diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 11:11:21 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 11:11:21 -0800 |
| commit | c995dd6664ecb45fc8aff0539eacdaec026bcd88 (patch) | |
| tree | be7b7cc0a4e9744630154faf34b7690a91b29ce8 | |
| parent | 2df8c71821bb934801140391c13539ca973eaec4 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66772-0.txt | 7810 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66772-0.zip | bin | 140339 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66772-h.zip | bin | 229501 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66772-h/66772-h.htm | 6834 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66772-h/images/cover.jpg | bin | 79836 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 14644 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..42daf8b --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #66772 (https://www.gutenberg.org/ebooks/66772) diff --git a/old/66772-0.txt b/old/66772-0.txt deleted file mode 100644 index b7f0177..0000000 --- a/old/66772-0.txt +++ /dev/null @@ -1,7810 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of A Dobay-ház, by György Szemere - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: A Dobay-ház - Regény - -Author: György Szemere - -Release Date: November 19, 2021 [eBook #66772] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A DOBAY-HÁZ *** - -SZEMERE GYÖRGY - -A DOBAY-HÁZ - -REGÉNY - -BUDAPEST - -Rákosi Jenő Budapesti Hirlap Ujságvállalata kiadása - -MDCCCCI - - - - -I. A család és udvara. - -Dobay Alajos költő volt fiatal korában. Első boldogtalan szerelmének -gyötrelmeiből állitotta össze „Elvira keserveit“. Azóta szinméz lett -minden szerelme. Fölhagyott hát a költészettel sőt ötvenhárom éves -korában meg is házasodott, egy vékonyka szép gyermeket, a tizenhét éves -Somorjay Idát választván életepárjául. - -Ez évszámbeli adatokból kitünik, hogy szegény volt Ida kisasszony, mint -a templom egere, Dobay meg vagyonos; de érthetővé lesz az is, hogy a -vékony gyermek csak dámává fejlődött férje oldalán és nem asszonynyá. -(Lásd Schopenhauer.) De tisztességes maradt a dáma (a szó századvégi -értelmében), pedig szép volt nagyon s hozzá szenvedélyes, mint egy -nőstény jaguár. - -Dobaynénak tehát voltak érdemei is. Egyebek között az is, hogy jól és -okosan nevelte föl leánykáját: az Incit. - -… Inci tizenhét éves volt; szép, üde és ártatlan, mint egy fehér -rózsabimbó, melynek kelyhét még nem nyitotta föl a buja napsugár, -melynek mézét még se méh, se pillangó nem szedte meg… - -Hogy Dobay Alajos költő volt fiatal korában, az még nem szégyen. -Különösen, ha megbánja az ember, hogy a jóizlés ellen vétkezett. Mások -is követtek el közizlés elleni kihágást fiatal korukban, a mit ősz -hajjal őszintén megbántak. És ilyen bünbánó volt Alajos ur is. - -De hogy Dobayné csak dámává fejlődött és nem asszonynyá nemesedett öreg -férje oldalán, az már nagy hiba volt. Kutfeje és okozója sok fájdalomnak -és szenvedésnek. Ez volt oka szegény Kalvyl János s a kis Inci szerelmi -regényének is. - -* - -Igy szól a történetük… - -Dobayék feljöttek Pestre farsangolni. Természetesen a Nemzeti Szállóban -vettek lakást és természetesen az első emeleten. Mert Dobayné ő -nagysága, a ki sárosmegyei nagyuri családból származott, csak nem -mehetett második, vagy éppen a harmadik emeletre lakni. - -Miután azonban ez a luxus nem állott arányban az öreg tárcájával, -evésben spórolták meg azt, a mit lakásban pazaroltak. - -Ő nagysága mindjárt az első napon, két órai fáradhatatlan barangolás -után kisütötte, hogy a legolcsóbb és mégis legkövérebb pogácsák és -sambrullók egy bizonyos Zitterbarth nevezetü ó-utcai cukrászdában -kaphatók. - -Itt szereztetett tehát be naponkint huszonnyolc krajcárért négy pogácsa -és négy sambrulló, a mi a kedves, takarékos családnak csukott ajtók -mögött elköltendő reggelijét képezé. - -Az ebéd már dificilisebb kérdés volt, mert a nagyvilág előtt mutatni -kellett. De ez a kérdés is elintéztetett olyképpen, hogy azon esetben, -ha egyedül ebédeltek, egy félreeső fülkében három leves, egy marhahus, -egy pörkölt fogyasztaték tizennégy darab kenyérrel, (Dobaynak hét -kellett) 1 forint 22 krajcáros költséggel; ha azonban udvarló került az -asztalhoz, öt forintos költségelőirányzattal hal vagy rák, ragouts-k, -crémek vagy parfaits-k fogyaszttattak érmelléki bakator, sőt néha -szervietbe gondosan elbujtatott magyar vignettás „francia“ pezsgő -kiséretében. - -A mama akarta igy és Dobay már nem is igen bánta. Csak evett és ivott, -mint az elszánt kefekötő, a ki ugy se kerülheti már ki a kridát. - -Az uzsonna és vacsora tekintetében voltak Dobayék a legfényesebben -sorozva. - -Van ugyanis Pesten egy bölcs intézmény: a zsurfix. - -A zsurfix a cifrán öltözött éhes gavallérok és kisasszonyok népkonyhája. -A hol is káviárral és sonkával, vagy vajjal és szardiniával, vagy -szardellával, vagdalt tojással bekent kifli és zsömlyeszeleteket, -továbbá kuglereket, Albert-cakest lehet kapni teával, vagy anélkül. Van -ott továbbá egyiptomi cigaretta is „ázsiai“-val töltve, vagy „ázsiai“, -„török legfinomabb“ magyar pipadohánynyal töltve. Szivarok is vannak, -azokon meg kravátlik. Egyrészt, mert a nyakravalótlan szivar nem -szalonképes, másrészt, mert a nyakravalókat gyüjteni szokás valaki -számára. - -Hát ilyen zsurfix van minden rendü és rangu társaságban. És jut -mindennapra kettő-három. Ez okból volt könnyü Dobayéknak az uzsonna és -vacsora-téma olcsószerrel való megoldása. - -A zsurfix ugyanis öttől kilencig tart, azaz négy óra hosszat, de -bármikor sans-façon otthagyható. - -Dobayék tehát aképp cselekedtek, hogy a négy órát kétfelé osztották. -Öttől hétig az egyik zsurfixon beozsonnáztak, héttől kilencig pedig a -másik zsurfixon bevacsoráztak. - -Miután azonban Dobay, az expoéta, kuglereket nem evett, ennek fejében -Burisek hentestől (csak tőle, mert a többi mind csalt), szabad volt neki -egy szafaládét venni pótvacsora fejében, a mit ő egy óriáskiflivel -egyetemben, szintén zárt ajtók mögött, el is fogyasztott rendesen, -rágyujtván utána egy zsurfix-keletü nyakravalós havannára. Ő is -szenvedélyes gyüjtő volt ugyanis, de a kravátli kedvéért elhozta a -szivart is. - -Ilyenformán az élet nem volt valami drága, mindaddig, a mig a piknikek -ideje be nem következett. - -A mikor azonban ez bekövetkezett, a háromszor tiz forintok és -ugyanannyira rugó mellékköltségeknek tárcájából való kihuzogatását ugy -megunta Dobay, hogy fogta magát és megtartván pénzéből 55 forintot -(ötvenet utiköltségre, ötöt saját egyéni szükségleteinek fedezésére), a -még fönmaradó 772 forintot odacsapta felesége elé, kijelentvén, hogy -vagy férjhezmenjen az Inci azalatt, mig az tart, vagy ne menjen férjhez, -de többet nem ad; először, mert humbug és világcsalás az egész pesti -exisztenciájuk, másodszor, mert nincs több. Ő pedig a Szélvészt és a -Sárkányt el nem adja (nincs az a leánya a világnak!), de meg se venné -őket senki. - -Miként a rablóhadjáraton csavargó csuka a kiszemelt prédára, úgy csapott -Dobayné a 772 forintokra. Kedves és hizelgő lett egyszerre; költőjét -Mucikának szólitotta, sőt könyekkel is áldozott ennyi nagylelküség -megünneplésére. - -– (Majd megmutatom én, hogy mi az a beosztás; a fele se fogy el és -menyasszony az Inci! Meglátod, hogy mit birsz bennem, te nemeslelkü -férfi: ideálja a férfiaknak; hogy véres verejtékkel szerzett pénzed minő -kamatokat hajt az én kezemben! Bizd csak reám!) - -És Inci, a szegény Inci, a ki ártatlan volt, mint egy fehér rózsabimbó, -csak hallgatja, mint viszik vásárra, mint dobják piacra szüzi lényét, -akár egy kihizott barmot, – s a mig hallgatja, a szemérem és harag pirja -önti el fehér arcát és homlokát. De nem szól semmit; a keserü poharat -hallgatagon üriti ki, mint egy jól nevelt leánykához illik, kinek -szüleit nem szabad megszomoritania. - -Nem is szomoritja, csak ő maga szomorkodik. Sir is éjnek idején, a mikor -csöndes zokogását elfojtja anyjának jóllakott szuszogása s atyjának a -szomszéd szobából áttörő hortyogása. De nappal társaságban kedves és vig -mindig; fényt és boldogságot áraszt maga körül, – hiszen oly szép volt, -oly fönségesen szüzies. - -Volt is udvarlója elég. Olyanok, a kik szerelmesek voltak beléje, és -olyanok is, a kik szerelemre már képtelenek lévén, mint a sziv -nyomorékjai, hiuságból forgolódtak a szép leány körül. - -Hárman valának a szerelmesek: Kertész Andor miniszteri segédfogalmazó, -Sipiczky gróf, ki rokonságban volt a lengyel királyokkal (a nagybátyja -Sangusko herceg, unokatestvére pedig Sapieha Ábel herceg, az Adám fia) -és végre Kalvyl János báró, a piktor. - -Az apa Kertész Andort szerette volna vőnek, mert jó, nyiltképü, kövérke -ember volt ez a Kertész Andor és bácskai létére se nem ivott, se nem -lumpolt, de az ezer lánc bácskai földje megvolt. - -A mama Sipiczkyt jobban kedvelé. Először, mert Sipiczkyre majorátus néz, -ha tizenhatodik Sipiczky Boleslaw, a nyomorék (a ki már legföljebb -kilenc évig élhet) elhalálozik, de főképen, mert Sipiczky olyan -fejedelmi megjelenés, hogy a leányához méltó csak ő lehet egyedül. Az -igaz, hogy kopasz volt és hogy fogai aranynyal voltak összefoldozva; de -mit tesz az, a mikor oly festői eséssel lógott rajta a Frank-féle ruha, -s a mikor oly végtelen elegánciával ült arisztokratikus fején a fényes -cilinder. - -Kalvyl János bárót ellenben sem papa, sem mama nem protezsálák vala. A -kis Inci azonban elpirult, valahányszor a szemébe nézett. - -Papa és mama azért nem protezsálták Kalvyl Jánost, mert szegény volt, -piktor volt és jelentéktelen, vézna, sápadt ember. Hogy a szemei fényes -lángban égtek, azt ők észre nem vették. Inci pedig éppen azt vette észre -és csakis azt. - -A három szerelmes udvarló irányában Dobayék olyatén családi taktikát -követtek, hogy a mama mindhármukhoz egyformán édes és szives, a papa -ellenben egyformán zárkózott és hideg volt. - -Kertész és Sipiczky, a kik mesterségükre nézve stréberek és -parthiejägerek is valának, – rövid időn ama meggyőződésre jutottak, hogy -a leány és a vele járó köztudomásu 3000 hold a tornyos kastélylyal azé -lesz, ki a papa hidegségét képes lesz megtörni, egyszóval, kit a papa -megszeret. - -– Itt az öreget kell megdolgozni, – gondolta Kertész Andor és egy tervet -eszelt ki. - -– A vén szamarat kell megnyergelni, – mormogá Sipiczky s azonnal kész -volt ő is a tervével. - - - - -II. Elvira-stakes. - -Kertész Andor, tervét megvalósitandó, beállit az Eggenberger-féle -könyvkereskedésbe és kéri Dobay költeményeit. - -– Dobay? Dobay? Ilyen ember talán nincs is. Azaz, hogy volt egy -altábornagy Pozsonyban, de az nem irt költeményeket, – állitotta -Hoffmann ur, az egyik Eggenberger. - -– Dehogy nem, kérem. Dobay Alajos költő volt, az ötvenes években; ő irta -meg az Elvira keserveit, tizenhat énekben. - -– Kérem, az ötvenes években mindenki keserveket irt, de az Elviráét nem -irta meg senki. - -– De igenis, hogy megirta, – vágott közbe Molnár ur, a másik -Eggenberger. – 1851-ben jelent meg Heckenastnál, de miután két év alatt -csak két példány fogyott el belőlük, eladták a keserveket Pollitzer -antikváriusnak, darabját 3 krajcárjával, a ki viszont, tudomásom -szerint, később kilószámra engedte át azokat, gondolom 1855-ben, Varga -sajtosnak. - -Kapta magát Kertész Andor – bene informatus – és befordult egy -kávéházba. Ott rendelt egy kupica szilvóriumot s egy cim- és -lakjegyzéket. A szilvóriumot megitta s aztán elkezdte a lakjegyzékben -kutatni a Pollitzer antikvárius tartózkodási helyét. A 97-ik Pollitzer -Mór neve után csakugyan ott volt, hogy: ódondász, Károly-körut 5. - -Beállit Pollitzerhez. - -– Pollitzer urat keresem. - -– Én vagyok. Mi tetszik? - -– De hisz ön fiatal még. Nem is igen élt még 1855-ben. Nincs kérem egy -öregebb Pollitzer antikvárius? - -Ifj. Pollitzer nagyot nézett. (Mi köze ennek a koromhoz?) De felelt: - -– Az apám az öregebb volt. - -– Ugy, hát nem él már a kedves atyja? - -– Élni él. Csakhogy most már Hausherr és nem antikvárius. - -– Hausherr? Nem lehet megtudnom, hogy melyik házban? - -– De lehet. - -– Fontos beszédem volna vele. - -– Az már nem lehet. - -– És miért, ha szabad kérnem? - -– Mert a mióta fölvágták a nyelvét, nem tud beszélni. - -– Hm! – szóla s törölgeté üstökét Kertész Andor, – azért nem tud -beszélni, mert fölvágták a nyelvét? Különös! - -– Miért különös, ha egyszer rákja volt. Különben akár különös, akár nem… -Tetszik valami? Van egy Cassanovám illusztrálva s egy Mantegazzám -diszkötésben, – alkalmi vétel… - -– Köszönöm szépen, jelenleg Dobay Alajos ama költeményeire volna -szükségem, a melyeket kedves atyja vett meg 1855-ben Heckenasttól, – de -1855-ben Varga sajtos urnak kilószámra tovább adott. Megfizetném duplán, -ha netalán maradt volna egy példány belőlük. - -– Dobay? Olyan nem létez, – állitá teljes asszüranszszal ifjabb -Pollitzer, – becsapták az uraságot. - -– De létez, kérem, az Eggenberger urnál mondták. - -– Akkor létez. Ha öt forintot ad az ur, rászánok egy napot a keresésre. -Hátha meghagytunk egy-két példányt magnak! - -– Helyes, én is keresek… - -És kerestek délutáni két órától kezdve este félötig. Hol a -könyvállványok tetején végeztek ekvilibrisztikai gyakorlatokat, hol az -asztalok és pultok alatt hasaltak: ugy kerestek. - -Végre siker koronázta fáradságukat. Ifjabb Pollitzer egy Orbis Terrarum -alatt megcsipett három példány „Elvira keservét“. - -– Hallalihó! Itt van a „Dobay“! – kiáltott föl diadalittasan. - -– Itt meg az öt forint, de először kefélje ki. - -– A Dobayt, vagy az ifjurat? - -– Mindakettőnket. Bizony én is poros vagyok. - -– No, szeretném hinni, hogy igen poros. De kefém nincs. - -– Akkor venni kell egy kefét. - -– Nem hagyhatom az üzletet. - -– Adok öt forintot, ha kikefél. Igy csak nem mehetek az utcára. - -– Ez beszéd. És a kefe az enyim marad? - -– A magáé. - -– Ná! Ha vevő jön, mondja neki várni, ha eladó, gorombáskodja ki. -Mindjárt térek vissza. - -Egy pár perc mulva Kertész könyvestül szépen kikefélve, boldogan -távozott a boltból. Boldogan és önérzetesen, hogy ily fölségesen -sikerült tervének ez az első, valóságos detektiv-munkálatot igénylő -része. - -(Haj, hogy lefőzi majd Sipiczkyt, hogy behizelgi majd magát az öreg -szivébe! Nevetséges is volna, hogy olyan Sipiczky-féle jött-ment -szamarat egy Kertész Andor ne tudna lefőzni!) - -Még aznap este vacsorára lévén hivatalos Dobayékhoz, bevág az uj -akvizicióból egy alkalmas citátumot, hogy azt majd egy jól megválasztott -alkalommal eldeklamálja Dobaynak. - -Az „Elvira keservei“ 15-ik énekében talált egy alkalmi zengzetet: - - A méh, ha beteg, - Rászáll a virágra. - Ha szirma remeg - Szerelemre vágyva. - – – – – – – - Aladár beteges - Szivére a balzsam - Elvira kebele, - Im igy szól a dallam. - -Ezalatt ifjabb Pollitzer egy ujabb látogatást kapott. - -– Pollitzer antikvárius urat keresem, kérem. Azt, a ki már 1851-ben is -élt. - -– Ennek is fiatal vagyok, – csodálkozott ifjabb Pollitzer, de csakhamar -átlátta a helyzetet. - -– Az már nem antikvárius, de Hausherr. - -– Lehet vele beszélni? - -– Nem lehet. - -– Miért? - -– Mert néma, mint az ágyu. - -– Siket? Az nem baj, majd orditok. - -– Hiába ordit, mert néma. - -– Mint az ágyu? - -– Hát az ágyu talántán nem néma? - -– Az igaz. Hát majd irok neki. - -– Nem a Dobay költeményeit keresi uraságod? - -– Ördöge van, – azt keresem. - -– Mindjárt gondoltam. Hja, azt most nagyon keresik! Hm, hm! De már nem -létez az egész országban csak egy példány. - -– Megveszem. - -– Hja, könnyü azt mondani… ilyen könyvrégiséget nem szivesen szállitunk. -Magunk is passzionisták vagyunk. A muzeum… - -– Ne okoskodjék. Mit kér érte? - -– Ne okoskodjak? Már miért ne okoskodnék a saját boltomban? Na! -Jusztament sem adom. - -– Adok tiz forintot. - -– Papperlappap! Tiz forintért egy Shakespearet sem adok. Egy Dobayért -igér tiz forintot?! No, maga jól érti a könyveket, azt konstatálom -magának! - -A kékvér forrott Sipiczkyben (mert ő volt), de – tekintve, hogy neki is -szüksége volt tervéhez a „Dobay“-ra – türtőztette magát. Egyet nyelt és -beszédét eképpen folytatá: - -– Tudom, hogy mit ér egy Shakespeare és tudom, hogy mit ér egy Dobay. -Egy Dobay nekem tényleg többet ér a világ összes Shakespearejénél. Hát -megfizetem. Mit kér érte? - -– Magának huszonöt forintért s egy nadrágért odaadom. - -Nagyot néz Sipiczky. - -– Miért éppen nadrágért? - -– Mert a mig a pultok alatt kikeresem a „Dobay“-t, lyukat kap ez a hét -forintos nadrágom a térdepüléstől. - -– Helyes. Itt a harminckét forintja, – szólt Sipiczky s elnevette magát. - -Ekképpen szerzé meg fölemelt áron Dobay költeményeit Sipiczky gróf, a -másik tervező. De nem sajnálta érte a pénzt, mert meg volt győződve, -hogy ezerszeres kamatokat hajtand. - -Miként Kertész, ő is vigan ballagott haza, ugyanazzal a tervvel agyában, -egy hasonló detektiv-munkálat dicsőséges sikerében tetszelegve magának. -Csakhogy ő már más alkalmi zengzetet keresett ki a keservekben: a -madárdalt. - - Elvira, édes bájleány, - Eljövök pünkösd hajnalán, - Rászállok kicsiny ablakodra. - Kopogtatok, kopogtatok, - Mig kinyitod, mig kinyitod - S hű lovagod, hű dalnokod - Szobádba s szűdbe nem bocsátod. - -Ezt bevágván, miután ő is hivatalos volt, szintén a Nemzeti-be ment -Dobayékkal vacsorálni… - -A társaság már együtt volt. Dobay bakatort ivott. A mama „borjusteak à -la Provençale en sauce Suwaroff“-ot evett pommes soufflées-val, -leányával közösen. Kertész jóizüen és aprókat nevetett, mint minden -kövérke ember, ha jól érzi magát. S ő most igen jól érezte magát, mert -Incinek ő lett a szomszédja az elkésett Sipiczky helyén. - -Sipiczkyt ez ma éppen nem alterálta. Szinte örült, hogy Inci balján meg -Kalvyl János ült és hogy eképpen az apa mellé szorulván, rögtön -hozzáfoghat a nyergelés nemes mesterségéhez. - -– Kisztihand nagyságtoknak! – Üdvözöllek, kedves urambátyám! - -– Szép, hogy eljött, nagyon szép magától, – édeskedett a mama. - -– Tedd le magad! Nem a legjobb hely, de hát csak két oldala van a -leányomnak, – invitálta a papa. - -– Oh, kérlek, vis-a-vis őnagyságával és te melletted: ez a legjobb -helyzet. Két legnemesebb érzékem: látásom és hallásom igénybe véve igy -van a legjobban és legkellemesebben. - -– Bravo, gróf Sipiczky! Jól volt mondva; szellemes, comme toujours, – -hizeleg és büszkélkedik Dobayné… - -Vigan folyik a társalgás. Kertész pezsgőt hozat. - -Dobay szidja, hogy erős, de azért a fele palackot ő issza ki; majd ő is -hozat egy szalvétába göngyölt kétes eredetü palackot, de ennek már a -háromnegyedét issza meg. - -A második palack pezsgő bontásakor kedvező alkalmat találván Kertész, -szavalni kezdi a tizenötödik ének harmadik strófáját. - -Persze, hogy tetszett mindenkinek. Nemcsak a vers, hanem a különösen jól -megválasztott à propos. - -Csupán Dobay papa nézett gyanus szemekkel, mint egy elvénhedt és jó utra -tért betörő, a ki fiatalkori betörőcimboráját ismergeti s azon -gondolkozik, hogy letagadja-e a cimboraságot, vagy vállalja? - -Hát inkább nem vállalta. Igaz, hogy rá sem ismert egészen. - -Ráismert azonban a másikra. Ez volt a legjobb verse, a mit valaha irt. -Ez az egy strófa volt az egész könyvében, a mit nem szégyellett. - -Midőn Sipiczky – a költészet rejtett gyöngyeiről beszélve – mutatóul -előadta a „Madárdalt“ és érzelgős, affektált hangon ébresztgette vele a -költői közhangulatot: magasra hágott az expoéta amugy is széles jókedve. -Két illemkönyvet vágatott be vele felesége: a Müller urét s a Wohl -kisasszonyét, de mindkét nembeli egyszerre kipárolgott fejéből azon való -örömében, hogy a madárdal nem veszett el az emberiségre nézve. Ime -citálják! - -Olyat ütött örömében a vézna Sipiczky vállára, hogy csak ugy horpadozott -tőle az egész ember. - -– Az áldóját, hát te belőlem citálsz?! - -– Ugyan, Lojzi, miféle tón ez? – sápitott a kedves felesége. - -– A Ponciusát! Honnan veszed a versemet? – szorongatja az öreg -Sipiczkyt. – Tudomásom szerint rég kihaltak a verseim. Az utolsó -példányon kalácsot sütött a feleségem Lasnakon és – jól emlékszem – csak -a verseim sültek meg, a kalács nyersen maradt. - -– Kérlek, bátyám, azoknak a verseknek kár volt megsülniök. Én mondom -azt, mint a kiben szintén van költői véna. Nem oly gazdag, duzzadó ér, -mint a tied, de… - -– No öcse, te vagy az első, ki verseimet dicséri. Erre igyunk! - -– Nem érett meg a kor. Ám egy-két decennium gyakran elég, hogy a kor -romlott izlését gyökeresen följavitsa. - -– Halló, fiú, te hizelegsz, ha jól veszem észre! - -– Soha; azt az egyet nem teszem. Egy Sipiczky gróf nem szokott -hizelegni. - -Kertész, ki e párbeszéd elején azzal foglalkozott, hogy Incire oly lapos -pillantásokat vetett, mint egy cselédkenyér, ugy elcsudálkozott Sipiczky -szavain, hogy nyitva felejtette a száját, a miben pedig éppen egy fél -kugler volt. Lenyelte a kuglert s egy pillanat alatt megértette, hogy -áll a bál: eszméjét ellopta tőle Sipiczky. Azaz, hogy el se lophatta, -hiszen el volt az a fejébe zárva. (Nyilván az egyszer találkoztak a nagy -szellemek.) - -– (Hja, mi marad egyéb hátra; most már versenyt kell lovagolni. Kinek a -lova jön be előbb? Ki kell érdemelni az Incit. Hajrá!) - -És megkezdődött a versenyfutás. Szól Kertész: - -– Hogy mennyire keresettek költeményeid, kedves bátyám, azt egy, bár -prózai, de csalhatatlan ténykörülmény bizonyitja: költeményed könyvpiaci -árfolyama. - -– Hatvan pengő krajcárért árulta Heckenast, de csak két példányt tudott -elsütni belőlük, – magyarázza az öreg ur. - -– És ime, most tiz forintért se kapni, – állitja Kertész. - -– Hát ezt meg honnan tudod? – kérdi Sipiczky meglepetve. - -– Annyit fizettem érte, – volt az egyszerü válasz. - -De most már Sipiczky tátotta föl a száját. (Ez a gazember egy tervet -eszelt ki vele!) - -De nem azért volt Sipiczky lengyel, hogy zavarba jőjjön. Mint a villám, -ugy cikkázott át agyán egy gonosz terv: a kis embert megszégyeniteni és -fölpaprikázni. Szatirikus mosolylyal jegyzi meg odavetőleg: - -– Huszonöt forinton alul nem kapható az „Elvira keserve“. - -– Mi a menydörgős menykő! Be vagytok ti rugva, vagy én volnék részeg! -Miket karattyoltok itt össze-vissza? – lármázott az expoéta. - -– Én ma annyit fizettem, sőt harminckét forintot fizettem a könyvért, – -bizonyozik Sipiczky. - -– Pollitzernél? – kérdi Kertész. - -– Igenis. - -– Akkor becsapott, én ugyanott… - -– Engem nem csapott be; nekem megér annyit, – szakitá félbe Kertészt -szatirikus mosolylyal a lengyel. - -Most veszi észre Kertész, hogy bolondot mondott, nosza kijavitja a -hebehurgyaságát. - -– Én százat is adtam volna érte, de ha valamiért csak tizet kérnek, -akkor csak annyit adok. Bolond az, a ki magára licitál. - -– Nem kérhettek csak annyit, – jegyzi meg szörnyü flegmával Sipiczky. - -– Hát azt állitod, hogy nem mondok igazat? – pattant föl a kis Kertész; -– tudomásul veszem. - -– A mint tetszik. - -De már erre észrevették a hölgyek, hogy ebben a pezsgő tüzétől izzó -légkörben lehetetlen tovább maradniok. - -Fölkeltek. Kalvyl János is fölkelt. Incinek föladta felöltőjét. Inci -rámosolygott s elpirult. És mikor a bucsuzásnál, csak egy pillanatig -bár, de kezében felejtette a szép leány kis kezét: Kalvyl János is -elpirult. Nem ugy, mint, a gyermek, de mint a férfi, kinek összes -szivevére arcába szökik, ha pirul. - -Az öreg még ott maradt a két vetélytárssal. - -Eleinte feszült volt a hangulat. - -Kertészben fölfortyant a bácskai virtus: elhatározta, hogy kihivja a -lengyelt. - -A lengyel pedig, sejtvén a bácskai szándékát, azt határozta, hogy -tréfával üti el a dolgot, olyan tréfával, a mi vetélytársát nevetségessé -teszi, őt meg emeli szellemileg. - -– Hát holnap verekszünk? – kezdi meg a beszédet Sipiczky. - -Kertész nem szólt semmit, de annál többet s annál hangosabban Dobay: - -– Ha verekesztek, verekedtek. Semmi közöm hozzá. De annyit mondhatok, -hogy nem ismerlek többé, ha megverekedtek. A ki bőrét minden -bolondságért a piacra viszi, az nem komoly ember. És nem komoly embernek -nem engedem meg, hogy a leányomnak csak közelébe is jusson. Punktum! - -– Nekem eszem ágában sincs a verekedés, – mentegetőzik Sipiczky naiv -képpel. – Azt az olcsó dicsőséget a jogoncoknak hagyom. - -– Hátha én most inzultálom a gróf urat, akkor sem? – kiáltja a már -teljesen kiürült étteremben vérpiros arccal a kövérke bácskai. - -– Ah, müvelt ember nem inzultál soha, – állitja Sipiczky nagy képpel. - -Kertész szégyenkezve és csodálkozva, hogy ily föltétlenül biznak -müveltségében: azonnal lelohadt, mint az ökörhólyag, melybe gombostüt -szurnak. Kezét nyujtja vetélytársának és szent lett a béke, -megpecsételvén egy ujabb palack Mummal. - -Ideje is volt, mert az öreg ur, kit a torzsalkodás oly kiméletlenül -zökkentett ki későn fogamzott dicsősége légvárából, már haragudni -kezdett. De ime, a békekötéssel visszatért régi jókedve s ujra fölvette -„Elvira keservei“-nek fonalát. - -– Hát mit gondoltok, miért oly kutya drága az én könyvem? - -– Csak azért, a miért minden portéka drága szokott lenni, mert jó, – -hizeleg Sipiczky. - -– Mert remekmű és ritka, – tóditotta Kertész. - -– Hát ti olvastátok? - -– Hogy olvastuk-e? - -– Én háromszor átolvastam. - -– Én hatszor. - -– De hol a manóba tettetek szert a költeményeimre? – kérdi az álmélkodó -poéta. - -Megmondták neki. Az öreg följegyezte: Pollitzer, Károly-körut 5. - -– Hát melyik rész tetszik nektek legjobban? - -– A mikor Elvira kétségbeesik… - -– A mikor Elvira oly elementáris erővel kesereg… - -– Hásze’ mindig kétségbe van esve és furt kesereg, – ez nem kritika. - -– A mikor szivét kiönti, – korrigálja ki magát Sipiczky ama biztos -tudatban, hogy egy kesergő Elvirának ki kellett valahol szivét öntenie. - -– És a mikor bujában meghal, – eszelte ki Kertész ugyanama logikával az -elhalálozás valószinü, sőt biztos bekövetkezését. - -– Tény (bár nem emlékszem rá egészen), – konstatálja az öreg ur, – hogy -ez a két legszebb része költeményemnek. No, meg a „madárdal“. E’mmár -aztán igazán döfi… Igyunk, gyerekek! - -És tovább ittanak a gyerekek. - - - - -III. Fenn a kasban. - -Ittasan a bortól és örömtől, ifjui reményekkel s egy jól megkoncipiált -tervvel agyában, tántorgott föl hálószobájába az öreg expoéta. - -A terv az volt, hogy mégis csak eladja a Sárkányt és Szélvészt s uj, -diszes kiadásban kinyomatja „Elvira keservei“-t az árukon. - -– Az ördög hitte volna, hogy a kor izlése ennyire megváltozott négy -decennium alatt! Meghaladtam a koromat négy decenniummal, az -arkangyalát!… Hiába, a zseni kitör és eget kér! – duhajkodott magában -Dobay Alajos, az ötvenes évek félreismert nagysága. - -Még soká ábrándozott, mielőtt elaludt volna. S álma édes volt, mint a -méz. Angyalok zenéje mellett cigányozott reggelig. Kisbőgős nélkül, az -igaz, de a kisbőgőst: a legmolettebb és legnyájasabb angyalkát ölébe -ültette, hát azért nem szólt a kisbőgő. - -Azonban az álom se tarthat örökké. Éppen ama pillanatban, a melyben a -kisbőgős hosszu, szenvedélyes szerelmi ostrom után végre beleegyezését -adta, hogy ajkainak mézét tiz forintok ellenében megszedhesse szerelmes -szeladonja, – éppen a leggyönyörteljesebb percben, a midőn ajkaik -csucsoritva, mint villámossággal telt felhők egy villámszikra tüzével -egymásra csapni szándékoztak volna: kellett fölébrednie szegény Dobaynak -egy nem annyira villámos, mint türelmetlen és ideges rángatástól, a mely -is ő nagysága kegyes kezeitől származott. - -– Ejha, asszony! Még öt percig hagyhattál volna; éppen a legjavát -szakitottad félbe, – dörmögött az öreg, de nem haragudott, mert előtte a -dicsőség és remény, a gazdagság, a fény. - -Előbb azonban az árnyat kellett kiállania. Mert sötét és borus felhői -felesége arcának harcra keltek az égi világossággal. De hiába, az égi -világosság maradt a győztes s a felhők haragosan vonultak odább. - -– Ugyan szépen nézett ki tegnap, mondhatom. Nem szégyelli magát: egy -nagyleányos apa létére ugy leinni magát? - - – („Sirom, sarom, sallalárom, - Jobb batáron mint szamáron“…) - -– Maga még most is be van rugva… - - – („Részeg vagyok, rózsám, mint a csap, - Sampanyerrel teleittam magamat“…) - -– Jobb, ha azonnal felöltözködik s elmegy a gőzfürdőbe és haza nem jön, -a mig teljesen ki nem józanodik. - - – (Fürdik a holdvilág az éj tengerében“… - -– A leánya előtt csak nem akarja eljátszani a tekintélyét?… - - – („Eljátszottam már azt régen. - Attól ugyan ihatik kend, ihatik kend“…) - -– Maga nemcsak részeg, de bolond is. Ugy énekel, mint a parasztok. - -– Se részeg, se bolond nem vagyok. Boldog vagyok, Idám. Jer keblemre… -Szeretlek. - -És az asszony: a fiatalos, menyecskés asszony, a kit évek óta nem -érintett férfi csókja, ölelése, nem ellenkezett, nem tért ki az öreg -ember csodálatosan fiatalos, tüzes ostromlása elől, odatapadt a keblére -s élvetegen nyujtá csókra ajkait. - -* - -Reggelire nem pogácsát kapott a Lojzika, hanem teát, sonkát, pástétomot -és két tojást. Jóllakva és megelégedetten, az asszonynak egy szót se -szólva (meglepetésnek tartogatta a dolgot), indult munkába az „Elvira -keservei“ ügyében. - -Először is a sürgönyhivatalba ment. Ott föladta a következő sürgönyt: - -„Botos István urnak - -Lasnak. - -A Szélvészt és Sárkányt adja el. Ha nem veszik, adjon el valami olyat, a -mit megvesznek. Ha semmi ilyes nincs, adjon el valamit, a mi lesz, -például a jövő évi repcét. És küldje az árát expressz postafordultával. -Adósságot csinálni, hitelt igénybe venni nem szabad. - -Dobay.“ - -Ezután kikaparászta tárcájából Dobay azt a névjegyet, a melyre Pollitzer -antikvárius nevét és lakását följegyezte volt: Pollitzer Mór, -Károly-körut 5. - -– Nincs ugyan messze, – gondolá Dobay, – de miért ne mehetnék kocsin -odáig is. Hisz pénz lesz, mint pelyva. Az „Elvira keservei“ legalább is -tizezer forintot fognak jövedelmezni. - -A Szervita-téren fiakkerbe vágta hát magát s a Pollitzer boltja elé -robogott. - -Pollitzerhez – mióta megvan a boltja – fiakkeren még élő nem hajtatott. -Nem csoda hát, hogy ifjabb Pollitzer megbámulta a fiakkert és grófnak -nézte a fiakkerezőt. - -– Jó napot, Pollitzer ur, maga az? - -– Szolgálatjára, méltóságos gróf ur. - -– Csak hagyja, hagyja, – intett Dobay Alajos. - -Hogy miért intett és miért mondta, hogy: „hagyja – hagyja“, azt nem -tudni, mert Pollitzernek eszeágában se volt kezet csókolni. Nyilván azt -gondolta az öreg ur, hogy ha már grófnak nézik, megtehetik vele azt a -csufot is. - -– Én egy raritást keresek, Pollitzer ur. - -– A Dobayt? - -– A Dobayt! Hát honnan tudja? - -– Ez most a legnagyobb raritás a világon. Az egész földtekén csak -egyetlenegy eladó Dobay létez: az én birtokomban, – igy szavalt ifjabb -Pollitzer s ezzel kecsesen a középső és mutató ujja közé fogva egy -könyvet, kétszer-háromszor meghimbálta a levegőben, majd megcirógatta -szépen, mint egy pejcsikót, csak éppen, hogy meg nem kinálta cukorral. - -– Hát keresik a Dobayt? – kérdi ragyogó arccal az öreg. - -– Hogy keresik? Micsoda kérdés? Szeretem hinni, hogy keresik… Csak volna -belőle vagy ezer, mindjárt becsuknám a gseftet. - -– És miért csukná be a gseftet, kedves barátom? - -– Hát, mert házat vennék a Dobayn. - -– Házat venne a Dobayn? - -– Természetes, hogy persze. Nem szabad nekem Hausherr lenni? - -– Dehogy nem, édes fiacskám, hanem ezer Dobay árán nem lehet házat -kapni. - -– Hát a Haas annyiért nem adja oda a házát, de a Hanser kevesebbért is -odaadja a hauzát: a Dohány-utca 16. számot. Igen jó objekt, tiz -percentet hoz. - -– És mennyibe kerül? - -– Ötvenezer forintba. - -Az öreg nem válaszolt, mert előbb komputust kellett csinálnia. Fölállitá -a hármas szabályt: Ha ezer Dobay árán 50.000 forintos házat lehet venni -– akkor egy Dobayn x forintos házat lehet venni? Szorzott, osztott és -kijött, hogy 50 forintosat. Ilyen ház ugyan alig van, de legalább kisült -(s ez is valami), hogy egy Dobaynak az ára ötven forint. - -Méreg, hogy az ember saját költeményeinek egy hatvan krajcáros példányát -ötven forintért kénytelen megvásárolni. De hát mit tegyen? Az utolsóról -keletlen kalácsot evett, az utolsóelőttiek pedig idegen kézen, idegen -könyvtárban őriztettek. Kölcsön csak nem kérheti saját költeményeit és -pláne leánya udvarlóitól. - -Alkudni szintén nem mert az öreg, először, mert grófnak nézték, -másodszor, mert belátta, hogy a földtekének utolsó Dobayjára ugyis hiába -alkudnék. - -Savanyu arccal bár, kivette tárcájából az utiköltségre félretett -ötvenesét és hanyag elegánciával odadobta Pollitzer ur elé. - -Pollitzer ur megfricskázta a ropogós bankót, aztán a világosság elé -tartotta. Ismét megfricskázta és meggyőződvén róla, hogy nem hamis, -megcsalatkozott ábrázattal ejtette a pudlira. - -– Méltóságos gróf ur – ez nem sok! - -– Nem sok? De hisz inkább méreg sok, – ijedezett Dobay, kinek zsebében -már összesen csak 3 frt 75 krajcár honolt. - -– Hát kérem, tekintve, hogy a méltóságos ur első kundsaft és hogy ily -magas összeköttetést föltartani akarok: pénzbe nem kivánok többet, de -engedje meg gróf ur, ilyen ritkaság eladásakor szokásba van nálam egy -kis ajándék-ráadás, hogy vigasztalva legyek a… - -– Jó, küldök tizenkét nyulat az uradalomból, – sóhajtott föl az öreg -Lojzi. - -– Hm, kérem szépen, a nyul nem kóser – a liba kóser. - -– A liba kóser? Nem bánom, küldök hat libát. - -– Tizenkettőt tetszett mondani… - -– A milliomát, legyen hát tizenkettő. Ide azzal a könyvvel. - -– És mikor kapom a libákat, kérem alásan? - -– Sürgönyözök, hogy küldjék azonnal. - -– Talán föltennénk a sürgönyt. - -– Föl? Az áldóját! Hagy irom: - -„Botos István ispán urnak - -Lasnak. - -Pollitzer Mór, Károly-körut 5. cimre 12 hizott libát küldjön azonnal. - -Dobay.“ - -– Itt a korona, küldje el. - -– Kisztihand, gróf ur! Annyit mondhatok, hogy jó vásárt méltóztatott -csinálni. Tessék: itt a Dobay! Kisztihand! - -– Csak hagyja – hagyja, kedves barátom. - -Saját költeményeinek véres verejtékkel, azaz drága pénzen és -naturáliákon megszerzett birtokában foglalt ujra helyet Dobay Alajos -kocsijában, s egyenest Singer és Wolfner könyvkiadó urakhoz hajtatott. - -Ott félóráig tárgyalt, mig megegyezett velük olyképpen, hogy a kiadás -szerző tulajdona marad; a nyomtatási költség 478 forintot fog kitenni; -az elárusitásért 45 százalék jár stb. - -Dehogy engedte volna a szerzői tulajdonjogot! (No, nem is kérték tőle.) - -– (Csak nem vagyok bolond fix összegért eladni a kiadás jogát, hogy a -kiadó hizzon verseimen s ő vegye meg a Dohány-utca 16. számu házat. -Olyan nincs.) Dohány-utca 16., – szólt oda a fiakkernek. – Már csak -megnézem a házamat. - -Nem volt rossz ház. Mindössze, hogy az egyik boltjában sajtos volt, a -másikban meg libahentes, – vagy hogy hivják azt a mesterembert, a ki -libazsirt, libaszalámit és libaszafaládét árul. Ezektől támadt egy kis -rossz szag a házban, no de azon lehet segiteni. - -– Majd fölmondok nekik s a sajtos helyébe virágkereskedést, a libahentes -helyébe meg illatszer-raktárt telepitek. Csak ész kell mindenhez! – -hencegett magában Dobay. – Hajts a Nemzetibe. Nem a szinházba, mert oda -még korán van. - -– A hajós-egyesületbe, nagysága? - -– Nem szoktam hajókázni, még nyáron sem. A hotelbe, tulok! - -– Igenis! – vigyorgott a fiakkeres ama biztos tapasztalata folytán, hogy -a ki goromba, az jól szokott fizetni. - -Jól is fizetett Dobay. Az összes folyótőkéjének kilenctized részét: 3 -forintot adott a fiakkernek. Hogy az összetulkozott kocsis ezt -appreciálni nem tudta, és hogy megvetőleg csörgette meg markában a három -ezüstforintot, az az összetulkozott kocsis bornirtságára vall és nem a -Dobay generozitását dönti meg. - -Ugyan csupán huszonöt vassal a zsebében, de azért vigan mérte a lépcsőt -Lojzi papa, annak tudatában, hogy gyorsan, okosan és erélylyel intézte -el folyó ügyeit és hogy egy-két hét multán 25 krajcár helyett legalább -2500 forint fog bugyellárisában dagadozni. - - - - -IV. Sipiczky fordulása. - -… Benyitott a szobájába. Az első dolog, a mit ott meglátott, egy nagy -malomkerék volt, vegyes virágokból. Ez az asztalon hevert. Jól -körülszagolta s aztán tovább vizsgálódott. Az egyik sarokban ott ült a -felesége meghatott édesanyai ábrázattal, a másikban az Inci lehajtott, -sápadt fejecskéjét a szék támlájára eresztve, végre a harmadik sarokban -Sipiczky hajlongott, mint a Gottschlig porcellán-kinaija, azzal a -különbséggel, hogy Sipiczky nem ült, mint a kinai, de állott. - -Egyikük se vallott egy kukkot sem. Ez Dobayt idegessé tette. - -– Hát mi lelt benneteket, megnémultatok? - -Egy hang sem. Azaz, hogy mégis. Inci halk zokogása – mint egy sebzett -kis galamb nyögdécselése – töri meg a csöndet. - -Az öreg dühbe gurult. - -– Ki bántotta ezt a leányt? - -A leány fölugrik és atyja nyaka köré fonja reszkető karjait, ugy int -némán, hogy senki. - -– Hát akkor miért rísz, kis cselédem? Na, majd lecsókolom a könyeidet. -Ne félj, mig az apádat látod. - -A mama idejét látta a szerepváltoztatásnak. Meghatott édesanyai -ábrázatát részben örömkönyektől áztatott édesanyai, részben lágy, boldog -hitvesi ábrázattá változtatta és férje vállára hajtván frufrus fejét, -macskaszerü mimikával sugta fülébe: - -– A bimbó hasadása… örömkönyek… Megkérték a kezét. - -Most eszmélt föl Dobay. (Tehát a szüz szemérme! A szüzé, ki előtt -misztérium a szerelem, félisten a férfi; ki után vágyik, de a kitől fél… -Ez az!… A malomkerék meg a megkérési cerimónia garniturája; a mama -meghatottsága a boldogitó részleges beleegyezés; a Sipiczky hajlongása -meg bevezetése a totális beleegyezés kieszközlése és elnyerésének… Ez -most rajta áll!) Ekként egybefüzvén logikai láncszemeit, elkomolyodott -Dobay Alajos. Mert érezte, hogy leányának sorsa és boldogsága az ő -kezeibe van letéve. - -Felesége hiusága és gőgje rég megvesztegették annak itélőtehetségét. A -leányka engedelmes, jó gyermek: az ugy cselekszik, a hogy szülei -parancsolják. Tehát egyedül ő rajta a felelősség gyermeke boldogságáért. - -Föltette magában, hogy Isten rendelése szerint, tiszta szivvel, minden -önzés nélkül teljesiti kötelességét, az óvatos és szerető atya -gondosságával: hogy nem anyagi érdek fogja vezérelni, hanem első sorban -is a kérő jelleme és megbizhatósága. - -Megsimogatta leánya szöghaját és valamit sugott a fülébe. - -A leányka erre a szomszéd szobába távozott… - -… Sipiczky tegnap esti sikerén fölbuzdulva, elérkezettnek látta a -pillanatot, hogy megkérje Incit. Hát most itt van. Föláll és elmondja -mondókáját Dobaynak: - -… Hogy szereti Incit és tenyerén fogja hordani, ha sorsát hajlandó az -övével egybefüzni; ha nem, – széles a világ, elrejtőzik majd valamely -zugába stb. stb. - -Az öreg végighallgatja ünnepies, komoly arccal. Komiko-humorisztikus -allürjei elsimulnak szépen; egyszerü méltóság ül az arcára. A magyar -nemes ember marad meg belőle csupán, a ki fehér oszlopos kurián tanulta -meg vérét és hazáját szeretni s imádni egy selyemfőkötős, jóságos -mosolygásu édesanyától. Bajuszát se sodoritja, mint szokta, ha széles a -kedve, fejét se vakarja, mint szokta, ha mérges; vonásai és mozdulatai -nyugodtak és szelidek. - -A parthie-hajhász lengyel parvenüt láthatólag zavarba hozza ez a -magatartás. Ő csak külsőségeiből ismerte a gentlemant, (a ki mókáival -imponál az éretlen tömegnek). A szivben és lélekben fogantatott -grandseigneur-t: azt nem ismerte ő. Ilyet látott most maga előtt. És -dicséretére legyen mondva, fölismerte. - -Mondókájának utolsó szavait már szinte zavartan hebegi el a rutinozott -világfi – és lesüti tekintetét a nagyur előtt. - -Dobay hozzálépett és két karját szeliden megfogva, leülteti leánya -kérőjét. Ő maga állva marad s elkezd beszélni halkan, de nyomatékkal, -nyájasan, de őszintén. - -… Olyan a beszéde, mint a hegyi patak: gyorsan folyik a szó ajkáról, -üdén és tisztán… - -… Olyan a beszéde, mint egy attikai szónoklat: kenetesség nélküli, de -vallásosan mély. - -A fiatalember meghatva hallgatja, mint a bünös, ki megtér a szentirás -igéjén. Lelkülete egy gyors átváltozáson megy keresztül. Már mélyen -bánja, hogy cinikus, frivol életfölfogásával e szentélybe betolakodni -merészkedett. - -Bánja. Pedig az öreg Dobay nem mond semmi olyast, a mi őt bánthatná. Nem -is ad tagadó választ. Csak azt magyarázta eddig, hogy mi a családi élet -szentsége, – hogy mije a férj szerető, hű hitvesének, – hogy egy -szubtilis női sziv érzékenységét miként kell a férfinak – a ki erős – -respektálnia. - -Csak ilyeneket beszélt eddig. A részletek azután következtek. A -legnehezebb, a legkényesebb pont a vagyoni kérdés megoldása volt. - -Az öreg ur finom tapintattal először is a maga viszonyait tárja föl, – -nyiltszivüen, nem kötelező őszinteséggel. - -Dobayné föl-fölszisszen néha – mint a kinek a tyukszemére hágtak, – de -nem mert szólani. Érezte, hogy itt most csak egy embernek van joga -beszélni, s az a férje. Ő volt most az ur itt: föltétlen ur az összes -lelkek fölött. Nem szólt hát, bár az elfojtott, meggyült haragtól s az -álszégyen érzetétől lángbaborult arca férje szavain: - -– Mi szegények vagyunk, de becsületesek. Háromezer holdunk van, az igaz, -de abból kétezer hold kipusztitott erdő, a többi harmadrendü sovány -szántóföld, a melynek jövedelme 6000 forintra megy. Ezt kapja majd a -leányom, ha mi, Isten akaratából pihenni térünk. Addig csak annyit, a -mennyit éppen adni képesek leszünk: évenkint legföllebb kétezer -forintot. Nos: ebből természetesen nem lehet megélni… A másik dolog, a -miről föl kell, hogy világositsalak: a származásom… Én nem származom -olyan ősrégi családból, mint te vagy a feleségem. Őseim egyszerü -bányászok valának, de becsületesek. A bánya-büntetésre összeirottak -listáján soha elő nem fordult a Dobák név. Mert igy hivtak bennünket még -ezelőtt száztiz esztendővel, a mikor szépatyám a nemességet kapta József -császár kegyelméből… Erre vagyok én büszke: erre a becsületünkre! - -Dobayné ajkába harapott, hogy szinte vér serkedt a fogai nyomán. - -– Őrült! – sziszegte, de csak nem mert szólni… - -A lengyel gróf ellenben sápadtan és komoly méltósággal hallgatta az -öreget, s azt gondolta magában: mily vétek, hogy ő nem tud ilyen -becsületes lenni!… Megfogadta, elhatározta, hogy ma legalább igaz lesz -és becsületes. - -Beszélnie kellett. Eleinte akadozott, később fölmelegedve az öreg ur -bizalmat gerjesztő figyelmes arcától, tüzbe jött és tudott beszélni ő is -egyenes, becsületes nyiltszivüséggel, – ma talán először életében. - -Elmondta, hogy ő régi nemes és igazi gróf, de a királyi atyafiságról -hallgatott. - -De itt már közbeszólt az asszony: - -– Miért hallgatja el összeköttetéseit: azt, hogy ükanyja -Ponjatovszky-leány volt és hogy a Sanguskókkal és Sapieha hercegekkel -közeli rokonságban áll? - -– Azért, nagyságos asszonyom, mert akkor nem mondanék igazat. - -Általános mély csönd. Dobayné töri meg: - -– Eddig ugy mondta. - -Lángbaborult sápadt arca a szegény lengyelnek; alig fért ki torkán a -szó, de azért kinyomta: „Hazudtam!“ - -Tágra nyilt két szeme öreg Dobaynak. Nem a nagy rokonsági kilátások -eltünte fölötti bánatában, hanem afölötti bámulatában, hogy hazudott -Sipiczky. (Egy szakállas ember!) - -Észrevette ezt a lengyel és beszédét eképpen folytatá: - -– Hagyományos rossz szokásunk, bününk, vétkünk nekünk lengyeleknek, hogy -családi összeköttetés és vagyoni viszonyaink tekintetében sohase, vagy -csak ritkán mondunk igazat… Ezentul nem teszem. - -– Ez nem is szép dolog és nem férfihez illő, – mondta egyszerüen az öreg -Dobay. - -Dobayné ellenben megvetéssel méregette végig a paraszt igazmondással -saját rangját lefokozó „ostoba lengyel fickót.“ - -– Hát akkor a majorátus sem igaz, édes gróf Sipiczky? - -– Az van a családban s én vagyok a várományosa, ha Boleslaw fia… - -– A tizenhatodik? - -– Nem, csak a hatodik Boleslaw fia el találna halni. - -– És beteg az az ur? – kérdi Dobayné. – Csakugyan nem élhet három évnél -tovább? - -– Nem beteg, nagyságos asszonyom és fiatalabb, mint én. - -– Hát akkor mi marad magából, édes Sipicsky, a leányom számára? – -selypitett Dobayné. - -(Dobayné mindig selypitett s a c-t cs-nek mondta, ha erőt vett rajta a -méreg.) - -E brutális megjegyzésen föllázadt az öreg ur. - -– Nem engedhetem, hogy a vendéget megillető tiszteletet megsértse, – -fedte nejét. - -Ő nagysága nem szólt. Mutatóujja köré csavarta hajának egy pamacsát és -kétszer-háromszor megrántva azt dühében, mint egy tragika, a szomszéd -szobába rohant. - -A két férfi egyedül maradt. Egy ideig hallgattak. A lengyel törte meg a -csöndet: - -– Nem érdemlem meg a leányod kezét. Nem vagyok én abból a becsületes -fajtából való, a miből ti. Egy léha, büzös légkörben nőttem nagygyá. -(Csönd.) Most kezdem csak igazán érezni, hogy sokkal jobban szeretem őt, -mint hogysem e házasság által boldogtalanná tegyem életét. Én egy sivár -ember vagyok… - -Az öreg Dobayt meghatotta ez az önvád. - -– Nem ugy, fiam, jó ember vagy és helyén van a szived. Csak nem volt, a -ki vezessen. A házamat ezentul se kerüld és légy bizalommal hozzám, – -tekints apádnak. - -A lengyel, felejtve formaságot, arisztokratikus önfegyelmét teljesen -elvesztve borult az öreg keblére és görcsösen megszoritva kezeit, e -szavakkal távozott: - -– Köszönöm a kegyet, eljövök. A testvérje leszek ezentul… Engedd meg. - -* - -– Válassz ki egy virágot ebből a csokorból s tedd el emlékül. Oly ember -adta, a ki léha volt, de jó és téged igazán szeret: mert lemondott a -kezedről, – igy szólt Dobay leányához és nagyon meg volt hatva. - -Földerült Inci sápadt arca, Dobay meglepődött. - -– Hát te örülsz ennek, kis báránykám? Nem éreztél vonzalmat iránta? - -– Oh nem, nem, itt maradok veletek, – válaszolt a kis Inci örömmel és -határozottan. - -– És te ezt nem tudtad, Ida? Ida! Vagy nem vetted számitásba gyermeked -érzelmeit? - -– De igen. Azonban mire való házasságban a szerelem? Lám én szerettelek -és most… - -Elsápadt az öreg ur, de összeszedte minden erejét. A kiméletlen -durvaságra szeliden válaszolt: - -– És most is szeretsz, habár öntudatlanul is. Ha meghalnék, szivedből -megsiratnál és virágot ültetnél sirhalmomra. A szerelmet: az elsőt, egy -nő se felejti el soha. - -Az asszony, a 35 éves, érett, szép asszony elpirult s egy könycsepp -szivárgott a pillájára. S a férfi, a hetven éves délceg aggastyán, -lecsókolta azt a könyet. - -Az Inci könyeit lecsókolni már nehezebb lett volna. Megeredt azoknak -árja s folyt, mint a patak, hogy csuromviz lett tőlük pici zsebkendője… -Örömkönyek voltak azok. - - - - -V. A Kalvyl-ok esete. - -Kalvyl Farkas János báró Sziléziában született. Atyja halála után -testvérével, Frigyessel osztozott annak birtokán. Egynek-egynek ezer -német hold jutott, a mi ott szép vagyon, különösen, ha megbecsülik. -Farkas János meg is becsülte, de Frigyes elverte a magáét. - -Erre fogja magát a bolondos jószivü Farkas János és ujra megosztozik -testvérével, most már az ő ezer holdján. (Ötszáz holdból is meg lehet -élni.) - -Azonban Frigyes, a kinek ezer hold is kevés volt, természetes, elverte -az ötszáz holdat is. Nemhogy, hanem csinált a hegyibe még nyolcvanezer -forint ára becsületbeli adósságot is. - -Mit volt mit tennie Farkas Jánosnak! Eladta a saját ötszáz holdját és -kifizette a Frigyes adósságát, hogy megmentse a család és név -becsületét. A még fönmaradó huszonötezer forintjával zsebében pedig -nekiment Sziléziának bérletet keresni. - -Mire megtalálta a bérletet, sürgönyt kap, hogy meghalt a fiatal felesége -gyermekágyban, de a gyermek, az egészséges. - -Szegény Farkas János e hirre, mint egy rongy, ugy esett össze -fájdalmában. De addig locsolták, mig csak föl nem kelt s el nem -indulhatott haza, a sors által oly kiméletlenül megtépett kis fészkébe. -Ott eltemette a szép feleségét. A temetés után azonban bevánszorgott az -ágyába s benne maradt egy hónapig – nagy betegen. Hagymázba esett. Ebből -is csak fölépült, atyjának hű barátja, Leipzig Vilmos gróf önfeláldozó -ápolása mellett. - -Ez a Leipzig Vilmos azt az ajánlatot tette neki akkor, hogy hagyjon föl -a bérlet eszméjével és vegye át az ő magyarországi huszezer holdas -uradalmát (a mire ráfizet) olyképpen, hogy a rajta levő adósságok -kamatjait fizesse a jövedelemből s ha futná, törleszszen tőkét is vele. -Számadással nem tartozik. (Egy olyan ember, a ki a becsületért a -sajátját is eldobja magától, a másét biztosan nem fogja bántani.) Ezért -a fáradságáért évi hatezer forintot kapna Kalvyl János. - -Az ajánlat elfogadtatott. Kalvyl János pakkolt. Utazóbőröndje legaljára -tette bárói nemeslevelét (erre most egyelőre nem volt szükség), azután -még egy csomó gazdasági könyvet, egy magyar grammatikát, ingeket és -ruhákat dobott belé és ezzel az egy bőrönddel, a kéthónapos ifjabb -Kalvyl Jánossal s egy kövér dajkával nekiindult Cseszneknek. - -Ott szép volt a vidék: regényes és balzsamos levegőjü. Még az emberek is -magyarok voltak, de többnyire beszéltek tótul is. Farkas János meg tudta -volna magát velük értetni, de azért megtanult magyarul is. Volt -becsülete. Két hónap alatt bevágta a grammatikát, egy esztendeig a -helybeli kálomista paptól társalgási órákat vett és három év mulva már -ilyképpen üdvözlé vendégeit: - -– Szervusz, te pocsétakerülő; hát hol csavarogsz erre, a merre a madár -se jár? - -Különben gazdálkodott Kalvyl János. Még pedig ugy, hogy hajnalban kelt s -éjfélkor feküdt le. Este ugyanis számolt és kalkulált. Mert sok volt a -számolni valója a gyárak miatt. A saját vesződségére ugyanis gyárakat -épittetett: egy keményitőgyárat, egy cementgyárat, egy butorgyárat és -három szeszgyárat. - -Az igaz, hogy ezek azután ugy jövedelmeztek, hogy az uradalmon levő -hatszázezer forintnyi adósság hat év alatt ugy eltünt, mintha sohasem is -lett volna s a hetedik év végén öreg barátjának már kerek száztizezer -forintot vitt föl Leitmeritzbe egy zacskóban, a mely viszont a mellénye -bélésébe volt bevarrva. (Ezt az óvatossági rendszabályt már itthon -tanulta nálunk.) - -Az öreg Leipzig Vilmosnak e csuda fölötti bámulatában lepotyogott -félszeméről a monoklija, a mi miatt aztán beszélni se tudott, csak a -pénzes zsákot tologatta magától, mint valami bünös szerzeményt. Később -azonban némi magyarázatok után mégis elfogadta a pénzt, de először -fölemelte a Farkas János fizetését tizenkétezer forintra s azonkivül még -százezer forintot biztositott neki végkielégités cimén. Midőn pedig ezt -Farkas János sokallotta volna, kereken kijelentette, hogy ő se nem -disznó, se nem gazember, hát ne okoskodjék. - -Nem is okoskodott soká Farkas János, hiszen gyermeke volt: őseinek -utódja, a ki bár pitykés dolmányban járt s egy szót se vallott se -csehül, se németül, de mégis csak Kalvyl volt, a sléziai Kalvylok -nemzetségéből és leendő őse a Kalvylok magyar ágának. Illik, hogy a -magyar Kalvylok őséről ne mondhassák el majdan utódjai, hogy -dédapácskájuk éhenkórász vala. - -Isten azonban ugy akarta, hogy vagyongyüjtési tervét ne valósithassa meg -Farkas János. Meghalt fiatalon, negyven éves korában, egyedül hagyván -tizenkét éves árváját. - -Az árvából festő lett az idők folyamán. Az ötvenezer forintos -hagyatékból meg tizezer forintos hagyaték a gyámok kezén. Ez a tizezer -forint pedig Bugyi Andrásnak adatott kölcsön váltóra, mert nála mégis -nyolc százalékot hozott. Bugyi Andrást azonban természetesen -ellicitálták, a tizezer forinttal együtt… - -Igy Kalvyl Jánosnak kezemunkájából kellett megélnie… - -Ime, a Kalvyl Jánosok élettörténete. - -Kitünik ezekből, hogy derék, becsületes, de „peches“ emberek voltak a -Kalvyl Jánosok. És ezt érezte a mi Jánosunk. Ez az érzet: az a babonás -hit, hogy szerencsétlenségre született (hiszen már születése is -halálthozó volt), kedvét gyászfátyollal boritotta be. Ott ült a gyász -fényes, nagy szemében és magas, fehér homloka redőin. Csak az ajka körül -(pedig ott a bánat rendes székhelye) nem tudott megtelepedni. Az sima -volt, üde, mint egy ártatlan gyermek ajka, oly gyermeké, kit soha -keserüség nem ért. - -De tényleg sem volt oka Kalvyl Jánosnak bizni szerencséjében eddigi -tapasztalatai után. Zárkózott lelkülete miatt nem kedvelték a bohém -művészvilágban. A báró gőgjének tulajdonitották hideg magatartását. -Pedig ő szerette ezeket az embereket, az ő munkatársait. És szivének -egész melegével rajongott a művészetért. - -Bár soha semminemü külső sikert nem ért el művészetével. Képeit -elrajzolt fantazmagóriáknak csufolta a kritika. („Lelke van a festőnek, -de keze nincs.“) - -Ez a kritika keseritette el leginkább Jánost. Egész lénye a művészet -szeretetében olvadt föl és még se tartották művésznek! - -Ő egymaga hitte, tudta, hogy művész. (Miért nem értik hát meg őt az -emberek? Nyilván ugy lesz, hogy nem ismeri az életet. De egy oldalát -legalább: a bánatot csak ismeri. Hát oly kevés embernek, senkinek sincs -bánata; senki se rokon az ő lelkével, hogy nem érti meg senki, – de -senki?!) - -Igy tépelődött János s e tépelődés habozó, bizonytalan jellegét -reányomta egész egyéniségére. Hol szerény volt egész az alázatosságig, -hol büszke egész a dölyfig, különösen, ha fölébredt benne a művészi -öntudat. - -Azért nem is tartozott ő az ugynevezett társaságba való emberek közé. De -azért sem, mert semmiről nem tudott semmiségeket összehadarni: a -szalonelméncségek bosszantották. De különös ellenszenvvel viseltetett -ama szmokingos alakok iránt, a kik halljamagázták a leányokat, -leszervuszozták az öreg urakat és kétértelmü viccekkel mulattatták az -asszonyokat. - -Ezeket gyülölte. Pedig szivében kevés helyet adott ennek az érzelemnek. -Általában szerette az embereket és magának, önhibájának tulajdonitotta, -hogy azok nem szeretik őt… - -Hát ennek az embernek a tekintetétől pirult el Inci. Pedig nem volt -szép, még tetszetős sem ez az ember. A szemei nagyok és bánatosak, ajka -szelid és szőke haja olyan csudálatos hullámokat vetett, mintha Phidias -stilizálta volna Apolló szobrára: ezek voltak szépségei. De arca már -sápadt és beesett, homlokán barázdák vonulnak végig, járása ingatag és -tétovázó, miként kézhordása is. - -Hogy ezeket a defektusokat észre nem vette az Inci! - -Bizonyosan csak a szemét nézte ő s azon keresztül látta meg a lelkét. -Ugy kellett legyen. - -Ugy kellett legyen, hogy addig nézett Inci a János szemébe, mig meglátta -és megszerette lelkét, a mit se papa, se mama, sem a többi emberek nem -láthattak meg, mert el volt zárva előlük és biztosan csak Inci kedvéért, -Inci tekintetére nyilt meg, sejtve, hogy ő meg fogja érteni. - -És mégsem egészen igy volt. Mert nem sejtett János semmit, nem _mert_ -sejteni. Szeretni se mert. Ő csak bámulta s imádta a leányt. Nézte, mint -a hogy nézte a „Madonna de la Sediát“, vagy Tizian „La Bella“-ját. -Azokat is imádta János. Csakhogy mig a Madonna és a Bella szemlélése -inspirációt nem szitott művészi lelkében, addig az Inci kedves kis -rózsás képe, két nedves, nagy őzszemével mindig szeme előtt lebegett, -valahányszor egy női képet festett. És különösen az őzszemektől nem -tudott megszabadulni: ezek mindenütt és mindenkor reá tekintettek. S ő -mindenütt és mindenkor lefestette őket. Másként nem tehetett. - -De volt neki egy képe, a hol meg egészen az Incit festette meg, nemcsak -az őzszemeit és arcocskáját, nemcsak szelid, leányos kebelét és piciny -lábacskáit, hanem a mosolyát, gazella-járását, beszédjét – igen, a -beszédjét is. A ki nem hallotta, hogy az a leányka a képen éppen ugy -beszél, mint Inci – az egyszerüen nem értett a képekhez, vagy süket -volt… - -Ezt a képet (egy magyar nemest ábrázolt, a mint jegyeséhez jön a -harctérről) a tavaszi tárlatra szánta János, de mire elkészült vele, -mást határozott: hogy az a tárlatra nem kerül soha. Izetlennek itélte -finom érzékével, hogy egy reá nézve idegen urileány – a ki másnak lesz a -felesége – képmása annak tudtán kivül, orvmódra kerüljön a nagyközönség -szeme elé. - -De különben sem akart tőle megválni… Megszerette. Szerelmes volt a -képébe. Mert a képét már merte szeretni. - -Kicsiny műtermének egy sarkában (de jó világitásban) volt az -fölakasztva, nem rámában, hanem egy elzárható tokban. (Ne lássa senki.) - -Ő maga azonban, valahányszor csak pihenőt tartott, fölnyitotta a tokot -és szembe ülve Incijével, ábrándokba s álmokba merült. S az ábrándok -édesek voltak és az álmok merészek. Amazok szelid mosolyt, emezek gunyos -kacajt fakasztottak ajakán. A szelid mosoly azt jelentette, hogy ime, a -földi élet boldogságából is kijutott neki; hogy meglopta az életet, a mi -neki önként semmit sem adott, hogy művészetével maga teremté meg a -boldogságát. A gunykacaj pedig azt harsogta, hogy az élet, ha nem ád -neki, de el sem is vehet tőle semmit. Az ő művészetét nem rombolja le se -kritika, se divat. - -Az ő művészete az igazság. A szubjektiv érzés szülte, nem -általánositott, tipussá tömöritett közizlés. Majd megértik! És ha nem -értik meg, se baj. Nem azért festő, _a mit mondanak_ képeiről, hanem -azért az _igazságért_, a mit képein lefestett. Neki az az elég. Az -aranyérem semmi. - -… Ilyenkor egy fejjel látszott magasabbnak Kalvyl: kiegyenesedett s -égnek tartotta homlokát. Igy élvezett, igy mulatott ő. A zsurfixekre -unatkozni járt, a kávéházba reggelizni. - -Az ifjuság rendes kedvteléseiből nem vette ki részét; nem feleltek meg -izlésének. Nem kártyázott, orfeumba nem járt. Kerülte még azokat a -francia szinműveket is, a melyeknek nem volt korrekt moráljuk; a festett -hölgyeket meg éppen utálta. Nőmodelljeivel ugy bánt, mint hercegnőkkel, -ha szólnia kellett hozzájuk; de, ha csak kikerülhette, nem beszélt -velük. Ezek el is nevezték őt szüz lovagnak. De azért szerették, mert -nem árszabály, hanem belátása szerint és bőkezüen fizette őket. -Különösen: járt hozzá egy üde, tizenöt éves, vöröshaju leány a -mamájával, a Dóra Frici: egy elsőrendü modell, pszikei termetü. Ennek a -mamája, egy kétes jellemü asszonyság, addig jajgatott, hogy nehéz -manapság egy szegény leánynak el nem buknia, hogy Kalvyl hónaponkint -külön 20 forintot adott a mamának csak azért, hogy Dóra Fricinek ne -kellessen elbuknia. Pedig ezen a bajon régen tul esett már a Dóra Frici! - -Ilyen volt Kalvyl János: becsületes, naiv, bőkezü, nagyur. - - - - -VI. Ébresztő. - -Kalvyl János a műtermében ül, összekulcsolt kezekkel, mintha imádkoznék -és nézi merőn a „Viszontlátás“-t, azt a képet, a melyen Incit festette -meg. - -Valaki kopogott. Nem hallotta. Kinyilt az ajtó. Észre se vette, ugy el -volt merülve a képben s gondolataiban. - -A jövevény – Sipiczky – szembe találta magát a képpel és mintha gyökeret -vertek volna lábai, ugy állott meg az ajtóküszöbön meglepetésében és -bámulatában. - -Sipiczkynek volt műérzéke és emberismerete, de e kvalitások nélkül is -megérthette a helyzetet, nagyon átlátszó volt: a kép remekmű, a festője -szerelmes!… - -Fölocsudott a lengyel. A festő tovább álmodott. - -Arisztokratikus, finom tapintata azt sugta Sipiczkynek, hogy távoznia -kell, mert egy embernek: barátjának belső érzelmeit meglesni nem korrekt -dolog. A finom érzék és gyöngédség egyike volt a léha ember öntudatlan, -vérbeli nemes tulajdonságainak. Óvatosan megfordult és kezét a kilincsre -tevé. Késő volt. Egy erősebb, határozottabb nyomás kivülről és föltárul -az ajtó. – Kornya volt, a festő. - -Sipiczky önkénytelenül, szinte ösztönszerüleg visszatartotta a -látogatót. - -– Egy pillanatra, kérem! Egy perc mulva készen lesz a báró, – mondta -Kornyának és bezárta előtte az ajtót. Azután megfordult. - -János vérpiros arccal és kérdő tekintettel áll szembe vele. - -Sipiczky csak annyit válaszol e kérdő tekintetre: - -– Zárd le a képedet, ha nem akarod, hogy lássák. - -Csak most eszmélt föl egészen János. Odarohant a képhez és lezárta -idegesen. - -– Isten veled, János, – bucsuzék Sipiczky. - -De János nem eresztette. - -– Maradj itt, kérlek. Kornya csak egy percre jött; várd be, mig elmegy, -beszélni szeretnék veled négyszemközt, – mondta, aztán bebocsátotta és -üdvözölte Kornyát. - -Ez egy vig, jóképü fiu volt, ugyszólván az egyedüli kollégái közül, ki -tudni, vagy legalább is sejteni vélte, hogy Kalvylban nagy tehetség -rejlik. Képei érdekelték és sokszor jött föl János műtermébe egy kis -komolyságot kölcsönözni, mint mondani szokta. - -– Végem van, Jánoskám, elhagyott a muzsám. - -– Hogy-hogy? - -– Egy bus szeladont kellene lefestenem, de nem tudom. Már megpingáltam -képem összes alakjait, csak a bus szeladon hiányzik róla, de éppen ez a -pointja a képnek. Próbáltam. Husz tanulmányt, vázlatot festettem, a -legszomorubb balparti hordár s egy éhes verklis ültek modellt, de -mindhiába! – Festettem epés szeladont, festettem dühös szeladont, -káromkodót, nagyképüt, elégedetlent, de busat, – óh, de a busat: azt meg -nem festem soha! - -– Talán én üljek modellt neked? – kérdi fájó mosolylyal Kalvyl. - -– Oh nem, nem, Jánoskám; ne érts félre, kérlek. Csak a tanácsodat jöttem -kérni. - -– Kérj föl egy jó mimikust. - -– Nem lehet, nekem az igazi bánat kell. - -Kalvyl előkeres valahonnan egy képet és egy festőállványra helyezi, -ügyelve, hogy jól meg legyen világitva. - -– Ilyen? - -– Ez az! Ez az igazi finom, elsőrendü bánat! Ilyen kell nekem. - -– A bánat hordozója Köncs Jónás dijnok, Akácfa-utca 7. Jó modell. - -– S ez a kép? - -– Boccacció szőrcsuhában. - -– Remek! Nem tud sirni, olyan szomoru, nem tud dühöngeni, olyan levert. -Köszönöm. Szervusz. Akácfa-utca 7. Gróf ur, Alleszolgája! – hadart -Kornya s aztán ugy kirohant, hogy még az ajtót is nyitva felejtette. - -Kalvyl betette és bezárta az ajtót. Aztán gondolkodott egy pillanatig, -kezébe temetve homlokát. Majd egy kis kulcsot vett ki zsebéből, meg -visszatette. Végre is gyors elhatározással a bezárt képhez sietett és – -fölnyitotta. - -Sipiczky egy szót se szólt. Komoly és hideg volt: maga a megtestesült -diskréció. Azt nem állhatta meg, hogy a képet ne nézze, de ugy nézte, -mintha nem látná rajta az Incit. Azt gondolta, hogy ez a magatartása -legillőbb a helyzethez. - -Egymás mellett állott a két férfi, szemben a képpel s a mikor beszéltek, -nem egymásra néztek: a képhez tapadt tekintetük. - -A festő törte meg a csöndet, mint a de profundis a bünös ajkán, ugy -hangzott ez a két szava: - -– Bocsáss meg! - -Sipiczky nem értette. - -– Miért? - -– Oh, hagyd kérlek a formákat, hiszen nem vagyok vak. Mindent tudok. -Hibáztam és engedelmet kérek. - -De már erre szemébe nézett Sipiczky a festőnek. (Hátha arcából megfejti -a talányt.) - -– De hiszen én hibáztam! Rajtam a bocsánatkérés sora. - -Kalvyl nyelt egyet… és szinte rekedt hangon folytatta: - -– Jóvá teszem hibámat. Soha szine elé se lépek többé, kerülni fogom, itt -a kezem. - -– De miért? – csodálkozik Sipiczky. - -– Mert az a kötelességem veled és vele szemben; mert igy parancsolja a -becsület. - -A lengyel tágra nyitotta szemét. A festő merőn nézi a képét, ugy beszél: - -– De a képet, azt hagyd meg nekem. Ne kivánd, hogy megsemmisitsem. -Kérlek, könyörgöm! Ez a kép mindenem nekem, Isten után ezt a képet -szeretem legjobban. Jobban, mint az egész emberiséget. Hagyd meg, oh, -hagyd meg a boldogságomat, kérlek, könyörgöm. - -– De hiszen nincs jogom… Valami félreértés van itt közöttünk… - -– Nem, nem kivánok én tőled indiskréciót: ne válaszolj. Majd beszélek -én. Annyira bárdolatlan nem vagyok, tudom, nem illő beszélned az -eljegyzés előtt. - -Egyszerre világosság támadt Sipiczky agyában. - -– Hát te azt hiszed, hogy a titkos jegyese vagyok? Haha! Nem, János, -tévedsz. Egy ilyen semmiházi, mint én, nem lesz férje annak a leánynak. -Gondom lesz reá: arra esküszöm. - -Erre már Jánoson volt a csodálkozás sora. - -– Akkor miért zárattad le a képet? - -– Ugy gondoltam, magadnak festetted, – mondta bátortalanul mosolyogva -Sipiczky, – ugy gondoltam, nem akarod, hogy meglessék mások belső -érzelmeidet. Éreztem – olyan volt itt e teremben a légkör – hogy -szentély előtt állsz, melyet profán szemnek nem szabad meglátnia. És -ismerlek. Tudom, hogy egy olyan ember, mint te, szerelmét piacra nem -viszi soha: olyan szerelmet, a mely olyan szivekben ég. - -A festő elsápadt. Dadogott, mint a bünön tettenért. - -– Én nem szeretem őt – ugy – én – én csak bámulom… - -– Nem szereted, de imádod! - -– Nem szeretem, de imádom, – ismételte gépiesen János és zokogva -hanyatlott egy karosszékbe. - -A lengyel cirógatta, mint egy gyermeket. De tudta is, hogy gyermekkel, -egy nagy gyermekkel van dolga. Alig birta lecsöndesiteni. - -– Nem árulom el szived titkát. Bizzál bennem. - -– Oh, csak ne nevess ki! - -– Ugyan-ugyan, miért nevetnélek ki! Léha létemre cinikus nem voltam -soha. Szent érzelmeket nem szoktam kinevetni. Addig még nem jutottunk. - -– De hát nem nevetséges az, hogy én szeretem őt? Mi van a világon, a mi -ennél nevetségesebb? Cinizmus se kell hozzá, hogy kigunyoljanak. - -A lengyel elmosolyodott. Volt mosolyában valami gyöngéd, önzetlen, -kimondhatatlanul kedves vonás! Két kézre fogta és szelid erőszakkal maga -felé forditotta János lehajtott fejét, oktatva őt, mint apa fiát: - -– Te kishitü vagy, Jánoskám, nézz csak a szemem közé: mondok valamit, -olyas valamit, a mit te nem is sejtesz, vagy ha sejtenéd, se mernéd -magadnak bevallani: Ő szeret téged… - -Kalvyl fölugrott. Szinte durván lökte el magától Sipiczky kezét. - -– Ne, ne! Ne tégy bolonddá! Csak azt ne! - -A lengyel ismételte: - -– János, ő szeret téged. Én láttam. Ha nem hiszed, kérdezd meg tőle… - -Elkeseredéssel tört ki szegény János: - -– Csalódol, ha azt hiszed, hogy bárgyu vagyok. – Majd fájdalmasan -hozzáteszi: – Hiszen a tükör nem csal. - -– De csal a tükör, János, – bizonyozik Sipiczky, – vagy legalább is nem -mindent mutat meg. S az a leány azt nézi benned, a mi _benned_ van. A mi -rajtad van, a mi rajtad nem szép, azt nem látja meg. A tükör pedig éppen -azt mutatja – és csakis azt… Téged nem ismernek az emberek, azért nem -szeretnek. Szeretnének, ha ismernék belső világodat. Ezt te elzárva -tartod… Előttem kinyitottad, nem akarva, önkénytelenül s ime, legott -megszerettelek. Önzetlen, hű barátod leszek… Mit gondolsz, – hátha az a -leány szintén belátott oda, a hová más ember látása el nem ér. Látta, -női, szubtilisan finom ösztönével megérezte a te lelkednek szépségeit!… -Ugy gondolod, hogy az a nő olyan, a ki ezeket a szépségeket figyelemre -se méltatva, a külső előnyökre fekteti a sulyt? Olyan nő, a ki a -felületes és mulandó testi tulajdonságokat fölébe helyezi a lélek -ideáljának? Ha olyan az a nő, akkor miért szereted?… Ha olyan volna az a -nő, János, akkor te nem szeretnéd őt… - -– Akkor nem szeretném, – válaszolt gépiesen János. - -– De szereted. S azért szereted, mert nem olyan, – nem olyan, a ki a -lelket és nem a testet nézi. S a te lelked szebb, mint a másé. Azért -szeret ő téged s azért szereted te őt, mert lelke rokon a tieddel. Ne -légy hát kishitü és nyilatkozz meg neki. Váltsd meg őt önző, hiu anyja -légköréből és befolyásától. Az öreg ur becsületes, de vak. Nyilatkozz, -János, mert ha férjhez talál Kertészhez menni – ahhoz a jól táplált -bácskai gavallérhoz – csupa gyermeki engedelmességből, – a te -kishitüséged és alázatos szerénységed lesz boldogtalanságának okozója. - -Valami csodálatos melegség járta át Kalvylt e szavak hallatára. Mintha -egy uj, eddig ismeretlen tüz futott volna erein át, – tüz, a mit uj -Prometheuszként lengyel barátja az ő számára lopott le az egekből. Ugy -dobogott, hogy majd kitört a szive. Viharosan zilált mellkasa, -megremegett egész testében. A lelki transz-szubsztanciáció, – egy -hirtelen metamorfózis megrázkódtató folyamatán ment át a festő, mintha -csak uj lelkének születésétől vajudnék a teste… - -Édes volt a pihenése. Elfelejtette fájdalmait, mindama gyötrelmeket, a -miket egész életén át végigszenvedett. (A menyország nyilt meg számára. -Minek tekintsen vissza, a mikor odavárják őt!?) Először is annak az -embernek borult a keblére, a ki neki az ösvényt oda megmutatta: -megölelte és megcsókolta Sipiczkyt. - -– Köszönöm, hogy szeretsz. - -– Igen, szeretlek. És őt is szeretem – testvérileg… Azért akarom, hogy -boldogok legyetek. - -– De méltó vagyok-e reá? - -– Az… - -A habozó, tétovázó jellemü emberek szokása szerint János, a milyen -zárkózott volt előbb, olyan nyilt, gyermekes bizalommal csüngött most -barátján. Föltétlenül hitt már szavában. (Ő méltó rá! Mily boldogság, -hogy méltó rá!…) - -Sipiczky pedig, a mint szalad a lépcsőn lefelé, – ruganyosan, mint egy -jogász, – megdörzsöli kezeit és hunyorit egyet a szemével. Örült, hogy -tisztességesen, szépen cselekedett, hogy képes derék ember is lenni, ha -akar. - -– Brav gethan, Sipiczky! – dicsérte meg önmagát magának és kaviár -helyett rizslevessel kezdte meg ebédjét. - -S ezen szolidsági rohamának ugy megörült, hogy ebéd után – folytatta, a -hol elhagyta – nem fiakkeren, hanem földalatti vasuton robogott el, nem -a Gerbaudhoz, hanem az állatkertbe majmokat etetni. Este pedig, a mikor -– gyerekidőben – tiz órakor lakására tért, leakasztotta az ágya fölött -lógó Potifárnét, a ki Józseffel enyelgett és helyébe szent Ceciliát -akasztotta föl egymagába… - -– Sei mer solid! – szólt és rögtön elaludt. - - - - -VII. Kertész és a lépvessző. - -A „kedves Sipiczky gróf“ az emlékezetes gyónási jelenet után egyszerüen -„Sipiczky gróffá“ degradáltatott, mig a „kedves Kertész“ „kedves jó -Kertész“-szé nőtt meg a mama kegyeiben. - -– Nem gróf, – gondolá Dobayné, – de gazdag; nem előkelő megjelenés, de -azért helyes gyerek. Jó lesz Incinek. Mert két hét alatt menyasszony -kell legyen az Inci. - -… Két hét alatt megpuhittatik a kis Kertész, hogy olyan olvadós legyen, -mint a vaj, két hét multával pedig, hogy el ne olvadjon végképp, -megfogatik, mint a pinty a lépvesszőn: ez volt a Dobayné terve. - -De hogy a pinty megfogassék, ahhoz elsősorban az szükséges, hogy -kitegyék a lépvesszőt. Kitétetett. - -Ő nagysága megkérte Kertészt, hogy rendezze az ő házibáljukat. - -– Édes, jó Kertész, engedje meg, hogy egy kis – egy igen nagy – kéréssel -terheljem. De olyan bizalommal vagyok irányában, mintha csak a fiam -volna. (Pirulás, kézcsók.) Egy thé dansan-t, egy bucsu-soirée-t -szeretnék adni a jövő szombaton. Támogasson, kérem, ezen szándékomban, – -rendezze az estélyt. Az előkészületeket, a zenét, a termet magára -biznám, hiszen ugyis… (pauza, műpirulás a mama részéről – kézcsók és -hebegős bizalomköszönet Kertész részéről). Ugy-e, megteszi? - -– A legnagyobb megtiszteltetés, a mi valaha ért. Boldoggá tesz, -nagyságos asszonyom. - -– Ugy gondolom, hogy a szobám melletti két szalont nyittatnánk ki… -Ezüstöm van. Annak idején majd rendelkezésére bocsátom. Ápropos, -Gerbaudnál és Dobosnál már intézkedtem. A zene – nini, a zenével se -bajlódjék, kérem! Most jut eszembe, hogy már szóltam Berkesnek… A -meghivandók listáját ime, átadom. Már szét is vannak küldve a meghivók. -Táncrend talán nem szükséges – s a táncokat legjobb, ha Sipiczky -rendezi… Ugy-e, beleegyezik? (Oh, kérem!) Neki olyan nagy rutinja van a -táncrendezésben. Na, bár más tekintetben is… no, de nem szólok… - -– Ej, – gondolkozott Kertész a hosszulélegzetü javaslaton, – mi olyas -lehet egy bálban, a mi el ne intéztetett volna még. Mi a manó van még -benne, a mit a rendezőnek kell elrendeznie? Mert ha egyszer kinevezték -rendezőnek, akkor csak kell rendeznie valamit. – Soká nem találta ki, de -rájött végre. - -(– Az eljegyzési jelenetet kell rendeznem, – a cimet kell adnom. A cim: -Kertész Bandi eljegyzése. – Ez alatt a titulus alatt rendeznek, -mulatnak, táncolnak. Csak mulassatok, gyerekek!… Na, ne lógasd az -orrodat, kedves barátom Sipiczky!… Sebaj! Kapsz te mást, tisztelt Kalvyl -pajtás, ne busulj!… Lesz még leányvásár a faluban… Hejo hopp! -Landlehihu!) – Ilyeténképpen elmélkedett széles jókedvében a kis -bácskai. - -Azaz a két utolsó indulatszót már nem csak elmélkedte, hanem ki is -mondta, a min – a Váci-utcán esvén meg – nagyon elcsodálkozának az -emberek, valamint azon is, hogy öblös kengurus keztyüjét cilindere -karimájába szoritva viselte, akár az árvaleányhajat. Akkor vette csak -észre magát Kertész, mikor már vagy harmincan a szeme közé nevettek -volt, köztük menyecskék is. Ezekre visszakacsintott ugyan, de miután -öreg urak és hordárok is voltak a kalapjára nevetők között, lekapta -végre fejfödőjét és mérgesen rántotta ki keztyüjét a karimájából. - -– Az áldóját, hol felejtettem! - -És akkor veszi csak észre, hogy pedig tulajdonképpen fázik is a keze. -Fölhuzza hát a keztyüt és komolyságba öltözteti arcát… Igy már -gondolkodni is tudott. Csalhatatlan logikával konstatálta, hogy egy -deklarálás csak ugy történhetik meg, ha megkérés előzi meg. (Még eddig -minden deklarálásnak megkérés volt az előzménye, – legalább Pesten.) - -… Tehát meg kell kérnie az Inci kezét. De hogyan? Jogcime volt reá, mert -nőtlen volt és férfi volt, de támpontja semmi. Egy kukkot se beszélt még -Incivel szerelemről. No, sebaj, majd tanácsot kér a nagybátyjától, a ki -okos ember kell legyen, mert királyi tanácsos volt. - -A nagybácsitól ellenben, – a ki pedig nyilván királyoknak szokott -tanácsot adni, – azt a feletet kapta, hogy a megkérés nem okvetetlen -szükséges cerimónia. Majd csinálódik a dolog magától. S akkor legalább -még a bokréta is megspórolódik. - -Kertész Andor szépen meghallgatta a tanácsot, meg is köszönte, de nem -találván egészen jónak, nem követte azt. – Magától semmi se csinálódik, -– gondolá, – és megrendelt Kühne-nél egy óriás bokrétát, olyat, a minek -tetejében kitömött galamb repdesett, csőrében nyillal átlőtt szivet -cipelvén. (Ezt az ő eszméjét rendkivül apartnak találta Kertész. A mint -hogy az is volt a szó legszorosabb értelmében.) - -Ezzel a nagyobbméretü csokorral fölfegyverkezve aztán, pénteken délután -a Nemzeti-be hajtatott Kertész, talpig feketében. Dobogó szivvel kért -meg egy pincért, hogy jelentse be. Az előszobában még igazitott egyet a -nyakravalóján, kihuzogatta nyakizmait, aztán belépett – Isten nevében. - -A mamát egyedül találta. - -Ez kellemes dolog volt. Egy mama a legrosszabb esetben se teheti meg, -hogy kidobja vagy leszidja merészségeért. Jó is, mert a virtusból vajmi -kevés jutott ki szegény Kertésznek… - -Ám miként üres hordóba tölcséren a mustot: ugy eregette Dobay mama a -bátorságot a kérő szivébe. Mosolylyal biztatta, gesztusokkal nógatta, -elannyira, hogy egy perc mulva szinvitézség lett az egész gyerek. Szinte -deklamált a végén: - -– Az én családomban szentség a nő. Évszázadoknak tradicióit, elődeimnek -háziszokásait tiszteletben tartandom: arra ünnepies fogadást teszek… - -– Kedves, jó Kertész, – kérdé a mama meghatott, dallamos hangon, – hát -vannak magának ősei? - -– Vannak, – felelé egész bátran és pozitivitással Kertész. - -Szerencsére nem kérdezte a mama, hogy kik és mik voltak azok az ősök. -Mert már erre nem tudott volna megfelelni Kertész, a mennyiben ősei -közül csak apját s anyját ismeré vala, no meg a nagyapját, a ki egy öreg -strimflis bunyó volt Ó-Sztapáron. - -A mamának az is elég volt, hogy megvoltak az ősők. Nohát azok csakugyan -megvoltak, ismeretlen ősök bár, ad normam névtelen hősök, de megvoltak. - -Az ősök kérdése ekképpen elintéztetvén, a vagyonjogi állapotokat kezdte -bolygatni a mama. Ez pompásan ment. Kitünően hangzott, csak ugy -csengett-bongott a szobában: - -– Ezer lánc földem van, anyai hagyaték… Három hónap mulva leszek -nagykoru, akkor birtokomba lépek… Vagyonom értéke háromszázezer forint. -Az apámnak is lesz ugyanannyi. - -Ezer lánc háromszázezer forint értékben, az apámnak is lesz annyi! – -visszhangzott a szobában. Egyik fal fölvette, a másik visszaütötte a -hangot, becsapódott a bokrétába, a galamb szájába, az is azt kezdte -búgni: - -„Ezer lánc, háromszázezer forint értékben…“ Aztán elkezdett a mama füle -csilingelni; az is csak azt csilingelte egyszer, tizszer, százszor: - -„Ezer lánc – háromszázezer…“ - -Dobayné fölugrott. Alig birta örömét zabolázni. Pedig ugy kivánta most a -helyzet s a sikk, hogy komoly legyen. Komolyan is beszélt, de -komolyságán áttört ideges jókedve. - -– Édes Kertész, nem tagadhatom, hogy szerfölött meglepett ez az -elhatározása. Megvallom, hogy szeretem magát… De mégis! Ilyen hirtelen, -előkészület nélkül… Mit válaszoljak?… - -Kertésznek izzadt az üstöke. Szerencsére más tónusba csapott át a mama: - -– Ha anyai szivem ösztönét és sugallatát követem, azt kell mondanom, -hogy igen: magának adom szivem bálványát. - -– Kövesse, kérem, anyai szive ösztönét, oh, nagyságos asszony! – -könyörgött a kérő. - -– Ám vannak még más tanácsadók is, édes Kertész, – folytatja Dobayné. - -– Ne hallgasson rájuk, kérem! – kiáltott föl kétségbeesve a szegény fiu. - -– Az eszemre és tapasztalataimra ne hallgassak?!… - -– Pardon, millió bocsánat! Nem ugy értettem, nagyságos asszonyom. - -Dobayné elnevette magát az ifju zavarán. De talán amugy is elkacagta -volna magát, annyira tele volt az egész asszony csupa kacagással. - -– Jól van no, édes kis Kertészkém, magáé lesz Inci. Szerencsés ember, -mondhatom. Olyan feleség igen kevés akad. - -– Egy sem, instállom, az egész világon… Szeretem is, imádom is. - -– Helyes, helyes, Andorkám. És most, hogy el ne rontsuk az egészet, -hallgasson reám. Üljön le. – Leányomnak még nem szólt semmit, ugy-e? - -– Igenis nem. - -– Ne is szóljon. Incivel majd csak én beszélek. De férjem se tudjon meg -semmit. Hagyja csak reám. Majd én előkészitem a talajt és holnap az -estélyen deklaráljuk magukat. - -– Igenis igen. - -– És most menjen. Jobb, ha itt nem találják. Este együtt vacsorázunk. -Adieu… A dolog nem oly könnyü, Kertészkém. Adieu! - -Kertész kezet csókolt és boldogan távozott, bár az utolsó mondat szöget -ütött fejébe. Váltig ismételgette, még az utcán is. - -– Nem könnyü? Nem olyan könnyü? Miért mondta ezt? Miért nem könnyü? - -Százféle kombinációt állitott föl… Egyik se volt valószinü, hát nem is -törte tovább a fejét, hanem jól beebédelt inkább. Ugy is azt tartotta -váltig, hogy: - - A mennyit a gyomor felfoghat magában, - Sajátunknak csak annyit mondhatunk. - -* - -Dobay mama csönget. Beugrik egy szobapikkoló. - -– Vigye ezt a csokrot – ha elbirja – a pincébe, hogy el ne hervadjon. - -– Igenis, – szólt a szobapikkoló és a padlásra vitte a csokrot. - - - - -VIII. Inci testvére. - -Apa és leánya alig pár perc mulva érkeztek meg sétájukról. - -Dobayné egy szót se szólt nekik. Dobayné az előkészités: a megdolgozás -problémáján törte fejét s annak megoldásával még nem volt készen: azért -nem beszélt. Érezte, sejtette legalább, hogy nehéz munka vár reá, de -elhatározta, hogy nem tágit. Incinek férjhez kell mennie! - -A vacsoránál bolond jó kedve támadt a vőlegényjelöltnek. Engedelmet -kért, hogy kivételképpen ő rendelhesse a pezsgőt, – csak ő. - -Az engedelmet megkapta és Kalvylt kivéve, derekasan ittanak a hős fiak. - -Öreg Dobay teljesen visszazökkent a régi, kedves nyomásába: ismét az a -komikus, bolondos öreg ur volt, a kin mulatni szokás. - -Egyáltalában különös jellem volt ez a vén Dobay. Igazi magyar tipus, ugy -erényeiben, mint hibáiban. Olyan táblabiró-alak, a ki, ha a haza vagy -családja dolgára kerül a sor, komoly, bölcs és megfontolt, mint egy -Kátó; ezeken tul ellenben, ha kell, képes a sárgaföldig leinni magát és -miként egy diák, teljesen levetni a dignitást és virtust… - -Kertész a mamát mulattatta. Incire rá se nézett. (Lesz abban elég része, -hiszen az övé.) - -És miután a mama zajosan mulatott Kertészszel, a papa pedig Kalvylnak -még zajosabban magyarázott egy alföldi betyárhistóriát: Sipiczkynek -alkalma nyilt halkan beszélgetni Incivel ugy, hogy a többiek ne hallják. - -– Inci kisasszony, kérője voltam, felejtse el és tekintsen testvérének -ezentul. Ugy szeretem magát, mint a hugocskámat, vagy mintha csak a -leánykám volna. - -– Szeretném, ha testvérem volna, – felelte a leány egyszerü, bájos -őszinteséggel. - -– Köszönöm. Én megoltalmaznám magát. - -– Hiszen tudom. Maga jó. - -– Rossz vagyok, de jó lettem volna. - -– Én nem engedtem volna, hogy rosszat tegyen. De rosszat maga ugy se -tehetett. - -– Csakhogy elpazaroltam vagyonomat, nemcsak: a szivemet és fiatalságomat -is, Inci. De ezt maga nem érti… - -– Nem értem. - -– Majd meg fogja egyszer érteni: ha férje lesz. - -– Nem hiszem, hogy valaha férjhezmenjek. - -– Miért, Inci? Miért nem akar férjhezmenni? - -Fenséges őszinteséggel és ártatlansággal válaszol a leány: - -– Akarok, de csak ahhoz mennék, a kit szeretek. Már pedig, ugy hiszem, -hogy én csak egyet tudok egy életben szeretni. - -– Nos?! - -– Hát nem csodás véletlen lenne, ha éppen az az egy kérné meg kezemet -milliók közül? - -– És már megtalálta azt az egyet, Inci? - -A leányka elpirult. Szomoruan hajtotta le fejecskéjét és nem válaszolt. - -– Ne feleljen, Inci, hiszen tudom, hogy még akkor se lenne képes reá, ha -igazi édestestvére lennék. Csak arra feleljen, hogy van-e magában annyi -ellentálló képesség, hogy kedves szülei akarata ellenére se menne -olyanhoz, a kit nem szeret? - -– Van bizony, – válaszolt a leányka, büszkén fölvetve kis fejét, – a -szivem az enyém és csakis az enyém. - -Öröm és gyönyörüség volt Sipiczkynek ezt hallania és látnia azt az -öntudatos, büszke fejvetést. Ugy elcsodálkozott rajta, hogy Incin -felejtette tekintetét: ugy győnyörködött benne, önfeledten. (Hát nem -baba ez a kis leány? Nő már, nő a maga egyszerü, tiszta, szüzies -fönségében!) Sipiczky folytatta: - -– És ha ezzel nagy szomoruságot okozna szüleinek? - -– Sajnálnám, nagyon sajnálnám őket; de arról nem tehetnék, hogy meg -kellene halnom. Mert meghalnék, Sipiczky, meg, az esküvő előtt, még mint -menyasszony. - -– Hát ezt jelentette önérzetes felelete, Inci? Arra büszke, hogy meg tud -halni inkább, mintsem eladja magát, nem arra, hogy képes megvédelmezni -szive jogait?! – fakadt ki csalódottan Sipiczky, mert fájt a csalódása. - -– Igen, Sipiczky. Szüleim akarata ellenében egyedül a halálban lehet -menedékem, az ellenállásban nem. - -– De ez egy roppant téves, egy szerencsétlen életfölfogás, Inci. - -– Miért? - -– Miért? Miért? – ismétli a férfi zavartan. – De hiszen erre válasz -nincs is, olyan naiv a kérdés. - -– Ostobának tart, Sipiczky? Csalódik. Én sokat gondolkozom. - -– Az Istenért, Inci kisasszony, kegyed eszes leány, de életfölfogása, -ideái egy tulfeszitett, egy rajongó agynak szülöttei! A földön járjon, -kérem, ne a felhőkben. Kegyednek jogai is vannak. Ezeket a jogokat: az -isteni jogokat kötelessége érvényesiteni – szüleivel szemben is – ha -szülei tullépik istenadta jogkörüket. - -– Ilyen fölfogásra ne tanitson engem, Sipiczky… Inkább maradok a -magaménál, származzanak bár a felhőkből, mint mondja. - -Sipiczky teljesen összezavarodott. A női sziv rejtelmeiben járatos rouét -ez az ártatlan, szüzies gyermek teljesen kihozta konceptusából. Nem -értett semmit, csak azt, hogy rajongó ideálizmusa áldozatává lehet a -leányka, ha a véletlen vagy valaki megmentésére nem siet. Föltette -magában, hogy ő lesz az a valaki. Gondviselésszerü hivatást érzett erre -magában. De azt is érezte, hogy gyorsan kell cselekednie. S emez -ösztönének engedve, minden bevezetés nélkül, szinte kiméletlen -hirtelenséggel sugja a leánynak: - -– Inci, magát nagyon szereti valaki… - -Szomoruan válaszolt a leány: - -– Engem nagyon senki se szeret, csak apa. - -– Valaki, a kiről nem is képzelné: egy hallgatag, sápadt ember imádja. - -A leány vérvörös lett. - -– Sápadt, hallgatag? - -– Valaki, a ki kegyednek nem meri bevallani, a ki kegyeddel alig vált -naponta két szót, azt is habozva és félénken. Nem sejti, ki az? - -De sejtette már Inci, hogy kit ért a lengyel. Csak hinni nem merte azt, -a mit mond. Ajkai megnyiltak, mint egy virágkehely, – nem szóra, de hogy -könnyebben vehessen lélegzetet. Mert elszorult a torka s a keble. - -Az anyja észrevette. - -– Rosszul vagy, Inci? - -– Nem, mamácskám, igen jól érzem magamat. - -– Akkor miért sóhajtasz olyan nagyokat? - -– Sipiczky beszélt el egy szomoru történetet. - -– No, beszéljen el még egy vigat, Sipiczky, – mondta Dobayné. – Egy -szomoru történettel csak nem végezhetjük a napot! - -Tovább folyt a társalgás az előbbi mederben. - -– Hát igazán szomoru volt az a történet, Inci? – kérdi Sipiczky -mosolyogva. Mosolygott, mert most már biztosan tudta, a mit tudni vélt -és tudni akart, hogy Inci csakugyan szeretett és pedig nagyon szeretett. - -A leány is mosolygott: szomoruan és kétkedően. Mosolygott és tekintetét -a szemben ülő Kalvyl Jánosra vetette, nem lopva, de nyiltan, ártatlan -őszinteséggel. (Csak ő tudott ugy nézni.) És mintha csak azt mondaná -tekintete: „Köszönöm, Sipiczky, de téved. Ez az ember engem nem szeret.“ -És mintha e tekintetnek felelt volna meg Sipiczky: - -– Igen, ő az. – És nem tévedek. Esküszöm, hogy nagyon szereti… - -A mama fölkelt. Föloszlott a társaság. Inci igy bucsuzott el -Sipiczkytől: - -– De jó volna, ha mi igazi testvérek lehetnénk! – mondta s mindkét kezét -odanyujtotta „nem igazi“ testvérének. - -Ilyen volt Inci. - -Sipiczky pedig olyan volt már, hogy a mint hazaérkezett, imádságos -könyvet vett elő. Ebben a könyvben volt az anyja arcképe is. A könyvből -imádkozott, a képet csókolgatta: az édesanyja hideg, megfakult mását. -Aztán sirt, sokáig, – zokogva. - -Furcsa az, hogy igy megváltozott Sipiczky, a mióta föltámadt lelkében -lelkiismerete s a szere – – s a nemes ember. - - - - -IX. Anya és leánya. - -Inci szivét csordultig megtöltötték édes-fájdalmas érzései. Oh, beh -szeretett volna rajta könnyiteni! Ugy epedt az egyedüllét után, hogy -szabadon átadhassa magát gyönyörteljes benyomásainak! Csak egy pici kis -kamrácskára vágyott, a hol jól kisirhatná magát. De nem teljesülhetett -ez a vágya. Anyjával osztozott egy szobán. - -S az anyja nem értené meg az ő könyeit, sőt ha megtudná, hogy kiért -hullanak: gunynyal, szigorral apasztaná el. - -Azért vissza kellett fojtania érzelmeit. Titkolóznia kellett. -Természetes, finom érzése, lelki nemessége tiltakoztak minden tettetés -ellen. Az ő nyilt lelke fájt, ha be kellett zárkóznia; a szeme égett, ha -le kellett sütnie. És kellett… Haragudott magára, hogy ezzel a -kényszerrel szembeszállani nincs elég ereje. De némi neheztelés ébredt -föl benne anyja ellen is, a ki őt érzelmi közönyével, zárkózott -természetével ebbe a kényszerült helyzetbe hozta. Először történt meg -vele életében, hogy birálat alá vette anyjának iránta való magatartását -s ez bántotta. Vádolta magát, hogy rossz leány. Üzte is szemrehányó -gondolatait, de csak visszatértek megint. Nem tudott tőlük szabadulni. -És hogy ezért furdalta lelkiismerete: kerülte anyja tekintetét és -szórakozottan válaszolt kérdéseire. - -De Dobaynénak ez föl se tünt. Vagy legalább nem vetett reá sulyt. A mint -fésülte leányát, agya nyugodtan fogalmazta azt, a mit ma estére föladott -magának: kiméletesen tudatni Incivel, hogy holnap deklarálni fogja -Kertészszel való eljegyzését. - -Mert azt tudta, hogy Inci nem szereti Kertészt; azt is, hogy egészen -simán nem fog menni a dolog, – „mert a leányban sok a hóbort… érzelgős -természetü…“ Ám abban egy pillanatig se hitt, hogy komoly ellentállásra -találjon. Egy kis pityergés lesz mindössze, – gondolta – az a fő, hogy -mennél kisebb legyen. Majd meggyőzi őt szeretettel s az ész szavával. -Hiszen engedelmes, jó gyermek a leánya, mindig hallgatott reá… -Elszámitotta magát. - -… Dobayné mindig maga fésülte leányát. Kedvteléssel s anyai büszkeséggel -tette, mert szép volt Inci haja: puha, mint a bársony és fényes, mint az -arany. - -– Szép hajad van, Inci; még szebb, mint az enyém volt, – szólt az anya s -egy csókot lehelt leánya nyakára. - -Incinek – talán mert ugy hozta magával a kedve – nem tetszett ez a -dicséret. - -– Mindegy az, mama. - -– Az nem mindegy. Ne kicsinyeld, fiam, szépségeidet: az a mi erőnk. - -– Oh!… - -– Igen – igen: erőnk! Mert a becsértékünk. A férfiak már egyszer -olyanok, hogy többre tartják testi, mint lelki értékeinket. S ezzel -számolnunk kell… Azt kell értékesitenünk, a miért kapunk valamit és nem -azt, a mit forgalmon kivül helyezett a – _divat_. - -– Nem értelek. Mit kell, hogy kapjak az én szépségeimért? - -Dobayné elkacagta magát. Csengőn, leányosan hangzott el a kacaja: - -– Férjet, cica, – férjet! - -– Olyan furcsán fejezed ki magad… Ez a szó: értékesiteni!… - -– De mi van benne? – kiált föl az anya haraggal, leányának szokatlanul -hideg, sőt visszautasitó szavai miatt, – csak nem gondolod, hogy -erényeidért fognak elvenni? Ugyan légy józan és ne becsüld tul sem a -férfiakat, se magadat. A szépséged s a hozományod… - -Nem folytathatta tovább Dobayné, mert Inci fölugrott. Oly hirtelen, hogy -anyja kezéből kirepült a fésü. S Inci nem emelte föl a fésüt… -elfelejtette. - -Dobayné megdöbbent. Nem értette leánya magaviseletét: ezt a „lázadást“. -Ilyennek még sohasem látta őt. - -Inci ugy állott a sarokban, mint egy eleven vád: szigoru, komoly -tekintettel, méltóságosan. - -– Mit jelentsen ez, Inci? - -A leány nem válaszolt. - -Dobaynénak meg nem sugta meg az érzése, hogy mit jelentett leánya -fölháborodása. Neki nem volt érzéke a női lélek szubtilitásai iránt. -Mert benne nem volt semmi ilyen szubtilitás. Nem is sejtette, hogy -kiméletlen, durva kezekkel tépte leányának az _ideál_ finom szálaiból -szőtt fenséges önérzetét; – hogy szavaira a szüz szemérme, – az a dicső -ösztön, a mi költészete és egyszersmind védőpajzsa a női méltóságnak – -lázadt föl Inciben… Ő csak azt érezte, hogy az a méltóságos büszkeség, a -mi vele szemben álló leánya egész lényéből kiáradt, nehéz, nyomasztó -sulylyal nehezedik lelkére: fájó, bántó érzést kelt föl benne. - -És megdöbbent rajta. Szokatlan volt neki ez a támadás nagyon. Mert -támadást látott benne: aktiv, sértő szándékot. Nem azt, a mi volt: egy -ártatlan, tiszta lélek önkénytelen reflexmozdulatát, a miről leány nem -is tehetett, mint a miképpen nem tehet róla az ideg, hogy össze ne -rezzenjen fájdalmat okozó külső behatás nyomán. Ő mindent az _én_ -nézőpontjából birált el. A körülményeket és tetteket azokból a -hatásokból itélte meg, a miket azok _reá_ gyakoroltak és nem ama -rugókból, a melyekből kipattantak. Azokat ő sohase vette figyelembe. -Vérmérséklete szabta tetteit, irányitotta életét: hirtelen föllobbanó -szenvedélyessége, a mi ellen _okokat_ szembeállitani soha eszébe nem -jutott… S ennek már nevelése volt az oka. - -… Ha gondos, okos szülők fölébresztik és szitják vala benne az önismerte -és belátás utáni vágyat, a mi az emberi léleknek épp oly nemesen edző -tornája, mint a friss levegőn való szabad mozgás a testnek: bizonyára -kifejlődtek, vagy jobban mondva, helyes mederbe terelődtek volna a -különben lelkes, eszes nő szellemi értékei is, melyeket veleszületett -önzése és akaratossága maguk alá temettek, – szabad folyást engedve a -kártékony indulatoknak. - -De hát nem voltak Dobaynénak sem okos, se gondos szülei. És nem álltak -erkölcsi alapon. Hiuság s a származás gőgje diktálták az ő etikájuk -törvényeit. Már pedig tudnivaló, hogy a hiuság csak alaki törvényeket -diktál, – már mint olyanokat, a mikben nincs erkölcsi tartalom. - -Somorjayéknál tetszetős volt minden, a mi forma. S a formáért föl -kellett áldozniok a lényeget, – ugy vélték ők, – mert szegények voltak. -Tették minden skrupulus nélkül… A látszat a fő! A család tekintélye, a -név fénye követeli a látszatot, a külsőségeket. Ez alá a takaró alá el -lehet rejteni még a szennyet is! - -Olyan volt a Somorjayék erkölcsi világa, mint az anyagi életük: -selyemruha és – lyukas harisnya; fényes, antik butor és – a butor alatt -piszok; libériás inas és – vacsorára krumpli és tea. - -Ilyen levegőn nem fejlődik ki a lélek: nincs ideje. A külsőségeknek -olyan nyomasztó az adója! Rabszolgájukká teszik az embert; szellemi -értékeinek nem hagynak tért a müködésre. Minden emberi tevékenységet, -minden munkaerőt és értéket magukba nyelnek. Már ez igy van… A külsőség -pénzt követel, ha nincs pénz, hazugságot és ámitást; – mert akkor -ezeknek kell takarniok a hiányt; ha ez sem elég takarónak, jön az -intrika, a gyöngébbek behálózása, kihasználása, orvtámadások a mások -erszényére, nemtelen kihasználása Istenadta és ősökszerezte természeti -és társadalmi előnyöknek… És az emberek kitanulnak a pirulásból. -Megkérgesedik a szivburok. Nem szökik vér a szivből az arcba s nem -bocsát a szivbe erkölcsi törvényeket. - -Pénz!… Értékesiteni mindent, a mi értékesithető: szerelmet, szépséget, – -mindent, a mivel a külsőségek megmenthetők! - -És bámulatraméltó, kacagásra késztető komikum és szivfacsaró bánat, hogy -mennyi rejtelmes utat járnak be, mily sötét zugokat kutatnak föl, mennyi -leleményességet tudnak kifejteni a pénz keresésében ezek a Somorjayak. -Nincs a világnak olyan iparlovagja, a ki ugy tudjon semmiből élni, és -„mutatni“, mint egy elzüllött magyar ur. Annyi szellem, annyi kitartás -és találékonyság, reális uton érvényesitve, aranybányákat törne föl és -kincseket gyüjtene garmadába… Csakhogy ez a reális ut! Izzadni kell -rajta – s az izzadságnak savanyu a szaga… - -… Hát ezért nem értette Incit az anyja. Nem igen tehetett róla… Mert, -hiába, az válik az emberben vérré, a mivel táplálkozik. - -És Dobaynénak olyan asztalnál táplálkozott a vére, a mely mellett frivol -cinizmussal számitgatták a szülők, vagy legalább is az „erbtantik“ és -„onklik“ elhalálozásának esélyeit, és megmosolyogták az apa elménc -türelmetlen kifakadását: „Mehetne már a vén csoroszlya, még megvénülünk, -mire pénzéhez jutunk!…“ Olyan asztalnál, a mely mellett szemérmetlenül -gunyolták ki az érzelmeket, az eszményt, – azok szuperlativusát: a -szerelmet ostoba gyöngeségnek deklarálván; de dicsőitették azokat, a kik -jó vásárt csaptak szépségükön, eladván azt, testükkel-lelkükkel együtt -akárki vásárosnak, a ki helyette kényelmet és fényt adott cserébe – -álfényt az igazi fényen! - -* - -Dobaynét ugy meglepte leánya magatartása, hogy teljesen kijött sodrából. -És hogy elvesztette lelki egyensulyát, mérgében fogát csikorgatja… De -nem bántja a leányt. Mert eszébe jut, hogy még az éjjel kell vele -elintéznie eljegyzése sorát. S ez visszatartotta attól, hogy megfenyitse -Incit. Mert máskor megtette volna okvetetlenül. (Semmit sem elnézni: ez -volt az elve.) Most azonban célszerübbnek találta azt, hogy -kétségbeesést mutasson. Azzal akarta belopni leánya szivét. - -– Egy leányom volt, egyetlenegy s az is mostoha… Oh!… Nem szeret! – -jajdul föl, mint egy tragika. - -Azt várta, hogy erre a nyakába ugrik Inci és kérlelni, becézni fogja -szokása szerint. - -De meg se mozdult a leány. Még mindig a sarokban állott; onnan nézett -merően maga elé. És sürü hajával – valami rejtelmes okból – betakarta -mezitelen keblét. - -Dobayné most már egészen tanácstalanul áll leánya előtt és gondolkozik. -Csodálkozásában elült a szenvedélyessége. Mit tegyen?… Sokáig nem bir -elhatározásra vergődni. Végre is abban állapodik meg, hogy közönynyel -üti el a nehézségeket: ugy tesz, mintha mi se történt volna közöttük, a -mi szóra érdemes. - -– Ülj le, Inci, végezzük be a fésülést. - -De csak nem mozdult a leány. - -– Majd megfésülködöm magam, – mondta szárazon. - -– Incikém, fiam, engedelmeskedjél anyádnak, – szól Dobayné és lágyan, -kérőleg hangzanak el szavai. - -– Kérem, könyörgöm, engedje meg… - -– A mint akarod, lelkem; fésülködjél hát magad, – hagyja reá az anya, -gondolván, hogy ez a nála teljesen szokatlan engedékenység majd kibékiti -leányát. - -Mialatt Inci fésülködött, azalatt levetkőzött Dobayné. Idegesen hányta -le magáról a ruhát. S ugy maradt egy könnyü, nappali ingben. Elfelejtett -éjjeli mezt magára venni. Ugy ült le ágya szélére és várta, hogy -elkészüljön Inci. Nem sokáig kellett várakoznia. - -Inci fölkelt – miután rendbeszedte haját. – De a helyett, hogy szokása -szerint anyjához ment volna, hogy megölelje és megcsókolja, mielőtt -lefeküdnék, – most egyenesen ágyának tartott. Rá se nézett félmeztelen -anyjára. Elfujta a gyertyát és lefeküdt… - -Erre már mégis ösztökélte valami belső hang Dobaynét, hogy okát és -értelmét keresse leánya magaviseletének. (Hát annyira megbántotta -volna!… És mivel?… Hát mégis van olyan őrült szemérem, a mit egy szóval, -de még egy lehelettel se szabad illetni, különben föllázad még az anyai -tekintély – még a vallás parancsa ellen is?! Föltétlen engedelmességre -és szülei tiszteletére fegyelmezve nevelte föl Incit és ime! egyik -támasztéka (a mire ma oly nagy szüksége lenne), a tisztelet -összeroskadt. Saját maga rombolta le azt, a mit tizenhét év alatt -fölépitett – és egy szóval!… De ha nem tudta!…) - -Most már érezte Dobayné, hogy nem lesz könnyü a munkája. De azért nem -csüggedett. Ezt az asszonyt csak sarkalták az akadályok; energiája nőtt -a nehézségektől… - -Odaszól leányának, félig kérve, félig parancsolva: - -– Inci, gyujts gyertyát. - -A leányka fölkel s engedelmeskedik. (Tehát engedelmeskedik, – gondolta -Dobayné, – minden jól van.) - -– Miért nem jöttél kezet csókolni, Inci? - -Inci hallgat. - -– Feküdj le. Beszélni fogok veled. - -A leány visszafordult ágyába. Anyja a vékony, szinte átlátszó ingben -ágya szélére ült, onnan vizsgálta az arcát. Az sápadt volt, de nyugodt. - -– Egy fontos hirt kell veled közölnöm, édes Incim, – veté föl Dobayné a -szót, – egy olyat, a mi egész életedre elhatározó. (Csönd.) Menyasszony -vagy… - -Össze se rezzent, arcizma se mozdult a leánynak. Mindössze, hogy egy -kissé anyja felé forditotta arcát, szólván: - -– Elfelejtettél felöltözködni, anyám. Öltözködj föl, kérlek szépen. - -– Miféle affektálás ez, Inci? Mi lelt ma téged? – No légy okos és ide -hallgass. Tudod, ki a vőlegényed? - -– Sejtem, hogy kit akarsz. De öltözködj föl… - -– Inci!!… (Ez már fenyegetőleg hangzott.) - -– Nem nézhetek igy reád. - -Dobayné engedett, de most már a düh felülkerekedett benne. De -elfojtotta. Hálókabátot vett magára, ugy ült vissza előbbi helyére. - -– Kertész jó fiu – és gazdag. Boldog leszel vele. - -– Nem lehetek vele boldog, mert nem szeretem. - -– Édes leányom, te ahhoz nem értesz. Egy életet, egy létet tisztán -szeretetre nem lehet fölépiteni. A boldogságnak nem is az a főtényezője… - -– De az. - -– Hanem a jólét, egymásnak megbecsülése. A szerelem nem soká tart. -Hallottál már valamit a mézeshetekről? Hat hét. Azután vége a -szerelemnek. Jön a barátság. - -– Nem, nem. A szerelem örök. - -– Miket beszélsz ma össze-vissza? Mit értesz te ahhoz, te, a ki még -sohase szerettél? Ugy határoztam, hogy holnap az estélyen deklarálunk. -Jó? - -– Oh, ne! Nem szeretem őt. - -– Majd megszereted, majd megbecsülöd. Hallgass anyádra, kis leányom. A -ki csak javadat, boldogságodat akarhatja, az nem adhat rossz tanácsot. - -– Anyám, én se nagyravágyó, se hiu nem vagyok. Én a boldogságot másutt -keresem, nem ott, hol te, a fényben és gazdagságban. - -– Mert nem ismered az életet, Inci. A jólét a boldogság alapja, Inci. - -– Nem hiszem. - -– És miért nem hiszed? - -– A te fölfogásodnak se vallásos, sem erkölcsi alapja nincsen. - -– Ki adta ajkadra ezt a zagyva beszédet? - -– A szivem. - -– A sziveddel ne gondolkozz, leányom. Az eszed való arra. - -– Az eszem is azt mondja, a mit szivem sugall. Nem vagyok én az a -felületes, szeles leány, a minek látszom. Sokat gondolkozom én. - -– Gondolkozol? Miért tüntetted föl akkor magadat hamis szinben édesanyád -előtt? Miért nem voltál hozzám bizalommal? - -– Mert féltem tőled. Engedelmes leányod voltam és szerettelek, de -bizalommal nem mertem a szined elé lépni. - -– Őszinte leszel ezentul? - -– Most az vagyok. - -Dobayné egy Judás-csókot lehel leánya ajkára és észre nem veszi, hogy az -összerezzen ettől a csóktól. - -– Bizzál hát bennem, mint a kősziklában és légy hozzám ezentul -bizalommal. Hogy meg nem értettél eddig, kis leányom, sebaj. Majd -megismersz ezután. Fogod te még tapasztalni, hogy mid vagyok én neked. -Hallgatsz, Inci?… Egy csokrot kaptál a vőlegényedtől. - -– Nem a vőlegényem; nem szeretem. - -– De holnap már az lesz, Inci. A te boldogságod érdekében _akarom_. - -– Nem leszek boldog, meghalok. - -– Ez gyerekes, ostoba beszéd. Istenkisértés ilyet mondani, – fakadt ki -Dobayné. - -– Biztosan tudom, hogy meghalok, – erősiti halkan Inci. - -– Megtiltom… - -– Azt meg nem tilthatod. - -– Megtiltom, hogy gonosz beszédeddel reám nyomást gyakorolni próbálj, – -tört ki most már dühvel az anya, – az ilyes alávaló, csunya jellemre -vall! - -A szegény kis Inci följajdult fájdalmában. - -– Holnap jól viseld magadat, szép és kedves légy, ugy parancsolom – -megértettél? – folytatá az anya. - -– Megértettem. - -– És most aludj szépen és nyugodtan. Jó éjt. - -– Jó éjt… - -Mint a csörgőkigyó villámos szemétől megbüvölten leszegzett nyulacska: -ugy feküdt fehér ágyában szegény kis Inci. Meg se moccant. Mereven -bámult a sötétbe. Világosság után vágyott. Pedig előbb hogy fájt neki a -gyertya fénye! Nem, nem is ilyen világosság után – a nap fénye után -epekedett. Ugy hitte, hogy az jót tenne neki. A napsugár talán -fölmelegitené szivét és agyát. Mert oly jeges meredtség ült meg egész -testén, hogy szinte fázott. S ugy fájt neki, hogy reszketni nem tudott. -Azután nyomta is valami mellét. Fohászkodni, sóhajtani szeretett volna -és sirni, meg imádkozni. Minderre képtelen volt. Idegei elpetyhüdtek: -nem voltak képesek reagálni lelkületének viharos, kinzó nyomásaira. -(Csak legalább imádkozni tudna!) Gépiesen mormogta el a Miatyánkot, de -nem tudta, mit mond. Azt hitte, illetve tudta csak, hogy szót szóra -halmoz: haszontalan, hiábavaló szavakat rak össze, a miknek nincs se -értelmük, se értékük. - -Egyszerre csak, mint egy fénysugár, mint valami megváltó angyal: a -Kalvyl képe jelenik meg a leányka képzeletében, fényözönnel, ragyogással -öntve el a sötét szobát. - -Erre megoldódtak Inci idegei, fölszabadultak karjai. Imádkozott. Nem -ugy, a hogy a könyvekből tanulta. Szive adta ajkára az imádság szövegét. -S oly mély, oly fönséges volt a szüz imája!… - -… Teljesen visszatért lassacskán az Inci ereje. Visszaidézte azt a kinos -jelenetet, mely közötte s anyja között az imént lefolyt és most már -képes volt – szellemének teljes birtokában – meggondolni, elbirálni azt -a sötét, sivár helyzetet, a melybe ily hirtelen kiméletlenséggel -taszitotta a sors. - -A sors-e, vagy ő a hibás? – Gondolkozott. Ujra megvillant agyában az a -gondolat, hogy hátha az anyja. De ezt a gondolatot elüzte magától. (Most -sikerült elüznie.) Már szinte elfelejtette azt a brutalitást, a mit az -szüziessége ellen elkövetett. Alig emlékezett arra az ösztönszerü -harcra, a mit anyjával szemben megnyert… Az anya képe lebegett már csak -a leányka szeme előtt: a bibliai anyáé. Azt az asszonyt, a ki őt ok -nélkül sértette, már nem látta az anyjában. - -… De azt tudta – arra emlékezett – hogy holnap el akarja őt Kertészszel -jegyezni; azt is, hogy ő meg határozottan nem ellenkezett: hogy -engedelmességet igért. - -… Miért tette ezt? Félelemből, avagy mert a szentirás engedelmességet -parancsol a gyermeknek szülői irányában!? - -Inci addig ismételgeti a szentirás e parancsát, a mig annak egy másik -parancsa is átvillan agyán: „Kövesd a férfit, a kit szeretsz, -mindenhová…“ S a Kalvyl sápadt képe erre csak fölragyog képzetében ujra, -fényesebben, mint előbb, valóságos intenziv erővel. Hullámos haja, mint -egy dicsfény veszi körül komoly és szelid homlokát. - -Kiugrott ágyából, mintha egy ellenállhatatlan rejtélyes erő lökte volna -ki belőle… Biztos léptekkel – mintha minden butort látott volna a -sötétségben – egyenesen anyja ágyának tart, mintha tudta volna, hogy -ébren van – mintha az nem is lehetett volna másképp – szilárd, bátor -hangon ejté ki e szókat: - -– Meggondoltam a dolgot, anyám, nem leszek a Kertész felesége. - -Dobayné először is a gyufa után kapott. Gyertyát gyujtott. Látni akarta -leányát. Sötétben nem érvényesült egészen az ő ereje: az arcjáték, a -szinművészet e meggyőző, eltántoritó eszköze. - -– Ülj le. - -– Engedd, hogy álljak. - -– Miért akarsz állni? - -– Mert megmásithatatlan elhatározásomtól ugy se téritesz el, anyám, – -nem győzöl meg. - -Dobayné azonnal észrevette leánya határozott hangjából, hogy most összes -lelki erejére szüksége lesz. Igy még nem beszélt vele Inci soha. Uj -eszközökhöz, uj taktikához folyamodott. A szokatlan helyzet erősebb -fegyvereket kivánt… Egy pillanat alatt megtelt szeme könynyel. Hangja -remegett és tördelte kezét. Majd fejéhez kapkodott és tépte haját. - -– Szerencsétlen anya én, mit müveltem?! Eljátszottam a saját édes, -kedves gyermekem bizalmát. Kihült irányomban az az ártatlan sziv, melyet -forró anyai keblemen melengettem. Oh, én vagyok az anyák -legszerencsétlenebbike! Isten, miért nem vettél el, még mielőtt e -szörnyü valóságra ébredtem volna?! - -A szegény leány lehajlott anyja kezéhez és megcsókolta azt. - -– Bocsáss meg. Szeretlek, de ne kivánd halálomat. Ugy szeretnék élni! - -– Ah! – Valami belenyilalott az anya agyába: valami sejtelem. Két kézre -fogta leánya sápadt arcát. Majd fölsimitotta homlokáról aranyhaját: ugy -nézett szemébe – merően. És vizsgálgatta vonásait, mint egy szakértő -valami ritka és nehezen meghatározható műtárgyat. Könyeiről már teljesen -megfeledkezett. Gyorsan elemezte, boncolgatta leánya gyöngéd, komoly -vonásait. Mikor készen volt ezzel, ugy fölkiáltott, mintha -tarantella-pók csipte volna meg: - -– Ilona, te szerelmes vagy! - -– Az vagyok. Szeretek… kimondhatatlanul szeretek, – hagyta helyben Inci -átszellemült arccal. - -– Ki az az ember? – kérdezte szinte sziszegve az anya. - -– Kalvyl János, – felelte Inci egyszerüen, szomoruan, meghajtván -fejecskéjét. Majd hozzátette: – Ime, a bizalom, a mit kivántál. - -– Kalvyl?! A jött-ment koldus piktor? Megőrültél? - -– Ő. A drága, az egyetlen, az egyedüli, – igen, a szegény, halvány -festő. - -– Inci! – hörgött az anya rekedtes, mély hangon s erősen megfogta leánya -karját. - -De a leány nyugodt maradt. A sápadt arc ott ragyogott előtte és -hálatelt, sötét szeméből imádás sugárzott. Ez adott neki erőt és -nyugalmat. Még ismételte is: - -– Ő – az egyetlen, senki más, soha, – soha! - -Dobayné erre már teljesen elveszti önuralmát. Cserbenhagyta minden -művészete. Arca vad kifejezést kap, olyanná lesz, mint egy női torzkép. -Keze vonaglik. Ujjai folyton fokozódó erővel kulcsolódnak a leányka -karjaira. S hogy az föl se szisszent tőle, vak dühében körmét mélyeszti -leánya puha, fehér bőrébe, hogy vér serkedt nyomán, meleg, piros vér. És -ekkor, hogy a vértől borzadt-e meg, saját vére vérétől, vagy -indulatainak sulya vette-e le lábáról? – megtántorodott s az ágyra -roskadt. - -Inci megrémült. Egy sikolylyal rávetette magát eszméletlennek látszó -anyjára… - -De eszméleténél volt Dobayné teljesen. Környékezte az ájulás, de csak az -izmait birta legyőzni, az energiáját nem. - -Oh, Dobayné nem akarta, hogy leányának elárulja gyöngeségét! És -különösen most, a mikor egy gyöngeség elrontotta volna tervét, a mit ő -föladni semmi áron nem akart. Ő soha semmit sem adott föl. Meggyőződése -volt, hogy a mi az ő agyában egyszer megfogamzott: az csak helyes és -okos lehetett. - -Egy pillanat alatt legyőzte testét erős akarata. Fölkelt. Agya tisztán -müködött. Elfogulatlanul birálta el a helyzetet. És mindjárt tudatára -ébredt annak, a mit müvelt. Ám akkor sem a leányt: magát sajnálta. Az -volt első gondolata, hogy Inci nem vehet föl holnap kivágott ruhát. - -– Feküdj le! – rivalt reá durván. - -Inci engedelmeskedett. Az anya meg előszedett toilette-fiókjából holmi -flastromokat, szarvas-zsirt, créme-célestet s azzal vizsgálat alá vette -leánya sebeit. Először kiáztatta azokat szivacscsal. A nagyobb -karcolásokat flastrommal tapasztotta le. Majd bekente az egészet valami -zsiradékkal. - -A leány türte. Különben ugy se tudott volna mozdulni, nem a testi, hanem -a lelki fájdalom miatt. - -– Rosszul vagy? – kérdé Dobayné. - -– Engedelmeskedem, – felelt a leány remegve, gyönge hangon, -öntudatlanul. - -– Azt kérdezem, rosszul vagy-e? - -– Oh, igen, engedelmeskedem… - -– Fáj? - -– Nem, nem, engedelmeskedem, – egyre azt hajtogatja Inci. - -Dobayné megtapogatja leánya halántékát és homlokát. Nem volt láza. De -azért hideg borogatást tett a fejére. - -Ugy határozta, hogy leányának holnap nem szabad betegnek lennie. Inkább -virraszt egész éjen át. Megtette. - -Az egyik széken mosdótálat helyezett el, a másikra maga ült le. És tiz -percenkint pontosan változtatta a borogatásokat. Majd gondolkozni -kezdett. De nem tudott. Azaz nem volt min gondolkoznia. Az ő akarata, a -terve kész volt teljesen. - - - - -X. Sipiczkynek megjön az esze. - -Az estély napja reggelén, mint a forgószél, ugy rohant be Kertész -Sipiczkyhez. Még kalapját is fején felejtette. Különben egy könyvet -csóvált a feje fölött. - -– Szörnyüség! Az öreg kiadta költeményeit! - -– Miféle öreg és miféle költeményeket? - -– Lojzi bácsi az „Elvira keserveit“, – válaszolt Kertész és Sipiczky elé -vágta a keserveket. - -– Ej ha! Ez hiba. - -– Hibának nem hiba, – okoskodik a kis bácskai, – de komikusnak komikus. -Haha! - -– És te azért jöttél hozzám, hogy ezzel a komikummal megnevettess? No -hát, én nem nevetek. S egyuttal megmagyarázom neked, hogy hol a hiba… - -– Hát te nem élvezed ezt a klasszikus bolondságot? - -– Nem. Sőt ellenkezőleg; bánt ez a klasszikus bolondság. - -– Hogy lóvá tettük az öreget? Hahaha! - -– Igen és hogy azt helyre kell hoznunk. - -– Megegyük a könyveket? - -– Meg nem esszük, de megvesszük őket. - -– Bolondozol? - -– Egész komolyan beszélek. Nem gazdag ember az öreg ur és takarékos -mellé. Hogy kiadatta költeményeit, az a mi izetlen hizelgésünk -következménye. És hogy annak az izetlenségnek ő adja meg az árát és nem -mi: az – legenyhébben szólva – nem volna tőlünk gavallér dolog. - -– Hát mennyit akarsz velem megvétetni? – képedt el a vőlegényjelölt. - -– Annyit veszel, a mennyit én: kétszázötven példányt. - -– Á két forint! Hisz ez ötszáz forint lenne. - -– Az annyi. Ez a diszkiadás legalább ötszáz forintba került. És -vezeklésül egy kis profitot is kell adnunk az öregnek. - -– Minek? Nem elég, ha a költsége megtérül? - -– Nem elég. Te az ilyenhez nem értesz. Ide az ötszáz forinttal. - -– Adok háromszáz forintot. - -– Jó, a többi hétszázat majd én fizetem. Osszuk meg a fizetséget -vagyonaránylag. Azt se bánom. - -Erre az ironikus, de gavalléros ajánlatra elpirult a kis bácskai és -kiszurta az öt százast. Azután bácskai tapintattal sajnálgatja barátját. - -– Nem sok az neked? - -– Nem, nem, mert van még tizenötezer forintom. De neked sok, mert -háromszázezer forintod van. - -– Hogy érted? - -– Visszafelé. - -– Ja ugy! Te mindig bolondozol, Alfréd. Mikor komolyodol már meg? - -– Hál Istennek, soha se lesz okos ember belőlem. - -– Ezt is visszafelé érted? - -– Nem; ezt már ugy értem, a hogy mondom, – válaszolt Sipiczky s jóizüen -elkacagta magát. És hogy igy nagy kedvre kerekedett, tréfálva kérdi -Kertészt: - -– Á propos, ifju barátom, hát mi lesz? - -– Mivel? - -– Hát azzal a bizonyos dologgal. - -– Melyikkel? - -– Na, fölteszem a kérdést, ugy hogy te, mint kevésbbé müvelt ember is -megérthesd: „Hogy állunk a szerelem dolgában?“ - -– Ne sértegess, kérlek, – méltatlankodik a vőlegényjelölt. - -– Ha nem érted a tréfát, akkor bocsánatot kérek. - -– Nono, hiszen tudom én, Alfrédkám, hogy jóbarátom vagy, de tulságba -viszed az iróniát. - -– Lőjj vissza! - -– De kérlek, én nem tudok. Különben, hagyjuk a vitatkozást, Alfréd. -Válaszolok neked – par discretion. Neked, legjobb barátomnak – bár nem -helyes – már most megvallom, hogy boldog vőlegénye vagyok Incinek. Ma -este deklarálnak. Bocsáss meg… - -Sipiczky elsápadt. Mert nem várta, hogy Inci boldogságát már ily -közelről fenyegeti a sors. (Most már egy pillanatot se szabad -mulasztania!) - -A bácskai barátja elsápadását lelki fájdalomnok vélte. Vastag -tapintatlansággal mentegeti magát: - -– Ne neheztelj, Alfréd. Nem tehetek róla, hogy engem választott. - -De most már az igazi guny kifejezése szökött a lengyel arcára, a mint a -kis emberen végignézve, patetikus hangon szavalja: - -– Megbocsátok, vetélytárs. Az Isten igy rendelé!… - -A kis bácskai, kinek értelmisége ki nem érezte e szavakból a gunyt, -meghatottan kapta el Sipiczky kinyujtott kezét és mint nagylelkü, -győztes ellenfél, kétszer-háromszor ugy megrázta, mintha ki akarná -rántani vállából. Aztán távozott, hosszukat lépve, mint Egressy, de nem -a nagy, hanem a kisebbik. Az utolsó lépés azonban rövidre sült, mert még -az ajtóban elkapta a kabátja egyik szárnyát Sipiczky. - -– Más legjobb barátodnak el ne mondd valahogy a dolgod. Légy türelemmel, -ha ugy is kisül estére. - -– Hová gondolsz, Alfréd! – szólt Kertész neheztelve s azzal kifordult az -ajtón. - -Sipiczky gondolatokba merült. Eltökélt szándéka, hogy megmenti a leányt, -az ő kedves, kis Incijét és megoltalmazza bárki ellen is: nem ingott -meg. Sőt most kezdte csak magát igazán boldognak érezni, a mióta ez a -nemes, önzetlen terv agyában – nem: szivében – megfogamzott. Vagy egy -félóráig ült gondolkozva, arcát kezébe temetve, aztán fölugrott és -derült arccal hozzáfogott a teafőzéshez. Mert elkészült a tervével. De -meg is éhezett. - -Egy ujságot teritett szalonja plüssös asztalára, hogy kárt ne tegyen -benne, aztán fölgyujtotta a szeszt a teafőző alatt. Majd az edényeket, -cukrot, rumot készitette ki, és végül egy darab szalonnát a hozzávaló -cipóval. - -Azért végezte pedig mindezeket sajátkezüleg, mert inasát elcsapta – már -egy hete annak – azzal az indokolással, hogy megdézsmálta a rumos -palackot. Hiába magyarázgatta Péter, hogy hiszen az nem ok, mert már -három éve dézsmálja a rumos flaskókat; hiába hányta gazdája szemére, -hogy miért nem szólt ezelőtt három évvel, akkor a sok rum is, meg ő is -megmaradhatott volna: Sipiczky könyörtelen maradt, kijelentette, hogy a -rumlopás kisebb hiba ugyan, mint a lólopás, de azért mégis csak hiba s -ok az elcsapásra. - -Megcsókolta hát Péter – mit tehetett volna mást – gazdája „kegyes -kezeit“ és 50 forintnyi ajándékkal zsebében, nyakába vette a világot… - -Hogy miért csapta el Sipiczky az inasát, annak tulajdonképpeni oka itt -következik: - -Egy napon ugyanis eszébe jutott a lengyelnek, hogy jó volna megtanulni -az egyszeregyet. - -Elővette hát takarékpénztári könyvecskéjét, vagyonának utolsó -maradványát és konstatálta, hogy egy 17.930 forint értékü uradalma még -megmaradt, bár aprópénzre váltva az „Első Hazai“ valamelyik -Wertheim-kasszájában. Aztán azt konstatálta, hogy ha valaki két évi -jogot végzett, még két évet kell végeznie, hogy államvizsgát tehessen, -miután négyből, ha kettőt levonsz, kettő marad. Ehhez a kettőhöz -hozzáadott még hármat. Három évig szokott ugyanis ingyen dolgozni a -magyar tizenhat évi tanulás után, a mig segédfogalmazó lesz belőle. -Akkor már fizetést is adnak neki, de csak annyit, a mennyi nem elég. -Ujabb három év mulva azonban már annyit adnak, a mennyi elég, ha jól -vesszük föl a dolgot. Mert a fogalmazói fizetésből már jól is lehet -lakni, sőt siklón is megmászhatja az ember a várat, ha éppen meg találna -sántulni. - -Tehát 2 + 3 + 3 = 8. - -Ergo nyolc évig kell még az uradalomnak fönnállania. 17.930: 8 = 2241 -forint kerekszámban s a kamatok. Ennyi jut egy évre. - -Ez szép összeg egy évre becsületes ember kezében, gondolá Sipiczky és -elégedetten dörzsölé kezeit. A 2000 forintot elkölti – tervezgeti tovább -– a 240 forintokat s a kamatokat pedig bespárkasszázza és tőkésiti. -Ebből aztán nyolc év multán egy uj uradalom keletkezik, nem oly -tekintélyes ugyan, mint az előbbi, de olyanra már akkor nem is lesz -szüksége, mert akkoron már, mint az ország egyik méltósága, tekintélyes -javadalmazásban részesülend. - -Ez a számvetés volt a Péter megölő betüje, mert ebből eredményképpen az -is kijött, hogy 2000 forintból nem telik egy Péterre. - -Egészen jól mondta hát Péter (mert volt neki magához való esze), hogy a -rumfogyasztási hajlam nem ok egy tisztességes inas elcsapatására… - -Ezért szolgálta hát ki önmagát Sipiczky, nem pedig azért, a mit mindig -hajtogatott magában: „If you will be will served, serve yourself“. (Ha -azt akarod, hogy jól légy kiszolgálva, szolgáld ki magad.) - -Abban azonban igaza volt a közmondásnak, hogy legjobb az öninas. -Sipiczky legalább nagyon meg volt magával elégedve, ugyis mint inassal, -ugyis mint urral. Mint inas hüségesen szolgálta az urát, mint ur pedig -sohase panaszkodott inasára. - -– Tisztességes, becsületes ember kezd lenni az uram, – humorizálta ki -önmagát, – a csizmatisztitást se praetendálja meg tőlem, a -szobatakaritást sem. Azokat a házmesterné szolgálója szeretőjének a -mostohafia végzi, a házmesterné számára kiutalandó havi öt forintnyi -javadalmazás ellenében… - -A házmesterné, mellesleg legyen emlitve, azért nem végzi vala e dolgokat -önmaga, mert fiatal volt, a házmester pedig öreg. De különben is -takaritás idején zongora- és énekleckéket vesz ő nagysága Klapsz Artur -művésztől, hogy ha férje esetleg még idejekorán meg találna halni, -kóristáné lehessen belőle az operánál (az első sorban); ha pedig soká -találna élni: guvernántnak szegődhessen Schwarz, Weiss, Braun, vagy -akármilyen szinü urasághoz. - -A házmesterék is okos emberek voltak ám. Ők is csináltak komputust a -spergeldek irányában, a mely komputusból kiderült, hogy spergeldekből -nem lehet házat venni, bármennyi lump legyen is a világon. Különben is -mindig kevesebb a lump és mindig több a házmester. Ezért tanult hát a -házmesterné zongorázni. Számitásból. Hiába, minden csak számitáson mulik -ezen a világon. - -* - -De hát ne hagyjuk Sipiczkyt egymagában a teájával. Mert érdekes ember -Sipiczky, mint minden elromlott világfi, a ki a följavulásra adja magát. -De nemcsak érdekesek az ilyen emberek, hanem vigak is, tele vannak friss -humorral. Az elégedettség, a lelki egyensuly derültté teszi kedvüket és -megjavitja gyomrukat. Az ilyen ember jól néz ki kivülről és jószivü is -egyszersmind. - -A jószivüségét még a lumpidőkből hozta magával Sipiczky – ezt csak meg -kellett tartania. A jó kinézést azonban ujonan akvirálta, mert az a jó -gyomorral jár együtt, a mi pedig csak följavult embereknél -tapasztalható. - -Ime, a szalonnát ugy eszi most Sipiczky, mintha tengeri rák volna (à la -Americaine), pedig csak disznóból van, még pedig valószinüleg -kőbányaiból. A teát ellenben csak ugy iszsza, a hogy régen szokta. Az -akkor is meleg viz volt, most is az. Csakhogy akkor fekete volt, most -meg sárga. A szin nem sokat határoz. De az már határoz, hogy a kenyér -puha legyen és jóizü. Azért veszi a kenyeret Sipiczky sajátkezüleg -Schachnernél, mert ő nála mindig puha és mindig jóizü a kenyér. - -Ilyen gourmand lett Sipiczkyből. Ő ugyan meg nem evett mindenféle -kenyeret! De a jó aztán jól esett neki. - -A reggelije kvalitása fölötti teljes megelégedésének kinyilvánitása után -ezer forinttal a zsebében elindult Sipiczky könyvet vásárolni. - -Kevés olyan ember akadhatott Budapesten eddig, a ki egyszerre ezer -forintot öl vala könyvekbe, de olyan meg biztosan egy sem akadt, a ki -pláne egyfajtába ölje be az ezer forintját. - -Legalább csak igy magyarázható meg Singer és Wolfner uraknak korreális -és szolidáris elcsudálkozása, a midőn Sipiczky 500 példány Elvira-féle -keserveket rendelt meg náluk és kifizetvén az értük járó ezer forintot, -még külön öt forintot utalványozott egy társzekér céljából, a mely -társzekéren e homogén könyvtár lenne elszállitandó a lakására. - -Elementáris volt az ő elcsodálkozásuk. De midőn Sipiczky ama szivességre -kérte őket, hogy a dologról senkinek, különösen a szerzőnek, egy szót se -szóljanak s erre becsületszavukat is kérte: már megszüntek csodálkozni, -mert tisztában véltek lenni azzal, hogy bolonddal van dolguk. - -De a könyveket és a becsületbeli igéretüket pontosan szállitották -Singerék és az utóbbit meg is tartották pontosan. (Fogadni lehetne, hogy -még most is letagadnák az esetet, ha valaki megkérdezné őket. Pedig már -annak három éve. Ennyi ideig pedig ritka becsületszó szokott eltartani. -Többnyire elévül az egy pár nap alatt.) - -Sipiczky ekképpen elvégezvén egyik teendőjét, a Nemzeti Szállóba -hajtatott (azaz per pedes apostolorum nyargalt oda), utközben beleütődve -egypár emberbe, mert még nem szokta meg egészen a gyalogszert. Ám végre -is szerencsésen eljutott odáig, – de nem tovább, mert be már nem -eresztették Dobayékhoz. Azt mondta a portás, hogy beteg a kisasszony és -csak estefelé kel föl, de a soirée azért meglesz, már el is küldte a -kölcsönezüstöt a Mittermeyer. - -– Jó, – gondolta Sipiczky, – este sem késő, de még holnap se. Legalább -tovább tart Kertész dicsősége. Azt nem irigylem tőle. - -Hanem a szegény Kalvylt: azt sajnálta Sipiczky nagyon. - -Elutazott hát Kalvyl lakására, vigaszt szítandó. A par discretion -fölszedett ujsággal: Inci mátkaságával nem hozakodhatik elő, – gondolta, -– de legalább sejtetni fogja a szegény festővel, hogy nincs baj, nagyobb -baj nincs legalább. És el is határozta, hogy erre, ha kételkednék Kalvyl -az állitásában, becsületszavát adja, kétszer is, sőt meg is esküszik -rája, akár háromszor is. - -Nem találta otthon Kalvylt. Az a Műcsarnokban volt, ugy mondták neki. - -Elrobogott hát a Műcsarnokba. Meg nem foghatta, hogy ember – egy gyarló -földi lény, – hogy lehet képes az övéihez hasonló mértföldes utazásokat -tenni a saját lábán, anélkül, hogy elkopnának ezek a lábak. Nemhogy -elkoptak volna, de ki se fáradt. - -– Ezt a szalonna tevé s a lágy kenyér! – dudálta vigan és befordult a -Műcsarnokba. Ott azt mondta neki a kapus, hogy a báró ur itt volt ugyan, -de most már valószinüleg nincs itt, mert elment. - -– Hová ment? - -– Hát valószinüleg vagy haza, vagy a városba. - -Ezt Sipiczky is valószinünek tartotta, hát megforditotta a rudat. - -Kalvyl megint csak nem volt otthon. Tehát a városban kellett, hogy -legyen. - -A város azonban nagy és sok benne a fóka. Nehéz benne valakinek a saját -fókáját megtalálni. Ezt belátta Sipiczky, hát inkább ebédelni ment a -Kispipába. - -Ott igen jól evett. És miután töltött káposztát is kapott, még két deci -bort is hozatott magának egy stucnyiba, hogy bora tetejibe még két -krajcár ára szódát is fröcscsentethessen. Ekként megvolt a teljes -fröcscse és megmaradt két krajcárja Sipiczkynek. Mert a fröcscsnek tiz -krajcár a rendes ára, ha készen tálalják, de igy elemeiben nyolc -krajcáron is megszerezhető. Éppen megforditva, mint a kávénál. A kávé -ugyanis akkor drágább, ha a feketéje nincs összevegyitve a tejjel. - -Sipiczky azon elmélkedett, hogy miért van az igy és miért nem -megforditva. (Mert hisz éppen ugy lehetne megforditva is. A mélange-nak -is joga van drágábbnak lenni az ibrikes kávénál, ha a fröcscs is -drágább, mint együttvéve alkatrészei.) - -Nem tudta a kérdést megfejteni Sipiczky, semminemü szempontból, hát -belenyugodott az állapotba és betért a „Koronába“. Ott rossz levegőt -élvezett és valamivel jobb feketekávét. De legalább elolvasta a -politikai lapokat, a mikből azután megtudta, hogy nem Wekerle már a -miniszterelnök, hanem Bánffy. - -Elszégyelte magát e tudatlanságon. (Miféle léha ember az, a ki évekig -nem olvas ujságot s olyan társaságba jár, a hol politikáról nem -beszélnek! – Magyarországon! Hát mindig csak a festett hölgyek között -éltem? – tevé föl a kérdést önmagának és mindjárt meg is felelt reá, -hogy bizony mindig; mert ebben a szép országban csak a „kis dámák“ nem -politizálnak s egyedül csak ezek nem.) - -Megfogadta Sipiczky, hogy ezentul művelni fogja magát. - - - - -XI. A bál. - -– Berkes nem jöhetett, – jelentette ki ő nagysága, – de Piripacsi Bandi -igen. Ez fölmondott inkább egy sugáruti bankárnak, csakhogy idejöhessen. - -Valójában pedig ugy állott a dolog, hogy Berkes igen drágás ember, -Piripacsi pedig mélyen leszállitott áron muzsikál. Ezért választotta az -utóbbit a nagyságos asszony. Különben az estély céljaira nem is két, -hanem három szalont nyittattak föl. Egyik táncterem lett, ennélfogva -üres volt. A másik ebédlőnek rendeztetett be. Itt egy rögtönzött -állványon büszkén meredeztek az égnek magas kristályüvegekkel kombinált -ezüst gyümölcs- és csemegetartók és laposan, de méltóságos sulylyal -terpeszkedtek antikstilü ezüst tálak, mindenféle hideg ételeket, rákot, -pástétomot hordván hátukon. A keret zöld volt. Fikuszok és pálmák -gurnyasztottak minden sarokban és mindenek tetején. - -Mindjárt meglátszott, hogy a parádézásban járatos volt a háziasszony. -Még a vendégei is parádésak voltak: özvegy Csapek grófné, elvált Máday -grófné s a férjével valósággal együtt élő Csicsinszky grófné, ez -férjestül, a többi leányostul jelent meg a bálon. De ott voltak még -Kenézék, Baltayék, Hangossyék is és – a többi grófok… - -Dobayné ideges, mint egy ángolna, de arcán a fagyos nyugalom erőltetett -kifejezése ül: az ugynevezett arisztokratikus nyugalom. - -Dobay Inci – fehér, elől V alakban, keskenyen kivágott, fehér muszlin -ruhájában, – halovány, de nyugodt arccal üdvözli a vendégeket. Sürü, -fényes haja koszoruba fonva, három vastag fonadékban vevé körül fenséges -homlokát. Szemei lázban égtek, mert fájtak a sebei. De azért büszkén, -emelt fővel – mint egy királyleány – állotta helyét. Legyőzte testi -fájdalmait, még mosolyogni is tudott. Csakhogy olyan volt a mosolygása, -olyan szomoru, mint a téli napsugár, a mely csak fénylik, de nem -melegit. - -A fiatalemberek összesugtak fölötte. - -– Nézzétek az Incit, milyen szomoru! - -Kertész tudni vélte, hogy miért szomoru Inci (az izgalomtól) és aprókat -röhögött örömében. - -Csak az a sovány, szerelmes, sápadt fiu: Kalvyl nem szólt semmit, és -haragosan vált ki a csoportból, a mely profán módon forgatta Inci nevét. -Előtte szent volt Inci és az ő szomoruságán mély bánat szállott lelkére. - -A hangulat különben szilárd, noha még a zene se szól. De igazán elemében -csak két férfi volt a társaságban: az öreg Dobay és Sipiczky. Amaz -leánya szerencséjének és boldogságának örült. S ettől ugy -nekiszelesedett, hogy szinte ugy nézett ki, mint egy öreg clown. -Antidiluviális bókokat mondott a menyecskéknek és more lasnaciensi per -„hékás“ és „pajtikám“ szólitgatta a férfiakat. (Szegény Dobay, hogy te -vaknak születtél!) - -Sipiczky a harcba készülő bátor férfi önbizalmával szivében s egy kész -tervvel agyában sürgött-forgott, intézkedett, rendezgetett. Mindenütt -ott volt és figyelt. Azt már megtudta, hogy a deklaráció a vacsora előtt -fog megesni. - -(Éjfél után eladva a lelked, szegény Inci, – gondolta a jó lengyel fiu -és szomoruan, de bizalmas melegséggel szemlélte a bánatos fehér leányt.) - -Ez, noha nem volt feléje fordulva, észrevette a rája tapadó tekintetet -és hozzá ment, szilárd, határozott léptekkel. Járása veszitett ritmikus -bájából, hogy oly energikusan lépett. - -– Kedves, jó Inci! - -– Édes Alfréd – Sipiczky gróf, kérem… - -– Oh, nevezzen csak ugy, kis testvérkém. Nagy kegy az nekem, oly jól -esik, mint a bünbocsánat. - -– Szivesen, Alfréd, mert nagyon szeretem magát, – táncolja velem az első -négyest. Sürgős közleni valóm volna. Ne itéljen el és ne nehezteljen, -hogy rontom a mulatságát. - -– A sirig hű barátja, Inci. Rendelkezzék velem: méltasson a bizalmára. - -A leány hálásan szoritotta meg az ifju kezét, azzal visszaült helyére… - -Megzendült a zene. - -A keringő ritmikus zenéjén kavarogtak a párok. A muszlin halk zizegését -s a selyem suhogását elnyelte a hegedü hurja. Csak egy pár századvégi -dandy izetlen toppanása hangzotta azt tul s a leányok ezüstkacaja. - -Dobayné is táncolt az eleven gróffal, Csicsinszkyvel, ki jó táncos és -dévaj mulattató. - -– Ez utolsó! – veti oda kacéran Dobayné. - -– S aztán? Száraz ajka eperajkat szedegetni készül? – elménckedik -Csicsinszky. - -– Nem táncolok ezentul. - -– Pedig kár. Jól táncol és felségesen idomul egész lénye a táncosához. - -– Ah! Miket beszél! – felelte gőggel a szép érett asszony, – én nem -idomulok, én idomitok. - -– Hát a férjét, azt jól kiidomitotta, az bizonyos, de már velem nehezebb -volna a sora. - -– Tegyen le, – kérte báli magyarsággal Dobayné, szinte haragosan, – maga -nagyon szorit, azt pedig nem türöm. - -A gróf „letette“ őt s azon elmélkedett, hogy mitől olyan meleg ennek az -asszonynak a teste. Hisz ő benne is csak vér van! Csalódott: nem vér, -láva, foszfor folyt ereiben. - -A fehér kis Incit a pirosképü Kertész vonszolta magával. Ugy táncolt a -kis bácskai, mintha gyári munkát végezne, a miért jól megfizetik az -embert. Inci ugy lebbent mellette, mint fehér hab hullámok fodrain. Egy -megtestesült diszharmónia volt az a tánc. Mint mikor a kecskeduda hangja -belerí a szférák zenéjébe. - -Az első négyes rendezésére Sipiczky ifjabb Mádayt kérte föl, hogy -zavartalanul beszélhessen Incivel, a párjával és hogy a figyelmet -magukról másfelé összpontositsa. - -Fölállottak. Kertész volt a vizavijuk Csicsinszkynéval. Mert Kertész -most már csak asszonyokkal táncol (Incit kivéve), semmi köze többé a -leányokhoz. Az ő leányát már megtalálta ő. - -Sipiczky eleinte kissé zavarban volt. Ő szeretett volna először szólani, -de nem találta meg egyhamar a formát. - -Annál bátrabb volt a leányka, elszánt, mint az Adria vértanuságra -kiszemelt menyasszonya. Ő szólalt meg először: - -– Alfréd, én menyasszony vagyok: a Kertész menyasszonya. - -– Tudom… - -– Nem azért mondom ezt magának, mintha segitséget kérnék, mert ezen -változtatni már ugy se lehet. - -– Ne beszéljen igy, kérem. Lehet, – lehet! Becsületemre, hogy lehet. - -Tagadólag rázta fejét a leányka s igy folytatta: - -– Azért mondom, hogy megkérjem magát, látogasson meg engem Lasnakon. De -hamar, nagyon hamar! - -Mielőtt tovább beszélne, közbeszól a férfi: - -– És miért menjek én Lasnakra és miért egymagamban? Másodmagammal fogok -oda menni. - -– Ő nem jön el, – kételkedik Inci lángbaborult arccal, – ő nem jön el -szüleim meghivása nélkül. - -– Hivassa meg, kérje meg a mamáját. - -– Nem hivja meg, mert – mindent tud… - -A kis Inci elárult mindent egy férfinak, a ki neki semmije, azaz -mindene, mert barátja volt. És egy barát sokszor több, mint egy -szerelmes imádó, mert amannak érzelméből még az önzés is hiányzik. - -– Akkor eljön hivatlanul, – biztositja Sipiczky. - -– Nem jön el. Annyira nem szeret. - -– Halálosan szereti, esküszöm! - -– Honnan tudja? – kérdi a leány átszellemült arccal. - -– Azt nem mondhatom meg. De megesküszöm még egyszer reá: „Esküszöm, hogy -imádja.“ Különben figyelje meg arcát, ha majd deklarálják az -eljegyzésüket. Azon rajta lesz, hogy mennyire szereti magát. - -– És aztán? - -– Aztán majd dolgozom én. Ha nem lehet másképp, gyürüt váltanak. Én -tovább dolgozom, mindaddig, a mig vissza nem küldi jegygyürüjét – a -mamája. - -– A mamám?! Soha! Akkor nem ismeri őt. - -– Hagyja csak, kérem; az az én gondom. Most még nem szólhatok semmit, de -esküszöm, hogy megmentem. _Én_ ismerem a mamáját és nem maga, Inci, – -mondotta kis vártatva Sipiczky, de megbánta, hogy mondta; forditott a -beszéden: - -– Ám segitsen maga is. Beszéljen Jánossal – azonnal a négyes után. És -hivja meg őt Lasnakra. Értette, Incike? - -– Értettem. - -– Megteszi? - -– Meg, – válaszolt a leány elszántan és elhalványodott kipirult -arcocskája, – bár azt kockáztatom vele (a mi a mindenem pedig), hogy -elveszitem becsülését, ha utána járok. - -Sipiczky elmosolyodott. - -– Oh nem. Maga azt nem tudja, hogy az az ártatlan nyiltság, a mi egész -lényét jellemzi, legmegkapóbb, legközvetetlenebb megnyilatkozása a -tiszta nőiségnek. Mi férfiak tudunk disztingválni, Inci. - -– Igazán? Nem fog félreérteni? - -– Ugyan, egy olyan okos, olyan mély kedélyü ember! - -– Oh, igen, ő okos és mély a kedélye, Alfréd, édes Alfréd. Köszönöm, – -boldoggá tesz arra a kis időre. - -– Semmi kis idő! Vagy hatvan esztendőre akarom magukat boldoggá tenni, -Inci… És most arra válaszoljon, kérem, hogy miért bánt kegyeddel az -édesmamája ilyen könyörtelenül és miért nem folyamodott az édesatyjához? - -– Anyámnak Isten parancsából engedelmeskednem kell, – válaszolt a leány -keserüen. - -A négyes véget ért. Szétváltak és bókoltak a párok. Sipiczky nem várja -be Inci egész feleletét, fut, rohan intézkedni, még csak azt sugja a -leánynak: - -– Jó. Tessék csak engedelmeskedni. Majd ahhoz tartom magamat. - - - - -XII. Szerelmi vallomás. - -Dobayné a sok férfikar érintésétől fölizgatva, ugy nézett ki, mint egy -buja rózsabokor, a mely telisdedteli rakva kinyilt virágokkal. Szélesen -ülte meg székét, karjait és lábait elhagyva és felső ajka fölhuzódott, -hogy fehér fogai csak ugy villogtak a nedves, piros hus hátterében. (Ah! -– gondolá, – ha most menyasszony lehetne ujra! És ma ez az estély volna -esküvője! Ha őt várná a fehér csipkés nászágy!) Összeborzongott és -Csicsinszkynek egy kérdésére elfelejtett felelni. - -Inci a négyes után várt egy percig. Remélte, hogy Kalvyl közeledni fog -hozzája. De Kalvyl csak ült magában, szótlanul és szomoruan. Lopva -nézett szerelme után, hogy az maga se vehesse észre. Elhatározta hát a -leányka, hogy – dacolva minden formasággal – melléje ül. - -Sipiczky – mintha eltalálta volna gondolatát – hirtelen elfoglalja a -Kalvyl mellett éppen megüresedett széket és kérve tekint a leányra. - -Az áttör a táncolók során, egy pár szót szól Sipiczkyhez s elfoglalja a -fölajánlott helyet. - -Kalvyl zavarba jött. - -De zavarban volt a leány is. Tulbecsülte erejét. A helyett, hogy beszélt -volna, az járt az eszében, hogy ő most egy illetlenséget lesz -elkövetendő, a melylyel nagyot vét a nőiség ellen. Azért csak ott maradt -Kalvyl mellett és kosarat adott a táncolóknak: - -– Fáradt vagyok. Köszönöm szépen. - -Végre is Kalvyl szólalt meg először. A szivéből beszélt, hát ostobán -kezdte. - -– Miért is táncol egyáltalán ma, a mikor beteg? - -Inci még zavartabb lett, de nem merte letagadni, hogy beteg. - -– Kell – az estélyen. És maga nem táncol, Kalvyl báró? - -– Én? Soha! Velem senki se szeret táncolni. - -– Oh, de igen; én örömmel táncolnék magával. - -Kalvyl fölkelt és meghajolt Inci előtt. A leány fölugrik s átadja magát -táncosának. De ugy! Egész testével, egész szüzies lényével odatapadt -keblére. Az gyöngéden ölelte át karcsu derekát, belemélyeszté sötét, -értelmes tekintetét a leány láztól nedves szemeibe – és vitte, himbálta, -mint zefir a szomorufűzágat. Minden mozdulatuk egy-egy harmónia, minden -lépésük egy szerelmi dal. - -– A Kalvyl táncol – és tud táncolni! – csudálkoztak az asszonyok. De már -a másik pillanatban azon bámultak, hogy hogy táncol, milyen fölségesen a -Kalvyl. Ha tudták volna ezek az asszonyok, hogy az ő tánca nem tánc -volt, de szerelmi vallomás Terpsichore nyelvén! - -És hosszu volt az a szerelmi vallomás! Már négyszer keringőzték körül a -termet, de sem az ifjunak, sem a leánynak nem jutott eszébe, hogy -feltünést kelthet ez a hosszu keringő. - -A mama rajtuk legeltette buja tekintetét. Szinte elfelejtette leányát -figyelmeztetni. Ő most más régiókban dőzsölt: Bacchusékkal itta a -nektárt… - -És tovább keringőztek a szerelmesek – a mig csak állotta lélegzetük. -Kezük öntudatlanul görcsösen kulcsolódott össze. S a midőn végre megállt -az ifju, a leánynak hajkoszoruzott büszke fejecskéje – ha csak egy -pillanatra is – mintha ráhanyatlott volna az ifju vállára. És mintha -összeforrtak volna kezeik: nem birtak megválni egymástól. Ugy ültek le -és csak akkor eresztették el egészen egymás kezét. - -Urak és asszonyok összemosolyogtak. (Ezek szeretik egymást! Beh kár, -hogy szegény a piktor, – hogy egy pár nem lehet belőlük!) - -Kalvyl kipirult. Elsimultak homlokán redői. Inci meg ugy ült mellette, – -féloldalt fordulva feléje, – mintha azt mondaná: „Vigy magaddal, hiszen -látod, hogy a tied vagyok. Mindenhová követlek, mert szeretlek.“ - -És az ifju most már tudta és érezte is, hogy viszontszereti őt az ő -bálványa. Azért nem is tudott beszélni, csak az arca ragyogott, meg a -szeme. - -Incinek ellenben beszélnie kellett. Elsőbben meg akarta gyónni, hogy -menyasszony. De nem merte. Félt, hogy nevetségessé válik az ifju -szemében. (Hátha majd azt mondja, akár keserüségében is, szárazon, -komoly arccal, hogy: „Sok szerencsét kivánok“ s ezzel vége, mindennek -vége! Inkább csak meghivja. De hogyan kezdje és milyen szavakkal?) - -A szive ugy dobogott, hogy szinte fájt s az agyát is nyomta valami. (– -Végre is meg kell lennie, – határozta el magát.) Nem bánta már, akármit -mond és akárhogyan mondja. - -– Kalvyl, eljön hozzánk Lasnakra? - -– El, nagysád, ha kegyesek lesznek meghivni. - -– És ha szüleim nem hivják meg, csak én, akkor is eljön? - -Kalvyl kérdőleg nézett a leányra. Az már olyan sápadt volt, mint a -halott. - -– Az nehéz, – dadogta a festő. - -– Ugy hát nem akar, Kalvyl? - -– De akarok, Ilona kisasszony; csak tolakodni nem szeretnék. - -– Oh, a maga büszkesége mindenekfölött, azt föl nem áldozza semminek, -ugy-e?! – kiált föl Inci és majd hogy sirva nem fakadt. - -Hirtelen lendülettel válaszolt az ifju: - -– A földig hajtom le homlokomat, ha… - -Nem mert többet mondani. Nagyon gyáva az igazi szerelem. - -– Akkor alázza meg magát egyszer életében az én kedvemért is, Kalvyl -báró, – hangzott föl a leány ajkáról most már elszánt határozottsággal a -kérelem. – Jőjjön el, kérem, Sipiczkyvel együtt. Ő se lesz meghiva. - -– És miért akarja ezt, Ilona? - -– Azt kivánja, – szólt a leány, sötét szemeit reámeresztve, – hogy -megmondjam? - -– Kérem. - -– Ha kivánja, megmondom. Csak arra kérem, Kalvyl, hogy félre ne értsen. -(– Különben igaz, – villant meg a leány agyában, – hiszen a félreértés -ugyis eloszlik majd magától is és pedig nemsokára.) - -A halálra gondolt Inci és szomoruan mosolygott. S ez a gondolat döntött. -(Most már nem tartja vissza semmi. Bevallja szerelmét…) - -– Ilona, szóljon kérem, miért hí? – ismétli kérdését Kalvyl. - -– Mert szeretem, – felelt a leány, büszkén fölvetve kis fejét. – Mert -azt akarom, hogy mielőtt elmennék, elbucsuznék innen, – folytatta -átszellemült arccal, – egy kis ideig még boldog legyek. - -– Inci! Egyetlen szerelmem! Édes gyönyörüségem! Mindenem! – kiáltott föl -Kalvyl és csaknem összeroskadt váratlan boldogsága sulya alatt. - -– Félre nem értett, János? – kérdezte Inci, a helyzethez nem illő sötét -komolysággal. – Nem utál meg?… Ám maga akarta. - -Kalvyl nem tudta, hova legyen. Ebben az izzó, frivol légkörben, száz -szem láttára szeretett volna szerelme lábai elé borulni, hogy -megcsókolja azokat a fehér kis cipőket s a ruhája szegélyét: azt -szerette volna. De csak annyit mondott, szót se talált többet: – „Nagyon -szeretem“. - -A leány csak mosolygott. Ugy érezte magát, mint a ki nem a földön jár. -Fölkelt és megkérte Kalvylt, hogy vezesse őt az öltözőbe: „Odáig lehet“. - -Az ifju engedelmeskedett. - -Az öltöző melletti buffetben éppen senki se volt. - -Inci megállott ott, mint a kinek valami nagy, fönséges gondolata támadt. -Kivonta karját a Jánoséból s egyenesen a szeme közé nézett. Hangja se -reszketett, a mikor ezeket a szavakat ejtette el ajkáról: - -– Csókoljon meg, János… az ajkamat! - -Az ifju reszketve tett egy lépést a leány felé, két kezére fogta kis -fejét s az ajkára lehelt egy szüzies, tiszta csókot. - -És a leány erre két lépést hátrálva, szivére tette jobbját, szemeit ég -felé emelte, ugy esküdött: - -– Isten! Mindenható atyám! Esküszöm szent nevedre, hogy soha más férfi -csókja nem fogja illetni ajkamat! - -Kalvyl ész nélkül rohant a leány felé, most már tárt karokkal, hogy -keblére zárja. - -De a szegény Inci elháritotta őt. - -– A magáé nem lehetek soha, – mondta s egy könycsepp gördült le arcán. - -Mint lebüvölten állt ott az ifju. Olyan megfejthetetlen, olyan -titokzatos volt előtte minden, mintha nem is a földön, a mesék -országában lenne. - -A leány folytatta: - -– Eljön? Majd meglátja, hogy szeretem én magát! De hamar jőjjön, hogy -késő ne legyen. Mert tudja, én beteg leszek, János, nagyon beteg – és -meg fogok halni. Hát siessen… Ott legyen akkor… Igérje meg!… Nem hiszi, -hogy kacér vagyok? Majd meglátja, hogy mennyire nem vagyok kacér… Eljön? - -– El! – kiált föl az ifju s elképedve folytatja: – Inci, Inci! Miket -beszél! Ne marcangolja szivemet… Én nem értem. Adja magyarázatát. - -– Majd megért, János! Szeretem, nagyon szeretem, – mondta s azzal az -öltözőbe fordult a leány. - -János térdre vetette magát az öltöző ajtaja előtt és mint egy őrült, -tördelte kezeit. Arra se gondolt, hogy meglepik, hogy nevetségessé teszi -magát, – semmire se gondolt; nem tudta, hogy mit csinál… - -A mint igy térdel, ziháló mellel, fuldokló hangon érthetetlen szavakat -rebegve, valaki csak nekimegy hátulról és meglehetős kiméletlenséggel -huzza föl a gallérjánál fogva. - -Sipiczky volt. - - - - -XIII. Az eljegyzés. - -– Mit művelsz, szerencsétlen?! Magadat nevetségessé teszed, a leányt meg -kompromittálod! No, szerencse, hogy a nyomotokban voltam, mondhatom. -Eszmélj, beszélj! Mi történt? Meghítt? - -– Meg. - -– Eljösz? - -– El. - -– Egyéb nem történt? - -– De igen. - -– Mi? Tudnom kell. Vallomás? - -– Az, – felelt engedelmesen, mint egy automata, Kalvyl. - -– Na! Hál’ a papnak! - -– De én nem értek semmit! – A szemével könyörgött már fölvilágositásért -a szegény Kalvyl. - -– Az most nem is szükséges, – hurrogta le Sipiczky s önkéntelenül -elmosolyodott barátja szerencsétlen arckifejezésén. - -– Hol az Inci? Hol van az a leány? – ezzel rontott be Dobayné -nagyhirtelen, majd meglátva a két barátot, odaveti nekik: - -– Képzeljék csak! A férjem nem állta meg. Elrontotta a meglepetést, mit -a maguk számára későbbre tartogattam. Menjenek csak a táncterembe, ott -megtudnak mindent… És a mamát elnyelte az öltöző… - -– Jer, fiam János. Te majd ugy állsz, hogy meglásson Inci, ha bejő… -Érted? - -– Értem, – de miért? - -– Azaz nincs is szükség erre, ha megvolt a vallomás. – De mégis jobb, – -majd fölállitalak – jer! – intézkedett Sipiczky, anélkül, hogy felelt -volna Kalvylnak. - -És Kalvyl ment, mert vitték. Nem is kérdezett már, csak -engedelmeskedett. Először is nem a táncterembe vezette őt Sipiczky, -hanem a buffetbe. - -– Igyál egy porció snapszot, – kinálta barátját. - -– Nem szoktam soha. - -– Muszáj, no! - -Kalvyl ivott. Hiszen ugyis részeg volt a kételyektől. - -A mikor a mama keresztülment leányával a buffet-szobán: karonfogta a -lengyel a festőt és szinte vonszolta, ugy sietett vele a táncterembe. -Ott egy helyet jelölt ki neki. - -– Ide állj és az Incire nézz. - -János megállt, mint egy álomkóros, ugy kereste szemével Incit. -Megtalálta. Kertész mellett állott. És az a Kertész oly otrombán -vigyorgott, hogy szerette volna főlpofozni… Inci meg olyan sápadt volt, -mint a fal, ugy nézett Kalvylra. Szemök találkozott. - -Kalvyl eleinte észre se vette, hogy a vendégek mind egyfelé tolulnak és -kezet fognak Kertészszel és Incivel. Hát Inci mindig reá nézett, ő meg -Incire, hogy vette volna észre, a mikor egymásnál nem néztek egyebet. - -Sipiczky végre figyelmeztette a könyökével: - -– Gratulálj hát te is a jegyeseknek, János. - -– Kiknek?! - -– Inci és Kertész jegyesek. - -– Mi – mi–csoda?! - -– Nézd – hát nem látod? - -– E–e – én nem látok semmit – te kegyetlen! – Te kinzó! – Mit csináltál -velem? – dadogta a szerencsétlen ember. – Miért hoztál ide? - -– Kellett. - -– Elesem. Fejembe szökött a vérem, – nem látok, – vezess ki. - -Sipiczky maga is megdöbbent ettől a hatástól. (No, most már csak nem -kételkedik Inci!) - -Nem. Inci látta a jelenetet. Mint vezeti és támogatja Sipiczky az ő -szerelmét; látta, hogy esett le az ifju álla, mint a hulláé. És tudta, -hogy mindez miért, csak azt nem tudta, hogy fájdalma nagyobb-e efölött, -avagy a gyönyörüsége. De azt igen, hogy nagyon szeretik. S ez minden -fájdalma dacára végtelen boldoggá és nyugodtá tette őt… - -Még idejében jutott ki Sipiczky barátjával a folyosóra, de ott már -eszméletét vesztette a festő. Sipiczky megrázta erősen, szinte durván. - -– Embereld meg magad, légy férfi! - -A hideg levegő s ez a rázás visszaadták Kalvylnak eszméletét. -Gyülölettel löki el magától a lengyelt. - -– Nevetségessé tettél, – megkinoztál, – eredj! - -– Csak légy higgadt, János, és ne itélj idő előtt. Erre a jelenetre -neked is, neki is szükségetek volt. Nem hitte, hogy nagyon szereted, -most már tudja. És kellett, hogy tudja, mert… - -– Hiszen tudta már, hiszen tudhatta régen, – zokogta Kalvyl. - -– Nem tudta, csak sejtette; de hogy mennyire és hogyan szereted, azt nem -is sejtette. Még én se, – tevé hozzá meghatva Sipiczky. - -– Megmondtam neki… - -– A szerelem kétkedő, János, a mig kétségtelen bizonyitékai nincsenek, – -oktatja a jóbarát. – Szükség volt egy ilyen bizonyitékra, hogy egykor -boldogok lehessetek egymással: a föltétlen, kölcsönös bizalomra, a mi -összetartson benneteket. Nos, megvan a bizonyiték. - -– De azt mondta, hogy soha nem lehet az enyém. És hogy a másé se lesz – -igaz? De hogy meghal… – hebegte össze-vissza, zavartan Kalvyl. - -– Dehogy hal meg, – protestál a helyzethez nem illő humorral Sipiczky, – -azért vagyok én, hogy ezt a szerencsétlenséget megakadályozzam és meg is -akadályozom, ha bizol bennem és utasitásaim szerint cselekszel. - -– Hiszen már késő. - -– Micsoda késő? Még a jegyváltás után se késő. Nem küldtek még vissza -jegygyürüt soha? - -– Értelek, Alfréd. Azaz nem értelek, de azért csak légy mellettem, el ne -hagyj. - -– No, még az volna szép… Hiszen betörnéd a fejedet… Dehogy hagylak, -fiacskám. De most jerünk vissza. Még feltünik távollétünk. - -– Te csak menj magad, Alfréd, én még itt maradok. Nagyon jót tesz a -friss levegő, mindjárt követlek. - -És Kalvylnak csakugyan jót tett a hideg levegő. Fölfrissitette izzó -agyát s a mint sétált a folyosón, rendeződtek gondolatai. Lassankint -világosság támadt lelkében: érteni kezdte a leány miszteriózus -magaviseletét. - -– (Hát azért vallotta meg szerelmét, hogy meg ne riaszszon, -szerencsétlenné ne tegyen az eljegyzés hire!… Azért csókolt meg s azért -esküdött hüséget: tudjam, hogy ő csak az enyém, és soha nem lesz azé a -másiké – eljegyzés, házasság dacára sem! Azért mondta, hogy meghal: a -halálba menekül esküvője elől… S azért hitt meg, hogy még boldog -lehessen egy ideig… Oh, női sziv! Fönségesek a te érzelmeid!) - -Tovább füzte gondolatait: - -… (De hát micsoda pokoli kényszer az, a mi ezt az ártatlan teremtést e -lépésre birta? Miféle leküzdhetetlen erő lökte őt szerencsétlenségbe? -Miért nem állott ellent szülői akaratának? És miféle szülők azok, a kik -mártirságba taszitják leányukat? Azután miért nem szólt a leány az -eljegyzésről neki – négyszemközt?) - -Sok kérdésre nem talált magyarázatot. - -Sipiczky visszajött, hogy barátja után nézzen. - -– Meghülsz, fiu – jer! - -Kalvyl visszatartotta. Hirtelen egy gondolata támadt: - -– Alfréd, én azt az embert, azt a hóhért még a jegyváltás előtt -kényszeriteni fogom a visszavonulásra. - -– Helyes! Ez már beszéd – ezt szeretem. De hogyan? - -– Ha kell, hát megölöm. - -Sipiczky fölkacagott. (A szelid Kalvyl, ki soha a légynek sem ártott, -ölni akar! No, de legalább benne az energia s az ellentállási ösztön!) - -– Hogy akarsz hozzáfogni? - -– Hát párbaj. - -– Ja persze, hogy esetleg téged lőjjön hasba! Mi lesz akkor az Incivel? -És ha te lövöd meg, mi lesz veled – a te gyönge sziveddel, meg a -boldogságtokkal? Az az árnyék: a vér mindig ott lesz közöttetek. Nem, -nem párbajozunk, Jánoskám. Majd csak ravaszkodunk és taktikázunk, de -miután te nem értesz ezekhez, majd egymagam lépek a cselekvés terére. - -– Mi a terved? - -– Először is: kedden indulunk Lasnakra. A többit később. Most még magam -se vagyok mindennel tisztában. Ne kérdezz. Értesz, János? - -– Értelek. Kedden Lasnakra… - -– Hivatlanul és vakmerően! – tréfált a lengyel. - -– Megyek utána a pokolba is! - -– Helyes a beszéd! De most már gyere be, mert náthásan nem viszlek -Lasnakra, – szólt és bevonszolta barátját a lengyel. - -Inci éppen az ajtó mellett állott, mintha várta volna őket. Aggódva -nézett szerelmesére s örömét alig birta visszatartani, a mint meglátta -önérzetes, mosolygó arcát. Leolvasta róla, hogy mindent megértett. -Hiszen Sipiczky is ott volt, hogy segitsen neki a talányt megfejteni. -Mély hálaérzettel nézett Sipiczkyre. Aztán Jánosra mosolygott. - -– Megértett mindent, János? – sugta neki. - -– Meg, édes kedves, nagyon boldog vagyok, – felelt halkan Kalvyl a -leánynak, – és ha másképp nem lehet, Incim, szerelmem, ha Sipiczky nem -tud bennünket egymás számára megmenteni – akkor együtt halunk meg! Jó -lesz, édes szerelmem? - -– Oh, beh jó lesz – édes! – s a leányka behunyta szemét, ugy kacagott a -gyönyörtől. - -* - -Oh ifjuság, oh szerelem! – Oh szent szerelmi őrület! - - - - -XIV. Felvirradt a dicsőség hajnala. - -Hétfőn szándékoztak Dobayék hazautazni. - -– Minek is maradnánk, – mondta az asszony, – célunkat elértük, s pénzünk -jóformán kifogyott, mire hazaérünk. - -Inci is hazavágyott. Mindössze az öreg ur szeretett volna még egy pár -napig maradni, ha egyébért nem is, azért, hogy megtudja, vajjon fogy-e a -könyve? - -– Két napja jelent meg, – kombinálja az öreg, – két nap alatt meg sem -ismerhette a közönség. A kritika se foglalkozott még vele. Azonban egy -hét: az már idő. Jövő péntekig bizony itt maradhatnánk, – gondolta, de -nem mert nyilatkozni. - -Mialatt az öreg igy kombinálgat magában, beviharzik a szobapikkoló s egy -névjegyet nyujt át neki: - -Teörchváry Árpád – volt a névjegyen. - -Ez valami előkelőség lehet, – gondolta a vén Dobay s megigazitván -nyakkendőjét és bajuszát, odaszól a pikkolónak: - -– Sziveskedjék besétálni az az ur. - -És besétált egy elegáns ur, hódprémes kacagányban – akarom mondani – -városi bundában. - -– Dobay ur ő nagyságához van szerencsém, kérem? Én Teörchváry Árpád -vagyok, a Singer és Wolfner urak megbizottja. - -Az öreg ur elképedt és megharagudott. (Hát csak pudelspringer! Pláne -számlával! No megállj!) - -– Hát ki hítta? Nem tudják, hogy csak március elsején tartozom fizetni? -Nem nézik a szerződést? – gorombáskodott a táblabiró poéta. - -– Oh kérem, kérem, nagyságos uram, – udvariaskodik Árpád ur, – én nem a -számlát hozom – az ki van egyenlitve – hanem az elszámolást. - -– Ki a menydörgős menykő egyenlitette volna ki! – riadt föl az öreg, -most már sans façon, mert hát pudelspringer előtt minek alakoskodjék. - -– A könyv maga, instálom. 501 példány elkelt. Itt az elszámolás és a -pénz. - -Az öreg ur fölugrik őrömében. Vállára csap Teörchvárynak és benyomja egy -székbe. Aztán nem is tud mibe fogni, pedig de szeretne valami nagyot -cselekedni! - -– Aha! De hisz maga éhes, kedves barátom! – rivalt rá Árpád urra. - -– Kérem, kérem, dehogy. - -– No lássa, mindjárt tudtam. Hát miért nem szól, az Istenért? Pincér, -hé! - -– Kérem szépen, én nem vagyok éhes. - -– De bizony csak megeszi maga… (Csöngetés.) De szomjasnak szomjas, mi? -Egy kis konyak megteszi!… Mi? – No? (A pincér bejő.) – Pincér, -pástétomot, sonkát, tojást két személyre és konyakot, mehet! (Pincér -el.) – Hol hát a pénzecske? - -– 322 forint, – méltóztassék! Itt az elszámolás. - -Az öreg ur mellénye zsebébe gyürte a 322 forintokat, mint a kinek az -ilyes csak aprópénzszámba megy, aztán betekint az elszámolásba. - -– Pompásan, helyesen, korrektül számolnak az urak. Nagyon jól van. Igen -meg vagyok elégedve. - -– Nagy örömünkre szolgáland, – válaszolt udvariasan Árpád ur, – és -minden időben fölajánljuk nagyságodnak szolgálatainkat annak biztositása -mellett, hogy mindenkor pontosan fognak rendelkezései eszközöltetni… - -– Ez nem volt ugyan helyes magyarsággal mondva, – tekintélyeskedik az -öreg poéta, – de azért köszönöm. Mindenki nem lehet stiliszta. - -A bőséges reggeli megérkezett és Teörchváry Árpádnak végig kellett azt -élveznie – nollevelle. Csak akkor eresztették el, a mikor szegénynek -négyrendbeli kupica konyak után már vörösödni kezdett a szeme. - -Igy van az. A magyar ember, ha nagy öröme van, nagyot eszik-iszik rája -és tömni szeretné az egész emberiséget. Már pedig lehetett-e nagyobb -örömet csak képzelni is a Dobayénál! Ért-e valaha kiáltóbb sikert iró e -hazában? Két nap alatt 501 példány! - -– Ez egy kész abszurdum, egy kész hazugság volna, ha nem lenne igaz, – -magyarázgatja az öreg ur magának, – ha a pénz itt nem volna a zsebemben. - -A bankót azután előszedi és szépen kikorrigálja gyürött állapotjukat. -Megsimogatja őket. Alulra teszi az egyeseket, aztán jöttek a tizesek, -végül a százasok: kettő. - -Mire belépett a felesége, már ugy nézett ki a bankórakás, mintha -legalább is kétezer forint lett volna. - -Dobayné elcsodálkozott. - -– Miféle pénz ez? - -– Hogy miféle pénz, kérded? Ez a pénz? Hát irói keresmény. - -– Ki részére? - -– Dobay Alajos ur részére. - -– Te irtál? - -– Ezelőtt negyven esztendővel irtam, de csak most értettek meg. Negyven -esztendő kellett hozzá, hogy megértsenek. - -– Lojzikám, mi bajod? – ijedezett az asszony. - -– Hát csak az, hogy amaz esetben, ha negyven esztendő előtt értenek meg -vala, most gazdagok volnánk. Hja, ez a nagyság átka! Ha az ember a -szellemével meghaladja gyarló korát! - - „Völgyben ül a gyáva kor s határa - Őseink büszke saslakára - Tévelyeg, ha néha feltekint.“ - -De ezután a szavalat után már komolyan megijedt Dobayné. Biztosra vette, -hogy megzavarodott az ura. Csak abban reménykedett legföllebb, hogy -muló, átmeneti baj. - -– Feküdj le, édes öregecském, – kérte a férjét, – egy kis vértolulásod -van, lelkem… Kipihened magadat s egy óra mulva semmi baj. - -– Ugyan, ugyan, Iducim, egy kis konyakot ittam, az igaz, de semmi bajom -tőle. - -Most veszi csak észre Dobayné a lunch maradványát. - -– Ki volt itt, édes? - -– Hát a pudelspringer. - -– Miféle pudelspringer? - -– A ki az elszámolást hozta, ihol a… - -Dobayné idegesen kapja el az ivet és ugyancsak kapkodva olvassa: - -„Kivonat. Ngs Dobay Alajos ur részére. 501 drb Elvira keserve à 2 frt = -1002 frt. Százalék szerződés szerint: 680; marad 322…“ - -– Hát való, – sikoltott föl örömében Dobayné. – Lojzi, Lojzi! Te költő -vagy? Te nagy költő vagy? Ezt nem hittem volna soha! - -– Hja, te sem értettél meg, – jelenti ki az öreg ur harag nélkül, – te -is csak a korral haladtál. - - - - -XV. Lasnakra. - -Természetes, hogy az utazás vigan ment végbe. - -Az öreg ur kettős boldogságot élvezett: a leánya boldog menyasszony, -maga nagy költő leve. - -A mama a győztes hadvezér véres babérjával homlokán, diadalittasan -gondol küzdelmére. Elsimult lelkének alapjelleme: a vadság s most már -csak büszkeséggel és önérzettel gondol arra a harcra, a mit leányával -szemben megnyert. Nem haragudott többé Incire, az igaz, hogy nem is -sajnálta őt. Különben mentségéül legyen mondva, nem is hitt leánya -boldogtalanságában. - -– Kivertem fejéből a regényt, áldani fog érte, – mondogatja magában. - -S a látszat, mintha igazat adna neki! Nem nézett ki Inci -szerencsétlennek. Ugy tetszett, mintha máris belenyugodott volna -sorsába; szinte örülni látszott annak, hogy menyasszony. - -Hát mosolygott Inci, bele is nyugodott a sorsába; örült is neki, hogy -menyasszony. De hogy a halál menyasszonya. Azért volt nyugodt, azért -mosolygott. - -A mama mindössze a személyben tévedett. Error in personam. Azaz még -egynémely tünetben is: az Inci halványsága fáradtság jele; beesett, -lázban égő szemei a szűz misztikus sejtelmeiről beszélnek s a mosoly -sápadt ajkai körül, az a gyönyör sejtelmes varázsa: azt hitte ő. Csak az -érzékiség szempontjáról tudott ez az asszony látni, birálni, itélni: -mindig oda tért vissza. Máskülönben vak volt, szegény. Nem ismerte az -ideál honát. Szegény asszony! - -A papa az egész uton éhes volt, mint minden magyar származásu papa ilyen -alkalommal. Hatvanban kávét ivott, Miskolcon megebédelt. Ujhelyen ismét -ebédelt. Csapon sörözött és sonkázott. - -Szerencsére, innen már nem volt messze Lasnak; még két állomás, aztán -egy félóra kocsin. - -Az utolsó állomáson várta őket a kocsi, még pedig a „várkastély“. Igy -keresztelt el ugyanis Dobay egy nagy batárt, a melyet csak négy ló -tudott meginditani. De sárban még négy ökröt is kellett a négy ló elé -ragasztani, hogy meginduljon. - -A várkastélyon kivül még egyebek is várták a családot: a várispán, -illetve a botos ispán, névleg Botos István, egy öblös lámpással, meg két -rendbeli béres még öblösebb lámpásokkal, azután még két rendbeli béres -tartalék-ökrökkel. - -Mindezek az intézkedések pedig azért kellettek, mert először sötét volt, -másodszor nagy sár volt és harmadszor, mert a nagyságos asszony ideges, -Botos István terminus tehnikusa szerint „sikitós“ volt rossz utban. - -Az öreg ur nem engedte, hogy ispánja a bakon fagyoskodjék, – öreg ember -volt már, – beparancsolta a bárkába. Oda különben befértek volna egész -kényelemmel hatan is, mert volt olyan alapos, mint egy közepes omnibusz. -De meg beszélgetni vágyott az öreg Dobay már egy falubelivel is. Ugy -tele volt a szive, hogy okvetetlen kellett rajta beszéddel könnyiteni. -Hát beszélt is három helyett. Mert a mama fáradt volt: szundikált, Inci -meg ébren álmodott. - -– Hogy vannak, hogy, István? - -– Köszönöm alázattal, nagyságos uram, az összes marhák jól érzik -magukat. - -– Hát az ispánné asszony? - -– Köszönöm a kegyes kérdését, az is jól, mert megszökött a gróf -lovászmesterével. - -– Pfhü! Az ebugattát! És nem hozatta vissza? - -– Minek, kérem? Ők fiatalok, én meg öreg vagyok. Hadd boldoguljanak. - -– Maga nagy filozófus, Istvánkám. - -– Nem én, könyörgöm, csak megnyugszom Isten végzésében. - -(– Megnyugszom Isten végzésében, – ismétlé Inci halkan s egy mélyet -sóhajtott.) - -– És mi történt még? – vevé föl az öreg ur a beszéd fonalát. - -– Hát egyéb semmi, minthogy az Izsák megpukkant mérgiben: a szél ütötte. - -– Mi miatt? - -– Hogy nem telt ki a licitáción a Bekecsen való követelése. - -– Szegény! - -– Bizony nem kell azt sajnálni, nagyságos uram, engedelemmel szólván. -Nem volt az igaz ember; csak igaz embert kell sajnálni. - -– Ne legyen kegyetlen, István. - -– Nem én, csak igazságos vagyok… - -– Ninini! Hiszen ez a Sárkány meg a Szélvész! – ösmergeti a lovait -Dobay. – Hol szerezte hát a pénzt? A repcét adta el? - -– De még egy szemet se. - -– Csak nem kért kölcsön? - -– De még egy vasat se. - -– Hát miből küldte a nyolcszáz forintokat? - -– Semmiből, mert nem küldtem. - -– Igaz a’, – erősiti a szórakozott öreg ur, – és miért nem küldött? - -– Azért, mert igy okoskodtam: „Ha nagyon kell, akkor csak rám parancsol -a nagyságos ur másodszor is, ha pedig nem nagyon kell, akkor jobb, ha -megmarad. - -– Maga arany ember, Istvánkám! Hát csakugyan nem kellett nagyon… De -nini! El is felejtettem; nézze csak, menyasszony lett ez a kis patkány. - -A hű öreges ispán illemtudással levette csucsos süvegét, kihalászta a -muffból Inci kis kezét és megcsókolta kétszer is, szólván: - -– A jó Isten adjon áldást, boldogságot az én lelkem kisasszonykámnak; -olyképp igazitsa el drága életét, hogy érdeme szerint becsülje a férje: -szivemből kivánom! - -– Köszönöm, István, – válaszolt halkan a leányka és lecsókolta kezéről -azt a könyet, a mit az öreg ispán reá talált hullatni. - -Az ilyenfajta cselédek már kihaltak. Kipusztitotta őket a kőszénfüst és -a – diploma. - -Az utazás különben pompásan ment; lépést ugyan, de ökörre nem volt -szükség. Ha dülős volt az ut, nekivetette vállát a hintónak a négy -kemény béres, hát mindjárt egyenes lett a járása. Mert ilyenkor csak a -két tulsó kerék járt a maga lábán, az innensők, a dülős felén, a -levegőbe emeltettek: ott kalimpáltak hivatás nélkül. - -Otthon nagy öröm várt a hazatérőkre. - -A falu valamennyi asszonya ott várta őket az udvaron és ékes tót nyelven -jajgattak és sipitottak örömükben. Erővel a kisasszonykát akarta látni -valamennyi, hogy megvan-e még? (Mert hiszen az lehetetlen, hogy el ne -vitték volna mindjárt az első nap azt a gyönyörü szépséget azok az -aranyos ruhában járó pesti gavallérok.) - -De hát megvolt az Inci. Utoljára szedték ki a hintóból. Nosza, körül is -fogták, csókolták kezét és ruháját a jó asszonyok. (Hogy nem akarta őket -otthagyni az ő aranyos tündérjük!) - -A kis Incinek melege lett, ugy megtelt a szive. Ráborult az öreg -Marcsuska fonnyadt keblére és összecsókolta annak barázdás, durva arcát. - -Lett is erre sirás! olyan általános, mintha Jerikó romjain állnának -valamennyien. (Jaj és nem halt meg örömében Marcsuska – a szivtelen!)… - -Öreg Dobay ugy rendelkezett, hogy nagy trakta legyen a viszontlátás -örömére. Bab, füstölt hussal és csusza adassék minden léleknek, a ki -megjelent az ő üdvözlésükre, azonkivül fejenként egy meszely pálinka, de -berugni nem szabad. - -Botos István átvette a rendeletet és a nagy konyha csakhamar megtelt a -mosóházzal együtt, pattogónyelvü, nagyhangu asszonyokkal, – a kik közül -egynek sem állott be soha egy pillanatra sem a szája. Mert nem is azért -beszél a tót asszony, hogy meghallgassák, hanem pusztán csak azért, mert -először beszélni joga van, másodszor meg a szó tudvalevőleg jó étvágyat -csinál. Egyszóval fennhangon gondolkodni és mennél fennebb hangon: jó -dolog. - -Öreg Dobay – mintha az ég ma egyedül csak az ő kedvét leste volna, -megfeledkezvén minden más halandóról, – krumplis lángost, kalbászt és -véres hurkát, mondd: véres hurkát! kapott vacsorára, nyers káposztával -és még külön egy pohár káposztalével. (Az egész télen nem evett krumplis -lángost, az egész Pesten nem volt kapható egy szál sem belőle…) - -– Mert sok olyan dolog van ám azért itt nálunk Lasnakon, István, a mit -Pesten hiába keresne kegyelmed, azt elhiheti nekem. Igyék csak, István… - -* - -Inci, bár mélyen aludt, – mert fáradt volt szegényke, – de álmodott is -szépeket. Azt álmodta, hogy János érte jött a felhőkből aranyos hintón -és a hintóba fehér hattyuk voltak befogva. A mint kiszállt János a -hintajából, egyenesen annak a kis fehér szobának vette utját, a melyben -ő hált. (Tudta az utat, bár senki sem vezette.) Aztán lehajolt hozzája -és egy forró csókkal fölébresztette őt, mondván, hogy kövesse… És Inci -engedelmeskedett, odahajolt az ifju vállára. – Az körülkarolta karcsu -derekát és az ölében vitte aranykocsijához… Nem volt Incin csak egy -vékony ing, – az is fedetlen hagyta mellét és karjait – és csodálatos! -Inci nem pironkodott, a mint az ifju hótestét ámulattal csodálta… (Miért -pironkodott volna, hiszen az övé volt az a lelkével együtt.) Az ifju -aztán jobbjára ültette Incit és füttyentett a hattyuknak. Ezek, hatan, -elkezdtek uszni a kék levegőégben és egy gyönyörüséges nászdalt -énekeltek. A merre jártak, előbukkantanak a ragyogó csillagok és üdvöt -kiáltoztak feléjük… Az Ur küldöttei voltak a kis csillagok, – angyalkák -voltak: az Ur fényes kis cselédei. A szerelmesek pedig átkarolták -egymást: ugy mentek az Ur szine elé… - - - - -XVI. Sipiczky dolgozik. - -Sipiczky ezalatt hozzálátott terve kiviteléhez. - -– Hozzá kell fogni az operációhoz, – mondá, – egy percet sem szabad -elmulasztanom. - -Ugy fogott hozzá Sipiczky az operációhoz, hogy elsősorban is fölkereste -Kertészt. - -Még ágyban találta a kis embert. Nagyokat hortyogott; kifáradt a tegnapi -táncban. Mert olyan köpcös, jól táplált emberkék nagyon el szoktak ám -fáradni a táncban. Nem nekik való munka az. - -Sipiczky megvetőleg szemlélte ezt a gyomraszerető prózai szerelmest – az -ő kötélidegeivel. Ő is – mint minden sovány és ideges ember általában, – -megvetette kövér és flegmatikus embertársait. De Kertészt különösen nem -állhatta ki: arra külön oka is volt. - -– A mi Incinket akarja elvenni ez az üres hordó? – mormogta és jól -megrázta Kertészt. - -De az nem kelt föl a rázástól, csak dörmögött. Ujra megrázta hát, de -ujra csak dörmögött. - -– Hagyjanak engem aludni! - -– Dehogy hagyunk, fiacskám, – válaszolt a dörmögésre Sipiczky, – -szükségünk van becses személyedre. – Ezzel elővett egy kancsó vizet s -végigöntötte a becses személyt. - -Az ugy fölugrott erre, mintha az égből pottyant volna alá, de még akkor -is dörgölte szemeit – még nem eszmélt egészen. - -– A manóba fiu! – nevetett Sipiczky, – rosszabb vagy egy tót -szolgálónál. Hogy nem szégyelled ezt a paraszt egészséget! - -– Tudtam, hogy te vagy, Alfréd. Csak te lehetsz képes ilyen -kiméletlenségre. Pedig ugy szerettem volna még aludni, – nyafogott -Kertész. - -– Hát menyasszonyodat nem kiséred a vasuthoz? - -– Nem. Megkértek, hogy ne tegyem. - -– Okosan. Akkor hát beszélhetünk. De először mosd ki a szemedet, mert -még most sem eszmélsz. - -– Dehogy is nem eszmélek. Mit parancsolsz? Segédre van szükséged? - -– Még nincs. - -– Még nincs? Hát még csak ezután akarsz valakivel összeveszni? - -– Nem akarok, csak ha muszáj. Mikor mészsz Lasnakra? - -– Szombaton. - -– Hát nem mészsz szombaton. Csak mához egy hétre mehetsz. - -– És ugyan miért, ha szabad kérdeznem? - -– Mert irántam való barátságból akkor utazol. Időt kell nyernem és jelen -esetben csak tőled nyerhetek időt. - -– De már csak kivánj inkább egyebet barátságból, engem szombatra vár az -Incim. Különben nem értelek. - -Sipiczky összeszoritotta fogait. - -– Nem a tiéd még, hé! Lassan az agarakkal! - -– Furcsa vagy te, Sipiczky, hogy haragszol reám. Nem tehetek róla, hogy -nem téged választott. Te is a vásáron voltál. Miért nem ügyeskedtél -jobban? - -Sipiczky idegesen ugrott föl. - -– Jegyezd meg magadnak, kis fiam, hogy téged nem ő választott, hanem a -mamája. Nézz a tükörbe, az majd megmondja neked, hogy az olyan -embereket, mint te, nem a leányok, hanem a mamák szokták választani. - -– Ne stenkerkedj, kérlek, – indignálódik a hiuságában megsértett kis -ember. - -– Eszembe sincs, sőt ünnepélyes bocsánatot fogok tőled kérni még azért -is, a mit te vétettél ellenem, de egy föltétel alatt… - -– S mi az? - -– Inciről le kell mondanod. - -– Megbolondultál? - -– Én nem, de te, hogy egy olyan leányt akarsz elvenni, a ki nem szeret. - -– Micsoda beszéd ez! Kikérem… - -– Becsületemre mondom, hogy nem szeret. Hát nem látsz – te rövidlátó és -hígvelejü ember? Nincsenek érzékeid? Nem látod, hogy fél tőled az a -leány? Nem vetted észre, hogy mást szeret? - -De bizony észrevette azt maga Kertész is, csakhogy nem sokat törődött -vele. (Neki tetszik a leány, az a fő; idővel majd csak hozzá szokik.) - -– És ha ugy volna is, mi közöd hozzá? - -Sipiczkyt – az alapjában véve gavallérjellemü arisztokratát – teljesen -kihozta béketüréséből ez a pórias lelkületre valló válasz. Az -elbizakodott, önző parasztot látta Kertészben, a ki éppen hogy finom -ruhában jár, mert van módja benne, de kinek azért teste-lelke paraszt -maradt. Végigméregette a vőlegényt, – mert hamarjában szó sem jött -ajkára, – nézte kicsiny, üres szemeit, gömbölyü, kacéran kipomádézott -hájas fejét, vastag orrát és nagy kezeit. Aztán rárivallt, mint egy -grandseigneur az inasára: - -– Hát nem tudod, mi a becsület?! - -– Tőled nem fogom megtanulni. - -– De megtanulod, fráter, arra fogadok. Megtanulod, hogy egy leánynak -tiszta szivét, lelkét megvásárolni birkabőrön nem lehet, s hogy a ki -teszi, disznó, gazember! Értetted? – orditotta a lengyel fékeveszetten. - -– Értettem és tudni fogom kötelességemet. Négy órára várja segédeimet. - -A kis ember sápadt volt és hebegett. Sipiczky is sápadt volt, de nem a -félelemtől, – az előtte ismeretlen fogalom, – hanem a dühtől. - -– Nem cicázunk ám, fickó! A dolog komoly! – fenyegetődzött még a -lengyel, aztán távozott. - -A szabad levegőn egy perc alatt visszanyerte önuralmát a lengyel. Meg -volt magával elégedve. Nem várhatta józan észszel, hogy lemondjon a -vőlegény menyasszonyáról: ez esetre pedig tervébe vágott a párbaj. Igaz, -hogy szándéka volt előbb szivére beszélni Kertésznek, inkább -önmegnyugtatására azt határozta volt, hogy ethikai prelekciókat tart -neki: ugy próbálja meg előbb rábirni őt a szakitásra és csak ha az nem -használna, folyamodik erőszakhoz: de aztán elgondolva, hogy ez ugysem -vitte volna céljához (az az ember sokkal önzőbb és butább), nem volt oka -nagyon bánni, hogy idő előtt fakadt ki. Sőt csodálkozott rajta, hogy már -előbb be nem látta ezt s hogy nem kezdte mindjárt az erőszakon. - -– Na, – gondolta Sipiczky, – most már az a fő, hogy én lőjjem őt hasba, -ne ő engem. Mert én vagyok az, a kire jelen esetben nagyobb szükség van… - -Éppen azon gondolkozott, hogy kiket válaszszon segédekül, a mikor eszébe -jutott, hogy a párbaj igazi okának nem szabad nyilvánosságra jutni. -Befordult hát egy kávéházba és levelet irt Kertésznek. Igy szólt a -levél: - -„Ilyen esetekben gavallér-ember az összeveszés okát nem közli a tanukkal -sem; mindössze csak annyit mond nekik, hogy mindkét részről sulyos -sértés követtetett el. Szokatlan bár, de közölnöm kellett ezt önnel, -mert nem vagyok biztos benne, hogy ezen egyedüli korrekt közfelfogásról -és uzusról tudomása van-e? - -Sipiczky.“ - -Sipiczky boritékba zárta a levelet, aztán hordárra bizta. Maga pedig -elindult segédeket keresni. Olyanokra gondolt, a kik nem szeretnek -komoly ügyből tréfát üzni, sőt a kik tetszelegnek maguknak azzal, hogy -mennél szigorubb föltételeket csikarjanak ki az ellenfél segédeitől. - -Ilyen volt (?) egyik barátja, Marcziházi kapitány. Ez a rangja mellé -bátran odairhatta volna látogatójegyére, hogy „és párbajsegéd“, mert -több dolga volt – különösen télen – a párbajsegédséggel, mint a -kapitánysággal. Akkor is éppen tárgyalt, a mikor Sipiczky bekopogtatott -hozzá. - -– Dolgom van, pajtás, megbocsáss… - -– Megvárom, mig elvégzed, vagy jövök egy félóra mulva, – válaszolta -Sipiczky. - -– Sürgős? Talán te is…?! – kérdezte a kapitány érdeket kifejező -mimikával. - -– Én is. - -– Bravó, pajtás! örömmel állok rendelkezésedre egy óra mulva. Addig -sétálj, mert csak egy szobám van… Szegény vagyok, mint a templombéli -egerek, – tette hozzá kómikusan savanyu arccal. - -– Helyes, – mondta Sipiczky, ki is szabad óráját azzal töltötte, hogy a -lovardába ment, – a hol pisztolyokat tartott – és gyakorolta magát a -céllövésben. A világitás rossz volt, de azért jól lőtt. Tiz lövés közül -nyolcszor találta el a félalakot. - -– Stimmt, – mondá, – félalakba nyolcszor találtam. Kertészt bátran lehet -dupla alaknak számitani, a mi pedig négyszerese a félalaknak, ergo, -biztosan lepuffantom a madaramat. Majd fölülkerekedvén benne a jóérzés, -bosszankodni kezd cinizmusán és elhatározta, hogy csak a lábát lövi el a -madarának. (Elvégre is, mit vétett nekem a gyámoltalan fráter?) - -Mire Marcziházit ujra fölkereste Sipiczky, az már bevégezte volt a -tárgyalást. Egy finom havannával kinálta meg vendégét. - -– A manóba, Kriegskamerad (együtt szolgáltak, mig a lengyel ki nem -lépett a hadseregből), ha szegény vagy, mint a templombéli egerek, minek -tartasz ilyen drága vendégszivart?! – okvetetlenkedik Sipiczky. - -– Hja, barátom, a reprezentáció! - -– Ki a manó kiván egy kapitánytól reprezentációt? - -– Kapitánytól nem is, de párbajsegédtől! Menykő sokba kerülnek nekem a -mások vesződségei, azt mondhatom neked. - -Sipiczky mosolygott és rágyujtott. - -– Hát az én dolgom egyszerü, – kezdi meg a beszédet, – délután négy -órakor fölmentek: te meg egy általad kiválasztandó második a lakásomra -és ott vártok, a mig két alak nem jelentkezik a határon. Ezek Kertész -Andor segédei lesznek. Megkináljátok őket székkel és cigarettával. Azok -e helyett elégtételt fognak kérni tőlem a felük nevében. Ti nem -spóroltok az elégtétellel sem, adtok, illetve fölajánltok nekik a -nevemben annyit, a mennyi csak kell. Sőt az esetben, ha keveset -kérnének, azt mondjátok nekik, hogy nem smucig a magyar! és még egy -adagot reájuk tukmáltok. - -– S mennyi legyen az összadag? - -– Háromszori golyóváltás – 20 minus 5 – aztán kard körömszakadásig. -Ennyi legalább! - -– Pompás! És az ok? - -– Sulyos sértés mindkét részről. Különben diszkréció. - -– Ahá! Ok nincs. Értem. És ha nem egyeznek bele a sulyos föltételekbe? - -– Annyit csikarsz ki belőlük, a mennyit csak birsz. Ehhez te ugyis jól -értesz. - -– Hogy a manóba ne, csak bizd rám!… Megállj!… Holnap délelőtt tizenegy -óra; – jó lesz? - -– Jó. - -– Tehát, ha semmi közbe nem jön, akkor lesz a csata. Háromnegyed tizkor -érted megyek lakásodra. De most ebédre föl! - -– Gyerünk együtt a Kispipába, – ajánlkozik Sipiczky. - -– A Kispipába? – szörnyülködött a kapitány. – Te oda jársz? Mióta? - -– A mióta magam is olyan szegény vagyok, mint azok a bizonyos egerek. - -– Na, pajtás, én azt nem tehetem, – bocsáss meg, – mentegetődzik a derék -hadfi. - -– De hiszen multkor egy ezredessel ebédeltem ott: Nikházyval. - -– Ja, ezredes! De egy ilyen notórius párbajsegéd, mint én! Mit gondolsz? -A reprezentáció!… - -– Jól van hát, – engedett és mosolygott a hóbortos kapitányon Sipiczky, -– reprezentálok az egyszer veled, ha ugyan elég jó firmának találsz. - -– Pompás! – válaszolt szelesen Marcziházi. És elmentek a kaszinóba -ebédelni. - -Ebéd után Kalvylt kereste föl Sipiczky. - -A festő műtermének ajtaja be volt zárva, de csakhamar megnyilt a -villámos csengettyü szavára. - -– Te vagy az, édes jó barátom? Isten hozott! – üdvözli barátját Kalvyl. -– Csakhogy itt vagy! Ugy vártalak! Kerestelek is, de nem voltál otthon. -– Ezzel egyenesen Inci képéhez siet Kalvyl és fölnyitja a rámáját. - -Sipiczkynek jól esett ez a gyöngédség. Mert akárcsak azt mondta volna -ezzel a festő: „Ime, előtted nincs titkom, jer, osztozz érzelmeimben.“ - -A képtől sokáig nem jutottak szóhoz a jóbarátok. Nézték mindketten, -vegyes érzelmekkel. Sipiczky eldobta cigarettáját, ugy nézte. Kalvyl -észrevette ezt és hálásan megszoritotta érte barátja kezét. - -A művelt arisztokrata lelkek gyöngéd tapintatában van valami -kimondhatatlanul nemes. Kár, hogy olyan sokan vannak, a kik irigylik és -irigységből affektálásnak tartják ezt a finom vonást. Pedig, ha egyebet -nem is, ezt jó lenne tőlük elsajátitani. Az élet sokkal szebb volna ugy. - -– Hát holnap megyünk? – töri meg végre Kalvyl a csöndet. - -– Megyünk, János. Azaz én csak akkor mehetek, ha valami dolgom nem akad. - -– Miféle dolgod? – kérdi ijedten a festő. – Halaszd el, Alfréd, a -kedvemért. Ne tedd azt: ne ereszsz magamba. - -– De elmennél, ha halaszthatatlan dolgom akadna, egyedül is? – -puhatolódzik Sipiczky. - -– El, de… - -– Bravo, fiacskám, ezt szeretem! De hogy még biztosabb legyek benne, add -becsületszavadat, hogy nélkülem is elutazol. - -– Szivesen. Becsületszavamra! De nem értelek. Te valamit titkolsz -előttem, Alfréd. Már látom, hogy nem jösz el, – gyanakszik a festő. - -– Azt pedig rosszul látod, mert még magam se tudhatom, hogy elmehetek-e -vagy sem. Ha megyek, a vasutnál találkozunk. Félegykor is indul vonat, -ugy-e? Ezzel menjünk. Addig eldől az én ügyem. - -Kalvyl szomoruan, de vizsgán nézett barátja szeme közé, mintha olvasni -akarna belőle. - -– Miért titkolódzol előttem, Alfréd? Olyan rossz előérzetem van… - -– Tyhü, a teringésit! Az pedig ne legyen, – protestál nevetve Sipiczky. - -– Beszélj hát világosan. - -– Nem lehet, édes fiacskám, igazán nem szabad szólanom, – erősitgeti a -lengyel. – Te csak légy nyugodt, – folytatja, – majd utánad megyek, ha -már együtt nem indulhatunk. De több, mint valószinü, hogy nem leszek -akadályozva. A fő, hogy te mindenesetre menj, nélkülem is. Kezet rá! - -– Itt a kezem. Minden körülmények között! Mindenesetre! - -– Azért, fiacskám! Az Incit nem hagyhatod most magában, szegényt. -Szüksége van rád, igen nagy szüksége! - -– Oly titkozatosan mondod ezt, Alfréd. - -– Ej, mindenben titkokat fürkészel! Ne légy gyermek. Hiszen csak -természetes, hogy ő olyan lelki állapotban, a milyenben most van, nem -nélkülözhet téged. Kétségbeesik, elhervad, meghal – mit tudom én! – de -baj lehet belőle. Azért kell ott lenned. Punktum! Az öreg különben -szivesen fog látni, a mama nem: ezt előre jelzem, miheztartás végett. De -te ne törődj vele. Kötelességeid is vannak s azok előtt szoritsd -háttérbe büszkeségedet: nyelj! Punktum! - -– Miért nem lát szivesen a mama? - -– Nem tudom, de ugy lesz. - -– Tudod, Alfréd. - -– Ej, a manóba, mert tudja, hogy Inci szeret, ha éppen tudni akarod. - -– És Inci mondta meg azt neki? - -– Persze, hogy ő, nem is én. - -– Megmondta? - -– Meg, ha mondom. Hát mit bámulsz? Baj az? - -– Nem, Alfréd, de különösnek találom, hogy egy anya, ha már nem is adja -gyermekét egy ilyen szegény piktorhoz, mint én vagyok, olyanhoz -kényszeritse, a kit nem szeret. - -– Haha! – nevetett Sipiczky, – de naiv lélek vagy, hogy ki nem ismerted -azt az asszonyt. Hiszen annak az asszonynak nincs szive, nincs lelke. -Gőg, dac, önzés, hiuság az egész teremtés, de még rövidlátó és önfejü -is: saját lelkületéből itéli meg a leányáét. A szerelem szerinte -érzékiség: az ideálizmust nem ismeri. A férfi mindegy neki: -vágykielégitő eszköz a szemében. Hát erre jó Kertész is. És mert -szerinte jó, azt hiszi, hogy a leányának is az. Aztán ugy véli, hogy a -mig egy leányban föl nem támad az érzékiség, addig nem képes a -házasságot megitélni, megérteni s hogy arra való az anya, hogy leánya -ezen itélőképességének hiányát minden viszonyok között és bármiféle -eszközökkel, ha kell, kegyetlenséggel is, de pótolja. Nem puszta -passzióból kinozza ő Incit – nem mondom, – de lelki sivárságból meritett -ama meggyőződésből, hogy ezzel kötelességét teljesiti. Azt nem állitom, -hogy makacssága és gőgje oda nem sodorhatják őt, hogy még leánya biztos -boldogsága árán sem enged akaratából. Ilyen asszonyokat, ilyen perverz -jellemeket föl lehet ugy bősziteni… Sőt lehet, hogy ez már meg is -történt. Ki tudja? Lehet, de nem valószinü, hogy most már meggyőződése -ellenére is Kertészhez kényszeritené Incit, csak azért, mert makacs -akaratát mindenáron érvényesiteni föltette magában. Akár igy, akár ugy, -rosszul van mindenképpen. Annyi bizonyos, hogy természetesen és -egyszerüen el nem lehet intézni a ti szerelmetek regényét. Ravaszság, -ügyesség, egy jól kieszelt terv merész végrehajtása szükséges ahhoz, -hogy dülőre jussunk. Értettél, János? - -Igy dült a szó, ha egyszer megeredt, Sipiczkyből. De János nem hallgatta -végig. Ugy fájt neki valami. Befogta a fülét. - -A jó lengyel megszeppent: - -– Ne haragudj, édes fiacskám! Drasztikus voltam, de nem bántottam _őt_, -– kérlelte barátját. - -– Nem bántottad, de a nevét olyan dolgokkal hoztad kapcsolatba… - -– Világosságot kértél tőlem, én többször megtagadtam, de te ujra kértél. -Ime! Ugy-e fáj ez a világosság? Ugy-e, nem kérdezel többet és hiven -követed tanácsomat? Minek is neked mindent tudnod? Elég, ha én tudom, – -mondta Sipiczky s utolsó mondatára fölsóhajtott, mintha az ő -lelkiismeretének is sok lenne már az, a mit tud. (Vagy talán azt -sokallta, a mit tenni akar?!) - -– Nem haragszom, Alfréd. Isten után benned bizom legjobban. Vezess, én -megyek utánad. Vezess ki bennünket egy más világosságra. Ha nem sikerül, -majd együtt halunk… - -– Helyes, de egyelőre csak éljetek. Legalább addig, a mig ki nem sül, -hogy erőlködésem hiábavaló, – humorizált Sipiczky. - -– Te ugy bizol benne? Én nem tudok ugy bizni. - -– Van Isten! - -– A ki majd magához szólit bennünket, ha itt a földön nem boldogulunk. -Ez is megváltás. - -– Jó, jó, de ha valami itt is elintézhető: a földön, nem kell mindjárt -az egekbe vágyni, – tréfált (részben, hogy megindultságát palástolja) -Sipiczky. – Vannak barátaink is, a kik részt követelnek maguknak -boldogságunkból. Azokat csak nem illik mir nix, dir nix itt hagyni a -sárga földön? Micsoda önzés ez, te fiu? - -– Nemes, jó lélek!… - -– Persze, még mi nem!? – protestál a lengyel. – Elég nekem, ha -tisztességes embernek tartasz. Én többre nem reflektálok, mert az se -voltam eddig. Ugy éltem, mint egy állat. - -– Ne vádold magadat, Alfréd. Te csak magadnak vétettél, másoknak soha. - -– Na, jól van; ha tőled függne, még beatus-szá avatnál, te elfogult -barát, te! És most, Isten veled! Holnap indulsz, – fejezé be szavait -Alfréd és hosszan, melegen megszoritotta barátja kezét. Majd a képre -vetett még egy futólagos tekintetet, azzal távozott. - -(– Ki tudja, hátha nem látom többé őket? – monologizált a lépcsőházban. -– Intézkednem kell, hogy az esetben hogy operáljanak… Hah, a manóba, -csak nem lőnek hasba? Mert mégis csak jobb lenne, ha magam vezetném a -dolgok rendjét. A gyerekek még képesek lennének mindent elrontani! Igen -gyámoltalanok a gyerekek. Mindakettő erővel csak az egeket kéri… Hm! -Képesek azok együtt halni, a milyen szerények a sorssal szemben! Ej! El -veletek, sötét gondolatok! Csak fussatok, szaladjatok! Magam is -szaladok, mert hideg van, brr! És még sok az irni valóm – brr! Csak irni -ne kellene! Sohase szerettem irni s e tekintetben nem változott az -izlésem máig se.) - -Ezt a hosszu monológot részint gondolta, részint motyogta Sipiczky. Mint -minden humorkedvelő embernek, neki is szokása volt agya termékeit -fönhangon is elmondani: vajjon hogy fest a dolog élőszóban. - - - - -XVII. Egy végrendelet. - -Mihelyest hazaérkezett Sipiczky, azonnal hozzáfogott az iráshoz. Azaz -hozzálátott volna, ha lett volna tintája és ivpapirosa. No meg, -szamárvezetőre is szüksége volt, mert csak levélpapiroson tudott egyenes -sorokat ejteni. Maga röstelt már kimenni, hát gondolta, hogy majd -elküldi a takaritónőjét. Lement a házmesterhez, de csak a szép -házmesterné volt otthon és Zolát olvasott. - -– Jó napot, Irmácska! - -– Jézus Mária! Be ne jöjjön gróf ur, mert agyonver az öregem. - -– Ej-ej. Hát miért? - -– Mert féltékeny, mint egy sárkány. - -– De hisz’ én nem vagyok veszedelmes, – tréfált Sipiczky és megcsipte a -csinos asszony állát. - -– Hogy is ne, mikor gróf is, fiatal is, meg kopasz is… azután meg csinos -is. No! - -A lengyel nevetett az okok e sokaságán. - -– Tetszem magának, Irmuci? - -– Érdekes… - -– Köszönöm; de papirosra és tintára lenne szükségem, hogy kegyeit -méltányolni tudhassam. - -– Hásze, csak egy órája hozott a leány papirost és tintát két ur -számára, a kik a lakásán voltak. Éppen, hogy tiz perce mentek el, de már -akkor négyen. Hát, ha csak nem vitték el a zsebükben… - -– Jőjjön, Irmácska, keressük meg. - -Az asszony elpirult. - -– Félek. Minden percben megjöhet az uram. - -– Sohse féljen. Mi van abban? - -Az asszony most már rákvörös lett és habozva bár, de követte a férfit. A -lakás ajtajánál azonban megállt; nem akart bemenni. - -– Nem megyek be, gróf ur – mégse. Lássa, mint asszony becsületes voltam -mindig, sohase csaltam meg az uramat. Nem csalom hát meg magával sem, – -mondta Irma és futva menekült. - -Sipiczky utána nézett, de nem hítta vissza. Elgondolta, hogy milyen -furcsa a világ. Ha egy asszonyt lakására hí egy férfi papirost keresni, -annak az asszonynak eszébe se jut mást képzelni, minthogy a papiros csak -ürügye a hivásnak, igazi oka a csábitás. És ezt oly természetesnek -találja az asszony, hogy mindjárt a képzelt igazi ok ellen védekezik és -nem is reflektál a vélt ürügyre, ha egyáltalában vonakodik. - -– A szemét már a fölszinre került itt nálunk e hazában, – bölcselkedik -Sipiczky, – másutt még alján a seprő. - -Az igaz, hogy nincs az országban csinos házmesteri menyecske – ha szolid -– a ki legénylakásba elmenne papirost keresni. Mert nincs házmesteri -alak, a ki elhinné menyecskéjének, hogy papirost keresni volt oda, nem -másért. Az Irmácskának tehát igaza van. - -– Megkeresem hát magam azt a papirost, – monologizált Sipiczky és meg is -találta. Ott volt, a hová való: az iróasztalán. Leült és irt. Irta pedig -a következőket: - -„Kedves Jánosom! - -Rég elpatkolandottam, mire ezt a levelet megkapod. Kertészszel -összevesztem valami csekélységen: párbajt vivtunk. Temettess el, de -kikötöm, hogy száz forintnál többet ne költs utolsó utamra. A tulvilágon -szolid akarok lenni, mert megutáltam a földön a fényt. Hamis ott majdnem -minden fény. - -Iróasztalom fiókjában levő takarékpénztári könyvemben fekvő vagyonomat -és összes ingóságaimat reád hagyom. Fogadd, kérlek, jó szivvel tőlem, – -a ki téged igazán és önzetlenül szerettelek. - -Édesanyám imádságos könyvét s a mellette lévő medaillont Incinek -testálom: a kis testvérkémnek. Kérd meg őt, hogy halálom évfordulóján -ebből a könyvből imádkozzék lelki üdvösségemért. Az ő imáját jobban -meghallgatja az Ur, mint a papokét, de azért könyörögjenek azok is -érettem: bőven ráfér bünös lelkemre… - -A medaillonban egy kis hervadt virág van. Könyeimmel öntöztem, de -csókjaimtól hervadt el. Ez a kis virág volt az én talizmánom. Mióta -birom, lettem igaz ember, a mi sok gyönyörüséget okozott kiélt, kifáradt -lelkemnek. - -Bizalommal lépek az Ur szine elé és végtelen könyörületességébe ajánlom -bünös lelkemet… - -És most halld utolsó kivánságomat: Incit el ne hagyd soha. Ha ő Isten -rendelése szerint nem követhet téged, te kövesd őt mindenüvé. - -Atyját föl fogod világositani a helyzet felől. Megmondod neki, hogy Inci -anyja kényszerének engedve, gyermeki engedelmességből egyezett bele -Kertészszel való házasságába, de hogy ez a házasság halála lesz. Igy -mondd neki: a halála lesz! Inci ezt nem fogja merni megerősiteni -anyjától való félelmében és tartva attól, hogy ezzel szülei között -visszavonást támaszt, a mi által atyja öreg napjait elkeseritené. - -Hogy mindamellett is szólanod kell, annak az az oka és célja, hogy az -apa teljesen vak szemeiről némileg levedd a hályogot, – hogy kétségében -lehetőleg elodázza a jegyváltást. - -Ennek a kivánságomnak teljesitése nehezedre fog esni, de teljesitened -kell büszkeséged, önérzeted árán is. Nemcsak rólad van szó! - -A boldogságtok kérdését neked magadnak elintézned nem lehet, Inci -nagylelkü, rajongó jelleme, az öreg ur rövidlátása s a mama szivtelen -makacssága miatt. Azt majd én intézem el a tulvilágról. Barátom, Dezső -lesz a médiumom. - -Te csak bizzál és ne csüggedj utolsó lehelletedig. Isten veled. -Találkozunk. - -Sipiczky.“ - -– Igy! – szólt Sipiczky, bevégezvén a levelet. – Tervem egyik -alternativája: a halálom esetén eszközlendő eljárás be van vezetve; most -még a doktorkámmal kell beszélnem, hogy betetézzem. - -Mint deus ex machina toppant be a doktor. - -– Jó napot, édes grófom! - -– Isten hozott, kedves doktorkám, – üdvözli őt örömmel Sipiczky, – -foglalj helyet. Mindjárt kész vagyok, még csak a cimzés: igy la… És most -fogd ezt a levelet és tedd el tárcád legmélyebb rejtekébe. - -– Hiszen ez Kalvyl János bárónak szól Lasnakra – csudálkozik a doktor, -olvasván a levél cimét. - -– Neki fogod küldeni. Tedd csak el előbb, aztán beszélhetünk bővebben a -dologról… Eltetted? Jó. Hát először is holnap párbajt vivok Kertészszel. -Igen kérlek, légy az orvosom. Marcziházinak már szóltam, hogy téged -kérjen föl és ne mást. Ha el találnék esni, akkor azonnal küldöd – vagy -föladod magad – ezt a levelet exgrófom! - -– Mily sötét gondolataid vannak, édes grófom. - -– Dehogy is! Azonban minden megtörténhetik s az embernek csak intézkedni -kell az uradalmai irányában. Nem ugy van az nálam, mint szegény háznál. - -Az orvos szomoruan mosolygott. A hála és szeretet füzte őt barátjához, – -gyermekkora óta. Atyja gazdatiszt volt Sipiczky atyjánál és midőn árván -maradt, az öreg gróf fölkarolta és fölnevelte őt: hü tisztje fiát. Igy -lett orvossá s a Sipiczky-családnak lekötelezett, hű barátjává. Azért -mosolygott szomoruan a doktor. Fájt neki, hogy azok a persziflált -uradalmak csak voltak egykor és hogy most idegen ül jótevői ősi várában. - -– Ha elestem, eltemettek: te meg Kalvyl, miután az elhalálozást temetés -követi rendszerint – folytatja a lengyel. - -– Ugyan ne emlegess halált és temetést! Ki látott valakit párbajban -elesni? – tréfálkozik, bár aggódik a doktor. – Még ha a lomnici csucsot -készülnél megmászni, érteném komoly sejtelmeidet. - -– Igazad van, de az ördög nem alszik, – veté ellen Sipiczky, – hát csak -arra az esetre szóltam, ha nem alszik az ördög, hanem elvisz. De e nem -remélt esetben már egy igen fontos, nagy dolgot bizok reád, kedves -barátom. Igérd meg, hogy – bármily drasztikus és bármily nevetséges is – -megteszed a kedvemért. - -– A kedvedért és nagylelkü családod érdekében mindenre kész vagyok, – -mondta a doktor elérzékenyülve. - -– Köszönöm. Ide figyelj hát. Te mindig nemes ember voltál, nemcsak a -kutyabőrön, de szivre, lélekre is. Ezért választottalak téged halálom -utáni akaratom végrehajtására. Mert olyan ember kell ahhoz, a ki szent -titkokkal vissza nem él. Egy szent titokba kell ugyanis, hogy -beavassalak… - -– A szivembe zárom… - -– Kalvyl János báró és Dobay Ilona szeretik egymást. - -– Ah! És mégis Kertész vőlegénye lett! - -– Ne keresd kulcsát ennek a rejtélynek, elég az, hogy ugy van. És éppen -azt kell megakadályoznunk, hogy ez a házasság ne jöjjön létre. Ha -életben maradok, nincs szükségem segitségedre. Abban az esetben nem -akarlak egy olyan megbizással terhelni, a mit magam is elvégezhetek s a -mely alapjában nem méltó hozzád. Annyival kevésbbé, mert más uton-módon -a dolog általam jobban és könnyebben lesz elintézhető. Ez a mód se -valami lélekemelő, de az én hátam elbirja még ezt az utolsó stiklimet. -Hiszen annyi van rajta… - -– Kiváncsivá teszel. - -– A vőlegényt kell kiüldöznöd a menyasszony szülői házából. Az lesz a te -föladatod. - -– Én? Hogyan? – csodálkozik a doktor. - -– Ide figyelj! Esetleges temetésem után lementek Lasnakra: Kalvyl és te -s ott természetesen sajnálkoztok fölöttem. - -– Milyen ürügy alatt menjek én Lasnakra? - -– A nagynénéd ott lakik a közelben – tegyük föl – és te utazóban -meglátogatod Dobayékat, az éppen Lasnakra tartó barátod, Kalvyl -kiséretében. Hiszen járatos voltál a házukhoz! - -– Jó, s aztán? - -– No, hát sajnálkozzatok fölöttem és végtére is belefáradván a sok -sajnálkozásba, te alkalomszerüleg elkezdesz a tulvilági életről beszélni -és pozitivitással állitod, hogy a halottak szellemei lejárnak a földre. -Egyszóval spiritiszta vagy és prelekciót tartasz a spiritizmusról. - -– Egy szót se fognak nekem hinni, legkevésbbé Kertész. - -– Te megmosolygod a hitetleneket, nem szólsz egy szót se, hanem -kézzelfoghatólag, illetve szemmelláthatólag bebizonyitod Kertésznek -tantételeidet. - -– Nem értelek. - -– Nem? Mindjárt megértesz. Az én szellemem egy szép éjjelen egyszerre -csak megjelenik Kertésznek és mindenféle átkokat dörög reá – ha le nem -mond Inci kezéről, – igér neki olyan poklokat, a hol az emberekből -naponta gulyást apritanak, de másnapra csak föltámadnak, hogy ujra -gulyássá legyenek aprithatók. S ez a szellem te leszel. Egy lepedő kell -hozzá mindössze és sötétség. A hangomat utánozni tudod. - -A doktor kétkedőleg rázta a fejét. - -– S te azt hiszed, hogy ettől a játéktól megijed majd Kertész? - -– Attól nem fáj a fejem. Gyáva a kölyök és paraszt, talpig paraszt. Már -pedig nem volt még olyan bunyevác paraszt a világon, a ki ne félt volna -a kisértetektől és tulvilági szellemektől. Garantirozom a sikert, ha -ügyes vagy s el nem árulod magadat… Vigyázz, kérlek, nagyon vigyázz, -mert két nagy nemes léleknek a boldogsága fog rajtad függni. Ez a tudat -szolgáljon igazolásodul a komédiáért. A cél oly nemes, hogy föltétlenül -szentesiti az eszközöket. Ugy-e megteszed? – fejezte be szavait kérő -hangon Sipiczky. - -– Meg. Annál könnyebben igérem, mert nem kerül reá a sor. - -– Adja Isten! De ha rákerül? - -– Itt a kezem és becsületszavam. - -– Köszönöm, doktorkám: az nekem elég… Ugy megfut a vitéz, de ugy, hogy -meg sem áll Sztapárig, – mondta kacagva Sipiczky… - -Ekkor nagy szelesen beront a kapitánysegéd. - -– Hát rendben a dolog! Itt a doktor is? Bravo, legalább nem kell -futkosnom utána! Sok rongyot, gyapotot hozzon magával, doktor, meg egész -tüsző műszert. Féltizenegykor majd magáért megy Lóskay: az a másik -segédünk, – hadarja a kapitány, majd Sipiczkyhez fordul: - -– Tudsz-e lőni, kamarás? Hogy mondod? Tudsz? Jó. Hát vivni? Nem tudsz? -Ugy is jó. Nem is szükséges olyannak, a ki nem fél. Statisztikám van -róla, az csalhatatlan… De most szaladok urak, magamat ajánlom! Be kell -szereznem a pisztolyokat. Jól töltünk! A viszontlátásra! – szólt és mint -a forgószél kirohant a kapitány, be se várva a viszontüdvözletet. - -Készülődött a doktor is, de Sipiczky visszatartotta. - -– Megállj csak, doktorkám; még végrendelkeznem kell, különben nem kapja -meg János az uradalmamat. Várj egy kissé, mindjárt jövök, csak a -házmesteréktől hivok föl valakit. - -Messze se kellett mennie Sipiczkynek. Az ajtaja előtt találta a -házmesternét, vágytól kipirulva és reszketve a félelemtől vagy -lelkiismeretétől. - -– Mégis feljöttem, gróf ur. - -– Szép magától, Irmácska. - -– Az uram alszik. Sokat ivott. - -– Kedves egészségére! Tessék besétálni. Éppen magáért voltam indulóban. - -– Nem ver meg az Isten? – küzködött lelkiismeretével a menyecske és még -habozott belépni. - -Sipiczky megértette. Nevetett és sajnálta is ezt a szegény férget. Ő is -olyan volt, hát – inkább sajnálta. - -– Nem azért hivom, Irmácska. - -A házmesterné nagyot csodálkozott. - -– Hát csakugyan papirost akar velem kerestetni? - -Sipiczky kacagott most már: - -– Nem. Tanunak kérem egy bizonyos ügyben. - -A fiatal, élvvágyó menyecske csalódottan, hiuságában megsértve, epésen -veti oda: - -– Arra jó lesz a szolgálóm is!… - -És csakugyan felküldte szolgálóját maga helyett… - -A doktor és a szolgáló előtt aztán ünnepiesen kijelentette Sipiczky, -hogy összes vagyonát Kalvyl Jánosra hagyja elhalálozása esetén. - -– Megértettetek? - -– Meg. - -– Meg. - -– Na, – mondta megkönnyebbülten a gróf, – megspóroltam egy iv papirost -és egy kínszenvedést. - -A tanuk eltávoztak. Sipiczky magában maradt. Elővette édesanyja -imádságos könyvét és sokáig buzgón imádkozott. És a világfi -szarkasztikus arca teljesen átidomult e közben szelid, mély lelke -valóságos, igazi tükrévé… A szobában csak a lengyel főnemes maradt -egyedül… A másik énje ima közben ott hagyta őt. - - - - -XVII. Az élő halott. - -A ki párbajt látott, az tudja, hogy megy. A ki nem látott párbajt, hanem -regényt olvasott, az meg még jobban tudja. Már pedig az emberiséget -három részre lehet osztani: a párbajt látottak, a regényt olvasottak s -az analfabéták osztályába. És miután csak a két első helyen emlitettek -részére iratnak regények: maradjon itt el a Sipiczky-Kertész-párbaj -leirása – (minek pályázzék minden iró olvasói idegzetére) – legyen elég -szenzációnak a szomoru eredmény maga. - -Sipiczky a második golyóváltásnál elesett. Tompán zuhant a földre, mint -egy fatörzs. - -Az orvosok föltépték ruháit. A szive táján kapott lövést. Dezső, a jó -barát konstatálta elsőbben, hogy legföllebb egy-két óráig élhet. A másik -orvos rámondta: „Addig is bajosan.“ De azért telefonoztak a mentőkért és -bekötözvén sebeit, bevitték gyalogágyon az Erzsébet-kórházba. Gyalog -követték barátai. A kapitány sirt: a mordályos kapitány, a -rettenthetetlen párbajsegéd. - -Kertész, – ki az egész párbaj alatt sápadt volt, sőt reszketett, – -visszakapta szinét és bátorságát: adta a hőst, a nagylelküt; követte a -gyászos menetet és fönhangon sopánkodott. - -– Ugy fáj!… A legjobb barátom volt! Inkább magam estem volna el! - -Marcziházi legjobban szerette volna oldalbarugni a hipokritát, de csak -ennyit szólt neki: - -– Nem szokás ilyenkor vénasszony módjára sápitozni! – De maga azért -tovább hullatta könyeit. - -Dezső utközben megszólitott egy hordárt: - -– Vigye ezt a levelet a postára. Itt a forint. Ajánlva, expresz! A -vevényt hozza az Erzsébet-kórházba. Dezső dr.-t kérdezze. - -A kórházban széles ágyra fektették a sebesültet, hogy ujból és alaposan -megvizsgálják sebét s esetleg az ideiglenes kötést mással cseréljék föl. - -Feltünt, hogy a seb nem igen vérzett. - -– Száján fog a vér kiömleni; a golyó utját állja a vérömlésnek, – vélte -Dezső, – egy tükröt tartván a sebesült szája elé. - -A tükör elhomályosult. - -– Még él, de már elhaló a lélegzetvétele. Egy-két perc és elköltözött, – -mondta a hű barát és most már ő is könyezett. - -Könyein keresztül nem látta, hogy mint mozdul meg a már-már hullának -hitt test, mint nyilnak egyszerre – kínos erőlködéssel bár – szóra -ajkai: - -– Nem igaz. Élni fogok!… - -Az orvosok elképedtek. - -– Hogyan lehetséges az? Átlőtt szivvel nem lehet beszélni, – szólt -Dezső. - -– Nincs átlőve a szive eszerint! – erősitette a katonaorvos. – Forditsuk -meg, hogy kihányhassa az összegyült vért. - -Megforditották, de nem jött vér a sebesült száján. - -– Érthetetlen! – bámultak az orvosok. - -– Szondirozni kell a sebet azonnal. Az majd ad némi támasztékot, – -javasolja Dezső. - -Elővették a kutaszt és belemélyesztették a sebbe. A kutasz azonnal -ellentállásra talált. - -– De hisz itt csont nincs, a golyó meg nem lehet, – csodálkozik a -katonaorvos, – de már némi gyönge reménység érzetétől földerült az arca. -– Tükröt ide! – kiáltotta s a mig a tükröt hozták, tovább kutaszolt. -Arca folyton derültebb lett, aztán mosolygott, a végin meg már kacagott, -hogy csak ugy rengett az egész ember. - -– A golyó, uraim! Kutyabaj! A nemes részek nincsenek megsértve. -Mindössze egy kis idegmerevség az egész – egy hirtelen nyomástól a -szivburokra… Négy nap, – no, hat nap alatt rendben a dolog. - -De már erre Dezső is körülnéz s a mig a katonaorvos sztentori hangon -magyarázza a laikus hivőknek, hogy a fáradt golyónak milyen idegre -gyakorolt spontán nyomása okozta azt a merevgörcsöt, mely őket -félrevezette: azalatt már ki is szurkálta a sebből a golyót, mely -mindössze egy hüvelyknyi mélyen volt. - -Erre kimosták és szépen bekötözték Sipiczky sebét, aztán hozzáfogtak a -fölélesztéséhez. - -A betegnek lassankint föloldódtak megmeredt tagjai. Idegei visszanyerték -müködő képességüket. Szemét is fölnyitotta már, de olyan fáradt volt, -hogy beszélni még nem volt képes. Ezen az előtte megfejthetetlen -fáradtságon kivül azonban nem érzett fájdalmat. - -A katonaorvos különben rárivallt: - -– Ne beszéljen, ne erőlködjék! Három óra mulva, nem bánom, akár előadást -is tarthat a ballerinák bájairól, addig azonban majd csak a magunk -eszivel elmélkedünk róluk. - -Sipiczky mosolygott. (Ugy se lett volna képes beszélni.) De látni -látott. Hálás megindulással vette észre a mord kapitánynak és orvos -barátjának kisirt szemét, meghatott arcát. - -(– Jó fiuk! Van hát, a ki szeret még engem, – gondolá és behunyta -szemeit. Elaludt…) - -Mikor fölébredt, a jótékony álom erősitő hatásától teljesen felüdült -testtel, szinte megfeledkezve a történtekről, hirtelen mozdulattal -emelkedett föl ágyában a lengyel. Ettől belenyilallott sebébe az éles -fájdalom, hogy elkiáltotta magát. Oly váratlan volt az neki s – oly -szokatlan a hely is. - -Megmagyarázott neki a doktor mindent. Ez egy karosszéken szunditott -mellette, nem engedvén magát ápolónővel helyettesiteni. Most ébredt föl, -hogy Sipiczky följajdult. - -– Sebaj, csak ne hánykolódjál! - -– Mi baj volna?! Ja, ugy, – eszmélt Sipiczky, – golyó van bennem. - -– Már nincs. - -– Hát csakugyan engem lőttek hasba? – tréfálkozott a sebesült. – Mondd -csak, a hasam volt kemény, vagy a golyó volt puha, hogy keresztül nem -ment rajtam az ólom? - -– A puskapor volt kevés, kedves grófom. A jó kapitány le van leplezve. -Bár váltig azt állitja, hogy torkig töltötte a pisztolyokat, biz azokban -nem volt egy gyüszünyi por sem. - -– Ejha, a svihák! No, de jól van igy is. Tegyetek ugy, mintha elhinnétek -neki, különben boldogtalan lesz, hogy kisült a lágy szive. Maradjon csak -a régi kegyetlen tigris, ha ugy akarja. - -– Nem is disputálunk vele, mert már megevéssel fenyegetett. - -– Holnapután fölkelhetek, ugy-e? - -– Csak egy hét mulva, grófom. - -– Az lehetetlen. A katonaorvos azt mondta, hogy négy nap mulva -kutyabajom. - -– Hallottad? - -– Mindent hallottam; azt is, hogy egy-két percre becsülted életemet. (No -megállj!) A teringésit! Szörnyen megijedtem. Még kitelt volna tőletek, -hogy elevenen raktároztok el a föld alá, ha össze nem szedem minden -akaratomat és nem protestálok a szándékotok ellen. - -– Bámulatos energiád van. Nem tudok, nem olvastam arra esetet, hogy -merevgörcsöt, ha csak pillanatra is, képes lett volna valaki legyőzni. - -– És ha le nem győzöm, eltemettetek volna elevenen? – ijedezett -Sipiczky. - -– Ugyan?! Szép véleményed van az orvosok felől. A tudomány mai stádiumán -ki van zárva ilyen eset, – biztositja Dezső. - -– Na, csakhogy!… Mondhatom azonban, hogy az uj cimbora nem kellemes -gyerek. - -– Miféle uj cimbora? - -– A félelem, barátom. Megismerkedtem a félelemmel. Mikor az ember meg se -tud moccanni s előtte az elföldeltetés édes reménye… - -A doktor mosolygott. - -– Ne humorizálj, édes grófom, pihenj! - -– Az ördög fáradt… No, megállj csak! Mi történt a levéllel. Add ide, – -idegeskedik a beteg. - -Fejéhez kapott a doktor. - -– Biz azt elküldtem… eszembe se jutott. Egy hordárnak adtam át… - -– Talán particédulát is nyomattál már, a milliomát, meg koszorut is -rendeltél?! Nosza, sürgönyözz azonnal… Hány óra? - -– Nyolc óra, pontban, – válaszolt a doktor. - -– Talán még megérkezik a levél előtt. Papirost, tintát! – lármázik -Sipiczky. - -Dezső hamarosan előkeritette a papirost s irt, a mint diktálta a -sebesült: - -Remete, küldönccel, Lasnak. - -Kutyabaj! Rossz pénz el nem vész. Ha nem olvastad levelemet, ne bontsd -föl, küldd vissza, kérlek. Négy nap mulva jövök. Bővebbet levélben. - -Sipiczky. - -– Ird reá, hogy „expressz“ és küld el azonnal, – sürgeti Sipiczky a -doktort. - -– Intézkedni fogok e pillanatban, csak arra kérlek, hogy ne izgasd -magad, mert fölfakad a sebed s a négy nap helyett két hétig kell majd -feküdnöd, – figyelmeztette Dezső betegét s azzal csöngetett. - -(– Hogy a manóba ne izgatnám magamat, – monologizált a beteg, – a mikor -ilyen galibát csinálok a halálommal. Tyhü, még elindult az a -szerencsétlen János a temetésemre! No, ugyan izetlen világitásba helyezi -majd becses személyemet az a levél, a mi becses hullám szempontjából -szerkesztődött meg! Az a kis nüánsz – az élet és halál közt – milyen -nagy különbözeteket csinál hatásaiban, nem is gondolná az ember!… Csak -ne olvasnák el!) - -– Nézd csak a menetrendet, Dezső és nyugtass meg. Mikor érkezik a vonat -Remetére? - -Egy betegápoló lépett be. Az orvos átadta neki a sürgönyt, a pénzt és -rendelkezett: - -– Adassa föl, kérem ezt a sürgönyt, azonnal „express“ és hozasson -menetrendet. - -– Parancsára, – válaszolt az ápoló és távozott. - -A beteg tovább nyugtalankodik: - -– Ha elolvassák levelemet, a föld alá bujok szégyenemben. - -Az orvos csillapitotta és biztatta: - -– Ha jól tudom, az esteli vonat, a melylyel leveled ment (a délutánival -már nem mehetett), körülbelül tizkor érkezik Remetére. Addig pedig ott -lesz a sürgős távirat is. - -– Biztosan rosszul tudod, doktor. - -– Majd kisül. Ime a menetrend, – szólt az orvos, átvéve a könyvet a -belépő ápolótól. - -Ki is sült, hogy igaza volt a doktornak. A vonat féltizkor érkezik -Remetére. - -– No, látod, a sürgöny már kilenckor ott lesz. Másfél órával korábban, -mint a leveled. Aztán azt rögtön kézbesitik, a levelet pedig csak rendes -postajáratkor viszik Lasnakra. Légy hát békében és ne beszélj sokat… - -Sipiczky megnyugodott. - -De a sürgöny bizony csak a levéllel egyidejüleg érkezett Remetére. Egy -küldönc vitte ki mind a kettőt Lasnakra. - - - - -XVIII. Kalvyl utra kél. - -Kalvyl szándékához és igéretéhez képest elutazott Lasnakra. - -Már félegykor kint volt az állomáson és türelmetlenül kereste barátját -az utazók tömegében. Sipiczky nem jött… Rossz előérzet vett rajta erőt, -melyet sokáig hiába igyekezett leküzdeni. De mégis csak leküzdte. Fájó -sejtelme eloszlott, hogy helyét a szerelem bűbájos varázsa foglalja el. -Már egész természetesnek találja, hogy Lasnakra kell utaznia. (– Micsoda -gyávaság volna tőle magára hagyni Incit! Azért, mert nem látja majd -szivesen a mama? Hát ez is akadály? Kishitüség! Nincs akadály, a mit -akarattal le ne lehetne győzni! Az álbüszkeség különben sem akadály. -Hivatlanul megy és vakmerőn – s vége!) - -Kalvylban energia ébredezett és a dacnak egy bizonyos neme. - -(– A világ végére is elmegyek utána. Jogom van hozzá, mert hiszen a -halálba is követni fogom, ha ugy intézi a sors. De majd küzdünk a sors -ellen. – Igy beszélt magában.) - -Mintha Sipiczky lelke szállt volna beléje! Ugy érezte, hogy teste -erősebb, izmai ruganyosabbak, mint máskor. Teljesen kivetkőzött habozó -magatartásából. Járása határozott, biztos lett, tekintete egyenes és -szilárd. Nyugalom és elszántság acélozták meg a festő testét és -jellemét. - -Miskolcon meghált és reggel folytatta utját. (Nem akart késő este -Lasnakra érni.) Csapon megebédelt s a mit nem szokott, egy pohár bort is -megivott az ebédhez. - -Telve önbizalommal és szép reményekkel, egészen földerült a kedve. A -mint azonban Remetén megállott a vonat, ugy elkezdett a szive dobogni, -hogy alig birt kivergődni kupéjából. Kocsi után nézett, de bizony -Remetén nem volt fiakker-állomás. Végre is a bakter segitett a baján. Az -keritett neki a faluból egy szurtos bricskát. Ez elé egy 16 és egy 14 -markos ló volt befogva. A nagy ló sovány volt, mint egy agár, a kicsi -kövér, mint egy disznó. Ez aztán kiegyenlitette némileg a magaslati -differenciákat. - -Különben mindegy volt Kalvyl Jánosnak a fogat kvalitása. Csak eljusson -Lasnakra, mennél hamarébb. - -– Mennyire van ide Lasnak? – kérdi fuvarosától. - -– Háromnegyed órányira, – válaszolt az. - -– És azért maga öt forintot kér? – csudálkozik a festő ezen a bukaresti -árszabáson. (Bukarest a kontinens legdrágább városa.) - -– Elvihetem én a nagyságos urat négy óra alatt is, akkor pedig nem sok -öt forint. Négy óra ide, négy óra oda, forintjával, nyolc forint lenne… -A lovak azonban finomak! Hja kérem, a ki urasan akar utazni!… - -– Helyes, barátom, – nyugtatja meg Kalvyl a fuvarost, – csak ugy -kérdeztem. Mennél hamarább érünk Lasnakra, annál jobb nekem. - -– Van ám ott egy gyönyörü kisasszony, – konfidenskedik a ravasz kocsis. -Nyilván szerette volna azonnal kitudni, hogy mi célból utazik a -pasasérja Lasnakra. De hallgatott a festő. - -Annál jobban járt a szája a fuvarosnak. - -Kalvyl megsokalta. - -– Ne zavarjon, kérem, gondolkodnom kell. - -Csakhogy nem olyan könnyü ám a fölvidéki embert elhallgattatni, pláne ha -fuvaros. Biz az tovább kotyogott: - -– Látja azt a várat, nagyságos uram? Ott huhog minden éjjel a Kutyási -Balázs lelke. A csalafántos feleségit ijjegeti, a ki ott csalta meg őt, -a vár aljában, a birkás legényivel. - -„Hogy szép legény volt a birkás, az igaz és hogy vén volt Kutyási, nem -különben. De azért csak mégis hiba vót tőle, hogy csuffá tette és sirba -kergette az öreget. - -„Meg is büntette érte Isten, vagyis az ura. A tulvilágról járt le, hogy -ijeszsze asszonyát. Meg is ijedt az ugy, hogy félelmiben elment az -esze…“ - -Majdnem minden falunak megvan a maga regéje. Különösen a fölvidéken: a -romok, a várak hazájában hajt termékenyen a babona és a képzelet eme -vegyes származásu szülötte. - -Némelyik rege szép és költői: midőn a sziv egy eszményből alkotja meg a -meséjét s a képzelet és a babona csak kiszinezi. - -Ime a fuvarosnak másik regéje: - -„Ahun jöttek be a muszkák… Ahun, azon a szoroson. Karlathy Örzse vezette -be őket. – Tudja nagyságos ur, hogy ki volt a Karlathy Örzse? – Hát az -volt a világ leggyönyörüségesebb leánya. A pándi gróf tiszttartója -nemzette és föl is nevelte gyönyörüségben. Azt mondják, a kik látták, -hogy aranyruhája is volt, mert csak az passzolt igazándon aranyos -hajához. Szerette is a Nagy Balázs. – Az meg tudja, hogy ki volt? – Hát -a szelestei uraság fia. Szép levente, olyan egyenes, mint a fenyü és -olyan erős, mint a bika… Már mátkásak voltak, a mikor csak egyszeribe -nálunk terem a muszka! - -„Karlathy Örzse éppen az erdőn járt eprészni, a mikor egy aranyos ruhás -muszka katonával találkozik. Ez megszólitja az Örzsét – tótul (mert -tudnak ám a muszkák tótul, ha rosszul is): - -„– Mi járatban van, gyönyörü kisasszony? - -„Meg nem ijedt Örzse (szép is, fiatal is volt a katona!), aszondi, hogy: - -„– Epret szedek a jegyesemnek, sokat harcolt a csatákon, szegény. - -„– Adjon egy szem epret nekem is, gyönyörü kisasszony, – kéri a katona. - -„– Egy házért sem adok, – ellenkezik az Örzse. - -„– Adok helyette egy aranyos várkastélyt! - -„– Nem! – mondi az Örzse. - -„– Aranyos hintót, hófehér lovakat, gyémántot adok és karabunkulust; -kétezer szolgálót – biztati a muszka. - -„Elámult az Örzse – már nem is kényeskedik, nem beszél félvállról – csak -azt kérdi: - -„– Maga tán királyfi? - -„– Herceg vagyok és nagy a gazdaságom. Mind a magáé, gyönyörü -kisasszony, ha epret ad a piros ajakáról. - -„Hát instálom, biz az asszonyféle beste hiu féreg: elfelejti hős -mátkáját az Örzse. – A herceg meg megszedte az epret a piros ajakáról, – -ugy megszedte, hogy nyoma sem maradt, – hogy a piros ajka tüstént -halovány lett. - -„De azért követte hercegét – a ki előőrsnek volt kiküldve – és bevezette -estenden muszkát a saját hazája ellen – az istentelen! - -„Aztán ugy történt, hogy a csatában éppeg Nagy Balázszsal kerülközött -birokra a herceg és levágta szegény Nagy Balázst. A leányt meg ott -hagyta a maga gyalázatával. Megszedte már a mézét, – nem volt szüksége -rá tovább. - -„Karlathy Örzse nem állta a szégyent, – mert büszke volt, – és levetette -magát a torony tetejéről. - -„Mérges virág nőtt a vére nyomán. Azt főzi-kotyvasztja a debrői -javasasszony; biztos orvoság az a paráznaság ellen. Azóta asszony ezen a -vidéken csuffá urát nem tette soha.“ - -– Hallgati-e nagyságos uram? - -Kalvyl csakugyan hallgatta. Élvezte a paraszt fordulatos előadását és a -szép néprege költői részleteit. De élvezte a vidéket is. Szeme -végigsiklott a keskeny völgyön… - -– Az ott Lasnak a’. Ott a végiben áll a Dobay uraság kastélya. Igen -fájn, istenes ember a Dobay uraság… Tántalán oda is megyünk? – kérdi a -fuvaros. - -– Oda, – válaszolt egyszerüen Kalvyl. - -– Nem fiskális a tekintetes ur? – kérdi a fuvaros gyanakodva. - -– Nem, festő vagyok, – adja tudtára Kalvyl. - -– Hát Pestrül jött a kastélyt pingáni? Ahán! Hogy én ezt előbb sem -vettem észre!… Csupa festék az a nagy láda, piktor ur? Hán? - -– Nem. - -– No hát még pimzli is vagyon benne, meg matric. Értek én ám az ilyenhez -is. Bécsbe voltam ám én a „Károly Lajosok“-kal: cugszfirer voltam. -Hej-haj, régen volt az, tán nem is igaz. Három szeretőm volt egyszerre. -Egyik szakácsné volt, egyik szobaleány, a harmadik meg mán finom frájla -volt. Halli-e? - -– Hallom. - -– No hát akkor miért nem csudálkozik? - -Ideje sem igen volt már Jánosnak a csudálkozásra. Befordult a kocsi a -Dobay-kastély udvarára – és az a sziv, az a sziv csak elkezdett dobogni -ujból, ugy, hogy szinte kitört kebeléből. De összeszedte magát és -leugrott a bricskáról. - -Egy lélek sem volt az udvaron. Nem jött a vendég elébe se cseléd, se -gazda. A kastély ajtaja meg kulcsra volt zárva. - -Tanácstalanul nézett körül Kalvyl… Egy istálló volt a kastélylyal -szemközt. Legalább annak kellett lennie, mert egy kék ló volt az ajtó -homlokára festve, s alatta keresztben, veres kefe és veres vakaró -ékeskedett. - -– Valami élő lény, valami kocsis-féle csak lesz az istállóban! – -gondolta Kalvyl és egyenesen oda tartott. - -Hát nem csalódott egészen. Volt egy élőlény az istállóban, nem -kocsi-féle ugyan, hanem egy kedves öreg ur, a ki is elkapta még a -küszöbön a festőt és megölelgette amugy magyarán, azaz olyképpen, hogy a -dereka csak ugy roppant bele. - -– Isten hozott, pajtáskám! Nem fáztál-e meg? Te aranyember, hát -meglátogattál? Éhes vagy, ugy-e? No, majd levágatok valami madarat. -Kolbász és hurka van, ha szereted. Kenyeret sütnek, hát lángos is lesz -bőven. Tyhü, fikomadta, de ki vagy éhezve! - -Kalvyl protestált, de nem használt semmit. - -– De biz éhes vagy, mint a drótostót! Fiu, itt nálam ne teketóriázz! A -ki idejön, annak muszáj enni. A házam tájékát meg ne szólja senki! -Kell-e tea, bor, törköly vagy barack? Lesz, ha szomjas vagy. Huj, de -menykő szomjas vagy!… Ne bolondozz, majd kiugrik a két szemed a -szomjuságtól… Az áldóját, hogy fognak örülni az asszony, meg az Inci! -Inci beteg egy kicsit. No, de csak ugy-amugy: kifáradt a szegény -pillécske Pesten… Hej, de kutya város is az a Pest! Az ember csak ugy -fogyasztja benne mécsese olaját, mintha bizony soha sem égne ki. Kicsit -élhetnek azok a fene pestiek – ugy-e, pajtáskám? Errébb kerülj, – amarra -sár van. De hát beszélj már te is valamit… - -Bizony beszélt volna a jó Kalvyl, ha szóhoz juthatott volna. A köszönet -és hála szavai a szives fogadtatásért ott lebegtek ajkán, de elnyelte -őket az öreg harsogó hangja, még mielőtt igazában megszülettek volna. - -Mire a kastély ajtajához értek, mégis talált egy kis hangrést a festő, a -hová szavaival éket verhetett: - -– Bocsáss meg bátyám, hogy ily hivatlanul, oly hirtelen teszem -tiszteletemet. - -– De erre meg amarra! Kikérem magamnak. Hát külügyminisztérium a magyar -ember háza, hogy oda meghivás nélkül ne lehessen bejutni!? Hát zárva -találtad a kapumat? Hát van neked magadhoz való eszed, hogy igy -sértegeted az öreg barátodat?! - -Az öreg ur elhallgatott, de annál jobban dörőmbölt a kastély -előcsarnokának ajtaján. (Az még mindig be volt zárva.) - -– Hó! Jancsi bácsi! – Nyissa ki már! – Süket kigyelmed, hogy nem hallja? - -Kalvyl azon gondolkozott, hogy milyen vén lehet az a bizonyos Jancsi, a -kit még az öreg is megbácsiz a hetven esztendejével és hogy milyen süket -lehet, hogy ezt a dörömbölést se hallja meg. - -Mindjárt kisült. Mert egyszerre csak kinyilik az ajtó s egy pirosképü -aggastyán dugja ki rajta fejét. Aztán, megértvén, hogy nem rablóvezérrel -van dolga, erőteljes kézzel fölrántja az ajtószárnyat. - -– Nézd! – mutatja be az öreg Dobay Jánosnak az agg embert, – ez itt -Partay János bácsi, az apám nyugalmazott tiszttartója; kilencvennégy -éves, de azért kutyabaja. Helyén van az esze és szive is, csak egy -kicsit süket. - -– Biz’ a vannak nálamnál siketebbek is, – protestál az öreg sértődve, -mialatt fürge erőteljes mozdulattal rántja le Kalvylról tizenkét kilós -bundáját, hogy csak ugy repült. Aztán üdvözölte a vendéget: – Isten -hozta nálunk… A sárga szobát kapja. - -A sárga szoba kvalitásáról Kalvylnak nem volt ugyan tudomása, de -mindjárt gondolta, hogy a jobbik fajta szobákból való lehet, hát -megköszönte szépen az aggastyán szivességét. - -– Nincs mit; nálunk mindenki érdeme szerint kap szobát. A fiskális a kék -dutyiba kerül, a zsidó meg a rekesztésbe. Ott már egér és patkány is -van, – jelenti Jancsi bácsi. - -Kalvyl önkéntelenül elmosolyodott. Pedig ugy meg volt hatva annak a -háznak küszöbén, a hol az ő szerelme felnőtt, – oly üdén, mint egy szép -virág! Aztán szepegett is egy pillanatig. (Hogy fogja majd a mama -fogadni?) Legjobban szeretett volna berontani, oly ideges volt s ugy -vágyott az édes leány után; de öreg Dobaynak különös természete volt, -minden álltó helyében leglább öt percig diskurált, hát nehezen jutott -előbbre. - -Most ime, azt magyarázza, hogy az öreg Jancsi bácsinak mániája a -cerberuskodás. Az ő tudta nélkül lélek az ajtón se be, se ki. Azért -tartja pedig zárva, hogy el ne rabolják Incit. (Az Inci nevezetesen -királykisasszony, a kibe szerelmes a harámbasa fia s ez mindig a kastély -körül ólálkodik, hogy egyszer elrabolja kedvesét.) - -– És képzeld, – végzi Dobay, – ezt a mániáját nem tekintve, teljesen ép -az esze, emlékezőtehetsége meg bámulatos… Különben büszke lehetsz a -rokonszenvére. A sárga szoba nagy kitüntetés. De jó szimatja is van az -öreg urnak. A jó embert szagáról is megismeri; mint a vizslának, olyan -orra van. Ösztön él egy ilyen százados emberben, – hidd el, fiam, hogy -ösztön él benne! Szinte félek, hogy leendő vőmnek a kék dutyit fogja -kijelölni. Hu! S az ellen nincs apelláta. Nem szabad az öreget -megharagitani. Ő a major domus, az ő dolgába senki ne merjen -beleavatkozni. – Miféle hivatala is van magának, János bácsi? – kérdi -emeltebb hangon Dobay az öreget. - -– Hát miféle volna? Major domus vagyok a lasnaki kastélyban. - -– Na, látod, – szólt mosolyogva Dobay, – ilyen ménykő ur vagyok én: -major domust tartok! De most kerüljünk beljebb. Vigyázz! – Ki ne törd a -lábadat abban a gödörben. Kikopott az adta pádimentuma, pedig még csak -az apám tétette le. Komisz ez az ujfajta deszka; a régi száz évig -tartott. - -Egy magas, boltives szobába jutottak. Nyilván ebédlő volt, mert egy nagy -asztal volt a közepén és körüskörül a fal mellett szekrény és szék. - -Kalvyl attól tartott, hogy itt is lesz egy öt percnyi állomás. -Szerencsére tovább tuszkolta az öreg ur. - -– Balra tarts! Én meg jobbra térek; megjelentem a fehérnépnek, hogy itt -vagy, – szólt Dobay s eltünt jobbfelől. - - - - -XIX. Idill. - -Ebben a pillanatban föltárul egy más ajtó balról és megjelenik abban -Inci halovány, magas alakja oly hirtelen, mint egy tündér, ki a magasból -szállt alá. - -Egy halk sikoly volt első üdvözlete. Volt abban a sikolyban minden: -meglepetés, öröm, meghatottság. - -Csak egy szerető női sziv tud ilyen hangot adni. Talán nem is a -hangszálagok, de egyenesen a sziv idegeinek rezgéséből születik meg az a -mély bensőséges akkord. - -Az ifju mámortól ittasan siet hozzá és megragadja a feléje nyujtott két -kezecskét. - -Ugy álltak ott egymással szemközt… Némán. Az ilyen érzelmek számára a -természet elfelejtett kifejezést teremteni, a nyelvtudomány meg -szavakat. - -Csak egymás szemébe néztek, azon át már látták a lelküket is. Látták -egymás nagy boldogságát és mindegyik örült a másik örömének. -Mosolyogtak. Arra nem is gondoltak, hogy meglepheti őket a mama vagy -apa: nem gondoltak semmire. Alig hallották az ajtó csikorgását. - -Arra szétvált a kezük, de már későn. Jancsi bácsi meglátta őket. - -Zavarba jött az ifju; a leány nem. - -Jancsi bácsi meg jóváhagyólag intett a kezével, mintha azt mondaná: - -– Helyes, csak ne zavartassátok magatokat. A dolog rendén van, tetszik -nekem, pártolom. - -Erre Kalvyl is megnyugodott… - -Belépett a Dobay-pár. Az öreg ur egy kissé megcsappant kedvvel (Kalvyl -ebből sejtette, hogy szó esett róla), de az asszony méltósággal és -édesen, mint mindig. Csak a szája széle volt most kissé megbiggyedve, -mint a ki nem képes legyőzni kelletlen kedvét. - -Kalvyl motyogott valamit. - -– Egy rövid időre vagyok bátor szives vendégszeretetüket igénybe venni, -– ilyesmit mondott. Még azt is hozzátette: Bocsánat! - -– Kérem, – udvariaskodott Dobayné, – bárkit is szivesen látunk szerény -kastélyunkban. Isten hozta nálunk! Majd leányához fordult: Inci nem -pihennél egy kicsit? Nem érezted magadat egészen jól. Kalvyl kiment -téged… - -A leányka gyorsan és határozottan válaszolt anyjának: - -– Nem pihenek, mama; már egészen jól érzem magamat. - -A mama kissé ajkába harapott, de nem szólhatott. - -Szólt azonban Dobay, de arra már jobban beleharapott a mama az ajkába, -mert ilyeténképpen beszélt az öreg folytatásokban: - -– Ne ténferegjünk itt az ebédlőben, menjünk a vizitszobába, ott jó meleg -van. - -Bementek hát oda s az öreg, Kalvyl felé fordulva, ekképpen folytatta -beszédét: - -– Mielőtt leültetnélek e hajlékban téged, közlöm veled a házi regulát. -Jól megjegyezd magadnak: Vendég ha ide beteszi a lábát, egy hónapon -belül el nem bocsáttatik! Semmi beszéd. Qui dixi, dixi! - -Kalvylnak fölragyogott az arca. Valami összefüggéstelen szavakat -tördelt: a hála szavait, azok olyanok. Inci is sugárzott és pirulva -jegyezte meg: - -– Egy-két napért nem is érdemes ilyen hosszu utat tenni. - -Erre már a mama marasztalása se maradhatott el, csakhogy ez egy kis -mérget kevert bele: - -– A jövő héten ugyis megtartjuk az eljegyzést. Akkor Kertész is hosszabb -időre marad. Remélem, addig ön se hagy el, Kalvyl báró. - -Ettől a meghivástól már elborultak a szerelmesek. Kalvyl nem szólt rá -semmit, csak hajlongott. Aztán elfoglalta a neki kijelölt helyet. Inci -mellé ültette a mama nagymerészen. A szemei azt mondták: Lásd, hogy nem -féltem tőled leányomat. Biztos vagyok felőle. Hiába jöttél, itt nincs -mit keresned. - -A barátságos, boltives szobában különben vigan folyt a szó. Kalvyl -keveset beszélt, de mindig okosan és szellemesen. Művelt lélekre és -széles szellemi látókörre vallott minden szava. Kellemesen, szerényen -társalgott, mint minden nagy műveltségü ember. - -Incinek csak ugy dagadt a keble. Mohón leste kedvese minden szavát. -(Hiszen oly keveset hallotta beszélni, pedig lám, milyen kedves és -okos!) Keveset, alig egy pár szót szólt, azt is halkan mondta, mint a -kinek terhére van a beszéd. Terhére is volt. Ő most csak érezni tudott, -– érezni kimondhatatlanul és semmi egyebet. Az arca azonban kipirult, -mint a rózsa. - -A mama részben a hőségnek tulajdonitotta ezt. De nem is vizsgálta nagyon -az okát. (Biztos volt dolga felől, a többit nem igen bánta.) - -Dobayné különben se szokta leányát kutató megfigyeléseivel zavarni. Azt -tudta, hogy veleszületett tapintata, helyes magatartása soha cserben nem -hagyják, nem volt hát miért fegyelmezze tekintetével. - -És ez kellemes volt a szerelmesekre nézve. Akár ha el is merültek az -egymás tekintetében: észre nem vette őket a mama, vagy legalább is ugy -tett, mintha nem látná. Ez nála különben elv volt. - -És talán ennek az elvnek köszönheti Inci őszinte, természetes lényét, -azt a nyilt, ártatlan tekintetet, a mely ment lévén minden negélyezéstől -és elfogultságtól: egy különös, speciális bájjal önté el egész valóját. -Talán ezért maradt épen a leányka egyénisége: hogy a mit Istentől -kapott, azt az anyja nem vette el tőle. Egyszóval okos asszony volt -Dobayné s izlése is volt. A szemjátékos, zsörtölődő mamák figyelmébe -ajánlandó ez a nevelési módszer. Sokkal több Inci lenne a világon akkor: -olyan Inci, a ki fényt és boldogságot áraszt maga körül, ha divattá -válnék ez az elv a nevelésben. Mert a leánykák többnyire jóknak és -ártatlanoknak születnek: a rossz világ rontja el őket és – a jó mamák… - -De ime, jelenti a major domus, hogy tálalva van. E szép hangokra elemébe -jő Dobay papa. Neki ünnep minden étkezés. És hogy Kalvyl jóvoltából -uzsonna helyett egy második ebéd esett meg a háznál: kettős ünnep lőn a -mai nap. (Kolbász és lángos, kávé és ostya helyett! Miért ne lehetne ez -mindennap igy?) – gondolá, de magának tartotta gondolatát, mert ugyis -kifogásoltatott volna ő nagysága részéről. - -Nos hát, evett és ivott is az öreg magyarán. És lám, Incinek is jó -étvágya kerekedett. Már három hónapja alig evett valamit és ime! most -kétszer is vesz a kacsapecsenyéből. - -Föl is tünt az anyjának. - -– Nem rontod el a gyomrodat, Inci? - -– Nem, – állitja pirulva a leányka. – Ugy megszégyenitesz! - -A major domus csak a Kalvyl étvágyával nincs sehogy se megelégedve. De – -tiszteletből – nem szólt az asztalnál (ott evett), hát csak a kezével -legyintett. (Kákabélü!)… - -… Másnap éppen délutáni sziesztáját tartotta a kis család, midőn -Sipiczky sürgős levele megérkezett. - -Az ebédlőben négyen ültek. (A mamának hivatalos migrénje volt: regényt -olvasott a szobájában.) A papa a Vasárnapi Ujságot nézegette és -szürcsölte kávéját. János és Inci félhangon beszélgettek egymással a -nagy kanapén. - -Szép volt a kép, semmi se rontotta rajta a harmóniát, még a Jancsi bácsi -kurtaszáru pipája sem, olyan kacskaringósan fujta belőle a füstöt. (Mert -Jancsi bácsi is a szobában volt ám, csakhogy illemtudással megvonult a -kályha melletti sarokban, mint egy szerény ibolyához illik…) - -Kopogtattak, illetve dörömböltek az ajtón. Jancsi bácsi a megfelelő -óvatossági rendszabályok mellett ajtót nyitott a jövevénynek. A -posta-küldönc volt. Átvette tőle a vevényt és levelet, megnézte, kinek -szól, aztán egyenesen Kalvylhoz vitte. Mert leleményes volt ám az öreg. -Mindjárt sejtette, hogy csak az lehet Kalvyl a házban, a ki nem Dobay. - -Kalvyl két hatost utalványozott a küldönc számára Jancsi bácsi kezeihez -s a mig az kidugja az ajtó nyilásán a hatosokat: addig János szemügyre -veszi a levelet. Azonnal megismerte Sipiczky irását. Idegesen bontotta -föl és olvasni kezdett. Olvasás közben kiejtette a levelet kezéből és -sápadt lett, mint a fal. - -Inci észrevette, de nem merte zavarni. Pedig de szerette volna -megkérdezni, hogy mitől sápadt el annyira az ő „egyetlene“. - -Kalvyl erőt vesz magán és tovább olvassa a levelet. Mind halványabb -lesz. Reszket a keze. Majd mereven néz maga elé egy pillanatig. Aztán -egy könycsepp gördül végig az arcán. - -Inci megijedt. - -– Mi baja, János? – kérdi halkan szerelmesétől. - -Ez szótlanul átadja neki a levelet. - -A leányka apjára néz. Atyja előtt nem akarta olvasni. Ugy sugalmazta -ösztöne, hogy ez nem volna helyes. De hát az öregnek már akkor beleesett -a feje a Vasárnapi Ujságba: elszunditott. Elolvasta hát a levelet s öt -perc mulva már zokogott is. Még Jánosnak kellett őt vigasztalnia, pedig -de nehezen ment ez a hű barátnak. - -– Helyettem is tegyen koszorut sirjára, egy szerényet, egy névtelent: a -„hű barátnak“. Sokat, sokat imádkozom érette, – zokogott a kis Inci, -majd könyeit fölszáritva, kérdi: - -– Még ma este indul, ugy-e, János? - -– Igen. - -– De jőjjön vissza, kérem. Oh, jőjjön vissza, ne hagyjon magamba, – -zokogott föl ujra a leány. - -– Visszajövök, – igérte mély szomorusággal János, – és nem hagyom el -soha. Ha másképp nem lehet, a szomszéd faluban telepedem le valami ürügy -alatt. - -– Édes! – Több szót nem volt képes Inci kiejteni… - -… János bácsi azért, hogy siket volt, még távolról se volt vak. Észre is -vette, hogy sirnak az emberek a kanapén. - -– Sir a királykisasszony! Ugyan mi bánata lehet? – töprengett az öreg, -de nem sokáig, mert egyszeribe csak ujra dörömbölnek az ajtón. - -Az öreg kisiet. Hát ujra a küldönc dörömbölt. A vevényt kérte s egy -sürgönyt kézbesitett. - -Az öreg megharagudott. - -– Hát nem tudta egyszerre ideadni mind a kettőt! – dörmögött s átadta -Kalvylnak a sürgönyt, ismét a szokásos borravaló ellenében. Azután a -vevény aláirása végett tintáért, tollért ment. - -Mire visszatért, akkorára már ki voltak cserélve a nagy kanapé lakói. -Elolvasták a sürgönyt, a mitől aztán olyan boldogan mosolygott a -szerelmes pár, mintha sohase sirtak volna. - -Az öreg ur nagyon bámészkodott ezen, de belenyugodott, mert kedve -szerinti volt a csere. Csakhamar rá is jött az okára: a levél szomoru -volt, a sürgöny meg víg. (Ez lehetett az oka csupán.) S elkezdte szidni -a küldöncöt, halkan, hogy föl ne ébreszsze szundikáló gazdáját. - -– Adta ravasz parasztja! Két csatára adja ide a két küldeményt, hogy két -borravalóhoz jusson. Csunya rossz csalója! – Ezzel kivitte a két hatost -s az aláirt vevényeket, hogy átadja a küldöncnek. De a huszast csak igy -kinálta neki, hogy: – Ne, vidd el, ha ráfér a lelkedre, ravasz rókája! -Te uzsorás!… - -Kalvyl elgondolta, hogy husz krajcár miatt mennyit kellett neki és -Incijének szenvedniök; hogy milyen csekélységen mulnak néha nagy dolgok! -Egy levélküldönc kifurfangolt borravalója miatt milyen sok forró köny -hullott hiába; mennyi nagy szenvedést okozott egy kisszerü kapzsiság! - -… Öröm váltotta föl a szomoruságot, nagy, őszinte, igazi öröm. S ettől -az örömtől már tuláradt a szerelmesek szive… Gondolataik találkoztak… - -Tisztában volt mindegyikük azzal, hogy Sipiczky érettük tette kockára -életét. De nem szóltak róla egymásnak. Csak együtt éreztek egy és -ugyanama hálát és szeretetet a nemes barát iránt. Egy sziv, egy lélek -voltak, a mint ott egymás mellett ültek és önkéntelenül – mint két delej -– egymáshoz vonzódtak kezeik… Kéz-kézben mosolyogtak egymásra. - -Jancsi bácsi ütött a fejével, hogy helyesen van ugy. Tetszett neki a -dolog. S a fiatalok viszont köszönetet intettek neki jóindulatáért. - -Kezük érintkezése extázisba ejtette a szerelmeseket. A gyönyör extázisa -mellett azonban ott ólálkodott lelkükben az aggodalom is. Ez fölkavarta -rajongásra hajló szellemvilágukat; otthagyták a földet. - -Az ifju szólt: - -– Követlek a halálba is. Enyim vagy. Nem hagylak. - -A leány felelt: - -– Tiéd vagyok. Tiéd a testem, tiéd a lelkem. Szolgálód vagyok. - -Válaszolt az ifju: - -– Én meg az urad, de a rabszolgád is: egy intésedre készen a halálra. - -János bácsi bárhogy erőltette is halló idegeit, egy szavukat se -hallotta… Halk suttogásba veszett el rajongó beszédjük. Inkább csak -sejtették egymás szavát. - -Bizonyára a papát sem a hangok keltették föl, hanem mert lejárt az álma, -mint a homokóra: attól ébredt föl. Horkantott egyet és fölnyitotta -szemét. Inciéket nem vette észre hamarosan, bár nem lett volna hiba, -mert a horkantásra azok már eleresztették egymás kezét. Pedig a -horkantás még az álomban volt benne és nem az ébrenlétben. Különben az -ébrenlét első megnyilatkozása is csak az álom folytatása volt. Ez az -álom pedig a Vasárnapi Ujság egy cikkének volt a második fejezete. Az -első fejezet a kinai császárnéról és Li-Hung-Csángról szólott. A második -fejezetben Li-Hung-Csáng már ölelgette a kinai császárnét s az ölelgetés -után olyan kalamajkát jártak el kettesben, hogy csak ugy repdesett a -copfjuk. - -Az öreg ur akkor ébredt föl éppen, mikor képéhez csapódott az őrült -sebességgel piruettező Li-Hung-Csáng bájos hajfonadéka. Arcához kapott -és miután meggyőződött róla, hogy csak álmodott, ébren folytatta az -eszmetársitást, egész fönhangon monologizálva: - -– Kutya egy gyerek az a kinai császárné, hogy az ujja körül forgatja az -egész mennyei birodalmat! Holott bölcsek és hősök huszonötezer -esztendeig hozzá se mertek nyulni az ősi szokásokhoz és ősi -alkotmányhoz! - -Inci elkacagta magát a meglehetősen harsány hangon elmonologizált -humoreszken, aztán fölugrott és össze-vissza csókolta atyja arcát és -kopasz fejét. - -A papácska elszégyelte magát. - -– A manóba, gyerekek, hát itt vagytok?! Biz én valószinüleg félálomban -beszéltem, – röstelkedett az öreg. – Mordózom a milliomát! Minek hagytok -aludni, hiszen nem vagyok én vén ember, hogy muszáj lenne délután is -aludnom, különösen, mikor ilyen kedves vendégem van. Igaz a’, Jánoskám, -fiam, mit álmodtál a sárga szobában? – tereli el a beszédet más tárgyra -Dobay. - -– No, még ezt nem is beszélte el, Kalvyl, – mondja Inci is. - -Kalvylra ráragadt a jókedv s az öregnek humorisztikus fecsegései is -hangolták talán, mert igy válaszolt: - -– Azt álmodtam, Lojzi bácsi, hogy a toronyból lenyujtotta a rézkakas a -nyakát egész a földig és fölszedte a galambok elől a buzaszemeket, a -miket Inci kisasszony szórt nekik. - -– Hahaha! – nevetett az öreg, hogy csak ugy huzta a horpaszát, – akkor -hát rajta, Inci, szórj nekik friss szemet, mert még itt találnak hagyni -az én szelid kis barátaim. - -– Jőjjön maga is, Kalvyl, – hivta Inci Jánost. - -Az kétszer se hivatta magát, bizony ment. Magukra hagyták az öreg -urakat… - -Mint egy őzike, ugy futott Inci a kastélyból a melléképületben levő -konyhába. Egy szakajtó buzával tért vissza. - -Kalvyl az enyhe téli napon födetlen fejjel és télikabát nélkül -gyönyörködött a bájos idillben s elgondolta magában, hogy hányszor -festették meg már ezt a jelenetet és valahányszor, mindig rosszul; mind -csupa próza volt ehhez a költői képhez képest. Különösen, a mint feddi -őt a leányka: - -– Az Istenért, édes! Kalap nélkül! Még megfázik nekem. - -– Megfázik nekem, – ismétli boldogan mosolyogva a festő. - -– Vegyen kabátot és kalapot, János, – nógatja a leányka. - -– Ugyis melegem lesz, ha magára nézek, én édes szerelmem, – tréfálkozik -az ifju. - -De Inci se maradt tréfával adósa. Fölmarkolt a szakajtóból egy csomó -buzát és dévajon Kalvylra szórta, hogy tele lett tőle haja és ruhája, -még a szeme is kapott. - -– Nézze meg az ember, hát illik ez: egy üres bók magához? Hát igy -becsüli meg azt a szegény leányt, – folytatja Inci most már lágy, -dallamos hangon, – a ki magát annyira, oly kimondhatatlanul szereti?! - -– Igaza van, édes, ha nem szereti a bókot, – hagyta helyben az ifju -komoly arccal, – az csak üres lelkeknek hizeleghet és üres agyakban -fogamzik… - -Ilyen derült, ragyogó kedvvel gyönyörködtették egymást, a mátkások a -halálban! - -Oh, mert arról nem feledkeztek ők meg, hogy örök hüséget fogadtak -egymásnak, bár egyikük se remélte, hogy még a földön egymáséi lesznek. -(De hát együtt meghalni: az is gyönyör. A tulvilágon majd egyesülni -fognak.) - -Ebben a rajongó hitben voltak ők boldogok és derültek, nem is a földi -boldogságukba vetett hitükben. Attól ugyan elepedtek volna, mert ha -reméltek egy kissé, oly halvány volt az a remény! - - - - -XX. Az Inci javaslata. - -Bármennyire el voltak egymással telve a szerelmesek, altruisztikus -lelkületük nem merült el végképpen az önfeledtség mámorában. Hogyne -gondoltak volna Sipiczkyre: arra az önfeláldozó barátra, a ki érettük -oly nemes önzetlenséggel tette kockára életét! - -És most éppen ez a nagylelkü lény okoz egymáshoz való kölcsönös -viszonyukban oly kényelmetlenségeket, oly bonyodalmakat, a miknek -elsimitása, mig egyrészről a hálaadástól való menekülés látszatát -ébreszthetné, addig másrészről szinte kötelességük volt, Sipiczky -akaratát véve elsősorban tekintetbe. - -Ő ugy kivánta és sürgönye idegesen tartott szövegéből kitetszőleg sulyt -helyezett arra, hogy végakarata és Incihez való szerelme titok maradjon -előttük. Ugy Kalvyl, mint Inci jól ismerték barátjuknak a cinizmus -mezébe öltöztetett nagylelküségét, a mely óvatosan kerüli a tüntető -nyilvánosságot; tudták, hogy teljes életében alterálni fogná őt, hogy a -véletlen igy leleplezte legbensőbb érzelmeit. - -Arisztokratikus lelkületük sugta ezt nekik, a mely irtózik a hála -provokálásától, sőt a hálaadást se kontemplálja szavakban: magába zárja -ezt, hogy alkalomadtán tettekben juttassa kifejezésre. (A hála -kifejezésének egyedüli ildomos alakja a tett.) Magukból indultak ki, a -mikor Sipiczky helyzetét birálták. - -Elhatározták hát, hogy lehetőleg igyekezni fognak barátjuk titkát vele -szemben is megtartani. Ugy vélték, hogy ugy reá, mint magukra nézve -legjobb lenne viszonyuknak status quo ante föntartása, a mi a külszint -illeti. Mert bensőleg az már nem volt lehetséges. Azt, a mit Sipiczky -érettük tett, nem számolhatták el lelkükkel csak ugy; annak nyoma örökké -ott marad, bárha eltemetve is. - -Már most hogy oldják meg ezt a kérdést? Hogy hitessék el Sipiczkyvel, -hogy nem olvasták el levelét? Hogy vezessék félre? Félrevezessék-e -egyáltalán? Még ha lett volna támasztékuk! Például, ha csak annyi is, -hogy tudják vala, miként küldték el nekik ezt a levelet. Kinek a -meghagyásából és elhamarkodásából. (Mert azt sejtették, hogy valakinek -elhamarkodása folytán történt.) - -Ha azt tudják, könnyebb lett volna Sipiczky ellen tervezett ártatlan -összeesküvésüket megszőniök: összebeszélvén a könnyelmü levélküldővel. -De igy! - -Egy dologgal voltak csak tisztában. Azzal, hogy – miután fölbontották, -hát vissza nem küldhették a sürgöny rendelkezése értelmében a levelet, – -csak ugy érnek el pozitiv célt, ha letagadják a levél vételét. - -Az ilyesmi azonban nem fért a jellemükhöz: egy valóságot letagadni! - -Más megoldáson törték hát a fejüket. De hiába! Nem akadtak, – mert nem -akadhattak a kérdés kulcsára. - -Végre is egy fél megoldásban állapodtak meg… (Ám segitségükre jöttek: a -véletlen és Dezső). - -Ilyeténképpen: - -Egy sürgönyt fogalmazott Inci: - -„Vettem sürgönyödet, kérek bővebbet levélben. Jőjj már. - -Kalvyl.“ - -– Lássa, ennek a táviratnak szövegéből csak azt sejtheti, hogy nem -kaptuk meg levelét, – mondja Inci. - -– De kérdezni fog, rájön; mert csak nem hazudhatunk. - -– Kérdés, hogy fogja-e kutatni. Az emberek legnagyobb része nem szereti -bolygatni a reá nézve kellemetlen témákat. - -– Ennyi élettapasztalat egy kis leánytól, édes, okos Incikém! – -csodálkozik mosolyogva Kalvyl. - -– Igen, azt hiszik maguk, hogy mi leányok nem gondolkozunk, – felelte -kedvesen duzzogva a leányka. - -– De ha mégis kérdőre von bennünket? Vagy meggyőződik róla a postán, -hogy nem ment vissza a levél? - -– Akkor, – felelt Inci, – hiába! Vallanunk kell. Ám addig bizzunk a -véletlenben és – a szerencsénkben, – tevé hozzá. De már szomoruan és -keserüen hangzott el ez a szó: szerencsénkben. (Hol van az?) - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Dezső dr. bontotta s olvasta föl Sipiczkynek az Inci fogalmazta -táviratot. - -A beteg megörült. - -– Ohó, elvégre nem adta föl a hordárod a levelet! Milyen szerencse -volna! - -Dezső, barátja megnyugtatása végett, kapott ez eszmén. - -– Az bizony meglehet, – válaszolá, – hogy forintot és levelet -zsebrevágott abban a tudatban, hogy nem néztem a számát. Igaz is, hogy -vevényt nem hozott. - -– Bravó! Kutasd föl a derék embert és kérd vissza tőle levelemet, aztán -jutalmazd meg egy ujabb forinttal, hogy oly pontosan nem teljesitette -megbizásodat. - -– Hogyan kutassam? Nem hordárállomáson volt, ugy fogtam el. Azt se -tudom, milyen. - -– Lám, milyen szerencse, doktorkám, hogy olyan szeles vagy! Már ugy -lesz, hogy zsebrevágta a hordár a levelet, megspórolván forintot, utat. - -– Biztosan ugy lesz, – ravaszkodott Dezső. – Bocsásd meg a -könnyelmüségemet, de azt sem tudtam akkor, hogy hol áll a fejem. - -– Nem hogy megbocsátanék, de teljesen értelek. Éljen a haza! És most -tegyük fől a sürgönyt. Irj! - -Dezső irt, a mint diktáltatott: - -„A bőrömet kilyukasztották, de csak a bőrömet. Most foldozza a -leibsuszterem, Dezső. Három nap alatt kész a munka, akkor elindulhatok. -Ölel - -Sipiczky.“ - -Ezenkivül még egy levelet is irt Dezső, Kalvyl Jánosnak a maga nevében. -Az volt benne, hogy kellemes lenne Sipiczkyre nézve, ha nem vennék -tudomásul a tőle kapott levelet, ha megkapták. Hagyják meg őt abban a -jelenlegi hitében, ha lehet, hogy a levél föl sem adatott. - -E hiedelmében meg is maradt Sipiczky. A véletlen s egy kis ártatlan -furfang kegyelméből. Az igaz, hogy nem is igen firtatta a dolgot: igaza -volt Incinek. - - - - -XXI. A világutazó és a lengyel virtus. - -Kemény hideg idő volt. Konccá fagyott a föld. A természet ilyenkor a -legcsöndesebb: a mikor még a hó se „szól“ a fáradt napsugártól, de ha -ember lép rá, akkor csikorog, mintha azt mondaná: Féreg, a nap nem bir -velem és te merészkedel szüzességemre törni? - -Ilyen idő volt, a mikor a budapesti központi pályaudvaron fontoskodó, -sürgést-forgást mimelő léptekkel fölmerült a kis zömök bácskai alakja, -jól nekiöltözködve, mintha legalább is Szibériába készülne. - -A bundája persze rajta volt, hogy lássa és irigyelje a tisztelt publikum -a szerencsés bundatulajdonost. Az igaz, hogy szép volt az a bunda: -dohányszin a külseje, fekete zsinórzattal, a bélése csak farkas ugyan, -de a gallérja már 12 darab eleven hód élete árán került a Kertész -nyakába. - -A lábzsákba már bele nem bujhatott Kertész – mert nem tudott volna -járni, – ezt hát egy hordár vitte utána. Jobban mondva, Kertész ment a -lábzsák előtt, hogy tudják, kihez tartozik. Különben a lábzsák is finom -volt: valami fehércsíkos állat bőrével vala bélelve. - -A mi még nevezetes volt Kertészen, az a szibériai görénysapkája. -(Notabene: hogy a görény nálunk diszkreditált állat, de Szibériában nagy -a renoméja; ott pézsmaszaga van a hidegtől s azért drága is.) - -Végre egy sárga szij volt a Kertész nyakába akasztva, annak a végén egy -szivartok lógott, olyan arányu, hogy ötven darab szivar kényelmesen -elfért benne. - -Látcsöve nem volt Kertésznek, de a helyett egy cégér (kézitáska) himbált -a kezében. Ennek az lett volna a rendeltetése, hogy ezresbankókat -tartalmazzon, de csak ujságot s egyébfajta papirost takart el -szégyenkezve… - -Nem csuda hát, ha annyi fényes fölszerelés birtokában büszkévé lesz az -ember és fontoskodva, szélesen lépdel. Mert bizonyos, hogy megbámulják -érte. A ki nevet, az csak irigységből teszi. - -Ilyen irigy lehetett bizonyára Sipiczky is, mert ő bizony hahotára -fakadt, a mikor meglátta a világutazót. - -– A manóba, Andor, elfelejtetted a legszükségesebbet! (Notabene: -kibékültek a párbaj utáni napon.) - -– Mit? – kérdi Kertész sértődötten a gunyoros nevetéstől. - -– Az orrvédet, barátom! Mit használ a bunda meg a lábzsák, ha a -lélegzeted belefagy az orrodba. - -Kertész ugy gondolta, hogy okosabb, ha meg nem haragszik, hát valami -viccet keresett. Azt felelte Sipiczkynek, hogy az egész városban nem -talált az orrához méltó orrvédet, azért kénytelen lesz az utat anélkül -megkockáztatni. - -– Helyes, fiu! – dicsérte a lengyel, – ugy látszik, egy kis humorra is -szert tettél, a mióta Carver lett belőled. - -– Ne emlegesd, kérlek. Ugy fáj nekem a dolog. - -– Sohse szerénykedj, hiszen örülsz neki. - -– Bizony, bizony nem. - -– Nem-e?! A legveszedelmesebb párbajhős lettél: réme stenkereknek, -bálványa ifjasszonyoknak és leányoknak. Legendák keringenek rólad, hogy -üres óráidban kukoricaszemeket dobálsz a levegőbe s ugy lövöd el őket. -Ej, ej, Andorkám, ha te ennek se örülsz, akkor te blazirt vagy! - -Erre már nem tudott viccet találni Andor, hát megharagudott. - -– Mit gunyolódsz, kérlek? Tapasztalhattad, hogy mindent nem türök el. -Ismét belém akarsz kötni? - -– A világért se. Most már félek ám tőled – a lecke után. No ne -berzenkedj, jer, szálljunk egy szakaszba… - -Igy esett meg, hogy együtt utazott a két álbarát Lasnak felé. Mindegyik -tisztában volt a másik szándéka felől, hát nem is kérdezték ki egymást; -– másról beszélgettek. - -Eleinte közönyös dolgokról folyt a szó, de miután Sipiczky -szarkazmus-méreggel eresztette föl a szóbeszédet, még a közönyös dolgok -is fölzaklatták a kis bácskainak különben elsőrendü máját. - -– Hát azt a bőröndöt miért nem adtad föl teherpodgyásznak? Még -megbirságol a konduktor! Nem tudod, hogy egy méter hosszu tárgyakat már -nem szabad becipelni a kupéba? Uj szabály! - -– A szivartárcámat érted? - -– Ja, csak szivartárca? Pardon, azt hittem, hogy a magyar diszruhád -tokja. - -– Az nincs ilyen nagy, – elménckedik Kertész, – azt a mellényem zsebében -szoktam hordani. - -– Tehát van diszruhád? Az esküvőre ujat kell ám csináltatnod. Tudod-e te -azt, hogy egy gentleman esküvője napján először is megfürdik, aztán -vadonatuj fehérnemüt, ugyanolyan csizmát és ruhát vesz magára, de előbb -megberetválkozik szépen… - -– Ugyan kérlek! - -– Nem hiszed? Hát fogadjunk! - -– Nem fogadok! Nem csináltatok uj ruhát. - -– Meg se fürdöl, se meg nem borotválkozol? Meg fognak szólni, Andor… - -– Átülök egy más szakaszba, ha szekirozol. - -– Hó, akkor inkább te szekirozz engem. Látod, én meg attól csak jobban -itt maradok. - -– Különös az izlésed. - -– Miért? Hogy szeretem, ha mulattatnak? - -– No, – gondolta a kis Kertész, – megállj; hát majd megmulattatlak én, -ugy, hogy sirni fogsz tőle, ha csak az kell. Kezdi is azonnal: - -– Alfréd, te Lengyelországban születtél, ugy-e? – kérdé sunyin -mosolyogva. - -– Nem én, hanem Petymegen, – volt rá a válasz. - -– Akkor az apád született ott. - -– Ő sem ott, hanem szintén Petymegen. - -– Hát nem vagy lengyel? - -– De az, hanem Petymegre jártunk születni. - -– A nagyapád is? - -– Az is. Miért kérded? - -– Mert szeretnék tőled valamit megtudni a lengyel viszonyok felől. - -– Parancsolj. - -– Igaz az, hogy a lengyel nemesek között a legujabb is ezeréves -családból való? - -– Igaz. Ha az összes lengyel családoknak származása korát összeadod, a -káoszig kell eljutnod a számjaiddal. Nem tudod te azt? - -– Hát hány ezer éves birodalom Lengyelország? - -– Hja, barátom, a lengyel urak nemessége nem Lengyelországból datálódik -ám. Két család még a Noé bárkájában kapott nemességet magától Noétól -(mert hogy dicsőn az asztal alá itták az öreg borapostolt); kettő -Herkulestől, annak a fejében, hogy segitettek neki megnyuzni a farnezi -bikát s a neméai oroszlánt (ezt a tényt igazolja cimerük is); ismét -ketten Homérosztól szereztek kutyabőrt a nagy eszükért. (Az egyik család -őse ugyanis az Odysszeát, a másiké az Iliaszt vágta be könyv nélkül.) -Azután – - -– Köszönöm, elég. A te családodra vagyok kiváncsi. - -– Engedj meg, a szerénységem tiltja. - -– Hát szégyen az ansziennitás? Végre is kisül, hogy te csak egy rongyos -lengyel királytól szerezted kutyabőrödet, – ingerkedik a kis bácskai. - -– Oh nem, barátom, – szólt alig birva a saját elmésségén való nevetését -elfojtani Sipiczky, – az én kutyabőröm annak a kutyának a hátáról van -lenyuzva, a mely kutya Évát őrizte volt a paradicsomban, hogy el ne -lopják az Ádámjától. - -A kis Kertész, bár hatalmasan felsült a bosszantásával, elnevette magát. -Nem tudott haragudni, ha ennyi bolondságot hallott. De különben is -nagyon szeretett nevetni és ha csak tehette, nem irta a gunyt a saját -rovására. De miután föltette magában, hogy megbosszantja Sipiczkyt, más -oldalról fogott a támadáshoz. - -Elkezdett neki azokról a lengyel fiukról mesélni, a kik vele jártak -iskolába a Teréziánumban. Solnisky és Krajewsky voltak közöttük a -legjelesebbek, bár a többi is erős volt a lapitásban. - -„Ugy Solnisky, mint Krajewsky természetesen királyi rokonokkal -dicsekedtek s ezt szemben mindegyikük elismerte a másikáról. De egymás -háta mögött megvetőleg nyilatkoztak az egymás családjáról: A Solnisky -nagyapja birkás volt a Krajewsky nagybátyjánál, a Krajewsky nagyapja -ellenben házizsidója volt a Solnisky szépatyjának. És midőn rájövén -egymás turpisságára, kérdőre vonták egymást: százszor is megesküdött -mind a kettő, hogy olyat nem állitott a másik családjáról, sőt…“ - -„Egyszer nagyon elszomorodott Solnisky. Olyan arcot vágott, mintha jeges -vizbe mártogatták volna télviz idején. – Mi bajod, kedves barátom? – -kérdi tőle egyik iskolatársa. – Hej, pajtáskám, lelkem, – válaszolt a -bus lengyel, – nagy az én szomoruságom: atyám elverte a jussomat. (Ohó!) -– Na, – folytatá Solnisky, – most képzelj el engem szegény embernek! -Hogy fogok én három millióból megélni? Nyomoruság az élet. (Hogyan?!) -Három rongyos milliót birtak csak megmenteni. Oh!…“ - -„Egy másszor meg Krajewsky szoarét adott barátjainak. Ennivaló nem volt -sok, de az ezüst, az remek volt. Dicsérték a fiuk az ezüstöt: remek, -fejedelmi! S ez a dicséret könyeket fakaszt Krajewsky szeméből: igazi, -nagy, potyogó könyeket. – Mit sirsz, lengyel pajtás? – kérdik a -cimborák. – Ah, hagyjátok, ne is emlitsétek. Szegény, megboldogult jó -anyám jut mindig az eszembe, valahányszor az ezüstöt látom… Az ő -hagyatéka. – Másnap megjelent az intézetben a Munsch-szálloda -bérszolgája s egy zöld halinába jól elpakkolván az anyai hagyatékot, -visszaszállitá a gazdájához: Munsch urhoz. Ergo, kisült, hogy Krajewsky -árendálta az anyai hagyatékot és kegyeletkönyekkel pótolta a hiányzó -hagyatéki jelleget, mert érezte, hogy másképp nem hinnének benne. - -„Krajewsky birtokán különben a mezei utak aszfalt-burkolattal voltak -ellátva. - -„A Solnisky-féle istállókat ellenben karrarai márványlapok burkolták -kivül-belül…“ - -Ilyes dolgokat beszélt Kertész a jó lengyelekről s a végén, látva -Sipiczky közönyös arcát, még egy fulánkot is eresztett a meséi után. - -– Dicső nemzeti vonása a lengyeleknek, hogy véletlenségből se mondanak -igazat. Nem csoda, hogy elpusztult ez a nemzet. A természet rendje -szerint el kellett pusztulnia. - -Ez a féligazság maga nem bántotta Sipiczkyt. Azon is inkább -elcsudálkozott, mintsem bosszankodott, hogy egy mégis művelt társaságba -járó embernek szellemi arzenáljában olyan piszkos fegyverek is akadnak, -mint a milyeneket Kertész ellene használt. (Igazi telivér paraszt! Az -apját szidja az embernek, hogy megharagitsa!) Gondolta Sipiczky, -kiragadja Kertész kezéből a saját fegyverét. - -– A hazugság rut dolog, de ártatlan. Ellenben az uzsora és a kapzsiság -már vétek s a komiszabb fajtából való, – vágott vissza a bácskai -tőrével. - -Fülig pirult Kertész – mert az ő atyja kapzsi is volt meg uzsorás is – -de hiába! Nem vághatott vissza. Elnyelte hát a mérget s olyan arcot -csinát hozzá, mintha mézet nyelt volna. - -– Biz az komisz fajta vétek: az uzsora, mindegy az… Abba nemzetek még -nem pusztultak el… - -– Abba nem, az igaz. E tekintetben a bácskaiaknak nemzeti politikája – -beismerem – különb, mint a lengyeleké. A lengyel bőkezü és hazudik, hát -tönkre megy. A bácskai kapzsi és igazat mond, hát prosperál… - -– Nem minden bácskai kapzsi… - -– Nem minden lengyel hazug… - -Egyszóval az lett a vers vége, hogy Kertésznek nem sikerült kifogni -Sipiczkyn. Valahányszor, mindig beleesett a saját hálójába. Ugy, hogy -mire befordult kocsijuk a lasnaki kastély udvarára, már egészen ki volt -merülve a kis ember ugy a hidegtől, mint a keserüségtől. - - - - -XXII. Mizériák. - -Hát még mikor meglátta szobáját: egy sötétes, komor boltozatu, penészes -kinézésü helyiséget: a kék dutyit és összehasonlitotta a Kalvyl és -Sipiczky közös, barátságosan világos, sárga szobájával! Az édes -tésztákon fölhizott kis ember erre végkép kijött a sodrából, csak az, a -ki saját szokásainak rabszolgája, tudja megitélni, hogy mi az, ha valaki -ruganyos derékaljhoz van szokva és zöldfű zsákon kénytelen hálni; hogy -mi az, ha valaki széles divánon szokott heverészni és háromrét görbe, -keskeny kanapéra van utalva. - -A sárga szobában megvolt minden európai kényelem. A kék dutyi kisázsiai -állapotokat tüntetett föl. - -Kertész nem tudta megérteni, hogy ő, mint vőlegény, miért nem első -személy a háznál. (Hiszen a vőlegényből van a legtöbb haszon!) Mérgesen -kötötte föl bajuszkötőjét, aztán fényesre pomádézta haját szagos -pomádéval. A nyelvét is lekaparta, fülét is kipiszkálta, de már kezét és -nyakát nem mosta meg. Ki nem állhatta a hideg vizet, meleget meg nem -adtak Kisázsiában. - -Mire fényesen megépitett látogatóruhájában kifenekedve megjelent kis -Kertész a szalonban: már ott találta az egész családot, sőt a vendégeket -is. - -A mama ujongva és hopkázó léptekkel ment elébe: ugy üdvözölte; Inci -szivesen, de fagyosan. Az öreg ur már megérkezésekor beneventálta, hát -most csak a hátát püfölgette: ugy kinálta helylyel. - -Rossz helyet jelöltek ki neki nagyon: egy ajtó s egy ablak között. Ilyen -helyen pedig mindig van légvonat, akár igazi, akár képzelt, de van. - -Kertész sehogysem érezte magát. Az igaz, hogy az egész társaság fölött -bizonyos feszültség uralkodott. - -A kis Inci halvány lett ujra s alig mosolygott már. Letüntek az ő szép -napjai, a szerelem fénysugarait elhomályositotta a kötelességszerü -tettetés szürkesége. Az a kis ember volt a memento mori. Feltünése ugy -hatott reá, mint a halál fagyos lehellete. - -Kalvyl nem volt szomoru. Inkább dac villant meg szemében, mint bánat. És -ha Incire nézett, gyülölség fakadt szivében Kertész ellen. Szinte -szerette volna arcul ütni. Ez a gyülölet csak most forrott ki benne, -hogy egy hatalmas érzületté váljék. - -De legkevésbbé volt elemében Sipiczky. Először is az zavarta őt, hogy -tekintete mindig találkozott az Inci szomoruan mosolygó szemeivel s -Kalvyl hálát és szeretetet sugárzó tekintetével. Mintha beszélt volna -vele az a négy szem. (Mindent tudunk, te jó ember. Az Isten áldjon meg -érte!) De az Inci két szeme ezenfelül még azt is mondta, hogy: Látod, -testvérkém, nem tudsz rajtunk segiteni. Elejtett már a sors bennünket! A -Kalvylé meg azt, hogy: Segits! Látod, én már mindenre el vagyok szánva. - -Aztán az is feszélyezte Sipiczkyt, hogy Kertészszel szemben udvariasnak -és kimértnek kellett lennie. Ezt természetellenesnek találta a -szatirikus lengyel. - -Az öregeket meg az alterálta, hogy a helyzet ujsága folytán sehogysem -tudták eltalálni a volt ellenfelek irányában alkalmazandó tónust. -(Kertész ugyanis megirta nekik a párbaja történetét. Hogyne!) Szerettek -volna a párbajról hallani valamit, hogy tul kerülnének egyszer s -mindenkorra e kínos kérdésen. Tudni szerették volna, hogy őszinte-e az -ilyen kibékülés, avagy formaszerü udvariasság csupán. Utóbbi esetben -kínosnak hitték vendégeik helyzetét. Csodálkoztak is rajta, hogy együtt -jöttek. (Miért nem tért vissza Sipiczky valami ürügy alatt, miért nem -ment máshová, ha már utközben találkoztak?) - -Dobayné még csak-csak találta magát, de az öreg ur olyan zavart volt, -mint egy iskolás diák. Tapintata azt sugta, hogy Sipiczkyvel kellene -többet foglalkoznia, de leendő vejét meg nem mellőzhette, hát egyikhez -se szólt egy szót sem. - -Dobayné már határozottabb volt. Ugy gondolta, hogy a vőlegény egy adott -dolog. Vele foglalkozzék Inci, vagy ő foglalkozzék Incivel; Sipiczky -ellenben az ő kegyeire van utalva. Ki is tüntette őt, mindig vele -foglalkozott. De szivesen is tette, mert tetszett neki a csontos, -vállas, arisztokratikus arcélü, sápadt ember. - -És mintha Sipiczky is szivesen szórakozott volna az érett szép -asszonynyal!… Végre is ők melegitették föl a társaságot. Más alig -beszélt. - -Sipiczky ha nem is volt vénájában, mindig érdekes társalkodó tudott -lenni. Beszédje sohase volt zamat nélkül való; társalgásának olyan -fordulatai voltak, a melyeket eszes nő mindig könnyen kihasználhatott -szellemereje kimutatására. S az ilyen modor nagyon tetszik a nőknek. -Mert a nők épp ugy szeretik csillogtatni szellemi kincseiket, mint egyéb -ékszerüket. - -Dobayné kezdett igen jól mulatni. Ugy nevetett Sipiczky egy pár -aperçuején, s a saját szellemességein is, hogy csak ugy -rengett-háborgott csipkébe foglalt izmos kebele. Lábait szinte nem volt -képes nyugodtan tartani, asszonyos, de merész mozdulattal, hol egyiket, -hol másikat vetette keresztbe. Majd azzal is fölhagyott és teljesen -elhagyva magát, szélesen ülte meg a sárga zsöllyeszéket. Akkor már ki is -volt piruva és megnedvesedtek üde ajkai. Lassankint ellustult -szellemessége, a teste pedig megreszketett néha, mintha fáznék… - -Sipiczky merően és merészen cirógatta végig tekintetével az asszony -termetét, a keblét, a vállát, a lábait… Ő is megszünt már csevegni; -másoknak adta át a szót. Szarkasztikus mosoly vonult el ajkán, de -vigyázott, hogy a szép asszony ezt észre ne vegye. Ugy akarta, hogy az -asszony csak vele foglalkozzék és másra ne is gondoljon, csak ő reá. - -Sipiczky nem volt elbizakodott, de emberismerő volt. Belátott Dobayné -lelkébe, ismerte vérmérsékletét, érzékiségét. Tudta, hogy ezekre lehet -támaszkodni és _tervet épiteni_. - -A vacsoránál már öreg Dobaynak is megeredt a nyelve. Nem létezett olyan -fatalitás, a mely az ő étvágyát képes lett volna még csak gyöngiteni is. -Már pedig, a ki jól eszik, az nem szomorkodik. Az ősz mókásgyerek lett -ujra, a ki szereti a bolondságokat… Kertészt összeszidta, hogy -megpiszkálta s otthagyta a kolbászt, a lasnaki konyha büszkeségét. - -– Talán nagyon zsiros, gyermekem, azért nem eszed. Mustkolbász kellene -neked inkább, ugy-e? Feleség, hozass Andorkának egy pár mustkolbászt, de -torma nélkül, – cukorkával. - -Sipiczky elkacagta magát. (Kertészt szekirozza az apósa! A jelszó ki van -adva.) Nosza, fölszabaditotta az illem által leláncolt humorát és -reázuditotta szegény Kertész fejére, hogy csak ugy zugott bele. - -Zugott bele, de azért aprókat és sokat nevetett a kis bácskai – ugy adta -a helyzet. - -Éhesen kelt föl a vacsorától Kertész: azt is ugy adta a helyzet. -Fricassékhoz és süteményekhez szoktatott gyomra undorodott a kemény, -zsiros magyar koszttól, hát csak birsalmasajtot és gorgonzolasajtot -evett; szomoruan gondolva a gentrykaszinó konyhájára, a hol most fogast -ehetnék vajjal és tejszinhab-parfét piskótával. (Na, tea csak lesz -legalább, – vigasztalta magát, – majd jóllakik teasüteménynyel.) - -Csakugyan föladták a teát és a teasüteményt! Ez egy nagy tálban -szalvétával volt letakarva és finom csemegevajat is hoztak hozzá -üvegbura alatt. Aztán tányérkát, kis kést és villát tettek minden -emberfia mellé. Ettől már megijedt a kis bácskai. – Elvégre is, nem -teasütemény lesz a tálban! Mi az ördög lehet? Ime párolog is, – -találgatta Kertész, mig egyszer csak kisült, hogy a szalvéta pirosra -sült ropogós héju krumplit tartalmazott. - -– Itt éhen kell vesznem, – szörnyülködött a kis bácskai, a krumplitól -való veleszületett ellenszenvének szinte hangosan adva kifejezést. - -Miután azonban mégis kellett ennie valamit, bemajszolt két nagy karéj -vajaskenyeret és részletekben, – hogy észre ne vegyék, – kilenc darab -cukrot csusztatott teájába. Aztán ki lévén némileg elégitve éhvágya, -fecsegősre vált a természete: a vaskapuról tartott egy előadást. - -– Ki kovácsolta a vaskaput? – kérdi Sipiczky, komolyságot tettetve. - -– Te nem tudod, hogy mi a vaskapu? – kérdé fitymálva Kertész. - -– Dehogy nem. A vaskapu egy olyan kapu, a mi nem fából van, hanem -vasból. - -Öreg Dobay elkacagta magát. Igen szerette az élceket. A rossz élceket -jobban, mint a jókat. De azért intett Sipiczkynek a szemével, hogy -hagyjon békét a kis embernek: féltette a veje tekintélyét. - -A kis ember zavartalanul folytatta hát az előadást. Senki sem hallgatta. -A mama Sipiczkyben gyönyörködött, le sem vette róla lángoló szemét. Ugy, -hogy észre sem vette, mint hajlik leánya a lengyelhez, halk, suttogó -hangon üdvözölve őt. (– Isten hozta, jó testvérkém. Köszönöm, hogy -eljött.) Azt sem vette észre, hogy Kalvyl székét közelebb vonta -leányához, ugy beszélget vele szemével és lelkével. (Ők már ugy is -értették egymást!) - -Kalvyl szeme azt mondta Incinek, a mit már annyiszor mondott: Imádlak, -angyalom! - -Az Incié meg azt felelte most is: Szeretlek édes, a tied vagyok! - -Az öreg urnak az jutott eszébe, hogy mégis csak tulkövér az a Kertész -vőlegénynek. (– Kalvyl különb fiu, okosabb is. Csudálatos a nők izlése -némelykor…) - -Kertész befejezte mondókáját. De már erre kellett valami megjegyzést -tenni. De mit, mikor nem hallgattak rája. - -A mama azt mondta hát, hogy: „nagyszerü, igen érdekes!“ És egy nőtől -elég is ennyi. De az öreg ur valami megnyugtatóbb, kielégitőbb -megjegyzésre érezte magát kötelezve, hát azt mondta: „Hej, ménykő nagy -dolog is az a vaskapu!“ - -Kertész meg volt elégedve sikerével. (És elvégre is, ez a fő.) A -sikertől aztán nekibódorodott a beszédnek: mulattatni akarta -menyasszonyát. - -– Ugy-e, Inci, majd elmegyünk oda kettecskén és megcsudáljuk a természet -eme remekét? - -Inci nem válaszolt, csak intett, – olyan határozott fejmozdulattal, a mi -éppen ugy jelenthetett igent, mint nemet. - -– Szereti a természetet? – kérdi Kertész. - -– Nagyon szeretem a természetet… - -Mindenki a párbeszédre figyelt, de legjobban élvezte azt Sipiczky. Ő -tudta, hogy csupa szellem és lélek a leány: hogy sikerrel fogja -megállani kényelmetlen, kritikus helyzetét. - -– Szerencsétlennek vallhatja magát az a halandó, a ki nem leli örömét -Isten magasztos alkotásaiban. Annak egyszerüen nincs szive, – szavalja -Kertész. - -– Annak nincs szive, – én is azt tartom. - -– Igazolja e tényt, hogy mennél több érzelem lakik egy szivben, annál -nagyobb, annál intenzivebb annak a természet iránti fogékonysága. - -– Kár, hogy nincs tavasz, ugy-e, vagy csöndes nyári éj? – kérdi Inci és -lopva Kalvylra néz. - -– Szereti a holdvilágot, Inci, és a fülemile énekét? - -– Szeretem a holdvilágot és szeretem a fülemile csattogását. De szeretem -a szélvészt, a zivatart is. Hogy mit szeretünk, az teljesen attól függ, -hogy kivel szeretjük. A holdvilág is lehet gyülöletes nekem, ha -bánatomat világitja meg; a hózivatar is fölmelegit, ha közelebb hoz -ahhoz, kit szeretek. - -Dobayné kiegyenesedett. Valami szatirikus árnyalatot vett észre leánya -hangjában és szavaiban. De Kertész nem volt olyan jó megfigyelő. Neki -végtelenül tetszett az Inci felelete. Összeszedte minden udvarló -tehetségét. Ugy találta, hogy a kedves leány kegyeit neki most -okvetetlenül költői szárnyalással kell honorálnia. Megfeszitette hát -gyalogjáró eszét, de jobbat nem tudott kisütni ennél: - -– A szivek harmóniája kiegyenlit minden diszharmóniát a természetben. A -zivatart is langy szellőnek érzi az, a ki igazán szeret. - -Sipiczky ajkát harapta, ugy szeretett volna nevetni. Inci azonban -komolyan válaszolt: - -– Diszharmónia nincs a természetben. Ezt a fogalmat emberek csinálták. - -– A rossz emberek. - -– Nemcsak: az elbizakodottak is, az önzők is. - -– Hogy lehet valaki elbizakodott és önző? - -– Különösen, ha szeret. - -– Téved Inci: a szerelem nagyon önző. - -– Nem, nem tévedek… a szeretet a legnagyobb áldozatokra képes, mig az -önző ember csak önmagát szereti. – Igy szólt Inci gyorsan és -határozottan, jelentős pillantást vetve Sipiczkyre, arra az emberre, a -ki ezen állitásának élő tanubizonysága. - -Sipiczky önkénytelenül elpirult. (Már tudott pirulni is.) Kertész meg -hozzálátott állitása bizonyitásához: - -– Lássa, Inci, ha most én a maga kis kezéről lemondanék, – csupa -önzetlenségből, – egy más ember javára, – igazi szeretet volna az? - -Dobayné leányára szegezte szuró tekintetét, mintha félt volna tőle, hogy -felelete megdöbbenést fog kelteni. De Inci nyugodtan válaszolt: - -– Ha tudná, ha meggyőződnék róla, hogy én nem szeretem magát, Andor, és -csak kényszeritő körülmények nyomása alatt áldozom föl boldogságomat; ha -e tudatban is ragaszkodnék abbeli kivánságához, hogy nőül menjek -magához: akkor már nem szeretne igazán, akkor már nem képes szeretni -egyáltalán. Mert akkor önzés a szeretete, kegyetlen a szive vagy üres… -Hát el tudna venni egy olyan leányt, a ki magát nem szereti, s a ki azt -nyiltan kijelentené? – kérdezte lángoló arccal a leány. - -Kalvyl lélegzetét is visszatartotta. Ugy leste Kertész feleletét, mintha -a boldogsága függne tőle. Sipiczky nyugodtan ült helyén; ő tudta, hogy -mi lesz a felelet. - -– Igen…! - -A leányka csak most fogta föl anyja szuró tekintetét, nem szólt semmit, -csak a fejét hajtotta meg. Kertész pedig tovább indokolt: - -– Van bennem annyi férfiasság, annyi önérzet és remény, a mennyi képessé -tesz arra, hogy rövid időn megnyerjek egy női szivet. A férfi hóditani -való. - -Sipiczkyt kihozta türelméből ez a bárdolatlan, elbizakodott beszéd. -Megvetéssel szólt oda Kertésznek: - -– Ez a felelet méltó hozzád, te igazi férfiu! - -Dobayné érezte, hogy elfojtott indulatokkal van tele a szoba levegője: -végét szakitotta a társalgásnak. - -– Urak, menjünk talán lepihenni, fáradtak lesznek bizonyára. - -A társaság jó éjt kivánt egymásnak… - -Sipiczky gyöngéden megszoritotta a szép asszony kezét és egy pillanatig -a magáéban tartotta. - -Az öntudatlanul viszonozta a gyöngéd nyomást és – nem vonta vissza -kezét. Csak a mikor vére kezdett lázadni szivében ettől a szoritástól, -vette magát észre. És ekkor hirtelen, szinte durván lökte el magától azt -a szentségtelen kezet, – dühében, hogy megfeledkezett magáról. Most -először életében! A büszkeségét látta megalázva. Felbőszült a férfi -merészségén. Ugy ment aludni, hogy gyülöli őt… - - - - -XXIII. A kiket az álom kerül. - -Csakhogy nem tudott aludni Dobayné. Nem hagyta forró vére. Ilyenkor -hideg borogatást szokott a nyakára tenni. Megpróbálta most is. Nem -használt. Forró teste fölszáritotta a nedves vászondarabot és még -lázasabb lett tőle. Citromlevet készitett magának és azt itta. Mind -hiába! Mint a láva: olyan forrónak érezte a hideg folyadékot, a mint -torkán leszaladt. És miért? Hogy Sipiczky gyöngéden megszoritotta kezét? -Nem. Azért, hogy _visszaadta_ azt a kézszoritást? Nem értette, hogyan -történhetett ez meg vele… Százszor visszaidézte emlékébe azt a -helyzetet, a melyben igy megfeledkezett magáról. Mert a helyzetet -okolta, nem magát… Csak nagysokára hagyott alább a büszkesége… Ugy -alkudott meg vele, hogy ennek igy kellett történnie – és hogy Sipiczky -az ő _végzete_. És ez a gondolat, a mig egyrészről megborzongatta, -másrészről eddig előtte ismeretlen gyönyöröket keltett föl benne. - -Mert szenvedélyes érzéki asszony volt Dobayné – a végtelenségig. Ha -férfit látott, nem arcát nézte, hanem termetét. Gyönyörködött az -izmokban és az erőben. - -És, – csudálatos! – minden érzékisége dacára sem bukott el Dobayné. Nem -a női szeméremérzet, sem valláserkölcsi elvek mentették meg, hanem -büszkesége és jóizlése. Ha nem járt volna megalázkodással, minden -lelkiismeretbeli furdalás nélkül dobta volna magát egy neki tetsző férfi -karjaiba… Ha biztosan tudja, hogy az a férfi el nem dicsekszik vele, -hogy hű marad hozzá, s meg nem unja soha. De igy!… - -… Egész éjszakán nem tudott menekülni a Sipiczky képétől. Bárhogy -erőlködött, nem birta elüzni. Folyton maga előtt látta villogó szemét, -csontos termetét. És ez nem hagyta aludni. - -Hajnal felé mégis elaludt végre, de álma is csak folytatása volt -izgatott gondolatainak. - -Azt álmodta… - -Az álma beteljesedett. - -* - -A két jóbarát nyugodtan és mélyen aludt a sárga szobában. - -Sipiczky lefekvéskor örömtől sugárzó arccal biztositotta barátját, hogy -jól megy a dolog, hogy egy hét alatt talán már rendben is lehet. - -Kalvyl nem kért bővebb magyarázatot. Már hitt és remélt. Boldogan aludt -el. - -A kék dutyi ezalatt szörnyü kétségbeesés szinterévé lett. Szegény -Kertész egy nagy és mély vackot fedezett föl derekalja közepén, – olyan -vackot, hogy egész nyulcsalád elfért volna benne. Ugy kifeküdték az -ágyat a fiskálisok. A mióta eszét tudja Kertész, nem feküdt ilyen -hullámos felületü ágyon. - -Elkényeztetett lomha testén hideg borzongás futott végig. Egy ránc a -lepedőn elég volt ahhoz, hogy el ne tudjon aludni és ime: egy lyuk, egy -óriási üreg! - -– Segiteni kell a dolgon, ugy, a hogy lehet, – mormogá és alkalmas -töltelékről gondoskodott. - -Nem került egyébb keze ügyébe, mint a téli takarója. Ezt beletömte a -lyukba… Ámde ezzel csak domboruságot csinált a homoruság helyébe. -Tulnagy volt a takaró. - -– Letaposom, – gondolá a kis bácskai és akként tevé, a miként gondolá. -Fölhágott ágyára és hozzáfogott a taposáshoz. Ugy járta, hogy szinte -beleizzadt, de a domboruság csak nem akart eltünni. Maga alá kapta hát -lábait: ugy ugrált az ágyon. De már ezt a nyaggatást nem állotta a -fiskálisok ágya sem, – beadta a kulcsot, letört, csődöt mondott. Még -szerencse, hogy Kertész épen menekült a katasztrófától, nem a nemesebb -testrészeire esett. - -(Már most mit csináljon?) Nem volt más mód, mint a kanapén hálni. Kétrét -hajolva kucorgott a keskeny butordarabon és megátkozta a falut és -mezőket. Aludni természetesen nem volt képes. - -Rágyujtott hát és füstkarikákat eregetett a levegőbe. Ezek rémes -felhőkké nőttek a falon. Egynémely füstgomoly ugy nézett ki, mint valami -antediluviális szörnyeteg. Egyszóval kellemetlen benyomást keltettek a -füstfelhők… Eldobta cigarettáját. És ime: az eldobott cigaretta – -szörnyüség elgondolni is! – négy lábra kapott és vágtatva rohant a -csengetyüzsinórhoz, azon szélsebességgel fölkuszott egész a boltozatig; -onnan nézett le, két apró szemét szemtelenül nekimeresztve a kis -bácskainak. - -– Hát csak egy patkány volt! – vigasztalódott Kertész. – Azt hittem már, -hogy szellemek üznek velem rémes játékot. - -De mit ért ez a vigasz szegény Kertésznek! Hiszen a patkány nem -kisértet: az igaz, de mégis csak rémes állat. - -– Óh, micsoda helyzet ez! – jajgatott a szerencsétlen fiu, – a mikor az -ember annak is örül már, ha csak patkánynyal kell egy szobában hálnia! A -csengetyüzsinóron azonban még sem maradhat a szemtelen szuró szemeivel. -Le kell onnan kergetnem. - -Botja nem volt, a mivel lepiszkálhatná, hát a sapkáját vágta a -patkányhoz Kertész. Nem talált. Ujra hozzávágta. Ujra nem talált. (És -mintha vigyorogna a bestia!) Kertész dühbe jött. Fölkapta félcipőjét, -azzal célozta meg a patkányt. Az egyszer sikeresen: egyet nyekkent a -féreg és élettelenül hullott a földre. - -A kis ember ujra visszakuporodott fekvőhelyére és elkezdett egészen -szabályszerüen jajgatni. (A természetben nem volt vesztes, csak ő!) Majd -eszébe jutott, hogy abban a nagy fali szekrényben az ágya mellett egész -kényelemmel elférhet egy haramjavezér. Fölkelt hát és átkutatta a -szekrényt. Egereknek cincogó hada üdvözölte, de – hál’ Istennek! – ember -nem volt benne. - -Egy füst alatt aztán fölkutatta Kertész az egész szobát. Gyertyával a -butor alá világitott. Minden veszedelemtől tiszta volt a határ. (A -patkány is hulla már.) - -Lefeküdt és el is aludt végre. De rémesek voltak álmai… A patkány -mammut-nagyságuvá nőtt meg, – éppen be akarta uzsonnázni a kis bácskait, -a mikor – fölébredt. (Hála Istennek!…) - -János bácsi dörömbölt az ajtón. Mert be volt ám zárva az ajtó. Ki is -kapott érte a vitéz. - -– A nagyságos ur félni szokott magában? Igen? Mitől? Nincsenek -kisértetek. A harámbasa fia pedig ügyet sem vet nagyságodra: az nemesebb -prédára leselkedik… Különben már tizenegy óra, – ha netalán föl akar -kelni. Mi kell reggelire: szalonna, piritós, szalámi, teával vagy -snapszszal? - -Kertész először is órája után kapott. Csakugyan tizenegy óra volt. -Elröstelte magát; fölugrott, hogy majd felöltözködik és kijelentette, -hogy csak teázni fog. - -Ekkor eszmél csak János bácsi, hogy hiszen a vendég a kanapéra került -valahogyan az ágyából. (Mi lehet az oka?) Megvizsgálja az ágyat. Az most -romhalmazként borult a saját fejfájára. - -– Letört az ágy a nagyságos ur alatt? Hát hány mázsa a nagyságos ur? -Mert a pándi tiszttartóról tudom, hogy két mázsát nyom és az alatt még -meg se nyekkent ez az ágy. - -Most már tudta Kertész, hogy kitől származott az üreg a derékaljban. A -pándi tiszttartó két mázsája volt a szülőanyja… - -Jancsi bácsi – miután nem akartak vele barátságos diskurzusba elegyedni -– kiment. Kertész pedig azon töprengett, hogy ki a manó lehet az a -harámbasa fiók, a ki nálánál nemesebb prédára vágyik. - - - - -XXIV. Az álom teljesedik. - -Sipiczky és Dobayné még reggeli előtt találkoztak egymással. Még akkor -mindenki aludt. Ők keltek föl legkorábban. Egyedül voltak az ebédlőben. -Üdvözölték egymást. Azaz Dobayné nem is üdvözölte Sipiczkyt, csak nézte -őt. Kék karikába foglalt nedves szemeivel ugy méregette a csontos -embert, mintha erejét becsülgetné. - -A lengyel ismételte üdvözletét: - -– Kisztihand, jó reggelt kivánok! - -Semmi válasz. - -– Haragszik?… Azért? - -– Hogyan érti? Miért?… - -Tudni akarta a buja asszony, hogyan fogja föl Sipiczky azt a tegnapi -kézszoritást. És a lengyel ugy gondolta, hogy izgatni fogja őt -válaszával. Ő nem félt attól, hogy kudarcot vall. Mosolyogva felelte: - -– Azért, hogy tegnap oly merészségre vetemedtem magával szemben. - -– Azt nem is türöm: jegyezze meg! - -– De mikor a vérem!… Nézze kérem, a hogy maga tegnap ott ült, azon a -zsöllyén, testéhez feszülő ruhájában, nyughatatlanul, mint a higany, -nyitott ajakkal: meg kellett magamról feledkeznem, – elbüvölt a látvány -csábos varázsa, az a sziréni mosoly… - -– Az a csábos varázs? - -– Igen. Maga egy csábos, egy kivánatos asszony. - -– Megtiltom… - -– Ne tiltson meg, kérem, semmit, – szakitotta félbe a lengyel, – ugyis -tudom, hogy már nem neheztel reám; még azt is tudom, hogy velem -álmodott. - -– Szemtelen! - -– Igen. Álmában én öleltem magát, csókoltam ajakát, gyötörtem felséges… - -– Sipiczky!… - -– Igen és ön küzködött, harapott, karmolt. De mindez nem használt -semmit, én lettem a győztes, összeroskadt testi erőm alatt. És én -szerettem magát, Ida és maga is nagyon szeretett már akkor… - -Dobayné kővé meredten bámulta ezt a határtalan merészséget. Ha mindazt -megteszi, a mit beszélt, még hagyján, – a tett enyhébb beszámitás alá -esik az ő fölfogásában, mint a beszéd, – de!… Azon is bámult Dobayné, -hogy álmát ugy eltalálta a lengyel, hogy ugy olvasott az ő könyvében. -Szinte elfelejtett haragudni: annyira csudálkozott rajta. - -És Sipiczky válaszolt bámész tekintetére: - -– Ugy-e eltaláltam? Ugy-e vágyott utánam? Vagy egyáltalán egy erős férfi -után? – szólt és átkulcsolta kezeivel az asszony csuklóit. - -– Ereszszen! - -– Nem eresztem. - -– Én kiáltok. - -– Azt nem teszi. - -– Esküszöm… - -– Ne esküdjék, – tiltakozik Sipiczky és merészen átkapja a szép asszony -derekát. - -Az fölszabadult kezével tolta magától a férfit, de hiába. Erős volt a -lengyel. Mint vaskapocs karolta át és szoritotta magához a nőt, hogy -csak ugy kapkodott levegőért. De azt sem tehette, csak egy pillanatig. A -férfi szájára tapasztotta ajakát és csókolta szenvedélylyel, igazi -szenvedélylyel, hogy szinte megfojtotta a nőt ez az ölelkezés. - -Az asszonyban nagy volt az ellentálló erő. Büszkesége fölébe kerekedett -vérének. Összes erejének megfeszitésével igyekezett kibontakozni a -merénylő karjaiból. - -Az nem bocsátotta el. Nevetett. - -– Ha akarom, az enyém vagy. Akkor vagy az enyém, a mikor én akarom. -Szeretlek, te gyönyörü asszony!… És most eleresztlek, ha megcsókolsz. -Még most nem kérek tőled egyebet… Csókolj meg, Ida, – lihegte Sipiczky. - -– Megfojt. Ereszszen, – kérte a remegő asszony. - -– Csókolj meg először. Látom, hogy oda vagy; látom, hogy szeretsz. - -– Utálom… - -– Nem igaz. Az enyim vagy. - -– Bejönnek. - -– Nem bánom. Mig meg nem csókolsz, el nem bocsájtalak, történjék bármi, -– esküszöm. - -Az asszony ugy lihegett a gyönyörtől és az erőlködéstől, mintha utolsó -lehelletét adná ki testéből… Fáradt volt már. Ellentállása gyöngült: a -testi is, lelki is. A teste odatapadt a férfi kebelére, csak fejét -tartotta még vissza. Azt meg megfogta Sipiczky és szeliden – nem kellett -már hozzá erőszak – a vállára hajtotta. Majd lassacskán lefejtette az -asszony derekáról másik kezét is. Az teljesen fölszabadult ezzel – -elfuthatott volna… És – nem futott el. Ott maradt, ott hagyta forró -testét, csináljon vele, a mit akar. Sipiczky két kézre fogta a -meggyötört nő felhevült arcát és megcsókolta mind a két szemét. - -És az asszony, a megtört büszke asszony ezzel most már nem elégedett -meg: ajakát nyujtotta neki oda. Egy konvulziv csókban, egy őrjöngő -csókban egyesültek ajkaik. A nő nyögött. A férfi zihált… - -És görcsösen körülfogta Dobayné a férfi nyakát, ugy rebegte szinte -elhalón: - -– Az uram vagy, a parancsolóm. Imádlak! Tied mindenem. - -– Igen, az enyim leszel, – mondta Sipiczky, – mert ugy akarom. – Ezzel -otthagyta az asszonyt. - -Ez meg – mihelyst eltávozott a csábitó, szivéhez kapott, kacagott, -ujongott – alig zabolázhatta örömét. Most már tudta, hogy el fog bukni, -s hogy méltón fog elbukni. Annak örült olyan nagyon. - -Sipiczky pedig kiment a szabad levegőre. Melege volt, le akarta magát -hüteni. Kisétált az udvarra és szarkasztikusan mosolygott maga elé. (A -terv jó. A dolog jól megy.) De lassacskán csak elül mefisztói -gunyorossága, más, szelidebb érzelmek kerekednek felül benne, a mint -visszaidézi őrült ölelkezésének egyes részleteit. - -(Hogy küzdött vele az az asszony! És hogy dobta oda magát neki, a mikor -látta, hogy hiábavaló az erőlködése!… Mily szenvedélyes volt a csókja, -mily forró az ölelése, és hogy remegett egész teste! És milyen test! -Ruganyos, üde, mint egy husz éves leányé. Érezte kemény, izmos idomait – -a ruhán keresztül.) - -Sipiczkyt elfogta a mámor. Soha, még jogászkorában sem lelkesült annyira -a szerelemért. Bevallotta magának, hogy vágyott ez után az asszony után, -a kit csak azért akart elcsábitani, hogy kihasználhassa. Elgondolta, -hogy ennek az asszonynak – kit játékszerévé akart tenni – könnyen -válhatik játékszerévé maga és akkor csak salakja marad ennek az ő -bünének, mentsége, célja nem… - -Kiegyenesedett a lengyel és megdöngette mellét. Fogadást tett: - -– Soha! Erős leszek!… Addig, a meddig boldoggá nem tettem őket… Csak -addig? (Keserüen elkacagja magát). No hát egy nyomorult gazfickó vagyok -és maradok – hiába! – Szegény öreg!… - -Sipiczky ezután Incit kereste föl. Ott sürgött szegényke a reggeli -asztal körül. Szomoru volt, de azért kitörő örömmel üdvözölte barátját. -Az nem is viszonozta; üdvözlet helyett csak annyit sugott neki: - -– Alighanem elmarad már a jegyváltás is, testvérkém. Holnaputánig ügyünk -rendben. Csak bizalom! - -Inci mosolygott és – nem hitt. (Hisz az nem lehet; annyi boldogság nem -fér el a földön!) - -… A reggelinél fáradtnak és sápadtnak nézett ki Dobayné. Az izgalom, a -félig-meddig kielégitett vágy, lágy, odaadó, nőies jelleget kölcsönzött -lényének. A bujaság elült arcáról: – ugy nézett ki, mint egy szerelmes, -szelid asszony, ki nagyon boldogan él az urával. Igy még szebb volt, -mert nőiesebb volt. - -Sipiczky szivéből gyönyörködött benne. Az ő müvének, bár szentségtörő -müvének hatását látva, föltámadt benne az önbizalom, sőt bizonyos -elbizakodottság. Képesnek érezte, hitte magát arra, hogy megváltoztassa -a szerelmes asszony egész jellemét – gyökerestől még most is, hiába -harminchat éves. (Igen, képes lenne a bachansnőből szelid hitvest -formálni.) - -Dobayné nem nézett csábitójára: nem mert. Valami különös érzés tiltotta -ezt neki. Már nem büszkesége (az nem pirul), valami más, előtte eddig -ismeretlen érzelem pirulásra késztette őt legyőzője előtt. - -… Még aznap többször megcsókolták egymást a házasságtörők. De már csak -szeliden, nem a vad gyönyör érzetével, – csak ugy, mint az igazi -szerelmesek, a kik tisztelik egymást. Az asszony mindannyiszor -átkulcsolta karjaival a férfi nyakát és azt sugta neki, hogy: -„Egyetlenem!“ A férfinak még durvább volt a szerelme, – igy válaszolt: -„Az enyém vagy, szeretlek!“ - -Az asszony már szerelmes volt, – szerette kedvesét nagyon, mert első -szerelmével szerette. A férfi még nem szeretett, csak vágyott inkább -asszonya után. – De nagyon vágyott utána. - -… Délután, a mikor egy félórára magukra maradtak, azt kérdi Sipiczky -kedvesétől: - -– Mikor leszel egészen az enyém, Ida? - -És az asszony azt felelte pirulva: - -– A mikor parancsolod, nincs akaratom. - -Sipiczky kapott a szón. - -– És ha én most egyebet kérnék tőled? Ha mást akarnék? Értsd meg… - -– Értelek; mindent megteszek neked, mert imádlak. Mondtam, hogy veled -szemben nincs akaratom. - -– Elválnál a férjedtől? - -– El, – válaszolt mohón az asszony. - -– Megosztanád velem a nyomort? - -– Meg, ezer örömmel! - -– Hát azt nem kivánom… - -– Miért? Kivánd, parancsold, ha szeretsz. - -Sipiczky komolyan, rendreutasitólag feddte az asszonyt: - -– Volna lelked azt a becsületes, ősz embert megölni?! - -Dobayné elpirult és sóhajtott. Sipiczky folytatta: - -– Ha nem volna férjed, vagy rossz férjed volna, elvinnélek és te -követnél, ha ugy akarnám. - -– Igen, igen. - -– Mert szeretsz. - -– Mert szeretlek, mert imádlak… - -Sipiczky lehajtotta fejét, – gondolkozott. Lázas szerelmi vallomásaik -közepette a tervére, kötelességére gondolt. Azt mérlegelte, hogy elég -érett-e már ez a terv ahhoz, hogy legalább megkisérthesse -megvalósitását. Ugy találta, hogy igen. - -– Itt maradsz, Ida, hogy boldoggá tehesd leányodat, – mondta szinte -durván Sipiczky – miután elhatározta, hogy a döntő cselekvés terére lép. - -Az asszony összerezzent. - -– Ő boldog. - -– Nem igaz! Hazudsz, asszony! Mindent tudok. - -Dobayné elképedt. - -– Mit tudsz? – kérdi hebegve. - -– Azt tudom, hogy eladtad leányodat annak a gazdag, üresszivü majomnak, -holott tudod, hogy Kalvylt szereti; azt tudom, hogy terrolizálod azt a -szegény, ártatlan teremtést, a ki – mert nem mer neked ellenszegülni, – -inkább meghal, mintsem hogy Kertészé legyen… Hogy micsoda ördögi -hatalmad van fölötte, azt már nem tudom, azt meg nem foghatom. -Megvarázsoltad-e, mint a szemüveges kigyó a galambot, vagy kínozod-e -mint egy inkvizitor?!… - -Dobayné sirásra fakadt e kegyetlen szavak hallatára. Már nem leánya -sorsa, hanem saját boldogsága lebegett szemei előtt, azt védte: - -– Az Istenért, Alfréd, te nem szeretsz, te gyülölsz! - -– Szeretlek érzékeimmel, – esküszöm – és a szivemmel, lelkemmel is -szeretni foglak, ha teljesited akaratomat. - -– Oh, ha csak attól függ a szerelmed, – akkor az nem elég nekem, a mikor -én téged szivem utolsó csepp vérével is szeretlek. - -– Imádni foglak, ha megváltozol. Pedig megváltozhatol. Im, itt az első -lépés… - -– És ha nem teszem meg? – próbálkozott mégis az asszony, de már nem -daccal, csak félénken habozva. - -– Akkor itt hagylak és még csak egyszer teszem be házadba lábamat: itt -leszek az Inci temetésén, hogy soha többé ne lássalak. - -– És ha megteszem, nagyon fogsz szeretni? Hű maradsz hozzám? El nem -hagysz soha? – kérdi szenvedélylyel az asszony, kedvesét. - -– Imádni foglak és el nem hagylak soha. - -Elfelejtett erre Dobayné mindent és mindenkit: Incit, Kertészt, Kalvylt, -csak ezeket a szavakat hallotta: „Imádni foglak és el nem hagylak soha“. -Fölugrott és Sipiczky karjaiba omlott, ugy ölelte őt szenvedélyesen. - -– A tiéd vagyok, rendelkezz velem… Intézd el… Rád bizom… Mondd meg -nekik… Incinek is… Nem élhetek nélküled… Nem tehetek róla… Megváltozom… -Hitvesed leszek Isten előtt… Megjavulok… Te légy az Inci apja, – rebegte -az asszony szakadozottan, fuldokolva. - -Ujongva zárta karjaiba Sipiczky és csókolta, a hol érte: haját, szemét, -száját és minden csókja után ismételte: „Szeretlek, szeretlek, soha -senkit igy nem szerettem.“ - -És igazat mondott a lengyel, még csak nem is képzelődött. – Ugy még nem -szeretett senkit, mint azt az érett szép asszonyt. Abban az ő -ujongásában nemcsak sikerén érzett kitörő öröme visszhangzott: nagy -részben a szerelem diadalkiáltása, volt az… - -Hát ez volt Sipiczky terve. Jól számitott, bevált emberismerete, -megmentette Incit. Hogy milyen eszközökkel és mily módon: azzal most nem -gondolt… Kirohant, hogy hirdesse diadalát. De előbb még utjába akadt -Kertész. Annak csak ennyit mondott: - -– Passz! Eins brennen! – s azzal szaladt tovább, hogy fölkeresse -gyámoltjait. - -Kertész utána mordult: - -– Ez a fráter megőrült! - - - - -XXVI. Sipiczky terve. - -Nemsokára megtalálta az őrült fráter a szerelmeseket: a kocsiszinben -voltak. De miután az öreg Dobay is velük volt, természetesen csak -kezével és arcával rángatózott az öreg ur háta mögött – mint egy néma -bolond – ugy magyarázta volna az eseményeket. - -Természetesen ezt nem lehetett megérteni. Pedig sugni se lehetett, mert -a papa éppen a kocsikat magyarázta, hát oda kellett figyelni -mindenkinek. - -– Csak meg ne pukkadjak, – gondolá Sipiczky, – mig végére ér az öreg. -Addig, mit volt tennie, ő is beállt a hallgatóság sorába. - -– Látjátok, gyerekek, ez a „táltos“. Azért neveztem el igy, mert két -első kereke jóval nagyobb, mint a hátulsók. Nincs ilyen több a -kontinensen. Egy őrült kocsigyártó csinálta, illetve alakitotta át -ilyenre azzal a megokolással, hogy lejtnek lefelé nem kell majd a -kereket megkötni: az edénye vizszintes marad, hát orra nem bukhatik az -ember benne… Ez a „köpőláda“. Egyszer kiröpültem belőle, azóta penzióban -van. Különben pompás kis kocsi volna, ha föl nem dülne mindig… Ez az -„erdei lak“, ez a cséza. Még a nagyapám vette ezelőtt százkilenc -esztendővel, azért lóg szijjon. Ma már ló nem birja megmozditani, de hat -ökör igen. No látjátok: ebben szoktam én lakni cséplés idején, a mikor -is a tanyáról nem járok éjjelre haza. Kivontatom egyszerüen ezt a kocsit -az erdő szélére és belekvártélyozom magamat. Azért neveztem el „erdei -lak“-nak. Különben fájn szerszám ez; pompás lakás esik benne. Nézzétek: -kidobattam belőle az üléseket s egy vaságyat tétettem helyébe, meg egy -mosdóasztalt… Ez a „várkastély“, ezt már magyaráztam. - -Az öreg végre elkészült a kocsikkal, mert befelé terelte vendégeit: - -– Sötét van, gyerekek. De meg az uzsonna ideje is itt lenne már, vagy -mi. Gyerünk be. - -Mialatt Dobay feldörömbölte Jancsi bácsit, azalatt Sipiczky megsughatta -Incinek: - -– Nem váltunk jegyet, Incikém. El van intézve. - -A leányka csudálkozó tekintete folytán kétszer becsületszavát adta és -háromszor megesküdött Sipiczky. És mikor az se használt, szivére tette -kezét, ugy mondta: - -– Kérdezze meg a mamától, ha nekem nem hisz. - -Inci fölsikoltott. Ugy elfutott, mint a nyílvessző, be, egyenesen az -anyjához. - -– Hova szalad a gyerek? Inci! – hivta az apja, de miután nem jött, maga -ment utána, majd egyet gondolt, visszatért a küszöbről, eszébe jutott -valami dolga. - -– Mit mondtál neki? – kérdé Kalvyl barátját. - -– Mit, te fülesbagoly, te őrült köszörüs?! És nem találod ki? Hát -ügyetek rendben van: azt mondtam neki. Nincs jegyváltás! Nem hallod, te -siket, te vak, te pupos! – lármázott a lengyel és megragadva jóbarátját, -erővel megpolkáztatta, hogy csak ugy lihegett belé. - -– Hogy csináltad? – kérdi Kalvyl, a mint lélegzethez birt jutni a nagy -örömtől. – Te drága, te egyetlen barátom? - -– Komiszsággal, de az mindegy: a cél szentesiti az eszközt… Különben nem -mondhatom meg az eszközöket. Soha se is kérdezd, hallod? Inci se -kérdezze soha: mondd meg neki. Sikerült – vége! (Hát nem is kérdezte -Inci, de nem is sejtette soha.) – És most legott megrendeled a gyürüket, -érted? – hadarta örömében a lengyel. - -– Értem, – felelte a festő egyszerüen és boldogan. - -– Kertésznek nem szólsz semmit, a mamának sem. A magatartásod olyan, -mint eddig. A továbbiak felől még gondolkoznom kell, még egyszer meg -kell beszélnem a mamával az ügyet. Kertész most biztosan a szobájában -lesz, Inci meg az anyjánál. Ezeket szétrebbentem és ideterelem az -Incidet. Örüljetek egymásnak. Jó? – beszélt összefüggés nélkül Sipiczky, -aztán elszelelt, magában hagyva Kalvylt. - -De csak egy pillanatra maradt magában a festő, a másik pillanatban már -ott volt Inci is mellette, azaz nem is mellette: ott csüngött a nyakán -és sirt, zokogott a boldogságtól. - -S az ifju átkarolta a leányka vállát és egy csókot lehelt fehér -homlokára… - -* - -… A mikor Inci berontott anyjához, – mint egy nyári forgószél, – az -éppen imádkozott. Legalább ugy nézett ki, mintha imádkoznék, mert össze -voltak kulcsolva a kezei. - -Dobayné csakugyan imádkozott – a boldogságáért. Bensőséggel kért -Istentől bünbocsánatot; azt kérte tőle, hogy szentesitse bünét: a -házasságtörést! Még nem volt ép erkölcsi érzéke, hogy ilyet mert kérni -az egek urától. Csak azt érezte, hogy ő most jobb, tisztább lelkü, mint -volt büne előtt. Ez a tudat tévesztette meg. - -A leányka meglátva anyját, – ahogy még sohase látta, – leborult előtte, -mint egy szent előtt s átkulcsolta térdeit: ugy kérdezte tőle, onnan a -földről, – nem szavakkal, csak a szemével, – hogy igaz-e a mit Sipiczky -mondott? - -Az anya lehajlott leányához és fölemelte őt. Csókolgatta is, simogatta -is, aztán azt mondta neki: - -– Szeresd Sipiczkyt, neki köszönhetsz mindent. - -Ebben a pillanatban jelent meg az ajtóban Sipiczky, hogy a festőhöz -„terelje“ Incit. Csak ennyit mondott a leánykának: - -– Az ebédlőben van. - -Inci megértette. Kezet csókolt anyjának hálás szeretettel és kiszaladt – -jegyeséhez. - -Sipiczky pedig átkarolta a mamáját és megcsókolta forrón, hosszasan. -Aztán mélyen a szemébe nézett és igaz szeretettel sugta: - -– Oh, hogy szeretlek én! Minden órával csak nő szerelmem… Miért hogy nem -lehetsz az én feleségem?! Miért kellett egy bün árán szivedhez jutnom?! -Hát már én örökké csak a bün kenyerén éljek? A jót is bün árán -gyakorolhassam csupán?! - -Most – hogy már boldognak érezte magát Sipiczky – kezdett csak igazán -ébredni a lelkiismerete. Már átlátta tettének aljasságát, már alig -mentegette magát annak motivumával. Keserü önvád kínozta. - -Az asszonyt nem. Neki más volt a – még nem tisztult – fölfogása. - -– A bün sulyát én nem érzem, Alfréd, – mondotta, – nem vétkezünk mi – én -nem hiszem. Sőt ugy érzem, hogy csak most ébredt föl bennem a nőiesség; -érzem, hogy jobb vagyok, ugy mint nő, ugy mint anya. Anyává tettél. -Anyává tett a szerelem. Megnemesitett a szerelem… Nem lehet az bün, -Alfréd! - -– De az: nagy bün. Ám viseld sulyát. Én is viselem, igen, viselem. - -– Boldogtalan, boldogtalan leszel, ha igy gondolkozol, – aggódott a -szerelmes asszony. – Ne feledd el a bünt! Ne lásd, csak a szerelmünket! -Kérlek! Oh, légy boldog! Mit tegyek, hogy boldog légy? - -Sipiczkyt meghatotta ez a nagy, igaz részvét. - -– Az vagyok, – mondta, – igazán. Hogy árnya van a boldogságomnak, az még -nem azt jelenti, hogy boldogtalan vagyok. Éretted vétkezem: ez a tudat -már magában boldogit és talán majd teljesen elfelejteti velem idővel, -hogy – hogy igy bántunk azzal a jó öreg emberrel… Igy kellett annak -megesnie, – zárta be szavait bánatosan. - -– Igen, másképp nem lehetett, édes szerelmem, drága mindenségem… - -Az asszony a férfi vállára hajtotta fejét és behunyta szemeit. Az meg -cirógatta a szép arcát. Nem volt forró, már nem ütött ki rajta a démoni -láng. A bün révén tisztult ez a nő… - -Sokáig tartották átölelve egymást, boldogan, szelid gyönyörben. Érzéki -vágy most már egyikükben sem ébredt. Az igazi, tiszta szerelem lángja -megtisztitotta vérüket a salaktól. Igen, Sipiczky most már biztosan -tudta, hogy szeret, a mint – mindenről megfeledkezve – nézte azt a -bágyadtan, de nőies bájjal mosolygó arcot a kebelén. Mint egy szerelmes -leány, olyan volt a harmincöt éves asszony. Sipiczky összes érzékeivel -élvezte szépségeit, csak nézte, nézte… Nem is hallották, nem látták, -hogy hirtelen nyilik az ajtó s egy ősz, pirosképü alak jelenik meg annak -küszöbén: ugy el voltak egymásba merülve. - -Egy pirosképü alak jelent meg az ajtóban, de egyszeribe fehér alak lett -belőle. Avagy csak egy szellem volt talán? Hiszen oly hirtelen eltünt -ujra, óvatosan téve be az ajtót maga mögött. - -… Nem szellem volt… - -Alfrédnak csak jó későn jutott eszébe, hogy a másik szerelmes pár ügyét -is el kell intéznie kedvesével. - -– Mit csináljunk Kertészszel, édesem? – kérdezte tőle. - -– Elhalasztjuk a jegyváltást valami ürügy alatt s aztán levélben adunk -neki bővebb magyarázatot. Elvégre is, nem lehet vele kiméletlenül -bánnom. Ismerd be, szerelmem és egyezz bele. - -– Jó. Minden marad a réginél, forma tekintetében. A halasztást pedig te -adod tudtára. - -– Igen, a hogy parancsolod. - -– És beavassuk az öreg urat? - -– Talán egyelőre nem. Zavart csinálhatna. - -– Helyes… Körülbelül igy informáltam én is a fiatalokat. - -– A fiatalokat!? – kérdezte mosolyogva az asszony. – Mi az öregek -vagyunk! Hány éves vagy te, kedves? - -– Harmincöt. - -– Olyan idős, mint én. - -– De te szép vagy és üde, mint egy fiatal leányka, én meg már kopasz -vagyok… - -Az asszony keblére vonta kedvese kopasz fejét s ott csókolta meg, a hol -a legkopaszabb volt. - - - - -XXVII. A magyar nemes. - -A vacsoránál feltünt az öreg ur kinézése. Egészséges, piros-pozsgás -arcáról eltüntek a rózsák: halvány volt egészen és mintha megnyult -volna, mintha a ráncok mélyebben ültek volna rajta, mint máskor. A haja -se volt rendben: kuszán meredtek gyér hajfürtei az égnek. A kedve -azonban jó volt s azért szokatlan kinézése nem okozott nagyobb -aggodalmat. - -– Biztosan sokat ettél, öregem, attól van változásod. Ne egyél ma -többet, ha szeretsz, – kérte a felesége. - -– Szeretlek, édes, hát nem eszem és rendben lesz holnap minden, -biztositalak, – válaszolt az öreg ur bonhomiával. - -Mert azt nem vette észre senki, csak Sipiczky, mint esett le álla e -szavak után és mint meredt az égnek üres szemeivel, hogy ugy nézett ki, -mint egy halotti álarc. Nem is nagyon vehette ezt más észre, mint az -éles megfigyelő Sipiczky, mert csak egy pillanatig tartott. A másik -pillanatban már megint a tréfás öreg ur lett belőle. Csak az volt -különös, hogy néha összeszoritotta fogait, mintha attól félne, hogy alsó -álkapcsa leválik fejéről. - -Az asztalnál különben emelkedett volt a kedv. Hogyne! Négy szerelemittas -fiatal sziv boldogsága pecsételtetett meg a mai napon. Az igaz, hogy -kettő közülök bünös volt, de büne sulyát azok közül sem érezte csak az -egyik igazában. A másik meg elüzte magától a sötét felhőt. A -lelkiismeret a magányban s a sötétben végzi tisztitó munkáját… - -Incire gyönyörüség volt nézni is. Hol dévaj mosoly játszott ajkán, hol -szemei nedvesedtek meg s akkor az ég felé nézett, mint egy szent -Cecilia. - -Csak Kertészke volt csöndes. Busult egy kissé, mert kétszer szólitotta -meg menyasszonyát és kétszer kapott tőle olyan választ, a mi a kérdésre -nem volt felelet. Ez bosszantotta a kis embert. - -– Miért olyan szórakozott ma Inci? Miért olyan figyelmetlen vőlegénye -iránt? Semmi se bánthatja, hiszen vig, mint a madár, sőt ki is van -pirulva… Mitől pirulhatott ki? – kutatgatta a kis vőlegény, de nem -sokáig törte rajt’ a fejét, neki az nem volt szokása. Hát megnyugodott -abban, hogy az egész csak női szeszély, majd másképp lesz holnap. -Kertész egyáltalában igen könnyen nyugtatta meg magát, különben is. -Sohase csinált magának fölösleges skrupulusokat. – Minek a’? – szokta -mondani. – Elég, ha akkor kezd a fejem fájni, mikor kisül a -kellemetlenség. – Nem fájlalta hát a fejét, hanem derekasan nekilátott a -gyümölcsös rizsnek. Ez volt szerinte az egyedüli európai étel, a mi -idáig ebben a házban asztalra került. - -Az öreg ur iránt való tekintetből – a kit lefekvésre nógattak – különben -hamar föloszlott a kis társaság. - -Szegény Dobay nem is nagyon kérette magát. Ugy látszik, fogyóban volt a -lelki ereje. De azért nem mulasztotta el, hogy bekopogtasson felesége -hálószobájába: ott megcsókolta szép asszonyát, de nem az arcán, mint -rendesen szokta, hanem a homlokán… Ő tudta, miért. Nemsokára el is -bucsuzott tőle. Akkor már kezet csókolt feleségének és nem ugy bucsuzott -el tőle, hogy: „Jó éjt!“, hanem igy: „Az Isten legyen veled!“ - -Nem volt ebben semmi feltünő – hát nem is tünt föl a bünös asszonynak. -Ennek különben is másutt járt a gondolata. De azért megsimogatta ura -arcát s kézcsókját visszaadta neki. - -Tény, hogy szépen bánt vén urával a fiatal menyecske. Ritkán keseritette -meg és mindig tisztelettel közeledett hozzája. Talán szerette is – -addig, a meddig – a maga módja szerint. Már a régi módja szerint, mert -ez az uj szerelme már igazi nagy szerelem volt; ugy a férjét sohase -szerette. - -Még leányától is elbucsuzott Dobay. Melegen átkarolta gyönyörü magzatját -és azt kérdezte tőle, hogy boldog-e nagyon. - -A leányka lelkesen válaszolt: - -– Nagyon, kimondhatatlanul boldog vagyok. - -– Ugy jó, lelkecském. Légy örökké boldog és sohase csalatkozzál… - -Szobájába már csak vánszorogva jutott el Dobay. A térdei remegtek -nagyon. De azért tartotta magát. Segitség nélkül vetkőzött le és feküdt -az ágyába. Ott imádkozott vagy egy félóráig, csak ugy fekve, mert ülni -vagy térdelni nem volt ereje. Egy mély fohászszal fejezte be imáját. -Aztán gondolatokba merült. - -S a mint gondolkozott, néha még egy-egy mosoly is szökött ajakára: a -napnak egy visszaröppenő sugára. Mert fényes nap volt az ő élete, -különösen, mióta megházasodott. Imádta feleségét és gyermekét. Amannak -csak jó tulajdonait látta és érezte, emennek meg nem voltak rossz -tulajdonságai. Büszke volt reájuk. - -… Elgondolta, hogy mily gyermekes örömmel jött házába a fiatal, tizenhét -éves asszonya; mily őszinte, odaadó bizalommal csüngött rajta, az öreg, -ötvenkét éves emberen… Csak a hála és szeretet emlékei merültek föl -Dobay lelki szemei előtt, az árnyképek elmosódtak emlékében. Ő nem -tudott haragot tartani, még megharagudni is alig. - -… A mint tovább füzi gondolatait: eljut a mai délután szörnyü emlékéhez -is. (Mert ő volt az, a ki meglepte feleségét Sipiczkyvel.) Ekkor fejéhez -kapott és melléhez, mintha valami ólomsulyu lidércet akarna onnan -elüzni. El is üzte. - -(– Mindenek dacára csak hálával és szeretettel tartozom neki azért a -boldogságért, a miben részesitett. Még mindig én vagyok adósa. Ő fiatal, -joga van az élethez; én egy fölösleges aggastyán vagyok, mindenki -utjában, az ő utjában is. Kitérek előle, hadd legyen a Sipiczkyé… Csak -boldog legyen!) – Igy beszélt a nagy lelke belőle. - -Arra nem gondolt – sokkal tisztább, naivabb volt annál – hogy Sipiczky -ott is hagyhatja az asszonyt. (Szeretik egymást, hát egyesüljenek.) - -Majd kis leánya férjhezmenetelére tért át és akkor már csakugyan -mosolygott: olyan volt az arca, mint egy átszellemült leányé. Szeretett -volna Kertész lelkébe látni… - -… Éjfélt ütött a toronyban az óra, mire Dobay befejezte elmélkedéseit. -Ekkor fölkelt ágyából és mintha uj életre kapott volna, teljesen -szilárd, nyugodt léptekkel egy faliszekrényhez tartott s abból egy kis -orvosságos üveget vett elő. Kidugaszolta s a szájához emelte, hogy -kiigya. De csak mást gondolt és még nem itta ki. - -Levette a feszületet ágya fejéről és megcsókolta. Azután visszatette -szépen a helyére. Majd letérdelt és imádkozott. Először feleségeért és -gyermeke boldogságáért, azután a saját lelki üdvéért imádkozott. - -– Legyetek boldogok és ne felejtsetek, – voltak utolsó szavai. - -Ekkor fölkelt térdelő helyzetéből, fenékig kiitta az orvosságos üveg -tartalmát és éjjeli szekrényére tette az üres üveget… Aztán lefeküdt és -elaludt… - -… Ugy elaludt, hogy sohase kelt föl többé. Megtért őseihez, magával -vivén azt a másik nemeslevelet, a mit maga állitott ki magának s a mi -fényesebb volt az elsőnél, a mit csak egy király kegyelme juttatott -dédatyjának. - -… Jancsi bácsi vette észre másnap először, hogy milyen csöndes ember -lett az ő kedves gazdájából. Csak ránézett, már tudta, hogy halott. Sok -ilyet látott ő már kilencvennégy esztendő alatt; volt benne gyakorlata. - -Pedig az öreg ur alig nézett ki holt embernek, olyan boldog, elégedett -arca volt itt maradt testének… Talán igy rendelkezett akaratával a hős -ember, hogy övéinek ezzel is kisebb legyen a miatta való bánkódásuk. - -… Jancsi bácsi nem költötte fel a ház népét, mert még csak hat óra volt. -(Elég ideje lesz, – gondolta, – megtudniok a nagy szomoruságot akkor is, -ha maguktól fölkelnek. Addig azonban elküldött egy kocsit orvosért és, – -nehogy mulasztással vádolhassa magát, bár tudta, hogy nem csal a szeme, -– megtette a szokásos élesztési kisérleteket. - -Hát bizony csak mozdulatlan maradt az ő jó gazdája… - -Az aggastyán a halott ágya szélére ült, megcsókolta kezét és nem -eresztette el: a magáéban tartotta. Nem sirt, – mert ilyen öreg embernek -már rég nincsenek könyei, – se nem jajgatott. A jajszót olybá vette ő, -mint Isten akarata ellen való panaszt és lázadást… Az ilyen -aggastyánoknak különös a világnézetük. - -Az orvosok konstatálták, hogy a halál morfiummérgezés folytán állott be. -(Tulnagy adagot vett be a megboldogult ebből az álomitalból.) - -Azt azonban, hogy miért vett be Dobay egy oly nagy adagot, hogy miért -volt neki szüksége olyan igen hosszu, örök álomra: már nem tudta -konstatálni senki. Az öreg ur ugy rendezte el, hogy senki az ő halálát -lelkére ne vehesse. - -Mindössze csak egy ember akadt, a ki sejtette a halál okát. Az, a ki -meglátta, mint esett le egy pillanatra az öreg állkapcsa és mint -üvegesedtek meg élénk szemei: Sipiczky. - -Ez is csak sejtelem volt, de ez a sejtelem ott borongott egész életén át -az ifju ember homlokán. És nyomta szivét, furdalta lelkét az azon való -lélektisztitó fájdalom. - -Hej, és nem volt szabad könnyitenie rajta! Minek osztaná meg ezt a -terhet másokkal? (Őt illeti egyedül.) - -… Eltemették a jó földesurat. Az asszonya tiszta szivből siratta… -Incinek csak nagy sokára jöttek meg a könyei. Az ő fájdalma erősebb volt -testénél, nem tudott rajta könyekkel könnyiteni. A falu népe teljes -számmal jelent meg a gyászon. Az ölbevaló gyermekét is elhozta az anyja. -(Mert soha sem lesz többé nekik ilyen jó uruk!) - -Különben fényes téli nap volt a temetés napja. Mosolygott a természet… -Miért ne? Hiszen csak egy magyar nemessel lett szegényebb a föld s ez a -fajta ugyis kifogyóban. - -A bölényeket hiába őrizteti, eteti a minden oroszok cárja – a -bölényeknek ki kell veszniök. Ugy határozta el a cárnál is nagyobb ur: a -természet rendelkező hatalma… - - - - -XXVIII. Tiz év mulva. - -Forró augusztusi nap. A természet néma, mint a sir. Nem mozdul falevél a -fákon. Csak az ember zajos: pöngeti kaszáját és szidja a forróságot. - -Egy könnyü kocsi fordul be a lasnaki kastély udvarára. A kocsison kivül -négyen ültek benne. - -A hátulsó ülésen egy tündöklő szép asszony, leánynak is beillett volna, -olyan egyenesen és szendén ült a helyén. Még mindig karcsu volt, mint a -nádszál, csak arca telt meg egy kissé, ugy hogy gödröcskék képződtek -benne. - -Mellette egy fehér muszelin-ruhába öltözött kilenc éves leányka: csupa -öröm és ragyogás az arca. Nem volt olyan szép, mint anyja, de -rendkivülien bájos az ő sötét, bámész szemeivel. - -A kis ülésen egy férfi ült: egy szikár, boldogképü ember és mellette egy -virgonc öt éves fiucska, a kire nagyon kellett vigyázni; először azért, -hogy ki ne essék a kocsiból, másodszor meg, hogy ki ne üsse ostorával -valamelyiküknek a szemét. - -Bizony egy kissé neveletlen volt az a kis fickó. Nagyon kényeztette az -apja, mert szakasztott az anyja mása volt. - -Kalvylék voltak. János Incijével és gyermekeik. Látogatóba jöttek két -hónapra – a „mamáékhoz“. - -A mamáék a kapuban várták őket. Már ott megállitották a fogatot, – nem -győztek egy másodpercig várni, – leszedték tartalmát és jól össze-vissza -nyaggatták csókjaikkal és ölelésükkel. - -Ifjabb Kalvyl megsokalta a dolgot s a maltretirozás ellen ostorával -védekezett. De annál szivesebben vette Inci. Alig birt leszakadni az -édes jó anya kebléről. Igy volt vele éppen Kalvyl is. Az egy kopasz -alakot fojtogatott és nem akarta, nem birta elereszteni. A mama férje -volt ez a kopasz alak: a „kis apa“. Ugy hivták, hogy gróf Sipiczky -Alfréd. - -A gyermekek ügyet se vetettek – mert unták már – a nagy ölelkezésre, -hanem azonmód hozzáfogtak mind a hatan a nemes „bujócska“ játékhoz. - -Igaz is! A hat közül négygyel nem számoltam még be. Pedig szép gyermekek -voltak a kis Sipiczky-fiuk: egyenesek, mint a fenyő, tekintetük villogó, -merész! De jól is voltak nevelve. Ha hazudni mertek, irgalmatlanul -elverte az apjuk. - -Sipiczky tiz év alatt olyan talpas lett, mint a medve. Magas, csontos, -de szikár alakja valahogyan dús idomzatra és husfélékre tett szert. -Fehér, halvány arca meg ugy megbarnult, mint egy cigányé. - -– Hja, szorgalmatos gazda ám az én jó férjecském. De kell is a -gyermekekről gondoskodnunk. Aztán a teher is sok. Mert tudjátok, hogy -megvettük a szomszéd négyezer holdas birtokot, még pedig csaknem egészen -adósságra. Hát ezt akarja Alfrédem kitisztázni… Azért sült le ilyen -feketére, mert reggeltől estig bujja a mezőket, – magyarázta Sipiczkyné -a gyermekeknek, s azalatt annyi szeretettel, annyi bensőséggel nézett -férjére, hogy szinte lehetetlen volt benne a régi Dobaynét fölismerni. - -Csak szép arcéle maradt a régi. Termete elhizott egy kissé, hiszen négy -bimbót fakasztott azóta a szép, termékeny rózsatő, – hát nem csoda. De -csoda, ahogy az arckifejezése megváltozott. Szilaj, akaratos, parancsoló -tekintete megszelidült, ellágyult; ajakának élveteg vonalai teljesen -elsimultak, nyugodt mosolygássá enyhültek. Az anya és hitves volt immár: -a nőiességnek igazi tipusa. - -Ilyen csodás transzszubsztanciációkat visz végbe az emberben Isten örök -költészete: a szerelem. - -… A szerető nő Isten legnemesebb teremtménye. S az a nő, a kinek szive -nincs, vagy föl nem ébredt: torzképe annak az emberiségnek, a melyet -Isten saját képére teremtett. A nő-tigrisek a legvadabb, a legvérengzőbb -emberi állatok… - -Hát Sipiczkyné megtanult szeretni. Imádta családját. Nagy, férjes -leányától számtalanszor kért bocsánatot a multért. - -– Nem tudhattam, mit csinálok. Nem értem, hogy követhettem én el azt a -vétket te ellenedben, a ki édes, jó gyermekem vagy és voltál mindig! - -… Apró gyermekeit nagyon kényeztette a mama. Sipiczky alig győzte -helyrehozni, a mit felesége a fiain rontott. - -Már ő szigoru volt hozzájuk nagyon. Féltek is tőle a kis oroszlánfiókok. -És ha valaki azt kérdezte, hogy miért oly tulszigoru fiaihoz, igy felelt -Sipiczky: - -– Nem akarom, hogy olyan bitangokká nőjjenek föl, mint a milyen az apjuk -volt harminchat esztendeig. Ehhez pedig szigor kell. Ismerem a fajtámat… -Ezek legények lesznek, arról jótállok! – És büszkén megvillant a jó -lengyel szeme, a mint végignézett a négy szép fián. - -Inci „apácskának“ hivta Sipiczkyt és nem engedte el magának soha, hogy -valahányszor üdvözölte, meg ne csókolja az „apácska“ kezét. Hiába -haragudott érte az „öreg“, csak elkapta kezét: észre se vette és rajta -volt a csók. - -– Tudod, Incikém, hogy nem szeretem. Nekem kellene a te kezedet -csókolnom. - -– Oh nem! – mondta ilyenkor komolyan a szép menyecske, – az életemet -adtad vissza, általad születtem ujjá, nem mostohaatyám vagy te nekem, – -a második atyám vagy. - -Hiába dühösködött Sipiczky. (Hogy képzelődés az ő érdeme, hogy egy szó -sem igaz az egészből!) Inci iránta való háláját nem birta magába -fojtani. - -… Kalvyl elismert festő lett a „Viszontlátás“ óta. Keveset festett már, -mert érezte, hogy sokat ismétli képein magát, illetve Incijét; de mint -mély tudományu művésznek nagy volt a hire és sokan voltak a tanitványai. -Különben, a milyen komolylyá lett a szeles Sipiczky, olyan viggá, -jókedvüvé lett az azelőtt komoly, sőt szomoru Kalvyl. - -Mintha szerepet cseréltek volna. Azaz nem egészen, mert a Sipiczky -komolyságába nem vegyült világfájdalom, csak gond és kötelességérzet. A -gyermekekért dolgoznia kellett. A munka volt fő élvezete. És ha jól -kifáradva, pihenni tért egyszerü, sőt rideg hálószobájába, derült -humorral igy szólott a pipájához: - -– Na, most már csakugyan nem állithatom magam se, hogy nem vagyok -becsületes ember… Hej, de jó dolog is a becsület!… De azért még nem -akarok megőszülni benne, mert mit szólna hozzá a szép, fiatal -menyecském?! - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -19 |hivatalaos |hivatalos - -95 |mererdtség |meredtség - -178 |kecegva |kacagva - -179 |Sipczky kacagott |Sipiczky kacagott - -191 |Kavyl Jánosnak |Kalvyl Jánosnak - -225 |szekirozz engen |szekirozz engem - -235 |emeberismerő volt |emberismerő volt - -250 |könyvébeen |könyvében - -270 |magánek |magának] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A DOBAY-HÁZ *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/66772-0.zip b/old/66772-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index aaab409..0000000 --- a/old/66772-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66772-h.zip b/old/66772-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 770cf74..0000000 --- a/old/66772-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66772-h/66772-h.htm b/old/66772-h/66772-h.htm deleted file mode 100644 index 03996d0..0000000 --- a/old/66772-h/66772-h.htm +++ /dev/null @@ -1,6834 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of A Dobay-ház by György -Szemere</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -p.i2 { - text-indent: 3em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.blockquot { - margin-left: 10%; - margin-right: 0%; - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -.right { - text-align: right; - margin-right: 1.5em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of A Dobay-ház, by György Szemere</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: A Dobay-ház</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Regény</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: György Szemere</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: November 19, 2021 [eBook #66772]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Hungarian Electronic Library</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A DOBAY-HÁZ ***</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">SZEMERE -GYÖRGY</span></p> -<p> </p> -<h1>A DOBAY-HÁZ</h1> -<p class="center"><span class="caption">REGÉNY</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption">Rákosi Jenő Budapesti -Hirlap Ujságvállalata kiadása</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">MDCCCCI</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_4" id= -"Page_4">-4-</a></span></p> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5"><br /> --5-</a></span></p> -<h2>I.<br /> -A család és udvara.</h2> -<p>Dobay Alajos költő volt fiatal korában. Első boldogtalan -szerelmének gyötrelmeiből állitotta össze „Elvira keserveit“. Azóta -szinméz lett minden szerelme. Fölhagyott hát a költészettel sőt -ötvenhárom éves korában meg is házasodott, egy vékonyka szép -gyermeket, a tizenhét éves Somorjay Idát választván -életepárjául.</p> -<p>Ez évszámbeli adatokból kitünik, hogy szegény volt Ida -kisasszony, mint a templom egere, Dobay meg vagyonos; de érthetővé -lesz az is, hogy a vékony gyermek csak dámává fejlődött férje -oldalán és nem asszonynyá. (Lásd Schopenhauer.) De tisztességes -maradt a dáma (a szó századvégi értelmében), pedig szép volt nagyon -s hozzá szenvedélyes, mint egy nőstény jaguár.</p> -<p>Dobaynénak tehát voltak érdemei is. Egyebek között az is, hogy -jól és okosan nevelte föl leánykáját: az Incit.</p> -<p>… Inci tizenhét éves volt; szép, üde és ártatlan, mint egy fehér -rózsabimbó, melynek <span class="pagenum"><a name="Page_6" id= -"Page_6">-6-</a></span> kelyhét még nem nyitotta föl a buja -napsugár, melynek mézét még se méh, se pillangó nem szedte meg…</p> -<p>Hogy Dobay Alajos költő volt fiatal korában, az még nem szégyen. -Különösen, ha megbánja az ember, hogy a jóizlés ellen vétkezett. -Mások is követtek el közizlés elleni kihágást fiatal korukban, a -mit ősz hajjal őszintén megbántak. És ilyen bünbánó volt Alajos ur -is.</p> -<p>De hogy Dobayné csak dámává fejlődött és nem asszonynyá -nemesedett öreg férje oldalán, az már nagy hiba volt. Kutfeje és -okozója sok fájdalomnak és szenvedésnek. Ez volt oka szegény Kalvyl -János s a kis Inci szerelmi regényének is.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Igy szól a történetük…</p> -<p>Dobayék feljöttek Pestre farsangolni. Természetesen a Nemzeti -Szállóban vettek lakást és természetesen az első emeleten. Mert -Dobayné ő nagysága, a ki sárosmegyei nagyuri családból származott, -csak nem mehetett második, vagy éppen a harmadik emeletre -lakni.</p> -<p>Miután azonban ez a luxus nem állott arányban az öreg -tárcájával, evésben spórolták meg azt, a mit lakásban -pazaroltak.</p> -<p>Ő nagysága mindjárt az első napon, két órai fáradhatatlan -barangolás után kisütötte, hogy a legolcsóbb és mégis legkövérebb -<span class="pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> -pogácsák és sambrullók egy bizonyos Zitterbarth nevezetü ó-utcai -cukrászdában kaphatók.</p> -<p>Itt szereztetett tehát be naponkint huszonnyolc krajcárért négy -pogácsa és négy sambrulló, a mi a kedves, takarékos családnak -csukott ajtók mögött elköltendő reggelijét képezé.</p> -<p>Az ebéd már dificilisebb kérdés volt, mert a nagyvilág előtt -mutatni kellett. De ez a kérdés is elintéztetett olyképpen, hogy -azon esetben, ha egyedül ebédeltek, egy félreeső fülkében három -leves, egy marhahus, egy pörkölt fogyasztaték tizennégy darab -kenyérrel, (Dobaynak hét kellett) 1 forint 22 krajcáros költséggel; -ha azonban udvarló került az asztalhoz, öt forintos -költségelőirányzattal hal vagy rák, ragouts-k, crémek vagy -parfaits-k fogyaszttattak érmelléki bakator, sőt néha szervietbe -gondosan elbujtatott magyar vignettás „francia“ pezsgő -kiséretében.</p> -<p>A mama akarta igy és Dobay már nem is igen bánta. Csak evett és -ivott, mint az elszánt kefekötő, a ki ugy se kerülheti már ki a -kridát.</p> -<p>Az uzsonna és vacsora tekintetében voltak Dobayék a -legfényesebben sorozva.</p> -<p>Van ugyanis Pesten egy bölcs intézmény: a zsurfix.</p> -<p>A zsurfix a cifrán öltözött éhes gavallérok és kisasszonyok -népkonyhája. A hol <span class="pagenum"><a name="Page_8" id= -"Page_8">-8-</a></span> is káviárral és sonkával, vagy vajjal és -szardiniával, vagy szardellával, vagdalt tojással bekent kifli és -zsömlyeszeleteket, továbbá kuglereket, Albert-cakest lehet kapni -teával, vagy anélkül. Van ott továbbá egyiptomi cigaretta is -„ázsiai“-val töltve, vagy „ázsiai“, „török legfinomabb“ magyar -pipadohánynyal töltve. Szivarok is vannak, azokon meg kravátlik. -Egyrészt, mert a nyakravalótlan szivar nem szalonképes, másrészt, -mert a nyakravalókat gyüjteni szokás valaki számára.</p> -<p>Hát ilyen zsurfix van minden rendü és rangu társaságban. És jut -mindennapra kettő-három. Ez okból volt könnyü Dobayéknak az uzsonna -és vacsora-téma olcsószerrel való megoldása.</p> -<p>A zsurfix ugyanis öttől kilencig tart, azaz négy óra hosszat, de -bármikor sans-façon otthagyható.</p> -<p>Dobayék tehát aképp cselekedtek, hogy a négy órát kétfelé -osztották. Öttől hétig az egyik zsurfixon beozsonnáztak, héttől -kilencig pedig a másik zsurfixon bevacsoráztak.</p> -<p>Miután azonban Dobay, az expoéta, kuglereket nem evett, ennek -fejében Burisek hentestől (csak tőle, mert a többi mind csalt), -szabad volt neki egy szafaládét venni pótvacsora fejében, a mit ő -egy óriáskiflivel egyetemben, szintén zárt ajtók mögött, el is -fogyasztott rendesen, rágyujtván <span class="pagenum"><a name= -"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> utána egy zsurfix-keletü -nyakravalós havannára. Ő is szenvedélyes gyüjtő volt ugyanis, de a -kravátli kedvéért elhozta a szivart is.</p> -<p>Ilyenformán az élet nem volt valami drága, mindaddig, a mig a -piknikek ideje be nem következett.</p> -<p>A mikor azonban ez bekövetkezett, a háromszor tiz forintok és -ugyanannyira rugó mellékköltségeknek tárcájából való kihuzogatását -ugy megunta Dobay, hogy fogta magát és megtartván pénzéből 55 -forintot (ötvenet utiköltségre, ötöt saját egyéni szükségleteinek -fedezésére), a még fönmaradó 772 forintot odacsapta felesége elé, -kijelentvén, hogy vagy férjhezmenjen az Inci azalatt, mig az tart, -vagy ne menjen férjhez, de többet nem ad; először, mert humbug és -világcsalás az egész pesti exisztenciájuk, másodszor, mert nincs -több. Ő pedig a Szélvészt és a Sárkányt el nem adja (nincs az a -leánya a világnak!), de meg se venné őket senki.</p> -<p>Miként a rablóhadjáraton csavargó csuka a kiszemelt prédára, úgy -csapott Dobayné a 772 forintokra. Kedves és hizelgő lett egyszerre; -költőjét Mucikának szólitotta, sőt könyekkel is áldozott ennyi -nagylelküség megünneplésére.</p> -<p>– (Majd megmutatom én, hogy mi az a beosztás; a fele se fogy el -és menyasszony az Inci! Meglátod, hogy mit birsz bennem, te -nemeslelkü férfi: ideálja a férfiaknak; <span class= -"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span> hogy véres -verejtékkel szerzett pénzed minő kamatokat hajt az én kezemben! -Bizd csak reám!)</p> -<p>És Inci, a szegény Inci, a ki ártatlan volt, mint egy fehér -rózsabimbó, csak hallgatja, mint viszik vásárra, mint dobják piacra -szüzi lényét, akár egy kihizott barmot, – s a mig hallgatja, a -szemérem és harag pirja önti el fehér arcát és homlokát. De nem -szól semmit; a keserü poharat hallgatagon üriti ki, mint egy jól -nevelt leánykához illik, kinek szüleit nem szabad -megszomoritania.</p> -<p>Nem is szomoritja, csak ő maga szomorkodik. Sir is éjnek idején, -a mikor csöndes zokogását elfojtja anyjának jóllakott szuszogása s -atyjának a szomszéd szobából áttörő hortyogása. De nappal -társaságban kedves és vig mindig; fényt és boldogságot áraszt maga -körül, – hiszen oly szép volt, oly fönségesen szüzies.</p> -<p>Volt is udvarlója elég. Olyanok, a kik szerelmesek voltak -beléje, és olyanok is, a kik szerelemre már képtelenek lévén, mint -a sziv nyomorékjai, hiuságból forgolódtak a szép leány körül.</p> -<p>Hárman valának a szerelmesek: Kertész Andor miniszteri -segédfogalmazó, Sipiczky gróf, ki rokonságban volt a lengyel -királyokkal (a nagybátyja Sangusko herceg, unokatestvére pedig -Sapieha Ábel herceg, <span class="pagenum"><a name="Page_11" id= -"Page_11">-11-</a></span> az Adám fia) és végre Kalvyl János báró, -a piktor.</p> -<p>Az apa Kertész Andort szerette volna vőnek, mert jó, nyiltképü, -kövérke ember volt ez a Kertész Andor és bácskai létére se nem -ivott, se nem lumpolt, de az ezer lánc bácskai földje megvolt.</p> -<p>A mama Sipiczkyt jobban kedvelé. Először, mert Sipiczkyre -majorátus néz, ha tizenhatodik Sipiczky Boleslaw, a nyomorék (a ki -már legföljebb kilenc évig élhet) elhalálozik, de főképen, mert -Sipiczky olyan fejedelmi megjelenés, hogy a leányához méltó csak ő -lehet egyedül. Az igaz, hogy kopasz volt és hogy fogai aranynyal -voltak összefoldozva; de mit tesz az, a mikor oly festői eséssel -lógott rajta a Frank-féle ruha, s a mikor oly végtelen elegánciával -ült arisztokratikus fején a fényes cilinder.</p> -<p>Kalvyl János bárót ellenben sem papa, sem mama nem protezsálák -vala. A kis Inci azonban elpirult, valahányszor a szemébe -nézett.</p> -<p>Papa és mama azért nem protezsálták Kalvyl Jánost, mert szegény -volt, piktor volt és jelentéktelen, vézna, sápadt ember. Hogy a -szemei fényes lángban égtek, azt ők észre nem vették. Inci pedig -éppen azt vette észre és csakis azt.</p> -<p>A három szerelmes udvarló irányában Dobayék olyatén családi -taktikát követtek, <span class="pagenum"><a name="Page_12" id= -"Page_12">-12-</a></span> hogy a mama mindhármukhoz egyformán édes -és szives, a papa ellenben egyformán zárkózott és hideg volt.</p> -<p>Kertész és Sipiczky, a kik mesterségükre nézve stréberek és -parthiejägerek is valának, – rövid időn ama meggyőződésre jutottak, -hogy a leány és a vele járó köztudomásu 3000 hold a tornyos -kastélylyal azé lesz, ki a papa hidegségét képes lesz megtörni, -egyszóval, kit a papa megszeret.</p> -<p>– Itt az öreget kell megdolgozni, – gondolta Kertész Andor és -egy tervet eszelt ki.</p> -<p>– A vén szamarat kell megnyergelni, – mormogá Sipiczky s azonnal -kész volt ő is a tervével.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_13" id= -"Page_13">-13-</a></span></p> -<h2>II.<br /> -Elvira-stakes.</h2> -<p>Kertész Andor, tervét megvalósitandó, beállit az -Eggenberger-féle könyvkereskedésbe és kéri Dobay költeményeit.</p> -<p>– Dobay? Dobay? Ilyen ember talán nincs is. Azaz, hogy volt egy -altábornagy Pozsonyban, de az nem irt költeményeket, – állitotta -Hoffmann ur, az egyik Eggenberger.</p> -<p>– Dehogy nem, kérem. Dobay Alajos költő volt, az ötvenes -években; ő irta meg az Elvira keserveit, tizenhat énekben.</p> -<p>– Kérem, az ötvenes években mindenki keserveket irt, de az -Elviráét nem irta meg senki.</p> -<p>– De igenis, hogy megirta, – vágott közbe Molnár ur, a másik -Eggenberger. – 1851-ben jelent meg Heckenastnál, de miután két év -alatt csak két példány fogyott el belőlük, eladták a keserveket -Pollitzer antikváriusnak, darabját 3 krajcárjával, a ki viszont, -tudomásom szerint, később <span class="pagenum"><a name="Page_14" -id="Page_14">-14-</a></span> kilószámra engedte át azokat, gondolom -1855-ben, Varga sajtosnak.</p> -<p>Kapta magát Kertész Andor – bene informatus – és befordult egy -kávéházba. Ott rendelt egy kupica szilvóriumot s egy cim- és -lakjegyzéket. A szilvóriumot megitta s aztán elkezdte a -lakjegyzékben kutatni a Pollitzer antikvárius tartózkodási helyét. -A 97-ik Pollitzer Mór neve után csakugyan ott volt, hogy: ódondász, -Károly-körut 5.</p> -<p>Beállit Pollitzerhez.</p> -<p>– Pollitzer urat keresem.</p> -<p>– Én vagyok. Mi tetszik?</p> -<p>– De hisz ön fiatal még. Nem is igen élt még 1855-ben. Nincs -kérem egy öregebb Pollitzer antikvárius?</p> -<p>Ifj. Pollitzer nagyot nézett. (Mi köze ennek a koromhoz?) De -felelt:</p> -<p>– Az apám az öregebb volt.</p> -<p>– Ugy, hát nem él már a kedves atyja?</p> -<p>– Élni él. Csakhogy most már Hausherr és nem antikvárius.</p> -<p>– Hausherr? Nem lehet megtudnom, hogy melyik házban?</p> -<p>– De lehet.</p> -<p>– Fontos beszédem volna vele.</p> -<p>– Az már nem lehet.</p> -<p>– És miért, ha szabad kérnem?</p> -<p>– Mert a mióta fölvágták a nyelvét, nem tud beszélni.</p> -<p>– Hm! – szóla s törölgeté üstökét Kertész <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> Andor, – -azért nem tud beszélni, mert fölvágták a nyelvét? Különös!</p> -<p>– Miért különös, ha egyszer rákja volt. Különben akár különös, -akár nem… Tetszik valami? Van egy Cassanovám illusztrálva s egy -Mantegazzám diszkötésben, – alkalmi vétel…</p> -<p>– Köszönöm szépen, jelenleg Dobay Alajos ama költeményeire volna -szükségem, a melyeket kedves atyja vett meg 1855-ben Heckenasttól, -– de 1855-ben Varga sajtos urnak kilószámra tovább adott. -Megfizetném duplán, ha netalán maradt volna egy példány -belőlük.</p> -<p>– Dobay? Olyan nem létez, – állitá teljes asszüranszszal ifjabb -Pollitzer, – becsapták az uraságot.</p> -<p>– De létez, kérem, az Eggenberger urnál mondták.</p> -<p>– Akkor létez. Ha öt forintot ad az ur, rászánok egy napot a -keresésre. Hátha meghagytunk egy-két példányt magnak!</p> -<p>– Helyes, én is keresek…</p> -<p>És kerestek délutáni két órától kezdve este félötig. Hol a -könyvállványok tetején végeztek ekvilibrisztikai gyakorlatokat, hol -az asztalok és pultok alatt hasaltak: ugy kerestek.</p> -<p>Végre siker koronázta fáradságukat. Ifjabb Pollitzer egy Orbis -Terrarum alatt megcsipett három példány „Elvira keservét“. -<span class="pagenum"><a name="Page_16" id= -"Page_16">-16-</a></span></p> -<p>– Hallalihó! Itt van a „Dobay“! – kiáltott föl -diadalittasan.</p> -<p>– Itt meg az öt forint, de először kefélje ki.</p> -<p>– A Dobayt, vagy az ifjurat?</p> -<p>– Mindakettőnket. Bizony én is poros vagyok.</p> -<p>– No, szeretném hinni, hogy igen poros. De kefém nincs.</p> -<p>– Akkor venni kell egy kefét.</p> -<p>– Nem hagyhatom az üzletet.</p> -<p>– Adok öt forintot, ha kikefél. Igy csak nem mehetek az -utcára.</p> -<p>– Ez beszéd. És a kefe az enyim marad?</p> -<p>– A magáé.</p> -<p>– Ná! Ha vevő jön, mondja neki várni, ha eladó, gorombáskodja -ki. Mindjárt térek vissza.</p> -<p>Egy pár perc mulva Kertész könyvestül szépen kikefélve, boldogan -távozott a boltból. Boldogan és önérzetesen, hogy ily fölségesen -sikerült tervének ez az első, valóságos detektiv-munkálatot igénylő -része.</p> -<p>(Haj, hogy lefőzi majd Sipiczkyt, hogy behizelgi majd magát az -öreg szivébe! Nevetséges is volna, hogy olyan Sipiczky-féle -jött-ment szamarat egy Kertész Andor ne tudna lefőzni!)</p> -<p>Még aznap este vacsorára lévén hivatalos Dobayékhoz, bevág az uj -akvizicióból egy alkalmas citátumot, hogy azt majd egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> jól -megválasztott alkalommal eldeklamálja Dobaynak.</p> -<p>Az „Elvira keservei“ 15-ik énekében talált egy alkalmi -zengzetet:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A méh, ha beteg,<br /></span> -<span class="i0">Rászáll a virágra.<br /></span> <span class= -"i0">Ha szirma remeg<br /></span> <span class="i0">Szerelemre -vágyva.<br /></span> <span class="i0">– – – – – –<br /></span> -<span class="i0">Aladár beteges<br /></span> <span class= -"i0">Szivére a balzsam<br /></span> <span class="i0">Elvira -kebele,<br /></span> <span class="i0">Im igy szól a -dallam.<br /></span></div> -</div> -<p>Ezalatt ifjabb Pollitzer egy ujabb látogatást kapott.</p> -<p>– Pollitzer antikvárius urat keresem, kérem. Azt, a ki már -1851-ben is élt.</p> -<p>– Ennek is fiatal vagyok, – csodálkozott ifjabb Pollitzer, de -csakhamar átlátta a helyzetet.</p> -<p>– Az már nem antikvárius, de Hausherr.</p> -<p>– Lehet vele beszélni?</p> -<p>– Nem lehet.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Mert néma, mint az ágyu.</p> -<p>– Siket? Az nem baj, majd orditok.</p> -<p>– Hiába ordit, mert néma.</p> -<p>– Mint az ágyu?</p> -<p>– Hát az ágyu talántán nem néma?</p> -<p>– Az igaz. Hát majd irok neki.</p> -<p>– Nem a Dobay költeményeit keresi uraságod? <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>– Ördöge van, – azt keresem.</p> -<p>– Mindjárt gondoltam. Hja, azt most nagyon keresik! Hm, hm! De -már nem létez az egész országban csak egy példány.</p> -<p>– Megveszem.</p> -<p>– Hja, könnyü azt mondani… ilyen könyvrégiséget nem szivesen -szállitunk. Magunk is passzionisták vagyunk. A muzeum…</p> -<p>– Ne okoskodjék. Mit kér érte?</p> -<p>– Ne okoskodjak? Már miért ne okoskodnék a saját boltomban? Na! -Jusztament sem adom.</p> -<p>– Adok tiz forintot.</p> -<p>– Papperlappap! Tiz forintért egy Shakespearet sem adok. Egy -Dobayért igér tiz forintot?! No, maga jól érti a könyveket, azt -konstatálom magának!</p> -<p>A kékvér forrott Sipiczkyben (mert ő volt), de – tekintve, hogy -neki is szüksége volt tervéhez a „Dobay“-ra – türtőztette magát. -Egyet nyelt és beszédét eképpen folytatá:</p> -<p>– Tudom, hogy mit ér egy Shakespeare és tudom, hogy mit ér egy -Dobay. Egy Dobay nekem tényleg többet ér a világ összes -Shakespearejénél. Hát megfizetem. Mit kér érte?</p> -<p>– Magának huszonöt forintért s egy nadrágért odaadom.</p> -<p>Nagyot néz Sipiczky.</p> -<p>– Miért éppen nadrágért? <span class="pagenum"><a name="Page_19" -id="Page_19">-19-</a></span></p> -<p>– Mert a mig a pultok alatt kikeresem a „Dobay“-t, lyukat kap ez -a hét forintos nadrágom a térdepüléstől.</p> -<p>– Helyes. Itt a harminckét forintja, – szólt Sipiczky s -elnevette magát.</p> -<p>Ekképpen szerzé meg fölemelt áron Dobay költeményeit Sipiczky -gróf, a másik tervező. De nem sajnálta érte a pénzt, mert meg volt -győződve, hogy ezerszeres kamatokat hajtand.</p> -<p>Miként Kertész, ő is vigan ballagott haza, ugyanazzal a tervvel -agyában, egy hasonló detektiv-munkálat dicsőséges sikerében -tetszelegve magának. Csakhogy ő már más alkalmi zengzetet keresett -ki a keservekben: a madárdalt.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">Elvira, édes -bájleány,<br /></span> <span class="i0">Eljövök pünkösd -hajnalán,<br /></span> <span class="i0">Rászállok kicsiny -ablakodra.<br /></span> <span class="i0">Kopogtatok, -kopogtatok,<br /></span> <span class="i0">Mig kinyitod, mig -kinyitod<br /></span> <span class="i0">S hű lovagod, hű -dalnokod<br /></span> <span class="i0">Szobádba s szűdbe nem -bocsátod.<br /></span></div> -</div> -<p>Ezt bevágván, miután ő is hivatalos volt, szintén a Nemzeti-be -ment Dobayékkal vacsorálni…</p> -<p>A társaság már együtt volt. Dobay bakatort ivott. A mama -„borjusteak à la Provençale en sauce Suwaroff“-ot evett pommes -soufflées-val, leányával közösen. Kertész jóizüen és aprókat -nevetett, mint minden kövérke ember, ha jól érzi magát. S ő most -igen jól érezte magát, mert Incinek <span class="pagenum"><a name= -"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> ő lett a szomszédja az -elkésett Sipiczky helyén.</p> -<p>Sipiczkyt ez ma éppen nem alterálta. Szinte örült, hogy Inci -balján meg Kalvyl János ült és hogy eképpen az apa mellé szorulván, -rögtön hozzáfoghat a nyergelés nemes mesterségéhez.</p> -<p>– Kisztihand nagyságtoknak! – Üdvözöllek, kedves urambátyám!</p> -<p>– Szép, hogy eljött, nagyon szép magától, – édeskedett a -mama.</p> -<p>– Tedd le magad! Nem a legjobb hely, de hát csak két oldala van -a leányomnak, – invitálta a papa.</p> -<p>– Oh, kérlek, vis-a-vis őnagyságával és te melletted: ez a -legjobb helyzet. Két legnemesebb érzékem: látásom és hallásom -igénybe véve igy van a legjobban és legkellemesebben.</p> -<p>– Bravo, gróf Sipiczky! Jól volt mondva; szellemes, comme -toujours, – hizeleg és büszkélkedik Dobayné…</p> -<p>Vigan folyik a társalgás. Kertész pezsgőt hozat.</p> -<p>Dobay szidja, hogy erős, de azért a fele palackot ő issza ki; -majd ő is hozat egy szalvétába göngyölt kétes eredetü palackot, de -ennek már a háromnegyedét issza meg.</p> -<p>A második palack pezsgő bontásakor kedvező alkalmat találván -Kertész, szavalni kezdi a tizenötödik ének harmadik strófáját. -<span class="pagenum"><a name="Page_21" id= -"Page_21">-21-</a></span></p> -<p>Persze, hogy tetszett mindenkinek. Nemcsak a vers, hanem a -különösen jól megválasztott à propos.</p> -<p>Csupán Dobay papa nézett gyanus szemekkel, mint egy elvénhedt és -jó utra tért betörő, a ki fiatalkori betörőcimboráját ismergeti s -azon gondolkozik, hogy letagadja-e a cimboraságot, vagy -vállalja?</p> -<p>Hát inkább nem vállalta. Igaz, hogy rá sem ismert egészen.</p> -<p>Ráismert azonban a másikra. Ez volt a legjobb verse, a mit -valaha irt. Ez az egy strófa volt az egész könyvében, a mit nem -szégyellett.</p> -<p>Midőn Sipiczky – a költészet rejtett gyöngyeiről beszélve – -mutatóul előadta a „Madárdalt“ és érzelgős, affektált hangon -ébresztgette vele a költői közhangulatot: magasra hágott az expoéta -amugy is széles jókedve. Két illemkönyvet vágatott be vele -felesége: a Müller urét s a Wohl kisasszonyét, de mindkét nembeli -egyszerre kipárolgott fejéből azon való örömében, hogy a madárdal -nem veszett el az emberiségre nézve. Ime citálják!</p> -<p>Olyat ütött örömében a vézna Sipiczky vállára, hogy csak ugy -horpadozott tőle az egész ember.</p> -<p>– Az áldóját, hát te belőlem citálsz?!</p> -<p>– Ugyan, Lojzi, miféle tón ez? – sápitott a kedves felesége.</p> -<p>– A Ponciusát! Honnan veszed a versemet? <span class= -"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> – -szorongatja az öreg Sipiczkyt. – Tudomásom szerint rég kihaltak a -verseim. Az utolsó példányon kalácsot sütött a feleségem Lasnakon -és – jól emlékszem – csak a verseim sültek meg, a kalács nyersen -maradt.</p> -<p>– Kérlek, bátyám, azoknak a verseknek kár volt megsülniök. Én -mondom azt, mint a kiben szintén van költői véna. Nem oly gazdag, -duzzadó ér, mint a tied, de…</p> -<p>– No öcse, te vagy az első, ki verseimet dicséri. Erre -igyunk!</p> -<p>– Nem érett meg a kor. Ám egy-két decennium gyakran elég, hogy a -kor romlott izlését gyökeresen följavitsa.</p> -<p>– Halló, fiú, te hizelegsz, ha jól veszem észre!</p> -<p>– Soha; azt az egyet nem teszem. Egy Sipiczky gróf nem szokott -hizelegni.</p> -<p>Kertész, ki e párbeszéd elején azzal foglalkozott, hogy Incire -oly lapos pillantásokat vetett, mint egy cselédkenyér, ugy -elcsudálkozott Sipiczky szavain, hogy nyitva felejtette a száját, a -miben pedig éppen egy fél kugler volt. Lenyelte a kuglert s egy -pillanat alatt megértette, hogy áll a bál: eszméjét ellopta tőle -Sipiczky. Azaz, hogy el se lophatta, hiszen el volt az a fejébe -zárva. (Nyilván az egyszer találkoztak a nagy szellemek.)</p> -<p>– (Hja, mi marad egyéb hátra; most már versenyt kell lovagolni. -Kinek a lova <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> jön be előbb? Ki kell érdemelni az Incit. -Hajrá!)</p> -<p>És megkezdődött a versenyfutás. Szól Kertész:</p> -<p>– Hogy mennyire keresettek költeményeid, kedves bátyám, azt egy, -bár prózai, de csalhatatlan ténykörülmény bizonyitja: költeményed -könyvpiaci árfolyama.</p> -<p>– Hatvan pengő krajcárért árulta Heckenast, de csak két példányt -tudott elsütni belőlük, – magyarázza az öreg ur.</p> -<p>– És ime, most tiz forintért se kapni, – állitja Kertész.</p> -<p>– Hát ezt meg honnan tudod? – kérdi Sipiczky meglepetve.</p> -<p>– Annyit fizettem érte, – volt az egyszerü válasz.</p> -<p>De most már Sipiczky tátotta föl a száját. (Ez a gazember egy -tervet eszelt ki vele!)</p> -<p>De nem azért volt Sipiczky lengyel, hogy zavarba jőjjön. Mint a -villám, ugy cikkázott át agyán egy gonosz terv: a kis embert -megszégyeniteni és fölpaprikázni. Szatirikus mosolylyal jegyzi meg -odavetőleg:</p> -<p>– Huszonöt forinton alul nem kapható az „Elvira keserve“.</p> -<p>– Mi a menydörgős menykő! Be vagytok ti rugva, vagy én volnék -részeg! Miket karattyoltok itt össze-vissza? – lármázott az -expoéta. <span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span></p> -<p>– Én ma annyit fizettem, sőt harminckét forintot fizettem a -könyvért, – bizonyozik Sipiczky.</p> -<p>– Pollitzernél? – kérdi Kertész.</p> -<p>– Igenis.</p> -<p>– Akkor becsapott, én ugyanott…</p> -<p>– Engem nem csapott be; nekem megér annyit, – szakitá félbe -Kertészt szatirikus mosolylyal a lengyel.</p> -<p>Most veszi észre Kertész, hogy bolondot mondott, nosza kijavitja -a hebehurgyaságát.</p> -<p>– Én százat is adtam volna érte, de ha valamiért csak tizet -kérnek, akkor csak annyit adok. Bolond az, a ki magára licitál.</p> -<p>– Nem kérhettek csak annyit, – jegyzi meg szörnyü flegmával -Sipiczky.</p> -<p>– Hát azt állitod, hogy nem mondok igazat? – pattant föl a kis -Kertész; – tudomásul veszem.</p> -<p>– A mint tetszik.</p> -<p>De már erre észrevették a hölgyek, hogy ebben a pezsgő tüzétől -izzó légkörben lehetetlen tovább maradniok.</p> -<p>Fölkeltek. Kalvyl János is fölkelt. Incinek föladta felöltőjét. -Inci rámosolygott s elpirult. És mikor a bucsuzásnál, csak egy -pillanatig bár, de kezében felejtette a szép leány kis kezét: -Kalvyl János is elpirult. Nem ugy, mint, a gyermek, de mint a -férfi, kinek összes szivevére arcába szökik, ha pirul. <span class= -"pagenum"><a name="Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p> -<p>Az öreg még ott maradt a két vetélytárssal.</p> -<p>Eleinte feszült volt a hangulat.</p> -<p>Kertészben fölfortyant a bácskai virtus: elhatározta, hogy -kihivja a lengyelt.</p> -<p>A lengyel pedig, sejtvén a bácskai szándékát, azt határozta, -hogy tréfával üti el a dolgot, olyan tréfával, a mi vetélytársát -nevetségessé teszi, őt meg emeli szellemileg.</p> -<p>– Hát holnap verekszünk? – kezdi meg a beszédet Sipiczky.</p> -<p>Kertész nem szólt semmit, de annál többet s annál hangosabban -Dobay:</p> -<p>– Ha verekesztek, verekedtek. Semmi közöm hozzá. De annyit -mondhatok, hogy nem ismerlek többé, ha megverekedtek. A ki bőrét -minden bolondságért a piacra viszi, az nem komoly ember. És nem -komoly embernek nem engedem meg, hogy a leányomnak csak közelébe is -jusson. Punktum!</p> -<p>– Nekem eszem ágában sincs a verekedés, – mentegetőzik Sipiczky -naiv képpel. – Azt az olcsó dicsőséget a jogoncoknak hagyom.</p> -<p>– Hátha én most inzultálom a gróf urat, akkor sem? – kiáltja a -már teljesen kiürült étteremben vérpiros arccal a kövérke -bácskai.</p> -<p>– Ah, müvelt ember nem inzultál soha, – állitja Sipiczky nagy -képpel.</p> -<p>Kertész szégyenkezve és csodálkozva, <span class= -"pagenum"><a name="Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> hogy ily -föltétlenül biznak müveltségében: azonnal lelohadt, mint az -ökörhólyag, melybe gombostüt szurnak. Kezét nyujtja vetélytársának -és szent lett a béke, megpecsételvén egy ujabb palack Mummal.</p> -<p>Ideje is volt, mert az öreg ur, kit a torzsalkodás oly -kiméletlenül zökkentett ki későn fogamzott dicsősége légvárából, -már haragudni kezdett. De ime, a békekötéssel visszatért régi -jókedve s ujra fölvette „Elvira keservei“-nek fonalát.</p> -<p>– Hát mit gondoltok, miért oly kutya drága az én könyvem?</p> -<p>– Csak azért, a miért minden portéka drága szokott lenni, mert -jó, – hizeleg Sipiczky.</p> -<p>– Mert remekmű és ritka, – tóditotta Kertész.</p> -<p>– Hát ti olvastátok?</p> -<p>– Hogy olvastuk-e?</p> -<p>– Én háromszor átolvastam.</p> -<p>– Én hatszor.</p> -<p>– De hol a manóba tettetek szert a költeményeimre? – kérdi az -álmélkodó poéta.</p> -<p>Megmondták neki. Az öreg följegyezte: Pollitzer, Károly-körut -5.</p> -<p>– Hát melyik rész tetszik nektek legjobban?</p> -<p>– A mikor Elvira kétségbeesik… <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span></p> -<p>– A mikor Elvira oly elementáris erővel kesereg…</p> -<p>– Hásze’ mindig kétségbe van esve és furt kesereg, – ez nem -kritika.</p> -<p>– A mikor szivét kiönti, – korrigálja ki magát Sipiczky ama -biztos tudatban, hogy egy kesergő Elvirának ki kellett valahol -szivét öntenie.</p> -<p>– És a mikor bujában meghal, – eszelte ki Kertész ugyanama -logikával az elhalálozás valószinü, sőt biztos bekövetkezését.</p> -<p>– Tény (bár nem emlékszem rá egészen), – konstatálja az öreg ur, -– hogy ez a két legszebb része költeményemnek. No, meg a -„madárdal“. E’mmár aztán igazán döfi… Igyunk, gyerekek!</p> -<p>És tovább ittanak a gyerekek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_28" id= -"Page_28">-28-</a></span></p> -<h2>III.<br /> -Fenn a kasban.</h2> -<p>Ittasan a bortól és örömtől, ifjui reményekkel s egy jól -megkoncipiált tervvel agyában, tántorgott föl hálószobájába az öreg -expoéta.</p> -<p>A terv az volt, hogy mégis csak eladja a Sárkányt és Szélvészt s -uj, diszes kiadásban kinyomatja „Elvira keservei“-t az árukon.</p> -<p>– Az ördög hitte volna, hogy a kor izlése ennyire megváltozott -négy decennium alatt! Meghaladtam a koromat négy decenniummal, az -arkangyalát!… Hiába, a zseni kitör és eget kér! – duhajkodott -magában Dobay Alajos, az ötvenes évek félreismert nagysága.</p> -<p>Még soká ábrándozott, mielőtt elaludt volna. S álma édes volt, -mint a méz. Angyalok zenéje mellett cigányozott reggelig. Kisbőgős -nélkül, az igaz, de a kisbőgőst: a legmolettebb és legnyájasabb -angyalkát ölébe ültette, hát azért nem szólt a kisbőgő. -<span class="pagenum"><a name="Page_29" id= -"Page_29">-29-</a></span></p> -<p>Azonban az álom se tarthat örökké. Éppen ama pillanatban, a -melyben a kisbőgős hosszu, szenvedélyes szerelmi ostrom után végre -beleegyezését adta, hogy ajkainak mézét tiz forintok ellenében -megszedhesse szerelmes szeladonja, – éppen a leggyönyörteljesebb -percben, a midőn ajkaik csucsoritva, mint villámossággal telt -felhők egy villámszikra tüzével egymásra csapni szándékoztak volna: -kellett fölébrednie szegény Dobaynak egy nem annyira villámos, mint -türelmetlen és ideges rángatástól, a mely is ő nagysága kegyes -kezeitől származott.</p> -<p>– Ejha, asszony! Még öt percig hagyhattál volna; éppen a -legjavát szakitottad félbe, – dörmögött az öreg, de nem haragudott, -mert előtte a dicsőség és remény, a gazdagság, a fény.</p> -<p>Előbb azonban az árnyat kellett kiállania. Mert sötét és borus -felhői felesége arcának harcra keltek az égi világossággal. De -hiába, az égi világosság maradt a győztes s a felhők haragosan -vonultak odább.</p> -<p>– Ugyan szépen nézett ki tegnap, mondhatom. Nem szégyelli magát: -egy nagyleányos apa létére ugy leinni magát?</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">– („Sirom, sarom, -sallalárom,<br /></span> <span class="i0">Jobb batáron mint -szamáron“…)<br /></span></div> -</div> -<p>– Maga még most is be van rugva…</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">– („Részeg vagyok, rózsám, -mint a csap,<br /></span> <span class="i0">Sampanyerrel teleittam -magamat“…)<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span></p> -<p>– Jobb, ha azonnal felöltözködik s elmegy a gőzfürdőbe és haza -nem jön, a mig teljesen ki nem józanodik.</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">– (Fürdik a holdvilág az éj -tengerében“…<br /></span></div> -</div> -<p>– A leánya előtt csak nem akarja eljátszani a tekintélyét?…</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">– („Eljátszottam már azt -régen.<br /></span> <span class="i0">Attól ugyan ihatik kend, -ihatik kend“…)<br /></span></div> -</div> -<p>– Maga nemcsak részeg, de bolond is. Ugy énekel, mint a -parasztok.</p> -<p>– Se részeg, se bolond nem vagyok. Boldog vagyok, Idám. Jer -keblemre… Szeretlek.</p> -<p>És az asszony: a fiatalos, menyecskés asszony, a kit évek óta -nem érintett férfi csókja, ölelése, nem ellenkezett, nem tért ki az -öreg ember csodálatosan fiatalos, tüzes ostromlása elől, odatapadt -a keblére s élvetegen nyujtá csókra ajkait.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Reggelire nem pogácsát kapott a Lojzika, hanem teát, sonkát, -pástétomot és két tojást. Jóllakva és megelégedetten, az asszonynak -egy szót se szólva (meglepetésnek tartogatta a dolgot), indult -munkába az „Elvira keservei“ ügyében.</p> -<p>Először is a sürgönyhivatalba ment. Ott föladta a következő -sürgönyt:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="center">„Botos István urnak</p> -<p class="right">Lasnak.</p> -<p>A Szélvészt és Sárkányt adja el. Ha nem veszik, adjon el valami -olyat, a mit <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> megvesznek. Ha semmi ilyes nincs, adjon -el valamit, a mi lesz, például a jövő évi repcét. És küldje az árát -expressz postafordultával. Adósságot csinálni, hitelt igénybe venni -nem szabad.</p> -<p class="right">Dobay.“</p> -</div> -<p>Ezután kikaparászta tárcájából Dobay azt a névjegyet, a melyre -Pollitzer antikvárius nevét és lakását följegyezte volt: Pollitzer -Mór, Károly-körut 5.</p> -<p>– Nincs ugyan messze, – gondolá Dobay, – de miért ne mehetnék -kocsin odáig is. Hisz pénz lesz, mint pelyva. Az „Elvira keservei“ -legalább is tizezer forintot fognak jövedelmezni.</p> -<p>A Szervita-téren fiakkerbe vágta hát magát s a Pollitzer boltja -elé robogott.</p> -<p>Pollitzerhez – mióta megvan a boltja – fiakkeren még élő nem -hajtatott. Nem csoda hát, hogy ifjabb Pollitzer megbámulta a -fiakkert és grófnak nézte a fiakkerezőt.</p> -<p>– Jó napot, Pollitzer ur, maga az?</p> -<p>– Szolgálatjára, méltóságos gróf ur.</p> -<p>– Csak hagyja, hagyja, – intett Dobay Alajos.</p> -<p>Hogy miért intett és miért mondta, hogy: „hagyja – hagyja“, azt -nem tudni, mert Pollitzernek eszeágában se volt kezet csókolni. -Nyilván azt gondolta az öreg ur, hogy ha már grófnak nézik, -megtehetik vele azt a csufot is. <span class="pagenum"><a name= -"Page_32" id="Page_32">-32-</a></span></p> -<p>– Én egy raritást keresek, Pollitzer ur.</p> -<p>– A Dobayt?</p> -<p>– A Dobayt! Hát honnan tudja?</p> -<p>– Ez most a legnagyobb raritás a világon. Az egész földtekén -csak egyetlenegy eladó Dobay létez: az én birtokomban, – igy -szavalt ifjabb Pollitzer s ezzel kecsesen a középső és mutató ujja -közé fogva egy könyvet, kétszer-háromszor meghimbálta a levegőben, -majd megcirógatta szépen, mint egy pejcsikót, csak éppen, hogy meg -nem kinálta cukorral.</p> -<p>– Hát keresik a Dobayt? – kérdi ragyogó arccal az öreg.</p> -<p>– Hogy keresik? Micsoda kérdés? Szeretem hinni, hogy keresik… -Csak volna belőle vagy ezer, mindjárt becsuknám a gseftet.</p> -<p>– És miért csukná be a gseftet, kedves barátom?</p> -<p>– Hát, mert házat vennék a Dobayn.</p> -<p>– Házat venne a Dobayn?</p> -<p>– Természetes, hogy persze. Nem szabad nekem Hausherr lenni?</p> -<p>– Dehogy nem, édes fiacskám, hanem ezer Dobay árán nem lehet -házat kapni.</p> -<p>– Hát a Haas annyiért nem adja oda a házát, de a Hanser -kevesebbért is odaadja a hauzát: a Dohány-utca 16. számot. Igen jó -objekt, tiz percentet hoz.</p> -<p>– És mennyibe kerül?</p> -<p>– Ötvenezer forintba. <span class="pagenum"><a name="Page_33" -id="Page_33">-33-</a></span></p> -<p>Az öreg nem válaszolt, mert előbb komputust kellett csinálnia. -Fölállitá a hármas szabályt: Ha ezer Dobay árán 50.000 forintos -házat lehet venni – akkor egy Dobayn x forintos házat lehet venni? -Szorzott, osztott és kijött, hogy 50 forintosat. Ilyen ház ugyan -alig van, de legalább kisült (s ez is valami), hogy egy Dobaynak az -ára ötven forint.</p> -<p>Méreg, hogy az ember saját költeményeinek egy hatvan krajcáros -példányát ötven forintért kénytelen megvásárolni. De hát mit -tegyen? Az utolsóról keletlen kalácsot evett, az utolsóelőttiek -pedig idegen kézen, idegen könyvtárban őriztettek. Kölcsön csak nem -kérheti saját költeményeit és pláne leánya udvarlóitól.</p> -<p>Alkudni szintén nem mert az öreg, először, mert grófnak nézték, -másodszor, mert belátta, hogy a földtekének utolsó Dobayjára ugyis -hiába alkudnék.</p> -<p>Savanyu arccal bár, kivette tárcájából az utiköltségre félretett -ötvenesét és hanyag elegánciával odadobta Pollitzer ur elé.</p> -<p>Pollitzer ur megfricskázta a ropogós bankót, aztán a világosság -elé tartotta. Ismét megfricskázta és meggyőződvén róla, hogy nem -hamis, megcsalatkozott ábrázattal ejtette a pudlira.</p> -<p>– Méltóságos gróf ur – ez nem sok!</p> -<p>– Nem sok? De hisz inkább méreg sok, <span class= -"pagenum"><a name="Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> – -ijedezett Dobay, kinek zsebében már összesen csak 3 frt 75 krajcár -honolt.</p> -<p>– Hát kérem, tekintve, hogy a méltóságos ur első kundsaft és -hogy ily magas összeköttetést föltartani akarok: pénzbe nem kivánok -többet, de engedje meg gróf ur, ilyen ritkaság eladásakor szokásba -van nálam egy kis ajándék-ráadás, hogy vigasztalva legyek a…</p> -<p>– Jó, küldök tizenkét nyulat az uradalomból, – sóhajtott föl az -öreg Lojzi.</p> -<p>– Hm, kérem szépen, a nyul nem kóser – a liba kóser.</p> -<p>– A liba kóser? Nem bánom, küldök hat libát.</p> -<p>– Tizenkettőt tetszett mondani…</p> -<p>– A milliomát, legyen hát tizenkettő. Ide azzal a könyvvel.</p> -<p>– És mikor kapom a libákat, kérem alásan?</p> -<p>– Sürgönyözök, hogy küldjék azonnal.</p> -<p>– Talán föltennénk a sürgönyt.</p> -<p>– Föl? Az áldóját! Hagy irom:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="center">„Botos István ispán urnak</p> -<p class="right">Lasnak.</p> -<p>Pollitzer Mór, Károly-körut 5. cimre 12 hizott libát küldjön -azonnal.</p> -<p class="right">Dobay.“</p> -</div> -<p>– Itt a korona, küldje el.</p> -<p>– Kisztihand, gróf ur! Annyit mondhatok, hogy jó vásárt -méltóztatott csinálni. Tessék: itt a Dobay! Kisztihand! -<span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>– Csak hagyja – hagyja, kedves barátom.</p> -<p>Saját költeményeinek véres verejtékkel, azaz drága pénzen és -naturáliákon megszerzett birtokában foglalt ujra helyet Dobay -Alajos kocsijában, s egyenest Singer és Wolfner könyvkiadó urakhoz -hajtatott.</p> -<p>Ott félóráig tárgyalt, mig megegyezett velük olyképpen, hogy a -kiadás szerző tulajdona marad; a nyomtatási költség 478 forintot -fog kitenni; az elárusitásért 45 százalék jár stb.</p> -<p>Dehogy engedte volna a szerzői tulajdonjogot! (No, nem is kérték -tőle.)</p> -<p>– (Csak nem vagyok bolond fix összegért eladni a kiadás jogát, -hogy a kiadó hizzon verseimen s ő vegye meg a Dohány-utca 16. számu -házat. Olyan nincs.) Dohány-utca 16., – szólt oda a fiakkernek. – -Már csak megnézem a házamat.</p> -<p>Nem volt rossz ház. Mindössze, hogy az egyik boltjában sajtos -volt, a másikban meg libahentes, – vagy hogy hivják azt a -mesterembert, a ki libazsirt, libaszalámit és libaszafaládét árul. -Ezektől támadt egy kis rossz szag a házban, no de azon lehet -segiteni.</p> -<p>– Majd fölmondok nekik s a sajtos helyébe virágkereskedést, a -libahentes helyébe meg illatszer-raktárt telepitek. Csak ész kell -mindenhez! – hencegett <span class="pagenum"><a name="Page_36" id= -"Page_36">-36-</a></span> magában Dobay. – Hajts a Nemzetibe. Nem a -szinházba, mert oda még korán van.</p> -<p>– A hajós-egyesületbe, nagysága?</p> -<p>– Nem szoktam hajókázni, még nyáron sem. A hotelbe, tulok!</p> -<p>– Igenis! – vigyorgott a fiakkeres ama biztos tapasztalata -folytán, hogy a ki goromba, az jól szokott fizetni.</p> -<p>Jól is fizetett Dobay. Az összes folyótőkéjének kilenctized -részét: 3 forintot adott a fiakkernek. Hogy az összetulkozott -kocsis ezt appreciálni nem tudta, és hogy megvetőleg csörgette meg -markában a három ezüstforintot, az az összetulkozott kocsis -bornirtságára vall és nem a Dobay generozitását dönti meg.</p> -<p>Ugyan csupán huszonöt vassal a zsebében, de azért vigan mérte a -lépcsőt Lojzi papa, annak tudatában, hogy gyorsan, okosan és -erélylyel intézte el folyó ügyeit és hogy egy-két hét multán 25 -krajcár helyett legalább 2500 forint fog bugyellárisában -dagadozni.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id= -"Page_37">-37-</a></span></p> -<h2>IV.<br /> -Sipiczky fordulása.</h2> -<p>… Benyitott a szobájába. Az első dolog, a mit ott meglátott, egy -nagy malomkerék volt, vegyes virágokból. Ez az asztalon hevert. Jól -körülszagolta s aztán tovább vizsgálódott. Az egyik sarokban ott -ült a felesége meghatott édesanyai ábrázattal, a másikban az Inci -lehajtott, sápadt fejecskéjét a szék támlájára eresztve, végre a -harmadik sarokban Sipiczky hajlongott, mint a Gottschlig -porcellán-kinaija, azzal a különbséggel, hogy Sipiczky nem ült, -mint a kinai, de állott.</p> -<p>Egyikük se vallott egy kukkot sem. Ez Dobayt idegessé tette.</p> -<p>– Hát mi lelt benneteket, megnémultatok?</p> -<p>Egy hang sem. Azaz, hogy mégis. Inci halk zokogása – mint egy -sebzett kis galamb nyögdécselése – töri meg a csöndet.</p> -<p>Az öreg dühbe gurult.</p> -<p>– Ki bántotta ezt a leányt? <span class="pagenum"><a name= -"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p> -<p>A leány fölugrik és atyja nyaka köré fonja reszkető karjait, ugy -int némán, hogy senki.</p> -<p>– Hát akkor miért rísz, kis cselédem? Na, majd lecsókolom a -könyeidet. Ne félj, mig az apádat látod.</p> -<p>A mama idejét látta a szerepváltoztatásnak. Meghatott édesanyai -ábrázatát részben örömkönyektől áztatott édesanyai, részben lágy, -boldog hitvesi ábrázattá változtatta és férje vállára hajtván -frufrus fejét, macskaszerü mimikával sugta fülébe:</p> -<p>– A bimbó hasadása… örömkönyek… Megkérték a kezét.</p> -<p>Most eszmélt föl Dobay. (Tehát a szüz szemérme! A szüzé, ki -előtt misztérium a szerelem, félisten a férfi; ki után vágyik, de a -kitől fél… Ez az!… A malomkerék meg a megkérési cerimónia -garniturája; a mama meghatottsága a boldogitó részleges -beleegyezés; a Sipiczky hajlongása meg bevezetése a totális -beleegyezés kieszközlése és elnyerésének… Ez most rajta áll!) -Ekként egybefüzvén logikai láncszemeit, elkomolyodott Dobay Alajos. -Mert érezte, hogy leányának sorsa és boldogsága az ő kezeibe van -letéve.</p> -<p>Felesége hiusága és gőgje rég megvesztegették annak -itélőtehetségét. A leányka engedelmes, jó gyermek: az ugy -cselekszik, a hogy szülei parancsolják. Tehát egyedül ő rajta a -felelősség gyermeke boldogságáért. <span class="pagenum"><a name= -"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span></p> -<p>Föltette magában, hogy Isten rendelése szerint, tiszta szivvel, -minden önzés nélkül teljesiti kötelességét, az óvatos és szerető -atya gondosságával: hogy nem anyagi érdek fogja vezérelni, hanem -első sorban is a kérő jelleme és megbizhatósága.</p> -<p>Megsimogatta leánya szöghaját és valamit sugott a fülébe.</p> -<p>A leányka erre a szomszéd szobába távozott…</p> -<p>… Sipiczky tegnap esti sikerén fölbuzdulva, elérkezettnek látta -a pillanatot, hogy megkérje Incit. Hát most itt van. Föláll és -elmondja mondókáját Dobaynak:</p> -<p>… Hogy szereti Incit és tenyerén fogja hordani, ha sorsát -hajlandó az övével egybefüzni; ha nem, – széles a világ, elrejtőzik -majd valamely zugába stb. stb.</p> -<p>Az öreg végighallgatja ünnepies, komoly arccal. -Komiko-humorisztikus allürjei elsimulnak szépen; egyszerü méltóság -ül az arcára. A magyar nemes ember marad meg belőle csupán, a ki -fehér oszlopos kurián tanulta meg vérét és hazáját szeretni s -imádni egy selyemfőkötős, jóságos mosolygásu édesanyától. Bajuszát -se sodoritja, mint szokta, ha széles a kedve, fejét se vakarja, -mint szokta, ha mérges; vonásai és mozdulatai nyugodtak és -szelidek.</p> -<p>A parthie-hajhász lengyel parvenüt láthatólag zavarba hozza ez a -magatartás. Ő csak külsőségeiből ismerte a gentlemant, <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> (a ki -mókáival imponál az éretlen tömegnek). A szivben és lélekben -fogantatott grandseigneur-t: azt nem ismerte ő. Ilyet látott most -maga előtt. És dicséretére legyen mondva, fölismerte.</p> -<p>Mondókájának utolsó szavait már szinte zavartan hebegi el a -rutinozott világfi – és lesüti tekintetét a nagyur előtt.</p> -<p>Dobay hozzálépett és két karját szeliden megfogva, leülteti -leánya kérőjét. Ő maga állva marad s elkezd beszélni halkan, de -nyomatékkal, nyájasan, de őszintén.</p> -<p>… Olyan a beszéde, mint a hegyi patak: gyorsan folyik a szó -ajkáról, üdén és tisztán…</p> -<p>… Olyan a beszéde, mint egy attikai szónoklat: kenetesség -nélküli, de vallásosan mély.</p> -<p>A fiatalember meghatva hallgatja, mint a bünös, ki megtér a -szentirás igéjén. Lelkülete egy gyors átváltozáson megy keresztül. -Már mélyen bánja, hogy cinikus, frivol életfölfogásával e -szentélybe betolakodni merészkedett.</p> -<p>Bánja. Pedig az öreg Dobay nem mond semmi olyast, a mi őt -bánthatná. Nem is ad tagadó választ. Csak azt magyarázta eddig, -hogy mi a családi élet szentsége, – hogy mije a férj szerető, hű -hitvesének, – hogy egy szubtilis női sziv érzékenységét miként kell -a férfinak – a ki erős – respektálnia.</p> -<p>Csak ilyeneket beszélt eddig. A részletek <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> azután -következtek. A legnehezebb, a legkényesebb pont a vagyoni kérdés -megoldása volt.</p> -<p>Az öreg ur finom tapintattal először is a maga viszonyait tárja -föl, – nyiltszivüen, nem kötelező őszinteséggel.</p> -<p>Dobayné föl-fölszisszen néha – mint a kinek a tyukszemére -hágtak, – de nem mert szólani. Érezte, hogy itt most csak egy -embernek van joga beszélni, s az a férje. Ő volt most az ur itt: -föltétlen ur az összes lelkek fölött. Nem szólt hát, bár az -elfojtott, meggyült haragtól s az álszégyen érzetétől lángbaborult -arca férje szavain:</p> -<p>– Mi szegények vagyunk, de becsületesek. Háromezer holdunk van, -az igaz, de abból kétezer hold kipusztitott erdő, a többi -harmadrendü sovány szántóföld, a melynek jövedelme 6000 forintra -megy. Ezt kapja majd a leányom, ha mi, Isten akaratából pihenni -térünk. Addig csak annyit, a mennyit éppen adni képesek leszünk: -évenkint legföllebb kétezer forintot. Nos: ebből természetesen nem -lehet megélni… A másik dolog, a miről föl kell, hogy -világositsalak: a származásom… Én nem származom olyan ősrégi -családból, mint te vagy a feleségem. Őseim egyszerü bányászok -valának, de becsületesek. A bánya-büntetésre összeirottak listáján -soha elő nem fordult a Dobák név. Mert igy hivtak bennünket még -ezelőtt száztiz esztendővel, a mikor <span class="pagenum"><a name= -"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> szépatyám a nemességet kapta -József császár kegyelméből… Erre vagyok én büszke: erre a -becsületünkre!</p> -<p>Dobayné ajkába harapott, hogy szinte vér serkedt a fogai -nyomán.</p> -<p>– Őrült! – sziszegte, de csak nem mert szólni…</p> -<p>A lengyel gróf ellenben sápadtan és komoly méltósággal hallgatta -az öreget, s azt gondolta magában: mily vétek, hogy ő nem tud ilyen -becsületes lenni!… Megfogadta, elhatározta, hogy ma legalább igaz -lesz és becsületes.</p> -<p>Beszélnie kellett. Eleinte akadozott, később fölmelegedve az -öreg ur bizalmat gerjesztő figyelmes arcától, tüzbe jött és tudott -beszélni ő is egyenes, becsületes nyiltszivüséggel, – ma talán -először életében.</p> -<p>Elmondta, hogy ő régi nemes és igazi gróf, de a királyi -atyafiságról hallgatott.</p> -<p>De itt már közbeszólt az asszony:</p> -<p>– Miért hallgatja el összeköttetéseit: azt, hogy ükanyja -Ponjatovszky-leány volt és hogy a Sanguskókkal és Sapieha -hercegekkel közeli rokonságban áll?</p> -<p>– Azért, nagyságos asszonyom, mert akkor nem mondanék -igazat.</p> -<p>Általános mély csönd. Dobayné töri meg:</p> -<p>– Eddig ugy mondta.</p> -<p>Lángbaborult sápadt arca a szegény <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> -lengyelnek; alig fért ki torkán a szó, de azért kinyomta: -„Hazudtam!“</p> -<p>Tágra nyilt két szeme öreg Dobaynak. Nem a nagy rokonsági -kilátások eltünte fölötti bánatában, hanem afölötti bámulatában, -hogy hazudott Sipiczky. (Egy szakállas ember!)</p> -<p>Észrevette ezt a lengyel és beszédét eképpen folytatá:</p> -<p>– Hagyományos rossz szokásunk, bününk, vétkünk nekünk -lengyeleknek, hogy családi összeköttetés és vagyoni viszonyaink -tekintetében sohase, vagy csak ritkán mondunk igazat… Ezentul nem -teszem.</p> -<p>– Ez nem is szép dolog és nem férfihez illő, – mondta egyszerüen -az öreg Dobay.</p> -<p>Dobayné ellenben megvetéssel méregette végig a paraszt -igazmondással saját rangját lefokozó „ostoba lengyel fickót.“</p> -<p>– Hát akkor a majorátus sem igaz, édes gróf Sipiczky?</p> -<p>– Az van a családban s én vagyok a várományosa, ha Boleslaw -fia…</p> -<p>– A tizenhatodik?</p> -<p>– Nem, csak a hatodik Boleslaw fia el találna halni.</p> -<p>– És beteg az az ur? – kérdi Dobayné. – Csakugyan nem élhet -három évnél tovább?</p> -<p>– Nem beteg, nagyságos asszonyom és fiatalabb, mint én. -<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>– Hát akkor mi marad magából, édes Sipicsky, a leányom számára? -– selypitett Dobayné.</p> -<p>(Dobayné mindig selypitett s a c-t cs-nek mondta, ha erőt vett -rajta a méreg.)</p> -<p>E brutális megjegyzésen föllázadt az öreg ur.</p> -<p>– Nem engedhetem, hogy a vendéget megillető tiszteletet -megsértse, – fedte nejét.</p> -<p>Ő nagysága nem szólt. Mutatóujja köré csavarta hajának egy -pamacsát és kétszer-háromszor megrántva azt dühében, mint egy -tragika, a szomszéd szobába rohant.</p> -<p>A két férfi egyedül maradt. Egy ideig hallgattak. A lengyel -törte meg a csöndet:</p> -<p>– Nem érdemlem meg a leányod kezét. Nem vagyok én abból a -becsületes fajtából való, a miből ti. Egy léha, büzös légkörben -nőttem nagygyá. (Csönd.) Most kezdem csak igazán érezni, hogy -sokkal jobban szeretem őt, mint hogysem e házasság által -boldogtalanná tegyem életét. Én egy sivár ember vagyok…</p> -<p>Az öreg Dobayt meghatotta ez az önvád.</p> -<p>– Nem ugy, fiam, jó ember vagy és helyén van a szived. Csak nem -volt, a ki vezessen. A házamat ezentul se kerüld és légy bizalommal -hozzám, – tekints apádnak.</p> -<p>A lengyel, felejtve formaságot, arisztokratikus önfegyelmét -teljesen elvesztve <span class="pagenum"><a name="Page_45" id= -"Page_45">-45-</a></span> borult az öreg keblére és görcsösen -megszoritva kezeit, e szavakkal távozott:</p> -<p>– Köszönöm a kegyet, eljövök. A testvérje leszek ezentul… Engedd -meg.</p> -<p class="center">*</p> -<p>– Válassz ki egy virágot ebből a csokorból s tedd el emlékül. -Oly ember adta, a ki léha volt, de jó és téged igazán szeret: mert -lemondott a kezedről, – igy szólt Dobay leányához és nagyon meg -volt hatva.</p> -<p>Földerült Inci sápadt arca, Dobay meglepődött.</p> -<p>– Hát te örülsz ennek, kis báránykám? Nem éreztél vonzalmat -iránta?</p> -<p>– Oh nem, nem, itt maradok veletek, – válaszolt a kis Inci -örömmel és határozottan.</p> -<p>– És te ezt nem tudtad, Ida? Ida! Vagy nem vetted számitásba -gyermeked érzelmeit?</p> -<p>– De igen. Azonban mire való házasságban a szerelem? Lám én -szerettelek és most…</p> -<p>Elsápadt az öreg ur, de összeszedte minden erejét. A kiméletlen -durvaságra szeliden válaszolt:</p> -<p>– És most is szeretsz, habár öntudatlanul is. Ha meghalnék, -szivedből megsiratnál és virágot ültetnél sirhalmomra. A szerelmet: -az elsőt, egy nő se felejti el soha.</p> -<p>Az asszony, a 35 éves, érett, szép asszony elpirult s egy -könycsepp szivárgott a <span class="pagenum"><a name="Page_46" id= -"Page_46">-46-</a></span> pillájára. S a férfi, a hetven éves -délceg aggastyán, lecsókolta azt a könyet.</p> -<p>Az Inci könyeit lecsókolni már nehezebb lett volna. Megeredt -azoknak árja s folyt, mint a patak, hogy csuromviz lett tőlük pici -zsebkendője… Örömkönyek voltak azok.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span></p> -<h2>V.<br /> -A Kalvyl-ok esete.</h2> -<p>Kalvyl Farkas János báró Sziléziában született. Atyja halála -után testvérével, Frigyessel osztozott annak birtokán. -Egynek-egynek ezer német hold jutott, a mi ott szép vagyon, -különösen, ha megbecsülik. Farkas János meg is becsülte, de Frigyes -elverte a magáét.</p> -<p>Erre fogja magát a bolondos jószivü Farkas János és ujra -megosztozik testvérével, most már az ő ezer holdján. (Ötszáz -holdból is meg lehet élni.)</p> -<p>Azonban Frigyes, a kinek ezer hold is kevés volt, természetes, -elverte az ötszáz holdat is. Nemhogy, hanem csinált a hegyibe még -nyolcvanezer forint ára becsületbeli adósságot is.</p> -<p>Mit volt mit tennie Farkas Jánosnak! Eladta a saját ötszáz -holdját és kifizette a Frigyes adósságát, hogy megmentse a család -és név becsületét. A még fönmaradó huszonötezer forintjával -zsebében pedig nekiment Sziléziának bérletet keresni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<p>Mire megtalálta a bérletet, sürgönyt kap, hogy meghalt a fiatal -felesége gyermekágyban, de a gyermek, az egészséges.</p> -<p>Szegény Farkas János e hirre, mint egy rongy, ugy esett össze -fájdalmában. De addig locsolták, mig csak föl nem kelt s el nem -indulhatott haza, a sors által oly kiméletlenül megtépett kis -fészkébe. Ott eltemette a szép feleségét. A temetés után azonban -bevánszorgott az ágyába s benne maradt egy hónapig – nagy betegen. -Hagymázba esett. Ebből is csak fölépült, atyjának hű barátja, -Leipzig Vilmos gróf önfeláldozó ápolása mellett.</p> -<p>Ez a Leipzig Vilmos azt az ajánlatot tette neki akkor, hogy -hagyjon föl a bérlet eszméjével és vegye át az ő magyarországi -huszezer holdas uradalmát (a mire ráfizet) olyképpen, hogy a rajta -levő adósságok kamatjait fizesse a jövedelemből s ha futná, -törleszszen tőkét is vele. Számadással nem tartozik. (Egy olyan -ember, a ki a becsületért a sajátját is eldobja magától, a másét -biztosan nem fogja bántani.) Ezért a fáradságáért évi hatezer -forintot kapna Kalvyl János.</p> -<p>Az ajánlat elfogadtatott. Kalvyl János pakkolt. Utazóbőröndje -legaljára tette bárói nemeslevelét (erre most egyelőre nem volt -szükség), azután még egy csomó gazdasági könyvet, egy magyar -grammatikát, ingeket és ruhákat dobott belé és ezzel az -<span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span> egy bőrönddel, a kéthónapos ifjabb Kalvyl -Jánossal s egy kövér dajkával nekiindult Cseszneknek.</p> -<p>Ott szép volt a vidék: regényes és balzsamos levegőjü. Még az -emberek is magyarok voltak, de többnyire beszéltek tótul is. Farkas -János meg tudta volna magát velük értetni, de azért megtanult -magyarul is. Volt becsülete. Két hónap alatt bevágta a grammatikát, -egy esztendeig a helybeli kálomista paptól társalgási órákat vett -és három év mulva már ilyképpen üdvözlé vendégeit:</p> -<p>– Szervusz, te pocsétakerülő; hát hol csavarogsz erre, a merre a -madár se jár?</p> -<p>Különben gazdálkodott Kalvyl János. Még pedig ugy, hogy -hajnalban kelt s éjfélkor feküdt le. Este ugyanis számolt és -kalkulált. Mert sok volt a számolni valója a gyárak miatt. A saját -vesződségére ugyanis gyárakat épittetett: egy keményitőgyárat, egy -cementgyárat, egy butorgyárat és három szeszgyárat.</p> -<p>Az igaz, hogy ezek azután ugy jövedelmeztek, hogy az uradalmon -levő hatszázezer forintnyi adósság hat év alatt ugy eltünt, mintha -sohasem is lett volna s a hetedik év végén öreg barátjának már -kerek száztizezer forintot vitt föl Leitmeritzbe egy zacskóban, a -mely viszont a mellénye bélésébe volt bevarrva. (Ezt az óvatossági -rendszabályt már itthon tanulta nálunk.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Az öreg Leipzig Vilmosnak e csuda fölötti bámulatában -lepotyogott félszeméről a monoklija, a mi miatt aztán beszélni se -tudott, csak a pénzes zsákot tologatta magától, mint valami bünös -szerzeményt. Később azonban némi magyarázatok után mégis elfogadta -a pénzt, de először fölemelte a Farkas János fizetését tizenkétezer -forintra s azonkivül még százezer forintot biztositott neki -végkielégités cimén. Midőn pedig ezt Farkas János sokallotta volna, -kereken kijelentette, hogy ő se nem disznó, se nem gazember, hát ne -okoskodjék.</p> -<p>Nem is okoskodott soká Farkas János, hiszen gyermeke volt: -őseinek utódja, a ki bár pitykés dolmányban járt s egy szót se -vallott se csehül, se németül, de mégis csak Kalvyl volt, a sléziai -Kalvylok nemzetségéből és leendő őse a Kalvylok magyar ágának. -Illik, hogy a magyar Kalvylok őséről ne mondhassák el majdan -utódjai, hogy dédapácskájuk éhenkórász vala.</p> -<p>Isten azonban ugy akarta, hogy vagyongyüjtési tervét ne -valósithassa meg Farkas János. Meghalt fiatalon, negyven éves -korában, egyedül hagyván tizenkét éves árváját.</p> -<p>Az árvából festő lett az idők folyamán. Az ötvenezer forintos -hagyatékból meg tizezer forintos hagyaték a gyámok kezén. Ez a -tizezer forint pedig Bugyi Andrásnak adatott kölcsön váltóra, mert -nála mégis nyolc százalékot hozott. Bugyi Andrást <span class= -"pagenum"><a name="Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> azonban -természetesen ellicitálták, a tizezer forinttal együtt…</p> -<p>Igy Kalvyl Jánosnak kezemunkájából kellett megélnie…</p> -<p>Ime, a Kalvyl Jánosok élettörténete.</p> -<p>Kitünik ezekből, hogy derék, becsületes, de „peches“ emberek -voltak a Kalvyl Jánosok. És ezt érezte a mi Jánosunk. Ez az érzet: -az a babonás hit, hogy szerencsétlenségre született (hiszen már -születése is halálthozó volt), kedvét gyászfátyollal boritotta be. -Ott ült a gyász fényes, nagy szemében és magas, fehér homloka -redőin. Csak az ajka körül (pedig ott a bánat rendes székhelye) nem -tudott megtelepedni. Az sima volt, üde, mint egy ártatlan gyermek -ajka, oly gyermeké, kit soha keserüség nem ért.</p> -<p>De tényleg sem volt oka Kalvyl Jánosnak bizni szerencséjében -eddigi tapasztalatai után. Zárkózott lelkülete miatt nem kedvelték -a bohém művészvilágban. A báró gőgjének tulajdonitották hideg -magatartását. Pedig ő szerette ezeket az embereket, az ő -munkatársait. És szivének egész melegével rajongott a -művészetért.</p> -<p>Bár soha semminemü külső sikert nem ért el művészetével. Képeit -elrajzolt fantazmagóriáknak csufolta a kritika. („Lelke van a -festőnek, de keze nincs.“)</p> -<p>Ez a kritika keseritette el leginkább <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span> Jánost. -Egész lénye a művészet szeretetében olvadt föl és még se tartották -művésznek!</p> -<p>Ő egymaga hitte, tudta, hogy művész. (Miért nem értik hát meg őt -az emberek? Nyilván ugy lesz, hogy nem ismeri az életet. De egy -oldalát legalább: a bánatot csak ismeri. Hát oly kevés embernek, -senkinek sincs bánata; senki se rokon az ő lelkével, hogy nem érti -meg senki, – de senki?!)</p> -<p>Igy tépelődött János s e tépelődés habozó, bizonytalan jellegét -reányomta egész egyéniségére. Hol szerény volt egész az -alázatosságig, hol büszke egész a dölyfig, különösen, ha fölébredt -benne a művészi öntudat.</p> -<p>Azért nem is tartozott ő az ugynevezett társaságba való emberek -közé. De azért sem, mert semmiről nem tudott semmiségeket -összehadarni: a szalonelméncségek bosszantották. De különös -ellenszenvvel viseltetett ama szmokingos alakok iránt, a kik -halljamagázták a leányokat, leszervuszozták az öreg urakat és -kétértelmü viccekkel mulattatták az asszonyokat.</p> -<p>Ezeket gyülölte. Pedig szivében kevés helyet adott ennek az -érzelemnek. Általában szerette az embereket és magának, önhibájának -tulajdonitotta, hogy azok nem szeretik őt…</p> -<p>Hát ennek az embernek a tekintetétől pirult el Inci. Pedig nem -volt szép, még tetszetős sem ez az ember. A szemei nagyok -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> és bánatosak, ajka szelid és szőke haja -olyan csudálatos hullámokat vetett, mintha Phidias stilizálta volna -Apolló szobrára: ezek voltak szépségei. De arca már sápadt és -beesett, homlokán barázdák vonulnak végig, járása ingatag és -tétovázó, miként kézhordása is.</p> -<p>Hogy ezeket a defektusokat észre nem vette az Inci!</p> -<p>Bizonyosan csak a szemét nézte ő s azon keresztül látta meg a -lelkét. Ugy kellett legyen.</p> -<p>Ugy kellett legyen, hogy addig nézett Inci a János szemébe, mig -meglátta és megszerette lelkét, a mit se papa, se mama, sem a többi -emberek nem láthattak meg, mert el volt zárva előlük és biztosan -csak Inci kedvéért, Inci tekintetére nyilt meg, sejtve, hogy ő meg -fogja érteni.</p> -<p>És mégsem egészen igy volt. Mert nem sejtett János semmit, nem -<i>mert</i> sejteni. Szeretni se mert. Ő csak bámulta s imádta a -leányt. Nézte, mint a hogy nézte a „Madonna de la Sediát“, vagy -Tizian „La Bella“-ját. Azokat is imádta János. Csakhogy mig a -Madonna és a Bella szemlélése inspirációt nem szitott művészi -lelkében, addig az Inci kedves kis rózsás képe, két nedves, nagy -őzszemével mindig szeme előtt lebegett, valahányszor egy női képet -festett. És különösen az őzszemektől nem tudott megszabadulni: ezek -mindenütt és mindenkor <span class="pagenum"><a name="Page_54" id= -"Page_54">-54-</a></span> reá tekintettek. S ő mindenütt és -mindenkor lefestette őket. Másként nem tehetett.</p> -<p>De volt neki egy képe, a hol meg egészen az Incit festette meg, -nemcsak az őzszemeit és arcocskáját, nemcsak szelid, leányos -kebelét és piciny lábacskáit, hanem a mosolyát, gazella-járását, -beszédjét – igen, a beszédjét is. A ki nem hallotta, hogy az a -leányka a képen éppen ugy beszél, mint Inci – az egyszerüen nem -értett a képekhez, vagy süket volt…</p> -<p>Ezt a képet (egy magyar nemest ábrázolt, a mint jegyeséhez jön a -harctérről) a tavaszi tárlatra szánta János, de mire elkészült -vele, mást határozott: hogy az a tárlatra nem kerül soha. -Izetlennek itélte finom érzékével, hogy egy reá nézve idegen -urileány – a ki másnak lesz a felesége – képmása annak tudtán -kivül, orvmódra kerüljön a nagyközönség szeme elé.</p> -<p>De különben sem akart tőle megválni… Megszerette. Szerelmes volt -a képébe. Mert a képét már merte szeretni.</p> -<p>Kicsiny műtermének egy sarkában (de jó világitásban) volt az -fölakasztva, nem rámában, hanem egy elzárható tokban. (Ne lássa -senki.)</p> -<p>Ő maga azonban, valahányszor csak pihenőt tartott, fölnyitotta a -tokot és szembe ülve Incijével, ábrándokba s álmokba merült. S az -ábrándok édesek voltak <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span> és az álmok merészek. Amazok szelid -mosolyt, emezek gunyos kacajt fakasztottak ajakán. A szelid mosoly -azt jelentette, hogy ime, a földi élet boldogságából is kijutott -neki; hogy meglopta az életet, a mi neki önként semmit sem adott, -hogy művészetével maga teremté meg a boldogságát. A gunykacaj pedig -azt harsogta, hogy az élet, ha nem ád neki, de el sem is vehet tőle -semmit. Az ő művészetét nem rombolja le se kritika, se divat.</p> -<p>Az ő művészete az igazság. A szubjektiv érzés szülte, nem -általánositott, tipussá tömöritett közizlés. Majd megértik! És ha -nem értik meg, se baj. Nem azért festő, <i>a mit mondanak</i> -képeiről, hanem azért az <i>igazságért</i>, a mit képein lefestett. -Neki az az elég. Az aranyérem semmi.</p> -<p>… Ilyenkor egy fejjel látszott magasabbnak Kalvyl: -kiegyenesedett s égnek tartotta homlokát. Igy élvezett, igy -mulatott ő. A zsurfixekre unatkozni járt, a kávéházba -reggelizni.</p> -<p>Az ifjuság rendes kedvteléseiből nem vette ki részét; nem -feleltek meg izlésének. Nem kártyázott, orfeumba nem járt. Kerülte -még azokat a francia szinműveket is, a melyeknek nem volt korrekt -moráljuk; a festett hölgyeket meg éppen utálta. Nőmodelljeivel ugy -bánt, mint hercegnőkkel, ha szólnia kellett hozzájuk; de, ha csak -kikerülhette, nem beszélt velük. Ezek el is <span class= -"pagenum"><a name="Page_56" id="Page_56">-56-</a></span> nevezték -őt szüz lovagnak. De azért szerették, mert nem árszabály, hanem -belátása szerint és bőkezüen fizette őket. Különösen: járt hozzá -egy üde, tizenöt éves, vöröshaju leány a mamájával, a Dóra Frici: -egy elsőrendü modell, pszikei termetü. Ennek a mamája, egy kétes -jellemü asszonyság, addig jajgatott, hogy nehéz manapság egy -szegény leánynak el nem buknia, hogy Kalvyl hónaponkint külön 20 -forintot adott a mamának csak azért, hogy Dóra Fricinek ne -kellessen elbuknia. Pedig ezen a bajon régen tul esett már a Dóra -Frici!</p> -<p>Ilyen volt Kalvyl János: becsületes, naiv, bőkezü, nagyur.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<h2>VI.<br /> -Ébresztő.</h2> -<p>Kalvyl János a műtermében ül, összekulcsolt kezekkel, mintha -imádkoznék és nézi merőn a „Viszontlátás“-t, azt a képet, a melyen -Incit festette meg.</p> -<p>Valaki kopogott. Nem hallotta. Kinyilt az ajtó. Észre se vette, -ugy el volt merülve a képben s gondolataiban.</p> -<p>A jövevény – Sipiczky – szembe találta magát a képpel és mintha -gyökeret vertek volna lábai, ugy állott meg az ajtóküszöbön -meglepetésében és bámulatában.</p> -<p>Sipiczkynek volt műérzéke és emberismerete, de e kvalitások -nélkül is megérthette a helyzetet, nagyon átlátszó volt: a kép -remekmű, a festője szerelmes!…</p> -<p>Fölocsudott a lengyel. A festő tovább álmodott.</p> -<p>Arisztokratikus, finom tapintata azt sugta Sipiczkynek, hogy -távoznia kell, mert egy embernek: barátjának belső érzelmeit -meglesni nem korrekt dolog. A finom érzék és gyöngédség egyike volt -a léha ember öntudatlan, <span class="pagenum"><a name="Page_58" -id="Page_58">-58-</a></span> vérbeli nemes tulajdonságainak. -Óvatosan megfordult és kezét a kilincsre tevé. Késő volt. Egy -erősebb, határozottabb nyomás kivülről és föltárul az ajtó. – -Kornya volt, a festő.</p> -<p>Sipiczky önkénytelenül, szinte ösztönszerüleg visszatartotta a -látogatót.</p> -<p>– Egy pillanatra, kérem! Egy perc mulva készen lesz a báró, – -mondta Kornyának és bezárta előtte az ajtót. Azután megfordult.</p> -<p>János vérpiros arccal és kérdő tekintettel áll szembe vele.</p> -<p>Sipiczky csak annyit válaszol e kérdő tekintetre:</p> -<p>– Zárd le a képedet, ha nem akarod, hogy lássák.</p> -<p>Csak most eszmélt föl egészen János. Odarohant a képhez és -lezárta idegesen.</p> -<p>– Isten veled, János, – bucsuzék Sipiczky.</p> -<p>De János nem eresztette.</p> -<p>– Maradj itt, kérlek. Kornya csak egy percre jött; várd be, mig -elmegy, beszélni szeretnék veled négyszemközt, – mondta, aztán -bebocsátotta és üdvözölte Kornyát.</p> -<p>Ez egy vig, jóképü fiu volt, ugyszólván az egyedüli kollégái -közül, ki tudni, vagy legalább is sejteni vélte, hogy Kalvylban -nagy tehetség rejlik. Képei érdekelték és sokszor jött föl János -műtermébe egy kis <span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> komolyságot kölcsönözni, mint mondani -szokta.</p> -<p>– Végem van, Jánoskám, elhagyott a muzsám.</p> -<p>– Hogy-hogy?</p> -<p>– Egy bus szeladont kellene lefestenem, de nem tudom. Már -megpingáltam képem összes alakjait, csak a bus szeladon hiányzik -róla, de éppen ez a pointja a képnek. Próbáltam. Husz tanulmányt, -vázlatot festettem, a legszomorubb balparti hordár s egy éhes -verklis ültek modellt, de mindhiába! – Festettem epés szeladont, -festettem dühös szeladont, káromkodót, nagyképüt, elégedetlent, de -busat, – óh, de a busat: azt meg nem festem soha!</p> -<p>– Talán én üljek modellt neked? – kérdi fájó mosolylyal -Kalvyl.</p> -<p>– Oh nem, nem, Jánoskám; ne érts félre, kérlek. Csak a -tanácsodat jöttem kérni.</p> -<p>– Kérj föl egy jó mimikust.</p> -<p>– Nem lehet, nekem az igazi bánat kell.</p> -<p>Kalvyl előkeres valahonnan egy képet és egy festőállványra -helyezi, ügyelve, hogy jól meg legyen világitva.</p> -<p>– Ilyen?</p> -<p>– Ez az! Ez az igazi finom, elsőrendü bánat! Ilyen kell -nekem.</p> -<p>– A bánat hordozója Köncs Jónás dijnok, Akácfa-utca 7. Jó -modell.</p> -<p>– S ez a kép? <span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span></p> -<p>– Boccacció szőrcsuhában.</p> -<p>– Remek! Nem tud sirni, olyan szomoru, nem tud dühöngeni, olyan -levert. Köszönöm. Szervusz. Akácfa-utca 7. Gróf ur, Alleszolgája! – -hadart Kornya s aztán ugy kirohant, hogy még az ajtót is nyitva -felejtette.</p> -<p>Kalvyl betette és bezárta az ajtót. Aztán gondolkodott egy -pillanatig, kezébe temetve homlokát. Majd egy kis kulcsot vett ki -zsebéből, meg visszatette. Végre is gyors elhatározással a bezárt -képhez sietett és – fölnyitotta.</p> -<p>Sipiczky egy szót se szólt. Komoly és hideg volt: maga a -megtestesült diskréció. Azt nem állhatta meg, hogy a képet ne -nézze, de ugy nézte, mintha nem látná rajta az Incit. Azt gondolta, -hogy ez a magatartása legillőbb a helyzethez.</p> -<p>Egymás mellett állott a két férfi, szemben a képpel s a mikor -beszéltek, nem egymásra néztek: a képhez tapadt tekintetük.</p> -<p>A festő törte meg a csöndet, mint a de profundis a bünös ajkán, -ugy hangzott ez a két szava:</p> -<p>– Bocsáss meg!</p> -<p>Sipiczky nem értette.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Oh, hagyd kérlek a formákat, hiszen nem vagyok vak. Mindent -tudok. Hibáztam és engedelmet kérek.</p> -<p>De már erre szemébe nézett Sipiczky a <span class= -"pagenum"><a name="Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> festőnek. -(Hátha arcából megfejti a talányt.)</p> -<p>– De hiszen én hibáztam! Rajtam a bocsánatkérés sora.</p> -<p>Kalvyl nyelt egyet… és szinte rekedt hangon folytatta:</p> -<p>– Jóvá teszem hibámat. Soha szine elé se lépek többé, kerülni -fogom, itt a kezem.</p> -<p>– De miért? – csodálkozik Sipiczky.</p> -<p>– Mert az a kötelességem veled és vele szemben; mert igy -parancsolja a becsület.</p> -<p>A lengyel tágra nyitotta szemét. A festő merőn nézi a képét, ugy -beszél:</p> -<p>– De a képet, azt hagyd meg nekem. Ne kivánd, hogy -megsemmisitsem. Kérlek, könyörgöm! Ez a kép mindenem nekem, Isten -után ezt a képet szeretem legjobban. Jobban, mint az egész -emberiséget. Hagyd meg, oh, hagyd meg a boldogságomat, kérlek, -könyörgöm.</p> -<p>– De hiszen nincs jogom… Valami félreértés van itt -közöttünk…</p> -<p>– Nem, nem kivánok én tőled indiskréciót: ne válaszolj. Majd -beszélek én. Annyira bárdolatlan nem vagyok, tudom, nem illő -beszélned az eljegyzés előtt.</p> -<p>Egyszerre világosság támadt Sipiczky agyában.</p> -<p>– Hát te azt hiszed, hogy a titkos jegyese vagyok? Haha! Nem, -János, tévedsz. Egy ilyen semmiházi, mint én, nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span> lesz férje -annak a leánynak. Gondom lesz reá: arra esküszöm.</p> -<p>Erre már Jánoson volt a csodálkozás sora.</p> -<p>– Akkor miért zárattad le a képet?</p> -<p>– Ugy gondoltam, magadnak festetted, – mondta bátortalanul -mosolyogva Sipiczky, – ugy gondoltam, nem akarod, hogy meglessék -mások belső érzelmeidet. Éreztem – olyan volt itt e teremben a -légkör – hogy szentély előtt állsz, melyet profán szemnek nem -szabad meglátnia. És ismerlek. Tudom, hogy egy olyan ember, mint -te, szerelmét piacra nem viszi soha: olyan szerelmet, a mely olyan -szivekben ég.</p> -<p>A festő elsápadt. Dadogott, mint a bünön tettenért.</p> -<p>– Én nem szeretem őt – ugy – én – én csak bámulom…</p> -<p>– Nem szereted, de imádod!</p> -<p>– Nem szeretem, de imádom, – ismételte gépiesen János és zokogva -hanyatlott egy karosszékbe.</p> -<p>A lengyel cirógatta, mint egy gyermeket. De tudta is, hogy -gyermekkel, egy nagy gyermekkel van dolga. Alig birta -lecsöndesiteni.</p> -<p>– Nem árulom el szived titkát. Bizzál bennem.</p> -<p>– Oh, csak ne nevess ki!</p> -<p>– Ugyan-ugyan, miért nevetnélek ki! Léha létemre cinikus nem -voltam soha. <span class="pagenum"><a name="Page_63" id= -"Page_63">-63-</a></span> Szent érzelmeket nem szoktam kinevetni. -Addig még nem jutottunk.</p> -<p>– De hát nem nevetséges az, hogy én szeretem őt? Mi van a -világon, a mi ennél nevetségesebb? Cinizmus se kell hozzá, hogy -kigunyoljanak.</p> -<p>A lengyel elmosolyodott. Volt mosolyában valami gyöngéd, -önzetlen, kimondhatatlanul kedves vonás! Két kézre fogta és szelid -erőszakkal maga felé forditotta János lehajtott fejét, oktatva őt, -mint apa fiát:</p> -<p>– Te kishitü vagy, Jánoskám, nézz csak a szemem közé: mondok -valamit, olyas valamit, a mit te nem is sejtesz, vagy ha sejtenéd, -se mernéd magadnak bevallani: Ő szeret téged…</p> -<p>Kalvyl fölugrott. Szinte durván lökte el magától Sipiczky -kezét.</p> -<p>– Ne, ne! Ne tégy bolonddá! Csak azt ne!</p> -<p>A lengyel ismételte:</p> -<p>– János, ő szeret téged. Én láttam. Ha nem hiszed, kérdezd meg -tőle…</p> -<p>Elkeseredéssel tört ki szegény János:</p> -<p>– Csalódol, ha azt hiszed, hogy bárgyu vagyok. – Majd -fájdalmasan hozzáteszi: – Hiszen a tükör nem csal.</p> -<p>– De csal a tükör, János, – bizonyozik Sipiczky, – vagy legalább -is nem mindent mutat meg. S az a leány azt nézi benned, a mi -<i>benned</i> van. A mi rajtad van, a mi <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span> rajtad nem -szép, azt nem látja meg. A tükör pedig éppen azt mutatja – és -csakis azt… Téged nem ismernek az emberek, azért nem szeretnek. -Szeretnének, ha ismernék belső világodat. Ezt te elzárva tartod… -Előttem kinyitottad, nem akarva, önkénytelenül s ime, legott -megszerettelek. Önzetlen, hű barátod leszek… Mit gondolsz, – hátha -az a leány szintén belátott oda, a hová más ember látása el nem ér. -Látta, női, szubtilisan finom ösztönével megérezte a te lelkednek -szépségeit!… Ugy gondolod, hogy az a nő olyan, a ki ezeket a -szépségeket figyelemre se méltatva, a külső előnyökre fekteti a -sulyt? Olyan nő, a ki a felületes és mulandó testi tulajdonságokat -fölébe helyezi a lélek ideáljának? Ha olyan az a nő, akkor miért -szereted?… Ha olyan volna az a nő, János, akkor te nem szeretnéd -őt…</p> -<p>– Akkor nem szeretném, – válaszolt gépiesen János.</p> -<p>– De szereted. S azért szereted, mert nem olyan, – nem olyan, a -ki a lelket és nem a testet nézi. S a te lelked szebb, mint a másé. -Azért szeret ő téged s azért szereted te őt, mert lelke rokon a -tieddel. Ne légy hát kishitü és nyilatkozz meg neki. Váltsd meg őt -önző, hiu anyja légköréből és befolyásától. Az öreg ur becsületes, -de vak. Nyilatkozz, János, mert ha férjhez talál Kertészhez menni – -ahhoz a jól táplált <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span> bácskai gavallérhoz – csupa gyermeki -engedelmességből, – a te kishitüséged és alázatos szerénységed lesz -boldogtalanságának okozója.</p> -<p>Valami csodálatos melegség járta át Kalvylt e szavak hallatára. -Mintha egy uj, eddig ismeretlen tüz futott volna erein át, – tüz, a -mit uj Prometheuszként lengyel barátja az ő számára lopott le az -egekből. Ugy dobogott, hogy majd kitört a szive. Viharosan zilált -mellkasa, megremegett egész testében. A lelki -transz-szubsztanciáció, – egy hirtelen metamorfózis megrázkódtató -folyamatán ment át a festő, mintha csak uj lelkének születésétől -vajudnék a teste…</p> -<p>Édes volt a pihenése. Elfelejtette fájdalmait, mindama -gyötrelmeket, a miket egész életén át végigszenvedett. (A -menyország nyilt meg számára. Minek tekintsen vissza, a mikor -odavárják őt!?) Először is annak az embernek borult a keblére, a ki -neki az ösvényt oda megmutatta: megölelte és megcsókolta -Sipiczkyt.</p> -<p>– Köszönöm, hogy szeretsz.</p> -<p>– Igen, szeretlek. És őt is szeretem – testvérileg… Azért -akarom, hogy boldogok legyetek.</p> -<p>– De méltó vagyok-e reá?</p> -<p>– Az…</p> -<p>A habozó, tétovázó jellemü emberek szokása szerint János, a -milyen zárkózott volt <span class="pagenum"><a name="Page_66" id= -"Page_66">-66-</a></span> előbb, olyan nyilt, gyermekes bizalommal -csüngött most barátján. Föltétlenül hitt már szavában. (Ő méltó rá! -Mily boldogság, hogy méltó rá!…)</p> -<p>Sipiczky pedig, a mint szalad a lépcsőn lefelé, – ruganyosan, -mint egy jogász, – megdörzsöli kezeit és hunyorit egyet a szemével. -Örült, hogy tisztességesen, szépen cselekedett, hogy képes derék -ember is lenni, ha akar.</p> -<p>– Brav gethan, Sipiczky! – dicsérte meg önmagát magának és -kaviár helyett rizslevessel kezdte meg ebédjét.</p> -<p>S ezen szolidsági rohamának ugy megörült, hogy ebéd után – -folytatta, a hol elhagyta – nem fiakkeren, hanem földalatti vasuton -robogott el, nem a Gerbaudhoz, hanem az állatkertbe majmokat -etetni. Este pedig, a mikor – gyerekidőben – tiz órakor lakására -tért, leakasztotta az ágya fölött lógó Potifárnét, a ki Józseffel -enyelgett és helyébe szent Ceciliát akasztotta föl egymagába…</p> -<p>– Sei mer solid! – szólt és rögtön elaludt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_67" id= -"Page_67">-67-</a></span></p> -<h2>VII.<br /> -Kertész és a lépvessző.</h2> -<p>A „kedves Sipiczky gróf“ az emlékezetes gyónási jelenet után -egyszerüen „Sipiczky gróffá“ degradáltatott, mig a „kedves Kertész“ -„kedves jó Kertész“-szé nőtt meg a mama kegyeiben.</p> -<p>– Nem gróf, – gondolá Dobayné, – de gazdag; nem előkelő -megjelenés, de azért helyes gyerek. Jó lesz Incinek. Mert két hét -alatt menyasszony kell legyen az Inci.</p> -<p>… Két hét alatt megpuhittatik a kis Kertész, hogy olyan olvadós -legyen, mint a vaj, két hét multával pedig, hogy el ne olvadjon -végképp, megfogatik, mint a pinty a lépvesszőn: ez volt a Dobayné -terve.</p> -<p>De hogy a pinty megfogassék, ahhoz elsősorban az szükséges, hogy -kitegyék a lépvesszőt. Kitétetett.</p> -<p>Ő nagysága megkérte Kertészt, hogy rendezze az ő -házibáljukat.</p> -<p>– Édes, jó Kertész, engedje meg, hogy egy kis – egy igen nagy – -kéréssel terheljem. De olyan bizalommal vagyok irányában, -<span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span> mintha csak a fiam volna. (Pirulás, -kézcsók.) Egy thé dansan-t, egy bucsu-soirée-t szeretnék adni a -jövő szombaton. Támogasson, kérem, ezen szándékomban, – rendezze az -estélyt. Az előkészületeket, a zenét, a termet magára biznám, -hiszen ugyis… (pauza, műpirulás a mama részéről – kézcsók és -hebegős bizalomköszönet Kertész részéről). Ugy-e, megteszi?</p> -<p>– A legnagyobb megtiszteltetés, a mi valaha ért. Boldoggá tesz, -nagyságos asszonyom.</p> -<p>– Ugy gondolom, hogy a szobám melletti két szalont nyittatnánk -ki… Ezüstöm van. Annak idején majd rendelkezésére bocsátom. -Ápropos, Gerbaudnál és Dobosnál már intézkedtem. A zene – nini, a -zenével se bajlódjék, kérem! Most jut eszembe, hogy már szóltam -Berkesnek… A meghivandók listáját ime, átadom. Már szét is vannak -küldve a meghivók. Táncrend talán nem szükséges – s a táncokat -legjobb, ha Sipiczky rendezi… Ugy-e, beleegyezik? (Oh, kérem!) Neki -olyan nagy rutinja van a táncrendezésben. Na, bár más tekintetben -is… no, de nem szólok…</p> -<p>– Ej, – gondolkozott Kertész a hosszulélegzetü javaslaton, – mi -olyas lehet egy bálban, a mi el ne intéztetett volna még. Mi a manó -van még benne, a mit a rendezőnek kell elrendeznie? Mert ha egyszer -kinevezték <span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> rendezőnek, akkor csak kell rendeznie -valamit. – Soká nem találta ki, de rájött végre.</p> -<p>(– Az eljegyzési jelenetet kell rendeznem, – a cimet kell adnom. -A cim: Kertész Bandi eljegyzése. – Ez alatt a titulus alatt -rendeznek, mulatnak, táncolnak. Csak mulassatok, gyerekek!… Na, ne -lógasd az orrodat, kedves barátom Sipiczky!… Sebaj! Kapsz te mást, -tisztelt Kalvyl pajtás, ne busulj!… Lesz még leányvásár a faluban… -Hejo hopp! Landlehihu!) – Ilyeténképpen elmélkedett széles -jókedvében a kis bácskai.</p> -<p>Azaz a két utolsó indulatszót már nem csak elmélkedte, hanem ki -is mondta, a min – a Váci-utcán esvén meg – nagyon elcsodálkozának -az emberek, valamint azon is, hogy öblös kengurus keztyüjét -cilindere karimájába szoritva viselte, akár az árvaleányhajat. -Akkor vette csak észre magát Kertész, mikor már vagy harmincan a -szeme közé nevettek volt, köztük menyecskék is. Ezekre -visszakacsintott ugyan, de miután öreg urak és hordárok is voltak a -kalapjára nevetők között, lekapta végre fejfödőjét és mérgesen -rántotta ki keztyüjét a karimájából.</p> -<p>– Az áldóját, hol felejtettem!</p> -<p>És akkor veszi csak észre, hogy pedig tulajdonképpen fázik is a -keze. Fölhuzza hát a keztyüt és komolyságba öltözteti arcát… -<span class="pagenum"><a name="Page_70" id= -"Page_70">-70-</a></span> Igy már gondolkodni is tudott. -Csalhatatlan logikával konstatálta, hogy egy deklarálás csak ugy -történhetik meg, ha megkérés előzi meg. (Még eddig minden -deklarálásnak megkérés volt az előzménye, – legalább Pesten.)</p> -<p>… Tehát meg kell kérnie az Inci kezét. De hogyan? Jogcime volt -reá, mert nőtlen volt és férfi volt, de támpontja semmi. Egy kukkot -se beszélt még Incivel szerelemről. No, sebaj, majd tanácsot kér a -nagybátyjától, a ki okos ember kell legyen, mert királyi tanácsos -volt.</p> -<p>A nagybácsitól ellenben, – a ki pedig nyilván királyoknak -szokott tanácsot adni, – azt a feletet kapta, hogy a megkérés nem -okvetetlen szükséges cerimónia. Majd csinálódik a dolog magától. S -akkor legalább még a bokréta is megspórolódik.</p> -<p>Kertész Andor szépen meghallgatta a tanácsot, meg is köszönte, -de nem találván egészen jónak, nem követte azt. – Magától semmi se -csinálódik, – gondolá, – és megrendelt Kühne-nél egy óriás -bokrétát, olyat, a minek tetejében kitömött galamb repdesett, -csőrében nyillal átlőtt szivet cipelvén. (Ezt az ő eszméjét -rendkivül apartnak találta Kertész. A mint hogy az is volt a szó -legszorosabb értelmében.)</p> -<p>Ezzel a nagyobbméretü csokorral fölfegyverkezve aztán, pénteken -délután a Nemzeti-be hajtatott Kertész, talpig feketében. -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> Dobogó szivvel kért meg egy pincért, hogy -jelentse be. Az előszobában még igazitott egyet a nyakravalóján, -kihuzogatta nyakizmait, aztán belépett – Isten nevében.</p> -<p>A mamát egyedül találta.</p> -<p>Ez kellemes dolog volt. Egy mama a legrosszabb esetben se teheti -meg, hogy kidobja vagy leszidja merészségeért. Jó is, mert a -virtusból vajmi kevés jutott ki szegény Kertésznek…</p> -<p>Ám miként üres hordóba tölcséren a mustot: ugy eregette Dobay -mama a bátorságot a kérő szivébe. Mosolylyal biztatta, gesztusokkal -nógatta, elannyira, hogy egy perc mulva szinvitézség lett az egész -gyerek. Szinte deklamált a végén:</p> -<p>– Az én családomban szentség a nő. Évszázadoknak tradicióit, -elődeimnek háziszokásait tiszteletben tartandom: arra ünnepies -fogadást teszek…</p> -<p>– Kedves, jó Kertész, – kérdé a mama meghatott, dallamos hangon, -– hát vannak magának ősei?</p> -<p>– Vannak, – felelé egész bátran és pozitivitással Kertész.</p> -<p>Szerencsére nem kérdezte a mama, hogy kik és mik voltak azok az -ősök. Mert már erre nem tudott volna megfelelni Kertész, a -mennyiben ősei közül csak apját s anyját ismeré vala, no meg a -nagyapját, a ki egy öreg strimflis bunyó volt Ó-Sztapáron. -<span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>A mamának az is elég volt, hogy megvoltak az ősők. Nohát azok -csakugyan megvoltak, ismeretlen ősök bár, ad normam névtelen hősök, -de megvoltak.</p> -<p>Az ősök kérdése ekképpen elintéztetvén, a vagyonjogi állapotokat -kezdte bolygatni a mama. Ez pompásan ment. Kitünően hangzott, csak -ugy csengett-bongott a szobában:</p> -<p>– Ezer lánc földem van, anyai hagyaték… Három hónap mulva leszek -nagykoru, akkor birtokomba lépek… Vagyonom értéke háromszázezer -forint. Az apámnak is lesz ugyanannyi.</p> -<p>Ezer lánc háromszázezer forint értékben, az apámnak is lesz -annyi! – visszhangzott a szobában. Egyik fal fölvette, a másik -visszaütötte a hangot, becsapódott a bokrétába, a galamb szájába, -az is azt kezdte búgni:</p> -<p>„Ezer lánc, háromszázezer forint értékben…“ Aztán elkezdett a -mama füle csilingelni; az is csak azt csilingelte egyszer, tizszer, -százszor:</p> -<p>„Ezer lánc – háromszázezer…“</p> -<p>Dobayné fölugrott. Alig birta örömét zabolázni. Pedig ugy -kivánta most a helyzet s a sikk, hogy komoly legyen. Komolyan is -beszélt, de komolyságán áttört ideges jókedve.</p> -<p>– Édes Kertész, nem tagadhatom, hogy szerfölött meglepett ez az -elhatározása. Megvallom, hogy szeretem magát… De <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> mégis! -Ilyen hirtelen, előkészület nélkül… Mit válaszoljak?…</p> -<p>Kertésznek izzadt az üstöke. Szerencsére más tónusba csapott át -a mama:</p> -<p>– Ha anyai szivem ösztönét és sugallatát követem, azt kell -mondanom, hogy igen: magának adom szivem bálványát.</p> -<p>– Kövesse, kérem, anyai szive ösztönét, oh, nagyságos asszony! – -könyörgött a kérő.</p> -<p>– Ám vannak még más tanácsadók is, édes Kertész, – folytatja -Dobayné.</p> -<p>– Ne hallgasson rájuk, kérem! – kiáltott föl kétségbeesve a -szegény fiu.</p> -<p>– Az eszemre és tapasztalataimra ne hallgassak?!…</p> -<p>– Pardon, millió bocsánat! Nem ugy értettem, nagyságos -asszonyom.</p> -<p>Dobayné elnevette magát az ifju zavarán. De talán amugy is -elkacagta volna magát, annyira tele volt az egész asszony csupa -kacagással.</p> -<p>– Jól van no, édes kis Kertészkém, magáé lesz Inci. Szerencsés -ember, mondhatom. Olyan feleség igen kevés akad.</p> -<p>– Egy sem, instállom, az egész világon… Szeretem is, imádom -is.</p> -<p>– Helyes, helyes, Andorkám. És most, hogy el ne rontsuk az -egészet, hallgasson reám. Üljön le. – Leányomnak még nem szólt -semmit, ugy-e?</p> -<p>– Igenis nem. <span class="pagenum"><a name="Page_74" id= -"Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Ne is szóljon. Incivel majd csak én beszélek. De férjem se -tudjon meg semmit. Hagyja csak reám. Majd én előkészitem a talajt -és holnap az estélyen deklaráljuk magukat.</p> -<p>– Igenis igen.</p> -<p>– És most menjen. Jobb, ha itt nem találják. Este együtt -vacsorázunk. Adieu… A dolog nem oly könnyü, Kertészkém. Adieu!</p> -<p>Kertész kezet csókolt és boldogan távozott, bár az utolsó mondat -szöget ütött fejébe. Váltig ismételgette, még az utcán is.</p> -<p>– Nem könnyü? Nem olyan könnyü? Miért mondta ezt? Miért nem -könnyü?</p> -<p>Százféle kombinációt állitott föl… Egyik se volt valószinü, hát -nem is törte tovább a fejét, hanem jól beebédelt inkább. Ugy is azt -tartotta váltig, hogy:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">A mennyit a gyomor felfoghat -magában,<br /></span> <span class="i0">Sajátunknak csak annyit -mondhatunk.<br /></span></div> -</div> -<p class="center">*</p> -<p>Dobay mama csönget. Beugrik egy szobapikkoló.</p> -<p>– Vigye ezt a csokrot – ha elbirja – a pincébe, hogy el ne -hervadjon.</p> -<p>– Igenis, – szólt a szobapikkoló és a padlásra vitte a -csokrot.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_75" id= -"Page_75">-75-</a></span></p> -<h2>VIII.<br /> -Inci testvére.</h2> -<p>Apa és leánya alig pár perc mulva érkeztek meg sétájukról.</p> -<p>Dobayné egy szót se szólt nekik. Dobayné az előkészités: a -megdolgozás problémáján törte fejét s annak megoldásával még nem -volt készen: azért nem beszélt. Érezte, sejtette legalább, hogy -nehéz munka vár reá, de elhatározta, hogy nem tágit. Incinek -férjhez kell mennie!</p> -<p>A vacsoránál bolond jó kedve támadt a vőlegényjelöltnek. -Engedelmet kért, hogy kivételképpen ő rendelhesse a pezsgőt, – csak -ő.</p> -<p>Az engedelmet megkapta és Kalvylt kivéve, derekasan ittanak a -hős fiak.</p> -<p>Öreg Dobay teljesen visszazökkent a régi, kedves nyomásába: -ismét az a komikus, bolondos öreg ur volt, a kin mulatni -szokás.</p> -<p>Egyáltalában különös jellem volt ez a vén Dobay. Igazi magyar -tipus, ugy erényeiben, mint hibáiban. Olyan táblabiró-alak, a ki, -ha a haza vagy családja dolgára kerül a <span class= -"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> sor, -komoly, bölcs és megfontolt, mint egy Kátó; ezeken tul ellenben, ha -kell, képes a sárgaföldig leinni magát és miként egy diák, teljesen -levetni a dignitást és virtust…</p> -<p>Kertész a mamát mulattatta. Incire rá se nézett. (Lesz abban -elég része, hiszen az övé.)</p> -<p>És miután a mama zajosan mulatott Kertészszel, a papa pedig -Kalvylnak még zajosabban magyarázott egy alföldi betyárhistóriát: -Sipiczkynek alkalma nyilt halkan beszélgetni Incivel ugy, hogy a -többiek ne hallják.</p> -<p>– Inci kisasszony, kérője voltam, felejtse el és tekintsen -testvérének ezentul. Ugy szeretem magát, mint a hugocskámat, vagy -mintha csak a leánykám volna.</p> -<p>– Szeretném, ha testvérem volna, – felelte a leány egyszerü, -bájos őszinteséggel.</p> -<p>– Köszönöm. Én megoltalmaznám magát.</p> -<p>– Hiszen tudom. Maga jó.</p> -<p>– Rossz vagyok, de jó lettem volna.</p> -<p>– Én nem engedtem volna, hogy rosszat tegyen. De rosszat maga -ugy se tehetett.</p> -<p>– Csakhogy elpazaroltam vagyonomat, nemcsak: a szivemet és -fiatalságomat is, Inci. De ezt maga nem érti…</p> -<p>– Nem értem.</p> -<p>– Majd meg fogja egyszer érteni: ha férje lesz. <span class= -"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span></p> -<p>– Nem hiszem, hogy valaha férjhezmenjek.</p> -<p>– Miért, Inci? Miért nem akar férjhezmenni?</p> -<p>Fenséges őszinteséggel és ártatlansággal válaszol a leány:</p> -<p>– Akarok, de csak ahhoz mennék, a kit szeretek. Már pedig, ugy -hiszem, hogy én csak egyet tudok egy életben szeretni.</p> -<p>– Nos?!</p> -<p>– Hát nem csodás véletlen lenne, ha éppen az az egy kérné meg -kezemet milliók közül?</p> -<p>– És már megtalálta azt az egyet, Inci?</p> -<p>A leányka elpirult. Szomoruan hajtotta le fejecskéjét és nem -válaszolt.</p> -<p>– Ne feleljen, Inci, hiszen tudom, hogy még akkor se lenne képes -reá, ha igazi édestestvére lennék. Csak arra feleljen, hogy van-e -magában annyi ellentálló képesség, hogy kedves szülei akarata -ellenére se menne olyanhoz, a kit nem szeret?</p> -<p>– Van bizony, – válaszolt a leányka, büszkén fölvetve kis fejét, -– a szivem az enyém és csakis az enyém.</p> -<p>Öröm és gyönyörüség volt Sipiczkynek ezt hallania és látnia azt -az öntudatos, büszke fejvetést. Ugy elcsodálkozott rajta, hogy -Incin felejtette tekintetét: ugy győnyörködött benne, önfeledten. -(Hát nem baba ez a kis leány? Nő már, nő a maga <span class= -"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> egyszerü, -tiszta, szüzies fönségében!) Sipiczky folytatta:</p> -<p>– És ha ezzel nagy szomoruságot okozna szüleinek?</p> -<p>– Sajnálnám, nagyon sajnálnám őket; de arról nem tehetnék, hogy -meg kellene halnom. Mert meghalnék, Sipiczky, meg, az esküvő előtt, -még mint menyasszony.</p> -<p>– Hát ezt jelentette önérzetes felelete, Inci? Arra büszke, hogy -meg tud halni inkább, mintsem eladja magát, nem arra, hogy képes -megvédelmezni szive jogait?! – fakadt ki csalódottan Sipiczky, mert -fájt a csalódása.</p> -<p>– Igen, Sipiczky. Szüleim akarata ellenében egyedül a halálban -lehet menedékem, az ellenállásban nem.</p> -<p>– De ez egy roppant téves, egy szerencsétlen életfölfogás, -Inci.</p> -<p>– Miért?</p> -<p>– Miért? Miért? – ismétli a férfi zavartan. – De hiszen erre -válasz nincs is, olyan naiv a kérdés.</p> -<p>– Ostobának tart, Sipiczky? Csalódik. Én sokat gondolkozom.</p> -<p>– Az Istenért, Inci kisasszony, kegyed eszes leány, de -életfölfogása, ideái egy tulfeszitett, egy rajongó agynak -szülöttei! A földön járjon, kérem, ne a felhőkben. Kegyednek jogai -is vannak. Ezeket a jogokat: az isteni jogokat kötelessége -érvényesiteni <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span> – szüleivel szemben is – ha szülei -tullépik istenadta jogkörüket.</p> -<p>– Ilyen fölfogásra ne tanitson engem, Sipiczky… Inkább maradok a -magaménál, származzanak bár a felhőkből, mint mondja.</p> -<p>Sipiczky teljesen összezavarodott. A női sziv rejtelmeiben -járatos rouét ez az ártatlan, szüzies gyermek teljesen kihozta -konceptusából. Nem értett semmit, csak azt, hogy rajongó -ideálizmusa áldozatává lehet a leányka, ha a véletlen vagy valaki -megmentésére nem siet. Föltette magában, hogy ő lesz az a valaki. -Gondviselésszerü hivatást érzett erre magában. De azt is érezte, -hogy gyorsan kell cselekednie. S emez ösztönének engedve, minden -bevezetés nélkül, szinte kiméletlen hirtelenséggel sugja a -leánynak:</p> -<p>– Inci, magát nagyon szereti valaki…</p> -<p>Szomoruan válaszolt a leány:</p> -<p>– Engem nagyon senki se szeret, csak apa.</p> -<p>– Valaki, a kiről nem is képzelné: egy hallgatag, sápadt ember -imádja.</p> -<p>A leány vérvörös lett.</p> -<p>– Sápadt, hallgatag?</p> -<p>– Valaki, a ki kegyednek nem meri bevallani, a ki kegyeddel alig -vált naponta két szót, azt is habozva és félénken. Nem sejti, ki -az?</p> -<p>De sejtette már Inci, hogy kit ért a lengyel. Csak hinni nem -merte azt, a mit mond. <span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> Ajkai megnyiltak, mint egy virágkehely, – -nem szóra, de hogy könnyebben vehessen lélegzetet. Mert elszorult a -torka s a keble.</p> -<p>Az anyja észrevette.</p> -<p>– Rosszul vagy, Inci?</p> -<p>– Nem, mamácskám, igen jól érzem magamat.</p> -<p>– Akkor miért sóhajtasz olyan nagyokat?</p> -<p>– Sipiczky beszélt el egy szomoru történetet.</p> -<p>– No, beszéljen el még egy vigat, Sipiczky, – mondta Dobayné. – -Egy szomoru történettel csak nem végezhetjük a napot!</p> -<p>Tovább folyt a társalgás az előbbi mederben.</p> -<p>– Hát igazán szomoru volt az a történet, Inci? – kérdi Sipiczky -mosolyogva. Mosolygott, mert most már biztosan tudta, a mit tudni -vélt és tudni akart, hogy Inci csakugyan szeretett és pedig nagyon -szeretett.</p> -<p>A leány is mosolygott: szomoruan és kétkedően. Mosolygott és -tekintetét a szemben ülő Kalvyl Jánosra vetette, nem lopva, de -nyiltan, ártatlan őszinteséggel. (Csak ő tudott ugy nézni.) És -mintha csak azt mondaná tekintete: „Köszönöm, Sipiczky, de téved. -Ez az ember engem nem szeret.“ És mintha e tekintetnek felelt volna -meg Sipiczky: <span class="pagenum"><a name="Page_81" id= -"Page_81">-81-</a></span></p> -<p>– Igen, ő az. – És nem tévedek. Esküszöm, hogy nagyon -szereti…</p> -<p>A mama fölkelt. Föloszlott a társaság. Inci igy bucsuzott el -Sipiczkytől:</p> -<p>– De jó volna, ha mi igazi testvérek lehetnénk! – mondta s -mindkét kezét odanyujtotta „nem igazi“ testvérének.</p> -<p>Ilyen volt Inci.</p> -<p>Sipiczky pedig olyan volt már, hogy a mint hazaérkezett, -imádságos könyvet vett elő. Ebben a könyvben volt az anyja arcképe -is. A könyvből imádkozott, a képet csókolgatta: az édesanyja hideg, -megfakult mását. Aztán sirt, sokáig, – zokogva.</p> -<p>Furcsa az, hogy igy megváltozott Sipiczky, a mióta föltámadt -lelkében lelkiismerete s a szere – – s a nemes ember.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_82" id= -"Page_82">-82-</a></span></p> -<h2>IX.<br /> -Anya és leánya.</h2> -<p>Inci szivét csordultig megtöltötték édes-fájdalmas érzései. Oh, -beh szeretett volna rajta könnyiteni! Ugy epedt az egyedüllét után, -hogy szabadon átadhassa magát gyönyörteljes benyomásainak! Csak egy -pici kis kamrácskára vágyott, a hol jól kisirhatná magát. De nem -teljesülhetett ez a vágya. Anyjával osztozott egy szobán.</p> -<p>S az anyja nem értené meg az ő könyeit, sőt ha megtudná, hogy -kiért hullanak: gunynyal, szigorral apasztaná el.</p> -<p>Azért vissza kellett fojtania érzelmeit. Titkolóznia kellett. -Természetes, finom érzése, lelki nemessége tiltakoztak minden -tettetés ellen. Az ő nyilt lelke fájt, ha be kellett zárkóznia; a -szeme égett, ha le kellett sütnie. És kellett… Haragudott magára, -hogy ezzel a kényszerrel szembeszállani nincs elég ereje. De némi -neheztelés ébredt föl benne anyja ellen is, a ki őt érzelmi -közönyével, zárkózott természetével <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span> ebbe a kényszerült helyzetbe -hozta. Először történt meg vele életében, hogy birálat alá vette -anyjának iránta való magatartását s ez bántotta. Vádolta magát, -hogy rossz leány. Üzte is szemrehányó gondolatait, de csak -visszatértek megint. Nem tudott tőlük szabadulni. És hogy ezért -furdalta lelkiismerete: kerülte anyja tekintetét és szórakozottan -válaszolt kérdéseire.</p> -<p>De Dobaynénak ez föl se tünt. Vagy legalább nem vetett reá -sulyt. A mint fésülte leányát, agya nyugodtan fogalmazta azt, a mit -ma estére föladott magának: kiméletesen tudatni Incivel, hogy -holnap deklarálni fogja Kertészszel való eljegyzését.</p> -<p>Mert azt tudta, hogy Inci nem szereti Kertészt; azt is, hogy -egészen simán nem fog menni a dolog, – „mert a leányban sok a -hóbort… érzelgős természetü…“ Ám abban egy pillanatig se hitt, hogy -komoly ellentállásra találjon. Egy kis pityergés lesz mindössze, – -gondolta – az a fő, hogy mennél kisebb legyen. Majd meggyőzi őt -szeretettel s az ész szavával. Hiszen engedelmes, jó gyermek a -leánya, mindig hallgatott reá… Elszámitotta magát.</p> -<p>… Dobayné mindig maga fésülte leányát. Kedvteléssel s anyai -büszkeséggel tette, mert szép volt Inci haja: puha, mint a bársony -és fényes, mint az arany.</p> -<p>– Szép hajad van, Inci; még szebb, <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> mint az -enyém volt, – szólt az anya s egy csókot lehelt leánya nyakára.</p> -<p>Incinek – talán mert ugy hozta magával a kedve – nem tetszett ez -a dicséret.</p> -<p>– Mindegy az, mama.</p> -<p>– Az nem mindegy. Ne kicsinyeld, fiam, szépségeidet: az a mi -erőnk.</p> -<p>– Oh!…</p> -<p>– Igen – igen: erőnk! Mert a becsértékünk. A férfiak már egyszer -olyanok, hogy többre tartják testi, mint lelki értékeinket. S ezzel -számolnunk kell… Azt kell értékesitenünk, a miért kapunk valamit és -nem azt, a mit forgalmon kivül helyezett a – <i>divat</i>.</p> -<p>– Nem értelek. Mit kell, hogy kapjak az én szépségeimért?</p> -<p>Dobayné elkacagta magát. Csengőn, leányosan hangzott el a -kacaja:</p> -<p>– Férjet, cica, – férjet!</p> -<p>– Olyan furcsán fejezed ki magad… Ez a szó: értékesiteni!…</p> -<p>– De mi van benne? – kiált föl az anya haraggal, leányának -szokatlanul hideg, sőt visszautasitó szavai miatt, – csak nem -gondolod, hogy erényeidért fognak elvenni? Ugyan légy józan és ne -becsüld tul sem a férfiakat, se magadat. A szépséged s a -hozományod…</p> -<p>Nem folytathatta tovább Dobayné, mert Inci fölugrott. Oly -hirtelen, hogy anyja <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span> kezéből kirepült a fésü. S Inci nem -emelte föl a fésüt… elfelejtette.</p> -<p>Dobayné megdöbbent. Nem értette leánya magaviseletét: ezt a -„lázadást“. Ilyennek még sohasem látta őt.</p> -<p>Inci ugy állott a sarokban, mint egy eleven vád: szigoru, komoly -tekintettel, méltóságosan.</p> -<p>– Mit jelentsen ez, Inci?</p> -<p>A leány nem válaszolt.</p> -<p>Dobaynénak meg nem sugta meg az érzése, hogy mit jelentett -leánya fölháborodása. Neki nem volt érzéke a női lélek -szubtilitásai iránt. Mert benne nem volt semmi ilyen szubtilitás. -Nem is sejtette, hogy kiméletlen, durva kezekkel tépte leányának az -<i>ideál</i> finom szálaiból szőtt fenséges önérzetét; – hogy -szavaira a szüz szemérme, – az a dicső ösztön, a mi költészete és -egyszersmind védőpajzsa a női méltóságnak – lázadt föl Inciben… Ő -csak azt érezte, hogy az a méltóságos büszkeség, a mi vele szemben -álló leánya egész lényéből kiáradt, nehéz, nyomasztó sulylyal -nehezedik lelkére: fájó, bántó érzést kelt föl benne.</p> -<p>És megdöbbent rajta. Szokatlan volt neki ez a támadás nagyon. -Mert támadást látott benne: aktiv, sértő szándékot. Nem azt, a mi -volt: egy ártatlan, tiszta lélek önkénytelen reflexmozdulatát, a -miről leány nem is tehetett, mint a miképpen <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> nem tehet -róla az ideg, hogy össze ne rezzenjen fájdalmat okozó külső behatás -nyomán. Ő mindent az <i>én</i> nézőpontjából birált el. A -körülményeket és tetteket azokból a hatásokból itélte meg, a miket -azok <i>reá</i> gyakoroltak és nem ama rugókból, a melyekből -kipattantak. Azokat ő sohase vette figyelembe. Vérmérséklete szabta -tetteit, irányitotta életét: hirtelen föllobbanó szenvedélyessége, -a mi ellen <i>okokat</i> szembeállitani soha eszébe nem jutott… S -ennek már nevelése volt az oka.</p> -<p>… Ha gondos, okos szülők fölébresztik és szitják vala benne az -önismerte és belátás utáni vágyat, a mi az emberi léleknek épp oly -nemesen edző tornája, mint a friss levegőn való szabad mozgás a -testnek: bizonyára kifejlődtek, vagy jobban mondva, helyes mederbe -terelődtek volna a különben lelkes, eszes nő szellemi értékei is, -melyeket veleszületett önzése és akaratossága maguk alá temettek, – -szabad folyást engedve a kártékony indulatoknak.</p> -<p>De hát nem voltak Dobaynénak sem okos, se gondos szülei. És nem -álltak erkölcsi alapon. Hiuság s a származás gőgje diktálták az ő -etikájuk törvényeit. Már pedig tudnivaló, hogy a hiuság csak alaki -törvényeket diktál, – már mint olyanokat, a mikben nincs erkölcsi -tartalom.</p> -<p>Somorjayéknál tetszetős volt minden, a mi forma. S a formáért -föl kellett áldozniok <span class="pagenum"><a name="Page_87" id= -"Page_87">-87-</a></span> a lényeget, – ugy vélték ők, – mert -szegények voltak. Tették minden skrupulus nélkül… A látszat a fő! A -család tekintélye, a név fénye követeli a látszatot, a -külsőségeket. Ez alá a takaró alá el lehet rejteni még a szennyet -is!</p> -<p>Olyan volt a Somorjayék erkölcsi világa, mint az anyagi életük: -selyemruha és – lyukas harisnya; fényes, antik butor és – a butor -alatt piszok; libériás inas és – vacsorára krumpli és tea.</p> -<p>Ilyen levegőn nem fejlődik ki a lélek: nincs ideje. A -külsőségeknek olyan nyomasztó az adója! Rabszolgájukká teszik az -embert; szellemi értékeinek nem hagynak tért a müködésre. Minden -emberi tevékenységet, minden munkaerőt és értéket magukba nyelnek. -Már ez igy van… A külsőség pénzt követel, ha nincs pénz, hazugságot -és ámitást; – mert akkor ezeknek kell takarniok a hiányt; ha ez sem -elég takarónak, jön az intrika, a gyöngébbek behálózása, -kihasználása, orvtámadások a mások erszényére, nemtelen -kihasználása Istenadta és ősökszerezte természeti és társadalmi -előnyöknek… És az emberek kitanulnak a pirulásból. Megkérgesedik a -szivburok. Nem szökik vér a szivből az arcba s nem bocsát a szivbe -erkölcsi törvényeket.</p> -<p>Pénz!… Értékesiteni mindent, a mi értékesithető: szerelmet, -szépséget, – mindent, a mivel a külsőségek megmenthetők! -<span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span></p> -<p>És bámulatraméltó, kacagásra késztető komikum és szivfacsaró -bánat, hogy mennyi rejtelmes utat járnak be, mily sötét zugokat -kutatnak föl, mennyi leleményességet tudnak kifejteni a pénz -keresésében ezek a Somorjayak. Nincs a világnak olyan iparlovagja, -a ki ugy tudjon semmiből élni, és „mutatni“, mint egy elzüllött -magyar ur. Annyi szellem, annyi kitartás és találékonyság, reális -uton érvényesitve, aranybányákat törne föl és kincseket gyüjtene -garmadába… Csakhogy ez a reális ut! Izzadni kell rajta – s az -izzadságnak savanyu a szaga…</p> -<p>… Hát ezért nem értette Incit az anyja. Nem igen tehetett róla… -Mert, hiába, az válik az emberben vérré, a mivel táplálkozik.</p> -<p>És Dobaynénak olyan asztalnál táplálkozott a vére, a mely -mellett frivol cinizmussal számitgatták a szülők, vagy legalább is -az „erbtantik“ és „onklik“ elhalálozásának esélyeit, és -megmosolyogták az apa elménc türelmetlen kifakadását: „Mehetne már -a vén csoroszlya, még megvénülünk, mire pénzéhez jutunk!…“ Olyan -asztalnál, a mely mellett szemérmetlenül gunyolták ki az -érzelmeket, az eszményt, – azok szuperlativusát: a szerelmet ostoba -gyöngeségnek deklarálván; de dicsőitették azokat, a kik jó vásárt -csaptak szépségükön, eladván azt, testükkel-lelkükkel <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> együtt -akárki vásárosnak, a ki helyette kényelmet és fényt adott cserébe – -álfényt az igazi fényen!</p> -<p class="center">*</p> -<p>Dobaynét ugy meglepte leánya magatartása, hogy teljesen kijött -sodrából. És hogy elvesztette lelki egyensulyát, mérgében fogát -csikorgatja… De nem bántja a leányt. Mert eszébe jut, hogy még az -éjjel kell vele elintéznie eljegyzése sorát. S ez visszatartotta -attól, hogy megfenyitse Incit. Mert máskor megtette volna -okvetetlenül. (Semmit sem elnézni: ez volt az elve.) Most azonban -célszerübbnek találta azt, hogy kétségbeesést mutasson. Azzal -akarta belopni leánya szivét.</p> -<p>– Egy leányom volt, egyetlenegy s az is mostoha… Oh!… Nem -szeret! – jajdul föl, mint egy tragika.</p> -<p>Azt várta, hogy erre a nyakába ugrik Inci és kérlelni, becézni -fogja szokása szerint.</p> -<p>De meg se mozdult a leány. Még mindig a sarokban állott; onnan -nézett merően maga elé. És sürü hajával – valami rejtelmes okból – -betakarta mezitelen keblét.</p> -<p>Dobayné most már egészen tanácstalanul áll leánya előtt és -gondolkozik. Csodálkozásában elült a szenvedélyessége. Mit tegyen?… -Sokáig nem bir elhatározásra vergődni. Végre is abban állapodik -meg, hogy közönynyel üti el a nehézségeket: ugy <span class= -"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> tesz, -mintha mi se történt volna közöttük, a mi szóra érdemes.</p> -<p>– Ülj le, Inci, végezzük be a fésülést.</p> -<p>De csak nem mozdult a leány.</p> -<p>– Majd megfésülködöm magam, – mondta szárazon.</p> -<p>– Incikém, fiam, engedelmeskedjél anyádnak, – szól Dobayné és -lágyan, kérőleg hangzanak el szavai.</p> -<p>– Kérem, könyörgöm, engedje meg…</p> -<p>– A mint akarod, lelkem; fésülködjél hát magad, – hagyja reá az -anya, gondolván, hogy ez a nála teljesen szokatlan engedékenység -majd kibékiti leányát.</p> -<p>Mialatt Inci fésülködött, azalatt levetkőzött Dobayné. Idegesen -hányta le magáról a ruhát. S ugy maradt egy könnyü, nappali ingben. -Elfelejtett éjjeli mezt magára venni. Ugy ült le ágya szélére és -várta, hogy elkészüljön Inci. Nem sokáig kellett várakoznia.</p> -<p>Inci fölkelt – miután rendbeszedte haját. – De a helyett, hogy -szokása szerint anyjához ment volna, hogy megölelje és megcsókolja, -mielőtt lefeküdnék, – most egyenesen ágyának tartott. Rá se nézett -félmeztelen anyjára. Elfujta a gyertyát és lefeküdt…</p> -<p>Erre már mégis ösztökélte valami belső hang Dobaynét, hogy okát -és értelmét keresse leánya magaviseletének. (Hát annyira -megbántotta volna!… És mivel?… <span class="pagenum"><a name= -"Page_91" id="Page_91">-91-</a></span> Hát mégis van olyan őrült -szemérem, a mit egy szóval, de még egy lehelettel se szabad -illetni, különben föllázad még az anyai tekintély – még a vallás -parancsa ellen is?! Föltétlen engedelmességre és szülei -tiszteletére fegyelmezve nevelte föl Incit és ime! egyik támasztéka -(a mire ma oly nagy szüksége lenne), a tisztelet összeroskadt. -Saját maga rombolta le azt, a mit tizenhét év alatt fölépitett – és -egy szóval!… De ha nem tudta!…)</p> -<p>Most már érezte Dobayné, hogy nem lesz könnyü a munkája. De -azért nem csüggedett. Ezt az asszonyt csak sarkalták az akadályok; -energiája nőtt a nehézségektől…</p> -<p>Odaszól leányának, félig kérve, félig parancsolva:</p> -<p>– Inci, gyujts gyertyát.</p> -<p>A leányka fölkel s engedelmeskedik. (Tehát engedelmeskedik, – -gondolta Dobayné, – minden jól van.)</p> -<p>– Miért nem jöttél kezet csókolni, Inci?</p> -<p>Inci hallgat.</p> -<p>– Feküdj le. Beszélni fogok veled.</p> -<p>A leány visszafordult ágyába. Anyja a vékony, szinte átlátszó -ingben ágya szélére ült, onnan vizsgálta az arcát. Az sápadt volt, -de nyugodt.</p> -<p>– Egy fontos hirt kell veled közölnöm, édes Incim, – veté föl -Dobayné a szót, – <span class="pagenum"><a name="Page_92" id= -"Page_92">-92-</a></span> egy olyat, a mi egész életedre -elhatározó. (Csönd.) Menyasszony vagy…</p> -<p>Össze se rezzent, arcizma se mozdult a leánynak. Mindössze, hogy -egy kissé anyja felé forditotta arcát, szólván:</p> -<p>– Elfelejtettél felöltözködni, anyám. Öltözködj föl, kérlek -szépen.</p> -<p>– Miféle affektálás ez, Inci? Mi lelt ma téged? – No légy okos -és ide hallgass. Tudod, ki a vőlegényed?</p> -<p>– Sejtem, hogy kit akarsz. De öltözködj föl…</p> -<p>– Inci!!… (Ez már fenyegetőleg hangzott.)</p> -<p>– Nem nézhetek igy reád.</p> -<p>Dobayné engedett, de most már a düh felülkerekedett benne. De -elfojtotta. Hálókabátot vett magára, ugy ült vissza előbbi -helyére.</p> -<p>– Kertész jó fiu – és gazdag. Boldog leszel vele.</p> -<p>– Nem lehetek vele boldog, mert nem szeretem.</p> -<p>– Édes leányom, te ahhoz nem értesz. Egy életet, egy létet -tisztán szeretetre nem lehet fölépiteni. A boldogságnak nem is az a -főtényezője…</p> -<p>– De az.</p> -<p>– Hanem a jólét, egymásnak megbecsülése. A szerelem nem soká -tart. Hallottál már valamit a mézeshetekről? Hat hét. Azután vége a -szerelemnek. Jön a barátság. <span class="pagenum"><a name= -"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span></p> -<p>– Nem, nem. A szerelem örök.</p> -<p>– Miket beszélsz ma össze-vissza? Mit értesz te ahhoz, te, a ki -még sohase szerettél? Ugy határoztam, hogy holnap az estélyen -deklarálunk. Jó?</p> -<p>– Oh, ne! Nem szeretem őt.</p> -<p>– Majd megszereted, majd megbecsülöd. Hallgass anyádra, kis -leányom. A ki csak javadat, boldogságodat akarhatja, az nem adhat -rossz tanácsot.</p> -<p>– Anyám, én se nagyravágyó, se hiu nem vagyok. Én a boldogságot -másutt keresem, nem ott, hol te, a fényben és gazdagságban.</p> -<p>– Mert nem ismered az életet, Inci. A jólét a boldogság alapja, -Inci.</p> -<p>– Nem hiszem.</p> -<p>– És miért nem hiszed?</p> -<p>– A te fölfogásodnak se vallásos, sem erkölcsi alapja -nincsen.</p> -<p>– Ki adta ajkadra ezt a zagyva beszédet?</p> -<p>– A szivem.</p> -<p>– A sziveddel ne gondolkozz, leányom. Az eszed való arra.</p> -<p>– Az eszem is azt mondja, a mit szivem sugall. Nem vagyok én az -a felületes, szeles leány, a minek látszom. Sokat gondolkozom -én.</p> -<p>– Gondolkozol? Miért tüntetted föl akkor magadat hamis szinben -édesanyád előtt? Miért nem voltál hozzám bizalommal? <span class= -"pagenum"><a name="Page_94" id="Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Mert féltem tőled. Engedelmes leányod voltam és szerettelek, -de bizalommal nem mertem a szined elé lépni.</p> -<p>– Őszinte leszel ezentul?</p> -<p>– Most az vagyok.</p> -<p>Dobayné egy Judás-csókot lehel leánya ajkára és észre nem veszi, -hogy az összerezzen ettől a csóktól.</p> -<p>– Bizzál hát bennem, mint a kősziklában és légy hozzám ezentul -bizalommal. Hogy meg nem értettél eddig, kis leányom, sebaj. Majd -megismersz ezután. Fogod te még tapasztalni, hogy mid vagyok én -neked. Hallgatsz, Inci?… Egy csokrot kaptál a vőlegényedtől.</p> -<p>– Nem a vőlegényem; nem szeretem.</p> -<p>– De holnap már az lesz, Inci. A te boldogságod érdekében -<i>akarom</i>.</p> -<p>– Nem leszek boldog, meghalok.</p> -<p>– Ez gyerekes, ostoba beszéd. Istenkisértés ilyet mondani, – -fakadt ki Dobayné.</p> -<p>– Biztosan tudom, hogy meghalok, – erősiti halkan Inci.</p> -<p>– Megtiltom…</p> -<p>– Azt meg nem tilthatod.</p> -<p>– Megtiltom, hogy gonosz beszédeddel reám nyomást gyakorolni -próbálj, – tört ki most már dühvel az anya, – az ilyes alávaló, -csunya jellemre vall!</p> -<p>A szegény kis Inci följajdult fájdalmában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span></p> -<p>– Holnap jól viseld magadat, szép és kedves légy, ugy -parancsolom – megértettél? – folytatá az anya.</p> -<p>– Megértettem.</p> -<p>– És most aludj szépen és nyugodtan. Jó éjt.</p> -<p>– Jó éjt…</p> -<p>Mint a csörgőkigyó villámos szemétől megbüvölten leszegzett -nyulacska: ugy feküdt fehér ágyában szegény kis Inci. Meg se -moccant. Mereven bámult a sötétbe. Világosság után vágyott. Pedig -előbb hogy fájt neki a gyertya fénye! Nem, nem is ilyen világosság -után – a nap fénye után epekedett. Ugy hitte, hogy az jót tenne -neki. A napsugár talán fölmelegitené szivét és agyát. Mert oly -jeges meredtség ült meg egész testén, hogy szinte fázott. S ugy -fájt neki, hogy reszketni nem tudott. Azután nyomta is valami -mellét. Fohászkodni, sóhajtani szeretett volna és sirni, meg -imádkozni. Minderre képtelen volt. Idegei elpetyhüdtek: nem voltak -képesek reagálni lelkületének viharos, kinzó nyomásaira. (Csak -legalább imádkozni tudna!) Gépiesen mormogta el a Miatyánkot, de -nem tudta, mit mond. Azt hitte, illetve tudta csak, hogy szót szóra -halmoz: haszontalan, hiábavaló szavakat rak össze, a miknek nincs -se értelmük, se értékük.</p> -<p>Egyszerre csak, mint egy fénysugár, mint valami megváltó angyal: -a Kalvyl <span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span> képe jelenik meg a leányka képzeletében, -fényözönnel, ragyogással öntve el a sötét szobát.</p> -<p>Erre megoldódtak Inci idegei, fölszabadultak karjai. Imádkozott. -Nem ugy, a hogy a könyvekből tanulta. Szive adta ajkára az imádság -szövegét. S oly mély, oly fönséges volt a szüz imája!…</p> -<p>… Teljesen visszatért lassacskán az Inci ereje. Visszaidézte azt -a kinos jelenetet, mely közötte s anyja között az imént lefolyt és -most már képes volt – szellemének teljes birtokában – meggondolni, -elbirálni azt a sötét, sivár helyzetet, a melybe ily hirtelen -kiméletlenséggel taszitotta a sors.</p> -<p>A sors-e, vagy ő a hibás? – Gondolkozott. Ujra megvillant -agyában az a gondolat, hogy hátha az anyja. De ezt a gondolatot -elüzte magától. (Most sikerült elüznie.) Már szinte elfelejtette -azt a brutalitást, a mit az szüziessége ellen elkövetett. Alig -emlékezett arra az ösztönszerü harcra, a mit anyjával szemben -megnyert… Az anya képe lebegett már csak a leányka szeme előtt: a -bibliai anyáé. Azt az asszonyt, a ki őt ok nélkül sértette, már nem -látta az anyjában.</p> -<p>… De azt tudta – arra emlékezett – hogy holnap el akarja őt -Kertészszel jegyezni; azt is, hogy ő meg határozottan <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> nem -ellenkezett: hogy engedelmességet igért.</p> -<p>… Miért tette ezt? Félelemből, avagy mert a szentirás -engedelmességet parancsol a gyermeknek szülői irányában!?</p> -<p>Inci addig ismételgeti a szentirás e parancsát, a mig annak egy -másik parancsa is átvillan agyán: „Kövesd a férfit, a kit szeretsz, -mindenhová…“ S a Kalvyl sápadt képe erre csak fölragyog képzetében -ujra, fényesebben, mint előbb, valóságos intenziv erővel. Hullámos -haja, mint egy dicsfény veszi körül komoly és szelid homlokát.</p> -<p>Kiugrott ágyából, mintha egy ellenállhatatlan rejtélyes erő -lökte volna ki belőle… Biztos léptekkel – mintha minden butort -látott volna a sötétségben – egyenesen anyja ágyának tart, mintha -tudta volna, hogy ébren van – mintha az nem is lehetett volna -másképp – szilárd, bátor hangon ejté ki e szókat:</p> -<p>– Meggondoltam a dolgot, anyám, nem leszek a Kertész -felesége.</p> -<p>Dobayné először is a gyufa után kapott. Gyertyát gyujtott. Látni -akarta leányát. Sötétben nem érvényesült egészen az ő ereje: az -arcjáték, a szinművészet e meggyőző, eltántoritó eszköze.</p> -<p>– Ülj le.</p> -<p>– Engedd, hogy álljak. <span class="pagenum"><a name="Page_98" -id="Page_98">-98-</a></span></p> -<p>– Miért akarsz állni?</p> -<p>– Mert megmásithatatlan elhatározásomtól ugy se téritesz el, -anyám, – nem győzöl meg.</p> -<p>Dobayné azonnal észrevette leánya határozott hangjából, hogy -most összes lelki erejére szüksége lesz. Igy még nem beszélt vele -Inci soha. Uj eszközökhöz, uj taktikához folyamodott. A szokatlan -helyzet erősebb fegyvereket kivánt… Egy pillanat alatt megtelt -szeme könynyel. Hangja remegett és tördelte kezét. Majd fejéhez -kapkodott és tépte haját.</p> -<p>– Szerencsétlen anya én, mit müveltem?! Eljátszottam a saját -édes, kedves gyermekem bizalmát. Kihült irányomban az az ártatlan -sziv, melyet forró anyai keblemen melengettem. Oh, én vagyok az -anyák legszerencsétlenebbike! Isten, miért nem vettél el, még -mielőtt e szörnyü valóságra ébredtem volna?!</p> -<p>A szegény leány lehajlott anyja kezéhez és megcsókolta azt.</p> -<p>– Bocsáss meg. Szeretlek, de ne kivánd halálomat. Ugy szeretnék -élni!</p> -<p>– Ah! – Valami belenyilalott az anya agyába: valami sejtelem. -Két kézre fogta leánya sápadt arcát. Majd fölsimitotta homlokáról -aranyhaját: ugy nézett szemébe – merően. És vizsgálgatta vonásait, -mint egy szakértő valami ritka és nehezen meghatározható műtárgyat. -Könyeiről <span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> már teljesen megfeledkezett. Gyorsan -elemezte, boncolgatta leánya gyöngéd, komoly vonásait. Mikor készen -volt ezzel, ugy fölkiáltott, mintha tarantella-pók csipte volna -meg:</p> -<p>– Ilona, te szerelmes vagy!</p> -<p>– Az vagyok. Szeretek… kimondhatatlanul szeretek, – hagyta -helyben Inci átszellemült arccal.</p> -<p>– Ki az az ember? – kérdezte szinte sziszegve az anya.</p> -<p>– Kalvyl János, – felelte Inci egyszerüen, szomoruan, meghajtván -fejecskéjét. Majd hozzátette: – Ime, a bizalom, a mit kivántál.</p> -<p>– Kalvyl?! A jött-ment koldus piktor? Megőrültél?</p> -<p>– Ő. A drága, az egyetlen, az egyedüli, – igen, a szegény, -halvány festő.</p> -<p>– Inci! – hörgött az anya rekedtes, mély hangon s erősen -megfogta leánya karját.</p> -<p>De a leány nyugodt maradt. A sápadt arc ott ragyogott előtte és -hálatelt, sötét szeméből imádás sugárzott. Ez adott neki erőt és -nyugalmat. Még ismételte is:</p> -<p>– Ő – az egyetlen, senki más, soha, – soha!</p> -<p>Dobayné erre már teljesen elveszti önuralmát. Cserbenhagyta -minden művészete. Arca vad kifejezést kap, olyanná lesz, mint egy -női torzkép. Keze vonaglik. Ujjai folyton <span class= -"pagenum"><a name="Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> -fokozódó erővel kulcsolódnak a leányka karjaira. S hogy az föl se -szisszent tőle, vak dühében körmét mélyeszti leánya puha, fehér -bőrébe, hogy vér serkedt nyomán, meleg, piros vér. És ekkor, hogy a -vértől borzadt-e meg, saját vére vérétől, vagy indulatainak sulya -vette-e le lábáról? – megtántorodott s az ágyra roskadt.</p> -<p>Inci megrémült. Egy sikolylyal rávetette magát eszméletlennek -látszó anyjára…</p> -<p>De eszméleténél volt Dobayné teljesen. Környékezte az ájulás, de -csak az izmait birta legyőzni, az energiáját nem.</p> -<p>Oh, Dobayné nem akarta, hogy leányának elárulja gyöngeségét! És -különösen most, a mikor egy gyöngeség elrontotta volna tervét, a -mit ő föladni semmi áron nem akart. Ő soha semmit sem adott föl. -Meggyőződése volt, hogy a mi az ő agyában egyszer megfogamzott: az -csak helyes és okos lehetett.</p> -<p>Egy pillanat alatt legyőzte testét erős akarata. Fölkelt. Agya -tisztán müködött. Elfogulatlanul birálta el a helyzetet. És -mindjárt tudatára ébredt annak, a mit müvelt. Ám akkor sem a -leányt: magát sajnálta. Az volt első gondolata, hogy Inci nem vehet -föl holnap kivágott ruhát.</p> -<p>– Feküdj le! – rivalt reá durván.</p> -<p>Inci engedelmeskedett. Az anya meg előszedett toilette-fiókjából -holmi flastromokat, szarvas-zsirt, créme-célestet s azzal -<span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span> vizsgálat alá vette leánya sebeit. -Először kiáztatta azokat szivacscsal. A nagyobb karcolásokat -flastrommal tapasztotta le. Majd bekente az egészet valami -zsiradékkal.</p> -<p>A leány türte. Különben ugy se tudott volna mozdulni, nem a -testi, hanem a lelki fájdalom miatt.</p> -<p>– Rosszul vagy? – kérdé Dobayné.</p> -<p>– Engedelmeskedem, – felelt a leány remegve, gyönge hangon, -öntudatlanul.</p> -<p>– Azt kérdezem, rosszul vagy-e?</p> -<p>– Oh, igen, engedelmeskedem…</p> -<p>– Fáj?</p> -<p>– Nem, nem, engedelmeskedem, – egyre azt hajtogatja Inci.</p> -<p>Dobayné megtapogatja leánya halántékát és homlokát. Nem volt -láza. De azért hideg borogatást tett a fejére.</p> -<p>Ugy határozta, hogy leányának holnap nem szabad betegnek lennie. -Inkább virraszt egész éjen át. Megtette.</p> -<p>Az egyik széken mosdótálat helyezett el, a másikra maga ült le. -És tiz percenkint pontosan változtatta a borogatásokat. Majd -gondolkozni kezdett. De nem tudott. Azaz nem volt min gondolkoznia. -Az ő akarata, a terve kész volt teljesen.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_102" id= -"Page_102">-102-</a></span></p> -<h2>X.<br /> -Sipiczkynek megjön az esze.</h2> -<p>Az estély napja reggelén, mint a forgószél, ugy rohant be -Kertész Sipiczkyhez. Még kalapját is fején felejtette. Különben egy -könyvet csóvált a feje fölött.</p> -<p>– Szörnyüség! Az öreg kiadta költeményeit!</p> -<p>– Miféle öreg és miféle költeményeket?</p> -<p>– Lojzi bácsi az „Elvira keserveit“, – válaszolt Kertész és -Sipiczky elé vágta a keserveket.</p> -<p>– Ej ha! Ez hiba.</p> -<p>– Hibának nem hiba, – okoskodik a kis bácskai, – de komikusnak -komikus. Haha!</p> -<p>– És te azért jöttél hozzám, hogy ezzel a komikummal -megnevettess? No hát, én nem nevetek. S egyuttal megmagyarázom -neked, hogy hol a hiba…</p> -<p>– Hát te nem élvezed ezt a klasszikus bolondságot?</p> -<p>– Nem. Sőt ellenkezőleg; bánt ez a klasszikus bolondság.</p> -<p>– Hogy lóvá tettük az öreget? Hahaha! <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span></p> -<p>– Igen és hogy azt helyre kell hoznunk.</p> -<p>– Megegyük a könyveket?</p> -<p>– Meg nem esszük, de megvesszük őket.</p> -<p>– Bolondozol?</p> -<p>– Egész komolyan beszélek. Nem gazdag ember az öreg ur és -takarékos mellé. Hogy kiadatta költeményeit, az a mi izetlen -hizelgésünk következménye. És hogy annak az izetlenségnek ő adja -meg az árát és nem mi: az – legenyhébben szólva – nem volna tőlünk -gavallér dolog.</p> -<p>– Hát mennyit akarsz velem megvétetni? – képedt el a -vőlegényjelölt.</p> -<p>– Annyit veszel, a mennyit én: kétszázötven példányt.</p> -<p>– Á két forint! Hisz ez ötszáz forint lenne.</p> -<p>– Az annyi. Ez a diszkiadás legalább ötszáz forintba került. És -vezeklésül egy kis profitot is kell adnunk az öregnek.</p> -<p>– Minek? Nem elég, ha a költsége megtérül?</p> -<p>– Nem elég. Te az ilyenhez nem értesz. Ide az ötszáz -forinttal.</p> -<p>– Adok háromszáz forintot.</p> -<p>– Jó, a többi hétszázat majd én fizetem. Osszuk meg a fizetséget -vagyonaránylag. Azt se bánom.</p> -<p>Erre az ironikus, de gavalléros ajánlatra elpirult a kis bácskai -és kiszurta az öt százast. Azután bácskai tapintattal sajnálgatja -barátját. <span class="pagenum"><a name="Page_104" id= -"Page_104">-104-</a></span></p> -<p>– Nem sok az neked?</p> -<p>– Nem, nem, mert van még tizenötezer forintom. De neked sok, -mert háromszázezer forintod van.</p> -<p>– Hogy érted?</p> -<p>– Visszafelé.</p> -<p>– Ja ugy! Te mindig bolondozol, Alfréd. Mikor komolyodol már -meg?</p> -<p>– Hál Istennek, soha se lesz okos ember belőlem.</p> -<p>– Ezt is visszafelé érted?</p> -<p>– Nem; ezt már ugy értem, a hogy mondom, – válaszolt Sipiczky s -jóizüen elkacagta magát. És hogy igy nagy kedvre kerekedett, -tréfálva kérdi Kertészt:</p> -<p>– Á propos, ifju barátom, hát mi lesz?</p> -<p>– Mivel?</p> -<p>– Hát azzal a bizonyos dologgal.</p> -<p>– Melyikkel?</p> -<p>– Na, fölteszem a kérdést, ugy hogy te, mint kevésbbé müvelt -ember is megérthesd: „Hogy állunk a szerelem dolgában?“</p> -<p>– Ne sértegess, kérlek, – méltatlankodik a vőlegényjelölt.</p> -<p>– Ha nem érted a tréfát, akkor bocsánatot kérek.</p> -<p>– Nono, hiszen tudom én, Alfrédkám, hogy jóbarátom vagy, de -tulságba viszed az iróniát.</p> -<p>– Lőjj vissza!</p> -<p>– De kérlek, én nem tudok. Különben, hagyjuk a vitatkozást, -Alfréd. Válaszolok <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span> neked – par discretion. Neked, legjobb -barátomnak – bár nem helyes – már most megvallom, hogy boldog -vőlegénye vagyok Incinek. Ma este deklarálnak. Bocsáss meg…</p> -<p>Sipiczky elsápadt. Mert nem várta, hogy Inci boldogságát már ily -közelről fenyegeti a sors. (Most már egy pillanatot se szabad -mulasztania!)</p> -<p>A bácskai barátja elsápadását lelki fájdalomnok vélte. Vastag -tapintatlansággal mentegeti magát:</p> -<p>– Ne neheztelj, Alfréd. Nem tehetek róla, hogy engem -választott.</p> -<p>De most már az igazi guny kifejezése szökött a lengyel arcára, a -mint a kis emberen végignézve, patetikus hangon szavalja:</p> -<p>– Megbocsátok, vetélytárs. Az Isten igy rendelé!…</p> -<p>A kis bácskai, kinek értelmisége ki nem érezte e szavakból a -gunyt, meghatottan kapta el Sipiczky kinyujtott kezét és mint -nagylelkü, győztes ellenfél, kétszer-háromszor ugy megrázta, mintha -ki akarná rántani vállából. Aztán távozott, hosszukat lépve, mint -Egressy, de nem a nagy, hanem a kisebbik. Az utolsó lépés azonban -rövidre sült, mert még az ajtóban elkapta a kabátja egyik szárnyát -Sipiczky.</p> -<p>– Más legjobb barátodnak el ne mondd valahogy a dolgod. Légy -türelemmel, ha ugy is kisül estére. <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>– Hová gondolsz, Alfréd! – szólt Kertész neheztelve s azzal -kifordult az ajtón.</p> -<p>Sipiczky gondolatokba merült. Eltökélt szándéka, hogy megmenti a -leányt, az ő kedves, kis Incijét és megoltalmazza bárki ellen is: -nem ingott meg. Sőt most kezdte csak magát igazán boldognak érezni, -a mióta ez a nemes, önzetlen terv agyában – nem: szivében – -megfogamzott. Vagy egy félóráig ült gondolkozva, arcát kezébe -temetve, aztán fölugrott és derült arccal hozzáfogott a -teafőzéshez. Mert elkészült a tervével. De meg is éhezett.</p> -<p>Egy ujságot teritett szalonja plüssös asztalára, hogy kárt ne -tegyen benne, aztán fölgyujtotta a szeszt a teafőző alatt. Majd az -edényeket, cukrot, rumot készitette ki, és végül egy darab -szalonnát a hozzávaló cipóval.</p> -<p>Azért végezte pedig mindezeket sajátkezüleg, mert inasát -elcsapta – már egy hete annak – azzal az indokolással, hogy -megdézsmálta a rumos palackot. Hiába magyarázgatta Péter, hogy -hiszen az nem ok, mert már három éve dézsmálja a rumos flaskókat; -hiába hányta gazdája szemére, hogy miért nem szólt ezelőtt három -évvel, akkor a sok rum is, meg ő is megmaradhatott volna: Sipiczky -könyörtelen maradt, kijelentette, hogy a rumlopás kisebb hiba -ugyan, mint a lólopás, de azért mégis csak hiba s ok az elcsapásra. -<span class="pagenum"><a name="Page_107" id= -"Page_107">-107-</a></span></p> -<p>Megcsókolta hát Péter – mit tehetett volna mást – gazdája -„kegyes kezeit“ és 50 forintnyi ajándékkal zsebében, nyakába vette -a világot…</p> -<p>Hogy miért csapta el Sipiczky az inasát, annak tulajdonképpeni -oka itt következik:</p> -<p>Egy napon ugyanis eszébe jutott a lengyelnek, hogy jó volna -megtanulni az egyszeregyet.</p> -<p>Elővette hát takarékpénztári könyvecskéjét, vagyonának utolsó -maradványát és konstatálta, hogy egy 17.930 forint értékü uradalma -még megmaradt, bár aprópénzre váltva az „Első Hazai“ valamelyik -Wertheim-kasszájában. Aztán azt konstatálta, hogy ha valaki két évi -jogot végzett, még két évet kell végeznie, hogy államvizsgát -tehessen, miután négyből, ha kettőt levonsz, kettő marad. Ehhez a -kettőhöz hozzáadott még hármat. Három évig szokott ugyanis ingyen -dolgozni a magyar tizenhat évi tanulás után, a mig segédfogalmazó -lesz belőle. Akkor már fizetést is adnak neki, de csak annyit, a -mennyi nem elég. Ujabb három év mulva azonban már annyit adnak, a -mennyi elég, ha jól vesszük föl a dolgot. Mert a fogalmazói -fizetésből már jól is lehet lakni, sőt siklón is megmászhatja az -ember a várat, ha éppen meg találna sántulni.</p> -<p>Tehát 2 + 3 + 3 = 8.</p> -<p>Ergo nyolc évig kell még az uradalomnak fönnállania. 17.930: 8 = -2241 forint <span class="pagenum"><a name="Page_108" id= -"Page_108">-108-</a></span> kerekszámban s a kamatok. Ennyi jut egy -évre.</p> -<p>Ez szép összeg egy évre becsületes ember kezében, gondolá -Sipiczky és elégedetten dörzsölé kezeit. A 2000 forintot elkölti – -tervezgeti tovább – a 240 forintokat s a kamatokat pedig -bespárkasszázza és tőkésiti. Ebből aztán nyolc év multán egy uj -uradalom keletkezik, nem oly tekintélyes ugyan, mint az előbbi, de -olyanra már akkor nem is lesz szüksége, mert akkoron már, mint az -ország egyik méltósága, tekintélyes javadalmazásban -részesülend.</p> -<p>Ez a számvetés volt a Péter megölő betüje, mert ebből -eredményképpen az is kijött, hogy 2000 forintból nem telik egy -Péterre.</p> -<p>Egészen jól mondta hát Péter (mert volt neki magához való esze), -hogy a rumfogyasztási hajlam nem ok egy tisztességes inas -elcsapatására…</p> -<p>Ezért szolgálta hát ki önmagát Sipiczky, nem pedig azért, a mit -mindig hajtogatott magában: „If you will be will served, serve -yourself“. (Ha azt akarod, hogy jól légy kiszolgálva, szolgáld ki -magad.)</p> -<p>Abban azonban igaza volt a közmondásnak, hogy legjobb az öninas. -Sipiczky legalább nagyon meg volt magával elégedve, ugyis mint -inassal, ugyis mint urral. Mint inas hüségesen szolgálta az urát, -mint ur pedig sohase panaszkodott inasára. <span class= -"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span></p> -<p>– Tisztességes, becsületes ember kezd lenni az uram, – -humorizálta ki önmagát, – a csizmatisztitást se praetendálja meg -tőlem, a szobatakaritást sem. Azokat a házmesterné szolgálója -szeretőjének a mostohafia végzi, a házmesterné számára kiutalandó -havi öt forintnyi javadalmazás ellenében…</p> -<p>A házmesterné, mellesleg legyen emlitve, azért nem végzi vala e -dolgokat önmaga, mert fiatal volt, a házmester pedig öreg. De -különben is takaritás idején zongora- és énekleckéket vesz ő -nagysága Klapsz Artur művésztől, hogy ha férje esetleg még -idejekorán meg találna halni, kóristáné lehessen belőle az operánál -(az első sorban); ha pedig soká találna élni: guvernántnak -szegődhessen Schwarz, Weiss, Braun, vagy akármilyen szinü -urasághoz.</p> -<p>A házmesterék is okos emberek voltak ám. Ők is csináltak -komputust a spergeldek irányában, a mely komputusból kiderült, hogy -spergeldekből nem lehet házat venni, bármennyi lump legyen is a -világon. Különben is mindig kevesebb a lump és mindig több a -házmester. Ezért tanult hát a házmesterné zongorázni. Számitásból. -Hiába, minden csak számitáson mulik ezen a világon.</p> -<p class="center">*</p> -<p>De hát ne hagyjuk Sipiczkyt egymagában <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span> a -teájával. Mert érdekes ember Sipiczky, mint minden elromlott -világfi, a ki a följavulásra adja magát. De nemcsak érdekesek az -ilyen emberek, hanem vigak is, tele vannak friss humorral. Az -elégedettség, a lelki egyensuly derültté teszi kedvüket és -megjavitja gyomrukat. Az ilyen ember jól néz ki kivülről és jószivü -is egyszersmind.</p> -<p>A jószivüségét még a lumpidőkből hozta magával Sipiczky – ezt -csak meg kellett tartania. A jó kinézést azonban ujonan akvirálta, -mert az a jó gyomorral jár együtt, a mi pedig csak följavult -embereknél tapasztalható.</p> -<p>Ime, a szalonnát ugy eszi most Sipiczky, mintha tengeri rák -volna (à la Americaine), pedig csak disznóból van, még pedig -valószinüleg kőbányaiból. A teát ellenben csak ugy iszsza, a hogy -régen szokta. Az akkor is meleg viz volt, most is az. Csakhogy -akkor fekete volt, most meg sárga. A szin nem sokat határoz. De az -már határoz, hogy a kenyér puha legyen és jóizü. Azért veszi a -kenyeret Sipiczky sajátkezüleg Schachnernél, mert ő nála mindig -puha és mindig jóizü a kenyér.</p> -<p>Ilyen gourmand lett Sipiczkyből. Ő ugyan meg nem evett -mindenféle kenyeret! De a jó aztán jól esett neki.</p> -<p>A reggelije kvalitása fölötti teljes megelégedésének -kinyilvánitása után ezer <span class="pagenum"><a name="Page_111" -id="Page_111">-111-</a></span> forinttal a zsebében elindult -Sipiczky könyvet vásárolni.</p> -<p>Kevés olyan ember akadhatott Budapesten eddig, a ki egyszerre -ezer forintot öl vala könyvekbe, de olyan meg biztosan egy sem -akadt, a ki pláne egyfajtába ölje be az ezer forintját.</p> -<p>Legalább csak igy magyarázható meg Singer és Wolfner uraknak -korreális és szolidáris elcsudálkozása, a midőn Sipiczky 500 -példány Elvira-féle keserveket rendelt meg náluk és kifizetvén az -értük járó ezer forintot, még külön öt forintot utalványozott egy -társzekér céljából, a mely társzekéren e homogén könyvtár lenne -elszállitandó a lakására.</p> -<p>Elementáris volt az ő elcsodálkozásuk. De midőn Sipiczky ama -szivességre kérte őket, hogy a dologról senkinek, különösen a -szerzőnek, egy szót se szóljanak s erre becsületszavukat is kérte: -már megszüntek csodálkozni, mert tisztában véltek lenni azzal, hogy -bolonddal van dolguk.</p> -<p>De a könyveket és a becsületbeli igéretüket pontosan -szállitották Singerék és az utóbbit meg is tartották pontosan. -(Fogadni lehetne, hogy még most is letagadnák az esetet, ha valaki -megkérdezné őket. Pedig már annak három éve. Ennyi ideig pedig -ritka becsületszó szokott eltartani. Többnyire elévül az egy pár -nap alatt.)</p> -<p>Sipiczky ekképpen elvégezvén egyik <span class= -"pagenum"><a name="Page_112" id="Page_112">-112-</a></span> -teendőjét, a Nemzeti Szállóba hajtatott (azaz per pedes apostolorum -nyargalt oda), utközben beleütődve egypár emberbe, mert még nem -szokta meg egészen a gyalogszert. Ám végre is szerencsésen eljutott -odáig, – de nem tovább, mert be már nem eresztették Dobayékhoz. Azt -mondta a portás, hogy beteg a kisasszony és csak estefelé kel föl, -de a soirée azért meglesz, már el is küldte a kölcsönezüstöt a -Mittermeyer.</p> -<p>– Jó, – gondolta Sipiczky, – este sem késő, de még holnap se. -Legalább tovább tart Kertész dicsősége. Azt nem irigylem tőle.</p> -<p>Hanem a szegény Kalvylt: azt sajnálta Sipiczky nagyon.</p> -<p>Elutazott hát Kalvyl lakására, vigaszt szítandó. A par -discretion fölszedett ujsággal: Inci mátkaságával nem hozakodhatik -elő, – gondolta, – de legalább sejtetni fogja a szegény festővel, -hogy nincs baj, nagyobb baj nincs legalább. És el is határozta, -hogy erre, ha kételkednék Kalvyl az állitásában, becsületszavát -adja, kétszer is, sőt meg is esküszik rája, akár háromszor is.</p> -<p>Nem találta otthon Kalvylt. Az a Műcsarnokban volt, ugy mondták -neki.</p> -<p>Elrobogott hát a Műcsarnokba. Meg nem foghatta, hogy ember – egy -gyarló földi lény, – hogy lehet képes az övéihez hasonló mértföldes -utazásokat tenni a saját lábán, <span class="pagenum"><a name= -"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> anélkül, hogy elkopnának -ezek a lábak. Nemhogy elkoptak volna, de ki se fáradt.</p> -<p>– Ezt a szalonna tevé s a lágy kenyér! – dudálta vigan és -befordult a Műcsarnokba. Ott azt mondta neki a kapus, hogy a báró -ur itt volt ugyan, de most már valószinüleg nincs itt, mert -elment.</p> -<p>– Hová ment?</p> -<p>– Hát valószinüleg vagy haza, vagy a városba.</p> -<p>Ezt Sipiczky is valószinünek tartotta, hát megforditotta a -rudat.</p> -<p>Kalvyl megint csak nem volt otthon. Tehát a városban kellett, -hogy legyen.</p> -<p>A város azonban nagy és sok benne a fóka. Nehéz benne valakinek -a saját fókáját megtalálni. Ezt belátta Sipiczky, hát inkább -ebédelni ment a Kispipába.</p> -<p>Ott igen jól evett. És miután töltött káposztát is kapott, még -két deci bort is hozatott magának egy stucnyiba, hogy bora tetejibe -még két krajcár ára szódát is fröcscsentethessen. Ekként megvolt a -teljes fröcscse és megmaradt két krajcárja Sipiczkynek. Mert a -fröcscsnek tiz krajcár a rendes ára, ha készen tálalják, de igy -elemeiben nyolc krajcáron is megszerezhető. Éppen megforditva, mint -a kávénál. A kávé ugyanis akkor drágább, ha a feketéje nincs -összevegyitve a tejjel.</p> -<p>Sipiczky azon elmélkedett, hogy miért van az igy és miért nem -megforditva. (Mert <span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> hisz éppen ugy lehetne megforditva is. -A mélange-nak is joga van drágábbnak lenni az ibrikes kávénál, ha a -fröcscs is drágább, mint együttvéve alkatrészei.)</p> -<p>Nem tudta a kérdést megfejteni Sipiczky, semminemü szempontból, -hát belenyugodott az állapotba és betért a „Koronába“. Ott rossz -levegőt élvezett és valamivel jobb feketekávét. De legalább -elolvasta a politikai lapokat, a mikből azután megtudta, hogy nem -Wekerle már a miniszterelnök, hanem Bánffy.</p> -<p>Elszégyelte magát e tudatlanságon. (Miféle léha ember az, a ki -évekig nem olvas ujságot s olyan társaságba jár, a hol politikáról -nem beszélnek! – Magyarországon! Hát mindig csak a festett hölgyek -között éltem? – tevé föl a kérdést önmagának és mindjárt meg is -felelt reá, hogy bizony mindig; mert ebben a szép országban csak a -„kis dámák“ nem politizálnak s egyedül csak ezek nem.)</p> -<p>Megfogadta Sipiczky, hogy ezentul művelni fogja magát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_115" id= -"Page_115">-115-</a></span></p> -<h2>XI.<br /> -A bál.</h2> -<p>– Berkes nem jöhetett, – jelentette ki ő nagysága, – de -Piripacsi Bandi igen. Ez fölmondott inkább egy sugáruti bankárnak, -csakhogy idejöhessen.</p> -<p>Valójában pedig ugy állott a dolog, hogy Berkes igen drágás -ember, Piripacsi pedig mélyen leszállitott áron muzsikál. Ezért -választotta az utóbbit a nagyságos asszony. Különben az estély -céljaira nem is két, hanem három szalont nyittattak föl. Egyik -táncterem lett, ennélfogva üres volt. A másik ebédlőnek -rendeztetett be. Itt egy rögtönzött állványon büszkén meredeztek az -égnek magas kristályüvegekkel kombinált ezüst gyümölcs- és -csemegetartók és laposan, de méltóságos sulylyal terpeszkedtek -antikstilü ezüst tálak, mindenféle hideg ételeket, rákot, -pástétomot hordván hátukon. A keret zöld volt. Fikuszok és pálmák -gurnyasztottak minden sarokban és mindenek tetején.</p> -<p>Mindjárt meglátszott, hogy a parádézásban <span class= -"pagenum"><a name="Page_116" id="Page_116">-116-</a></span> járatos -volt a háziasszony. Még a vendégei is parádésak voltak: özvegy -Csapek grófné, elvált Máday grófné s a férjével valósággal együtt -élő Csicsinszky grófné, ez férjestül, a többi leányostul jelent meg -a bálon. De ott voltak még Kenézék, Baltayék, Hangossyék is és – a -többi grófok…</p> -<p>Dobayné ideges, mint egy ángolna, de arcán a fagyos nyugalom -erőltetett kifejezése ül: az ugynevezett arisztokratikus -nyugalom.</p> -<p>Dobay Inci – fehér, elől V alakban, keskenyen kivágott, fehér -muszlin ruhájában, – halovány, de nyugodt arccal üdvözli a -vendégeket. Sürü, fényes haja koszoruba fonva, három vastag -fonadékban vevé körül fenséges homlokát. Szemei lázban égtek, mert -fájtak a sebei. De azért büszkén, emelt fővel – mint egy -királyleány – állotta helyét. Legyőzte testi fájdalmait, még -mosolyogni is tudott. Csakhogy olyan volt a mosolygása, olyan -szomoru, mint a téli napsugár, a mely csak fénylik, de nem -melegit.</p> -<p>A fiatalemberek összesugtak fölötte.</p> -<p>– Nézzétek az Incit, milyen szomoru!</p> -<p>Kertész tudni vélte, hogy miért szomoru Inci (az izgalomtól) és -aprókat röhögött örömében.</p> -<p>Csak az a sovány, szerelmes, sápadt fiu: Kalvyl nem szólt -semmit, és haragosan <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span> vált ki a csoportból, a mely profán -módon forgatta Inci nevét. Előtte szent volt Inci és az ő -szomoruságán mély bánat szállott lelkére.</p> -<p>A hangulat különben szilárd, noha még a zene se szól. De igazán -elemében csak két férfi volt a társaságban: az öreg Dobay és -Sipiczky. Amaz leánya szerencséjének és boldogságának örült. S -ettől ugy nekiszelesedett, hogy szinte ugy nézett ki, mint egy öreg -clown. Antidiluviális bókokat mondott a menyecskéknek és more -lasnaciensi per „hékás“ és „pajtikám“ szólitgatta a férfiakat. -(Szegény Dobay, hogy te vaknak születtél!)</p> -<p>Sipiczky a harcba készülő bátor férfi önbizalmával szivében s -egy kész tervvel agyában sürgött-forgott, intézkedett, -rendezgetett. Mindenütt ott volt és figyelt. Azt már megtudta, hogy -a deklaráció a vacsora előtt fog megesni.</p> -<p>(Éjfél után eladva a lelked, szegény Inci, – gondolta a jó -lengyel fiu és szomoruan, de bizalmas melegséggel szemlélte a -bánatos fehér leányt.)</p> -<p>Ez, noha nem volt feléje fordulva, észrevette a rája tapadó -tekintetet és hozzá ment, szilárd, határozott léptekkel. Járása -veszitett ritmikus bájából, hogy oly energikusan lépett.</p> -<p>– Kedves, jó Inci! <span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span></p> -<p>– Édes Alfréd – Sipiczky gróf, kérem…</p> -<p>– Oh, nevezzen csak ugy, kis testvérkém. Nagy kegy az nekem, oly -jól esik, mint a bünbocsánat.</p> -<p>– Szivesen, Alfréd, mert nagyon szeretem magát, – táncolja velem -az első négyest. Sürgős közleni valóm volna. Ne itéljen el és ne -nehezteljen, hogy rontom a mulatságát.</p> -<p>– A sirig hű barátja, Inci. Rendelkezzék velem: méltasson a -bizalmára.</p> -<p>A leány hálásan szoritotta meg az ifju kezét, azzal visszaült -helyére…</p> -<p>Megzendült a zene.</p> -<p>A keringő ritmikus zenéjén kavarogtak a párok. A muszlin halk -zizegését s a selyem suhogását elnyelte a hegedü hurja. Csak egy -pár századvégi dandy izetlen toppanása hangzotta azt tul s a -leányok ezüstkacaja.</p> -<p>Dobayné is táncolt az eleven gróffal, Csicsinszkyvel, ki jó -táncos és dévaj mulattató.</p> -<p>– Ez utolsó! – veti oda kacéran Dobayné.</p> -<p>– S aztán? Száraz ajka eperajkat szedegetni készül? – -elménckedik Csicsinszky.</p> -<p>– Nem táncolok ezentul.</p> -<p>– Pedig kár. Jól táncol és felségesen idomul egész lénye a -táncosához. <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span></p> -<p>– Ah! Miket beszél! – felelte gőggel a szép érett asszony, – én -nem idomulok, én idomitok.</p> -<p>– Hát a férjét, azt jól kiidomitotta, az bizonyos, de már velem -nehezebb volna a sora.</p> -<p>– Tegyen le, – kérte báli magyarsággal Dobayné, szinte -haragosan, – maga nagyon szorit, azt pedig nem türöm.</p> -<p>A gróf „letette“ őt s azon elmélkedett, hogy mitől olyan meleg -ennek az asszonynak a teste. Hisz ő benne is csak vér van! -Csalódott: nem vér, láva, foszfor folyt ereiben.</p> -<p>A fehér kis Incit a pirosképü Kertész vonszolta magával. Ugy -táncolt a kis bácskai, mintha gyári munkát végezne, a miért jól -megfizetik az embert. Inci ugy lebbent mellette, mint fehér hab -hullámok fodrain. Egy megtestesült diszharmónia volt az a tánc. -Mint mikor a kecskeduda hangja belerí a szférák zenéjébe.</p> -<p>Az első négyes rendezésére Sipiczky ifjabb Mádayt kérte föl, -hogy zavartalanul beszélhessen Incivel, a párjával és hogy a -figyelmet magukról másfelé összpontositsa.</p> -<p>Fölállottak. Kertész volt a vizavijuk Csicsinszkynéval. Mert -Kertész most már csak asszonyokkal táncol (Incit kivéve), semmi -köze többé a leányokhoz. Az ő leányát már megtalálta ő.</p> -<p>Sipiczky eleinte kissé zavarban volt. Ő <span class= -"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> -szeretett volna először szólani, de nem találta meg egyhamar a -formát.</p> -<p>Annál bátrabb volt a leányka, elszánt, mint az Adria -vértanuságra kiszemelt menyasszonya. Ő szólalt meg először:</p> -<p>– Alfréd, én menyasszony vagyok: a Kertész menyasszonya.</p> -<p>– Tudom…</p> -<p>– Nem azért mondom ezt magának, mintha segitséget kérnék, mert -ezen változtatni már ugy se lehet.</p> -<p>– Ne beszéljen igy, kérem. Lehet, – lehet! Becsületemre, hogy -lehet.</p> -<p>Tagadólag rázta fejét a leányka s igy folytatta:</p> -<p>– Azért mondom, hogy megkérjem magát, látogasson meg engem -Lasnakon. De hamar, nagyon hamar!</p> -<p>Mielőtt tovább beszélne, közbeszól a férfi:</p> -<p>– És miért menjek én Lasnakra és miért egymagamban? -Másodmagammal fogok oda menni.</p> -<p>– Ő nem jön el, – kételkedik Inci lángbaborult arccal, – ő nem -jön el szüleim meghivása nélkül.</p> -<p>– Hivassa meg, kérje meg a mamáját.</p> -<p>– Nem hivja meg, mert – mindent tud…</p> -<p>A kis Inci elárult mindent egy férfinak, a ki neki semmije, azaz -mindene, mert barátja volt. És egy barát sokszor több, <span class= -"pagenum"><a name="Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> mint -egy szerelmes imádó, mert amannak érzelméből még az önzés is -hiányzik.</p> -<p>– Akkor eljön hivatlanul, – biztositja Sipiczky.</p> -<p>– Nem jön el. Annyira nem szeret.</p> -<p>– Halálosan szereti, esküszöm!</p> -<p>– Honnan tudja? – kérdi a leány átszellemült arccal.</p> -<p>– Azt nem mondhatom meg. De megesküszöm még egyszer reá: -„Esküszöm, hogy imádja.“ Különben figyelje meg arcát, ha majd -deklarálják az eljegyzésüket. Azon rajta lesz, hogy mennyire -szereti magát.</p> -<p>– És aztán?</p> -<p>– Aztán majd dolgozom én. Ha nem lehet másképp, gyürüt váltanak. -Én tovább dolgozom, mindaddig, a mig vissza nem küldi jegygyürüjét -– a mamája.</p> -<p>– A mamám?! Soha! Akkor nem ismeri őt.</p> -<p>– Hagyja csak, kérem; az az én gondom. Most még nem szólhatok -semmit, de esküszöm, hogy megmentem. <i>Én</i> ismerem a mamáját és -nem maga, Inci, – mondotta kis vártatva Sipiczky, de megbánta, hogy -mondta; forditott a beszéden:</p> -<p>– Ám segitsen maga is. Beszéljen Jánossal – azonnal a négyes -után. És hivja meg őt Lasnakra. Értette, Incike?</p> -<p>– Értettem.</p> -<p>– Megteszi? <span class="pagenum"><a name="Page_122" id= -"Page_122">-122-</a></span></p> -<p>– Meg, – válaszolt a leány elszántan és elhalványodott kipirult -arcocskája, – bár azt kockáztatom vele (a mi a mindenem pedig), -hogy elveszitem becsülését, ha utána járok.</p> -<p>Sipiczky elmosolyodott.</p> -<p>– Oh nem. Maga azt nem tudja, hogy az az ártatlan nyiltság, a mi -egész lényét jellemzi, legmegkapóbb, legközvetetlenebb -megnyilatkozása a tiszta nőiségnek. Mi férfiak tudunk -disztingválni, Inci.</p> -<p>– Igazán? Nem fog félreérteni?</p> -<p>– Ugyan, egy olyan okos, olyan mély kedélyü ember!</p> -<p>– Oh, igen, ő okos és mély a kedélye, Alfréd, édes Alfréd. -Köszönöm, – boldoggá tesz arra a kis időre.</p> -<p>– Semmi kis idő! Vagy hatvan esztendőre akarom magukat boldoggá -tenni, Inci… És most arra válaszoljon, kérem, hogy miért bánt -kegyeddel az édesmamája ilyen könyörtelenül és miért nem -folyamodott az édesatyjához?</p> -<p>– Anyámnak Isten parancsából engedelmeskednem kell, – válaszolt -a leány keserüen.</p> -<p>A négyes véget ért. Szétváltak és bókoltak a párok. Sipiczky nem -várja be Inci egész feleletét, fut, rohan intézkedni, még csak azt -sugja a leánynak:</p> -<p>– Jó. Tessék csak engedelmeskedni. Majd ahhoz tartom -magamat.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_123" id= -"Page_123">-123-</a></span></p> -<h2>XII.<br /> -Szerelmi vallomás.</h2> -<p>Dobayné a sok férfikar érintésétől fölizgatva, ugy nézett ki, -mint egy buja rózsabokor, a mely telisdedteli rakva kinyilt -virágokkal. Szélesen ülte meg székét, karjait és lábait elhagyva és -felső ajka fölhuzódott, hogy fehér fogai csak ugy villogtak a -nedves, piros hus hátterében. (Ah! – gondolá, – ha most menyasszony -lehetne ujra! És ma ez az estély volna esküvője! Ha őt várná a -fehér csipkés nászágy!) Összeborzongott és Csicsinszkynek egy -kérdésére elfelejtett felelni.</p> -<p>Inci a négyes után várt egy percig. Remélte, hogy Kalvyl -közeledni fog hozzája. De Kalvyl csak ült magában, szótlanul és -szomoruan. Lopva nézett szerelme után, hogy az maga se vehesse -észre. Elhatározta hát a leányka, hogy – dacolva minden formasággal -– melléje ül.</p> -<p>Sipiczky – mintha eltalálta volna gondolatát – hirtelen -elfoglalja a Kalvyl <span class="pagenum"><a name="Page_124" id= -"Page_124">-124-</a></span> mellett éppen megüresedett széket és -kérve tekint a leányra.</p> -<p>Az áttör a táncolók során, egy pár szót szól Sipiczkyhez s -elfoglalja a fölajánlott helyet.</p> -<p>Kalvyl zavarba jött.</p> -<p>De zavarban volt a leány is. Tulbecsülte erejét. A helyett, hogy -beszélt volna, az járt az eszében, hogy ő most egy illetlenséget -lesz elkövetendő, a melylyel nagyot vét a nőiség ellen. Azért csak -ott maradt Kalvyl mellett és kosarat adott a táncolóknak:</p> -<p>– Fáradt vagyok. Köszönöm szépen.</p> -<p>Végre is Kalvyl szólalt meg először. A szivéből beszélt, hát -ostobán kezdte.</p> -<p>– Miért is táncol egyáltalán ma, a mikor beteg?</p> -<p>Inci még zavartabb lett, de nem merte letagadni, hogy beteg.</p> -<p>– Kell – az estélyen. És maga nem táncol, Kalvyl báró?</p> -<p>– Én? Soha! Velem senki se szeret táncolni.</p> -<p>– Oh, de igen; én örömmel táncolnék magával.</p> -<p>Kalvyl fölkelt és meghajolt Inci előtt. A leány fölugrik s -átadja magát táncosának. De ugy! Egész testével, egész szüzies -lényével odatapadt keblére. Az gyöngéden ölelte át karcsu derekát, -belemélyeszté sötét, értelmes tekintetét a leány láztól -<span class="pagenum"><a name="Page_125" id= -"Page_125">-125-</a></span> nedves szemeibe – és vitte, himbálta, -mint zefir a szomorufűzágat. Minden mozdulatuk egy-egy harmónia, -minden lépésük egy szerelmi dal.</p> -<p>– A Kalvyl táncol – és tud táncolni! – csudálkoztak az -asszonyok. De már a másik pillanatban azon bámultak, hogy hogy -táncol, milyen fölségesen a Kalvyl. Ha tudták volna ezek az -asszonyok, hogy az ő tánca nem tánc volt, de szerelmi vallomás -Terpsichore nyelvén!</p> -<p>És hosszu volt az a szerelmi vallomás! Már négyszer keringőzték -körül a termet, de sem az ifjunak, sem a leánynak nem jutott -eszébe, hogy feltünést kelthet ez a hosszu keringő.</p> -<p>A mama rajtuk legeltette buja tekintetét. Szinte elfelejtette -leányát figyelmeztetni. Ő most más régiókban dőzsölt: Bacchusékkal -itta a nektárt…</p> -<p>És tovább keringőztek a szerelmesek – a mig csak állotta -lélegzetük. Kezük öntudatlanul görcsösen kulcsolódott össze. S a -midőn végre megállt az ifju, a leánynak hajkoszoruzott büszke -fejecskéje – ha csak egy pillanatra is – mintha ráhanyatlott volna -az ifju vállára. És mintha összeforrtak volna kezeik: nem birtak -megválni egymástól. Ugy ültek le és csak akkor eresztették el -egészen egymás kezét.</p> -<p>Urak és asszonyok összemosolyogtak. (Ezek szeretik egymást! Beh -kár, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> szegény a piktor, – hogy egy pár nem -lehet belőlük!)</p> -<p>Kalvyl kipirult. Elsimultak homlokán redői. Inci meg ugy ült -mellette, – féloldalt fordulva feléje, – mintha azt mondaná: „Vigy -magaddal, hiszen látod, hogy a tied vagyok. Mindenhová követlek, -mert szeretlek.“</p> -<p>És az ifju most már tudta és érezte is, hogy viszontszereti őt -az ő bálványa. Azért nem is tudott beszélni, csak az arca -ragyogott, meg a szeme.</p> -<p>Incinek ellenben beszélnie kellett. Elsőbben meg akarta gyónni, -hogy menyasszony. De nem merte. Félt, hogy nevetségessé válik az -ifju szemében. (Hátha majd azt mondja, akár keserüségében is, -szárazon, komoly arccal, hogy: „Sok szerencsét kivánok“ s ezzel -vége, mindennek vége! Inkább csak meghivja. De hogyan kezdje és -milyen szavakkal?)</p> -<p>A szive ugy dobogott, hogy szinte fájt s az agyát is nyomta -valami. (– Végre is meg kell lennie, – határozta el magát.) Nem -bánta már, akármit mond és akárhogyan mondja.</p> -<p>– Kalvyl, eljön hozzánk Lasnakra?</p> -<p>– El, nagysád, ha kegyesek lesznek meghivni.</p> -<p>– És ha szüleim nem hivják meg, csak én, akkor is eljön? -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span></p> -<p>Kalvyl kérdőleg nézett a leányra. Az már olyan sápadt volt, mint -a halott.</p> -<p>– Az nehéz, – dadogta a festő.</p> -<p>– Ugy hát nem akar, Kalvyl?</p> -<p>– De akarok, Ilona kisasszony; csak tolakodni nem szeretnék.</p> -<p>– Oh, a maga büszkesége mindenekfölött, azt föl nem áldozza -semminek, ugy-e?! – kiált föl Inci és majd hogy sirva nem -fakadt.</p> -<p>Hirtelen lendülettel válaszolt az ifju:</p> -<p>– A földig hajtom le homlokomat, ha…</p> -<p>Nem mert többet mondani. Nagyon gyáva az igazi szerelem.</p> -<p>– Akkor alázza meg magát egyszer életében az én kedvemért is, -Kalvyl báró, – hangzott föl a leány ajkáról most már elszánt -határozottsággal a kérelem. – Jőjjön el, kérem, Sipiczkyvel együtt. -Ő se lesz meghiva.</p> -<p>– És miért akarja ezt, Ilona?</p> -<p>– Azt kivánja, – szólt a leány, sötét szemeit reámeresztve, – -hogy megmondjam?</p> -<p>– Kérem.</p> -<p>– Ha kivánja, megmondom. Csak arra kérem, Kalvyl, hogy félre ne -értsen. (– Különben igaz, – villant meg a leány agyában, – hiszen a -félreértés ugyis eloszlik majd magától is és pedig nemsokára.)</p> -<p>A halálra gondolt Inci és szomoruan mosolygott. S ez a gondolat -döntött. (Most <span class="pagenum"><a name="Page_128" id= -"Page_128">-128-</a></span> már nem tartja vissza semmi. Bevallja -szerelmét…)</p> -<p>– Ilona, szóljon kérem, miért hí? – ismétli kérdését Kalvyl.</p> -<p>– Mert szeretem, – felelt a leány, büszkén fölvetve kis fejét. – -Mert azt akarom, hogy mielőtt elmennék, elbucsuznék innen, – -folytatta átszellemült arccal, – egy kis ideig még boldog -legyek.</p> -<p>– Inci! Egyetlen szerelmem! Édes gyönyörüségem! Mindenem! – -kiáltott föl Kalvyl és csaknem összeroskadt váratlan boldogsága -sulya alatt.</p> -<p>– Félre nem értett, János? – kérdezte Inci, a helyzethez nem -illő sötét komolysággal. – Nem utál meg?… Ám maga akarta.</p> -<p>Kalvyl nem tudta, hova legyen. Ebben az izzó, frivol légkörben, -száz szem láttára szeretett volna szerelme lábai elé borulni, hogy -megcsókolja azokat a fehér kis cipőket s a ruhája szegélyét: azt -szerette volna. De csak annyit mondott, szót se talált többet: – -„Nagyon szeretem“.</p> -<p>A leány csak mosolygott. Ugy érezte magát, mint a ki nem a -földön jár. Fölkelt és megkérte Kalvylt, hogy vezesse őt az -öltözőbe: „Odáig lehet“.</p> -<p>Az ifju engedelmeskedett.</p> -<p>Az öltöző melletti buffetben éppen senki se volt.</p> -<p>Inci megállott ott, mint a kinek valami nagy, fönséges gondolata -támadt. Kivonta <span class="pagenum"><a name="Page_129" id= -"Page_129">-129-</a></span> karját a Jánoséból s egyenesen a szeme -közé nézett. Hangja se reszketett, a mikor ezeket a szavakat -ejtette el ajkáról:</p> -<p>– Csókoljon meg, János… az ajkamat!</p> -<p>Az ifju reszketve tett egy lépést a leány felé, két kezére fogta -kis fejét s az ajkára lehelt egy szüzies, tiszta csókot.</p> -<p>És a leány erre két lépést hátrálva, szivére tette jobbját, -szemeit ég felé emelte, ugy esküdött:</p> -<p>– Isten! Mindenható atyám! Esküszöm szent nevedre, hogy soha más -férfi csókja nem fogja illetni ajkamat!</p> -<p>Kalvyl ész nélkül rohant a leány felé, most már tárt karokkal, -hogy keblére zárja.</p> -<p>De a szegény Inci elháritotta őt.</p> -<p>– A magáé nem lehetek soha, – mondta s egy könycsepp gördült le -arcán.</p> -<p>Mint lebüvölten állt ott az ifju. Olyan megfejthetetlen, olyan -titokzatos volt előtte minden, mintha nem is a földön, a mesék -országában lenne.</p> -<p>A leány folytatta:</p> -<p>– Eljön? Majd meglátja, hogy szeretem én magát! De hamar jőjjön, -hogy késő ne legyen. Mert tudja, én beteg leszek, János, nagyon -beteg – és meg fogok halni. Hát siessen… Ott legyen akkor… Igérje -meg!… Nem hiszi, hogy kacér vagyok? Majd meglátja, hogy mennyire -nem vagyok kacér… Eljön?</p> -<p>– El! – kiált föl az ifju s elképedve <span class= -"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span> -folytatja: – Inci, Inci! Miket beszél! Ne marcangolja szivemet… Én -nem értem. Adja magyarázatát.</p> -<p>– Majd megért, János! Szeretem, nagyon szeretem, – mondta s -azzal az öltözőbe fordult a leány.</p> -<p>János térdre vetette magát az öltöző ajtaja előtt és mint egy -őrült, tördelte kezeit. Arra se gondolt, hogy meglepik, hogy -nevetségessé teszi magát, – semmire se gondolt; nem tudta, hogy mit -csinál…</p> -<p>A mint igy térdel, ziháló mellel, fuldokló hangon érthetetlen -szavakat rebegve, valaki csak nekimegy hátulról és meglehetős -kiméletlenséggel huzza föl a gallérjánál fogva.</p> -<p>Sipiczky volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<h2>XIII.<br /> -Az eljegyzés.</h2> -<p>– Mit művelsz, szerencsétlen?! Magadat nevetségessé teszed, a -leányt meg kompromittálod! No, szerencse, hogy a nyomotokban -voltam, mondhatom. Eszmélj, beszélj! Mi történt? Meghítt?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Eljösz?</p> -<p>– El.</p> -<p>– Egyéb nem történt?</p> -<p>– De igen.</p> -<p>– Mi? Tudnom kell. Vallomás?</p> -<p>– Az, – felelt engedelmesen, mint egy automata, Kalvyl.</p> -<p>– Na! Hál’ a papnak!</p> -<p>– De én nem értek semmit! – A szemével könyörgött már -fölvilágositásért a szegény Kalvyl.</p> -<p>– Az most nem is szükséges, – hurrogta le Sipiczky s -önkéntelenül elmosolyodott barátja szerencsétlen -arckifejezésén.</p> -<p>– Hol az Inci? Hol van az a leány? – <span class= -"pagenum"><a name="Page_132" id="Page_132">-132-</a></span> ezzel -rontott be Dobayné nagyhirtelen, majd meglátva a két barátot, -odaveti nekik:</p> -<p>– Képzeljék csak! A férjem nem állta meg. Elrontotta a -meglepetést, mit a maguk számára későbbre tartogattam. Menjenek -csak a táncterembe, ott megtudnak mindent… És a mamát elnyelte az -öltöző…</p> -<p>– Jer, fiam János. Te majd ugy állsz, hogy meglásson Inci, ha -bejő… Érted?</p> -<p>– Értem, – de miért?</p> -<p>– Azaz nincs is szükség erre, ha megvolt a vallomás. – De mégis -jobb, – majd fölállitalak – jer! – intézkedett Sipiczky, anélkül, -hogy felelt volna Kalvylnak.</p> -<p>És Kalvyl ment, mert vitték. Nem is kérdezett már, csak -engedelmeskedett. Először is nem a táncterembe vezette őt Sipiczky, -hanem a buffetbe.</p> -<p>– Igyál egy porció snapszot, – kinálta barátját.</p> -<p>– Nem szoktam soha.</p> -<p>– Muszáj, no!</p> -<p>Kalvyl ivott. Hiszen ugyis részeg volt a kételyektől.</p> -<p>A mikor a mama keresztülment leányával a buffet-szobán: -karonfogta a lengyel a festőt és szinte vonszolta, ugy sietett vele -a táncterembe. Ott egy helyet jelölt ki neki.</p> -<p>– Ide állj és az Incire nézz.</p> -<p>János megállt, mint egy álomkóros, ugy <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> kereste -szemével Incit. Megtalálta. Kertész mellett állott. És az a Kertész -oly otrombán vigyorgott, hogy szerette volna főlpofozni… Inci meg -olyan sápadt volt, mint a fal, ugy nézett Kalvylra. Szemök -találkozott.</p> -<p>Kalvyl eleinte észre se vette, hogy a vendégek mind egyfelé -tolulnak és kezet fognak Kertészszel és Incivel. Hát Inci mindig -reá nézett, ő meg Incire, hogy vette volna észre, a mikor egymásnál -nem néztek egyebet.</p> -<p>Sipiczky végre figyelmeztette a könyökével:</p> -<p>– Gratulálj hát te is a jegyeseknek, János.</p> -<p>– Kiknek?!</p> -<p>– Inci és Kertész jegyesek.</p> -<p>– Mi – mi–csoda?!</p> -<p>– Nézd – hát nem látod?</p> -<p>– E–e – én nem látok semmit – te kegyetlen! – Te kinzó! – Mit -csináltál velem? – dadogta a szerencsétlen ember. – Miért hoztál -ide?</p> -<p>– Kellett.</p> -<p>– Elesem. Fejembe szökött a vérem, – nem látok, – vezess ki.</p> -<p>Sipiczky maga is megdöbbent ettől a hatástól. (No, most már csak -nem kételkedik Inci!)</p> -<p>Nem. Inci látta a jelenetet. Mint vezeti és támogatja Sipiczky -az ő szerelmét; látta, <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span> hogy esett le az ifju álla, mint a -hulláé. És tudta, hogy mindez miért, csak azt nem tudta, hogy -fájdalma nagyobb-e efölött, avagy a gyönyörüsége. De azt igen, hogy -nagyon szeretik. S ez minden fájdalma dacára végtelen boldoggá és -nyugodtá tette őt…</p> -<p>Még idejében jutott ki Sipiczky barátjával a folyosóra, de ott -már eszméletét vesztette a festő. Sipiczky megrázta erősen, szinte -durván.</p> -<p>– Embereld meg magad, légy férfi!</p> -<p>A hideg levegő s ez a rázás visszaadták Kalvylnak eszméletét. -Gyülölettel löki el magától a lengyelt.</p> -<p>– Nevetségessé tettél, – megkinoztál, – eredj!</p> -<p>– Csak légy higgadt, János, és ne itélj idő előtt. Erre a -jelenetre neked is, neki is szükségetek volt. Nem hitte, hogy -nagyon szereted, most már tudja. És kellett, hogy tudja, mert…</p> -<p>– Hiszen tudta már, hiszen tudhatta régen, – zokogta Kalvyl.</p> -<p>– Nem tudta, csak sejtette; de hogy mennyire és hogyan szereted, -azt nem is sejtette. Még én se, – tevé hozzá meghatva Sipiczky.</p> -<p>– Megmondtam neki…</p> -<p>– A szerelem kétkedő, János, a mig kétségtelen bizonyitékai -nincsenek, – oktatja a jóbarát. – Szükség volt egy ilyen -<span class="pagenum"><a name="Page_135" id= -"Page_135">-135-</a></span> bizonyitékra, hogy egykor boldogok -lehessetek egymással: a föltétlen, kölcsönös bizalomra, a mi -összetartson benneteket. Nos, megvan a bizonyiték.</p> -<p>– De azt mondta, hogy soha nem lehet az enyém. És hogy a másé se -lesz – igaz? De hogy meghal… – hebegte össze-vissza, zavartan -Kalvyl.</p> -<p>– Dehogy hal meg, – protestál a helyzethez nem illő humorral -Sipiczky, – azért vagyok én, hogy ezt a szerencsétlenséget -megakadályozzam és meg is akadályozom, ha bizol bennem és -utasitásaim szerint cselekszel.</p> -<p>– Hiszen már késő.</p> -<p>– Micsoda késő? Még a jegyváltás után se késő. Nem küldtek még -vissza jegygyürüt soha?</p> -<p>– Értelek, Alfréd. Azaz nem értelek, de azért csak légy -mellettem, el ne hagyj.</p> -<p>– No, még az volna szép… Hiszen betörnéd a fejedet… Dehogy -hagylak, fiacskám. De most jerünk vissza. Még feltünik -távollétünk.</p> -<p>– Te csak menj magad, Alfréd, én még itt maradok. Nagyon jót -tesz a friss levegő, mindjárt követlek.</p> -<p>És Kalvylnak csakugyan jót tett a hideg levegő. Fölfrissitette -izzó agyát s a mint sétált a folyosón, rendeződtek gondolatai. -Lassankint világosság támadt lelkében: <span class= -"pagenum"><a name="Page_136" id="Page_136">-136-</a></span> érteni -kezdte a leány miszteriózus magaviseletét.</p> -<p>– (Hát azért vallotta meg szerelmét, hogy meg ne riaszszon, -szerencsétlenné ne tegyen az eljegyzés hire!… Azért csókolt meg s -azért esküdött hüséget: tudjam, hogy ő csak az enyém, és soha nem -lesz azé a másiké – eljegyzés, házasság dacára sem! Azért mondta, -hogy meghal: a halálba menekül esküvője elől… S azért hitt meg, -hogy még boldog lehessen egy ideig… Oh, női sziv! Fönségesek a te -érzelmeid!)</p> -<p>Tovább füzte gondolatait:</p> -<p>… (De hát micsoda pokoli kényszer az, a mi ezt az ártatlan -teremtést e lépésre birta? Miféle leküzdhetetlen erő lökte őt -szerencsétlenségbe? Miért nem állott ellent szülői akaratának? És -miféle szülők azok, a kik mártirságba taszitják leányukat? Azután -miért nem szólt a leány az eljegyzésről neki – négyszemközt?)</p> -<p>Sok kérdésre nem talált magyarázatot.</p> -<p>Sipiczky visszajött, hogy barátja után nézzen.</p> -<p>– Meghülsz, fiu – jer!</p> -<p>Kalvyl visszatartotta. Hirtelen egy gondolata támadt:</p> -<p>– Alfréd, én azt az embert, azt a hóhért még a jegyváltás előtt -kényszeriteni fogom a visszavonulásra.</p> -<p>– Helyes! Ez már beszéd – ezt szeretem. De hogyan? <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>– Ha kell, hát megölöm.</p> -<p>Sipiczky fölkacagott. (A szelid Kalvyl, ki soha a légynek sem -ártott, ölni akar! No, de legalább benne az energia s az -ellentállási ösztön!)</p> -<p>– Hogy akarsz hozzáfogni?</p> -<p>– Hát párbaj.</p> -<p>– Ja persze, hogy esetleg téged lőjjön hasba! Mi lesz akkor az -Incivel? És ha te lövöd meg, mi lesz veled – a te gyönge sziveddel, -meg a boldogságtokkal? Az az árnyék: a vér mindig ott lesz -közöttetek. Nem, nem párbajozunk, Jánoskám. Majd csak ravaszkodunk -és taktikázunk, de miután te nem értesz ezekhez, majd egymagam -lépek a cselekvés terére.</p> -<p>– Mi a terved?</p> -<p>– Először is: kedden indulunk Lasnakra. A többit később. Most -még magam se vagyok mindennel tisztában. Ne kérdezz. Értesz, -János?</p> -<p>– Értelek. Kedden Lasnakra…</p> -<p>– Hivatlanul és vakmerően! – tréfált a lengyel.</p> -<p>– Megyek utána a pokolba is!</p> -<p>– Helyes a beszéd! De most már gyere be, mert náthásan nem -viszlek Lasnakra, – szólt és bevonszolta barátját a lengyel.</p> -<p>Inci éppen az ajtó mellett állott, mintha várta volna őket. -Aggódva nézett szerelmesére s örömét alig birta visszatartani, a -mint meglátta önérzetes, mosolygó arcát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_138" id="Page_138">-138-</a></span> -Leolvasta róla, hogy mindent megértett. Hiszen Sipiczky is ott -volt, hogy segitsen neki a talányt megfejteni. Mély hálaérzettel -nézett Sipiczkyre. Aztán Jánosra mosolygott.</p> -<p>– Megértett mindent, János? – sugta neki.</p> -<p>– Meg, édes kedves, nagyon boldog vagyok, – felelt halkan Kalvyl -a leánynak, – és ha másképp nem lehet, Incim, szerelmem, ha -Sipiczky nem tud bennünket egymás számára megmenteni – akkor együtt -halunk meg! Jó lesz, édes szerelmem?</p> -<p>– Oh, beh jó lesz – édes! – s a leányka behunyta szemét, ugy -kacagott a gyönyörtől.</p> -<p class="center">*</p> -<p>Oh ifjuság, oh szerelem! – Oh szent szerelmi őrület!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_139" id= -"Page_139">-139-</a></span></p> -<h2>XIV.<br /> -Felvirradt a dicsőség hajnala.</h2> -<p>Hétfőn szándékoztak Dobayék hazautazni.</p> -<p>– Minek is maradnánk, – mondta az asszony, – célunkat elértük, s -pénzünk jóformán kifogyott, mire hazaérünk.</p> -<p>Inci is hazavágyott. Mindössze az öreg ur szeretett volna még -egy pár napig maradni, ha egyébért nem is, azért, hogy megtudja, -vajjon fogy-e a könyve?</p> -<p>– Két napja jelent meg, – kombinálja az öreg, – két nap alatt -meg sem ismerhette a közönség. A kritika se foglalkozott még vele. -Azonban egy hét: az már idő. Jövő péntekig bizony itt maradhatnánk, -– gondolta, de nem mert nyilatkozni.</p> -<p>Mialatt az öreg igy kombinálgat magában, beviharzik a -szobapikkoló s egy névjegyet nyujt át neki:</p> -<p>Teörchváry Árpád – volt a névjegyen.</p> -<p>Ez valami előkelőség lehet, – gondolta a vén Dobay s -megigazitván nyakkendőjét és bajuszát, odaszól a pikkolónak: -<span class="pagenum"><a name="Page_140" id= -"Page_140">-140-</a></span></p> -<p>– Sziveskedjék besétálni az az ur.</p> -<p>És besétált egy elegáns ur, hódprémes kacagányban – akarom -mondani – városi bundában.</p> -<p>– Dobay ur ő nagyságához van szerencsém, kérem? Én Teörchváry -Árpád vagyok, a Singer és Wolfner urak megbizottja.</p> -<p>Az öreg ur elképedt és megharagudott. (Hát csak pudelspringer! -Pláne számlával! No megállj!)</p> -<p>– Hát ki hítta? Nem tudják, hogy csak március elsején tartozom -fizetni? Nem nézik a szerződést? – gorombáskodott a táblabiró -poéta.</p> -<p>– Oh kérem, kérem, nagyságos uram, – udvariaskodik Árpád ur, – -én nem a számlát hozom – az ki van egyenlitve – hanem az -elszámolást.</p> -<p>– Ki a menydörgős menykő egyenlitette volna ki! – riadt föl az -öreg, most már sans façon, mert hát pudelspringer előtt minek -alakoskodjék.</p> -<p>– A könyv maga, instálom. 501 példány elkelt. Itt az elszámolás -és a pénz.</p> -<p>Az öreg ur fölugrik őrömében. Vállára csap Teörchvárynak és -benyomja egy székbe. Aztán nem is tud mibe fogni, pedig de szeretne -valami nagyot cselekedni!</p> -<p>– Aha! De hisz maga éhes, kedves barátom! – rivalt rá Árpád -urra.</p> -<p>– Kérem, kérem, dehogy. <span class="pagenum"><a name="Page_141" -id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>– No lássa, mindjárt tudtam. Hát miért nem szól, az Istenért? -Pincér, hé!</p> -<p>– Kérem szépen, én nem vagyok éhes.</p> -<p>– De bizony csak megeszi maga… (Csöngetés.) De szomjasnak -szomjas, mi? Egy kis konyak megteszi!… Mi? – No? (A pincér bejő.) – -Pincér, pástétomot, sonkát, tojást két személyre és konyakot, -mehet! (Pincér el.) – Hol hát a pénzecske?</p> -<p>– 322 forint, – méltóztassék! Itt az elszámolás.</p> -<p>Az öreg ur mellénye zsebébe gyürte a 322 forintokat, mint a -kinek az ilyes csak aprópénzszámba megy, aztán betekint az -elszámolásba.</p> -<p>– Pompásan, helyesen, korrektül számolnak az urak. Nagyon jól -van. Igen meg vagyok elégedve.</p> -<p>– Nagy örömünkre szolgáland, – válaszolt udvariasan Árpád ur, – -és minden időben fölajánljuk nagyságodnak szolgálatainkat annak -biztositása mellett, hogy mindenkor pontosan fognak rendelkezései -eszközöltetni…</p> -<p>– Ez nem volt ugyan helyes magyarsággal mondva, – -tekintélyeskedik az öreg poéta, – de azért köszönöm. Mindenki nem -lehet stiliszta.</p> -<p>A bőséges reggeli megérkezett és Teörchváry Árpádnak végig -kellett azt élveznie – nollevelle. Csak akkor eresztették el, a -mikor <span class="pagenum"><a name="Page_142" id= -"Page_142">-142-</a></span> szegénynek négyrendbeli kupica konyak -után már vörösödni kezdett a szeme.</p> -<p>Igy van az. A magyar ember, ha nagy öröme van, nagyot -eszik-iszik rája és tömni szeretné az egész emberiséget. Már pedig -lehetett-e nagyobb örömet csak képzelni is a Dobayénál! Ért-e -valaha kiáltóbb sikert iró e hazában? Két nap alatt 501 -példány!</p> -<p>– Ez egy kész abszurdum, egy kész hazugság volna, ha nem lenne -igaz, – magyarázgatja az öreg ur magának, – ha a pénz itt nem volna -a zsebemben.</p> -<p>A bankót azután előszedi és szépen kikorrigálja gyürött -állapotjukat. Megsimogatja őket. Alulra teszi az egyeseket, aztán -jöttek a tizesek, végül a százasok: kettő.</p> -<p>Mire belépett a felesége, már ugy nézett ki a bankórakás, mintha -legalább is kétezer forint lett volna.</p> -<p>Dobayné elcsodálkozott.</p> -<p>– Miféle pénz ez?</p> -<p>– Hogy miféle pénz, kérded? Ez a pénz? Hát irói keresmény.</p> -<p>– Ki részére?</p> -<p>– Dobay Alajos ur részére.</p> -<p>– Te irtál?</p> -<p>– Ezelőtt negyven esztendővel irtam, de csak most értettek meg. -Negyven esztendő kellett hozzá, hogy megértsenek.</p> -<p>– Lojzikám, mi bajod? – ijedezett az asszony.</p> -<p>– Hát csak az, hogy amaz esetben, ha <span class= -"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> negyven -esztendő előtt értenek meg vala, most gazdagok volnánk. Hja, ez a -nagyság átka! Ha az ember a szellemével meghaladja gyarló -korát!</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">„Völgyben ül a gyáva kor s -határa<br /></span> <span class="i0">Őseink büszke -saslakára<br /></span> <span class="i0">Tévelyeg, ha néha -feltekint.“<br /></span></div> -</div> -<p>De ezután a szavalat után már komolyan megijedt Dobayné. -Biztosra vette, hogy megzavarodott az ura. Csak abban reménykedett -legföllebb, hogy muló, átmeneti baj.</p> -<p>– Feküdj le, édes öregecském, – kérte a férjét, – egy kis -vértolulásod van, lelkem… Kipihened magadat s egy óra mulva semmi -baj.</p> -<p>– Ugyan, ugyan, Iducim, egy kis konyakot ittam, az igaz, de -semmi bajom tőle.</p> -<p>Most veszi csak észre Dobayné a lunch maradványát.</p> -<p>– Ki volt itt, édes?</p> -<p>– Hát a pudelspringer.</p> -<p>– Miféle pudelspringer?</p> -<p>– A ki az elszámolást hozta, ihol a…</p> -<p>Dobayné idegesen kapja el az ivet és ugyancsak kapkodva -olvassa:</p> -<p>„Kivonat. Ngs Dobay Alajos ur részére. 501 drb Elvira keserve à -2 frt = 1002 frt. Százalék szerződés szerint: 680; marad 322…“</p> -<p>– Hát való, – sikoltott föl örömében Dobayné. – Lojzi, Lojzi! Te -költő vagy? <span class="pagenum"><a name="Page_144" id= -"Page_144">-144-</a></span> Te nagy költő vagy? Ezt nem hittem -volna soha!</p> -<p>– Hja, te sem értettél meg, – jelenti ki az öreg ur harag -nélkül, – te is csak a korral haladtál.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_145" id= -"Page_145">-145-</a></span></p> -<h2>XV.<br /> -Lasnakra.</h2> -<p>Természetes, hogy az utazás vigan ment végbe.</p> -<p>Az öreg ur kettős boldogságot élvezett: a leánya boldog -menyasszony, maga nagy költő leve.</p> -<p>A mama a győztes hadvezér véres babérjával homlokán, -diadalittasan gondol küzdelmére. Elsimult lelkének alapjelleme: a -vadság s most már csak büszkeséggel és önérzettel gondol arra a -harcra, a mit leányával szemben megnyert. Nem haragudott többé -Incire, az igaz, hogy nem is sajnálta őt. Különben mentségéül -legyen mondva, nem is hitt leánya boldogtalanságában.</p> -<p>– Kivertem fejéből a regényt, áldani fog érte, – mondogatja -magában.</p> -<p>S a látszat, mintha igazat adna neki! Nem nézett ki Inci -szerencsétlennek. Ugy tetszett, mintha máris belenyugodott volna -sorsába; szinte örülni látszott annak, hogy menyasszony. -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span></p> -<p>Hát mosolygott Inci, bele is nyugodott a sorsába; örült is neki, -hogy menyasszony. De hogy a halál menyasszonya. Azért volt nyugodt, -azért mosolygott.</p> -<p>A mama mindössze a személyben tévedett. Error in personam. Azaz -még egynémely tünetben is: az Inci halványsága fáradtság jele; -beesett, lázban égő szemei a szűz misztikus sejtelmeiről beszélnek -s a mosoly sápadt ajkai körül, az a gyönyör sejtelmes varázsa: azt -hitte ő. Csak az érzékiség szempontjáról tudott ez az asszony -látni, birálni, itélni: mindig oda tért vissza. Máskülönben vak -volt, szegény. Nem ismerte az ideál honát. Szegény asszony!</p> -<p>A papa az egész uton éhes volt, mint minden magyar származásu -papa ilyen alkalommal. Hatvanban kávét ivott, Miskolcon megebédelt. -Ujhelyen ismét ebédelt. Csapon sörözött és sonkázott.</p> -<p>Szerencsére, innen már nem volt messze Lasnak; még két állomás, -aztán egy félóra kocsin.</p> -<p>Az utolsó állomáson várta őket a kocsi, még pedig a -„várkastély“. Igy keresztelt el ugyanis Dobay egy nagy batárt, a -melyet csak négy ló tudott meginditani. De sárban még négy ökröt is -kellett a négy ló elé ragasztani, hogy meginduljon.</p> -<p>A várkastélyon kivül még egyebek is várták a családot: a -várispán, illetve a <span class="pagenum"><a name="Page_147" id= -"Page_147">-147-</a></span> botos ispán, névleg Botos István, egy -öblös lámpással, meg két rendbeli béres még öblösebb lámpásokkal, -azután még két rendbeli béres tartalék-ökrökkel.</p> -<p>Mindezek az intézkedések pedig azért kellettek, mert először -sötét volt, másodszor nagy sár volt és harmadszor, mert a nagyságos -asszony ideges, Botos István terminus tehnikusa szerint „sikitós“ -volt rossz utban.</p> -<p>Az öreg ur nem engedte, hogy ispánja a bakon fagyoskodjék, – -öreg ember volt már, – beparancsolta a bárkába. Oda különben -befértek volna egész kényelemmel hatan is, mert volt olyan alapos, -mint egy közepes omnibusz. De meg beszélgetni vágyott az öreg Dobay -már egy falubelivel is. Ugy tele volt a szive, hogy okvetetlen -kellett rajta beszéddel könnyiteni. Hát beszélt is három helyett. -Mert a mama fáradt volt: szundikált, Inci meg ébren álmodott.</p> -<p>– Hogy vannak, hogy, István?</p> -<p>– Köszönöm alázattal, nagyságos uram, az összes marhák jól érzik -magukat.</p> -<p>– Hát az ispánné asszony?</p> -<p>– Köszönöm a kegyes kérdését, az is jól, mert megszökött a gróf -lovászmesterével.</p> -<p>– Pfhü! Az ebugattát! És nem hozatta vissza? <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Minek, kérem? Ők fiatalok, én meg öreg vagyok. Hadd -boldoguljanak.</p> -<p>– Maga nagy filozófus, Istvánkám.</p> -<p>– Nem én, könyörgöm, csak megnyugszom Isten végzésében.</p> -<p>(– Megnyugszom Isten végzésében, – ismétlé Inci halkan s egy -mélyet sóhajtott.)</p> -<p>– És mi történt még? – vevé föl az öreg ur a beszéd fonalát.</p> -<p>– Hát egyéb semmi, minthogy az Izsák megpukkant mérgiben: a szél -ütötte.</p> -<p>– Mi miatt?</p> -<p>– Hogy nem telt ki a licitáción a Bekecsen való követelése.</p> -<p>– Szegény!</p> -<p>– Bizony nem kell azt sajnálni, nagyságos uram, engedelemmel -szólván. Nem volt az igaz ember; csak igaz embert kell -sajnálni.</p> -<p>– Ne legyen kegyetlen, István.</p> -<p>– Nem én, csak igazságos vagyok…</p> -<p>– Ninini! Hiszen ez a Sárkány meg a Szélvész! – ösmergeti a -lovait Dobay. – Hol szerezte hát a pénzt? A repcét adta el?</p> -<p>– De még egy szemet se.</p> -<p>– Csak nem kért kölcsön?</p> -<p>– De még egy vasat se.</p> -<p>– Hát miből küldte a nyolcszáz forintokat?</p> -<p>– Semmiből, mert nem küldtem. <span class="pagenum"><a name= -"Page_149" id="Page_149">-149-</a></span></p> -<p>– Igaz a’, – erősiti a szórakozott öreg ur, – és miért nem -küldött?</p> -<p>– Azért, mert igy okoskodtam: „Ha nagyon kell, akkor csak rám -parancsol a nagyságos ur másodszor is, ha pedig nem nagyon kell, -akkor jobb, ha megmarad.</p> -<p>– Maga arany ember, Istvánkám! Hát csakugyan nem kellett nagyon… -De nini! El is felejtettem; nézze csak, menyasszony lett ez a kis -patkány.</p> -<p>A hű öreges ispán illemtudással levette csucsos süvegét, -kihalászta a muffból Inci kis kezét és megcsókolta kétszer is, -szólván:</p> -<p>– A jó Isten adjon áldást, boldogságot az én lelkem -kisasszonykámnak; olyképp igazitsa el drága életét, hogy érdeme -szerint becsülje a férje: szivemből kivánom!</p> -<p>– Köszönöm, István, – válaszolt halkan a leányka és lecsókolta -kezéről azt a könyet, a mit az öreg ispán reá talált hullatni.</p> -<p>Az ilyenfajta cselédek már kihaltak. Kipusztitotta őket a -kőszénfüst és a – diploma.</p> -<p>Az utazás különben pompásan ment; lépést ugyan, de ökörre nem -volt szükség. Ha dülős volt az ut, nekivetette vállát a hintónak a -négy kemény béres, hát mindjárt egyenes lett a járása. Mert -ilyenkor csak a két tulsó kerék járt a maga lábán, az innensők, a -dülős felén, a levegőbe emeltettek: ott kalimpáltak hivatás nélkül. -<span class="pagenum"><a name="Page_150" id= -"Page_150">-150-</a></span></p> -<p>Otthon nagy öröm várt a hazatérőkre.</p> -<p>A falu valamennyi asszonya ott várta őket az udvaron és ékes tót -nyelven jajgattak és sipitottak örömükben. Erővel a kisasszonykát -akarta látni valamennyi, hogy megvan-e még? (Mert hiszen az -lehetetlen, hogy el ne vitték volna mindjárt az első nap azt a -gyönyörü szépséget azok az aranyos ruhában járó pesti -gavallérok.)</p> -<p>De hát megvolt az Inci. Utoljára szedték ki a hintóból. Nosza, -körül is fogták, csókolták kezét és ruháját a jó asszonyok. (Hogy -nem akarta őket otthagyni az ő aranyos tündérjük!)</p> -<p>A kis Incinek melege lett, ugy megtelt a szive. Ráborult az öreg -Marcsuska fonnyadt keblére és összecsókolta annak barázdás, durva -arcát.</p> -<p>Lett is erre sirás! olyan általános, mintha Jerikó romjain -állnának valamennyien. (Jaj és nem halt meg örömében Marcsuska – a -szivtelen!)…</p> -<p>Öreg Dobay ugy rendelkezett, hogy nagy trakta legyen a -viszontlátás örömére. Bab, füstölt hussal és csusza adassék minden -léleknek, a ki megjelent az ő üdvözlésükre, azonkivül fejenként egy -meszely pálinka, de berugni nem szabad.</p> -<p>Botos István átvette a rendeletet és a nagy konyha csakhamar -megtelt a mosóházzal együtt, pattogónyelvü, nagyhangu asszonyokkal, -– a kik közül egynek sem <span class="pagenum"><a name="Page_151" -id="Page_151">-151-</a></span> állott be soha egy pillanatra sem a -szája. Mert nem is azért beszél a tót asszony, hogy meghallgassák, -hanem pusztán csak azért, mert először beszélni joga van, másodszor -meg a szó tudvalevőleg jó étvágyat csinál. Egyszóval fennhangon -gondolkodni és mennél fennebb hangon: jó dolog.</p> -<p>Öreg Dobay – mintha az ég ma egyedül csak az ő kedvét leste -volna, megfeledkezvén minden más halandóról, – krumplis lángost, -kalbászt és véres hurkát, mondd: véres hurkát! kapott vacsorára, -nyers káposztával és még külön egy pohár káposztalével. (Az egész -télen nem evett krumplis lángost, az egész Pesten nem volt kapható -egy szál sem belőle…)</p> -<p>– Mert sok olyan dolog van ám azért itt nálunk Lasnakon, István, -a mit Pesten hiába keresne kegyelmed, azt elhiheti nekem. Igyék -csak, István…</p> -<p class="center">*</p> -<p>Inci, bár mélyen aludt, – mert fáradt volt szegényke, – de -álmodott is szépeket. Azt álmodta, hogy János érte jött a felhőkből -aranyos hintón és a hintóba fehér hattyuk voltak befogva. A mint -kiszállt János a hintajából, egyenesen annak a kis fehér szobának -vette utját, a melyben ő hált. (Tudta az utat, bár senki sem -vezette.) Aztán lehajolt hozzája és egy forró csókkal -fölébresztette őt, mondván, hogy kövesse… És Inci engedelmeskedett, -<span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span> odahajolt az ifju vállára. – Az -körülkarolta karcsu derekát és az ölében vitte aranykocsijához… Nem -volt Incin csak egy vékony ing, – az is fedetlen hagyta mellét és -karjait – és csodálatos! Inci nem pironkodott, a mint az ifju -hótestét ámulattal csodálta… (Miért pironkodott volna, hiszen az -övé volt az a lelkével együtt.) Az ifju aztán jobbjára ültette -Incit és füttyentett a hattyuknak. Ezek, hatan, elkezdtek uszni a -kék levegőégben és egy gyönyörüséges nászdalt énekeltek. A merre -jártak, előbukkantanak a ragyogó csillagok és üdvöt kiáltoztak -feléjük… Az Ur küldöttei voltak a kis csillagok, – angyalkák -voltak: az Ur fényes kis cselédei. A szerelmesek pedig átkarolták -egymást: ugy mentek az Ur szine elé…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<h2>XVI.<br /> -Sipiczky dolgozik.</h2> -<p>Sipiczky ezalatt hozzálátott terve kiviteléhez.</p> -<p>– Hozzá kell fogni az operációhoz, – mondá, – egy percet sem -szabad elmulasztanom.</p> -<p>Ugy fogott hozzá Sipiczky az operációhoz, hogy elsősorban is -fölkereste Kertészt.</p> -<p>Még ágyban találta a kis embert. Nagyokat hortyogott; kifáradt a -tegnapi táncban. Mert olyan köpcös, jól táplált emberkék nagyon el -szoktak ám fáradni a táncban. Nem nekik való munka az.</p> -<p>Sipiczky megvetőleg szemlélte ezt a gyomraszerető prózai -szerelmest – az ő kötélidegeivel. Ő is – mint minden sovány és -ideges ember általában, – megvetette kövér és flegmatikus -embertársait. De Kertészt különösen nem állhatta ki: arra külön oka -is volt.</p> -<p>– A mi Incinket akarja elvenni ez az <span class= -"pagenum"><a name="Page_154" id="Page_154">-154-</a></span> üres -hordó? – mormogta és jól megrázta Kertészt.</p> -<p>De az nem kelt föl a rázástól, csak dörmögött. Ujra megrázta -hát, de ujra csak dörmögött.</p> -<p>– Hagyjanak engem aludni!</p> -<p>– Dehogy hagyunk, fiacskám, – válaszolt a dörmögésre Sipiczky, – -szükségünk van becses személyedre. – Ezzel elővett egy kancsó vizet -s végigöntötte a becses személyt.</p> -<p>Az ugy fölugrott erre, mintha az égből pottyant volna alá, de -még akkor is dörgölte szemeit – még nem eszmélt egészen.</p> -<p>– A manóba fiu! – nevetett Sipiczky, – rosszabb vagy egy tót -szolgálónál. Hogy nem szégyelled ezt a paraszt egészséget!</p> -<p>– Tudtam, hogy te vagy, Alfréd. Csak te lehetsz képes ilyen -kiméletlenségre. Pedig ugy szerettem volna még aludni, – nyafogott -Kertész.</p> -<p>– Hát menyasszonyodat nem kiséred a vasuthoz?</p> -<p>– Nem. Megkértek, hogy ne tegyem.</p> -<p>– Okosan. Akkor hát beszélhetünk. De először mosd ki a szemedet, -mert még most sem eszmélsz.</p> -<p>– Dehogy is nem eszmélek. Mit parancsolsz? Segédre van -szükséged?</p> -<p>– Még nincs.</p> -<p>– Még nincs? Hát még csak ezután akarsz valakivel összeveszni? -<span class="pagenum"><a name="Page_155" id= -"Page_155">-155-</a></span></p> -<p>– Nem akarok, csak ha muszáj. Mikor mészsz Lasnakra?</p> -<p>– Szombaton.</p> -<p>– Hát nem mészsz szombaton. Csak mához egy hétre mehetsz.</p> -<p>– És ugyan miért, ha szabad kérdeznem?</p> -<p>– Mert irántam való barátságból akkor utazol. Időt kell nyernem -és jelen esetben csak tőled nyerhetek időt.</p> -<p>– De már csak kivánj inkább egyebet barátságból, engem szombatra -vár az Incim. Különben nem értelek.</p> -<p>Sipiczky összeszoritotta fogait.</p> -<p>– Nem a tiéd még, hé! Lassan az agarakkal!</p> -<p>– Furcsa vagy te, Sipiczky, hogy haragszol reám. Nem tehetek -róla, hogy nem téged választott. Te is a vásáron voltál. Miért nem -ügyeskedtél jobban?</p> -<p>Sipiczky idegesen ugrott föl.</p> -<p>– Jegyezd meg magadnak, kis fiam, hogy téged nem ő választott, -hanem a mamája. Nézz a tükörbe, az majd megmondja neked, hogy az -olyan embereket, mint te, nem a leányok, hanem a mamák szokták -választani.</p> -<p>– Ne stenkerkedj, kérlek, – indignálódik a hiuságában megsértett -kis ember.</p> -<p>– Eszembe sincs, sőt ünnepélyes bocsánatot fogok tőled kérni még -azért is, a <span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span> mit te vétettél ellenem, de egy -föltétel alatt…</p> -<p>– S mi az?</p> -<p>– Inciről le kell mondanod.</p> -<p>– Megbolondultál?</p> -<p>– Én nem, de te, hogy egy olyan leányt akarsz elvenni, a ki nem -szeret.</p> -<p>– Micsoda beszéd ez! Kikérem…</p> -<p>– Becsületemre mondom, hogy nem szeret. Hát nem látsz – te -rövidlátó és hígvelejü ember? Nincsenek érzékeid? Nem látod, hogy -fél tőled az a leány? Nem vetted észre, hogy mást szeret?</p> -<p>De bizony észrevette azt maga Kertész is, csakhogy nem sokat -törődött vele. (Neki tetszik a leány, az a fő; idővel majd csak -hozzá szokik.)</p> -<p>– És ha ugy volna is, mi közöd hozzá?</p> -<p>Sipiczkyt – az alapjában véve gavallérjellemü arisztokratát – -teljesen kihozta béketüréséből ez a pórias lelkületre valló válasz. -Az elbizakodott, önző parasztot látta Kertészben, a ki éppen hogy -finom ruhában jár, mert van módja benne, de kinek azért teste-lelke -paraszt maradt. Végigméregette a vőlegényt, – mert hamarjában szó -sem jött ajkára, – nézte kicsiny, üres szemeit, gömbölyü, kacéran -kipomádézott hájas fejét, vastag orrát és nagy kezeit. Aztán -rárivallt, mint egy grandseigneur az inasára:</p> -<p>– Hát nem tudod, mi a becsület?! <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>– Tőled nem fogom megtanulni.</p> -<p>– De megtanulod, fráter, arra fogadok. Megtanulod, hogy egy -leánynak tiszta szivét, lelkét megvásárolni birkabőrön nem lehet, s -hogy a ki teszi, disznó, gazember! Értetted? – orditotta a lengyel -fékeveszetten.</p> -<p>– Értettem és tudni fogom kötelességemet. Négy órára várja -segédeimet.</p> -<p>A kis ember sápadt volt és hebegett. Sipiczky is sápadt volt, de -nem a félelemtől, – az előtte ismeretlen fogalom, – hanem a -dühtől.</p> -<p>– Nem cicázunk ám, fickó! A dolog komoly! – fenyegetődzött még a -lengyel, aztán távozott.</p> -<p>A szabad levegőn egy perc alatt visszanyerte önuralmát a -lengyel. Meg volt magával elégedve. Nem várhatta józan észszel, -hogy lemondjon a vőlegény menyasszonyáról: ez esetre pedig tervébe -vágott a párbaj. Igaz, hogy szándéka volt előbb szivére beszélni -Kertésznek, inkább önmegnyugtatására azt határozta volt, hogy -ethikai prelekciókat tart neki: ugy próbálja meg előbb rábirni őt a -szakitásra és csak ha az nem használna, folyamodik erőszakhoz: de -aztán elgondolva, hogy ez ugysem vitte volna céljához (az az ember -sokkal önzőbb és butább), nem volt oka nagyon bánni, hogy idő előtt -fakadt ki. Sőt csodálkozott rajta, hogy már előbb be <span class= -"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span> nem -látta ezt s hogy nem kezdte mindjárt az erőszakon.</p> -<p>– Na, – gondolta Sipiczky, – most már az a fő, hogy én lőjjem őt -hasba, ne ő engem. Mert én vagyok az, a kire jelen esetben nagyobb -szükség van…</p> -<p>Éppen azon gondolkozott, hogy kiket válaszszon segédekül, a -mikor eszébe jutott, hogy a párbaj igazi okának nem szabad -nyilvánosságra jutni. Befordult hát egy kávéházba és levelet irt -Kertésznek. Igy szólt a levél:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Ilyen esetekben gavallér-ember az összeveszés okát nem közli a -tanukkal sem; mindössze csak annyit mond nekik, hogy mindkét -részről sulyos sértés követtetett el. Szokatlan bár, de közölnöm -kellett ezt önnel, mert nem vagyok biztos benne, hogy ezen egyedüli -korrekt közfelfogásról és uzusról tudomása van-e?</p> -<p class="right">Sipiczky.“</p> -</div> -<p>Sipiczky boritékba zárta a levelet, aztán hordárra bizta. Maga -pedig elindult segédeket keresni. Olyanokra gondolt, a kik nem -szeretnek komoly ügyből tréfát üzni, sőt a kik tetszelegnek -maguknak azzal, hogy mennél szigorubb föltételeket csikarjanak ki -az ellenfél segédeitől.</p> -<p>Ilyen volt (?) egyik barátja, Marcziházi kapitány. Ez a rangja -mellé bátran odairhatta volna látogatójegyére, hogy „és -párbajsegéd“, mert több dolga volt – különösen télen – a -párbajsegédséggel, <span class="pagenum"><a name="Page_159" id= -"Page_159">-159-</a></span> mint a kapitánysággal. Akkor is éppen -tárgyalt, a mikor Sipiczky bekopogtatott hozzá.</p> -<p>– Dolgom van, pajtás, megbocsáss…</p> -<p>– Megvárom, mig elvégzed, vagy jövök egy félóra mulva, – -válaszolta Sipiczky.</p> -<p>– Sürgős? Talán te is…?! – kérdezte a kapitány érdeket kifejező -mimikával.</p> -<p>– Én is.</p> -<p>– Bravó, pajtás! örömmel állok rendelkezésedre egy óra mulva. -Addig sétálj, mert csak egy szobám van… Szegény vagyok, mint a -templombéli egerek, – tette hozzá kómikusan savanyu arccal.</p> -<p>– Helyes, – mondta Sipiczky, ki is szabad óráját azzal töltötte, -hogy a lovardába ment, – a hol pisztolyokat tartott – és gyakorolta -magát a céllövésben. A világitás rossz volt, de azért jól lőtt. Tiz -lövés közül nyolcszor találta el a félalakot.</p> -<p>– Stimmt, – mondá, – félalakba nyolcszor találtam. Kertészt -bátran lehet dupla alaknak számitani, a mi pedig négyszerese a -félalaknak, ergo, biztosan lepuffantom a madaramat. Majd -fölülkerekedvén benne a jóérzés, bosszankodni kezd cinizmusán és -elhatározta, hogy csak a lábát lövi el a madarának. (Elvégre is, -mit vétett nekem a gyámoltalan fráter?)</p> -<p>Mire Marcziházit ujra fölkereste Sipiczky, az már bevégezte volt -a tárgyalást. <span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span> Egy finom havannával kinálta meg -vendégét.</p> -<p>– A manóba, Kriegskamerad (együtt szolgáltak, mig a lengyel ki -nem lépett a hadseregből), ha szegény vagy, mint a templombéli -egerek, minek tartasz ilyen drága vendégszivart?! – okvetetlenkedik -Sipiczky.</p> -<p>– Hja, barátom, a reprezentáció!</p> -<p>– Ki a manó kiván egy kapitánytól reprezentációt?</p> -<p>– Kapitánytól nem is, de párbajsegédtől! Menykő sokba kerülnek -nekem a mások vesződségei, azt mondhatom neked.</p> -<p>Sipiczky mosolygott és rágyujtott.</p> -<p>– Hát az én dolgom egyszerü, – kezdi meg a beszédet, – délután -négy órakor fölmentek: te meg egy általad kiválasztandó második a -lakásomra és ott vártok, a mig két alak nem jelentkezik a határon. -Ezek Kertész Andor segédei lesznek. Megkináljátok őket székkel és -cigarettával. Azok e helyett elégtételt fognak kérni tőlem a felük -nevében. Ti nem spóroltok az elégtétellel sem, adtok, illetve -fölajánltok nekik a nevemben annyit, a mennyi csak kell. Sőt az -esetben, ha keveset kérnének, azt mondjátok nekik, hogy nem smucig -a magyar! és még egy adagot reájuk tukmáltok.</p> -<p>– S mennyi legyen az összadag?</p> -<p>– Háromszori golyóváltás – 20 minus <span class= -"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> 5 – -aztán kard körömszakadásig. Ennyi legalább!</p> -<p>– Pompás! És az ok?</p> -<p>– Sulyos sértés mindkét részről. Különben diszkréció.</p> -<p>– Ahá! Ok nincs. Értem. És ha nem egyeznek bele a sulyos -föltételekbe?</p> -<p>– Annyit csikarsz ki belőlük, a mennyit csak birsz. Ehhez te -ugyis jól értesz.</p> -<p>– Hogy a manóba ne, csak bizd rám!… Megállj!… Holnap délelőtt -tizenegy óra; – jó lesz?</p> -<p>– Jó.</p> -<p>– Tehát, ha semmi közbe nem jön, akkor lesz a csata. Háromnegyed -tizkor érted megyek lakásodra. De most ebédre föl!</p> -<p>– Gyerünk együtt a Kispipába, – ajánlkozik Sipiczky.</p> -<p>– A Kispipába? – szörnyülködött a kapitány. – Te oda jársz? -Mióta?</p> -<p>– A mióta magam is olyan szegény vagyok, mint azok a bizonyos -egerek.</p> -<p>– Na, pajtás, én azt nem tehetem, – bocsáss meg, – mentegetődzik -a derék hadfi.</p> -<p>– De hiszen multkor egy ezredessel ebédeltem ott: -Nikházyval.</p> -<p>– Ja, ezredes! De egy ilyen notórius párbajsegéd, mint én! Mit -gondolsz? A reprezentáció!…</p> -<p>– Jól van hát, – engedett és mosolygott <span class= -"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> a -hóbortos kapitányon Sipiczky, – reprezentálok az egyszer veled, ha -ugyan elég jó firmának találsz.</p> -<p>– Pompás! – válaszolt szelesen Marcziházi. És elmentek a -kaszinóba ebédelni.</p> -<p>Ebéd után Kalvylt kereste föl Sipiczky.</p> -<p>A festő műtermének ajtaja be volt zárva, de csakhamar megnyilt a -villámos csengettyü szavára.</p> -<p>– Te vagy az, édes jó barátom? Isten hozott! – üdvözli barátját -Kalvyl. – Csakhogy itt vagy! Ugy vártalak! Kerestelek is, de nem -voltál otthon. – Ezzel egyenesen Inci képéhez siet Kalvyl és -fölnyitja a rámáját.</p> -<p>Sipiczkynek jól esett ez a gyöngédség. Mert akárcsak azt mondta -volna ezzel a festő: „Ime, előtted nincs titkom, jer, osztozz -érzelmeimben.“</p> -<p>A képtől sokáig nem jutottak szóhoz a jóbarátok. Nézték -mindketten, vegyes érzelmekkel. Sipiczky eldobta cigarettáját, ugy -nézte. Kalvyl észrevette ezt és hálásan megszoritotta érte barátja -kezét.</p> -<p>A művelt arisztokrata lelkek gyöngéd tapintatában van valami -kimondhatatlanul nemes. Kár, hogy olyan sokan vannak, a kik -irigylik és irigységből affektálásnak tartják ezt a finom vonást. -Pedig, ha egyebet nem is, ezt jó lenne tőlük elsajátitani. Az élet -sokkal szebb volna ugy. <span class="pagenum"><a name="Page_163" -id="Page_163">-163-</a></span></p> -<p>– Hát holnap megyünk? – töri meg végre Kalvyl a csöndet.</p> -<p>– Megyünk, János. Azaz én csak akkor mehetek, ha valami dolgom -nem akad.</p> -<p>– Miféle dolgod? – kérdi ijedten a festő. – Halaszd el, Alfréd, -a kedvemért. Ne tedd azt: ne ereszsz magamba.</p> -<p>– De elmennél, ha halaszthatatlan dolgom akadna, egyedül is? – -puhatolódzik Sipiczky.</p> -<p>– El, de…</p> -<p>– Bravo, fiacskám, ezt szeretem! De hogy még biztosabb legyek -benne, add becsületszavadat, hogy nélkülem is elutazol.</p> -<p>– Szivesen. Becsületszavamra! De nem értelek. Te valamit -titkolsz előttem, Alfréd. Már látom, hogy nem jösz el, – gyanakszik -a festő.</p> -<p>– Azt pedig rosszul látod, mert még magam se tudhatom, hogy -elmehetek-e vagy sem. Ha megyek, a vasutnál találkozunk. Félegykor -is indul vonat, ugy-e? Ezzel menjünk. Addig eldől az én ügyem.</p> -<p>Kalvyl szomoruan, de vizsgán nézett barátja szeme közé, mintha -olvasni akarna belőle.</p> -<p>– Miért titkolódzol előttem, Alfréd? Olyan rossz előérzetem -van…</p> -<p>– Tyhü, a teringésit! Az pedig ne legyen, – protestál nevetve -Sipiczky.</p> -<p>– Beszélj hát világosan.</p> -<p>– Nem lehet, édes fiacskám, igazán nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_164" id="Page_164">-164-</a></span> szabad -szólanom, – erősitgeti a lengyel. – Te csak légy nyugodt, – -folytatja, – majd utánad megyek, ha már együtt nem indulhatunk. De -több, mint valószinü, hogy nem leszek akadályozva. A fő, hogy te -mindenesetre menj, nélkülem is. Kezet rá!</p> -<p>– Itt a kezem. Minden körülmények között! Mindenesetre!</p> -<p>– Azért, fiacskám! Az Incit nem hagyhatod most magában, -szegényt. Szüksége van rád, igen nagy szüksége!</p> -<p>– Oly titkozatosan mondod ezt, Alfréd.</p> -<p>– Ej, mindenben titkokat fürkészel! Ne légy gyermek. Hiszen csak -természetes, hogy ő olyan lelki állapotban, a milyenben most van, -nem nélkülözhet téged. Kétségbeesik, elhervad, meghal – mit tudom -én! – de baj lehet belőle. Azért kell ott lenned. Punktum! Az öreg -különben szivesen fog látni, a mama nem: ezt előre jelzem, -miheztartás végett. De te ne törődj vele. Kötelességeid is vannak s -azok előtt szoritsd háttérbe büszkeségedet: nyelj! Punktum!</p> -<p>– Miért nem lát szivesen a mama?</p> -<p>– Nem tudom, de ugy lesz.</p> -<p>– Tudod, Alfréd.</p> -<p>– Ej, a manóba, mert tudja, hogy Inci szeret, ha éppen tudni -akarod.</p> -<p>– És Inci mondta meg azt neki?</p> -<p>– Persze, hogy ő, nem is én.</p> -<p>– Megmondta? <span class="pagenum"><a name="Page_165" id= -"Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Meg, ha mondom. Hát mit bámulsz? Baj az?</p> -<p>– Nem, Alfréd, de különösnek találom, hogy egy anya, ha már nem -is adja gyermekét egy ilyen szegény piktorhoz, mint én vagyok, -olyanhoz kényszeritse, a kit nem szeret.</p> -<p>– Haha! – nevetett Sipiczky, – de naiv lélek vagy, hogy ki nem -ismerted azt az asszonyt. Hiszen annak az asszonynak nincs szive, -nincs lelke. Gőg, dac, önzés, hiuság az egész teremtés, de még -rövidlátó és önfejü is: saját lelkületéből itéli meg a leányáét. A -szerelem szerinte érzékiség: az ideálizmust nem ismeri. A férfi -mindegy neki: vágykielégitő eszköz a szemében. Hát erre jó Kertész -is. És mert szerinte jó, azt hiszi, hogy a leányának is az. Aztán -ugy véli, hogy a mig egy leányban föl nem támad az érzékiség, addig -nem képes a házasságot megitélni, megérteni s hogy arra való az -anya, hogy leánya ezen itélőképességének hiányát minden viszonyok -között és bármiféle eszközökkel, ha kell, kegyetlenséggel is, de -pótolja. Nem puszta passzióból kinozza ő Incit – nem mondom, – de -lelki sivárságból meritett ama meggyőződésből, hogy ezzel -kötelességét teljesiti. Azt nem állitom, hogy makacssága és gőgje -oda nem sodorhatják őt, hogy még leánya biztos boldogsága árán sem -enged akaratából. Ilyen asszonyokat, ilyen perverz <span class= -"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> -jellemeket föl lehet ugy bősziteni… Sőt lehet, hogy ez már meg is -történt. Ki tudja? Lehet, de nem valószinü, hogy most már -meggyőződése ellenére is Kertészhez kényszeritené Incit, csak -azért, mert makacs akaratát mindenáron érvényesiteni föltette -magában. Akár igy, akár ugy, rosszul van mindenképpen. Annyi -bizonyos, hogy természetesen és egyszerüen el nem lehet intézni a -ti szerelmetek regényét. Ravaszság, ügyesség, egy jól kieszelt terv -merész végrehajtása szükséges ahhoz, hogy dülőre jussunk. Értettél, -János?</p> -<p>Igy dült a szó, ha egyszer megeredt, Sipiczkyből. De János nem -hallgatta végig. Ugy fájt neki valami. Befogta a fülét.</p> -<p>A jó lengyel megszeppent:</p> -<p>– Ne haragudj, édes fiacskám! Drasztikus voltam, de nem -bántottam <i>őt</i>, – kérlelte barátját.</p> -<p>– Nem bántottad, de a nevét olyan dolgokkal hoztad -kapcsolatba…</p> -<p>– Világosságot kértél tőlem, én többször megtagadtam, de te ujra -kértél. Ime! Ugy-e fáj ez a világosság? Ugy-e, nem kérdezel többet -és hiven követed tanácsomat? Minek is neked mindent tudnod? Elég, -ha én tudom, – mondta Sipiczky s utolsó mondatára fölsóhajtott, -mintha az ő lelkiismeretének is sok lenne már az, a mit tud. (Vagy -talán azt sokallta, a mit tenni akar?!) <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span></p> -<p>– Nem haragszom, Alfréd. Isten után benned bizom legjobban. -Vezess, én megyek utánad. Vezess ki bennünket egy más világosságra. -Ha nem sikerül, majd együtt halunk…</p> -<p>– Helyes, de egyelőre csak éljetek. Legalább addig, a mig ki nem -sül, hogy erőlködésem hiábavaló, – humorizált Sipiczky.</p> -<p>– Te ugy bizol benne? Én nem tudok ugy bizni.</p> -<p>– Van Isten!</p> -<p>– A ki majd magához szólit bennünket, ha itt a földön nem -boldogulunk. Ez is megváltás.</p> -<p>– Jó, jó, de ha valami itt is elintézhető: a földön, nem kell -mindjárt az egekbe vágyni, – tréfált (részben, hogy megindultságát -palástolja) Sipiczky. – Vannak barátaink is, a kik részt követelnek -maguknak boldogságunkból. Azokat csak nem illik mir nix, dir nix -itt hagyni a sárga földön? Micsoda önzés ez, te fiu?</p> -<p>– Nemes, jó lélek!…</p> -<p>– Persze, még mi nem!? – protestál a lengyel. – Elég nekem, ha -tisztességes embernek tartasz. Én többre nem reflektálok, mert az -se voltam eddig. Ugy éltem, mint egy állat.</p> -<p>– Ne vádold magadat, Alfréd. Te csak magadnak vétettél, másoknak -soha.</p> -<p>– Na, jól van; ha tőled függne, még <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> -beatus-szá avatnál, te elfogult barát, te! És most, Isten veled! -Holnap indulsz, – fejezé be szavait Alfréd és hosszan, melegen -megszoritotta barátja kezét. Majd a képre vetett még egy futólagos -tekintetet, azzal távozott.</p> -<p>(– Ki tudja, hátha nem látom többé őket? – monologizált a -lépcsőházban. – Intézkednem kell, hogy az esetben hogy operáljanak… -Hah, a manóba, csak nem lőnek hasba? Mert mégis csak jobb lenne, ha -magam vezetném a dolgok rendjét. A gyerekek még képesek lennének -mindent elrontani! Igen gyámoltalanok a gyerekek. Mindakettő erővel -csak az egeket kéri… Hm! Képesek azok együtt halni, a milyen -szerények a sorssal szemben! Ej! El veletek, sötét gondolatok! Csak -fussatok, szaladjatok! Magam is szaladok, mert hideg van, brr! És -még sok az irni valóm – brr! Csak irni ne kellene! Sohase szerettem -irni s e tekintetben nem változott az izlésem máig se.)</p> -<p>Ezt a hosszu monológot részint gondolta, részint motyogta -Sipiczky. Mint minden humorkedvelő embernek, neki is szokása volt -agya termékeit fönhangon is elmondani: vajjon hogy fest a dolog -élőszóban.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<h2>XVII.<br /> -Egy végrendelet.</h2> -<p>Mihelyest hazaérkezett Sipiczky, azonnal hozzáfogott az iráshoz. -Azaz hozzálátott volna, ha lett volna tintája és ivpapirosa. No -meg, szamárvezetőre is szüksége volt, mert csak levélpapiroson -tudott egyenes sorokat ejteni. Maga röstelt már kimenni, hát -gondolta, hogy majd elküldi a takaritónőjét. Lement a házmesterhez, -de csak a szép házmesterné volt otthon és Zolát olvasott.</p> -<p>– Jó napot, Irmácska!</p> -<p>– Jézus Mária! Be ne jöjjön gróf ur, mert agyonver az -öregem.</p> -<p>– Ej-ej. Hát miért?</p> -<p>– Mert féltékeny, mint egy sárkány.</p> -<p>– De hisz’ én nem vagyok veszedelmes, – tréfált Sipiczky és -megcsipte a csinos asszony állát.</p> -<p>– Hogy is ne, mikor gróf is, fiatal is, meg kopasz is… azután -meg csinos is. No!</p> -<p>A lengyel nevetett az okok e sokaságán. <span class= -"pagenum"><a name="Page_170" id="Page_170">-170-</a></span></p> -<p>– Tetszem magának, Irmuci?</p> -<p>– Érdekes…</p> -<p>– Köszönöm; de papirosra és tintára lenne szükségem, hogy -kegyeit méltányolni tudhassam.</p> -<p>– Hásze, csak egy órája hozott a leány papirost és tintát két ur -számára, a kik a lakásán voltak. Éppen, hogy tiz perce mentek el, -de már akkor négyen. Hát, ha csak nem vitték el a zsebükben…</p> -<p>– Jőjjön, Irmácska, keressük meg.</p> -<p>Az asszony elpirult.</p> -<p>– Félek. Minden percben megjöhet az uram.</p> -<p>– Sohse féljen. Mi van abban?</p> -<p>Az asszony most már rákvörös lett és habozva bár, de követte a -férfit. A lakás ajtajánál azonban megállt; nem akart bemenni.</p> -<p>– Nem megyek be, gróf ur – mégse. Lássa, mint asszony becsületes -voltam mindig, sohase csaltam meg az uramat. Nem csalom hát meg -magával sem, – mondta Irma és futva menekült.</p> -<p>Sipiczky utána nézett, de nem hítta vissza. Elgondolta, hogy -milyen furcsa a világ. Ha egy asszonyt lakására hí egy férfi -papirost keresni, annak az asszonynak eszébe se jut mást képzelni, -minthogy a papiros csak ürügye a hivásnak, igazi oka a csábitás. És -ezt oly természetesnek találja az asszony, hogy mindjárt a képzelt -<span class="pagenum"><a name="Page_171" id= -"Page_171">-171-</a></span> igazi ok ellen védekezik és nem is -reflektál a vélt ürügyre, ha egyáltalában vonakodik.</p> -<p>– A szemét már a fölszinre került itt nálunk e hazában, – -bölcselkedik Sipiczky, – másutt még alján a seprő.</p> -<p>Az igaz, hogy nincs az országban csinos házmesteri menyecske – -ha szolid – a ki legénylakásba elmenne papirost keresni. Mert nincs -házmesteri alak, a ki elhinné menyecskéjének, hogy papirost keresni -volt oda, nem másért. Az Irmácskának tehát igaza van.</p> -<p>– Megkeresem hát magam azt a papirost, – monologizált Sipiczky -és meg is találta. Ott volt, a hová való: az iróasztalán. Leült és -irt. Irta pedig a következőket:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="i2">„Kedves Jánosom!</p> -<p>Rég elpatkolandottam, mire ezt a levelet megkapod. Kertészszel -összevesztem valami csekélységen: párbajt vivtunk. Temettess el, de -kikötöm, hogy száz forintnál többet ne költs utolsó utamra. A -tulvilágon szolid akarok lenni, mert megutáltam a földön a fényt. -Hamis ott majdnem minden fény.</p> -<p>Iróasztalom fiókjában levő takarékpénztári könyvemben fekvő -vagyonomat és összes ingóságaimat reád hagyom. Fogadd, kérlek, jó -szivvel tőlem, – a ki téged igazán és önzetlenül szerettelek.</p> -<p>Édesanyám imádságos könyvét s a <span class="pagenum"><a name= -"Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> mellette lévő medaillont -Incinek testálom: a kis testvérkémnek. Kérd meg őt, hogy halálom -évfordulóján ebből a könyvből imádkozzék lelki üdvösségemért. Az ő -imáját jobban meghallgatja az Ur, mint a papokét, de azért -könyörögjenek azok is érettem: bőven ráfér bünös lelkemre…</p> -<p>A medaillonban egy kis hervadt virág van. Könyeimmel öntöztem, -de csókjaimtól hervadt el. Ez a kis virág volt az én talizmánom. -Mióta birom, lettem igaz ember, a mi sok gyönyörüséget okozott -kiélt, kifáradt lelkemnek.</p> -<p>Bizalommal lépek az Ur szine elé és végtelen könyörületességébe -ajánlom bünös lelkemet…</p> -<p>És most halld utolsó kivánságomat: Incit el ne hagyd soha. Ha ő -Isten rendelése szerint nem követhet téged, te kövesd őt -mindenüvé.</p> -<p>Atyját föl fogod világositani a helyzet felől. Megmondod neki, -hogy Inci anyja kényszerének engedve, gyermeki engedelmességből -egyezett bele Kertészszel való házasságába, de hogy ez a házasság -halála lesz. Igy mondd neki: a halála lesz! Inci ezt nem fogja -merni megerősiteni anyjától való félelmében és tartva attól, hogy -ezzel szülei között visszavonást támaszt, a mi által atyja öreg -napjait elkeseritené. <span class="pagenum"><a name="Page_173" id= -"Page_173">-173-</a></span></p> -<p>Hogy mindamellett is szólanod kell, annak az az oka és célja, -hogy az apa teljesen vak szemeiről némileg levedd a hályogot, – -hogy kétségében lehetőleg elodázza a jegyváltást.</p> -<p>Ennek a kivánságomnak teljesitése nehezedre fog esni, de -teljesitened kell büszkeséged, önérzeted árán is. Nemcsak rólad van -szó!</p> -<p>A boldogságtok kérdését neked magadnak elintézned nem lehet, -Inci nagylelkü, rajongó jelleme, az öreg ur rövidlátása s a mama -szivtelen makacssága miatt. Azt majd én intézem el a tulvilágról. -Barátom, Dezső lesz a médiumom.</p> -<p>Te csak bizzál és ne csüggedj utolsó lehelletedig. Isten veled. -Találkozunk.</p> -<p class="right">Sipiczky.“</p> -</div> -<p>– Igy! – szólt Sipiczky, bevégezvén a levelet. – Tervem egyik -alternativája: a halálom esetén eszközlendő eljárás be van vezetve; -most még a doktorkámmal kell beszélnem, hogy betetézzem.</p> -<p>Mint deus ex machina toppant be a doktor.</p> -<p>– Jó napot, édes grófom!</p> -<p>– Isten hozott, kedves doktorkám, – üdvözli őt örömmel Sipiczky, -– foglalj helyet. Mindjárt kész vagyok, még csak a cimzés: igy la… -És most fogd ezt a levelet és tedd el tárcád legmélyebb rejtekébe. -<span class="pagenum"><a name="Page_174" id= -"Page_174">-174-</a></span></p> -<p>– Hiszen ez Kalvyl János bárónak szól Lasnakra – csudálkozik a -doktor, olvasván a levél cimét.</p> -<p>– Neki fogod küldeni. Tedd csak el előbb, aztán beszélhetünk -bővebben a dologról… Eltetted? Jó. Hát először is holnap párbajt -vivok Kertészszel. Igen kérlek, légy az orvosom. Marcziházinak már -szóltam, hogy téged kérjen föl és ne mást. Ha el találnék esni, -akkor azonnal küldöd – vagy föladod magad – ezt a levelet -exgrófom!</p> -<p>– Mily sötét gondolataid vannak, édes grófom.</p> -<p>– Dehogy is! Azonban minden megtörténhetik s az embernek csak -intézkedni kell az uradalmai irányában. Nem ugy van az nálam, mint -szegény háznál.</p> -<p>Az orvos szomoruan mosolygott. A hála és szeretet füzte őt -barátjához, – gyermekkora óta. Atyja gazdatiszt volt Sipiczky -atyjánál és midőn árván maradt, az öreg gróf fölkarolta és -fölnevelte őt: hü tisztje fiát. Igy lett orvossá s a -Sipiczky-családnak lekötelezett, hű barátjává. Azért mosolygott -szomoruan a doktor. Fájt neki, hogy azok a persziflált uradalmak -csak voltak egykor és hogy most idegen ül jótevői ősi várában.</p> -<p>– Ha elestem, eltemettek: te meg Kalvyl, miután az elhalálozást -temetés követi rendszerint – folytatja a lengyel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span></p> -<p>– Ugyan ne emlegess halált és temetést! Ki látott valakit -párbajban elesni? – tréfálkozik, bár aggódik a doktor. – Még ha a -lomnici csucsot készülnél megmászni, érteném komoly -sejtelmeidet.</p> -<p>– Igazad van, de az ördög nem alszik, – veté ellen Sipiczky, – -hát csak arra az esetre szóltam, ha nem alszik az ördög, hanem -elvisz. De e nem remélt esetben már egy igen fontos, nagy dolgot -bizok reád, kedves barátom. Igérd meg, hogy – bármily drasztikus és -bármily nevetséges is – megteszed a kedvemért.</p> -<p>– A kedvedért és nagylelkü családod érdekében mindenre kész -vagyok, – mondta a doktor elérzékenyülve.</p> -<p>– Köszönöm. Ide figyelj hát. Te mindig nemes ember voltál, -nemcsak a kutyabőrön, de szivre, lélekre is. Ezért választottalak -téged halálom utáni akaratom végrehajtására. Mert olyan ember kell -ahhoz, a ki szent titkokkal vissza nem él. Egy szent titokba kell -ugyanis, hogy beavassalak…</p> -<p>– A szivembe zárom…</p> -<p>– Kalvyl János báró és Dobay Ilona szeretik egymást.</p> -<p>– Ah! És mégis Kertész vőlegénye lett!</p> -<p>– Ne keresd kulcsát ennek a rejtélynek, elég az, hogy ugy van. -És éppen azt kell megakadályoznunk, hogy ez a házasság ne jöjjön -létre. Ha életben maradok, <span class="pagenum"><a name="Page_176" -id="Page_176">-176-</a></span> nincs szükségem segitségedre. Abban -az esetben nem akarlak egy olyan megbizással terhelni, a mit magam -is elvégezhetek s a mely alapjában nem méltó hozzád. Annyival -kevésbbé, mert más uton-módon a dolog általam jobban és könnyebben -lesz elintézhető. Ez a mód se valami lélekemelő, de az én hátam -elbirja még ezt az utolsó stiklimet. Hiszen annyi van rajta…</p> -<p>– Kiváncsivá teszel.</p> -<p>– A vőlegényt kell kiüldöznöd a menyasszony szülői házából. Az -lesz a te föladatod.</p> -<p>– Én? Hogyan? – csodálkozik a doktor.</p> -<p>– Ide figyelj! Esetleges temetésem után lementek Lasnakra: -Kalvyl és te s ott természetesen sajnálkoztok fölöttem.</p> -<p>– Milyen ürügy alatt menjek én Lasnakra?</p> -<p>– A nagynénéd ott lakik a közelben – tegyük föl – és te utazóban -meglátogatod Dobayékat, az éppen Lasnakra tartó barátod, Kalvyl -kiséretében. Hiszen járatos voltál a házukhoz!</p> -<p>– Jó, s aztán?</p> -<p>– No, hát sajnálkozzatok fölöttem és végtére is belefáradván a -sok sajnálkozásba, te alkalomszerüleg elkezdesz a tulvilági életről -beszélni és pozitivitással állitod, hogy a halottak szellemei -lejárnak a <span class="pagenum"><a name="Page_177" id= -"Page_177">-177-</a></span> földre. Egyszóval spiritiszta vagy és -prelekciót tartasz a spiritizmusról.</p> -<p>– Egy szót se fognak nekem hinni, legkevésbbé Kertész.</p> -<p>– Te megmosolygod a hitetleneket, nem szólsz egy szót se, hanem -kézzelfoghatólag, illetve szemmelláthatólag bebizonyitod Kertésznek -tantételeidet.</p> -<p>– Nem értelek.</p> -<p>– Nem? Mindjárt megértesz. Az én szellemem egy szép éjjelen -egyszerre csak megjelenik Kertésznek és mindenféle átkokat dörög -reá – ha le nem mond Inci kezéről, – igér neki olyan poklokat, a -hol az emberekből naponta gulyást apritanak, de másnapra csak -föltámadnak, hogy ujra gulyássá legyenek aprithatók. S ez a szellem -te leszel. Egy lepedő kell hozzá mindössze és sötétség. A hangomat -utánozni tudod.</p> -<p>A doktor kétkedőleg rázta a fejét.</p> -<p>– S te azt hiszed, hogy ettől a játéktól megijed majd -Kertész?</p> -<p>– Attól nem fáj a fejem. Gyáva a kölyök és paraszt, talpig -paraszt. Már pedig nem volt még olyan bunyevác paraszt a világon, a -ki ne félt volna a kisértetektől és tulvilági szellemektől. -Garantirozom a sikert, ha ügyes vagy s el nem árulod magadat… -Vigyázz, kérlek, nagyon vigyázz, mert két nagy nemes léleknek a -boldogsága fog rajtad függni. Ez a tudat szolgáljon igazolásodul a -komédiáért. A cél oly <span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> nemes, hogy föltétlenül szentesiti az -eszközöket. Ugy-e megteszed? – fejezte be szavait kérő hangon -Sipiczky.</p> -<p>– Meg. Annál könnyebben igérem, mert nem kerül reá a sor.</p> -<p>– Adja Isten! De ha rákerül?</p> -<p>– Itt a kezem és becsületszavam.</p> -<p>– Köszönöm, doktorkám: az nekem elég… Ugy megfut a vitéz, de -ugy, hogy meg sem áll Sztapárig, – mondta kacagva Sipiczky…</p> -<p>Ekkor nagy szelesen beront a kapitánysegéd.</p> -<p>– Hát rendben a dolog! Itt a doktor is? Bravo, legalább nem kell -futkosnom utána! Sok rongyot, gyapotot hozzon magával, doktor, meg -egész tüsző műszert. Féltizenegykor majd magáért megy Lóskay: az a -másik segédünk, – hadarja a kapitány, majd Sipiczkyhez fordul:</p> -<p>– Tudsz-e lőni, kamarás? Hogy mondod? Tudsz? Jó. Hát vivni? Nem -tudsz? Ugy is jó. Nem is szükséges olyannak, a ki nem fél. -Statisztikám van róla, az csalhatatlan… De most szaladok urak, -magamat ajánlom! Be kell szereznem a pisztolyokat. Jól töltünk! A -viszontlátásra! – szólt és mint a forgószél kirohant a kapitány, be -se várva a viszontüdvözletet.</p> -<p>Készülődött a doktor is, de Sipiczky visszatartotta.</p> -<p>– Megállj csak, doktorkám; még végrendelkeznem <span class= -"pagenum"><a name="Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> kell, -különben nem kapja meg János az uradalmamat. Várj egy kissé, -mindjárt jövök, csak a házmesteréktől hivok föl valakit.</p> -<p>Messze se kellett mennie Sipiczkynek. Az ajtaja előtt találta a -házmesternét, vágytól kipirulva és reszketve a félelemtől vagy -lelkiismeretétől.</p> -<p>– Mégis feljöttem, gróf ur.</p> -<p>– Szép magától, Irmácska.</p> -<p>– Az uram alszik. Sokat ivott.</p> -<p>– Kedves egészségére! Tessék besétálni. Éppen magáért voltam -indulóban.</p> -<p>– Nem ver meg az Isten? – küzködött lelkiismeretével a menyecske -és még habozott belépni.</p> -<p>Sipiczky megértette. Nevetett és sajnálta is ezt a szegény -férget. Ő is olyan volt, hát – inkább sajnálta.</p> -<p>– Nem azért hivom, Irmácska.</p> -<p>A házmesterné nagyot csodálkozott.</p> -<p>– Hát csakugyan papirost akar velem kerestetni?</p> -<p>Sipiczky kacagott most már:</p> -<p>– Nem. Tanunak kérem egy bizonyos ügyben.</p> -<p>A fiatal, élvvágyó menyecske csalódottan, hiuságában megsértve, -epésen veti oda:</p> -<p>– Arra jó lesz a szolgálóm is!…</p> -<p>És csakugyan felküldte szolgálóját maga helyett…</p> -<p>A doktor és a szolgáló előtt aztán <span class= -"pagenum"><a name="Page_180" id="Page_180">-180-</a></span> -ünnepiesen kijelentette Sipiczky, hogy összes vagyonát Kalvyl -Jánosra hagyja elhalálozása esetén.</p> -<p>– Megértettetek?</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Meg.</p> -<p>– Na, – mondta megkönnyebbülten a gróf, – megspóroltam egy iv -papirost és egy kínszenvedést.</p> -<p>A tanuk eltávoztak. Sipiczky magában maradt. Elővette édesanyja -imádságos könyvét és sokáig buzgón imádkozott. És a világfi -szarkasztikus arca teljesen átidomult e közben szelid, mély lelke -valóságos, igazi tükrévé… A szobában csak a lengyel főnemes maradt -egyedül… A másik énje ima közben ott hagyta őt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_181" id= -"Page_181">-181-</a></span></p> -<h2>XVII.<br /> -Az élő halott.</h2> -<p>A ki párbajt látott, az tudja, hogy megy. A ki nem látott -párbajt, hanem regényt olvasott, az meg még jobban tudja. Már pedig -az emberiséget három részre lehet osztani: a párbajt látottak, a -regényt olvasottak s az analfabéták osztályába. És miután csak a -két első helyen emlitettek részére iratnak regények: maradjon itt -el a Sipiczky-Kertész-párbaj leirása – (minek pályázzék minden iró -olvasói idegzetére) – legyen elég szenzációnak a szomoru eredmény -maga.</p> -<p>Sipiczky a második golyóváltásnál elesett. Tompán zuhant a -földre, mint egy fatörzs.</p> -<p>Az orvosok föltépték ruháit. A szive táján kapott lövést. Dezső, -a jó barát konstatálta elsőbben, hogy legföllebb egy-két óráig -élhet. A másik orvos rámondta: „Addig is bajosan.“ De azért -telefonoztak a mentőkért és bekötözvén sebeit, bevitték gyalogágyon -az Erzsébet-kórházba. Gyalog <span class="pagenum"><a name= -"Page_182" id="Page_182">-182-</a></span> követték barátai. A -kapitány sirt: a mordályos kapitány, a rettenthetetlen -párbajsegéd.</p> -<p>Kertész, – ki az egész párbaj alatt sápadt volt, sőt reszketett, -– visszakapta szinét és bátorságát: adta a hőst, a nagylelküt; -követte a gyászos menetet és fönhangon sopánkodott.</p> -<p>– Ugy fáj!… A legjobb barátom volt! Inkább magam estem volna -el!</p> -<p>Marcziházi legjobban szerette volna oldalbarugni a hipokritát, -de csak ennyit szólt neki:</p> -<p>– Nem szokás ilyenkor vénasszony módjára sápitozni! – De maga -azért tovább hullatta könyeit.</p> -<p>Dezső utközben megszólitott egy hordárt:</p> -<p>– Vigye ezt a levelet a postára. Itt a forint. Ajánlva, expresz! -A vevényt hozza az Erzsébet-kórházba. Dezső dr.-t kérdezze.</p> -<p>A kórházban széles ágyra fektették a sebesültet, hogy ujból és -alaposan megvizsgálják sebét s esetleg az ideiglenes kötést mással -cseréljék föl.</p> -<p>Feltünt, hogy a seb nem igen vérzett.</p> -<p>– Száján fog a vér kiömleni; a golyó utját állja a vérömlésnek, -– vélte Dezső, – egy tükröt tartván a sebesült szája elé.</p> -<p>A tükör elhomályosult.</p> -<p>– Még él, de már elhaló a lélegzetvétele. Egy-két perc és -elköltözött, – <span class="pagenum"><a name="Page_183" id= -"Page_183">-183-</a></span> mondta a hű barát és most már ő is -könyezett.</p> -<p>Könyein keresztül nem látta, hogy mint mozdul meg a már-már -hullának hitt test, mint nyilnak egyszerre – kínos erőlködéssel bár -– szóra ajkai:</p> -<p>– Nem igaz. Élni fogok!…</p> -<p>Az orvosok elképedtek.</p> -<p>– Hogyan lehetséges az? Átlőtt szivvel nem lehet beszélni, – -szólt Dezső.</p> -<p>– Nincs átlőve a szive eszerint! – erősitette a katonaorvos. – -Forditsuk meg, hogy kihányhassa az összegyült vért.</p> -<p>Megforditották, de nem jött vér a sebesült száján.</p> -<p>– Érthetetlen! – bámultak az orvosok.</p> -<p>– Szondirozni kell a sebet azonnal. Az majd ad némi támasztékot, -– javasolja Dezső.</p> -<p>Elővették a kutaszt és belemélyesztették a sebbe. A kutasz -azonnal ellentállásra talált.</p> -<p>– De hisz itt csont nincs, a golyó meg nem lehet, – csodálkozik -a katonaorvos, – de már némi gyönge reménység érzetétől földerült -az arca. – Tükröt ide! – kiáltotta s a mig a tükröt hozták, tovább -kutaszolt. Arca folyton derültebb lett, aztán mosolygott, a végin -meg már kacagott, hogy csak ugy rengett az egész ember.</p> -<p>– A golyó, uraim! Kutyabaj! A nemes részek nincsenek megsértve. -Mindössze egy <span class="pagenum"><a name="Page_184" id= -"Page_184">-184-</a></span> kis idegmerevség az egész – egy -hirtelen nyomástól a szivburokra… Négy nap, – no, hat nap alatt -rendben a dolog.</p> -<p>De már erre Dezső is körülnéz s a mig a katonaorvos sztentori -hangon magyarázza a laikus hivőknek, hogy a fáradt golyónak milyen -idegre gyakorolt spontán nyomása okozta azt a merevgörcsöt, mely -őket félrevezette: azalatt már ki is szurkálta a sebből a golyót, -mely mindössze egy hüvelyknyi mélyen volt.</p> -<p>Erre kimosták és szépen bekötözték Sipiczky sebét, aztán -hozzáfogtak a fölélesztéséhez.</p> -<p>A betegnek lassankint föloldódtak megmeredt tagjai. Idegei -visszanyerték müködő képességüket. Szemét is fölnyitotta már, de -olyan fáradt volt, hogy beszélni még nem volt képes. Ezen az előtte -megfejthetetlen fáradtságon kivül azonban nem érzett fájdalmat.</p> -<p>A katonaorvos különben rárivallt:</p> -<p>– Ne beszéljen, ne erőlködjék! Három óra mulva, nem bánom, akár -előadást is tarthat a ballerinák bájairól, addig azonban majd csak -a magunk eszivel elmélkedünk róluk.</p> -<p>Sipiczky mosolygott. (Ugy se lett volna képes beszélni.) De -látni látott. Hálás megindulással vette észre a mord kapitánynak és -orvos barátjának kisirt szemét, meghatott arcát. <span class= -"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span></p> -<p>(– Jó fiuk! Van hát, a ki szeret még engem, – gondolá és -behunyta szemeit. Elaludt…)</p> -<p>Mikor fölébredt, a jótékony álom erősitő hatásától teljesen -felüdült testtel, szinte megfeledkezve a történtekről, hirtelen -mozdulattal emelkedett föl ágyában a lengyel. Ettől belenyilallott -sebébe az éles fájdalom, hogy elkiáltotta magát. Oly váratlan volt -az neki s – oly szokatlan a hely is.</p> -<p>Megmagyarázott neki a doktor mindent. Ez egy karosszéken -szunditott mellette, nem engedvén magát ápolónővel helyettesiteni. -Most ébredt föl, hogy Sipiczky följajdult.</p> -<p>– Sebaj, csak ne hánykolódjál!</p> -<p>– Mi baj volna?! Ja, ugy, – eszmélt Sipiczky, – golyó van -bennem.</p> -<p>– Már nincs.</p> -<p>– Hát csakugyan engem lőttek hasba? – tréfálkozott a sebesült. – -Mondd csak, a hasam volt kemény, vagy a golyó volt puha, hogy -keresztül nem ment rajtam az ólom?</p> -<p>– A puskapor volt kevés, kedves grófom. A jó kapitány le van -leplezve. Bár váltig azt állitja, hogy torkig töltötte a -pisztolyokat, biz azokban nem volt egy gyüszünyi por sem.</p> -<p>– Ejha, a svihák! No, de jól van igy is. Tegyetek ugy, mintha -elhinnétek neki, <span class="pagenum"><a name="Page_186" id= -"Page_186">-186-</a></span> különben boldogtalan lesz, hogy kisült -a lágy szive. Maradjon csak a régi kegyetlen tigris, ha ugy -akarja.</p> -<p>– Nem is disputálunk vele, mert már megevéssel fenyegetett.</p> -<p>– Holnapután fölkelhetek, ugy-e?</p> -<p>– Csak egy hét mulva, grófom.</p> -<p>– Az lehetetlen. A katonaorvos azt mondta, hogy négy nap mulva -kutyabajom.</p> -<p>– Hallottad?</p> -<p>– Mindent hallottam; azt is, hogy egy-két percre becsülted -életemet. (No megállj!) A teringésit! Szörnyen megijedtem. Még -kitelt volna tőletek, hogy elevenen raktároztok el a föld alá, ha -össze nem szedem minden akaratomat és nem protestálok a szándékotok -ellen.</p> -<p>– Bámulatos energiád van. Nem tudok, nem olvastam arra esetet, -hogy merevgörcsöt, ha csak pillanatra is, képes lett volna valaki -legyőzni.</p> -<p>– És ha le nem győzöm, eltemettetek volna elevenen? – ijedezett -Sipiczky.</p> -<p>– Ugyan?! Szép véleményed van az orvosok felől. A tudomány mai -stádiumán ki van zárva ilyen eset, – biztositja Dezső.</p> -<p>– Na, csakhogy!… Mondhatom azonban, hogy az uj cimbora nem -kellemes gyerek.</p> -<p>– Miféle uj cimbora?</p> -<p>– A félelem, barátom. Megismerkedtem <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> a -félelemmel. Mikor az ember meg se tud moccanni s előtte az -elföldeltetés édes reménye…</p> -<p>A doktor mosolygott.</p> -<p>– Ne humorizálj, édes grófom, pihenj!</p> -<p>– Az ördög fáradt… No, megállj csak! Mi történt a levéllel. Add -ide, – idegeskedik a beteg.</p> -<p>Fejéhez kapott a doktor.</p> -<p>– Biz azt elküldtem… eszembe se jutott. Egy hordárnak adtam -át…</p> -<p>– Talán particédulát is nyomattál már, a milliomát, meg koszorut -is rendeltél?! Nosza, sürgönyözz azonnal… Hány óra?</p> -<p>– Nyolc óra, pontban, – válaszolt a doktor.</p> -<p>– Talán még megérkezik a levél előtt. Papirost, tintát! – -lármázik Sipiczky.</p> -<p>Dezső hamarosan előkeritette a papirost s irt, a mint diktálta a -sebesült:</p> -<div class="blockquot"> -<p class="right">Remete, küldönccel, Lasnak.</p> -<p>Kutyabaj! Rossz pénz el nem vész. Ha nem olvastad levelemet, ne -bontsd föl, küldd vissza, kérlek. Négy nap mulva jövök. Bővebbet -levélben.</p> -<p class="right">Sipiczky.</p> -</div> -<p>– Ird reá, hogy „expressz“ és küld el azonnal, – sürgeti -Sipiczky a doktort.</p> -<p>– Intézkedni fogok e pillanatban, csak arra kérlek, hogy ne -izgasd magad, mert fölfakad a sebed s a négy nap helyett két -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> hétig kell majd feküdnöd, – -figyelmeztette Dezső betegét s azzal csöngetett.</p> -<p>(– Hogy a manóba ne izgatnám magamat, – monologizált a beteg, – -a mikor ilyen galibát csinálok a halálommal. Tyhü, még elindult az -a szerencsétlen János a temetésemre! No, ugyan izetlen világitásba -helyezi majd becses személyemet az a levél, a mi becses hullám -szempontjából szerkesztődött meg! Az a kis nüánsz – az élet és -halál közt – milyen nagy különbözeteket csinál hatásaiban, nem is -gondolná az ember!… Csak ne olvasnák el!)</p> -<p>– Nézd csak a menetrendet, Dezső és nyugtass meg. Mikor érkezik -a vonat Remetére?</p> -<p>Egy betegápoló lépett be. Az orvos átadta neki a sürgönyt, a -pénzt és rendelkezett:</p> -<p>– Adassa föl, kérem ezt a sürgönyt, azonnal „express“ és -hozasson menetrendet.</p> -<p>– Parancsára, – válaszolt az ápoló és távozott.</p> -<p>A beteg tovább nyugtalankodik:</p> -<p>– Ha elolvassák levelemet, a föld alá bujok szégyenemben.</p> -<p>Az orvos csillapitotta és biztatta:</p> -<p>– Ha jól tudom, az esteli vonat, a melylyel leveled ment (a -délutánival már nem mehetett), körülbelül tizkor érkezik Remetére. -Addig pedig ott lesz a sürgős távirat is. <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span></p> -<p>– Biztosan rosszul tudod, doktor.</p> -<p>– Majd kisül. Ime a menetrend, – szólt az orvos, átvéve a -könyvet a belépő ápolótól.</p> -<p>Ki is sült, hogy igaza volt a doktornak. A vonat féltizkor -érkezik Remetére.</p> -<p>– No, látod, a sürgöny már kilenckor ott lesz. Másfél órával -korábban, mint a leveled. Aztán azt rögtön kézbesitik, a levelet -pedig csak rendes postajáratkor viszik Lasnakra. Légy hát békében -és ne beszélj sokat…</p> -<p>Sipiczky megnyugodott.</p> -<p>De a sürgöny bizony csak a levéllel egyidejüleg érkezett -Remetére. Egy küldönc vitte ki mind a kettőt Lasnakra.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_190" id= -"Page_190">-190-</a></span></p> -<h2>XVIII.<br /> -Kalvyl utra kél.</h2> -<p>Kalvyl szándékához és igéretéhez képest elutazott Lasnakra.</p> -<p>Már félegykor kint volt az állomáson és türelmetlenül kereste -barátját az utazók tömegében. Sipiczky nem jött… Rossz előérzet -vett rajta erőt, melyet sokáig hiába igyekezett leküzdeni. De mégis -csak leküzdte. Fájó sejtelme eloszlott, hogy helyét a szerelem -bűbájos varázsa foglalja el. Már egész természetesnek találja, hogy -Lasnakra kell utaznia. (– Micsoda gyávaság volna tőle magára hagyni -Incit! Azért, mert nem látja majd szivesen a mama? Hát ez is -akadály? Kishitüség! Nincs akadály, a mit akarattal le ne lehetne -győzni! Az álbüszkeség különben sem akadály. Hivatlanul megy és -vakmerőn – s vége!)</p> -<p>Kalvylban energia ébredezett és a dacnak egy bizonyos neme.</p> -<p>(– A világ végére is elmegyek utána. Jogom van hozzá, mert -hiszen a halálba is követni fogom, ha ugy intézi a sors. De -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> majd küzdünk a sors ellen. – Igy -beszélt magában.)</p> -<p>Mintha Sipiczky lelke szállt volna beléje! Ugy érezte, hogy -teste erősebb, izmai ruganyosabbak, mint máskor. Teljesen -kivetkőzött habozó magatartásából. Járása határozott, biztos lett, -tekintete egyenes és szilárd. Nyugalom és elszántság acélozták meg -a festő testét és jellemét.</p> -<p>Miskolcon meghált és reggel folytatta utját. (Nem akart késő -este Lasnakra érni.) Csapon megebédelt s a mit nem szokott, egy -pohár bort is megivott az ebédhez.</p> -<p>Telve önbizalommal és szép reményekkel, egészen földerült a -kedve. A mint azonban Remetén megállott a vonat, ugy elkezdett a -szive dobogni, hogy alig birt kivergődni kupéjából. Kocsi után -nézett, de bizony Remetén nem volt fiakker-állomás. Végre is a -bakter segitett a baján. Az keritett neki a faluból egy szurtos -bricskát. Ez elé egy 16 és egy 14 markos ló volt befogva. A nagy ló -sovány volt, mint egy agár, a kicsi kövér, mint egy disznó. Ez -aztán kiegyenlitette némileg a magaslati differenciákat.</p> -<p>Különben mindegy volt Kalvyl Jánosnak a fogat kvalitása. Csak -eljusson Lasnakra, mennél hamarébb.</p> -<p>– Mennyire van ide Lasnak? – kérdi fuvarosától. <span class= -"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>– Háromnegyed órányira, – válaszolt az.</p> -<p>– És azért maga öt forintot kér? – csudálkozik a festő ezen a -bukaresti árszabáson. (Bukarest a kontinens legdrágább városa.)</p> -<p>– Elvihetem én a nagyságos urat négy óra alatt is, akkor pedig -nem sok öt forint. Négy óra ide, négy óra oda, forintjával, nyolc -forint lenne… A lovak azonban finomak! Hja kérem, a ki urasan akar -utazni!…</p> -<p>– Helyes, barátom, – nyugtatja meg Kalvyl a fuvarost, – csak ugy -kérdeztem. Mennél hamarább érünk Lasnakra, annál jobb nekem.</p> -<p>– Van ám ott egy gyönyörü kisasszony, – konfidenskedik a ravasz -kocsis. Nyilván szerette volna azonnal kitudni, hogy mi célból -utazik a pasasérja Lasnakra. De hallgatott a festő.</p> -<p>Annál jobban járt a szája a fuvarosnak.</p> -<p>Kalvyl megsokalta.</p> -<p>– Ne zavarjon, kérem, gondolkodnom kell.</p> -<p>Csakhogy nem olyan könnyü ám a fölvidéki embert elhallgattatni, -pláne ha fuvaros. Biz az tovább kotyogott:</p> -<p>– Látja azt a várat, nagyságos uram? Ott huhog minden éjjel a -Kutyási Balázs lelke. A csalafántos feleségit ijjegeti, a ki ott -csalta meg őt, a vár aljában, a birkás legényivel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span></p> -<p>„Hogy szép legény volt a birkás, az igaz és hogy vén volt -Kutyási, nem különben. De azért csak mégis hiba vót tőle, hogy -csuffá tette és sirba kergette az öreget.</p> -<p>„Meg is büntette érte Isten, vagyis az ura. A tulvilágról járt -le, hogy ijeszsze asszonyát. Meg is ijedt az ugy, hogy félelmiben -elment az esze…“</p> -<p>Majdnem minden falunak megvan a maga regéje. Különösen a -fölvidéken: a romok, a várak hazájában hajt termékenyen a babona és -a képzelet eme vegyes származásu szülötte.</p> -<p>Némelyik rege szép és költői: midőn a sziv egy eszményből -alkotja meg a meséjét s a képzelet és a babona csak kiszinezi.</p> -<p>Ime a fuvarosnak másik regéje:</p> -<p>„Ahun jöttek be a muszkák… Ahun, azon a szoroson. Karlathy Örzse -vezette be őket. – Tudja nagyságos ur, hogy ki volt a Karlathy -Örzse? – Hát az volt a világ leggyönyörüségesebb leánya. A pándi -gróf tiszttartója nemzette és föl is nevelte gyönyörüségben. Azt -mondják, a kik látták, hogy aranyruhája is volt, mert csak az -passzolt igazándon aranyos hajához. Szerette is a Nagy Balázs. – Az -meg tudja, hogy ki volt? – Hát a szelestei uraság fia. Szép -levente, olyan egyenes, mint a fenyü és olyan erős, mint a bika… -Már mátkásak <span class="pagenum"><a name="Page_194" id= -"Page_194">-194-</a></span> voltak, a mikor csak egyszeribe nálunk -terem a muszka!</p> -<p>„Karlathy Örzse éppen az erdőn járt eprészni, a mikor egy -aranyos ruhás muszka katonával találkozik. Ez megszólitja az Örzsét -– tótul (mert tudnak ám a muszkák tótul, ha rosszul is):</p> -<p>„– Mi járatban van, gyönyörü kisasszony?</p> -<p>„Meg nem ijedt Örzse (szép is, fiatal is volt a katona!), -aszondi, hogy:</p> -<p>„– Epret szedek a jegyesemnek, sokat harcolt a csatákon, -szegény.</p> -<p>„– Adjon egy szem epret nekem is, gyönyörü kisasszony, – kéri a -katona.</p> -<p>„– Egy házért sem adok, – ellenkezik az Örzse.</p> -<p>„– Adok helyette egy aranyos várkastélyt!</p> -<p>„– Nem! – mondi az Örzse.</p> -<p>„– Aranyos hintót, hófehér lovakat, gyémántot adok és -karabunkulust; kétezer szolgálót – biztati a muszka.</p> -<p>„Elámult az Örzse – már nem is kényeskedik, nem beszél -félvállról – csak azt kérdi:</p> -<p>„– Maga tán királyfi?</p> -<p>„– Herceg vagyok és nagy a gazdaságom. Mind a magáé, gyönyörü -kisasszony, ha epret ad a piros ajakáról.</p> -<p>„Hát instálom, biz az asszonyféle beste hiu féreg: elfelejti hős -mátkáját az Örzse. <span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> – A herceg meg megszedte az epret a -piros ajakáról, – ugy megszedte, hogy nyoma sem maradt, – hogy a -piros ajka tüstént halovány lett.</p> -<p>„De azért követte hercegét – a ki előőrsnek volt kiküldve – és -bevezette estenden muszkát a saját hazája ellen – az -istentelen!</p> -<p>„Aztán ugy történt, hogy a csatában éppeg Nagy Balázszsal -kerülközött birokra a herceg és levágta szegény Nagy Balázst. A -leányt meg ott hagyta a maga gyalázatával. Megszedte már a mézét, – -nem volt szüksége rá tovább.</p> -<p>„Karlathy Örzse nem állta a szégyent, – mert büszke volt, – és -levetette magát a torony tetejéről.</p> -<p>„Mérges virág nőtt a vére nyomán. Azt főzi-kotyvasztja a debrői -javasasszony; biztos orvoság az a paráznaság ellen. Azóta asszony -ezen a vidéken csuffá urát nem tette soha.“</p> -<p>– Hallgati-e nagyságos uram?</p> -<p>Kalvyl csakugyan hallgatta. Élvezte a paraszt fordulatos -előadását és a szép néprege költői részleteit. De élvezte a vidéket -is. Szeme végigsiklott a keskeny völgyön…</p> -<p>– Az ott Lasnak a’. Ott a végiben áll a Dobay uraság kastélya. -Igen fájn, istenes ember a Dobay uraság… Tántalán oda is megyünk? – -kérdi a fuvaros.</p> -<p>– Oda, – válaszolt egyszerüen Kalvyl. <span class= -"pagenum"><a name="Page_196" id="Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Nem fiskális a tekintetes ur? – kérdi a fuvaros -gyanakodva.</p> -<p>– Nem, festő vagyok, – adja tudtára Kalvyl.</p> -<p>– Hát Pestrül jött a kastélyt pingáni? Ahán! Hogy én ezt előbb -sem vettem észre!… Csupa festék az a nagy láda, piktor ur? Hán?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– No hát még pimzli is vagyon benne, meg matric. Értek én ám az -ilyenhez is. Bécsbe voltam ám én a „Károly Lajosok“-kal: cugszfirer -voltam. Hej-haj, régen volt az, tán nem is igaz. Három szeretőm -volt egyszerre. Egyik szakácsné volt, egyik szobaleány, a harmadik -meg mán finom frájla volt. Halli-e?</p> -<p>– Hallom.</p> -<p>– No hát akkor miért nem csudálkozik?</p> -<p>Ideje sem igen volt már Jánosnak a csudálkozásra. Befordult a -kocsi a Dobay-kastély udvarára – és az a sziv, az a sziv csak -elkezdett dobogni ujból, ugy, hogy szinte kitört kebeléből. De -összeszedte magát és leugrott a bricskáról.</p> -<p>Egy lélek sem volt az udvaron. Nem jött a vendég elébe se -cseléd, se gazda. A kastély ajtaja meg kulcsra volt zárva.</p> -<p>Tanácstalanul nézett körül Kalvyl… Egy istálló volt a -kastélylyal szemközt. Legalább annak kellett lennie, mert egy kék -ló volt az ajtó homlokára festve, s alatta keresztben, <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> veres -kefe és veres vakaró ékeskedett.</p> -<p>– Valami élő lény, valami kocsis-féle csak lesz az istállóban! – -gondolta Kalvyl és egyenesen oda tartott.</p> -<p>Hát nem csalódott egészen. Volt egy élőlény az istállóban, nem -kocsi-féle ugyan, hanem egy kedves öreg ur, a ki is elkapta még a -küszöbön a festőt és megölelgette amugy magyarán, azaz olyképpen, -hogy a dereka csak ugy roppant bele.</p> -<p>– Isten hozott, pajtáskám! Nem fáztál-e meg? Te aranyember, hát -meglátogattál? Éhes vagy, ugy-e? No, majd levágatok valami madarat. -Kolbász és hurka van, ha szereted. Kenyeret sütnek, hát lángos is -lesz bőven. Tyhü, fikomadta, de ki vagy éhezve!</p> -<p>Kalvyl protestált, de nem használt semmit.</p> -<p>– De biz éhes vagy, mint a drótostót! Fiu, itt nálam ne -teketóriázz! A ki idejön, annak muszáj enni. A házam tájékát meg ne -szólja senki! Kell-e tea, bor, törköly vagy barack? Lesz, ha -szomjas vagy. Huj, de menykő szomjas vagy!… Ne bolondozz, majd -kiugrik a két szemed a szomjuságtól… Az áldóját, hogy fognak örülni -az asszony, meg az Inci! Inci beteg egy kicsit. No, de csak -ugy-amugy: kifáradt a szegény pillécske Pesten… Hej, de kutya város -is az a Pest! Az ember csak ugy <span class="pagenum"><a name= -"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> fogyasztja benne mécsese -olaját, mintha bizony soha sem égne ki. Kicsit élhetnek azok a fene -pestiek – ugy-e, pajtáskám? Errébb kerülj, – amarra sár van. De hát -beszélj már te is valamit…</p> -<p>Bizony beszélt volna a jó Kalvyl, ha szóhoz juthatott volna. A -köszönet és hála szavai a szives fogadtatásért ott lebegtek ajkán, -de elnyelte őket az öreg harsogó hangja, még mielőtt igazában -megszülettek volna.</p> -<p>Mire a kastély ajtajához értek, mégis talált egy kis hangrést a -festő, a hová szavaival éket verhetett:</p> -<p>– Bocsáss meg bátyám, hogy ily hivatlanul, oly hirtelen teszem -tiszteletemet.</p> -<p>– De erre meg amarra! Kikérem magamnak. Hát külügyminisztérium a -magyar ember háza, hogy oda meghivás nélkül ne lehessen bejutni!? -Hát zárva találtad a kapumat? Hát van neked magadhoz való eszed, -hogy igy sértegeted az öreg barátodat?!</p> -<p>Az öreg ur elhallgatott, de annál jobban dörőmbölt a kastély -előcsarnokának ajtaján. (Az még mindig be volt zárva.)</p> -<p>– Hó! Jancsi bácsi! – Nyissa ki már! – Süket kigyelmed, hogy nem -hallja?</p> -<p>Kalvyl azon gondolkozott, hogy milyen vén lehet az a bizonyos -Jancsi, a kit még az öreg is megbácsiz a hetven esztendejével -<span class="pagenum"><a name="Page_199" id= -"Page_199">-199-</a></span> és hogy milyen süket lehet, hogy ezt a -dörömbölést se hallja meg.</p> -<p>Mindjárt kisült. Mert egyszerre csak kinyilik az ajtó s egy -pirosképü aggastyán dugja ki rajta fejét. Aztán, megértvén, hogy -nem rablóvezérrel van dolga, erőteljes kézzel fölrántja az -ajtószárnyat.</p> -<p>– Nézd! – mutatja be az öreg Dobay Jánosnak az agg embert, – ez -itt Partay János bácsi, az apám nyugalmazott tiszttartója; -kilencvennégy éves, de azért kutyabaja. Helyén van az esze és szive -is, csak egy kicsit süket.</p> -<p>– Biz’ a vannak nálamnál siketebbek is, – protestál az öreg -sértődve, mialatt fürge erőteljes mozdulattal rántja le Kalvylról -tizenkét kilós bundáját, hogy csak ugy repült. Aztán üdvözölte a -vendéget: – Isten hozta nálunk… A sárga szobát kapja.</p> -<p>A sárga szoba kvalitásáról Kalvylnak nem volt ugyan tudomása, de -mindjárt gondolta, hogy a jobbik fajta szobákból való lehet, hát -megköszönte szépen az aggastyán szivességét.</p> -<p>– Nincs mit; nálunk mindenki érdeme szerint kap szobát. A -fiskális a kék dutyiba kerül, a zsidó meg a rekesztésbe. Ott már -egér és patkány is van, – jelenti Jancsi bácsi.</p> -<p>Kalvyl önkéntelenül elmosolyodott. Pedig <span class= -"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> ugy meg -volt hatva annak a háznak küszöbén, a hol az ő szerelme felnőtt, – -oly üdén, mint egy szép virág! Aztán szepegett is egy pillanatig. -(Hogy fogja majd a mama fogadni?) Legjobban szeretett volna -berontani, oly ideges volt s ugy vágyott az édes leány után; de -öreg Dobaynak különös természete volt, minden álltó helyében -leglább öt percig diskurált, hát nehezen jutott előbbre.</p> -<p>Most ime, azt magyarázza, hogy az öreg Jancsi bácsinak mániája a -cerberuskodás. Az ő tudta nélkül lélek az ajtón se be, se ki. Azért -tartja pedig zárva, hogy el ne rabolják Incit. (Az Inci nevezetesen -királykisasszony, a kibe szerelmes a harámbasa fia s ez mindig a -kastély körül ólálkodik, hogy egyszer elrabolja kedvesét.)</p> -<p>– És képzeld, – végzi Dobay, – ezt a mániáját nem tekintve, -teljesen ép az esze, emlékezőtehetsége meg bámulatos… Különben -büszke lehetsz a rokonszenvére. A sárga szoba nagy kitüntetés. De -jó szimatja is van az öreg urnak. A jó embert szagáról is -megismeri; mint a vizslának, olyan orra van. Ösztön él egy ilyen -százados emberben, – hidd el, fiam, hogy ösztön él benne! Szinte -félek, hogy leendő vőmnek a kék dutyit fogja kijelölni. Hu! S az -ellen nincs apelláta. Nem szabad az öreget megharagitani. Ő a major -domus, az ő dolgába senki ne merjen beleavatkozni. – Miféle -<span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span> hivatala is van magának, János bácsi? – -kérdi emeltebb hangon Dobay az öreget.</p> -<p>– Hát miféle volna? Major domus vagyok a lasnaki kastélyban.</p> -<p>– Na, látod, – szólt mosolyogva Dobay, – ilyen ménykő ur vagyok -én: major domust tartok! De most kerüljünk beljebb. Vigyázz! – Ki -ne törd a lábadat abban a gödörben. Kikopott az adta pádimentuma, -pedig még csak az apám tétette le. Komisz ez az ujfajta deszka; a -régi száz évig tartott.</p> -<p>Egy magas, boltives szobába jutottak. Nyilván ebédlő volt, mert -egy nagy asztal volt a közepén és körüskörül a fal mellett szekrény -és szék.</p> -<p>Kalvyl attól tartott, hogy itt is lesz egy öt percnyi állomás. -Szerencsére tovább tuszkolta az öreg ur.</p> -<p>– Balra tarts! Én meg jobbra térek; megjelentem a fehérnépnek, -hogy itt vagy, – szólt Dobay s eltünt jobbfelől.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<h2>XIX.<br /> -Idill.</h2> -<p>Ebben a pillanatban föltárul egy más ajtó balról és megjelenik -abban Inci halovány, magas alakja oly hirtelen, mint egy tündér, ki -a magasból szállt alá.</p> -<p>Egy halk sikoly volt első üdvözlete. Volt abban a sikolyban -minden: meglepetés, öröm, meghatottság.</p> -<p>Csak egy szerető női sziv tud ilyen hangot adni. Talán nem is a -hangszálagok, de egyenesen a sziv idegeinek rezgéséből születik meg -az a mély bensőséges akkord.</p> -<p>Az ifju mámortól ittasan siet hozzá és megragadja a feléje -nyujtott két kezecskét.</p> -<p>Ugy álltak ott egymással szemközt… Némán. Az ilyen érzelmek -számára a természet elfelejtett kifejezést teremteni, a -nyelvtudomány meg szavakat.</p> -<p>Csak egymás szemébe néztek, azon át már látták a lelküket is. -Látták egymás nagy boldogságát és mindegyik örült a másik örömének. -Mosolyogtak. Arra nem is gondoltak, hogy meglepheti őket a mama -<span class="pagenum"><a name="Page_203" id= -"Page_203">-203-</a></span> vagy apa: nem gondoltak semmire. Alig -hallották az ajtó csikorgását.</p> -<p>Arra szétvált a kezük, de már későn. Jancsi bácsi meglátta -őket.</p> -<p>Zavarba jött az ifju; a leány nem.</p> -<p>Jancsi bácsi meg jóváhagyólag intett a kezével, mintha azt -mondaná:</p> -<p>– Helyes, csak ne zavartassátok magatokat. A dolog rendén van, -tetszik nekem, pártolom.</p> -<p>Erre Kalvyl is megnyugodott…</p> -<p>Belépett a Dobay-pár. Az öreg ur egy kissé megcsappant kedvvel -(Kalvyl ebből sejtette, hogy szó esett róla), de az asszony -méltósággal és édesen, mint mindig. Csak a szája széle volt most -kissé megbiggyedve, mint a ki nem képes legyőzni kelletlen -kedvét.</p> -<p>Kalvyl motyogott valamit.</p> -<p>– Egy rövid időre vagyok bátor szives vendégszeretetüket igénybe -venni, – ilyesmit mondott. Még azt is hozzátette: Bocsánat!</p> -<p>– Kérem, – udvariaskodott Dobayné, – bárkit is szivesen látunk -szerény kastélyunkban. Isten hozta nálunk! Majd leányához fordult: -Inci nem pihennél egy kicsit? Nem érezted magadat egészen jól. -Kalvyl kiment téged…</p> -<p>A leányka gyorsan és határozottan válaszolt anyjának:</p> -<p>– Nem pihenek, mama; már egészen jól érzem magamat. <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span></p> -<p>A mama kissé ajkába harapott, de nem szólhatott.</p> -<p>Szólt azonban Dobay, de arra már jobban beleharapott a mama az -ajkába, mert ilyeténképpen beszélt az öreg folytatásokban:</p> -<p>– Ne ténferegjünk itt az ebédlőben, menjünk a vizitszobába, ott -jó meleg van.</p> -<p>Bementek hát oda s az öreg, Kalvyl felé fordulva, ekképpen -folytatta beszédét:</p> -<p>– Mielőtt leültetnélek e hajlékban téged, közlöm veled a házi -regulát. Jól megjegyezd magadnak: Vendég ha ide beteszi a lábát, -egy hónapon belül el nem bocsáttatik! Semmi beszéd. Qui dixi, -dixi!</p> -<p>Kalvylnak fölragyogott az arca. Valami összefüggéstelen szavakat -tördelt: a hála szavait, azok olyanok. Inci is sugárzott és pirulva -jegyezte meg:</p> -<p>– Egy-két napért nem is érdemes ilyen hosszu utat tenni.</p> -<p>Erre már a mama marasztalása se maradhatott el, csakhogy ez egy -kis mérget kevert bele:</p> -<p>– A jövő héten ugyis megtartjuk az eljegyzést. Akkor Kertész is -hosszabb időre marad. Remélem, addig ön se hagy el, Kalvyl -báró.</p> -<p>Ettől a meghivástól már elborultak a szerelmesek. Kalvyl nem -szólt rá semmit, csak hajlongott. Aztán elfoglalta a neki kijelölt -helyet. Inci mellé ültette a mama <span class="pagenum"><a name= -"Page_205" id="Page_205">-205-</a></span> nagymerészen. A szemei -azt mondták: Lásd, hogy nem féltem tőled leányomat. Biztos vagyok -felőle. Hiába jöttél, itt nincs mit keresned.</p> -<p>A barátságos, boltives szobában különben vigan folyt a szó. -Kalvyl keveset beszélt, de mindig okosan és szellemesen. Művelt -lélekre és széles szellemi látókörre vallott minden szava. -Kellemesen, szerényen társalgott, mint minden nagy műveltségü -ember.</p> -<p>Incinek csak ugy dagadt a keble. Mohón leste kedvese minden -szavát. (Hiszen oly keveset hallotta beszélni, pedig lám, milyen -kedves és okos!) Keveset, alig egy pár szót szólt, azt is halkan -mondta, mint a kinek terhére van a beszéd. Terhére is volt. Ő most -csak érezni tudott, – érezni kimondhatatlanul és semmi egyebet. Az -arca azonban kipirult, mint a rózsa.</p> -<p>A mama részben a hőségnek tulajdonitotta ezt. De nem is -vizsgálta nagyon az okát. (Biztos volt dolga felől, a többit nem -igen bánta.)</p> -<p>Dobayné különben se szokta leányát kutató megfigyeléseivel -zavarni. Azt tudta, hogy veleszületett tapintata, helyes -magatartása soha cserben nem hagyják, nem volt hát miért -fegyelmezze tekintetével.</p> -<p>És ez kellemes volt a szerelmesekre nézve. Akár ha el is -merültek az egymás tekintetében: észre nem vette őket a mama, -<span class="pagenum"><a name="Page_206" id= -"Page_206">-206-</a></span> vagy legalább is ugy tett, mintha nem -látná. Ez nála különben elv volt.</p> -<p>És talán ennek az elvnek köszönheti Inci őszinte, természetes -lényét, azt a nyilt, ártatlan tekintetet, a mely ment lévén minden -negélyezéstől és elfogultságtól: egy különös, speciális bájjal önté -el egész valóját. Talán ezért maradt épen a leányka egyénisége: -hogy a mit Istentől kapott, azt az anyja nem vette el tőle. -Egyszóval okos asszony volt Dobayné s izlése is volt. A -szemjátékos, zsörtölődő mamák figyelmébe ajánlandó ez a nevelési -módszer. Sokkal több Inci lenne a világon akkor: olyan Inci, a ki -fényt és boldogságot áraszt maga körül, ha divattá válnék ez az elv -a nevelésben. Mert a leánykák többnyire jóknak és ártatlanoknak -születnek: a rossz világ rontja el őket és – a jó mamák…</p> -<p>De ime, jelenti a major domus, hogy tálalva van. E szép hangokra -elemébe jő Dobay papa. Neki ünnep minden étkezés. És hogy Kalvyl -jóvoltából uzsonna helyett egy második ebéd esett meg a háznál: -kettős ünnep lőn a mai nap. (Kolbász és lángos, kávé és ostya -helyett! Miért ne lehetne ez mindennap igy?) – gondolá, de magának -tartotta gondolatát, mert ugyis kifogásoltatott volna ő nagysága -részéről.</p> -<p>Nos hát, evett és ivott is az öreg magyarán. És lám, Incinek is -jó étvágya kerekedett. Már három hónapja alig evett <span class= -"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span> valamit -és ime! most kétszer is vesz a kacsapecsenyéből.</p> -<p>Föl is tünt az anyjának.</p> -<p>– Nem rontod el a gyomrodat, Inci?</p> -<p>– Nem, – állitja pirulva a leányka. – Ugy megszégyenitesz!</p> -<p>A major domus csak a Kalvyl étvágyával nincs sehogy se -megelégedve. De – tiszteletből – nem szólt az asztalnál (ott -evett), hát csak a kezével legyintett. (Kákabélü!)…</p> -<p>… Másnap éppen délutáni sziesztáját tartotta a kis család, midőn -Sipiczky sürgős levele megérkezett.</p> -<p>Az ebédlőben négyen ültek. (A mamának hivatalos migrénje volt: -regényt olvasott a szobájában.) A papa a Vasárnapi Ujságot -nézegette és szürcsölte kávéját. János és Inci félhangon -beszélgettek egymással a nagy kanapén.</p> -<p>Szép volt a kép, semmi se rontotta rajta a harmóniát, még a -Jancsi bácsi kurtaszáru pipája sem, olyan kacskaringósan fujta -belőle a füstöt. (Mert Jancsi bácsi is a szobában volt ám, csakhogy -illemtudással megvonult a kályha melletti sarokban, mint egy -szerény ibolyához illik…)</p> -<p>Kopogtattak, illetve dörömböltek az ajtón. Jancsi bácsi a -megfelelő óvatossági rendszabályok mellett ajtót nyitott a -jövevénynek. A posta-küldönc volt. Átvette tőle a vevényt és -levelet, megnézte, kinek szól, <span class="pagenum"><a name= -"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> aztán egyenesen Kalvylhoz -vitte. Mert leleményes volt ám az öreg. Mindjárt sejtette, hogy -csak az lehet Kalvyl a házban, a ki nem Dobay.</p> -<p>Kalvyl két hatost utalványozott a küldönc számára Jancsi bácsi -kezeihez s a mig az kidugja az ajtó nyilásán a hatosokat: addig -János szemügyre veszi a levelet. Azonnal megismerte Sipiczky -irását. Idegesen bontotta föl és olvasni kezdett. Olvasás közben -kiejtette a levelet kezéből és sápadt lett, mint a fal.</p> -<p>Inci észrevette, de nem merte zavarni. Pedig de szerette volna -megkérdezni, hogy mitől sápadt el annyira az ő „egyetlene“.</p> -<p>Kalvyl erőt vesz magán és tovább olvassa a levelet. Mind -halványabb lesz. Reszket a keze. Majd mereven néz maga elé egy -pillanatig. Aztán egy könycsepp gördül végig az arcán.</p> -<p>Inci megijedt.</p> -<p>– Mi baja, János? – kérdi halkan szerelmesétől.</p> -<p>Ez szótlanul átadja neki a levelet.</p> -<p>A leányka apjára néz. Atyja előtt nem akarta olvasni. Ugy -sugalmazta ösztöne, hogy ez nem volna helyes. De hát az öregnek már -akkor beleesett a feje a Vasárnapi Ujságba: elszunditott. Elolvasta -hát a levelet s öt perc mulva már zokogott is. Még Jánosnak kellett -őt vigasztalnia, pedig de nehezen ment ez a hű barátnak.</p> -<p>– Helyettem is tegyen koszorut sirjára, <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> egy -szerényet, egy névtelent: a „hű barátnak“. Sokat, sokat imádkozom -érette, – zokogott a kis Inci, majd könyeit fölszáritva, kérdi:</p> -<p>– Még ma este indul, ugy-e, János?</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– De jőjjön vissza, kérem. Oh, jőjjön vissza, ne hagyjon -magamba, – zokogott föl ujra a leány.</p> -<p>– Visszajövök, – igérte mély szomorusággal János, – és nem -hagyom el soha. Ha másképp nem lehet, a szomszéd faluban telepedem -le valami ürügy alatt.</p> -<p>– Édes! – Több szót nem volt képes Inci kiejteni…</p> -<p>… János bácsi azért, hogy siket volt, még távolról se volt vak. -Észre is vette, hogy sirnak az emberek a kanapén.</p> -<p>– Sir a királykisasszony! Ugyan mi bánata lehet? – töprengett az -öreg, de nem sokáig, mert egyszeribe csak ujra dörömbölnek az -ajtón.</p> -<p>Az öreg kisiet. Hát ujra a küldönc dörömbölt. A vevényt kérte s -egy sürgönyt kézbesitett.</p> -<p>Az öreg megharagudott.</p> -<p>– Hát nem tudta egyszerre ideadni mind a kettőt! – dörmögött s -átadta Kalvylnak a sürgönyt, ismét a szokásos borravaló ellenében. -Azután a vevény aláirása végett tintáért, tollért ment.</p> -<p>Mire visszatért, akkorára már ki voltak <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> -cserélve a nagy kanapé lakói. Elolvasták a sürgönyt, a mitől aztán -olyan boldogan mosolygott a szerelmes pár, mintha sohase sirtak -volna.</p> -<p>Az öreg ur nagyon bámészkodott ezen, de belenyugodott, mert -kedve szerinti volt a csere. Csakhamar rá is jött az okára: a levél -szomoru volt, a sürgöny meg víg. (Ez lehetett az oka csupán.) S -elkezdte szidni a küldöncöt, halkan, hogy föl ne ébreszsze -szundikáló gazdáját.</p> -<p>– Adta ravasz parasztja! Két csatára adja ide a két küldeményt, -hogy két borravalóhoz jusson. Csunya rossz csalója! – Ezzel kivitte -a két hatost s az aláirt vevényeket, hogy átadja a küldöncnek. De a -huszast csak igy kinálta neki, hogy: – Ne, vidd el, ha ráfér a -lelkedre, ravasz rókája! Te uzsorás!…</p> -<p>Kalvyl elgondolta, hogy husz krajcár miatt mennyit kellett neki -és Incijének szenvedniök; hogy milyen csekélységen mulnak néha nagy -dolgok! Egy levélküldönc kifurfangolt borravalója miatt milyen sok -forró köny hullott hiába; mennyi nagy szenvedést okozott egy -kisszerü kapzsiság!</p> -<p>… Öröm váltotta föl a szomoruságot, nagy, őszinte, igazi öröm. S -ettől az örömtől már tuláradt a szerelmesek szive… Gondolataik -találkoztak…</p> -<p>Tisztában volt mindegyikük azzal, hogy Sipiczky érettük tette -kockára életét. De <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> nem szóltak róla egymásnak. Csak együtt -éreztek egy és ugyanama hálát és szeretetet a nemes barát iránt. -Egy sziv, egy lélek voltak, a mint ott egymás mellett ültek és -önkéntelenül – mint két delej – egymáshoz vonzódtak kezeik… -Kéz-kézben mosolyogtak egymásra.</p> -<p>Jancsi bácsi ütött a fejével, hogy helyesen van ugy. Tetszett -neki a dolog. S a fiatalok viszont köszönetet intettek neki -jóindulatáért.</p> -<p>Kezük érintkezése extázisba ejtette a szerelmeseket. A gyönyör -extázisa mellett azonban ott ólálkodott lelkükben az aggodalom is. -Ez fölkavarta rajongásra hajló szellemvilágukat; otthagyták a -földet.</p> -<p>Az ifju szólt:</p> -<p>– Követlek a halálba is. Enyim vagy. Nem hagylak.</p> -<p>A leány felelt:</p> -<p>– Tiéd vagyok. Tiéd a testem, tiéd a lelkem. Szolgálód -vagyok.</p> -<p>Válaszolt az ifju:</p> -<p>– Én meg az urad, de a rabszolgád is: egy intésedre készen a -halálra.</p> -<p>János bácsi bárhogy erőltette is halló idegeit, egy szavukat se -hallotta… Halk suttogásba veszett el rajongó beszédjük. Inkább csak -sejtették egymás szavát.</p> -<p>Bizonyára a papát sem a hangok keltették föl, hanem mert lejárt -az álma, mint a homokóra: attól ébredt föl. Horkantott <span class= -"pagenum"><a name="Page_212" id="Page_212">-212-</a></span> egyet -és fölnyitotta szemét. Inciéket nem vette észre hamarosan, bár nem -lett volna hiba, mert a horkantásra azok már eleresztették egymás -kezét. Pedig a horkantás még az álomban volt benne és nem az -ébrenlétben. Különben az ébrenlét első megnyilatkozása is csak az -álom folytatása volt. Ez az álom pedig a Vasárnapi Ujság egy -cikkének volt a második fejezete. Az első fejezet a kinai -császárnéról és Li-Hung-Csángról szólott. A második fejezetben -Li-Hung-Csáng már ölelgette a kinai császárnét s az ölelgetés után -olyan kalamajkát jártak el kettesben, hogy csak ugy repdesett a -copfjuk.</p> -<p>Az öreg ur akkor ébredt föl éppen, mikor képéhez csapódott az -őrült sebességgel piruettező Li-Hung-Csáng bájos hajfonadéka. -Arcához kapott és miután meggyőződött róla, hogy csak álmodott, -ébren folytatta az eszmetársitást, egész fönhangon -monologizálva:</p> -<p>– Kutya egy gyerek az a kinai császárné, hogy az ujja körül -forgatja az egész mennyei birodalmat! Holott bölcsek és hősök -huszonötezer esztendeig hozzá se mertek nyulni az ősi szokásokhoz -és ősi alkotmányhoz!</p> -<p>Inci elkacagta magát a meglehetősen harsány hangon -elmonologizált humoreszken, aztán fölugrott és össze-vissza -csókolta atyja arcát és kopasz fejét. <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span></p> -<p>A papácska elszégyelte magát.</p> -<p>– A manóba, gyerekek, hát itt vagytok?! Biz én valószinüleg -félálomban beszéltem, – röstelkedett az öreg. – Mordózom a -milliomát! Minek hagytok aludni, hiszen nem vagyok én vén ember, -hogy muszáj lenne délután is aludnom, különösen, mikor ilyen kedves -vendégem van. Igaz a’, Jánoskám, fiam, mit álmodtál a sárga -szobában? – tereli el a beszédet más tárgyra Dobay.</p> -<p>– No, még ezt nem is beszélte el, Kalvyl, – mondja Inci is.</p> -<p>Kalvylra ráragadt a jókedv s az öregnek humorisztikus fecsegései -is hangolták talán, mert igy válaszolt:</p> -<p>– Azt álmodtam, Lojzi bácsi, hogy a toronyból lenyujtotta a -rézkakas a nyakát egész a földig és fölszedte a galambok elől a -buzaszemeket, a miket Inci kisasszony szórt nekik.</p> -<p>– Hahaha! – nevetett az öreg, hogy csak ugy huzta a horpaszát, – -akkor hát rajta, Inci, szórj nekik friss szemet, mert még itt -találnak hagyni az én szelid kis barátaim.</p> -<p>– Jőjjön maga is, Kalvyl, – hivta Inci Jánost.</p> -<p>Az kétszer se hivatta magát, bizony ment. Magukra hagyták az -öreg urakat…</p> -<p>Mint egy őzike, ugy futott Inci a kastélyból <span class= -"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> a -melléképületben levő konyhába. Egy szakajtó buzával tért -vissza.</p> -<p>Kalvyl az enyhe téli napon födetlen fejjel és télikabát nélkül -gyönyörködött a bájos idillben s elgondolta magában, hogy hányszor -festették meg már ezt a jelenetet és valahányszor, mindig rosszul; -mind csupa próza volt ehhez a költői képhez képest. Különösen, a -mint feddi őt a leányka:</p> -<p>– Az Istenért, édes! Kalap nélkül! Még megfázik nekem.</p> -<p>– Megfázik nekem, – ismétli boldogan mosolyogva a festő.</p> -<p>– Vegyen kabátot és kalapot, János, – nógatja a leányka.</p> -<p>– Ugyis melegem lesz, ha magára nézek, én édes szerelmem, – -tréfálkozik az ifju.</p> -<p>De Inci se maradt tréfával adósa. Fölmarkolt a szakajtóból egy -csomó buzát és dévajon Kalvylra szórta, hogy tele lett tőle haja és -ruhája, még a szeme is kapott.</p> -<p>– Nézze meg az ember, hát illik ez: egy üres bók magához? Hát -igy becsüli meg azt a szegény leányt, – folytatja Inci most már -lágy, dallamos hangon, – a ki magát annyira, oly kimondhatatlanul -szereti?!</p> -<p>– Igaza van, édes, ha nem szereti a bókot, – hagyta helyben az -ifju komoly arccal, <span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span> – az csak üres lelkeknek hizeleghet és -üres agyakban fogamzik…</p> -<p>Ilyen derült, ragyogó kedvvel gyönyörködtették egymást, a -mátkások a halálban!</p> -<p>Oh, mert arról nem feledkeztek ők meg, hogy örök hüséget -fogadtak egymásnak, bár egyikük se remélte, hogy még a földön -egymáséi lesznek. (De hát együtt meghalni: az is gyönyör. A -tulvilágon majd egyesülni fognak.)</p> -<p>Ebben a rajongó hitben voltak ők boldogok és derültek, nem is a -földi boldogságukba vetett hitükben. Attól ugyan elepedtek volna, -mert ha reméltek egy kissé, oly halvány volt az a remény!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_216" id= -"Page_216">-216-</a></span></p> -<h2>XX.<br /> -Az Inci javaslata.</h2> -<p>Bármennyire el voltak egymással telve a szerelmesek, -altruisztikus lelkületük nem merült el végképpen az önfeledtség -mámorában. Hogyne gondoltak volna Sipiczkyre: arra az önfeláldozó -barátra, a ki érettük oly nemes önzetlenséggel tette kockára -életét!</p> -<p>És most éppen ez a nagylelkü lény okoz egymáshoz való kölcsönös -viszonyukban oly kényelmetlenségeket, oly bonyodalmakat, a miknek -elsimitása, mig egyrészről a hálaadástól való menekülés látszatát -ébreszthetné, addig másrészről szinte kötelességük volt, Sipiczky -akaratát véve elsősorban tekintetbe.</p> -<p>Ő ugy kivánta és sürgönye idegesen tartott szövegéből -kitetszőleg sulyt helyezett arra, hogy végakarata és Incihez való -szerelme titok maradjon előttük. Ugy Kalvyl, mint Inci jól ismerték -barátjuknak a cinizmus mezébe öltöztetett nagylelküségét, a mely -óvatosan kerüli a tüntető nyilvánosságot; <span class= -"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> tudták, -hogy teljes életében alterálni fogná őt, hogy a véletlen igy -leleplezte legbensőbb érzelmeit.</p> -<p>Arisztokratikus lelkületük sugta ezt nekik, a mely irtózik a -hála provokálásától, sőt a hálaadást se kontemplálja szavakban: -magába zárja ezt, hogy alkalomadtán tettekben juttassa kifejezésre. -(A hála kifejezésének egyedüli ildomos alakja a tett.) Magukból -indultak ki, a mikor Sipiczky helyzetét birálták.</p> -<p>Elhatározták hát, hogy lehetőleg igyekezni fognak barátjuk -titkát vele szemben is megtartani. Ugy vélték, hogy ugy reá, mint -magukra nézve legjobb lenne viszonyuknak status quo ante -föntartása, a mi a külszint illeti. Mert bensőleg az már nem volt -lehetséges. Azt, a mit Sipiczky érettük tett, nem számolhatták el -lelkükkel csak ugy; annak nyoma örökké ott marad, bárha eltemetve -is.</p> -<p>Már most hogy oldják meg ezt a kérdést? Hogy hitessék el -Sipiczkyvel, hogy nem olvasták el levelét? Hogy vezessék félre? -Félrevezessék-e egyáltalán? Még ha lett volna támasztékuk! Például, -ha csak annyi is, hogy tudják vala, miként küldték el nekik ezt a -levelet. Kinek a meghagyásából és elhamarkodásából. (Mert azt -sejtették, hogy valakinek elhamarkodása folytán történt.)</p> -<p>Ha azt tudják, könnyebb lett volna <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> -Sipiczky ellen tervezett ártatlan összeesküvésüket megszőniök: -összebeszélvén a könnyelmü levélküldővel. De igy!</p> -<p>Egy dologgal voltak csak tisztában. Azzal, hogy – miután -fölbontották, hát vissza nem küldhették a sürgöny rendelkezése -értelmében a levelet, – csak ugy érnek el pozitiv célt, ha -letagadják a levél vételét.</p> -<p>Az ilyesmi azonban nem fért a jellemükhöz: egy valóságot -letagadni!</p> -<p>Más megoldáson törték hát a fejüket. De hiába! Nem akadtak, – -mert nem akadhattak a kérdés kulcsára.</p> -<p>Végre is egy fél megoldásban állapodtak meg… (Ám segitségükre -jöttek: a véletlen és Dezső).</p> -<p>Ilyeténképpen:</p> -<p>Egy sürgönyt fogalmazott Inci:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„Vettem sürgönyödet, kérek bővebbet levélben. Jőjj már.</p> -<p class="right">Kalvyl.“</p> -</div> -<p>– Lássa, ennek a táviratnak szövegéből csak azt sejtheti, hogy -nem kaptuk meg levelét, – mondja Inci.</p> -<p>– De kérdezni fog, rájön; mert csak nem hazudhatunk.</p> -<p>– Kérdés, hogy fogja-e kutatni. Az emberek legnagyobb része nem -szereti bolygatni a reá nézve kellemetlen témákat.</p> -<p>– Ennyi élettapasztalat egy kis leánytól, édes, okos Incikém! – -csodálkozik mosolyogva Kalvyl. <span class="pagenum"><a name= -"Page_219" id="Page_219">-219-</a></span></p> -<p>– Igen, azt hiszik maguk, hogy mi leányok nem gondolkozunk, – -felelte kedvesen duzzogva a leányka.</p> -<p>– De ha mégis kérdőre von bennünket? Vagy meggyőződik róla a -postán, hogy nem ment vissza a levél?</p> -<p>– Akkor, – felelt Inci, – hiába! Vallanunk kell. Ám addig -bizzunk a véletlenben és – a szerencsénkben, – tevé hozzá. De már -szomoruan és keserüen hangzott el ez a szó: szerencsénkben. (Hol -van az?)</p> -<hr class="tb" /> -<p>Dezső dr. bontotta s olvasta föl Sipiczkynek az Inci fogalmazta -táviratot.</p> -<p>A beteg megörült.</p> -<p>– Ohó, elvégre nem adta föl a hordárod a levelet! Milyen -szerencse volna!</p> -<p>Dezső, barátja megnyugtatása végett, kapott ez eszmén.</p> -<p>– Az bizony meglehet, – válaszolá, – hogy forintot és levelet -zsebrevágott abban a tudatban, hogy nem néztem a számát. Igaz is, -hogy vevényt nem hozott.</p> -<p>– Bravó! Kutasd föl a derék embert és kérd vissza tőle -levelemet, aztán jutalmazd meg egy ujabb forinttal, hogy oly -pontosan nem teljesitette megbizásodat.</p> -<p>– Hogyan kutassam? Nem hordárállomáson volt, ugy fogtam el. Azt -se tudom, milyen.</p> -<p>– Lám, milyen szerencse, doktorkám, hogy olyan szeles vagy! Már -ugy lesz, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span> zsebrevágta a hordár a levelet, -megspórolván forintot, utat.</p> -<p>– Biztosan ugy lesz, – ravaszkodott Dezső. – Bocsásd meg a -könnyelmüségemet, de azt sem tudtam akkor, hogy hol áll a -fejem.</p> -<p>– Nem hogy megbocsátanék, de teljesen értelek. Éljen a haza! És -most tegyük fől a sürgönyt. Irj!</p> -<p>Dezső irt, a mint diktáltatott:</p> -<div class="blockquot"> -<p>„A bőrömet kilyukasztották, de csak a bőrömet. Most foldozza a -leibsuszterem, Dezső. Három nap alatt kész a munka, akkor -elindulhatok. Ölel</p> -<p class="right">Sipiczky.“</p> -</div> -<p>Ezenkivül még egy levelet is irt Dezső, Kalvyl Jánosnak a maga -nevében. Az volt benne, hogy kellemes lenne Sipiczkyre nézve, ha -nem vennék tudomásul a tőle kapott levelet, ha megkapták. Hagyják -meg őt abban a jelenlegi hitében, ha lehet, hogy a levél föl sem -adatott.</p> -<p>E hiedelmében meg is maradt Sipiczky. A véletlen s egy kis -ártatlan furfang kegyelméből. Az igaz, hogy nem is igen firtatta a -dolgot: igaza volt Incinek.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_221" id= -"Page_221">-221-</a></span></p> -<h2>XXI.<br /> -A világutazó és a lengyel virtus.</h2> -<p>Kemény hideg idő volt. Konccá fagyott a föld. A természet -ilyenkor a legcsöndesebb: a mikor még a hó se „szól“ a fáradt -napsugártól, de ha ember lép rá, akkor csikorog, mintha azt -mondaná: Féreg, a nap nem bir velem és te merészkedel szüzességemre -törni?</p> -<p>Ilyen idő volt, a mikor a budapesti központi pályaudvaron -fontoskodó, sürgést-forgást mimelő léptekkel fölmerült a kis zömök -bácskai alakja, jól nekiöltözködve, mintha legalább is Szibériába -készülne.</p> -<p>A bundája persze rajta volt, hogy lássa és irigyelje a tisztelt -publikum a szerencsés bundatulajdonost. Az igaz, hogy szép volt az -a bunda: dohányszin a külseje, fekete zsinórzattal, a bélése csak -farkas ugyan, de a gallérja már 12 darab eleven hód élete árán -került a Kertész nyakába.</p> -<p>A lábzsákba már bele nem bujhatott Kertész – mert nem tudott -volna járni, – <span class="pagenum"><a name="Page_222" id= -"Page_222">-222-</a></span> ezt hát egy hordár vitte utána. Jobban -mondva, Kertész ment a lábzsák előtt, hogy tudják, kihez tartozik. -Különben a lábzsák is finom volt: valami fehércsíkos állat bőrével -vala bélelve.</p> -<p>A mi még nevezetes volt Kertészen, az a szibériai görénysapkája. -(Notabene: hogy a görény nálunk diszkreditált állat, de Szibériában -nagy a renoméja; ott pézsmaszaga van a hidegtől s azért drága -is.)</p> -<p>Végre egy sárga szij volt a Kertész nyakába akasztva, annak a -végén egy szivartok lógott, olyan arányu, hogy ötven darab szivar -kényelmesen elfért benne.</p> -<p>Látcsöve nem volt Kertésznek, de a helyett egy cégér (kézitáska) -himbált a kezében. Ennek az lett volna a rendeltetése, hogy -ezresbankókat tartalmazzon, de csak ujságot s egyébfajta papirost -takart el szégyenkezve…</p> -<p>Nem csuda hát, ha annyi fényes fölszerelés birtokában büszkévé -lesz az ember és fontoskodva, szélesen lépdel. Mert bizonyos, hogy -megbámulják érte. A ki nevet, az csak irigységből teszi.</p> -<p>Ilyen irigy lehetett bizonyára Sipiczky is, mert ő bizony -hahotára fakadt, a mikor meglátta a világutazót.</p> -<p>– A manóba, Andor, elfelejtetted a legszükségesebbet! (Notabene: -kibékültek a párbaj utáni napon.) <span class="pagenum"><a name= -"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span></p> -<p>– Mit? – kérdi Kertész sértődötten a gunyoros nevetéstől.</p> -<p>– Az orrvédet, barátom! Mit használ a bunda meg a lábzsák, ha a -lélegzeted belefagy az orrodba.</p> -<p>Kertész ugy gondolta, hogy okosabb, ha meg nem haragszik, hát -valami viccet keresett. Azt felelte Sipiczkynek, hogy az egész -városban nem talált az orrához méltó orrvédet, azért kénytelen lesz -az utat anélkül megkockáztatni.</p> -<p>– Helyes, fiu! – dicsérte a lengyel, – ugy látszik, egy kis -humorra is szert tettél, a mióta Carver lett belőled.</p> -<p>– Ne emlegesd, kérlek. Ugy fáj nekem a dolog.</p> -<p>– Sohse szerénykedj, hiszen örülsz neki.</p> -<p>– Bizony, bizony nem.</p> -<p>– Nem-e?! A legveszedelmesebb párbajhős lettél: réme -stenkereknek, bálványa ifjasszonyoknak és leányoknak. Legendák -keringenek rólad, hogy üres óráidban kukoricaszemeket dobálsz a -levegőbe s ugy lövöd el őket. Ej, ej, Andorkám, ha te ennek se -örülsz, akkor te blazirt vagy!</p> -<p>Erre már nem tudott viccet találni Andor, hát megharagudott.</p> -<p>– Mit gunyolódsz, kérlek? Tapasztalhattad, hogy mindent nem -türök el. Ismét belém akarsz kötni?</p> -<p>– A világért se. Most már félek ám <span class= -"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span> tőled – -a lecke után. No ne berzenkedj, jer, szálljunk egy szakaszba…</p> -<p>Igy esett meg, hogy együtt utazott a két álbarát Lasnak felé. -Mindegyik tisztában volt a másik szándéka felől, hát nem is -kérdezték ki egymást; – másról beszélgettek.</p> -<p>Eleinte közönyös dolgokról folyt a szó, de miután Sipiczky -szarkazmus-méreggel eresztette föl a szóbeszédet, még a közönyös -dolgok is fölzaklatták a kis bácskainak különben elsőrendü -máját.</p> -<p>– Hát azt a bőröndöt miért nem adtad föl teherpodgyásznak? Még -megbirságol a konduktor! Nem tudod, hogy egy méter hosszu tárgyakat -már nem szabad becipelni a kupéba? Uj szabály!</p> -<p>– A szivartárcámat érted?</p> -<p>– Ja, csak szivartárca? Pardon, azt hittem, hogy a magyar -diszruhád tokja.</p> -<p>– Az nincs ilyen nagy, – elménckedik Kertész, – azt a mellényem -zsebében szoktam hordani.</p> -<p>– Tehát van diszruhád? Az esküvőre ujat kell ám csináltatnod. -Tudod-e te azt, hogy egy gentleman esküvője napján először is -megfürdik, aztán vadonatuj fehérnemüt, ugyanolyan csizmát és ruhát -vesz magára, de előbb megberetválkozik szépen…</p> -<p>– Ugyan kérlek!</p> -<p>– Nem hiszed? Hát fogadjunk! <span class="pagenum"><a name= -"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span></p> -<p>– Nem fogadok! Nem csináltatok uj ruhát.</p> -<p>– Meg se fürdöl, se meg nem borotválkozol? Meg fognak szólni, -Andor…</p> -<p>– Átülök egy más szakaszba, ha szekirozol.</p> -<p>– Hó, akkor inkább te szekirozz engem. Látod, én meg attól csak -jobban itt maradok.</p> -<p>– Különös az izlésed.</p> -<p>– Miért? Hogy szeretem, ha mulattatnak?</p> -<p>– No, – gondolta a kis Kertész, – megállj; hát majd -megmulattatlak én, ugy, hogy sirni fogsz tőle, ha csak az kell. -Kezdi is azonnal:</p> -<p>– Alfréd, te Lengyelországban születtél, ugy-e? – kérdé sunyin -mosolyogva.</p> -<p>– Nem én, hanem Petymegen, – volt rá a válasz.</p> -<p>– Akkor az apád született ott.</p> -<p>– Ő sem ott, hanem szintén Petymegen.</p> -<p>– Hát nem vagy lengyel?</p> -<p>– De az, hanem Petymegre jártunk születni.</p> -<p>– A nagyapád is?</p> -<p>– Az is. Miért kérded?</p> -<p>– Mert szeretnék tőled valamit megtudni a lengyel viszonyok -felől.</p> -<p>– Parancsolj.</p> -<p>– Igaz az, hogy a lengyel nemesek között a legujabb is ezeréves -családból való? <span class="pagenum"><a name="Page_226" id= -"Page_226">-226-</a></span></p> -<p>– Igaz. Ha az összes lengyel családoknak származása korát -összeadod, a káoszig kell eljutnod a számjaiddal. Nem tudod te -azt?</p> -<p>– Hát hány ezer éves birodalom Lengyelország?</p> -<p>– Hja, barátom, a lengyel urak nemessége nem Lengyelországból -datálódik ám. Két család még a Noé bárkájában kapott nemességet -magától Noétól (mert hogy dicsőn az asztal alá itták az öreg -borapostolt); kettő Herkulestől, annak a fejében, hogy segitettek -neki megnyuzni a farnezi bikát s a neméai oroszlánt (ezt a tényt -igazolja cimerük is); ismét ketten Homérosztól szereztek kutyabőrt -a nagy eszükért. (Az egyik család őse ugyanis az Odysszeát, a -másiké az Iliaszt vágta be könyv nélkül.) Azután –</p> -<p>– Köszönöm, elég. A te családodra vagyok kiváncsi.</p> -<p>– Engedj meg, a szerénységem tiltja.</p> -<p>– Hát szégyen az ansziennitás? Végre is kisül, hogy te csak egy -rongyos lengyel királytól szerezted kutyabőrödet, – ingerkedik a -kis bácskai.</p> -<p>– Oh nem, barátom, – szólt alig birva a saját elmésségén való -nevetését elfojtani Sipiczky, – az én kutyabőröm annak a kutyának a -hátáról van lenyuzva, a mely kutya Évát őrizte volt a -paradicsomban, hogy el ne lopják az Ádámjától. <span class= -"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>A kis Kertész, bár hatalmasan felsült a bosszantásával, -elnevette magát. Nem tudott haragudni, ha ennyi bolondságot -hallott. De különben is nagyon szeretett nevetni és ha csak -tehette, nem irta a gunyt a saját rovására. De miután föltette -magában, hogy megbosszantja Sipiczkyt, más oldalról fogott a -támadáshoz.</p> -<p>Elkezdett neki azokról a lengyel fiukról mesélni, a kik vele -jártak iskolába a Teréziánumban. Solnisky és Krajewsky voltak -közöttük a legjelesebbek, bár a többi is erős volt a -lapitásban.</p> -<p>„Ugy Solnisky, mint Krajewsky természetesen királyi rokonokkal -dicsekedtek s ezt szemben mindegyikük elismerte a másikáról. De -egymás háta mögött megvetőleg nyilatkoztak az egymás családjáról: A -Solnisky nagyapja birkás volt a Krajewsky nagybátyjánál, a -Krajewsky nagyapja ellenben házizsidója volt a Solnisky -szépatyjának. És midőn rájövén egymás turpisságára, kérdőre vonták -egymást: százszor is megesküdött mind a kettő, hogy olyat nem -állitott a másik családjáról, sőt…“</p> -<p>„Egyszer nagyon elszomorodott Solnisky. Olyan arcot vágott, -mintha jeges vizbe mártogatták volna télviz idején. – Mi bajod, -kedves barátom? – kérdi tőle egyik iskolatársa. – Hej, pajtáskám, -lelkem, – válaszolt a bus lengyel, – nagy az én szomoruságom: -<span class="pagenum"><a name="Page_228" id= -"Page_228">-228-</a></span> atyám elverte a jussomat. (Ohó!) – Na, -– folytatá Solnisky, – most képzelj el engem szegény embernek! Hogy -fogok én három millióból megélni? Nyomoruság az élet. (Hogyan?!) -Három rongyos milliót birtak csak megmenteni. Oh!…“</p> -<p>„Egy másszor meg Krajewsky szoarét adott barátjainak. Ennivaló -nem volt sok, de az ezüst, az remek volt. Dicsérték a fiuk az -ezüstöt: remek, fejedelmi! S ez a dicséret könyeket fakaszt -Krajewsky szeméből: igazi, nagy, potyogó könyeket. – Mit sirsz, -lengyel pajtás? – kérdik a cimborák. – Ah, hagyjátok, ne is -emlitsétek. Szegény, megboldogult jó anyám jut mindig az eszembe, -valahányszor az ezüstöt látom… Az ő hagyatéka. – Másnap megjelent -az intézetben a Munsch-szálloda bérszolgája s egy zöld halinába jól -elpakkolván az anyai hagyatékot, visszaszállitá a gazdájához: -Munsch urhoz. Ergo, kisült, hogy Krajewsky árendálta az anyai -hagyatékot és kegyeletkönyekkel pótolta a hiányzó hagyatéki -jelleget, mert érezte, hogy másképp nem hinnének benne.</p> -<p>„Krajewsky birtokán különben a mezei utak aszfalt-burkolattal -voltak ellátva.</p> -<p>„A Solnisky-féle istállókat ellenben karrarai márványlapok -burkolták kivül-belül…“</p> -<p>Ilyes dolgokat beszélt Kertész a jó lengyelekről s a végén, -látva Sipiczky közönyös <span class="pagenum"><a name="Page_229" -id="Page_229">-229-</a></span> arcát, még egy fulánkot is eresztett -a meséi után.</p> -<p>– Dicső nemzeti vonása a lengyeleknek, hogy véletlenségből se -mondanak igazat. Nem csoda, hogy elpusztult ez a nemzet. A -természet rendje szerint el kellett pusztulnia.</p> -<p>Ez a féligazság maga nem bántotta Sipiczkyt. Azon is inkább -elcsudálkozott, mintsem bosszankodott, hogy egy mégis művelt -társaságba járó embernek szellemi arzenáljában olyan piszkos -fegyverek is akadnak, mint a milyeneket Kertész ellene használt. -(Igazi telivér paraszt! Az apját szidja az embernek, hogy -megharagitsa!) Gondolta Sipiczky, kiragadja Kertész kezéből a saját -fegyverét.</p> -<p>– A hazugság rut dolog, de ártatlan. Ellenben az uzsora és a -kapzsiság már vétek s a komiszabb fajtából való, – vágott vissza a -bácskai tőrével.</p> -<p>Fülig pirult Kertész – mert az ő atyja kapzsi is volt meg -uzsorás is – de hiába! Nem vághatott vissza. Elnyelte hát a mérget -s olyan arcot csinát hozzá, mintha mézet nyelt volna.</p> -<p>– Biz az komisz fajta vétek: az uzsora, mindegy az… Abba -nemzetek még nem pusztultak el…</p> -<p>– Abba nem, az igaz. E tekintetben a bácskaiaknak nemzeti -politikája – beismerem – különb, mint a lengyeleké. <span class= -"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> A -lengyel bőkezü és hazudik, hát tönkre megy. A bácskai kapzsi és -igazat mond, hát prosperál…</p> -<p>– Nem minden bácskai kapzsi…</p> -<p>– Nem minden lengyel hazug…</p> -<p>Egyszóval az lett a vers vége, hogy Kertésznek nem sikerült -kifogni Sipiczkyn. Valahányszor, mindig beleesett a saját hálójába. -Ugy, hogy mire befordult kocsijuk a lasnaki kastély udvarára, már -egészen ki volt merülve a kis ember ugy a hidegtől, mint a -keserüségtől.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_231" id= -"Page_231">-231-</a></span></p> -<h2>XXII.<br /> -Mizériák.</h2> -<p>Hát még mikor meglátta szobáját: egy sötétes, komor boltozatu, -penészes kinézésü helyiséget: a kék dutyit és összehasonlitotta a -Kalvyl és Sipiczky közös, barátságosan világos, sárga szobájával! -Az édes tésztákon fölhizott kis ember erre végkép kijött a -sodrából, csak az, a ki saját szokásainak rabszolgája, tudja -megitélni, hogy mi az, ha valaki ruganyos derékaljhoz van szokva és -zöldfű zsákon kénytelen hálni; hogy mi az, ha valaki széles divánon -szokott heverészni és háromrét görbe, keskeny kanapéra van -utalva.</p> -<p>A sárga szobában megvolt minden európai kényelem. A kék dutyi -kisázsiai állapotokat tüntetett föl.</p> -<p>Kertész nem tudta megérteni, hogy ő, mint vőlegény, miért nem -első személy a háznál. (Hiszen a vőlegényből van a legtöbb haszon!) -Mérgesen kötötte föl bajuszkötőjét, aztán fényesre pomádézta haját -szagos pomádéval. A nyelvét is lekaparta, <span class= -"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span> fülét -is kipiszkálta, de már kezét és nyakát nem mosta meg. Ki nem -állhatta a hideg vizet, meleget meg nem adtak Kisázsiában.</p> -<p>Mire fényesen megépitett látogatóruhájában kifenekedve megjelent -kis Kertész a szalonban: már ott találta az egész családot, sőt a -vendégeket is.</p> -<p>A mama ujongva és hopkázó léptekkel ment elébe: ugy üdvözölte; -Inci szivesen, de fagyosan. Az öreg ur már megérkezésekor -beneventálta, hát most csak a hátát püfölgette: ugy kinálta -helylyel.</p> -<p>Rossz helyet jelöltek ki neki nagyon: egy ajtó s egy ablak -között. Ilyen helyen pedig mindig van légvonat, akár igazi, akár -képzelt, de van.</p> -<p>Kertész sehogysem érezte magát. Az igaz, hogy az egész társaság -fölött bizonyos feszültség uralkodott.</p> -<p>A kis Inci halvány lett ujra s alig mosolygott már. Letüntek az -ő szép napjai, a szerelem fénysugarait elhomályositotta a -kötelességszerü tettetés szürkesége. Az a kis ember volt a memento -mori. Feltünése ugy hatott reá, mint a halál fagyos lehellete.</p> -<p>Kalvyl nem volt szomoru. Inkább dac villant meg szemében, mint -bánat. És ha Incire nézett, gyülölség fakadt szivében Kertész -ellen. Szinte szerette volna arcul <span class="pagenum"><a name= -"Page_233" id="Page_233">-233-</a></span> ütni. Ez a gyülölet csak -most forrott ki benne, hogy egy hatalmas érzületté váljék.</p> -<p>De legkevésbbé volt elemében Sipiczky. Először is az zavarta őt, -hogy tekintete mindig találkozott az Inci szomoruan mosolygó -szemeivel s Kalvyl hálát és szeretetet sugárzó tekintetével. Mintha -beszélt volna vele az a négy szem. (Mindent tudunk, te jó ember. Az -Isten áldjon meg érte!) De az Inci két szeme ezenfelül még azt is -mondta, hogy: Látod, testvérkém, nem tudsz rajtunk segiteni. -Elejtett már a sors bennünket! A Kalvylé meg azt, hogy: Segits! -Látod, én már mindenre el vagyok szánva.</p> -<p>Aztán az is feszélyezte Sipiczkyt, hogy Kertészszel szemben -udvariasnak és kimértnek kellett lennie. Ezt természetellenesnek -találta a szatirikus lengyel.</p> -<p>Az öregeket meg az alterálta, hogy a helyzet ujsága folytán -sehogysem tudták eltalálni a volt ellenfelek irányában alkalmazandó -tónust. (Kertész ugyanis megirta nekik a párbaja történetét. -Hogyne!) Szerettek volna a párbajról hallani valamit, hogy tul -kerülnének egyszer s mindenkorra e kínos kérdésen. Tudni szerették -volna, hogy őszinte-e az ilyen kibékülés, avagy formaszerü -udvariasság csupán. Utóbbi esetben kínosnak hitték vendégeik -helyzetét. Csodálkoztak is rajta, hogy együtt jöttek. (Miért nem -tért vissza Sipiczky valami <span class="pagenum"><a name= -"Page_234" id="Page_234">-234-</a></span> ürügy alatt, miért nem -ment máshová, ha már utközben találkoztak?)</p> -<p>Dobayné még csak-csak találta magát, de az öreg ur olyan zavart -volt, mint egy iskolás diák. Tapintata azt sugta, hogy Sipiczkyvel -kellene többet foglalkoznia, de leendő vejét meg nem mellőzhette, -hát egyikhez se szólt egy szót sem.</p> -<p>Dobayné már határozottabb volt. Ugy gondolta, hogy a vőlegény -egy adott dolog. Vele foglalkozzék Inci, vagy ő foglalkozzék -Incivel; Sipiczky ellenben az ő kegyeire van utalva. Ki is tüntette -őt, mindig vele foglalkozott. De szivesen is tette, mert tetszett -neki a csontos, vállas, arisztokratikus arcélü, sápadt ember.</p> -<p>És mintha Sipiczky is szivesen szórakozott volna az érett szép -asszonynyal!… Végre is ők melegitették föl a társaságot. Más alig -beszélt.</p> -<p>Sipiczky ha nem is volt vénájában, mindig érdekes társalkodó -tudott lenni. Beszédje sohase volt zamat nélkül való; társalgásának -olyan fordulatai voltak, a melyeket eszes nő mindig könnyen -kihasználhatott szellemereje kimutatására. S az ilyen modor nagyon -tetszik a nőknek. Mert a nők épp ugy szeretik csillogtatni szellemi -kincseiket, mint egyéb ékszerüket.</p> -<p>Dobayné kezdett igen jól mulatni. Ugy nevetett Sipiczky egy pár -aperçuején, s a saját szellemességein is, hogy csak ugy -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> rengett-háborgott csipkébe foglalt -izmos kebele. Lábait szinte nem volt képes nyugodtan tartani, -asszonyos, de merész mozdulattal, hol egyiket, hol másikat vetette -keresztbe. Majd azzal is fölhagyott és teljesen elhagyva magát, -szélesen ülte meg a sárga zsöllyeszéket. Akkor már ki is volt -piruva és megnedvesedtek üde ajkai. Lassankint ellustult -szellemessége, a teste pedig megreszketett néha, mintha fáznék…</p> -<p>Sipiczky merően és merészen cirógatta végig tekintetével az -asszony termetét, a keblét, a vállát, a lábait… Ő is megszünt már -csevegni; másoknak adta át a szót. Szarkasztikus mosoly vonult el -ajkán, de vigyázott, hogy a szép asszony ezt észre ne vegye. Ugy -akarta, hogy az asszony csak vele foglalkozzék és másra ne is -gondoljon, csak ő reá.</p> -<p>Sipiczky nem volt elbizakodott, de emberismerő volt. Belátott -Dobayné lelkébe, ismerte vérmérsékletét, érzékiségét. Tudta, hogy -ezekre lehet támaszkodni és <i>tervet épiteni</i>.</p> -<p>A vacsoránál már öreg Dobaynak is megeredt a nyelve. Nem -létezett olyan fatalitás, a mely az ő étvágyát képes lett volna még -csak gyöngiteni is. Már pedig, a ki jól eszik, az nem szomorkodik. -Az ősz mókásgyerek lett ujra, a ki szereti a bolondságokat… -Kertészt összeszidta, hogy megpiszkálta <span class= -"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span> s -otthagyta a kolbászt, a lasnaki konyha büszkeségét.</p> -<p>– Talán nagyon zsiros, gyermekem, azért nem eszed. Mustkolbász -kellene neked inkább, ugy-e? Feleség, hozass Andorkának egy pár -mustkolbászt, de torma nélkül, – cukorkával.</p> -<p>Sipiczky elkacagta magát. (Kertészt szekirozza az apósa! A -jelszó ki van adva.) Nosza, fölszabaditotta az illem által -leláncolt humorát és reázuditotta szegény Kertész fejére, hogy csak -ugy zugott bele.</p> -<p>Zugott bele, de azért aprókat és sokat nevetett a kis bácskai – -ugy adta a helyzet.</p> -<p>Éhesen kelt föl a vacsorától Kertész: azt is ugy adta a helyzet. -Fricassékhoz és süteményekhez szoktatott gyomra undorodott a -kemény, zsiros magyar koszttól, hát csak birsalmasajtot és -gorgonzolasajtot evett; szomoruan gondolva a gentrykaszinó -konyhájára, a hol most fogast ehetnék vajjal és tejszinhab-parfét -piskótával. (Na, tea csak lesz legalább, – vigasztalta magát, – -majd jóllakik teasüteménynyel.)</p> -<p>Csakugyan föladták a teát és a teasüteményt! Ez egy nagy tálban -szalvétával volt letakarva és finom csemegevajat is hoztak hozzá -üvegbura alatt. Aztán tányérkát, kis kést és villát tettek minden -emberfia mellé. Ettől már megijedt a kis bácskai. – Elvégre is, nem -teasütemény <span class="pagenum"><a name="Page_237" id= -"Page_237">-237-</a></span> lesz a tálban! Mi az ördög lehet? Ime -párolog is, – találgatta Kertész, mig egyszer csak kisült, hogy a -szalvéta pirosra sült ropogós héju krumplit tartalmazott.</p> -<p>– Itt éhen kell vesznem, – szörnyülködött a kis bácskai, a -krumplitól való veleszületett ellenszenvének szinte hangosan adva -kifejezést.</p> -<p>Miután azonban mégis kellett ennie valamit, bemajszolt két nagy -karéj vajaskenyeret és részletekben, – hogy észre ne vegyék, – -kilenc darab cukrot csusztatott teájába. Aztán ki lévén némileg -elégitve éhvágya, fecsegősre vált a természete: a vaskapuról -tartott egy előadást.</p> -<p>– Ki kovácsolta a vaskaput? – kérdi Sipiczky, komolyságot -tettetve.</p> -<p>– Te nem tudod, hogy mi a vaskapu? – kérdé fitymálva -Kertész.</p> -<p>– Dehogy nem. A vaskapu egy olyan kapu, a mi nem fából van, -hanem vasból.</p> -<p>Öreg Dobay elkacagta magát. Igen szerette az élceket. A rossz -élceket jobban, mint a jókat. De azért intett Sipiczkynek a -szemével, hogy hagyjon békét a kis embernek: féltette a veje -tekintélyét.</p> -<p>A kis ember zavartalanul folytatta hát az előadást. Senki sem -hallgatta. A mama Sipiczkyben gyönyörködött, le sem vette róla -lángoló szemét. Ugy, hogy észre sem vette, mint hajlik leánya a -lengyelhez, halk, suttogó hangon üdvözölve őt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> (– -Isten hozta, jó testvérkém. Köszönöm, hogy eljött.) Azt sem vette -észre, hogy Kalvyl székét közelebb vonta leányához, ugy beszélget -vele szemével és lelkével. (Ők már ugy is értették egymást!)</p> -<p>Kalvyl szeme azt mondta Incinek, a mit már annyiszor mondott: -Imádlak, angyalom!</p> -<p>Az Incié meg azt felelte most is: Szeretlek édes, a tied -vagyok!</p> -<p>Az öreg urnak az jutott eszébe, hogy mégis csak tulkövér az a -Kertész vőlegénynek. (– Kalvyl különb fiu, okosabb is. Csudálatos a -nők izlése némelykor…)</p> -<p>Kertész befejezte mondókáját. De már erre kellett valami -megjegyzést tenni. De mit, mikor nem hallgattak rája.</p> -<p>A mama azt mondta hát, hogy: „nagyszerü, igen érdekes!“ És egy -nőtől elég is ennyi. De az öreg ur valami megnyugtatóbb, -kielégitőbb megjegyzésre érezte magát kötelezve, hát azt mondta: -„Hej, ménykő nagy dolog is az a vaskapu!“</p> -<p>Kertész meg volt elégedve sikerével. (És elvégre is, ez a fő.) A -sikertől aztán nekibódorodott a beszédnek: mulattatni akarta -menyasszonyát.</p> -<p>– Ugy-e, Inci, majd elmegyünk oda kettecskén és megcsudáljuk a -természet eme remekét?</p> -<p>Inci nem válaszolt, csak intett, – olyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span> -határozott fejmozdulattal, a mi éppen ugy jelenthetett igent, mint -nemet.</p> -<p>– Szereti a természetet? – kérdi Kertész.</p> -<p>– Nagyon szeretem a természetet…</p> -<p>Mindenki a párbeszédre figyelt, de legjobban élvezte azt -Sipiczky. Ő tudta, hogy csupa szellem és lélek a leány: hogy -sikerrel fogja megállani kényelmetlen, kritikus helyzetét.</p> -<p>– Szerencsétlennek vallhatja magát az a halandó, a ki nem leli -örömét Isten magasztos alkotásaiban. Annak egyszerüen nincs szive, -– szavalja Kertész.</p> -<p>– Annak nincs szive, – én is azt tartom.</p> -<p>– Igazolja e tényt, hogy mennél több érzelem lakik egy szivben, -annál nagyobb, annál intenzivebb annak a természet iránti -fogékonysága.</p> -<p>– Kár, hogy nincs tavasz, ugy-e, vagy csöndes nyári éj? – kérdi -Inci és lopva Kalvylra néz.</p> -<p>– Szereti a holdvilágot, Inci, és a fülemile énekét?</p> -<p>– Szeretem a holdvilágot és szeretem a fülemile csattogását. De -szeretem a szélvészt, a zivatart is. Hogy mit szeretünk, az -teljesen attól függ, hogy kivel szeretjük. A holdvilág is lehet -gyülöletes nekem, ha bánatomat világitja meg; a hózivatar is -<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> fölmelegit, ha közelebb hoz ahhoz, kit -szeretek.</p> -<p>Dobayné kiegyenesedett. Valami szatirikus árnyalatot vett észre -leánya hangjában és szavaiban. De Kertész nem volt olyan jó -megfigyelő. Neki végtelenül tetszett az Inci felelete. Összeszedte -minden udvarló tehetségét. Ugy találta, hogy a kedves leány kegyeit -neki most okvetetlenül költői szárnyalással kell honorálnia. -Megfeszitette hát gyalogjáró eszét, de jobbat nem tudott kisütni -ennél:</p> -<p>– A szivek harmóniája kiegyenlit minden diszharmóniát a -természetben. A zivatart is langy szellőnek érzi az, a ki igazán -szeret.</p> -<p>Sipiczky ajkát harapta, ugy szeretett volna nevetni. Inci -azonban komolyan válaszolt:</p> -<p>– Diszharmónia nincs a természetben. Ezt a fogalmat emberek -csinálták.</p> -<p>– A rossz emberek.</p> -<p>– Nemcsak: az elbizakodottak is, az önzők is.</p> -<p>– Hogy lehet valaki elbizakodott és önző?</p> -<p>– Különösen, ha szeret.</p> -<p>– Téved Inci: a szerelem nagyon önző.</p> -<p>– Nem, nem tévedek… a szeretet a legnagyobb áldozatokra képes, -mig az önző ember csak önmagát szereti. – Igy szólt Inci gyorsan és -határozottan, jelentős <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span> pillantást vetve Sipiczkyre, arra az -emberre, a ki ezen állitásának élő tanubizonysága.</p> -<p>Sipiczky önkénytelenül elpirult. (Már tudott pirulni is.) -Kertész meg hozzálátott állitása bizonyitásához:</p> -<p>– Lássa, Inci, ha most én a maga kis kezéről lemondanék, – csupa -önzetlenségből, – egy más ember javára, – igazi szeretet volna -az?</p> -<p>Dobayné leányára szegezte szuró tekintetét, mintha félt volna -tőle, hogy felelete megdöbbenést fog kelteni. De Inci nyugodtan -válaszolt:</p> -<p>– Ha tudná, ha meggyőződnék róla, hogy én nem szeretem magát, -Andor, és csak kényszeritő körülmények nyomása alatt áldozom föl -boldogságomat; ha e tudatban is ragaszkodnék abbeli kivánságához, -hogy nőül menjek magához: akkor már nem szeretne igazán, akkor már -nem képes szeretni egyáltalán. Mert akkor önzés a szeretete, -kegyetlen a szive vagy üres… Hát el tudna venni egy olyan leányt, a -ki magát nem szereti, s a ki azt nyiltan kijelentené? – kérdezte -lángoló arccal a leány.</p> -<p>Kalvyl lélegzetét is visszatartotta. Ugy leste Kertész -feleletét, mintha a boldogsága függne tőle. Sipiczky nyugodtan ült -helyén; ő tudta, hogy mi lesz a felelet.</p> -<p>– Igen…! <span class="pagenum"><a name="Page_242" id= -"Page_242">-242-</a></span></p> -<p>A leányka csak most fogta föl anyja szuró tekintetét, nem szólt -semmit, csak a fejét hajtotta meg. Kertész pedig tovább -indokolt:</p> -<p>– Van bennem annyi férfiasság, annyi önérzet és remény, a mennyi -képessé tesz arra, hogy rövid időn megnyerjek egy női szivet. A -férfi hóditani való.</p> -<p>Sipiczkyt kihozta türelméből ez a bárdolatlan, elbizakodott -beszéd. Megvetéssel szólt oda Kertésznek:</p> -<p>– Ez a felelet méltó hozzád, te igazi férfiu!</p> -<p>Dobayné érezte, hogy elfojtott indulatokkal van tele a szoba -levegője: végét szakitotta a társalgásnak.</p> -<p>– Urak, menjünk talán lepihenni, fáradtak lesznek bizonyára.</p> -<p>A társaság jó éjt kivánt egymásnak…</p> -<p>Sipiczky gyöngéden megszoritotta a szép asszony kezét és egy -pillanatig a magáéban tartotta.</p> -<p>Az öntudatlanul viszonozta a gyöngéd nyomást és – nem vonta -vissza kezét. Csak a mikor vére kezdett lázadni szivében ettől a -szoritástól, vette magát észre. És ekkor hirtelen, szinte durván -lökte el magától azt a szentségtelen kezet, – dühében, hogy -megfeledkezett magáról. Most először életében! A büszkeségét látta -megalázva. Felbőszült a férfi merészségén. Ugy ment aludni, hogy -gyülöli őt…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_243" id= -"Page_243">-243-</a></span></p> -<h2>XXIII.<br /> -A kiket az álom kerül.</h2> -<p>Csakhogy nem tudott aludni Dobayné. Nem hagyta forró vére. -Ilyenkor hideg borogatást szokott a nyakára tenni. Megpróbálta most -is. Nem használt. Forró teste fölszáritotta a nedves vászondarabot -és még lázasabb lett tőle. Citromlevet készitett magának és azt -itta. Mind hiába! Mint a láva: olyan forrónak érezte a hideg -folyadékot, a mint torkán leszaladt. És miért? Hogy Sipiczky -gyöngéden megszoritotta kezét? Nem. Azért, hogy <i>visszaadta</i> -azt a kézszoritást? Nem értette, hogyan történhetett ez meg vele… -Százszor visszaidézte emlékébe azt a helyzetet, a melyben igy -megfeledkezett magáról. Mert a helyzetet okolta, nem magát… Csak -nagysokára hagyott alább a büszkesége… Ugy alkudott meg vele, hogy -ennek igy kellett történnie – és hogy Sipiczky az ő <i>végzete</i>. -És ez a gondolat, a mig egyrészről megborzongatta, másrészről eddig -<span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> előtte ismeretlen gyönyöröket keltett -föl benne.</p> -<p>Mert szenvedélyes érzéki asszony volt Dobayné – a végtelenségig. -Ha férfit látott, nem arcát nézte, hanem termetét. Gyönyörködött az -izmokban és az erőben.</p> -<p>És, – csudálatos! – minden érzékisége dacára sem bukott el -Dobayné. Nem a női szeméremérzet, sem valláserkölcsi elvek -mentették meg, hanem büszkesége és jóizlése. Ha nem járt volna -megalázkodással, minden lelkiismeretbeli furdalás nélkül dobta -volna magát egy neki tetsző férfi karjaiba… Ha biztosan tudja, hogy -az a férfi el nem dicsekszik vele, hogy hű marad hozzá, s meg nem -unja soha. De igy!…</p> -<p>… Egész éjszakán nem tudott menekülni a Sipiczky képétől. -Bárhogy erőlködött, nem birta elüzni. Folyton maga előtt látta -villogó szemét, csontos termetét. És ez nem hagyta aludni.</p> -<p>Hajnal felé mégis elaludt végre, de álma is csak folytatása volt -izgatott gondolatainak.</p> -<p>Azt álmodta…</p> -<p>Az álma beteljesedett.</p> -<p class="center">*</p> -<p>A két jóbarát nyugodtan és mélyen aludt a sárga szobában.</p> -<p>Sipiczky lefekvéskor örömtől sugárzó arccal biztositotta -barátját, hogy jól megy <span class="pagenum"><a name="Page_245" -id="Page_245">-245-</a></span> a dolog, hogy egy hét alatt talán -már rendben is lehet.</p> -<p>Kalvyl nem kért bővebb magyarázatot. Már hitt és remélt. -Boldogan aludt el.</p> -<p>A kék dutyi ezalatt szörnyü kétségbeesés szinterévé lett. -Szegény Kertész egy nagy és mély vackot fedezett föl derekalja -közepén, – olyan vackot, hogy egész nyulcsalád elfért volna benne. -Ugy kifeküdték az ágyat a fiskálisok. A mióta eszét tudja Kertész, -nem feküdt ilyen hullámos felületü ágyon.</p> -<p>Elkényeztetett lomha testén hideg borzongás futott végig. Egy -ránc a lepedőn elég volt ahhoz, hogy el ne tudjon aludni és ime: -egy lyuk, egy óriási üreg!</p> -<p>– Segiteni kell a dolgon, ugy, a hogy lehet, – mormogá és -alkalmas töltelékről gondoskodott.</p> -<p>Nem került egyébb keze ügyébe, mint a téli takarója. Ezt -beletömte a lyukba… Ámde ezzel csak domboruságot csinált a -homoruság helyébe. Tulnagy volt a takaró.</p> -<p>– Letaposom, – gondolá a kis bácskai és akként tevé, a miként -gondolá. Fölhágott ágyára és hozzáfogott a taposáshoz. Ugy járta, -hogy szinte beleizzadt, de a domboruság csak nem akart eltünni. -Maga alá kapta hát lábait: ugy ugrált az ágyon. De már ezt a -nyaggatást nem állotta a fiskálisok ágya sem, – beadta a -<span class="pagenum"><a name="Page_246" id= -"Page_246">-246-</a></span> kulcsot, letört, csődöt mondott. Még -szerencse, hogy Kertész épen menekült a katasztrófától, nem a -nemesebb testrészeire esett.</p> -<p>(Már most mit csináljon?) Nem volt más mód, mint a kanapén -hálni. Kétrét hajolva kucorgott a keskeny butordarabon és -megátkozta a falut és mezőket. Aludni természetesen nem volt -képes.</p> -<p>Rágyujtott hát és füstkarikákat eregetett a levegőbe. Ezek rémes -felhőkké nőttek a falon. Egynémely füstgomoly ugy nézett ki, mint -valami antediluviális szörnyeteg. Egyszóval kellemetlen benyomást -keltettek a füstfelhők… Eldobta cigarettáját. És ime: az eldobott -cigaretta – szörnyüség elgondolni is! – négy lábra kapott és -vágtatva rohant a csengetyüzsinórhoz, azon szélsebességgel -fölkuszott egész a boltozatig; onnan nézett le, két apró szemét -szemtelenül nekimeresztve a kis bácskainak.</p> -<p>– Hát csak egy patkány volt! – vigasztalódott Kertész. – Azt -hittem már, hogy szellemek üznek velem rémes játékot.</p> -<p>De mit ért ez a vigasz szegény Kertésznek! Hiszen a patkány nem -kisértet: az igaz, de mégis csak rémes állat.</p> -<p>– Óh, micsoda helyzet ez! – jajgatott a szerencsétlen fiu, – a -mikor az ember annak is örül már, ha csak patkánynyal kell egy -szobában hálnia! A csengetyüzsinóron azonban még sem maradhat -<span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> a szemtelen szuró szemeivel. Le kell -onnan kergetnem.</p> -<p>Botja nem volt, a mivel lepiszkálhatná, hát a sapkáját vágta a -patkányhoz Kertész. Nem talált. Ujra hozzávágta. Ujra nem talált. -(És mintha vigyorogna a bestia!) Kertész dühbe jött. Fölkapta -félcipőjét, azzal célozta meg a patkányt. Az egyszer sikeresen: -egyet nyekkent a féreg és élettelenül hullott a földre.</p> -<p>A kis ember ujra visszakuporodott fekvőhelyére és elkezdett -egészen szabályszerüen jajgatni. (A természetben nem volt vesztes, -csak ő!) Majd eszébe jutott, hogy abban a nagy fali szekrényben az -ágya mellett egész kényelemmel elférhet egy haramjavezér. Fölkelt -hát és átkutatta a szekrényt. Egereknek cincogó hada üdvözölte, de -– hál’ Istennek! – ember nem volt benne.</p> -<p>Egy füst alatt aztán fölkutatta Kertész az egész szobát. -Gyertyával a butor alá világitott. Minden veszedelemtől tiszta volt -a határ. (A patkány is hulla már.)</p> -<p>Lefeküdt és el is aludt végre. De rémesek voltak álmai… A -patkány mammut-nagyságuvá nőtt meg, – éppen be akarta uzsonnázni a -kis bácskait, a mikor – fölébredt. (Hála Istennek!…)</p> -<p>János bácsi dörömbölt az ajtón. Mert be volt ám zárva az ajtó. -Ki is kapott érte a vitéz. <span class="pagenum"><a name="Page_248" -id="Page_248">-248-</a></span></p> -<p>– A nagyságos ur félni szokott magában? Igen? Mitől? Nincsenek -kisértetek. A harámbasa fia pedig ügyet sem vet nagyságodra: az -nemesebb prédára leselkedik… Különben már tizenegy óra, – ha -netalán föl akar kelni. Mi kell reggelire: szalonna, piritós, -szalámi, teával vagy snapszszal?</p> -<p>Kertész először is órája után kapott. Csakugyan tizenegy óra -volt. Elröstelte magát; fölugrott, hogy majd felöltözködik és -kijelentette, hogy csak teázni fog.</p> -<p>Ekkor eszmél csak János bácsi, hogy hiszen a vendég a kanapéra -került valahogyan az ágyából. (Mi lehet az oka?) Megvizsgálja az -ágyat. Az most romhalmazként borult a saját fejfájára.</p> -<p>– Letört az ágy a nagyságos ur alatt? Hát hány mázsa a nagyságos -ur? Mert a pándi tiszttartóról tudom, hogy két mázsát nyom és az -alatt még meg se nyekkent ez az ágy.</p> -<p>Most már tudta Kertész, hogy kitől származott az üreg a -derékaljban. A pándi tiszttartó két mázsája volt a szülőanyja…</p> -<p>Jancsi bácsi – miután nem akartak vele barátságos diskurzusba -elegyedni – kiment. Kertész pedig azon töprengett, hogy ki a manó -lehet az a harámbasa fiók, a ki nálánál nemesebb prédára -vágyik.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id= -"Page_249">-249-</a></span></p> -<h2>XXIV.<br /> -Az álom teljesedik.</h2> -<p>Sipiczky és Dobayné még reggeli előtt találkoztak egymással. Még -akkor mindenki aludt. Ők keltek föl legkorábban. Egyedül voltak az -ebédlőben. Üdvözölték egymást. Azaz Dobayné nem is üdvözölte -Sipiczkyt, csak nézte őt. Kék karikába foglalt nedves szemeivel ugy -méregette a csontos embert, mintha erejét becsülgetné.</p> -<p>A lengyel ismételte üdvözletét:</p> -<p>– Kisztihand, jó reggelt kivánok!</p> -<p>Semmi válasz.</p> -<p>– Haragszik?… Azért?</p> -<p>– Hogyan érti? Miért?…</p> -<p>Tudni akarta a buja asszony, hogyan fogja föl Sipiczky azt a -tegnapi kézszoritást. És a lengyel ugy gondolta, hogy izgatni fogja -őt válaszával. Ő nem félt attól, hogy kudarcot vall. Mosolyogva -felelte:</p> -<p>– Azért, hogy tegnap oly merészségre vetemedtem magával -szemben.</p> -<p>– Azt nem is türöm: jegyezze meg! <span class="pagenum"><a name= -"Page_250" id="Page_250">-250-</a></span></p> -<p>– De mikor a vérem!… Nézze kérem, a hogy maga tegnap ott ült, -azon a zsöllyén, testéhez feszülő ruhájában, nyughatatlanul, mint a -higany, nyitott ajakkal: meg kellett magamról feledkeznem, – -elbüvölt a látvány csábos varázsa, az a sziréni mosoly…</p> -<p>– Az a csábos varázs?</p> -<p>– Igen. Maga egy csábos, egy kivánatos asszony.</p> -<p>– Megtiltom…</p> -<p>– Ne tiltson meg, kérem, semmit, – szakitotta félbe a lengyel, – -ugyis tudom, hogy már nem neheztel reám; még azt is tudom, hogy -velem álmodott.</p> -<p>– Szemtelen!</p> -<p>– Igen. Álmában én öleltem magát, csókoltam ajakát, gyötörtem -felséges…</p> -<p>– Sipiczky!…</p> -<p>– Igen és ön küzködött, harapott, karmolt. De mindez nem -használt semmit, én lettem a győztes, összeroskadt testi erőm -alatt. És én szerettem magát, Ida és maga is nagyon szeretett már -akkor…</p> -<p>Dobayné kővé meredten bámulta ezt a határtalan merészséget. Ha -mindazt megteszi, a mit beszélt, még hagyján, – a tett enyhébb -beszámitás alá esik az ő fölfogásában, mint a beszéd, – de!… Azon -is bámult Dobayné, hogy álmát ugy eltalálta a lengyel, hogy ugy -olvasott az ő könyvében. <span class="pagenum"><a name="Page_251" -id="Page_251">-251-</a></span> Szinte elfelejtett haragudni: -annyira csudálkozott rajta.</p> -<p>És Sipiczky válaszolt bámész tekintetére:</p> -<p>– Ugy-e eltaláltam? Ugy-e vágyott utánam? Vagy egyáltalán egy -erős férfi után? – szólt és átkulcsolta kezeivel az asszony -csuklóit.</p> -<p>– Ereszszen!</p> -<p>– Nem eresztem.</p> -<p>– Én kiáltok.</p> -<p>– Azt nem teszi.</p> -<p>– Esküszöm…</p> -<p>– Ne esküdjék, – tiltakozik Sipiczky és merészen átkapja a szép -asszony derekát.</p> -<p>Az fölszabadult kezével tolta magától a férfit, de hiába. Erős -volt a lengyel. Mint vaskapocs karolta át és szoritotta magához a -nőt, hogy csak ugy kapkodott levegőért. De azt sem tehette, csak -egy pillanatig. A férfi szájára tapasztotta ajakát és csókolta -szenvedélylyel, igazi szenvedélylyel, hogy szinte megfojtotta a nőt -ez az ölelkezés.</p> -<p>Az asszonyban nagy volt az ellentálló erő. Büszkesége fölébe -kerekedett vérének. Összes erejének megfeszitésével igyekezett -kibontakozni a merénylő karjaiból.</p> -<p>Az nem bocsátotta el. Nevetett.</p> -<p>– Ha akarom, az enyém vagy. Akkor vagy az enyém, a mikor én -akarom. Szeretlek, <span class="pagenum"><a name="Page_252" id= -"Page_252">-252-</a></span> te gyönyörü asszony!… És most -eleresztlek, ha megcsókolsz. Még most nem kérek tőled egyebet… -Csókolj meg, Ida, – lihegte Sipiczky.</p> -<p>– Megfojt. Ereszszen, – kérte a remegő asszony.</p> -<p>– Csókolj meg először. Látom, hogy oda vagy; látom, hogy -szeretsz.</p> -<p>– Utálom…</p> -<p>– Nem igaz. Az enyim vagy.</p> -<p>– Bejönnek.</p> -<p>– Nem bánom. Mig meg nem csókolsz, el nem bocsájtalak, történjék -bármi, – esküszöm.</p> -<p>Az asszony ugy lihegett a gyönyörtől és az erőlködéstől, mintha -utolsó lehelletét adná ki testéből… Fáradt volt már. Ellentállása -gyöngült: a testi is, lelki is. A teste odatapadt a férfi kebelére, -csak fejét tartotta még vissza. Azt meg megfogta Sipiczky és -szeliden – nem kellett már hozzá erőszak – a vállára hajtotta. Majd -lassacskán lefejtette az asszony derekáról másik kezét is. Az -teljesen fölszabadult ezzel – elfuthatott volna… És – nem futott -el. Ott maradt, ott hagyta forró testét, csináljon vele, a mit -akar. Sipiczky két kézre fogta a meggyötört nő felhevült arcát és -megcsókolta mind a két szemét.</p> -<p>És az asszony, a megtört büszke asszony ezzel most már nem -elégedett meg: ajakát nyujtotta neki oda. Egy konvulziv -<span class="pagenum"><a name="Page_253" id= -"Page_253">-253-</a></span> csókban, egy őrjöngő csókban egyesültek -ajkaik. A nő nyögött. A férfi zihált…</p> -<p>És görcsösen körülfogta Dobayné a férfi nyakát, ugy rebegte -szinte elhalón:</p> -<p>– Az uram vagy, a parancsolóm. Imádlak! Tied mindenem.</p> -<p>– Igen, az enyim leszel, – mondta Sipiczky, – mert ugy akarom. – -Ezzel otthagyta az asszonyt.</p> -<p>Ez meg – mihelyst eltávozott a csábitó, szivéhez kapott, -kacagott, ujongott – alig zabolázhatta örömét. Most már tudta, hogy -el fog bukni, s hogy méltón fog elbukni. Annak örült olyan -nagyon.</p> -<p>Sipiczky pedig kiment a szabad levegőre. Melege volt, le akarta -magát hüteni. Kisétált az udvarra és szarkasztikusan mosolygott -maga elé. (A terv jó. A dolog jól megy.) De lassacskán csak elül -mefisztói gunyorossága, más, szelidebb érzelmek kerekednek felül -benne, a mint visszaidézi őrült ölelkezésének egyes részleteit.</p> -<p>(Hogy küzdött vele az az asszony! És hogy dobta oda magát neki, -a mikor látta, hogy hiábavaló az erőlködése!… Mily szenvedélyes -volt a csókja, mily forró az ölelése, és hogy remegett egész teste! -És milyen test! Ruganyos, üde, mint egy husz éves leányé. Érezte -kemény, izmos idomait – a ruhán keresztül.)</p> -<p>Sipiczkyt elfogta a mámor. Soha, még <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> -jogászkorában sem lelkesült annyira a szerelemért. Bevallotta -magának, hogy vágyott ez után az asszony után, a kit csak azért -akart elcsábitani, hogy kihasználhassa. Elgondolta, hogy ennek az -asszonynak – kit játékszerévé akart tenni – könnyen válhatik -játékszerévé maga és akkor csak salakja marad ennek az ő bünének, -mentsége, célja nem…</p> -<p>Kiegyenesedett a lengyel és megdöngette mellét. Fogadást -tett:</p> -<p>– Soha! Erős leszek!… Addig, a meddig boldoggá nem tettem őket… -Csak addig? (Keserüen elkacagja magát). No hát egy nyomorult -gazfickó vagyok és maradok – hiába! – Szegény öreg!…</p> -<p>Sipiczky ezután Incit kereste föl. Ott sürgött szegényke a -reggeli asztal körül. Szomoru volt, de azért kitörő örömmel -üdvözölte barátját. Az nem is viszonozta; üdvözlet helyett csak -annyit sugott neki:</p> -<p>– Alighanem elmarad már a jegyváltás is, testvérkém. -Holnaputánig ügyünk rendben. Csak bizalom!</p> -<p>Inci mosolygott és – nem hitt. (Hisz az nem lehet; annyi -boldogság nem fér el a földön!)</p> -<p>… A reggelinél fáradtnak és sápadtnak nézett ki Dobayné. Az -izgalom, a félig-meddig kielégitett vágy, lágy, odaadó, nőies -jelleget kölcsönzött lényének. A bujaság elült arcáról: – ugy -nézett ki, mint <span class="pagenum"><a name="Page_255" id= -"Page_255">-255-</a></span> egy szerelmes, szelid asszony, ki -nagyon boldogan él az urával. Igy még szebb volt, mert nőiesebb -volt.</p> -<p>Sipiczky szivéből gyönyörködött benne. Az ő müvének, bár -szentségtörő müvének hatását látva, föltámadt benne az önbizalom, -sőt bizonyos elbizakodottság. Képesnek érezte, hitte magát arra, -hogy megváltoztassa a szerelmes asszony egész jellemét – -gyökerestől még most is, hiába harminchat éves. (Igen, képes lenne -a bachansnőből szelid hitvest formálni.)</p> -<p>Dobayné nem nézett csábitójára: nem mert. Valami különös érzés -tiltotta ezt neki. Már nem büszkesége (az nem pirul), valami más, -előtte eddig ismeretlen érzelem pirulásra késztette őt legyőzője -előtt.</p> -<p>… Még aznap többször megcsókolták egymást a házasságtörők. De -már csak szeliden, nem a vad gyönyör érzetével, – csak ugy, mint az -igazi szerelmesek, a kik tisztelik egymást. Az asszony -mindannyiszor átkulcsolta karjaival a férfi nyakát és azt sugta -neki, hogy: „Egyetlenem!“ A férfinak még durvább volt a szerelme, – -igy válaszolt: „Az enyém vagy, szeretlek!“</p> -<p>Az asszony már szerelmes volt, – szerette kedvesét nagyon, mert -első szerelmével szerette. A férfi még nem szeretett, csak vágyott -inkább asszonya után. – De nagyon vágyott utána.</p> -<p>… Délután, a mikor egy félórára magukra <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> -maradtak, azt kérdi Sipiczky kedvesétől:</p> -<p>– Mikor leszel egészen az enyém, Ida?</p> -<p>És az asszony azt felelte pirulva:</p> -<p>– A mikor parancsolod, nincs akaratom.</p> -<p>Sipiczky kapott a szón.</p> -<p>– És ha én most egyebet kérnék tőled? Ha mást akarnék? Értsd -meg…</p> -<p>– Értelek; mindent megteszek neked, mert imádlak. Mondtam, hogy -veled szemben nincs akaratom.</p> -<p>– Elválnál a férjedtől?</p> -<p>– El, – válaszolt mohón az asszony.</p> -<p>– Megosztanád velem a nyomort?</p> -<p>– Meg, ezer örömmel!</p> -<p>– Hát azt nem kivánom…</p> -<p>– Miért? Kivánd, parancsold, ha szeretsz.</p> -<p>Sipiczky komolyan, rendreutasitólag feddte az asszonyt:</p> -<p>– Volna lelked azt a becsületes, ősz embert megölni?!</p> -<p>Dobayné elpirult és sóhajtott. Sipiczky folytatta:</p> -<p>– Ha nem volna férjed, vagy rossz férjed volna, elvinnélek és te -követnél, ha ugy akarnám.</p> -<p>– Igen, igen.</p> -<p>– Mert szeretsz.</p> -<p>– Mert szeretlek, mert imádlak…</p> -<p>Sipiczky lehajtotta fejét, – gondolkozott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_257" id="Page_257">-257-</a></span> Lázas -szerelmi vallomásaik közepette a tervére, kötelességére gondolt. -Azt mérlegelte, hogy elég érett-e már ez a terv ahhoz, hogy -legalább megkisérthesse megvalósitását. Ugy találta, hogy igen.</p> -<p>– Itt maradsz, Ida, hogy boldoggá tehesd leányodat, – mondta -szinte durván Sipiczky – miután elhatározta, hogy a döntő cselekvés -terére lép.</p> -<p>Az asszony összerezzent.</p> -<p>– Ő boldog.</p> -<p>– Nem igaz! Hazudsz, asszony! Mindent tudok.</p> -<p>Dobayné elképedt.</p> -<p>– Mit tudsz? – kérdi hebegve.</p> -<p>– Azt tudom, hogy eladtad leányodat annak a gazdag, üresszivü -majomnak, holott tudod, hogy Kalvylt szereti; azt tudom, hogy -terrolizálod azt a szegény, ártatlan teremtést, a ki – mert nem mer -neked ellenszegülni, – inkább meghal, mintsem hogy Kertészé legyen… -Hogy micsoda ördögi hatalmad van fölötte, azt már nem tudom, azt -meg nem foghatom. Megvarázsoltad-e, mint a szemüveges kigyó a -galambot, vagy kínozod-e mint egy inkvizitor?!…</p> -<p>Dobayné sirásra fakadt e kegyetlen szavak hallatára. Már nem -leánya sorsa, hanem saját boldogsága lebegett szemei előtt, azt -védte: <span class="pagenum"><a name="Page_258" id= -"Page_258">-258-</a></span></p> -<p>– Az Istenért, Alfréd, te nem szeretsz, te gyülölsz!</p> -<p>– Szeretlek érzékeimmel, – esküszöm – és a szivemmel, lelkemmel -is szeretni foglak, ha teljesited akaratomat.</p> -<p>– Oh, ha csak attól függ a szerelmed, – akkor az nem elég nekem, -a mikor én téged szivem utolsó csepp vérével is szeretlek.</p> -<p>– Imádni foglak, ha megváltozol. Pedig megváltozhatol. Im, itt -az első lépés…</p> -<p>– És ha nem teszem meg? – próbálkozott mégis az asszony, de már -nem daccal, csak félénken habozva.</p> -<p>– Akkor itt hagylak és még csak egyszer teszem be házadba -lábamat: itt leszek az Inci temetésén, hogy soha többé ne -lássalak.</p> -<p>– És ha megteszem, nagyon fogsz szeretni? Hű maradsz hozzám? El -nem hagysz soha? – kérdi szenvedélylyel az asszony, kedvesét.</p> -<p>– Imádni foglak és el nem hagylak soha.</p> -<p>Elfelejtett erre Dobayné mindent és mindenkit: Incit, Kertészt, -Kalvylt, csak ezeket a szavakat hallotta: „Imádni foglak és el nem -hagylak soha“. Fölugrott és Sipiczky karjaiba omlott, ugy ölelte őt -szenvedélyesen.</p> -<p>– A tiéd vagyok, rendelkezz velem… Intézd el… Rád bizom… Mondd -meg nekik… Incinek is… Nem élhetek <span class="pagenum"><a name= -"Page_259" id="Page_259">-259-</a></span> nélküled… Nem tehetek -róla… Megváltozom… Hitvesed leszek Isten előtt… Megjavulok… Te légy -az Inci apja, – rebegte az asszony szakadozottan, fuldokolva.</p> -<p>Ujongva zárta karjaiba Sipiczky és csókolta, a hol érte: haját, -szemét, száját és minden csókja után ismételte: „Szeretlek, -szeretlek, soha senkit igy nem szerettem.“</p> -<p>És igazat mondott a lengyel, még csak nem is képzelődött. – Ugy -még nem szeretett senkit, mint azt az érett szép asszonyt. Abban az -ő ujongásában nemcsak sikerén érzett kitörő öröme visszhangzott: -nagy részben a szerelem diadalkiáltása, volt az…</p> -<p>Hát ez volt Sipiczky terve. Jól számitott, bevált emberismerete, -megmentette Incit. Hogy milyen eszközökkel és mily módon: azzal -most nem gondolt… Kirohant, hogy hirdesse diadalát. De előbb még -utjába akadt Kertész. Annak csak ennyit mondott:</p> -<p>– Passz! Eins brennen! – s azzal szaladt tovább, hogy fölkeresse -gyámoltjait.</p> -<p>Kertész utána mordult:</p> -<p>– Ez a fráter megőrült!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_260" id= -"Page_260">-260-</a></span></p> -<h2>XXVI.<br /> -Sipiczky terve.</h2> -<p>Nemsokára megtalálta az őrült fráter a szerelmeseket: a -kocsiszinben voltak. De miután az öreg Dobay is velük volt, -természetesen csak kezével és arcával rángatózott az öreg ur háta -mögött – mint egy néma bolond – ugy magyarázta volna az -eseményeket.</p> -<p>Természetesen ezt nem lehetett megérteni. Pedig sugni se -lehetett, mert a papa éppen a kocsikat magyarázta, hát oda kellett -figyelni mindenkinek.</p> -<p>– Csak meg ne pukkadjak, – gondolá Sipiczky, – mig végére ér az -öreg. Addig, mit volt tennie, ő is beállt a hallgatóság sorába.</p> -<p>– Látjátok, gyerekek, ez a „táltos“. Azért neveztem el igy, mert -két első kereke jóval nagyobb, mint a hátulsók. Nincs ilyen több a -kontinensen. Egy őrült kocsigyártó csinálta, illetve alakitotta át -ilyenre azzal a megokolással, hogy lejtnek lefelé nem kell majd a -kereket megkötni: az edénye vizszintes marad, hát orra nem -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span> bukhatik az ember benne… Ez a -„köpőláda“. Egyszer kiröpültem belőle, azóta penzióban van. -Különben pompás kis kocsi volna, ha föl nem dülne mindig… Ez az -„erdei lak“, ez a cséza. Még a nagyapám vette ezelőtt százkilenc -esztendővel, azért lóg szijjon. Ma már ló nem birja megmozditani, -de hat ökör igen. No látjátok: ebben szoktam én lakni cséplés -idején, a mikor is a tanyáról nem járok éjjelre haza. Kivontatom -egyszerüen ezt a kocsit az erdő szélére és belekvártélyozom -magamat. Azért neveztem el „erdei lak“-nak. Különben fájn szerszám -ez; pompás lakás esik benne. Nézzétek: kidobattam belőle az -üléseket s egy vaságyat tétettem helyébe, meg egy mosdóasztalt… Ez -a „várkastély“, ezt már magyaráztam.</p> -<p>Az öreg végre elkészült a kocsikkal, mert befelé terelte -vendégeit:</p> -<p>– Sötét van, gyerekek. De meg az uzsonna ideje is itt lenne már, -vagy mi. Gyerünk be.</p> -<p>Mialatt Dobay feldörömbölte Jancsi bácsit, azalatt Sipiczky -megsughatta Incinek:</p> -<p>– Nem váltunk jegyet, Incikém. El van intézve.</p> -<p>A leányka csudálkozó tekintete folytán kétszer becsületszavát -adta és háromszor megesküdött Sipiczky. És mikor az se használt, -szivére tette kezét, ugy mondta: <span class="pagenum"><a name= -"Page_262" id="Page_262">-262-</a></span></p> -<p>– Kérdezze meg a mamától, ha nekem nem hisz.</p> -<p>Inci fölsikoltott. Ugy elfutott, mint a nyílvessző, be, -egyenesen az anyjához.</p> -<p>– Hova szalad a gyerek? Inci! – hivta az apja, de miután nem -jött, maga ment utána, majd egyet gondolt, visszatért a küszöbről, -eszébe jutott valami dolga.</p> -<p>– Mit mondtál neki? – kérdé Kalvyl barátját.</p> -<p>– Mit, te fülesbagoly, te őrült köszörüs?! És nem találod ki? -Hát ügyetek rendben van: azt mondtam neki. Nincs jegyváltás! Nem -hallod, te siket, te vak, te pupos! – lármázott a lengyel és -megragadva jóbarátját, erővel megpolkáztatta, hogy csak ugy -lihegett belé.</p> -<p>– Hogy csináltad? – kérdi Kalvyl, a mint lélegzethez birt jutni -a nagy örömtől. – Te drága, te egyetlen barátom?</p> -<p>– Komiszsággal, de az mindegy: a cél szentesiti az eszközt… -Különben nem mondhatom meg az eszközöket. Soha se is kérdezd, -hallod? Inci se kérdezze soha: mondd meg neki. Sikerült – vége! -(Hát nem is kérdezte Inci, de nem is sejtette soha.) – És most -legott megrendeled a gyürüket, érted? – hadarta örömében a -lengyel.</p> -<p>– Értem, – felelte a festő egyszerüen és boldogan. <span class= -"pagenum"><a name="Page_263" id="Page_263">-263-</a></span></p> -<p>– Kertésznek nem szólsz semmit, a mamának sem. A magatartásod -olyan, mint eddig. A továbbiak felől még gondolkoznom kell, még -egyszer meg kell beszélnem a mamával az ügyet. Kertész most -biztosan a szobájában lesz, Inci meg az anyjánál. Ezeket -szétrebbentem és ideterelem az Incidet. Örüljetek egymásnak. Jó? – -beszélt összefüggés nélkül Sipiczky, aztán elszelelt, magában -hagyva Kalvylt.</p> -<p>De csak egy pillanatra maradt magában a festő, a másik -pillanatban már ott volt Inci is mellette, azaz nem is mellette: -ott csüngött a nyakán és sirt, zokogott a boldogságtól.</p> -<p>S az ifju átkarolta a leányka vállát és egy csókot lehelt fehér -homlokára…</p> -<p class="center">*</p> -<p>… A mikor Inci berontott anyjához, – mint egy nyári forgószél, – -az éppen imádkozott. Legalább ugy nézett ki, mintha imádkoznék, -mert össze voltak kulcsolva a kezei.</p> -<p>Dobayné csakugyan imádkozott – a boldogságáért. Bensőséggel kért -Istentől bünbocsánatot; azt kérte tőle, hogy szentesitse bünét: a -házasságtörést! Még nem volt ép erkölcsi érzéke, hogy ilyet mert -kérni az egek urától. Csak azt érezte, hogy ő most jobb, tisztább -lelkü, mint volt büne előtt. Ez a tudat tévesztette meg.</p> -<p>A leányka meglátva anyját, – ahogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> még -sohase látta, – leborult előtte, mint egy szent előtt s átkulcsolta -térdeit: ugy kérdezte tőle, onnan a földről, – nem szavakkal, csak -a szemével, – hogy igaz-e a mit Sipiczky mondott?</p> -<p>Az anya lehajlott leányához és fölemelte őt. Csókolgatta is, -simogatta is, aztán azt mondta neki:</p> -<p>– Szeresd Sipiczkyt, neki köszönhetsz mindent.</p> -<p>Ebben a pillanatban jelent meg az ajtóban Sipiczky, hogy a -festőhöz „terelje“ Incit. Csak ennyit mondott a leánykának:</p> -<p>– Az ebédlőben van.</p> -<p>Inci megértette. Kezet csókolt anyjának hálás szeretettel és -kiszaladt – jegyeséhez.</p> -<p>Sipiczky pedig átkarolta a mamáját és megcsókolta forrón, -hosszasan. Aztán mélyen a szemébe nézett és igaz szeretettel -sugta:</p> -<p>– Oh, hogy szeretlek én! Minden órával csak nő szerelmem… Miért -hogy nem lehetsz az én feleségem?! Miért kellett egy bün árán -szivedhez jutnom?! Hát már én örökké csak a bün kenyerén éljek? A -jót is bün árán gyakorolhassam csupán?!</p> -<p>Most – hogy már boldognak érezte magát Sipiczky – kezdett csak -igazán ébredni a lelkiismerete. Már átlátta tettének aljasságát, -már alig mentegette magát annak motivumával. Keserü önvád kínozta. -<span class="pagenum"><a name="Page_265" id= -"Page_265">-265-</a></span></p> -<p>Az asszonyt nem. Neki más volt a – még nem tisztult – -fölfogása.</p> -<p>– A bün sulyát én nem érzem, Alfréd, – mondotta, – nem vétkezünk -mi – én nem hiszem. Sőt ugy érzem, hogy csak most ébredt föl bennem -a nőiesség; érzem, hogy jobb vagyok, ugy mint nő, ugy mint anya. -Anyává tettél. Anyává tett a szerelem. Megnemesitett a szerelem… -Nem lehet az bün, Alfréd!</p> -<p>– De az: nagy bün. Ám viseld sulyát. Én is viselem, igen, -viselem.</p> -<p>– Boldogtalan, boldogtalan leszel, ha igy gondolkozol, – -aggódott a szerelmes asszony. – Ne feledd el a bünt! Ne lásd, csak -a szerelmünket! Kérlek! Oh, légy boldog! Mit tegyek, hogy boldog -légy?</p> -<p>Sipiczkyt meghatotta ez a nagy, igaz részvét.</p> -<p>– Az vagyok, – mondta, – igazán. Hogy árnya van a -boldogságomnak, az még nem azt jelenti, hogy boldogtalan vagyok. -Éretted vétkezem: ez a tudat már magában boldogit és talán majd -teljesen elfelejteti velem idővel, hogy – hogy igy bántunk azzal a -jó öreg emberrel… Igy kellett annak megesnie, – zárta be szavait -bánatosan.</p> -<p>– Igen, másképp nem lehetett, édes szerelmem, drága -mindenségem…</p> -<p>Az asszony a férfi vállára hajtotta fejét és behunyta szemeit. -Az meg cirógatta <span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> a szép arcát. Nem volt forró, már nem -ütött ki rajta a démoni láng. A bün révén tisztult ez a nő…</p> -<p>Sokáig tartották átölelve egymást, boldogan, szelid gyönyörben. -Érzéki vágy most már egyikükben sem ébredt. Az igazi, tiszta -szerelem lángja megtisztitotta vérüket a salaktól. Igen, Sipiczky -most már biztosan tudta, hogy szeret, a mint – mindenről -megfeledkezve – nézte azt a bágyadtan, de nőies bájjal mosolygó -arcot a kebelén. Mint egy szerelmes leány, olyan volt a harmincöt -éves asszony. Sipiczky összes érzékeivel élvezte szépségeit, csak -nézte, nézte… Nem is hallották, nem látták, hogy hirtelen nyilik az -ajtó s egy ősz, pirosképü alak jelenik meg annak küszöbén: ugy el -voltak egymásba merülve.</p> -<p>Egy pirosképü alak jelent meg az ajtóban, de egyszeribe fehér -alak lett belőle. Avagy csak egy szellem volt talán? Hiszen oly -hirtelen eltünt ujra, óvatosan téve be az ajtót maga mögött.</p> -<p>… Nem szellem volt…</p> -<p>Alfrédnak csak jó későn jutott eszébe, hogy a másik szerelmes -pár ügyét is el kell intéznie kedvesével.</p> -<p>– Mit csináljunk Kertészszel, édesem? – kérdezte tőle.</p> -<p>– Elhalasztjuk a jegyváltást valami ürügy alatt s aztán levélben -adunk neki bővebb magyarázatot. Elvégre is, nem lehet <span class= -"pagenum"><a name="Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> vele -kiméletlenül bánnom. Ismerd be, szerelmem és egyezz bele.</p> -<p>– Jó. Minden marad a réginél, forma tekintetében. A halasztást -pedig te adod tudtára.</p> -<p>– Igen, a hogy parancsolod.</p> -<p>– És beavassuk az öreg urat?</p> -<p>– Talán egyelőre nem. Zavart csinálhatna.</p> -<p>– Helyes… Körülbelül igy informáltam én is a fiatalokat.</p> -<p>– A fiatalokat!? – kérdezte mosolyogva az asszony. – Mi az -öregek vagyunk! Hány éves vagy te, kedves?</p> -<p>– Harmincöt.</p> -<p>– Olyan idős, mint én.</p> -<p>– De te szép vagy és üde, mint egy fiatal leányka, én meg már -kopasz vagyok…</p> -<p>Az asszony keblére vonta kedvese kopasz fejét s ott csókolta -meg, a hol a legkopaszabb volt.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_268" id= -"Page_268">-268-</a></span></p> -<h2>XXVII.<br /> -A magyar nemes.</h2> -<p>A vacsoránál feltünt az öreg ur kinézése. Egészséges, -piros-pozsgás arcáról eltüntek a rózsák: halvány volt egészen és -mintha megnyult volna, mintha a ráncok mélyebben ültek volna rajta, -mint máskor. A haja se volt rendben: kuszán meredtek gyér hajfürtei -az égnek. A kedve azonban jó volt s azért szokatlan kinézése nem -okozott nagyobb aggodalmat.</p> -<p>– Biztosan sokat ettél, öregem, attól van változásod. Ne egyél -ma többet, ha szeretsz, – kérte a felesége.</p> -<p>– Szeretlek, édes, hát nem eszem és rendben lesz holnap minden, -biztositalak, – válaszolt az öreg ur bonhomiával.</p> -<p>Mert azt nem vette észre senki, csak Sipiczky, mint esett le -álla e szavak után és mint meredt az égnek üres szemeivel, hogy ugy -nézett ki, mint egy halotti álarc. Nem is nagyon vehette ezt más -észre, mint az éles megfigyelő Sipiczky, mert csak egy pillanatig -tartott. A másik <span class="pagenum"><a name="Page_269" id= -"Page_269">-269-</a></span> pillanatban már megint a tréfás öreg ur -lett belőle. Csak az volt különös, hogy néha összeszoritotta -fogait, mintha attól félne, hogy alsó álkapcsa leválik fejéről.</p> -<p>Az asztalnál különben emelkedett volt a kedv. Hogyne! Négy -szerelemittas fiatal sziv boldogsága pecsételtetett meg a mai -napon. Az igaz, hogy kettő közülök bünös volt, de büne sulyát azok -közül sem érezte csak az egyik igazában. A másik meg elüzte magától -a sötét felhőt. A lelkiismeret a magányban s a sötétben végzi -tisztitó munkáját…</p> -<p>Incire gyönyörüség volt nézni is. Hol dévaj mosoly játszott -ajkán, hol szemei nedvesedtek meg s akkor az ég felé nézett, mint -egy szent Cecilia.</p> -<p>Csak Kertészke volt csöndes. Busult egy kissé, mert kétszer -szólitotta meg menyasszonyát és kétszer kapott tőle olyan választ, -a mi a kérdésre nem volt felelet. Ez bosszantotta a kis embert.</p> -<p>– Miért olyan szórakozott ma Inci? Miért olyan figyelmetlen -vőlegénye iránt? Semmi se bánthatja, hiszen vig, mint a madár, sőt -ki is van pirulva… Mitől pirulhatott ki? – kutatgatta a kis -vőlegény, de nem sokáig törte rajt’ a fejét, neki az nem volt -szokása. Hát megnyugodott abban, hogy az egész csak női szeszély, -majd másképp lesz holnap. Kertész egyáltalában igen könnyen -nyugtatta meg <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> magát, különben is. Sohase csinált -magának fölösleges skrupulusokat. – Minek a’? – szokta mondani. – -Elég, ha akkor kezd a fejem fájni, mikor kisül a kellemetlenség. – -Nem fájlalta hát a fejét, hanem derekasan nekilátott a gyümölcsös -rizsnek. Ez volt szerinte az egyedüli európai étel, a mi idáig -ebben a házban asztalra került.</p> -<p>Az öreg ur iránt való tekintetből – a kit lefekvésre nógattak – -különben hamar föloszlott a kis társaság.</p> -<p>Szegény Dobay nem is nagyon kérette magát. Ugy látszik, fogyóban -volt a lelki ereje. De azért nem mulasztotta el, hogy bekopogtasson -felesége hálószobájába: ott megcsókolta szép asszonyát, de nem az -arcán, mint rendesen szokta, hanem a homlokán… Ő tudta, miért. -Nemsokára el is bucsuzott tőle. Akkor már kezet csókolt feleségének -és nem ugy bucsuzott el tőle, hogy: „Jó éjt!“, hanem igy: „Az Isten -legyen veled!“</p> -<p>Nem volt ebben semmi feltünő – hát nem is tünt föl a bünös -asszonynak. Ennek különben is másutt járt a gondolata. De azért -megsimogatta ura arcát s kézcsókját visszaadta neki.</p> -<p>Tény, hogy szépen bánt vén urával a fiatal menyecske. Ritkán -keseritette meg és mindig tisztelettel közeledett hozzája. Talán -szerette is – addig, a meddig – a maga módja szerint. Már a régi -módja szerint, <span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span> mert ez az uj szerelme már igazi nagy -szerelem volt; ugy a férjét sohase szerette.</p> -<p>Még leányától is elbucsuzott Dobay. Melegen átkarolta gyönyörü -magzatját és azt kérdezte tőle, hogy boldog-e nagyon.</p> -<p>A leányka lelkesen válaszolt:</p> -<p>– Nagyon, kimondhatatlanul boldog vagyok.</p> -<p>– Ugy jó, lelkecském. Légy örökké boldog és sohase -csalatkozzál…</p> -<p>Szobájába már csak vánszorogva jutott el Dobay. A térdei -remegtek nagyon. De azért tartotta magát. Segitség nélkül vetkőzött -le és feküdt az ágyába. Ott imádkozott vagy egy félóráig, csak ugy -fekve, mert ülni vagy térdelni nem volt ereje. Egy mély fohászszal -fejezte be imáját. Aztán gondolatokba merült.</p> -<p>S a mint gondolkozott, néha még egy-egy mosoly is szökött -ajakára: a napnak egy visszaröppenő sugára. Mert fényes nap volt az -ő élete, különösen, mióta megházasodott. Imádta feleségét és -gyermekét. Amannak csak jó tulajdonait látta és érezte, emennek meg -nem voltak rossz tulajdonságai. Büszke volt reájuk.</p> -<p>… Elgondolta, hogy mily gyermekes örömmel jött házába a fiatal, -tizenhét éves asszonya; mily őszinte, odaadó bizalommal csüngött -rajta, az öreg, ötvenkét éves emberen… Csak a hála és szeretet -emlékei merültek föl Dobay lelki szemei előtt, <span class= -"pagenum"><a name="Page_272" id="Page_272">-272-</a></span> az -árnyképek elmosódtak emlékében. Ő nem tudott haragot tartani, még -megharagudni is alig.</p> -<p>… A mint tovább füzi gondolatait: eljut a mai délután szörnyü -emlékéhez is. (Mert ő volt az, a ki meglepte feleségét -Sipiczkyvel.) Ekkor fejéhez kapott és melléhez, mintha valami -ólomsulyu lidércet akarna onnan elüzni. El is üzte.</p> -<p>(– Mindenek dacára csak hálával és szeretettel tartozom neki -azért a boldogságért, a miben részesitett. Még mindig én vagyok -adósa. Ő fiatal, joga van az élethez; én egy fölösleges aggastyán -vagyok, mindenki utjában, az ő utjában is. Kitérek előle, hadd -legyen a Sipiczkyé… Csak boldog legyen!) – Igy beszélt a nagy lelke -belőle.</p> -<p>Arra nem gondolt – sokkal tisztább, naivabb volt annál – hogy -Sipiczky ott is hagyhatja az asszonyt. (Szeretik egymást, hát -egyesüljenek.)</p> -<p>Majd kis leánya férjhezmenetelére tért át és akkor már csakugyan -mosolygott: olyan volt az arca, mint egy átszellemült leányé. -Szeretett volna Kertész lelkébe látni…</p> -<p>… Éjfélt ütött a toronyban az óra, mire Dobay befejezte -elmélkedéseit. Ekkor fölkelt ágyából és mintha uj életre kapott -volna, teljesen szilárd, nyugodt léptekkel egy faliszekrényhez -tartott s abból egy <span class="pagenum"><a name="Page_273" id= -"Page_273">-273-</a></span> kis orvosságos üveget vett elő. -Kidugaszolta s a szájához emelte, hogy kiigya. De csak mást gondolt -és még nem itta ki.</p> -<p>Levette a feszületet ágya fejéről és megcsókolta. Azután -visszatette szépen a helyére. Majd letérdelt és imádkozott. Először -feleségeért és gyermeke boldogságáért, azután a saját lelki üdvéért -imádkozott.</p> -<p>– Legyetek boldogok és ne felejtsetek, – voltak utolsó -szavai.</p> -<p>Ekkor fölkelt térdelő helyzetéből, fenékig kiitta az orvosságos -üveg tartalmát és éjjeli szekrényére tette az üres üveget… Aztán -lefeküdt és elaludt…</p> -<p>… Ugy elaludt, hogy sohase kelt föl többé. Megtért őseihez, -magával vivén azt a másik nemeslevelet, a mit maga állitott ki -magának s a mi fényesebb volt az elsőnél, a mit csak egy király -kegyelme juttatott dédatyjának.</p> -<p>… Jancsi bácsi vette észre másnap először, hogy milyen csöndes -ember lett az ő kedves gazdájából. Csak ránézett, már tudta, hogy -halott. Sok ilyet látott ő már kilencvennégy esztendő alatt; volt -benne gyakorlata.</p> -<p>Pedig az öreg ur alig nézett ki holt embernek, olyan boldog, -elégedett arca volt itt maradt testének… Talán igy rendelkezett -akaratával a hős ember, hogy övéinek <span class="pagenum"><a name= -"Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> ezzel is kisebb legyen a -miatta való bánkódásuk.</p> -<p>… Jancsi bácsi nem költötte fel a ház népét, mert még csak hat -óra volt. (Elég ideje lesz, – gondolta, – megtudniok a nagy -szomoruságot akkor is, ha maguktól fölkelnek. Addig azonban -elküldött egy kocsit orvosért és, – nehogy mulasztással vádolhassa -magát, bár tudta, hogy nem csal a szeme, – megtette a szokásos -élesztési kisérleteket.</p> -<p>Hát bizony csak mozdulatlan maradt az ő jó gazdája…</p> -<p>Az aggastyán a halott ágya szélére ült, megcsókolta kezét és nem -eresztette el: a magáéban tartotta. Nem sirt, – mert ilyen öreg -embernek már rég nincsenek könyei, – se nem jajgatott. A jajszót -olybá vette ő, mint Isten akarata ellen való panaszt és lázadást… -Az ilyen aggastyánoknak különös a világnézetük.</p> -<p>Az orvosok konstatálták, hogy a halál morfiummérgezés folytán -állott be. (Tulnagy adagot vett be a megboldogult ebből az -álomitalból.)</p> -<p>Azt azonban, hogy miért vett be Dobay egy oly nagy adagot, hogy -miért volt neki szüksége olyan igen hosszu, örök álomra: már nem -tudta konstatálni senki. Az öreg ur ugy rendezte el, hogy senki az -ő halálát lelkére ne vehesse.</p> -<p>Mindössze csak egy ember akadt, a ki <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> -sejtette a halál okát. Az, a ki meglátta, mint esett le egy -pillanatra az öreg állkapcsa és mint üvegesedtek meg élénk szemei: -Sipiczky.</p> -<p>Ez is csak sejtelem volt, de ez a sejtelem ott borongott egész -életén át az ifju ember homlokán. És nyomta szivét, furdalta lelkét -az azon való lélektisztitó fájdalom.</p> -<p>Hej, és nem volt szabad könnyitenie rajta! Minek osztaná meg ezt -a terhet másokkal? (Őt illeti egyedül.)</p> -<p>… Eltemették a jó földesurat. Az asszonya tiszta szivből -siratta… Incinek csak nagy sokára jöttek meg a könyei. Az ő -fájdalma erősebb volt testénél, nem tudott rajta könyekkel -könnyiteni. A falu népe teljes számmal jelent meg a gyászon. Az -ölbevaló gyermekét is elhozta az anyja. (Mert soha sem lesz többé -nekik ilyen jó uruk!)</p> -<p>Különben fényes téli nap volt a temetés napja. Mosolygott a -természet… Miért ne? Hiszen csak egy magyar nemessel lett -szegényebb a föld s ez a fajta ugyis kifogyóban.</p> -<p>A bölényeket hiába őrizteti, eteti a minden oroszok cárja – a -bölényeknek ki kell veszniök. Ugy határozta el a cárnál is nagyobb -ur: a természet rendelkező hatalma…</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_276" id= -"Page_276">-276-</a></span></p> -<h2>XXVIII.<br /> -Tiz év mulva.</h2> -<p>Forró augusztusi nap. A természet néma, mint a sir. Nem mozdul -falevél a fákon. Csak az ember zajos: pöngeti kaszáját és szidja a -forróságot.</p> -<p>Egy könnyü kocsi fordul be a lasnaki kastély udvarára. A -kocsison kivül négyen ültek benne.</p> -<p>A hátulsó ülésen egy tündöklő szép asszony, leánynak is beillett -volna, olyan egyenesen és szendén ült a helyén. Még mindig karcsu -volt, mint a nádszál, csak arca telt meg egy kissé, ugy hogy -gödröcskék képződtek benne.</p> -<p>Mellette egy fehér muszelin-ruhába öltözött kilenc éves leányka: -csupa öröm és ragyogás az arca. Nem volt olyan szép, mint anyja, de -rendkivülien bájos az ő sötét, bámész szemeivel.</p> -<p>A kis ülésen egy férfi ült: egy szikár, boldogképü ember és -mellette egy virgonc öt éves fiucska, a kire nagyon kellett -vigyázni; először azért, hogy ki ne essék a kocsiból, másodszor -meg, hogy ki ne üsse ostorával valamelyiküknek a szemét. -<span class="pagenum"><a name="Page_277" id= -"Page_277">-277-</a></span></p> -<p>Bizony egy kissé neveletlen volt az a kis fickó. Nagyon -kényeztette az apja, mert szakasztott az anyja mása volt.</p> -<p>Kalvylék voltak. János Incijével és gyermekeik. Látogatóba -jöttek két hónapra – a „mamáékhoz“.</p> -<p>A mamáék a kapuban várták őket. Már ott megállitották a fogatot, -– nem győztek egy másodpercig várni, – leszedték tartalmát és jól -össze-vissza nyaggatták csókjaikkal és ölelésükkel.</p> -<p>Ifjabb Kalvyl megsokalta a dolgot s a maltretirozás ellen -ostorával védekezett. De annál szivesebben vette Inci. Alig birt -leszakadni az édes jó anya kebléről. Igy volt vele éppen Kalvyl is. -Az egy kopasz alakot fojtogatott és nem akarta, nem birta -elereszteni. A mama férje volt ez a kopasz alak: a „kis apa“. Ugy -hivták, hogy gróf Sipiczky Alfréd.</p> -<p>A gyermekek ügyet se vetettek – mert unták már – a nagy -ölelkezésre, hanem azonmód hozzáfogtak mind a hatan a nemes -„bujócska“ játékhoz.</p> -<p>Igaz is! A hat közül négygyel nem számoltam még be. Pedig szép -gyermekek voltak a kis Sipiczky-fiuk: egyenesek, mint a fenyő, -tekintetük villogó, merész! De jól is voltak nevelve. Ha hazudni -mertek, irgalmatlanul elverte az apjuk.</p> -<p>Sipiczky tiz év alatt olyan talpas lett, mint a medve. Magas, -csontos, de szikár <span class="pagenum"><a name="Page_278" id= -"Page_278">-278-</a></span> alakja valahogyan dús idomzatra és -husfélékre tett szert. Fehér, halvány arca meg ugy megbarnult, mint -egy cigányé.</p> -<p>– Hja, szorgalmatos gazda ám az én jó férjecském. De kell is a -gyermekekről gondoskodnunk. Aztán a teher is sok. Mert tudjátok, -hogy megvettük a szomszéd négyezer holdas birtokot, még pedig -csaknem egészen adósságra. Hát ezt akarja Alfrédem kitisztázni… -Azért sült le ilyen feketére, mert reggeltől estig bujja a mezőket, -– magyarázta Sipiczkyné a gyermekeknek, s azalatt annyi -szeretettel, annyi bensőséggel nézett férjére, hogy szinte -lehetetlen volt benne a régi Dobaynét fölismerni.</p> -<p>Csak szép arcéle maradt a régi. Termete elhizott egy kissé, -hiszen négy bimbót fakasztott azóta a szép, termékeny rózsatő, – -hát nem csoda. De csoda, ahogy az arckifejezése megváltozott. -Szilaj, akaratos, parancsoló tekintete megszelidült, ellágyult; -ajakának élveteg vonalai teljesen elsimultak, nyugodt mosolygássá -enyhültek. Az anya és hitves volt immár: a nőiességnek igazi -tipusa.</p> -<p>Ilyen csodás transzszubsztanciációkat visz végbe az emberben -Isten örök költészete: a szerelem.</p> -<p>… A szerető nő Isten legnemesebb teremtménye. S az a nő, a kinek -szive nincs, vagy föl nem ébredt: torzképe annak az emberiségnek, a -melyet Isten saját képére <span class="pagenum"><a name="Page_279" -id="Page_279">-279-</a></span> teremtett. A nő-tigrisek a -legvadabb, a legvérengzőbb emberi állatok…</p> -<p>Hát Sipiczkyné megtanult szeretni. Imádta családját. Nagy, -férjes leányától számtalanszor kért bocsánatot a multért.</p> -<p>– Nem tudhattam, mit csinálok. Nem értem, hogy követhettem én el -azt a vétket te ellenedben, a ki édes, jó gyermekem vagy és voltál -mindig!</p> -<p>… Apró gyermekeit nagyon kényeztette a mama. Sipiczky alig -győzte helyrehozni, a mit felesége a fiain rontott.</p> -<p>Már ő szigoru volt hozzájuk nagyon. Féltek is tőle a kis -oroszlánfiókok. És ha valaki azt kérdezte, hogy miért oly -tulszigoru fiaihoz, igy felelt Sipiczky:</p> -<p>– Nem akarom, hogy olyan bitangokká nőjjenek föl, mint a milyen -az apjuk volt harminchat esztendeig. Ehhez pedig szigor kell. -Ismerem a fajtámat… Ezek legények lesznek, arról jótállok! – És -büszkén megvillant a jó lengyel szeme, a mint végignézett a négy -szép fián.</p> -<p>Inci „apácskának“ hivta Sipiczkyt és nem engedte el magának -soha, hogy valahányszor üdvözölte, meg ne csókolja az „apácska“ -kezét. Hiába haragudott érte az „öreg“, csak elkapta kezét: észre -se vette és rajta volt a csók.</p> -<p>– Tudod, Incikém, hogy nem szeretem. Nekem kellene a te kezedet -csókolnom.</p> -<p>– Oh nem! – mondta ilyenkor komolyan <span class= -"pagenum"><a name="Page_280" id="Page_280">-280-</a></span> a szép -menyecske, – az életemet adtad vissza, általad születtem ujjá, nem -mostohaatyám vagy te nekem, – a második atyám vagy.</p> -<p>Hiába dühösködött Sipiczky. (Hogy képzelődés az ő érdeme, hogy -egy szó sem igaz az egészből!) Inci iránta való háláját nem birta -magába fojtani.</p> -<p>… Kalvyl elismert festő lett a „Viszontlátás“ óta. Keveset -festett már, mert érezte, hogy sokat ismétli képein magát, illetve -Incijét; de mint mély tudományu művésznek nagy volt a hire és sokan -voltak a tanitványai. Különben, a milyen komolylyá lett a szeles -Sipiczky, olyan viggá, jókedvüvé lett az azelőtt komoly, sőt -szomoru Kalvyl.</p> -<p>Mintha szerepet cseréltek volna. Azaz nem egészen, mert a -Sipiczky komolyságába nem vegyült világfájdalom, csak gond és -kötelességérzet. A gyermekekért dolgoznia kellett. A munka volt fő -élvezete. És ha jól kifáradva, pihenni tért egyszerü, sőt rideg -hálószobájába, derült humorral igy szólott a pipájához:</p> -<p>– Na, most már csakugyan nem állithatom magam se, hogy nem -vagyok becsületes ember… Hej, de jó dolog is a becsület!… De azért -még nem akarok megőszülni benne, mert mit szólna hozzá a szép, -fiatal menyecském?!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_19">19</a></td> -<td>hivatalaos</td> -<td>hivatalos</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_95">95</a></td> -<td>mererdtség</td> -<td>meredtség</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_178">178</a></td> -<td>kecegva</td> -<td>kacagva</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_179">179</a></td> -<td>Sipczky kacagott</td> -<td>Sipiczky kacagott</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_191">191</a></td> -<td>Kavyl Jánosnak</td> -<td>Kalvyl Jánosnak</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_225">225</a></td> -<td>szekirozz engen</td> -<td>szekirozz engem</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_235">235</a></td> -<td>emeberismerő volt</td> -<td>emberismerő volt</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_250">250</a></td> -<td>könyvébeen</td> -<td>könyvében</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_270">270</a></td> -<td>magánek</td> -<td>magának</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK A DOBAY-HÁZ ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> diff --git a/old/66772-h/images/cover.jpg b/old/66772-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index 4eabb07..0000000 --- a/old/66772-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
