1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
43
44
45
46
47
48
49
50
51
52
53
54
55
56
57
58
59
60
61
62
63
64
65
66
67
68
69
70
71
72
73
74
75
76
77
78
79
80
81
82
83
84
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
95
96
97
98
99
100
101
102
103
104
105
106
107
108
109
110
111
112
113
114
115
116
117
118
119
120
121
122
123
124
125
126
127
128
129
130
131
132
133
134
135
136
137
138
139
140
141
142
143
144
145
146
147
148
149
150
151
152
153
154
155
156
157
158
159
160
161
162
163
164
165
166
167
168
169
170
171
172
173
174
175
176
177
178
179
180
181
182
183
184
185
186
187
188
189
190
191
192
193
194
195
196
197
198
199
200
201
202
203
204
205
206
207
208
209
210
211
212
213
214
215
216
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
247
248
249
250
251
252
253
254
255
256
257
258
259
260
261
262
263
264
265
266
267
268
269
270
271
272
273
274
275
276
277
278
279
280
281
282
283
284
285
286
287
288
289
290
291
292
293
294
295
296
297
298
299
300
301
302
303
304
305
306
307
308
309
310
311
312
313
314
315
316
317
318
319
320
321
322
323
324
325
326
327
328
329
330
331
332
333
334
335
336
337
338
339
340
341
342
343
344
345
346
347
348
349
350
351
352
353
354
355
356
357
358
359
360
361
362
363
364
365
366
367
368
369
370
371
372
373
374
375
376
377
378
379
380
381
382
383
384
385
386
387
388
389
390
391
392
393
394
395
396
397
398
399
400
401
402
403
404
405
406
407
408
409
410
411
412
413
414
415
416
417
418
419
420
421
422
423
424
425
426
427
428
429
430
431
432
433
434
435
436
437
438
439
440
441
442
443
444
445
446
447
448
449
450
451
452
453
454
455
456
457
458
459
460
461
462
463
464
465
466
467
468
469
470
471
472
473
474
475
476
477
478
479
480
481
482
483
484
485
486
487
488
489
490
491
492
493
494
495
496
497
498
499
500
501
502
503
504
505
506
507
508
509
510
511
512
513
514
515
516
517
518
519
520
521
522
523
524
525
526
527
528
529
530
531
532
533
534
535
536
537
538
539
540
541
542
543
544
545
546
547
548
549
550
551
552
553
554
555
556
557
558
559
560
561
562
563
564
565
566
567
568
569
570
571
572
573
574
575
576
577
578
579
580
581
582
583
584
585
586
587
588
589
590
591
592
593
594
595
596
597
598
599
600
601
602
603
604
605
606
607
608
609
610
611
612
613
614
615
616
617
618
619
620
621
622
623
624
625
626
627
628
629
630
631
632
633
634
635
636
637
638
639
640
641
642
643
644
645
646
647
648
649
650
651
652
653
654
655
656
657
658
659
660
661
662
663
664
665
666
667
668
669
670
671
672
673
674
675
676
677
678
679
680
681
682
683
684
685
686
687
688
689
690
691
692
693
694
695
696
697
698
699
700
701
702
703
704
705
706
707
708
709
710
711
712
713
714
715
716
717
718
719
720
721
722
723
724
725
726
727
728
729
730
731
732
733
734
735
736
737
738
739
740
741
742
743
744
745
746
747
748
749
750
751
752
753
754
755
756
757
758
759
760
761
762
763
764
765
766
767
768
769
770
771
772
773
774
775
776
777
778
779
780
781
782
783
784
785
786
787
788
789
790
791
792
793
794
795
796
797
798
799
800
801
802
803
804
805
806
807
808
809
810
811
812
813
814
815
816
817
818
819
820
821
822
823
824
825
826
827
828
829
830
831
832
833
834
835
836
837
838
839
840
841
842
843
844
845
846
847
848
849
850
851
852
853
854
855
856
857
858
859
860
861
862
863
864
865
866
867
868
869
870
871
872
873
874
875
876
877
878
879
880
881
882
883
884
885
886
887
888
889
890
891
892
893
894
895
896
897
898
899
900
901
902
903
904
905
906
907
908
909
910
911
912
913
914
915
916
917
918
919
920
921
922
923
924
925
926
927
928
929
930
931
932
933
934
935
936
937
938
939
940
941
942
943
944
945
946
947
948
949
950
951
952
953
954
955
956
957
958
959
960
961
962
963
964
965
966
967
968
969
970
971
972
973
974
975
976
977
978
979
980
981
982
983
984
985
986
987
988
989
990
991
992
993
994
995
996
997
998
999
1000
1001
1002
1003
1004
1005
1006
1007
1008
1009
1010
1011
1012
1013
1014
1015
1016
1017
1018
1019
1020
1021
1022
1023
1024
1025
1026
1027
1028
1029
1030
1031
1032
1033
1034
1035
1036
1037
1038
1039
1040
1041
1042
1043
1044
1045
1046
1047
1048
1049
1050
1051
1052
1053
1054
1055
1056
1057
1058
1059
1060
1061
1062
1063
1064
1065
1066
1067
1068
1069
1070
1071
1072
1073
1074
1075
1076
1077
1078
1079
1080
1081
1082
1083
1084
1085
1086
1087
1088
1089
1090
1091
1092
1093
1094
1095
1096
1097
1098
1099
1100
1101
1102
1103
1104
1105
1106
1107
1108
1109
1110
1111
1112
1113
1114
1115
1116
1117
1118
1119
1120
1121
1122
1123
1124
1125
1126
1127
1128
1129
1130
1131
1132
1133
1134
1135
1136
1137
1138
1139
1140
1141
1142
1143
1144
1145
1146
1147
1148
1149
1150
1151
1152
1153
1154
1155
1156
1157
1158
1159
1160
1161
1162
1163
1164
1165
1166
1167
1168
1169
1170
1171
1172
1173
1174
1175
1176
1177
1178
1179
1180
1181
1182
1183
1184
1185
1186
1187
1188
1189
1190
1191
1192
1193
1194
1195
1196
1197
1198
1199
1200
1201
1202
1203
1204
1205
1206
1207
1208
1209
1210
1211
1212
1213
1214
1215
1216
1217
1218
1219
1220
1221
1222
1223
1224
1225
1226
1227
1228
1229
1230
1231
1232
1233
1234
1235
1236
1237
1238
1239
1240
1241
1242
1243
1244
1245
1246
1247
1248
1249
1250
1251
1252
1253
1254
1255
1256
1257
1258
1259
1260
1261
1262
1263
1264
1265
1266
1267
1268
1269
1270
1271
1272
1273
1274
1275
1276
1277
1278
1279
1280
1281
1282
1283
1284
1285
1286
1287
1288
1289
1290
1291
1292
1293
1294
1295
1296
1297
1298
1299
1300
1301
1302
1303
1304
1305
1306
1307
1308
1309
1310
1311
1312
1313
1314
1315
1316
1317
1318
1319
1320
1321
1322
1323
1324
1325
1326
1327
1328
1329
1330
1331
1332
1333
1334
1335
1336
1337
1338
1339
1340
1341
1342
1343
1344
1345
1346
1347
1348
1349
1350
1351
1352
1353
1354
1355
1356
1357
1358
1359
1360
1361
1362
1363
1364
1365
1366
1367
1368
1369
1370
1371
1372
1373
1374
1375
1376
1377
1378
1379
1380
1381
1382
1383
1384
1385
1386
1387
1388
1389
1390
1391
1392
1393
1394
1395
1396
1397
1398
1399
1400
1401
1402
1403
1404
1405
1406
1407
1408
1409
1410
1411
1412
1413
1414
1415
1416
1417
1418
1419
1420
1421
1422
1423
1424
1425
1426
1427
1428
1429
1430
1431
1432
1433
1434
1435
1436
1437
1438
1439
1440
1441
1442
1443
1444
1445
1446
1447
1448
1449
1450
1451
1452
1453
1454
1455
1456
1457
1458
1459
1460
1461
1462
1463
1464
1465
1466
1467
1468
1469
1470
1471
1472
1473
1474
1475
1476
1477
1478
1479
1480
1481
1482
1483
1484
1485
1486
1487
1488
1489
1490
1491
1492
1493
1494
1495
1496
1497
1498
1499
1500
1501
1502
1503
1504
1505
1506
1507
1508
1509
1510
1511
1512
1513
1514
1515
1516
1517
1518
1519
1520
1521
1522
1523
1524
1525
1526
1527
1528
1529
1530
1531
1532
1533
1534
1535
1536
1537
1538
1539
1540
1541
1542
1543
1544
1545
1546
1547
1548
1549
1550
1551
1552
1553
1554
1555
1556
1557
1558
1559
1560
1561
1562
1563
1564
1565
1566
1567
1568
1569
1570
1571
1572
1573
1574
1575
1576
1577
1578
1579
1580
1581
1582
1583
1584
1585
1586
1587
1588
1589
1590
1591
1592
1593
1594
1595
1596
1597
1598
1599
1600
1601
1602
1603
1604
1605
1606
1607
1608
1609
1610
1611
1612
1613
1614
1615
1616
1617
1618
1619
1620
1621
1622
1623
1624
1625
1626
1627
1628
1629
1630
1631
1632
1633
1634
1635
1636
1637
1638
1639
1640
1641
1642
1643
1644
1645
1646
1647
1648
1649
1650
1651
1652
1653
1654
1655
1656
1657
1658
1659
1660
1661
1662
1663
1664
1665
1666
1667
1668
1669
1670
1671
1672
1673
1674
1675
1676
1677
1678
1679
1680
1681
1682
1683
1684
1685
1686
1687
1688
1689
1690
1691
1692
1693
1694
1695
1696
1697
1698
1699
1700
1701
1702
1703
1704
1705
1706
1707
1708
1709
1710
1711
1712
1713
1714
1715
1716
1717
1718
1719
1720
1721
1722
1723
1724
1725
1726
1727
1728
1729
1730
1731
1732
1733
1734
1735
1736
1737
1738
1739
1740
1741
1742
1743
1744
1745
1746
1747
1748
1749
1750
1751
1752
1753
1754
1755
1756
1757
1758
1759
1760
1761
1762
1763
1764
1765
1766
1767
1768
1769
1770
1771
1772
1773
1774
1775
1776
1777
1778
1779
1780
1781
1782
1783
1784
1785
1786
1787
1788
1789
1790
1791
1792
1793
1794
1795
1796
1797
1798
1799
1800
1801
1802
1803
1804
1805
1806
1807
1808
1809
1810
1811
1812
1813
1814
1815
1816
1817
1818
1819
1820
1821
1822
1823
1824
1825
1826
1827
1828
1829
1830
1831
1832
1833
1834
1835
1836
1837
1838
1839
1840
1841
1842
1843
1844
1845
1846
1847
1848
1849
1850
1851
1852
1853
1854
1855
1856
1857
1858
1859
1860
1861
1862
1863
1864
1865
1866
1867
1868
1869
1870
1871
1872
1873
1874
1875
1876
1877
1878
1879
1880
1881
1882
1883
1884
1885
1886
1887
1888
1889
1890
1891
1892
1893
1894
1895
1896
1897
1898
1899
1900
1901
1902
1903
1904
1905
1906
1907
1908
1909
1910
1911
1912
1913
1914
1915
1916
1917
1918
1919
1920
1921
1922
1923
1924
1925
1926
1927
1928
1929
1930
1931
1932
1933
1934
1935
1936
1937
1938
1939
1940
1941
1942
1943
1944
1945
1946
1947
1948
1949
1950
1951
1952
1953
1954
1955
1956
1957
1958
1959
1960
1961
1962
1963
1964
1965
1966
1967
1968
1969
1970
1971
1972
1973
1974
1975
1976
1977
1978
1979
1980
1981
1982
1983
1984
1985
1986
1987
1988
1989
1990
1991
1992
1993
1994
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
2004
2005
2006
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
2025
2026
2027
2028
2029
2030
2031
2032
2033
2034
2035
2036
2037
2038
2039
2040
2041
2042
2043
2044
2045
2046
2047
2048
2049
2050
2051
2052
2053
2054
2055
2056
2057
2058
2059
2060
2061
2062
2063
2064
2065
2066
2067
2068
2069
2070
2071
2072
2073
2074
2075
2076
2077
2078
2079
2080
2081
2082
2083
2084
2085
2086
2087
2088
2089
2090
2091
2092
2093
2094
2095
2096
2097
2098
2099
2100
2101
2102
2103
2104
2105
2106
2107
2108
2109
2110
2111
2112
2113
2114
2115
2116
2117
2118
2119
2120
2121
2122
2123
2124
2125
2126
2127
2128
2129
2130
2131
2132
2133
2134
2135
2136
2137
2138
2139
2140
2141
2142
2143
2144
2145
2146
2147
2148
2149
2150
2151
2152
2153
2154
2155
2156
2157
2158
2159
2160
2161
2162
2163
2164
2165
2166
2167
2168
2169
2170
2171
2172
2173
2174
2175
2176
2177
2178
2179
2180
2181
2182
2183
2184
2185
2186
2187
2188
2189
2190
2191
2192
2193
2194
2195
2196
2197
2198
2199
2200
2201
2202
2203
2204
2205
2206
2207
2208
2209
2210
2211
2212
2213
2214
2215
2216
2217
2218
2219
2220
2221
2222
2223
2224
2225
2226
2227
2228
2229
2230
2231
2232
2233
2234
2235
2236
2237
2238
2239
2240
2241
2242
2243
2244
2245
2246
2247
2248
2249
2250
2251
2252
2253
2254
2255
2256
2257
2258
2259
2260
2261
2262
2263
2264
2265
2266
2267
2268
2269
2270
2271
2272
2273
2274
2275
2276
2277
2278
2279
2280
2281
2282
2283
2284
2285
2286
2287
2288
2289
2290
2291
2292
2293
2294
2295
2296
2297
2298
2299
2300
2301
2302
2303
2304
2305
2306
2307
2308
2309
2310
2311
2312
2313
2314
2315
2316
2317
2318
2319
2320
2321
2322
2323
2324
2325
2326
2327
2328
2329
2330
2331
2332
2333
2334
2335
2336
2337
2338
2339
2340
2341
2342
2343
2344
2345
2346
2347
2348
2349
2350
2351
2352
2353
2354
2355
2356
2357
2358
2359
2360
2361
2362
2363
2364
2365
2366
2367
2368
2369
2370
2371
2372
2373
2374
2375
2376
2377
2378
2379
2380
2381
2382
2383
2384
2385
2386
2387
2388
2389
2390
2391
2392
2393
2394
2395
2396
2397
2398
2399
2400
2401
2402
2403
2404
2405
2406
2407
2408
2409
2410
2411
2412
2413
2414
2415
2416
2417
2418
2419
2420
2421
2422
2423
2424
2425
2426
2427
2428
2429
2430
2431
2432
2433
2434
2435
2436
2437
2438
2439
2440
2441
2442
2443
2444
2445
2446
2447
2448
2449
2450
2451
2452
2453
2454
2455
2456
2457
2458
2459
2460
2461
2462
2463
2464
2465
2466
2467
2468
2469
2470
2471
2472
2473
2474
2475
2476
2477
2478
2479
2480
2481
2482
2483
2484
2485
2486
2487
2488
2489
2490
2491
2492
2493
2494
2495
2496
2497
2498
2499
2500
2501
2502
2503
2504
2505
2506
2507
2508
2509
2510
2511
2512
2513
2514
2515
2516
2517
2518
2519
2520
2521
2522
2523
2524
2525
2526
2527
2528
2529
2530
2531
2532
2533
2534
2535
2536
2537
2538
2539
2540
2541
2542
2543
2544
2545
2546
2547
2548
2549
2550
2551
2552
2553
2554
2555
2556
2557
2558
2559
2560
2561
2562
2563
2564
2565
2566
2567
2568
2569
2570
2571
2572
2573
2574
2575
2576
2577
2578
2579
2580
2581
2582
2583
2584
2585
2586
2587
2588
2589
2590
2591
2592
2593
2594
2595
2596
2597
2598
2599
2600
2601
2602
2603
2604
2605
2606
2607
2608
2609
2610
2611
2612
2613
2614
2615
2616
2617
2618
2619
2620
2621
2622
2623
2624
2625
2626
2627
2628
2629
2630
2631
2632
2633
2634
2635
2636
2637
2638
2639
2640
2641
2642
2643
2644
2645
2646
2647
2648
2649
2650
2651
2652
2653
2654
2655
2656
2657
2658
2659
2660
2661
2662
2663
2664
2665
2666
2667
2668
2669
2670
2671
2672
2673
2674
2675
2676
2677
2678
2679
2680
2681
2682
2683
2684
2685
2686
2687
2688
2689
2690
2691
2692
2693
2694
2695
2696
2697
2698
2699
2700
2701
2702
2703
2704
2705
2706
2707
2708
2709
2710
2711
2712
2713
2714
2715
2716
2717
2718
2719
2720
2721
2722
2723
2724
2725
2726
2727
2728
2729
2730
2731
2732
2733
2734
2735
2736
2737
2738
2739
2740
2741
2742
2743
2744
2745
2746
2747
2748
2749
2750
2751
2752
2753
2754
2755
2756
2757
2758
2759
2760
2761
2762
2763
2764
2765
2766
2767
2768
2769
2770
2771
2772
2773
2774
2775
2776
2777
2778
2779
2780
2781
2782
2783
2784
2785
2786
2787
2788
2789
2790
2791
2792
2793
2794
2795
2796
2797
2798
2799
2800
2801
2802
2803
2804
2805
2806
2807
2808
2809
2810
2811
2812
2813
2814
2815
2816
2817
2818
2819
2820
2821
2822
2823
2824
2825
2826
2827
2828
2829
2830
2831
2832
2833
2834
2835
2836
2837
2838
2839
2840
2841
2842
2843
2844
2845
2846
2847
2848
2849
2850
2851
2852
2853
2854
2855
2856
2857
2858
2859
2860
2861
2862
2863
2864
2865
2866
2867
2868
2869
2870
2871
2872
2873
2874
2875
2876
2877
2878
2879
2880
2881
2882
2883
2884
2885
2886
2887
2888
2889
2890
2891
2892
2893
2894
2895
2896
2897
2898
2899
2900
2901
2902
2903
2904
2905
2906
2907
2908
2909
2910
2911
2912
2913
2914
2915
2916
2917
2918
2919
2920
2921
2922
2923
2924
2925
2926
2927
2928
2929
2930
2931
2932
2933
2934
2935
2936
2937
2938
2939
2940
2941
2942
2943
2944
2945
2946
2947
2948
2949
2950
2951
2952
2953
2954
2955
2956
2957
2958
2959
2960
2961
2962
2963
2964
2965
2966
2967
2968
2969
2970
2971
2972
2973
2974
2975
2976
2977
2978
2979
2980
2981
2982
2983
2984
2985
2986
2987
2988
2989
2990
2991
2992
2993
2994
2995
2996
2997
2998
2999
3000
3001
3002
3003
3004
3005
3006
3007
3008
3009
3010
3011
3012
3013
3014
3015
3016
3017
3018
3019
3020
3021
3022
3023
3024
3025
3026
3027
3028
3029
3030
3031
3032
3033
3034
3035
3036
3037
3038
3039
3040
3041
3042
3043
3044
3045
3046
3047
3048
3049
3050
3051
3052
3053
3054
3055
3056
3057
3058
3059
3060
3061
3062
3063
3064
3065
3066
3067
3068
3069
3070
3071
3072
3073
3074
3075
3076
3077
3078
3079
3080
3081
3082
3083
3084
3085
3086
3087
3088
3089
3090
3091
3092
3093
3094
3095
3096
3097
3098
3099
3100
3101
3102
3103
3104
3105
3106
3107
3108
3109
3110
3111
3112
3113
3114
3115
3116
3117
3118
3119
3120
3121
3122
3123
3124
3125
3126
3127
3128
3129
3130
3131
3132
3133
3134
3135
3136
3137
3138
3139
3140
3141
3142
3143
3144
3145
3146
3147
3148
3149
3150
3151
3152
3153
3154
3155
3156
3157
3158
3159
3160
3161
3162
3163
3164
3165
3166
3167
3168
3169
3170
3171
3172
3173
3174
3175
3176
3177
3178
3179
3180
3181
3182
3183
3184
3185
3186
3187
3188
3189
3190
3191
3192
3193
3194
3195
3196
3197
3198
3199
3200
3201
3202
3203
3204
3205
3206
3207
3208
3209
3210
3211
3212
3213
3214
3215
3216
3217
3218
3219
3220
3221
3222
3223
3224
3225
3226
3227
3228
3229
3230
3231
3232
3233
3234
3235
3236
3237
3238
3239
3240
3241
3242
3243
3244
3245
3246
3247
3248
3249
3250
3251
3252
3253
3254
3255
3256
3257
3258
3259
3260
3261
3262
3263
3264
3265
3266
3267
3268
3269
3270
3271
3272
3273
3274
3275
3276
3277
3278
3279
3280
3281
3282
3283
3284
3285
3286
3287
3288
3289
3290
3291
3292
3293
3294
3295
3296
3297
3298
3299
3300
3301
3302
3303
3304
3305
3306
3307
3308
3309
3310
3311
3312
3313
3314
3315
3316
3317
3318
3319
3320
3321
3322
3323
3324
3325
3326
3327
3328
3329
3330
3331
3332
3333
3334
3335
3336
3337
3338
3339
3340
3341
3342
3343
3344
3345
3346
3347
3348
3349
3350
3351
3352
3353
3354
3355
3356
3357
3358
3359
3360
3361
3362
3363
3364
3365
3366
3367
3368
3369
3370
3371
3372
3373
3374
3375
3376
3377
3378
3379
3380
3381
3382
3383
3384
3385
3386
3387
3388
3389
3390
3391
3392
3393
3394
3395
3396
3397
3398
3399
3400
3401
3402
3403
3404
3405
3406
3407
3408
3409
3410
3411
3412
3413
3414
3415
3416
3417
3418
3419
3420
3421
3422
3423
3424
3425
3426
3427
3428
3429
3430
3431
3432
3433
3434
3435
3436
3437
3438
3439
3440
3441
3442
3443
3444
3445
3446
3447
3448
3449
3450
3451
3452
3453
3454
3455
3456
3457
3458
3459
3460
3461
3462
3463
3464
3465
3466
3467
3468
3469
3470
3471
3472
3473
3474
3475
3476
3477
3478
3479
3480
3481
3482
3483
3484
3485
3486
3487
3488
3489
3490
3491
3492
3493
3494
3495
3496
3497
3498
3499
3500
3501
3502
3503
3504
3505
3506
3507
3508
3509
3510
3511
3512
3513
3514
3515
3516
3517
3518
3519
3520
3521
3522
3523
3524
3525
3526
3527
3528
3529
3530
3531
3532
3533
3534
3535
3536
3537
3538
3539
3540
3541
3542
3543
3544
3545
3546
3547
3548
3549
3550
3551
3552
3553
3554
3555
3556
3557
3558
3559
3560
3561
3562
3563
3564
3565
3566
3567
3568
3569
3570
3571
3572
3573
3574
3575
3576
3577
3578
3579
3580
3581
3582
3583
3584
3585
3586
3587
3588
3589
3590
3591
3592
3593
3594
3595
3596
3597
3598
3599
3600
3601
3602
3603
3604
3605
3606
3607
3608
3609
3610
3611
3612
3613
3614
3615
3616
3617
3618
3619
3620
3621
3622
3623
3624
3625
3626
3627
3628
3629
3630
3631
3632
3633
3634
3635
3636
3637
3638
3639
3640
3641
3642
3643
3644
3645
3646
3647
3648
3649
3650
3651
3652
3653
3654
3655
3656
3657
3658
3659
3660
3661
3662
3663
3664
3665
3666
3667
3668
3669
3670
3671
3672
3673
3674
3675
3676
3677
3678
3679
3680
3681
3682
3683
3684
3685
3686
3687
3688
3689
3690
3691
3692
3693
3694
3695
3696
3697
3698
3699
3700
3701
3702
3703
3704
3705
3706
3707
3708
3709
3710
3711
3712
3713
3714
3715
3716
3717
3718
3719
3720
3721
3722
3723
3724
3725
3726
3727
3728
3729
3730
3731
3732
3733
3734
3735
3736
3737
3738
3739
3740
3741
3742
3743
3744
3745
3746
3747
3748
3749
3750
3751
3752
3753
3754
3755
3756
3757
3758
3759
3760
3761
3762
3763
3764
3765
3766
3767
3768
3769
3770
3771
3772
3773
3774
3775
3776
3777
3778
3779
3780
3781
3782
3783
3784
3785
3786
3787
3788
3789
3790
3791
3792
3793
3794
3795
3796
3797
3798
3799
3800
3801
3802
3803
3804
3805
3806
3807
3808
3809
3810
3811
3812
3813
3814
3815
3816
3817
3818
3819
3820
3821
3822
3823
3824
3825
3826
3827
3828
3829
3830
3831
3832
3833
3834
3835
3836
3837
3838
3839
3840
3841
3842
3843
3844
3845
3846
3847
3848
3849
3850
3851
3852
3853
3854
3855
3856
3857
3858
3859
3860
3861
3862
3863
3864
3865
3866
3867
3868
3869
3870
3871
3872
3873
3874
3875
3876
3877
3878
3879
3880
3881
3882
3883
3884
3885
3886
3887
3888
3889
3890
3891
3892
3893
3894
3895
3896
3897
3898
3899
3900
3901
3902
3903
3904
3905
3906
3907
3908
3909
3910
3911
3912
3913
3914
3915
3916
3917
3918
3919
3920
3921
3922
3923
3924
3925
3926
3927
3928
3929
3930
3931
3932
3933
3934
3935
3936
3937
3938
3939
3940
3941
3942
3943
3944
3945
3946
3947
3948
3949
3950
3951
3952
3953
3954
3955
3956
3957
3958
3959
3960
3961
3962
3963
3964
3965
3966
3967
3968
3969
3970
3971
3972
3973
3974
3975
3976
3977
3978
3979
3980
3981
3982
3983
3984
3985
3986
3987
3988
3989
3990
3991
3992
3993
3994
3995
3996
3997
3998
3999
4000
4001
4002
4003
4004
4005
4006
4007
4008
4009
4010
4011
4012
4013
4014
4015
4016
4017
4018
4019
4020
4021
4022
4023
4024
4025
4026
4027
4028
4029
4030
4031
4032
4033
4034
4035
4036
4037
4038
4039
4040
4041
4042
4043
4044
4045
4046
4047
4048
4049
4050
4051
4052
4053
4054
4055
4056
4057
4058
4059
4060
4061
4062
4063
4064
4065
4066
4067
4068
4069
4070
4071
4072
4073
4074
4075
4076
4077
4078
4079
4080
4081
4082
4083
4084
4085
4086
4087
4088
4089
4090
4091
4092
4093
4094
4095
4096
4097
4098
4099
4100
4101
4102
4103
4104
4105
4106
4107
4108
4109
4110
4111
4112
4113
4114
4115
4116
4117
4118
4119
4120
4121
4122
4123
4124
4125
4126
4127
4128
4129
4130
4131
4132
4133
4134
4135
4136
4137
4138
4139
4140
4141
4142
4143
4144
4145
4146
4147
4148
4149
4150
4151
4152
4153
4154
4155
4156
4157
4158
4159
4160
4161
4162
4163
4164
4165
4166
4167
4168
4169
4170
4171
4172
4173
4174
4175
4176
4177
4178
4179
4180
4181
4182
4183
4184
4185
4186
4187
4188
4189
4190
4191
4192
4193
4194
4195
4196
4197
4198
4199
4200
4201
4202
4203
4204
4205
4206
4207
4208
4209
4210
4211
4212
4213
4214
4215
4216
4217
4218
4219
4220
4221
4222
4223
4224
4225
4226
4227
4228
4229
4230
4231
4232
4233
4234
4235
4236
4237
4238
4239
4240
4241
4242
4243
4244
4245
4246
4247
4248
4249
4250
4251
4252
4253
4254
4255
4256
4257
4258
4259
4260
4261
4262
4263
4264
4265
4266
4267
4268
4269
4270
4271
4272
4273
4274
4275
4276
4277
4278
4279
4280
4281
4282
4283
4284
4285
4286
4287
4288
4289
4290
4291
4292
4293
4294
4295
4296
4297
4298
4299
4300
4301
4302
4303
4304
4305
4306
4307
4308
4309
4310
4311
4312
4313
4314
4315
4316
4317
4318
4319
4320
4321
4322
4323
4324
4325
4326
4327
4328
4329
4330
4331
4332
4333
4334
4335
4336
4337
4338
4339
4340
4341
4342
4343
4344
4345
4346
4347
4348
4349
4350
4351
4352
4353
4354
4355
4356
4357
4358
4359
4360
4361
4362
4363
4364
4365
4366
4367
4368
4369
4370
4371
4372
4373
4374
4375
4376
4377
4378
4379
4380
4381
4382
4383
4384
4385
4386
4387
4388
4389
4390
4391
4392
4393
4394
4395
4396
4397
4398
4399
4400
4401
4402
4403
4404
4405
4406
4407
4408
4409
4410
4411
4412
4413
4414
4415
4416
4417
4418
4419
4420
4421
4422
4423
4424
4425
4426
4427
4428
4429
4430
4431
4432
4433
4434
4435
4436
4437
4438
4439
4440
4441
4442
4443
4444
4445
4446
4447
4448
4449
4450
4451
4452
4453
4454
4455
4456
4457
4458
4459
4460
4461
4462
4463
4464
4465
4466
4467
4468
4469
4470
4471
4472
4473
4474
4475
4476
4477
4478
4479
4480
4481
4482
4483
4484
4485
4486
4487
4488
4489
4490
4491
4492
4493
4494
4495
4496
4497
4498
4499
4500
4501
4502
4503
4504
4505
4506
4507
4508
4509
4510
4511
4512
4513
4514
4515
4516
4517
4518
4519
4520
4521
4522
4523
4524
4525
4526
4527
4528
4529
4530
4531
4532
4533
4534
4535
4536
4537
4538
4539
4540
4541
4542
4543
4544
4545
4546
4547
4548
4549
4550
4551
4552
4553
4554
4555
4556
4557
4558
4559
4560
4561
4562
4563
4564
4565
4566
4567
4568
4569
4570
4571
4572
4573
4574
4575
4576
4577
4578
4579
4580
4581
4582
4583
4584
4585
4586
4587
4588
4589
4590
4591
4592
4593
4594
4595
4596
4597
4598
4599
4600
4601
4602
4603
4604
4605
4606
4607
4608
4609
4610
4611
4612
4613
4614
4615
4616
4617
4618
4619
4620
4621
4622
4623
4624
4625
4626
4627
4628
4629
4630
4631
4632
4633
4634
4635
4636
4637
4638
4639
4640
4641
4642
4643
4644
4645
4646
4647
4648
4649
4650
4651
4652
4653
4654
4655
4656
4657
4658
4659
4660
4661
4662
4663
4664
4665
4666
4667
4668
4669
4670
4671
4672
4673
4674
4675
4676
4677
4678
4679
4680
4681
4682
4683
4684
4685
4686
4687
4688
4689
4690
4691
4692
4693
4694
4695
4696
4697
4698
4699
4700
4701
4702
4703
4704
4705
4706
4707
4708
4709
4710
4711
4712
4713
4714
4715
4716
4717
4718
4719
4720
4721
4722
4723
4724
4725
4726
4727
4728
4729
4730
4731
4732
4733
4734
4735
4736
4737
4738
4739
4740
4741
4742
4743
4744
4745
4746
4747
4748
4749
4750
4751
4752
4753
4754
4755
4756
4757
4758
4759
4760
4761
4762
4763
4764
4765
4766
4767
4768
4769
4770
4771
4772
4773
4774
4775
4776
4777
4778
4779
4780
4781
4782
4783
4784
4785
4786
4787
4788
4789
4790
4791
4792
4793
4794
4795
4796
4797
4798
4799
4800
4801
4802
4803
4804
4805
4806
4807
4808
4809
4810
4811
4812
4813
4814
4815
4816
4817
4818
4819
4820
4821
4822
4823
4824
4825
4826
4827
4828
4829
4830
4831
4832
4833
4834
4835
4836
4837
4838
4839
4840
4841
4842
4843
4844
4845
4846
4847
4848
4849
4850
4851
4852
4853
4854
4855
4856
4857
4858
4859
4860
4861
4862
4863
4864
4865
4866
4867
4868
4869
4870
4871
4872
4873
4874
4875
4876
4877
4878
4879
4880
4881
4882
4883
4884
4885
4886
4887
4888
4889
4890
4891
4892
4893
4894
4895
4896
4897
4898
4899
4900
4901
4902
4903
4904
4905
4906
4907
4908
4909
4910
4911
4912
4913
4914
4915
4916
4917
4918
4919
4920
4921
4922
4923
4924
4925
4926
4927
4928
4929
4930
4931
4932
4933
4934
4935
4936
4937
4938
4939
4940
4941
4942
4943
4944
4945
4946
4947
4948
4949
4950
4951
4952
4953
4954
4955
4956
4957
4958
4959
4960
4961
4962
4963
4964
4965
4966
4967
4968
4969
4970
4971
4972
4973
4974
4975
4976
4977
4978
4979
4980
4981
4982
4983
4984
4985
4986
4987
4988
4989
4990
4991
4992
4993
4994
4995
4996
4997
4998
4999
5000
5001
5002
5003
5004
5005
5006
5007
5008
5009
5010
5011
5012
5013
5014
5015
5016
5017
5018
5019
5020
5021
5022
5023
5024
5025
5026
5027
5028
5029
5030
5031
5032
5033
5034
5035
5036
5037
5038
5039
5040
5041
5042
5043
5044
5045
5046
5047
5048
5049
5050
5051
5052
5053
5054
5055
5056
5057
5058
5059
5060
5061
5062
5063
5064
5065
5066
5067
5068
5069
5070
5071
5072
5073
5074
5075
5076
5077
5078
5079
5080
5081
5082
5083
5084
5085
5086
5087
5088
5089
5090
5091
5092
5093
5094
5095
5096
5097
5098
5099
5100
5101
5102
5103
5104
5105
5106
5107
5108
5109
5110
5111
5112
5113
5114
5115
5116
5117
5118
5119
5120
5121
5122
5123
5124
5125
5126
5127
5128
5129
5130
5131
5132
5133
5134
5135
5136
5137
5138
5139
5140
5141
5142
5143
5144
5145
5146
5147
5148
5149
5150
5151
5152
5153
5154
5155
5156
5157
5158
5159
5160
5161
5162
5163
5164
5165
5166
5167
5168
5169
5170
5171
5172
5173
5174
5175
5176
5177
5178
5179
5180
5181
5182
5183
5184
5185
5186
5187
5188
5189
5190
5191
5192
5193
5194
5195
5196
5197
5198
5199
5200
5201
5202
5203
5204
5205
5206
5207
5208
5209
5210
5211
5212
5213
5214
5215
5216
5217
5218
5219
5220
5221
5222
5223
5224
5225
5226
5227
5228
5229
5230
5231
5232
5233
5234
5235
5236
5237
5238
5239
5240
5241
5242
5243
5244
5245
5246
5247
5248
5249
5250
5251
5252
5253
5254
5255
5256
5257
5258
5259
5260
5261
5262
5263
5264
5265
5266
5267
5268
5269
5270
5271
5272
5273
5274
5275
5276
5277
5278
5279
5280
5281
5282
5283
5284
5285
5286
5287
5288
5289
5290
5291
5292
5293
5294
5295
5296
5297
5298
5299
5300
5301
5302
5303
5304
5305
5306
5307
5308
5309
5310
5311
5312
5313
5314
5315
5316
5317
5318
5319
5320
5321
5322
5323
5324
5325
5326
5327
5328
5329
5330
5331
5332
5333
5334
5335
5336
5337
5338
5339
5340
5341
5342
5343
5344
5345
5346
5347
5348
5349
5350
5351
5352
5353
5354
5355
5356
5357
5358
5359
5360
5361
5362
5363
5364
5365
5366
5367
5368
5369
5370
5371
5372
5373
5374
5375
5376
5377
5378
5379
5380
5381
5382
5383
5384
5385
5386
5387
5388
5389
5390
5391
5392
5393
5394
5395
5396
5397
5398
5399
5400
5401
5402
5403
5404
5405
5406
5407
5408
5409
5410
5411
5412
5413
5414
5415
5416
5417
5418
5419
5420
5421
5422
5423
5424
5425
5426
5427
5428
5429
5430
5431
5432
5433
5434
5435
5436
5437
5438
5439
5440
5441
5442
5443
5444
5445
5446
5447
5448
5449
5450
5451
5452
5453
5454
5455
5456
5457
5458
5459
5460
5461
5462
5463
5464
5465
5466
5467
5468
5469
5470
5471
5472
5473
5474
5475
5476
5477
5478
5479
5480
5481
5482
5483
5484
5485
5486
5487
5488
5489
5490
5491
5492
5493
5494
5495
5496
5497
5498
5499
5500
5501
5502
5503
5504
5505
5506
5507
5508
5509
5510
5511
5512
5513
5514
5515
5516
5517
5518
5519
5520
5521
5522
5523
5524
5525
5526
5527
5528
5529
5530
5531
5532
5533
5534
5535
5536
5537
5538
5539
5540
5541
5542
5543
5544
5545
5546
5547
5548
5549
5550
5551
5552
5553
5554
5555
5556
5557
5558
5559
5560
5561
5562
5563
5564
5565
5566
5567
5568
5569
5570
5571
5572
5573
5574
5575
5576
5577
5578
5579
5580
5581
5582
5583
5584
5585
5586
5587
5588
5589
5590
5591
5592
5593
5594
5595
5596
5597
5598
5599
5600
5601
5602
5603
5604
5605
5606
5607
5608
5609
5610
5611
5612
5613
5614
5615
5616
5617
5618
5619
5620
5621
5622
5623
5624
5625
5626
5627
5628
5629
5630
5631
5632
5633
5634
5635
5636
5637
5638
5639
5640
5641
5642
5643
5644
5645
5646
5647
5648
5649
5650
5651
5652
5653
5654
5655
5656
5657
5658
5659
5660
5661
5662
5663
5664
5665
5666
5667
5668
5669
5670
5671
5672
5673
5674
5675
5676
5677
5678
5679
5680
5681
5682
5683
5684
5685
5686
5687
5688
5689
5690
5691
5692
5693
5694
5695
5696
5697
5698
5699
5700
5701
5702
5703
5704
5705
5706
5707
5708
5709
5710
5711
5712
5713
5714
5715
5716
5717
5718
5719
5720
5721
5722
5723
5724
5725
5726
5727
5728
5729
5730
5731
5732
5733
5734
5735
5736
5737
5738
5739
5740
5741
5742
5743
5744
5745
5746
5747
5748
5749
5750
5751
5752
5753
5754
5755
5756
5757
5758
5759
5760
5761
5762
5763
5764
5765
5766
5767
5768
5769
5770
5771
5772
5773
5774
5775
5776
5777
5778
5779
5780
5781
5782
5783
5784
5785
5786
5787
5788
5789
5790
5791
5792
5793
5794
5795
5796
5797
5798
5799
5800
5801
5802
5803
5804
5805
5806
5807
5808
5809
5810
5811
5812
5813
5814
5815
5816
5817
5818
5819
5820
5821
5822
5823
5824
5825
5826
5827
5828
5829
5830
5831
5832
5833
5834
5835
5836
5837
5838
5839
5840
5841
5842
5843
5844
5845
5846
5847
5848
5849
5850
5851
5852
5853
5854
5855
5856
5857
5858
5859
5860
5861
5862
5863
5864
5865
5866
5867
5868
5869
5870
5871
5872
5873
5874
5875
5876
5877
5878
5879
5880
5881
5882
5883
5884
5885
5886
5887
5888
5889
5890
5891
5892
5893
5894
5895
5896
5897
5898
5899
5900
5901
5902
5903
5904
5905
5906
5907
5908
5909
5910
5911
5912
5913
5914
5915
5916
5917
5918
5919
5920
5921
5922
5923
5924
5925
5926
5927
5928
5929
5930
5931
5932
5933
5934
5935
5936
5937
5938
5939
5940
5941
5942
5943
5944
5945
5946
5947
5948
5949
5950
5951
5952
5953
5954
5955
5956
5957
5958
5959
5960
5961
5962
5963
5964
5965
5966
5967
5968
5969
5970
5971
5972
5973
5974
5975
5976
5977
5978
5979
5980
5981
5982
5983
5984
5985
5986
5987
5988
5989
5990
5991
5992
5993
5994
5995
5996
5997
5998
5999
6000
6001
6002
6003
6004
6005
6006
6007
6008
6009
6010
6011
6012
6013
6014
6015
6016
6017
6018
6019
6020
6021
6022
6023
6024
6025
6026
6027
6028
6029
6030
6031
6032
6033
6034
6035
6036
6037
6038
6039
6040
6041
6042
6043
6044
6045
6046
6047
6048
6049
6050
6051
6052
6053
6054
6055
6056
6057
6058
6059
6060
6061
6062
6063
6064
6065
6066
6067
6068
6069
6070
6071
6072
6073
6074
6075
6076
6077
6078
6079
6080
6081
6082
6083
6084
6085
6086
6087
6088
6089
6090
6091
6092
6093
6094
6095
6096
6097
6098
6099
6100
6101
6102
6103
6104
6105
6106
6107
6108
6109
6110
6111
6112
6113
6114
6115
6116
6117
6118
6119
6120
6121
6122
6123
6124
6125
6126
6127
6128
6129
6130
6131
6132
6133
6134
6135
6136
6137
6138
6139
6140
6141
6142
6143
6144
6145
6146
6147
6148
6149
6150
6151
6152
6153
6154
6155
6156
6157
6158
6159
6160
6161
6162
6163
6164
6165
6166
6167
6168
6169
6170
6171
6172
6173
6174
6175
6176
6177
6178
6179
6180
6181
6182
6183
6184
6185
6186
6187
6188
6189
6190
6191
6192
6193
6194
6195
6196
6197
6198
6199
6200
6201
6202
6203
6204
6205
6206
6207
6208
6209
6210
6211
6212
6213
6214
6215
6216
6217
6218
6219
6220
6221
6222
6223
6224
6225
6226
6227
6228
6229
6230
6231
6232
6233
6234
6235
6236
6237
6238
6239
6240
6241
6242
6243
6244
6245
6246
6247
6248
6249
6250
6251
6252
6253
6254
6255
6256
6257
6258
6259
6260
6261
6262
6263
6264
6265
6266
6267
6268
6269
6270
6271
6272
6273
6274
6275
6276
6277
6278
6279
6280
6281
6282
6283
6284
6285
6286
6287
6288
6289
6290
6291
6292
6293
6294
6295
6296
6297
6298
6299
6300
6301
6302
6303
6304
6305
6306
6307
6308
6309
6310
6311
6312
6313
6314
6315
6316
6317
6318
6319
6320
6321
6322
6323
6324
6325
6326
6327
6328
6329
6330
6331
6332
6333
6334
6335
6336
6337
6338
6339
6340
6341
6342
6343
6344
6345
6346
6347
6348
6349
6350
6351
6352
6353
6354
6355
6356
6357
6358
6359
6360
6361
6362
6363
6364
6365
6366
6367
6368
6369
6370
6371
6372
6373
6374
6375
6376
6377
6378
6379
6380
6381
6382
6383
6384
6385
6386
6387
6388
6389
6390
6391
6392
6393
6394
6395
6396
6397
6398
6399
6400
6401
6402
6403
6404
6405
6406
6407
6408
6409
6410
6411
6412
6413
6414
6415
6416
6417
6418
6419
6420
6421
6422
6423
6424
6425
6426
6427
6428
6429
6430
6431
6432
6433
6434
6435
6436
6437
6438
6439
6440
6441
6442
6443
6444
6445
6446
6447
6448
6449
6450
6451
6452
6453
6454
6455
6456
6457
6458
6459
6460
6461
6462
6463
6464
6465
6466
6467
6468
6469
6470
6471
6472
6473
6474
6475
6476
6477
6478
6479
6480
6481
6482
6483
6484
6485
6486
6487
6488
6489
6490
6491
6492
6493
6494
6495
6496
6497
6498
6499
6500
6501
6502
6503
6504
6505
6506
6507
6508
6509
6510
6511
6512
6513
6514
6515
6516
6517
6518
6519
6520
6521
6522
6523
6524
6525
6526
6527
6528
6529
6530
6531
6532
6533
6534
6535
6536
6537
6538
6539
6540
6541
6542
6543
6544
6545
6546
6547
6548
6549
6550
6551
6552
6553
6554
6555
6556
6557
6558
6559
6560
6561
6562
6563
6564
6565
6566
6567
6568
6569
6570
6571
6572
6573
6574
6575
6576
6577
6578
6579
6580
6581
6582
6583
6584
6585
6586
6587
6588
6589
6590
6591
6592
6593
6594
6595
6596
6597
6598
6599
6600
6601
6602
6603
6604
6605
6606
6607
6608
6609
6610
6611
6612
6613
6614
6615
6616
6617
6618
6619
6620
6621
6622
6623
6624
6625
6626
6627
6628
6629
6630
6631
6632
6633
6634
6635
6636
6637
6638
6639
6640
6641
6642
6643
6644
6645
6646
6647
6648
6649
6650
6651
6652
6653
6654
6655
6656
6657
6658
6659
6660
6661
6662
6663
6664
6665
6666
6667
6668
6669
6670
6671
6672
6673
6674
6675
6676
6677
6678
6679
6680
6681
6682
6683
6684
6685
6686
6687
6688
6689
6690
6691
6692
6693
6694
6695
6696
6697
6698
6699
6700
6701
6702
6703
6704
6705
6706
6707
6708
6709
6710
6711
6712
6713
6714
6715
6716
6717
6718
6719
6720
6721
6722
6723
6724
6725
6726
6727
6728
6729
6730
6731
6732
6733
6734
6735
6736
6737
6738
6739
6740
6741
6742
6743
6744
6745
6746
6747
6748
6749
6750
6751
6752
6753
6754
6755
6756
6757
6758
6759
6760
6761
6762
6763
6764
6765
6766
6767
6768
6769
6770
6771
6772
6773
6774
6775
6776
6777
6778
6779
6780
6781
6782
6783
6784
6785
6786
6787
6788
6789
6790
6791
6792
6793
6794
6795
6796
6797
6798
6799
6800
6801
6802
6803
6804
6805
6806
6807
6808
6809
6810
6811
6812
6813
6814
6815
6816
6817
6818
6819
6820
6821
6822
6823
6824
6825
6826
6827
6828
6829
6830
6831
6832
6833
6834
6835
6836
6837
6838
6839
6840
6841
6842
6843
6844
6845
6846
6847
6848
6849
6850
6851
6852
6853
6854
6855
6856
6857
6858
6859
6860
6861
6862
6863
6864
6865
6866
6867
6868
6869
6870
6871
6872
6873
6874
6875
6876
6877
6878
6879
6880
6881
6882
6883
6884
6885
6886
6887
6888
6889
6890
6891
6892
6893
6894
6895
6896
6897
6898
6899
6900
6901
6902
6903
6904
6905
6906
6907
6908
6909
6910
6911
6912
6913
6914
6915
6916
6917
6918
6919
6920
6921
6922
6923
6924
6925
6926
6927
6928
6929
6930
6931
6932
6933
6934
6935
6936
6937
6938
6939
6940
6941
6942
6943
6944
6945
6946
6947
6948
6949
6950
6951
6952
6953
6954
6955
6956
6957
6958
6959
6960
6961
6962
6963
6964
6965
6966
6967
6968
6969
6970
6971
6972
6973
6974
6975
6976
6977
6978
6979
6980
6981
6982
6983
6984
6985
6986
6987
6988
6989
6990
6991
6992
6993
6994
6995
6996
6997
6998
6999
7000
7001
7002
7003
7004
7005
7006
7007
7008
7009
7010
7011
7012
7013
7014
7015
7016
7017
7018
7019
7020
7021
7022
7023
7024
7025
7026
7027
7028
7029
7030
7031
7032
7033
7034
7035
7036
7037
7038
7039
7040
7041
7042
7043
7044
7045
7046
7047
7048
7049
7050
7051
7052
7053
7054
7055
7056
7057
7058
7059
7060
7061
7062
7063
7064
7065
7066
7067
7068
7069
7070
7071
7072
7073
7074
7075
7076
7077
7078
7079
7080
7081
7082
7083
7084
7085
7086
7087
7088
7089
7090
7091
7092
7093
7094
7095
7096
7097
7098
7099
7100
7101
7102
7103
7104
7105
7106
7107
7108
7109
7110
7111
7112
7113
7114
7115
7116
7117
7118
7119
7120
7121
7122
7123
7124
7125
7126
7127
7128
7129
7130
7131
7132
7133
7134
7135
7136
7137
7138
7139
7140
7141
7142
7143
7144
7145
7146
7147
7148
7149
7150
7151
7152
7153
7154
7155
7156
7157
7158
7159
7160
7161
7162
7163
7164
7165
7166
7167
7168
7169
7170
7171
7172
7173
7174
7175
7176
7177
7178
7179
7180
7181
7182
7183
7184
7185
7186
7187
7188
7189
7190
7191
7192
7193
7194
7195
7196
7197
7198
7199
7200
7201
7202
7203
7204
7205
7206
7207
7208
7209
7210
7211
7212
7213
7214
7215
7216
7217
7218
7219
7220
7221
7222
7223
7224
7225
7226
7227
7228
7229
7230
7231
7232
7233
7234
7235
7236
7237
7238
7239
7240
7241
7242
7243
7244
7245
7246
7247
7248
7249
7250
7251
7252
7253
7254
7255
7256
7257
7258
7259
7260
7261
7262
7263
7264
7265
7266
7267
7268
7269
7270
7271
7272
7273
7274
7275
7276
7277
7278
7279
7280
7281
7282
7283
7284
7285
7286
7287
7288
7289
7290
7291
7292
7293
7294
7295
7296
7297
7298
7299
7300
7301
7302
7303
7304
7305
7306
7307
7308
7309
7310
7311
7312
7313
7314
7315
7316
7317
7318
7319
7320
7321
7322
7323
7324
7325
7326
7327
7328
7329
7330
7331
7332
7333
7334
7335
7336
7337
7338
7339
7340
7341
7342
7343
7344
7345
7346
7347
7348
7349
7350
7351
7352
7353
7354
7355
7356
7357
7358
7359
7360
7361
7362
7363
7364
7365
7366
7367
7368
7369
7370
7371
7372
7373
7374
7375
7376
7377
7378
7379
7380
7381
7382
7383
7384
7385
7386
7387
7388
7389
7390
7391
7392
7393
7394
7395
7396
7397
7398
7399
7400
7401
7402
7403
7404
7405
7406
7407
7408
7409
7410
7411
7412
7413
7414
7415
7416
7417
7418
7419
7420
7421
7422
7423
7424
7425
7426
7427
7428
7429
7430
7431
7432
7433
7434
7435
7436
7437
7438
7439
7440
7441
7442
7443
7444
7445
7446
7447
7448
7449
7450
7451
7452
7453
7454
7455
7456
7457
7458
7459
7460
7461
7462
7463
7464
7465
7466
7467
7468
7469
7470
7471
7472
7473
7474
7475
7476
7477
7478
7479
7480
7481
7482
7483
7484
7485
7486
7487
7488
7489
7490
7491
7492
7493
7494
7495
7496
7497
7498
7499
7500
7501
7502
7503
7504
7505
7506
7507
7508
7509
7510
7511
7512
7513
7514
7515
7516
7517
7518
7519
7520
7521
7522
7523
7524
7525
7526
7527
7528
7529
7530
7531
7532
7533
7534
7535
7536
7537
7538
7539
7540
7541
7542
7543
7544
7545
7546
7547
7548
7549
7550
7551
7552
7553
7554
7555
7556
7557
7558
7559
7560
7561
7562
7563
7564
7565
7566
7567
7568
7569
7570
7571
7572
7573
7574
7575
7576
7577
7578
7579
7580
7581
7582
7583
7584
7585
7586
7587
7588
7589
7590
7591
7592
7593
7594
7595
7596
7597
7598
7599
7600
7601
7602
7603
7604
7605
7606
7607
7608
7609
7610
7611
7612
7613
7614
7615
7616
7617
7618
7619
7620
7621
7622
7623
7624
7625
7626
7627
7628
7629
7630
7631
7632
7633
7634
7635
7636
7637
7638
7639
7640
7641
7642
7643
7644
7645
7646
7647
7648
7649
7650
7651
7652
7653
7654
7655
7656
7657
7658
7659
7660
7661
7662
7663
7664
7665
7666
7667
7668
7669
7670
7671
7672
7673
7674
7675
7676
7677
7678
7679
7680
7681
7682
7683
7684
7685
7686
7687
7688
7689
7690
7691
7692
7693
7694
7695
7696
7697
7698
7699
7700
7701
7702
7703
7704
7705
7706
7707
7708
7709
7710
7711
7712
7713
7714
7715
7716
7717
7718
7719
7720
7721
7722
7723
7724
7725
7726
7727
7728
7729
7730
7731
7732
7733
7734
7735
7736
7737
7738
7739
7740
7741
7742
7743
7744
7745
7746
7747
7748
7749
7750
7751
7752
7753
7754
7755
7756
7757
7758
7759
7760
7761
7762
7763
7764
7765
7766
7767
7768
7769
7770
7771
7772
7773
7774
7775
7776
7777
7778
7779
7780
7781
7782
7783
7784
7785
7786
7787
7788
7789
7790
7791
7792
7793
7794
7795
7796
7797
7798
7799
7800
7801
7802
7803
7804
7805
7806
7807
7808
7809
7810
7811
7812
7813
7814
7815
7816
7817
7818
7819
7820
7821
7822
7823
7824
7825
7826
7827
7828
7829
7830
7831
7832
7833
7834
7835
7836
7837
7838
7839
7840
7841
7842
7843
7844
7845
7846
7847
7848
7849
7850
7851
7852
7853
7854
7855
7856
7857
7858
7859
7860
7861
7862
7863
7864
7865
7866
7867
7868
7869
7870
7871
7872
7873
7874
7875
7876
7877
7878
7879
7880
7881
7882
7883
7884
7885
7886
7887
7888
7889
7890
7891
7892
7893
7894
7895
7896
7897
7898
7899
7900
7901
7902
7903
7904
7905
7906
7907
7908
7909
7910
7911
7912
7913
7914
7915
7916
7917
7918
7919
7920
7921
7922
7923
7924
7925
7926
7927
7928
7929
7930
7931
7932
7933
7934
7935
7936
7937
7938
7939
7940
7941
7942
7943
7944
7945
7946
7947
7948
7949
7950
7951
7952
7953
7954
7955
7956
7957
7958
7959
7960
7961
7962
7963
7964
7965
7966
7967
7968
7969
7970
7971
7972
7973
7974
7975
7976
7977
7978
7979
7980
7981
7982
7983
7984
7985
7986
7987
7988
7989
7990
7991
7992
7993
7994
7995
7996
7997
7998
7999
8000
8001
8002
8003
8004
8005
8006
8007
8008
8009
8010
8011
8012
8013
8014
8015
8016
8017
8018
8019
8020
8021
8022
8023
8024
8025
8026
8027
8028
8029
8030
8031
8032
8033
8034
8035
8036
8037
8038
8039
8040
8041
8042
8043
8044
8045
8046
8047
8048
8049
8050
8051
8052
8053
8054
8055
8056
8057
8058
8059
8060
8061
8062
8063
8064
8065
8066
8067
8068
8069
8070
8071
8072
8073
8074
8075
8076
8077
8078
8079
8080
8081
8082
8083
8084
8085
8086
8087
8088
8089
8090
8091
8092
8093
8094
8095
8096
8097
8098
8099
8100
8101
8102
8103
8104
8105
8106
8107
8108
8109
8110
8111
8112
8113
8114
8115
8116
8117
8118
8119
8120
8121
8122
8123
8124
8125
8126
8127
8128
8129
8130
8131
8132
8133
8134
8135
8136
8137
8138
8139
8140
8141
8142
8143
8144
8145
8146
8147
8148
8149
8150
8151
8152
8153
8154
8155
8156
8157
8158
8159
8160
8161
8162
8163
8164
8165
8166
8167
8168
8169
8170
8171
8172
8173
8174
8175
8176
8177
8178
8179
8180
8181
8182
8183
8184
8185
8186
8187
8188
8189
8190
8191
8192
8193
8194
8195
8196
8197
8198
8199
8200
8201
8202
8203
8204
8205
8206
8207
8208
8209
8210
8211
8212
8213
8214
8215
8216
8217
8218
8219
8220
8221
8222
8223
8224
8225
8226
8227
8228
8229
8230
8231
8232
8233
8234
8235
8236
8237
8238
8239
8240
8241
8242
8243
8244
8245
8246
8247
8248
8249
8250
8251
8252
8253
8254
8255
8256
8257
8258
8259
8260
8261
8262
8263
8264
8265
8266
8267
8268
8269
8270
8271
8272
8273
8274
8275
8276
8277
8278
8279
8280
8281
8282
8283
8284
8285
8286
8287
8288
8289
8290
8291
8292
8293
8294
8295
8296
8297
8298
8299
8300
8301
8302
8303
8304
8305
8306
8307
8308
8309
8310
8311
8312
8313
8314
8315
8316
8317
8318
8319
8320
8321
8322
8323
8324
8325
8326
8327
8328
8329
8330
8331
8332
8333
8334
8335
8336
8337
8338
8339
8340
8341
8342
8343
8344
8345
8346
8347
8348
8349
8350
8351
8352
8353
8354
8355
8356
8357
8358
8359
8360
8361
8362
8363
8364
8365
8366
8367
8368
8369
8370
8371
8372
8373
8374
8375
8376
8377
8378
8379
8380
8381
8382
8383
8384
8385
8386
8387
8388
8389
8390
8391
8392
8393
8394
8395
8396
8397
8398
8399
8400
8401
8402
8403
8404
8405
8406
8407
8408
8409
8410
8411
8412
8413
8414
8415
8416
8417
8418
8419
8420
8421
8422
8423
8424
8425
8426
8427
8428
8429
8430
8431
8432
8433
8434
8435
8436
8437
8438
8439
8440
8441
8442
8443
8444
8445
8446
8447
8448
8449
8450
8451
8452
8453
8454
8455
8456
8457
8458
8459
8460
8461
8462
8463
8464
8465
8466
8467
8468
8469
8470
8471
8472
8473
8474
8475
8476
8477
8478
8479
8480
8481
8482
8483
8484
8485
8486
8487
8488
8489
8490
8491
8492
8493
8494
8495
8496
8497
8498
8499
8500
8501
8502
8503
8504
8505
8506
8507
8508
8509
8510
8511
8512
8513
8514
8515
8516
8517
8518
8519
8520
8521
8522
8523
8524
8525
8526
8527
8528
8529
8530
8531
8532
8533
8534
8535
8536
8537
8538
8539
8540
8541
8542
8543
8544
8545
8546
8547
8548
8549
8550
8551
8552
8553
8554
8555
8556
8557
8558
8559
8560
8561
8562
8563
8564
8565
8566
8567
8568
8569
8570
8571
8572
8573
8574
8575
8576
8577
8578
8579
8580
8581
8582
8583
8584
8585
8586
8587
8588
8589
8590
8591
8592
8593
8594
8595
8596
8597
8598
8599
8600
8601
8602
8603
8604
8605
8606
8607
8608
8609
8610
8611
8612
8613
8614
8615
8616
8617
8618
8619
8620
8621
8622
8623
8624
8625
8626
8627
8628
8629
8630
8631
8632
8633
8634
8635
8636
8637
8638
8639
8640
8641
8642
8643
8644
8645
8646
8647
8648
8649
8650
8651
8652
8653
8654
8655
8656
8657
8658
8659
8660
8661
8662
8663
8664
8665
8666
8667
8668
8669
8670
8671
8672
8673
8674
8675
8676
8677
8678
8679
8680
8681
8682
8683
8684
8685
8686
8687
8688
8689
8690
8691
8692
8693
8694
8695
8696
8697
8698
8699
8700
8701
8702
8703
8704
8705
8706
8707
8708
8709
8710
8711
8712
8713
8714
8715
8716
8717
8718
8719
8720
8721
8722
8723
8724
8725
8726
8727
8728
8729
8730
8731
8732
8733
8734
8735
8736
8737
8738
8739
8740
8741
8742
8743
8744
8745
8746
8747
8748
8749
8750
8751
8752
8753
8754
8755
8756
8757
8758
8759
8760
8761
8762
8763
8764
8765
8766
8767
8768
8769
8770
8771
8772
8773
8774
8775
8776
8777
8778
8779
8780
8781
8782
8783
8784
8785
8786
8787
8788
8789
8790
8791
8792
8793
8794
8795
8796
8797
8798
8799
8800
8801
8802
8803
8804
8805
8806
8807
8808
8809
8810
8811
8812
8813
8814
8815
8816
8817
8818
8819
8820
8821
8822
8823
8824
8825
8826
8827
8828
8829
8830
8831
8832
8833
8834
8835
8836
8837
8838
8839
8840
8841
8842
8843
8844
8845
8846
8847
8848
8849
8850
8851
8852
8853
8854
8855
8856
8857
8858
8859
8860
8861
8862
8863
8864
8865
8866
8867
8868
8869
8870
8871
8872
8873
8874
8875
8876
8877
8878
8879
8880
8881
8882
8883
8884
8885
8886
8887
8888
8889
8890
8891
8892
8893
8894
8895
8896
8897
8898
8899
8900
8901
8902
8903
8904
8905
8906
8907
8908
8909
8910
8911
8912
8913
8914
8915
8916
8917
8918
8919
8920
8921
8922
8923
8924
8925
8926
8927
8928
8929
8930
8931
8932
8933
8934
8935
8936
8937
8938
8939
8940
8941
8942
8943
8944
8945
8946
8947
8948
8949
8950
8951
8952
8953
8954
8955
8956
8957
8958
8959
8960
8961
8962
8963
8964
8965
8966
8967
8968
8969
8970
8971
8972
8973
8974
8975
8976
8977
8978
8979
8980
8981
8982
8983
8984
8985
8986
8987
8988
8989
8990
8991
8992
8993
8994
8995
8996
8997
8998
8999
9000
9001
9002
9003
9004
9005
9006
9007
9008
9009
9010
9011
9012
9013
9014
9015
9016
9017
9018
9019
9020
9021
9022
9023
9024
9025
9026
9027
9028
9029
9030
9031
9032
9033
9034
9035
9036
9037
9038
9039
9040
9041
9042
9043
9044
9045
9046
9047
9048
9049
9050
9051
9052
9053
9054
9055
9056
9057
9058
9059
9060
9061
9062
9063
9064
9065
9066
9067
9068
9069
9070
9071
9072
9073
9074
9075
9076
9077
9078
9079
9080
9081
9082
9083
9084
9085
9086
9087
9088
9089
9090
9091
9092
9093
9094
9095
9096
9097
9098
9099
9100
9101
9102
9103
9104
9105
9106
9107
9108
9109
9110
9111
9112
9113
9114
9115
9116
9117
9118
9119
9120
9121
9122
9123
9124
9125
9126
9127
9128
9129
9130
9131
9132
9133
9134
9135
9136
9137
9138
9139
9140
9141
9142
9143
9144
9145
9146
9147
9148
9149
9150
9151
9152
9153
9154
9155
9156
9157
9158
9159
9160
9161
9162
9163
9164
9165
9166
9167
9168
9169
9170
9171
9172
9173
9174
9175
9176
9177
9178
9179
9180
9181
9182
9183
9184
9185
9186
9187
9188
9189
9190
9191
9192
9193
9194
9195
9196
9197
9198
9199
9200
9201
9202
9203
9204
9205
9206
9207
9208
9209
9210
9211
9212
9213
9214
9215
9216
9217
9218
9219
9220
9221
9222
9223
9224
9225
9226
9227
9228
9229
9230
9231
9232
9233
9234
9235
9236
9237
9238
9239
9240
9241
9242
9243
9244
9245
9246
9247
9248
9249
9250
9251
9252
9253
9254
9255
9256
9257
9258
9259
9260
9261
9262
9263
9264
9265
9266
9267
9268
9269
9270
9271
9272
9273
9274
9275
9276
9277
9278
9279
9280
9281
9282
9283
9284
9285
9286
9287
9288
9289
9290
9291
9292
9293
9294
9295
9296
9297
9298
9299
9300
9301
9302
9303
9304
9305
9306
9307
9308
9309
9310
9311
9312
9313
9314
9315
9316
9317
9318
9319
9320
9321
9322
9323
9324
9325
9326
9327
9328
9329
9330
9331
9332
9333
9334
9335
9336
9337
9338
9339
9340
9341
9342
9343
9344
9345
9346
9347
9348
9349
9350
9351
9352
9353
9354
9355
9356
9357
9358
9359
9360
9361
9362
9363
9364
9365
9366
9367
9368
9369
9370
9371
9372
9373
9374
9375
9376
9377
9378
9379
9380
9381
9382
9383
9384
9385
9386
9387
9388
9389
9390
9391
9392
9393
9394
9395
9396
9397
9398
9399
9400
9401
9402
9403
9404
9405
9406
9407
9408
9409
9410
9411
9412
9413
9414
9415
9416
9417
9418
9419
9420
9421
9422
9423
9424
9425
9426
9427
9428
9429
9430
9431
9432
9433
9434
9435
9436
9437
9438
9439
9440
9441
9442
9443
9444
9445
9446
9447
9448
9449
9450
9451
9452
9453
9454
9455
9456
9457
9458
9459
9460
9461
9462
9463
9464
9465
9466
9467
9468
9469
9470
9471
9472
9473
9474
9475
9476
9477
9478
9479
9480
9481
9482
9483
9484
9485
9486
9487
9488
9489
9490
9491
9492
9493
9494
9495
9496
9497
9498
9499
9500
9501
9502
9503
9504
9505
9506
9507
9508
9509
9510
9511
9512
9513
9514
9515
9516
9517
9518
9519
9520
9521
9522
9523
9524
9525
9526
9527
9528
9529
9530
9531
9532
9533
9534
9535
9536
9537
9538
9539
9540
9541
9542
9543
9544
9545
9546
9547
9548
9549
9550
9551
9552
9553
9554
9555
9556
9557
9558
9559
9560
9561
9562
9563
9564
9565
9566
9567
9568
9569
9570
9571
9572
9573
9574
9575
9576
9577
9578
9579
9580
9581
9582
9583
9584
9585
9586
9587
9588
9589
9590
9591
9592
9593
9594
9595
9596
9597
9598
9599
9600
9601
9602
9603
9604
9605
9606
9607
9608
9609
9610
9611
9612
9613
9614
9615
9616
9617
9618
9619
9620
9621
9622
9623
9624
9625
9626
9627
9628
9629
9630
9631
9632
9633
9634
9635
9636
9637
9638
9639
9640
9641
9642
9643
9644
9645
9646
9647
9648
9649
9650
9651
9652
9653
9654
9655
9656
9657
9658
9659
9660
9661
9662
9663
9664
9665
9666
9667
9668
9669
9670
9671
9672
9673
9674
9675
9676
9677
9678
9679
9680
9681
9682
9683
9684
9685
9686
9687
9688
9689
9690
9691
9692
9693
9694
9695
9696
9697
9698
9699
9700
9701
9702
9703
9704
9705
9706
9707
9708
9709
9710
9711
9712
9713
9714
9715
9716
9717
9718
9719
9720
9721
9722
9723
9724
9725
9726
9727
9728
9729
9730
9731
9732
9733
9734
9735
9736
9737
9738
9739
9740
9741
9742
9743
9744
9745
9746
9747
9748
9749
9750
9751
9752
9753
9754
9755
9756
9757
9758
9759
9760
9761
9762
9763
9764
9765
9766
9767
9768
9769
9770
9771
9772
9773
9774
9775
9776
9777
9778
9779
9780
9781
9782
9783
9784
9785
9786
9787
9788
9789
9790
9791
9792
9793
9794
9795
9796
9797
9798
9799
9800
9801
9802
9803
9804
9805
9806
9807
9808
9809
9810
9811
9812
9813
9814
9815
9816
9817
9818
9819
9820
9821
9822
9823
9824
9825
9826
9827
9828
9829
9830
9831
9832
9833
9834
9835
9836
9837
9838
9839
9840
9841
9842
9843
9844
9845
9846
9847
9848
9849
9850
9851
9852
9853
9854
9855
9856
9857
9858
9859
9860
9861
9862
9863
9864
9865
9866
9867
9868
9869
9870
9871
9872
9873
9874
9875
9876
9877
9878
9879
9880
9881
9882
9883
9884
9885
9886
9887
9888
9889
9890
9891
9892
9893
9894
9895
9896
9897
9898
9899
9900
9901
9902
9903
9904
9905
9906
9907
9908
9909
9910
9911
9912
9913
9914
9915
9916
9917
9918
9919
9920
9921
9922
9923
9924
9925
9926
9927
9928
9929
9930
9931
9932
9933
9934
9935
9936
9937
9938
9939
9940
9941
9942
9943
9944
9945
9946
9947
9948
9949
9950
9951
9952
9953
9954
9955
9956
9957
9958
9959
9960
9961
9962
9963
9964
9965
9966
9967
9968
9969
9970
9971
9972
9973
9974
9975
9976
9977
9978
9979
9980
9981
9982
9983
9984
9985
9986
9987
9988
9989
9990
9991
9992
9993
9994
9995
9996
9997
9998
9999
10000
10001
10002
10003
10004
10005
10006
10007
10008
10009
10010
10011
10012
10013
10014
10015
10016
10017
10018
10019
10020
10021
10022
10023
10024
10025
10026
10027
10028
10029
10030
10031
10032
10033
10034
10035
10036
10037
10038
10039
10040
10041
10042
10043
10044
10045
10046
10047
10048
10049
10050
10051
10052
10053
10054
10055
10056
10057
10058
10059
10060
10061
10062
10063
10064
10065
10066
10067
10068
10069
10070
10071
10072
10073
10074
10075
10076
10077
10078
10079
10080
10081
10082
10083
10084
10085
10086
10087
10088
10089
10090
10091
10092
10093
10094
10095
10096
10097
10098
10099
10100
10101
10102
10103
10104
10105
10106
10107
10108
10109
10110
10111
10112
10113
10114
10115
10116
10117
10118
10119
10120
10121
10122
10123
10124
10125
10126
10127
10128
10129
10130
10131
10132
10133
10134
10135
10136
10137
10138
10139
10140
10141
10142
10143
10144
10145
10146
10147
10148
10149
10150
10151
10152
10153
10154
10155
10156
10157
10158
10159
10160
10161
10162
10163
10164
10165
10166
10167
10168
10169
10170
10171
10172
10173
10174
10175
10176
10177
10178
10179
10180
10181
10182
10183
10184
10185
10186
10187
10188
10189
10190
10191
10192
10193
10194
10195
10196
10197
10198
10199
10200
10201
10202
10203
10204
10205
10206
10207
10208
10209
10210
10211
10212
10213
10214
10215
10216
10217
10218
10219
10220
10221
10222
10223
10224
10225
10226
10227
10228
10229
10230
10231
10232
10233
10234
10235
10236
10237
10238
10239
10240
10241
10242
10243
10244
10245
10246
10247
10248
10249
10250
10251
10252
10253
10254
10255
10256
10257
10258
10259
10260
10261
10262
10263
10264
10265
10266
10267
10268
10269
10270
10271
10272
10273
10274
10275
10276
10277
10278
10279
10280
10281
10282
10283
10284
10285
10286
10287
10288
10289
10290
10291
10292
10293
10294
10295
10296
10297
10298
10299
10300
10301
10302
10303
10304
10305
10306
10307
10308
10309
10310
10311
10312
10313
10314
10315
10316
10317
10318
10319
10320
10321
10322
10323
10324
10325
10326
10327
10328
10329
10330
10331
10332
10333
10334
10335
10336
10337
10338
10339
10340
10341
10342
10343
10344
10345
10346
10347
10348
10349
10350
10351
10352
10353
10354
10355
10356
10357
10358
10359
10360
10361
10362
10363
10364
10365
10366
10367
10368
10369
10370
10371
10372
10373
10374
10375
10376
10377
10378
10379
10380
10381
10382
10383
10384
10385
10386
10387
10388
10389
10390
10391
10392
10393
10394
10395
10396
10397
10398
10399
10400
10401
10402
10403
10404
10405
10406
10407
10408
10409
10410
10411
10412
10413
10414
10415
10416
10417
10418
10419
10420
10421
10422
10423
10424
10425
10426
10427
10428
10429
10430
10431
10432
10433
10434
10435
10436
10437
10438
10439
10440
10441
10442
10443
10444
10445
10446
10447
10448
10449
10450
10451
10452
10453
10454
10455
10456
10457
10458
10459
10460
10461
10462
10463
10464
10465
10466
10467
10468
10469
10470
10471
10472
10473
10474
10475
10476
10477
10478
10479
10480
10481
10482
10483
10484
10485
10486
10487
10488
10489
10490
10491
10492
10493
10494
10495
10496
10497
10498
10499
10500
10501
10502
10503
10504
10505
10506
10507
10508
10509
10510
10511
10512
10513
10514
10515
10516
10517
10518
10519
10520
10521
10522
10523
10524
10525
10526
10527
10528
10529
10530
10531
10532
10533
10534
10535
10536
10537
10538
10539
10540
10541
10542
10543
10544
10545
10546
10547
10548
10549
10550
10551
10552
10553
10554
10555
10556
10557
10558
10559
10560
10561
10562
10563
10564
10565
10566
10567
10568
10569
10570
10571
10572
10573
10574
10575
10576
10577
10578
10579
10580
10581
10582
10583
10584
10585
10586
10587
10588
10589
10590
10591
10592
10593
10594
10595
10596
10597
10598
10599
10600
10601
10602
10603
10604
10605
10606
10607
10608
10609
10610
10611
10612
10613
10614
10615
10616
10617
10618
10619
10620
10621
10622
10623
10624
10625
10626
10627
10628
10629
10630
10631
10632
10633
10634
10635
10636
10637
10638
10639
10640
10641
10642
10643
10644
10645
10646
10647
10648
10649
10650
10651
10652
10653
10654
10655
10656
10657
10658
10659
10660
10661
10662
10663
10664
10665
10666
10667
10668
10669
10670
10671
10672
10673
10674
10675
10676
10677
10678
10679
10680
10681
10682
10683
10684
10685
10686
10687
10688
10689
10690
10691
10692
10693
10694
10695
10696
10697
10698
10699
10700
10701
10702
10703
10704
10705
10706
10707
10708
10709
10710
10711
10712
10713
10714
10715
10716
10717
10718
10719
10720
10721
10722
10723
10724
10725
10726
10727
10728
10729
10730
10731
10732
10733
10734
10735
10736
10737
10738
10739
10740
10741
10742
10743
10744
10745
10746
10747
10748
10749
10750
10751
10752
10753
10754
10755
10756
10757
10758
10759
10760
10761
10762
10763
10764
10765
10766
10767
10768
10769
10770
10771
10772
10773
10774
10775
10776
10777
10778
10779
10780
10781
10782
10783
10784
10785
10786
10787
10788
10789
10790
10791
10792
10793
10794
10795
10796
10797
10798
10799
10800
10801
10802
10803
10804
10805
10806
10807
10808
10809
10810
10811
10812
10813
10814
10815
10816
10817
10818
10819
10820
10821
10822
10823
10824
10825
10826
10827
10828
10829
10830
10831
10832
10833
10834
10835
10836
10837
10838
10839
10840
10841
10842
10843
10844
10845
10846
10847
10848
10849
10850
10851
10852
10853
10854
10855
10856
10857
10858
10859
10860
10861
10862
10863
10864
10865
10866
10867
10868
10869
10870
10871
10872
10873
10874
10875
10876
10877
10878
10879
10880
10881
10882
10883
10884
10885
10886
10887
10888
10889
10890
10891
10892
10893
10894
10895
10896
10897
10898
10899
10900
10901
10902
10903
10904
10905
10906
10907
10908
10909
10910
10911
10912
10913
10914
10915
10916
10917
10918
10919
10920
10921
10922
10923
10924
10925
10926
10927
10928
10929
10930
10931
10932
10933
10934
10935
10936
10937
10938
10939
10940
10941
10942
10943
10944
10945
10946
10947
10948
10949
10950
10951
10952
10953
10954
10955
10956
10957
10958
10959
10960
10961
10962
10963
10964
10965
10966
10967
10968
10969
10970
10971
10972
10973
10974
10975
10976
10977
10978
10979
10980
10981
10982
10983
10984
10985
10986
10987
10988
10989
10990
10991
10992
10993
10994
10995
10996
10997
10998
10999
11000
11001
11002
11003
11004
11005
11006
11007
11008
11009
11010
11011
11012
11013
11014
11015
11016
11017
11018
11019
11020
11021
11022
11023
11024
11025
11026
11027
11028
11029
11030
11031
11032
11033
11034
11035
11036
11037
11038
11039
11040
11041
11042
11043
11044
11045
11046
11047
11048
11049
11050
11051
11052
11053
11054
11055
11056
11057
11058
11059
11060
11061
11062
11063
11064
11065
11066
11067
11068
11069
11070
11071
11072
11073
11074
11075
11076
11077
11078
11079
11080
11081
11082
11083
11084
11085
11086
11087
11088
11089
11090
11091
11092
11093
11094
11095
11096
11097
11098
11099
11100
11101
|
<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN"
"http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd">
<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
<head>
<meta name="generator" content=
"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
<meta http-equiv="Content-Type" content=
"text/html; charset=UTF-8" />
<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
<title>The Project Gutenberg eBook of Vámbéry Ármin vázlatai
Közép-Ázsiából</title>
<style type="text/css">
/*<![CDATA[*/
body {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
}
h1,h2,h3,h4,h5 {
text-align: center;
clear: both;
line-height: 200%;
}
h2,h3 {
margin-top: 2em;
}
h1 span.smaller {
font-size: 75%;
line-height: 200%;
}
p {
margin-top: 0.75em;
margin-bottom: 0.75em;
}
body > p {
text-align: justify;
text-indent: 1.5em;
}
p.i0 {
text-indent: 0;
}
hr {
width: 33%;
margin-top: 2em;
margin-bottom: 2em;
margin-left: auto;
margin-right: auto;
clear: both;
}
hr.chap {width: 65%}
hr.tb {width: 25%;}
table {
margin-left: auto;
margin-right: auto;
}
.tborder, .tborder td {
border: 1px solid black;
border-collapse: collapse;
}
td {
padding-left: 1em;
padding-right: 1em;
}
.pagenum {
position: absolute;
right: 2%;
color: gray;
font-size: smaller;
text-align: right;
text-indent:0;
}
.tdr {text-align: right;}
.tdc {text-align: center;}
.center {
text-align: center;
text-indent: 0;
}
.right {
text-align: right;
margin-right: 1.5em;
}
.dropcap {
font-size: 200%;
font-weight: bold;
}
em.gesperrt {
font-style: normal;
letter-spacing: 0.2em;
padding-left: 0.2em;
}
.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
.caption {font-weight: bold;}
.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
.figright {
float: right;
clear: right;
margin: 0 0 0 4px;
padding: 0;
text-align: center;
}
.clearfix {
overflow: auto;
}
.footnotes {
border: dashed 1px;
}
.footnote {
margin-left: 10%;
margin-right: 10%;
font-size: 0.9em;
text-align: justify;
}
.footnote .label {
position: absolute;
right: 84%;
text-align: right;
}
.fnanchor {
vertical-align: super;
font-size: .8em;
text-decoration: none;
}
.poem {
font-size: 0.9em;
display: table;
margin: auto;
text-align: left;
}
.poem p {
margin: 1em auto 1em auto;
}
.poem p.i7 {
font-size: 0.9em;
text-indent: 0em;
text-align: right;
}
.poem .stanza {
margin: 1em 0em 1em 0em;
}
.poem span.label {
float: left;
text-align: right;
margin-left: -8em;
min-width: 7em;
}
.poem span.i0 {
display: block;
margin-left: 0em;
padding-left: 3em;
text-indent: -3em;
}
.transnote {
background-color: #E6E6FA;
color: black;
padding: 0.5em;
font-family: sans-serif, serif;
font-size: 0.9em;
}
.transnote p {
text-align: center;
text-indent: 1.5em;
}
ul.TOC {
list-style-type: none;
padding-left: 10%;
text-indent: -5%;
width: 70%;
text-align: justify;
}
ul.TOC li {
margin-top: 0.25em;
}
.TOC .roman {
width: 4em;
display: inline-block;
text-align: right;
}
span.ralign {
position: absolute;
text-align: right;
right: 15%;
top: auto;
}
/*]]>*/
</style>
</head>
<body>
<div>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66741 ***</div>
<div class="transnote">
<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p>
<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_VII">VII</a>. oldalon
található.</p>
</div>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_I" id=
"Page_I">I.</a></span></p>
<h1>VÁMBÉRY ÁRMIN<br />
<span class="smaller">VÁZLATAI</span><br />
KÖZÉP-ÁZSIÁBÓL.</h1>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption">UJABB ADALÉKOK</span></p>
<p class="center"><span class="caption-small">AZ</span></p>
<p class="center"><span class="caption-large">OXUSMELLÉKI
ORSZÁGOK</span></p>
<p class="center"><span class="caption-small">NÉPISMERETI,
TÁRSADALMI ÉS POLITIKAI</span></p>
<p class="center"><span class=
"caption-large">VISZONYAIHOZ.</span></p>
<p> </p>
<p> </p>
<p class="center"><span class="caption">PEST, 1868.</span></p>
<p class="center"><span class="caption">KIADJA RÁTH MÓR.</span></p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_II" id=
"Page_II">II.</a></span></p>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_III" id="Page_III"><br />
III.</a></span></p>
<h2>ELŐSZÓ.</h2>
<p><span class="dropcap">S</span>emmi sem teszi bátrabbá az embert,
mint a siker, de különösen a váratlan és nem remélt siker. Midőn
„Közép-ázsiai utazásom“-at legelőször angol nyelven közzé tevém,
korántsem hittem volna, hogy az két év lefolyta alatt magyar,
német, franczia, orosz és svéd nyelvekre leforditva a mívelt
Európában és Amerikában oly nagy elterjedésnek fog örvendezni – nem
sejtettem volna, hogy utazási kalandom oly közkedveltségü és
közérdekü tárgygyá váljék, miszerént még iparlovagok is az arról
szóló felolvasásokat jövedelmező üzletnek tekintsék<a name=
"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=
"fnanchor">1)</a>. <span class="pagenum"><a name="Page_IV" id=
"Page_IV">IV.</a></span></p>
<p>Nem akarom tehát eltitkolni, hogy ezen váratlan eredmény
meglepett és őszintén mondva jól esett lelkemnek, de másrészről meg
kell vallanom, hogy azt nem gyenge erőm sem pedig tapasztalatlan
tollamnak, hanem inkább azon ismerethiánynak tulajdonitottam,
melyről Turkesztán föld- és népleirási tekintetben hires volt; és
ha hozzá teszem, hogy az európai és amerikai sajtóban megjelent
birálatok csaknem nagyobb része avval vádolt, hogy a részleteket
mellőzve, képek helyett csak egyes vonásokat adtam, szóval, hogy
kaland- és tapasztalat-dús utamról sokkal többet mondhattam volna,
mint a mennyit mondék, könnyen fogom igazolhatni e jelen lapok
közzétételét, <em class="gesperrt">melyek első könyvemhez
kiegészitésül szolgálnak</em>.</p>
<p>Kétséget nem szenved, hogy sokkal jobb lett volna ezen utólagos
jegyzeteket az első munka keretébe foglalni, de hogy ez nem
történt, annak nem annyira a szememre vetett szófukarság mint
inkább azon elhatározatlanság volt az oka, melyből hosszu
vándorlásom után Európába, illetőleg Londonba érkeztemkor nem
tudtam oly hamar kivetkőzni. Az első három hónapban, melyet ott
tölték és mialatt közép-ázsiai uti-emlékeimet leirám, mindig oly
állapotban voltam, mintha másnap reggel holmimat ujra összepakolni
és a karavánnal utamat folytatni lettem volna kénytelen. A milyen
nehéz a csendes élet után a kóbor élethez szokni, épen ugy áll ez
megforditott helyzetben is. Ha tehát az elhatározatlanság szülte
sietség egy részről káros befolyással volt, más részről az
utleirási irodalomban való ismeretlenségem sem kevéssé ártott. Most
azt mint érdeknélkülit, majd ezt mint illetlent kihagyván, midőn a
kész könyvet magam először elolvasám, kénytelen voltam saját
<span class="pagenum"><a name="Page_V" id="Page_V">V.</a></span>
magam is különösen a tüzetesebb ethnographiai kérdéseket illetőleg
nem egy hiányt elismerni.</p>
<p>Egyébiránt szóval gazdálkodni soha sem bűn. Közép-Ázsia, melyet
a politikai események nemsokára a fontos napi kérdések rovatába
vonnak, még mindig elég érdekes az olvasó előtt, ha ujat hall
felőle. E lapok pedig sok oly pontot tartalmaznak, melyek az eddigi
irodalomban érintetlenek voltak s a mi a késedelmezést illeti, arra
az olasz példabeszéddel felelek: „Meglio tardi, che mai.“</p>
<p>Pest, február havában 1868.</p>
<p class="right"><b>Vámbéry Ármin</b>.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_VI" id=
"Page_VI">VI.</a></span></p>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_VII" id="Page_VII"><br />
VII.</a></span></p>
<h2>TARTALOM.</h2>
<ul class="TOC">
<li>Előszó <span class="ralign"><a href=
"#Page_III">III</a></span></li>
<li><span class="roman">I.</span> Dervisek és hadzsik <span class=
"ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li>
<li><span class="roman">II.</span> Incognitóm <span class=
"ralign"><a href="#Page_19">19</a></span></li>
<li><span class="roman">III.</span> A turkománok közt <span class=
"ralign"><a href="#Page_37">37</a></span></li>
<li><span class="roman">IV.</span> A sivatagon <span class=
"ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li>
<li><span class="roman">V.</span> A tatár sátor és lakói
<span class="ralign"><a href="#Page_63">63</a></span></li>
<li><span class="roman">VI.</span> A khivai udvar <span class=
"ralign"><a href="#Page_73">73</a></span></li>
<li><span class="roman">VII.</span> Öröm és szomoruság <span class=
"ralign"><a href="#Page_83">83</a></span></li>
<li><span class="roman">VIII.</span> Lakás, élelem, ruházat
<span class="ralign"><a href="#Page_96">96</a></span></li>
<li><span class="roman">IX.</span> Khivából Kungrátba s onnan
vissza <span class="ralign"><a href="#Page_108">108</a></span></li>
<li><span class="roman">X.</span> Tatárom <span class=
"ralign"><a href="#Page_128">128</a></span></li>
<li><span class="roman">XI.</span> Fővárosi élet Bokharában
<span class="ralign"><a href="#Page_141">141</a></span></li>
<li><span class="roman">XII.</span> Bokhara, az Iszlam támasza
<span class="ralign"><a href="#Page_157">157</a></span></li>
<li><span class="roman">XIII.</span> Rabszolgakereskedés és
rabszolgaélet Közép-Ázsiában <span class="ralign"><a href=
"#Page_173">173</a></span></li>
<li><span class="roman">XIV.</span> A három turkesztáni
sivatag-tartomány termelési ereje <span class="ralign"><a href=
"#Page_195">195</a></span></li>
<li><span class="roman">XV.</span> Adatok Bokhara ókori
történetéhez <span class="ralign"><a href=
"#Page_216">216</a></span></li>
<li><span class="roman">XVI.</span> A középázsiai, iráni és turáni
fajok ethnographiai vázlata <span class="ralign"><a href=
"#Page_237">237</a></span></li>
<li><span class="roman">XVII.</span> Az irodalom Középázsiában
<span class="ralign"><a href="#Page_290">290</a></span></li>
<li><span class="roman">XVIII.</span> Oroszország és Anglia
vetélkedése Középázsiában <span class="ralign"><a href=
"#Page_330">330</a></span></li>
</ul>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_VIII" id=
"Page_VIII">VIII.</a></span></p>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id="Page_1"><br />
-1-</a></span></p>
<h2>I.<br />
Dervisek és Hadzsik.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span> dervisk a keleti élet
személyesített mintaképe. Hivalkodás, rajongás, alázatosság és
feltünő hanyagság az ő ismertető jelei, miket erényökül dicsérnek
benne, s miket olyanokul papolva hirdet mindenütt. A mitsemtevésnek
mentségül szolgál az ember gyámoltalansága, a rajongásnak isteni
ihlettség, az alázatosságnak a czélzás arra, hogy porból
születtünk, végre a hanyagságnak a sors-végzetek
mindenhatósága.</p>
<p>Ha az európai polgárosodás előnye nem érvényesitette volna magát
oly fényesen a keletieké fölött, csaknem hajlandó volnék mondani,
hogy ama dervistől, ki rongyos hirkában vagy dzsubbéban amott egy
elhagyott rom kuczkójában kuczorog, irigylem a szeméből mosolygó
boldogságot. Mily tökéletes nyugalom tükrödzik arczvonásaiban,
tetteiben és működésében, s mily kirivó ellentétet képez egész
külseje a mi európai életünkkel! Áldervis koromban majd mindig a
természetemmel ellenkező nyugodtság volt az, a mi idegeimre
bántólag hatott, s a minek utánzásában természetesen a legnagyobb
hibákat követtem el. Soha sem fogom felejteni, – Heratban történt,
midőn egyszer <span class="pagenum"><a name="Page_2" id=
"Page_2">-2-</a></span> felvillanyozva közeli megszabadulásom
gondolatától, ülő helyemről felpattanék, s a lakásomul szolgáló
romban teljes hévvel fel s alá kezdtem járni. – Nehány perczczel
utóbb észrevettem, hogy az átmenők csoportja a bejáráshoz gyült, s
bámulva rám meresztette szemeit. Tüstént megálltam s megszégyenülve
leültem. Kevéssel rá, nehányan hozzám léptek s hogylétemet kérdék.
A jámborok tébolyodottnak néztek, mert az ő nézetök szerént
csakugyan nem lehet helyén oly embernek az esze, a ki szükség vagy
különös czél nélkül ültéből fölkél s föl alá jár szobájában.</p>
<p>De a keletieknek nemcsak általános jellemvonásait képviselik a
dervisek, hanem Kelet egyes népeinek árnyalatait is. Vallásuk ugyan
azt hirdeti „El Iszlam milleti vahidun“, vagyis „az egész iszlam
egy nemzet“; mindazonáltal a különböző szerzeteknél meg lehet
ismerni, ki honnan és hová való. A Bektasi-, Mevlevi- és
Rufai-félék leginkább Törökországban honosak, mert Bektas a
jancsárok lelkesedett alapitója, Molla Dzseladeddin Rumi a Mesznevi
magasztos költője Törökországban működtek s ott nyugosznak is.
Arabiában honosak a Kadriék és Dzselaliak, Persiában az Oveizi
Nurbakhsi Nimetullahik, Indiában a Khilalik és Zahibik,
Közép-Ázsiában a Nakishbendik és Szofi Iszlam-félék a
legszokottabbak<a name="FNanchor_2" id="FNanchor_2"></a><a href=
"#Footnote_2" class="fnanchor">2)</a>. <span class=
"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span></p>
<p>A testvériség benső köteléke füzi ugyan össze mindenik rendnek
tagjait; a növendékek (<em class="gesperrt">Mürid</em>) és
tagtársak (<em class="gesperrt">Khalfa</em>) vakon engedelmeskednek
főnöküknek (<em class="gesperrt">Pir</em>), ki kénye kedve szerint
rendelkezhetik szellemi alárendeltjeinek élete és vagyona fölött;
ámde e testületeknek eszük ágában sincs titkos politikai vagy
társadalmi czélokra törekedni, mint Európában hiszik, kik némely
föllelkesült utas szava után indulva, a nagy puszta Beduinjei közt
is szabad kőműves-testvéreket vélnek lappangani. A dervisek nem
egyebek mint az Iszlam szerzetesei; a szellem, melyből eredtek s
mely őket fenntartja, a vallásbeli rajongás; ők pedig csak annyiban
külömböznek egymástól, a mennyiben nem egyenlő módon tüntetik ki
lelkesedésöket.</p>
<p>Mig például az egyik szerzet folytonos zarándoklást parancsol a
szentek sirjaihoz, egy másiknak szigoru szabályai, ugy látszik,
elmélkedést hagynak meg az Istenség nagy véghetetlensége és földi
létünk nevetséges semmisége fölött.</p>
<p>Egy harmadik megkivánja növendékeitől, hogy éjjel-nappal
foglalkozzanak Zikr-rel (Isten nevének emlegetésével) és Telkinnel
(dalimával v. hymnussal); végre nincs miért fennakadnunk hallván,
hogy egy szerzet tagjai addig kiabálják teli torokkal a: „Ja hu! Ja
hakk! La illahi illa hu!“-féle igéket, mig a közrekiáltók nagy
része delirium tremens vagyis reszkető őrjöngésbe esik. Az
igazhitűeknél az ilyen állapot neve Medzs-zub, vagyis Isten
szerelme által magán kivül ragadtatni. A kit e szerencse ér, mert
az szerencsének tartatik, azt minden ember megirigyli. A roham
idején betegek, nyavalygók, meddő asszonyok közvetlen közelébe
kivánkoznak és szorosan tapodnak <span class="pagenum"><a name=
"Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> öltözetéhez, mert a vele való
érintkezés csalhatatlanul gyógyitónak tartatik.</p>
<p>Hogy mit képesek a dervisek a Zikr-féle elragadtatás idején
véghezvinni, egyszer magam is megnéztem Szamarkandban. Dehbidben
ugyanis, a Makhdum Aázam sirjának közelében egy ilyen rivalgó
társaság együtt volt az odavaló főnök (Pir) közül. Azzal kezdték,
hogy nyugalmas hangon, mondhatnám üteny szerint kiáltozák a
szükséges igéket. A Pir a legmélyebb tevedzsühbe (elmélkedésbe)
vala merülve; minden szem és fül feléje volt irányozva, s feje
minden mozdulatával, minden lélekzettel, melyet hallatott, növekvék
egyre tompább és szilajabb hangon éneklő tanitványainak
lelkesedése. Végre álomszerű merengéséből fellátszott ocsúdni, s
midőn fejét görnyedt helyzetéből felemelé, a dervisek mint valami
ördöngösök felugráltak helyeikről, a kör felbomlott, az egyes tagok
hullámalaku testmozdulatokkal el kezdtek ugrálni, s alig hogy a Pir
egészen talpra állt, a neki hevült tánczolók oly őrültségbe estek,
mely bennem, ki természetesen kénytelen voltam velök tartani, lelki
borzalmat gerjesztett. Mintha forgószél sodorta volna őket, ugy
csapongtak jobbra balra tüskén bokron keresztül, a rét puha
szőnyegéről sokan bele ugrottak a törmelékkövek közé, lábaikról
csurgott a vér, s ők mégis folytatták, mig sokan elalélva
összerogytak.</p>
<p>A Keleten uralkodó társadalmi viszonyok mellett, hol mindenütt
és minden tekintetben csak a végletekben gyönyörködnek, a dervisnek
vagy koldusnak, jóllehet a társadalom legalsóbb fokán áll, oly
tekintélyben kellene állania mint a herczeg, ki egy nép élén állva
millió lelkek- és kincsekkel rendelkezik. Az ember, <span class=
"pagenum"><a name="Page_5" id="Page_5">-5-</a></span> egy labda a
sors hatalmas kezében, ha sorsa ugy hozza magával, egy pillantat
alatt egyik végletből a másikba juthat, mint ezt a történet
számtalan példában igazolja, és valamint a költészetben gyakran
előfordul egymás mellett a két ellenlábas „Shah ü Keda“, azaz,
király és koldus, igy találjuk ezt igen gyakran a közéletben is,
hol a rongyos, ronda, mocsokkal boritott dervis a fényes
diszöltözetébe öltözött herczeggel egy és ugyanazon szőnyegen ül,
elmerülve bizalmas beszédbe, sőt gyakran ugyanazon findzsából
isznak. Európai utazóknak az ilyen négy szemközti társalgás
különösnek tetszik és néha mulatságul szolgál, de Keleten ez nagyon
természetes. Hadd lássa be a király (igy áll ez az erkölcstanban)
szomszédjának merész ellentétében az ő földi dicsőségének
semmiségét és tartózkodjék a kevélységtől.</p>
<p>A dervis ellenben fedezze fel a ragyogó diszruha alatt a halandó
embert, és megismerve a hiu létet, nevessen az élet
varázsjátékán.</p>
<p>E kölcsönös viszony tudatában e két véglet a türelem és
engedékenység ritka nemével szokott egymás iránt viseltetni. A
dervis, ki magán lakában a legbizalmasabb jó barát, nyilvános
szertartásoknál sohasem feledi el, hogy ő minden szegények
legszegényebbike. Hasonlólag tűrt el az előkelő a dervistől
mindent, a mi más előtt elviselhetlennek tetszenék. Kerkiben az
ország parancsnokánál egy dervis tartózkodék, a kinek fogadalom
parancsolta kötelessége volt, alkonyattól nap felkeltéig „Ja hu! Ja
hakk! La illahi illa hu“<a name="FNanchor_3" id=
"FNanchor_3"></a><a href="#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a>
igéket <span class="pagenum"><a name="Page_6" id=
"Page_6">-6-</a></span> szakadatlanul, és harsány hangon kiáltani.
A setétség beálltával midőn a nappali élet zaja megszünt, a dervis
zord egy hangu kiabálásai mindig hallhatóbbak valának a palota
környezetében, nem emlitve az épületben. Hogy áhitatossága
többeknek zavarta álmait, nagyon természetes, de a kormányzó
családtagjai kérelme daczára sem tett ellene kifogást és ő tovább
folytatta rikácsolásait, a mig csak Kerkiben lakott.</p>
<p>Mivelhogy szomszédságában laktam, nekem is kijutott e
hangversenyből, és az áthatott kiáltozó hangjáról – mely reggel
felé mindinkább gyengült – megtudtam a hajnal közeledését, a
nélkül, hogy sötét czellámból a szabadba léptem volna.</p>
<p>Mindazonáltal a szó szoros értelmébeni dervis, – egy oly férfi
t. i. a ki belső meggyőződéséből lemondva a földi javak- és világi
kényelemről, tapasztalatok gyüjtésiért vagy vallási kötelességének
él, mely fényben tüntetik föl Szaadit, a költőt, – mai napság ritka
tünemény. A kik ezen életpályára lépnek, azok vagy elvnélküli
henyélők vagy kitanult koldusok, kik a szegénység foltos köpenyege
alatt kincseket gyüjtenek, és ha jól meggazdagodtak, kereskedelmi
czélokba fognak. Ez leginkább Persiában honos. Mig nekik a
szerencse kedvez, addig a legnevetségesebb módon halmoznak össze
fényt és pompát és senkinek sem jut eszébe a világ mulandósága. Ha
pedig szerencsétlenség éri, akkor félrevonul magányába, kigúnyolja
az emberek hiu törekvését, és látszólagos önmegelégedéssel mondja:
„Men Dervis em! (Dervis vagyok!) <span class="pagenum"><a name=
"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span></p>
<p>Valamint Keletnek minden intézményei, szokásai és erkölcsei,
minél tovább haladunk előre, annál domborubb eredetiségben tünnek
szemünkbe, ugy van a dervisek szerzetével is. Persiában a dervisek
már jóval fontosabb szerepet játszanak, mint Törökországban;
Közép-Ázsiában pedig, hol több századokon át folytatott
elszigeteltség következtében még semmi sem változott, e szerzetesek
még teljes fényökben állanak, ugy mint keletkeztökkor álltak, s
hatályos befolyást gyakorolnak az odavaló társadalmi viszonyokra.
Hogy az Isannak, vagyis világi papságnak mily hatásköre van
Közép-Ázsiában, arra „Közép-ázsiai utazásomban“ olykor
figyelmeztettem. E hatást, szemben a rettenetes önkény- és
zsarnoksággal, szerencsésnek mondhatni, s innen van, hogy mindenki
vallással foglalkozik, kiki a „csodatevők“ (Ehli keramet) méltósága
után áhitozik, vagy ha ezt el nem érheti, legalább szentnek (Veli
Ullah) czimét ügyekszik megszerezni.</p>
<p>Az ulemák osztálya, mely az irásmagyarázatával kérkedik, az
Isanokkal, kik mystikus szerepöknél fogva a nép előtt nagy becsben
állnak, mindig heves versengésben él. Közép-Ázsia népét, mint
Ázsiának legszilajabb gyermekeit, könnyebben megnyerhetni bűbájos
igékkel, szertartásokkal, mint könyvekkel; s a mily könnyen el
tudna lenni Mollah nélkül, oly elkerülhetlenül szükséges neki az
Isan, kinek Fatiháját (áldását) vagy Nefeszét (lehelletét) kell,
hogy csalhatatlan talizmán gyanánt magával vihesse, akár portyázni
megy, akár nyájához, akár a pusztán barangol, akár sátrába
vonul.</p>
<p>Az Isanok mellett nem kevésbé érdekes tüneményt látunk a
zarándok koldus-dervisekben, vagy kalenterekben<a name="FNanchor_4"
id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class="fnanchor">4)</a>,
<span class="pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span>
kiket a kirgizek és turkománok kudusnak vagy divánénak
(megbódultnak) neveznek. Ama nagy és elláthatlan sivatagokon,
melyek Khina nyugati határaitól a kaspi tengerig terjednek, csakis
ezek barangolhatnak háboritatlanul ide s tova rongy öltözetükben. A
különbségre, mely törzsek, családok és ágak közt létezik, ők soha
sem figyelnek; keveset gondolván az oly hatalmas jelszóval Jaghi
vagy Il (jó barátunk vagy ellenségünk), mindenkihez csatlakoznak a
kivel találkoznak, nem kérdve békés karaván-e az, vagy vadlelkü
rablócsapat.</p>
<p>A kirgiz és turkoman pusztákat bebarangoló dervisek többnyire
olyan emberek, kik különös vonzalommal az édes mit-sem-tevés iránt,
koldus keresetre adják magukat, mely egész Ázsiában tisztességesnek
tartatik. – Az arra szükséges szaktudomány nehány imádságból és
azon bizonyos taglejtésből áll, melylyel a chiromantikus fogásokat
kisérik, s én soha sem láttam a puszták egyik lakóját is, ki ne
érezte volna magát megilletődöttnek vagy meghatottnak, midőn a
hosszu haju, födetlen fejü, mezitlábu dervis előtt állt, ki tüzes
pillantatával élesen szembe fogja a puszták fiát, s mig a
Keskulját<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href=
"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> rázza, vad „Ja hu“ kiáltással
fogadja. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
"Page_9">-9-</a></span></p>
<p>Egy ilyen tatár Fakir megjelenése valamely elhagyatva álló
sátorcsoportban mindenkor ünnep vagy örvendetes esemény gyanánt
vétetik. Különös fontossággal bir az a nők és leányok szemében, s
jöttének idejét különfélekép magyarázzák. A reggeli órákban érkező
dervis a teve- vagy lókancza szerencsés csikózását hozza magával;
délbeni jövetele czivódást jelent a házasok közt, este pedig bátor
vőlegényt hoz az eladó hajadonnak. A dervist különben is leginkább
a nők foglalják el, s azon édes reményben, hogy rongy öltözetéből
egyszer csak vagy csillogó szinü üvegkalárist, vagy óhajtva
óhajtott Talizmant elő fog keresni, a legjobb izü falatokkal, miket
a sátor felmutathat, kedveskednek neki. A könyöradomány
(Eleemosyna), mely a nomádoknál soha sem áll pénzből, ritkán
tagadtatik meg tőle. Többnyire ócska nemezteritőt kap, nehány
maroknyi teveszőrt vagy gyapjut, olykor ócska ruhadarabokat is.
Aztán ott időzhet bátran valamely családnál napokig, velök
barangolhat, a nélkül hogy megunnák. Ha a dervis azonfelül zenéhez
is ért, azaz, nehány dalt megtanult, s azokat a két huru Dutara
pengetése mellett el is tudja énekelni, már akkor tenyerükön
hordják s mindig fáradságába kerül gazdái körmei közül
menekülnie.</p>
<p>Dervist megbántani vagy bántalmazni, fölöttébb ritka merény,
mely, hir szerint, csak a turkománoknál fordul néha elő, kiknek
határtalan kapzsisága előtt semmi sem szent s mely minden
kigondolható kegyetlenségre ösztönzi őket. Egy fekete fürtü izmos
dervis Bokhárából, kivel Maymenében találkozám, beszélé nekem, hogy
egy Tekketurkomán, elcsábítva a 30 darab arany reménye által,
melyeket a dervis athletai <span class="pagenum"><a name="Page_10"
id="Page_10">-10-</a></span> alakjából magának igért, foglyává
tette szegényt azon szándékkal, hogy nehány nap mulva elviszi a
rabvásárra.</p>
<p>„Ugy tettem, mintha egy cseppet se volnék megilletődve“ – mondá
nekem bajtársam – „s lánczaim csörgése mellett is elmondám a
szokott Zikrt és imákat. Már közelgetett a vásár napja, midőn bitor
gazdám felesége hirtelen beteg lett s ez hátravetette férje
elindulását. Ebben ő Isten ujját látta s már is mély gondolatokba
merült vala, midőn kedvencz lova is a nyujtott eledelt
visszautasítva, betegnek mutatkozott. Ez megtölté a mértéket. – A
megijedt ember tüstént leoldá foglya bilincseit, s a tőle elszedett
holmit visszaadván, kérte, hagyná el a sátrat, és pedig oly hamar a
mint csak lehet.</p>
<p>Mig a turkoman várja türelmetlenül, hogy a baljóslatu koldus
menjen, ez motoza tarisznyájában s mondá, hogy fésűje hiányzik, az
a fésűje, melyet neki az ő Pirje talizmanul adott utjára, mely
nélkül tapodtat sem mehet odább. – A puszták megdöbbent fia
nyilsebesen rohan a helyre, hol a holmik hevernek vala; keres
nyomoz soká-soká, s nem találván semmit, még nagyobb lett az
ijedtsége, s Isten nevére kéré a dervist, lépne ki legalább csak
egyet a sátorból, husz fésű árát igérvén neki. A ravasz bokhárai
látván mily magasra emelkedtek actiái, vigasztalhatatlannak tetette
magát vesztesége fölött s ismételgeté, mily szerencsétlennek érzi
magát, hogy most ki tudja hány esztendeig kell neki e sátorban
időznie. Ellehet képzelni a joggal elámitott babonás zsivány
zavarát! Őrültként lótott futott szomszédaihoz tanácsért. Elkezdtek
a dervissel alkudozni, s miután fésűjéért (mely egyébiránt nála el
<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
"Page_11">-11-</a></span> volt rejtve) egy ló, egy egész öltözet és
10 db. arany készpénzből álló tetemes ajándékkal megengesztelték,
istenhozzádot mondott a sátornak, melynek gazdája nem egy könnyen
fog ismét zarándokoló dervissel kikötni!</p>
<p>A mi illeti a ravaszságot, titkos fogásokat és bűvöléseket stb.,
ebben India dervisei, különösen a kasmiriak, egész Keleten levő
mohamedán rendtársaik felett kitünnek. Ezen emberek szemtelen
játékot üznek a nép könnyenhivőségével Persiában és Közép-Ázsiában,
sőt olykor-olykor különben élczes és mivelt emberek is esnek
hálóikba, mert hol egy ilyen kasmiri fellép, – a ki rend szerént
érdekes alak, beszédes vonások, jelentékeny fekete tüzes szem,
hosszu lengő fekete hajjal – ott bizonyos az ő győzelme. India és a
határos országok mohamedánjai az egész iszlamvilágban régóta
természetfeletti erejükről hiresek. Makacs betegségek gyógyitására,
lelkek üzésére és rejtett kincsek feltalálására gyakran és örömest
használják ezen megérkezett szenteket, a kik, jóllehet müvészetük
az iszlam törvényeiben tiltva van, mindenütt a legbuzgóbb
mohamedánoknak tartatnak. Gobineau gróf „Trois ans dans l’Asie“
czimü munkájában egy pompás csinyt beszél el, melyet egy kasmiri
alchimista véghezvitt egy teheráni aranyszomjas herczegen. Hasonló
tréfa történt a mostani khivai khan fivérével, a ki aranynyá
akarván változtatni összes nyereg készletét, a legfurcsább módon
rászedetett. Sokszor elég lelkiismeretlenek, hogy a legszegényebb
embernek utolsó fillérét is elcsalják. Teheránban egy
Közép-Ázsiából nem rég megérkezett hadzsi sirva beszélte el nekem a
következő történetet: „Mivel Meshedben sokat hallottunk beszélni
<span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
"Page_12">-12-</a></span> a gyakori rablásokról, melyek a teherani
uton történnek, nagyon aggódtunk barátommal, hogyan tudnók
elrejteni csekély összegünket, s a próféta szent sirjához szükséges
utazási kellékeket; öt év óta meggazdálkodott filléreink voltak, és
ismeretes előtted, mily bajos az utazás egy ily eretnek országban
pénz nélkül. Mellettünk a kervanszerajban egy jámbor kasmiri Isan
(seikh) lakott, ennek tudtára adtuk aggodalmunkat, és örömünk
határtalan volt, midőn ajánlkozott, hogy pénzünket áldásadásával
minden rablókéz ellen biztosítja. Meghivott az Imam-Riza mecsetbe,
elvégeznünk parancsolta a szokott szent mosásokat, és miután
pénzünket ölébe tettük, ő többször rá lehelve, saját kezeivel
tárczánkba rakta, hét papirba takarta és szorosan megparancsolta,
hogy a pénzhez addig ne nyuljunk, mig Teheranba nem érve, ott a
mecsetben háromszor elvégeztük imáinkat. Hat hete telt el, hogy
elhagytuk Meshedet, és képzeld ijedtségünket midőn tegnap a
háromszori ima után kinyitva tárczánkat, abban aranyaink helyett
nehéz vereses homokot találtunk.“ A szegény emberek erre
szivszaggató panaszra fakadtak és csak nem őrület szállta meg őket.
A ravasz ámító kasmiri már a megáldás alatt tüntette el a pénzt, a
nélkül, hogy a gyanutlan tatár észrevette volna; ezen erős hitben
haladtak szegények az uton, de ez esetben drágán fizették meg
bizalmasságukat.</p>
<p>Minthogy a derviseknél vagyunk, egyuttal azokat a szenteskedőket
is megérintjük, kik szent kötelesség örve alatt, csak utazási
vágyuknak engednek, egész tartományokat és földrészeket
bekalandozván, hogy miután honukba visszatértek, a „hadzsi“
(zarándok) czimmel tekintélyt és állást szerezzenek maguknak
földieik <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
"Page_13">-13-</a></span> közt. A Korán mondja: „zarándokoljatok az
én házamhoz (Kaaba), ha körülményeitek engedik“<a name="FNanchor_6"
id="FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class="fnanchor">6)</a>.
E körülményeket a szövegfejtők a következő hét föltételekbe
foglalák össze. 1) Elegendő utiköltség; 2) testi egészség; 3)
nőtelen élet; 4) adósságot nem szabad hátrahagyni; 5) békés idők;
6) szárazon lehessen utazni veszély nélkül; 7) nagy koru legyen
vagyis tizenöt évesnél idősb. Hogy a mi jó tatárainknál e
föltételekre alig van tekintet, könnyen megfoghatandja, a kinek
akár csak sejtelme is van az Oxus és Jaxartes közt elterülő
országok népeiről. Persiában Kerbelába, Meshedbe vagy Mekkába csak
akkor zarándokolnak, hogyha elegendő utiköltség mellett kényelmesen
tehetik. Közép-Ázsiában viszont mindig csak a legszegényebb
néposztály tagjai adják fejöket zarándoklásra.</p>
<p>Különös hajlam a kalandos felé, némi kis vallási buzgalommal
vegyítve, képezi az okot, mely a közép-ázsiabeli embert ráveszi,
hogy a távol keletről veszélyteljes utazásra adja magát prófétája
sirjához. Igaz ugyan, anyagi kárt ő nem vall, mert koldusbotját
erszény gyanánt hordja; de igen gyakran teszi koczkára
legbecsesebbjét, t. i. életét, minthogy a Turkesztánból évenkint
kiinduló zarándokoknak legalább egy harmada esik az éghajlatok
viszontagságainak áldozatául.</p>
<p>E hitbuzgó vagy világias utazásvágy a szemben levő veszélyek
daczára, a sokfélekép magyarázható gondolat, hogy valaki elszakadva
családja és rokonai kebléből, el földiei köréből a távol eső
világnak indul: ez az, a mi a hadzsi (zarándok) személyét a
regényesség <span class="pagenum"><a name="Page_14" id=
"Page_14">-14-</a></span> fénykörével övedzi. Már több hete eltelt
vala, hogy zarándok társaim közt éltem, s mégis mindannyiszor
megilletődtem, valahányszor őket pálmafa botjaikra, – Arabiából
hozott ezen szent emlékekre – támaszkodva, mély homokon avagy
iszapon át egyre élénk és lankadatlan buzgósággal odább-odább
törekedni láttam! Ezek már szerencsés hazatérők voltak; de hánynyal
találkozám, kik a nagy körutnak még csak az elején valának, lelkük
azonban nem kevésbé derült és bátor amazokénál.</p>
<p>Midőn Szamarkandból Teheránba utaztam, egy khinai tatár ballaga
oldalom mellett, kinek oly kevés tudomása volt utja irányáról vagy
kitüzött czélja távolságáról, hogy midőn Meshed táján jártunk,
minden este azt kérdé tőlem, vajjon holnap vagy legfelebb
holnapután érünk-e már Mekkába. A szegénynek legkisebb sejtelme sem
volt arról, hogy mennyit kellend még szenvednie, mig czéljához
érend! Ezen azomban nincs mit csodálkoznunk, hisz a keresztháborúk
idején nem egy, külömben derék német ember, ki a szent földre
zarándokolni indul vala, nehány napi járás után már Jeruzálem
tornyait vélte látni.</p>
<p>A hitbuzgó tatárok Arabiának indulva többnyire a következő
négyféle irányban haladnak: 1) Jarkend, Kilian, Tibet, Kasmir.
Névszerint Jarkendből Kilianba (Keria?) vagyis a határig három
napot számítanak. Innen Tagarma Kadunon át husz nap alatt érnek
Tibetbe, Tibetből tizenöt nap alatt Keshmirbe. 2) Déli Szibérián át
Kazánba és Stambulba. 3) Afganistánon keresztül Indián át
Dzseddába. 4) Persián át Bagdadnak és Damaskusnak. Ezen utvonalak
egyike sem kényelmes ugyan, de a veszélyek nagyságát mindenkor
<span class="pagenum"><a name="Page_15" id=
"Page_15">-15-</a></span> az évszak és a politikai csillagzatok
állása határozzák meg.</p>
<p>A zarándokok mindig kisebb-nagyobb társaságba gyülnek, mely
magának tagjai közül főnököt választ, Csaus czime alatt, ki
egyszersmind Imámjok is (előimádkozó) s jókora felsőséget gyakorol.
– Az egész zarándokolás tetőpontját azonban nem annyira a
bucsujárás képezi a Kaabához és Mohammed sirjához, minek külömben
bármikor van helye), mint az Arafát hegyének megmászása, mi
évenkint csak egyszer történhetik meg, ugymint a kurban-ünnepen (a
Zil Hidzse 10-ik napján) és nem kevesebből mint az Abraham és
Izmael-féle áldozatnak drámai előadásából áll. Ez az igazi hadzs
(bucsu), s a kik ebben részt vettek vagy is kik a többször ismételt
felkiáltáshoz „Lebeik Allah!“ (parancsolj Allah!), mely Abrahám
példás engedelmességére czéloz, magok is járultak, azokat tartják
valódi Hadzsiknak. A „lebeik! lebeik!“ kiáltás, mely a bucsujárás
legünnepélyesebb perczenetét képezi, úgy látszik, igen hatalmas
benyomást gyakorol a zarándokok lelkére. Bajtársaim, valahányszor
föllelkesültek vagy fölvidultak, mindig megemlékeztek róla, s e
visszaemlékezés Arábia köves vidékére nem egyszer szakitotta meg a
tatár sivatagok csendét.</p>
<p>A mily fájdalmas és szivszaggató az elválás a családi tüzhelytől
– hogy is lehetne ez máskép, mikor valaki ily hosszu és veszedelmes
utra vállalkozik! – ép oly határtalan az öröm, mely a visszatért
Hadzsit honában várja. Rokonai, miután jöveteléről értesültek, több
napi járásra sietnek eléje. – Örömkönyük s dalimák közt tartja
bevonulását szülő városába; kiki vágyik őt megtapogatni, mert a
szent helyek illata <span class="pagenum"><a name="Page_16" id=
"Page_16">-16-</a></span> még rajta van, Mekka és Medina pora még
nincs lerázva ruhájáról! A hadzsit Közép-Ázsiában különben is
sokkal több tekintély környezi mint az Iszlam más tartományaiban.
Fáradalmakkal szerzé meg magának méltóságát, de van is köszönet
benne. – Polgártársai által tiszteltetve és támogattatva, sokkal
inkább meg van védve a kormányok zsarnoksága ellen, mint bárki más.
A hadzsi czimben nemes levelét birja, melyet élve pecsétjén hord,
sirkövén halva.</p>
<p>Remélem nem fog megütközni rajta senki, ha mondom, hogy a
hadzsik, természetesen olyanok, kik nem csak koldus botjuk után
élnek, e kegyeletes utjokban olykor kis kereskedelmi czélokat is
üznek. „Hem tidzsaret, hem ziaret“, azaz „kereskedés és bucsujárás
együtt,“ a vallás által el van ugyan tiltva, de az emberek nem sok
lelki furdalást éreznek azon, hogy néha nem nagy értékü
áruczikkeket magokkal visznek a távoleső Turkesztánból aráb
hitfeleik számára. Ezeknél ugyanis a nemes Bokhára és egyébb
közép-ázsiai szenthelyek terményei nagy becsben állanak; azonkivül
az ember szivesen tesz valamit a hadzsi javára is, és könnyen
megadja neki a becses czikkek kétszeres árát is. – E kis kereskedés
forgalomban van az iszlamhitü Ázsia legkeletibb pontjaitól, a
stambuli galata hidnak végéig. Ott igen sokszor láthatni egy-egy
tatárt, kinek arczvonásai az ottani világhirű tarka tolongásban
szintugy feltünnek, mint elütnek az általa kinálgatott vékony
selyemkendő szinei az előttünk ismeretes gyártmányokéitól.</p>
<p>Csillogni vágyó hölgyek ritkán vesznek valamit tőle; e helyett
nem egy éltes asszonyságot látni, ki kegyeletből szivesen veszi meg
jó árban a hadzsi szövetjét, <span class="pagenum"><a name=
"Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> s azzal erősen dörzsöli meg
homlokát és arczát, hangos „Allahum szella“-at dörmögvén odább
álltában.</p>
<p>Hogy a kivitt áruk szerencsés kelete beviteli kereskedésre
ösztönöz, egészen természetes. Egy hadzsi sem hagyja el a szent
helyeket csekély bevásárlások nélkül hazája számára. Mekka- és
Medinából illatszereket, datolyát, olvasókat, fésűket, de különösen
Zem-zem vizet visznek magokkal<a name="FNanchor_7" id=
"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a>.</p>
<p>Jambu és Dzsiddából európai csecsebecséket visznek magokkal, de
mivel a hitetlen Frengiknek (európaiaknak) nem akarnak
tulajdonitani semmit, a mi jó „Mali Isztambul“ vagyis stambuli
árunak czimezik; állnak pedig tollkések-, ollók-, tűk-, gyüszűkből
stb. Aleppo és Damaszkus arról hiresek, hogy ott kaphatni a legjobb
Miszvakot, vagyis bizonyos rostos gyökeret, mely minden jámbor
musulmánnak fogkeféül szolgál. Bagdadban teveszőrü Hirkát
vásárlanak, mert ezt a ruhaneműt, melyet, mint állitják, a proféta
is ing nélkül visel vala, ott készitik legjobban. Persiából végre
némi kevés száraz tentát és nádpennát visznek haza. Mindezek a
czikkek Közép-Ázsiában ritkaságok, s részint mulhatlan szükségből,
részint vallásos buzgóságból jól megfizettetnek.</p>
<p>Egészben véve a Hadzsi-karavánok (természetesen olyant értek,
melybe bizhatni) ha az ember meg tud <span class="pagenum"><a name=
"Page_18" id="Page_18">-18-</a></span> férni velök, a legjobb
uti-társaságok Közép-Ázsiában, sőt mondhatnám majdnem egész
Keleten. Mi az uti készületet illeti, a hadzsi mindig teljesen föl
van szerelve, s mindig feltünt nekem, hogy nem egyet láttam, kinek
csak szerény kis szamara volt, de ha állomásra értünk, mégis
szőnyeggel, saját thea-edénynyel<a name="FNanchor_8" id=
"FNanchor_8"></a><a href="#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> és
Pilow készülékkel pompázott. Senki sem ért oly jól hozzá, a
legkülönneműbb elemekkel, hitfeleivel és hitetlenekkel, nomádokkal
vagy letelepedett néppel ügyesebben bánni, mint a hadzsi. – Ebből
kitelik minden, mert a „Si fueris Romae“-féle elv nála vérré
vált.</p>
<p>Csak ritkán látni őt oly szomoru és mogorvának, mint
elrongyollott külseje után várná az ember; de különösen vidám
kedélyü utaztában. Ilyenkor a legnagyobb szent és csodatevő is
dévajkodik s nyeleg, s e különben oly komor arczok tréfás játéka
nem egyszer felejteté el velem a legkeservesebb törődést és
fáradalmakat is.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
"Page_19">-19-</a></span></p>
<h2>II.<br />
Incognitóm.</h2>
<p><span class="dropcap">N</span>emes pártfogóm, a teherani török
követ, 1863. mart. 27-én Teheranban bucsúestélyt rendezett
számomra, a melyen, mint állitották (természetesen, hogy
megfélemlitsenek s kalandos tervemből lebeszéljenek) utoljára fogok
életemben európai módon európai étkekkel élni. A követségi palota
csinos étterme ragyogón volt kivilágitva, a legjobb étkekkel
szolgáltak fel, a legkitünőbb borok keringtek az asztal körűl, mert
azt akarták, hogy nehéz utamra az európai kényelem emlékeiből ne
valami csekély dosist vigyek. Barátaim mindig olvastak vonásaimban,
ha nem nyomozhatnának-é ki azokból némi izgatottságot. De ugyancsak
csalódtak. A legnagyobb kéjérzettel ültem selyembársonyos
karszékemben. A távoli Francziaországból idehozott borok egy szinre
festették arczomat a fezzel, mely fejemet fedé. Jámbor dervis és
bor, minő ellentét! De ma erősen kell vétkezni, a vezeklés ugyis
hosszu lesz!</p>
<p>Huszonnégy órával utóbb, mart. 28-án este, koldustársaságom
közepette a Szari felé vezető uton egy félig összeroskadt
agyagviskóban találtam magamat, melyet Dagarn névvel neveznek. Az
eső patakokban zuhogott. Már utközben is meglehetősen át voltunk
<span class="pagenum"><a name="Page_20" id=
"Page_20">-20-</a></span> ázva, s igy mindenki a száraz födél alá,
s szűk levén a tér, sorsom már a legelső estén a
legislegközvetlenebb érintkezésbe hozott utitársaimmal. A különben
sem nagyon illatos rongyöltözékek átnedvesedett állapotukban
mindenféle kigőzölgésekkel töltötték meg a levegőt, s nem csuda, ha
ily körülmények közt kevés kedvet éreztem magamban a fatálba
nyulni, melyből a kiéhezett hadzsik vacsorájukat költék el, ide oda
pacskolván ökleikkel. Egyébiránt nem anyira kínzott az éhség, mint
a bágyadtság s a még szokatlan nedves rongyöltöny. Összehuztam
magamat, mint valami gombolyag, s aludni akartam, de a hely
szűkénél fogva ez sem volt lehetséges. Majd egy kezet, majd egy
lábat éreztem magamon; egyszer a velem szembefekvő szomszédom
kinyujtotta lábát, hogy füleimet megvakargassa. Hiob türelmével
kellett elviselnem e kellemetlen szivélyeskedéseket, s talán még
ekkor is alhattam volna, ha nem akadályozott volna a tatárok
egymással vetélkedő hortyogó dialogusa, különösen pedig egy a
köszvény által gyötört persa öszvérhajtó hangos nyöszörgése.</p>
<p>Látván, hogy törekvéseim: lezárni szemeimet, sikertelenek,
felültem a legfurcsább összevisszaságban fekvő embertömeg közt. Még
mindig esett, s kitekintvén a sötét zavaros égbe, emlékembe idéztem
24 óra előtti helyzetemet s a pompás török követségi palotában
tartott pazar bucsúünnepélyt. Az egész hasonlónak tetszett a
„koldus és király“ dráma előadásához, melyben én játsztam a
főszerepet. A valóság keserű érzete mégis kevés benyomást tett rám,
miután magam voltam mestere e rögtöni metamorphosisnak, magam
kovácsoltam sorsomat. <span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
"Page_21">-21-</a></span></p>
<p>A sorsomba való belenyugvás nehéz munkája nehány napig tartott
csupán. A mi a külsőt illeti, a dervisismus ingó és ingatlan
attributumaival, a szenynyel stb. csakhamar megbarátkoztam.
Teheranból hozott jobb öltözetemet egy gyönge és beteges hadzsinak
adtam, mi minden szivet megnyert számomra. Egyenruhám egy
szőrujjasból állt, melyet ing nélkül viseltem meztelen testemen, s
egy számtalan foltdarabból összeállitott dsubbeból
(felöltöny)<a name="FNanchor_9" id="FNanchor_9"></a><a href=
"#Footnote_9" class="fnanchor">9)</a>, melyet kötelekkel kellett
magamhoz erősítnem. Lábaimat rongyokba tekergettem, fejemet egy
óriási turbán alá dugtam, mely nappal napernyőűl, éjjel fejvánkosul
szolgált. Hasonlóul a többi hadzsihoz, én is egy nagy terjedelmű
Koránt tettem zsebembe tölténytáska gyanánt, s midőn igy en pleine
parade láttam magamat, büszkélkedve kiálthattam fel: „Igen,
koldusnak születtem!“</p>
<p>Az incognito külső vagyis anyagi részével csak ment még a dolog,
de erkölcsi oldalát tekintve több bajjal kellett megküzdenem, mint
egyelőre gondoltam. Az évek során át elég alkalmam volt az európai
és ázsiai élet közti ellentéteket tanulmányozni, a válságos
helyzetnél fogva, melyben magamat találtam, résen kellett lennem
folyvást, s még sem kerülhettem el nehány <span class=
"pagenum"><a name="Page_22" id="Page_22">-22-</a></span> otromba
hibát. A keleti és nyugati társadalom közti különbség nem
szoritkozik csupán a nyelvre, arczvonásokra és öltözetre. Mi
európaiak máskép eszünk, iszunk, alszunk, ülünk és állunk,
mondhatnám: máskép nevetünk, sirunk, sohajtunk, intünk, mint a
keletiek. Ezek csupán látszólagos, s mégis nagyon nehéz apróságok,
melyeket azonban hasonlitni sem lehet ama gyötrelemhez, melybe az
érzelmek elpalástolása kerűl. Utazáson mindig érdekeltebb, mindig
feszültebb és izgatottabb az ember, mint egyébkor; kimondhatatlan
már most azon erőfeszités, melylyel mi erópaiak leküzdeni
iparkodunk a kiváncsiságot, bámulatot s egyéb
kedélynyilvánulásainkat, szemben a minden iránt közönyös, alélt
keletivel. Azonkivül barátim czélja az volt, hogy elérjék
hazájokat, az enyim: csupán utazás. Egyéniségem rájuk nézve csak az
első pillanatban birt érdekkel, holott az övéké nekem folyvást
tanulmány volt, s bizonyára egyiköknek sem jutott eszökbe, hogy
szellemem, midőn a legbizalmasabban nevetgéltünk és tréfálkoztunk a
társaságban, kétszeresen el volt foglalva.</p>
<p>Csupán a Kelet praktikus ismerője láthatja be, mennyi
nehézséggel jár, beleszokni kezdetben e csodálatos ellentétekbe.
Konstantinápolyban töltött négy évem természetesen jó iskola volt
rám nézve, mégis csak műkedvelő szerepét vittem ott, mig itten
hajszálnyira nem volt szabad eltérnem a valótól. Nem akarok belőle
titkot csinálni, hogy a küzdelem az első napokban ámbár rövid, de
mégis kemény volt, s minden mutatkozó nehézségnél megbánás és lelki
furdalások rohanták meg lelkemet; azonban szerencsére ez sokkal
inkább fellángolt a hiuságra, mindennek hátrálnia kelle
<span class="pagenum"><a name="Page_23" id=
"Page_23">-23-</a></span> emésztő tüze elől – s jó egésség által
támogatva, győzelmesen elviselhetett mindent.</p>
<p>Az első napok kínlódásainak emléke még most is borzalommal tölt
el. Különös dolgot adtak itt a nedveshideg, a vérlázitó szeny s a
fanatikus Siiták örökös kínzásai, mik fáradságos és unalmas
utazásainkban a rosz utai miatt történetileg hirre kapott
Mazendranban alig valának elviselhetők. Néha kora reggeltől késő
estig esett, s a mellett, hogy elrongyosodott öltözetemből egy szál
sem maradott szárazon, órákig térdig érő sárban kellett gázolnom.
Némely helyeken a szűk hegyi ösvény, mely a százados használat
által már meglehetősen elmélyedt, szenyes, kigyózó patakhoz
hasonlit, melyből a csúcsokról letört sziklaomladékok meredeznek
ki. Teljes lehetlenség a nyeregben maradni, s a veszély
elkerülésére legjobb, ha saját lábainkat használjuk kutaszul a
mélységekben, s ugy haladunk tovább. Hogy ilyen körülmények között
kimerülve s lankadtan érkezünk meg este az állomásra, senkisem
fogja kétségbe vonni. Tűz és fedél az, a mi után sóváran tekint
körül folyvást a szem. Mazendranban feltalálhatni mindkettőt, de
mi, szunnita koldusok, nyugalom kedveért a lakokról távol töltöttük
az éjt. Tüzet gyujtottak, hogy magukat száritgassák, de az öregebb
tatár utitársak csakhamar észrevevék, hogy ez ártalmas az
egésségnek, s jónak látták egyéb, bizonyára sajátszerű módon
eszközölni száritgatásukat. Tudni való, hogy Keleten megszáritják
és szétdörzsölik a lóganajt, hogy éjjelre a ló alá szórják polyva
gyanánt. Nappal elszórva vagy tekealaku rakásokban hagyják kitéve a
nap sugarainak, s nem kevésbé bámultam, midőn látám, hogy
utitársaim, levetvén ruháik <span class="pagenum"><a name="Page_24"
id="Page_24">-24-</a></span> nagyobb részét, átázott testeiket
nyakig dugták e különös poudre de santé-be. Nem szükség itt
constatálnom, hogy ez erősen maró porral való érintkezés nem valami
kellemes dolog. Azonban ez csak az első negyed óráig tart, s ez, az
európai szemnek inaesthetikusnak látszó ágynemü, mint később
személyesen meggyőződtem, üditő, édes álomba szenderít.</p>
<p>S mégis meg lettem volna elégedve, ha a sors e közös bajokon
kivül még nem mért volna reám egy extra portiot is. Mint idegennek
a társaságban, kötelességem volt magamat kiválólag szerénynek és
alázatosnak bemutatnom, mindenki iránt nemcsak barátságosnak, hanem
alázkodónak is lennem s előzékenység és apró kedveskedések által
hóditnom meg mind az öregek, mind az ifjak szeretetét.
Szolgálatkészségemet természetesen eleinte nem fogadták el, mert
nem akarták bennem az effendit sérteni. De nem volt szabad tágitnom
s egyre azon kellett lennem, hogy hasznára lehessek egyiknek,
másiknak. Nem is számitva az apróbb szolgálatokat, melyeket az
utban tettem, törekednem kellett, hogy az állomásokon, akár a
theakészitésben vagy kenyérsütésben, akár a hátas állatok
etetésében, fel és lepakolásban hasznossá tudjam magamat tenni.
Némelyek viszontszolgálatok által jutalmazták szolgálatkészségemet,
mások, csakhamar feledvén korábbi állásomat, mint régi utitársat
tekintettek, szolgálatokat kivántunk egymástól és tettünk egymásnak
a legkisebb ceremonia nélkül, s egész szívből kellett nevetnem,
midőn egy khokandi hadzsi ingét nyujtotta nekem, hogy távolitnám el
abból a hivatlan vendégeket, miután öltözetének többi részében túl
volt halmozva hasonló munkával. <span class="pagenum"><a name=
"Page_25" id="Page_25">-25-</a></span></p>
<p>Hogy szivélyes viszonyunk ilyeténképen egyre növekvék, látni
való volt. Minél inkább éltem magam a jelenbe, feledve a multat,
annál szűkebbek lőnek a köztem és a hadzsik közt fennálló korlátok.
A társaság mindig hatalmas benyomásokkal rendelkezik; képes
kiegyenlítni a legkülönbözőbb elemeket, s miután egy hó telt el
dervisi minőségemben, mindent természetesnek, elviselhetőnek
találtam. Az uj élet varázsa messze űzte emlékeimből Teherant,
Stambult és Európát, s a folytonos szellemi feszültség oly lelki
állapotban tartott, melyet daczára rendkivüliségének, nem lehetett
kellemetlennek mondani.</p>
<p>Csak egy érzettel nem tudtam kibékülni, s ez félelme volt a
fölfedeztetésnek, vagyis jobban mondva következményeinek, a szörnyű
kínhalálnak, melyet büntetéseműl a tatár kegyetlenség s a mélyen
sértett mohamedan fanatismus talált volna ki. Hogy incognitóm
veszedelmes játék volt, kitünt már a turkomanok közti tartózkodásom
első napjai alatt, s ha nem vetettem volna teljes bizalmat
utitársaim hűségébe és saját előkészületeimbe, ez árny szüntelen
sarkamban lett volna. Mint mondám, társaság, elfoglaltság s egyéb
események folytán meglehetős nyugalommal tölthettem a nap nagyobb
részét. De ha körűlem minden elnémult, s egyedül ülve a sátor
magányos szögletében vagy a sivár pusztaságon, gondolataim agyamra
nehezedtek, akkor a félelem legfeketébb ruhájában, legborzasztóbb
vonásaiban tünt elém, s bármint iparkodtam is okoskodások és a
vidám kedély fölizgatása által azt legyőzni, soká, soká nem
menekülhettem az üldöző rémkép elől. Mint üldözött, gyötört ez a
rémkép épen akkor, midőn nyugalom után sóvárogva a természet
<span class="pagenum"><a name="Page_26" id=
"Page_26">-26-</a></span> nagyszerűségének és az emberi szellem
nyilatkozásainak szemléletébe akartam bocsátkozni. A soká tartott
küzdelem mégis részemre dönté el a győzelmet, s mégis pirulva kell
visszagondolnom ama küzdelemre, mert csodálatra méltó az, mily
erőltetésbe kerül, jó lábra állni a folytonos halálveszedelem
eszméjével, mily zsibbadás fog el, kétes alapon látva további
létünket.</p>
<p>Hogy eleinte elővigyázó, a scrupulositásig elővigyázó voltam,
senki se fogja hibának venni, de oly végletekig vittem azt, hogy
igazán nevetséges. Tudván szokásomat, hogy a beszédnél kezeimmel
mindig gestikulálok (a mit sok európai tesz, a közép-ázsiaiaknak
pedig tiltva van), félelemből, hogy e hibába ne essem, kényszert
kellett magamon tenni. Azt állitám, hogy karom fáj, s felkötöttem
azt. A testhez erősített kar aztán csakhamar leszokott az
önkénytelen mozgástól. Hasonlóul este sem mertem enni, nehogy a
megterhelt gyomor nehéz álmokat okozzon, melyeknek hatása alatt
talán valami idegen, európai nyelven beszélhetnék. Ma már nevetnem
kell e kislelküségen; hiszen eszembe kellett volna jutni, hogy a
tatárok, nem ismervén az európai nyelveket, mit sem vettek volna
észre – örömestebb gondolék mégis egy utitársam szavaira, ki egy
reggel naivitással jegyezte meg, hogy én egész más hangokkal
hortyogok, mint a turkesztanok, mire egyikök fontos hangon közbe
vágott: „Igy hortyognak Konstantinápolyban!“</p>
<p>Miután társaságban oly sok tettem lett feltünővé, midőn egyedül
tudtam magamat, mégis szabadabb mozgást engedhettem volna magamnak.
De nem! Itt is rabja voltam az elővigyázatnak, s nem feltünő-e
<span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
"Page_27">-27-</a></span> vagy inkább nevetséges, hogy éjjel a
beláthatlan kopárságon meglehetős távolban a karavantól, a
kovásztalan, homok és poronddal vegyitett kenyeret vagy a büdös
vizkortyot nem mertem a szokásos mohamedán áldásformulák nélkül
magamhoz venni! Senkisem lát, mindenki alszik, gondolhattam volna.
De nem! Ugy tetszettek a távoli homokdombok, mint lesen álló kémek,
kik vigyáznak, elmondom-é a bismillah-t, s szertartásos módon
töröm-é meg a kenyeret. Igy történt Khivában, hogy egyesegyedül
fekvén sötét és zárt czellámban, hirtelen felugrottam az
imakiáltásra ágyamból s hozzáfogtam a 13 rikaat (térdhajtás)
fáradságos munkájához. A hatodiknál vagy nyolczadiknál azonban
kedvem jött abban hagyni, gondolván, hogy hiszen jól el vagyok
rejtve. De nem! Eszembe jutott, hogy kémkedő szemek benézhetnének
az ajtó hasadékain, s lelkiismeretesen elvégeztem a terhes
kötelességet.</p>
<p>Csupán a mindent megorvosló idő segitett e bajomon. Habár az
erkölcsi szenvedések sulyosabbak voltak, mint a physikaiak, a
megszokás mégis győzelemre segitett később s miután szerencsésen
átmentem négy hónapon, lelkem ép ugy eltompult minden félelem és
borzadály, mint testem a szenny és tisztátalanság iránt. A
közönyösség korszaka állt be, s ezzel kezdém kalandom valódi
gyönyöreit élvezni. Különösen tetszettek a kóbor élet korlátlan
szabadsága, s a táplálás és öltözet iránt való gondtalanságom, mert
a dervis ajándékokból él s azonkivül még szellemi fensőbbséget is
gyakorol a tömeg fölött. Nem csoda tehát, ha helyzetem előnyeit
minden alkalommal ki tudtam zsákmányolni. Társaim is megvallották,
hogy kitünő tulajdonokkal birok a dervisélethez, s ha valamely
zártabb helyen <span class="pagenum"><a name="Page_28" id=
"Page_28">-28-</a></span> kellett filléreket koldulni, vagy nagyobb
mennyiségü élelmi szereket összeszerezni, mindig én vittem a
vezérszerepet. E belém helyezett bizalomról egykor fényes tanuságot
tettem egy csapat sátoros Csaudor-turkoman előtt. Ezek a szörnyü
vad nomádok nagy istentelenség hirében állottak, s a hadzsik,
isanok és dervisek mindig kikerülték sátraikat. Hallván ezt,
fölkerekedtem három társammal, kik jeles énekesek hirében álltak, s
magamhoz vettem nagy dosis szent port, zemzemvizet, fogpiszkálót,
fésűt s egyéb zarándokadományokat. Némelyeknél hideg fogadtatásra
találtam, de bármily vad legyen is a puszták fia, még sem állhat
ellent a dervisstratégia szavainak és mimikájának, s igy történt,
hogy nemcsak buzával, rizszsel, sajttal és szőrruha darabokkal
ajándékoztak meg, hanem még sikerült arra birnom az egyiket, hogy
saját szamarára rakta fel az aratást s ugy hozta azt ámuló
csapatunk elé.</p>
<p>A siker merészszé tesz. Nem csoda tehát, ha több szerencsésen
keresztülvitt experimentumok után később fellépésemben némi
szemtelenség látszott mutatkozni. Ily vádtól persze nehezen
moshatnám magam egészen tisztára, de mint járhattam volna el
máskép? Lehet-e fogalma európainak arról, mit tesz mint ál-frengi
(a keletiek e rémszava) állni szemben oly zsarnokkal, minő Khiva
khánja, s hozzá még áldással tetézni fejét? A gondolat, hogy ez az
ember fakó arczával és sötét tekintetével, körülvéve bakóitól,
fölfedezhetné a veszedelmes játékot – bizonynyal csak ugy viselhető
el, ha a lélek szilárdságát a végletekig vitte az ember. S valóban,
oly határozottsággal léptem is föl az első audientián, mintha
megjelenésemmel a khánt boldogitni kivánnám. Mindenki bámulva
tekintett rám; a <span class="pagenum"><a name="Page_29" id=
"Page_29">-29-</a></span> jámbornak és szentnek alázatosnak kell
lenni. Azonban azt gondolták, hogy ez már igy van Törökországban, s
nem is hallottam semmiféle megjegyzést.</p>
<p>Ily merész föllépésekre egyébiránt ritkán volt szükségem, s a
dervisélet közönséges folyásában a legboldogabb pillanatokat
szerezte számomra. A nélkül, hogy hajlammal birnék, utánozni az
orosz grófot, D...t, ki, megunva az európai salonéletet, mint
kolduló dervis vonult meg Kasmir egyik völgyében, mégis meg kell
vallanom, hogy sajátszerü gyönyört éreztem, midőn valamely romban
vagy más magános helyen, a szelid őszi napsugarakon sütkérezve,
valódi keleti módon merülhettem el a nemgondolkozó gondolataiba.
Valami kimondhatlan édes érzet tölti el az embert, ha pénz, állás
és foglalkozás nélkül, szabadon minden gondtól, izgatottságtól és
benyomásoktól, a keleti nyugalom és közöny lágy bölcsőjébe
ringathatja el magát! De ránk, európaiakra nézve természetesen e
gyönyör nem tarthat sokáig, mert ha gondolataink ily pillanatokban
a távol, örökké mozgalmas és lázas nyugat felé veszik röptüket,
rögtön elénk tünik a két világ közti ellentét, s ösztönszerüleg az
utóbbi felé vonzódunk. Európai törekvés és ázsiai nyugalom, e két
kérdés foglalkodtatja a szellemeket – azonban csak a körűltünk
fekvő romokra kell tekintnünk, hogy beláthassuk, ki követi a valódi
életphilosophiát. Itt minden enyészetnek és szolgaságnak indul, ott
minden a virágzás és világuralom felé halad.</p>
<p>Ez a tarka életkép, melyben incognitom alatt folyvást mozogtam,
korántsem volt oly sivár, mint némely megcsökönösödött európai
hinni fogná. Magához lánczolni természetesen csak rövid időre
tudott, s ugyancsak <span class="pagenum"><a name="Page_30" id=
"Page_30">-30-</a></span> megijedtem, midőn a khivai khan egy
alkalommal komolyan előterjesztette, hogy házasodjam meg, s igy
aztán telepedjem le Khivában, miután kellemes volna maga mellett
látni oly sokat utazott embert, mint én. A gondolat, egy özbeg
feleséggel tölteni az egész életet Turkesztanban, borzasztó volt, s
ha meg kell vala tennem, bizonynyal tönkre silányitott volna, de
azt, hogy néhány hónapot töltöttem oly kalandon, mely szerencsésen
végződött, sohasem fogom megbánni. Sohasem, mondom, mert
élményeimnek még emléke is kimondhatlan édes, s most, midőn
visszaérkezésem óta már három év telt le, még most is oly élénken
áll emlékezetemben minden kis részlet, oly közel képzelek magamhoz
mindent, mintha csak tegnap este érkeztem volna meg a karavánnal, s
holnap ismét neki kellene fognom, s szamaramat felnyergelni a
továbbutazásra. Az őszinte barátság benső viszonya, mely tatár
utitársaimhoz füzött, mindig ujra kél bennem, ha rájok gondolok.
Tréfáltunk, nevetgéltünk, édelegtünk hosszú óráink alatt, mintha
nem is kivánhattunk volna magunknak jobb létet. Különösen
szerencsés humorom, mely annyira tetszett nekik, élczeim és
tréfáim, ha egymással voltunk (mert a nyilvános életben mint a
szentek, mindnyájan hosszú, jéghideg arczot vágtunk) számukra a jó
kedv kiapadhatlan forrásai voltak. Vajjon mit mondanának, ha a
hitetlenek közepette, a nekik oly furcsának tetsző villaruhában –
igy nevezik az európai nadrágot – látnának? Engem, kiben ők és a
többiek a nyugati mohamedán molláhnak valódi példányképét
látták?</p>
<p>Valamint incognitom vidám episodjai néha néha még most is vidám
perczeket szereznek, ugy meg kell <span class="pagenum"><a name=
"Page_31" id="Page_31">-31-</a></span> vallanom, hogy a sötét órák
is, melyekben veszedelemben voltam, vagy szenvedtem, fekete
felhőkként tünnek fel jelenem látkörén. Nyomasztó árnyaik még
élénken emlékeztetnek az elmult borzalmakra, s ha még most is
felijedek nehéz éjjeli álmomból, ugy gyakran ő felsége a bokharai
khan, a szomj iszonyu gyötrelmei vagy egy fanatikus mollah csapat
azok, kik Morpheus szárnyain sietnek Középázsiából üdvözletemre.
Mint örülök ily alkalommal ébredésemkor, hogy Európában, imádott
hazámban, békés lakomban találom magamat! Valóban, sokszor
sodortattam válságos, a legválságosabb helyzetbe, de egészben véve
mégis csak nehány episod hagyott hátra bennem letörülhetlen
emléket; megdöbbentő veszélybe hoztak és sohasem fogom őket
feledni.</p>
<h3>I.</h3>
<p>Azon este midőn a Chalata pusztában feküdtem; a szomj már két
nap óta gyötört; vizem utolsó cseppjeivel életerőmet is mindinkább
fogyni érzém. Köröttem utitársaim feküdtek, valószinüleg ugyanazon
gyötrelmekben kimerülve, mert merev tekintetökből és vad
vonásaikból látni lehetett a sóvár kimerűltséget. Midőn nehéz
fejemet felerőltettem, s szemeim a hozzám közelfekvő tekintetével
találkozott, ugy tetszett, mintha mindnyájan keserű haraggal
néznének rám, mert délután a vén ascéta Kari Messud többször
mondotta, hogy: „fájdalom, mi egy nagy bűnös áldozata vagyunk, ki
karavánunkban tartózkodik.“ Meglehet, hogy ki sem gondolt épen rám,
mégis igen megdöbbentem. E közben elérkezett az estima órája,
melyben azonban csak kevesen vehettek részt. A nap már majdnem
leáldozott, s midőn <span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
"Page_32">-32-</a></span> utolsó sugarai a nagy pusztában szenvedők
szerencsétlen csapatára estek, nem állhatám meg, hogy ne tekintsek
ama tájra, honnan a látkörről (mert kevés reményem volt, látni a
másnapot) utósó sugaraival felém világitott, ama tájról, melyet
nyugatnak, a drága nyugatnak neveznek. Kimondhatlan
fájdalomérzettel csüggtem e szón, a félig eltompult érzékek ujra
éledtek, mert a nyugattal eszembe jutott Európa, drága honom, kora
kimulásom, multam nehéz küzdelmei s minden törekvésem, minden édes
reményem meghiusulása. Szivem megtört a fájdalom terhe alatt, sirni
akartam, de nem tudtam – ez egyike volt a feledhetlen
pillanatoknak, a borzalom mély nyomokat hagyott lelkemben, s
valahányszor eszembe jut a Khalara puszta, mindig mint rémes árny
fog szemem elé tünni.</p>
<h3>II.</h3>
<p>Audientiám a bokharai emirnél a szamarkandi palotában. A
nevezett fejedelem, kinek engem mint kétes jellemű egyént mutattak
be, az egész idő alatt, mig nála ültem, szigoruan vonásaimban
olvasott, hogy az állitólagos ál-frengit fölfedezze. A köztünk
kifejlett beszélgetés egy része ismeretes t. olvasóim előtt;
hizelegheték magamnak, hogy megnyertem őt magamnak, hanem óriási
küzdelmembe került, hogy el ne áruljam benső izgatottságomat
arczvonásimon, s különösen szemeimben, s habár minden idegem
lázasan lüktetett, mégis el kellett nyomnom a félelemnek
legcsekélyebb jelét is. Régóta be lévén gyakorolva a szerepbe,
melyet játsztam, sikerült is magamon annyira uralkodni, hogy el ne
piruljak, vagy egyéb szint váltsak – azonban <span class=
"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span> nem voltam
biztos a sikerben, s képzelhető, minő helyzetben éreztem magamat,
midőn az emir negyed órai kihallgatás után egy szolgát szólitott
elő, valamit óvatosan fülébe sugott, s nekem komolyan intett, hogy
kövessem.</p>
<p>Gyorsan felugrottam ülésemről. Az úton, melyen a szolga udvarok
és termeken át vezetett, sorsom bizonytalansága a legnagyobb
rettegésbe ejtett, s miután egy elfogódott kedély mindig csak
rémképeket szűl, azt hittem, hogy ez ominosus út a kinpadhoz, ama
szörnyű halálhoz vezet, mely annyiszor lebegett szemeim előtt.
Kalauzom hosszas ide oda menés után egy sötét szobába vezetett, a
hol leültetett, jelezvén, hogy várjam visszatértét. Megálltam,
azonban mily kedélylyel, elképzelheti t. olvasóm. Csak sejthettem
volna, mily módon fog kivégeztetésem végbe menni, talán meg tudtam
volna magam nyugtatni – de a bizonytalanság volt a pokoli kín,
melyet sohasem fogok elfeledni életemben. Lázas feszültséggel
számláltam a perczeket, mig az ajtó ismét megnyilt. Még nehány
pillanatig tartottak gyötrelmeim – végre megjelent a szolga, rá
meredtem s látám a benyomuló világossággal, hogy a rettegett
hóhérszerek helyett gondosan összehajtogatott csomagot hozott hóna
alatt; az emirtől további utazásomra szánt diszöltöny és pénz volt
benne.</p>
<h3>III.</h3>
<p>Midőn a herati karaván érkezését várva az Oxus partján, a hő
augustusi napokat a Lebab-turkománok társaságában töltöttem.
Lakásom egy elhagyott mecset udvara volt; a turkománok az esti
órákban mindig <span class="pagenum"><a name="Page_34" id=
"Page_34">-34-</a></span> dalgyüjteményeik vagy költői
elbeszéléseik egyikét szokták magukkal hozni, melyekből nekik
felolvastam, a mikor aztán feszült figyelmök, melylyel az éj
csendében tompán tovazajló Oxus zummogásánál hallgatták egyik vagy
másik kedvelt hős tetteit, különös örömömre volt.</p>
<p>Egy este egész éjfélig eltartott az olvasás. Meglehetős fáradt
voltam, s megfeledkezvén a sokszor hallott tanácsról, hogy el ne
aludjam valamely romlatag épület közelében, kinyujtóztam egy fal
hosszában, s mint gondolható, hamar el is aludtam. Körülbelől egy
óra mulva lábamon érzett kinos fájdalom ébresztett fel, fölkiáltva
ugrottam fel fekhelyemről, ugy tetszett, mintha száz meg száz
mérgezett tű rohanna át lábszáraimon, és pedig egy csekély kis
ponton, közel a jobb láb nagy ujjához. Kiáltozásomra fölébredt a
legöregebb turkoman, ki közelemben feküdt; a nélkül, hogy kérdett
volna, igy szólt: „szerencsétlen hadzsi, téged egy skorpio mart
meg, s hozzá még a szaratan (kanikula) szerencsétlen idején. Isten
irgalmazzon neked!“ E szavakkal megragadta lábamat, oly erővel
kötötte a bokánál, mintha ketté akarta volna vágni, azután szájával
fölkereste hirtelen a sebhelyet, s oly erővel szítta, hogy
megéreztem egész testemen. Őt aztán csakhamar más váltotta fel, s
miután még kétszer bekötözték, magamra hagytak, a vigasz azon
szavaival, hogy, ha Allah akarja, a legközelebbi reggeli imáig el
fog dőlni, hogy a fájdalomtól szabadúlok é meg vagy pedig a világ
hiuságaitól.</p>
<p>Ámbár egészen el valék kábulva a vonaglástól, szúrástól és
égetéstől, mi egyre növekedett, mégis eszembe jutottak mérges
voltuk miatt már a régi <span class="pagenum"><a name="Page_35" id=
"Page_35">-35-</a></span> időkben elhiresedett belkhi skorpiók. A
nem alaptalan félelem még tűrhetlenebbé tette a fájdalmat, s hogy
több órai szenvedésem alatt lemondtam minden reményről, bizonyitja
azon körülmény, hogy megfeledkezvén incognitomról, oly
panaszhangokban törtem ki, melyek a tatárok előtt, mint később
megtudtam, igen furcsákul tüntek fel, miután náluk ily eseteknél
ujjongni szokás. Csodálatos az, hogy a fájdalom nehány percz alatt
a lábujjtól fejtetőmig hatott, de csak a jobb oldalon, s tüzes
árként rohant fel s alá. Leirhatatlan a kín, melyet éjfél után egy
óra alatt kiállanom kellett. Elvesztvén minden érdeket a további
létezés iránt, a földön akartam szétzuzni fejemet; észrevették s
erősen oda kötöttek egy fához. Igy feküdtem félájultan nehány
óráig, tekintetemmel a ragyogó csillagos egen csüggvén, mialatt
homlokomat a halálverejtéktől éreztem gyöngyözni. A plejadok
mindjobban a nyugat, a drága nyugat felé vették utjokat, melyről
azt hittem, hogy már sohasem látom meg többé, s mialatt, teljesen
öntudatomnál lévén, vártam az ima kiáltó hangját vagy, jobban
mondva, a hajnal hasadását, gyöngéd álom jött szemeimre, a melyből
csakhamar az egyhangú „La illah, il allah!“ ébresztett föl.</p>
<p>Midőn felocsúdtam, a fájdalom némi enyhülését éreztem. A szúrás
és égetés mindinkább enyészett azon uton, melyen jött, és a nap
alig állt egy lándzsányira, midőn gyengén és erőtlenül ugyan, de
mégis lábaimra állhaték. Társaim biztositottak, hogy az ördög, mely
a skorpiomarás utján hatott a testbe, csak a reggeli ima által
üzetett ki, melyet kétségbe vonnom természetesen nem volt szabad.
De az éj, azon irtózatos éj mindörökké feledhetlen lesz
előttem.</p>
<p class="center">* * *</p>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
"Page_36">-36-</a></span></p>
<p>Ez volna közép-ázsiai kalandos utazásomnak három válságos
percze; egyébiránt a kiváncsi fürkészők szemei, a számtalan
gyanusitások, valamint a koldusruhában megtett utazás kimondhatlan
nehézségei, a nélkülözések és kellemetlenségek csak kevés szomoru
emléket hagytak maguk után. Azon varázs, láthatni amaz idegen
országokat, melyek után sovár szemeim már ifjukoromban epedtek,
valami éltető, lelkesitő erővel birt, mert a felhozott egypár
esetet kivéve, mindig nagyon vig és boldog valék – igen, annyi
kétségtelenül igaz, hogy ma az európai czivilizált életben nagy
részt nélkülözöm azon testi és szellemi élénkséget, és ki tudja,
életem későbbi éveiben nem kivánkozom-e vissza azon korba, midőn
rongyokba burkolva hajléktalanul, de jó erőben és vig kedélylyel
barangoltam Közép-Ázsia sivatagjain.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_37" id=
"Page_37">-37-</a></span></p>
<h2>III.<br />
A turkománok közt.</h2>
<p class="center">(Naplómból.)</p>
<p class="right">April 13.</p>
<p><span class="dropcap">B</span>ámulattal és meglepetéssel telve
ama csodálatos társadalmi viszonyok iránt, melyeknek közepette ma
legelőször valék, a kora délelőtti órákban Khandsán-nal,
vendégszerető gazdámmal egy és ugyanazon szőnyegen üldögéltem s
feszült figyelemmel hallgattam elbeszéléseit a turkomán élet- és
turkomán viszonyokról. E nagy tekintélyű nomád főnök, a ki tetőtől
talpig becsületes, derék ember, nemzetének hibáit is, előnyeit is
meg akarta velem ismertetni; mert erősen meg lévén győződve ozmán
és félhivatalos mivoltomról, ugy vélte, hogy általam a szultánnál,
kire az egész szunnitavilág bizalommal tekint, az oroszok és persák
ellen segitséget nyerhet. Nagy készséggel beszélt, a nélkül hogy
azt elárulta volna s miután az első oktatást megadta, fölkelt, hogy
nekem, a mint mondá, házát s udvarát bemutassa, vagy hogy – a mi
szójárásunk szerint – a ház asszonyaival megismertessen. Ez különös
kitüntetés az ázsiaiaknál; de a nagyúrnak egy vélt ügynöke mégis
csak méltó e figyelemmel s igyekeztem is ültömben ahoz illő arczot
és tartást csinálni magamnak. <span class="pagenum"><a name=
"Page_38" id="Page_38">-38-</a></span></p>
<p>Egy nehány percz mulva sajátságos csörömpölést és zakatolást
hallottam, a sátor függönye felgördűlt és egy egész csapat nő,
leány és gyerek lépett be, kik egy testes és meglehetősen vén
matrónától vezettetve, ülésemhez közelitének. Az egész jelenet épen
ugy meglepett, mint magok a belépők, a kik félénken tekintettek rám
s mig a fiatalabb nők szemeiket sütötték le, azalatt a gyermekek, a
mint észrevevém, félreismerhetetlen félénkséggel kapaszkodtak az
öregek ruháihoz. Az öreg nő, kit nekem Khandsán ugy mutatott be,
mint 60 éves anyját, vörösselyem ingből álló egyszerü öltözetén,
mely jobbról s balról mellére volt vetve, több nagyobb s apróbb
ezüst tokot viselt, mikben megannyi hathatós talisman volt rejtve;
sőt némelyek drágakövekkel voltak ékitve; valamint egy jó rakás
kar-, nyak- és lábpereczet is hordott, melyek mint a család örökölt
diszei nemzedékről nemzedékre szállottak s ha külsőjökről itélünk,
valóban a legnagyobb ódonság nyomait viselék magokon. A többi nők
és gyermekek is, már a szerént, hogy milyen rangban, vagy az
uralkodó minő kegyében állottak, hasonnemű disztárgyakkal voltak
beaggatva. A ruhadarabokat, melyek imitt-amott rongyosak és
piszkosak voltak, csak mellékdolognak tartják és egy turkomán nő
csakis akkor valóban fashionable, ha egy-két font ezüsttel többet
czipelhet magán.</p>
<p>Először az öreg nő nyujtotta nekem ránczos kezeit a szokásos
köszöntésűl, azután következtek a többiek s miután a leányok és
gyermekek megöleltek, mivel azt a <i>bonton</i> ugy kivánja,
minyájan egy félkörbe guggoltak le körültem s kezdődtek a
kérdezősködések egészségem, hogylétem s szerencsés megérkezésem
<span class="pagenum"><a name="Page_39" id=
"Page_39">-39-</a></span> felől. Mindenik háromszor négyszer is
kérdezett ugyanazon egy tárgyról s épen annyiszor kellett felelnem,
s nemcsak Európában történik meg, hogy egy női társaság egy
tapasztalatlan szalonfit zavarba hozhat, hanem még Közép-Ázsia
pusztáin is könnyen megeshetik velünk olyasmi. Minthogy pedig a
mohamedán Kelet minden nomád törzsénél a nők, minél előbbre
haladnak életkorukban, annál kevésbbé tartják meg erkölcsi
természeti tulajdonaikat, ennélfogva nekem is első megjelenésemkor
a fiatalabbaknál a legdelikátabb kérdésekre kellett felelnem, mig
ellenben az idősebbek csakis a vallásról, háboruról s a szomszéd
törzsek belügyeiről beszélgettek. Ügyelnem kellett, nehogy az egyik
vagy a másik modor meglepjen; a fiatalabb nőkre mollah erényem
egész teljével kelle hatást gyakorolnom, az idősebbeknek bővséges
áldást osztogatnom. A látogatások alatt nehány férfi is,
szomszédság és rokonság, megjelent, kik azonban a nőket
teljességgel nem zavarták; mert, amint később is észrevevém, a
turkománok női, daczára hogy a társadalom dolgozó osztályát
kizárólagosan csakis ők képezik, némi tiszteletben részesülnek,
melyet különben meg is érdemelnek, mert példás erényöket,
családjaik iránt tanusított készséges önfeláldozásukat és
fáradhatatlan szorgalmukat Keleten sehol sem találtam fel.</p>
<p>A látogatás bevégeztével, mely szinte egy óráig tartott, egy
nehány talizmánt kelle irnom, miket aztán kisebbszerű ajándékokkal,
többnyire női kézi munkákkal, viszonoztak. Az öreg nő azután még
többször is meglátogatott, sőt egyszer férje sirjához is
elvezetett, hogy a megboldogult lelkéért imádkozzam. A jó
egyetértés, mely közöttünk uralkodott, magoknak a nomádoknak
<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
"Page_40">-40-</a></span> is feltünt; de annak oka már most
világosan áll előttem. Megjelenésem idegenszerűsége és a kegyesség
fénye, mely engem körűlvett, vonta őt hozzám leginkább; a mellett
beszélgetéseit még mindig türelmes figyelemmel hallgattam,
figyelemmel hallgatám végig panaszait a persa rabnők hibái felől a
háztartásban, a mostani nők ügyetlensége felől a szőnyegek
szövésében, a posztókészitésben stb., sőt magam is tettem néha egy
vagy más észrevételt, mintha fiatalkoromtól fogva e tárgyhoz lettem
volna szokva; a nomád gazdálkodás iránt különös érdeket
mutattam.</p>
<p>Ugy van, s mégis az utazó, ha tanulni akar valamit, mindenütt
hasonló életbölcseséget kénytelen követni. Itt például a
hajlékonyság, a hizelgés jelentékeny hasznot hajtott, mert a vén
házinő vonzalma sokat tett arra nézve, hogy tartózkodásom a
turkománok között minél kellemesebb legyen, egy oly nép között,
melynél nemcsak hogy európai, de még más országi ázsiai sem képes
szabadon mozogni.</p>
<hr class="tb" />
<p class="right">April 16.</p>
<p>A reggeli ima után Khandsan sátorába lépve egy egész társaságra
találtam ott, mely egy porral s piszokkal fedett fiatal turkomán
elbeszélését különös figyelemmel hallgatá, kinek arczán a
felindulás és a kiállott fáradalmak nyomai félreismerhetetlenek
voltak. Lassu hangon, de élénk szinekkel rajzolá a
rablókirándulást, melyben a mult estve a persák ellen részt vett.
Mialatt beszélt, asszonyok, cselédek és rabszolgák (szegények,
valyon mit gondolhattak ők magokban?) körbe guggolva ültek s az
utóbbiakat nemsokára össze is <span class="pagenum"><a name=
"Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> szidták jól, mert lánczaik
csörömpölése lábaikon a csendet olykor-olykor megzavarta.
Sajátságosnak tűnt fel előttem, hogy minél élénkebben adta elé az
elbeszélő a megtámadott szerencsétlenek makacs ellentállását, a
hallgatók dühe is azon mértékben fokozódott a persák merészsége
miatt, hogy miért nem engedték magokat azonnal ellentállás nélkül
kiraboltatni.</p>
<p>Midőn e fegyvertény elbeszélésével készen voltak, mindnyájan
fölkeltek, hogy a hozott zsákmányt megtekintsék, melynek látása a
turkománoknál irigységgel s tetszéssel vegyült érzelmet szokott
előidézni. Én is követtem a csoportot s borzasztó volt a kép, mely
a sátorban szemeim elé tárult. A középen két halálhalvány, aludt
vérrel, mocsokkal és porral fedett persa feküdött, kiknek megtört
tagjaira épen vasat vertek és minthogy egynek a lánczok gyűrüi
szűkek valának, vadul felorditott, midőn a kegyetlen turkomán
azokat erőszakkal is bokáira akarta verni. Egyik szegletben két kis
gyermek ült halványan és reszketve a földön, fájdalomtelt szemekkel
nézve a kínzott persára, mert a szerencsétlen az ő atyjok vala;
sirni akartak, de nem mertek, egy tekintete a rablónak, akire ők
fogvaczogva néztek néha-néha, elég volt arra, hogy könnyeiket
visszatartsák. A másik szegletben egy 15–16 éves leány guggolt,
vadul szétzilált hajjal, szétszakgatott ruhában s csaknem egészen
vérrel fedve. Jajgatott és zokogott, arczát kezeibe rejtve. Egy
nehány turkománnő, szánalomból vagy kiváncsiságból, kérdezte őt,
hogy mi baja s meg van-e sebesitve? „Nem vagyok megsebesitve,“
kiáltott a leány a legmélyebb fájdalom hangján. „E vér itt anyám
vére, egyetlen, angyaljó anyámé. O ana dsan, ana dsan! (drága
anyám!)“ <span class="pagenum"><a name="Page_42" id=
"Page_42">-42-</a></span> Igy panaszolt ő s fejét a sátor rácsalaku
fakeritéséhez verdesé, hogy az majdnem eldőlt. Egy ital viz még
jobban feloldotta a leány nyelvét s elbeszélte, hogy kellett neki
(természetesen mint becses ragadománynak) a rabló mellett lován
ülve, anyjának pedig gyalog, a kengyelhez kötözve, az utat idáig
megtenni. Egy órai lovaglás után az anya oly fáradtá lőn, hogy
minden pillanatban összerogyott. A turkomán megkisérté őt
ostorcsapásokkal erőhöz juttatni, de minthogy ez uton czélt nem
ért, s a csapattól nem akart elmaradni, oly dühbe jött, hogy
kardját kirántotta s fejét egy csapással levágta. A fölfecscsenő
vér elboritott leányt, lovast és lovat s midőn a leány észrevette
ruháján a veres foltokat, hangosan és keservesen sirt.</p>
<p>Mig a sátor belsejében ez történt, azalatt künt a visszatért
rabló családtagjai a rablott tárgyak megtekintésével voltak
elfoglalva. A vénebb nők mohón kaptak egyik vagy másik házieszköz
után, a vigan ugrándozó fiatalság pedig egyik vagy másik
ruhadarabot próbálta magára venni, mi többször harsány kaczajt
idézett elő.</p>
<p>Itt örvendett és ujjongott mindenki, s nem messze innen a
legmélyebb fájdalom és bánat képe! De az ellentét senkinek se tünt
fel, mert azt egészen természetesnek találják, hogy a turkomán
rablásból és pusztitásból gazdagodik meg.</p>
<p>S ez iszonytató társadalmi viszonyok Szt.-Péterváron,
Nisnei-Nowgorodon és Astrakhanon át alig 14 napnyi távolságra
vannak Európától!</p>
<hr class="tb" />
<p><span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
"Page_43">-43-</a></span></p>
<p class="right">April 18.</p>
<p>Eliaszkuli, ki az enyémtől negyedik sátorban lakott a Görgen
partján, egy nyugalomban (in retire) élő turkomán volt, ki 30 éves
koráig a rablás és pusztitás szokott mesterségét üzte s most
visszavonult, mivel, a mint maga mondá, e nyomorult, nevetséges
életnek (fani dünja) hátralevő részét a törvény jámbor követésében
akarja leélni; de a mennyire én tudom, leginkább azért mivel őt egy
nehány seb a pokoli fegyverekből Asuradánál gyalázatos
mesterségének további gyakorlásában megakadályoztatta. Azon
reményben, hogy imádságaim által az égnek minden áldását gonosz
fejére fogom lehozni, körülményesen elbeszélte, hogy az oroszok,
miután a vallásháborut megizenték, – azaz hogy egy nehány
fogságbaesett oroszt ki akartak szabaditni – miként kötöttek itt ki
egyszer s miként rohantak meg s boritottak lángba minden sátrat a
Görgen partján. A harcz egy egész napnál tovább tartott. Ámbár az
oroszok, akik sokkal gyávábbak voltak, hogysem közeledni mertek
volna, csak a távolból lődöztek, mindazáltal a vitéz Ghazi-k
(hitbajnokok) mégsem tudtak az ördögi mesterségnek ellentállni. Ő
is kapott akkor egy nehány halálos sebet s egy egész napig feküdött
életjel nélkül, mig végre az ő Pir-je (lelki főnöke) ujból életre
ébreszté őt.</p>
<p>Eliaskuli ma az Ana-Khan Ovajához akart elvinni, ki, mint a
Jarali-törzs főnöke a Görgen felső futásánál épen a persa határ
mellett lakik s velem talán kiváncsiságból vagy talán más okokból,
de meg akart ismerkedni. Utunkat előbb a balpart mentében vettük,
de hogy a terjedelmes posványokat és mocsárokat kikerűlhessük, nagy
kerülőket kelle tennünk. Utazásom <span class="pagenum"><a name=
"Page_44" id="Page_44">-44-</a></span> indokával ismeretlen lévén,
jogosan gerjedhetett volna bennem gyanu, de az utóbbi napok
tapasztalatai állapotom biztonsága felől teljesen megnyugtatának; s
midőn láttam, hogy az uton, ha egyik vagy másik sátor mellett
elhaladtunk, miként jőnek előmbe az emberek tejjel, sajttal és
egyéb ajándékokkal, hogy őket megáldjam, akkor minden gondolatomnak
el kellett enyésznie a bekövetkezhető szerencsétlen kimenetel iránt
s vidám kedélylyel lovagoltam tovább, csakis a nehéz turkomán
bőrkucsma kinozott egy kissé, melyre azon felyül még egy nehány
rőfnyi vászon volt tekerve turbán gyanánt és a nehéz puska a
hátamon, melyet mollah mivoltom daczára is hurczolnom kellett az
illem kedveért. Eliaszkuli néha egy félórányira is elmaradott,
hanem azért én folytatám utamat s imitt-amott egyes tekergőkkel
találkoztam, kik engem, rosszul sikerűlt rablókirándulásokból
üresen térve haza, sötét pillantásokkal méregettek. Nehányan
üdvözöltek, mások csak azt kérdezték: „ki vendége vagy, mollah?“
hogy a személyiségből kiraboltatásom lehetőségére
következtethessenek; de csak „kelti Khandsan Bai“-jal kellett
válaszolnom s szembetünő bosszusággal vonultak tovább azonnal, egy
tompa „Aman bol“-t! – Isten veled! – mormogván szakállaik
között.</p>
<p>Estve felére megérkeztünk, a sátorcsoporthoz (Khandsan is, ki
utját más irányban folytatá, hozzánk csatlakozott időközben).
Ana-Khan, a patriarchális főnök, ki már a 60-as években volt, egy
halom zöld lejtőjén ült unokái és kis gyermekei körében (ilyen
hasonló koru rokonsági fokozattal csakis Keleten találkozhatunk),
megelégült pillantásokkal méregetve hol környezetei, hol pedig a
gazdag legelőkről hazatérő <span class="pagenum"><a name="Page_45"
id="Page_45">-45-</a></span> juh- és tevecsordáit. – Fogadtatásunk
rövid, de valóban barátságos volt; elől lépdelve a már készenálló
sátorba vezetett minket, hol számomra tiszteletbeli helyet mutatott
s a tulajdonképeni társalgás csak akkor kezdődött, miután a külön e
czélra vágott juhnak utolsó maradványai is eltüntek az asztalról.
Ana-Khan keveset beszélt, de figyelmesen hallgatta vázlataimat az
ozmán élet és orosz-török viszonyok felől; csak másnap reggel lett
beszédesebb és első beszéde, melylyel eléállott, azon
vendégszeretet előadása volt, melyben ő egy Khivába utazó angol
Elcsi-t (követet) részesitett; azonnal kitaláltam, hogy ez Mr.
William T. Thomson követsége vala, kit kormánya azért küldött oda,
hogy a Persia és a khivai Khán közt felmerűlt egyenetlenségeket
békésen elintézze. Minthogy pedig Ana-Khan, midőn a freng követ
fegyvereit, drágaságait és személyét leirta, az ő arczvonásai s az
enyémek között levő hasonlóságra különös sulyt fektetett, azonnal
világossá lett előttem kiváncsiságának s látogatásomnak oka s
miközben földieire tüzes szemekkel tekintett, mintegy meggyőzni
akarván őket éles belátásáról, hozzám közeledett s gyöngéden
vállamra ütögetve igy szólott: „Efendi, a rumi szultán Turá-ja
(parancsa) nálunk nagy tiszteletben áll; egyszer az, hogy ő minden
szuniták fejdelme, másodszor meg az hogy a turkománok és ozmánlik
vérrokonok, és jóllehet, hogy te nem hoztál ajándékot, mégis kedves
vendégünk vagy.“</p>
<p>E megjegyzésből sok mindent magyarázhattam ki s még többet
érthettem. Dervisch-incognitóm nem talált mindenütt feltétlen
hitelre, de a többség s különösen a Mollahvilág mégis pártomon volt
s egyes kérkedők ez okból nem sokat nyugtalanithatának.
<span class="pagenum"><a name="Page_46" id=
"Page_46">-46-</a></span></p>
<p>Különben a mint észrevevém, Khandsan nem osztá Ana-Khan nézetét;
e tárgyat nem is hozták elé többet s teljes vendégszeretetben
részesültem a gyanakvó főnök részéről.</p>
<hr class="tb" />
<p class="right">April 20.</p>
<p>A távol Mergolán-ban, a Khokandi khánságban, a vallásos buzgalom
gyakran előforduló segélypénzgyüjtést rendelt a medinai magas
tanintézetek számára. Medinahban igen sok ilyen intézet van; az
iszlam tan forrása hemzseg a tudományszomjas tanitványoktól, a
Koran magyarázóitól, kik a kegyes foglalkozás aegise alatt édes
semmittevésökben az Iszlam államaiban széltében-hoszában
támogattatnak. A távol Fez-ből és Marokko-ból stipendiumok jőnek
ide s az algiri törzsek főnökei is adományokat küldenek ide
évenként; Tunis, Tripolis, Aegyptom épen ugy, mint az Iszlam többi
apróbb államai, elküldik ide adójukat. A Porta vetélkedik Persiával
a növendékek gyámolitásában. Az orosz védelem alatt élő tatár épen
ugy, mint a brit uralom alá hajtott indiai gyakran gondol a medinai
főoskolákra, de mindez még nem elég, még magoktól a turkesztáni
vázok szegény lakóitól is megkivánják, hogy filléreikkel
hozzájáruljanak.</p>
<p>Közép-ázsiai utazásaim idejében Khodza-Buzurk, ama tartományok
mélyen tisztelt szentje, hihetőleg nagy fáradsággal, 400 aranyot
gyüjtött össze Medinah számára. Mollah Eszad, Ő szentségének egy
meghittje, bizatott meg az összeg átvitelével. Ámbár a pénzt, mint
minden veszedelem főforrását, Közép-Ázsiában mindig elszokták
titkolni, mégis az emlitett Mollah nem <span class=
"pagenum"><a name="Page_47" id="Page_47">-47-</a></span> tartá
titokban utazása czélját, azon reményben, hogy e kegyes összeget
növelheti. Bokhara, Khiva és más városok, melyeken átment,
csakugyan járultak is annak növeléséhez. Azt hivé, hogy a
turkománoknál ugyanaz történik és egy nehány nomád tudóshoz
czímzett ajánlóleveleire támaszkodva, neki indult a pusztai
utnak.</p>
<p>Az utazás Gömüstepe-ig szerencsésen folyt le; megérkeztének
hirével uticsomagjának tartalma is köztudomásuvá lett. A turkománok
hallották ugyan, hogy a pénz kegyes czélokra van szánva, de aval
mit sem törődtek. Mindenik szerette volna megcsipni őt, még mielőtt
egyiknek vagy a másiknak vendégévé lett volna; mert mig ez meg nem
történt, addig az ember a nomádok között szabad jószág.
Kirabolhatják, agyon üthetik, eladhatják – senki se fogja a tettest
feleletre vonni. Egyedül a gazda az, kinek bosszujától félnek; azt,
akit ő egyszer oltalma alá vesz, családja tagjául tekinti s minden
lehető megtámadás ellen meglehetősen biztositva van.</p>
<p>E körülmény a mi khokandi mollahnk előtt nem lehetett
ismeretlen; mindazáltal bízott a vallásos buzgalom bűvfényében s
midőn egy reggel a karaván-tól egy nehány lépésnyire eltávozott,
két turkomán megtámadta őt és kifosztá minden pénzéből, egész
vagyonából. Sem könyörgés, sem szent küldetésére való hivatkozás,
sem fenyegetések a legborzasztóbb büntetésekkel – egy szóval semmi,
de semmi sem használt neki; még jobb ruháit is elszedték s csak
ócska könyveit és papirjait hagyták meg. Igy tért vissza
fölháborodva és félmeztelenül a karavánhoz. Ez körülbelől
megérkezésem előtt valami 14 nappal történt; ez <span class=
"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span> idő alatt
a tetteseket kifürkészték s az egyházi itélőszék elébe idézték.
Nekem, mint konstántinápolyi Mollahnak, az a szerencse jutott, hogy
az ülésben való résztvehetéssel megtiszteltek, és a jelenet,
melynél mint működő személy akkor jelen voltam, még sokáig élénken
fog élni emlékezetemben. Mi, már mint a tudósok, félkörben ültünk
egy nyilt téren a szabad ég alatt, vaskos könyvekkel kezünkben s a
számosan összesereglett kiváncsi sokaságtól körülvéve. A rablók
családjaikkal s törzsük főnökével oly nyugodtan, fesztelenül
jelentek meg, mintha valami tisztességes ügy elintézéséről volt
volna szó. Azon kérdésre hogy „ki vette el a pénzt?“ egy kevélyen
szilárd „Én!“ felelt s mindjárt az elején észrevettem, hogy itt a
pénz visszaszerzése a lehetetlenségek közé tartozik. Miután szónoki
tehetségét a koránidézetek halmazával mindenik eléggé kimerité,
magam is megkisértém a hősre hatni az által, hogy tettének
gyalázatosságát bizonyitgatám. „Miféle szégyen?“ mondá nekem a
turkomán. „Hát a te hazádban megbüntetik a rablást? Az valóban
különös! Azt hittem volna, hogy a szultán, a világok ura, egy kissé
okosabb ember. Ha nálatok a rablás tiltva van, hát akkor miből
élnek ott az emberek?“</p>
<p>Egy másik mollah a Seriat-tal (vallási törvény) fenyegetődzött s
kiáltó szinekkel fösté a pokol kinait, mik a másik világon a
turkománra várnak. „Mit nekem a Seriat?“ felelt ő ujból.
„Mindenkinek meg van a magáé! A te törvényeid, oh mollahm!
nyelvedben vannak, melyet forgathatsz tetszésed szerint – az én
Seriatom kardomban van, melylyel oda sujtok, a hová karom vezeti
azt!“ Hosszas, hiábavaló intések és az ősz szakállnak hosszadalmas
tanácskozásai után <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
"Page_49">-49-</a></span> ülésünk eredménytelenül bezáratott. A
turkomán eltávozott pénzével együtt, melyet ő a medinai növendékek
gyámolitása helyett uj fegyverek vásárolására forditott. Mollah
Eszad pedig nagy szomorun visszatért Khokandba, aval a keserü
tapasztalással, hogy ámbár a turkománok igazhivőknek nevezik
magokat, mégis a legfeketébb kafirok az egész föld kerekségén.</p>
<hr class="tb" />
<p class="right">Május 6.</p>
<p>Oraz-Dsan, egy fiatal vakmerő és vad kinézésü, körülbelől 18
éves turkomán, ki már 12 éves korától fogva foglalkozik
rablókicsapásokkal, minden napos vendég volt etreki sátorunkban,
hogy a rabszolgarablók Pir-jét (lelki főnök) a vallást és
erkölcsöket illető előadásaiban hallgathassa. Egy izben Omer Akhond
is, egy szomszédságbeli mollah, jelen volt, ki nagy tudománya, de
még inkább egy kitünően jó lónak birtoka miatt volt nevezetes.
Midőn lovának jó tulajdonait dicsérni kezdették, a fiatal turkomán
tüzbe jött és féltréfásan, félkomolyan igy szóllott: „Akhond, adok
három szamarat meg egy persát a lovadért. Kár annak az istállóban
nyugodni, mig a persák oly szabadon kóborolnak mezőiken. Ha pedig
nem adod, jól vigyázz, mert egy nehány nap alatt alig ha el nem
lopják tőled.“ A mollah és a Pir keményen megdorgálták őt, de ő
vadul fölkaczagott s a társalgás tovább folyt.</p>
<p>Alig tölt el négy nap, midőn a mollah szomoru arczczal és
könnytelt szemekkel lépett sátorunkba egy reggel. „Lovamat
ellopták!“ kiálta sohajtva. Kulkhan, csakis te adhatod azt nekem
vissza. A Csiharjar <span class="pagenum"><a name="Page_50" id=
"Page_50">-50-</a></span> (a négy első khalifa) szerelmére kérlek,
tedd meg ami lehetséges.“ – „Az bizonyosan a Haramzade (bitang)
Oraz műve,“ mormogott Kulkhan; „de majd kitépem én fekete lelkét
piszkos testéből.“</p>
<p>Az estima idején a jó Oraz megjelent a többi igazhivő között a
lépcsőzetes magaslaton, mely a sivatag templomát képezi s kegyes
arcza az imádság alatt a világért se árulta volna el, hogy épen ma
rabolt meg egy szent atyát. Midőn a Namaz után a szokásos körbe
mentek (Khalka), Oraz ott is jelen volt. Kulkhan azonnal megszólitá
őt mondván: „Ficzkó, a mollah lovát ellopták, te tudod, hol van az;
reggel korán ismét istállójában legyen, hallottad?“ E megszólitás a
fiatal rablót legkevésbé sem hozta zavarba. Egyik kezével a
homokban játszva, a másikkal nehéz bőrkucsmáját félre csapva igy
felelt: „A ló nálam van, de nem fogom azt visszaadni; a kinek
szüksége van rá, vigye el tőlem!“ Azt hittem, hogy e szavak
mindenkinél bosszankodást fognak előidézni, de annak nyoma sem volt
látható a társaság arczvonásain. Kulkhan előbbi nyugodt hangján
beszélt tovább, de a rabló vonakodásánál maradott; midőn az
őszszakállasak egy nehány fenyegető szót intéztek hozzá, ő is tűzbe
jött s lelki atyjához igy szólott: „Talán te máskép cselekedtél a
Hadzsi kanczájával?“ – e szavak után fölkelt a társaság közül s a
dallamok, melyeket a „körogli“ nevü költeményből a csöndes esti
órákban hangoztatott, eléggé bizonyiták örömét a kivivott győzelem
fölött.</p>
<p>Egy darab idő tanácskozásokkal tölt el. Őt elfogni senki sem
ajánlkozott, mert khánja, ki őt a szokás szerint gyalázatos bűnei
daczára is oltalma alá vette, <span class="pagenum"><a name=
"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> sokkal hatalmasabb volt,
mint hogy meg lehetett volna támadni. Szellemi eszközökhöz kelle
tehát folyamodni; és nem csoda, hogy ezeknek azonnal meg volt a
maguk hatása. A Deb szerint az a legnagyobb büntetés, mely egy élő
embert találhat, ha őt meghalt atyjának vagy őseinek isteneinél
bevádolják, mi azáltal történik, hogy egy lándzsát a sirhalom
tetejébe megforditva, azaz hegyével lefelé a földbe szúrnak s arra,
ha gyilkolásról van szó, egy véres rongyot, ha pedig más bűn forog
szóban, egy tört nyilat (ivet) függesztenek. Egy ilyen fölhivás
minden turkománt egyesit a vétkes törzs ellen, s hogy az illető
milyen mélyen érzi azt, legjobban itt vettem észre; mert alig hogy
kitűzve látta Oraz a lándzsát nagyatyjának meglehetősen magas
Joszkajára (sirhalom), az éj csöndében a lovat azonnal visszavivé a
mollah sátrába s előbbi helyére köté. A visszaadás, a mint később
saját magától hallottam, sokáig fájni fog neki. De jobb a fekete
földben feküdni, mint az ősök nyugalmát megháboritani.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
"Page_52">-52-</a></span></p>
<h2>IV.<br />
A sivatagon.</h2>
<p><span class="dropcap">M</span>indig hallottam barátaimtól, hogy
a „Csil menzili Turkesztan“, azaz: a negyven állomás a turkesztáni
sivatagon, sokkal fáradságosabb és nehezebb út, mint a „Csil
menzili Arabisztán“, vagyis: a negyven állomás, melyet az embernek
a damaskusi sivatagon keresztül, Mekka felé kell tenni. Emezen a
zarándokok minden nap uj cisternákat találnak, melyek ezreket
képesek vizzel bőven ellátni; lehet kapni kenyeret, főtt ételeket,
hüvös árnyat, szóval minden kényelmet. De amott az emberek
gondoskodása még épen nem terjedt ki a szegény utazókra. A
folytonos veszély, hogy szomjan meghalnak, meggyilkoltatnak és
kiraboltatnak, vagy a homoktorlaszok által elevenen eltemettetnek:
szüntelenül kiséri őket. A jól megtöltött kobakok és lisztes
zsákok, a legjobb lovak és fegyverek, igen sokszor nem képesek
segiteni, és csak „Allah! Allah!“-t kiáltozva, kell az embernek
czélja felé törekedni.</p>
<p>Hogy mennyire igaz vagy valótlan ez, mily borzasztóan nagyszerü
a sivatagi utazás Persia és a középázsiai oáz-földek között,
utazási könyvem olvasói előtt körülbelől tudva van. Csak némely
részlet leirásával <span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
"Page_53">-53-</a></span> vagyok még adós karavánunk élményeiből.
Az a szemrehányás, hogy igen rövid és kevéssé részletező voltam,
nem egészen alaptalan. Pótoljuk ki az elmulasztottat.</p>
<hr class="tb" />
<p>Az első három napi útban, a sivatag végtelenül sokat mondó
halálcsöndje, a leghatalmasabb varázst gyakorolta lelkemre. Sokszor
órák hosszáig merengtem magam elé, a nélkül, hogy egy szót
szólottam volna, s mert társaim vallási emelkedésbe mélyedve
gondoltak, ritkán háboritának. Csak félig-meddig vettem észre, hogy
mily pompásan mulattatta a társaságot a karaván néhány tagja
utközben, a mint tevéiken aludva himbálóztak, és különféle komikus
mozdulatokat tettek s folytonosan föl-fölriadtak. Az álom által
elnyomott utas mindkét kezével erősen szokta magát a magas
nyereggombon tartani; ez azonban nem akadályozza, hogy vagy
előrehajlás által állát oly erősen megüsse, hogy fogai meginognak,
vagy hogy a hátrahajlás egy bukfenczes lehullással ne fenyegesse.
Néha ez utóbbi az egész karaván hangos kaczagásának kiséretében meg
is történik. A leesett a nap hősének lesz nyilvánitva s a
legdurvább élczeket kénytelen végig hallgatni ügyetlensége
miatt.</p>
<p>A jó kedvnek valósággal kimerithetlen forrását képezte egy
fiatal turkomán, névszerint Nijaz birdi, a ki lelkileg ép oly
csodálatos élénk, mint testileg fürge volt s minden mozdulata és
szava által, még a tiszteletre méltó mollah-kat is mosolyra inditá.
Bár több megterhelt teve tulajdonosa volt, mégis leginkább gyalog
szokott járni, miközben ideje volt jobbra és balra szaladgálni,
hogy minden csoport vad szamarat, mely <span class=
"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> csak
mutatkozik, tagjártatással vagy kiabálással elriasszon. Egyszer
sikerült neki egy fiatal szamarat elfogni, mely fáradtsága miatt a
csapattól elmaradt. A félénk állatot kötélen vezette, s valóban
mulatságos jelenetek következtek, midőn három kanálnyi
juhfark-zsirt tüzött ki jutalmul annak, ki rá mer ülni. Három kanál
juhzsir! nagyon kecsegtető dij a hadzsiknak a sivatagon. Csakugyan
sokan csábitva érezték magokat; hanem a czivilizálatlan
Billám-paripával nem lehetett boldogulni. Alig ültek fel a szegény
hadzsik, s jobbra balra hullottak a homokra.</p>
<p>Csak több órai utazás után vehetni észre általános bágyadtságot.
Ilyenkor minden szem a kervan-basira van irányozva, a ki aztán
minden irányban körüljártatja tekintetét, hogy alkalmas pihenő
helyet kémleljen ki, vagyis olyan tért, melyen legtöbb vagy legjobb
takarmányt lehet találni a tevék számára. Ha ilyet talált, előre
siet, mig a karaván ifjabb tagjai jobbra és balra szétszóródnak,
hogy száraz gyökeret, cserjét vagy más tüzelő anyagot gyüjtsenek. A
letelepedés csak néhány pillanat műve. Az édes pihenés reménye
fölüdíti a kimerült erőket. Gyorsan meg vannak oldva a kötelek s a
legnehezebb málhák hamar kis halmokba téve. Ezeknek árnyékában
szokott a fáradt utazó leheverni, s az éhes tevék alig távoznak
legelni, midőn a karavánban ünnepélyes csönd áll be. E csönd némi
mámorosságnak, mondhatnám kábultságnak eredménye, mert minden a
nyugalom és pihenés élvezetébe merült.</p>
<hr class="tb" />
<p>Egy ily épen letelepedett karaván a nyári hónapokban, még hozzá
Közép-Ázsia pusztáin, valóban érdekes képet nyujt. Mig a tevék
láttávolban mohón <span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
"Page_55">-55-</a></span> legelnek, vagy a nedvteljes bogáncsot
tördelik, az utazók – még a legszegényebbek is – egy csésze theával
kezeikben ülnek s mohó kortyokban szürcsölik a drága folyadékot. Az
egész nem egyébb, mint zöldes, czukornélküli meleg viz. Néha
zavaros is, hanem azért emberi művészet még nem gondolt ki ételt,
még nem talált föl nektárt, mely oly izletes, oly üditő volna, mint
ez igénytelen ital a sivatag állomásain. Még teljesen emlékezem
csodálatos hatására. Az első csöppekkel szelid tűz terjedt el az
erekben, mely éltet, hogy különösen ingerelne. A többiek a szivbe
és fejbe nyomulnak, a szem fényleni és ragyogni kezd. Ily
perczekben leirhatlan gyönyört és kéjt érezék, s mig társaim álomba
merültek, én ébren maradtam s oly boldog valék, hogy nyitott
szemekkel álmodhatám. – –</p>
<p>Miután a thea megujitá az erőket, a karaván fokonként
mozgalmasabb és zajosabb lesz. Az utasok többnyire külön
csoportokba vagy körökbe vannak osztva, melyeket itt „kos“-oknak
neveznek s melyek a vándorló város egyes házait képezik. Mindenütt
van valami dolog, s mindenütt az ifjabb tagok végzik, mig az öregek
nyugosznak. Itt például kenyérsütéssel vannak elfoglalva. Egy
rongyos hadzsi nagy buzgalommal dagasztja piszkos kezeivel a fekete
tésztát; már jó félórája, hogy dagaszt, s kezei még sem tiszták,
mert a több napi piszok egy tészta által nem is mosható le. Amott
főznek; hogy megtudja az ember, mit főznek, nem is kell nagyon
nézegetni, mert az avas juhzsir szaga, különösen pedig a kissé
nagyon pikáns teve- vagy ló-kottlett aromája rögtön elárulja.
Szemre nézve az étkek nem igen kecsegtetők, hanem a sivatagon nem
<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
"Page_56">-56-</a></span> gondol az ember vele, az óriás étvágy
eltakar minden hiányt, s az éhség tudvalevőleg legjobb szakács.</p>
<p>Ha a pihenés ideje egy kissé továbbra nyúlhat, a táborozó
karaván mulatságban nem szenved hiányt. Legkedvesebb szórakozás a
czéllövés, melynél a dij mindig bizonyos mennyiségü lőpor vagy
golyó. A mi karavánunkban e mulatság csak ritkán lehetséges, mert
kis számunknál fogva folytonos veszélynek valánk kitéve, s nem volt
szabad zajjal járnunk. Utitársaim Korán-olvasással vagy más vallási
kötelességek teljesitésével, alvással és toilette-tel töltötték a
pihenési időt. Toilettet mondok, hanem valószinüleg senki sem fogja
hinni, hogy budoir-ról, finom illatszerekről vagy mesterséges
cziczomázásról van szó. A turkománok egy kis fogóval szokták
kitépni felső állukról a szőrszálakat. A mi a hadzsik és a magam
toilette-jét illeti, ez oly egyszerü és prózai volt, hogy alig
lehet emliteni. A szükséges kellékek: homok, tüz és hangyák voltak.
Az alkalmazás módjának kitalálását, mint rejtvényt az olvasóra
bizom.</p>
<p>Különben Ázsia minden népe közt a tatár az egyetlen, mely a
sivatagi élet bizarr képébe teljesen beleillik. Mint babonás és vak
végzethivő, a folytonosan fenyegető veszélyhez könnyen hozzászokik;
szenny, szegénység és nélkülözések házi körében is otthonosak; nem
csoda, ha hónapok óta nem változtatott ruházatban, arczán
piszokréteggel oly megelégedetten tud ülni. E lelki elégültség soha
sem volt rám nézve közönyös, hatása azonban legfőbb fokát érte el
az esti imakor, melyben mindenki részt vett, hogy Allahnak az
élvezett jótéteményekért hálát adjon.</p>
<p>Ily alkalommal az egész karaván egyetlen hosszu lánczolatot
képezett, és egy imámmal élén, a leáldozni <span class=
"pagenum"><a name="Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> készülő
nap felé fordulva, végezé az imádságot. A messze, köröskörül
elterjedő halotti csend emeli a pillanat ünnepélyességét, s ha a
lehanyatló nap piros sugárai társaim vad és mégis oly megelégedett
arczaira estek, ilyenkor ugy látszott, mintha minden földi kényelem
birtokában, már semmi kivánni valójuk nem volna. Ilyenkor sokszor
gondoltam, mint találnák ez emberek magokat valamely ruganyos
párnáju első osztályu coupéban vagy valamely első rangu, pompásan
bebutorozott vendéglőben. Mi végtelenül távol vannak még a
civilisatio áldásai ez országoktól!</p>
<p>Legyen elég ennyi a karavánok nappali életéről. Éjjel a sivatag
sokkal regényesebbé, hanem sokkal veszélyesebbé is válik. A szem
hatalma megtöretvén, a biztonság köre csak a legközvetlenebbi
környezetre szoritkozik, s útközben csak ugy, mint az állomáson,
mindenki egymáshoz közel igyekszik maradni, szorosan egymáshoz
simulni. Nappal az utazó karaván egyetlen hosszu lánczolatot képez,
éjjel pedig 6–8 kisebbre oszlik, melyek jól összeszorulva, erős
négyszögöket formálnak, külső részeiken a legbátrabbakkal.</p>
<p>Holdfénynél az elvonuló tevék hosszu árnyékai különös látványt
nyujtanak. Csillagtalan, sötét éjjel minden borzadalmas, s egy
lépésnyire a sorból eltávozni: annyit tesz, mint az otthoni tüzhely
mellől puszta elhagyatottságba jutni.</p>
<hr class="tb" />
<p>Nappali állomáson mindenki olyan helyet keres magának, mely
leginkább tetszik. Éjjel a kervanbasi felügyelete alatt erős tábort
szokás ütni. Középen vannak a málhacsomagok, ezek körül feküsznek
az emberek s védfalul a tevéket sürün egymás mellé körbe fektetik.
<span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
"Page_58">-58-</a></span> „Fektetik“ mondom, mert e csodálatos
állatok parancsszóra elterülnek, egész éjjel mozdulatlanul maradnak
helyükön, s a legközelebbi reggel szintén csak parancsszóra
emelkednek föl, mint a gyermekek. Fejükkel kifelé, hátsó részükkel
a karaván belseje felé fektetik őket, mert már messziről megérzik
az ellenséget is, tompa horkolás által tudatják a veszélyt, s még
pihenési idejök alatt is őrökül szolgálnak.</p>
<p>A körön belől alvók közvetlen a tevék mellett – melyek
tudvalevőleg legkellemetlenebb szaguak a világon – nem a legjobban
érzik magokat. Sokszor megesik, hogy a sós abrak és viz, melyet ez
állatok nappal ettek, a lőtávolban fekvőkre kézzel fogható hatást
gyakorol. Magam is igen sokszor ébredtem fel ily
freskó-festménynyel ékesitve; hanem itt alig törődik az ember vele,
mert ki tudna az állatra haragudni, mely oly utálatos alkatu ugyan,
de oly türelmes, oly kevéssel megelégedő, oly szelid és
hasznos.</p>
<p>Nem csoda, ha a sivatag utazója a tevét minden állat felé emeli
és majdnem az imádásig szereti. Néhány bogáncscsal táplálkozva,
melyet a többi négylábu megvet, tesz meg több hétig, sőt több
hónapokig tartó utat, a nélkül, hogy elfáradna. E puszta, elhagyott
vidékeken az ember létele az övéhez van kapcsolva, s e mellett oly
türelmes, hogy egy gyermek, egész csapat ily magas erős állatot egy
„csukh!“ szóval letérdepeltet s egy „berr“-rel fölállit.</p>
<p>A tevék nagy sötétkék szemeiből sokat tudtam kiolvasni. Ha a
napi út igen hosszu, vagy a homok nagyon mély volt, e szemek élénk
fájdalmat árultak el. Leginkább látható az a megterhelésnél, midőn
nagyon nehéz árucsomagot tesznek hátára; a teher alatt
meggörnyedve, <span class="pagenum"><a name="Page_59" id=
"Page_59">-59-</a></span> fejét ura felé forditja, szemeiben köny
csillog, s nyögése oly nehéz, oly meginditó, mintha mondani akarná:
ember, légy irgalommal irántam.</p>
<p>A teve külseje, kivéve az év bizonyos időszakát, midőn a
természeti törvények félig ittas, bódult állapotba helyezik, mindig
feltünően komoly. Vonásaiban a khaldei sémi typus kifejezés
félreismerhetlen s a földtekének bármily részén található is már
most, mégis elvitázhatlan, hogy első hazája a Tigris és Euphrates
közti sivatag, vagyis az arab puszták.</p>
<p>A turkománok e komoly tekintetet azzal a barbár eljárással
zavarják meg, hogy a kötőféket átlyukasztott orrában erősitik meg.
Az orráról mellére lecsüngő kötéllel nagyon hasonlit a szegény teve
egy szemüveggel vadul felfegyverzett europai uracshoz, vagy
megforditva. Mindketten magasra tartják fejüket s mégis
mindkettőjüket orruknál fogva vezetik.</p>
<p>A mily kellemes és felüditő hatást tesz emberre és állatra a
letelepedés jele, oly kedvetlenitő és zavaró az indulási parancs.
Legelőször is a kervanbasi emelkedik föl ültéből, kiáltására vagy
jeladására mindenki kászolódik, még a szegény legelő tevék is
értik, és sokszor anélkül hogy hajtanák, a karavánhoz sietnek; sőt
a mi több, azon málha vagy utas mellé állnak, melylyel vagy kivel
elébb megterhelve valának. Egy negyedóra alatt minden rendben van,
mindenki elfoglalta helyét lánczolatban; az állomások csak az
elfogyasztott hus lerágott csontjai s a rögtönzött tüzhelyek fekete
foltjai maradnak. E momentán élet nyomai a sivatagon sokszor oly
gyorsan elmulnak, a mily gyorsan támadtak; néha azonban égalji
véletlenségek által fennmaradnak, s mint örül aztán a későbbi
utazó, ha <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
"Page_60">-60-</a></span> ily elhagyott tüzhelyre akad. E megégett
sötét helyek környezete, mint pompás kervanszerai tünik föl szemei
előtt; s a gondolat, hogy itt emberek voltak, hogy itt mozgó élet
létezett, a sivatag leverő magányát elviselhetőbbé teszi.</p>
<p>Égett foltokról szólva, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem
azokról a sokszor több napi utra terjedő leégett sikságokról,
melyeket a Persia és Khiva közt levő sivatagon láttam, s melyekről
a nomádok beszédje után oly sok csodálatost hallottam.</p>
<p>A forró évszakban, midőn a perzselő nap a füvet és apró cserjét
pozdorjává száritotta, gyakran megesik, hogy egy vigyázatlanul
eldobott szikra az egész pusztát felgyujtja. A feltartóztatás
nélkül terjedő tűz oly gyorsasággal harapódzik, hogy még lóháton is
nehéz előle menekülni. A száraz füvön lappangva eszi magát tova s
hasonlit a terjedő árhoz; sürűbb bokroknál vad dühvel csap föl, s
igy – nagy téreket haladva rövid idő alatt – csak egy folyó vagy tó
képes szilaj futását feltartóztatni.</p>
<p>Éjjel borzasztó látvány lehet, midőn a láthatár hosszan és
szélesen e tűztenger által vörösre van festve, s mondják, hogy a
legbátrabbakat is megfélemliti. A gyáva csakhamar elvesz; kinek
azonban lélekjelenléte van, megmenekülhet, ha – még midőn a tűz
távol van – a közvetlen környezetében levő füvet felgyujtja. Az uj
tűz puszta tért hagy hátra, melyen a közelgő lángok nem találnak
többé tápanyagot, s mely ennél fogva biztos menhelyet nyujt. Csak
igy képes az ember tűz által védelmezni magát tűz elől.</p>
<p>A puszta felgyujtása sokszor fegyverül szolgál egyik törzsnek a
másik ellen s mondják, hogy az <span class="pagenum"><a name=
"Page_61" id="Page_61">-61-</a></span> eképen okozott dúlás
rettenetes. Gyakran egy-egy szökevény szerelmes pár is használja,
hogy magát az üldözés ellen biztositsa. Ha szél nincs, könnyen ki
lehet térni a terjedő tűz elől, hanem a legkisebb szellő elégséges,
hogy őrült sebességre ingerelje, s a menekvők közös halálukat épen
mentési eszközökben találják.</p>
<p>A sivatag képe és a leggyakrabban előforduló természeti
tünemények különös benyomást gyakorolnak még az otthonos nomádokra
is. Midőn Kaflankir fensikjain voltunk, mely az éjszak-keletnek
terjedő Üstjert egy részét képezi, a láthatár sokszor a
leggyönyörűbb fata morganával volt diszitve. Egy fata morgana
Közép-Ázsia nagy sivatagán, abban a forró, mégis tiszta légkörben,
tagadhatlanul a legszebb optikai jelenség, milyet az ember
képzelhet. A légben tánczoló városok, tornyok és várak, a nagy
karavánok képei, harczoló lovasok, egyes óriási alakok, melyek
egyik helyen eltünnek, hogy másikon ismét felmerüljenek: engem
mindig igen gyönyörködtettek. Társaim, különösen a nomádok, csak
néma tisztelettel néztek ama tájak felé. Véleményük szerint e
jelenségek az egykor ott létezett és elsülyedt városok és elveszett
emberek árnyékai, melyek most a nap bizonyos idején kisértetszerüen
megjelennek s a légben lebegnek. Sőt kervanbasink még azt is
állitotta, hogy bizonyos helyeken már évek óta mindig ugyanazon
alakzatokat látta, és hogy ha mi is elvesznénk a sivatagon, évek
mulva megsemmisülésünk helyén szintén a légben ugrándoznánk és
tánczolnánk.</p>
<p>E mese, mely a nomádoknál általánosan el van fogadva, élénken
emlékeztet arra az európai állitásra, mely szerint az a tér, melyet
mi sivatagnak nevezünk, nem annyira természeti törvények, mint
inkább társadalmi <span class="pagenum"><a name="Page_62" id=
"Page_62">-62-</a></span> törvényeknél fogva változott sivataggá.
Példaképen az afrikai Szaharát s Közép-Ázsia sivatagát emlitik,
melyeken hajdan munkás kezekben és művelt földekben nem volt hiány.
A mi e helyeket illeti, az állitás jogosult lehet, hanem
Közép-Ázsia sivatagára nem alkalmazható. Némely helyeken, milyenek
Merv, Mangislak, Görgen és Otrár, a mult századokban több élet volt
ugyan, mint most, hanem egészben véve Közép-Ázsia sivataga emberek
emlékezete óta mindig rettenetes sivatag volt. Az – egyetlen csepp
ivó vizet is nélkülöző több napi járásnyi tér, a sokszor száz
mértföldre terjedő, feneketlen mély homokkal boritott földek az
égalj vad dühe és szeszélyei – oly akadályok, melyekkel a müvészet,
tudomány vagy bármely más szellemi hóditó erők csak nagyon nehezen
mérkőzhetnek. „Turkesztánt és lakosait – mondá nekem egy izben egy
közép-ázsiai – isten haragjában teremtette, mert a mig a sivatag
forrásainak keserü sós ize meg nem változik, addig a gyűlölség és
rosszaság el nem távozik a turkesztánok sziveiből.“</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_63" id=
"Page_63">-63-</a></span></p>
<h2>V.<br />
A tatár sátor és lakói.</h2>
<p><span class="dropcap">K</span>ülönös érzelem fogja el az embert,
ha városaink mozdulatlan háztengerében visszagondol a könnyü
sátorokra! A dervisség bűne ragadós, azonban nem mindenkire nézve,
s igy tán nem lehet veszélyes, hahogy olvasóim nehány pillanatra
Közép-Ázsiába kisérnek a végre, mikép ott a mi kőépületeink
ellentéteit szemléljék.</p>
<p>Dél felé jár az idő. A kirgiz család házát és holmiját nehány
teve hátán szállitva, s nyája által kisértetve lassan vonul ama
hely felé, melyre egyik lovasa magasra emelt dárdával mutat. Nomád
felfogás szerint a karaván akkor pihen, midőn kóborol s nyüzsgővé
csak letelepedésekor, azaz akkor válik, midőn a mi nézetünk szerint
pihenni kezd. A tevéken ülő idősb nők – mert a fiatalabbak gyalog
baktatnak, – még itt sem nyugodhatnak, hanem a teve durvább
szőréből zsákoknak való fonalat készitenek. Csak a család eladó
lányainak van arra kiváltságuk, hogy az inogva lépegető állaton
teljes semmittevésben lézengjenek. Az ilyen orosz, ó-baktriai,
mongol, vagy khivai pénzekből álló s egészen keblére alá csüngő
nyakfüzérét tisztogatja <span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
"Page_64">-64-</a></span> s annyira belémerült munkájába, hogy az
európai érem-buvár e szak műkedvelő nejének tarthatná; de e mellett
egyetlen mozdulata sem marad észrevétlen előtte a karaván körül
tornászó kirgiz ifjaknak, kik lovagi ügyességükkel igyekeznek
tündökölni. Végre a kijelölt helyre jutnak. A városi lakos azt
fogná hinni, hogy most ugyancsak lesz zürzavar, – de nem!
mindenkinek megvan a maga tisztje, mindenkinek a maga hivatása,
mindenkinek a maga feladata.</p>
<p>Mialatt a család apja kihütött lováról leveszi a nyerget, hogy
azt legelni ereszthesse, a fiatalabb legények pokoli zaj közt
terelik össze a csutangolni nagyon kész juhokat és tevéket,
minthogy elérkezett a fejés ideje. Ezen közben a sátrat is
levették. Az öreg matróna előveszi annak rácsalaku vázát s azt
jobbra-balra való buzgó köpködés között felállitja. Más személy a
boltozatot képező meghajlitott dorongokat erősiti meg, mig a
harmadik ráteszi a kürtő és ablakul szolgáló koronaalaku fedőt. Mig
ezenkivül még ráakgatják a sátorvázra a nemezdarabokat, azalatt a
gyermekek belül már felakgatták a zsákokat és tarisznyákat, s a
hatalmas katlan-lábast is felállitották a robogó tűz fölé. Mindez
csak nehány percz műve; büvészi gyorsasággal verik fel a nomádok
sátraikat, de ép oly tündéri gyorsasággal szedik is azokat szét.
Ezalatt a sátor előtt folyton foly a juhok, tevék, kiabáló
asszonyok és rivó gyermekek zaja. Különös karzene ez az elhagyott
puszta déli csendében. Egyébiránt a fejés ideje, a nomád naponkénti
szüretje, itt a napnak legizgalmasabb órája. Legtöbb baj van a
torkos gyermekekkel, kiknek hasa a folytonos tejivástól egész dobbá
puffad. Az asszonyoknak hébe-hóban igen <span class=
"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> sokat kell
az állatok nyughatlansága vagy rosz erkölcse miatt szenvedniök; a
férfiak közel állnak körülöttük, de ezek a legcsekélyebbhez sem
nyulnak hozzá, mert igen nagy szégyennek tartatnék, hahogy valamely
férfi női munkához fogna.</p>
<p>Midőn Ettrekben buzával tele koldultam tarisznyámat s ezt
szállásomon kézi malmon megakartam őrölni, a turkománok harsogó
kaczajra fakadtak. Megütődve kérdezősködtem e gunyolódás okáról,
mire egyikük barátságosan közeledve hozzám, igy szólt: „Az szégyen,
ha asszonyi munkához látsz. Természetes, hogy a mollahk (papi
kandidátusok) és hadzsik (Mekkában járt zarándokok) nem igen
értenek a világi míveltséghez s azért irányotokban elnézők
vagyunk.“</p>
<p>Miután a tejkészletet betakaritották, s azt tömlőkbe töltögették
– mert a korsók vagy faedények csak fényüzési czikkek, – a nyáj
szétszóródik a tágas sikságon. A zaj lassankint elhal; a nomád
sátrába vonul, felemeli annak alsó nemeztakaróját s mig a
farácsozaton át befujdogáló nyugoti szellő déli álomba ringatja őt,
azalatt a nők a sátrán kivül elővesznek egy félig kész
nemezdarabot. Mulatságos látvány az, midőn megpillantunk hat,
sokszor még ennél is több pusztai lányt, a mint egymás mellé
sorakozva a kákagyékénybe takart nemezt erős taposás közben
tovább-tovább hengergetik. E működéshez az ütenyt az élükön levő
idősebb hölgy veri, a ki ezen iparbeli táncznak balletmesternője s
a ki előre is tudja, hol lesz a szőnyeg ritka és idomtalan.</p>
<p>A nemeznek, az emberi értelem által föltalált kelmék
legegyszerűbbikének készitése Közép-Ázsia vándor népeinél még
ugyanazon ponton áll, melyen feltaláltatásakor <span class=
"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> állhatott.
Legjobban szeretik ennél a szürke szint alkalmazni; a tarkák
fényüzési czikkek s fehéreket csak különös ünnepélyes alkalmakkor
használnak. Szőnyegeket csak a gazdagabb nomádoknál: mint a
turkománok- és özbegeknél láthatni, minthogy készitésük ügyességet
s a művelt világgal sürűbb érintkezést igényel. A beléjük szőtt
alakok mintáit rendesen Európában készült zsebkendők s más
kelmékről kölcsönzik, s én valóban gyakran csodálkoztam rajta, hogy
mily ügyesen másolják le azokat a nomádok, vagy a mi még több:
miként képesek azokat egyszeri látás után is emlékükben
megtartani.</p>
<p>Mig a szegény nők a terhes házi munkákban isten igazában
kifáradnak, azalatt a családapa is elhortyogta déli szundikálását.
A nyáj is közeledik a sátorhoz, s alig kezd hüvesülni, a sátor
pillanat alatt föl van szedve, s a tevek hátára rakva, mire megint
neki indul a karaván. Ez már a második napi járat, s mégis az
állatok ugy, mint az emberek oly jókedvüek, mintha évekig
fészkeltek volna egy helyen, melyről az unalom üzte őket
változatosságot keresni.</p>
<p>Napnyugta után nemsokára, midőn a puszta véghetlen látkörére
lassanként reá borult a sötét ég kupja, – a vándorló család
megállapodik, hogy meleg nemeztakarók alatt töltse az éj hideg
óráit. Gyorsan állitják tűz fölé az óriási konyhaedényt, s ép oly
gyorsan üritik is ki azt. A nomád hallatlan étvágyáról európai
embernek nem lehet fogalma.</p>
<p>Alig mult el egy óra, s az ételek elfogytak, az imádságok le
vannak darálva, s az idősbek a sátorokban, a fiatalabbak pedig
szabad ég alatt, a nyáj körül álomba merülnek. Csak a hol
eladó-leány van, ott <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
"Page_67">-67-</a></span> történnek némi kivételek. Közép-Ázsia
nomádjainál az iszlam még nem birta eltiltani, hogy a férfiak a
nővilággal szabadabban ne érintkezhessenek. Itt még ismeretlen a
hárem s a fiatal nomád tudja mindig: melyik csillag után kell
indulnia, hogy szive ünnepeltjének sátrát föltalálja a nyomtalan
pusztaságban. Megjelenése ritkán történik váratlanul, mert a nomád
kisasszony is gyanitja: melyik oldalról fog a csendes éjben
hallatszani a vágtató ló dobogása, s azért rendesen ez irányban ő a
karavánnak legszélsőbb előörse.</p>
<p>Hogy a puszták gyermekei gyöngéd találkáján a társalgás nem igen
felel meg a mi szépészeti fogalmainknak, ezen alig kételkedhetünk;
azonban a költészetet mindenütt föllelhetni s mondhatom, hogy a
nomádoknál tán nagyobb mértékben, mint nyugaton. Némelykor a
szerelmes párokból egész társaság alakul, s ilyenkor aztán a vad
tatár-képekkel fölcziczomázott párbeszéd, melynek mindig rímekbe
kell futnia, alig ér véget. Elejénte igen mulattattak engem az ily
párbeszédek, de mennyire boszankodtam, hahogy ily szerelmes
társasággal egy és ugyanazon sátorban kellett az éjt eltöltenem,
hol aztán nagy fáradságom daczára sem alhattam.</p>
<p>Ez lenne a nomádok nyári életének gyengén rajzolt képe. Télen
azonban, kivált Közép-Ázsia éjszaki részeiben, hol már sokkal
kegyetlenebb a hideg, a mi nézetünk szerént ezen vándorló élet
elvesziti minden költőiségi zamatját, de sőt még a közép-ázsiai
városi lakosok is csodálkoznak rajta, miként élhet meg e nép az
irtózatos viharokban s a hetekig tartó havazások idején?</p>
<p>Ha 30 foku hideg van Réaumur szerént, akkor nem igen kellemes
lehet a sátor, s ez még sincs valami <span class="pagenum"><a name=
"Page_68" id="Page_68">-68-</a></span> nagyon terhére a
természettől megedzett pusztafinak. Ilyenkor kettős ruhadarabokba
öltözik, s valamely mélység, vagy más, a széltől kevésbé járt
helyen fölvert sátorát kétszeresen akgatja be nemez-darabokkal.
Ekkor a sátor lakói is megszaporodnak, s ha a szakszaul (az igen
nehéz és csomós fagyökér) órákig eltartó parázsa meleget kezd
terjeszteni, akkor aztán nem igen érzik a szilárd anyagból épült
lakás hiányát. Ekkor szűkebb körbe szorulnak a tűzhely körül, s a
ház leányának a kimiszszel (tejből készült bóditó ital) telt tömlőt
szakadatlanul körül kell hordania. Ezen kedvencz ital megnyitja a
szivet, feloldja a nyelvet s ha bakhsi (dalnok) hébe-hóban az ily
téli estét dalaival vidámmá teszi, akkor aztán még a vad orkánok
sivitása is zenévé válik.</p>
<p>Hahogy a mindennapi élet folyamát rendkivüli természeti
jelenségek, mint például homok- vagy hózivatarok meg nem
háboritják, ugy a nomád boldog, mondhatnám: oly boldog, a milyenné
a világ semilyen polgáriasultsága sem lehetné.</p>
<p>Minthogy Közép-Ázsia népei rendkivül kevés szükségletet
ismernek, ez okon nagyon ritkán találkozhatni náluk szegénységgel,
mely sohasem is oly nyomasztó, mint nálunk, s a puszták lakóinak
élete szeliden folyna le, hahogy jellemük fővonása nem lenne a
rablás és viszálkodásra való hajlam. A háborunak, mely mindenütt
csapás, ott a lehető legfélemletesebb következményei vannak. – A
legcsekélyebb ok nélkül rohanja meg a magát erősbnek érző törzs a
gyöngébbet. A fegyvert foghatók győznek vagy meghalnak; a nők,
gyermekek és nyájak zsákmányként elosztatnak s hányszor esik meg,
hogy a család, mely este még a <span class="pagenum"><a name=
"Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> legnagyobb boldogságban
hajtá fejét nyugalomra, a következő reggel szüleitől, szabadságától
s minden vagyonától megfosztva, egymástól messzire
hurczoltatik.</p>
<p>Khiva mellett a turkománnok közt több, azelőtt ómódu fogoly
kirgiz családra akadtam. Ezen szegény szerencsétlenek, még csak
nemrég vagyonos ifjak és lányok, annyira megnyugodtak sorsukban,
mintha azt a természet törvényei mérték volna rájuk. Mily őszintén,
mily szorgalommal igyekeztek uruk érdekeit előmozditani, s mennyire
gédelgették, szerették annak gyermekeit! S pedig uruk rabolta el
őket, az gyilkolta le apjukat, s az bélyegezte meg őket örökre a
„kul“ vagyis rabszolga névvel.</p>
<p>A budhizmus, a kereszténység s az iszlam egymást fölváltva
tettek kisérletet Felső-Ázsia pusztáiba behatolni s bár az első s
utolsó gyökeret vert, de a középázsiai nomád ennek daczára ma is
ugyanaz, a ki volt az arabsok hóditása vagy maczedói Nagy Sándor
hadjárata idején; olyan, a milyennek őt még Herodot látta. Örökre
emlékezetesek előttem azon órák, melyeket idősb turkománnok vagy
kirgizekkel világi dolgokról való beszélgetésben töltöttem el. A
legigénytelenebb egyszerüséget ugyan magunk elé képzelhetjük, de
mennyire különbözik még ettől is az, ha a nehány évezredek
polgárisultság ezen élő emlékköveit látjuk magunk előtt!</p>
<p>A közép-ázsiai ugy beszél Rómáról (Rumról, vagyis a mai
Törökországról), mint beszél Julius Caesar idejében, s hahogy
hallja az ember: hogyan dicséri és magasztalja egy-egy
szürkeszakálu ezen ország hatalmát és nagyságát, majdnem azt
kellene hinnünk, hogy a győzhetlen legiók csak tegnap csatáztak a
párthokkal, <span class="pagenum"><a name="Page_70" id=
"Page_70">-70-</a></span> hol ő is jelen volt a segélycsapatokban.
Hogy az ő Rumja (Törökország) a régi Rómához viszonyitva nagyon
szegényül áll, azt nem hiszi el, mert ő a Rum név alatt nagyságot
tanult ismerni. Rómát nagyság és hatalomra nézve legfölebb Khinával
méri össze, bárha a Khináról hangoztatott különböző mesék és mondák
a khinai népeknek inkább művészetét és szépségét, mintsem
vitézségét dicsérik.</p>
<p>Oroszországot a ravaszság és fortély fészkének tartják, s hogy
ez ilyen tulajdonságaival vitte végbe legujabb hóditásait, s
Angliára vonatkozólag tudva levő dolog, hogy még a nemrég elhalt
bokharai emir is, midőn első izben érintkezett angolokkal, „egészen
felháborodott a miatt, hogy az „ingilizek“ (angolok), kiknek neve
csak nemrég merült fel, vele szemben devletnek (kormánynak) merik
magukat nevezni.“</p>
<p>Az idegenre nézve igen meglepő azon vendégszeretet, melyet
Közép-Ázsia nomádjainál oly mérvben találhatni, milyenben Keletnek
talán egyetlen tartományában sem. A törökök, persák, és arabok még
megemlékeznek némileg ezen régi kötelességükre, s a mi európai
utazóinknak – azt hiszem – bőséges alkalmuk lehetett
meggyőződhetni, hogy a szolgálatkész lábmosás, a birkaleölés és a
vendégszeretet más ily jele csupán csak dús borravaló vagy – mint
Persiában mondják: piskes reményében történik. A Kórán ugyan azt
mondja: „Tiszteljed vendégedet, habár hitetlen volna is,“
mindazonáltal ezen tisztelet gyakran csak bizonyos követségi vagy
konzulátusi rendeletek viszhangja.</p>
<p>Egészen másként áll a dolog Közép-Ázsiában. Itt a vendégszeretet
szintén ösztönszerü, mert a nomád <span class="pagenum"><a name=
"Page_71" id="Page_71">-71-</a></span> lehet ugyan kegyetlen, vad
és hitszegő, de vendégszeretetlen soha.</p>
<p>A turkománok közt tartózkodásom idején koldustársaim egyike
legrongyosabb öltözetébe burkolózva, kolduló látogatásokat ment
tenni, s egész napon át tartott kóborlás után magánosan álló
sátorba tért be, hogy ott töltse el az éjt. Ide érkeztekor, mint ez
rendesen szokott történni, barátságosan üdvözölték, de csakhamar
észrevette, hogy a szegényes háztartás gazdája nagy zavarban van, s
mintha valamit keresne, tétovázó szemekkel ide s tova lótfut. A
koldus már nem jól kezdé magát érezni, midőn gazdája feléje
közelitett s fülig elpirulva nehány kránt kért tőle kölcsön, hogy
előteremthesse a szükséges estebédet, minthogy neki magának
száritott halon kivül nem volt egyebe, s vendégét mégis csak jobb
falattal szeretné ellátni. Ily kölcsönt mindenesetre adni
kellett.</p>
<p>Társam kinyitotta öltönye rongyaiban eldugott erszényét, s
miután abból 5 kránt gazdájának adott, minden rendében látszott
lenni. Barátságos beszélgetés közt fogyasztották el az estebédet,
lágy nemezszőnyeget teritettek le az idegen számára ágyul, s ez a
következő reggel tisztességesen elbucsuzott.</p>
<p>„Alig távoztam félórányira a sátortól, – igy mesélé barátom –
midőn egy turkomán nyargalt felém s dühös fenyegetések közt
követelte erszényemet. Mily nagy lőn csodálkozásom, midőn a
rablóban tegnapi gazdámra ismertem! Azt hivém, hogy csak tréfál s
barátságosan kezdék hozzá szólani, de ő mind komolyabbá vált, s
hogy a gonosz következményeket megelőzzem, nem volt mást mit
tennem, mint erszényemet, kevéske theámat, fésűmet és késemet,
szóval: minden <span class="pagenum"><a name="Page_72" id=
"Page_72">-72-</a></span> vagyonomat odaadnom. Ezzel tovább akartam
menni, de ő még föltartóztatott, megnyitá az én, vagyis már most az
ő erszényét, s azzal abból 5 kránt következő szavakkal nyujtott át
nekem:</p>
<p>– Ime vedd, itt van tegnap esti adósságom! Most már nem
tartozom, s igy tovább mehetsz!</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
"Page_73">-73-</a></span></p>
<h2>VI.<br />
A khivai udvar.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span> keleti fejedelmek udvarai gyakran
és többféleképen le voltak már irva. A Bosporus partjaitól kezdve,
a hol Dolma Bagcse, Besiktas és Szerajburnu képezik e csodásan szép
album első lapjait, egészen a pekingi és jedoi paloták festményeiig
nagyon sokat olvashattunk már a keleti élet fényüzési vágya, hiu
pompája, gyémántcsillogása és aranydiszitményei felől. De mégis
hiányzik még egy nehány vázlat a turkesztáni uralkodók udvari
életéről, és egy olyannak leirása bizonyára nem lesz
fölösleges.</p>
<p>Valami elvakitó, elkábitó, bámulatra ragadó nagyszerüséget ne
várjon senki, de mégis megérdemli a fáradságot, hogy minket az
olvasó Khiva görbe utczáin és az ívezett Bazáron át az Ark-ba
(királyi vár) kisérjen. Mint a közép-ázsiai fejedelmek minden
lakhelye, ugy e vár is hatalmasan meg van erősitve és kettős kőfal
veszi körül. Egy keskeny kapun át az első udvarba jutunk, mely
tömve van testőrséggel, más katonákkal és szolgákkal. A bemenet
közelében két hosszucsövü ágyu van felállitva, melyeket a hatalmas
Nadir hozott ide, és a gyors visszavonuláskor kénytelen volt
<span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
"Page_74">-74-</a></span> itt hagyni. Igen csinos, részarányos
ékitményekkel vannak diszitve s ugy látszik, hogy Delhiből
származnak. Ha a második kapun is áthaladtunk, egy más, kissé már
téresebb udvarba jutunk, melynek egyik végén egy jelentéktelen,
nyilt kocsiszinhez hasonló épület áll, melyben a magas hivatalnokok
töltik hivatalos óráikat a Mehter (belügyminiszter) elnöklete
alatt. Ezen épülettől balra egy őrtanya-forma ház fekszik, melyben
nappal különféle szolgák, poroszlók és hóhérok tanyáznak s várják a
fejdelmi parancsokat. E két helyiség között egy szerény ajtócska a
khivai felség tulajdonképeni lakába vezet. Ez, miként a város többi
házai, kivülről egy nyomorult agyagkunyhóhoz hasonlit,
természetesen ablakok nélkül; hanem a belseje sem árul el valami
nagyszerü fényüzést, s a háziur fejdelmi állására csakis a nagyobb
és becsesebb szőnyegek, egy néhány kerevet és kerek párna (vánkos)
s egy jó rakás málha emlékeztetnek, melyek e helyiségek egyedüli
butorzatát képezik. A szobák száma igen csekély s mint mindenütt,
ugy itt is két részre van különitve az egész épület: a Harem (női
lakosztály) és a Szelamdsaj-ra (elfogadó terem).</p>
<p>Szemeink sehol se találkoznak valami különös pompával. Csakis a
szolgacsapat különbözteti meg az uralkodót a közönséges emberektől
s egyetlen hatalmi jelvénye csak az inasokból áll. Ezeket is
szemügyre fogjuk venni egy kissé. A háztartás élén a Desztur
khandsi áll (szóról szóra: asztalteritő), kinek tulajdonképeni
hivatala abban áll, hogy a királyi asztalra felügyel. Az ebédnél is
jelen szokott lenni teljesen fölkészülve és diszruhában s a többi
szolgák felett való főfelügyelet is rá van bizva. Utánna következik
a <span class="pagenum"><a name="Page_75" id=
"Page_75">-75-</a></span> Mehrem, egy neme a hivatalos udvari
szolgának (valet de chambre in officio), de voltaképen több mint
titkos tanácsos, mivel a házi ügyeken kivül államügyekbe is
beleavatkozik és az előbbivel együtt királyi urára leghatalmasabb
befolyást gyakorol. Következnek már most a többi szolgák, a kik
közül mindeniknek meg van a maga meghatározott foglalkozása. Az
Aspez vagy szakács ételeket készit, az Asmehter pedig fölhordja
azokat. A Serbetcsi theát, szorbetet s egyébféle italokat készit,
hanem azonkivül jártasnak kell lennie sokféle bájitalok (elixir) és
csodás decoctok előállitásában is. A Pajeke a Csilin-re (pipa)
visel gondot, mely az udvarnál aranyból vagy ezüstből készittetik
és a melyet minden megtömés alkalmával friss vizzel kell
megtölteni. Közép-Ázsia többi udvarainál e hivatal nem létezik,
mert a dohányt a törvény szigoruan tiltja. Az igaz, hogy öltöző
szobája (budoir) a tatár fejedelem ő felségének nincsen, de azért
toilettejével mégis elég szolgálatkész szellem van elfoglalva.
Mialatt a Silapcsi térden állva a mosdótálat tartja, addig a
Kumgandsi (kannatartó) ezüst- vagy aranyedényből vizet önt és a
Rumaldsi azonnal kész az ujja hegyével tartott törölköző-kendőt
fejedelmének átnyujtani, mihelyt az előbbiek visszavonultak. A
khánnak egy külön Sertaras (fejborotváló) van, kinek gyors ujakkal
s ügyes kezekkel kell birnia a koponyanyomogatásra, mely Keleten
mindenfelé közkedvességü; azonkivül van a fejedelemnek egy
Ternakcsi-ja, vagyis körömlevágója, egy Khadimdsi-je, ki ő
felségének a hátát szokta megdögönyözni s rajta keresztül-kasul
térdelni, hogy tagjai ropogjanak, ha a khán hosszas fáradtság után
tagjai megropogtatása által akarja magát <span class=
"pagenum"><a name="Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> kipihenni.
Végre még van egy Tösekcsi-je is, egy ágyvetője, kinek az a
hivatala, hogy a puha nemezdarabokat vagy mádráczokat éjjel
elegyengesse. A pompás nyeregszerszámok és fegyverek a Khaznadsi
(kincstárnok) felügyelete alatt állanak, a ki nyilvános
kilovaglások alkalmával az uralkodó közelében szokott menni. A
Dsigadsi vagy kócsagtartó a szolgaszemélyzet élén halad.</p>
<p>A fejdelem ruházata és ételei csak igen keveset különböznek
azoktól, melyeket gazdag kereskedők vagy előkelő hivatalnokok
házaiban találhatunk. A király ugyanoly nehéz juhbőr-sapkát,
ugyanoly esetlen s több rőfnyi vászonkapczával teletömött
csizmákat, épen olyan vastag bélésü karton- vagy selyemkabátokat
visel, mint alattvalói s épen oly rettenetesen izzad e szibériai
öltözékben a nyomasztó juliusi hőség miatt, mint amazok. Egészben
véve a kharezmi fejdelem sorsa épen oly kevésbé irigylésre méltó,
sőt mondhatnók, sokkal silányabb, mint a többi keleti fejedelmeké.
– Oly országban, hol rablás és gyilkolás, féktelenség és
törvénytelenség napi renden vannak, a fejdelem személye a tulságos
félelem és páni rettegés miatt, melyet annak szükségképen
ébresztenie kell, bárminemü érzelmet képes előidézni, csak
ragaszkodást és szeretetet nem. Sőt legközelebb álló környezete is
fél tőle korlátlan hatalma miatt és rokonai épen ugy, mint saját
neje és gyermekei is gyakran leskelődnek élete ellen. A mellett az
uralkodó kénytelen az iszlam erényesség és özbeg szokás és erkölcs
mintaképe lenni, mert ő felségének minden legkisebb,
legjelentéktelenebb vétsége azonnal a városi pletyka tárgyává lesz
s jóllehet senki se merészli a fejedelemnek még nagyobb hibáit is
ócsárolni, mindamellett is az ily tények miatt <span class=
"pagenum"><a name="Page_77" id="Page_77">-77-</a></span> a
befolyásos Mollahk sértve veszik magokat, a mi pedig egészen a
fejedelem érdeke ellen van.</p>
<p>Mint minden igazhivő, ugy a khán is tartozik napfelkeltekor
ágyát elhagyni s a gyülekezetben a reggeli imánál jelen lenni. Ez
után, mely egy fél óránál tovább tart, egy nehány csésze theát
iszik, mely zsirral és sóval van fűszerezve s melyre gyakran több
tudós Mollah is meghivatik, a kik aztán a szent törvények
magyarázgatásával vagy bármi más vallásos kérdés vitatásával,
melyhez ő felsége természetesen csak nagyritkán ért valamit,
szokták a reggelizést élénkiteni. A mélybeható vitatkozások az
álmot lassanként előcsalogatják, s miután a khán hatalmasan
horkolni kezdett, a tudós világ visszavonul. Ezt reggeli álomnak
nevezik, mely rendszerint két-három óráig tart. A fölébredés után
kezdődik a miniszterek s más magas hivatalnokok Szelam-ja
(elfogadás). A khán teljesiti uralkodói tisztét, tanácskoznak a
tervezett rablótámadások felett, magas politikát űznek a szomszéd
Bokharát, a Gomud- és Tsaudor-turkománokat, kozákokat és mostanság
hihetőleg a mind közelebb-közelebb nyomuló oroszokat illetőleg is;
vagy számadásra vonják a tartományok kormányzóit és a kiküldött
vámhivatalnokokat, kik a legnagyobb pontossággal tartoznak a
fölszedett pénzről számolni, mert a legcsekélyebb hibánál is
könnyen az történhetik a feleletre vont egyénnel, hogy feje nélkül
lesz kénytelen eltávozni. A több óráig tartó kormányügyek
elintézése után szolgálják fel a tulajdonképeni reggelit, mely
nagyobbára könnyebb ételekből áll, természetesen egy özbeg gyomorra
nézve „könnyebbek“-ből, mert ő khivai fölségének Dejeuner à la
fourchette-je (villás reggeli) nálunk több izmos <span class=
"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> hordárnak
is elég lenne. Az evés alatt minden jelenlévő tiszteletteljesen
körülállva tartozik végignézni azt s csak annak bevégezte után
szólittatik fel nehány kegyencz a leülésre, hogy az uralkodóval
nehány partie sakkot játszodjanak, a mely mulatság egészen a déli
imáig tart. Ez utóbbi körülbelől egy óráig foly. Annak bevégezte
után ő felsége az előudvarba megy, ott egy lépcsőzetes magaslaton
helyet foglal s kezdődik az Arz (nyilvános kihallgatás), melyre a
népnek minden rendje és osztálya, férfiak, nők vagy gyermekek, a
legnagyobb pongyolában vagy félmeztelenül is, megjelenhetnek. A
bemenetnél tolongó sokaság kiáltozva, orditozva várja a
kihallgatást. Mindenik magára bocsáttatik be; egészen közel
járulnak az uralkodóhoz, előterjesztéseikben egészen fesztelenek,
kérnek, néha ellenvetéseket is tesznek, sőt igen gyakran a
leghevesebb szóvitába bocsátkoznak a khánnal, vele, kinek egyetlen
intése elég arra, hogy bárkit is a legkisebb ok nélkül a hóhér
kezére juttasson. Kelet a legszembeszökőbb ellentétek országa volt
mindig s az jelenleg is. A tapasztalatlanok ez eljárást
igazságszeretetnek tarthatják, én részemről semmi egyebet nem látok
benne, mint szeszélyességet, mert egyiknek meg van engedve, hogy a
királyi tekintélylyel a legdurvább szavakban daczolhasson, mig a
másik éltével lakol, ha az illemet a legkisebb mozdulatával
megsérti. Az Arzon nemcsak nagy szereket intéznek el, nemcsak
halálitéleteket hoznak s hajtanak végre, hanem gyakran a
legaprólékosabb czivódásokat is, mint például házasfelek között,
elintézik. Egy szomszéd bepanaszolja a másikat egynehány
krajczárért, egy szomszédasszony a másikat egy lopott tyúkért;
senkit sem szabad visszautasitani. A khán <span class=
"pagenum"><a name="Page_79" id="Page_79">-79-</a></span> elküldhet
később valakit a Kadihoz (biró), de elébb ő maga kénytelen
kihallgatni. Csak a késő délutáni ima vet véget e fárasztó
foglalkozásnak. A későbbi órákat sétalovaglásra forditják a városon
kivül, de a fejedelem közel naplemente előtt vissza szokott térni.
A negyedik, az esti ima, hasonlóképen társaságban végeztetik s
azután a fejedelem estebédjére vonul vissza. A vacsora leggazdagabb
s tovább is tart, mint a többi étkezés. Khiva és Bokhara fejedelmei
csak ritkán élnek szeszes italokkal, bárha a királyi család többi
tagjai és az ország nagyjai e tekintetben a kelleténél is tovább
mennek. A vacsora után énekesek és zenészek vagy szemfényvesztők
jelennek meg, a kik egynehány darabot adnak elő. Az elsőbbeket
kivált Khivában igen kedvelik és művészetök miatt Turkesztánban,
sőt az egész iszlamhitü Kelet-Ázsiában a leghiresebbek. A
hangszert, melyen művészkednek, Girdsek-nek nevezik. Ez általán
véve a mi hegedűnkhez hasonlit, csakhogy hosszabb nyaka s egy
sodrony- és két selyemhúrja van; vonója is hasonlit a miénkhez.
Ezenkivül van még Tambur kopoz (koboz) és Dutara is, melyeket a
Bakhsi dalainak kisérésére használ. A közönséges életben csak
mindennapi hősöket énekelnek meg, ellenben a királyi udvarnál
többnyire Nevaji-ból s a persa költőkből vesznek át ghazeleket s
minthogy az ifju herczegeket a zeneművészetben is oktatják, néha a
khán őket is fel szokta szólitani, hogy magokat vagy magánosan vagy
az udvari dalnokok kiséretében produkálják. Különös vidámságot és
jó kedélyt, miként az a teheráni lakosoknál s a Bosporus melletti
palotákban otthonos, az özbegi fejedelmek udvaránál nem igen
találunk; az itt ismeretlen, vagy legalább is nincs gyakorlatban. A
<span class="pagenum"><a name="Page_80" id=
"Page_80">-80-</a></span> tatárok nemzeti jelleme főképen a
komolyságban és szilárdságban áll; a tánczolás, ugrálás és bármi
egyéb csintalanság szerintök csak asszonyhoz vagy gyermekhez méltó.
Nem is láttam soha egyetlenegy előkelő özbeget sem szerfölött
nevetni.</p>
<p>Naplemente után mintegy két óra mulva az uralkodó a hárembe vagy
hálószobájába vonul vissza, és ezzel a khivai fejedelem mindennapi
munkája be van végezve. A hárem itt a világért sem az, a mi a török
vagy persa udvaroknál. A nők száma csekély, a hárem-élet
tündérszerü szinezete egészen hiányzik, minden a legszigorubb
szűziességre és erkölcsösségre van számitva és e tekintetben a
khivai udvar felette is áll a többi keleti udvaroknak. A jelenlegi
khánnak csak két törvényes felesége van, bárha a Korán négyet enged
meg. Ezek mindig magából a királyi családból választatnak, s nagyon
ritka eset, hogy vagy egy magasabb hivatalnok leányát, ki nem
tartozik a családhoz, e méltóságra fölemeljék. Bárha a fejedelem
neje felett épen ugy mint minden alattvalója felett korlátlanul
uralkodik, mindazáltal neje, ha valami különös vétket elnem
követett, szelidebb bánásmódban részesül. De czime, vagy valami más
előjoga épen nincs; udvartartása csak annyiban különbözik a többi
háremektől, hogy neki több cselédje és rabnője van. A nőcselédek
rendesen hivatalnok nejei és leányai, a rabnők többnyire persa nők
s egynehány fekete arab nő; s minthogy ezek, főképen Iran leányai
testi szépség tekintetében az özbeg dámáktól nagyon hátra állanak,
igy az uralkodónőnek semmi oka sincs vetélytársaktól tartani. A mi
a külvilággali érintkezést illeti, e tekintetben a khivai
fejedelemnők sokkal inkább meg vannak szoritva, <span class=
"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> mint Kelet
többi uralkodónéi. Az emlitett szűzesség törvényei követelik, hogy
a nap legnagyobb részét a háremben töltsék, ahol cziczomára és
öltözködésre lehető legkevesebb időt pazarolnak; de nem is igen sok
pazarolni való idejök van a hárem hölgyeinek, minthogy egy
országosan divatozó szokás azt követeli, hogy a ruhákat,
szőnyegeket s egyébb kelméket, miket a fejedelem használ, ha nem is
mind, de legnagyobb részét, saját felesége készitse el. Ez
hatalmasan emlékeztet a régi patriarchális életmód szokásaira,
melyből Turkesztán, durvasága daczára is, még elég sok kedves
vonást őrzött meg.</p>
<p>Sétákat és kirándulásokat a khivai fejedelemnő csakis a város
közelében fekvő kéjlakokba és nyári palotákba tehet, a mely
alkalommal soha sem lóháton megy oda, mint az Persiában közönséges
szokás, hanem egy tarkára festett, vörös szőnyegekkel és posztókkal
bevont és elzárt nagy szekérben. A jármű előtt és után egy nehány
lovag baktat, kik fehér botokkal vannak ellátva. Utjában mindenki
tiszteletteljesen áll fel üléséről s mély hajlongással üdvözli őt.
A szekér belsejébe merész vizsgatekintetet vetni senkinek sem jut
eszébe; nem is érne az semmit a gondos elleplezés miatt. Különben
egy ily merész tett, nem csak az uralkodó nejénél, de minden más
hivatalnok nejénél is halált vonna maga után. A persa királynő
sétalovaglása alkalmával a számtalan Ferras (szolga), kik a menetet
megnyitják, a kiváncsi néptömeget jobbra-balra bőven osztogatott
csapásokkal szokta elüzni. De a komolyabb természetű özbegeknél
erre nincs szükség, mert a háremélet ott nem oly szigoru s jól
tudjuk, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_82" id=
"Page_82">-82-</a></span> minél elnézőbbek a törvények e
tekintetben, azoknak megszegései is annál ritkábbak.</p>
<p>Nyáron át a királyi család Rafenek-ben és Tashauz-ban, két
közelfekvő kéjlakban, tartózkodik, melyek régibb fejedelmektől
persa izlésben épittettek s ablaküvegeik és tűkördarabjaik által
tűnnek föl; főképpen ez utóbbiak a khivaiak szemében nagy fényüzési
czikk gyanánt szerepelnek. Tashauz nincs minden izlés nélkül
épitve. A kastély egy tágas kertben áll, nehány viztartója is van s
erősen emlékeztet a nigarisztami kastélyra, mely Teheran kapui
(Simran) közelében fekszik. A telet a városban töltik; de még itt
is többre becsüli ő özbegi felsége a falakon belől felütött sátort,
a mi különben nem mutat rosz izlésre, mert a kerek, hófehér
posztóból készült lakás, melynek közepén barátságos tűz lobog, nem
csak hogy épen oly meleg, mint bármely kőépület, de azonkivül
valami sajátságosan vonzó is van benne és nem gyakorol olyan
mogorva, bárátságtalan benyomást, mint Turkesztán ablaktalan
agyagkunyhói.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
"Page_83">-83-</a></span></p>
<h2>VII.<br />
Öröm és szomoruság.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span>z öröm és bánat elvitázhatlanul
azon tűkör, melyben egy népnek jellemét, szokásainak hű képét
megláthatjuk. Az öröm és bánatban tova tünnek a szinlés
mesterségének jelei; az ember mivoltának valódi szinében tünik fel,
árny- és fényoldal egyiránt lesznek előtérben; mert a hol az
érzelmek visznek szerepet, ott hasztalan volna másnak mutatkozni,
mint a milyenek vagyunk, másként szólani és cselekedni, mint ezt
belső szózatunk parancsolja.</p>
<p>Az emberi nem nagy családjában az életnek három állapota van:
születés, házasság és halál, ama képek, melyekben az öröm és bánat
vonásait legjobban tanulmányozhatjuk. A körvonalak ugyan mindenütt
egyenlők, de a szin- és kivitelben imitt-amott találunk
külömbséget, melyek a legmíveltebb népeknél sem hiányoznak. Az
ethnografia fáklyája e tárgyat a világ különféle részeiben gyakran
világosságba helyezte; de mindazonáltal meg kell vallanunk, hogy
Közép-Ázsia mezején még meglehetős setétség uralg. Ezért egy pár
szikra nem lesz épen felesleges, és ha a vad polinésiai és
közép-áfrikai hiában daczoltak a vizsgáló szemeivel, <span class=
"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> miért ne
szellőztetnők a fátylat a durva és gyanakodó özbeg felett is? Ez az
első, és igy csak gyenge kisérlet.</p>
<h3>1. Születés.</h3>
<p>Midőn a közép-ázsiai nő – értem a bennlakót – a vajudás
közeledését érzi, elhivatja közeli rokonait, egy szülésznőt és
gyermekápolónőt. A sátorban vagy szobában leteritenek egy uj nemezt
vagy szőnyeget, és arra ül a szülendő összecsomporodott lábakkal. A
szülésfájdalom nagyobbodtával közeli rokonai melléje guggolnak, ő
pedig karjait legjobb barátnéjának nyaka közé fűzi, és a bába
által, a ki ágyékánál fogja, mindaddig ide s tova csusztatik, a mig
méhgyümölcsétől megszabadul. És csak ennek megszabadulta után
fektetik ágyba, midőn a rokonok a gyermekágyast, a bába a gyermeket
veszik gondjaik alá. Az előbbi a halántékon és üteren alkalmazott
dörzsölések által felüdittetik, s mig az utóbbi rejtve fekszik,
addig a bába pólyákat vág egy darab uj gyolcsból, melyekbe
különféle babonás szokások szoros megtartása mellett betakarják. A
polyaszeletek hulladékait elviszik az anyának, midőn egyszersmind a
gyermek neméről és kinézéséről tudósitják. Hasonló módon megviszik
az atyának is az örvendetes hirt, és pedig az ugynevezett pólyavágó
(Kindikkeszen), a ki különösen fontos szerepet játszik és
tudósitásaért megajándékoztatik. Három napig a gyermeket senkinek
sem mutatják, ezalatt pedig szorgalmasan kenegetik vajjal, szemeit
megmossák sós vizzel, különben veres szemei lesznek ugy hiszik,
melyek gyülöletesek nagyon, és miután ráadták az első inget,
teveszőrön közszemlére kiteszik. Ekkor a barátok és ismerősök
látogatást tesznek, a férj nejének valamely <span class=
"pagenum"><a name="Page_85" id="Page_85">-85-</a></span> ajándékot
ad s az anya mindig remeg, hallván a gyermek jövője feletti
jóslatokat, melyeket tapasztalt matrónák a kis testnek tagjai- és
mozdulataiból olvasnak. Igy p. rosz jelnek tartják, ha a gyermek
bal lábbal vagy bal kézzel jött a világra; a kis szemgolyó azt
jelenti, hogy magzatuk tolvaj lesz; széles homlok bátorságot, a
lábakkal való nyugtalan tombolás jövendő gazdagságat jósol stb.
Mindenki jelentékeny arczczal bámul, és ha nem kötötte volna az
anya saját kezeivel gyermeke bal karára a fehér varázskövet,
bizonyára nyugtalanitaná őt a gonosz szemektőli félelme.</p>
<p>Csak miután a csille (40 első nap) eltelt, kezdik meg az
ünnepélyeket. Leánynál ezek jelentéktelenek, de fiunál még a
legszegényebb is rajta van, hogy minél nagyobb számu vendéget maga
köré gyüjtsön és azokat a legfényesebben megvendégelje. Nagy
lakoma, versenyfutás, küzdés, zene, napirenden levő dolgok, és a
születésünnepnek sajátságát képezi az ugynevezett Altin-Kabak, mely
abban áll, hogy egy magas fa csucsára egy arany vagy ezüst golyót
tesznek, és a ki azt egy lövésre, akár puskával akár nyillal
lelövi, az nem csak a golyót nyeri el, hanem azon felül bizonyos
számu juhot, sőt tevéket és lovakat is, melyek dijul
kitüzettek.</p>
<p>Egy év eltelte után, mialatt a gyermek macskáktól, gonosz
szellemektől és más veszedelmes dolgoktól szigorun őriztetik, az
emlitett fehér kő helyét egy kerek csont pótolja, és sapkájára egy
argusteket (egy titokszerűen faragott és festett fadarabot), egy
nuszkhát (talizman), mely tudós kéz által iratik, több korált, egy
hyénafogat, és ha a körülmények engedik, egy kis zacskót Mohamed
szent sirjáról való földdel raknak. <span class="pagenum"><a name=
"Page_86" id="Page_86">-86-</a></span> Ez gyakran jókora csomóvá
növi ki magát, mely a szegény teremtménynek fejét terheli; de ők
ezt nem veszik figyelembe. De sőt vigyáz az anya és aggodalmas
szemmel őrködik, nehogy ezek egyike vagy másika hiányozzék, mert
mindenik biztos óvszer némely veszélyek ellen.</p>
<p>A gyermekek játékkora Közép-Ázsiában valamint egész Keleten csak
nagyon rövid ideig tart. A leánynyal nagyon hamar megkedveltetik a
fonást, szövést, varrást, túrókészitést stb., a fiut már öt éves
korában lóra ültetik és tizedik évében, sokszor már korábban, a
szintusákban mint lovas, vagy a pályafuttatásokban mint jokey
szerepel. Csak a tehetősebbek adják fiaikat a Mollahnak. Miután
olvasni megtanult, megkezdődik a Korantói vagy Korani ünnep, mely
az oszmanli Khatem-Düjünü ünnepével azonos, azon különbséggel, hogy
az utolsó csak akkor áll be, midőn a fiu Mohamed szent könyvét
először átolvasta, az itteni pedig akkor tartatik, midőn az
olvasást megkezdi.</p>
<h3>2. Házasság.</h3>
<p>Jóllehet a gyermekkor csak rövid tartamu, mindazonáltal a férfi
csak 18 éves korában neveztetik jigid (érett ifju)-nak, a leány
pedig csak 16 éves korában küz- (hajadon)-nak. Vidéken a két nem
közti társalgásra a Korán nincs legkevesebb befolyással. Valamint
nyugaton, ugy találjuk az özbegnél is képviselve a szerelem rózsás
játékát minden örömei- és kellemetlenségeivel, minden varázsával és
ihletségével. Hogy miként találhatnak helyet a leggyöngédebb
érzelmek szivében egy közép-ázsiainak, ki kora ifjuságától fogva
csak rablás-, gyilkoláshoz, árvák, özvegyek és rabszolgák
<span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
"Page_87">-87-</a></span> könyéhez szokott, az eleinte engemet is
csodálatra ragadott; de volt alkalmam meggyőződhetni, hogy a
szerelmi viszonyok itt sokkal sürűbben, mint más iszlam országokban
a legtarkább kalandokban nyilvánulnak. Az özbeg szenvedélyes
kedvelője a zenének és költészetnek, s mint ilyennél hogyan lehetne
a szerelem idegen az ő ábrándos érzelmeitől?</p>
<p>Ha hosszabb viszony két szivet közeli bizalomba helyezett; ha a
szerelmesek kölcsönös egyetértése a határozatot megérlelte, az
illetők csak akkor avatják be szülőiket titkukba. Ha ezek
beleegyeznek, akkor a kezdemény az ifju részéről történik. Ő
ugyanis elküld két követségi nőt (Szoucsi-Khatun), hogy a leány
kezét szüleitől megkérje. Ezek a követségről nagyobbára már eleve
értesültek; a küldöttség tisztelettel és kitüntetéssel fogadtatik,
az ajánlattal megelégednek, de még sem adnak feltétlen határozott
választ. A nyers „igen“-t kimondani nem épen tetsző, és az ifjunak
a kis czélzásokból kell kiolvasnia kivánatának teljesülését. Egy
ilyen követség után mindenek előtt a kalimot (nászhozományt)
tárgyalják, melyet a férfi jövendőjeért adni szándékszik vagy
adhat. Igy szokták kérdeni: „Hányszor kilencz?“ azaz, hányszor 9
juhot, tehenet, tevét vagy lovat, vagy hányszor 9 darab aranyat, a
városban divatozó szokás szerint, kell az atyának leánya
átengedéseért fizetni? A szegényebbek adnak kétszer kilenczet, a
gazdagabbak hatszor kilenczet, a khánnak kilenczszer kilenczczel
kell menyasszonyát megvásárolnia. A Kalim után a második horderejü
kérdést képezi az eginbas (ékszerajándék), melyet a vőlegény adni
köteles. Ez áll 8 gyürűből (jüzüg), egy fél tiarából (segendsin),
egy egész tiarából (sekergül), egy karkötőből <span class=
"pagenum"><a name="Page_88" id="Page_88">-88-</a></span> (bilezig),
fülfüggőkből (iszirga), orrpereczekből (arabek) és mellfüggőkből
(öngülük). E tárgyakból semminek sem szabad hiányoznia, és
megállapittatik egyszersmind, hogy ezeket aranyban vagy ezüstben
kivánja-e megadni. A közép-ázsiai tehát nagyon drágán vásárolja meg
nejét. Az alkudozások hosszan folynak, és miután minden
határozottan megköttetik, akkor összehivatnak a szomszédok és
rokonok az eljegyzési ünnepélyre (Fatiha toj), a mely két napig a
menyasszony házánál, két napig a vőlegény házában tartatik. A
Mollah vagy egy aggszakál tudtára adja az összegyült vendégeknek a
viszonyt. Elmondja, mily nagy volt az átengedési ár, mikor lesz a
menyegző, és rövid beszédét egy fatihaval végzi, mire mindenki az
ünnepélyhez lát és négy napig mulat. Ilyes ünnepélyeknél, melyek
toj-nak (magyarul tornak) neveztetnek, mindnyájan egy szobában, de
több csoportra oszolva vannak. A terem főrészét az öregek foglalják
el, a jobboldali fal mellett tartózkodnak a nők, mig a leányok és
ifjak egy szegletbe, jobbára a zenészek és énekesek mellé
telepednek. A toj nemcsak ünnepi lakomából áll, hanem a zenét,
énekelőadásokat, daljátékokat is magában foglalja, de főleg a
lófuttatást, mely utóbbi Közép-Ázsiában minden ünnepélynél kiváló
szerepet játszik. Kitüznek e mellett jókora összegeket, fiatalok és
öregek élénk részt vesznek benne. A pálya egy vagy három mértföld
nagyságu; az egyikre csak két éves csikókat bocsátanak, a másikra
teljes évü, erős lovakat. Mindig két megnevezett távolban fekvő
helységet választanak, s mig az egyiken az ünnepi tömeg gyülekezik,
addig a másik helyre felügyelőül egy toj emir-t (ünnepi tisztet)
rendelnek. Ő felvigyáz rá, hogy egyszerre <span class=
"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span>
induljanak, és azon lovas, ki a másik hely bejáratához alkalmazott
jelt legelőször átfutotta, az a nyertes. A lovak e műtétre hetekig
gyakoroltatnak, kis fiuk szokták megülni, a kik ez alkalommal szűk,
rövid ruhát viselnek, mely nem nagyon elütő az angolországi
jokey-öltözettől.</p>
<p>A fatiha toj és a menyekző közti időköz a menyasszony kora
szerint határoztatik. Az utóbbi előtti héten a vőlegénytől a
tojlukot (nászköltséget) kérik. Hust, lisztet, rizst, zsirt,
czukrot és gyümölcsöt küld jövendőbelije lakására, s nemsokára
anyja és nőrokonai több szekerekre rakva jőnek, kik a
jövendőbelinek vendégei lesznek. Az ünnep előtt két nappal lóra ül
a vőlegény, barátjai kiséretében; minden a legünnepiesebb pompában,
igy az ember és a ló. Ő is ipához megy; csak atyja marad otthon,
nem a házat őrizni, hanem az előkészületek megtevéseért, hogy az uj
házaspárt visszatérésében ünnepélyesen fogadja.</p>
<p>Ezalatt a dolgok a menyasszony házában, hol a nászünnep
megkezdetett, egyre-másra a legtarkább rendben folynak. A fiatal
nők viszik a szakácsnői szerepet, buzgóan és szorgosan
sürögnek-forognak az óriási üstök körül. Rendkivül nagy egy özbegi
nászünnep ételkészlete, mert a tömeg étvágya is rendkivüli. Mig a
fiatal leányok sütnek, főznek, addig a kedvhajhászó ifjuság
mindenféle élczekkel enyeleg. Az élczelő, a ki az üstből egy
konczot vagy másnemű nyalánkságot kap, az ebben jóakaratot lát
kedvese részéről; de a ki izmos ütlegeket kap a főzőkanállal, az
még boldogabb, mert az a nyalánkságoknál többre becsültetik. Közel
a főzőhelyiséghez a férfi- és nővilág egyes csoportokra oszolva
tréfál, fecseg, kiabál és nevet, zenészek játszanak és énekelnek,
gyermekek kurjongatnak és ujjonganak, <span class=
"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> juhok
bőgnek, kutyák ugatnak, lovak nyeritnek, szamarak orditnak; és ezen
iszonyatos zürzavarban kell a bohóskodónak hatalmas harsány hangon
az özbeg humor durva élczeit mindenfelé hangoztatnia. Ő az egész
vigságnak valódi achillesi sarkpontja. Taglejtései, torzképei,
melyekkel kiséri élczeit, forrásai a folytonos kaczajnak. Most
egyiket, majd a másikat utánozza, majd elbeszél egy tréfás
bohóságot, majd fütyöl mint a madár, majd nyáfog mint a macska, és
jóllehet sürüen foly az izzadsága, mégis szakadatlanul kell
folytatnia művészetét. Csak nagyon különös, hogy a vőlegénynek az
első napokban nem szabad elhagyni a számára kijelölt sátrat; a
menyasszony és barátnői kiváncsian kémlelődnek a sátor körül, s az
előbbi olykor-olykor már barátnőitől és rokonaitól unszoltatik egy
titkos négyszemköztre, és csak az esketési jelenet bevégezte után
szabad a társasághoz sorakoznia.</p>
<p>Ez a második nap után az egész társaság jelenlétében megy
véghez. Mindkét rész két-két tanu által személyesittetik. A mollah
megkérdi ezektől a házasulandó beleegyezését, és már végre akarja
hajtani az esketést, midőn a menyasszony tanui tiltakoznak.
Értésére adják (természetesen csak külszinleg), hogy a rájok bizott
kincset addig ki nem adják, mig a vőlegény egy bizonyos összeget
vagy ajándékot nem ad. Az utóbbi a követelt összeget igen nagynak
találva, addig igérnek és alkusznak, mig a tanuk kielégittetnek, és
csak akkor fognak az esketés ünnepélyes végrehajtásához. A mollah
felolvassa a reisz (vallásfő) engedélyét, erősitik és esküvel
állitják, hogy az illetők valóban eljegyeztettek, ők ezt mindig
felette fontos <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
"Page_91">-91-</a></span> arczczal teszik, és miután egy rövid imát
elmondtak, megtörtént az esketés.</p>
<p>Zsiros pogácsát és gyümölcsöt hordanak körül, és pedig maga a
menyasszony, a ki egyszersmind fehér kendőket, ruhákat vagy más
ilynemü ajándékokat osztogat a molláhknak, aggszakáloknak, de főleg
a tanuk gyanánt szerepelt ifjaknak. Most a vőlegény is megjelenik a
vendégségnél, mindazonáltal nehány lépésnyire az ajtótól meg kell
állnia, és miután ez is véget ér egy óriás lakomával, bevégződnek a
vendégségek a leány házánál.</p>
<p>A vének és házasok eltávoznak, a fiatalok pedig szekérre rakják
a menyasszonyt és hozományát, s ő barátnőinek kiséretében
jövendőbelijének házához megy. Törekednek az oda vezető utat
hosszabbitani, és gyakran, midőn a távolság csak nagyon közeli, egy
két órányi körutat tesznek, hogy a menet alatt, mely
<i>Bolus</i>nak (magy.: válás) neveztetik, a játékokat és tréfákat
annál tovább üzhessék. Az első szekeren ül a menyasszony
jövendőbeli ángyával, a fiatalság gyors lovakon körülöttük sürög,
és a ki sebes vágtatásban megkerülve a menetet legelőször hozzájok
érkezik, annak jutalmul egy kendőt dobnak. A többi lovas iparkodik
azt tőle elragadni, kitelhető módon vágtat, és nem szabad őt többé
üzni, ha a szekeret ujra elérte. A nyert kendők a ló kantárára
köttetnek és még sokáig megőriztetnek<a name="FNanchor_10" id=
"FNanchor_10"></a><a href="#Footnote_10" class=
"fnanchor">10)</a>.</p>
<p>Ha a menet egy falun visz keresztül, a nászmenet itt gyakran
feltartóztatik. Itt vámpénzt követelnek; a <span class=
"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span>
menyasszony mellett ülő ángy kalácsot osztogat és az átjárás
szabad.</p>
<p>Folytonos tréfa és bohóság közt a menyasszony jövendőbelijének
háza elé érkezik, és alig hogy ezt észrevette, arczát ujra
elháloznia és vig kedvét komoly arczczal felcserélnie kell. A
vőlegény atyjától a szekérről leemeltetik, a házba vezettetik és a
háznak egyik szegletében függönyökből és szőnyegekből rögtönözött
sátorba vonul. A vőlegény nemsokára utánna megy, és atyja
jelenlétében már másodszor emeli le fátylát, és az atya, ki is
menyének nehány bókot tevén, bájainak első megtekintését
ajándékokkal megfizetni köteles. Az uj házaspár magára hagyatik, de
még sokáig kell a sátran kivül levő csoportnak tréfáit és
czélzásait meghallgatnia. Mindenki kirakja szellemi készletét és
csak az éj beálltával lesz általános csend.</p>
<p>A turkománoknál, valamint a kirgizeknél is az uj házaspár
egynehány napi együttlét után egy egész évre elkülönittetik. A
férfi megjelenhetik ugyan nejének házában, de csak éjjel és akkor
is csak nagyon titkosan. A nomádok azt hiszik, hogy ezáltal azon
mondás szerént „a lopott vizek édesek“ a házasság első idejét annál
kellemesebbé teszik; innen azon vélemény is, hogy az elsőszülött
mindig erőteljes és szép gyermek kell hogy legyen.</p>
<p>A születés- és házassági ünnepélyeken kivül az özbegek noruzban
(ujévben) egy a persa őslakosoktól származott nemzeti ünnepet
ülnek, mely Közép-Ázsiában ugymint Persiában nagy fénynyel ültetik,
azon külömbséggel, hogy náluk ó és egy uj noruz van, de az utóbbi
csaknem semmi különös jelentőségü. Mulatságos játékokban sincs
hiány és csodálatos, hogy némelyek <span class="pagenum"><a name=
"Page_93" id="Page_93">-93-</a></span> a legveszélyesebb
vakmerőségig elfajulnak. A kártya (sokti) természetesen alakok
nélkül, mely Oroszországból hozatott át, még nem egészen divatos,
de annál elterjedettebb az asik- (juh bokacsont) játék, melyet ők,
az európai koczkákhoz hasonlólag, négy juhkokacsonttal játszanak és
pedig példátlan szenvedélylyel. A kis csontocska felső részét
tavának, az alsót altsinak, a két oldalt jantarapnak nevezik. A
játszó mind a négyet tenyerével feldobja és a betétel felét kapja,
ha két tava és egy altsi esik, ellenben az egész betételt
megnyerte, ha mind a négy tava vagy altsi megüti. A fortély csak a
dobásban rejlik, mert a csontocskákkal csalás nem történhetik, mert
gyakran megváltoztatván egyesektől összerakatnak. E játék a
bennlakóknál valamint a nomádoknál egyiránt kedvelt, és daczára
minden kicsinyes látszatának gyakran megesik, hogy az asik-játszó,
midőn szenvedélyre gyúl, egész vagyonát, sőt nejét is a betételbe
adja. Igen, az emberek mindenütt egyenlők önmagukhoz. A finom
európai a <i>rouge et noir</i> asztal mellett áldoz, az özbeg a
homokos talajon négy csontdarabbal.</p>
<h3>3. Halál.</h3>
<p>Ha egy családtag halála közeledik, közeli rokonai elszoktak
távozni a házból vagy sátorból. A mollah vagy az idősebb szomszédok
körülfogják a haldoklót, és mig kivülről jajveszéklés tölti be a
levegőt, azalatt benn imák közt várják az utolsó lehellet
kibocsátását. Némely haldoklónak, a ki egy idő óta szótlanul
fekszik, nedves gyapjuval vizet csepegtetnek szájába, nehogy a
szólásától megfosztott szomjuságnak essék áldozatul. Haláljelének
tekintik a szem ferditését és <span class="pagenum"><a name=
"Page_94" id="Page_94">-94-</a></span> az orrhegy vékonyodását, és
miután az utolsó lehelletről meggyőződtek, felkötik a halottnak
állkapcsát, és ha végkép levetkőztették az egész testet,
betakarják. A ruhákat megsemmisitik, mert még a legszegényebb
özbeget sem lehetne rábirni, hogy a halottnak ruhái közül egyet is
fölvegyen.</p>
<p>Valamint minden iszlam országban, ugy itt sem marad a hulla 12
vagy 15 óránál tovább temetetlenül. A mosást nem deszkán, hanem egy
gyékényen (buria) eszközlik, mely azonnal elégettetik, és miután a
rokonok és szomszédok sőt az összes lakosok az illető helyről a
halottért eleget sirtak, kiabáltak és panaszkodtak, sirba
takaritják. A közép-ázsiai bennlakóknak vannak temetőik, a
nomádoknál minden egyes halott külön temettetik a pusztában, és ha
ez valami különös tekintélyben állott, nagy halmot (tumuli) szoktak
fölibe rakni, mely munkán a törzsnek összes férfi tagjai részt
venni tartoznak. Minél tiszteltebb volt a személyiség, annál
magasabbra és nagyobbra rakják a halmot (joszka). A hátramaradott
rokonok büszkeséggel tekintenek reá, és bizonyos ünnepeken valamint
a halálnapon ételeket és némi ajándékokat szoktak a szegények
részére kirakni, és a nomád, jóllehet a legnagyobb távolságbóli, ha
ilyesmit észrevesz, sohasem szokta elmulasztani, hogy a halottért
egy rövid imát magában elne mormogjon.</p>
<p>A csatában elhullottakat sem le nem vetkeztetik, sem meg nem
mossák; mert a bátornak vére a legnagyobb ékességül tartatik és
ártalmasnak vélik azt eltávolitani.</p>
<p>A halotti tort mindjárt az eltakaritás után egy rövid ebéddel
ülik meg, melynél <i>ijiszt</i> (zsirban sült <span class=
"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span> kenyeret)
osztanak gazdagnak szegénynek, és mindenki tartozik azt megenni.
Ezt harmadik, hetedik és tizennegyedik napon a halálozás után
ismétlik, és később az évfordulati napot is megülik egy halotti
torral, melyet a legszegényebb sem szokot elmulasztani; mert
félnek, hogy e kötelesség elmulasztásával a halott éjjel
megjelenik, és a hátramaradottakat megintve panaszkodik, hogy
elfeledték a világot meghivni, hogy lelkének üdveért imádkozzanak.
A nomádoknál a halotti tor nagyobb szerepet játszik. Ugyanis egész
első éven át, minden héten a halálnapon lakomát rendeznek és az
asszonyok – mint ezt utleirásomban a turkománokról már megemlitém –
naponta azon órában, midőn a családtag meghalt, gyászdalokat
énekelnek. Egyátalán a halott az utóbbiaknál különös tiszteletben
részesűl.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id=
"Page_96">-96-</a></span></p>
<h2>VIII.<br />
Lakás, élelem, ruházat.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span> ház, vagy állandó lakás
Közép-Ázsiában ez ideig még ott sem tudott erős gyökeret verni, hol
a település már több száz év óta fennáll. A népesség egy része
ugyan épit házakat, de ezekről ők azt tartják, hogy mogorvák és
búskomolyságot okoznak olyannyira, hogy a könnyü sátornak mindig
elsőbbséget adnak. Ez okból főképen csak az özbeg lakosoknál
találhatunk épitményekre, miknek előállitását ők a persa őslakóktól
tanulták el; minthogy pedig ez utóbbiak sok tekintetben
hasonlitanak a mai Iran lakóihoz, ennélfogva Közép-Ázsia épitészete
a kezdetleges irani s többnyire az uj-persához is hasonló.</p>
<p>Ha egy házat akarnak épiteni, legelőbb is az arra szánt talajt
szokták egy nehéz fabutykóval megveregetni s egyenlővé tenni.
Alapot csak nagyobb épületeknél ásnak, mig közönséges mód szerint
egy két lábnyi magas töltést hánynak fel puha sárból s miután az
keménynyé száradt, a falat arra rakják, melynek közvetlen alapjául
nád és fa szolgál, hogy azok a földből felszivárgó nedvességet a
falaktól visszatartsák. Az utóbbiak vagy Tim-nak neveztetnek, azaz
agyagból <span class="pagenum"><a name="Page_97" id=
"Page_97">-97-</a></span> vagy kőből vannak, vagy pedig Akcsub-nak,
azaz vékony fagerendákból állóknak, melyeket rácsalakulag állitanak
fel s a közöket agyaggal és vályoggal tömik ki. A padlás szorosan
egymáshoz csatolt gerendákból áll, melyek a szegényebbeknél pusztán
maradnak, de a tehetősbeknél bemázoltatnak s gipszszel és mészszel
vonatnak be. Az ablakok helyét apró nyilások pótolják, melyek
nyárban nyitva állanak, télen pedig olajos papirosokkal vannak
beragasztva. A fedél, mint Persiában, terüfokos és a forró nyári
éjeken alvóhelyül szolgál.</p>
<p>Tulajdonképeni kőmívesek nem igen vannak; mert mindenki azt
hiszi magáról, hogy van annyi épitészeti tudománya, a mennyivel egy
szükségének megfelelő lakást épithessen magának, s minthogy pedig a
mérón még ismeretlen előttök, ne csodálkozzék rajta senki, ha a
falak, melyek hol görbék, hol hajlottak és vagy nagy
kidülyedésekkel vagy bemélyedésekkel vannak ellátva, elébb-utóbb
összedőlnek.</p>
<p>Egy ház belső berendezése a következő: Egy széles kapun át, mely
a főbejárást képezi, egy fedett folyosóba jutunk, melyet Dalon-nak
neveznek. A kapunál jobbra két vagy három nagyobb szoba van
(mihmankhane), melyek vendégszobákul szolgálnak s a mellett
fegyvereket s egyéb inkább használt házi szereket tartalmaznak és
ezek mellett még két kisebb kamara, élelemtárak. Balra feküsznek a
kocsiszinek és istállók, mig a bejárattal szemben, a Dalon
hátterében egy kis ajtó a belső szobákba vagy a háremrészekbe
vezet. Ez utóbbiak többnyire Ejvan-ok, azaz olyan szobák, melyek
egy vagy két oldalról egészen nyitva állanak s legtöbbször egy
kertre nyujtanak kilátást. Ezeket a <span class="pagenum"><a name=
"Page_98" id="Page_98">-98-</a></span> városokban kedvencz
nyárilakokul használják és a bennök tartózkodás valóban igen
kellemes, kivált éjnek idején, ha ágyunk fölébe Pésekhane-t, egy
szunyoghálóból készült négyszögü sátrat állitunk; mert egészen a
szabadban hüléseknek teszszük ki magunkat, melyek Közép-Ázsiában
épen ugy, mint Persiában is, felette veszélyesek. A vidéken a házak
szétszórtabban feküsznek. Minden udvar (Havli), mely több részből
áll, magas, bástyaalaku védfallal van körülvéve és egy kis erőd
kinézésével bir. Belseje mindig téres. Egyik felől az épületek
állanak, melyek mindig alacsonyabbak, mint a védfal, másik felől a
sátrak; mert az állandó lakók itt is kizárólagosan csak az állatok
számára vagy éléstárakul szolgálnak. Imitt-amott a belső tér oly
nagy, hogy egy kis konyhakert is elfér benne. A falon kivül, annak
közelében, egy nagy viztartó van, melynek partjai platánokkal
beültetve, nyáron át a legkedvesebb nyughelyül szolgálnak. Ezen fák
Ázsia e részében kitünően tenyésznek s bámulatos magasságot,
szélességet és magas kort érnek el, ugy hogy nem ritkán találhatunk
olyanokat is, melyek 3–400 évesek és a rekkenő nyári napokban üditő
árnyékkal kedveskednek. Az özbeg órákig elalhatik ott, mert mig a
sűrü lombozatu korona őt a perzselő napsugaraktól védi, addig a
platánok alól soha sem hiányzó szél tova kerget minden kinzó
bogarat.</p>
<p>A ház butorzata, mint Persiában is, szőnyegekből,
nemeztakarókból, nagy veresszinü ládákból, melyekben a ruhák
állanak, egy nehány üstből s más konyha- és vizedényekből áll. A
pompa és fényüzés teljesen hiányzik s még azon ujitások is, melyek
néha napján az ablakokon és ajtókon történnek, mind Persiából
<span class="pagenum"><a name="Page_99" id=
"Page_99">-99-</a></span> származnak, honnan azokat ügyes
rabszolgák hozták be imitt-amott. Európából csak ugy juthat el ide
valami, ha előbb a török és persa műveltség csatornáján áthatolt.
És igy minden a maga megszokott csiga utján halad; mert valamint
hogy a persa az európai intézményeket csak a törökök után majmolja,
ugy látjuk, hogy Közép-Ázsia népei meg csakis azt fogadják el, mi
hozzájok Persiából került.</p>
<p>A tatárok <em class="gesperrt">eledele</em> kiválólag
húsétkekből áll, sőt sok vidéken a kenyér, habár nem ismeretlen,
mégis ritka csemege. Legkedveltebb husnem a juhhus, aztán a
kecske-, marha- és lóhus; legkevesebbre becsülik a tevehust. A
lovat is Mekruh-nak (utáltnak) tartják imitt-amott a kegyesebbek s
husát nem eszik, de a vidéken türelmesebbek az emberek, sőt a
Torama, mely vereshagymával, sárga répával és tésztával vegyitett
puhára főtt lóhusból áll, igen kedvencz ételök. Sajátságos az, hogy
a lóhus első leve még a tatár gyomrokra nézve is nagyon erősnek és
nehéznek látszik s csak a második levét szokták használni. Némely
vidékeken a ló beleiből hurkát készitenek, mely nyalánkság gyanánt
szerepel, de azt még sem tapasztaltam sehol, hogy ezen állat nemi
részei oly kedvencz étek lettek volna az özbegeknél, miként azt
Persiában közönségesen állitják. A tevehust, mely mindenütt igen
kemény és szivós, elébb összedarabolják s tésztatáskában megfőzik
és csak azután sütik meg zsirban. Ez az étel, melyet Szomszának
neveznek, nem egészen izetlen, de a mi gyomrunkra nézve olyan, mint
egy ólomteher.</p>
<p>A mindenfelé általán kedvelt nemzeti étel a Pilau vagy As volt s
az is marad, mely a persák Pilaujával és a törökök Pilaf-jával
ugyan rokon, de izletességre <span class="pagenum"><a name=
"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span> azokat jóval felülmulja.
Sokáig táplálkoztam vele s készitéséből az európainak egy kis
oktatást fogok adni. Felolvasztunk egynehány kanálnyi zsirt
(Közép-Ázsiában a kövérfarku juhok fagygyát használják) egy
vaslábosban s miután az egészen forróvá lett, apróra vágott
husdarabokat vetünk bele. Miután ezek félig megsültek, három
ujjnyira vizet öntünk rá s addig főzzük, mig a hus puhává lett.
Ezután borsot és vékonyra szelt sárga répát kell ráhinteni s
mindezekre pedig nyálkás alkatrészeitől megtisztitott rizskását
kell szórni. A rizsre aztán egy harmadrésznyi viz öntetik s miután
ezt az előbbi felitta, akkor a tüzet a szorosan elzárt vasedény
alatt be kell fojtani és ezt addig kell a szenen tartani, mig a
rizs, hus és sárga répa a gőzben kellőleg megpuhult.</p>
<p>Egy félórai gőzölgés után a fedelet föl kell nyitni és az ételt
oly módon kell kitálalni, hogy a különböző rétegek a tálban is
elkülönitve maradjanak. Alant fog lenni a rizs, mely zsirban úszik,
e felett a sárga répa s legfelül a hus, s ennél kell kezdeni az
evést is. Ez az étel kitünő s az egyetlen, melynek ugy a királyi
asztalról, mint a legszegényebbek viskójából hiányoznia soha sem
szabad. Innen az afghánokhoz is elterjedett, s minthogy ez utóbbiak
a persákat is megismertették vele, ez okból Iránban Kabuli-nak
nevezik azt. Ha nem csalódom, a Pilau eredeti hazája Közép-Ázsia s
onnan terjedett el széltében és hosszában Nyugot-Ázsia felett.</p>
<p>A tatárok második nemzeti étele a Böreg, egy levesfaj
tésztatáskával, melyet apróra vágott hussal és fűszerekkel töltenek
meg. Azt mondám „leves“, pedig ez az étel egymagára is elégséges
egy egész ebédre, mert <span class="pagenum"><a name="Page_101" id=
"Page_101">-101-</a></span> oly mennyiségben élvezik, hogy más
ételekről könnyen lemondhat az ember. Ez az ozmanliknál is
ismeretes Tatar börek név alatt.</p>
<p>Harmadszor Seöle, vékony rizsétel hussal s aszalt gyümölcscsel
vegyitve.</p>
<p>Negyedszer Bulamuk, mely egyszerüen lisztből, vizből és zsirból
készül.</p>
<p>Ötödször Mesztava, savanyu tejben főzött rizs, nyári étel, az
előbbi pedig téli eledel.</p>
<p>Ezeken kivül készitnek még: Jarmá-t, mely kásává őrölt buza
tejben főve; Gödsé-t, mely pépforma étel Holcusorghum-ból
készitve.</p>
<p>Általán véve a nehéz, erős és pikáns ételek a tulnyomók. Édeset
nem igen esznek, mivel a czukor és méz nálok ismeretlenek; a
különféle siré-k (szörpök), miket szőllőfürtökből, dinnyéből s más
gyümölcsnemekből készitenek, a konyhákban felette ritkán
használtatnak. A kenyeret, mint Ázsiában mindenütt, itt is csak a
napi szükségre sütik. A tésztát nem nyujtják el oly nagyon
lepénynyé, mint Persiában, hanem inkább hasonlit azon kerek, vastag
kenyérnemhez, mely Erzerum körül található s Lavas-nak neveztetik.
Ezenkivül még van egy neme a zsirba sütött kétszersültnek is,
melyet utazáskor használnak.</p>
<p>Italok tekintetében a letelepült közép-ázsiaiaknál a thea, a
nomádoknál s különösen pedig a kirghizeknél a Kümisz viszi a
főszerepet. Az előbbiek nyáron át a zöld theát használják, mely a
vért vékonyabbá teszi s az emésztést elősegiti, télen pedig a
fekete téglatheával élnek, melynek rendkivüli izgató hatása és
fanyar ize sokkal szenvedhetetlenebb s bizonyosan veszélyesebb is.
<span class="pagenum"><a name="Page_102" id=
"Page_102">-102-</a></span> Ezeken kivül még hüsitő italul
használják az Airan-t, mely vizzel föleresztett savanyu tejből s
aszalt gyümölcsből készült különféle decoktokból áll. A kávé
egészen ismeretlen; mert a Mokka-nedv magában Persiában is csak a
délen fekvő Fars tartományban és Irakban a felsőbb osztályoknál
tudott elterjedni.</p>
<p>A szeszes italok közül bort és pálinkát a fővárosokban
imitt-amott ugyan árugatnak titkosan a zsidó gyárosok, de a
fogyasztók száma igen csekély. A szigoru iszlam törvények halálos
büntetés alatt tiltják a szeszes italok élvezetét, ámde azzal még
nem vették elejét a bűnnek. A ki izgató szert kiván, mákonyhoz,
Teriak-hoz vagy más narkotikus méreghez folyamodik, és ennél fogva,
hogy egy kis bajon segithessenek, egy nagyobbnak tárnak ajtót és
kaput, mely a legtöbbnek, a kik ráadják magukat, életébe kerül.</p>
<p>Közép-Ázsia lakóinak szegénysége leginkább öltözetökön
mutatkozik s a szemnek igen nehezen esik, hogy az egyszerü
gyapotkelmékhez vagy kiáltó szinü selyemhez szokjék, miket az egész
világ, férfi és nő, ifju és öreg visel. Posztót vagy más európai
gyártmányt, mint a fényüzés „netovább“-ját csakis rendkivüli
ünnepélyek alkalmával a gazdag és előkelő hivatalnokokon láthatunk.
Máskor, akár tél van, akár nyár, csak a már emlitett Aladsá-t
láthatjuk és a különböző évszakok öltözetei közt levő külömbség
csak abban áll, hogy azokat kevesebb vagy több gyapjuval, vászonnal
vagy prémbőrrel béllelik meg. Öltözetök szabása is, mondhatnám
Ázsia minden bennszülött népei között, a legkezdetlegesebb. A test
növését kiemelni, czélszerüen és izletesen öltözködni senkinek se
jut eszébe. Csak arra törekszenek, hogy befedjék vagy bebónyálják
<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
"Page_103">-103-</a></span> magokat s a persának tökéletesen igaza
van, ha durva szomszédait azzal gunyolja, hogy az egész nemzet
ágytakaróba burkolva jár. A ruhatár fődarabját a Csapan (felöltöny)
képezi, mely a mi hálóköpenyünkhöz hasonlit; ezt Khivában eléggé
testhez állón szabják, de már Bokharában oly bő, hogy két ember is
beleburkolózhatik, Khokandban pedig legbővebb. A látvány, midőn egy
férfit ebben a kaputforma, redős, dagályos öltözetben ide s tova
tipegni látunk, nagy mértékben komikus és habár azt fel tudnám is
fogni, hogy valaki melle körül oly sok ránczot csináljon, hogy
azokban egy egész konyhakészletet, uti szükségletet és két napra
való élelmi szert elrejthessen, az mégis talány maradna előttem,
hogy az ujjak miért két akkora hosszuságuak, mint a karok s
voltaképen miféle előnyök azok, ha az ujjak felgyürése által a
karokon nagyobb s hatalmasabb ruhatömeg támad? A Csapan alatt
nyárban Jektej-t (vékony alsóruha) viselnek, ez alatt pedig bokáig
érő inget, mely a többi ingektől, melyek Ázsiában szokásosak, abban
különbözik, hogy nyilása a bal vállon s nem elől van és egészben
véve egy zsákhoz hasonlit. Feltünő, hogy a turkesztániak éjjelre
kihuzzák az ingujjakból karjaikat s összeguggoltan mintegy
vászontokokban alusznak. Télen ez öltözetet még egy Csekmen-nel,
egy durva kelméből készült széles öltönynyel szokták növelni, s
imitt-amott, főkép Khivában, hol a hideg nagyobb, idétlen, vastagon
vattázott nadrágot is hordanak.</p>
<p>A föveg Khivában a Telpek, egy kupalaku széles nemezkalap, mely
igen nehéz, Bokharában pedig közönségesen a turban, mely a balról
lecsüngő csokor és a felkötés ügyes módja miatt felette regényesen
néz <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
"Page_104">-104-</a></span> ki. Khokandban még ezelőtt 20 évvel is
egy kicsi vékony sapkát viseltek, mely a mi papi kámzsánkhoz
hasonlitott; de az ujabb időben a bokharai műveltség a turbán által
kiszorittatá azt. A lábviseletnél a Bokharában és Khokandban
készült férficsizmák a legjobbak. A bőr jó, az alak is elég szép,
csak hogy a vékony, hosszu sarok miatt felette komikus, mert a
sarok vége nem szélesebb egy szeg fejénél. Az előkelőbbek egy
szattyánbőrből (Meszt) készült harisnya-nemet viselnek s ezen pedig
felsősarukat, melyek közül a legjobbak Szamarkandban készülnek. A
mi a nők viseletét illeti, ugy látszik hogy abban még inkább
kerülni akarnak minden közeledést a pompa, fényüzés és feltünő
külső felé, mint a férfiruháknál. Pongyolában a nők nyáron át egy
hosszu, bokáig érő inget viselnek, melynek hátsó részét durva
vászonból, előrészét pedig többnyire világosszinű, erős orosz
kartonból készitik. Épen igy a gatya is térdig érő felében
vászonból, az alantibb része pedig, mely a bokáknál szorosan hozzá
áll, kartonból vagy más szines kelméből készül. Télen a nők az
ingen felül még egy vagy két vastagon vattázott öltönyt viselnek,
melyek a czipő körül egy kendővel meg vannak erősitve. A házon
kivül mindezek fölé egy férfikabáthoz hasonló hosszu ruhát vetnek,
melybe a nő magát egészen beburkolja s kebelén mind a két kezével
összetartja. Lábaik esetlen csizmákkal vannak fedve. Valóban nem
képzelhetünk szomorubb látványt, mint mikor Közép-Ázsiának vagy egy
városi nőjét e visszatetsző öltözetben járkálni látjuk. Minden
figyelmét arra kell forditnia, hogy a felöltöny kezeiből
valamiképen ki ne csuszszék; mert becstelen dolognak tartják az
alsóbb ruhákat mutogatni s jóllehet a durva lószőrfátyol
<span class="pagenum"><a name="Page_105" id=
"Page_105">-105-</a></span> a legmerészebb pillantást sem engedi
áthatolni, mégis mindig fél, hogy a járókelők tekintetét magára
vonja.</p>
<p>Vidéken a viselet sokkal szabadabb. A nők nagyon ritkán, a
leányok pedig soha sincsenek elfátyolozva. A felöltöny rövidebb s
csak a vállra van vetve, mig a czipők, vastag sállal körül keritve,
annak ide s tova lebegő végei által meglehetős szép szinezetet
nyernek. Fájdalom! e türelmességet a vidéken csak Khivában és
Khokandban gyakorolják. Bokharában az iszlam polgárosultság
érvényre juttatá zsarnoki törvényét a nők felett és csak ritkán
akadunk egy-egy kivételre.</p>
<p>A férfiaknál ékszerül szolgálnak a Kosbag-ról lecsüngő tárgyak,
mint jó kések ezüstös vagy másképpen diszitett nyelekkel, aranynyal
himzett zsebecskék theának, borsnak és sónak; továbbá gyűrűk,
Teszbih (olvasó), néha pecsétnyomók, de csak ritkán karpereczek,
arany- és ezüsttokok amuletek és órák számára, mely utóbbiak, mint
különös fényüzési tárgyak, csak az előkelőknél találhatók. A nők
ékszereiről a lakodalmi szokásoknál már tettünk emlitést. Tehát
kényelmet vagy fényüzést Közép-Ázsiában hiába keresünk akár a
házban és háztartásban, akár az élelemben és ruházatban. Itt minden
az ősrégi szokások és erkölcsök bélyegét viseli s minden hű akar
azokhoz maradni. A kormány a Mollahkkal vállatvetve dolgozik azon,
hogy a dolgok státus quo-ja fentartassék, főképen azáltal, hogy a
külföldi termékek bevitelét törvényellenesnek nyilvánitja s a
vásárpiaczról azokat leszoritni törekszik, mert félnek, hogy
Turkesztán lakóinak a nem annyira természetokozta, mint
<span class="pagenum"><a name="Page_106" id=
"Page_106">-106-</a></span> inkább a társadalmi viszonyokból folyó
szegénység igen érezhetővé lesz. S pedig ez mégis hiu törekvés! A
vasutak és gőzösök még a puszta vidékeken is végig dörögtetik
hatalmas Veto-jokat a visszamaradás ellen. A hajók, melyek az
indiai tengeröblöt, a Fekete- és Káspitengert, az Aral-tót, a
Volgát s ujabb időben a Jaxartest is szeldelik, Közép-Ázsiát a
nyugoti világhoz tetemesen közelebb hozták. A gőzmozdonyok, melyek
délen Lahore-ig, északon Nisnei-Novgorodig rohannak tombolva a
keletiek nagy bámulatára, távol vannak ugyan az Oxus és Jaxartes
belföldeitől, mindazáltal a közlekedésre jelentékeny befolyást
gyakorolnak. Az özbeg kereskedőnek csak Orenburgot és Pesavert kell
elérnie s már Pétervár, Bombay s egész Európa nyitva áll
előtte.</p>
<p>Valóban, bárha még tudományos és kereskedelmi utazóink előtt egy
kissé hozzáférhetetlen is, Közép-Ázsiában az utóbbi 25 év óta
lényeges külömbség vehető észre. Csak az angol és orosz
határvárosok vámlistáit kell átnéznünk, hogy az európai bevitel
óriási növekedésén elbámuljunk; mert 1840–50-ig az orosz határnál
csaknem egy millió font sterling értékü portéka vitetett be és
1860-ban annak értéke két millió fontra rugott. Legjelentékenyebb
összeget adtak ki gyapot- és selyemkelmékért. Nyugot termékeit,
daczára a termelők iránt érzett minden utálatnak és gyűlöletnek,
mind jobban-jobban keresik és fizetik. A mint tudva van, a
kartonok, zsebkendők és perkálok a polgárosultság legjobb
előfutárai, s a nyugoti műveltség néma apostolai, melyeknek
megjelenése, bárha itt-ott európai fegyverek és hadi művészet is
követik nyomait, mégis csak áldást áraszt szét; mert némely
<span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
"Page_107">-107-</a></span> fölhevült üres fő bármily boldognak
találja is a félvad népek állapotát, a praktikus vizsgáló mégis
csak arról kénytelen meggyőződni mindig, hogy a mi civilisatiónk a
legjobb s hogy annak átültetését minden égöv alá szent
kötelességünknek kell tartanunk.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
"Page_108">-108-</a></span></p>
<h2>IX.<br />
Khivából Kungrátba s onnan vissza.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span> fiatal kungráti mollah, ki
további utazás végett Szamarkand felé karavánunkhoz csatlakozott,
használni akarta Khivában mulatásunkat, hogy szülővárosának s
ottani rokonainak „Isten hozzád“-ot mondhasson. Közölte velünk
szándékát s nagy volt öröme, mikor megtudta, hogy magam is azon
gondolkozom, hogy őt oda elkisérjem, részint azért, hogy egy
kolduló köruton valamit összekaparinthassak, részint pedig azért,
hogy az unalmas veszteglést a tikkasztóan forró Khivában
kikerülhessem. A mollah aranyhegyeket igért nekem s mindent a
legtündöklőbb szinekkel ecsetelt, hogy elhatározásomban
megerősitsen. Egyébiránt buzgólkodása egészen fölösleges volt, mert
ez alkalom épen kivánatom szerint jött s két nap mulva már utban
valék Jengi-Ürgends felé, hogy onnan az Oxust elérjem, hol egy
félig megrakodott hajó készen állott, hogy minket szerény
vitelbérért magával vigyen.</p>
<p>Khivából Kungrátba nyárban többnyire vizen szoktak utazni és az
utazás az Oxus gyors futása miatt lefelé sohasem tart 5 napnál
tovább. Ezt a forró nyári hónapokra kell érteni, ha a viz a
Hindukus-on <span class="pagenum"><a name="Page_109" id=
"Page_109">-109-</a></span> és bedäkhsáni hegyek ormain fekvő hó
olvadása miatt legfőbb magasságát éri el. Ősszel s tavaszszal
alacsonyabb vizállás mellett az utazás hosszadalmasabb s télen
egészen félbe van szakitva, mivel az Oxust, bár nem épen mindenütt,
de sok helyen jég boritja.</p>
<p>Már Khiva falai előtt mindjárt hajóra ülhetne az ember, t. i. a
Hazreti-Pehlivan csatornán, de akkor nagy kerülőt kellene tenni,
minthogy ez észak helyett délen Hezareszp-nél ömlik az Oxusba;
ugyanez áll a másik csatornáról, a Gazavat-ról is, hanem az a
várostól meglehetősen távol van s ez is inkább Kelet felé mint
északra foly. Ennél fogva inkább mennek Jengi-Ürgends-be, a
Khánságnak egy igen szorgalmas és kereskedő városába és onnan a
part mellett fekvő Akhun-Baba-ba, mely egy szent sirja nehány
szerteszét fekvő udvarral (Havli) és kikötőhelyül szolgál az
emlitett két városnak. Az egész, körülbelől 4 német mértföldnyi
terület meglehetősen népes és jól van művelve. Az út
szántóföldeken, kerteken és réteken visz keresztül; itt találhatók
a legszámosabb és legnagyobb eperfák s ennélfogva a selyemtermelés
is virágzó, sőt e vidék jogszerüleg megérdemli, hogy az egész
Khánságban a legszebbnek nevezzük.</p>
<p>A parton izzó, csaknem tűrhetetlen hőség uralkodott, s midőn e
miatt aggodalmamat fejeztem ki, a hajósok azzal nyugtatának meg,
hogy e bajon lefelé igen könnyü lesz segiteni egy Pesekhane
(szunyogház) által, mely minthogy a hajót csakis a két végén
vezetik, senkinek sem fog utjában állani. Ezt egy mennyezet
alakjában azonnal föl is állitották, hogy nappal a nap ellen, éjjel
pedig a veszélyes szunyogok ellen védelmezzen s miután az
elindulásnál megkivántató <span class="pagenum"><a name="Page_110"
id="Page_110">-110-</a></span> Fatiha-kat (áldóima) elvégezték,
négy hajós és két más utazó társaságában a partot elhagyók.</p>
<p>Kezdetben az ut felette egyhangu volt. A két hajós a jármű felső
és alsó végén a folyónak mindig olyan helyeire kormányozta azt, hol
a viz legzavarosabb és legsárgásabb volt, mivel ott, a mint nekem
mondák, a folyam gyorsasága legerősebb. A kormányrudak hosszu
póznákból állanak, melyeknek végei laposra vannak faragva; és a
kormányosok, mert a hajót mindkét felől együtt vezetik, ott a hol
különös figyelem nem kivántatik, ülve szokták végezni teendőjöket.
Körülbelől minden két órában fölváltják egymást. A kimerültek, vagy
jobban mondva a naptól megaszaltak, olyankor társaságunkba jöttek a
fedél alá, nagy alkalmatlanságunkra, egész hosszaságukban végig
nyujtózkodtak s nemsokára azután rágyujtottak duettben horkolni,
mig ujból fölváltották őket. A mi két utitársunkat illeti,
szerencsére csak az egyik volt beszédes, és mennyire örültem, a
mikor láttam, hogy tatáromat gyakran fölvilágositá egy vagy más
dolog felől, mindegyre kiigazitólag vágott beszédébe s
tudnivágyamat hosszadalmas magyarázgatásokkal elégité ki.</p>
<p>Az Oxus partjai nem igen birnak valami különös érdekességgel,
ámbár sokkal többet nyujtanak, mint a mennyit Buteniew utleirásából
olvashatunk, a ki követsége alkalmával 1858-ban ugyanazt az utat
tevé meg Kungráttól Jengi-Ürgends-ig a folyamon fölfelé. A jobb
parton, azon hely átellenében, a hol mi hajóra szálltunk, láthatók
Sáhbáz-Veli (a szent hős) nagyszerü romjai, mely az előkorban, a
mint állitják, erős vár vala és a Kalmüköktől dulatott szét.
Átalában ugy látszik, hogy a khivai Khánság történelmi szétrombolói
<span class="pagenum"><a name="Page_111" id=
"Page_111">-111-</a></span> a Kalmükök voltak. Dsingiszkhán alatti
becsapásuk idejekor az akkortájban virágzó Kharezmet kegyetlenül
elpusztitották, de az mégis tulzás, mintha minden rom pusztitásaik
műve lenne, miként azt a hagyomány állitja. Még beljebb egy más, az
előbbinél sokkal terjedelmesebb rom is van kőépületek
maradványaival és ezt Gaur Kalisszi-nek (a gaurok várának) nevezik.
Kezdetben azt hivém, hogy Gaurok alatt az őskor Gebreit vagyis
tűzimádóit értik, de nagy bámulatomra azt hallottam, hogy e név
alatt egész Közép-Ázsiában az örményeket, vagy helyesebben mondva,
nestorianusokat értik, kiknek ott az iszlam előtti időkben egészen
a mongol uralom elenyésztéig jelentékeny telepeik voltak, melyek az
Aral tótól messze Khináig terjedtek. Az előbbnevezett romtól lefelé
három órányira, a jobb parton, egy meglehetősen sürű, Khitabegi
nevü erdő (Tokaj) terül. A fák különösen magasak, de a nap az
Oxustól táplált posványokat nem képes kiszáritani és az erdőt csak
kevés helyen lakják a marhatenyésztést üző Karukal pagok. A bal
parton, melyet a tulajdonképeni erdőnek tekinthetünk, a Havli-k
(udvarok) lánczolata ritkán van félbeszakasztva, imitt-amott
nagyobb falvak is mutatkoznak egészen a part közelében, igy pl. az
özbeg falu Taskale, mely egy magas partvidéken fekszik, és a kis
Vezér falu, melynek közelében a Kilidsbaj csatorna ömlik, vagy
jobban mondva, tör be az Oxusba, hogy aztán Szilali mögött a
homokban elvesszen.</p>
<p>Theafőzés, Pilau készités, szent regéknek elbeszélése és
hallgatása valának a nap szüntelenül változó foglalkozásai. Néha az
egész utitársaság, a kormányosokat kivéve, álomba merült, s e
szünetelés nekem <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
"Page_112">-112-</a></span> kedves változatosságot nyujtott és a
vén Oxus sárga hullámaira tekintve, képzelmem oly örömest röpkedett
nehány európai folyó tükre felett, melyeknek habjait száz meg száz
hajó sustorogva szeldeli, melyeknek virágzó partjai duzzadó élettel
vannak telve – mily óriási különbség! Az Oxus megtestesült
képviselője azon vidéknek, melyen átbarangol. Futásában vad és
fékezhetetlen, mint a közép-ázsiaiak természete, sekélyeit és
zátonyait épen oly nehéz kipuhatolni, mint a turkesztáni jó és rosz
tulajdonait; naponként uj ágyat ás magának, mert valamint a nomád
nem tud sokáig egy vidéken időzni, ugy látszik, hogy régi ágyát ő
is megunta.</p>
<p>Másnap korán reggel Görlen városa előtt haladtunk el, mely a
parttól egy kissé távol van, s a tulajdonképeni kikötőhely egy
Isimidsiran nevü falu. Ezzel átellenben, a jobb parton, fekszik
Rehmiberdi-Beg vára, melyet csak azért emlitünk meg, mivel a
délkeletről észak felé vonuló Oveisz Karajne<a name="FNanchor_11"
id="FNanchor_11"></a><a href="#Footnote_11" class=
"fnanchor">11)</a> hegység innen kezdődik. Első tekintetre mind
magasságra, mind alakra nézve sok hasonlósága van a Khiva és
Asztrabad közti pusztaságon fekvő nagy Balkánnal; de közelében
csakhamar észreveszszük, hogy terjedelme nagyobb s különösen a buja
növényzet és erdőségek lepnek meg <span class="pagenum"><a name=
"Page_113" id="Page_113">-113-</a></span> kellemesen, melyekkel
csúcsa fedve van. Az emlitett hegy egyik csúcsán van Oveisz Karajne
állitólagos sirja, egy hires bucsujáróhely Khivában, s a távolban
csakugyan több épületet fedezhetünk föl, melyeket Rehimberdi-Beg
épittetett a buzgólkodók kényelmére. Ettől oldalfélt fekszik a
Munadsat daghi (buzgalom hegye), melyet egy Amberene (Ambra anya)
nevü szent nő nyughelyének tartanak. A szent nők a szunnita
Iszlamban nem igen gyakoriak, de mégis van egynehány
Közép-Ázsiában, mi uj bizonyitéka annak, hogy az iszlam nem bánik a
szép nemmel épen oly mostohán, miként azt Európában hiszik. Ami
Amberene nagysámat illeti, a monda azt beszéli, hogy őt, ki
szépségben egy Zuleikha, erényben egy Fatima volt, férje azért
gyűlölte, s később azért üzte el magától, mivel ő az Iszlamot
vallá, holott férje halálos ellene volt annak. Fejedelmi lakából
Jengi-Ürgends-ben kénytelen volt e vadon vidékre menekülni, s
bizonyosan éhen veszett volna el, ha egy szarvastehén barlangja
nyilásánál naponként meg nem jelent volna, mely türelmesen hagyá
magát megfejni és akkor ismét eltünt. Kinek nem jutna itt eszébe
Genovéva története? Az akkori párisiak nem voltak jobbak a mai
özbegeknél s hányszor nem találunk azonosságot vallási és világi
mondákban a szellem nyilatkozványait illetőleg egymástól oly messze
élő népeknél is?</p>
<p>Ha Görlentől négy órahosszat lefelé mentünk, a parttól másfél
órányira fekvő Jengi jap-hoz érünk, mely egy földfaltól körülvett
jelentéktelen mezővárosocska s körülbelől két órányira tovább a
khitaji kerületbe jutunk, mely ott kezdődik, hol a Jumalak, egy
kúpalaku halom, közel a balparton, emelkedik. E közben <span class=
"pagenum"><a name="Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> a jobb
oldalon az Oveisz hegység mind közelebb nyomul az Oxushoz, a kiálló
Jampuk hegycsúcs mellett elhaladunk, melyet egy régi kastély romjai
koronáznak és Jumalakkal átellenben a keletről nyugotra terjedő
Seikh-Dseli hegyláncz már egy szorosutat (melyet itt Kisrak-nak
neveznek) képez, mely sokkal keskenyebb, mint a Vaskapu a Dunánál
és a két szikla közé szorult folyam hatalma miatt a hajósoknak
gyakran veszélyes. A viz e helyen tompa morajt okoz, ugy tetszik,
mintha az Oxus a kemény kövekre morogna, hogy azok őt, a
fékezhetlen csavargót, ugy bebörtönözték. Különben a legszűkebb
hely igen rövid, a balparton a hegy hirtelen végződik, ellenben a
jobb parton a magasság fokonként apad s miután a balra eső Tama-t
elhagytuk, a vidék mindenfelé sik.</p>
<p>A hegyes vidékkel az Oxuspart minden regényes oldala is eltünik.
Két napi utazás alatt a képzelem és szem jóllakott s habár a
reggeli és esti órák még nyujtanak is némi kedves dolgot, de már
nappal a hőség s éjjel a szunyogok és legyek, melyek mellett a
kolumbácsi szunyogok az Al-Dunánál gyöngéd pillangók lehetnének,
csaknem kiállhatatlanok. Mihelyt a nap lement, mindenki
szorgalmatosan a durva vászonból készitett szunyogház alá bujt és
keserves vala kinom, hogy az utitársaimtól megrontott levegőt
üdével nem cserélhetém föl. Estve felé végre elértük a Mangit
kerületet, melynek hasonnevü városa a parttól két órányira fekszik
és a folyóról egy kis erdő miatt láthatatlan. Itt hosszasabban
mulattunk a parton s miután a hajó keskeny tüzelője helyett a
szabadban kényelmesen ételt főztünk, utunkat tovább folytatók.
Barátom nagy sajnálkozására az egy órányi távolra eső Bászujap-ot
<span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
"Page_115">-115-</a></span> csak éjjel értük el. Meg akarta
látogatni velem együtt az itt lakó igen hires nogaji Isánt, hogy
tanácsát és áldását utiterveire kikérhesse. Ezeket a nogajokat, kik
mindnyájan az orosz hatóságok vagy a katonai szolgálat elől
menekültek ide, Közép-Ázsiában a szabadság és Iszlam vértanuiként
tisztelik, de köztök mégis igen gyakran találtam kitünő
gazembereket, kik valószinüleg valami jól megérdemlett büntetés
elől szöktek meg.</p>
<p>Korán reggel már Kipcsak-ot is elhagytuk, mely második
állomásnak van kijelölve. Az Oxusban azon a részen, melylyel
átellenben a város fekszik, egy a folyam széltében huzódó szikla
emelkedik, mely a folyamágynak csaknem felét átfogja és a hajóknak
csak a másik, azaz szabad felén enged átmenetelt. Alacsonyabb
vizállásnál egynehány sziklaél is látható és a gyermekek egy lábnyi
mély vizben gázolva játékból e sziklákon szoktak sétálgatni. Hanem
a hajósoknak ez a hely nagy félelmet okoz, s csakis nappal
merészelnek ott elhaladni. Kipcsak maga jelentékeny hely, az
özbegek hasonnevü törzsétől lakva, több mecsettel és kollegiummal,
mely utóbbiak között a jobb parton fekvő és Khodsa Niaz-tól
alapitott ennek gazdag adományai miatt a leghiresebb. Nem messze e
magányosan álló épülettől egy szorosan a part mellett fölemelkedő
hegyen láthatók Csilpik romjai, melyről a rege azt beszéli, hogy a
régi időkben erős vár volt és egy herczegnőnek szolgált lakásul, ki
atyja rabszolgájába szeretett s minthogy a vadul fölingerelt papa
bosszujától félt, kedvesével ide menekült. Hogy vizet kaphassanak,
a hegyet egészen az alapjáig át kelle fúrniok; a földalatti ut még
mai nap is meg van. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
"Page_116">-116-</a></span></p>
<p>Kipcsaktól fölfelé a jobb parton kezdődik az az erdő, mely kevés
félbeszakitással a folyó hosszában Kungrát-on is jóval túl terjed.
Hogy szélessége kelet felé mennyire terjed be, a vizről nem
láthatám, de a mint álliták, maximuma 8–10 órányi. A parttal
határos része általán véve posványokkal és mocsárokkal van fedve s
csakis egy nehány ponton lehet hozzá férni. Kevésbé sűrü helyein a
karakalpagok száz meg száz marhacsordája legelész és vadakban sem
szenved hiányt, de a számtalan vad állatok között különösen a
párduczok, tigrisek és oroszlánok felette sok bajt okoznak. A
folyam bal partja, melyen innentől fogva Görlenig a legtöbb
sekélyes hely van, annyira, hogy szüntelenül fennakadtunk, az
emlitett ponttól kezdve egy messze északnyugotra terjedő fennsíkot
képez, melyet a bennszülöttek Jilankir-nak (kigyómező) neveznek és
a puszta nyugoti határánál épen oly meredek lejtőben végződik, mint
a Kaflankir vagyis az egész üszt-jarti fennsík. Az Oxus part ezen
részének népessége jomutturkománokból és tsandorokból áll; az
elsőbbek a folyó közelében barangolnak, Porszu és Jilali vidékén;
az utóbbiak a pusztaság szélén és az Üszt-Jurt oázain és, a mint
könnyen gondolható is, egymás között örökös villongásban élnek,
mely épen ugy saját hátrányukra, mint az özbegek előnyére szolgál,
minthogy egy egyesült erős nomád nép közvetlen közelsége a
letelepültekre nézve mindig veszedelmes.</p>
<p>A harmadik nap estéjén Khodsaili<a name="FNanchor_12" id=
"FNanchor_12"></a><a href="#Footnote_12" class="fnanchor">12)</a>
előtt állottunk meg, a mely város a parttól két órányira fekszik.
<span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
"Page_117">-117-</a></span> A lakosok nagyobb része azt állitja,
hogy ők Khodsa utódai s nem kevéssé büszkék arra a többi özbegekkel
szemben. Az egész kerület sűrűn van lakva és a balpart messzire
egész Nöksz-ig<a name="FNanchor_13" id="FNanchor_13"></a><a href=
"#Footnote_13" class="fnanchor">13)</a> az erdőségek és művelt
földek egy szakadatlan lánczolatát képezi. Az Oxusnak egyik
legveszélyesebb helye itt van, tudniilik egy vizesés, mely
utazásunk idejekor csaknem három lábnyi magasságról irtózatos
zúgással, mely már egy órányi távolságban hallható volt, és
nyilsebességgel zuhant alá. A bennszülöttek Kazankitken-nek nevezik
azt, a mi azt jelenti, hogy: ott, hol az üstök elmerültek, minthogy
itt egy jármű, a mint mondják, az emlitett konyhaedényekkel telve
elsülyedett; és a hajókat a vizesés felett már egy negyedórányira a
parthoz vonják és vontatókötelekkel gondosan vezetik le. Innentől
kezdve lefelé a folyam áradások által jelentékeny tavakat képezett,
melyek egymással apró természetes csatornák által összeköttetésben
állanak s tavaszszal ugyan kicsinyek, de csak ritkán száradnak ki
egészen. Legjelentékenyebbek Kujruklu, Köl és Szari-Csöngül. Az
első hir szerént egynehány napi járó földnyire terjed északkelet
felé, az utóbbi területben ugyan kisebb, de annál mélyebb.</p>
<p>Nöksz előtt a negyedik napon haladtunk el. A műveltség már a bal
parton is mind jobban tünedezik el. A folyót mindkét felől erdők
koszorúzzák s fele utjában Kungrat felé egy jókora széles és mély
Ögüzkitken <span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
"Page_118">-118-</a></span> nevü csatornát alkot, mely délnyugoti
irányt vesz és a Sorkacsi tavába ömlik, mely utóbbit a nagy
folyamtól gátak épitése által hiába kisérlették meg elvágni; mert a
viztömeg szerfölötti kiterjedése miatt épen itt legnehezebb a
hajózás. Egy Afak-khodsa nevü szent sirjánál az erdőnek vége szakad
s kezdődik a kungrati kerület, mely, a meddig csak a szem lát,
kertekkel, szántóföldekkel és Havlikkal (udvarház) van boritva.
Maga a város csak az ötödik nap estvéjén lett láthatóvá, miután egy
vár romjai mellett, melyet a lázadó Törebeg épitett Mehemmed Emin
idejében s egy közel levő örvény mellett elhaladtunk.</p>
<p>Tartózkodásunk a khivai khánság e legészakibban fekvő városában
csak igen rövid tartamu volt, mert fiatal utitársam, ki szülőit már
egy évvel ezelőtt elveszté, egy itt lakó rokonától csakhamar
elbucsuzott s maga sürgeté a gyors visszautazást. A városnak sokkal
szegényesebb kinézése vala, mint a délen fekvő helységeknek s
leginkább nagy vásárai miatt nevezetes, melyeken a szomszédságban
lakó nomádok felette sok marhát, vajat, nemezszőnyeget, teveszőrt
és gyapjut adnak el. Halakkal is, kivált pedig a száritottakkal,
melyeket az Aral tó partjáról szállitanak ide, jelentékeny
kereskedést üznek a khánság többi részei felé. Mint nevezetességet
kell megemlitenem, hogy itt két Iszlamhoz áttért oroszt is
találtam, kik jó lábon álló háztartásnak s gazdaságnak és népes
családnak örvendezének. Foglyok valának a Perowsky-féle hadseregből
és Mehemmed-Emin khántól azon kikötés mellett nyerték vissza
szabadságukat, hogy az Iszlamot elfogadják. Az egyiket egy persa
rabnővel ajándékozták meg; a barna iráni nő s Észak szőke fürtű fia
jó egyetértésben él <span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
"Page_119">-119-</a></span> egymással s bárha az utóbbi előtt a
hazatérhetés már több izben lehetségessé vala téve, mindazáltal még
eddig nem tudta rá szánni magát, hogy adoptált hazáját az Oxus
partján odahagyja.</p>
<p>Végezetül még meg akarom emliteni azon kevés tudósitásokat,
melyeket itt az Oxus további futásáról Kungráttól az Aral tóba
ömléséig hallottam. Az utóbb nevezett várostól két órányira lefelé
a folyó két hatalmas ágra oszlik, melyek egymástól csak igen
keveset külömböznek. A jobb ág, mely az Amu-Derja nevezetet
megtartja, hamarább éri el a tavat, de gyakori szétágazása miatt
nagyon sekély, és alacsony vizállásnál a hajózásra nézve szerfölött
alkalmatlan. A bal pedig, mely Tarlik (szorosság)<a name=
"FNanchor_14" id="FNanchor_14"></a><a href="#Footnote_14" class=
"fnanchor">14)</a> nevet visel, keskeny, de általán véve mély s
csak azért járnak rajta ritkábban, mivel a tóig menő utjában igen
nagy kerülőt tesz. A mi az Oxus legalsó futásán üzött forgalmat
illeti, ezt hasonlitni sem lehet ahoz, mely a Csardsuj és Kungrat
közt eső téren végbe megy, mely Bokhara és Khiva között a fő
kereskedelmi utat képezi. Ősszel különösen <span class=
"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> a
halászás üzi az özbegeket a tóhoz és a száritott tói halakkal üzött
kereskedés a három Khánságban jelentékeny. Oly áruczikk az, melyet
a sivatag lakói nem nélkülözhetnének, mivel nyájaik gazdagsága
daczára is sokkal fösvényebbek, mint hogy hússal táplálkoznának és
pótszerül inkább száritott halat használnak. Tavaszszal ismét a
vadludak, melyek nagy számmal tartózkodnak a torkolatoknál,
csalogatják a vadászatkedvelőket az Aral tó partjaira, a mely
évszakban a legtöbb bucsujárás is történik arrafelé, melyeket a
kegyes özbegek visznek végbe Tokmak-Baba sirjához, egy kis
hasonnevü szigeten a torkolathoz közel. Ez a szent, ki egyszersmind
a halászok védszentje is, egy kis mausoleum alatt pihen, melynek
belső tere még most is hiven őrzi a szentnek nagy régiségü
öltönyeit és konyhaeszközeit, melyek közül az üst nagy tisztelet
tárgya s azt beszélik, hogy magok az oroszok is, kiknek az
idejövetel a gőzösök által meg van könnyebbitve, e szigetre csak
ritkán lépnek s ha ide jönnek is, önkénytelen tisztelettől
indittatva az ereklyékhez soha se nyulnak.</p>
<p>Ha már most e nevezetes folyó egész futására forrásától a
Szer-i-kul-nál (tó kezdete) kezdve egészen az Aral-tóig egy
általános tekintetet vetünk, észre fogjuk venni: 1. hogy
hajózhatósága nem terjed ki egész hosszára, mint Burnes állitja,
hanem hogy kissebb vagy nagyobb járművekkel csak Kerki-től, vagy
jobban mondva Csihardsuj-tól lefelé járható. Felső futásától kezdve
az emlitett helyekig csak tutajokkal találkozunk, melyek tüzi- és
épületfát, melyekben a bedähsáni hegység lejtői meglehetős
gazdagok, szállitanak a fátlan sikságok partjaira s csak ritkán
láthatunk eféle <span class="pagenum"><a name="Page_121" id=
"Page_121">-121-</a></span> tutajokon olyan egyes családokat,
melyek az alsóbb Oxusvidékre települnének át. A Hezareszp és Elcsig
közt fekvő téren, mely utóbbi város Bokhara főrakhelye, már nagyobb
járművek is járnak Khivából vagy oda portékákkal és élelmi
szerekkel; legélénkebb forgalmat kétségtelenül mégis azon a részen
találunk, mely a khivai Khánságban foly, ahol a folyó, minthogy
partjai közvetlen közelében sok város fekszik, ugy föl- mint lefelé
kedvelt és olcsó eszközül szolgál nagyobb terhek szállitására, sőt
a szegényebb osztály személyes közlekedésre is használja. 2. Ugy
tetszik nekem (mert elégtelen szakismeret miatt biztosan állitani
nem merem), hogy az Oxus bajosan fogja valaha Közép-Ázsia
forgalmának életerét képezni, melyet a politikusok, Turkesztán
jövőjéről beszélve, róla föltesznek. Hogy sohasem játszhatik oly
fontos szerepet, mint a Jaxartes, melynek hullámait már ma is orosz
gőzösök szeldelik, már csak ezen körülményből is elég világosan
kitűnik, valamint abból is, hogy az oroszok hajócsapataikkal az
Aral-tóba nem az Oxuson, hanem a hóditási tervekre kevésbbé kedvező
Jaxartesen voltak kénytelenek Turkesztánba hatolni. Hogy az utóbb
emlitett folyó néptelen partjai a pétervári udvarra nézve nagyobb
fontosságuak lennének, esztelen állitás, s pusztán csakis
Közép-Ázsiát illető földrajzi ismereteink hiányán alapszik. Három
gőzössel nem csak az egész khivai Khánságot sakkban lehetett volna
tartani és Kungrát, Kiptsak és Hezareszp várakat megszállani, hanem
Karakölön át Bokharába, tehát Közép-Ázsia szivébe is, könnyen
lehetett volna egy hadosztályt küldeni, ha ezen vizi ut szerfelett
nagy természeti nehézségei egy oly szándékot lehetetlenné nem
tettek volna; <span class="pagenum"><a name="Page_122" id=
"Page_122">-122-</a></span> miről azonban az oroszok már
Közép-Ázsiában tett első felléptök alkalmával eléggé meggyőződtek.
Az Oxusnak, a Khodsa-ilk mellett levő vizesést, a kipcsaki
veszélyes sziklákat és a Jampuk melletti Kisznak-ot kivéve,
legnagyobb nehézsége számtalan s néha órákig elnyuló
homokzátonyaiban fekszik, melyek a homok nagy mennyisége
következtében, mit a folyam hord magával, oly gyorsan változnak,
hogy azok megjelölése teljes lehetetlen és a jó hajókázható vizet a
leggyakorlottabb hajósok is csak szinéről ismerik meg, de biztosan
soha sem tudják meghatározni. 3. E folyam szabályozása, mely tavasz
kezdetével s késő ősszel csak nem két harmaddal csekélyebb, mint
nyárban, eltekintve attól, hogy a ragadozó vizár az eféle
vállalatot szerfölött megnehezitené, már csak azért sem volna
előnyös, mivel a sok ág és csatorna nem csak a szántóföldek
öntözésére mulhatatlanul szükséges, hanem mivel még a legtávolabb
eső vidékeket is azok látják el ivóvizzel. Ha a khivai Khán
birodalma valamelyik lázongó részének hadat akar izenni, akkor
legelébb is a csatornákat és vizvezetéseket vágja el tőle, mely
legérzékenyebben sujtja azt; és az a kormány, mely, hogy az Oxus
főágyában a vizet nagyobbithassa, zsilipeit betömné, annyit tenne,
mintha egész birodalmának egyszerre izenne hadat.</p>
<p>Hogy az Oxusnak az emlitett tulajdonságokon kivül még szerfelett
gyors folyása is van, a sok kitérésből, miket régi ágyától tesz,
eléggé látható. Ezek alsó futásában a Hezareszp melletti elhajlás
után kezdődnek s számosabbak, mint ahogy az előttünk maig
ismeretes. Ha e felől a lakosokat megkérdezzük, ők ugy a jobb, mint
a bal parton nyolcznál is többet <span class="pagenum"><a name=
"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> szoktak előszámlálni s
habár ez talán régibb csatornákra vonatkozik is, mindazáltal
borzasztó szabálytalansága kétségbevonhatatlan s ezen állásponttól
indulva ki, semmi kétség sem foroghat fenn aziránt sem, hogy az
Aral-tó, miként azt Sir Henry Rawlinson egy becses persa kézirat
után állitja, a korábbi időkben teljességgel nem is létezett.</p>
<p>Az utazás Kungráttól Khiváig többnyire a szárazon történik,
mivel a folyón felfelé 18–20 napot venne igénybe s ennél fogva
csakis teher szállitásra használtatik. Száraz földi út 3 van s még
pedig: a) Köhne-Ürgendsen át, melyet nyári útnak neveznek s az
Oxusnak minden az emlitett évszakban megnövekedett tavát,
kiöntéseit és karjait kikerüli; 56 Farszakh-ot számlál s ennél
fogva leghosszabb; b) Khodsa-ili-n keresztül, ezen csak télben
szoktak járni, ha az emlitett tavak stb. be vannak fagyva s csak 40
Farszakhnyi hosszu; c) mely az Oxus jobb partján Surakhán-on
keresztül vezet és nagy kerülői s a mellett számtalan homok
sivatagjai vannak.</p>
<p>Visszautazásunknak a lehető leggyorsabbnak kellett volna lennie,
mindazáltal kénytelenek voltunk a Köhne-Ürgendsen keresztül vivő
hosszu útba belenyugodni. Szerencsénkre egy kis utitársasághoz
csatlakozhattunk, melyből nehányan Köhne-Ürgendsig, mások pedig
egészen Khiváig utaztak. Mindnyájan jó lovakon ültek, sőt még azok
is, melyeket nekünk „lillah“ (kegyes jószivüségből)
rendelkezésünkre bocsájtottak, fiatal erős állatok voltak, s
minthogy egynehány sütemény- s egy kevés utikészleten kivül semmit
se vittünk magunkkal, igy a hőség daczára is, mely már a kora
reggeli órákban is nagyon érezhető volt, gyorsan lovagoltunk
<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
"Page_124">-124-</a></span> előre. A városkaputól kezdve a kungráti
jól mívelt kerületen keresztül északnyugot felé tartottunk s onnan
kezdve pedig egy puszta vidéken haladtunk át, mig egy nagy álló
vizhez értünk, melyet Atjolunak neveznek s mely első állomásul van
kijelölve és 7 Farszakhnyi hosszu. Annak egy keskeny részén egy híd
vezet keresztül és az út itt kétfelé válik, az egyik a Kazak-Örge
nevű vadon hegység hosszában az Üszt-jort nagy fensíkon át Orenburg
felé visz, a másik pedig Köhne-Ürgends felé tart. Mi az utóbbit
választottuk. Erdőségeken és homokos vidékeken vonultunk át, jobbra
és balra romok valának láthatók, melyek közül egyet kiemeltek, t.
i. Karagömbez-t (fekete kup), melynek közelében kristály fehér sót
kapnak, mely a Khánságban legjobb, és a Barszakilmez-t (a ki megy,
vissza nem jön), egy még a jelenkorban is gonosz szellemektől
lakott veszedelmes fészket, hol már sok kiváncsi lakolt életével.
Öt órai lovaglás után a második állomást is elértük, mely
Kabilbeg-Hauli nevet visel. Ez egy magánosan álló udvar; de
birtokosok régtől fogva bevett szokás szerint igen jól
megvendégeltek s minthogy a legközelebbi állomásig, Kiziltsagala-ig
nyolcz órányi hosszu lovaglás állott előttünk, vendégszerető
gazdánk nem feledé el minket reggelire hussal és kenyérrel is
ellátni. Még sötét volt, mikor elindultunk. Fegyert viselő
utitársaink rendkivüli gonddal vizsgálták meg fegyvereiket, én azt
gondolám, hogy talán valamelyik ellenséges turkomán törzsön kellend
áthaladnunk; de megnyugtatának e tárgy felől, midőn azt mondták,
hogy egész nap egy sürű erdőn fogunk keresztül menni, melyben sok
oroszlán, párducz és vaddisznó van, melyek néha az utazót is
megtámadják. Bárha a veszedelmes helyet <span class=
"pagenum"><a name="Page_125" id="Page_125">-125-</a></span> csak
fényes nappal értük el, mégis mindig a legnagyobb óvatossággal
lépdeltünk előre; igen sok bizalmat helyeztek a lovakba, mert
mihelyt ezek füleiket hegyezték vagy horkolni kezdettek, mindenki
fegyvert ragadott. Hogy az oroszlánok és párduczok Közép-Ázsia
égalji viszonyai következtében nem oly veszélyesek, mint indiai és
áfrikai testvéreik, könnyen megfogható. Nem is osztám fiatal tatár
utitársam félelmét, sőt inkább nagyon vágytam valami érdekes
vadászkalandban résztvenni. De valamint minden ázsiainak, ugy az
özbegnek is tulfeszitett képzelőtehetsége van; egy nyom, egy hang
sem árulta el, hogy az állatkirály lakhelyének közelében vagyunk,
csak egy nehány csürhe vaddisznót láttunk, melyek nagy csörtetéssel
vonultak a sürűn át. Annál nagyobb, mondhatnám mesés volt a
gyöngytyukok és fáczánok száma, melyekkel találkozánk, és gazdag
vadászzsákmányt vittünk magunkkal az esteli állomásra. Ezen vidék
emlitett szárnyasai sokkal izletesebbek, mint a mazendrániak, és az
özbegek jobban is megtudják készitni azokat, mint a persák. Ott,
hol az erdő végződik, a megerősitett Kiziltsagala helység, melyet
özbegek laknak, nemsokára láthatóvá lesz; elég jókor érkeztünk meg
oda és más nap reggel utunkat a Jomutoktól lakott kerületen
keresztül folytatók tovább.</p>
<p>Köhne-Ürgendset negyedik állomásnak veszik, noha az út oda csak
három óráig tart. A Közép-Ázsiában kitünő hirű Kharezmnek eme régi
fővárosa a legszegényebb minden sorstársai között Ázsiában, s bár
mennyire dicsőiti is letünt fényét a szó és irás, a meglevő romok
látásánál ugy fogjuk találni, hogy az csakis tatár műveltség
központja volt. A mai város <span class="pagenum"><a name=
"Page_126" id="Page_126">-126-</a></span> kicsiny, piszkos és
jelentéktelen, de hajdan sokkal nagyobb lehetett, mert a falon
kivül szétszórva heverő romok gyanitni engedik hajdani terjedelmét.
Ezek csak az iszlam korból, Sahi Kharezmian míveltségi korszakából
származnak. Legnevezetesebb itt az utleirásomban már emlitett
Törebeg-Khamin (nem Khan) mecset, mely nagyobb és pompásabb, mint a
Hazreti-Pehlivan, pedig ezt Khiva város legszebb emlékének tartják
és Kási műveivel, melyekben a sárga szin túlnyomó, Turkesztán
hasonnemü épitészeti emlékeinek nem áll utánna. Seikh-Seref
siremléke magas, azurkék kupolájával, valamint Pirijarnak, a nagy
hirü Pehlivan atyjának sirja és Seikh-Nedsm-ed-din Küberának.</p>
<p>Az utóbbi, mely az összeromláshoz közel volt, ujabb időben
Mehemmed Emin-Khan bőkezüségéből ujból helyreállittatott. Hir
szerint a környékben több kőből épült egyes torony és fal van, mint
pl. Puldsajdu (pénzt pusztit), mely 3 órányi távolra fekszik. Ha
ott egy-egy vihar a homokfelületet fölszántja, pénzdarabok s egyéb
ezüst- és aranyszerszámok jönnek a fölszinre és az emberek, akik
ott homokat szitálnak, munkájokat gyakran gazdagon jutalmazva
látják. Ajszanem, vagy Ajszanem és Sahszanem kettős kioszkja, a
hires szerelmes páré, kiknek sorsát, egy regénybe gyüjtve, a
troubadourok gyakran megénekelték. Ugy látszik, hogy ez minden
magányosan álló rompárnak gyüjtőneve, mert Sahszanemek épen ugy
találhatók Khiva és Bokhara más részeiben is, mint Herat közelében,
és kevés változtatással ezekről is ugyanazon mondákat regélik
el.</p>
<p>Köhne-Ürgends-ből az út kétfelé válik, melyek a távolság
tekintetében csak igen csekély külömbséget tesznek. Az egyik,
kevésbé lakott, Porszu és Jilali felé <span class=
"pagenum"><a name="Page_127" id="Page_127">-127-</a></span> megy és
csak nagy utitársaságok járnak rajta, mert a rabló Csaudorok és
Jomutturkománok közelsége az utat legalább Tashauz-ig nem igen
teszi nagyon biztossá. A másik mind inkább közeledik az Oxushoz és
annak csekély félbeszakitással majorudvaroktól (Havli), falvaktól
és mezővárosoktól fedett partvidékén vonul végig. Nyárban legtöbben
mégis az utóbbi utat választják, bárha hosszabb s az útban
találtató sok öntözőcsatorna és árok miatt fáradságosabb is; mert
mig az elsőbben a karaván csak Tashauznál oszlik fel, mivel utját
mindenki csak egyedül folytathatja, ez eset az utolsó uton már
Kipcsaknál beáll.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
"Page_128">-128-</a></span></p>
<h2>X.<br />
Tatárom.</h2>
<p><span class="dropcap">K</span>épzelhetünk-e két nagyobb
ellentétet, mint egy ázsiait s amellett épen közép-ázsiait, ki
ezelőtt két évvel még bő, redős öltönybe burkolva egy nomád nép
kezdetleges és egyszerü ételeivel táplálkozott, és most európai s
azon felül még szűk, magyar viseletben, csizmában és sarkantyuval
jár s a Nyugot étkeit és szokásait már egészen magáévá tette; egy
ázsiait, ki a mollahosztálynak szánva Khivában a Medreszsze
Mehemmed-Emin magányos szobácskájában órákig foglalkozott
imádságokkal és az Iszlam tanaival, és most egy európai tudós
társaság könyvtárában dolgozik s bölcsészetről, világ- és
egyháztörténetről irt foliánsokat, görög, latin s mindenféle más
kigondolható szerzőket keresgél; egy ázsiait, ki Európa nevét alig,
vagy csak a legnagyobb utálattal hallá emlittetni, ki csupán vad,
keleti világának intézményeit és gondolkozásmódját ismeré egyedül
helyeseknek és józanoknak, és most európai hirlapok vezérczikkeit
tanulmányozza, a nyugoti államok politikai viszonyairól fecseg s
amellett a két világrész felől a legmerészebb összehasonlitásokat
állitja fel? <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
"Page_129">-129-</a></span></p>
<p>Ezek bizonyára szembeszökő ellentétek s mégis ez ellentétek
Mollahmban megtestesülve mutatkoznak, azon Hadzsiban, kit
Közép-Ázsiából magammal hoztam, ki mekkai utja közben találkozott
velem Khivában, de a legszentebb város helyett most már velem
együtt Magyarhon fővárosában él. Hogy e tatárt miként birhattam
ezen elhatározásra – az már sok embert kiváncsivá tett s különösen
pedig azon benyomás után tudakozódtak igen élénken, melyet
átváltozásom gyakorolt rá, mikor jámbor dervisből európai utazóvá
lettem. Eme kiváncsi kérdezgetők legnagyobb tévedése természetesen
azon sajátságos hiedelmen alapszik, hogy én magamat egyszerre,
hirtelen lepleztem le. Oh nem, sőt az átváltozás még ugyan csak
fokozatosan történt és annak egyes mozzanatai annál is inkább
érdekesek, mivel azok a keleti és nyugoti élet kiszinezésére igen
jó szolgálatot tesznek. A történet valóban megérdemli, hogy
részletesebben elbeszéljük.</p>
<p>A mint emlitém is, legelőször Khivában találkoztunk össze.
Tatárom, egy vándorlási vágytól izgatott fiatal Mollah, társat
keresett mekkai utjára s mivel azt hivé, hogy az áltörökben, a
szent helyek szülöttjében, legjobb utitársra fog találni, mindjárt
kezdetben nagyobb bensőséggel ragaszkodott hozzám. Eleinte csak a
tudós, vakbuzgó Mollah-t látta bennem, kivel csak a legnagyobb
tisztelettel bátorkodott szembeülni s kinek ajkairól minden szót a
legmélyebb figyelemmel lesett el. E viszony fennállott közöttünk
Bokharán, Szamarkandon és Karsi-n keresztül egész az Oxus partjaira
tett utazásunk alatt. Az utóljára emlitett helyen egy kissé már
bizalmasabb lettem, a kölcsönzött szentség fátyolát egy kissé
föllebbentém, pajtásokká lettünk, csekély <span class=
"pagenum"><a name="Page_130" id="Page_130">-130-</a></span>
utikészleteinket egy közös tarisznyába pakoltuk s minthogy igen
becsületes és jó szive volt, tettetés nélküli hű barátsága
valóságos vigaszul és támaszul szolgált magános, veszedelmes
utamon. Ő természetesen csak lassan és nehezen tudta megszokni a
valódi meghittséget; teljesen bele látszott nyugodni a famulus
szerepbe és kolduló körutainkon elvitázhatatlan feladatának
tartotta a nehezebb sulyu adományok, mint fa, liszt stb.
összeszedését, mig a krajczárok gyüjtését rám hagyta. Estve a
konyháról is ő gondoskodott s ha a rizst egy darab rongyon vagy
deszkán föltálalta, mindig lelkiismeretet csinált abból, hogy csak
azután nyuljon hozzá, ha én markommal már kétszer jó példát
mutattam neki. Valjon tisztelet vagy bizalom gerjesztett-e benne
oly nagy respectust irántam – nem tudom; elég az hozzá, hogy mindig
vonakodott velem egyenlő lábon állani. Nem akartam kedvét szegni és
szabad tetszésére biztam az egészet.</p>
<p>Az Oxus tulsó partjától Herátig azon mértékben apadott
kegyességem, amint a vakbuzgó Bokharától eltávozánk. Imádságok,
mosakodások, jámbor elmélkedések – minden ritkábbá lett. Tatárom
ugyan észrevette azt, de nem sokat törődött vele s ő is
maëstrojához alkalmazkodott. Vallásos kérdezősködései mind
ritkábbakká lettek, de annál inkább növekedett a figyelem, melylyel
elbeszéléseimet és leirásaimat a távol Frengi földről és
vázlataimat ama csodálatos vidékekről hallgatá. Az eféle előadások
mindig az éji menetek alkalmával történtek, mikor mi a karavántól
egy kis távolságra magánosan s bizalmasan lovagoltunk együtt. A
mennyire igazán jól esett nekem, hogy e veszedelmes barbárság
közepette a kedves Nyugotról beszélhettem, <span class=
"pagenum"><a name="Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> épen
oly nagy vala tatárom csodálkozása is, midőn hallotta, hogy még
vannak városok, melyek Bokharánál szebbek; midőn hallotta, hogy
vannak országok, hol a rablóktóli félelem és a szomjanhalás
veszélye nélkül lehet utazni ide s tova; és különösen meglepte őt
azon biztositásom, hogy a Frengik, a kiket ő ugy ismert, mint
durva, kérlelhetlen emberevőket, a világért sem oly sziv- és
érzéketlenek és hogy ők sokkal jobbak, mint hirök Keleten. Ő ezt
minden más körülmények között kétségbe vonta volna, de hisz ezt
maga az Efendi, az ő tanitója és ura állitja s föltétlenül hitt
nekem.</p>
<p>A fiatal tatár tudományszomja és ragaszkodása tetszett nekem s
az én hajlamomat is megnyeré számára. Mindig távol tartá magát a
többi közép-ázsiaiaktól, saját földieitől és annál szorosabban
csatlakozott hozzám. Minthogy csakhamar átláttam, hogy a fiatal
emberből még valóban lehet valami, nem sokára azt határozám el
magamban, hogy a fiut nem hagyom el többé, sőt ha lehetséges,
magammal viszem Európába. Ez akkor történt, mikor még Heráttól
meglehetős távol voltunk. E városban ragaszkodásának és hűségének
fényes tanubizonyságait adá. A mint tudva van, ott kellett
legtöbbet szenvednem. Az élelmi szerek teljes hiánya nem ritkán
érezteté velem az éhség kinait, és ha az előhaladott évszakban a
hideg éjek fagya az alvásban akadályozott, tatárom volt az, ki
vékony rongyait velem becsületesen megosztá, hogy melegebb takarót
és nyugalmas álmot szerezhessen számomra. Hat heti tartózkodásunk
alatt Herátban igen sokat szenvedtünk. Biztatásaim, hogy a közeli
Persiában biztos segélyt fogunk találni, utitársam bátorságát
megerősitették. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
"Page_132">-132-</a></span> Az a gondolat, hogy az eretnek siiták
földén a jámbor szunnitának jól fog menni dolga, elég furcsának
tetszett előtte, de gyermeki ártatlansága és zavartalan bizalma
minden további fontolgatástól visszatartá – s ő is, mint én, vágyva
tekintett Irán határaira, Khoraszan fővárosa felé.</p>
<p>Végre megérkeztünk Meshedbe. Az ottan talált angol tiszt benső
barátsága, jóakarata irántam s tatárom iránt is, ez utóbbi előtt
kezdetben rejtély vala. Tudta, hogy Dolmage Frengi volt – mi
mindent nem gondolhatott ő bámulatában, mikor engem, egy jámbor
mohamedánt, az ő adoptált szellemi főnökjét, egy hitetlennel órákig
beszélgetni hallott egy idegen nyelven, sőt egy és ugyanazon tálból
látott vele enni. Az angol tiszt környezete s a városban sok egyéb
dolog is gyakran fölvilágositá őt a felől, hogy ura egy átöltözött
Frengi. E gondolat elborzasztá őt. Haraggal és boszankodással hallá
e gyanitgatásokat, de sohasem intézett egyetlen egy kérdést se
hozzám e tekintetben és régi hite még most rendületlenül erős
maradt.</p>
<p>További utazásunkon Teherán felé, hol tatár öltözetében a
bosszuvágyó siitáktól megtámadtatva, bennem védelmezőre és barátra
talált, hozzám való ragaszkodásának eo ipso növekednie kellett.
Természetesen nem kevés merészség vala tőlem, hogy ez emberrel egy
hónapig egészen egyedül utaztam s vele oly sok éjet töltöttem
egyedül egy-egy elhagyatott puszta helyen – egyetlen gonosz
gondolat, és könnyü dolog lett volna engem a néptelen országuton
megölni déli álom közben s lovaimmal, fegyvereimmel és pénzemmel az
északon elterülő pusztába a turkománokhoz futni. De e gyanu mindig
távol maradott tőlem. Egész <span class="pagenum"><a name=
"Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> bizalommal adtam át neki
puskámat, kardomat és lovamat, ha fáradtan a homokra vetém magamat.
Egész gondtalanul aludtam, mialatt ő őrt állott, mert mindjárt
ismeretségünk kezdetén fölismertem jó szivét s nem mondhatnám, hogy
e tekintetben valaha csalódtam volna.</p>
<p>Sahrudban másodszor látta, hogy egy hitetlent megöleltem.
Feltünt neki, de mégis azt mondá: „Uram, valóban helyesen teszed,
hogy mindig a Frengikkel tartasz, mert ezek a persák, bárha a
Koránban és Mohamedben hisznek, istenemre százszorta gonoszabbak,
mint a hitetlenek!“ Itt, mikor Britannia második fiát meglátta,
csodálkozását fejezé ki az iránt, hogy ezek a Frengik külsőleg is
belsőleg is mind olyan kedves emberek; de csak negynehezen
közeledett hozzájok s órahosszáig is eltartó bámulata elég
világosan mutatá, hogy nála, daczára annak, hogy a meggyökerezett
előitélet egy része eltünt, még mindig meg vala a félénk
tartózkodásnak egy bizonyos mértéke.</p>
<p>Utazásunk utolsó napjaiban a persa főváros felé vidám kedélyem
gyakran dalokat ébresztett föl bennem. Bizonyos dalművekből
kedvencz dallamokat kezdettem elébb fütyölni, később énekelni. A
fütyölés Keleten nincs szokásban s igen illetlennek és frivolnak
tartják; mindazáltal a szép melodiák a Troubadourból, Ernaniból és
Luciából nagyon tetszettek neki. Egész naivul kérdé: „Valjon
Mekkában a Koránt ezen dallamok kiséretében éneklik?“ s midőn
tagadólag feleltem, nagyon csodálkozott.</p>
<p>Hogy az ahuani postaházban mi történt, az olvasó előtt nem
ismeretlen<a name="FNanchor_15" id="FNanchor_15"></a><a href=
"#Footnote_15" class="fnanchor">15)</a>. Először hallott európai
nevemen <span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
"Page_134">-134-</a></span> szólittatni. E név szivének
leggyöngédebb izmait is megrendité. Kétségen kivül sokáig küzdött
magával, mig végre elhatározá, hogy megkérdezzen. Mondám, hogy majd
Teheránban fogok felelni, mi őt egyelőre megnyugtatá. Teheránban
régi barátaimhoz szállottam a török követségnél. A fiatal Efendik,
a kik a szultánt képviselik, egészen fashionable európai
diplomaták, öltözetöket s modoraikat illetőleg a frengiségnek
sokkal erősebb szinezetét viselék magokon, mint én magam is. Ez és
Nyugoton élő szunnita testvéreinek modern polgárosodása felől tett
fölvilágositásom egy kissé apasztá gyanuját s lassanként megmutatá
neki azt a nagy örvényt, mely Stambul és Bokhara között tátong.
Hallá az oszmánlik folytonos törekvését, hogy a Nyugottal s ha
lehetséges, annak műveltségével azonosúlhassanak s nem tudta
megállani, hogy e példát ne kövesse maga is. Ehez járult még az is,
hogy ama nehány Frengitől, kiket eddigelé megismerni alkalma volt,
csak szépet és jót látott, és igy gyűlölete és előitéletei is
napról napra tünedeztek. Teheránban földimmel, Szántóval, ki engem
gyakran meglátogatott, közelebbről megismerkedett s lassanként
meghittjévé lett. Szántó nem csekély örömmel beszélte el neki, hogy
csakis ő és ura (már mint én) az egyedüli magyarok Persiában. Ezen
fölül a magyarok rokonai az oszmánliknak, vélé a philologizáló
szabó, a mi a tatárnak nagyon feltünt, anélkül azonban, hogy őt
különösen nyugtalanitaná, mert a hosszasabb együttlétel és régi
barátság mindennel kibékitették őt. És mivel nálam több szeretetre
talált, mint a valódi törököknél, ennélfogva abból a kis
nemzetiségi külömbségből nem sokat csinált. Jó kedvvel járdalt elé
s hátra Teheránban, a persák szokásaival <span class=
"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> és
nyelvével megismerkedett s nagyon örvendett, midőn több heti
mulatás után lovainkat a tovább utazásra Konstantinápoly felé ujra
felnyergeltük.</p>
<p>Eddigelé még mindig ugy volt, hogy csakis Konstantinápolyig fog
elkisérni s onnan Alexandrián keresztül Mekkába utazik. De
csakhamar észrevettem, hogy ez az eredeti terv neki nem tetszett és
hogy mást forgat elméjében. Az európai mintára berendezett török
követség Teheránban és a többi követségekkel való gyakori
érintkezés a nyugoti élet némely oldalait már kellemes szinben
tünteték fel előtte s fölébreszték benne a kedvet, hogy ezt a
csodálatos országot társaságomban meglátogathassa. Hogy azon előbbi
vágya, miszerint homlokát a szent próféta sirjához dörzsölhesse,
mindinkább háttérbe szorult, nem nehéz felfogni. Egészséges józan
esze csakhamar átlátta a vallásos humbugot, s minthogy
természeténél fogva sajátságos hajlama volt a kalandokra, könnyen
elhatározta magát arra, hogy a magasztos Mekka helyett az előbb
annyira félt és utált Frengisztánt (Európa) látogassa meg.</p>
<p>Tettem magamat, mintha semmit se vettem volna észre,
Konstantinápolynál partra tevém s miután pénzzel eléggé elláttam
őt, elakartam tőle búcsuzni. A szegény tatár mereven nézett rám,
szemeiben egy könycsepp rezgett s daczára a büszke minaretek
látásának, daczára az igazhivők tömegének, mely őt körülhullámzá,
mintegy kényszerité őt valami, hogy reszkető hangon és zokogva igy
szóljon: „Efendi, ne hagyj itt engem egyedül. Te Turkesztánból
engem ide ebbe az idegen országba hoztál, én itt senkit sem
ismerek, csak téged; szivesen követlek, bár hová mégy is!“ – „Mit,
hát Frengisztánba is eljösz velem?“ kérdezém tőle; „onnan igen
messze van Mekka, <span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
"Page_136">-136-</a></span> ott nincsenek mecsetek és fürdők s
nincs muzulmán konyha; hogy fogsz megélni ott?“ Meg volt ütközve,
egy nehány perczig, hallgatott s azután igy szóllott: „Oh a Frengik
olyan jó és barátságos emberek, nagyon szeretném hazájokat látni s
azután Sztambulba visszatérni!“ Ez nekem elég volt. Közép-ázsiaimat
megértém, a Boszporusz partjain ujra összepakoltam őt s három nap
mulva már egy dunai gőzösön volt, csupa európaiaktól környezve s a
közeli magyar főváros felé utazva. A gőzös fedélzetén gyakran
gondolatokba merűlve találtam; még nem mert európai ételhez nyulni,
környezetére mindig félelemmel tekintett, de lassanként mégis hozzá
szokott mindenhez, és – nehány nappal azután Pest utczáin
sétálgatott bokharai öltözetében. Az első napok alatt alig tudott
szóhoz jutni bámulatában, mert minden varázsszerünek tünt fel
előtte. Mindent megbámult, a mit csak látott; az utczai járda
koczkára faragott köveitől kezdve egészen föl a magas épületekig és
tornyokig, s könnyen elgondolható, hogy milyen furcsa kérdéseket,
milyen különös és néha felette komikus megjegyzéseket tett a
puszták ezen gyermeke az első európai város közepette. A gyors
járás az utczákon, az emberek és kocsik élénk lótás-futása
különösen meglepte őt. Legjobban pedig a nők lánczolták le
figyelmét s nem tudá elképzelni, hogy a Frengik, akik máskülönben
olyan okos emberek, miként engedhetik nőiket oly esetlen
öltönyökben, minden felügyelet nélkül kóborolni. Nappal gyakran
láttam őt a távirdasodronyoknál órákig leskelődni; hallani akarta a
hangokat, melyek azokon végig futnak. Éjjel a gázlámpákat bámulá s
kiváncsian tapogatódzott körül, hogy valjon csakugyan a vas ég-e?
<span class="pagenum"><a name="Page_137" id=
"Page_137">-137-</a></span> A vendéglőben a fényüzés és pompa
tulságosnak tetszett előtte, s minthogy az embereket csak öltözetök
után itélte meg, mindenkit nagy urnak tartott s gyakran mondá: „Óh
ez az igazi boldog ország, hiszen itt nem is lát az ember
szegényeket!“ A fürkésző tekintetekhez is hozzá szokott nemsokára,
melyek őt mindenfelé kisérték. Egykori félelme a Frengiktől,
egészen eltünt, mindenkinek barátságos arczot mutatott s gyakran
bocsájtkozott élénk beszélgetésbe bárkivel is, ki elébe akadt. Ami
legsajátságosabb, egészen elfeledé, hogy itt őt senki se érti s
kedélyesen diskurálgatott tovább, anélkül, hogy a megszóllitottak
bámuló arcza által zavarba jött volna.</p>
<p>Örömest magammal vittem volna londoni utamra, de mégis jobbnak
láttam egyelőre Magyarhonban hagyni őt. Szilády Áron és Budenz
József, tudós barátaim vendégszeretőleg magukhoz vevék őt s mikor
egy év mulva Angliából visszatértem, nem kevésbbé csodálkoztam el,
ahogy tatáromat magyar öltözetben, a turbán helyett gondosan
fodoritott hajfürtökkel, furcsa illedelmességgel s némi feszes
méltósággal viszontláttam. Nagyon rövid idő alatt magáévá tette a
magyar nyelvet; mindenfelé szerették és szivesen látták s mikor
legelőször láttam őt keztyűsen és felcziczomázva egy nővel szembe
szépelgő beszélgetésbe merülve, a nevetést nem tudtam
visszafojtani. Ki ez előtt két évvel még egy Medressze Mollahja
volt, ma már fél dandyvá nőtte ki magát. Mi mindent nem csinálhat
az ember egy keletiből! Minthogy a nyelvvel együtt az irást is
elsajátitotta, barátaim jóakaratból nemsokára állomást is szereztek
számára. A magyar akadémia könyvtárában alkalmazták s maig is ez
állomásban van. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
"Page_138">-138-</a></span></p>
<p>Ha uj életmódja felől kérdezem őt s a keleti és nyugoti élet
között levő külömbségről beszélek vele, ugy találom, hogy multja
álomként lebeg lelke előtt, oly álomként, melyre szivesen
visszaemlékszik a távolból, de a melyet mostani helyzetével épen
nem cserélne föl. A honvágy nem ritkán bántja őt. A mi nyugoti
műveltségünket következő okok miatt szereti: Először különösen
tetszik neki a tökéletes biztonság a társadalomban s a kormány
zsarnoki önkényének teljes hiánya. Közép-Ázsiában az országuton az
embernek puszta élete sem biztos a rablók elől s a városban örökös
veszély fenyeget a hatóságok barbar rendeletei miatt. A gyakori
kegyetlen kivégeztetések, a pusztitó polgárháboruk még csak most
tünnek fel neki, mert látja itt, hogy ezer meg ezer ember
érintkezik naponként egymással, anélkül, hogy veszekedés, verekedés
és vérontás történnék, a mi pedig hazájában gyakran megesik.
Másodszor az európai kényelem az, mely neki jól esik és őt ha nem
is sokára, de a jelenben még lelánczolja. Látja, hogy nálunk egy
egyszerü polgár lakhelye jobban el van látva, mint fejedelme
palotája. A tisztaság ruhában ugy mint ételben, a finomabb modor,
melyet itt az emberek egymással szemben használnak – mindezek
mágnesek, melyek őt ide vonzzák anélkül hogy a zordon hazát
elfeledtetnék vele. Harmadszor különös tetszésére van az, hogy itt
a vallások és nemzetiségek közti külömbségek alig érezhetők, mik
azok a távol Keleten hatalmas válaszfalakat képeznek. Nálok otthon
már az a gondolat is, hogy valaki a Frengik földéhez közeledik,
bizonyos halál volna, s ime most ő ezen ország kellői közepében él
nemcsak minden megtámadtatás nélkül, de sőt <span class=
"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span>
mindenütt és mindig szeretettel és melegséggel fogadják őt.</p>
<p>Ami iszlam érzelmeit illeti, e tekintetben már saját
szemlélődései világositák fel őt. Ugyanis észrevette, hogy minél
jobban közeledett a Nyugothoz, a mohamedán fanatismus annál inkább
apadott s minthogy ugyanazon mértékben az emberiességhez és jó
rendhez is mind közelebb jött, csakhamar gyanitnia kellett, hogy az
Iszlam, legalább is az az Iszlam, melyet ő ismert és vallott, a
polgárosodásnak és azon finomabb életmódnak, melyet ő Európában
talált, határozott ellensége. Gyűlöletet vagy rosszalást az arab
proféta tanait illetőleg még ugyan nem nyilvánitott, de okoskodásai
és szemlélődései eléggé elárulják, hogy belsejében hatalmas
változás ment végbe. Anélkül, hogy a nagy külömbség okát Kelet és
Nyugot között feltétlenül a keresztyénségnek akarná tulajdonitani,
következtetéseiben már mégis annyira ment, hogy most már a mi
nyugoti műveltségünk és életmódunk összeférhetetlenségét a Mohamed
tanaival ő is átlátja. Határozottan még nem nyilvánitá nekem, hogy
melyiknek adja az elsőséget s bizonyára sokáig fog tartani, mig egy
olyan gondolatot nyiltan ki mer mondani. Mindazáltal czélzatai és
szakadozott észrevételei azt bizonyitják, hogy ő ezen kérdésekkel
sokat foglalkozik s önmagával még mindig heves küzdelemben áll.</p>
<p>És igy történik ez minden muzulmánnal, ha egyszer nyugoti
czivilizátiónkkal megismerkedett, legyen bár tatár, arab, persa
vagy török. Teljes átlépés a régi műveltségből az ujhoz csak ritkán
történik. Azon felette fontos kérdés, hogy valyon a keleti vagy
nyugoti polgárosultság, valjon Krisztus vagy Mohamed <span class=
"pagenum"><a name="Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> tana
jobb-é? Ázsia népeinél még sokáig megfejtetlenül fog maradni;
mondhatnók egészen addig, mig a nap sugarai nálunk mérsékelt,
amazoknál pedig égető hőséget okoznak; addig, mig a Kelet és Nyugot
között a külső elválasztás fenn fog állani. Ha Krisztus tanait a
keletieknek tetszetősebbekké tudnák vagy akarnák tenni, ha a
megtestesülésről, szent háromságról stb. szólló tételeket félre
lehetne tolni és az ilyen módon megváltoztatott tant a Korán
helyébe lehetne tenni, ezáltal kinálkoznék némi eshetőség arra,
hogy egy csekély, habár nagyon csekély lépést is tehessünk előre;
egy csekélyt, mondám, mert a keresztyénség, bárha keleti föld
terméke, mégis rég olyan növénynek mutatta be magát, mely csakis
nyugoton tenyészhetik. És ki akarná ignorálni azt, hogy a Koránt és
a Védákat keleti szellem találta ki, az tartotta fenn és az
dicsőitette azokat oly nagyon, mint semmi mást még soha?
Kiszorittatásuk uj, hasonnemű termékek teremtését vonná maga után;
sőt hajlandó vagyok azt állitani, hogy a keleti földön a Krisztus
tana maga is kevés idő mulva a Korán vagy Védák egy nemévé változna
át, s kellene is átváltoznia, hogy a keletiek azt valóságos
tulajdonuknak érezhessék. Igaz, hogy a nestorianusok, örmények s a
keleti egyház más hivei is mindnyájan keresztyének; de a mily nagy
a külömbség köztök és európai hitfeleik között, épen oly kevéssé
külömböznek gondolkozásmódjokban, nézeteik- és érzelmeikben máshitü
földieiktől Keleten.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_141" id=
"Page_141">-141-</a></span></p>
<h2>XI.<br />
Fővárosi élet Bokharában.</h2>
<p>„<span class="dropcap">H</span>adzsi, te ugy is sok országot
láttál már; mond csak, van-e a világon még egy város, melyben oly
kellemesen lehet élni, mint Bokharában?“ Ez vala a kérdés, melylyel
a tatár fővárosban oly gyakran alkalmatlankodtak nekem azok is, kik
már többször meglátogatták Indiát, Persiát és Törökországot. Hogy
mit felelhettem ily esetekben, könnyü átlátni. Az ily kényes
természetü kérdések ép annyira zavarba ejtik az utazót Párisban,
Londonban és Pétervárt, mint Konstantinápolyban, Teheránban és
Bokharában. Hiuságot mindenütt találhatunk, s habár egy és más
tekintetben elismerik is az elsőbbséget, mégis városok és országok
épen ugy mint egyesek mindig törekesznek bizonyos tulajdonságokat
kiemelni, melyekben felülmulhatatlanoknak tartják magukat. Ezen
előjogok egy összehasonlitó átnézetnél gyakran kicsinyesek és
nevetségesek, de csak világpolgárok tesznek összehasonlitó
átnézeteket és az ember mint városi Ázsia belsejében is épen az, a
mi nálunk Európában.</p>
<p>Bokhara, a tatár műveltség ezen középpontja, kétség kivül sok
olyannal bir, mi egy fővárosra emlékeztet, <span class=
"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> főleg
az idegenre nézve, ki hetekig tartó pusztákon és sivatagokon át
jutott oda. A fény, melyet lakásokban, öltözékekben és életmódban
űznek, összehasonlitva Nyugot-Ázsia városaival, alig méltó
emlitésre; mégis van abban valami sajátságos, s legkevésbé sem
lehet csodálnunk, ha a szokás és önszeretet a bokharaiakat büszkévé
teszi fővárosukra.</p>
<p>Az agyagból és fából épitett házaknak görbe és meszeletlen
falaikkal még komorabb kinézése van, mint más mohamedán városok
lakainak. Ha az alacsony ajtón át az udvarba lép az ember, azt
hiszi, hogy egy várba jutott. Minden oldalon magas védfalak vannak
emelve, nem annyira a tolvajok ellen, mint inkább a szomszédok
kacsintgatásai ellen. Bokharában, a leggyalázatosabb bűnfészekben,
melyet Keleten ismerek, már a távolból vetett pillantást is
megbecstelenitőnek tartják. Az egyes szobák száma a tulajdonos
vagyoni állása szerint változik. A nagyobb rész a háremet foglalja
magában, melyet itt Enderun-nak (belső hely) neveznek; továbbá a
kisebb vendégszobát és elfogadó termet; ez utolsót, a ház
legtágasabb részét, leginkább felékesitik; mint minden szobának,
ugy ennek is kettős padlása van, melyet lomtárnak használnak. A
padozat téglákkal és kövekkel van kirakva és csakis köröskörül a
falak hosszában van szőnyegekkel ellátva. Az egyik szegletben egy
kivájt négyszögü kő van felállitva, hogy a szent mosakodást a
szobában nyugalmasan lehessen végezni, ez oly szokás, mi egyetlen
mohamed országban sincs meg. A falakon nincs valami különös
diszitmény, csak is arra vannak virágedények és különös arabeszkek
festve, mely Mekka felé van fordulva. Az ablakok egyszerü
nyilásokból állanak, kétfelé nyiló fatáblákkal; <span class=
"pagenum"><a name="Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> üveget
sehol sem lehet találni s még annyi fáradságot is kevesen vesznek
maguknak, hogy zsirba mártott papirt használjanak. A
butordarabokat, melyek egész Keleten ritkák még, itt nevökről is
alig ismerik; s nem is igen csodálkozhatunk azon, mert gyakran
magam is Európában megfordult keletieket igy hallottam beszélni:
„Nem esztelen-e a Frengiknek az a szokása, hogy szép, tágas
szobáikat egy csomó asztallal, kanapéval és egyéb eszközökkel ugy
megtömik, hogy alig marad nekik annyi hely, hova kényelmesen
leülhessenek (t. i. a földre)?“</p>
<p>A fényüzés a ruházatban egészen megfelel a háznak és
berendezésének; posztót igen ritkán lehet találni, és azt a khán
csakis mint különös ajándékot osztogatja főbb hivatalnokainak.
Különböző minőségü aladsát (gyapot kelme) használnak ruházatul
minden osztálybeliek, a királytól le a dervisig, télben és nyárban.
Bárha a bokharai felső ruha alakja mindig hasonlitott egy bokáig
érő hálóköntöshöz, szabásában, ujjában, nyakában és szegélyzetében
mégis van időnként némi kis változás, mely megfelel a mi
divatrendszerünknek, s melyre épen oly szigoruan ügyelnek
Bokharában, mint Párisban. Egy dandy Bokharában igen ügyes, hogy
turbánja a szokott divat szerént legyen ránczolva, minthogy ez jó
izléséről tanuskodik. Különös gondot fordit shawljára, melyet alsó
ruhája csipőjéhez van szoritva, ugyszintén kosbag-jára, mely erről
lecsüng; ez utóbbi egy több ágból álló bőrdarab, melyen egy vagy
két kés hüvelyével együtt, egy kis theazacskó, egy miszvak
(fogtisztitó) és egy bőrzacskó a rézpénz számára stb. függnek. A
közép-ázsiainak ez nélkülözhetetlen kelléke, és az egyes tárgyak
minősége <span class="pagenum"><a name="Page_144" id=
"Page_144">-144-</a></span> és becse után itélik meg az ember
állását, jellemét és neveltetését.</p>
<p>A ki Bokhara fashionable világát akarja látni, az pénteken
délelőtt 10 és 12 óra között álljon meg azon utczán, mely Deri
Rigisztántól a Meszdsidi kelanhoz (nagy mecset) visz. Ekkor szokott
az Emir nagyjai kiséretében, teljes diszöltözetben a pénteki imára
menni. Mindenki legjobb ruháit ölti magára s lovát, mely itt a
fogatokat helyettesiti, a legfényesebben disziti fel. A bő, kemény
és kirivó szinű atresz-(selyem)-ruhák feltünő ellentétben állanak a
sarkantyus hosszu csizmákkal. Igen komikus azon vánszorgó, jobbra
és balra himbáló járás, melyben mindannyian ki akarnak tűnni. Azon
ingadozó és csoszogó járást (reftari khiraman), melyet Kelet költői
oly bájteljesnek találnak s melyet a szellőtől megmozgatott Cyprus
hajlongásaihoz hasonlitanak, Persiában és itt igen gondosan
tanulmányozzák. Előttünk európaiak előtt egy ily divat embere ugy
tűnik fel, mint egy hizott lúd, mely biczegve megy haza a mezőről;
még sem kellett volna nevetségessé tennem, mert a mi feszes és
gyors mozgásunk épen annyira visszatetszik a keletinek, s
udvariatlannak kellene lennem, ha felhoznám azon hasonlatot, melyet
ők velünk szemben használnak.</p>
<p>Nem kevésbé feltünő Bokharában az, hogy a férfiakat bő és
világos, a nőket szűk és sötét ruhában látjuk. Bokharában, hol az
iszlam keleti műveltség ős bélyegét leghivebben megtartotta, a
nőknek, a keleti törvényhozás ezen martyrjainak, legrosszabb dolguk
van.</p>
<p>Törökországban a keresztény elemekkel való érintkezés máris
sokat változtatott és a jasmakot (fátyol) <span class=
"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> inkább
tekintik az öltözék kiegészitő részének, mint valamely bilincsnek.
Persiában még eléggé el van ugyan takarva a női világ, de mégis
kiáltó szinü csaksurt (nadrág és harisnya egy darabban) viselnek,
és a rubend (vászonfedő, melyen a szemek számára hálózat van)
aranyos boglárokkal van ékitve. Bokharában még semmi nyomát sem
lehet észrevenni efféle türelmességnek. Itt a nőknek semmijök
sincs, mit éknek és diszitménynek lehet nevezni. Az utczán egy
sötétkék hosszu kabáttal tekerik körül fejöket, annak üres ujjai
hátra vannak akasztva, ugy hogy kissé hátulról tekintve Bokhara
szépeit, az ember hajlandó vándorló ruhatartóknak tartani. Az
ábrázatot s még a mell nagyobb részét is egy lószőrből szőtt fátyol
fedi, egy oly szövet, melyet nálunk Európában még szitának is igen
rosznak tartanának, és ennek az arczczal és orrali érintkezése
bizonyára nem lehet kellemes. A lábbeli idomtalan nehéz csizmákból
áll, melyekben a szegény női lábacskák egy csomó kapcza között
rejtőznek.</p>
<p>Egy ilynemű öltözék nem nagyon csábitó és még ebben sem szabad
igen gyakran az utczára menniök. Előkelő és jóhirű nőknek soha sem
szabad a bazárt és nyilvános helyeket meglátogatni; a
bevásárlásokat a férfiak teszik, s ha rendkivüli látogatások ki is
csalják őket, ugy illik, hogy mint szegények és öregek tünjenek
fel. Azt kivánni, hogy egy 18 vagy 20 éves ifju nő, pezsgő
életerővel, elfedve, egy botra támaszkodva járjon, s csak azért,
hogy öreges kinézésével bizonyos tekinteteket kikerüljön, ez
valóban a zsarnokság és képmutatás netovábbja! Az erkölcsösségről
ily téves fogalmakat az egész Keleten többé vagy kevésbé mindenütt
találhatunk, mégis sehol sincsenek oly lázitó <span class=
"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> példái
a keleti szélsőségnek, mint Bokharában, az ó-iszlami műveltség ezen
székhelyén. Konstantinápolyban s ugy mint Törökország más
városaiban is vannak bizonyos Szeir-jeri-k (sétatér), hol a nők,
bár csendesen és elrejtve, de mégis élvezik bizonyos mértékben a
férfivilág társaságát. Teheránban, Iszfahánban, Sirázban szokás az,
hogy a felcziczomázott nők pompás lovaikon a város környékében
fekvő búcsuhelyeket meglátogatják. A szent sirja rendez-vous
helylyé lesz és imák helyett gyakran mondanak egymásnak szerelmi
vallomásokat. Bokharában mind ezeknek még árnyékát sem lehet
észrevenni. Soha sem láttam együtt egy férfit és egy nőt nyilvános
utczán, az emberek kikerülik saját házastársukat (mi talán nálunk
Európában sokaknak tetszenék), mert minél kevesebbre becsülnek egy
nőt a nyilvános helyeken, annál nagyobb a tisztelet, melyet iránta
tanusitanak, és ismeretes dolog, hogy ha az emir nejei valahol
megjelennek, a férfiak mindenikének gyorsan kell onnan távozni.</p>
<p>Hogy és minő társaságos élet lehet oly viszonyok között,
mindenki könnyen elgondolhatja. A hol annyira el van különitve a
két nem egymástól, ott a társadalom soha sem mutathat örvendetes
látványt; minden mesterkélt, minden tettetett, minden elnyomott
azon természetellenes törvények alatt, melyeket, isten parancsaként
levén fölállitva, szigoruan meg kell tartani.</p>
<p>Ha a nyilvános életet akarjuk tanulmányozni, először a
theabódékat kell fölkeresnünk, melyek a különböző osztályok
gyűlhelyei. A bokharai vagy a középázsiai általában, ha nincs
valami különös sürgős teendője, bizonyára nem tud elmenni két vagy
három theabódé mellett egymásután. Mint már mondottuk, mindenki
<span class="pagenum"><a name="Page_147" id=
"Page_147">-147-</a></span> magával hordja theazacskóját, melyből,
midőn belép, egy bizonyos adagot a hely tulajdonosának átnyujt,
kinek főkeresete inkább a meleg viz, mint a thea eladásában áll.
Nappal s főleg nyilvános helyeken csak könnyü, czukornélküli theát
isznak, egy vagy két <i>gulcsé</i> kiséretében; ez juhzsirből és
lisztből készült pogácsa, melynek előállitásában Bokhara kitűnik.
Minthogy a thea megfúvását, bár minő meleg legyen is az, a
legnagyobb illetlenségnek, sőt véteknek tartják, a középázsiai
addig himbálgatja a csészében kedvencz italát, mig az megiható
lett. A jobb könyököt a balkézre támasztva, különös bájjal kell a
csészét rázogatni, hogy illedelmes embernek tartsák és egy cseppet
sem szabad elöntenie. Órákon át képes csevegni a bokharai egy ilyen
theakörben, és a mily kevéssé fárasztja ki őt a társalkodás, ép oly
kevéssé van ellenére a végtelen theaivás, s előre lehet tudni,
mennyi idő szükséges, hogy bizonyos theanemeket végigizzadjon.
Valahányszor a kanna kiürűlt, a kifőzött thealeveleket körbe
nyujtják, s csak annyit szabad venni, a mennyit két ujj között meg
lehet fogni, minthogy ezt ezen hivatott theaivók ugy tekintik, mint
valóságos csemegét.</p>
<p>Nagyobbszerű időtöltések azon kirándulások, melyeket a város
környékére tesznek, részint a szentek sirjaihoz, részint a szentség
hirében álló bizonyos isan-ok (hitfőnökök) khanka-jához (klastrom),
vagy a Dervaze-imám közelében fekvő Csiharbag-Abdullah-Khan-ba. Az
elsőnemű kirándulásokat Ziaret-nek (búcsumenet) nevezik, de a
vallás mégis igen gyakran csak czég, s ha mondanak is el nehány
rövid imát, a teljesitett kötelesség kontójára nemsokára a
legaljasabb vétkeket követik el. Persiában, főleg Ispahan némely
városrészeiben, gyakran <span class="pagenum"><a name="Page_148"
id="Page_148">-148-</a></span> részesültem azon lázitó látványban,
hogy az emberek a benső áhitatosság után azonnal a leggyalázatosabb
tivornyába rohantak, de Bokharában tett tapasztalataim mégis
árnyékká sülyeszték a persák bűneit. Bokhara erkölcsi romlottságát
leirni teljes lehetetlen. De hogyan is lenne másképen? Ott, hol a
szüziességet és erényességet a tökéletesség oly tulzott és
nevetséges fokára akarják emelni, mulhatatlanul a legélesebb
ellentét szélsőségébe kell esni.</p>
<p>Egy khanka meglátogatása költségesebb élvezet, mint a búcsujárás
egy sirhoz. Valamint a meghalt, ugy az élő szenteknek is vannak
bizonyos elfogadó napjaik. Ott ő szentsége utódai azok, a kik az
adót elfogadják, s itt azon szerencsében részesül az ember, hogy
magok a szent kezek által ürittetnek ki a zsebek. Az isan mindig
komorabb kedélyü látogatás alkalmával mint rendesen, és a mint
szent szeme már a vendég külsejéről fölismeri az elveendő ajándék
mennyiségét, ép azon mérték szerént szokott hosszabb vagy rövidebb
áldásokat is mondani. Ilynemű jelenetek engemet, ki mint alárendelt
néző szerepeltem, mindig érdekeltek, és egyet, a melyen szivemből
hosszasan nevettem, soha sem fogok elfeledni.</p>
<p>Bokhara környékén betértem egy hitfőnökhöz, hogy áldást és egy
kevés pénzsegélyt kérjek tőle. Az elsőt csakhamar megadta, de a
másodiknál vonakodott. Ekkor jelenkezett egy turkomán, hogy egy
áldóimát nyerjen; bebocsáttatott, ő szentsége a legnagyobb
buzgósággal tette meg a hokuspokust; a turkomán ugy ült ott mint
egy ártatlan bárány, és miután hathatósan meg lett lehelve,
pénzzacskójába nyult, a melyből egy nehány darabot, a nélkül hogy
megszámlálta vagy <span class="pagenum"><a name="Page_149" id=
"Page_149">-149-</a></span> megnézte volna, az oldó kezeibe tett.
Én láttam, hogy az utóbbi miként dörzsölé meg ujjai között az
ajándékot, s valóban meg voltam lepetve a mint nekem intett és a
pénzdarabokat a turkomán jelenlétében, a nélkül hogy csak meg is
nézte volna, átadá.</p>
<p>Az mégis nagylelküség, fogják mondani némelyek. Igen, én is ugy
gondolkoztam egészen addig, mig a bazárba mentem, hol egy
kenyérárus a pénzdarabok egyikét mint hamisat nem akarta elfogadni;
a többieket előmutattam, s mindeniket is rosznak és értéktelennek
találta. Az ép oly ravasz, mint babonás nomád a nem valódi árut
hasonló pénzzel fizette, és miután ő szentsége az érczet már
fogásáról megismerte, engem tettek vele szerencséssé és a kettős
gazságnál én voltam az utolsó megcsalatott. Midőn a város
környékére kirándulásokat tesznek, a jobb birtokosok konyha és
theaeszközeiket is magokkal szokták vinni. Mások az ily
összejövetelekre alkalmas helyiségeket keresnek fel. A mily kevéssé
szeretik az út közelében telepedni le, épen annyira igyekeznek hogy
a bódéban lehető legjobban el legyenek rejtve. Minthogy az a
szokás, hogy minden elmenőt, bárminő állásu és koru is legyen az,
különbség nélkül, az evéshez és iváshoz meghivnak, azért jogosan
tartanak attól, hogy a szokásos köszönés „khos!“ (jó) helyett sok
résztvevőt találnának. Valakit meg nem hivni, rút véteknek tartják,
azonban csak egyes vidékeken szokták feltétlenül elfogadni a
felszólitást. A legnagyobb és mégis csak látszó vendégszeretet ezen
szabályai mindkét félre nyomasztók és kellemetlenek, és a meghivó
megütközött, sőt mondhatnám zavart arczvonásai előttem mindég
furcsán tüntek fel. Általában ezen egyes körök tekintete igen
szomoru vidámság képét mutatja <span class="pagenum"><a name=
"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> fel. Ámbár nincsenek
szűkében a nyers élczeknek, nevetéseknek és kiabálásoknak, de mégis
ott, a hol a társaság koronája, a nő hiányzik, ott minden hiában
való, ott nem lehet és soha sem is fog valódi élet lenni.</p>
<p>Ha nem csalódom, a Csiharbag-Abdullah-Khan még legtöbbet tud
felmutatni abból, mi egy nyilvános mulatóhelyet jellemez. Ez egy
magos fáktól elég jól beárnyékolt hely, melyen át egy csatorna
foly; ennek partjain pénteken délután szoktak megjelenni
nagyobbrészint a számos medreszé-k növendékei és a tehetősebb
osztályok ifjai. Mint mindenütt, ugy itt is nélkülözhetetlen a
theaedény, de mint egyedüli nevezetessége ezen helyiségnek
érdekessé teszik a kosviadalok, melyeket itt szoktak tartani.</p>
<p>Ezen erős és fölizgatott állatok vad egymásra rohanása, a két
homlok hatalmas összeütése, de főleg a kisérlet, hogy ellenöket
visszataszitsák, oly látványt nyujtanak, mely a bokharait valamint
minden közép-ázsiait szerfelett gyönyörködtet. A mi a bikaviadal
Spanyolországban, a mi a lófuttatás Angliában, az Turkesztánban a
kosok küzdése. A kosokat erre betanitják s valóban feltünő, hogy
ezen állatok némelyike miként áll ki száz lökést is. A közönség
fogadásokat tesz, a mint ezek a szinkörben megjelennek, t. i. a
felett, hogy egyik vagy másik kos hány ütést fog kiállani. A
gyengébb néha visszavonul, de igen gyakran az egyik vagy másik
viaskodó összerogyásával végződik a harcz, a mi a koponya
szétzuzása miatt következik be. Szörnyű látvány, mégsem annyira
Tatárország közepében, mint nálunk Európában, hol ilynemű játékok
még vannak, és a melyekben némely művelt nyugati országok még
időtöltést találnak. <span class="pagenum"><a name="Page_151" id=
"Page_151">-151-</a></span></p>
<p>A bokharai fővárosi élet külső szinezetét a következő rövid
vázlatban kisértem meg ecsetelni. Reggel, – gondolom még nap
feljötte előtt, minthogy vallásos kötelezettségének mindenki kora
reggel tesz eleget, – lehet egyes egyéneket találni, kik félig
álmosan, félig megmosdva, félig felöltözve a legnagyobb
gyorsasággal sietnek a mecsetbe, mert az elkésés nemcsak szégyent,
hanem büntetést is vonna maga után. Ezen vakbuzgók gyors
lépéseikkel felköltik a részint utczazúgokban, részint
trágyadombokon alvó kutyákat. Ezen elsoványodott mocskos kutyák,
melyek mellett konstantinápolyi testvéreiknek még fejedelmi
kinézésök van, beszélő bizonyságai a képmutató bokharaiak
fösvénységének. A kutyákkal egyszerre ébrednek fel a tatárfőváros
pariái, kik semmivel sincsenek jobban elszállásolva. Azon
szerencsétleneket értem, kik a gyógyithatatlan fehér rühvel
eltelve, az utczaszegleteken nyomorult sátrak alatt laknak.
Persiában is vannak ilyenek, de távol a városoktól és faluktól, a
főutakon, itt pedig az egésségügyi szabályok hiánya miatt a város
közepén tűrik őket; sorsuk mégis a legborzasztóbb a mi csak földi
halandót érhet, s legnagyobb szerencsétlenségük az, hogy még sokáig
élnek. Mig az anya átokban nemzett gyermekét egyes rongyokkal
betakarja, az atya többnyire elrutitott sarjadékaival az út mellé
ül, hogy az elmenőktől alamizsnát kérjen. Alamizsnát, hogy egy oly
életet éldelgessen!</p>
<p>Miután a nap ezen irtózatos látványokat már eléggé
megvilágitotta, a város is minden részeiben lassan föléledni kezd.
Az emberek csoportosan térnek haza a mecsetből, és már lehet
találni a minden kapun benyomuló <span class="pagenum"><a name=
"Page_152" id="Page_152">-152-</a></span> szamár-csordákat is, a
melyek fával, gabonával, fűvel, nagy tejfazekakkal és
tejfölesedényekkel megterhelve a legvegyesebb zűrzavarban mozognak
a szűk és görbe utczákon. A hajcsárok rikoltásai közé vegyülnek a
vásárlók és eladók alkudozásai és a szamarak erős „iá“-jai (miért
ezen állatok Bokharában mindenfelé hiresek). Első tekintetre azt
hinné az ember, hogy itt a forgács tejjel, a fű tejfellel, a szén
gabonával, a selyembogárgubó savával tutti-fruttiként tálaltatik
fel. De nem, semmit sem öntenek el, semmit sem döntenek fel. A
hajcsárok ugyan testvériesen el szokták egymást páholni, mégis
minden sértetlenül eljut rendeltetése helyére. Napfeljötte után
egyórával már sirsaj (tejes thea) csészéje mellett ül a bokharai, a
mely italt a fekete dohányhulladékforma téglatheából főzik s
tejjel, tejföllel vagy megsózott juhzsiradékkal dúsan
megfűszerezik. A tatárok ezen kedvencz italát, melybe egy csomó
kenyeret apritanak, inkább levesnek lehetne nevezni s mindamellett
is, hogy izét oly jónak mutatták fel nekem, mégis csak alig tudtam
megszokni.</p>
<p>A thea után megkezdik a napi munkát s az utczákon bizonyos
élénkséget lehet észrevenni; hordárok nagy csomaggal megrakva
sietnek a bazárba. Ez a zsibkereskedők portékája, kik áruikat
minden estve összecsomagolják s haza viszik. Itt egy nagy sor üres
két pupú tevét vezetnek a karavánseraj-ba, melyek közép-ázsiai
termékekkel megrakva minden irányba szét fognak menni, ott
Oroszországból érkezik egy nehéz karaván, melyet a vámszedők és
társaik kémlő szemekkel kisérnek, mert a hosszu csomagok hitetlen
kezek által előállitott becses termékeket tartalmaznak,
<span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
"Page_153">-153-</a></span> melyeket a nemes Bokharában kétszeresen
kell megvámolni. Nemzet- és vallás-különbség nélkül sietnek a
kereskedők a karaván után, s az ujdonsült áruczikkeket gyakran már
a kicsomagolás előtt is elárusitották, és az ily perczekben
afghanok, persák, tadsik és hinduk sokkal felindultabbaknak
látszanak, mint a mi börzehőseink Párisban, Bécsben, majnai
Frankfurtban stb. Csak a kirgiz, ez a pusztáról megérkezett
tevehajcsár, a legnyugodtabb mindenik között. Ő egészen meg van
zavarodva és nem tudja, hogy az agyagkunyhók fényét, a ruházatok
szinét vagy a hullámzó tömeget bámulja-e. Előttem mindig a
legmulatságosabbnak tünt fel az, hogy a bokharai az ő nagyvárosi
minőségében, miként gunyolta ezen nomádokat, és az ő finom szokásai
és műveltsége által miként akarta megszégyeniteni a puszták fia
darabosságát.</p>
<p>Mialatt a bazárélet lármájával, zajával, kiabálásával,
alkudozásával, kalapácsolásával, veszekedésével és kopogtatásával
teljes folyamatban van, az alatt a tudnivágyó ifjuság a számos
medresze-t (collegium) rajongja körül, hogy a haszontalan
tudományokban nagyobb ostobaságot és aljasabb képmutatást tanuljon.
Legérdekesebbek a gyermekiskolák, melyek a bazár közepén, gyakran
10–15 kovácsműhely közvetlen szomszédságában vannak fölállitva.
Ezen nyilvános tanodák valóban komikus látványt nyujtanak, midőn
bennök egy mollah, több gyermeksortól környezve, ezen pokoli zajban
olvasni tanit. Hogy ott, hol erőteljes karok kezelik a
kalapácsokat, egyetlen egy hang sem hallható, könnyen lehet
gondolni. Tanitó és tanitványok oly vörösek lesznek a kiabálástól,
mint a kakaspulykák, <span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
"Page_154">-154-</a></span> és mégis csak a szájak vad felnyitása
és az ezek kidagadása bizonyitják, hogy ők tanulnak<a name=
"FNanchor_16" id="FNanchor_16"></a><a href="#Footnote_16" class=
"fnanchor">16)</a>.</p>
<p>A déli órákban (csak a nyár folyama alattiakat értem, mert a
téli időszakról nincs személyes tapasztalatom) valamivel csendesebb
lesz az utczákon és a bazárban. A viztartóedények és csatornák
partjain a szent mosakodással foglalkoznak az igazhivők. Mig az
egyik izzadt és mocsokba fullt lábait mossa, a legközelebb álló
ugyanazon vizet már szájmosásra használja, a harmadik pedig épen
szomját enyhiti azzal. A viz, a mely több mint 120 pintből áll, az
iszlam rendelete szerént vak, az az piszok és szenny elenyésznek
abban s az igazhivőknek azon kiváltsága van, hogy minden mocskot
ugy élvezhetnek, mint tisztát. A mecsetbe menés után minden ujra
éled; másodszor térnek a napi munkához, de ez erőre és tartósságra
nézve meg sem közeliti az elsőt. A muzulmán lakóság korán megszünik
munkálkodni; és csak a zsidók és hinduk foglalkoznak hosszasabban;
az elsők, kik itt nagyobb részint selyemfestők, félénken és remegve
mozognak az utczákon, megrettentve a hosszu és nehéz szolgaság
által; az utolsók folytonosan futnak ide s tova, mintha őrültek
volnának, és bátor magokviselete azt bizonyitja, hogy hazájok nincs
távol s nem régen volt, midőn nekik is meg volt saját kormányuk. De
ki ismeri Izrael szerencsétlen gyermekeinek hazáját? Ki emlékezik
még arra az időre, midőn ők is uralkodó nemzet valának?
<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
"Page_155">-155-</a></span></p>
<p>Három óra van naplemente előtt. A társaság java a khanká-ba
(klastrom) megy, hogy ott vallásos irodalmi élvezetben részesüljön.
Ez a Mesznevinek, egy költeménynek nyilvános felolvasása, a melyet
a nap ezen óráiban begyakorlott olvasók tartanak a khanka
előcsarnokában. A keleti bölcsészet ezen remekműve a földi lét
felőli elmélkedésben igen sok felemelőt tartalmaz, a versezet,
irály és hasonlatok valóban elragadó szépek, de a hallgatók
Bokharában nincsenek azon helyzetben, hogy ezt megérthessék, és
lelkesültségök mindig csak szinlelt. Ily körben gyakran volt
oldalam mellett egy férfi, ki enthusiasmusában mélyen felsóhajtott
és orditott, mint egy bika. Egészen el voltam bámulva és a mint
később jelleme felől tudakozódtam, hallottam meg, hogy ő a
legzsugoribb fösvény, a kinek több háza van és mégis egy fillérért
bukfenczet hányna. Mindenki távol van attól, hogy életét az
olvasmány szelleméhez idomitsa, de mégis szokás az, hogy a szavak
szépsége megragadja őket. Mindenki tudja, hogy szomszédjának sohaja
és fölkiáltása hamis, de mégis vetekednek a lelkesültség
nyilvánitásában.</p>
<p>Még mielőtt a lemenő nap utolsó sugarai elenyésznének a nyugoti
homok-pusztában, a tatár főváros már nyugodni kezd. A beálló hüvös
idővel eltünnek a fojtó porfellegek. Sok ház előtt, ott, hol a
csatorna vagy a viztartó közel van, öntöznek és sepernek. Leülnek
az árnyékba, hogy bevárják az esti imára való ezánt, miután
valóságos csend áll be, mert azonnal mindenki a hatalmas pilaf tál
körül ül s miután a gyomrot ezen nehéz és kövér étellel megtömték,
elmulik a sétára menés kedve. Naplemente után két órával minden
utcza kihaltnak látszik. A sötét éjben csak a fel- és lejárkáló
<span class="pagenum"><a name="Page_156" id=
"Page_156">-156-</a></span> mirsebek (éji őrök) nehéz léptei
visszhangoznak, kik a legszigorubb rendőrséget kezelik a tolvajok
és szerelmi kalandosok ellen, s a legbecsületesebb embert is
elfogják, ha háza küszöbét átlépte azután, hogy a fejedelmi
takarodó trombitái mindenkinek alvást parancsoltak.</p>
<p>Azt, a mi a bokharainak ezen városi életben annyira tetszik s a
mi őt oly elfogúlttá teszi fővárosa előnyei felett, könnyü
kitalálni. Nem egyéb, mint az életmód megszokott egyszerűsége,
melyben még kevés fényűzés van és a melyben a külső formaságok csak
kevéssé teszik észrevehetővé az osztályok közötti külömbséget. Az
egyenlő szegénységbe való ezen belenyugvás, vagy jobban mondva, a
látható vagyonkülömbség hiánya, Bokharát sok ázsiai szemében igen
kedvencz helylyé varázsolja. Teheránban egy persával találkoztam, a
ki 15 évig rabszolga volt Bokharában, és mégis siita hazájában,
rokonai között a tatár főváros után sohajtozott és epedett.
Kezdetben tetszett neki a persa székhelynek európai fényűzési
czikkekkel kirakott bazárja, mert gyermekiesen örült annak; de
később mégis látta azt, hogy a gazdagok minő vásárlásokat tesznek,
és hogy őt szegényes kinézésü gyapotruhájában itt mindenki miként
vetette meg. Nem csoda tehát, ha azon helyre vágyott vissza, a hol,
semmi nagyobb földi kényelmet nem ismerve, szemében egyetlen
töviset, szivében egyetlen fájdalmat sem érzett.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_157" id=
"Page_157">-157-</a></span></p>
<h2>XII.<br />
Bokhara, az Iszlam támasza.</h2>
<div class="clearfix">
<div class="figright">
<div class="poem">
<div class="stanza"><span class="label"><em class=
"gesperrt">Motto</em>:</span> <span class="i0">„Bokhara mirevi
divanei,<br /></span> <span class="i0">Laiki zend’sire zindan
khanei.“<br /></span></div>
<div class="stanza"><span class="i0">„Bolond vagy, ha Bokharába
mégy,<br /></span> <span class="i0">Méltó, hogy lánczra fűzve
légy.<br /></span>
<p class="i7"><i>Mesznevi</i>.</p>
</div>
</div>
</div>
</div>
<p><span class="dropcap">H</span>ogy Bokhara magát az Iszlam
főoszlopának s a még fennálló mohamedán tan legtisztább kútfejének
tartja, általunk épen ugy, mint Közép-Ázsia más beutazóitól is, már
emlitve volt. De a turkesztáni főváros emez előnyeit nem csak magok
a bokharaiak, hanem egyszersmind a többi más vidékek és országok
iszlamhivői és mindnyájan elismerik és magasztalják. A közép-ázsiai
zarándokot vándorlása alatt Kis-Ázsiában, Arabiában és Egyiptomban
feltünő tisztelettel és megkülönböztetéssel fogadják, benne mindig
az iszlam erényesség remekét látják, és ha a nyugoti mohamedán s
különösen az ozmanli, kit az ujitások, melyeket honában a mi
polgárosultságunk hozott létre, mélyen megsértettek, szemeit a
proféta hamisitatlanul maradott tanán akarja legeltetni – olyankor
kiváló kegyelettel tekint a távol Keletről érkezett hit- és
törzsrokonra; felsóhajt s e felkiáltással: „Ha Bokhara Serif!“ (Oh
te nemes Bokhara!) véghetetlen sokat mondott. <span class=
"pagenum"><a name="Page_158" id="Page_158">-158-</a></span></p>
<p>Ama külömbség, mely Ázsia keletének és nyugotának
mohamedánizmusa között fennáll, valóban nevezetes jelenség s
megérdemli, hogy közelebbről vegyük szemügyre. Ha Bokharában a
Mollahktól azt kérdezém, honnan van az, hogy ők jobb mohamedánok,
mint a mekkai és medinai emberek, hol Mohamed élt és működött, azt
felelték nekem, hogy „a fáklya, mely sugarait a távol messzeségbe
lövelli, saját lábánál mindig sötétségben marad“. Eszerint hát
Mekka volna a fáklya lába, Bokhara pedig a távol messzeség. Ez
ugyan képletileg véve helyes, de az európai nem elégszik meg az
efféle hasonlatokkal s minthogy a tárgy valóban megérdemli,
kisértsük meg először a kérdéses külömbség lényegesebb pontjaival s
azután másodszor annak okaival közelebbről megismerkedni.</p>
<p>Ha azon részleteket, mikben az Iszlam mindkét ponton egymástól
eltér, meg akarjuk vitatni, főjellemvonásul azt hozhatnók fel, hogy
a muzulmán a távol Keleten vad, fanatikus makacssággal ragaszkodik
a Koránnak és a hagyományoknak minden pontjához, mint megtestesült
keleti minden ujitást rettegéssel és utálattal néz, egy szóval
minden törekvése oda irányul, hogy a vallást azon az állásponton
tarthassa meg, melyen az a proféta és első khalifák boldog
korszakában (Vakti Szeadet) állott. De ez nem eléggé világos; mert
az Iszlam azon vidékeken oly stadiumba lépett, melybe azt a Szunna
némely tulzó magyarázói akarták ugyan helyezni, de a melyben az a
mi tudtunk valósága szerént soha sem létezett.</p>
<p>A fanatismus, a képmutatásnak és ájtatosságnak eme főoka, minden
vallást megbecstelenitve tartott addig, mig a társadalom a
polgárosodás gyermekkorában <span class="pagenum"><a name=
"Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> az igazi hit tiszta
fényét nem láthatá. Minden nép és minden ország mutathat fel abból
valamit, de sehol sem lép az oly szembeszökőleg előtérbe, sehol sem
találkozunk avval oly utálatos torzalakban, mint épen Keleten, hol
a vallás, hogy a lelket művelhesse, többnyire a testtel bajlódik, a
hol, hogy erkölcsi befolyást gyakorolhassanak, az emberek phisikai
semmiségekkel foglalkoznak, és a hol, amint előre is föltehetjük, a
bensőt erősen elhanyagolva, az egész világ csak a külszinre
törekszik. Bokharában az az elv: „hogy az embernek csak mutatnia
kell valamit; hogy mit gondol, avval senki sem törődik“, teljes
érvénynyel bir. Lehet valaki a legnagyobb gonosztévő, a
legelvetemültebb ember, csak a vallás külső kötelességeit
teljesitse s kikerül mind ezen, mind a más világon minden
büntetést.</p>
<p>E nézet legtalálóbb felvilágositására szolgál a tolvaj
Abdurrahman (Duai Duzd Abdurrahman) általánosan kedvelt imádsága,
mely körülbelől 15–20 mondatból áll s története következőleg
hangzik:</p>
<p>„Mikor még a proféta (Isten áldása rajta!)“, igy szól a
történet, „Medinában lakott, egy délután háza fedélzetére ment,
hogy imáját végezze. Áldott szemeivel körülnézett s egy
városnegyedben egy temetési menetet látott az utczákon átvonulni,
melyet csak igen kevesen kisértek, de a koporsó csodaszerű
fénynyel, mintegy a rózsaszinü sugarak tengerével, volt körülvéve.
Mihelyt imáját bevégezte, arra a helyre sietett, hozzá csatlakozott
a halottas menethez és nagy csodálkozására azt vette észre, hogy a
fény soha sem vált el a koporsótól, sőt még akkor se, mikor azt a
sirba lebocsátották. A proféta alig tudott hova lenni bámulatában;
elment a megboldogult nejéhez s kérdezé tőle, <span class=
"pagenum"><a name="Page_160" id="Page_160">-160-</a></span> hogy ki
volt a férje? „Ah!“ mondá ez sirva, „Isten legyen irgalmas hozzája,
ő az emberek javára halt meg, mert egész élte folytában utonálló és
gyilkos vala, több könyet facsart ki az özvegyek és árvák
szemeiből, mint a mennyi vizet megivott. Minden tette és működése
csak szerencsétlenséget okozott. Gyakran intettem őt, de mitsem
használt. Mint bűnös élt és mint bűnös halt meg.“ „Mit“, kiálta a
proféta mindig növekedő csodálkozással, „hát épen semmi jó
tulajdonsága sem volt, nem mutatott-e megbánást, vagy nem
bűnhödött-e valamikor?“ „Oh nem!“ zokogott emez, „csak minden estve
gyalázatos napi munkája után ezt a nehány sort (és a kérdés alatt
levő imát előmutatá) szokta elolvasni s akkor elaludott, hogy
másnap ujból vétkezzék.“ A proféta megpillantá az imádságot, rögtön
elismerte annak csodálatos hatását s ugyanazon minőségben hagyta
hátra az igazhivőknek is.“</p>
<p>Az arról szóló tannak nincs szüksége magyarázgatásra s könnyen
elképzelhetjük, hogy hány középázsiai követi el a legirtózatosabb
tetteket a legjámborabb öntudatban, ha egyszer ilyen recipe à la
Tetzel-el elláthatta magát.</p>
<p>A mi pedig a külső formaságok ezen elvének kivitelénél leginkább
szembeötlő, az a tisztaság törvénye, melyet Közép-Ázsiában a
legszigorubb pontossággal szoktak megtartani, bárha, a mint tudva
van, ott a legundoritóbb tisztátlanságra találunk. A mohamedán
törvény szerint a test minden ürülés után tisztátalanná lesz és
mosást igényel, még pedig a viszonyok szerint vagy kicsit
(Abdeszt), vagy nagyot (Guszl). Ugyanazt kell a ruhák tekintetében
is szem előtt tartani, melyek a legparányibb cseppecske érintése
miatt is tisztitás alá <span class="pagenum"><a name="Page_161" id=
"Page_161">-161-</a></span> veendők<a name="FNanchor_17" id=
"FNanchor_17"></a><a href="#Footnote_17" class="fnanchor">17)</a>.
Csak az elsőt követik az egész Iszlamban szigoruan s ámbár az
utolsót se hagyják minden tekinteten kivül, mindazáltal Ázsia
nyugatán soha sem találtam olyan embereket, mint Bokharában, kik
meztelenül végzik imájokat, csupán abbeli féltökben, nehogy ruháik,
anélkül hogy a szem észrevehette volna, valami uton módon be
találtatott szennyeződni.</p>
<p>Nem elég nevetséges-é, ha egy vallás, miként ez az Iszlamnál
történik, füzeteket sőt egész könyveket ir tele a felől, hogy hivei
a nagyobb vagy kissebb ürülés után miként tisztitsák meg testöket?
A törvény például Isztindsah-t (eltakaritás), Isztinkah-t
(megmosás) és Isztibra-t (száritás) rendel, azaz hogy először is a
hely megtisztitására egy kis göröngyöt használjon az illető, azután
legalább is egy kupa vizet s végezetül pedig egy rőfnyi hosszu
vászondarabot, hogy minden nyomot gondosan eltakarithasson.
Törökországban, Arábiában és Persiában csak egyiket, névszerént az
Isztinkah-t, Közép-Ázsiában pedig mind a hármat használják, sőt
hogy ájtatosságukat annál jobban bebizonyithassák, a buzgó
mohamedánok három, négy ilyen göröngyöt is hordanak turbánjokban,
melyeket ők egy külön erre a czélra tartott késsel földarabolva,
készletül tartogatnak. E parancs teljesitése gyakran egész
nyilvánosan a bazárban történik, mivel lelkiismeretes
kegyességökkel sokan parádézni akarnak, és soha sem fogom elfeledni
azt az utálságot, midőn egykor egy tanitót láttam, <span class=
"pagenum"><a name="Page_162" id="Page_162">-162-</a></span> ki
mindkét nemű növendékeinek a göröngy, vászon stb. kezelésében
tapasztalati oktatást adott. E tan szégyenletessége senkinek sem
tűnik fel, senki sem látja, hogy a phisikai tisztaság
szélsőségeiből az erkölcsi szenny tulságaiba sülyednek.</p>
<p>Azt a tulságos szigort, melylyel Bokharában a hárem-törvényt
megtartják, a nyugoti mohamedánoknál, de sőt a Vehabiták vakbuzgó
felekezeténél is hiába keresnők. E természetellenes törvény
szükségképen egy természetellenes bűnt idézett elő, mely bár a
törököknél, araboknál és persáknál is föltalálható, de aránylag
véve szűkebb határok között, és melyet, mint megvetésre méltó
vétket, a Korán magyarázói épen ugy kárhoztatnak, mint maga a
közvélemény. Közép-Ázsiában, s névszerént Bokharában és Khokandban,
e gyalázatos vétek borzasztó arányban van elterjedve s minthogy azt
az ottani vallás védfalul tekinti a háremtörvény áthágása ellenében
és nem tartja bűnnek, ennélfogva az à la Tiberius házasságok egész
népszerűvé lettek; sőt az atyák a legkevesebb lelkiismeretet sem
csinálnak magoknak abból, ha fiaikat bizonyos évi fizetés mellett
egyik-másik barátjoknak vagy ismerősöknek átengedik. Európai
tollunk visszaborzad attól, hogy ezen undoritó vétket egész
terjedelmében vázolja; amit nyujthatunk, csak gyönge czélzatok, de
elégségesek annak kimutatására, hogy a tulságba vitt vallási
buzgalom milyen bűnörvénybe vihet.</p>
<p>Épen igy áll a dolog a szeszes italok eltiltásával is. A Korán
nemcsak a bortól, hanem mindenféle más részegitő italoktól is
tartózkodást parancsol, minthogy az eszmélet nélküli állapot az
imádságnak vagy valami egyéb jámbor kötelességnek elhanyagolását
vonná maga <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
"Page_163">-163-</a></span> után. Az Iszlam nyugoti hivei
mindazáltal e tilalom alatt a szó szoros értelmében csak a bort
(Sarab) értik és az Arak (pálinka) élvezetét, mely Törökország és
Persia művelt osztályai között épen oly általánosan kedvelt, mint
Oroszországban a vodki, már csekélyebb hibának tartják, sőt
némelyek hinni akarják, minthogy a Koránban ugy sincs határozottan
megnevezve, hogy annak élvezetét, vizzel vegyitve, nem is lehet
különös bűnül felróni. Bokharában pálinkát ugy mint bort csak
felette ritkán lehet kapni, sőt még a nem mohamedánoknak, mint pl.
zsidóknak és hinduknak sem szabad élni avval, csakis lopva, és az
igazhivők szemeiben még az is nagy vétek, ha csak a Sarab és Arak
szókat valaki ajkain kibocsátja. Nemde, itt azt kellene hinnünk,
hogy mindenfelé a legnagyobb józanság uralkodik? De milyen
borzasztó az a pótszer, melyet a képmutatás föltalált!</p>
<p>A közép-ázsiaiak a szeszes dolgokat folyó és szilárd testekre
osztályozzák és ugyanazon mértékben, melyben az elsőket megvetik,
ugyanazon mértékben tartják ártatlanoknak az utóbbiakat, melyek
alatt a narkotikumokat értik. Mik Konstantinápoly hires mákonyevői,
kik ma már majd mind kihaltak, de kiket még e század elején is a
hirneves Direkalti téren bámulhattak a járókelők; mik az egyes
Hasisevők Egyptomban, mik a nem veszélyes Terjákkedvelői Persiában,
összehasonlitva Közép-Ázsia <i>Bengija</i>ival? (Beng mérget
jelent, melyet a Canabis indica-ból nyernek.) Az elsőbben emlitett
helyeken a mákony Bachus apó mellett nem sok hivet tudott szerezni
magának, de Turkesztánban, hol ez utóbbi idegen, birodalma igen
terjedelmes és borzasztók a pusztitások, miket véghez visz. A
<span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
"Page_164">-164-</a></span> bengeevők száma Bokharában és
Khokandban különösen nagy s nem tuloztam, ha azt mondom, hogy a
tudós- és hivatalnokvilágnak, mely az ottani értelmiséget képezi,
három negyede e bűnnek áldozata. A kormány teljes közönynyel nézi,
miként követnek el százan, sőt ezeren, öngyilkosságot, és senkinek
sem jut eszébe, hogy azt betiltsa, de ha csak egy csepp bor
élvezetén rajta kapnának valakit, azt már azonnal föltétlenül el
kellene itélni.</p>
<p>Ezeket s más ilynemű balfogásokat csakis a létező törvények
tulságos pontosságu követésének lehet tulajdonitnunk s a világért
sem ütközhetünk meg azokon annyira, mint ama nézeteken, melyek a
keleti mohamedánizmusban a hagyományos tan eltérő magyarázata
következtében kaptak lábra és a nyugoti mohamedánizmusnál nem csak
hogy nem uralkodnak, de sőt némely ottani tudós már gyakran
tévedéseknek is kiáltá ki azokat. Ezek között legelső sorban
mindjárt a rendiségre vagyis vallásos társaságokra találunk, melyek
Közép-Ázsiában szembetünő módon el vannak terjedve s még pedig oly
szigoru szabályok alatt, oly bensőséggel, melyet a keletiek
jellegének, s főképen a közép-ázsiaiaknak alig ha tulajdonitottunk
volna. Mig a nyugoti iszlam tartományokban az Oveiszik, Kadriek,
Dselalik, Rufaik, Bektasik stb. külömböző rendei, melyek iránt az
Ulemavilág minden időben ellenséges indulatu volt, csak egyes,
különösen fölhevült főket tudnak bűvkörükbe vonni, azalatt a
Nakisbendik és Makhdumaazamik Bokharában és Khokandban a népesség
tekintélyes tömegeit olvaszták be magokba, melyeket a rendi
tisztek, kik az ideiglenes főnökök, szoktak kinevezni, vezetni és
kormányozni. Minden <span class="pagenum"><a name="Page_165" id=
"Page_165">-165-</a></span> községnek, ha még oly kicsi is, a
törvényszerü mollahkon, reisz-eken stb. kivül még egy vagy több
Isane-ja (rendi pap) is van, s mindig bámulnom kellett, mikor azt a
vak engedelmességet és mély tiszteletet láttam, melylyel a rendi
testvérek ezek iránt viseltetnek. Hogy ezek a nagy befolyásu
Isan-ok a kormánynak gyakran utjában állanak, mondanunk sem
szükséges, de ez utóbbi soha se merte őket akadályozni semmi
részben, mert a rendi intézményt itt elválaszthatatlannak tartják
az Iszlamtól s bárha Mohamed határozottan kifejezte hogy: „La
Ruhbanitun fil Iszlam“ (az Iszlamban nincsenek barátok),
mindazáltal a Khán, az ő miniszterei s nagyon sok Ulema, kik
egyébiránt az Isán-okat, mint hatalmas vetélytársakat, szivökből
gyűlölik, mégis gyakran hódolni szoktak a közvéleménynek annyiban,
hogy egyik vagy másik rend külső jelvényeit fölveszik.</p>
<p>Nem kevésbbé meglepő a keleti mohamedánok eljárása a törvényes
ügyekben, melyeknél ők az Ürf-et, az az a biró saját belátása
szerint hozott itéletét ott, hol a Seriat (Korán-törvény) nem
elégséges, valamint a Kanunt is, a későbbi törvényhozóktól alkotott
törvényeket, mint eretnek ujitásokat, elvetik és csupán a
Szeriatot, vagyis a Koránból kifolyó törvénykönyvet tekintik
csalhatatlan irányadónak. Hogy azon törvények, melyeket Mohamed
ezelőtt 1200 évvel az egyszerü arabok társadalmi szükségleteire
alkotott, minden földövnek és minden korszaknak nem felelhettek
meg, azon épen nincs mit csodálkoznunk. Törökországban és Persiában
a kijavitás szükséges voltát már régen belátták s jóllehet hogy az
Ulemák, akik e lépés által hatalmukat aláásni látták, vonakodtak
ellene, mindazáltal a kormány mindenütt igyekezett pótszerek által
<span class="pagenum"><a name="Page_166" id=
"Page_166">-166-</a></span> az eredeti törvénykönyv hiányain
segiteni. De Turkesztánban nem csak a mollahk, hanem a kormány maga
is – egy szóval az egész világ a leghatalmasabban ellene van
mindenféle nézetnek, melyek netalán tán a kiegészitések iránt
fölmerülnének. Szemeikben a Korán „finom, mintegy hajszál, éles,
mint egy kard s az élet mindennemű szükségének megfelel“, s minden
máskép vélekedővel feketelelkü hitetlen gyanánt bánnának el.
Pontosan a Korán rendeletei szerint esznek, isznak és ruházkodnak,
az adók és vámilletékek fölemelésekor, a hadi dolgokban és az
idegen hatalmakhoz való viszonyok tekintetében mindig a nevezett
könyvet tartják szem előtt uralkodó szabályul, és valamint a
családi életben is minden ujitás, mint bűn, a legszigorubban tiltva
van, épen ugy Angliát, Oroszországot s azon ujabb államokat,
melyekről a Korán emlitést nem tesz, a tatár uralkodók de facto
sohasem ismerhetik el, sőt inkább kötelességöknek tartják a Dsihad
(vallásháboru) törvénye szerént e föltolakodókat megtámadni, a mi
természetesen, miként a jelenkor mutatja, végromlásukat fogja
előidézni.</p>
<p>A siita persákhoz is más viszonyban állanak a keleti
mohamedánok, mint nyugoti hitfeleik. A mint tudva van, ez a
szakadás, természetesen igen sokszor csak időleges czélok ürügye
alatt, hosszas és vérengző harczokat idézett elő. A törökök és
arabok az Akkojunlu és Karakojunlu uralkodó családok első
villongásai óta gyakran mérkőztek meg a persákkal pusztitó
háborukban, mély gyűlölet és keserű harag választá el a két
felekezetet, de az elsőbbek soha se mentek annyira, hogy siita
ellenfeleiket az Iszlam szövetségéből kitaszitsák. A persát eretnek
muzulmánnak <span class="pagenum"><a name="Page_167" id=
"Page_167">-167-</a></span> ugyan, de mégis csak muzulmánnak
tekintették mindég s a szent városokba s bármi más bucsuhelyekre
szabad járhatást engedtek nekik, egy mecsetben imádkoztak velök s
az ujabb időben a gyűlölet az ozmanli és iráni között már annyira
eltünt, hogy az utóbbiak az elsőbbekkel törvényes uton is
megsógorosodhatnak.</p>
<p>Közép-Ázsiában eddigelé mindezeknek még nyoma sem látható. Itt a
persákat a siita hitfelekezetben történt legelső föllépésök óta
egyformán gyűlölik és üldözik, és a Hidsra 945-ik évében egy
bizonyos Semszeddin nevü mollahnak, a ki Szamarkandból származott
és Huszein-Baikera szultán idejében élt Heratban, egy Fetvája
számüzte és hitetleneknek nyilvánitotta őket. Ez a Fetva a szegény
irániaknak sok szerencsétlenséget okozott, mert habár a rabló
turkománok törvénytelen uton elfogták is őket, a vakbuzgó Bokhara
piaczán mégsem tudták addig eladni, mig a kafir bélyege (mert csak
az olzanok eladhatók) alkalmasakká nem tette őket arra. Minden
kegyetlenség, melyet rajtok elkövetnek, egy hitetlen
megbüntetésének ürügye alatt történik s bármennyire igyekeznénk is
a turkesztáni mollahkat avval kapaczitálni, hogy hiszen a persák is
ugyanazt a Koránt és ugyanazt a profétát vallják, mindazáltal az
emlitett Fetvát helyesnek nyilvánitják s a nyugoti mohamedán
tudósok ellenkező állitását tudatlanságnak és tévedésnek
hiresztelik.</p>
<p>A szertartásokban is lényeges eltérések vannak. Erősen kétlem,
hogy még az Iszlam fénykorában, és magában Bagdádban és Damaskusban
is, tisztek (Reisz) szaladgáltak volna szerte szét az utczákon,
hogy napi foglalkozásában az egész világot föltartóztassák,
maguknak a Farz-i-Ajin imádságot elmondassák és hogy <span class=
"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> a nem
tudókat azonnal megbüntették volna, miként ez Bokharában még mai
napság is történik? A körülmetélés, házasság és temetés czeremoniái
között sok olyan szokás található, melyek a nyugoti Iszlam előtt
idegenszerüek, igy például az ötszöri napi imádságok is több
Rikat-ból (térdhajlitás) állanak, mint máshol, s nem kevésbé
sajátságos az is, hogy a turkesztániak az Ezán-nál (imára fölhivás)
minden dallamosságot, minden szép hangzást a legszigorubban
kerülnek és azt csakis tompa mormogással mondják el. Azt a módot,
melylyel Nyugoton az Ezant kikiáltják, itt bűnnek tekintik, és
azokat a szép mélabús hangokat, melyek a karcsu minaretekről a
Boszporusz mellett a csöndes, holdvilágos esti órákban oly
megragadó bűvösen hangzanak szét, a bokharabeliek mély utálattal
hallják.</p>
<p>Ha a mondottakhoz még odagondoljuk a sok mecsetet, a sok
Medresze-t, melyek növendékekkel mind tömve vannak, a
Kari-Khane-kat – oly házakat, hol a vakok egész napon át a Koránt
ismétlik – a számtalan Khanka-t, hol vakbuzgók a Zikr-et
éjjel-nappal szüntelenül bőgik, a mely intézetektől minden város
hemzseg; ha előnkbe képzeljük a Mollah-k, Isane-ok, Dervisek,
Kalenterek és Asketák tagjártatásait, szigoruan komoly
pillantásaikat és vad, fanatikus kinézésöket, akkor talán
lehetséges volna némi fogalmat szerezni magunknak Bokharáról, az
Iszlamnak e támaszáról, a tulságba vitt vallási buzgalom e
főfészkéről, hol az arab próféta tana oly alakba fajzott el,
melyben az alapitó művét hihetőleg soha sem szerette volna látni. A
tan innen hasonló irányzattal terjedett el Afghanisztánon keresztül
Indiába, Kasmirba és khivai Tatárországba, valamint észak felé is
egész Kazánig. Bokhara <span class="pagenum"><a name="Page_169" id=
"Page_169">-169-</a></span> szelleme mind e helyeken erős
gyökereket vert; mert Bokhara az ő tanitójuk és irányadóul is
Bokharát tekintik, nem pedig Konstantinápolyt vagy Mekkát.
Polgárosodásunk erősebb akadálykőre fog találni ott, mint nyugoti
Ázsiában; a nogaji tatárokkal szemben Oroszország már szerzett is
tapasztalatokat – s ha talán az angol kormány Indiában az ő 40
milliónyi mohamedán alattvalója mellett mai napig ezt még nem
érezte volna, azon csak sajnálkozni kellene – mert a következmények
bizonyára nem fognak elmaradni.</p>
<p>Csak ennyit akartam ezuttal a keleti és nyugoti mohamedanizmus
között fennálló külömbség felől mondani, és anélkül hogy különösen
utána kellene járnunk, a következő pontokban annak főokait is fel
fogjuk találni.</p>
<p>Először is Ázsiát, a vallásos rajongás eme főszékét és
főforrását annál hűbbnek fogjuk eredeti ős typusához találni, minél
előbbre hatolunk abban Kelet felé. Valamint általán véve India,
Tibet és Khina lakói rajongóbbak, fanatikusabbak, vagy talán
helyesebben mondva, inkább ázsiaiak, mint az Iszlam vallói, ugy a
keleti mohamedánok is sokkal buzgóbbak, mint nyugoti
hitrokonaik.</p>
<p>Másodszor épen ez a túlfeszitett vallási buzgalom, melyet a
közép-ázsiaiak, mint a Zoroaszter tanának vallói is fölmutatának,
volt oka annak, hogy áttéritésök az Iszlamra az araboknak oly
végtelen sok fáradságába került. Több mint kétszáz évig tartott,
mig Mohamed tana a régi hitet ki tudta szoritani. Alig távoztak el
a hóditók egy városból és az ujonnan áttértek azonnal visszaestek
régi hitükbe, a várost ujból be kellett venni és megtériteni, s
miután az arabok <span class="pagenum"><a name="Page_170" id=
"Page_170">-170-</a></span> vas kitartása végre mohamedánokká tette
őket, épen oly hévvel ragadták meg az uj vallást, milyet a régi
iránt tanusitottak. A Szamanidák uralkodása kezdetén már találunk
oly férfiakra Transoxaniában, kik részint tudományosságuk, részint
példás kegyességök miatt az egész Iszlamban igen hiresek voltak.
Belkh már akkor szerezte magának a Kubbetül-Iszlam – Iszlam
kúpolája – nevet. Bokhara város és környéke már akkor hemzsegett a
szentek és tudósok sirjaitól, s könnyen megfogható, hogy honnan
jött az, hogy Turkesztán e városai kegyességben és tudományosságban
Bagdaddal, a mohamedán világ akkori központjával, hol a vallásos
erényt a világi nagyság fénysugarai elhomályositották, eredménynyel
versenyezhetett. A Szamanida család kihalta után, s különösen pedig
a mongol hóditások alatt, szenvedtek ugyan pillanatnyi hátrányt a
vallásos törekvések, de még sem ingatták meg az épületet
alapjaiban, mint Bagdádban, hol Helaku Motaszimdbillah
árnykhalifaságának megsemmisitése után az Iszlam fő erőit minden
irányban szétszórta. Transoxaniában a vallásos működés titokban
tovább is életben maradott s minthogy Timur azon törekvéseit, hogy
hazáját a mohamedán tudományosság főszékhelyévé tegye, a
Seibani-uralkodóház fejedelmei is, habár nem épen oly öntudattal,
de mégis tovább folytatták, épen nem csoda, hogy Bokhara, a vallási
szigor eme képe, mely az Iszlamot csak a középkorban jellemezte,
máig is fenn tudta magát tartani.</p>
<p>Harmadszor a szunnita világ nagy testét Persia siismusa, habár
nem erkölcsileg is, de legalább tényleg két egymástól távol maradó
részre különité el. A zarándoklások Arábia szent városaihoz épen
nem voltak <span class="pagenum"><a name="Page_171" id=
"Page_171">-171-</a></span> képesek a bizonyára nagyobb közlekedést
helyettesiteni, mely a khalifaság idejében az Iszlam keleti
határától a nyugotiig akadálytalanul fennállhatott. A szándékosan
szított felekezeti gyülölség Persiát minden szunnita utazóra nézve
veszélyes átjárássá tette s mig a nyugoti szunniták nagy politikai
forradalmok és a keresztyén Nyugottal való folytonos érintkezések
miatt az idegen társadalmi viszonyok befolyását ki nem kerülhették,
azalatt a keleti szunnitáknak, a kik meglehetősen magokra voltak
hagyatva, semmi alkalom sem ajánlkozott arra, hogy társadalmukban
ujitásokat vagy változtatásokat léptethessenek életbe; mert ők épen
annyira utálták az eretnek Persiát, melyen át a közlekedést
fenntarthatták volna, mint a khinaiakat és a hindukat.</p>
<p>Azon észrevételünk, hogy a nyugoti Iszlam, a keresztény Nyugot
befolyása következtében, a keleti Iszlamtól sokban eltért,
némelyeket arra a gondolatra vezethetne, hogy a mindig növekedő
közlekedés, a gondolatoknak az európaiak és ázsiaiak között mindig
gyakoribbá váló kicserélése lassanként a dolgok teljes átalakulását
fogja Ázsiában előidézni, vagy, miként az ujabb kor némely vérmes
reményü utazói hinni akarnák, hogy Ázsia idővel eleurópaisodik. E
kérdés bizonyára mindenkit érdekelni fog, a ki csak a társadalmi
viszonyok javitását óhajtja Ázsiában, (és ki ne óhajtaná azt?) s
természetesen sokkal fontosabb az, hogysem itt csak ugy en passant
megvitathatnók; de még sem mulaszthatom el, hogy bizonyos
félreértéseknek vagy hamis számitgatásoknak elejét vehessem,
legalább annyit megjegyezni, hogy ezen általunk fölhozott
jelenséget még távolról sem lehet irányadó példának tekinteni,
<span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
"Page_172">-172-</a></span> mert felette nagy kár volna, ha az
európai műveltség és gondolkozásmód azon aranyfüstjét, melylyel
Törökországban és Persiában az ujabb társadalom ócska, szennyes
ruháját el akarja fedezni, valódi nemes ércznek tartanók. A mit az
európai befolyás azon országokban mai napig eredményezett,
fájdalom, azt kell mondanom: fájdalom! még igen csekély és kevés
értékü. Nehány ruha- és butordarabjaink elfogadása egy-egy tourista
tapasztalatlan szemét megcsalhatja ugyan, de bensőleg minden ugy
van, a hogy a régi időkben volt s valószinüleg sokáig, igen sokáig
fog még ugy maradni.</p>
<p>Ez már egyszer ugy van kicsinálva, hogy mi európaiak anyánkhoz,
Ázsiához épen oly viszonyban állunk, mint a közönséges életben
némely felnőtt fiugyermek anyjához, ki bizonyos babonaságoktól csak
nagynehezen akar megválni. Ázsia anyó nevelt bennünket, szellemileg
ugy mint anyagilag tőle származunk, de azért senki se vethet
háládatlanságot vagy tiszteletlenséget szemünkre, ha az „öreg mama“
nézeteit eldobjuk és saját javára imitt-amott a magunk eszméit
erőszakoljuk rá.</p>
<p>Igen, ráerőszakoljuk, mondám, mert a mit mostanig az európai
műveltségből Ázsiában elfogadtak, nem meggyőződésből, nem
társadalmi viszonyaink iránti szeretetből történt, hanem csupán
csakis félelemből, s minthogy a kierőszakolt szeretet sohasem tart
sokáig, épen azért nagyon csalóka dolog volna a Nyugot-Ázsiában
eddigelő létrejött változásokból egész Ázsia jövőjére következést
vonni.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
"Page_173">-173-</a></span></p>
<h2>XIII.<br />
Rabszolgakereskedés és rabszolgaélet Közép-Ázsiában.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span>z utolsó ágyulövés, melyet a
győzelmes unióharczosok szeparatista-testvéreik ellen elsütöttek, a
földgömbünk nyugoti oldalán a rabszolgakereskedésben, habár nem
döntheté is azt romba egészen, de mégis hatalmas rést tört.
Nagy-Británnia lobogói Kelet-Afrika vizein s az egész Kaukázusnak
iménti meghóditása Oroszország által, ezen utálatos kereskedésnek
Nyugot-Ázsia mohamedánjainál is meglehetősen szárnyát szegték; a
tunya, elpuhult keletiek még sokáig fognak Európa emberiségi
törekvéseire keserü haraggal tekinteni; de az emberek vevése és
eladása mégis mindenütt bizonyos tartózkodással történik mindenütt
az európai szemektőli szégyenlés, vagy jobban mondva félelem fátyla
alatt. Korlátlanul és akadálytalanul ez a kereskedés csupán csakis
Közép-Ázsiában található még. Itt, az ázsiai durvaság és
barbarismus ősi székhelyén még most is minden évben ezerenként
esnek a rabszolgakereskedésnek a legkeservesebb áldozatul. Nem
gyámoltalan, és az emberiség legalsóbb lépcsőjén álló négerek azok,
hanem egy oly nemzet tagjai, mely magas műveltsége miatt már
eleitől fogva hires volt, <span class="pagenum"><a name="Page_174"
id="Page_174">-174-</a></span> kiket a jobb műveltségi állapotok
tűzhelyétől, családjaik köréből hurczoltak rabszolgaságba.
Szivszakgatóbb és elszomoritóbb a közép-ázsiai rabszolgaélet képe,
mint az, melyet egy szellemdús amerikai irónő vázolt a négerek
sorsáról saját honában, s minthogy Európa ama távoli vidék
szerencsétlen viszonyairól mostanig csak kevés és nem igen
kielégitő tudósitásokat nyert, épen a maga helyén fog lenni, ha mi
arra vonatkozó tapasztalatainkat itt ismételjük és kimeritőleg
közöljük: A mik a portugál rabszolgahajhászok és arab
elefántcsontkereskedők Afrika belsejében, épen azok a turkománok
Irán északkeleti és északnyugoti részeire, sőt mondhatnók egész
Persiára nézve. Ott, hol beláthatatlan, puszta sivatagokon nomádok
élnek valamely művelt ország közvetlen közelében, ott a rablás és a
rabszolgaság többé-kevesbé mindig elkerülhetetlen. A kopár, szegény
és meztelen természet a maga gyermekeit fékezhetetlen
kalandszomjjal és nagyobb physikai erőkkel ruházza fel; a mit
hazájok terméketlen földje tőlük megtagad, kénytelenek azt
áldottabb szomszédaiknál fölkeresni. A közlekedés pedig nagyon
ritkán történik barátságos uton s minthogy a megrabolt és erősen
megviselt békés szántóvető a gyors lovu nomádot a nyomtalan
homokmezők határain tul nem üldözheti, de üldözni nem is meri, az
utóbbi természetesen hazai földszinének védművétől oltalmazottan,
rabló mulatságait egész büntetlenül gyakorolhatja. E szerencsétlen
helyzetben voltak előbb a Szahara és az arab sivatag szélén fekvő
városok is, az utóbbin a karavánok még ma is a legnagyobb
veszélyeknek vannak kitéve és Persiára e nyomoruság annál nagyobb
súlylyal nehezül, minthogy az északi határainál fekvő sivatagok a
<span class="pagenum"><a name="Page_175" id=
"Page_175">-175-</a></span> legterjedelmesebbek és legfélelmesebbek
s azok lakói is a nomádok között a legvadabbak. A sötét hajdankor
harczainak is az irániak és turániak között, melyeket a „királyok
könyvé“-nek mesterdalnoka megénekelt, ugy látszik, hogy az utóbbiak
erőszakoskodása volt alapoka. Ámbár ama kor harczosai egy és
ugyanazon törzs fiaiként vannak bemutatva, mégis ugy találjuk, hogy
északi Irán népei nagy Sándor hóditásaikor a nagy macedonitól
kértek segélyt és védelmet északi szomszédaik ellen, kiket ők
irtóztató, emberietlen alakoknak vázoltak (hihetőleg valódi mongol
jelleggel, mely az iránitól erősen elüt). Sándor a káspi tengertől
egészen a Kurd hegyekig egy nagy kőfalat vonatott, de ezen óriási
mű, mely alapitója nagyságának egészen megfelelt, épen oly kevéssé
nyujthatott maradandó hasznot, mint Khina hasonnemű épitménye. A
barbarok ellenállhatatlan dühvel tovaáramló folyama ezt épen ugy,
mint az előbbit csakhamar áttörte és az irtózatos pusztitásokat
csak olyankor lehetett kisebb vagy nagyobb mértékben enyhiteni,
mikor erélyes fejedelmek a kőfal helyett jól szervezett hadseregek
védfalát tudták azok ellen fölállitani. És még ma is ugy áll a
dolog. A turkománok és özbegek iráni száguldozásaik idejét és
mértékét most is az ország békés vagy nyugtalan viszonyai, vagy a
megtámadandó tartományok kormányzóinak erélye és hatalma szerént
irányozhatják. A Kadsari uralkodó-ház alapitása alkalmával
előfordult zavargások alatt egyes jomut-turkomán csapatok, noha
nagy részök Aga-Mehemmed-Khán lobogói alatt szolgált, csaknem
Iszfahánig terjeszték ki rablószáguldozásaikat, mig északkelet felé
a tekke-k Szeisztánig nyomultak elő. Ma Khoraszán és Mazendrán
<span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
"Page_176">-176-</a></span> tartományok szenvednek legtöbbet. A
turkománok az ujonnan kinevezett kormányzók személyes
tulajdonságait és jellemét előbb szoros figyelemmel kisérik, s ha
azok gyávaságáról és kötelességmulasztásáról meggyőződtek – a mi
különben gyakran megtörténik – akkor ők épen oly gyorsan és
gyakorta ráütnek a védtelen kerületekre, miként alig merik mutatni
magokat olyankor, ha e határvidékekben jeles tisztek állanak az
ügyek élén. Utazásom idejében a khoraszani utak oly biztosak
valának, hogy egyes utazók is eljárhattak oly területeken, hol
azelőtt a legnagyobb karavánok is csak egy ágyuüteg és egy
csapatosztály védelme alatt bátorkodtak átvonulni, mert Szultan
Murad Mirza kormányzó a rabló nomádokat jól sakkban tudta tartani,
minden mozdulatjokat kikémlelteté s csakis olyankor volt szabad
mutatniok magokat, mikor őket saját buvóhelyökön megtámadták s
szigoruan megfenyitették. Ellenben Asztrabadban, hol egy gyengefejü
kormányzott, oly bizonytalan lábon állott minden, hogy a jomutok a
persákat épen az emlitett város kapui előtt támadták meg.</p>
<p>A sivatag szélén és belsejében valamennyi turkomán törzs
olyannyira elválhatatlannak tartja saját fennállásától a
rabszolgarablást, hogy csaknem képzelhetetlennek tűnik fel előttök
a pusztaságon való további megélhetés azon esetben, ha ez a
főéletforrás kiapadna. A mit más nemzetek a „gazdag aratásra való
kilátás“ alatt értenek, azt nálok „Iranba vivő nyilt utak
reményé“-nek nevezik, és azt az időt, melyet más helyen mezei
munkával, öntözéssel stb. szoktak eltölteni, ők a lovak
idomitására, fegyverek készitésére és harczjátékokra forditják. A
szokás e gyalázatos mesterséget <span class="pagenum"><a name=
"Page_177" id="Page_177">-177-</a></span> becsületes keresetmóddá
tette nálok, ugy tekintik azt, mint Dsihad-ot (vallási harczot) a
hitetleneknek nyilvánitott Siiták ellen, a rablásra induló hősöket
a papság áldása kiséri, és azon esetben, ha valamelyik gyalázatos
tetteiért életével talált lakolni, otthon szent vértanuvá teszik, a
holttestek fölé, melyeket ritkán hagynak az ellen kezei között,
nagy sirhalmot emelnek s annak tetejére egy lobogót tüznek föl és a
buzgólkodók ájtatos szivvel zarándokolnak egy olyan szent haramia
sirjához.</p>
<p>Hogy az erősen látogatott tartományok pusztulása mily nagy, az a
turkománok emlitett vakmerőségéből könnyen elképzelhető. Semmi
háboru vagy bárminő elemi csapás sem képes fölérni a rájok mért
szerencsétlenséggel. Nem csak hogy az országutakon a kereskedés és
forgalom elakad, hanem a szántóvető is a maga földjére, melyet
művelni akar, előbb védbástyát kénytelen épiteni magának, hogy
hirteleni megtámadtatások ellen a szabadban magát oltalmazni tudja;
még a legkisebb falucska is magas kőfalakkal van körülvéve, de
azért még itt sincsenek eléggé elrejtve, mert a turkománok az
efféle megerősitett helyeket nagy csoportokban szokták megszállani
s gyakran az egész lakosságot magokkal hurczolják minden
pereputyostul együtt.</p>
<p>Keleti Khoraszanban oly falukon utaztam keresztül, melyek a
leggazdagabb erdők daczára is, melyek a közeli környékben
feküsznek, télen által fázódni voltak kénytelenek, mivel senki se
mert a falakon kivül menni, hogy fát vágjon. Mások éhséget
szenvednek, mivel vizimalmaik a falun kivül feküsznek és utra kelni
meg épen a legveszélyesebb vállalat, melyre csak <span class=
"pagenum"><a name="Page_178" id="Page_178">-178-</a></span> a
legsürgetőbb szükségből vagy fegyveres védelem alatt szánja el
magát valaki.</p>
<p>Egyébiránt hogy ezen félelem a turkomán fogságtól mennyire
igazolva van, utazási munkám olvasói előtt már eléggé ismeretes. A
négerek sorsa, kiket egy hajó szűk terébe összeszoritva Amerikába
küldenek, elég kemény ugyan, de nem kevésbbé terhes az is, mikor
egy turkomán nyerge mögé csatolva a ló csuklójára kötött lábakkal,
gyakran eleség és ital hiányában, órákig, sőt napokig lovagolva
kénytelen valaki az édes hazától, kedvesei köréből eltávozni. Hát
még mily nagyok lehetnek az iráni nélkülözései és szenvedései, ki
főtt ételekhez, egy állandó lakhely kényelmeihez és hazájának
polgárisult állapotaihoz van szokva, a szegény és vad turkomán
sátrában, a kopár sivatagok zordon égalja alatt, hol ő éjjel
nappal, nehéz vassal terhelten, zsarnok ura szidalmainak és
gúnyjainak, átkozódásainak és ütéseinek ki van téve? Valóban, a
nomádok közötti tartózkodás a legnehezebb megpróbáltatások egyike,
egy nagy nyomoruságnak a kezdete az és mint minden kezdet,
szerfölött nehéz és fáradságos.</p>
<p>Az emberrablás mesterségével ma már csak özbegek és turkománok
foglalkoznak. Az elsőbbek között különösen Khiva lakói érdemelnek
emlitést, de csak olyankor, ha ellenségeskedéseik a turkománokkal
őket Irán határaira hozzák. A bokharaiak e század kezdetétől óta
nem is közeledtek az emlitett országhoz és Khokanddal ugy szólva
majdnem soha se jöttek közvetlen érintkezésbe. A turkomán törzsek
közül ma a Tekke-k és Jomutok azok, akik e mesterséget legnagyobb
számban űzik, az előbbiek Khoraszanban, Herátban, Szísztanban, sőt
Afghanisztán nyugoti határai <span class="pagenum"><a name=
"Page_179" id="Page_179">-179-</a></span> hosszában is, az utóbbiak
a Kaspi-tengeren és annak déli partvidékein. Ezek után a Szalorokat
és Szarikokat kell megemlitenünk, kik számban és erőben megtörve,
ritkán, de annál féktelenebb dühvel lépnek föl. Az alielik és karák
csak olykor-olykor csiphetik meg a hinduk- és tadsiknak, s néha az
afghanoknak is egy-egy karavánját, s azt is csak a Bokhara felé
vivő uton, mikor a csaudorok az Oxus alsó futása és a Kaspi-tenger
között, miután az oroszok többé nem adhatók el, de nem is oly
könnyen megfoghatók, már ugy szólva semmi működési térrel nem
rendelkezhetnek. Ennélfogva a rabszolgák Közép-Ázsiában
nemzetiségökre nézve számuk többsége szerént siita persák, a már
emlitett tartományokból s közbe-közbe Irán többi részeiből is, kik
részint mesedi bucsujáró utjokban, részint pedig a háborukban estek
szerencsétlen sorsuknak áldozatul. Továbbá szunnita persák Khafból
és Herátból, az utóbbiakat nagyobbrészint a mezőkön és
pisztácziagyűjtésnél fogdossák össze. Dsemsidik és Hezarék, akik
kölcsönös harczaikban pusztulnak el, ritkábban találhatók s még
csekélyebb az afghanok és hinduk száma. Az arabok és oszmanlik,
akik nagyrabecsültetésök daczára is csak ugy eladatnak, tudtomra
mostanában alig vannak négyen vagy hatan s csak a zsidók azok, a
kiktől a nomádok, mint varázslóktól félnek s ennélfogva a
turkesztániaknál a felette nagy utáltatás miatt eladhatatlanok
lévén, a fogság lánczaitól menttek maradnak.</p>
<p>A mily nehéz az évenként fogságba hurczoltak összes számát
meghatározni, minthogy ez, miként már mondva volt, az Iránban
uralkodó viszonyok szerént külömböző, épen oly nehéz a jelenleg
egész Turkesztánban <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
"Page_180">-180-</a></span> élő rabszolgák mennyiségét csak
megközelitőleg is kijelölni. Minthogy nem mindenkit adnak el
rabszolgául a khánságokban, ki a turkománok kezeibe esik,
ennélfogva az Iránban uralkodó vagyoni viszonyok mellett
föltehetjük, hogy azoknak, a kiket Mazendranban és a tengerpartokon
elfognak, majdnem egy harmadát kiváltják, mely körülmény a nomádra
nézve különösen hasznos, mivel először a hosszasabb tartás
költségeitől kiméli meg őt s másodszor meg a vásár esélyeinek sem
kell kitennie magát: mert ha például zsákmánya hibás, el sem
adhatja azt. Hanem ez a viszony nem mindenütt egyforma. Fogságba
rendszerént csak a szegényebb emberek jutnak, mivel ezek mint
pásztorok és mezei munkások a megtámadtatás veszélyének inkább ki
vannak téve s ritkábban is válthatják ki magokat. Ha tehát az egy
harmad viszonya az egészhez némely helyeken fenn áll is,
mindazáltal a jóval szegényebb Khoraszanban és Szigisztánban
felette bajosan állithatnók fel azt, mivel a rabszolgakereskedésben
megőszült hajhászok szájából hallottam, hogy e vidéken alig
váltanak vissza egy tizedrésznyit a turkománoktól, s kilencz
tizedrész mint eladó portéka a vásárra kerül. Maga számára csak
akkor tart meg a turkomán vagy egy rabszolgát, ha az 1. vén vagy
nyomorék, de mégis tehet annyi szolgálatot, hogy kenyerét
megérdemli, mert ellenkező esetben könyörtelenül lemészároltatik;
2. csecsemőket, kik aztán turkománokká neveltetvén, a legvadabb
martalóczokká lesznek; 3. ha Kupidó egy szép barna iráni nőt oly
kedvessé tesz előtte, hogy az elválás nagyon is nehezére esnék.
Egyébiránt az utóbbi felette ritkán történik, – tudvalevőleg a
turkománok a legaljasabb zsugorik a világon <span class=
"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span> – s
minthogy nálok az erény érzete, melyet a cserkesz hurikereskedőknél
oly nagyra becsülnek, teljesen hiányzik, ennélfogva a khivai és
bokharai udvarok sok olyan virágot kapnak Iránból, melyekről a
harmatcseppeket a turkomán kezek rég lerázták. Épen ezért a puszták
lakóinál csak oly persákra találunk, kik saját hazájokban sem igen
részesülnének jobb sorsban, mint a turkománoknál, vagy pedig
megszökött fegyenczek és gonosztévők, a kik előbbi mesterségöket,
t. i. a rablást és gyilkolást, most már a nomádokkal együttesen
gyakorolják.</p>
<p>A kereskedés rendes folyamában a turkomán emberrablók
zsákmányukat legfeljebb két vagy három napig tartják magoknál,
akkor aztán az alkuszok kezébe jut az, kik az előbbieknek pénzt
vagy élelmiszert adtak előlegül. Ezek a lelkiismeretlen uzsorások
legtöbb hasznot is huznak e gyalázatos üzletből, mert a rablók
többnyire könnyelmü egyének, a kik a nomádok általános jellemével
ellenkezőleg mindent eltékozolnak és eljátszanak. Kétféle alkuszok
vannak: a) turkománok, a kik a pusztai lakók és khánságok között
folytatják a kereskedést. Ők hosszasabb ideig várnak, mig 30 vagy
50 rabszolgát gyüjtöttek össze, hogy akkor aztán egy karavánban
Khivába vagy Bokharába menjenek. Ezen időköz alatt az árut, hogy az
élelmezés és rakhely költségei némileg fedezve legyenek, mint
napszámosokat, kikölcsönzik, de csakis a megrongálás elleni
kezesség mellett. b) Persia szunnita határlakói, kik sajátságos
kétértelmü szerepet játszanak, és ezen üzlet legmegvetésreméltóbb
közreműködői. Mig egyfelől a persáknak szolgálnak közbenjárókúl,
hogy az elrablottak tartózkodási helyét a pusztában vagy
Turkesztánban <span class="pagenum"><a name="Page_182" id=
"Page_182">-182-</a></span> kifürkészhessék, másfelől ők a rablók
legjobb kémei, kikhez ők juttatják el egyik vagy másik falu vagy
karaván állapotáról a közelebbi tudósitásokat. Némelyek, főképen az
Irán keleti határain lakók Herátban, Meimeneben és Bokharában még
raktárakat is tartanak a rabszolgák számára s mig évenként egyszer
a mindkét nemű szerencsétleneknek egész csoportját viszik vásárra,
az alatt visszafelé jöttökben a megszabadultaknak vagy
közbenjárásuk által kiváltottaknak egy másik csoportját hozzák
vissza magokkal. A szerencsétlenek családjától mindig háromszorta
nagyobb árt követelnek, mint a mennyi a közönséges váltságdíj, a
fölkeresés és kiváltás nehézségeit hozzák elé, daczára annak, hogy
a szerencsétlen áldozat tartózkodási helyét, kit talán épen ők
juttattak oda, a legpontosabban ismerik és számos ügynökük
segélyével már a váltságdijban is meg vannak egyezve. Valóban
érdekes, hogy e gazemberek miként változtatják érzelmeiket,
politikájokat és hitöket utjaik iránya szerént. Bokharába utazásuk
alatt, t. i. rabszolgakereskedői minőségökben a buzgó bokharait
játszodják, szidják az eretnek siitavilágot és ujjonganak a persa
rabszolgák méltó sorsa felett. Iránba visszautazásukkor pedig,
mikor t. i. a rabszolgaszabaditót adják, keserves könyeket sirnak a
szegény persák állapota felett s egy szóval a világ legérzékenyebb
szivü emberei. Abban a karavánban is, mellyel Bokharából Herátba
mentem, utazott két ügyes alkusz, kik Khafban és Kainban laktak.
Mind a ketten Khodsa (azaz a proféta utódai) előnevet viseltek,
mely vallási czímre ők nem kevéssé büszkék voltak. Példátlan vala a
gyöngédség és gondoskodás, melyet a felügyeletök alatt hazatérő
rabszolgák iránt tanusitottak. <span class="pagenum"><a name=
"Page_183" id="Page_183">-183-</a></span> Ők, akik csak egy nehány
hónappal az előtt, miként nekem a karavánvezető beszélte, egy
csoport szerencsétlent vittek a kemény rabszolgaságba.</p>
<p>Sőt a rabszolgakereskedők, a kiket Dogmafurusoknak neveznek, a
khivai és bokharai khánságokban már rendezett czéhet is képeznek és
nemzetiségökre nézve inkább szártok, tadsik és szabaddá lett
persák, mint özbegek vagy bármiféle más turkomán-törzsbeli emberek.
Az eladás a raktárakban vagy más, a városoktól távol eső nyilvános
vásárokon történik, hová az árut természetesen egy-két nappal előbb
elszállitják. Legjelentékenyebb raktárak a khivai khánságban
találhatók egyszer magában a fővárosban, azután Hezareszpben,
Gazavatban, Görlenben és Köhneben. Ezeken kivül minden
jelentékenyebb helységben van egy kiskereskedő, ki részint a
nagykereskedőkkel áll üzleti összeköttetésben, részint lerakott
áruk felett rendelkezik. Bokharában Karaköl helység emlitendő
legelől, azután pedig a főváros, továbbá Karsi és Dsihardsuj.
Különös az, hogy Szamarkandtól keletfelé ez a gyalázatos kereskedés
mind inkább apad, annyira, hogy a khokandi khánságban már nincsenek
nagy rabszolgakereskedők és az ott levő rabszolgák nagy részét
bokharai területen vásárolták. A khánságoktól északfelé terjedő
pusztaságokon, hála az orosz uralomnak, csak igen kevés rabszolga
van s azok is, mint fényüzési czikk, inkább csak a gazdag Baiknál
találhatók.</p>
<p>A rabszolgák ára Közép-Ázsia piaczain, mint minden egyéb árunál
is, leginkább a raktárakban találtató mennyiségtől függ, mely béke
idején csekélyebb, de háboruk alkalmával nagyobb. Mindazáltal mégis
van <span class="pagenum"><a name="Page_184" id=
"Page_184">-184-</a></span> egy folyó vagy állandó ár, melyet ma
következő módon határozhatnánk meg:</p>
<p class="center">a) Férfi rabszolgák.</p>
<table>
<tr>
<td></td>
<td>Khivában</td>
<td>Bokharában</td>
</tr>
<tr>
<td>10–15 évesekig</td>
<td>40 tilla</td>
<td>35 tilla</td>
</tr>
<tr>
<td>15–25 „</td>
<td>60 „</td>
<td>45–50 tilla</td>
</tr>
<tr>
<td>25–40 „</td>
<td>70–80 tilla</td>
<td>80 tilla.</td>
</tr>
</table>
<p class="center">b) Női rabszolgák.</p>
<table>
<tr>
<td></td>
<td>Khivában</td>
<td>Bokharában</td>
</tr>
<tr>
<td>10–15 évesekig feltünő szépség mellett</td>
<td>70–80 tilla</td>
<td>70–80 tilla</td>
</tr>
<tr>
<td>15–25 évesekig</td>
<td>50–60 „</td>
<td>50–60 „</td>
</tr>
<tr>
<td>25–40 „</td>
<td>40 tilla</td>
<td>40 tilla.</td>
</tr>
</table>
<p>Az ár különfélesége az egyenlő koru férfirabszolgáknál többnyire
testi minőségök- és nemzetiségöktől függ. Északi Irán törökjeinek
legtöbbször elsőbbségök van, mert először a közép-ázsiai török
nyelv testvérdialektusát könnyebben elsajátitják, másodszor pedig
erőteljesebbek s jobban is hozzá vannak szokva a dologhoz, mint
Irán többi lakói. Legcsekélyebb árt adnak az afghánokért, mert ők a
legrosszabb munkások s azon felül még bosszuvágyuk és könnyen
fölingerelhető jellemök miatt is veszedelmesek, melyek egy-egy
kegyetlen gazdára nézve gyakran szomoru következményeket vonnak
magok után. Ami a nőrabszolgákat illeti, ezek távolról sem
örvendezhetnek az életben olyan helyzetnek, milyenben
Cserkeszország és Georgia leányai Törökországban és Persiában
részesülnek, s szerepök inkább ahoz hasonlitható, melyet a négernők
<span class="pagenum"><a name="Page_185" id=
"Page_185">-185-</a></span> játszanak az emlitett országokban.
Ennek oka könnyen megmagyarázható. Először is Turkesztán leányai
inkább megfelelnek az özbegek és tadsik szépérzékének mint az iráni
nők, mely utóbbiak olajszinü vagy barna arczukkal és nagy orrukkal
a fehér, telt arczu özbeg nőkkel szemben soha sem nyerhetik el a
Páris almáját. Másodszor a többnejüség a közép-ázsiainál
szegénysége következtében távol sem oly általános, mint a nyugoti
mohamedánoknál. S azonkivül az özbeg sokkal arisztokratikusabb,
hogysem asztalát és ágyát egy pénzen vásárolt rabnővel meg akarná
osztani, s bárha ez az eset Bokharában imitt-amott a főbb
hivatalnokoknál előfordul is és mindig csakis egészen fiatalon
bevitt és Turkesztánban fölnevelt persa nőkkel, mindazáltal ez a
középosztálynál csaknem ritka jelenség. S aztán itt a házasság is
könnyebb, mint más iszlamhitü országokban és a rabnőket vagy a
nagyok háremében csakis fényüzési czikk gyanánt, vagy pedig
szolgálókul alkalmazzák.</p>
<p>Egészen másképen áll a dolog a férfirabszolgák hasznositását
illetőleg. A turkesztáni sivatag-tartományok ezen századok óta
szokásos embertartozéka a földmívelést unó özbegre nézve már oly
nélkülözhetlenné lett, hogy nélküle bajosan tudná kicsikarni élelmi
szükségletét a földtől, melyet legjobban az bizonyit, hogy a gabona
magasabb vagy alacsonyabb ára az Oxus vizállásától, de leginkább az
évenként eladott rabszolgák nagyobb vagy kisebb számától függ.
Tehát az a czél, melyre a rabszolgákat használják, leginkább a
földmívelés és marhatenyésztés, és minél nagyobbak valamely özbeg
ur földbirtokai, annál nagyobb az azokra szükségelt rabszolgák
száma is. Egy olyan országban, <span class="pagenum"><a name=
"Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> mint Turkesztán, hol a
harczias elem tulnyomó s hol minden szabadnak született egyén, már
akár ösztönből, akár politikai kényszerüségből, örömestebb nyul a
kardhoz, mint az ekéhez, a gyilkos hadi kalandokra forditott
karokat munkához szokott kezekkel kénytelenek helyettesiteni. E
viszonyt legjobban megvilágositja az a körülmény, hogy azon
vidékeken, hol a népesség leginkább neki adta magát a harcznak és
rablásnak, a rabszolgák száma is legnagyobb. A három khánság közül
e tekintetben Khiva áll az első kategoriában, Bokhara a másodikban,
Khokand pedig a harmadikban. Khivában a lakosság tulnyomó száma
özbeg, a mindenfelőlről határos vad nomádok miatt a háboru itt
szakadatlanul foly és a féktelenség gyakoribb, mint a
testvér-khánságokban. Bokharában, hol a népesség a békés tadsikkal
erősen vegyitve van, a viszonyok egy régibb, jobban rendezett
kormányzat által már több állandóságra tettek szert, mig végre
Khokandban, hol hasonlóképen sok tadsi van, a lakosok hires
gyávasága miatt a belháboruk ritkábbak és nem is oly pusztitók
soha. A földmívelés és marhatenyésztés mellett a rabszolgáknak egy
csekély részét a hivatalnokok (szipahi), valamint a fejedelem is
magánszolgálatokra használják. Hanem e czélra csak a fiatal
korukban Középázsiába hozottakat fogadják el, kik a teljesen özbeg
nevelés után a Kul (rabszolga) gunyneven kivül kemény helyzetöknek
csak gyönge nyomait érezik. Ezek Törökország cserkesz rabszolgáihoz
hasonlólag, gyakran a legmagasabb méltóságokra jutnak, mert velök
született iráni éleselmüségökkel özbeg vetélytársaikat csakhamar
háttérbe szoritják s nem csak az előkelők magánlakaiban, hanem
<span class="pagenum"><a name="Page_187" id=
"Page_187">-187-</a></span> az udvari hivatalnokok között is
többekre találunk a két khánságban, kik foglyokul vitetvén oda,
később egész tartományok felett kormányoztak. Bokharában, hol a
tulnyomó persa elemek mellett az özbeg arisztokraczia nem nagy
jelentőséggel bir, az uralkodók gyakran szoktak rabszolganőket
tenni törvényes nejeikké s a mostani Emirnek valamint anyja, ugy
egyik neje is iráni eredetü.</p>
<p>Ennélfogva a férfirabszolgák megvételekor különösen az
egészséges, erőteljes testalkatra vannak tekintettel és az ár annál
nagyobb, ha ehhez egy később jelentkező jó természet is járul. Az
eladó tartozik a rejtett testi hibákért három napig jót állani,
mert jóllehet, hogy alkudozás közben a szerencsétlent, miként egy
teherhordó állatot, testének minden részében gondosan
megvizsgálják, jóllehet, hogy karjai erejét, mellét, hátát és
hangját próbára teszik, mindazáltal az alkuszok gyakran használt
fogásai ellen igen óvatosak szoktak lenni. Különösen az életkor az,
melyet a persa rabszolgáknál oly nehezen lehet kitanulni. A
turkománok is meg szokták festeni foglyaik szakállát, azon esetben,
ha ez szürke szálakkal van vegyitve, miként az Iránban szokás. 20,
sőt néha 30 évnyi külömbség is alig ismerhető fel s könnyen
megeshetik, hogy egy fiatal kinézéssel és szénfekete szakállal
vásárolt rabszolga nehány nap mulva uj ura birtokában ősz emberré
változik át. A csalás és ravaszság e kereskedésnél annál könnyebb,
minthogy a rabszolga turkomán urának kegyetlen bánásmódja és az
iránta érzett félelem által elijesztve, az utóbbinak állitásai
ellen soha sem mer kifogást tenni. Ez főképen a szunnita hitvallásu
rabszolgáknál bir nagy fontossággal, mivel ők, mint a <span class=
"pagenum"><a name="Page_188" id="Page_188">-188-</a></span>
közép-ázsiaiak hitrokonai, a vallás törvényei szerént nem volnának
eladhatók, ha urok fenyegetései következtében felekezetöket önmagok
meg nem tagadnák. A közép-ázsiai egy afghánon vagy heratin azonnal
fölismeri, hogy szunnita, tudja, hogy a hithagyásra kényszeritették
őt s mégis azt hiszi, hogy e szégyenteljes képmutatás által nem
követ el bűnt. Khivában és Bokharában még hires tudományosságu és
kegyességü mollahknál is találtam szunnita rabszolgákat, s mikor e
nagy bűn miatt feleletre vontam őket, azt mondák, hogy: „a vásárlás
alatt siita volt, és hogy most szunnita lett, csupán csak
Turkesztán szent földjének tulajdonitandó.“ Igy csalják meg a
vallást épen maga által a vallás által!</p>
<p>Ha már most azok után, miket a rabszolgakereskedés felől
mondottunk, a rabszolgák állapotjáról a rabszolgaságban akarunk
szólani, az fog kitűnni, hogy sorsuknak csak az a legmostohább
ideje, mikor elfogatásuk után turkomán- vagy alkuszkezek által
idomittatnak s különösen pedig akkor, ha a műveltségére méltán
kevély iránival a durva és barbar turáni, kinek nevét ő csakis
gunyolódva ejté ki hazájában, ugy bánik, mint egy állattal. A
persa, ki ifjuságától fogva mindig a legfinomabb udvarias modorhoz,
virágos, válogatott társalgáshoz, egy szóval ezeréves, jobb
társadalmi viszonyai minden kényelméhez vala szokva, a turkesztáni
világ darabos és egészen kezdetleges szokásai mellett erkölcsileg
mindig szenvedni fog. Mindazáltal a testi sanyaruságok korántsem
esnek olyannyira nehezére. A földmívelésre szánt nagyobb szám jó
magaviselete által urának szeretetét és bizalmát csakhamar meg
szokta nyerni. Ha a rabszolga egy évi ottléte <span class=
"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> alatt
semmit se hibázott, nem sokára az uj családi kör egyik tagjának
tekintik őt, de sőt némelyek egy bizonyos idő eltelte után havi
járulékot vagy tantièmet kapnak a rájok bizott szántóföldek vagy
barmok jövedelméből s minthogy az iráni rendszerént munkásabb és
takarékosabb turáni szomszédjánál, ennélfogva a rabszolgák
Turkesztánban szembetünő rövid idő alatt egy kis tőkét szoktak
összekapargatni. Ezt nagyobb részök arra forditja, hogy a
rabszolgaságból magát kiválthassa, melyre hét évi szolgálat után
joga van. Egyébiránt ezt a terminust imitt-amott a szolgálati
buzgalom jutalmául vagy különös jóakaratból az ur meg is röviditi s
ekkor a rabszolgát oly módon lepik meg az
Azad-(szabadság-)levéllel, miként nálunk szokás egy hű szolgát
valami ajándékkal megörvendeztetni. Az ilyen irást a Kadi és a
világi hatóság törvényesiti s az, ki egy olyannak birtokába jutott,
azonnal ura saját helyzetének és tetteinek. Magát a fölszabaditási
műtétet mindenütt bizonyos ünnepélyességgel viszik véghez. Juhokat
ölnek, vendégeket hívnak, a fölszabadult megöleli a család
férfitagjait s miután urával egy és ugyanazon nemezdarabon helyet
foglal, függetlenségét kihirdetik. A kirghizeknél az ur ilyen
alkalmakkor a rabszolgának egy fehér csontdarabot szokott az övéhez
kötni, mely azt jelenti, hogy már most ő a fekete csontnak
(alárendelt nép) osztályából a fehér csontnak (nemesség vagy urak)
sorába lépett.</p>
<p>Ennyit a szelid és engedelmes rabszolgákról. Ott, hol az
ellenkező mutatkozik, az özbeg durvaság és barbarizmus is teljes
szigorában érezteti magát. Hajmeresztő a büntetések sorozata,
melylyel egy makacsot engedelmeskedésre szoktak kényszeriteni. Az
ur ugyan a <span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
"Page_190">-190-</a></span> törvény szerént rendelkezhetik pénzen
vásárolt szolgája élete felett, de hogy a vételár teljes elvesztése
által önönmagát ne kárositsa, ritkán öli meg őt: de egy ily
szerencsétlen teremtés kinai sokkal borzasztóbbak, mint a halál.
Némelyeket évekig tartanak egy kevés száraz kenyér és viz mellett a
vad pusztaságon, másokat hét éves szolgálati idejök előtt egy
nehány nappal ujból eladnak, de már nem a khánságokban, mert őket
itt csakhamar közhirűvé lett gonoszságuk miatt többé már el nem
adhatják. Az ilyen csalfa vásárral a rabszolgakereskedésben
tapasztalatlan kirghizeket szokták rászedni, a persa városból a
sivatagba jön, a honnan ő, ha megszabadul is, csak ritkán tér
vissza hazájába.</p>
<p>Szembeötlőnek tünt fel előttem, hogy a persa rabszolgák
jelentékeny számának, a kik Közép-Ázsiába kerülnek, a visszanyert
szabadság után alig fele tér vissza hazájába. Az utóbbi osztályhoz
leginkább azok tartoznak, a kiket vagy a hátrahagyott családi ügyek
vagy különös honvágy kényszeritnek a visszatérésre. A ki 12 évnél
tovább élt Turkesztánban, ritkán fogja azt Iránnal fölcserélni. A
rabszolgák, miként már fentebb emlitve volt, nagyobb része szegény
származásuak, s miután Turkesztánban biztos keresetmódra vagy egy
kis vagyonra tettek szert, ritkán jut eszökbe, hogy Iránba
menjenek, hol az élet, a legnagyobb igyekezet és tevékenység
mellett is, jóval nehezebb, hol az élelmi szerek drágák, hol a
vagyonosabbak fényüzése és pompázása a szegényebbek szivében oly
sok óhajtást és kivánatot gerjeszt. Ez a körülmény annál inkább
csodálkozásra méltó, minthogy a szabaddá lett rabszolgák, habár a
legnagyobb kincseknek vagy a legmagasabb méltóságoknak örvendenének
is, a Kul (rabszolga) szó <span class="pagenum"><a name="Page_191"
id="Page_191">-191-</a></span> gyalázatát minden alkalommal mélyen
érezni kénytelenek. Még a legfényesebb viszonyok között sem lehetne
a Kul-nak egy szabad özbeg leányát megkérni soha, a kik közül még a
legszegényebbek sem sógorosodnának össze vele és példákat
idézhetnék, hogy egy özbeg még a khán parancsára sem adta oda
leányát s inkább fejedelme haragját vonta magára, minthogy egy
hajdani rabszolgát vejének nevezzen. Még a khanezádok is (rabszolga
gyermekei), kiket már eladni nem szabad<a name="FNanchor_18" id=
"FNanchor_18"></a><a href="#Footnote_18" class="fnanchor">18)</a>,
hasonló bánásmódban részesülnek, ők is csak más szabaddá lett
rabszolgák vagy szortok leányait vehetik nőül, s csakis a negyedik
nemzedékben hangzik el egy kissé a Kul szó gyalázata, de végképen
sohasem jut feledésbe. Egy olyan országban, mint Közép-Ázsia, hol a
vitézséget tartják a legfőbb erénynek, egy rabszolga személyében a
gyávaság netovábbját látják, egy oly embert, ki a halálmegvetés
hiányában magát lánczokba verni engedé; ez a vétek az, melyet nekik
oly nehezen bocsátanak meg. E nézethez társul még a tatároknak –
nomádoknak ugy, mint letelepülteknek – határtalan arisztokratikus
érzülete, melyben ők magokat a legdühösebb torykat vagy a Szt.
Germaini tizenhárom próbás marquis-kat is felülmulják, oly érzület,
melyet nem csak az idegen iránival, hanem a bennszülött tadsikkal,
az országnak ezen egykori birtokosával is éreztetnek.</p>
<p>Természetesen csupán csakis a morális háttérbeszoritás az, mely
a szabaddá lettnek előbbi szégyene nyomaiként szemei előtt
lebegnek. Polgári jogaikban senki sem gátolhatja <span class=
"pagenum"><a name="Page_192" id="Page_192">-192-</a></span> őket, s
minthogy a keleti általán véve könnyebben rabja lesz a szokásnak,
mint mások, igy azt is könnyen meg tudtam fejteni magamnak, hogy a
felszabadult persák közül miért települnek le sokan az előbb
annyira megvetett és félt Turkesztánban és rokonaiknak s Irán siita
szentjeinek néha napjáni meglátogatása mellett hogy tudnak oly
egészen elégülten élni az idegen országban.</p>
<p>Fájdalom! a rabszolgáknak épen ez az anyagi jóléte az, melylyel
a közép-ázsiaiak épen ugy, mint Kelet más mohamedánjai is
visszatorolnak minket, mikor e gyalázatos kereskedés iránt, melyet
az emberekkel űznek, utálatunkat fejezzük ki. Valamint
Turkesztánban, ugy Törökországban is gyakran halljuk ezt mondatni:
„A vad cserkesz fia vagy leánya otthon szegény emberek voltak, kik
szabad hegyeiken alig tudtak kenyérrel jóllakni – nálunk pedig
gazdag hivatalnokokká, basákká, sőt néha herczegnőkké is lesznek,
kik hatalmas befolyásokkal az egész országot kormányozzák.“ A
rabszolgákkali szelid bánásmódra hivatkoznak az előkelők házaiban,
hol köztök s a család többi tagjai közt semmi különbséget sem
tesznek, de azt elfelejtik, hogy ezek csak kivételes esetek és hogy
az ilynemü szerencsés csillagzat a megvásároltak több vagy kevesebb
testi szépségeitől függ. Mit tesznek azok, a kik kevésbé szerencsés
külsőjök által uraik kedvét nem tudják megnyerni? Mit tehet azon
szánalomra méltók legnagyobb része, kik a legterhesebb
szolgálatokra alkalmazva, szeszélyes, zsarnokoskodó uraik örökös
sanyargatásainak és haragjának vannak kitéve?</p>
<p>Természetesen ezt senki sem veszi számitásba, s még kevésbé az
eladás ama borzasztó, irtózatos műtétét. <span class=
"pagenum"><a name="Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> De a
Boszporusz vagy az Oxus partjain az emberek ritkán szokták magok
elébe képzelni azon pillanat nyomorát, midőn a szerencsétlen
rabszolgát régóta megszokott életmódjától, övéinek köréből
kiragadják. Mennyi árva, mennyi özvegy, mennyi tehetetlen és a
kortól megviselt szülő marad elhagyatva és tördeli kezeit a kemény
rabságba hurczoltakért? Véghetetlen a száma, de még véghetetlenebb
a siralmas állapota annak a sok tüzhelynek, falunak és vidéknek,
melyek a rabszolgarablás ostorától meglátogattatnak. Az utas azon
országokban minden lépten-nyomon a pusztitás legszomorubb jeleire
bukkan s habár meg lenne is győződve egyik vagy másik rabszolga
fényes jövőjéről, mégis csak mindig igy fog felkiáltani: „Ez a
legutálatosabb foglalkozás, mely valaha emberi kezeket
meggyalázott, melynek megszüntetése nyugoti czivilizácziónk
emberiességi törekvéseinek legelső és legszentebb kötelessége!“
Egyébiránt a rabszolgakereskedés megakadályozása Közép-Ázsiában
sokkal könnyebb, mint gondolnók. Nem annyira a turkománok, mint
inkább a városi fogyasztók azok, a kiknél ez a rosz gyökerezik.
Minden sivatag nomád lakói készek voltak s lesznek is az olyan
tettre mindig, mig települtekre találnak, a kiknél áruikat
eladhatják. Valamint a beduinok soha sem foglalkozhattak kiválólag
emberrablással, mert a szomszéd városok a vallási tilalom
következtében zsákmányukat nem vették meg, igy a turkománok is nem
sokára alább hagynának avval, ha a khánságokban a persák, afghanok
stb. eladását betiltanák. Ezt legjobban bizonyitják a dsemsidi-k,
firuzkuhi-k és hezare-k, kikre nézve a rabszolgaszállitást
Bokharába a turkománok megnehezitették, s minthogy az afghan
Heratban <span class="pagenum"><a name="Page_194" id=
"Page_194">-194-</a></span> a rabszolgákat el nem adhatják, igy
kénytelenek rablási vágyaiktól elállani, mikben pedig a
turkománoknál nem igen maradnak hátra, vagy pedig nagy hátrányukra
az előbbiekkel szövetkezni.</p>
<p>A mint egykor Szultán Murad-Mirza, Khoraszánnak e
fölvilágosodott fejedelme és kormányzója, csodálkozását fejezte ki
nekem aziránt: hogy Anglia, mely oly sok ezeret ád ki a
rabszolgakereskedés megakadályozására az afrikai vizeken, egészen
közönyös szemmel tudja nézni, hogy e kereskedés Ázsia belsejében
egy oly országot, mint Persia, melynek egykori műveltsége még a
Nyugotnak is hasznára volt, oly kiméletlenül pusztit és rongál:
épen ugy magam sem tudom eltitkolni csodálkozásomat azon
közönyösség fölött, melyet Európa s főképen az az állam, a melynek
lobogója Keleten mindenfelé egy boldogabb uj korszak hajnalpirját
hirdeti, e szomoru viszonyokkal szemben Ázsiában a mai napig
tanusitott. Lehet, hogy érzelgős ujságirók politikai
ábrándozásaikban még sokáig védelmök alá fogják venni némely
míveletlen ázsiai népek függetlenségi érzületét, melyek azonban a
szabadság nemes zászlója alatt csak féktelenséget, rablást és
gyilkolást értenek. A Rousseau-féle nézetek ideje már elmult s
teljes meggyőződéssel kiálthatunk fel, hogy Európa mindenütt, a hol
csak megjelenik Keleten, akár az apostol békés öltözetében, akár
hatalma rettegett fegyverzetében – mindenfelé csak áldást hinthet
el, mindenfelé egy jobb élet magvait szórja szét, – mert minél több
világosság terjed szét Nyugatról Keletre, annál inkább tünedezni
fognak az óvilág visszaélései és embertársaink annál boldogabbak
leendenek ott!</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_195" id=
"Page_195">-195-</a></span></p>
<h2>XIV.<br />
A három turkesztáni sivatag-tartomány termelési ereje.</h2>
<p><span class="dropcap">M</span>ár maga a „sivatag“ név eléggé
kifejezi, hogy Turkesztán lakott része, termőerejéhez viszonyitva
igen csekélynek tartatik; ehez járul még lakosainak szegénysége és
teljesen kezdetleges s egyszerü életmódja, s igy nem lehet feltünő,
ha a nagy távolság s ennek folytán a viszonyokkali ismeretlenség
téves fogalmakat szült és terjesztett. A bennszülött s más keleti
utazók és földirók, mint például Idriszi, Ibni Haukal, Ebulfeda s a
tudós fejedelem Baber a legnagyobb szélsőségekbe tévednek, midőn
Turkesztánt, mint egyikét a föld legdúsabb tartományainak irják le,
s csak Indiának adnak fölötte elsőséget. E vélemény volt
ezelőtt<a name="FNanchor_19" id="FNanchor_19"></a><a href=
"#Footnote_19" class="fnanchor">19)</a> általában divatos egész
nyugoti Ázsiában s legujabban még magam is több helyen hallottam; s
előttem legfeltünőbb <span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
"Page_196">-196-</a></span> az volt, midőn az önző iráni, a
halálosan gyűlölt Turkesztán gazdagságát czifra kitételekben
dicsőitette. A mi minket illet, arra törekszünk, hogy a lehetőségig
igazságosak legyünk, de előlegesen sem hallgathatjuk el azon
állitásunkat, hogy Turkesztánt terményeinek bősége és
sokféleségével nemcsak a török birodalomnak általunk ismert európai
és ázsiai részét, Afghanisztánt és Persiát mulja felül, hanem, hogy
még a különben annyira megáldott és virágzó Európában is nehezen
találnánk oly vidéket, mely e tekintetben a turkesztáni sivatagnak
megfeleljen.</p>
<p>A termények sokféleségének főoka az Oxus és Jaxartes
partvidékeinek éghajlati viszonyaiban fekszik. Bár itt a levegő nem
zordon, de azért lágynak sem mondhatjuk, s ha mindjárt Közép-Európa
légmérsékletével általában megegyező is, de még sem szabad
elfelednünk, hogy a tél az Aral tó partjain s Khokand hegyes
vidékein sokkal szigorubb, mig ellenben a nyár, a délfelé eső
vidékeken s különösen azokon, melyek a nagy homokpuszták közvetlen
szomszédságában feküsznek, csaknem tropikus s mindig sokkal
melegebb, mint Közép-Európában. Az Oxus, Kerkitől és Csardsujtól
kezdve torkolatáig csaknem minden télen befagy; Kungrátban, Khodsa
Iliben s a jobb parton, ott, hol a Karakalpakok tanyáznak, a tél
rendesen igen szigoru, a hó gyakran hetekig nem olvad s az
orkánszerü északi szelek (Ajamudsiz), épen nem tartozik a
ritkaságok közé. Ilyen viszonyok közt szelid éghajlatról szó sem
lehet; s én mégis Khivában a nyári meleget már junius elején
kiállhatatlannak találtam s augusztusban Kerki és Belkh környékén
oly nyomasztó hőség volt, a milyen még a valóban tropikus vidékeken
is ritkaság. Ez <span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
"Page_197">-197-</a></span> éghajlati külömbség a növényzetben már
kisebb távolságokon is meglátszik. Igy például a Jengi-Ürgends-ben
termesztett gyapot sokkal jobb, mint az északi vidékeké s a
hezareszpi selymet a khivai khánságban mint első rendü czikket
nagyra becsülik. A legjobb rizst Görlen s a legkitünőbb
gyümölcsöket a délfelé fekvő Khiva környéke adja. Ugyanezen
viszonyokra akadunk Bokhara és Khokandban is s csak ezeknek
figyelembe vétele mellett érthetjük meg a három khánság aránylag
csekély földterületének terményei oly sokféleségét, mit különben
csak nagyobb terjedelmü s több égalj alá eső országokban
találhatni<a name="FNanchor_20" id="FNanchor_20"></a><a href=
"#Footnote_20" class="fnanchor">20)</a>.</p>
<p>A mi a talajnak valóban feltünő termékenységét illeti, ez – hogy
a bennlakók kifejezésével éljek – egyrészt az oázokat átzugó
áldásdús folyóknak, másrészt magának a talaj eredeti minőségének
tulajdonitható.</p>
<p>Az emlitett folyók között az Oxus a legjelentékenyebb s
termékenyitő hatása a Niluséval szokott összehasonlittatni, de
amannak vize sokkal kellemesebb izü. A Zerefsán már „aranyszóró“
nevével eléggé érthetővé teszi azon áldást, melylyel partjait
elárasztja. A kisebb folyókat, például a Sehri-Szebzet vagy a
Jaxartes mellékágait sem lehet egészen jelentékteleneknek
tekinteni, s ha a mondottakhoz még hozzáadjuk, hogy itt a földek
öntözése elég nagy gonddal s nagyobb <span class="pagenum"><a name=
"Page_198" id="Page_198">-198-</a></span> könnyüséggel történik,
mint Nyugot-Ázsia egyébb részeiben, akkor a talaj termékenységét
még ugyan mindig jelentékenynek és nagyszerünek fogjuk találni, de
többé nem csodálkozunk fölötte.</p>
<p>A mint már „Közép-ázsiai utam“-ban megemlitém, az öntözés vagy
az arna nevezetü természetes csatornákból történik, s ilyeneket a
rendetlen folyásu Oxus eleget alkot, vagy a jap nevü kisebb
mesterséges csatornákból, mely utóbbiak a faluk és telepek körül s
gyakran rajtok keresztül is huzódnak. Minden valamirevaló helyen
van egy Mirab (vizfejedelem, vizfelügyelő) nevü magasabb állású
hivatalnok, ki a külömböző vizvezetékekre felügyel s azokat, melyek
behomokosodtak, tavasszal kitisztittatja. Télen a főarnák zsilipjei
be vannak téve, hogy a tavaszi jégmenéskor a gyakori árviz
meggátoltatnék. A csatornákat rendesen april kezdetével tisztitják
s mindig arra törekednek, hogy szükek és mélyek legyenek. Az
ágyukból kiszedett homokot a két partra rakják s igy gyakran
mértföldekre terjedő sánczolatok támadnak, melyek hüvös árnyukkal a
drága nedvet a nap hevétől megóvják.</p>
<p>De az ilyen elsánczolt árkok, ha mindjárt a földmívelésre
hasznosak lehetnek és valóban hasznosak is, a közlekedésre igen
hátrányosan hatnak. A Persiában használt költséges kárizok –
földalatti csatornák – sokkal czélszerűebbek s a vizet is tisztán
és hidegen tartják. A közép-ázsiai utazónak a japok és arnák sok
bajt okoznak, mert a hidak többnyire rosszak, sőt sokszor nincsenek
is hidak. Számitsuk csak fel azon roppant fáradságot és
időveszteséget, melyet egy karaván terhelt tevékkel egy napi utban
10, 15 ilyen szemetes csatornán átkel. Sőt a folyókra is károsan
hat <span class="pagenum"><a name="Page_199" id=
"Page_199">-199-</a></span> az a gyakori csapolás, a mit különösen
az Oxusnál veszünk észre, melynek minduntalan változó folyása –
előbb ugyanis kétségkivül a kaspi tengerbe ömlött, mig most az Aral
tóba siet<a name="FNanchor_21" id="FNanchor_21"></a><a href=
"#Footnote_21" class="fnanchor">21)</a> – ha nem is egészben, de
nagyrészt ezen viszásságnak tulajdonitható.</p>
<p>Azt, hogy a három khánság közt melyik a legtermékenyebb, nehéz
meghatároznunk, különösen most, midőn a szerencsétlen Conollyt
kivéve, az ottani talajviszonyok általános ismeretével senki sem
bir. Mindazok után, miket én szamarkandi utamig láttam, s
Khokandról többnyire odavaló utitársaimtól hallottam, hajlandó
vagyok – különösen a mi a növényzetet illeti – a khivai khánságnak
adni az elsőséget, mely ugyan kevesebb mívelés alatti földdel bir
mint a másik kettő, de ezeket a termények sokasága és minőségével
felülmulja, s csak egyedül Bokhara küld több és kitünőbb faju
gyümölcsöt. A mi az ásványokat illeti, ebben is kétségkivül
Bokharáé az elsőség, mig még ellenben jófajta háziállatokkal csak a
vándor törzsek birnak.</p>
<p>A föld, melyet Tanab szerént mérnek (= fonál, egy Tanab, 60 négy
utrőföt tesz) a) Mükk, szabad tulajdon, melyért adót fizetnek, b)
Khanlik, kincstári birtok, t. i. olyan föld, melyet vagy a kormány
töretett fel, vagy elkobzás és foglalás folytán jutott hozzá; ezen
földről neki a tiszta jövedelem egy harmada jár, <span class=
"pagenum"><a name="Page_200" id="Page_200">-200-</a></span> és c)
Jarimdsi<a name="FNanchor_22" id="FNanchor_22"></a><a href=
"#Footnote_22" class="fnanchor">22)</a>, az a föld, mely valamely
Medresze (oskola) mosë vagy más kegyes alapitvány tulajdona, s
melytől a tiszta jövedelem egy negyedét fizetik. A kincstári
jószágok minden kerületben, bizonyos számú – müsürüb – hivatalnok
felügyelete alatt állanak, kik egyuttal a jövedelmeket is beszedik;
az egyházi javak ellenben itt is, mint minden más iszlam országban,
a mutevalik kezelése alatt vannak.</p>
<p>A mi a talaj minőségét átalában illeti, a dolog érthetőbb lesz,
ha megemlitem, hogy az első osztályu mívelt föld egy tanabja 100
batmant (egy batman = 40 font), az utolsó minőségü legalább 60
batmant ad. S ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a földnek termés alá
készitése nemcsak, mint egész Ázsiában, nagyon hanyagul, de a
mellett még a lehető legkezdetlegesebben történik, akkor a szakértő
könnyen felfoghatja az ottani föld roppant termékenységét.</p>
<p>Hogy a három khánság együttvéve hány négyszegmértföld mívelt
vagy termőképes földet bir, olyan kérdés, melyre egyhamar
megfelelni teljesen lehetetlen. A gyakori háborúk és zavarok eléggé
megmagyarázzák azt, hogy miért akad az utas oly sok azelőtt virágzó
telep puszta helyére, s Khivára vonatkozólag bátran fellehet tenni,
hogy ezen földult és elpusztitott vidékek területe nagyobb mint a
jelenleg mívelés alatt levő földmenyiség. Nehány terményt kivéve,
melylyel a khánságok egymásközt s Oroszországgal kifelé
kereskednek, minden egyébből csak annyit termesztenek, a mennyivel
otthon beérik, pedig kétséget nem szenved, <span class=
"pagenum"><a name="Page_201" id="Page_201">-201-</a></span> hogy a
jelenlegi termények minőségét nemcsak javitani, de még
változatosabbá is lehetne tenni.</p>
<p>A három khánság terményeinek rövid áttekintése az eddig
mondottakat még jobban megvilágositja.</p>
<h3>Növényország.</h3>
<p>Azon gabnafajok közt, melyek a turkesztáni sivatag
tartományokban termesztetnek, a buza és árpa játszák a főszerepet.
Az előbbeniek itt négy faja létezik, u. m.:</p>
<p>1) Bokhara budáji (bokharai buza), első minőségü, magja hosszú,
vörös, hegye zöldes szinü. Ezen faj adja a legizesebb kenyeret,
melynek készitésében Bokhara városa kitünik s mely sirmaja név
alatt messzire elhordatik.</p>
<p>2) Tokmak bás (bunkós fejü) vastag, kerekded magva igen húsos s
a mi buzánkhoz valamenyi fajok közt leginkább hasonlit. E terményt
legjobb minőségében Khiva szolgáltatja.</p>
<p>3) Kara szüllü (fekete hajú) sovány, sötétbarna magva nem igen
jó minőségü s legtöbbnyire a lovakat abrakolják vele. Végre a</p>
<p>4) Jazlik (nyári buza) igen gyorsan érik és feltünőleg könnyü.
Más fajokkal vegyitve használják.</p>
<p>Az árpa Közép-Ázsiában nem olyan jó mint Persiában vagy
Törökországban. A közönségesen ismert fajtán kivül van még egy
silányabb fajta is – ezt Khivában karakulpuknak hijják – s mint az
egész Keleten, a lovakkal étetik meg.</p>
<p>Rizs igen nagy mennyiségben terem, de jóságára nézve legkevésbbé
sem állja ki a hasonlatot a heráti, vagy a kitünő sirázival, mely
utóbbi csampa vagy amberbujnak (Ámbra-illatú) is neveztetik. Még
legtöbbet hasonlit az egyptomi rizshez (Törökországban dimjatti);
<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
"Page_202">-202-</a></span> de ha gondosabb s a talajnak
megfelelőbb módon míveltetnék, akkor ez utóbbit valószinűleg
legyőzné.</p>
<p>A dsügerit (holcus sorghum) mind a három khánságban nagyban
termesztik, s többet is használják mint bárhol Ázsiában. A gyönge
tejesek megeszik, de ha egyszer megszáradt, abraknak használják,
különösen a csikók számára, mert nem oly hevitő mint az árpa, s
gazdag czukor tartalma nagyon tápláló. Azonkivül egyedül, vagy
buzával vegyitve kenyeret is készitenek belőle.</p>
<p>A mekke dsügeri (törökbúza) legfeljebb egy kis arasznyit nől, s
kétféle, az egyik sárgás, a másik egészen vörös apró magvú. Ezt nem
száritják meg, hanem vagy megeszik mikor még gyönge, vagy a
barmokat hízlalják vele.</p>
<p>Tari (tönköly) sokféle van, s miután a közép-ázsiabelieknek
egyik fő táplálékát képezi, nagyban termesztetik.</p>
<p>Hüvelyes vetemény, a nálunk ismert fajokon kivül, mint borsó
(burcsak), bab (lubie), lencse (jaszmuk) stb., még egyébb is van,
mik nálunk azomban ösmeretlenek; igy p. o. a konak, melynek magva
kisebb de vastagabb mint a mi lencsénké, s apró bokrokon nől, a
más, valamivel nagyobb szemü mint a köles s barna szinü stb.;
ezenkivül még nehány alfaj, melyek azomban csak szakemberre nézve
birnak érdekkel.</p>
<p>Az olajnövények között legelső helyen a kündsi szeramot emlitem,
mely igen szépen tenyészik s a három khánságot bőven ellátja az
ételhez és világitáshoz szükséges olajjal. Ezenkivül emlitésre
méltó a zigir, egy a köleshez hasonló növény, melynek szárán több
almanagyságu gyümölcs terem, s ebben vannak a mákszemnagyságu,
sárga magvak. Ennek olaját az ételeknél s különösen sütemények
készitésénél használják. <span class="pagenum"><a name="Page_203"
id="Page_203">-203-</a></span> Azután a dsigit, t. i. a
gyapotmagvak, de ennek olaja éldelhetetlen, a kender (kender),
melyről igen hitvány vásznat s a kedvelt beng bóditó szert
készitik. Végre az indau egy csekély cserje, melynek zöldes
magjából nagyon keserü és rosz szagú olajat ütnek, s ezt az
állatok, különösen sebesült tevék gyógyitására használják.</p>
<p>A festő növények közt nevezetes a nijan vagy bojak (festő
buzér), melyet mind a három khánság igen jó minőségben termel s
nagy menyiséget ad el belőle Oroszországnak. 1835-ben Oroszország
még nem igen kereste e czikket, s 1860-ban már mégis 24,523 orosz
pudot (883,000 angol font) hozott be<a name="FNanchor_23" id=
"FNanchor_23"></a><a href="#Footnote_23" class="fnanchor">23)</a>.
Az iszbarak vagy barak apró sárga virágja, megszárasztva és
szétdörgölten, szép sárga festéket ad. A görcsük a mi lóherünkhöz
hasonlit, s apró vörös virágszirmai kifőzve erős fekete festék
lesz. A buzgunds gubacs nemü növény, mely csak déli Majmenében
terem s mint mondják a Badgiz hegyek közt (éjszaki Herátban) a
legjobb vörös festéket készitik belőle, mely még a helyszinén is
nagy áron kel el. Bár nem ezen osztályba tartozik, de mégis meg
kell említenem a sajátságos terendsebint, ez egy gyantás állomány,
mely a khari suter (tevetüske) nevü tövisbokron terem. A
terendsebin a nyár vége felé szokott éjjel váratlanul s rögtön
előtünni, s ilyenkor azonnal le kell szedni, mielőtt a nap
reásütne. Ezen mozgaszerü, világosbarna szinü anyagból, mely
különösen édes, s nyersen is megehető, Közép-Ázsiában szirupot
készitenek, Persiában meg a meshedi és jezdi czukorgyárakban
használják fel. <span class="pagenum"><a name="Page_204" id=
"Page_204">-204-</a></span></p>
<p>Gyümölcsből, a déli fajokat kivéve, csaknem minden fajta
található, mind a három khánságban, még pedig nagy mennyiségben és
kitünő minőségü, s a kivitel nemcsak Oroszország, hanem a gazdag
India felé is megy. S mivel Ázsiában valamely helynek, becses
vizének, levegőjének és gyümölcsének minősége szerint határoztatik
meg, nem csoda, ha a közép-ázsiai gyümölcsének ezen előnyeire oly
nagyon büszke. Mindhárom khánságnak meg van a maga sajátságos
gyümölcsfaja, igy Khivában a dinnyék és almák, Bokharában a
külömböző szőllőfajok és a nyári baraczk érdemelnek különös
figyelmet. Meglehet, hogy az utóbbi helyen a nevezett czikkekben
Persia és Törökország sok vidéke felülmulja; de Khiva dinnyéi
nemcsak Ázsiában, de mondhatom az egész föld kerekségén a
legkitünőbbek. Európai embernek fogalma sem lehet ezen gyümölcs
kitünő jóságáról, melynek rendkivüli édes és illatos husa szétolvad
a szájban s oly üditő, hogy kenyér mellett élvezve, a természet
által nyujtott legjobb tápláléknak mondható. Csak az Iszfahán körül
tenyésző hires naszrabadi dinnye mérkőzhetik, de csak keveset,
Középázsia ezen a maga nemében egyetlen gyümölcsével.</p>
<p>A sokféle dinnyefaj közt, mint nyáriak a következők érdemelnek
emlitést: 1) zamcse, koránérő, gömbölyü, sárga szinü, vékony haju,
2) görbek, zöld szinnel és fehér hussal, 3) babaseikhi, kicsiny,
gömbölyü, fehér husu, 4) kökcse, 5) sirinpecsek, kicsiny, gömbölyü,
igen lágy és édes, 6) sekerpare, 7) khitaji, 8) köknabat, 9)
aknabat, 10) begzade<a name="FNanchor_24" id=
"FNanchor_24"></a><a href="#Footnote_24" class="fnanchor">24)</a>.
<span class="pagenum"><a name="Page_205" id=
"Page_205">-205-</a></span></p>
<p>A téli dinnyék csak október elején érnek meg, de az egész télen
élvezhetők s februárban legjobbak. Fajaik következők: 1)
karagulabi, 2) kizilgulabi, 3) besek, 4) pajandeki, 5)
szakszaul-kavunu. Többnyire ezeket viszik Oroszországba.</p>
<p>A közép-ázsiai dinnyefajok kitünő minősége leginkább az Oxusnak
köszönhető, mert a legjobbak annak partjain teremnek. Bokhara
dinnyéi nagyon középszerüek s minőség tekintetében még a
khokandiaktól is túlszárnyaltatnak.</p>
<p>A szőlőfajok közül Khanikoff érdekes munkájában<a name=
"FNanchor_25" id="FNanchor_25"></a><a href="#Footnote_25" class=
"fnanchor">25)</a> tiz fajt emlit föl, melyekre ő Bokharában akadt.
Én Khivában a következőket találtam:</p>
<p>1) Huszeini, hosszas szemü, vékony haju, igen édes s télen
eláll, 2) meszke, gömbölyü, nagy szemü, 3) szultani, 4) khalide,
korán érő, 5) siborgani, 6) taifi, 7) khirmani, 8) szajeke.</p>
<p>Mindezen fajták sik földön tenyésznek, s mivel bort csak a
bokharai zsidók s ezek is csekély mennyiségben állitanak elő, ennek
folytán e nemes gyümölcsből részint szirupot készitenek, részint
megszáritva megeszik.</p>
<p>Alma négyféle találtatik s a hezareszpi faj bátran kiállhatná a
versenyt a mi kerti terményeinkkel.</p>
<p>A szeder is nagyobb szemü, többféle s édesebb, mint nálunk; ezen
előnyének tulajdonitható az, hogy a közép-ázsiai selyem jobb, mint
az olasz vagy franczia, s hogy a nálunk már évek óta otthonos
selyemhernyó-betegség ott még mostanáig ismeretlen.</p>
<p>A mi a selyemtenyésztést illeti, ez a khinai tatároktól s
különösen Khotenből származott be, hová, mint <span class=
"pagenum"><a name="Page_206" id="Page_206">-206-</a></span>
Reinaud<a name="FNanchor_26" id="FNanchor_26"></a><a href=
"#Footnote_26" class="fnanchor">26)</a> helyesen jegyzi meg,
időszámitásunk első századában Khinából vitték. Belföldi
selyemczikkek, mintegy Bokhara régi történetét tárgyazó kézirat
tanusitja<a name="FNanchor_27" id="FNanchor_27"></a><a href=
"#Footnote_27" class="fnanchor">27)</a>, már az iszlamot megelőző
korban ismertettek s igy épen nem vádoltathatunk tulzással, ha azt
állitjuk, hogy a selyem tenyésztése, fonása és megfestési módja a
három khánságban még sokkal régibb jellemü, mint magában Khinában,
mert imitt az ipar haladása közben többet változtatott rajta, mint
amott. Az anyag megfestését csaknem kizárólag a zsidók eszközlik, a
szövést a tadsikok és merviek, s ezek mindnyájan hódolva a lakosság
izlésének, csak feltünő szinü szövetet készitenek.</p>
<p>Régenten, különösen még az arab foglaláskor, Középázsia
selyemszövetei az egész Keleten hiresek voltak, a mint azonban
később a hóditók az ügyesebb iparosokat Damaszkusba meg Bagdadba
költöztették, a régi művészeti tökély lassanként elenyészett s
elveszett örökre, daczára Timur minden igyekezetének, melylyel azt
az Oxus tulfelén ismét felvirágoztatni akarta. Hogy mily nagy a
selyemtermelés, már azon körülményből kiviláglik, hogy az itt
általában divatos gyapotszövetek – Aladsa – nagy mennyiségü selymet
tartalmaznak s hogy nemcsak a vagyonosabbak, hanem minden bármily
csekély sorsu embernek is rendesen van egy-két darab ruhája s
nehány asztalkendője selyemből, s hogy nemcsak Persiával, Indiával
és Afghanisztánnal üzetik e czikkre nézve nagy kereskedés, hanem
még Oroszországnak is nagy mennyiség jut belőle. <span class=
"pagenum"><a name="Page_207" id="Page_207">-207-</a></span></p>
<p>Középázsiának egyik sokat igérő termése a gyapot, mit, miután
minden ruha, asztalkendő, ágynemü s kendő belőle készittetik,
mindhárom khánság nagyban termeszt. A turkesztáni gyapot jobb mint
az indiai, persiai és egyiptomi, s némelyek még a világhirü
amerikaival is versenyképesnek tartják. Még eddig csak Oroszország
használja fel e czikket moszkaui, wladimiri, twerszkoy stb.
gyáraiban s mindinkább növekedő mennyiségben. Igaz, hogy a gyárosok
részéről sok a panasz, hogy a termelők hanyagul járnak el a
tisztitás körül s hogy a kereskedők az árut nagyban hamisitják,
részint megnedvesitvén a gyököket, részint hogy nagyobb súlyuk
legyen, köveket rakván bele. Mindennek daczára azonban, a Khivából
és Bokharából Orenburgon át bevitt gyapotot az orosz ipar nem
nélkülözheti.</p>
<p>A gyapotmívelésre Középázsia azért is igen alkalmas, mivel a
gyapotföldek a nedvességet nem kivánják meg, sőt az eső még
tavaszkor is inkább károsan hat reájok. E czélra a Szoga nevü
kemény, kővel elegyes helyeket szemelik ki s ezeket is csak egyszer
törik fel; igy a megmunkálás és ültetés minden mezei munkánál
egyszerűbb. Az orenburgi vámhivatal statisztikai adatai szerént azt
kellene hinnünk, hogy a legtöbb gyapotot a bokharai khánságban
termesztik, de ez valószinüleg tévedés, mert a khivai karavánok,
midőn a Jaxartest átlépik, gyakran egyesülnek a bokharaiakkal, vagy
legalább bokharabelieknek adják ki magukat azért, mert ezek az
oroszokkal jó viszonyban vannak s nincs is épen rosz hirük
közöttük. Saját tapasztalataim s a kérdezősködéseimre adott
felvilágositások után ugy tudom, hogy Khiva gyapottermelése sokkal
virágzóbb <span class="pagenum"><a name="Page_208" id=
"Page_208">-208-</a></span> s jobb minőségü, mint a testvér
országoké. A gyümölcs – gavadse – itt kisebb, mint Bokharában, de
sokkal finomabb és fehérebb még a guzei szefidnél is, mely pedig
első minőségü bokkarai termény. Állitásunkat még azon körülmény is
megerősiti, hogy a közép-ázsiaiak mind a khivai terménynek adják az
elsőséget. A megfestésben és szövésben Bokharának jó hire van, de
magában a fővárosban is jobban fizetik a khivai mint a belföldi
készitményt s amazok Afghanisztánba, Indiába s északi Persiába is
szállittatnak, s még a vándortörzseknél is nagy becsben
tartatnak.</p>
<p>Kétséget sem szenvedhet tehát, hogy a középázsiai puszták ezen
terménye a jövendőben sokkal több értéket fog képviselni; de ehhez
még sok fejlesztő körülménynek kell hozzájárulni; mindenek előtt a
mívelést kell tökéletesiteni, a tisztitásnál és bemálházásnál
európai gépeket kell használni s az utakat biztosakká tenni. Ily
módon nemcsak a minőség lenne jobb, hanem a termény mennyisége is
minden nagyobb megerőltetés nélkül is nevezetesen emeltethetnék.
Valószinü, ha nem is a legközelebbi jövőben, hogy valamikor
Középázsia Oroszországra nézve azzá lesz, a mi jelenleg Uj-Karolina
Anglia gyárvárosaira nézve.</p>
<p>A Középázsiából Oroszországba bevitt gyapotmennyiség módnélküli
szaporodását legtisztábban ugy foghatjuk fel, ha Lumley Savillenak,
a pétervári angol követség egykori első titkárának, az 1862. és
1865. évi kékkönyvben felhozott táblázatát ide igtatjuk. Ezen
hivatalos kimutatás szerint bevitetett a három khánságból:
<span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
"Page_209">-209-</a></span></p>
<table cellspacing="0" cellpadding="0">
<tr>
<td class="tdc">Év</td>
<td class="tdc">Bokhara rubel</td>
<td class="tdc"><em class="gesperrt">Khiva</em> rubel</td>
<td class="tdc"></td>
<td>Khokand rubel</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1840–1850</td>
<td class="tdr">2,065.697</td>
<td class="tdr">470.781</td>
<td></td>
<td class="tdr">16.851</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1853</td>
<td class="tdr">280.514</td>
<td class="tdr">133.799</td>
<td>⎫</td>
<td></td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1854</td>
<td class="tdr">509.600</td>
<td class="tdr">248.347</td>
<td>⎪</td>
<td></td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1855</td>
<td class="tdr">513.023</td>
<td class="tdr">185.683</td>
<td>⎪</td>
<td>hiányzanak</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1856</td>
<td class="tdr">501.225</td>
<td class="tdr">36.050</td>
<td>⎬</td>
<td>az</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1857</td>
<td class="tdr">578.483</td>
<td class="tdr">66.776</td>
<td>⎪</td>
<td>adatok.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1858</td>
<td class="tdr">634.643</td>
<td class="tdr">59.729</td>
<td>⎪</td>
<td></td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1859</td>
<td class="tdr">495.065</td>
<td class="tdr">2.274</td>
<td>⎭</td>
<td></td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">1860</td>
<td class="tdr">721.899</td>
<td class="tdr">22.429</td>
<td></td>
<td class="tdr">4907</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdr">Összeg</td>
<td class="tdr">4.237.772</td>
<td class="tdr">755.087</td>
<td></td>
<td class="tdr">4907</td>
</tr>
</table>
<p>E szerint tehát az 1840–50 közötti forgalom a reá következő tiz
év alatt több mint kétszeresre emelkedett s valószinü, hogy ha a
politikai viszonyok kedvezni fognak, mindinkább nagyobb lesz. De
ismételve is meg kell jegyeznünk, hogy, habár Bokhara itt mindenütt
a legnagyobb számot mutatja fel, ez azért még sem képviseli
kizárólagosan az ő terményét. Nagyon sok khivai áru van a közt,
melyek részben ürgendsi kalmárok a bokharai uton visznek Orenburg
felé (melynek vámhivatalából a föntebbi összeállitás került), hol
azután minden Bokhara rovatába iratik be. Azonkivül még sok
khokandi gyapot is, mert a khokandiak, mivel az oroszszal folytonos
viszálkodásban élnek, a határon mint bokharabeliek mennek át.</p>
<h3>Az állatországból.</h3>
<p>Itt mindenekelőtt a házi állatok, s ezek közt is legelső helyen
a juhok emlitendők, melyeknek két faját <span class=
"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> lehet
megkülönböztetnünk, u. m. 1) kazak koj (kirgiz juh) és 2) özbeg koj
(özbeg juh). A kirgiz juh, ugy gyapjura mint husra nézve, többet ér
az utóbbinál. Középázsiában egyáltalán a kövérfarkú faj
tenyésztetik, s azon első hallásra hihetetlennek tetsző állitás,
hogy ezen állatnak széles, földön heverő vastag farka alá gyakran
hengert vagy egyéb kis járművet helyeznek, hogy a járás reá nézve
lehetségessé tétessék, vagy legalább megkönnyittessék, épen nem
mondható túlzottnak. Különösen a hizlalt juhok – bakkan – gyakran
3–4 batman (20 font) tiszta zsirt is adnak. A mi a husnak izét
illeti, mondhatom, hogy jobb minden egyébb tőlem Ázsiában ismert
fajokénál, melylyel a törökországi nagy hirü kivirdsik és karaman
össze sem hasonlitható, s melylyel még a persáktól oly nagyra
becsült indopersiai sem versenyezhet.</p>
<p>A gyapju nem oly kitünő minőségü, de valószinüleg azért nem
készitenek belőle ruhákat, mert még nem értenek a finomitáshoz,
hanem inkább szőnyegekre, uti tarisznyákra, lótakarókra s más
durvább szövetekre használják fel; e mellett nem is képez jelentős
kiviteli czikket. De nevezetes kereskedelmi czikk a fekete
göndörszőrű báránybőr, melynek egyedüli hazája a bokharai khánság s
itt is főkép Karaköl. Innen hordják szét egész Ázsiába, sőt
Európába is, hol Asztrakhán név alatt ismeretes. A bőrt a
háromnapos bárányokról huzzák le s azután nehány napig só és
árpaliszt keverékben páczolják s végre, hogy szép fényes legyen, a
Zerefsán vizében kimossák, melynek partjain Bokhara és Baveddin
között, különösen julius hóban nehány százezer darab ilyen
száritásra kitett bőrt lehet látni. E bőr mindenütt nagyon keresett
czikk, de különösen <span class="pagenum"><a name="Page_211" id=
"Page_211">-211-</a></span> Persiában, hol a divatos föveg belőle
készittetik, s ha meggondoljuk, hogy ott egy külah (kalap, melyhez
3–4 darab elég) 10–15 aranyért árultatik, akkor meggyőződhetünk
arról, hogy a mi asztrakhánunk, mely sokkal olcsóbb, nem bokharai
termény. A juhtenyésztés lévén a középázsiai vándortörzsek
főélelemforrása, könnyen fogalmat szerezhetünk azon roppant
nagyszámu nyájakról, melyek a mérhetetlen pusztán táplálkoznak. A
kirgizek sok juhot hajtanak a khánságokba, de Oroszországba is,
hová a bevitel folytonosan növekedőben van. 1835-ben 850.000,
1860-ban már 3,644.000 ezüst rubel áru hajtatott be<a name=
"FNanchor_28" id="FNanchor_28"></a><a href="#Footnote_28" class=
"fnanchor">28)</a>. Az utóbb emlitett év folytán a roppant sok
juhokon kivül még 750.000 ezüst rubel áru nyers juhbőr és 86.000 e.
r. áru gyapju vitetett át Orenburgnál az orosz határon.</p>
<p>A juh után a kecske a legnevezetesebb házi állat. A kecskehus
ugyan sohasem oly jó, mint a juhhus, de itt mégis jobb valamivel,
mint máshol Ázsiában. A kecske gyapja, mint Burnes mondja, ugyan
messze áll a kasmiritől, de mégis meglehetős jó és vizhatlan
szöveteket készitenek belőle.</p>
<p>A legjobb lovak a turkománoknál találhatók, s ezek közül a java
Afghanisztán, India és Persia felé kivitetik. A turkomán ló,
különösen az Akhal és a jomut fajbeli, nem sokat enged az arab
lónak, akár gyorsaságát és kitartását, akár szépségét és alakját
vegyük tekintetbe. Az özbeg ló, vagyis azon faj, mely Bokhara,
Khiva és Mejmenében honos, inkább erejével mint gyorsaságával tünik
ki. <span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
"Page_212">-212-</a></span></p>
<p>Közép-Ázsia tevéit, melyek közt a bokharai faj és a kétpupos
kirgiz-teve érnek legtöbbet, erőben és gyorsaságban csak az arab,
különösen a hedsázi tevék haladják meg. Azon szóbeszéd, hogy a teve
kettős gyomrában a viz tiszta s hűs marad, s hogy a szomjtól
gyötört utasok végső esetekben ehez nyulnak, itt egészen
ismeretlen, s a vándortörzsek közötti ide vonatkozó tudakozódásaira
nevetéssel feleltek. Annál hasznosabbak Középázsiában ez állatok,
mértékletességöknél fogva, mivel a legmegromlottabb vizzel is
beérik s daczára a gyakran csak tövis és bogáncskóréból álló
abraknak, a legnagyobb terheket napokig hordozzák. Ezenkivül az
arab tevék alattomosságától s vadságától egészen mentek. Kivitel
csak Persia és Afghanisztánba üzetik velök, de Oroszországba nem
igen. Nagy hasznot hajt az évenként kétszer nyirott teveszőr is,
melyből köteleket s egyéb durva, de néha finomabb szöveteket is
készitenek.</p>
<p>Szarvasmarha nem sok van, s ez is meglehetősen hitvány. A
legszebb marha állitólag Khokandban található; az Oxus mellett
egyedül a Karakalpakok foglalkoznak kizárólag marhatenyésztéssel.
Középázsiában a marhahus még a persiai s törökországinál is
szivósabb, éldelhetlenebb, s ezért azt itt többnyire csak a
legszegényebb emberek fogyasztják. Azonkivül aránylag kevés sajtot
és vajat készitenek tehéntejből. Öszvért Középázsiában nem
tenyésztenek, mert a lovat, mint legnemesebb állatot, nem engedik
bemocskolni. Annál nagyobb gond fordittatik a szamártenyésztésre,
mely itt sokkal szebb és jobb, mint máshol Ázsiában. A bokharai
tenyészetü szamár nemcsak erős és nagy termetével tünik ki, hanem
még gyorsaságával is, s <span class="pagenum"><a name="Page_213"
id="Page_213">-213-</a></span> hosszu karaván utakon az csak annyit
győz meg, mint a ló.</p>
<p>A szárnyas állatok közül honos itt a hosszulábu khinai tyúk, a
ludak kisebbek, mint Európában, kacsafaj többféle tenyésztetik.
Vannak még hattyúk, fogolymadarak, gyöngytyúkok és fáczánok, melyek
közül a legszebbek Khokandban találhatók.</p>
<h3>Az ásványországból.</h3>
<p>Senki sem csodálkozhatik azon, hogy napjainkban a három khánság
földjében elrejtett kincsekről alig tudunk valamit. Lehmann s más
orosz utazók, kik kellő geologiai készültséggel birván, behatóbb
vizsgálatokat tehettek volna, a tatár hatóságok féltékenysége miatt
minden lépésükben meg lettek akadályozva. Daczára annak, még sem
vagyok hajlandó Burnes azon nézetéhez csatlakozni, hogy Középázsia
épen semmi vagy csak igen csekély mennyiségü nemes érczet rejt
földjében, s hogy a zerefsáni aranypor sem odavaló eredetileg,
hanem Hindukusból eredő kisebb folyóktól vitetik oda. A
középázsiabeliek szerént a szamarkandi és bedakhsani hegyvidékek,
az Oveisz Karajne hegység az Oxus balpartján Khivában, és a nagy
Balkán a káspi tó melletti pusztában sok nemes érczet tartalmaznak.
Hogy a felső Oxus mellett csakugyan léteznek aranytelepek, ezt azon
körülmény is eléggé bizonyitja, hogy ott, daczára azon elhanyagolt
és kezdetleges módnak, melylyel az aranymosás üzetik, évenként
mégis jelentékeny mennyiségü aranyat nyernek.</p>
<p>Az aranymosásra, vagyis jobban mondva, az arany kihalászására
tevefarkakat használnak, melyek egy sorban két karó közé
függesztetnek. Ezekkel egy ideig <span class="pagenum"><a name=
"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> a vizet verdesik vagy
bemártják őket s ugy hagyják lógni. Mindig a zavaros helyek
kerestetnek ki e czélra, s a munkát junius és julius hónapokban,
mint a melyek erre legjobbak, szokták megkezdeni. Nem valószinü,
hogy az aranyport kivinnék, mert a mint Bokharában lakó persa
aranyművesektől tudom, az ott látott kisebb ékszereket belföldi
érczből készitik. Ezüstöt Khivában szednek a fönt emlitett
hegyekben, s Allahkuli khán idejében három év alatt, mikor a
munkákat egy mívelt, szakavatott indus vezette, ezen becses érczből
igen nagy mennyiséget nyertek. Az emlitett uralkodó halála után az
indus állitólag megszökött, mások azt mondják, hogy
meggyilkoltatott. Mondják, hogy azóta a bányákat elhanyagolták.
Sehri-Sebz körül is vannak ezüstbányák, de az erre vonatkozó adatok
bizonytalanok.</p>
<p>A nemes kövek között a bedakhsáni rubinok érdemlik az elsőséget,
melyek régebben laoli bedahsán név alatt egész Ázsiában hiresek
voltak; most már nagyon megritkultak. Karniolt nagy mennyiségben
találnak a bedakhsáni hegyi patakok medrében, ára csekély s Arábia,
Persia és Törökországba viszik. A festésre való lazulkő
Középázsiában kis értékü s Oroszországba és Persiába vitetik. A
bedakhsáni és khokandi türkisz szinre nézve a nisabuval (Persiában)
nem versenyezhet s többnyire csak a vándortörzsek meg a nogaji
ezüstművesek veszik. Szine zöld és nem kék, s nem oly általánosan
keresett, mint amaz.</p>
<p>A középázsiai sikországok terményeinek ezen vázlatos előadása az
olvasót, s különösen azt, ki Ázsiát s az ottani viszonyokat ismeri,
meggyőzhette arról, hogy Turkesztánt a terméketlen tartományok közé
számitani <span class="pagenum"><a name="Page_215" id=
"Page_215">-215-</a></span> nem lehet. A lakóitól nagy becse és
sivár körülete folytán, homokba foglalt drága kőnek nevezett
Középázsia, a távol Kelet országai közt bizonyosan nagy szerepet
fog játszani s nevezetes helyet foglaland el, ha az európai
polgárosodás jótevő sugarai az ottani szerencsétlen viszonyok
posványát kiszáritván, századunk nagyszerü vivmányai az ipar és
földmivelés terén ott is utat nyitandottak maguknak. Rablás, háboru
és öldöklés s nem a puszta határok tették sivataggá az Oxus és
Jaxartes partjait. Bokharában s még inkább Khivában a földmüvelést
csaknem kizárólag rabszolgák végzik, kiknek száma az utóbbi
khánságban a 80.000-et meghaladja. A vad erkölcsök a hon lakójának
kardot adtak kezébe, s az ekét meggyalázónak vélik s a rabszolgákra
bizzák. Mikor látják már be ezen országok, hogy szerencsétlen
sorsuk s zilált állapotaik legnagyobb része ezen ferde nézpontban
gyökeredzik. Az orosz kormány, midőn az ottani viszonyokat
könnyiteni és szeliditeni törekszik (mert tökéletes átalakitásukról
egyhamar szó sem lehet), teljes elismerésünket s
szerencsekivánatainkat igazán megérdemli. A föld gazdagságát ne
irigyeljük tőle, mert eltekintve a kormány erkölcsi befolyásától s
netaláni politikai czéljaitól, anyagi haszna nem sok van, sőt
bátran kimondhatjuk, hogy csekély azon fáradalmak és költségekhez
mérve, miket egy ily országnak megszállása és igazgatása megkiván,
egy oly országé, melylyel a közlekedés valószinüleg mindig
kimondhatatlanul fáradalmas marad.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_216" id=
"Page_216">-216-</a></span></p>
<h2>XV.<br />
Adatok Bokhara ókori történetéhez.</h2>
<p><span class="dropcap">A</span>z, a mit ezen fejezetben Bokhara
multjára nézve közlök, legnagyobbrészt egy Tarikhi Narsákhi
(Narsákhi története) czimü persa kéziratból van átvéve. Ezen
Bokharáról szóló fölötte érdekes munkát szerzője,
Mehemed-ben-Dsáfer-el-Narsákhi, a hedsra 332-ik<a name=
"FNanchor_29" id="FNanchor_29"></a><a href="#Footnote_29" class=
"fnanchor">29)</a> évében irta arab nyelven, a szamanida Emir Hamid
uralkodása alatt. Később, a hedsra 522-ik évében, persa nyelvre
fordittatott s a nem kevésbé érdekes „Khazain ül Ulum“-ból (A
tudományok kincsei), melyet a nisáburi Ebul Haszán irt,
megbővittetett.</p>
<p>A mi történeti értékét illeti, a „Tarikhi Narsákhi“ mindenesetre
megérné a hű forditására és kiadására forditandó fáradságot.
Ismerőseim egyike, a kitünő keleti nyelvész Khanikoff, már dolgozik
is rajta, s igy ezen becses munka rövid idő alatt a nagy közönség
kezébe jut. Mi a könyvből csak azt szedtük ki, a mi vázlataink
keretébe beillik, s ezért az eredeti szöveg <span class=
"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> szabad
forditását adjuk, mert igy kevésbé fárasztó s inkább megfelel a
közönség izlésének.</p>
<h3>Bokhara és környéke.</h3>
<p>A hely, melyen most a szent Bokhara fekszik, régi időben mocsár
volt, mely a Szamarkand felől jövő folyónak évenkénti kiöntéseiből
állt elő, mert ez utóbbi a nyári hónapokban a szomszédságban fekvő
hegyekről leolvadt hótól nagyon megdagadt. E mocsár azután
kiszárittatott s a termékeny föld nemsokára mindenfelől települőket
édesgetett magához, kik ott megállapodván, magok közül egy Aberzi
nevü főnököt választottak meg uralkodónak. Maga Bokhara még akkor
nem létezett, de volt ott több falu, melyek közül Bejkend v.
Pejkend (az uralkodó faluja) volt a legnagyobb. Nem sokára a
zsarnoki uralkodás szétszórta a telepet. Egy részök északi
Turkesztánba vonult vissza s ott Otrar várost alapitván, csakhamar
jólétnek örvendett. Később visszamaradt testvéreik segélykéréseinek
engedve, ismét visszatértek. Fejedelmük, Sír Kisver (az ország
oroszlánja) legyőzte a gonosz Aberzit s őt egy vörös tüskékkel
töltött zsákba tétetvén, mindaddig hengeritgette, mig meg nem halt.
Bokhara lassanként ujra felvirágzott. Fejedelme Sír Kisver 20 évi
uralkodása alatt igen sokat tett a telep gyarapitására; példáját
utódai is követték, s nemsokára az egész környék megnépesedett s
falvakkal volt ellepve.</p>
<p>Hogy ez időszámlálásunk melyik szakában történt, nehéz
megmondani. Bokhara őstörténetének regéje megértésére törekedni,
hiábavaló igyekezet lenne. Mi itt inkább a kézirat fölötte érdekes
adatait fogjuk előadni <span class="pagenum"><a name="Page_218" id=
"Page_218">-218-</a></span> s mindjárt Bokharával kezdjük, mint ez
már ősidőktől fogva főhelynek tartatott.</p>
<h3>Bokhara, a főváros.</h3>
<p>A mit kútforrásunk ezen hely vallási jelentőségéről felhoz, hogy
mily előnyökben részesültek lakói, mily kitüntetés várt rájuk a
föltámadás napján stb., mindez az olvasót kevéssé érdekelheti. A
vár alapitójának Sziaust mondják, ki később ugyanott a Gurian kapu
előtti téren saját ipjától megöletett. E helyet a tűzimádók mindig
szentnek tartották s noruz (ujév) napján, napkelte előtt ott
mindenik egy kakast áldozott. Ez emlékünnepnek hire messze terjedt,
s dalnokok dicsőiték azt, bár az esemény már 3000 év előtt történt.
Mások azt állitják, hogy Efrásziab volt az alapitó. Mindegy, a vár
sokáig pusztán, laktalanul állt, mig Bendon, Khatun királyné férje,
azt egy másik erőséggel együtt ujra felépitette s a kapukra
vaslemezekbe vésette nevét. A hedsra hatszázadik évében a kapuk
vaslemezeikkel együtt még meg voltak, később az egész romba dőlt, s
az erőd fölépitésére irányzott törekvések mind füstbe mentek. Az
akkori időben élt bölcsek tanácsára végre a pelejadok alakjára hét
oszlopra épitették föl s ezen idő óta mindenik uralkodó, ki benne
lakott, győztes volt, s a mi még bámulatosabb, közülök egyik sem
halt meg addig, mig benne lakott. Ezen várnak két kapuja volt, a
keleti vagyis Guzian kapu és a nyugoti, Rigisztán kapu; e kettőt
egy út kötötte egymással össze, az egész magában foglalta még a
főtisztek lakását, a fogházakat, a kincstárakat s a tanácsházakat
is. Miután egy darab ideig romokban hevert, Arszlán khán ujra
felépitette s visszaadta régi fényét. <span class=
"pagenum"><a name="Page_219" id="Page_219">-219-</a></span> A
hedsra 534-ik évében Kharezm sáh Bokharát elfoglalván, a Szandsár
által kinevezett helytartót kivégeztette s a várat lerontatta; de
536-ban megint helyreállittatott. Hasonló sorsban többször is
részesült, mig végre a mongolok Dsengiz khán alatt Bokharát a
várral együtt romba döntötték.</p>
<p>Azon paloták között, melyekkel hajdan Bokhara ékeskedett,
legelső helyen <em class="gesperrt">Rigisztán</em> szeraiját
emlitik, melyben az uralkodók, az iszlamot megelőző korban s azután
is, tartózkodni szoktak. Terjedelmére nézve legnagyobb s talán
egyszersmind a legpompásabb is azon palota volt, melyet a szamanida
Emir Szaid épittetett s melyben az uralkodó minden
főhivatalviselőjével együtt lakott<a name="FNanchor_30" id=
"FNanchor_30"></a><a href="#Footnote_30" class="fnanchor">30)</a>.
Ezután neveztetik a <em class="gesperrt">Szerai Molian</em>, vagyis
azon palota, mely a hasonnevű csatorna partján épült. Erről azt
mondják, hogy fölülmulhatatlan szépségü lakhely volt, körülvéve a
legszebb kertek és rétekkel, virágágyakkal, patakokkal s
szökőkutakkal. Ezenfölül a Rigisztán kaputól a Destekig (kis mező)
az egész ut csinosan festett házakkal, kellemes tavakkal s árnyas
fákkal volt tele, a kertek tömve voltak mindenféle gyümölcscsel,
mandolával, mogyoróval, cseresznyével<a name="FNanchor_31" id=
"FNanchor_31"></a><a href="#Footnote_31" class="fnanchor">31)</a>
<span class="pagenum"><a name="Page_220" id=
"Page_220">-220-</a></span> stb. Emlitésre méltó a <em class=
"gesperrt">Semszabad</em> palota is, melyet Semsz-ed-din király, az
Ibrahim kapu közelében épittetett, s mely főleg Kuruk<a name=
"FNanchor_32" id="FNanchor_32"></a><a href="#Footnote_32" class=
"fnanchor">32)</a> nevü állatkertjéről volt hires. E négy
mértföldnyi körületü magas falakkal keritett helyen számos
galambducz volt s azonkivül még vadállatok, mint majmok, gazellák,
rókák, farkasok, vaddisznók (!) félig megszeliditve. Semsz-ed-din
halála után előbb testvére Khidr khán, azután Akhmed khán léptek a
trónra, kik mindketten sokban gyarapitották a palota szépségét, de
midőn az utóbbi Belil sáhtól leveretvén, Szamarkandba vitetett, el
lett hanyagolva s nemsokára romba is dőlt. Voltak még a
föntebbieken kivül a város környékén is mulatóházak, többnyire a
keskusánok birtokában. Igy hivták azon Nyugotról Bokharába
vándorolt idegeneket, kik nem voltak arabok s különösen jó hirben
állottak. Mikor Kuteibe Bokhara elfoglalása után a házak felét az
arabok részére átadni kivánta, leginkább a keskusánok hagyták oda
házaikat s a városon kivül telepedtek le. Ezen mulatóházak közül
később csak kettő-három maradt meg, melyek Köski Mogan-nak
(tűzimádó papok kioszkja) neveztettek. Mint tudva van, Bokharában a
tűzimádók sok templomot birtak s a Moganok az ily helyeket mindig
nagy tiszteletben tartották. A legelső fal Bokhara köré Ebul-Abbasz
helytartó parancsára épittetett a hedsra 215-ben, azért, mivel a
lakosok panaszkodtak, hogy a törökök beütései folytán sokat kell
<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
"Page_221">-221-</a></span> kiállniok. 235-ben kijavittatott és
megerősittetett, de később, midőn a mongol csordák a várost
környékével együtt elpusztitották, romba dőlt. A mondottakon kivül
még mecsetek s egyébb középületek is emlegettetnek, de az ily
részletekkel nem akarjuk terhelni az olvasót. Bokhara és
környékének hajdani virágzó állapota eléggé kitünik abból, ha
megemlitjük, hogy vidékét tizenkét csatorna és vizvezetés hasitja.
Talajának áldott termékenysége Keleten közmondássá vált. Erről a
város és környéke volt adója a legvilágosabb bizonyságot teszi.
Midőn Bokhara negyedszer és utoljára Kuteibe hatalmába esett, a
bagdadi khalifnak onnan évenkénti 200.000, s a khoraszáni
helytartónak 10.000 direm jövedelme volt. A szamanidák idejében
Bokhara és Kerminah egy millió diremen felül fizettek adót, mi az
arany akkori nagy értékéhez mérve, igen nagy összeget tett<a name=
"FNanchor_33" id="FNanchor_33"></a><a href="#Footnote_33" class=
"fnanchor">33)</a>.</p>
<p>Ipar tekintetében is kitünt Bokhara az akkori középázsiai népek
között. A Zerefsán partjain készitett ruhaszövetek igen keresettek
voltak, Arábia, Persia, Törökország, sőt még India lakói közt is.
Szinre nézve csak háromfélék voltak, fehér, vörös és zöld, de
anyaguk nehéz selyem, mit az akkori királyok és fejedelmek
<span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
"Page_222">-222-</a></span> diszruháit képezték. Ezeken kivül még
szőnyegek és függönyök is készittettek Bokharában. Az előbbiek oly
becsesek voltak, hogy a város egész évi adóját egy ily szőnyeg
alakjában küldte meg Bagdadba. Bokhara több izbeni feldulása
folytán a műértő mesterek elszéledtek s velök együtt az ipar is
tönkre ment.</p>
<h3>Bokhara környéke.</h3>
<p>Az előttünk fekvő kézirat a főváros és nevezetességei mellett
még a környék egynémely helyeiről is emlitést tesz. Ezek közül
egynehány még most is létezik, a többi azonban nyom nélkül
eltünt.</p>
<p><em class="gesperrt">Kermine</em>, mely több falut foglal
magában, sok költőt adott az országnak. Bokharától csak 14 farszakh
távolságra esik s előbb dihi kurdek (kis falu) nevet viselt. Most
már jelentékenyebb hely sok mecsettel és karavanszeraival s oly
bucsujáró pont, melyet az egész környék gyakran látogat. Bokharában
különösen sokat tartanak reá, s az odavaló vándorlás egyenlőnek
vétetik a mekkai zarándok út felével. Idegen országokban gyakran
összetévesztik Bokharával. <em class="gesperrt">Tavaisz</em> (az
arabok szerint, mert eredeti néven Kud) jelentékeny nagyságu hely s
vásárairól volt hires. Ezek rendesen 10 napig tartottak s évenként
körülbelől 10.000 embert vontak oda, kik Ferghanából (Khokand) s
másfelől jöttek. Ez uton lakói meggazdagodtak s vagyonosságukról
hiresek lettek. Tavaisz a szamarkandi országuton Bokharától 7
farszáhra fekszik. <em class="gesperrt">Iszkuhket</em>, nagy és
gazdag falu, mely az ott készitett kirbaszszal (vászon) terjedelmes
kereskedést űz, sok mecsettel s karavanszeraival bir s Bokharában a
legszebb faluk közé sorolják. Zendine adja Bokharában a legszebb
kirbaszt s Arak, Farsz, Kirman <span class="pagenum"><a name=
"Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> s más távolfekvő helyekre
küldi, hol az a fejedelmek s országnagyok ruházatára fordittatván,
oly jó hirben áll mindenütt, hogy ugy fizetik, mint a legnehezebb
szöveteket. <em class="gesperrt">Revane</em>, megerősitett hely,
régenten a királyok lakhelye, mondják, hogy Sápur épitette. A
turkesztáni határon fekszik, hetenként vásárt tart, melyen igen sok
zendinedsit (az előbb emlitett vásznat) ad el. <em class=
"gesperrt">Efsána</em>, megerősitett hely, mecsetjét Kuteibe
épitette, hetenként vásárt tart. <em class="gesperrt">Berkend</em>,
régi terjedt falu, melyet Emir Iszmael Szamani megvett, s a belőle
kapott jövedelmet a dervisek és szeidek közt osztotta fel.
<em class="gesperrt">Rametin</em> Bokharánál régibb s azelőtt a
királyok lakhelye volt. Mondják, hogy Efrasziáb épitette s később
megis erősitette, midőn Kejkhoszrevtől megtámadtatott, ki atyjának,
Sziausnak és vejének, Efrasziábnak halálát akarta megboszulni.
<em class="gesperrt">Rametinban</em> voltak legszebb templomaik az
Oxuson túli tűzimádóknak. Efrasziáb két év mulva Kejkhoszrevtől
elfogatott s megöletett, sirja, állitólag, azon tűzimádó templom
bemeneténél van, mely a Khodsa Iman nevü hegy melletti magaslaton
épült. Mindez körülbelől ezelőtt 3000 évvel történt. <em class=
"gesperrt">Ferakhsá</em> egyike Bokhara legszebb városainak s
különösen várkastélyáról nevezetes, melyet ezelőtt ezer évvel az
akkor uralkodó Gedek épittetett s azután pusztulni hagyott. Később
Hebek uralkodó egy részét kijavitatta s a hagyomány szerint Binjad
Tugsáde fia ott halt meg. Az iszlam-korban a szamanida Emir Iszmael
mecsetté akarta átalakitani s a város lakóinak az átalakitási
költségek fedezésére 20.000 dirhemet ajánlott fel, de ezek nem
egyeztek bele. A szamanida Emir Hajder idejében még meg volt belőle
némi gerendázat, melyet az Emir Bokharába vitetvén, saját
palotájának használta fel. Ferakhsának <span class=
"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span>
évenként 15 vásárja van, melyek közül a legutolsó az év végén husz
napig tart s Noruz vásárnak (ujévi vásár) s Bokharában már régóta
szokásos. A Noruz vásárra öt nap mulva következik a noruzi nogan (a
moganoknak vagyis a tűzimádók papjainak ujéve).</p>
<p><em class="gesperrt">Bejkend</em> a városok között emlitetett s
lakosai nem is szerették ha falunak mondták. Mikor a Bejkendit
Bagdádban megszólitották hogy hová való, mindig bokharabelinek
mondta magát. De valóban jelentékeny is volt e hely számos szép
mecsetjeivel és egyébb épületeivel, s a hedsra utáni 240-ik évben
még sok rabatra (karavánszerai nemü kőházak) lehetett benne akadni.
Ilyen épület több volt ezernél s mindenik egy bizonyos falu
lakóinak tulajdonában volt, kik nyáron mezei jószágukon laktak s
télen át a városban kényelemben élvezték munkájuk gyümölcseit.
Ezenkivül a bejkendik hires kereskedők is voltak, s üzletük Khináig
sőt a tengerig (?) is terjedt. Ezen Bokharánál is régibb város
erőditvényei az ostrom alatt sok bajt okoztak Kuteibének. Régebben
az uralkodók többnyire itt laktak. Bejkend és Farab közt egy 12
farszákhnyi homokpuszta terül el. Arszlán khán ide egy nagyszerü
épületet emeltetett, s a Dsaramgam csatornát nagy áldozattal
alávezette. Bejkend környékén sok nádas és tócsa van, miket
Barkenti Ferrákhnak s Karakölnek is hivnak. Hitelt érdemlő
állitások szerént ezek 20 farszákh hosszusággal birnak s annyi
bennök a szárnyas vad és hal, mint sehol másutt, még Khoraszanban
sem. Miután a Dsaramgam csatornának vize nem volt elegendő, Arszlán
khán ezen tavakból egy folyót akart vezetni Bejkend alá, mely
utóbbi hely csekély magaslaton <span class="pagenum"><a name=
"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> fekszik. Hozzá is kezdtek
a munkához s ástak mindaddig, mig oly kemény sziklára akadtak,
melyen minden ütés, furás haszontalan volt. Egész terhekkel hordták
rá a zsirt és eczetet, hogy a követ föllágyitsa (?), de ez sem
használt s kénytelenek voltak felhagyni vele. Farabnak van egy szép
mecsetje, melynek falai és kupja téglából épitvék a nélkül, hogy
csak egy darab fa is látszanék köztük. Régenten külön fejedelme
volt, ki bizonyos tekintetben Bokharától függetlenül
uralkodott.</p>
<h3>Khatun királyné<a name="FNanchor_34" id=
"FNanchor_34"></a><a href="#Footnote_34" class="fnanchor">34)</a>
és a legelső négy arab vezér.</h3>
<p>Az arab foglalás korában, vagy helyesebben, akkor, midőn az arab
kalandorok előőrsei legelőször látogatták meg a távol Keletet,
Bokharában egy nő uralkodott, ki fiának, Tugsádénak, kiskorusága
alatt tizenöt évig erővel és igazsággal kezelte a kormány gyeplőit.
Ezen nőről, Középázsia Nusirvánjáról, azt beszélik, hogy naponként
lóra ülve palotájából a Rigisztánra<a name="FNanchor_35" id=
"FNanchor_35"></a><a href="#Footnote_35" class="fnanchor">35)</a>
ment s itt trónján helyet foglalván, a nép minden országától
környezve, intézte el a közdolgokat.</p>
<p>A hedsra utáni 53. év vége felé, az arabok Abdullah-bin-Zijád
vezérlete alatt az Oxust átlépvén, az akkori időkben jelentékeny
Bejkendet elfoglalták, mely győzelem őket nevezetes kincsek s
négyezer fogoly birtokához juttatá. A hedsra utáni 54-ik évében
erős sereggel s ostromgépekkel támadták meg Bokharát. <span class=
"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> Khatun
megrémült a fenyegető veszélytől. Az arabok vezéréhez ajándékokkal
ellátott követ küldetett, hogy legalább tizennégy napra terjedő
fegyvernyugvást eszközöljön; de egy másik ezalatt titkos utakon az
északkeleti török törzseket szólitá segélyre. A csel sikerült. A
mitsem gyanitó arabok a fegyverszünetet megadták s ezalatt a török
segélyseregek is közelebb jöttek, s Khatun már most eléggé erősnek
érezvén magát, az ostromlókat megtámadta s megfutamitotta. A
vereséget magok az arab történetirók is bevallják, de megjegyzik,
hogy a muszulman sereg nagy mennyiségü arany, ezüst, ruha és
fegyverekből álló zsákmányt ejtett s hogy Khatun királynénak
drágakövekkel ékesitett s 200.000 drakhmára becsült csizmái is a
zsákmánylott javak közt voltak. Abdullah-bin-Zijád ezután a
környékbeli fákat levágatta s a falvakat elpusztitotta; Khatun az
ország sorsa fölötti aggodalmában az arabokkal békét kötött, vagy
ezeknek állitása szerént, azt egy millió drakhmán megvásárolta.</p>
<p>A hedsra utáni 56-ik évben Szaid-bin-Oszmán lett Khoraszán
helytartójává. Khatun most a békeért két annyit igért, mint
Abdullah-bin-Zijádnak, de Szaid, ki 120.000 emberével már Kes
(Sehri Szebz) és Nakhseb (Karsi) között állott, az ajánlatot
visszautasitotta s a hadjáratot megkezdvén, csak akkor kötött
békét, mikor már legyőzte Khatunt. A királyné kénytelen volt
megadni magát s az arab táborba menni mint meghódolt<a name=
"FNanchor_36" id="FNanchor_36"></a><a href="#Footnote_36" class=
"fnanchor">36)</a>. A meghóditott város 80 kezest adott.
Szaid-bin-Oszmán <span class="pagenum"><a name="Page_227" id=
"Page_227">-227-</a></span> ezután Szamarkand felé huzódván, ezt is
elfoglalta s kincsekkel rakodtan tért vissza Medinába. A monda azt
beszéli, hogy azon kezesek, kiket Khatun az arab vezérnek adott,
azon főnökök voltak, kik Tugsáde törvényes születését tagadták s
Khatun ellen fondorkodtak. Ezek, az előleges megállapodás
értelmében, csak a határig tartoztak az arab táborban maradni, de
Szaid el akarta őket vinni Medinába, hogy ott mint győzedelmének
jelei szerepeljenek. De már erre felzudultak a megcsalatott
bokharaiak s mert vesztöket bizonyosnak tartották, legalább
bosszulatlanul nem akartak meghalni. Szaidot tehát agyonverték s
azután magukat végezték ki.</p>
<p>Az utóbbi helyett Muszlim-bin-Zijád küldetett Khoraszánba
helytartónak. Ez gyorsan rendeltetése helyére ment s ott tetemes
hadat szedvén össze, az ujonnan elpártolt Bokhara ellen indult.
Khatun azonnal belátta, hogy ő egyedül vele nem mérkőzhetik s
mindenfelé segély után látott. A szamarkandi terkhant (fejedelmet)
kezével kinálta meg, csakhogy országát megvédhesse. A törökök
hatalmas fejedelme is felszólittatott. Miután ezek a segélyt
megigérték, az arabok gyorsan békét ajánlottak, mibe Khatun is
beleegyezett s már szinte létrejött a béke, midőn Bendun 120.000
emberével megjelenvén, a tettét megbánni kezdő Khatunt a béke
megszegésére csábitotta. A mélyen sértett arab vezér, tisztjei
közül Mehlebet Khatunhoz küldte, hogy a tartozó engedelmességre
fölhivja. Mehleb minden zászló alól egy harczost maga mellé vevén,
a tábort titkon elhagyá azon szándékkal, hogy éjjel az ellenséget
valamely ponton meglepi. Már a folyó (Zerefsán) partjára ért, midőn
nehány arab azt vélvén, hogy zsákmányra <span class=
"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> mennek,
birvágytól hajtatva, hozzájuk csatlakozott. Számszerint nem
haladták meg összesen a kilenczszázat. Az ellenség lovasaitól
csakhamar észrevétetvén, az első összecsapásban négyszáz esett el
közülök. A többi gyorsan visszafordult, de üldöztetvén, napköltekor
Khoten (?) mellett eléretett. A törökök elkeseredetten rohanták meg
őket. A minden oldalról körülvett Mehleb kétségbeesett orditással
tudatta a közeli arab táborral a veszedelmet, melybe jutott. A
segélykiáltást meghallották. Muszlim azonnal Mehleb hangjára ismert
benne, de nem sokat adott reá, s csak Abdullah, ki a vezér
egykedvüségét gáncsolta, ült lóra kevesed magával, hogy fenyegetett
bajtársainak segélyére legyen. Megjelenése Mehleb s társai hanyatló
bátorságát felélesztette; a harcz megujult, Bendun elesett s a
törökök nagy veszteséggel vonultak vissza. A győzők oly nagy
zsákmányt ejtettek, hogy az osztozásnál – mint mondják – egy-egy
lovasnak ezer dirhem jutott. Ez eset után Khatun békét kötött s
ujra meghódolt az araboknak. Midőn a táborban megjelent, látni
kivánta Abdulláht, kinek hős tettei mindenkit bámulatra ragadtak.
Muszlim őt előhivatta; kék felöltönye vörös övvel volt leszoritva s
méltóságos külsejével nagy hatást tett az őt gazdagon megajándékozó
királynéra.</p>
<p>A negyedik arab vezér, ki Bokharába küldetett s ezt végleg
meghóditotta, Kuteibe-bin-Muszlim volt. Ő Hüddsáds khalifasága
alatt ment Khoraszánba s útközben Tokharisztánt elfoglalván, a
hedsra utáni 88-ik évben átlépte az Oxust. Jöttének hirére Bejkend
erős várrá alakittatott át s bevétele sok bajt okozott. Az arabok
az ötvennapos ostrom alatt sokat szenvedtek s végre, miután
erőszakkal semmire sem mehettek, cselhez <span class=
"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span>
folyamodtak. Kuteibe földalatti meneteket ásatott, melyeken át az
erősséget meglepvén, azt elfoglalta. De a lakókat megkimélte, velök
békére lépett s miután egy bizonyos Barka-bin-Naszrt helytartójává
nevezett, maga Bokhara ellen indult. Azonban már utja kezdetén
hirét vette annak, hogy a bejkendiek hátrahagyott helytartóját
megölték. Később kiviláglott, hogy gyalázatos eljárása volt oka a
lázadásnak. Ennek daczára Kuteibe mégis visszatért, a várost
megrohanta, kifosztotta, elpusztitotta s minden fegyverfogható
lakost leöletett.</p>
<p>A gazdag és hatalmas Bejkend, mely theával és egyébb khinai
czikkekkel kiterjedt kereskedést üzött, a földig lerontatott;
részben ugyan ujra felépült, de egykori virága örökre oda lett.
Beszélik, hogy az ostrom után az arabok egyéb zsákmányon kivül
valamely templomban egy ezüst bálványt is találtak, mely ruhástól
együtt 150 miszkalt nyomott. Legnevezetesebb volt azon galambtojás
nagyságu két gyöngy, miket, a bejkendiek szerént, egy madár hozott
a templomba. Ezeket Kuteibe Hüddsáds khalifának küldte el
ajándékba, ki egy köszönőlevélben fejezte ki azon kellemes
meglepetést, mit benne a küldemény s a küldő nagylelküsége
ébresztett. Innen Kuteibe Vardan (a mostani Vardanzi) felé nyomult
s ezt a hozzá tartozó helységekkel együtt elfoglalta.</p>
<p>Az araboknak ily sikerdús előnyomulására megrémitett szomszédot
apróbb fejedelmek egymással szövetségre léptek s egyesült erővel
megtámadták az idegen betolakodókat. Az arab történetiró szavai
szerént, Kuteibe igen szorult állapotba jutott, mihez még az is
járult, hogy fegyverekben hiányt szenvedett, ugy hogy, a mint
mondják, egy lándzsa ötven, egy sisak <span class=
"pagenum"><a name="Page_230" id="Page_230">-230-</a></span> ötven s
egy vértezet kilenczszáz dihermen kelt el. Nagy szerencséjére a
szamarkandi fejedelem csalás és rábeszéléssel az arabok pártjára
vonatott, s miután ezek azt hiresztelték, hogy az ujabb
segélycsapatok már Kes és Nakhseb körül tanyáznak, a török főnökök
mindinkább észak felé huzódtak s Kuteibe háboritatlan birtokában
maradt az Oxuson túli meghóditott tartománynak.</p>
<h3>Tugsáde és Mokanna (a befátyolozott khoraszáni próféta).</h3>
<p>Tugsáde, ki anyja halála után Bokhara uralkodójává
megválasztatott, trónját egyedül Kuteibének köszönhette, mert ez
védte meg őt hatalmas szomszédja s ellensége Vardan fejedelme
ellenében, ki több izben beütött Bokharába, de Kuteibétől
mindannyiszor visszaveretett. Lehet, hogy hálaérzete volt főoka
annak is, hogy Tugsáde az Iszlamra áttért s uj hitében oly kitünően
buzgólkodott. 32 évig uralkodott, nem mint önálló fejedelem, hanem
mint Kuteibe hűbérese, ki benne hatalmas támaszt talált Mohamed
tanának, melytől a bokharaiak mindig idegenkedtek, erőhatalommali
terjesztésére.</p>
<p>Mivel az arab kalandorok a hódolás főfeltételének az iszlamra
áttérést tekintették, ezért a bokharabeliek mindannyiszor, a
hányszor csak városuk elfoglaltatott, szinleg az iszlamot
vallották, de a hóditók távoztával megint csak visszatértek a
parszik szeretett nemzeti hitéhez. Kuteibe ennek véget akart vetni
s e végre meghagyá, hogy a házak fele részben az araboknak
átadandók legyenek. Ily módon az ujonnan megtértek oktatóik
közvetlen közelébe jutottak, kik őket folytonosan figyelemmel
kisérték s az uj hitben erősitették. <span class="pagenum"><a name=
"Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> A hedsra utáni 94-ik
évben Kuteibe egy nagy mecsetet épittetett, hol pénteki imádságkor
mindenkinek meg kellett jelenni, s melyben a rendes szokástól
eltérőleg a Koránt persa nyelven olvasták. E mecset még kéziratunk
szerzője idejében is meg volt, ki megjegyzi, hogy kapujára
különféle alakok voltak vésve (mi tudvalevőleg az iszlamban
mindenütt bűnnek tekintetik, nem is szólva a mecsetről); de ennek,
a mint mondják, az az oka, hogy a kapuszárnyakat egy tűzimádó
templomról szedték le s később is megtartották.</p>
<p>Tugsáde 32 évig uralkodott. Halála után fia Kuteibe (az arab
fővezérhez való ragaszkodása folytán adta e nevet) lépett a trónra.
Ez kezdetben a muszulmánt játszotta, de csakhamar kitünt, hogy
titokban a régi valláshoz szít, miért is Ebumuszlim, Khoraszán
helytartója parancsára megöletett, s helyére Binjád, szinte Tugsáde
fia, emeltetett Bokhara fejedelmi székére. Ez utóbbiak uralkodása
alatt történt, hogy a Szefid-dsameganok (fehéröltönyüek) a hogy
Mokannának a befátyolozott khoraszáni látnoknak hivei neveztettek,
uj tanukat hirdetni kezdék s ezáltal kitűzték a lázadás zászlaját
az arab hóditók ellen. Kuteibe (Tugsáde fia) után Binjád is a
lázadókhoz csatlakozott, de a hedsra utáni 166-ik évben a khalifa
parancsára megöletett. Tugsáde családja egész 301-ig hedsra után
birtokában volt Bokharának, midőn Abu-Iszhák, Ibrahim fia, ki
Khalibtól, Binjád fiától származott, jogairól, a szamanida Emir
Iszmail javára lemondott.</p>
<p>A mi a Szefid-dsameganok és Mokanna által szított lázadást
illeti, ennek a középázsiai iszlamra nézve valószinüleg veszélyes
hatása lett volna, ha Bokhara akkori urai s különösen Mehdi khalifa
nem forditotta <span class="pagenum"><a name="Page_232" id=
"Page_232">-232-</a></span> volna minden gondját az uj felekezet
elnyomására. Az előttünk fekvő kézirat elbeszélése szerint Mokanna
(a befátyolozott khoraszáni próféta), valódi nevén Hasim-bin Hekim,
Merv közelében, Geze nevü helységben született s már ifju korában
többféle tudománynyal foglalkozott, de főkép a varázslatot és
titkos mesterségeket űzte. Mokanna, azaz befátyolozott, nevét onnan
kapta, mert fejét mindig fátyol boritotta, azért, mivel akkori
köztudomás szerént, arcza véghetetlen rút, feje kopasz volt s egyik
szeme hiányzott. Már Ebu Muszlim alatt előkelő katonai ranggal
birt, de mert prófétai szerepét már ekkor megkezdte, fogolyként
Bagdadba küldetett, hol börtönbe vetették. Börtönéből megszökvén,
visszatért Mervba s itt legelőször az emberek közé lépvén, azt
kérdé tőlök, hogy tudják-e, ki áll előttök? Mindenki azt felelé,
hogy Hasim-bin-Hekim, mire ő igy szólott: „Tévedtek! Én vagyok a ti
istenetek s az egész világ istene. Én ugy nevezem magamat, a mint
nekem tetszik. Régebben mint Ádám, Ibrahim, Musza, Jézus, Mohamed
és Ebu-Muszlim jelentem meg e földön s most, mint látjátok, ezen
alakban.“ „Honnan van hát“ kérdék tőle, „hogy amazok csak
prófétáknak tartották magukat, te azonban isten akarsz lenni?“
„Azok“ felelé ő „csak érzékiséggel birtak, de én egészen szellem
vagyok s hatalmamban áll mindenféle alakban mutatni magamat.“</p>
<p>Ő maga még akkor Mervban lakott, de ügynökei mindenüvé eljártak
tanitványokat toborzani. Téritő levelei következőleg kezdődtek:</p>
<p>„Az irgalmas, kegyelmes és mindenható istennek nevében. Én
Hasim, Hekimnek fia, uraknak ura. Dicsértessék az egyedül való
isten, ki magát ezelőtt <span class="pagenum"><a name="Page_233"
id="Page_233">-233-</a></span> Ádámban, Noahban, Ibrahimban,
Muszában, Krisztusban, Mohamedben és Ebu-Muszlimban
kinyilatkoztatta. Tudniillik én, Mokanna, a hatalomnak, fénynek és
igazságnak ura. Csoportosuljatok körülem s tudjátok meg, hogy enyém
a világ uralma, enyém a dicsőség és mindenhatóság. Rajtam kivül
nincs isten. Ki velem jár, a paradicsomba megy, ki tőlem eltávozik,
a pokolba jut.“</p>
<p>Segédei közül különösen egy Abdullah nevü arab tüntette ki
magát, ki Kes környékén sokakat elcsábitott. Később Bokhara és
Szamarkand, majd minden helysége hozzápártolt. Az uj tan vallói
napról napra erősödtek s számukkal arányban a zavar és rendetlenség
nagyobbodván, a muszulmánok rémülése s az őket fenyegető veszély is
mindinkább növekedett.</p>
<p>A khoraszáni helytartó az esetről tudomást vevén, azonnal el
akarta fogatni Mokannát, de ez darab ideig rejtőzve élt, s azután,
daczára annak, hogy az Oxus átkelő helyei szigoru őrizet alatt
tartattak, mégis sikerült neki az Oxuson túlra menekülni s itt a
Kes (a mostani Sehri-Szebz) város melletti Szam hegyen fekvő erős
várába huzódni. Mehdi khalifa is megdöbbent e hir vételére s
először ugyan sereget küldött, de később személyesen eljött
Nisáburig, mert Mokanna követői már igen közel álltak a
véggyőzelemhez, mi az iszlamot végkép tönkre tette volna. Az uj
felekezetnél a rablás és gyilkosság megengedett dolog levén,
nemsokára számtalan turkesztáni raj csatlakozott a fölkeléshez; a
muszulmánokat mindenünnen veszély fenyegette, falvaik kifosztattak,
nejeik és gyermekeik szolgaságra vitettek. A hedsra utáni 159-ik
évben a bokharai kormányzó tekintélyes erővel indult ellenök s
ekkor kezdődött <span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
"Page_234">-234-</a></span> meg azon harcz, mely azon vidékeken
Mokanna követői és a mohamedánok közt évek hosszu során át
dühöngött. Az elfátyolozott látnok egyet sem mozdult erős fészkéből
s szellemi hatalma is elég volt arra, hogy párthiveit a
legmakacsabb ellenállásra tüzelje.</p>
<p>Bokharában az arab helyőrség s az iszlamhoz hű maradt csekély
számu lakók csakhamar belátták, hogy a számban és lelkesedésben
egyaránt erősebb ellenségnek többé ellent nem állhatnak. Bagdadból
Dsebrail-bin-Jáhja vezérlete alatt fölmentő had küldetett, mely a
jól megerősitett Narsákhot, a Bokhara körüli Szefidsámegánok
főhelye volt, vette ostrom alá. Hosszan tartó s eredménytelen volt
az ostrom s végre is a falakat csak ugy tudták megrontani, hogy
azok aljában mintegy ötven öl hosszuságu árkot huztak, ezt fával és
naphtával megtömvén, a keveréket meggyujtották, mitől a falnak
keresztgerendái elégvén, a támasz nélküli kőtömeg leomlott. A
mohamedánok kivont karddal rohantak az erősségbe, hol sokan
leölettek, mások megadták magukat azon föltétel alatt, hogy
fegyvereiket megtartván, szabadon elvonulhassanak. A vár
kiürittetett. Azonban midőn a Szefidsamegánok, hogy vezetőik
árulással kivégeztettek, még a táborban fegyverhez nyultak. A most
támadt elkeseredett küzdelemben is az arabok lettek győztesek s
Mokanna párthivei részint szétszórattak, részint a futásban
kerestek menekvést. Narsákh után Szamarkandot kellett elfoglalni,
melynek lakói szintén legnagyobb részt az uj tant vallották. Ezen
hely ostroma s az e körüli küzdelem tovább huzódott két évnél,
azért, mert a törökök egy része a szamarkandiakat pártfogolta, s
igy a harcz mindkét félre nézve eredménytelen maradt. <span class=
"pagenum"><a name="Page_235" id="Page_235">-235-</a></span></p>
<p>Mokanna maga, a titokszerü látnok, ezalatt folyvást várában
tartózkodott száz oxusontuli szép nő társaságában. A vár belseje
csak ezektől s rajta kivül még egy férfi cselédtől lakatott, s
rajtok kivül emberi szem nem hathatott be e szentélybe. Beszélik,
hogy egy izben követői közül mintegy ötvenezer érkezett várához
azon kérelemmel, hogy isteni nagyságát mutassa meg nekik. Ő azonban
ezt megtagadta s szolgája által azt izente hogy „mond meg
szolgáimnak, hogy Musza (Mózes) is megakarta látni istenségemet, de
fényességem sugarait el nem türhette. A föld szülöttét szemem
pillantása azonnal megölné.“ Föllelkesült követői azt mondták, hogy
örömest meghalnak, ha részesülhettek a mennyei élvezetben. Látván
Mokanna, hogy az elutasitás mitsem használ, végre engedett sürgető
kérelmüknek, s egy bizonyos órára a vár kapu elé rendelte őket, hol
igérete szerént ő maga is meg volt jelenendő. A kitüzött nap
hajlatára nejeit kezökben tükörrel a vártéren rendbe állitá, s
midőn a bucsuzó nap sugarai a tükröktől visszaverődvén mindent
megvilágitottak, kinyittatá a kaput. A fény elkápráztatá az ájtatos
hivők szemeit, annyira hogy meglepetésükben a földre borulván
felkiáltának: „Ó isten, elég már ennyi is nekünk a te
dicsőségedből, mert ha többet látunk, elveszünk.“ S ezen helyzetben
maradtak mindaddig, mig Mokanna szolgája azon izenettel nem lepte
meg őket, hogy „csak keljenek fel, az isten meg van velök elégedve,
s a világ összes kincseit nekik adja.“</p>
<p>Állitólag tizennégy esztendeig lakott e várban Mokanna, s ezen
időt a nőkkeli dombérozásban töltötte el. <span class=
"pagenum"><a name="Page_236" id="Page_236">-236-</a></span></p>
<p>Végre, egy jól vezetett ostrom, Szaid Hirszi arab fővezér
részéről, őt a végsőre juttatá. A külsánczolatok már elvesztek s
még csak a meredeken fekvő megközelithetlen fellegvár állott.
Mokannát szerencse csillaga letüntével párthivei is elhagyták s
midőn vesztét már elkerülhetetlennek látta, hogy az ellenkézbe
jutását kikerülje, elhatározta, hogy magát nejeivel és kincseivel
együtt elpusztitja. A nők borába a legutolsó vendégségben jó adag
mérget vegyitett s felszólitá őket, hogy vele igyanak. Mindnyájan
megtették, egyet kivéve, ki a bort titkon kiönté s mint szemtanu
később az egész esetet elbeszélte. Ennek vallomása szerént, miután
a nők mindnyájan meghaltak, Mokanna szolgáját is megölte, s magát
egészen csupaszon kincseivel együtt, egy más három nap óta tüzes
kemenczében megégette. Már régebben is emlegette ő, hogy a mennybe
akar menni, azért hogy elpártolt hivei ellen az angyalokat
segitségül hivja. „Én – ugymond a szerencsésen megmenekült nő –
sokáig ott időztem a kemenczénél, de többé nem jött vissza.“</p>
<p>Mokanna halála után is keletkeztek még csodásnál csodásabb
tanok, de ezek a naponként erősbülő iszlammal szemben nem
érvényesülhettek. A szamanidák korában Mohamed tana még inkább
elterjedt s az Oxuson túli rész vallásos buzgósága nem sokára az
egész Iszlamban hiressé lett.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
"Page_237">-237-</a></span></p>
<h2>XVI.<br />
A középázsiai, iráni és turáni fajok ethnographiai vázlata.</h2>
<h3>I. Keleti törökök.</h3>
<h4>A. Jellegek és szokások.</h4>
<p><span class="dropcap">U</span>gy hiszem, hogy az egész föld
kerekségén csak igen kevés pontra találhatnánk, melyek a történeti
nyomozásokra nézve nagyobb fontosságuak lennének, mint Közép-Ázsia
váztartományai, ezen hajdanában kiapadhatatlan zsilipjeit ama
harczias csordáknak, melyek Ázsia legszebb vidékeit gyakran
elárasztották és meghóditották s féktelen árjaikkal nyugot felé
rohanva, magát Európát is rettegésbe hozták. Egy nép sem birhat az
ethnographia terén ránk nézve oly nagy érdekkel, mint a
török-tatár, mely annyi különböző név alatt és alakban jelent meg a
világ-események szinpadán és a mi saját historiai viszonyainkra is
oly hatalmas befolyást gyakorolt. S nem feltünő-é, hogy épen ezt
ismerjük legkevésbbé! A hunnok, avarok, utigurok és kutigurok,
khazarok s több mások is csak a regék fél homályában lebegnek
szemeink előtt. A fegyvercsörgés, <span class="pagenum"><a name=
"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> melyet ők a Jaxartestől
Gallia és Róma szivéig hangoztatának, már rég elnémult, igen, sőt
eredetöket is hiában akarnók kutatni, ha az akkori nyugoti krónikák
hiányos adataiban nehány támaszpontot nem találnánk. Ezen adatok
azt bizonyitják, hogy az akkori tatárcsordák és Közép-Ázsia mostani
lakói között a hasonlatosság bizonyos mértéke félreismerhetetlen,
sőt azon képekben is, melyeket rólok vázoltak s életmódjuk
leirásában a mai turkesztániak erkölcsrajzaihoz és fizikai
minémüségéhez igen sok hasonlót találunk. Egy nomád főnök sátrában
még ma is ugyanazon életre találunk, melyet nekünk Priszkus a hun
király udvaráról vázolt. Étele eredetibb, mint Dsingiz-khán és
Timur, de mint történeti személyiségek egymáshoz mégis hasonlók
maradnak. Erély és a szerencse esélyei még ma is könnyen
szülhetnének az Oxus és Jaxartes partjain egy olyanszerü hőst,
kinek hadserge előrerohantában, mint a hógörgeteg, mindent magával
ragadva, százezerekre növekedne és a mely valószinüleg uj „Isten
ostora“ gyanánt lépne föl, ha a mi polgárosultságunk hatalmas
sorompói és ha annak a Keleten mind inkább elterjedő befolyása
utját el nem zárnák.</p>
<p>Igen, Közép-Ázsia népei, különösen a nomádok, életök belső
viszonyaiban ma is ugyanazok, a mik ezelőtt 2000 évvel valának. No
de arczvonásaik ismertető jegyeiben mégis történtek már némi
változások és az iráni és sémi vérrel való vegyülés az arab hóditás
előtt, de különösen azután, a mongol-kalmük jellegvonásait
imitt-amott a kaukázusi törzséihez közelebb hozá. A tatár
Közép-Ázsiában nem ugyanaz többé, mint a milyennek őt a görög-góth
szerzőknél vázolva <span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
"Page_239">-239-</a></span> találjuk; mert már Dsingiz-khán
idejében is el volt korcsosulva. Érdekes lesz tehát figyelemmel
kisérni, hogy ez a változás utunkon keletről nyugotfelé mennyire
észrevehető a mind inkább apadó fiziognomikus ismertető jelekben,
és hogy ez az „eltörökietlenedés,“ ha szabad igy fejeznem ki
magamat, Közép-Ázsia egyes törzseinél miként jelentkezik oly
fokban, a melyben az egyes ágak a társadalmi viszonyok
következtében idegen elemekkel több vagy kevesebb érintkezésbe
jöttek. Ez legjobban kitünik, ha Közép-Ázsia török népségei fölött,
Khina belsejétől kezdve a kaspi tengerig, egy áttekintő szemlét
tartunk; az innen Adriáig és a Duna partjaiig lakó törökök nyugoti
törökök, és nem annyira arczulati jegyek miatt, mint inkább a
nyelv, jellem és erkölcsök hasonlósága következtében számithatjuk
őket a családösszeséghez. Az elsőbbeknél, kiknek tömegei
szorosabban együtt maradtak, a törzsnek egysége, mindazon ágak és
családok daczára, melyekre a közép-ázsiaiak magokat egymástól
szigoruan elkülönitni akarják s minden ethnografikus elnevezéseink
daczára is az arczvonásokban s más közös fizikai ismertető jelekben
még világosan olvasható. Bár minémü nézeteink legyenek is a törökök
eredetéről, az mégis tény marad, hogy a mongolokhoz állanak
legközelebbi rokonságban s még pedig sokkal szorosabb viszonyban,
mint az például az iráni törzsben az indok és persák között
létezik.</p>
<p>Sokat, véghetetlen sokat kell addig tennünk, mig az egész
török-tatár törzsnek, mely a Hindu-kus-tól a jeges tenger
partjai-ig és Khina belsejétől a Dunáig terjed, egymáshozi
kölcsönös viszonyait kifürkésztük. Jelen vázlatunk csak egy kis
résznek gyönge kisérlete; <span class="pagenum"><a name="Page_240"
id="Page_240">-240-</a></span> nézeteket foglal magában, mikre
személyes tapasztalataink vezettek s talán imitt-amott valami ujat
is tartalmaz. Mi a törököket az előttünk ismeretes területen
kelettől nyugotig a következő ágakra osztjuk:</p>
<p>a) Burutok, fekete vagy valódi kirgizek;</p>
<p>b) Kirgizek, illetőleg kazákok;</p>
<p>c) Karakalpakok;</p>
<p>d) Turkománok;</p>
<p>e) Özbegek.</p>
<h5>a) Burutok.</h5>
<p>A burutok, a kiket valódi vagy fekete kirgizeknek is neveznek,
Turkesztán keleti határain laknak, névszerént a Thian-shan hegység
völgyes vidékein, az Iszszik-kül partjainál több ponton csaknem
Khokand határvárosaiig. A mint nekem beszélték, mert magam csak egy
nehányat láttam, általán véve zömök, de erős termetűek, erős
csontokkal s feltünő elevenséggel, mely utóbbi tulajdonságnak
tulajdonitandó harczias hirök is. Arczvonásaikban a mongoloktól és
kalmüköktől csak azáltal különböznek, hogy ábrázatuk nem oly lapos,
orczáik nem oly husosak, homlokuk valamivel magasabb és szemeik nem
oly szűkmetszetüek, mint az utóbbiaknál. Szinökre nézve a
szomszédos nomád törzsektől keveset különböznek, de hir szerént
veres vagy szőke haj és fehér arczszin, a mely ismertető jegyek
segélyével európai tudósaink e törzset a finnekkel s más
észak-altáji népekkel akarták rokonságba hozni, csak ritkán fordul
elő, legalább khokandi barátaim azt <span class="pagenum"><a name=
"Page_241" id="Page_241">-241-</a></span> állitották, hogy száz
közül is alig akad egy vagy kettő<a name="FNanchor_37" id=
"FNanchor_37"></a><a href="#Footnote_37" class=
"fnanchor">37)</a>.</p>
<p>Minden látszat oda mutat, hogy a kipcsakok, a kikről
„Közép-ázsiai utazásaimban“ (346. l.) megemlékeztem, nem mások,
mint a burutok egy szakasza, kik Khokandban és vidékén letelepedtek
és mind az Iszlamból, mind pedig Turkesztán társadalmi viszonyaiból
többet fogadtak el, mint a többi burutok, a kik a kalmükökkel és
mongolokkal való érintkezés következtében csak imitt-amott vallják
az Iszlamot, valamint nyelvük is több mongol szót rejt, mint a
kipcsakok szójárása. Ezen leginkább eredeti török néptől átmegyünk
a második lépcsőzetre, és ez</p>
<h5>b) a kirgiz.</h5>
<p>A kirgiznél vagy kazáknál (a mint ő magát nevezi) a
mongol-kalmük typusz jellege már nem található oly szembetünő
összeségben mint a burutnál, bárha nyelvben és életmódban az
utóbbitól nem sokat különbözik. Szinre nézve is meglehetősen
hasonló a középázsiai sivatag minden többi lakóihoz. A nőnemnek és
<span class="pagenum"><a name="Page_242" id=
"Page_242">-242-</a></span> az ifjuságnak általán véve fehér,
gyakran egészen európai arczszine van; hanem az a szabad levegőn,
hőségben és hidegbeni élés miatt csakhamar elrútul. A kirgizek
zömök, erőteljes alkatuak, erős csontokkal, nyakuk legtöbbnyire
rövid, mely a turániak lényeges ismertető jele a hosszunyaku
irániakkal szemben, fejök nem valami nagy és annak teteje kerek és
inkább hegyes, mint lapos. Kevésbé szűk metszetü, de rézsutosan
menő villogó szemeik, kiálló pofacsontjaik<a name="FNanchor_38" id=
"FNanchor_38"></a><a href="#Footnote_38" class="fnanchor">38)</a>,
buta, kerek orruk, széles, lapos homlokuk és a burutokénál
szélesebb állaik vannak. Szakálluk csak nehány szőrszálból áll az
állon és a felső ajak mindkét végén, s feltünő, hogy ők e hiányon
sajnálkoznak és ezen arczulati sajátság teljességgel nincs annyira
tetszésökre, mint a kiálló pofacsontok, apró szemek stb., melyeket
ők szépségnek tartanak.</p>
<p>Minthogy, a mint mondók, a kezdetleges népfaj ismejelei nálok
már nem oly szembeszökők és közönségesek, mint a burutoknál és
kalmüköknél, ennélfogva ők tökéletes szépségü ideáljokat is csak az
emlitett szomszédoknál találják, a kikkel ők örömest összevegyülnek
és Lewschine helyesen jegyezte meg, midőn azon elsőbbségről tesz
emlitést, melyben ők a kalmük nőket az övéik felett
részeltetik<a name="FNanchor_39" id="FNanchor_39"></a><a href=
"#Footnote_39" class="fnanchor">39)</a>. <span class=
"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span></p>
<p>Hogy a kirgizek nagy kiterjedése mellett Közép-Ázsia északi
sivatag földjén a külső ismertető jelekben észrevehető árnyalatok
is mutatkozhatnak, alig vonható kétségbe; de mégis könnyen
átláthatjuk, hogy a mi felosztásunk, nagy, kis és közép csordára,
előttök ismeretlen; mert az életmód, szokások és jellem közös
köteléke által ők még mindig ugyanazok, daczára az ágakra,
családokra és oldalágakra szakadó számtalan alosztályuak<a name=
"FNanchor_40" id="FNanchor_40"></a><a href="#Footnote_40" class=
"fnanchor">40)</a>, melyeket ők magok, miként a turkománok is,
szivesen tekintenek meredek válaszfalaknak. Lakjanak bár az Emba
folyó vagy az Aral tó partjain, avagy a Balkhas és Alatau
környékén, az általok beszélt dialektusban mégis kevés külömbséget
fogunk találni. Sok népmese és dal, igen sok nemzeti eledel és
nemzeti játék mindenütt egyaránt föltalálható s bár ha a ritkaságok
közé tartozik is, de barangolási hajlam és hadi nyugtalanságok
mégis gyakran összehozták a legtávolabbi törzseket is.</p>
<p>Öltözetöket illetőleg a kirgizek leginkább a fövegben tünnek ki
Középázsia többi nomádjai és letelepültjei közül. A férfiak nyáron
át nemezkalapot, kalpagot, télen pedig bőrrel béllelt és posztóval
bevont sapkát, Tumakot viselnek, mely utóbbinak hátulról kicsüngő
darabjai a nyakat és füleket védik. Ezeken kivül még egy kicsi
bőrkucsmát, Korejs-t is viselnek, de ezt inkább csak otthon a
háznál használják. A nők, mig hajadonok, Seökelét hordoznak, mely a
hasonnemű turkomán fejéktől abban különbözik, hogy kúpalakúbb és
hogy a fátyol nem elől, hanem hátul csüng le róla <span class=
"pagenum"><a name="Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> egészen
a csipőkig. A hajviselet is más. A fiatal turkomán nők fürtjeiket
két nagy tekercsbe fonják, a kirgiz nők pedig nyolcz vékonyba,
melyek négyenként csüngnek le a mellre. A nők fejöket Lecsek-kel,
egy posztódarabbal födik el, mely főt és nyakat elfedez.
Pongyolaöltözetben a leányok vörös, az asszonyok pedig fehér vagy
sötétszinü zsebkendőket tekernek fejök körül.</p>
<p>A felsőöltönyök ugyan azon izléstelen, redős alakuak, mint
Középázsiában mindenütt, avval a kivétellel, hogy a világos és
fénylő szineket inkább kedvelik, és északi Khokandban az a szokás,
hogy a fiatal kirgizek a sárga ló kikészitetlen fényes bőréből
öltönyt készitnek magoknak, melynél a ló farkát ékességül a nyakról
lefityegni hagyják. A lábbeliben csak annyi a külömbség, hogy a
nyugoti kirgizek a csizmáknak inkább orosz alakját, ellenben a
keletiek a khinait, t. i. hegyes görbe orral és keskeny magas
sarokkal, fogadták el.</p>
<p>Vallásuk majdnem általánosan a mohamedán; de a mint a társadalmi
viszonyokból következtethetjük, igen lazult állapotban, a mi
egyébaránt az Iszlamot illetőleg a nomádoknál majd mindenütt ugy
van. Az arab hóditás előtt Középázsiában<a name="FNanchor_41" id=
"FNanchor_41"></a><a href="#Footnote_41" class="fnanchor">41)</a> s
még jóval azután is a kirgizek a Samanizmust vallották, és ha
<span class="pagenum"><a name="Page_245" id=
"Page_245">-245-</a></span> azon laza gyökereket veszszük
tekintetbe, melyeket az arab próféta tanai ott verhettek, nem
csoda, hogy az előbbi hitből még maig is oly sok fenn tudott
maradni. Egy egész ágban, mely több száz sátorból áll, gyakran alig
találkozik egy vagy két ember, a főnök, mollahja és titoknoka, kik
a Koránt egy kissé olvasni tudják s az imák előmondójaként s
hitoktató gyanánt szerepelhetnének. Ezek többnyire a legroszabb
tanulók a három khánság iskoláiból, kik nyereségért vállalnak
szolgálatokat a sivatagon, mert a valódi proselyta buzgalom régen
kihalt már és a készültebbek a városokban keresnek
alkalmazást<a name="FNanchor_42" id="FNanchor_42"></a><a href=
"#Footnote_42" class="fnanchor">42)</a>. Különben mollaht vagy
akhondot tartani inkább csak a divat dolga, melylyel az illető
vagyonosságát akarja fitogtatni. A nomád, kinek anyagi fennállása
inkább szivén fekszik, a vallást csak másodrendü dolognak tekinti.
Mohamedánnak nevezi ugyan magát, hanem azért az imádságra, bőjtökre
s más efféle vallási törvényekre keveset ügyel s nincs miért
megütköznünk rajta, ha a babonaság, minden nép gyermekkorának e
reminiscentiája, itt még jelentékeny szerepet játszik. A
kézjóslatot (chiromantia), csillagokbóli jövendölést, ördögüzést,
betegek megfuvását s több efféle humbugot nem is emlitjük, mivel
azok a művelt iszlamhitű országokban is, mint Persia és
Törökországban, még teljes tekintélyben állanak, sőt a
fölvilágosodott Európában is akadhatunk imitt-amott nyomaikra. A
kirgizek babonaságai közül azok legérdekesebbek ránk nézve, melyek
kiválóan e nomádok <span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
"Page_246">-246-</a></span> előbbi hitére vonatkoznak s ezáltal
korábbi társadalmi viszonyaikról némi sejtelmeket nyujtanak.</p>
<p>Hogy az áldozatok szokásban voltak nálok, a még most is divatozó
jóslatok a váll-lapoczkáról és belekből eléggé bizonyitják. Az
előbbi, melyet Keöze szüjegi-nek neveznek, abban áll, hogy egy
frissen levágott juhnak megtisztitott váll-lapoczkáját a tűzbe
dugják s addig hagyják az izzó parázsban, mig porrá égett. Akkor
aztán kiveszik a tűzből s gondosan leteszik és a dologhoz értő, ki
szokás szerént egy szürke szakállu, egy bakhsi vagy szemfényvesztő
(kam) szokott lenni, nagy komolysággal és sokat jelentő arczczal
vizsgálódik az égett csont<a name="FNanchor_43" id=
"FNanchor_43"></a><a href="#Footnote_43" class="fnanchor">43)</a>
repedéseiben. Ha három főhasadék párhuzamosan vonul a csont széles
vége felé, akkor szerencsét jelent, ellenkező irányban pedig
szerencsétlenséget. Természetesen az utóbbit ritkán jövendölik, de
hisz az nem is csoda; mert ha a művelt görögöket Delphiben és
Dodonában rá tudták szedni, miért ne történhetnék meg az a kirgiz
sivatagon? A belek fekvéséből és összefonódásaiból jósolni már
ritkább mesterség, melyben, a mint mondják, a kalmükök tüntetik ki
magokat különösen. Feltünő, hogy ezt a jóslatot csak olyankor
kérdik meg, mikor egy születendő gyermek nemét szeretnék
megtudni.</p>
<p>A tűznek is tiszteletben kellett állnia, mert egyszer az, hogy
sohasem szabad bele pökni, azután pedig a tűz körüli tánczok és
ünnepélyességek is szokásban <span class="pagenum"><a name=
"Page_247" id="Page_247">-247-</a></span> vannak, a mely szokás
csodálatos módon Ázsia, Afrika és Európa oly sok vidékén áll fenn,
és a sivatagon, valamint Khivában és Khokandban annak még ma is
nagy kelete van. A gyertyát elfujni a kirgizeknél épen ugy, mint
egész Középázsiában illetlennek tartják s végül pedig az égő olaj,
zsir stb. szinében sok mindenféle prognosztikont ismernek föl.</p>
<p>Végtelen nagy a nők babonasága s valóban megérdemelné a
fáradságot, hogy különös tanulmány tárgyává tegyék. Már a négy éves
leányka is oly előszeretettel viseltetik az iránt, mint egy öreg
nomádnő, ki egész életét a magános pusztán tölté el s ki minden
szellemi tehetségét csakis ezen irányban fejté ki. A sátor minden
egyes része, minden házi eszköz babonával áll összeköttetésben; a
sátorfelütésnél, fejésnél, főzésnél, fonásnál és szövésnél
szigoruan szem előtt tartják azt, sokkal inkább, mint az Iszlam
törvényeit, melyeket ők sohasem igen vesznek valami nagyon
szivökre. A jövendölés legkedveltebb neme az, mely az ujon font
fonallal történik. Négy követ, két fehéret és két feketét,
letesznek, a középen egy fonalat erősen összesodornak és a felső
végét hirtelen eleresztik. Ha a fonal estében a fekete kövekhez
hajlik, akkor szerencsétlenséget jelent, ha a fehérekhez, akkor az
ellenkezőt jelenti. A sodró kezének semmi működést nem
tulajdonitanak, mert a jóslatnak csalhatatlannak kell lennie. Ezt
Ijik-jip-nek (orsófonal) nevezik s Közép-Ázsiában mindenütt
otthonos.</p>
<p>Az ételek közül, melyek a kirgizeknél divatban vannak,
megnevezzük: a Szürüt, mely füstölt husból (ló-, ürü- vagy
juhhusból) áll, melyet apró darabokra vagdalnak és zsirban sütnek
meg. Kitünősége abban áll, <span class="pagenum"><a name="Page_248"
id="Page_248">-248-</a></span> hogy hetekig is hurczolhatják ide s
tova anélkül, hogy elromlanék; Ködse, közönséges buza, melyet
vizben főznek s aludttejben esznek.</p>
<p>A kirgizek nemzeti játékaiul tekinthetők: a Tadsak-Kiszimi
(pálcza-szoriték). Egy magasan kifeszitett kötelet kell átugrani. A
győzőt megtapsolják, ellenben az ügyetlent két szék közé szoritják
és a társaság gúnytárgyává teszik. Továbbá Esekdsajiri (sebhedett
szamárhát), melynél egy futamodásra három vagy négy lehajolt
játszótársat kell átugrani.</p>
<h5>c) A karakalpak</h5>
<p>a népfaj harmadik lépcsőzetét képezi és bárha nyelvben és
szokásokban rokon, de arczulati jegyekben a kirgizektől mégis
lényegesen különbözik. A karakalpakok magas, izmos termetök s
erőteljes alakjok által Középázsia minden más törzsei felett
kitűnnek. Nagy fejök van, lapos, telt arczczal, nagy szemeik, pisze
orruk, nem nagyon kiálló pofacsontjaik, lapos és nem igen hegyes
álluk, feltünő hosszu karjaik és széles kezeik vannak. Egészben
véve idomtalan arczvonásaik nem kevésbé otromba termetökkel jó
összhangzatban állanak és a szomszédnépek gúnyversét:</p>
<div class="poem">
<div class="stanza"><span class="i0">Karakalpak,<br /></span>
<span class="i0">Jüzi jalpak,<br /></span> <span class="i0">Üzi
jalpak,<br /></span></div>
</div>
<p class="i0">(a karakalpaknak lapos arcza van s maga is lapos) nem
ok nélkül találták ki. Szinökre nézve közelebb állanak az
özbegekhez; különösen a nők azok, a kik a fehér arczszint hosszasan
megtartják és nagy szemeikkel, telt arczukkal s fekete
hajfürtjeikkel nem épen kellemetlen benyomást okoznak.
Középázsiában <span class="pagenum"><a name="Page_249" id=
"Page_249">-249-</a></span> szépségök nagy hirben áll. A férfiak
szakálla elég sürü, de sohasem hosszu.</p>
<p>A karakalpakok, a kiket olykor-olykor, de hibásan, a kirgizekhez
számitanak, ma már csak a khivai khánságban találhatók, hova ők e
század elején huzódtak. Egy mollah e törzsből beszélte nekem, hogy
ők azelőtt a Jaxartes partjain s még pedig annak torkolatához
közel, éltek, mig egy másik rész a kalmükök szomszédságában
(valószinüleg a szemipalatinszki kormányzóságban) tartózkodott. Ugy
látszik, hogy ezen állitás első része nem egészen a légből van
kapva, mert Lewschine (emlitett műve 114. lapján) a dsemkendi
romoknál azt mondja, hogy még a mult században karakalpakok laktak
volna ott. Minden oda mutat, hogy ők a kirgizektől, kikhez
legközelebb állanak, már régóta különszakadtak s ma már arczulatjok
tekintetében átmenetelt képeznek az utóbbiaktól az özbegekhez.</p>
<p>Öltözetökben közelebb állanak az özbegekhez, mint a kirgizekhez.
A férfiak nagy Telpek-eket (bőrkucsmákat) viselnek, melyek a nyakig
leérnek s a füleket és homlokot elfedik; a nők köpenyalaku gallért
hordanak nyakuk körül s különös kedvöket lelik a piros és zöld
csizmákban. A karakalpakok sátra nagyobbra és erősebben van épitve,
mint a többi nomádoké, s nagyféle fajtáju kutyák őrzik, melyeket
csakis e törzsnél találhatni; s valamint lakásaik általán véve a
többi nomádokéi közül piszok és tisztátalanság által tűnnek ki,
épen ugy táplálkozásuk és ruházatuk is oly hanyagságról
tanuskodnak, mely a szomszédok gyakori gúnyját és utálatát vonja
reájuk. <span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
"Page_250">-250-</a></span></p>
<p>Nemzeti ételeikhez tartoznak: a torama, mely apróra darabolt
husból áll s nagy mennyiségü vereshagymával (e növény ott igen
kedvelt) és tésztával vegyitve szokták főzni; kazandsappaj, kenyér,
melyet serpenyőben sütnek zsirral s nyalánkságul használják;
Baurszak, tésztaétel, mely négyszegletü, hussal töltött
tésztadarabokból áll.</p>
<p>Kedvenczjátékaik: a kumalak, hasonló az európai malomjátékhoz,
melyet száraz juhganéjjal játszanak. Sokan közülök az Asik nevü
szerencsejátékra is nagyon ráadták magokat.</p>
<h5>d) A turkománban,</h5>
<p>kit én a mongol-török néptörzs negyedik lépcsőzetének jelöltem
ki Nyugot felé menő kiterjedésében, sok meg van a kirgizek és
karakalpagok jellemző sajátságából. A valódi turkomán jelleg,
milyent a tekke-csaudoroknál és a pusztában beljebb lakó jomutoknál
találunk, az aránylag véve kicsiny fő, hosszukás koponya (mely azon
körülménynek tulajdonitandó, hogy őket gyermekkorukban nem
bölcsőben, hanem vászonból készült hintában tartják), nem nagyon
kiemelkedő pofacsontok, egy kissé pisze orr, hosszukás áll, karika
lábak – valószinüleg a sok lovaglás következménye – s különösen
pedig villogó, tüzes szemek által van elárulva, melyek a puszta
minden fiánál, de leginkább a turkománoknál, feltünők. Szin
tekintetében a szőke haj tulnyomónak mondható, sőt egész törzsek
vannak, pl. a Kelte-törzs a Görgen-jomutoknál, melyek általán véve
szőkék. A sivatag szélén s különösen pedig a persa határnál, az
iráni fajjal való gyakori és erős érintkezés miatt e fővonásokat
már egészen elmosódva találjuk, mivel sok <span class=
"pagenum"><a name="Page_251" id="Page_251">-251-</a></span> férfit
láthatunk sürü, fekete szakállal s a mongol-török faj legkisebb
nyoma nélkül. Sőt a göklenek a szemek alkatának kivételével
általában véve a persákhoz hasonlitanak. A rabszolgarablás, mely
Persia északi tartományaiban emlékezetet meghaladó idő óta
gyakorlatban van, ott, a hol a persa rabszolgákkal átviteli
kereskedést üznek, észrevehető nyomokat hagyatott hátra. De csakis
a határlakóknál, mert a pusztaság belsejében élők s inkább a békés
marhatenyésztéssel mint alaman-okkal (rablószáguldozás) foglalkozók
átlagosan véve az igazi turkomán jelleget megtartották. Valamint a
nomádok általán véve mozdulataikban gyorsabbak és élénkebbek, mint
a letelepült törzsrokonok, a mi természetesen az örökös kóborlásnak
és kalandozó életnek tulajdonitandó, épen ugy a turkománok is e
tulajdonságokban Közép-Ázsia minden többi sátorlakói között
kitünnek és sovány testök, mely a felette sovány élelmezés miatt
ugy szólva el van száradva, nélkülözésekben és kitartásban még az
arabot is képes felülmulni.</p>
<p>Egészben véve a turkománok, a családi egység kinyomata daczára
is, az erkölcsök és szokások sajátságos vegyületét képezik, melyek
vagy imitt-amott a szomszéd nomádoknál és a másutt lakó özbegeknél,
vagy csakis nálok találhatók. Mig nyelvök sokban az azerbajdsáni
dialektushoz közelit, szokásaik tisztán török-tatár jellegüek s
társadalmi viszonyaikban épen ugy mint hadakozásaikban, családi és
vallásos szertartásaikban inkább hasonlitanak a kipcsakokhoz (a
burutok egy ága), mint a kirgizekhez, karakalpakokhoz és
özbegekhez, kikkel ők már századok óta folytonos érintkezésben
élnek. Hogy ők régen, sőt nagyon régen <span class=
"pagenum"><a name="Page_252" id="Page_252">-252-</a></span>
szakadtak el a török-tatár népek zömétől, nem szenved kétséget.
Saját állitásuk szerént keletről először északnyugot felé s
névszerént az egykori „arany csorda“ déli határára, s onnan pedig
délre vonultak. Ez állitás sok valószinüséggel bir s bizonyitékul
azon egyes csoportocskákat szokták felhozni, melyek az uton
visszamaradtak s még ma is mint maradék, ott élnek. Ilyenekül
tekinthetők a Kermineh-től és Szamarkandtól északra lakó turkománok
is, kik a rokon elemek közepette is hűk maradtak
nemzetiségökhöz.</p>
<p>Kiköltözésök Mangislakból, a turkománok e kétségtelenül
legrégibb székhelyéről, magoktól a közép-ázsiaiaktól a következő
időszaki rendben van följegyezve. Az uj hazában legrégibbekül a
szalorokat és szarikokat emlitik, ezek után a jomutok, de még a
szefevidák korszaka előtt, vonultak északról dél felé a kaspi-tó
partjának hosszában. A mint mondják, a tekkeket csak Timur idejében
tették át csekély számban Akhalba, hogy a szaloroknak akkori nagy
hatalmát ellensulyozzák. Az erszárikat az utóbbi század vége felé
telepitették át Mangislakból az Oxus partjaira, mig végre a
csaudorokat csak az utóbbi időkben üzte Mehemed-Emin-Khan (Khiva)
az Aral és káspi tavak beltartományaiból az Oxus tulsó partjaira,
bárha törzsfeleik közül sokan még ma is régi lakhelyökön élnek.</p>
<p>Minthogy a turkománok főfoglalkozásukat, a rabló kalandozásokat,
szem elől nem tévesztik, igen természetes, hogy szokásaik közül
sokat hoztak azzal öszhangzásba. Öltözetöket, bárha az eredetileg
khivai, rövidebbre és szűkebbre csinálják, hogy a ló hátán
könnyebben mozoghassanak; a nehéz bőrkucsmát kissebbel
helyettesitik. Gatyáik, melyek a nadrág helyét pótolják,
<span class="pagenum"><a name="Page_253" id=
"Page_253">-253-</a></span> igen bők, és a magyar parasztok nemzeti
viseletére emlékeztetnek. Sajátságosak a hajfürtök, melyek a fiatal
embereknél a fülek mögött jó hosszan a vállakra fityegnek le.
Ezeket kora ifjuságoktól fogva megnövelik, mig a házasság utáni
első évben a sapka alá rejtve hordják és annak eltelte után
lenyirják. Ez a fejdisz a fiatal lovagnak lovagláskor pompás
kinézést kölcsönöz és ő nem kevéssé kevély is arra. A női
viseletnek is vannak némi sajátságai, melyekhez tartoznak: a magyar
ujjashoz hasonlóan lecsüngő, hosszu ujju felöltöny, a fejdisz és a
tömör ezüst ékszerek, mint: karpereczek és nyaklánczok,
talizmántarsolyák stb. Nem ritkán találhatunk a nők között
tökéletes szépségeket, kik termetben és az arczvonások
szabályosságában a georgiai nőktől nem igen maradnak hátra. Bárha a
leányok a nomádoknál meglehetősen gyakorlott lovaglók, mégis a
fiatal turkomán nők e művészetben a többieket mind felülmulják.</p>
<p>A mi iszlam vallási buzgalmukat s a régi tévhithez való
ragaszkodásukat illeti, e tekintetben épen olyanok, mint a kirgizek
s minthogy „Közép-ázsiai utazásaim“ olvasói ezekkel már ismerősök,
térjünk át rólok az özbegekhez.</p>
<h5>e) Az özbegek,</h5>
<p>a kiket Közép-Ázsia letelepült és polgárosult lakóinak
tarthatunk, ama vidékek ópersa elemeivel való erős összevegyülésök,
valamint a rabszolgák tetemes száma miatt is, kiket a mai Iránból
oda hurczolnak, a mongol-török népfajnak most már csak gyenge
nyomait mutathatják fel. Széles arczukon csak a homlok alkata, azaz
éles szög, melyet a halántékok képeznek, <span class=
"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> s
különösen pedig a szemek azok, melyek tatár eredetre emlékeztetnek.
Az özbegeket a tadsikok mindig a „Jogum-kelle,“ azaz vastag
koponyáju, gunynévvel illetik s valóban a testnek ez a része nálok
szélesebb, vastagabb és otrombább, mint a többi turáni
törzsrokonaiknál. Azon különbség mellett is, mely közöttök a három
khánságban és khinai Tatárországban uralkodik, könnyen észrevehető,
hogy a falusi lakók általán véve a nemzeti jellegnek több
ismejelével birnak, mint a városiak, és hogy a khivai özbegeket
például a széles, telt arczról, keskeny, lapos homlokról, a nagy
szájról; a bokharai özbegeket a már kissé ivezettebb homlokról,
tojásdadabb arczról, a hegyes, hosszukás állról, és a fekete szemek
és hajak tulnyomóságáról; végre a khokandiakat a kirgizekkel (nem a
kazákokkal) való szembetünő hasonlóságról lehet megismerni.</p>
<p>A bőr szinében is vannak némi árnyalatok. Kasgár és Akszu
környékén a sárgásbarnától a feketésig, Khokandban a barna,
Khivában a fehér az uralkodó szin, sőt az özbegek épen oly
mértékben lettek a turáni népfaj korcsaivá, mint a hogy tadsikok és
szártok (a régi Transoxania, Sogdiana és Fergana őslakói) lettek az
iráninak<a name="FNanchor_44" id="FNanchor_44"></a><a href=
"#Footnote_44" class="fnanchor">44)</a>.</p>
<p>Az özbegek eredetéről, bevándorlásáról és letelepüléséről csak
kevés és azon felül felette zavart tudósitásaink vannak. Mig
némelyek azt állitják, hogy az <span class="pagenum"><a name=
"Page_255" id="Page_255">-255-</a></span> „Özbeg“ név egyik
leghiresebb fejedelmök neve volt, ki Dsingiz khán idejében az egész
puszta felett kormányzott, azalatt mások az „Özbeg“ szó
elemzésében, mely „saját fejdelmet, saját főnököt“ jelent<a name=
"FNanchor_45" id="FNanchor_45"></a><a href="#Footnote_45" class=
"fnanchor">45)</a>, a függetlenség érzelmét akarják föltalálni,
mely által e törzs magát kitünteté, minthogy valamelyik uralkodótól
(?) elszakadott és saját kezére folytatá hóditó menetét nyugot
felé. A közép-ázsiai események mezején e név a Seibáni-k<a name=
"FNanchor_46" id="FNanchor_46"></a><a href="#Footnote_46" class=
"fnanchor">46)</a> családjával s névszerént annak megalapitójával,
Ebul-Kheir-khán-nal együtt lejt előtérbe; mert bárha, a mint
hiszik, Timur is ugyan e törzsből való volt, nála mégis inkább
török, mint özbeg voltát emelik ki.</p>
<p>Ha nem csalódom, mert nekem legalább ugy tetszik, a mai özbegek
oly törzsöt képeznek, mely, letelepültekor felette csekély számu
lévén, csak akkor szaporodott fel, miután az északról dél felé
vonuló különböző nomádok tömegeit kebelébe fogadta. Ez az állitás
ugyan merész, de a következő körülmények azt mégsem teszik egészen
lehetetlenné: 1. A már megjelölt különbség, mely Turkesztán özbegei
között Komultól az Aral tóig mutatkozik, melynél a hasonlóság fokát
föl nem ismerni lehetetlen, mely az utóbbiak <span class=
"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> és a
szomszédságban lakó nomádok között létezik, a kik, bizonyos
körülményektől indittatva, melyekben a jóllét és vallás játszották
a főszerepet, a városokban települtek le és az özbegekkel
összeolvadtak. 2. Az özbegek sok családjának és ágának neve
Közép-Ázsia többi törzseivel is közös. Igy például a Kungrat,
Kipcsak, Naiman, Taz, Kandsigali, Kanli, Dselair törzseket,
melyekkel az özbegek 32 főosztálya magát nevezi, a kirgizeknél is
föltaláljuk, sőt még a turkománok és karakalpakok is mutathatnak
fel egy nehányat belőlök, mely eset ama nagy fontosság mellett,
melyet a nomádok a családi neveknek tulajdonitanak, bizonyára nem
állott volna be, ha korábban közös viszony nem létezett volna
köztök.</p>
<p>A mily kevéssé vagyunk tisztában eredetök felől, épen oly
kevéssé tudjuk letelepülésök idejét is meghatározni. A persa
történetirók azon véleménye, mintha az özbeg hatalom csak a
Timuridák romjain emelkedett volna fel, helyes ugyan, de ez magokra
az özbegekre semmi vonatkozással sem bir. Csak a név az, mely akkor
előtérbe lépett, de ki mondhatná meg nekünk, hogy melyik törzshez
tartozott az a török nép, mely Timur és Dsingiz khán előtt jóval, a
kharezmi fejedelmek (azaz Sahikharezmian) idejében, tehát már a
13-ik században a három khánságban letelepülve volt? Khivában
gyakran hallottam, hogy Ó-Ürgends fénykorát, névszerint a mongolok
beütése előtt, özbegi gyanánt vázolták. Tehát csak nemzeti hiuság
volna ez, vagy Khiva akkori törökjei már csakugyan özbegeknek
nevezték magokat? Törökök már még az arab foglalások alatt, a mint
az Bokhara régibb történelméből kitetszik, a Szamanidák idejében,
laktak az ópersa <span class="pagenum"><a name="Page_257" id=
"Page_257">-257-</a></span> városoknak ha nem is közepében, de
bizonyára közelében s felette érdekes volna tudni, hogy valjon
melyik törzshez tartoztak.</p>
<p>Az özbegek szokásaiban is van elég idegenszerü, mit főképen az
Iszlam és a nyugtalan életmód vittek be azokba, de távolról sem oly
sok, mint a nyugoti törököknél, kik az idegen elemek által,
melyeket magokba fölvettek, már egészen elnemzetietlenedtek. Az
özbegek jámbor, mondhatnók, vakbuzgó mohamedánok. Az asketa élethez
való hajlam, Kasmirt kivéve, az egész Iszlam Keleten sehol se
virágzik ugy mint ott; a városi lakók egy harmada Isán, Khalfa,
Szofi vagy e szent czimekért epekedő s mégis Mohamed tana az
erkölcsökre és szokásokra aránylag véve kevés káros hatással volt.
Khivában és khinai Tatárország nehány vidékén a lakosok a régi
nomád szokásokhoz leghűbbek maradtak. Épitnek ugyan házakat, hanem
azokat csak istállókul és csűrökül használják, de lakhelynek még
most is többre becsülik az udvaron felütött sátrat, mert az állandó
lakások épitését az igazi özbeg ma is kigunyolja és kineveti, mint
olyan szokást, mely csak a szartoknál (Persia őslakói) divatozik,
kikről a példabeszéd is azt mondja: „Szart bajsa tam salar“ (Ha a
szart gazdaggá lesz, rögtön házat épit), megkülönböztetésül az
özbegektől, kik inkább lovakat és fegyvereket szereznek. Az
élelembe és ruházatba sem sok finomodás lopózott be, a fővárosokat
kivéve. Mig a városokban a háremélet teljes virágzásban áll,
azalatt a vidéken minden özbeg nőt fátyolozatlanul találunk, a kik,
a Mollahk nagy bosszuságára, e természetellenes kényszernek sokáig
ellent állanak. <span class="pagenum"><a name="Page_258" id=
"Page_258">-258-</a></span></p>
<p>A temetéseknél, házasulásoknál és születéseknél szokásos
szertartásokban sok olyan foglaltatik, melyek nem csak hogy
idegenek az Iszlamban, sőt attól szorosan tiltva is vannak, mely
eltérések a közép-ázsiaiaknak egyébként legtöbbnyire tulságba vitt
vallásos érzületével kiáltó ellentétet képeznek. Nem kevésbbé
érdemli meg figyelmünket a harcziassághoz való merev ragaszkodás,
melyben az özbegek Közép- és Nyugot-Ázsia minden többi letelepült
népsége közül kitünnek. A földmivelés és állandó lakhely
békésebbekké szokta tenni a népeket, de itt ez nem ugy történt,
mert az özbegek vitézség tekintetében sok nomádon túltesznek.</p>
<h4>B. Jellemek.</h4>
<p>Bár mily nagy is a terület, melyen a török törzs különböző ágai
élnek, s bármily sokféleképen hatott is társadalmi viszonyaikra az
idegen elemek befolyása, mindazáltal egy közös jellem képének
vonásait lehetetlen félreismerni nálok, egy oly képnek, melyen a
hasonlóságnak több nyomára akadunk, mint a mennyit az arczulat vagy
más fizikai jegyek tekintetében föltalálhatnánk.</p>
<p>A török mindenütt nehézkes és esetlen mind szellemi, mind testi
mozdulataiban s épen ezért elhatározásaiban szilárd és kitartó,
korántsem valami életbölcsészeti elvből, hanem pusztán
érdekhiányból s nyilt ellenszenvből minden iránt, mely őt a már
egyszer fölvett és megszokott helyzetből kimozditni akarná. Ez
kölcsönzi neki azt a komoly és ünnepélyes kinézést, melyet európai
utazók oly gyakran földicsértek. Valamint az oszmanli a Boszporus
partján Kief-jében órákig <span class="pagenum"><a name="Page_259"
id="Page_259">-259-</a></span> el tudja nézni a derült eget,
miközben csak annyi mozdulatot tesz, hogy pipája kék füstgomolyait
a még kékebb égbolt felé fölfúvja – épen ugy a kirgiz és özbeg is
képes órákig ülni mozdulatlanul szűk sátrában vagy a beláthatatlan
terjedelmű sivatagon; mert mig az előbbiben tekintetét a
nemeztakarók vagy szőnyegek már ezerszer is látott szinein
legelteti, addig az utóbbinál a futóhomok hullámalakulag fodrozott
felülete szokta őt gyönyörködtetni. Valamint az oszmanli mindenkit,
a ki csak gyorsan vagy ügyesen jár, élénkebb nyelvü vagy épen
tagjártatva beszél, mint félőrültet vagy szerencsétlent csak
sajnálni tud, igy az özbeg is illetlennek tartja a lábak vagy kezek
minden gyorsabb mozgását. Sőt mikor egyszer egyik tatár utitársamat
intettem, hogy a leomló áruhalmaz elől egy félreugrással
meneküljön, sértve kiáltott rám: „Hát asszony vagyok-e én, hogy
magamat ugrások s tánczok által meggyalázzam?“</p>
<p>Ugy találjuk, hogy e mély komolysággal és márványhideg
arczkifejezéssel a töröknél mindenütt erős hajlam szokott
összekötve lenni a pompára és jelességre, mely azonban sohasem
fajul hiusággá vagy hetvenkedéssé, mint a persáknál.
Konstantinápolyban gyakran lehet hallani e példabeszédet: „Az
értelem Európa, a gazdagság India, a pompa az ottománok
tulajdonsága.“ A szultán és a nagyok ünnepélyes menetei (Alaj)
Keleten és Nyugoton egyaránt hiresek és a megragadó külfény, melyet
ilyen alkalmaknál kifejtenek, seholsem található fel oly hű
utánzásban, mint középázsiai törzsrokonaiknál. Egy özbegnek vagy
turkománnak, akár lóháton, akár a sátorban családja élén ül, ugyan
az a büszke magatartása van s nagyságának és hatalmának
<span class="pagenum"><a name="Page_260" id=
"Page_260">-260-</a></span> ugyan azt az öntudatosságát árulja el.
Erősen meg van győződve a felől, hogy ő uralkodásra, a körülte lakó
idegen népek pedig engedelmességre születtek, miként ezt az
oszmánli képzeli magáról a bolgárokkal, örményekkel, kurdokkal és
arabokkal szemben. Függetlenségszeretete határtalan s egyszersmind
főoka annak, hogy ő még a különben legszeretettebb főnök alatt sem
képes hosszasabban élni s örömestebb parancsnokol 10–20 rabló vagy
kalandor felett önállóan, mint hogy egy jól felszerelt, elegáns
csapat élén álljon, mely kivüle még nagyobb urat is ismer. A
török-tatárok vad, hajthatatlan kevélységének magas,
arisztokratikus érzületének a velök érintkezésbe jött más népeket
minden időben és minden viszonyok között mélyen kellett sértenie.
Az oszmanli bánásmódja alattvalóival, Törökország előbbi
birtokosaival, igen hű kifejezésre talált azon modorban, melyet az
özbegek a tadsikokkal, Turkesztánnak e régibb uraival szemben
használnak. A „tadsik“ mindig a gúny vagy szánalom kifejezése, és
Bokhara özbeg udvarát, noha vallásos tiszteletben áll, az ott
uralkodó iráni szellem miatt mégis tadsiknak gúnyolják.</p>
<p>E jellemvonással összhangzó a törökök előszeretete a nyugalom és
henyeség iránt is; mert noha szorgalom és tevékenység, európai
fogalmaink szerént, Ázsiában sehol sem található, mindazáltal sem
az iráni, sem a sémi népek nem irtóznak annyira a munkától, mint a
törökök, a kik csak a vadászatot és harczot tartják férfihoz
méltónak, a földmívelésre csakis kényszerüségből adják magokat,
minden egyéb dolgot pedig szégyennek tekintenek. Törökországban
épen ez okból soha sem is volt valami különös jóllét. A paraszt
mindig <span class="pagenum"><a name="Page_261" id=
"Page_261">-261-</a></span> rest és hanyag volt, a kézművesek száma
pedig csekély és a hivatalnokosztálynak csak olyankor vala
gazdagsága, mikor a jancsár csordák pusztitó hadjárataikból
kincsekkel terhelve térhettek haza. Épen igy Középázsiában is a
földmívelés kizárólagosan csak a persa rabszolgák kezében, a
kereskedés és műipar a tadsikoknál, hinduknál és zsidóknál van;
mert magok a már századok óta letelepült özbegek is szüntelenül
rablásra és harczra gondolnak és ha nem tudnak külső ellenséget
szerezni magoknak, akkor véres testvérharczban egymást rohanják meg
kölcsönösen.</p>
<p>A mi a szellemi tehetségeket illeti, ugy találtam, hogy a török
mindenütt jóval alább áll a többi ázsiai népeknél s névszerint az
irániak- és sémitáknál s hogy szellemi korlátoltsága miatt mindazon
előnyöket elveszti, melyeket neki más jó tulajdonságai szoktak
szerezni. Ezt a gyengeséget a türklük (törökség) szóval szokták
megjelölni, melylyel a kabalik (gorombaság) és jogunluk (vastagság)
synonimek. Türklük alatt a modor csiszolatlanságát és durvaságát is
értik, s bárha e hiányokat imitt-amott a szadelik (egyszerüség)
névvel szépitik is, mindazáltal nagyobbrészt mégis csak szégyenitő
epithetonok gyanánt szokták azokat a török névhez csatolni.
Valamint az oszmanlit az örmény, görög és arab szedi rá, épen ugy
az özbeget is a finom s felette mesterkélt tadsik vagy az épen oly
ravasz mint kapzsi hindu szokta lefőzni. Valjon ezt nemzeti hibának
vagy tulságos nonchalancenak tulajdonitsuk-e, bajos elhatározni; de
az mégis felette nevezetes, hogy a török a távol Keleten épen ugy
mint a művelt Nyugot szomszédságában, a gondolkozástól irtózik és
ötleteit sehol sem tartják valami különös szellemi szikráknak.
<span class="pagenum"><a name="Page_262" id=
"Page_262">-262-</a></span></p>
<p>Természetesen ez a gyöngeség az oka egy részt annak is, hogy a
törökben több becsületesség, nyiltszivüség és hűség található, mint
Ázsia többi népeinél. Türklük, mely alatt az idegenek az előbb
emlitett hiányokat értik, magoknál a törököknél gyakran a
becsületesség, egyszerüség és őszinteség megjelölésére szolgál. A
türklük árny- és fényoldalai már régi idők óta észrevehetők valának
és mindig megvitatták azokat, valahányszor csak a törökök és más
nemzetek, s névszerint a persák, jellemei között párhuzamokat
vontak. Dicsérik az utóbbiak éles elméjét és finom modorát, de a ki
hű szolgát, készséges hadsereget vagy megbizható embert keres,
mindig a törököknek fogja az elsőséget adni. Épen ezért már a
legrégibb idők óta találunk idegen fejedelmeket, kik szivesen
használtak török csapatokat, azokat országaikba hivták és a
főnököket a legfőbb méltóságokkal ruházták fel, s minthogy a
vitézség, kitartás és uralomvágy nekik inkább sajátjok, mint Ázsia
többi népeinek, igy könnyü kimagyarázni, hogy zsoldosokból
mindnyájan csakhamar uralkodókká küzdötték fel magokat és
hazájoktól kezdve Ádriáig az iráni és sémi törzs oly sok népét
hajtottak hatalmuk alá s körülök oly sok felett uralkodnak még ma
is. Nézetem szerént nemcsak a fizikai erők tulnyomósága az, mely a
török uralkodó családokat az idegen trónokon fenntartotta s ma is
fenntartja; sokat lehet jellemfölényeiknek is tulajdonitani. Ők
ugyan durvák és vad természetüek, de gonoszságból ritkán
kegyetlenek; meggazdagodnak ugyan alattvalóik rovására, de azután a
gyüjtött kincseket nagylelküen ujból kiosztják; ők ugyan
alárendeltjeik iránt szigoruak, de azért ritkán felejtik el a
kötelességeket, miket nekik, mint patriarkhális főnököknek,
<span class="pagenum"><a name="Page_263" id=
"Page_263">-263-</a></span> az utóbbiak iránt teljesitniök kell.
Egy szóval, a törökök minden tetteiben és dolgában egy neme a
jólelküségnek vehető észre, mely talán inkább az indolencziának és
laisser-aller-nek tulajdonitandó, mint azon elhatározott
szándéknak, hogy jót tegyenek, mely azonban bármily eredetü is,
erény gyanánt működik.</p>
<p>Végül a <em class="gesperrt">vendégszeretetről</em> is emlitést
akarunk tenni, mely a törököknél inkább otthonos, mint az iráni és
sémi népeknél s még pedig igen egyszerü okból. A mint tudva van, a
vendégszeretet azon mértékben apad, melyben valamely nemzet a nomád
állapotból a letelepült életmódhoz közelit s valamint Ázsia ez
erényben általán véve Európát jóval tulhaladja, épen ugy
különböznek a törökök is, kik a többség után itélve megtestesült
nomádok, a többi ázsiaiaktól, kik már régóta letelepülve, egy régi
polgárosultságnak örvendenek.</p>
<p>Ez volna tehát a törökök közös jellemzésének gyönge kisérlete. A
mi a különböző törzsek árnyalatait illeti, ugy találjuk, hogy a
burutok vadabbak, szivósabbak, mint a többi nomád
fajrokonok<a name="FNanchor_47" id="FNanchor_47"></a><a href=
"#Footnote_47" class="fnanchor">47)</a>. Babonásabbak, de nem oly
alattomosak, mint pl. a kirgizek és turkománok, mivel ők, anélkül
hogy a samanizmustól egészen elszakadtak volna, még az Iszlamot is
csak gyengén ismerik és eléggé tudva van, hogy minél gyengébbek egy
nomád nép fogalmai a vallásról, annál csekélyebbek bűnei s annál
vendégszeretőbb az idegenekhez. <span class="pagenum"><a name=
"Page_264" id="Page_264">-264-</a></span> Ellenben a kirgizek
főjellemvonásukban már nem oly harcziasak, bárha még most is
könnyen el tudják határozni magokat egy-egy barantára
(rablókirándulás). Ők alkotják a török-nomádok zömét, nekik van
legtöbb kedvök a vándorélethez s mig turkománokat sok helyen
találhatunk félig letelepült állapotban, pl. az Oxus balpartjának
hosszában Belkhtől Csardsujig és Khivában, a kirgizekről ilynemü
példákat a mai napig még bajosan mutathatnánk föl. Könnyebben le
lehet igázni őket, mint a többi nomádokat, mivel ők, a mint már
mondottuk is, békésebb természetüek és nem oly bátrak, de
letelepülésök mégis csaknem a lehetetlenség körébe látszik
tartozni, legalább is Oroszországnak óriási munkába fog kerülni
azon esetben, ha ilyesmit szándékozik tenni. A karakalpakokat
feltünő egyeneslelküségök miatt mindenfelé eszteleneknek és
hülyéknek tartják. Ők a középázsiai népek udvari bolondját
képviselik és rovásukra sok adomát beszélnek el. Vitézségre nézve
még a kirgizeknek is utánna állanak; ritkán léptek fel hóditókul s
még mások segédcsapatjaiként is csak ritkán használták őket.
Minthogy kiválólag szarvasmarhatenyésztéssel foglalkoznak s
legszivesebben tartózkodnak az erdős vidékeken, az özbegek őket
ajik (medve) gunynévvel illetik, de a tevékenységet, szivjóságot és
hűséget sehol sem tagadják meg tőlök. A turkománok Középázsia
minden népei között a legnyugtalanabb kalandorok gyanánt
ismeretesek és pedig méltán, mert nemcsak ott, hanem az egész föld
kerekségén alig ha akadna még egy nép, mely oly rablótermészetü,
oly nyugtalan szellemü és oly fékezhetetlen szabadságérzetü lenne,
mint a puszták e gyermekei. A rablás, pusztitás és <span class=
"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span>
rabszolgává tevés szemeiben tisztességes mesterség, melybe századok
óta beleélte magát. A másképen gondolkozást esztelennek vagy
bolondnak tartják s e szenvedélybe annyira belemerültek, hogy saját
törzseikben, sőt gyakran saját családjaikban is fosztogatni
kezdenek, ha külföldi rablószáguldozásaikban akadályozva vannak.
Igen gyönge mentségül talán felhozhatnók azt, hogy ők a legvadabb s
nagyobbára sivatag vidékeken laknak, hol még a baromtenyésztés is
felette szűk jövedelmet nyujtana; de gyalázatos mesterségök
gyümölcse csaknem sohasem enyhiti nyomasztó szegénységöket, mert
épen oly fösvény zsugorik, mint a milyen birvágyók s a gazdagság
birtokában is gyakran csak ugy nélkülöznek, mint a legszegényebbek.
Az özbegek a fashionable-ket játszák turkesztáni törzsrokonaik
között. Nem kevéssé kevélyek míveltségökre, melyet ők az iszlam
polgárosultságtól nyertek s a felsőbbség e nézpontjából kiindulva,
nomád életet folytató testvéreik felett uralkodni szeretnének.
Felette dicséretre méltó nálok szivós ragaszkodásuk nemzeti
jellemüknek oly sok szép sajátságához, melyet az iszlam más
helyeken oly könnyen átalakit vagy beszennyez. Az özbegeknél a
képmutatás és álszenteskedés daczára is, melyet az ottani iszlam
terjeszteni törekszik, még mindig nagyon sok becsületességre,
igazlelküségre és török nyiltszivüségre találunk, a mely
minőségekben ők az elvetemült és gonosz tadsikoktól jelentékenyen
különböznek s az utóbbiak felett uralkodni valóban meg is érdemlik.
A mennyire személyes tapasztalataim bizonyitják, <em class=
"gesperrt">csakis az özbeg az az egyedüli török, ki nemzeti
jellemének minden fényoldalát képviseli</em>. <span class=
"pagenum"><a name="Page_266" id="Page_266">-266-</a></span></p>
<h3>2. Az irániak.</h3>
<p>Valamint a turáni nép s különösen pedig az emlitett török-tatár
törzsek, az ókorban harczias természetök és szokásaik vad, féktelen
durvasága által tették magokat hiresekké, épen ugy az irániak, mint
éles ellentét, szokásaik finomságáról és fényes míveltségi
állapotaikról valának már eleitől fogva ismeretesek. Az elsőbbek
szomszédaiknál mindig pusztitók, rombolók és fosztogatók gyanánt
léptek föl, az utóbbiak ellenben czivilizatorokul s a müvészetek és
szelidebb társadalmi viszonyok terjesztőiül. Mert nem csak az egész
mohamedán Kelet volt az, mely az iráni míveltséget elfogadta, hanem
még mi európaiak is sokat kölcsönöztünk e nevezetes néptől, mi
részint az ó görög és byzanczi míveltség csatornáján keresztül,
részint pedig a nyugotnak kelettel való későbbi érintkezései, mint
pl. a keresztes hadak, által jutott el hozzánk, természetesen
mindig csak másod kézből. Irán eleitől fogva a míveltség székhelye
volt, és az emberiség egész mívelődési történetében hiába keresnénk
oly népet, mely polgárosultságának régi szellemét és nemzeti
életének jellemét a gyakori külbefolyások daczára is oly sokáig s
mégis oly hiven meg tudta volna tartani, mint az irániak.</p>
<p>Nagy különbség van Zoroaszter és az arab proféta tana között, s
a mai Persiában mégis majd minden vonása fölfedezhető annak a
képnek, melyet a görög történetirók a régi persákról vázoltak.
Futólagos, felületes pillantásnál ez talán nem tünik szembe oly
könnyen, mert a külszin után itélve csaknem nehéz volna a mai Irán
népségeinek halmazából a valódi <span class="pagenum"><a name=
"Page_267" id="Page_267">-267-</a></span> iránit fölismerni, de egy
mélyebb megtekintés a mondottak igazsága felől csakhamar meg fog
győzni, s ugy fogjuk találni, hogy az iráni a sémi és turáni
elemektől, melyek több mint ezer évig veszélyezteték nemzetiségét,
szokások és gondolkozásmód tekintetében nem csak hogy semmit sem
vett által, sőt inkább ő maga gyakorolt az utóbbiakra hatalmas
befolyást.</p>
<p>Az iráni nép bölcsője, a mint ujabb ethnographok, s névszerént a
tudós orosz utazó Chanikoff „Mémoire sur l’ethnographie de la
Perse“ cz. művében állitja, a mai Persia keleti része és különösen
déli Szigisztán vagy Szisztán és az északkeletre terjedő Khoraszan.
Nem csak az ethnographia, hanem a történelem is megegyezik ezen
állitással. Mert valamint Szigisztant, Rusztemnek s más, a
klasszikus korból nevezetes iráni hősöknek hazáját még a mai
regebeszélők is szinhelyül idézik, mihelyt valami nagyszerűt vagy
ősrégit akarnak vázolni, épen igy a régi Belkh is Khoraszanban a
vallás és finomabb míveltség főforrásaként ismeretes és Mervet
tartják azon helynek, hol Ádám az angyaloktól első oktatást nyert a
földmívelésben. Egy szóval, a mi ősrégire vonatkozik, csak is
Keleten található és Nyugoton soha.</p>
<p>A turáni faj az ő terjeszkedésekor, a mint az előbbi fejezetben
mondottuk, keletről nyugotfelé vette irányát, az iráni pedig délről
északra terjeszkedett ki s még pedig két irányban, egyik
északkelet, a másik északnyugot felé. A kivándorlás abban a
homályos őskorban történt, melyről leggyöngébb sejtelmünk is alig
lehet, de itt is a közös jelleg vonásai azok, melyek minket
vezércsillagok gyanánt vezetnek át a tudatlanság éjén, s bárha az
iráni faj ujabb időben a számra <span class="pagenum"><a name=
"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> sokkal hatalmasabb
török-tatár népségektől sokat szenvedett is, mindazáltal mégis
fölfedezhetjük a szerteszét fekvő csoportokban a hajdankori láncz
egyes szemeit és a keleti maradványokban a kezdetleges, valódi
iránit épen ugy fölismerhetjük, mint a nyugotiakban a török-sémi
elemekkel folytonos érintkezésben állott médet.</p>
<p>Ez a személyes meggyőződésből kiinduló nézet – és mindenkinek, a
ki csak a mai Irán és Közép-Ázsia persáit szorosan szemügyre veszi,
észre kell azt vennie – némileg a mi ékirat magyarázóink tudományos
vizsgálódásaiban is megerősitésre talál s névszerint a persepolisi
ékiratok iráni népjegyzéke az, mely Irán minden népének
előszámlálásakor, az ország központjából (Persepolis) kiindulva,
nyugoti és keleti irányban halad tovább.<a name="FNanchor_48" id=
"FNanchor_48"></a><a href="#Footnote_48" class="fnanchor">48)</a>
Természetes, hogy abban semmit sem találhatunk határozottan
kifejezve az egyes családágak magasabb vagy alacsonyabb koráról és
az arczulati különbségekről; hanem hogy már a legrégibb
hajdankorban is lényeges különbség létezett közöttök, alig vonható
kétségbe. „A sémita befolyások,“ igy szól Spiegel F.<a name=
"FNanchor_49" id="FNanchor_49"></a><a href="#Footnote_49" class=
"fnanchor">49)</a>, nyugoti Iránra igen korán, még az assyrbabyloni
uralom idejében kezdődnek és az egész Akhaemenida-koron keresztül
tartanak. Az Akhaemenida-uralkodás elbukta után a semiták mellett
még a görögökkel való vegyülés is bekövetkezett stb., a mi egészen
helyesen van megjegyezve; mert a déli tartományokban, mint
Farszisztán, Larisztan és Lurisztan, a <span class=
"pagenum"><a name="Page_269" id="Page_269">-269-</a></span> hol az
iráni és sémi elemek érintkezése ős időktől fogva szakadatlanul
tart, a mai persa személyében mindazon physikai ismertető jegyeket
föltaláljuk, melyeket Herodot és a későbbi görög történetirók e
népen észrevettek. A sovány testalkat, mely inkább a nyugoti, mint
a keleti irániak sajátsága, erősen emlékeztet az arab fővonására,
kit a nemsémi népeknél mindig nahif-nak (sovány, karcsu) irnak le,
mig a törököt keszif-nek (otromba, vastag), az igazi persát pedig
zarif-nak (nemes, finom) mondják. A sémi elemek Persia déli és
keleti szélén, Benderbusirtól kezdve majdnem Kirmansah-ig s
különösen pedig a városi lakóknál, igen észrevehető nyomokat
hagytak hátra, a mi annál inkább szembe ötlik, ha mi egy
szigisztáni arczát és testalkatát egy isfahaniéval
összehasonlitjuk. Legjobban észrevehető ez a gebereken (tűzimádók),
kik a nyugotirániak között élnek s az utóbbiaktól nagyon
különbözők. Valamint hogy a karcsu, sovány alakok tulnyomó száma
hiányzik közöttök, épen ugy a keskeny áll és vékony orr is nagyon
ritkán található nálok. A geber egy khafi társaságban bizonyára
kevésbbé tünnék fel, mint egy csoport isfaháni között, s minthogy
az Irán nyugotán csak gyéren szétszórt gebereket az iráni ősnép oly
maradványainak tekinthetjük, melyek leginkább megkimélve maradtak
az idegen elemek vegyületétől, biztosan állithatjuk, hogy a keleti
és nyugoti irániak közt létező arculati különbség már eleitől fogva
meg volt s meg is kellett lennie. A nagy Sándor hadmenetének görög
történetirói, kik a még akkor tájban hatalmas iráni birodalom mind
keleti, mind nyugoti népeivel érintkezésbe jöttek, leirásaiban a
kérdés ethnographiai oldalát, mely a mi tanulmányaink számára
<span class="pagenum"><a name="Page_270" id=
"Page_270">-270-</a></span> oly nagy fontossággal bir, egészen
figyelmen kivül hagyták.</p>
<p>Azon faragványokból se merithetünk nagyon sok tanulságost,
melyek a Szaszanida korszakból származnak. A naksi-rusztemi,
naksi-redsebi és a kazerum környékebeli domborművek alakjai talán
hű képét nyujtják az akkori persáknak, de azok nemzetisége felől
semmi határozottabb fölvilágositást nem adnak és a mennyire a
testállásból és vonásokból itélni lehet, ugy látszik, hogy ezek
inkább a nyugoti, mint a keleti irániakhoz tartoznak; mert meglepő
hasonlóságuk nyugoti Irán mai lakóival okvetetlenül szembe kell
hogy tünjék. Ugy találjuk, hogy már Garcia Silva Figerva is, ki
1627-ben egy diplomatikus küldetésben Persiát meglátogatta,
figyelmeztet minket a keleti és nyugoti irániak közt levő
különbségre<a name="FNanchor_50" id="FNanchor_50"></a><a href=
"#Footnote_50" class="fnanchor">50)</a>, anélkül azonban, hogy a
physikai ismertető jegyek részletezésébe bocsájtkoznék. Chardin, ki
ez országot 1664–77-ben beutazta, már világosabb, mert azt mondja,
hogy a geberek, a kikben ő a régi persák maradékait látja, rút
kinézésüek, nehézkes alkatuak, durva bőrüek és sötét szinüek s
lényeges ellentétet képeznek nyugoti Irán cserkesz és georgiai
vérrel vegyitett mai lakóival, a mely véleményt Angelus Péter
(Labrosse) is, az utóbbinak egy kortársa, 1684-ben kiadott
„Gazophylacium linguae Persarum“-ában, a „Georgia“ czimü czikkben
még határozottabban kimond<a name="FNanchor_51" id=
"FNanchor_51"></a><a href="#Footnote_51" class=
"fnanchor">51)</a>.</p>
<p>Miután tehát a nyugoti és keleti irániak között létező különbség
felől semmi kétség sem lehet, a szétágazó <span class=
"pagenum"><a name="Page_271" id="Page_271">-271-</a></span>
pontokat egy közös átnézetbe fogjuk összefoglalni és azután a két
főcsalád egyes ágait vagy tagjait ugy fogjuk bemutatni, a mint őket
utazásaink alatt látni alkalmunk vala, mindazáltal a nélkül, hogy
elődeink ide vonatkozó észrevételeit figyelem nélkül hagynók.</p>
<table class="tborder">
<tr>
<td></td>
<td class="tdc">a) Nyugotirániak</td>
<td class="tdc">b) Keletirániak</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Testalkat</td>
<td>Tulnyomó többségben ha nem is karcsu, de mégis sovány és vékony
termetüek, igen hajlékony mozdulatokkal és kellemes tartással s
épen oly ritkán egészen soványak vagy igen kövérek, mint a milyen
ritkán feltünő magasak vagy igen kicsinyek.</td>
<td>Kissé zömökebb alakuak, mint az a) alattiak, erősebb és
szélesebb csontrendszerrel, de a mozgásban nehézkesebbek is, bárha
koránt sem oly ügyetlenek, mint a turániak.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Fő</td>
<td>Tojásdad, keskeny és mérsékelten magas homlok, a halántékoknál
lelapulva és hosszukás koponya, keskeny áll.</td>
<td>Sokkal kevésbbé tojásdad, mint a), sőt csaknem kereknek lehetne
mondani, szélesebb homlok s szélesebb pofacsontok is, és husosabb
orczák. Mindazáltal az áll hosszukáskerek és nem oly hegyes mint a
turániaiknál.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Szemek</td>
<td>Nagyok, feketék, hosszu felső szemhéjjal és ivalakulag
boltozott szemöldökökkel.</td>
<td>Feketék és hosszukás metszetüek, sürü és vastag
szemöldökökkel.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Orr</td>
<td>Hosszu, vékony, gyakran görbe.</td>
<td>Kevésbbé hosszu, néha a gyökereknél vastag, de soha sem oly
pisze és széles, mint a turániaknál.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Száj</td>
<td>Szabályos, észrevehetőleg vékony megfekvő ajkakkal.</td>
<td>Gyakran széles és vastag ajkak.</td>
</tr>
<tr>
<td class="tdc">Hajzat</td>
<td>Fekete, sürü és gazdag növéssel s kiválólag hosszu, ritka
szakáll.</td>
<td>Fekete, sürü növésü. A szakáll sűrűbb, de nem oly hosszu mint a
nyugotirániaknál.</td>
</tr>
</table>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_272" id=
"Page_272">-272-</a></span></p>
<p>A physikai külsőségek e különbsége következtében e két család
erkölcsi sajátságaiban is félreismerhetetlen bizonyos különbség.
Igy például a keletiráni, bárha a szellem és test mozgékonyságában
a törököket jóval tulhaladja, a mai Irán persája mögött messze
elmarad és ugy látszik, mintha a nyugotiráninak részarányos
tagmértékében s vonásainak finomságában szellemi felsősége is ki
volna fejezve.</p>
<h4>A keletirániakat</h4>
<p>északkeleti kiterjedésök földrajzi fekvése szerént, ugy hisszük,
hogy a következő alosztályokra vagy ágakra lehetne osztályozni: a)
Szejisztániak vagy khafik, b) Csihar-ajmakok, c) tadsikok és
szártok, melyek közül mindenik több alosztályt vagy tagot számlál.
Valamint hogy a turáni fajnál nyugot felé tovább haladtunkban az
arcz mongol jellegét mind jobban-jobban nélkülözzük és az egyes
ágaknál egy mind szembetünőbben mutatkozó fajvegyüléssel fogunk
találkozni, épen ugy észre vehetjük azt is, hogy a keletirániak
azon mértékben, melyben ősi szülötte földjöktől eltávoznak, mindig
kevésbbé irániakká s mindinkább turániakká válnak. A milyen
arányban áll a burut az anatoliaihoz vegyitetlenül, épen olyanban
áll a szejisztáni is a kasgari tadsikhoz. Ám nevezzék az utóbbit
ama vidék őslakójának, de azt még sem fogja elvitatni senki, hogy
rá az őt nagy többségben körülvevő turáni elemek erős befolyást
gyakoroltak.</p>
<h5>a) A szejisztániak vagy khafik.</h5>
<p>Keleti Iránnak azon siita lakói, kik Irán keleti részét, a mai
Khoraszan déli határaitól kezdve Bihrdsanon <span class=
"pagenum"><a name="Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> túlig
lakják. Gyakrabban nevezik őket a Khafi, mint a szejisztáni névvel,
mert a főtömeg Khafban és annak vidékén Rujban, Tebbeszben és
Bihrdsánban tartózkodik, mig a hajdani klasszikus Szejisztánt
afghan- és beludscsordák barangolják keresztül kasul s igy a
békésebb persáknak csak igen kevéssé biztos lakást nyujthat.</p>
<p>Merv történeti nevezetességei után itélve, mely a Vendidadban
előszámitott 13 helység között Muru név alatt harmadik helynek van
följegyezve, könnyen azt következtethetnők, hogy a mai Khoraszan, s
különösen az északi rész lakóit is a keletirániakhoz lehet
számitani. Természetesen az arab foglalás előtt az többé kevésbbé
csakugyan ugy is történt, de már ma a khoraszániak török-tatár
elemekkel oly erősen össze vannak vegyülve, hogy az igazán
keletiráni jelleg csak a déli hegylánczon túl Sehri-No mögött
kezdődik. A nélkül hogy valami különös ethnografiai képzettséggel
volna fölkészülve, az utazó azonnal észre fogja venni, hogy a khafi
(azon elnevezésnél maradunk, mely magában az országban szokásos),
noha barna szinü, például az Iszfahanitól abban különbözik, hogy
arczszine inkább olajbarna, mig az utóbbié, a naptól elsütve,
inkább sötétbarnának látszik. Másodszor az előbb emlitett különbség
a termetben és az arczvonásokban is, leginkább pedig a kevésbbé
tüzes szemekben fog feltünni előtte s végre harmadszor
járás-kelésében nem fogja föltalálni azt az élénkséget, azt a
mozgékonyságot, mely a hasonló égalji viszonyok alatt élő
nyugotirániaknál mindenütt oly otthonos. Alig vonható kétségbe,
hogy ez a különbség oly népségek között, melyek, mint a kérdés
alatt levők is, közös eredetüek <span class="pagenum"><a name=
"Page_274" id="Page_274">-274-</a></span> s hasonló nyelvvel és
vallással birnak, századok, sőt évezredek óta egy és ugyanazon
politikai kötelék alatt élnek, sokakat gondolkozóba fog ejteni. E
viszonyt más országokból vehető hason esettel bajosan is
világosithatnók meg; de az okokat rögtön fel fogjuk ismerni, ha a
következő pontokat közelebbről szemügyre veszszük. 1. Keleti Irán
emlitett része mind a sémi, mind a turáni bevándorlásoktól eleitől
fogva megkimélve maradott, mert az elsőbbek csak a sivatag nyugoti
széléig terjedtek, az utóbbiak pedig nyugot felé vonultokban a
főúttól, Merv, Nisabur és Rei, eltérve csak ritkán lépték át a
Dsagatay-hegység déli lejtőit. 2. Keleti Irán még az ujabb időkben
is, midőn a siita felekezet az egység lánczát szorosabban fűzte
Irán persa lakossága körül, a nagy pusztaság által elválasztva
maradott és a mai közlekedés a legvadabb felekezeti gyűlölség
daczára is sokkal erősebb a szunnita afghanokkal és herátikkal,
mint a nyugoti testvérekkel. A pusztai utazás minden nehézségei és
a beludsoktól való minden félelem daczára is minden évben megy
nehány karaván Sirazból és Iszfahanból Kezden, Tebbeszen keresztül
a szent Meshedbe, de a délkeletre fekvő Khaf-t és Bihrdsan-t soha
se érintik és ez hajdan is ugy történt, mint a jelen korban.</p>
<p>A népek kölcsönös érintkezésénél kétségtelenül csupán s egyedül
csak a nyelv az, mely az idegen elemek benyomásait legkönnyebben
elfogadja és azokat legtovább megtartja. A mai Irán persa
dialektusa telve van arab-török szavakkal. E részben a déli
Farsz-ban épen ugy mint az északi Mazendran-ban nagyon csekély a
különbség, de már Irán keletén a kölcsönzött nyelvkincs kevesebb és
sok tekintetben azt a persa nyelvet <span class="pagenum"><a name=
"Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> látjuk képviselve,
melyben Firduszi, az arab szándékos elkerülésével, nagy
hőskölteményét irta. A mi a régi alakok és szavak használatát
illeti, e részben Bokhara és névszerént a tadsikok persa nyelvét
kell első helyen emlitenünk, de az utóbbiak mégis igen sok szó- és
nyelvtani anyagot vettek át a törökből s épen e körülmény erősitett
meg minket azon meggyőződésben, <em class="gesperrt">hogy Irán
keletén bizonyára a legtisztább és legrégibb persa nyelvet
beszélik</em>.</p>
<p>A mi tehát a nyelvet illeti, hajlandó volnék azt állitani, hogy
az összes irániak között a khafik vagy szejisztániak a
legőseredetibbek, de már ha ethnographiai helyzetöket az összes
iráni törzshez vesszük tekintetbe, teljességgel nem merném azt a
szerepet tulajdonitani nekik, melyben az egész török-tatár törzshez
a burutok állanak. Hogy a keletiráni család melyik ága legősibb, ez
oly kérdés, melytől senki se vitathatja el a fontosság magas fokát,
de itt nehezebb rá a felelet, mint a török-tatároknál. Mert az
utóbbiak megjelenése a világtörténelmi események szinpadán aránylag
véve uj, mig az előbbiek oly időszakban léptek föl, melyről a
legtávolibb sejtelemmel is alig birhatunk.</p>
<p>Tehát ismételve kimondjuk, hogy a szejisztániakat vagy khafikat
első helyen kell emlitenünk, de csak is földrajzi helyzetöknél
fogva s nem pedig azon föltevés következtében, mintha águk jelleme
legőseredetibb volna.</p>
<h5>b) A csihar-ajmakok?<a name="FNanchor_52" id=
"FNanchor_52"></a><a href="#Footnote_52" class=
"fnanchor">52)</a>.</h5>
<p>Csihar-Ajmak gyüjtőnév, mely alatt a mongolok, mikor Heratot
meghóditották, négy népséget vagy <span class="pagenum"><a name=
"Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> néptörzset értettek, u.
m. a timurikat, teimeniket, firuzkuhikat és dsemsidiket. Mindnyájan
iráni eredetüek és persa nyelven beszélnek s jól meg kell
különböztetni őket a hezareh-k-től<a name="FNanchor_53" id=
"FNanchor_53"></a><a href="#Footnote_53" class="fnanchor">53)</a>,
kik, noha persául beszélnek, de tisztán mongol jellegöket és turáni
eredetöket mégis kétségtelenül elárulják. Valamint hogy a
csihar-ajmak név fölött még ama vidékeken is zavart fogalmuk van az
embereknek, a mennyiben azt sokan magoknak tulajdonitják s mások
pedig tőlök azt elvitatják, épen igy a mi utazóink is a
legellentmondóbb közleményeket nyujtanak ama törzseket illetőleg s
leggyakrabban találkozunk azon téves felfogással, hogy az emlitett
hezareh-eket a csihar-ajmakokhoz számitják, holott ezek Közép-Ázsia
déli részén csak akkor jelentek meg, mikor már a kérdés alatt levő
törzsek a <em class="gesperrt">négyes</em> számmal <span class=
"pagenum"><a name="Page_277" id="Page_277">-277-</a></span> voltak
megjelölve. Én hatheti tartózkodásom alatt Herat városában és
környékén e kérdésnek különös figyelmet szenteltem. Tapasztalataim
nem annyira az illető törzsek nyilatkozatain, mint inkább arczulati
ismertetőjegyeiken alapszanak, a melyek kétségtelenül a legjobb
bizonyitványok.</p>
<p>A <em class="gesperrt">timurik</em> vagy keleti Irán szunnita
persái ma részint Herat nyugoti határvidékein, mint Gurian, Kuhszun
stb., részint pedig Iránnak nagyobbára keleten fekvő határfalvaiban
és városaiban laknak, Turbeti Seikh Dsamtól kezdve egészen Khafig.
Az elsőbben emlitett vidéken a lakosságot kizárólagosan csakis ők
alkotják, az utóbbin ellenben csak szorványosan (sporadice)
találtatnak, mert bárha még ezelőtt 200 évvel a többség szunniták-
és timurikból állott, mindazáltal a siiták felekezeti gyülölsége
őket részint erőszakkal megtéritette, részint pedig a szomszéd
szunnita Heratba szoritotta vissza. A gyakori határvillongásokból,
a több mint negyven ostromból, melyeket Heratnak az ujabb és régibb
időkben ki kellett állnia, könnyen kimagyarázható, hogy mennyiféle
és minő összevegyüléseket hozhatott létre ez a folytonos mozgalom
az egymáshoz oly közel rokon keletirániak egyes ágai között, s
valóban csodának tarthatjuk, hogy a timurikat még meg lehet
különböztetni a siita keletirániaktól. Az illető ismejelek először
is, hogy közöttök több rövid és széles alkatu emberre találhatunk,
mint a szejisztániaknál. A mi a szint illeti is, az utóbbiak
átlagosan véve olajbarnák és sötétfekete hajuak, mig az előbbieknél
a fehérebb arczszin gesztenyebarna hajjal nem tartozik a ritkaságok
közzé. A mint mondottuk, a timurik összes <span class=
"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> száma
keleti Irán határánál ma legfeljebb 1000 családra rúg, mert a
főtömeg Heratban lakik.</p>
<p>A <em class="gesperrt">teimenik</em>, akiket az utóbbiaktól
csaknem semmiben sem lehet megkülönböztetni, az ugynevezett
Dsölgei-Herat északi és déli részén laknak, Kerrukhtól kezdve
Szebzevárig, csak egy kicsiny rész terjedett ki Ferrahig, és az
afghanok Parszivanoknak (fars zeban, azaz persául beszélők) nevezi
őket. Mióta az afghanok uralkodása a paropamissusi hegység déli
völgyvidékein gyökeret vert, több kisérletet tettek arra nézve,
hogy itt a persa népség közepette afghán telepeket alapitsanak, de
azok a mai napig még mind meghiusultak, mert a czivakodás és
versengés, mely e vidékeket századok óta pusztitja, még mindig
tart, mivel egy csihar-ajmak sem ismer az afghannál nagyobb
ellenséget. E körülmény következtében a tejmenik, bárha
földmívelést üző emberek is, vad, harczias természetüek s nyoma
sincs többé nálok annak a tudományos szellemnek, mely bennök a
Timuridák, s névszerént Huszein-Mirza szultán idejében élt. Az
akkori idő szunnita persái a költészetben, tudományban és zenében
vetélkedtek nyugoti siita törzsfeleikkel; ma már műveletlen
barbarok az utóbbiakhoz képest.</p>
<p><em class="gesperrt">Firuzkuhi</em> a neve annak a kis
népecskének, mely Kale-No-tól északkeletre a meredek hegységekben
tartózkodik, és nehezen hozzáférhető lakhelyeiből a környéket
rabolva s fosztogatva látogatja meg. Az utazónak rémletes
történetek elbeszélése mellett mutogatják a hegycsucsokat
Kale-No-ból és a megerősitett Derzi-Kucsi és Csekszeran helységek
itt épen azok, amik a bakhtiarik és Luri-k rablófészkei Iszfahan
környékén. Valamint minden hegylakó különbözik a sikon élő
<span class="pagenum"><a name="Page_279" id=
"Page_279">-279-</a></span> legközelebbi törzsrokonoktól, épen igy
van ez a firuzkuhik és a többi ajmakok között is és csaknem a
keletirániak gileki- és mazendrániainak lehetne őket nevezni. Első
tekintetre ugy látszik, mintha sok hasonlóságuk lenne a
hezarek-ekkel; sőt Heratban azt állitják, hogy ők azoknak
szétszóródott részei volnának, de sem a homlok és áll képződése,
sem a test alakja és szine nem bir határozottan turáni jelleggel, s
bárha erősen össze lehetnek vegyülve, mindazáltal az iráni elem
tulnyomó nálok, mert azonkivül, hogy mindnyájan persául beszélnek,
lakhelyeik és khánjaik nevei is tisztán persa szavak.
Emberemlékezet előtti idők óta laknak ők e hegyekben s bárha Timur
őket erőszakkal Mazendránba telepitette át, mégis csak visszatértek
nemsokára ősi bérczes hazájokba s azon idő óta folytonos
villongásban élnek szomszédaikkal; csekély mérvü baromtenyésztésből
és földmívelésből táplálkoznak, de mindamellett részint rablás- és
fosztogatásból is, melyet ők a Meimenebe vivő országuton a
karavánokon vagy pedig a dsemsidik egyes külön fekvő
sátorcsoportjain követnek el. Összes számuk ma alig megy 8000
családra.</p>
<p>A <em class="gesperrt">dsemsidik</em>, a keletirániak egyetlen
törzse, mely ma is kizárólagosan nomád állapotban él, már a
legrégibb idő óta a Murgab partjain laknak, hová ők, saját
állitásuk szerént, Dsemsid idejében, kinek törzséből hozzák le
származásukat, Szejisztánból települtek át. E nemzeti szóhagyományt
nem kell ugyan szó szerént venni, de az mégis kétségtelen, hogy
mindazon irániak között, kik ma Középázsiában laknak, a
dsemsidiknek van legszembetünőbb hasonlatosságuk a
szejisztániakkal, a mi annál is csodálatraméltóbb, mivel ezek épen
<span class="pagenum"><a name="Page_280" id=
"Page_280">-280-</a></span> oly régóta folytatnak már letelepült
életmódot, mint amazok nomádot, és hogy mily hatalmas befolyást
gyakorol a két életmód közti külömbség a test kifejlődésére,
szükségtelen mondanunk. Khanikoff<a name="FNanchor_54" id=
"FNanchor_54"></a><a href="#Footnote_54" class="fnanchor">54)</a>
ugy találja, hogy ők inkább a tadsikokhoz közelednek, de én e
nézethez annál kevésbé csatlakozhatom, mivel a dsemsidik 1) sokkal
karcsubb termetüek, 2) hosszukásabb arczuk és jóval hegyesebb álluk
van, mint a tadsikoknak és 3) nyelvök mind a formák, mind a
szókincs tekintetében sokkal inkább hasonlit keleti Irán, mint
Középázsia persa dialektusához.</p>
<p>A mi életmódjokat illeti, ők az egyedüli irániak, a kik minden
tekintetben sokat vettek át a turániaktól s névszerént a
szomszédságban élő szalor- és szárikturkománoktól. Mig a többi
félnomád ajmakok azon hosszukás afghán sátort használják, melyet
itt Ábrahám sátrának neveznek, addig a dsemsidiknél a tatároknak
nemezzel és gyékénynyel boritott kerek, kupdad sátrára találunk,
ruházatuk és élelmök is turkomán, sőt foglalkozásaikban is
utánozzák az utóbbiakat, mert ha pl. a virágzó állapot, azaz
elegendő számu lovak és fegyverek birtoka nekik megengedi, épen oly
félelmes emberrablók ők is, mint a sivatagok lakói. Minden ajmakok
között ők állanak a legjobb lovasok és harczosok hirében, s részint
Herat és Meimene szolgálatában, részint pedig egyik vagy másik
turkomán törzszsel vannak összeköttetésben, ha t. i. nagyobbszerü
csapatokról (razzia) van szó. Egy ilyen razzia következtében
szállitotta őket khivai Allakhuli-khán, miután a velök szövetségben
volt szárikokat legyőzte, erőszakkal az Oxus <span class=
"pagenum"><a name="Page_281" id="Page_281">-281-</a></span>
partjaira. Tizenkét évnél tovább maradtak ott. A termékeny vidék,
melyet uj hazául jelöltek ki számukra, vagyonosakká tette őket, de
csakhamar fölébredett bennök a vágy a szegényebb, de régibb honi
hegyek után, és fölhasználva a zavargásokat, miket a khivaiaknak
egy háboruja a turkománokkal idézett elő, sietve összepakoltak és a
nélkül hogy az üldöztetés veszélyétől különösen tartottak volna,
Hezareszpen, Csarudsujon és Mejmenen keresztül visszaszöktek a
Murgab partjaira. Csapatjokhoz több mint 1000 persa rabszolga is
csatlakozott, kik azt hitték, hogy szökésök által szabadságukat
visszaszerezhetik, de Murgabban árulással ujból elfogták és
Bokharának ismét eladták őket.</p>
<p>Bárha a dsemsidik mind a Kelet mind a Nyugot minden iráni
törzsei között leghivebben fönntartották Ó-Persia harczias
szellemét, mindazáltal szokásaikban és közlekedéseikben az
idegenekkel, a kikkel ők már régtől fogva összeköttetésben állanak,
aránylag véve még sem oly durvák, mint a szomszéd turkománok. A
dsemsidi, még a törzs legszegényebb állásu embere is, igen vad
külseje daczára is udvarias mind szavaiban, mind egész modorában,
az iráni jellem fény- és árnyoldalai benne félreismerhetetlenek s
teljességgel nincs mit csodálkoznunk rajta, ha e nomád nép
szokásaiban legtöbb és legélénkebb emléket találunk az iszlamelőtti
korból. Az Iszlam, a mely nálok még kevésbé tudott gyökeret verni,
mint a többi turáni nomádoknál, a legnagyobb résznek csakis
palástul szolgál, mely alatt a zoroaszteri vallásos nézetek nem egy
vonása lappang. Igy például a tűz a dsemsidiknél nagyobb
tiszteletben áll, mint a tadsikoknál, a sátor ajtaja mindig
napkelet felé van forditva és a jó s gonosz <span class=
"pagenum"><a name="Page_282" id="Page_282">-282-</a></span> szellem
fogalma oly általános, hogy az alsóbb osztály s főképen az
asszonyok, egy juh vagy kecske levágása alkalmával soha sem
mulasztja el az állat bizonyos részeit, melyeket más nomádok
nyalánkságnak tartanak, az utóbbinak oda dobni, miket aztán mint
Kende-t, tisztátalannak, nyilvánitanak s csak a kutyák esznek meg.
Különösen emlitésre méltó az, hogy köztök a marcsahi állitólagos
romokról ugyanazok a regék keringenek, mint a jomutok között
Mesdi-Miszrijan ódon épületmaradványairól. Szerintök Marcsah volt
volna az ős hajdankorban az egész vidék Kaaba-ja, mig a gonosz
turkománok ott megjelentek s mindent szétromboltak.</p>
<p>Ez lenne mindaz, mit én a csihar-ajmakokat illetőleg mondani
tudtam. Hogy mi lehetett a nevök az utóbbi elnevezés fölvétele
előtt, minden kérdezősködésem daczára sem tudtam kitudakolni.
Minden valószinüség oda mutat, hogy a tadsikokhoz számitották őket,
de most már az utóbbiaktól különböznek és az iráni törzs második
lépcsőzetét képezik északkelet felé nyuló kiterjedésében.</p>
<h5>c) A tadsikok,</h5>
<p>a mint Középázsia persa ősnépességének maradványait nevezik, ma
legnagyobb számban a bokharai khánságban és Bedakhsánban
találhatók. De ezeken kivül még sok van letelepülve Khokand, Khiva,
a khinai Tatárország és Afghanisztán városaiban is. Bárha a
különböző égalji és társadalmi viszonyok következtében, melyek
között a tadsikok élnek, phyisiognomikus külsőségeikben imitt-amott
kisebb eltérések nem hiányoznak és igy például a bokharai és az
afghan városokbeli <span class="pagenum"><a name="Page_283" id=
"Page_283">-283-</a></span> tadsikok egymáshoz sokkal inkább
hasonlitanak, mint az előbbiek a bedakhsániakhoz vagy khinai
Tatárországban élő törzsrokonaikhoz, mindazáltal általán véve mégis
észrevehetők rajtok egy közös jelleg fővonásai. Rendszerént jó
középtermetüek, széles, erőteljes csontokkal s különösen széles
vállakkal. Ábrázatjok, melynek iráni jellege mindjárt első
tekintetre szembetűnik, hosszukásabb, mint a törököké, de a széles
homlok, vastag orczák, vastag orr és nagy száj miatt csakhamar
észreveszszük, hogy az iráni családnak e nagyobbrészt keleti ága az
arczkinyomatban épen ugy, mint a testalkatban sok idegenszerüvel,
azaz turánival bir s teljességgel nem tekinthető az iráni törzs
őseredeti jellegének, miként ezt Khanikoff ur hiszi.</p>
<p>Hogy a mai tadsikok hazája a hajdankorban oly nagyhirü Baktria
és Szogdia, az iráni műveltség eme legrégibb székhelye, a
zoroaszteri vallás bölcsője, Irán hős mondáinak forrása vala, ezt
ma már a Vendidad és a görög történetirók állitása után nem lehet
kétségbe vonni. Elismerjük, hogy ők már a leghomályosabb őskorban e
vidék lakói valának, mert a régi Khoraszánt, mely messze be egészen
khinai Tatárországig terjedett, a mint a topographiai elnevezések
bizonyitják, iráni települők alapitották és lakták, de ki hagyhatná
figyelmen kivül a szittya-török elemek folytonos áramlásait, melyek
az Altai hegység völgyeiből, az őskornak ezen ugynevezett „Officina
Gentium“-jából, Krisztus előtt 700-tól kezdve Krisztus után 900-ig
Középázsiát elboritották? Egyetlen egy ország sem maradhatott
megkimélve, ha csak a Jaxartestől az Eufrátesig terjedő eme
vándorlások főutján feküdött, az idegen vérrel való
össze-visszavegyüléstől, és a mily kevéssé tarthaták <span class=
"pagenum"><a name="Page_284" id="Page_284">-284-</a></span> fenn
kezdetleges fajegységöket Irán északi felén a mejmenei, andkhoji
kerületek és a Paropamissus-hegység nyugoti lejtői, épen oly
kevéssé vala ez lehetőség Transoxánia irániainál is. Csakis
Bedakhsán hegyi lakói s névszerént a Vakhanik azok, a kiknek
nevében a „Central Asia“ czimü czikk tudós irója a „Quarterly
Review“-ben (juliustól szeptemberig 1866) a görög Οξυς<a name=
"FNanchor_55" id="FNanchor_55"></a><a href="#Footnote_55" class=
"fnanchor">55)</a> eredetét fölfedezni véli, kiknek az ők nehezen
megközelithető hazájokban több igényök lehet a fajegységre, mert
minden feizabadi<a name="FNanchor_56" id="FNanchor_56"></a><a href=
"#Footnote_56" class="fnanchor">56)</a>, a kiket csak láthattam, az
iráni jelleg pregnansabb ismertető jeleit hordja magán, mint a
tadsikok, sőt még nyelvök is tisztább a turán alak- és szókincstől
s ha föltehetnők azt, hogy egy nép, ha már épen a legmélyebb
visszavonultságban is, évszázadokon át megőrizheti kezdetleges
jellegét, akkor bizonyára pusztán csakis a Vakhanik, s nem
általában a tadsikok volnának azok, a kiket mi a régi keletirániak
leghűbb maradványainak tekintenénk.</p>
<p>A mi a „tadsik“ elnevezést illeti, mindig ugy találtam, hogy az
illetők azt sohasem használják örömest, mert habár nem hangzik is
az füleikben határozottan gúnynév gyanánt, mindazáltal mégis hozzá
vannak szokva, hogy alatta azon megvetés kifejezését értsék,
<span class="pagenum"><a name="Page_285" id=
"Page_285">-285-</a></span> melylyel az özbeg hóditók az ország
legyőzött ős lakóira tekintenek. A „tadsik“ szó alatt Turkesztán
tatár lakossága csuszó-mászó, fukar, kapzsi természetü
embert<a name="FNanchor_57" id="FNanchor_57"></a><a href=
"#Footnote_57" class="fnanchor">57)</a>, az álnokság és hetvenkedés
fogalmát érti, egy szóval mindazt, mely az özbeg nyiltsággal,
egyeneslelküséggel és becsületességgel ellentétben áll. Egyébiránt
ez a viszony mindenütt föltalálható a turáni hóditók és iráni
leigázottak között, mert valamint hogy az utóbbiak Persiában a
törököket szellemi előnyök tekintetében hatalmasan felülmulják,
épen igy van ez Középázsiában is, és Bokhara csak azért lett a
középázsiai czivilizáczió főhelyévé, mivel ott a lakosság tulnyomó
többsége már a legrégibb idők óta tadsikok valának, a kik az
iszlamelőtti kor műveltségi törekvéseiben tovább haladva, bárha az
uralkodásról leszoritották is őket, azért még sem szüntek meg
uraikkal szemben a czivilizátorok szerepét folytatni. Valamint hogy
az iszlam fölvétele után következett első századokban a
vallástudomány és szépművészetek mezején a celebritások többnyire
tadsikok valának, épen ugy a legkitünőbb mollahkat, a leghiresebb
isánokat Bokharában, Khokandban és Kasgarban még ma is e
nemzetiséghez tartozóknak fogjuk találni. A bokharai udvarnál,
daczára a fejedelem özbeg származásának, a főbb miniszterek és
irányadók mindig tadsikok, sőt magában a dühösen özbeg khivai
kormányzóságban is a mehter-t (államtitkár), azt a hivatalnokot,
kinek a qualifikácziójához <span class="pagenum"><a name="Page_286"
id="Page_286">-286-</a></span> legtöbb szellemi tehetség
kivántatik, kizárólagosan csak az ottani persa népesség közül
szemelik ki.</p>
<p>Valóban csodálatra méltó, hogy a tadsikok az özbegekkel való
több százados együttélés daczára is nem csak egyéni sajátságaikban,
de sőt családi és házi szokásaik- és erkölcseikre nézve is mennyire
különböznek az utóbbiaktól. Egy példabeszéd azt mondja: „Az özbeget
lován, a tadsikot pedig házában nézd meg!“ A tadsik ugyanazon
gondossággal szokta földisziteni házát és öltözetét, melyet az
előbbi lovára, fegyvereire és nyeregszerszámára fordit. A tadsik,
ha még oly szegény is, mindig többet akarna érni, mint a mennyi
valóban, és ezért, habár családi körében fukar és önmegtartóztató
is, a nyilvánosság előtt majdnem mindig a gazdagot és nagylelküt
játsza. Nem kevésbé válogatottak társalgása, udvarias kifejezései
és bókjai, melyeket használni szokott; egy kissé ugyan tatárosan
hangzanak a persa finomsághoz szokott fülnek, de az özbeggel
szemben mégis valóságos gentleman-nak lehet őt tekinteni mindig. A
természettől békés foglalkozásokhoz hangolva, a tadsikok mindenfelé
épen annyira hivei a földmivelésnek, kereskedésnek és műiparnak,
mint a mennyire gyülölik a háborut, s ha rá kényszeritik is őket a
fegyverforgatásra, ritkán vitézek, de gyakorta kegyetlenek. Az
özbegeknél oly gyakran előtérbe lépő nemzetiségi érzület is
hiányzik nálok<a name="FNanchor_58" id="FNanchor_58"></a><a href=
"#Footnote_58" class="fnanchor">58)</a>. Összetartanak <span class=
"pagenum"><a name="Page_287" id="Page_287">-287-</a></span> ugyan
egymás között, de az inkább egy szorongatott népfaj kölcsönös
támogatása, mint azon kiváló törekvés, hogy a tadsiksággal
kitegyenek magokért és ha már épen ki akarnának is tűnni valami
úton-módon, a mi különben csak is Bokhara városában történik, akkor
is csak arab származásukra szoktak büszkeséggel utalni.</p>
<p>Az utóbbi állitás helytelenségét Khanikoff (88. és 89. l.) már
eléggé bebizonyitotta. Ő a „tadsik“ szó eredetét a tads-koronából,
egy fövegből származtatja le, melyet a régi tűzimádók viseltek s
viselnek ma is. Tadsik tehát az a név lenne, melylyel a Zoroaszter
tanának hiveit az akkori idők mohamedánjai nevezték, vagy a melyet
ők magok adtak magoknak; mert a „tazik“ szónak a huzvaresi, és a
„tazi“-nak a persa nyelvben, mely arabot jelent, az előbbivel semmi
köze. Csak az feltünő, hogy a „tadsik“ elnevezés nyugoti Ázsiában
is előjön. Ugyanis az örmények mind a törököket, mind az arabokat,
azaz általán véve a mohamedánokat, tadsik-nak nevezik, de csak
titokban magok között, s előttem mindig gúnynévnek látszott az,
melylyel az elnyomottak zsarnok uraikat illették. Minthogy én ezt
Kisázsia örményeinél közönségesen igy találtam, ugy tetszik, hogy
avval nemcsak a mohamedánokat, hanem egy idegen vallás követőit
akarták megjelölni, és hogy ezt a minden valószinüség szerint igen
régi szót, Persia régi lakói, kikkel az örmények a Szaszanidák
alatt érintkezésben állottak, később az arabokra ruházták.
<span class="pagenum"><a name="Page_288" id=
"Page_288">-288-</a></span> Hogy a „tadsik“ név, melyet Khanikoff
ur az Iszlam bevitele után következett első századok arab-persa
történetiróinál nem talál, Középázsiában már igen korán létezett,
azt legjobban bebizonyitja az ujgur kézirat „Kudatku Bilig“ (a
boldog tudás). Ezen a hedsra 465-ik éve áll és ott már gyakran
találjuk a „tadsik“ szót a törökkel ellentétül felhozva. A nevezett
mű, melyet Jaubert a „Journal Asiatique“-ban 1825. megvitatott, egy
khinai munkának ujgur forditása, vagy jobban mondva, átdolgozása.
Magok a törökök Transoxania őslakóit mindig szártnak<a name=
"FNanchor_59" id="FNanchor_59"></a><a href="#Footnote_59" class=
"fnanchor">59)</a> nevezték, oly szó, melynek eredete előttem
egészen ismeretlen, és a melyet már a hires Mir Ali-Sir használt
Huszein-Mirza-Baikera idejében, midőn egy értekezésben a persa és
török nyelvről az elsőt mindig „Szárt tili“-nek és sohasem „tadsik
tili“-nek nevezi. Ennél fogva tehát a Szárt-ot jogszerüleg vehetjük
a török „tadsik“ elnevezés helyett. Imitt-amott az özbegek is
külömbséget szoktak tenni a szárt és tadsik között, a mennyiben az
utóbbi alatt olyan, többnyire bokharabelieket értenek, a kik csak
az ujabb időben telepedtek le az özbegek közé és iráni szójárásukat
egészen megtartották, az előbbi alatt pedig azokat értik, a kik már
régen ott laknak és a kik nagyobb részint anyanyelvöket is
fölcserélték a törökkel, miként mi azt egész Khivában és északi
Khokandban <span class="pagenum"><a name="Page_289" id=
"Page_289">-289-</a></span> is találjuk. Bárha én a tadsikok és
szártok közti külömbség nézetét nem osztom is, de még sem
tagadhatom, hogy a szártok, általán véve, nehány arczulati
sajátságban is különböznek a tadsikoktól. Ugyanis ők egy kissé
karcsubb termetüek, hosszukásabb ábrázatjuk és keskenyebb, magasabb
homlokuk van, mint a tadsikoknak, mely azonban annak a körülménynek
tulajdonitandó, hogy ők a Középázsiában letelepülő szabaddá lett
persa rabszolgákkal gyakran összesógorosodnak, mit a tadsikok
sohasem tesznek.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_290" id=
"Page_290">-290-</a></span></p>
<h2>XVII.<br />
Az irodalom Középázsiában.</h2>
<p>„<span class="dropcap">T</span>atár múzsa! Ozbeg Melpomene!“ Ez
ugyancsak furcsán hangzik sokak előtt. Nem csekély azok száma, kik
alig hihetik, hogy a durvaság és barbarizmus ősi fészkében, ott,
hol rablás, gyilkosság s fosztogatás vannak napirenden, költészet
is létezik s olyanok, kik irodalommal foglalkoznak; de ezeknek
nincs igazuk; mert a Kelet volt ősi időktől fogva a költői ábrándok
hazája, s minél jobban fenmaradtak a társadalmi viszonyok ősi
alakzatai, s minél kezdetlegesebb s fiatalabb még a míveltség,
annál jobb kedvvel költenek és mesélnek, annál nagyobb
szenvedélylyel fordulnak az emberek a természetfölötti képek és
ábrándok felé.</p>
<p>S ezért ne csodálkozzék senki a felett, ha egy kirgiz sátor
lakóit költőibb hangulatban találja, mint Páris vagy London
valamely mívelt körét. Nálunk csak bizonyos korbeliek s csak
bizonyos egyének járulnak Kasztalia forrásához. De Középázsiában a
szerelmes pár s az ének sulya alatt megrogyott vén, a harczos és a
pásztor, s a hitbuzgó és a közönyös mind egyformán hódolói a
költészetnek, mindenki verset ir, regét alakit, s ha bár ez nem
mindenkinek sikerül is, <span class="pagenum"><a name="Page_291"
id="Page_291">-291-</a></span> de azért mégis mindenki örömmel
hallgatja másnak költői műveit.</p>
<p>Miután Keleten az irodalom a vallással szoros kapcsolatban áll,
szükségesnek tartom, hogy a középázsiai elmeműveit mindjárt
kezdetben kétfelé osztályozzam, s ezek a) az iszlam v. i. települt
népek irodalma, s b) a nomádok irodalma. E megkülönböztetés még
azon korra vihető vissza, melyben az iszlam kiterjedésével együtt,
amaz irodalmi fogalmak is meghonosultak, melyek azóta a nélkül hogy
valami nemzeti jellegre tettek volna szert, az iszlam népeknél még
most is közérvényüek. A jelenkor költészete, s épen a költészet
teszi főrészét a keleti irodalomnak, majd mindenben megegyezik az
araboknál, törököknél, a persáknál és a középázsiabelieknél. Hiába
keresnénk abban nemzeti jellemvonást; mindenütt ugyanazon képdús
költőiség, ugyanazon változatok és hasonlatok, mindenütt rózsa és
csalogány, a virág töviséhez hasonló szempillák, az égfelé törő
sóhajok sürü füstje stb. Helyesen jellemzi ez egyszabásu múzsát a
tudós Khanikoff, midőn azt mondja hogy „hasonló azon szabadban
vadon tenyésző növényekhez, melyek Dél-Ázsia sós talaján mutogatják
változatos formáikat, s bár törzsük tüskés és érdes, s e fölött
sóréteggel fedett, de azért a durva héj szakadékai itt-ott kellemes
illatot lehelnek s a hervadt szár üde szinü szép virágokat hord.“
(L. „Journal Asiatique“ 6-ik folyam, 5-ik kötet, 297. lap.) Ezen
irodalomról tehát, melyet a művelt külföld sikerült műforditások s
tudós értekezésekből már eléggé ismer, mi nem szóllunk, mellőzzük
azon nehány vallásos rajongó által teremtett vallásos irodalmat,
kik az isten és proféta iránti túláradt szeretetüktől indittatva,
köteteket <span class="pagenum"><a name="Page_292" id=
"Page_292">-292-</a></span> irtak szeretetük s odaadásuk tárgyáról.
Ez utóbbi szellemi termékek a három fejedelemségben egyedül a
Molláhk és Isánok körében ismeretesek. Hallgatja ugyan a nép is s
elég nagy tűrelemmel, de nem lelkesül tőlök, mert mysztikus
gondolatmenetük, s a bennök használt túlbő nyelv, fogalomkörét
meghaladja.</p>
<p>Az a mit mi Közép-Ázsia irodalmáról mondani akarunk, a
föntebbiek után, jóformán csak a népköltészetre vonatkozik. Csak
itt akadunk még néhány oly eredeti vonásra, melyek valóban
megérdemlik, hogy turkesztániaknak neveztessenek. A legtöbb
költőiség a khivai khánság lakóiban rejlik. E része Közép-Ázsiának
már a 12-ik században hires volt zenészeiről s jó hangú
énekeseiről, épugy mint költőiről és költőnőiről. (Sőt, alig ötven
éve annak, hogy Teheránban a kadzsárok udvaránál, egy khivai
fuvolás bámulat és tisztelet tárgya volt.) Bokhara csak a török
elem túlsúlyra vergődése előtt birt nehány nagy költővel mint p.
Rudeki, Figani, de ezek is inkább persa költők voltak. Khivára
visszatérve, még megjegyzem azt is, hogy reám mindig meglepő hatást
gyakorolt az, midőn egy-egy nehézkes s ügyetlenül öltözött
szilajképü, napbarnitott özbeget, kellemes lágy hangon énekelni
hallottam; az utazó ugyanezt tapasztalhatja a turkománok s kirgizek
között is. Ezek egy szerencsés kaland után a zenében és
költészetben keresik s találják a legfőbb élvezetet, s nem lehet
oly fáradt, oly törődött a khivai, hogy örömmel ne hallgassa az
uton szembejövő bakhsit (énekest). A fiatalság ha a rablókalandról
vagy a harczból megtér, az egész éjszakán versekkel és zenével
mulatja magát. A pusztákon, hol hiába keresnők az élet kellemeit, a
bakhsit föltaláljuk, még pedig szép <span class="pagenum"><a name=
"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span> számmal, s ezeken kivül
maguk a nomádok is foglalkoznak a költészettel, kik között a
társaság legkedveltebb tagjává rendesen az lesz, ki leghamarabb
talál illő rimet vagy lejtést, s rendesen az ifju leányok is
legörömestebb az ügyes verselőhöz mennek férjhez.</p>
<p>Az özbegek költészetének főrészét a regék alkotják, melyeknek
tárgya részint a <em class="gesperrt">vallásos</em>, részint a
<em class="gesperrt">hadi életből</em> van meritve. Az előbbenieket
többnyire a molláhk s a míveltebb baksik idomitották arab és persa
források után a honi izléshez, de az utóbbiak valódi tatár
termékek, s ezek gyakran valóban ragyogó s képdús nyelven vannak
tartva.</p>
<p>A hősi elbeszélések, melyek alakjokra nézve a mi románczainkhoz
hasonlók, nagyobb terjedelmüek s gyakran több estén át szavaltatnak
vagy daloltatnak el, s bár az iszlam ezekben is nagy szerepet
játszik, de mégis inkább azon darabok a népszerüebbek, melyeknek
személyei történeti alapon nyugvó hazai hősök. Ezekből álljon itt
mutatványul az alább olvasható, mely Középázsiában általánosan el
van terjedve. Czime:</p>
<h3>Ahmed és Juszuf.</h3>
<p>Tartalmát két hős története képezi, kik ősi szokás szerént már
kora ifjuságukban csapatokat, azaz zsákmányló csapatokat vezettek
az eretnek Irán ellen, mely vállalatoknál állitólag nem annyira a
kincsszomj kielégitése, mint inkább a hitetlen siiták megfékezése
volt a főczél. Mindjárt a bevezetésben következőleg oktatja Juszuf
indulni készülő társait:</p>
<p>„A hitvány emberrel ne szövetkezzetek, mert legelrejtettebb
titkaitokat is el fogja árulni. Rosz helyeken titkos szókat ne ejts
ki szádon, mert legnagyobb titkodat is megtudják. Többet ér a
puszta falevél, mint a <span class="pagenum"><a name="Page_294" id=
"Page_294">-294-</a></span> bájnélküli rózsa. Jobb a száraz rög,
mint a haszontalan fű. Hasznosabb a bot, mint az esztelen utitárs,
mert ez nyomodba viszi az ellenséget. Ne téritsd meg soha az
esztelent, mert ő öntudatlanságában mégis csak a nyomoruság vermébe
siet. Midőn az alávalóhoz térsz be vendégül, ebként támad rád, s
mindjárt kimutatja bűneit. Oh mily örömmel áldoznám fel magamat,
hogy mint igazi hős példát adhassak. Mert ez csak a hitetlenek
ellen huzza ki kardját hüvelyéből. Ne induljatok a gyávával együtt
az ellenségre, mert megjelenti nekik irányotokat.“ Juszuf bég
mondja: „Elérkezett az idő, melyben szülőföldünkön többé nem
maradhatunk. Csak a bolondok nem ismerik saját sorsukat, hanem
haragosan szólnak s kimutatják gonosz nyelvüket.“</p>
<p>Erre megindulnak. Hős tetteiket a hir mindenfelé elviszi s ugy
azok természetesen hazájukban is ismertekké lesznek. Itt akkori
időben több kis fejedelem uralkodott, kik közül az egyik a jeles
hősöket szolgálatába kivánván fogadni. Ez volt akkor a közönségesen
bevett szokás. Juszuf társaival együtt enged a felszólitásnak.
Ismét kiindulnak tehát ujabb kalandot hajhászni, s most az
iszfaháni fejedelem Güzel-sáh ellen. De a persa ravaszság legyőzi
az özbeg erőt s a két fejedelmi hős fogva bilincsekben Iránba
hurczoltatik. A hős fájlalja szerencsétlen esetét, s mert
ellenségeihez hiába fordulna, a környékbeli magas hófedte hegyeknek
következőleg panaszolja el fájdalmát:</p>
<p>„Hófedett szép hegyek, láttátok-e az én esetemet? Láttátok-e,
midőn e hitetlenek foglyává lettem s elmaradtam az enyéimtől? Senki
sem szánja sirásomat, csak a hegyek rendülnek meg könyeimen.
Láttátok-e, mint boritották el fejemet sürü ostorcsapásokkal, midőn
közöttük <span class="pagenum"><a name="Page_295" id=
"Page_295">-295-</a></span> mentem? Társaim nem is ügyelnek rám:
Oh, mily keserü könyeket sirok. Láttátok-e a fogoly Ahmed béget,
midőn velem együtt járt a földön? Vért szomjazom, mert e világon
igen nagy az én keserűségem. Láttátok-e, hogy a hitetlenek lovon
ültek, midőn én gyalog jártam?“ Juszuf bég mondja: „Szivem
összeégett, fájdalmam végtelen. Láttátok-e, hogy megkötötték
kezemet s hogy a ló járását kellett követnem?“</p>
<p>Ezután börtönbe vetik, hol egy ott már rég sinlődő szunnita
hitfelében, ki mint varázsló és jövendőmondó a sáh haragját magára
vonta, szenvedő társa s a börtönőr leányában, ki őt megszerette, hű
barátnéra talál. Eddig folyvást csak harczokról, nagyszerü
hőstettekről s a nagy hitbuzgóságról szól a rege. De innentúl már
szerelmi jelenetek is fordulnak elő. Juszuf bég nővérét és kedvesét
hagyta el, midőn kalandra indult. Az előbbeni látván, hogy hiába
vár reá, keservében haját felbontatva, gyászolja őt. Az utóbbi a
szerelem lángját még ez idő alatt is táplálni óhajtván, a hősnek öt
betanitott daruját küldi el hozzá s igy oktatja őket:</p>
<p>„Oh Juszuf bég darvai. Induljatok meg s menjetek N. városba.
Igyekezzetek előre, repüljetek el a magas hegyek fölött s meglátván
Juszuf béget, siessetek vissza, nehogy a pusztai sólyom
szárnyaitokról megismerjen. Szivem elpusztul. Menjetek hozzá, s
megtudván állapotát, térjetek vissza. A világ rózsája voltam
egykor, de most a csalogány elhagyta lelkem berkét. Ha életben
lelitek uramat, vigan verdeső szárnyakon térjetek meg. De ha
elhervadtak rózsái, ha élte vége elérkezett, ha meghalt ő, akkor
boruljatok gyászba és sirva térjetek vissza. Kiáltsatok akkor
istenhez s rázzátok meg szárnyaitokat. Emelkedjetek hát az ég felé,
<span class="pagenum"><a name="Page_296" id=
"Page_296">-296-</a></span> induljatok meg Ürgendsből, menjetek N.
városba s igaz hirrel térjetek vissza. Hallgassátok meg Gül Asszel
jajjait, s vigyétek hirül neki szivem fájdalmát. Oh zarándokoljatok
sirjához s hozzatok onnan egy kis maroknyi port!“</p>
<p>Busan kerengnek a darvak szerencsétlen uruk börtöne felett, ki
őket végre meglátván, a következő izenettel küldi haza:</p>
<p>Oh ti a légben kereken repkedő darvak; ha visszatértek,
üdvözöljétek népemet. Oh ti jobbra, balra nézegető darvak, ha
visszatértek, üdvözöljétek népemet. Magasan a légben repked s pihen
a daru, mert szárnyai a hosszu utban elfáradtak. Megujul fájdalmam
a börtönben. Oh üdvözöljétek az enyéimet. Kharezm városa az én
szülőföldem, ott maradt barátom és kedvesem. Oh üdvözöljétek az én
gondoskodó, kedves drága anyámat, az én Kaabámat. Magasak a
szomoruság bérczének fenyvei. Oh ti ifjak és vének, imádkozzatok
érettem. Bús ősz borula reám, a helyett, hogy az élet rózsabimbói
nyiltak volna számomra. Üdvözöljétek szegény kis nővéremet, ki már
kora hajnalban oly várólag tekintget felém. Azt is, kinek szivét az
elválás megemészti, ki gyászba borulva s felbontott hajjal sirat
engem, ki az utra tekintve igy jajgat: „ő nem jött meg“, őt értem,
a drága barátnét, Gül Asszelt, kinek szive elválásunk után pusztává
és kietlenné lőn. Te innen egy nap alatt elérsz Kharezmbe, utad hét
hegyen vezet át. Jegyezd meg magadnak oh daru, hogy láttad Juszuf
béget s köszöntsd a gyáva bégeket!“</p>
<p>A szárnyasok haza repülnek, de a hősök még sokáig sinlődnek a
börtönben, mig végre halálra itéltetnek. De a szunnita szentek
csodahatalma megmenti őket. Az ellenök emelt fegyver éle eltompul.
Erre a <span class="pagenum"><a name="Page_297" id=
"Page_297">-297-</a></span> persa zsarnok figyelmeztetvén, a
hősöket maga elé hivatja. Hogy szabadságukat elnyerhessék,
Juszufnak Kökcse nevü udvari bohóczczal kell költői versenyre
szállni, s csak ha győztes lesz, térhet szabadon hazájába vissza.
Juszuf bámulatosan merész rögtönzéseket mond, s a helyett, hogy a
zsarnokot dicsérné, saját dicsőségét énekli a következőkben:</p>
<p>„Szép az én népem. Tél helyett mindig nyarat élvez. Kertjeit
szépen mívelik, fái gyümölcsözők, vénei fehér sátrakban pihennek s
ifjai a vadászatnak örvendenek, s bizalmas barátság közt élve,
örömökben élik napjaikat. Lovaik gyorsak, mint a szellő, s te velök
nem kelhetnél versenyre. Magas reptüek ott a madarak s haragjokban
az embert is elragadják. Ha rólam egy napon hirt vesznek, nemsokára
sereggel jönnek el érettem. Hat font erős sodronyból készültek
ívzsinegeik. Fejedelmeik igazságosak s részrehajlástól idegenek…
Hallgass meg engem, te hitetlen Güzel sáh: ha háboruval térendek
ide vissza, tudd meg, hogy egy sújtása karomnak százezer életet olt
ki. Szablyáik Iszfahánból valók, kettős bazárral birnak városaik,
földjeik virágágyakhoz hasonlók. Népeim földjei telve vannak a
szarvasok, nyulak és sólymok ezreivel. A bőkezüek közülök Hatemhez
hasonlók, vezéreik Behramhoz. Rusztemek ők a csata napján, igazi
hősök a csatazaj között. Nincs nekem semmi hatalmam, mert rabszolga
vagyok, de ez a hitetlent meg nem inditja. Czél nélkül egy légy sem
veszhet el, ne engedd tehát, hogy hiába folyjanak könyeim.“</p>
<p>Végre győz s kincsekkel rakodtan indul meg Ürgendsbe, s daczára
az utjában felmerült viszontagságoknak, mégis szerencsésen ér haza,
hol történt fogadtatása <span class="pagenum"><a name="Page_298"
id="Page_298">-298-</a></span> meghatóan szép költői képekben van
megörökitve. Miután Juszuf nővérét és kedvesét üdvözölte, ezek őt
anyjához, Lalkhanhoz viszik, kit éveken át tartott sirása s
búbánata már csaknem megvakitott. Midőn a kedves hirt megviszik
neki, eleinte nem hiszi el s igy szól:</p>
<p>„Megtört engem a vágyakodás utána, valjon meg foglak-e még
láthatni, kedves fiam? Égő szemekkel nézem az utat, meg foglak-e
még láthatni, kedves fiam? Fájdalomba merülve sóhajtoztam, remegve
kerestelek téged szemeimmel. Átkutatom az egész világot éretted;
meg foglak-e még láthatni, kedves fiam? Meg fognálak-e még
láthatni, kedves fiam, ha mindjárt Dsirdsisz véres könyeit sirnám
is?“</p>
<p>Juszuf béget elejébe viszik. Előbb távolan áll meg előtte, de
midőn a keserű sóhajokat meghallja, még búsabban jajdul fel a
végzetes távollét feletti fájdalmában. Szaváról anyja megismeri s
örömtől ittasan igy üdvözli:</p>
<p>„Oh te hét évi rabságot szenvedett, te gyógyitó írja sebhedt
szivemnek. Szerencsém csillaga ismét ragyogni kezd, s elmult imé
bánatom éjszakája! Oh te népemnek fejedelme, országom ura, te
Rusztem, te a világ hőse, Juszufom, ragyogó napom, vigaszom,
életerőm. Te vagy az én szerencsém koronája, életemnek ékessége.
Lalkhan ismét megtalálta fiát, a mindenható kegyes volt iránta.
Eltünt már szivemből minden fájdalom, minden gond, mert Juszuf, az
én fiam, megjött!“</p>
<p>Nemsokára összeadják a szerető párt; de a hősi vér nem hagyja
nyugodni a kalandort. Uj sereget gyüjt tehát, mely egész Középázsia
népeit magában foglalja. Jelszava: bosszuállás Güzel sáhon. A
szerencse <span class="pagenum"><a name="Page_299" id=
"Page_299">-299-</a></span> neki kedvez s a persa meggyőzetik;
Kamber, egykori szenvedéseiben hű társa is megszabadul s miután a
legyőzöttre az alább elősorolt hadi sarczot rótta, dicsőséggel tért
haza.</p>
<h3>„Juszuf követelései Güzel sáhon.“</h3>
<p>„Ide kell adnia N. város egész Kharadsát. Negyvenezer darab
aranynyal áttört selyemruhát, s negyvenezer khimbált (nehéz selyem)
küldjön. Vámjait és adóját is összeszedje. Negyvenezer diszruhát s
negyvenezer aranyszerszámu hadi mént. Negyvenezer hím és nőtevét.
Negyvenezer ifju rabszolgát arany övekkel. Negyvenezer szép
tekintetü ifjut küldjön. Negyvenezer lánczra vert orrszarvut
küldjön. Négyezer… aranyszögekkel kiverve. Negyvenezer szürke
sólymot küldjön. Negyvenezer ostort küldjön, melyeken a szögek
rendbe legyenek kiverve, szíjjai ezüsttel, nyelei aranynyal ékesek
legyenek. Negyvenezer vasszürkét, négyezer pejt, negyvenezer nemes
lovat, kigyófarkuakat küldjön. Negyvenezer nehéz lovast,
negyvenezer gyalogost, negyvenezer karavánvezető fiut küldjön;
olyakat, kiknek hosszu, fekete hajuk van s arczuk anyajegygyel
vannak tele. Negyvenezer csodaszép leányt, aranyövüeket küldjön.
Negyvenezer kucsmát, hatvanezer turbánt küldjön. Küldjön még juhot
és kettős szarvú kost is hetvenezeret. Juszuf bég mondja: „Készen
tartsa mindenét. Százezer orosz tallért s tiz tálnyi aranyat is
küldjön!“</p>
<p>Ez volna röviden tárgya az egyik özbeg románcznak, a milyen
azonban igen sok van, mert a lakosság legnagyobb része ezen faját
kedveli leginkább a honi irodalomnak. Itt-ott néha a vallásosság
együtt szerepel a vitézséggel, s ilyenkor a hősök az iszlam
világból <span class="pagenum"><a name="Page_300" id=
"Page_300">-300-</a></span> vétetnek, mint pl. a Zerkum sáh
történetében, melyben a nevezett iráni hitetlen fejedelmet Ali
meggyőzi s az iszlamra tériti. A mi e költeményben reáleteinek
gazdag tartalmát és változatosságát illeti, bátran megmérkőzhetik
Bojardi vagy Arioszto nagy műveivel. Néha még a való történetet is
belekeverik az ilyféle költeményekben, mint pl. az Ebu Muszlimról
szóló dalokban, ki előbb az Abaszidák alatt vezér, később Khoraszán
és Kharezm független fejedelme volt. A történeti tények már
meglehetősen régiek, de azért az özbeg mindig meg tudja megmutatni
a puszta azon helyeit, hol az arab fővezér sátora állott, hol
küzdött s természetfölötti dolgokat hajtott végre. Végre még azon
eposzokról is meg kell emlékeznünk, melyekben a Sáhi-Kharezmian
fejedelmek dicsőitetnek, mert ezekben ép ugy, mint a khivai
Mehemed-Emin s a khokandi Mehemed-Ali khánokról szóló
költeményekben sok oly képre akadunk, melyekre méltán ébred fel az
özbeg nemzeti önérzet.</p>
<p>E nagyterjedelmű költői műveken kivül vannak még kisebb
költemények is, melyek vagy a szerelemről, erkölcsről s a hősi
erényekről szólanak, vagy fegyverforgatásra, lóidomitásra s a jó
harczos kötelességeire oktatják az olvasót. Ez utóbbiak szerzői
közt már nem igen akadunk költői lélekre, többnyire egyszerű
polgárok, vándor baksik, az irásban s olvasásban egyaránt járatlan
emberek művei ezek, kik gondolataikat más által iratják le; végre
még ifju nők és leányok, kik a szenvedély tüzétől hevittetve,
költészetben keresnek enyhülést. Magam is hoztam Középázsiából egy
ilyen gyüjteményt magammal, mely durva, ügyetlen betüi vastag
papirosa alatt sok furcsát, bár kevés szépet <span class=
"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span> rejt
magában. Én ez opus curiosumot egy turkomán bakhsi csizmaszárában
láttam meg először. Lássunk nehány fajt belőle, a költő nevével
együtt, mire azonban megjegyezzük, hogy sokszor álnévre fogunk
akadni. Ilyen az itt olvasható, mely valódi keleti hangon beszél az
élet mulandóságáról:</p>
<h3>„Allah Jar.</h3>
<p>1. Hiába épitesz várat és palotát e földön, mert utóljára is
romba dől, s ugyis épiteni nem érdemes.</p>
<p>2. Éjjel nappal gyötörni a szegény utast, folyvást munkálni és
fáradni, bizony nem érdemes.</p>
<p>3. Barátim, muló javakért e silány földön egymást gyötreni és
busitani, bizony nem érdemes.</p>
<p>4. A hiuságnak és szenvedélynek hódolni, a betegeket és
gyöngéket bántani, bizony nem érdemes.</p>
<p>5. Iszlam országait pusztitani s halálhozó kardot rántani,
bizony nem érdemes.</p>
<p>6. Mollah khodsát s a világot adózással, ezer búval bajjal
kinozni, bizony nem érdemes.</p>
<p>7. Törököket, tadsikokat, özbegeket s nomádokat busitani,
éjjel-nappal zajongásban ide-oda futkosni, bizony nem érdemes.</p>
<p>8. Te is Allah Jar, miként szenvedhetsz még e világon. Gyötröd
te is magadat csak azért, hogy végre elpusztulj s bizony ez nem
érdemes.“</p>
<h3>Reonák.</h3>
<p>1. „Kedvesemhez indultam egy estve. Csöndesen lépdeltem. Édes
álomban találtam őt s megöleltem szép csendesen. <span class=
"pagenum"><a name="Page_302" id="Page_302">-302-</a></span></p>
<p>2. „Egy csókot loptam el ajkairól s megörvendeztettem azzal
szivemet. Átöleltem karcsú derekát s ujra megcsókoltam szép
csendesen.</p>
<p>3. „Adj egy csókot csak“ igy szóllék. „Nem szégyenled-e magad?“
felelé ő „eredj vissza oda, a honnan jöttél, szép csendesen.“</p>
<p>4. Makacskodni akartam én s nem mentem el. De ő karomon fogott s
elküldött. Végre mit tehettem egyebet. Tovább sompolyogtam szép
csendesen.</p>
<p>5. Elmentem, de nem tartóztathattam vissza magamat s visszajövén
igy szóllék: „Oh kegyetlen, csak egy csókot adj, szép
csendesen.“</p>
<p>6. (Bajos volna az európai olvasó izlését megkisérteni
vele.)</p>
<p>7. Revnák igy szól: „Bohósággal van a világ tele, ne gáncsoljon
hát ezért engem senki, hanem olvassa el szép csendesen.“</p>
<h3>Mesref.</h3>
<p>1. Lelkemet tűzláng emészti, s mégsem jő az én barátném. Mit
mondok, barátném? Szivem szerelme nem jő.</p>
<p>2. Bensőmet már hamuvá égeté e cziprusalakuért lángoló
szerelmem. De ő kegyetlen s rám soha nem gondol.</p>
<p>3. Az ő hajfürteiről álmodom én, s mélyen elbusulva ébredek fel,
s mégsem birom megmenteni szivemet e fürtök szálaitól.</p>
<p>4. Leila és Medsnun is tőlem tanulnak szeretni, csak ő, a drága
kedves, nem ügyel szerelmemre.</p>
<p>5. Oh bolond Mesref, élted nemsokára véget ér, de ő, a
gondatlanul csapongó, még sem törődik veled. <span class=
"pagenum"><a name="Page_303" id="Page_303">-303-</a></span></p>
<h3>Fuzuli.</h3>
<p>1. Tartsd meg a szerénység zárszalagját, mert nincs szebb valami
a szerénységnél. Gondold meg, hogy az, ki nem szerény, sem ezen sem
a másik világon nem boldogul.</p>
<p>2. Oh sziv szárnyasa, ne repkedj soha magasan a légben, hanem
pihenj egy király kezén. Mert a magasan járó sólyommal soha sem
vadásznak.</p>
<p>3. Kincseket csak az istentől kérj, mert neki sok tárháza van, s
ha csak egy cseppet ad is, bőven elég az, mert soha el nem
fogy.</p>
<p>4. Kire a szerencsemadár pihenni leszáll, szárnyak nélkül is
magasan repül az, de a kit elért a balsors, az kezét is alig
mozgathatja.</p>
<p>5. Maradj alázatos, lelked soha követelő ne legyen, mert kit a
kincsvágy bánt, annak soha semmi sem lesz elég.</p>
<p>6. Te meg Fuzuli csak a barátságnak élj e világon. A
barátságtalan szivben mindig tél tanyázik, s hogyan is lehetne
abban nyár?</p>
<h3>Neszimi.</h3>
<p>1. Ünnepestén találkoztam a cziprushoz hasonló kedvessel.
Megzavart ez engem s ámolygóvá lettem.</p>
<p>2. Vasárnap eszem megzavarodott, s gondolat nélkül rogytam
össze, mert az ő arczát láttam s azt hittem hogy az a ragyogó
hold.</p>
<p>3. Hétfőn végre elmondtam szivem titkát annak, kinek szemei
nárcziszok, arczai rózsák s szemöldei hatalmas ivek.</p>
<p>4. Kedden vadásszá lettem, s kimentem (sétálni) a mezőre. De
zsákmánya lettem az örökké kegyetlennek. <span class=
"pagenum"><a name="Page_304" id="Page_304">-304-</a></span></p>
<p>5. Szerdán a mezőn járt kedvesem. A csalogány látta az ő arczát
s panaszos dalt mondott.</p>
<p>6. Csütörtökön igy szóltam kedvesemhez: „Oh hallgasd meg
tanácsomat; rejtsd el titkodat a jó és a rosz világ előtt!“</p>
<p>7. Végre pénteken meglátta Neszimi az ő egész szépségét, s
megtelt az ő rózsaajkai serbetjéből.</p>
<p>E példák, ha mindjárt a mi európai izlésünket a bennök
felmutatott költői szépségek nem is elégitik ki, mégis eléggé
megmutatják azt, hogy a közép-ázsiabeliek, társadalmi viszonyaik
minden durvasága mellett, s daczára a folytonos rablások és
harczoknak, még sem egészen szegények költői érzelmekben.</p>
<p>A míveltebbek, kik a nélkül hogy a népköltészet emlitett
termékeit lenéznék, de finomabb izlést s magasabb míveltséget
szenvelgnek, többnyire a régibb persa költőket olvassák, vagy
Nevait, ki a csagatáj költők közül egyedül áll a tökély azon fokán,
melyen a többi iszlam világ egyébb költői tündökölnek. Nevai, a
hires Seikh Abdurrahman Dsami tanitványa, ki egy ideig mint
miniszter, hadvezér s több tartomány kormányzója működött, egyike a
legeredetibb költőknek, s e mellett termékenysége roppant nagy.
Több mint harminczkét önálló munkát hagyott hátra, a költészetről,
történettanról, erkölcstanról s logikáról; s ha mindjárt művei nem
is középázsiai, hanem inkább persa szellemben vannak irva, azt az
érdemet mégsem tagadhatjuk meg tőle, hogy ő volt az, ki a
középázsiai török nyelvnek finomságot és diszt kölcsönzött. Alább
nehány részletet közlünk „diván“-jából, ugy a mint azt a
középázsiabeliek jelenleg is dalolják: <span class=
"pagenum"><a name="Page_305" id="Page_305">-305-</a></span></p>
<h3>Nevái.</h3>
<p>1. „Jöjj oh szivem, keressünk együtt egy kedvest, keressük fel a
cziprustermetűt, az ezüstarczút.</p>
<p>2. De a mi szemünk kedvesét már más választotta. Nekünk is van
szemünk, keressünk tehát másikat.</p>
<p>3. Ő már csak a halál porával gyönyörködteti az emberek szemeit.
Miért állnánk itt hiába? Jöjj, keressünk más szépet.</p>
<p>4. S ha hozzád hasonló, az egész mindenséget bajba döntő
szépséget nem találnék, akkor keresek szerényet, engedelmeset, de
kegyes szivűt is.</p>
<p>5. Hegyet völgyet bejárunk s felkeressük a kedvest a kertben,
vagy a réten.</p>
<p>6. Hasznos a kivánság, s bár ne maradna teljesületlen. Kicsinyt
és nagyot, minden lehetőt megvizsgálunk.</p>
<p>7. Oh Nevái, mikor szabadulsz már meg gerjedelmedtől. Jöjj tehát
s gyüjts türelmet és kitartást a találkozás előtt.“</p>
<h3>Nevái.</h3>
<p>1. „A kedvesétől eltávozott sziv olyan mint a király nélküli
ország. A mely országnak nincs királya, az olyan mint a test lélek
nélkül.</p>
<p>2. Mit ér a lelketlen test, oh muszulman? Olyan az mint a fekete
föld illatos rózsák nélkül.</p>
<p>3. A fekete föld, illatos rózsák nélkül, olyan mint a sötét
éjszaka ragyogó hold nélkül.</p>
<p>4. A sötét éj ragyogó hold nélkül, olyan mint a sötétség az élet
forrása nélkül. <span class="pagenum"><a name="Page_306" id=
"Page_306">-306-</a></span></p>
<p>5. A sötétség az életforrás nélkül olyan, mint a pokol a
paradicsom mezeje nélkül.</p>
<p>6. Oh Nevái, mily sok gondot adnak a szépek. Bizony fájdalmas az
elválás s nem sokat segit a viszontlátás.</p>
<p>Szép még tőle a „Csihár diván“ is, melyben a különböző emberi
korokról beszél. Szépek átdolgozott románczai is, mint p. „Ferhád
és Siriin“, „Medsnun és Leila“, „Juszuf és Szulekha“, továbbá az
„Ezer egy éjszaká“-ban általa versbe szedett regéi is, melyek közül
itt „Szeif ül Muluk“-ból közlünk egy részletet: „Szeif ül Muluk
Csin városba menendő a tengerre száll.“</p>
<p>1. Jöjj ide dalnok, beszéld el nekünk a királyfi
szerencsétlenségének történetét.</p>
<p>2. Az elbeszélő felelt: „Bizony nagy dolgot kivánsz, mert a
bánat szablyája megtöri a keblet.“</p>
<p>3. Utra készült a királyfi s tudakozódott Katine város
felől.</p>
<p>4. Elegendő tudósitás érkezett s igy mindent a hajókra
hordtak.</p>
<p>5. A kisérők is hajóra szálltak, a vezetők készen voltak s már
fölszerelve állott a sereg.</p>
<p>6. A királyfi is a födélzetre ment s testét isten művére (a
hajóra) bizta.</p>
<p>7. Evező hajósok nyitották meg a menetet, utánnok a hajók
végetlen sora huzódott.</p>
<p>8. Édes álomban ül im a királyfi, ajkai mosolygók, szivét nem
nyomja gond.</p>
<p>9. Igy járta meg hat hónapon át a vizeket, s utját mindenütt
figyelő hajósok előzték meg.</p>
<p>10. De a sors csakhamar éreztette vele az irigység töviseit s
gonoszul elébe állt. <span class="pagenum"><a name="Page_307" id=
"Page_307">-307-</a></span></p>
<p>11. A tenger ujra felháborodott s felövezte vérszomjas
kardját.</p>
<p>12. Keblét megnyitotta, melyből özönviz tört elő, özönviz,
melynek tűzfolyói túláradtak.</p>
<p>13. Minden pillanatban uj rémképet mutat, ezer szivet rendit meg
minden pillanatban.</p>
<p>14. Vadul tolonganak a hullámok, habzó fejük fenyegető,
vérszomjasan zúgnak és nyiladoznak a tenger folyamai.</p>
<p>15. Sötét, elrémitő vihar támad. A látkör fekete lepelt ölt
magára s szilaj jajgata hang zendül meg a tenger sikján.</p>
<p>16. A világos nappal sötét éjszakává lesz, mily borzasztó nap.
Az utolsó itéletnek képe ez.</p>
<p>17. Bárhova nézel is, embert nem látsz, még arczod elé emelt
kezedet sem. Minden vizzel van tele.</p>
<p>18. A hullámok folyvást hánykolódnak s mintegy lábra állitják a
hajókat.</p>
<p>19. Folyvást zúg és bömböl a hatalmas tenger s dühösen tör elő
mély örvényeiből.</p>
<p>20. Most összecsap, vadul jajgatnak az emberek. Azt hinnéd, a
föltámadás napja ez.</p>
<p>21. A borzasztó zavarban egyik hajó a másikra rohan, mig
szétszakadnak s a mély örvénybe merülnek.</p>
<p>22. A keresztfák töredeznek, darabokra szakadnak a deszkafalak,
nincs út többé a menekülésre.</p>
<p>23. Ama száz hajó, mondja az elbeszélő, amaz emberek, amaz áruk
és kincsek.</p>
<p>24. Mind a tenger mélyére szálltak s a vizszinén nyomuk sem
maradt.</p>
<p>Az általunk csak vázlatosan ismertetett irodalom határa ott van,
hol egyszersmind a turkomán telepek <span class="pagenum"><a name=
"Page_308" id="Page_308">-308-</a></span> megszünnek. A mily
mértékben távozunk el ezek határaitól a pusztába, ugyanoly
mértékben gyengül az iszlam, mig végre azon átmeneti pontra érünk,
melynél a mohamedán czivilizatio végződik s az ős samanizmus
kezdetét veszi. Még a nagyobbrészt iszlam hitü kirgizek közt is
akadunk a khánságokból beszármazott költeményekre, de mégis nagyobb
becsben állnak előttük a honi termékek; az ő népköltészetük
egyuttal átmeneti pontja a két különböző szellemi iránynak. S a
bakhsi, ha a Jaxartestől két napi járóföldre eső helyeken vagy az
Aral északi partján boldogulni akar, kénytelen oly éneket mondani,
melynek tartalmát a kirgizektől vette. A pusztai lakók költészetét
inkább változatosnak s feltünőnek nevezhetjük, mintsem szépnek.
Néha megkap bennök egy szép kép, de többnyire csak töredékes
fölkiáltások vagy összefüggés nélküli versszakokból áll a dal, s
miután ott mindenki költő, azért egy költemény sem tartja meg
sokáig eredeti vonásait. Az egyik megtoldja, a másik kihagyja
belőle azt a mi nincs inyére s csak kevesen birnak ellenállni
annak, hogy a pillanatnyi benyomásukat dalaikba be ne szőjjék.</p>
<p>Lewschine művének 380. lapján egy elég csinos kirgiz szerelmi
dalt közöl:</p>
<p>„Látod-e e havat? Az én kedvesemnek teste még ennél is
fehérebb.</p>
<p>„Láttad-e már a leölt bárány csepegő vérét? Az ő arczai még
annál is pirosabbak.</p>
<p>„Látod-e e leégett fa törzsét? Az ő haja még ennél is
sötétebb.</p>
<p>„Tudod-e hogy mivel irnak a mi khánjaink mollái? Az ő szemöldei
még e festéknél is feketébbek. <span class="pagenum"><a name=
"Page_309" id="Page_309">-309-</a></span></p>
<p>„Látod-e ezen égő szenet? Az ő szemei még ennél is
tüzesebbek.“</p>
<p>Lássunk még nehány töredéket s összefüggés nélküli mondást, p.:
„A sólyom rácsapott a kacsákra, egy csomóra, egy nagy csomóra. És
én beteg vagyok s még az evéssel sem gondolok.“ Vagy: „Oda len áll
egy magas fenyő, a köd reá borult. Tegnap bebocsátott magához, de
nemsokára ő jövend hozzám engem csókolgatni.“ Az ilyesmik csaknem
minden keleti nép költészetében feltalálhatók. Hiszen nálunk sem
ismeretlenek ezek, mert a</p>
<div class="poem">
<div class="stanza"><span class="i0">„Három alma meg egy
fél<br /></span> <span class="i0">„Kérettelek nem jöttél… vagy
a<br /></span></div>
</div>
<p>„Magasan repül a daru, szépen szóll,</p>
<p>„Haragszik rám az én rózsám mert nem szóll“… az idézettekkel
egészen megegyeznek.</p>
<p>A nomádoknál sok a hősi elbeszélés részint kötött, részint
kötetlen beszédben. Már ezekben a délsziberiai török irodalmi
szellem uralkodik s a középázsiai háttérbe szorul. Magam is
hallottam kirgiz bakhsiktól nehányat, melyeket egy később megjelent
munkában (Mutatványok a délsziberiai török szépirodalomból. Dr.
Radlofftól) csekély szójárási s egyébb különbségekkel feltaláltam.
Kétséget sem szenved, hogy ép ugy mint a tudós Schifner A.
mythologiai és regei közleményei buddha befolyásra mutatnak, ép ugy
a mostani kirgizek regéi (irtegi) szintén a távol délkelet felől
Dzungarián át jutottak el hozzájok, mert a délnyugotról előtörő
iszlam sohasem szilárdult meg túl a Jaxartesen s ezután épen nem
erősödhetik meg ott, hová az orosz hatalom mindent elboritó
hullámai mindinkább közelednek. <span class="pagenum"><a name=
"Page_310" id="Page_310">-310-</a></span></p>
<p>E czikk befejezésére még két kirgiz népmesét közölni akarunk,
melyeket Zaleszky Bronislas Mangislak környékén a Kis Horda
kirgizei közt egy kilencz évig élt lengyel számüzött „La vie des
steppes Kirghizes. Paris 1865.“ czimü könyvéből kölcsönöztünk.</p>
<h3>Mese Kuguulról.<a name="FNanchor_60" id=
"FNanchor_60"></a><a href="#Footnote_60" class=
"fnanchor">60)</a></h3>
<p>Az embernek nincs hatalma az égben isten nélkül, sem ereje a
földön egy jó ló nélkül!</p>
<p>Volt egykor egy Buruzgay nevü kirgiz. Volt neki nagy számu juha,
lova, és semmije sem hiányzott volna, ha az isten megáldotta volna
gyermekekkel. Ő tehát csak egyedül volt hanyatló korában.
Mindazonáltal soha sem mondta el a namazt (imát) és sohasem
tartotta meg a bőjtöt. Egy nap szomoruság fogta el, hogy család
nélkül öregedik meg és elhatározta, miszerint meglátogatja a szent
helyeket, remélve, mikép megnyerheti még imádságai által, hogy az
ég egy gyermeket ad neki. Vasczipőt csinált magának, vaspálczát
vett kezébe s utra kelt. Ment, mendegélt mintegy tiz évig, talán
még többig is, mindaddig, mig vasczipői elkoptak s hosszu
vasbotjából csak a markolat maradt; végre lerogyott a földre és ott
maradt elterülve, sokat szenvedett, és sem föl nem kelhetett, sem
meg nem halhatott. Ekkor egy szent férfi jött hozzá és észrevette a
földön fekvőt, megsajnálta, lehajolt hozzá, megkérdezte, hogy ki ő
és mi baja. De Buruzgay egy szót sem szólhatott. Erre a szent ember
térdre hullva elmondta a namazt, kérve az urat, hogy oldja meg
nyelvét e nyomorultnak, és alig végzé be <span class=
"pagenum"><a name="Page_311" id="Page_311">-311-</a></span> imáját,
Buruzgay erejét visszajőni érezé; elmesélte kilétét és miért hagyta
el tűzhelyét. A szent ember félre ment egy kissé és imádkozni
kezdett, mignem igy szólott hozzá az isten: „Te kedves vagy szemeim
előtt s teljesiteni fogom kivánatodat, melyet tőlem kérsz. De miért
könyörögsz te Buruzgay ügyében? Nem fizet adót, nem mondja el a
namazt, nem tartja meg a bőjtöt. Hogyan lehetnék szánalommal
iránta?“ – „Uram!“ felelt a szent ember, „ezentul jámborul fog
neked szolgálni és elmondja a kivánt imákat; de ne vesd meg
kérésemet, fogadd el inkább s végy engem kezesül.“ Az isten
válaszolt neki: „Menj, hű szolgám, meglesz a te kivánságod. Kérdezd
meg Buruzgaytól mit kiván, hogy megadjam neki, legyen negyven fiu
és negyven leány, legyen csak egy fiu és egy leány, de saját
választásom szerént.“ A szent ember visszament azon helyre, ahol
hagyta Buruzgayt, és helyre állva térdein találván őt, fölkiált
örömében: „Uram, nem hazudtam; mielőtt viszont láttam Buruzgayt,
már hálát kezdett adni neked.“ És ő ismételte Buruzgaynak isten
szavait. Ez válaszolt neki: „Mit csinálok én negyven fiuval és
negyven leánynyal? Ha a magasságbeli meghallgatta kérésemet, hadd
adjon nekem egy fiut és egy leányt.“ A szent ember megáldotta
Buruzgayt és megvitte válaszát az urnak.</p>
<p>Buruzgay sértetlenül találta vasczipőit és visszatért
tűzhelyéhez. Közeledvén, felismerni vélte pusztáját, hegytorkolatát
és nyáját; örömmel szemléli tárgyait és egymásután megjő emlékezete
s felismeri, hogy semmi sem változott meg elutazása óta. Egy
gulyásbojtárhoz közeledett, megkérdezendő, ki ura e barmoknak s e
nyájnak. A pásztorok nem ismerték őt meg; nagyon <span class=
"pagenum"><a name="Page_312" id="Page_312">-312-</a></span>
megsoványodott a bőjttől és fáradalomtól, összeesett és
megöregedett, ruhái pedig elrongyolódtak. „Mi bajod neked
urunkkal?“ kérdék a bojtárok. „Menj, folytasd utadat.“ És ők
egybegyüjték a nyájat. Buruzgay megvárta, mig visszatérnek és ujból
kérdést intéz hozzájuk; a pásztorok ugy bántak vele, mint hitvány
bámészkodóval, anélkül, hogy hozzá szóltak volna, minek
következtében kénytelen lőn magát megnevezni. Azonnal figyelmesen
vizsgálták őt, felismerték és tudtára adják, hogy feleségének, kit
teherben hagyott, csaknem megjött már ideje, és hogy most
látogatókat várnak a tanyára. Ezután a pásztorok, anélkül, hogy
Buruzgay válaszát várnák, tovaszaladtak nyilsebességgel.
Megérkezvén Buruzgay feleségéhez, szujuncsát (egy örvendetes
ujdonságnál adni szokott ajándékot) kértek tőle. Miután megkapták
az ajándékot, tudtára adják neki férje közeledését. Az asszony
nagyon örült és nemsokára megérkezett Buruzgay. Egy pár nap mulva
neje egy igen szép ikergyermeket, egy fiut és egy leányt szült.
Buruzgay magán kivül volt örömében és sokáig tanakodtak, hogy mily
neveket adjanak a gyermekeknek, kikkel isten őket megáldotta öreg
napjaikra. Mig igy mélyen gondolkodott, megjelent a szent ember, a
ki érette istennél könyörgött és igy szólott: „Fiadat nevezd
Kuguulnak, leányodat Kaniszbeknek, a mi annyit jelent, mint szép.“
Buruzgay engedelmeskedett a szent embernek és ez távozott. A
gyermekek nőttek és szépültek; eltelt négy év; az iker megtanult
nyilazni magacsinálta kis nyilaival, és főleg Kuguul igen jól
lövöldözött és igy telt el tiz esztendő. Ez időben történt, hogy
egy hatalmas szultán nagy tojt (tort) rendezett. A lakomán
kihirdeté, hogy egy nagy póznát <span class="pagenum"><a name=
"Page_313" id="Page_313">-313-</a></span> fog emeltetni, tetején
egy darab aranynyal, és a ki ezen pénzdarabot nyilával meglövi, az
nőül veszi leányát. Egy nagy sereg pályázó jelentkezett; a pózna
nagyon magas volt; mindnyájan czélba vették, de egy sem találhatta
az aranypénzt, magok a puszta leghiresebb lövői sem találták meg a
czélt. Végre a toj legutolsó vendége lepattantja nyilát és
hasonlólag járt. A szultán felkiáltott: „Mind itt vannak-e a puszta
ifju íjászai? nem maradt hátra valaki, a ki el akarna lőni egy
nyilat, hogy megnyerje a szultán leányát?“ – „Csak egy van“
felelének neki, „Kuguul, Buruzgay fia, de ez csak tiz éves
gyerkőcz.“ – „Az se baj“ válaszolt a szultán, „vezessék ide
rögtön.“ Előhozatták őt a tanyáról; megjelent egy kehes lovon,
rongyos ruhában, kardszijon függő nyilával. Volt neki ugyan szép
ruhája és tüzes lovai, mert atyja gazdag volt és semmit sem
tagadott meg tőle, de a gazdagok mellett szegénynek és
igénytelennek akart látszatni. Látván őt előlovagolni, felkiált a
szultán neje: „Ez lesz vőm, és senki más a jelenlevők közül.“ Midőn
megérkezett a póznához, Kuguul nem akarta nyilát ellőni. „Ti
számosan vagytok itten,“ szólt ő, „én egyedül vagyok és fiatal, ha
el is találom a czélt, nem adják nekem a szultán leányát.“ – De a
szultán biztatá, hogy neki adja leányát, ha jól talál. És Kuguul
felkészült, hogy rálőjön az aranypénzre; czélba vette és oly erővel
huzta meg a hurt, hogy elgyengült lova összerogyott; megcsapkodta
egy párszor az ostorral és a ló fölegyenesedett. Kuguul megint
czélzott és felvonta a hurt; a ló ez alkalommal csak térdeit
hajtotta meg; a nyil repült és az arany pénzdarabot épen középen
találta. Kuguul kifáradva végrehajtott munkájában, leszállott
<span class="pagenum"><a name="Page_314" id=
"Page_314">-314-</a></span> lováról, lenyergelte, lefeküdt a
földre, fejét a nyeregre hajtá és elaludt.</p>
<p>Igy aludt három napig, összenyűtt ruhájában, összezsugorodva egy
kopott nyergen. De a szultán elhatározta, hogy leányát nem adja egy
ilyen nyomorultnak. Hiába várja Kuguul a követeket, senki sem jő,
és módokról gondolkodik, hogyan követelje mátkáját. Végre jön egy
nő a szultán követségéből és megmagyarázza neki az ügyálladékot.
Kuguul igy szólt hozzá: „Menj a szultánhoz, és mondd meg neki, hogy
időt engedek neki a meggondolásra holnap délig. Ha akkor nem adja
ide leányát, és vele negyven megterhelt tevét és negyven szőnyeget,
megölöm és kivégzem családját.“ Kuguul nagyon szépnek tünt fel ez
asszony előtt; egy jövendő nagy Batyrt (magy.: bátor) látott benne,
nagyon gyorsan elment a szultán sátorába, elbeszélte a szultánnénak
találkozását, a ki férjét megnyerni iparkodott, mondván, hogy
Kuguul nagy Batyr lesz, és ha megszegi igéretét, oly nagy szégyen
fogja őt boritani, mint a fekete föld. A szultán neje még több
ehhez hasonlót mondott neki, mig végre a szultán elhatározván, hogy
leányát nőül adja, követeket küldött, hogy Kuguult erről
tudósitsák. Ő felöltözött fényes ruhába, egy deli paripára ült és
megjelent a szultán előtt. Megülték a menyegzőt, és a szokásos toj
után Kuguul elvitte ifju menyasszonyát és atyai házához tért.
Negyven teve megterhelve drága tárgyakkal és beteritve negyven
gazdag szőnyeggel, melyen az ifju menyasszony nászhozománya volt,
követte őket. Midőn elérkeztek a tanyára, Kuguul neje leeresztette
fátyolát (ez levén szokás a kirgizeknél). Kuguulnak atyja- és
anyjával találkozván, amaz felfödte a fátyolt <span class=
"pagenum"><a name="Page_315" id="Page_315">-315-</a></span>
legelőször, s a mint a szülők meglátták a nő arczát, számtalan
lovat és barmot adtak neki ajándékul (ez is kirgiz szokás). De
mivel nem határozták meg az ajánlott barmok szőrét, a fiatal meny
nem borult térdre előttük. Az öreg Buruzgay e miatt megharagudván,
felkiáltott dühében: „Ez miféle kutyának a leánya? Mi nagy
mennyiségü ajándékot adtunk neki, és nem akarja magát előttünk
megalázni, és nem mondja el nekünk a szokásos szelamot
(köszöntés).“ Ő felelt: „Mit érdekelnek ajándékaitok? Nincs ezekre
szükségem. Nem adtátok nekem azt, mi a legjobb. A nyáj megett
nyargal egy pej kancza, térdig gázol a homokban, ez egyedül tetszik
nekem, mert ez egy mént fog csikózni (elleni), mely Kuguulomat
számtalan bajból ki fogja menteni, és méltó lova lesz egy Batyrnak.
Add nekem ezt az egy kanczát, ez legtöbb értékü, mindennél többre
becsülöm.“ – „Menyem okos, noha fiatal“, szólt Buruzgay. Ez
tetszett neki, kibékült vele, megadta neki a kivánt kanczát, és a
fiatal asszony a szülők lábaihoz borult és elmondta a szokásos
szelamot. Egy szép sátrat helyeztek az öregeké mellé, és itt lakott
az ifju házaspár; Kuguul neje pedig megparancsolta szolgáinak, hogy
vigyázzanak a pej kanczára, mint szemük világára. Egy nagy gödröt
ástak, melyet befödtek fűvel s ott tartották a kanczát, étellel
bőven ellátva, éjjel tüzet raktak körüle. Eltelt negyven nap és a
kancza egy kis pej méncsikót ellett; a szolgák azonnal Kuguul
nejéhez szaladtak és szujuncsát kértek tőle azon örvendetes hirért,
hogy egy mén ellett. „Várjatok még negyven napig“, válaszolt ő, „és
ezalatt gondozzátok a mént, adjatok neki enni és inni.“ A szolgák
engedelmeskedtek és felvigyáztak a ménre, és midőn <span class=
"pagenum"><a name="Page_316" id="Page_316">-316-</a></span> a
kitüzött idő eltelt, a szolgák megint Kuguul nejéhez mentek, és ő
tudtára adta mindnyájoknak, hogy e percztől kezdve mindnyájan
szabadok és mehetnek, hová szivük kivánja. A mi illeti a méncsikót,
negyven öl hosszu selyem kantárt csináltak neki, tiszta árpával
etették, tejjel és kismissel (aszott szőlőfaj) táplálták és ő
növekedett Kuguullal. Eltelt egy nehány év s a mén nagy, Kuguul
pedig erős és izmos lett. Ez időben a khán meglátogatni jött az ősz
Buruzgayt és meglátván Kaniszbeket és Kuguul nejét, annyira
megtetszettek neki, hogy eszméletét vesztvén, földre rogyott.
Megint életre hozták, elkészitették az ebédet, mindnyájan
husvágáshoz fogtak a bisbarmak<a name="FNanchor_61" id=
"FNanchor_61"></a><a href="#Footnote_61" class="fnanchor">61)</a>
számára, maga a khán is ezt tevé; de a mig kezei a hust szeldelték,
szemei a szép nőket csodálták; nagy szenvedélyre gyult, és nem
tudta szemeit levenni arczukról, annyira, hogy a mint a hust
szeldelte, észre sem vette, hogy megvágta ujját; csak egy nehány
percz mulva vette észre és annyira megszégyelte magát, hogy szinte
semmit sem evett, mindazonáltal, nehogy megsértse vendégeit,
tetette, mintha megizlelné az étkeket; nagyon hamar bucsut vett és
titkos vágygyal szivében haza ment. Alig hogy megérkezett,
összehivatá rokonait, barátait és tanácsot kért tőlük, miképen
szabadulhatna meg Kuguultól és mint nyerhetné meg nejét és nővérét.
Mindnyájan azt mondták, hogy nem lehet őt megölni, mert nagy Batyr,
hanem más módot találtak: tanácsolták ugyanis, hogy Kuguult küldjék
egy ellenséges sereghez, megparancsolván neki, hogy az ott uralkodó
khánt megölje, vagy élve kézre keritse. <span class=
"pagenum"><a name="Page_317" id="Page_317">-317-</a></span> A khán
felette megörült ez ötleten, mert biztositották, hogy vállalatát
tiz év alatt sem teljesitendi, és igen hihető e mellett, hogy
elveszti életét. Előhivatták Kuguult és előadták a parancsot, mit
annyi megfontolás után forraltak. Kuguul haza tért a khántól és
elbeszélte feleségének a rábizott teendőt.</p>
<p>„Nem e czélból küld ő oda téged“, felelt ő; „ismerem szive
minden gondolatát. Látogatása alkalmával iszonyu szenvedélyre gyult
irántam és nővéred iránt; utánunk sovárog; el akar téged
távolitani, hogy meghalj, de neked meg van lovad, te soha sem fogsz
meghalni; csak jer vissza hamar.“</p>
<p>Kuguul elment és magával vitte gyalog szolgáit; ment, mendegélt
sokáig számtalan pusztákon keresztül, az ellenség határszéleig,
talán tiz évig, meglehet kevesebbig, lehet többig is, nem tudom
bizonyosan.</p>
<p>Végre megállt lova; Kuguul sarkalni akarta előre, de a ló igy
szólt hozzá emberi hangon: „Ne kényszerits előre, mi elértük az
ellenséget; vedd le kantáromat és nyergemet, elmegyek megnézni,
milyen számmal vannak.“ Kuguul engedelmeskedett lovának; a ló a
földön henteregni kezdett, mert midőn igy hentergett, ereje sokkal
inkább növekedett, mintha a legbőségesebb élelemmel élt volna;
azután ujra fölegyenesedett, megrázkodott, nyeritett és madárrá
változván, a felhőkbe emelkedett. Igy repült három napig; végre
megjött és igy szólt: „Több az ellenség, mint a hány szőrszál van
sörényemben vagy farkamban. Gondold meg jól, mit szándékozol tenni,
meg akarsz verekedni vagy visszatérni?“ Kuguult ez el nem rémité;
elhagyta szolgáit, meghagyván nekik, hogy őt bevárják. „Ha
megtudjátok, hogy elvesztem, vigyétek ezt hirűl nőmnek és
<span class="pagenum"><a name="Page_318" id=
"Page_318">-318-</a></span> szülőimnek“, igy szólt ő, azután buzgó
imát mondván istennek hogy segélyét kikérje, elutazott. Az ellenség
körülfogta, de ő nem hagyta magát legyőzetni. Lova nagy segélyére
volt; mihelyt valaki az ellenségből ráczélozott multukjával (kirgiz
puska), sassá változott és az ég felé repült Kuguullal; mihelyt a
nyil fenyegette, a mén verébbé változott és mint valamely kis golyó
a fűbe rejtezett. Igy hadakozott Kuguul több napig, annyira hogy
vérpatakok képződtek; végre megölt és kivégzett minden embert e
fajból; elvitte az asszonyokat és gyermekeket, a barmokat és minden
javaikat, azon helyre vezette őket, a hol szolgái voltak, a kiknek
megparancsolta, hogy szállitsák haza a zsákmányt, ő pedig
elnyargalt előre hűséges ménlován. Ment, mendegélt sok-sok ideig.
Végre egy estve lova nem akart tovább menni; mozdulatlanul állott
mintegy kővé válva. Kuguul leszállt, hogy aludjék. Reggel felé
felébredt és lovához közeledvén észreveszi, hogy az forró könyeket
hullat:</p>
<p>„Mi bajod, kedves lovam? kérdé Kuguul. – Miért sirsz?“ – „Oh!
hogy ne sirnék, felelt a ló; imé itt azon hely, hol selyem
kötőfékemen sétáltam; itt volt a mi tanyánk; és nézd, most nyoma
sincs semminek, mindent elpusztitottak.“ Erre sirni kezdett. „Vedd
le rólam a nyerget és a kantárt, hagyj lehevernem, hogy erőt
nyerjek, és elmenvén, megtudjam ki cselekedte ezt, ki a te
ellenséged.“ Kuguul lenyergelte és lekantározta lovát, mely
henteregni kezdett a földön, és ott erőt nyervén, felemelte fejét,
hatalmas orrlyukaival levegőt szivott be, szökdécselt, és madárrá
változva a levegőbe emelkedett. Igy repült három napig anélkül,
hogy valamit felfedezett volna, és már visszatért Kuguulhoz, midőn
a tulsó oldalon észreveszi <span class="pagenum"><a name="Page_319"
id="Page_319">-319-</a></span> a khán tanyáját; erre irányult és
elrepülve a sátrak és nyájak felett, mindent meglátott. Senki sem
tudta, hogy a madár Kuguul lova; csak a Batyr neje sejté, hogy jő
valaki az övéiből, és közel van; ő ezt elbeszélte nővérének.</p>
<p>A madár visszajött Kuguulhoz és elmesélte a mit látott, hogy
mint vitte el a khán nejét és nővérét, mint hajtotta el nyáját,
kényszeriti atyját tezeket (tőzeget) gyüjteni és anyját, hogy a
juhokat őrizze. Erre a ló megint sirni kezdett.</p>
<p>Kuguul kérte az urat, hogy legyen segitségére, megbüntetendő e
gyalázatot; ezután megparancsolta a lónak, hogy vigye őt először
anyjához. Felkerekedett és anyját a pusztán találta, őrizvén a
juhokat. Karjaiba vetette magát.</p>
<p>„Miért üdvözölsz te engemet igy? kérdé a jó öreg anya; fiam
volnál-e te?“ „Ha nem vagyok a te fiad, nem vagyok-e neked annyira
becses mint ő?“ – „Oh! korántsem, nincs hasonló Kuguulomhoz az
egész kerek pusztán.“ „Semmi hirt sem hallottál róla?“ „Nem tudom
hogy hol van. A khán elküldte őt egy ellenséges néphez és azóta
semmit sem hallottam felőle. Csak ma rémlett, mintha lova
szárnyainak zaját hallottam volna, de nem tudom ha való-e ez vagy
csak a sátán játéka.“ „És régóta távozott-e el a te Kuguulod?“ „Oh
igen, nagyon rég, felette rég.“ „Nézd, én vagyok a te Kuguulod. Nem
ismersz fel engem?“</p>
<p>Az öreg anya vizsgálni kezdi, de föl nem ismerte, és szólt:
„Nem, te nem vagy Kuguul; de ha bajtársa vagy, még inkább ha tudsz
valami hirt felőle, szólj; de meg ne csalj, se ne gyötörj.“ „Én
Kuguul vagyok! szólt a fiu; az én lovam repült ma el feletted.“
<span class="pagenum"><a name="Page_320" id=
"Page_320">-320-</a></span></p>
<p>De a vén asszony ezt nem hitte el. Ő pedig kérdé, nincs-e
Kuguulnak valamely születésjegye. Az anya mondá, hogy van egy
fekete folt vállán, oly nagy mint a keze. Ő tehát megkérte, hogy
vakarja meg vállait (nagyon divatozó szokás a kirgizek közt). De a
vén asszony felelt: „Nem tehetem; a juhok szerte szétfutnak s a
khán megver, mert nagyon gyakran szokott verni. Menj utadra és hadd
legeltessem itt nyájamat.“ De ő nem tágitott és biztositá, hogyha
meg akarják verni, ő ellent fog állani. A vén asszony végre
beleegyezett, levetette khalatját (felső ruha) és ingét s megakarta
vakarni vállait. Észrevette a kéznagyságú fekete foltot, s a fiatal
ember nyakába borult fölkiáltva: „Te vagy Kuguul, te vagy az én
Kuguulom.“ És sirt örömében.</p>
<p>„Hogy nem ismertél fel engem anyám? kérdé Kuguul. Hát annyi
ideje már, hogy én eltávoztam. És te, kedves anyám, hogy
megváltoztál! Megöregedtél, fejed őszbe borult, szemeid veresek a
könytől.“ És megölelte őt sirva.</p>
<p>„Nem tudom fiam, felelt az anya, hogy mióta vagy távol, sem
hogyan támadta meg a khán tanyánkat, elvitte nődet és testvéredet,
elfoglalta minden birtokunkat és elhurczolt minket, atyádat és
engemet, hogy szolgái legyünk; én csak téged vártalak, de
elvesztettem emlékezetemet, s nem tudom többé, mennyi idő telt el
azóta; csak azt tudom, hogy sok, nagyon sok ideje már, hogy
elhagytál bennünket.“</p>
<p>„Légy nyugodt anyám, szólt Kuguul; a rosz napok majd elmulnak,
és minden jól lesz megint. Megsegit az Isten. Térj vissza a
tanyára, siess, tereld be juhaidat a nélkül, hogy észrevennék, hogy
még igen <span class="pagenum"><a name="Page_321" id=
"Page_321">-321-</a></span> korán van. Ha tudakozódnak felőlem,
mondd, hogy nem vagyok távol, de egy szót se szólj többet.“
Elbucsuzott és távozott.</p>
<p>A vén asszony bement a tanyára; de nem lépdelt csak ugy mint
közönségesen, hanem futott; ő, ki eddig nem tudott elbánni egy
juhval, most egyszerre hármat, négyet űz és hajt fejésre, annyira
megjött ereje.</p>
<p>A khán ezt észrevette és szólt környezetéhez: „Buruzgay vén
felesége jó hirt kaphatott fiától, lám mily vidor most e vén
asszony, ő, ki alig csoszogott.“ Közeledvén hozzá, kérdezősködik
fiáról. „Ő itt van, megérkezett, felelt a vén anya, te ezután nem
fogsz engem kínozni.“ Merészen beszélt, annyira betölté szivét
örömmel és reménnyel fiávali találkozása.</p>
<p>A khán sápadozott a félelemtől és nemsokára megpillantá Kuguult,
a ki hires lován ülve közeledett ellenségéhez.</p>
<p>Kuguul egy kis távolban megállott és anélkül hogy lováról
leszállana, igy szólt: „Te megcsaltál engemet, te megakartál
szabadulni tőlem, hogy elrabold nőmet és hugomat. Azt hittem, hogy
őszintén cselekszel velem, és mint hű ember, azonnal utra keltem,
mihelyt parancsolád. De te kutya vagy, esküszegő, rabló. Nekünk
tisztáznunk kell számadásunkat; de mi hasznom, ha csak egyedül
téged öllek meg? azt fognák majd mondani, hogy Kuguul Batyr egyedül
csak a khánt ölte meg. Gyüjtsd tehát össze egész seregedet.“ És a
khán kérte, hogy engedjen neki három napot, mig összegyüjti egész
népét. Kuguul beleegyezett és távozott. A khán parancsot küldött
népének minden tanyájára és nagy tömeg ember gyült körűle. Ezen idő
alatt <span class="pagenum"><a name="Page_322" id=
"Page_322">-322-</a></span> Kuguul imádkozott az istenhez… A
kitüzött napon megjelent és szólt: „Te az én khánom vagy, nem
akarom az első csapást ellened intézni; kezd el magad.“ A khán
felvonta ivét, de a lövés nem talált. „Még nem akarok rád lőni,
szólt Kuguul; gyüjtsd össze legjobb lövőidet és ijászaidat és
parancsold meg nekik, hogy reám lőjenek; s ha ők meg nem lőnek,
akkor magam fogok lőni.“</p>
<p>A khán legjobb lövői és ijászai előjöttek rang szerént és
egymásután lőttek Kuguulra. De lova elváltozott majd sassá, majd
pacsirtává, és megóvta őt a golyóktól, fölemelkedvén a felhőkbe, és
a nyilaktól, elrejtve magát a puszta füvébe, és nem sikerült őt
megérinteni. Igy lövetett Kuguul magára három nap egymás után. –
Negyedik napon igy szólt a khánhoz: „Jól van! mivelhogy uram vagy,
tetszésed szerént lőttél rám, valamint szolgáid és barátaid is.
Most rajtam van a sor.“ „Cselekedj tetszésed szerént“, válaszolt a
khán. Kuguul felállitotta a legjobb lövőt, azután a khán két
ijászát és e három megé egyenes sorba magát a khánt helyezte;
szembe állt velök és lovához fordulva igy szólt: „Hű lovam, most
állj meg szilárdul és ne változtass állást, hogy egy nyillal
megölhessem mind a négyet.“ A ló mint kövülten állott; Kuguul egész
erejével feszité meg a hurt, a nyil repült és ugyanazon egy lövésre
leterité a lövészt, az ijászokat és magát a khánt. A mint a tömeg
észreveszi hogy a khán megöletett, szerte szét futott. Kuguul utána
nyargalt, utólérte lovával, és a kire lőtt a felhőkből, az meghalt.
Végre megszünt irtó művében. Visszatért tanyájára, föltalálta
szüleit, nejét, nővérét és elfoglalta a khán minden javát. Azon
asszonyok közt, kiket szolgái vezettek, <span class=
"pagenum"><a name="Page_323" id="Page_323">-323-</a></span> volt a
khán leánya, kinek seregét Kuguul elpusztitotta; ezt elvette
második nőül. Nővérét Khanysbeket, egy szomszéd nemzetségbeli
khánnak adta nőül és ő maga is khán lett. Igy végződött a mese. Az
öreg emberek mondják, állitá Murzakay (a regélő neve), hogy ez mind
való igazság, és hogy mind ezen dolgok megtörténtek a pusztán; én
nem láttam, de el kell hinnem azt, mit az öregek mondanak.</p>
<h3>Mese Csura Batyrról.</h3>
<p>Semmi sincs e világon isten nélkül.</p>
<p>Volt egyszer, már rég ideje annak, Kazan környékén három Batyr
vagy hős: Kara, Tama és Dsakay; mindnyájoknak vala egy-egy fiok, és
e fiak magok is Batyrok voltak, kik hasonlókép megnősülve, fiakat
nemzettek; csak Nareknek, Kara fiának nem voltak gyermekei. A régi
Batyrok egy családja tojt (tort) rendezett, melyre egybegyült az
egész család. Narek jelen volt nejével a vendégek közt, s ők
gunyolni kezdék őt, hogy nincsenek gyermekei, nejét hogy magtalan;
végre szemére hányták, hogy miért jött a torra szégyennel boritva,
hogy nincsenek utódai. A Batyr szive elkeseredett; eltávozott
nejével, lovára ült és átkelt a pusztákon sirva a gyalázaton, mely
őt találta és neje magtalanságán. Mély bánata és égető könyei
elvakitották, semmit sem látott maga körül; átment a
hegytorkolatokon, patakokon, anélkül, hogy észrevette volna, és a
puszták szele felszáritotta könyeit. Panaszkodott istennek, hogy
megtörténni engedte rajta e nagy gyalázatot; s az isten
megkönyörült rajta. Mihelyt ujra elhelyezkedett a pusztában, neje
teherbe esett; mindketten magukon kivül voltak örömükben és igy
szóltak <span class="pagenum"><a name="Page_324" id=
"Page_324">-324-</a></span> egymásnak: „Isten elháritotta tőlünk a
gyalázatot.“ Egy fiok született nekik, a ki szerencsésen növekedett
s Csurának nevezték. A kis gyerkőcz alig volt tiz éves, és már
kitünt társai között; a lövés volt legkedvesebb játéka, golyókat
csinált a juhok és más leölt állatok hátgerinczcsontjaiból, és
ebben ritka jártasságot nyert. Atyja gyakran ismételte nejének:
„Fiunk nagy Batyr lesz, az isten megkönyörült rajtam, midőn egy
rendkivüli gyermeket adott.“ De az anya, jóllehet előre sejtvén,
hogy Csura nagy Batyr lesz, alázatosan szólott: „Ne gondolj arra,
hogy mi lehet, az lesz, a mi az istennek tetszik; te azt nem
tudhatod, ő rá kell bizni az ügyet.“ Midőn Csura elérte tizedik
évét, elment atyjához és szólt: „Atyám, vannak-e ellenségeid;
nevezd meg nekem őket, és én elmegyek legyőzni őket.“ Az atyja
válaszolt: „Te még nagyon kicsiny vagy; ha nagyra nősz, jó lovakat
adok majd neked, melyek el nem fáradnak, sem el nem soványodnak,
akkor elmehetsz, hova kedved tartja; most maradj velünk.“ A fiu
megharagudott atyjának e szavaira és elhagyta a tanyát egyedül.
Puskájával felfegyverkezve elment a pusztába és ott élt sokáig,
madarakat és szajgakokat (antilop faj) lővén. Teltek a napok és
ereje növekedett. Egykor távolról ellenséget vett észre; kis
emberünk nem rémült vissza, elkészité fegyverét, ellenök ment
gyalog, anélkül, hogy legkisebb félelmet is érzett volna. Tusára
kelt: minden lövésére elejtett valamit, lovat vagy embert és
ellenei látván, hogy egyedül van, rárohantak, de nem árthattak
neki; a naiza (lándzsa) nem sebzé meg, a golyók visszapattantak
róla.</p>
<p>Történt, hogy atyja nagyon vágyván fia után, elment a pusztába
felkeresésére. Messziről látott egy porfelleget <span class=
"pagenum"><a name="Page_325" id="Page_325">-325-</a></span> és
azonnal kitalálta, hogy ott az ő fia hadakozik; nagy sietséggel
tért vissza tanyájára és kiáltott: „Asszony, nyergeld fel legjobb
lovamat, adj vért-inget, egy lőpuskát, egy puzdrát és nyilakat;
Csura a pusztában harczol, segitségére kell mennem, nagy az
ellenség száma és megölik a mi kis fiunkat.“ Felesége válaszolt:
„Ha az isten elhatározta, hogy Batyr legyen, nem ártanak neki, ha
még számosabbak lennének is; miért nyugtalanitanók hiába?“
Mindamellett nem tudta rábeszélni férjét, felült gyorsan legjobbik
lovára, magához vevén puzdráját és leghegyesebb nyilait.
Megérkezett és Csurát a fáradtságtól kimerülve, egy halom tövében
fekve találta; az ellenség hátra vonult, hogy eltemesse halottjait;
Csura, kinek ereje kimerült a tusában, lefeküdt magát
kipihenni.</p>
<p>Az atya igy szólott hozzá: „Felkeresésedre indultam, ime kimiszt
(kanczatejből készült ital) hoztam neked; igyál és jobban leszesz
tőle.“ Csura megitta a kimiszt, megjött ereje és igy szólott
atyjához: „Mielőtt lovat és íjat adnál nekem, mondd el a pathát
(fatiha, ima) és áldj meg, mert akaratod nélkül távoztam, először
meg kell nekem bocsátanod.“ És Narek megáldotta Csurát, miután
elmondotta imáját és Csura felült a lóra, magához vette az íjat és
nyilakat, a fennmaradott ellenségre tört és megölt belőlük többet
ötszáznál. Végre visszatért atyjához és nála lakott. Egy szép napon
atyjához ment és szólott: „Rokonaid vannak Kazanban, engedd,
látogassam meg őket; azt sem tudják, hogy élek a világon; hadd
tudják s ismerjenek meg, és vegyenek igy rólad tudomást.“ Narek
ellene szegült sokáig, tartván, hogy Csura megöletik, vagy
Dsakaytól, a ki őt egykor elűzte a torról, vagy az <span class=
"pagenum"><a name="Page_326" id="Page_326">-326-</a></span> uton
levő ellenségtől; de Csura kérte és unszolta mindaddig, mig végre
beleegyeznie kellett. Kiválasztott neki egy pár lovat a
legszebbjeiből, felfegyverezte és utra bocsátotta. Csura ment,
mendegélt, meg sem állt, sem nem pihent, sem nem aludt. Midőn egyik
lova elfáradott, a másikra ugrott és szakadatlanul haladott.
Szerencsésen megérkezett Kazan környékéig, de midőn a falakhoz
érkezett, az ellenségtől minden oldalról körülvéve látta azokat.
Csura gondolkozni kezdett és elhatározta, hogy a Kazanban
bekeritett rokonai segélyére megy. Hogy erejét összegyüjtse,
alvásra hajtá fejét és lovát maga mellett legelteté. Ezen perczben
Tama leánya Kazan tornya magaslatára ment és végig nézett a
sivatagon és az ellenséges táboron; meglátta távolról Csurát, előre
látta, hogy ez szabaditójuk, és ugy tetszett, mintha nagy sokaságu
fegyveres néptől lenne környezve. Atyjához futott a kedves
ujdonsággal: „Ne félj semmitől, minden jóra fordul, láttam
szabaditónkat és vele nagy sokaságu katonát.“ E pillanatban, akár
páni rettegés fogta el az ellenséget, akár bevehetlennek látta
Kazant, de visszavonult és csak a nyájat és a ménest hajtotta el.
Csura felébredett és észrevette, hogy az ellenség nincs jelen
többé, hanem elhajtották magok előtt a nyájat; csapatjaikra tört,
kiáltva: „Adjatok vissza mindent, különben senki sem marad
közületek életben.“ Látván, hogy egyedül van, kinevették és
gunyolták. Feleletül Csura kezébe vette fegyverét és tusára kelt.
Hat napig nem szünt meg öldösni és nem tudta őket kivégezni mind.
De az ellenség közül annyit ölt meg, hogy a vér patakot formált,
mely zajjal hömpölygött a hegytorkolatok közt Csura körül. Utólsóig
kiirtá őket és lankadtnak érzé magát. Egy fát <span class=
"pagenum"><a name="Page_327" id="Page_327">-327-</a></span> vett
észre, mert Kazan környékén fák nőnek és elaludt, miután a város
környékére terelte a visszafoglalt nyájat. Kazantól visszavonulni
látták az ellent, észrevették a visszatérő nyájat, de nem látták a
szabaditót. Embereket küldöttek felkeresésére, s velök ment Tama
leánya, egy igen csinos, fekete selyem haju, tüzes szemü hajadon.
Csurát a fa alatt találta, oda hivta atyját és megmutatta neki,
hogy ez a szabaditó; letérdel melléje, megczirogatja arczát szép
finom kezével és mosolyog a szép fiatal emberen. Sok ember gyűl
körüle, köztük az öreg Kara is; mindnyájan megtekintik és nagyon
csodálkoznak, hogy egyedül van; senki sem tudja, honnan jött és ki
ő. És ime Tama leánya Karához fordul és szól: „Nagyon hasonlit
tehozzád, ez egyike lehet rokonaidnak; mondják, hogy volt neked egy
fiad, kit meggyaláztak egy ünnep alkalmával, s ki e miatt elvonult
a pusztába, ez neki fia lehet.“ Kara szive hangosan dobogott;
iparkodott a többivel együtt felkölteni az ifju embert, de ez oly
mélyen aludt, miszerént alig hitték, hogy életben van. Bajana, Tama
leánya, Karához fordult és igy szólott: „Te hűtlen vagy, nem
imádkozol elég buzgalommal s lám, ezért nem sikerül őt
felébresztened. Ha teljes szivedből imádkoznál, minden bizonynyal
fölébredne.“ E perczben a körülállók fel akarták emelni Csurát a
földről, de a mennyien voltak, nem sikerült nekik; csak fejét
emelhették fel, de nem volt erejök testét fölvenni a földről. Kara
térdre borult és buzgón kezdett imádkozni, elmondta ájtatosan a
namazt és Csura fölébredett, félig felemelkedett, de nem állhatott
lábaira, mert az ősznek imája nem volt eléggé hatályos. Bajana
közeledett feléje, karjaira vette a fiatal embert, megölelte
<span class="pagenum"><a name="Page_328" id=
"Page_328">-328-</a></span> és ezerszer megczirogatva, Csura
felemelkedett. Kérdésekkel faggatják, hogy ki ő, honnan jött és
hogy ő győzte-e le az ellent. Nem nevezte meg magát, és csak azt
felelte, hogy Karához jött, küldetve atójától, a ki nagy barátja az
aggastyánnak; sokáig kérdezték tőle atyja nevét, és semmit sem
felelt, mignem az öreg Kara igy szólott: „Nem vagy-e fia az én
Narekemnek, a kinek nem valának gyermekei, és a kit elvesztettem?“
Ekkor megvallotta Csura kilétét, és Kara, magán kivül örömében,
elvezette őt tiszteletnyilvánitás- és ünnepélyességgel Kazánba.
Dsakay és fiai megemlékezvén a sérelemről, mit egykor Narek ellen
elkövettek, nagyon megrémültek, azt gondolván, hogy Csura bosszút
kiván. Látva rémülésüket, Tama szólt Csurához: „Ime, ez ember
gyalázta meg atyádat, mielőtt a világon lettél volna, ő köztünk
van. Mit akarsz, hogy vele csináljunk?“ Csura felelt: „Őt megölni
nem válnék becsületemre; mi volna egy ember annak, a ki ezreket
megölt? Sőt inkább, ha Dsakay nem sértette volna meg atyámat, talán
nem jöttem volna világra sem, s az atyámat most is, mint akkor,
szégyen boritaná, hogy gyermeknélküli és szemére hányná anyámnak,
hogy magtalan; de szerencse Dsakay bántalmának, az isten vigaszt
küldött szülőimnek. Én rá nem neheztelek.“ Kezet fogtak és
elmondták a szelamot, és jó egyetértésben éltek. Torra tor
következett, lakomák lakomák után, mindez Kazanban és Csura
tiszteletére, és midőn végre vissza akart menni atyjához, tiz
embert adtak neki kiséretül.</p>
<p>Csura szerencsésen utazott e tiz utitárssal, s midőn az atyai
házhoz közeledett, egy csoport ellenségre bukkant. Utitársai meg
akarták őket rohanni, de Csura <span class="pagenum"><a name=
"Page_329" id="Page_329">-329-</a></span> feltartóztatá őket,
mondván: „Ne támadjátok meg őket, mert megölnek titeket. Majd
elháritom a bajt egyedül; ha én leszek győző, elkisérlek titeket
atyámhoz, és ha elveszek, mondjátok el neki azt, mit Kazánban
cselekedtem, hogyan fogadtak és mint várják őt.“ Sokáig nem hagyták
magukat rábeszéltetni; végre engedelmeskedtek és azon utra tértek,
melyet Csura nekik kijelölt; ő egyedül maradt, megütközött,
legyőzte s megölte őket mind, és midőn csak kis számban voltak,
kivégezte őket és utólérte bajtársait, mielőtt megérkeztek volna
szülőtanyájához. Elbeszélte atyjának és anyjának, a mi történt az
uton és Kazánban, és egy pár nappal utóbb elutazott szülőivel e
városba; ujból folytak a lakomák, ebédek. Murzakay azt mondja, hogy
jelen volt és ivott kimiszt mint a többiek, de jóllehet, lefolyt
bajuszán és szakállán, szája mégis száraz maradt<a name=
"FNanchor_62" id="FNanchor_62"></a><a href="#Footnote_62" class=
"fnanchor">62)</a>.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<p><span class="pagenum"><a name="Page_330" id=
"Page_330">-330-</a></span></p>
<h2>XVIII.<br />
Oroszország és Anglia vetélkedése Középázsiában.</h2>
<p><span class="dropcap">H</span>árom éve immár, hogy Középázsiáról
irt munkám zárfejezetében csodálkozásomat és roszalásomat fejeztem
ki az angolok közönyössége fölött az orosz hatalomnak Középázsiába
nyomulása iránt. Utaltam akkoriban az oroszok tulajdonképi működési
vonalára a Jaxartesen, s mind inkább közeledő befolyásukra
Britt-India felé. Szándékosan távol tartván magamat minden
mélyebbre ható politikai észlelődéstől, lehető rövid igyekeztem
lenni s alig hittem volna, hogy egy Ázsiából épen ujonnan
visszatért európai igénytelen szavai figyelmet és érdekeltséget
költsenek. S ime e kevés soraimat is szemügyre és fontolóra vette
az angol és indiai sajtó, a „Times“-től kezdve a „Hirkaru
bengalu“-ig. E különböző közlönyök közül eszméimet csak részben
vagy egészen kevés tette magáévá, jó tanácsimat a nagyobb rész
visszautasitotta, s a nélkül, hogy nézeteimet nevetségessé akarták
volna tenni, nagy hangu hosiannával üdvözöltek az angol politikusok
jobb utra térését, kik ma már nem oly rövidlátók, mint 30 év előtt
s kik az oroszok közeledésének nem csak ellenséges törekvést nem
tulajdonitnak, hanem még barátságosan üdvözlik <span class=
"pagenum"><a name="Page_331" id="Page_331">-331-</a></span> is, s
midőn a Hindukus és Himalaja hófedte bérczein át dél felé
nyomulnak, örömmel kiáltják feléjök: „jó szerencsét, csak
előre!“</p>
<p>E három év alatt azonban sok megváltozott. Távol attól, hogy
mint exdervis jóslataim beteljesültén ujjongjak, még sem állhatom
meg, hogy ne utaljak ama vonalra, a melyen az oroszoknak általam
kijelölt haladási mozzanata véghezvitetett. Midőn Középázsiában
voltam, a kozákok legelső előőrsei Kale-Rehimban állottak, 32
mértföldnyire Taskendtől. A Jaxartes hosszában fekvő 1., 2. és 3.
számu erődök tényleg el voltak ugyan foglalva, de birtoklásuk még
nem volt teljesen biztositva. Khokand éjszaki, az Iisziköl és Narin
nyugoti részén is a sikernek vajmi kevés nyomait mutathatá föl a
pétervári udvar. A kirgizek az idegen benyomuló ellenében el voltak
keseredve s Khokand éjszaki határának özbeg lakossága az orosz
foglalást akkor még egyértelműnek vette volna a világ
elenyésztével. Annyira gyűlölték és utálták a hitetleneket. Három
év telt el s mi történt azóta? Nem csak a hazreti-turkesztáni
Khodsa-Ahmed-Jeszevi, a kirgizek e legszentebbje, lett orosz
alattvaló, nem csak Taskend, e legjelentékenyebb kereskedelmi és
üzleti közvetitője Oroszország kereskedelmének Khinával és
Középázsiával, lőn bekebelezve az éjszaki koloszba, nem csak
Khodsend czitadelláján, Khokand e második fontosságu városán leng
az orosz zászló, hanem látni azt még a Zamin, Oratepe és Dsizzag
kisebb erődökön is. A rettegett Urusz mint védszent fészkelte be
magát Turkesztán keleti khánságába; a hazret, a khán, valamint
Namengan hazretje, főpapja, annak kegyét hajhásszák, ki nehány
évvel előbb még álmaikban is halálrettegéssel <span class=
"pagenum"><a name="Page_332" id="Page_332">-332-</a></span> tölté
el őket. De nemcsak Khokand, hanem egész Bokhara és Khiva tadsikjai
a szolgálatra kötelezett és szabadon bocsátott rabszolgák, valamint
a gazdagabb kereskedők Multanban és India egyéb részeiben, kik
remegtek az özbeg hatalomtól, gyönyörteljes elégedettséggel
sugdossák egymás fülébe, hogy az orosz közeledik s hogy az özbeg
kényuralomnak és zsarnokságnak nem sokára vége leend.</p>
<p>Három éve már, hogy e változtatások Turkesztán oázisvidékein
biztos kézzel intéztetnek a Newa partjairól. Mint egykori utazó, s
már ifjuságomtól kezdve mélyen érdekelve e vidékek iránt, habár
távolról is, mindig élénk figyelemmel kisértem, mi történik a
Jaxartes partjain. Mohón kaptam a hirlapi tudósitások, valamint
azon száraz jegyzetek után is, miket turkesztáni hadsi-társaim
küldtek számomra nyugot felé vonuló testvéreik által. Hogy mindezek
iránt meleg részvéttel viseltettem, ép oly érthető lesz, mint az,
hogy ez események folyama alatt az angol sajtó nyilatkozatai, az
indobrit diplomaták működései, teljes figyelmemet magukra vonták.
Sem egyik, sem másik párt nem gondolt a dervis jóslataira; a három
év előtt felhangolt általános megelégedettségi norma szünetlen
tartott; most már nem elégedtek meg azon száraz állitással, hogy az
orosz hatalom terjedése Középázsiában kivánatos, hanem minden
erejökkel neki feküdtek, hogy ez állitásnak a lehető alapos okokkal
érvényt is szerezzenek, igy minél üdvösebbnek tünik föl Anglia
érdekeire nézve az orosz fegyverek szerencséjét.</p>
<p>Hogy minél szerencsésebben fejtsék meg e feladatot, hogy minél
megczáfolhatatlanabbúl meggyőzzék Anglia gondolkodó közönségét az
orosz siker előnyeiről, <span class="pagenum"><a name="Page_333"
id="Page_333">-333-</a></span> oly világitásba helyezték a kérdést,
mely minden állásu előtt kedvező szinbe tüntetett föl. A királyi
földrajzi társulat tudós elnöke értésére adta a tudományos
világnak, mily kiváló szolgálatokat tesznek az orosz
trigonometriai, földrajzi és földtani társulatok a
világtudománynak. Mindenekfelett kiemelték az orosz kutató
utazásokat, istenitették az orosz tudósokat, ujabb időben még
Butakoff altengernagynak a nagy aranyérmet is megküldték az Aral tó
körüli fölfedezései jutalmául. A társadalmi reformok
előharczosaival szemben összehasonlitásokat tettek a tatár durvaság
és orosz polgárisultság közt, a képet, melyet Középázsiából
vázoltam, szembe állitották a mai uj Oroszországgal, előtérbe
állitották a jobbágy felszabaditása, a nép felvilágosodására
irányzott orosz törekvéseket, az erkölcsök gyökeres átváltozását,
az angol polgárisodási fogalmakhoz oly óriási léptekkel közeledő
szellemi haladást, s e szövedék minden szálában kifejezést adtak az
ázsiaiorosz tulnyomóság nagy hasznának. A kalmárvilágot azon
előnyökre figyelmeztették, mik azon biztos közlekedési utakból
származnak, melyeket az orosz fegyverek készitnek Turkesztán vad
pusztáin keresztül India felé. Sőt némely lap annyira ment lázas
buzgalmában, hogy világosnál világosabb érvekkel bizonyitotta be
Birmingham, Sheffield és Manchester derék iparosainak, hogy a
Középázsia felé tört uj kereskedelmi utakon oda csak angol
iparmunka, vissza pedig csak angol tőke fog vándorolni. A katonák
fülébe sem mulasztottak el egy jó szót sugni; ugy tüntették fel
Mars fiai előtt az oroszok közeledését India felé, mint valami
nagyon nevetséges rémképet. Lehetlennek bizonyitották ily
megtámadást akár hadtani, akár physikai vagy <span class=
"pagenum"><a name="Page_334" id="Page_334">-334-</a></span>
erkölcsi nézpontból. Hogyan hódithatta volna meg Oroszország a
mérhetetlen, vizszűk sivatagokat, a harczias afghan törzset, az
annyira rettegett Kheiberszorost? S aztán, ha sikerült volna is ez
neki, valjon ölbe tett karokkal nézte volna-e ezt a kéjelmes
palankinban kényelmesen nyugvó brit? Még az egyháznak, Anglia e
leghatalmasabb emeltyűjének is dudoltak egy bölcsődalt. Teljes
világosságba igyekezték helyezni, mint sóvárog az orosz orthodox
egyház az anglikánnal egyesülni. Dr. Normann Mac Cleod nagy
tekintély, jelszava: „Még nem veszett el a görög egyház!“ sokaknál
reményeket keltett, s a nagy tudományu egyházi méltóságok kéjteljes
mosolylyal néztek eléje a pillanatnak, melyben a görög hármas
kereszt a Neváról a londoni szent Péter egyház büszke kupolája felé
fog hajolni a testvéri csók elfogadására, s melyben ez egyesült
egyházak hatalmas fegyvert fognak képezni a pápai eszmék ellen.</p>
<p>Önálló röpiratok és szikrázó vezérczikkek tarkáztak e kérdés
mezején, versenyezve a fennemlitett érvek megállapitásában. A
csekély kisebbség intő szózata nem mert kellő nyomatékkal lépni fel
az optimisták, az uj politikai tanok ez apostolai ellen. Rawlinson
Henrik, oly ember, ki elvitázhatlanul legjobban ismeri ama világ
viszonyait, s ki gyakorlati ismereteit elméleti belátással
párositja, itt-ott a „Quaterly Review“-ban alapos czikkeivel
bebizonyitotta ama nézetek téves voltát, s habár kétségbe vonta is
Indiának Oroszország részéről lehető megtámadtatását s óvott minden
beavatkozótól s csupán a fennemlitett közönyt korholta, szavai a
nagy tömegnél mégis pusztába hangzottak el. Természetes tehát az,
hogy igy szólhattam magamhoz: hol ily tekintély sem <span class=
"pagenum"><a name="Page_335" id="Page_335">-335-</a></span> nyom a
latban semmit, ott én sem fogok jelen szavaimmal sokat elérni.
Vonakodtam is sokáig, azonban, miután e fontos kérdést minden
phasisában tanulmányoztam, miután pártatlansággal
meghánytam-vetettem minden oldalról, azt hiszem, nemcsak Anglia,
hanem egész Európa politikusainak bebizonyithatom, mily
végzetteljesen téved felfogásában a Saint-Jamesi kabinet, s hogy az
annyira ápolgatott közönyösség nemcsak árt Anglia érdekeinek, hanem
az egy halált hozó fegyver, melylyel Nagybritannia a történelemben
hallatlan öngyilkosságot követ el.</p>
<p>Hogy engem, ki nemzetiségre nézve sem angol, sem orosz nem
vagyok, miért érdekel oly nagyon ez ügy, ennek okát leginkább abban
találhatni, hogy én e két kolosz összeütközését Ázsiában nem
annyira e két vetélkedő hatalom, mint az európai közérdek
nézpontjából tekintem. Sohasem vehetjük mi egykedvüen azt, vajjon
Anglia vagy Oroszország áll-é előnyben Ázsia térein, vajjon
melyikök leend a döntő szavu biró az ó-világ sorsának intézésében,
mert valamint e két hatalom mint a nyugoti polgárisodás csatornái,
különböznek egymástól sajátságaikra nézve, ép oly távol állnak
egymástól küzdelmeik gyümölcsének a jövőben való értékesitésére
nézve is. Már elég tanulsága volna az is, ha egy futó pillantást
vetnénk a már 200 év óta az orosz uralom alatt álló tatárok és
India milliókra menő brit alattvalói állapotára. Ez állapotok
fejtegetését későbbi alkalomra tartván fenn, csak annyit akarunk
constatálni, hogy e két északeurópai hatalom középázsiai
vetélkedésének kérdése nem csak az angolokat és oroszokat, hanem
minden európait érdekel <span class="pagenum"><a name="Page_336"
id="Page_336">-336-</a></span> szükségképen, sőt kell, hogy
fölkeltse századunk minden gondolkozó emberének figyelmét<a name=
"FNanchor_63" id="FNanchor_63"></a><a href="#Footnote_63" class=
"fnanchor">63)</a>.</p>
<h3>1) Oroszország foglalásai Középázsiában, a három utolsó
évben.</h3>
<p>Mindenekelőtt az utolsó három évben lefolyt orosz hóditási
harczok történeti adatait hozom fel. Eltekintve Perovsky, Csernajef
és Romanovsky hadjáratainak részleteitől, melyeket már részint
Mitchell: „The Russians in Central-Asia“ czimü művében, részint a
„Quarterly Review“ és „Edinburgh Review“-ban megjelent több derék
czikkben megvitattak, továbbá ama sovány tudósitásoktól, melyek az
orosz kabinetből a nyilvánosság elé szivárognak, vagy a még
soványabbaktól, miket a drágán fizetett angol kémek Középázsiából
szolgáltatnak, csak egy futó pillantást vetünk az eseményekre, hogy
megismertessük a t. olvasót az orosz fegyverek jelen állásával
Középázsiában.</p>
<p>Szerfölött szerencsés lendületet vettek az orosz hadműködések
Középázsiában az által, hogy a kirgizek látszatos meghódoltatása
után, a három khánságban erős alap nyerése végett először is
Khokand elfoglalásával kezdték. A három turkesztán oázistartomány e
keleti részében volt aránylag mindig a legcsekélyebb <span class=
"pagenum"><a name="Page_337" id="Page_337">-337-</a></span>
társadalmi rend, a leggyöngébb nemzeti képzettség s a legnagyobb
ellenszenv a harczias vállalatok iránt. Ehez járultak még a belső
zavarok, mert mig a Khodsák a khinai területre való betöréseik
által Kelet felé mindig a Khinával történhető összeütközés
veszélyének tették ki a khánságot, mely az elmult évszázadokban
többször be is következett, nyugat felől Bokhara kapzsi emirjei
foglalási vágyaikkal az országot mindig kegyetlenül
pusztitották.</p>
<p>A hatalmas <i>Urusz</i> északról közeledő hadoszlopai Ak-Mescsid
bevétele előtt még keveset foglalkodtatá a kedélyeket Namengan és
Khokand bazárjain. Perovsky sikertelen vállalata idejében
Mehemed-Ali khán ült a trónon. Szerették, istenitették, és az
elvakult tömegnek sokkal jobban tetszettek a hóditás eszméi,
mintsem éjszakon a fenyegető ellenség elleni védelemre vagy
Conollynak tervezett szövetségére Khivával komolyan gondoltak
volna. Ak-Mescsid eleste csak Mehemed-Ali halála után következett
be, s ez volt az első seb a khánság területén. A siker annál
könnyebb volt az oroszoknak, miután épen akkoriban egyfelől a
kirgizek és kipcsakok közti heves harcz a khánság bensejében,
másfelől Veli-Khán-Töre első kisérlete Kasgár felé nagyon gyöngité
a harczi erőket. Az oroszok rohamait a Jaxartes mindkét partján
fekvő khokandi erődök ellen épen nem lehet gyávasággal bélyegezni,
habár a khokandi harczosok ezreinek száma, mikről az orosz
tudósitások szólnak, igen merész számitáson látszanak alapulni.</p>
<p>Az utolsó helyen emlitett pont elfoglalása, vagy jobban mondva,
az erőditési lánczolat rendszeres helyreállitása után a Jaxartes
hosszában, melynek hullámain <span class="pagenum"><a name=
"Page_338" id="Page_338">-338-</a></span> most szabadon mozoghattak
az arali hajóhad gőzösei, az orosz hatalom ép oly óriási léptekkel
haladt előre, mint a melyekkel Khokand a fenntemlitett okok
folytonos fennállása következtében gyöngült. Az erődvonal nemcsak
biztos védállást képezett Turkesztán ellen, hanem hatalmas védelem
volt egyszersmind a kirgizek ellen is, kik most már minden oldalról
körülvéve, nem oly könnyen ültethettek nyeregbe egy Isedet<a name=
"FNanchor_64" id="FNanchor_64"></a><a href="#Footnote_64" class=
"fnanchor">64)</a>, mint az utósó oroszellenes főnök magát a
krimiai háboru alatt nevezé. A foglalás művét tehát szokott
erélylyel folytatta a szent pétervári udvar, s csak akkor, midőn
mindkét hadtest, melyek a khinai határról Isziköl felé, az Aral
tótól a Jaxartes hosszában működtek, s igy északkelet és
északnyugot felől huzódván délre, az Aulia Atánál (szent atya,
azelőtt zarándokhely volt) egyesültek, csak akkor tartá
szükségesnek az orosz diplomatia, egy 1864. nov. 21-én Gortsakoff
herczeg által aláirt sürgönyben közzé tenni, hogy a czári kormány
régóta táplált vágya, áttenni birtokainak határvonalát a
homoksivatag ingó földjéről Turkesztán lakályos részeire, immár
beteljesült, hogy a támadási politika ezzel be van fejezve s a
jövendőben csupán arra fognak szoritkozni, hogy tisztelettel
viseltetvén a szomszéd határállamok függetlensége iránt, azoknak
bebizonyitsák, miszerint Oroszország távol van minden
ellenségeskedéstől, hóditási eszméktől stb.</p>
<p>Hogy e biztositásoknak a kabinetek – kivéve az angolt – ép oly
kevés hitelt adtak, mint maga az <span class="pagenum"><a name=
"Page_339" id="Page_339">-339-</a></span> orosz miniszter, könnyen
felfogható. Jól ismerjük már a mindig uj hóditásokra kényszeritett
államok történetét, van rá példa a világtörténet minden lapján s
minden korszakban, melyben valamely hatalom gyarapodásának él.
Valamint az angolok hasztalan mentegetik lord Dalhousie foglalási
és bekeblezési lázát Indiában, ép oly fölöslegesek minden, ily
hangon fogalmazott orosz jegyzékek. Egészen a dolgok természetéből
következik, s a szent-pétervári udvar nem is cselekedhetett
másként, mint, hogy a turkesztáni kormányzóság felállitása után,
dél felé kövesse Jaxartes folyását, s valamint a sivatag puszta
azelőtt sem lehetett tartós határvonal, ugy nem lehetett azzá
Csemkénd és Hazret kevéssé lakott vidéke sem. Jól megmívelt tájra
volt szükség, hogy az ellátásban necsak az orenburgi és
szemipalatinszki közlekedési utakról kelljen függni. Ezért kellett
Taskendet, a dús és bő termésü Taskendet az orosz területbe
bekebelezni.</p>
<p>Hasztalan idővesztegetés volna tehát, ha a fentemlitett város
1865-ik évi junius 25-én az oroszok által történt elfoglalásának
okául a taskendi kereskedők számos deputatioit tüntetnők fel, kik
esdve jöttek az orosz táborba, hogy hódolatukat mutathassák be a
kétfejü sas hüvös árnyékának (ezt a középázsiaiak Asder sárkánynak
neveznek, – nem valami valami kedvelt madárka). Taskend, mely már
ősidőktől fogva viszályban állt Khokand uralkodóival, ujabban
roppant ingerültségben volt, hogy kedvenczét, Khudajart, kétszer
elűzték a trónról. Hogy a kirgizek uralkodó befolyása orosz
suprematia által csorbát szenvedjen, inyére lehetett, de hogy azt
teljes mérvben kivánta volna, épen nem valószinű. <span class=
"pagenum"><a name="Page_340" id="Page_340">-340-</a></span></p>
<p>Oroszország elfoglalta Taskendet, mert szükségesnek látta azt
alapjául tenni további működésének, de nem azért, hogy azt a már
elfoglaltak védvonalává tegye. Taskend által azonban a
szent-pétervári udvar a bokharai khánsággal is ellenségeskedésbe
jött. Tudva van, hogy az emir az 1863-ki hadjárat alkalmával
elvileges felségi jogokat nyert Turkesztán nyugoti része fölött, s
ha elvonulása után vissza is esett minden a kipcsaki önkény és
pártoskodások kerékvágásába, mégis hitte, hogy érvényesithetni
fogja jogát az egész Khokand fölött. Fenyegető levelet irt tehát az
ujból elfoglalt város parancsnokához, melyben azt az erősség
kiüritésére szólitá fel. Ezzel azonban nem sokat törődött az orosz
tábornok, s midőn tudtára esett, hogy Struve ezredes, kit az ügy
barátságos elintézésére küldött Bokharába, fogva tartatik,
fölkerekedett január 30-án, átment a Jaxartesen Taskendnél 14
zászlóalj gyalogsággal, 6 szakasz kozákkal és 16 ágyuval, azon
szándékkal, hogy egyenesen Bokharába megy és megbünteti az emirt a
követ bántalmazása miatt.</p>
<p>A terv azonban dugába dőlt. Az oroszoknak vissza kellett
vonulniok, a mi egyébiránt a legnagyobb rendben történt, s habár
számtalan bokharai csapat vevé is őket körül minden oldalról, a
veszteség még sem lehetett oly tetemes, hogy összevágjon ama
bombastikus győzelmi hirekkel, melyekkel az Iszlam világot
telekürtölték, s a melyek a levantei sajtó által hozzánk is
eljutottak. Tsernajef tábornok azzal védelmezte magát, hogy
elsietett betörésével csak titkos angol emiszariusok lépéseit
akarta meggátolni, kik Bokharában egész buzgalommal törekedtek
létrehozni egy bokharai-angol szövetséget, s a kik egyszersmind
főokai is voltak Struve <span class="pagenum"><a name="Page_341"
id="Page_341">-341-</a></span> ezredes elfogatásának. De
Szent-Pétervárt nem bocsáthatták meg e taktikai balfogást; letették
a főparancsnokságról s helyébe Romanovsky tábornokot nevezték ki.
Ez lassu, de annál óvatosabb léptekkel haladott előre. April 12-én
egy 15.000-re menő juhcsordát ejtettek zsákmányul, melyet 4000
bokharai lovas kisért, egy hónapra rá pedig a heves „Irdsari
csatá“-ra került a dolog, melyben a tatárokat tönkre tették. Május
26-án elfoglalták a kis Nau erődöt, s később Khodsendet, a khokandi
khánság harmadik városát vették meg ostrommal és pedig a küzdelem
oly heves volt, hogy az oroszok 133 hallottat és sebesültet, a
tatárok pedig bizonynyal tiz annyit vesztettek. De a győzelem
jutalma arányban állott a kemény küzdelemmel, mert ez a hely jobb
erőditési eszközökkel birt mint Taskend vagy a khánság bármely más
városa. Ez volt az orosz fegyverek második támpontja a dél felé
intézett hadmüveletekben, s habár az „Orosz Invalide“ azt irta is
hivatalos tudósitásaiban a további terveket illetőleg, hogy a többi
birtokoktól sivatagok által elzárt Bokhara meghóditása nem lehet
czélja az orosz operatióknak, sőt teljesen haszontalan volna, mégis
Oratepétől át a Dsam Zamin kisebb helyiségeken egész Dsizzagig
haladtak előre, jelentékeny őrségeket hagyván az egyes
pontokon.</p>
<p>Nem kevésbé figyelemre méltó az, a mi az oroszok ez egész
diadalmenete alatt magában Khokandban történt. A lakosokat nomádok,
özbegek és tadsikok vagy szártok teszik, és ép ugy pártokra voltak
oszolva orosz rokon és ellenszenveikre, mint nemzetiségük,
helyzetük és foglalkozásukra nézve. A harczias, befolyásos és
hatalmas kipcsakok, mint régi ellenségei az annyiszor benyomuló
bokharistáknak, kik a gyűlölt <span class="pagenum"><a name=
"Page_342" id="Page_342">-342-</a></span> Khudajar khánt akarták
rájuk tukmálni, azonnal az oroszokhoz csatlakoztak. Barátságuk
fontos szolgálatokat tett az oroszoknak, s a közeledésnek már akkor
meg kellett kezdődnie, midőn az Issziköltől északkeletre nyomuló
hadtest velük érintkezésbe jött, mert ellenkező esetben e vonalon
sokkal drágább áron vásárolhatták volna meg az oroszok a győzelmet.
Az özbegek, mint a de iure uralkodó osztály, a mennyire lehetséges
volt, védelmezték magukat, de tudvalévő dolog, hogy nincs bennök
elég vitézség, elhatározás és kitartás, s igy keveset lenditettek,
s miután fontolóra vették, hogy az orosz uralom talán nem is volna
roszabb a Bokharávali örökös háborunál és belső pártviszályoknál,
tehettek volna egyebet, mint meghódolni a kikerülhetlen sorsnak.
Csupán nehány elkeseredett Isánt és Molláht üzött át valami
megmagyarázhatlan félelem Bokharába, igy pl. Khodja-Ahmed Jeszevi
utódait Hazreti-Turkesztánban, kik azonban valószinüleg csakhamar
vissza fognak térni szent ősük csontjaihoz, miután az oroszok nem
fogják őket háborgatni a jámbor adakozások gyüjtésében. Az orosz
foglalás azonkivül a taskendi gazdag kalmároknak, szártoknak és
tadsikoknak s a csekély számu persa rabszolgáknak is tetszett, mert
az előbbiek anyavárosuknak az orosz vámterületbe való bekeblezése
által jelentékeny előnyökben reméltek részesülni, az utóbbiak pedig
az özbeg felsőség megbukásától várták nyomasztó helyzetüktől való
szabadulásukat. Miként egy, Krisanovsky tábornok által egy moszkvai
laphoz intézett tudósitásból láthatjuk, épen ezek a szártok
dolgoztak legjobban az oroszok kezére. Az ő akszakaljaik (vénei), s
nem az özbegeké voltak az elsők, kik elfogadták az oroszok által
<span class="pagenum"><a name="Page_343" id=
"Page_343">-343-</a></span> ajánlott hivatalokat. Nyilvános
helyeken mindig orosz tisztek oldalán jelennek meg, beszédeket
tartanak a népnek, s mialatt orosz templomokat emeltek, azon hirt
terjesztették, hogy ő felsége egy éjjeli jelenés következtében
áttért az Iszlamra, s most épen zarándokuton van
Hazreti-Turkesztánba. A tadsikok, különösen a taskendiek már régibb
időktől fogva kereskedelmi viszonyban állnak Oroszországgal, s
ismerősek az orosz nyelv és irással; ennélfogva mint tolmácsok és
közvetitők is szerepelnek, s miután közülök sokan a mehkemek
(törvényszékek) élére és egyéb állomásokra vergődtek, tehát könnyen
megfogható ragaszkodásuk indoka.</p>
<p>Ez történt a khokandi khánság működési fővonalán. A határos
pontokon is megkezdték csendben működéseiket, mind keleten, mind
nyugoton. A khinai tatárságról halljuk, hogy ott 1864 óta
kiszoritották a khinai őrségeket, s nemzeti kormány ragadta kezébe
az ügyek fonalát. Először a Tunganik zavargásai törtek ki, mire
Khoten, Jarkend, Akszu és Kasgar felszabaditása következtek, s
habár e zavarok okául a khokandi khodsák hagyományos zsákmánylási
kedve vehető, mégis sokan határozottan tudni akarják, hogy e
lázongó mozgalmakat a szent-pétervári udvar szitotta, sőt, hogy a
kipcsakok, kik jelenleg Kasgart birják, orosz fegyverek segélyével
hatoltak odáig. Ez szokásos előjátéka az orosz interventiónak.
Darab ideig el fogják nézni ez önálló városoknak, hogy egymással
ellenségeskedjenek és egymást pusztitsák, de látni való lesz, hogy
viszályaik a különben távol fekvő orosz határokra nézve
veszélyeseknek fognak föltünni, s ha a pekingi udvar nem siet a
rendet helyreállitni, az oroszok bizonyára meg fogják előzni. Az
angol sajtó <span class="pagenum"><a name="Page_344" id=
"Page_344">-344-</a></span> azon észrevétellel vigasztalja magát,
hogy a Kuen-Luen hegység áthághatlan korlátai lehetlenné teszik a
Kasmir felé való hatolást, s hogy ez az orosz diversio is csak a
középázsiai kereskedést mozditja elő. De e kérdés megvitatását a
legközelebbi alkalomra hagyjuk, s most inkább Középázsiának
Khokandtól nyugotra eső részére forditjuk figyelmünket. Habár
Oroszország Bokharával háboruba keveredett is, maig még nem támadta
meg a tulajdonképi bokharai területet, mert közte és Khokand közt
Dsizzag a szabályszerű határvonal. Maiglan csak diplomatikai
szőrszálhasogatások szövődnek ottan, s ezeknek szálaiból fonódik
Sehri-Szebz lázongása is, e hirhedt fészke a Bokharával való
harczoknak. Mert ha az orosz sajtó ezerszer tagadja is minden
interventiót, még sem lehet jelentéktelennek venni a sehri-szebzi
akszakálok megjelenését Taskendben. Aránylag legkevésbé hatottak
Oroszország tervei Khivában. A tulajdonképi khánság lakott részét
még nem érinté orosz befolyás, s csupán északon a Khodsa-Nijaz
erősség lerombolása óta a Jaxartesnél tétetett nehány kóbor kozák
és karakalpak csorda az Aral tó keleti partja hosszában orosz
alattvalóvá.</p>
<h3>2) Az orosz jövendő politikája.</h3>
<p>Látni való az orosz középázsiai működésekből, mily irányt fog a
közel jövőben a szent-pétervári udvar tervei valósitásában követni.
A délhez legközelebbi s a legszélsőbb előőrsök Dsizzagban állnak.
Ez a középázsiaiak nyelvén forró, égető helyet jelent s fekvése az
Ak-Tau hegység mély völgykazánjában igazolja is ez elnevezést.
Szerfölött egésségtelen éghajlata és nagy vizhiánya folytán ez
állomáson a Khokand felé vezető <span class="pagenum"><a name=
"Page_345" id="Page_345">-345-</a></span> uton a lakosság nagyon
csekély, s hogy az oroszok hosszabb megállapodási vagy szünetelési
helynek szemelték volna ki, az „Invalide Russe“ előbb emlitett
handabandái s a „Quarterly Review“-ban (oktober 1866.) megjelent
„Central-Asia“ czimü czikk tudós megirójának daczára sem hihetem.
Mert nemcsak hogy egésségtelen és nehezen megtartható állomás,
hanem a további itt időzés is politikai tekintetben nem lenne
eléggé megmagyarázható. Nagyon jól tudják a Newa parti urak, hogy
mi Bokhara az egész középázsiai, mondhatnám mohamedán világ
szemében. Tudják, hogy a Zerefsanon kell keresni nemcsak a
számtalan középázsiaiak, hanem Indusok, Afghanok, Nogai Tatárok és
más fanatikusok valláseszméinek és gondolkodásmódjának tulajdonképi
forrását. Hogy tehát sikerüljön a mestervágás, szükséges, hogy az
emir, minden igazhitüek fejedelme, ismerje be a fehér czár
felsőségét, a nemes és szent Bokhara, hol a lég a Fatihák és
koránreczitatiók aromatikus illatával telt, hódoljon meg a fekete
hitetlenek hatalmának s az őrjöngő fanatikusok, a vallásos rajongók
csordája ismerje be, hogy a földjeikben nyugvó szentek még nem elég
erősek, megtompitni az orosz szuronyok hegyét. Bokhara rettentő
példa lesz az egész Iszlam világnak, romjainak hamva hatalmas intő
szózatként fog a legtávolabbra hatni. S erre fog törekedni
bizonyára a szent-pétervári udvar.</p>
<p>Valószinü tehát, ez álláspontról vizsgálva az eseményeket, hogy
a legnagyobb súly a jövőben is Taskend, Khodsend és Szamarkand
hadműködési vonalaira lesz fektetve. Idővel be is következhetik az
egész khokandi khánság meghóditása, mert különös nehézségekkel nem
jár; főérdek azonban azon közlekedési utak fentartása <span class=
"pagenum"><a name="Page_346" id="Page_346">-346-</a></span> és
biztositása, a melyeken az előre nyomuló hadsereg mind a már eddig
jól megerősitett Taskend és az északi erődök helyőrségeivel, mind
az orenburgi és a semipalatinski kormányzóságokkal, egy kutakkal
szakadatlan sorban ellátott vonalban előre hatolni fog. Használjon
bár fel minden lehető eszközt az emir, hogy megnyerje magának az
orosz barátságot, a mit egyébiránt még eddig nem tett, küldjön bár
mennyi Hiób követet Konstantinápolyba, küldjön az indiai
viczekirály derbarjába<a name="FNanchor_65" id=
"FNanchor_65"></a><a href="#Footnote_65" class="fnanchor">65)</a>
bármennyi barátságos meghivót, mindez mitsem fog rajta segitni.
Bokhara városának vagy vele, vagy nélküle egy Ispravnik által kell
kormányoztatnia, mert az orosz nem nyughatik addig, mig a régi
Szamarkandot és Nakhseb (Karsi) vagy az Oxus egész jobb partját a
Romanoff ház óriási birtokaiba be nem kebelezte. Hogy ezt a
katasztrófát, Transoxania függetlenségének ez utolsó óráját nem
fogják oly könnyen előidézhetni, mint a hogy Középázsiában az
eddigi hadi működések sikerültek, az bizonyos. Mintha már látnám
lelki szemeimmel a Molláhok, Isánok őrjöngő csapatait, a tanulók
ezreit, mint járják be szent őrülettel az Afghanok, Turkománok,
Karakalpakok khánságait, hirdetve a Dsihadot (vallásháboru), mint
tüntetik föl a legmélyebb, legbuzgóságteljesebb töredelem
jeleneteit, hogy lekönyörögjék a benyomuló idegen fejére az isteni
átkot. A halál tusája hatalmas lesz, de hasztalan. A mennyire
ismerem a khivaiakat és afghanokat, lehetetlennek tartom a közös
szövetséget Bokharával; mert ha hajlandók volnának erre, már eddig
létre kell vala jőnie. Nem az önzés, nem a politikai combinatiók,
hanem <span class="pagenum"><a name="Page_347" id=
"Page_347">-347-</a></span> csupán a legnagyobb jellemtelenség, a
belátás hiánya fogják őket mindaddig nyugalomban tartani, mig csak
Hannibal nem áll majd a kapuk előtt. Egy közös czél felé való
törekvést hiába keresünk Középázsiában, vagy bármely keleti népnél.
Nemcsak a harczias afghanok állithatnának ki egy jól rendezett
segédhadat, hanem a khivai khánnak is lehetséges volna 20–30.000
lovassal az emir hadseregéhez csatlakozni. De ezt nem fogja tenni
sem egyik, sem másik. Csak egy Timurnak vagy Dsengiznek sikerülne
őket igy egyesiteni, s még ekkor is viszályt és visszavonást idézne
elő soraikban a legcsekélyebb zsákmány. A kitünő lovas turkománok
százezrei, kik az Oxustól a persa határig terjedő pusztákat lakják,
sem igen használnak igy semmit a szent városnak. Isánjaikat majdan
nemes ügytársaik a nemes Bokharában és az emir felszólitják:
kövessenek el mindent, hogy a sivatagok vad fiait szent harczra
birják; de sokkal jobban ismerem a turkománokat, hogy ne tudjam,
miszerint csak addig fognak részt venni a szent harczban, mig az
emir jó zsoldot nyujt nekik és még jobb kilátást a zsákmányra, s
valamint megesett, hogy időnkint afghan-persa szolgálatban
állottak, ugy épen nem valószinűtlen az, hogy az orosz pénz őket
nemsokára a kozákok legjobb fegyvertársaivá teendi. Nézetem szerint
a proféta vallásáért csak az első század, vagy épen csak az első 50
évben lelkesültek. A mit az Iszlam később Anatoliában, a
Konstantinok birodalmában, a földközi tenger szigetein, Magyar- s
Németországban tett, az csak a zsákmány, a kincsek és a kalandok
utáni vágynak lehet tulajdonitni. A hol e mozgató erők hiányzanak,
ott hiányzik a buzgalom is, s ismétlem, hogy, habár kemény
<span class="pagenum"><a name="Page_348" id=
"Page_348">-348-</a></span> lesz is a harcz, az orosz fegyverek
gyors győzelme Bokharában bizonyos.</p>
<p>Turkesztán e legbefolyásosabb és legerősebb részének elestével
Khokand a fehér czár szinleges felsőbbségét maga fogja
protectoratussá változtatni. Azonban Khiva, a mint látszik,
rettenthetlenűl fog harczolni függetlenségeért. Kharezm meghóditása
egyébiránt, habár könnyebb leend is, mint Khokandé, mégis nem
csekély nehézségekkel lesz összekötve. Két város kivételével,
melyeknek lakosai kereskedelmi viszonyok által Oroszországgal
bensőbb összeköttetésben vannak, e khánság egész lakossága már az
„urusz“ nevezettől is undorral fordul el. Sokkal vitézebbek, mint a
khokandiak és bokharisták, s földjük fekvése által is segitve,
turkomán hadakozási módjukkal sok bajt fognak okozni az orosz
csapatoknak. S itt ellent kell mondanom az annyi földrajziró és
utazó által kimondott nézetnek, mely szerint az expeditiónak az
Oxus lesz egyik fővonala. E folyam igen szabálytalan, s e mellett
sok homokot hord; tehát kisebb hajókkal nehezen járható, annál
kevésbé hadi hajókkal. Nem mulik el egy év, hogy utat ne
változtatna nehány mértföldre a sivatag lágy földjében, s ha az
oroszok nem ismernék e körülményt, ugy az aral hajóraj
folyamközlekedésre épült kisebb gőzösei a Jaxartes helyett inkább
az Oxuson nyomultak volna az ország belsejébe. Mert ha a kisebb
erődök, mint Kungrad, Kipcsak és Mangit, melyek a folyam bal
partján megerősitett magaslatokon feküsznek, kárt tehetnek is egy
elvonuló hajórajban, az igen csekély lehet a khivai tüzérség
szánandó állapota folytán. Már a kisérlések is megtétettek
fölhajózni a folyamon a torkolattól egész Kungrádig, hol a folyam
legmélyebb és <span class="pagenum"><a name="Page_349" id=
"Page_349">-349-</a></span> legszabályosabb, de hogy nem mentek
tovább a kisérleteknél, tanusitja épen hogy a közlekedés a
Derjai-Ámun (Oxus), ha nem is épen lehetetlen, mégis nehéz
feladat.</p>
<p>Ezek azonban csak másodrendü akadályok, s a fehér czár valamint
Bokharában ugy Khivában is, ha nem is a Dsagataj törzs akszakálai,
de szuronyai és vontcsövü ágyui által fog emeltetni a kharezmi
fejedelmek fehér nemezére.</p>
<p>Ha aztán majd biztositva lesz az Oxus egész jobb partja, ha az
Isziköltől az Aral tóig elterülő tartomány Oroszország birtokában
leend, ellátva dúsan élelemmel és felszereléssel, akkor majd
Afghanisztánnal fogják megkezdeni a diplomatiai játékot. Nem fog a
szentpétervári udvar egyszerre fegyveres kézzel lépni fel az
afghanoknál, és pedig nem azért, mintha Angliának 1839-ben
elkövetett balfogásai rettentnek vissza, hanem mivel ily eljárás az
oroszoknál nincs szokásban. Ez felesleges és czélszerűtlen is volna
a Doszt Mohamed utódai között tartó s közmondásos zavarban; hol
testvér testvér ellen küzd a legnagyobb elkeseredettséggel, hol a
kapzsiság és hiuság által előidézett ármányok szakadatlanul
tartanak, ott egy titkos ügynöknek, egy jó szócskának, nehány
barátságos sornak több hasznát lehet venni, mint a hirteleni
fegyveres betörésnek.</p>
<p>Abdurrahman khán testvérje Sir-Ali-khán ellen vívott küzdelmében
ugyan még mostanig nem szövetkezett orosz ügynökökkel, de, hogy
ijesztő hatást gyakoroljon, ellenfelére már kaczérkodni kezdett a
kabuli brit munsival (ügynök). Hogy hajlandó volna ily lépésre, azt
épen nem vonom kétségbe, de az oroszok még nem nyujtottak neki
semmiféle alkalmat. Mert ha az Angliától <span class=
"pagenum"><a name="Page_350" id="Page_350">-350-</a></span>
támogatott Sir-Ali-khán afghan emir ellenpártja csak a
legcsekélyebb jelt vette volna is a Neva mellől, ugy bizonyára nem
kaczérkodtak volna Kalkuttában Sir John Lawrence-szel. Nemcsak
főnökökről és fejedelmekről, hanem bármely afghan harczosról, vagy
hilmendi pásztorról sem lehet mondani, hogy kancsal szemmel nézne
az orosz gazdálkodásra, s hogy mily könnyen, mily örömest lépnének
ez emberek szövetségre az oroszszal a pesáveri urak ellen, arról
százszor is meggyőződtem. Hogy e barátság gyümölcse üdvhozó lesz-e,
s elő fogja-e mozditni Afghanisztan érdekeit, az senkinek sem jut
eszébe. Az afghan valamint minden ázsiai, csak pillanatnyi érdekeit
tartja szem előtt; az afghanok csak azon kárt látják, melyet
Kasmirban és Szindhben a tulnyomó angol hatalomtól szenvedtek, s
élénken emlékezetükben tartják Kabul és Kandaharnak a vörös
kabátosok által történt utolsó megszállását, és noha mindenki
tudja, hogy a moszkovita kafirok semmivel sem jobbak, mint a
frengik, bosszuvágytól ösztönöztetve mégis eléje tennék az északkal
való szövetséget az angol közeledésnek.</p>
<p>Igy csak barátságos érzület, csak oly kötés, mely nem
szerződéseken, hanem egy oxusparti hatalmas erőn alapul, lehet az
oroszok ideiglenes czélja Afghanisztánban.</p>
<p>Ugyanezen körülményt látjuk Persiában is. Itt is igen szerencsés
kártyákkal játszott az orosz udvar az utolsó évtizedekben. Az orosz
követ megjelenése óta a Szefevik ragyogó udvaránál, Chardin
idejétől maig, nem egy ügyben szerepelt már az orosz befolyás. Az
oroszok, kiket azelőtt kigúnyoltak és megvetettek, leghatalmasabb
és legveszélyesebb elleneivé váltak Iránnak. Mialatt I. Napoleon
alatt Anglia és Francziaország, <span class="pagenum"><a name=
"Page_351" id="Page_351">-351-</a></span> hogy a teherani udvarnál
befolyásukat érvényesithessék, a sáh és néhány országnagy előnyére
egymással vetélkedtek, Oroszország inter duos certantes gaudens,
egész csendességben a gülisztani és turkmantsaji előnyös
szerződésekhez, Transkaukázia elfoglalásához nyitott magának utat.
S mialatt a nevezett nyugoti hatalmak megcsökönösödtek e
politikában, az északi kolosz a Kaukázuson s a kaspi tengeren oly
állást foglalt, melynek árnya nemcsak Irán északi szélére, hanem
mélyen benyulik az országba. Sir Henry Rawlinson követségének ideje
alatt már remélni lehetett az angol befolyás érvényesülését, de ez
idő óta ez folyvást jelentéktelenebbé válik, mert a mily pazar
lehetett az angol politika Iránban Malcolm idejében az aranynyal és
az előzékenységgel, ép oly hidegen és közönyösen veszi az a dolgok
folyását Mac Neil óta. Ugy látszik, a sáh és a miniszterek mintegy
szükségességnek tekintik az oroszok mentorságát. Nem egy jobb jövő
iránti meggyőződés tekintetéből vetik magukat a persák a brittek
atyáskodó ölelései elől az északi medve karjaiba, s a sáhnak akarva
nem akarva, az utóbbi nótájára kell tánczolnia.</p>
<p>Ha már most, szemlét tartván, az orosz hatalom és politika
jelzett állása fölött egy tekintetet vetünk a japáni tengertől
13000 verstnyire terjedő határvonal irányában a fekete tenger
csirkassziai partjáig, mely területen Oroszország oly különböző
eredetü és vallásu népekkel folyvást érintkezésben van, melyeknek
jövőjét támadó politikájával, mint Damokles végzetteljes kardjával,
intézi, csakhamar be kell látnunk, hogy habár a legdélibb előőrsök
Ázsiában az Araxesnél vannak is, mégis az a pont, a hol további
haladásukban <span class="pagenum"><a name="Page_352" id=
"Page_352">-352-</a></span> európai hatalommal jöhetnek
összeütközésbe, egyedül Középázsiában van. 20 év előtt még a
kirgizek nagy csordája s a három khánság választotta el az orosz
hatalmat Brit-India északi határaitól. Ma már Dsizzagtól Pesáverig,
habár a fáradságteljes átmenet a Hindukuson közbefekszik is, csak
15 napi utat tesz, alig 120 geographikus mértföldet. Ez az ut egy
hadseregnek, ámbár fáradságos, mégsem meglábolhatlan és
meglehetősen alkalmas politikai befolyás érvényesitésére, s bármily
hatalmas határvonalat lát is Anglia a Hindukus hófedett bérczeiben,
mégis alig veszi figyelembe ama könnyüséget, melylyel magának az
orosz propaganda az Oxustól az északi Szindhig utat nyithat, sőt
azon órától, melyben Karsiban, Kerkiben és Tsardsujban az orosz
zászló leng, Anglia e hatalmasságot már tőszomszédságnak kénytelen
tekinteni.</p>
<h3>3) Oroszországnak Indiára vonatkozó tervei és az angol
optimisták.</h3>
<p>Valjon tehát Oroszországnak csakugyan komoly törekvései vannak
Brit-Indiára nézve, meg fogja-e támadni dús birtokaiban az angolt,
annyira megy-e becsvágya, hogy a pólusi tenger jeges partjaitól a
Komorin fokig az egész száraz földre ki akarja hatalmát
terjeszteni? Ez oly kérdés, melynek érdekkel kell birnia nemcsak az
angolra, hanem minden európaira nézve is. A thamese-parti és
kalkuttai államférfiak ujabb időben nem-mel feleltek e kérdésre,
mert hivatalos és nemhivatalos organumaik a közeledésben csak
szomszédságot és nem támadást látnak, oly szomszédságot, mely nem
veszélyezteti az angol érdekeket, sőt inkább ezeknek előnyére van.
Fájdalom, ez urak igen csalatkoznak, <span class="pagenum"><a name=
"Page_353" id="Page_353">-353-</a></span> mert a hagyományos
politika szelleme Oroszországban, a kitüzött tervekhez való kitartó
ragaszkodás, a Romanoff-ház határtalan gőgje, a sok eszköz, melyek
tervei megvalósitásának rendelkezésére állnak, biztos kilátásba
helyezik az egyszer kitüzött czélt. Oroszország birni akarja
Indiát, legközelebb azért, hogy e gazdag gyöngyöt az ázsiai
birtokok dús diadémjába illeszsze, e gyöngyöt, melynek
megszerzésére oly hosszan és annyi költséggel tört magának utat a
világ sivatagain át, aztán pedig, hogy befolyását az egész iszlam
világ felett érvényesitse, miután India birtoka a mohamedanizmus
előtt a hatalom és nagyság netovábbját képviseli, és utoljára, hogy
a brit hatalom ellensúlyozása által a Hindukuson tul annál
könnyebben megvalósithassa terveit a Boszporuszon, a középtengeren,
sőt egész Európában, miután ma már senki sem fogja tagadhatni, hogy
a keleti kérdést sikeresebben meg lehet oldani a Hindukuson tul,
mint a Boszporusznál, mert ha Oroszország a krimiai háboru
alkalmával, midőn Nana Szahib fivére Sebastopolban ünnepeltetett,
már birta volna jelen állását a Jaxartesen, ugy Miklós czár
konstantinápolyi terveit nem temették volna el oly könnyen Malakoff
torony romjai.</p>
<p>E messze kiható tervek még talán a közelebbi évtizedek,
különösen a békeszerető és jókedélyü Sándor kormánya alatt nem
fognak létesülni, de ki biztosithat, hogy nem fogja-e őt egy
Miklós, vagy egy még ennél is határozottabb jellem követni a
trónon, ki nem leend képes ellenállni egy Timur vagy Nadir
vágyainak, hogy tökéletes ázsiai világhóditónak mutathassa magát?
Hogy mit tehet egy orosz autokrata Oroszország mai alkotmánya, az
alattvalók mai társadalmi állása mellett, <span class=
"pagenum"><a name="Page_354" id="Page_354">-354-</a></span> kik még
sokáig fognak megmaradni régi állapotaikban, azt mindenki tudja, s
tudják Anglia államférfiai is. Annál feltünőbb tehát, hogy ez urak
oly könnyedén túlteszik magukat az emlitett eshetőségeken s oly
felületes érdekkel vélik elüthetni egy indiai orosz invasio
lehetőségének kérdését. Rendesen a Hindukus és a Himalaja hegység
meghághatlan jéghegyeit, az ellenséges nomád népek roppant tömegét
hozzák fel, mint olyanokat, melyek egy északról dél felé nyomuló
hatalomnak gátat vetnének. Azon nagy távolsággal vigasztalják
magokat, mely kifáradva és kimerülve hozna meg egy hóditó hadat
India határaira, mialatt ott a nyugodtan várakozó, harczkész s a
hadműtanban és buzgalomban erősebb angol csapatok harczsováran
várnák az összeütközést. De azt hiszik-e ezen urak, hogy
Oroszország, ha csakugyan oly szándékai volnának, egyenesen
Pétervárról, Moszkvából és Archangelből inditana utnak egy támadó
sereget? De ugyan mire valók a délszibériai erődök, Taskend,
Khodsend s a czélba vett Bokhara és Szamarkand, mire való a
persa-afghan szövetség? Mit tettek a kozákok és az orosz csapatok
Gunibnál és Csirkasszia zord hegyeiben? Ide is kimerülve érkeztek
meg talán? S az utóbbi talán nincs is sokkal messzibb a nevai
főállomástól, mint Pesáver Transoxánia fentnevezett városaitól. S
miért fogadnók el épen azt, hogy az oroszok a Belkhen át Kabul felé
vezető nehéz utat s innen a Kheiber szorost választanák. Eltekintve
attól, hogy ez csupán az 1839-ki megrettentett és rendetlenségben
menekülő angol hadseregre nézve lehetett oly végzetteljes, mert
hisz a bevonulás nem került valami nagy áldozatba, a herati és
kandahari ut, mely a Bolan szoroson át Indiával közlekedő
<span class="pagenum"><a name="Page_355" id=
"Page_355">-355-</a></span> karavánok tulajdonképi utja, sokkal
kényelmesb. Utóbbi 54–55 angol mértföld hosszuságu, az indiai
hadsereg bengáli hadtestének igaz, hogy több napi fáradságába
került, azonban mégis azt olvassuk egy hiteles angol irónál, hogy a
huszonnégy fontos golyók és tizennyolcz fontos ágyúk átszállitása
nem járt semmi különös nehézséggel. Vagy miért ne választhatnák ki
az oroszok a Gomul vagy Guleri szorost? Ez a Hindosztánból
Khoraszánba vezető középut, mely Burnes szerint, közlekedési főutul
szolgál a Lohaniafghanoknak s szintén nem jár sok akadálylyal.</p>
<p>Valóban, az angol optimisták vérmes nézeteit képzelt védvonalaik
erős voltát illetőleg nagyon nem oszthatjuk. A Kabulon át vezető
utat csak szükség esetén választaná az orosz, mert a főbb pontok,
melyeken India határaihoz közeledhetik, Dsizzag és Asztrabad; az
egyiknek iránya délre, a másiké kelet felé vezet. Ez a két ut már
emlékezetet meghaladó idők óta vitt hadseregeket vágyaik czéljához,
mert mindkettő, ha nagy sivatagok által környeztetik is, jól
megmívelt, sőt termékeny részeken halad keresztül, melyek kimerülés
nélkül élelmezhetnek több ezernyi átvonuló sereget.</p>
<p>De egy lehető háboru esélyeit is nagyon tulbecsüli Anglia. Igaz,
hogy jelen indiai hadserege, mely a seapoyk jelentékeny
tartalékseregét nem számitva, 70.000-re megy, hasonlithatlan azon
tájakon állomásozott elébbi katonaságával. Hasonló számu sereget
szállitani Afghanisztánon keresztül Pendsábba, sok áldozatába
kerülne Oroszországnak, de nem szabad felednünk, mily erős támaszra
találna egy támadó had egy persa-afghan szövetségben, vagy azon
nagy elégületlenségben, mely Pendsábban, Kasmirban, Bothanban s
különösen a fanatikus <span class="pagenum"><a name="Page_356" id=
"Page_356">-356-</a></span> indiai mohamedánok közt uralkodik. Az
Indiát lassan keresztül-kasul metsző vasuthálózat által igaz, hogy
egy hadsereg központositása hamar eszközölhető, de a katonai
szervezés és támogatás a Themzétől vagy a földközi tengertől India
felé sincs ám sokkal közelebb, mint az oroszoké, különösen ha
tekintetbe veszszük, hogy a Volgán több, mint háromszáz hajó
könnyiti a szállitást a kaspi tenger déli partjai felé. Ezen az
uton északi Persia lakossággal bőven ellátott részein keresztül,
egyrészről Asztrabadon, Budsnurdon és Kabusanon át, másrészről a
Meshed felé, csak még tervben levő vasuton rövid idő alatt lehet
egy nagy sereget Heratba és Kandaharba szállitani. Ezt a vasutat a
czár imam Riza sirjához zarándoklók utjának könnyitésére akarja
épittetni, hanem az igért orosz pénzsegély alatt más, nem vallásos
tervek is rejlenek. Vagy, miután már alig lehet kétségbe vonni az
orosz kaczérkodó pillantásait India felé, miért nem volna szabad
azon politikai constellatiókat is fontolóra venni, melyeket az
európai diplomatia terén saját hasznára ki tudott zsákmányolni? Egy
I. Napoleon és I. Sándor orosz-franczia szövetsége, mely
jelentékeny nyomokat hagyott hátra Teheránban, ma, midőn
Francziaország tulnyomó befolyást gyakorol Egyiptomban és
Szyriában, midőn megnyilt a szuezi csatorna, sokkal könnyebben
létesülhetne, mint akkor. S mellőzve ezt, a Washington és
Szentpétervár közt egyre szebb virágzásnak induló entente cordiale
nem lehet-e előnyére Oroszországnak terveire nézve? Gunyolódva
kétségeskednek, mint fonódhatnék a yankee republikán sipkája az
orosz kancsukába, de hát nem látnak-e a nevaparti banketekben,
melyen az amerikai testvériségért is hatalmasan ittak, <span class=
"pagenum"><a name="Page_357" id="Page_357">-357-</a></span> a
czárevics newyorki látogatásában, Amerikának Khina és Japan
területén való hatalmas föllépésében, hol a csendes Oczeánt
amerikai tengerré fenyegeti átváltoztatni, elég okot ad arra nézve,
hogy egy amerikai-orosz szövetségben az angol érdekek
veszélyeztetésének jeleit lássák? Oroszország a cselekvés döntő
pillanatában oly módokkal és eszközökkel fog rendelkezhetni, a
melyek az angol államférfiak előtt alig látszanak figyelemre
méltóknak, ott azonban zaj nélkül ápoltatnak.</p>
<p>Megengedjük azonban, hogy a tényleges összeütközés csak a távol
jövőben fog bekövetkezni, örömest eltürjük a hamis próféta nevét;
de miért és hogy akarják az angol államférfiak északi vetélytársuk
már kétségtelenné vált közeledését veszélytelennek tüntetni föl,
miért és hogy akarják az orosz tervek fenyegető alakulását
rejtegetni és szépitgetni?</p>
<p>Az orosznak kedvező angol politikusok testülete, valahányszor e
kérdés szőnyegre hozatik, mindig azt feleli, hogy egy rendezett
állam szomszédsága kellemesebb, mint a zavargó és rablásból élődő
vad nomád törzseké. Egy angol még azt is kérdé, hogy nem ülnek-e
szivesebben egy választékosan öltözött, finom uri ember, mintsem
egy szennyes és durva paraszt mellett. Erővel szerencsét kivánnak
maguknak a moszkovita szomszédsághoz, azonban még sem jöhettem
magammal tisztába sohasem az iránt, miként kivánhatnak ez urak
maguknak szomszédul egy habár durva, de alapjában mégis erőtlen
ellenség helyett, egy ravaszat és hatalmasat? A mi Amerikában,
Afrika északi részében, sőt az ind földön történt egykor a
gyarapodó Anglia és a sülyedő Holland és Portugal közt, az már
sokszor ismételte magát és még sokszor fogja magát ismételni az
emberiség <span class="pagenum"><a name="Page_358" id=
"Page_358">-358-</a></span> történetében. Valamint a közönséges
életben is két hatalmas önző egyén nem fér meg egy és ugyanazon
uton, ugy lehetetlen az két állam között is, mint ezt az India
feletti elsőség miatt kitört hosszabb háboru Anglia és
Francziaország közt bizonyitja. Oroszország, ha mindjárt a legjobb
szándékoktól vezettetnék is, ellen fog-e állhatni terveinek és
jóakarói insinuatióinak, midőn háta mögött az egész ázsiai
szárazföld óriási hatalmára támaszkodik, midőn már 100 év óta
követi politikáját a legvadabb tájakon annyi költséggel, annyi
kitartással? Lesz-e annyi önmérséklete, hogy föl ne használja a
kedvező alkalmat, mely kezére játsza India 30 millió lelket
meghaladó mohamedán lakosságát? Az utóbbiak legfanatikusabbak
valamennyi mozlim között, s kimondhatlan gyülölettel viseltetnek az
angol uralom iránt. Vallási buzgalmuk, melyet részint Bokhara,
részint a Vehabiták táplálnak, annyira megy, hogy a vértanui korona
elnyerése végett, gyakran leölnek egy a bazáron ártatlanul sétáló
angol tisztet s önként adják át magukat a hóhérbárdnak. Indiában,
hol a vallási rajongások a legtermékenyebb talajra akadtak, az
iszlam a legbizarrabb formákban fejlett ki. A Timuridák ideje alatt
szokásba jött testvéri egyesületek itt erőteljesebbek és
jelentékenyebbek, mint másutt, s nem csak Szvat, hanem minden
helység fel tudja mutatni a maga Akhondját, kinek a Dsihádra való
felszólitását ezren és ezren fogják követni. Daczára a sok
jótéteménynek, mit az angol kormány a mohamedánokkal tett, mégis ők
képezik a lázadások tűzhelyét, ők támogatták leginkább az utóbbi
zavarokat, ők foglalkoznak legörömestebb egy orosz foglalás
combinatióival, ők hirdetik mindenütt az orosz uralom előnyeit.
<span class="pagenum"><a name="Page_359" id=
"Page_359">-359-</a></span> S ne gondoljunk-e ez alkalommal az
örményekre is, kik elszórva Indiában és Persiában, egyes szemeit
képezik ama láncznak, melyen a szentpétervári udvar tovább vezeti
befolyásának delejfolyamát a Nevától a Gangesig, sőt Java és
Szumatra határáig. A szorgalmas, gazdag örmények, kik vallási
érzelmeikben katholikusabbak a pápánál, vagy oroszabbak és
orthodoxabbak magánál a czárnál, bizonyára nem a protestáns
egyházat és hatalmat fogják a legkeresztényibb Oroszország rovására
felmagasztalni India bennszülöttei előtt. Kalkuttában, Bombayban és
Madraszban a brit uralom hű alattvalói közül hány van Pétervárott,
mint az orosz érdekek még hűbb előmozditója feljegyezve! Minden
tagja ez egyháznak Ázsiában, a moszkovita politika titkos
ügynökének tekinthető, s ha bekövetkeznék a döntő pillanat, bámulni
fognak az angolok, mint fogja álarczát levetni ez a vallásos,
erkölcsös, békeszerető és munkás nép.</p>
<p>Hogyan tekintheti tehát közönynyel, hogyan óhajthatja Anglia,
hogy ily földön, melyen oly gyulékony elemek vannak, egy nagy s
bizonynyal nem barátságos indulatu hatalom váljék szomszédjává? A
kereskedés emelkedik, mondogatják szüntelen, de ugy látszik, hogy
azon kereskedelmi előnyök, melyeket a brit államférfiak Oroszország
közeledésében s a középázsiai anarchia leküzdésében látnak, inkább
mesterkélt vigasztaláson alapulnak, mintsem igaz meggyőződésen.
Hiszen nem szembeötlő-e már az is, hogy oly gyakorlati észjárásu
emberek, mint az angolok, csak pillanatra is átengedik magukat azon
reménynek, hogy Oroszországnak évek óta fáradsággal, pénzzel és
áldozattal járó czéljaiból Angliára valami haszon háramolhatna,
hogy <span class="pagenum"><a name="Page_360" id=
"Page_360">-360-</a></span> a középázsiai kereskedelmi helyeken, a
mint orosz uralom alá kerülnek, az angol czikkek nyerik a tulsúlyt?
Utaljon bár Davies ur kereskedelmi jelentésében ama jelentékeny
forgalomra, melyet a kiviteli kereskedés Pesáveren, Karacsin és
Ladakon át Középázsiával folytatott, mégis be kell vallania, hogy
az megtizszereződnék, ha az északindiai határokon tul angol
befolyás szerezne annak érvényt. S igy aztán ez is azon arányban
fog fogyni, a hogy az orosz sas szárnyait azon vidékeken ki fogja
terjeszteni. A szentpétervári kabinet ugyan nem vonta meg szinleges
beleegyezését Hay William lord által tervezett kereskedelmi uthoz
Ladakon, Jarkenden, Isszikölön és Szemipalatinszkon át, de tényleg
senki sem akarta e tervet támogatni, s nem is fog eszébe jutni egy
orosz államférfinak sem, ezt megvalósitani. Kereskedési érzéket
illetőleg a khinaiak nemcsak az oroszokat, hanem az angolokat is
felülmulják, s mégis a déli Szibériába vezető pekingi nagy
kereskedelmi uton csak Maimacsinig közlekednek, s Kiachtától kezdve
a khinai kiviteli czikkek Pétervárra és Európába leginkább orosz
kezek által jutnak. S mint jártak az olasz selyemkereskedők, kik
orosz védelem alatt mentek Bokharába, ott aztán elfogattak és
mindenökből kifosztattak? Egyik közülök (Gavazzi) igen keményen
érezteti tudósitásában, hogy daczára minden későbbi pétervári
igyekezeteknek, nem adhatott több hitelt az orosz ajánló
leveleknek. Az angol gyárvárosok czikkei mindenütt ki szokták
szoritni az orosz gyáripart. A khivai és bokharai kereskedők már
most is orosz kereskedelmi czikkeket hoznak magukkal
Nisni-Nowogorod és Orenburgból, melyeket aztán Ingilis mali (angol
czikkek) név alatt adnak el a közép-ázsiaiaknak, <span class=
"pagenum"><a name="Page_361" id="Page_361">-361-</a></span> miután
ezek az angol készitményeknek mindig előnyt adnak. Angliában
feledik, hogy az orosz politikának még soká nem leend nyilt tere s
hogy a fegyverei által nyitott kereskedelmi utakon az idegen
érdekek elé hason természetü, ha nem is oly akadályokat fog
görditeni, melyekkel ma az Oxus felé vezető forgalmi utakon afghán
rablás és özbeg anarchia folytán kell találkoznunk. Amerika
1864–65-ben magában Indiában 15 millió font sterlinget meghaladó
szövet és pamut czikket tett le, a mi természetesen csupán Anglia
szabad intézményei folytán történhetett meg. Talán a kalkuttai urak
hasonló eljárást várnak az oroszoktól.</p>
<p>Fájdalom, a combinátiók, miket Angliában Oroszország jövendő
politikájának előnyére Indiát illetőleg tesznek, igen gyarlók.
Valamint meg lehet renditeni alapjaiban a biztosság épületét,
melyet a Downingstreetben a mai államférfiak agyukban
összekártyaváraztak, ép ugy egy jövendő szivélyes viszony is
nehezen fogja megállhatni a próbát. A siker nélküli czáfolgatás
helyett inkább némely ballépések kimutatására akarunk szoritkozni s
inkább azon eszközöket érinteni, a melyek által egy közvetlen
összeütközés veszélye, ezen az angol érdekekre nézve oly veszélyes
vabanque-játék, elháritható lenne.</p>
<h3>4) Előnyei az orosz, s hátrányai az angol politikának.</h3>
<p>Hogy az angol politikusok hibáit orosz vetélytársaikkal szemben
jobban megérthessük, szükség, hogy szemügyre vegyük azon előnyöket,
miket az utóbbiak a tények mezején kivivtak s még folyvást birnak.
<span class="pagenum"><a name="Page_362" id=
"Page_362">-362-</a></span> Európában bámulattal szokás Oroszország
óriási ázsiai birtokaira tekinteni, anélkül, hogy eszébe jutnának
valakinek azon módok, melyek e birtokok megszerzését eszközölték.
Az oroszok ázsiaiak, nem annyira eredetük, mint inkább földrajzi
helyzetük és társadalmi viszonyaik alapján, s csupán azáltal, hogy
az ázsiaiak „ejh, ráérünk arra még“-jével összekapcsolják az
európaiak elhatározását és kitartását, mérkőzhetnek meg leginkább
az ázsiai népekkel. A khinaiakkal, tatárokkal, persákkal,
csirkassziakkal és törökökkel való érintkezéseikben, a
körülményekhez képest mindig tudták magukat khinainak, tatárnak,
persának stb. mutatni. Egy angol történetiró mondja, ha nem is
egészen harag nélkül, mégis meglehetős igazsággal, hogy az oroszok
előnyomulása hasonló volt egy tigriséhez. „Eleintén óvatosan
csuszik s gyáván zsörtölődik előre a porban, mig a kedvező pillanat
megengedi neki a végzetes ugrást. Békét lehelő baráti mosolylyal,
emiszáriusaik édeskés, sima szavaival gyakran el tudtak altatni
minden félelmet, minden elővigyázatot mindaddig, mig terveik biztos
volta feleslegessé tett minden félelmet, meghiusitott minden
elővigyázatot. Vak tehát és áruló az a kormány, mely az oroszoknak
a határokhoz való közeledésére, történjék az bármi lassan, s legyen
a hóditó és meghóditandó közt levő távolság bármi nagy, szundikálni
tud!“ Mint ázsiaiak sohasem állanak oly éles ellentétben
szomszédaikkal akár erkölcseik, szokásaik, akár gondolkodásmódjukra
nézve, mint az angolok, kik magasabb míveltségi állapotaiknál fogva
nem tudnák meghozni azon áldozatot, hogy lemondjanak polgárositási
törekvéseikről. Ők nem igen sértik a népek gondolkodás módját, s a
hol érdekeik kivánják, könnyebben tudnak a körülményekhez
<span class="pagenum"><a name="Page_363" id=
"Page_363">-363-</a></span> simulni. Az angol kormány maig is
méltóságán alulinak tartotta magát közvetlen összeköttetésbe tenni
a bokharai emirrel, s a mit mindeddig a zerefsáni fővárossal közölt
az angol kabinet, az mind az indiai alkirály közvetitése folytán
jutott oda. Oroszországban más az észjárás, s maga Miklós czár, ez
a gőgös autokrata, ki oly soká vonakodott megadni a franczia
császárnak a „mon frère“ czimet, a középázsiai tatár khánnal
szemben nem ugy viselte magát, mint az oroszok mindenható czárja,
hanem mint egy névamelléki khán. Ilynemü eljárás után látjuk aztán,
hogy Oroszország egész ázsiai határvonalai hosszában, mind a
nomádok, mind a települtek, mind a budha, mind a mohamedán
vallásuak oly jó viszonyban, ha nem is barátságban, élnek az
oroszokkal, mint különben egy európai hatalom idegen birtokain
sem.</p>
<p>Az ázsiai gondolkodásmód ez előnyei, melyeknek elsajátitását
különös ravaszságnak és számitásnak tekinthetjük, a politika terén
is sokkal nagyobb sikerrel járnak, mint a nyiltság és igazságosság
nyelve, melyet az angolok mint alapelvet látszanak követni. Csak
Nagybritannia európai ellenségei, csak az angol hatalom irigyei
tehetnek szemrehányást Albion fiainak Indiára nézve; de a ki
tüzetesen ismeri politikai érintkezéseiket a benszülött
fejedelmekkel s a határos szomszédokkal, ki alapos ismerője az
ázsiaiak jellemének, az az angol államférfiak tévedését épen e
hibák teljes hiányában fogja látni.</p>
<p>Kezdve az Amur nagy területétől a legkisebb birtokokig, melyeket
Oroszország ujabb időben Ázsiában elfoglalt, mindenütt ugyanazon
ármánykodásokat, a pártviszályok szítását, a vesztegetést, a
legaljasabb eszközök <span class="pagenum"><a name="Page_364" id=
"Page_364">-364-</a></span> általi csábitást találandjuk, melyek
egy invasiót meg szoktak előzni. Először kereskedelmi viszonyok
által érintkezésbe lépnek idegen elemekkel; azután a legcsekélyebb
pártviszályt elegendő okul szolgál egy casus bellire; a hol erre
nincs alkalom, ott a földet emissariusok aknázzák alá, a főnököket
ajándékok által csábitják magukhoz, vagy fejeiket Vodkival (orosz
pálinkával) kábitják el s ugy csalják be a végzetes varázskörbe. A
háborura, az invasióra sehol sem lehetne egykönnyen alapos okot
találni, s a Romanoff-ház óriási birodalma bizonynyal inkább
gyarapodott ázsiai politikusainak ármánykodásai, mint fegyvereinek
hatalma által. Ehez járul még az, hogy Oroszország fent elősorolt
tulajdonainál fogva közelebbről ismeri az ázsiai népek viszonyait,
s sokkal jobban van tudósitva arról, mi a határos államokban magát
előadja, mint az angolok, vagy a többi európaiak emissariusai nagy
vigyázatának, diplomatái fáradhatlan buzgalmának köszönheti, hogy
kabinetje a szomszéd országok legtitkosabb dolgairól gyakran
gyorsabban és alaposabban van tudósitva, mint maga az érdekelt
kormány. Eltekintve attól, hogy egy, a legderekabban kiképzett
férfiakból álló társaság értékesitheti Szentpétervárt Ázsia
legkülönbözőbb részeiben észlelt tapasztalatait, még itt-ott egy
kirgiz, egy buriat, egy csirkassziai vagy mongol is hasznos
eszközül szolgál nekik egészen vagy félig leigázott hazájok ellen,
természetesen, miután orosz nevelés és észjárás által kellően
átidomitották.</p>
<p>Angliában mindenütt épen az ellenkezőt látjuk.</p>
<p>A ki ismeri az angol közvélemény vastag tudatlanságát, India
eseményeit s e nagy birtokok szomszéd államainak viszonyait
illetőleg, a ki egy év lefolyása <span class="pagenum"><a name=
"Page_365" id="Page_365">-365-</a></span> óta figyelemmel kiséri
azon képtelen és nevetséges tudósitásokat az angol sajó távirati
sürgönyeit, melyek Kalkuttán és Bombayn át Angliába és Európába
jutnak, a ki ismeri azon csekély számu angol államférfit, kik jól
lévén értesitve az ázsiai viszonyokról, a keleti politika
kérdéseiben helyes itéletet hozhatnak, annak bámulnia kell, mint
alapithatta meg Anglia idegen birtokait, sőt mint volt képes azokat
maig is megtartani.</p>
<p>Valamint azon angolok, kik hosszabb idő óta tartózkodtak
Ázsiában, nemzeti jellemöknél fogva távol maradtak a
benszülöttektől s igy nyelvökkel és erkölcseikkel ritkábban lépnek
közelebbi összeköttetésbe, ugy az angol kormány is az oly fontos
követségeknek, mint pl. a konstantinápolyiak tolmácsi állomásait, a
kölcsönös közlekedés e lényeges organumát, nem tölthette be
angolokkal, hanem naturalizált levanteiekkel. Oroszországban,
Francziaországban és Ausztriában már rég alapitottak diplomatiára
készülők számára keleti akadémiákat; Angliában, daczára a
dúsgazdagon dotált kollegiumoknak, iskoláknak és egyetemeknek,
ilynemü intézet felállitására még nem gondoltak. Igy a törvényhozó
testületben, valamint a miniszteriumban is, hol pedig a
legcsekélyebb ügyeket is szakférfiak intézik, az ázsiai
nagyfontosságu viszonyokat illetőleg csak nehány embert lehet
illetékesnek tartani, s a felszinen levő pártfogóskodási szellemnél
fogva még ezek is ritkán juttathatják érvényre
tapasztalataikat.</p>
<p>Ez a közöny minden idegent meg fog lepni; de annál inkább fel
fogja kelteni bámulatunkat az, ha a szabadelvű töredék szóvivőit
igy halljuk beszélni: „Mit érdekel minket Ázsia, mit a barbár
csorda, mely sok fáradalmat okoz, de kevés hasznot hajt, mit a
gazdag <span class="pagenum"><a name="Page_366" id=
"Page_366">-366-</a></span> India, melynek jövedelme épen nem
fedezi a kiadásokat, annál kevésbé a foglalás költségeit!“ Ily
megjegyzéseket gyakran hallottam e párt legjelentékenyebb
tagjaitól; nem lehet kétségbe vonni vallomásaik őszinteségét, de ha
kérdeztem, mivel fognák a nagy gyarmatországból eredő politikai
befolyást pótolni, mindig adósak maradtak a felelettel. Azt egészen
feledni látszanak, mily sok fiatal angol lép minden osztályból
Indiában politikai és katonai pályára, feledni látszanak azt, hány
lelkész és tiszt gyermeke gazdagszik meg a Ganges és Indus melletti
jövedelmes hivatalokból, kiknek a szigetország szűk köre különben
semmi hatáskört sem nyujtana, hogy aztán ifju éveik szerzeményét
otthon nyugalmas vénségükben költsék el; egészen számitáson kivül
hagyják a kereskedők tengernyi számát, kik a legkiterjedtebb
kereskedelmi érdekeket képviselvén, lakják ázsiai birtokaikat, s
kiknek munkálkodása által milliókkal gyarapszik az angol tőke. Ezen
szabadelvüek, kik előtt egy ily gyarmatbirtok, mint India,
közönyösnek vagy épen nélkülözhetőnek tünik fel, igen rövidlátóak.
Hogy az angolok hazájuk nagyságát nem az idegen népek fölötti
uralomra, hanem belföldi gyáriparuk virágzó állapotára akarják
alapitva látni, ma, midőn csupán indiai vasutvállalatokba 60 millió
font sterling van fektetve, nem birhat általános érvénynyel
Angliában; mert hogy sem a gyárak mozgalmas ipara, sem az angol
kereskedők vállalkozó szelleme nem mutatott fel valami különös
eredményt ott, hol nem vehették igénybe az angol uralom segélyét,
látni való Algir, Középázsia s egyéb nem brit birtokok kereskedelmi
viszonyaiból. <span class="pagenum"><a name="Page_367" id=
"Page_367">-367-</a></span></p>
<p>Ezek a téves nézetek nyomták háttérbe az angol egyéniség
előnyeit szemben az orosz politikával, mely kitartással és
következetességgel űzi munkáját. Ezeknek kell tulajdonitni azt,
hogy Oroszország oly hihetlenül rövid idő alatt emelkedett Anglia
hatalmas versenytársává s lépett oly közel annak Achilles sarkához.
Ma már hasztalan volna visszanyomni akarni ez óriási hatalmat,
miután a Kaukázust teljesen elfoglalta, s állását a Kaspi és Aral
tónál, valamint roppant előnyeit Középázsiában kivivta. A mit 20 év
előtt még nem nagy nehézséggel lehetett volna kiküzdeni, az ma már
késő, s ha Anglia el akarja kerülni a kereskedelmi államok közös
sorsát, Karthago, Velencze, Genua, Holland és Portugal végzetes
sülyedését, csak egy ut van hátra: szigoru vigyázat és őrködés, s a
még érvényre emelhető rendszabályok gyors foganatositása.</p>
<h3>5) Tanácsok Angliának a veszély elháritására.</h3>
<p>Nyilt ellenségképen lépni fel a növekedő orosz hatalom ellen, ma
már ép oly hiba volna az angolok részéről mint ama feltünő
tétlenség, melyet Anglia 25 év óta minden a Hindukuson tul történt
eseményekkel szemben mutatott. Oroszország erős lábra fog kapni az
Oxus jobb partján, be fogja kebelezni a három khánságot; talán a
khinai tatárságot is, minden, a mi csak özbeg, el fogja szükségkép
ismerni felsőségét. Ezt lehetetlen meggátolni, de az angol csak
eddig nézheti vetélytársa előnyomulását, tovább nem.</p>
<p>Az Oxus és az Indus közti területnek semlegesnek kell maradnia.
Afghanisztán, természeti alkotásánál s lakosságának harczias, a
diplomatiához kitünő érzékkel biró jelleménél fogva egészen arra
való volna, hogy <span class="pagenum"><a name="Page_368" id=
"Page_368">-368-</a></span> egy katonai és politikai védgátat
képezzen, mely aztán lehetlenné tenné a két kolosz összeütközését.
Ez az ország a foglalónak, jőjjön bár északról vagy délről, tizszer
keményebb küzdelmet okozna, mint a Kaukázus. Azonkivül a tartomány
birtoka nem fedezné a háboru költségeit, s habár a folytonos
zavarok, melyek az afghanok hegy-völgyes területén uralkodnak, mi
haszonnal sincsenek a két szomszédra, a veszély még sem oly nagy,
hogy akár az egyik, akár a másik fél foglalási terveit
igazolhatná.</p>
<p>De miként biztositsa Anglia Afghanisztán semlegességét, ha
Oroszország tovább folytatja támadási politikáját, mit tegyen, hogy
ott erős védsánczot állitson anélkül, hogy mint hóditó kellene
föllépnie?</p>
<p>Ezt egy ügyes, szakadatlanul a viszonyok szinvonalán álló
diplomatiai összeköttetés eszközölteti oly ügynökök működése által,
kik ismervén az afghanok jellemét, mellőzni tudják az angol
gondolkodásmódot s ázsiai szint tudnak vallani.</p>
<p>Ugyanazon hibát, melyet lord Auckland 1839. beavatkozásával az
afghán viszonyokba elkövetett, ugyanazon s még nagyobb hibákat
lehetne felróni utódainak, ha a szomszéd állam ügyeinek folyását
teljes semlegességben, szembeszökő közönynyel tekintené. Az angolok
hasonlitanak a gyermekhez, ha egyszer a kályhán megégette magát,
soká nem fog a meleghez közeledni merni. Az afghán hadjárat
szerencsétlen vége, a 30 millió font sterling, melybe az került,
még ma, egy negyedszázad után is oly ijesztő élénkséggel állnak
minden brit szeme előtt, hogy még gondolatára is reszket a
Hindukuson tuli politikai befolyásnak. Minő szembeszökő végletek.
Egyszer tetőtől talpig fölfegyverzik <span class="pagenum"><a name=
"Page_369" id="Page_369">-369-</a></span> magukat, hogy egy oly
gyülölt uralkodót támogassanak, minő Sah Sedsah, aztán pedig,
miután bekebelezték Pendsábot, alig gondolnak Kabullal. S miért
volna oly veszedelmes korlát a pesáveri határvonal az angolra vagy
bármely európaira nézve? Ha Afghanisztánból, a Kakeri, Luhani,
Gilzi és Jusufzi törzsekből évenkint több ezeren lépik át
Hindosztan északi határait, részint kereskedés, részint nyájaik
legeltetése végett, miért volna lehetetlen a brit utazóknak
tulmenni a Hindukuson, annál inkább elhagyni néhány órányira
Pesávert? Az afghán kereskedők virágzó kereskedést űznek Multannal,
Delhivel és Lahoreral, miért ne mehetne angol részről is egyik vagy
másik kereskedő-ház hasonló czélból Kabulba?</p>
<p>Ez a körülmény igen meglepett, s még inkább az, midőn hallottam,
hogy azon tiszt, kit Sir John Lawrence Sir-Ali-khán üdvözletére
küldött Kabulba, csak egy erős hadosztály élén jelenhetett meg,
hogy védve legyen a fanatikus nép dühe ellen. Mily nevetséges és
téves tanitást adnak az ázsiaiaknak az európai nagylelküségről, az
európai igazságszeretetről. Anglia, mely már régóta használja e
bánásmódot az ázsiaiak iránt, ahhoz hasonlit, ki egy vaknak teljes
erejéből felfoghatóvá akarja tenni a rafaeli cartonok szépségét.
Oroszország már sokkal praktikusabb. Tudja, hogy a nagylelküség és
humanitás ilyszerü nyilatkozatait a keletiek csak gunyolják, hogy
korántsem vesznek példát róla s csupán csak czéljaik elérésére
alkalmazzák azokat. Jobban tenné Anglia, ha a helyett, hogy
erkölcsi prédikácziókkal halmozza el őket, hasonló fegyverekkel
élne s a keletiekkel keleti módon bánna. <span class=
"pagenum"><a name="Page_370" id="Page_370">-370-</a></span></p>
<p>Azon időben, midőn Conolly és Stoddart sanyaru fogságban
szenvedtek, melyből végre is csak a hóhér bárdja szabaditá meg
őket, a brit területen bokharaiak, khokandiak és egyéb
középázsiaiak voltak, kiknek letartóztatása által enyhiteni
lehetett volna az angol tisztek sorsán, s őket megmenteni a
haláltól. Oroszország ily esetekben mindjárt kirántja magát a
hinárból s a „szeget szeggel“ elvét veszi foganatba. Anglia nem
tette ezt. A nagylelküt akarta játszani, de mit nyert vele? Midőn
Bokharában voltam, akkor tudtam meg, hogy mennyire tévesztette el
czélját az angol nagylelküség e ténye. A bokharaiak azt hitték,
hogy Anglia nem meri felkölteni a bokharai emir haragját s
gyöngesége kényszeriti őt e mérsékletre.</p>
<p>Azt gondolják a kalkuttai urak, hogy az afghanok máskép
gondolkoznak? Épen nem, ők is igy szólnak: a mi indigo- és
fűszerkereskedőink és tevebérlőink, védve az Iszlam hatalma és
nagysága által, sértetlenül léphetnek a brit földre, mig a
hitetlenek közül egy léleknek sem szabad magát mutatnia nálunk.</p>
<p>E megbocsáthatlan gyöngeséget mutatta 1857-ben az indiai
alkirály is, midőn lord Canningot Pesáverbe küldötte, hogy Edwards
társaságában az ott megjelent Dost-Mohamed khánnal a persák ellen
véd- és daczszövetséget kössön. Az afghanok akkor igen meg voltak
szorulva s nagy szükségök volt a pénzre és fegyverre; az ősz
Barekzi főnök, kit fiai kisértek, kitüntette ezt minden szavában és
mégis minden pontban teljesitették kivánatát a nélkül, hogy Anglia
főbb igényeiről csak egy szóval is emlitést tett volna. Négyezer
darab fegyvert (szuronyt, kardot és töltényt) és évenkint 12 lak
rupiát biztositottak nekik mindaddig, mig Nagy-británnia
<span class="pagenum"><a name="Page_371" id=
"Page_371">-371-</a></span> háboruban leend Persiával. E
jelentékeny összegből még a párisi béke megkötése után is nem
megvetendő összeget fizettek s még sem érték el az alkudozások
főczélját, t. i. azt, hogy Kabulban és Kandaharban állandó angol
követséget állithassanak fel. Dost-Mohamed khán, mint azt Kaye „Az
utolsó Seapoy forradalom története“ czimü munkájában előadja, ugy
nyilatkozott, hogy nem veszi magára egy ily lépés felelőségét, hogy
az afghán fanatizmussal szemben nem veheti védelme alá az angol
ügynököket, hogy minden lépés veszélyt hozhat stb. Ha Dost-Mohamed
khán maga bevallotta, hogy Kandaharban sértetlenül megállhat egy
angol misszió, miért volna ez máskép Kabulban? A brit ügyvezetők
igen csalódtak, ha csak egy pillanatig is kétkedtek az afghán főnök
mindenható hatalmában. Csak több kitartás kellett volna, hogy az
angolok, kik a szükség idején mint szövetségesek léptek föl, ne
csak két, hanem több követségi állomást állithassanak föl. Az
afghánok hamar megszokták volna ez állapotot, s az egyszer
megkezdett diplomatiai összeköttetést továbbra is szakadatlanul
fönn lehetett volna tartani.</p>
<p>Sir John Lawrence most egy félhivatalos czikkben, mely az
„Edinburgh Review“-ban (január 1867) jelent meg, törekszik
bebizonyitani, mily nehéz és hasztalan diplomatiai összeköttetésbe
lépni oly vad és féktelen szomszédokkal, minőkkel India minden
oldalról körül van véve. Azonban nem értem, hogy miért nem okul az
alkirály Oroszország példáján, a mely szintén hasonló elemektől van
környezve, de azért követ után követet indit, azoknak tiszteletet
és biztosságot szerez, s igy folyvást halad kitüzött czélja felé?
Miért nem követi Anglia ugyanazon politikát, melyet egykor
<span class="pagenum"><a name="Page_372" id=
"Page_372">-372-</a></span> Japánnal, Khinával s más ázsiai
országokkal kezdett. Ugy tetszik, kevésbé vannak meggyőződve e terv
nehézségekbe ütköző kiviteléről, mint a belőle háramló haszon
horderejéről; vagy csakugyan nem tudnák azon urak, mit
eszközölhetne egy folytonos képviseltetés Afghanisztánban mind az
angol érdekekre, mind az afghanok javára?</p>
<p>Sir Henry Rawlinson diplomatiai magatartása Kandaharban, ki ott
a legveszedelmesebb helyzetben s a legaggasztóbb időben is
sikeresen tudta magát fenntartani, fényes bizonysága annak, hogy
még a legbárdolatlanabb ázsiaiakkal is el lehet bánni. S ha már a
nevezett támadó fenyegető állásával annyit ki tudott vívni, mit
lehetne még elérni politikai finomság, barátságos rábeszélés
utján.</p>
<p>Egy szakadatlan diplomatiai összeköttetés kézzel fogható
következményei, ha nem csalódtunk: 1) igen üdvös befolyással
volnának a kereskedésre; mert miután az angol czikkek Középázsiában
már jó ideje kedvező hirnek örvendenek, ha egyenesen Angolországból
szállittatnának be, bizonynyal leszoritanák a vásárról a hasonnemű
és kevesebbre becsült orosz termékeket. Most ez természetesen nincs
igy, mostanában Kabulban, Kandaharban, Heratban s egyéb helyeken
némely orosz iparágból, mint pl. a vasedényből és szerszámból,
durva kattunból és posztóból sokkal több kél el, mint az angolból,
csupán csak azért, mert az előbbiek a csekély árak és kisebb
vámköltség következtében nem kerülnek annyiba, mint az eredetileg
drága s a szállitás miatt magas áru angol czikkek. Továbbá
Bokharában, itt-ott Khivában és Karsiban megjelennek maguk az orosz
kereskedők is, kik aztán <span class="pagenum"><a name="Page_373"
id="Page_373">-373-</a></span> biztositva kormányuk erélye által,
sokkal jobban előmozditják saját érdekeiket, mint az idegen
hajhászok. Hasztalan keresnénk a polgárisodásra nézve jobb
apostolt, jobb uttörőt, mint a néma iparczikk-tömbeket, mik
Európából vándorolnak oda; és Angliának, eltekintve kereskedelmi
érdekeitől, már a humanitás czéljából is könnyitni kell a
középázsiai kereskedést.</p>
<p>2) Az afghanok, kik az Ingilizek és Frengik neve alatt maig csak
fegyveres hatalmat, hóditósóvár szomszédot ismernek, a diplomatiai
közlekedés békés eljárása és a jóakaratu tanácsok folytán inkább
fognak simulni. Az 1808. évben, midőn az afghanok még nem féltek
annyira az angolok betörésétől, a követ Montstuart Elphinstone,
kinek kisérete csak 400 indangol katonából állott, Afghanisztánban
mindenütt jó fogadtatásban részesült, mert a félelem és
bizalmatlanság akkor még nem vertek volt gyökeret. S ugyanezek a
viszonyok léteztek e század elejéig az oszman birodalom minden
részeiben. Az európai és az ellenség ugyanazon fogalommá olvadt
össze, s most, miután követségeink és konzulátusaink a porta
ellenszenve daczára is sok helyütt befészkelték magukat, az
oszmanlik és arabok nem lesznek ugyanazon nézeten. Tisztább
fogalmaik vannak most már a Frengi <em class=
"gesperrt">egyetemleges</em> névről, s jól tudják, hogy pl.
Oroszország ép oly barátságos hajlammal viseltetik a fényes porta
iránt, mint a mily ellensége annak Anglia, hogy ennek a kormánynak
ilyen, annak meg amolyan tervei vannak stb. Konzulátusok nélkül nem
lehetett volna azt elérni. S igy az afghanok is mindaddig, mig nem
lépnek az angolokkal közelebbi békés viszonyba, nem lesznek képesek
felfogni, mit tehet javukra Anglia vagy Oroszország, <span class=
"pagenum"><a name="Page_374" id="Page_374">-374-</a></span>
melyiknek barátsága leend rájuk nézve inkább vagy kevésbé
hasznos.</p>
<p>3) Az afghan valamennyi középázsiai nép közt a legharcziasabb s
igy az angol befolyás tetterős támogatása által könnyen jelentékeny
katonai hatalommá nőheti ki magát. A mit Mahmud szultán és Mehemed
Ali basa hadseregében annak idején az „instructeur militaire“-ek, s
Abbas Mirza csapataiban az angol tisztek tettek, az mind
elenyésznék egy ilynemű vállalat mellett az afghanoknál, kikből
legkönnyebben lehetne egy rendszeres hadsereget alkotni, a mennyire
nehány Seapoy szökevény által iskolázott kabuli ezred katonai
magatartásából és gyakorlataiból itélni lehet. Hasonló eredményt
lehetne várni Heratban és Kandaharban, melyeknek erődeik, ha egy
második Pottinger felügyelete alatt állnának, bizonynyal nem
válnának oly könnyen az oroszok zsákmányaivá, mintha azokat csupán
afghan védelemre hagyják szoritkozni.</p>
<p>4) A főnyereség azonban, melyet egy folytonos képviseltetés
által elérni vélünk, az, hogy Anglia pontos tudósitásokat vehetne a
középázsiai eseményekről s Oroszország katonai és politikai
mozgalmairól, és igy nem lenne többé kitéve azon veszélynek, hogy
magát egyik vagy másik ponton hirtelen megtámadtatva lássa, és
sohasem lévén bizonyos a tények valódi állásáról, képtelen legyen
elővigyázati rendszabályokhoz nyulni. Az alkirály tart ugyan nehány
munsit Kabulban, Kandaharban és Heratban, minden hivatalos jelleg
nélkül; továbbá munsikat, azaz mohamedán irnokokat, kik jó fizetés
fejében kötelesek koronkint tudósitásokat küldeni. Azonkivül
különös esetekben kémek és titkos megbizottak is szoktak kiküldetni
egy <span class="pagenum"><a name="Page_375" id=
"Page_375">-375-</a></span> vagy más irányban, kik mint kereskedők
vagy zarándokok bejárják Turkesztánt és a politikai eseményekről
tudósitásokat igyekeznek hozni. Nem is tekintve azt, hogy az
osztályok egyikét sem tarthatom illetékesnek ily ügyben eljárni,
már csak azért sem, miután nem bocsáttatván fontosabb helyekre,
csak a bazárok hireit, a karavánok politikáját jegyezhetik fel, én,
ki éveken át forgolódtam keletiek közt, épen ez embereknek adnék
legkevésbé hitelt. Megfontolták-é Kalkuttában, mi az a mohamedán
fanatizmus, tudják-é azt, hogy soha, bármennyi pénzzel sem fogják
elérni azt, hogy moszlimet moszlim ellen használhassanak fel a
Frengik előnyére? Ezek a megbizottak és kémek látszólag a
legnagyobb hódolatot, loyalitást, a legnagyobb szolgálatkészséget
fogják mutatni, de Középázsia belsejében hitsorsosaikkal ugyanazon
mecsetbe fognak lépni, ugyanazon szőnyegre guggolni s ugyanazon
szertartásokat végezni. Az angol államférfiak bizonyára nem fognak
velem egyetérteni, azonban épen ez az oka, hogy leggyarlóbban
vannak tudósitva a középázsiai eseményekről, hogy Európában a
legképtelenebb hireket terjesztik Indiáról, s hogy a khánságok
ügyeit csak azon világosságban látják, melyet nekik az orosz
diplomatia nyujt.</p>
<p>Távol attól, hogy politikai tanácsadóul tolnám fel magamat, azt
találom, hogy ezen igénytelen tanácsok csak azon eszközökre
vonatkoznak, melyek alkalmazása által Afghanisztánt leginkább
lehetne semlegesitni s hatalmas védsánczul állitni fel
Oroszországnak további középázsiai előnyomulása ellen. Hamis
védelmi eszköz volna a sebek rejtegetése oly kérdésnél, minő az
angol hatalom nagyságára és fentartására nézve India birtoka. A
jelentéktelenebb politikai hibák idővel mégis egyes <span class=
"pagenum"><a name="Page_376" id="Page_376">-376-</a></span> gyűrűit
képezik a végzetességek oly szakadatlan lánczolatának, melyet
később hasztalan igyekszik megszakitni a legnagyobb erőfeszités, a
legélesebb államférfiui belátás.</p>
<h3>6) A kérdés általános érdeke.</h3>
<p>Most még azon kérdés megvitatása van hátra, miért nem lehetünk
közönyösek az angol érdekeknek orosz tulsúly általi veszélyeztetése
ellenében, s mi az oka annak, hogy az angol hatalom sülyedése ránk
nézve ép oly hátrányosnak tünik fel, a mint Oroszország kelletén
tuli befolyásában a haladás szellemének meggátlását látjuk.</p>
<p>A felelet igen egyszerü: Oroszország ázsiai volt a multban,
ázsiai a jelenben, s az lesz még soká a jövőben is. Egy pillanatra
sem adhatjuk magunkat át azon enyhitő kilátásnak, hogy a tulságosan
kiterjedt orosz hatalomnak a természet törvényei szerint később két
vagy több részre kell szakadni s hogy ily szakadás enyhitni tudná a
fenyegető veszélyt; csak szemügyre kell vennünk az orosz államélet
jellemét, társadalmi viszonyait, a nép viszonyát a kormánykörök
magasabb szinvonalához, a képzettség átalános fokát s a nép
észjárását, s be fogjuk látni, mily ázsiai, mondhatni vad ázsiai
szellem uralkodik itt még s daczára a küzdelmes törekvésnek az
európai polgárisultság felé, aránylag mégis mily keveset tudtak
magukévá tenni abból, mit mi európainak, nyugotinak nevezünk. Nem
akarom fölidézni azon rég elkoptatott tételt: „Vakarjátok meg az
oroszt s tatárra fogtok benne akadni,“ azonban mégis részint
személyes tapasztalásból, részint ujabb és pedig az oroszszal
rokonszenvező utazók tudósitásai nyomán, lehetlen észre nem vennem,
hogy a <span class="pagenum"><a name="Page_377" id=
"Page_377">-377-</a></span> Neván, a szent Moszkvában s Oroszország
egyéb nagy városaiban mennyire uralkodik még a polgárisodás azon
fitogtatása, melyet sok ázsiai kormány szemben a rövidlátó
Európával csillogtat, és pedig előnyösen. Kétségtelen az, hogy az a
polgárisodási düh Szent-Pétervárt egy európai és keresztény
elemekkel erősen amelgamisált kormánynyal több sikert tud
felmutatni, mint Kairoban, Teheránban, Konstantinápolyban. A
szinleg európai műveltségű, nyelveinkben, erkölcseinkben és
észjárásunkban otthonosan mozgó orosz nemes sokkal jobb alakot tud
mutatni, mint a Boszporusznál félig európaizált efendi vagy
Persiában a mirza. Az a kormány, mely nagy költséggel vonja magához
a tudományos és művészeti erőket, mely ujabb időben oly nagy
buzgalommal fáradozott a tanintézetek, egyetemek és tudományos
társulatok alapitásában, mely embereket tart, kik fennen hirdetik
Európában az orosz mívelődés haladását, mindenesetre több hitelt
fog magának szerezni tudni mint a porta vagy a persa miniszterium,
melyek az országuk hanyatlásával lévén elfoglalva, nem fordithatnak
annyi erőt a szükséges külső csillogásra.</p>
<p>Nem csoda tehát, ha Oroszország a felületesség előtt
európaibbnak s polgárisultságunk szellemétől áthatottabbnak látszik
s nem esik nehezére megszerezni magának azok rokonszenvét, kik
erővel akarják szeretni. De szedjük csak le a külső héjt,
tekintsünk az orosz társadalom belsejébe, s mit fogunk látni?</p>
<p>Csalódás, nagy csalódás vár ránk minden lépten nyomon, ha az
orosz nép többségénél föl akarjuk találni a haladás azon jeleit,
melyeket az európai sajtóban az orosz bérenczek nagy hangon
hiresztelnek. <span class="pagenum"><a name="Page_378" id=
"Page_378">-378-</a></span> 1865-ben egy angol „Russia Central-Asia
and British-India“ czimü röpiratában hasonló tanokkal lépett fel az
angol közönség előtt, s az ujitásokra, u. m. a jobbágyok
felszabaditása s egyéb reformok horderejére utalt, melyek
következtében oly jövő nyilnék meg Oroszország előtt, minőt még az
orosz irók, pl. Herzen S. és Dolgorukov is kétségbe vonnak; másként
gondolkodnék azonban, ha nem az értelmiség tagjai, hanem az orosz
és az ázsiai nép közt vont volna párhuzamot.</p>
<p>Azon óriási határvonalon, melyen Oroszország Ázsiával
érintkezik, mindenütt azt találjuk, hogy az oroszok a míveltség
jóval alantibb fokán állnak s erkölcsi szabadságra nézve messze
elmaradnak azon ázsiai népek után, kiket ujabb európai
czivilisatiónk előnyeivel akarunk megismertetni szemben az ő régi
ázsiai polgárisultságukkal. Michie Sándor, ki Pekingtől
Szentpétervárig utazott és annyira barátja az oroszoknak, hogy
második édennek nevezi Sziberiát, a számüzött lengyelek sorsát
pedig irigylendőnek találja, még ez sem állhatja meg, hogy ott, hol
khinaiakat és oroszokat lát egymással közlekedni, hangosan ne
hirdesse az előbbiek szellemi tulsulyát az utóbbiak felett. De nem
csak Maimatsin és Kiakhtában van ez igy, hanem a moszlimeknél is.
Az orosz mint északvidéki több tevékenységet fog kifejteni a
telivér ázsiainál, azonban szembeszökően szennyes külseje,
iszákossága, a bálványimádásig menő vallása, szolgai érzülete,
vastag tudatlansága, durva, bárdolatlan modora messze a háttérbe
tolja a simulékony, udvarias és élesen látó keleti előtt.
Bokharában egy iszlam míveltségű tadsikkal találkoztam, ki
megvetéssel beszélt az orosz míveletlenségéről <span class=
"pagenum"><a name="Page_379" id="Page_379">-379-</a></span> s
csupán a kirgizeket helyezte utánuk, s valószinü, hogy igy fog
vélekedni minden khinai, minden transkaukáziai persa, minden jobb
míveltségű kazani tatár. S mit is tanuljanak tőlük e népek?</p>
<p>Talán az orosz kormányformák keltsenek érdekeltséget az ázsiai
népeknél? A hivatalnokok megvesztegethetősége, zsarnoki és önkényes
eljárásuk Miklós alatt, az ötven millió lelket meghaladó
pórosztály, mely a hivatalnokokkal és nemesekkel szemben a
legmegalázóbb állást foglalja el, nem igen vonzók azokra nézve, a
kiknél a legvadabb autokrata intézmények is patriarchalis
szelidséggel párosulnak.</p>
<p>Sőt nemcsak a jelenben, hanem a jövőben is nehezen leend várható
Oroszország hóditási viszketegétől valami hasznos változtatás az
ázsiai társadalmi életben, valami reformszerű Európa szellemében.
Ha kérdjük, mi lett azon tatárokból, kik több mint kétszáz év óta
élnek orosz felsőség alatt, mi történt a sziberiai népekkel, u. m.
a baskirok, vogulok, cseremiszek, votjákokkal, kik az orosz
nemzetbe kebeleztettek vagy fognak bekebeleztetni, nem-e
russzifikálásuk lett az eredmény?</p>
<p>A russzifikálás természetesen egy lépés Ázsiából Európába; a
mint II. Sándor eddig föllépett, átmeneti stádiumnak is nevezhető;
de fog-é valaki hibáztathatni azért, hogy e hosszas, kétes kimenetü
átalakulásnak eléje tesszük az angol polgárositó rendszert, a mely
Indiában s mindenütt, hol ázsiaiakkal lép viszonyba, oly fényes és
feltünő sikert mutat föl.</p>
<p>Hogy India népei, ez országé, mely bölcsejében ringatta az
általunk életképtelennek nyilvánitott és megtámadt ázsiai
polgárisultságot, tántorithatlan merevséggel ragaszkodnak régi
szokásaikhoz és sajátszerű észjárásukhoz, <span class=
"pagenum"><a name="Page_380" id="Page_380">-380-</a></span> senki
sem fogja tagadni, s mégis mennyire átalakult India csak ez
évszázad elejétől fogva is! Azt hiszem, hogy Angliának legnagyobb
ellenségei sem fogják tagadni, hogy a hinduk kasztrendszerén és
számos embertelen szokásain hatalmas rést ütött az angol befolyás,
senki sem fogja tagadhatni, mily bámulatraméltó lépéseket tettek
ezek a vad ázsiaiak polgárisodásunk ösvényén, daczára minden
makacsságuknak. Ma már Indiában nem csekély számával fogunk
találkozni azoknak, kik hóditóik áldásos befolyásáról meg vannak
győződve; számtalan tanintézet és intézmény terjeszti az ujabb
világ világosságát a lakosság minden osztálya között; nemcsak hogy
sokan értik az angol nyelvet, hanem élénk részt vesznek tudományos
vitatkozásainkban is, mint európai tudományos társulatok tagjai
lépnek föl, sőt itt-ott még a tollat is sikeresen kezelik, hogy a
nyugot irói sorába lépjenek. A franczia, német és angol keleti
társulatok névjegyzékében találni Raja Radakant Deva Bahadur,
Maharadsa Kali Krisna Bahadur, Babu Rajendra Lala Mitra, több
pendit (pap) és egyéb tudós magánzó neveit, kik munkáik által az
őket illető körökben ismeretesek lettek. Megerősödve nemzeti
érzületökben, a hinduk ma oly ismeretekkel birnak nyelvükről,
történetükről és bölcsészetükről, minőről azelőtt saját fejedelmeik
korszakában fogalmuk sem volt. Társulatok alakulnak, ép ugy mint
Angliában, bizonyos előitéletek megszüntetésére, káros erkölcsök és
szokások kiirtására s a társadalmi közlekedés előmozditására, s ha
tekintetbe vesszük, mint szaporodik napról napra az olvasók száma,
mily tekintélyre vergődtek a benszülöttek előtt a hindosztáni
lapok, mint: a „Hirkaru Bengalu“ („a hirkari hirnök“), <span class=
"pagenum"><a name="Page_381" id="Page_381">-381-</a></span>
„Szuheïli Pendsab“ („a pendsabi hajnal-csillag“), „Oudh Achbar“
(„oudhi ujdonságok“), „Khajrkhah Pendsab („Pendsab jóakarója“), s
az európaisitás mily hatalmas tényezőjévé válik a sajtó, be kell
vallanunk, hogy Anglia meghóditott népei nem csak hogy magasabb
fokán állnak a míveltségnek mint egyéb testvéreik Oroszországban,
hanem magasabb fokon mint sok orosz alattvaló.</p>
<p>Alig fogható meg tehát, hogy ily viszonyok közt mint léphet fel
Oroszország Ázsia népei előtt az uj világ tanainak felavatott
apostolaként. Csak Középázsiában, a vad fanatizmus, durva önkény és
kapzsiság ez ős fészkében lehet az orosz mívelődés alkalmazását
hasznosnak tartani; de nem ugy Ázsia valamennyi részében és
valamennyi népénél. Turkesztán orosz fegyverek általi elfoglalása
tehát, mint már érintve volt, az illető lakosokra nézve szerencse.
De sokkal előnyösebb lett volna, ha e szerepre Anglia vállalkozik.
De miután ez nem történt meg, nem szabad vetélytársának
kötelességei teljesitésében gátakat vetni, s csak a további
hóditási tervek ellenében kell résen állnia.</p>
<p>Tegyük hozzá Oroszország czivilizatori képtelenségéhez Ázsiában
azon fontos körülményt, hogy egy fél világrész bekeblezése, több
millió ázsiainak saját testébe való beolvasztása által nemcsak
Nagybritannia hanem egész Európával szemben mily hatalmasan
fenyegető állást foglalhat el, ugy aránylag saját lételünkre nézve
sokkal nagyobb hátrányt fogunk látni ez óriási túlsúlyú hatalomban
mint előnyt Ázsia tatár népeire nézve. A russophobia, a mint
mondják, már elcsépelt dolog; magam is ezen véleményben vagyok, de
ha tekintetbe vesszük az orosz kettős sas hatalmas befolyását Ázsia
minden részeiben, ha nem tévesztjük <span class="pagenum"><a name=
"Page_382" id="Page_382">-382-</a></span> el szem elől hogy a
szent-pétervári udvar előnyös állása által a Hindukuson saját
kényére fogja kizsákmányolni a keleti kérdést e Boszporusznál, ugy
nehéz lesz világrészünk jövő sorsára nézve teljes megnyugvást
szereznünk. A mai diplomatia, a mely gyakran inkább hódol a
divatnak mint a helyes felfogásnak, nevetségessé akarja tenni
Napoleonnak jóslatát a kozák uralmat illetőleg Európában.</p>
<p>De feledik azt, hogy a mai közlekedési eszközök segélyével mit
tehet egy oly hatalom, mely Kamcsatkától a Dunáig vagy épen az
Adriai tenger partjáig, pólusi tenger jeges vidékétől az Iravaddi
hő partjáig fog kiterjeszkedni. Sokak előtt halluczinatiónak fog
látszani, de semmi esetre sem lehetetlen, hogy egy ily hatalom
mozgatásaira Európa szivének közepébe Ázsia legvadabb lovasainak
százezrei nyomulhatnak. Ez évszázad kezdetén a doni kozákok a
Szajna partján már megmutatták egy ily Dsengiz- és Timur-féle
hadjárat lehetőségét, s mért ne ismétlődhetnék ez ma, midőn
vasutakkal és gőzhajókkal rendelkezhetni? Európai hadmüvészetünk
igaz hogy meg tudná törni e nyers hatalmat; a Romanov-ház egy tagja
sem vihetné sokáig egy Dsengiz vagy Timur szerepét. De egy ily bár
pillanatnyi küzdelem is szomoru következményeket vonna maga után, s
most, midőn még rendelkezésünkre állnak az elővigyázati
rendszabályok, sürgető szükség hogy megakadályozzuk egy ily esemény
lehetőségét.</p>
<p>De ha eltekintünk is e messze kiható politikai combinátióktól,
tagadhatja-e valaki, hogy Anglia nagysága és hatalma nagyobb
haszonnal vannak Európa közérdekeire nézve mint az orosz
suprematia? Angliának sok ellensége, vagy jobban mondva, sok irigye
van. <span class="pagenum"><a name="Page_383" id=
"Page_383">-383-</a></span> A szárazföldi sajtó szenvedélytől
elvakitott hangja Anglia eljárásában mindig önzést, kapzsiságot és
büszkeséget fog látni, a rajongók pedig minden jellemvonásában a
legvastagabb materialismust fogják találni, de nagyon vaknak és
előitéletesnek kell mondanunk azt, a ki semmibe sem akarná venni
azon eredményeket, a melyek épen az angol hatalom, angol tőke s az
angol szivósság által jutottak czivilizatiónk s tudományunk
birtokába. Nem-e egyedül Anglia az, melynek hatalmas zászlója
megnyitotta számunkra Kelet-Ázsia kereskedését, nem az angol
utazók-e azok, kiknek merész nyomozó szelleme a legtávolabbi
vidékekre behat, hogy föld- és néprajzi ismereteinket gyarapitsák,
s mi történik a Temzén, mi az örökké izgatott és ügyes bajos
szigetkirályság többi városaiban? Szemügyre vették-e valaha az
ábrándok világába merült szellemek, kik folyvást ócsárolják az
angol materialismust, hogy ezek a hajhászok, daczára a kereskedés
és nyereség iránti élénk érdekeltségüknek, mégis legtöbbet a
tudomány előmozditására s a világ felvilágositására áldoznak.</p>
<p>Hol van egy ily ország, melyben a kormány oly könnyen áldoz
milliókat egy oly intézet számára, minő p. a Kensington-muzeum? hol
költenek egy könyvtárnak csupán czimjegyzékére százezreket mint az
ujabban Londonban történt, hol küld ki a kormány azonnal hajókat és
expeditiókat egy eltévedt utazó felkeresésére, mint azt ujabban
Livingstone-ért tették?</p>
<p>Daczára minden hibáinak, melyektől egy ország sem ment, be kell
ismernünk, hogy Anglia, akár az annyit hánytorgatott
materialismusa, akár az annyiszor megkefélt uralomvágya mellett,
mégis az európai czivilisatió élén áll. Mert ha Német- s
Francziaország <span class="pagenum"><a name="Page_384" id=
"Page_384">-384-</a></span> fenséges polgárisodásunk világosságának
terjesztésében nélkülözhetlenek is, a főtényező mégis egyedül
Anglia. Zászlajával minden éghajlat alatt, minden világrész táján
egy jobb korszak hajnalpirja merül fel. A mit Nagybritannia irigyei
beszélnek zsarnoki eljárásáról, többnyire igazságtalanság vagy
vastag tudatlanság. Szükség volna, hogy ezek a sentimentalis
vádolók ne az iróasztalnál s a szék lágy karjaiban, hanem az ázsiai
világ vidékein tanulmányoznák Anglia befolyását, s ha látnák, mint
szoritja ki nyugoti polgárisodásunk zászlaja a régi ázsiai
czivilizatió bűneit, mint iparkodik a porba tiport emberi jogokat
helyreállitni, milliókat szabaditván meg az egyes zsarnokok önkénye
alól, mint terelé azokat egy jobb jövő irányába, akkor bizonyára
leráznák közönyüket Angliának az idegen világrészekre gyakorolt
hatása iránt.</p>
<p>Nem volna-e tehát sajnálandó, ha egy ily államot szoritana
háttérbe az orosz hatalom? A Temzén egy szabad nép hatalmas akarata
uralkodik, a Néván pedig egy ázsiai dynastia uralomvágya oly
kormányrendszerrel, melynek reformátori képessége kétséges marad a
jövőben, mig a jelenben gyakorolt káros volta annál
bizonyosabb.</p>
<p>Oroszországnak csak Indiához, a brit érdekek ez Achilles
sarkához való közeledésében láthatjuk az Angliát fenyegető veszély
csalhatlan jeleit. Hogy hatalmát a brit oroszlán a Gangesen
megalapitsa, északon sokkal nagyobb harcznak néz most eléje, mint a
milyet délen a francziákkal kellett megállnia. Ez az ellenség
gyengébb volt mind számra, mind kitartásra nézve, kis hajóhaddal
rendelkezett, háta mögött egy akkor még hajózhatlan tenger állott s
könnyen meg volt győzhető; de az orosz az erődök, helyőrségek,
<span class="pagenum"><a name="Page_385" id=
"Page_385">-385-</a></span> biztositott utak szakadatlan
lánczolatára fog támaszkodhatni, fegyverei lesznek határtalan
uralomvágy, millió alattvalóinak vak hódolata s a durva szomszéd
államok rokonszenve, ezzel szemben a győzelem nem lesz oly könnyü,
s a vereség következményei sokkal sulyosabbak.</p>
<p>Fel tehát Britannia! Mert ha tartós szerencséd csillaga itt
homályba vész, akkor ennek a versnek is</p>
<div class="poem">
<div class="stanza"><span class="i0">The nations not so blest as
thee,<br /></span> <span class="i0">Must in their turn to tyrants
fall,<br /></span> <span class="i0">While thou shalt flourish great
and free,<br /></span> <span class="i0">The dread and envy of them
all.<br /></span></div>
</div>
<p class="i0">el kell némulnia a világ különböző tájain.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<div class="footnotes">
<h2>Lábjegyzetek.</h2>
<div class="footnote">
<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Tudtomra eddig két
ilyen Pseudo-Vámbéry szerepelt. Az egyik (Mr. Walker) Angliában, ki
csekélységeimet oly hiven utánozta, hogy ép termete daczára is több
ideig a ballábával sántikált. A másik (Professor William Davis[?])
egy nem közönséges bátorságu gazember, ki a mívelt Németország több
városában felolvasásokat tartott, mig végtére Berlinbe került, a
hol prof. Kiepert, a hires geograph és Dr. Bastian a jeles
kambodsiai utazó, kikkel személyes barátságban állok, egy 1868.
január 22-én az arnimi teremben tartott előadása alkalmával
ráismertek és a szemtelen arczáról az álczát letépték.</p>
<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href=
"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> A Szofi Iszlam-féle
szerzet még csak 30 évvel ezelőtt keletkezett. Alapitója, egy
Belkhbe való Tadzsik, a Nakisbendik folytonosan gyarapodó hatalma
ellen akart gondoskodni gátról. E szerzet tagjai közt a közösség és
a testvériség elve uralkodik. Perémmel szegélyezett nemez kalpag
által szokták magokat kitüntetni, s leginkább az Oxuson innen
Heratig, valamint a turkománok közt is találhatók.</p>
<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href=
"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Igen ő az! ő az
igaz! Nincs isten kivüle! a legszokottabb igék, melyeket a Zikrnél
használnak.</p>
<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href=
"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Kalenter nem más
mint az ó persa kelanter elferditése, mi annyit tesz mint „a
nagyobb“. Keleti Persiában még ma is a falu birájának czimét
képezi.</p>
<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href=
"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> Keskulnak
neveztetik a dervisek vademecumja, vagyis a kokusdióhéj feléből
készitett tojásdad alaku edény, melybe az összekoldult ételek,
folyékony és száraz, meleg és hideg, savanyu és édes egyaránt
összetöltetnek. Egy ilyen Tutti-frutti olla potrida-féle ebéd
tudom, nem igen volna gastronomjaink inyére, de mily felségesnek
tetszett az nekem egy hosszu napi zarándokolás után!</p>
<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href=
"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Hidzsu ala beiti
min isztitaatun szebila.</p>
<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href=
"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> Zem-zemnek
neveztetik egy kút a Káaba közelében, mely nagy becsben tartatik.
Vize, melynek csoda erejéről annyit regélnek, kis edényekben az
iszlamvilág minden partjaira vitetik egy-egy csepje, melyet valaki
haldokoltában nyel, 500 évet ró le a tisztitó tűz kínjaiból.
Eredete a forrásnak az, hogy a Hágár által magára hagyott Izmael
fakasztotta azt az égető homokból, picziny lábaival rugdalózva.</p>
<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href=
"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> A kancsóalaku réz
thea-edény (Csajddsus) az utazó tatárnak a Korán mellett
nélkülözhetlen vademecumja. A legszegényebb koldus is bir egy ily
edényt fogantyujánál fogva övéhez erősítve.</p>
<p><a name="Footnote_9" id="Footnote_9"></a> <a href=
"#FNanchor_9"><span class="label">9)</span></a> Hirkai dervisannak
(dervisöltöny) nevezik ezt, s még a legvagyonosabb derviseknek is
viselni kell különben jó öltönyeik felett. Jelképe ez a
szegénységnek és gyakran a legkülönbözőbb darabkákból állitják
össze; eleje egyenetlen és mindig czik-czakkos, s mig külseje durva
szálakkal nagy öltésekben van varrva, bélése selyemből vagy egyéb
értékes kelméből készül. A képmutatás netovábbja ez; azonban mundus
vult decipi, ergo decipiatur, mondták már a rómaiak előtt a keleti
bölcsek.</p>
<p><a name="Footnote_10" id="Footnote_10"></a> <a href=
"#FNanchor_10"><span class="label">10)</span></a> Ez Magyarországon
ma is divatos; azon szokás, hogy a nászünnep alkalmával a lovak
kantáraira tarka kendőket kötnek, valószinüleg még Ázsiából veszi
eredetét.</p>
<p><a name="Footnote_11" id="Footnote_11"></a> <a href=
"#FNanchor_11"><span class="label">11)</span></a> Oveisz Karajne
Mohamed egyik hű párthivének a neve, ki a proféta iránti
vonzalmából minden fogát kiverette, mivel az utóbbi az ohudi
csatában egy ellenséges fegyver által két előfogát elveszté; és
mikor Mohamed meghalt, egy rendet akart alapitani, melynél ezen
öncsonkitás főszabály lett volna, hanem az neki természetesen nem
sikerült. Azon állitás, hogy ő Khivába jött és ott halt volna meg,
ugy látszik, hogy a mesék országába tartozik.</p>
<p><a name="Footnote_12" id="Footnote_12"></a> <a href=
"#FNanchor_12"><span class="label">12)</span></a> Khodsa-ili (a
Khodsa népe vagy a proféta utódai), kiknek meglehetős nagy száma
lakja e vidéket. Épen olyan tisztán özbeg arczkifejezésök van, mint
a Persiában lakó számtalan szeidnek iráni jellegök, de több
előjogot élveznek, mint az utóbbiak.</p>
<p><a name="Footnote_13" id="Footnote_13"></a> <a href=
"#FNanchor_13"><span class="label">13)</span></a> A „Középázsiai
utazásaim“-hoz mellékelt földabroszon Nöksz vétségből fel van
cserélve Khodsa-ili-vel s az előbbi egy órával távolabbra is van
Kungráttól, mint a hogy ott ki van jelölve.</p>
<p><a name="Footnote_14" id="Footnote_14"></a> <a href=
"#FNanchor_14"><span class="label">14)</span></a> Nem Taldyk, mint
Butakow tengernagy a londoni földrajzi társulat előtt 1867. márcz.
10-ikén felolvasott értekezésében mondja. Abban sem egyezhetem meg
vele, amit a Delta két szélső karjáról felhoz, melyek közül a
keletit Janghi-nak, a nyugotit Laudan-nak nevezi. Lehet, hogy a
folyamágyak gyakori változása következtében ez hajdan ugy volt; de
ma már nem áll többé az az eset, mert a Laudan elnevezés alatt a
legjobb és leghitelesebb forrásokból mindig ugy hallottam, hogy az
Oxusnak azt az üres ágyát értik, mely Kipcsaknál kezdődve nyugoti
irányban Köhne-Ürgends felé tart. A mi a Butakow Ulkun-ját illeti,
melylyel ő a közép ágat jelöli meg, meg kell jegyeznünk, hogy ez a
szó özbeg nyelven „Nagy“-ot jelent s mindig a főfolyam neve mellé
függesztik. Ulkun, jobban mondva Ülkü, ennélfogva az én
Azun-Derjámmal ugyanazonos.</p>
<p><a name="Footnote_15" id="Footnote_15"></a> <a href=
"#FNanchor_15"><span class="label">15)</span></a> Lásd
„Vándorlásaim és élményeim Persiában“ 382. lapon.</p>
<p><a name="Footnote_16" id="Footnote_16"></a> <a href=
"#FNanchor_16"><span class="label">16)</span></a> Bazár közepében
berendezett iskolákat Persiában is lehet találni; ezek a legjobb
gyermekiskolák, de mégis megfoghatatlan előttem az, hogy a keletiek
miként tudnak tűrni egy ily természetellenes dolgot és hogy ezen
nevelőintézeteket miért nem helyezik inkább valamely csendes
utczába.</p>
<p><a name="Footnote_17" id="Footnote_17"></a> <a href=
"#FNanchor_17"><span class="label">17)</span></a> A keletiek
szemében csak a kutyák és európaiak tartatnak falravizelőknek. Ezen
actusnál egész Keleten le szoktak kuporodni, mivel félnek, hogy
álló helyzetökben ruháikat egy csepp el találja ronditani.</p>
<p><a name="Footnote_18" id="Footnote_18"></a> <a href=
"#FNanchor_18"><span class="label">18)</span></a> Egy Khanezad
eladatását kárhoztatandó ténynek tekintik s a ki azt elköveti,
rablónak vagy tolvajnak hiresztelik el.</p>
<p><a name="Footnote_19" id="Footnote_19"></a> <a href=
"#FNanchor_19"><span class="label">19)</span></a> A szogdi sikság,
v. i. a Zerefsan völgye, Bokhara és Szamarkand közt, ugy iratik le,
mint földi paradicsom s Hafiz, Bokhara és Szamarkand városokat a
legnagyobb kincseknek tartja, de melyeknél mégis többet ér
szeretője.</p>
<p><a name="Footnote_20" id="Footnote_20"></a> <a href=
"#FNanchor_20"><span class="label">20)</span></a> A szövegben
mondottakat legjobban megvilágositja az aratási idő különbözése
Turkesztánban. Igy például Belkhben és Andkhui környékén junius
elején, Hezareszp, Khiva és Karakölben már junius végén, a
pusztákon juliusban, Kungrátban és Khokand északi részén
augusztusban aratnak.</p>
<p><a name="Footnote_21" id="Footnote_21"></a> <a href=
"#FNanchor_21"><span class="label">21)</span></a> Burnes (Travels
in Bochara II. 188.) nem hiszi hogy az Oxus régebben más irányt
követett, s e tekintetben a benlakók állitásaira támaszkodik. Nem
bámulandó-e, hogy én tőlök épen annak ellenkezőjét hallottam? A
turkománok közt az Oxus régi irányára vonatkozólag még sok mese
létezik.</p>
<p><a name="Footnote_22" id="Footnote_22"></a> <a href=
"#FNanchor_22"><span class="label">22)</span></a> A mint nevük is
mutatja, ezek régenten a nyereség felére voltak szerződtetve.</p>
<p><a name="Footnote_23" id="Footnote_23"></a> <a href=
"#FNanchor_23"><span class="label">23)</span></a> Mitchell „The
Russians in Central Asia.“ 462. lap.</p>
<p><a name="Footnote_24" id="Footnote_24"></a> <a href=
"#FNanchor_24"><span class="label">24)</span></a> Örömmel veszem
észre, hogy a Közép-Ázsiából hozott magból néhány faj hazánkban jól
sikerült. Kétségkivül Európában ezek lesznek a legjobb dinnyék.</p>
<p><a name="Footnote_25" id="Footnote_25"></a> <a href=
"#FNanchor_25"><span class="label">25)</span></a> Bokhara, its Emir
and its people.</p>
<p><a name="Footnote_26" id="Footnote_26"></a> <a href=
"#FNanchor_26"><span class="label">26)</span></a> „Relations
politiques et commerciales de l’empire romain avec l’Asie
orientale.“ 197. l.</p>
<p><a name="Footnote_27" id="Footnote_27"></a> <a href=
"#FNanchor_27"><span class="label">27)</span></a> Tarikhi
Narsakhi.</p>
<p><a name="Footnote_28" id="Footnote_28"></a> <a href=
"#FNanchor_28"><span class="label">28)</span></a> „The Russians in
Central-Asia.“ 462. l.</p>
<p><a name="Footnote_29" id="Footnote_29"></a> <a href=
"#FNanchor_29"><span class="label">29)</span></a> Egy másik
példányon, mely Khanikoff ur birtokában van, 322. hedsra utáni év
áll. („Journal Asiatique“. VI. folyam, VII. rész, 284. l.)</p>
<p><a name="Footnote_30" id="Footnote_30"></a> <a href=
"#FNanchor_30"><span class="label">30)</span></a> Igen jellemző
azon főhivatalnokok sorjegyzéke, kik akkor a kormányzatot, vagyis a
bokharai miniszteriumot alkották. Ezek a következők voltak: 1)
Vezir, 2) Musztofi (pénzügyminiszter), 3) Amid-ul-Mulk (országnagy
[valószinüleg csak czim]), 4) Szahibi-Sart (államügyész), 5)
Szahibi muejjid (az ország megsegitője [czim?]), 6) Musrif
(udvarmester), 7) Memlekei khász (titkos tanácsos), 8) Muhteszib
(rendőrfőnök), 9) Arkaf (a kegyes alapitványok kezelője), 10) Kaza
(igazságügyminiszter). Középázsiában ezeknek már árnyékára sem
akadunk s csak Persia s Afghanisztánban van még belőlök
egy-kettő.</p>
<p><a name="Footnote_31" id="Footnote_31"></a> <a href=
"#FNanchor_31"><span class="label">31)</span></a> A mandola és
cseresznye Bokhara mostani termékei közt nem fordul elő.</p>
<p><a name="Footnote_32" id="Footnote_32"></a> <a href=
"#FNanchor_32"><span class="label">32)</span></a> Kuruk, török szó,
mely kertet s bekeritett helyeket jelent, Középázsiában állatkertet
még jelenleg is igy hivják.</p>
<p><a name="Footnote_33" id="Footnote_33"></a> <a href=
"#FNanchor_33"><span class="label">33)</span></a> Az iszlamot
megelőző korban Bokhara csak cserekereskedést üzött. Kenenkhor volt
a legelső uralkodó, ki ezüstpénzt veretett. A pénz tiszta
ezüsttartalommal birt s egyik oldalán az uralkodó képét viselte. Ez
igy tartott Abubekerig. A régi veretü pénz mindinkább ritkult s a
kharezmi roszabb minőségüvel helyettesittetett. Harun-al-Rasid
idejében az akkori helytartó Atrif hatféle érczkeverékből álló
pénzt veretett, mely Atrifi vagy Azrifi nevet nyert. (Ugy látszik,
hogy a Persiában használt Esrefi [arany] szó nem az arabból, hanem
a föntebbi Azrifiból ered.)</p>
<p><a name="Footnote_34" id="Footnote_34"></a> <a href=
"#FNanchor_34"><span class="label">34)</span></a> Khatun törökül
asszonyt jelent s mi ezt a valódi szó helyett használjuk, épen ugy,
mint a kézirat.</p>
<p><a name="Footnote_35" id="Footnote_35"></a> <a href=
"#FNanchor_35"><span class="label">35)</span></a> Rigisztán az ó
persában közhelyet jelent, azaz olyan helyet, mely füzénynyel (rig)
be van hintve s üresen áll.</p>
<p><a name="Footnote_36" id="Footnote_36"></a> <a href=
"#FNanchor_36"><span class="label">36)</span></a> Azt mondják, hogy
Szaid-bin-Oszmán Khatunba, ki hires szépség volt, belé szeretett s
hogy Bokharában még sok évek multán is szép dalokban dicsőitették e
viszonyt.</p>
<p><a name="Footnote_37" id="Footnote_37"></a> <a href=
"#FNanchor_37"><span class="label">37)</span></a> Klaproth
„Tableaux historiques“-jaiban és Remusat Ábel „Recherches sur les
langues tartares“-jaiban e törzset a hindu-góth népcsaládhoz
számitják, mely állitást ma már mindenki tévedésnek fog tekinteni.
Castrénnek, a finn tudósnak, kétségkivül igaza lehet, ha
vizsgálódásai közben Dél-Sziberiában egy szőkeszinü török törzsben
törzsrokonaira talált; de ezek nem burutok és én azt hiszem, hogy
maga a tudós Schott W. is téved, mikor ő, khinai kutforrásokat
követve, értekezésében „A valódi kirgizekről“ (Berlin, 1865.) e
véleménynek helyet ád. Nekem ugy tetszik, hogy a burutokat a
nizunokkal vétik össze, kik északabbra laknak, szőkék s
valószinüleg finn törzs maradványai. (Lásd Mitchell: „The Russians
in Central-Asia“ 64. l.)</p>
<p><a name="Footnote_38" id="Footnote_38"></a> <a href=
"#FNanchor_38"><span class="label">38)</span></a> Hogy nem egy
nomád ócsárolta rajtam a kiálló pofacsontok hiányát, mint elrutitó
bajt, már emlitettem. De hisz ezen nem szabad csodálkoznunk s
valóban feltünő előttem, hogy Livingstone „The Zambesi and its
Tributaries“ czimű művében azt állithatja, hogy oly afrikai nőket
látott a makololo-törzsből, kik a tükör előtt állva, a nagy széles
szájat, mely ott általános, kisebbiteni igyekeztek, azon
szándékból, hogy magokat szebbekké tehessék.</p>
<p><a name="Footnote_39" id="Footnote_39"></a> <a href=
"#FNanchor_39"><span class="label">39)</span></a> Lewschine Elek
„Description des Khirghiz-kazaks“ (Páris, 1840), 317. l.</p>
<p><a name="Footnote_40" id="Footnote_40"></a> <a href=
"#FNanchor_40"><span class="label">40)</span></a> Lásd előbbi munka
II. fej. 300. l.</p>
<p><a name="Footnote_41" id="Footnote_41"></a> <a href=
"#FNanchor_41"><span class="label">41)</span></a> Az Iszlamot,
Fischer szerint („Histoire de Siberie“, 86. l. és másutt) a 16.
század közepe táján vitte be oda bizonyos Kucsum nevü ember. Ezt az
adatot ugyan elfogadhatjuk az északon, azaz déli Szibériában
lakókra nézve, de Turkesztán közelében az áttérés már sokkal
korábban megtörtént.</p>
<p><a name="Footnote_42" id="Footnote_42"></a> <a href=
"#FNanchor_42"><span class="label">42)</span></a> Lewschine
ugyanazt mondja a kirgizekről irt emlitett munkájában, a 358.
lapon.</p>
<p><a name="Footnote_43" id="Footnote_43"></a> <a href=
"#FNanchor_43"><span class="label">43)</span></a> Dr. Bastian A. a
vállcsonttali jóslatot a burätoknál is föltalálta, kik pedig a
Szamanizmus hivei s az a kirgizeknél is az emlitett vallás
maradványának tekintendő. Lásd: „Das Ausland“, 1866. évfolyam. 23.
sz.</p>
<p><a name="Footnote_44" id="Footnote_44"></a> <a href=
"#FNanchor_44"><span class="label">44)</span></a> Gibbon „Roman
Empire, ed. by Dr. W. Smith“ (London, 1862. 296. l.) nem ok nélkül
jegyzi meg: „The Uzbegs are the most altered from their primitiv
manners: 1) by the profession of the Mohametan religion and 2) by
the posessions of cities and harvests of the Great Bucharia.“</p>
<p><a name="Footnote_45" id="Footnote_45"></a> <a href=
"#FNanchor_45"><span class="label">45)</span></a> Abulgazinak ezen
állitása, hogy az özbegek a Dsudsi népből valók lettek volna, kik
magokat az Iszlam felvétele után nevezték ugy, egészen tévesnek
látszik.</p>
<p><a name="Footnote_46" id="Footnote_46"></a> <a href=
"#FNanchor_46"><span class="label">46)</span></a> Seikh Khudabad,
ki egy tudós és asketa vala a Seibanik föllépése idejében, az
utóbbiak egy párthivének ezt mondja: „Szana Oezbegin mu kirek?“
(Özbeget [saját bég-et] akarsz-é?), a timurida Baber helyett, ki
ennélfogva nem volt határozottan Özbeg. („Tarikhi-Szeid-Rakim“
kéziratomban, melyet Bokharából hoztam.)</p>
<p><a name="Footnote_47" id="Footnote_47"></a> <a href=
"#FNanchor_47"><span class="label">47)</span></a> Ugyanezt
bizonyitja Radloff is a tudományok császári akadémiájához
Sz.-Pétervárra küldött tudósitásaiban. Lásd a nevezett társaság
„Bulletin“-jét XII. köt. 918. l.</p>
<p><a name="Footnote_48" id="Footnote_48"></a> <a href=
"#FNanchor_48"><span class="label">48)</span></a> Ritter:
„Westasien“ II. 86.</p>
<p><a name="Footnote_49" id="Footnote_49"></a> <a href=
"#FNanchor_49"><span class="label">49)</span></a> „Az iráni nép
ethnographiai helyzete.“ (Lásd „Das Ausland.“ 1866. évfolyam, 36.
sz. 853. l.</p>
<p><a name="Footnote_50" id="Footnote_50"></a> <a href=
"#FNanchor_50"><span class="label">50)</span></a> Lásd: Khanikoff
„Memoire sur l’ethnographie de la Persa“ (Paris, 1866.) 45. l.</p>
<p><a name="Footnote_51" id="Footnote_51"></a> <a href=
"#FNanchor_51"><span class="label">51)</span></a> Lásd fentebbi
munka 47. l.</p>
<p><a name="Footnote_52" id="Footnote_52"></a> <a href=
"#FNanchor_52"><span class="label">52)</span></a> Ajmak mongol szó
és néptörzset jelent.</p>
<p><a name="Footnote_53" id="Footnote_53"></a> <a href=
"#FNanchor_53"><span class="label">53)</span></a> Khanikoff nagyon
téved, ha ő a hezareh-ket hajdani, s még pedig a Birlasz törzshöz
tartozott, özbegeknek tartja. Lásd: „Memoire sur la partie
meridionale de l’Asie centrale“ (Paris, 1862.) 112, 138. l. Ez
ellen a következő bizonyitványokat hozhatom fel: 1) Saját
állitásukat, miszerént ők a Dsengiz khán hadsergének maradványai s
még pedig Abul-Fazl szavai szerént Mangu-Khannak egy csapatából; 2)
az a rész, melyet Gobi-Hezareh-eknek hivnak, és a mely a Herat
környékén fekvő hegyekbe vonta magát s a persa elemektől megkimélve
maradott, még ma is mongol dialektust beszél, miként azt Gabelentz
a „Zeitschrift der deutschen morgenländischen Gesellschaft“-ban XX,
326. a leechi szógyűjteményből bebizonyitja. Sőt Baber azt állitja,
hogy az ő idejében sok <em class="gesperrt">hezareh</em> beszélt
mongolul. 3) Az özbegeknél sehol sem található oly határozottan
mongol jelleg, mint a hezareh-knél, mi annál feltünőbb volna, mivel
az előbbiek tömörebb tömegekben s közelebb maradtak a régi honhoz,
mig az utóbbiak mindig idegen ég alatt és idegen elemek között
laktak.</p>
<p><a name="Footnote_54" id="Footnote_54"></a> <a href=
"#FNanchor_54"><span class="label">54)</span></a> Lásd Khanikoff,
104. l.</p>
<p><a name="Footnote_55" id="Footnote_55"></a> <a href=
"#FNanchor_55"><span class="label">55)</span></a> Vah-ból (a Vah
folyója), miként az Oxust Bendehesben nevezik, az uj neveket is,
mint pl. Vakhan, Vakhsz-dsird és Vakhsab, le lehet
származtatni.</p>
<p><a name="Footnote_56" id="Footnote_56"></a> <a href=
"#FNanchor_56"><span class="label">56)</span></a> Kerkiben létem
alatt valami tiz feizabadival (Feizabad Bedakhsán főhelye) egy és
ugyanazon házban laktam. Az egy küldöttség vala, mely Bokharából
tért vissza, hol az emirt nem rég elüzött fejedelmök helyére akarta
emelni.</p>
<p><a name="Footnote_57" id="Footnote_57"></a> <a href=
"#FNanchor_57"><span class="label">57)</span></a> A rabszolgák
örömestebb töltenek egy özbeg házában tiz évet, mint egy tadsiknál
ötöt, mivel az utóbbiak hirhedett lelkiismeretlenséggel szokták
őket használni minden kitelhető módon.</p>
<p><a name="Footnote_58" id="Footnote_58"></a> <a href=
"#FNanchor_58"><span class="label">58)</span></a> Ez legjobban
bebizonyult a legutóbbi eseményeknél Taskendben. Egy irományból,
mely Kryschanowsky tábornoktól az emlitett városban kelt (lásd „Das
Ausland“ decz. 4. 1866. 1159. l.), arról értesültünk, hogy e
helység tarka népessége között a szártok valának az elsők, a kik a
hóditókhoz barátságosan közeledtek, sőt nekik a békekötés terhes
művében jelentékeny segélyt nyujtottak – hihetőleg minden özbeg
nagy bosszuságára, kik az <em class="gesperrt">orosz uralomért való
állitólagos kérelemnél</em> bizonyára nem voltak részesek.</p>
<p><a name="Footnote_59" id="Footnote_59"></a> <a href=
"#FNanchor_59"><span class="label">59)</span></a> Khanikoff ur
téved, ha azt hiszi, hogy ez csakis Khivában történik, mert
bizonyára nem ismeretlen előtte, hogy az orosz fegyverek által nem
rég elfoglalt Taskendben a persa lakosságot „szárt“ név alatt
lajstromozták be és egész Khokandban is ugy hivják őket. A fent
emlitett Kryschanowsky tábornok is ugy beszél a tadsikról és
szártokról, mint két külön törzsről.</p>
<p><a name="Footnote_60" id="Footnote_60"></a> <a href=
"#FNanchor_60"><span class="label">60)</span></a> Ezen meséket
különösen Arany László barátomnak figyelmébe ajánlom, ki is már
annyi érdemet szerzett a magyar népmese gyüjtésében.</p>
<p><a name="Footnote_61" id="Footnote_61"></a> <a href=
"#FNanchor_61"><span class="label">61)</span></a> Bisbarmak egy
kirgizi nemzeti étel.</p>
<p><a name="Footnote_62" id="Footnote_62"></a> <a href=
"#FNanchor_62"><span class="label">62)</span></a> A beszélők, mint
itt Murzakay, tréfás megjegyzéssel szokták befejezni
elbeszélésüket.</p>
<p><a name="Footnote_63" id="Footnote_63"></a> <a href=
"#FNanchor_63"><span class="label">63)</span></a> Az egész
szárazföldi sajtó közül maig csak a „Revue des deux Mondes“ hozott
két czikket Középázsiáról. Az első, a nélkül hogy színt vallana,
csupán a közeli összeütközés válságos viszonyait fejtegeti; a másik
orosz szellemtől van áthatva, s egy követ fú az angol
optimistákkal, a mit épen nem vennék rosz néven az irótól, ha nem
hozott volna több idézetet föl középázsiai utazásomból, mint
sajátját.</p>
<p><a name="Footnote_64" id="Footnote_64"></a> <a href=
"#FNanchor_64"><span class="label">64)</span></a> E nevet az
oroszok hibásan mindig Iszetnek olvassák. Ised szokásba vett
megröviditése az Eis Mehemmednek, és annyit jelent, hogy: „Mohamed
gyönyöre.“</p>
<p><a name="Footnote_65" id="Footnote_65"></a> <a href=
"#FNanchor_65"><span class="label">65)</span></a> Derbarnak hivják
az anglo-indiai alkirály nyilvános fogadtatásait.</p>
</div>
</div>
<p class="center">Nyomatott Bécsben, Holzhausen Adolfnál.</p>
<hr class="chap" />
<div class="chapter"></div>
<div>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66741 ***</div>
</body>
</html>
|
