, mely újjodon van, a -fegyverneknek adám, vinné ajándékúl a menyasszonynak; megrántám paripám -fékét, s mentem, merre lovam vitt. A Templáriusok közzé állottam. -Anyádat tőlem a papi áldás, engem tőle a felesküvés zárának el. S ím -egyszer valamely lovancz jelene meg hospítiumunkban, hol valék. Sok -egyet s mást beszéle, mire nem is ügyelék; de midőn anyád felől kezde -szólani, felrezzene szívem. Beszélé, mely fénynyel méne véghez az -esketés; hogy a menyasszony mely szomorú vala menyegzője napján; hogy -csak a magzati tisztelet fogadtatá el vele férje jobját. Minden szava -gyilkos döfés vala szívemnek. Törvényűl tevém magamnak, hogy felőle -semmi hírt ne tudakozzak, s azt történetből sem hallék. Felsőbbjeim a -keletre küldének, megvívni hitünk elleneivel. Küzdéseimben kerestem a -halált, de fel nem találtam. Kevés hete hogy onnan visszajövék, hogy itt -vagyok, s érted örvendek hogy a szaraczének le nem vágának, mert így -megmenthetém életedet. De íme lecsorgott a homokóra; a csillagok tüzei -bágyadoznak; int az idő. Menj; kísérjen védangyalod! És ha majd -gyötrelmid közt roskadozol, s azt hiszed hogy már oda vagy, hogy nincs -többé szabadúlás; jusson eszedbe hogy én is roskadoztam, s Isten -megtarta. - -Az ifju aléltan dőlt a pap karjai közzé. Az csengete, s belépett a -serviens. Gyula tántorogva méne ki szobájából, felszökelle lovára, nem -értve, nem tudva, vele mi történik. Szorúlt szívvel pillanta az felé, -hol Oroszlánkő kevélyen kél ki az alantabb hegyek sorából, s szíve -rettenetes gyötrelmek közt hánykolódott, midőn lovát az ismért útról -kénytelen volt elfordítani az újra, a nemismertre. - -Oroszlánkőn azonban minden nagy csendben vala. Emelka alig tére magához -ájulásából, midőn a pöstyéni priortól hír jöve, hogy az udvarnok, haza -felé térvén tőlök, a Vág árjaiba fúlt. - -Emelka veszélyes betegségbe esék, egyetlen csemetéje a régi gazdag -háznak! A kemény atya keblét rettegések rázkodtaták. Egy szerzetes -hívatott hozzá segédűl, ki érte a gyógyításhoz. Az visszahozá az életre, -de nem olthatá el kínjait. Látszatólag hervadozott a szép virágszál. - -A nyár eltűnt, érkezék és el is szállott az ősz, s a tél egész -sanyarúságában álla be. A báró rengetegei közt tölté idejét, s űzögette -a vadkanokat, s olykor Temetvényt is, hol, amint gyanítani lehete, nem -kis dolgokat forralgatott a hely urával. S midőn így Oroszlánkőn -csendesség vala, midőn a hó sűrű pillékben hullongott, s a homály -szétterjengeté borzasztó szárnyait, s a néma hallgatást egyedül a -fagytól meredező sas vijongásai s a várbeli őrök éjjeli kiáltozása -szaggaták meg: Emelka előszólítá dajkáját. Perczege szenelőjében a tűz, -s a kisasszony eldőle párnáin, Gunda pedig ki nem fáradhatva beszélé a -mit még gyermekkorában Argírus és Stilfrid felől hallott; s hogy a -magyar nép mint jöve ki Ázsiából; hogy Svatoplug tót herczeggel mint -bánának; hogy dicső királyunk szent István és az ő térítői mely csudákat -tevének; s mikor ezeken általesett, hogy a szenvedő szerelmet mely -jutalom várja, s mely büntetés a hitszegőt; hogy sírjaikból a lelkek is -kikelnek, megbosszúlni az elárúlt, megcsalt szerelmet; és hogy a kik ez -életben egymástól eltépetnek, halálok után fognak egyesűlni. - -Emelka, minden historiái között azt szereté leginkább, a mit neki a -dajka a Vilik felől beszéle. Azt Gunda mindég e szókon kezdé: - -Vilinek, édes gyermekem, az oly leányt hívják, ki mátkakorában hal el. A -Vilik szűnet nélkül járnak-kelnek, megállanak éjfélkor a keresztútakon, -s ott tartják tánczaikat. Ha férfit kapnak elő, addig tánczolnak vele, -míg az is elhal, s az osztán a legifjabb Vili mátkájává lesz, ki ily -legény által jut nyúgalmára; mert míg ilyet nem talál, szüntelenűl -borongolnia kell. Így jára nekem is egy ifjabb leánytestvérem. Hányszor -nem láttam szegényt a hold szelíd világában! – S elbeszélé az olvadozó -Emelkának, hogy az mint szerette vala mátkáját, mit nem szenvedett -érette, s mint hala meg keserves kínjai között. Emelka a tündérvilág -regéiben szereté felejteni földi életének nehéz súlyait. - -Közelíte a tavasz, s a báró, amint egy nap Temetvényből jöve, kimondá -leányának hogy ő menyasszony, és hogy Temetvényi a mátkája. Emelka -ismeré atyja hajthatatlan akaratát, s nem szólva méne ki. A kemény öreg -kedvtelve néze ki a Vág völgyére. – Itt, és jobra s balra, meg’ túl a -hegyeken, én vagyok az úr! én és a vőm! – mondá magában. – Emelka mély -szenvedései közt felkiálta az egekre, s kérése meghallgattatott. Színe -mind halaványabb leve, ajka klárizsai eltűnének, szemének kékje elalvék, -hajai, feketék mint a holló, gyűrűzetek nélkül lapúlának el karján és -keblén, mintha oda a halál terítette volna ki gyászleplét. Elhala. – -Atyám! – ez vala utolsó nyögte – megbocsátom hogy Gyulát kitépéd -keblemből! – S ennek csontjaiban megrendűlt a velő. S amint koporsója -bészegezteték, leviteté azt erdejébe, egy barlang mellé, s ott temetteté -el. Maga a barlangba kele lakni, és soha többé szó nem jöve ki ajakin. - -Szokatlan sebességgel hata el a hír kereskedők által Croatiába is, hogy -Oroszlánkő pusztán áll. Gyula a hírre sietett hona felé. – Életem nem -hasonló-e a virághoz – úgy sohajta – mely legszebb tavaszában tapostatik -el? Ám legyen! De hulladozzanak tehát hervadt levelei, hol boldogságom -sorvadozik. Ha az öreg meg nem engedi hogy együtt őrizzem vele a kedves -Emelka fekvőhelyét, öljön meg; én onnan nem távozom! - -Estve ére Oroszlánkő alá, eltikkadva hosszú útjában. Leírhatatlan rezgés -voná a mélytitkú erdő belsőjébe. Zörgés vevé körűl, mint az ősz -lombjaié, midőn szelek kevergetik; szaggatott hangok csapdosák füleit, -mint a gyászoló fülmilék jajai; gyöngéd csillám, hasonló a -fénybogáréhoz, szikrázgatott a sötétben; a hold tele karimában lépe ki -felhői közzűl; a torony órája éjfélt vere, s Gyula a keresztúton állott, -körűlfogva Viliktől. Szelíden emelkedének szózatjaik; szomorgó ének, -eltelve a szív vágyainak bánatával, eltelve ki nem elégített -szerelemmel, folyt ajakiról. S a táncz mindég sebesb leve; a mátkagyűrűk -és a rozmarínkoszorúk ki-kitetszettek; folytak hajfürtjeik, mint a -foszló köd. Az egyik Gyulához közelíte, s karon kapá. Ez rápillant az -árnyékra, rá ismér, s nevén kiáltja: Emelka! Szemébe pillant a leánynak, -s pillantása megmered. Mellyére szorítja a leány, s az ifjú mellye nem -vér többé; megcsókolva, s halva van. - -Az öreg másnap kijöve barlangjából, hogy a völgybe szálljon alá, s egy -rózsatőnél lelé a holt ifjat. Rá ismere szerencsétlen udvarnokára. -Irgalom Istene, bocsásd meg vétkemet! így kiálta fel. Ekkor vállára -emelé a testet, s lyánya mellé temetteté. - -Sokszor jelenének meg álmainak lyánya s veje, ragyogva mint két -hajnalcsillagok, s bocsánatot lövelének rá, s vígasztalást fájdalmiban. - - - - -A KÉT TESTVÉR. - -Egyszer volt két testvér. Természetök nagyon különbözött egymástól: az -egyik szelíd volt és jó, a nagyobbika haragos, irígy. Az ifjabb szerette -az idősebbet, de ez mindég boszantotta azt. Amint annyira megnőttek, -hogy iskolába lehete őket jártatni, atyjok meghala, s ők elhagyák -honjokat, s kimenének széles e világba. Ahol útjok kétfelé vált, -megállott az idősb, s így szóla az öccséhez: Menj te jobfelé, én balfelé -megyek, s légyen az közöttünk a kötés, hogy a melyikünk nagyobb urrá -lesz a másikánál, szúrja ki a másik szemét, mihelyt összeakadunk -egymással. Az ifjabb kérte a nagyobbat, gondolná meg, mely kegyetlenség -volna azt tenni; de az abba nem hagyá, s az ifjabb kénytelen vala -ráállani. Ekkor elváltanak egymástól, ez jobra, az balra, s ez is, az is -iskolát keresének, hogy tanúlhassanak valamit, s így belőlök ember -válhasson. - -Már nehány évekig folytaták a tanúlást, s az ifjabb jól tanúlt, midőn -egy estve kiméne sétálgatni. Messzéről láta jőni egy kocsit, négy szép -szürkével, de ki ül a kocsiban, azt kivenni nem lehete, oly igen sebesen -vágtatának a lovak. Ekkor ezt mondá magában az ifjabb: Ez nagy úr lehet. -– A kocsi elhajta mellette; oda néz, s ráismer a bátyjára. Rákiáltott: -Bátyám! bátyám! mint örvendek hogy láthatlak. – Bátyja megállítá a -szekeret, s látván öccse mely szegény ruhában vagyon, tudakozá: Mi vagy -te, öcsém? – Az felele: Én még semmi nem vagyok. – Én pedig, felele -amaz, tiszttartó vagyok egy nagy úrnál, s látod mely szép kocsim és mely -szép négy szürkém van? Emlékezel, mit végzénk magunk közt, hogy ha -összeakadunk, a ki nagyobb úr lesz mint a másik, vájja ki a másik -szemét. Nézz fel hát a napra utolszor, mert azt ugyan meg nem látod -többé. Az ifjabb felnéze, de nem a napba, hanem Istenhez, s könyörge, ne -hagyná el őtet bajában. Ekkor mondá bátyjának: Ha csakugyan oly -kegyetlen akarsz lenni, hogy elveszed szemem világát: arra kérlek, -bátyám, vezess aztán egy feszűlet alá, hogy imádkozhassam és ott -meghalhassak. Gonosz bátyja ígérte ugyan, de nem vala szándéka megtenni -a mit ígére. Amint kiszúrta szemeit, elvezette azt egy akasztófa alá, s -ott hagyá magára. - -A világtalan most buzgóan könyörge, és sokat. S ímhol repűl három holló -a világnak megannyi részeiről, s leszállott az akasztófára. - -– Beszéljétek elő, mi történt nálatok; azután én is elbeszélem, mi -történt minálunk. - -Egyik holló ezt felelé: A mi királyunk felette szomorú. Egy fája vala, -mely ezüst körtvéket terme; s a király a fát nagyon szerette mind -szépsége miatt, mind hogy körtvéi igen ízletesek voltak. Már hét -esztendeje, hogy a fa nem terem, s ezért ily szomorú a király. - -– S senki sincs, a ki segítsen? kérdé az első holló. - -– De igen, felele a második. A fa tövénél egy varangyék fúra lakást, az -szíjja magába a mi ezüstnek a fába kellene menni. Ha a varangyékot -kiásnák, megölnék, ismét oly gyümölcs teremne a fán mint egykor. De azt -csak huszonnégy gyémánt golyó ölheti meg, még pedig ha mind a huszonnégy -egyszerre lövetik rá. - -A harmadik holló így szóla: A mi királyunk felette szomorú. Fia kiesett -az ablakon, s kiütötte mindkét szemét, s orvosai neki szemet csinálni -nem tudnak. - -Akkor kérdé a második holló: S nincs senki hogy segítsen? - -– De igen, felele a harmadik. Ezen akasztófa tövében egy fű nő; ha azt -rakják fel a király fiának, mingyárt látni fog. - -Ekkor mondá az első holló: Rajtam a sor, s most én mondom el, nálunk mi -történik. A mi királyunk felette szomorú. Valamit talált, a mit meg nem -tud fejteni: egy üveg koporsót, s abban egy nagy szépségű leányt; a -leány napról-napra szebbé lesz és nagyobbá, de soha nem serkenhet fel. - -Akkor kérdé a második holló: S nincs senki, ki segéljen? - -– Nehezen, felele az első, mert a leány történetét senki nem tudja; s ha -volna is, még szomorúbb volna, hogy azt maga nem találta ki. Egy mód -volna segíteni a bajon, s az abban áll, hogy van egy fehér grifmadár, -annak farkából kellene szerzeni egy tollat. Az mindenre felel, a mit -tőle kérdenek. De a fehér grifmadár nem könnyen ád ki tollat a farkából, -s ki merne közel menni hozzá? – E szóra a három holló felröppene, s arra -felé szállott, a merre magának tetszett. - -Amint a világtalan nem hallá őket többé szólani, ledőlt a földre, s -előveve egy fűvet a másika után, ahogy egyike vagy másika kezébe -akadott, s mindeniket rátette szemére. Ezt gondolá magában: Talán -ráakadok arra a sok között, melyet a hollók emlegettek. S ezzel együtt -ezt is gondolá: Ha fellelem azt a fűvet, egész életemben könyörűletes -leszek az eránt, a kit bajban fogok látni. Amint ezt gondolá el, egy -fűvet szakaszta ismét, rátette két szemére, s – látott! Akkor hálát ada -Istennek, hogy visszakapá szeme világát, s felkölt, hogy segítsen a -három királyon, kik felől a hollók beszélettek. - -Legelőbb azt éré, a ki az ezüst körtve miatt szomorkodott. Egyenesen -méne az udvarhoz, s be kívána eresztetni. - -Akkor rákiálta az őr: Ki vagy te? – Azt felelé hogy ő kertész. - -– S mit keresel? - -– Én ezüst körtvét akarok termeszteni. - -– Másféle emberek is voltak itt már mint te vagy, és még sem tudtak. De -minthogy itt vagy egyszer, csak menj tehát! - -Belépvén a palotába, mélyen meghajtotta magát, s így szóla a királyhoz: -Uram király! én ezüst körtvét akarok termeszteni. A király képe -felderűlt, s ekképen felele hozzá: Ha azt tudod, neked adom országom -felét. Ő pedig ezt válaszolá: Nékem ahhoz huszonnégy kapás kell s -huszonnégy katona; de ezeknek gyémánttal kell megtölteniek puskáikat. - -– Az én testőreim mindig gyémánttal lőnek, mond a király. - -A király egyet inte, s azonnal előállott huszonnégy katona, puskásan, és -huszonnégy napszámos, kapával. Közikbe vevék a deákot, s elmenének a -kertbe. Amint megállának a körtvefa mellett, úgy hagyá a deák, hogy a -huszonnégy napszámos kapálja fel a földet a fa tövében, valamíg egy nagy -békát lelnek; s akkor szökjenek félre a béka elől, mert az igen mérges. -A huszonnégy ember megtevé a mit a deák parancsola, s amint félnap -hányák a földet, ráakadtak a békára. Félreugrék előle minden, mert az -oly nagy volt mint egy disznó; ezüst pánczél vala egész testén, s tüzet -lihege. A huszonnégy katona pedig nem ijedt meg; felvonák sárkányaikat, -s amint a deák nekik ezt kiáltá: Lobbants! sült a puska, s a varangyék -felfordúlt, s messze elnyújtotta két lábát. A fa egyszerre virágzásnak -indúlt, s az ezüst körtve fürtösen függe gallyain. A király leszakaszta -egyet, és mivelhogy az igen jóízű vala, a deáknak adta fél országát, úgy -hogy az mingyárt fél királylyá leve. De a deák így szóla: Uram király, -nekem messze ám az útam; adj tehát nekem ebből három körtvét. A király a -három körtvét tulajdon kezével szakasztá le, s a deáknak adta. Az pedig -ment, felkeresni a két másik szomorkodó királyt. - -A második az volt, a kinek megvakúlt a fia. A deák egyenesen ment az -udvarhoz, s bé akara eresztetni. Az őr rákiálta: Ki vagy te? Azt felelé -hogy ő doktor. - -– S mit keresel? - -– A herczeget akarom meggyógyítani. - -– Másféle doctorok valának itt már mint te vagy, s mégsem boldogúltak. -Te sem fogsz. - -Pajtása megszólala: Tudod hogy a király mit parancsolt: eresszünk hozzá -mindent, még ha czigány volna is, mihelyt doktornak mondja magát. Menj -be bátran! - -A király a maga thrónusán űle, s igen szomorú volt. Mélyen meghajtá -magát a deák, s így szólott: Uram király, meg akarom gyógyítani fiadat. - -– Jer hát, felele a király; ha meggyógyítod, tiéd az országom fele. - -A király lelépegete thrónusáról, s maga vezette el őtet beteg -gyermekéhez. A deák elővevé a fűvet, melynek gyógyító erejét maga is -tapasztalá, rátette a herczeg szemére, s az tüstént látott. Azon a -király annyira megörűlt, hogy mingyárt neki adta fele országát, amint -megígérte vala, úgy hogy már két fél országai valának. De a deák így -szólott: Az én útam messze út ám! Maradjon nálad a félország, míg -visszafordúlok. - -A király és a herczeg megígérék, hogy addig gondját viselik. Ő pedig -ment a harmadik királyhoz, a kit megölt a bú. - -Amint a deák az udvar kapujához ére, a király fennt űlt a maga -thrónusán, s így szóla ministereihez: A kapu előtt egy fiatal ember űl, -s velem akar szólani, hozzátok elő. – A ministerek lemenének, ott -találták a deákot, s álmélkodának a király bölcseségén. Belépvén a deák, -a király inte ministereinek, s azok a királyt ott hagyák. - -Amint a király és a deák magokban maradának, így szóla a király: Te -nekem azt akarod elmondani, hogy az üveg koporsóban fekvő leány kicsoda, -s mi történt vele. Menj, nézzed elébb. - -A király megránta egy ezüst zsineget, felgörge a kárpit, s a deák -meglátá a leányt. Rettenetesen megtetszett neki a leány, mert az -rettenetesen szép vala, s a deák így szólott: - -– Uram király! ne higyje felséged, hogy én okosabb vagyok felségednél; -nékem félannyira sem ér bölcseségem. De ha megígéri felséged, hogy ezt -nékem adja feleségűl, módot adok felségednek, hogy maga tudja meg -történetét, s kitalálja, mint kelljen életre hozni. - -A király bámúlással hallá a deák okosságát, s ezt mondá neki: Légyen meg -a mit akarsz. - -A deák egyet fordúlt, s ment, felkeresni a fehér grifmadarat. - -A deák sok napokat tölte már útazásában, oly országokon végig, hol sem -ember, sem más állat nem lakott; de egyszerre nagy tombolást hallának -meg fülei. Tudni akarta, honnan jöhet a tombolás. Ment tehát éjjel -nappal, s a tombolás mindég mindég nagyobb leve. Amint a reggel -felhasadt, két hegy között látta magát. Azok harczolának egymással, azok -tomboltak úgy. Mint midőn két kakas szökdös egymás szemébe, vagy mint -midőn egyik kos a másikat öklelgeti, úgy szökdelt, úgy taszigálta -egymást a két hegy, s a mely út a fehér grifmadárhoz vive, a két -egymással harczoló hegy közt méne el. Akkoron mondá a deák: Kegyelmes -nagyságos Hegy uraimék, alázatosan kérem kelmeteket, légyenek csak annyi -kevés várakozással, míg itten keresztül mégyek. - -Az egyik hegy kérdé: Hová akarsz menni? - -A deák felele: A fehér grifmadárhoz. - -Akkor a másik hegy: Jó, szaladj el hát közöttünk; de légy olyan jó, s -tudd meg a fehér grifmadártól, meddig kell még harczolgatnunk, s hozzd -el feleletét. Mindketten beléfáradánk a verekedésbe, s még sem lehet -megszünnünk. - -– Szívesen megteszem, felele a deák. S a két hegy egész erővel erőlködék -nyugva maradhatni, de mindég tombolt állásában, míg a deák köztök -elsuhant. Alig vonta ki lábát, s a két hegy megint verekedett. - -Megint sok nap ment a deák oly országokon, hol sem ember, sem más állat -nem vala, míg végre a Holttengerhez ért. Ezen által kell vala mennie, de -nem talála sem hajót, sem szálat; ellenben egy vén dadát láta meg egy -dióhajban. Ez vala az egyetlenegy hidas a Holttengeren. A vén dada -mindazt a ki általmenni akara a Holttengeren, kivetette a dióhajból, -hogy annak kínosan el kelle veszni. - -A deák így szóla: Szép Tekintetes Asszonykám, kérem alázatosan, vigyen -által engem! - -A szép tekintetes asszony felele: S hová akarsz menni? - -– A fehér grifmadárhoz. - -– Jó, áltviszlek; de ígérd meg, hogy nekem választ hozandasz, meddig -kell még itt révészkednem? - -– Szívesen, felele a deák. – Ezzel belé űlt a dióhajba a szép vén dada -mellé, s három nap és három éjjel szüntelen menének, s úgy értek által a -Holttengeren. - -S most a fehér grifmadár residentiájában vala. De a fejér grifmadár nem -vala otthon; csak gazdasszonyát találta. - -Az nem tuda eléggé álmélkodni, midőn meglátá a deákot, mert nyolczvan -esztendeje vala már hogy itt lakott, a nélkül hogy embert látott volna. - -– Mit akarsz nálunk? kérdé a deáktól. - -– Egy tollat a fehér grifmadár farkából. - -– Jaj neked, fiam! monda amaz; azért ugyan életeddel fogsz fizetni. - -S most a deák: Nemzetes asszonyom, kérem szépen kigyelmedet, szánjon -meg; kérje a grifmadarat, hogy ne bántson. Imhol egy kis ajándékot -hoztam asszonyságodnak. – S e szókkal által adá neki a három ezüst -körtvét, a mit útjára az első búslakodó királytól hoza. - -– Miként jutsz te e gyümölcshöz? kérdé az agg dada, s a deák elbeszélé -neki az egész történetet. Akkor mondá neki a gazdasszony: Meg sem -álmodhatd, mely kedves szolgálatot nyújtottál a fehér grifmadárnak; -aligha teljesítve nem lesz a mit kívánál. - -Ki sem mondá jól a szót, midőn egyszerre kimondhatatlan zuhogást -hallának, mint a fergetegeké a legirtózatosb éjeken. - -– Mi ez? kérdé a deák. - -Az öreg felele: A fehér grifmadár jő; szárnyának mindenik mozdítása hét -mértföldre hozza végig. Bújj el hamar; ha meglát, egyszerre eltép. - -A deák az ágy alá vonta magát; a gazdasszony pedig bevoná a kárpitokat, -hogy a deák ki ne látszassék. Alig tudta ezt megtenni, s íme a grifmadár -leereszkedék a felhők közzűl. - -A fehér grifmadár igen kedvetlen vala, s búsan és hallgatva jára fel és -alá. Az öreg hozzá lépett, s e szókkal igyekszék felvidítani: - -– Hát neked mi bajod? - -A fehér grifmadár felele: Tudod hogy az én nagy ellenségem a varangyék, -hét esztendő olta már az ezüst körtvefa alá vette magát, s ott egy ezüst -pánczélt csinál magának. Ha kilencz esztendeig dolgozhatja pánczélját, -rajta nem eshetik seb, őtet senki meg nem győzheti, s az enyéimeket -iszonyú csapás várja. Én tudom, mint lehetne őtet megölni, de azt -mondanom senkinek nem szabad, sőt csak azt sem tudakoznom, ha él-e még, -és hogy mit csinál. A kilencz esztendő majd kitelik, s ez ejt ily nagy -gondokba. De mi ez? én emberhús-szagot érzek. - -Az öreg neki ezt mondá: Éhes lehetsz ily hosszas repűlésedben. Nesze -gyümölcs! – s elébe tevé a három ezüst körtvét. - -A fehér grifmadár egyszerre felvídúla, megszelídűle, s ezt mondotta: Az -ezüst körtve azt mutatja, hogy az én nagy ellenségem a varangyék ölve -van. Akárki tette azt, nekem mindég kedves leszen, s három kérdést -engedek neki. - -Amint a deák ezt hallá, kibúva az ágy alól, nagy alázatossággal meghajtá -magát a fehér grifmadár előtt, s beszédét ígyen kezdette: Nagy -bölcseségű, tudományú Grifmadár, én, én öltem meg a varangyékot. -Minthogy tehát oly kegyes valál, megígérni hogy három kérdést -engedendesz, teljesítsd, könyörgök alázatosan, a mit ígérél. Először, -mondd el nekem, meddig fog még az az asszony a dióhajban révészkedni? - -A fehér grifmadár: Egész életében; annak nincsen szabadúlás. - -– Másodszor: meddig fog még a két hegy csatázgatni egymással? - -– Míg egy embert magok közzé nem szorítanak s össze nem zúznak. - -– Harmadik kérésem: engedd hogy farkadból kihúzhassak egy tollat, s -elvihessem. - -A fehér grifmadár felele: Ha oly igen nagy nem volna szolgálatod melyet -nekem nyújtottál már a gondolatért is széllyeltépdelnélek. De -megígértem, s szavamat állom. Fogj meg egyet farkam tollából, s mikor a -gazdasszony ezt mondja: egy, kettő, három, rántsd ki hamar. – A fejér -grifmadár most kétlábával belécsimbalkozott két hegybe, s fejét a -folyamba hajtotta le. A vén gazdasszony elkezdé a számlálást: egy! -kettő! – három! s a toll a deák kezébe maradt. A fejér grifmadár a -szerint ordíta kínjában mint száz mennykövekkel terhes fergeteg; a két -hegyet porrá morzsolá, s kiitta a folyamot. Oly igen nagyok voltak -kínjai. - -A vén gazdasszony felhozá a vacsorát. A fejér grifmadár sok túdós -dolgokat beszéle a vacsora felett, használatosokat a deáknak, s végre -fekünni menének. - -Más nap reggel a fejér grifmadár ismét kirepűle, elnézni mi történik a -világon, a deák pedig útnak indúlt haza felé. A Holttenger mellett -megszólítá a vén dada: Hozsz-e nekem feleletet? - -– Hozok, mondá; de elébb vígy keresztűl a vizen. - -A vén dada általvivé, s a deák sebesen másza fel egy fára, s onnan -kiáltá a vén asszonynak: Te soha ki nem szabadúlsz; holtodiglan itt kell -maradnod. - -Ezen a vén dada annyira megharaguvék, hogy belé veté magát a tengerbe, s -ott veszett. De a tenger nagy habokat löke ki magából, hogy a deák sok -mértföldekre nyakig jára a vizben. - -Most a két birkozgató hegyhez ére el. - -– Hozsz-e nekünk feleletet? kérdék ezek. - -– Hozok, mondá; de csak akkor mondom el, mikor álteresztetek magatok -közt. - -A két hegy erőt veve magán, s keresztűlereszté a deákot. Akkor ezt -kiáltá nekik: Míg valakit magatok közzé nem kaptok, s össze nem -roccsantjátok. - -– Jaj! ordítá a két hegy, mikor lesz még az? – Megújított dühhel újra -elkezdék döngetni egymást. - -Szerencsésen elére a búslakodó királyhoz, meghajtá magát előtte, áltadá -neki a fejér grifmadár farka tollát, s ezt mondá neki: Ez a toll magában -írja le valamit tudni ohajtasz, s így te vagy a legokosabb ember az -egész föld kerekségén. - -A király erre így válaszola: Azt mingyárt meglátjuk. – Elzárkozott a -deákkal a maga titkos szobájába, s ezt mondá a tollnak: Beszéld elő, mi -az a mit én most tudni vágyok. Sokáig íra a toll, s azzal végig nyúlt a -tintatartón, hogy magát kipihenhesse. A király a deákkal az asztal mellé -űle le, s ezt olvasák: - - -A HÓLEÁNY TÖRTÉNETE. - -Egyszer volt egy király. Annak egy királynéja volt. De nem voltak -gyermekeik. A királyné azon felette szomorkodott. Amint egyszer az -ablakban űlt és varrott, megszúrta tűjével az újját, s egy csöpp vére a -hóba csöppent. – Ah, mondá a királyné, ha lyányom volna, oly fejér mint -a hó, s oly piros mint a vér! Nem sokára azután gyermeke született: egy -leányka, s fejér és piros mint a hó és mint a vér, mire nézve Hóleánynak -neveztetett. De a királynénak meg kelle halni. - -Hét esztendő múlva más királynét veve. Az mindég nézé magát a tűkörben, -mert felette szép volt, s sokat tarta szépsége felől. – Tűkör, így szóla -egykor, nem én vagyok-e a legszebb asszony a világon? – A tűkör így -felelt: Felséges királyné, te ugyan igen szép vagy, de a Hóleány -hétezerszerte szebb. – Ezen a királyné rettenetesen felharagudott, s -megparancsolta egy vadászának, hogy a leányt vigye ki az erdőbe s lőjje -agyon. - -A vadász a leányt elvitte az erdők közzé, de agyon nem lőtte, mert az -igen igen szép volt. - -– Menj innen édes lyánykám, mond a lyánynak, de messze, igen messze! itt -veszély lebeg feletted. - -A leány ment, míg estve lett. Akkor egy viskóba ére, hol hét törpe -lakott. A hét törpe szívesen látá a leányt, s oly gondját viselék, -mintha saját lyányok volt volna. - -A vadász kénytelen vala megcsalni a királynét. Egy szarvasborjút lőtt, -kimetszette nyelvét, s azt mondá a királynénak, hogy az a leány nyelve. -A királyné nagyon megörűlt. - -A királyné megint nézé magát a tűkörben. - -– Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e legszebb asszony e világon? – Felséged -ugyan igen szép, de a Hóleány a hét törpénél hétezerszerte szebb. - -Ezen a királyné nagyon megharagvék, parasztasszony-ruhába öltözött, egy -kosár méregbeáztatott almát víve karján, s elment a hét törpéhez az -erdőbe. A hét törpe közzűl egy sem vala a háznál; kimentek volt -dolgaikra. A királyné békopogtatott. A Hóleány megnyitá az ajtót; nem -ismere a királynéra, s azt hitte hogy valamely parasztasszony, ki -vásárra mégyen. A királyné megszólította a Hóleányt: Végy almát tőlem! - -– Vennék, felele ez, de nincs pénzem. - -Erre a királyné: Minthogy szépecske vagy, ingyen adok neked egyet. Ekkor -a legszebbet, de egyszersmind legmérgesebbet elővevé, ketté szelé, s a -Hóleánynak adá. A Hóleány alig nyele el egy szeletet belőle, s halva -feküdt. A királyné nagy örömmel távozott a viskótól. - -A hét törpe halva lelé a Hóleányt, s nagyon szomorkodék hogy azt fel nem -ébresztheti. Üvegkoporsóba fekteték a Hóleányt, s kitették az erdőbe, s -az egyik mindég strázsálá. Uram király, úgy leléd őtet te is. Hogy te -azt egy nagy titkon vevéd meg a hét törpétől, nem szükség neked -mondanom; azt te tudod, s vége a Hóleány történetének. – - -Király s deák nem kevéssé álmélkodának a történeten, s a deák -megszólala: Uram király, engedd, hogy a tollnak én is tegyek egy -kérdést. De a király ezt mondotta rá: Nem! tudom én mit akarsz kérdeni; -toll, felelj. - -A toll felkölt a tintatartóról, s írt: – A Hóleány nem nyelte el az -almát; úgy tüstént megholt volna; szájában vagyon az még most is, s csak -szédűlésben vagyon. A deáknál van egy fű; az magához hozhatja. - -A deáknak csak most juta eszébe hogy nála még a fű, mely őtet és a -király fiát meggyógyította. Végig voná azt a Hóleány szemén és száján, s -az megnyitá szemeit, kipökte az almaszeletet, s nem volt semmi baja. - -A király elhíresztelé hogy ő nagy menyegzőt akar tartani, s meghítt reá -sok hatalmas királyokat, királynékat, a többek közt azt is, a ki a -Hóleányt megétette. A királyné nagy gonddal felczifrálta magát, megálla -a tűkör előtt, s ezt mondotta: Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e a legszebb -asszony a világon? - -– Felséged öregszeni kezd; már igen sok van, a ki még szebb. De legszebb -az egész világon a Hóleány, kinek menyegzőjére felséged is meg van híva. -Az hétezerszerte szebb mint a legszebbek egyetemben. - -A királyné akkor nagyon megharagudott; összetörte a tűkröt, felűlt egy -felhőre, mert nagy varázs vala, elszállott a felhővel, s soha többet nem -látszatott. - -De a deák és Hóleány menyegzőjén nem csak királyok és királynék, hanem -szegény emberek is jelenének meg nagy számban, kik ezektől segélyt -vártak. Amint a deák kijöve a templomból, s osztogatta alamizsnáját, -bátyja ötlött szemébe a koldusok között. Elvitte azt a palotába, s így -szólt hozzá: Emlékezel hogy kitoltad szemeimet, mert te már tiszttartó -valál, én pedig csak szegény deákocska? Én most király vagyok, te pedig -koldus. - -– Szúrd ki hát szememet! kiáltá az vad kevélységgel. - -– Nem, mondá a szelíd testvér; én neked megbocsátok, s sok pénz urává -teszlek, külömben nyomorúságban halnál meg. - -– De beszéld elő elébb, mint levél te királylyá. - -Amint az ifjabb azt neki elmondá, az idősebb felkölt, elment az -akasztófa alá, s várta hogy a hollók szálljanak le hozzá is. Ezt gondolá -magában: Ha az öcsém a hollók által király leve, én császár lehetek, -mert én több vagyok mint ő. Akkor ismét kiszúrom szemeit. Oly kaján -lelkű vala ő, hogy az öccse jósága nem ellágyította, hanem még nagyobb -gonoszságra ingerlette. - -Sokáig várakozott az akasztófa alatt, igen sokáig. Végre előszállott a -három holló. - -Az egyik így kezdé a beszédet a két más társával: Tudjátok, hogy -bennünket egy deák kihallgata, s hogy a három királynak elverte -bánatját? - -A második így felelt: Tudjuk; ezután jobban kell vigyáznunk, hogy ki ne -hallgassanak megint. - -S a harmadik: Nézzétek, itt leseget utánunk ismét egy, még pedig egy -megátalkodott, gonosz lelkű. - -– Álljunk neki mind a hárman, s csipdessük addig, míg el nem vesz! – -kiáltának most, s neki-álltanak, összecsipdesék, míg egy íze sem marada -épségben. - -A deákot és a Hóleányt az egész világ szerette. – Élnek-e még, nem -tudhatjuk; de méltók voltak hogy éljenek örökkön és örökké. - - - - -ARDÓNAK URNÉJA. - - -I. - -Kedvetlenűl űle Messzer Giovánni az elvénhedett tölgy alatt, -nekimeresztvén szemeit a fellegektől hányt égre, melyen úgy kavargának a -felhők mint az ő keblében az érzelmek. Olykor hévvel kapa guitárrja -húrjai közzé, mintha keble vészeit a zengés ereje által akarná -elcsendesíteni; de lelke vadabb hánykódást szenvede, mint hogy ezt vagy -azt tehesse; húrjai siketen nyikogának heves érintései alatt. -Bódúltságában nem sejté, hogy a völgyből dobogás hat hozzá, hallhatóbban -mindég, és hogy végre két idegen áll mellette, kik rá komolyan -tekingetnek. Egyike ezeknek Bellapietra vala; súgár növésben s gyönyörű -arczczal, és – a mi szokatlan az ő honában – szöghajú, s szemei kékek. -Az Giovánninak ifjú barátja volt; együtt jöttek Robert Károly -királyunkkal Nápolyból, midőn ez koronánk bírásáért készűle megküzdeni. -Másika egy fegyverben megőszűlt magyar vala, ki a két olaszt megkedvelé -hűségökért egymás eránt, s tettek által gyakorta bizonyított vitéz -lelkek miatt. - -Amint Messzer Giovánnit belső hánykódásai végre felszökteték üléséből, s -ő ezeket megsejté, így szólla hozzájok: - -– Egy nap közelít felénk, mely eldönti dolgainkat. Fennmaradunk-e -azontúl, s melyikünk marad életben, azt tudni nem lehet. Elmondom tehát, -honnan erednek hánykódásaim, nehogy bennem megütközzetek; mit ítél -felőlem a sokaság, arra kevés gondom. De előbb tegyük, a mi, mint -vezéreknek, tisztünk. Azután összetalálkozunk Ardó mellett, a hársnál. - -Ekkor különválának; mindenike megjárá őrhelyeit, a vitézeket -gyúlasztgatá, hogy lennének mindég készen; az ég sötétedik, s eddig is -tapasztalák, ellenségök mely fortélyos, mely vitéz, mely vakmerő. - -Éjfél vala midőn kerengésöket elvégzék. Giovánni jelene meg legkésőbb. -Ama dombon, hol most az udvarház, nagy lángban ége a tűz, s a vitézek -elnyúlának körűle. Egyik csoportjok falatozott, a másik lovaikhoz láta, -némelyike fegyverét, szerszámát csínosgatta, élesítgette. Egy más -csoport mesélgetéssel tölté az időt; mert közöttök sokan valának, s ez -világosan mutatja ázsiai eredetünket, kik virradtig fonák, ha kelle, a -mesélést, mit a magyar katona, a magyar pásztorember, s a szüretelők, -aratók, még ma is gyakorlanak. Bizonyossá tévén magát a három vezér, -hogy sergeik vígyázatlan nem maradnak, s így nem retteghetni hogy -meglepessenek, lelépdelének a hárshoz. Giovánni hátát a vastag fa -derekának veté, úgy hogy szeme előtt látá a sárosi várat, s így kezdé -beszédét: - -– Emlékeztek barátim, hogy urunk a király engem küldött vala előre a -zsoldosokkal, tanúlnám ki a hely fekvését, míg utánunk jövend, megtörni -a kevély Trencsényi Máté gróf hatalmát, ki maga marada fenn ellenei -közzűl. Bejárám tehát a vidéket, hegyről völgyre, hol egész sergemmel, -hol csak válogatott vitézimmel, olykor egyedűl is, s néha szokott -öltözetemben, s ahol kelle, idegen köntösben. Egyik mászkálásom alatt -eltévedék. Kifáradva értem a hárshoz, s egy leányszemélyt találtam -árnyékában. Kértem, szánna meg s adna ennem. Egy fazék tejet teve -előmbe, s azolta nem ismerem magamat. Te, Bellapietra ismersz; te pedig, -régi fegyvertárs, elhihetd, asszonyi arcz engem úgy nem tuda soha -megilletni, ahogy megrettenteni semmi fegyver nem tudott. Kevélykedtem -hideg nyúgalmamban, s a pillantat, mely elszédítheté vala a világnak -minden férfiait, egy szép gömbölyeg lágy kacsó szorítása, és mindazon -kedvezések, melyekben magát a kölcsönös szeretet kinyilatkoztatja, -boldogítottnak érzi, nekem annyi vala mint egy pohár víz. Sokszor -mondám, hogy engem semmi nem hozhat lángba, hanemha valamely isteni -lyány egy csésze naphtával jő nekem, mely – amint a keleti útazók -beszélik – meggyúlván egyszer, el nem alszik, míg magával együtt edényét -is megemésztette. Oly hideg valék azon szerencsétlen – nem! azon -szerencsés szép napig, mely e tájra hozott. Míg a tejet iszom, imhol jő -egy elszabadúlt paripa, s megáll a lyány előtt. Mi is volna a -természetben, a mi hatalma alá örömmel nem hajlana! A leány felűle reá, -még egyszer egy pillantatot vetvén az idegenre kit a téjjel -felélesztett, s szemeinek súgárjai béhatának szívembe, hogyan a nap -szokta nyilait a mi hazánk leghévebb szakaiban. – S ki az a leány? ezt -fogjátok tudakozni. – Odafenn lakik Sáros várában, ellene hadainknak, a -Máté gróf leánya. Látád-e őt, öreg vitéz? Ha nem, álmélkodni fogsz -rajtam. Te, Bellapietra, megértesz ha mondom, varázsereje hasonló a mi -szebb egünk holdjához, midőn súgárait a rózsák ernyőjébe lövelli. Amint -eltűne szemeim elől, tudakozódtam felőle a lakosok viskójiban. Minden -imádja; mert ő oly jó, oly szelíd, oly nyájas; s azonban büszke, -harczkedvelő, s tántoríthatatlan érzésiben. Atyja néki ajándékozá e -falut; s ő ide, míg még béke volt, gyakorta sétála le, s gyönyörködék a -hely kies fekvésében; miolta mi vagyunk itt, soha nem láttatá velek -magát. Hányszor nem jövék ide, remélvén hogy itt találom! de mindég -hijába. Sokszor segélyt hoztam szegényeinek; azt mondtam hogy azt nékik -ő küldi; senkitől nem ismerve s idegen öltözetben; csakhogy áldatni -halljam, míg bennünket a háború inségei miatt átkoznak. Kövekre írtam -fel honom énekeit, s elvetettem az út szélein, hol ő sétálni szokott, -hogy lássa meg, ha lejő talán megint, és olvassa. Énekimben csak ő él, -csak ő lakik szívemben; annak ő a királynéja. Midőn végre ide kelle -jönnünk, Ardón választám szállásomat, s míg az egész táj fel vala -égetve, fel vala dúlva, megkímélém Ardót, hogy értse ki volt légyen itt. -Innen ered elváltozásom, melyet magam sem értek. – Hallátok, mi történt -s mi történik velem, s gondoljátok a mi tetszik. - -Két barátja némán űle, s sokára az öreg vitéz szólamla meg: Mindaz amit -hallék, varázslatra mutat, s azt gyaníttatja, hogy a táj nem ok nélkűl -beszél csudákat a hely asszonya felől. Hallottam s elfelejtettem; ki -gondol affélékkel? Annyit említek, hogy az Ardó urnéjának adományai -mindég veszélyt hoznak. Sergemben lesz valaki, a ki többet tudhat; -végére járok, s elmondom neked, hogy tudj tőle őrizkedni. - -Menni akara, s előtalálá a király követét, hogy Bellapietra és Giovánni -menjenek; már a szomszéd hegyek közt van. Az öreg áltvevé az elősereg -igazgatását, s a kettő ment a király elébe. - - -II. - -Sáros vára mozgásban volt. Máté gróf a múlt éjjel megérkezék, egész -seregével. Bástyája ormáról kőfala fokain lobogának zászlói; az udvaron -ismét egy, óriási nagyságban. S a zászló mellett sír vala ásva, jelűl, -hogy ő, ha megveretnék is, ha megmászatnának is a kőfalak, ügyét addig -védi, míg mindnyájan nem vesznek. Leánya, kit közönségesen az Ardó -urnéjának nevezének, a sánczokon lépegete fel, hol megtekinté a -készűleteket; mert ő érte a had munkáihoz; midőn egy szegény sorsú -asszony négy gyermekével bejöve a vár kapuján. Az Ardó urnéja ráismere -gyermeki éveinek gondviselőjére; elébe ment, s nyájasan nyújtá neki -jobját. – Azt ugyan jól tevéd, kedves öregem, mondá neki, hogy a veszély -idejében meglátni akarál; koczkáink peregnek, senki nem tudhatja, hatot -ütnek-e vagy vakot. - -– Ah, szép Nagysád, felele ez; ohajtottam ismét csókolhatni a kezeket, -melyek vélem oly gyakran tőnek jól, de nem mertem volna csendes lakomból -kibúni, hová elrejtettél, ha nem vevém tegnapi izenetedet, hogy ott -többé bátorságban nem vagyok, s jönnék fel. - -– Én izentem-e? Arról én nem tudok; felele ez. De a háborgó időkben -semmi gond nem szükségtelen. Mondd elő, mit tudsz? - -– Hogyan? kérdé az asszony; hiszen izenetedet egyenesen az a nem tudom -ki hozá, a kivel nekem oly sok ízben küldél segélyt, vígasztalást. Az -nem tőled volt küldve? - -– Mondom, nem értelek; így folytatá a kisasszony szavait. Ki az? mit -kerese nálad? - -Ekkor az öreg: – Egy estve, nehány hete már hogy a dolog történt, egy -idegen, minden czifra és fény nélkül, belépe szegény lakomba, s azt -kérdé, ha ismerlek-e? – S ki ne ismerné az Ardó urnéját? felelém, s én -még inkább ismerhetem mint mások, mert kisdedsége olta körűle -szolgáltam, s minden reggel, minden estve könyörgök boldoglétéért. – Az -szép tőled, felele az idegen; de szoros kötelességed egyszersmind, mert -ő is mindennap emlékezik rólad, s ím most is küld gyermekidnek valamit. -Ekkor egy rakáska arany- és ezüstpénzt asztalomon hagyott. Az nap olta -gyakran megjelene nálunk; sohasem únatkozott el játékait űzni -keresztleányoddal, s egész órákig hallgatá ha rólad beszéltem s gyermeki -korodról, és hogy mint nőttél nagyra. S mikor azt mondám, hogy -katonásabb kisasszony vagy mint minden férfi széles e világon, s hogy a -verekedés, a csata minden örömed, mélyen sohajta fel. Mindég hagya -valamit ha jött, s azt mondotta hogy te küldöd. Kis druszád egykor -tudakozá, ki ő; s azt felelé, hogy hazája idegen föld, s hogy nem rég -olta tiéd, de testestűl, lelkestűl a tiéd. – Tegnap hajnaltájban -békopogtata nálunk, felvere álmunkból, s ezt kiáltá: Fel! fel! el innen -hamar! jön a király, egész seregestűl. Magatok vagytok, bántástok -eshetnék. Menjetek a várba; ezt izeni asszonyotok; rátok gondja lesz; s -ímhol vagyunk. - -A kisasszony elandalodva álla. Végre megszólalt: Tőlem az izenet nem -méne. De akárki légyen az ismeretlen, ő nekem barátom; mert tette szép. - -– Minden bizonynyal az! mondá az öreg, s kétszeresen barátod. Jót teve, -s éretted tevé. - -A kisasszony elfordúlt. – - -A tárogató éles hangjai hírűl adák a vár ormairól, hogy közelít az -ellenségi had. Az könnyed lovasság vala, s a hegy aljában telepedett -meg. Míg egy részek felkapatott a várhegyen, felkérni a várat, a vezérek -elmaradtak, s barátságosan beszélgetének; Messzer Giovánni, egy tüzes, -jókedvű magyar, Irfe a neve, és a Giovánni barátja, Bellapietra. - -– Kérlek, barátim, ha majd bébocsátanak, vígyázzatok magatokra, s semmit -a gróf leányától el ne végyetek. Az emberek szájában egy bohó monda jár, -én meg nem foghatom s nem hiszem, de sokon megtörtént, és így kerűlni -kell: Ha ki a lyánytól valamit kíván és megnyeri, szerelmes lesz belé -haláliglan, szerelme által haláliglan szerencsétlen. S képzelhetni-e -nagyobb bajt, mint ha a király biztosai közzűl egyikünk vagy másikunk el -találná veszteni szívét, mire holnap oly szükségünk lehet? - -– Nem tudnád megmondani, honnan ered a monda? kérdé Bellapietra. - -– Mondom, felele Irfe; míg felérünk a hegyen, elég időm marad rá; mert -íme visszatér a követ, s a kapu nyitva áll. - -Irfe így beszéllé: - - -III. - -– A régibb időkben, míg szent vallásunk a magyar földen gyökereket vere -s elterjede, a régibb tudomány és az új gyakor küzdésben valának -egymással. Bűbájosok és jósolók keltek az új világosságnak ellenére; s -így esett, hogy I András alatt a keresztyénség üldözőkre talált -mindenszerte. Templomaink kiraboltatának, s a hit követőit kínzották, -gyilkolták. A kik elkerűlheték a kardot, a hegyek közzé rejteztek el. -Itt akkor csak erdő vala, s egyedül ott lehete látni egy kisded házat, -hol most Ardó áll. Abban egy csudaszépségű jósasszony lakott. De amely -kellemes arczában, szívében oly kegyetlen volt. Ez gerjesztgeté -leginkább a lázadás lángját e tájakon, s örvendve nézé előre, mint -vesznek a keresztyének halmonként. Egykor háza küszöbén állott vala, s -felpislongott a csillagok közzé, hallgatá a lombok suhogását s a -csermelyék ömléseit, midőn egy ifjút láta eljönni az erdőkből. Az neki -lábaihoz borúlt, s kérte, rejtené el üldözői elől. Nem tudá hogy a kinek -segélyéhez folyamodott, a jós Gána. Az ifjú nevét a monda Mitónak -hirdeti. A jós nagyon örvende az ifjú megjelenésén, mert épen valamely -ifjú szívének vérére vala szüksége pokolbeli mesterségeihez. Elrejté -tehát az ártatlant kamarájában; de midőn üldözői nála is tevének eránta -kérdést, megnyitá nekik a kamarát. A gyilkolók nem láták meg az ifjat; -szemek fényét elvevé a jós szépsége. S amint ezek tovább menének, beméne -az ifjúhoz; étket vive neki és italt, megvarázsolva előbb mind ezt mind -azt; a mi kitetszék onnan, hogy az ifjú legottan igen mély álomba -süllyedett. Eljövén az óra, mely a jósnak legkedvezőbbnek látszott undok -mesterségeihez, közelíte az ifjú nyoszolyája mellé, varázsmécsével egyik -kezében, a másikban nagy késével. Vasát már belé akará meríteni az ifjú -szívébe, midőn az a gondolat szállá meg, hogy elébb lesse ki az ifjú -legtitkosb gondolatját, melyre neki más mesterségéhez vala nagy -szüksége. Egy varangyékot, mely, épen holdtöltekor, a negyedik hónap -negyedik napján szólalt vala meg, rátette az ifjú homlokára, s Mitó -azonnal szerelemmel kiáltá a Gána nevet. Az asszony elérté a heves -felkiáltást. Akkor előbb az ifjú hajából, azután a magáéból lemetszett -egy fürtöt, együvé fonta azt, s megégette, s a haj hamvát elhintette a -szép ifjú szívén; s íme a nyoszolya mellett a falon egyszerre megjelent -a Gána képe. Az asszony elérté szíve lángolását. Ismét megújítá a -mesterséget, s most harmadikszor is, s mindég úgy találá, hogy az ifjú -szíve, lelke vele foglalatoskodik. Egyszerre támadott mély szerelme -elváltoztatá a gonosz szándékot. – Hah! vesszen, úgymond, egész -varázshatalmam, de a szép legényt nem áldozom fel mesterségimnek! - -Az ifjú más nap menni akara: az asszony nem ereszté. Elleneid keresnek, -úgymond; te csak nálam vagy bátorságban. Az ifjú örömmel veszteg maradt. -Szívét nála hagyá, ha ment volna is. Mely szép, mely édes, mely -gyönyörű, boldog napokat élének! A hársat az út mellett az nap ülteték, -melyen elsőben vallák meg egymásnak szerelmöket. Gána napról napra -szerelmesb leve, emberibb, s kész volt volna lemondani a rosz lelkek -társaságáról, csak azok mondottak volna le az övéről. Mitó mindinkább -sejté meg, hogy körűle nem jó dolgok történnek; de egy tekintet, -melylyel az ő szép Ganája szemeibe pillantott, eloszlatá gyanúit. - -Egy nap, minekutána sok éjjel egymás után valamely szirtkapu s valamely -temérdek kincs felől álmodék, de a melyet Gána elébb csapodár -enyelgések, végre még harag és fenyegetés által is el igyekezett -távoztatni elméjéből, kiméne az erdők közzé; úgy hitte, felejteni fogja -baját, s ismét eljuthat eltűnt nyugalmához. Már messzére marada el tőle -a ház, midőn feleszméle, hogy sietvén, a maga nyílai helyett a Gánáéit -hozta el. S most – oh csuda! – azon szirtkapu előtt állt, melyet -annyiszor látott vala álmaiban. Az áltellent emelkedő szirtfal egyik -csúcsán elvisítá magát egy szokatlan nagyságú bagoly. Mitó, ki ezen -állat eránt gyermeksége olta meggyőzhetetlen undorodást érze, előkapá -tegzét, s a nyilat rá pattantá. Az csúfolkodó visongással repűle fel, s -körűlrepkedé homlokát. A nyíl egy szirthasadásban marada. Mitó felmásza -a szirtre hogy kivegye a nyilat; s amint azt kivevé, egyszerre -szétpattant a szirt, mint valamely nagy kapu két szárnya. Egy palotát -láta tárva maga előtt, s bátor nyugodt elmével lépe belé. - -Gazdagon ki vala világítva a barlang, s az egész fény egy karbunkulusból -eredett, mely a bolt kellő közepébe vala forrasztva. Körűltekinté magát, -s szögletében egy gyengekorú leányzót láta meg, de lánczok közzé verve. -– Azért jössz-e hogy megölj? kérdé a leány. – Sőt hogy kiszabadítsalak, -gyönyörű teremtés! felele Mitó. – Úgy csak azt kell tenned, hogy -bilincsemet illesd meg a nyillal, mely kezedben van, s egyszerre -lepattannak; jól ismerem e nyilakat. Mitó megtevé a mire a leány -intette, s az felszökék vasaiból, s futott. Kijutván a barlangból, -földre veté magát, sírt, könyörgött, égre emelt kezekkel. Most pedig -szalada, mint a gímek a Kézsmárk hegyein, s Mitó mindenütt a lyány -nyomaiban. Megállapodván a hegy bérczein, Mitó kéré a leányt, térne Gána -házához; ott bátorságban fogna lenni, s mindene leszen a mit kívánni -fog. A lyány reszketni kezde a nevet hallván, s elsápada. – Oh ölj meg -inkább mint hogy ahhoz vígy, kinél gonoszb ellenségem nem lehet. Négy -éve már miolta kiragadott szüléim keblekből, hogy születésem -tizenhatodik visszafordúlóján megölhessen, mert neki átkozott -mesterségeihez ártatlan szívek vérére van szüksége. Sokszor beszélte -nekem maga, s épen e nyíl akara lenni gyilkolásom eszköze, melyet -viselsz. Már régolta nem láttam őtet, s minthogy ma lépek tizenhatodik -évembe, úgy hittem, ő jön, midőn a barlang megnyílt, s teljesíteni fogja -szándékát. Ha téged nem ő külde ki, ha emberi szív dobog kebledben, -kérlek, jámbor idegen, könyörűlj rajtam, s vígy ama várba! Atyám ottan -lakik. - -Az ifjú szíve többnemű érzések által vala megrázva. Az a bizonyosodás, -hogy kedvese elhíresedett bűbájos, hogy embert öldös áldozatúl, hogy -lelkekkel czimborál, és hogy ő azt előtte, a gyanító előtt, tagadozá, -elborzasztotta, s előbbi szerelmét útálattá változtatá. Felölelte az -eltikkadt leányt, s elvitte atyja várába. - -Gána későn sejté meg, hogy Mitó elcserélte nyilait. Elhalva ijedtében, -elővevé varázstűkrét, s meglátá Mitót, s a mely perczben az aranyfürtű -leányt atyjának áltadja. Haragja a dühösségig ment. Való hogy miolta -szereté Mitót, nem akará elölni a leányt, de szabadon sem akará -ereszteni. A lelkek, és a kik vele szövetkezésben voltak, ezer meg’ ezer -szerek által jelengeték neki, hogy a kedves kis Izsike pusztítólag fog -belé kapni szerelmébe. Ezért tartá fogva az aranyfürtű gyermeket, s -irtózva látá most, hogy szelídsége által magához vala kegyetlen. - -Bosszút, olthatatlan bosszút lihegve azon vala, hogy a várbeliek örömét -undok mesterségei által, bármely szerrel, megháboríthassa; de a gonosz -szándék felforgatva süllyedt el a vár káplánja imádságiban. Egy nap -irtózatos alak jelene meg neki, mit ő jól ismért, s bosszantó kaczajjal -adá értésére, hogy Mitó és Izsike a vár oltára előtt összeesküvének. -Látd most, mit nyerél vele, hogy nékem meg nem áldozád, amint én -kívántam? ezt veté szavaihoz, s eltűnt. A leggyötrőbb szerelem és -gyűlölség minden dühében esküvék most, hogy mivel bosszúját Mitón nem -állhatja, az egész férfinemen fogja kiönteni. Gonosz mesterségeinek -mindenikével szövögette varázslatit, hogy valaki az Ardó úrnéjától, ahol -az együtt járdala Mitóval, valamit kérend és kérését megnyerendi, őt -szeresse haláláig, egyedűl, végetlenűl, szerencsétlenűl, s vesztére -önmagának. - -A várbeli toronyőr éjfélkor tűzben pillantá meg az ardói erdőhalmot s a -rettegett varázsházat, s Gánát többé senki nem látta. De a hárs -sértetlenűl marada, s nem egy éjjeli vándor szívszaggató jajgást halla -lombjai közt, s egy derengő alakot a fa árnyékában. - - -IV. - -Máté gróf azonban híveit, lázainak vezéreiket, a nagynyelű zászló mellé -szólítá fel, a kiásott sír szélére. Bellapietra elmondá nekik, a mi rá -vala bízva. A Trencsény grófja ezt válaszolá: „A mit ígértek, engem meg -nem indít, fenyegetéstek meg nem rettent. Bíztattok, hogy ha áltmegyek a -Robert Károly felére, nyugalmas birtokában maradok jószágomnak: én -azokat tudom még védeni; hogy Robert Károly meghágy méltóságimban: engem -azzal az én uram, a cseh Venczely, ruháza fel, s nincs szükségem hogy -bennek más megerősítsen. Vesztemmel, halálommal rettentgettek? a csaták -kimenetele bizonytalan; ti és én egyeránt veszhetünk. Sokan elpártolának -tőlem: a kik híven maradtak, salaktalanok, mint az arany; intézze el -küzdés a pört; jónak a jóért győzni vagy veszni dicső dolog. Azonban -senki ne mondja, hogy Máté, a trencsényi gróf, nem szívesen látá -vendégit; jertek, fogadjátok szívesen a mit adok.“ - -S mostan előjöve Máté grófnak leánya, az Ardó úrnéja, a sötétfényű -parancsoló. Mint a ki magában egyesít mennyet, földet, világos kék -öltözet fogá körűl, s fejéről sárgásan zöld fátyol folya le. Sáfárnéja, -kit olvasóim már ismernek, három arany poharat vive utána, a követség -fejeinek számokra, míg mások az ő kísérőikkel foglalatoskodtanak. A -sáfárné közelébb vonúla asszonyához, s ezt súgá neki: Az amott, ki -annyira rád gömbölyíti szemeit, az hozá hozzám izenetidet s ajándékidat. -Az úrné elfojtá szíve lobbanását, s a két más vezérrel beszélgete, -csendesnek színlelvén magát. Keresztleánykája hozzá simúlt, s így -szólította meg: Édes nagysám, nem-e ahhoz is, a ki velünk annyi jót -teve? Megkapá a gyermek kezét, s odahagyá a három idegent. De a gyermek -visszaszaladt, s legelébb is Messzer Giovánninak nyújtá az arany -serleget, hogy innék ez is, mint már előbb a kettő. És amint ez -leguggola a gyermekhez, hogy szíve imádottjának kedvenczével -nyájaskodjék, ez valamit súga neki. Sőt víg elméjű magyar társoknak úgy -látszott, hogy a kisded kezekből valami suhant által a Giovánni kezeibe. -Hogy a kelő vér pirosra festé a sápadt orczákat, s hogy ragyogának -szemei, mint a nap mosolyg a megszaggatott vészfellegek közzűl, azt igen -jól látta. És midőn visszatérve a király sergéhez, búcsúzásokkor kezet -szorítának, gyűrűt sejte a Messzer ujján, a mit elébb soha nem sejtett. - - -V. - -Derűlt vala a nap, melyen a két had közelíte egymás felé, hogy -megvívjanak. Mosolygva sütött az ég királynéja, s a pipis énekelve -szálla fel hozzá, mintha inteni akarná a küzdeni akarókat, hogy térjenek -az élet örömihez, s a vérontást hagyják abba. Az mind hijába volt. -Robert Károly megálla a halmon, hogy lássa a csatát, s mellette Omodé, a -nádor, két fejdelmei a seregnek, s alattok Giovánni és Bellapietra. - -– A mely fergeteges a múlt éj vala, olyan lészen a mai napunk, mondá az -utolsóbb. Lásd, barátom, mint duzzasztják a csermelyt a zápor és a hegy -patakjai, lásd habjai mint kavarognak. Veszve van, a ki néki vágtat. - -S a király: Nézzétek, mint fejti ki magát a gróf hada; kiismerni a gróf -munkáján az értelmes katonát. De hát az micsoda amott? Délczeg paripáján -nem asszonyi alak szökdelget-e a sorok közt? - -– A gróf leánya, mondá Omodé; szebbet egész nemében nem láthatni, s -bátor és vitéz, mint a leglelkesebb férfi. - -Erre a király: Ha ki fogva hozza hozzám, annak adom nőűl, Sáros vára -pedig, egész vidékével, légyen mátkaajándékom. - -– Önkényt foglyúl adhatja magát, de erővel senki nem teszi azzá! mondá -Messzer Giovánni. - -De a szónak nem hivének, és némely feltevé magában, hogy elnyeri a szép -díjt. Szebb és drágább ugyan még nem is volt. Olyan vala ő, mint a hadak -istennéje, támadásra gyúlasztgatván atyja elősergét. Fürtjeinek éje -göndörögve omlott ki ezüst sisakja alól; a nap játszva csillámtatá ezüst -sugárit a pánczél tündöklő czápáiban, mely fel- és alá habzott, mint a -tusát-szerető kebel szokott a pánczél alatt; fekete szemei villámlottak, -haragosan és szerelmesen egyszersmind, hogy valakivel összeakada, el -kelle tőle fordúlni, bár kardja megkímélte. Súgár mint a nyíl, könnyű -mint a pehely, erős mint az aczél, szép mint egy csillag, így repűle -végig a sorok között. Ha csapatja visszatolatott, ismét előnyomúla; a -sebhedtek feledék fájdalmaikat; a haldoklók örömmel rogyának össze, -midőn láták. Egyenesen a király halmának vette nyargalását, midőn a -nádor békanyarítá a gróf szélső csapatait, s az egész had össze vala -bomolva. A leány szemei végig nézének a zavaron, s látták atyja bizonyos -vesztét. - -– Vissza váradba, atyám! kiáltá; én felvigyázok vonúlásodra. – S a -hídnál kevesed magával megállott, hasonló a chérubhoz, ki lángoló -pallossal álla őrt a paradicsom ajtajánál. Máté gróf keresztűlméne a -hídon; a futamlók egymást tolva mentek utána, s a híd letört a teher -alatt, s a habok közzűl irtózatos jajszó hallatszék. A hősleány még -mindég erős lélekkel vesztegle; de látván hogy szaporodnak a tolongók, s -az övéi közzűl mindég többen hullanak, megfordítá lovát, beszökék a -vízbe, hogy ő is menjen atyjával. Giovánni útat nyitott magának, szinte -a víz széléig, midőn a hab a hős Szépet elnyelé. Végig-nyargala a -parton, fel és le, lesvén mindenütt, a víz hol veti fel a leányt, hogy -utána szökjék, hogy erős karral megragadja, kikapja. Ohajtásinak fele -bételjesedék. Hol a habok ereje megszelídűlt a szélesb mederben, a víz -szerelmes gonddal vitte ki a parthoz, de élet nélkűl. Szép még halva is, -ahogy a régiek az Alvást szobrozták. - -Giovánni és Bellapietra eltemeték a szép holtat; ez forróan ömlő könnyek -közt, amannak szemei könnyek nélkűl, megmeredve. Giovánni más nap sehol -nem találtatott; senki nem mondhatá, hová leve. - -Robert Károly nem sokára azután lengyel királylyá lőn, s Bellapietra -vele ment Varsóba; ott az oroszokkal kereskedésben állók egy bús idegent -emlegettek előtte, ki Ázsia szélén foga lakást, s egy csatában halálos -sebet kapott, s utolsó óráiban barátitól azt kíváná, hogy gyűrűje ujján -hagyassék. Nápolyi vendégek ellenben úgy beszélék Budán, hogy a -byzancziumi császár sergében egy idegen veve szolgálatot, ki -Magyarországról jutott oda, és hogy annak közönségesen kedvelt énekei -mindég valamely setétfényű Úrnét magasztalának, ki végre egyik -csatájában a hatalommal előtolakodó törökök ellen, homályos halált -talála. - - - - -A LEVÉL. - -Egyikében azon magyar faluknak, melyek a Tisza vagy Duna job szélén, – -de talán a balon – vagy talán az ország közepében – igazán hol, nem -tudom, mert száz esztendeje már, hogy a falu elpusztúla, egy fiatal -hadnagy 1887-ben bús kedvvel űlt a fogadó ebédlőjében. Szeretett és -szerettetett. De a leányt atyja, egy gazdag fösvény gabonakereskedő, más -valakihez akará adni. Elég ok, néki-ereszkedni a mély búnak. – A -szerelem nem hízlal, hanem fogyaszt; s a hadnagy mindég pisloga az ajtó -felé, ha hozzák-e már ebédjét. De a cseléd helyett egy vándorlegényt -láta belépni a szobába, kinek hátán vala csomója, s a kinek csomóján egy -kan macska űlt. A kandúr kövér volt; szőre barna, termete középszer, -bajusza fekete, nyalkán kipederve, kikulimázolva, mint magyar legényhez -illik. - -A vándorlegény a másik lóczán foga helyet, s letette nyalábját és a -macskát a nyalábon, s ezt kérdé a macskától: Ehetnél, Károlykám? - -A hadnagy nem mere hinni füleinek, midőn a kandúr igen érthetőleg így -felelt: Igen ám, még pedig nagyon. - -– S mit ennél, Károlykám? - -A kandúr felele: Engem ma melancholiás éhség szálla meg; kérlek, adasd -nekem a hamleti monologot: Lenni? nem lenni? - -A vándorlegény felele: Azt megevéd tegnap; ma nem vehetém meg újra. - -– Tudom, felele a kandúr; de a Fleischer Shakespearje amaz úr előtt, ki -ott űl, megüté az orromat; kérd csak, szakassza ki könyvéből azt a -monológot. Úgy látszik, búsúl; hihetőleg úgy szerencsétlen mint én; e -szerint azt szabad reménylenem hogy megszán, s teljesíteni fogja a mit -ohajtok. - -A vándorlegény közelébb vonakodék a hadnagyhoz. - -– Mi egek csudája ez? s a Kegyed macskája igazán papírossal él? - -Meghökkenve álla ott a vándorlegény, s szembetűnő öntetszéssel így -szóla: Uraságod a titokban-gazdag hét éj egyikében született, minthogy -az én Károlykám szavát értette. - -– Mi az a titokban-gazdag hét éj, én nem tudom, felele a hadnagy; de azt -tudom hogy Lucza asszony napján jöttem e világra. - -– Derék, igen derék! kiáltá a vándorlegény, s minthogy ma Luczaasszony -napja van, kívánok Uraságodnak minden gondolható boldogságot. Azonban -kérem tisztelettel Uraságodat – ekkor hirtelen kikapá a könyvet a -hadnagy elől, s a To be? or not to be? egyszerre ki vala szakasztva, s -odavetve a kandúrnak, ki azt képzelhetetlen mohósággal s kedvére -mormogva faldosta fel. - -– Van-e eszed, ember? kérdé a felszökött hadnagy; de a vándorlegény -engesztelőleg kapa karjához, s így szóla: Hallja csak Uraságod, most -mingyárt kezdi a declamálást; de azt szebb hallani künn mint e zárt -szobában. Jőjön Uraságod a kertbe. Kedves kis hely; ott lesz szép őtet -hallani. - -Csábúlva van – mondá magában a hadnagy, mert a hó nagy szemekben -szállongott. De épen azért, mert az embert csábúltnak nézé, engede -hívásának. - -Mihelyt beléptek a kertbe, azonnal megszűnt esni a hó. Hársvirág -hullongott a fellegtelen égből, s amint járni kezdének, virúltak a kert -növevényei, s a föld kebeléből csudaszépségű virágok feslettek elő. -Rózsaillatokkal egyveledve hangzott a fülmilék csattogása, s a tavasz -mágusi leblei suhogtanak végig a fákon; a Rhododendron ponticum, a -Soldanella alpína, Datura fastuosa, Nullumbia, Streligia regina -virítának tarka gyönyörködtető zavarban előttök. - -A hadnagy csak most sejté meg, hogy a vándorlegény kezében könyv vagyon, -s oda pillantván el vállai felett, látta, hogy amint az könyvéből némely -neveket olvas vala ki, azok pompás exemplárokban állanak körűlök. - -Ekkor mondá a hadnagy: Jó ember, minekutána Kegyed ily nagy kertész, én -pedig halok a botanicáért, kérem, teremtse elő nekem a Pelargoniumnak -azon nemét is, melynek Pelargonium Ferdinandeum nevet adának. Hallom, -hogy az felette szép; még nem volt alkalmam látni. - -– Nagy örömmel, mondá a vándorlegény, s össze s visszaforgatá a könyv -lapjait, de haszontalan, s most felkiáltott: Mely gondatlanság! könyvem -a szellemek botanicája; nekem csak oly növevényeket szabad -elővarázslanom, miknek nevei itt állanak. Új meg’ új supplementjei jőnek -mindég, ahogy új meg’ új plánta jő ismeretségbe s nevet kap. Mi nem -maradhatunk hátrább az embereknél; s most látom hogy az az új virág – -hogyan is tetszék mondani? – Pelargonium Ferdinandeum – toldalékomban -még nem áll. Írni fogok a nyomtatónak, hogy a legújabb íveket küldje meg -haladék nélkűl, s más alkalommal szolgálatjára leszek Uraságodnak. - -Most egy jászmínernyőbe érének, s a két úr leűle egy pázsitszéken, a -kandúr pedig, egyik ágról a másikra szökdelgetve, szívszaggató -hangzatokban declamálgatá a maga Lenni vagy Nemlennijét. Hadnagy úr -megkapá orrát, megrángatta füleit, s aranyszín üstökét, minden kímélés -nélkül tépte meg, hogy álmából, melyben magát lenni gondolá, -kivergődhessék. Haszontalan volt minden fülrángatása, üstöktépdelése, a -jelenet el nem tűnt. Nem bíra tovább magával. - -Most néki-ment a vándorlegénynek: Ember vagy ördög, vagy a mi magadnak -tetszik, mi pokolbeli játékot űzögetsz te énvelem? Ez a macskadeclamátió -minden csontomat keresztűljárja. - -A kandúr, diadalmának örvendve, kiálta le hozzájok: Lám! s hát nem -való-e a mit Collin mond, hogy a legfőbb tető a művészség? Ily lelkes -hallgatótól javaltatni oly édes, hogy e kibeszélhetetlen gyötrelmeknek -is enyhűlést ád. - -S a vándorlegény most: Az én kandúrkám története szívet olvasztó, s nem -volna rosz, kiadni journáljainkban. Az olvasók lelke nemesedést venne -belőle, és ha valaha valami, ez tenne elmére kimondhatatlan hatást, -kivált a szépnemnél. Hallja Uraságod. - -– S Kandúr Károly uram fogja beszéleni? kérdé a hadnagy, elrejteni akart -borzongással. - -– Oh nem, felele a vándorlegény; Uraságod az ő melodiósus, de kevéskét -erős előadásához nincsen hozzászokva; én mondom azt, noha Uraságod sokat -veszít; mert egy szép kandúrlélek vallástétét saját ajkairól hallani, -hasonlíthatatlan öröm. - -De nem tetszenék egy czigarrót pípázni, míg a történetet beszélem? -kérdé, s nyájas szívességgel nyújtá a hadnagynak szelenczéjét. Merem -ajánlani. Én ezt a varázsdohány-páhóból vettem, melyet nem régen adának -ki arendába. Bácza felette kedves ízű. A varázs, ki azt feltalálta, -privilégiumot kapa rá háromszáz esztendőre, s rettenetes a mit nyer. – - -S míg így beszélnek, imhol repűl egy csillár. A hadnagy a kis bogár -tüzénél meggyújtá pípáját, a vándor pedig mondá: No tehát hallja -Uraságod, mely csuda történt szegény barátommal: - -Kandúrkám, mely Uraságod előtt itten szökdelgete, egyszer ember volt, -mint mi ketten; még pedig hivatalban, tekintetben, méltóságban, s nyitva -volt előtte a kinézés, bár egy kisség távolykán, szinte a -miniszterségig; – hogy kimondjam egy szóval: practicáns volt! – Mint -ilyen, belé szeretett a játékszín egyik szépjébe, midőn az a Käthchen -von Heilbronn személyét viselé. S a leány sokat hasonlíta egy -nagyszépségű cziczácskához; oly csapodár, oly törlőszködő, oly puhácskák -kezei, mint a macska bársony lábacskája; de mikor a garderobban pörre -jutott a dolog: húh, akkor aztán bezzeg megmutatta, mit tud körmeivel, -fogaival; úgy hogy félig tréfából, félig igazán az ő Heilbronni -Katiczácska nevét Heilbronni Cziczukácskává változtaták. A lyány -kedvéért az én barátom is színjátszóvá akara lenni. A director neki oly -feltételeket teve elébe, melyekre ráállania nem volt nehéz: – 1. hogy -Károly első esztendőben szolgáljon fizetés nélkűl; 2. hogy minden estve, -melyen nem nyerend javalást, kárpótlékúl fizessen ezer aranyat; 3. hogy -első játékához szerezzen egy darabot, mely kilenczvenkilencz estve -egymás után mindég növekedő számú hallgatóknak adassék, s napról napra -többet hozzon be. Barátom ráállott a kötésekre, csak azon törte magát, -hogy oly darabot hol fog majd találni. Mert – magunk közt légyen mondva -– dolgunk a drámai poezis mezején átkozottan rosszúl áll. - -Amely városban lakánk, ott volt egy schuster is. Ez elgondolá magában: -Annyit dolgozám lábaknak: ideje, hogy valaha már lábakban is dolgozzam. -Valljuk meg, dolgozása valóban négylábú dolgozás vala. A schuster -megkínálá vele barátomat, de ez az elsőséget annak adá, a mit nékem önte -tollamba a barátság. Szerénységem tilt elmondanom, hogy szerencsésebb -munkát mint ez az enyém volt, nem találhatni; talán ez volt a -legszerencsésebb mind azon játékszíni darabok közt, melyeket a világ sok -esztendők olta látott. - -A hadnagy belé ugrata szavába: Nem tetszenék Kegyednek folytatni a -kandúr történetét; a darab expositióját hagynánk jobb órára. - -A vándorlegény most: Látom, Uraságod lángol hallani dolgozásomat. Holnap -felolvassuk; most csak tartalmát, hogy ízlése felizgattassék, s lássa -Uraságod, mily gazdag hatásban a tárgy. – Egy kandúr belé szeret egy -fejér egérbe, s a helyett hogy azt felfalná, kalácsot, tortát lopdos -neki. De az egér nem szereti a kandúrt, mert jegyben áll az Egérkirály -fiával. Meg akarja látogatni az Egérkirály örökösét, s drótegérfogóba -esik. A kandúr meglátja ott, kirágja a drótegérfogót, s a fejér egeret -kiszabadítja. A fejér egeret megilleti a hősi szerelem, s a kandúrnak -adja szívét és pacskóját. - -Játszák a darabot, s az én barátom kiteszen magáért. Midőn a második -felvonás végével lelépe a színről, kedvese, ki az egeret játszá, kezébe -nyom egy czédulácskát, melyen e kevés szó álla: „Szívem édes kandúrkája! -Szeretlek szívemből. Hív Katiczácskád, Cziczácskád, Egerecskéd, mint -magadnak tetszik.“ – Ki volt valaha boldogabb mint az én barátom? – - -A vándorlegény beszélését irtózatos nyivákolás szakasztá félbe. -Szerelem, megcsalatkozott remény, fájdalom, dühösség, s mind azon -ingredientiák, melyekből a szerencsétlenűl szerető áll, zenge, síva, -jajgata e hangokban. A nyivákolást a kandúr tevé, ki hozzájok csúszott, -s hallá emlegettetni szerelme gyötrelmeit. A vándorlegény szelíd hangon -szóla hozzá: Károlykám, kérlek szépen, viseld csendesen magadat; -különben kénytelen leszek megverni. - -A kandúr férfias lélekkel nyomá el szemeiben első lába fejével a sírást, -s a kert bokrai közt tűnt el. - -A vándorlegény folytatá beszédét: Barátom egészen elfoglalva boldogsága -érzésétől, felejté, hogy a kuliszek megől ki kellene lépnie, míg társai -kitaszítgaták. Ott egy levelet kellett volna általadnia a darab hősének, -de szerelmes ábrándozásai közt elfelejte papírost hozni fel. A sugdaló -rákiált: A levelet! a levelet! – Ez eszmélet nélkül benyúl a kebelébe, s -elővonja a Katicza billetjét. Amaz tüzet szikrázó szemekkel olvassa azt, -mert a comoedia Katiczájába ő is halálosan szerelmes vala. Az -intermezzóban hallottam, hogy ezt mondá a schusternek: Benefíszként -Kegyednek adom darabját, s stiblit és papucsot Kegyednél varratok -mindég, csak tanítsa meg a semmirekellőt. Adjon neki szúrásokat azon -hármas árral, mely által mint schuster és dramaturgus és varázs -uralkodik. - -Varázsság úgy czéh, mint schusterség és poesis. Az inasokon, legényeken, -mestereken kívül minden czéhben vannak himpellérek, kiknek diplomájok -nincs, legényeket nem tartanak, taksát nem fizetnek, s mégis -kontárkodnak. Efféle volt az a koloncz, még pedig mind a schusterség -szabad, mind a poesis kézmívesi mesterségében s a varázsságéban. -Külömben is régi gyűlőlködésben álla barátommal a fel nem vett dráma és -egy pár stibli miatt, melynek történetét másszor. Ezek szerint alázatos -némaságban hajtá meg magát a játék hősének, s teljesíté a mit neki -megígért. Szegény barátom a játék végével le akará vetni -macskaöltözetét, de abból ki nem kelhete. Addig sorvada mind mind -kissebbé a ruhaőr kezei közt, míg végre egészen macskává válva, -miákolva, az ablakon kiszökött. - -Másnap tizenkettőkor délben a ház zsindelyezetjén sétála fel hozzám, s -ezt mondá: Tizenkettőtől egyig mindég szabad lesz szólanom, de ennem nem -egyebet mint írást. Szívem gyomorrá van áltvarázsolva, s amilyen az -akkornapi érzésem, olyannak kell lenni a könyvnek is, melyet felfalok. -Uraságod látá, mint evé meg a Hamlet monológját; a Szemere sonettjeit -már tízszer faldosta fel. Egyszer a féltékenység éhe kínzá, s egy -ülőhelyében ette meg Don Gutiért, az ángoly Othellót és a Rossiniét azon -felűl. Nem szerezhetek neki elég könyvet. - -Meghatva barátom szerencsétlensége által, föltettem magamban, hogy -bajából kisegítem. Tudva van Uraságod előtt, hogy minden tudományos -egyetemben van egy tizenharmadik oskola, melyben a Fekete tart leczkéket -a magiából. Mindég csak tizenhárom hallgatót vesz fel, s a ki az utolsó -leczkéről kimenvén, utolsónak marad, azt megtartja, fizetésbe. Hogy -kifejthessem szegény barátomat e varázslatából, én is leczkére jártam -nála, s már most tudom, hogy minden bűbájolás bizonyos feltételen -alapol; teljesítetvén a mi fel vala téve, vége van a varázslatnak. Most -hát fel s alá vándorlok az én Károlykámmal, mint Garbonczásdiák, hogy -kitanúlhassam, mely feltételtől függ az ő kifejtődése, és hogy valamely -derék varázsmesternél állhassak szolgálatba. Kész vagyok mint -varázskertész, varázsszakács, varázsíró ingyen dolgozni nála egész -esztendeig, csak azt lehessen kitanúlnom, hogy barátom kimenekedése mely -kötés teljesítésétől függ. Nagyon megköszönném Uraságodnak, ha valamely -derék varázsmesterhez akarna ajánlani. Énvelem meg lesz elégedve, mert -én a mesterségben már derekas előmenetelt tettem, melynek, ha tetszik -látni, mingyárt adom egy-két bizonyságát. - -– Jó ember, bár engem útasíthatna más valaki ilyenhez, mert ha -valakinek, nekem volna ám derék varázsmesterre szükségem! mondá mélyen -sóhajtva a hadnagy. Egy leányba vagyok szerelmes, egy gazdag fösvény -gabonakereskedő lyányába, kit Demeternek hívnak. Az gyermekét nem akarja -hozzám adni, hanem egy gazdag csúf öreg emberhez. Luczának hívják a szép -lyányt, s atyja ma nagy vendégséget ád, talán hogy gyűrűt váltsanak; én -pedig itt űlök kínomban, gyötrelmemben, hogy el nem tudom fordítani a -bajt. - -– Ha csak az a baja Uraságodnak, arról könnyen teszünk, mondá a -vándorlegény; megmutatom én itt, mit tanúltam, és ha meg találok -tetszeni a hely lakosinak, s látom, hogy köztök kenyeremet -megkereshetem, talán meg is telepedem itt. De akkor aztán kérem -Uraságodat, hogy váltsa ki nekem a mesterlevelet, s mint gyámoltalan -kezdőt, segélgessen valamivel. De oda be a szobában jobb lesz -meghánynunk vetnünk, mint kezdjük, mint ide künn. - -Bémenének a hadnagy szobájába, s a Garbonczás-diák kiteríte maga előtt -egy ív tiszta papírost, s tíz ujjaival három ízben nyúla el a tiszta -papíros felett, a nélkül hogy ahoz hozzá ért volna, s mondá a -hadnagynak: Tessék megolvasni. - -A hadnagy kezébe veszi azt, s látja, hogy a szép Luczácska abban -ígéreteket tesz neki, hogy szerelmét őhozzá semmi gátlás, semmi erőszak, -semmi hatalom soha el nem olthatja. - -A Garbonczás-diák összehajtá a papírost, s mondá a hadnagynak: Menjünk -vele, mutassuk elő a fösvény Demeternek. - -– A világért ne! kiáltá a hadnagy; mindkettőnket agyonverne. - -– Uraságodért nem felelek, mondá a Garbonczás-diák; de nem engem is; -attól engem mesterségem véd. De ne féljen Uraságod; a mit olvasa, -varázsírás. Minden azt leli benne a mit szíve óhajt, vagy a mit retteg. -Bízza rám egészen magát; jól lesz az; az az én dolgom. - -A Demeter háza villogott a sok gyertya világától. Gyönyörűen fakadó -lyánykák s teljes virágzású asszonyok sokasága vala ide gyűjtve, s -ezeknek közepében a szerencsés öreg ifjúlegény, mint egy faragatlan csúf -kovakő, melyet a birtokos szeszélye gyémántokkal brillántoztata körűl. -De íme nyílik az ajtó, s a hadnagy és a Garbonczásdiák együtt lépnek be. -Demeter ment elfogadásokra; de minekelőtte a hadnagynak szúrós kérdést -tehetett volna, ez megszólala: Ezen írásból látni fogja az Úr, mi hoz -ide. - -Demeter olvassa a papírost, s kevésbe múlt hogy örömében össze nem -roskadott: egy contractus, melynél fogva az egész hadiseregnek ő fogja -adni a gabonát, zabot, s oly temérdek áron, hogy így neki nem lehet -egy-két milliomot nem nyerni. Bément oldalszobájába hogy alája írja -nevét, s jött, s dicsekedve mutatá azt jövendő vejének. Örűlt az is, s -minthogy a szolgabíró lépe be, egyenesen méne ennek, s kérte, hogy -Demeter úrnak ezen házassági kötelezését a holnapi gyűlésben -intabuláltassa. - -A szolgabíró látni akará, hogy a gazdag de fösvény ember mit ígére -egyetlen leányának; s egyebet lelvén a papíroson mint a mit neki a -vőlegény emlegete, felkiáltott: Istentelen két gazember, ki hitte volna -ezt tifelőletek! Tehát ti vagytok az a két zsivány, kiket irtóztató -gyilkosságaitok, lopásaitok miatt oly régolta hajházunk? Hajdú, híjj -többeket elő, s kötözzétek őket, vigyétek. - -– Szent egek! kiálta Luczácska; mi dolog ez itt? – Ijedve kapta ki a -szolgabíró kezéből az írást; sír és nevet örömében, mert ő viszont atyja -megegyezését olvasá belőle a hadnagyhoz-menés eránt. – Köszönöm, édes -atyám, mondá Demeternek, hogy végre fiaddá fogadod az én kedves -Edvárdomat; ezentúl én vagyok a legboldogabb halandó! - -Demeternek szemei előtt kerenge a világ. - -A Garbonczás-diák megragadá a Demeter uram karját, s ezt mondá neki: -Adja oda az Úr hamar Luczácskát a hadnagynak, mert úgy másé lesz a -lifrántság, s a szolgabíró kezéből semmi erő ki nem fejti. - -Demeter így szóla a hadnagyhoz és Luczácskához: Üsse meg a manó, -vegyétek hát egymást; de hagyjatok eszemen, hogy láthassak az alkuhoz. - -A szoba falai átlátszó kristálylyá változának, s a tenger a maga csendes -felségében lapúla el az álmélkodók tekintete előtt. A napsúgár ama zöld, -ama titokban-gazdag hullámréten pattana meg; aranyhíd feszűle ki, hogy -útat csináljon a szigethez. Tavasz és minden kiesség ékesíté a tájt, s -szerelem és virágzat, öröm és egyesség lebegé végig e szigetet. A bárány -együtt múlata az oroszlánnal, a galamb az ölyvvel; a lombok suhogása -eolhárfazengéssé vált, s nap és hold és csillagok együtt ragyogtak és -pillongottak az égen, s felelgetének a liliomoknak, s Luczácska mind e -boldogságok közepette járdalt. A pázsit virágbimbói lábai előtt feslének -elő, s a vágyakodások hév patakja követte menéseit. Jobja mellett -gyöngyök, balja mellett gyémántok lepték el a földet; de ő gyöngygyel, -gyémánttal nem gondola, hanem égszínt és csillagfényt szakasztott -gyöngéd újjaival a rét virágai közzűl, s beléfoná sötét hajfürtei közzé. -Edvárdja egy csalitból közelíte. Luczácskájának pillantása arany nyil -vala neki, mely zengve illeté szívét. A zengzet isteni muzsika vala, a -nyil rózsává leve kebelén; levelei bíborhangzásban folyának le a szép -lyányon, hogy az úgy álla ott mint az örök boldogságok gyönyörű hajnala. - -– Legyen tehát tekintetes hadnagy fiam-uramé! mondá Demeter a -hadnagynak. – De miért nem tudatta hát velem mingyárt akkor, mikor -belészeretett a lyányomba, hogy ily temérdek birtok ura? Szerencsémnek -tartom, hogy tekintetes hadnagy fiam-uramnak ipa lehetek. Szigetében -szép speculatiót fogok csinálhatni. Oroszlánját eladom Van-Ákennek, meg’ -azt a sast; mert minek azt tartani? haszontalanok és sokat emésztenek; a -sok gyémántot, a sok gyöngyöt pedig – ó! ó! ó! – De messze-e az a -sziget? - -S most a Garbonczás-diák szólala meg: Demeter úr, ha majd meglátogatja -hadnagy urat, quártélyában Heves vármegyében, meglátja a szigetet is. -Úgy van; mert a varázstáj mindenhol virít, ahol két szerelmes együtt él. - -Demeter koma szépen meghajtá neki magát a bíztatásért, de vére egészen -arczába költ. – Az Uram dévaj ember, mondá neki; szereti fitogtatni hogy -tanúlt valamit, de ördög űl fülei mellett. - -A hadnagy beléugrata szavaiba: Mindnyájan szerencsések vagyunk, csak a -szegény Károly kandúr nem az. - -– Oh nem! felele a Garbonczás-diák, s az keseríti az én szívemet; de -neki is eljő a szabadúlása, úgy hiszem. Ide a levelet; le kell róla -törlenem a varázsírást, mert még baj érhetne. - -Luczácska kezébe adá. A Garbonczás-diák kibontotta. Álmélkodva tapadtak -szemei a levélbe, s felkiálta: Szavát állja a varázs! Én e levélnek oly -tulajdonságot adék, hogy abból minden azt olvassa a mit mindenek felett -vagy ohajt vagy retteg. Azt tehát most én is, a mit mindenek felett -ohajtok, – hogy Károly barátom búhasson ki macskaalakjából, s -egyesűlhessen szeretett cziczácskájával. S amint ezt olvasá – – – - - - - -A FALBA-ZÁRT. - - -I. Levél. - -_Páter Bartai Gábor, a Jesuiták nagyszombati Rectorához._ - -Budetín, 1644, Júniusban. - -Nyolcz nap olta Szúnyogh úrnak házánál múlatok, s itt kezdem -missionáriusi munkámat. Mit tettem már, s mit készítettem el továbbra, -hogy az új tanítás elterjedése e tájon elakasztassék, hogy a híveket -szent hitünkben megerősítsem, Tisztelendő Atyaságod ide zárt -jelentésemből fogja érteni. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, engedje -tudnom minél előbb, szerencsés voltam-e megfelelni várakozásának, s -mutassa ki, ezután mit tegyek. - -Tisztelendő Atyaságodnak nem lesz kedvetlen dolog ismerni azokat, a kik -engem itt hajlékokba fogadának. Ennek lerajzolása által meg nem akarám -bontani jelentésemet; de azoknak ismerése, a kikre és a kik által -hatnunk kell, nagyon szükséges dolog, minekutána nékünk, amint Urunk -mondá, a galamb szelídségét és a kígyó okosságát egyesítenünk szükség. - -Szúnyogh Gáspár nincs itthon. Mint főkapitánya Szendrőnek s Nógrádnak -főispánja, most táborban van, s harczol a keresztyén név ellenségével. Ő -külömben is sokat van távoly házától. Mindaz mit felőle hallok és látok, -azt mutatja, hogy ő kemény, kevély ember. Ha a háznál egy vagy más apró -hiba történik, ezt mondják a cselédek magok közt: Szerencséd hogy itthon -nincs az úr! vagy ezt: Bezzeg volna, ha ezt látná az úr! Egyéberánt a -temérdek sokaság kevélykedik, hogy ily gazdagságú urat szolgál, és ha -vendég jő a házhoz, nem ismernek határt szíves látásában. De ha a -cselédség rettegésit nem látnám is, egy pillantatom a ház asszonyára -elég lenne megszabni ítéletemet a távoly felől; tűr, szenved. Nehéz arra -bírni hogy akarjon, még nehezebb hogy tegyen. Ha a tanács igaz vagy -hasznos volta felől meggyőzetik is, midőn azt teljesíteni kellene, az a -gondolat veri le egészen, hogy arra férje mit mondand. Sok tűrésen -kellett keresztűlmennie míg ennyire megtöretett, mert lelke egykor vídám -volt, ömledező, eleven; most nincs akaratja, s az Úr kegyelmes, -vígasztalást nyújtani neki könyörgéseiben. Minden erőmmel azon vagyok, -hogy őtet megtarthassam e kegyes érzelmeiben, mert ez az egy az, a mi -állapotához illik. A ki itten sírás közt vet, amott öröm közt fog aratni -– az Evangyéliomnak ezek a szavai igen nagy behatást tevének sebhedt -szívére. Úgy látszik hogy Szúnyogh nem volna eránta oly kemény, ha adott -volna fiat a háznak, ki nevét s nagy gazdagságait vehetné örökségűl; de -az Úr vizsgálhatatlan akarata megtagadá tőle ezt az örömet; egyetlen-egy -leányok van, Katicza, jó és nyájas gyermek. Ittlétem első napjaiban azt -ígérém magamnak róla, hogy vele meg fogom kedveltethetni a klastrom -csendességét; mert hogy az az állapot a melyben most él, nincs kénye -szerint, nem vala nehéz megsejtenem; de azt nem reménylem többé: a leány -eleven; nincs benne az a csend, mit az Úr azoknak ígért, kik meghalnak a -világnak, hogy őt kövessék. Ám légyen! a házasságot is az Úr állította, -s könyörgök érette, hogy az Úr engedjen boldogabb életet élnie, mint a -mely anyjának jutott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -II. Levél. - -_Losonczi Bánffy Susána, Szúnyogh Gáspárné, testvéréhez Mária-Reginához, -a Clarissák pozsonyi klastroma egyik tagjához._ - -Budetín, 1644. Júniusban. - -Az Úr engem nagy kísértetek alá vetett. Ájtatosan könyörgöttem, de fel -nem lelém nyugalmomat. Az Úr kegygyel fog tekinteni egy anya -gyötrelmeire, midőn gyermekének sorsa határoztatik meg, s rettegésimnek -megbocsát. Téged, édes testvérem, kérlek, egyesítsd könyörgéseidet az -enyémekkel, s hallasd velem, legjobbnak mit gondolsz. - -Leányom, amint néked sok ízben írtam, vígasztalásom s örömem volt -mindég. De kivált e három hónap alatt olyan vala mint az angyal; szelíd -és nyájas, jóltevő az ügyefogyottak és szegények eránt; másoknak -botlásaikat elnéző, kész mindég engesztelni; ájtatosságának -gyakorlásában hív és serény; mindannak a mit ohajtottam, teljesítője; -azonban ha magában volt, vagy ha magát egyedűl lenni hitte, órákig is -elsüllyedett. Észre kezdém venni hogy valami fekszik lelkén, s vártam -hogy velem tudatni fogja titkait. Tudja ő hogy nekem nincs nagyobb -örömem mint ha neki adhatok azt; de ő mindég magába zárva maradott. -Harmadnap előtt Andaházy Péter visszatére a táborból, s engemet is -meglátogata, s hírt hozott s izeneteket uramtól. Sokat beszéle, mik -történtek a táborban, s megyénk ifjai magokat mely vitézűl viselik. -Amint a beszéd az ifjú Forgácsra fordúla, szemem történetből lyányomra -röppent. A gyermek egyszerre elpirúlt, hirtelen kapa munkát, s úgy teve, -mintha nem is ügyelne a beszédre. Figyelmessé tétetvén, szembe fogtam -őtet, s mozdúlásainak sebessége s az a titkos erőlködés hogy csendesnek -tetszhessék, elárúlá lelke hánykódásit. Forgács tette, melyről szólánk, -merész vala s veszedelmes. Lyányom szemeiben könny reszketett. Midőn -Andaházy a tett szerencsés kimenetelét adta elő, Katicza nem bírt -magával, s odahagyá a szobát. Andaházy inkább el vala merűlve a történet -előbeszélésébe, mint hogy lyányom zavarját megsejtheté vala; de szívemet -minden szavával hegyes tőr járta keresztűl. Mihelyt az illendőség -engedé, utána menék. Hálójában lelém, térdre omolva, könyörögve, s -engede kérésemnek, parancsomnak, s vallást tön, hogy ő szereti -Forgácsot, s hogy Forgács őtet meg fogja kérni, mihelyt férjem -megérkezik. – Te azt fogod mondani, hogy ez az ő ismeretségök az én -vétkem, és hogy meg kell vala maradnom a magyar régi szokás mellett, s -leányomnak nem volt volna szabad anyja jelenléte nélkül férfit látni; de -halljad tehát. Férjem vendéglátó úr, s gazdagsága s méltóságai azt neki -kötelességévé teszik. Férfiak szüntelen a háborút beszélik, s hogy a -török mit csinál. Így lyányom sokat hallá, hogy Forgácsnak mint -magasztalák vitézségét, s hogy lágyságát és sok jótéteit, melyek szinte -a vesztegetésig mennek, mint kárhoztatják. A mit mások rajta feddettek, -az Forgácsot még emelte szemeiben. Végre meg is látta Forgácsot, a -szépet, ifjút és jót. Később az ismét megjelent egyszer kétszer, s -megleve az ismeretség. Nékem ellene semmi szavam, sőt örvendenék -hajlandóságoknak; hasonló érzésű szelíd férjjel tölteni éltünket nagy -boldogság lehet. De mit mond arra az uram? nem gyúlad-e irtóztató -lángokra, hogy gyermeke miért engede hajlandóságot szívének az ő híre -nélkül? Ha pedig ő talála választani gyermekének férjet, úgy minden -haszontalan, mert ő úr a maga házában, s a mit parancsol, annak meg kell -lenni; vaktában kíván engedelmeskedést. Ha engemet érne csapás, azt -tűrném panasz nélkül, csak gyermekem sorsán könnyíthetnék; de meghasad -szívem, ha őt látom feláldoztatni. – Édes testvérem, látod -szenvedésemet; írj, vígasztalj, tanácsolj. Mit tegyek? szóljak-e neki -mihelyt megjön? bevárjam-e hogy Forgács tegye meg nála jelentését? -Egy-két hét alatt itt lesz; ne halaszd tehát válaszodat, s emberem -üresen ne jőjön vissza. Én megszoktam akaratomat a mások akarata alá -vetni, s magamnak e dologban tanácsot adni nem tudok. Te engem szeretsz; -te engem sok szomorúságim közt hathatósan vígasztalál, tanácsiddal -támogatál. Tedd azt most is, életemnek, szívemnek e legkétségesb, -legkedvesb gondjai közt. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -III. Levél. - -_Szúnyogh Gáspár Jakusitth Istvánhoz._ - -Nógrád, 1644. Augustus 20-án. - -Lyányom iránt tett jelentésében Kegyelmednek, édes Öcsém uram, magamnak -és házamnak megtiszteltetését lelem. Örömmel ígérem oda. Két hét alatt -Budetinban leszek, s venni fogja Öcsém uram kelmed meghívásomat, hogy -jegyet váltani mely nap jelenjen meg. Egy Szúnyogh, háza utolsó -csemetéjét engedelmességben nevelte; benne kelmed alázatos, magát férje -akaratának mindenben alájavetni tanúlt nőt kap, kinek példát adott -anyja, azt tenni, és soha nem egyebet, mint a mit férje parancsol, ki -ura feleségének és házának. Három hét alatt tehát megváltatom a -gyűrűket. Tartsa meg Isten kedves Öcsém uram kelmedet is, ahogy az -utolsó csatában engem csudatéve megtartott. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IV. Levél. - -_Szúnyoghné testvéréhez, a Clarissához._ - -Budetín, 1644, September 6-d. - -Megvan, s kimondhatatlan szenvedésimnek itt irtózatos kezdete: – lyányom -mátka, s egy nem szeretett emberé. Hallj mindent, s könyörögj érettünk, -mert itt többé nincs segély. - -Uram tegnapelőtt megérkezék. Távolylétében úgy vivém a gazdaságot, hogy -ha jő, mindennel meg lehessen elégedve, aminthogy meg is volt. Ő, a ki -mindég mord, mindég kedvetlen, szinte vígnak látszék. Követtem -tanácsodat, s kilestem, mikor lesz legjobb kedvében, s akkor mondtam el -mindent. Békével tűrtem midőn szidott, hogy gyermekemet nem őrzém egész -szemességgel. Kiönté rajtam nehéztelését, s annál szelídebben fog bánni -lyányával, ezt mondottam magamnak; de mint levék oda, midőn kimondá, -hogy a Katicza jobja már Orbovai Jakusitth Istvánnak, Oroszlánkő urának, -van ígérve. Még eddig soha nem mertem ellenkezni akaratjával; valamit -parancsola, teljesedve volt, bár meghasadt belé szívem; de most -neki-szántam magamat, s engesztelőleg szólék lyányom mellett. Meg nem -indúlva hallá azt, s ez vala minden felelete: S te példát akarsz adni a -fejeskedésre gyermekednek? Mondd meg neki mit végeztem; szavam szent. Én -nem leszek oly gyenge mint te valál, s gondom lesz, hogy gyermeked meg -ne lássa Forgácsot. A mi történt, felejtem, de jaj neki, ha Forgácsról -egyszerre le nem mond. – Elmentem a szegény gyermekhez. Az magán kívűl -volt ijedtében. Mely pontján áll a kétségbeesésnek, azt abból láttam, -hogy szólani mere haragjában lángoló atyjával, s kéré, engedje apáczává -lenni. - -– Ha ezt hamarább kéréd vala, megengedném, mert a mit Istennek áldozunk, -az elsőbb az emberi végzéseknél; de te klastromba csak azért vágysz, -hogy erántam lehess engedetlen; azért egy szót se tovább róla. - -Még az nap ment Jakusicshoz a levél, hogy jegyet váltani jöjjön elő. Egy -hét alatt itt lesz, s én tépdelt szívvel vagyok kénytelen megtenni -elfogadásához a rendeléseket. Vétkes dolgot teszek midőn Istent arra -kérem, hogy őtet kapja ki inséggel tömött napjai elől, de szeretem -gyermekemet, s Isten azt anyai szívemnek meg fogja bocsátani. Könyörögj -értünk, hogy az Úr adjon erőt, a keserű poharat zúgolódás nélkül -kiüríteni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -V. Levél. - -_Réthi György számtartó gróf Forgács Ferenczhez._ - -Budetín, 1644, Sept. 10-én. - -Sietve s nagy titokban jelentem Nagyságos uram kegyelmednek, hogy urunk -megérkezett, és hogy a kisasszonyt Jakusics István ő nagyságának ígérte. -Borkától tudom, hogy kisasszonyának minden kérései, sírásai sikeretlenek -voltak. Klastromba kívánt küldetni, de nem vala haszna kérésének; mához -harmadnapra meglesz a jegyváltás. Mindenfelől gyűl a sok vendég, s így -Nagyságodnak lesz szere, tudatni velem akaratát. Teljesítve lesz -parancsolatja. Én és Borka érdemeljük bizodalmát. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VI. Levél. - -_Ugyanő Ugyanahhoz._ - -Budetín, Sept. 13-ikán. - -Úgy vannak elrendelve a dolgok, hogy Nagyságod még egyszer szólhat a -kisasszonynyal. Pénteken estve legyen a nyárfánál a Vág szélén; én is -ott leszek, s elkísérem a kastély alá. Borka kötelet fog leereszteni az -ablakon, s Nagyságod azon az ő szobájába lép, onnan pedig nyitva a -kisasszonyhoz az ajtó. A kisasszony még semmiről sem tud. Borka ezt -kevés pillantatok előtt fogja tudtára adni, nehogy a Nagyságod váratlan -megjelenésén elrettenjen. De Nagyságod nagy szemességgel tegye minden -lépéseit, mert urunk kémeket tart mindenfelé. Ha rajta találunk -veszteni; Borka meg’ én Nagyságodnál reménylünk menedéket. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VII. Levél. - -_Páter Bartai a Páter Rectorhoz._ - -Budetín, 1644. Sept. 18-án. - -Sietve tészek jelentést Tisztelendő Atyaságodnál egy történet felől, -mely a kastélyt rettenéssel s újabb irtóztató történetek varázsával -tölti el. Katicza Orbovai Jakusitth Istvánnak jegyese; de amint -kivilágosodék, gróf Forgács Ferenczet szereti, s ezzel ma éjjel titkos -együttléte vala. Szúnyogh hírt veve a dologról; honnan? nem tudom; s -meglepte őket, s Forgács az ablakon szalada ki. Az úr haragja dühösségig -ment, s zárva tartja leányát. Ahogy őtet én is ismerem, félek, hogy a -tett vérbe fog kerűlni. Valamit okok, szólótehetségem s a lelki -fegyverek tehetnek, munkába veszem, s semmit el nem múlatok, mivel a -szenvedő állapotját tűrhetőbbé fogom változtathatni. - -Levelem megadója egy másikat is viszen P. Mérő Ambrus társunkhoz, ki -most, amint Tisztelendő Atyaságod írja, Jakusics úrral Oroszlánkőn -tartózkodik. Azt bízom e tisztelendő társunkra, hogy Jakusics úrral -tudassa a mi itten történt, s bírja rá, hogy szánja meg a kisasszony -szenvedéseit, s atyját igyekezzék eránta megszelidíteni. P. Ambrus nagy -mértékét kapta ajándékúl azon kegyelemnek, mely szívre hat és azt -tetszése szerint hajtogatja; annak már sok esetekben adá bizonyságát. -Talán nem volna rosz, ha neki Tisztelendő Atyaságod is írna; sőt magának -Jakusicsnak is, de hogy a levelet ennek P. Ambrus adja által. Bocsásson -meg Tisztelendő Atyaságod, hogy tanácsomat hallatni merészlettem, holott -arra bölcs belátásinak semmi szükségök nincs; de a dolog nagy figyelmet -érdemel, s diadalmára volna hitünknek, ha mi engesztelődésre s -keresztyén megbocsátásra hajthatnánk a felhevűlt indúlatokat. Annak -segélyével, ki a nagyok szíveit a szerint intézi mint a patakok -folyását, semmi nincs lehetetlen. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -VIII. Levél. - -_Gróf Forgács Ferencz Andaházy Péterhez._ - -Épen most veszek hírt a hozzám hű Réthitől, hogy Szúnyogh elzáratta -kapuit. Sem be, sem ki senkit nem eresztenek. Széket akar lyánya felett -tartani. – Tégye; én el nem maradok. Én viszont őfelette tartok majd -széket, s Katiczát kiragadom a fene ember kezéből, érjen a mi akar. Örök -barátságunkra, s mindarra a mi becsűletét szerető magyarnak szent, -kérlek, segélj feltétemben. Szedd össze minden emberidet, s jer. Holnap -estve itt lehetsz. Estve útnak indúlunk, s virradtakor ostrom alatt -Budetín. Vedd el osztán éltemet, csak el ne maradj. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -IX. Levél. - -_Válasz._ - -Nálad leszek hajdúimmal; kevesek, de jók. Ismérem Budetín fekvését. Az -öreg kénytelen lesz magát megadni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -X. Levél. - -_Páter Bartai a Páter Rectorhoz._ - -A mit rettegtem, fájdalom megtörtént. Nagy Isten, mint vadúl el az -ember, ha magát kevélysége martalékjává teszi, s eltér az útról, melyet -elébe rajzolál! – Utolsó levelem olta a vár zárva állott, mintha -ellenség közelítene. A kisasszony el vala rekesztve szobája falai közzé; -senkit nem eresztettek hozzá. El vala zárva a maga szobájába az asszony -is. Az úr egész nap a folyosón. Két kőmíves törte a falat egyölnyi -magasságra, s Szúnyogh összeredőlt szemöldökkel nézte a munkát. Én -néhány ízben léptem hozzá, s engesztelő szókkal igyekeztem csendesíteni -gyúlongásit. Nem felelt. Ma elkészűlt a rekesz a falban. Szúnyogh -magához hívata. – Lyányom megpiszkolta nevemet, úgymond; neki halnia -kell. Menj hozzá, s készítsd kimúlásra; egy óra múlva falak közzé -rakatom. Kérelmeim hasztalanok voltak. A menny haragjával fenyegettem; -nem gondola szavaimmal. Felelete ez volt: Vére szálljon az én fejemre; -neked ahhoz semmi közöd. De minél tovább vesztegeted velem az időt, -annál inkább el lesznek vonva tőle vígasztalásid, mert ő, minekelőtte az -óra eltelik, e fal közzé lesz rakva. – Elmentem a kisasszonyhoz. -Csendesebben lelém mint ily gyenge edénytől várnom lehetett. De az Úr -hatalmasnak mutatja magát a gyengékben is. Keresztyénhez illő maga -megadásával készűlt el halálára. Midőn végre tudtára adám, mely -rettenetes neme várja a halálnak, egy pillantatig tántorgott, de hamar -feleszmélt, s kéré hogy ha majd bérakatik, mondanám el felette a -temetési könyörgéseket; az neki enyhűlést fog hozni. Ekkor belépe atyja. -A szerencsétlen meg akará csókolni kezét. A vad ember nem engedte. Akkor -levévé feszűletét térdelőjéről, megcsókolá azt, s sírás nélkül ment -atyja után. Én lassú szózattal olvastam néki imádságimat. Elérvén a -rekeszhez, lerogyott, elájúlva. Atyja felemelteté, s betéteté a -rekeszbe. A kőmívesek rakták a falat. Elmondám a temetési könyörgéseket -felette, s minden órában elmegyek hozzá, s könyörgök, hogy el ne -csüggedjen. – Szomorú vígasztalás, de mégis vígasztalás, hogy a rekesz -szűk, s hogy a mész gőze hamar meg fogják folytani. - -Egy órával később. - -Dicsőség az Úrnak a maga egeiben, ki van szabadítva! Rekesze előtt -állék, s úgy szóltam amint az tanított, a ki Ezaiásnak száját égő -szénnel tisztította meg. Olykor nyögést hallék feleletűl. Az ég épen -hajnallani kezde, midőn a kapukban zajgás támadott. A zajgás csakhamar -riadássá vált: Törnek reánk! törnek reánk! – Forgács beronta a várba. – -Ha Andaházy erős lakatokat nem vét a folyosó ajtajára, mely a Szúnyogh -lakját egyéb szobáitól elválasztja, sok vér folyt volna el. – Az öreg -haragja rettenetes volt. Forgács mindég Borkát kiáltozá. Én ötlém reá, s -kimutatám a rekeszt. Azt legottan megnyitották. Nem képzelhetni -boldogabb pillantást mint az vala, midőn megláták egymást. Forgács -levezette a grádicsokon, felűltette vezetéken hozott lovára, s mentek. -Andaházy előszedte népét, s követte őket. Szúnyogh még most is zárva -van. Míg kieresztetik, Forgács régen honn lesz. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XI. Levél. - -_Ugyanő ugyanahhoz._ - -Másképen leve vége a dolognak mint tegnapi levelem után várni lehete. A -vár alatt űltem, s predikácziómhoz készítgetém magamat, melyet Istennek -megvizsgálhatatlan végzései felől szándékoztam tartani; s egy könnyed -lovast láték meg, ki a vár felé jött. Öltözetéről Jakusics emberének -ismertem. Talán a mit hoz, könnyíteni fog a két szökött sorsán! mondám -magamban, szónak eredék vele, s az elmondá, hogy Jakusics megértette P. -Ambrustól itt mik estek, s útnak indúlt, megkérni a kisasszonyt. A -völgyben összeakada Forgácscsal; kardra költek, s Forgács halva maradt. -Jakusics a kisasszonyt Oroszlánkőre vitte. A lovas ezt hozá hírűl az -öreg Szúnyoghnak. Ez már indúlni akara, hogy minden embereivel -megtámadja Forgácsot; de vévén a hírt, Oroszlánkőnek ment. Csak az Isten -tudja mi történik ott. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, engem innen -szólítson vissza. Kínos nekem ott lennem, hol ily irtózatos tettek -tanúja valék, és ahol határon túlmenő gondosságom egy jó ember halálának -s egy kegyes leány szerencsétlenségének leve oka. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - - -XII. Levél. - -_Jakusics István Kételyi Sebestyénhez._ - -Jelen valál még tegnap, midőn Szúnyogh Katiczát Oroszlánkőre elhozám. -Halld azolta mi történt, s borzadj meg. – Az öreg Szúnyogh megjelene a -vár alatt, s beeresztést kívánt. Azt neki nem adtam, de szólottam vele, -keresztűl a rostélyajtón. Leányát kívánta vissza tőlem. – Tudni akarám, -mi a szándéka. – Falba záratom! úgymond haraggal. – Elirtóztam -keménységétől, s kimondám neki, hogy leányát soha ki nem adom. – Egy -szál kardra híva ki. Tudod, én kardtól meg nem ijedek, s öreg embert -szelni le, nem mesterség: de Katiczát megfosszam-e atyjától is? – -Elbeszélém a leánynak, mit monda atyja, és hogy én őtet védeni fogom -fenyegetései ellen; életem, halálom kész érette; parancsoljon velem. Ha -klastromba vágy, oda viszem el; de elébb atyjával kénytelen vagyok -megküzdeni, minthogy maga akarja. – Könnyek omlának szemeiből a -kegyetlenűl elkínzott, szegény lyánynak, midőn kért, hogy atyja életét -ne eresszem koczkára. – Gondolkoztam rajta, mint segítsek itt a bajon. -Nem tudtam jobbat találni mint azt, hogy kérjem, lenne feleségemmé; úgy -a szék ítéletét végrehajtani engem illet, s tőlem nincs oka rettegni. -Hozzám jőni kisebb baj, mint azt látni hogy atyja elesik vagy őtet -kőfalba rakják megint. – Ráállott ajánlásomra, s én a lyányt hirtelen -magamhoz eskettetém. – Akkor osztán kimentem az öreghez, s megmondám -neki, hogy sem verekedni nem fogok vele, sem azt meg nem engedem hogy -lyányát büntesse, mert az nékem már feleségem. – Arra elkészűlve nem -valék, úgymond; megfordúla sarkán, s néma haraggal ment el tőlem. -Megválik mely gondolatokra száll. - - - - -VAS LACZI. - -Egyszer volt egy király. A királynak három lyánya volt, meg’ három fia. -A legifjabbat Vas Laczinak hívták, s a gyermek nagyon pajkos gyermek -volt. A mint egyszer hazaméne az iskolából, előltalála egy öreg -asszonyt, ki egy kosár tojást vive. A királyfi akarva ötlött a kosárba, -s a tojás kiömlött a kosárból, s az elsőn kezdve az utolsóig mind -összetört. Az öreg asszony monda haragjában: E rosz tettedért légyen meg -a mit legelébb fogsz kívánni! - -Az öregasszony ezzel eltűne az üres kosárral, s többé senki nem látta. - -Amint a királyfi hazaért, három testvére az udvaron állott. Az első -ruhája olyan volt mint a nap, a másiké mint a hold, a harmadiké mint a -csillagok. Ez csak hétköznapi öltözetek vala; a vasárnapi még drágább. -Megszólíták Vas Laczit, menne velek laptázni. A fiúnak tetszék a szó, s -ráállott szívesen. A három lyány pedig összebeszéle, hogy jól -megpufogatják a laptával a sok csintalanságért, mit rajtok elkövetett. A -három herczegkisasszony derekasan érte a laptázáshoz, s az ütést sohasem -hibázták el. Ezen Vas Laczi megharagvék, mert vette észre, hogy őtet -összebeszélés után pufogtatják, s ezt kiáltá nekik boszúságában: Nyeljen -el a föld benneteket! Alig repűlt ki száján a szó, s a föld a -kisasszonyokat elnyelte. - -Az udvart gyász fogta el és nagy szomorkodás. A legidősb királyfi elméne -az atyjához, s azt mondá neki: Apám, eressz, hadd keressem húgaimat; -visszahozom én. Atyja ráállott. A legidősb királyfi kiméne, s vissza nem -tért. Kiméne a második is, hogy felkeresi s visszahozza húgait, de az -sem tére soha vissza. - -Vas Laczi megnőtt, s amint az atyja egyszer királyi-székén űlt, -letérdele atyja előtt, s ezt mondá neki: Apám, azt a nagy szomorúságot a -mi téged elboríta, neked én okoztam. Eressz, hadd menjek, s hadd -keressem fel testvérimet. Engem velek együtt látsz visszatérni házadhoz, -vagy soha nem többé. - -A királynak tetszett a hősi feltétel, s ráálla a mit fia kívánt. - -Vas Laczi már egy egész nap ment és mendegélt. Amint útja egy erdőn ment -volna keresztűl, megláta egy öreg asszonyt, ki épen hátára akará emelni -nehezen gyűjtött tűzifáját, s ellankadott erőlködésében. Vas Laczi -szelídebbé leve miolta elvesztette húgait, s ez a szegény öreg asszony -arra emlékezteté, a kinek tojásait eltörte volt. Szépen szóla tehát az -öreghez, s nyalábját felsegítette hátára. - -– Jószivűséged légyen megfizetve, mondá neki az öreg asszony; tudom én, -te miben fáradsz. Ha nem tevéd velem e jót, testvéridet nem találtad -volna meg; így kimutatom útadat. - -Megtapintá a földet, s a föld legottan megnyillott, s egy láda jöve ki a -földből ahol Vas Laczi állt. - -– Bújj a ládába, mondá az öreg asszony; az téged azon várba viszen a -föld alatt, hol napruhájú testvéred van. - -Vas Laczi megtevé a mit az öreg hagya; a föld összeforradt, a láda pedig -ment, messze, messze, igen messze. Egyszer megállott a láda, s födele -megnyillott. Vas Laczi kiszökött a ládából, s egy ezüstvárat láta meg. -Egy folyam ment el kapuja előtt, s a folyamon híd állott tele tömve -beretvákkal. Azok mindég forogtak, s mindent összeaprítottak a mi a -hídra lépett. - -– Mint kell itt keresztűl mennem? – kérdé Vas Laczi. - -– Ne legyen gondod rá, mond a láda; be a várba én viszlek; de mint jössz -ki belőle, az a te gondod. - -Vas Laczi ismét bebújt a ládába, s a láda a vízbe süllyede, s keresztűl -vitte a vízen, bé, bé, a várba. Vas Laczi kimászott a ládából, szépen -megköszönte fáradságát; kérte, köszöntse az öreg asszonyt, s felméne a -grádicson. Oda fenn szembe jött vele a testvére. - -– Hogy jutsz ide, öcsém? kérdé a herczegkisasszony; hiszen itt a madár -sem jár. - -– Érted jövök, mondá Vas Laczi. - -– Én itt a hatfejű sárkány hatalmában vagyok; ha meglát, innen ugyan -soha ki nem mégy. - -– Teszek én arról, felele Vas Laczi; mutasd, hol a fegyverház, hadd -válasszak fegyvert magamnak. - -A herczegkisasszony elvezette. - -Vas Laczi belépe a fegyverházba, s megláta egy üvegpalaczkocskát, melyre -ez vala írva: Sárkányerő. Felhajtá azt egy kortytyal. Alig tette le az -üveget, midőn irtóztató csattogást halla. - -– Jő a sárkány! kiáltá a herczegkisasszony. Valamikor jő, tíz -mértföldnyi távolyból a vár kapujába vágja buzogányát, hogy a kapu -minden sarkán megnyílik. Így jelenti érkezését. - -Midőn a szót kiejté, a hatfejű sárkány már előttök állott. - -– Mit akarsz itt, ember? - -– Megküzdeni veled, felele Vas Laczi. - -– Előbb látnom kell, ha azt nekem veled illik-e. - -Inte a herczegkisasszonynak. Az egy kőkenyeret és egy fabicsakot hoza -fel. A hatfejű sárkány elszele egy karéjt, s a kenyeret és bicsakot oda -adá Vas Laczinak. Vas Laczi a közepében szelte ketté a kenyeret. A -hatfejű sárkány csudálkozék erején, s ezt mondá neki: Látom hogy illik, -s megküzdök veled. - -Lemenének a vascsűrbe. Vas Laczi ölbe kapá a hatfejű sárkányt, s a -sárkány térdig süllyedt el a vasba. A sárkány felugrott, megkapta Vas -Laczit, s köldökéig csapta a vasba. Vas Laczi összeszedé minden erejét, -s úgy bevágá a hatfejű sárkányt, hogy csak feje ére ki. Akkor kapta a -kardját, s egy csapással mind a hat fejét elszelte. - -– A sárkány kezéből kiragadál, mondá a herczegkisasszony, de mint -megyünk a hídon által? - -Vas Laczi mondá: Annál kisebb gondom is nagyobb. - -Kiásta a sárkányt, levonta bőrét s a hídra terítette, s áltméne a hídon, -maga és herczegkisasszony testvére. - -A túlparton már várta az öreg; megfogta a herczegkisasszonyt, s ezt -mondá neki: Én elviszlek atyádhoz; te pedig, Vas Laczi, menj bátyámhoz, -a kovácshoz; az rajtad segít. - -Vas Laczi ment, s egy kovácsműhöz ére. Az egészen aczélból volt öntve, -abból volt maga a kovács is. - -– Jó reggelt, Vas Laczi! mond a kovács; hallom húgomtól, mit akarsz; -segítek én rajtad. Te vasból vagy, úgy mondják az emberek; az nem elég. -Jer, én megedzelek. - -Vas Laczi betére hozzá, s a kovács megedzette. - -Most bátrabban ballaga tovább útján, az arany várhoz, mely messzünnen -csillámlott szemébe. - -Amint elére hozzá, látta hogy a vár réczelábakon forog. Vas Laczi -megkapta egyik lábát, hogy tovább nem foroghata: másik kezével a kapuba -kapott, feltaszította azt, s belé ment. - -A kilenczfejű sárkány elébe jött, s ezt mondá neki: Legény vagy a -talpadon; megküzdök veled. Légy te vas kerek, én papíros kerek leszek; -görögjünk két hegyről egymásnak. - -– Nem úgy, mondá Vas Laczi, te légy a vas, én a papíros leszek. – S úgy -leve. - -A két kerék egymásnak gördűlt. A vas kerek eldőlt, s kiesék egy szöge; -ez a szög pedig a sárkány egyik feje volt. - -Akkor mond a sárkány: Küzdjünk mint két láng; légy te veres láng, én kék -láng leszek. - -– Nem, mondá Vas Laczi, légy te veres, én kék leszek; s úgy is leve. S -amint a két láng egymásra csapott, fölöttek repűle el a vízi-holló. - -– Vízi-holló, vízi-holló! kiálta a sárkány, csöppents egyet a kék -lángba; egy fejet adok érette. - -Vas Laczi kiálta: Vízi-holló! csöppents egyet a veres lángba; én kilencz -fejet adok érette. - -A vízi-holló Vas Laczinak fogadta szavát, s a veres láng egyszerre -elaludt. Vas Laczi odaadta a vízi-hollónak a sárkány kilencz fejét, s -nénjét, azt a holdruhájút, elvitte a kovácshoz, hogy vinné el atyja -udvarába. A kovács megígérte. Vas Laczi pedig ment, hogy felkeresse -harmadik nénjét, azt a csillagruhájút, és két bátyját. - -Vas Laczi ment és mendegélt egynehány nap, s egyszer egy égő boglyához -ére. S az égő boglyában egy kígyó volt, s a kígyó nagy kínosan ezt -kiáltotta: Segélj rajtam; visszafizetem. - -Vas Laczi néki-ment az égő boglyának, s kikapta a kígyót. - -Akkor mondá a kígyó: Én a Kígyókirály lyánya vagyok. Jer velem az ő -várába; megfizet érettem. - -S mint a Kígyóvár kapujához értek, mondá a Kígyókirály leánya: Bár mit -adjon néked atyám, el ne vedd; de kérd helyette legroszabb lovát, -legrozsdásabb kardját, legszennyesebb ingét, s meg nem bánod. - -A Kígyókirály megértvén mely veszélyben forgott leánya, aranyat, -ezüstöt, gyöngyöt, gyémántot ada Vas Laczinak temérdeket, és sokféle -bűbájos mesterséget. - -Vas Laczi mondá: Erre nekem nincs szükségem, de add nekem a legroszabb -lovat, a legrozsdásabb kardot, a legszennyesebb inget, a mi váradban -találtatik. - -A Kígyókirály meghökkene. – Erre lyányom taníta meg, úgymond. Ám légyen! - -Odaadák neki a mit kívánt. - -A Kígyókirály lyánya pedig mondá: Jól tevéd hogy megfogadtad tanácsomat; -a ló tátos, a rozsdás kard pedig minden ellenséget levág, míg meg nem -tisztítják; az ing mindent fegyver-nemfoghatóvá tesz, míg ki nem mossák. -Ne feledd a mit mondok, s boldog lészesz. - -Vas Laczi ment és mendegélt, s elére a tizenkétfejű sárkányhoz, ki -csillagruhájú nénjét tartá fogva. Midőn megérkezett, a sárkány nem volt -várában. Nénje sírva futott elébe. - -– Menj, öcsém, amint tudsz; külömben úgy itt maradsz, mint én és két -bátyáink. Csak gondold el, mely szerencsétlen vagyok én; két bátyám -kéményben függ, nekem pedig mindég kell raknom a tüzet, hogy -megasszanak. - -Vas Laczi felele: Az én kardom tészen szerencsétlenségedről. - -– Nem, mondá a herczegasszony, s keservesen sírt; erő bennünket ki nem -szabadít. A tizenkétfejű sárkány felesége varázs, s megesküdött hogy -örökre elveszünk, ha valaki a tizenkétfejű sárkánynyal miattunk küzd -meg. Néked bennünket pénzen kell kiváltanod. - -– Azt örömest teszem, mondá Vas Laczi. - -S íme a tizenkétfejű sárkány a maga egész fényességében jöve bé a kapun. -Amint kiszálla szekeréből, Vas Laczi így szólította meg: Uram, -tizenkétfejű sárkány, add el nekem a két királyfit és ezt a leányt a -csillagruhában. - -A sárkány felesége így felele: Te Vas Laczi vagy, add nekem e rozsdás -kardot és e szennyes inget melyet hordasz, s megkapod a mit kívánsz. - -Vas Laczi mondá: Drága dolgokat akarsz tőlem, de előttem semmi sincs -drágább mint a három testvérem. - -Alig oldá le kardját, ingét alig vetette le, s a sárkány kaczagva így -kiáltott: Te esztelen, miként foszthatád meg magad’ minden kincsedtől? -íme most veszned kell. - -– Ha vesznem kell, úgymond, engedd hogy elébb búcsút vegyek a lovamtól. - -A tizenkétfejű sárkány megengedte, s Vas Laczi lement a lóhoz, s így -szóla neki: Tudnád csak mint járék, édes lovacskám. - -– Tudom, mond a ló; a sárkánynak nem volt esze, hogy engem nem kívána -tőled; úgy oda lettél volna, de én még segíthetek. Kérd a sárkányt, hogy -ha majd megölnek, kössenek hátamra; a többi az én dolgom lesz. - -Vas Laczi visszament, s ezt mondá a tizenkétfejű sárkánynak: Ha hát meg -kell halnom, kérlek, köttess lovamhoz, s eresszed szabadon, hogy menjen -ahová tetszik. - -– Azt a kedvedet megtehetem, felele a tizenkétfejű sárkány; s -dirib-darabra vagdaltatá Vas Laczit, behányatta egy lepedőbe, s a -lepedőt felkötteté a lóra. A ló pedig ment, mint ha a szél vinné. - -A Kígyókirály zúgást hallott messzéről, s ezt mondotta leányának: Vas -Laczit valaminek kelle érni, mert a tátos haraggal jő. A Kígyókirály -nagy tüzet rakata a kapu előtt. A tátos nyargalva ment a tűznek s -elnyelte a lángot. Ez elhűtötte egy kevéssé, s megállott az udvaron. - -– Ímhol hozom feldarabolt uramat! – ennél többet nem szólhatott. - -A Kígyókirály gondosan összeraká a darabokat, s kiküldé minden kígyóit, -hogy neki hozzanak gyógyító fűveket. Amint visszajöttek, a fűveket -megfőzte, s megmosta vele Vas Laczit, s ez tüstént felkölt, s kétszerte -szebbé leve mint előbb volt. De minthogy a tátos sebes nyargaltában -vállából kiesett egyik karja, a Kígyókirály neki egy másikat csinált -aranyból és elefántcsontból. - -Vas Laczi ismét méne, mendegéle, míg nénjét és két bátyját -kiszabadíthatja. Eljutván a tizenkétfejű sárkány várához, lóvá -változtatá magát, s az udvarra vágtatott. - -Vette észre a tizenkétfejű sárkány felesége, hogy itten varázslat -vagyon; de hogy a ló Vas Laczi, azt nem gondolta. Előhívatá tehát -férjét, s ezt mondotta neki: Meghalok, ha e ló májából nem ehetem. - -A sárkány egyet inte, s azonnal megkapák a lovat hogy levágják. A -csillagruhájú kisasszony épen ott méne el, s megszánta a lovat. - -– Szegény ló, mért nem hagynak neked békét! úgymonda magában. - -– Ha igazán szánsz, mondá a ló, vedd fel a földet, melyre két első -cseppem esni fog mikor majd halva leszek, s vesd a sárkány kertjébe. - -A herczegasszony megtevé a mit tőle a ló kért vala, s másnap egy almafa -álla ott, megrakva arany almákkal. - -A sárkány felesége előhivatá a férjét, s ezt mondá neki: Meghalok, ha e -fa tüzénél nem főzik meg kávémat. - -A sárkány kiálta cselédjeinek, s azok mentek baltáikkal, hogy kivágják a -fát. A csillagruhájú herczegasszony épen ott méne el, s megszánta azt. - -– Szegény fa, úgymond; mért nem hagynak neked békét! - -– Ha igazán szánsz, vedd fel azt a két forgácsot, melyet rólam vágni -fognak, s vesd a sárkány tavába. - -A herczegasszony teljesíté kívánságát, s más nap egy gyönyörű arany hal -úszkála a tóban. - -A sárkány felesége előhívatá férjét, s ezt mondá neki: Meghalok, ha az -arany halat szobámba nem hozzák. - -A sárkány kész vala teljesíteni a mit felesége kívánt, de a halat -semmiképen meg nem foghaták. Minthogy a sárkány derekasan tudott úszni, -feltevé magában, hogy maga mégyen el érte. Leköté oldaláról a rozsdás -kardot, hogy az gátlására ne legyen az úszásban; levetette a szennyes -inget, mert annak sem vala szabad megázni, s belé szökött a tóba. De az -arany hal egy ugrással a partra veté ki magát, s Vas Laczi ismét Vas -Laczi leve. Hirtelen fölvette az inget, hirtelen kirántotta a kardot. - -Ezt látván a tizenkétfejű sárkány felesége, felűlt a seprő szárára s -elrepűlt. - -A sárkánynak eszébe juta, hogy Vas Laczi megint felélede, mihelyt testét -a lóra kötötték; ő is arra kérte tehát Vas Laczit, hogy ha megöli, -testét köttesse fel a lóra. – Vas Laczi egy csapással üté le mind a -tizenkét fejét, s a tizenkét fejet a testtel együtt a lóra kötteté, s -szabadon hagyá menni, valamerre magának tetszend. Ment a ló, s még ma is -mindúntalan megyen. - -Vas Laczi levétette két bátyját a kürtő alól, hol egészen kiaszának, -megfeketűltenek, s elvitte a Kígyókirályhoz, hogy hozza életre. Ment -vele testvére is, a csillagruhájú. - -Elérvén a Kígyókirályhoz, mellette egy gyönyörű királyleányt láttanak -űlni; csillag vala homlokán, s a Kígyókirály így szóla: Ez nekem -leányom, s őtet te mentéd meg. Vedd feleségűl. Nagy lakodalmat tarta -nekik. A két fiú és a leány elmenének atyjokhoz; Vas Laczi veszteg -maradt, s a Kígyókirály neki sok pénzt, sok gyöngyöt, gyémántot hagya, s -a földnek nem volt gazdagabb királya mint Vas Laczi. - - - - -A SÓBÁNYÁK. - -Gonosz lelkeknek kelle űzni játékaikat, s jó idő olta már, a Rónaszéki -sóbányák között. A munkások bosszantgatva láták magokat; gyertyáik -minden ok nélkül el valának fúva; legerősb szerszámaik a legparázsb -tárgyakon szétpattantak; incselgő rémarczok, torzongó alakok lépdelgének -gúnyolódva, kaczagdálva elejökbe; s hamidőn egyike vagy másika a -bátrabbaknak hozzá csapott a kísértőhöz, közönségesen társát találá, s -örök czivakodás folyt közöttök. Haki úgy hívé, hogy annyit izzadva, -nagyhasznú munkán esett keresztűl, megszégyenűlve látá hogy nem sót, -hanem hasztalan nyirokföldet, vagy valamely buta göröngyöt ásott ki. -Pezsgés bongás hallatszott a föld alatt; vízerek fakadoztak az aknák -mélyében. Más helyt útjok beszakadozott, béomlott; ijedség, rettegés, s -a félelmek egész sápadt serge szállá meg a dolgozókat: fogyott azok -száma, kik mélyebben akarának a vágásba behatni, s végre az ásás egészen -félbeszakada. - -II Ulászló, ki gondatlanságai által oda vivé a dolgokat, hogy azon felűl -a mit művelés nélkül adott a föld, alig marada jövedelme, minden -restsége mellett elszáná magát, hogy egy útat tesz Máramarosba, s -jövedelmeinek e nem szegény kútfejét, ha lehetséges volna, újra -feléleszti. Szállásának Huszt várát választotta. Sóvárról és Erdélyből -előszólíttatának a bányászok, hogy a király jelenlétében tegyék meg -próbáikat. Ezeken kívül a hazából és a külföldről számtalan vakmerő -tolongott ide, külömbözőleg izgatva büszkeség, bér reménye s magahittség -által. Huszt hemzsege vendégektől. A mi ottan nem talála helyt, -kalibákban tartózkodék a Tisza szélein. Mozgásban vala minden, mert más -nap reggel a király maga is Rónaszékre készűlt, szeme előtt tétetni meg -a próbát, a veszedelmesnek híresztelt ásás ha folyamatba hozathatnék-e. - -Napkiköltekor indúltanak a szekerek. A hegybérczek ragyogtanak Huszt -körűl a reggel fényében, mint egy korona, melyet a táj ajándékúl akara -benyújtani itt megjelent uralkodójának. A Tisza, mintha ábrázolni akarta -volna a nép kiapadhatatlan szeretetét, medre hosszában tologatta -tisztelő habjait, merre a király ment, s a felgyűlt sokaság úton, -útfélen, a terepély tölgyek ágain, s az emeletesb helyeken s a közelb -sziklákon, csoportokra verődve csudálgatá menését. Méltósággal haladott -az keresztűl a tolakodó sokaságon; de sem a katonaság nagy száma, s -csillogó ruházatjok és fegyverök, sem az ország nagyjainak fénye nem -ígézte el annyira szemeiket, mint maga a király, ki itt, a próbatevésre -összesereglett bányásznép közepében, tisztelést parancsoló felséggel -ballagott paripáján; és a király leánya, kit asszonykísérői fogának -körűl nagy fényben. Akként tűnt fel az az őtet kísérő seregben, mint egy -nagytüzű planéta, cselédkedő csillagai közt. De valamint a hold áll -közelébb az emberhez, s szíveinkhez inkább szól, kebleinkbe inkább hat, -mint a távolyabb Jupiter: úgy érzé egyike az ő kísérőinek -ellentállhatatlan erővel vonszatni magát azon hölgy felé, kihez itt egy -neki kedvező történet közelre ejtette; s a természetnek minden -dicsősége, az uralkodónak minden csillámlása eltűne szemei elől. Mely -szerencsésnek érzé magát, hogy nem kis ideig közel lovagolhata hozzá! A -szép hölgy egyike vala azon súgár növésű alakoknak, miket szemünk az -életben mindég keres, de ritkán lél fel; alkalmasan amilyeknek a -tündéreket képzeljük. Az Éj szerelemmel nyomta csókját homloka -fürtözetére, és a ki kék szeme párját láthatta, megérté, miért szokás az -egeket a többes számban mondani. Annyi kellem, annyi kecs, annyi báj -vala elömölve rajta, oly varázs lelki kedvesség lebege orczáin, hogy nem -találtatott annyira gyakorlott művész, kinek ecsete el ne akadjon -festésén; hogy mindaz, a kit szerencsés vagy szerencsétlen csillagzata -elébe víve e látványnak, kénytelen volt vallást tenni, hogy ezt az ő -valósága egész ígézetét semmi művészség nem másolhatja, hogy azt csak a -szív kaphatja fel. - -A hölgy nádorunknak leánya volt; neve Sarolta; kevélysége atyjának, s a -király leányának barátnéja s minden öröme. Az idegennek egyedűl őreá -intézett figyelmei nem kerűlék el a leány észrevételét. Hideg -nyúgalomban fordúla a királyleány fő-udvarmesteréhez, s kérdé ettől, ki -légyen az idegen? Nem ismerte. Honnan jött? Nem tudta. Husztra mikor -érkezett? Tegnap estve és egyedül. - -Még egyszer pillantá meg az ifjat, s mély gondolatokba süllyedett. De a -hölgy pillantása égetve hatott az idegen szívébe, s ahogyan a phoenix -kél ki megifjodva a lángok közzűl: úgy fakada nyílásra az ő keble -lángjai közt az örökkéifjú szerelem. - -Megérkezének Rónaszéken. A király leszálla lováról, kísérői követék -példáját, s minden a lyukak felé tolakodott. Csend terjedett el a -mélyben, mintha a földalattiak annak akarák vala bizonyítani -tiszteletöket, ki felettök uralkodik a földön. Azonban hogy ők urak a -magok birtokaikban, azt más szerrel mutatni meg, csakugyan jónak láták. - -Amint egyike a merészebbeknek leereszkedék az aknába, s kötelen a -sómennyezetig ért, egy látatlan hatalom által ismét felhajtaték a kötel, -s a vakmerő elterűle a földön. Súly függeszteték súlyra, meddig bírta a -kötel; a legmerészebbek ráűltek s leszállítaták magokat. Mind -haszontalan! csak annyira mentek mint az első. - -Míg a próbák tétetének, egyike nyomban a másika után, és mindég siker -nélkül, a királyleány körében zsibongás támad. Egy kisded öreg, bízvást -törpének lehete nevezni, ravaszúl keresztűl csúszongott a fegyver és -tolongás közt, s az aknánál megállott. Most az asszonyok csoportjába -fúrja magát; tolja őket, taszítja; lábára hág Saroltának, s magát a -királyi leányt is durvácskán megérinti, s már az üreg mellé tolakodék, -midőn nehány férfi előugrik, s a gorombát megkapja, megtépi, megrázza. - -– Mondd ki reá az ítéletet, királyi hölgy! kiáltá egyike; agyon, agyon -őtet! be vele az aknába! - -A kis ember handzsárt ránt. Sarolta karjába ömlik, s így szólott a -király leányához: Az asszony dísze szelídség, és amint legfőbb közöttünk -te vagy, légy te példánk is nékünk kisebbeknek; bocsásd meg a tévedt’ -tettét. Magok a lelkek is, a gerjedékenyek, tűkrözzék benned magokat, s -tanúlják meg, ember mint fékezi haragját. - -Bájos mosolylyal felele ez: S annyira ragadhatott el téged e pillantat, -hogy barátnéd szíve felől kételkedhetel? Büntetésűl te oldozd fel -bilincseit, s mondjad neki, hogy szabad. - -A törpe hallá a szót, s csudálatos hánykódásokban látszott lebegni. Düh, -rettegés, hamis szégyen és bosszantó tűz váltogaták egymást -arczvonásiban, s midőn Sarolta feloldá béklyóját, könyűk hullottak -őszűlt szakálára. – Meglátjuk egymást! monda. - -Azon pillantatban megszakad az aranyláncz Sarolta nyakán, s az üregbe -suhan. – Anyám képe! kiáltá. - -Az idegen megragadá a kötelet, s lebocsátkozott; a törpe pedig bérohant -a torkolatba, az idegen után. Kevés perczek múlva magától görge fel a -kötel. Ijedve fordúlt oda minden szem, s minden kebel szabadabban -lélegzék, midőn az idegen ismét láthatóvá lőn. De mint levének oda, -látván, hogy a ki szabadon tartózkodva méne alá, most kötélhez csatolva -jöve fel, hogyan a bányászok betegeiket szokták felhúzni. Az aranyláncz -a képpel, karjára vala tekerve; maga a szép ifjú ájúlásban volt. - -Az asszonyok gondjai életre nem hozhaták. Sarolta kész volt volna életét -adni érette, csak szemei egyszer nyílhattak volna meg. Az udvariorvos -segélyére szólíttaték. Az a félholtat a legközelébbi házhoz viteté, de -ijesztő fejcsóválással felele azoknak, kik tudni akarák, ha reményli-e -javúlását. Mi szívesen maradott volna el Sarolta a többitől, hogy -szolgálhasson körűle! Úgy rémlett neki, hogy az ifjú csak tőle veheti -gyógyúlását. Gyötrelmes öröm vala tehát, azt értenie az orvostól, hogy -láncz és kép karjáról le nem fűzethetnek. - -Víg és lármás vala reggel a kijövés Husztról, vissza most bús és -csendes. Az éj leszállott. Húnyva vala minden szem; de nem a Saroltáé, -ki erősen meghatva a mai nap történetétől, nyugtot nem találhata. -Szüntelen előtte lebegett az idegen, majd amint az ifjúsága virágában -mellette lovaglott, majd ismét halotti sápadt színében, körűlfűzve -feloldhatlan aranylánczától. Olykor a haláltól megszabadított törpe is -szeme előtt lebege, s lehetetlennek látszott neki e külömböző érzéseket, -gondolatjának ezeket a tarka képeit rendre osztani. De íme reggel felé -ágya előtt állott a törpe; sókoronával fején, jobjában a sópálczával, s -ruhája kristályokkal elborítva. - -– Ne rettenj meg, lyányom, úgymonda neki; én barátod vagyok. Valamely -erő vonz hozzád; nem lehetek tovább látásod nélkül; meg kelle köszönnöm -a mit érettem tevél. Ha te nem költél volna védelmemre, most nem élnék. -Tudnod kell, ki vagyok; én hálás akarok lenni erántad. - -A Gnómok nemzetsége, mely a magyar föld alatt tart lakást, hajdan egy -fejedelmet uralt. De maradékai megosztozának, s egy idő olta – ti -emberek azt századoknak mondjátok – a föld alatt több független -fejedelemségek állanak fenn, melyek törvényes ügyeikben a selymeczi -Bányakirálytól függenek. A máramarosi sóaknák alám tartoznak. Bizonyos -idők előtt én a selymeczi Aranyhölgy menyegzőjén megjelentem. Vígan -valánk, s egy felvillant szeszélyem alatt, külömben is igen éles lévén -természetem, fogadtam a nagybányai Rézgróffal, hogy az én termesztményim -kedvesebbek nektek embereknek, mint az övéi. Pörünket a selymeczi -törvényszék elébe vivénk, s annak ez vala itélete: Rézből pénz veretik, -s az bálványa az embereknek; ennélfogva a réz több mint a só. Arra látám -kárhoztatva magamat, hogy függjek a Rézgróftól, hanemha oly drága követ -találok, mely birtokomban terem, és amit emberek, szellemek fenntebbre -becsűlnek mint a rezet, ezüstöt, aranyat. Az ítélet gyűlölségre lobbanta -az emberek ellen, s eltökélém a hálátlanokat eltiltani országomtól. Hogy -azt megtehetém, tapasztalátok. Egy úttal kincseket is nyomoztaték a föld -alatt, de hijába. Minthogy a rámszabott határnap nem sokára itt leszen, -tegnapelőtt felszállottam a föld színére, tanácsát kérni egy barátomnak, -bizonyos agg és túdós Sasnak, ki magát erántam előbbi szolgálatimért -lekötelezve érzi. Útam hasztalan volt. Éjjel haza érvén, elszunnyadtam, -s a hajnal első súgára tegnap még alva talált. Ez balszerencsét hoz a -gnómokra mindenkor; ez által elvesztik minden lelki hatalmokat valamíg -ismét e mélybe nem szállanak, s alá vannak vetve az emberi élet -bajainak, veszélyeinek. Tapasztolám tegnap, míg szerét ejtém hogy az -akna szájához férkezhessek; a te közbevetésed, a te esdeklésed érettem, -mélyen hatottak meg, s azért jövök, hogy megfizessek érettek. De te -parancsolj, mint bizonyítsam hálámat. - -Sarolta felkiáltott: Kapd ki bajából az idegent! s bíborszín futá el -arczát. - -– Értem a ki nem fejezett gondolatot is, felele a gnóm; meglesz. De -varázs-altából, melybe süllyedett, tenmagadnak kell őtet feloldanod; az -nekem hatalmomban nem áll. Midőn sópáhóimat előttetek, emberek előtt, -bezárám, irtózatos átkot mondottam arra, a ki első hozand ki a -felvilágra zsákmányt ásványországomból; azt, hogy sem szellem, sem egyéb -valóság fel ne ébreszthesse varázsalvásából, ha csak az, a kit az alvó -szeret, el nem határozza magát, hogy életét kész lesz letenni, mihelyt -amaz őtet szeretni megszűnend. Kész vagy-e erre? - -Sarolta felele: Az élet nem egyéb mint szerelem. A természet csak általa -él; ti Szellemek csak szerelem lehelései vagytok. El vagyok tökélve. - -– Jó! felele a gnóm; figyelmezz tehát szavaimra: Midőn két lélek előszer -vallja meg egymásnak viszonszerelmét, a föld körűlök két virágot nemz; -mi azt Lélek-viráginak hívjuk. Ezek hatalmat adnak a már megfogant -szerelmet örök időkre kötni meg. Nékem két oly virágom vagyon; egyik -enyém, a másik szomorú hagyománya korán eltűnt jegyesemnek. Ím vedd az -egyikét, nyomd kebledhez azon erős feltéttel, hogy szerelmedet az ő -életéhez kötöd; számold szívednek hét dobbanását, s a virág elhamvad. E -hamut az alvó szemére hintem, s az gyógyúltan serken fel. - -Hirtelen ragadá ki kezéből Sarolta az ajánlott virágot, megtette a mit -hagya, áltadá a hamvat, s mély álomba süllyede. - -Álmában látta a Gnómfejedelmet, hogy az, elmélkedésbe süllyedt orvos -alakjában mint űle az elvarázslott ifjú ágyánál, s mint eredett komoly -tanácskozásba a király orvosával. Látta, hogy a királyi-orvos mint -távozott el tisztelet jelenségeivel; látta, hogy amaz mint kezdé a -gyógyítás munkáját, s repesett szíve örömében, hogy a gyógyúló első -pillantása az aranyláncz felé fordúlt. Felhő terűle el a szobában, s -elrejté szemei elől a mi továbbad történt. - -A csudaorvos a reggel híves lengzetiben méne sétálni az ifjúval, midőn -annak szemei port látának emelkedni az országúton. - -– Én nem csak a test bajain segítek, úgymond; segítek a lélek -szenvedésein is; a tieidre, bár azokat nem fedéd fel, amott közelít az -orvosszer. Hallj akármi hihetetlent, igenelj mindent, s kebled -legtitkosb, legmerészebb kíványai teljesedve lesznek. - -Azonban a porfelleg közelébb jöve. Ezüstfegyverek csillámlának keresztűl -a fellegen, egyes lovagok ötölgetének szemeikbe, s a sereg a két idegen -mellett megállapodott. A por leülepedék. A nádor egy válogatott sereg -elején, úti ruhájában, gazdagon felkészűlt kísérőkkel, megálla -mellettek. - -A nádor ráismervén az idegenre, leszálla lováról, s nyájasan idvezelvén -azt, így kezdé szavait: Magas születésű herczeg, bocsáss meg hogy azon -homályon, melybe magadat béleplezned tetszett, ohajtásidnál talán előbb -hatottunk által: de lovagi bátorságod, ez a nemes udvariság, s díszes -figyelmed a szépnem eránt, elárultaták vala fényes születésedet, ha -atyád, a fejdelem, elfödött méltóságodat s útazásod czéljait előttünk -kinyilatkoztatni nem méltóztatott volna is. - -– Nem értem, Méltóságodnak honnan eredhet az a gondolatja, felele az -ifjú, hogy én fejdelem fia vagyok. Bizonyosan tévedésben vagyon, mert -nem tehetem fel hogy enyelegni légyen tetszése. - -– E szerény tettetés itt haszontalan, mondá a nádor; a Magasságod -fejedelmi atyjának követei ma éjjel érkezének hozzám, s valóvá tevék -gyanúmat, mely első megpillantásakor támadott vala bennem. Házam oly -gazdag ajándékokkal van megtisztelve, milyeket csak a gazdag Moszkvaföld -nagyjától várhatni. Megkéreté számodra általok leányomat, s én -megtisztelve érzem magamat ezen szövetség által, s önkényt mentem elébe -kívánságodnak, érezvén hogy gyermekem ily nemesérzésű lovancz birtokában -boldogságát fogja feltalálni. - -Az ifjú elnémúlva mereszté reá szemeit. - -– Ha talán váratlan az előtted a mit tőlem itt hallasz, szólj atyád -embereivel; közöttök legalább nevelődet nem fogod isméretlen alaknak -tekinteni. - -E pillantatban a nádor kísérői közzűl több gazdagon-öltözött uraságok -tolakodának elő. Míg a többiek tisztelkedve hajlongtanak előtte, egy -éltes úr nyakába ömlött, s oly hevesen csókolgatá, mint atyáknak -szokások, midőn szeretett fiokat hosszas távolylétök után visszatérni -látják. - -– De mondd el csak, így kezdé az ifjú… - -– Elmondom, felele az öreg. Midőn te, távoly honunkban, felizgatva a -Sarolta szépségének híre által, oly feltétellel indúlál útra, hogy itt -oly viseletben, mely születésed fénye alatt áll, meglátod, és ha a hírt -valónak leled, egy hős tetted által fogod megnyerni; tégedet-szerető -atyád elvégzé magában, hogy néked Saroltát előre megkéreti, hogy -megérkezvén majd e földre, benne jegyesedet találd, s aszerint lépj fel -itt, mint a csecsemők a mennyben: – előbb mint érdemelheték. Meg akaránk -előzni érkezésedet, de csak az éjjel érkezheténk ide, s csudálkozó -borzadással hallánk tegnapi merészségedet mindenfelé beszéltetni. Atyád -sok tapasztalású orvosa velünk van, s gondjai alá veszen. Én eljártam -atyád parancsaiban, s Saroltát megkértem számodra. Láttam őtet, s úgy -hiszem hogy atyád ohajtása és a tiéd egyek. Nádor ő Nagysága nem tagadta -meg kérésimnek gyermekét, s rajtad áll, ma keljetek-e össze vagy később. -Atyád általunk több aranyat küld mint a mit várhatál, hogy itt vásárolj -temérdek jószágokat; nem akarja hogy a gyenge leány oly hosszú út -alkalmatlanságait szenvedje, s messze szakadjon hív szüléitől. Kevés -hónapok múlva maga is kijő Magyaroszágra, s látogatástokra lészen. - -Az orvos e beszéd alatt gondosan ügyele az ifjú arczára s minden -mozdúlataira, s most a nádorhoz fordúlván, ezt mondá neki: Méltóságos -úr, a te Nagyságod látja, hogy a beteg szertelenűl el van gyengűlve; nem -várt szerencséje szédelegteti. Engedd, hogy mi ketten, nevelője és én, -tanú nélkül szólhassunk vele. - -A nádor engede a kérésnek. – Szóljatok, úgy monda nekik; én itt foglak -várni. - -Az ifjú s a két öreg leindúlának a völgy felé. Egyedűl hagyva, s nem -látva többé senkitől, az orvos kezdé szavait: Nem ismernél-e rám? - -Az ifjú ránéz, s a gnómok fejdelmét látja benne. Gnóm alakjába öltözött -a nevelő is. - -Ekkor a fejedelem: Én az vagyok, kit a Sarolta jósága mente meg a -haláltól. Hálás akartam lenni eránta s neki oly szert adtam, melylyel -téged varázsalvásodból felébreszthete, néked pedig annyi kincset, hogy -férje lehess, mert ő szeret téged. Szükségtelen egyebet mondanom mint -azt, hogy a nádor tégedet moszkva fejdelem magzatjának vél; igeneld azt, -s tiéd Sarolta. Cselédid, kiket gnómjaimból állítottam ki, kevés napok -múlva elenyésznek; akkor majd hír érkezik, hogy atyád, kinek látogatását -várád vala, meghalálozék; fejdelmi származásod felől kételkedni senki -nem fog, s te, Saroltádnak karjain, boldog jövendőnek ballagsz ellenébe. - -Az ifjú a Gnómfejdelemre mereszté ki szemeit, s így szólítá meg: -Tudja-e, s javalja Sarolta a mit tészesz? - -S amaz felele: Elhallgattam azt előtte. - -– Úgy jertek, mondá az ifjú, s egyebet nem szóla. - -A nádor nyugtalan várá megérkezéseket. A mint közelíteni látá, mosolygva -ment feléjek, eltelve a legszebb reményekkel. Az ifjú szólala meg -legelébb. - -– Méltóság, úgymond, hagyj szabadon szólanom, s engedd hogy -végigmondhassam a mit akarok, bár mint ellenkezzék várásoddal. Én nem -fejdelem, én szegény szülék gyermeke vagyok, s tőlök még gyenge éveimben -elmaradtam. Árvaságom szigorúságai közt sokat tanúltam; megedzett a baj, -sokat izzadtam a csaták vérmezején. A magyar-földre jöttem ki, hogy -szolgálatot vegyek a seregnél. Annak híre, a mi e vidékeken történik, a -veszélyek, melyeket itt megvívni kell, a dicsőség, mely itt nekem is -osztályom lehet, ide vontanak. Hogy néked lyányod van, hogy van a -világon Sarolta, nem tudtam. De ahogy őtet tegnap meglátám, ő nekem -életem leve, én örök rabja őneki. E lény – s ekkor a tettetett orvosra -mutata – ki életét lyányod pártfogásának köszönheti, most födé fel -előttem, hogy ő a sóbányák földalatti fejdelme, s elbeszélé, hogy engem -leányod viszontszeret. Elő akarván segéleni menyegzőnket, mindent -elkövet, hogy engem véled és leányoddal fejdelem gyermekének -tekintessen; s a mit néktek monda, ezek a követek, az a gazdagság és -pompa, áljáték és csalás. Érzem hogy felfödvén ezt előtted, minden -boldogságait széllyelszaggatom életemnek: de én Saroltád birtokát -csalásnak köszönni nem akarom; nem lehetnék boldog az ő birtokában, nem -tudnék élni, ha magamat csalással vádolhatnám. - -Ekkor előugrék a gnómok fejdelme, s ezt mennydörögte felé: Tapasztald -tehát, balgatag, mit tészen a szellemeknek mind kedvezése, mind haragja! -A mit érted tenni akarék, megveted, s jóltevődet emberek kaczajának -teszed tárgyává. Lakolj érette! – Ezt harsogván megnyílt alatta a föld, -s ő maga s kísérői s az ifjú egyszerre eltűntenek. - -Éjfél vala, s Sarolta egyedűl állott a bányák üregénél, a szövétnekkel -jobjában, s elszánva, hogy vagy kiszabadítja a szeretett ifjat, vagy -együtt vész vele. Hasztalan hintegeték a siető felhők komor árnyékaikat, -mintegy rettentőleg, útjára; hasztalan sipított az éjjeli szél, -hasztalan suhogtanak az erdők lombjai. Eltökélve halada sötét pályáján, -s eltűne az aknák mélységében, hasonló a leszálló csillaghoz. Midőn az -ingó lépcsőkön lesietett, léptei visszahangzottak a sóboltozat temérdek -üregeiből; még keble sebesb dobogását is visszarepítgeté a földalatti -Echó, oly borzasztó vala a halotti csend. Most megálla, bizonytalan, hol -lelendi fel a Gnómfejdelmet. S midőn szemeit vizsgán körűlhordá, mozgást -sejte az üreg aljában. Oda meresztve tekintetét, lassandan világosúlni -látá a feneket, és mintha a sórögök csak vékony üvegtáblák volnának, -tekintete rajtok keresztűlhat. Min is nem hat keresztűl szerető hölgy -pillantása? Azt látá meg itt, a kiért e veszélylyel teljes útat merte, -nyugtan várva már a bizonyos kimúlást. Repűlt lefelé a lépcsőkön, s ott -lelé a fejdelmet. Bús és bosszús gondolatokba süllyedve járkála a sötét -sikátorokon, s két gnóm, lángoló üstökkel lépdelgete a fejdelem előtt, -hogy útjára világot vessen. - -Sarolta lábaihoz ömlött. – Én visszaadám neked éltedet, s te az övét -ígéréd nekem jótétemért; ha megölöd, én is meghalok. Emlékezzél -hölgyedre, s a mely boldogságot neked ő ígért: s nem lehet kedved a -miénket eloltani. - -Ezt mondá a Gnómfejdelemnek. Az pedig ellágyúlva kiálta fel: Szabad ő, s -a tiéd! - -A könycsepp, melyet fájdalom fakaszta Saroltának szemeiben, most -háladíjúl csöppene a fejdelem jobjára, s a köny gyöngygyé vált. - -Ekkor a Gnómfejdelem: Birodalmomban termett a gyöngy, s ez nagyobb becsű -a mélységek minden aranyánál; ez tartja fenn országom függetlenségét. - -Hírészei mindenfelé száguldozának, s egyik elméne a nádorhoz is -Rónaszékre, meghívni őt. - -– Atyád megegyezik összekelésteken, mondá a gnóm; s míg itt leszen, -megűljük a menyegzőt. - -Az ifjú mellette terme, és midőn szívére szorítá Saroltát, eltűnt a -földalatti rengetegek éje. - -A magas sópalota ezer szövétnekektől ragyoglott, s kristályfalai -kifogyhatatlan változásokkal tükrözgeték vissza a játékos lángokat. -Örömtűzek égtek mindenfelé a mélységekben. Bohó gnómalakok bocsátkozának -alá a boltozatokból, s víg dalokat zengettenek. A padlatokból asztalok -tolakodtak elő, elborítva mindazzal, a mit íny kedvelhet. Vígság zajgá -végig a hegyeket. - -Hirtelen fordúla most hozzájok a fejdelem, s ezt mondá nekik: Atyátok az -akna torkánál vár benneteket. Siessetek idvezleni. Legyetek oly boldogok -mindég amint most vagytok; engem nem fogtok felejteni. - -S midőn felfelé lépdelének az emberek által lakott világba, egy kisded -gnóm Sarolta mellé vonúla fényt tartani lépésinek, s ezt súgá neki: A -Lélek egyik virága által életed ez ifjú szerelméhez van fűzve: másik -virágát e perczben égeti hamuvá fejedelmünk, hogy az ifjú is örökké -szeressen tégedet. Ennélfogva te addig élsz, míg ő szeretni fog: s ő -szeretni téged addig fog, a meddig élsz. A gnómok fejdelme így hálálja -meg drága könnyedet. - - - - -TÜNDÉR ILONA. - -Volt egyszer egy király és egy királyné. Azoknak három lyányok vala és -egy fiok. Király és királyné azon tanakodának, hogy ezekkel mit -tégyenek. Ha férjhez adjuk a három lyányt, ki kell adnunk részeiket, s -magunknak kevés marad. Legjobb hát, adjuk férjhez a hármat fiúnkhoz, s -az ország egygyé lesz. Egy hét alatt beáll az aratás; akkor tartsunk -neki lakodalmat. - -Fiok meghallá beszédöket, s ezt gondolá magában: Abból ugyan semmi nem -lesz. - -Azalatt míg atyja s anyja pusztájokra kimenének, messze, igen messze, -valaki a királyfi ablakához áll, megkoczogtatá az üvegkarikát, s ezt -mondotta neki: Kis herczegcse, én elveszem a húgodat. - -A királyfi felel: Várj egy kisség; mingyárt megkapod. - -Bekiáltotta húgát, s amint az bejött, kilökte az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy aranyhídra, mely igen -hosszúra ért, szinte a napig. Az a valaki kezén fogva vitte el a -herczegasszonyt a maga országába, az aranyhídon. Az a valaki a Napkirály -volt. - -Amint itt vala a dél, megint békopogott valaki az ablakon, s így -szólott: Kis herczegcse, én elveszem a második húgodat. - -A királyfi felele: Várj egy kisség; mingyárt megkapod. - -Elment a húgához, felölelte azt, s kidobta az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy levegői kocsiba. Négy paripa -volt belé fogva, s azok fortyogtak, ágaskodtak. Az a valaki mellé űlt. S -amint kiereszté ostorát, országútjává torlódának a fellegek; a szekér -zörgése fergeteg volt, s eltűntek egyszerre. Az a valaki a Szélkirály -volt. - -A kis herczegcse örűlt, hogy két húga férjnél van. Amint tehát estve -megint békopoga valaki, megszólalt: Soha se szólj; tudom, mi kell; s -harmadik húgát is kidobá az ablakon. Az a valaki felkapá a kidobottat, s -a habok játszva vivék a holdba. Mert az a valaki nem más vala mint a -Holdkirály. A kis herczegcse pedig jó kedvvel méne fekünni. - -Amint másnap király és királyné megérkeztek, s hallották, a kis herczeg -mit tett, nem kevéssé álmélkodának. De mivelhogy oly hatalmas vejök -akada mint a Napkirály, Szélkirály és Holdkirály, nem bánkódtak sokat -rajta, s ezt mondák a fioknak: Lásd, milyen hatalmasak azáltal húgaid, -hogy fényesen menének férjhez. Légy azon, hogy te is valamely hatalmas -királynak kaphasd meg a gyermekét. - -A kis herczegcse ezt felelé: Oh a választáson én túl vagyok; az én -feleségem Tündér Ilona lesz, és senki nem egyéb. - -Király s királyné mindent elkövettek, hogy fiokat jobb gondolatokra -hozhassák. De minthogy az nem akara engedni tanácsoknak, kéréseknek, ezt -mondották neki: Menj hát, fiam; a szerencse vezéreljen veszélyes -feltételeid között. - -A király ezzel előveve két palaczkot az almáriomból, s fiának adá, e -szókkal: Fiam, vigyázz jól, mit mondok. Imhol ebben az élet víze áll, e -másikban a halál víze. Ha holtat feccsentesz meg ezzel, feléled; ha -pedig előre loccsantod e másikát, azonnal meghal. Vedd, nincsen nagyobb -kincsem. Talán hasznát látod. - -Ekkor az udvar nagy szomorúságba merűlt, és kivált az udvari dámák, mert -a kis herczeget minden szerette. Ő pedig víg vala, s ugrott, szökdelt -örömében. Megcsókolá szüléinek kezeiket; az élet vizét job oldalára -akasztotta, a halál vizét a balra; felkötötte kardját, s ment. - -Már sok napig útazott, s egyszer egy völgybe ért. Az tele volt -agyonvertekkel. A kis herczegcse elővette az élet vizét, belé mártotta -kisújját, s egy-két cseppet a holt szemére feccsentett belőle. Az egyet -vonakodott, s e szókkal nyitotta meg szemeit: Eh, be sokáig aludtam! - -A kis herczegcse ezt kérdé tőle: Mondd el csak, mik történtek itten? - -A holt ezt felelte: Tegnap Tündér Ilonával harczolánk, s ő bennünket -rakásra ölt. - -A kis herczegcse ezt felelé neki: A ki eléggé gyáva, magát asszony által -öletni meg, nem érdemli hogy éljen. Ekkor egyet feccsente szemébe a -másik palaczkból, s a feléledett ismét meghala. - -Egy más völgy is tele vala holtakkal. A herczegcse ismét feléleszte egy -holtat, s ezt kérdé tőle: Titeket is Tündér Ilona öle-e meg? - -– Ő, felele a feléledett. - -– De hát miért harczoltatok vele? - -– Hát nem tudod hogy királyunk el akará venni, és hogy ő csak ahhoz -megyen, a ki őtet meggyőzi? mondá a feléledett. Három sergünk támadá -meg. Tegnap egyiket ölte el; ma virradatkor minket; most harmadik -sergünk verekedik vele. - -A herczegcse ennek szemébe is a halál vizét feccsentette, s ez mingyárt -halva terűlt el megint. - -A harmadik völgyben a harmadik sereg fekvék. A feléledett ezt adá -feleletűl: Épen most leve vége a harcznak. Mindnyájunkat elöle Tündér -Ilona. - -– Hol akadhatok rá? - -– Vára ama hegyen túl van, felele a megölt, s ismét halva dőlt el, -mihelyt megloccsantá a herczegcse. - -Argírus herczegcse áltméne a hegyen, s elére a Tündér Ilona várába. Az -nyílva állott. Beméne a várba, de abban senki sem volt. A Tündér Ilona -hálójában egy kard függe, s a ki meg’ kiszökdelt hűvelyéből, és mindég -vissza megint. - -– Kard koma, mondá Argírus, ha úgy nem tűröd a nyugvást, amint látom, -néked enyémnek kell lenned. Te nékem jobban tetszel mint az enyém, mert -ez csak úgy jő ki hűvelyéből ha kivonom. - -Kivoná hűvelyéből a magáét s a Tündér Ilonáét dugta a maga hűvelyébe. - -Mondta, tette, s előtte állott a Tündér. - -– S te váramba, hálómba mersz lépni? kérdé. Ránts kardot mingyárt; meg -kell küzdenünk. – Lekapta faláról kardját. - -Argírus kardot ránta. Elkezdék a küzdést, s amint összecsapák -kardjaikat, a Tündér Ilonáé széllyelpattant. - -– Te lészesz férjem! Nyakába borúlt; nyalta, szopta, csókolta, hogy öröm -vala látni. - -Nagy boldogságok közt folya életök, és már elég sokáig, s Tündér Ilona -egy reggel ezt mondá férjének: Édes uram, én téged bizonyos időre -kénytelen vagyok elhagyni. Az most lesz először és utolszor. Hétszer hét -nap múlva megint itt leszek, s akkor osztán éltünk megháboríthatatlan -öröm közt folyjon el. Az egész vár parancsaidtól függjön. De az utolsó -szobába be ne lépj, mert abból nagy baj történhetnék. – E szókkal eltűnt -előle. - -Argírusnak nagyon lomhán folytak napjai, miolta Tündér Ilona eltávozott. -Végig sétálá a várat, míg végre elért az utolsó szobához. Fiatal is -lévén, gondolatlan is, megnyitotta annak ajtaját. S egy öreg embert láta -ott, oly veres szakállal mint a láng. Az Hollofernus király volt, de -Argírus nem tudta hogy az Hollofernus. Három abroncs volt hasán, -aczélból mind a három, az csatlotta a falhoz. Hollofernus király -megszólala: Hozott a jó szerencse, ifjú ember! Lásd, szakálom láng; -melegem van; adj egy pohár bort nekem. - -Argírusnak jó szíve volt, megszánta a szegény embert, s ada neki egy -pohár bort. Amint a Lángkirály a bort megitta, hasáról lepattant az -egyik abroncs. Az egyet mosolygott örömében, s így szólott: Jaj, be jól -esett; adj még egy pohárral! – Argírus megcselekedte, s amint ezt is -kiitta a Lángkirály, a második abroncs pattana le róla. – Ismét -mosolygott a Lángkirály, s így szóla: Kétszer bort adál: adj most egy -ital vizet. - -S amint Argírus megtette a mit az kívánt, a harmadik abroncs pattant le -hasáról, s a Lángkirály eltűnt. - -Tündér Ilona még fele útját sem tette vala meg, midőn Hollofernus -mellette állt. Hozzá szóla, s szakála billege haragjában. - -– Te nekem háromszor adál kosarat, három seregemet megölted, magamat -fogva tartottál; most hát légy nem feleségem, hanem szolgálóm. - -Tündér Ilona minden erejét elvesztette a miolta Argírushoz férjhez ment. -Nem használt ellenkezése, s a Lángkirály három ugrással elvitte -országába. - -Elmúlt a hétszer hét nap, s Tündér Ilona haza nem jött. Argírust bú -szállotta meg, s feltevé magában, hogy elmegyen a három sógorához, s -megkérdi, nem tudják-e hol van az ő felesége. Először a Napkirályhoz -ére. - -– Hozott a jó szerencse, kis sógorkám! mondá ez. - -– Oh édes sógor, mondá neki Argírus, én feleségemet Tündér Ilonát -keresem. Nem tudnád nekem megmondani, hol van? nem láttad-e valahol? - -– Nem láttam, felele a Napkirály; de meglehet, hogy őtet csak éjjel -láthatni; menj hát sógorunkhoz a Holdkirályhoz. Leülének a vacsora -mellé, s Argírus a Holdkirályhoz méne. Akkor ért palotájába, mikor a -Holdkirály útjának indúlt. Elpanaszlá neki baját, s a Holdkirály ezt -felelé: Nem láttam; de jer, űlj mellém a hintómba, s járjunk reggelig; -talán kilessük hol van. – Egész éjjel mentek, de sehol sem látták. - -Akkor mondá a Holdkirály: Nekem most haza kell mennem; de amott jő -sógorunk a Szélkirály: szólj vele; az mindenhová behat; talán tudja hol -van. - -A Szélkirály eljuta hozzájok, s megértvén, kis sógora miben fáradozik, -így szóla neki: De ugyan tudom hol van. A Lángkirály barlangba zárva -tartja; a tűzpatakban kénytelen mosni fazakait. Minthogy nagyon meghevűl -a munkában, már sokszor kelle őtet szellővel enyhítgetnem. - -– Köszönöm, édes sógor, hogy enyhítgetéd, mondá Argírus; kérlek vígy el -hozzá. - -– Szívesen, felele a Szélkirály, s nekipöffesztette magát, s egyet fúva -a kis sógoron, s Argírus egy pillantatban Tündér Ilona előtt álla -lovastól. Tündér Ilona örömében a tűzpatakba ejté a fazakát; de Argírus -nem beszéle sokat, hanem Tündér Ilonát felrántotta a lovára, s odébb -állott láb elől. - -Lángkirály Hollofernus épen a szobájában állott, s egyszerre nagy -tombolást hallott az ólból. Lement oda, s látá hogy paripája, a híres -Talygarőt, ágaskodik, rugdalódik, nyerít, harapdálja rácsát, jászolát. -Talygarőt csudálatos egy ló vala ám; értette a mit az emberek beszéltek, -s felelni is tudott nekik, s kilencz lába volt. - -– De mi lele téged, paripácskám? kérdé Hollofernus király; tán nincs -szénád, zabod elég, s elfelejtének megitatni? - -– Zabom, szénám bőven van, meg is itattak; de ellopák Tündér Ilonádat, -mondá. - -A Lángkirály szakála libege haragjában. - -– Legyen jó dolgod, mondá a ló; egyél, igyál, s aludj egyet, ha kell; -hármat ugrom, s utólérjük. - -Hollofernus szavát fogadá; jól tartotta magát elébb, s aludott is egyet -hozzá. Akkor felűle Talygarőtjére, s három ugrással eléré Argírust. -Kikapá ennek öléből Tündér Ilonát, s ezt mondá visszanyargaltában: -Minthogy te szabadítál ki rabságomból, íme most meg nem öllek; de ha még -egyszer jössz, nem lelsz nálam kegyelmet. - -Argírus szomorkodva ment a három sógorhoz, s elbeszélé mint jára. A -három sógor tanácsot tartott, s a tanácskozás után ez volt feleletök: -Egy lóra kell szert tenned, mely még sebesebben tud futni mint -Talygarőt. De olyan csak egy van a széles világon, a Talygarőt ifjabb -testvére; lába ugyan nincs több mint négy, de azért gyorsabb mint a -bátyja. - -– Hol találom fel azt? kérdé Argírus. - -Sógorai ezt felelték: A Vasorrú Bába-tartja titkon föld alatt. Menj -hozzá, szegődjél szolgálatába, s kérjed a lovat béredbe. - -– Kérlek szépen benneteket, vigyetek el a Vasorrú-Bábához. - -Azok megígérték hogy teljesítik kérését. - -– De minekelőtte oda mégy, mondá neki az egyik, végy egy kisded -ajándékot sógoridtól, kik téged úgy szeretnek mint tulajdon lelköket. E -szókkal egy kurta botot ada neki, mely félig arany vala, félig ezüst, s -mindég forgott, mert napvilágból, holdvilágból s szélből volt csinálva. -– Valamikor szükséged lészen ránk, szúrd a földbe, s azonnal körűled -termünk. – Ekkor a Napkirály a kis sógort felűlteté egy napsúgárra, s -egy egész nap vitte. Azután a Holdkirály kapta fel, s vitte egy egész -éjszaka; végre a Szélkirály kapta fel, s egy egész nap s egy egész -éjszaka vitte; úgy jutának el a Vasorrú-Bába kastélyához. - -A Vasorrú-Bába kastélya csupa halálfőből vala építve; csak egy kaponya -híjával vala még, s az épűlet be volt volna végezve. Amint az öreg -meghallá hogy kopog valaki, kitekinte az ablakon, s megörűlt. - -– Végre valaha! így kiált fel. Háromszáz esztendeje már, hogy várom a -kaponyát, minek hijával vagyok! Csak be, csak be, kis fiú. - -Argírus belépe. Meghökkent egy kisség, midőn az öreget oly közel látta -maga előtt; nagy testű, rút, és vasból az orra. - -– Szolgálatot keresek, mondá. - -– Azt én adhatok, mondá a Vasorrú-Bába; s mit kívánsz bérűl? - -– A lovat, mely dugaszban áll ólodban a föld alatt. - -– Tiéd az, ha híven szolgálsz; de mihelyt egyet vétesz, meg kell halnod. - -– Nem bánom, mondá Argírus. - -– Nálam az esztendő három napból áll; ha kedved van rá, mingyárt hozzá -foghatsz szolgálatodhoz. Ezzel rekeszté be beszédeket a Vasorrú-Bába. - -S most levezeté Argírust a méneshez. Minden lova érczből volt. Irtóztató -vala nyihogások, nyerítések; szaladtak, szökdöstek, hogy lehetetlen volt -meg nem ijedni. – Állj dolgodhoz, mondá a Vasorrú-Bába, s szobájába -zárkozott el. - -Argírus megnyitotta a karám kapuját; felűlt az egyik lóra, s nyargalva -ment a merre a ménes vitte. Amint a selyemrétre érének, lova lelöké egy -semlyékes tóba, hogy nyakig űlt a vízben. Az egész ménes elszélede. -Argírus hirtelen földbe szúrá botját, s egyszerre oly forróan sütött a -nap, hogy a tó az utolsó cseppig kiszárada, s az érczménes olvadozni -kezde; a lovak mind a karámba szaladának, az eresz alá. A Vasorrú-Bába -csudálkozva nézé, mi dolog hogy lovai ily korán térnek haza. - -– Holnap tizenkét feketéimet fogod őrzeni, mondá Argírusnak. Ha itthon -nem lészesz velek mikor a nap leszáll, meghalsz. - -A tizenkét fekete a Vasorrú-Bába lyányai voltak. - -Argírus kiméne velek. - -– Szánlak, mondá Argírusnak az egyik fekete; te meghalsz. Minket -nehezebb őrzeni mint az érczménest. - -– Kisebb gondom is nagyobb nála, mondá Argírus; tedd te kötelességedet, -én is megteszem az enyémet. - -A tizenkét fekete kancza egyszerre szétfutott. Argírus leszúrta -pálczácskáját a földbe, s azonnal iszonyú fergeteg támadott; a lovakat -majd elhordá a vihar. Azok ágaskodtak, rugdalóztak, de a szél erősebb -vala náloknál; mind a tizenkettőnek haza kelle menni. - -Argírus épen akkor zárá be az ól ajtaját, mikor a nap utolsó súgára -eltűnt, s a Vasorrú-Bába lejött az ólhoz. Csudálkozott, hogy feketéi s -Argírus haza jöhetének. - -– Ha ma éjjel jól viseled magad, s meglesz a mit parancsolok, holnap -szabadon vagy! mondá neki a Vasorrú-Bába. Menj most, fejd meg nekem az -érczménest, s készíts ferdőt tejekből. Mikor a nap fellövi első súgárát, -a ferdő kész legyen. - -Argírus kiméne az ólból s a Vasorrú-Bába elővevé a vasvillát, s egész -éjjel ütötte, verte, döngette lyányait. - -Argírus kiméne az ércz méneshez. Ennek kell a legnehezebb munkának -lenni; ezt gondolá magában, és már le akará szúrni kis botját, midőn -sógora, a Holdkirály, szemközt jöve véle. - -– Téged kereslek, úgymond; tudom mire van szükséged. Ahová a karámban -súgáromat lövöm, ott áss fel három arasznyit, s egy aranykantárra -akadsz; tartsd kezedbe, s mindenik lovad veszteg áll. - -Argírus megtevé a mit sógora hagyott, s az egész érczménes veszteg állt, -s fejni hagyta magát. Korán reggel kész vala a ferdő, hogy szinte -párázott. - -A Vasorrú-Bába mondá Argírusnak: Űlj belé. - -Argírus felele: Mihelyt e próbámon általesem, azonnal elmegyek innen; -hozasd elő hát a lovat, melyért szolgáltalak. – A ló egyszerre a kádnál -állott; egy csunya, kisded, száraz dög. Argírus megindúlt a kád felé, -hogy belé űl, s a ló belé üté orrát a tejbe, s annak tűzét mind magába -szívá, hogy Argírus sérelem nélkül mászhata ki a tejből, s amint a -kádból kimásza, hétszerte szebb vala mint előbb. - -A Vasorrú-Bábának nagyon megtetszék a szép fiú, s így gondolkozott: Most -én is hétszerte szebbé teszem magamat mint vagyok, s a szép fiú belém -szeret, s elvétetem vele magam’. Beugrott a ferdőbe. A ló belé ütötte -orrát a kádba, s a tüzet, mit elébb magába szítt vala a tejből, -visszafútta a tejbe, s a Vasorrú-Bába egészen összesűlt. - -Argírus felűlt a lóra, s elnyargalt. Amint kiértek a Vasorrú-Bába -tartományából, a ló ezt mondotta neki: Moss meg engem e patakban. – -Argírus teljesíté kérését, s a ló egyszerre aranyszínűvé változott, s -minden szál serényén egy-egy aranycsörgő fityegett. A tátos egy ugrással -áltszökött a tengeren, s urát a Lángkirály barlangjához vitte. Tündér -Ilona most is a tűzpatak szélén állt, s mosta fazakait. - -– Jer, mondá Argírus; viszlek innen. - -– Hagyj békét! meghalsz, ha Hollofernus meglát. – De Argírus erővel -felvonta a lóra, s nyargalt vele. - -Talygarőt rettenetes lármát csinála az ólban. - -– Mi dolog? kérdé tőle a Lángkirály. - -– Viszik Tündér Ilonát, felele a ló. - -– Úgy hát eszem elébb, jót iszom rá, s egyet alszom utána; három -ugrással utólérem rajtad. - -– Nem, mondá Talygarőt; űlj rám mingyárt, s még így sem érjük utól; -Argírust az öcsém viszi, s az a legsebesb ló mind e világon. - -Hollofernus hát csak addig múlata, míg felkötheté sarkantyúját, s akkor -utána iramodék a tolvajnak. Látni ugyan látá őket; de utólérni? már az -lehetetlen volt. - -Akkor az Argírus lova ezt kiáltá a bátyjának: Ugyan mondd el, mint -szenvedheted, hogy azt a tűzsarkantyút bordáid közzé verik? A béled is -kicsúcsorodik sebeden, s mégsem érsz engemet utól. Jobb volna ha egy -urat szolgálnánk. - -Talygarőt ezt felelte neki: Igazod van, öcsém. Nézd csak, mit csinálok; -mingyárt csudádat látod. – Akkor szügyébe vágá fejét, kirúgott hátulsó -lábával, s Lángkirály uram olyat zuhant mint egy zsák. Minthogy felette -magasan nyargaltak, ott ahol a kaszacsillag forog az egen, Hollofernus -szerteszét szakada míg a földet éré. Argírus pedig visszavivé Tündér -Ilonát az ő várába, s újonnan űlé lakodalmát. - - - - -A BOSSZÚLÓ KARD. - -Magyarországnak talán nincs gyönyörűbb tája a Garan völgyénél; úgy -nevezve a Garan vizétől, mely éjszakról a Karpát hegyének mindinkább -kicsinyedő hegylánczozatin végig zuhog a Duna felé, s közel Esztergomhoz -a folyamok királyával egyesűl. - -Hegyei nem oly szertelenűl magasak és meredekek, hogy elijeszthetnék a -szemet, de eléggé nagyok arra, hogy a víz menését az egész egyéb -világtól mintegy elszeltnek mutassák ki. S a tágas völgy a néző lelkében -nem támaszthatja az erő megszorítását, mi kínos s elviselhetetlen minden -magyar szívnek. A hegyek csoportjai gyönyörű különbözéseket adnak. Vidám -zöldelésben állanak oldalaikon az erdők; lábaiknál a rétség kövéren -termi a fűvet; az ekeszántott föld gazdag kalászokat nevel, s közöttök -játékosan csapong végig a folyam. Revistyének vára komolyan s -gondolkodólag tekinti el futását, múlt időkre emlékeztetvén. Egy szóval, -itt minden együtt van, mi a hon szerelmével eltölt szívet a maga -szemlélése által felvidíthatja. - -A hajdani erősség most bús rom, s a béke három ivadék olta terjeszti ki -boldogító mennyezetét a szép vidék felett. De nem így vala a dolog, -midőn nemzetünket a kelet vérengző vadjai marczonglották, s ez, hasonló -a maga pusztái büszke ménjéhez, ellenségit elhaló erővel, de le nem vert -szívvel tartóztatta. - -Az említett időben egy nap’, midőn épen fel kezdének tűnni a csillagok, -egy öreg vitéz a vár kapuja mellett űle, két ifjabbal. Az öreg és az -ifjabbak egyike, vajdái voltak a várbeli katonaságnak; a harmadik, -bányalegény Selymeczről; német fajta. Mert ott a legrégibb időkben is -már, messzünnen gyűltek össze idegenek, megtanúlni a sok hasznot ígérő -bányászmesterséget. - -– Ha hon tér-e ma uratok? kérdé a bányalegény. Mert nékem parancsom van -a grófomtól, hogy korán reggel a választ megvigyem. - -– S te nem félnél éjjel lovaglani vissza? kérdé az ifjabb vajda, -nyájasan kötődve. - -– Én? mondá a levélhozó, nehezteléssel, a mint látszék. Csak kapjam ki a -választ, úgy megyek, hogy az út porzani fog utánam. - -– Holdvilág van, mondá az öregebb, enyhíteni akarván a szelíd -karczolást. Az út nem nagy; hajnalban ott lehetsz, ha falatozol is -velünk. Urunk bizonyosan megjő, mert elindúlván harmadnap előtt, -megmondá, hogy mára várjuk; ő ura szavának. Múlasd itt magad azonközben. -Talán nem rég olta vagy a magyarok áldott földjén. A mit itten látsz, és -benn a várban, arra örömmel fogsz visszaemlékezni míglen élsz. - -A német ember engede a tanácsnak, s gyönyörködve néze végig a szép -tájon. A két magyar hallgatva követé tekintetit. - -Szótlan nézék sok ideig a folyam játékos futását, s oly hatalmas a táj -varázslata, hogy még az öregnek is, ki azt gyermekévei olta látá, -lágyabbá vált keble. Az ifjabb víg felmelegedéssel e szókra fakadt: Én -hazámban sok helyeken forogtam, de szebbet ennél nem ismerek, s itt -szeretnék halni. E szép földön a sorvadás is kedvesebb. - -– Halni, ifjú bajtárs, ott kell, mondá az öreg, hol éltünket szép ügy -védelmében tehetjük le. Hadiember nem gondolkozik temetésről, s áldja -Istenét, ha hazája földén vesz, és ha azért vesz. - -– Szép ügy védelmében! mondá az ifjabb magyar. Hiszen mi szép ügyért -harczolunk, és szép asszonyért azonfelűl! - -– De beszéljétek csak, honnanvaló az a ti szép asszonyotok, s mi szükség -érte harczolni? kérdé az idegen. - -– Azt beszélni nekem illik, felele az ifjabb vajda; bátyámnak rá nincs -sok tüze. - -– Ne oly hetykén, öcsém, ha te írni s olvasni s verselgetni s mesélgetni -derekasan tudsz is. Azonban fogj hát hozzá, ha akarod. - -Az elkezdé a beszélést. - -– Asszonyunk a lévai basa testvére. Messzéről elterjedett a hír, hogy -szebb asszonyt emberi szem még nem látott. Urunk gyakorta hallá -emlegetni, de azzal nem gondola sokat; hiszen hazánk szép asszonyok -szükében nincs. De rendes dolog adta elő magát. A várnak egy régi -szolgája rabságba esett Hasszánnál. Urunk sok pénzt ígért érette. A -török épen azért nem adta ki, mert látta hogy azzal bosszanthatja -urunkat. Zelmíra, így hívják urunk hitvesét s a Hasszán testvérét, ezt -magától Hasszántól tudta. A szolgát tehát elkérte bátyjától, mert -Hasszán nagyon szerette a húgát, s minden kedvét kész vala teljesíteni. -Zelmíra a fogolylyal mindég urunk felől beszéltete magának; de rendes, ő -mindent tudott; kivette a fogoly szájából a szót, hogy annak csak -igenleni kelle a beszédet. Végre az asszony a foglyot szabaddá tevé. -Haza szabadúlván az öreg szolga, elbeszélé urunknak, hogy őtet a szép -Zelmíra mint emlegeti, vele mint beszéltete mindég felőle, s urunk azon -nagyon megindúlt. Sokáig forgatá, mit kezdjen, s végre szerét találta. -Hasszán sok száz munkást parancsola fel, megigazíttatni a lévai vár -árkait, s urunk a munkások közzé elegyítette magát. Mint jutott ahhoz, -hogy ott Zelmírát meglássa, hogy ott Zelmírával szólhasson, nem -tudhatom; összebeszélének, hogy Zelmíra elszökik vele. Egy parasztleány -megsejté, hogy két katonánk ugyanannyi paripát rejtve tart közel a -várhoz. Urunk és a magyar leánynyá öltözött Zelmíra éjfélkor a két ló -mellett termettek, s reggelig már itt valának. Zelmíra hamar azután -megkeresztelkedék, s urunkhoz eskedtetett. Róza nevet kapa a szent -vízben, de urunk Zelmírának hívja még ma is. Mi is így utána. - -– S oly igen szép-e, milyennek a hír mondotta volt? kérdé a német. - -– Minden bizonynyal! felele az elsőbb. Látod a holdat az erdők felett -kelni. Ezüsttel festi be a hegyek bérczeit; fénye az egész tájat -eltölti; a folyam szerelmesebben suhint el világában, s megifjodva -látszik lenni tőle ez az ó vár is. Így változtatja színét minden, s -belsőjében is reng, ha ő lép elő. - -– S Hasszán elnézheté, hogy testvérét elrablotta uratok? kérdé a német. - -– Még eddig igen; de az nem tarthat mindég; elébb-utóbb bosszút áll -rajtunk; ez vala az öregebb vajda felelete. - -– Csak jőne már, ha kedve tartja, mondá az ifjabb; jó katona s ifjú -vitéz miért küzdhetne szívesebben mint szép asszonyért? - -– Ha küzdésed védést akar jelenteni, úgy azt hagyd urunk kardjára. Azzal -ha küzd, győzni fog. - -– Oh beszéld csak azt a kardot! mondá neki az ifjabb. - -– Másszor, felele az öreg, de most – úgy tetszik, urunk jő. Nem -hallotok-e éneklést alólról? - -– Felfülelének, s mindég érthetőbben hata fel hozzájok a dal. - -– Urunk ezt szereti leginkább; most is ezt dalolja. - -Elnémúltak. Értették kezdet olta mind végig. - - Három magas halmon lebegve békén, - Messzére hint súgárt egy korona; - Sok század olta díszlik fényes székén, - S a Hír reá szebb-szebb virányt fona. - Több társinak földünk minden vidékén - Nem hátrált eddig meg tulajdona; - Mert míg harcz dúlt az ég más sarka mellett, - Reá új s új dicsőség s fény lövellett. - - Ím a vihar fellázadott szárnyára, - Előrohan pusztító zajszele; - Villám lobog, s ledől sok büszke vára, - Halállal ijeszt a köd éjjele: - Hijába! kár nem száll tetőnk ormára; - Süllyed, ki harczra dölyfben fölkele. - E dícstetőket bármely vész rettentse, - Nem tűnt el onnan nyugalom s szerencse. - - Mert szent jel véd ott minden boldogságot, - S a legdicsőbb, melyet föld nyerhete. - Fel, fel, folyók! kérdjétek e világot, - Hűbb népeket, mint mi, nevezhet-e? - Tud-e Főnknél nemesb hatalmasságot? - S van-e keresztnek ily tündöklete? - Halom, kereszt, korona súgárzással, - Ezernyi évig diszlendő egymással. - -Közelébb és közelébb jöve feléjek az hang, s most megláták urokat három -kísérőivel. Zelmíra lefuta grádicsain, elébe a régen vártnak. Revistyei -leszálla paripájáról, s az asszonyt forró ölelésekkel zárta karjai -közzé. Amint a várbeliek egyenként mind előjövének, üdvözleni urokat, -szemérmesen vonta magát vissza a szép hölgy. Az úr köszönettel fogadta -el tiszteletöket, s az öreg vajda előmutatá a bányalegényt. Azonban míg -Revistyei olvasá a levelet s Zelmírának szemei szerelemmel nyugodtak a -kedvesen, a bányalegénynek ideje marada csudálni az asszony másatlan -szépségét. A természet itt legkissebb vonását sem felejté el, hogy a -világ legszebb asszonyi alakját ebből állítsa elő. - -– Én a bányagrófnak már Beszterczéről megírtam a mit tudni kíván, -úgymonda a legénynek. Ily későn indúlni kednek nincs szüksége; sem tőlem -nem volna szép, ha kedet most ereszteném, sem kedtől, ha falaim közt -meghálni nem akarna. - -Még egy-két szót monda az öreg vajdához, s Zelmírának karjain felméne -szobáiba. - -– No legények, mondá most az öreg vajda, töltsük vígan hát az estvét; te -pedig német szomszéd, jer mutasd meg, mennyire való, hogy ti jól tudtok -inni. - -A pinczéből dézsákban hozák fel a bort; lángban égett a tűz, az ifjabbak -táncznak eredének, míg az éltesebbek, elnyúlva az udvar pázsitján, -emlegeték, itt és ott miként verék meg a pogányt, s a hajdankor csudás -meséléseit hol beszélék, hol hallgaták. Már kezde halványodni a -Gönczölszekere; kelet felé szürkűlt az ég, midőn a víg dőzsölés -elcsendesedett, s végre egészen elmúla. - -Feljöve a nap, midőn Revistyei előszólítá a bányalegényt. – S mondja ked -urának, ezzel rekeszté be szavait, hogy nekem és az én Zelmírámnak igen -kedves dolgot tenne, ha szerencsét engedne nekünk őtet magunknál -láthatni. Egyébiránt, jó legény, nem veszi ked rosz néven, ha kedet egy -kis ajándékkal eresztem el magamtól; háborgó időkben a fegyver becses -jószág. – Egy pár ezüsttel futtatott pisztolyt ada neki. – Az egy töröké -volt, a derék Ahmet agáé. Utolsó lövését belőle rám tette, de a lövés -csak karomat sodrotta meg, mely alatt maga eldőlt. - -A bányalegény meghajtá magát, midőn egy tizedes azon jelentéssel lépe -elő, hogy egy török követ kíván elébe bocsáttatni. - -– Csak egy-két pillantatig múlasson ked, mondá most a németnek; a -bányagrófnak nem lesz kedvetlen megtudni, mit akar a követ. - -Megnyilt az ajtó, s egy busa húsváz belépe. - -Széles vállai, rövid nyaka, fekete fényes szakála, mélyen barázdált -arcza Moktárra mutatának, a lévai al-várnagyra. Vad gőggel lépe -Revistyeinek elébe. Ezek valának szavai: Uram Hasszán, basája Lévának, -küld hozzád, hitetlen Revistyei. Te az ő húgát elloptad. Elvégezte -magában, hogy rajtad bosszút áll, s tulajdon kezével. Te tolvaj vagy, -nem jobb mint akármely más tolvaj. Azonban leereszkedik hozzád, s mához -egy hétre itten lesz, hogy veled egy szál kardda megvívjon. Zelmíra azé -a ki győzni fog. Ahogy lyányaitok örvendenek a táncznak, ahogy kos -megyen nagy tűzzel a másika ellen, uram úgy lángol megküzdeni veled. -Pallosát már sok keresztyén vére festette bé; fesse most a tiéd. - -Revistyeinek orczái pirosb színt kapának, szeme haragban szikrázott; de -bíra magával, s nyugalomban ezt felelte: Mától nyolczad napra várom. Ha -kardját immár sok ízben festé is keresztyén vér, az én Zunigám sem hágy -el engem, mint őseimet nem hagyá el soha. Végzéd dolgodat, s mehetsz. – -Ked pedig mondja grófjának így szólott a bányalegényhez fordúlva, nagyon -kérem, jelenjen meg itt akkor, s légyen tanúja vívásunknak. - -Moktár kevély dölyffel s csaknem megvetésben pillanta Revistyeire, s a -két idegen szó nélkül lépegete alá a grádicson. - -Mind ez, mind az már lova kantárát fogá a vár udvarán, midőn Zelmíra a -kápolnából kijött. – Moktár, kiálta ez, mint van a bátyám? - -Az áltlöké magát lován, s ezt felelte: Mához egy hétre itt lesz, s -megküzd Revistyeivel miattad; s ment. - -– Nagyság bizonyosan győzni fog, kiáltá a német vendég, az asszony felé -fordúlva. De Zelmíra nem érté vígasztaló szavait, s repűle élte -életéhez. - -– Revistyeim, mi ez? mondá Zelmíra; néked vívnod kell-e? - -– Vívnom, felele ez nyugalomban; hanem ha lemondok rólad; s mint -tehetném én azt? - -– Nagy Isten, s ha elesel! Mert bátyám tanúlt szabdalkozó. - -– Emberére talál; azt én sem most próbálom először. - -– Ha elesel, én is meghalok. De előbb bosszúmat állom halálodért. - -– Én el nem esem. Zunigám magamat és tégedet védeni fog. - -– Jer, engedd látnom azt a te Zunigádat, s hallasd velem, miben bízol. - -Revistyei elvivé fegyverházába, előmutatá neki a kardot, s elbeszélé -kardja titkát. – - -Moktár elére Hasszánhoz. Áltadá neki az izenetet, s ment. Hasszán -egyedűl marada Ibrahim pribéggel. - -– Uram, mondá Hasszánnak, oda vagy, ha Revistyeivel megvívsz. Zunigáját -el nem fogod kerűlni. Bátran mondom azt, mert ismerem a kardot, s -gyakran láttam míg övék voltam, s lelkemet Mahomed fel nem -világosította. - -– Kard vagy kar ád-e győzedelmet? kérdé Hasszán. Én ismerem magam. - -Ibrahim ezt felelé: Kérlek, halld a kard történetét. Midőn a nagy -Szolimán győze Mohács mellett, s Németországot el akará borítani, a sok -küzdő összegyülekezék minden földről, hogy elakaszthassák győzedelmét. -Ezek közt volt egy spanyol vitéz is, Alonzó de Zuniga névvel. Vége levén -a háborúnak, a V. Károly a maga spanyolait visszaszólítván, Zuniga is -ment. Búcsújokkor így szóla Revistyeihez: Mi egymást ez életben nehezen -látjuk meg, s ha mindketten meghalunk, senki sem lesz, ki barátságunkat -emlegesse. Adj tehát nekem valamit, a mi fimról fimra szálljon, s a mi -hasznos légyen nekiek is: én adok egyet neked. Így barátságunk emléke -örökké fennmarad, s unokáink a veszély napjaiban hálaérzésivel -pillantanak fel ránk. - -Revistyei erre egy gyűrűt vona ki kebeléből, melyet mindég nyakán -visele, s ezt mondotta: Ezt hűség gyűrűjének hívják. Bizonyos légyen a -ki viseli, hogy szerelmese soha el nem hagyja, hogy holtig fogja -szeretni. Vedd, s add által gyermekidnek. Hogy az soha a Zunigák -kebeléről le ne szálljon! - -Zuniga pedig egy Maur-szablyát hoza elő, s ezt mondá: Te viszont tőlem -ezt. Ősöm egy Maur verekedésben nyerte. Lapján ez áll: Ha ki engem annak -visel vagy védelmére vagy bosszúlására a mit minden felett szeret, -ellenségét leteríti általam.“ – Markolja ezt minden Revistyei, midőn -küzdeni honjáért fog vagy kedveltjeiért. - -Amen! kiálta Andor, s a kard viselje örökre a Zuniga nevet. – A két -barát megölelé egymást, s ment, egyik nyugot, másik kelet felé, s a név -rajta maradt a kardon. Az sokakat leteríte, s Hasszán, vígyázz, le fog -tégedet is. – Eddig Ibrahim. - -Hasszánnak fejébe nagy szöget üte a beszéd. Nyugtalan lépésekkel járt -fel és alá. Az élet szerelme küzdött kevélységével. - -Ingerlő kaczajjal mondá most Ibrahim: Az vígasztalhat, hogy Revistyei is -eleshetik, mert a kard lapján álló írás csak azt jelenti, hogy elterűl a -küzdőellenje, nem azt egyszersmind, hogy a küzdő maga el nem eshetik. - -– Nyavalyás bíztató, felele Hasszán, ha nem tudsz védelmet a kard ellen, -mit magasztalod egyedűl azért, hogy bízakodásomat önmagamhoz -elolthassad? - -Nehány pillantatok múlva monda a hitehagyott: Van egy szer, mely mind -éltedet, mind becsűletedet megtarthatja. Ha kívánod, én belopódzom -Revistyeihez, s vele mérget itatok. Mikor a bajvívásra megjelensz, halva -lesz kiterítve. Te szavadat állád, s becsűleted csorbát nem szenved. - -– Menj hát, s tedd meg a mit fogadsz. De ne halaszd munkába venni. - -– Az nem kis dolog. S jutalmúl ide adod-e nekem kincsed felét, -Zelmírával? - -– Vedd, de siess! kiáltá Hasszán. - -Ibrahim keresztbe veté melyén karjait, s ment. - -Hasszán sokáig néze utána. – Oktalan és gyalázatos teremtés, úgymond; s -te azt hiszed, hogy becsűletemet kezeid közt hagyom? Pénzemmel nem -gondolok, de Zelmíra nem lesz hitehagyotté. Ha megteszed a mit ígérsz, -megöllek. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -– S szemeiddel látád hogy bévette? kérdé a méregkeverőt Hasszán. - -– E két szememmel, Uram, felele ez. Bízvást mehetsz. Vagy akkor hozzák -ki a várból, vagy már temetve találod. A zavarban nem lesz nehéz rájok -ütni, s Zelmírát kiragadni. - -Kevély magába-bizakodással szökelle lovára Hasszán, s ment, felfelé a -Garan szélein Revistyének, utána neki-csinosított kísérői. A hó most -vala olvadásában a Karpátok legmagasb csúcsain, s a folyam zavarosan -hömbörgeté habjait. - -– A kevély vár nem tűkrődzik a folyamban, mondá Hasszán; nem sokára ez -ragadozni fogja falait. - -– Ezt a várbeliek könnyei zavargatják; köd fogta be a hegyeket, -gyászolgatva; s az így marad, míg amottan a kereszt helyébe a -szüntelenűl ragyogó félholdat szögzed ki, mondá a pribég. - -Így beszélgetve érének Revistye alá, s áltellenben a várral megállának a -túlparton. A hídnál őket egy folt magyar lovasság várta. - -– E kisded folt talán ugyan ránk akar ütni? kérdé kevély megvetéssel -Hasszán. - -– Az lesz, felele a pribég, hogy alkudozni akarnak veled, s áltadják a -várat, ha nekik megkegyelmezel. - -– Szólj velek. Ha kiadják húgomat, s a várat felgyújtják, magok mehetnek -lomjaikkal, hova tetszik. - -A kisded folt azonban rendbe szedé magát. Közöttök álla a Bányagróf, -gazdag készűletű öltözetében. Jött elébe a török követ, s ez kettőt -külde elikbe magyarjai közzűl. A török megfordúlt, s a két magyart -Hasszánhoz vezette. - -Egyike ezt mondá Hasszánnak: A selymeczi Bányagrófot barátsága urunk -eránt arra vette, hogy ő intézze el a mit bajvívás kíván; téged inkább -gyűlöl, minthogy utolsó pihegésednél elébb akarjon megpillantani. Küldj -tehát magad is a tiéidből, kiknek szemeik előtt tegyük meg a mi -szükséges. - -A basa öldöklő szemeket vete a pribégre, ki láthatólag döbbene meg. De -zavarából hamar magához tért, s azt kérdé a két legénytől: Mint van -uratok? Ha beteges, basám időt enged neki. - -– Kérdésedre, felele az egyik legény, Zunigája fog felelni, melynek -villámait majd meglátjátok, basád pedig majd érzeni is. - -Azalatt míg Moktár és még három-négy török, a Bányagrófhoz vezettetének, -a helyet kimérték, megjegyzették, Hasszán a pribéghez fordúla; gyanú, -kétség, ijedés és gondok kevergeték arczvonásit. – Ha meg vagyok csalva, -ha él, ha kijő megvívni, ha csillámlani meglátom Zunigáját, úgy te -veszve vagy, úgymond. Tudom én, hogy te éltem után ólálkodol, mert -szeretnél basa lenni helyettem, s azért keverél e halált-hozó versenybe. -De ledöflek, s szemem előtt ontod ki lelkedet. – Erre egy őrjöngőnek -erejével ragadta meg karját, s összerázta. - -– Uram, kiálta a pribég, nem élhet ő; az lehetetlen; saját szemeimmel -láttam a mérget elnyelni. - -– Készen a hely! – kiálták a bajbírák, s a trombita megharsant. Nem -voltanak karfák és verőczék; szélét és hosszát csak magyar és török -legények csoportjai jelölték ki a szögleteken. Meg vala határozva, hogy -Revistyei a túlpartról fog neki-rohanni Hasszánnak; hogy a bajvívás -előtt sem látni, sem megszólítani nem fogják egymást, és hogy a küzdés -hamarább érjen véget, nem egyéb fegyverrel harczolnak mint karddal. A -Bányagróf a víz szélénél foga helyt. Három pisztolylövés tudatta hogy -már közelíthetnek. - -A vár kapuja előtt mozogni kezde egy lovagcsoport, s Hasszán és Ibrahim -álmélkodva pillogának felfelé. Láták jőni Revistyeit. Ismert lova -nyerítve szökdelt ura alatt; czímere színeit a pajzson jól ki lehete -látni; sisakján lebegett a kerecsen tolla és a szálas kolcsagé; nem volt -helye a kétségnek. A híd recsege paripája léptei alatt. Hasszán -rápillantott a pribégre, s: Vessz el, gaz eb! kiált; ő jön; s handzsárát -markolatjáig verte melyébe. - -Dühödve csüggedésiben Revistyeinek vágtat. Kardjaik csattogának; a -töröké ketté pattant. Bizonyosnak tartván vesztét, handzsárát ragadja -elő, s ellenjének röpíti. A handzsár ennek melyébe akada. Elejti a -győzödelmes kardot az s halva fordúl le. Hasszán leszökött lováról, -örvendő sikoltással vevé fel Zunigát, s most Revistyeihez lépett, hogy -utolsó rándúlatiban gyönyörködhessék. De mint rettene el, midőn a -haldoklóban Revistyei helyett – húgát lelé; az arczát elfedő sisak, az -álhaj s a felkötött szakál, lehullának. Melyének fordítá a nyert kardot, -s halva rogyott húga mellé. - -A halotti csoport e pillantatban indúla ki a várból. Urokat temették. -Mély bánat hata a megjelentekre mind a két félen. Magyar nép és török -nép felszedé elhúllottjait, s bús nyúgalomban váltak külön. - -Revistyei utolsó vala régi nemzetében. A vár elpusztúlt; lakói a völgybe -költözének. A kisded szállás az idők folytában faluvá növekedék, s még -találkoznak lakói közt, kik beszélgetik egymásnak a mit itten adánk elő. - -Hol nyugszik a hős és szép nője, senki nem tudja megmondani. Hasszán a -Léva omladékiban takaríttatott el, a titkos erejű kard pedig török -földre bujdosott. Az a híre, hogy a török és a velenczeiek -háborgásaikban még egyszer csillámlott. Nem lehetetlen hogy ismét lesz -róla szó, midőn valamely vitézünk védelmére vagy megbosszúlására kél ki -annak, a mi szívének és lelkének legbecsesb. - - - - -ERZSI, A FONÓ. - -Alkonytájban a Fertő szélén űle egy gyönyörű leány, és font. A szálló -nap súgárai játékosan múlatának a víz síkján, s az aranyfény, mintha -szerelem leble fúvallaná, úgy terjeszkedék a kristály térségen a szép -leány lábaihoz; nem lehete tudni, hozzá lebeg-e a fény vagy a lyányból -ered. Hiszen ég és nap épen oly tisztán, épen oly ragyogva éle a lyány -szemeiben, mint a lyány feje felett. A távolyban harangok adának jelt az -esti könyörgésre. A leány térdre borúla, s összetapasztá szép keze -tenyereit és újjait. Az ég, lángolva, az esthajnal egész pompájában, -felmosolyga hozzá a vízből, s a leány, ég és víz között, úgy lebege, -mint midőn az angyal elakasztja röpűlését, hogy ahhoz pillanthasson fel, -a kitől küldve volt. - -Egy halász elméne a leány mellett, s jó es tvét kívána neki. Visszaadá -köszöntését, felemelkedvén térdeiről, s: Volt-e szerencséd? kérdé tőle. - -– Semmit sem fogtam, felele sóhajtva a szegény ember; egy parányi hal -tévede hálómba; csak egy falat; lásd. Gyermekeim éhen fekszenek le. Ezt -mondá, s búsan veté el a kis halat a homokban. A kis teremtés -egyet-kettőt mocczana, mintha érzette volna, hogy a vízhez közel van, -melybe vissza kívánkozék. - -A szelíd leány megszáná a kis halat, s az éh gyermekeket. – Kedves -szomszéd, mondá a halásznak, kérlek, add el nekem a kis állatot, az -gyermekeid éhét el nem olthatja; ímhol vedd érte a mit ma fontam. Vidd a -falu asszonyához, az neked ád érte valamit. - -– Te jó leány vagy, mondá Erzsinek a halász; bizonyosan az én kis -Etelkám jutott eszedbe, ki ma sírva menne ágyba, ha velem e cserét nem -tetted volna; de visszafizetem azt neked, eljön az idő. Majd ha férjhez -mégy, oly halat fogok lakadalmodra, milyet Kálmán király sem lát -asztalán. Áldás reád, édes Erzsi. - -S most siete a falu asszonyához. Erzsi pedig hirtelen lenyúla a kisded -hal után, s behajítá a vízbe. Vígan szökdele fel az két vagy három -ízben, mintha szabadítóját látni óhajtotta volna még egyszer, s leúszott -a tó mélyébe. - -Egy lovancz, ki míg ezek történtenek, leszálla vala lováról, hogy azt a -tóban megitassa, Erzsitől meg nem sejtve, látá a kedves alakot. A nap -leszálla a hegyek megé; csak búcsúzó súgárai lövelének fel a sötétedő -egen. A csillagok fényleni kezdének a kék boltozaton; úgy tetszék neki, -hogy a szép fonó-leány esthajnalnak képe, csillagfényből, az ég színéből -és a hajnal pirosából szőve. A leány felkölt, hogy haza indúljon. A -lovancz nem tudott elmaradni látásától; úgy tetszék neki, hogy őtet -ellentállhatlanúl vonja utána valamely ismeretlen erő. A ló dobbanásai a -lyányt fölverték andalgási közzűl. Amint visszatekinte, nyomában volt az -idegen. - -A lovancz térdre ömlött a lyány előtt, s ezt mondotta neki: Bár ki légy, -te, kinek nem találok nevet, asszonya e vizeknek, vagy talán valamely -földi királyné, ki csak múlatságból öltözél szegénység külsőjébe, de -kinek rád-született magasságod akként tündöklik keresztűl e födőlékeken, -mint a hold fénye tör által a fellegek sűrű csoportozatin; engedd, hogy -kísérhessem lépéseidet, mert már sötétedik az ég; te űlj fel paripámra, -én gyalog megyek melletted. - -– Vitéz, mondá a lyány, én az vagyok a minek látszom, s két kezem míve -táplálgat; nevem is mutatja éltem nemét, mert engem fonó Erzsinek nevez -mind e világ. - -– Bocsáss meg, mond az ifjú, hogy fel merém lebbenteni a fátyolt, -melyben rejtezkedni akarsz; de én el nem maradok tőled, míg lakodhoz -érsz; lovancznak egyik tiszte védeni az asszonynemet. - -– Kardodra a rövid úton nem lesz szükség, felele a leány, mert látd, -amott fekszik előttünk a falu; ama végső házban, jobra, lakik az anyám; -annak mécse csillámlik felénk. - -Némán lépdelgének egymás mellett. Az ifjú szíve kimondhatatlan érzelmek -között doboga. Hijába kerese szót. - -Erzsi most monda: Elértünk a házhoz; s megrántotta a kis kapu kilincsét. -Kösd a fűzhöz lovadat, s jer anyámhoz, s látni fogod, milyen az az én -varázspalotám. - -Az ifjú szavát fogadá. - -Anyja, szép asszony s tiszteletre gyúlasztó, szelíd és nyájas, fölkele -padjáról, s üdvözlette vendégét. - -– Anyám, monda Erzsi, ím ez a lovancz engem herczegnének néz. Így tehát -herczegnésen kell viselnem magamat. Adj helyt neki kastélyunkban ez -éjjel, s osszuk meg vacsoránkat vele. - -– Kérdésen kívül, mondá az anya; magyar nem szokott ajtót mutatni -idegennek. Ha szűk is tűzpadunk, oly szívesen fogad vendéget, mint a -leggazdagabb palota az országban. Szent királyunk meghagyá, hogy az -idegeneket fogadjuk szívesen, s bizony ez az ő hagyása örökre fennmarad -közöttünk. Ma vendégünket örömestebb látom mint egyébkor, mert nem csak -szívesen fogadhatom, hanem többet is tehetek elébe. Egy halászné, haza -térvén a városból, hol vásáron vala, beszóla hozzám. A Fertő túlszélén -lakik, s nem mere sötétben menni; egy nagy ikrás pontyot hagya itt; az -lészen mai vacsoránk. - -S amint anyja ezt mondotta, egy halászné kele fel a szögből, szép, -milyet Erzsi még nem látott. Mágusi erővel, mint a hegyek tavai a hold -fényében, vonta magára a szemet; színe mint a hóé; de szemeinek tüze -gyanút támasztott, hogy e hó alatt örök paradicsomi rózsák tavasza -virít, és hogy csak szerelem leblének van hiányával, hogy -ellenállhatatlan hatalomban ragyogjon. Helyt fogának az asztal mellett, -s a lovancz kezdé beszédét. - -– Ti engem vendéglettek, s nem kérditek, ki vagyok. - -– A ki vendége nevét tudakozza, és csak azután látja szívesen, az -vendéget nem lát szívesen, mondá az asszony; azonban ha kedved van, -tudatni velünk ki vagy, vitéz férfi, örömest halljuk a mit előnkbe adsz. -Hogy messze földről jövél közénk, azt beszéded hangján is vesszük észre. - -– Valóban messze földről, felele a vendég; az én hazám Itália; nevem -Rátold, nemzetem normann. Atyám elhagyá honát, elterjedvén ott a hír, -hogy az Olaszföldön győzünk. Anyám megholt vala, s így az atyámat semmi -meg nem tartóztathatá hogy veszteg maradjon; lement Olaszországba, s -vitt engem és nálamnál ifjabb húgomat. Vitéz ember volt, s a király -gazdag birtokkal jutalmazá meg hadi tetteit. Kész volt mindég harczolni, -de amint egyszer a görög császár hajói ellen kiméne, ott maradt; -győztünk ugyan, de haza térvén, rettenetes vész veve elő a tengeren, s a -hajó, melyen atyám vala, elsüllyedett. Én sokat sírtam amint meghallám a -hírt; ha magával vitt volna el, legalább együtt veszénk; sokat sírtam -azután is, de a sírás a holtakat vissza nem adhatja. Én és a húgom -Apúliában nevelteténk egy rokonomnál, ki ott még előbb telepedett meg. -Ez magáévá akarta tenni pénzünket vagyonunkat, s azzal sokat nem -gondoltam. Ha megnövök, kardom visszaszerzi, gondolám magamban. Húgom -nem tudá, ha gazdagok voltunk-e vagy szegények, én pedig óvtam magamat -elmondani azt őneki; előbb vissza akarám szerzeni a mi minket illete, -hogy vele mindenben úgy osztozhassam, ahogy hív testvértől várhatni. De -midőn épen azt forgatom, hogy álnok rokonomat mint támadjam meg -kardommal, húgom vallást teve előttem, hogy szereti Gernándot, hitetlen -gyámunknak fiát. Mit teheték így? Gernánd szép gondolkozású ifjú volt, -őtet én is szerettem. Eltökélém tehát magamban, hogy igazaimat a -birtokhoz húgom javának feláldozom. Kálmán királynak követei épen akkor -érkezének Rogér királyunkhoz, nőűl kérni annak leányát, Buhillát. Rogér -nem ismerte vala Kálmánt és ezt az országot, s követséget külde ide, -hogy az tekintene meg mindent, és neki vinne hírt. A követek esztendeje -már hogy itt múlatnak, és én nekik egyike vagyok. Én a mit itt láttam, -nagyon megszerettem, s minekutána az öreg Gernánd elhala, az ifjú pedig -elvette húgomat, s a húgom vele szerencsés, megállapodám előbbi -feltétemben, hogy itt maradok. Kálmán király zászlóaljában vettem -szolgálatot, s lesz alkalmam fényt vonni nevemre vitéz tetteimmel, mert -a keresztes-had a széleken van, s be kíván bocsáttatni. A király -megtagadá kérésöket, mert nem felejti, mint viselék magokat a régibbek. -De azok nem akarnak megfordúlni, s Kálmán vitézeket széd. Óvárra megyek, -a várnagyhoz, s viszem a parancsot, hogy az őrizet utolsó legényéig ne -tágítson. Kálmán maga is jő, noha kevesed magával. De ő király, és így -magában is egész sereg. A katonát hamar éri veszély; de ha én életben -maradok, úgy hiszem, egy egész vár lesz jutalmam, mert engem hűségben, -vitézségben senki felűl nem múl; s akkor… - -A szó elhala ajkain, mert szeme és az Erzsié összetalálkoztak, s kétség -támadott, ha mind az, a mit neki idővel fog ajánlhatni, illő adomány-e -ily mennyei alakhoz. - -A halászné, míg így folya beszédek, felkele s kiment. Ekkor beszóla az -ablakon: Lovancz, paripádnak baja van; el akarja tépni fékét; láss hozzá -hamar! - -A mint Rátold kijöve, a ló hányá-veté magát, hortyogott, ágaskodott, -rugdalózott; de távozván tőle az asszony, Rátold pedig közelítvén, ennek -szavára azonnal elcsendesedék. Míg Rátold a megtágúlt hurkot szorosabbra -voná a kantárszáron, a halászné ezt súgá neki: Lovancz, paripádat én -ijesztettem el, csak azért hogy jöjj ki, s titokban szólhassak veled. -Rövid az idő, s nem veszed balúl, ha nem úgy szólok amint asszonyhoz -illik, hanem ahogy az idő parancsolja. Én herczegné vagyok, szabad -vagyok, szép vagyok, gazdag vagyok, s szeretlek. Becsűllek azért a mit -húgoddal tevél. Ha nőddé akarsz tenni, ímhol jobbom; még ma viszlek el -váramba, s azonnal űljük menyegzőnket. Te léssz első a királynak széke -mellett, első tekintetben, méltóságokban, gazdagságban, ahogy -vitézségben és deliségben vagy az. A mit egy szerelmes nő kimondhatatlan -tüze tehet, mindaz új meg új örömekkel ékesítse mindég éltedet. – Ismét -kinyújtá felé bájos jobját. - -A hold reálövellé ezüst fényét; úgy álla ott mint egy eleven súgár; s -amellett oly varázserővel, annyi kellemmel mosolygott, oly -bizonyosságban hogy győz, és mégis oly igen kérőleg. Pillantásai, mint a -mézbe mártott nyíl, keresztűl járák az ifjú vitéz szívét; de ő, bármi -kecsegtetők valának ajánlásai, bármi nagy a kísértet mely az asszony -szépségéről reá hatott, tántorodhatlan marada. Szemeit erről az ablak -tüzére vetvén, így felele: Herczegné, te engem oly magasságra vonsz, -hogy belé főm szédeleg. Látod e kis ablakot? magasbra annál a ki e kis -házban lakik, óhajtásim nem mennek. Ő egész czélja életemnek, s én tőle -soha nem távozhatom. Inkább halálomat! – Parancsolod-e, kérdé tovább, -hogy felkeressem emberidet, hogy őket hozzád elhozzam? - -A szép asszony gyönge tenyerével födé el könnyekben ázott orczáját, s a -másik kezével inte Rátoldnak, hogy távozzék. Mint a ki igen is közel -ment a tűzhöz, ijedve szökel vissza, úgy fordúlt el Rátold; nem tekinte -többé a bájos alakra, s a viskóba siete. - -A szobába lépvén úgy jára, mint a ki az éjjeli vígadás szemfényvesztő -pompájából a csillagos éj nyúgalmába tér el. Ezek a lármás szédítő -örömek oly kisdedeknek látszanak neki, s egészen eltűnnek a mennynek -csendes nagysága mellett. Mely boldognak érzette volna magát, ha -Erzsinek szemeiben tudta volna érzeni, a mi a gyönyörű leány keblében -hánykolódott! Lelkében egy-két percz alatt minden elváltozék. Ő is -kijött vala a szobából, látni, a ló körűl mely baj van, s hallotta a mit -az asszony monda Rátoldnak, és a mit ennek Rátold felele; s mi vala -természetesb, minthogy a szerelmet visszaszeretés jutalmozza? - -De Rátold alig űlhetett az asztal mellé, midőn az úczán egyszerre Tűz! -Tűz! hallatszék. A szobát eltölté a pernyeszag. – Erzsi kiálta fel: -Anyám, ne félj; itt vagyunk mi! S Rátoldhoz fordúlva: Házunk ég! -úgymond. - -Az öreg kiszaladt, s Erzsi és Rátold utána. Szomszédjok gyúladt vala ki, -s a láng már hozzájok is általcsapkodott. - -A Halász-herczegné megállott a kútnál, néhány nem értett szót bocsáta le -a kút mélyébe, a lángba lobbant ház felé felvete egy marok vizet; s íme -a vedrek önmagoktól keltek ki a kútból, s képzelhetetlen sebességgel -ment be és ki a gém, s a vederből fercsengett a víz a perczegő -szalmafedélre s mindég ott, hol a láng legdühösebben költ. Kevés -pillantatok alatt el vala oltva a tűz. - -Midőn a láng egészen elaludt, csak akkor szalada együvé a falu. Ez az -eső ugyan jókor jöve, mondának a lakosok; ez nélkül egy ház sem maradott -volna köztünk. Erzsinek anyja is e gondolatban volt. De míg az öreg a -maga szomszédjával és némely öregebb lakosokkal a kárt tekintgeté, s -nézték, a tűz miként és honnan eredett; Erzsit és Rátoldot a halászné -azon helyre vezette, hol Rátolddal szólott vala. - -– Amint látátok, meg fog győzhetni benneteket, hogy én sem halászné, sem -herczegné nem vagyok, noha mind halászné, mind herczegné vagyok, -úgymond. Nekem a Fertő birtokom, s én vízi-fejedelemasszony vagyok; -nevem Hullámka. Erzsi, te engem ma örökre lekötelezél. A kis hal, melyet -vizemnek visszaadál, nekem kedvenczem, melyre nagy gondom van; ahhoz -igen különös szerencse van fűzve, de azt előttetek felfödnöm nem szabad. -Midőn azt nekem visszaadád, azonnal jöttem ide, hogy neked egy -adománynyal köszönjem meg jóságodat. Akkor jöve Rátold együtt veled. -Láttam hogy ő szeret, de tudni akarám, lángja nem hirtelen fellobbant -láng-e. Kísértésem nem vala kicsiny, úgy gondolom, monda mosolygva; -kiállá azt, s ez őt méltónak kiáltja hozzád. Fogjatok kezet, -szerencsések lesztek. Valamikor szükségtek lesz reám, fonj egy orsónyit -mint az volt, melyet a kis halért adál, lökd vizembe, s én nálad vagyok. -Te pedig Rátold, menj; a Keresztesek lovai már honom vizeiből itatnak, -kevés napok alatt a Lajtánál lesznek, Óvár mellett. Állj ellent nekik, -mint nekem állottál, s a győzedelem tiéd; nincs vas, mely úgy tudjon -sebzeni mint az én tekintetem. - -Összefogá a két szerelmes jobját, s beugrott a kútba. Rátold és Erzsi az -épen emelkedő nap színe előtt esküvének örök szerelmet, hűséget. Rátold -felszökék paripájára, s Óvár felé vette útját. Erzsi visszatére -kamarájába s font. – - -Kevés hetek múlva az úton, melyen Rátold méne minap, egy vitéz közelíte -a falu felé, de bús kedvvel; arcza sápadt volt és véres, s eltikkadva -látszott lenni. – Nagy Isten, monda Rátold, mert ő vala a vitéz; mi -történt itt, s hova lőn a falu? – A csendes lakok pusztán állottak, -leégett födelökkel. Sarkantyút ada kifáradt lovának, s ment arra, hol az -Erzsi lakja állt. Üres vala a ház, s szemeit rémíték a feketére festett -falak. Elhala fájdalmában. - -Valamely alak, mely tántorgva bolyongott a romok között, eltére útjából, -s nem akara Rátoldtól láttatni. - -– Uram, hozott Isten! monda; hiszen te is miénk vagy; midőn Rátold -közelébb jöve, s ő és ez egymásra ismerének. Rátold látta hogy ez az a -halász, kitől Erzsi a kis halat megvette volt. - -– Mondd el csak, jámbor, kérdé Rátold, mi történt itten? s hol van az -most, ki e házban lakott? - -– S ismernéd te őtet? felele a halász; most az én kalibámban múlat, s -síratja leányát. - -– De mi bajok leve? kérdé Rátold kővé meredve. - -– Ah, felele a halász, az a haramianép, a Keresztesek, ránk ütének, -kirablák, hamuvá égeték falunkat, egyike Erzsit felvetette lovára s -elnyargala vele! Hihetőleg táborokban tartatik a gyönyörű gyermek s -szolgálójokká lett. - -– Szabad lesz, vagy meghalok! kiálta Rátold haragra lobbanva. Szólíts -elő minden fegyverfoghatót az egész tájon; én rájok ütök. - -– Oh, felele az ember, mi csak vezér hijával vagyunk; az egész környék -készen áll; te menj kalibámba; sebeid vagynak, s ápoló kézre van -szükséged. Erzsi anyja ott van; ő segélyedre lesz. - -– Sebem nékem nincs; te a Keresztesek vérét látod rajtam, monda Rátold, -s a kaliba előtt állának. - -Ágnes mélyen síra fel, amint Rátoldot belépni látta. – Szólj, mi hoz -tégedet e helyre? - -– Mihály, a Kálmán király nagybátyja, hétszáz vitézével támadá meg a -Kereszteseket. Mi csak fekvésöket akaránk kitanúlni, de az öreg herczeg -ősz hajjal sem feledheté ifjusága hevét. Messzebbre ment bé mint az -okosság engedte, s körűlfogának; karddal kelle útat csinálni -megmenekedésünkre. Maga a herczeg elesett, s vele igen sokan mások; -magam sem értem, mint tudtam keresztűl csapni annyi kardokon; de úgy -tetszik, mintha ma kerűlne a vas; számtalan dárda vala felvonva rám, -számtalan nyíl pattoga le pajzsomról: magam karczolást sem kaptam. -Mihelyt vége vala a küzdésnek, siettem oda, hová szívem vonszott. - -– E szerint betölt a mit Erzsim álmodott, mondá anyja. Te alig hagyál el -bennünket, s mingyárt nekiűle guzsalyának s font. Amint tele foná -orsóját, ezt mondá: Most őtet nem féltem többé. Mint értette légyen a -szót, nem tudom, de a szó, nemes lovancz, téged illete. - -– Bár önmagáért font volna inkább! sóhajtá Rátold, úgy őtet nem érte -volna baj: engem kardom véd. De a leány szerelmének ez az újabb -bizonysága gyógyító ír vala sebeire. - -A nap a leány kesergései alatt múlt el, s Rátoldnak lelkében az a remény -támada, hogy Erzsijét ki fogja szabadíthatni. - -Reggel egy kisded csoport gyülekezett a kaliba mellé; széllyeltolt -harczolók, izmos karú földművesek, lángolva azért, hogy a zsiványhadon -bosszútállhassanak, s vezérökké kívánák Rátoldot. – Felkerűltek a vívók -hátúljának, mert Rátold tudta, hogy Óvár magát nem tarthatja sokáig. -Hajolván a nap, már a had sarkában voltak, védve a mocsárok által, s -erdőkbe rejtezve. Onnan kiláthatá a Kereszteseket. - -A Lajta mellett egy egész sátorváros nyúlt el addiglan, hol az egyesűl a -Dunával. A Keresztesek hada, Emikó alatt, Óvárnál fekvék; de a -sátorokban temérdek sokaság nem talála helyt. Őrtűzeik a szerént -csillogtak mint a csillagok az égen; csoportokra foszolva mentek ki -rablani, öldökleni, pusztítani a vidékre, s gazdag zsákmánynyal tértek -meg, versengve egymás között, hasonlók a tengerekhez, melyeket ellenkező -szelek dúlnak. Emikó, s Tamás lovancz, Vilhelm, Klarbold, és még más -vezéreik nem bírának velek; a vad nép zúgolódva engedelmeskedék még -vadabb hadnagyinak. - -Ezek éjjel az Emikó sátorában űltek. A keresztes zászló, kiszögezve a -sátor előtt, csapongott ide s oda, mintha kárhoztatná, mit a szent -jegyet viselő gonoszok cselekedtenek. A hold, vastagon tornyosodó -fellegiből tisztelő tekintetet lövele olykor a szent jelre, de a siető -fellegek mingyárt béborították – jövendőlő képei a zsiványhad -igyekezeteinek. - -Vacsoráltanak vezéreik: Emikó, Tamás, Vilhelm és Klarbold. A bükk- és -nyírhasábok kétes világot terjesztettek el; a szurokfonadékok szomorúan -kevergeték füsttel egyveleg lángjaikat az ég felé; a sok szolga jött és -ment, majd felpislítva a bizonytalan fényben, majd a homályban eltűnve, -mint a sötétség fejdelminek szerencsétlen martalékai. - -– Vitézűl összeaprítánk, kik utoljára omlának ki a várból, mondá az -egyike. - -– Nem tarthatják sokáig magokat, mondá a másika. - -– Miénk az egész ország, ha Óvár eldől, mondá Vilhelm, s akkor -vitézségteket fejedelmisen jutalmazom meg. - -– Hogyan érted azt? kérdé Emikó. - -– Az utolsó küzdésben én szeltem le a király legközelebbi rokonát, s így -az helyett én vagyok örököse; a magyarföld királysága engem illet. - -– Úgy még azt kérdd, ha koronád mentté teszi-e fejedet kardom ellen; -mondá Klarbold. - -Vilhelm haragra gyúladva szökött fel űltéből s előrántotta szablyáját. - -– Legyen eszetek, kiáltá Tamás; elébb vegyétek meg a várost, s akkor -osszátok fel az országot. - -– Nem úgy, mondá Klarbold; osztozzunk mingyárt! mingyárt! Egyikünk az -országot kapja; másikunk minden aranyát, ezüstjét; harmadikunk minden -szép asszonyát és lyányait; negyedik folytatja útját a Szentföld felé, s -mi többiek mindent adunk neki, a mire szüksége lesz magának és hadainak. -Koczkát ide, s az osztály mingyárt megesik. - -– Én vetem a koczkát, mond Emikó; én a lyányokat veszem. A magyar leány -szép birtok. Utolsó csapásomban egyet kaptam mutatóba; az oly gyönyörű, -hogy nem nyugszom, míg mind enyém nem lesz. A kit sorsa királylyá tesz, -nekem egy herczegséggel fog tartozni. Abban élek majd, mint egy -paradicsomban. - -– Lássuk a leányt, kiáltá Klarbold. - -Emikó felkele, s áltvitte őket a szomszéd sátorba, s félrerántá a -kárpitot. Ott űle a szép leány, s sírt és font. - -– Igazod van! mondá Klarbold, s Tamás beléugrata szavaiba: Oh ezért -örömest odahagyhat az ember egy országot! De hihetd-e hogy ennek találod -mását Magyarországon? Ha neked volnék, én ez egyért mind oda adnám a -többit. - -Emikó kivitte őket a sátorból. - -– De mi lele téged, hogy a szép gyermeket még éjjel is fonatod? kérdé -Klarbold. - -– Azt neked el kell mondanom, mondá Emikó; mert a dolog csudálatos. – -Amint elhagyám váramat, az anyám testvére, egy vén leány, lent ada -nekem, s meghagyá hogy fonassam meg az első rableánynyal, kit magam -fogok elfogni, kit lovam hoz táboromba, és a kinek feje mennyei tűzként -csillámlik. Ha az sírással fonja meg a lent, ha sírással fehéríti ki, ha -sírással szövi gyolcscsá, és ha inget sírással var belőle számomra, úgy -az ing engem jobban meg fog védeni minden pánczélnál, úgy engem semmi -fegyver nem fog. Nem egészen értettem a néném szavát; de amint minap -kirablottam egy falut, ezt a leányt láttam meg, hogy előttem egy lángba -borúlt házba vonta meg magát. Feje csillámlott mint a menny tűze. Akkor -jutott eszembe a mit néném mondott volt. A leány futott a házból, én -utána; megragadtam azt, felrántottam lovamra, s szaladánk. Most durván -bánok vele, hogy szüntelen sírjon míg a munka tart. - -A hajnal hasadozni kezde. A tábori-kürtök megriadának; a vezérek -odahagyák a sátort, mindenike hadaihoz ment, s kezdődék az ostrom. Erzsi -szíve mély bánatában mindég fona, s könnyeivel áztatá lenét. Bármely -nagy vala körűle a zaj, bármint futának, tolongának azok, ő mindég fona, -mindég fona. Végre tele vala az orsó. Ekkor felkölt, s: Hullámka segélj! -ezt kiáltá, s a Lajtába löké fonását. Nem vala mit késni tovább, mert az -ostrom nagy tűzzel folyt. A Keresztesek már úgy hitték hogy zászlóikat -ki fogják szögezhetni a megmászott falakon; csak a király nagylelke s a -magyar nép vitézsége tartóztatá kevés ideig a győzedelmet. - -Alig vala vízben az orsó, s a Lajta azonnal duzzadni kezde, a -Keresztesek hídjait eltépdelte; a rét, hol táborok állott, le-leszakadt -lábaik alatt, s nyomaikban forró víz serkede; a lovak lehányák űlőiket, -s keresztűltörtek a gyalogságon, s azokat összetaposák. Vízi csudák -jövének elő a folyamból, olykor pánczélos halemberek is, kik, midőn a -kereszteshad emberei kardot rántottanak rájok, oly sebességgel -fercsegték bőv vizeiket, hogy egyszerre lerogyának. S a zavar, kivált a -tartalékhadnál vala igen nagy. Kik a bástyák körűl dolgoztanak, látták a -zavart, s megfordúltak, részint segélni, a kiket megtámadva gondoltak -lenni, részint hogy idejében futhassanak. A tábor tüzet kapott, s -dühösen lobogtak lángjai. Rátold csak azt várá, hogy kezdődjék az -ostrom, s meggyújtá a sátorokat. A fogoly magyarok fegyvert ragadtak. A -mi pánczélt, kardot, nyílat, gerelyt, láncsát, dzsidát a Lajta és a Duna -Aba és Endre királyink ideje olta elnyelt, mindazt most kihányák a -habok, s a foglyok mohón kapkodák fel. A király kiomlott a városból, -hogy használhassa az ellenség megmagyarázhatatlan visszavonúlását. -Kimondhatatlan volt a keveredés. A szaladóknak úgy tetszett, mintha híd -állana a Dunán, de az csak szemfényvesztés volt; oda szaladt minden, s a -vízben találá vesztét. Semmivé lett a temérdek sokaság; igen kevesen, s -ezek közt Emikó és Vilhelm, lovaik gyorsaságának köszönheték üdvöket. - -Kálmán Rátoldot előtalálta, midőn ez űzésre buzdítá a foglyokat. A -király, a magyarok, sőt még a zsivány ellenség is, úgy hitték, hogy a -győzödelem onnan jő, mivel Rátold hátúlról rohant az ostromlóknak. -Mihelyt megleve a zavar a keresztes nép közt, a Lajta azonnal visszatért -medrébe, a fakadások eltűnének, s a föld többé nem ingott. A király -mondá Rátoldnak: Te az országot és engem nagy inségből ragadál ki; -királyi adomány légyen vitéz tetted jutalma. - -– Uram, felele ez, s el akará mondani, mit köszönhet a Hullámka -segédjének; de egyszerre ömlött a könnyű eső, s egy lassú szózat ezt -súgá neki: Hallgass! – Rátold engede az őtet védő vízi-fejedelemnének. - -Kevés napok múlva meglőn a Rátold és Erzsi menyegzőjök. A halászember -nem feledé ígéretét, s oly hallal kedveskedék a szép menyasszonynak, -milyet a Fertő sem azelőtt, sem azután soha nem adott; Erzsi pedig azzal -köszöné meg a hív ember szívességét, hogy a kis Etelkát magához vevé, s -úgy látá gondját, mint tulajdon életének. - -Rátold kedves Erzsijével és az Erzsi anyjával azon jószágba költözék, -melyet neki a király ajándékozott, s abban oly boldog életet éle, hogy -Erzsijének nem volt oka, Hullámkának kegyét, férje vagy maga eránt, új -fonadékkal megnyerni. - -Rátoldnak nemzetsége még él. Úgy beszéli a monda, hogy a háznak minden -század kezdetével egy lyánya születik, ki teljesen hasonlít a -törzsanyához, s a nemlátottnak különös kegyében áll. Általjában a -szeretetre méltó törzsanya s Hullámka vetélkedve őrzik egymással a -halhatatlan nemzetet. Úgy beszélik a ház cselédjei közönségesen, hogy az -éjfél óráiban oly pergést hallanak mint a fonóleány orsójáé, s ez a -pergés úgy tekintetik, mint a mi a háznak boldog jövendőt ígér. A dajka -azt is hirdeti, hogy a fonó Erzsi bájos alakja megjelene egy kisded -bölcsője mellett is. Nem szenved kétséget, hogy Hullámka külömböző -időkben jelentette ki kegyeit a háznak sok egyes tagjai körűl; de annak -elbeszélése nem tartozik azon regéhez, melyet itt Rátold és a szép Erzsi -felől mondánk. - - - - -A KINCS. - -Az időben, mikor a mi Erzsébetünk, Zsigmondnak leánya és a német -Albertnek özvegye, s a lengyel Ulászló, koronánkért versenygtenek, egy -estve Günther, kézsmárki polgár, kiméne a város kapuján, Nagy-Szalók -felé. Kiére a faluból, s egy csoport katonaságot láta közelíteni. -Neki-bódúlt emberek! gondolá magában; a ti vakmerőségtekért nekünk kell -lakolni! – De mind közelébb jutván a sereghez, ráismere a várnagyra, -Prényire, s némely másokra, kik ezalatt a kézsmárki várat őrzötték. - -– Hova ily későn, jó öreg? kérdé Prényi, megállítván paripáját. - -– A ferdőbe, Nagyságos uram, felele amaz. - -– Szeretem, mondá Prényi, hogy ily későn is útnak látlak eredni; jele, -hogy derekasan befűtöttem a cseheknek; ha közel volnának, nem mernéd e -kimenést. - -– Oh az világos, hogy az Erzsébet zsoldosai tartanak tőled, mondá a -kézsmárki polgár; messzére visszavonák magokat. - -– Ha segél Isten, felele a várnagy, keves idő alatt az egész -Szepességből kitakarodnak. A királyhoz most jő egy nagy sereg lengyelség -Budára. Azok közzűl én néhány osztályt kapok; már csak két szállásnyira -vannak. Ha velek összeegyesíthetem hadaimat, ezeket itt könnyedén -visszatolhatjuk a Morva-szélekre; sem erő, sem fortély nem tarthatja -meg. Míg pedig a segédcsapat megérkezend, hírem – s szabad elmondanom – -ismért vitézségem, elolthatja kedvöket, kezdeni valamit. – Jó -szerencsével, öreg! mondá, s sarkantyút adván lovának, csapatja után -nyargala. - -Günther veszteg állt, s mindaddig néze hátra, míg Prényi s népe -eltűnének szemei elől. - -Így állanak tehát a dolgok? mormogá magában. Szerencse hogy -megelőzhetjük; itt nincs mit vesztenünk időt. – Most sebesebben kezde -menni, de hirtelen más gondolat érte, s úgy mérséklette lépésit, hogy -menése csak sétálásnak látszhatott. Azonban a ferdő felé közelítvén, -becsapott a bokrok közzé, s sietve ment. Egy vén fenyő alatt, melynek -kérgébe egy balta vala kimetszve, hogyan azt pásztorok és favágók -múlatságból tenni szokták, megálla, gondosan körűltekingete, kettőt -fittyente, röviden és élesen, s felfülelt. Azonnal felele neki egy más -fittyentés, de távolyról. De végre halla valakit lépdelgetni, s a csalit -közt két alak láttatá magát. Az Rybald vala, Giskrának ifjú, szép, nemes -alvezére, és még egy cseh. - -– Rajta! mondá nekik Günther; ne veszítsetek időt; Kézsmárkra még ma rá -kell ütnötök; Prényi segédet vár. - -– Tudjuk, felele Rybald, s készen vagyunk. - -– Igen? kérdé Günther; de megígérte-e Giskra, hogy enyém lesz a -klastrom? - -– Megígérte, s bízhatsz szavában, felele Rybald. Húsz emberemmel, ím -ennek vezérlése alatt, s itt társára mutatott, azt tehetd, a mit akarsz; -felelek érte, akármi nehéz légyen a mit tőlök kívánni fogsz, ők magokat -elrettentetni nem fogják; sőt minél véresebb és pusztítóbb munkára -hívod, annál készebbek lesznek. - -Koptár úgy állott, hogy a hold arczára vetette súgárit, s Günther annak -arczában s egész alakjában bizonyítását találhatá Rybald bíztatásinak. - -– Jó, tehát áll a mit elvégeztünk magunkban. Oly sokat beszélénk felőle, -hogy nem szükség újra elmondanunk, s én nem múlathatok. Sietek, s azon -leszek hogy elcsalhassam a kis-kapu őrjeit. Majd, ha leszáll a hold, s -tizenegyre mutatnak a csillagok, legyetek állástokban. Hozzon a jó -szerencse! - -Az öreg eltűnt. Rybald és kísérője a csalitba tértek vissza. - -Éjfél felé vala az idő; a városban minden alvék, midőn zaj hallatá -magát, mely mindinkább nevekedett, s végre az uczákat eltöltötte. A -sikoltozás, a kardok csörgése mutaták hogy meg vannak támadva; de azt -is, hogy a várbeli őrizet védi magát. Így tartá fogva az elméket -rettegés és kétség egész éjjel. A hajnal világot vete a homályra, s a -remegő lakosok előtt győzőknek a cseheket jelenté. Cseh őrök álltak a -bástyákon és a kapuknál. Csoportokban vitetének a foglyok; a holtakat -hordották, temették, a nyert tábori zsákmány számíttatott, jegyeztetett; -kisded osztályok járának fel és alá az úczákon, hogy rend tartassék. Az -asszonyok félve közelítének ablakaikhoz s vissza-visszakapák magokat, -míg lassandan neki-bátorodtak tovább is tekinteni ki. A fiúgyermekek -kilopódzának az úczákra; a lakosok elkezdék szokott munkáikat, minden -elcsendesedett; csak egy toronyban tarta még zaj, hova az őrizet közzűl -némelyeket eszmélet, réműlés vagy szükség vitt vala. Rybald népe -legjobbjával a piaczon foga helyt. Sisak nélkül állott. Egy nyíl -karczolást ejtett rajta. A város tanácsa megjelent előtte, s aláveté -magát rendeléseinek. Ha Rybald valaha volt szép, most vala az; a -haditett szerencsés kiütése egész alakján elönté varázserejét. - -– Prényi a holtak közt van-e, vagy elfogatott? kérdé Rybald. - -– Keresztülvágta magát, felele egy szózat. Sebem az ő kardjától jön. - -– Kár! – kiálta Rybald. - -Koptár jöve felé, s ezt mondá neki: Uram, az öreg Günther kér, ne útáld -meg házát, és szállj hozzá. Engem is befogadott szolgálatimért, melyeket -neki ez éjjel nyújtottam. - -– S mint menének dolgaid, kérdé Rybald; úgy tetszik, te nem vérzél. - -– Uram, felele ez, nekem többet ily munkát ne adj! Nem kell-e a -becsűletes katonának fellobbanni, midőn mások fegyverrel dolgoznak, ő -pedig nyavalyás barátokat kénytelen kihányni lakjaikból. S ha mégis -ölnöm volt volna szabad őket, nekem kelyhek fiának, ki papok -gyűlőlésében születtem és neveltettem! - -– Talált nagy kincset az öreg? kérdé Rybald. - -– Nem tudom, felele Koptár; szobájában űl, s papírosokat forgat. - -– Mit akar azokkal? - -S elérének a Günther házához. - -Olhájt[7], ez vala neve a Günther egyetlen leányának, velek a grádicson -akadt össze. Mintha a nap súgárai göndörödtek volna össze homlokán, úgy -tündöklének szög hajai; a múlt éj réműlései orczáinak rózsáit nem -letörlötték, hanem csak megfuvallották. Tartása komoly volt, beszéde -idegen-hangzású, szózatja édes és lágy, mint a virágok lengése. Rybald, -a győztes, a nap hőse, rengeni érzette magát, s még a vad Koptár is -szelídebb érzelmekre olvadott. – E pillantatban érkezék egy követ. - -– A bástyát mingyárt meg fogják vehetni; csak Rybaldot várják; a -bástyába-rekedtek ugyan eleresztést kívánnak, de nekik azt engedni kár -volna; lakoljanak, mert onnan jött a nyíl, mely fejedet érte. Így a -követ. - -– Az őrizetben ők a legvitézebbek, mondá Rybald. Hogy sebet kaptam, az -én hibám; ki hagyá levennem sisakomat? Ereszszétek szabadon. - -– Az szép tőletek, mondá Olhájt; s Giskrának magasztolása azért a mit ez -éjjel teve, neki nem volt volna kedvesebb mint a kevés szó. - -Hetek múltanak el. Az öreg csak egy-két pillantatnyira jött néha -házához; szüntelen a klastrom írásait forgatta; ezt megvetéssel lökte -félre, azt egy-két pillantással futotta végig; úgy látszott, mintha -bizonyos papírost óhajtott volna megkapni. Most egy irha jutott kezébe. -Megolvasván egy-két sort, felszökött örömében, összehajtá a levelet, -kebelébe zárta el, s ment házához. - -Rybald és Olhájt a ház kiskertjében múlatának. Kastélya felől -beszélgete, az Óriás-hegyek közt; hogy beléúnt a hadba, zsoldért -szolgálni; hogy minden vágya a hazamenetel, ha tudnillik egy valaki -kísérni akarná. - -Olhájt némán hallgatá szavait; úgy tetszék neki, már a Rybald -kastélyában sétálgat; midőn Günther belépe hozzájok, s beszédöket -megszakasztá. - -– Nagy dolgot kell közlenem, mondá Günther; jertek fel szobámba. - -Koptárt ott találák; Günther rendelte volt oda; épen gyertyát gyújta -nekik, mert sötétedni kezdett. Az öreg béreteszelé az ajtót, s Rybalddal -az asztal mellé űlt. Koptár egy szögletbe vonta meg magát, s mozdúlatlan -űle ott; csak szemei szikráztanak, mint egy kísértetnek, mely éledni -kezd. Günther elővoná pergamentjét, s így szóla: – A Rajna mellől jöttem -ide, hírt vévén az itt elásott kincs felől, s esztendők olta -nyomozgatom, hol akadhatnék e levél után, mert csak ez mutatja ki, azt -hol keressem. S íme feltaláltam azt! kezemben van! De minekelőtte -felolvasom előttetek, fogadjátok esk alatt, hogy segélyemre lesztek a -kincs felvételében, vagy hogy arról soha szólani senkivel nem fogtok. – -Megesküvének. – Az öreg ellassított hanggal olvasa: - -„Én Fráter Gregórius, legméltatlanabb tagja azon szerzetnek, mely -Benedictus atyánk törvényeit követi, apátom parancsából jegyzem fel itt, -a mit Fráter Taciturnus adott elő, egészen azon szerint, ahogy azt ma -apátom és én magától őtőle hallottunk, hogy a csudatörténet emlékben -maradjon a későbbi apátoknál, és a megholtért mindenike imádkozásokat -tartasson, de a dolog senkinek ne beszéltessék.“ - -„Épen ötven éve most, hogy szerzetünknek egyik barátja egy reggel kiméne -a hegyekbe gyógyfűveket szedni, s egy emberre akada ottan, ki élet -nélkül látszott a földön elterűlve. A gyógyos barát látta, hogy az -embert csak ájúlás zsibbasztotta meg, s igyekezett feleleveníteni, de -mind hijába. Elúnván vele a hasztalan bajlódást, felvette vállára, s -levitte a conventig. Hosszas fáradozásai után végre annyira ment, hogy -az ember felébrede ájúltából, de semmit nem hallott, semmit nem látott. -Az apát megszánta a szerencsétlent, felöltözteté szolgáló fráterré, s -némaságára nézve Taciturnusnak nevezte el. A néma fráter sanyarúan bána -magával; nem veve részt semmi örömben, csigázgatta testét, s -mindannyiszor hogy feltűnt a nap amelyen megtaláltatott, eszmélet, sőt -élet nélkül látszott lenni, mint akkor vala midőn ide hozatott; s az -mindenféle gondolatokra ada alkalmat. Nyolcz nap előtt megbetegedett, s -amint az apát velem együtt belépe cellulájába, csudák csudája! a néma -fráter elkezde szólani. Köszönte az apátnak mindazon irgalmat, a mit -eránta a klastrom minden tagjai bizonyítának; örvendeni mondá magát, -hogy Isten neki, kevés perczekkel elébb mint meghal, a szólást -visszaadá, s így másoknak tanúlságúl elbeszélheti, miképen élt légyen, s -azon kegyelemért könyöröghet, hogy őtet kereszteljék meg, mert ő pogány. -– Apátom és én nem kevéssé álmélkodánk szavain, s alázatosságban -magasztalánk az Úr hatalmát és kegyességét; fráter Taciturnus pedig -folytatá előadásait.“ - -„Ámbátor szent István dicső királyunk behozá közinkbe a keresztyén -vallást, s az e földön szapora gyökereket vert és szélesen kiterjede; a -pogány vallást mindazáltal egészen kiirtani lehetetlen volt. A kik -megátalkodtak lelkökben s mindég idegeneknek mutaták magokat a -keresztyén valláshoz, a hegyek közzé rejteztek el, bíztatván magokat, -hogy a régi vallás győzni fog az újon, legalább a parancsolt tanítás -követőin véres bosszút fog állani.“ - -„Egyike a hegyek közzé rejtezetteknek, neve Tolczán, Kézsmárk mellett -vonta meg magát. Egykor papja ama régibb eltiltott vallásnak, vagy, -amint azok a magok áldozóikat nevezték, táltosa, bé vala avatva a -bűbájosság titkaiba, s tanácsot tartott a gonosz lelkekkel; s segélve -általok, rátalált a földbe ásott kincsekre, s fejtegette a jövendőt.“ - -„Pokolból eredt mesterségeit azon völgyekben űzte, melyet ma -Szénpatakiaknak neveznek, s a mely köven áldozatjait szokta vala égetni, -az még mostan is Tűzszirtnek mondatik. Midőn IV Béla kúnhadakat szólíta -az országba, azt kezdé reményleni, hogy a régibb vallást ezek bizonyosan -helyreállítják; de látván hogy azoknak egy része az országot ide hagyá, -a másik pedig az új tudományra tért; feltette magában, hogy az országon -bosszút áll, s bővségének forrásait elpusztítja. Erre neki segédtárs -kívántaték. A lelkek neki hozának egyet.“ - -„A Templáriusok lőcsei mansiójában volt egy, Astári Guidó név alatt. Ez -csak kevéssel előbb téteték által Európába Syriából. Egy vak történet őt -e hegyek közzé, s épen a Tolczán szirtlakjába vezérlette. A táltos -csudálatos szavai, és még inkább lyányának csudaszépsége Guidót magán -kívül ragadták. Tolczán nevelgeté az ifjú lángjait, s azon volt, hogy -őtet egészen magához csatolhassa. Látván hogy az halálosan belészerete -Piroskába, s nélkűle nem élhet, egy estve behívá szirthajlékába.“ - -„Süvöltve szállongának a sziklák felett a szelek, a fellegek sietve -repűltenek tovább, a láng a Fűzszirten perczegve s csapkodva villogott, -s csudás árnyak festődtek a szirtfalakra. Tolczán vad tűzre gyúlonga. -Akkor közelíteni hallá Guidónak lépteit, és ahogyan a vért szomjúzó -oroszlán szalad prédája elébe, úgy ő most Guidónak. - -– Űlj mellém, mondá neki, s halld szavaimat. - -Minekutána leűle amaz, Tolczán így kezdé beszédét: - -– Itt e hegyek közt, e sziklák alatt, melyek úgy állanak mint tornyok, -és a melyeket épen ezért a köznép hét-toronynak nevez, egy kincs vagyon. -Valami Hunniában él és terem, aranyból áll ott; közepében pedig arany -feszűlet, s a feszűlet körűl Mária s a tizenkét apostolok. Minden -esztendőben hét éjszaka nyitva áll az ajtó[8]. Haki oda bémegyen s kihoz -valamit a kincsből, kimondhatlanúl szerencsés leend holta napjáig a -kincsnek azon neme által, a mihez az onnan kihozott darab számláltatik. -Ha pedig a feszűlet hozatnék ki, úgy a gazdag Hunnia megfosztatnék -minden javaitól, s a tartomány pusztává válna. Tudod mennyire gyűlölöm e -népet, s a feszűletet innen régen kihoztam volna, de azt tenni nem áll -hatalmamban; azt csak az teheti, a ki egykor keresztyén volt, de -elszakadt a hittől. Szemem téged választa ki e nagy munkára. Te nem vagy -magyar, nem vagy keresztyén, bár fejér palástodon piroslik a kereszt. -Szánd el magad a nagy munkára; kedvez az éj, s vedd jutalmúl leányomat. -Akkor osztán megyünk, merre neked tetszik.“ - -„Guidó felszökött: – Búdó és Nussz világíták fel elmédet, hogy áltnézél -lelkemen. Sem magyar nem vagyok, sem keresztyén többé, s készen állok -megtenni a mit parancsolsz. E tűzre esküszöm, a Legszentebbnek képére, -Méte anyára esküszöm neked, s ennek fiára Anthropószra[9], eloltom a -hétágú lámpát. – Tolczán megfogá karját, s kirántotta magával az éjbe.“ - -„Némán menének egymás mellett, keresztűl a völgyön, s fel a hegyre. -Mindég zajgóbban visított a fergeteg. Kövek hömbörgének eleikbe, mintha -gátlani akarták volna útjaikat. Hasztalan vala minden akadály. Tolczán -neki egy világot mutata a bérczen. Minél közelébb érének, annál nagyobb -vala a világ. A barlang nyitva állott szemeik előtt, s íme már a -toroknál valának. Két kasza forgott a torok előtt, úgy hogy a barlangba -semmi nem mehete, hogy darabra ne vagdaltassék. De Tolczán elővoná -kebeléből varázsvesszejét, megilleté vele a kaszát, s az legottan -elakadott, s nyitva állott a bémenetel. Guidó és Tolczán bemenének a -barlangba, s nem gondolván a körűltök fekvő kincsekkel, a feszűlet felé -tartottak. De annak zsámolyánál egy öreget látának űlni, tiszteletes -arczúlatban; fején korona, kezében szikrázó villámok s mennydörgések -léptei. Ez megszólítá őket: S ti annak napja éjén merészlitek-e tenni -istentelenségteket, ki Hunniának határira béhozta a legszentebb vallást? -Fussatok innen, szerencsétlenek! – S a két gonoszt kibeszélhetetlen -ijedelem szállá meg, s futottanak.“ - -„S a szerencsétlen Tolczán én vagyok. – Mint találtatok rám, azolta mint -éltem közöttetek, nem szükség beszélnem. Visszafordúlván a nap, melyen a -gonoszt tevénk, halálos ájúlásba süllyedtem el. Lelkem a barlangban -vala, hallottam ítéletemet és a Guidóét. Büntetésem az lőn, hogy -némúljak el és siketűljek meg, s minden évben egyszer szenvedjem -kárhoztatásom éjjeli gyötrelmit. Hogy azokat nem fogom szenvedni vég -nélkül, hogy Guidó is remélhet irgalmat és feloldoztatást, azt egyedűl -Piroska fogadott lyányom imádságinak köszönhetem, ki irtózással nézte -szüntelen bűbájoskodásimat, s azon éjjel elszalada, szent könyörgéseket -tőn érettünk, s amint nekem egy álom jelentette ki, apáczává leve, s a -klastroma falai között megholt. Egyike legkínzóbb büntetésimnek az vala, -hogy Guidónak szenvedései felől is vettem hírt.“ - -„Ő ama rettenetes éjjel Lengyelországba akart vala áltfutni, de lábai -merevedni kezdének a határon; hidegebbé s mindég hidegebbé érzette válni -szívét, s kővé változott. A gondolkozhatás, az érezhetés tehetségei -megmaradtak benne, de belgyötrelmeit senki le nem írhatja, képzelni -senki nem tudja. Esztendőnként azon hét nap, melyen a kincshez nyitva -lőn az út, neki a Tűzszirt körűl kell szolgálni, s a kolcsot annak adni, -a kinek azt tőle kívánni elég bátorsága van, s erővel elvenni tőle, ha -általadni vonakodnék. A kolcs birtokosának egy órája marad; eltelvén az, -a barát ismét előjön, s bezárja az ajtót, nem kérdve, ha kijött-e a -másik, s újra kővé mered. Mindaddig fog megmaradni e kővéváltozásában, s -a rajta fekvő átok mindaddiglan fel nem lesz oldva, míg találtatik -valaki, a ki tőle a kolcsot elkívánja, s a barlangból elhoz valamit a mi -nem arany, de drágább mint az arany. S ide három teremtésnek kell jönnie -és három külömböző időben. Nekem, született pogánynak, idő engedtetett a -megtérésre: neki, hiteszegett keresztyénnek, keményebb büntetés jutott. -Belső szemem gyakorta látá a rettenetes vándort, s megborzadtam -látására. - -S Fráter Taciturnus ímmost kéré az apátot hogy őt végye fel a -keresztyének egyességébe. Kérése teljesítetett. A szent tételen egyedűl -én jelentem meg. Erre Fráter Taciturnus a fal felé befordúlt, -elszunnyadott, s többé soha fel nem ébrede.“ - -– Van-e kedvetek velem jönni, s felvenni a kincset? kérdé Günther, -Rybaldhoz és Koptárhoz fordúlva, minekutána az irhalevelet összehajtotta -s kebelébe elrejtette. – Az éj kedvező. - -Koptár felele: Én minden csatáiban forgottam Ziskának, s örömmel -öntöttem ki vad bosszúmat ellenséginken, s annál nagyobbal, minél -kegyetlenebb volt az; valami a természetben undorító vagyon, mindazt -láttam; bátran nekimegyek a pokolnak, s tivéletek örömmel mégyek. A -barátokat klastromjokban elkínzattam, amint tőlem kitölt; most már a -kővéválttal is elkövetem majd a mit erőm enged. - -Rybald szelídebben, okosabban felelt neki: A mit nekünk pergamentedből -olvasál, szomorú portéka; bár valami okosabb körűl forognának vágyaid -mint az arany. Magamért soha nem tenném e menést; de tudni, hogy te -veszedelmeknek teszed ki magadat, s mégis segéd nélkül hagyni, azt sem -nyerhetem meg magamtól. Az én kardom derék vasú; meglátjuk, nem fogja-e -meg a barátot. - -Günther ezt mondá: Fele annak a mit kihozunk, enyém, fele kettőtöké. - -– Tartsd meg az én részemet is, kiálta Rybald; ha megjövünk, én annak -helyébe egyebet kérek, a mi nem arany, nem gyémánt, de drágább a -kettőnél. - -Günther rámereszté szemeit; ő nem ismere jobb valamit mint az arany. - -– Az én örömöm a háború; ha van jobb kardod mint az enyém, én azt veszem -részemért, úgymonda Koptár; hah, mint szeldelem össze majd a kehely -ellenségeit! - -Kezet fogának mindhárman, s elindúltanak dolgaikra. - -Olhájt a ház kapujában állott. Pillantása Rybaldot fenntartóztatá. Míg a -más kettő ment, ezt mondotta megilletődve: Atyám félelmes dolgokat -forgat elméjében; néhány nap olta sejtem azt minden mozdúltából. Légyen -gondotok rá, s védjétek minden bajában. Kezetekbe bízom őtet, én rajta -nem segíthetek, mert előttem titkot űz. - -– Ne félj, kedves leány, monda neki Rybald; én nélküle vissza nem térek; -együtt látsz meg bennünket, vagy épen nem. - -– Isten szent nevéért, ezt sóhajtá Olhájt; s oly közel-e a veszélyhez? -Oh, légyen gondotok reá! De legyen magatokra is, mondá lassúbb szóval. - -– Most kap becset az élet előttem, felele Rybald, minthogy azzal néked -tehetek szolgálatot, s te gondban vagy érette! - -S ment amazok után. Amint eltűnt az Olhájt látása elől, ez visszafordúla -a grádics felé. Könnyek reszketének szemeiben. - -Már a szénpataki völgyben járának, közel a Tűzszirthez. – Az éj gyönyörű -volt; a csillagok nyájas játékban szikráztanak alá. A lomniczi csúcs, -elfedve hóval, kevélyen fejérlett a hold világában. A szellők melegen -lebegtek; csendes vala minden. A három elmerűlve vala, mindenike saját -érzelmibe. De amint a csillagok tizenegy órára mutatának, ijesztő -zördűlet méne keresztűl a szirt hasadásain. - -Günther hirtelen kapa két társa karjához, s: Most ideje! úgymond. - -S íme látják jőni a barátot, le a maga tetőiről. Bálványkövek -hömbörgének léptei alatt. A zöld tó zuhogva szakadt alá a szirtfalon, -midőn behágott a vízbe. Karja ketté törte a legizmosabb tölgyeket. -Megálla előttök kolosszi nagyságában. Rybald és Koptár kivonák -kardjaikat, s nékimenének. - -– Tegyétek le kardotokat, mondá a barát: az engem nem sért. A ki kiállja -jelenlétemet, megkapja a mit óhajt. - -– Ide tehát a kolcsot! kiálta Günther. - -A barát levette azt cordájáról, s áltadá neki. Günther inte társainak. - -Ím az arany kapu előtt állottak. Günther a zárba tolá a kolcsot. Rybald -így szóla: Nekünk egy óra engedtetett, én tehát kinn maradok, s nézni -fogom a csillagok forgását, hogy el ne késsetek. - -Megnyílt az ajtó, s képzelhetetlen kincs terűle el szemeik előtt. Az -egész hegyboltozat arany vala; arany útak nyíltak benne mindenfelé. Az -iható arany lév folyt, mint egy széles és mély patak, s arany halak -játszadozának benne. Arany réteken arany lovak legelének; a vert-arany -hordókban állt; az arany bor kádakban tajtékzott s forrt; kardok és -nyílak, paizsok és sisakok sárgán csillogtanak; arany tölgyek és fenyvek -magasra nyúltanak fel, s ezer arany madarak csevegének ágaikon. Günther -mindenhez kapkodott és ismét letette, hogy egyebet vegyen. Koptárral -együtt már nagy rakás holmit tola a nyíláshoz, hogy majd egyszerre -hömbörítsék ki a kapun, és mégsem szűnhetének meg mindég újabb holmit -szedni. - -Azonban a Gönczöl-szekere nagy útat teve az égen, s Rybald elborzadva -látá hogy az idő mingyárt eltelik. Kiáltá Günthert, kiáltá Koptárt, de -azokat siketekké tevé az arany. Akkor egyszerre nehéz lépdelgést halla, -s jöve a hegyen a barát. Már az ajtó előtt álla. Rybald felcsapta -kardját feléje, Olhájt nevét mondá ki, s a barlangba szökött, hogy -legalább Günthert ragadhassa ki, de az idő eltölt. A barát rájok csapta -az ajtót. - -Olhájt egész éjjel nem alhaték. Mindég várta atyját, mindég kinéze -Rybald után. Haszontalan! Rettegő sietéssel pillanta végig mindenik -szobáján, nem találhatna-e valamit, melyből tudhatná, atyja mit forral, -s a három hová mehetett. Végre kezébe akada atyja asztalában a Fráter -Gregórius írása. Olvassa, megint olvassa, s rettegés szállja meg, hogy a -kincset menének felvenni, hogy baj érhette. Hogy elenyésztesse gondjait, -egy öreg asszonyhoz indúl, ki a ferdőben maga lakott. Elpanaszlotta -aggódását. - -Az öreg tartózkodva felele; de meghatva a leány könnyeitől, ezt mondotta -neki: Tiszta-e lelked, s szándékod jó-e? Mert ha az, úgy merhetsz -valamit. De ha elméd gondolatja zavaros, úgy elveszted magad; úgy ne -merj semmit. Vannak bizonyos éjszakák, s akkor egy óra után rettenetes -csataj kezdődik a barlangban, s egész hajnalig tart; a mi a földalattiak -tolakodásának ellentáll, az tüstént megmered, s úgy marad, valamíg -felszabadúlása nem történik. Ha látni vágysz, mi ment véghez amaz -éjszaka az aranybarlangban, menj a három tóhoz, égesd meg a mi őket a -merésre vitte, s hamvát öntsd ki a három tónak mindenikébe. Felduzzadnak -azonnal; de ha a víz elcsendesedik, kimutatja a víztűkör, a barlangban -mi történt. Óhajtom, tudhasd meg, a tiéidet mi érte. - -Olhájt felballagott. Léptei oly könnyűk voltanak, hogy a kőtördelékek ki -nem mozdúltak lábai alatt helyeikből. Ahol iszonyatos vápák nyíltanak -meg ösvénye mellett, felfelé intézte tekintetét, s szédelgés nélkül ére -a három tengerszemhez. Nehány helyt ürgék szaladtak el léptei alatt -visítozva; a vígyázó gémkecske süvölte, s a csorda egyszerre nyargalt a -jól ismert meredeken. Egy sas magasra emelkedék a felhők közt; a nap -aranynyal hímezte meg tolla széleit; mérdelt szárnycsapásaival -tartózkodék sok ideig azonegy helyben, s Olhájtnak úgy tetszett, hogy a -felleglakta madár az ő védlelke. Körűle oly nagy vala a csend, hogy -szíve dobogását is hallhatá, s a tó színe minden mozgás nélkül. Ketteje -mint a kristálytűkör, visszalövelve eget és felhőit s a leány szép -alakját; de a zöld tó nem csak síma volt, hanem általlátszó is, -legmélyebb fenekéiglen. Nem ismert fűszálak nőttek a víz alatt; kövei -csuda formákra forradtak össze, hogy a ki sokáig nézelé, kedv szállá -meg, lemerűlni a víz alá, melynek mélységét semmi szem, semmi ólom nem -mérte meg. - -Míg az egyik tót megkerülé, hogy azon háromszög közepébe érhessen, -melyet ezek itten tesznek, a szénpataki völgy megnyílt vala szemei -előtt, hogy most messze kiláthata a királyi gazdagságú magyarföldre. A -munkás Szepes előtte fekvék, mint egy falu határa. A faluk csak fekete -foltok valának; a városok mint egy apró szállás az alföldön; a legmagosb -hegyek gerinczei alacsonyak társaik sorában, mint a gyönge szelektől -fodorított víznek színe. Útak és folyók, mint ezüst pántlikák, vonódtak -el rajtok mindenfelé, s a végigláthatatlan sík összeolvadt a leszálló -égboltozat végszéleivel. Olhájtnak szíve nagyobb hánykódásban vala, mint -hogy a szép kinézésnél múlathasson. - -A három tengerszem közepében hozzá foga munkájához, ahogy azt az öreg -asszony hagyta volt. A habok búborékolni kezdének, előbb gyengédeden, -mintha rajtok csak a nyári lebel szaladt volna végig. De most mindég -inkább meg inkább dagadoznak, mindég inkább kezdenek harsogni és -zajgani, s most már ordítanak s csapdosgatják az Olhájt lábait. Köd -szállott alá a magasból, s Olhájt vak homályban űle. Szemei hozzá -szokának. Formátlan alakok támadoztak előtte most, s mindég világosabban -szemlélheté annak külrajzait; látta az övéinek holléteket; az ajtó -előtte csapódott rájok. Koptár nékivetette magát teljes erejével, hogy -azt kifeszíthesse; Günther mégis halmozta az aranyakat; Rybald egy O -betűt karczolt az aranyfalakba. A zöld vadász[10], lángszemekkel s -tűznyelvvel, nékiment a háromnak; de minthogy ezek nem ügyelének rá, -mormogva fordúlt el tőlök. Az arany lelkei minden oldalról tolakodának; -a Koptár kardja első szabásra szétpattant, de a Rybald szablyája -győzött; kikapta Günthert az ő köreikből, kit az ő csillogó alakjaik már -gyűrűjökbe zártanak. Rybaldnak utolsó pillantata a falba-vésett betűre -volt intézve. Olhájt hozzá kapott a süllyedőhöz, s egyszerre bomlott -össze az álomalak; a köd hirtelen felszállott, mintha sebes fergeteg -vitte volna magával, s a három tó nyúgalomba simúlt el. Olhájt magában -álla, mint előbb. - -A tél a maga sanyarúságában tért vissza. Olhájt elvoná magát minden -társaságtól, és sokat imádkozott. Szent Sylvester éjszakáján elhagyá -atyjának házát. Hó terűle el a tájon, mint egy halotti lepedő. A -csillagok búsan pillongának, mint a kripták mécsei. A barát már a -Tűzszirt mellett álla. Olhájt megszólítá: Nekem a te aranyad nem kell, -úgymond; szánj meg, kérlek, s add ide kolcsodat, hogy az enyéim -kiszabadúlhassanak. - -– Ímhol az, felele néki a barát; többeket boldogítasz mint csak a -tiéidet, ha magad el nem vakítatod. - -Olhájt szökdelve ment felfelé. Amint ment, rózsák termettek léptei -alatt; a hó, melyre hágott, hársvirággal hintődött el. Fülmilék -csattogának a bokrokon. A szerelem az év minden szakát tavaszszá -változtatja. S most megilleti kolcsával az ajtót; s az egyszerre pattan -széllyel. Elbődűl fájdalmában, halva pillantván meg a magáéit. Hirtelen -kapja fel egyiket a másika után, s kiviszi a barlangból. Ott visszatér -életök. - -– Szómat állám, mond Rybald, s Olhájt megölelte az ifjat. Mind a négyen -elsietének, s midőn felkele a nap, már túl valának a hegyeken. - -Günther felsohajtott: Oh, hogy csak egy darabot hozhattunk volna el! - -De Koptár így felele neki: Ez a rendes leánygyermek megtanúltatá velem, -hogy a szeretet több a haragnál; lemondok a háborúról, s megyek véletek, -bárhová visztek el magatokkal. - -Rybald pedig: Csak Kézsmárkra ne! hozzám, az Óriáshegyek közzé a -csehföldre. Ott vár boldogság bennünket. - -S a mit akara, meglőn. - -Olhájt igen boldog leve Rybald által; hiszen ő ezt hozá magának az arany -hegyből. Günther nem felejtheté a sok aranyat, s mindég fohászkodék, -midőn beszéd aranyról vala; de lyánya elcsendesíté szíve vágyait, szava, -pillantata által. Koptár, ily két lélek társaságában, szelíd leve, jó és -víg, mint a Rybald gyermekei, kikkel játszadozni szeretett. Ez a -szerencsés férj és nő, nem aranyért menének a barlangba, s így a barát -is közelíte szabadúlásához. De azolta nem volt, a ki ugyanazt tégye. -Négy század olta jár a kővé vált barát titkokkalteljes éjein fel és alá, -s még mindég várja szabadítóját. - - - - -A RÓZSÁT-NEVETŐ HERCZEGNŐ. - -Volt egyszer egy király, kinek egy csodálatos tulajdonokkal bíró leánya -volt; ha sírt, gyöngyök peregtek a szeméből; ha nevetett, rózsák -hullottak szájából; ha ment, minden lépte után egy arany termett talpa -alatt; hanem mezitláb kellett mennie, máskülönben nem hullott arany. -Atyja, a király, s az egész ország magán kívül volt e miatt örömében, -mert nem sokára a király gazdag, s az ország a leggazdagabb lőn a -földtekén. Mikor csak sétálni ment a herczegnő, öt kamarás úr kísérte, -kik az ösvényét jelző aranyakat kristálytálakba szedék. - -E csodálatos herczegnő híre szertement a világon. Amint a szomszéd -királyfinak fülébe jött s egyszersmind az is, hogy a herczegnő ép oly -szép és jó mint csodaszerű: kérte királyi atyját, engedje meg, nőűl -venni őt. Atyja beléegyezett, a királyfi már indulófélen volt, megkérni -a herczegnő kezét, midőn egy veszélyes ellenség tört az országba, s a -királyfinak mátka helyett csatasíkra kelle a táborral szállni. - -Erre a királynő fő-udvariasszonya indítványozá: lepjék meg a királyfit -azzal, hogy ha a csatatérről, kétségen kívül diadalmasan, hazajövend, -mátkáját, reá várva, hon találja már. A király és királynő helybenhagyák -a javaslatot, s az udvariasszony a rózsát-mosolygó herczegnő udvarába -küldetett, hogy őt a királyfi számára megkérje. - -De az udvariasszony boszorkány volt, s gonoszságon törte a fejét. -Tudnillik, volt egy leánya, sem szép, sem jó, ezt gondolá a királyfi -kezére játszani. A rózsát-nevető herczegnő udvarához érvén, előadta -szándokát, felmutatta a királyfi arczképét, s mivel az a herczegnőnek -tetszését megnyeré, s máskülönben is már hallá, hogy a királyfi -nemesszívű és vitéz, rágondolta magát s kezet adott. Azonnal nagysietve -készűlődtek útra kelni. Az elútazás előtti nap reggelén a herczegnő a -szegények számára három óráig mezítláb sétált a piaczon, s azok -fölszedék az aranyat a mi talpa alatt megtermett. - -A rózsát-nevető herczegnő s az udvariasszony egy kocsiban mentek, a -kíséret követte. Midőn már messze, igen messze voltak a rózsát-nevető -herczegnő székvárosától: a boszorkány égiháborút idézett elé; oly sötét -lőn mint éjszaka, az egész kíséret szerterobbant, s senki sem látta -többé soha. Erre a boszorkány leánya a legsötétebb felhőből kiszállt, ő -és az anyja megfogák a gyöngyöt-síró herczegnőt, kitolták szemeit, s a -herczegnőt jobra, a szemeket balra, az út árkába dobák; a leány meg’ -befátyolozta magát, anyjához űlt a hintóba, s a királyfi székvárosa felé -menének. - -Ezenben a szerencsétlen herczegnő az árokban fekvék s nyögdécselt; erre -fuvarosok jöttek, meghallák a sírást, s kihúzták. Czipejét elveszté, -harisnyája elszakadt; s íme, amint lépett, mintha arany csengene. Az -egyik fuvaros odanézett; amint meglátta az aranyt, magán kívül volt -örömében. Karon fogá a herczegnőt s vezette, a másik követé s kalapjába -szedte az aranyt. Így egy egész nap kellett a herczegnőnek menni, lábai -vérzettek, elájúlt. Ezen megijedtek a fuvarosok, ott hagyták s sietve -hajtottak tova. - -Utánok egy kertész jöve, jámbor, jószívű ember; szekerére vette a -herczegnőt s hazavitte. Ő és a neje bekötözék lábait s le kellett -feküdnie. S monda nejének a kertész: Ugyan megjártam kíváncsiságommal: -királyfink lakodalmát akarván látni s a rózsát-nevető, gyöngyöt-síró s -arany-járó herczegnőt csodálni, s mitsem láttam. A herczegnő azt mondja, -felfogadá hogy nem jár mezítláb; még le is harisnyásan fekszik, s nem is -nevet soha, s oly durczás pofákat vág, hogy az ember látja, hogy sem az -öröm, sem a szánalom könyűit nem ismeri; legfölebb a méreg ríkathatná -meg talán. Ugyan megjárta a mi szép királyfink! Aztán képzelhetlenűl -gonosz asszony az; barátom, az udvari kertésztől tudom, hogy minden -héten új komornája van. Ekként helyt csinálhatnánk a szegény talált -leánynak. Sokat kiállt már, többet el fog tűrni mint más leány. - -– Igen, csak ha látna, válaszolt az asszony. - -– Tudod-e mit? monda a kertész; ha megint a városba megyek, meglátogatom -a szemmel-kereskedő boszorkányt; talán van egy pár szeme e leánynak -való. - -Úgy tett amint mondá. Az első hetivásár alkalmával egy kosár fris -főzeléket vitt a szemmelkereskedő boszorkánynak, s egy pár szemet kért; -a boszorkány, ki épen olvasott, egy csuporba nyúlt, anélkül hogy a -könyvről elpillantana, s egy pár szemet kivett, a kertésznek adta, s -intett hogy mehet. - -Amint a kertész hazaért, betette a leánynak a szemeket, hanem az tüstént -a szoba egyik zuga felé fordítá, hol egy lyuk volt, s onnan nem pillanta -el. Ez így tartott egy hétig. Akkor a kertész ismét a városba ment s a -szemárus boszorkányhoz, egy kosár válogatott gyümölcsöt vitt neki, s -panaszkodott a leány szemei miatt. - -A boszorkány elnevette magát s monda: Minap megtévedtem, s macskaszemet -adtam neked; ama lyukban egér van, azért néz folyvást oda. Nesze, egy -pár más szép nagy szem, nem egyhamar akadnál társára; minap egy árokban -találtam az országút szélén; ezek jók lesznek neki. - -Jó is volt a pár szem a herczegnőnek, mert saját szeme volt. Tüstént az -udvarba vivé a kertész, s mivel a boszorkány-herczegnő épen elkergeté -komornáját, helyét, a kertész ajánlatára, neki adák. - -Szelíd s türelmes volt mint a bárány. Így folyt le egy pár hét. Az -álherczegnő igen ki akarta magát csicsomázni; a királyfi bejött hozzá, -hogy ebédre vigye; az asszony hátrafordúlt, s egy gombostűvel -megkarczolá magát. Ezen oly méregbe jött, hogy komornáját arczúlvágta. A -szegény leánynak köny szökött ki szeméből, s íme! az megannyi gyöngy -volt. - -Erre a királyfi felkiáltott: Mit látok? gyöngyöt sírsz! tán bizony te -vagy a rózsát-nevető herczegnő? - -A herczegnő elmosolyodott, s egy rózsabimbó esett a királyfi elé. S -azonnal mezítláb kellett vele királyi szüleihez mennie, s minden -nyomában arany csengett. - -Mialatt ekként mindnyájan nagy örömben voltak hogy reá találtak: az -álherczegnő anyjával együtt egy sárkányszekeren elszökött; de a királyfi -s a rózsát-nevető herczegnő új lakodalmat ülének, s mai napig is élnek, -ha meg nem haltak. - - - - -FÜRED. - -Tisztelt férj és hévvel szeretett szép, kik e soraimat olvasni fogjátok, -a csudaerejű Füred neve nem lesz isméretlen előttetek, s nem egy -lágyérzelmű asszonyi szívben támada már vágy, meglátni a Balaton körűl -elterűlt szép tájt, mely mint a Pygmalion Galateája, mindég örök -ifjúságban mosolygott ugyan, de lelki életet a dal erejétől csak a mi -időnkben veve. A gyönyörű táj nem hasonlít-e a felvirúlt leányzóhoz? -Amiként ez csak akkor kezdi érzeni szép életének teljes valóját, midőn a -szerelem lángot lobbanta szívében; úgy a kies vidék csak akkor ötlik elő -az azt fogvatartó ködből, midőn a költő azt eltölti lakosokkal, kiket -lelkében a természet meleg nézelése hagyott előállani. - -Letévén kezemből Kisfaludy Sándornak lelkes Regéit, melyek engem e -gondolatra vonzottanak, s elfoglalva azon örömtől, hogy a jeles -költemény teremtőjével Badacsonyra tehetek egy kiröppenést, bévetém -magam a szekérbe, s Fürednek gyógyforrásai mellől Tihany felé indúltam. -Ha te, általam nem ismert, de szeretetre kérdésen kívül méltó nőolvasóm, -már valál valaha Füreden, tudni fogod, hogy amint az idegen a magyar -tengernek ezen messzére benyúló félszigetéhez közelít, fiú- és -leánygyermekek futnak szekeréhez, s szokatlan formájú követ és csigát -nyújtván emlékűl, miket a tenger magából szokott a szélekre kihányni, -vezérűl ajánlkoznak neki. Ez történt vélem is. - -Egy leányka az út szélén várá bé szekeremet, s ezt kérdé tőlem: Ne -légyek-e vezetője Uramnak? – Történetből egyedül vala; de ha nem magában -volt volna is, ha ezer más gyermek ajánlkozott volna is vezéremnek, én -mégis csak őáltala akartam volna vezettetni magamat. Festeni fogom őt -neked, kedves olvasó, bár tudom, hogy amint a szép gyermek nekem -feltűnt, és amint azt azolta is mindég látom, erőtlen leszek lelki -látásodnak tenni elébe; hasonló az arczfestőhöz, ki hijába fárad azt a -bájt adni meg dolgozásának, melyet a kedvelt előkép a meleg élet ingerei -által bír. - -Növése a legtökéletesb remeke a symmetriának; azonban inkább mondathatik -kisdednek mint középszernek, s hasonlatos a tündérekhez, ahogyan őket az -ángoly költők éji tánczaikban lesből látják, s elragadtatások gyönyörei -közt énekelik. Ahogyan az ég mély sötétéből egy szép csillag mosolyog -elő, úgy tűnt vala ki hajainak barna lobogásai közzűl fejér arczúlata, s -ez az arcz oly tisztán magyar volt, hogy tekintetemet róla már hazai -rokonságomnál fogva sem vonhattam volna le, bár szememet egyéb bájai nem -varázslák hozzá. És az az ő tekintése! Egyedűl a Carlo Dolce szent -szűzei tekintenek így olyankor. A rózsabimbó édes kínja, midőn az -virúlásra nyílik meg, lebegett e hév nézésben, s szeme oly domború vala, -oly teljes, hogy midőn behúnyta, vékonyan elnyúlt szemöldökei alatt -semmi üreg nem maradott, hanem a szemfödél, szinte pillájáig a homlok -folytatványának tetszhetett. A francziáknál az ily szemnek saját neve -van: des yeux à fleur de tête. Szomszédinknak még nincs nevök rá, mint -nekünk is. – De ha így folytatom az írást, te, kedves olvasó, nem látod -tovább Tihanynak félszigetét. Csak egy kérést tehát: – Eredj, s keresd -fel a gyönyörű gyermeket. Ha találsz egyre, a ki nyílt szemmel is, húnyt -szemmel is, el tud varázslani, ő lesz az. - -Én őtet Nínácskának nevezem el, mert felejtém kérdeni csudáltomban, -kinek hívatik. Megszólítása után elfordúla a szekérútról, s ment előttem -könnyedleg lépdelésivel. Én utána, itt fel egy szelíd halmon, ott egy -lankás ereszkedőn le, s egyszerre egy keskeny ösvényre juték, mely a -szirtfal mellett tekerge. Lábaim alatt zajogtanak a hullámok. Maksa -császár jutott emlékembe, a Márton-falánál. A védlélek, mely őt hozá -vissza életre a szirt szélén, nem lehete szebb mint ez az én vezetőm. - -– Hová vezetsz, szép leányka? kérdém. - -– A görög lyány üregéhez, ha nem félsz a keskeny úttól; felele. - -– Én félnék tőled vezetve? - -Hallgatott, s folytatá menését. - -– Ott vagyunk, mondá most, egy üreg nyiltához jutván, mely a szirt -oldalában boltozódék; itt alvék a görög leány, s ímitt vala oltára. - -Az üregben, igenis, vala két kő, melynek egyike ágyhoz, másika oltárhoz -hasonlíthata. - -– S mikor élt a görög leány? - -– Ah, Uram, az már régen volt, még a jó Mátyás idejében. - -– S te tudnál valamit a jó király felől? - -– Rendest kérd az Uram; mintha ugyan én is nem magyar atya s magyar anya -gyermeke volnék! - -– Beszéld el hát, mit hallottál felőle? - -– Szívesen, Uram, úgymond, s leűlt az oltár zsámolyán, hogy csaknem a -szerint néze ki, mint egy rózsa, mely annak hasadékiból nyúlt vala fel. -– S míg én tekintetemet honunk tengere végigláthatatlan tűkrén s a -mosolyó környéken lebegtetve, ismét nyájas beszélőm még mosolygóbb -alakjára fordítgatám, ő nekem az itt következő regét mondá: - -Európában mindinkább nevekedvén a török hatalom, szerencsétlen hazánk -leve a gát, mely az ellenség erejét tartóztassa, s így Magyarország és a -görög tartományok közt felette eleven lőn a mozgás, kivált midőn az a -két nagy hős, a mi Hunyadynk és az epirotai Skandér bég, egyesűltek -ellenek. A kettő közt gyakor követségek jöttek, mentek, s egyikében oda -küldetett egy Pornai nevű ifjú magyar is. Az Epirusban megszerete egy -szép görög leányt, s a leány is megszereté a szép magyar ifjat, s semmi -nem ellenkezvén óhajtásaikkal, a kettő férj és feleség leve. De kevés -idő múlva a menyegző után, Pornainak vissza kelle térni hazánkba. -Megígérte hölgyének, hogy nem sokára nála lesz s őtet közzénk hozza fel; -akkor azt nem teheté, mert útját sietve tevé, s ellenségi csapatok közt. -Iréne – ez vala a szép hölgy neve – sokat sírt, midőn férjétől elmarada, -s epedve várá visszafordúlását. De kevés hetek múlva ott vala a hír, -hogy Pornait minden kísérőivel a törökök leszabták. Skanderbég maga is -kiküldé biztosait, hogy a dolognak járjanak végére; minden vallatások -erősíték a hírt, s nem vala helye a kétségnek. A szerencsétlen Iréne -feltevé hogy életét ottan fogja letölteni, hol a szeretett ifjú vígan -nevekedett fel; közelébb hitte magát a kedveshez, ha ottan síratandja -halálát hol az született; elhagyá szüléit és rokonit, s mint bánatba -süllyedt szarándok jöve fel hazánkba. Azt szokták mondani, hogy a halál -kerűlgeti a szerencsétleneket, s a mondás igazlatot talála Irénében, -mert őtet a hosszú és veszélyes úton nem érte semmi baj; felére -Veszprémbe. Ott még álla ekkor az a görög asszonyi-klastrom, melyet a mi -első szent királyunk alkotott, amint beszélik. Iréne béjelenté magát a -fejdelemasszonynál, hogy fel kíván vétetni közöttök, s kérése -meghallgattatott. Ím ez a barlang itt, és a többi e szirtekben, ezek -valának azon apáczák lakásai, kik még gyötrőbb csigázásoknak veték alá -magokat, mint a melyek nekik a szerzet törvényei által voltak -parancsolva. A vápát, melyen ide ereszkedénk, még ma is Apáczakapunak -mondjuk, mert ők azon hozatának ide. Víz, fűgyökerek és olykor kenyér -vala minden táplálatok; az utolsót kétszer vevék minden héten a tihanyi -apáczáktól. Midőn Iréne felvette a fátyolt, még senki nem lakott itten; -ő volt az első, ki engedelmet nyere itt tölthetni napjait. Esztendőt éle -már e magányban, és még egyet, egészen elszakadva a világtól, melyhez -ezentúl csak kedves megholtja kesergése által érzé magát csatoltatnak. - -Nem állhatám meg, hogy kedves regélőm szavait meg ne szakaszszam. - -– S kedvesedet te sem felejtenéd, ha oda lenne s többé fel nem -találhatnád? - -– Kedvesemet? kérdé a gyönyörű gyermek; s ki akarhatna engem szeretni? - -– S kétled, Nínácska? Iréne korántsem vala oly szép mint te vagy, és -mégis talála kitől szerettessék. - -A leány elpirúlva néze rám, s egy ideig hallgatván, ezt mondá: Ne -szakassza meg az én Uram a mit beszélni kezdék, mert úgy véget nem -érhetek; pedig mingyárt dél lesz; látom az árnyékon melyet a hegy a -vizre vét. - -– Folytasd hát szavadat, kis lyány; míg téged hallak, nem sejtem meg az -idő telését. - -Nínácska tenyerébe hajtá le szép fejét, s tovább vitte a beszédet: - -– Hol most a ferdő van, akkor csak egy-két ház állott, s kevés ember -látogatta az orvoshelyt. Egy vitéz érkezék a ferdőbe; őtet oda a király -orvosa küldé le, mert hosszas és nehéz fogságot szenvedett volt. Az -Pornai volt, kit útjában nem levágtak, hanem csak nagyon -megsebesítettek; de a kit egy szíves török ótalmába vett, meggyógyított, -és minekutána sok havakig, mint rabszolgát házánál tartá s mindég hűnek -tapasztolá, végre szabadon ereszté fogságából. De szolgaság és bánat -annyira elgyengítették, hogy betegen ére hazájába. A király orvosa nem -tuda segíteni baján, s hogy lerázhassa nyakáról, ferdeni küldötte. - -– Ezt teszik betegekkel a maiak is, mondám a szép leánynak. - -– Úgy hát óhajtom, hogy a víz az Uramnak is használjon, mint Pornainak, -mert ő fel gyógyúla. - -– Ha te vennél gyógyító kezek alá, bizonyosan; legalább minden -szenvedésem megenyhűlne. - -– De ne hát, édes Úr, mondá a gyermek, s lesüllyeszté a szép szemet, s -így folytatá beszélését: - -– Egyszer, midőn egéssége már csaknem egészen helyreállott, Tihanyra -jöve által, mint most az Uram, megköszönni a jószívű szerzeteseknek, -hogy gyógyúlása alatt vele annyi jót tevének, – mert akkor ők tarták ki -a ferdő vendégeit. Elhagyá a szekérútat, s azon ösvénybe csapott, melyen -mi jövénk, s itt egy alakot lele – - -– Mely nem lehete szebb, mondám, mint a melyet én itt az ő oltáránál -látok. - -– Mely nagy vala a Pornai s az Iréne álmélkodása, öröme, e nem várt -viszonlátás alatt! - -– Érzeni fogom, mondám, ha majd a szép Nínácskát ismét itt találom. - -De Nínácska nem ügyele lobogásimra, s folytatá beszélését. - -– Ezentúl valamikor leszálla az éj, Pornai keresztűlevezék egy csolnakon -a ferdőtől a barlangig. Szüntelenűl tanácskozának, mint fejtsék ki -magokat azon bomladékból, melybe őket az Iréne hirtelenkedése ejtette, -de semmi szerét nem láták. Most mondá Pornai: Szökjünk meg; a mely -töröknél én szolgáltam, nekem barátom; ő nekünk ád menedéket. Láttuk a -világot; mit ér az a magasztalt világ? jer, hagyjuk itt. Bolgárok közt -is van élet. A táj ugyan puszta lesz előttünk és idegen, de mi honn -leljük magunkat benne, s szívünkben leljük a szerelem egét. – Iréne -zokogva ömlött a Pornai karjai közzé. Megyek, úgymond, valahová viszesz; -de most nem mehetek; szökésünk halált hozna gyermekedre, minekelőtte az -felmosolyoghatna reád. – Pornait borzadás öröme rázá meg e szókra. -Ezolta az volt minden gondja, hogy a környék ébredező figyelmét -eltolhassa magától; odahagyá az orvosvizet, s készítgeté a mit a szökés -kíván. Csak néha jelene meg Irénének barlangjában, mint egy villám, mely -bár nem világít tovább egy percznél, de az éjjeli vándor sötét útját -kedvezőleg derítgeti. - -Elmúlt vala a tél, s Iréne egy izmos fiúgyermeket szűle, midőn Pornai -azon jelentést hozá neki, hogy a szökésre minden kész. Nője eléggé -erősnek vélé magát megtenni az útat. Túl a vizen Imre paripáival várá -őket, hív lovásza Pornainak. Kedvezett az éj, s a boldog ifjú -szerencsésen keresztűlevezé a Balatont, s vitte hölgyét és a gyermeket. - -– S szerencsések valának-e elszökhetni? kérdém a szép beszélőt. - -Nínácska felele: Uram tudni fogja, hogy a Balaton gyakorta épen akkor -duzzan fel, midőn csendesnek látszott. Ez történt ekkor is, amint -mondják, s a szökők habjaiban lelék sírjaikat. De hozok egy írást, a mi -talán tudatni fogja, mi leve belőlök; én olvasni nem tudom, de a Pornai -és Iréne neveiket kiösmerém az írásban. - -– Hol vetted azt, szép gyermek? kérdém hirtelen szökvén szavaiba. - -– A múlt héten Nagy-Vázsonyba mentem által, megjárni a Kinizsi hajdani -vára romjait, s midőn ott egy pinczeforma üregen keresztűl mászék, -előttem szakada le a boltból néhány tégla, és a téglával ez az írás. – -Ha délután ide jössz, kezedbe adom azt. De, úgy-e, eljössz? kérdé, félig -kérve, félig enyelgve. - -Épen felelni akarék neki, midőn elveré a toronyban a tizenkettőt, s egy -szerzetes üregünk mellett elsétála. Hozzájok ígérkeztem vala ebédre, s -így együtt menénk. Nínácska eltűnt, míg mi, a Benedictínus és én, -egymásnak köszöngettünk. Inkább meg valék illetődve mint hogy a jó -Páternek kérdéseket tehettem volna; de oda érvén, ahol a híres Echó -leginkább űzi játékát, ezt kiáltám: Szép vezető! és ezt: Meglátlak! és -midőn a szőlők felibe juték, honnan a szép vizet a maga teljes -nagyságában, s a félszigetet azonfelűl kiláthatni; nézék ugyan -mindenfelé, ha megláthatnám-e a hazasiető’ fürtjeinek lebegésit, de -haszontalan. A szerzetes siettete, s a klastromhoz érénk. - -Vége vala az ebédnek. Megtekintém az I. András tetemeit, ki e monostort -alkotta; egy-két pillantatot vetettem el a folyosóról, végig a vízen; de -szívem nem lele nyugtot, míg a szép leányt a barlangban ismét -meglátandom. Búcsúztam. A tornyos fellegekkel borúlgató ég vala ürügyem. -De kijővén a monostorból, szekeremet leküldém az útra, szinte addig, hol -ebédelőtt belőle kiszállottam volt, s futottam inkább mint mentem -keresztűl a szőlőkön, le az üreghez. Azt mondám magamnak, hogy a szép -gyermeket bizonynyal ott találom; de a nyíláshoz érvén, láttam hogy -reményem megcsala. Nínácskának ott kelle lenni, mert az oltárköven egy -irhaírást láték meg, s az irha mellett egy parlagrózsát. Kénytelen -vagyok vallást tenni, bosszantására ugyan minden túdósainknak, de a min -szépeink megütközni nem fognak, hogy elébb nyúltam a rózsa mint a -penészette irha után. Az sok helyt megrongyollott, foltokat kapott, hogy -el sem lehete mindenütt olvasnom, de azt beszélé a mit az én -Nínácskámtól hallottam. Közlöm a történet végét, ahogy rá emlékezhetem. - -A mely éjjel Pornai és Iréne megszöktenek, vész támada a Balatonon. Imre -kínos aggodalmak közt töltötte az éjt. Hijába kiáltozék; szava elveszett -a zajban. Hijába gyújtott tüzeket; a zápor eloltotta, a szél elverte. -Fölvirradván, bényargalá az egész partot, hogy láthassa, hová verhette -légyen a fergeteg. Egy deszkához kötött csecsemőt láta meg legelsőben. -Szüléi, nem remélhetvén többé szabadúlást, így ereszték angyala -védelmére; mert Imre életben lelte azt. Örvendve találmányának, tovább -lovaglott, s halva lelé Pornait és Irénét, és még holtan is -összeölelkezve. Elásá testeiket. A pénzzel, melyet Pornai útjokra -gyűjtött, egy malmot veve meg Abaújnak Kinízs nevű falujában, s a -gyermeket, kit Pálnak kereszteltete, úgy nevelé fel mint magáét. A tüzes -gyermek férfivá nevekedék. Hihetlen ereje által szemébe tűnt Mátyás -királyunknak, katona leve a Fekete seregnél, s nemzetünk történeteiben -Kinízsi Pál neve alatt ragyog. Midőn osztán a király Nagy-Vázsony -helységgel jutalmozá meg hős tetteit, Imre hozzá méne lakni; s amint -Imre egy téli estve, bíztos csevegésre csalva a kandalló lobogása -mellett, elbeszélé, hogy őneki nem atyja Kinízsi, a dolgot papírosra -téteté, s az én Nínácskám írása annak másolatja lehetett. A történet a -megvénűlt Imre beszélései által elterjede a táj lakosai közt. - -Mindinkább harsoga a zaj. Nem merém remélni hogy szép vezetőmmel -összeakadhatok. Szállásom felé fordúltam, de azon feltéttel, hogy -virradtakor felkeresem. Történetből egy kisded aranykeresztet vettem -volt Füreden, fekete vékony sinegecskével, s azt letettem a barlangban, -s siettem szekeremhez, s villámok, mennydörgések, s szél és zápor alatt -értem be Füredre. - -Bizonyos vagyok, hogy olvasóim az egyik s másik nemen a rege végén -külömbféle gondolatokra fognak térni. Egy rész tudni vágy, hogy köztem -és a szép lyánygyermek közt tovább mi történt. Szolgáljon feleletűl -ezeknek, hogy, a mit kimondhatatlanúl sajnálok, románom az nap ére véget -a melyen kezdődött, mert haszontalan mászkáltam mindég Tihanyra, én a -bájos alakot soha többet meg nem láttam; s a kiket megkérdettem, ha őtet -ismerik-e, útjába nem tudtak igazítani. - -De hát ha valamely szép olvasómnak kedve talál jőni, hogy nálam a -Nínácska helyét kipótolja? – Ha majd a jövő nyáron a Füred látogatói -közt egy asszonyi alak jövend felém, fejér nyakán egy fekete sinegű -aranykereszttel s egy parlagrózsával jobjában, csillagzataim intéseként -fogom venni, hogy annak mutassam be hódolásomat. S akkor egyenesen az ő -varázs hatásain fog állani, hogy novellám második része meddig váljon -érdeklővé. - -Annak hím olvasói, közt ha egy ultra-túdós találkoznék, az így fogna -gondolkozni: De mi lelte ezt, hogy a silány rege helyett a Nínácska -levelét nem nyomtattatá ki inkább, még pedig betűről betűre? Azzal -historiográphjainknak bizonyosan több hasznot fogott vala hajtani, mint -e nyavalyás firkával, s documentálva volna a mit költögetve beszél. Mert -ki adjon ennek hitelt minden oklevél nélkül? – A bölcs szóra azt kell -felelnem, s mély alázatossággal, hogy a gáncs igen helyes, s hogy én az -oklevelet le is nyomtattatnám, csak volna meg még. De amint azt a -barlangban megolvasám, szaladtam szekerem felé. A dühödt fergeteg -fejemről ki akará kapni süvegemet, s amint ahoz hozzákaptam, a szél -papírosom elkapásával veve magának elégtétet az el nem kaphatott süveg -helyett, s játszva lebegteté azt egy ideig a levegőben, végre pedig a tó -vizébe csapá. Megfosztva így annak bizonyságától a mit beszélek, tűrnöm -kell, ha olvasóim azt költeménynek veendik. - -Ha szépeimet el nem úntatám, annál inkább pedig ha őket talán múlattatni -tudtam volna is, örvendenék szerencsémnek; mert legjobb kimondanom a mi -való: én nőolvasóim javalásaikon inkább kapok mint a hímekéin. S ebben -ugyan minden poétai ihlésű társam egyező értelemben leend velem. - - - - -PENGŐ. - -Volt egyszer egy király, annak három fia volt. Haláloságyán meghagyta -fiainak, hogy minden nap új csizmát húzzanak föl, az nagy szerencsét -hozand nekik; arra meghalt. - -A fiúk szavát fogadák; de mivel a csizmák sok pénzbe kerűltek s országuk -kicsiny volt, elszegényedtek. Ekkor monda a két idősb testvér: Nagy -bolondság volt tőlünk mindennap új csizmát csináltatni magunknak; ha -megkentük, az is megújította volna. - -Pengő felele: Nem, édes bátyám, az atyai parancsot nem kell -magyarázgatni; menjünk a világba, próbáljunk szerencsét; ott ahol, -feltaláljuk okvetlenűl. - -A többi beléegyezett, s tova menének. - -Miután egy darabig vándoroltak, monda a legidősb: legyen gondunk reá, -hol fogunk az éjjel tanyázni; ahova nyílam esik, ott aluszunk; s azzal -ellőtte nyilát. Egy nap s egy éjszaka mentek utána; végre eljutottak -oda, ahol leesett. S monda a legidősb: Pihenjetek le, ma éjjel én -virrasztok s rakom a tüzet. - -A két öcs lefeküdt. Éjfélkor jött egy roppant vadkan, aranyagyarakkal; a -legidősb fiú megvítt vele, leverte, kirántá két agyarát s eltette. - -Reggel tovább mentek; s monda a középső: Legközelebbi tanyánkat én -jelölöm ki. – Ellőtte nyílát, s három nap és három éjjel kellett -menniök, míg oda jutottak, hová a nyíl röpűlt. S monda a középső: Ma -éjjel én virrasztok. - -A másik kettő lefeküdt. Éjfélkor egy roppant keselyű jött, fején két -ezüsttollal; az őrtálló megvívott vele, agyonüté, kitépte két -ezüsttollát s eltette. - -Reggel monda Pengő: Ma rajtam a sor kitűznöm a tanyát. – Nyíla röpűlt, s -hét nap és hét éjjel kellett menniök, míg hozzá jutottak. - -Midőn a tüzet megrakák, monda a legidősb testvér: Te fiatal ember vagy, -neked jót tesz az álom, feküdjél le, virrasztok én helyetted. - -– Nem úgy, monda Pengő, én is emberszámot teszek, én virrasztok az -éjjel. S úgy is lett. - -Éjfél felé halk, fájdalmas éneklést hall; a dal tetszett neki, s ment a -hang után. Így egy kis patakhoz ért, benne egy kis aranyhal feküdt, az -dalolt oly szomorún. - -– Ugyan min búsúlsz? kérdé Pengő. - -– Ah, válaszolt a halacska, ama patak kiáradt, én tova úsztam -hullámaival, most egyszerre elapadt, s én nem mehetek vissza a vízbe, s -itt a szárazon kell elvesznem. - -– Dehogy kell, mondá Pengő, magam viszlek vissza a vízbe; – s azzal -fölemelte s a patakhoz vivé. - -S monda a halacska: Szakíts ki egyet aranypikkelyeimből, ha valaha -megszorúlsz, lehelj reá, s én segédedre leszek. - -Pengő fogadta tanácsát, a halacska eltűnt a habokban. Pengő visszament -testvéreihez, de ezalatt az őrtűz kialudt. - -– Ó jaj! kiálta Pengő, már most azt fogják hinni testvéreim, hogy -virrasztás helyett aludtam. Ugyan hol kapok hamarjában tüzet? – Egy fára -mászott, s körűltekinte. A távolban világot láta; oda megyek, gondolá, s -nekiindúlt. Még nem soká méne, midőn szemben jött vele az Éjfél, s -üdvözölte. - -– Köszönöm, Éjfél, válaszola Pengő; ugyan tedd meg kedvemért, s maradj -itt, míg ama világtól tüzet hozok magamnak. - -– Ho hó, felele az Éjfél, hétszer jövök s megyek én, míg te azon tűztől -visszatérsz. - -– Nem várakozol? mondá Pengő, úgy hát kell hogy kényszerítselek. – S -azzal az Éjfélt egy fához köté. Amint tovább ment, a Hajnallal -találkozott. - -– Megáldj Isten, Pengő, mond a Hajnal. - -– Köszönöm, Hajnal, felele Pengő; kialudt a tüzem, azért megyek ama -messze világhoz, várakozzál, míg megjövök. - -– Ho hó, válaszolt a Hajnal, hétszer jövök és megyek én, míg te onnan -visszatérsz. - -– Nem várakozol? monda Pengő, úgy hát kell hogy kényszerítselek. – S -azzal a Hajnalt egy fához köté. - -Ekkor ment, mendegélt, míg a tűzhöz ére, mit a távolból láta. Tizenkét -óriás állta a tüzet körűl. Pengő föltette nyilát, s egy üszköt kilőtt a -tűzből. Talán eszébe jutott: már most azt mondják majd az emberek, hogy -még a tüzet is lopom; tehát egyenest az óriásokhoz tartott, s monda: -Legyetek oly szívesek, adjatok egy kis tüzet. - -Álmélkodva néztek rá az óriások, s kérdék: Te lőtted ki az üszköt -tüzünkből? - -Pengő felele: Igen. - -Adunk tüzet, mondák az óriások, de elébb pecsenyénket kell forgatnod. - -Pengő megkapá a nyársat, min egy egész ökör sült, s kisújjával forgatá. -– Már most adjatok tüzet. - -– Még nem, válaszolák az óriások; előbb azt a kakast kell lelőnöd, mely -ott a sziklavár falain őrködik. - -Pengő lőtt, s a kakas leesett; az óriások kurjongtak örömükben. - -– Mondjátok meg, szóla Pengő, mit jelentsen ez? - -Az óriások felelének: Mi az arasznyi ember szolgái vagyunk; amazt a -sziklavárat ostromoltatja velünk, mert a királynak három csodaszép -leánya van, s nem akarja urunknak adni nőűl. - -– Hát mind a hármat el akarja venni? kérdé álmélkodva Pengő. - -– Nem, mondák az óriások, ő magának csak a legfiatalabbikat akarja; de a -középsőt legidősb fiának, ki egy hatalmas keselyű két ezüsttollal; a -legidősb leánynak pedig második fiához, az arany-agyaras vadkanhoz kell -menni. - -Ej, gondolá Pengő magában, úgy a leányok pártában maradnak, mert bátyáim -agyonverék mátkáikat; – hanem egy szót sem szólt nekik. - -Az óriások folytaták: A várat rég bevettük volna, mert ilyenkor minden -alszik benne; hanem a kakas, kit meglövél, mindig felkukorékolá őket, s -ostromunkat elverék. Most halva van, neked azért föl kelljőnöd velünk; a -vár falában egy kis lyuk van, ezen bemászol, s felnyitod nekünk a kaput; -akkor miénk a vár. - -– Nem bánom, monda Pengő. - -– Hanem siess, mond az egyik óriás, mert a vár túlsó oldalán urunk -nénje, a nagy kígyó táboroz, s szégyen volna reánk nézt, ha elébb hágná -meg a várat mint mi. - -Amint mentek fölfelé, meghallá Pengő hogy az óriások suttogák: Ha a -várat bevesszük, agyonütjük ezt az embert; úgy a diadal tisztessége -csupán miénk marad. - -Ennek megadjátok árát, gondolá Pengő. Bekúszott a várba, s így kiálta ki -onnan: A kaput nem tudom kinyitni, de a lyukon behúzlak benneteket. – S -amint az első óriás betolta fejét, ő levágta, s a csonka testet behúzta -az udvarba; így ölte meg egymásután mind a tizenkét óriást. Ekkor -végigjárta a vár teremeit. Mindenik herczegnő más-más szobában űlt, -mindenik előtt egy félig elégett s egy egész gyertya állt, mindegyik -nyakán egy kendő s újján egy gyűrű. A legidősbnél meggyújtá az egész -gyertyát, s a félig elégettet zsebre dugta, a középsőnek nyakkendőjét -vevé el, a legfiatalabbiknak a gyűrűt vonta le újjáról. Midőn a király -szobájába lépett, épen akkor ereszkedett alá az arasznyi ember nénje, a -nagy kígyó; oly vastag volt mint egy nyomórúd. Pengő levett egy villát -az asztalról, s a falhoz szögezé, kinyeste nyelve hegyét, eltevé, s -távozott a várból, s visszament testvéreihez. - -Útközben az óriások tüzéből kivett egy üszköt, s eloldá a Hajnalt. - -– Ideje hogy jössz, mondá a Hajnal, hét nap óta nem virradott, mert nem -mozdúlhaték. - -Azután eloldá az Éjfélt. – Mit csinálnak testvéreim? kérdé őt. - -– Erősen alusznak, volt a felelet. - -Erre Pengő testvéreihez ért; megraká a tüzet, megvirradt, testvérei -fölébredtek, folytaták útjokat. - -Időjártával egy csapszékbe tértek. Ott egy vendégnek sem szabadott -fizetni; azt s annyit költhetett el amennyit tetszett, maradhatott a -meddig akart, csupán bucsúzóúl saját történetét vagy egy regét kellett -elmondania. A csaplár az a király volt, kit az arasznyi embernek kellett -ostromoltatni; a királyleányok voltak a pinczérnők. Reménylék, hogy az -útasok elbeszélései szabadítójuk nyomába viendik őket. Pengő azonnal -reájok ismert, s elmondá saját és testvérei történetét. Felényire sem -beszélte el, midőn a király intett, mire a herczegnők egyike eltávozott, -s mingyárt visszatért. Épen midőn a két testvér az aranyagyarakat s az -ezüsttollakat az asztalra tevé, Pengő meg’ az elégett gyertyát, -nyakkendőt, gyűrűt s a kígyó nyelve hegyét felmutatta, robogott négy -aranyhintó, mindenik hat-hat lovas, a ház elé. Az elsőbe a király űlt, a -másik háromba a három herczegnő a három testvérrel, a legidősb a -legidősbbel, a középső a középsővel, a legkisebbik Pengővel. A -királyivárban nagy lakodalmat űltek. - -Midőn a lakodalomnak vége volt, monda bátyjainak Pengő: Látjátok, édes -véreim, jó volt atyánk parancsát fogadnunk, máskülönben a világba nem -mentünk s nem tettünk volna oly kedves nőkre szert soha. - -– Igazad van, válaszolá a két bátyja; mert most ugyan ideje lesz, hogy -egyszer már országunkat is meglátogassuk. Ekként vélekedett a két -testvér; Pengő beléegyezett, a király mindeniknek egy ezred katonát -adott, s elútazának. Az első hintóban a legidősb testvér űlt nejével; -útközben a sárban egy arasznyi embert láta, hanem szakála hét rőf hosszú -volt. Segélj ki a sárból, herczegem, kiálta a kis ember; de a herczeg -nem felelt, s tovább mene. Erre a második herczeg jött kocsin nejével; -ezt is megszólítá a kis ember: Segélj ki a sárból, herczegem! – de ez -így felelt: Hallgass, különben még jobban betaposlak! s ment. Végre -Pengő jött a nejével; ismét kiálta a kis ember: Segélj ki a sárból, -herczegem! – Pengő kiszállt, s kivonta a sárból; azonban alig volt künn -a kis ember, Pengő hintójába ugrott, s eltűnt a nejével. Pengő azonnal -gyászt öltete föl egész ezredével, visszaküldé a királynak, ipjának, s -maga elindúlt nejét keresni. - -Már egy egész nap ment, midőn egy patakhoz ért; itt eszébe jutott -barátja, az aranyhalacska. Hívta, s íme! az aranyhalacska megjelent. - -– Hol van a nőm? kérdé Pengő. - -– Arra én nem tudok felelni, válaszolta a halacska; hanem ama hegyen túl -egy bölcs ember lakik, az három dolgon kívül mindent tud; ő meg fogja -neked mondani. - -Pengő hozzá ment. Mielőtt megszólalt volna Pengő, monda a bölcs: Tudom -mit kívánsz tőlem; nődet megkapod, hanem előbb segélned kell rajtam; -száz éve már, hogy e sziklán űlök, s nem bírok felállni, mert mátkám a -jegygyűrűvel elveszett; mind a kettőt, mátkát és jegygyűrűt, elő kell -kerítened, akkor megkapod nődet. - -– Hol találom mátkádat? kérdé Pengő. - -S felele a bölcs: Ez azon három dolog egyike, miket nem tudok. - -Pengő kiment egy patak partjára, s hívta az aranyhalacskát; ez jött s -felele: A bölcs mátkája a gyémántvárban van; sokat kellend kiállanod, ha -megakarod szabadítani, s ha gondatlan leendesz, véged lesz; azért végy -egy palaczk vizet, s tégy engem belé, segélni foglak tettel és -tanácscsal. - -Pengő követte a halacska útasítását, s a gyémántvárhoz ért. S monda a -halacska: Ne egyél semmit, míg fejér étket nem hoznak, s meg ne szólalj, -történjék akármi. - -A vár minden szobája fekete volt, fekete bor s fekete ételek voltak az -asztalon, hanem Pengő nem nyúlt semmihez. Midőn beestveledett s ő -lefekvék, fekete alakok jöttek, elpáholák; de Pengő hallgatott. Másnap -reggel a szoba veres volt, bor és étel veres, hanem Pengő nem nyúlt -semmihez; midőn elestveledett s ő lefeküdt, veres alakok jöttek s -eldöngeték, de Pengő meg sem kukkant. Harmadnapra a szoba fejér, bor és -ital fejér volt, Pengő evett s ivott amint bírt; midőn elestveledett s ő -lefekvék, fejér alakok jelentek meg előtte s a legszebb dalokat éneklék -neki; hanem Pengő egy ígével sem jelenté tetszését. Negyedik reggel -monda a halacska: Jól tartád magad, most menj le az istálóba, ott négy -fekete ló áll. Ez a négy ló négy leány, az egyik a bölcs mátkája, a -többi három, a farkas-, sas- és hollókirályé. Az a boszorkány, kié e -vár, mátkákat rabol, hol szerét teheti, s lovakká változtatja, kikkel -hintaját vonatja. Mihelyt egy új fogatot szerez öszve, vízbe fúlasztja -az előbbit. Az istálóban mint darázst látandod röpkedni, majd az egyik, -majd a másik lóra fog űlni; akkor csapkodj mindaddig, amíg bírsz; míg a -darázst megtalálod. - -Pengő úgy tett mint a halacska mondá. A négy fekete már derekasan meg -volt szabdalva, s a darázsnak még kutyabaja; végre megtalálta Pengő, -leesett s banyává változott, de a négy fekete ló négy ígéző szépségű -leánynyá. Mialatt hát Pengő ezeket a jászoltól eloldta s a kötőfékekből -kibontá, a vén asszony kimászott s a gyémántvárból a tengerbe ugrott. - -Pengő a négy leányt a bölcshöz vitte. Midőn beléptek, fel akart kelni -ez, de nem bírt. - -– Ó jaj! hol a gyűrűm? - -– Ah, mond a mátkája, midőn a boszorkány innen elcsala, elvette tőlem a -gyűrűt; mit csinált vele, nem tudom. - -A bölcs egy kevés ideig gondolkozott: A földön nincs, máskülönben tudnom -kellene; tehát vagy a légben vagy a vízben van. - -Ezenben a Farkaskirály, a Saskirály s a Hollókirály megérkeztek, -mátkáikat elviendők. A két utóbbi mondá: A légben nincs, máskülönben -tudnók. - -S megszólalt az aranyhalacska: A gyűrű talán a tengerben van. - -Azonnal összehítt minden halat, de a gyűrűről egyik sem tudott. Végre -kérdé az aranyhalacska: Valyon itt van-e már igazán valamennyi hal? - -– A sánta csuka nincs még, mondá egy hang. - -– Úgy várjunk míg megérkezik, határzá az aranyhalacska. - -Végre jött a sánta csuka. - -– Ugyan hol késtél oly soká? kérdé haraggal az aranyhalacska. - -– Hol késtem? viszonozá a csuka, csapszékben valék s egy gyűrűt ittam -be, mit nem rég találtam. - -– Tüstént ide teremtsd nekem a gyűrűt, mondá szigorún az aranyhalacska, -máskülönben halál a fejeden. - -A sánta csuka morogva távozott, s elhozá a gyűrűt. - -Alig vette kezébe a gyűrűt a bölcs, midőn fölkele, mátkáját átölelte, de -azután így szóla Pengőhöz: Mátkád a tenger kilenczvenkilenczedik -szigetén van; menj oda; ha még szeret, úgy megmondja férje erejének -titkát, s akkor tedd a mit jónak gondolsz; én mitsem mondhatok erről -neked, mert ez másodika azon dolgoknak, miket nem tudok. - -Az aranyhalacska parancsára egy czethal állt elő, erre űlt Pengő, s a -tenger kilenczvenkilenczedik szigetéhez úszott. - -Amint kiszállt, nejével találkozék. - -– Elvégre viszontlátlak, édes Pengőm! kiálta a nő; bizonyosan azért -jösz, hogy megszabadíts. - -– Eltaláltad, válaszola Pengő, hanem mondd elébb, hová van elrejtve az -arasznyi ember ereje? - -A herczegnő válaszolt: Azt most nem tudom, hanem holnap e tájban meg -fogom mondani. Most nincs hon, ilyenkor mindig déli álmát alussza a -tenger hatvanhatodik szigetén; menj most tova, s rejtözzél el holnapig. - -Pengő úgy tett mint neje mondá. - -Nem sokára aztán hazajött az arasznyi ember; monda a herczegnő: Mindig -beszéled hogy szeretsz; de semmivel nem bizonyítod be; azért nem hiszek -neked. - -Kérdé az arasznyi ember: Mivel bizonyítsam? - -S a herczegnő monda: Tudasd velem, hol tartod erődet. - -Felele az arasznyi ember: Ama darab fában, ott az ajtóban. - -S felkiálta a herczegnő: Azt hát nem kell így hevertetni – oda szaladt, -s a fát a szekrénybe zárta. - -S nevetett az arasznyi ember és monda: Rászedtelek, erőm ama seprűben -van. - -Azonnal oda futott a herczegnő, s a seprűt a szekrénybe zárta. - -Az arasznyi ember ismét nevetett, és monda: Rászedtelek, erőm ama -piszkafában van. - -Gyorsan oda sietett a herczegnő, több kendőbe göngyölgeté vígyázva, s -nagy gonddal elzárta a piszkafát. - -S monda az arasznyi ember: Most már látom, hogy valóban szeretsz; erőm -sem a fában, sem a seprűben, sem a piszkafában nincs, hanem messze az -erdőben van; ott egy aranypatak foly, e patakhoz jő, ha alszom, egy -aranyszarvas, abban van erőm; ha azt elejtik, egy bárány szökken ki -belőle; ha ez megmenekűlhet, megmarad erőm; ha e bárányt elejtik, egy -aranykacsa röpűl ki belőle; ha a kacsa megszabadúl, megmarad erőm; ha a -kacsát elejtik, egy aranybogár száll ki gyomrából; ha a bogár -megmenekszik, megmarad erőm; de ha a bogarat megölik, erőm oda van. - -Midőn az arasznyi ember ismét déli álmát aludta a tenger hatvanhatodik -szigetén, a herczegnő elmondá Pengőjének, a mivel az arasznyi ember -megbízta. Pengő azonnal az erdőbe ment. Útközben egy farkast láta, reá -akart lőni; de a farkas monda: Ne lőjj reám, régebben várakozom én itt -mint te; a Farkaskirály küld engem segítségedre. - -Amint tovább ment, egy sas suhogott feje fölött; Pengő czélba vette, de -a sas monda: Ne czélozz reám, régebben várakozom én itt mint te, a -Saskirály küld engem segítségedre. - -Az erdő kellő szélén egy holló károgott, Pengő neki-irányzá nyilát, de a -holló monda: Ne bánts engem, régebben várakozom én itt mint te, a -Hollókirály küld engem segítségedre. - -Midőn az aranypatakhoz érkezett, lesbe állt a bokrok megett; nem sokára -megjött az aranyszarvas, ivott és fördött az aranyhullámokban; midőn -Pengő felvoná íjját, körűlnézett a szarvas és fülelt, de mivel semmi sem -mozdúlt, tovább pacskolt a vízben; Pengő lőtt, s a szarvas elesett; de -mikor Pengő hozzáment, hogy kizsinegelje, kiugrott az aranybárány és -elszaladt, de a farkas utána iramlott, megfogta s szétszakítá; hanem -vidoran röpűlt fel az aranykacsa; a sas alá- s reárohant, megfogta s -tépni kezdé; tüstént kiszállt belőle az aranybogár, de a holló -utánament, ovatosan megfogá orrával, és sértetlenűl Pengőhöz hozá; ez -zsebkendőjébe köté a bogárt, s az arasznyi ember házához méne. - -Épen belépett Pengő s monda a herczegnőnek: Kezemben az arasznyi ember -ereje! midőn ez a hatvanhatodik szigeten fölébredt. Szokása szerént -azonnal hazáig vágta buzogányát s egy szökéssel a hetvenhetedik szigetre -ugrott. Pengő sszadobta a buzogányt, s kissé megnyomta a bogárt. Akkor -az arasznyi ember nem bírta többé a buzogányt visszasújtani, s érzé hogy -ereje meg van fogva, hanem remélte, hogy a bogárt mégis megmenti még; -vállára vette hát a buzogányt, s lépést ment hazafelé. Ezenben a -herczegnő befűte egy sütőkemenczét, hogy kívül- mint belülről egyiránt -szikrázott. - -Hazaérvén az arasznyi ember, monda Pengőnek: Megfogád erőmet, add ki -nekem, váltságaúl odaadom minden kincsemet, s jövőre békén hagylak. - -De ő csalárd volt szívében, s gondolá: ha megkapom erőmet, megölöm -Pengőt, s a herczegnőt és kincseimet visszaveszem. - -Pengő felele: Gaz fiú vagy te, gonoszszal fizettél a jóért nekem, meg -kell halnod; s a sütőkemenczébe dobta a bogárt, s miként a bogár -olvadott, vált az arasznyi ember is por- és hamuvá. - -Pengő a herczegnőt atyjához vivé, a ki országa felét átadá neki; azután -bátyjait nejeikkel, a bölcset mátkájával, a Farkas-, Sas- és -Hollókirályt hitveseikkel, meghívá magához; nagy lakodalmat űltek még -egyszer, széles jó kedvök vala, s mai napig is élnek mindnyájan, ha meg -nem haltak. - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: „Szeretem őtet úgy mint keveset“ írja Toldynak. V. ö. -Kazinczy levelezése Kisfaludy Károlylyal s ennek körével. Pest, 1860. 68 -l.] - -[Footnote 2: Quid rides? Fabula de te narratur.] - -[Footnote 3: Kazinczy Ferencz levelezése Guzmics Izidórral. Esztergom, -1860, 82 l. „Azok, úgymond, jól vagynak beszélve, s ártatlan gyermekes -szellemökkel kedveltetik magokat.“] - -[Footnote 4: Kazinczy levelezése Kisfaludy Károlylyal s ennek körével. -Pest, 1860. Ötvenhárom – majd minden – levél (58–206 l.) tesz szót e -fűzetről. Megannyi kísérletek, éveken keresztűl, süker nélkül, hogy az -első magyar író munkája, ingyen, kiadót találjon. Egy kiáltó, pirító -adalék azon tömeg culturai állapotainak ismeretéhez, melyből óriásokúl -nyúlnak fel ez egyes férfiak szellemalakai, – s annyi év múlva is azon -hatással, mely az olvasót mérgében nevetteti.] - -[Footnote 5: „Nagyon sajnálom hogy a Majláth Regéi még sem -nyomtattatnak, s semmiért nem inkább, mint mivel tudom, hogy azt Majláth -várja.“ Toldyhoz, 105. l.] - -[Footnote 6: Utóbb, tudtommal, csupán az általa szerkesztett Iris 1846 -folyamában (309–34. l.) adott még egy, történeti, novellát: Die graue -Frau von Plassenstein.] - -[Footnote 7: Olhájt magyarúl a mi az idegeneknél Adelhaida. Ez vala neve -a szent László király hitvesének is.] - -[Footnote 8: A monda szerint nagypénteken, János, István, Kisasszony, -Lucza, karácsony és Sylvester napjain.] - -[Footnote 9: A Templom titkos tanításai szerint.] - -[Footnote 10: Zöld vadász a kincsásók szótárában a gonoszlelket jegyzi.] - - - - -Sajtóhibák. - -35. lap 10. sor felülről: István a szent, márványsírban. - -106. „ 3. „ alólról: a kárpit, s a deák meglátá. - -224. „ 2. „ „ a gnómok fejdelme így hálálja meg. - - - - -TARTALOM. - - Salamon, magyarok királya 1 - A három királyleány 49 - A vilik táncza 85 - A két testvér 98 - Ardónak úrnéja 122 - A levél 146 - A falba-zárt 166 - Vas Laczi 187 - A sóbányák 203 - Tündér Ilona 225 - A bosszúló kard 243 - Erzsi, a fonó 264 - A kincs 289 - A rózsát-nevető herczegnő 318 - Füred 325 - Pengő 343 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -35 |szent márványsírban |szent, márványsírban - -76 |berczegkisasszonyt hangyák |herczegkisasszonyt hangyák - -103 |a kárpit, a deák |a kárpit, s a deák - -164 |mindenho… magátl |mindenhol… magát - -224 |fejdelme úgy hálálja |fejdelme így hálálja - -332 |em állhatám |Nem állhatám] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS NÉPMESÉK *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/66789-0.zip b/old/66789-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 0d699f7..0000000 --- a/old/66789-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66789-h.zip b/old/66789-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 593ddf8..0000000 --- a/old/66789-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66789-h/66789-h.htm b/old/66789-h/66789-h.htm deleted file mode 100644 index ebe91c2..0000000 --- a/old/66789-h/66789-h.htm +++ /dev/null @@ -1,8123 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of Magyar regék, mondák és -népmesék by János Majláth</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3,h4 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -h1 span.smaller { - font-size: 75%; - line-height: 200%; -} - -h2 span.smaller { - font-size: 80%; - line-height: 300%; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.smcap { - font-variant: small-caps; -} - -.dropcap { - font-size: 200%; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem p { - margin: 1em auto 1em auto; -} - -.poem p.center { - max-width: 30em; - text-align: center; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i2 { - display: block; - margin-left: 1em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i4 { - display: block; - margin-left: 2em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i12 { - display: block; - margin-left: 6em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.poem span.i16 { - display: block; - margin-left: 8em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Magyar regék, mondák és népmesék, by János Majláth</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Magyar regék, mondák és népmesék</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: János Majláth</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Ferencz Kazinczy</div> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Contributor: Gábor Kazinczy</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: November 21, 2021 [eBook #66789]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS NÉPMESÉK ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_363">363</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p class="center"><span class="caption-150">MAJLÁTH -REGÉI.</span></p> -<h1><span class="smaller">MAGYAR REGÉK,</span><br /> -MONDÁK <span class="smaller">ÉS</span> NÉPMESÉK.</h1> -<p class="center"><span class="caption-large">GRÓF MAJLÁTH -JÁNOS</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">UTÁN</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large"><em class= -"gesperrt">KAZINCZY FERENCZ.</em></span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">KIADTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">KAZINCZY -GÁBOR.</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">PEST.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">HECKENAST GUSZTÁV -TULAJDONA.</span></p> -<p class="center"><span class="caption">1864.</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">Pest, 1864. Nyomatott -Landerer és Heckenastnál.</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_V" id= -"Page_V">V.</a></span></p> -<p><span class="dropcap">E</span> lelkes költeménykék -„<b>Magyarische Sagen und Mährchen</b>“ czím alatt jelenének meg -ezidén. Lelkes, szíve s nagy kiműveltetése által tiszteletes irójok -épen oly jól adhatá vala anyanyelvén is, s némelyike Regéinek így -jelene meg két Zsebkönyveinkben: de mások nyelvén kezdvén meg -poetai pályáját azoknak kedvekért kik nem érték a miénket, -megmarada azon melyen járni kezde, s jobbnak látá idejét és -gondjait arra fordítani, hogy némely költőinknek dolgozásaikat -ismertesse a németekkel, mint hogy a magáéit velünk. Szerénysége s -hűsége tiszteletet érdemlenek, s a mit magától jobban veheténk, a -Mieinknek én adom itt. Phantasiájának genialis játéka, érzésinek -lágysága, forrósága, <span class="pagenum"><a name="Page_VI" id= -"Page_VI">VI.</a></span> szentsége, könyvek és szép körök által -művelt, nagy gondú beszéde, nem enyészhetének el annyira -fordításomban, hogy akik méltók az ilynemű olvasásban lelhetni -örömöket, annak lelkéhez s nemközönséges kiműveltetéséhez ne -vethessenek, a kit én irígyen tisztelnék, ha ismeretségével s -szeretetének oly sok becses bizonyságival nem dicsekedhetném -is.</p> -<p>(1825.)</p> -<p class="right">(<span class="smcap">Kazinczy Ferencz</span>.)</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id= -"Page_VII">VII.</a></span></p> -<h2>MAJLÁTH HENRIETTE<br /> -<span class="smaller">GRÓFNŐNEK</span>.</h2> -<p class="i2">Vídám gyermekem!</p> -<p>Mióta megtudtad hogy atyád könyveket ír, többször mondád, bár -csak Neked ajánlana egyet. Bíztos lehetél, hogy ohajtásod -teljesűlni fog. Hogy’ ne ajánlanám Neked azt ami szívemből fakad? -Hiszen szívem a Tiéd egészen.</p> -<p>Csillogó regeként úszik szemed előtt a világ; bár adná meg Neked -boldogságban mind azt, a mit kedvenczeiknek ígérnek a mesék; bár -volna oly jó dolgod az életben, hogy boldog sorsod fenmaradna -nemzetünk emlékezetében, s századok <span class="pagenum"><a name= -"Page_VIII" id="Page_VIII">VIII.</a></span> múlva is ajkról ajkra -szállna a monda a boldog Jettiről.</p> -<p>Legbensőbb áldásom kísérjen egész életeden át.</p> -<p>Budán, Augustusban, 1824.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_IX" id= -"Page_IX">IX.</a></span></p> -<h2>UTÓÍRÁS.</h2> -<p>Több mint tizenegy éve hogy e sorokat írám. Te ezenben -fölserdűlél; a vídám gyermek oly hív barátnőmmé fejlett, a mily -leánya kevés atyának lehet. Ha valaki e világon, Te számot -tarthatsz, az Írás szavaiként, hogy jó dolgod legyen s hosszú életű -légy e földön.</p> -<p>A szeretet elsőségeinek egyike, hogy a mit már több ízben adott, -újra meg újra oda ajándékozhatja, sőt tulajdonkép nincs is más -egyebe amit adjon. Vedd hát Te is most újolag, amit már régóta -bírsz: szívemet, szeretetemet, legbensőbb áldásomat mind -örökre.</p> -<p>Bécs, November 1-jén 1836.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_X" id= -"Page_X">X.</a></span></p> -<h2>MÉG EGY UTÓIRAT,<br /> -<span class="smaller">A KIADÓTÓL</span>.</h2> -<p>És tizenhat év múlva, 1853, a bajor főváros lapjai elmondák, -hogy Január 3-d. a regényes starnbergi tóba, München mellett, egy -agg ember és leánya ölte magát. Megrakták öltözetöket kövekkel, -hogy annál bíztosabban vesszenek, s egybekötözék karjaikat, hogy -egyesűlve maradjanak a „szabadító“ halálban is, kiket az öldöklő -élet nem bírt elszakasztani.</p> -<p>Gróf Majláth János volt és leánya.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_XI" id= -"Page_XI">XI.</a></span></p> -<h2>ELŐSZÓ.</h2> -<p><span class="dropcap">A</span>z emberifaj évlapjain alig -sötétlik oly gyász és fertelem, miről ez a kor ne tanúskodhatnék. -Az árverésre bocsátott önzéstől fogva, mely a pironságot nem -ismeri, a nemzet-irtás gonosztetteig, azt hinnők, nincs semmi, a mi -fásúlt lelkeinket meglephesse többé. S mégis vannak események, mik -sújtsanak bár csak egyeseket: megrendítők „a velők oszlásaig.“</p> -<p>Mennyi szenvedés, mely oda lenn, gyötrelmes verejtékkel hordozza -kezdettől végig az inség keresztjét! De a ki előtt „csillogó -regeként úszott volt az élet,“ s feljogosítá megvárni, hogy -ábrándképei megvalósúljanak: s íme, mielőtt ösvényét megfutni -bírta, öszveroskad, nem a Fatum <span class="pagenum"><a name= -"Page_XII" id="Page_XII">XII.</a></span> villámütése alatt, mit -fejhajtva fogadunk, hanem az emberi tehetőség határai közé eső -viszonyok öldöklő súlya alatt… és látni, mikor már késő, midőn a -habverés lecsillapúlt, halk tűkörében a kart, mely e hullámokkal -küzködik, mindinkább kimerűlve, anélkül, hogy valaki legyen, ki a -partról a segély mentő horgonyát dobná neki… ez az emberi élet -tragoediája.</p> -<p>A hírlapok, annak idejében, registrálák a starnbergi tó -áldozatait. Baleset, mely egy futólagos értesítés szűk keretébe -befér. Elpendűlt, mint annyi más. A szívben saját keserve is alig -lel helyet.</p> -<p>Reám alig tett oly rendítő hatást esemény, mint ez irtózatos -vég, melyben az atya és gyermeke osztakozott.</p> -<p>Én Majláthtal közel viszonyban nem voltam soha; elveitől a -közéletben mindig távol állék. De nem alkalmazhatók-e a haza -szeretetére is Idvezitőnk szavai: „Az én atyámnak házában sok -hajlékok vannak?“ (János evangy. 14. r. 2. v.) Igen! az <em class= -"gesperrt">igazságot</em> az Úr szolgáltatja ki egyedül; -<span class="pagenum"><a name="Page_XIII" id= -"Page_XIII">XIII.</a></span> az ember csupán <em class= -"gesperrt">hitének őszinteségéről</em> tegyen tanúbizonyságot.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Azon félszázad, melyben Majláth élt és cselekvék, egyik -legérdekesb szakasz marad örökké e haza életében. Egy nemzedék -keretében egy egész történelem. Mily halk kezdemény, mily regeszerű -siker, s mily eredmény! Mennyi áldozat, hűség, s mennyi -balsors!</p> -<p>És e férfiak!… Vonjatok párhuzamot közöttök s azon nemzedék -közt, mely közvetlenűl megelőzte.</p> -<p>Szemben a jelennel, a mythos kora már.</p> -<p>– Számomra, Kazinczy Ferencz irodalmi hagyományaiban, mintegy új -életre kelt, kidőlt daliaiban is, e múlt. A bizalmas közlemények -leveleikben felmutaták nekem a magok valójában e férfiak lelki -arczképét. Mintha együtt éltem volna velek, megismertem -egyéniségöket, törekvéseiket, tetteiket; mindaz a mi őket illeté, -megannyi vonás volt, mely egy-egy arczképet egészítgetett ki -<span class="pagenum"><a name="Page_XIV" id= -"Page_XIV">XIV.</a></span> csarnokomban; érdeket s értéket nyert -mindaz, a mi reájok vonatkozott.</p> -<p>Alig egy tized alatt (1830-on innen) új világ vett epigónokat -körűl, s végzetes hatalommal sodrott előre, mindig előre, új -ösvényeken, sokban eltérő irányokban. A <em class= -"gesperrt">holnap</em> káprázatai előtt elhalványodott mindaz a mi -<em class="gesperrt">volt</em>; sok ragyogó név nimbusa is. -Kicsinyeltük, meggyűlöltük, legjobb esetben elfeledtük őket. Jól -jártak a kik meghaltak vagy elnémúltak, mielőtt megszoktuk -nemhallgatni vagy elhallgattatni őket.</p> -<p>A kor, egy éh Saturn, elébb utóbb fölemészt mindent és -mindenkit; s új dolgokat hoz elő; <em class= -"gesperrt">neki-való</em> embereket is? Megengedem. De nehéz -bevárnunk, s még nehezebb megválasztanunk őket.</p> -<p>Szenvedélyes faj vagyunk. Nincs mit csodálni rajta. Ha az egyes -ember képzésére döntő hatással folynak be gyakran élményei: e -nemzet életírása, a historia, kimenti vagy, legalább, értelmezi -annak jellemét: azt a sok nemest és kisszerűt, genialist és -félszeget, mit róla regél. Ki <span class="pagenum"><a name= -"Page_XV" id="Page_XV">XV.</a></span> hitt annyit, ki csalódott, ki -szenvedett annyit? Idegesek lettünk. A rosz idegekben fészkel a -<em class="gesperrt">szenvedély</em>. Az, pillanatokra, kikap -magunkból, felmagasztal, képessé tesz mindarra a mi <em class= -"gesperrt">ragyogón</em> nagy; de <em class="gesperrt">halk</em> -erényekre s az ítélethozás bírói tisztére ritkán. Mint a szerelmes: -a bálványozó odaadás s a bősz ingerűltség szélzetei közt alig lel -pontot, min háborgó lelke megpihenjen; a sors sújtolásai alatt -megroskadni nem tud, de a „mérték-tartás“ bölcs erényét nem bírja -meg. A pillanat hozza és – söpri el a „nap hőseit.“ Ez a <em class= -"gesperrt">nap</em> vajmi rövid és szállékony: de ki is adja ám -mindazt a mie van. Elborít koszorúi hervatag virágzáporával. Nincs -oly illethetetlen „majestás“ a földön, mint kit a népszerűség kene -fel; fénykörének küszöbénél elhallgat a szó, megnémúl a gondolat. -Tudja mi várna reá.</p> -<p>A honárúlás s a haza szabadítójának dicsősége közt, vagy -viszont, oly rövidke nálunk az ösvény, hogy „egy saison alatt“ -megfutható. Magunk sem tudjuk, hogyan. Oly őszinte lelkesedéssel -kiáltjuk ezt és azt. <span class="pagenum"><a name="Page_XVI" id= -"Page_XVI">XVI.</a></span></p> -<p>Igen, élményeink szenvedélyesekké, izgatottakká tettek -bennünket. Pártemberek vagyunk, mindig és mindenben, többnyire mert -azokká <em class="gesperrt">lettünk</em>; konokok, gyakran -álszégyenből; és, organisatiónknál fogva talán, feledékenyek -mindig. Gyakran még jó hogy igen. Máskülönben a halottak országa -sem volna „neutralis tér“ előttünk; szent korlátain is betörnének -előitéleteink, jó vagy bal szenveink.</p> -<p>A <em class="gesperrt">pietas</em> – szavunk sincs reá – néha -nehéz kötelesség, mit csupán a szív bír meg, mely megfeledkezni is -tud magáról, hogy igazságot szolgáltasson. Az ostentáló tömegek -helyett az egyedűlség helyeit keresi; romai közt azon hamvak -kincsásója lesz, miket mind mélyebben temet háborítlan munkával a -feledés. Hogy ne beszéljenek. Mennyit mondhatnának!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Majláth nem élt már, mikor ősz feje felett összecsaptak a -starnbergi tó hullámai.</p> -<p>Született 1786 October 5-d. Atyja, József, a statusminister; -tizennyolcz gyermeke volt, s hosszú <span class="pagenum"><a name= -"Page_XVII" id="Page_XVII">XVII.</a></span> és nagy szolgálatait -grófi czímmel jutalmazá (1783) az Uralkodó.</p> -<p>Majláth, szemeinek gyöngűlése folytán, mihamar lelépett a -közélet teréről. Éveken át teljes elvakúlás fenyegeté; megmenekűlt -tőle, de látása mindig a legovatosb kíméletet igénylő maradt.</p> -<p>Mily csapás oly embernek, kit tehetségei tanúlmányozásra, s -hajlandóságai kiválólag történelmi búvárlatokra útaltak.</p> -<p>Elvonúlva a közélettől, magának s a tudományoknak élt. Tanúlt, -sokat, mindent. Ferde viszonyaink átka volt, hogy, egy írói -barátság hatása folytán is, idegen nyelven, idegen irodalom -tanúlmányozásának adta magát.</p> -<p>Ekkor kereste fel Kazinczyt, s tanítványi bízalommal kérte a -mester tanácsait s útasításait. Előttem feküsznek levelei. Azok -egyiránt jellemzik a szeretetreméltó embert, a nagy culturájú -világ-fiát, s a lelkes s komoly törekvésű irót, ki mihamar Kazinczy -bízalmasb barátainak egyike <span class="pagenum"><a name= -"Page_XVIII" id="Page_XVIII">XVIII.</a></span> lett<a name= -"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class= -"fnanchor">1)</a>. Nyelvünket bírta teljesen, de <em class= -"gesperrt">íróvá</em> azon nyelven képezvén magát, melyre -neveltetése útalta: „ezt bevégzett tényűl“ fogadta el Kazinczy, s -megjelölte a tért, min a nemzeti ügy javára legtöbb sükerrel -működhetik: megismertetve a külfölddel a magyart, szellemi -tehetőségében, sajátszerű viszonyaiban és történelmében.</p> -<p>Majláth megfelelt e hívatásnak. Ő volt az első, ki, 1824-ben, -egy anthologiát ereszte ki, német nyelven, költőink válogatott -műveiből, s ekként úttörő lőn azon a pályán, min, néhány évvel -utóbb, enyészhetetlen érdemeket szerzett Toldy, s utána az angol -Bowring sok jóakarattal fáradozott.</p> -<p>Egy évvel utóbb (1825) elbeszélései gyűjteményével, mondáink s -meséink ismeretlen világába vezeté a külföldet, míg öt kötetes -historiája (1828–32) a haza viszontagságaival s egyszersmind -<span class="pagenum"><a name="Page_XIX" id= -"Page_XIX">XIX.</a></span> történelmi irodalmunk jelesebb -termékeivel, Himfy gyönyörű fordítása (1830) költészetünk egyik -legszebb művével, s németek számára dolgozott Grammaticája (1830) -nyelvünkkel akará megismertetni.</p> -<p>Ez a Majláth életének fényes és boldog első fele, s ha végig e -téren marad, örök érdemekkel tartja fen nevét.</p> -<p>De ő a hajlamok embere volt; azokat meg’, organisatiójánál fogva -is, gyakran az alkalom benyomásai határozák el. Azon férfiak -egyike, kik Istenök sugalmainak engedve, részesei voltak a -megindított szellemi mozgalomnak, de megfeledkezve, hogy annak majd -határait is kiszabni embernek többé nem adatott; hogy az eszméket -igényekké érleli a cultura, mik mindig szózatosabban -jelentkezendnek azon korlátok előtt is, miket ők, a vezetők, saját -létezésök védeiűl tekintettek.</p> -<p>Nem értették meg, vagy nem fogadták el a kort, melyet -fölidéztek, s a kor még kevésbbé értette és hallgatta őket. -<span class="pagenum"><a name="Page_XX" id= -"Page_XX">XX.</a></span></p> -<p>Azonban, mi gondja reájok, reánk a Fatumnak? Fentarthatatlanúl -megy tova ösvényén, irtva s alakitva, ölve és teremtve.</p> -<p>A közélet hullámozása fönnebb és fönnebb torúlt; a színezetek -pártokká tömörűltek, mik, természeteknél fogva, a helyett hogy a -<em class="gesperrt">közczél felé</em> törnének, mindig ellenzetesb -irányban távolodtak <em class="gesperrt">egymástól</em>. Lőn két -tábor, mely a végveszélyt mindig a túlsó oldalon kereste, s annak -vereségében nemcsak saját diadalmát látta, hanem a fenyegető vész -elfordítását is. Megtette tehát mindenik a mit tudott, jónak -találva mind azt a mi pillanatnyi sükert ígért. A harczsorokat -elkallott vagy eddigelé ismeretlen elemek szaporíták; az ambitio -csillogó pályadíjai, az önzés kövér falatai árverésre kerűltek; a -tömegeknek gyakran magasztos lelkesedése és bősz ösztönei, a -meggyőződés merev ereje s a vak önérdek sugalmai forrtak és vívtak -és törtek egymás között, egymás ellen.</p> -<p>Megdöbbentek a bátrak is; az enyhék s ovatosak daczos -merevenségre ingerűltek. A törvényhozás <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXI" id="Page_XXI">XXI.</a></span> egy -fellegvár lőn; védelem és ostrom életre-halálra.</p> -<p>A haza közös ügye pártok kérdésévé téteték.</p> -<p>De e zűrös zajban, a szenvedély harsonái közt megzendűlt a kor -intő szózata is; a kiknek szólott, kezdetben nem hallgaták, utóbb -meg’ mindinkább <em class="gesperrt">elnémúlának</em>. A Fatum azon -csapása ez, mely mozgalmas időkben, a merev pártokat -használhatatlanokká s azon áradat játékává teszi, mit medrén túl -dagadni késztének gondolatlanúl.</p> -<p>E forrongás Majláthot sem hagyá illetetlen, s védelmére hívá fel -azon positiónak, mely, családi hagyomány, nevelés s személyes -hajlamainál fogva, az övé is vala, s fenyegetve volt; fentartani -vagy legalább védeni kötelességének tartá… noblesse oblige. -Kiszállt tanúlmányai halk magányából, a pártélet harczsoraiba, a -napi sajtó zivataros tengerére.</p> -<p>De a lobogónak a mit kitűzött, varázshatása nem volt többé, s -mindinkább haloványodott. Mihamar látta, hogy sem csatatársa, sem -hallgatója <span class="pagenum"><a name="Page_XXII" id= -"Page_XXII">XXII.</a></span> nincs, s visszavonúlt, felzaklatott -lélekkel s a sükertelenség metsző fúlánkjával kebelében. Távolról, -közvetlen részvevés nélkül nézte azt, a mi csakhamar bekövetkezett, -és annyi mással, őt is és törekvéseit a feledésnek adta át. De -miként kezdetben a diadal mámora nem szédíté meg: úgy nem sietett -elé utóbb, mint a szomjú „hívek“ azon serege, kik, obscurus -zugokból is, a tört hajó martalék-romai köré tolakodtak. Ő nem -lehetett a betegnek, miként hitte, orvosa: életírója akart lenni. A -bírálat bonczvasát fúrta vérező sebeibe, midőn még a halál -gyötrelmeivel vívódott – megírta a nemzet legújabb történetét.</p> -<p>Mikor a néma keserv s a bősz diadal, a gyűlölet és boszú érzelme -reszkettet minden érverést: nem a történetírás nyugalmas kora az; -objectív nézlése időtlen gyógyszer: nem csillapít: bágyaszt, -ingerel. Egy árnyalat sem volt, kit Majláth kísérlete kielégített -volna. Keveset és sokat monda, s a mit monda, nem a maga idejében -mondá. Nem volt pamphlet a mit ada; hanem gyakran egyéni benyomások -által sugallt historia. <span class="pagenum"><a name="Page_XXIII" -id="Page_XXIII">XXIII.</a></span></p> -<p>Törött lélekkel, megrongált viszonyokkal, búcsút monda honának. -Ment, idegen földön élni és megélni, nem elvei árán – munkálkodása -által. Egy fájó érzés, egy emlékezet sem kísérte e végső útában – -csupán a gyermeki hűség.</p> -<p>A bajor főváros lakosa lőn. Neve, egyénisége, culturája -megnyiták előtte a társadalmi élet legfensőbb köreit, fel a királyi -palotáig. Ő a levéltárak használatlan kincseit búvárolá s – egy -történelmi tanszékért folyamodott.</p> -<p>Ennyit kért. Negyven évi irodalmi munkálkodás s egy fényes és -irodalmilag ismert név jogalapján.</p> -<p>Az új viszonyok a tudományos intézeteknek is új s nagyobb -mérvbeni szervezését igénylék, különösen a catholicus bajor földön. -Majláth német író s a catholicismus érdekeinek egyik coryphaeusa -volt. Ezen elveknek akart hirdetője lenni.</p> -<p>És napokon és éveken keresztűl húzódott a „szép szó,“ a -bíztatás. Majláth tűrt és várt. Hiába. A süker reményével együtt -haloványodott a várakozás lehetősége. Ekkor, kevélyebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXIV" id="Page_XXIV">XXIV.</a></span> -hogysem az irgalom ízékén tengesse, vagy épen a becstelenség -kenyerén tartsa fön életét: Magyarország egyik peerje, egy minister -fia, a tudományok agg bajnoka, nem látott semmi más kiútat mint a -halált. Elfogadta azt, mint egy rómait, mint egy nemest -megillet.</p> -<p>Az élet mitsem hagyott meg számára… nem igaz! egy drága kincset: -gyermeke szívét; azt nem bírta elrabolni. A szív nem bírál, nem -ítél; az csak áldozni tud; mindent, magát is. Megtette híven. A -szerencse derűs napjaiban nem hallgatá meg a szerelem kísértéseit a -családiélet boldogságával, hogy atyjától el ne szakadjon, s utóbb, -a balsors sujtolásai közt, közel legyen hozzá, társa, barátja, -mindene legyen. Élő és halott nyelveket tanúlt, hogy atyját -tanúlmányaiban segélhesse; felolvasója, írnoka lett, gyönge -szemeinek kímélete végett, napokon, éjeken, éveken keresztűl.</p> -<p>És midőn a végzet legfájóbb csapásait sem kímélte: a közönyt, -melynek emlékezete nincs, a részvétlenséget, mely az idegen -keservtől elfordítja gyönge idegeit, és, végűl, az inséget, mely -megtöri a testet s lelket egyiránt; midőn a hazában, <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXV" id="Page_XXV">XXV.</a></span> a nagy -világon, az életben nem volt menedék: csak e gyermeki szív maradt -meg, mely odaadta életét, mindenét, s midőn nem volt többé a mit -áldozzon: megosztozott a halálban.</p> -<p>„Bár volnál oly boldog az életben, hogy kedvező sorsod -fenmaradna nemzetünk emlékezetében, s századok múlva is ajkról -ajkra szállna a rege a boldog Jettiről…“</p> -<p>Igy szólt „vídám gyermekéhez“ a szerető atya.</p> -<p>„Ha valaki e világon, Te számot tarthatsz, hogy az Irás -szavaiként, jól legyen dolgod s hosszu életű légy a földön.“</p> -<p>Ezt mondá a felvirúlt hölgynek, ki szívének kevélysége s -boldogsága lett.</p> -<p>Utolsó áldását a starnbergi tó hullámai temeték el…</p> -<p>Ily alakok azok, mik, koronként, az emberi lélek és élet sötét -mélységei felé az eszményiség fénykörét ívezik, s miket Isten azért -visz végig minden próbán, hogy híveknek találván, velek angyalai -seregét dicsőítse.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_XXVI" id= -"Page_XXVI">XXVI.</a></span></p> -<p>A tudomány ítéletét nem hallgattatja el az élet, nem másítja meg -a halál. Az igazság az a mit keres; a sír sem vonhatja el -előle.</p> -<p>De hogy méltányos is legyen: tekintetbe fogja venni azt a -világot, melyben Majláth élt s az ő egyéniségét.</p> -<p>Ifjúsága oly időbe esik, midőn azon körben, hol ő élt, -dilettánsként az írás mesterségével foglalkozni, <em class= -"gesperrt">időtöltés</em> volt és nem több; rang és születés eleve -már bizonyos kiváltságokat is bíztosíta számára: A <em class= -"gesperrt">nyűgök</em> nem engedék, hogy az irodalom kivívja s -éreztethesse azon nyomadékot mely megilleti, s oly másodrangra -szállíták alá, mely hálásan ismerte el a leereszkedést a felsőbb -körökből, s az ítészet szerény üdvözlettel szellőzteté kalapját, ha -ilyes áldozatot registrálni szerencséje volt<a name="FNanchor_2" -id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>. -S íme most egy magyar gróf nevével fényesbűlt az osztrák-német -irodalom, miről, öndicsőítő zajgásai daczára, oly kicsínylő -szánalommal nyilatkozott folyvást <em class="gesperrt">odakünn</em> -a nagy-német irígykedés. <span class="pagenum"><a name="Page_XXVII" -id="Page_XXVII">XXVII.</a></span></p> -<p>Majláth a dilettáns gazdag tehetségeivel a tudós vasszorgalmát, -széles olvasottságát egyesíté. Rendkívüli emléktehetsége csodálat -tárgya volt. De e tulajdon sokszor a szellemi erők bizonyos -extensivitását hordja magával: termékenységet az irodalmi -productióban, a mélység s alaposság kárával. Könnyed, izgékony -véralkata a szellemvilág legkülönneműbb terére ragadozta, -számbavétele nélkül azon kitartásnak, a mi nélkül a valódi talentom -sem ér odáig, hová, gyérebb eszközökkel, a komoly erős akarat. -Tudni akart mindent, szorgalma megbírt igen sokat, s gazdag -emlékezete egy fegyvertárt ada olvasmányaiból rendelkezése alá. De -sokkal több, változatosabb és ellenzetesb téreken működött -felváltva, hogysem tehetségeit bármely egyen is lehetőleg -kifejtenie, az alaposság követelményeinek mindig megfelelnie -lehetett volna. A lyrai, elbeszélő, drámai költészet, s az öszves -politicai és történelmi tudományok teréről, a mnemotechnica s a -delejesség stb. rejtelmes tömkelegeibe is bemerészkedett.</p> -<p>Verseinek kisded gyűjteménye (1824) már <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXVIII" id="Page_XXVIII">XXVIII.</a></span> -egyesíté a nagy culturájú s finom érzékű dilettans tulajdonait: az -ízlést és mérséktartást, mely vállain túl nem erőlködik fel, a -kellő vonalnál leebb nem száll s tónusából nem esik ki soha. A -hangúlat szesszenései, a pillanat ihlelmei: annak virágporát -viselik magokon; egy kedélyes, érző kebel nyilatkozványai, a -bensőség gyermeteg, igénytelen mezében, s ép ezért szívhez szólók, -gyakran megkapók.</p> -<p>E költői egyéniség, melyből kivetközni nem bírt soha, nem engedé -– lankadatlan buzgalommal s őszinte jóakarattal űzött -tanúlmányozásai daczára – hogy, a mi főtörekvése volt, Clio -választottjai közt fogjon helyet. Nem annyira történetíró volt mint -nyomozó. Az a naiv alapvonás természetében, mely az ellentétek -kiegyenlítését kereste mindenhol, ott is, hol az igazság <em class= -"gesperrt">törést</em> követelt; az a hajlékonyság a nézetekben, -mely a behatások irányában, bármilyek legyenek, a dacz rideg erejét -nem ismeri: képzelme súgalmait hagyta szólalni gyakran az objectiv -nézlés bíróítélete helyett. Távol azoktól, kik, öntudatosan, -elhallgatva vagy toldva, majd felekezeti, majd <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXIX" id="Page_XXIX">XXIX.</a></span> -politicai irányban, de hazug ajakkal, ronda lélekkel mindig, a -historia falsáriusainak nevezhetők: Majláth megolvasott mindent; a -mit tudott, nem hallgatá el, a mit hitt, nem ferdíté el -szándékosan, hanem, hajlamainak szempontjából nézvén a tényeket, -anélkül hogy talán észrevenné, képzelme alkotásait fogadta sokszor -valóságokúl, gyakran kellő alap nélkül okadatolt, balúl combinált, -hibásan következtetett.</p> -<p>Ez, tudom, nem veendi el a kritika ítéletének, mely tekintettel -csupán a <em class="gesperrt">tényekre</em> van, élét; de -elismeréssel jegyzendi föl azon lankadatlan buzgalmat is, mit -Majláth, kezdet óta <em class="gesperrt">élete utolsó -estvéjeig</em>, a történeti kútfők felbúvárlása körűl tanúsított. -Ez mutatja hűségét az ügy iránt; annak a mit belőlök alkotott -hiányai nem akaratának, csak felfogásának esnek rovására.</p> -<p>Igen, ő szerette a haza ügyét, s tett érte akkor, midőn másoknak -eszébe sem jutott az. Sors bona nil aliud! kiáltá Zrínyi; s ha -igaza van, vajmi sok az a miért az emberi életben a <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXX" id="Page_XXX">XXX.</a></span> -<em class="gesperrt">balsors</em> osztakozik a felelősség súlyában. -Az rongálta Majláth életének második felét, s üldözte martalékúl – -azon végig, mely, irtózatossága mellett bizonyítja, hogy Majláth -nem tétovázott, midőn az élet és megalázódás helyett a halált -választá.</p> -<p>A Fatum emily vértanúit, ha miben szükség, rehabilitálni, vagy -legalább a kellő szempontokról tekinteni, nemcsak a történeti -igazságnak feladása, hanem a humanitas hívatása is.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Majláth beszélyeinek javát e kötetben veszi az olvasó. A szerző -iránti baráti érzése bírta fordításukra, amint megjelentek, -Kazinczyt. Az irodalom e szaka nálunk akkor még, a primitív kezdés -póláiban volt, annyira, hogy Majláth művei, forma s előadás -tekintetében, valódi nyereményűl voltak tekinthetők; aztán az -alkalom, a hívek kis csoportját egy új, tiszteletben álló névvel -szaporítani, sokkal kínálkozóbb, hogysem Kazinczy mellőzhesse. -<span class="pagenum"><a name="Page_XXXI" id= -"Page_XXXI">XXXI.</a></span></p> -<p>1825 elején, a Zemplén-megyei levéltár búvárlása közben -foglalkozott e kötetke dolgozásával<a name="FNanchor_3" id= -"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a>. -Igaznak küldé azt, kit az első magyar almanach kiadása szorongató -viszonyok közé sodrott; „vegye hasznát ahogy tudja.“ Igazt mihamar -megölte az inség (Márton József <em class="gesperrt">kéregette</em> -össze a pénzt eltakarítására), csekély ingóságai lefoglaltattak. -Kazinczy kézírata egy ideig veszendőben volt.</p> -<p>Majd Toldyt bízta meg kiadásával; levelezésök mutatja a -kísérletek <em class="gesperrt">viszontagságait</em><a name= -"FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class= -"fnanchor">4)</a>. <span class="pagenum"><a name="Page_XXXII" id= -"Page_XXXII">XXXII.</a></span> Azok nem fáraszták ki Kazinczyt, -hogy barátjának ez örömet szerezze<a name="FNanchor_5" id= -"FNanchor_5"></a><a href="#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a>. -Utolsó levele Toldyhoz, a cholera pusztításai s a pórlázadás -iszonyai, saját balsorsának végcsapásai és – a baráti szív méltó -fájdalmai között, e könyv érdekében íratott.</p> -<p>S íme, <em class="gesperrt">harminczkét év múlva</em>, halála -napján írom e sorokat.</p> -<p>Mennyi idő és, még inkább, <em class="gesperrt">mily</em> idő! -mi mindent pusztíta el! s mit alkotott helyébe? A mivel akkor, -ovatos kísérletűl, szerény tartalékkal s gondos tanúlmányozással -próbálkozott a legnagyobb tehetség is: sok tekintetben űzlet s -tintafogyasztás közprédája lőn. S az egykori nagyságok dőre -csekélyletével űzi dolgát az epigón, s tolong pêle-mêle a szentély -körűl, mihez egykor tisztelettel <span class="pagenum"><a name= -"Page_XXXIII" id="Page_XXXIII">XXXIII.</a></span> s aggodalommal -járúlt a hazafiúi hűség. <em class="gesperrt">Nyelvünket</em> -értem.</p> -<p>Harminczkét év – az „elavúlás“ korszaka. Megérzik-e az e könyv -nyelvén, ítélje meg – a ki még van – a hozzáértő. Illetetlenűl -adám, írásbeli sajátságaival, sőt a gyors dolgozásnak netaláni -téveivel is.</p> -<p>A 249 lapon álló költemény fordítása Szemere Páltól van (az -Auróra 1822 folyamában 20. l.).</p> -<p>A munka eredetie 1837-ben bővített kiadást nyert, de új darabjai -közt csak kettő van, mely figyelmet érdemel<a name="FNanchor_6" id= -"FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a>. -Hogy e kötet Majláthot mint elbeszélőt minél teljesebben mutassa -föl, lefordítám; nyelvök magában is éreztetné az idegen kéz -esetlenségeit, ha meg nem jelölném is, hogy e két mese az: -<em class="gesperrt">A rózsát-nevető herczegnő</em> (318. l.) és -<em class="gesperrt">Pengő</em> (343. l.).</p> -<p>Még egyet. Kazinczy egykor, e műnek annyira <span class= -"pagenum"><a name="Page_XXXIV" id="Page_XXXIV">XXXIV.</a></span> -ahított kiadása körűl is mellőzhetlen föltételűl köté ki a -kiállítás csínosságát. Örvendek hogy ez’ ohajtása is teljesűlt, s e -Regék ízletes kiállításaért Heckenast Gusztáv úrnak barátságos -köszönetet mondhatok.</p> -<p>Bánfalva, Augustus 22-d. 1863.</p> -<p class="right">KAZINCZY GÁBOR.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_XXXV" id= -"Page_XXXV">XXXV.</a></span></p> -<p class="center"><span class="caption-150">MAJLÁTH -REGÉI.</span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_XXXVI" id= -"Page_XXXVI">XXXVI.</a></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_1" id="Page_1"><br /> --1-</a></span></p> -<h2>SALAMON,<br /> -<span class="smaller">MAGYAROK KIRÁLYA</span>.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Salamon király megszálla Szekszárdon, s vele együtt Markárd, -Carinthia fejedelme. Úgy beszélék, hogy ott a böjtnek szentelt -napokat szándékoznak tölteni; de a ki kísérőinek számát s hadaik -sokaságát látta, könnyen elértheté, hogy az ájtatosság csak ürügy, -és hogy az Uralkodó vérontást forgat elméjében. Kíséröinek -legnagyobb része künn telepedett meg a táborban.</p> -<p>Együtt ültenek ott nehány magyarok és egy német, s vígadozva -falatozának. Amint vacsorájok véget ére, így szóla a német: „Atyám -úgy beszélé nekem gyermeknek, hogy jelen volt az hadban, melyet -Henrik császár kezde itt, midőn Salamon, annyi baj után -királyiszékére lépett; kérlek, beszéljétek csak, mint esett az? -<span class="pagenum"><a name="Page_2" id= -"Page_2">-2-</a></span></p> -<p>Egyike a magyaroknak felele:</p> -<p>– Ezt legjobban fogod érteni egy dalunkból; mert mi magyarok, a -mit méltónak látunk hogy gyermekink is ösmerjék, énekbe szővjük -fel.</p> -<p>– Igen bölcsen, mond egy másik; hagyd azt nekem éneklenem.</p> -<p>Megtölték a sörlegeket, s minden elnémúla. A dalnok távolyabb -telepedék le a többitől, s elkezdé:</p> -<div class="poem"> -<h4>A KORONÁZÁS ÜNNEPE.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Dicső fényben állt Salamon -király,<br /></span> <span class="i0">Már készen várta a nagy -áldomás.<br /></span> <span class="i0">Mint tenger habja tol egy -más habot,<br /></span> <span class="i0">Akként tolódék honfi s -idegen.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Megszólal a kürt, a -tárogató,<br /></span> <span class="i0">S hírt ád, hogy már jön a -császár fölsége.<br /></span> <span class="i0">És a midőn jő, -felkél üléséből<br /></span> <span class="i0">Minden nagy és -kicsiny, s mélyen meghajlik.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S ővéle együtt megjelent -szemérmest<br /></span> <span class="i0">Sófia, császár szeretett -testvére,<br /></span> <span class="i0">De most mátkája a dicső -királynak;<br /></span> <span class="i0">Hajában myrtus-ág és -korona.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_3" id= -"Page_3">-3-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S mindnyájokban e gondolat -föltámad:<br /></span> <span class="i0">Mint ő legelső a nagyok -között,<br /></span> <span class="i0">Úgy a szépek közt te vagy a -legelső;<br /></span> <span class="i0">Kit koronázhat méltóbb’ az -erős?<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S mint a napot kísérik -csillagok,<br /></span> <span class="i0">Úgy a királyt itt három -rokoni;<br /></span> <span class="i0">Erősek harczban; útálják a -rosszat,<br /></span> <span class="i0">Istenhez hívek, s Árpád -ivadéki.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kezdődik az ebéd, fölkél a -nádor:<br /></span> <span class="i0">Király, engedd követnünk a -szokást;<br /></span> <span class="i0">Hadd mondja ének ősink -tetteit.<br /></span> <span class="i0">Királyi hölgye kérve mosolyg -rá.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A dalnok őszűlt hajjal lép -elő,<br /></span> <span class="i0">Átkötve derekát papi -övével;<br /></span> <span class="i0">Szeme még ifjú őszűlt fürtje -mellett.<br /></span> <span class="i0">„Virágh! Virágh!“ ezt minden -kiáltozza.<br /></span></div> -</div> -<div class="poem"> -<h4>VIRÁGH ÉNEKE.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Halljátok énekem, fényes -vendégek!<br /></span> <span class="i0">Atyáinknak ragyogjon -dicsőségek.<br /></span> <span class="i0">Elmondom, mint -éltek,<br /></span> <span class="i0">Elmondom, mint -vesztek<br /></span> <span class="i0">A fejedelmek;<br /></span> -<span class="i0">Mint éltenek itthon szép békeségben,<br /></span> -<span class="i0">Mint harczolának nagy vitézségben.<br /></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Magyarországnak királyi -trónusán<br /></span> <span class="i0">Ül vala az öreg kegyes urunk -István.<br /></span> <span class="i0">Azt mindig -sarkalta<br /></span> <span class="i0">A ravasz -Gizela:<br /></span> <span class="i0">„Bátyám, neked nincsen -magzatod többé;<br /></span> <span class="i0">Csináld, hogy koronád -legyen én fiamé,<br /></span> <span class="i0">Burgundi -Péteré.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Útálják a Krisztust minden mi -véreink,<br /></span> <span class="i0">És ha majd utánad hullanak -könnyeink,<br /></span> <span class="i0">Elfojtják -hitünket.<br /></span> <span class="i0">És bálványozásra hajtják -nemzetünket.“<br /></span> <span class="i0">Ezt hallá jó király, -beteg lőn bújában;<br /></span> <span class="i0">Ah, látni volt, -hogy nem él már sokában!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Akkor gonosz lelkében ezt -mondotta<br /></span> <span class="i0">Az a ravasz királyné, -Gizela:<br /></span> <span class="i0">Király lesz -Péterkém,<br /></span> <span class="i0">Ha őket -megölém.<br /></span> <span class="i0">Megfogatá Vazult, ólmot -öntött fülébe,<br /></span> <span class="i0">S az ártatlan herczeg -eljutott sír gödrébe.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Meghallá Endre vitéz herczeg -ezt,<br /></span> <span class="i0">S tüstént Bélához, Leventához -levelet ereszt:<br /></span> <span class="i0">Testvérem, barátim, -menjünk innen hamar,<br /></span> <span class="i0">A gonosz vén -néne minket ölni akar.<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> <span class="i0">Mint sólyom az -égben, mentek a herczegek<br /></span> <span class="i0">Oda, hol -lakoznak tisztes lengyelek.<br /></span> <span class="i0">S a -király jó szívvel látta udvarába.<br /></span> <span class= -"i0">Derék három vitéz, mond önmagába’,<br /></span> <span class= -"i0">A rosz Lettek ellen segédemre lehetnek,<br /></span> -<span class="i0">S tőlem minden gondot messze -kergetnek.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És a mint már ülnek -asztalnál,<br /></span> <span class="i0">Ime a palotának ajtaja -ketté vál,<br /></span> <span class="i0">S belép a király -leánya,<br /></span> <span class="i0">Tündérszépségű -Rikhéza,<br /></span> <span class="i0">Szemérmesen földre -süllyesztve szemeit,<br /></span> <span class="i0">Szótlan üdvözli -atyja vendégeit.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Csillog a sok arany, ezüst, -gyöngy, gyémánt,<br /></span> <span class="i0">De oly szikrázást -semmi gyöngy nem hányt,<br /></span> <span class="i0">Mint szép -Rikhéza szemei,<br /></span> <span class="i0">S Bélának lángot -vetnek érzései.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S a király megszólal: Ha ki -holnap nékem<br /></span> <span class="i0">Leteríti vérben hízó -ellenségem’,<br /></span> <span class="i0">S lábamhoz veti -pallosát,<br /></span> <span class="i0">Sisakját, kópjáját, tollas -pajzsát:<br /></span> <span class="i0">Annak én leányom -Rikhéza<br /></span> <span class="i0">Légyen vitézsége díjaúl -sajátja.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Rikhéza elpirúl, s lenéz -szeméremmel;<br /></span> <span class="i0">De midőn felpillant most -is még rezgéssel,<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> <span class="i0">Szeme s a -Béláé összetalálkozék.<br /></span> <span class="i0">Ez lesz az! -mond a lyány, s sohajtozék.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És úgy lőn, mint szép hölgy -jövendőlte,<br /></span> <span class="i0">S a Lett fejdelmet Béla -megölte.<br /></span> <span class="i0">Szót áll a jó király; másnap -menyegző van;<br /></span> <span class="i0">A herczeg nem lelé -helyét vígságában.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Öröm volt nem kevés évekig -életek,<br /></span> <span class="i0">Rikhézától őnéki fiai -születtek,<br /></span> <span class="i0">László, Gyéza, Lampert, -derék három ficzkó,<br /></span> <span class="i0">Mind -kardforgatásra s paripára való<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Hír jöve Budáról a -Lengyelországba,<br /></span> <span class="i0">Hogy a német Péter -mint bánt hazájokba’,<br /></span> <span class="i0">S hogy a nép -ellene immár feltámadott;<br /></span> <span class="i0">S Endre meg -Leventa tüstént kardot kapott.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Mentek, mendegéltek, hozzájok -áll a nép,<br /></span> <span class="i0">Húllanak a bástyák, mint -kövektől cserép.<br /></span> <span class="i0">A Péter leszaladt, -kiszúrák szemeit,<br /></span> <span class="i0">Végre föld nyelte -gaz tetemit.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Akkoron kiált nép: Endre mi -királyunk,<br /></span> <span class="i0">Szabadítónk vala, most -legyen istápunk.<br /></span> <span class="i0">Árpádtól szakadt, ő -ójja törvényünket,<br /></span> <span class="i0">S annak pajzsa -alatt kormányozzon bennünket.<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ez nagyon bosszantá német -császárt,<br /></span> <span class="i0">Magyaroktól mert ő ilyet -nem várt.<br /></span> <span class="i0">Frank, sváb, esztrák -gyülnek szegény hazánk ellen,<br /></span> <span class="i0">De azt -akkor is őrzötte jó Isten.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Való, Endre király megrezzene -lelkében,<br /></span> <span class="i0">Sok nép, ugymond, s azért -bízik erejében.<br /></span> <span class="i0">Egyik követ után -másik száll Bélához,<br /></span> <span class="i0">S bátyjától neki -ily izenést hoz:<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">„Öcsém, Béla herczeg, hagyd -hon te hölgyedet,<br /></span> <span class="i0">S jer, és védd -császár ellen testvéredet.<br /></span> <span class="i0">Sok -németség,<br /></span> <span class="i0">Sok veszettség<br /></span> -<span class="i0">Jő vele, s rettenti halállal -nemzeted’.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Leventa megholt és nekem nincs -gyermekem,<br /></span> <span class="i0">Holtom után rád fog nézni -örökségem.<br /></span> <span class="i0">Ne késsél itt -semmit,<br /></span> <span class="i0">Szedd össze -emberid’;<br /></span> <span class="i0">Jer, kélj segédjére -nemzetednek,<br /></span> <span class="i0">Szerezz hírt, nevet, -ragyogást nevednek.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Béla herczeg rápillant szép -Rikhézára.<br /></span> <span class="i0">Mily szép! de hát ha még -felteszem homlokára<br /></span> <span class="i0">A dicső -koronát,<br /></span> <span class="i0">Angyalok -malasztját:<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> <span class="i0">És ha majd bíbor fog -folyni le vállain,<br /></span> <span class="i0">Ki látott szebb -asszonyt világ trónusain?<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Rápillant gyönyörű derék -fiaira:<br /></span> <span class="i0">Esküszöm az égnek minden -lakóira!<br /></span> <span class="i0">Én nektek királyi méltóságot -szerzek;<br /></span> <span class="i0">Nem gondolok vele, bár -halálra vérzek.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Felszökik kegyese mellől a jó -herczeg,<br /></span> <span class="i0">Csörög kard oldalán, két -szeme perczeg,<br /></span> <span class="i0">Nyerít a szép mén -alatta,<br /></span> <span class="i0">S a követeket útnak -indítja.<br /></span> <span class="i0">„Menjetek, bátyám -hívei,<br /></span> <span class="i0">S mondjátok, hogy leszünk -vitéz védelmei.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És mint a két testvér előjön -hadával,<br /></span> <span class="i0">Császár meg vala verve ő -táborával.<br /></span> <span class="i0">Vértpajzsokról így híjják -most Vértesnek<br /></span> <span class="i0">A helyt, hol annyi sok -németek elvesztenek.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S a győzelem után meg volt -kötve a béke,<br /></span> <span class="i0">S Endrének, Bélának -elméne ellensége;<br /></span> <span class="i0">Budára mentek ők, s -tölték jó napjokat,<br /></span> <span class="i0">Milyet nap -felülrűl nem látott igen sokat.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">De most Endrének is lőn egy -kedves fia,<br /></span> <span class="i0">S Bélának ő adott eskét -nagyon bánta.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_9" -id="Page_9">-9-</a></span> <span class="i0">„Salkóm, én koronád’ -Bélának nem hagyom;<br /></span> <span class="i0">Tiéd az; elmétlen -esküm visszarántom.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Fehérvártt hagyá megkoronázni -fiát,<br /></span> <span class="i0">S Béla és gyermeki nézték nagy -pompáját.<br /></span> <span class="i0">Így énekle mellé püspök az -oltárnál:<br /></span> <span class="i0">„Légy úr véreiden! a kegy -fejeden áll.“ –<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">„Légy úr véreiden?“ – kérdé -elmérgesűlve<br /></span> <span class="i0">Béla herczeg, nézvén -gyermekit keserűlve.<br /></span> <span class="i0">András -rápillantott, s beteg leve belé,<br /></span> <span class="i0">S -Salkójának sorsát előre félemlé.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És amint betegen nyoszolyáján -feküdt,<br /></span> <span class="i0">S forgatta, hogy mást tett -mint Bélának esküdt,<br /></span> <span class="i0">Hívatja Ernyeit -s Vid Ispán kedveltit,<br /></span> <span class="i0">Hogy egyik és -másik segélje szándékit.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">„Tapasztalt híveim, kiket -szívem kedvel,<br /></span> <span class="i0">Amit mondok, halljátok -meg figyelemmel.<br /></span> <span class="i0">Itt a herczegi kard, -amott a korona;<br /></span> <span class="i0">Hadd jőjön, s -válaszszon kettő közűl Béla.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha a koronán kap, mingyárt -öljétek meg,<br /></span> <span class="i0">Ha kardon, maradjon igen -kincses herczeg.<br /></span> <span class="i0">Tegyétek, mit -hagyok, s vesztek nagy jutalmat.“<br /></span> <span class="i0">S -azok: „Meglesz; érdemeljük bizodalmad’.“<br /></span> <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Künn az ajtó mellett őrt -Miklós áll vala,<br /></span> <span class="i0">S hallá, hogy király -itten mit mond vala,<br /></span> <span class="i0">És midőn Béla -jött, ezt súgá fülébe:<br /></span> <span class="i0">A kardot vedd, -s nem fogsz esni kelepczébe.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S amint Béla belép, Endre -király így szól:<br /></span> <span class="i0">„Öcsém, vedd hálámat -szívem mély voltából.<br /></span> <span class="i0">Ott korona, itt -kard; válaszszad egyiket;<br /></span> <span class="i0">Szólj -szabadon, eztet vagy aztat kedveled?<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha a korona kell, az ám tiéd -legyen,<br /></span> <span class="i0">S a kard Salamonra örökségűl -megyen;<br /></span> <span class="i0">Te lészesz királya, ő leend -herczeged.“ –<br /></span> <span class="i0">Az a kettőre néz, s -lelkében elijed.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A kardot választja, miként -Miklós hagyá.<br /></span> <span class="i0">„Te kend föl Salamont -pompával királylyá,<br /></span> <span class="i0">Én és magzataim -herczegei leszünk,<br /></span> <span class="i0">S mindent, a mit -hágy, nagyhűven megcselekszünk.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">De forrott a méreg, felzajdúl -mellében,<br /></span> <span class="i0">S bosszút liheng az esk -miatt ő lelkében.<br /></span> <span class="i0">Követeket külde -lengyel sógorához,<br /></span> <span class="i0">S az neki hirtelen -tömérdek hadat hoz.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Összekap a két fél, s Endre -földön terűl,<br /></span> <span class="i0">Lovak tapossák el, s -Béla nagyon örűl.<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> <span class="i0">De egy -belső szózat felkiált fülébe:<br /></span> <span class= -"i0">„Tiszteld az Úr kentjét!“ s megrendűl -lelkébe’.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Nem késik el bosszú, bár -olykor sántikál;<br /></span> <span class="i0">Midőn törvényszéket -tart most Béla király,<br /></span> <span class="i0">Alatta -összedől ő királyi széke,<br /></span> <span class="i0">S élete -véget ér, s minden dicsősége.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Béla gyermekei mélyen -megborzadának,<br /></span> <span class="i0">És Salamon előtt -hűséget fogadának.<br /></span> <span class="i0">Előjött a császár, -s testvérét Sófiát,<br /></span> <span class="i0">Minden országinak -szép kárbunkulusát,<br /></span> <span class="i0">Őneki hütvesűl -örökre átadja,<br /></span> <span class="i0">S minden bajai közt -segédét fogadja.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S ma vette szép hölgyét, ma -vette koronáját;<br /></span> <span class="i0">Bélának gyermekei -nevelik pompáját.<br /></span> <span class="i0">Egy áll -mindnyájokért, ők mind az egyért állnak,<br /></span> <span class= -"i0">Együtt győznek, s ha kell, együtt halálra -szállnak.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S ti urak, országunk fényes -csillagai,<br /></span> <span class="i0">Legyetek koronánk erős -oltalmai.<br /></span> <span class="i0">Fojtsatok el viszályt és -fondor irígységet.<br /></span> <span class="i0">S ím az intés s a -dal együtt érének véget.<br /></span></div> -</div> -<hr class="tb" /> -<p>– De beszéljétek elő csak, mi háborítá meg őket egyességökben? -Mert hogy a király és a <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> herczegek egymásnak most nem barátjai, az -kérdést nem szenved.</p> -<p>– Kérdésedre én fogok felelni – mondá egyike a hon fiainak. A -dolog így történt:</p> -<p>– Bisszének ütöttek pusztítva országunkra, s a nándorfejérvári -görög vezér Nikétás kedveze a latroknak. A király és a fejedelmek -táborba keltek, gazságokat megbüntetni. Már két hónapig tartott, s -minden siker nélkül a Belgrád ostroma, s akkor egy vitézünk és egy -magyar leány, ki fogva tartatott a várban, megszereték egymást. A -leány egy szélvészes éjjel lángot vete a városnak; mi éltünk az -alkalommal, s űzénk az ostrom munkáját. Nikétás egész éjjel védé a -várost, de fölvirradván, s látván az erőt és a maga gyengeségét, -nem mere ellenkezni. Hozta a Boldogságos Szűznek egy ezüst képét, s -magát Béla herczegnek föladá. A görög nép legnagyobb része követé -példáját, mert kiki tudta közűlök, hogy Gyéza szelíd elméjű. -Salamon királynak kevés foglyai jutának, mivel ismerék hogy ő -inkább függ a Víd ispán kemény sugallatitól mint illik. Ez bántotta -a királyt. S amint Gyéza, a maga szelíd <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> szívéhez -képest, Nikétást és egyéb foglyait sarczfizetés nélkül ereszté -szabadon, a király annyira felgyúlada ellene, hogy a zsákmány -osztásakor neki csak egy negyedet hagyott, a hármat pedig magának -tartotta és az övéinek. Viszálkodások azóta mindétig nőtt, s kard -és vér nélkül nem igen fogjuk elcsendesűlve látni.</p> -<p>Nyargalva mene el mellettek egy lovag, s rájok kiálta: Hol -találhatom fel Víd ispánt?</p> -<p>– Menj vágtatva – felele egyike közűlök – s a templom ajtajában -leled, mert épen vecsernyére kondúl meg a harang.</p> -<p>A lovag ment, utána kísérői; de ezek még fél útjokat sem tevék -meg, midőn a lovag már a templom előtt álla, s egy levelet nyújta -Vídnek, e szóval: Ezt Petrőd. – Egyszerre megfordúla, s ment.</p> -<p>Víd ispán megolvasá a levelet. – Éltesse Isten a királyt! Gyéza -Ingoványon vadászgat. Rajtam, Zömökön és Bikáson kivűl csak egy -fiacskája van vele. Üssetek rá minden késedelem nélkül, s elfogtad -őtet. Mihelyt kezdődik tusátok, mi megfutamlunk. Az lesz jele, -melyen az iramló <span class="pagenum"><a name="Page_14" id= -"Page_14">-14-</a></span> ellenre ismerhetsz, hogy ellökjük -vértjeinket. Tartod-e készen a megígért jutalmat?</p> -<p>– Élni fogok tanácsoddal – felele Víd, s ezt veté a szóhoz -magában: – de ti együtt vesztek vele; a jutalom nekem marad.</p> -<p>Jött a király is. Víd együtt lépe vele a templomba.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>II.</h3> -<p>Vége volt a vecsernyének. A klastrom papjai kettenden -lépdelének, halkkal és némán, végig a templomon, s kiértek a -keresztfolyosóra. A király és Víd veszteg maradtak. Most bevégzék -ajtatosságokat, s fel és alá jártanak a kiürűlt egyházban; a magas -bolt visszazengé lépéseik dobbanásit. Elsüllyedve beszédjökbe, -észre nem vevék, hogy Vilmos apát egy sötét helyt karszékében -maradt s folytatá könyörgését. A beszélgetés mind hangosabbá lőn, -mint azok közt szokott, kik felmelegűlve vannak titkolni akart -szándékoktól, s nem gondolják, hogy valaki hallja. Egy-két -nagyjelentésű szavok elhata az apátig. Az betevé könyvét és -felfigyele. <span class="pagenum"><a name="Page_15" id= -"Page_15">-15-</a></span></p> -<div class="poem"> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Meddig fogod még tűrni, ó -király!<br /></span> <span class="i0">Hogy téged szóban, tettben, -Gyéza herczeg<br /></span> <span class="i0">Kaczagjon? Én -beszéljem-e megint,<br /></span> <span class="i0">A mit hűségem -sokszor monda már,<br /></span> <span class="i0">S sikertelen még -eddig, hogy hatalmad<br /></span> <span class="i0">S személyed -sértét rajta mint torold meg?<br /></span> <span class= -"i0">Említed-e Belgrádot, hol szabad<br /></span> <span class= -"i0">Menést adott mindennek, a kit ő<br /></span> <span class= -"i0">Tett volt foglyává a görög seregből,<br /></span> <span class= -"i0">Míg, a kik neked buktak meg, te súlyos<br /></span> -<span class="i0">Váltságra hányád, s gyötrő -szolgaságra?<br /></span> <span class="i0">Jól tetted; a ki bajt -okoz, lakoljon.<br /></span> <span class="i0">Kedvet hajhász ő népe -közt, s kegyelmet<br /></span> <span class="i0">Byzáncz uránál, s -ím bírja a mit ohajt.<br /></span> <span class="i0">Dalokban él a -lágyság, melyet űze,<br /></span> <span class="i0">S kezében a várt -bér, a – korona.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Kezében az, de nincsen még -fején.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Ó nem csak ezt; ő a tiédet -is<br /></span> <span class="i0">Fejére tészi, hogyha késsz tovább -is,<br /></span> <span class="i0">Nem érti, mért titkolja -lángolását,<br /></span> <span class="i0">És téged bátran ingerel. -Midőn<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span> <span class="i0">Sarczát elvontad, egy -szó, egy tekintet<br /></span> <span class="i0">Kért-e, hogy add -meg a mi övé, neki?<br /></span> <span class="i0">Kevély -elnémúlással álla előtted. –<br /></span> <span class="i0">Király -vagy; a mit a király akar,<br /></span> <span class="i0">Mindenha -szent, nincs más szent, mint ez egy. –<br /></span> <span class= -"i0">Vagy a midőn Nissába felidézéd,<br /></span> <span class= -"i0">Ha megjelent-e?<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i12">Jó, hogy nem jelent -meg.<br /></span> <span class="i0">Most foglyukában ülne azok -szerint,<br /></span> <span class="i0">Miket te kivánsz -tőlem.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i16">Te pedig<br /></span> -<span class="i0">Királyom azzal, a ki mindenekben<br /></span> -<span class="i0">Csak önmagát tekinti, s tart -szememtől,<br /></span> <span class="i0">Törvény szerint akarsz-e -bánni mindig?<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Oh hagyd el egyszer már! -gyűlőlöm őt;<br /></span> <span class="i0">Hírem’ fogyasztja; -győzedelmimet<br /></span> <span class="i0">Az ő tanácsinak -tulajdonítják,<br /></span> <span class="i0">A nép szerelmét tőlem -elragadta:<br /></span> <span class="i0">De szent az esk, melyet -tevék neki,<br /></span> <span class="i0">S az minden tiltott -szertől visszaborzaszt.<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Ha hasznos a tett, gondolsz-e -vele,<br /></span> <span class="i0">Hogy a mezítlábos pap nem -javalja?<br /></span> <span class="i0">Verd el magadtól e -hűledezést!<br /></span> <span class="i0">Ez szegdesi királyi -szárnyalásod’.<br /></span> <span class="i0">Két kard nem fér el -egy hüvelybe’, nem<br /></span> <span class="i0">Egy tartományban -két király;<br /></span> <span class="i0">Azt várod-e, hogy ő üssön -reád?<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">És ha majd eldől is, mint -érdemelte,<br /></span> <span class="i0">Azt mondja népem, azt a -pap, hogy én<br /></span> <span class="i0">Akartam őt eltolni -birtokából.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">E tartalék királyi. Fényes -elméd<br /></span> <span class="i0">Megtámadód vagyonát bírni nem -vágy.<br /></span> <span class="i0">S híred, ha majd azt győző -fegyvered<br /></span> <span class="i0">Elnyerte, s bérűl adja -biztosodnak,<br /></span> <span class="i0">Keresztülcsillámolja a -nagy világot.<br /></span> <span class="i0">Leghívebb szolgád -tudja, nem felejted.<br /></span> <span class="i0">Te úr majd akkor -léssz, ha védve tőled,<br /></span> <span class="i0">S intéseidtől -függve, mint eleddig,<br /></span> <span class="i0">Új birtokát -tenéked tartja fel.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">Ó volna meg már -hát!<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_18" id= -"Page_18">-18-</a></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i12">Akard, s megvan.<br /></span> -<span class="i0">Itt nagy hadad. Koronthál fejedelme<br /></span> -<span class="i0">Sok néppel áll, várván intésedet.<br /></span> -<span class="i0">Vadászat tartja Gézát Ingoványon;<br /></span> -<span class="i0">Hívei kis számmal kísérék oda,<br /></span> -<span class="i0">S meg vagynak nyerve pénzzel általam;<br /></span> -<span class="i0">Lászlója s Lampert nincsenek körűle.<br /></span> -<span class="i0">Mi rá ütünk. A szép merés miénk:<br /></span> -<span class="i0">Tiéd a nyereség. Szűnj meg habozni;<br /></span> -<span class="i0">Csak az gyötör; hagyd tennünk, s nyugva -vagy.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Salamon</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">A tett tiéd, tiéd a -jutalom.<br /></span></div> -<p class="center"><em class="gesperrt">Víd</em>.</p> -<div class="stanza"><span class="i0">A hajnal engem Ingoványt -talál.<br /></span></div> -</div> -<p>A király és Víd kimenének a templomból, s annak küszöbein -különváltak. De az apát könyörögve borúla le az oltár előtt. Nem, -mondá magában, ez a jó szívű kegyes herczeg, klastromunk -alkotójának fia, nem fog veszni intés nélkül. Rávetem életemet a -koczkára. Ismerje a feje fölött lebegő veszélyt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_19" id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Még csak kezde virradni a reg, s egy nem ismert öreg, felöltözve -mint egy köz hadiember, a herczeg ágya előtt álla, s így szólította -meg: Kelj ki ágyadból, fejedelmi ifjú; napjaidat veszély -rettegteti. – Gyéza álmélkodva nézett az öregre. – Nem ismersz rám? -Én a szekszárdi monostor apátja vagyok. Salamon király ellened -küldi hadát. Azt tegnap önmagától hallám. Azonnal e köntösbe rejtém -el magamat, hogy annál bátrabban férhessek hozzád. Egész éjjel -lovon valék; magam megett hagyám a király csoportjait. Azok még ma -itt termenek. Ültesd fel hőseidet, vagy fuss, amint jobbnak véled. -Víd harmincz zászlót hoz rád. Most eressz vissza; nem jó volna, ha -Salamon megtudná, hogy távoly valék. Könyörgeni fogok szerzetes -társaimmal, hogy az ég veszni ne hagyja e vitában az ártatlant.</p> -<p>Gyéza felszökött ágyából, s amint ablakán kitekinte, már messze -látá a nyargaló papot. – Isten veled, hív lélek! – sohajta. Elővevé -vadászkürtjét, s megfútta azt egész erejével. Az övéi felszökdeltek -a recsegő hangra, s Petrőd, Zömök és Bikás megjelenének előtte. -Elmondá nekik a <span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> mit hallott. Petrőd megilletve pillanta -két társára, s így szóla nekiek: Ismerem azt a papot; szereti a -kancsót emelgetni. Mámorában ki tudja mit hallott vagy álmodott? -Nem hiszem hogy a király lelkéhez ily undok gondolat férhessen.</p> -<p>– Lássa, ha úgy van kedve, mondá Bikás, mi bátor szívvel várjuk, -s úgy hiszem, megfelelünk neki, amint illik. Itt ugyan négy -zászlóaljnál nincs több néped; de mi hűk is vagyunk, vitézek is; -kis sereg nem most verend vissza nagyot.</p> -<p>– Lelkemből kapád ki a szót, mondá Gyéza; hadd jőjenek, várom -őket. Készűljetek a víváshoz; én az alatt felfegyverkezem.</p> -<p>Amint kimenének a herczegtől, mondá Zömök: Nem sokba múlt hogy -itt majd megjáránk; az apát elronthatta volna dolgunkat. -Szerencsénk, hogy a király hiszen nekünk. Ha futásban nem keresi -üdvét, meg kell küzdenie, s akkor vége neki.</p> -<p>– Siessetek embereitekhez – mondá Petrőd – s adjátok ki a -parancsot, hogy mihelyt a csata kezdődik, fordúljanak meg, s -hányják el pajzsaikat. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span> Ki ne rettenjen el az ily sokkal nagyobb -számban?</p> -<p>– Bízd ránk magad’ – felele a két másik; s mindenike csapatjához -ment.</p> -<p>Gyéza alig állítá ki kisded hadát, midőn a Víd számos serge -előtte kifoszlott. A csata kezdődék. Midőn leginkább folyt a munka, -a három hitszegő, Petrőd, Zömök és Bikás megiramodék, mindenike a -maga zászlóaljával, s magok és népeik elhányák a paizst. Víd -felkiáltá Markárdot: Utánok! szabdaljátok le, hogy hírmondójok se -maradjon! Azok utánok nyargalának, s a három hitetlen s minden -kísérőik leszabdaltatának.</p> -<p>De Gyéza, míg Markard amazokat kergeté, hegyes ék formájába -állítá ki hőseit, s keresztültöre a Víd népén. – Még egy ütközetet, -kiálta Víd, s herczeg vagyok. Miért nem hoza tégedet, Gyéza, nékem -a szerencse! Most te, vagy én, halva fekünnénk. Így vagy úgy vége -volna!</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span></p> -<h3>III.</h3> -<p>Gyéza öccsével Lászlóval s sógorával Ottó morvai herczeggel, -egyesíté erejét, s a sereg Czinkotánál állott. Salamon Rákoson -szálla meg. A két tábort a mogyoródi tető választá el egymástól. A -király sergében nagy mozgás volt. Vezérei: Víd ispán és Ernyei, s -frigyesei Szventibáld és Markárd összegyűltek a király sátorában, s -tanácsot tartottak.</p> -<p>Lángoló tüzök, nagy számok s hadaik vitézsége arra buzdíták, -hogy más nap verekedjenek meg. Víd ispánnak tetszék a nép -lángolása, s felkiáltott: Ha meglátják mennyin vagyunk, elrettenve -szaladnak meg. Nem régen verénk meg őket; vezéreik elhúllottak; -hadok remeg nevünktől. Most aratókat gyűjtött maga mellé; azokat -egyszerre elnyeljük. A csehek hadd nézzék nyugva, mi történik; én a -bácsiakkal nekik megfelelek.</p> -<p>Ernyei ispánnak könnyek csorgának alá őszűlt szakálába. A király -látta azt, s megszólítá: Honnan <span class="pagenum"><a name= -"Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> ez az elbúsúlás, öreg vitéz? -Te a herczeg felé hajlasz, és csak színből tartasz velem.</p> -<p>Ernyei felelt: Nem, király; de fáj nekem, hogy te a két -herczeggel, atyád testvére fiaival, harczolsz, és hogy a két hadban -atyja a gyermekét, s a gyermek az atyját, testvér a testvért, -magyar a magyart öldösi. S ekkor Vídhez fordúlván: Te dicséred -urunknak e szándékát, s azt mondod, hogy a herczegek aratókat, -kaszásokat gyüjtöttek fel magok mellé. De lásd, a mit ezer kaszás -levága, tízezer kéz sem győzi felvillázni, s Isten segédje nélkül -senki sem számlálja meg, mit dolgoztanak. Nekünk tisztünk meghalni -urunkkal, de jobb volna más tanácsra térnünk.</p> -<p>El vala végezve, hogy másnap megvínak. A vitézek álom nélkül -tölték az éjt, mindenike lováról gondoskodék, s azt féken -tartotta.</p> -<p>A két herczeg táborában csendesen vala minden; vitézeik aludtak. -Magok egy levelesszínben feküdtek le. Annak közepében egy kémény -nyúl vala ki, s ez alatt lassú lángban ége a tűz; egy magyar vitéz -vígyázott, hogy el ne aludjon; s midőn a hasábok elégtek, új fát -rakott a tűzre. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> László herczeg egyszerre szökék fel -álmából. – Bátyám, sógorom – ugymond – kardot, paizst hamar! egy -álom int; jő az ellenség. – A kettő hirtelen ugrott fel a földről, -s körülövedzé magát. Századosaik, tizedeseik végigjárák az -elszunnyadtak sorait, s kevés pillanatok alatt mindenki lován ült. -– Paripád készen áll, mondá Gyézának egy vitéz, s a herczeg ment. -László és Ottó még a színben maradtanak. László leborúlt a földre, -s fogadást tőn, hogy ha az Isten a bátyjának adandja a győzedelmet, -ott ahol csatáikat tartják, kápolnát fog szent Mártonnak építeni, s -ezzel hada elé nyargala. S amint hadi örömében végignyargalá a -sorokat, dárdájával történetből meg talála ütni egy bokrot. Egy -evet felkapa dárdájára, végigszaladott annak nyelén, s kebelébe -szökött alá, s ottan elrejtezett. Az övéi víg kiáltozásra -fakadának; a jelenség jósolatúl vala nekik, hogy övék lesz a -győzedelem.</p> -<p>A király hada kitűnék a tetőkről. Ernyei ispán monda Vidhez: -Csudálnám, ha ezek szaladnának, meglátván bennünket. Hátok megett a -Duna; győzni akarnak vagy veszni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>S mint a vita kezdődék, köd szálla a földre, csak tompa -fegyvercsörtetés, a győzők örvendései, s a sebhedtek és haldoklók -ordítása költ fel a homály közűl. S mint a köd tisztúlt, meg vala -nyerve a tusa; Salamonnak hadai le valának terítve, maga futott, -egyedül a vitéz Opus Bátortól kísérve. Egy szegény csolnakban -hajtott által a Dunán, Szigetfőnél, s Soprony felé tartott.</p> -<p>Azalatt, míg Gyéza az elfogott Szventibáldot és Markárd -markgrófot azon ígéret mellett ereszté szabadon, hogy többet ellene -fel nem kelnek, László végigjárá a vérrel ázott csatamezőt, hogy a -sebhedtekről gondoskodhassék. Halva lelé Ernyei ispánt. E látásra -leszökék lováról, megölelte a holtat, s ezt mondá: Ernyei! béke -barátja! kesergem vesztedet, mintha testvérem volnál; mert szíved -és elméd békére hajolt. Felemelé a holt testet, s meghagyta -vitézeinek, hogy takarítsák el tisztesen. Tovább haladván, egy -csoport embert talála elő, kik a Víd testével foglalatoskodának. -Ezek testvéreiket, barátjaikat kesergék, kik elhullottanak; s -szidák ezt, mint had gyúlasztóját; s egyike, épen midőn közéjek -érkezék <span class="pagenum"><a name="Page_26" id= -"Page_26">-26-</a></span> László, egy marok port e szókkal vága -szeme közé: Szemed sohasem tuda eltelni birtokoddal és fényeddel, s -íme most egy marok porral telik el. – László megállítá őtet, s így -szóla az elkeseredtekhez: Szánlak, megholt! ámbár mindég -ellenségünk valál. Miért nem maradál életben, hogy megtérj -vétkedből, s a háborgást csendesítsd közöttünk. Ime szived’, mely -Gyézának birtokára vágyott, egy kopja verte keresztül, s fejedet, -mely koronát akara viselni, kard szelte ketté!</p> -<p>László ezt is eltemetni parancsolá.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>IV.</h3> -<p>Hév vala a déli nap, midőn Esztergomból egy pár szarándok, egyik -férfi, a másika nő, a Duna mellett emelkedő hegyek közt ballagdála, -s Visegrádnál megérkezék.</p> -<p>– Hová igyekeztek? – kiálta rájok Oktár, egy ifjú vitéz, ki maga -is a királyi folyam szélén sétálgatott.</p> -<p>– A szarándok felele: Budára igyekszünk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> Szinte -honunkig hatott a hír, hogy István király a szentek sorába iratott, -és hogy kiemeltetnek a földből hamvai. Az ország déli aljából ez -innep miatt jövénk fel.</p> -<p>– Szóljatok itt be tehát, mondá nekik az ifjú vitéz; – ha -délután megindúltok, Budán lehettek éjszakára. – Bé nem várván -feleletöket, az ifjú megfordúla a hegyek felé, s a két szarándok -követé lépteit.</p> -<p>Amint az hegy ormára felérének, így szóla az ifjú vitéz: -Tekintsek itt körül; ennél nem igen találtok szebb kilátást.</p> -<p>A leány szemeibe könny szökött, oly hatalommal ragadta meg a táj -szépsége. Midőn a szerelmes vágyódva pillant kedvese lakjához, -kihez siet, a Duna úgy pilloga fel néhány helyt a hegyek nyílásai -közűl, míg elvégre nyúgalmas dicsőségében futa tovább. A tiszta -habokból ragyogtak a hegyek, zöldlombú erdeikkel, s Visegrád, -kevélykedve bástyáiban, mint egy tűkörből. Ezzel áltellenben -pillong ide Nógrád, elmohosúlt falaival, vértársa a fent -Visegrádnak, elszánva, hogy ezzel együtt áll, hogy ezzel együtt -vesz. <span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<p>A tovább siető folyam felé fordítván tekintetét, így szóla a -szarándok: Én is ama téren állottam oda által, midőn a két herczeg -megmérkezett Salamonnal. De azóta itt nagy változások történtek. -Hol ama tulsó hegysor megszakad, akkoron csak erdő állott, s most -ott várost lát szemem. Miként van az?</p> -<p>– S nem tudnád? – kérdé Oktár. Azt nektek én fogom -megmagyarázni; addig vegyétek, a mit szívességgel rakatok fel -előtökbe. – Cselédek jöttek, mentek, s megteríték asztalát a vár -egyik fokán. S míg a két vendég ebédle, ezt beszélé az ifjú -vitéz:</p> -<p>– Midőn a két herczeg és a király itt fekvének a magok -táborokkal, Gyéza és László egy nap végigjárák az erdőt, talán hogy -megismerkedjenek a hely fekvésével. Akkor egy remetére akadtak, -kinek Vácz vala neve. S ez így szólott az idősb herczeghez: Üdv -tenéked, Gyéza! Két angyalt látok lebegni fölötted; egyike koronát -tart, a másika pálmaágat. Győzni fogsz, s királynak ismértetel.</p> -<p>Gyéza mondá: Én koronát nem vágyok; de <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> ha -kedvezni fog az ég az igaz ügynek, úgy itt egyház álljon és -püspökilak. – S amint megnyerék a győzedelmet, az erdőbe méne -megint az övéivel, s kereste a helyt, hol a remetével -összetalálkozott, de harmadnapig is mindig haszontalan. S ím az -egyik estve csillámló türökkel szalada végig a táboron egy szarvas. -Gyéza utána iramodék, utána hívei is. A szarvas halkkal baktata -szinte a fenyérig. Egy pogány vallású kún vitéz rálöve, de a -szarvas eltűnt. Gyéza fogadást tőn, hogy ott fog állani az egyház, -ahol a szarvas eltűnt, a püspökilakkal együtt, s a várost a neki -győzelmet ígérő remetéről Vácznak nevezé. Ez az, melyet itt látsz. -A kún vitéz, ki a szarvasra rálöve, én vagyok. A váczi püspök -téríte meg; Gyéza lőn keresztatyám, s engem teve e vár őrjévé.</p> -<p>S a szarándok most: Ahogy te vagy Gyézához kötelezve, úgy vagyok -én Lászlóhoz. Hallhatád, hogy midőn a herczegek még egyességben -éltek a királylyal, a kúnok pusztítva jöttek ez országba. Én is -őközöttök valék. Sokat rablánk, s én egy leányt is, a váradi püspök -gyermekét; oly <span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> szépet, hogy messze földön nem volt mása, -s oly jót, a milyen szép vala.</p> -<p>Az asszony elfordítá fejét, s a szarándok folytatá a beszédet: -Nem dícsérlek többé; vendéglőnk lát, s valónak leli szavamat. -Szerettem őtet, mint még ma, határ nélkül. Visszatérvén hazánk -felé, a Meszes hegyei közt a királyra s a két herczegre ötlöttünk. -Akkor kezdődék véres ütközetök. Salamon vakmerő bátorsággal méne -egyenesen a bérczeknek, hol mi feküdtünk. Az okosabb Gyéza -megkerűlé táborunkat, László pedig dühödten küzdött, mint egy -oroszlán. Mi kúnok meg valánk verve. Én lovamra kapám fel -hölgyemet, s szaladtam. De László ráismere a lyányra, s ámbár nehéz -sebet kapott, utánam szárnyala. Csak egy nyillövetnyi tér vala -köztem és közötte, de nem ére utól. Ezt kiáltá reánk: Leány, -emlékezzél atyádra!</p> -<p>– Ah! – így ugrata társa szavai közé itt a hölgy – úgy hittem, -hogy tiszteletes atyám előttem áll fehér hajaival. Szeretve -terjesztém ki felé karjaimat.</p> -<p>– Hölgyem lesíklott a lóról – folytatá megszakasztott -<span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> szavait a szarándok, s én utána. László -utólért, s keresztül akara verni láncsájával; de a leány előmbe -vetette magát: Engem ölj meg, mert szeretem őtet, s nem akarok élni -nélküle. László lesüllyeszté láncsáját. Én a lyányt a táborba -kísértem. Atyja buzdításai, a herczeg példája, a jobb erkölcs, mit -itten láték, s a leány szerelme, egyesűlt erővel hatának rám, s nem -sokára azután felvevém a keresztséget. Azólta boldog elvonúlásban -élünk, s nem tudjuk, kivülünk mi történik. Csak néha hat valamely -hír hozzánk, mint az, a mely bennünket most ez útra indított. – -Isten veled, vitéz férfiú; a szerint vendéglél meg bennünket, mint -magyarhoz illik. Köszönjük a jóltartást. De ereszsz; lángol szívem -királyi fényében látni meg a derék Lászlót.</p> -<p>– Egy darabig elkísérlek – mondá a várnagy.</p> -<p>A szép szarándokhölgy még egy pillantást vete a gyönyörű tájra, -s a kettővel lépdele le a hegyen.</p> -<p>A hegy lábainál ének hatá meg fülöket. A hölgy megálla, s -tisztán értheté a dalt. <span class="pagenum"><a name="Page_32" id= -"Page_32">-32-</a></span></p> -<div class="poem"> -<h4>A FOGOLY KIRÁLY.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Lánczokban ült a jó -király<br /></span> <span class="i4">A fellegvár -lyukában,<br /></span> <span class="i0">Sok mérges könnyet -hullata<br /></span> <span class="i4">Emésztő -bánatában.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Hijába tartja -füleit<br /></span> <span class="i4">A tömlöcz -ablakához,<br /></span> <span class="i0">Nem hall semmi -közelgetőt,<br /></span> <span class="i4">Ki néki várt segélyt -hoz.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Kobzát, a búst, -előveszi,<br /></span> <span class="i4">S így énekel -zokogva:<br /></span> <span class="i0">Dall, hass el én hű -hölgyemhez,<br /></span> <span class="i4">Bár szél s hab tilt -zajogva.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">És mondd: Én fogva űlök -itt,<br /></span> <span class="i4">Bús tömlöczöm -mélyében;<br /></span> <span class="i0">De még itt is csak ő, csak -ő<br /></span> <span class="i4">Van szüntelen -elmémben.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Csudálkozom, hogy -híveim<br /></span> <span class="i4">Nem kelnek fel -mellettem;<br /></span> <span class="i0">De ő, de ő el nem -felejt,<br /></span> <span class="i4">S mindent megtesz -érettem.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ismérem én -szerelmedet,<br /></span> <span class="i4">S ez nem hágy -elcsüggedni;<br /></span> <span class="i0">Felkelsz, lehullnak -lánczaim,<br /></span> <span class="i4">Sebem be fog -hegedni.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Így éneklett a rab -király<br /></span> <span class="i4">A fellegvár -ürében,<br /></span> <span class="i0">S a bú helyett, s a gond -helyett<br /></span> <span class="i4">Vígság derűlt -lelkében.<br /></span></div> -</div> -<hr class="tb" /> -<p>– Mi szerencsétlen búsong itt? – kérdé a hölgy.</p> -<p>Oktár felele: Salamon, kit nekem kell őrzenem.</p> -<p>– S miért van e nyomorúságban?</p> -<p>– Nagyon el kell rekesztve lenned a világtól, hogy ezt sem -tudod. A mogyoródi harcz után Salamon Sopronyba voná magát. Onnan -külde követeket Gyézához, s erre tette által királyi igazait; s -midőn ez meghala, Lászlóra. De nyugtalan elméje megbáná a mit -cselekvék, s arra törekedett, hogy megfoghassa Lászlót, s ismét ő -uralkodhassék. Vadászatra hívá meg a királyt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> hogy -cselébe keríthesse, de a gonosz szándék elárúltatott. László -megjelene, de fegyveresekkel; azok összekapának, s Salamon -elfogatott, s itt ül.</p> -<p>Oktár alig végzette el beszédét, midőn egy csapat lovasság, -csínosan felkészűlve, szembe jött velek. Oktár rá nem ismere a -nádorra. Miként hagyhatná el ő mostan Budát? ezt mondá magában. A -nádor már a három menőnél vala, s ezt mondá Oktárnak: Vissza -velünk, Oktár; Salamon szabadon eresztetik.</p> -<p>A két szarándok szó nélkül vála el tőlök. – A kikre a vár őrzése -bízva volt, meglátván közelíteni a nádor csoportját, elébe jövének -megtudni, mit jelent e tünemény. Erre egyike a nádor követőinek így -felele: Budától eddig én a dolgot énekbe szedém, s elmondom, ha -hallani akarjátok. – A lovak a fákhoz köttetének; mindnyájan -körűlfogák a dalnokot; az pedig felült egy szirtbálványra, s ezt -éneklé: <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<div class="poem"> -<h4>A KISZABADÚLÁS.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Zúgnak a harangok, s a király -megy;<br /></span> <span class="i0">Együtt mégyen vele a -cardinális,<br /></span> <span class="i0">És utánok a sok nép, -tolongva.<br /></span> <span class="i0">A jó István tetemit -akarják<br /></span> <span class="i0">Kiemelni sírjából, ki -széllyel<br /></span> <span class="i0">Űzé a pogányság -babonáját,<br /></span> <span class="i0">S a helyett a hon három -hegyére<br /></span> <span class="i0">Kiszögzé nekünk a szent -keresztet.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">István a szent, márványsírban -fekszik,<br /></span> <span class="i0">S a király jön, s véle a -cardinális,<br /></span> <span class="i0">Úgy elsők hűségben, -tisztaságban,<br /></span> <span class="i0">Mint méltóságokban, -mindenek közt.<br /></span> <span class="i0">Megfogják a sírfedőt -erővel,<br /></span> <span class="i0">Ah, de az nem enged -erejöknek.<br /></span> <span class="i0">A király keblébe rettegés -száll,<br /></span> <span class="i0">A Legátus sápad, felzajg a -nép,<br /></span> <span class="i0">Suttogások esnek -mindenszerte.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Álljon tíz erős legény elő! -int<br /></span> <span class="i0">A király most; s ím a tíz vitéz -már<br /></span> <span class="i0">A fedő kövét markába -fogja.<br /></span> <span class="i0">Mind hijába! -széllyeldőledeznek;<br /></span> <span class="i0">Kótisok törik, -vésőjök pattog,<br /></span> <span class="i0">S felsikolt a nép -nagy félelemben.<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">S most a cardinális, -felderűlve<br /></span> <span class="i0">Hosszas hallgatása gondjai -közzűl:<br /></span> <span class="i0">„Nincs erő a karban, mely -felűlről<br /></span> <span class="i0">Nem kap gyámolt és segélyt,“ -ezt mondja;<br /></span> <span class="i0">„Szenthez ártatlannak -kell csak nyúlni.<br /></span> <span class="i0">Szóljatok, kit -ismertek tisztának,<br /></span> <span class="i0">S állítsátok -tüstént itt előmbe.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Mint midőn sötét felhői -közzűl<br /></span> <span class="i0">Áttör a nap éltető -sugára,<br /></span> <span class="i0">S nyugtot ígér a nagy vész -helyébe;<br /></span> <span class="i0">Úgy derűlt föl réműltéből a -nép,<br /></span> <span class="i0">S Hedviget sikoltja minden ajk -most.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Jő a szűz, fejét -körűllebegve<br /></span> <span class="i0">Szög hajától, mint a -Szenteken fut<br /></span> <span class="i0">Széllyel a szent fény, -nyugalmas tűzben.<br /></span> <span class="i0">Kék szemében a -menny tiszta fényét<br /></span> <span class="i0">Látnád bájjal -visszasúgározni,<br /></span> <span class="i0">S termetében karcsú, -mint a líljom.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Látja jődögélni szent -szemér’mmel<br /></span> <span class="i0">Őt a cardinál, s nevén -kiáltja,<br /></span> <span class="i0">Tisztelettel tér előtte -félre<br /></span> <span class="i0">A toldúlt csoport, s nem érti, -mit kell<br /></span> <span class="i0">Félelem s remény közt itten -várni.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">S a szép Hedvig már a sír -előtt áll,<br /></span> <span class="i0">S égi súgár fogja el a -sírt, a lyányt;<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> <span class="i0">És a -templom öblét hullámozva<br /></span> <span class="i0">Illat tölti -bé, mint a rózsáké.<br /></span> <span class="i0">Kedves éltet él a -szűz, Istennek,<br /></span> <span class="i0">De megnyitni a sírt, -az múlja erőjét.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Ekkor a király: „Oh Isten, -mely bűn<br /></span> <span class="i0">Fekszik rajtunk, hogy -kizársz kegyedből!<br /></span> <span class="i0">Hagyj titokba -látnunk, és taníts meg,<br /></span> <span class="i0">Mint mossuk -le rólunk a nagy vétket.“ –<br /></span> <span class="i0">Ezt -mondván, kimégyen rendelése,<br /></span> <span class="i0">Három -nap’ hogy minden bőjtöt tartson,<br /></span> <span class="i0">S -mint vizet s kenyért, ne illessen mást.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">Elmúlt a három nap; toldúl a -nép<br /></span> <span class="i0">Minden a királylyal a -templomba;<br /></span> <span class="i0">S Charitász apáczát a -nagyoltár<br /></span> <span class="i0">Zsámolyán találjak -térdepelve.<br /></span> <span class="i0">Három nappalt s három -éjet töltött<br /></span> <span class="i0">A szent szűz a -templomban könyörgve,<br /></span> <span class="i0">S arcza -fénylett, mint a Seraphimé,<br /></span> <span class="i0">A midőn -urától földre száll le.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">S így szól a királyhoz: A -szent helyre<br /></span> <span class="i0">Te hijába lépsz, s a -nagy megholtat<br /></span> <span class="i0">Nem fogod sírjából -kiemelni;<br /></span> <span class="i0">Mert nem egyez tetted és -beszéded.<br /></span> <span class="i0">Ezt mondod naponként: -„Vétkeinket<br /></span> <span class="i0">Úgy bocsásd meg nékünk, -mint mi azoknak,<br /></span> <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> <span class="i0">A kik -ellenünk rosszat tevének!“<br /></span> <span class="i0">S fogva -tartod Salamont; s a Szentnek<br /></span> <span class= -"i0">Csontjait hihetd-e illethetni?<br /></span> <span class= -"i0">Menj, s ereszd őt; s akkor lépj ez helyre!<br /></span> -<span class="i0">Ezt jelenté nékem három éjjel<br /></span> -<span class="i0">Álma közt az Úr, hogy néked mondjam.“ -–<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">„Oh nagy Isten! monda László -mostan,<br /></span> <span class="i0">Mely megfoghatatlan -végezésed!<br /></span> <span class="i0">Vétkemet bocsásd meg, mint -én néki!“ –<br /></span> <span class="i0">És most, a nádor felé -fordúlván:<br /></span> <span class="i0">„Menj, én hivem, siess -Visegrádra,<br /></span> <span class="i0">Szedd le lánczait, s -ereszszed őtet;<br /></span> <span class="i0">Amit egyszer bíra, -bírja most is.“<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i2">És amint kiment szájából a -szó,<br /></span> <span class="i0">Önmagában nyílt meg a fedél, -és<br /></span> <span class="i0">Víg sikoltás tölt el a -templomban.<br /></span></div> -</div> -<hr class="tb" /> -<h3>V.</h3> -<p>A kúnoknak egyik csoportja amott vonúlt el a téren; egy másik -utána, míg egy harmadik a távolban még csak tündökleni látszék, -Cselgőnek sergei, a kúnok fejedelmének. Ez egy halom alján -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span> méne vala, s egy lovagot láta meg az -ormokon. Sokáig néze föl a lovagra, s így kiáltott: Lássátok a -csudát! az Salamon, a magyarok királya! – Nem csalatkozék meg. -Felnyargala a királyhoz, ez pedig le hozzá.</p> -<p>– Mint esik az, hogy te hozzám jösz, s így magad? kérdé -Cselgő.</p> -<p>– Meg vagyok győzve, s futnom kell, mondá Salamon. László, a -rokonom, ül székemen.</p> -<p>– Ismerem, felele amaz; midőn együtt valék veled Belgrádnál, sok -hőstetteit szemléltem neki. S mit forralsz? Megmaradsz-e -nálunk?</p> -<p>Salamon mondá: Téged kereslek; segélj rajtam! szerezd vissza -országomat. Neked egy lyányod vala Belgrádnál; akkor még csak -gyermek; él-e?</p> -<p>– Él, s ő minden örömöm; igazi leány; majd itt terem. Ezt mondá -Cselgő.</p> -<p>– Ha visszanyered országomat, tiéd Erdély, lyányod pedig nőm -lesz, s királynéja népemnek.</p> -<p>– Visszanyerem neked, mondá Cselgő; itt jobbom rá; de ma az -alkalmatlan görögöket kell levernem; már-már nyakamon vannak. -Rabolva’ <span class="pagenum"><a name="Page_40" id= -"Page_40">-40-</a></span> pusztítva a görög földre csapánk, s -Maurokatakáló hirtelen összegyüjtötte népét, s űz bennünket. Meg -kell vernem őtet, s ha dolgomat végzem vele, akkor megyek, s érted -küzdünk meg a magyarokkal. – Amott jő leányom, mondá Cselgő.</p> -<p>Salamon megfordúlt.</p> -<p>Mint egy nyil, a szerint lövele elő a leány. A ki egy pillantás -előtt még messze látszott lenni, most mellettek állítá meg -tajtéktól elfutott paripáját. Haja fonadékit felbontá a nyargalás, -s az nyakát és vállait, szinte sarkáiglan, úgy futá el, mint egy -sötétszínű lepel. Valamint a homályos éjben egy csillag, úgy -ragyogott fejér karja a sötét haj csomójában, orczái lángolának, -szeme lőtte szikráit, s szava hangzott, mint az ezüstsípé. – Atyám, -rajta! a görög előcsapat immár küzd a miéinkkel!</p> -<p>– Verve lesznek, mondá Cselgő nyúgalomban. De ímhol egy idegen, -Piroska! Ez Salamon, a magyarok királya. Téged kér feleségűl, ha -visszaszerzem országát. Megvervén itt a görögöket, egyenesen a -magyar földre megyünk. <span class="pagenum"><a name="Page_41" id= -"Page_41">-41-</a></span></p> -<p>Míg Cselgő ezeket mondá, Piroska a sápadott képű, búsongó, de -deli Salamont szembe fogá. Még lángolának szemei, midőn atyja -elhallgatott. De az ő szemeiben nem csak hadi tűz csilloga. Jer, -úgymond Salamonnak; ha sebet kapsz, én foglak gyógyítani; s -szeretni foglak, mert te vitéz ember vagy; s siratni, ha -elesel.</p> -<p>E pillantatban egy kún nyargala hozzájok, s ezt kiáltá -Cselgőnek: Hamar, uram! a görögök nagy sereggel tolakodnak -felénk.</p> -<p>Piroskának csákánya felsuhinta a levegőbe. Még egyszer Salamonra -pillantott, s ment. Mindenek utána omlának.</p> -<p>Az éjjel, mely a verekedést követé, a hegy erdős elrejtett -vápájában kisded lánggal ége egy tűz. Néhány harczoló, csaknem mind -megsebhedve, körűlfogá azt. Lassú hangon szólának egymáshoz, s -rettegve tekingetének mindenfelé, mint a kik félnek hogy -elfogathatnának. Egyike élet nélkül látszott lenni, s merevedve -néze a lángba. Az Salamon volt.</p> -<p>– Ne hagyd úgy magad, mondá neki Cselgő; meg vagyunk verve; de -szerencsénk megfordúlhat; <span class="pagenum"><a name="Page_42" -id="Page_42">-42-</a></span> összeszedem népeimet, s megyünk -éretted küzdeni.</p> -<p>Salamon nem felelt. Most Piroska jöve elő, mellé űle le, s -szelídebben mint szokott, ezt mondá: Bátorítsad fel lelkedet, s ne -búsongj, nekem gondom lesz sebedre. Az én karom is vérzik, de -lelkem le nincs verve. Te bátor valál csatádban: légy bajodban is -erős.</p> -<p>Salamon ellágyúlva pillantott szemei közzé. – Erős leszek, -mondá, s felkölt, s magához vette kardját.</p> -<p>– Hova? kérdé Piroska; én veled megyek.</p> -<p>– Eressz! felele az; nyugalmat szerzek magamnak.</p> -<p>A leány elfordúla tőle, s neki úgy látszott, mintha tőle az -egész világ, mindazzal a mi szépet bír, fordúlt volna el. Salamon -eltűnt az erdők éjjelében.</p> -<p>Piroska minden rezzenésre felfülelt. Mindég várá hogy Salamon -vissza fog térni; de hijába. Virradni kezde, felhasadt a hajnal, a -nap feljött, s Salamon még sem tért vissza.</p> -<p>– Elfogták a görögök, mondá Cselgő; tovább <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> kell -mennünk; velünk is az történhetik.“ – Lóra ült minden. Piroska még -egyszer visszanézett a sűrűbe, s két köny remege szép -szemeiben.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>VI.</h3> -<p>– Egész napja hogy együtt járunk. Elmondám, mely dicsőségben -uralkodik a mi Lászlónk; hogy őtet az egész ország mint szereti, s -ott vagyunk hova te is vágyál, én is vágyék – Székes-Fehérvárnak -kapuja előtt; mondd el tehát, ki vagy te?</p> -<p>– Az én nevem elhangzott, felele a szarándok; meg vagyok halva -mindennek, ki valaha ismere. – Éltem háborgásai után a Szentföldre -bujdostam, s megnyugosztalva jövök vissza. Magányomból, melyben -azolta éltem, azon vágy ránta ki, hogy láthassam még egyszer a -hajdan ismert földet.</p> -<p>– S nem térsz be hozzám? kérdé a magyar.</p> -<p>– Köszönöm szívességedet, felele a szarándok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_44" id="Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Barátibb vendéglőt itt nem találsz, mondá amaz. Aztán most itt -minden ház tele van idegenekkel; most tartatik a halotti mise, mint -minden évben, a megholt Salamonért.</p> -<p>– Azért-e, a ki király vala? kérdé a szarándok.</p> -<p>– Igen, felele a magyar. László királyunk sokat sírt, midőn -halála hírét meghallotta. Nyúgodjanak békével hamvai! Velem sok jót -teve; ez a ház és a mit bírok, az mind az ő adománya.</p> -<p>A szarándok több figyelemmel néze a magyar szemébe, s ezt kérdé: -Mikor és miért volt erántad e kegyelemmel?</p> -<p>– Belgrádnál, mondá a magyar. Nőm, akkor még leány, fogva volt a -városban. Én egyetértettem vele, ő meggyújtá a várost, s Belgrád a -királyé lett. Ellenben valamim most van, azt neki köszönhetem. Hála -érzésivel emlegetjük mindég, s talán csak mi ketten az egész -országban; mert ő azolta sok inséget vona hazánkra. De az én -hazámban emlékezete ki nem hal, s nekem minden maradékom Salamon -nevet fog viselni.</p> -<p>– Élj szerencsésen, mondá neki a szarándok nagy megilletődéssel. -<span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span></p> -<p>– De engedd hát, hogy a királyi udvarig kísérhesselek, minthogy -oda készűlsz! mond a magyar.</p> -<p>A szarándok egy oszlop lábánál űle le, s ezt mondá: Én az éjt -itt töltöm.</p> -<p>– Amint tetszik, mondá amaz; téged nem könnyű elvonni -akaratodtól; te azt sem fogadnád el, ha a király a maga -csarnokjában akarna szállást adni neked. Oh ha akkor voltál volna -itt, midőn Henrik császár itt múlatott, s Salamon a császár húgával -űlte menyegzőjét, s barátságot kötött véreivel; az volt ám a szép -idő!</p> -<p>– Szűnj meg, mondá a szarándok, s hagyj magamban.</p> -<p>– Rendes ember vagy! mondá a magyar. Jó éjszakát tehát!</p> -<p>A szarándok befogá könnyező szemeit.</p> -<p>Másnap véget érvén a halotti mise, László király végig méne a -koldusok és szarándokok sorain, mit tenni mindenkor szokott vala, -kik őt az egyház tornáczában várák. Midőn annak nyújtá az -aranypénzt, ki a palota oszlopánál hált, ez megfogá a király kezét, -megszorította azt, s felkiáltott: <span class="pagenum"><a name= -"Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> Légy szerencsés, László -király! s eltűnt a tömött sokaságban. Megilletve állt a király -egy-két perczig, s így szóla: Úgy légyen nekem Isten irgalmas, ez -az én rokonom Salamon vala. Menjen kiki, hozza vissza, s barátok -leszünk.</p> -<p>Mindenfelé omlottak emberei, de mindenike azon jelentéssel tére -vissza, hogy sohol nem találtatott.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>VII.</h3> -<div class="poem"> -<h4><em class="gesperrt">PÓLA</em>.</h4> -<div class="stanza"><span class="i0">Kősziklás tájain -Istriaországnak<br /></span> <span class="i0">Fekszik egy szép -város, híjják azt Pólának.<br /></span> <span class="i0">Keselyük -fészkelnek szirtjein ormának,<br /></span> <span class="i0">A -tengerben játszik képe havasának.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ide lép egy kegyes szarándok -bújában,<br /></span> <span class="i0">S lakást fog a szirtnek -tágas barlangjában.<br /></span> <span class="i0">Kápolna lesz a -hely, s egyik oldalában<br /></span> <span class="i0">Már csillog a -kereszt szent ragyogványában.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Fakéreg és gyökér itt minden -élelme,<br /></span> <span class="i0">Messzünnen hord vizet egy kis -faedénybe’;<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_47" -id="Page_47">-47-</a></span> <span class="i0">De minden szükséget -könnyen tűr szent hite.<br /></span> <span class="i0">Az Úr kísért, -ugymond; légyen szent ő neve!<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Éjjel imádkozik, s kilép az -üregből.<br /></span> <span class="i0">Szikráznak csillagok égről -és tengerből.<br /></span> <span class="i0">Mily szép sors az -enyém, mond megilletésből;<br /></span> <span class="i0">Csend -lakik keblemben, s körülfog kivülről.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Böjt s könyörgés alatt múlnak -esztendei,<br /></span> <span class="i0">S itt lakván, még embert -nem láttak szemei.<br /></span> <span class="i0">Végre azt mutatják -gyengűlő ereji,<br /></span> <span class="i0">Hogy már közelítnek a -halál perczei.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Így kiált az Úrhoz: Légyen -akaratod!<br /></span> <span class="i0">De te, ki a szegény -szenvedőt meghallod,<br /></span> <span class="i0">Engedd, hogy -vehesse azon szent malasztod’,<br /></span> <span class="i0">Melyet -borban ada s kenyérben jóságod.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Az Úr meghallgatá a buzgó -kérését,<br /></span> <span class="i0">S egy pap, ki vadászatban -találta kedvét,<br /></span> <span class="i0">A hegyek közt arra -intézte lépését.<br /></span> <span class="i0">Hol a szarándoknak -hallhatá nyögését.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">S ő s a pap rá ismér Isten -végzésére,<br /></span> <span class="i0">S végig nézvén élte hosszú -ösvényére,<br /></span> <span class="i0">Begyónja vétkeit lelke -örömére,<br /></span> <span class="i0">Bocsánatot kér s nyer, -üdvezűlésére.<br /></span> <span class="pagenum"><a name="Page_48" -id="Page_48">-48-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A pap kenyeret s bort hozott -volt magával,<br /></span> <span class="i0">Hogy erőt vehessen -lankadozásával.<br /></span> <span class="i0">Vérré változtatja a -bort szent szavával,<br /></span> <span class="i0">A kenyeret -testté, s beadja ujjával.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">A szarándok amint ezeket -bévette,<br /></span> <span class="i0">Magát most egészen -könnyebbnek érzette,<br /></span> <span class="i0">Égi fény terjedt -el körűle s felette;<br /></span> <span class="i0">Életét szelíden -s mosolygva végzette.<br /></span></div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<h2>A HÁROM KIRÁLYLEÁNY.</h2> -<p>Volt egyszer egy király. Annak három lyányai voltak. Az egyiknek -haja arany vala, a másiknak ezüst, a harmadiknak vas. Az aranyhajút -Capellidórának hítták, az ezüsthajút Bianchéttának, a vashajút -Nérabellának. S amilyen volt hajok és nevök, olyan volt szépségök -is: Capellidóra mint a hajnal; Bianchétta mint a csillagok; -Nérabella úgy tündöklött mint sötétben a karbunkulus. S amilyen -hajok, nevök, szépségök, olyan volt erkölcsök is: Capellidóra -nyájas és víg kedvű, mint a teljes virágzatában álló rét; -Bianchétta tiszta és szelíd, mint egy kristálypatak; Nérabella úgy -szítta magához valaki látta, mint a mágnes a vasat. Magát a királyt -Paffusnak hítták.</p> -<p>Valamikor a rózsák elkezdének virúlni, Paffus <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span> király -magát elvoná hajlékába, s ki nem jöve nyolcz napiglan. Senkinek nem -vala szabad közelíteni hozzá. Sokat síránkozott.</p> -<p>Egyszer megtörténék, hogy amint a három királyleány a királyi -kertben sétálgata, s ott fakadni látá az első rózsát, atyjokhoz -menének, s így szólították meg: Felséges király, kedves atyánk, -kegyes urunk! szomorúan látjuk közelíteni az időt, melyben Felséged -magát tőlünk ismét félre fogja húzni, s mély bánatjába elsülyed. De -tehát teljesítsed kérésünket s beszéld elő tisztelő gyermekidnek, -honnan ered e fájdalom. Mert ha nincs is hatalmunkban segéleni -rajtad, osztozni akarunk benne, s együtt viselni, mint hű -gyermekidhez illik.</p> -<p>S az öreg király egész lelkében megindúlt. Megölelte gyermekeit, -és sírt örömében, s oly igen erősen, amint csak hatalmas királyhoz -illik. S immost így szóla hozzájok:</p> -<p>Királyi herczegnék, kedves gyermekeim! Emlékeztek, miképen -elterjedett a hír, hogy a ti kis öcséteket, Lindóró herczeget, egy -barátja, az isméretes varázs Zoraduró, Egyiptusba vitte légyen -<span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span> el, hogy ott a pyramisokban oktattassa; -és az megholt légyen a sok gyéknyelvtől, melylyel a gyermeket azért -éltették, hogy élesedjék emléke, s a mit neki tanítanak, könnyebben -megfoghassa, hívebben megtarthassa. Én és ti és egész udvarom, a -hírre gyászba öltözénk; s a hír nem való. Öcsétek él, de jaj, nem -tudom, hol; nem tudom, hogy. Mérges ellenem, az a gonosz Fanferína, -elragadá fiamat, a kedvest; nem feledhetvén, hogy őtet nőűl venni -nem akartam. A dolog ekképen történt: Öcsétek Lindóró királyi -herczeg egy estve, kísérve dajkájától, kertembe méne le, kisétálni, -kimúlatni magát. Elérvén a nagy tó mellé, mely a hegy lábait mossa, -meglátott egy liliomlevelet, amint az a víz tükrén lebege, s a -leggyönyörűségesebb nótát muzsikálta. A gyermeknek iszonyú kedve -jött, felülni a liliomlevélre. A dajka kérte, rimánykodott, ne -cselekedné, s végre még erővel is akará tartóztatni; de egyszerre -valamely varázslat fogta el szemét: száz meg száz kis Lindóró -szökdelt, ugrált, tánczolgatott előtte és körűlötte; s a hűséges -asszony nem tudhatá, melyik Lindóró ezek közt az <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> övé. A -liliomlevél muzsikája mindég zengett, s mindég mindég bájosabban, s -Lindóró belé ugrék a liliomlevélbe, mely most ment a dajka szeme -elől mint a szél. A dajka sírva, sikoltva, utána akara ugrani; de -azok a több Lindórókák egyszerre csalánná változának, s addig -verdesék a dajkát, míg az én hét ölyvem, kiknek azt tevém -kötelességekké, hogy kertemre vígyázzanak, előszállának védelmére. -Most ezek űzőbe vevék a liliomlevelet, de egy pacsirta jöve elikbe; -s amint az hallatni kezdé szavát, hullának ölyveim tollai is, úgy -hogy alig érhetének vissza kertembe, s megkopaszodván, még most sem -repűlhetnek. A dajkát elnyelé a föld; csak feje marada ki, s -bolylyá leve, melyen hajai hangyákká válva mozgának. A járó -csalánok pedig mind gyökereket kaptak; mostanig sem tudtam őket -egészen kiirtatni. Gyökereik kemények mint a márvány, s élesek mint -a kard. Udvari főkertészem, Hörcsök, kit ti annyira kedveltek, a -maga legényeivel, a vakondakokkal, minden fogaikat kitördelék -bennek. Udvari fő-foggyógyítóm kiszedé a csorbúltakat, s -gyémántokból raka újakat a kitördeltek <span class= -"pagenum"><a name="Page_53" id="Page_53">-53-</a></span> helyébe. -Azoknak sem vala semmi sikerök.</p> -<p>Megtudván veszteségemet, körmömet bal kezem ujjain tüstént -megvakarám, mert Zoradúró barátom közt és közöttem az a jel, mely -által tudtára szoktam adni, hogy bajban vagyok. A lelkem-szerette -épen hánytatót akara beadni a Hekla-hegyének; de megértvén, hogy -engem baj ére, odahagyá pátiensét, s jött egy kimondhatatlan -szépségű és sebességű szarvasbogaran, mely, mint tudjátok, -istálómban áll, minthogy a szertelen nyargalásban egyik szárnya -inat rántott s a gyönyörű teremtés megrokkana. Elmondám neki -bajomat, s ő azonnal forgatni kezdé könyveit, s a csillagokba -tekingete, megtudni, hol a gyermekem; de minden igyekezete -haszontalan volt, mind e mai napig. Ment szinte a Níl-vize -cataractáiig, hol lakást egy öreg varázs tart, félrevonakodva -minden halandóktól. Azt a nagy Merlín megajándékozá a maga száz évi -kalendáriomával, melyben mind azon varázslatok, mik királyfiakon -száz esztendők lefolyása alatt történni fognak, előre ki vannak -számlálva; de Lindóró felől abban sem <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> talála -semmi hírt. A varázs csak azt tudá könyveiből kitanúlni, hogy fiam -él; de hogy hol él, és hogy miként szabadíttathatik ki, azt a könyv -nem mondotta. Merlín ugyan saját kezével vete egy-két sort a könyv -keskeny szélére, de azt nem lehet elolvasni, mert ő felette rosz -író volt, mint még ma is sok túdós ember, s takarékosságból rosz -gulacsot veve tintának, mely annyira elfakúlt, hogy nincs szem a -világon, mely betűit kiismérhesse. A két varázs azonban, sok -fáradsága után annyit csakugyan kisyllabizála, hogy országomnak nem -varázserő, hanem lemondás adhatja meg boldoglétét. De az ország -java s a Lindóró kiszabadúlása mint lehet összefüggésben egymással? -Így lévén a dolog, meglátását többé nem remélhetem. Innen erednek -aggodalmaim, felséges királyi-herczegkisasszonyok, nékem kedves -leányaim; és minthogy én őtet, az én szerelmetes fiacskámat, a -kedves Lindóró királyiherczegcsét, akkor vesztém el, midőn a rózsák -nyílásra fakadoznak, fakadoznak az én sebeim is új meg új erőben, -mihelyt ezeknek leveleiket nyílongani szemlélem. S mostan Isten -véletek! <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> Ne háborítsátok meg magányom -búslakodásait.</p> -<p>Ezt mondván, beméne az ő hajlékába, mely mivelhogy szemei a sok -sírásban felette meggyengűltenek, eygetlen-egy darab smaragdból -vala kivésve; szemeinek enyhítésekűl levoná ablakinak kárpitjait, -és síra keservesen.</p> -<p>Ő királyi fenségek a herczegkisasszonyok mélyen megilletődve -tekintének egymásra, s kiki szobájába méne, s elzárkozék és -siránkozék nyolcz napig, mint atyjok, a király.</p> -<p>Május első napján, az nap, melyen a király búslakodásinak vége -szokott vala lenni, a három királyi-herczegasszony megálla az ajtó -mellett, s mindenike egy-egy ajándékkal. Capellidóra arany sisakot -hoza, Bianchétta ezüst paizst, Nérabella vas pallost. S amint a -király az ajtón kilépe, ezek így szólának hozzá: Felséges király, -urunk és atyánk megígérénk neked, hogy segélyedre fogunk lenni, ha -hatalmunkban álland, és íme teljesítjük ígéretünket. A mit itten -ajándékba hozunk, az a te kedves fiadat, a mi testvérünket, -visszaszerzi neked. <span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span></p> -<p>Azonban míg ő felsége Paffus király álmélkodó gyönyörűséggel -szemlélgeté lyányainak ajándékait, a három királyi-herczegné ígyen -folytatá a beszédet:</p> -<p>– Felséges urunk és atyánk, a jóltevő tündér Liliafiámma nekünk -komaajándékúl a mi hajainkat adá, oly feltétellel, hogy ha el nem -nyíretjük, ötszáz esztendő alatt minden tizennyolcz esztendőben -megint újjászületünk és szépek maradunk: ellenben valamikor -elnyíretjük, mindannyiszor életünkből elvesztünk ugyan száz -esztendőt, de a miért elnyíreténk, meglesz. Emlékezel, hogy -gyermekkorunkban e tündéradománynyal már két ízben segélénk -magunkon; tudnillik egy sétálásunk alatt erősen megéhezénk, s -mindhárman elszelénk hajainkból egy fürtöt, hogy egy fánkot kapjunk -érte, s másikat egy fazék fris tejért. Ezt látván a jó tündér, -megfoszta bennünket azon hatalomtól, hogy hajainkat elvágathassuk, -míg tizennyolcz esztendősökké leszünk. Megértvén bánatod okát, -elzárkozánk kamaránkba, és minthogy tizennyolczadik évünket épen -most értük el, hajainkat elvágatánk, s abból neked <span class= -"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> e sisakot, -e paizst és e pallost csináltatánk, hogy öcsénket visszaszerezhesd. -Kérünk, hirdettess turnélyt, s e sisakot, e paizst, e pallost tedd -ki díjúl. A ki a sisakot fel tudja tenni, a ki e paizst elbírja, a -ki e pallost felrántani erős leend, az a te fiad, az a mi öcsénk -lesz.</p> -<p>Király ő felsége megölelé herczegasszony leányait, s mindeniknek -homlokát megcsókolá nagy tüzesen. S legottan előhívatá országának -minden művészeit, s egy üveghegyet fúvata velek, mely felérjen -szinte a herczegkisasszonyok erkélyökig. Felül azon volt letéve a -sisak, a paizs és a nagy szablya, s az egyik herczegasszony -mellette álla meg, kiosztani a díjt. Száz nemes úrfiak pedig, -ugyanannyi grifmadarakon, széllyel szágúldozának ugyanannyi -országokra, s bajra szólítának fel minden herczegeket és -lovanczokat, és mind, mind, valakiknek turnélyozni kedvök -érkezhetnék.</p> -<p>Sok ezer mértföldekre hemzsegének most a teménytelen sokaságú -emberek, minden országútakon, szerencséjöket próbálni a turnélyban, -mert kiki magát tekintette legvitézebbnek, s úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> hüvé, hogy -a király elveszett fiacskájának ő fog ismértetni. S történt, hogy -az egyik országúton három lovag összetalálkozék: egyik sárga -paripán, vont-aranyba öltözködve; másik fejér lovon, s ennek fejér -vala öltözete is; harmadik alatt fekete ló lépdelgetett, mint a -legsötétebb éj, s vas volt derékvasa, karvasa és czombvasa. -Elismerék egymást, hogy ők három szomszéd, egymással barátságban -álló király gyermekei, s összebeszélének, hogy együtt mennek -tovább, útjokon.</p> -<p>Látá a gonosz tündér Fanferína, hogy meg nem gátolhatja az ifjú -herczeg Lindóró felfödöztetését; de legalább a három királyi -lovanczot akará a turnélytól elvonni, mert tudta, mily szándékkal -jőnek, s ismerte barátságukat a Paffus házához. Estve vala, midőn a -három herczeg egy erdőbe ért. A gonosz Fanferína azonnal -felszállott, s amint kiterjeszté palástját, legottan elalvának a -csillagok, felhők tornyozódtak felhőkre, s a homályt homály -terhelte. Ki-kinyújtá nyelvét, s szüntelen szikrázának a fellegek; -pökött, s azonnal ömlött az eső, harsogva mint a Vág a Karpát -hegyeiről; három foga közzűl, melyeket szájában <span class= -"pagenum"><a name="Page_59" id="Page_59">-59-</a></span> még -meghagya az öregség, kitörte az egyiket, s ellökte a felhők közzé, -s jég omlott mindenszerte igen nagy darabokban, s kemény mint a -márvány. A három herczeg kísérői barlangokba rejtezének; de a -királyfiak kivonák kardjaikat, s oly ügyesen villogtaták -mindenfelé, hogy a jég közzűl őket és lovaikat egy szem sem érheté. -A mennyköveket pajzsokon fogdosák fel, s azok szétpattogának minden -kár nélkül. S oly könnyűk valának lovaik, hogy midőn útjok a -legmélyebb patakokon ment is keresztül, a vadzajgású csermely -feljebb nem ére bötykeiknél. A mennykövek csattogásai, a -hegypatakok harsogása, az ordító, visító széldüh, az aggtölgyek -recsegései közt három kívánatos zengés hallatá magát, s bátorítá, -hogy folytatnák menéseiket. S a kívánatos három szózat ugyanannyi -csillár szava volt, melyek most lovaik füle közzé szállának, hogy -világot tartsanak útjokra. A három királyfi bátran folytatta volna -útját e segély nélkül is, de most annál biztosabban menének, -keresztül a vastag sötéten, egy pislongó világ felé, mely a csalit -közzűl előbb ugyan igen szűken, tovább tisztábban, mindinkább meg -inkább <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> csillámlott feléjek. Az egy szénégető -kalibája volt. Az öreg elikbe jöve, üdvözlé őket, kérte, vennének -szállást szegény fedele alatt, s lovaikat eresze alá kötötte. A -királyfiak elfogadák szívességét, s bemenének a kalibába.</p> -<p>– Uraságtok nem veszik rosz néven, hogy egy kisség elfordúlok, -mondá nekik az öreg; én a lovakhoz látok; a vacsoráról babám fog -gondoskodni. Ha ficzkóm itthon volna, rá bíznám a lovakat: de az -ment, mihelyt háborgani kezde az ég; abban leli kedvét leginkább, -ha villog, csattog. Azt gondolná az ember, hogy érti a mennydörgés -beszédét s ismeri a villámok betűit.</p> -<p>Kimenvén a két öreg, hogy dolgaikhoz lássanak, a három királyfi -neki-erede a beszédnek.</p> -<p>– Én nem azért jelenek meg a turnélyban, hogy magamat a Paffus -király fiának ismértessem, mondá az Aranyherczeg; nekem kedvesebb -az én atyám mint széles e világnak minden egyéb atyja, s beérem -magam’ az ő országával; de szívem lángol a világszerte híres -Capellidóra királyi herczegkisasszonyért, bár azt még eddig soha -nem láttam. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>– Engem is hasonló czél vezet ide – mondá most az Ezüstherczeg; -s királyiszékemre az én jobbomon csak a szép Bianchétta léphet fel, -s nem semmi más királyi gyermek széles e világon.</p> -<p>– Én pedig Nérabella herczegkisasszonyért lángolok, mondá a -Vasherczeg; s kezet csapának örök barátságra, felfogadván, hogy -egymást minden igyekezeteikben híven fogják segéleni; és hogy ők, -megnyervén majd a három királyi-herczegkisasszonyok hajlandóságát, -azon szerint élnek majd, mint három egymást szerető sógorokhoz, -barátokhoz illik, örökkön örökké.</p> -<p>– Jó estvét, nemzetes királyfiak! én segédetökre leszek; monda -most valamely szózat. A királyfiak körül tekingeték magokat -mindenfelé, jobbra, balra, s íme, egy csudaalak ötlött szemekbe – -egy törpe valami, oly igen kicsiny, hogy homlokával alig érte fel -az asztal szélét; három lábú, melynek egyike emberláb vala, a két -másika szarvasláb. Hátából két szarvastürök nőtt vala, s csak egy -karja volt; másika helyett bagolyszárny nőtt ki vállából. -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span></p> -<p>– Ki vagy, te piczi teremtés? kérdé a Vasherczeg.</p> -<p>A törpécske megfogá fejét jobb kezével, s feltevé az asztalra. A -fejetlen törzsök fel s alá járdogált magának a házban, a fej pedig -felele a kérdésre.</p> -<p>– Én pensionált lélek vagyok – ugymond. Elébb komornok valék a -varázs Zoradúró mellett, s deli termetű, igen szép arczú. A gonosz -tündér Fanferína megkapott, s szarvassá s bagolylyá akara -változtatni egyszersmind. De köszvényes lévén, s ennélfogva -magnetizáltatván magamat, több erő vala bennem, mint a mit -Fanferína gondolt vala, s így az általváltoztatás neki csak félig -sűle el, s a félig szarvas, félig bagoly helyett az leve belőlem a -mit láttok. Uram nem tarthata meg tovább szolgálatjában, mert azok -a finnyás tündér dámák, kik olykor látogatásként járának hozzá, nem -szokhatának látásomhoz. Erdőmesternek neveze tehát e jószágában, s -most félig-meddig nyugvó állapotban vagyok.</p> -<p>– S mi a fizetésed? kérdé a három herczeg.</p> -<p>– Nem sok; de én bölcsebb vagyok a Görögország <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> híres hét -bölcseinél, s kevéssel is beérem magamat. Pénzfizetésem nincs, de -van asztalravalóm. Hét mennykőfergeteg; hat kila gesztenye, de -melyet magamnak kell sütnöm; hat tuczet asszú szunyog; fél oldal -krokodilsüldő; italnak két passzát-szél; öt font napsúgár a téli -éjszakákra, nyárára egy felleg, porköpenyegűl. Ellenben mind ebből -altiszteimet is ki kell tartanom, s férgeimet, bogaraimat, s ezek -töméntelent megesznek. Az a három csillár is, mely benneteket ide -kalaúzola, az én cselédem. Érdemlettek tőletek egy kis borravalót, -mert éhhel-holt legénykék, s feleségesek, gyermekesek.</p> -<p>– S mit adhatunk nekik? mire van szükségök? – kérdé az -Ezüstherczeg.</p> -<p>– Pénzt, felele a fej az asztalon. Az ércz’ galváni kecse a -lelkekre is elhat; de épen ezért, a mit nekik adni fogtok, egynemű -ércz ne légyen. A világítás díja közönségesen négy garas, de -uraságok tetszésök szerint adhatnak.</p> -<p>A három királyfi egyszerre nyúla zsebjébe, s számlálatlan adák a -mit kimarkolhattanak.</p> -<p>A fej vigyorga örömében, s a törzsök tapsra <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> csapá -együvé kezét, szárnyát. Ekkor mondá a fej: Sokáig vártalak -benneteket, mert egy izenetet bíza rám Liliafiámma tündér; de -bosszankodom önmagamra, kiment az eszemből. Meleg vala az idő, s én -szomjúztam; saját mennydörgésim régen elfogytak, s angáriám még -messze van; így megörűltem a Fanferína viharának. De el kelle -nyelnem egy-két villámot túl azon a mit szomjam kívánt, vagy talán -mohón találtam inni, mert az ital fejembe ütött; azért tettem -asztalra a fejemet, hogy nyugodja ki magát. Elég az hozzá, hogy nem -jut ugyan eszembe az izenet; arra azonban emlékezem, hogy négyen -kell lennetek, ha azt akarjátok hogy szerencsével víhassatok meg, -és hogy még ma kell feltalálnotok azt a negyediket. De erővel vagy -csábítással vonni közitekbe azt nem szabad; úgy lesz jól a dolog, -ha önkényt áll mellétek. A tündér megnevezé azt a negyediket, de -símán elfelejtém. Sok szerencsét dolgotokhoz.</p> -<p>A kéz a fej után nyúlt, s feltette vállai közzé, s a csudaalak -az ajtón kikotródott. A királyfiak utána mereszték szemeiket. Láták -mint kortyangatja <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> a fel-fellobbant villámokat, s hogy azzal -az erdő sötétébe vonta magát, s eltűnt.</p> -<p>A szénégető fia azalatt fel és alá futkározott az erdőben, s a -mennykövek szikrázásival múlatgatá magát, s azoknak ropogásaival; -mert ő bátor vala, mint egy fiatal oroszlán. S a hegyek vápáiban -most egy valamely nyögés csapta meg fülét. S minthogy ő nem csak -felette bátor, hanem felette jószívű is vala egyszersmind, -lebocsátkozék a szirtcsúcsokon, s ment, hogy kisegítse a szenvedőt. -Ló nyöge ott, nem ember.</p> -<p>– S te nyögél oly nehezen? – kérdé a legény.</p> -<p>– Én, felele a ló; kérlek, oldd ki lábam’ a hurokból, melybe -tévedtem, s sohasem hagylak el szolgálatodért.</p> -<p>A legény lehajlott, de semmi hurokra nem talált.</p> -<p>– Tündér-hurok, mondá a ló; holdvilágnál fejérített pókfonalból -szőve, s embernek csak tündérfény mellett látszható. Fortyogásom -felé nyújtsd ki bal kezedet, s nézz még egyszer első lábomra, s old -ki a hurkot, mihelyt meglátod. <span class="pagenum"><a name= -"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span></p> -<p>Az megtevé a mit a ló kívánt. A ló tüzet fortyantott, s a legény -öt ujja úgy égett, mintha öt gyertyát gyújtottak volna meg. A -legény csudálkozott kis ideig a dolgon, de jobjával megoldá a -hurkot, s ezt mondá a lónak: Én téged minden ígéreted nélkül is -kiszabadítottalak volna, de ha megmaradsz nálam, annak ugyan -örvendeni fogok ám, mert te gyönyörű paripa vagy.</p> -<p>A ló alig érzé szabadon magát, s a legény ujjai nem égtenek -többé.</p> -<p>A ló most a legényhez: Szökj fel a hátamra.</p> -<p>Azalatt, míg a szénégető kalibája felé menének, a ló így szóla: -Én tátos vagyok, s régi barátomat, az Alexander híres Bucephalusát, -akarám meglátogatni, ki nem holt meg, bármit mondjanak a -historicusok. Vigyázatlanságból léptem a hurokba, s ott veszék vala -nélküled, mert a hurkot vagy csak az oldhatja fel a ki vetette, -vagy egy még ártatlanúl maradt lélek. Így én tiéd maradok valamíg -ketten élünk. Tanácscsal, cselekedettel, szolgálatodra fogok lenni; -csak azt kötöm ki, hogy kilencz napig senkinek meg nem mondod, hogy -tátos vagyok. Ember azt meg <span class="pagenum"><a name="Page_67" -id="Page_67">-67-</a></span> nem sejti, a lovak közt sem pedig -egyéb mint a legnemesebbek.</p> -<p>Elérének a kalibához, s a legény az eresz alá vivé lovát, s mint -nem álmélkodék el, midőn a herczegek paripái egyszerre hogy a -tátost megpillanták, lehullának első térdeikre, s úgy tisztelgeték -azt. Ez így szóla hozzájok: Keljetek fel; nem akarok ismértetni. A -három paripa azonnal felállott, s úgy teve mintha pajtások -volnának.</p> -<p>– Jó öreg, ez a szép ifjú a ked fia? – kérdé az Ezüstherczeg a -szénégetőt, midőn az belépe hozzájok.</p> -<p>– Nem az, felele; rendesen akadtam hozzá. Egy estve szekeremre -akarám rakni szenemet, s egy gyönyörű asszonyszemély, talpig -fejérbe öltözve, elméne a szekér mellett. Megszólítám, vigyázna -öltözetére, mert az foltot kaphatna szenemtől. Az asszony csak -egyet mosolyga rám, de nem szólott, azonban szenem a szekeren -fejérebbé vált a hónál. Míg itt hol szenemet, hol az asszonyt -nézem, az egy liliomot vona ki kebeléből, nekem nyújtotta, s így -szólott: Tedd fris vízbe, reggel megnyitja kebelét. Láss gondjához -annak <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> a mit benne találsz. Az egykor áldást hoz -rátok, mikor tőletek ragyogásában viszik el. E szóval eltünt -előlem.</p> -<p>Megtevém a mit hagyott. Másnap a virágot gondosabban tekintettem -meg, s e gyermeket találám kelyhében. Én is, feleségem is -megszereténk; úgy nevelénk mint tulajdonunkat. A mai napig senki -nem teve kérdést eránta, s amint látszik, örökké nyakunkon -marad.</p> -<p>– Micsoda? kérdé az ifjú, s én nem a ketek gyermeke volnék? Úgy -ma nem hijába találtam egy lovat. Kimegyek a nagy világba, s -felkeresem szüléimet. Szép uraságok, kérlek, vigyetek -magatokkal.</p> -<p>A királyfiaknak tetszett a szó, s az Aranyherczeg így szóla a -szénégetőhez: Látja ked, hogy a szép fejér asszony igazat monda. Mi -mindhárman királyfiak vagyunk, s akarjuk, hogy jőjön velünk a -legény. Nagyobb ragyogásban tőletek nem mehet el.</p> -<p>Az ifjú magán kivül vala örömében.</p> -<p>– Én lovamra veszem, – mondá az Ezüstherczeg. <span class= -"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span></p> -<p>– Arra nincs szükség, felele a legény; ma egy lovat találtam az -erdőben; az engem elbír.</p> -<p>Az öregek nem ellenkezének. A királyfiak egy-egy patkószöget -adának neki a szállásért.</p> -<p>Rendes adomány – gondolá magában a két öreg; s azok ezt veték -mellé: Elmaradánk embereinktől, s egyebet nem adhatunk. De ha -lemossátok rólok a mocskot, mert tegnap nagy sárban járánk, látni -fogjátok, hogy a szögek feje gyémánt. Mindeniken megvehettek egy -falut.</p> -<p>A kelő nap őket már útban látta; a dél a Paffus király -városában.</p> -<p>A királyfiak a legtávolabb hostáton vettek szállást, s nem is -láttaták magokat, de a szénégető legénye bejárá a városnak minden -utczáit, zugait, csudálni a nagy dicsőséget és ragyogványt, mely -azt most még inkább töltötte el, mint egyébkor. Mert már holnap -kezdődött a nyargalás, s a felgyülekezett lovanczok teljes -fényességökben tarták pompás menésöket végig a városon s a királyi -lak körül. Trombita- és sípcsengések tölték el a levegőt, hol -tábori harsogásban, hol szelídebb zengésben, éreztetni akarván, -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> hogy ők bíznak magokhoz, s remélik a -boldogító jutalmakat. A lovanczok nyerítő paripájokon követék a -csengést, bongást, kísérve gazdag öltözetű cselédjeiktől. Gyöngyök, -gyémántok ragyogtanak mindenfelé, s oly nagy vala a becsétvesztett -gazdagság, hogy senki sem találtaték, ki felszedje az -aranypatkókat, mik a lovanczok cselédjeinek paripáikról -lehullottak. Az ácsorgók tekintetei röpkedve szállongtanak végig a -renddel-gazdag zavaron, s a szem képtelen vala széllyelpillantani a -pompán, annak teljességében.</p> -<p>De annyi ragyogás, annyi fény, mint a mely akkor tűnt vala fel, -midőn a lovanczok egyetemben jelenének meg, sohasem vala -egybegyűlve, miolta a világ világ. Mintha fényes délben látszhatóvá -váltanak volna a csillagok, mintha angyalok szállottak volna a -földre, s a nap súgárit vették volna öltözetűl, olyanok voltak a -szemnek. – De miért fordúl el most minden pillantás, és miért -emelkedik felfelé? miért némúla el a sokaság, s miért fakad -egyszerre tízszerte nagyobb örvendezésekre? – A király mutatja -magát tiszteletes <span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> felségében, s körűle leányai, ékességek -nélkül. Ki is ékesítené az eget? – De minden szíven e gondolat futa -végig: Oly kimondhatatlan szépek ők, hogy egy kegyes pillantatok -elég egy egész hosszú élet minden nyomorúságait a legteljesb -boldogsággá változtatni.</p> -<p>A pompának már régen vége vala, s az éj elkezdé útazását, végig -a világon. A felizgatott sokaság azonban még mindég tolonga -utczákon és a palota körül, midőn a hajnal felkele, s a nagy ünnep -várása a népet kikapá bolygásaiból.</p> -<p>Háromszáz ezüst trombita vala kitéve a vár fokain. A reggeli -szellő feléleszté őket, s harsogások összevegyűlt ugyanannyi száz -arany eólhárfa szelíd zengésével. S valami élt és mozgott, méne a -vár felé.</p> -<p>Az első, ki az üveghegy aljánál foga állást, az Aranyherczeg -volt. Nyugtalan vágygyal pillantgatott fel az erkélyre, hol -Capellidórának kelle megjelenni. Ezer meg’ ezer lovanczok léptek -elő; százezer meg’ százezer nézők tolták, sűrű csoportokban össze -magokat, midőn a herczegasszony végre megjelent, s az -Aranyherczegnek úgy <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span> tetszett, mintha élete csak e pillanatban -kezdődnék, A herczegasszony is meglátá őtet, s így gondolkozék: Oh, -ha ez volna testvérem! – Mint igyekszének a felgyülekezett -lovanczok megmászni az üveghegyet, arra nem is ügyele. Némelyikének -lova rá sem meré tenni lábait; némelyikének elkezdette, de alig -teve egy-két lépést, s azonnal hátrasíklék. Öt hat feljuta -közepéig; még kevesebb szinte az erkélyig ére fel, de ott borzadás -szállá meg lovaikat, vagy magokat fogta el a szédelgés; mert a hegy -csúcsán le vala terítve egy sötét üvegtűkör, sok ölnyi szélességű, -s vékony mint a papiros, betarkázva garbonczás jegyekkel, s alatta -rettenetes mélység ásítozott. Füst gomolyózék fel belőle -szüntelenűl, s a tükör alól ki-kicsapó láng nyársakat, kaszákat s -egyéb gyilkos szerszámokat mutata kétes világban a falakon. -Capellidóra herczegasszony mindég úgy hitte, hogy az Aranyherczeg -már kezdi a menést, de azt hijába reménylette. Megszólalván estve -az ezüst trombiták és az ezüst eolhárfák, s jelentvén hogy a mai -innepnek vége vagyon, búsan tére szobáiba, az Aranyherczeg pedig -távol szállására, <span class="pagenum"><a name="Page_73" id= -"Page_73">-73-</a></span> s ottan magát néki-ereszté szerelmes -andalgásinak.</p> -<p>Midőn másnap trombitaszó jelenté ismét az ünnep kezdetét, az -Ezüstherczeg megálla az üveghegy mellett, s sok ezer lovancz és sok -százezer néző gyűlt össze, mint az első napon. S amint Bianchétta -herczegasszony láttatá magát, az Ezüstherczeg épen úgy jára mint az -Aranyherczeg járt vala tegnap, s Bianchétta ezt úgy ohajtá -testvérének, mint Capellidóra ohajtotta volt az Aranyherczeget -huszonnégy óra előtt. A lovanczok hijába vágtatának az üveghegynek; -de az Ezüstherczeg meg nem mozdúlt, noha Bianchétta nagyon -reménylé, hogy paripájának sarkantyút fog adni. Midőn az ezüst -trombiták megszólaltak, szomorúan tére szobájába, az Ezüstherczeg -pedig távol szállására, hol magát néki-ereszté szerelmes -andalgásinak.</p> -<p>Harmadik nap ismét minden lovancz szerencsétlen vala, mely fel -akara vágtatni a hegyre. Nérabella herczegasszony is a Vasherczeget -ohajtá testvérének, ahogyan két nénje az Arany- és az -Ezüstherczeget. De a Vasherczeg napestig a Nérabella -herczegkisasszony csudálgatásában tespedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span> el. S -akkor visszaméne távoly szállására, hol magát néki-ereszté -szerelmes andalgásainak.</p> -<p>Ellenben a herczegkisasszonyok oly sok beszéddel beszélgetének a -magok képzelt testvérek felől, hogy végre magok is megérték hogy -mindenike mást gondol, s kettejének meg kelle csalódnia. Csudálatos -gondolatok és érzések közt állának meg most az erkélyen, s -mindenike így sohajta magában: Adnák a szent egek, hogy ne volna -való a mit gondolok!</p> -<p>Már kilencz nap tartott a turnély, s annyi lovanczok közzűl egy -sem vala szerencsés az üveghegyre feljutni. Tízedik nap már egy sem -jelene meg egyéb a verőczénél mint az Aranyherczeg. Néhány óra tölt -belé, s hijába várakozott. Ekkor sarkantyú közzé fogta paripáját, s -mint a sebes nyíl, a hegy tetőjén álla. A herczegkisasszony -reszketett hogy lova el talál síklani, hogy megfordúlhat, és hogy -magának az Aranyherczegnek nem lesz elég bátorsága felvágtatni az -erkélyig, s keresztülszöktetni a sötét tűkrön. De ímhol a -herczegkisasszony előtt áll, átveszi kezéből az arany sisakot, -vágtatva megyen le a <span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span> hegyen, s nyargal a sokaság tapsai s -csudálkozási közt.</p> -<p>– És így csakugyan testvérem, mondá félig örűlve, félig -szomorkodva, az aranyfürtű herczegkisasszony.</p> -<p>Épen így nyerte el másnap az Ezüstherczeg a Bianchétta kezéből -az ezüst paizst; épen így harmadik nap a Vasherczeg Nérabellától a -pallost.</p> -<p>A három királyfi másnap a magok csöndes szállásaikon -összebeszélének, hogy a következő nap meg fognak jelenni Paffus -király előtt, hogy kijelentik elfogyhatatlan szerelmöket annak -herczegkisasszonyai eránt, s fogadást tesznek, hogy bejárnak -tengert, földet, a világ végeig, míg rátalálnak arra, kit e sisak, -e paizs, e pallos illethet. S a szénégetőének gondolt fiú ímhol jő, -nagy sebességgel, nagy sikoltással: Királyfiak! fel hamar! -rántsátok elő kardotokat! elő, elő, a királyi kertbe! a herczeg -kisasszonyok veszélyben forganak; lovamtól tudom azt.</p> -<p>S a királyfiak felszökelnek, mennek, s már a kertben -vagynak.</p> -<p>S úgy vala amint a ló mondá; a herczegkisasszonyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> veszélyben -forogtak. A pacsirta, mely régebben meggyőzte a hét ölyvet, ismét -megjelent, s űzőbe vevé Capellidóra herczegkisasszonyt. De amint -meglátá az Aranyherczeget, ennek feléje fordúlt, s mindenik -tollából egy-egy tüzes golyóbis szálla az Aranyherczeg felé. -Bianchétta herczegkisasszonyt csalánok fogák körül. De a mint -közelíteni érzék az Ezüstherczeget, villámokká váltanak leveleik, s -azok egyről-egyig az Ezüstherczeg szíve felé valának erányozva. -Nérabella herczegkisasszonyt hangyák támadák meg. De amint a -Vasherczeg közelíte, minden hangya pánczélos gnómmá változva, hat -kézzel, s mindenik kezében hat szablyával, méne néki. Elkezdődött a -véres csatázat. A herczegkisasszonyok örömest elvágták volna -hajaikat, de nem volt velek olló; azonban, nagy vígadásokra, győzni -láták a királyfiakat. Pacsirta, csalán, hangya elölve, összemetélve -terűltenek el előttök, a királyfiak pedig térdre hullának, -megvallák a herczegkisasszonyoknak szerelmeiket, s kijelenték, hogy -a következő nap Paffus király elébe fognak menni, s esedezni -jobjaikért. A herczegkisasszonyok nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> felelének, -hanem fogák a kardokat, s mindhárma elszele haja közzűl egy-egy -fürtöt; abból gyűrűket kötének, s felvonták a királyfiak ujjaikra, -hogy ezek sokáig élhessenek, ők ifjak és szépek maradhassanak.</p> -<p>A királyfiak visszatértek szállásaikra, s még távolyból láták -hogy szállások előtt valamely ragyogó, tündöklő, csillámló lovancz -áll. Az nem más vala mint az az ifjú, kit a szénégetőtől elhoztak. -Ennek kedve jöve fegyverbe öltözni s segélyökre lenni urainak; s -minthogy nem kapa egyebet, azt vevé magára, a mit a három királyfi -díjúl kapott az üveghegyen. S ó csuda! az arany sisak egészen olyan -vala, mintha fejére volt volna szabva; az ezüst paizs, mintha -baljára készűlt volna; s a szörnyű pallos minden égszak felé szórta -kezében villámait. Tátosa térdre hullott előtte, hódolásként a -feltalált királyfinak. A három herczeg vinni akará a várba, de a -tátos nem engedte. Őneki is föl kell vala nyargalni az üveghegyre, -s utána még nagy veszély incselkedik, ugymond.</p> -<p>Ekkor félreszólítá a maga királyfiát, s ezt <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> mondotta -neki: Királyi-herczeg barátom! holnap, midőn felnyargalsz királyi -herczegkisasszony húgaidhoz, egy undok csuda jövend felém, s az nem -csak erősen erős, hanem erősen ravasz is egyszersmind. Készítsd -magadat és engemet a legrettenetesb tusához, s higyj nekem, még -felette kétes, mi győzünk-e vagy az. Végy hét bivalybőrt, s engem -varrj belé. Azután végy egy iccze árpasert; egész éjjel tartsad -Márs planéta felé fordítva, hogy a ser annak szikrázásai alatt -destilláltassék. A ser el ne maradjon, és mikor majd lankadni -tapasztalandasz küzdésünkben, töltsed azt job fülembe.</p> -<p>A királyfi szavát fogadta.</p> -<p>Reggel ment, s sógorai, a három herczegek, együtt mentek vele. S -amint a király, s a három herczegkisasszony, s a felgyűlöngött -egész sokaság meglátá az ifjat, fején az arany sisakkal, balján az -ezüst paizszsal, oldalán a vas pallossal, mingyárt tudták, hogy az -a régolta megholt Lindóró, és minden nagy örvendéssel örvendett az -ő szivében. Lindóró királyi-herczeg pedig lassandan ballagdála a -maga kedves tátosán, s köszöngete <span class="pagenum"><a name= -"Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> a sokaságnak, jobra, balra. -S most elére az üveghegyhez.</p> -<p>Alig ment tíz tizenkét lépést a hegyen, s egy mindeddig senki -által nem látott ló mellette kezde lépdelgetni, mintha ő is hozzá -tartoznék. A lónak minden léptével egy-egy szeme nőtt, míg -egyszerre ezer szemmel pillanthata reá, s mindenik szemöldöke -hosszú volt, s éles mint a kasza. Pislongott szüntelen, s amint -szemét behúnyá, egyszerre vághatott volna le egy vastag -tölgyramaszt is. S a ló hátán egy irtózatos halálcsont űle, hét -szünet nélkül forgó szarvastürökkel. Rettenetes tusa kezdődék a két -ló és két lovancza közt. Lindóró királyi-herczeg viaskodva -tolakodék mindég feljebb, mindég feljebb; de keresztülvagdalva -látván a hét bivalybőrt, kapta a palaczk sert, s azt hirtelen a -lankadozó tátos fülébe töltötte. Ekkor az képzelhetlen erőre -gyúlasztva, egy szökéssel repűlt által a sötét tűkörtáblán. Az -undok halálcsont utána szökelle, de lovának hátulsó lába a tűkörre -talált hágni, s az ezer meg’ ezer darabokra roppant, s a ló, s -hátán Fanferína tündér – mert a holtváz nem más vala, mint ez -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> a gonosz – a feneketlen mélységbe -rogyott, míg Lindóró királyi-herczeg kimondhatatlanúl boldog -atyjának, s őtet kimondhatatlanúl szerető három húgának karjaiba -dőlt.</p> -<p>Paffus hatalmas király azonnal eltökélé, hogy fiát, a kedves -Lindórót, megkoronáztatja, leányait pedig kiházasítja, s oly -fényben, milyet mindeddig szem nem látott. Fejedelmi szokás -szerint, a koronázás és menyegzők ünnepét azoknak királyi -megjutalmazásaikon kezdé, kik érdemeket szerzének a Paffus-háznak -nyújtott nagy szolgálat által. A Lindóró dajkája, miolta a -Vasherczeg a hangyákat elölte, ismét feléledvén, azon -megkülönbözéssel tisztelteték meg, hogy minden fényesb udvari -ünnepeken mesterségesen készűlt hangyabolyt viselhessen fején, s -maga és maradékai örök időkre, hogy a hangyává-változás napján az -akkori koronaherczegnek egy tál hangyapástétomot nyújthasson be -alázatos tisztelettel. A tátos nemességet nyere, „de Zabföld“ -praedicátummal s egy uradalommal, hol száz telkesgazda az esztendő -minden szakában szántsa, vesse, arassa a lónak legkedvesb termést. -<span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>A várban állott a nagy vígasság, s egyszerre szokatlan fény -töltötte el a királyi udvart. Minden szem álmélkodva tekinte föl, -honnan eredhet a szokatlan fény. És íme egy csillag ereszkedék le -az ég boltozatjáról, s Liliafiámma tündér és a varázs Zoradúró a -csillagban űlének. Minden térd meghajlott a kegyes tündér és a -jóltevő varázs előtt. A varázs felkele, s így szóla:</p> -<p>– Hogy Lindóró királyi herczeg él, azt köszönjétek egyenesen -Liliafiámma tündérnek. Midőn őt a kártékony Fanferína liliomlevélre -csalá, azt tüstént megtudá Liliafiámma, mint liliomok királynéja. -Ha egy tűzszín szegfűre csalta volna, nehezebben szabadúlhata vala -ki fogságából; de a liliom királynéja a gyermeket egy liliom -kelyhébe rejtve vitte a szénégetőhöz; elsüllyeszté egy bódító -álomba, mely őtet minden visszaemlékezéstől megfosztotta, s azt -tevé, hogy a gyermek magát a szénégető fiának higyje. A többit -tudjátok.</p> -<p>S most Liliafiámma szólala meg: Ha kívántok valamit, adjátok -előmbe, mert engem sokáig nem fogtok látni. Szándékom az, hogy -házasságba kelek <span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span> az én barátommal, a varázs Zoradúróval, s -nehány évezeret a föld közepében, a házasélet csendes örömei közt, -töltök el. Menyegzőnk vacsorája kész; kéményünk, a Vezúv, füstölg; -és így hamar!</p> -<p>A három királyleány elébe lépett, s így szóla: Te csudaerőt -rejtél hajainkba, s mi adományodnak már, jól is, roszúl is vőnk -hasznát. Ne neheztelj, és ne tekints gondolatlanoknak, ha mi e -csudaerőt ma, ily nevezetes napon, utólszor kívánjuk használni. Mi -öröm lehetne nekünk és királyi férjeinknek, ha száz esztendeig -élnénk, ifjak mindég és mindég szépek, de gyermekeink egymás után -hullonganának a sírba, unokáink és kisunokáink pedig közöttünk -forognának, inkább hasonlítva atyáinkhoz mint maradékinkhoz? mi -öröm lehetne azt látnunk, hogy körűlünk öröm és boldogság -virítanának, ha országaink lakosait inség nyomná? Vedd vissza -kegyedet, s eressz az élet közönséges sorsára. Engedd ennek -helyébe, hogy mindég azt akarjuk a mi népeinket boldoggá teszi!</p> -<p>S a három királyleány lemetszé varázserejű <span class= -"pagenum"><a name="Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> haját, s -áltadá azt Liliafiámma tündérnek, s a három királyfi örömmel -szorítá őket szerelemben habzó kebelére.</p> -<p>S mostan a nagyhatalmú Zoradúró szólala meg: Ezek szerint a -Százévi-Varázskalendáriom jövendőlése teljesedésbe ment, hogy ezen -ország lemondás által jut boldogléte főpolczára. Teljesítve vannak -ohajtásaitok, s kezeitekben minden eszköz, végrehajtani a mit -föltettetek magatokban. A mely leány kész szépségét s ifjúságát -mások boldogításának áldozatba hozni, az tündér; ezt mondja a -Szellemország törvénykönyve. Vegyétek vissza tehát kezeimből -hajaitokat, mint ugyanannyi varázsvesszőket, s boldogítsátok -férjeitek, atyátok és testvértek országát.</p> -<p>S amint a herczegkisasszony Capellidóra az arany, Bianchétta az -ezüst, Nérabella a vasvesszőket áltvevék, nemlátott zengzés hallatá -magát a légben, milyet még fül nem halla, s három aranyos prémű -felhő szálla alá, s elkapá a herczegnéket s királyi férjeiket.</p> -<p>Mi történt tovább, mint éltek az itten nyert hatalommal, mely -szerencsések voltak napjaik, <span class="pagenum"><a name= -"Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> mint boldogíták országaikat, -nem tudjuk elmondani. Annyit azonban nagy bízakodással állíthatunk, -és az semmi kétséget nem szenved, hogy a győzhetetlen, -nagydicsőségű, nagykegyelmű felség, Paffus király, Lindóró -koronaherczeg ő magassága, valamint Capellidóra herczegkisasszony -is, s mátkája, az Aranyherczeg, s Bianchétta herczegkisasszony, s -mátkája, az Ezüstherczeg, s Nérabella herczegkisasszony, és -mátkája, a Vasherczeg, élnek s fris és ép egésségben vannak, ha -tudnillik – minden regéink szokott vége szerint – meg nem -holtak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<h2>A VILIK TÁNCZA.</h2> -<p>Lángoló szemekkel tekinte Oroszlánkőnek kevély ura várának -fokairól az út felé, mely, lecsavarodva a hegyoldalon, végig futja -a keskeny völgyet, s Trencsénnek tartva, mindenhol a Vág partjain, -lakosoktól hemzsegő lapályokba ér. Épen most szöktete ki a várból -egy deli termetű ifju, s kedvére ereszté délczeg lovát, élte vídám -érzetében. – Hah! kiálta a vár ura, vadon kaczagván, s int egyik -cselédjének, hogy gyermekét, Emelkát, szólítsa elő.</p> -<p>Ahogyan fekete felhők közzűl a szerelem szép csillaga mosolyg -alá, úgy lépe a leány atyja elébe. Ez őt némán viszi -márványfolyosójára, s: Látod-e azt – kérdé – a ki amott nyargal, s -rá ismersz-e? <span class="pagenum"><a name="Page_86" id= -"Page_86">-86-</a></span></p> -<p>– Igenis, atyám, felele ez, elfogott szívvel s háborgó érzések -közt; az Gyula, a te udvarnokod.</p> -<p>– Kit utolszor látsz! dörgé az öreg.</p> -<p>A leányt elhagyák érzései, szemeit homály vonta be, s eszmélet -nélkül süllyede a mélybe, ha atyjának izmos karja el nem rántá. -Visszavezeté szobájába, s áltadá komornái gondjainak.</p> -<p>Gyula azonban vígan ügete, nem gyanítva mit végzett a haragos. -Útja, így vélé, a Templomvitézinek pöstyéni hospítiumokban végét -éri, mert egy levél vala nála a priorhoz, oly hagyással, hogy azt -titkon adja meg. Vágyott urának megtenni a kedves szolgálatot, s -titkos küldetését bízodalma jeleként tekintette. – Újabb fényben -derűlének rá, szerelmesre, jövendőjének aranyálmai; – mert melyik -olvasóm nem gyanítja már, hogy Gyula és Emelka szeretik -egymást?</p> -<p>A nap hanyatlása felé megállott az erdőben, nem messze már a -conventtől, s várta az elsötétedést, mert senkitől nem látva akart -menni a priorhoz. A nap egyike vala a Május legszebbjeinek. Az -esthajnal arany bíbora, az égibolt fellegtelen <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> kékje, a -fülemilék mély érzésű jajai, a fák, a bokrok, a mezők virágainak -kedves illatozása, a gallyak szerelemlehellő suhogása: mind ez oly -lágyan, oly eltelve találá szívét; az egész világot kebléhez -szerette volna szorítani. De most a harangok bús kongása, közelebb -és távolyabb, a csillagok nevekedő tüze, a munkás élet egyszeri -eltűnése, emlékezteték, hogy ideje lesz indúlni. Méne a Vág -partján, dobogó bátor lélekkel, mintha gyanítaná hogy itt valami -várja. S íme feltűnt előtte a monostor, komolyan és hidegen, ahogy -olykor az élet szokott a szerelemben lángoló szívnek.</p> -<p>Jelt ada, ahogyan meg vala tanítva rá. A serviens felnyitá a -vasajtót, mely csendesen fordúla meg sarkán, s ezt kérdé lassú -szózattal: Szerzetünktől?</p> -<p>– Nem, felele Gyula; Oroszlánkő urától, a priorhoz.</p> -<p>– Jó; utánam tehát!</p> -<p>Doboga lépéseiktől a folyosó, midőn azon végig menének, s most -egy kerek grádicson lépegettek felfelé. A serviens megálla az első -ajtónál, <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> s hármat kopoga, lassú hamar ütéssel. Egy -szózat felele belőlről: Magam vagyok. – A serviens inte Gyulának, s -megnyitá előtte az ajtót, s eltűnt a sötét folyosón.</p> -<p>Egy régi szelésű karszékben űle a prior, lámpája bágyadt fénye -mellett, mintegy élet nélkül, s úgy néze ki mint a sírkövek -márványszobra. Az ifju közelébb jöve, s a megőszűlt, összegörbedett -prior rámereszté szemeit. Gondosabban elnézvén a mécs gyenge -világánál az ismeretlent, tenyerét végig voná kopasz homlokán, mint -azok szokták, kik valamely rég elmúltat akarnak emlékökbe -visszahozni.</p> -<p>Az ifju áltadá levelét, s a prior, mindég némán még, felbontá -azt, s megolvasta. Arcza mindinkább elborúlt, s szeme a levélbe -látszék tapadva lenni. Oly csendes vala minden, hogy Gyula tulajdon -szíve ütéseit olvashatta volna.</p> -<p>Sokára megszólala a prior: Neved?</p> -<p>– Fejérhegyi Gyula.</p> -<p>– Szüléid?</p> -<p>– Fejérhegyi Gyéza és Lorándi Eszter; de már nem élnek. -<span class="pagenum"><a name="Page_89" id= -"Page_89">-89-</a></span></p> -<p>– Láttasd gyűrűdet.</p> -<p>– Utolsó adománya elhaló anyámnak.</p> -<p>A prior halvány arczát gyenge pirosság futá végig. – Inte neki, -űlne le, s így szóla: Elődöm hirtelen hívatott másfelé, s nem -marada ideje hírt adni Oroszlánkő urának a változás felől; hozzá -szól a levél. Halljad mit ír: „Vesztet levelem vivőjének, bizonyos -vesztet! felejti, hogy neki nincs oly fényes születése mint -leányomnak, és mégis meri szeretni. Vesztet! de titokban!“</p> -<p>– S szerelem nézi-e a születés egyenlőségét? – kiáltá az -ifju.</p> -<p>– Hallgass! felele a prior; parancsom van a Rendtől, hogy -teljesítsem valamit urad kívánni fog – Gyula lángolva szökött fel -űléséről; – de téged, kedves ifju, nem bánthatlak. Jer, esküdd, -hogy a mit tőlem hallani fogsz, örök titokban tartod.</p> -<p>Az ifju teljesíté akaratát.</p> -<p>Szelíd hanggal, melyben a szív régóta rejtegetett lángjai a -leggyengédedebb ömlöngésekben rezgének, mondá a prior: „Menned -kell, és még ez éjszaka! Croatiába küldelek, mesterünkhöz, -<span class="pagenum"><a name="Page_90" id= -"Page_90">-90-</a></span> egy levéllel. Más vala kirendelve ez -útra, de te viszed. Viseld eszesen magadat, s dolgaidat bízzad az -égre. Ha minden elhagyand, én leszek védelmed.</p> -<p>– S miként érdemlem én ennyi részvétedet? kérdé az ifju mélyen -megilletve.</p> -<p>– Régen elmúlt időkre emlékeztetsz! felele a prior; ellágyúlva -érzem szívemet. Tol valami, kimondanom neked, a mi még mindég él -keblemben, de ajakimról soha el nem lebbene. Halljad tehát: Kétszer -köszönhetd anyádnak éltedet. Én őtet az ifjuság egész hevével -szerettem, szeretem még ma is, mint vezércsillagomat a sötét éjben. -Gyakran látám atyja várában; de látta atyád is, s szerette, mint -én. Ki ne szerette volna? De mit beszéljem neked szívem kínjait? -Nem tűrhetém a habozást, azt az örök reményt és örök csüggedelmet; -egy vetéssel vágyék látni, koczkám mit adand. Mentem atyádhoz, -kijelenteni neki vágyamat. Fegyverneke előtalála. Épen jókor! ezt -kiáltá rám; a vár tele van örömmel; Esztike most eskettetik -Fejérhegyihez. – Gyűrűdet, mely újjodon van, a fegyverneknek adám, -vinné ajándékúl a <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> menyasszonynak; megrántám paripám fékét, -s mentem, merre lovam vitt. A Templáriusok közzé állottam. Anyádat -tőlem a papi áldás, engem tőle a felesküvés zárának el. S ím -egyszer valamely lovancz jelene meg hospítiumunkban, hol valék. Sok -egyet s mást beszéle, mire nem is ügyelék; de midőn anyád felől -kezde szólani, felrezzene szívem. Beszélé, mely fénynyel méne -véghez az esketés; hogy a menyasszony mely szomorú vala menyegzője -napján; hogy csak a magzati tisztelet fogadtatá el vele férje -jobját. Minden szava gyilkos döfés vala szívemnek. Törvényűl tevém -magamnak, hogy felőle semmi hírt ne tudakozzak, s azt történetből -sem hallék. Felsőbbjeim a keletre küldének, megvívni hitünk -elleneivel. Küzdéseimben kerestem a halált, de fel nem találtam. -Kevés hete hogy onnan visszajövék, hogy itt vagyok, s érted -örvendek hogy a szaraczének le nem vágának, mert így megmenthetém -életedet. De íme lecsorgott a homokóra; a csillagok tüzei -bágyadoznak; int az idő. Menj; kísérjen védangyalod! És ha majd -gyötrelmid közt roskadozol, s azt hiszed hogy már oda vagy, hogy -nincs <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> többé szabadúlás; jusson eszedbe hogy én -is roskadoztam, s Isten megtarta.</p> -<p>Az ifju aléltan dőlt a pap karjai közzé. Az csengete, s belépett -a serviens. Gyula tántorogva méne ki szobájából, felszökelle -lovára, nem értve, nem tudva, vele mi történik. Szorúlt szívvel -pillanta az felé, hol Oroszlánkő kevélyen kél ki az alantabb hegyek -sorából, s szíve rettenetes gyötrelmek közt hánykolódott, midőn -lovát az ismért útról kénytelen volt elfordítani az újra, a -nemismertre.</p> -<p>Oroszlánkőn azonban minden nagy csendben vala. Emelka alig tére -magához ájulásából, midőn a pöstyéni priortól hír jöve, hogy az -udvarnok, haza felé térvén tőlök, a Vág árjaiba fúlt.</p> -<p>Emelka veszélyes betegségbe esék, egyetlen csemetéje a régi -gazdag háznak! A kemény atya keblét rettegések rázkodtaták. Egy -szerzetes hívatott hozzá segédűl, ki érte a gyógyításhoz. Az -visszahozá az életre, de nem olthatá el kínjait. Látszatólag -hervadozott a szép virágszál.</p> -<p>A nyár eltűnt, érkezék és el is szállott az ősz, s a tél egész -sanyarúságában álla be. A báró <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> rengetegei közt tölté -idejét, s űzögette a vadkanokat, s olykor Temetvényt is, hol, amint -gyanítani lehete, nem kis dolgokat forralgatott a hely urával. S -midőn így Oroszlánkőn csendesség vala, midőn a hó sűrű pillékben -hullongott, s a homály szétterjengeté borzasztó szárnyait, s a néma -hallgatást egyedül a fagytól meredező sas vijongásai s a várbeli -őrök éjjeli kiáltozása szaggaták meg: Emelka előszólítá dajkáját. -Perczege szenelőjében a tűz, s a kisasszony eldőle párnáin, Gunda -pedig ki nem fáradhatva beszélé a mit még gyermekkorában Argírus és -Stilfrid felől hallott; s hogy a magyar nép mint jöve ki Ázsiából; -hogy Svatoplug tót herczeggel mint bánának; hogy dicső királyunk -szent István és az ő térítői mely csudákat tevének; s mikor ezeken -általesett, hogy a szenvedő szerelmet mely jutalom várja, s mely -büntetés a hitszegőt; hogy sírjaikból a lelkek is kikelnek, -megbosszúlni az elárúlt, megcsalt szerelmet; és hogy a kik ez -életben egymástól eltépetnek, halálok után fognak egyesűlni.</p> -<p>Emelka, minden historiái között azt szereté <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> leginkább, -a mit neki a dajka a Vilik felől beszéle. Azt Gunda mindég e szókon -kezdé:</p> -<p>Vilinek, édes gyermekem, az oly leányt hívják, ki mátkakorában -hal el. A Vilik szűnet nélkül járnak-kelnek, megállanak éjfélkor a -keresztútakon, s ott tartják tánczaikat. Ha férfit kapnak elő, -addig tánczolnak vele, míg az is elhal, s az osztán a legifjabb -Vili mátkájává lesz, ki ily legény által jut nyúgalmára; mert míg -ilyet nem talál, szüntelenűl borongolnia kell. Így jára nekem is -egy ifjabb leánytestvérem. Hányszor nem láttam szegényt a hold -szelíd világában! – S elbeszélé az olvadozó Emelkának, hogy az mint -szerette vala mátkáját, mit nem szenvedett érette, s mint hala meg -keserves kínjai között. Emelka a tündérvilág regéiben szereté -felejteni földi életének nehéz súlyait.</p> -<p>Közelíte a tavasz, s a báró, amint egy nap Temetvényből jöve, -kimondá leányának hogy ő menyasszony, és hogy Temetvényi a mátkája. -Emelka ismeré atyja hajthatatlan akaratát, s nem szólva méne ki. A -kemény öreg kedvtelve néze ki a Vág völgyére. – Itt, és jobra s -balra, <span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span> meg’ túl a hegyeken, én vagyok az úr! én -és a vőm! – mondá magában. – Emelka mély szenvedései közt felkiálta -az egekre, s kérése meghallgattatott. Színe mind halaványabb leve, -ajka klárizsai eltűnének, szemének kékje elalvék, hajai, feketék -mint a holló, gyűrűzetek nélkül lapúlának el karján és keblén, -mintha oda a halál terítette volna ki gyászleplét. Elhala. – Atyám! -– ez vala utolsó nyögte – megbocsátom hogy Gyulát kitépéd -keblemből! – S ennek csontjaiban megrendűlt a velő. S amint -koporsója bészegezteték, leviteté azt erdejébe, egy barlang mellé, -s ott temetteté el. Maga a barlangba kele lakni, és soha többé szó -nem jöve ki ajakin.</p> -<p>Szokatlan sebességgel hata el a hír kereskedők által Croatiába -is, hogy Oroszlánkő pusztán áll. Gyula a hírre sietett hona felé. – -Életem nem hasonló-e a virághoz – úgy sohajta – mely legszebb -tavaszában tapostatik el? Ám legyen! De hulladozzanak tehát hervadt -levelei, hol boldogságom sorvadozik. Ha az öreg meg nem engedi hogy -együtt őrizzem vele a kedves Emelka fekvőhelyét, öljön meg; én -onnan nem távozom! <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<p>Estve ére Oroszlánkő alá, eltikkadva hosszú útjában. -Leírhatatlan rezgés voná a mélytitkú erdő belsőjébe. Zörgés vevé -körűl, mint az ősz lombjaié, midőn szelek kevergetik; szaggatott -hangok csapdosák füleit, mint a gyászoló fülmilék jajai; gyöngéd -csillám, hasonló a fénybogáréhoz, szikrázgatott a sötétben; a hold -tele karimában lépe ki felhői közzűl; a torony órája éjfélt vere, s -Gyula a keresztúton állott, körűlfogva Viliktől. Szelíden -emelkedének szózatjaik; szomorgó ének, eltelve a szív vágyainak -bánatával, eltelve ki nem elégített szerelemmel, folyt ajakiról. S -a táncz mindég sebesb leve; a mátkagyűrűk és a rozmarínkoszorúk -ki-kitetszettek; folytak hajfürtjeik, mint a foszló köd. Az egyik -Gyulához közelíte, s karon kapá. Ez rápillant az árnyékra, rá -ismér, s nevén kiáltja: Emelka! Szemébe pillant a leánynak, s -pillantása megmered. Mellyére szorítja a leány, s az ifjú mellye -nem vér többé; megcsókolva, s halva van.</p> -<p>Az öreg másnap kijöve barlangjából, hogy a völgybe szálljon alá, -s egy rózsatőnél lelé a holt ifjat. Rá ismere szerencsétlen -udvarnokára. <span class="pagenum"><a name="Page_97" id= -"Page_97">-97-</a></span> Irgalom Istene, bocsásd meg vétkemet! így -kiálta fel. Ekkor vállára emelé a testet, s lyánya mellé -temetteté.</p> -<p>Sokszor jelenének meg álmainak lyánya s veje, ragyogva mint két -hajnalcsillagok, s bocsánatot lövelének rá, s vígasztalást -fájdalmiban.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span></p> -<h2>A KÉT TESTVÉR.</h2> -<p>Egyszer volt két testvér. Természetök nagyon különbözött -egymástól: az egyik szelíd volt és jó, a nagyobbika haragos, irígy. -Az ifjabb szerette az idősebbet, de ez mindég boszantotta azt. -Amint annyira megnőttek, hogy iskolába lehete őket jártatni, atyjok -meghala, s ők elhagyák honjokat, s kimenének széles e világba. Ahol -útjok kétfelé vált, megállott az idősb, s így szóla az öccséhez: -Menj te jobfelé, én balfelé megyek, s légyen az közöttünk a kötés, -hogy a melyikünk nagyobb urrá lesz a másikánál, szúrja ki a másik -szemét, mihelyt összeakadunk egymással. Az ifjabb kérte a -nagyobbat, gondolná meg, mely kegyetlenség volna azt tenni; de az -abba nem hagyá, s az ifjabb kénytelen vala ráállani. Ekkor -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> elváltanak egymástól, ez jobra, az balra, -s ez is, az is iskolát keresének, hogy tanúlhassanak valamit, s így -belőlök ember válhasson.</p> -<p>Már nehány évekig folytaták a tanúlást, s az ifjabb jól tanúlt, -midőn egy estve kiméne sétálgatni. Messzéről láta jőni egy kocsit, -négy szép szürkével, de ki ül a kocsiban, azt kivenni nem lehete, -oly igen sebesen vágtatának a lovak. Ekkor ezt mondá magában az -ifjabb: Ez nagy úr lehet. – A kocsi elhajta mellette; oda néz, s -ráismer a bátyjára. Rákiáltott: Bátyám! bátyám! mint örvendek hogy -láthatlak. – Bátyja megállítá a szekeret, s látván öccse mely -szegény ruhában vagyon, tudakozá: Mi vagy te, öcsém? – Az felele: -Én még semmi nem vagyok. – Én pedig, felele amaz, tiszttartó vagyok -egy nagy úrnál, s látod mely szép kocsim és mely szép négy szürkém -van? Emlékezel, mit végzénk magunk közt, hogy ha összeakadunk, a ki -nagyobb úr lesz mint a másik, vájja ki a másik szemét. Nézz fel hát -a napra utolszor, mert azt ugyan meg nem látod többé. Az ifjabb -felnéze, de nem a napba, hanem Istenhez, s könyörge, ne hagyná el -őtet <span class="pagenum"><a name="Page_100" id= -"Page_100">-100-</a></span> bajában. Ekkor mondá bátyjának: Ha -csakugyan oly kegyetlen akarsz lenni, hogy elveszed szemem világát: -arra kérlek, bátyám, vezess aztán egy feszűlet alá, hogy -imádkozhassam és ott meghalhassak. Gonosz bátyja ígérte ugyan, de -nem vala szándéka megtenni a mit ígére. Amint kiszúrta szemeit, -elvezette azt egy akasztófa alá, s ott hagyá magára.</p> -<p>A világtalan most buzgóan könyörge, és sokat. S ímhol repűl -három holló a világnak megannyi részeiről, s leszállott az -akasztófára.</p> -<p>– Beszéljétek elő, mi történt nálatok; azután én is elbeszélem, -mi történt minálunk.</p> -<p>Egyik holló ezt felelé: A mi királyunk felette szomorú. Egy fája -vala, mely ezüst körtvéket terme; s a király a fát nagyon szerette -mind szépsége miatt, mind hogy körtvéi igen ízletesek voltak. Már -hét esztendeje, hogy a fa nem terem, s ezért ily szomorú a -király.</p> -<p>– S senki sincs, a ki segítsen? kérdé az első holló.</p> -<p>– De igen, felele a második. A fa tövénél egy varangyék fúra -lakást, az szíjja magába a <span class="pagenum"><a name="Page_101" -id="Page_101">-101-</a></span> mi ezüstnek a fába kellene menni. Ha -a varangyékot kiásnák, megölnék, ismét oly gyümölcs teremne a fán -mint egykor. De azt csak huszonnégy gyémánt golyó ölheti meg, még -pedig ha mind a huszonnégy egyszerre lövetik rá.</p> -<p>A harmadik holló így szóla: A mi királyunk felette szomorú. Fia -kiesett az ablakon, s kiütötte mindkét szemét, s orvosai neki -szemet csinálni nem tudnak.</p> -<p>Akkor kérdé a második holló: S nincs senki hogy segítsen?</p> -<p>– De igen, felele a harmadik. Ezen akasztófa tövében egy fű nő; -ha azt rakják fel a király fiának, mingyárt látni fog.</p> -<p>Ekkor mondá az első holló: Rajtam a sor, s most én mondom el, -nálunk mi történik. A mi királyunk felette szomorú. Valamit talált, -a mit meg nem tud fejteni: egy üveg koporsót, s abban egy nagy -szépségű leányt; a leány napról-napra szebbé lesz és nagyobbá, de -soha nem serkenhet fel.</p> -<p>Akkor kérdé a második holló: S nincs senki, ki segéljen? -<span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<p>– Nehezen, felele az első, mert a leány történetét senki nem -tudja; s ha volna is, még szomorúbb volna, hogy azt maga nem -találta ki. Egy mód volna segíteni a bajon, s az abban áll, hogy -van egy fehér grifmadár, annak farkából kellene szerzeni egy -tollat. Az mindenre felel, a mit tőle kérdenek. De a fehér -grifmadár nem könnyen ád ki tollat a farkából, s ki merne közel -menni hozzá? – E szóra a három holló felröppene, s arra felé -szállott, a merre magának tetszett.</p> -<p>Amint a világtalan nem hallá őket többé szólani, ledőlt a -földre, s előveve egy fűvet a másika után, ahogy egyike vagy másika -kezébe akadott, s mindeniket rátette szemére. Ezt gondolá magában: -Talán ráakadok arra a sok között, melyet a hollók emlegettek. S -ezzel együtt ezt is gondolá: Ha fellelem azt a fűvet, egész -életemben könyörűletes leszek az eránt, a kit bajban fogok látni. -Amint ezt gondolá el, egy fűvet szakaszta ismét, rátette két -szemére, s – látott! Akkor hálát ada Istennek, hogy visszakapá -szeme világát, s felkölt, hogy segítsen a három királyon, kik felől -a hollók beszélettek. <span class="pagenum"><a name="Page_103" id= -"Page_103">-103-</a></span></p> -<p>Legelőbb azt éré, a ki az ezüst körtve miatt szomorkodott. -Egyenesen méne az udvarhoz, s be kívána eresztetni.</p> -<p>Akkor rákiálta az őr: Ki vagy te? – Azt felelé hogy ő -kertész.</p> -<p>– S mit keresel?</p> -<p>– Én ezüst körtvét akarok termeszteni.</p> -<p>– Másféle emberek is voltak itt már mint te vagy, és még sem -tudtak. De minthogy itt vagy egyszer, csak menj tehát!</p> -<p>Belépvén a palotába, mélyen meghajtotta magát, s így szóla a -királyhoz: Uram király! én ezüst körtvét akarok termeszteni. A -király képe felderűlt, s ekképen felele hozzá: Ha azt tudod, neked -adom országom felét. Ő pedig ezt válaszolá: Nékem ahhoz huszonnégy -kapás kell s huszonnégy katona; de ezeknek gyémánttal kell -megtölteniek puskáikat.</p> -<p>– Az én testőreim mindig gyémánttal lőnek, mond a király.</p> -<p>A király egyet inte, s azonnal előállott huszonnégy katona, -puskásan, és huszonnégy napszámos, kapával. Közikbe vevék a deákot, -s elmenének <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span> a kertbe. Amint megállának a körtvefa -mellett, úgy hagyá a deák, hogy a huszonnégy napszámos kapálja fel -a földet a fa tövében, valamíg egy nagy békát lelnek; s akkor -szökjenek félre a béka elől, mert az igen mérges. A huszonnégy -ember megtevé a mit a deák parancsola, s amint félnap hányák a -földet, ráakadtak a békára. Félreugrék előle minden, mert az oly -nagy volt mint egy disznó; ezüst pánczél vala egész testén, s tüzet -lihege. A huszonnégy katona pedig nem ijedt meg; felvonák -sárkányaikat, s amint a deák nekik ezt kiáltá: Lobbants! sült a -puska, s a varangyék felfordúlt, s messze elnyújtotta két lábát. A -fa egyszerre virágzásnak indúlt, s az ezüst körtve fürtösen függe -gallyain. A király leszakaszta egyet, és mivelhogy az igen jóízű -vala, a deáknak adta fél országát, úgy hogy az mingyárt fél -királylyá leve. De a deák így szóla: Uram király, nekem messze ám -az útam; adj tehát nekem ebből három körtvét. A király a három -körtvét tulajdon kezével szakasztá le, s a deáknak adta. Az pedig -ment, felkeresni a két másik szomorkodó királyt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_105" id="Page_105">-105-</a></span></p> -<p>A második az volt, a kinek megvakúlt a fia. A deák egyenesen -ment az udvarhoz, s bé akara eresztetni. Az őr rákiálta: Ki vagy -te? Azt felelé hogy ő doktor.</p> -<p>– S mit keresel?</p> -<p>– A herczeget akarom meggyógyítani.</p> -<p>– Másféle doctorok valának itt már mint te vagy, s mégsem -boldogúltak. Te sem fogsz.</p> -<p>Pajtása megszólala: Tudod hogy a király mit parancsolt: -eresszünk hozzá mindent, még ha czigány volna is, mihelyt doktornak -mondja magát. Menj be bátran!</p> -<p>A király a maga thrónusán űle, s igen szomorú volt. Mélyen -meghajtá magát a deák, s így szólott: Uram király, meg akarom -gyógyítani fiadat.</p> -<p>– Jer hát, felele a király; ha meggyógyítod, tiéd az országom -fele.</p> -<p>A király lelépegete thrónusáról, s maga vezette el őtet beteg -gyermekéhez. A deák elővevé a fűvet, melynek gyógyító erejét maga -is tapasztalá, rátette a herczeg szemére, s az tüstént látott. Azon -a király annyira megörűlt, hogy mingyárt <span class= -"pagenum"><a name="Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> neki -adta fele országát, amint megígérte vala, úgy hogy már két fél -országai valának. De a deák így szólott: Az én útam messze út ám! -Maradjon nálad a félország, míg visszafordúlok.</p> -<p>A király és a herczeg megígérék, hogy addig gondját viselik. Ő -pedig ment a harmadik királyhoz, a kit megölt a bú.</p> -<p>Amint a deák az udvar kapujához ére, a király fennt űlt a maga -thrónusán, s így szóla ministereihez: A kapu előtt egy fiatal ember -űl, s velem akar szólani, hozzátok elő. – A ministerek lemenének, -ott találták a deákot, s álmélkodának a király bölcseségén. -Belépvén a deák, a király inte ministereinek, s azok a királyt ott -hagyák.</p> -<p>Amint a király és a deák magokban maradának, így szóla a király: -Te nekem azt akarod elmondani, hogy az üveg koporsóban fekvő leány -kicsoda, s mi történt vele. Menj, nézzed elébb.</p> -<p>A király megránta egy ezüst zsineget, felgörge a kárpit, s a -deák meglátá a leányt. Rettenetesen megtetszett neki a leány, mert -az rettenetesen szép vala, s a deák így szólott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span></p> -<p>– Uram király! ne higyje felséged, hogy én okosabb vagyok -felségednél; nékem félannyira sem ér bölcseségem. De ha megígéri -felséged, hogy ezt nékem adja feleségűl, módot adok felségednek, -hogy maga tudja meg történetét, s kitalálja, mint kelljen életre -hozni.</p> -<p>A király bámúlással hallá a deák okosságát, s ezt mondá neki: -Légyen meg a mit akarsz.</p> -<p>A deák egyet fordúlt, s ment, felkeresni a fehér -grifmadarat.</p> -<p>A deák sok napokat tölte már útazásában, oly országokon végig, -hol sem ember, sem más állat nem lakott; de egyszerre nagy -tombolást hallának meg fülei. Tudni akarta, honnan jöhet a -tombolás. Ment tehát éjjel nappal, s a tombolás mindég mindég -nagyobb leve. Amint a reggel felhasadt, két hegy között látta -magát. Azok harczolának egymással, azok tomboltak úgy. Mint midőn -két kakas szökdös egymás szemébe, vagy mint midőn egyik kos a -másikat öklelgeti, úgy szökdelt, úgy taszigálta egymást a két hegy, -s a mely út a fehér grifmadárhoz vive, a két egymással harczoló -hegy közt méne el. Akkoron <span class="pagenum"><a name="Page_108" -id="Page_108">-108-</a></span> mondá a deák: Kegyelmes nagyságos -Hegy uraimék, alázatosan kérem kelmeteket, légyenek csak annyi -kevés várakozással, míg itten keresztül mégyek.</p> -<p>Az egyik hegy kérdé: Hová akarsz menni?</p> -<p>A deák felele: A fehér grifmadárhoz.</p> -<p>Akkor a másik hegy: Jó, szaladj el hát közöttünk; de légy olyan -jó, s tudd meg a fehér grifmadártól, meddig kell még -harczolgatnunk, s hozzd el feleletét. Mindketten beléfáradánk a -verekedésbe, s még sem lehet megszünnünk.</p> -<p>– Szívesen megteszem, felele a deák. S a két hegy egész erővel -erőlködék nyugva maradhatni, de mindég tombolt állásában, míg a -deák köztök elsuhant. Alig vonta ki lábát, s a két hegy megint -verekedett.</p> -<p>Megint sok nap ment a deák oly országokon, hol sem ember, sem -más állat nem vala, míg végre a Holttengerhez ért. Ezen által kell -vala mennie, de nem talála sem hajót, sem szálat; ellenben egy vén -dadát láta meg egy dióhajban. Ez vala az egyetlenegy hidas a -Holttengeren. A vén dada mindazt a ki általmenni akara a -Holttengeren, <span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> kivetette a dióhajból, hogy annak -kínosan el kelle veszni.</p> -<p>A deák így szóla: Szép Tekintetes Asszonykám, kérem alázatosan, -vigyen által engem!</p> -<p>A szép tekintetes asszony felele: S hová akarsz menni?</p> -<p>– A fehér grifmadárhoz.</p> -<p>– Jó, áltviszlek; de ígérd meg, hogy nekem választ hozandasz, -meddig kell még itt révészkednem?</p> -<p>– Szívesen, felele a deák. – Ezzel belé űlt a dióhajba a szép -vén dada mellé, s három nap és három éjjel szüntelen menének, s úgy -értek által a Holttengeren.</p> -<p>S most a fehér grifmadár residentiájában vala. De a fejér -grifmadár nem vala otthon; csak gazdasszonyát találta.</p> -<p>Az nem tuda eléggé álmélkodni, midőn meglátá a deákot, mert -nyolczvan esztendeje vala már hogy itt lakott, a nélkül hogy embert -látott volna.</p> -<p>– Mit akarsz nálunk? kérdé a deáktól.</p> -<p>– Egy tollat a fehér grifmadár farkából. <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Jaj neked, fiam! monda amaz; azért ugyan életeddel fogsz -fizetni.</p> -<p>S most a deák: Nemzetes asszonyom, kérem szépen kigyelmedet, -szánjon meg; kérje a grifmadarat, hogy ne bántson. Imhol egy kis -ajándékot hoztam asszonyságodnak. – S e szókkal által adá neki a -három ezüst körtvét, a mit útjára az első búslakodó királytól -hoza.</p> -<p>– Miként jutsz te e gyümölcshöz? kérdé az agg dada, s a deák -elbeszélé neki az egész történetet. Akkor mondá neki a gazdasszony: -Meg sem álmodhatd, mely kedves szolgálatot nyújtottál a fehér -grifmadárnak; aligha teljesítve nem lesz a mit kívánál.</p> -<p>Ki sem mondá jól a szót, midőn egyszerre kimondhatatlan zuhogást -hallának, mint a fergetegeké a legirtózatosb éjeken.</p> -<p>– Mi ez? kérdé a deák.</p> -<p>Az öreg felele: A fehér grifmadár jő; szárnyának mindenik -mozdítása hét mértföldre hozza végig. Bújj el hamar; ha meglát, -egyszerre eltép.</p> -<p>A deák az ágy alá vonta magát; a gazdasszony <span class= -"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> pedig -bevoná a kárpitokat, hogy a deák ki ne látszassék. Alig tudta ezt -megtenni, s íme a grifmadár leereszkedék a felhők közzűl.</p> -<p>A fehér grifmadár igen kedvetlen vala, s búsan és hallgatva jára -fel és alá. Az öreg hozzá lépett, s e szókkal igyekszék -felvidítani:</p> -<p>– Hát neked mi bajod?</p> -<p>A fehér grifmadár felele: Tudod hogy az én nagy ellenségem a -varangyék, hét esztendő olta már az ezüst körtvefa alá vette magát, -s ott egy ezüst pánczélt csinál magának. Ha kilencz esztendeig -dolgozhatja pánczélját, rajta nem eshetik seb, őtet senki meg nem -győzheti, s az enyéimeket iszonyú csapás várja. Én tudom, mint -lehetne őtet megölni, de azt mondanom senkinek nem szabad, sőt csak -azt sem tudakoznom, ha él-e még, és hogy mit csinál. A kilencz -esztendő majd kitelik, s ez ejt ily nagy gondokba. De mi ez? én -emberhús-szagot érzek.</p> -<p>Az öreg neki ezt mondá: Éhes lehetsz ily hosszas repűlésedben. -Nesze gyümölcs! – s elébe tevé a három ezüst körtvét.</p> -<p>A fehér grifmadár egyszerre felvídúla, megszelídűle, -<span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span> s ezt mondotta: Az ezüst körtve azt -mutatja, hogy az én nagy ellenségem a varangyék ölve van. Akárki -tette azt, nekem mindég kedves leszen, s három kérdést engedek -neki.</p> -<p>Amint a deák ezt hallá, kibúva az ágy alól, nagy alázatossággal -meghajtá magát a fehér grifmadár előtt, s beszédét ígyen kezdette: -Nagy bölcseségű, tudományú Grifmadár, én, én öltem meg a -varangyékot. Minthogy tehát oly kegyes valál, megígérni hogy három -kérdést engedendesz, teljesítsd, könyörgök alázatosan, a mit -ígérél. Először, mondd el nekem, meddig fog még az az asszony a -dióhajban révészkedni?</p> -<p>A fehér grifmadár: Egész életében; annak nincsen szabadúlás.</p> -<p>– Másodszor: meddig fog még a két hegy csatázgatni -egymással?</p> -<p>– Míg egy embert magok közzé nem szorítanak s össze nem -zúznak.</p> -<p>– Harmadik kérésem: engedd hogy farkadból kihúzhassak egy -tollat, s elvihessem.</p> -<p>A fehér grifmadár felele: Ha oly igen nagy nem volna szolgálatod -melyet nekem nyújtottál <span class="pagenum"><a name="Page_113" -id="Page_113">-113-</a></span> már a gondolatért is -széllyeltépdelnélek. De megígértem, s szavamat állom. Fogj meg -egyet farkam tollából, s mikor a gazdasszony ezt mondja: egy, -kettő, három, rántsd ki hamar. – A fejér grifmadár most kétlábával -belécsimbalkozott két hegybe, s fejét a folyamba hajtotta le. A vén -gazdasszony elkezdé a számlálást: egy! kettő! – három! s a toll a -deák kezébe maradt. A fejér grifmadár a szerint ordíta kínjában -mint száz mennykövekkel terhes fergeteg; a két hegyet porrá -morzsolá, s kiitta a folyamot. Oly igen nagyok voltak kínjai.</p> -<p>A vén gazdasszony felhozá a vacsorát. A fejér grifmadár sok -túdós dolgokat beszéle a vacsora felett, használatosokat a deáknak, -s végre fekünni menének.</p> -<p>Más nap reggel a fejér grifmadár ismét kirepűle, elnézni mi -történik a világon, a deák pedig útnak indúlt haza felé. A -Holttenger mellett megszólítá a vén dada: Hozsz-e nekem -feleletet?</p> -<p>– Hozok, mondá; de elébb vígy keresztűl a vizen.</p> -<p>A vén dada általvivé, s a deák sebesen másza <span class= -"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> fel egy -fára, s onnan kiáltá a vén asszonynak: Te soha ki nem szabadúlsz; -holtodiglan itt kell maradnod.</p> -<p>Ezen a vén dada annyira megharaguvék, hogy belé veté magát a -tengerbe, s ott veszett. De a tenger nagy habokat löke ki magából, -hogy a deák sok mértföldekre nyakig jára a vizben.</p> -<p>Most a két birkozgató hegyhez ére el.</p> -<p>– Hozsz-e nekünk feleletet? kérdék ezek.</p> -<p>– Hozok, mondá; de csak akkor mondom el, mikor álteresztetek -magatok közt.</p> -<p>A két hegy erőt veve magán, s keresztűlereszté a deákot. Akkor -ezt kiáltá nekik: Míg valakit magatok közzé nem kaptok, s össze nem -roccsantjátok.</p> -<p>– Jaj! ordítá a két hegy, mikor lesz még az? – Megújított dühhel -újra elkezdék döngetni egymást.</p> -<p>Szerencsésen elére a búslakodó királyhoz, meghajtá magát előtte, -áltadá neki a fejér grifmadár farka tollát, s ezt mondá neki: Ez a -toll magában írja le valamit tudni ohajtasz, s így te vagy a -legokosabb ember az egész föld kerekségén. <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span></p> -<p>A király erre így válaszola: Azt mingyárt meglátjuk. – -Elzárkozott a deákkal a maga titkos szobájába, s ezt mondá a -tollnak: Beszéld elő, mi az a mit én most tudni vágyok. Sokáig íra -a toll, s azzal végig nyúlt a tintatartón, hogy magát kipihenhesse. -A király a deákkal az asztal mellé űle le, s ezt olvasák:</p> -<h3>A HÓLEÁNY TÖRTÉNETE.</h3> -<p>Egyszer volt egy király. Annak egy királynéja volt. De nem -voltak gyermekeik. A királyné azon felette szomorkodott. Amint -egyszer az ablakban űlt és varrott, megszúrta tűjével az újját, s -egy csöpp vére a hóba csöppent. – Ah, mondá a királyné, ha lyányom -volna, oly fejér mint a hó, s oly piros mint a vér! Nem sokára -azután gyermeke született: egy leányka, s fejér és piros mint a hó -és mint a vér, mire nézve Hóleánynak neveztetett. De a királynénak -meg kelle halni.</p> -<p>Hét esztendő múlva más királynét veve. Az mindég nézé magát a -tűkörben, mert felette szép <span class="pagenum"><a name= -"Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> volt, s sokat tarta -szépsége felől. – Tűkör, így szóla egykor, nem én vagyok-e a -legszebb asszony a világon? – A tűkör így felelt: Felséges -királyné, te ugyan igen szép vagy, de a Hóleány hétezerszerte -szebb. – Ezen a királyné rettenetesen felharagudott, s -megparancsolta egy vadászának, hogy a leányt vigye ki az erdőbe s -lőjje agyon.</p> -<p>A vadász a leányt elvitte az erdők közzé, de agyon nem lőtte, -mert az igen igen szép volt.</p> -<p>– Menj innen édes lyánykám, mond a lyánynak, de messze, igen -messze! itt veszély lebeg feletted.</p> -<p>A leány ment, míg estve lett. Akkor egy viskóba ére, hol hét -törpe lakott. A hét törpe szívesen látá a leányt, s oly gondját -viselék, mintha saját lyányok volt volna.</p> -<p>A vadász kénytelen vala megcsalni a királynét. Egy szarvasborjút -lőtt, kimetszette nyelvét, s azt mondá a királynénak, hogy az a -leány nyelve. A királyné nagyon megörűlt.</p> -<p>A királyné megint nézé magát a tűkörben.</p> -<p>– Tűkör, tűkör, nem én vagyok-e legszebb <span class= -"pagenum"><a name="Page_117" id="Page_117">-117-</a></span> asszony -e világon? – Felséged ugyan igen szép, de a Hóleány a hét törpénél -hétezerszerte szebb.</p> -<p>Ezen a királyné nagyon megharagvék, parasztasszony-ruhába -öltözött, egy kosár méregbeáztatott almát víve karján, s elment a -hét törpéhez az erdőbe. A hét törpe közzűl egy sem vala a háznál; -kimentek volt dolgaikra. A királyné békopogtatott. A Hóleány -megnyitá az ajtót; nem ismere a királynéra, s azt hitte hogy -valamely parasztasszony, ki vásárra mégyen. A királyné -megszólította a Hóleányt: Végy almát tőlem!</p> -<p>– Vennék, felele ez, de nincs pénzem.</p> -<p>Erre a királyné: Minthogy szépecske vagy, ingyen adok neked -egyet. Ekkor a legszebbet, de egyszersmind legmérgesebbet elővevé, -ketté szelé, s a Hóleánynak adá. A Hóleány alig nyele el egy -szeletet belőle, s halva feküdt. A királyné nagy örömmel távozott a -viskótól.</p> -<p>A hét törpe halva lelé a Hóleányt, s nagyon szomorkodék hogy azt -fel nem ébresztheti. Üvegkoporsóba fekteték a Hóleányt, s kitették -az erdőbe, s az egyik mindég strázsálá. Uram király, <span class= -"pagenum"><a name="Page_118" id="Page_118">-118-</a></span> úgy -leléd őtet te is. Hogy te azt egy nagy titkon vevéd meg a hét -törpétől, nem szükség neked mondanom; azt te tudod, s vége a -Hóleány történetének. –</p> -<p>Király s deák nem kevéssé álmélkodának a történeten, s a deák -megszólala: Uram király, engedd, hogy a tollnak én is tegyek egy -kérdést. De a király ezt mondotta rá: Nem! tudom én mit akarsz -kérdeni; toll, felelj.</p> -<p>A toll felkölt a tintatartóról, s írt: – A Hóleány nem nyelte el -az almát; úgy tüstént megholt volna; szájában vagyon az még most -is, s csak szédűlésben vagyon. A deáknál van egy fű; az magához -hozhatja.</p> -<p>A deáknak csak most juta eszébe hogy nála még a fű, mely őtet és -a király fiát meggyógyította. Végig voná azt a Hóleány szemén és -száján, s az megnyitá szemeit, kipökte az almaszeletet, s nem volt -semmi baja.</p> -<p>A király elhíresztelé hogy ő nagy menyegzőt akar tartani, s -meghítt reá sok hatalmas királyokat, királynékat, a többek közt azt -is, a ki a Hóleányt megétette. A királyné nagy gonddal <span class= -"pagenum"><a name="Page_119" id="Page_119">-119-</a></span> -felczifrálta magát, megálla a tűkör előtt, s ezt mondotta: Tűkör, -tűkör, nem én vagyok-e a legszebb asszony a világon?</p> -<p>– Felséged öregszeni kezd; már igen sok van, a ki még szebb. De -legszebb az egész világon a Hóleány, kinek menyegzőjére felséged is -meg van híva. Az hétezerszerte szebb mint a legszebbek -egyetemben.</p> -<p>A királyné akkor nagyon megharagudott; összetörte a tűkröt, -felűlt egy felhőre, mert nagy varázs vala, elszállott a felhővel, s -soha többet nem látszatott.</p> -<p>De a deák és Hóleány menyegzőjén nem csak királyok és királynék, -hanem szegény emberek is jelenének meg nagy számban, kik ezektől -segélyt vártak. Amint a deák kijöve a templomból, s osztogatta -alamizsnáját, bátyja ötlött szemébe a koldusok között. Elvitte azt -a palotába, s így szólt hozzá: Emlékezel hogy kitoltad szemeimet, -mert te már tiszttartó valál, én pedig csak szegény deákocska? Én -most király vagyok, te pedig koldus.</p> -<p>– Szúrd ki hát szememet! kiáltá az vad kevélységgel. -<span class="pagenum"><a name="Page_120" id= -"Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Nem, mondá a szelíd testvér; én neked megbocsátok, s sok pénz -urává teszlek, külömben nyomorúságban halnál meg.</p> -<p>– De beszéld elő elébb, mint levél te királylyá.</p> -<p>Amint az ifjabb azt neki elmondá, az idősebb felkölt, elment az -akasztófa alá, s várta hogy a hollók szálljanak le hozzá is. Ezt -gondolá magában: Ha az öcsém a hollók által király leve, én császár -lehetek, mert én több vagyok mint ő. Akkor ismét kiszúrom szemeit. -Oly kaján lelkű vala ő, hogy az öccse jósága nem ellágyította, -hanem még nagyobb gonoszságra ingerlette.</p> -<p>Sokáig várakozott az akasztófa alatt, igen sokáig. Végre -előszállott a három holló.</p> -<p>Az egyik így kezdé a beszédet a két más társával: Tudjátok, hogy -bennünket egy deák kihallgata, s hogy a három királynak elverte -bánatját?</p> -<p>A második így felelt: Tudjuk; ezután jobban kell vigyáznunk, -hogy ki ne hallgassanak megint.</p> -<p>S a harmadik: Nézzétek, itt leseget utánunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> ismét -egy, még pedig egy megátalkodott, gonosz lelkű.</p> -<p>– Álljunk neki mind a hárman, s csipdessük addig, míg el nem -vesz! – kiáltának most, s neki-álltanak, összecsipdesék, míg egy -íze sem marada épségben.</p> -<p>A deákot és a Hóleányt az egész világ szerette. – Élnek-e még, -nem tudhatjuk; de méltók voltak hogy éljenek örökkön és örökké.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<h2>ARDÓNAK URNÉJA.</h2> -<h3>I.</h3> -<p>Kedvetlenűl űle Messzer Giovánni az elvénhedett tölgy alatt, -nekimeresztvén szemeit a fellegektől hányt égre, melyen úgy -kavargának a felhők mint az ő keblében az érzelmek. Olykor hévvel -kapa guitárrja húrjai közzé, mintha keble vészeit a zengés ereje -által akarná elcsendesíteni; de lelke vadabb hánykódást szenvede, -mint hogy ezt vagy azt tehesse; húrjai siketen nyikogának heves -érintései alatt. Bódúltságában nem sejté, hogy a völgyből dobogás -hat hozzá, hallhatóbban mindég, és hogy végre két idegen áll -mellette, kik rá komolyan tekingetnek. Egyike ezeknek Bellapietra -vala; súgár növésben s gyönyörű arczczal, és – a mi szokatlan az ő -honában – <span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span> szöghajú, s szemei kékek. Az -Giovánninak ifjú barátja volt; együtt jöttek Robert Károly -királyunkkal Nápolyból, midőn ez koronánk bírásáért készűle -megküzdeni. Másika egy fegyverben megőszűlt magyar vala, ki a két -olaszt megkedvelé hűségökért egymás eránt, s tettek által gyakorta -bizonyított vitéz lelkek miatt.</p> -<p>Amint Messzer Giovánnit belső hánykódásai végre felszökteték -üléséből, s ő ezeket megsejté, így szólla hozzájok:</p> -<p>– Egy nap közelít felénk, mely eldönti dolgainkat. -Fennmaradunk-e azontúl, s melyikünk marad életben, azt tudni nem -lehet. Elmondom tehát, honnan erednek hánykódásaim, nehogy bennem -megütközzetek; mit ítél felőlem a sokaság, arra kevés gondom. De -előbb tegyük, a mi, mint vezéreknek, tisztünk. Azután -összetalálkozunk Ardó mellett, a hársnál.</p> -<p>Ekkor különválának; mindenike megjárá őrhelyeit, a vitézeket -gyúlasztgatá, hogy lennének mindég készen; az ég sötétedik, s eddig -is tapasztalák, ellenségök mely fortélyos, mely vitéz, mely -vakmerő. <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span></p> -<p>Éjfél vala midőn kerengésöket elvégzék. Giovánni jelene meg -legkésőbb. Ama dombon, hol most az udvarház, nagy lángban ége a -tűz, s a vitézek elnyúlának körűle. Egyik csoportjok falatozott, a -másik lovaikhoz láta, némelyike fegyverét, szerszámát csínosgatta, -élesítgette. Egy más csoport mesélgetéssel tölté az időt; mert -közöttök sokan valának, s ez világosan mutatja ázsiai eredetünket, -kik virradtig fonák, ha kelle, a mesélést, mit a magyar katona, a -magyar pásztorember, s a szüretelők, aratók, még ma is gyakorlanak. -Bizonyossá tévén magát a három vezér, hogy sergeik vígyázatlan nem -maradnak, s így nem retteghetni hogy meglepessenek, lelépdelének a -hárshoz. Giovánni hátát a vastag fa derekának veté, úgy hogy szeme -előtt látá a sárosi várat, s így kezdé beszédét:</p> -<p>– Emlékeztek barátim, hogy urunk a király engem küldött vala -előre a zsoldosokkal, tanúlnám ki a hely fekvését, míg utánunk -jövend, megtörni a kevély Trencsényi Máté gróf hatalmát, ki maga -marada fenn ellenei közzűl. Bejárám tehát a vidéket, hegyről -völgyre, hol egész <span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> sergemmel, hol csak válogatott -vitézimmel, olykor egyedűl is, s néha szokott öltözetemben, s ahol -kelle, idegen köntösben. Egyik mászkálásom alatt eltévedék. -Kifáradva értem a hárshoz, s egy leányszemélyt találtam árnyékában. -Kértem, szánna meg s adna ennem. Egy fazék tejet teve előmbe, s -azolta nem ismerem magamat. Te, Bellapietra ismersz; te pedig, régi -fegyvertárs, elhihetd, asszonyi arcz engem úgy nem tuda soha -megilletni, ahogy megrettenteni semmi fegyver nem tudott. -Kevélykedtem hideg nyúgalmamban, s a pillantat, mely elszédítheté -vala a világnak minden férfiait, egy szép gömbölyeg lágy kacsó -szorítása, és mindazon kedvezések, melyekben magát a kölcsönös -szeretet kinyilatkoztatja, boldogítottnak érzi, nekem annyi vala -mint egy pohár víz. Sokszor mondám, hogy engem semmi nem hozhat -lángba, hanemha valamely isteni lyány egy csésze naphtával jő -nekem, mely – amint a keleti útazók beszélik – meggyúlván egyszer, -el nem alszik, míg magával együtt edényét is megemésztette. Oly -hideg valék azon szerencsétlen – nem! azon szerencsés szép napig, -mely <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> e tájra hozott. Míg a tejet iszom, -imhol jő egy elszabadúlt paripa, s megáll a lyány előtt. Mi is -volna a természetben, a mi hatalma alá örömmel nem hajlana! A leány -felűle reá, még egyszer egy pillantatot vetvén az idegenre kit a -téjjel felélesztett, s szemeinek súgárjai béhatának szívembe, -hogyan a nap szokta nyilait a mi hazánk leghévebb szakaiban. – S ki -az a leány? ezt fogjátok tudakozni. – Odafenn lakik Sáros várában, -ellene hadainknak, a Máté gróf leánya. Látád-e őt, öreg vitéz? Ha -nem, álmélkodni fogsz rajtam. Te, Bellapietra, megértesz ha mondom, -varázsereje hasonló a mi szebb egünk holdjához, midőn súgárait a -rózsák ernyőjébe lövelli. Amint eltűne szemeim elől, tudakozódtam -felőle a lakosok viskójiban. Minden imádja; mert ő oly jó, oly -szelíd, oly nyájas; s azonban büszke, harczkedvelő, s -tántoríthatatlan érzésiben. Atyja néki ajándékozá e falut; s ő ide, -míg még béke volt, gyakorta sétála le, s gyönyörködék a hely kies -fekvésében; miolta mi vagyunk itt, soha nem láttatá velek magát. -Hányszor nem jövék ide, remélvén hogy itt találom! de mindég -hijába. Sokszor segélyt <span class="pagenum"><a name="Page_127" -id="Page_127">-127-</a></span> hoztam szegényeinek; azt mondtam -hogy azt nékik ő küldi; senkitől nem ismerve s idegen öltözetben; -csakhogy áldatni halljam, míg bennünket a háború inségei miatt -átkoznak. Kövekre írtam fel honom énekeit, s elvetettem az út -szélein, hol ő sétálni szokott, hogy lássa meg, ha lejő talán -megint, és olvassa. Énekimben csak ő él, csak ő lakik szívemben; -annak ő a királynéja. Midőn végre ide kelle jönnünk, Ardón -választám szállásomat, s míg az egész táj fel vala égetve, fel vala -dúlva, megkímélém Ardót, hogy értse ki volt légyen itt. Innen ered -elváltozásom, melyet magam sem értek. – Hallátok, mi történt s mi -történik velem, s gondoljátok a mi tetszik.</p> -<p>Két barátja némán űle, s sokára az öreg vitéz szólamla meg: -Mindaz amit hallék, varázslatra mutat, s azt gyaníttatja, hogy a -táj nem ok nélkűl beszél csudákat a hely asszonya felől. Hallottam -s elfelejtettem; ki gondol affélékkel? Annyit említek, hogy az Ardó -urnéjának adományai mindég veszélyt hoznak. Sergemben lesz valaki, -a ki többet tudhat; végére járok, s elmondom neked, hogy tudj tőle -őrizkedni. <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span></p> -<p>Menni akara, s előtalálá a király követét, hogy Bellapietra és -Giovánni menjenek; már a szomszéd hegyek közt van. Az öreg áltvevé -az elősereg igazgatását, s a kettő ment a király elébe.</p> -<h3>II.</h3> -<p>Sáros vára mozgásban volt. Máté gróf a múlt éjjel megérkezék, -egész seregével. Bástyája ormáról kőfala fokain lobogának zászlói; -az udvaron ismét egy, óriási nagyságban. S a zászló mellett sír -vala ásva, jelűl, hogy ő, ha megveretnék is, ha megmászatnának is a -kőfalak, ügyét addig védi, míg mindnyájan nem vesznek. Leánya, kit -közönségesen az Ardó urnéjának nevezének, a sánczokon lépegete fel, -hol megtekinté a készűleteket; mert ő érte a had munkáihoz; midőn -egy szegény sorsú asszony négy gyermekével bejöve a vár kapuján. Az -Ardó urnéja ráismere gyermeki éveinek gondviselőjére; elébe ment, s -nyájasan nyújtá neki jobját. – Azt ugyan jól tevéd, kedves öregem, -mondá neki, hogy a veszély idejében meglátni akarál; koczkáink -<span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> peregnek, senki nem tudhatja, hatot -ütnek-e vagy vakot.</p> -<p>– Ah, szép Nagysád, felele ez; ohajtottam ismét csókolhatni a -kezeket, melyek vélem oly gyakran tőnek jól, de nem mertem volna -csendes lakomból kibúni, hová elrejtettél, ha nem vevém tegnapi -izenetedet, hogy ott többé bátorságban nem vagyok, s jönnék -fel.</p> -<p>– Én izentem-e? Arról én nem tudok; felele ez. De a háborgó -időkben semmi gond nem szükségtelen. Mondd elő, mit tudsz?</p> -<p>– Hogyan? kérdé az asszony; hiszen izenetedet egyenesen az a nem -tudom ki hozá, a kivel nekem oly sok ízben küldél segélyt, -vígasztalást. Az nem tőled volt küldve?</p> -<p>– Mondom, nem értelek; így folytatá a kisasszony szavait. Ki az? -mit kerese nálad?</p> -<p>Ekkor az öreg: – Egy estve, nehány hete már hogy a dolog -történt, egy idegen, minden czifra és fény nélkül, belépe szegény -lakomba, s azt kérdé, ha ismerlek-e? – S ki ne ismerné az Ardó -urnéját? felelém, s én még inkább ismerhetem mint mások, mert -kisdedsége olta körűle <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> szolgáltam, s minden reggel, minden -estve könyörgök boldoglétéért. – Az szép tőled, felele az idegen; -de szoros kötelességed egyszersmind, mert ő is mindennap emlékezik -rólad, s ím most is küld gyermekidnek valamit. Ekkor egy rakáska -arany- és ezüstpénzt asztalomon hagyott. Az nap olta gyakran -megjelene nálunk; sohasem únatkozott el játékait űzni -keresztleányoddal, s egész órákig hallgatá ha rólad beszéltem s -gyermeki korodról, és hogy mint nőttél nagyra. S mikor azt mondám, -hogy katonásabb kisasszony vagy mint minden férfi széles e világon, -s hogy a verekedés, a csata minden örömed, mélyen sohajta fel. -Mindég hagya valamit ha jött, s azt mondotta hogy te küldöd. Kis -druszád egykor tudakozá, ki ő; s azt felelé, hogy hazája idegen -föld, s hogy nem rég olta tiéd, de testestűl, lelkestűl a tiéd. – -Tegnap hajnaltájban békopogtata nálunk, felvere álmunkból, s ezt -kiáltá: Fel! fel! el innen hamar! jön a király, egész seregestűl. -Magatok vagytok, bántástok eshetnék. Menjetek a várba; ezt izeni -asszonyotok; rátok gondja lesz; s ímhol vagyunk. <span class= -"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span></p> -<p>A kisasszony elandalodva álla. Végre megszólalt: Tőlem az izenet -nem méne. De akárki légyen az ismeretlen, ő nekem barátom; mert -tette szép.</p> -<p>– Minden bizonynyal az! mondá az öreg, s kétszeresen barátod. -Jót teve, s éretted tevé.</p> -<p>A kisasszony elfordúlt. –</p> -<p>A tárogató éles hangjai hírűl adák a vár ormairól, hogy közelít -az ellenségi had. Az könnyed lovasság vala, s a hegy aljában -telepedett meg. Míg egy részek felkapatott a várhegyen, felkérni a -várat, a vezérek elmaradtak, s barátságosan beszélgetének; Messzer -Giovánni, egy tüzes, jókedvű magyar, Irfe a neve, és a Giovánni -barátja, Bellapietra.</p> -<p>– Kérlek, barátim, ha majd bébocsátanak, vígyázzatok magatokra, -s semmit a gróf leányától el ne végyetek. Az emberek szájában egy -bohó monda jár, én meg nem foghatom s nem hiszem, de sokon -megtörtént, és így kerűlni kell: Ha ki a lyánytól valamit kíván és -megnyeri, szerelmes lesz belé haláliglan, szerelme által haláliglan -szerencsétlen. S képzelhetni-e nagyobb bajt, mint <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> ha a -király biztosai közzűl egyikünk vagy másikunk el találná veszteni -szívét, mire holnap oly szükségünk lehet?</p> -<p>– Nem tudnád megmondani, honnan ered a monda? kérdé -Bellapietra.</p> -<p>– Mondom, felele Irfe; míg felérünk a hegyen, elég időm marad -rá; mert íme visszatér a követ, s a kapu nyitva áll.</p> -<p>Irfe így beszéllé:</p> -<h3>III.</h3> -<p>– A régibb időkben, míg szent vallásunk a magyar földen -gyökereket vere s elterjede, a régibb tudomány és az új gyakor -küzdésben valának egymással. Bűbájosok és jósolók keltek az új -világosságnak ellenére; s így esett, hogy I András alatt a -keresztyénség üldözőkre talált mindenszerte. Templomaink -kiraboltatának, s a hit követőit kínzották, gyilkolták. A kik -elkerűlheték a kardot, a hegyek közzé rejteztek el. Itt akkor csak -erdő vala, s egyedül ott lehete látni egy kisded házat, hol most -Ardó áll. Abban egy csudaszépségű jósasszony lakott. De amely -<span class="pagenum"><a name="Page_133" id= -"Page_133">-133-</a></span> kellemes arczában, szívében oly -kegyetlen volt. Ez gerjesztgeté leginkább a lázadás lángját e -tájakon, s örvendve nézé előre, mint vesznek a keresztyének -halmonként. Egykor háza küszöbén állott vala, s felpislongott a -csillagok közzé, hallgatá a lombok suhogását s a csermelyék -ömléseit, midőn egy ifjút láta eljönni az erdőkből. Az neki -lábaihoz borúlt, s kérte, rejtené el üldözői elől. Nem tudá hogy a -kinek segélyéhez folyamodott, a jós Gána. Az ifjú nevét a monda -Mitónak hirdeti. A jós nagyon örvende az ifjú megjelenésén, mert -épen valamely ifjú szívének vérére vala szüksége pokolbeli -mesterségeihez. Elrejté tehát az ártatlant kamarájában; de midőn -üldözői nála is tevének eránta kérdést, megnyitá nekik a kamarát. A -gyilkolók nem láták meg az ifjat; szemek fényét elvevé a jós -szépsége. S amint ezek tovább menének, beméne az ifjúhoz; étket -vive neki és italt, megvarázsolva előbb mind ezt mind azt; a mi -kitetszék onnan, hogy az ifjú legottan igen mély álomba süllyedett. -Eljövén az óra, mely a jósnak legkedvezőbbnek látszott undok -mesterségeihez, közelíte az ifjú nyoszolyája mellé, varázsmécsével -<span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> egyik kezében, a másikban nagy késével. -Vasát már belé akará meríteni az ifjú szívébe, midőn az a gondolat -szállá meg, hogy elébb lesse ki az ifjú legtitkosb gondolatját, -melyre neki más mesterségéhez vala nagy szüksége. Egy varangyékot, -mely, épen holdtöltekor, a negyedik hónap negyedik napján szólalt -vala meg, rátette az ifjú homlokára, s Mitó azonnal szerelemmel -kiáltá a Gána nevet. Az asszony elérté a heves felkiáltást. Akkor -előbb az ifjú hajából, azután a magáéból lemetszett egy fürtöt, -együvé fonta azt, s megégette, s a haj hamvát elhintette a szép -ifjú szívén; s íme a nyoszolya mellett a falon egyszerre megjelent -a Gána képe. Az asszony elérté szíve lángolását. Ismét megújítá a -mesterséget, s most harmadikszor is, s mindég úgy találá, hogy az -ifjú szíve, lelke vele foglalatoskodik. Egyszerre támadott mély -szerelme elváltoztatá a gonosz szándékot. – Hah! vesszen, úgymond, -egész varázshatalmam, de a szép legényt nem áldozom fel -mesterségimnek!</p> -<p>Az ifjú más nap menni akara: az asszony nem ereszté. Elleneid -keresnek, úgymond; te csak <span class="pagenum"><a name="Page_135" -id="Page_135">-135-</a></span> nálam vagy bátorságban. Az ifjú -örömmel veszteg maradt. Szívét nála hagyá, ha ment volna is. Mely -szép, mely édes, mely gyönyörű, boldog napokat élének! A hársat az -út mellett az nap ülteték, melyen elsőben vallák meg egymásnak -szerelmöket. Gána napról napra szerelmesb leve, emberibb, s kész -volt volna lemondani a rosz lelkek társaságáról, csak azok -mondottak volna le az övéről. Mitó mindinkább sejté meg, hogy -körűle nem jó dolgok történnek; de egy tekintet, melylyel az ő szép -Ganája szemeibe pillantott, eloszlatá gyanúit.</p> -<p>Egy nap, minekutána sok éjjel egymás után valamely szirtkapu s -valamely temérdek kincs felől álmodék, de a melyet Gána elébb -csapodár enyelgések, végre még harag és fenyegetés által is el -igyekezett távoztatni elméjéből, kiméne az erdők közzé; úgy hitte, -felejteni fogja baját, s ismét eljuthat eltűnt nyugalmához. Már -messzére marada el tőle a ház, midőn feleszméle, hogy sietvén, a -maga nyílai helyett a Gánáéit hozta el. S most – oh csuda! – azon -szirtkapu előtt állt, melyet annyiszor látott vala álmaiban. Az -áltellent <span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> emelkedő szirtfal egyik csúcsán -elvisítá magát egy szokatlan nagyságú bagoly. Mitó, ki ezen állat -eránt gyermeksége olta meggyőzhetetlen undorodást érze, előkapá -tegzét, s a nyilat rá pattantá. Az csúfolkodó visongással repűle -fel, s körűlrepkedé homlokát. A nyíl egy szirthasadásban marada. -Mitó felmásza a szirtre hogy kivegye a nyilat; s amint azt kivevé, -egyszerre szétpattant a szirt, mint valamely nagy kapu két szárnya. -Egy palotát láta tárva maga előtt, s bátor nyugodt elmével lépe -belé.</p> -<p>Gazdagon ki vala világítva a barlang, s az egész fény egy -karbunkulusból eredett, mely a bolt kellő közepébe vala forrasztva. -Körűltekinté magát, s szögletében egy gyengekorú leányzót láta meg, -de lánczok közzé verve. – Azért jössz-e hogy megölj? kérdé a leány. -– Sőt hogy kiszabadítsalak, gyönyörű teremtés! felele Mitó. – Úgy -csak azt kell tenned, hogy bilincsemet illesd meg a nyillal, mely -kezedben van, s egyszerre lepattannak; jól ismerem e nyilakat. Mitó -megtevé a mire a leány intette, s az felszökék vasaiból, s futott. -Kijutván a barlangból, földre veté magát, <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> sírt, -könyörgött, égre emelt kezekkel. Most pedig szalada, mint a gímek a -Kézsmárk hegyein, s Mitó mindenütt a lyány nyomaiban. Megállapodván -a hegy bérczein, Mitó kéré a leányt, térne Gána házához; ott -bátorságban fogna lenni, s mindene leszen a mit kívánni fog. A -lyány reszketni kezde a nevet hallván, s elsápada. – Oh ölj meg -inkább mint hogy ahhoz vígy, kinél gonoszb ellenségem nem lehet. -Négy éve már miolta kiragadott szüléim keblekből, hogy születésem -tizenhatodik visszafordúlóján megölhessen, mert neki átkozott -mesterségeihez ártatlan szívek vérére van szüksége. Sokszor -beszélte nekem maga, s épen e nyíl akara lenni gyilkolásom eszköze, -melyet viselsz. Már régolta nem láttam őtet, s minthogy ma lépek -tizenhatodik évembe, úgy hittem, ő jön, midőn a barlang megnyílt, s -teljesíteni fogja szándékát. Ha téged nem ő külde ki, ha emberi -szív dobog kebledben, kérlek, jámbor idegen, könyörűlj rajtam, s -vígy ama várba! Atyám ottan lakik.</p> -<p>Az ifjú szíve többnemű érzések által vala megrázva. Az a -bizonyosodás, hogy kedvese elhíresedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> -bűbájos, hogy embert öldös áldozatúl, hogy lelkekkel czimborál, és -hogy ő azt előtte, a gyanító előtt, tagadozá, elborzasztotta, s -előbbi szerelmét útálattá változtatá. Felölelte az eltikkadt -leányt, s elvitte atyja várába.</p> -<p>Gána későn sejté meg, hogy Mitó elcserélte nyilait. Elhalva -ijedtében, elővevé varázstűkrét, s meglátá Mitót, s a mely perczben -az aranyfürtű leányt atyjának áltadja. Haragja a dühösségig ment. -Való hogy miolta szereté Mitót, nem akará elölni a leányt, de -szabadon sem akará ereszteni. A lelkek, és a kik vele -szövetkezésben voltak, ezer meg’ ezer szerek által jelengeték neki, -hogy a kedves kis Izsike pusztítólag fog belé kapni szerelmébe. -Ezért tartá fogva az aranyfürtű gyermeket, s irtózva látá most, -hogy szelídsége által magához vala kegyetlen.</p> -<p>Bosszút, olthatatlan bosszút lihegve azon vala, hogy a várbeliek -örömét undok mesterségei által, bármely szerrel, megháboríthassa; -de a gonosz szándék felforgatva süllyedt el a vár káplánja -imádságiban. Egy nap irtózatos alak jelene meg neki, mit ő jól -ismért, s bosszantó kaczajjal adá <span class="pagenum"><a name= -"Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> értésére, hogy Mitó és -Izsike a vár oltára előtt összeesküvének. Látd most, mit nyerél -vele, hogy nékem meg nem áldozád, amint én kívántam? ezt veté -szavaihoz, s eltűnt. A leggyötrőbb szerelem és gyűlölség minden -dühében esküvék most, hogy mivel bosszúját Mitón nem állhatja, az -egész férfinemen fogja kiönteni. Gonosz mesterségeinek mindenikével -szövögette varázslatit, hogy valaki az Ardó úrnéjától, ahol az -együtt járdala Mitóval, valamit kérend és kérését megnyerendi, őt -szeresse haláláig, egyedűl, végetlenűl, szerencsétlenűl, s vesztére -önmagának.</p> -<p>A várbeli toronyőr éjfélkor tűzben pillantá meg az ardói -erdőhalmot s a rettegett varázsházat, s Gánát többé senki nem -látta. De a hárs sértetlenűl marada, s nem egy éjjeli vándor -szívszaggató jajgást halla lombjai közt, s egy derengő alakot a fa -árnyékában.</p> -<h3>IV.</h3> -<p>Máté gróf azonban híveit, lázainak vezéreiket, a nagynyelű -zászló mellé szólítá fel, a kiásott sír szélére. Bellapietra -elmondá nekik, a mi rá vala bízva. A Trencsény grófja ezt -válaszolá: <span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span> „A mit ígértek, engem meg nem indít, -fenyegetéstek meg nem rettent. Bíztattok, hogy ha áltmegyek a -Robert Károly felére, nyugalmas birtokában maradok jószágomnak: én -azokat tudom még védeni; hogy Robert Károly meghágy méltóságimban: -engem azzal az én uram, a cseh Venczely, ruháza fel, s nincs -szükségem hogy bennek más megerősítsen. Vesztemmel, halálommal -rettentgettek? a csaták kimenetele bizonytalan; ti és én egyeránt -veszhetünk. Sokan elpártolának tőlem: a kik híven maradtak, -salaktalanok, mint az arany; intézze el küzdés a pört; jónak a -jóért győzni vagy veszni dicső dolog. Azonban senki ne mondja, hogy -Máté, a trencsényi gróf, nem szívesen látá vendégit; jertek, -fogadjátok szívesen a mit adok.“</p> -<p>S mostan előjöve Máté grófnak leánya, az Ardó úrnéja, a -sötétfényű parancsoló. Mint a ki magában egyesít mennyet, földet, -világos kék öltözet fogá körűl, s fejéről sárgásan zöld fátyol -folya le. Sáfárnéja, kit olvasóim már ismernek, három arany poharat -vive utána, a követség fejeinek számokra, míg mások az ő -kísérőikkel foglalatoskodtanak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> A sáfárné közelébb vonúla -asszonyához, s ezt súgá neki: Az amott, ki annyira rád gömbölyíti -szemeit, az hozá hozzám izenetidet s ajándékidat. Az úrné elfojtá -szíve lobbanását, s a két más vezérrel beszélgete, csendesnek -színlelvén magát. Keresztleánykája hozzá simúlt, s így szólította -meg: Édes nagysám, nem-e ahhoz is, a ki velünk annyi jót teve? -Megkapá a gyermek kezét, s odahagyá a három idegent. De a gyermek -visszaszaladt, s legelébb is Messzer Giovánninak nyújtá az arany -serleget, hogy innék ez is, mint már előbb a kettő. És amint ez -leguggola a gyermekhez, hogy szíve imádottjának kedvenczével -nyájaskodjék, ez valamit súga neki. Sőt víg elméjű magyar társoknak -úgy látszott, hogy a kisded kezekből valami suhant által a Giovánni -kezeibe. Hogy a kelő vér pirosra festé a sápadt orczákat, s hogy -ragyogának szemei, mint a nap mosolyg a megszaggatott vészfellegek -közzűl, azt igen jól látta. És midőn visszatérve a király sergéhez, -búcsúzásokkor kezet szorítának, gyűrűt sejte a Messzer ujján, a mit -elébb soha nem sejtett. <span class="pagenum"><a name="Page_142" -id="Page_142">-142-</a></span></p> -<h3>V.</h3> -<p>Derűlt vala a nap, melyen a két had közelíte egymás felé, hogy -megvívjanak. Mosolygva sütött az ég királynéja, s a pipis énekelve -szálla fel hozzá, mintha inteni akarná a küzdeni akarókat, hogy -térjenek az élet örömihez, s a vérontást hagyják abba. Az mind -hijába volt. Robert Károly megálla a halmon, hogy lássa a csatát, s -mellette Omodé, a nádor, két fejdelmei a seregnek, s alattok -Giovánni és Bellapietra.</p> -<p>– A mely fergeteges a múlt éj vala, olyan lészen a mai napunk, -mondá az utolsóbb. Lásd, barátom, mint duzzasztják a csermelyt a -zápor és a hegy patakjai, lásd habjai mint kavarognak. Veszve van, -a ki néki vágtat.</p> -<p>S a király: Nézzétek, mint fejti ki magát a gróf hada; kiismerni -a gróf munkáján az értelmes katonát. De hát az micsoda amott? -Délczeg paripáján nem asszonyi alak szökdelget-e a sorok közt?</p> -<p>– A gróf leánya, mondá Omodé; szebbet <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> egész -nemében nem láthatni, s bátor és vitéz, mint a leglelkesebb -férfi.</p> -<p>Erre a király: Ha ki fogva hozza hozzám, annak adom nőűl, Sáros -vára pedig, egész vidékével, légyen mátkaajándékom.</p> -<p>– Önkényt foglyúl adhatja magát, de erővel senki nem teszi azzá! -mondá Messzer Giovánni.</p> -<p>De a szónak nem hivének, és némely feltevé magában, hogy elnyeri -a szép díjt. Szebb és drágább ugyan még nem is volt. Olyan vala ő, -mint a hadak istennéje, támadásra gyúlasztgatván atyja elősergét. -Fürtjeinek éje göndörögve omlott ki ezüst sisakja alól; a nap -játszva csillámtatá ezüst sugárit a pánczél tündöklő czápáiban, -mely fel- és alá habzott, mint a tusát-szerető kebel szokott a -pánczél alatt; fekete szemei villámlottak, haragosan és szerelmesen -egyszersmind, hogy valakivel összeakada, el kelle tőle fordúlni, -bár kardja megkímélte. Súgár mint a nyíl, könnyű mint a pehely, -erős mint az aczél, szép mint egy csillag, így repűle végig a sorok -között. Ha csapatja visszatolatott, ismét előnyomúla; a sebhedtek -feledék fájdalmaikat; a haldoklók örömmel rogyának <span class= -"pagenum"><a name="Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> össze, -midőn láták. Egyenesen a király halmának vette nyargalását, midőn a -nádor békanyarítá a gróf szélső csapatait, s az egész had össze -vala bomolva. A leány szemei végig nézének a zavaron, s látták -atyja bizonyos vesztét.</p> -<p>– Vissza váradba, atyám! kiáltá; én felvigyázok vonúlásodra. – S -a hídnál kevesed magával megállott, hasonló a chérubhoz, ki lángoló -pallossal álla őrt a paradicsom ajtajánál. Máté gróf keresztűlméne -a hídon; a futamlók egymást tolva mentek utána, s a híd letört a -teher alatt, s a habok közzűl irtózatos jajszó hallatszék. A -hősleány még mindég erős lélekkel vesztegle; de látván hogy -szaporodnak a tolongók, s az övéi közzűl mindég többen hullanak, -megfordítá lovát, beszökék a vízbe, hogy ő is menjen atyjával. -Giovánni útat nyitott magának, szinte a víz széléig, midőn a hab a -hős Szépet elnyelé. Végig-nyargala a parton, fel és le, lesvén -mindenütt, a víz hol veti fel a leányt, hogy utána szökjék, hogy -erős karral megragadja, kikapja. Ohajtásinak fele bételjesedék. Hol -a habok ereje megszelídűlt a szélesb mederben, a víz szerelmes -gonddal vitte <span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span> ki a parthoz, de élet nélkűl. Szép még -halva is, ahogy a régiek az Alvást szobrozták.</p> -<p>Giovánni és Bellapietra eltemeték a szép holtat; ez forróan ömlő -könnyek közt, amannak szemei könnyek nélkűl, megmeredve. Giovánni -más nap sehol nem találtatott; senki nem mondhatá, hová leve.</p> -<p>Robert Károly nem sokára azután lengyel királylyá lőn, s -Bellapietra vele ment Varsóba; ott az oroszokkal kereskedésben -állók egy bús idegent emlegettek előtte, ki Ázsia szélén foga -lakást, s egy csatában halálos sebet kapott, s utolsó óráiban -barátitól azt kíváná, hogy gyűrűje ujján hagyassék. Nápolyi -vendégek ellenben úgy beszélék Budán, hogy a byzancziumi császár -sergében egy idegen veve szolgálatot, ki Magyarországról jutott -oda, és hogy annak közönségesen kedvelt énekei mindég valamely -<em class="gesperrt">setétfényű</em> Úrnét magasztalának, ki végre -egyik csatájában a hatalommal előtolakodó törökök ellen, homályos -halált talála.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<h2>A LEVÉL.</h2> -<p>Egyikében azon magyar faluknak, melyek a Tisza vagy Duna job -szélén, – de talán a balon – vagy talán az ország közepében – -igazán hol, nem tudom, mert száz esztendeje már, hogy a falu -elpusztúla, egy fiatal hadnagy 1887-ben bús kedvvel űlt a fogadó -ebédlőjében. Szeretett és szerettetett. De a leányt atyja, egy -gazdag fösvény gabonakereskedő, más valakihez akará adni. Elég ok, -néki-ereszkedni a mély búnak. – A szerelem nem hízlal, hanem -fogyaszt; s a hadnagy mindég pisloga az ajtó felé, ha hozzák-e már -ebédjét. De a cseléd helyett egy vándorlegényt láta belépni a -szobába, kinek hátán vala csomója, s a kinek csomóján egy kan -macska űlt. A kandúr kövér volt; szőre barna, termete középszer, -bajusza <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> fekete, nyalkán kipederve, -kikulimázolva, mint magyar legényhez illik.</p> -<p>A vándorlegény a másik lóczán foga helyet, s letette nyalábját -és a macskát a nyalábon, s ezt kérdé a macskától: Ehetnél, -Károlykám?</p> -<p>A hadnagy nem mere hinni füleinek, midőn a kandúr igen -érthetőleg így felelt: Igen ám, még pedig nagyon.</p> -<p>– S mit ennél, Károlykám?</p> -<p>A kandúr felele: Engem ma melancholiás éhség szálla meg; kérlek, -adasd nekem a hamleti monologot: <em class="gesperrt">Lenni? nem -lenni?</em></p> -<p>A vándorlegény felele: Azt megevéd tegnap; ma nem vehetém meg -újra.</p> -<p>– Tudom, felele a kandúr; de a Fleischer Shakespearje amaz úr -előtt, ki ott űl, megüté az orromat; kérd csak, szakassza ki -könyvéből azt a monológot. Úgy látszik, búsúl; hihetőleg úgy -szerencsétlen mint én; e szerint azt szabad reménylenem hogy -megszán, s teljesíteni fogja a mit ohajtok.</p> -<p>A vándorlegény közelébb vonakodék a hadnagyhoz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Mi egek csudája ez? s a Kegyed macskája igazán papírossal -él?</p> -<p>Meghökkenve álla ott a vándorlegény, s szembetűnő öntetszéssel -így szóla: Uraságod a titokban-gazdag hét éj egyikében született, -minthogy az én Károlykám szavát értette.</p> -<p>– Mi az a titokban-gazdag hét éj, én nem tudom, felele a -hadnagy; de azt tudom hogy Lucza asszony napján jöttem e -világra.</p> -<p>– Derék, igen derék! kiáltá a vándorlegény, s minthogy ma -Luczaasszony napja van, kívánok Uraságodnak minden gondolható -boldogságot. Azonban kérem tisztelettel Uraságodat – ekkor hirtelen -kikapá a könyvet a hadnagy elől, s a <em class="gesperrt">To be? or -not to be?</em> egyszerre ki vala szakasztva, s odavetve a -kandúrnak, ki azt képzelhetetlen mohósággal s kedvére mormogva -faldosta fel.</p> -<p>– Van-e eszed, ember? kérdé a felszökött hadnagy; de a -vándorlegény engesztelőleg kapa karjához, s így szóla: Hallja csak -Uraságod, most mingyárt kezdi a declamálást; de azt szebb hallani -künn mint e zárt szobában. Jőjön Uraságod a kertbe. Kedves kis -hely; ott lesz szép őtet hallani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>Csábúlva van – mondá magában a hadnagy, mert a hó nagy szemekben -szállongott. De épen azért, mert az embert csábúltnak nézé, engede -hívásának.</p> -<p>Mihelyt beléptek a kertbe, azonnal megszűnt esni a hó. Hársvirág -hullongott a fellegtelen égből, s amint járni kezdének, virúltak a -kert növevényei, s a föld kebeléből csudaszépségű virágok feslettek -elő. Rózsaillatokkal egyveledve hangzott a fülmilék csattogása, s a -tavasz mágusi leblei suhogtanak végig a fákon; a Rhododendron -ponticum, a Soldanella alpína, Datura fastuosa, Nullumbia, -Streligia regina virítának tarka gyönyörködtető zavarban -előttök.</p> -<p>A hadnagy csak most sejté meg, hogy a vándorlegény kezében könyv -vagyon, s oda pillantván el vállai felett, látta, hogy amint az -könyvéből némely neveket olvas vala ki, azok pompás exemplárokban -állanak körűlök.</p> -<p>Ekkor mondá a hadnagy: Jó ember, minekutána Kegyed ily nagy -kertész, én pedig halok a botanicáért, kérem, teremtse elő nekem a -Pelargoniumnak azon nemét is, melynek Pelargonium <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> -Ferdinandeum nevet adának. Hallom, hogy az felette szép; még nem -volt alkalmam látni.</p> -<p>– Nagy örömmel, mondá a vándorlegény, s össze s visszaforgatá a -könyv lapjait, de haszontalan, s most felkiáltott: Mely -gondatlanság! könyvem a szellemek botanicája; nekem csak oly -növevényeket szabad elővarázslanom, miknek nevei itt állanak. Új -meg’ új supplementjei jőnek mindég, ahogy új meg’ új plánta jő -ismeretségbe s nevet kap. Mi nem maradhatunk hátrább az embereknél; -s most látom hogy az az új virág – hogyan is tetszék mondani? – -Pelargonium Ferdinandeum – toldalékomban még nem áll. Írni fogok a -nyomtatónak, hogy a legújabb íveket küldje meg haladék nélkűl, s -más alkalommal szolgálatjára leszek Uraságodnak.</p> -<p>Most egy jászmínernyőbe érének, s a két úr leűle egy -pázsitszéken, a kandúr pedig, egyik ágról a másikra szökdelgetve, -szívszaggató hangzatokban declamálgatá a maga Lenni vagy -Nemlennijét. Hadnagy úr megkapá orrát, megrángatta füleit, s -aranyszín üstökét, minden kímélés nélkül tépte meg, hogy álmából, -melyben magát <span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> lenni gondolá, kivergődhessék. -Haszontalan volt minden fülrángatása, üstöktépdelése, a jelenet el -nem tűnt. Nem bíra tovább magával.</p> -<p>Most néki-ment a vándorlegénynek: Ember vagy ördög, vagy a mi -magadnak tetszik, mi pokolbeli játékot űzögetsz te énvelem? Ez a -macskadeclamátió minden csontomat keresztűljárja.</p> -<p>A kandúr, diadalmának örvendve, kiálta le hozzájok: Lám! s hát -nem való-e a mit Collin mond, hogy a legfőbb tető a művészség? Ily -lelkes hallgatótól javaltatni oly édes, hogy e kibeszélhetetlen -gyötrelmeknek is enyhűlést ád.</p> -<p>S a vándorlegény most: Az én kandúrkám története szívet -olvasztó, s nem volna rosz, kiadni journáljainkban. Az olvasók -lelke nemesedést venne belőle, és ha valaha valami, ez tenne elmére -kimondhatatlan hatást, kivált a szépnemnél. Hallja Uraságod.</p> -<p>– S Kandúr Károly uram fogja beszéleni? kérdé a hadnagy, -elrejteni akart borzongással.</p> -<p>– Oh nem, felele a vándorlegény; Uraságod az ő melodiósus, de -kevéskét erős előadásához nincsen hozzászokva; én mondom azt, noha -Uraságod <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> sokat veszít; mert egy szép kandúrlélek -vallástétét saját ajkairól hallani, hasonlíthatatlan öröm.</p> -<p>De nem tetszenék egy czigarrót pípázni, míg a történetet -beszélem? kérdé, s nyájas szívességgel nyújtá a hadnagynak -szelenczéjét. Merem ajánlani. Én ezt a varázsdohány-páhóból vettem, -melyet nem régen adának ki arendába. Bácza felette kedves ízű. A -varázs, ki azt feltalálta, privilégiumot kapa rá háromszáz -esztendőre, s rettenetes a mit nyer. –</p> -<p>S míg így beszélnek, imhol repűl egy csillár. A hadnagy a kis -bogár tüzénél meggyújtá pípáját, a vándor pedig mondá: No tehát -hallja Uraságod, mely csuda történt szegény barátommal:</p> -<p>Kandúrkám, mely Uraságod előtt itten szökdelgete, egyszer ember -volt, mint mi ketten; még pedig hivatalban, tekintetben, -méltóságban, s nyitva volt előtte a kinézés, bár egy kisség -távolykán, szinte a miniszterségig; – hogy kimondjam egy szóval: -practicáns volt! – Mint ilyen, belé szeretett a játékszín egyik -szépjébe, <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span> midőn az a <em class= -"gesperrt">Käthchen von Heilbronn</em> személyét viselé. S a leány -sokat hasonlíta egy nagyszépségű cziczácskához; oly csapodár, oly -törlőszködő, oly puhácskák kezei, mint a macska bársony lábacskája; -de mikor a garderobban pörre jutott a dolog: húh, akkor aztán -bezzeg megmutatta, mit tud körmeivel, fogaival; úgy hogy félig -tréfából, félig igazán az ő Heilbronni Katiczácska nevét Heilbronni -Cziczukácskává változtaták. A lyány kedvéért az én barátom is -színjátszóvá akara lenni. A director neki oly feltételeket teve -elébe, melyekre ráállania nem volt nehéz: – 1. hogy Károly első -esztendőben szolgáljon fizetés nélkűl; 2. hogy minden estve, melyen -nem nyerend javalást, kárpótlékúl fizessen ezer aranyat; 3. hogy -első játékához szerezzen egy darabot, mely kilenczvenkilencz estve -egymás után mindég növekedő számú hallgatóknak adassék, s napról -napra többet hozzon be. Barátom ráállott a kötésekre, csak azon -törte magát, hogy oly darabot hol fog majd találni. Mert – magunk -közt légyen mondva – dolgunk a drámai poezis mezején átkozottan -rosszúl áll. <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span></p> -<p>Amely városban lakánk, ott volt egy schuster is. Ez elgondolá -magában: Annyit dolgozám lábaknak: ideje, hogy valaha már lábakban -is dolgozzam. Valljuk meg, dolgozása valóban négylábú dolgozás -vala. A schuster megkínálá vele barátomat, de ez az elsőséget annak -adá, a mit nékem önte tollamba a barátság. Szerénységem tilt -elmondanom, hogy szerencsésebb munkát mint ez az enyém volt, nem -találhatni; talán ez volt a legszerencsésebb mind azon játékszíni -darabok közt, melyeket a világ sok esztendők olta látott.</p> -<p>A hadnagy belé ugrata szavába: Nem tetszenék Kegyednek folytatni -a kandúr történetét; a darab expositióját hagynánk jobb órára.</p> -<p>A vándorlegény most: Látom, Uraságod lángol hallani -dolgozásomat. Holnap felolvassuk; most csak tartalmát, hogy ízlése -felizgattassék, s lássa Uraságod, mily gazdag hatásban a tárgy. – -Egy kandúr belé szeret egy fejér egérbe, s a helyett hogy azt -felfalná, kalácsot, tortát lopdos neki. De az egér nem szereti a -kandúrt, mert jegyben áll az Egérkirály fiával. Meg akarja -látogatni <span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span> az Egérkirály örökösét, s -drótegérfogóba esik. A kandúr meglátja ott, kirágja a -drótegérfogót, s a fejér egeret kiszabadítja. A fejér egeret -megilleti a hősi szerelem, s a kandúrnak adja szívét és -pacskóját.</p> -<p>Játszák a darabot, s az én barátom kiteszen magáért. Midőn a -második felvonás végével lelépe a színről, kedvese, ki az egeret -játszá, kezébe nyom egy czédulácskát, melyen e kevés szó álla: -„Szívem édes kandúrkája! Szeretlek szívemből. Hív Katiczácskád, -Cziczácskád, Egerecskéd, mint magadnak tetszik.“ – Ki volt valaha -boldogabb mint az én barátom? –</p> -<p>A vándorlegény beszélését irtózatos nyivákolás szakasztá félbe. -Szerelem, megcsalatkozott remény, fájdalom, dühösség, s mind azon -ingredientiák, melyekből a szerencsétlenűl szerető áll, zenge, -síva, jajgata e hangokban. A nyivákolást a kandúr tevé, ki hozzájok -csúszott, s hallá emlegettetni szerelme gyötrelmeit. A vándorlegény -szelíd hangon szóla hozzá: Károlykám, kérlek szépen, viseld -csendesen magadat; különben kénytelen leszek megverni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_156" id="Page_156">-156-</a></span></p> -<p>A kandúr férfias lélekkel nyomá el szemeiben első lába fejével a -sírást, s a kert bokrai közt tűnt el.</p> -<p>A vándorlegény folytatá beszédét: Barátom egészen elfoglalva -boldogsága érzésétől, felejté, hogy a kuliszek megől ki kellene -lépnie, míg társai kitaszítgaták. Ott egy levelet kellett volna -általadnia a darab hősének, de szerelmes ábrándozásai közt -elfelejte papírost hozni fel. A sugdaló rákiált: A levelet! a -levelet! – Ez eszmélet nélkül benyúl a kebelébe, s elővonja a -Katicza billetjét. Amaz tüzet szikrázó szemekkel olvassa azt, mert -a comoedia Katiczájába ő is halálosan szerelmes vala. Az -intermezzóban hallottam, hogy ezt mondá a schusternek: Benefíszként -Kegyednek adom darabját, s stiblit és papucsot Kegyednél varratok -mindég, csak tanítsa meg a semmirekellőt. Adjon neki szúrásokat -azon hármas árral, mely által mint schuster és dramaturgus és -varázs uralkodik.</p> -<p>Varázsság úgy czéh, mint schusterség és poesis. Az inasokon, -legényeken, mestereken kívül minden czéhben vannak himpellérek, -kiknek diplomájok <span class="pagenum"><a name="Page_157" id= -"Page_157">-157-</a></span> nincs, legényeket nem tartanak, taksát -nem fizetnek, s mégis kontárkodnak. Efféle volt az a koloncz, még -pedig mind a schusterség szabad, mind a poesis kézmívesi -mesterségében s a varázsságéban. Külömben is régi gyűlőlködésben -álla barátommal a fel nem vett dráma és egy pár stibli miatt, -melynek történetét másszor. Ezek szerint alázatos némaságban hajtá -meg magát a játék hősének, s teljesíté a mit neki megígért. Szegény -barátom a játék végével le akará vetni macskaöltözetét, de abból ki -nem kelhete. Addig sorvada mind mind kissebbé a ruhaőr kezei közt, -míg végre egészen macskává válva, miákolva, az ablakon -kiszökött.</p> -<p>Másnap tizenkettőkor délben a ház zsindelyezetjén sétála fel -hozzám, s ezt mondá: Tizenkettőtől egyig mindég szabad lesz -szólanom, de ennem nem egyebet mint írást. Szívem gyomorrá van -áltvarázsolva, s amilyen az akkornapi érzésem, olyannak kell lenni -a könyvnek is, melyet felfalok. Uraságod látá, mint evé meg a -Hamlet monológját; a Szemere sonettjeit már tízszer faldosta fel. -Egyszer a féltékenység éhe kínzá, s egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> -ülőhelyében ette meg Don Gutiért, az ángoly Othellót és a Rossiniét -azon felűl. Nem szerezhetek neki elég könyvet.</p> -<p>Meghatva barátom szerencsétlensége által, föltettem magamban, -hogy bajából kisegítem. Tudva van Uraságod előtt, hogy minden -tudományos egyetemben van egy tizenharmadik oskola, melyben a -Fekete tart leczkéket a magiából. Mindég csak tizenhárom hallgatót -vesz fel, s a ki az utolsó leczkéről kimenvén, utolsónak marad, azt -megtartja, fizetésbe. Hogy kifejthessem szegény barátomat e -varázslatából, én is leczkére jártam nála, s már most tudom, hogy -minden bűbájolás bizonyos feltételen alapol; teljesítetvén a mi fel -vala téve, vége van a varázslatnak. Most hát fel s alá vándorlok az -én Károlykámmal, mint Garbonczásdiák, hogy kitanúlhassam, mely -feltételtől függ az ő kifejtődése, és hogy valamely derék -varázsmesternél állhassak szolgálatba. Kész vagyok mint -varázskertész, varázsszakács, varázsíró ingyen dolgozni nála egész -esztendeig, csak azt lehessen kitanúlnom, hogy barátom kimenekedése -mely kötés teljesítésétől függ. Nagyon <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> -megköszönném Uraságodnak, ha valamely derék varázsmesterhez akarna -ajánlani. Énvelem meg lesz elégedve, mert én a mesterségben már -derekas előmenetelt tettem, melynek, ha tetszik látni, mingyárt -adom egy-két bizonyságát.</p> -<p>– Jó ember, bár engem útasíthatna más valaki ilyenhez, mert ha -valakinek, nekem volna ám derék varázsmesterre szükségem! mondá -mélyen sóhajtva a hadnagy. Egy leányba vagyok szerelmes, egy gazdag -fösvény gabonakereskedő lyányába, kit Demeternek hívnak. Az -gyermekét nem akarja hozzám adni, hanem egy gazdag csúf öreg -emberhez. Luczának hívják a szép lyányt, s atyja ma nagy -vendégséget ád, talán hogy gyűrűt váltsanak; én pedig itt űlök -kínomban, gyötrelmemben, hogy el nem tudom fordítani a bajt.</p> -<p>– Ha csak az a baja Uraságodnak, arról könnyen teszünk, mondá a -vándorlegény; megmutatom én itt, mit tanúltam, és ha meg találok -tetszeni a hely lakosinak, s látom, hogy köztök kenyeremet -megkereshetem, talán meg is telepedem itt. De akkor aztán kérem -Uraságodat, hogy váltsa ki nekem a mesterlevelet, s mint -gyámoltalan <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> kezdőt, segélgessen valamivel. De oda -be a szobában jobb lesz meghánynunk vetnünk, mint kezdjük, mint ide -künn.</p> -<p>Bémenének a hadnagy szobájába, s a Garbonczás-diák kiteríte maga -előtt egy ív tiszta papírost, s tíz ujjaival három ízben nyúla el a -tiszta papíros felett, a nélkül hogy ahoz hozzá ért volna, s mondá -a hadnagynak: Tessék megolvasni.</p> -<p>A hadnagy kezébe veszi azt, s látja, hogy a szép Luczácska abban -ígéreteket tesz neki, hogy szerelmét őhozzá semmi gátlás, semmi -erőszak, semmi hatalom soha el nem olthatja.</p> -<p>A Garbonczás-diák összehajtá a papírost, s mondá a hadnagynak: -Menjünk vele, mutassuk elő a fösvény Demeternek.</p> -<p>– A világért ne! kiáltá a hadnagy; mindkettőnket agyonverne.</p> -<p>– Uraságodért nem felelek, mondá a Garbonczás-diák; de nem engem -is; attól engem mesterségem véd. De ne féljen Uraságod; a mit -olvasa, varázsírás. Minden azt leli benne a mit szíve óhajt, vagy a -mit retteg. Bízza rám egészen magát; jól lesz az; az az én dolgom. -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span></p> -<p>A Demeter háza villogott a sok gyertya világától. Gyönyörűen -fakadó lyánykák s teljes virágzású asszonyok sokasága vala ide -gyűjtve, s ezeknek közepében a szerencsés öreg ifjúlegény, mint egy -faragatlan csúf kovakő, melyet a birtokos szeszélye gyémántokkal -brillántoztata körűl. De íme nyílik az ajtó, s a hadnagy és a -Garbonczásdiák együtt lépnek be. Demeter ment elfogadásokra; de -minekelőtte a hadnagynak szúrós kérdést tehetett volna, ez -megszólala: Ezen írásból látni fogja az Úr, mi hoz ide.</p> -<p>Demeter olvassa a papírost, s kevésbe múlt hogy örömében össze -nem roskadott: egy contractus, melynél fogva az egész hadiseregnek -ő fogja adni a gabonát, zabot, s oly temérdek áron, hogy így neki -nem lehet egy-két milliomot nem nyerni. Bément oldalszobájába hogy -alája írja nevét, s jött, s dicsekedve mutatá azt jövendő vejének. -Örűlt az is, s minthogy a szolgabíró lépe be, egyenesen méne ennek, -s kérte, hogy Demeter úrnak ezen házassági kötelezését a holnapi -gyűlésben intabuláltassa.</p> -<p>A szolgabíró látni akará, hogy a gazdag de <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> fösvény -ember mit ígére egyetlen leányának; s egyebet lelvén a papíroson -mint a mit neki a vőlegény emlegete, felkiáltott: Istentelen két -gazember, ki hitte volna ezt tifelőletek! Tehát ti vagytok az a két -zsivány, kiket irtóztató gyilkosságaitok, lopásaitok miatt oly -régolta hajházunk? Hajdú, híjj többeket elő, s kötözzétek őket, -vigyétek.</p> -<p>– Szent egek! kiálta Luczácska; mi dolog ez itt? – Ijedve kapta -ki a szolgabíró kezéből az írást; sír és nevet örömében, mert ő -viszont atyja megegyezését olvasá belőle a hadnagyhoz-menés eránt. -– Köszönöm, édes atyám, mondá Demeternek, hogy végre fiaddá fogadod -az én kedves Edvárdomat; ezentúl én vagyok a legboldogabb -halandó!</p> -<p>Demeternek szemei előtt kerenge a világ.</p> -<p>A Garbonczás-diák megragadá a Demeter uram karját, s ezt mondá -neki: Adja oda az Úr hamar Luczácskát a hadnagynak, mert úgy másé -lesz a lifrántság, s a szolgabíró kezéből semmi erő ki nem -fejti.</p> -<p>Demeter így szóla a hadnagyhoz és Luczácskához: <span class= -"pagenum"><a name="Page_163" id="Page_163">-163-</a></span> Üsse -meg a manó, vegyétek hát egymást; de hagyjatok eszemen, hogy -láthassak az alkuhoz.</p> -<p>A szoba falai átlátszó kristálylyá változának, s a tenger a maga -csendes felségében lapúla el az álmélkodók tekintete előtt. A -napsúgár ama zöld, ama titokban-gazdag hullámréten pattana meg; -aranyhíd feszűle ki, hogy útat csináljon a szigethez. Tavasz és -minden kiesség ékesíté a tájt, s szerelem és virágzat, öröm és -egyesség lebegé végig e szigetet. A bárány együtt múlata az -oroszlánnal, a galamb az ölyvvel; a lombok suhogása -eolhárfazengéssé vált, s nap és hold és csillagok együtt ragyogtak -és pillongottak az égen, s felelgetének a liliomoknak, s Luczácska -mind e boldogságok közepette járdalt. A pázsit virágbimbói lábai -előtt feslének elő, s a vágyakodások hév patakja követte menéseit. -Jobja mellett gyöngyök, balja mellett gyémántok lepték el a földet; -de ő gyöngygyel, gyémánttal nem gondola, hanem égszínt és -csillagfényt szakasztott gyöngéd újjaival a rét virágai közzűl, s -beléfoná sötét hajfürtei közzé. Edvárdja egy csalitból közelíte. -<span class="pagenum"><a name="Page_164" id= -"Page_164">-164-</a></span> Luczácskájának pillantása arany nyil -vala neki, mely zengve illeté szívét. A zengzet isteni muzsika -vala, a nyil rózsává leve kebelén; levelei bíborhangzásban folyának -le a szép lyányon, hogy az úgy álla ott mint az örök boldogságok -gyönyörű hajnala.</p> -<p>– Legyen tehát tekintetes hadnagy fiam-uramé! mondá Demeter a -hadnagynak. – De miért nem tudatta hát velem mingyárt akkor, mikor -belészeretett a lyányomba, hogy ily temérdek birtok ura? -Szerencsémnek tartom, hogy tekintetes hadnagy fiam-uramnak ipa -lehetek. Szigetében szép speculatiót fogok csinálhatni. Oroszlánját -eladom Van-Ákennek, meg’ azt a sast; mert minek azt tartani? -haszontalanok és sokat emésztenek; a sok gyémántot, a sok gyöngyöt -pedig – ó! ó! ó! – De messze-e az a sziget?</p> -<p>S most a Garbonczás-diák szólala meg: Demeter úr, ha majd -meglátogatja hadnagy urat, quártélyában Heves vármegyében, meglátja -a szigetet is. Úgy van; mert a varázstáj mindenhol virít, ahol két -szerelmes együtt él.</p> -<p>Demeter koma szépen meghajtá neki magát <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> a -bíztatásért, de vére egészen arczába költ. – Az Uram dévaj ember, -mondá neki; szereti fitogtatni hogy tanúlt valamit, de ördög űl -fülei mellett.</p> -<p>A hadnagy beléugrata szavaiba: Mindnyájan szerencsések vagyunk, -csak a szegény Károly kandúr nem az.</p> -<p>– Oh nem! felele a Garbonczás-diák, s az keseríti az én -szívemet; de neki is eljő a szabadúlása, úgy hiszem. Ide a levelet; -le kell róla törlenem a varázsírást, mert még baj érhetne.</p> -<p>Luczácska kezébe adá. A Garbonczás-diák kibontotta. Álmélkodva -tapadtak szemei a levélbe, s felkiálta: Szavát állja a varázs! Én e -levélnek oly tulajdonságot adék, hogy abból minden azt olvassa a -mit mindenek felett vagy ohajt vagy retteg. Azt tehát most én is, a -mit mindenek felett ohajtok, – hogy Károly barátom búhasson ki -macskaalakjából, s egyesűlhessen szeretett cziczácskájával. S amint -ezt olvasá – – –</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<h2>A FALBA-ZÁRT.</h2> -<h3>I. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Páter Bartai Gábor, a Jesuiták nagyszombati -Rectorához.</i></p> -<p class="right">Budetín, 1644, Júniusban.</p> -<p>Nyolcz nap olta Szúnyogh úrnak házánál múlatok, s itt kezdem -missionáriusi munkámat. Mit tettem már, s mit készítettem el -továbbra, hogy az új tanítás elterjedése e tájon elakasztassék, -hogy a híveket szent hitünkben megerősítsem, Tisztelendő Atyaságod -ide zárt jelentésemből fogja érteni. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, -engedje tudnom minél előbb, szerencsés voltam-e megfelelni -várakozásának, s mutassa ki, ezután mit tegyek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>Tisztelendő Atyaságodnak nem lesz kedvetlen dolog ismerni -azokat, a kik engem itt hajlékokba fogadának. Ennek lerajzolása -által meg nem akarám bontani jelentésemet; de azoknak ismerése, a -kikre és a kik által hatnunk kell, nagyon szükséges dolog, -minekutána nékünk, amint Urunk mondá, a galamb szelídségét és a -kígyó okosságát egyesítenünk szükség.</p> -<p>Szúnyogh Gáspár nincs itthon. Mint főkapitánya Szendrőnek s -Nógrádnak főispánja, most táborban van, s harczol a keresztyén név -ellenségével. Ő külömben is sokat van távoly házától. Mindaz mit -felőle hallok és látok, azt mutatja, hogy ő kemény, kevély ember. -Ha a háznál egy vagy más apró hiba történik, ezt mondják a cselédek -magok közt: Szerencséd hogy itthon nincs az úr! vagy ezt: Bezzeg -volna, ha ezt látná az úr! Egyéberánt a temérdek sokaság -kevélykedik, hogy ily gazdagságú urat szolgál, és ha vendég jő a -házhoz, nem ismernek határt szíves látásában. De ha a cselédség -rettegésit nem látnám is, egy pillantatom a ház asszonyára elég -lenne megszabni ítéletemet a távoly felől; tűr, szenved. -<span class="pagenum"><a name="Page_168" id= -"Page_168">-168-</a></span> Nehéz arra bírni hogy akarjon, még -nehezebb hogy tegyen. Ha a tanács igaz vagy hasznos volta felől -meggyőzetik is, midőn azt teljesíteni kellene, az a gondolat veri -le egészen, hogy arra férje mit mondand. Sok tűrésen kellett -keresztűlmennie míg ennyire megtöretett, mert lelke egykor vídám -volt, ömledező, eleven; most nincs akaratja, s az Úr kegyelmes, -vígasztalást nyújtani neki könyörgéseiben. Minden erőmmel azon -vagyok, hogy őtet megtarthassam e kegyes érzelmeiben, mert ez az -egy az, a mi állapotához illik. A ki itten sírás közt vet, amott -öröm közt fog aratni – az Evangyéliomnak ezek a szavai igen nagy -behatást tevének sebhedt szívére. Úgy látszik hogy Szúnyogh nem -volna eránta oly kemény, ha adott volna fiat a háznak, ki nevét s -nagy gazdagságait vehetné örökségűl; de az Úr vizsgálhatatlan -akarata megtagadá tőle ezt az örömet; egyetlen-egy leányok van, -Katicza, jó és nyájas gyermek. Ittlétem első napjaiban azt ígérém -magamnak róla, hogy vele meg fogom kedveltethetni a klastrom -csendességét; mert hogy az az állapot a melyben most él, nincs -kénye szerint, <span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span> nem vala nehéz megsejtenem; de azt nem -reménylem többé: a leány eleven; nincs benne az a csend, mit az Úr -azoknak ígért, kik meghalnak a világnak, hogy őt kövessék. Ám -légyen! a házasságot is az Úr állította, s könyörgök érette, hogy -az Úr engedjen boldogabb életet élnie, mint a mely anyjának -jutott.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>II. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Losonczi Bánffy Susána, Szúnyogh Gáspárné, -testvéréhez Mária-Reginához, a Clarissák pozsonyi klastroma egyik -tagjához.</i></p> -<p class="right">Budetín, 1644. Júniusban.</p> -<p>Az Úr engem nagy kísértetek alá vetett. Ájtatosan könyörgöttem, -de fel nem lelém nyugalmomat. Az Úr kegygyel fog tekinteni egy anya -gyötrelmeire, midőn gyermekének sorsa határoztatik meg, s -rettegésimnek megbocsát. Téged, édes testvérem, kérlek, egyesítsd -könyörgéseidet az enyémekkel, s hallasd velem, legjobbnak mit -gondolsz. <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span></p> -<p>Leányom, amint néked sok ízben írtam, vígasztalásom s örömem -volt mindég. De kivált e három hónap alatt olyan vala mint az -angyal; szelíd és nyájas, jóltevő az ügyefogyottak és szegények -eránt; másoknak botlásaikat elnéző, kész mindég engesztelni; -ájtatosságának gyakorlásában hív és serény; mindannak a mit -ohajtottam, teljesítője; azonban ha magában volt, vagy ha magát -egyedűl lenni hitte, órákig is elsüllyedett. Észre kezdém venni -hogy valami fekszik lelkén, s vártam hogy velem tudatni fogja -titkait. Tudja ő hogy nekem nincs nagyobb örömem mint ha neki -adhatok azt; de ő mindég magába zárva maradott. Harmadnap előtt -Andaházy Péter visszatére a táborból, s engemet is meglátogata, s -hírt hozott s izeneteket uramtól. Sokat beszéle, mik történtek a -táborban, s megyénk ifjai magokat mely vitézűl viselik. Amint a -beszéd az ifjú Forgácsra fordúla, szemem történetből lyányomra -röppent. A gyermek egyszerre elpirúlt, hirtelen kapa munkát, s úgy -teve, mintha nem is ügyelne a beszédre. Figyelmessé tétetvén, -szembe fogtam őtet, s mozdúlásainak sebessége s az a titkos -erőlködés <span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> hogy csendesnek tetszhessék, elárúlá -lelke hánykódásit. Forgács tette, melyről szólánk, merész vala s -veszedelmes. Lyányom szemeiben könny reszketett. Midőn Andaházy a -tett szerencsés kimenetelét adta elő, Katicza nem bírt magával, s -odahagyá a szobát. Andaházy inkább el vala merűlve a történet -előbeszélésébe, mint hogy lyányom zavarját megsejtheté vala; de -szívemet minden szavával hegyes tőr járta keresztűl. Mihelyt az -illendőség engedé, utána menék. Hálójában lelém, térdre omolva, -könyörögve, s engede kérésemnek, parancsomnak, s vallást tön, hogy -ő szereti Forgácsot, s hogy Forgács őtet meg fogja kérni, mihelyt -férjem megérkezik. – Te azt fogod mondani, hogy ez az ő -ismeretségök az én vétkem, és hogy meg kell vala maradnom a magyar -régi szokás mellett, s leányomnak nem volt volna szabad anyja -jelenléte nélkül férfit látni; de halljad tehát. Férjem vendéglátó -úr, s gazdagsága s méltóságai azt neki kötelességévé teszik. -Férfiak szüntelen a háborút beszélik, s hogy a török mit csinál. -Így lyányom sokat hallá, hogy Forgácsnak mint magasztalák -vitézségét, s hogy <span class="pagenum"><a name="Page_172" id= -"Page_172">-172-</a></span> lágyságát és sok jótéteit, melyek -szinte a vesztegetésig mennek, mint kárhoztatják. A mit mások rajta -feddettek, az Forgácsot még emelte szemeiben. Végre meg is látta -Forgácsot, a szépet, ifjút és jót. Később az ismét megjelent -egyszer kétszer, s megleve az ismeretség. Nékem ellene semmi -szavam, sőt örvendenék hajlandóságoknak; hasonló érzésű szelíd -férjjel tölteni éltünket nagy boldogság lehet. De mit mond arra az -uram? nem gyúlad-e irtóztató lángokra, hogy gyermeke miért engede -hajlandóságot szívének az ő híre nélkül? Ha pedig ő talála -választani gyermekének férjet, úgy minden haszontalan, mert ő úr a -maga házában, s a mit parancsol, annak meg kell lenni; vaktában -kíván engedelmeskedést. Ha engemet érne csapás, azt tűrném panasz -nélkül, csak gyermekem sorsán könnyíthetnék; de meghasad szívem, ha -őt látom feláldoztatni. – Édes testvérem, látod szenvedésemet; írj, -vígasztalj, tanácsolj. Mit tegyek? szóljak-e neki mihelyt megjön? -bevárjam-e hogy Forgács tegye meg nála jelentését? Egy-két hét -alatt itt lesz; ne halaszd tehát válaszodat, s emberem üresen ne -<span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span> jőjön vissza. Én megszoktam akaratomat -a mások akarata alá vetni, s magamnak e dologban tanácsot adni nem -tudok. Te engem szeretsz; te engem sok szomorúságim közt hathatósan -vígasztalál, tanácsiddal támogatál. Tedd azt most is, életemnek, -szívemnek e legkétségesb, legkedvesb gondjai közt.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>III. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Szúnyogh Gáspár Jakusitth Istvánhoz.</i></p> -<p class="right">Nógrád, 1644. Augustus 20-án.</p> -<p>Lyányom iránt tett jelentésében Kegyelmednek, édes Öcsém uram, -magamnak és házamnak megtiszteltetését lelem. Örömmel ígérem oda. -Két hét alatt Budetinban leszek, s venni fogja Öcsém uram kelmed -meghívásomat, hogy jegyet váltani mely nap jelenjen meg. Egy -Szúnyogh, háza utolsó csemetéjét engedelmességben nevelte; benne -kelmed alázatos, magát férje akaratának mindenben alájavetni tanúlt -nőt kap, kinek példát adott anyja, azt tenni, és soha nem egyebet, -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span> mint a mit férje parancsol, ki ura -feleségének és házának. Három hét alatt tehát megváltatom a -gyűrűket. Tartsa meg Isten kedves Öcsém uram kelmedet is, ahogy az -utolsó csatában engem csudatéve megtartott.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>IV. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Szúnyoghné testvéréhez, a Clarissához.</i></p> -<p class="right">Budetín, 1644, September 6-d.</p> -<p>Megvan, s kimondhatatlan szenvedésimnek itt irtózatos kezdete: – -lyányom mátka, s egy nem szeretett emberé. Hallj mindent, s -könyörögj érettünk, mert itt többé nincs segély.</p> -<p>Uram tegnapelőtt megérkezék. Távolylétében úgy vivém a -gazdaságot, hogy ha jő, mindennel meg lehessen elégedve, aminthogy -meg is volt. Ő, a ki mindég mord, mindég kedvetlen, szinte vígnak -látszék. Követtem tanácsodat, s kilestem, mikor lesz legjobb -kedvében, s akkor mondtam el mindent. Békével tűrtem midőn szidott, -hogy gyermekemet nem őrzém egész szemességgel. Kiönté <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> rajtam -nehéztelését, s annál szelídebben fog bánni lyányával, ezt -mondottam magamnak; de mint levék oda, midőn kimondá, hogy a -Katicza jobja már Orbovai Jakusitth Istvánnak, Oroszlánkő urának, -van ígérve. Még eddig soha nem mertem ellenkezni akaratjával; -valamit parancsola, teljesedve volt, bár meghasadt belé szívem; de -most neki-szántam magamat, s engesztelőleg szólék lyányom mellett. -Meg nem indúlva hallá azt, s ez vala minden felelete: S te példát -akarsz adni a fejeskedésre gyermekednek? Mondd meg neki mit -végeztem; szavam szent. Én nem leszek oly gyenge mint te valál, s -gondom lesz, hogy gyermeked meg ne lássa Forgácsot. A mi történt, -felejtem, de jaj neki, ha Forgácsról egyszerre le nem mond. – -Elmentem a szegény gyermekhez. Az magán kívűl volt ijedtében. Mely -pontján áll a kétségbeesésnek, azt abból láttam, hogy szólani mere -haragjában lángoló atyjával, s kéré, engedje apáczává lenni.</p> -<p>– Ha ezt hamarább kéréd vala, megengedném, mert a mit Istennek -áldozunk, az elsőbb az emberi végzéseknél; de te klastromba csak -azért <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span> vágysz, hogy erántam lehess engedetlen; -azért egy szót se tovább róla.</p> -<p>Még az nap ment Jakusicshoz a levél, hogy jegyet váltani jöjjön -elő. Egy hét alatt itt lesz, s én tépdelt szívvel vagyok kénytelen -megtenni elfogadásához a rendeléseket. Vétkes dolgot teszek midőn -Istent arra kérem, hogy őtet kapja ki inséggel tömött napjai elől, -de szeretem gyermekemet, s Isten azt anyai szívemnek meg fogja -bocsátani. Könyörögj értünk, hogy az Úr adjon erőt, a keserű -poharat zúgolódás nélkül kiüríteni.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>V. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Réthi György számtartó gróf Forgács -Ferenczhez.</i></p> -<p class="right">Budetín, 1644, Sept. 10-én.</p> -<p>Sietve s nagy titokban jelentem Nagyságos uram kegyelmednek, -hogy urunk megérkezett, és hogy a kisasszonyt Jakusics István ő -nagyságának ígérte. Borkától tudom, hogy kisasszonyának minden -kérései, sírásai sikeretlenek voltak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> -Klastromba kívánt küldetni, de nem vala haszna kérésének; mához -harmadnapra meglesz a jegyváltás. Mindenfelől gyűl a sok vendég, s -így Nagyságodnak lesz szere, tudatni velem akaratát. Teljesítve -lesz parancsolatja. Én és Borka érdemeljük bizodalmát.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>VI. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Ugyanő Ugyanahhoz.</i></p> -<p class="right">Budetín, Sept. 13-ikán.</p> -<p>Úgy vannak elrendelve a dolgok, hogy Nagyságod még egyszer -szólhat a kisasszonynyal. Pénteken estve legyen a nyárfánál a Vág -szélén; én is ott leszek, s elkísérem a kastély alá. Borka kötelet -fog leereszteni az ablakon, s Nagyságod azon az ő szobájába lép, -onnan pedig nyitva a kisasszonyhoz az ajtó. A kisasszony még -semmiről sem tud. Borka ezt kevés pillantatok előtt fogja tudtára -adni, nehogy a Nagyságod váratlan megjelenésén elrettenjen. De -Nagyságod nagy szemességgel tegye minden lépéseit, mert urunk -<span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> kémeket tart mindenfelé. Ha rajta -találunk veszteni; Borka meg’ én Nagyságodnál reménylünk -menedéket.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>VII. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Páter Bartai a Páter Rectorhoz.</i></p> -<p class="right">Budetín, 1644. Sept. 18-án.</p> -<p>Sietve tészek jelentést Tisztelendő Atyaságodnál egy történet -felől, mely a kastélyt rettenéssel s újabb irtóztató történetek -varázsával tölti el. Katicza Orbovai Jakusitth Istvánnak jegyese; -de amint kivilágosodék, gróf Forgács Ferenczet szereti, s ezzel ma -éjjel titkos együttléte vala. Szúnyogh hírt veve a dologról; -honnan? nem tudom; s meglepte őket, s Forgács az ablakon szalada -ki. Az úr haragja dühösségig ment, s zárva tartja leányát. Ahogy -őtet én is ismerem, félek, hogy a tett vérbe fog kerűlni. Valamit -okok, szólótehetségem s a lelki fegyverek tehetnek, munkába veszem, -s semmit el nem múlatok, mivel a szenvedő állapotját tűrhetőbbé -fogom változtathatni. <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Levelem megadója egy másikat is viszen P. Mérő Ambrus -társunkhoz, ki most, amint Tisztelendő Atyaságod írja, Jakusics -úrral Oroszlánkőn tartózkodik. Azt bízom e tisztelendő társunkra, -hogy Jakusics úrral tudassa a mi itten történt, s bírja rá, hogy -szánja meg a kisasszony szenvedéseit, s atyját igyekezzék eránta -megszelidíteni. P. Ambrus nagy mértékét kapta ajándékúl azon -kegyelemnek, mely szívre hat és azt tetszése szerint hajtogatja; -annak már sok esetekben adá bizonyságát. Talán nem volna rosz, ha -neki Tisztelendő Atyaságod is írna; sőt magának Jakusicsnak is, de -hogy a levelet ennek P. Ambrus adja által. Bocsásson meg -Tisztelendő Atyaságod, hogy tanácsomat hallatni merészlettem, -holott arra bölcs belátásinak semmi szükségök nincs; de a dolog -nagy figyelmet érdemel, s diadalmára volna hitünknek, ha mi -engesztelődésre s keresztyén megbocsátásra hajthatnánk a felhevűlt -indúlatokat. Annak segélyével, ki a nagyok szíveit a szerint intézi -mint a patakok folyását, semmi nincs lehetetlen.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<h3>VIII. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Gróf Forgács Ferencz Andaházy -Péterhez.</i></p> -<p>Épen most veszek hírt a hozzám hű Réthitől, hogy Szúnyogh -elzáratta kapuit. Sem be, sem ki senkit nem eresztenek. Széket akar -lyánya felett tartani. – Tégye; én el nem maradok. Én viszont -őfelette tartok majd széket, s Katiczát kiragadom a fene ember -kezéből, érjen a mi akar. Örök barátságunkra, s mindarra a mi -becsűletét szerető magyarnak szent, kérlek, segélj feltétemben. -Szedd össze minden emberidet, s jer. Holnap estve itt lehetsz. -Estve útnak indúlunk, s virradtakor ostrom alatt Budetín. Vedd el -osztán éltemet, csak el ne maradj.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>IX. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Válasz.</i></p> -<p>Nálad leszek hajdúimmal; kevesek, de jók. Ismérem Budetín -fekvését. Az öreg kénytelen lesz magát megadni.</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<h3>X. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Páter Bartai a Páter Rectorhoz.</i></p> -<p>A mit rettegtem, fájdalom megtörtént. Nagy Isten, mint vadúl el -az ember, ha magát kevélysége martalékjává teszi, s eltér az útról, -melyet elébe rajzolál! – Utolsó levelem olta a vár zárva állott, -mintha ellenség közelítene. A kisasszony el vala rekesztve szobája -falai közzé; senkit nem eresztettek hozzá. El vala zárva a maga -szobájába az asszony is. Az úr egész nap a folyosón. Két kőmíves -törte a falat egyölnyi magasságra, s Szúnyogh összeredőlt -szemöldökkel nézte a munkát. Én néhány ízben léptem hozzá, s -engesztelő szókkal igyekeztem csendesíteni gyúlongásit. Nem felelt. -Ma elkészűlt a rekesz a falban. Szúnyogh magához hívata. – Lyányom -megpiszkolta nevemet, úgymond; neki halnia kell. Menj hozzá, s -készítsd kimúlásra; egy óra múlva falak közzé rakatom. Kérelmeim -hasztalanok voltak. A menny haragjával fenyegettem; nem gondola -szavaimmal. Felelete ez volt: Vére szálljon az én <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> -fejemre; neked ahhoz semmi közöd. De minél tovább vesztegeted velem -az időt, annál inkább el lesznek vonva tőle vígasztalásid, mert ő, -minekelőtte az óra eltelik, e fal közzé lesz rakva. – Elmentem a -kisasszonyhoz. Csendesebben lelém mint ily gyenge edénytől várnom -lehetett. De az Úr hatalmasnak mutatja magát a gyengékben is. -Keresztyénhez illő maga megadásával készűlt el halálára. Midőn -végre tudtára adám, mely rettenetes neme várja a halálnak, egy -pillantatig tántorgott, de hamar feleszmélt, s kéré hogy ha majd -bérakatik, mondanám el felette a temetési könyörgéseket; az neki -enyhűlést fog hozni. Ekkor belépe atyja. A szerencsétlen meg akará -csókolni kezét. A vad ember nem engedte. Akkor levévé feszűletét -térdelőjéről, megcsókolá azt, s sírás nélkül ment atyja után. Én -lassú szózattal olvastam néki imádságimat. Elérvén a rekeszhez, -lerogyott, elájúlva. Atyja felemelteté, s betéteté a rekeszbe. A -kőmívesek rakták a falat. Elmondám a temetési könyörgéseket -felette, s minden órában elmegyek hozzá, s könyörgök, hogy el ne -csüggedjen. – Szomorú vígasztalás, de mégis vígasztalás, -<span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> hogy a rekesz szűk, s hogy a mész gőze -hamar meg fogják folytani.</p> -<p class="center"><em class="gesperrt">Egy órával később</em>.</p> -<p>Dicsőség az Úrnak a maga egeiben, ki van szabadítva! Rekesze -előtt állék, s úgy szóltam amint az tanított, a ki Ezaiásnak száját -égő szénnel tisztította meg. Olykor nyögést hallék feleletűl. Az ég -épen hajnallani kezde, midőn a kapukban zajgás támadott. A zajgás -csakhamar riadássá vált: Törnek reánk! törnek reánk! – Forgács -beronta a várba. – Ha Andaházy erős lakatokat nem vét a folyosó -ajtajára, mely a Szúnyogh lakját egyéb szobáitól elválasztja, sok -vér folyt volna el. – Az öreg haragja rettenetes volt. Forgács -mindég Borkát kiáltozá. Én ötlém reá, s kimutatám a rekeszt. Azt -legottan megnyitották. Nem képzelhetni boldogabb pillantást mint az -vala, midőn megláták egymást. Forgács levezette a grádicsokon, -felűltette vezetéken hozott lovára, s mentek. Andaházy előszedte -népét, s követte őket. Szúnyogh még most is zárva van. Míg -kieresztetik, Forgács régen honn lesz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<hr class="tb" /> -<h3>XI. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Ugyanő ugyanahhoz.</i></p> -<p>Másképen leve vége a dolognak mint tegnapi levelem után várni -lehete. A vár alatt űltem, s predikácziómhoz készítgetém magamat, -melyet Istennek megvizsgálhatatlan végzései felől szándékoztam -tartani; s egy könnyed lovast láték meg, ki a vár felé jött. -Öltözetéről Jakusics emberének ismertem. Talán a mit hoz, -könnyíteni fog a két szökött sorsán! mondám magamban, szónak eredék -vele, s az elmondá, hogy Jakusics megértette P. Ambrustól itt mik -estek, s útnak indúlt, megkérni a kisasszonyt. A völgyben -összeakada Forgácscsal; kardra költek, s Forgács halva maradt. -Jakusics a kisasszonyt Oroszlánkőre vitte. A lovas ezt hozá hírűl -az öreg Szúnyoghnak. Ez már indúlni akara, hogy minden embereivel -megtámadja Forgácsot; de vévén a hírt, Oroszlánkőnek ment. Csak az -Isten tudja mi történik ott. Kérem Tisztelendő Atyaságodat, engem -innen szólítson vissza. Kínos nekem ott <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span> lennem, -hol ily irtózatos tettek tanúja valék, és ahol határon túlmenő -gondosságom egy jó ember halálának s egy kegyes leány -szerencsétlenségének leve oka.</p> -<hr class="tb" /> -<h3>XII. Levél.</h3> -<p class="center"><i>Jakusics István Kételyi Sebestyénhez.</i></p> -<p>Jelen valál még tegnap, midőn Szúnyogh Katiczát Oroszlánkőre -elhozám. Halld azolta mi történt, s borzadj meg. – Az öreg Szúnyogh -megjelene a vár alatt, s beeresztést kívánt. Azt neki nem adtam, de -szólottam vele, keresztűl a rostélyajtón. Leányát kívánta vissza -tőlem. – Tudni akarám, mi a szándéka. – Falba záratom! úgymond -haraggal. – Elirtóztam keménységétől, s kimondám neki, hogy leányát -soha ki nem adom. – Egy szál kardra híva ki. Tudod, én kardtól meg -nem ijedek, s öreg embert szelni le, nem mesterség: de Katiczát -megfosszam-e atyjától is? – Elbeszélém a leánynak, mit monda atyja, -és hogy én őtet védeni fogom fenyegetései ellen; életem, -<span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> halálom kész érette; parancsoljon -velem. Ha klastromba vágy, oda viszem el; de elébb atyjával -kénytelen vagyok megküzdeni, minthogy maga akarja. – Könnyek -omlának szemeiből a kegyetlenűl elkínzott, szegény lyánynak, midőn -kért, hogy atyja életét ne eresszem koczkára. – Gondolkoztam rajta, -mint segítsek itt a bajon. Nem tudtam jobbat találni mint azt, hogy -kérjem, lenne feleségemmé; úgy a szék ítéletét végrehajtani engem -illet, s tőlem nincs oka rettegni. Hozzám jőni kisebb baj, mint azt -látni hogy atyja elesik vagy őtet kőfalba rakják megint. – Ráállott -ajánlásomra, s én a lyányt hirtelen magamhoz eskettetém. – Akkor -osztán kimentem az öreghez, s megmondám neki, hogy sem verekedni -nem fogok vele, sem azt meg nem engedem hogy lyányát büntesse, mert -az nékem már feleségem. – Arra elkészűlve nem valék, úgymond; -megfordúla sarkán, s néma haraggal ment el tőlem. Megválik mely -gondolatokra száll.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_187" id= -"Page_187">-187-</a></span></p> -<h2>VAS LACZI.</h2> -<p>Egyszer volt egy király. A királynak három lyánya volt, meg’ -három fia. A legifjabbat Vas Laczinak hívták, s a gyermek nagyon -pajkos gyermek volt. A mint egyszer hazaméne az iskolából, -előltalála egy öreg asszonyt, ki egy kosár tojást vive. A királyfi -akarva ötlött a kosárba, s a tojás kiömlött a kosárból, s az elsőn -kezdve az utolsóig mind összetört. Az öreg asszony monda -haragjában: E rosz tettedért légyen meg a mit legelébb fogsz -kívánni!</p> -<p>Az öregasszony ezzel eltűne az üres kosárral, s többé senki nem -látta.</p> -<p>Amint a királyfi hazaért, három testvére az udvaron állott. Az -első ruhája olyan volt mint a nap, a másiké mint a hold, a -harmadiké mint a <span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> csillagok. Ez csak hétköznapi öltözetek -vala; a vasárnapi még drágább. Megszólíták Vas Laczit, menne velek -laptázni. A fiúnak tetszék a szó, s ráállott szívesen. A három -lyány pedig összebeszéle, hogy jól megpufogatják a laptával a sok -csintalanságért, mit rajtok elkövetett. A három herczegkisasszony -derekasan érte a laptázáshoz, s az ütést sohasem hibázták el. Ezen -Vas Laczi megharagvék, mert vette észre, hogy őtet összebeszélés -után pufogtatják, s ezt kiáltá nekik boszúságában: Nyeljen el a -föld benneteket! Alig repűlt ki száján a szó, s a föld a -kisasszonyokat elnyelte.</p> -<p>Az udvart gyász fogta el és nagy szomorkodás. A legidősb -királyfi elméne az atyjához, s azt mondá neki: Apám, eressz, hadd -keressem húgaimat; visszahozom én. Atyja ráállott. A legidősb -királyfi kiméne, s vissza nem tért. Kiméne a második is, hogy -felkeresi s visszahozza húgait, de az sem tére soha vissza.</p> -<p>Vas Laczi megnőtt, s amint az atyja egyszer királyi-székén űlt, -letérdele atyja előtt, s ezt mondá neki: Apám, azt a nagy -szomorúságot <span class="pagenum"><a name="Page_189" id= -"Page_189">-189-</a></span> a mi téged elboríta, neked én okoztam. -Eressz, hadd menjek, s hadd keressem fel testvérimet. Engem velek -együtt látsz visszatérni házadhoz, vagy soha nem többé.</p> -<p>A királynak tetszett a hősi feltétel, s ráálla a mit fia -kívánt.</p> -<p>Vas Laczi már egy egész nap ment és mendegélt. Amint útja egy -erdőn ment volna keresztűl, megláta egy öreg asszonyt, ki épen -hátára akará emelni nehezen gyűjtött tűzifáját, s ellankadott -erőlködésében. Vas Laczi szelídebbé leve miolta elvesztette húgait, -s ez a szegény öreg asszony arra emlékezteté, a kinek tojásait -eltörte volt. Szépen szóla tehát az öreghez, s nyalábját -felsegítette hátára.</p> -<p>– Jószivűséged légyen megfizetve, mondá neki az öreg asszony; -tudom én, te miben fáradsz. Ha nem tevéd velem e jót, testvéridet -nem találtad volna meg; így kimutatom útadat.</p> -<p>Megtapintá a földet, s a föld legottan megnyillott, s egy láda -jöve ki a földből ahol Vas Laczi állt.</p> -<p>– Bújj a ládába, mondá az öreg asszony; az <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> téged -azon várba viszen a föld alatt, hol napruhájú testvéred van.</p> -<p>Vas Laczi megtevé a mit az öreg hagya; a föld összeforradt, a -láda pedig ment, messze, messze, igen messze. Egyszer megállott a -láda, s födele megnyillott. Vas Laczi kiszökött a ládából, s egy -ezüstvárat láta meg. Egy folyam ment el kapuja előtt, s a folyamon -híd állott tele tömve beretvákkal. Azok mindég forogtak, s mindent -összeaprítottak a mi a hídra lépett.</p> -<p>– Mint kell itt keresztűl mennem? – kérdé Vas Laczi.</p> -<p>– Ne legyen gondod rá, mond a láda; be a várba én viszlek; de -mint jössz ki belőle, az a te gondod.</p> -<p>Vas Laczi ismét bebújt a ládába, s a láda a vízbe süllyede, s -keresztűl vitte a vízen, bé, bé, a várba. Vas Laczi kimászott a -ládából, szépen megköszönte fáradságát; kérte, köszöntse az öreg -asszonyt, s felméne a grádicson. Oda fenn szembe jött vele a -testvére.</p> -<p>– Hogy jutsz ide, öcsém? kérdé a herczegkisasszony; hiszen itt a -madár sem jár. <span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span></p> -<p>– Érted jövök, mondá Vas Laczi.</p> -<p>– Én itt a hatfejű sárkány hatalmában vagyok; ha meglát, innen -ugyan soha ki nem mégy.</p> -<p>– Teszek én arról, felele Vas Laczi; mutasd, hol a fegyverház, -hadd válasszak fegyvert magamnak.</p> -<p>A herczegkisasszony elvezette.</p> -<p>Vas Laczi belépe a fegyverházba, s megláta egy -üvegpalaczkocskát, melyre ez vala írva: Sárkányerő. Felhajtá azt -egy kortytyal. Alig tette le az üveget, midőn irtóztató csattogást -halla.</p> -<p>– Jő a sárkány! kiáltá a herczegkisasszony. Valamikor jő, tíz -mértföldnyi távolyból a vár kapujába vágja buzogányát, hogy a kapu -minden sarkán megnyílik. Így jelenti érkezését.</p> -<p>Midőn a szót kiejté, a hatfejű sárkány már előttök állott.</p> -<p>– Mit akarsz itt, ember?</p> -<p>– Megküzdeni veled, felele Vas Laczi.</p> -<p>– Előbb látnom kell, ha azt nekem veled illik-e.</p> -<p>Inte a herczegkisasszonynak. Az egy kőkenyeret és egy fabicsakot -hoza fel. A hatfejű sárkány <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> elszele egy karéjt, s a -kenyeret és bicsakot oda adá Vas Laczinak. Vas Laczi a közepében -szelte ketté a kenyeret. A hatfejű sárkány csudálkozék erején, s -ezt mondá neki: Látom hogy illik, s megküzdök veled.</p> -<p>Lemenének a vascsűrbe. Vas Laczi ölbe kapá a hatfejű sárkányt, s -a sárkány térdig süllyedt el a vasba. A sárkány felugrott, megkapta -Vas Laczit, s köldökéig csapta a vasba. Vas Laczi összeszedé minden -erejét, s úgy bevágá a hatfejű sárkányt, hogy csak feje ére ki. -Akkor kapta a kardját, s egy csapással mind a hat fejét -elszelte.</p> -<p>– A sárkány kezéből kiragadál, mondá a herczegkisasszony, de -mint megyünk a hídon által?</p> -<p>Vas Laczi mondá: Annál kisebb gondom is nagyobb.</p> -<p>Kiásta a sárkányt, levonta bőrét s a hídra terítette, s áltméne -a hídon, maga és herczegkisasszony testvére.</p> -<p>A túlparton már várta az öreg; megfogta a herczegkisasszonyt, s -ezt mondá neki: Én elviszlek atyádhoz; te pedig, Vas Laczi, menj -bátyámhoz, a kovácshoz; az rajtad segít. <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>Vas Laczi ment, s egy kovácsműhöz ére. Az egészen aczélból volt -öntve, abból volt maga a kovács is.</p> -<p>– Jó reggelt, Vas Laczi! mond a kovács; hallom húgomtól, mit -akarsz; segítek én rajtad. Te vasból vagy, úgy mondják az emberek; -az nem elég. Jer, én megedzelek.</p> -<p>Vas Laczi betére hozzá, s a kovács megedzette.</p> -<p>Most bátrabban ballaga tovább útján, az arany várhoz, mely -messzünnen csillámlott szemébe.</p> -<p>Amint elére hozzá, látta hogy a vár réczelábakon forog. Vas -Laczi megkapta egyik lábát, hogy tovább nem foroghata: másik -kezével a kapuba kapott, feltaszította azt, s belé ment.</p> -<p>A kilenczfejű sárkány elébe jött, s ezt mondá neki: Legény vagy -a talpadon; megküzdök veled. Légy te vas kerek, én papíros kerek -leszek; görögjünk két hegyről egymásnak.</p> -<p>– Nem úgy, mondá Vas Laczi, te légy a vas, én a papíros leszek. -– S úgy leve.</p> -<p>A két kerék egymásnak gördűlt. A vas kerek <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> eldőlt, -s kiesék egy szöge; ez a szög pedig a sárkány egyik feje volt.</p> -<p>Akkor mond a sárkány: Küzdjünk mint két láng; légy te veres -láng, én kék láng leszek.</p> -<p>– Nem, mondá Vas Laczi, légy te veres, én kék leszek; s úgy is -leve. S amint a két láng egymásra csapott, fölöttek repűle el a -vízi-holló.</p> -<p>– Vízi-holló, vízi-holló! kiálta a sárkány, csöppents egyet a -kék lángba; egy fejet adok érette.</p> -<p>Vas Laczi kiálta: Vízi-holló! csöppents egyet a veres lángba; én -kilencz fejet adok érette.</p> -<p>A vízi-holló Vas Laczinak fogadta szavát, s a veres láng -egyszerre elaludt. Vas Laczi odaadta a vízi-hollónak a sárkány -kilencz fejét, s nénjét, azt a holdruhájút, elvitte a kovácshoz, -hogy vinné el atyja udvarába. A kovács megígérte. Vas Laczi pedig -ment, hogy felkeresse harmadik nénjét, azt a csillagruhájút, és két -bátyját.</p> -<p>Vas Laczi ment és mendegélt egynehány nap, s egyszer egy égő -boglyához ére. S az égő boglyában egy kígyó volt, s a kígyó nagy -kínosan ezt kiáltotta: Segélj rajtam; visszafizetem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_195" id="Page_195">-195-</a></span></p> -<p>Vas Laczi néki-ment az égő boglyának, s kikapta a kígyót.</p> -<p>Akkor mondá a kígyó: Én a Kígyókirály lyánya vagyok. Jer velem -az ő várába; megfizet érettem.</p> -<p>S mint a Kígyóvár kapujához értek, mondá a Kígyókirály leánya: -Bár mit adjon néked atyám, el ne vedd; de kérd helyette legroszabb -lovát, legrozsdásabb kardját, legszennyesebb ingét, s meg nem -bánod.</p> -<p>A Kígyókirály megértvén mely veszélyben forgott leánya, aranyat, -ezüstöt, gyöngyöt, gyémántot ada Vas Laczinak temérdeket, és -sokféle bűbájos mesterséget.</p> -<p>Vas Laczi mondá: Erre nekem nincs szükségem, de add nekem a -legroszabb lovat, a legrozsdásabb kardot, a legszennyesebb inget, a -mi váradban találtatik.</p> -<p>A Kígyókirály meghökkene. – Erre lyányom taníta meg, úgymond. Ám -légyen!</p> -<p>Odaadák neki a mit kívánt.</p> -<p>A Kígyókirály lyánya pedig mondá: Jól tevéd hogy megfogadtad -tanácsomat; a ló tátos, a <span class="pagenum"><a name="Page_196" -id="Page_196">-196-</a></span> rozsdás kard pedig minden ellenséget -levág, míg meg nem tisztítják; az ing mindent fegyver-nemfoghatóvá -tesz, míg ki nem mossák. Ne feledd a mit mondok, s boldog -lészesz.</p> -<p>Vas Laczi ment és mendegélt, s elére a tizenkétfejű sárkányhoz, -ki csillagruhájú nénjét tartá fogva. Midőn megérkezett, a sárkány -nem volt várában. Nénje sírva futott elébe.</p> -<p>– Menj, öcsém, amint tudsz; külömben úgy itt maradsz, mint én és -két bátyáink. Csak gondold el, mely szerencsétlen vagyok én; két -bátyám kéményben függ, nekem pedig mindég kell raknom a tüzet, hogy -megasszanak.</p> -<p>Vas Laczi felele: Az én kardom tészen szerencsétlenségedről.</p> -<p>– Nem, mondá a herczegasszony, s keservesen sírt; erő bennünket -ki nem szabadít. A tizenkétfejű sárkány felesége varázs, s -megesküdött hogy örökre elveszünk, ha valaki a tizenkétfejű -sárkánynyal miattunk küzd meg. Néked bennünket pénzen kell -kiváltanod.</p> -<p>– Azt örömest teszem, mondá Vas Laczi.</p> -<p>S íme a tizenkétfejű sárkány a maga egész fényességében -<span class="pagenum"><a name="Page_197" id= -"Page_197">-197-</a></span> jöve bé a kapun. Amint kiszálla -szekeréből, Vas Laczi így szólította meg: Uram, tizenkétfejű -sárkány, add el nekem a két királyfit és ezt a leányt a -csillagruhában.</p> -<p>A sárkány felesége így felele: Te Vas Laczi vagy, add nekem e -rozsdás kardot és e szennyes inget melyet hordasz, s megkapod a mit -kívánsz.</p> -<p>Vas Laczi mondá: Drága dolgokat akarsz tőlem, de előttem semmi -sincs drágább mint a három testvérem.</p> -<p>Alig oldá le kardját, ingét alig vetette le, s a sárkány -kaczagva így kiáltott: Te esztelen, miként foszthatád meg magad’ -minden kincsedtől? íme most veszned kell.</p> -<p>– Ha vesznem kell, úgymond, engedd hogy elébb búcsút vegyek a -lovamtól.</p> -<p>A tizenkétfejű sárkány megengedte, s Vas Laczi lement a lóhoz, s -így szóla neki: Tudnád csak mint járék, édes lovacskám.</p> -<p>– Tudom, mond a ló; a sárkánynak nem volt esze, hogy engem nem -kívána tőled; úgy oda lettél volna, de én még segíthetek. Kérd a -sárkányt, <span class="pagenum"><a name="Page_198" id= -"Page_198">-198-</a></span> hogy ha majd megölnek, kössenek -hátamra; a többi az én dolgom lesz.</p> -<p>Vas Laczi visszament, s ezt mondá a tizenkétfejű sárkánynak: Ha -hát meg kell halnom, kérlek, köttess lovamhoz, s eresszed szabadon, -hogy menjen ahová tetszik.</p> -<p>– Azt a kedvedet megtehetem, felele a tizenkétfejű sárkány; s -dirib-darabra vagdaltatá Vas Laczit, behányatta egy lepedőbe, s a -lepedőt felkötteté a lóra. A ló pedig ment, mint ha a szél -vinné.</p> -<p>A Kígyókirály zúgást hallott messzéről, s ezt mondotta -leányának: Vas Laczit valaminek kelle érni, mert a tátos haraggal -jő. A Kígyókirály nagy tüzet rakata a kapu előtt. A tátos nyargalva -ment a tűznek s elnyelte a lángot. Ez elhűtötte egy kevéssé, s -megállott az udvaron.</p> -<p>– Ímhol hozom feldarabolt uramat! – ennél többet nem -szólhatott.</p> -<p>A Kígyókirály gondosan összeraká a darabokat, s kiküldé minden -kígyóit, hogy neki hozzanak gyógyító fűveket. Amint visszajöttek, a -fűveket megfőzte, s megmosta vele Vas Laczit, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> ez -tüstént felkölt, s kétszerte szebbé leve mint előbb volt. De -minthogy a tátos sebes nyargaltában vállából kiesett egyik karja, a -Kígyókirály neki egy másikat csinált aranyból és -elefántcsontból.</p> -<p>Vas Laczi ismét méne, mendegéle, míg nénjét és két bátyját -kiszabadíthatja. Eljutván a tizenkétfejű sárkány várához, lóvá -változtatá magát, s az udvarra vágtatott.</p> -<p>Vette észre a tizenkétfejű sárkány felesége, hogy itten -varázslat vagyon; de hogy a ló Vas Laczi, azt nem gondolta. -Előhívatá tehát férjét, s ezt mondotta neki: Meghalok, ha e ló -májából nem ehetem.</p> -<p>A sárkány egyet inte, s azonnal megkapák a lovat hogy levágják. -A csillagruhájú kisasszony épen ott méne el, s megszánta a -lovat.</p> -<p>– Szegény ló, mért nem hagynak neked békét! úgymonda -magában.</p> -<p>– Ha igazán szánsz, mondá a ló, vedd fel a földet, melyre két -első cseppem esni fog mikor majd halva leszek, s vesd a sárkány -kertjébe.</p> -<p>A herczegasszony megtevé a mit tőle a ló <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> kért -vala, s másnap egy almafa álla ott, megrakva arany almákkal.</p> -<p>A sárkány felesége előhivatá a férjét, s ezt mondá neki: -Meghalok, ha e fa tüzénél nem főzik meg kávémat.</p> -<p>A sárkány kiálta cselédjeinek, s azok mentek baltáikkal, hogy -kivágják a fát. A csillagruhájú herczegasszony épen ott méne el, s -megszánta azt.</p> -<p>– Szegény fa, úgymond; mért nem hagynak neked békét!</p> -<p>– Ha igazán szánsz, vedd fel azt a két forgácsot, melyet rólam -vágni fognak, s vesd a sárkány tavába.</p> -<p>A herczegasszony teljesíté kívánságát, s más nap egy gyönyörű -arany hal úszkála a tóban.</p> -<p>A sárkány felesége előhívatá férjét, s ezt mondá neki: Meghalok, -ha az arany halat szobámba nem hozzák.</p> -<p>A sárkány kész vala teljesíteni a mit felesége kívánt, de a -halat semmiképen meg nem foghaták. Minthogy a sárkány derekasan -tudott úszni, feltevé magában, hogy maga mégyen el érte. Leköté -oldaláról a rozsdás kardot, hogy az gátlására <span class= -"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> ne -legyen az úszásban; levetette a szennyes inget, mert annak sem vala -szabad megázni, s belé szökött a tóba. De az arany hal egy ugrással -a partra veté ki magát, s Vas Laczi ismét Vas Laczi leve. Hirtelen -fölvette az inget, hirtelen kirántotta a kardot.</p> -<p>Ezt látván a tizenkétfejű sárkány felesége, felűlt a seprő -szárára s elrepűlt.</p> -<p>A sárkánynak eszébe juta, hogy Vas Laczi megint felélede, -mihelyt testét a lóra kötötték; ő is arra kérte tehát Vas Laczit, -hogy ha megöli, testét köttesse fel a lóra. – Vas Laczi egy -csapással üté le mind a tizenkét fejét, s a tizenkét fejet a -testtel együtt a lóra kötteté, s szabadon hagyá menni, valamerre -magának tetszend. Ment a ló, s még ma is mindúntalan megyen.</p> -<p>Vas Laczi levétette két bátyját a kürtő alól, hol egészen -kiaszának, megfeketűltenek, s elvitte a Kígyókirályhoz, hogy hozza -életre. Ment vele testvére is, a csillagruhájú.</p> -<p>Elérvén a Kígyókirályhoz, mellette egy gyönyörű királyleányt -láttanak űlni; csillag vala homlokán, s a Kígyókirály így szóla: Ez -nekem <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span> leányom, s őtet te mentéd meg. Vedd -feleségűl. Nagy lakodalmat tarta nekik. A két fiú és a leány -elmenének atyjokhoz; Vas Laczi veszteg maradt, s a Kígyókirály neki -sok pénzt, sok gyöngyöt, gyémántot hagya, s a földnek nem volt -gazdagabb királya mint Vas Laczi.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span></p> -<h2>A SÓBÁNYÁK.</h2> -<p>Gonosz lelkeknek kelle űzni játékaikat, s jó idő olta már, a -Rónaszéki sóbányák között. A munkások bosszantgatva láták magokat; -gyertyáik minden ok nélkül el valának fúva; legerősb szerszámaik a -legparázsb tárgyakon szétpattantak; incselgő rémarczok, torzongó -alakok lépdelgének gúnyolódva, kaczagdálva elejökbe; s hamidőn -egyike vagy másika a bátrabbaknak hozzá csapott a kísértőhöz, -közönségesen társát találá, s örök czivakodás folyt közöttök. Haki -úgy hívé, hogy annyit izzadva, nagyhasznú munkán esett keresztűl, -megszégyenűlve látá hogy nem sót, hanem hasztalan nyirokföldet, -vagy valamely buta göröngyöt ásott ki. Pezsgés bongás hallatszott a -föld alatt; vízerek fakadoztak az aknák mélyében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> Más -helyt útjok beszakadozott, béomlott; ijedség, rettegés, s a -félelmek egész sápadt serge szállá meg a dolgozókat: fogyott azok -száma, kik mélyebben akarának a vágásba behatni, s végre az ásás -egészen félbeszakada.</p> -<p>II Ulászló, ki gondatlanságai által oda vivé a dolgokat, hogy -azon felűl a mit művelés nélkül adott a föld, alig marada -jövedelme, minden restsége mellett elszáná magát, hogy egy útat -tesz Máramarosba, s jövedelmeinek e nem szegény kútfejét, ha -lehetséges volna, újra feléleszti. Szállásának Huszt várát -választotta. Sóvárról és Erdélyből előszólíttatának a bányászok, -hogy a király jelenlétében tegyék meg próbáikat. Ezeken kívül a -hazából és a külföldről számtalan vakmerő tolongott ide, -külömbözőleg izgatva büszkeség, bér reménye s magahittség által. -Huszt hemzsege vendégektől. A mi ottan nem talála helyt, kalibákban -tartózkodék a Tisza szélein. Mozgásban vala minden, mert más nap -reggel a király maga is Rónaszékre készűlt, szeme előtt tétetni meg -a próbát, a veszedelmesnek híresztelt ásás ha folyamatba -hozathatnék-e. <span class="pagenum"><a name="Page_205" id= -"Page_205">-205-</a></span></p> -<p>Napkiköltekor indúltanak a szekerek. A hegybérczek ragyogtanak -Huszt körűl a reggel fényében, mint egy korona, melyet a táj -ajándékúl akara benyújtani itt megjelent uralkodójának. A Tisza, -mintha ábrázolni akarta volna a nép kiapadhatatlan szeretetét, -medre hosszában tologatta tisztelő habjait, merre a király ment, s -a felgyűlt sokaság úton, útfélen, a terepély tölgyek ágain, s az -emeletesb helyeken s a közelb sziklákon, csoportokra verődve -csudálgatá menését. Méltósággal haladott az keresztűl a tolakodó -sokaságon; de sem a katonaság nagy száma, s csillogó ruházatjok és -fegyverök, sem az ország nagyjainak fénye nem ígézte el annyira -szemeiket, mint maga a király, ki itt, a próbatevésre -összesereglett bányásznép közepében, tisztelést parancsoló -felséggel ballagott paripáján; és a király leánya, kit -asszonykísérői fogának körűl nagy fényben. Akként tűnt fel az az -őtet kísérő seregben, mint egy nagytüzű planéta, cselédkedő -csillagai közt. De valamint a hold áll közelébb az emberhez, s -szíveinkhez inkább szól, kebleinkbe inkább hat, mint a távolyabb -Jupiter: úgy érzé <span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> egyike az ő kísérőinek -ellentállhatatlan erővel vonszatni magát azon hölgy felé, kihez itt -egy neki kedvező történet közelre ejtette; s a természetnek minden -dicsősége, az uralkodónak minden csillámlása eltűne szemei elől. -Mely szerencsésnek érzé magát, hogy nem kis ideig közel lovagolhata -hozzá! A szép hölgy egyike vala azon súgár növésű alakoknak, miket -szemünk az életben mindég keres, de ritkán lél fel; alkalmasan -amilyeknek a tündéreket képzeljük. Az Éj szerelemmel nyomta csókját -homloka fürtözetére, és a ki kék szeme párját láthatta, megérté, -miért szokás az egeket a többes számban mondani. Annyi kellem, -annyi kecs, annyi báj vala elömölve rajta, oly varázs lelki -kedvesség lebege orczáin, hogy nem találtatott annyira gyakorlott -művész, kinek ecsete el ne akadjon festésén; hogy mindaz, a kit -szerencsés vagy szerencsétlen csillagzata elébe víve e látványnak, -kénytelen volt vallást tenni, hogy ezt az ő valósága egész ígézetét -semmi művészség nem másolhatja, hogy azt csak a szív kaphatja -fel.</p> -<p>A hölgy nádorunknak leánya volt; neve Sarolta; <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> -kevélysége atyjának, s a király leányának barátnéja s minden öröme. -Az idegennek egyedűl őreá intézett figyelmei nem kerűlék el a leány -észrevételét. Hideg nyúgalomban fordúla a királyleány -fő-udvarmesteréhez, s kérdé ettől, ki légyen az idegen? Nem -ismerte. Honnan jött? Nem tudta. Husztra mikor érkezett? Tegnap -estve és egyedül.</p> -<p>Még egyszer pillantá meg az ifjat, s mély gondolatokba -süllyedett. De a hölgy pillantása égetve hatott az idegen szívébe, -s ahogyan a phoenix kél ki megifjodva a lángok közzűl: úgy fakada -nyílásra az ő keble lángjai közt az örökkéifjú szerelem.</p> -<p>Megérkezének Rónaszéken. A király leszálla lováról, kísérői -követék példáját, s minden a lyukak felé tolakodott. Csend -terjedett el a mélyben, mintha a földalattiak annak akarák vala -bizonyítani tiszteletöket, ki felettök uralkodik a földön. Azonban -hogy ők urak a magok birtokaikban, azt más szerrel mutatni meg, -csakugyan jónak láták.</p> -<p>Amint egyike a merészebbeknek leereszkedék <span class= -"pagenum"><a name="Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> az -aknába, s kötelen a sómennyezetig ért, egy látatlan hatalom által -ismét felhajtaték a kötel, s a vakmerő elterűle a földön. Súly -függeszteték súlyra, meddig bírta a kötel; a legmerészebbek ráűltek -s leszállítaták magokat. Mind haszontalan! csak annyira mentek mint -az első.</p> -<p>Míg a próbák tétetének, egyike nyomban a másika után, és mindég -siker nélkül, a királyleány körében zsibongás támad. Egy kisded -öreg, bízvást törpének lehete nevezni, ravaszúl keresztűl -csúszongott a fegyver és tolongás közt, s az aknánál megállott. -Most az asszonyok csoportjába fúrja magát; tolja őket, taszítja; -lábára hág Saroltának, s magát a királyi leányt is durvácskán -megérinti, s már az üreg mellé tolakodék, midőn nehány férfi -előugrik, s a gorombát megkapja, megtépi, megrázza.</p> -<p>– Mondd ki reá az ítéletet, királyi hölgy! kiáltá egyike; agyon, -agyon őtet! be vele az aknába!</p> -<p>A kis ember handzsárt ránt. Sarolta karjába ömlik, s így szólott -a király leányához: Az asszony dísze szelídség, és amint legfőbb -közöttünk <span class="pagenum"><a name="Page_209" id= -"Page_209">-209-</a></span> te vagy, légy te példánk is nékünk -kisebbeknek; bocsásd meg a tévedt’ tettét. Magok a lelkek is, a -gerjedékenyek, tűkrözzék benned magokat, s tanúlják meg, ember mint -fékezi haragját.</p> -<p>Bájos mosolylyal felele ez: S annyira ragadhatott el téged e -pillantat, hogy barátnéd szíve felől kételkedhetel? Büntetésűl te -oldozd fel bilincseit, s mondjad neki, hogy szabad.</p> -<p>A törpe hallá a szót, s csudálatos hánykódásokban látszott -lebegni. Düh, rettegés, hamis szégyen és bosszantó tűz váltogaták -egymást arczvonásiban, s midőn Sarolta feloldá béklyóját, könyűk -hullottak őszűlt szakálára. – Meglátjuk egymást! monda.</p> -<p>Azon pillantatban megszakad az aranyláncz Sarolta nyakán, s az -üregbe suhan. – Anyám képe! kiáltá.</p> -<p>Az idegen megragadá a kötelet, s lebocsátkozott; a törpe pedig -bérohant a torkolatba, az idegen után. Kevés perczek múlva magától -görge fel a kötel. Ijedve fordúlt oda minden szem, s minden kebel -szabadabban lélegzék, midőn az idegen ismét láthatóvá lőn. De mint -levének oda, <span class="pagenum"><a name="Page_210" id= -"Page_210">-210-</a></span> látván, hogy a ki szabadon tartózkodva -méne alá, most kötélhez csatolva jöve fel, hogyan a bányászok -betegeiket szokták felhúzni. Az aranyláncz a képpel, karjára vala -tekerve; maga a szép ifjú ájúlásban volt.</p> -<p>Az asszonyok gondjai életre nem hozhaták. Sarolta kész volt -volna életét adni érette, csak szemei egyszer nyílhattak volna meg. -Az udvariorvos segélyére szólíttaték. Az a félholtat a legközelébbi -házhoz viteté, de ijesztő fejcsóválással felele azoknak, kik tudni -akarák, ha reményli-e javúlását. Mi szívesen maradott volna el -Sarolta a többitől, hogy szolgálhasson körűle! Úgy rémlett neki, -hogy az ifjú csak tőle veheti gyógyúlását. Gyötrelmes öröm vala -tehát, azt értenie az orvostól, hogy láncz és kép karjáról le nem -fűzethetnek.</p> -<p>Víg és lármás vala reggel a kijövés Husztról, vissza most bús és -csendes. Az éj leszállott. Húnyva vala minden szem; de nem a -Saroltáé, ki erősen meghatva a mai nap történetétől, nyugtot nem -találhata. Szüntelen előtte lebegett az idegen, majd amint az -ifjúsága virágában mellette <span class="pagenum"><a name= -"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> lovaglott, majd ismét -halotti sápadt színében, körűlfűzve feloldhatlan aranylánczától. -Olykor a haláltól megszabadított törpe is szeme előtt lebege, s -lehetetlennek látszott neki e külömböző érzéseket, gondolatjának -ezeket a tarka képeit rendre osztani. De íme reggel felé ágya előtt -állott a törpe; sókoronával fején, jobjában a sópálczával, s ruhája -kristályokkal elborítva.</p> -<p>– Ne rettenj meg, lyányom, úgymonda neki; én barátod vagyok. -Valamely erő vonz hozzád; nem lehetek tovább látásod nélkül; meg -kelle köszönnöm a mit érettem tevél. Ha te nem költél volna -védelmemre, most nem élnék. Tudnod kell, ki vagyok; én hálás akarok -lenni erántad.</p> -<p>A Gnómok nemzetsége, mely a magyar föld alatt tart lakást, -hajdan egy fejedelmet uralt. De maradékai megosztozának, s egy idő -olta – ti emberek azt századoknak mondjátok – a föld alatt több -független fejedelemségek állanak fenn, melyek törvényes ügyeikben a -selymeczi Bányakirálytól függenek. A máramarosi sóaknák alám -tartoznak. Bizonyos idők előtt én a selymeczi Aranyhölgy -menyegzőjén megjelentem. Vígan valánk, <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> s egy -felvillant szeszélyem alatt, külömben is igen éles lévén -természetem, fogadtam a nagybányai Rézgróffal, hogy az én -termesztményim kedvesebbek nektek embereknek, mint az övéi. -Pörünket a selymeczi törvényszék elébe vivénk, s annak ez vala -itélete: Rézből pénz veretik, s az bálványa az embereknek; -ennélfogva a réz több mint a só. Arra látám kárhoztatva magamat, -hogy függjek a Rézgróftól, hanemha oly drága követ találok, mely -birtokomban terem, és amit emberek, szellemek fenntebbre becsűlnek -mint a rezet, ezüstöt, aranyat. Az ítélet gyűlölségre lobbanta az -emberek ellen, s eltökélém a hálátlanokat eltiltani országomtól. -Hogy azt megtehetém, tapasztalátok. Egy úttal kincseket is -nyomoztaték a föld alatt, de hijába. Minthogy a rámszabott határnap -nem sokára itt leszen, tegnapelőtt felszállottam a föld színére, -tanácsát kérni egy barátomnak, bizonyos agg és túdós Sasnak, ki -magát erántam előbbi szolgálatimért lekötelezve érzi. Útam -hasztalan volt. Éjjel haza érvén, elszunnyadtam, s a hajnal első -súgára tegnap még alva talált. Ez balszerencsét hoz a gnómokra -mindenkor; <span class="pagenum"><a name="Page_213" id= -"Page_213">-213-</a></span> ez által elvesztik minden lelki -hatalmokat valamíg ismét e mélybe nem szállanak, s alá vannak vetve -az emberi élet bajainak, veszélyeinek. Tapasztolám tegnap, míg -szerét ejtém hogy az akna szájához férkezhessek; a te közbevetésed, -a te esdeklésed érettem, mélyen hatottak meg, s azért jövök, hogy -megfizessek érettek. De te parancsolj, mint bizonyítsam -hálámat.</p> -<p>Sarolta felkiáltott: Kapd ki bajából az idegent! s bíborszín -futá el arczát.</p> -<p>– Értem a ki nem fejezett gondolatot is, felele a gnóm; meglesz. -De varázs-altából, melybe süllyedett, tenmagadnak kell őtet -feloldanod; az nekem hatalmomban nem áll. Midőn sópáhóimat -előttetek, emberek előtt, bezárám, irtózatos átkot mondottam arra, -a ki első hozand ki a felvilágra zsákmányt ásványországomból; azt, -hogy sem szellem, sem egyéb valóság fel ne ébreszthesse -varázsalvásából, ha csak az, a kit az alvó szeret, el nem határozza -magát, hogy életét kész lesz letenni, mihelyt amaz őtet szeretni -megszűnend. Kész vagy-e erre?</p> -<p>Sarolta felele: Az élet nem egyéb mint szerelem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> A -természet csak általa él; ti Szellemek csak szerelem lehelései -vagytok. El vagyok tökélve.</p> -<p>– Jó! felele a gnóm; figyelmezz tehát szavaimra: Midőn két lélek -előszer vallja meg egymásnak viszonszerelmét, a föld körűlök két -virágot nemz; mi azt Lélek-viráginak hívjuk. Ezek hatalmat adnak a -már megfogant szerelmet örök időkre kötni meg. Nékem két oly -virágom vagyon; egyik enyém, a másik szomorú hagyománya korán -eltűnt jegyesemnek. Ím vedd az egyikét, nyomd kebledhez azon erős -feltéttel, hogy szerelmedet az ő életéhez kötöd; számold szívednek -hét dobbanását, s a virág elhamvad. E hamut az alvó szemére hintem, -s az gyógyúltan serken fel.</p> -<p>Hirtelen ragadá ki kezéből Sarolta az ajánlott virágot, megtette -a mit hagya, áltadá a hamvat, s mély álomba süllyede.</p> -<p>Álmában látta a Gnómfejedelmet, hogy az, elmélkedésbe süllyedt -orvos alakjában mint űle az elvarázslott ifjú ágyánál, s mint -eredett komoly tanácskozásba a király orvosával. Látta, hogy a -királyi-orvos mint távozott el tisztelet jelenségeivel; -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> látta, hogy amaz mint kezdé a gyógyítás -munkáját, s repesett szíve örömében, hogy a gyógyúló első -pillantása az aranyláncz felé fordúlt. Felhő terűle el a szobában, -s elrejté szemei elől a mi továbbad történt.</p> -<p>A csudaorvos a reggel híves lengzetiben méne sétálni az ifjúval, -midőn annak szemei port látának emelkedni az országúton.</p> -<p>– Én nem csak a test bajain segítek, úgymond; segítek a lélek -szenvedésein is; a tieidre, bár azokat nem fedéd fel, amott közelít -az orvosszer. Hallj akármi hihetetlent, igenelj mindent, s kebled -legtitkosb, legmerészebb kíványai teljesedve lesznek.</p> -<p>Azonban a porfelleg közelébb jöve. Ezüstfegyverek csillámlának -keresztűl a fellegen, egyes lovagok ötölgetének szemeikbe, s a -sereg a két idegen mellett megállapodott. A por leülepedék. A nádor -egy válogatott sereg elején, úti ruhájában, gazdagon felkészűlt -kísérőkkel, megálla mellettek.</p> -<p>A nádor ráismervén az idegenre, leszálla lováról, s nyájasan -idvezelvén azt, így kezdé szavait: <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> Magas születésű herczeg, -bocsáss meg hogy azon homályon, melybe magadat béleplezned -tetszett, ohajtásidnál talán előbb hatottunk által: de lovagi -bátorságod, ez a nemes udvariság, s díszes figyelmed a szépnem -eránt, elárultaták vala fényes születésedet, ha atyád, a fejdelem, -elfödött méltóságodat s útazásod czéljait előttünk kinyilatkoztatni -nem méltóztatott volna is.</p> -<p>– Nem értem, Méltóságodnak honnan eredhet az a gondolatja, -felele az ifjú, hogy én fejdelem fia vagyok. Bizonyosan tévedésben -vagyon, mert nem tehetem fel hogy enyelegni légyen tetszése.</p> -<p>– E szerény tettetés itt haszontalan, mondá a nádor; a -Magasságod fejedelmi atyjának követei ma éjjel érkezének hozzám, s -valóvá tevék gyanúmat, mely első megpillantásakor támadott vala -bennem. Házam oly gazdag ajándékokkal van megtisztelve, milyeket -csak a gazdag Moszkvaföld nagyjától várhatni. Megkéreté számodra -általok leányomat, s én megtisztelve érzem magamat ezen szövetség -által, s önkényt mentem elébe kívánságodnak, érezvén hogy gyermekem -ily nemesérzésű <span class="pagenum"><a name="Page_217" id= -"Page_217">-217-</a></span> lovancz birtokában boldogságát fogja -feltalálni.</p> -<p>Az ifjú elnémúlva mereszté reá szemeit.</p> -<p>– Ha talán váratlan az előtted a mit tőlem itt hallasz, szólj -atyád embereivel; közöttök legalább nevelődet nem fogod isméretlen -alaknak tekinteni.</p> -<p>E pillantatban a nádor kísérői közzűl több gazdagon-öltözött -uraságok tolakodának elő. Míg a többiek tisztelkedve hajlongtanak -előtte, egy éltes úr nyakába ömlött, s oly hevesen csókolgatá, mint -atyáknak szokások, midőn szeretett fiokat hosszas távolylétök után -visszatérni látják.</p> -<p>– De mondd el csak, így kezdé az ifjú…</p> -<p>– Elmondom, felele az öreg. Midőn te, távoly honunkban, -felizgatva a Sarolta szépségének híre által, oly feltétellel -indúlál útra, hogy itt oly viseletben, mely születésed fénye alatt -áll, meglátod, és ha a hírt valónak leled, egy hős tetted által -fogod megnyerni; tégedet-szerető atyád elvégzé magában, hogy néked -Saroltát előre megkéreti, hogy megérkezvén majd e földre, benne -<span class="pagenum"><a name="Page_218" id= -"Page_218">-218-</a></span> jegyesedet találd, s aszerint lépj fel -itt, mint a csecsemők a mennyben: – előbb mint érdemelheték. Meg -akaránk előzni érkezésedet, de csak az éjjel érkezheténk ide, s -csudálkozó borzadással hallánk tegnapi merészségedet mindenfelé -beszéltetni. Atyád sok tapasztalású orvosa velünk van, s gondjai -alá veszen. Én eljártam atyád parancsaiban, s Saroltát megkértem -számodra. Láttam őtet, s úgy hiszem hogy atyád ohajtása és a tiéd -egyek. Nádor ő Nagysága nem tagadta meg kérésimnek gyermekét, s -rajtad áll, ma keljetek-e össze vagy később. Atyád általunk több -aranyat küld mint a mit várhatál, hogy itt vásárolj temérdek -jószágokat; nem akarja hogy a gyenge leány oly hosszú út -alkalmatlanságait szenvedje, s messze szakadjon hív szüléitől. -Kevés hónapok múlva maga is kijő Magyaroszágra, s látogatástokra -lészen.</p> -<p>Az orvos e beszéd alatt gondosan ügyele az ifjú arczára s minden -mozdúlataira, s most a nádorhoz fordúlván, ezt mondá neki: -Méltóságos úr, a te Nagyságod látja, hogy a beteg szertelenűl el -van gyengűlve; nem várt szerencséje szédelegteti. <span class= -"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> Engedd, -hogy mi ketten, nevelője és én, tanú nélkül szólhassunk vele.</p> -<p>A nádor engede a kérésnek. – Szóljatok, úgy monda nekik; én itt -foglak várni.</p> -<p>Az ifjú s a két öreg leindúlának a völgy felé. Egyedűl hagyva, s -nem látva többé senkitől, az orvos kezdé szavait: Nem ismernél-e -rám?</p> -<p>Az ifjú ránéz, s a gnómok fejdelmét látja benne. Gnóm alakjába -öltözött a nevelő is.</p> -<p>Ekkor a fejedelem: Én az vagyok, kit a Sarolta jósága mente meg -a haláltól. Hálás akartam lenni eránta s neki oly szert adtam, -melylyel téged varázsalvásodból felébreszthete, néked pedig annyi -kincset, hogy férje lehess, mert ő szeret téged. Szükségtelen -egyebet mondanom mint azt, hogy a nádor tégedet moszkva fejdelem -magzatjának vél; igeneld azt, s tiéd Sarolta. Cselédid, kiket -gnómjaimból állítottam ki, kevés napok múlva elenyésznek; akkor -majd hír érkezik, hogy atyád, kinek látogatását várád vala, -meghalálozék; fejdelmi származásod felől kételkedni senki nem fog, -s te, Saroltádnak karjain, boldog jövendőnek ballagsz ellenébe. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>Az ifjú a Gnómfejdelemre mereszté ki szemeit, s így szólítá meg: -Tudja-e, s javalja Sarolta a mit tészesz?</p> -<p>S amaz felele: Elhallgattam azt előtte.</p> -<p>– Úgy jertek, mondá az ifjú, s egyebet nem szóla.</p> -<p>A nádor nyugtalan várá megérkezéseket. A mint közelíteni látá, -mosolygva ment feléjek, eltelve a legszebb reményekkel. Az ifjú -szólala meg legelébb.</p> -<p>– Méltóság, úgymond, hagyj szabadon szólanom, s engedd hogy -végigmondhassam a mit akarok, bár mint ellenkezzék várásoddal. Én -nem fejdelem, én szegény szülék gyermeke vagyok, s tőlök még gyenge -éveimben elmaradtam. Árvaságom szigorúságai közt sokat tanúltam; -megedzett a baj, sokat izzadtam a csaták vérmezején. A -magyar-földre jöttem ki, hogy szolgálatot vegyek a seregnél. Annak -híre, a mi e vidékeken történik, a veszélyek, melyeket itt megvívni -kell, a dicsőség, mely itt nekem is osztályom lehet, ide vontanak. -Hogy néked lyányod van, hogy van a világon Sarolta, nem tudtam. De -ahogy <span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span> őtet tegnap meglátám, ő nekem életem -leve, én örök rabja őneki. E lény – s ekkor a tettetett orvosra -mutata – ki életét lyányod pártfogásának köszönheti, most födé fel -előttem, hogy ő a sóbányák földalatti fejdelme, s elbeszélé, hogy -engem leányod viszontszeret. Elő akarván segéleni menyegzőnket, -mindent elkövet, hogy engem véled és leányoddal fejdelem -gyermekének tekintessen; s a mit néktek monda, ezek a követek, az a -gazdagság és pompa, áljáték és csalás. Érzem hogy felfödvén ezt -előtted, minden boldogságait széllyelszaggatom életemnek: de én -Saroltád birtokát csalásnak köszönni nem akarom; nem lehetnék -boldog az ő birtokában, nem tudnék élni, ha magamat csalással -vádolhatnám.</p> -<p>Ekkor előugrék a gnómok fejdelme, s ezt mennydörögte felé: -Tapasztald tehát, balgatag, mit tészen a szellemeknek mind -kedvezése, mind haragja! A mit érted tenni akarék, megveted, s -jóltevődet emberek kaczajának teszed tárgyává. Lakolj érette! – Ezt -harsogván megnyílt alatta a föld, s ő maga s kísérői s az ifjú -egyszerre eltűntenek. <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span></p> -<p>Éjfél vala, s Sarolta egyedűl állott a bányák üregénél, a -szövétnekkel jobjában, s elszánva, hogy vagy kiszabadítja a -szeretett ifjat, vagy együtt vész vele. Hasztalan hintegeték a -siető felhők komor árnyékaikat, mintegy rettentőleg, útjára; -hasztalan sipított az éjjeli szél, hasztalan suhogtanak az erdők -lombjai. Eltökélve halada sötét pályáján, s eltűne az aknák -mélységében, hasonló a leszálló csillaghoz. Midőn az ingó lépcsőkön -lesietett, léptei visszahangzottak a sóboltozat temérdek üregeiből; -még keble sebesb dobogását is visszarepítgeté a földalatti Echó, -oly borzasztó vala a halotti csend. Most megálla, bizonytalan, hol -lelendi fel a Gnómfejdelmet. S midőn szemeit vizsgán körűlhordá, -mozgást sejte az üreg aljában. Oda meresztve tekintetét, lassandan -világosúlni látá a feneket, és mintha a sórögök csak vékony -üvegtáblák volnának, tekintete rajtok keresztűlhat. Min is nem hat -keresztűl szerető hölgy pillantása? Azt látá meg itt, a kiért e -veszélylyel teljes útat merte, nyugtan várva már a bizonyos -kimúlást. Repűlt lefelé a lépcsőkön, s ott lelé a fejdelmet. Bús és -bosszús gondolatokba <span class="pagenum"><a name="Page_223" id= -"Page_223">-223-</a></span> süllyedve járkála a sötét sikátorokon, -s két gnóm, lángoló üstökkel lépdelgete a fejdelem előtt, hogy -útjára világot vessen.</p> -<p>Sarolta lábaihoz ömlött. – Én visszaadám neked éltedet, s te az -övét ígéréd nekem jótétemért; ha megölöd, én is meghalok. -Emlékezzél hölgyedre, s a mely boldogságot neked ő ígért: s nem -lehet kedved a miénket eloltani.</p> -<p>Ezt mondá a Gnómfejdelemnek. Az pedig ellágyúlva kiálta fel: -Szabad ő, s a tiéd!</p> -<p>A könycsepp, melyet fájdalom fakaszta Saroltának szemeiben, most -háladíjúl csöppene a fejdelem jobjára, s a köny gyöngygyé vált.</p> -<p>Ekkor a Gnómfejdelem: Birodalmomban termett a gyöngy, s ez -nagyobb becsű a mélységek minden aranyánál; ez tartja fenn országom -függetlenségét.</p> -<p>Hírészei mindenfelé száguldozának, s egyik elméne a nádorhoz is -Rónaszékre, meghívni őt.</p> -<p>– Atyád megegyezik összekelésteken, mondá a gnóm; s míg itt -leszen, megűljük a menyegzőt.</p> -<p>Az ifjú mellette terme, és midőn szívére szorítá Saroltát, -eltűnt a földalatti rengetegek éje. <span class="pagenum"><a name= -"Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p> -<p>A magas sópalota ezer szövétnekektől ragyoglott, s kristályfalai -kifogyhatatlan változásokkal tükrözgeték vissza a játékos lángokat. -Örömtűzek égtek mindenfelé a mélységekben. Bohó gnómalakok -bocsátkozának alá a boltozatokból, s víg dalokat zengettenek. A -padlatokból asztalok tolakodtak elő, elborítva mindazzal, a mit íny -kedvelhet. Vígság zajgá végig a hegyeket.</p> -<p>Hirtelen fordúla most hozzájok a fejdelem, s ezt mondá nekik: -Atyátok az akna torkánál vár benneteket. Siessetek idvezleni. -Legyetek oly boldogok mindég amint most vagytok; engem nem fogtok -felejteni.</p> -<p>S midőn felfelé lépdelének az emberek által lakott világba, egy -kisded gnóm Sarolta mellé vonúla fényt tartani lépésinek, s ezt -súgá neki: A Lélek egyik virága által életed ez ifjú szerelméhez -van fűzve: másik virágát e perczben égeti hamuvá fejedelmünk, hogy -az ifjú is örökké szeressen tégedet. Ennélfogva te addig élsz, míg -ő szeretni fog: s ő szeretni téged addig fog, a meddig élsz. A -gnómok fejdelme így hálálja meg drága könnyedet.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_225" id= -"Page_225">-225-</a></span></p> -<h2>TÜNDÉR ILONA.</h2> -<p>Volt egyszer egy király és egy királyné. Azoknak három lyányok -vala és egy fiok. Király és királyné azon tanakodának, hogy ezekkel -mit tégyenek. Ha férjhez adjuk a három lyányt, ki kell adnunk -részeiket, s magunknak kevés marad. Legjobb hát, adjuk férjhez a -hármat fiúnkhoz, s az ország egygyé lesz. Egy hét alatt beáll az -aratás; akkor tartsunk neki lakodalmat.</p> -<p>Fiok meghallá beszédöket, s ezt gondolá magában: Abból ugyan -semmi nem lesz.</p> -<p>Azalatt míg atyja s anyja pusztájokra kimenének, messze, igen -messze, valaki a királyfi ablakához áll, megkoczogtatá az -üvegkarikát, s ezt mondotta neki: Kis herczegcse, én elveszem a -húgodat. <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>A királyfi felel: Várj egy kisség; mingyárt megkapod.</p> -<p>Bekiáltotta húgát, s amint az bejött, kilökte az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy aranyhídra, mely igen -hosszúra ért, szinte a napig. Az a valaki kezén fogva vitte el a -herczegasszonyt a maga országába, az aranyhídon. Az a valaki a -Napkirály volt.</p> -<p>Amint itt vala a dél, megint békopogott valaki az ablakon, s így -szólott: Kis herczegcse, én elveszem a második húgodat.</p> -<p>A királyfi felele: Várj egy kisség; mingyárt megkapod.</p> -<p>Elment a húgához, felölelte azt, s kidobta az ablakon. De a -herczegasszony nem földre esett, hanem egy levegői kocsiba. Négy -paripa volt belé fogva, s azok fortyogtak, ágaskodtak. Az a valaki -mellé űlt. S amint kiereszté ostorát, országútjává torlódának a -fellegek; a szekér zörgése fergeteg volt, s eltűntek egyszerre. Az -a valaki a Szélkirály volt.</p> -<p>A kis herczegcse örűlt, hogy két húga férjnél van. Amint tehát -estve megint békopoga valaki, <span class="pagenum"><a name= -"Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> megszólalt: Soha se -szólj; tudom, mi kell; s harmadik húgát is kidobá az ablakon. Az a -valaki felkapá a kidobottat, s a habok játszva vivék a holdba. Mert -az a valaki nem más vala mint a Holdkirály. A kis herczegcse pedig -jó kedvvel méne fekünni.</p> -<p>Amint másnap király és királyné megérkeztek, s hallották, a kis -herczeg mit tett, nem kevéssé álmélkodának. De mivelhogy oly -hatalmas vejök akada mint a Napkirály, Szélkirály és Holdkirály, -nem bánkódtak sokat rajta, s ezt mondák a fioknak: Lásd, milyen -hatalmasak azáltal húgaid, hogy fényesen menének férjhez. Légy -azon, hogy te is valamely hatalmas királynak kaphasd meg a -gyermekét.</p> -<p>A kis herczegcse ezt felelé: Oh a választáson én túl vagyok; az -én feleségem Tündér Ilona lesz, és senki nem egyéb.</p> -<p>Király s királyné mindent elkövettek, hogy fiokat jobb -gondolatokra hozhassák. De minthogy az nem akara engedni -tanácsoknak, kéréseknek, ezt mondották neki: Menj hát, fiam; a -szerencse vezéreljen veszélyes feltételeid között. <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span></p> -<p>A király ezzel előveve két palaczkot az almáriomból, s fiának -adá, e szókkal: Fiam, vigyázz jól, mit mondok. Imhol ebben az élet -víze áll, e másikban a halál víze. Ha holtat feccsentesz meg ezzel, -feléled; ha pedig előre loccsantod e másikát, azonnal meghal. Vedd, -nincsen nagyobb kincsem. Talán hasznát látod.</p> -<p>Ekkor az udvar nagy szomorúságba merűlt, és kivált az udvari -dámák, mert a kis herczeget minden szerette. Ő pedig víg vala, s -ugrott, szökdelt örömében. Megcsókolá szüléinek kezeiket; az élet -vizét job oldalára akasztotta, a halál vizét a balra; felkötötte -kardját, s ment.</p> -<p>Már sok napig útazott, s egyszer egy völgybe ért. Az tele volt -agyonvertekkel. A kis herczegcse elővette az élet vizét, belé -mártotta kisújját, s egy-két cseppet a holt szemére feccsentett -belőle. Az egyet vonakodott, s e szókkal nyitotta meg szemeit: Eh, -be sokáig aludtam!</p> -<p>A kis herczegcse ezt kérdé tőle: Mondd el csak, mik történtek -itten?</p> -<p>A holt ezt felelte: Tegnap Tündér Ilonával harczolánk, s ő -bennünket rakásra ölt. <span class="pagenum"><a name="Page_229" id= -"Page_229">-229-</a></span></p> -<p>A kis herczegcse ezt felelé neki: A ki eléggé gyáva, magát -asszony által öletni meg, nem érdemli hogy éljen. Ekkor egyet -feccsente szemébe a másik palaczkból, s a feléledett ismét -meghala.</p> -<p>Egy más völgy is tele vala holtakkal. A herczegcse ismét -feléleszte egy holtat, s ezt kérdé tőle: Titeket is Tündér Ilona -öle-e meg?</p> -<p>– Ő, felele a feléledett.</p> -<p>– De hát miért harczoltatok vele?</p> -<p>– Hát nem tudod hogy királyunk el akará venni, és hogy ő csak -ahhoz megyen, a ki őtet meggyőzi? mondá a feléledett. Három sergünk -támadá meg. Tegnap egyiket ölte el; ma virradatkor minket; most -harmadik sergünk verekedik vele.</p> -<p>A herczegcse ennek szemébe is a halál vizét feccsentette, s ez -mingyárt halva terűlt el megint.</p> -<p>A harmadik völgyben a harmadik sereg fekvék. A feléledett ezt -adá feleletűl: Épen most leve vége a harcznak. Mindnyájunkat elöle -Tündér Ilona. <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<p>– Hol akadhatok rá?</p> -<p>– Vára ama hegyen túl van, felele a megölt, s ismét halva dőlt -el, mihelyt megloccsantá a herczegcse.</p> -<p>Argírus herczegcse áltméne a hegyen, s elére a Tündér Ilona -várába. Az nyílva állott. Beméne a várba, de abban senki sem volt. -A Tündér Ilona hálójában egy kard függe, s a ki meg’ kiszökdelt -hűvelyéből, és mindég vissza megint.</p> -<p>– Kard koma, mondá Argírus, ha úgy nem tűröd a nyugvást, amint -látom, néked enyémnek kell lenned. Te nékem jobban tetszel mint az -enyém, mert ez csak úgy jő ki hűvelyéből ha kivonom.</p> -<p>Kivoná hűvelyéből a magáét s a Tündér Ilonáét dugta a maga -hűvelyébe.</p> -<p>Mondta, tette, s előtte állott a Tündér.</p> -<p>– S te váramba, hálómba mersz lépni? kérdé. Ránts kardot -mingyárt; meg kell küzdenünk. – Lekapta faláról kardját.</p> -<p>Argírus kardot ránta. Elkezdék a küzdést, s amint összecsapák -kardjaikat, a Tündér Ilonáé széllyelpattant. <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span></p> -<p>– Te lészesz férjem! Nyakába borúlt; nyalta, szopta, csókolta, -hogy öröm vala látni.</p> -<p>Nagy boldogságok közt folya életök, és már elég sokáig, s Tündér -Ilona egy reggel ezt mondá férjének: Édes uram, én téged bizonyos -időre kénytelen vagyok elhagyni. Az most lesz először és utolszor. -Hétszer hét nap múlva megint itt leszek, s akkor osztán éltünk -megháboríthatatlan öröm közt folyjon el. Az egész vár parancsaidtól -függjön. De az utolsó szobába be ne lépj, mert abból nagy baj -történhetnék. – E szókkal eltűnt előle.</p> -<p>Argírusnak nagyon lomhán folytak napjai, miolta Tündér Ilona -eltávozott. Végig sétálá a várat, míg végre elért az utolsó -szobához. Fiatal is lévén, gondolatlan is, megnyitotta annak -ajtaját. S egy öreg embert láta ott, oly veres szakállal mint a -láng. Az Hollofernus király volt, de Argírus nem tudta hogy az -Hollofernus. Három abroncs volt hasán, aczélból mind a három, az -csatlotta a falhoz. Hollofernus király megszólala: Hozott a jó -szerencse, ifjú ember! Lásd, szakálom láng; melegem van; adj egy -pohár bort nekem. <span class="pagenum"><a name="Page_232" id= -"Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Argírusnak jó szíve volt, megszánta a szegény embert, s ada neki -egy pohár bort. Amint a Lángkirály a bort megitta, hasáról -lepattant az egyik abroncs. Az egyet mosolygott örömében, s így -szólott: Jaj, be jól esett; adj még egy pohárral! – Argírus -megcselekedte, s amint ezt is kiitta a Lángkirály, a második -abroncs pattana le róla. – Ismét mosolygott a Lángkirály, s így -szóla: Kétszer bort adál: adj most egy ital vizet.</p> -<p>S amint Argírus megtette a mit az kívánt, a harmadik abroncs -pattant le hasáról, s a Lángkirály eltűnt.</p> -<p>Tündér Ilona még fele útját sem tette vala meg, midőn -Hollofernus mellette állt. Hozzá szóla, s szakála billege -haragjában.</p> -<p>– Te nekem háromszor adál kosarat, három seregemet megölted, -magamat fogva tartottál; most hát légy nem feleségem, hanem -szolgálóm.</p> -<p>Tündér Ilona minden erejét elvesztette a miolta Argírushoz -férjhez ment. Nem használt ellenkezése, s a Lángkirály három -ugrással elvitte országába.</p> -<p>Elmúlt a hétszer hét nap, s Tündér Ilona haza <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> nem -jött. Argírust bú szállotta meg, s feltevé magában, hogy elmegyen a -három sógorához, s megkérdi, nem tudják-e hol van az ő felesége. -Először a Napkirályhoz ére.</p> -<p>– Hozott a jó szerencse, kis sógorkám! mondá ez.</p> -<p>– Oh édes sógor, mondá neki Argírus, én feleségemet Tündér -Ilonát keresem. Nem tudnád nekem megmondani, hol van? nem láttad-e -valahol?</p> -<p>– Nem láttam, felele a Napkirály; de meglehet, hogy őtet csak -éjjel láthatni; menj hát sógorunkhoz a Holdkirályhoz. Leülének a -vacsora mellé, s Argírus a Holdkirályhoz méne. Akkor ért -palotájába, mikor a Holdkirály útjának indúlt. Elpanaszlá neki -baját, s a Holdkirály ezt felelé: Nem láttam; de jer, űlj mellém a -hintómba, s járjunk reggelig; talán kilessük hol van. – Egész éjjel -mentek, de sehol sem látták.</p> -<p>Akkor mondá a Holdkirály: Nekem most haza kell mennem; de amott -jő sógorunk a Szélkirály: szólj vele; az mindenhová behat; talán -tudja hol van. <span class="pagenum"><a name="Page_234" id= -"Page_234">-234-</a></span></p> -<p>A Szélkirály eljuta hozzájok, s megértvén, kis sógora miben -fáradozik, így szóla neki: De ugyan tudom hol van. A Lángkirály -barlangba zárva tartja; a tűzpatakban kénytelen mosni fazakait. -Minthogy nagyon meghevűl a munkában, már sokszor kelle őtet -szellővel enyhítgetnem.</p> -<p>– Köszönöm, édes sógor, hogy enyhítgetéd, mondá Argírus; kérlek -vígy el hozzá.</p> -<p>– Szívesen, felele a Szélkirály, s nekipöffesztette magát, s -egyet fúva a kis sógoron, s Argírus egy pillantatban Tündér Ilona -előtt álla lovastól. Tündér Ilona örömében a tűzpatakba ejté a -fazakát; de Argírus nem beszéle sokat, hanem Tündér Ilonát -felrántotta a lovára, s odébb állott láb elől.</p> -<p>Lángkirály Hollofernus épen a szobájában állott, s egyszerre -nagy tombolást hallott az ólból. Lement oda, s látá hogy paripája, -a híres Talygarőt, ágaskodik, rugdalódik, nyerít, harapdálja -rácsát, jászolát. Talygarőt csudálatos egy ló vala ám; értette a -mit az emberek beszéltek, s felelni is tudott nekik, s kilencz lába -volt.</p> -<p>– De mi lele téged, paripácskám? kérdé Hollofernus <span class= -"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span> király; -tán nincs szénád, zabod elég, s elfelejtének megitatni?</p> -<p>– Zabom, szénám bőven van, meg is itattak; de ellopák Tündér -Ilonádat, mondá.</p> -<p>A Lángkirály szakála libege haragjában.</p> -<p>– Legyen jó dolgod, mondá a ló; egyél, igyál, s aludj egyet, ha -kell; hármat ugrom, s utólérjük.</p> -<p>Hollofernus szavát fogadá; jól tartotta magát elébb, s aludott -is egyet hozzá. Akkor felűle Talygarőtjére, s három ugrással eléré -Argírust. Kikapá ennek öléből Tündér Ilonát, s ezt mondá -visszanyargaltában: Minthogy te szabadítál ki rabságomból, íme most -meg nem öllek; de ha még egyszer jössz, nem lelsz nálam -kegyelmet.</p> -<p>Argírus szomorkodva ment a három sógorhoz, s elbeszélé mint -jára. A három sógor tanácsot tartott, s a tanácskozás után ez volt -feleletök: Egy lóra kell szert tenned, mely még sebesebben tud -futni mint Talygarőt. De olyan csak egy van a széles világon, a -Talygarőt ifjabb testvére; lába ugyan nincs több mint négy, de -azért gyorsabb mint a bátyja. <span class="pagenum"><a name= -"Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>– Hol találom fel azt? kérdé Argírus.</p> -<p>Sógorai ezt felelték: A Vasorrú Bába-tartja titkon föld alatt. -Menj hozzá, szegődjél szolgálatába, s kérjed a lovat béredbe.</p> -<p>– Kérlek szépen benneteket, vigyetek el a Vasorrú-Bábához.</p> -<p>Azok megígérték hogy teljesítik kérését.</p> -<p>– De minekelőtte oda mégy, mondá neki az egyik, végy egy kisded -ajándékot sógoridtól, kik téged úgy szeretnek mint tulajdon -lelköket. E szókkal egy kurta botot ada neki, mely félig arany -vala, félig ezüst, s mindég forgott, mert napvilágból, holdvilágból -s szélből volt csinálva. – Valamikor szükséged lészen ránk, szúrd a -földbe, s azonnal körűled termünk. – Ekkor a Napkirály a kis sógort -felűlteté egy napsúgárra, s egy egész nap vitte. Azután a -Holdkirály kapta fel, s vitte egy egész éjszaka; végre a Szélkirály -kapta fel, s egy egész nap s egy egész éjszaka vitte; úgy jutának -el a Vasorrú-Bába kastélyához.</p> -<p>A Vasorrú-Bába kastélya csupa halálfőből vala építve; csak egy -kaponya híjával vala még, s az épűlet be volt volna végezve. Amint -az öreg <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> meghallá hogy kopog valaki, kitekinte -az ablakon, s megörűlt.</p> -<p>– Végre valaha! így kiált fel. Háromszáz esztendeje már, hogy -várom a kaponyát, minek hijával vagyok! Csak be, csak be, kis -fiú.</p> -<p>Argírus belépe. Meghökkent egy kisség, midőn az öreget oly közel -látta maga előtt; nagy testű, rút, és vasból az orra.</p> -<p>– Szolgálatot keresek, mondá.</p> -<p>– Azt én adhatok, mondá a Vasorrú-Bába; s mit kívánsz bérűl?</p> -<p>– A lovat, mely dugaszban áll ólodban a föld alatt.</p> -<p>– Tiéd az, ha híven szolgálsz; de mihelyt egyet vétesz, meg kell -halnod.</p> -<p>– Nem bánom, mondá Argírus.</p> -<p>– Nálam az esztendő három napból áll; ha kedved van rá, mingyárt -hozzá foghatsz szolgálatodhoz. Ezzel rekeszté be beszédeket a -Vasorrú-Bába.</p> -<p>S most levezeté Argírust a méneshez. Minden lova érczből volt. -Irtóztató vala nyihogások, nyerítések; szaladtak, szökdöstek, hogy -lehetetlen <span class="pagenum"><a name="Page_238" id= -"Page_238">-238-</a></span> volt meg nem ijedni. – Állj dolgodhoz, -mondá a Vasorrú-Bába, s szobájába zárkozott el.</p> -<p>Argírus megnyitotta a karám kapuját; felűlt az egyik lóra, s -nyargalva ment a merre a ménes vitte. Amint a selyemrétre érének, -lova lelöké egy semlyékes tóba, hogy nyakig űlt a vízben. Az egész -ménes elszélede. Argírus hirtelen földbe szúrá botját, s egyszerre -oly forróan sütött a nap, hogy a tó az utolsó cseppig kiszárada, s -az érczménes olvadozni kezde; a lovak mind a karámba szaladának, az -eresz alá. A Vasorrú-Bába csudálkozva nézé, mi dolog hogy lovai ily -korán térnek haza.</p> -<p>– Holnap tizenkét feketéimet fogod őrzeni, mondá Argírusnak. Ha -itthon nem lészesz velek mikor a nap leszáll, meghalsz.</p> -<p>A tizenkét fekete a Vasorrú-Bába lyányai voltak.</p> -<p>Argírus kiméne velek.</p> -<p>– Szánlak, mondá Argírusnak az egyik fekete; te meghalsz. Minket -nehezebb őrzeni mint az érczménest.</p> -<p>– Kisebb gondom is nagyobb nála, mondá <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> -Argírus; tedd te kötelességedet, én is megteszem az enyémet.</p> -<p>A tizenkét fekete kancza egyszerre szétfutott. Argírus leszúrta -pálczácskáját a földbe, s azonnal iszonyú fergeteg támadott; a -lovakat majd elhordá a vihar. Azok ágaskodtak, rugdalóztak, de a -szél erősebb vala náloknál; mind a tizenkettőnek haza kelle -menni.</p> -<p>Argírus épen akkor zárá be az ól ajtaját, mikor a nap utolsó -súgára eltűnt, s a Vasorrú-Bába lejött az ólhoz. Csudálkozott, hogy -feketéi s Argírus haza jöhetének.</p> -<p>– Ha ma éjjel jól viseled magad, s meglesz a mit parancsolok, -holnap szabadon vagy! mondá neki a Vasorrú-Bába. Menj most, fejd -meg nekem az érczménest, s készíts ferdőt tejekből. Mikor a nap -fellövi első súgárát, a ferdő kész legyen.</p> -<p>Argírus kiméne az ólból s a Vasorrú-Bába elővevé a vasvillát, s -egész éjjel ütötte, verte, döngette lyányait.</p> -<p>Argírus kiméne az ércz méneshez. Ennek kell a legnehezebb -munkának lenni; ezt gondolá magában, <span class="pagenum"><a name= -"Page_240" id="Page_240">-240-</a></span> és már le akará szúrni -kis botját, midőn sógora, a Holdkirály, szemközt jöve véle.</p> -<p>– Téged kereslek, úgymond; tudom mire van szükséged. Ahová a -karámban súgáromat lövöm, ott áss fel három arasznyit, s egy -aranykantárra akadsz; tartsd kezedbe, s mindenik lovad veszteg -áll.</p> -<p>Argírus megtevé a mit sógora hagyott, s az egész érczménes -veszteg állt, s fejni hagyta magát. Korán reggel kész vala a ferdő, -hogy szinte párázott.</p> -<p>A Vasorrú-Bába mondá Argírusnak: Űlj belé.</p> -<p>Argírus felele: Mihelyt e próbámon általesem, azonnal elmegyek -innen; hozasd elő hát a lovat, melyért szolgáltalak. – A ló -egyszerre a kádnál állott; egy csunya, kisded, száraz dög. Argírus -megindúlt a kád felé, hogy belé űl, s a ló belé üté orrát a tejbe, -s annak tűzét mind magába szívá, hogy Argírus sérelem nélkül -mászhata ki a tejből, s amint a kádból kimásza, hétszerte szebb -vala mint előbb.</p> -<p>A Vasorrú-Bábának nagyon megtetszék a szép fiú, s így -gondolkozott: Most én is hétszerte <span class="pagenum"><a name= -"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> szebbé teszem magamat -mint vagyok, s a szép fiú belém szeret, s elvétetem vele magam’. -Beugrott a ferdőbe. A ló belé ütötte orrát a kádba, s a tüzet, mit -elébb magába szítt vala a tejből, visszafútta a tejbe, s a -Vasorrú-Bába egészen összesűlt.</p> -<p>Argírus felűlt a lóra, s elnyargalt. Amint kiértek a -Vasorrú-Bába tartományából, a ló ezt mondotta neki: Moss meg engem -e patakban. – Argírus teljesíté kérését, s a ló egyszerre -aranyszínűvé változott, s minden szál serényén egy-egy aranycsörgő -fityegett. A tátos egy ugrással áltszökött a tengeren, s urát a -Lángkirály barlangjához vitte. Tündér Ilona most is a tűzpatak -szélén állt, s mosta fazakait.</p> -<p>– Jer, mondá Argírus; viszlek innen.</p> -<p>– Hagyj békét! meghalsz, ha Hollofernus meglát. – De Argírus -erővel felvonta a lóra, s nyargalt vele.</p> -<p>Talygarőt rettenetes lármát csinála az ólban.</p> -<p>– Mi dolog? kérdé tőle a Lángkirály.</p> -<p>– Viszik Tündér Ilonát, felele a ló.</p> -<p>– Úgy hát eszem elébb, jót iszom rá, s egyet alszom utána; három -ugrással utólérem rajtad. <span class="pagenum"><a name="Page_242" -id="Page_242">-242-</a></span></p> -<p>– Nem, mondá Talygarőt; űlj rám mingyárt, s még így sem érjük -utól; Argírust az öcsém viszi, s az a legsebesb ló mind e -világon.</p> -<p>Hollofernus hát csak addig múlata, míg felkötheté sarkantyúját, -s akkor utána iramodék a tolvajnak. Látni ugyan látá őket; de -utólérni? már az lehetetlen volt.</p> -<p>Akkor az Argírus lova ezt kiáltá a bátyjának: Ugyan mondd el, -mint szenvedheted, hogy azt a tűzsarkantyút bordáid közzé verik? A -béled is kicsúcsorodik sebeden, s mégsem érsz engemet utól. Jobb -volna ha egy urat szolgálnánk.</p> -<p>Talygarőt ezt felelte neki: Igazod van, öcsém. Nézd csak, mit -csinálok; mingyárt csudádat látod. – Akkor szügyébe vágá fejét, -kirúgott hátulsó lábával, s Lángkirály uram olyat zuhant mint egy -zsák. Minthogy felette magasan nyargaltak, ott ahol a kaszacsillag -forog az egen, Hollofernus szerteszét szakada míg a földet éré. -Argírus pedig visszavivé Tündér Ilonát az ő várába, s újonnan űlé -lakodalmát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<h2>A BOSSZÚLÓ KARD.</h2> -<p>Magyarországnak talán nincs gyönyörűbb tája a Garan völgyénél; -úgy nevezve a Garan vizétől, mely éjszakról a Karpát hegyének -mindinkább kicsinyedő hegylánczozatin végig zuhog a Duna felé, s -közel Esztergomhoz a folyamok királyával egyesűl.</p> -<p>Hegyei nem oly szertelenűl magasak és meredekek, hogy -elijeszthetnék a szemet, de eléggé nagyok arra, hogy a víz menését -az egész egyéb világtól mintegy elszeltnek mutassák ki. S a tágas -völgy a néző lelkében nem támaszthatja az erő megszorítását, mi -kínos s elviselhetetlen minden magyar szívnek. A hegyek csoportjai -gyönyörű különbözéseket adnak. Vidám zöldelésben állanak oldalaikon -az erdők; lábaiknál a rétség kövéren <span class="pagenum"><a name= -"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> termi a fűvet; az -ekeszántott föld gazdag kalászokat nevel, s közöttök játékosan -csapong végig a folyam. Revistyének vára komolyan s gondolkodólag -tekinti el futását, múlt időkre emlékeztetvén. Egy szóval, itt -minden együtt van, mi a hon szerelmével eltölt szívet a maga -szemlélése által felvidíthatja.</p> -<p>A hajdani erősség most bús rom, s a béke három ivadék olta -terjeszti ki boldogító mennyezetét a szép vidék felett. De nem így -vala a dolog, midőn nemzetünket a kelet vérengző vadjai -marczonglották, s ez, hasonló a maga pusztái büszke ménjéhez, -ellenségit elhaló erővel, de le nem vert szívvel tartóztatta.</p> -<p>Az említett időben egy nap’, midőn épen fel kezdének tűnni a -csillagok, egy öreg vitéz a vár kapuja mellett űle, két ifjabbal. -Az öreg és az ifjabbak egyike, vajdái voltak a várbeli -katonaságnak; a harmadik, bányalegény Selymeczről; német fajta. -Mert ott a legrégibb időkben is már, messzünnen gyűltek össze -idegenek, megtanúlni a sok hasznot ígérő bányászmesterséget.</p> -<p>– Ha hon tér-e ma uratok? kérdé a bányalegény. <span class= -"pagenum"><a name="Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> Mert -nékem parancsom van a grófomtól, hogy korán reggel a választ -megvigyem.</p> -<p>– S te nem félnél éjjel lovaglani vissza? kérdé az ifjabb vajda, -nyájasan kötődve.</p> -<p>– Én? mondá a levélhozó, nehezteléssel, a mint látszék. Csak -kapjam ki a választ, úgy megyek, hogy az út porzani fog utánam.</p> -<p>– Holdvilág van, mondá az öregebb, enyhíteni akarván a szelíd -karczolást. Az út nem nagy; hajnalban ott lehetsz, ha falatozol is -velünk. Urunk bizonyosan megjő, mert elindúlván harmadnap előtt, -megmondá, hogy mára várjuk; ő ura szavának. Múlasd itt magad -azonközben. Talán nem rég olta vagy a magyarok áldott földjén. A -mit itten látsz, és benn a várban, arra örömmel fogsz -visszaemlékezni míglen élsz.</p> -<p>A német ember engede a tanácsnak, s gyönyörködve néze végig a -szép tájon. A két magyar hallgatva követé tekintetit.</p> -<p>Szótlan nézék sok ideig a folyam játékos futását, s oly hatalmas -a táj varázslata, hogy még az öregnek is, ki azt gyermekévei olta -látá, lágyabbá vált keble. Az ifjabb víg felmelegedéssel -<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span> e szókra fakadt: Én hazámban sok -helyeken forogtam, de szebbet ennél nem ismerek, s itt szeretnék -halni. E szép földön a sorvadás is kedvesebb.</p> -<p>– Halni, ifjú bajtárs, ott kell, mondá az öreg, hol éltünket -szép ügy védelmében tehetjük le. Hadiember nem gondolkozik -temetésről, s áldja Istenét, ha hazája földén vesz, és ha azért -vesz.</p> -<p>– Szép ügy védelmében! mondá az ifjabb magyar. Hiszen mi szép -ügyért harczolunk, és szép asszonyért azonfelűl!</p> -<p>– De beszéljétek csak, honnanvaló az a ti szép asszonyotok, s mi -szükség érte harczolni? kérdé az idegen.</p> -<p>– Azt beszélni nekem illik, felele az ifjabb vajda; bátyámnak rá -nincs sok tüze.</p> -<p>– Ne oly hetykén, öcsém, ha te írni s olvasni s verselgetni s -mesélgetni derekasan tudsz is. Azonban fogj hát hozzá, ha -akarod.</p> -<p>Az elkezdé a beszélést.</p> -<p>– Asszonyunk a lévai basa testvére. Messzéről elterjedett a hír, -hogy szebb asszonyt emberi szem még nem látott. Urunk gyakorta -hallá <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> emlegetni, de azzal nem gondola sokat; -hiszen hazánk szép asszonyok szükében nincs. De rendes dolog adta -elő magát. A várnak egy régi szolgája rabságba esett Hasszánnál. -Urunk sok pénzt ígért érette. A török épen azért nem adta ki, mert -látta hogy azzal bosszanthatja urunkat. Zelmíra, így hívják urunk -hitvesét s a Hasszán testvérét, ezt magától Hasszántól tudta. A -szolgát tehát elkérte bátyjától, mert Hasszán nagyon szerette a -húgát, s minden kedvét kész vala teljesíteni. Zelmíra a fogolylyal -mindég urunk felől beszéltete magának; de rendes, ő mindent tudott; -kivette a fogoly szájából a szót, hogy annak csak igenleni kelle a -beszédet. Végre az asszony a foglyot szabaddá tevé. Haza -szabadúlván az öreg szolga, elbeszélé urunknak, hogy őtet a szép -Zelmíra mint emlegeti, vele mint beszéltete mindég felőle, s urunk -azon nagyon megindúlt. Sokáig forgatá, mit kezdjen, s végre szerét -találta. Hasszán sok száz munkást parancsola fel, megigazíttatni a -lévai vár árkait, s urunk a munkások közzé elegyítette magát. Mint -jutott ahhoz, hogy ott Zelmírát meglássa, hogy ott Zelmírával -szólhasson, <span class="pagenum"><a name="Page_248" id= -"Page_248">-248-</a></span> nem tudhatom; összebeszélének, hogy -Zelmíra elszökik vele. Egy parasztleány megsejté, hogy két katonánk -ugyanannyi paripát rejtve tart közel a várhoz. Urunk és a magyar -leánynyá öltözött Zelmíra éjfélkor a két ló mellett termettek, s -reggelig már itt valának. Zelmíra hamar azután megkeresztelkedék, s -urunkhoz eskedtetett. Róza nevet kapa a szent vízben, de urunk -Zelmírának hívja még ma is. Mi is így utána.</p> -<p>– S oly igen szép-e, milyennek a hír mondotta volt? kérdé a -német.</p> -<p>– Minden bizonynyal! felele az elsőbb. Látod a holdat az erdők -felett kelni. Ezüsttel festi be a hegyek bérczeit; fénye az egész -tájat eltölti; a folyam szerelmesebben suhint el világában, s -megifjodva látszik lenni tőle ez az ó vár is. Így változtatja -színét minden, s belsőjében is reng, ha ő lép elő.</p> -<p>– S Hasszán elnézheté, hogy testvérét elrablotta uratok? kérdé a -német.</p> -<p>– Még eddig igen; de az nem tarthat mindég; elébb-utóbb bosszút -áll rajtunk; ez vala az öregebb vajda felelete. <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span></p> -<p>– Csak jőne már, ha kedve tartja, mondá az ifjabb; jó katona s -ifjú vitéz miért küzdhetne szívesebben mint szép asszonyért?</p> -<p>– Ha küzdésed védést akar jelenteni, úgy azt hagyd urunk -kardjára. Azzal ha küzd, győzni fog.</p> -<p>– Oh beszéld csak azt a kardot! mondá neki az ifjabb.</p> -<p>– Másszor, felele az öreg, de most – úgy tetszik, urunk jő. Nem -hallotok-e éneklést alólról?</p> -<p>– Felfülelének, s mindég érthetőbben hata fel hozzájok a -dal.</p> -<p>– Urunk ezt szereti leginkább; most is ezt dalolja.</p> -<p>Elnémúltak. Értették kezdet olta mind végig.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Három magas halmon lebegve -békén,<br /></span> <span class="i4">Messzére hint súgárt egy -korona;<br /></span> <span class="i0">Sok század olta díszlik -fényes székén,<br /></span> <span class="i4">S a Hír reá -szebb-szebb virányt fona.<br /></span> <span class="i0">Több -társinak földünk minden vidékén<br /></span> <span class="i4">Nem -hátrált eddig meg tulajdona;<br /></span> <span class="i0">Mert míg -harcz dúlt az ég más sarka mellett,<br /></span> <span class= -"i0">Reá új s új dicsőség s fény lövellett.<br /></span> -<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Ím a vihar fellázadott -szárnyára,<br /></span> <span class="i4">Előrohan pusztító -zajszele;<br /></span> <span class="i0">Villám lobog, s ledől sok -büszke vára,<br /></span> <span class="i4">Halállal ijeszt a köd -éjjele:<br /></span> <span class="i0">Hijába! kár nem száll tetőnk -ormára;<br /></span> <span class="i4">Süllyed, ki harczra dölyfben -fölkele.<br /></span> <span class="i0">E dícstetőket bármely vész -rettentse,<br /></span> <span class="i0">Nem tűnt el onnan nyugalom -s szerencse.<br /></span></div> -<div class="stanza"><span class="i0">Mert szent jel véd ott minden -boldogságot,<br /></span> <span class="i4">S a legdicsőbb, melyet -föld nyerhete.<br /></span> <span class="i0">Fel, fel, folyók! -kérdjétek e világot,<br /></span> <span class="i4">Hűbb népeket, -mint mi, nevezhet-e?<br /></span> <span class="i0">Tud-e Főnknél -nemesb hatalmasságot?<br /></span> <span class="i4">S van-e -keresztnek ily tündöklete?<br /></span> <span class="i0">Halom, -kereszt, korona súgárzással,<br /></span> <span class="i0">Ezernyi -évig diszlendő egymással.<br /></span></div> -</div> -<p>Közelébb és közelébb jöve feléjek az hang, s most megláták -urokat három kísérőivel. Zelmíra lefuta grádicsain, elébe a régen -vártnak. Revistyei leszálla paripájáról, s az asszonyt forró -ölelésekkel zárta karjai közzé. Amint a várbeliek egyenként mind -előjövének, üdvözleni urokat, szemérmesen vonta magát vissza a szép -hölgy. Az <span class="pagenum"><a name="Page_251" id= -"Page_251">-251-</a></span> úr köszönettel fogadta el -tiszteletöket, s az öreg vajda előmutatá a bányalegényt. Azonban -míg Revistyei olvasá a levelet s Zelmírának szemei szerelemmel -nyugodtak a kedvesen, a bányalegénynek ideje marada csudálni az -asszony másatlan szépségét. A természet itt legkissebb vonását sem -felejté el, hogy a világ legszebb asszonyi alakját ebből állítsa -elő.</p> -<p>– Én a bányagrófnak már Beszterczéről megírtam a mit tudni -kíván, úgymonda a legénynek. Ily későn indúlni kednek nincs -szüksége; sem tőlem nem volna szép, ha kedet most ereszteném, sem -kedtől, ha falaim közt meghálni nem akarna.</p> -<p>Még egy-két szót monda az öreg vajdához, s Zelmírának karjain -felméne szobáiba.</p> -<p>– No legények, mondá most az öreg vajda, töltsük vígan hát az -estvét; te pedig német szomszéd, jer mutasd meg, mennyire való, -hogy ti jól tudtok inni.</p> -<p>A pinczéből dézsákban hozák fel a bort; lángban égett a tűz, az -ifjabbak táncznak eredének, míg az éltesebbek, elnyúlva az udvar -pázsitján, <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> emlegeték, itt és ott miként verék meg -a pogányt, s a hajdankor csudás meséléseit hol beszélék, hol -hallgaták. Már kezde halványodni a Gönczölszekere; kelet felé -szürkűlt az ég, midőn a víg dőzsölés elcsendesedett, s végre -egészen elmúla.</p> -<p>Feljöve a nap, midőn Revistyei előszólítá a bányalegényt. – S -mondja ked urának, ezzel rekeszté be szavait, hogy nekem és az én -Zelmírámnak igen kedves dolgot tenne, ha szerencsét engedne nekünk -őtet magunknál láthatni. Egyébiránt, jó legény, nem veszi ked rosz -néven, ha kedet egy kis ajándékkal eresztem el magamtól; háborgó -időkben a fegyver becses jószág. – Egy pár ezüsttel futtatott -pisztolyt ada neki. – Az egy töröké volt, a derék Ahmet agáé. -Utolsó lövését belőle rám tette, de a lövés csak karomat sodrotta -meg, mely alatt maga eldőlt.</p> -<p>A bányalegény meghajtá magát, midőn egy tizedes azon jelentéssel -lépe elő, hogy egy török követ kíván elébe bocsáttatni.</p> -<p>– Csak egy-két pillantatig múlasson ked, mondá most a németnek; -a bányagrófnak nem lesz kedvetlen megtudni, mit akar a követ. -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span></p> -<p>Megnyilt az ajtó, s egy busa húsváz belépe.</p> -<p>Széles vállai, rövid nyaka, fekete fényes szakála, mélyen -barázdált arcza Moktárra mutatának, a lévai al-várnagyra. Vad -gőggel lépe Revistyeinek elébe. Ezek valának szavai: Uram Hasszán, -basája Lévának, küld hozzád, hitetlen Revistyei. Te az ő húgát -elloptad. Elvégezte magában, hogy rajtad bosszút áll, s tulajdon -kezével. Te tolvaj vagy, nem jobb mint akármely más tolvaj. Azonban -leereszkedik hozzád, s mához egy hétre itten lesz, hogy veled egy -szál kardda megvívjon. Zelmíra azé a ki győzni fog. Ahogy -lyányaitok örvendenek a táncznak, ahogy kos megyen nagy tűzzel a -másika ellen, uram úgy lángol megküzdeni veled. Pallosát már sok -keresztyén vére festette bé; fesse most a tiéd.</p> -<p>Revistyeinek orczái pirosb színt kapának, szeme haragban -szikrázott; de bíra magával, s nyugalomban ezt felelte: Mától -nyolczad napra várom. Ha kardját immár sok ízben festé is -keresztyén vér, az én Zunigám sem hágy el engem, mint őseimet nem -hagyá el soha. Végzéd dolgodat, s mehetsz. – Ked pedig mondja -grófjának <span class="pagenum"><a name="Page_254" id= -"Page_254">-254-</a></span> így szólott a bányalegényhez fordúlva, -nagyon kérem, jelenjen meg itt akkor, s légyen tanúja -vívásunknak.</p> -<p>Moktár kevély dölyffel s csaknem megvetésben pillanta -Revistyeire, s a két idegen szó nélkül lépegete alá a -grádicson.</p> -<p>Mind ez, mind az már lova kantárát fogá a vár udvarán, midőn -Zelmíra a kápolnából kijött. – Moktár, kiálta ez, mint van a -bátyám?</p> -<p>Az áltlöké magát lován, s ezt felelte: Mához egy hétre itt lesz, -s megküzd Revistyeivel miattad; s ment.</p> -<p>– Nagyság bizonyosan győzni fog, kiáltá a német vendég, az -asszony felé fordúlva. De Zelmíra nem érté vígasztaló szavait, s -repűle élte életéhez.</p> -<p>– Revistyeim, mi ez? mondá Zelmíra; néked vívnod kell-e?</p> -<p>– Vívnom, felele ez nyugalomban; hanem ha lemondok rólad; s mint -tehetném én azt?</p> -<p>– Nagy Isten, s ha elesel! Mert bátyám tanúlt szabdalkozó. -<span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span></p> -<p>– Emberére talál; azt én sem most próbálom először.</p> -<p>– Ha elesel, én is meghalok. De előbb bosszúmat állom -halálodért.</p> -<p>– Én el nem esem. Zunigám magamat és tégedet védeni fog.</p> -<p>– Jer, engedd látnom azt a te Zunigádat, s hallasd velem, miben -bízol.</p> -<p>Revistyei elvivé fegyverházába, előmutatá neki a kardot, s -elbeszélé kardja titkát. –</p> -<p>Moktár elére Hasszánhoz. Áltadá neki az izenetet, s ment. -Hasszán egyedűl marada Ibrahim pribéggel.</p> -<p>– Uram, mondá Hasszánnak, oda vagy, ha Revistyeivel megvívsz. -Zunigáját el nem fogod kerűlni. Bátran mondom azt, mert ismerem a -kardot, s gyakran láttam míg övék voltam, s lelkemet Mahomed fel -nem világosította.</p> -<p>– Kard vagy kar ád-e győzedelmet? kérdé Hasszán. Én ismerem -magam.</p> -<p>Ibrahim ezt felelé: Kérlek, halld a kard történetét. Midőn a -nagy Szolimán győze Mohács mellett, s Németországot el akará -borítani, a sok <span class="pagenum"><a name="Page_256" id= -"Page_256">-256-</a></span> küzdő összegyülekezék minden földről, -hogy elakaszthassák győzedelmét. Ezek közt volt egy spanyol vitéz -is, Alonzó de Zuniga névvel. Vége levén a háborúnak, a V. Károly a -maga spanyolait visszaszólítván, Zuniga is ment. Búcsújokkor így -szóla Revistyeihez: Mi egymást ez életben nehezen látjuk meg, s ha -mindketten meghalunk, senki sem lesz, ki barátságunkat emlegesse. -Adj tehát nekem valamit, a mi fimról fimra szálljon, s a mi hasznos -légyen nekiek is: én adok egyet neked. Így barátságunk emléke -örökké fennmarad, s unokáink a veszély napjaiban hálaérzésivel -pillantanak fel ránk.</p> -<p>Revistyei erre egy gyűrűt vona ki kebeléből, melyet mindég -nyakán visele, s ezt mondotta: Ezt hűség gyűrűjének hívják. -Bizonyos légyen a ki viseli, hogy szerelmese soha el nem hagyja, -hogy holtig fogja szeretni. Vedd, s add által gyermekidnek. Hogy az -soha a Zunigák kebeléről le ne szálljon!</p> -<p>Zuniga pedig egy Maur-szablyát hoza elő, s ezt mondá: Te viszont -tőlem ezt. Ősöm egy Maur verekedésben nyerte. Lapján ez áll: Ha ki -engem <span class="pagenum"><a name="Page_257" id= -"Page_257">-257-</a></span> annak visel vagy védelmére vagy -bosszúlására a mit minden felett szeret, ellenségét leteríti -általam.“ – Markolja ezt minden Revistyei, midőn küzdeni honjáért -fog vagy kedveltjeiért.</p> -<p>Amen! kiálta Andor, s a kard viselje örökre a Zuniga nevet. – A -két barát megölelé egymást, s ment, egyik nyugot, másik kelet felé, -s a név rajta maradt a kardon. Az sokakat leteríte, s Hasszán, -vígyázz, le fog tégedet is. – Eddig Ibrahim.</p> -<p>Hasszánnak fejébe nagy szöget üte a beszéd. Nyugtalan lépésekkel -járt fel és alá. Az élet szerelme küzdött kevélységével.</p> -<p>Ingerlő kaczajjal mondá most Ibrahim: Az vígasztalhat, hogy -Revistyei is eleshetik, mert a kard lapján álló írás csak azt -jelenti, hogy elterűl a küzdőellenje, nem azt egyszersmind, hogy a -küzdő maga el nem eshetik.</p> -<p>– Nyavalyás bíztató, felele Hasszán, ha nem tudsz védelmet a -kard ellen, mit magasztalod egyedűl azért, hogy bízakodásomat -önmagamhoz elolthassad?</p> -<p>Nehány pillantatok múlva monda a hitehagyott: <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> Van egy -szer, mely mind éltedet, mind becsűletedet megtarthatja. Ha -kívánod, én belopódzom Revistyeihez, s vele mérget itatok. Mikor a -bajvívásra megjelensz, halva lesz kiterítve. Te szavadat állád, s -becsűleted csorbát nem szenved.</p> -<p>– Menj hát, s tedd meg a mit fogadsz. De ne halaszd munkába -venni.</p> -<p>– Az nem kis dolog. S jutalmúl ide adod-e nekem kincsed felét, -Zelmírával?</p> -<p>– Vedd, de siess! kiáltá Hasszán.</p> -<p>Ibrahim keresztbe veté melyén karjait, s ment.</p> -<p>Hasszán sokáig néze utána. – Oktalan és gyalázatos teremtés, -úgymond; s te azt hiszed, hogy becsűletemet kezeid közt hagyom? -Pénzemmel nem gondolok, de Zelmíra nem lesz hitehagyotté. Ha -megteszed a mit ígérsz, megöllek.</p> -<hr class="tb" /> -<p>– S szemeiddel látád hogy bévette? kérdé a méregkeverőt -Hasszán.</p> -<p>– E két szememmel, Uram, felele ez. Bízvást <span class= -"pagenum"><a name="Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> -mehetsz. Vagy akkor hozzák ki a várból, vagy már temetve találod. A -zavarban nem lesz nehéz rájok ütni, s Zelmírát kiragadni.</p> -<p>Kevély magába-bizakodással szökelle lovára Hasszán, s ment, -felfelé a Garan szélein Revistyének, utána neki-csinosított -kísérői. A hó most vala olvadásában a Karpátok legmagasb csúcsain, -s a folyam zavarosan hömbörgeté habjait.</p> -<p>– A kevély vár nem tűkrődzik a folyamban, mondá Hasszán; nem -sokára ez ragadozni fogja falait.</p> -<p>– Ezt a várbeliek könnyei zavargatják; köd fogta be a hegyeket, -gyászolgatva; s az így marad, míg amottan a kereszt helyébe a -szüntelenűl ragyogó félholdat szögzed ki, mondá a pribég.</p> -<p>Így beszélgetve érének Revistye alá, s áltellenben a várral -megállának a túlparton. A hídnál őket egy folt magyar lovasság -várta.</p> -<p>– E kisded folt talán ugyan ránk akar ütni? kérdé kevély -megvetéssel Hasszán.</p> -<p>– Az lesz, felele a pribég, hogy alkudozni akarnak veled, s -áltadják a várat, ha nekik megkegyelmezel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span></p> -<p>– Szólj velek. Ha kiadják húgomat, s a várat felgyújtják, magok -mehetnek lomjaikkal, hova tetszik.</p> -<p>A kisded folt azonban rendbe szedé magát. Közöttök álla a -Bányagróf, gazdag készűletű öltözetében. Jött elébe a török követ, -s ez kettőt külde elikbe magyarjai közzűl. A török megfordúlt, s a -két magyart Hasszánhoz vezette.</p> -<p>Egyike ezt mondá Hasszánnak: A selymeczi Bányagrófot barátsága -urunk eránt arra vette, hogy ő intézze el a mit bajvívás kíván; -téged inkább gyűlöl, minthogy utolsó pihegésednél elébb akarjon -megpillantani. Küldj tehát magad is a tiéidből, kiknek szemeik -előtt tegyük meg a mi szükséges.</p> -<p>A basa öldöklő szemeket vete a pribégre, ki láthatólag döbbene -meg. De zavarából hamar magához tért, s azt kérdé a két legénytől: -Mint van uratok? Ha beteges, basám időt enged neki.</p> -<p>– Kérdésedre, felele az egyik legény, Zunigája fog felelni, -melynek villámait majd meglátjátok, basád pedig majd érzeni is.</p> -<p>Azalatt míg Moktár és még három-négy török, <span class= -"pagenum"><a name="Page_261" id="Page_261">-261-</a></span> a -Bányagrófhoz vezettetének, a helyet kimérték, megjegyzették, -Hasszán a pribéghez fordúla; gyanú, kétség, ijedés és gondok -kevergeték arczvonásit. – Ha meg vagyok csalva, ha él, ha kijő -megvívni, ha csillámlani meglátom Zunigáját, úgy te veszve vagy, -úgymond. Tudom én, hogy te éltem után ólálkodol, mert szeretnél -basa lenni helyettem, s azért keverél e halált-hozó versenybe. De -ledöflek, s szemem előtt ontod ki lelkedet. – Erre egy őrjöngőnek -erejével ragadta meg karját, s összerázta.</p> -<p>– Uram, kiálta a pribég, nem élhet ő; az lehetetlen; saját -szemeimmel láttam a mérget elnyelni.</p> -<p>– Készen a hely! – kiálták a bajbírák, s a trombita megharsant. -Nem voltanak karfák és verőczék; szélét és hosszát csak magyar és -török legények csoportjai jelölték ki a szögleteken. Meg vala -határozva, hogy Revistyei a túlpartról fog neki-rohanni Hasszánnak; -hogy a bajvívás előtt sem látni, sem megszólítani nem fogják -egymást, és hogy a küzdés hamarább érjen véget, nem egyéb -fegyverrel harczolnak mint karddal. A Bányagróf <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> a víz -szélénél foga helyt. Három pisztolylövés tudatta hogy már -közelíthetnek.</p> -<p>A vár kapuja előtt mozogni kezde egy lovagcsoport, s Hasszán és -Ibrahim álmélkodva pillogának felfelé. Láták jőni Revistyeit. -Ismert lova nyerítve szökdelt ura alatt; czímere színeit a pajzson -jól ki lehete látni; sisakján lebegett a kerecsen tolla és a szálas -kolcsagé; nem volt helye a kétségnek. A híd recsege paripája léptei -alatt. Hasszán rápillantott a pribégre, s: Vessz el, gaz eb! kiált; -ő jön; s handzsárát markolatjáig verte melyébe.</p> -<p>Dühödve csüggedésiben Revistyeinek vágtat. Kardjaik csattogának; -a töröké ketté pattant. Bizonyosnak tartván vesztét, handzsárát -ragadja elő, s ellenjének röpíti. A handzsár ennek melyébe akada. -Elejti a győzödelmes kardot az s halva fordúl le. Hasszán leszökött -lováról, örvendő sikoltással vevé fel Zunigát, s most Revistyeihez -lépett, hogy utolsó rándúlatiban gyönyörködhessék. De mint rettene -el, midőn a haldoklóban Revistyei helyett – húgát lelé; az arczát -elfedő sisak, az álhaj s a felkötött szakál, lehullának. -<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> Melyének fordítá a nyert kardot, s -halva rogyott húga mellé.</p> -<p>A halotti csoport e pillantatban indúla ki a várból. Urokat -temették. Mély bánat hata a megjelentekre mind a két félen. Magyar -nép és török nép felszedé elhúllottjait, s bús nyúgalomban váltak -külön.</p> -<p>Revistyei utolsó vala régi nemzetében. A vár elpusztúlt; lakói a -völgybe költözének. A kisded szállás az idők folytában faluvá -növekedék, s még találkoznak lakói közt, kik beszélgetik egymásnak -a mit itten adánk elő.</p> -<p>Hol nyugszik a hős és szép nője, senki nem tudja megmondani. -Hasszán a Léva omladékiban takaríttatott el, a titkos erejű kard -pedig török földre bujdosott. Az a híre, hogy a török és a -velenczeiek háborgásaikban még egyszer csillámlott. Nem lehetetlen -hogy ismét lesz róla szó, midőn valamely vitézünk védelmére vagy -megbosszúlására kél ki annak, a mi szívének és lelkének -legbecsesb.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<h2>ERZSI, A FONÓ.</h2> -<p>Alkonytájban a Fertő szélén űle egy gyönyörű leány, és font. A -szálló nap súgárai játékosan múlatának a víz síkján, s az -aranyfény, mintha szerelem leble fúvallaná, úgy terjeszkedék a -kristály térségen a szép leány lábaihoz; nem lehete tudni, hozzá -lebeg-e a fény vagy a lyányból ered. Hiszen ég és nap épen oly -tisztán, épen oly ragyogva éle a lyány szemeiben, mint a lyány feje -felett. A távolyban harangok adának jelt az esti könyörgésre. A -leány térdre borúla, s összetapasztá szép keze tenyereit és újjait. -Az ég, lángolva, az esthajnal egész pompájában, felmosolyga hozzá a -vízből, s a leány, ég és víz között, úgy lebege, mint midőn az -angyal elakasztja röpűlését, hogy ahhoz pillanthasson fel, a kitől -küldve volt. <span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Egy halász elméne a leány mellett, s jó es tvét kívána neki. -Visszaadá köszöntését, felemelkedvén térdeiről, s: Volt-e -szerencséd? kérdé tőle.</p> -<p>– Semmit sem fogtam, felele sóhajtva a szegény ember; egy -parányi hal tévede hálómba; csak egy falat; lásd. Gyermekeim éhen -fekszenek le. Ezt mondá, s búsan veté el a kis halat a homokban. A -kis teremtés egyet-kettőt mocczana, mintha érzette volna, hogy a -vízhez közel van, melybe vissza kívánkozék.</p> -<p>A szelíd leány megszáná a kis halat, s az éh gyermekeket. – -Kedves szomszéd, mondá a halásznak, kérlek, add el nekem a kis -állatot, az gyermekeid éhét el nem olthatja; ímhol vedd érte a mit -ma fontam. Vidd a falu asszonyához, az neked ád érte valamit.</p> -<p>– Te jó leány vagy, mondá Erzsinek a halász; bizonyosan az én -kis Etelkám jutott eszedbe, ki ma sírva menne ágyba, ha velem e -cserét nem tetted volna; de visszafizetem azt neked, eljön az idő. -Majd ha férjhez mégy, oly halat fogok lakadalmodra, milyet Kálmán -király sem lát asztalán. Áldás reád, édes Erzsi. <span class= -"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p> -<p>S most siete a falu asszonyához. Erzsi pedig hirtelen lenyúla a -kisded hal után, s behajítá a vízbe. Vígan szökdele fel az két vagy -három ízben, mintha szabadítóját látni óhajtotta volna még egyszer, -s leúszott a tó mélyébe.</p> -<p>Egy lovancz, ki míg ezek történtenek, leszálla vala lováról, -hogy azt a tóban megitassa, Erzsitől meg nem sejtve, látá a kedves -alakot. A nap leszálla a hegyek megé; csak búcsúzó súgárai -lövelének fel a sötétedő egen. A csillagok fényleni kezdének a kék -boltozaton; úgy tetszék neki, hogy a szép fonó-leány esthajnalnak -képe, csillagfényből, az ég színéből és a hajnal pirosából szőve. A -leány felkölt, hogy haza indúljon. A lovancz nem tudott elmaradni -látásától; úgy tetszék neki, hogy őtet ellentállhatlanúl vonja -utána valamely ismeretlen erő. A ló dobbanásai a lyányt fölverték -andalgási közzűl. Amint visszatekinte, nyomában volt az idegen.</p> -<p>A lovancz térdre ömlött a lyány előtt, s ezt mondotta neki: Bár -ki légy, te, kinek nem találok nevet, asszonya e vizeknek, vagy -talán valamely földi királyné, ki csak múlatságból öltözél -<span class="pagenum"><a name="Page_267" id= -"Page_267">-267-</a></span> szegénység külsőjébe, de kinek -rád-született magasságod akként tündöklik keresztűl e födőlékeken, -mint a hold fénye tör által a fellegek sűrű csoportozatin; engedd, -hogy kísérhessem lépéseidet, mert már sötétedik az ég; te űlj fel -paripámra, én gyalog megyek melletted.</p> -<p>– Vitéz, mondá a lyány, én az vagyok a minek látszom, s két -kezem míve táplálgat; nevem is mutatja éltem nemét, mert engem fonó -Erzsinek nevez mind e világ.</p> -<p>– Bocsáss meg, mond az ifjú, hogy fel merém lebbenteni a -fátyolt, melyben rejtezkedni akarsz; de én el nem maradok tőled, -míg lakodhoz érsz; lovancznak egyik tiszte védeni az -asszonynemet.</p> -<p>– Kardodra a rövid úton nem lesz szükség, felele a leány, mert -látd, amott fekszik előttünk a falu; ama végső házban, jobra, lakik -az anyám; annak mécse csillámlik felénk.</p> -<p>Némán lépdelgének egymás mellett. Az ifjú szíve kimondhatatlan -érzelmek között doboga. Hijába kerese szót.</p> -<p>Erzsi most monda: Elértünk a házhoz; s megrántotta <span class= -"pagenum"><a name="Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> a kis -kapu kilincsét. Kösd a fűzhöz lovadat, s jer anyámhoz, s látni -fogod, milyen az az én varázspalotám.</p> -<p>Az ifjú szavát fogadá.</p> -<p>Anyja, szép asszony s tiszteletre gyúlasztó, szelíd és nyájas, -fölkele padjáról, s üdvözlette vendégét.</p> -<p>– Anyám, monda Erzsi, ím ez a lovancz engem herczegnének néz. -Így tehát herczegnésen kell viselnem magamat. Adj helyt neki -kastélyunkban ez éjjel, s osszuk meg vacsoránkat vele.</p> -<p>– Kérdésen kívül, mondá az anya; magyar nem szokott ajtót -mutatni idegennek. Ha szűk is tűzpadunk, oly szívesen fogad -vendéget, mint a leggazdagabb palota az országban. Szent királyunk -meghagyá, hogy az idegeneket fogadjuk szívesen, s bizony ez az ő -hagyása örökre fennmarad közöttünk. Ma vendégünket örömestebb látom -mint egyébkor, mert nem csak szívesen fogadhatom, hanem többet is -tehetek elébe. Egy halászné, haza térvén a városból, hol vásáron -vala, beszóla hozzám. A Fertő túlszélén lakik, s <span class= -"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> nem -mere sötétben menni; egy nagy ikrás pontyot hagya itt; az lészen -mai vacsoránk.</p> -<p>S amint anyja ezt mondotta, egy halászné kele fel a szögből, -szép, milyet Erzsi még nem látott. Mágusi erővel, mint a hegyek -tavai a hold fényében, vonta magára a szemet; színe mint a hóé; de -szemeinek tüze gyanút támasztott, hogy e hó alatt örök paradicsomi -rózsák tavasza virít, és hogy csak szerelem leblének van hiányával, -hogy ellenállhatatlan hatalomban ragyogjon. Helyt fogának az asztal -mellett, s a lovancz kezdé beszédét.</p> -<p>– Ti engem vendéglettek, s nem kérditek, ki vagyok.</p> -<p>– A ki vendége nevét tudakozza, és csak azután látja szívesen, -az vendéget nem lát szívesen, mondá az asszony; azonban ha kedved -van, tudatni velünk ki vagy, vitéz férfi, örömest halljuk a mit -előnkbe adsz. Hogy messze földről jövél közénk, azt beszéded -hangján is vesszük észre.</p> -<p>– Valóban messze földről, felele a vendég; az én hazám Itália; -nevem Rátold, nemzetem normann. <span class="pagenum"><a name= -"Page_270" id="Page_270">-270-</a></span> Atyám elhagyá honát, -elterjedvén ott a hír, hogy az Olaszföldön győzünk. Anyám megholt -vala, s így az atyámat semmi meg nem tartóztathatá hogy veszteg -maradjon; lement Olaszországba, s vitt engem és nálamnál ifjabb -húgomat. Vitéz ember volt, s a király gazdag birtokkal jutalmazá -meg hadi tetteit. Kész volt mindég harczolni, de amint egyszer a -görög császár hajói ellen kiméne, ott maradt; győztünk ugyan, de -haza térvén, rettenetes vész veve elő a tengeren, s a hajó, melyen -atyám vala, elsüllyedett. Én sokat sírtam amint meghallám a hírt; -ha magával vitt volna el, legalább együtt veszénk; sokat sírtam -azután is, de a sírás a holtakat vissza nem adhatja. Én és a húgom -Apúliában nevelteténk egy rokonomnál, ki ott még előbb telepedett -meg. Ez magáévá akarta tenni pénzünket vagyonunkat, s azzal sokat -nem gondoltam. Ha megnövök, kardom visszaszerzi, gondolám magamban. -Húgom nem tudá, ha gazdagok voltunk-e vagy szegények, én pedig -óvtam magamat elmondani azt őneki; előbb vissza akarám szerzeni a -mi minket illete, hogy vele mindenben úgy <span class= -"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span> -osztozhassam, ahogy hív testvértől várhatni. De midőn épen azt -forgatom, hogy álnok rokonomat mint támadjam meg kardommal, húgom -vallást teve előttem, hogy szereti Gernándot, hitetlen gyámunknak -fiát. Mit teheték így? Gernánd szép gondolkozású ifjú volt, őtet én -is szerettem. Eltökélém tehát magamban, hogy igazaimat a birtokhoz -húgom javának feláldozom. Kálmán királynak követei épen akkor -érkezének Rogér királyunkhoz, nőűl kérni annak leányát, Buhillát. -Rogér nem ismerte vala Kálmánt és ezt az országot, s követséget -külde ide, hogy az tekintene meg mindent, és neki vinne hírt. A -követek esztendeje már hogy itt múlatnak, és én nekik egyike -vagyok. Én a mit itt láttam, nagyon megszerettem, s minekutána az -öreg Gernánd elhala, az ifjú pedig elvette húgomat, s a húgom vele -szerencsés, megállapodám előbbi feltétemben, hogy itt maradok. -Kálmán király zászlóaljában vettem szolgálatot, s lesz alkalmam -fényt vonni nevemre vitéz tetteimmel, mert a keresztes-had a -széleken van, s be kíván bocsáttatni. A király megtagadá kérésöket, -mert nem felejti, mint viselék <span class="pagenum"><a name= -"Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> magokat a régibbek. De -azok nem akarnak megfordúlni, s Kálmán vitézeket széd. Óvárra -megyek, a várnagyhoz, s viszem a parancsot, hogy az őrizet utolsó -legényéig ne tágítson. Kálmán maga is jő, noha kevesed magával. De -ő király, és így magában is egész sereg. A katonát hamar éri -veszély; de ha én életben maradok, úgy hiszem, egy egész vár lesz -jutalmam, mert engem hűségben, vitézségben senki felűl nem múl; s -akkor…</p> -<p>A szó elhala ajkain, mert szeme és az Erzsié összetalálkoztak, s -kétség támadott, ha mind az, a mit neki idővel fog ajánlhatni, illő -adomány-e ily mennyei alakhoz.</p> -<p>A halászné, míg így folya beszédek, felkele s kiment. Ekkor -beszóla az ablakon: Lovancz, paripádnak baja van; el akarja tépni -fékét; láss hozzá hamar!</p> -<p>A mint Rátold kijöve, a ló hányá-veté magát, hortyogott, -ágaskodott, rugdalózott; de távozván tőle az asszony, Rátold pedig -közelítvén, ennek szavára azonnal elcsendesedék. Míg Rátold a -megtágúlt hurkot szorosabbra voná a kantárszáron, <span class= -"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> a -halászné ezt súgá neki: Lovancz, paripádat én ijesztettem el, csak -azért hogy jöjj ki, s titokban szólhassak veled. Rövid az idő, s -nem veszed balúl, ha nem úgy szólok amint asszonyhoz illik, hanem -ahogy az idő parancsolja. Én herczegné vagyok, szabad vagyok, szép -vagyok, gazdag vagyok, s szeretlek. Becsűllek azért a mit húgoddal -tevél. Ha nőddé akarsz tenni, ímhol jobbom; még ma viszlek el -váramba, s azonnal űljük menyegzőnket. Te léssz első a királynak -széke mellett, első tekintetben, méltóságokban, gazdagságban, ahogy -vitézségben és deliségben vagy az. A mit egy szerelmes nő -kimondhatatlan tüze tehet, mindaz új meg új örömekkel ékesítse -mindég éltedet. – Ismét kinyújtá felé bájos jobját.</p> -<p>A hold reálövellé ezüst fényét; úgy álla ott mint egy eleven -súgár; s amellett oly varázserővel, annyi kellemmel mosolygott, oly -bizonyosságban hogy győz, és mégis oly igen kérőleg. Pillantásai, -mint a mézbe mártott nyíl, keresztűl járák az ifjú vitéz szívét; de -ő, bármi kecsegtetők valának ajánlásai, bármi nagy a kísértet mely -az asszony szépségéről reá hatott, tántorodhatlan <span class= -"pagenum"><a name="Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> marada. -Szemeit erről az ablak tüzére vetvén, így felele: Herczegné, te -engem oly magasságra vonsz, hogy belé főm szédeleg. Látod e kis -ablakot? magasbra annál a ki e kis házban lakik, óhajtásim nem -mennek. Ő egész czélja életemnek, s én tőle soha nem távozhatom. -Inkább halálomat! – Parancsolod-e, kérdé tovább, hogy felkeressem -emberidet, hogy őket hozzád elhozzam?</p> -<p>A szép asszony gyönge tenyerével födé el könnyekben ázott -orczáját, s a másik kezével inte Rátoldnak, hogy távozzék. Mint a -ki igen is közel ment a tűzhöz, ijedve szökel vissza, úgy fordúlt -el Rátold; nem tekinte többé a bájos alakra, s a viskóba siete.</p> -<p>A szobába lépvén úgy jára, mint a ki az éjjeli vígadás -szemfényvesztő pompájából a csillagos éj nyúgalmába tér el. Ezek a -lármás szédítő örömek oly kisdedeknek látszanak neki, s egészen -eltűnnek a mennynek csendes nagysága mellett. Mely boldognak -érzette volna magát, ha Erzsinek szemeiben tudta volna érzeni, a mi -a gyönyörű leány keblében hánykolódott! Lelkében egy-két percz -alatt minden elváltozék. Ő is kijött vala a szobából, <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> látni, -a ló körűl mely baj van, s hallotta a mit az asszony monda -Rátoldnak, és a mit ennek Rátold felele; s mi vala természetesb, -minthogy a szerelmet visszaszeretés jutalmozza?</p> -<p>De Rátold alig űlhetett az asztal mellé, midőn az úczán -egyszerre Tűz! Tűz! hallatszék. A szobát eltölté a pernyeszag. – -Erzsi kiálta fel: Anyám, ne félj; itt vagyunk mi! S Rátoldhoz -fordúlva: Házunk ég! úgymond.</p> -<p>Az öreg kiszaladt, s Erzsi és Rátold utána. Szomszédjok gyúladt -vala ki, s a láng már hozzájok is általcsapkodott.</p> -<p>A Halász-herczegné megállott a kútnál, néhány nem értett szót -bocsáta le a kút mélyébe, a lángba lobbant ház felé felvete egy -marok vizet; s íme a vedrek önmagoktól keltek ki a kútból, s -képzelhetetlen sebességgel ment be és ki a gém, s a vederből -fercsengett a víz a perczegő szalmafedélre s mindég ott, hol a láng -legdühösebben költ. Kevés pillantatok alatt el vala oltva a -tűz.</p> -<p>Midőn a láng egészen elaludt, csak akkor szalada együvé a falu. -Ez az eső ugyan jókor jöve, mondának a lakosok; ez nélkül egy ház -sem maradott <span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span> volna köztünk. Erzsinek anyja is e -gondolatban volt. De míg az öreg a maga szomszédjával és némely -öregebb lakosokkal a kárt tekintgeté, s nézték, a tűz miként és -honnan eredett; Erzsit és Rátoldot a halászné azon helyre vezette, -hol Rátolddal szólott vala.</p> -<p>– Amint látátok, meg fog győzhetni benneteket, hogy én sem -halászné, sem herczegné nem vagyok, noha mind halászné, mind -herczegné vagyok, úgymond. Nekem a Fertő birtokom, s én -vízi-fejedelemasszony vagyok; nevem Hullámka. Erzsi, te engem ma -örökre lekötelezél. A kis hal, melyet vizemnek visszaadál, nekem -kedvenczem, melyre nagy gondom van; ahhoz igen különös szerencse -van fűzve, de azt előttetek felfödnöm nem szabad. Midőn azt nekem -visszaadád, azonnal jöttem ide, hogy neked egy adománynyal -köszönjem meg jóságodat. Akkor jöve Rátold együtt veled. Láttam -hogy ő szeret, de tudni akarám, lángja nem hirtelen fellobbant -láng-e. Kísértésem nem vala kicsiny, úgy gondolom, monda mosolygva; -kiállá azt, s ez őt méltónak kiáltja hozzád. Fogjatok kezet, -szerencsések lesztek. <span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span> Valamikor szükségtek lesz reám, fonj -egy orsónyit mint az volt, melyet a kis halért adál, lökd vizembe, -s én nálad vagyok. Te pedig Rátold, menj; a Keresztesek lovai már -honom vizeiből itatnak, kevés napok alatt a Lajtánál lesznek, Óvár -mellett. Állj ellent nekik, mint nekem állottál, s a győzedelem -tiéd; nincs vas, mely úgy tudjon sebzeni mint az én tekintetem.</p> -<p>Összefogá a két szerelmes jobját, s beugrott a kútba. Rátold és -Erzsi az épen emelkedő nap színe előtt esküvének örök szerelmet, -hűséget. Rátold felszökék paripájára, s Óvár felé vette útját. -Erzsi visszatére kamarájába s font. –</p> -<p>Kevés hetek múlva az úton, melyen Rátold méne minap, egy vitéz -közelíte a falu felé, de bús kedvvel; arcza sápadt volt és véres, s -eltikkadva látszott lenni. – Nagy Isten, monda Rátold, mert ő vala -a vitéz; mi történt itt, s hova lőn a falu? – A csendes lakok -pusztán állottak, leégett födelökkel. Sarkantyút ada kifáradt -lovának, s ment arra, hol az Erzsi lakja állt. Üres vala a ház, s -szemeit rémíték a feketére festett falak. Elhala fájdalmában. -<span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span></p> -<p>Valamely alak, mely tántorgva bolyongott a romok között, eltére -útjából, s nem akara Rátoldtól láttatni.</p> -<p>– Uram, hozott Isten! monda; hiszen te is miénk vagy; midőn -Rátold közelébb jöve, s ő és ez egymásra ismerének. Rátold látta -hogy ez az a halász, kitől Erzsi a kis halat megvette volt.</p> -<p>– Mondd el csak, jámbor, kérdé Rátold, mi történt itten? s hol -van az most, ki e házban lakott?</p> -<p>– S ismernéd te őtet? felele a halász; most az én kalibámban -múlat, s síratja leányát.</p> -<p>– De mi bajok leve? kérdé Rátold kővé meredve.</p> -<p>– Ah, felele a halász, az a haramianép, a Keresztesek, ránk -ütének, kirablák, hamuvá égeték falunkat, egyike Erzsit felvetette -lovára s elnyargala vele! Hihetőleg táborokban tartatik a gyönyörű -gyermek s szolgálójokká lett.</p> -<p>– Szabad lesz, vagy meghalok! kiálta Rátold haragra lobbanva. -Szólíts elő minden fegyverfoghatót az egész tájon; én rájok -ütök.</p> -<p>– Oh, felele az ember, mi csak vezér hijával <span class= -"pagenum"><a name="Page_279" id="Page_279">-279-</a></span> -vagyunk; az egész környék készen áll; te menj kalibámba; sebeid -vagynak, s ápoló kézre van szükséged. Erzsi anyja ott van; ő -segélyedre lesz.</p> -<p>– Sebem nékem nincs; te a Keresztesek vérét látod rajtam, monda -Rátold, s a kaliba előtt állának.</p> -<p>Ágnes mélyen síra fel, amint Rátoldot belépni látta. – Szólj, mi -hoz tégedet e helyre?</p> -<p>– Mihály, a Kálmán király nagybátyja, hétszáz vitézével támadá -meg a Kereszteseket. Mi csak fekvésöket akaránk kitanúlni, de az -öreg herczeg ősz hajjal sem feledheté ifjusága hevét. Messzebbre -ment bé mint az okosság engedte, s körűlfogának; karddal kelle útat -csinálni megmenekedésünkre. Maga a herczeg elesett, s vele igen -sokan mások; magam sem értem, mint tudtam keresztűl csapni annyi -kardokon; de úgy tetszik, mintha ma kerűlne a vas; számtalan dárda -vala felvonva rám, számtalan nyíl pattoga le pajzsomról: magam -karczolást sem kaptam. Mihelyt vége vala a küzdésnek, siettem oda, -hová szívem vonszott.</p> -<p>– E szerint betölt a mit Erzsim álmodott, <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> mondá -anyja. Te alig hagyál el bennünket, s mingyárt nekiűle guzsalyának -s font. Amint tele foná orsóját, ezt mondá: Most őtet nem féltem -többé. Mint értette légyen a szót, nem tudom, de a szó, nemes -lovancz, téged illete.</p> -<p>– Bár önmagáért font volna inkább! sóhajtá Rátold, úgy őtet nem -érte volna baj: engem kardom véd. De a leány szerelmének ez az -újabb bizonysága gyógyító ír vala sebeire.</p> -<p>A nap a leány kesergései alatt múlt el, s Rátoldnak lelkében az -a remény támada, hogy Erzsijét ki fogja szabadíthatni.</p> -<p>Reggel egy kisded csoport gyülekezett a kaliba mellé; -széllyeltolt harczolók, izmos karú földművesek, lángolva azért, -hogy a zsiványhadon bosszútállhassanak, s vezérökké kívánák -Rátoldot. – Felkerűltek a vívók hátúljának, mert Rátold tudta, hogy -Óvár magát nem tarthatja sokáig. Hajolván a nap, már a had sarkában -voltak, védve a mocsárok által, s erdőkbe rejtezve. Onnan kiláthatá -a Kereszteseket.</p> -<p>A Lajta mellett egy egész sátorváros nyúlt el addiglan, hol az -egyesűl a Dunával. A Keresztesek <span class="pagenum"><a name= -"Page_281" id="Page_281">-281-</a></span> hada, Emikó alatt, -Óvárnál fekvék; de a sátorokban temérdek sokaság nem talála helyt. -Őrtűzeik a szerént csillogtak mint a csillagok az égen; csoportokra -foszolva mentek ki rablani, öldökleni, pusztítani a vidékre, s -gazdag zsákmánynyal tértek meg, versengve egymás között, hasonlók a -tengerekhez, melyeket ellenkező szelek dúlnak. Emikó, s Tamás -lovancz, Vilhelm, Klarbold, és még más vezéreik nem bírának velek; -a vad nép zúgolódva engedelmeskedék még vadabb hadnagyinak.</p> -<p>Ezek éjjel az Emikó sátorában űltek. A keresztes zászló, -kiszögezve a sátor előtt, csapongott ide s oda, mintha kárhoztatná, -mit a szent jegyet viselő gonoszok cselekedtenek. A hold, vastagon -tornyosodó fellegiből tisztelő tekintetet lövele olykor a szent -jelre, de a siető fellegek mingyárt béborították – jövendőlő képei -a zsiványhad igyekezeteinek.</p> -<p>Vacsoráltanak vezéreik: Emikó, Tamás, Vilhelm és Klarbold. A -bükk- és nyírhasábok kétes világot terjesztettek el; a -szurokfonadékok szomorúan kevergeték füsttel egyveleg lángjaikat -<span class="pagenum"><a name="Page_282" id= -"Page_282">-282-</a></span> az ég felé; a sok szolga jött és ment, -majd felpislítva a bizonytalan fényben, majd a homályban eltűnve, -mint a sötétség fejdelminek szerencsétlen martalékai.</p> -<p>– Vitézűl összeaprítánk, kik utoljára omlának ki a várból, mondá -az egyike.</p> -<p>– Nem tarthatják sokáig magokat, mondá a másika.</p> -<p>– Miénk az egész ország, ha Óvár eldől, mondá Vilhelm, s akkor -vitézségteket fejedelmisen jutalmazom meg.</p> -<p>– Hogyan érted azt? kérdé Emikó.</p> -<p>– Az utolsó küzdésben én szeltem le a király legközelebbi -rokonát, s így az helyett én vagyok örököse; a magyarföld -királysága engem illet.</p> -<p>– Úgy még azt kérdd, ha koronád mentté teszi-e fejedet kardom -ellen; mondá Klarbold.</p> -<p>Vilhelm haragra gyúladva szökött fel űltéből s előrántotta -szablyáját.</p> -<p>– Legyen eszetek, kiáltá Tamás; elébb vegyétek meg a várost, s -akkor osszátok fel az országot.</p> -<p>– Nem úgy, mondá Klarbold; osztozzunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_283" id="Page_283">-283-</a></span> -mingyárt! mingyárt! Egyikünk az országot kapja; másikunk minden -aranyát, ezüstjét; harmadikunk minden szép asszonyát és lyányait; -negyedik folytatja útját a Szentföld felé, s mi többiek mindent -adunk neki, a mire szüksége lesz magának és hadainak. Koczkát ide, -s az osztály mingyárt megesik.</p> -<p>– Én vetem a koczkát, mond Emikó; én a lyányokat veszem. A -magyar leány szép birtok. Utolsó csapásomban egyet kaptam mutatóba; -az oly gyönyörű, hogy nem nyugszom, míg mind enyém nem lesz. A kit -sorsa királylyá tesz, nekem egy herczegséggel fog tartozni. Abban -élek majd, mint egy paradicsomban.</p> -<p>– Lássuk a leányt, kiáltá Klarbold.</p> -<p>Emikó felkele, s áltvitte őket a szomszéd sátorba, s félrerántá -a kárpitot. Ott űle a szép leány, s sírt és font.</p> -<p>– Igazod van! mondá Klarbold, s Tamás beléugrata szavaiba: Oh -ezért örömest odahagyhat az ember egy országot! De hihetd-e hogy -ennek találod mását Magyarországon? Ha neked volnék, én ez egyért -mind oda adnám a többit. <span class="pagenum"><a name="Page_284" -id="Page_284">-284-</a></span></p> -<p>Emikó kivitte őket a sátorból.</p> -<p>– De mi lele téged, hogy a szép gyermeket még éjjel is fonatod? -kérdé Klarbold.</p> -<p>– Azt neked el kell mondanom, mondá Emikó; mert a dolog -csudálatos. – Amint elhagyám váramat, az anyám testvére, egy vén -leány, lent ada nekem, s meghagyá hogy fonassam meg az első -rableánynyal, kit magam fogok elfogni, kit lovam hoz táboromba, és -a kinek feje mennyei tűzként csillámlik. Ha az sírással fonja meg a -lent, ha sírással fehéríti ki, ha sírással szövi gyolcscsá, és ha -inget sírással var belőle számomra, úgy az ing engem jobban meg fog -védeni minden pánczélnál, úgy engem semmi fegyver nem fog. Nem -egészen értettem a néném szavát; de amint minap kirablottam egy -falut, ezt a leányt láttam meg, hogy előttem egy lángba borúlt -házba vonta meg magát. Feje csillámlott mint a menny tűze. Akkor -jutott eszembe a mit néném mondott volt. A leány futott a házból, -én utána; megragadtam azt, felrántottam lovamra, s szaladánk. Most -durván bánok vele, hogy szüntelen sírjon míg a munka tart. -<span class="pagenum"><a name="Page_285" id= -"Page_285">-285-</a></span></p> -<p>A hajnal hasadozni kezde. A tábori-kürtök megriadának; a vezérek -odahagyák a sátort, mindenike hadaihoz ment, s kezdődék az ostrom. -Erzsi szíve mély bánatában mindég fona, s könnyeivel áztatá lenét. -Bármely nagy vala körűle a zaj, bármint futának, tolongának azok, ő -mindég fona, mindég fona. Végre tele vala az orsó. Ekkor felkölt, -s: Hullámka segélj! ezt kiáltá, s a Lajtába löké fonását. Nem vala -mit késni tovább, mert az ostrom nagy tűzzel folyt. A Keresztesek -már úgy hitték hogy zászlóikat ki fogják szögezhetni a megmászott -falakon; csak a király nagylelke s a magyar nép vitézsége -tartóztatá kevés ideig a győzedelmet.</p> -<p>Alig vala vízben az orsó, s a Lajta azonnal duzzadni kezde, a -Keresztesek hídjait eltépdelte; a rét, hol táborok állott, -le-leszakadt lábaik alatt, s nyomaikban forró víz serkede; a lovak -lehányák űlőiket, s keresztűltörtek a gyalogságon, s azokat -összetaposák. Vízi csudák jövének elő a folyamból, olykor pánczélos -halemberek is, kik, midőn a kereszteshad emberei kardot rántottanak -rájok, oly sebességgel fercsegték bőv vizeiket, hogy egyszerre -<span class="pagenum"><a name="Page_286" id= -"Page_286">-286-</a></span> lerogyának. S a zavar, kivált a -tartalékhadnál vala igen nagy. Kik a bástyák körűl dolgoztanak, -látták a zavart, s megfordúltak, részint segélni, a kiket -megtámadva gondoltak lenni, részint hogy idejében futhassanak. A -tábor tüzet kapott, s dühösen lobogtak lángjai. Rátold csak azt -várá, hogy kezdődjék az ostrom, s meggyújtá a sátorokat. A fogoly -magyarok fegyvert ragadtak. A mi pánczélt, kardot, nyílat, gerelyt, -láncsát, dzsidát a Lajta és a Duna Aba és Endre királyink ideje -olta elnyelt, mindazt most kihányák a habok, s a foglyok mohón -kapkodák fel. A király kiomlott a városból, hogy használhassa az -ellenség megmagyarázhatatlan visszavonúlását. Kimondhatatlan volt a -keveredés. A szaladóknak úgy tetszett, mintha híd állana a Dunán, -de az csak szemfényvesztés volt; oda szaladt minden, s a vízben -találá vesztét. Semmivé lett a temérdek sokaság; igen kevesen, s -ezek közt Emikó és Vilhelm, lovaik gyorsaságának köszönheték -üdvöket.</p> -<p>Kálmán Rátoldot előtalálta, midőn ez űzésre buzdítá a foglyokat. -A király, a magyarok, sőt <span class="pagenum"><a name="Page_287" -id="Page_287">-287-</a></span> még a zsivány ellenség is, úgy -hitték, hogy a győzödelem onnan jő, mivel Rátold hátúlról rohant az -ostromlóknak. Mihelyt megleve a zavar a keresztes nép közt, a Lajta -azonnal visszatért medrébe, a fakadások eltűnének, s a föld többé -nem ingott. A király mondá Rátoldnak: Te az országot és engem nagy -inségből ragadál ki; királyi adomány légyen vitéz tetted -jutalma.</p> -<p>– Uram, felele ez, s el akará mondani, mit köszönhet a Hullámka -segédjének; de egyszerre ömlött a könnyű eső, s egy lassú szózat -ezt súgá neki: Hallgass! – Rátold engede az őtet védő -vízi-fejedelemnének.</p> -<p>Kevés napok múlva meglőn a Rátold és Erzsi menyegzőjök. A -halászember nem feledé ígéretét, s oly hallal kedveskedék a szép -menyasszonynak, milyet a Fertő sem azelőtt, sem azután soha nem -adott; Erzsi pedig azzal köszöné meg a hív ember szívességét, hogy -a kis Etelkát magához vevé, s úgy látá gondját, mint tulajdon -életének.</p> -<p>Rátold kedves Erzsijével és az Erzsi anyjával azon jószágba -költözék, melyet neki a király <span class="pagenum"><a name= -"Page_288" id="Page_288">-288-</a></span> ajándékozott, s abban oly -boldog életet éle, hogy Erzsijének nem volt oka, Hullámkának -kegyét, férje vagy maga eránt, új fonadékkal megnyerni.</p> -<p>Rátoldnak nemzetsége még él. Úgy beszéli a monda, hogy a háznak -minden század kezdetével egy lyánya születik, ki teljesen hasonlít -a törzsanyához, s a nemlátottnak különös kegyében áll. Általjában a -szeretetre méltó törzsanya s Hullámka vetélkedve őrzik egymással a -halhatatlan nemzetet. Úgy beszélik a ház cselédjei közönségesen, -hogy az éjfél óráiban oly pergést hallanak mint a fonóleány -orsójáé, s ez a pergés úgy tekintetik, mint a mi a háznak boldog -jövendőt ígér. A dajka azt is hirdeti, hogy a fonó Erzsi bájos -alakja megjelene egy kisded bölcsője mellett is. Nem szenved -kétséget, hogy Hullámka külömböző időkben jelentette ki kegyeit a -háznak sok egyes tagjai körűl; de annak elbeszélése nem tartozik -azon regéhez, melyet itt Rátold és a szép Erzsi felől mondánk.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span></p> -<h2>A KINCS.</h2> -<p>Az időben, mikor a mi Erzsébetünk, Zsigmondnak leánya és a német -Albertnek özvegye, s a lengyel Ulászló, koronánkért versenygtenek, -egy estve Günther, kézsmárki polgár, kiméne a város kapuján, -Nagy-Szalók felé. Kiére a faluból, s egy csoport katonaságot láta -közelíteni. Neki-bódúlt emberek! gondolá magában; a ti -vakmerőségtekért nekünk kell lakolni! – De mind közelébb jutván a -sereghez, ráismere a várnagyra, Prényire, s némely másokra, kik -ezalatt a kézsmárki várat őrzötték.</p> -<p>– Hova ily későn, jó öreg? kérdé Prényi, megállítván -paripáját.</p> -<p>– A ferdőbe, Nagyságos uram, felele amaz.</p> -<p>– Szeretem, mondá Prényi, hogy ily későn is <span class= -"pagenum"><a name="Page_290" id="Page_290">-290-</a></span> útnak -látlak eredni; jele, hogy derekasan befűtöttem a cseheknek; ha -közel volnának, nem mernéd e kimenést.</p> -<p>– Oh az világos, hogy az Erzsébet zsoldosai tartanak tőled, -mondá a kézsmárki polgár; messzére visszavonák magokat.</p> -<p>– Ha segél Isten, felele a várnagy, keves idő alatt az egész -Szepességből kitakarodnak. A királyhoz most jő egy nagy sereg -lengyelség Budára. Azok közzűl én néhány osztályt kapok; már csak -két szállásnyira vannak. Ha velek összeegyesíthetem hadaimat, -ezeket itt könnyedén visszatolhatjuk a Morva-szélekre; sem erő, sem -fortély nem tarthatja meg. Míg pedig a segédcsapat megérkezend, -hírem – s szabad elmondanom – ismért vitézségem, elolthatja -kedvöket, kezdeni valamit. – Jó szerencsével, öreg! mondá, s -sarkantyút adván lovának, csapatja után nyargala.</p> -<p>Günther veszteg állt, s mindaddig néze hátra, míg Prényi s népe -eltűnének szemei elől.</p> -<p>Így állanak tehát a dolgok? mormogá magában. Szerencse hogy -megelőzhetjük; itt nincs mit <span class="pagenum"><a name= -"Page_291" id="Page_291">-291-</a></span> vesztenünk időt. – Most -sebesebben kezde menni, de hirtelen más gondolat érte, s úgy -mérséklette lépésit, hogy menése csak sétálásnak látszhatott. -Azonban a ferdő felé közelítvén, becsapott a bokrok közzé, s sietve -ment. Egy vén fenyő alatt, melynek kérgébe egy balta vala -kimetszve, hogyan azt pásztorok és favágók múlatságból tenni -szokták, megálla, gondosan körűltekingete, kettőt fittyente, -röviden és élesen, s felfülelt. Azonnal felele neki egy más -fittyentés, de távolyról. De végre halla valakit lépdelgetni, s a -csalit közt két alak láttatá magát. Az Rybald vala, Giskrának ifjú, -szép, nemes alvezére, és még egy cseh.</p> -<p>– Rajta! mondá nekik Günther; ne veszítsetek időt; Kézsmárkra -még ma rá kell ütnötök; Prényi segédet vár.</p> -<p>– Tudjuk, felele Rybald, s készen vagyunk.</p> -<p>– Igen? kérdé Günther; de megígérte-e Giskra, hogy enyém lesz a -klastrom?</p> -<p>– Megígérte, s bízhatsz szavában, felele Rybald. Húsz -emberemmel, ím ennek vezérlése alatt, s itt társára mutatott, azt -tehetd, a mit akarsz; felelek érte, akármi nehéz légyen a mit tőlök -kívánni <span class="pagenum"><a name="Page_292" id= -"Page_292">-292-</a></span> fogsz, ők magokat elrettentetni nem -fogják; sőt minél véresebb és pusztítóbb munkára hívod, annál -készebbek lesznek.</p> -<p>Koptár úgy állott, hogy a hold arczára vetette súgárit, s -Günther annak arczában s egész alakjában bizonyítását találhatá -Rybald bíztatásinak.</p> -<p>– Jó, tehát áll a mit elvégeztünk magunkban. Oly sokat beszélénk -felőle, hogy nem szükség újra elmondanunk, s én nem múlathatok. -Sietek, s azon leszek hogy elcsalhassam a kis-kapu őrjeit. Majd, ha -leszáll a hold, s tizenegyre mutatnak a csillagok, legyetek -állástokban. Hozzon a jó szerencse!</p> -<p>Az öreg eltűnt. Rybald és kísérője a csalitba tértek vissza.</p> -<p>Éjfél felé vala az idő; a városban minden alvék, midőn zaj -hallatá magát, mely mindinkább nevekedett, s végre az uczákat -eltöltötte. A sikoltozás, a kardok csörgése mutaták hogy meg vannak -támadva; de azt is, hogy a várbeli őrizet védi magát. Így tartá -fogva az elméket rettegés <span class="pagenum"><a name="Page_293" -id="Page_293">-293-</a></span> és kétség egész éjjel. A hajnal -világot vete a homályra, s a remegő lakosok előtt győzőknek a -cseheket jelenté. Cseh őrök álltak a bástyákon és a kapuknál. -Csoportokban vitetének a foglyok; a holtakat hordották, temették, a -nyert tábori zsákmány számíttatott, jegyeztetett; kisded osztályok -járának fel és alá az úczákon, hogy rend tartassék. Az asszonyok -félve közelítének ablakaikhoz s vissza-visszakapák magokat, míg -lassandan neki-bátorodtak tovább is tekinteni ki. A fiúgyermekek -kilopódzának az úczákra; a lakosok elkezdék szokott munkáikat, -minden elcsendesedett; csak egy toronyban tarta még zaj, hova az -őrizet közzűl némelyeket eszmélet, réműlés vagy szükség vitt vala. -Rybald népe legjobbjával a piaczon foga helyt. Sisak nélkül állott. -Egy nyíl karczolást ejtett rajta. A város tanácsa megjelent előtte, -s aláveté magát rendeléseinek. Ha Rybald valaha volt szép, most -vala az; a haditett szerencsés kiütése egész alakján elönté -varázserejét.</p> -<p>– Prényi a holtak közt van-e, vagy elfogatott? kérdé Rybald. -<span class="pagenum"><a name="Page_294" id= -"Page_294">-294-</a></span></p> -<p>– Keresztülvágta magát, felele egy szózat. Sebem az ő kardjától -jön.</p> -<p>– Kár! – kiálta Rybald.</p> -<p>Koptár jöve felé, s ezt mondá neki: Uram, az öreg Günther kér, -ne útáld meg házát, és szállj hozzá. Engem is befogadott -szolgálatimért, melyeket neki ez éjjel nyújtottam.</p> -<p>– S mint menének dolgaid, kérdé Rybald; úgy tetszik, te nem -vérzél.</p> -<p>– Uram, felele ez, nekem többet ily munkát ne adj! Nem kell-e a -becsűletes katonának fellobbanni, midőn mások fegyverrel dolgoznak, -ő pedig nyavalyás barátokat kénytelen kihányni lakjaikból. S ha -mégis ölnöm volt volna szabad őket, nekem kelyhek fiának, ki papok -gyűlőlésében születtem és neveltettem!</p> -<p>– Talált nagy kincset az öreg? kérdé Rybald.</p> -<p>– Nem tudom, felele Koptár; szobájában űl, s papírosokat -forgat.</p> -<p>– Mit akar azokkal?</p> -<p>S elérének a Günther házához. <span class="pagenum"><a name= -"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span></p> -<p>Olhájt<a name="FNanchor_7" id="FNanchor_7"></a><a href= -"#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a>, ez vala neve a Günther -egyetlen leányának, velek a grádicson akadt össze. Mintha a nap -súgárai göndörödtek volna össze homlokán, úgy tündöklének szög -hajai; a múlt éj réműlései orczáinak rózsáit nem letörlötték, hanem -csak megfuvallották. Tartása komoly volt, beszéde idegen-hangzású, -szózatja édes és lágy, mint a virágok lengése. Rybald, a győztes, a -nap hőse, rengeni érzette magát, s még a vad Koptár is szelídebb -érzelmekre olvadott. – E pillantatban érkezék egy követ.</p> -<p>– A bástyát mingyárt meg fogják vehetni; csak Rybaldot várják; a -bástyába-rekedtek ugyan eleresztést kívánnak, de nekik azt engedni -kár volna; lakoljanak, mert onnan jött a nyíl, mely fejedet érte. -Így a követ.</p> -<p>– Az őrizetben ők a legvitézebbek, mondá Rybald. Hogy sebet -kaptam, az én hibám; ki hagyá levennem sisakomat? Ereszszétek -szabadon.</p> -<p>– Az szép tőletek, mondá Olhájt; s Giskrának <span class= -"pagenum"><a name="Page_296" id="Page_296">-296-</a></span> -magasztolása azért a mit ez éjjel teve, neki nem volt volna -kedvesebb mint a kevés szó.</p> -<p>Hetek múltanak el. Az öreg csak egy-két pillantatnyira jött néha -házához; szüntelen a klastrom írásait forgatta; ezt megvetéssel -lökte félre, azt egy-két pillantással futotta végig; úgy látszott, -mintha bizonyos papírost óhajtott volna megkapni. Most egy irha -jutott kezébe. Megolvasván egy-két sort, felszökött örömében, -összehajtá a levelet, kebelébe zárta el, s ment házához.</p> -<p>Rybald és Olhájt a ház kiskertjében múlatának. Kastélya felől -beszélgete, az Óriás-hegyek közt; hogy beléúnt a hadba, zsoldért -szolgálni; hogy minden vágya a hazamenetel, ha tudnillik egy valaki -kísérni akarná.</p> -<p>Olhájt némán hallgatá szavait; úgy tetszék neki, már a Rybald -kastélyában sétálgat; midőn Günther belépe hozzájok, s beszédöket -megszakasztá.</p> -<p>– Nagy dolgot kell közlenem, mondá Günther; jertek fel -szobámba.</p> -<p>Koptárt ott találák; Günther rendelte volt oda; épen gyertyát -gyújta nekik, mert sötétedni <span class="pagenum"><a name= -"Page_297" id="Page_297">-297-</a></span> kezdett. Az öreg -béreteszelé az ajtót, s Rybalddal az asztal mellé űlt. Koptár egy -szögletbe vonta meg magát, s mozdúlatlan űle ott; csak szemei -szikráztanak, mint egy kísértetnek, mely éledni kezd. Günther -elővoná pergamentjét, s így szóla: – A Rajna mellől jöttem ide, -hírt vévén az itt elásott kincs felől, s esztendők olta -nyomozgatom, hol akadhatnék e levél után, mert csak ez mutatja ki, -azt hol keressem. S íme feltaláltam azt! kezemben van! De -minekelőtte felolvasom előttetek, fogadjátok esk alatt, hogy -segélyemre lesztek a kincs felvételében, vagy hogy arról soha -szólani senkivel nem fogtok. – Megesküvének. – Az öreg ellassított -hanggal olvasa:</p> -<p>„Én Fráter Gregórius, legméltatlanabb tagja azon szerzetnek, -mely Benedictus atyánk törvényeit követi, apátom parancsából -jegyzem fel itt, a mit Fráter Taciturnus adott elő, egészen azon -szerint, ahogy azt ma apátom és én magától őtőle hallottunk, hogy a -csudatörténet emlékben maradjon a későbbi apátoknál, és a -megholtért mindenike imádkozásokat tartasson, de a dolog senkinek -ne beszéltessék.“ <span class="pagenum"><a name="Page_298" id= -"Page_298">-298-</a></span></p> -<p>„Épen ötven éve most, hogy szerzetünknek egyik barátja egy -reggel kiméne a hegyekbe gyógyfűveket szedni, s egy emberre akada -ottan, ki élet nélkül látszott a földön elterűlve. A gyógyos barát -látta, hogy az embert csak ájúlás zsibbasztotta meg, s igyekezett -feleleveníteni, de mind hijába. Elúnván vele a hasztalan bajlódást, -felvette vállára, s levitte a conventig. Hosszas fáradozásai után -végre annyira ment, hogy az ember felébrede ájúltából, de semmit -nem hallott, semmit nem látott. Az apát megszánta a szerencsétlent, -felöltözteté szolgáló fráterré, s némaságára nézve Taciturnusnak -nevezte el. A néma fráter sanyarúan bána magával; nem veve részt -semmi örömben, csigázgatta testét, s mindannyiszor hogy feltűnt a -nap amelyen megtaláltatott, eszmélet, sőt élet nélkül látszott -lenni, mint akkor vala midőn ide hozatott; s az mindenféle -gondolatokra ada alkalmat. Nyolcz nap előtt megbetegedett, s amint -az apát velem együtt belépe cellulájába, csudák csudája! a néma -fráter elkezde szólani. Köszönte az apátnak mindazon irgalmat, a -mit eránta a klastrom minden tagjai bizonyítának; <span class= -"pagenum"><a name="Page_299" id="Page_299">-299-</a></span> -örvendeni mondá magát, hogy Isten neki, kevés perczekkel elébb mint -meghal, a szólást visszaadá, s így másoknak tanúlságúl -elbeszélheti, miképen élt légyen, s azon kegyelemért könyöröghet, -hogy őtet kereszteljék meg, mert ő pogány. – Apátom és én nem -kevéssé álmélkodánk szavain, s alázatosságban magasztalánk az Úr -hatalmát és kegyességét; fráter Taciturnus pedig folytatá -előadásait.“</p> -<p>„Ámbátor szent István dicső királyunk behozá közinkbe a -keresztyén vallást, s az e földön szapora gyökereket vert és -szélesen kiterjede; a pogány vallást mindazáltal egészen kiirtani -lehetetlen volt. A kik megátalkodtak lelkökben s mindég idegeneknek -mutaták magokat a keresztyén valláshoz, a hegyek közzé rejteztek -el, bíztatván magokat, hogy a régi vallás győzni fog az újon, -legalább a parancsolt tanítás követőin véres bosszút fog -állani.“</p> -<p>„Egyike a hegyek közzé rejtezetteknek, neve Tolczán, Kézsmárk -mellett vonta meg magát. Egykor papja ama régibb eltiltott -vallásnak, vagy, amint azok a magok áldozóikat nevezték, táltosa, -<span class="pagenum"><a name="Page_300" id= -"Page_300">-300-</a></span> bé vala avatva a bűbájosság titkaiba, s -tanácsot tartott a gonosz lelkekkel; s segélve általok, rátalált a -földbe ásott kincsekre, s fejtegette a jövendőt.“</p> -<p>„Pokolból eredt mesterségeit azon völgyekben űzte, melyet ma -Szénpatakiaknak neveznek, s a mely köven áldozatjait szokta vala -égetni, az még mostan is Tűzszirtnek mondatik. Midőn IV Béla -kúnhadakat szólíta az országba, azt kezdé reményleni, hogy a régibb -vallást ezek bizonyosan helyreállítják; de látván hogy azoknak egy -része az országot ide hagyá, a másik pedig az új tudományra tért; -feltette magában, hogy az országon bosszút áll, s bővségének -forrásait elpusztítja. Erre neki segédtárs kívántaték. A lelkek -neki hozának egyet.“</p> -<p>„A Templáriusok lőcsei mansiójában volt egy, Astári Guidó név -alatt. Ez csak kevéssel előbb téteték által Európába Syriából. Egy -vak történet őt e hegyek közzé, s épen a Tolczán szirtlakjába -vezérlette. A táltos csudálatos szavai, és még inkább lyányának -csudaszépsége Guidót magán kívül ragadták. Tolczán nevelgeté az -ifjú <span class="pagenum"><a name="Page_301" id= -"Page_301">-301-</a></span> lángjait, s azon volt, hogy őtet -egészen magához csatolhassa. Látván hogy az halálosan belészerete -Piroskába, s nélkűle nem élhet, egy estve behívá -szirthajlékába.“</p> -<p>„Süvöltve szállongának a sziklák felett a szelek, a fellegek -sietve repűltenek tovább, a láng a Fűzszirten perczegve s csapkodva -villogott, s csudás árnyak festődtek a szirtfalakra. Tolczán vad -tűzre gyúlonga. Akkor közelíteni hallá Guidónak lépteit, és ahogyan -a vért szomjúzó oroszlán szalad prédája elébe, úgy ő most -Guidónak.</p> -<p>– Űlj mellém, mondá neki, s halld szavaimat.</p> -<p>Minekutána leűle amaz, Tolczán így kezdé beszédét:</p> -<p>– Itt e hegyek közt, e sziklák alatt, melyek úgy állanak mint -tornyok, és a melyeket épen ezért a köznép hét-toronynak nevez, egy -kincs vagyon. Valami Hunniában él és terem, aranyból áll ott; -közepében pedig arany feszűlet, s a feszűlet körűl Mária s a -tizenkét apostolok. Minden esztendőben hét éjszaka nyitva áll az -ajtó<a name="FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" -class="fnanchor">8)</a>. <span class="pagenum"><a name="Page_302" -id="Page_302">-302-</a></span> Haki oda bémegyen s kihoz valamit a -kincsből, kimondhatlanúl szerencsés leend holta napjáig a kincsnek -azon neme által, a mihez az onnan kihozott darab számláltatik. Ha -pedig a feszűlet hozatnék ki, úgy a gazdag Hunnia megfosztatnék -minden javaitól, s a tartomány pusztává válna. Tudod mennyire -gyűlölöm e népet, s a feszűletet innen régen kihoztam volna, de azt -tenni nem áll hatalmamban; azt csak az teheti, a ki egykor -keresztyén volt, de elszakadt a hittől. Szemem téged választa ki e -nagy munkára. Te nem vagy magyar, nem vagy keresztyén, bár fejér -palástodon piroslik a kereszt. Szánd el magad a nagy munkára; -kedvez az éj, s vedd jutalmúl leányomat. Akkor osztán megyünk, -merre neked tetszik.“</p> -<p>„Guidó felszökött: – Búdó és Nussz világíták fel elmédet, hogy -áltnézél lelkemen. Sem magyar nem vagyok, sem keresztyén többé, s -készen állok megtenni a mit parancsolsz. E tűzre esküszöm, a -Legszentebbnek képére, Méte anyára esküszöm neked, s ennek fiára -Anthropószra<a name="FNanchor_9" id="FNanchor_9"></a><a href= -"#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a>, eloltom a <span class= -"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span> hétágú -lámpát. – Tolczán megfogá karját, s kirántotta magával az -éjbe.“</p> -<p>„Némán menének egymás mellett, keresztűl a völgyön, s fel a -hegyre. Mindég zajgóbban visított a fergeteg. Kövek hömbörgének -eleikbe, mintha gátlani akarták volna útjaikat. Hasztalan vala -minden akadály. Tolczán neki egy világot mutata a bérczen. Minél -közelébb érének, annál nagyobb vala a világ. A barlang nyitva -állott szemeik előtt, s íme már a toroknál valának. Két kasza -forgott a torok előtt, úgy hogy a barlangba semmi nem mehete, hogy -darabra ne vagdaltassék. De Tolczán elővoná kebeléből -varázsvesszejét, megilleté vele a kaszát, s az legottan elakadott, -s nyitva állott a bémenetel. Guidó és Tolczán bemenének a -barlangba, s nem gondolván a körűltök fekvő kincsekkel, a feszűlet -felé tartottak. De annak zsámolyánál egy öreget látának űlni, -tiszteletes arczúlatban; fején korona, kezében szikrázó villámok s -mennydörgések léptei. Ez megszólítá őket: S ti annak napja éjén -merészlitek-e tenni istentelenségteket, ki Hunniának határira -béhozta a legszentebb vallást? Fussatok <span class= -"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span> innen, -szerencsétlenek! – S a két gonoszt kibeszélhetetlen ijedelem szállá -meg, s futottanak.“</p> -<p>„S a szerencsétlen Tolczán én vagyok. – Mint találtatok rám, -azolta mint éltem közöttetek, nem szükség beszélnem. -Visszafordúlván a nap, melyen a gonoszt tevénk, halálos ájúlásba -süllyedtem el. Lelkem a barlangban vala, hallottam ítéletemet és a -Guidóét. Büntetésem az lőn, hogy némúljak el és siketűljek meg, s -minden évben egyszer szenvedjem kárhoztatásom éjjeli gyötrelmit. -Hogy azokat nem fogom szenvedni vég nélkül, hogy Guidó is remélhet -irgalmat és feloldoztatást, azt egyedűl Piroska fogadott lyányom -imádságinak köszönhetem, ki irtózással nézte szüntelen -bűbájoskodásimat, s azon éjjel elszalada, szent könyörgéseket tőn -érettünk, s amint nekem egy álom jelentette ki, apáczává leve, s a -klastroma falai között megholt. Egyike legkínzóbb büntetésimnek az -vala, hogy Guidónak szenvedései felől is vettem hírt.“</p> -<p>„Ő ama rettenetes éjjel Lengyelországba akart vala áltfutni, de -lábai merevedni kezdének a <span class="pagenum"><a name="Page_305" -id="Page_305">-305-</a></span> határon; hidegebbé s mindég -hidegebbé érzette válni szívét, s kővé változott. A gondolkozhatás, -az érezhetés tehetségei megmaradtak benne, de belgyötrelmeit senki -le nem írhatja, képzelni senki nem tudja. Esztendőnként azon hét -nap, melyen a kincshez nyitva lőn az út, neki a Tűzszirt körűl kell -szolgálni, s a kolcsot annak adni, a kinek azt tőle kívánni elég -bátorsága van, s erővel elvenni tőle, ha általadni vonakodnék. A -kolcs birtokosának egy órája marad; eltelvén az, a barát ismét -előjön, s bezárja az ajtót, nem kérdve, ha kijött-e a másik, s újra -kővé mered. Mindaddig fog megmaradni e kővéváltozásában, s a rajta -fekvő átok mindaddiglan fel nem lesz oldva, míg találtatik valaki, -a ki tőle a kolcsot elkívánja, s a barlangból elhoz valamit a mi -nem arany, de drágább mint az arany. S ide három teremtésnek kell -jönnie és három külömböző időben. Nekem, született pogánynak, idő -engedtetett a megtérésre: neki, hiteszegett keresztyénnek, -keményebb büntetés jutott. Belső szemem gyakorta látá a rettenetes -vándort, s megborzadtam látására.</p> -<p>S Fráter Taciturnus ímmost kéré az apátot <span class= -"pagenum"><a name="Page_306" id="Page_306">-306-</a></span> hogy őt -végye fel a keresztyének egyességébe. Kérése teljesítetett. A szent -tételen egyedűl én jelentem meg. Erre Fráter Taciturnus a fal felé -befordúlt, elszunnyadott, s többé soha fel nem ébrede.“</p> -<p>– Van-e kedvetek velem jönni, s felvenni a kincset? kérdé -Günther, Rybaldhoz és Koptárhoz fordúlva, minekutána az irhalevelet -összehajtotta s kebelébe elrejtette. – Az éj kedvező.</p> -<p>Koptár felele: Én minden csatáiban forgottam Ziskának, s örömmel -öntöttem ki vad bosszúmat ellenséginken, s annál nagyobbal, minél -kegyetlenebb volt az; valami a természetben undorító vagyon, -mindazt láttam; bátran nekimegyek a pokolnak, s tivéletek örömmel -mégyek. A barátokat klastromjokban elkínzattam, amint tőlem kitölt; -most már a kővéválttal is elkövetem majd a mit erőm enged.</p> -<p>Rybald szelídebben, okosabban felelt neki: A mit nekünk -pergamentedből olvasál, szomorú portéka; bár valami okosabb körűl -forognának vágyaid mint az arany. Magamért soha nem tenném e -menést; de tudni, hogy te veszedelmeknek <span class= -"pagenum"><a name="Page_307" id="Page_307">-307-</a></span> teszed -ki magadat, s mégis segéd nélkül hagyni, azt sem nyerhetem meg -magamtól. Az én kardom derék vasú; meglátjuk, nem fogja-e meg a -barátot.</p> -<p>Günther ezt mondá: Fele annak a mit kihozunk, enyém, fele -kettőtöké.</p> -<p>– Tartsd meg az én részemet is, kiálta Rybald; ha megjövünk, én -annak helyébe egyebet kérek, a mi nem arany, nem gyémánt, de -drágább a kettőnél.</p> -<p>Günther rámereszté szemeit; ő nem ismere jobb valamit mint az -arany.</p> -<p>– Az én örömöm a háború; ha van jobb kardod mint az enyém, én -azt veszem részemért, úgymonda Koptár; hah, mint szeldelem össze -majd a kehely ellenségeit!</p> -<p>Kezet fogának mindhárman, s elindúltanak dolgaikra.</p> -<p>Olhájt a ház kapujában állott. Pillantása Rybaldot -fenntartóztatá. Míg a más kettő ment, ezt mondotta megilletődve: -Atyám félelmes dolgokat forgat elméjében; néhány nap olta sejtem -azt minden mozdúltából. Légyen gondotok rá, s védjétek <span class= -"pagenum"><a name="Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> minden -bajában. Kezetekbe bízom őtet, én rajta nem segíthetek, mert -előttem titkot űz.</p> -<p>– Ne félj, kedves leány, monda neki Rybald; én nélküle vissza -nem térek; együtt látsz meg bennünket, vagy épen nem.</p> -<p>– Isten szent nevéért, ezt sóhajtá Olhájt; s oly közel-e a -veszélyhez? Oh, légyen gondotok reá! De legyen magatokra is, mondá -lassúbb szóval.</p> -<p>– Most kap becset az élet előttem, felele Rybald, minthogy azzal -néked tehetek szolgálatot, s te gondban vagy érette!</p> -<p>S ment amazok után. Amint eltűnt az Olhájt látása elől, ez -visszafordúla a grádics felé. Könnyek reszketének szemeiben.</p> -<p>Már a szénpataki völgyben járának, közel a Tűzszirthez. – Az éj -gyönyörű volt; a csillagok nyájas játékban szikráztanak alá. A -lomniczi csúcs, elfedve hóval, kevélyen fejérlett a hold világában. -A szellők melegen lebegtek; csendes vala minden. A három elmerűlve -vala, mindenike saját érzelmibe. De amint a csillagok tizenegy -órára mutatának, ijesztő zördűlet méne keresztűl a szirt -hasadásain. <span class="pagenum"><a name="Page_309" id= -"Page_309">-309-</a></span></p> -<p>Günther hirtelen kapa két társa karjához, s: Most ideje! -úgymond.</p> -<p>S íme látják jőni a barátot, le a maga tetőiről. Bálványkövek -hömbörgének léptei alatt. A zöld tó zuhogva szakadt alá a -szirtfalon, midőn behágott a vízbe. Karja ketté törte a legizmosabb -tölgyeket. Megálla előttök kolosszi nagyságában. Rybald és Koptár -kivonák kardjaikat, s nékimenének.</p> -<p>– Tegyétek le kardotokat, mondá a barát: az engem nem sért. A ki -kiállja jelenlétemet, megkapja a mit óhajt.</p> -<p>– Ide tehát a kolcsot! kiálta Günther.</p> -<p>A barát levette azt cordájáról, s áltadá neki. Günther inte -társainak.</p> -<p>Ím az arany kapu előtt állottak. Günther a zárba tolá a kolcsot. -Rybald így szóla: Nekünk egy óra engedtetett, én tehát kinn -maradok, s nézni fogom a csillagok forgását, hogy el ne -késsetek.</p> -<p>Megnyílt az ajtó, s képzelhetetlen kincs terűle el szemeik -előtt. Az egész hegyboltozat arany vala; arany útak nyíltak benne -mindenfelé. Az <span class="pagenum"><a name="Page_310" id= -"Page_310">-310-</a></span> iható arany lév folyt, mint egy széles -és mély patak, s arany halak játszadozának benne. Arany réteken -arany lovak legelének; a vert-arany hordókban állt; az arany bor -kádakban tajtékzott s forrt; kardok és nyílak, paizsok és sisakok -sárgán csillogtanak; arany tölgyek és fenyvek magasra nyúltanak -fel, s ezer arany madarak csevegének ágaikon. Günther mindenhez -kapkodott és ismét letette, hogy egyebet vegyen. Koptárral együtt -már nagy rakás holmit tola a nyíláshoz, hogy majd egyszerre -hömbörítsék ki a kapun, és mégsem szűnhetének meg mindég újabb -holmit szedni.</p> -<p>Azonban a Gönczöl-szekere nagy útat teve az égen, s Rybald -elborzadva látá hogy az idő mingyárt eltelik. Kiáltá Günthert, -kiáltá Koptárt, de azokat siketekké tevé az arany. Akkor egyszerre -nehéz lépdelgést halla, s jöve a hegyen a barát. Már az ajtó előtt -álla. Rybald felcsapta kardját feléje, Olhájt nevét mondá ki, s a -barlangba szökött, hogy legalább Günthert ragadhassa ki, de az idő -eltölt. A barát rájok csapta az ajtót.</p> -<p>Olhájt egész éjjel nem alhaték. Mindég várta <span class= -"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> atyját, -mindég kinéze Rybald után. Haszontalan! Rettegő sietéssel pillanta -végig mindenik szobáján, nem találhatna-e valamit, melyből -tudhatná, atyja mit forral, s a három hová mehetett. Végre kezébe -akada atyja asztalában a Fráter Gregórius írása. Olvassa, megint -olvassa, s rettegés szállja meg, hogy a kincset menének felvenni, -hogy baj érhette. Hogy elenyésztesse gondjait, egy öreg asszonyhoz -indúl, ki a ferdőben maga lakott. Elpanaszlotta aggódását.</p> -<p>Az öreg tartózkodva felele; de meghatva a leány könnyeitől, ezt -mondotta neki: Tiszta-e lelked, s szándékod jó-e? Mert ha az, úgy -merhetsz valamit. De ha elméd gondolatja zavaros, úgy elveszted -magad; úgy ne merj semmit. Vannak bizonyos éjszakák, s akkor egy -óra után rettenetes csataj kezdődik a barlangban, s egész hajnalig -tart; a mi a földalattiak tolakodásának ellentáll, az tüstént -megmered, s úgy marad, valamíg felszabadúlása nem történik. Ha -látni vágysz, mi ment véghez amaz éjszaka az aranybarlangban, menj -a három tóhoz, égesd meg a mi őket a merésre vitte, s hamvát öntsd -ki a három tónak <span class="pagenum"><a name="Page_312" id= -"Page_312">-312-</a></span> mindenikébe. Felduzzadnak azonnal; de -ha a víz elcsendesedik, kimutatja a víztűkör, a barlangban mi -történt. Óhajtom, tudhasd meg, a tiéidet mi érte.</p> -<p>Olhájt felballagott. Léptei oly könnyűk voltanak, hogy a -kőtördelékek ki nem mozdúltak lábai alatt helyeikből. Ahol -iszonyatos vápák nyíltanak meg ösvénye mellett, felfelé intézte -tekintetét, s szédelgés nélkül ére a három tengerszemhez. Nehány -helyt ürgék szaladtak el léptei alatt visítozva; a vígyázó -gémkecske süvölte, s a csorda egyszerre nyargalt a jól ismert -meredeken. Egy sas magasra emelkedék a felhők közt; a nap aranynyal -hímezte meg tolla széleit; mérdelt szárnycsapásaival tartózkodék -sok ideig azonegy helyben, s Olhájtnak úgy tetszett, hogy a -felleglakta madár az ő védlelke. Körűle oly nagy vala a csend, hogy -szíve dobogását is hallhatá, s a tó színe minden mozgás nélkül. -Ketteje mint a kristálytűkör, visszalövelve eget és felhőit s a -leány szép alakját; de a zöld tó nem csak síma volt, hanem -általlátszó is, legmélyebb fenekéiglen. Nem ismert fűszálak nőttek -a víz alatt; kövei csuda <span class="pagenum"><a name="Page_313" -id="Page_313">-313-</a></span> formákra forradtak össze, hogy a ki -sokáig nézelé, kedv szállá meg, lemerűlni a víz alá, melynek -mélységét semmi szem, semmi ólom nem mérte meg.</p> -<p>Míg az egyik tót megkerülé, hogy azon háromszög közepébe -érhessen, melyet ezek itten tesznek, a szénpataki völgy megnyílt -vala szemei előtt, hogy most messze kiláthata a királyi gazdagságú -magyarföldre. A munkás Szepes előtte fekvék, mint egy falu határa. -A faluk csak fekete foltok valának; a városok mint egy apró szállás -az alföldön; a legmagosb hegyek gerinczei alacsonyak társaik -sorában, mint a gyönge szelektől fodorított víznek színe. Útak és -folyók, mint ezüst pántlikák, vonódtak el rajtok mindenfelé, s a -végigláthatatlan sík összeolvadt a leszálló égboltozat -végszéleivel. Olhájtnak szíve nagyobb hánykódásban vala, mint hogy -a szép kinézésnél múlathasson.</p> -<p>A három tengerszem közepében hozzá foga munkájához, ahogy azt az -öreg asszony hagyta volt. A habok búborékolni kezdének, előbb -gyengédeden, mintha rajtok csak a nyári lebel szaladt <span class= -"pagenum"><a name="Page_314" id="Page_314">-314-</a></span> volna -végig. De most mindég inkább meg inkább dagadoznak, mindég inkább -kezdenek harsogni és zajgani, s most már ordítanak s csapdosgatják -az Olhájt lábait. Köd szállott alá a magasból, s Olhájt vak -homályban űle. Szemei hozzá szokának. Formátlan alakok támadoztak -előtte most, s mindég világosabban szemlélheté annak külrajzait; -látta az övéinek holléteket; az ajtó előtte csapódott rájok. Koptár -nékivetette magát teljes erejével, hogy azt kifeszíthesse; Günther -mégis halmozta az aranyakat; Rybald egy O betűt karczolt az -aranyfalakba. A zöld vadász<a name="FNanchor_10" id= -"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class="fnanchor">10)</a>, -lángszemekkel s tűznyelvvel, nékiment a háromnak; de minthogy ezek -nem ügyelének rá, mormogva fordúlt el tőlök. Az arany lelkei minden -oldalról tolakodának; a Koptár kardja első szabásra szétpattant, de -a Rybald szablyája győzött; kikapta Günthert az ő köreikből, kit az -ő csillogó alakjaik már gyűrűjökbe zártanak. Rybaldnak utolsó -pillantata a falba-vésett betűre volt intézve. Olhájt hozzá kapott -<span class="pagenum"><a name="Page_315" id= -"Page_315">-315-</a></span> a süllyedőhöz, s egyszerre bomlott -össze az álomalak; a köd hirtelen felszállott, mintha sebes -fergeteg vitte volna magával, s a három tó nyúgalomba simúlt el. -Olhájt magában álla, mint előbb.</p> -<p>A tél a maga sanyarúságában tért vissza. Olhájt elvoná magát -minden társaságtól, és sokat imádkozott. Szent Sylvester éjszakáján -elhagyá atyjának házát. Hó terűle el a tájon, mint egy halotti -lepedő. A csillagok búsan pillongának, mint a kripták mécsei. A -barát már a Tűzszirt mellett álla. Olhájt megszólítá: Nekem a te -aranyad nem kell, úgymond; szánj meg, kérlek, s add ide kolcsodat, -hogy az enyéim kiszabadúlhassanak.</p> -<p>– Ímhol az, felele néki a barát; többeket boldogítasz mint csak -a tiéidet, ha magad el nem vakítatod.</p> -<p>Olhájt szökdelve ment felfelé. Amint ment, rózsák termettek -léptei alatt; a hó, melyre hágott, hársvirággal hintődött el. -Fülmilék csattogának a bokrokon. A szerelem az év minden szakát -tavaszszá változtatja. S most megilleti kolcsával <span class= -"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> az -ajtót; s az egyszerre pattan széllyel. Elbődűl fájdalmában, halva -pillantván meg a magáéit. Hirtelen kapja fel egyiket a másika után, -s kiviszi a barlangból. Ott visszatér életök.</p> -<p>– Szómat állám, mond Rybald, s Olhájt megölelte az ifjat. Mind a -négyen elsietének, s midőn felkele a nap, már túl valának a -hegyeken.</p> -<p>Günther felsohajtott: Oh, hogy csak egy darabot hozhattunk volna -el!</p> -<p>De Koptár így felele neki: Ez a rendes leánygyermek megtanúltatá -velem, hogy a szeretet több a haragnál; lemondok a háborúról, s -megyek véletek, bárhová visztek el magatokkal.</p> -<p>Rybald pedig: Csak Kézsmárkra ne! hozzám, az Óriáshegyek közzé a -csehföldre. Ott vár boldogság bennünket.</p> -<p>S a mit akara, meglőn.</p> -<p>Olhájt igen boldog leve Rybald által; hiszen ő ezt hozá magának -az arany hegyből. Günther nem felejtheté a sok aranyat, s mindég -fohászkodék, midőn beszéd aranyról vala; de lyánya elcsendesíté -szíve vágyait, szava, pillantata által. Koptár, ily két lélek -társaságában, szelíd <span class="pagenum"><a name="Page_317" id= -"Page_317">-317-</a></span> leve, jó és víg, mint a Rybald -gyermekei, kikkel játszadozni szeretett. Ez a szerencsés férj és -nő, nem aranyért menének a barlangba, s így a barát is közelíte -szabadúlásához. De azolta nem volt, a ki ugyanazt tégye. Négy -század olta jár a kővé vált barát titkokkalteljes éjein fel és alá, -s még mindég várja szabadítóját.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_318" id= -"Page_318">-318-</a></span></p> -<h2>A RÓZSÁT-NEVETŐ HERCZEGNŐ.</h2> -<p>Volt egyszer egy király, kinek egy csodálatos tulajdonokkal bíró -leánya volt; ha sírt, gyöngyök peregtek a szeméből; ha nevetett, -rózsák hullottak szájából; ha ment, minden lépte után egy arany -termett talpa alatt; hanem mezitláb kellett mennie, máskülönben nem -hullott arany. Atyja, a király, s az egész ország magán kívül volt -e miatt örömében, mert nem sokára a király gazdag, s az ország a -leggazdagabb lőn a földtekén. Mikor csak sétálni ment a herczegnő, -öt kamarás úr kísérte, kik az ösvényét jelző aranyakat -kristálytálakba szedék.</p> -<p>E csodálatos herczegnő híre szertement a világon. Amint a -szomszéd királyfinak fülébe jött <span class="pagenum"><a name= -"Page_319" id="Page_319">-319-</a></span> s egyszersmind az is, -hogy a herczegnő ép oly szép és jó mint csodaszerű: kérte királyi -atyját, engedje meg, nőűl venni őt. Atyja beléegyezett, a királyfi -már indulófélen volt, megkérni a herczegnő kezét, midőn egy -veszélyes ellenség tört az országba, s a királyfinak mátka helyett -csatasíkra kelle a táborral szállni.</p> -<p>Erre a királynő fő-udvariasszonya indítványozá: lepjék meg a -királyfit azzal, hogy ha a csatatérről, kétségen kívül diadalmasan, -hazajövend, mátkáját, reá várva, hon találja már. A király és -királynő helybenhagyák a javaslatot, s az udvariasszony a -rózsát-mosolygó herczegnő udvarába küldetett, hogy őt a királyfi -számára megkérje.</p> -<p>De az udvariasszony boszorkány volt, s gonoszságon törte a -fejét. Tudnillik, volt egy leánya, sem szép, sem jó, ezt gondolá a -királyfi kezére játszani. A rózsát-nevető herczegnő udvarához -érvén, előadta szándokát, felmutatta a királyfi arczképét, s mivel -az a herczegnőnek tetszését megnyeré, s máskülönben is már hallá, -hogy a királyfi nemesszívű és vitéz, rágondolta magát s -<span class="pagenum"><a name="Page_320" id= -"Page_320">-320-</a></span> kezet adott. Azonnal nagysietve -készűlődtek útra kelni. Az elútazás előtti nap reggelén a herczegnő -a szegények számára három óráig mezítláb sétált a piaczon, s azok -fölszedék az aranyat a mi talpa alatt megtermett.</p> -<p>A rózsát-nevető herczegnő s az udvariasszony egy kocsiban -mentek, a kíséret követte. Midőn már messze, igen messze voltak a -rózsát-nevető herczegnő székvárosától: a boszorkány égiháborút -idézett elé; oly sötét lőn mint éjszaka, az egész kíséret -szerterobbant, s senki sem látta többé soha. Erre a boszorkány -leánya a legsötétebb felhőből kiszállt, ő és az anyja megfogák a -gyöngyöt-síró herczegnőt, kitolták szemeit, s a herczegnőt jobra, a -szemeket balra, az út árkába dobák; a leány meg’ befátyolozta -magát, anyjához űlt a hintóba, s a királyfi székvárosa felé -menének.</p> -<p>Ezenben a szerencsétlen herczegnő az árokban fekvék s -nyögdécselt; erre fuvarosok jöttek, meghallák a sírást, s kihúzták. -Czipejét elveszté, harisnyája elszakadt; s íme, amint lépett, -mintha arany csengene. Az egyik fuvaros odanézett; amint meglátta -az aranyt, magán kívül volt örömében. <span class= -"pagenum"><a name="Page_321" id="Page_321">-321-</a></span> Karon -fogá a herczegnőt s vezette, a másik követé s kalapjába szedte az -aranyt. Így egy egész nap kellett a herczegnőnek menni, lábai -vérzettek, elájúlt. Ezen megijedtek a fuvarosok, ott hagyták s -sietve hajtottak tova.</p> -<p>Utánok egy kertész jöve, jámbor, jószívű ember; szekerére vette -a herczegnőt s hazavitte. Ő és a neje bekötözék lábait s le kellett -feküdnie. S monda nejének a kertész: Ugyan megjártam -kíváncsiságommal: királyfink lakodalmát akarván látni s a -rózsát-nevető, gyöngyöt-síró s arany-járó herczegnőt csodálni, s -mitsem láttam. A herczegnő azt mondja, felfogadá hogy nem jár -mezítláb; még le is harisnyásan fekszik, s nem is nevet soha, s oly -durczás pofákat vág, hogy az ember látja, hogy sem az öröm, sem a -szánalom könyűit nem ismeri; legfölebb a méreg ríkathatná meg -talán. Ugyan megjárta a mi szép királyfink! Aztán képzelhetlenűl -gonosz asszony az; barátom, az udvari kertésztől tudom, hogy minden -héten új komornája van. Ekként helyt csinálhatnánk a szegény talált -leánynak. Sokat kiállt már, többet el fog tűrni mint más leány. -<span class="pagenum"><a name="Page_322" id= -"Page_322">-322-</a></span></p> -<p>– Igen, csak ha látna, válaszolt az asszony.</p> -<p>– Tudod-e mit? monda a kertész; ha megint a városba megyek, -meglátogatom a szemmel-kereskedő boszorkányt; talán van egy pár -szeme e leánynak való.</p> -<p>Úgy tett amint mondá. Az első hetivásár alkalmával egy kosár -fris főzeléket vitt a szemmelkereskedő boszorkánynak, s egy pár -szemet kért; a boszorkány, ki épen olvasott, egy csuporba nyúlt, -anélkül hogy a könyvről elpillantana, s egy pár szemet kivett, a -kertésznek adta, s intett hogy mehet.</p> -<p>Amint a kertész hazaért, betette a leánynak a szemeket, hanem az -tüstént a szoba egyik zuga felé fordítá, hol egy lyuk volt, s onnan -nem pillanta el. Ez így tartott egy hétig. Akkor a kertész ismét a -városba ment s a szemárus boszorkányhoz, egy kosár válogatott -gyümölcsöt vitt neki, s panaszkodott a leány szemei miatt.</p> -<p>A boszorkány elnevette magát s monda: Minap megtévedtem, s -macskaszemet adtam neked; ama lyukban egér van, azért néz folyvást -oda. Nesze, egy pár más szép nagy szem, nem egyhamar <span class= -"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> akadnál -társára; minap egy árokban találtam az országút szélén; ezek jók -lesznek neki.</p> -<p>Jó is volt a pár szem a herczegnőnek, mert saját szeme volt. -Tüstént az udvarba vivé a kertész, s mivel a boszorkány-herczegnő -épen elkergeté komornáját, helyét, a kertész ajánlatára, neki -adák.</p> -<p>Szelíd s türelmes volt mint a bárány. Így folyt le egy pár hét. -Az álherczegnő igen ki akarta magát csicsomázni; a királyfi bejött -hozzá, hogy ebédre vigye; az asszony hátrafordúlt, s egy -gombostűvel megkarczolá magát. Ezen oly méregbe jött, hogy -komornáját arczúlvágta. A szegény leánynak köny szökött ki -szeméből, s íme! az megannyi gyöngy volt.</p> -<p>Erre a királyfi felkiáltott: Mit látok? gyöngyöt sírsz! tán -bizony te vagy a rózsát-nevető herczegnő?</p> -<p>A herczegnő elmosolyodott, s egy rózsabimbó esett a királyfi -elé. S azonnal mezítláb kellett vele királyi szüleihez mennie, s -minden nyomában arany csengett. <span class="pagenum"><a name= -"Page_324" id="Page_324">-324-</a></span></p> -<p>Mialatt ekként mindnyájan nagy örömben voltak hogy reá találtak: -az álherczegnő anyjával együtt egy sárkányszekeren elszökött; de a -királyfi s a rózsát-nevető herczegnő új lakodalmat ülének, s mai -napig is élnek, ha meg nem haltak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_325" id= -"Page_325">-325-</a></span></p> -<h2>FÜRED.</h2> -<p>Tisztelt férj és hévvel szeretett szép, kik e soraimat olvasni -fogjátok, a csudaerejű Füred neve nem lesz isméretlen előttetek, s -nem egy lágyérzelmű asszonyi szívben támada már vágy, meglátni a -Balaton körűl elterűlt szép tájt, mely mint a Pygmalion Galateája, -mindég örök ifjúságban mosolygott ugyan, de lelki életet a dal -erejétől csak a mi időnkben veve. A gyönyörű táj nem hasonlít-e a -felvirúlt leányzóhoz? Amiként ez csak akkor kezdi érzeni szép -életének teljes valóját, midőn a szerelem lángot lobbanta szívében; -úgy a kies vidék csak akkor ötlik elő az azt fogvatartó ködből, -midőn a költő azt eltölti lakosokkal, kiket lelkében a természet -meleg nézelése hagyott előállani. <span class="pagenum"><a name= -"Page_326" id="Page_326">-326-</a></span></p> -<p>Letévén kezemből Kisfaludy Sándornak lelkes Regéit, melyek engem -e gondolatra vonzottanak, s elfoglalva azon örömtől, hogy a jeles -költemény teremtőjével Badacsonyra tehetek egy kiröppenést, bévetém -magam a szekérbe, s Fürednek gyógyforrásai mellől Tihany felé -indúltam. Ha te, általam nem ismert, de szeretetre kérdésen kívül -méltó nőolvasóm, már valál valaha Füreden, tudni fogod, hogy amint -az idegen a magyar tengernek ezen messzére benyúló félszigetéhez -közelít, fiú- és leánygyermekek futnak szekeréhez, s szokatlan -formájú követ és csigát nyújtván emlékűl, miket a tenger magából -szokott a szélekre kihányni, vezérűl ajánlkoznak neki. Ez történt -vélem is.</p> -<p>Egy leányka az út szélén várá bé szekeremet, s ezt kérdé tőlem: -Ne légyek-e vezetője Uramnak? – Történetből egyedül vala; de ha nem -magában volt volna is, ha ezer más gyermek ajánlkozott volna is -vezéremnek, én mégis csak őáltala akartam volna vezettetni magamat. -Festeni fogom őt neked, kedves olvasó, bár tudom, hogy amint a szép -gyermek nekem feltűnt, és amint azt azolta is mindég látom, erőtlen -leszek lelki látásodnak <span class="pagenum"><a name="Page_327" -id="Page_327">-327-</a></span> tenni elébe; hasonló az -arczfestőhöz, ki hijába fárad azt a bájt adni meg dolgozásának, -melyet a kedvelt előkép a meleg élet ingerei által bír.</p> -<p>Növése a legtökéletesb remeke a symmetriának; azonban inkább -mondathatik kisdednek mint középszernek, s hasonlatos a -tündérekhez, ahogyan őket az ángoly költők éji tánczaikban lesből -látják, s elragadtatások gyönyörei közt énekelik. Ahogyan az ég -mély sötétéből egy szép csillag mosolyog elő, úgy tűnt vala ki -hajainak barna lobogásai közzűl fejér arczúlata, s ez az arcz oly -tisztán magyar volt, hogy tekintetemet róla már hazai rokonságomnál -fogva sem vonhattam volna le, bár szememet egyéb bájai nem -varázslák hozzá. És az az ő tekintése! Egyedűl a Carlo Dolce szent -szűzei tekintenek így olyankor. A rózsabimbó édes kínja, midőn az -virúlásra nyílik meg, lebegett e hév nézésben, s szeme oly domború -vala, oly teljes, hogy midőn behúnyta, vékonyan elnyúlt szemöldökei -alatt semmi üreg nem maradott, hanem a szemfödél, szinte pillájáig -a homlok folytatványának tetszhetett. A francziáknál <span class= -"pagenum"><a name="Page_328" id="Page_328">-328-</a></span> az ily -szemnek saját neve van: des yeux à fleur de tête. Szomszédinknak -még nincs nevök rá, mint nekünk is. – De ha így folytatom az írást, -te, kedves olvasó, nem látod tovább Tihanynak félszigetét. Csak egy -kérést tehát: – Eredj, s keresd fel a gyönyörű gyermeket. Ha -találsz egyre, a ki nyílt szemmel is, húnyt szemmel is, el tud -varázslani, ő lesz az.</p> -<p>Én őtet Nínácskának nevezem el, mert felejtém kérdeni -csudáltomban, kinek hívatik. Megszólítása után elfordúla a -szekérútról, s ment előttem könnyedleg lépdelésivel. Én utána, itt -fel egy szelíd halmon, ott egy lankás ereszkedőn le, s egyszerre -egy keskeny ösvényre juték, mely a szirtfal mellett tekerge. Lábaim -alatt zajogtanak a hullámok. Maksa császár jutott emlékembe, a -Márton-falánál. A védlélek, mely őt hozá vissza életre a szirt -szélén, nem lehete szebb mint ez az én vezetőm.</p> -<p>– Hová vezetsz, szép leányka? kérdém.</p> -<p>– A görög lyány üregéhez, ha nem félsz a keskeny úttól; -felele.</p> -<p>– Én félnék tőled vezetve? <span class="pagenum"><a name= -"Page_329" id="Page_329">-329-</a></span></p> -<p>Hallgatott, s folytatá menését.</p> -<p>– Ott vagyunk, mondá most, egy üreg nyiltához jutván, mely a -szirt oldalában boltozódék; itt alvék a görög leány, s ímitt vala -oltára.</p> -<p>Az üregben, igenis, vala két kő, melynek egyike ágyhoz, másika -oltárhoz hasonlíthata.</p> -<p>– S mikor élt a görög leány?</p> -<p>– Ah, Uram, az már régen volt, még a jó Mátyás idejében.</p> -<p>– S te tudnál valamit a jó király felől?</p> -<p>– Rendest kérd az Uram; mintha ugyan én is nem magyar atya s -magyar anya gyermeke volnék!</p> -<p>– Beszéld el hát, mit hallottál felőle?</p> -<p>– Szívesen, Uram, úgymond, s leűlt az oltár zsámolyán, hogy -csaknem a szerint néze ki, mint egy rózsa, mely annak hasadékiból -nyúlt vala fel. – S míg én tekintetemet honunk tengere -végigláthatatlan tűkrén s a mosolyó környéken lebegtetve, ismét -nyájas beszélőm még mosolygóbb alakjára fordítgatám, ő nekem az itt -következő regét mondá: <span class="pagenum"><a name="Page_330" id= -"Page_330">-330-</a></span></p> -<p>Európában mindinkább nevekedvén a török hatalom, szerencsétlen -hazánk leve a gát, mely az ellenség erejét tartóztassa, s így -Magyarország és a görög tartományok közt felette eleven lőn a -mozgás, kivált midőn az a két nagy hős, a mi Hunyadynk és az -epirotai Skandér bég, egyesűltek ellenek. A kettő közt gyakor -követségek jöttek, mentek, s egyikében oda küldetett egy Pornai -nevű ifjú magyar is. Az Epirusban megszerete egy szép görög leányt, -s a leány is megszereté a szép magyar ifjat, s semmi nem -ellenkezvén óhajtásaikkal, a kettő férj és feleség leve. De kevés -idő múlva a menyegző után, Pornainak vissza kelle térni hazánkba. -Megígérte hölgyének, hogy nem sokára nála lesz s őtet közzénk hozza -fel; akkor azt nem teheté, mert útját sietve tevé, s ellenségi -csapatok közt. Iréne – ez vala a szép hölgy neve – sokat sírt, -midőn férjétől elmarada, s epedve várá visszafordúlását. De kevés -hetek múlva ott vala a hír, hogy Pornait minden kísérőivel a -törökök leszabták. Skanderbég maga is kiküldé biztosait, hogy a -dolognak járjanak végére; minden vallatások erősíték a hírt, s nem -<span class="pagenum"><a name="Page_331" id= -"Page_331">-331-</a></span> vala helye a kétségnek. A szerencsétlen -Iréne feltevé hogy életét ottan fogja letölteni, hol a szeretett -ifjú vígan nevekedett fel; közelébb hitte magát a kedveshez, ha -ottan síratandja halálát hol az született; elhagyá szüléit és -rokonit, s mint bánatba süllyedt szarándok jöve fel hazánkba. Azt -szokták mondani, hogy a halál kerűlgeti a szerencsétleneket, s a -mondás igazlatot talála Irénében, mert őtet a hosszú és veszélyes -úton nem érte semmi baj; felére Veszprémbe. Ott még álla ekkor az a -görög asszonyi-klastrom, melyet a mi első szent királyunk alkotott, -amint beszélik. Iréne béjelenté magát a fejdelemasszonynál, hogy -fel kíván vétetni közöttök, s kérése meghallgattatott. Ím ez a -barlang itt, és a többi e szirtekben, ezek valának azon apáczák -lakásai, kik még gyötrőbb csigázásoknak veték alá magokat, mint a -melyek nekik a szerzet törvényei által voltak parancsolva. A vápát, -melyen ide ereszkedénk, még ma is Apáczakapunak mondjuk, mert ők -azon hozatának ide. Víz, fűgyökerek és olykor kenyér vala minden -táplálatok; az utolsót kétszer vevék minden héten a tihanyi -apáczáktól. Midőn Iréne felvette <span class="pagenum"><a name= -"Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> a fátyolt, még senki nem -lakott itten; ő volt az első, ki engedelmet nyere itt tölthetni -napjait. Esztendőt éle már e magányban, és még egyet, egészen -elszakadva a világtól, melyhez ezentúl csak kedves megholtja -kesergése által érzé magát csatoltatnak.</p> -<p>Nem állhatám meg, hogy kedves regélőm szavait meg ne -szakaszszam.</p> -<p>– S kedvesedet te sem felejtenéd, ha oda lenne s többé fel nem -találhatnád?</p> -<p>– Kedvesemet? kérdé a gyönyörű gyermek; s ki akarhatna engem -szeretni?</p> -<p>– S kétled, Nínácska? Iréne korántsem vala oly szép mint te -vagy, és mégis talála kitől szerettessék.</p> -<p>A leány elpirúlva néze rám, s egy ideig hallgatván, ezt mondá: -Ne szakassza meg az én Uram a mit beszélni kezdék, mert úgy véget -nem érhetek; pedig mingyárt dél lesz; látom az árnyékon melyet a -hegy a vizre vét.</p> -<p>– Folytasd hát szavadat, kis lyány; míg téged hallak, nem sejtem -meg az idő telését. <span class="pagenum"><a name="Page_333" id= -"Page_333">-333-</a></span></p> -<p>Nínácska tenyerébe hajtá le szép fejét, s tovább vitte a -beszédet:</p> -<p>– Hol most a ferdő van, akkor csak egy-két ház állott, s kevés -ember látogatta az orvoshelyt. Egy vitéz érkezék a ferdőbe; őtet -oda a király orvosa küldé le, mert hosszas és nehéz fogságot -szenvedett volt. Az Pornai volt, kit útjában nem levágtak, hanem -csak nagyon megsebesítettek; de a kit egy szíves török ótalmába -vett, meggyógyított, és minekutána sok havakig, mint rabszolgát -házánál tartá s mindég hűnek tapasztolá, végre szabadon ereszté -fogságából. De szolgaság és bánat annyira elgyengítették, hogy -betegen ére hazájába. A király orvosa nem tuda segíteni baján, s -hogy lerázhassa nyakáról, ferdeni küldötte.</p> -<p>– Ezt teszik betegekkel a maiak is, mondám a szép leánynak.</p> -<p>– Úgy hát óhajtom, hogy a víz az Uramnak is használjon, mint -Pornainak, mert ő fel gyógyúla.</p> -<p>– Ha te vennél gyógyító kezek alá, bizonyosan; legalább minden -szenvedésem megenyhűlne. <span class="pagenum"><a name="Page_334" -id="Page_334">-334-</a></span></p> -<p>– De ne hát, édes Úr, mondá a gyermek, s lesüllyeszté a szép -szemet, s így folytatá beszélését:</p> -<p>– Egyszer, midőn egéssége már csaknem egészen helyreállott, -Tihanyra jöve által, mint most az Uram, megköszönni a jószívű -szerzeteseknek, hogy gyógyúlása alatt vele annyi jót tevének, – -mert akkor ők tarták ki a ferdő vendégeit. Elhagyá a szekérútat, s -azon ösvénybe csapott, melyen mi jövénk, s itt egy alakot lele -–</p> -<p>– Mely nem lehete szebb, mondám, mint a melyet én itt az ő -oltáránál látok.</p> -<p>– Mely nagy vala a Pornai s az Iréne álmélkodása, öröme, e nem -várt viszonlátás alatt!</p> -<p>– Érzeni fogom, mondám, ha majd a szép Nínácskát ismét itt -találom.</p> -<p>De Nínácska nem ügyele lobogásimra, s folytatá beszélését.</p> -<p>– Ezentúl valamikor leszálla az éj, Pornai keresztűlevezék egy -csolnakon a ferdőtől a barlangig. Szüntelenűl tanácskozának, mint -fejtsék ki magokat azon bomladékból, melybe őket az Iréne -hirtelenkedése ejtette, de semmi szerét nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_335" id="Page_335">-335-</a></span> láták. -Most mondá Pornai: Szökjünk meg; a mely töröknél én szolgáltam, -nekem barátom; ő nekünk ád menedéket. Láttuk a világot; mit ér az a -magasztalt világ? jer, hagyjuk itt. Bolgárok közt is van élet. A -táj ugyan puszta lesz előttünk és idegen, de mi honn leljük -magunkat benne, s szívünkben leljük a szerelem egét. – Iréne -zokogva ömlött a Pornai karjai közzé. Megyek, úgymond, valahová -viszesz; de most nem mehetek; szökésünk halált hozna gyermekedre, -minekelőtte az felmosolyoghatna reád. – Pornait borzadás öröme rázá -meg e szókra. Ezolta az volt minden gondja, hogy a környék ébredező -figyelmét eltolhassa magától; odahagyá az orvosvizet, s készítgeté -a mit a szökés kíván. Csak néha jelene meg Irénének barlangjában, -mint egy villám, mely bár nem világít tovább egy percznél, de az -éjjeli vándor sötét útját kedvezőleg derítgeti.</p> -<p>Elmúlt vala a tél, s Iréne egy izmos fiúgyermeket szűle, midőn -Pornai azon jelentést hozá neki, hogy a szökésre minden kész. Nője -eléggé erősnek vélé magát megtenni az útat. Túl a vizen Imre -paripáival várá őket, hív lovásza Pornainak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_336" id="Page_336">-336-</a></span> -Kedvezett az éj, s a boldog ifjú szerencsésen keresztűlevezé a -Balatont, s vitte hölgyét és a gyermeket.</p> -<p>– S szerencsések valának-e elszökhetni? kérdém a szép -beszélőt.</p> -<p>Nínácska felele: Uram tudni fogja, hogy a Balaton gyakorta épen -akkor duzzan fel, midőn csendesnek látszott. Ez történt ekkor is, -amint mondják, s a szökők habjaiban lelék sírjaikat. De hozok egy -írást, a mi talán tudatni fogja, mi leve belőlök; én olvasni nem -tudom, de a Pornai és Iréne neveiket kiösmerém az írásban.</p> -<p>– Hol vetted azt, szép gyermek? kérdém hirtelen szökvén -szavaiba.</p> -<p>– A múlt héten Nagy-Vázsonyba mentem által, megjárni a Kinizsi -hajdani vára romjait, s midőn ott egy pinczeforma üregen keresztűl -mászék, előttem szakada le a boltból néhány tégla, és a téglával ez -az írás. – Ha délután ide jössz, kezedbe adom azt. De, úgy-e, -eljössz? kérdé, félig kérve, félig enyelgve.</p> -<p>Épen felelni akarék neki, midőn elveré a toronyban a -tizenkettőt, s egy szerzetes üregünk <span class="pagenum"><a name= -"Page_337" id="Page_337">-337-</a></span> mellett elsétála. -Hozzájok ígérkeztem vala ebédre, s így együtt menénk. Nínácska -eltűnt, míg mi, a Benedictínus és én, egymásnak köszöngettünk. -Inkább meg valék illetődve mint hogy a jó Páternek kérdéseket -tehettem volna; de oda érvén, ahol a híres Echó leginkább űzi -játékát, ezt kiáltám: <em class="gesperrt">Szép vezető!</em> és -ezt: <em class="gesperrt">Meglátlak!</em> és midőn a szőlők felibe -juték, honnan a szép vizet a maga teljes nagyságában, s a -félszigetet azonfelűl kiláthatni; nézék ugyan mindenfelé, ha -megláthatnám-e a hazasiető’ fürtjeinek lebegésit, de haszontalan. A -szerzetes siettete, s a klastromhoz érénk.</p> -<p>Vége vala az ebédnek. Megtekintém az I. András tetemeit, ki e -monostort alkotta; egy-két pillantatot vetettem el a folyosóról, -végig a vízen; de szívem nem lele nyugtot, míg a szép leányt a -barlangban ismét meglátandom. Búcsúztam. A tornyos fellegekkel -borúlgató ég vala ürügyem. De kijővén a monostorból, szekeremet -leküldém az útra, szinte addig, hol ebédelőtt belőle kiszállottam -volt, s futottam inkább mint mentem keresztűl a szőlőkön, le az -üreghez. Azt mondám magamnak, <span class="pagenum"><a name= -"Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> hogy a szép gyermeket -bizonynyal ott találom; de a nyíláshoz érvén, láttam hogy reményem -megcsala. Nínácskának ott kelle lenni, mert az oltárköven egy -irhaírást láték meg, s az irha mellett egy parlagrózsát. Kénytelen -vagyok vallást tenni, bosszantására ugyan minden túdósainknak, de a -min szépeink megütközni nem fognak, hogy elébb nyúltam a rózsa mint -a penészette irha után. Az sok helyt megrongyollott, foltokat -kapott, hogy el sem lehete mindenütt olvasnom, de azt beszélé a mit -az én Nínácskámtól hallottam. Közlöm a történet végét, ahogy rá -emlékezhetem.</p> -<p>A mely éjjel Pornai és Iréne megszöktenek, vész támada a -Balatonon. Imre kínos aggodalmak közt töltötte az éjt. Hijába -kiáltozék; szava elveszett a zajban. Hijába gyújtott tüzeket; a -zápor eloltotta, a szél elverte. Fölvirradván, bényargalá az egész -partot, hogy láthassa, hová verhette légyen a fergeteg. Egy -deszkához kötött csecsemőt láta meg legelsőben. Szüléi, nem -remélhetvén többé szabadúlást, így ereszték angyala védelmére; mert -Imre életben lelte azt. Örvendve találmányának, tovább lovaglott, s -halva lelé Pornait és <span class="pagenum"><a name="Page_339" id= -"Page_339">-339-</a></span> Irénét, és még holtan is -összeölelkezve. Elásá testeiket. A pénzzel, melyet Pornai útjokra -gyűjtött, egy malmot veve meg Abaújnak Kinízs nevű falujában, s a -gyermeket, kit Pálnak kereszteltete, úgy nevelé fel mint magáét. A -tüzes gyermek férfivá nevekedék. Hihetlen ereje által szemébe tűnt -Mátyás királyunknak, katona leve a Fekete seregnél, s nemzetünk -történeteiben Kinízsi Pál neve alatt ragyog. Midőn osztán a király -Nagy-Vázsony helységgel jutalmozá meg hős tetteit, Imre hozzá méne -lakni; s amint Imre egy téli estve, bíztos csevegésre csalva a -kandalló lobogása mellett, elbeszélé, hogy őneki nem atyja Kinízsi, -a dolgot papírosra téteté, s az én Nínácskám írása annak másolatja -lehetett. A történet a megvénűlt Imre beszélései által elterjede a -táj lakosai közt.</p> -<p>Mindinkább harsoga a zaj. Nem merém remélni hogy szép vezetőmmel -összeakadhatok. Szállásom felé fordúltam, de azon feltéttel, hogy -virradtakor felkeresem. Történetből egy kisded aranykeresztet -vettem volt Füreden, fekete vékony sinegecskével, s azt letettem a -barlangban, <span class="pagenum"><a name="Page_340" id= -"Page_340">-340-</a></span> s siettem szekeremhez, s villámok, -mennydörgések, s szél és zápor alatt értem be Füredre.</p> -<p>Bizonyos vagyok, hogy olvasóim az egyik s másik nemen a rege -végén külömbféle gondolatokra fognak térni. Egy rész tudni vágy, -hogy köztem és a szép lyánygyermek közt tovább mi történt. -Szolgáljon feleletűl ezeknek, hogy, a mit kimondhatatlanúl -sajnálok, románom az nap ére véget a melyen kezdődött, mert -haszontalan mászkáltam mindég Tihanyra, én a bájos alakot soha -többet meg nem láttam; s a kiket megkérdettem, ha őtet ismerik-e, -útjába nem tudtak igazítani.</p> -<p>De hát ha valamely szép olvasómnak kedve talál jőni, hogy nálam -a Nínácska helyét kipótolja? – Ha majd a jövő nyáron a Füred -látogatói közt egy asszonyi alak jövend felém, fejér nyakán egy -fekete sinegű aranykereszttel s egy parlagrózsával jobjában, -csillagzataim intéseként fogom venni, hogy annak mutassam be -hódolásomat. S akkor egyenesen az ő varázs hatásain fog állani, -hogy novellám második része meddig váljon érdeklővé. <span class= -"pagenum"><a name="Page_341" id="Page_341">-341-</a></span></p> -<p>Annak hím olvasói, közt ha egy ultra-túdós találkoznék, az így -fogna gondolkozni: De mi lelte ezt, hogy a silány rege helyett a -Nínácska levelét nem nyomtattatá ki inkább, még pedig betűről -betűre? Azzal historiográphjainknak bizonyosan több hasznot fogott -vala hajtani, mint e nyavalyás firkával, s documentálva volna a mit -költögetve beszél. Mert ki adjon ennek hitelt minden oklevél -nélkül? – A bölcs szóra azt kell felelnem, s mély alázatossággal, -hogy a gáncs igen helyes, s hogy én az oklevelet le is -nyomtattatnám, csak volna meg még. De amint azt a barlangban -megolvasám, szaladtam szekerem felé. A dühödt fergeteg fejemről ki -akará kapni süvegemet, s amint ahoz hozzákaptam, a szél papírosom -elkapásával veve magának elégtétet az el nem kaphatott süveg -helyett, s játszva lebegteté azt egy ideig a levegőben, végre pedig -a tó vizébe csapá. Megfosztva így annak bizonyságától a mit -beszélek, tűrnöm kell, ha olvasóim azt költeménynek veendik.</p> -<p>Ha szépeimet el nem úntatám, annál inkább pedig ha őket talán -múlattatni tudtam volna is, <span class="pagenum"><a name= -"Page_342" id="Page_342">-342-</a></span> örvendenék szerencsémnek; -mert legjobb kimondanom a mi való: én nőolvasóim javalásaikon -inkább kapok mint a hímekéin. S ebben ugyan minden poétai ihlésű -társam egyező értelemben leend velem.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_343" id= -"Page_343">-343-</a></span></p> -<h2>PENGŐ.</h2> -<p>Volt egyszer egy király, annak három fia volt. Haláloságyán -meghagyta fiainak, hogy minden nap új csizmát húzzanak föl, az nagy -szerencsét hozand nekik; arra meghalt.</p> -<p>A fiúk szavát fogadák; de mivel a csizmák sok pénzbe kerűltek s -országuk kicsiny volt, elszegényedtek. Ekkor monda a két idősb -testvér: Nagy bolondság volt tőlünk mindennap új csizmát -csináltatni magunknak; ha megkentük, az is megújította volna.</p> -<p>Pengő felele: Nem, édes bátyám, az atyai parancsot nem kell -magyarázgatni; menjünk a világba, próbáljunk szerencsét; ott ahol, -feltaláljuk okvetlenűl.</p> -<p>A többi beléegyezett, s tova menének. <span class= -"pagenum"><a name="Page_344" id="Page_344">-344-</a></span></p> -<p>Miután egy darabig vándoroltak, monda a legidősb: legyen gondunk -reá, hol fogunk az éjjel tanyázni; ahova nyílam esik, ott aluszunk; -s azzal ellőtte nyilát. Egy nap s egy éjszaka mentek utána; végre -eljutottak oda, ahol leesett. S monda a legidősb: Pihenjetek le, ma -éjjel én virrasztok s rakom a tüzet.</p> -<p>A két öcs lefeküdt. Éjfélkor jött egy roppant vadkan, -aranyagyarakkal; a legidősb fiú megvítt vele, leverte, kirántá két -agyarát s eltette.</p> -<p>Reggel tovább mentek; s monda a középső: Legközelebbi tanyánkat -én jelölöm ki. – Ellőtte nyílát, s három nap és három éjjel kellett -menniök, míg oda jutottak, hová a nyíl röpűlt. S monda a középső: -Ma éjjel én virrasztok.</p> -<p>A másik kettő lefeküdt. Éjfélkor egy roppant keselyű jött, fején -két ezüsttollal; az őrtálló megvívott vele, agyonüté, kitépte két -ezüsttollát s eltette.</p> -<p>Reggel monda Pengő: Ma rajtam a sor kitűznöm a tanyát. – Nyíla -röpűlt, s hét nap és hét éjjel kellett menniök, míg hozzá -jutottak.</p> -<p>Midőn a tüzet megrakák, monda a legidősb <span class= -"pagenum"><a name="Page_345" id="Page_345">-345-</a></span> -testvér: Te fiatal ember vagy, neked jót tesz az álom, feküdjél le, -virrasztok én helyetted.</p> -<p>– Nem úgy, monda Pengő, én is emberszámot teszek, én virrasztok -az éjjel. S úgy is lett.</p> -<p>Éjfél felé halk, fájdalmas éneklést hall; a dal tetszett neki, s -ment a hang után. Így egy kis patakhoz ért, benne egy kis aranyhal -feküdt, az dalolt oly szomorún.</p> -<p>– Ugyan min búsúlsz? kérdé Pengő.</p> -<p>– Ah, válaszolt a halacska, ama patak kiáradt, én tova úsztam -hullámaival, most egyszerre elapadt, s én nem mehetek vissza a -vízbe, s itt a szárazon kell elvesznem.</p> -<p>– Dehogy kell, mondá Pengő, magam viszlek vissza a vízbe; – s -azzal fölemelte s a patakhoz vivé.</p> -<p>S monda a halacska: Szakíts ki egyet aranypikkelyeimből, ha -valaha megszorúlsz, lehelj reá, s én segédedre leszek.</p> -<p>Pengő fogadta tanácsát, a halacska eltűnt a habokban. Pengő -visszament testvéreihez, de ezalatt az őrtűz kialudt.</p> -<p>– Ó jaj! kiálta Pengő, már most azt fogják <span class= -"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> hinni -testvéreim, hogy virrasztás helyett aludtam. Ugyan hol kapok -hamarjában tüzet? – Egy fára mászott, s körűltekinte. A távolban -világot láta; oda megyek, gondolá, s nekiindúlt. Még nem soká méne, -midőn szemben jött vele az Éjfél, s üdvözölte.</p> -<p>– Köszönöm, Éjfél, válaszola Pengő; ugyan tedd meg kedvemért, s -maradj itt, míg ama világtól tüzet hozok magamnak.</p> -<p>– Ho hó, felele az Éjfél, hétszer jövök s megyek én, míg te azon -tűztől visszatérsz.</p> -<p>– Nem várakozol? mondá Pengő, úgy hát kell hogy kényszerítselek. -– S azzal az Éjfélt egy fához köté. Amint tovább ment, a Hajnallal -találkozott.</p> -<p>– Megáldj Isten, Pengő, mond a Hajnal.</p> -<p>– Köszönöm, Hajnal, felele Pengő; kialudt a tüzem, azért megyek -ama messze világhoz, várakozzál, míg megjövök.</p> -<p>– Ho hó, válaszolt a Hajnal, hétszer jövök és megyek én, míg te -onnan visszatérsz.</p> -<p>– Nem várakozol? monda Pengő, úgy hát <span class= -"pagenum"><a name="Page_347" id="Page_347">-347-</a></span> kell -hogy kényszerítselek. – S azzal a Hajnalt egy fához köté.</p> -<p>Ekkor ment, mendegélt, míg a tűzhöz ére, mit a távolból láta. -Tizenkét óriás állta a tüzet körűl. Pengő föltette nyilát, s egy -üszköt kilőtt a tűzből. Talán eszébe jutott: már most azt mondják -majd az emberek, hogy még a tüzet is lopom; tehát egyenest az -óriásokhoz tartott, s monda: Legyetek oly szívesek, adjatok egy kis -tüzet.</p> -<p>Álmélkodva néztek rá az óriások, s kérdék: Te lőtted ki az -üszköt tüzünkből?</p> -<p>Pengő felele: Igen.</p> -<p>Adunk tüzet, mondák az óriások, de elébb pecsenyénket kell -forgatnod.</p> -<p>Pengő megkapá a nyársat, min egy egész ökör sült, s kisújjával -forgatá. – Már most adjatok tüzet.</p> -<p>– Még nem, válaszolák az óriások; előbb azt a kakast kell -lelőnöd, mely ott a sziklavár falain őrködik.</p> -<p>Pengő lőtt, s a kakas leesett; az óriások kurjongtak örömükben. -<span class="pagenum"><a name="Page_348" id= -"Page_348">-348-</a></span></p> -<p>– Mondjátok meg, szóla Pengő, mit jelentsen ez?</p> -<p>Az óriások felelének: Mi az arasznyi ember szolgái vagyunk; -amazt a sziklavárat ostromoltatja velünk, mert a királynak három -csodaszép leánya van, s nem akarja urunknak adni nőűl.</p> -<p>– Hát mind a hármat el akarja venni? kérdé álmélkodva Pengő.</p> -<p>– Nem, mondák az óriások, ő magának csak a legfiatalabbikat -akarja; de a középsőt legidősb fiának, ki egy hatalmas keselyű két -ezüsttollal; a legidősb leánynak pedig második fiához, az -arany-agyaras vadkanhoz kell menni.</p> -<p>Ej, gondolá Pengő magában, úgy a leányok pártában maradnak, mert -bátyáim agyonverék mátkáikat; – hanem egy szót sem szólt nekik.</p> -<p>Az óriások folytaták: A várat rég bevettük volna, mert ilyenkor -minden alszik benne; hanem a kakas, kit meglövél, mindig -felkukorékolá őket, s ostromunkat elverék. Most halva van, neked -azért föl kelljőnöd velünk; a vár falában egy kis lyuk van, ezen -bemászol, s felnyitod nekünk a kaput; akkor miénk a vár. -<span class="pagenum"><a name="Page_349" id= -"Page_349">-349-</a></span></p> -<p>– Nem bánom, monda Pengő.</p> -<p>– Hanem siess, mond az egyik óriás, mert a vár túlsó oldalán -urunk nénje, a nagy kígyó táboroz, s szégyen volna reánk nézt, ha -elébb hágná meg a várat mint mi.</p> -<p>Amint mentek fölfelé, meghallá Pengő hogy az óriások suttogák: -Ha a várat bevesszük, agyonütjük ezt az embert; úgy a diadal -tisztessége csupán miénk marad.</p> -<p>Ennek megadjátok árát, gondolá Pengő. Bekúszott a várba, s így -kiálta ki onnan: A kaput nem tudom kinyitni, de a lyukon behúzlak -benneteket. – S amint az első óriás betolta fejét, ő levágta, s a -csonka testet behúzta az udvarba; így ölte meg egymásután mind a -tizenkét óriást. Ekkor végigjárta a vár teremeit. Mindenik -herczegnő más-más szobában űlt, mindenik előtt egy félig elégett s -egy egész gyertya állt, mindegyik nyakán egy kendő s újján egy -gyűrű. A legidősbnél meggyújtá az egész gyertyát, s a félig -elégettet zsebre dugta, a középsőnek nyakkendőjét vevé el, a -legfiatalabbiknak a gyűrűt vonta le újjáról. Midőn a király -szobájába lépett, épen akkor ereszkedett <span class= -"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span> alá az -arasznyi ember nénje, a nagy kígyó; oly vastag volt mint egy -nyomórúd. Pengő levett egy villát az asztalról, s a falhoz szögezé, -kinyeste nyelve hegyét, eltevé, s távozott a várból, s visszament -testvéreihez.</p> -<p>Útközben az óriások tüzéből kivett egy üszköt, s eloldá a -Hajnalt.</p> -<p>– Ideje hogy jössz, mondá a Hajnal, hét nap óta nem virradott, -mert nem mozdúlhaték.</p> -<p>Azután eloldá az Éjfélt. – Mit csinálnak testvéreim? kérdé -őt.</p> -<p>– Erősen alusznak, volt a felelet.</p> -<p>Erre Pengő testvéreihez ért; megraká a tüzet, megvirradt, -testvérei fölébredtek, folytaták útjokat.</p> -<p>Időjártával egy csapszékbe tértek. Ott egy vendégnek sem -szabadott fizetni; azt s annyit költhetett el amennyit tetszett, -maradhatott a meddig akart, csupán bucsúzóúl saját történetét vagy -egy regét kellett elmondania. A csaplár az a király volt, kit az -arasznyi embernek kellett ostromoltatni; a királyleányok voltak a -pinczérnők. <span class="pagenum"><a name="Page_351" id= -"Page_351">-351-</a></span> Reménylék, hogy az útasok elbeszélései -szabadítójuk nyomába viendik őket. Pengő azonnal reájok ismert, s -elmondá saját és testvérei történetét. Felényire sem beszélte el, -midőn a király intett, mire a herczegnők egyike eltávozott, s -mingyárt visszatért. Épen midőn a két testvér az aranyagyarakat s -az ezüsttollakat az asztalra tevé, Pengő meg’ az elégett gyertyát, -nyakkendőt, gyűrűt s a kígyó nyelve hegyét felmutatta, robogott -négy aranyhintó, mindenik hat-hat lovas, a ház elé. Az elsőbe a -király űlt, a másik háromba a három herczegnő a három testvérrel, a -legidősb a legidősbbel, a középső a középsővel, a legkisebbik -Pengővel. A királyivárban nagy lakodalmat űltek.</p> -<p>Midőn a lakodalomnak vége volt, monda bátyjainak Pengő: -Látjátok, édes véreim, jó volt atyánk parancsát fogadnunk, -máskülönben a világba nem mentünk s nem tettünk volna oly kedves -nőkre szert soha.</p> -<p>– Igazad van, válaszolá a két bátyja; mert most ugyan ideje -lesz, hogy egyszer már országunkat is meglátogassuk. Ekként -vélekedett a <span class="pagenum"><a name="Page_352" id= -"Page_352">-352-</a></span> két testvér; Pengő beléegyezett, a -király mindeniknek egy ezred katonát adott, s elútazának. Az első -hintóban a legidősb testvér űlt nejével; útközben a sárban egy -arasznyi embert láta, hanem szakála hét rőf hosszú volt. Segélj ki -a sárból, herczegem, kiálta a kis ember; de a herczeg nem felelt, s -tovább mene. Erre a második herczeg jött kocsin nejével; ezt is -megszólítá a kis ember: Segélj ki a sárból, herczegem! – de ez így -felelt: Hallgass, különben még jobban betaposlak! s ment. Végre -Pengő jött a nejével; ismét kiálta a kis ember: Segélj ki a sárból, -herczegem! – Pengő kiszállt, s kivonta a sárból; azonban alig volt -künn a kis ember, Pengő hintójába ugrott, s eltűnt a nejével. Pengő -azonnal gyászt öltete föl egész ezredével, visszaküldé a királynak, -ipjának, s maga elindúlt nejét keresni.</p> -<p>Már egy egész nap ment, midőn egy patakhoz ért; itt eszébe -jutott barátja, az aranyhalacska. Hívta, s íme! az aranyhalacska -megjelent.</p> -<p>– Hol van a nőm? kérdé Pengő.</p> -<p>– Arra én nem tudok felelni, válaszolta a halacska; hanem ama -hegyen túl egy bölcs ember <span class="pagenum"><a name="Page_353" -id="Page_353">-353-</a></span> lakik, az három dolgon kívül mindent -tud; ő meg fogja neked mondani.</p> -<p>Pengő hozzá ment. Mielőtt megszólalt volna Pengő, monda a bölcs: -Tudom mit kívánsz tőlem; nődet megkapod, hanem előbb segélned kell -rajtam; száz éve már, hogy e sziklán űlök, s nem bírok felállni, -mert mátkám a jegygyűrűvel elveszett; mind a kettőt, mátkát és -jegygyűrűt, elő kell kerítened, akkor megkapod nődet.</p> -<p>– Hol találom mátkádat? kérdé Pengő.</p> -<p>S felele a bölcs: Ez azon három dolog egyike, miket nem -tudok.</p> -<p>Pengő kiment egy patak partjára, s hívta az aranyhalacskát; ez -jött s felele: A bölcs mátkája a gyémántvárban van; sokat kellend -kiállanod, ha megakarod szabadítani, s ha gondatlan leendesz, véged -lesz; azért végy egy palaczk vizet, s tégy engem belé, segélni -foglak tettel és tanácscsal.</p> -<p>Pengő követte a halacska útasítását, s a gyémántvárhoz ért. S -monda a halacska: Ne egyél semmit, míg fejér étket nem hoznak, s -meg ne szólalj, történjék akármi.</p> -<p>A vár minden szobája fekete volt, fekete bor <span class= -"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> s -fekete ételek voltak az asztalon, hanem Pengő nem nyúlt semmihez. -Midőn beestveledett s ő lefekvék, fekete alakok jöttek, elpáholák; -de Pengő hallgatott. Másnap reggel a szoba veres volt, bor és étel -veres, hanem Pengő nem nyúlt semmihez; midőn elestveledett s ő -lefeküdt, veres alakok jöttek s eldöngeték, de Pengő meg sem -kukkant. Harmadnapra a szoba fejér, bor és ital fejér volt, Pengő -evett s ivott amint bírt; midőn elestveledett s ő lefekvék, fejér -alakok jelentek meg előtte s a legszebb dalokat éneklék neki; hanem -Pengő egy ígével sem jelenté tetszését. Negyedik reggel monda a -halacska: Jól tartád magad, most menj le az istálóba, ott négy -fekete ló áll. Ez a négy ló négy leány, az egyik a bölcs mátkája, a -többi három, a farkas-, sas- és hollókirályé. Az a boszorkány, kié -e vár, mátkákat rabol, hol szerét teheti, s lovakká változtatja, -kikkel hintaját vonatja. Mihelyt egy új fogatot szerez öszve, vízbe -fúlasztja az előbbit. Az istálóban mint darázst látandod röpkedni, -majd az egyik, majd a másik lóra fog űlni; akkor csapkodj -mindaddig, amíg bírsz; míg a darázst megtalálod. <span class= -"pagenum"><a name="Page_355" id="Page_355">-355-</a></span></p> -<p>Pengő úgy tett mint a halacska mondá. A négy fekete már -derekasan meg volt szabdalva, s a darázsnak még kutyabaja; végre -megtalálta Pengő, leesett s banyává változott, de a négy fekete ló -négy ígéző szépségű leánynyá. Mialatt hát Pengő ezeket a jászoltól -eloldta s a kötőfékekből kibontá, a vén asszony kimászott s a -gyémántvárból a tengerbe ugrott.</p> -<p>Pengő a négy leányt a bölcshöz vitte. Midőn beléptek, fel akart -kelni ez, de nem bírt.</p> -<p>– Ó jaj! hol a gyűrűm?</p> -<p>– Ah, mond a mátkája, midőn a boszorkány innen elcsala, elvette -tőlem a gyűrűt; mit csinált vele, nem tudom.</p> -<p>A bölcs egy kevés ideig gondolkozott: A földön nincs, -máskülönben tudnom kellene; tehát vagy a légben vagy a vízben -van.</p> -<p>Ezenben a Farkaskirály, a Saskirály s a Hollókirály megérkeztek, -mátkáikat elviendők. A két utóbbi mondá: A légben nincs, -máskülönben tudnók.</p> -<p>S megszólalt az aranyhalacska: A gyűrű talán a tengerben van. -<span class="pagenum"><a name="Page_356" id= -"Page_356">-356-</a></span></p> -<p>Azonnal összehítt minden halat, de a gyűrűről egyik sem tudott. -Végre kérdé az aranyhalacska: Valyon itt van-e már igazán -valamennyi hal?</p> -<p>– A sánta csuka nincs még, mondá egy hang.</p> -<p>– Úgy várjunk míg megérkezik, határzá az aranyhalacska.</p> -<p>Végre jött a sánta csuka.</p> -<p>– Ugyan hol késtél oly soká? kérdé haraggal az -aranyhalacska.</p> -<p>– Hol késtem? viszonozá a csuka, csapszékben valék s egy gyűrűt -ittam be, mit nem rég találtam.</p> -<p>– Tüstént ide teremtsd nekem a gyűrűt, mondá szigorún az -aranyhalacska, máskülönben halál a fejeden.</p> -<p>A sánta csuka morogva távozott, s elhozá a gyűrűt.</p> -<p>Alig vette kezébe a gyűrűt a bölcs, midőn fölkele, mátkáját -átölelte, de azután így szóla Pengőhöz: Mátkád a tenger -kilenczvenkilenczedik szigetén van; menj oda; ha még szeret, úgy -megmondja <span class="pagenum"><a name="Page_357" id= -"Page_357">-357-</a></span> férje erejének titkát, s akkor tedd a -mit jónak gondolsz; én mitsem mondhatok erről neked, mert ez -másodika azon dolgoknak, miket nem tudok.</p> -<p>Az aranyhalacska parancsára egy czethal állt elő, erre űlt -Pengő, s a tenger kilenczvenkilenczedik szigetéhez úszott.</p> -<p>Amint kiszállt, nejével találkozék.</p> -<p>– Elvégre viszontlátlak, édes Pengőm! kiálta a nő; bizonyosan -azért jösz, hogy megszabadíts.</p> -<p>– Eltaláltad, válaszola Pengő, hanem mondd elébb, hová van -elrejtve az arasznyi ember ereje?</p> -<p>A herczegnő válaszolt: Azt most nem tudom, hanem holnap e tájban -meg fogom mondani. Most nincs hon, ilyenkor mindig déli álmát -alussza a tenger hatvanhatodik szigetén; menj most tova, s -rejtözzél el holnapig.</p> -<p>Pengő úgy tett mint neje mondá.</p> -<p>Nem sokára aztán hazajött az arasznyi ember; monda a herczegnő: -Mindig beszéled hogy szeretsz; de semmivel nem bizonyítod be; azért -nem hiszek neked.</p> -<p>Kérdé az arasznyi ember: Mivel bizonyítsam? <span class= -"pagenum"><a name="Page_358" id="Page_358">-358-</a></span></p> -<p>S a herczegnő monda: Tudasd velem, hol tartod erődet.</p> -<p>Felele az arasznyi ember: Ama darab fában, ott az ajtóban.</p> -<p>S felkiálta a herczegnő: Azt hát nem kell így hevertetni – oda -szaladt, s a fát a szekrénybe zárta.</p> -<p>S nevetett az arasznyi ember és monda: Rászedtelek, erőm ama -seprűben van.</p> -<p>Azonnal oda futott a herczegnő, s a seprűt a szekrénybe -zárta.</p> -<p>Az arasznyi ember ismét nevetett, és monda: Rászedtelek, erőm -ama piszkafában van.</p> -<p>Gyorsan oda sietett a herczegnő, több kendőbe göngyölgeté -vígyázva, s nagy gonddal elzárta a piszkafát.</p> -<p>S monda az arasznyi ember: Most már látom, hogy valóban -szeretsz; erőm sem a fában, sem a seprűben, sem a piszkafában -nincs, hanem messze az erdőben van; ott egy aranypatak foly, e -patakhoz jő, ha alszom, egy aranyszarvas, abban van erőm; ha azt -elejtik, egy bárány szökken ki belőle; ha ez megmenekűlhet, -megmarad erőm; ha <span class="pagenum"><a name="Page_359" id= -"Page_359">-359-</a></span> e bárányt elejtik, egy aranykacsa röpűl -ki belőle; ha a kacsa megszabadúl, megmarad erőm; ha a kacsát -elejtik, egy aranybogár száll ki gyomrából; ha a bogár -megmenekszik, megmarad erőm; de ha a bogarat megölik, erőm oda -van.</p> -<p>Midőn az arasznyi ember ismét déli álmát aludta a tenger -hatvanhatodik szigetén, a herczegnő elmondá Pengőjének, a mivel az -arasznyi ember megbízta. Pengő azonnal az erdőbe ment. Útközben egy -farkast láta, reá akart lőni; de a farkas monda: Ne lőjj reám, -régebben várakozom én itt mint te; a Farkaskirály küld engem -segítségedre.</p> -<p>Amint tovább ment, egy sas suhogott feje fölött; Pengő czélba -vette, de a sas monda: Ne czélozz reám, régebben várakozom én itt -mint te, a Saskirály küld engem segítségedre.</p> -<p>Az erdő kellő szélén egy holló károgott, Pengő neki-irányzá -nyilát, de a holló monda: Ne bánts engem, régebben várakozom én itt -mint te, a Hollókirály küld engem segítségedre.</p> -<p>Midőn az aranypatakhoz érkezett, lesbe állt a bokrok megett; nem -sokára megjött az aranyszarvas, <span class="pagenum"><a name= -"Page_360" id="Page_360">-360-</a></span> ivott és fördött az -aranyhullámokban; midőn Pengő felvoná íjját, körűlnézett a szarvas -és fülelt, de mivel semmi sem mozdúlt, tovább pacskolt a vízben; -Pengő lőtt, s a szarvas elesett; de mikor Pengő hozzáment, hogy -kizsinegelje, kiugrott az aranybárány és elszaladt, de a farkas -utána iramlott, megfogta s szétszakítá; hanem vidoran röpűlt fel az -aranykacsa; a sas alá- s reárohant, megfogta s tépni kezdé; tüstént -kiszállt belőle az aranybogár, de a holló utánament, ovatosan -megfogá orrával, és sértetlenűl Pengőhöz hozá; ez zsebkendőjébe -köté a bogárt, s az arasznyi ember házához méne.</p> -<p>Épen belépett Pengő s monda a herczegnőnek: Kezemben az arasznyi -ember ereje! midőn ez a hatvanhatodik szigeten fölébredt. Szokása -szerént azonnal hazáig vágta buzogányát s egy szökéssel a -hetvenhetedik szigetre ugrott. Pengő sszadobta a buzogányt, s kissé -megnyomta a bogárt. Akkor az arasznyi ember nem bírta többé a -buzogányt visszasújtani, s érzé hogy ereje meg van fogva, hanem -remélte, hogy a bogárt mégis megmenti még; vállára vette hát a -buzogányt, <span class="pagenum"><a name="Page_361" id= -"Page_361">-361-</a></span> s lépést ment hazafelé. Ezenben a -herczegnő befűte egy sütőkemenczét, hogy kívül- mint belülről -egyiránt szikrázott.</p> -<p>Hazaérvén az arasznyi ember, monda Pengőnek: Megfogád erőmet, -add ki nekem, váltságaúl odaadom minden kincsemet, s jövőre békén -hagylak.</p> -<p>De ő csalárd volt szívében, s gondolá: ha megkapom erőmet, -megölöm Pengőt, s a herczegnőt és kincseimet visszaveszem.</p> -<p>Pengő felele: Gaz fiú vagy te, gonoszszal fizettél a jóért -nekem, meg kell halnod; s a sütőkemenczébe dobta a bogárt, s miként -a bogár olvadott, vált az arasznyi ember is por- és hamuvá.</p> -<p>Pengő a herczegnőt atyjához vivé, a ki országa felét átadá neki; -azután bátyjait nejeikkel, a bölcset mátkájával, a Farkas-, Sas- és -Hollókirályt hitveseikkel, meghívá magához; nagy lakodalmat űltek -még egyszer, széles jó kedvök vala, s mai napig is élnek -mindnyájan, ha meg nem haltak.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> „Szeretem őtet úgy -mint keveset“ írja Toldynak. V. ö. Kazinczy levelezése Kisfaludy -Károlylyal s ennek körével. Pest, 1860. 68 l.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Quid rides? Fabula -de te narratur.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Kazinczy Ferencz -levelezése Guzmics Izidórral. Esztergom, 1860, 82 l. „Azok, -úgymond, jól vagynak beszélve, s ártatlan gyermekes szellemökkel -kedveltetik magokat.“</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Kazinczy levelezése -Kisfaludy Károlylyal s ennek körével. Pest, 1860. <em class= -"gesperrt">Ötvenhárom</em> – majd minden – levél (58–206 l.) tesz -szót e fűzetről. Megannyi kísérletek, éveken keresztűl, süker -nélkül, hogy az első magyar író munkája, <em class= -"gesperrt">ingyen</em>, kiadót találjon. Egy kiáltó, pirító adalék -azon tömeg culturai állapotainak ismeretéhez, melyből óriásokúl -nyúlnak fel ez egyes férfiak szellemalakai, – s annyi év múlva is -azon hatással, mely az olvasót <em class="gesperrt">mérgében -nevetteti</em>.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> „Nagyon sajnálom -hogy a Majláth Regéi még sem nyomtattatnak, s semmiért nem inkább, -mint mivel tudom, hogy azt Majláth várja.“ Toldyhoz, 105. l.</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Utóbb, tudtommal, -csupán az általa szerkesztett <em class="gesperrt">Iris</em> 1846 -folyamában (309–34. l.) adott még egy, történeti, novellát: Die -graue Frau von Plassenstein.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Olhájt magyarúl a -mi az idegeneknél Adelhaida. Ez vala neve a szent László király -hitvesének is.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> A monda szerint -nagypénteken, János, István, Kisasszony, Lucza, karácsony és -Sylvester napjain.</p> -<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href= -"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> A Templom titkos -tanításai szerint.</p> -<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href= -"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> Zöld vadász a -kincsásók szótárában a gonoszlelket jegyzi.</p> -</div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_362" id= -"Page_362">-362-</a></span></p> -<h2>Sajtóhibák.</h2> -<p>35. lap 10. sor felülről: István a szent, márványsírban.</p> -<p>106. „ 3. „ alólról: a kárpit, s a deák meglátá.</p> -<p>224. „ 2. „ „ a gnómok fejdelme <em class="gesperrt">így</em> -hálálja meg.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_363" id= -"Page_363">-363-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Salamon, magyarok királya <span class="ralign"><a href= -"#Page_1">1</a></span></li> -<li>A három királyleány <span class="ralign"><a href= -"#Page_49">49</a></span></li> -<li>A vilik táncza <span class="ralign"><a href= -"#Page_85">85</a></span></li> -<li>A két testvér <span class="ralign"><a href= -"#Page_98">98</a></span></li> -<li>Ardónak úrnéja <span class="ralign"><a href= -"#Page_122">122</a></span></li> -<li>A levél <span class="ralign"><a href= -"#Page_146">146</a></span></li> -<li>A falba-zárt <span class="ralign"><a href= -"#Page_166">166</a></span></li> -<li>Vas Laczi <span class="ralign"><a href= -"#Page_187">187</a></span></li> -<li>A sóbányák <span class="ralign"><a href= -"#Page_203">203</a></span></li> -<li>Tündér Ilona <span class="ralign"><a href= -"#Page_225">225</a></span></li> -<li>A bosszúló kard <span class="ralign"><a href= -"#Page_243">243</a></span></li> -<li>Erzsi, a fonó <span class="ralign"><a href= -"#Page_264">264</a></span></li> -<li>A kincs <span class="ralign"><a href= -"#Page_289">289</a></span></li> -<li>A rózsát-nevető herczegnő <span class="ralign"><a href= -"#Page_318">318</a></span></li> -<li>Füred <span class="ralign"><a href= -"#Page_325">325</a></span></li> -<li>Pengő <span class="ralign"><a href= -"#Page_343">343</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_35">35</a></td> -<td>szent márványsírban</td> -<td>szent, márványsírban</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_76">76</a></td> -<td>berczegkisasszonyt hangyák</td> -<td>herczegkisasszonyt hangyák</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_103">103</a></td> -<td>a kárpit, a deák</td> -<td>a kárpit, s a deák</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_164">164</a></td> -<td>mindenho… magátl</td> -<td>mindenhol… magát</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_224">224</a></td> -<td>fejdelme úgy hálálja</td> -<td>fejdelme így hálálja</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_332">332</a></td> -<td>em állhatám</td> -<td>Nem állhatám</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK MAGYAR REGÉK, MONDÁK ÉS NÉPMESÉK ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> |