diff options
Diffstat (limited to 'old/66589-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66589-0.txt | 5107 |
1 files changed, 0 insertions, 5107 deletions
diff --git a/old/66589-0.txt b/old/66589-0.txt deleted file mode 100644 index d583f9f..0000000 --- a/old/66589-0.txt +++ /dev/null @@ -1,5107 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Az élet értelme és értéke, by Rudolf Eucken - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Az élet értelme és értéke - -Author: Rudolf Eucken - -Translator: Aladár Schöpflin - -Release Date: October 21, 2021 [eBook #66589] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Library of the Hungarian Academy of Sciences - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET ÉRTELME ÉS ÉRTÉKE *** - -KULTURA ÉS TUDOMÁNY - -AZ ÉLET ÉRTELME ÉS ÉRTÉKE - -IRTA RUDOLF EUCKEN - -FORDITOTTA SCHÖPFLIN ALADÁR - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1915 - -AZ ÉLET ÉRTELME ÉS ÉRTÉKE - -IRTA - -RUDOLF EUCKEN - -A HARMADIK NÉMET KIADÁS (TIZENHARMADIK ÉS TIZENNEGYEDIK EZER) UTÁN -FORDITOTTA - -SCHÖPFLIN ALADÁR - -BUDAPEST - -FRANKLIN-TÁRSULAT - -MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA - -1915 - -FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA. - - - - -BEVEZETÉS. - -Az élet értelme és értéke felőli kérdés éppenséggel nem magától -értetődő: olyan időkben támad fel, a mikor az egyes ember kezd zavarba -jönni a környezete által nyujtott élettartalom felől s ez a kétség azt -jelenti, hogy a hagyományos összefüggések nem elégítik ki azokat a -követelményeket, melyeket az élet haladása felállít. Mikor azonban aztán -a gondolkodás a maga erejéből kivánna arra a kérdésre felelni, akkor -nagyon bajos helyzetben találja magát. A töprengő gondolati munka -előtérbe helyezése rendszerint a messzeségbe szorítja vissza a világot s -közte és köztünk mindjobban kiszélesíti a szakadékot s végül a világ -sokkal idegenebbé lesz, semhogy fel tudna világosítani az életünk -értelme felől. Miután így a dolgok visszautasítják, az ember önmaga felé -fordul és megvizsgálja a saját lelkét; úgy tünik fel, hogy életének, ha -valahol, hát itt kell czélt és utakat találnia. Az ilyen kisérlet -azonban hamar meggyőzi arról, hogy az élet a világtól való elszakadás -által mindjobban elszegényedik és végül belső ürességbe esik össze. Így -tehát a szakadékot valamikép át kellene hidalni, a világ és a lélek -közti ellentétet valamikép ki kellene egyenlíteni; ehhez azonban az élet -jelentékeny továbbképzésére, saját nagygyá és szélessé válásunkra volna -szükség. De hogy lehetne ezt elérni és hogy állíthassa helyre az ember -önmagából kifelé azt a kapcsolatot, a melyet az élet továbbhaladása -felbontott! Igy a kérdés mind tovább sodor a kétségbe, a kétség a -tagadásba. - -A megzavarodás és a tapogatózó keresés ez állapota láthatólag a jelenkor -helyzete. A bizonytalanság nevezetesen abban nyilvánul, hogy életünkből -hiányzik az uralkodó központ, a melyből nézve sokfélesége áttekinthetővé -és egy egységbe foglalhatóvá válna, így tehát az egyén szempontjából -kérdezni sem lehet az értelmet és értéket, még kevésbbé lehet kielégítő -feleletet találni. Arra való kisérletekben, hogy az életnek egy ilyen -középpontot adjanak, ebből sajátlagosan alakítsák az életet, a -jelenkorban egyáltalán nincs hiány, de már maga az is, hogy több ilyen -kisérlet van, csak arra való, hogy a zavart még jobban fokozza. Sőt ezek -a kisérletek annyira eltérnek és annyira ellentmondanak egymásnak, hogy -alig van, a mi a mai emberiséget annyi meghasonlásnak teszi ki, mint az -élet egészére való fáradozás. Mindenekelőtt a régebbi és újabb -gondolkodásmód ellentéte az, a mi a gyökértől fogva minden elágazásig -szétszaggatja az életet: evvel értelmét és értékét is homlokegyenest -eltérően értelmezi. A régebbi gondolkodásmód, a melyet a vallás és egy -ideálkultura képvisel, egy láthatatlan, csak a lelki szem számára -meglévő világot tesz az élet főszékhelyévé s a közvetlen létet ennek a -világnak világosságába és szolgálatába helyezi. Hogy ez a lét az ilyen -vonatkozásokon túl önmagában minek hiszi magát és mire tartja magát -képesnek, arról itt ha nem is mint közömbös, de mindenesetre mellékes -dologról szólnak. Másfelől aztán az új gondolkodásmód teljesen az érzéki -léthez akarja lánczolni az életet és a saját eszközeivel akarja fölérni; -ennek a létnek minden túllépése üres agyrémnek tünik fel neki. Mind a -két gondolkodásmód hatalmas hatással nyomul ránk és tökéletesen -ellenkező irányba vonz minket: ideáljaink és értékbecsléseink túlnyomóan -a régebbi, érdekeink és munkánk pedig az újabbi gondolkodásmód szerint -valók. A ki a kortársak közül teljes tökéletesen tudja az egyik irányt -követni, a ki azt hiszi, hogy elvetheti akár az újat mint elfajzást, -akár a régit, mint valami teljesen kiélt dolgot, annak számára könnyű a -dolog, az túl van minden kételyen. Az ilyen tagadással szemben azonban a -kulturmunka magaslatán fenmarad az a meggyőződés, hogy mindegyik -gondolkodásmódban vannak igazságok, a melyekről alig lehet lemondani, -hogy tehát a kettőt valamiképen ki kell egyenlíteni. Hogy azonban az -ellentét szemmellátható merevsége mellett mikép történjék ez, azt nehéz -átlátni; egyelőre ez ellentét hatalma alatt maradunk s az egyik oldalról -a másikra ide-oda hányódunk. Minden mozgásból és nyugtalanságból azonban -végül a bizonytalanság és üresség érzése támad, a mely megbénít minden -fölfelé-törekvést s ezt nem lehet elkerülni, ha buzgó foglalkozás -daczára a lét külső felén nem eleveníttetik meg és nem mozdíttatik elő a -munka által az embernek valami egésze. Ennek felel meg az a tény, hogy -korunk minden bámulatos eredménye és szakadatlan haladása daczára is -híjával van valami biztos és vidám életérzésnek, hogy mindezek a sikerek -nem segítik valódi örömre, nem különben hogy a mai ember az egésznek -mérlegelésekor keveset szokott tartani magáról és a mindenségben való -helyzetéről. Micsoda fordulat következett itt be szemben a 18. -századdal, mely bár oly sokkal erőtlenebb volt nálunknál, mégis teljesen -el volt telve az ember nagyságával! A mennyire bizonyos, hogy korunk -hatalmas feladatának megoldásához örömteljes életkedvre van szükségünk, -ép oly kevéssé tudjuk magunkat az élet értelmének kérdése alól kivonni s -ép oly szükségszerűen fog ez a kérdés mindinkább elébe nyomulni az -összes egyes kérdéseknek. Végre is az emberiség és az egyes ember itt -szellemi valójának fentartásáért küzd; az ilyen kérdés ideig-óráig -háttérbe szorítható, végleg azonban nem lehet felhagyni vele, mennél -jobban elhanyagolják, annál elemibb erővel fog megint fölemelkedni. - -A fő nehézség abban rejlik, hogy itt nem áll fenn semmiféle szilárd -tényállás, a mely minden véleménnyel és magyarázattal szemben -változatlanul megáll, hanem az élet maga is folyamatban van, különböző -módokon foglalható össze és az összefoglalás módja szerint nagyon -különbözőképen alakul. Ily módon nemcsak a képek, hanem maguk a -valóságok is elütnek egymástól; az itélet arról, hogy az élet átlagában -mi menjen lényeges vagy mellékes, előmozdító vagy ártalmas számba, a -konczentráczió különbözősége szerint gyökeresen különbözően hangozhatik. -Ennek megfelelően a mai meghasonlásban nem annyira életképek, mint -inkább életvalóságok harczolnak egymással, egyáltalán nem csak a -magyarázat, hanem az élet maga is meg van hasonolva s ezzel el van -döntve az is, hogy a meghasonlás áthidalása nem valami fogalmakkal való -kimagyarázás, hanem csakis egy új élet felé való előhaladás útján -valósulhat meg, a mely új élet nagyobb mélysége és szélessége által -fölébe emelkedik az ellentéteknek. A mi a jelen mozgalmainak különös -fontosságot és feszültséget ad, az épen az, hogy egy új élet felépülése -van bennük kérdésben; ez persze bizonyára nem történhetik máról -holnapra, hanem egész nemzedékek munkájára van hozzá szükség, de azért -annak, a mi ma az előkészítés és alapvetés czéljából történhetik, -semmíkép sem kell elveszni. - -A mennyiben innen nézve a tudomány munkája úgy tünik fel, mint egy -szélesebb körű mozgalom egy darabja, nagy értéket nyer annak szem előtt -tartása, hogy mi hat el mihozzánk is a mult és jelen egyesítési -kisérleteiből, élet-szintéziseiből. Mert ezeket a szintéziseket nem -lehet mint merő képeket félretolni; vállalkozásuk, hogy minden életet -magukhoz vonzanak, sajátságos kifejtésben mutatja az emberi képességet, -megmutatja a dolgok ellenállását is s mind a kettőből együtt maradandó -értékű tapasztalatokat keletkeztethet; ezek a szintézisek aligha -egyesíthettek volna annyi lelket és aligha hatolhattak volna be olyan -mélyen az emberi dolgokba valamiféle igazság-tartalom nélkül, e -kisérletek kritikai áttekintése összefoglalhatja a tapasztalatokat és az -igazság-elemeket s élesebben és érthetőbben ismertetheti fel a probléma -mai állását, mint a mennyire egy zavaros összbenyomás engedné, sőt -hathat abban az irányban is, hogy megmutassa az irányt, a melyben az -élet egy továbbképzése, egy új önkonczentráczió keresendő. Hogy egy ily -keresésnek van-e kilátása sikerre, e felől csak az élet saját mozgása és -tapasztalása dönthet; az előrenyomulás első feltétele az, hogy még -további lehetőségeknek legyen bennük megvetve az alapja, hogy az élet ne -merítette légyen ki mélységét az eddigi alakulásokban. De ha a mindenség -mindenütt élő folyamatban van, miért kellene épen nálunk embereknél -készen bezárva lennie a továbbhaladás lehetősége nélkül? Mindenesetre -nem maradhatunk nyugodtan állva ott, a hol ma vagyunk és nem várhatjuk -meg, mi lesz belőlünk. Mert az ellentéteknek, melyek működésben vannak, -mindjobban ki kell mélyülniök s az élet szellemi tartalmát mindjobban -szét kell őrölniök és el kell aprózniok; ha tehát nem akarunk belsőleg -mindjobban sülyedni, akkor előre kell törekednünk, attól a -meggyőződéstől vitetve, hogy itt szükségszerűségek hatnak, melyek -fölötte állnak nemcsak az egyes ember, hanem az egész emberiség -akarásának és vélekedésének. Bizva az ilyen szükségszerűségekben, fogunk -hozzá munkánkhoz. - - - - -A KOR VÁLASZAI. - - -A régebbi életrendek. - - -A vallásos életrend. - -A különböző életrendek közül, melyek a mai emberért vetélkednek, még ma -is annak van a legnagyobb hatása, a melyet a vallás alkot. Ez az élet -alapviszonyává az egy a világ fölött álló szellemhez való viszonyt -teszi, a mely egyúttal az egész világon uralkodónak és azt áthatónak van -feltüntetve; a kereszténység ezt a viszonyt azzal határozza meg -közelebbről, hogy a világon uralkodó hatalom tökéletes erkölcsi lénynek, -az igazságosság és mindenekelőtt a szeretet szellemének van feltüntetve. -A vallásos életrend a vallást teszi meg az élet főtartalmává és egy -sajátságos gondolatvilág teremtőjévé; ez a fordulat azonban az emberi -lét súlyos megrázkódásaiból származott, olyan időkben következett be, -melyek saját tehetetlenségüket s nemkülönben a közönséges élet -semmiségét merev nyilvánvalósággal állították az ember szeme elé s -egyuttal eltöltötték őt mélységes vágyakozással egy jobb élet után. Igy -történt ez a mi nyugati kulturkörünkben azokban a századokban, melyeknek -mozgalmaiból a kereszténység végül mint győztes került ki; a vallás -utáni vágyakozásnak szenvedélyes tüze később enyhült és lehiggadt, -egyidejüleg lassankint egy vallásos életrend alakult ki, a mely az -évszázadokon és évezredeken át hatalmas hatással a mi korunkig ér és -igényeit ma is fentartja. - -Ebben a vallásirendben az élet egyetlen feladata az abszolút és -tökéletes szellemhez való viszonyra van konczentrálva, minden egyéb -tevékenység csak az ehhez való vonatkozás és az ennek érdekében való -eredmény által jut értékre. Az ilyen energikus konczentráczióval -szorosan kapcsolódik egy merőben önmagában található, a világ minden -bonyodalmának fölötte álló bensőség; ez a bensőség felszabadít a külső -siker hatalmától és a fődolgot önmagában találja meg: megteremti az -emberek kölcsönös megértését lélekről lélekre és megteremti a tökéletes -együttérzés és együttélés lehetőségét, a legmélyebb alapú közösségből -kiindulólag szorosabban összekapcsolja az embereket, mint a mennyire ez -bárhol másutt megtörténhetik. Ez a vallási élet végtelen isteni -szereteten nyugszik, a szeretethez azonban hozzátársul egy erkölcsi rend -szentsége és az életnek minden bensősége mellett megmérhetetlen -komolyságot ad. - -Ebben a kapcsolatban az ember önmagáról és életéről a legmagasabban -gondolkozhatott. Mint isten képére alkotott lény központjában állott a -valóságnak, körülötte mozgott a mindenség, a mit ő tett-vett, az döntött -az egésznek sorsa felől, döntött felőle örökre. Az egyes ember az isten -országának tagja volt e földön s neki kellett az egésznek tapasztalatait -készségesen felvennie, de egyúttal egy külön saját kört is alkotott és -önczél számba ment, az egésznek beteljesítéséhez, a melyből a legkisebb -résznek sem volt szabad elvesznie, hozzátartozott az ő döntése is. - -Ebből az életből nem hiányoztak a gondok, bajok és szenvedések, a -követelmény magassága és az emberi kör merev konfliktusai -megakadályoztak minden a szó közönséges értelmében vett jólérzést és -boldogságot. Sőt a szenvedés és bűn súlya itt egyelőre inkább -fokozhatónak, mint csökkenthetőnek tünhetett fel. De a vallás alapvető -tapasztalata, a nyomasztó bűntől való szabadulásnak és egy új élet -teremtésének tapasztalata fölébe emelte az embert a harcz és nyomor -egész körének; a szeretet és, kegyelem útján eszközölt megegyezés -istennel részt juttatott neki isten tökéletességéből és túláradó -boldogságából. Ha egy idegenszerű világ ellenállása megmaradt is, ha egy -új élet megnyilása csak most éreztette is erejét, kételyekbe ejteni és a -törekvést megbénítani nem tudta. Feladatainak nagyságát tekintve nem -volt könnyű élet, a mi itt keletkezett, de egy mozgalommal tele és -biztos összefüggésű élet volt, nem volt hiábavaló élet. - -A vallási világrendszer így hosszú évszázadokon át uralkodott az -emberiség széles körein, egyéneket és népeket szorosan összetartott, -megszámlálhatatlan lelkeket mélyen felrázott és mélységes békét szerzett -nekik. Míg itt egy isteni lény lép be az ember körébe és új világot -teremt a réginek talaján, merev ellentétek támadnak és a közéjük került -élet kiragadtatik minden nyugalmából. Az isteni magasan a világ felett -álló fenségében és egyúttal a legközelebbi lelki közelségben, a -mondhatatlanul kicsiny és mégis istennel való lényegbeli egyesülésre -hivatott ember, szeretet és félős tisztelet, szelídség és komolyság -egymással szorosan összekötve, mély sötétség és ragyogó fény, nyomor és -boldogság egymást kölcsönösen fokozva, mindebben egy drámai feszültség -és szakadatlan mozgalom, mely legelőször ad a léleknek valóságos -történetet s ezt a történetet teszi minden valóság középpontjává; -mindezen keresztül a lenyügöző vágy a szeretet és örökkévalóság után, -olyan élet, mely a hitben és reményben minden jelent messze túlszárnyal, -a mely azonban legmélyebb gyökerében az örök igazság világában való -elhelyezettséget tartalmaz. Ilyen mélységet és bensőséget az élet semmi -más helyen nem ért el. - -És mégis ez ellen az élet ellen, nevezetesen pedig kizárólagossága ellen -közel fekszik egy ellenmondás. Az egész a legközelebbi világgal való -szakításból keletkezett, az emberiség az ókor vége felé nem egy szomorú -tapasztalat révén elvesztette hitét önmagában és képességében, nem -talált többé magas czélokat a legközelebbi létben, úgy látszott, csak -egy új világ felé való fordulás óvhat meg a szellemi elsivárodás és -megsemmisülés ellen. Igy tehát az ember egész lelke odaadásával ragadta -meg ezt a világot és a lét teljes megfordulása ment végbe, a hit világa -vált az élet főszinhelyévé, a látható világ ellenben az idegenbe -szállott alá. Ez csak addig maradhatott vitathatatlan, a meddig az a -vágyakozás egy új világ után megtartotta lenyügöző erejét; meg kellett -inognia, a mint az újkor feltámadásakor az emberiség ismét örömteljes -önbizalomra emelkedett és egyúttal a legközelebbi világ friss vonzerőt -nyert; ekkor a törekvés és munka mind jobban a környezet felé fordult, -az élet legfőbb feladatát e környezet alávetésében és az e közben beálló -erő-fokozódásban látszott találni, ez a világ ekkor mindinkább szellemi -hazájává is lett az embernek. Mialatt így a világmunka feladatai tarka -gazdagságukban és mámorító sikereikkel elfelejttették a lélek állapota -miatti gondot, a vallás helyzete teljes tökéletesen eltolódik, az élet -középpontjából mindinkább kerületébe szorul és küzdenie kell egy -következő ellenmozgalommal, melyet csak a kicsinyes gondolkodásmód róhat -a merő egyének fenhéjázásának és hitetlenségének rovására. Külsőleg a -vallás tanítási tartalma elleni meggondolások állottak előtérben; ezek -nevezetesen a természetről és a történelemről alkotott kép tökéletes -megváltozására hivatkoztak, melyet az újkor hajtott végre. Ezek a -meggondolások azonban elviselhetők vagy háttérbe szoríthatók lettek -volna, ha az élet sértetlenül megőrizte volna régi magvát és a régi -hitet; a környezet ellentmondása akkor a hit daczos öntudatosságát még -fokozhatta volna is. (Credo quia absurdum). Veszedelmessé ezeket a -támadásokat csak a vallás saját gyöngesége tette, alapvető -tapasztalatainak elhalványodása, az emberiség életérzésének átfordulása. -Ilyen megváltozott helyzetben teljes hatásra jutott az is, a mi -kezdettől fogva ellentmondott a vallásnak, valamint az is, a mit a -modern kultura állított vele szembe, minden kétség és minden aggodalom -kész meghallgatásra talált. A támadás egyelőre a vallásnak és -életrendjének egyes oldalaira és egyes igényeire szorítkozik, csakhamar -azonban a vallás egésze ellen fordul és egyuttal a vallási életrend -mindennemű lehetősége ellen. Ezt mint túlságosan szorosat elvetik és egy -minimális kulturát követelnek helyette, a vallás, úgy látszik, csak mint -egy szélesebb élet egy darabja őriz meg valamely igazságot és fejthet ki -valamely tartalmat; gondolatvilága anthropomorph számba megy és egyúttal -az ember és isten lényegbeli egységgé válásának alapgondolata mint -lehetetlen utasíttatik vissza; a valóságnak két birodalomra való -széthasadása eltévelyedésnek tünik fel és félszegségnek tetszik, hogy az -életnek nem a jelen előmozdítása, hanem egy eljövendő lét előkészítése -tétetik főfeladatává. Végül ennek a gondolatmenetnek a számára az egész -vallás az emberi képzelődés művévé válik, birodalma merő illuziók -szövevényévé, árnyak és álmok birodalmává. - -Az ilyan tagadás bizonyára erélyes ellenállásra talál és ha nem is a -vallásos életrend, hanem legalább a vallás joga mellett sokan -erőteljesen kardoskodnak. De ennek a tagadásnak szüntelen terjedése -ellentmondhatatlanul mutatja, hogy a jelen széles körei már többé nem -tudnak a vallás ható erőibe elhelyezkedni, hogy ők és világuk ezektől -bensőleg idegenekké, sőt érthetetlenekké váltak. És azt sem lehet -tagadni, hogy a vallás oldalán minden buzgó tevékenység mellett is ma, -legmélyebb alapjában véve, kevés vezető és előreható alkotás áll. Ma -keveset érzünk a vallás fölemelő, megerősítő, istenit és emberit -egységesítő tartalmából. Sőt inkább ma a vallás messzemenőleg -alávettetik a merő ember czéljainak és leszállíttatik ezeknek -szinvonalára; így van az, mikor a hatalomra való akaratnak, de akkor is, -mikor a merő érzelmi felindulásnak kell szolgálnia. Ilyen megrázkódások -és ilyen kételyek közepette a vallás nem adhat többé szilárd támasztékot -az embernek, nem uralkodhatik az életen, nem határozhatja meg értelmét -és értékét. Hogy adhatna biztos feleletet az, a mi maga is kérdéssé -vált? - - -Az immanens idealizmus életrendje. - -Egy immanens idealizmus, mely egy ideális kultura felépítésével -évezredek óta többnyire barátságos kiegészítésül, néha azonban éles -ellenhatásul kiséri a vallást, azt hiszi magáról, hogy el tudja kerülni -a vallás bonyodalmait a nélkül, hogy az élet mélységét csökkentené. Ez -is főképen egy láthatatlan világba állítja az életet, ez a láthatatlan -világ azonban nem úgy tünik fel, mint valami az érzéki lét mellett levő -és ettől elválasztott birodalom, hanem mint saját magának támasztékul -szolgáló oka, saját megelevenítő mélysége; ez az életrend azzal a -meggyőződéssel áll és bukik, hogy a mindenségnek van ilyen a külső szem -számára elrejtett mélysége, hogy ez egészet képez és belső életet él -benne. Az ideálkultura az embert szorosan összekapcsolja a mindenséggel, -de egyuttal sajátos munkát és megkülönböztetett állást tulajdonít neki. -Mert az ember alatt levő világ úgy tünik fel, mintha öntudatlanul és -megkötötten élné életét és az egészet hordozó erő nem válik az egyes -hely számára élménynyé; ez történik azonban az embernél, a ki az -egésznek gondolatát gondolja, így tehát őbenne emelkedik a világ először -teljes világosságra és szabadságra. Ez azonban nem történik az embernek -saját döntése és elsajátítása nélkül, saját munkája és előrehatolása -nélkül; ezen a bizonyos ponton a világ haladása az emberen mulik s ő a -saját cselekvésével azt remélheti, előmozdíthatja az egésznek állapotát. - -Ez az életrend kiválóképen a belső és a külső, a láthatatlan és a -látható világ ellentéte körül mozog. A belső, az élet tulajdonképeni -hordozója, meg kell hogy ragadja és átlelkesítse a külsőt, egyúttal -magának is szétfoszló körvonalból kialakult alakká kell előrehaladni. -Igy keletkezik egy szellemi tevékenység, a mely a mindent megokoló -világelmétől hordoztatva, szemben a szunnyadó természettel és az értelem -nélkül való mindennapi élettel lényegesen új életet teremt, a szellem -egy birodalmát, a mely a benne levő igaz, jó és szép útján az embert -belső közösségbe juttatja a nagy világgal és módot ad neki, hogy ennek -egész gazdagságát és nagyszerűségét átélje. Az ilyen életnek nincs -szüksége rajta kívül eső jutalomra, nem szolgál más czélokra, hanem a -saját értelmét a maga kifejtésében, örömét pedig saját maga -szemlélésében találja, szüntelenül kifejtve hatását biztosan és -szilárdan nyugszik saját lényében. - -Ez élet fő hordozói a művészet és tudomány, mind a kettőt abban a -magasrendű értelemben értve, hogy a meglévő helyzet felfordításával a -teremtő okok birodalmába helyeznek minket és tulajdonunkká teszik a -világ mélységét. Mindenütt iparkodnak a homályt eloszlatni, a merevet -megtágítani, a szétszórtat összekapcsolni, az ellentéteket -kiegyenlíteni, az egészet lélekteljes harmoniába juttatni és a szépet, a -mely önmaga által tetszik, minden merőben hasznos fölébe emelni. Ez -olyan élet-alakítást eredményez, a mely a vallásétól lényegesen eltér. A -vallás inkább az ellentétek kiélesítésére, az ideálkultura enyhítésükre -czéloz; amaz lehetőleg egyetlenegy pontra koncentrálja az életet, ez -szélességének és tágasságának áthatására irányul, amaz az érzületet -teszi előtérbe, ez erőteljes cselekvést követel; amaz inkább az ember -gyengeségénél és semmiségénél időzik, ez az erejénél és nagyságánál, -természetesen azt az embert értve, a ki a világegyetembe beleilleszti -magát és belőle merít; amaz az élet igenlésére való utat csak nehéz -megrendülésen és kemény tagadáson át találja meg, emez azt hiszi, -azonnal végrehajthatja merész fölszárnyalással. Lehet, hogy ez az -ellentét csak egy tágabb élet különböző oldalait és fokozatait -tartalmazza, melyeknek ki kell egymást egészíteniök, egyelőre azonban -nem látjuk azt a pontot, a melyben egyesülnek. - -Az immanens idealizmus különösen fényes kifejlésre jutott a görög élet -tetőpontján, azóta is fenmaradt mint sajátságos áramlat és mind újra -megerősödött, hozzánk legközelebb Goethe életének művéből szól hozzánk s -az emberiség szellemi vagyonának lényeges része. - -Azzal az igénnyel azonban, hogy az életet vezesse és értelmét -meghatározza, az immanens idealizmus nem járt máskép, mint a vallás: -alapja megrendült, alapvető élménye elhomályosodott és meggyengült; így -tehát ellenséges hatalmak kerekedtek felül és elűzték ezt az -életalakítást a lét központjából. Hogy a valóságnak megvan a mélysége és -hogy az ember erejének teljes latbavetésével belehelyezkedhetik ebbe a -mélységbe, ez a kor átlaga számára nem kevésbbé kétessé vált, mint a -vallás alapvető igazságai. Az immanens idealizmusnak mindig nagy -veszedelme és fáradsága volt állításának magasságát megőrizni. Nagy és -az életet betöltő alkotáshoz csakis bizonyos időpontokban jutott, csak -az emberiség ünnep- és vasárnapján, mikor a sors valami kedvezése a -világtörténelmi élet nagy feladataival nagy egyéniségeket hozott össze; -fenkölt alkotásban lett ilyenkor a láthatatlan világ megvilágosító -igazsággá és az élet biztos támasztékává, ilyenkor megnyerhette az ember -egész erejét és saját lénnyé válhatott számára. - -Azok a heroikus idők azonban elmúlnak és a mindennapiság gyakorolja -jogát, az élet elveszti feszültségét és egyuttal ellenálló erejét is -mindennel szemben, a mi amaz alakításnak ellenséges; a külvilág -merevsége, az átlagos emberiség csekély szellemi mozgékonysága, a -társadalom esztelensége, szenvedélye és képmutatása kerekedett fölül és -amaz ideálkulturát a lét átlelkesítésével és megnemesítésével együtt úgy -tünteti fel, mint valami ráadást, egy másnemű élet kisérőjét és -szegélyezését. - -Ha ilyen fordulat által az ideálkultura saját tevékenységből és -tapasztalásból rámaradt kincsek merő elsajátításává, továbbvitelévé és -élvezésévé válik, akkor a szellemi alkotás elkerülhetetlenül merő -műveltséggé laposodik; az ilyennek is megvan a maga értéke, de nem -mozgatja meg kellően az élet mélységeit, mindig abban a veszedelemben -forog, hogy merő élvezet dolgává válik és tetszetős piperével csak úgy -túlcsalogat az emberi lét mélységein. Annyiban is könnyen eshetik az -őszintétlenség hibájába, a mennyiben nem annyira az egyén saját -kivánsága, mint inkább a környezetre való tekintet, a társadalmi -együttlétben való érvényesülni akarás vonz hozzá, a látszat ilyenkor -túlnyomóvá lesz a valóság fölött, sőt el is feledteti. Mindent összevéve -a műveltség másodkézből való életnek tünik fel, ez pedig semmikép sem -adhat létünknek értelmet és értéket. - -A mit a dolgoknak ez a fordulata bonyodalmul magában rejt, az további -megerősödést nyer a jelen sajátságos helyzet által. Egyelőre a vallás -megrendülése is az immanens idealizmus gyöngítésére szolgál. Mert ennek -meggyőződése a mindenség mélységéről és egy láthatatlan világ hatásáról -csak a vallással való kapcsolatban nyert az emberiségben szilárd talajt -és abban, hogy a vallás az életet fölébe emelte minden látható létnek; -ha a vallás összeomlik, vagy csak gyöngül is, akkor az ideálkultura is -elveszti biztos helyzetét az életben s mélységéből mindinkább a -felszínre szoríttatik. A vallás gyöngülésében azonban ma semmikép sem -lehet kételkedni. Azután az újkorban a külvilág olyan önállóságot nyert, -mint még soha és az exakt tudomány munkája mindinkább kiűzött belőle -minden lelki elemet, egyúttal a feladatok túláradó gazdagsága tünik fel -benne, melyek az ember erejét vonzzák és lekötik; ezt a világot -megmérhetetlenségében belülről leigázni és egy láthatatlan élet -szolgálatába vonni mindinkább lehetetlennek tünik fel. Az is ebben az -irányban hat, hogy a modern kutatás az ember szellemi szervezetének -különállóságát és megkötöttségét erősen előtérbe fordítja; életünk és -törekvésünk szerinte meghatározott korlátok között látszik feküdni, a -melyek tartósan megakadályozzák, hogy az ember részt vegyen a mindenség -életében. A modern subjektum fejlődése kiragadja az embert az örökölt -kapcsolatokból és mintegy idegenül állítja szembe a világgal; ilyen -helyzetben hogy akadhasson szellemi alkotás, a mely nekünk aláveti a -létet és a mindenség mélységéből merítteti életünket? - -Igy tehát az immanens idealizmus életrendje magasztos művészetével és -tudományával ma nem kevésbbé meg van rendülve, mint a vallás, a -megrendülés csak azért érzik kevésbbé, mert nem egyenes ellenhatásban, -hanem lassanként való ellankadásban és elhalványodásban megy végbe. A -hogy az immanens idealizmusban nincs meg a vallás merészsége, ép úgy a -körülötte való harcz sem támaszt olyan hatalmas szenvedélyt. De itt is, -mint ott is ugyanahhoz a végeredményhez jutunk: olyan élethatalmak, -melyek évezredeken át vezették az emberiséget és életének értelmet -adtak, elvesztették szilárd gyökerüket a mai ember tudatában, inkább a -lusta megszokás tartja fenn őket, mint eredendő alkotás. Csak a -mindennapiság ügyeibe való belebonyolódottságunk és a részletekkel való -túlnyomó foglalkozásunk láttatja át vagy legalább halványan érezteti -velünk, hogy micsoda szörnyű dolog megy nálunk végbe. Avagy nem szörnyű -dolog-e, ha a czélok és javak, a melyek kiküzdésére évezredek legjobb -erőiket rátették és a melyekért elmondhatatlan áldozatokat hoztak, most -már illuziókul tünnek fel, ha a sokáig tisztelt istenek most bálványokká -nyilváníttatnak, ha az emberi törekvés eddigi főiránya mint tévelygés és -agyrém tünik fel? Nem szabad húzódoznunk ennek az átalakulásnak az -elismerésétől, ha az igazság parancsolata úgy kivánja, de csak felületes -érzület tud könnyen és örömest szakítani mindennel, a mi eddig értékes -számba ment, csak az nem veszi észre, hogy ilyen sok évezreden át való -teljes eltévelyedés megismerése meg kell hogy rendítsen az emberben -minden hitet az igazságra való képességében. - - -Az újabb életrendek. - - -A közös alapvetés. - -Bármily súlyosnak vesszük is a jelen szellemi megrázkódását, nem -tagadhatjuk, hogy egy sokat igérő építmény van vele szemben munkában. A -19. század gyökeres fordulatot hajtott végre egy láthatatlan világról a -látható világra, a hogy azt az idealizmusnak a meggyőződésekben a -realizmus által való háttérbe szorítása kifejezi. Az emberiség fiatalos -frissességgel ragadja meg a látható világot, mennél jobban teszi ezt -hazájává, annál erősebb lesz a bizodalma abban, hogy itt az élet egésze -számára értelmet és értéket talál. Örvendező bizalommal ragadja meg a -munkát. Rendíthetetlenül szilárdnak tünik fel a talaj, melyen áll, az -előitéleteknek minden árnyéka, a babona minden köde eloszlott, fényes -napvilág árad a dolgok körül és homály nélkül mutatja valódi -természetüket, minden oldalról szabad és korláttalan mezőt talál a -cselekvés, az élet most először tünik fel úgy, mintha lerázna minden -álom és árnyszerűséget és teljes éberségre jut, teljes valóságra. E -mellett minden vivmányban megvan a friss látás, sőt az első felfedezés -varázsa. - -Igazság dolgában ennek a látható világ összehasonlíthatatlanul több lett -ez új élet számára, mint a mennyi az előbbi időkben volt. Nemcsak hogy a -nagy természetben, nemkülönben a saját történetében soha nem sejtett -módon nyilt meg az emberiség megismerése számára, hanem az ember -cselekvése számára is mind több kezdőpontot mutatott meg; a dolgok -állagát, melybe azelőtt mint elkerülhetetlen sorsba törődött bele, most -képességei fölhasználásával lényegesen meg tudja változtatni és meg -tudja javítani, a nyomor és inség, tévedés és képzelődés megtámadtatik, -az élet mindenütt gyorsabb folyásba és fölfelé irányuló mozgásba jut, -nagyobb bőségre és több örömre emelkedik. Ez az új élet pedig magvát a -munkában találja meg, azaz abban a tevékenységben, mely a tárgyat -megragadja és az ember czéljaira alakítja; a mi ebből régtől fogva -megvolt, az az újkorban jelentékenyen fokozódik az által, hogy a munka -sokkal inkább elválasztódik a merő egyének czéljaitól, sőt bizonyos -önállóságot nyer az emberrel szemben és saját kapcsolatokat alkot. Így -mutatják ezt a tudomány és technika, így mutatja ezt a politikai és -társadalmi tevékenység; valamennyi mint egy nagy munkaegész -szolgálattevő tagját mutatja az embert, a melynek követeléseinek -okvetlenül alá kell hogy rendelje magát. De épen az ilyen alárendelésben -az ember jelentékeny hatalmat nyer, az idők egymásutánja és az erők -egymásmellettisége itt közös hatásra foglalódik össze, ez a hatás -szüntelenül előre tör, nem ismer el semmi határt véglegesnek, mert az -erő érintkezése a dolgokkal mindig új lehetőségeket hoz létre. Ezzel az -emberiség friss bátorságot és büszke önbizalmat nyer, látókörünkön belül -férfias, tiszta, czéltudatos élet keletkezik, mely a vallás vagy a -metafizika minden bonyolódását lerázta magáról. Az ilyen élet -hivatkozhatik Goethe szavára: - - Szilárdan álljon s nézzen, merre lát, - A deréknek nem néma a világ. - -Ez az élet azonban nem tudja a maga befejező érvényességét bebizonyítani -a nélkül, hogy uralkodó középpontot adna magamagának és ebből kiindulva -sajátlagosan átképezze az egész kört. Ilyen középpontot azonban a -tapasztalat világa nem nyujt kétségtelenül, többféle helyen lehet -keresni, különösen pedig az a kérdés, vajjon a minket körülvevő -természethez való viszony vagy pedig a hozzánk, az emberi lényhez való -viszony adja életünk magvát. A szerint, a hogy ebben döntünk, válnak -külön a mozgalmak, hatalmas életáramlatok keletkeznek, sőt mindent -egybefoglaló életrendekre való kisérletek. Vegyük szemügyre egyelőre -azt, a mely az embernek a természethez való viszonyát teszi az emberi -élet alapvető viszonyává. - - -A naturalizmus életrendje. - -A naturalizmus életrendje csak akkor válhatott önállóvá s csak akkor -juthatott teljes tisztaságra, mikor a természet képe kiválasztotta -magából az emberi lelki élet minden hozzátételét és egyúttal nyilvánvaló -kifejezettségre juttatta sajátosságát. Ez pedig az újkor kezdete óta -történt először. Ellentétben minden vallásos és spekulativ magyarázattal -itt a kutatás főfeladatává az lesz, hogy a természetet merőben a maga -természetességében fogja fel; igy tehát minden belső tulajdonság és -minden lelkies törekvés mint hamisítás távolíttatik el belőle s a -természet a lélektelen tömegek és mozgások birodalmává alakittatik át, -melynek történése egyszerű formákban, változhatatlan törvények szerint -folyik le, saját szükségszerűségénél fogva, tekintet nélkül az ember -javára. Kezdettől fogva erős volt a hajlam, a természetnek ezt a -birodalmát a valóság egész birodalmává nyilvánítani és egyúttal minden -tudományt a természettudomány módjára alakítani; már _Bacon_ (1561–1626) -a _nagy anyá_-nak nevezte a természettudományt és minden megismerés -gyökerének. Ez a hajlam mindjobban elharapózott, természetfogalmak -nyomultak be mind mélyebben az összes területekbe és ma már egyáltalán -nem találjuk aggodalmas dolognak a mindenség képét a természetből -kiindulólag megrajzolni, a _természettudományi világnézetet_ tenni a -világnézetté. A természet nem tágulhatott ki annyira mindenséggé a -nélkül, hogy az embert is ne vonja magához és hogy ne vegye őt egészen -magába. Addig ez nem volt lehetséges, a míg úgy látszott, hogy -áthághatlan meredély választja el az ember lényét és eredetét minden -természettől, de egy ilyen meredély elismerésének a természettudomány -mind buzgóbban ellentmondott, mind több összekötő fonalat mutatott fel s -most azt hiszi, a modern fejlődési tan segítségével végre tökéletes -eggyéválást ért el. Minden bizonnyal a természet nem foglalhatja be az -ember belsejét is, a míg a régi mechanizmus teljes lélektelensége -megmarad, így tehát a modern monizmus ezt elveti és fölszereli lelki -élettel a természetet egész az elemeiig. Ezzel minden nehézség -elhárítottnak látszik és a többi léttel együtt az ember is bele van -illesztve egy egyetlen kapcsolatba. - -Ha azonban az ember teljes tökéletesen a természetbe tartozik, akkor -életének mikéntje is csakis a természetének felelhet meg, akkor ennek az -életnek kiképzését és mindannak kiküszöbölését, a mi a rá örökségül -maradt tényálladékban ennek ellentmond, főfeladatává kell tennie; a mi -az emberben a természettel közös, az lesz most lényének magvává és az -határozza meg életének jellemét. A természet azonban itt mint egyes -elemek egymás mellettisége tünik fel; melyek egymással ezerszeres -vonatkozásokban állanak és kölcsönösen fentartják egymást, itt nincs az -összeköttetésnek más módja, mint a felhalmozódásé és az összetételé és -azért nincs egy egészből eredő hatás sem, nincs önállóvá válás és -nincsenek a lelki életnek saját czéljai, hanem minden lelki élet a -természetes organizáczió egy darabjának tünik fel, mely alapjában véve a -természetes önfentartás szolgálatában áll. A természet történése tiszta -ténylegességben folyik le, saját merő meglétén túl nem jelenthet semmit -és nem törekedhetik semmire, elutasít minden kívülről jövő megitélést és -értékbecslést, nem ismer jót és rosszat; itt nincs más különbség, mint a -több erő vagy a kevesebb erő. - -Az ilyen fajtájú történésnek átvitele az emberi életre tökéletes -átalakulást eredményez ennek eddigi állapotában. A mi természeti vonás -volt benne, az eddig háttérbe volt szorítva és kevésre becsülve, sőt -gyakran meg is támadták, tehát nem bontakozhattak ki szabadon és nem -zárulhattak egymás közt össze. A mint ez most lehetővé válik, lényegesen -új látvány tárul elé, csak most jut teljes érvényre minden lelki -tevékenységnek testi föltételekhez való kötöttsége, a természeti -ösztönök és a természetes önfentartás elemi hatalma, a létért való -küzdelem felrázó és előrehajtó hatása, a vak és czéltalan ténylegesség -széles kiterjedése az ember körében is. Mialatt most már mindez közös -hatássá egyesül, egy sajátszerű élettipus keletkezik és ez a szellemi -munkára is rá igyekezhetik nyomni a maga jellemét. - -Ez az élettipus azonban egy erős tagadással kezdődik és ezzel egész -kiterjedése szerint aggressziv jelleget kap. Egy másfajta meggyökerezett -élet-alakítással szemben úgy kell a szabad útját megteremtenie, erős -küzdelmet kell vívnia minden ellen, a mi a természeten túl akarna lépni -s a mi eközben sok zűrzavart és tévelygést eredményez és egyúttal -széjjelszakgatja a valóságot. Ezt tették az élettipus szerint a vallás, -a metafizika és minden rájuk támaszkodó morál, ennélfogva ezeket -mindazzal együtt, a mi rajtuk tapad, a lehető legalaposabban ki kell -irtani. Szüntelenül vissza kell utasítani a subjektum kisérleteit, -melyekkel el akarja magát a dolgoktól szakítani és szabadon lebegő -fantáziával a maga útjain akar járni. Az életnek szigorú hozzákötése a -természet tényállásához itt úgy tünik fel, mint az igazságossághoz és -egyúttal az élet erősítéséhez való fordulás. Mert ama költött képződések -sokféle nyomást gyakorolnak az emberre és tilalmaikkal megakadályozzák -abban, hogy erőit teljesen kihasználja; ez megváltozhatik, ha a -természet korlátok nélkül kibontakozhatik, ha az életet semmiféle -vallási vagy morális előitéletek nem szűkítik össze és nem akadályozzák. -Igy az élet, a mely itt előáll, az igazság és szabadság büszke -öntudatára támaszkodik. Ezenkívül érzéki közelség és közvetlen -szemléletesség jellemzi, az a bizonyosság, hogy szilárd alapon áll, a -környezethez való szoros csatlakozás keresése, derült erőérzet minden -megkötöttség közepett, pihenés nélküli mozgás, a mely mindinkább a -távolba tör. Az ilyen élet annyi feszültséget és örömet látszik -magamagában hordani, hogy a túlvilágról való lemondás semmi esetre sem -eshetik nehezére. - -A mi sajátságos vonás ebből a szellemi életre származik, az kiterjeszti -hatását minden egyes területre, a művészetre és tudományra, a nevelésre -és műveltségre, a társadalmi és állami életre. Mindenütt arról van szó, -hogy az érzéki és materiális tényezőket teljes érvényre juttassák és az -életet evvel teltebbé alakítsák, szoros kapcsolatban tartsák a -világkörnyezettel és megóvják minden a zavarosba és bizonytalanba való -elcsuszamlástól. A megismerés e mellett úgy látszik, hogy könnyen -átváltoztatható gyümölcsöző cselekvéssé. Mert a mint hogy a modern -természettudomány a technika felé való fordulással sokkal nagyobb -hatalmat adott az embernek a világ fölött, ép úgy az emberi együttlétben -is a közel fekvőből, világosan áttekinthetőből és érzékileg -megfoghatóból való kiindulás fokozza cselekvési képességünket és -várhatóvá teszi az észnek az esztelenséggel szemben való szakadatlan -előnyomulását. - -Hogy ez az életmozgalom mily hatalmas hatással volt és mennyire -megváltoztatta az emberi létet, ez napnál világosabban áll szemünk -előtt; kétségkívül itt nemcsak subjektiv vélemények és kivánságok vannak -szóban, hanem egy hatalmas életfolyam keletkezett, melynek lenyügöző -ereje könnyen ragadja magával a meggyőződéseket. Ennek javára működik a -benyomások frissesége, melyekkel ez az élet az embert körülveszi, javára -működik a merev tagadás is, mely nevezetesen a fölfelé törekvő tömegeket -könnyen megnyeri azzal, hogy bizonyos tevékenységet vagy legalább ennek -látszatát adja nekik is. - -És mégis, mennyi ellentmondás emelkedik ellene, ha ez akar lenni az -egész élet és ha képesnek hiszi magát arra, hogy létünknek értelmet és -értéket adjon! Az ellentmondás azonban nemcsak kívülről jön, hanem -magának az újon fejlődött életnek belsejéből is. Ez az élet visszavezeti -az embert a természethez, de szellemi munka útján teszi ezt és ebben a -munkában egészen máskép tűnik elő az élet, egész más erőket fejleszt ki, -egész más követelményeket támaszt, mint a milyenek egy merőben -természeti lényre nézve lehetségesek volnának. Az a szellemi munka -főképen a gondolkozásból kiindulólag megy végbe és a mint láttuk, az -igazság utáni vágyból; gondolkodásában azonban az ember szembeállítja -magát a természettel, egy egészbe foglalja és megfontolja hozzá való -viszonyát; a ki ezt teszi, az több, mint merő természet és az nem -fokoztathatja le magát a természet mechanizmusának merőben egy -darabjává. És a hogy a gondolkodás az egyesen túl az egészre irányul, ép -úgy az érzéki benyomásnak elébe teszi a szellemi tevékenységet és ez -mindent átalakít, a mi kívülről nyujtatik; vajjon a kutató világa a -természetnek erőkre, viszonyokra és törvényekre való áttételével nem -teljesen más-e, mint az a világ, melyet az érzékek közvetítenek velünk? -A gondolkodás okokon alapszik, mindent, a mit megragad, eredendő életre -óhajtana átalakítani, a merő ténylegesség merev korláttá lesz számára és -elviselhetetlen akadályozóvá. Ha így áll a dolog, akkor belső -ellenmondás a gondolkodás útján az egész valóságot érzéki létre -visszavezetni akarni, mert ezzel az élet formája és tartalma a -legmerevebb ellentétbe jutnak; a gondolkodás ténye maga is megczáfolja -az eredményt, melyre itt a munka jut. - -Valamint itt a naturalizmus fejlődése következetesen össze kellett hogy -rombolja a saját alapját, ép úgy a naturalizmus egyáltalán csak egy -bizonyos pontig viszi tagadásait, hogy aztán elejtse őket és aggódás -nélkül egészítse ki magát olyan nagyságokkal és javakkal, melyek egy -általa hevesen ostromolt élet-alakításból valók. Nem akar olyan -világnézetet, mely a tapasztalat területét túlhaladja; hogy azonban az -érzéki érzet soha semmiképen nem foghatja össze a tapasztalatot egy -egészszé és nem építheti ki világfelfogássá, hanem csakis a gondolkodás, -azt figyelmen kívül hagyja; a morált nem akarja vallásosan vagy -spekuláczió utján indokoltnak és nem látja, hogy az egész életnek merő -természeti ösztönökre való visszavezetése mindennemű morált rombadönt és -hogy a hol minden összetartó egység hiányzik, az olyan nagy dolgok, mint -meggyőződés és érzület, személyiség és jellem üres agyrémekké válnak; a -tudomány munkájára alapítja az életet és ezzel meg akarja élesíteni az -igazság fogalmát, – de hogy létezhetik tudomány és igazság, ha alapjában -véve csak egyes egyének állnak egymás mellett különböző és szüntelenül -változó képzeteikkel? Avagy a vélemények átlaga, melyet az emberi -együttélés hoz létre, menjen igazság számba? A naturalizmusnak ez az -eljárása nemcsak következetlensége a gondolkodásnak, hanem nagy kárral -nyúl bele az élet egészébe is. Hogy találhatnának olyan nagy dolgok, -melyek, mint elrejtettek és kölcsönvettek, szükségképen háttérben -állanak, megfelelő fejlődésre; hogyne zsugorodnának össze ilyen háttérbe -szorulás mellett? És az ilyen összezsugorodásnak különösen rombolólag -kellene hatnia, ha életünk a bensőség irányában nagy problémákat -tartalmazna, melyek semmikép sem kezelhetők mint mellékes dolgok. Hogy -pedig a dolog így áll, az majd később meg fog mutatkozni. - -Bármennyire előreviszi is tehát a naturalizmus az életet kifelé, -belsőleg teljesen megakasztja és az ezáltal előidéződött üresség és -értelmetlenség teljesen elviselhetetlenné kell hogy legyen, a mint a -kérdés az egészre irányíttatik; ezt azonban a kulturember nem engedheti; -annál kevésbbé engedheti, mennél inkább részt vesz a szellemi munkában. -Mert mit csinál a naturalizmus az életből mint egészből? Fölhagyva -minden megkülönböztető szellemi jelleget, az emberiség parányi -kicsiségre sülyed alá s cselekvésének saját állapotán túl nincs semmi -értéke; a mint azonban az emberiség a mindenségben teljesen -egyedülállóvá válik, ép úgy egyedülállóvá lesz rajta belül is az egyes a -másikkal szemben. Mert a hol az egész valóság egyes atómokra megy -vissza, ott széjjelesik minden belső közösség, ott nincsen igazi részvét -és szeretet, ott eltűnik minden kölcsönös megértés is lélek és lélek -között. Az egyén tehát tökéletesen egyedül van a mérhetetlen -mindenségben. Minden cselekvés abban merül ki, hogy a fizikai létet -fentartsa és lehetőleg kellemessé alakítsa, hogy az erő megfeszítéséből -és fokozásából gyönyört merítsen és azt élvezze. De a mit ezzel a -legkedvezőbb esetben is el lehet érni, megéri-e a megmérhetetlen -fáradságot és gondot, az izgalmat és önfeláldozást, melyet a kulturember -élete megkövetel? Annyi bonyolultság és körülményesség a nevelésben és -műveltségben, az állami rendben és szociális szervezetben – és mindez -csak azért, hogy végül elérjük azt, a mit az állat oly sokkal könnyebben -elér! Igazán ha az egész világmozgalom csak arra való volna, hogy mind -fáradságosabb utakon csak a természetes önfentartásnak ugyanarra a -czéljára törekedjünk, mint a legalsóbbrendű organizmus, ha nem hozna -semmi lényegesen újat, akkor inkább lenne hátrálásnak, mint haladásnak -nevezhető, akkor az egész emberi történet új javainak természetével és -azzal a vállalkozásával, hogy a természettel szemben a kultura -birodalmát építse fel, nem volna más, mint egyetlen nagy eltévelyedés. - -Ebben az életalakításban annyiban is elviselhetetlen ellentmondás van, -hogy mi nem lehetünk el a nélkül, hogy egy énről ne beszéljünk, a saját -cselekvésünket mint a sajátunkat ne éljük át, sőt hogy felelősnek ne -érezzük magunkat érte és mégis itt kénytelenek vagyunk elismerni, hogy -mindebből valóság szerint a legcsekélyebb sem tulajdonunk, hogy mi -semmikép sem vagyunk cselekvők, semmit sem tudunk eredendően létrehozni, -hanem hogy lényegében azon a helyen, a melyet a magunkénak nevezünk, -valami olyan megy végbe, a mit képesek vagyunk ugyan szemlélni, de -változtatni rajta nem tudunk. Ez még csak elviselhető volna, ha a -számunkra kiutalt életbeli szerep csupa szeretetreméltó vonást viselne -és harmonikus egész volna, de hogy áll a dolog, ha nem így van és mi -ezzel kénytelenek vagyunk olyan természetet vonszolni tovább magunkkal, -a mely talán nekünk magunknak is ugyancsak nem tetszik? Nem kellene -ilyen természetnek elviselhetetlen lánczczá válnia? - -Ennek az életrendnek a merevsége és üressége esetleg nem érzik addig, a -míg intellektuális felvilágosodásával fel kell hogy küzdje magát -másfajta hatalmakkal szemben és ezzel a legkeményebb harczokba kerül; az -affektus, a mely ebből ered, az egészet fölmelegítheti és látszólag -átlelkesítheti. De tegyük fel, hogy az a felvilágosítás elvégezte -munkáját és az ember lényegében csak a természet egy darabjának érzi -magát, mi tennivaló marad neki akkor még, sőt hogy beszélhet akkor még -czélokról és feladatokról, mikor mindent összevéve csupán csak egy -lelketlen folyamat átmenő pontja lett; egy olyan folyamaté, a mely -tekintve minden magasabbra fejlődött életnek múlandóságát az egyes -világtesteken, végül maga is össze kell hogy omoljék? Építés és -szétrombolás, alakulás és elmúlás, szenvedélyes életösztön a -legcsekélyebb állandó nyereség nélkül; az olyan lénynek, a mely elvégre -sem olvad fel a mindenkori helyzetben és a pillanatban, a mely nem tud -felhagyni az egésznek átgondolásával, a melynek mérlegelnie és mérnie -kell, nem kell-e okvetlenül teljes kétségbe esnie az ilyen megismeréssel -szemben? - -A naturalista életrendnek megvan az az érdeme, hogy eddigelé háttérbe -szorított tényeket és feladatokat teljes elismerésre juttat, különösen -pedig hozzásegíti jogához az embernek szoros kapcsolatát a természettel. -A jog azonban jogtalansággá válik és az élet nyeresége súlyos -veszteséggé, ha megengedi, hogy ezek a tények egyedül határozzák meg az -életet és egyúttal ezekhez hozzá is köti, lemondva minden -továbbtörekvésről. A naturalizmus csak azon a szellemi atmoszférán belül -alakulhat életegészszé, melyet a világtörténelmi munka alakított ki a -természeten való állandó fölülemelkedésben; itt az őt jellemző nagyságok -észrevétlenül kiegészülnek, megváltoznak és megfordíttatnak. Mennél -jobban elvonja magát a naturalizmus az ilyen kiegészüléstől, mennél -inkább föl akarja érni saját eszközeivel az egész életet, annál -felismerhetőbbé kell hogy váljanak korlátai, annál inkább megrendül -saját alapja, annál inkább vereséggé kell változnia a látszólagos -győzelemnek. Igy tehát e mozgalom lefolyásának nyugodtan nézhetnénk -elébe, ha mint hűvös megfigyelők állhatnánk vele szemben és nem kellene -saját lényünkön átélnünk a roppant megrázkódást és rombolást, melylyel -az emberiség életét fenyegeti. - - -Az ember önmagához fordulása. - - -A szocziális és az individuális kultura. - -Mikor az isten léte az emberre nézve bizonytalanná válik és a világész -elhalványul előtte, mikor egyúttal a természet minden külsőleges -közeledés mellett belsőleg idegen marad tőle és belső ürességben hagyja -életét, akkor úgy tetszik, csak egyetlen egy utunk marad még arra, hogy -létünknek értelmet és czélt tulajdoníthassunk: az embernek önmagához -való fordulása, saját körének áthatása minden erejének tevékenynyé -tételére és a lehetőleg nagy boldogságra. Ez is új módját nyitja meg az -életnek és létnek. Mert eddig az ember a saját körét is egy láthatatlan -világ befolyása alatt alakította; vagy az isteni birodalom, vagy egy -világész uralkodott életén és czélt adott neki. Csak most tartozik -teljes tökéletesen a közvetlen léthez, most fejtheti ki korlátlanul -minden erejét és mehet akadálytalanul minden úton, most nem kell a -magához hasonlókkal való vonatkozást egy láthatatlan világ -közvetítésével keresnie, hanem megtalálja magában a tapasztalat -világában. Valóság szerint itt mérhetetlen bősége alakult a -vonatkozásoknak és az erők a leggyümölcsözőbb munkára egyesültek; a mi -szükség és szenvedés van létünkben, az sikeresen meg van támadva és -messze háttérbe szorítva, az egész élet nyert mozgalmasságban és -gyönyörben, minden együtt a ténylegesség egy hatalmas folyamát képezi, a -mely ezerszeres hatással hullámzik körülünk; így tehát az ember ez -önmagához fordulásának fontosságát semmi módon sem lehet kétségbe vonni. - -Mindezzel azonban nincs még eldöntve az a kérdés, a mely minket -foglalkoztat, az a kérdés, hogy az embernek emberhez való viszonya -lehet-e uralkodó középpontja az egész életnek és adhat-e ennek teljesen -elegendő tartalmat? Úgy fogjuk találni, hogy a dolog egyáltalán nem -olyan egyszerű, hogy a törekvés nemcsak magamagában válik ketté, hanem -vállalkozásának egészében is legyőzhetetlen akadályokba ütközik, hogy az -ember magamagának nagyon is kicsinnyé válik, ha egyedül önmagára -korlátozza magát. - -Az embert keressük, az embert a világproblémák mindennemű bonyolultsága -nélkül, de hol lehet őt megtalálni? A társasági együttlétben találjuk-e, -az erőknek közös életre való egyesítésében, vagy az egyéneknél -önmagukért való létükben és korlátlan sokféleségükben? Az egyének -kölcsönös vonzódása vagy eltaszítása, az erők summázása vagy -differencziálása határozza-e meg életünk jellemét? Ezek nemcsak -különböző kiindulópontok, melyek ugyanarra a czélra szolgálnak, hanem -maguk a czélok is különbözők itt és ott, annyira különbözők, hogy az -egyiket előmozdítani annyit tesz, mint a másiknak ártani, hogy -egymásmellettiségük teljesen ellentmondó irányokba szorítja az emberi -életet. Ha nevezetesen a közösség áll elül és minden siker ennek -virágzásától függ, akkor mindenekelőtt az egésznek magamagában biztosan -megerősítettnek kell lennie és fölötte kell állnia az egyesek minden -önkényének és visszásságának, akkor az egyes teljes tökéletesen alá kell -hogy rendelje magát annak, a mi őt megkülönbözteti, háttérbe kell -szorulnia a közös vonások mögött, melyeket az együttlét fejleszt ki és -ezt a közöset az egyének véletlensége és az idő ingadozásai elől -lehetőleg el kell vonni. Az ilyen átalakítás abban fogja találni -főfeladatát, hogy a külső viszonyokat, az élet föltételeit, az együttlét -és az együtthatás rendjét olyképen alakítsa, hogy az egésznek jóvolta -lehetőleg fokoztassék; innen kiindulólag úgy tetszik, az egyessel is -biztosan közlődik a boldogság és a jóérzés. Mert itt az egyes is -bensejében, egész vágyaiig és álmaiig az egésznek állapotától függ, – -_milieu_-nek a terméke. Másfelől ellenben főigyekezetté válik az egyént -tiszta önmagáért való létében erősíteni, minden megkötöttségtől -megszabadítani és sajátosságának teljes kifejtésére vezetni; ez az -áramlat az élet lehető legnagyobb mozgékonyságára és folyékonyságára -törekszik, minden megszilárdulást mint megmerevedést, minden -egyenlősítést mint elviselhetetlen sablonizálást elvet. Itt, vagy ott -rejlik-e most már az emberi lét magva, a közösségben, vagy az -egyénekben? - -Hogy itt merev és következésekben gazdag ellentét van, azt igazolja a -világtörténet tapasztalata is. Ez megmutatja, hogy az évszázadok során -nagy hullámok következtek egymásra és gyakran keresztezték is egymást és -hogy ezeknek emelkedése és esése inkább meghatározta a főkorszakok -jellemét, mint bármi más. Miután az ókor befolyása a hagyományos rendet -mindjobban felbomlasztotta és az élet súlypontját az egyénekbe helyezte -át, vége felé egyre erősebb visszahatás mutatkozik egy szilárdabb -közösség javára, filozófiai iskolák, nemkülönben vallási kultuszok az -egyéneket mind szorosabban fűzik össze; a kereszténység fölfogja a -mozgalmat és a biztos támaszték és a saját felelősség alól való -felszabadulás utáni fokozódó vágy mellett végül odáig juttatja, hogy a -vallási közösség, az egyház válik az isteni igazság és az isteni élet -egyedüli viselőjévé s az egyes csakis az ő közvetítésével kap belőle -részt. Igy adta az egyház az emberiségnek gondolatvilágát és -lelkiismeretét. A középkor politikai és szocziális rendszere is csak az -egészen belül enged értéket az egyesnek. - -Hogy ezzel a hangulattal és értékeléssel ellentétben az egyén mint nyert -mind több bátorságot és erőt önmagában, mint tört össze ennek növekvése -folytán a régi rend, az egyesnek önállósága mint lett fődologgá, s ennek -a törekvésnek kiterjedése mint keltett fel az élet minden egyes -területén új korszakot, melynek legfőbb ideálja a szabadság lett, azt ma -mindnyájan tudjuk. De tudjuk azt is, hogy a jelenen ez az ideál nem -uralkodik kizárólagosan, sőt hogy az életnek a nagyba és óriásiba való -sajátszerű felduzzadása, az elemi erők és tömegek fokozódó -felgyülemlése, főkép pedig merev, az emberi létet szétszakgatással -fenyegető ellentétek keletkezése előidézte a vágyat, az egyének -szorosabb összekapcsolódása s az életnek egy fölényes organizáczió által -való vezettetése utáni vágyat. Ezt különös világossággal mutatják a -szocziális mozgalmak, de ez az áramlat messze túl nyúlik rajtok is: -általánosnak tűnik fel az egyének kivánsága, hogy szorosabban -összekapcsolódjanak s ezáltal támogassák és erősítsék egymást, az -arravaló hajlam, hogy a feladatokkal közösen foglalkozzanak és közösen -vigyék a harczot az ellenállásokkal szemben. Mennyi mozgalmat mutat a mi -saját korunk a társulásra, szellemi szövetségek alkotására stb., ebben -erősen elütve klasszikusaink idejétől, a mely az egyén erejétől és -önállóságától remélt minden üdvöt! Igy a mai ember ellenkező irányba -vonzódik és ellenmondó értékelések alá állíttatik. Emanczipálódás minden -alól, a mi az embert megköti és korlátok közé szorítja, – ez még mindig -sokak számára jelszó és ez az emanczipálódás bizonyos irányokban egyre -előbbre halad; egészszé való szerveződés, a szétbomlottságukban -tehetetlen erők organizálása, ez másfelől a jelszó és ismerjük az erőt, -a melylyel ez is megragadja a modern embert. Emanczipáczió és -organizálás azonban az életnek gyökeresen különböző képeit hozzák létre. -Ilyen kettéválás mellett hogy egyezhetnénk meg valaha is az élet -értelméről, sőt hogyne rombolna le az a bizonytalanság, a melyet az a -konfliktus kelt, mindennemű ilyen értelmet? - -Mindamellett minden egyes iránynak megvan a reménye, hogy saját erejéből -teljesen kitölti az életet, csak jusson teljes győzelemre, korlátlan -uralomra; ez a remény erőt és szenvedélyt önt a mozgalmakba és megnyeri -számukra az ember egész lelkét. Pontosabb vizsgálat azonban hamar -megmutatja, hogy ezen tipusok közül egyetlen egyet kizárólag -keresztülvinni annyit jelent, mint az életet elviselhetetlenül -megszűkíteni és minden értelmétől megfosztani. - -Mit csinál a szocziális kultura az életből, mikor teljesen önmagából -alakítja ki? Szüntelen munkát a társadalom jóllétéért, az emberi -együttlét olyan állapotáért, mely kevés fájdalmat és sok gyönyört -tartalmaz, egy lehetőleg kényelmes és élvezetekben gazdag életért és -pedig az emberek lehető legnagyobb száma részére. Mindenesetre sok -tennivaló van itt a nyomás és az inség alól való felszabadulásra, a -közömbös vagy ellenséges világgal szemben, az emberi lét szelidebb és -barátságosabb alakitására, minden javaknak a közösség minden tagjához, -mindenkihez, a ki emberi arczot visel, eljuttatására. Mindez azonban, -magában véve bármi becses, összebonyolódik és bizonytalanná válik, ha ő -akar lenni az egész és minden törekvést igénybe vesz. Miért melegedjek -fel én, a kinek el kell magamat határoznom, egy czélért, miért szánjam -reá főerőmet, miért rendeljem alája, sőt ha úgy kell lenni, fel is -áldozzam magamat, mikor az eredmény csak nagyon közvetve hat vissza -saját jóllétemre? És bizonyos-e, hogy a társadalmi jóllétnek ilyen -fokozása minket együttesen kielégít? Jóllét, gondtalan és élvezetekben -gazdag élet még egyáltalán nem elég, hogy az embert boldoggá tegye, mert -mialatt az egyik ellenséget, a szükséget és a fájdalmat megöljük, egy -másik nő fel, talán még gonoszabb: az üresség és unalom s a mit ezek -ellen a szocziális kultura fel tud ajánlani, az nem eléggé átlátható. A -valóságban minden kultura, a mely a közvetlen lét emberének ápolására és -előmozdítására korlátozódik, elkerülhetetlenül a sivárság és üresség -bélyegét hordja magán: az élet eszközeire való gond elfojtja az életre -magára való gondot. Belső átalakulást, az ember lényeges fölemelését -semmiképen sem idézheti elő, de még csak nem is törekedhetik rá, az a -kultura, úgy kell az embert elfogadnia, a hogy találja, csak meglévő -erőket használhat fel, legmagasabb eredményeiben is olyasvalami marad, a -mi csak úgy tapad az emberen, mint a ráöltött ruha, a mely sohasem válik -szellemi önfentartásának nélkülözhetetlen darabjává, sohasem nyit -számára a közönséges kicsinyességgel és tisztátalansággal szemben új, -tisztább és nagyobb életet. Ha aztán belső bonyodalmak rejlenek bennünk -és ha nem tudjuk kiirtani magunkból a vágyat azután, hogy létünket, -túlemelkedve az adott átlagon, egyéni cselekvéssé alakítsuk, mint -sajátunkat és mint eredeti dolgot vezessük s hogy egyúttal más viszonyba -is jussunk a mindenséggel, ne csak a külső érintkezés viszonyába, merő -vonatkozások kicserélésébe, akkor milyen nyomoruságosnak, milyen -semmisnek kell hogy feltűnjön minden olyan törekvés, mely az ilyen -feladatokat elutasítja magától, milyen látszólagosnak kell minden önhitt -pompázásnak feltűnnie, a mellyel az az emberkultura dicsekedni szokott! -Boldogságot a merőben emberi jólérzés értelmében semmiesetre sem hoz az -igazi kultura: nagyon is sok fáradalomba és küzdelembe bonyolít, nagyon -is sok munkát és áldozatot követel, semhogy az életet ne tenné inkább -nehezebbé, mint könnyebbé. Hiszen a gondtalan és kellemes állapot nem -sokkal hamarabb elérhető-e csekélyebb szellemi mozgás mellett, mint a -kultura magaslatán? Ha tehát a kultura mozgalma nem ismer magasabb czélt -az emberi jóllétnél, akkor üres fantom, önmagában való ellentmondás. - -Még pedig annál inkább, mert a merő szocziális kultura az emberi -együttlét feltételeit elkerülhetetlenül a szellemi alkotás feltételeivé -és korlátaivá teszi s ezzel ezt súlyos károkkal, sőt belső -szétrombolással is fenyegeti. A szellemi alkotás, akárhol és akármikor -fejlődik ki, csak akkor sikerülhet, ha önmaga kedvéért teljes odaadással -ragadják meg és űzik; a merő szocziális kultura az emberi jóllét -eszközét csinálja belőle, ezzel közömbössé lesz saját tartalma iránt és -aláveti a hasznosság hozzá méltatlan fogalmának; igazi szellemi alkotás -csakis a dolog belső szükségszerűségének hajtóerejéből támadhat és ennek -a szükségszerűségnek az ember minden véleménye és hajlama ellenére kell -teljes győzelemre vezetni; a merő szocziális kultura nem ismer magasabb -fórumot, mint ez a vélemény és hajlam, ha nagy alakulatokba göngyölődik -össze, számára a mennyiség pótolja a minőséget, az emberek átlaga válik -a jó és rossz birájává; a szellemi alkotás csak az egész lélek -felajánlásával érhet el teljes eredetiséget s ez csak az egyéni élet -szabad kifejtése és az egyéni jelleg erőteljes kiképzése mellett -következhetik be; a merő szocziális kultura a legszabadabb politikai -alkotmány mellett is az egyéniségek erős korlátozására és lecsiszolására -vezet; a szellemi alkotás nem törekedhetik az igazságra a nélkül, hogy -időtelen érvényt, minden változandóság fölött állást ne követeljen, pl. -«az örökkévalóság színe alatt» való (_sub specie aeternitatis_) -megismerést; a merő szocziális kultura függ a mindenkori helyzettől, -nincs semmi fegyvere az emberek futólagos hangulata ellen s végül a -legfontosabb, a legszentebb dolgokat is mint a merő divat dolgait -kénytelen tárgyalni. Legalább is ezt kell tennie, a mennyiben megvan -benne a következetes gondolkodásmód bátorsága és ereje és nem használ -olyan fogalmakat, melyek mint az önálló igazság, az önmagában való jó és -gonosz, ezekben a kapcsolatokban teljesen gyökér nélkül valók és a -legcsekélyebb jogosultságuk sincs. Ha azonban annyi minden zsendül és -mozog az emberben, a mi áttöri azokat a határokat, melyeket amaz -életirányítás megvont, a minek a beléjük erőszakolás által el kell -hervadni és száradni, akkor a merő szocziális kultura sem az egyesnek, -sem az összességnek nem tudja élni érdemessé tenni az életet; bármennyi -nyeresége van is az egyesben és a külsőben, belsejében és egészében -olyan módon nyomja le az életet, a mely a jelen emberének is mind -elviselhetetlenebbé válik. - -A szocziális kultura ily dugába dőlésének az individuális kultura javára -kell hatnia; a jelen maga is nyilvánvalóan szemünk elé állitja, hogy -emelkedik az individuális kultura győzelmes erővel az ellen, a mi úgy -tetszik neki, mint merő sablonizálás és mechanizálás, mint az élet -lélektelenítése. Új élet támad ezzel a fordulattal; mivel az -individuális jelleget nyomja előtérbe és minden viszonynak alakításában -sajátlagosságra és sokféleségre hajt, mivel minden egyes terület -eszközzé válik az individuumok kifejlésére és ábrázolására, ebből sok -szabadság és frisseség, a művelődés beláthatatlan gazdagsága támad, -könnyű, szabadon lebegő, örömteljes, minden kényszertől, minden -sablontól mentes élet támad és szüntelenül szétárad a lét minden -elágazásába. De minde vitathatatlan nyereség, melyet a szocziális -kultura sokrétegű alakulataival és egyenlőségi törekvéseivel való -ellentét csak annál erősebben éreztet, nem felel arra a kérdésre, hogy -ezzel az alakítással az élet mint egész kap-e értelmet és értéket; a -kétségek e felől leginkább akkor keletkeznek, elharapóznak és győznek, a -mikor világosan szemlélhetővé válik, hogy az individuum és individuális -kultura a közvetlen lét korlátai közt egyáltalán mit jelenthet. Mert -hogy ez a lét a mi egész valóságunk és hogy minden mozgásnak ezen belül -kell maradnia, ez olyan előfeltétel, a melyet ezekben a kapcsolatokban -nem lehet megingatni. - -Mint a merő lét egy darabja az individiuum olyan mennyiség, melyet úgy -kell venni, a hogy van, nem hordhat sem kifelé, sem magamagában egy -feladatot, nem nemzhet saját természetéből egy ideált, a melyen a -magasba dolgozhatja fel magát, hanem adott állagát, ha mégannyira tele -van is hézagokkal és ellenmondásokkal, semmikép sem változtathatja meg, -az marad, a mi. Egyúttal ezt a létet nem foghatja fel mint egy szélesebb -körű élet – valami szellemi vagy világélet – ábrázolását vagy edényét, a -mely ő benne testesül meg, nem hiheti, hogy a mi benne történik, valami -az ő hogylétén túlmenőt jelent; sőt a közvetlen lét ápolásában és -előbbrevitelében, saját állapotának emelésében kell egész életét -kimerítenie. Ennélfogva az élet nem nyujthat az embernek egyebet, mint -körülbelül a következőt: a valóság a különböző alakulatok megmérhetetlen -gazdagságát hozza létre, ezek mindegyike az önérzés, az önélvezés örömét -és gyönyörét nyeri, midőn minden megkisérelt megkötöttségtől mentesíti -magát, saját jellegét kifelé teljesen érvényre juttatja s egyúttal -teljes erejével átéli és élvezi; ebben a gyönyörben annál inkább -részesedik, mennél jobban ápolja azt, a mi megkülönbözteti, mennél -jobban kiemeli a többiektől való eltérést. Ezt az individualizálást -lehetőleg közölni fogja egész életkörével és rányomja egész -környezetére; az öröm azon, hogy valami sajátlagos, önálló és -összehasonlíthatatlan, ilymódon áthatja az egész életet, általában -fokozza és egyúttal teljesen ki is elégíti. - -Ez az individuális kulturának a saját gondolatmenete, s hogy az életnek -egy különleges oldaláért és feladatáért fáradozik és hogy az általa -képviselt mozgalom jogosult kritikát alkalmaz a szocziális kulturán, azt -készségesen el kell ismerni. De milyen hiányos, milyen üres a benne -nyujtott élet minden csillogó díszletei mellett, ha ez akar a végső és -egész lenni! Föltéve, hogy csak kifejezett és erős individuumok volnának -és ezeknek a jó szerencse megengedné, hogy sajátosságukat tisztán -kifejtsék és teljesen keresztülvigyék, még akkor is az ember önmagához -és állapotához kötve maradna, szüntelenül csak magamagát élvezné, -képzeletvilágában a saját cselekvését tükrözné újra meg újra, folytonos -bőségében volna a vidám pillanatoknak, de az egyes állapotok merő -egymásmelletiségén és egymásutániságán sohasem tudna túlhaladni, sohasem -tudná életét egy belső egészbe összefoglalni. Az ember azonban -gondolkozó és átgondoló lény s az ilyennek az egészet kell kérdezni és -ha semmit sem talál belőle, nem kerülheti el a sivárságot és ürességet. -A tarka bőség, a gyors változás, az állandó átmenet egyik pontról -másikra időről-időre gyönyörködtethet, végül azonban elkerülhetetlenül -tökéletes elfáradást és eltompulást idéz elő. Az ember tudniillik több -mint merő állapot, élete nem merül ki sajátképi körében, hanem messze -túlmegy rajta, foglalkoznia kell azzal, a mi határpontján túl van, sőt a -világ végtelenségével is, nem lehet el a nélkül, hogy itt állást ne -foglaljon s ne innen tekintse át és itélje meg amaz individuális kört. -Ha azonban ez megtörténik, a merő pontnál való lezárás, minden -törekvésnek és érzésnek e bizonyos hely szűkösségéhez és -esetlegességéhez való ragaszkodása, az egyesnek saját mivoltához való -kötöttsége, az ilyen korlát áttörésére való teljes képtelenség, főkép -pedig egy közös igazságnak és egy a kedélyeket összekötő szeretetnek a -hiánya – szóval ez az egész élet minden tarka bősége mellett -kimondhatatlanul szűkösnek és hiányosnak kell hogy feltűnjék. - -E mellett eddig csak azzal az emberrel foglalkoztunk, a kinek a -természet erős egyéniséget adott és sorsa teljes kifejlődést engedett -meg. Mi volna azonban az emberiség átlagával? Nem mutatkoznak-e ebben az -egyesek legtöbbnyire az individuális természetnek csak halvány -csirázásával s nem telik-e kifejlődésükben csak csekély örömük? S az -emberi viszonyok kölcsönös korlátozottsága nem támaszt-e rendszerint -igen súlyos akadályokat annak az egyéni sajátosságnak is, a mi egyes -helyeken feltűnik? És micsoda ösztönzés lehet a harczra való elszánásra -az ilyen akadályok ellen, a hol nem csábit más czél, mint a finom -élvezet? Ezen a ponton is csak az élet egésze felé, az egyes eseményeken -túlra kell irányozni a kérdést, meg kell vizsgálni és mérlegelni, mit -nyer ez és erős hiányt találunk s belátjuk, hogy az ilyen élet -egyáltalán nem éri meg a ráfordított fáradságot és költséget. A -raffinált epikureizmus, mely ezt az életirányítást áthatja, mindig közel -áll ahhoz, hogy kétségbeeső pesszimizmussá forduljon át; mert az -üresség, a mely ennek a szüntelenül vibráló életnek a fenekén működik, -semmikép sem bír tartósan elrejtőzni a tapasztalás és az érzés elől. - -Igy a merő emberkultura csütörtököt mond mindkét irányban, a melybe -térhet; sem az embereknek kölcsönös vonzódásából, sem kölcsönös -eltaszítódásukból nem nyerjük az életnek értelmét és valamelyes -tartalmát. A szocziális kultura különösen az élet föltételeivel -bajlódik, de az e miatti gondokon elfelejti az életet magát; az -individuális kultura megragadná magamagában, de mivel nem tudja átvetni -az egyes állapotokon és pillanatokon túlra, nem fut neki össze egy -egészszé, nem ér el semmi bensőséget, semmi belső világot, így tehát itt -is hiányzik egy valóságos lélek s minden cselekvés a felszínre van -szorítva. Sem itt, sem ott nem nyerjük a léleknek valódi önmagában való -létét. Az egésznek ezt az ürességét, tartalomban való szűkölködését itt -is ott is, gyakran elrejti az egyik iránynak folytonos harcza a másik -ellen; bizonyára mindegyiküknek van bizonyos fölénye a másikkal szemben -s a mikor ezt érvényre juttatja és az időpont kivánalmai szerint -érvényesíti, az élet bizonyos feszültséget nyer és a haladás -vitathatatlannak látszik. De az egy irányban való haladás még nem az -egésznek emelése s az egyik iránynak előbbrejutása a másikkal szemben -még nem bizonyítja ennek saját jogosultságát és saját érvényességét; e -mellett az idők változása azt, a mi az egyik korszakban biztos jogában -érzi magát, a másikban meg szokta czáfolni; a nagy hullámok, melyek itt -keletkeznek, ha egész évezredeket fognak is be, végül mégis jön egy idő, -mikor az ellenkező áramlat győz és visszaszorít minden hagyományos -értékelést, sőt meg is fordítja, mikor vagy az emanczipáczió -diadalmaskodik az organizáczión, vagy az organizáczió az emanczipáczión. -Ez a fel- és lefelé való hullámzás mi maradandó igazságbeli tartalmat -eredményez az emberiség egésze számára? - -Az emberkulturák azzal szokták magukat elámítani semmisségük felől, hogy -loppal többet csinálnak az emberből, mint a mennyit ezekben a -kapcsolatokban tudnak és a mennyi szabad nekik. Előfeltételeznek egy -szellemi atmoszférát és belehelyezik az emberi életet és törekvést; így -aztán az embereknek szilárd közösséggé való tömörüléséből az igazság és -szeretet forrásai látszanak előtörni, az individuum úgy látszik, mintha -egy láthatatlan szellemi világ hordozná s mintha munkájával ennek -fejlődését szolgálná. Akkor itt is, ott is inkább lehet valami értelmét -nyerni, de ezzel el is van hagyva a merő létkultura talaja és -ugyanazokba a bonyodalmakba jutunk, melyektől az e kultura felé való -fordulat meg kellett volna, hogy szabadítson. - -Avagy azzal tompítják le a problémának az élét, hogy itt is, ott is az -embernek idealizálása következik be, hogy amott az erők könnyű -összetömörülése, az örömteljes együtthatás, minden meglévő értelem -sommázása van előre feltételezve, itt ellenben az individuumot -egyszerűen nemesnek és nagynak, csupa jelentékeny dologgal foglalkozónak -gondolják; ez egy bizonyos emberhit, a mely a valóságos állagot -kiegészíti és felfokozza. De vajjon a legújabb időnek a benyomásai -igazolják-e ezt az emberhitet? Nem áll-e szemünk előtt a tömegeknek -szörnyeteg szenvedélye, a kiméletlen előrenyomulás, minden kulturának -leszorítása a tömegek érdekeihez és megértő képességéhez, minden -dolgoknak a tömeg saját képzetei és czéljai szerint való mérése, az -életnek eldurvulása, erős nyomás az egyes szabadsága ellen, sok gyerekes -kedvtelés a tagadásban? És nem látunk a másik oldalon, az individuum -oldalán tömeges kicsinyességet és alacsonyságot, korlátolt önzést és hiú -önámítást, tobzódást a mesterséges hangulatban, esengést arra, hogy -minden áron valami különös legyen vagy annak látszassék, a többiek -látszólagos kevésrebecsülése mellett a tetszés hajhászását, siralmas -függést a keresett paradoxiától, mindenek előtt pedig belső ürességet? -Mindez sokkal inkább szembeszökik, semhogy el lehetne nézni fölötte: ha -mindazonáltal meggondolatlanul beszélnek az emberiség nagyságáról vagy -az individuumok kitünőségéről, melyeknek csak szabad utat kell nyerniök, -hogy mindent boldogságra és nagyságra juttassanak, akkor abban az az -emberbe vetett csodálatos hit mutatkozik, egy emberhit, a mely a hit -minden fajai közt bizonyára a legkoczkáztatottabb. Ha a vallás hite -valami olyannak bizodalmas elfogadását kivánja, a mit a szem nem láthat -és a kéz nem foghat meg, akkor, számára a tapasztalatok világa nem -jelentvén a valóság egészét, nyitva álló lehetőségekre hivatkozhatik és -állítása nem ütközik össze okvetlenül a tapasztalattal. Ezt teszi -azonban amaz emberhitnél. Mert ez nem éri be azzal a követelménnyel, -hogy elhigyjünk valamit, a mit nem értünk, hanem azt is követeli tőlünk, -hogy a tapasztalaton belül elismerjük az egyenes ellentétét annak, a mit -szemünk ellentmondhatatlanul megmutat. - -Miután a történelem folyama sem változtathat az élet alapföltételein, -elesik minden remény arra, hogy a merő emberkultura kifejlesztése által -valaha is értelmet és értéket adhassunk létünknek; czéljai még ha -elérhetők volnának is, akkor sem tudnának kielégíteni. Már most az -újkorban sok merő emberkultura fejlődött s a maga útjába vonta az élet -mozgását. De mennél önállóbbá és kizárólagosabbá válik, mennél inkább -levet magáról és kivet magából mindent, a mi ezeréves szellemi munkából -beleszívódott és elmélyítette, annál nyilvánvalóbbak lesznek korlátai, -annál jobban kell hogy elrombolja saját önmaga kiélése. - -Azt a jelen egyre jobban érzi; mély elkeseredés a merőben emberin, az -erős ellenszenv, sőt irtózás minden merőben emberitől foglal tért, mind -nyilvánvalóbb lesz, hogy teljes semmisségbe sülyedünk alá és hogy az -élet elveszti minden értelmét és értékét, ha az ember nem tud egy -fölötte álló hatalom segítségével a magasba emelkedni és ennek -segítségével többet csinálni magából, mint a mennyinek merő léte -mutatja. A nagy világtól való elválás és önmagának egy bizonyos fajba -való bezárása láthatólag elviselhetetlen szűkösségnek és kicsiségnek -rabjává teszi, elzárja előle saját lényének mélységét. Igy sokat hallunk -ma az emberfelettiségről és az emberfeletti emberről, de bármennyi igazi -vágy rejlik ebben a törekvésben, mégsem óv meg a frázisban való hiú és -semmis elveszéstől, ha ezt az emberfelettit a tapasztalat világán belül, -a legközelebbi lét körében keressük. Mert a természet és a sors sokkal -erősebben megkötik az embert, semhogy egy diktátori hatalmi szó -megszabadíthatná tőlük és új életet és létet adhatna neki. A merő ember -soha sem jut a merő emberen túl. Tehát vagy szakítani kell a merő -létkulturával, vagy le kell mondani az ember mindennemű belső -fölemelkedéséről s ezzel életének értelméről; csak lapos és felületes -gondolkodásmód tarthat egy harmadikat lehetségesnek. - - -Megfontolások és előkészítések. - -A közelebbi szemlélet igazolta és megerősítette azt a chaotikus -benyomást, melyet kezdettől fogva a modern életről nyertünk. A mozgalmak -sokasága tünt fel, a melyek mindegyike sokkal erősebben és átalakítóbban -markolt bele az emberi lét állapotába, semhogy mint merő tévelygést -félre lehetne tolni, de egyikük sem bír uralkodó állásra fölemelkedni a -többi fölé. Míg ezek mindegyike előrenyomúl és egymaga akar érvényre -jutni, elkerülhetetlenül áthágja joga területét s szükségesből mind -jobban problematikussá válik, sőt elhibázottá; hogy pedig hol van a -határ jog és jogtalanság közt, az rendszerint rejtve marad. Igy jutunk -észrevétlenül a vitathatatlan valóságból a sulyos tévedésbe és végül -bizalmatlanná kell hogy váljunk minden iránt, a mit a jelen helyzetből -lelkünk nyerhetne. Az ember egy szorosabb kapcsolatának elismerése és -kifejlődése a természettel megélesíti a létre való tekintetünket és -cselekvésünknek egy sereg termékeny kezdőpontot mutat, de az élet sulyos -akadályozójává válik, mikor teljesen az emberalatti léthez köti és -ellene hat a sajátosan emberi vonások kiképzésének; az anyagi, valamint -a lelki javak jobb elosztására való törekvés, nemkülönben az embernek -még a legszerényebb helyeken való elismerésére való törekvés is az -emberi együttlét összállagát láthatólag emelte s a jog és kötelesség -bevésésével az ethikai érzület gazdagságát hozta létre; de ha ez abba a -fordulatba tér, hogy az embernek mindennemű elkülönböztetése elesik és a -tömeg, úgy a mint van, válik minden igazság mértékévé, akkor a szellemi -életet erős sülyedés fenyegeti. Az individualitás teljesebb -kifejlesztésére s a lét individuális alakítására való vágy az életet -frissebbé, folyékonyabbá és gazdagabbá tette, de a nyereségből veszteség -válik, ha ez a mozgalom minden összefüggés meglazítására, minden -tisztelet felbomlasztására, fenhéjázó önhittség és hiú önáltatás -felburjánzására vezet. Mindenütt abba a veszedelembe jutunk, hogy -egyszerre kell igent és nemet mondanunk, semmi feladathoz nem nyúlhatunk -előzetes fentartás nélkül, sőt mivel a túlfeszítés elkerülhetetlenül -visszahatást idéz elő, mindenütt ellenmozgalmak keletkeznek, velük pedig -a hullámok összevissza keveredése és a legnagyobb bizonytalanság. - -A bonyodalmat továbbá az is fokozza, hogy a kor főmozgalmai nemcsak -szétágaznak, hanem egymásnak egyenesen ellentmondanak, hogy -követelményeik az életet ellenkező irányokba vonják. Az ideális -életalakítás két ága közül a vallás az ember gyöngeségét hangsulyozza, -az immanens idealizmus az ember erejét, amott a valóság meghasonlott -maradt, itt egységbe törekszik össze. A modern létkulturán belül könnyen -ellenséges viszályba kerülhetnek az embernek a természetbe való -beillesztésére tett kisérletek s a saját körébe való korlátozására tett -kisérletek; amaz emez előtt könnyen hidegnek és lelketlennek tünhetik -fel, emez amaz előtt szorosnak és fülledtnek. Mindenek előtt azonban a -szocziális és az individuális kultura a teljes kiengesztelhetetlenségig -hasonlanak meg, ott minden sulyos jogtalanság számba megy, a mi ellene -hat az emberek teljes egyenlőségének és egyenlő számba vevésének, mint -pl. a választói jog körüli küzdelemben, itt minden egyenlősítést úgy -tekintenek, mint lesülyesztést és ellaposítást s az üdvöt az egyének -lehető differencziálódásától és a különböző vonások erőteljes -kiképzésétől várják. - -A legsulyosabb összecsapást és a legnagyobb bizonytalanságot azonban a -modern embernek a látható és a láthatatlan világ közötti -ide-odaingadozása okozza. Mig a régebbi gondolkozásmód, különsen a -vallási, minden odaadást a látható világ iránt úgy kezelt, mint valami -megrablását egy magasabb rendnek és mint az életnek lesülyedését az -elengedhetetlen magasságról, az újabb gondolkozásmód annál inkább -ragaszkodik e világ teljes önállóságához, sőt kizárólagosságához s az -érzékföllötti dolgokkal való minden foglalkozás úgy tünik fel neki, mint -a törekvés eltévelyedése és az erő elpazarlása. Emellett a kettő úgy -látszik sem kiszorítani nem tudja egymást, sem megegyezni nem tud. Azok -a benyomások és tapasztalatok, melyek előbb az embernek szemmel -láthatóvá tették egy láthatatlan rend hathatósságát, az utóbbi -századokban mind jobban elhalványodtak s a ki még ragaszkodik is -hozzájuk, nem éli át őket többé az előbbi korok erejével és -áthatóságával. Másfelől azonban az ember a látható világban nem talált -meg semmit abból, a mit remélt, kivált nem találta meg a biztos -álláspontot és az erők szilárd összezáródását, mert itt is azt láttuk, -hogy az életmozgalmak mereven kétfelé válnak s így a sikerülésben sem -láttunk igazi kielégítést. Nem láttuk ezt nevezetesen a régebbi mód -továbbhatása miatt, mert bármi megtámadhatóvá és ingadozóvá vált ez -állításai egyes részeiben, ezeken túl az élet egészét olyan módon -alakította, mely tartósan meghatározza jellemét, olyan szükségleteket -ébresztett, erőket fejlesztett ki, czélokat tűzött ki, melyek nem -akarnak eltünni és a melyek kivánalmainak meg kell hogy feleljen minden, -a mi az ember lelkét meg akarja nyerni. Bármennyire korlátozódik és -meggyöngül a régi, az életnek általa végrehajtott bensőbbé válása -megmarad és megakadályozza a teljes felolvadást abban a világban, a mely -minket kivülről körülvesz; a réginek láthatatlan továbbhatása -elégtelenné teszi az újat, teljes-tökéletesen elégtelenné. Másfelől az -új sokkal nagyobb hatalmat nyert fölöttünk, semhogy a régit egyszerűen -újra fel lehetne venni. Igytehát egyik sem tud teljes uralomra jutni és -mégis mindenik elég erős, hogy a másiknak uralmát megakadályozza. Mi -lett azonban az élet egészéből ilyen ingadozás mellett? Nem kell hogy -mindaz a meghasonlás, a mi elénk tünt, végül szellemi anarchiát -létrehozzon, melynek tarka kavargása pillanatnyilag gyönyörködtethet, de -tartósabb idő mulva rombolólag kell hogy hasson? Életünk láthatólag -elvesztette uralkodó középpontját s így a széjjelhuzásnak nem lehet -kellően ellenállni. - -Az ilyen szellemi anarchiában mindenekelőtt szembetünik mindannak -bizonytalanná válása, a mi eddig biztos tulajdon számba ment, a -kételkedés és vita behatolása lényünk legmélyebb gyökereibe. Mi, újabb -nemzedék előbb a vallásnak közelebbi megragadásáért és megokolásáért -küzdötünk, végül pedig a vallás egészét kérdésessé látjuk válni; -menekültünk a metafizika bonyodalmai elől a praktikus ész területére, -hogy a morálban érintetlen igazságot találjunk, csakhamar azonban a -kétség és támadás a morál ellen is fordul, eleinte a hagyományos -fogalmazása ellen, végül pedig alapgondolatának tagadásáig menve. Ha -minden körülöttünk és bennünk bizonytalan lett, legalább úgy látszott, -megmarad az ember mint egész, az ember mint személyiség, de hogy -maradhasson meg, mikor az élet minden tartalma felületessé vagy legalább -kétségessé válik? A valóságban csak pontosabban kell valamit -megtekintenünk, hogy észrevegyük, hogy minden kétség és vita az élet ama -vélt oszlopára vonatkozik és hogy létünk egészével mi is kérdéssé -váltunk. - -Az ilyen felbomlása vagy legalább is megrendülése minden szilárd -nagyságnak a magasra kifejlődött kulturát nagyon vigasztalan helyzetbe -juttatja. Számos erő van itt és foglalkozást keres, kellő megkötést -azonban és biztos irányt nem találnak, így tehát kiömlenek a -bizonytalanságba és ürességbe s az életből csak merő életvágy, homályos -élethajhászás marad. Ez olyan állapot, a hol egy szabadon lebegő -reflexió nyeri meg a tért és az alkolás erejét tulajdonítja magának, a -hol a ragyogó technikai képesség, a bámulatos formai virtuozitás a -tartalom erős hiányával jár együtt, a hol mindent kimondhatunk, a mit -mondani óhajtunk, a hol azonban jelentékeny tapasztalatok hiányában -nincs semmi igazi mondanivalónk. Igy az a veszély fenyeget, hogy életünk -és cselekvésünk merő játékká változik, olyan játékká, a mely talán -izgat, de nem lehet benne semmit nyerni. - -Gondolni kell az emberiség szétforgácsolódására is, a mely az élet ilyen -szétbomlásából kell hogy keletkezzék. Mivel ebben az individuumok -természetes módjuk, életbeli helyzetük és foglalkozásuk szerint -különböző pontokon foglalnak állást és különböző irányokat követnek, -bekövetkezik a szektákba és pártokba való elkülönülés, minden -problémának a párt szempontjából való kezelése, a belső közösség -eltünése, a lelki elszigetelődés veszedelme a külső érintkezések minden -sokasága mellett. Ha nem enyhítené az évezredek munkája által -létrehozott szellemi atmoszféra a konfliktusokat és nem rejtené el a -közös nyelv a dolog lényegében való elkülönződést, akkor nem lehetne -benne kétség, hogy ma belsőleg különböző világokban élünk és hogy ezek a -világok mind jobban meghasonlanak és összeszűkülnek, míg végül mindenki -a maga privát-világában él. Semmi sem hajt kényszerítőbben a szellemi -anarchiából kifelé, mint az ilyen belső elszigetelődés, a melyet az -reánk ró. - -A szellemi élet belső színvonalának elkerülhetetlen sülyedése is, a mely -az ilyen helyzetből származik, nem sokáig marad elviselhető. A szellemi -élet az emberiségnél nem kényelmes tulajdon, úgy kell magát felküzdenie -a természettel és az emberi lét apró erőivel szemben az önállóságra és -ezt az önállóságot folytonos feszültségben kell megőriznie. De hogy -tehesse ezt, ha olyan nagyon meghasonlik magamagában, ha sehol sem lép -tiszteletet parancsoló fenséggel az ember elé, hanem alapjában véve az -ember véleményére és hajlamára van alapítva. Hogy az élet a tartalmasba -és nagyba emelkedhessék, nemcsak mindent befoglaló, mindent -megelevenítő, mindent összekötő czélra van szüksége, hanem mint a testi -szervezetnek, bizonyos akadályokra is van szüksége, melyek szabályozzák -menetét. Ama szellemi anarchia azonban nem ismer sem czélt, sem -semminemű akadályokat; nem kell tovább magyaráznunk, hogy ezen az úton -nem lehet tovább jutni, hogy a szellemi válságnak, ha nem talál -ellenhatást, bomlásban kell végződnie. Innen nézve teljesen érthetővé -válik, hogy mikép mutatkozik a mi korunk az átlag szélességéből -tekintve, mint a hitetlenség kora, nemcsak a dogmákban, hanem magában az -életben való hitetlenségé is, mint olyan kor, a mely a kicsinyítésben és -a tagadásban tölti kedvét és a melyben az ember minden technikai -képessége mellett alantosan gondolkozik lényének magváról, mint olyan -kor, melyre az élet nagyságáról és gyönyöréről való minden szóbeszéd -mellett a valóságban a mély elkedvetlenedésnek és egész létünk értelem -nélkül valóságáról való érzésnek nyomása nehezedik. - -De bármi nagyra vesszük mindezt, ez még nem egésze korunknak. Ha nem -hatna benne ennél több, hogy végezhetne olyan nagy munkát és hogy -szárnyalhatna túl ebben annyira minden előző kort, hogy lehetne olyan -hatalmas életösztöntől, olyan pihenést nem ismerő törekvéstől eltelve, a -melyet magunk körül látunk? Még az is, hogy azokat a bajokat, azt a -szétforgácsolódást, azt a bizonytalanná válást oly fájdalmasan érzi, az -is eléggé nyilvánvalóan bizonyítja, hogy ama helyzet nem kerítette -teljesen hatalmába. A valóságban minden bonyodalom közepette fennáll és -növekszik az a benyomás, hogy a kor minden harcza és zürzavara mögött -lényegesebb élet áll, a mely önmagát keresi bennük és épen ezzel erőt és -szenvedélyt önt beléjük, a mely persze még nincs meg elegendő mértékben -és a mely a korlátot még inkább érezteti mint leküzdi, a mely egyelőre -mint egy szellem lebeg a vizek fölött a nélkül, hogy az alkotáshoz hozzá -tudna jutni. - -A mult megoldásai számunkra elégtelenekké váltak. De nem azért, mert – a -mint a régiért való pártbuzgalom ránk akarná disputálni – kiveszett -belőlünk az érzék az igaz és a nagy iránt, hanem mert a szellemi élet -világtörténelmi helyzete olyan követeléseket támaszt, melyeknek a -hagyományos megoldások, a hogy fennállanak, nem felelnek meg. Az -ellentétek például, a melyektől szenvedünk, bizony nem maiak és nem -tegnapiak, minden fontosabb szemlélet világosan felfedezi őket az -évezredek munkájában. De kiegyenlíthetetlen ellenmondásokká ezek a mi -számunkra nőttek, a kik már a történelmi gondolkodásmód kifejlődése -révén is, élesebben látjuk az életalakításokban a sajátlagost és -megkülönböztetőt és a kik, hála az egységre való erősebb vágynak, nem -érhetjük be, mint a középkor, a különbözőnek merő egymásmellettiségével -és egymásmellé való sorolásával, hanem szükségszerüleg belső -összefüggést követelünk. Nem annyira a mi képességünk lett kisebb, mint -inkább a feladatunk nagyobb és az élet feloldása, disszocziálódása azért -foglal tért, mert egyelőre nincs ahhoz a feladathoz elég erőnk. A -feladat azonban nem jön kivülről, hanem saját lényünkből ered és ezzel -ennek a lénynek nagyságáról tanuskodik. Az akarásunk és képességünk -közti aránytalanság szembeszökő, de az akarásnak is a mérlegbe kell -jutnia, a mennyiben becsületes és erőteljes. És ilyen akarásban nincs a -jelenben hiány. - -Óvakodjunk tehát attól, hogy lekicsinyeljük a magunk korát azért, mert -belsejében oly kevéssé késznek tünik fel és oly sok ellenmondást hord -magában. Semmiféle előbbi kor nem fejlesztette ki olyan nagy bőségét a -lehetőségeknek és nem tette őket annyira egymásra hatókká, semmiféle kor -nem vette fel az életproblémát olyan széles kiterjedésben és nem bánt -vele oly tudatosan, mint a mienk. Előbbi koroknak annyiban könnyebb -dolguk volt, mert minden kételkedés és küzdelem érintetlenül hagyott egy -bizonyos alapot, tehát valamennyi egy közös téren belül maradt. Ha ma a -megrendülés se hagy érintetlenül, akkor ez nagy részben onnan ered, hogy -mi minden gondolkodást és cselekvést öntevékenységre és saját -tapasztalatra akarunk alapítani és ezért nagyobb igényeket támasztunk. -Nem szabad alábecsülni a horizont szélességét s a szabadságot sem, a -melylyel ez a kor mindenkinek megengedi, hogy a saját útját keresse, nem -szabad alábecsülni korunk erős vágyát az élet kimélyítésére és -megszilárdítására, sem a nagy fogékonyságot, a melylyel mindannak elébe -megy, a mi azt igéri, hogy a bonyodalomból ki tudja vezetni. -Félreismerhetetlen az átalakulás is, ha eddigelé e főmozgalom a -szélesség irányában haladt, most láthatólag fokozódik az egység és -konczentráczió utáni vágy, az egész és belső ember problémái újra elemi -erőre jutnak és áthatják az egész kulturvilágot. Csak meg kell ragadni -ezt a mozgalmat és tőlünk telhetőleg tovább kell fejleszteni; bizni -lehet abban, hogy az ember visszavettetése lényének legmélyebb magvához -végül az élet megifjodására és megerősítésére fog szolgálni. - -A mire azonban mint czélra fog törekedni, az a bonyodalom mivoltából -teljesen nyilvánvaló: semmi esetre sem kerültek az életnek csupán -különböző értelmezései egymás mellé, hanem az élet maga is különböző -áramlatokba bomlott, önmagában is meghasonlott. Ezen csakis a -bonyolultságnak fölébe kerekedő élet elérésével juthatunk túl, olyan -élet elérésével, a mely az elszóródásnak ellene tud hatni és minden -egyes képződményben meg tudja különböztetni a helyeset a helytelentől. -Ilyen czélra kell az adott helyzeten át előre hatolni és felkapaszkodni; -de az új, a mire törekszünk, nem érhetné el, a mit remélünk, ha -eredetileg nem tartoznék saját lényünkhöz és nem lett volna kezdettől -fogva hatható. Új csak az lehet benne, hogy jobban előtérbe lép és -erőteljesebben foglalódik össze egészszé. E mellett itt nem -többé-kevésbbé megfelelő kombinácziók felállításáról van szó, hanem egy -tényállás felfedezéséről, egy ténybeliség feletti döntésről. A tényállás -azonban, melyet itt keresünk, az életnek egy összefoglaló és fölényes -egészbe való összekapcsolása, nem hull készen az ölünkbe, magunknak kell -magunkban előidéznünk, hogy biztosakká válhassunk benne. Csakis az -életnek önmagunk által való eszmélése és önmagunk által való kimélyítése -készítheti itt el az utunkat. Igyekezzünk tehát ilyen öneszméléssel a -merő kritikán túl a felépítésig jutni. Az eddigi elmélkedés azt legalább -megmutatta, hogy az ilyen törekvés nem hiábavaló vállalkozás; egy súlyos -szellemi krizis félreismerhetetlen, a mai állapotban nem maradhatunk -nyugodtan, vagy belsőleg mind mélyebbre kell sülyednünk minden külső -siker mellett, vagy megtaláljuk a bátorságot és erőt az önmagunk -szellemi fölemelésére és az ellenállások leküzdésére. Bizva kell bizni -abban, hogy a kik az emberiségben ifjan gondolkoznak és éreznek, az -utóbbi útra fognak lépni; de ilyen kérdésekben az ifjúságnak nemcsak az -évek a mértékei. - - - - -KISÉRLET EGY FELÉPÍTÉSRE. - - -A szellemi élet alaptermészete. - - -Új élet megjelenése az ember számára. - -Az öneszmélés kiinduló pontja az a kérdés kell hogy legyen, vajjon az -ember élete teljesen a természeten belül folyik-e le vagy pedig a -természeten felül fejlesztett-e egyéni sajátosságot. Abban ugyanis nem -lehet kételkedni, hogy az ember belsőleg is legelső sorban a -természethez tartozik: a természet nemcsak kivülről veszi körül, hanem -mélyen belenyúlik lelki életébe is. Mert a lelki élet is nagyjában véve -a meglévő elemek egymásmellettiségének és kölcsönös vonatkozásainak merő -darabja, a hogy ezeket az elemeket a természeti történés mutatja. Mint -ilyen alapjában véve érintkezés a környezettel, minden indíték kivülről -jön és kifelé hat minden hatás. De ha az ilyen történés befoglalja is -életünk szélességét, minden pontosabb szemlélet, az emberi állapot -minden beható vizsgálata megmutatja, hogy lelki életünk nem merül ki -abban a történésben, hogy minden fő-kifejlésében, a megismerésben, az -érzésben és törekvésben áttöri az ott megadott keretet és különleges -sajátosságot mutat a merő természettel szemben. Még pedig nem csupán az -egyesnél, hanem az emberek együttlétében és a közös munkában is. - -A megismerés a természet birodalmában egyes benyomások összekapcsolása -(asszocziálása), ezeknek a benyomásoknak a megtartása és felhalmozása -bizonyos összeszövődést és bizonyos fajta tapasztalatot ad; ebben -különböző fokok lehetségesek s az állati élet szemlélete azt mutatja, -hogy a lánczolatok a lények felfelé emelkedésében kiterjedtebbekké és -összebonyolódottabbakká lesznek, hogy ezzel az intelligentia egyre -nagyobb szerepet kap. A mi azonban ebben elérhető, azt mind széles -szakadék választja el a gondolkodástól, a mely az emberben ehhez az -asszocziatio folyamathoz hozzájárul. Mert a gondolkodás felé való -fordulatban az ember elszakítja magát környezetétől és egyuttal -mindennemű merő benyomáson felülállónak mutatja magát. Mint gondolkozó -lény szembehelyezheti magát egész környezetével és mérlegelheti ehhez -való viszonyát, lelke ebben belső függetlenséget tanusít és képességet -arra, hogy önmagából mozgásokat merítsen fel. Igy a tudomány is, mint -közös munka eredménye, gyökeresen különböző a képzetek tömkelegétől, -melyekben a mindennapi élet lefolyik. Csak a mennyiben az emberiség -gondolkodásra alapítja életét, csak annyiban lesz az az élet az ő műve, -mig a képzetek alkotása váltakozó kapcsolataival akarat nélkűl ide-oda -dobál bennünket és függő voltánál és véletlenségével fogva sohasem tud a -kulturélet hordozója lenni. Ilyen önállóságra azonban a gondolkodás csak -akkor juthat, ha a merő egymásmellettiség állapotát átlépi, összefoglaló -tervet alkot és minden egyes elemet átfoglal vele, ezeket belsőleg -összetartja, az egész területet tagolja és fokokra osztja. Igy egy -fogalom alkatrészei, az úgynevezett ismertető jelek egy összefoglaló -egység uralma alatt kölcsönösen meg kell hogy közelebbről határozzák -magukat, így keletkezik egy rendszer rendje, a munka nagy komplexumait -teszi lehetővé és minden egyes helyen érvényesíti az egésznek -gondolatát. Az élet itt teljesen más strukturát mutat, mint a merő -összeillesztését. Végül a gondolkodás annyiban is új életállapotról -tanuskodik, a mennyiben teljes világossággal az önmagukban létező dolgok -birodalmát alkotja meg a subjectumból és annak helyzetéből, olyan -birodalmat, a mely egyelőre mintegy idegenül áll szemben az emberrel, a -mely felé iparkodni, azt magának alávetni azonban az ember nem szünhetik -meg. A dolgokra való törekvés ilyen irányában az életnek a merő -állapotbeliség fölé emelkedése nyilvánul, egy önmagában való -kiszélesedés. Mindig szeme elébe tartották az emberiségnek, hogy a -dolgok örökre el lesznek előle rejtve, mindazáltal mindig újra -visszatért a velük való törődésre, úgylátszik nem mondhat le róluk -tartósan. De még a lemondás is, mely abban a tudatban történik, hogy -képzetkörünkön túl van egy nekünk hozzáférhetetlen igazság, lényegesen -más intelektuális alkatot jelent, mint a merő képzetmechanizmus. - -Hasonló továbbmozgást mutat az emberi érzés is. Ez nem maradt az érzéki -izgalomhoz kötve, mint az állati lelki világban, belülről is létrehozzuk -a lélek saját mozgásaiból és ha az ilyen érzelmeknél valami testi is -együttlendül, a merőben érzékiektől gyökeresen különbözők maradnak. Mily -messzire eltávolodott gyakran a boldogságra való emberi törekvés az -érzéki jólléttől, mily gyakran helyezkedett ezzel egyenesen szembe! Igy -aztán az érzelem nem merül ki bennünk az élvezet és a fájdalom egyes -ingereiben; a hatás és alkotás ellenkezőleg az élet összállapotára -törekszik, a megelégedettség a boldogság állapotára stb., s ez az -összállapot visszahat az egyes élmények értékelésére s ilyen vagy olyan -értéket ad nekik. Az ember boldogságának nem a neki jutott élvezetek -mennyisége a mértéke. Zord, külsőleg örömtelen korokban is tudtak az -emberek életüknek örülni, míg a mi saját korunk bizonysága szerint az -élvezetek leggazdagabb bősége sem óv meg a belső ürességtől és a mély -rosszérzéstől. Végül az érzelem felszabadíthatja magát az individuum -állapotához való kötöttségtől, a szeretetben és szánalomban részvételt -fejleszthet ki mások hogylétében, örömet meríthet valamely ügy -haladásából is. Igy lettek a szeretet és szánalom nagy világvallások -mozgató erőivé, az ügyön való belső örvendezés nélkül az emberi munka -sohasem érte volna el azt a nagyságot és hatalmat, a melyet tényleg -elért. Igy tehát a mi legtulajdonabb sajátjának tünik fel, épen az -utalja az embert kicsiny énjének fölébe. - -Hasonló mozgalmakat mutat a kivánás területe. Az ember akarásában a -törekvés fölemelkedése mutatkozik a természeti ösztön sötét kényszere -fölé, a cselekvés önállóságot és fölényt nyer mindazzal szemben, a mi -kivülről befelé hatol. Ilyen önállóságot nyer az emberi közösség a -kultura kifejlesztésében a merő természettel szemben. Mert amannak az a -sajátsága, hogy az ember nemcsak elfogadja sorsát úgy, a hogy épen -véletlenül adódik, hanem hogy maga igyekszik elkészíteni, hogy önmagából -kiindulólag követeléseket támaszt és képes azokat keresztülvinni. Az -ilyen önállóvá válás azonban megkivánja az egyes törekvéseknek belső -egységbe való összefoglalását, e törekvéseknek nem szabad egymáson át és -egymás mellett haladni, hanem alá kell magukat rendelniök egy egyetlen -főczélnak, az ebben elért eredmény a mértéke minden egyes vállalkozás -állásának és jelentőségének. A hol államban és társadalomban együtt -dolgozunk, ott is az egyes eredmények sokaságán felül megvan az -iparkodás egy összállapot előidézésére, a melyben az ember mint egész -megelégedettnek és boldognak érzi magát; az olyan törekvések, melyekből -hiányzik egy ily összállapot eszméje és reménye, sohasem nyerhetik meg -az egész embert. Ezt elég nyilvánvalóan mutatják a jelenkor vallási, -politikai és szocziális harczai. A legfőbb jó pontosabb fogalmazásának -kisérletében ismét egy kivánság nyilvánul, hogy subjektiv hogylétünkből -kiemelkedjünk és több belső szélességet adjunk az életnek. Mert a -boldogság, mint az ember merő jólérzése, akár ha az összesség jólérzése -is, tulságosan szűknek és kicsinek tünik fel előttünk; a szellemi munka -minden nagysága megegyezett abban a törekvésben, hogy fölülemelje az -embert a merő élvezetről vagy a merő haszonról való gondoskodáson és -olyan czélt tűzzön ki életének, a melyen önmagát fölemeli és valami -nagyobbat csinál önmagából. - -Igy a tervékenység mind a három oldala a belső élet önállóvá válását -mutatja, egy egészbe való összekapcsolást, az emberi állapotiság fölébe -való emelkedést. Mindez nyilvánvalóan nem a természet továbbfolytatása, -hanem szakítás a természettel, egy más kiindulópont megragadása, sőt az -élet megfordítása. A mi itt czélok és utak, erők és mozgalmak dolgában -láthatóvá lett, az az egészről egészre való hatásával, bensőségével és -öntevékenységével a természettel szemben egészen új fajtájú, az mint -érthetetlen rejtély kell hogy belőle végre feltünjék. Igytehát mindebben -együtt nem lehet félreismerni egy új életfokot. Hogy az a fok az egyes -embereknél, népeknél és koroknál, sőt az emberiség egészénél mennyiben -válik valósággá, ez megint külön kérdés, mely meglehetős sok bonyodalmat -okozhat. De minden ilyen bonyodalom sem teheti kétségessé egy új élet -megjelenésének tényét. Hogy ez az új élet egészen sajátszerű mivoltával -kevésbbé egyszerűvé alakítja a valóság tekintetét, az nem szolgálhat -kárául. Mert nem az ember számára való lehető legnagyobb egyszerűség, -hanem az igazság a czélunk és az igazság igazság marad, még ha -kényelmetlen is. Mit gondolnánk egy természetkutatóról, a ki a -jelenségek egy csoportját félretolja és figyelmen kivül hagyja csak -azért, mert a fogalmak és tanítások hagyományos schémájába nem -illeszkedik bele elég türelmesen? - -Hogy kell most már ezt az új életet mint egészet érteni? Keresése -leghamarabb azáltal találhatna meghatározott irányt, ha a lelki élet -összes eredményei a természeti fokon elhatároltatnának és aztán az új -sajátosság ebből mérlegeltetnék. Azok az összeredmények azonban könnyen -beláthatók. Bármilyen sokféle formákat és különböző magassági -fokozatokat mutat a lelki élet a természeti fokon, feladata mindig arra -korlátozott marad, hogy a természetes lét fenntartására szolgáljon a -létben és a nemben; minden intelligentia, ravaszság és ügyesség, -bármennyire bámulatra kényszerít is gyakran, nem haladja túl az ilyen -önfentartás határait; a mit az állati világ egyes életmozgásai az ettől -való felszabadulásra való törekvés dolgában tartalmaznak, az nem egyesül -egészszé, nem alkot saját kört és nem vezet új életre. Igy itt a lelki -tevékenység csak egy darabja egy természetes életproczesszusnak, mint -ilyen mindig kifelé fordulva marad, valamit kell érte tennie, nem pedig -önmagától valami munkát elvégeznie. A történés itt nem emelkedik egy -közben-történésből egy belül-történésbe. Éppen ez ment végbe, persze nem -az emberi élet átlagában, hanem legalább az emberi körön belül. Itt az -élet önmagához tér, mintegy szunnyadó állapotból teljes ébredésre jut, -egyúttal elviselhetetlennek érzi azt a teljes hozzákötöttséget valami -külsőhöz és idegenhez; önmagán akar megállani és önmagában akar -elfoglalva lenni. Ezt azonban nem teheti a nélkül, hogy ne álljanak be -összképében tekintélyes változások és továbbképzések; azzal az önmaga -felé fordulással olyan útra tért, a mely új tájakra vezet, melynek -czélja egyelőre a messze távolban van. - -Az ilyen czélra való törekvés semmi esetre sem érheti be a szellemi -tevékenység közönséges fajával; kényszerűen kiszoríttatik belőle. Mert -ez a lelki erőt csak egy oly tárgyon eleveníti meg és bizonyítja, a mely -mint valami idegen áll vele szemben; a subjektumnak olyan objektummal -van dolga, a mely rajta kívül van. Igy iparkodunk a körülöttünk levő -természetet a gondolkodásban tükröztetni, így javítjuk meg a viszonyokat -magunk körül, így lépünk egymás között az érintkezés és a verseny -különböző vonatkozásaiba. Ezen az úton a lelki erők mind tovább fejtik -ki magukat. A meddig azonban a tárgy kívül marad, az élet meg van -hasonolva, nem tér vissza önmagához és nem változtatja át a -megmérhetetlen munkát önmaga számára való nyereséggé. Mindez az izgalom -és erőfeszítés nem eleveníti meg a lélek egészét, nem keletkezik a -bensőség birodalma és a birodalomnak növekvése. Egyúttal azonban az -életnek ilyen meghasonlása merev korlátokat szab minden munkának. Az -olyan kutatás, melynek tárgya mindig kívül marad, sohasem eredményez -valódi megismerést, benső jártasságot a dologban, a mit elér, az csak -arra szorítkozik, hogy sok ismeretlen mennyiséget egyetlen egy -ismeretlenre vezet vissza, a mi a dolgot egyszerűsíti ugyan, de nem -oldja meg a rejtélyét. A míg továbbá a többi embereket mint kívül -levőket tekintjük és úgy bánunk velük, az együttlét viszonyaiban sok -mindenféle megváltozhatik és megjavulhat, de valódi közösség, valamint -az embernek és az emberiségnek belső felemelkedése ezen az úton nem -érhető el. Életünk így szűk hatások közt merevednék meg, ha az erő és a -tárgy meghasonlása nem volna valamikép legyőzhető; de hogy lehetne -máskép legyőzni mint azáltal, hogy a tárgy maga belevonatik az -életfolyamatba és az erő valamint a tárgy egy összefoglaló egészben -találkoznak? - -Hogy valami afféle megy végbe az ember birodalmában, abban nem lehet -kétség. Legnyilvánvalóbb a morálban és az embernek emberhez való -viszonyában. A kötelesség eszméje csak azáltal jön létre, ha fölveszszük -a törvényt saját akaratunkba és életünkbe, mert egy kívülről reánk rótt -parancsolat csakis a jutalom és büntetés kilátásba helyezése által lenne -hathatós, ez pedig elkerülhetetlenül szétrombolná a cselekvés morális -jellemét. Igy tehát itt oly viszony keletkezik, a mely mindkét oldalával -az életben belül fekszik. Továbbá nem lehetséges igazi szeretet, ha -tárgya, akár egyén, akár egy nagyobb egész, nem vétetik fel saját -életkörünkbe, ha nem zárjuk bele saját lényünkbe. Csak a mikor ezzel a -látszólag idegen belső jelenlétet kap, csak akkor következhetik be a -megszabadulás a kicsinyes éntől és saját lényünknek kiszélesedése. -Minden jog is, a mely több mint külső formula, a másik emberbe való -beleilleszkedést kíván, a dolognak az ő szempontjából való szemlélését. -Különösen a művészet mutatja meg nyilvánvalóan, hogy az alkotásnak -különböző alakulásai vannak, de a legmagasabbat csak amaz ellentét -legyőzése engedi elérni. Mert a művészet nem merő visszaadása egy kívül -levő tárgynak, nem is merő öntükrözése egy esetleges subjektivitásnak -egy máskülönben lélektelen környezetben, hanem az alkotás itt átfogja a -subjektum és az objektum ellentétét, a tárgy a lélek talajára -helyeztetik és itt találkozik az alakító erővel; azzal, hogy mindkettő -összetalálkozik, kölcsönösen áthatja és fölemeli egymást, egy sajátságos -ország keletkezik, a mely végtelen sok újat hoz és mégis a szellemi -életen belül marad. Valódi megismerésre sem lehet még törekedni sem, míg -a tárgy mint valami idegen kívül marad, nem megy hozzánktartozó számba, -úgy hogy a körüle való fáradozással saját lényünket keressük. Igy az a -hatalom, a melylyel a megismerésre való törekvés a lelket meg tudja -ragadni, biztos bizonysága annak, hogy a tárgyak birodalma valamiféle -benső viszonyban áll velünk. - -A tárgynak ilyen elsajátításában az életnek nagyobb szélessége jelenik -meg. De ezzel a szélességben való képződéssel, ha termékeny akar lenni, -egy mélység képződése kell hogy együttjárjon. Az erő és tárgy nem -léphetnek eredményes kölcsönhatásba a nélkül, hogy egy egész ne fogja be -őket és ennek az egésznek nem szabad üres térnek lennie, a melyben azok -csak összetalálkoznak, hanem fölényes képességnek kell lennie, a mely -összehozza őket egymással és egy egyetlen életbe kapcsolja öszsze. Ilyen -képesség azonban nem lehetséges a nélkül, hogy az élet önmagában fokokra -ne ossza magát és ne nyerjen ezzel mélységet; képe ezzel úgy alakul, -hogy egy egész törekszik fel benne, a mely az erő és tárgy ellentétének -kifejlődésében és leküzdésében saját tökéletességét keresi. Az élet itt -két réteget mutat: az egyikben egész, mely egyelőre teljesen -meghatározatlan és inkább az életre való vágy mint a teljes élet maga, a -másikban erővé és tárgyára való különválás, egy egymásmellettiség, a -melynek a szoros összekapcsolódáshoz és kölcsönös áthatódáshoz szüksége -van arra, hogy amaz összefoglaló egész átfogja és továbbképezze. Az élet -ezzel levésben és folyamatban levőnek van felfogva, még azután kell -önmagát kiképeznie. Csak mikor a különböző rétegek és oldalak -kölcsönösen továbbhajtják és egymásközt fokozzák egymást, csak akkor -következik be az egésznek összefoglalása, egy belső összecsukódás, az -életnek megszilárdulása önmagában, az öntevékenységre és eredetiségre -való fölemelkedés, a folytonos haladás a vázlattól a teljes alakig. Az -ilyen haladás elsősorban attól függ, hogy az összefoglaló -alaptevékenységnek legyen kimondott jelleme, megkülönböztető -sajátossága; mennél inkább adhat biztos alapot az életnek, annál inkább -szerezhet az ellenállásokkal való tisztázódásban tapasztalatokat s -világos utakra térítheti a mozgásokat. A történés minden különfélesége -által így keletkezik egy maradandó alap kiképzése, egy lényegnek -kiképzése, nem túl a tevékenységen, hanem rajta belül. Ezzel az élet -eljut oda, hogy egészen önmagában áll meg. - -Az ilyen fordulatban az élet nem kifelé, hanem önmaga felé van fordítva -és önmagával van elfoglalva, nem kifelé való eredményre törekszik, hanem -saját tartalmának teljes kiküzdésére, nem csupán egyes feladatai vannak, -mindenek előtt mint egész jelent feladatot. Igy értve az élet nem -tűnhetik fel mint az egyes pontok merő tulajdonsága, mint olyasvalami, a -mi ezekből indul ki, hanem önállóságra jut velük szemben. Ennyiben lehet -életfolyamatról beszélni, csakhogy a folyamat fogalmától távol kell -maradnia a mechanikai befolyás képzetének. Ahhoz mindenesetre -ragaszkodni kell, hogy olyasvalami megy végbe bennünk, a mi fölötte áll -a merő pont érdekeinek és helyzeteinek, a minek nem kell az érdekek és -helyzetek által közvetíttetnie, hanem a mi nálunk közvetlenül hatásossá -válhatik. Ennek a fölötte álló valaminek persze saját életünkké kell -válnia és ez csak akkor lehet, ha egyszer lényünk benne gyökerezik, -azután ezt a lényt megragadjuk és teljes tulajdonunkká teszszük; ez -azonban életünk súlypontjának áthelyezését jelenti, teljes fordulatot a -kezdőállapottal szemben. Ez a fordulat nem hoz merőben formális -eltolódást, az elrendezkedés új nemét, hanem lényegében új életet, -olyat, a mely elsősorban önéletnek nevezhető, olyan életet, a mely nem -az egyes pontok között folyik le, nem a subjektum és objektum, erő és -tárgy ellentéte közt mozog ide-oda, hanem a mely egy egésznek -önkifejtésévé válik s ezzel tartalmakat és értékeket tud létrehozni. A -midőn most már az élet önmagában mélységet alkot és egy uralkodó -középpontból kiindulva az egész terjedelem átlelkesítésére hat, ezzel -keletkezhetnek és nyernek értéket olyan nagyságok, mint érzület, -meggyőződés, jellem, személyiség. Ebben olyan szellemi bensőség -keletkezik, a mely a subjektum és objektum ellentétének befoglalásával a -legnyilvánvalóbban különbözik a merő subjektum bensőségétől. Mert az -kiesik a dolgok kapcsolatából és a merő állapotiságban marad, most -ellenben tartalmat fejleszt ki és szilárd életállagot képez. Az élet -önmagában léte és subjektiv érzés gyökeresen különböző dolgok. Mint az -önmagában-lét kifejlődései, mint ennek önnyilvánulásai kapnak az igaz, a -jó és szép fogalmai szilárd talajt, világos értelmet és összefüggést -egymás között; mint ősjelenségek állnak elő, melyek leírhatók és -analizálhatók, de nem vezethetők le. Nyilvánvalóan megmutatkozik bennük, -hogy az életnek önmagához való fordulatában a leggazdagabb tartalmú -eredeti mélység nyílik meg. Mindez együtt bonyolult szövevényt hoz -létre, egy nagy összefüggést, sőt egy élet fölépítését teljesíti be. Így -a szellemi élet mint a bensőség életképzése jelenik meg, olyan -életképzés, a melynek kívülről nincs semmi határa kitűzve, hanem a mely -mindent, a mi vele találkozik, belevon a maga képzésébe és a mely -belülről kifelé is végtelen fokozásra képesnek látszik. Egy -önmagában-lét ilyen kifejtésével a lelki élet önállóságra jut a merő -természettel szemben, ekkor nem egy darabja többé egy értelmetlen -ösztönzésnek, ekkor keresni lehet a létnek földerítését és kérdezősködni -lehet az élet értelme és értéke felől. - - -Ember és mindenség. - -Az ilyen további felderítéshez mindenek előtt szükség van annak -tisztázására, hogy az élet e fordulata, egy világnak felépítése az -emberben hogy viszonylik a valóság egészéhez és hogyan kelhet ki benne. -Az életnek amaz önmagában való léte semmi esetre sem lehet az -emberalatti természet terméke, hiszen elég nyilvánvalóan kiderült, hogy -ama fordulat nem egyszerű többletet, hanem valami tökéletesen újat, sőt -egyenesen ellenkezőt hoz, hogy megfordulást tartalmaz, még pedig egész -az élet alapformáig, legbelsőbb szövetéig; az ilyen megfordulás semmikép -és sohasem támadhat lassankénti fokozásból. Így az embernek kellene a rá -nézve sajátos vonásokkal az új élet teremtőjének lennie, azaz az -embernek, a hogy a tapasztalat állása felmutatja. Ebben az állapotban -azonban a sajátos sokkal inkább bele van gyökerezve a természetbe, -semhogy el tudna tőle oldódni, egészbe tudná magát foglalni és mint -ilyen egész új utakra tudna lépni. E mellett ez a hatás, a melyet a merő -ember előidéz, mindig az emberre volna irányítva és az ő hogylétének -kellene szolgálnia; ez azonban egyenesen ellentmond a szellemi munka -jellemének. Mert ennek minden elágazásában benne van az ösztönzés, hogy -az embert a merőben emberi állapotából és merőben emberi köréből -kiemelje, neki minden cselekvésnek az emberi jólétre való iránya -túlságosan szűk, az embert képesnek mutatja arra, hogy harczot kezdjen -saját neme ellen, a mely túlságos kicsinynyé, sőt elviselhetetlenné -válik számára. A kutatásnak minden igazságra való fáradozása ilyen harcz -volt a merőben emberi szűkkörűség keresztültörésére, vágy a mindenség -szélességéből és mélységéből való élet után. Ilyen vágy helyeztette az -ideák világát, mint az önmagában található igazság világát szembe az -ember cselekvésével, ez kerestette Spinozával és Hegellel a gondolkodás -saját mozgásában a minden emberi önkénynek felette álló kozmikus -tárgyiasságot, ez nyittatott Kanttal a morál birodalmában egy az ember -minden különösségének felette álló birodalmat. A szellemi élet fokozatán -a cselekvés messze átlépi a merő ember fentartását és ápolását, sőt nem -riad vissza attól sem, hogy a legkeményebb ellenmondásba kerüljön vele. -Avagy van-e e nélkül morál, van-e kötelesség-eszme? És van-e ebben -nagyság, a mely ne tartalmazná a kicsiny én alárendelését, sőt -feláldozását? Egyáltalán a szellemi élet kiképzése annyi fáradságot és -munkát okoz, annyi veszedelembe és kétségbe bonyolít, hogy a merőben -emberi jólétre való gondoskodás sem előidézni, sem fentartani nem tudná -folytonos akadályok ellenére. Szemmelláthatólag itt valami mozog, hat és -alkot az emberben, a mi kényszerű erővel űzi ki életének legközebbi faja -fölé; az ő saját hiányos és ingadozó akaratából ez a kényszerűség -bizonyosan nem származik. - -Azt is figyelembe kell venni, hogy a szellemi élet mint a merőben ember -műve az egyes ember műve is volna; mint ilyen elkerülhetetlenül -különbözőkép alakulna különböző helyeken; ez az egymást keresztező -mozgások sokaságát eredményezné, de sohasem olyan igazságot, a mely az -egyeseknek fölötte áll és minden elismerésüket követeli, sohasem -eredményezné a munka belső közösségét és egy közös világot. Az ilyen -világ után való vágy azonban nem csak utólag keletkezik, hanem eleve -benne hat minden szellemi alkotásban, midőn az individuum véletlenségét -le akarja győzni és a dolog kényszerének engedelmeskedni akar. - -Láttuk, hogy minden szellemi élet az élet továbbhaladását, meglévő -ellenmondások legyőzését, – átképzést és fölemelést tartalmaz. Ha -merőben az ember műve ez a többlet, akkor a dolgokra nézve meghamisító -hozzátétel, akkor a vállalkozás az üres levegőben lebeg, a képzelt -eredmények merő képzelődések. De tudnának-e ilyen képzelődések annyi új -erőt létrehozni, tudnák-e az élet alapszerkezetét annyira -megváltoztatni, a hogy észrevettük és a hogy élet és jog, kutatás és -művészet világosan szemünk elé állítják? - -Mint a dolog magva ezek után ez áll elő: az ember körében keletkezik egy -mozgalom, a mely az embert alapjáig akarja átalakítani, a mely kemény -konfliktusokba juttatja egész eddigi természetével, a mely nevezetesen -arra megy ki, hogy az életet eloldja egy egyetlen lény sajátosságától és -önmagában olyan életté alakítsa, a mely mindent, a mi csak megvan, -átfoglal és el akar sajátítani. Nem kemény, elviselhetetlen -ellenmondás-e, hogy a mi mint önálló valóság lép fel, a mi hatalmat akar -az emberrel szemben gyakorolni és őt alapjában véve át akarja alakítani, -ennek a merőben embernek a munkája? Így kényszerüleg egy fontos lépéssel -jutunk előre: az előadott bonyodalom csak azzal oldható meg, hogy abban -az új életben elismertetik egy az embernek felette álló valóság -feltámadása, egy olyan valóságé, a melyben neki része jut, a melyet ő -azonban nem hoz önmagából elő; a változás akkor azt jelenti, hogy egy -alkotó életfolyamatba helyeztetik és ezzel elsajátíthatja, a mit ez az -életproczesszus tartalmaz. A szellemi életben most már olyan -világ-folyamatot kell elismerni, a melyben a mindenség mint élő egész -mutatkozik meg és egy mélység kiásásával a meglévő állapotnak -átalakítását hozza létre. Az ember körében ez a mélység úgy tűnik fel, -mint a mi még csak Jassankint emelkedik, de valami teljes-tökéletesen új -nem emelkedhetik fel a nélkül, hogy saját oka ne legyen; az egész felé -és az élet önmagában való léte felé való mozgás nálunk, a korlátozott és -szétszórt egyes lényeknél nem jöhetne létre, ha a valóság nem képezne -egészet és nem élne az egészből való életet; kell hogy fennálljon egy az -embernek fölötte levő szellemi élet, ez pedig kell hogy meg tudjon -nyílni az ember előtt, sőt hogy saját lényévé tudjon válni. - -Ugyanis abban ismerjük fel most a nagyot, a mi életünk jellemét -meghatározza, hogy egy mindenség-élet az emberre nézve teljesen -jelenlevővé, saját és eredeti életévé tudjon lenni, hogy létének -súlypontja oda át tudjon helyezkedni. Már most az emberi élet -alapviszonyaként a valóságnak benne jelenlevő önmagában létéhez, a -mindenség benső életéhez való viszonya tűnik fel, nem mint valami -idegenhez, hanem mint saját lényéhez való viszonya; csak ez a viszony -engedi meg a szellemi élet keletkezését. Mert ez folytonos vonatkozás -egy az emberben nyíló történéshez és ezzel való közlekedés; az ember -amabba belehelyezheti magát, saját énjét áthelyezheti bele és ilyen -elsajátítással a sokféleséget, a melyben az a történés szembe lép vele, -egy egészbe összefoglalhatja és mint egészet élheti át. Midőn azonban -amaz élet egészét mint sajátját ragadja meg, fejlődéseit és -tapasztalatait megoszthatja, magához vonhatja, a mi benne az -ellenállások leküzdésével és előrehaladó önkimélyítéssel megnyílik, -végtelen életet nyer, a mely mégis, egy önmagában létre lévén irányítva, -sohasem futhat szét a bizonytalanba, a mely minden alkotásban önmagát -összetartja és önmagához tér vissza. - -Az embernek e viszonya egy lényszerű élethez, a mely benne érvényre jut, -előtte jár minden viszonynak, a melyeken az előbb figyelembe vett -életrendek nyugodtak. Mert egyedül csak ebben lehet teljes -közvetlenséget, teljes belső jelenlétet, saját élménynyé való alakulást -elérni; senki sem tagadhatja ezt, a nélkül, hogy önmagát mint szellemi -lényt le ne rombolja; ez a legbizonyosabb és legeredetibb, a mit életünk -ismer. Így minden más viszony ebből kell hogy megokolható legyen és -kell, hogy ebben tegyen számadást, itt keletkeznek az alapvető -tapasztalatok, melyekre minden életnek támaszkodnia kell. Csak a -szellemi élet tapasztalataiban mutatkozhatik a világhelyzet minden -szövevényének felette álló istenség, csak bennük nyilvánulhat egy -világ-értelem, mely a láthatatlan és a látható világot összetartja és -harmonikus egységgé fűzi együvé, csak innen kiindulva fogható össze -egészszé a természethez való viszonyunk s csak innen lehet fontosságát -megvizsgálni; csak innen kiindulva képződhetik az emberek belső -közössége és csak egy végtelen életben való gyökerezés adhat az -individuumnak támasztékot és jelentőséget. A hogy mindezek a mozgások -egy közös alapból származnak, fejlődésükben is kapcsolatban kell vele -maradniok és eredményeik az összefoglaló egészbe kell torkolljanak. Az -embernek ez a közvetlen viszonya a szellemi élethez, mint saját igazi -énjéhez ilyformán nyitja meg a lehetőséget, hogy egy összefoglaló élet -fölötte maradjon amaz elágazásnak. Innen és csak innen kiindulólag lehet -ellene dolgozni a mi korunk elforgácsolódásának is; ez csak a szellemi -élet, nem pedig a merőben ember álláspontjából történhetik. - -Az ember élete ezzel egy nagy feladattá és követeléssé alakul. Az ember -a világra való legközelebbi tekintetben mint külön lény mutatkozik, -melynek megvan a maga saját köre és a mely csak annyit él át, a mennyi -ennek a körnek megfelel. Most azonban az életnek a merő ponttól való -elválásában és az önmagában lét felé való fordulatban lehetőség nyílik -neki, hogy a mindenség történését mint sajátját ragadja meg és ezzel -elszakítsa magát az egyes hely minden különségetől. Ez nem csupán -eltolódást jelent az egyes ponttól az általánosba, hanem egy az egészből -kiinduló életnek megnyílásában, egy énnek minden sokféleségben való -keresésében legelső sorban kilátás nyílik az élet tartalmára, a valóság -lelkének elsajátítására. Ha az életnek nincsen mélysége, akkor hiábavaló -minden fáradság arra, hogy lényünknek mélységet adjunk. - -Hogy így az ember egyszerre benne van a tapasztalatban és túl is van -szélességén, az hatalmas feszültséget és mozgást hoz életébe, az magát -az embernek fogalmát kétféleképen alakítja: mint a léten belül mások -mellett levő lény nem követelhet semmi előnyt és saját külön körének -minden áthágása illetéktelen anthropomorphismussá válik; a lét fölé való -emelkedésben, az alkotó életproczesszusban való elhelyezkedésben nagyot -gondolhat magáról és mindent magába foglaló értelemben törekedhetik -igazságra, persze nem saját külön mivoltának erejéből, hanem az egésznek -erejéből, a melyre támaszkodnia kell. Így az ember oly lény, a mely -önmagának fölébe nő, olyasvalami, a melynek egyfelől fölébe, másfelől -pedig hozzá fel kell törekednünk. Ily módon a merőben emberi és a -nagy-emberi egymás mellett áll; hogy mindkettő gyakran összekeveredett -egymással és az egyiknek értékelése a másikra átfolyt, az kimondhatatlan -bonyodalmakat okozott. - -Ilyen elválasztás után megértjük, hogy hathat valami, a mi fölöttünk -áll, egyúttal mint saját életünknek ereje. Egy «fölöttünk» és egy -«bennünk» találkozása jelen meg a kötelesség gondolatában s azokban a -normákban, melyek minden szellemi munkán uralkodnak. Parancsolólag -szólnak hozzánk, de egyúttal a legközelebbivé és legmeghittebbé is -tudnak válni, olyasvalamivé, a minek fentartásában önmagunkat igeneljük, -saját lényünket fentartjuk. Az is világossá lesz, hogy nyerhetnek -felettünk hatalmat olyan javak, melyek túl vannak a merő ember minden -jóllétén, hogy győzheti le a jó a kellemest és a hasznost. - -Ha a szellemi életnek mint az ember valódi énjének ama fölfedése -hasonlíthatatlan nagyságot szerez az embernek, akkor a nagyság -elsősorban az egésznek műve, következőleg nem vezetheti az embert büszke -öntudatosságra. Mi nem saját természetünknél fogva vagyunk szellemi -életpontok, szellemi élet szinhelyei, a melyek utólag jutnak -vonatkozásba a mindenséggel, hanem csak a mindenség életéből kiindulólag -válunk ilyen pontokká, csak benne s nem vele szemben nyerünk szellemi -ént. Az a nagy csoda és egy új rend kimutatása, hogy egyáltalán önálló -életpontok állnak elő, hogy a mindenség-élet ezen a helyen nemcsak -bizonyos hatásokat gyakorol, hanem hogy öntevékenységű erőt, eredeti -életet nemz. A mystika szükséges alapgondolatot képvisel annyiban, hogy -a végtelen életnek közvetlenül az egyes helyen kell jelen lennie és hogy -az embernek nemcsak hogy ezt vagy azt el kell végezni, hanem -felszabadulást is kell végrehajtania kezdetbeli mivolta alól s új életet -és lényt kell nyernie a végtelenségből. Egy ilyen felforgatás nélkül a -szellemi élet mellékes függelék marad, sohasem válik lényünk magvává és -sohasem ér el teljes eredetiséget. Rokon gondolatmenetben követelték a -nagy megváltási vallások az ember «újjászületését», de a valláson túl is -a szellemi alkotás minden magaslatán a mű nemcsak úgy jött számba, mint -a merő individuum alkotása, hanem mint egy magasabb hatalom közlése és -kijelentése, a mely hatalom az emberben mutatkozik és önmaga fölébe -emeli őt és a mely mégse alacsonyítja le merő eszközzé, hanem -ellenkezőleg igazi öntevékenységre emeli föl. Az is ide tartozik, hogy -rendszerint az alkotó szellemek, a világtörténelem szellemi hősei mint -legmagasabb aktivitású emberek egyúttal határozott deterministák voltak; -saját képességük teljesen háttérbe szorult annak tudata mögött, hogy egy -fölöttük álló hatalom viszi és hajtja őket. - -De bárha a saját tevékenységnek ez az oldala könnyen elrejtőzik a -cselekvők tudata elől és kifejezetten vallásos természetek valami nagy -dolgot láttak abban, hogy teljesen kioltsák, bárha a mystika gyakran -abba a veszedelembe jutott, hogy az ember teljesen feloldja a -mindenségben, valóság szerint szükség van az ember elhatározására és -tevékenységére is. Mert a mily bizonyos, hogy az életre való képességet -ezen a bizonyos ponton egy felsőbb hatalomnak kell megállapítania, ez a -képesség életenergiává, teljes valósággá csak a mi elismerésünk, a mi -elsajátításunk, érzületünknek és meggyőződésünknek hozzáfordulása által -válhatik. Az ember nem merő szintér, a melyen valami végbemegy; a -történésnek, hogy valóban szellemi természetű legyen, nemcsak ő vele, -hanem benne és belőle is kell történnie. Az a hozzáfordulás kétség kívül -mindig fölemeltetés is, de akkor a kegyelem legmagasabb tanubizonyságát -leli a szabadság fölébredésében, az ember képessége nem jelent levonást -az isteniből, hanem annak megbizonyítása és igazolása. Így az öntudat az -egészre lehet alapítva és az egészre támaszkodhatik, sőt teljesen az -egészen függhet s semmi módon nem kevesbíti az élet erejét; annyival -kevésbbé, mert a mindenség-élet nem merev létezés, hanem végtelen élet, -a mely az egyes ponton csak amaz elsajátítással jut teljes hatásra. - -Azonban mint az életpontok önállóságának, ép úgy sajátosságuknak és az -életvonatkozások gazdagságának sem kell a mindenség-életbe eltünniök. A -mindenség-élet nem olt ki minden sokféleséget, mint a hogy a nap fénye -kioltja a csillagok világosságát, hanem fel tudja magába venni, meg -tudja tisztítani és nemesíteni, ezzel vezeti fel őket saját magasságuk -fölé. A mindenség-élet az individuumnak erőteljes kiképzését -követelménynyé emeli, a mennyiben az egésznek nyereségévé teszi; -csakhogy ennek a kiképzésnek rajta belül kell történnie, nem pedig tőle -elkülönítve és vele szembeállva. A vonatkozások teljes kifejtése az -emberi körön belül sem tekinthető úgy, mint az egésznek megrablása, mert -hiszen meggazdagítására képes hatni. A vallási hangulat eltévelyedése -volt tehát, mikor az ember iránti közömbössé válást tette az isten -iránti teljes szeretet bizonyítékává. Csak ahhoz kell ragaszkodni, hogy -minden vonatkozás ember és ember közt, minden szeretet ember és ember -közt, a mindenség-élethez való viszonyra, az isten iránti szeretetre -legyen alapítva; csak ez által emeltetnek fel a szellemibe, ez által -győzetik le a merő természeti ösztön s ez által nyer tartalmat és erőt -az érzület. Így mutatja a történeti tapasztalat a legnagyobb távolságot -a szeretet és részvét érzései között, a hogy ezeket az élet felszíne az -individuumok érintkezésében létrehozza és ugyanilyen nevű érzések -között, melyek a valóság egészéhez való közös alapviszonyból erednek és -osztoznak az életnek ezzel bekövetkező elmélyedésében. Ott a subjektiv -hangulat fölfelé és lefelé hullámzása, a mely az egyest erősen -izgathatja, de az élet egész állaga szempontjából minden jelentőség -nélkül való; itt ezen állag gyökeres átalakulása, sajátos életkörök -teremtése a nagy vallásokban, az emberiség képzése belső közösséggé, az -egyes sorsoknak a valamennyi sorsán át való átélése. Ily nagy -különbséget tesz, hogy az élet a felület elszórtságához tapad-e vagy -részt nyer a mindenség életéből és egyúttal egy eredeti mélységből. - - -Az új élet feladata és nagysága. - -Igy az emberi élet egy egyetlen főproblémát hord magában, egy nagy -döntést követel, egy folytatólagos tetté változik. Ez a tett azonban nem -azt jelenti, hogy csak érzületünkkel kell az egyik oldalról a másikra -lépnünk, hogy itt szilárd befejezést és biztos nyugalmat találjunk. Mert -a mily bizonyosan nincs az életnek önmagában való léte a merő mozgással -szemben való fölény nélkül, önmagában való nyugalom nélkül, ép úgy az -élet is nálunk embereknél csak az ellenállásokkal való küzdelemben jut -teljes tartalomra, csak a saját felépítés, a saját átképzés által. Ennek -a fölépítésnek azonban lényegéhez tartozik, hogy az élet a sokféleség -alakjaiban, nagy alakulatok tervezésében egyúttal előrehaladó -önkimélyítést visz végbe, nem egy készen adott alapból hat ki, hanem -magának kell az alapot egyre tovább képeznie, nem szabad semmit mögötte -hagynia saját tevékenységének s az alapot mindig hátrább kell helyeznie. -Mennél inkább lesz az ember élete ilyen mozgásban önmagában való lét, -annál inkább lesz, a mi benne végbemegy, a mindenség feltárása, annál -biztosabb lehet saját igazságában. Mert az igazság itt nem jelent -megegyezést egy kívül levő valósággal, hanem részesedést egy mindent -összefoglaló, eredeti, minden sokféleségen túl önmagára irányított -élet-folyamatban, olyan élet-folyamatban, melynek kifejtése mindenek -előtt valódi valóságot eredményez; a mennyiben az ember az ilyen eredeti -és lényeget alkotó életben részt nyer, a mennyiben az élet számára -alkotó öntevékenységgé változik, annyiban van igazsága és nem tovább. - -Az ilyen meggyőződésből kiindulva lehet annak az ellentétnek a -legyőzésén dolgozni, a mely különös súlylyal nehezedik a jelenre. Ember -és világ a külső érintkezés minden sokasága mellett belsőleg széjjel -esnek, mi nem mondhatunk le sem az egyikről, sem a másikról és még sem -tudjuk a kettőt összehozni, ingadozunk, hogy mit válaszszunk -kiindulópontnak és hogy az életnek a világtól az emberhez, vagy az -embertől a világhoz vezető utat adjuk-e. Mindkét lehetőség -megtestesítést talált a világtörténeti mozgalmakban és ezeknek a -megtestesítéseknek a különbözősége mutatja, hogy az ebben való döntés -határozza meg az élet jellemét. - -A régebbi és újabb mód itt teljes ellentétben áll. Amaz az embert -teljes-tökéletesen a világhoz kapcsolta és belőle merítette az élet -minden tartalmát. Ez csak azzal vált lehetségessé, hogy föltételezték a -környezetnek közvetlen összefüggését az emberrel; az ember itt a -mindenség tisztább tükre számba ment. Ezt a közvetlen összefüggést az -újkor a belső élet erősebb kifejlődése és a gondolkodó én büszke -öntudata által lerombolta; most az ellentét benyomása alatt áll és az -embernek feladatává teszi, hogy az elvesztett kapcsolatot a környezettel -helyreállítsa. Egyúttal a régebbi élet alkata is ki nem elégítővé vált -számára. Az érzéki és a szellemi nagyon is gyorsan egymásba tolódtak és -ennélfogva mindkettő nem tudta tisztán kifejteni sajátosságát, egyúttal -az ember különös minémüségéből sok folyt át a valóság képébe és a -cselekvést is túlságosan a különös körben tartotta; továbbá a belső -élet, a mely az évezredes munkát végbevitte, ama régebbi módban nem -találhatta az illő elismerést. Így az újkor a subjektumra alapította -magát és belőle kiindulólag igyekezett a világhoz jutni, sőt ennek -erejéből egy világot kifejleszteni. Ebben azonban az emberi képesség -túlfeszítése rejlik és egy az ember által létrehozott világkép igazsága -fokozódó kételkedésre talál. Az itt kifejlesztett élet nem is ragadta -meg a valóság teljes tartalmát. A törekvés, az embertől a világig jutni, -csak azon a módon volt keresztülvihető, hogy valamiféle különös képesség -mint az emberen felülre nyúló ragadtatott meg és felhasználtatott egy -világ felépítéséhez. Nevezetesen ez történt a felismerő gondolkodással, -mert ez tűnt fel legkevésbbé függőnek az emberi sajátosságtól. Ezúttal -azonban az újkor számára a valóság túlságosan az intellektuálisba, -elvontba és formálisba jutott, ideák minden további nélkül élő energiák, -elvek teljes tevékenységű hatalmak számba mentek; az intellektust nem -lehetett mint szabadon lebegő élet-képességet és mint minden dolog -mértékét kezelni a nélkül, hogy kimondhatatlan sok el ne veszszen az -eleven frisseségből és a világ, valamint az élet ne váljék árnyszerűvé. -Hogy a modern ember ezt mint súlyos kárt érzi és az ilyen lezárás ellen -tiltakozik, azt mutatja az a kemény küzdelem, a melyet ma a -legkülönfélébb oldalakról az intellektualizmus ellen vívnak. Túl akarunk -jutni a merő gondolatképeken, nem akarunk az árnyakból kiindulólag egy -valóságról megbizonyosodni. - -Ha az élet az ilyen bonyodalmakat és ellenmondásokat le akarja rázni -magáról, akkor ez csak a föntebb megnyitott úton történhetik: az -embernek életében minden egyes oldalon és lelki-képességen túl olyan -mélységbe kell hatolnia, a hol az élet a merő ponttól elválik és -önmagában való létté alakul; akkor nem kell többé a nagy világgal -szemben állnia, hanem megoszthatja saját életét. A mennyiben ez sikerül, -az életnek nincs rá szüksége, hogy igazságát kívülről igazolja; saját -megvalósulásában hordja azt. Láttuk, ez az élet hogyan fejleszt ki az -ember és világ, erő és tárgy ellenmondása felé való emelkedésben a -subjektiven túl egy szellemi bensőséget; a mit ez a bensőség szellemi -tartalomban és értékekben nyit, az biztos magasságban van minden emberi -különállás fölött és egyúttal az emberi élet szellemi magvát teszi. - -Az ilyen élet azonban számunkra magas ideál, nem kényelmes kiindulópont, -sohasem érhető el a merő individuumból kiindulólag gyors fellendülésben, -csak az emberi nem világtörténeti munkája vezethet lépésről-lépésre -hozzá. Az igazság ismertetőjelévé most már negativ értelemben a merő -ember képzetalkotó módján és czéljain való fölülemelkedés válik, pozitiv -értelemben pedig az új tartalmak kidolgozása a szellemi élet -önfeláldozásából. Hogy ebben az irányban való mozgalom folyamatban van -és hogy egyúttal hatalmas törekvés az igazságra megy az emberiségen át -abban az értelemben, azt a közélet világtörténeti fejlődésében -félreismerhetetlen módon mutatja. Az emberiség történetében általában -egy alantasabb fajból egy magasabb emelkedik ki, álláshelyét a szellemi -életben foglalja el, ezt sajátságos kifejlődésében mutatja és az -emberből, a kit megragad, valami lényegesen mást és magasabbat csinál. - -Sehol sem volna szabad a továbbfejlődésnek, a mely az önálló -szellemiségre való fordulatot magával hozza, megfoghatóbbnak lenni, mint -a vallás területén. Mert itt a legvilágosabban különválik a merő ember -vallása és a szellemi élet vallása, olyan vallás, mely az embernek úgy, -a milyen, szerencsét és tartós fennmaradást kell hogy hozzon és olyan -vallás, melyben a szellemi élet sajátlagosan nyilvánul, új tartalmakat -és javakat képez és egyúttal az embert merőben emberi mivoltából új -lényhez juttatja. A mi ama merőben emberi fogalmazásból keletkezett, -mely a tapasztalat szélességében túlnyomó, az egy az emberi képzet és -érdekkörön belül való mozgás marad, az nem hoz semmi lényegesen újat, -annak nincs a legcsekélyebb joga sem, hogy a maga körén túl -igazságszámba menjen. Ha azonban a vallás egy adott világon belül nem -tolta el ép úgy az ember állását, mint a hogy új világot nyitott neki, -egy isteni életnek, mint saját lénye mélységének megjelenítésével -hatalmasan felrázta, akkor az ilyen élet-fölemelés semmikép sem lehet -mesterséges csinálmány, a szellemi életnek önkitárása van benne, melynek -elsajátításával az ember a valóság magvában tudhatja magát. - -Hasonlóan áll a dolog a szellemi munka más területeivel: a merő emberből -kiindulólag sohasem válhatnak önálló területekké sajátos tartalommal és -ösztönzésekkel; ha azzá lesznek, akkor önálló szellemi élet határát -mutatják ki. Akárhol pl. a jogot csak mint az emberi jóllétre való merő -eszközt kezelik, mint ma a szocziális utilitarizmus, ott elveszti minden -sajátos jellegét, nem hoz létre semminemű új élettartalmat, az ember -önzésének nem bir a dologból folyó belső kényszert szembeállítani, ekkor -többé nem jelent önálló életterületet. - -A mi áll az egyes területekre, az áll a közös életmunka egészére is, a -hogy ezt a kultura elénk állítja. Emberi kultúra és szellemi kultúra -nyilvánvalón szemben állnak egymással, amaz a merőben emberi hogyléttel -elfoglalva, a mely azonban magának az embernek semmikép sem lehet -elegendő, emez egy önálló szellemi életnek és ezzel az ember belső -fölemelkedésének megnyitása. A mily biztosan egy ilyen szellemi kultúra -nálunk hathatóssá válik, olyan biztosan áll életünk nem a mindenség -mellett, hanem a mindenségben. - -Az ilyen életalakításból kiindulva lehet olyan követelmények betöltésén -dolgozni, melyekről az emberiség nem mondhat le, melyek azonban a dolgok -legközelebbi megpillantásában nemcsak a legnagyobb nehézséget okozzák, -hanem egymással könnyen össze is ütköznek; ezek az élet szilárdságának -és szabadságának követelményei. Mennél jobban elvesztettük a közvetlen -kapcsolatot a környezettel, annál kevésbbé juthatunk el a szilárdsághoz -valamely rajtunk kívül eső léttel való vonatkozás által, annál -kényszerítőbben vagyunk arra utalva, hogy önmagunkban keressük a -támaszt. Ezt a támaszt próbálták egy egyetlen pontnak megszilárdításával -elérni, nevezetesen Descarteshoz csatlakozva a gondolkodó énben vélték -megtalálni, a «gondolkozom, tehát vagyok» (cogito ergo sum) lett minden -bizonyosság alapja. De mennél jobban mutatta ez a frappáns megoldás -sajátságos következményeit és mennél jobban jutottak vele szemben a -kritikai megfontoláshoz, annál több bonyodalom mutatkozott benne. -Lehet-e egy az élettel szembehelyezett énből valaha visszajutni a -világhoz? És ha ez mesterséges kerülő utakon megtörténnék, nem nyerne-e -a merő subjektum jogosulatlan állást, nem tenné-e magát könnyen minden -dolog mértékévé? Nem lesz-e egyúttal a gondolkodás a valóság kizárólagos -uralkodójává és nem alakul-e ezzel az élet nagyon is a merőben -intellektuálisba? Lehet-e egy egyedüli pontnak abszolut biztossága, sőt -nem rejlik-e az ember fenhéjázása abban, hogy önmagában keres egy ilyen -archimedesi pontot? Az ilyen bonyodalmaknak csak úgy lehet hathatósan -ellene hatni, ha a szilárdságot nem egy egyedüli pontban, hanem az élet -egészében keressük; ezt azonban nem nyerheti meg egy csapásra és egy -bizonyos irány követésével, hanem csakis egy előrehaladó -összezáródással, a sokféleségnek kölcsönös korlátozásával és -átképzésével, és pedig egy összefoglaló énen belül, a mely mindenen -keresztül kifejti magát és ezzel az egész kört általkeríti. Mennél -jobban fejleszti ki önmagából az élet egy valóság szövevényét, egyúttal -azonban teljes önmagában létet nyer, annál erősebb lesz a megerősítés; -az egyes annál biztosabbá válik, mennél szilárdabban kapcsolódik össze -az egészszel és mennél jobban jelen van benne az egésznek élete. Így -ismertetik fel a szilárdság követelésében egy megmérhetetlen feladat; ha -megoldásában csak lassankint haladhatunk előbbre is és a teljes -megszilárdulás magas és távoli czél kell hogy legyen, akkor ez a czél -felé való mozgás minden emberi önkényen felülálló kényszerével mint tény -vitathatatlanul marad; sőt ezt a czélt nem kereshetnők, nem -fáradozhatnánk teljes lelkünkből utána, ha kezdettől fogva nem hatna -bennünk mint hajtó erő. - -A mi itt az élet egészére érvényes, az érvényes egyes támasztékaira is: -a kultúr-korszakok, a népek, az individuumok is elérik a meggyőződés -szilárdságát, útjuk biztosságát, nem reflektáló töprengés útján, a mely -mögé ismét új töprengés léphet, hanem csak életük belső összezáródása és -egy uralkodó középpont körül való elhelyezése útján; csak ez űzi el a -kételyt és ad a cselekvésnek örömteljes bizalmat, csak innen kiindulva -lesz az élet ránk nézve fél-életből teljes valósággá. - -Szilárdság és szabadság ellenfelek számba szoktak menni s igazán azok -is, ha egy merev léttel való kapcsolódástól várunk szilárdságot; -megszűnnek azok lenni, ha a szilárdságot mint önmegszilárdítást értjük -és ezzel nem az életen és cselekvésen kívül, hanem rajta belül keressük. -A mi azonban a szabadságot illeti, ennek elismerését a modern élet -túlnyomó áramlata azért ellenzi, mert a tudományos munka olyan -világképet, a valóságról olyan témát állapított meg, a melybe a -szabadság nem illik bele és mert a természet mechanikus-kauzális -fogalmazását átviszik valamint minden életre, úgy a lélek belsejére is. -Akkor igazán balgasággá válik, bárminemű szabadságot akarni. - -Szemlélődésünk összefüggései lényegesen másképen mutatják be a dolgot. -Ha a szellemi élet önállóvá válásában – és e nélkül a szellemi élet -felületes árnyékká és álommá válik, – a történésnek eredetiségét, a -teljes öntevékenység felé való fordulatot ismerjük fel, akkor megnyertük -a szabadság állását minden bilincscsel szemben. Az ilyen eredetiség nem -merő kezdetbeli állapot, hanem tartósan kell kisérnie minden szellemi -tevékenységet és az életet folytatólagos tetté kell átalakítania. Mert a -szellemi élet birodalmában nem hat, mint a természetben, a mi egyszer -megvan, minden további nélkül tovább, hanem alásülyed, a mint a lélek -visszahúzódik tőle, a mint nem újítja meg folytonosan; külső megmaradás -mellett is mechanikus megszokássá válik és ezzel kiesik a szellem -szférájából. Így mutatja a vallás és morál története ezerszeresen régi -és új tapasztalatokban. A szabadság tagadásának végső oka a szellemi -élet sajátos minéműségének félreismerésében rejlik. Nevezetesen ott, a -hol mint merő folyamatot, mint egy akár mechanikus, akár intellektuális -hajtógépezet működését fogják fel, ott a szabadság számára nincs -semmiféle tér. - -Nem elegendő azonban, hogy a szabadság állapota egyáltalán meglegyen, az -is kell, hogy az embernek része lehessen benne, hogy belehelyezhesse -magát; az ilyen belehelyezkedés azonban akkor válik megérthetővé, ha az -ember csak abban az állapotban találja meg az élet önmagában való létét, -ha a feléje való fordulásban saját lényegét ragadja meg. A valóság -szerint szellemi életünk nem nő fokonkénti fejlődésben egy alacsonyabb -fokból fölfelé, hanem mindig szakítást és újraépítést tartalmaz, -discontinuitást. Törekvésünk nem épül fel mint egy piramis egy adott -alapon és meghatározott irányban, hanem az alapot is úgy kell megnyerni -és az élet kétségei mind újra odáig nyúlnak vissza és arra -kényszerítenek, hogy a fő-fordulást mindig újra hajtsuk végre. Az élet -tevékenysége és küzdelme nem szorítkozik egyes eredményekre, a lét -egészére irányul. - -Ezen a módon kell felfognunk az emberiség mozgalmát és az egyesét is. A -történelem nem merő evoluczió abban az értelemben, hogy a későbbi -biztosan és kényszerű szükségszerűséggel következik az előbbiből, hanem -a mit a mult kivívott és a mit a jelenbe hoz, az szellemileg tekintve a -jelenre nézve merő lehetőség, a mely mindig újra saját elhatározásra és -megragadásra vár. E nélkül nem volna igazi jelen. Hasonlóképen az -individuum sem egyforma napok lomha egymásra következése, vagy legalább -nem kell annak lennie; a hol szellemi tartalmat nyer és mint egész, -szellemi karakterre törekszik, ott mindig újra elszakadást és fordulatot -kell végrehajtania, ott a saját magaslatára mindig újra fel kell -kapaszkodnia, ott a mult értelméért is mindig újra kell harczolni. Bármi -tapasztalatot mutat ebben az irányban az emberiség, valamint az egyes -ember élete, az a szellemi élet önállóságának elismerése mellett -összefoglalódhatik és nyerhet erőben és világosságban. - -Mindebből együttvéve kitetszik, hogy létünk köre új lehetőséget -tartalmaz, és pedig egy lényegesen új élet lehetőségét, olyan életét, a -mely csak a meglévő állapottal való szakítás és teljes megfordulás által -érhető el, a mely azonban a megrázkódáson és harczon át legmagasabb -czélokkal kecsegtet és legtisztább kielégülést igér. Ebben az új életben -szabadulás következik be a merőben emberi üzelmek kicsinyességéből, a -mely máskülönben egész világunkat teszi; a kicsiny én szűkösségéből -kiragadva az élet nem folyik szét a végtelenségbe, hanem a végtelenségen -belül mindenki önálló életponttá, az egésznek hordozójává válhatik; ha -az ember az egésznek folyamában sodródónak és általa vezetettnek, az -egésznek erejétől megerősödöttnek tudhatja magát, akkor a maga -helyzetében azt a folyamot saját döntésével kell fölvennie és -továbbvinnie, akkor egy nagy vagy-vagy húzódik át egész létén és drámai -természetű jellemet ad neki. Csak akkor fokozódhatik a tevékenység -öntevékenységgé, csak akkor nyerhet a hatásban létet, csak akkor -dolgozhat ki magából szellemi karaktert és ezzel tartalmat adhat az -életnek, míg a merő tevékenység minden bősége és szorgossága mellett az -embert belsőleg üresen hagyhatja. - -Mindenfelé a legtermékenyebb mozgalmak keletkeznek ezzel. A szellemi -karakternek, az élet önmagában való létének nyeresége, ez az, a mi az -egyesnek személyiséggé való képződésénél kérdésbe jön; a mindenséggel -való összefüggés nélkül a személyiség üres szó lesz, merő mentség a -zavarodottságban. Ez a szellemi karakter, a mely az élet felrázását és -új álláspontra való áthelyezkedését követeli, gyökereben különbözik -minden merő individualitástól, a melyben természeti és szellemi -elválasztatlanul összefolynak és melynek korlátlan ápolása szellemi -dekadencziával fenyeget; a szellemi karakter nyeresége összetartó és -felemelő feladat lesz egész népek és korok számára is; csak -megoldásukkal vívhatnak ki önmaguknak lényegszerű élettartalmat és az -emberiség egészének az idő minden változásában maradandó jelentőséget. -Így a tudományban és művészetben is minden technikán, a kifejezés minden -ügyességén és a gondolkozás minden mozgékonyságán fölül előrehatoló -alkotás képződhetik, a mely karakteres tartalmat ad nekik és a mely az -emberiséget a valóság új mélységeinek feltárása által továbbviszi. Hogy -az emberiségnek valamit mondhasson és valami lehessen számára, az -alkotónak mindenekelőtt önmagában kell gyökereznie és önmaga számára -valaminek lennie és ezt csak ezekben az összefüggésekben teheti. Egy -szellemi karakter kiképzése mindenekelőtt megnyitja azt a lehetőséget -is, hogy a közönséges kultúrélet kavarodásának fölötte álljon, a valódi -szellemi kultúrát az emberkultúrától elválaszsza és energikus harczot -kezdhessen a merő kultúrkomédia ellen. Az ilyen karakterképzésnél -mindenütt arról van szó, hogy egyrészt biztosak lehessünk az emberiség -egészével való összefüggésről, másrészt magunk is hozzájáruljunk a -szellem birodalmának gyarapításához. - -A bensőség önállósodása abban az irányban is megmutatja fölemelő erejét, -hogy az életnek minden fenyegető összeszűkítésével szembeállítja az -egész ember képzését. Az egyes életterületek szakadatlanul azon -iparkodnak, hogy az embert teljesen magukhoz vonják és lelkére rányomják -különös bélyegüket. Így tesz a vallás, nevezetesen egyházzá való -alakulásában, így tesz az állam az alkotmányformák sokféleségén át, de a -művészet és tudomány is megalkotják a maguk külön emberét és az általuk -nyujtott részkultúrával az egész ember kultúráját háttérbe szorítják. -Nyilvánvalóan érezzük minden ily részkultúra elégtelenségét; legyőzni -azonban csak akkor lesz lehetséges, ha mint egészet egy feladatot -hordunk magunkban, melynek megragadása és előmozdítása minden -elágazásnak fölébe emel és általa keresztül egy összczélt követtet -velünk. - -Hasonlóképen mint az egész ember képzésére való követelmény, a saját -életünknek saját tettünkre való alapítása is csak akkor érhető el, ha -elismerjük a valóság mélységét és az ember részt vesz benne. A több -tettre való hívás áthatja korunkat, de elkerülhetetlenül egy merőben -subjektiv páthosz dolgává lesz, sőt azzal fenyeget, hogy merő frázissá -válik, ha az ember a merő egymásmellettiség bilincseibe kötve marad és -nem nyer bejárást az eredeti élet és önálló bensőség birodalmához. A -valóság mélysége és ennek számunkra való megelevenítése nélkül létünk -nem változtatható át eleven tetté. - -Ha így az ember az élet önmagában-létében való részesedés által olyan -követelmények teljesítésére lesz képes, melyek létének sikerét eldöntik, -akkor e mellett minden fáradságnak és munkának biztos nyugalom és -örömteljesség fog fölötte állni. Ez az élet az embernél még csak -kikelőben van és azért tele van készületlenséggel, nem lehet hiány -sokféle kétségekben sem. De minden készületlenség és minden kétség nem -rendítheti meg semmi módon egy nagy fordulat alaptényét, hiszen itt nem -egyes jelenségekről van szó egy meglévő életen belül, hanem egy új élet -egészéről; az ilyen semmi esetre sem lehet szemfényvesztés, a léhetőség -maga kezeskedik a valóságról. Továbbá az öntevékenység a hatásban való -lét alakítása és fenntartása által, az egész mindenségnek az -életfolyamatba való bevonása által az egész más örömet hoz létre, mint a -merő tevékenység az erők kifejtésével, olyan örömet, amely az -élet-affektusnak a végtelenségig való kitágításával minden inkább, mint -önző élvezés. Itt szabadul fel az élet az önfentartás vad természeti -ösztönétől és mégis a bágyadt tagadással szemben megőrizheti pozitiv -karakterét. Az öröm, a mely a valóban szellemi élet kifejtéséből kiárad, -egyes nyilvánulásaiban teljes tisztasággal áll szemünk előtt: így a -kutatás igazságfelismerésében, nemkülönben a művészet alkotásában és -szemlélésében, valamint az igazi szeretetben és az embert előbbrevivő -hatásban; minden a kifejtett alapon egészbe foglalható és ezáltal erőt -és örömet nyer. - -Vegyük ehhez még, hogy a mit az ember önmagában hat és kiküzd, -közvetlenül az egészhez tartozik és az egésznek előmozdítására szolgál, -nemkülönben azt, hogy ebben az új életben a kicsiny és nagy közönséges -különbségei a világnak világhoz való egyetlen elhatározó fordulatával -elhalványulnak, sőt el is tünnek, hogy mindenki a maga helyén -fontosságot, sőt nagyságot vívhat ki, akkor az élet értelméről és -értékéről nem lehet kétség. - - -Ellenállások és leküzdések. - -Eddig az új élet benső mivoltát szemléltük, mely az emberiségnél -mutatkozik, az akadályok, melyekre létünkön és világhelyzetünkön belül -talál, eddig tárgyalatlanok maradtak. Most azonban velük is foglalkozni -kell, mert megjelenésük és a velük való megegyezkedés engedi csak az -emberi élet sajátos karakterét teljes világossággal kidomborítani. -Akadályok pedig háromféle irányban keletkeznek: a szellemi élet -viszonyából azokhoz a természetes eszközökhöz és feltételekhez, a -melyekre utalva van, a szellemi életnek készületlenségéből, sőt -árnyszerűségéből magában véve, látszólagos tehetetlenségéről a -mindenségben, valamint az ember körében. Tekintsük meg most már egymás -után ezeket az ellenállásokat és azt a mi ellenük hat. - - -Szellemi élet és emberi lét. - -A kifejtett meggyőződés főpontja volt, hogy az élet magában-létére való -fordulat nem állhat elő a merő természetből lassankénti fokozás által. S -ép oly kevéssé állhat elő az emberi együttlét keveredéséből, a mely -minden szellemi ingert a merő ember szolgálatába szokott vonni. Így -tehát itt egyáltalán nem lehet boldogulni magunk elszakítása és az élet -önálló beiktatása nélkül. Ilyen szükségszerűség belenyúlik a munka -minden elágazásába; egy önálló kiindulópont nyerése nélkül sem -tudományos gondolkodás, sem művészi alkotás nem lehetséges. Az ilyen -szakítás azonban tele van veszedelemmel, nagy kisértést hoz magával, -melynek épen magasratörő lelkek vannak kitéve. Ha az életnek új -magaslatra kell felkapaszkodni, akkor közelfekvő, sőt bizonyos -időpontokban megigéző erejű dolog, lehetőleg minden életet erről a -magaslatról és a tapasztalati világ teljes megvetésével kifejleszteni; -csak az ilyen teljes-tökéletesen saját képességből való kifejlesztés -látszik a teljes önállóságért és a szellemi életnek tiszta -kidomborodásáért biztosan kezeskedni. Így próbálták ezt a vallásban, így -az ethikában, így a filozófiában is. Mindenütt kiderült azonban, hogy a -tapasztalás világától való ilyen elválásnál és az ilyen kisérletnél egy -új birodalomnak saját mozgásból való létrehozására az emberi szellemi -élet maga is elszegényedhetik és a formátlanba juthat. Így történt ez a -mystikával, mikor az életet teljesen az örök lét kontemplácziójává -akarta átalakítani és e mellett elviselhetetlen egyformaságnak esett -áldozatául, a legmagasabb föllendülésből is könnyen visszaroskadt az -elhagyatottság érzésébe; így történt a vallásos ethikával, mikor az -isten iránt való szeretetet kizárólagos feladatává tette és az ember -iránti szeretetet, ha nem is pusztította el, de legalább csökkentette; -így történt a filozófiával, mikor a szabadon lebegő spekuláczióhoz való -fordulásával, a gondolkodás saját mozgásával hozatta létre az egész -valóságot, s ezzel kétségkívül zárt gondolatszövevényt nyert, de ennek a -szövevénynek nem tudta megadni egy teljes valóság tartalmát és erejét. -Általában mindenütt kiderült, hogy a szellemi élet fölemelkedésének a -legközelebbi világ fölé nem szabad elszakadássá válnia, ha az élet nem -akar elszegényedni és megmerevedni. Így arról van szó, hogy az elért -magaslatról a tapasztalat világához visszatérjünk, fonalakat fonjunk -innentől-túlra, ama világot lehetőleg önmagunkhoz vonjuk, magunkat a -vele való megegyezkedéssel belsőleg továbbképezzük; a szellemi élet -nálunk embereknél nem tiszta önkifejlesztés, hanem előrehaladás kemény -ellenállásokon át, nem könnyű alkotás a gondolatok vidám játékában, -hanem munka, fáradságos, de egyúttal termékeny munka, mely egy teljes -valóságot épít fel. Ha azonban nem fejleszthetjük ki egy vonalban, hanem -két oldalról kell dolgoznunk, akkor ezzel életünk nem lesz magasabbnak -és alantasabbnak összetételévé, például a megismerés nem lesz az -érzékiség és ész produktumává, hanem a szellemi fölényben marad, a -kapcsolat belőle kiindulólag és egy általa alkotott élettéren belül jön -létre, az alantas lehetőleg belehelyeztetik ebbe és ilyen -áthelyezkedésben alakíttatik át, amaz élettéren belül a magasabbat kell -továbbvinnie, nem lép egyenértékűen melléje. - -Abból azonban gonosz bonyodalom keletkezik, hogy az alantas egyáltalán -nem oldódik fel simán és tisztán abban a mozgásban, hogy a fölfelé törő -iránynyal szemben megtartja önállóságát és az életet a magasabbnak -kárára szívósan és mereven önmagához rögzíti. Így az ember érzéki -természete egyáltalán nem követi egyszerűen a szellem vezetését, hanem -gyakran túlhatalmasan magához ragadja a szellemi erőket is és pedig az -ember sok hozzátétele nélkül, a szükségszerűség kényszerénél fogva. Így -szakadatlan harcz az önfentartásért van ránk róva, melyet nem rázhatunk -le magunkról; ez a harcz gyakran olyan izgatóvá és keménynyé válik, hogy -minden törekvést igénybe vesz. Így van ez nemcsak az egyéneknél, hanem a -népeknél is és az egész emberiségnél. Nem az eszmék, hanem az érdekek, -még pedig a materiális érdekek uralkodnak az emberi lét átlagán; hogy -mennyire benne vannak a játékban a nagy belső átalakulásoknál is, -például a vallási megújulásoknál, azt épen az újkor juttatta elismerésre -gazdasági szemlélet-módjával. Az is ide tartozik, hogy az összeütközés a -létért való küzdelemben, a törekvők konkurrencziája az emberiség -előrehaladására nem nélkülözhető, felrázó erejének elejtődésével az élet -könnyen bágyadttá és lanyhává válik. Így az érzéki életfentartás mint az -emberi lét legerősebb hajtóereje marad meg; ez a tény minden elburkolás -alól mindinkább előtör és kimutatja fölényét; a szellemi élet innen -kiindulólag mint merő körülszegélyezés tünhetik fel, a mely magában nem -állhat fenn. Valóság szerint mily szerényen tűnik fel az emberi létben -az érzéki és az önző érdekek lármás érzelmeivel szemben a szellemi élet -s mily fáradságosan kell magának valamelyes érvényt kiküzdenie! - -Ezeket a megfontolásokat az a tény erősíti meg továbbra, hogy a szellemi -élet minden fejlődésével szemben a természeti lét formái térben és -időben megmaradnak és törekvésünkön uralkodnak. Az érzéki lét -egymásmellettisége szilárd ténylegességgel vesz minket körül és az egyik -embert belsőleg izolálja a másikkal szemben, mialatt minden szellemi -tevékenység az egészből és belsőből való hatást követel; nem kevésbbé az -idő egymásutániságába is bele vagyunk helyezve, a melyben semmi eredmény -és semmi állapot nem marad meg állandóan, a hol minden folyékony, a -dolgok folyama feltartóztathatlanul tovább sodor és a mi ma helyesnek -számít, azt könnyen helytelenné bélyegzi a holnap. Mily gyors -váltakozását az ideáloknak, a meggyőződéseknek és az izlésnek mutatja az -emberi lét, mialatt a szellemi alkotás tartalmait időtlenül érvényesekül -adja és ennek a követelménynek fentartása nélkül törekvésének minden -energiáját el kellene veszítenie. Mindezek szerint a szellemi élet az -emberben úgy látszik, mintha nem jutna önálló létre és végül áldozatául -kell hogy essék egy másfajta világnak. A fény, mely belőle kiárad, nem -hatja át a mindennapi lét ködét; ha nem tűnik is el egészen, mégis -sokkal bágyadtabb és múlandóbb, semhogy életünket felmelegítse és -egyúttal biztos vezércsillaga is legyen. Inkább megmutatja képességünk -határát és az igazságtól való távolesésünket, semmint biztossá tenne -róla. - -Mindezt nem lehet sem tagadni, sem félrehárítani; megmarad ténynek, hogy -bennünk a szellemi életnek egy más fajta, sőt ellenszegülő médiumon -belül kell kifejlődnie, de az élet állományának pontosabb -átvizsgálásakor csakhamar észreveszszük, hogy egy ellenhatás van -folyamatban, nem annyira az ember megfontolásából és szándékából -kifolyólag, mint inkább magának az életnek nevelő és továbbképző hatása -következtében: a mit az ember a szükség kényszere alatt és -önfentartásának kedvéért megragadott, az átváltozik és megnemesedik -benne magának az életnek lefolyása útján: a mi eleinte csak külső volt, -az bensőséget nyer, a mi mai eszközül szolgált, az magában véve -értékessé válik: az élet egész kiterjedésében fölfelé emelkedés és a -szellemiség megerősödése áll be. - -Tekintsük az embernek emberhez való személyes viszonyait a szerelemben -és barátságban. A mit szerelemnek neveznek, az eleinte a természeti -ösztönhöz van kötve és gyakran meglehetősen felületes természetű, csak -mellékesen visel szellemi vonásokat, a másik ember túlnyomólag úgy tűnik -fel benne, mint saját gyönyörünknek és kielégülésünknek eszköze. -Lassankint azonban az élet az együttlétben fordulatot hoz létre a felé, -hogy az a másik ember önmagában is értéket nyer, hogy jólléte -gyarapításának az én alárendelheti, sőt feláldozhatja magát. Ugyanígy -áll a dolog a barátságban. Az embereket legtöbbnyire a hasznosság és -kellemesség külső okai kötik össze egymással, többnyire az érdekek -közössége tartja őket össze. Egy idő múlva azonban a kölcsönös viszony a -bensőség felé kezd fordulni és mindkét fél belső részvétet, sőt örömet -talál a másikban; már Aristoteles látta, hogy szokott az élet folyása -abból, a mi eleinte csak hasznos és kellemes volt, valami magában -értékeset, valami jót csinálni, hogy emeltetik ezzel az ember saját -indító okai fölé, hogy működik itt a görög gondolkodó kifejezése szerint -az alantas rendű emberben is valami isteni, a mi erősebb, mint ő maga. - -Viszonyunk a tárgyakkal, a melyekkel munkánk kapcsolatban van, szintén -hasonló fölemelésben részesül. A munkát az önfentartás kedvéért szoktuk -kezdeni és a szükség folytán bért kell érte követelnünk; az ügy -előbbrevitele eleinte akár egészen közömbös is lehet nekünk. Lassankint -azonban a munka saját tartalmánál fogva kedvessé és értékessé válhatik, -előrehaladása szívünk ügyévé lesz, a sikerülése miatti gond nagy -fáradalmakra és áldozatokra késztethet. Nevezetesen mikor a munka az -egyes munka-eredményeken fölül életünk munkájává válik, ha valami -különleges hivatásra vezet és ezzel minden cselekvésünknek meghatározott -irányt és feladatot ad. Ez a legbiztosabb védelem minden kicsinyes önzés -ellen; az embernek benső összeköttetése a szellemi élet czéljaival, -létének belső fölemelése nem ismerhető itt félre. - -A hogy itt az emberekkel és dolgokkal való viszonyban az erő és az élet -a külsőből a belsőbe, a természetiből a szellemibe vezettetik át, ép úgy -az egyes önmagában is hord olyan erőt, a mely többfelé vezeti. Ez -mivoltának különössége, az egyénisége. Eleinte mint természeti adomány -jut neki s természeti és szellemi elkülönítés nélkül folyik össze, ezen -sajátságos tényálladék egészét fentartani és keresztülvinni megfelel az -önfentartás természeti ösztönének és ennélfogva könnyen megnyeri az -ember hajlamát és munkáját. A mozgalom azonban, a mely ezzel folyamatba -jut, lassankint messze tovább vezet a kezdetnél. A szellemi elemek -világosabban kidomborodnak és mindjobban egy egészszé zárulnak össze; -mennél inkább történik ez, annál világosabban tünik fel egy magas -feladat, mely az embert megnemesíti és cselekvését szellemi czélokra -irányítja, sőt a mely egy magasabb ént egy alantasabbal szemben, a -lénynek egy egészét a felszin elzáródásával szemben képviseli. Egyéni -mivoltunk úgy tünik fel, mint egy pillér, melyen az élet a magasba -lendül. - -Az alantasból a magasabba való fölemelkedés, az embernek ilyen -fölemelkedése saját motivumai fölé, az emberiség egészébe nyúlik át és -itt új életformák képzésére hat, melyek a szellemi élet fokozatának -felelnek meg és fejlődésének edényeivé válnak. Így mutatja ezt az emberi -együttlét mozgása. Eleinte a külső egymásmellettiség és az életfentartás -kényszere vezeti együvé az embereket és kisebb vagy nagyobb csoportokká -köti össze őket. A külső összeköttetésből közös tapasztalatok és -harczok, közös sikerek és szenvedések révén mindinkább belső természetű -közösség lesz, összélet fejlődik ki sajátszerű vonásokkal, uralkodik az -egyesnek munkáján és háttérbe szorítja önzését; az ember itt egy -egésznek tagjául tudhatja magát, erre támaszkodhatik és benne -szilárdulhat meg. Az egészből való élet és hatás van itt elérve és ezzel -a szellemi életnek az emberiségen belül biztos tér van készítve, -bizonyos áttörő-pont támad, a hogy Fichte beszédei a német nemzethez ezt -megkapó formában kifejtették. A mi azonban a nemzetnél és hazánál kimért -elhatárolásban van meg, egy egész élet egészének és bensőségének -képzése, az válik czéllá az egész emberiség számára is, belső -összefüggés lebeg törekvésünk előtt és mint mozgató hatalom hat az egyes -lélekben. - -A hogy így egy sajátos emberi közösség képzése fölébe emel a térbeli -egymásmellettiségnek, az időbeli egymásutánt is le lehet győzni egy -sajátos embertörténet képzése által. Mert a mi történelem nem csupán az -embernél, hanem a szellemiségbe való emelkedésénél is keletkezik, az -gyökeresen különbözik a merő egymásra következésből és azoknak a -hatásoknak felhalmozásából, melyeket a természet szem elé állít. Mert az -embernek sajátos története nem az idővel való tovább-sodortatás, hanem -az idő ellen való harcz fölvétele, törekvés arra, hogy az események -folyásából valami maradandót lehessen kiküzdeni. Maga az sajátos -embertörténetet eredményez, hogy az ember belsőleg meg akarja tartani -azt, a mi külsőleg elvonúl előtte; ezt nem teheti a nélkül, hogy a -lényegest a lényegtelentől, a szellemit a merőben emberitől el ne -válaszsza és amazt a maga számára ne értékesítse. Nevezetesen a -magaslatok azok, a hol minden időbelin és emberin át fölemelkedés -következik be, a maradandó igazsághoz. A hogy azonban az úgynevezett -klasszikai időkből a maradandót tartósan kívánjuk megtartani, ép így -igyekezünk egyáltalán a történelemben különválasztani, a mi merőben az -időhöz tartozik és a mi mint az időn felül álló igazság-tartalom, minden -időt előbbre tud vinni. Ezzel a történelem egy szellemi valóság -kifejtésévé válik és ez támasztékot szerez a felszín váltakozó áramlatai -ellen, sőt a merő pillanat jelenével szemben időt átfoglaló jelent -nyujt, a melyben mindaz a nagy és lényeget alkotó, a mi külsőleg -átvonult, belsőleg tovább fennállani és magát mindig hathatósnak mutatni -képes. Ez a szellemi jelen minden igazi műveltségnek színtere és -kitüntető sajátossága, az időn belül túlemel a merő időn. Igy czáfolja -meg a sajátos embertörténet azt az állítást, hogy életünk teljes -tökéletesen az időhöz tartozik és harczot mutat benne az idő és az -örökkévalóság között; ő maga közvetítést képez a merő idő között, mely a -legközelebbi léten uralkodik és az örökkévalóság között, mely a szellemi -életet követeli. - -Nem szabad e mellett félreismerni, hogy a társadalom és történelem -képzése új bonyodalmakat hoz létre, a mennyiben a társadalom az egyén -szabadságát elnyomhatja és a történelem a jelen eredeti életét -károsíthatja. Ezek a veszedelmek azonban a harczokkal, melyeket -előidéznek, a szellemi életen belül feküsznek, az tény, hogy az élet -továbbképződik a merő egymásmellettiségen és a merő egymásutániságon -túl, e mellett teljesen megmarad; a bonyodalmak is, melyek itt kinőnek, -jobban megerősítik az ember fölemelkedését a merő természet fölé, mint a -mennyire kétségessé tehetik. - -E szerint az emberi lét körében az élet maga nevelő és képző hatást -idézhet elő; számos szál szövődik köztünk és a szellemi élet között, -széles, bár gyakran rejtett folyamban hatja át az a hatás a lét egész -körét. A mozgás e fölemelkedésében, az élet e fölkapaszkodásában bízik -minden emberre való hatás, minden képző tevékenység az egyéntől az -emberiség egészéig; itt található meg minden komor pesszimizmus -legtalálóbb czáfolata; hogy az a hatás minden ellenállással szemben -fentartja és győzelmesen keresztültöri magát, ez biztos bizonysága -annak, hogy itt egy minden emberi önkénynek felette álló hatalom van a -játékban. Nekünk azonban ebben igazolását kell látnunk abbeli -meggyőződésünknek, hogy önálló szellemi élet hat bennünk és csak ebből a -meggyőződésből érthetjük igazán ama mozgást. Csak arról van itt szó, -hogy egészbe foglaljuk, a mit magunkban és magunk körül mindennap -átélünk, hogy az itt fejtegetett kétséggel a szellemi élet képessége -iránt teljesen szembeszállhassunk. - -Így értjük meg azt is, mikép beszélhetett Plato egy az alantasban is -meglévő vágyról az örökkévalóság után és hogy kereshette fel az ilyen -törekvés lépcsőjét a világegyetemben. Csakhogy ezt teljes világossággal -nem mint a természet merő továbbfejlődését, hanem mint a szellemi élet -ereje által való fölemelkedést kell értenünk; a természet semmi esetre -sem tudna arra az útra lépni és rajta járni, ha nem nyugodnék mélyebb -alapon és nem kapna ebből ösztönzést a fölemelkedésre. - -Mindez együttvéve azt bizonyítja, hogy a természet és szellemi élet -semmiesetre sem esnek mereven széjjel, a hogy ez kezdetben feltűnhetett. -A természethez az embernek kétféle viszonya volt: az ellentét és a -kapcsolat viszonya. Eleinte szüksége van a szellemi életnek éles -elhatárolására a természettel szemben, kiemelkedésre a vele való -összekeveredésből, máskülönben nem találhat önállóságot és tiszta -kidomborodást. Megfelelő megerősödés után azonban a szellemi életnek -saját továbbképződésére szüksége van a természethez való visszatérésre; -most már nem mint valami idegen tűnik fel a természet, hanem mint valami -rokon, a mi vele összetalálhat és közös hatásra kapcsolódhatik össze. A -szellemi munka főszintere mindig a láthatatlan világ marad, ez azonban a -látható lét megragadása és elsajátítása nélkül nem találja meg saját -tökéletesedését. - -A szellem és természet ez összefüggését megfogható kifejezésre juttatni -túlhaladja a tudomány képességét, de igenis megtalálni ezt a kifejezést -a művészetben. Mert itt szemmellátható, hogy válhatik az érzéki a -szelleminek kifejezésévé és hogy szolgálhat továbbképzésére, hogyan -testesítenek és erősíthetnek meg szavak, hangok, színek stb. belső -ösztönöket, nem kevésbbé azonban az is, hogy a szelleminek ilyen -ábrázolásra van szüksége és csak általa jut teljes megvalósulásra. Így -mutatja meg a művészet mindkét világ szoros kapcsolatát és hogy -Goethével beszéljünk, a legboldogabb biztosítást adja a lét örök -harmóniájáról. A szakadéknak benne végrehajtott áthidalása azonban -előmozdítólag hat az élet egészére, a mennyiben szilárdságot és -örömteljességet ad neki, mely máskülönben elérhetetlen volna. A szellemi -élet világhatalmának alapgondolata ezzel továbbra igazolódik. -Bármennyire marad is e szerint az élet összképében érintetlen a szellemi -mozgalomtól és tanusít szilárd ellenállást hatásával szemben, az a tény, -hogy széles kiterjedésű továbbképzés van folyamatban, a merő ember -vélekedésén és akarásán túl, biztosan megvéd a kétségtől, vajjon a -szellemi élet a mi körünkben is hatalmat jelent-e. Csak a ki az egyeshez -tapad és a fáktól nem látja az erdőt, csak az ismerheti itt félre az -élet erős folyamát. - - -A szellemi élet készületlensége és látszólagos bizonytalansága. - -További aggály keletkezik abból a módból, a hogy a szellemi élet saját -tartalmával az emberben jelen szokott lenni. Ki tagadná, hogy kívülről -nézve a szellemi élet csak nagyon szétfoszló körvonalakat mutat, hogy -nevezetesen ott, a hol egy zárt életrend, különösen a vallási, nem ad -neki megfogható alakot, teljesen árnyszervé válhatik. Különböző idők is -nagyon kűlönbözőképen alakítják, mozgalmaikkal és változataikkal szemben -hajlékonynak és lágynak tűnik fel, mint olyasvalami, a mi minden -követelésnek enged, minden helyzethez készségesen alkalmazkodik. Az -ilyen hajlékonyság adja az emberi reflexiónak a legszélesebb hatáskört, -a pártok harcza magához ragadja az ügyet, úgy látszik, mintha minden az -emberek magyarázatára és véleményére menne ki, mintha az emberi érdekek -váltakozó iránya a gondolatképeket hol ide, hol oda hajtaná. Ez azonban -engesztelhetetlenül ellentmond annak az önállóságnak, annak a -szilárdságnak, annak a fölénynek, melyet a szellemi élet követel és a -melyre hatásához szüksége van; mennél erősebben hangsúlyozzuk azokat a -követelményeket, annál súlyosabban kell éreznünk annak a benyomásnak az -ellentmondását, az elfelületesedésnek veszedelmét. - -Egyúttal azonban a mi fogalmazásunk a szellemi életről hathatós -ellenállást támaszt amaz elfelületesedésnek és alaposan megszabadít -ettől a gondtól. - -Láttuk, hogy nincs szellemi élet a merő ponttól való elszakadás nélkül, -az állapot és tárgy, a subjektum és objektum ellentétének átfogása -nélkül a teljes tevékenység által; a szellemi élet nem valami máson megy -végbe, hanem maga ad magának támasztékot és középpontot, nem merő -magyarázata vagy egyengetése egy adott állománynak, hanem mint az -életnek önmagához és egy önmagában való lét kiküzdéséhez való fordulása -a saját körében valóságot hoz létre, az egyedüli valóságot, a mely -megérdemli az igazság nevét. Az ilyen élet nem képtelen kívülről -biztosíttatni magának a ténylegességet, hanem önmagában viseli, a -ránézve sajátos hatalmakban és értékekben, követelményeiben és -mozgásaiban; a mi az emberből nézve merő lehetőségnek tetszik, annak is -abban a kapcsolatban megvan a ténylegessége és fölénye minden emberi -önkénynyel szemben. - -Az ilyen elmélyítésben a ténylegesség főképpen az életen belül rejlik, -nem szemben vele, abban a közelebbi alkatban rejlik, melyet önmagából -kifejleszt; a törekvés is képességet bizonyít és egyúttal sajátos -alapátlagot; a mint a merő subjektum mozgásán túlhalad és a ténylegesbe -is nyúlik, közvetlenül eredménynyé lesz és egyúttal szellemi természetű -bizonyítássá. Így például az emberiségben, a mint láttuk, törekvés ébred -a történelemnek egy új faja után, szemben a merő egymásutánisággal; az -ezzel tanusított képesség, hogy az egyes idők fölött átnézzünk és egy -összképbe foglaljuk őket, az idők váltakozásából a maradandót kiemeljük -és ennek a maradandónak elsajátításával időtlen jelent alakítunk, az -ilyen képesség, az eredmény minden készületlensége mellett nem -bizonyítja-e a szellemi életnek sajátos faját és nagyságát és ezzel -olyan ténylegességet, a melyet semmiféle magyarázás és kombinálás nem -hozhatna létre önmagából? Az ilyen követelés a ténylegességnek a -szellemi élet alapszövetébe való visszahelyezésére a problémának -szokásos tárgyalását tulságosan laposnak és külsőlegesnek tünteti fel. -Ez csak a végeredményt kérdezi, mint a kalmár a kész árút; a munka neki -közömbös és így nem látja, hogy az erők kifejlesztésében sajátos -tényállást tartalmaz. Sőt ezeknél a belső kérdéseknél az a mód, a hogyan -dolgozunk, fontosabb lehet, mint a mi a munkából kikerül, mert a munka -módja maga is új erőket eleveníthet meg, új lehetőségeket nyithat, az -életproczesszust elmélyítheti. Ez kiterjed az egyes alkotó személyiségek -értékeléséig: fővívmányuk a bennük kifejlődött életproczesszus, az a -mód, a hogy a dolgokkal bánnak, munkájuk jelleme; ez megtarthatja -értékét akkor is, miután az eredmények, mint jórészben az idők különös -módjától függők, túl vannak haladva és elavultak. A nagy gondolkodóknál -is gyakran csak a feleletet veszik számba és értékelik, holott -főfontosságuk a kérdés föltevésében volt; az elmélyedés, a mely ebből -származott, fontosabbá lehet minden feleletnél. - -De bármi alapjuk van is az ilyen megfontolásoknak, a kételylyel csak -akkor birnak teljesen, ha a közös élet tapasztalata egy bizonyos irányba -hajtja őket és ezzel megfogható tartalmat ad nekik; ez azonban tényleg -megtörténik, a mennyiben egyfelől az egészen belül különös -élet-összefüggések, zárt élet-területek képződnek sajátos törvényekkel -és ösztönökkel, mint a tudomány és művészet, morál és vallás s a -mennyiben másfelől a világtörténet mozgalmát az összes szellemi élet, -karakterisztikus alakítására, egy egyetlen műbe való összefoglalására -való törekvés hatja át és különösen erős ösztönzést ad neki. Midőn -mindkettő kiegészíti egymást és az egyik a másikon méri magát, a -szellemi élet követelt elmélyedése önmagában szilárd támaszt, valamint -minden emberi önkényen felülálló tartalmat nyer. - -Az egyes élet-területeken a közelebbi fogalmazás miatti vitáktól el -szoktuk felejteni azt az alaptényt, mely már keletkezésükben és -fennállásukban benne rejlik. Mivel pl. a morálban és a vallásban a -közelebbi fogalmazások messzire széjjelágaznak, tehát ezek könnyen úgy -tűnnek fel, mint az emberi vélekedés merő készítményei; de nem lehetnek -többé azok, ha a morál és vallás minden különös fajával szemben teljes -méltatást nyer az a tény, hogy a morál és vallás az emberi körben -egyáltalán kicsirázik és nemcsak felizgatják a kedélyeket, hanem az élet -egészét sajátos tevékenységben is mutatják. Mindaz előtt, ami az egyes -vallásokat elválasztja és vitát kelt fölöttük, ott van a vallás -keletkezésének ősjelensége egyáltalán; ezzel életünkön belül egy -alacsonyabb és egy magasabb faj különválása és kölcsönhatása jelenik -meg, egyfelől a fenség és kegyelem, másfelől a tisztelet és hit -fejlődése jelenik meg, egy mély konfliktus jelenik meg életünkben, de új -erők felrázása is és egy addig késznek vélt állapot folyamatba hozása. A -világtörténet is emelkedő mozgalmat mutat abban, hogy az ember, a mit -fölötte állónak ismer fel és tisztel, mindjobban egy egészbe -összefoglalni és az ehhez az egészhez való viszonyt mindjobban belső -viszonynyá iparkodik átalakítani, még pedig az összes élet-állomány nagy -mozgalmai és változatai közben. A mi tévedés és képzelgés az ilyen -vállalkozással összekeveredhetik, nem fedheti el a szellemi élet sajátos -kifejlesztését. Hasonlóképen áll a dolog a morállal. A morális -rendszerek minden viszálya fölött ott áll a tény, hogy a morál -problémája az emberiségben föltámadt és hatalmat nyert fölötte, hogy -ezzel oly magatartás követeltetett, mely minden önző czéltól eltekint, a -mely saját döntést és megragadást tartalmaz és a mely más czélokkal való -összeütközésben általában fölényesen lép fel. Az ilyen mozgalom az -emberiségnél lassan fejlődhetik és mindegyre kemény ellenállásra -találhat, mégis kifejlődött és megáll minden ellenállással szemben; ezt -csak azért teheti, mert sajátos hajtóerőket és normákat tartalmaz és -ezzel az életet továbbképzi. Hogy az ilyen teljes tevékenységű -élet-komplexumokból micsoda hatalom indulhat ki, azt mutatja -mindenekelőtt a tudomány, gondolkodásának önállóságával. Tárgyszerű -lánczolódást követelnek benne, a melyben minden sokféleség egy rendszer -egészévé foglalódik össze; itt minden tétel biztosan és tévedés nélkül -kidomborítja a maga következményeit, itt nem tűrhető el semmiféle -ellenmondás; mindenen át összevéve itt az emberen belül egy a merő ember -minden hasznán és minden véleményén felülálló tárgyszerűség hat. -Ugyanígy vannak azonban minden életterületnek sajátos mozgásai és -normái, melyek nem csupán a subjektumot izgatják, hanem az objektumot is -alakítják, melyek az ilyen teljes tevékenységű képzésben ki vannak vonva -minden emberi önkény alól. - -A ténylegességnek ilyen hátrahelyezése az ember meggyőződéseit a valóság -egészéről szintén szélesebb és szilárdabb alapra fekteti, mint a hogy ez -rendszerint szokás, mikor minden igazságot a merő észtől várnak. A hogy -az egyes életterületek maguk mögött bírják az összélet mozgalmát és -kifejezésre is juttatják, épp úgy mindenikük vállalkozásában amaz -egészre vonatkozó meggyőződést hord; az egyes területeken belül nem -emelkedik ki egy eredmény sem mint nagy, a mely ne tartalmazna és ne -képviselne tanubizonyságot az egészről. Ama meggyőződés és vele a -valóság áttekintése különböző minden terület mivolta szerint. Láttuk, -hogyan fedez fel a vallás az élet alapjában egy merev ellentétet; ezt -nem teheti a nélkül, hogy a világot széjjel ne tépje és ellentéteit -kifelé ne fordítsa; az immanens vallás gyászos ellentmondás. Egy másik -őstapasztalat rejlik a művészetben, valamint a nevelés művében is. Mert -a hogy láthattuk, a művészet barátságos viszonyt és kölcsönös közlődést -kíván a belső és külső között, legyőzi a kettőnek ellentétét alkotásának -előrehaladásával; ezzel munkája a mindenség harmónikus egységéről -tanuskodik és azt okolja meg. A nevelés műve is barátságosabb -fogalmazását tartalmazza az emberi létnek, mint a vallás a maga -ellentéteivel. Mert hogy lehetne arra a műre vállalkozni és hogy lehetne -az eredményes, ha nem szunnyadna minden emberi lényben egy szellemi erő -és nem volna lehetőség ezt hű munkával fölébreszteni? Már az is -megtiltja az egyház uralmát az iskola fölött, hogy konzekvens -gondolkozásmód mellett itt és ott különböző tények lépnek előtérbe és -különböző alapnézeteknek kell hatniok. Hasonlókép a morálból és a -tudományból is sajátos fogalmazások keletkeznek az élet és a világ -egészéről. Így magyarázható meg az is, hogy az egyének meggyőződései, -mint az egész időkéi legtöbbnyire az által határoztatnak meg, hogy mely -életterület ragadja főképen magához munkájukat, hogy pl. a -természetkutatók és szellemkutatók útjai rendszerint messze eltávolodnak -egymástól. - -De ha ezen a módon a zárt életterületek kiképzése mint magának az -életnek, ép így a valóságról való meggyőződéseknek is szilárd támasztó -pontokat és czélokat szerez, akkor ennek az eredménynek minden bősége -mellett megvan a belső határa és ezért a kiegészítés kívánására hajt. -Eleinte a különböző mozgások könnyen széjjelvezetnek egymástól, sőt -merev ellentéteket idéznek elő, mint a hogy pl. látjuk, hogy a művészet -és morál, a vallás és tudomány szüntelenül vitáznak egymással. Az élet -ellenkező irányokba vonzatnék és épen az alkotásnál kínos -bizonytalanságban maradna, ha az egész is nem tudna karaktert -fejleszteni és egyúttal álláspontot nyerni, a melyből kiindulva meg -lehessen keresni a külömböző áramlatok kiegyenlítését. - -Ugyanabba az irányba mutat egy másik követelmény. A mit amaz egyes -területek a maguk különösségében ténylegességül megnyitnak, az -mindenesetre túlnyúlik a subjektiven a tárgyszerűbe és ezzel teljes -tevékenységnek bizonyul, de e mellett nem jut túl a tervezeteken és -vázlatokon, több feladatot állít, mint a mennyit megold, inkább a czélt -mutatja, mint az utat. Ténylegesség, de befejezetlen; formákat nyujt, de -ezeket megtölteni csak élő tartalom tudja. Minden korrekt gondolkodás -még nem eredményez teljes megismerést, a művészi alkotás törvényeinek -minden követése sem ad a művészetnek karaktert. A ténylegesség -körvonalaiból, melyeket az egyes területek lelepleznek, csak úgy lehet -teljes kiképzésre jutni, ha az élet mint egész az állapot és tárgy -ellentétének leküzdésével belső egységgé foglalja magát össze és ezzel -mindenekelőtt kifejezett karaktert nyer; ezt aztán beleviheti az egyes -területekbe, rajtuk mutathatja ki és vizsgálhatja meg. - -Így különféle okokból olyan életegység követeltetik, a mely a szellemi -élet legáltalánosabb fogalmán túlmegy és ezt az életet a létfölötti -uralkodásért és a lét áthatásáért való harczban mutatja. Az ilyen egység -szemmelláthatólag nem adatik azonnal készen, azt azonban mondani lehet, -hogy a feléje való mozgalom végigmegy a világtörténeten, sőt magva a -világtörténetnek. Az emberi törekvés minden magaslatán kiséreltek meg -ilyen továbbképzést. Így a görögség a maga tetőpontján művészi, -pontosabban szólva plasztikai természetű élet-szintézist teremtett és a -maga sajátosságában vitte bele az élet minden főirányába. Az ilyen -plasztikai műalkotás módjára való tárgyalás sajátságos képet adott a -mindenségről és sajátságos faját adta a szellemi munkának, a tudománynak -is, az állami közösségnek, valamint az egyes lelkének is egy összczélt -tartott elébe és egy elrendeződési elvet. A mozgalom, mely ebből -keletkezett, a valóság új oldalait tárta fel és új erőket ébresztett s -az alkotás magaslatán már a czélpontnál gondolhatta magát. A tapasztalás -azonban megmutatta, hogy az a szintézis minden eredményével nem meríti -ki az élet terjedelmét és mélységét; végeredményben mégis csak egy bár -nagyszerű kisérlet, mely ellen úgy az egyes területek, mint az -életállomány egésze felől ellenállás és ellentmondás támadhat. Ilyen -ellentmondás csakugyan támadt is az antik rendszer ellen; már az ókor -további lefolyása is olyan tapasztalatokat és feladatokat vetett fel, -melyekkel a probléma klasszikai megoldása nem bírt; végül ama művészi -megoldás át kellett hogy engedje a vezető helyet a kereszténység -ethikai-vallási szintézisének, mely más világosságot vetett a valóságra -és más erőket elevenített meg. A kereszténységet viszont megtámadta és -sok tekintetben háttérbe szorította az újkor dinamikus élet-szintézise, -melynek az erő határtalan fokozása lett a feladatok feladatává, ép úgy -külsőleg technikai előrehatolás, mint belsőleg intellektuális tisztulás, -az előrehaladás kedvéért való előrehaladás által; ez tartja még a -jelenkort megfeszült munkában, de fölötte ismét felismerhetően kezd -kicsirázni az élet benső vonása. Életünket teljesen az erőbe helyeztük -és ennek fejlődésétől vártunk a lélek számára is teljes kielégülést. -Mindjobban meggyőződünk, hogy ez nem olyan egyszerű, mert az ember nem -olvad fel az erőben és kérdenie kell az erő fejlődésének értelmét. Így -keletkezik a kívánság egy új élet-szintézis után, a hogy munkánk is -mutatja, kívánság az élet önmagában léte után; a vélt tulajdonból megint -fáradságos keresésbe jutunk. Így az egyes szintézisek között korok -voltak és vannak, melyekben az élet a megkisérlett képzéstől mint valami -korlátozástól szabadította meg magát, olyan dők, melyek a -konczentráczióval szemben az expanziót és a pozitiv állítással szemben -az inkább kritikai magatartást képviselik. Ez az egész mozgalom -felületes szemlélet előtt úgy tünhetik fel, mint egy szabálytalan fel és -alá hullámzás és ennek számára a korábbi szintézisek külső -visszalépésükkel teljesen elintézetteknek tűnhetnek fel; igazság szerint -külső visszaszoríttatásuk mellett is hatalmas hatásúak maradnak, -visszahívják magukhoz az emberiséget és összczélokat tartanak az -emberiség elé, a melyeknek csak meg kell magukat másokkal értetniök. És -a kritikai és tagadó korok sem tekinthetők merőben felbomlásnak. Mert -hogy adhattak volna nyomatékot nemjüknek és hogy vihették volna diadalra -a nélkül, hogy a «nem» mögött egy «igen» ne lett volna, a mely fölfelé -törekedett, de közelebbi alkotottsága szerint egyelőre még el volt -leplezve. Ha továbbá a szintézis különös formája elvettetett, akkor -mégis érvényben maradt egy élet-összefüggés általános gondolata és -megadta a támadásnak az igazi lendületét; a felbomlás, a mozgalom egésze -szempontjából méltatva, nem volt befejezés és önczél, hanem csak egy -összefoglalóbb konczentráczió előkészítése; végül a tagadás és igenlés, -a kritikai és az alkotó korok úgy mutatkoznak, mint egy általános -összmozgalom különböző oldalai és ez a mozgalom azután mint magának a -szellemi életnek belső mozgalma mutatkozik, mely az emberi körben még -ezután kell hogy megkeresse közelebbi alkatát, teljes tartalmát, a mely -erre a czélra erőteljesen összefoglalja magát, akkor azonban az elértet -túlságos kicsinek találja és ezzel új kisérletre kényszerül, a mely -azonban az igenben és a nemben önmagát tartja meg, önmagát mindjobban -kifejti és egyúttal igazi valóságot dolgoz ki. Mindez hatalmas -ténylegesség, de más faja a ténylegességnek, mint az érzéki benyomásé. A -ki ehhez tapad, az nem képes amazt meglátni. - -Most már láttuk az előbb, hogy tartalmaznak az egyes területek -mozgalmakat és normákat és ezzel mértéket minden emberi vállalkozás -számára. Így két oldalról fejtenek ki hatást az életnek szilárd -állománya érdekében, egyszer ama területekről kiindulva ezeknek -különösségével, azután a szellemi élet egységéért való világtörténeti -törekvésből; hogy mind a kettő összetalálkozhatik, egymáson -vizsgálhatják egymást, egymás által fokozódhatnak, az adja a dolognak -főképen a legerősebb megszilárdítást és biztos fölébe emelkedést minden -emberi önkénynek. Mindkét mozgalom együtthatása olyan világtörténeti -állapotát adja a szellemi evolucziónak, mely az ember minden -törekvésének határozott czélokat tart elébe és a hatásnak meghatározott -módját írja elő; ez állapotnak kell hogy minden megfeleljen, a mi -tartósan elő akarja mozdítani; a mi neki nem felel meg, az csak a -felszínt fogja mozgatni. Vissza tudnók-e például vonni vagy meg tudnók-e -tagadni a modern tudományos gondolkodásmódot, a mely élesebben -elválasztja az embert és világot, erősebben kifejleszti a kritikát és -analizist? Ki tudjuk-e vonni magunkat annak a ténynek a hatalma alól, -hogy a modern életben a munka sokkal önálóbb komplexumokat alkot és -egyúttal a közvetlen lelk élettől messzebbre elemelkedett, mint valaha -azelőtt, hogy ezzel a tárgyszerűség fogalma és a tárgyszerű igazságra a -subjektum szűkösségéből való kiszabadulásra való vágy sokkal nagyobb -szerepet játszik? Tagadhatjuk-e egy sajátszerű természettudományi, egy -történelmi, egy társadalmi gondolkodásmód képzését és ellent tudunk-e -nekik állni? Csak akkor tehetjük, ha a szellemi mozgalomból kilépünk és -lemondunk a benne való részvételről; akkor mindenesetre elesik képző és -irányító ereje, de egyúttal belső ürességre, szellemi felbomlásra -kárhoztatjuk magunkat. - -Így tehát itt egy nagy döntés van előttünk, melyet csak mindenki maga -tehet meg. A kinek a szellemi élet belsőleg idegen marad és a ki ezért -csak kívülről szemléli, az elkerülhetetlenül csak változást és -váltakozást, csak ellentmondást és viszályt vesz benne észre, az csupán -felületes árnyékképnek tekintheti. A ki azonban maga lép be a -mozgalomba, az hamar tapasztalni fogja a hatalmas ténylegességet és a -fölényes hatalmat, mely benne hat, az fel fogja ismerni, hogy a -törekvésen és keresésen belül is teljes tevékenységű alkotás van -munkában, valamint hogy szellemi készség nem adódhatik kívülről, hanem -csak belülről, önmegszilárdítás útján küzdhető ki. Természetesen a ki a -mozgalomba belép, annak osztozni kell fáradalmaiban és harczaiban is és -nem lesz híja kétségekben sem. A kétségek azonban a mozgalmon belül -feküsznek és csak belőle indúlnak ki, így tehát egyáltalán nem -rendíthetik meg ténylegességét, így az örömteljes bizalom fölötte marad -minden bizonytalanságnak. - - -A szellemi élet látszólagos tehetetlensége a mindenségben. - -Hogy az emberi körön belül a természeti fok sokféleképen ellenállást -támaszt a szellemiség felé való mozgalommal szemben és hogy a szellemi -élet első tekintetre meglehetősen árnyszerűnek tűnik előttünk, az nem -veszélyeztetné a szellemi életről való meggyőződést. Mert csak -általánosan ismeretes tapasztalatokat kell összefoglalni, hogy erős -mozgalmat ismerjünk fel a természet szellemiesítése irányában és a -szemlélet minden elmélyítése a szellemi élet saját mozgalmában a -ténylegesség hatalmas folyamát fedezi fel. Súlyosabb lesz a megrázkódás -és mélyebbre hat a kétség, ha a szellemi élet állása és képessége a -valóság egészében bizonytalanná válik; az ilyen kétséget különös erővel -fogja érezni az, a ki a szellemi életet mint a valóság egészét érti és -ezért a legmagasabb kivánalmakat kell támasztania. - -Már a természet és szellem együttléte is tele van bonyodalommal. Ha -szellemi élet és természet úgy viszonylanak egymáshoz, mint magasabb és -alacsonyabb fok, akkor azt kellene várni, hogy a természet általában -vonatkozást és irányt mutasson a szellemi élet felé. Régebbi korok -merészen megkoczkáztatták egy ilyen vonatkozás felmutatását. Így pl. a -középkor az egész növény- és állatvilágban utalásokat igyekezett -felfedezni Jézus életére, szenvedéseire és feltámadására, a szimbolikus -magyarázat szálat font a külső és belső világ között. Mily messze -eltávolodott tőlünk ez a gondolkodásmód, már a természetnek a nagy és a -kicsiny irányában való megmérhetetlen kitágulása révén is! Azután a kép -után, melyet a természet nekünk ma mutat, egészen és teljesen önmagában -látszik nyugodni és lefolyni s az organikus képzés területe is úgy -látszik, mintha nem utalna ki önmagából. Mily vonatkozásban lehetne -például a mélytengeri világnak csodálatos életbősége és bámulatraméltó -formagazdagsága a szellemi élet fejlődésével? A természet egészében -tagadhatatlanul vezet egy kötél a magasba, a hol szellemi élet -fejlődhetik, de ez a kötél csak egy a sok mellett, a legkülönbözőbb -helyeken más kötelek ágaznak el, melyek elnyúlnak a nélkül, hogy valami -vonatkozást nyernének a szellemi élettel. És nem áll-e a természet -egésze mi előttünk, mint sötét rejtély? A fölemelkedést nem lehet -tagadni, de úgy látszik, mintha idegen közegben hatna le és kemény -ellenállásokat kellene letörnie, az alantas fokok átfutása nélkül nem -jut saját magaslatára. A természet képződései nehezen fogják utolsó -magyarázatukat a merő mechanizmusban megtalálni, a képző erők elismerése -mellett azonban rejtelmes ellentmondássá válik, hogy a természet a -lényeket szüntelenül a kölcsönös elpusztításra utalja; a mikor az -egyiknek támadó fegyvereit, a másiknak védőeszközeit megerősíti, -látszólag önmaga dolgozik önmaga ellen. Czélszerűség az egyes helyeken, -de semmiféle felismerhető czél az egészben. Így nem lehet látni, hogy -mikép találhatna a szellemi élet ezzel az országgal belső kapcsolatot; -ha azonban nem találja meg, akkor egyedüllétre jutottnak látszik a -mindenség megmérhetetlen szélességében, melynek lelke akar lenni. - -Ebből komoly kétségek kelnek ki. De inkább az ember világnézetét -illetik, mint életállását; ezt sokkal fájdalmasabban érinti az a tény, -hogy a nagyvilág folyása, a melybe mi is bele vagyunk nőve és mely alól -nem tudjuk magunkat kivonni, teljesen közönbösnek mutatja magát -eljárásunkkal szemben; az embert régóta foglalkoztatta ez a megfigyelés; -izgatta és gyakran kétségbeesésbe hajtotta, hogy a mi neki belsőleg a -legmagasabbat jelenti és a mi neki kimondhatatlan sok munkájába és -áldozatába kerül, a világ egészében teljesen hatalom nélkül valónak -látszik; a természet mintegy játszva pusztítja el akár lassú -felemésztéssel, akár hatalmas katasztrófákban, a mi szellemileg a -legmagasabb értékű; nem ismer jót és rosszat, nem tesz semmi -különbséget. Az emberi együttlét is sokféleképen alakítja a sorsokat -minden látható vonatkozás nélkül az ember belső értékére, a legnagyobb -egyenetlenséggel jut ki az egyéneknek a sorsuk. Nem volt hiány arra való -fáradozásban, hogy ezzel szembeállítsák az igazságosság és erkölcsi rend -birodalmát, sőt a szeretet és jóságos gondviselés birodalmát, de ez a -kivánalom csak úgy volt keresztülvihető, ha átlépjük a tapasztalat -világát a hit és remény birodalmába való meneküléssel. De bármily -energikusan kapcsoltak ki ezzel gondolatvilágokat s bármily biztosnak -érezték magukat bennük nagy körök és hosszú epochák, mindig újra -fölébredt a kétség, vajjon az egész több-e, mint az emberi vágyak és -álmok terméke, több-e, mint illuzió. - -A szellemi élet tehetetlensége végül az élet belsejére is kiterjed. -Belső szétomlás jelenik meg abban, hogy a szellemi erők elszakadhatnak -alapjuktól és hogy akkor könnyen hatalmába eshetnek épen az alantas -hatalmának, mely fölé a szellemiség irányában való fordulatnak kellene -emelnie; teljes visszásság következik be a magasabb erőinek ilyen -felhasználásával az alantasabb szolgálatára; innen kapja az érzékiség -raffinált jellemét, mely mint egy rákfene egész kulturákat elpusztít, -innen fokozódik a naiv, mondhatni ártatlan természetes önfentartás -korlátlan egoizmussá, mely az egész végtelenséggel szembeáll és -vágyainak szolgálatába hajtja. Sőt nem lehet tagadni, hogy az emberi -körben is mutatkozik valami diabolikus, a pusztításban, -ellenségeskedésben, tagadásban önmagáért való öröm; csak a lapos -felvilágosodás tagadhatja ezt a tényt. Bármilyen alaptalan volt, mikor a -vallásos talajon hajlam mutatkozott arra, hogy ezt a gonoszat tudatosan -előtérbe állítsák és az embert teljesen hatalmába esettnek gondolják, a -merev meghasonlás az emberi lélekben félreismerhetetlen és ha -maguktartásában itt ép úgy, mint az életsorsokban az egyének messze -elkülönülnek egymástól, akkor minden mélyebb vallási valamint filozófiai -meggondolás az összállományhoz tartotta magát és joggal tette -nyomatékosan felismerhetővé az ellentmondás abban, a mit az ember -szellemi mivolta kiván és a mit életének tapasztalata mutat. Egyfelől az -általános bizonytalanság a sorssal szemben, az ember mint láthatatlan -hatalmak játéklabdája, másfelől – és ez kiválóképen – az én szorossága, -a szellemi tompaság és renyheség, a tisztátalan és igaztalan -gondolkodásmód, mely az emberi élet átlagán uralkodik és a szellemi -életet az egyének önző czéljainak merő eszközévé alacsonyítja le. - -Nem volt hiány kisérletekben arra, hogy a gonoszat, melynek -tényállományát nem lehetett megrendíteni, azzal magyarázzák el, hogy -nagyobb összefüggésekbe állították és rajtuk belül előmozdítónak -igyekeztek felmutatni. A különböző korszakoknak ebben törekvésük -főiránya különböző utakat mutatott: a görög gondolkodók egy -világharmónia eszméjéhez igazódtak, mely hogy hatalmas és erőteljes -lehessen, diszonancziákat is kiván, diszonancziákat, melyek az egészből -nézve majd feloldódnak. A mennyiben a középkor egyáltalán -belebocsátkozott a gonosz magyarázatába, arra hajlott, hogy a bűnt és -szenvedést, mint a legfőbb szeretet és kegyelem tanusítására való -nélkülözhetetlen eszközöket és előfeltételeket értelmezze, mert csak az -elveszett és bú-bánatosan hazatérő fiúnak mutatkozik meg az atyai -szeretet teljes bősége. Az újkor ezzel szemben ebben a problémában azzal -fejezte ki sajátosságát, hogy az akadályt és szenvedést úgy fogta fel, -mint ingert a tevékenységre, mint ösztökéjét az új erő felhasználásának -és ezzel akarta jóra fordítani. Az ilyen kisérleteket nem tekintenők -teljesen elhibázottaknak, az élet összlefolyása igazság szerint -lényegesen máskép értékelhet egy cselekvényt, mint a hogy a közvetlen -benyomás teszi: főczéljukat azonban nem érték el, mert megfogható -valóságokkal merő lehetőségeket állítanak szembe és a hogy ezeket -igazságtalanul megerősítik, amazokat ép úgy meggyöngítik; alapjában véve -eredményük arra megy ki, hogy a rejtvényt olyan pontra helyezik át, a -hol kevésbbé erősen érezhető. Minden a magyarázatra való kisérlet mind -újra ebbe a dilemmába került: ha a gonosz eredetét a legfőbb oknak -tulajdonítjuk, akkor ezt illetéktelenül alászállítjuk; ha mint különös -okot szembehelyezzük vele, ebből a valóságnak elviselhetetlen -meghasonlása származik. - -De ha a gonosz rejtélye megoldhatatlan marad és a szellemi élet -tehetetlensége a tapasztalat világában nem magyarázható meg, akkor -kérdés, mi következik ebből a tényből? Megrendítően és rombolóan csak -akkor hathatna, ha annak kiszolgáltatására kényszerítene, a mit a -vizsgálat eddigi lefolyása a szellemi élet érdekében eredményezett; -kiválóképen, ha annak a meggyőződésnek a visszavonására vezetne, hogy a -szellemi életben a valóság önmagában való létre jut és ezzel új világot -nyit meg. Erre azonban nem képes. Mert mindamaz ellenséges benyomásokkal -szemben megmarad a ténye az élet belső továbbképzésének, a valóság egy -új foka megnyitásának tartalmaival és értékeivel; a hogy ezt a tényt nem -hozhatja a merő ember létre, ép úgy nem is szüntethető meg létének -ellentmondó állománya által. Elég világosan jutott elénk, hogy ez az -élet az emberi körben a természeti létre fölemelő és átalakító hatással -volt, nemkülönben a világtörténeti munkában önmagának előbbrehaladó -átképzését hozta létre; semmiesetre sem jelentkezett merőben egy elszórt -sokság, hanem a sokság egy összefoglaló egészszé törekedett össze, nem -csupán nézetek és magyarázatok, képek és árnyak nyujtattak egy kívül -levő tényálladékról, hanem az élet fölépítése maga egy ténylegességet -hozott létre és ilyen belső közelségben érinthetetlen biztonságot adott -neki. Ez az alapténye, ez az alaptapasztalata egy a természettől és a -merőben emberi léttől való elválásban talált új életnek, a bensőségnek -ez az önállósulása fenmarad a világkörnyezet legsúlyosabb -ellenállásaival szemben és világkarakterét sem dönti az meg; az -ellenállások a szellemi élet követelményei és a világ tényálladéka közti -széles távolságok felmutatása által a legnehezebb rejtvényeket -állíthatják fel, kényszeríthetnek minket, hogy az ember helyzetét -alacsonyra értékeljük és sok tartózkodást rójunk magunkra; magát az -alaptényt és egyúttal az élet főirányát nem tehetik kétségessé; ez az -első és döntő őstapasztalat, melytől minden függ, s csak ez teszi még a -kételyt is lehetségessé. Ha a kétely diadalmaskodott az emberen, az -mindig valami az élet magvában való gyöngeségen mult; a hol itt erő -plántáltatott be, ott gyakran csak az ellentmondás által hajtatott -teljes kifejlődésre, ott biztosnak érezte magát és fölényesnek épen a -legkeményebb ellentmondás mellett. - -A történelmi tapasztalat is azt mutatja, hogy a világ-állomány hatása a -meggyőződés egészére lényege szerint, a szerint mérte magát, a mi belső -támaszt és sajátos irányt a szellemi élet amaz állománynyal szembe -tudott helyezni. Így pl. a régi keresztényeknek a legteljesebb mértékben -tudatában volt a világ-viszonyok homálya; hitük szilárdsága ezáltal -semmit sem szenvedett, mert egy belső szükségszerűség vitte lelküket és -fölébe emelte őket minden kifelé való bonyodalmaknak. Viszont gyakran -voltak ragyogó eredményű és hatalmas erőkifejtésű idők gyöngék a -kételylyel szemben, mert életüknek nem volt önmagában szilárd gyökere és -biztos összefüggése az önmagában-lét világával. Sőt mi több: semmi sem -tette az embereket bizonyosabbá egy a természettel szemben fölényes -életről, mint a saját lelkükben levő nagy konfliktusok észrevevése és -átélése; e konfliktusok elviselhetetlensége felrázó hatalmukkal, volt a -legbiztosabb bizonyítvány a mellett, hogy az egészben több van, mint -merő képzelődés; épen a foglalkozás ezekkel a konfliktusokkal állította -az életet önmagára és tette függetlenné minden környezettől. A fájdalom -ereje a nélkülözhetetlen javak nemléte miatt hozta létre a reményt, sőt -a bizonyosságot, hogy az, a mit nélkülözünk, valahogy megvan és végül -közölni fogja magát az emberrel. - -A hol nincsenek belső konfliktusok, ott hiányzik a belső problémák -kényszere és a hol ez hiányzik, ott az élet nem védheti meg magát a -belebonyolódástól egy idegen világba, ott túlnyomóan kifelé irányított -marad, ott a kétely nyerte meg a játszmát. Így végül a döntés magának az -életnek energiájában és tartalmában marad: az erős és hatalmas élet -növekszik az ellentmondás által, a gyönge és üres áldozatául esik. - -De ha nem akarjuk, hogy a közelít a távoli, a bizonyosat a bizonytalan -összezsugorítsa és ezért a világkörnyezet ellenállása előtt semmikép sem -hajlunk meg, életünk az összeütközés által amaz ellentállásokkal -sajátságos karaktervonást kap. Most arról van szó, hogy a szellem -világát minden ellentmondás ellen, a saját lelkünkben való ellentmondás -ellen is bátran fentartsuk, híven kitartsunk mellette minden ostrom -ellenére, heroizmust gyakoroljunk egész a mindennap munkájáig. Ebből -kiindulólag követelménynyé lett, hogy a szellemi világ mellett való -döntést ne valamiféle díjhoz vagy valamiféle külső sikerhez kössük, a -jót a külvilág kemény ellentmondása ellenére is önmagáért fentartsuk. Az -ilyen gondolatmenetben rajzolta meg Plato képét a szenvedő igazról – -messze eltérésben e fogalom keresztény fogalmazásától – a kit minden -szenvedés és minden üldözés csak megerősít belső fenségében és -szilárdságában. És Plato gondosan ügyelt arra, hogy az ember morális -magatartását elválaszsza a jutalom kérdésétől. És hasonló érzületben -követelték nagy nevelők, hogy az erkölcsi nevelés ne arra a tanításra -támaszkodjék, hogy a jónak jó, a gonosznak gonosz szokott lenni a sorsa, -hogy inkább eléggé meg kell a lelket erősíteni a jóban arra, hogy a -benne való örömet minden szenvedésnek fölötte állóvá tegye. Igy mondja -Fröbel, hogy az embereket abban kell felvilágosítani, hogy az, a ki -igazán a jót akarja «szükségszerűen nyomás alatt kell hogy éljen; mert -lemondás, nélkülözés, a külső elsülyesztése, hogy a belsőt megnyerjük, -ez a föltétel a legfőbb fejlődés elérésére». «Épen az élet külső -akadályainak legyőzése vagy még inkább áthatolása és ezzel elpusztítása -a saját akaraterő, a fokozott tetterő által, ez az, a mi az embernek -saját tudatában békét, örömet és szabadságot szerez.» Ez a -gondolkodásmód a sztoiczismusban klasszikus kifejezésre talált, egy -darab belőle megkívántatik minden erőteljes élethez. - -Bármi sokra becsüljük is azonban ezt a gondolkodási módot, mégse lehet -mellette végleg megállni. Főképen az egyes és az egyes függetlenségének -megőrzése van a szeme előtt, az egésznek állása, egy szellemi -összefüggés fölépítése kevés gondot okoz neki; e mellett az egyest -erősnek és az ellenséges világgal, valamint a saját lelke bonyodalmaival -fölérő erejűnek gondolja; minden kételylyel és ellentállással szemben -bátran fentartja az alaptényt, de nem ismeri az élet továbbképzését -megrázkódtatáson, kételyen és szenvedésen át. Erről azonban nem lehet -lemondani, ha az élet folyamatban és örömteljességben akar maradni. Ha -tulajdonképen csak védekezésről lenne szó és a harcz nem vinné bensőleg -is tovább az életet, akkor nem lehetne a megrekedés ellen óvakodni, a -megállás elkerülhetetlen volna, a czél híánya megbénítana minden -tetterőt. Így tehát arról van szó, hogy azt a megállást legyőzzük és ezt -igéri a vallás. - -Vizsgálódásunk már különböző pontokon érintkezett a vallással, de -tartalmát és jelentőségét még nem méltattuk kellően. Ezt a kérdést -azonban nem vethetjük fel anélkül, hogy el ne ismerjük, hogy a szellemi -élet minden kifejtése, ha az ember tudatától többnyire elrejtetten is, -magában hordja a vallás egy elemét. Mert valamint az élet önmagában való -létére szolgáló fordulat nem az egyes pontokból, hanem csakis az -egészből indulhat ki, ép úgy minden valóban szellemi tevékenységnek is -az egész életével kell összekötve lennie és rája támaszkodnia. Ez -egyáltalán nem csupán az erő megerősítését jelenti, hanem az -életproczesszus általános belső átalakulását is. Hiszen láttuk, hogy -igazi szellemi élet csak azzal jön létre, ha legyőzzük a subjektiv -képesség és a tárgyon való hatás ellentétét, hogy csak a teljes -tevékenységre való fölemelkedés eredményez önmagában való létet és hoz -létre élettartalmat. Már most azonban mindaz, a mi emberi fáradozást és -törekvést hozhat önmagából létre, a merő subjektum oldalán áll, nem éri -el a teljes tevékenységet, a mely a tárgyat is befoglalja és egyúttal -nem ér el teljes realitást sem; csak az összélet, mely az embert -körülveszi és hullámaiba belevonja, tudja a meredek szakadékot -áthidalni, csak ez tudja a merő óhajtozást és akarást erőteljes tetté és -alkotó munkává alakítani. Hogy így az ember éppen abban, a mi számára a -legbensőbb és legsajátabb, teljesen az egyéntől függ és tőle kapja a -törekvés erejét és irányát, az az élet minden magaslatán teljes -világossággal nyilvánvaló volt. Így a nagystílű művészi képzés nem az -egyéni fáradozás termékének érezte magát, hanem egy magasabb hatalom -adományának, mélyebb természetek, mint Goethe, mint a kegyelem ajándékát -benső hálával fogadták és tiszteletteljesen bántak vele. Nagy -gondolkodóknak is belülről valami minden önkénynek fölötte álló -kényszerül kellett tapasztalniok, ha lényük követelését merészen és -diadalukban biztosan szembe tudták állítani mindazzal, a mi körülöttük -igazság számba ment. A tett hősei pedig, ha gyakran szkeptikusak voltak -is az őket körülvevő vallással szemben, úgy szokták magukat tekinteni, -mint eszközöket egy a világ felett uralkodó sors kezében, különben ilyen -meggyőződés nélkül a rengeteg felelősség, melyet cselekvésük magával -hozott, komolyabb lelkeknek elviselhetetlen lett volna. A magaslatok -azonban csak azt mutatják, a mi minden szellemi életben érvényesül: a -hozzátartozást egy végtelen élethez és ettől való függést; ennek minden -elismerése és elsajátítása egy nemét adja a vallásnak. - -Ez a szellemi alkotásban benne rejlő vallás azonban inkább előudvara a -vallásnak, mint maga a vallás, nem alkot saját birodalmat, midőn az -egész életet megnemesítő és átlelkesítő hangulattal keríti körül; s -megmagyarázatlanul hagyja azt is, hogy történelmi vallások -keletkezhettek és nagy hatalmakká válhattak. Azon a hangulaton felül egy -önállóbb és kifejezettebb vallás felé hajtanak a roppant ellenállások, a -melyekbe a szellemi élet, mint láttuk, az ember világában ütközik. Addig -elviselhetők lehetnek, a meddig csak kívülről látszanak jönni, de -elviselhetetlenekké válnak, ha az akadályozás az ember legmélyebb -alapjáig hat, ha legbelsőbb lényeg és tényleges állapot messze -széjjelesnek és merev meghasonlásba jutnak. A megmaradás ilyen -meghasonlásnál az egész életet meg kellene hogy bénítsa és megakaszsza; -a lassankénti fejlődéstől és nyugodt előhaladástól itt nem lehet a -legkevesebbet sem várni, ha egyáltalán lehetséges az áthidalás, akkor -csak abban az irányban kereshető, hogy egy a bonyodalmon felül való -hatalom új életet ültet az emberbe, a valóságnak szélesebb mélységét -közli vele és ezáltal képessé teszi, hogy annak a szakadéknak a saját -lényében ellene dolgozzon. - -Hogy az embernek valóban ilyen új mélység nyílik meg, az a történeti -vallások közös állítása, ha a közelebbi fogalmazásban messze elágaznak -is. A mi szemlélődésünk a szellemi életről szintén hagy helyet ilyen -továbbképzésre, lehetőségét készségesen megengedheti. Mert mikor minden -szellemi tevékenységet egy összéletbe illesztett és ennek erejére -támasztott, akkor az egyesekkel az egész csak a világ felépítésére való -munka által közöltetett és annyiban csak közvetve volt jelenvaló; -fennáll még az a további lehetőség, hogy az élet egésze közvetlenül is -megnyíljék az egyesek számára és részt adjon nekik a maga gazdagságából. -Ez új életet hozna létre, a mely a kimenetelben és az önmagába való -visszatérésben teljes önmagábanlétet ér el; a szellemi élet eszméje -ezzel isteneszmévé és a szellem országa isten országává fokozódnék. - -Hogy azonban ilyen lehetőség valósággá válik, azt nem lehet máskép -szemléltetni, mint egy új élettipus tényleges megjelenése és -hatalomrajutása által, melyet az embernek semmiféle töprengő reflexiója -nem hozhatna létre. Akár az egyesek lelkében, akár az emberiség életében -egyelőre inkább mint ösztönzés és felszólítás lehet jelen, semmint kész -munka, az is ténylegességet jelent az életre nézve, nevezetesen mikor az -egyes vonások egymás között összekapcsolódnak, ugyanabba az irányba -mehetnek, egy ugyanazon forrástól tesznek mint eredetükről -tanubizonyságot. - -Ha minden vallásnak abban van a lényege, hogy az embert és az istenséget -közvetlen viszonyba hozza, akkor annál magasabban fog állni, mennél -inkább a bensőbe és egészbe fordítja ezt a viszonyt, mennél inkább -engedik, hogy az isteni ne csak egyes határaival érintse az embert, -hanem a saját életét közölje vele s részt adjon neki lelke legbensőbb -mélyében az istenségből. Ez a fordulat azonban abban bizonyítja meg -magát, hogy az embernél is a szellemi élet nem olvad fel a világ -felépítésére való hatásban, hanem hogy önmaga felé tud fordulni és az -egészről egészre való mozgásban új tartalmat tud létrehozni, -lényegalkotást tud végrehajtani, a mely fölötte áll minden -munkaeredménynek. Olyan nagyságok, mint érzület, meggyőződés, jellem – -úgy láttuk – kell hogy hassanak a szellemi munkában is. Teljes -önállóságra és tiszta kifejezésre azonban e mellett nem jutnak, azt csak -annyiban teszik, a mennyiben van egy a munkának fölötte való élet az -egészről az egészre, ez pedig csak egy isteni élet jelenlétében s rávaló -vonatkozásban fejlődik ki. Már az ez után való kivánságban megmutatkozik -egy mélyebb életréteg képződése, melyben az élet konczentráltabbá, -melegebbé, mondhatni személyesebbé válik s a lelki állomány egésze -elválik minden merő eredménytől. - -Mindezek a formák azonban csak azzal nyernek eleven tartalmat, hogy az -isteni életnek ama megnyílása az emberben belső összekapcsolást és lelki -egygyéválást hoz létre az egész valósággal, a hogy ez a szeretet -fogalmában mindenesetre inkább képletes kifejezést talál. De minden -tökéletlenség mellett ez a fogalom mégis bizonyos irányt mutat, csak el -kell belőle távolítani mindent, a mi a merő affektusra tartozik s csak -ne jelentse valami idegennek belevonását egy adott életkörbe, hanem -jelentse egy közös életkör alakítását, az életnek nagygyá és szélessé -válását mindannak legyőzésében, a mi szakadék és korlát van az idegen és -a saját között. Ilyen szeretetet ismer fel az ember egy új életnek és -lénynek benne való létrehozásában, egy belső felmagasztosulásban, mely -egyedül menti meg a fenyegető megsemmisüléstől. Csak a mennyiben ez a -szeretet az ember saját lényévé válik, következhetik be a felszabadulás -a természetes én szükössége alól a nélkül, hogy az ürességbe esnénk; az -ilyen isteni szeretet képes mindent, a mi merev és ellenséges, -feloldani, a kicsinynek és eltévelyedettnek is értéket adni, az emberek -kölcsönös viszonyában előtérbe juttatja a közöst, sőt az egyformát, -megújít és átlelkesít ezzel minden emberi együttlétet. De ezenfelül -tovább is ér, a természethez és a kulturához való viszonyunkban, a világ -egészét lélektelen idegenből hazánkká teszi és lehetségessé teszi, hogy -az alkotó alapból kiindulva, mint sajátunkat éljük át, a hogy ezt -nevezetesen a művészet ki tudja fejezni. Hogy ilyen élet, ilyen belső -egygyéválás a mindenség egészével ki tud az emberiségben sarjadni és az -élet lelkévé tud lenni, az bizonyosan tanusítja az isteni élet -jelenlétét. A mit a reformáczió ideje egy bizonyos irányban igy mondott -ki: «felebarátunknak megbocsátani annyi, mint biztossá lenni arról, hogy -az Isten megbocsátott nekünk» – ez áll ezen új élet egészére: jelenléte -az emberben azt tanusítja, hogy az ember isteni életre támaszkodik. Az a -nagy csoda, hogy az isteni élet és alkotó szeretet az ember saját -életévé válhatik anélkül, hogy feladná a fölényes fenséget, – csoda és -mégis egyúttal tény, melytől a szellemi élet minden fentartása függ. - -Ha azonban ez az új élet teljesen elismertetik és erőteljes kifejtésre -jut, akkor biztos túlemelkedés hajtatik végre az akadály területe fölé -és a megakadó élet újra folyásba jő. Természetesen ezzel a fordulattal a -szenvedés és homály semmi esetre sem tünnek el egyszerűen, inkább a -súlyuk fokozódik. Mert midőn az új fokozat a követelményeket általában -fokozza, a meglévő tényálladékot még elégtelenebbnek mutatja, a mi addig -csak mint hiány tünt fel, most merev ellentmondássá válik. Így a morális -eltévelyedés most bűnné nő, és a szokásos morál könnyen tünik fel merő -torzképnek; a világ állása is közömbösségével a szellemi élet czéljai -iránt, harczaival és szenvedéseivel még rejtelmesebbé lesz ott, a hol a -világon uralkodó hatalom az isteni szeretet. De bármennyire nőnek a -rejtélyek, és bármennyire megdagadnak az ellenállások, egy új élet -megnyilásának tényét a legmélyebb alapból nem rendíthetik meg és az -ilyen tényben az ember olyan álláspontot talál, a mely fölébe emeli -minden ostromnak. Így a szenvedés problémájának vallási megoldása nem -valami elmagyarázásban vagy csak legyengítésben van, hanem abban, hogy -az új élet fölébe emel egész területének és a szeretet és öröm -birodalmát helyezi vele szemben. Persze arról van szó, hogy -hajlíthatatlan erővel ragaszkodjunk az újon megnyílt életmélységhez a -legközelebbi világ minden ellentmondása ellenére és ez a világok körül -folyó harcz olyan heroizmust kíván, a mely nagyobb, mint minden, a mi a -világon belül heroizmusnak neveztetik. A vallás azonban nemcsak fölébe -emelhet a szenvedésnek, hanem még előrehaladást is nyerhet el tőle; -semmisem jellemzőbb a reá sajátszerű életalakításra, mint ez. A -szenvedés pozitív méltatása semmi esetre sem olyan könnyű és egyszerű, -mint a hogy fel szokták tételezni. Mert mikor azt mondják, hogy a -szenvedés a lélek megnemesítésére és elmélyítésére hat, akkor ennek -egyenesen ellentmond a tapasztalat elfogulatlanul megragadott -tényálladéka. Sokkal inkább azt látjuk, hogy a szenvedés az embereket -kicsikké, szűkösekké, kancsalul látókká teszi, míg a jobb helyzetbe -jutás kitágítja és segítésre készszé teszi a lelket. Elmélyítően a -szenvedés csak az alatt a föltétel alatt hathat, ha az élet munkája -alatt egy szélesebb réteg van és az ember számára megnyilhatik; ennek -lehetősége nélkül minden beszéd a szenvedés megnemesítő hatásáról nem -más, mint üres szóbeszéd. A vallásban azonban elsősorban az a mélység -jut elismerésre és kifejlődésre, így most már a szenvedés fölemelően -hathat, a mennyiben felrázó és megrázó hatalma elkészíti a lelket egy új -élet fölvételére, tiszta kezdéseket ébreszt benne. Akkor a szenvedés -rávetheti az embert lényének végső mélységére, akkor az eddigi állapot -megrendülésén is megmutatkozhatik, hogy a mi egész lényünkként tünt fel -és minket szorosan megkötni látszott, csak egy különös lehetőség volt, a -melytől megszabadíthatjuk magunkat. A mi azonban áll az egyesre nézve, -az áll a népekre és az emberiség egészére is; ennek is szüksége van -megújulásra, eredeti kezdetek elültetésére, mert a kulturák magában -sikerülésükben élik ki magukat és ellanyhulnak. Világosan különválik itt -két élettípus, melyek történeti vonatkozásuk szerint az ógörögnek és a -kereszténynek nevezhetők. Ott a szellemi, mint az emberben biztosan -megalapozott és közvetlenül jelenlevő, mint a magasabb természet egy -neme tünik fel; az életnek itt nem lehet más feladata, mint hogy ezt a -szellemit az emberben teljes erővel kifejtse és minden támadással -szemben fentartsa, a cselekvés itt önábrázolása és önélvezése a belső -derékségnek. Ez élet dicséretére sok mindent lehet mondani, de van egy -merev korlátja: mint készet és zártat adja magát, nem ismeri a belső -felemelkedést, a szenvedés belső elsajátítását és a lényegnek ez által -való növekvését; semmikép sem elégíthet ki, ha életünk állaga tele van -bonyodalommal és egy új magaslaton való felkapaszkodásról van szó. A -keresztény élettipus, mely messze az egyházi formulázásokon túl a -tisztán emberibe is ér, a lelki állag belső problémáit helyezi előtérbe; -az élet mozgalma számára azzal nyer értéket, hogy benne az ember -tapasztalatán és megrendülésén át egy új mélység nyílik, a legfőbb erőt -követeli elsajátítására, egyúttal azonban az új élet kifejlesztése által -fölébe vezet mindennemű bonyodalomnak. Így található meg minden nyers -nem-en át az út egy örömteljes igen-hez. Mivel azonban a szenvedés a -győzelemben is jelen marad, sőt erőben inkább növekszik, így ez a fok az -élet minden pólusát, a szenvedés és örömet, az akadályt és a legyőzést -együtt megelevenítheti és mindkettő által együtt állandó mozgásban -tarthatja létünket. Csak itt válik a lélek története lehetségessé s csak -ezzel kap a világtörténet lelket, ezzel válik igazi történelemmé, nem -pedig merő evoluczióvá. - -Egyáltalán az új fokozatú életre lényeges az, hogy a szellemi élet -feladatait súlyos akadályokkal szemben nemcsak fentartja, hanem -energikusan tovább is viszi s így ez az élet általában a kontraszt -karakterét viseli magán és egyúttal az erősebb konczentrácziót is -magamagában. Csak itt fejlődik ki az idegennel való összekeveréssel -szemben az élet teljes önmagában léte, a munka küzdelmeivel és -kétségeivel szemben a biztos nyugalom az örökkévaló szeretetben, szemben -a jelenségek szigorú lánczolódásával a szabadság és tett birodalma, -szemben a kultura növekvő bonyolultságával az egyszerűség és -gyermetegség, szemben a fenyegető magánynyal a kedélyek összhangzása az -örök igazság és isteni szeretet közös birodalmában. Mindez pedig nem -túlvilági messzeségben, hanem közvetlen jelenlétben. Most csak a vallás -külső fogalmazása értheti a maga világát főképen mint túlvilágot és nem -mint a valóság éltető mélységét, a mely szellemileg hozzánk legközelebb -áll. - -A vallás e sajátságos módjának és hatásának helyes elismerése könnyen -előidézheti azt a hajlamot, hogy a többi élettől elszakítsuk magunkat és -a vallásba, mint biztos révbe meneküljünk. Az ilyen fordulat azonban -világunk összezsugorításával fenyeget és magának a vallásos életnek -sülyedésével is. A vallásnak mindazzal együtt, a mi sajátosságot nyújt, -a szellemi élet egészén belül kell maradni, ennek tapasztalataiból kell -újra meg újra megbizonyítania magát. Ha elszigeteli magát, akkor vagy -elveszti minden tartalmát, vagy, a mi közelebb fekszik, áldozatává esik -az anthropomorphikus fogalmazásnak nemcsak a fogalmakban, hanem az -érzésekben is, melyek könnyen jutnak a merőben emberibe és érzékibe. -Akkor az embert inkább sajátosságában fogja meg, semmint ennek fölébe -emelné, akkor elkerülhetetlenül kiteszi magát annak a szemrehányásnak és -támadásnak, hogy merőben az emberi kivánságok és érdekek beletükrözése a -nagy világba, a hogy azt Ludwig Feuerbach ragyogó módon kifejtette. A -vallásnak amaz elkülönítése egy «speczifikusan» vallási élet -kifejtésével könnyen idéz elő közömbösséget a kulturmunkával szemben, -nem különben farizeusi mellverdesést. - -Ha azonban a vallás megőrzi összefüggését a szellemi élet egészével, -akkor nem lehet abban kétség, hogy alap-álladékának minden közelsége -mellett az emberi fogalmaknak csak nagyon tökéletlenül nyílhatik meg, -mert ezek a világon való munka uralma alatt állanak, ezen kívül csak -hasonlatokban tudnak beszélni. Azért a vallás gondolatvilágának -szükségszerűen szimbolikus jelleme van. A hasonlatok mögött azonban itt -egy új élet ténye áll, a mely szüntelen tovább-buzgásban teljesen -kielégítően bizonyítja meg magát és a vallás egy óriási hatalom marad, -sőt más erőkkel való összeütközésben a legerősebb hatalom, még ha nem -terjeszkedik is ki a szélességbe és mint az élet legszentebbje nem -hangos magaviselettel, hanem csendes jelenlétben hat a lélek legmélyebb -alakjában. A vallást raczionális formákba átfoglalni annyi, mint -lerombolni. Tiszteljük tehát a titkát és szívleljük meg Eckhart mester -szavát, hogy «istenről a legszebben beszél, a ki a belső gazdagság -bőségéről legjobban tud hallgatni. - - -Visszatekintés és összefoglalás. - -Most már arról van szó, hogy egy pillantást vessünk a megtett útra és -röviden összefoglaljuk, mi eredményre jutottunk az élet értelmét és -értékét illető kérdés dolgában. - -Sajátszerű volt a tájékozódásunk módja. Nem kezdtük, a hogy ezt -rendszerint tenni szokták, a körülöttünk levő világ vázolásával s nem -innen kiindúlva kerestünk felvilágosítást az életről, hanem igyekeztünk -az életet önmagában megragadni és önmagából megérteni, követtük saját -mozgásába, összefüggéseket, bonyodalmakat és megoldásokat ismertünk fel -benne s ezzel végül eljutottunk egy összképhez, a mely egyuttal -tájékozást nyújt az egésznek értelméről és értékéről is. Ezen az úton az -elmélkedésnek magának is osztoznia kellett az élet mozgásában, -nevezetesen a fordulópontokon választania kellett; az egészen a belső -önfentartás utáni törekvés vonult keresztül és a végül nyert eredmény a -személyes igazság jellemét hordozta magán. Ez nagy lelki közelséget és -melegséget ad az egésznek; minden törekvő ember, nem csupán a tudós -kutató, elvállalhatja ezt a munkát, az emberiség összetalálkozhatik egy -közös meggyőződés alapvető tartalmában, egyuttal azonban minden egyes is -individuális kifejezést adhat a szükségszerűnek, saját nyelvén -nyilváníthatja ki. Az ilyen együttátélés által és a szellemi -önfentartással való összekapcsolás által az itt megtalált igazság a -képzelhető legnagyobb bizonyosságot nyerheti; az élet alapszerkezetére -való visszatérés nem kevésbbé az egyszerűsítés irányában hathat, a mely -a kulturmunka növekvő bonyolultságával szemben egyre sürgősebb lesz. A -milyen bizonyosan szükség van ezen eljárásnál egy sajátságos -gondolatvilág kialakítására, hogy az egyes jelenségeket egy egészbe -foglalhassuk: egy így megalapozott gondolatvilágnak megvan az az előnye, -hogy mind újra saját életté és tapasztalássá változtatható és azzal -megszilárdítja jogát. - -Az élet tartalmát azonban első sorban az a tény alakítja sajátságosan, -hogy nem csupán egyszerűen továbbmegy egy természettől adott pályán, nem -épül fel nyugodt továbbhaladásban egy szilárd alapvetésen, hanem -főirányát meg kell keresnie; önmagáért való küzdés ez. A természethez -való viszony, a mely az embert egyelőre egészen elfoglalja, neki nem -elegendő tartósan, az új azonban, a mely felé törekszik, nem csupán merő -többlet, hanem valami lényegesen más, a mi csakis szakítás és -megfordulás által érhető el; ha egyelőre a lét elszóródásához tartozunk -és életünk a környezettel való csupa egyes érintkezésekben folyik le, -akkor fordulat következik be az életnek belülről való megragadására s -egyuttal az egészben való átélés; ez az épen, a mit szellemi életnek -nevezünk. Ez a szellemi élet világjellemével semmikép sem lehet a merő -ember tulajdonsága, önállóságot kell vele szemben birnia, csak úgy -idézhet elő alapos fordulatot és adhat az embernek szilárdságot és -nagyságot s harczot róhat rá a merőben emberi minéműség ellen. Hogy a -szellemi élet mint önálló és fölényes hatalom hat bennünk és hogy -egyuttal saját életünk és lényünk lehet, ez dönt első sorban életünk -jelleméről; mindenen uralkodó feladatot talál abban, hogy azt az önálló -szellemi életet – s vele új alapviszonyt az élethez – elsajátítsa és a -lehető legmagasabb erővel kifejtse. - -A szellemi életben azonban azt találtuk, hogy az élet benső egységhez és -önmagában való léthez fordul, olyan önmagában való léthez, a mely nem -áll a dolgok mellett, hanem ezeket magába föl akarja venni és őket -belsőleg át akarja alakítani. Szellemi élet annyi mint valóság-képzés és -ezzel első sorban igaz élet. Mert az az élet, mely a szellem-alatti -területen a pontoknak pontokhoz való viszonyából alakul, merőben -közben-történés s ennélfogva nem igazi élet; az ilyen életnek ön-életnek -kell lennie; a mennyiben ez az alkotás egész szélességében szilárdan -megtartja magát s belőle önmagához visszatér, valódi valóságot hozhat -létre, az egyedülit, a mely ezt a nevet megérdemli és a melyből ered -minden, a mi máskülönben valóságnak nevezi magát. Csak a mennyiben itt -az élet önmagába mélyed és egy támasztó alapból kiindulva befoglalja a -tevékenység sokféleségét csak annyiban állhat meg önmagán, fejthet ki -létet saját területén és így létrehozhatja saját életét. Ebbe a -mozgalomba tartozik azonban a tevékenység minden elágazása a jóba, -igazba és szépbe, mindenütt arról van szó, hogy a merőben subjektiv -izgalom ürességén túljussunk és olyan pontot érjünk el, a hol az élet -önkifejtéssé lesz és ezzel tartalmat hoz létre. Egy ilyen -öntevékenységben azonban olyan öröm foglaltatik, a mely messze -felülhalad minden közönséges boldogságot. Ily módon valóban nincs hiány -mindent összefoglaló czél dolgában életünk számára. - -E mellett az az egy nagy fordulat egyuttal mérhetetlen munkának kiinduló -pontja is. Mert miután a bensőség, melyről itt szó van, a világmindenség -saját mélységét jelenti, tehát nem elválás a világtól, nem menekülés a -kedély egy zugába, hanem egy energikus megegyezésről van itt szó minden -meglévő létállapottal, átváltozásról és fölemelkedésről, -előrenyomulásról és felfedezésről, innen kiindulva kell az emberiség -minden élményét áttekinteni és egymással összehozni, megnyilik az a -lehetőség, hogy a partikuláris életrendszerekkel, melyek túlságos -szorosakká váltak nekünk, egy univerzálisat állítsunk szembe és minden -eredményt a szerint vizsgáljunk, hogy mivel járul hozzá egy önmagában -levő élethez és a valódi valóság fölépítéséhez. - -Természetesen egy ilyen élet követelése nem fejlődhetik ki az -emberiségben a nélkül, hogy a tényleges czél és a tényleges állapot az -emberiség közvetlen képességével együtt messzire el ne távolodjanak -egymástól és a feladat sokkal nehezebbnek ne bizonyuljon, mint ott, a -hol csak az erőknek bizonyos irányokban való fordulatára törekszenek, -nem pedig az életnek lényegesen új módjára. A dolog megnehezítése -azonban a czélt nem teheti kérdésessé, a világos betekintés abba az -állapotba ellenkezőleg afelé fog hatni, hogy a munkának megadja a -szükséges erőt és mélységet, valamint hogy ellene dolgozzon egy -ellentétnek, a mely sok eltévelyedést és zavart idézett és idéz elő -minduntalan, t. i. a szabadon lebegő idealizmus és a merő realizmus -ellentétének. Amaz idealizmus beéri azzal, hogy valamiféle szellemi -tevékenységet hoz létre az emberiségben és valamiféle köröket megnyer a -számára, nem törekszik kellően arra, hogy a mozgalom a legmélyebb -gyökerekig hatoljon és hogy az emberiség új összállapotát hozza létre; -azt hiszi, hogy egykönnyen megnyerte az embert már annak számára, a mi -csak valamikép érinti, gondolatai számára csak valamikép is nyilvánvaló; -ily módon könnyen elfelületesedik halvány intellektualizmussá. A -realizmus jogában van, mikor ezzel szemben az emberi lét teljes -tényálladékát fordítja kifelé és a munkát ezzel szorosabban -összekapcsolja. Azt azonban nem veszi észre, hogy minden szellemi -tevékenységben és így minden kulturmunkában is egy emelkedés rejlik e -fölé az állapot fölé és hogy szüntelenül ellenhatás áramlik belőle ez -állapot ellen; így tehát a merő ember saját képességének rója fel azt, a -mi csak a szellemi élet hatása alatt jön létre s azt hiheti, hogy merő -kitágítás és képzetkapcsolások útján tudományt és természeti ösztönök -kifinomítása útján morális állapotot tud létrehozni. Csak mikor a -szellemi tevékenység és emberi helyzet egyaránt megtalálják -méltánylásukat és állandó kölcsönhatásban maradnak, csak akkor lehet -lényeges idealizmusra jutni, mely a kettőnek harczán át előbbrehatol egy -igazi valóság fölépítésére. - -Ez életnek egésze követeli a valóság mélységének elismerését és e -mélység elsajátításának lehetőségét az ember részéről; a mi eddig az ő -egész világának látszott, az ezzel másik világgá, a merő kifejtés és -megjelenés világává válik. Az ilyen átfordulásban van metafizika, azt -nem ismerjük félre és nem is tagadjuk, sőt az élet ilyen metafizikájának -elismerését tekintjük annak a pontnak, melyen a szellemeknek dönteniök -kell és nyilván mindig dönteni is fognak. Ha nincs a valóságnak mélysége -vagy elzárva marad előlünk, akkor elesik minden lehetőség arra, hogy az -életet önmagára alapítsuk, a valódi szellemi kulturát a merő -emberkulturától elválaszszuk, a zürzavarnak, a mely minket körülvesz, -belsőleg fölébe kerekedjünk. Akkor az élet el van veszve és nélkülöznie -kell minden értelmet. Így nem az idegenben, a homályosban és a -túlvilágiban való gyönyörködés hajt minket arra az átfordulásra, hanem -az élet önállóságáról és az élet tartalmáról való gond. Az életnek ilyen -metafizikája elég nyilvánvalóan is különbözik minden elvont iskolai -metafizikától. Az a metafizika egyáltalán nem merő intellektuális -szükségérzetből egészíti ki és alakítja át életünket, hanem épen ő hatol -öneszmélés útján egy valódi valóságig, csak általa lehet az életnek -szilárd álláspontját, a valódi jelent, az önmagunkban való létet elérni. -A merő lét csak olyan valóságot tüntet elénk, a mely szétfolyik, ha meg -akarjuk szilárdítani; valódi valóság csak szellemi munka és egy -önmagában létező világ fölépítése útján jön létre. - -Az itt kifejtett élet egy további vonása az ethikai természetű -tevékenység következetes követelése. Ethikai jellemet főképen azáltal -nyer, hogy itt nem arról van szó, hogy egy meglévő alapon ezt vagy azt -elvégezzük, hanem hogy szakítva a meglévő helyzettel új álláspontot -nyerjünk és egy új élet egészét vivjuk ki, hogy tehát ne csak egyes -feladatokat, hanem egy összfeladatot birjunk, mely minden sokféleséget -áthat és összetart. Hogy sikerül-e amaz álláspontot megnyerni, benne -erős gyökereket verni, szellemi karaktert kiképezni és ezzel a valóság -állományát növelni, hogy röviden szólva, lesz-e az ember szellemi -energia és egyuttal egy láthatatlan rend részvevője, az dönt életének -sikerülése vagy nem sikerülése fölött; a kifelé való legfényesebb -sikerek sem pótolhatják az e tekintetben való hiányt. A feladat azonban, -a mely ezzel az ember elé van állítva, nem tünhetik idegennek; a -követelés nem jő kívülről, hanem saját lényünkből; hiszen arról van szó, -hogy igaz ént nyerjünk el, saját életünket önmagunkban való létre -vezessük. Ha minden ethika olyasvalamit kiván, a mi a merőben ember -fölött van, akkor itt az az ember fölött levő valami maga az embernek -legbelsőbb alapja. Ezzel elesik minden lehetőség arra, hogy a morált -mint valami nyomasztó igát vagy merev sablónt fogjuk fel, a hogy azok -teszik, a kik a helyett, hogy utána mennének a dolog belső -összefüggéseinek, merőben az emberi együttlétben való jelenséghez -ragaszkodnak és itéletüket könnyen befolyásoltatják a karrikaturától. A -szellemi élet ilyen morálja képes arra is, hogy kielégítsen olyan -követelményt, a mely el nem hárítható, a melyet azonban a jelenkori -tanítások csak mellékesen szoktak tárgyalni, t. i. egy élő hatalom -követelményét, mely a törvényeknek, a normáknak ható erőt ad az emberen -belül. Mert mit használnak az ellenállások súlyával és a szellemi inger -bágyadtságával szemben a parancsolatok és normák, ha csak követeléseket -támasztanak az emberrel szemben, de nem jön elébük az élet folyama és -nem teszi teljesítésüket lehetségessé? Ilyen életfolyam nyilik azonban, -ha elismerjük a mindenség-életnek jelenlétét az emberben, a mely -fölemeli a merő pont képessége fölé és az egésznek erejét hathatóssá -teszi benne. Az ilyen összefüggésben egyuttal a morálnak nem lesz sem -regulativ, sem produktiv jelleme, azaz cselekvésünknek nem kell csak -belehelyezkednie egy fennálló rendbe, nem kell egy adott világba csak -beleilleszkednie, hanem a dolgok állását tovább kell képeznie, a szellem -birodalmát legjobb képessége szerint gyarapítania. Akkor nem fog a -tevékenységgel addig várni, a míg kívülről jön számára valami követelés, -hanem belső ösztönből fog fölkeresni és tovább fejteni, alkotni és -megújítani. Ilyen alapból kiindulva kell nevezetesen a morálnak -újraélesztetnie, hogy magasra fejlődött kulturánk ne legyen áldozatává a -rothadásnak és az elharapózó elpuhulással férfias érzület álljon -szemben. Egy a szubjektiv hogyléten fölülálló czél nélkül nincs meg az -életnek szilárd támasztéka és összetartása, minden külső bősége mellett -nem kerülheti el a belső ürességet és felbomlást. - -Ilyképen az élet értelmében és czéljában, mint a hogy ebből látszik, nem -lehet kételkedni. Egy önálló szellemi élet elsajátításában olyan feladat -nyílik, a mely minden szétágazást magában foglal és minden létét -átképzésére hajt. Az ebben az életben való részesedéssel belső viszonyt -nyerünk a világgal és szoros külön körből egy mindenség-életbe -helyeztetünk, egy belső élethez tartozóknak tudjuk magunkat és az -egyénnek ereje visz minket is. Emellett azonban nem tününk el a -végtelenségben. Mert az a nagy tény, hogy az egyes helynek végtelen -élete saját élménynyé válik, hogy itt az önálló élet forráspontját -teremti meg. Ezen a helyen a mozgalom saját tettünkké válik és nélküle -nem juthat előre. Így cselekvésünk is a mindenség továbbképzéséhez -tartozik és meg lehetünk győződve, hogy semmi sincs abból elveszve, a mi -lényeget képzőn hat. Az ilyen élet nemcsak a külső természetnek emel -biztosan és magasan fölébe, hanem az emberi üzelmeknek is kicsinyes -érdekeikkel együtt, hiszen mint a végtelenség részvevői önmagunkon -állunk, mérhetetlen munka közben az alkotó alapból kiindulva belső -szilárdságot és biztos nyugalmat meríthetünk. Egyuttal megváltoznak az -élet mértékei: nagysága nem a kifelé elért eredménytől függ, hanem a -lényeget alkotó mélység kiküzdésétől és a világ állományának ezáltal -való előbbrevitelétől; a mi különbözőséget az életsors mutat, az -háttérbe szorul e valamennyiünk közös műve mögött; külső kicsinység -együtt járhat a belső nagysággal és senkinek sem szabad életfeladatát -alacsonyra becsülni. Valamennyien királyi vérből valók vagyunk, de csak -mint a szellemi világ polgárai, mint az eredeti élet hordozói. - -Az élet képéről és becsléséről azonban nemcsak az dönt, a mi az életben -mint mozgalom támad; nem kevésbbé esik a mérlegbe, hogy mennyiben -sikeresek, mennyiben közelednek czéljukhoz. A készületlenség könnyen -elviselhető, ha a biztos kiküzdés útján van, de ha nem így van, akkor -nyomasztólag és bénítólag hat. Most már azonban nem lehet tagadni, hogy -a szellemi mozgalom nálunk akadályokba ütközik, melyek nem oldhatók fel -simán; épen az, a miben sajátossága és nagysága áll, bonyodalmakat szül, -melyek a nyereséget veszteséggé alakíthatják át. - -Sajátsága volt a mi körünk szellemi életének egy előrehaladó belső -mozgalom, egy fölkapaszkodás különböző lépcsőfokokon. A természetes -önfentartáson felül és a legközelebbi lét zűrzavarán felül egy szellemi -élet fölépítésére hajt valami, de ebben is bekövetkezik a szétválás egy -összefoglaló kulturmunka és a vallás egy birodalma között. Ezzel az élet -három rétege keletkezik, melyek különböző javakat tartalmaznak és -különböző világi áttekintéseket hoznak létre. A természetes és -társadalmi önfentartás hasznosságán és czélszerűségén belül világot -építő alkotás emelkedik s erőt és szélességet fejleszt ki, fölötte -azonban a világon belülálló bensőség és a világot legyőző szeretet -birodalma van; a világnézet szerint az első fok, ha nem a -materializmushoz, de mindenesetre a pozitivizmushoz és -agnoszticzizmushoz hajlik, a másik egy pantheisztikus gondolkodásmódhoz -és a szellemi élet személytelen fogalmazásához, a harmadik theizmust -képvisel és személyesebb szinezetet ad a szellemi életnek. Már most az -élet egésze csak akkor sikerülhet, ha ezek a különböző fokok élő -vonatkozásban és kölcsönös hatásban maradnak és egymást kiegészítik, ha -az alsók a magasabbakhoz tovább törekszenek és ezek rájuk -visszavonatkoznak, csak ha ezzel minden jogával együtt felismeri -korlátját is és ha minden különös feladatnak az összfeladat fölötte -marad. - -De közönségesen mily messze el van az élet az ilyen alakítástól -távolodva, mennyire széjjel esik az ember előtt, mennyire meg van -hasonolva önmagával! Az egész többnyire nem elég erőteljes, hogy a -különböző oldalakat és fokokat összetartsa és egymással kiegyenlítse; -így mindegyikük önállóan lép fel és önmagából uralkodni akar az egészen; -nemcsak hogy az alantas zártságával és szilárdságával azzal fenyegeti az -életet, hogy lehúzza, a magasabb is elveszti teljes erejét, sőt -szellemiségében is fenyegetve van, ha az élet összefüggéséből kilép és -mozgásával szemben bezárkózik. Így mutatják ezt a vallási terület -tapasztalatai teljes világossággal; nevezetesen ott, a hol a vallás -teljesen egyeduralkodóul adta magát, a kicsinyesen emberibe és szűkösbe -jutott. Általában véve a fokok amaz izolálása merev szűkítéseket és ép -oly kemény, mint kilátástalan harczokat idéz elő, minden fok létrehozza -a maga saját dogmatizmusát, az életalakítás a párt szempontja alá kerül, -az önmaga fentartására és a többiekkel szemben való keresztülvitelére -való gond az egésznek előbbrevitelét mellékesnek tünteti fel, az -emberiség legjobb erői fölemésztődnek az ilyen összeütközésben. Az a -szellemi élet sorsa nálunk, hogy nemcsak kifelé, hanem önmagában is -folytonos harczot kell viselnie és hogy a harcz mindkét módja csaknem -összeelegyedik egymással. A történelem folyama azonban úgy látszik, -mintha nem csökkentené, hanem inkább fokozná a bonyodalmat; avagy volt-e -valaha idő, a mely annyira pártokra szakadt, mint a miénk? - -Az a meghasonlás azonban semmiképen sem a merő individuumok hibája, -végeredményben onnan ered, hogy magában a valóság tényálladékában az -alacsony semmikép sem megy egészen a fölemelkedő mozgalomba, hanem ezzel -szemben önállóságot tart meg; így a természet birodalma legnagyobbrészt -a szellemi élettel való minden vonatkozásnélkül valónak látszik, így a -szellemi élet maga is széles kiterjedésben az önállóságra és -lényegképzésre való irány nélkül fejlődik ki. Az erők sok tekintetben -elválnak és értelem nélkül szétömlenek az ürességbe, vagy ők is alantas -czélok szolgálatába vonatnak. Ez belevág az összállapotba és az -individuumokat védteleneknek tünteti fel az akadálylyal szemben. - -A bonyodalom tetőpontját azonban csak akkor érjük el, ha a -világkörnyezet ellenállását, melylyel különböző pontokon találkoztunk, -egy egészbe foglaljuk és mint egészet fontoljuk meg. Az általunk -képviselt meggyőződést különös erővel érinti, mert csak az a gondolat -vezeti, hogy az ember avval, a mit szellemileg alkot és szellemileg -önmagából csinál, nem a saját körében mozog, hanem közvetlenül a -világélethez tartozik; hiszen szellemi élet nekünk annyi, mint alkotó -életbe való elhelyezés és az az alkotó élet sohasem lehet az egyesnek a -dolga, hanem csak az egészé. A mi különösség van bennünk, annak is itt -csak akkor van joga és értéke, ha az egyénre támaszkodik és általa -alakíttatik. Ily módon életünk, a mennyiben önálló szellemiséget nyer, a -mindenség hatása, a mindenség önkimélyítése. A mindenség ily -önkimélyítésétől azonban azt lehet várni, sőt szükségszerűen követelni, -hogy elegendő ereje legyen arra, hogy önmagát érvényesítse és a dolgok -menetét irányítsa: a mi szellemi élet megered, annak ha nem is egy -csapásra, de legalább biztos fejlődésben uralomra kell juttatni magát és -meg kell törnie minden ellenállást. Máskülönben a világélet -elviselhetetlen ellenmondást rejtene magában olyan mű kezdődnék, melyben -nincs meg az önmaga keresztülvitelére való erő; az ember azonban, a -kivel szemben az a czél magas követelményeket támaszt, a kinek mellette -vagy ellene döntenie kell, kínos bizonytalanságba kerülne s végül -szellemileg össze kellene benne törnie. Már pedig nekünk embereknek a -világtörténés nagyon is átlátszatlan, semhogy teljesen részvéttelennek -nyilváníthatnók cselekvésünk és eljárásunk számára, különösen pedig a -valláshoz való fordulás azzal, hogy új életmélységet nyit, megadja a -lehetőséget, hogy valami, a mi eleinte akadálynak tűnik fel, végül -előmozdítónak bizonyuljon; sok élettapasztalat valóságot ad ennek a -lehetőségnek. Mindazzal szemben azonban, a mi egyes dolog abból fenforog -vagy legalább nyitva marad, az egésznek elfogulatlan szemlélése nem -vonhatja ki magát az alól a benyomás alól, hogy a világtörténés mereven -közömbös minden iránt, a mi belső képzés nálunk végbemegy; a belső -mozgalom úgy tűnik, hogy roppant ellentállások ellen nem tud fölvergődni -és nem tud önálló birodalommá alakulni. Így látszatra abba az -ellenmondásba esünk és közel áll az a fordulat, hogy minden mozgalmat az -önálló szellemiség felé merő képzelődésnek nyilvánítsunk s ezzel minden -e felé való ösztönt alapjában leromboljunk. A világ, melyet az ember -belülről akarna felfogni és sajátjává tenni, úgy tűnik fel, mintha -ridegen visszautasítaná és örökre bezárulna előtte. - -Az ilyen fordulat tényleg elkerülhetetlen volna, ha a szellemi élet nem -volna más, mint a hogy a közönséges felfogás tartja: individuális lelki -folyamatok elhelyezése és kombinálása, gondolataink merő ide-oda dobása. -Láttuk azonban, hogy a szellemi élet lényegesen több, az életnek új -módja, egy új fok megragadása, igazi valóság alkotása, az egésznek -erejéből való teremtés. Ebben van világjelleme és ezt mindaz, a mi kívül -történik, a legkevésbbé sem teheti kétségessé; minden homály a -periferián a legkevésbbé sem tudja megrendíteni a bizonyosságot az élet -magvában. E mellett mint láttuk, különösen az jön számba, hogy az élet -benső mozgalma az ellenállások által nem reked meg, hanem új munkára -össztönöztetik, hogy az ellenállásokkal belső továbbképzést kell -szembeállítani. - -E szerint az ügy folyamatban marad és a világ nincs előlünk elzárva, -törekvésünkkel nem kell magunkat benne elhagyatottaknak éreznünk, nem -esünk ki az egésznek mozgásából. A kétség most már merőben a belső -gyöngeség jelévé válik, a külső világ tekintete csak azon tud erőt -venni, a ki nem tud belső tekintetet szembeállítani vele, a ki a -mindenségéletről belülről nem biztos. Ez azonban nem azt jelenti, hogy -az ellenmondást szabad könnyen vennünk és figyelmen kívül hagynunk. A -meredek szakadék a világ kivülről és belülről való tekintete között -tagadhatatlanul sajátságosan alakítja úgy világunk összképét, mint -életünk feladatát. Ez a világ ellentétével és folyton fokozódó harczával -nem lehet a valóság egésze és nem találhatja önmagában végső -befejezését; a létnek különös módja, a melynek további kapcsolatokban -kell állni, hogy egyáltalában fenn tudjon maradni és valamiféle értelmet -nyerjen. Cselekvésünk pedig nem találja ebben az ellenmondásokkal teljes -világban végső czéljait, a harcz közben az átfoglaló és fölényes -szellemiség világára kell irányítva lennie. A gazdag bensőség világa és -ennek eleven jelenléte nélkül minden törekvés el volna veszve, a mely a -harcz és ellenmondás világában nem jut győzelemre. A valóságnak ez az -össztekintete bizonyára rejtélyes marad és minden kisérlet, hogy egy -sima formulában feloldjuk, nem egyéb, mint ellaposítás; így tisztelnünk -kell a titkot a nélkül, hogy ezzel a romantika módjára a sötétség -dicsőítésébe esnénk. Elég világosan látjuk, hova vezet utunk iránya. Az -oly nagy mozgalmakkal és bonyodalmakkal teljes világgal szemben nem -lelhetjük főfeladatunkat a merő szemlélésben, nem találhatjuk üdvünket -egy merő egyensúlyi állapot helyreállításában, hanem küzdőtársaknak kell -lennünk s a haza gondjainak és fáradalmainak ilyen magunkra-vállalásával -leírhatatlan nagyságot érünk el; így arról van szó, hogy teljes erővel -beledobjuk magunkat a mozgalomba, abban a sziklaszilárd hitben, hogy -semminek sem lehet elvesznie abból, a mi a mindenség-élet belső -szükségszerűségének szolgál. Akkor nekünk magunknak örömünkre válhatik, -hogy a kétségek legyőzésére nincs szükségünk külső jelekre, hanem belső -felkapaszkodás által, a szellem és erő bizonyítékai által uraikká -váljunk. És világunknak minden készületlensége nem ijeszthet meg minket, -ha ezt mint további összefüggések egy tagját értjük meg s benne inkább -kezdetet látunk, mint befejezést. - -Életünk akkor is megtartja értelmét és értékét, ha inkább belső -előrehatolás, mint külső legyőzés, inkább az erők kiképzése és gyűjtése, -mint a czélok teljes elérése. Ez volt Luther meggyőződése is mikor ezt -mondta: «Még nincs megtéve és még nem történt meg, de folyamatban és -lendületben van, nem a vég, hanem az út.» - -A dolgok ily állása elkerülhetetlenül előhívja a halhatatlanság -problémáját; nemcsak az alantas élet-mohósága, kielégíthetetlen -többetakarás, hanem a szellemi élet kényszerítő vágya is ehhez vonz. Az -újkor e kérdés igenlését nyilvánvalóan nagyon megnehezítette. Már a -világ megmérhetetlen térbeli és időbeli kiterjedése is más világításba -helyezi a kérdést, mint akkor, a mikor a föld úgy tünt fel, mint a -világegyetem középpontja és a világ egész területe csekély időközben -bejárhatónak látszott; e mellett egyre világosabban ismerjük fel minden -szellemi tevékenységnek függését a testi feltételektől. Ha továbbá csak -a szellemi életben való részvétel ad az embernek kiváló állást, akkor a -szellemi mozgalom kicsinyessége a legtöbb ponton megütődést kell hogy -keltsen; még a hol a szellemi élet a nevelés folytán valamennyire -fölébresztetett is, az élet folyamán gyakran csaknem teljesen elalszik -és a szellemi mozgalom teljesen eltűnik a sivár filiszterségben és -neveletlenségben. A lélek mintha kialudt volna, mikor a test még él. Mit -ér az ilyen halott lelkeknek a továbbélés ezen léten túl? Végül a -szellemi életről való kitágult fogalmak is mind erősebben éreztetik a -nekünk adatott létformák szűkösségét és föltételességét, nekünk nem -megy, mint a régebbi gondolkodásmódnak, föltétlenül szerencseszámba, -hogy ezt a különös létformát minden szűkségével és véletlenségével -minden időn át tovább vonszoljuk, nem egy van köztünk, a ki inkább -választaná a teljes megsemmisülést, mint az ilyen merev -lebilincseltséget és rabságot. - -Akármennyi szól is ellene az újkorban az igenlésnek, a merev tagadás is -lehetetlenné válik, a mint az életnek az a képe, melyet kifejtettünk, el -van ismerve. Mert az élet szellemi tartalma szerint nemcsak az egyesnél, -hanem az emberiség egészében is teljes-tökéletesen elkészületlennek -mutatkozik, mint merőben kezdete az útnak és nincs semmiféle remény, -hogy a legközelebbi létkör valaha is az ész birodalmává változzék, sőt -ha a haladással a bonyodalmak is nőnek, akkor az egész szellemiség felé -való mozgalomnak értelmetlenné kell válnia. Ma ilyen állapotnak kell a -végső lezáródást hoznia, ha a szellemi élet fejlődése nem terjed ezentúl -és nem engedi az egyest is, hogy részt vegyen ebben a tovább -megmaradásban. Természetesen ez a megmaradás csak a szellemi magra -szorítkozhatik, a mely bennünk el van vetve és előállhat az a kérdés, -vajjon ha az élet lefolyása a hajlamot nem emeli szellemi energiává és -nem teszi önálló életfolyammá, lesz-e az élet ezen a helyen -továbbhaladás és nem használja-e fel erejét másvalahol. - -Minden a jövőbe való töprengésnél fontosabb az a tény, hogy nálunk már -most időkfeletti élet képződik, hogy az ember részt tud nyerni az -örökkévalóságból és végtelenségből és pedig – ez a fődolog – nemcsak -egyes tevékenységeivel, pl. gondolkodó képességével, hanem létének egy -részével; a mi ebben a nyereség, az nem válhatik teljesen az idő -áldozatává. - -Mindazonáltal e kérdésben sokkal több sötétség marad, semhogy életünk -előterében állhatna; tehát csak a dogmatikus tagadást utasítsuk el. Hogy -ennek a sötétségnek megvan az az előnye, hogy törekvésünket ennél az -életnél megrögzíti, a mely oly sok tennivalót ad nekünk és egyúttal a -cselekvéstől távoltartja a jutalom gondolatát, azt nem kisebb ember mint -Kant juttatta érvényre a praktikus ész kritikájában. Ennek a kérdésnek -mélyreható tagolását ezekkel a szavakkal fejezi be: «Tehát itt is helyes -az, hogy a kifürkészhetetlen bölcsesség, mely által létezünk, -nemkevésbbé tiszteletreméltó abban, a mit megtagadott tőlünk, mint -abban, a miből részt juttatott nekünk.» - - -Következések az egyén életére. - -Mint minden életalakításnak, a miénknek is az egyén létén kell -megbizonyítania magát; meg is teszi ezt, midőn az egyes élet elé is -jelentékeny feladatot állít, belső összefüggést ad neki, kiragadja az -ellentmondásokból, melyek máskülönben elpusztítással fenyegetik. Ezek az -ellenmodások azonban abban gyökereznek, hogy az ember mint gondolkodó -lény fölébe nő a természetnek és nem talál már benne kielégülést, -azonban létének átlagában a szellemi tevékenység nem elég erős arra, -hogy új életet hozzon létre; így az ember bizonytalanul lebeg a középen -és mivel a segítségre való kisérletek hamar elégteleneknek bizonyulnak, -az egész végül bús rezignáczióban végződik és az élet, Schopenhauerrel -szólva, olyan üzletnek tűnik fel, a mely nem fedezi a kiadásait. - -Az élet lefolyása a különböző életkorokon át, a hogy a tapasztalás -mutatja, úgy mutatkozik mint fölemelkedés és leszállás, ezzel azonban -mint túlnyomó veszteség, mint nagy kiábrándulás. Az életbe való -belépéskor az egyént övéinek szük köre örömmel üdvözli és gyöngéden -ápolja, felnövekvésekor is szeretet és jóság őrzik útját és ha fájdalmak -és gondok nem hiányoznak is, az életalakítást és életkedvet nem zavarják -lényegesen. Mivel a függés még nem idéz elő nyomást, a gyermekkor az -ártatlan öröm állapotát fejleszti ki, melybe a későbbi élet gyakran mint -elvesztett paradicsomba kivánkozik vissza. Azután azonban feltámad a -függetlenség után való vágy, az élet a szabadba és a messzeségbe -törekszik, az ember saját útjait követi, a barátság és szerelem révén új -összeköttetéseket szerez a természettől adottakkal szemben, új ösztönei -támadnak, új kivánságai kelnek fel, duzadó érzéki erő hoz a szellemi -életnek is termékeny ösztönzéseket. A végtelenbe megy ekkor a vágyódás -és reménykedés, korlátlan lehetőségek között válogathat a törekvő -szellem, a friss erő eredeti felduzzadása azt az érzést idézi elő, hogy -a világ éppen most kezdi igazi folyását, csak most ragyog a nap -teljesen, a gyönyör és szerelem csak most fejti ki egész varázsát. A -mult e mellett könnyen úgy tűnik fel, mint merő előzetes foka annak, a -mi most az eldöntés stádiumába lép, most kovácsolódik a jövő, most -mutatkozik meg az útja minden következő időnek. Az ifjúság nem gondolhat -ilyen nagyot magáról a nélkül, hogy sok gondot és fájdalmat magára ne -vegyen, a magasratörő tervek különös erővel éreztetik a meglévő -állapottal levő elégtelenséget és ellenhatást. De az örömteljes -erő-tudat ebből inkább ösztönzést merít az életre, mint akadályozást, -szilárd hit is dolgozik az ész hatalmában és az emberi igazságosságban, -nem különben a szabad cselekvés fölényében való hit minden merev -mechanizmus fölött. - -A tervezgetések idejéből az ember a férfikorral belép a munka idejébe, -most már meg kell feszítenie karjait, képességét tettel kell igazolnia, -hivatást vállal, saját otthont alapít. Ez nem történhetik meg az élet -bizonyos összeszűkítése nélkül, nyugodt pályára térés nélkül. Mikor -azonban az ifjúság forrongása elröpül, kárpótlásul az élet szorosabban -összefonódik a valósággal és szilárdabb talajt nyer; a czélok -világosabban állanak szem előtt és az értük való tevékenység biztosságot -nyer. A termékeny munkából szeretet és öröm bugyog ki, odaadásra és -áldozatokra hajthat, az életnek ethikai nevelő ereje félreismerhetetlen. -De minden ilyen eredmény mellett az élet további lefolyásában eljut egy -kritikus pontra, egész létünk legkritikusabb pontjára. A munka felé -fordulás arra kényszerít, hogy szemünket az eredményre irányítsuk és -evvel eltéríti az embert saját belsejétől, az élet súlypontját -mindjobban áthelyezi a környezethez való viszonyba és az egyént a -környezet kívánságainak szolgájává teszi. Ez nem eredményez súlyos -zavart mind addig, a míg az ifjúság ereje még tart és a napi munkát -megmelegíti; de ez a tűz lassankint kialszik, a természet ifjúi ereje -mindjobban ellankad és kérdés most már, vajjon pótolható-e valamikép, a -mi ezzel elvész. Ezzel azonban el van érve a kritikus pont és az élet -elhatározás előtt áll. Csak szellemi erő pótolhatja a hanyatló -természetet, de csak akkor pótolhatja, ha a szellemi inditék, a mely az -egyént érte, eléggé gyökeret vert benne, hogy önnálló életet élhessen és -fölvegye a harczot az akadályokkal szemben. Ez azonban mint a -tagadhatatlan szemlátomás megmutatja, a legtöbb esetben nem történik -meg, a szellemi életet sem önmaga, sem a társadalmi élet hajtószerkezete -nem tartja fenn: ez azonban épen a mi fejtegetéseink szerint annyiban -jelent merev ellentmondást, a mennyiben a szellemi életnek a bensőség -önnállóvá válásában van a lényege; ha ezzel szemben idegen rendnek -hajtatik alája, akkor ellaposodik és önmagától elidegenedik, végül merő -látszattá sülyed alá. Ezt az egyénnek saját testén is éreznie kell; nem -lehet elsősorban kifelé tekinteni és a környezetre való hatást -mérlegelni a nélkül, hogy az élet ereje ne sülyedjen és érzelmei el ne -lankadjanak, hiszen akkor belső önfentartás helyett a hatás és -ellenhatás merő kicserélődése lesz; az eredeti alkotás ekkor helyet ad a -renyhe megszokásnak és mindjobban kiterjed a szellemtelen -mechanizálódás. A munka routinná sülyed és a mit a tüzes szerelem -teremtett, azt a mindennapi megszokásnak és hűvös érdekszámításnak kell -fáradságosan fentartania. Az ifjúság örömteljes enthuziasmusa józan -realizmusnak enged tért, a viszonyok tehetetlenségi ellenállása, melyet -az ifjúság oly kevésre értékelt, most teljes elismerésre jut és megbénul -minden merész föllendülést, ugyanez szól a kicsinek és közönségesnek a -hatalmára, valamint a véletlenére, a mely gyakran hosszú munkát és jól -megalapozott terveket könnyű játékkal rombol el. Lehet-e az egyéntől -rossz néven venni, ha ilyen benyomások és tapasztalatok alatt felhagy a -dolgok feletti uralom vágyával és lehetőleg a környezetéhez való -alkalmazkodásra igyekszik? A társadalmi élet is, melybe most az egyén -szolgálatkészen beilleszkedik, szintén buzgón azon van, hogy ellene -hasson a belső üresség érzésének. A társadalom nem fukarkodik a -munkaeredmény elismerésével, tudja a módját, hogyan kell az egyén -becsvágyát felingerelni és hiúságát foglalkoztatni, fáradhatatlan -buzgalommal mulatságokat, szórakozásokat, játékokat, sportokat eszel ki, -melyek mint a valódi élet szurogátumai a pillanat szenvedélyes -izgalmával el tudják leplezni az egésznek ürességét. Az üresség érzését -elűzni azonban még nem annyi, mint magát az ürességet legyőzni; minden -mesterségesen létrehozott izgalomban a lelkek nem élnek valóságos -életet, belsőleg halott lelkek. És ekkor gyakran fájdalmas vágyódás -támad a gyermekkor után, mikor az élet széles távlatban állott az ember -előtt, mikor a lehetőségek még nem szorultak össze, mikor az erek -erőteljesebben lüktettek. - -Végül a munkára való erők felmondják a szolgálatot, vissza kell lépni a -munkától, beáll az aggkor. Ez a búcsú a munkától, mely mindjobban -teherré vált, kezdetben mint megkönnyebbülés és szabadulás hathat, most -a nyugalom lesz örömmé, a kemény harcz kialszik, lágyabb hangulat támad -fel, mint részt nem vevő néző az ember igazságosabb lesz itéletében. Az -aggkor a kontempláczió ideje, de a kontempláczió itt elvált a -produkcziótól s így a mi bölcsesség itt keletkezik, bágyadt és -terméketlen karakterű, inkább alkalmas arra, hogy az élettől való -megválást megkönnyítse, mint hogy utólag életet adjon neki. A világítás, -melyet az élet innen kap, inkább a pesszimizmusnak kedvező, mint az -optimizmusnak. A természet mindegyikünknek tőkét adott az életre, de ez -a tőke korlátolt volt és mi lassankint fölemésztettük; mit kezdjünk most -már? Volt egy s más sikerünk, de ezek elfeledtették és elsatnyították a -lelket és önmaguk is bizonytalanná válnak, ha az életnek értelme és -értéke iránt kétség támad. És hogyne támadna fel itt? Pillanatról -pillanatra törekedtünk és minden újabb magaslat elérésével azt reméltük, -már az utolsó meredekre kapaszkodunk fel, de mind új csúcsok tüntek fel -és arra kényszerítetettek, hogy mind tovább és tovább vándoroljunk. Az -élet nem tért magához és nem foglalta össze egy egészbe magát; így tehát -nem volt mit szembehelyeznünk az idő folyamával, hanem védtelenül -sodródtunk vele. A boldogságban való reménykedésben és várakozásban, a -mely valahonnan jöhetne, elfutott előlünk a jelen és végül az egész -élet, inkább keresés volt és kapkodás az élet után, élni akarás inkább, -mint igazi élet. - -Bizonyos vigasztalást szerez ennek az életnek az a gondolat, hogy -munkánk egy új nemzedéknek felsarjadására szolgált s fáradságunk ennek -esik javára. De ad-e ez az életnek elegendő értelmet? Mit tegyünk azzal, -ha ez az új nemzedék megint csak egy másikat készít elő és ez megint -másikat, ha mindegyik tovább tolja a kérdést és ezzel az élet mindig a -keresésnél marad, sohasem állapodik meg? Végül azután a szenvedések -egész beláthatatlan lánczolata úgy tűnik fel, mint merő eszköz a -természeti élet fentartására és nagy tévedéssé válik, hogy önczélnak -képzeljük magunkat és az élet tartalmára vágyakozunk. Hisz akkor minden -ilyen nagyság nem más, mint merő illuzió, mely csak azért csalogat -bennünket, hogy renyheségünkből felrázzon. Mi mind merő átmeneti pontjai -vagyunk az életnek, hullámok, melyek összegomolyodnak és azután azonnal -szétfolynak, hullámok, melyek mindegyike után azonnal egy másik kél, -hogy a helyét elfoglalja. A dolgok ilyen állapota felől lehet -csalódással élni addig, a míg a szem csak egyes történésekre tapad, a -mint azonban áttekintő gondolkodás egy egészbe foglalja össze a -tapasztalatokat, nem lehet elkerülni az ily módon értelem nélkül való -élet teljes tagadását. - -Ugyanerre az eredményre hatnak azok a merev ellentmondások, melyeket az -egyén élete mutat fel. Az egyén, nevezetesen a modern kutatás -kiélesedett tekintete számára, teljes-tökéletesen úgy tűnik fel, mint a -világlánczolatnak merőben egy darabja, legmélyebb belsejéig megkötve és -egyértelműen meghatározva, egyúttal azonban lehetetlen, hogy lemondjon -minden saját döntéséről, mert akkor egyáltalán nem marad fönn számára -semmi és élete egy átlátszatlan történés merő szemléletévé változik. A -dolgok amaz egymásmellettisége továbbá, mely a tapasztalatban jelen van, -az egyest minden cselekvésével teljesen közönbösnek tünteti fel a -megmérhetetlen világegyetem, valamint az óriási tömegű emberi együttlét -számára, balgaságnak látszik valami különösnek lenni és valami különös -jelentőséget akarni. De veheti-e az egyén és szabad-e magát közönbösnek -vennie a nélkül, hogy minden ösztön az életre, minden munka az élet -fölépítésére, minden törekvés egy egyéniség kiképzésére értelmetlenné -nem váljék és össze ne omoljon? Továbbá az ember a tapasztalat -birodalmában saját énjének házába van bezárva és minden cselekvésének e -pont jóllétére kell irányulnia, teljességgel lehetetlennek látszik ezt a -házat elhagyni és másban részt venni. De az ilyen bezáródást egyúttal -elviselhetetlen elhagyatottságnak is érzi, vágyódik részvétre és -szeretetre és maga is ezt akar tanusítani. De a nyomasztó szorultságnak -minden felismerése és érzése sem vezet ki belőle: csak abban látszunk a -többi természettel szemben fölényben, hogy fájdalmasan érezzük a -megkötöttséget, mely máskülönben észrevétlen marad. - -Mindezen pontokon egy rajtuk végigmenő ellentmondást ismerünk fel: -valami új zsendül ki bennünk és új czélokat tart elénk, de nincs meg a -teljes önnállósága és egyúttal az ereje sem ezeknek a czéloknak az -elérésére. A merő természet elégtelenné válik nekünk, de új életre nem -jutunk. - -Meg kell-e hogy adjuk magunkat ennek az ellentmondásnak, mint valami -elkerülhetetlen végzetnek és ezzel mondjunk le az élet értelméről? Ezt -kellene tennünk, ha a rajzolt lét volna az egész valóság, de nem kell -ezt tennünk, ha az önnálló szellemi élet elismerése és elsajátítása -megnyitja a mindenség mélységét és azt az adott létet, mint egy -különleges világ-állapotot ismerteti fel. A bonyodalmak, melyek létünket -korlátozzák és értelmetlenné válással fenyegetik, ezzel ugyan nem tünnek -el, de fölébe emelkedünk hatáskörüknek és olyan álláspontot nyerünk, a -melyből kiindulva ellenük lehet hatni. Mert ha azzal a fordulattal részt -nyerhetünk egy eredeti életben, egy belülről és az egészből való -életben, munkatársak lettünk egy igazi valóság fölépítésében, sőt a -végső elmélyedésben végtelen, örök, alkotó életet találunk mint saját -életünket belénk helyezve, így tehát nem csupán egy nekünk kiosztott -szerepet játszunk, hanem az élet teljes értelmében tulajdonunkká válik, -aktiv viszonyba jutunk a valósággal, lehetővé válik, hogy -megszabaduljunk a fentebb rajzolt ellentmondásoktól és az élet -lefolyását megóvhatjuk attól a gyászos sülyedéstől. Erre vonatkozólag -különösen ez esik latba: az egyes élet az egésznek életétől függ és e -nélkül nem képes semmire, ezen a bizonyos helyen azonban az egyesnek -elhatározása és hozzáfordulása nélkülözhetetlen, hogy az életet -fentartsuk és továbbvigyük, itt rajta is múlik a dolog és gyarapítójává -válhatik a szellem birodalmának. - -Az ilyen fordulattal egy eredeti és szabad élet állhat a sorssal szembe -és az ember léte harczczvá válhatik a szabadság és sors között; akkor -eltűnik a közönbösség is, melynek az ember ki volt szolgáltatva; akkor -az egésznek jelenné válása is szétrobbanthatja az egyes helyen azt a -szük házat, legyőzheti az elhagyatottságot, a szeretet és részvét nagy -hullámai ömlenek át minden emberi léten. Akkor az egyén sorsa is át lesz -vive az emberiség összsorsára, ezáltal megtisztul és megnemesedik. Hogy -ez mennyit jelent, megmutatják a nagy világvallások. - -Mindezek a fordulatok és fölemelkedések arra az egy alapvető tényre -mutatnak vissza, hogy azzal a fordulattal az egyes élete első sorban nem -a környezetéhez való viszony többé, hanem a benne belsőleg jelenlevő -szellemi élethez való viszony; ez meg kell hogy változtassa az -összjellemet a mai fogalmazással szemben. Az élet sikerülése nem függ a -kifelé való sikerektől, hanem saját felépítésétől; legfőbb czélját abban -találja, hogy önálló élet-czentrummá, szellemi energiává váljon. Ez -sokkal többet jelent, mint egy subjektiv jólérzés nyereségét, többet -mint különös tevékenységek kifejtését a megismerésben, érzésben és -akarásban, többet mint egy morális karakter kiképzését. Mert ez csak egy -különös, természetesen nagyon jelentékeny oldala a szellemi energiává -való képzésnek; amaz azonban az önmagában való lét kiküzdését jelenti a -teljes tevékenység által, mely a tárgyat, az önálló életkör alakítását -is magában foglalja, a mely életkör minden különössége mellett sem lép -ki a valóság egészéből, hanem jelenlevőnek tartja. A helyes értelemben -önmagunkban vagyunk és egyúttal közvetlenül a nagy mindenség életében -állunk. - -Ezzel megmérhetetlen tevékenység nyílik meg az egyes számára is, de ez a -tevékenység nem fog határtalan messzeségekbe menni és nem hagyja az -egész életet merő mozgássá átalakítani, hanem a törekvés egész -szélességében meg fogja tartani a kiinduló pontot és önmagához fog -visszatérni; hiszen végre is nem valami messze és idegen felé törekszik, -hanem saját lényege felé s minden igazi élet önmagának keresése és -kiküzdése. - -Az is erősen belenyúlik az egyes élet értékelésébe, hogy a szellemi élet -önállóságának elismerése még jobban érezteti az emberi képesség -elégtelenségét, az ellentmondást amaz élet szubsztancziája és létezési -formája között s még elégtelenebbé teszi az emberi eredményt. A -végtelennek a végesben, az idők felett állónak az idő alá vetettben, az -alkotónak az adottban és kötöttben kell hatalomra és hathatósságra -jutnia, ez a mozgás szüntelen izgalomba ejt minket, sohasem juthat a -keresésből és törekvésből tiszta lezáródásra. Ez az ellentmondásokkal -teljes helyzet az emberi munka magaslatán teljes tisztasággal volt -jelen: a legnemesebb emberek csinálták maguknak a legtöbb morális -skrupulust, «a szentek bűnösöknek és a bűnösök szenteknek tartják -magukat» (Pascal). A legnagyobb művészek fájdalmasan érezték a -távolságot akarásuk és a közt, a mit meg tudtak csinálni és a legnagyobb -gondolkodók abban találták főfeladatukat, hogy ellene hassanak az emberi -megismerő képesség túlbecsülésének és megállapítsák határait. E miatt -azonban az embernek nem kell elcsüggednie; egy kicsiség, melyet belsőleg -átélünk, közvetlenül egy nagyságról tanuskodik, felrázó, fölemelő, -továbbhajtó erők jelenlétéről; ezek is lényünkhöz tartoznak és nem -engednek, minden készületlensége ellenére sem, kételkedni életünk -tartalmában. E mellett különös fontosságú, hogy ez a mozgalom nem merül -ki egyes ösztönzésekben, hanem minden sokfélesége egyetlen czélra -szolgál «az ember fölemelésére szellemi energiává, egy új, szellemi -ember születésére. Mert az embernek kétszer kell születnie, egyszer -természet szerint s aztán szellemileg, mint a brahmin» (Hegel). Ebben az -értelemben azonban valamennyien brahminok vagyunk, mert mindegyikünk, ha -életköre külsőleg még oly szerény is, belülről nézve világtény, mely -közvetlenül részt vehet az egésznek életében és ezt a maga helyén -előbbre tudja vinni. «Isten mindíg találkozik önmagával; az emberben -lévő isten az emberben találja meg magát. Ezért senkinek sincs oka -kicsinyre becsülni magát, a legnagyobbakkal szemben sem» (Goethe). - -Ha ez így van az embernél, akkor ellentállhat azoknak a veszedelmeknek, -melyek életét rövid föllendülés után azzal fenyegetik, hogy megreked és -sülyedésbe jut; a fizikai ifjúsággal szembeállíthatja a szellemit és a -megmerevedő mechanizmussal szemben friss folyamatban tarthatja az -életet. Egész karaktere meg van változva azáltal, hogy most már nem -csupán történik velünk és nem kívülről szakad ránk, hanem nekünk -magunknak kell elkészítenünk és csak akkor nyerhetjük igazán -tulajdonunkká, hogy most már nem egyes történések következnek többé -értelmetlen zűrzavarban, melyek egy ideig izgatnak bennünket, hogy aztán -megint eltünjenek, hanem a keringéssel és változással szemben -megmaradunk egy főirányban, az amaz összczélért való munkában egy idők -felett álló jelent alkotunk, itt mindent, a mi az élet belső -előbbremenetelének szolgál, megtartunk és fokozni tudunk. -Tapasztalatokon, harczokon és nyereségeken, sőt veszteségeken át is itt -az életnek egy belső fölépítése mehet végbe, az élet mindjobban önmagára -alapíthatja magát és ilyen önállósággal egyúttal eredetiséget is érhet -el. Akkor lefolyása révén sokat nyerhetünk, akkor ennek a lefolyásnak -szüntelen feszültsége lesz. Akkor nem mehet igazi bölcsesség számba, -hogy a szenvedést, a mely ért bennünket, egyszerűen lerázzuk és -lehetőleg minden nyomot kiírtsunk belőle, hanem a szenvedésnek is az -élet fölényes egészében jelenvalónak kell lennie és elmélyedésére kell -hatnia, miközben önmagában is megtisztuláson és megnemesedésen megy -keresztül. - -Az ilyen belső képzés az élet egész kiterjedése alatt emelkedőben lehet -és a fizikai ifjúság eltávoztával továbbhaladhat egy szellemi ifjúság, -egy szellemi eredetiség növekedésében; az élet itt nem egy adott és -korlátozott tőke fölemésztése, hanem egy új tőke képzése, mely a -mérhetetlenig növekedhetik; elveszettnek kell, hogy számítson az olyan -élet, melynek lefolyása az embert nem teszi belsőleg gazdagabbá. Abból a -szellemi ifjúságból kiindulva bizonyos jogosultságát kell elismerni a -nagy misztikusok követelményének, hogy az ember mindennap fiatalabbá -váljék, mindennap jobban az örökkévalóságba lépjen az időből. - -Az ifjúkorba való szentimentális visszatekintés azonban, az arany -napjainak elvesztése miatti jajgatás és panaszkodás most úgy tűnik fel, -mint bágyadt gondolkodásmód kifolyása, sőt mint bizonyság arra, hogy az -élet nem találta meg igazi czentrumát és ezzel belsőleg üres maradt. - -Nem kevésbbé mint az ifjúi erő hanyatlásának, ellent lehet állni a munka -mechanizálódásának és szellemtelen routinná való szétomlásának. Itt nem -annyira a külső dolgoknak, mint inkább saját gyöngeségünknek és -ürességünknek válunk áldozatává, képtelenségünknek arra, hogy a munkával -szemben az egész ember művét megóvjuk és belőle lelkesítsük át a munkát. -Ez azonban nevezetesen ott történhetik, a hol elismertetik, hogy a -szellemiséghez való fordulással egy új élet nyeréséről van szó, egy -valódi lény képzéséről, nem pedig csupán egyes tevékenységek -megerősítéséről. Mindenütt arra jutunk, hogy életünkbe nem kívülről jut -és nem is juthat a tartalom és érték, hanem önmagunkból tudunk neki -értéket adni, a mennyiben egy szellemi világ hat bennünk és saját -lényünkké válik. - -Mikor az ilyen belső feladathoz való ragaszkodás az életet egy -folytatólagos művé alakítja és a mi kifelé elvész, belülről pótolhatóvá -válik, akkor a későbbi életfokozatok is sajátságos fajtájúak és -sajátságos értékűek lesznek. Olyan javak is, mint az erő és szépség, nem -korlátozódnak az ifjúkorra, a későbbi életkoroknak is részük van bennük, -csak mindig máskép kell, hogy alakuljanak és a fizikaival szemben inkább -a szellemit kell kidomborítaniuk. Rendszerint túlságos korán adjuk meg -magunkat és sokkal kevesebbet csinálunk magunkból, mint a mennyit -lehetne, legrosszabb ellenségünk a saját csüggedtségünk, merő -természethez tapadásunk. Az aggkor sem bágyadt kihangzás, hanem az élet -belső összefoglalása és egyúttal minden külső mérték fölé emelése, -minden merőben emberi értékeléstől való elválasztása. Az élet itt az -előbbi evolutióval szemben bizonyos involutiót hajt végre, önmagához -való visszatérést, de ezzel nem esik az ürességbe, ha magvat nyert és a -világegyetem mozgásába belépett. Innen kiindulva az aggkor úgy tűnik -fel, mint próbaköve az élet egészének, sikerült vagy nem sikerült -voltának. - -Így az egyes embernek sem kell minden sorsunk feletti sötétség és minden -külső és belső ellenállás mellett sem elveszettnek tekintenie életét. A -lélek belsejéből fény jön a sötétség ellen és erő az ellenállások ellen. -Belső fölépítésben és energikus harczban, saját cselekvésre való -alapítottságban, az egyes tények fölé egy mű egészébe való emelkedésben, -abban a törekvésben, hogy szellemi energiává váljunk és evvel biztos -horgonyt vessünk a valóság egészében, találhatunk nagyságot és -készséget, örömteljes élet-hittel elkergethetünk minden bús kétséget. -Mivel azonban minderre az ember csak egy szellemi világ összefüggéseiben -és saját erejére támaszkodva képes, az erő és érték öntudata emellett -mentes marad a hiú ön-túlbecsülésfől és épen nagysága teszi szembetünővé -az ember határait. - - -Következmények a jelen helyzetére. - -A jelen sajátszerű helyzetével a bevezető fejezetek eléggé foglalkoztak; -ezen a helyen csak annak megkérdezéséről van szó, hogy az általunk -kifejtett alapmeggyőződés tud-e valamelyes segítséget kapni korunk -zűrzavarai és harczai számára és egyúttal ki tudja-e evvel mutatni a -jogát. A milyen bizonyosan az élet nem merő alkalmazása általános -elveknek, mint a hogy ezt a felvilágosodás kora vélte, – egy -gondolatvilág háttere nélkül szellemi harczok lehetetlenek. - -Már most, az élet egészét és bensőségét tekintve, a jelen főtulajdonsága -a széles széjjeloszlásban, sőt a különböző mozgalmak merev ellenséges -voltában áll; ezért mindenekelőtt azt kell vizsgálni, vajjon az összes -főpontokon, a hol ez történik és az élet széthasadozásával fenyeget, az -általunk képviselt megerősödés ad-e eszközöket az ellenhatásra és -igéri-e az élet újra-összehozását. Ez a jelen legsürgősebb követelése, -mert ama széthasadozás akadálytalan továbbhaladása alapjában kellene -hogy lerombolja az életet és el kell hogy rabolja szellemi karakterét. - -1. A szakadás, mint láttuk, már az élet összalakításának problemájánál -kezdődik; nem kevesebb mint ötféle különböző módot láttunk különválni, -melyek mindegyike az egészen uralkodni akart és az életet önmagából -akarta képezni. A míg ez a sokaság egy egyetlen síkon találkozik össze, -nem lehet megengesztelődésre gondolni; ez azonban lehetségessé válik, ha -az élet egésze különböző oldalakat és rétegeket folytat le; ezt azonban -akkor teszi, ha benne önálló szellemi élet az emberi helyzet föltételei -között törekszik fel. Különböző oldalakról kell akkor hatni és -mindenféle fokokon továbbhaladni. Ezek az oldalak és fokok aztán -különböző feladatokat hoznak magukkal, különböző színtereket nyújtanak -az életnek, a valóságnak különböző áttekintéseit fejlesztik ki; -személyes élettapasztalatok is belejátszanak, a mennyiben az egyiknek -ilyen, a másiknak más irányt mutatnak. Hogy pl. a vallás a kulturmunkán -túl a tiszta bensőség területét fejleszti ki, az lényegesen az -emberiség-élet egészéhez tartozik, sőt a kultura fentartásához is. De -hogy mennyire vesz részt benne az egyes és vajjon oda helyezi-e az élet -súlypontját, az más kérdés. Az a legmélyebb bensőségű világ lehet az -egyiknek merő háttér, míg a másik számára súlyos rázkódások fődologgá -teszik; nem merőben ész dolga, hogy emberek és egész korok, hol inkább -immanensen, hol inkább trancendensen gondolkoznak. Nem kevésbbé -különböző gondolkodásmódok működhetnek a kulturmunkán belül, megfelelően -annak a nagyobb önállóságnak, melyet az egyes élet-területek az újkor -lefolyásakor nyertek; a kutató, a művész, a gyakorlat és technika embere -járhat a saját útjain és e mellett nem kell ellenségekké válniok. Ma az -egész embernek egy alapmeggyőződése és egy főfeladata befoglal minden -különféleséget. Akkor, de csak akkor lehetne a belső közösséggel a -szabadságot összekötni és a türelmetlenséget jobbról és balról -elkerülni, mely minden embert egy tónusra hangolni és egy egyforma -hitvallást rájuk kényszeríteni igyekszik. Egy ilyen összefoglaló és -fölényes feladat azonban felajánlja az önálló szellemiségre és teljes -tevékenységű önmagában-létre való fölemelkedés követelményét; ebbe kell -minden sokféleségnek beleilleszkednie és ennek egyuttal önmagát az -egészből kell megtisztítania és átképeznie. Az ilyen fordulattal -bizonyosan nem tűnnek el egyszerűen az ellentétek és harczok, de most -ellenük lehet dolgozni és az egész ember kulturájára törekedni, szemben -a merő részkulturákkal. Minden egyes életének műve csak növekedhetik, ha -különös feladatát az egész emberére viszi rá. - -2. Élesebben hegyeződik ki az ellentét az ember és a világ viszonyánál. -A régi gondolkodásmód, mely az embert és a világot mint lényegileg -rokont tekintette és gondatlanul vitt bele emberi nagyságokat minden -messzeségbe, ma már nem lehet a miénk, megtérés következett be, a -mikrokozmosz nem tekinthető egyszerűen makrokozmosz kifejezésének. Ha -előbb a világot az emberből kiindulólag értették, most az embert kell a -világból megérteni; ez azonban értékelését egyelőre mélyen lenyomja és -azzal fenyeget, hogy egy megmérhetetlen és érthetetlen mindenség elvesző -és közönbös darabjává teszi. Igy legnyilvánvalóbban a külvilághoz való -viszonyában: mily parányi lett itt az emberi kör mindazzal, a mi benne -történik, szemben a tér és idő roppant tömegeivel! Szinte még -fenyegetőbb a belülről való alábbszállítás. A kultura egésze a modern -életben mind kevésbbé tünik úgy fel, mint az ember műve és nyeresége, -hanem mint fölötte álló személytelen hatalom, mely saját szükségből -támad fel és hevesen előre tör, az embert azonban mint merő közeget és -eszközt használja, teljes-tökéletes közönbösen java és baja iránt. -Továbbá a lekicsinyítésre hat az is, hogy míg előbb az ember értékelése -főképen az őt elkülönítő vonásoktól függött és ő mint szellemi lény -büszke magasságban látszott minden természet fölött lebegni; mindjobban -érvényre jut szoros összefüggése a természettel és ez uralkodik a -gondolatokon; az ember különállására itt úgylátszik nem marad semmi -hely. Minden együttvéve arra hat, hogy az embert az előbbi állapottal -szemben mélyen alányomja, sőt gyakran hajlamot idéz elő arra, hogy -kötöttségét, védtelenségét, korlátozottságát erősen hangsúlyozza, -mivoltának kicsiny és alantas vonásait kidomborítsa és az összképet -meghatároztassa, megfoszsza egy különös fontosságban és különös -méltóságban való minden hittől. Ha a XVIII. századnak az ember -fogalmában mindenekelőtt a nagysága állott szeme előtt, akkor a jelenkor -gyakran nem birja eléggé festeni kicsiségét és gyöngeségét. - -Mindez azonban csak addig érvényes, a míg az élettel szemben mint -szemlélők viselkedünk; a cselekvéshez nem fordulhatunk anélkül, hogy -tökéletesen más, sőt ellentétes értékelést ne képviseljünk, ha nem is -kifejezett hitvallással, hát legalább a tettünkkel. A cselekvésnek épen -a modern fordulat a láthatatlan világtól a láthatóhoz mindinkább az -embert és hogylétét tette czélpontjává; nemcsak személyes hitvallás -volt, hanem a kor hitvallása is, mikor Ludwig Feuerbach ezt mondta: -«Isten volt első gondolatom, az ész a második, az ember harmadik és -utolsó gondolatom.» Megtalálhatta-e azonban a kor az emberért való -fáradozásban és gondolkozásban főfeladatát a nélkül, hogy az embert -valamiképen nagyra ne tartsa, neki valami értéket ne tulajdonítson? Hogy -kelthetne valami cselekvés lelkesedést, odaadást, önfeláldozást, ha nem -gondolna nagyot czéljairól és nem tartalmazna hitet saját képességében? -A jelen tapasztalat igazolja azt az igazságot. A szabadság és egyenlőség -gondolatai csak úgy lehettek a kor politikai és szocziális törekvésének -fővonásai, hogy az ember magasra értékeltetett és határozottan fölébe -emelkedett az emberalatti természetnek. Mert ebben a természetben csak -kötöttség van; nem ismer egyenlőséget sem, kialakítja az erő és -gyöngeség, egészség és betegség különbségeit stb., egész a rideg -könyörtelenségig. A kötöttségnek és egyenlőtlenségnek csak úgy lehet -ellene hatni, ha van egy más életforrás, mely megnyitja az öntevékenység -lehetőségét és a különbségeken túl egy közös munkát mutat és közös -értékét mindannak, «a mi emberi ábrázatot visel». - -Az ember magas becslése az alapja annak a ma oly hatalmasan felduzzadó -törekvésnek is, hogy a kulturéletnek új szocziális strukturát adjunk, -demokratikusat a hagyományos arisztokratikussal szemben. Mert míg a -kultura hagyományos formái szellemi tartalmukat eleinte egy zárt körben -fejlesztették ki és csak itt végbement megszilárdulása után vitték át a -többiekre, most az ilyen fokozat a széles körök igazságtalan -megrövidítésének tekintetik és szenvedélyes buzgósággal követeltetik -mindennek közvetlen átélése és közvetlen közrehatása. Hogy ez mennyire -jogosult és milyen bonyodalmakat hoz magával, azt itt nem lehet -fejtegetni: annyi azonban bizonyos, hogy az ember, minden egyes ember -nagyrabecsülése nélkül, képességében való erős hit nélkül az a mozgalom -a rombolásra kell hogy hasson. - -De magasan e politikai és szocziális problémák fölött egy erős vonás áll -bennünk ellent az ember amaz alábecsülésének és forró vágyat kelt, hogy -lényünknek nagyságot adjunk, életünknek értéket szerezzünk. Ezzel -szemben azonban a világszemléletből kiindulva fenntartja magát az -értékelés, a mely az emberben nem lát semmi különöset, – hogy -szabadulunk ettől az ellentmondástól? Csak úgy, ha az embert kétfélének -látjuk: egyszer a természet egy darabjának és e minőségében a természet -rendeléseinek alávetettnek, azután azonban olyan helyszinnek, a hol a -világélet egy fordulata saját mélységébe tör át, olyan mélységbe, a hol -az egyes pontok nem állnak már egy merő egymásmellettiség viszonyában, -hanem a hol az egyes tétel az egésznek életében közvetlenül -részesedhetik és ezzel világlénynyé válhatik. Akkor az ember a világot, -a mely benne fölkél és tevékenységre hivja őt, sőt öntevékenységet ad -neki, szembeállítja a körülötte levő világgal, a mely őt megköti és -megszorítja; akkor tisztán felismerheti, hogy a körülöttünk levő világ -egy egységbe való összefoglalása és az embernek magából ebből a világból -való megértése az emberi szellem műve és hogy az a képesség, hogy a -kicsinyes emberit mint ilyet ismerjük fel és harczot kezdjünk ellene, az -ember nagyságáról tanuskodik. Hogy érezhetné magát az ember kicsinynek, -ha nem működnék benne semmi nagy? Hogy azonban mindez abba az irányba -megy, a melyet a mi meggyőződésünk a szellemi életről és ennek a -mindenségben való helyzetéről követ, azt nem kell fejtegetni. Ebben az -összefüggésben az ember nem azáltal jelentékeny, a mit közvetlen léte -mutat, hanem azáltal, a mi benne keresztültör és azáltal, a mi belőle -lehet; itt egyfelől teljesen elismerhető a korlátozottsága, másfelől és -egyúttal megőrizhető számára a fölényes nagyság és méltóság és egyúttal -az életre való ösztön is. - -Az ember fölemésztésének és megsemmisítésének egy lélektelen -kulturproczessus által szintén ellenállhat a mi fogalmazásunk a szellemi -életről. Mert ez a szellemi életet nem úgy fogja fel, mint egy pihenés -és értelem nélkül lefolyó proczesszust, hanem mint az önmagában való lét -kiküzdését; minden mozgalom végül az életnek önmagába való -visszatérésévé válik számára, önmegerősítéssé és önfölemeléssé; a hogy -tett és szabadság ezzel a valóság hordozóivá válnak, épúgy az ember -szellemi élete is végül az elismerés és elsajátítás egy tettén nyugszik. -A kulturának az a személytelensége itt csak közeg és átmeneti -pont-számba mehet, hogy az életet felszabadítsa a kisemberi -minéműségből; ha azonban megszilárdul és uralkodó helyzetet követel, -akkor ama fogalmazásból kiindulólag harczot kell ellene kezdeni, harczot -az élet önállóságának és lelkének fentartására. Az a harcz, minden -kornak ügye, különösen sürgős a jelen helyzetében, akárhogy tele lehet -is nagy veszedelmekkel, megvan benne a végleges győzelem bizonyossága. - -A fogalmak merő eltolása által itt persze csak keveset tettünk; az a -fontos, hogy az alapmeggyőződést cselekvésbe és alkotásba alakítsuk át -és ez csak azon a módon történhetik, hogy létünk egész kiterjedésén át -egy az ember és világ ellentétének fölötte álló teljes tevékenységű -szellemi élet emeltessék ki és tétessék a munka színterévé. Minden egyes -terület, mint vallás és morál, de ismerettan és metafizika is nem az -egyes ember színteréről, hanem a szellemi élet színteréről és az élet -tapasztalataiból fejtendő ki; ez egyúttal több tartalmat és biztonságot -fog nekik adni. Hogy azonban ez a követelés hogyan teljesítendő, azt itt -nem lehet közelebbről tárgyalni, itt elég kell hogy legyen az a tény, -hogy az ember nem marad a merő emberhez kötve és hogy életének az önálló -szellemiséghez való fordulattal messze kilátások és nagy feladatok -nyilnak. - -3. Különös erősen izgatja korunkat a munka és lélek ellentéte. -Kiélesítésére az alkalmat az adta, hogy a munka elválasztódott az ember -közvetlen lelki állapotától; hogy önálló, óriásira nőtt komplexumokba -halmozódott össze. Ez az emberiség teljesítőképességének fokozása révén -eleinte tiszta haszonnak tünt fel, de hamar súlyos veszedelemmé vált, -mert a munkának ez a megdagadása a lélek ellen fordult s az embert -mindinkább merő eszközzé alacsonyította le. Hogy ez ellen védekezzék, a -lélek belevetette magát a munkától lehetőleg elválasztott állapotiságába -és szabadon lebegő subjektivitást fejlesztett ki, a mely hamar szétesett -volna az ürességbe, ha a művészet nem hozott volna neki amaz élet -összefoglalására és ábrázolására való kisérletével megnemesítő -segítséget. Így a modern élet ellenkező irányban vált széjjel és ez a -széjjelválás mindkét oldalra nézve kár volt. A munka abba a veszedelembe -esik, hogy szellemi tartalmát elveszti s mindjobban merő technikává -válik, mely még virtuozitássá való fokozásában sem ér el szellemi -alkotást; a lélek azonban, ha nem tartja többé a munka össze, feloldódik -egyes rostokra és mindjobban elveszti uralkodó középpontját. Így -keletkezett a kulturának ilyen meghasonlása merő eredménykulturává és -merő hangulatkulturává, techniczizmussá és esztheticzizmussá; ott hosszú -lánczok és minden közvetlenség veszélyeztetése; itt ellenben friss -érzés, de az élet kiszolgáltatása a pillanatnak, a benyomások és -impulzusok szüntelen váltakozásával. A modern egyén gyakran mindkét -oldalra van oszolva és megoldatlan ellentétben marad a kemény munka és a -felületes élvezet között. Az ilyen meghasonlást lehetetlen -végérvényesnek elfogadni; de nem vezethet föléje az oldalak kívülről -való mesterséges össze-verejtekezése, hanem csak az ellentétet belülről -átfoglaló élet kivivása; láttuk, hogyan hat egy önálló és teljes -tevékenységű szellemi élet kiképzése az ilyen czélra. Csak innen lehet -az eredmény- és a hangulatkultura ellentétével egy lényeg-kulturát -szembeállítani és egyuttal az élet olyan tartalmára törekedni, melyet -ama módok egyike sem ér el. Mert csak a subjektum és objektum -szétválásának legyőzésével válik az élet valódi önmagában létté és -változhatik ennek számára élménynyé az, a mi különben merő esemény. Az -eseményből az élményig előhatolni azonban, ez a jelen nagy vágyának -tárgya. - -4. A kor élethangulata ide-oda ingadozik a pesszimizmus és optimizmus -között. Az erőérzés, melyet a modern kultura idézett elő és a mely -fejlődését áthatja, az optimizmust juttatta fölénybe s sokáig elég erős -volt arra, hogy minden szembenálló tapasztalati benyomást kikapcsoljon. -A XIX. század befolyása azonban ezzel szemben átfordulást hajtott végre. -A filozófia területén ebben Schopenhauer jár elől, kinek mélybe fúródó -gondolatmunkája halálos sebet ütött a hagyományos optimizmuson, -raczionalizmuson, a haladásba vetett hiten, de gondolatai nem tettek -volna akkora hatást, ha a modern élet mozgalma maga nem hozott volna sok -kiábrándulást és nem nyitotta volna meg igazán a szemet az emberi -helyzet sokféle baja számára; maguk a nagy sikerek is láthatóvá tettek -sok korlátot és a termékeny munka közben annyi gyom nőtt ki, hogy a -veszteség szinte túlburjánzott a nyereségen. Emellett a munka sokkal -keményebb lett, az életfentartás sokkal nehezebb; ha emellett hiányzott -a biztos tudat az élet értelméről és értékéről, akkor fölvetődhetett és -mindjobban elharapózhatott a kérdés, vajjon a nyereség megéri-e a -fáradságot és az élet kivánásában nem tett-e valamennyiünket bolonddá -egy merő ábrándkép. Másfelől az ember s különösen mi nyugati emberek, -nem adhatjuk meg magunkat állandóan az élet tagadásának; amily kevéssé -vonhatjuk ki magunkat a kor munkája és nagy feladatai alól, ép oly -kényszerítőleg szoríttatunk az élet igenlésére és igazolásának -megkisérlésére; Nietzsche nagy sikeréhez nem kevéssel járult az, hogy -nála megint az élet igenlése tört elő. Az az élet-igenlés azonban nagyon -is kevéssé van megalapozva, nagyon is merő hangulat, semhogy föl tudná -érni az élet roppant ellenállásait, inkább csak tiltakozás a -pesszimizmus ellen, mint annak legyőzése. És a mit a szélesebb -értelemben vett irodalom gyakran mint az élet magasztalását nyújt, az -legtöbbnyire annyira lapos és frázisszerű, hogy a kérdés szakszerű -tárgyalásában szóba sem kerülhet. Így szeretnénk végrehajtani egy -élet-igenlést, de nem látjuk, hogyan kell igazolni. Ha a pesszimizmus az -élet felszinéről valamennyire visszaszoríttatik, alapjában nincs -megtörve, a mai emberiség igazság szerint sokkal kevésbbé boldognak érzi -magát, mint a hogy kifelé mutatja és a hogy a kulturmunkán bizonykodni -szoktak. - -Az ilyen zavart helyzet tisztázást kiván, de csak akkor találhatja meg, -ha kétféle dolog kerül össze: az örömteljes élethit biztosítása, mely a -jelen hatalmas feladataira bátorságot és erőt ad, és teljes elismerése -mind a homályosnak és ellenségesnek, a mit emberi helyzetünk mutat; az -igazság árán megvásárolt élethit végül is csak káros lehet. Hogy azonban -mindkét követelményt együtt betöltsük, abban előmozdításunkra lehet a -meggyőződés az önálló és lényeget alkotó szellemi életről. Mert magas és -mindent befoglaló czélt ad nekünk, mely megéri az élet fáradságát, de -egyúttal teljes erővel érezteti az ellenállás súlyát, sőt fokozza ennek -a nehézségnek az érzését. Az azonban az ellentmondás döntő megoldását -adja, hogy a harczon át következhetik és következik is be az élet új -mélységének megnyitása. Ha így fáradalmaink és szükségeink a mindenség -továbbmozgásához tartoznak, akkor nincsenek elveszve, akkor a végleges -győzelem az igené marad; csak az így nyert életigenlés, mely az -örömteljességet és a komolyságot elválaszthatatlanul összeszövi, -különbözik alapjában minden laposan vidám optimizmustól, mely már előre -letompítja a problémákat. - -5. Sehol másutt nem állanak a szellemek keményebb harczban, mint annál a -kérdésnél, vajjon az emberi élet mint a természetnek merő továbbvitele -értendő és alakítandó-e, vagy hogy a valóságnak új foka jelenik-e meg -benne, melynek megjelölésére rég idők óta a szellem fogalma szolgált. -Olyan átfordulás van itt szóban, a mely merevebb minden változásnál, -melyet az emberi emlékezet ismer. Mert minden, a mit a történelmi -hagyomány számunkra hoz, vallás és morál, nevelés és művészet, maga az -ember összképe a személyiségben és az egyéniségben, mindez annak a -meggyőződésnek az uralma alatt képződött, hogy az ember körében a -természettel szemben valami lényegesen új tör keresztül és hogy ennek az -újnak kell a gondolkodáson és életen uralkodni. Ezzel az egész -hagyománynyal kellene szakítani, ha az ember most teljesen bele akarna -illeszkedni a történelembe és hozzá akarná alkalmazni életét; az -évszázadok teljesen eltévedtek volna, és minden hagyományos értéket újra -kellene értékelni, szóval olyan felfordulás volna, melylyel szemben a -legradikálisabb politikai és szocziális változások, melyeket az ember -kieszelhet, kicsiségnek tünhetnek fel. Mindazonáltal nem térhetnénk ki -az ilyen felfordulás elől, ha az igazság parancsa követelné; hogy -azonban követeli-e, azt persze meg kell pontosan vizsgálni. - -Fejtegetésünk arra a meggyőződésre támaszkodott és pontról-pontra ennek -igazolásán fáradozott, hogy az emberben a valóság nagy fordulata -kezdődik és az élet új módjára hajtja át; abban a kisérletben tehát, -hogy merő természeti lénynyé változtassuk vissza, csak époly elhibázott, -mint lehetetlen reakcziót, csak ártalmas tévedést láthat, melynek -elharapózása súlyos veszteségekkel fenyegeti életünket. Mivel saját -fogalma a szellemi életről élesebb elválasztást hoz magával az emberi -léttől, teljesen elismerheti az ember szoros összefüggését a -természettel, a lassú kialakulást az állati kezdetekből, még az elemi -természeti erők és természeti ösztönök megmaradását is a magas -fejlettségű kulturán belül; életünk valóság szerint sokkal több -kötöttséget és merő ténylegességet tartalmaz, lelkünkbe is sokkal inkább -belenyúlik a természet, mint a hogy a hagyományos nézet föltételezte, -továbbá életünknek sokféle előbbrevitelt igér, ha természetes bázisa -tisztábban ragadtatik meg és erőteljesebben fejlesztetik, ha a szellemi -tevékenység szorosabb kapcsolatban marad vele; az ilyen nyereség nem -merül ki egyes eredményekben, hanem az élet egészét emeli és lényeges -jellemvonást visz bele. De minden együttvéve a legkevésbbé sem -kényszerít arra, hogy feladja a szellemi élet fölényét. Ez nem a -környezetnek merő szemléletéből és értelmezéséből alapozza meg jogát, -hanem sokkal inkább abból, hogy a világtörténelem mozgalma szüntelen -hatásban egy bensőséget hozott létre, a mely gazdag tartalmával és -értékeivel biztosan és magasan fölötte áll a merő ember véleményének; -hatalmas munkával és küzdelmekkel olyan fordulat ment végbe ebben az -irányban, hogy az élet mindjobban belülről építi fel magát, mindjobban -önmagán áll s a világot is mindjobban a belülről felhozott gondolkodási -formákban látja. Csak az ilyen fordulattal válik lehetővé a tudomány is; -mint merő darabjai egy természeti szerkezetnek és a gondolkodás önállóvá -válása nélkül sohasem jutnánk túl a képzetek játékán; a ki a természetet -mint egészet tekinti át, szétbontja és újra összefoglalja, az nem benne -áll a természetben, hanem fölötte; a ki a merő eredményen nem felejti el -a módot, a hogy létrejött s a szellemi vivmányt, annak számára nincs a -naturalizmusnak meggyőzőbb czáfolata, mint a természettudomány ténye. - -A naturalizmus csak azzal adhatja a siker látszatát vállalkozásának, -melylyel az emberi élet összálladékát a természetből vezeti le, hogy ez -egy idealizmussal átitatott atmoszférán belül van és szüntelen ebből -egészíti ki saját nagyságait, arrafelé hajlítja őket, sokkal többet -csinál belőlük, mint a mennyit a valóságban kitesznek. A szokásos -összekeverésen keresztüllátni, a naturalizmustól elvenni mindent, a mit -kölcsönvett, szigorúan a saját képességére állítani, ez annyit jelent -mint belsőleg elrombolni a naturalizmust. Csak arra lehet veszedelmes, a -ki az érzéki benyomással nem tud megfelelő gondolkodó-erőt -szembeállítani. Ez azonban közel fekszik olyan korban, melynek -szemléleti horizontja szüntelenül kitágul és a mely egyúttal könnyű -szívvel lemond az alapos filozófiai műveltségről. - -Ha ilyen belső gyöngeség daczára a naturalizmus annyi kortársunkat -magával ragadja és nevezetesen a tömegeket mámorba ejti, annak különös -okai kell hogy legyenek, a mint hogy vannak is. A szellem oldalán ma -nincs szilárd összetartás és világos czél; a minek az életet irányítani -kellene, az maga is súlyos bonyodalomban és veszedelmes -bizonytalanságban van. Mindenekelőtt tekintetbe jön itt a kultura és -vallás meghasonlása, mely azzal fenyeget, hogy az előbbit a laposságba, -az utóbbit a korlátoltságba és merevségbe vezeti. Nem tudunk a -kulturfogalomnak olyan mélységet adni, hogy az egész embert belsőleg -megragadja és lényegesen továbbképezze; ha azonban a felszinen marad, -akkor egyáltalán nem lehet elkerülni, hogy a kulturát túlnyomólag mint a -megismerés merő fokozását fogjuk fel, hogy olyan intellektualizmus -harapózzon el, a mely a körülöttünk levő világnak észszerű -felderítéséből minden probléma megoldását, az egész emberiség -fölemelését és megnemesítését várja, a mely nem ismeri és nem tiszteli -az életnek semmi mélységét és titkát, a mely tehát az életnek semmi -belső tartalmat és egyúttal semmi szilárd támaszt nem tud adni. Az ilyen -üres életnek nincs védelme a környezetből való levezetés ellen; az ilyen -intellektualizmus lesz a naturalizmusnak legjobb szövetséges társa, csak -amannak támogatása révén tarthatja emez lehetségesnek, hogy a -körülöttünk levő világról való belvilágítással urává lehet minden -problémának. Az alapvető hiba abban áll, hogy a valósághoz való -viszonyunk egyedül az exakt tudományra alapíttatik s az élet -elviselhetetlen összezsugorítására félreismertetik, hogy más -életterületek, mint művészet, morál, vallás is tartalmaznak -őstapasztalatokat és az élet sajátos alakításával a valóságnak sajátos -áttekintéseit is adják. Ha a filozófia végül a szellemi élet egészéből -igyekszik összefoglalni ama tapasztalatokat és világáttekintéseket, -akkor ez lényegesen más dolog, mint az egész életnek a merő tudomány -vagyis inkább természettudomány alá hajtása. - -A mi felfogásunk a szellemi életről megengedi az energikus harczot az -ilyen összezsugorítás ellen. Mert valamint az emberi lét egészében egy -nagy problémát ismer fel, ép úgy fölébe törekszik minden egyoldalú -életalakításnak és áttekintésnek, akár a művészet, akár a vallás, akár a -tudomány irányából jön is és teljes tudatossággal egy lényeg-kultura -egésze felé tör, teljes biztonságot nyújt a naturalizmus ellen is és nem -kell a vallással megoldhatatlan konfliktusba kerülnie, mert a vallás -jelentőségét helyesen tudja méltatni anélkül, hogy az egész életet -alárendelné neki. - -Ezt pedig annál inkább, mert a mi alapmeggyőződésünkből hathatósan -ellene lehet dolgozni a vallás fentebb kifejtett bonyodalmainak. Mert ha -az a meggyőződés, mint mindenütt, itt is azt az ösztönzést adja, hogy a -merő fogalmakon és érzéseken túl teljes tevékenységű életre hatoljunk -elő és ennek fejlődését előtérbe helyezzük, akkor aggodalom nélkül tehet -különbséget ez élet szellemi tartalma és ennek az ember által való -elsajátítása közt, egyúttal a szellemi tartalmat mint az idők felett -állót vitathatja és elsajátítását mint történeti mozgalomban levőt -értheti. Ez megengedi a vallásnak nyilt és becsületes megegyezését a -szellemi evolutió világtörténeti állapotával és alapos kiválasztását -annak, a mi elaggott és fonnyadt lett benne, a nélkül, hogy a vallás -elvesztené önállóságát és készséges szolgálójává lenne a merő korbeli -felszinnek. A megegyezés nélkülözhetetlen a vallás saját érdekében. Mert -a hogy ma a dolgok állanak, könnyen jut a félvalóság állapotába és ha -most ezt az állapotot még állami vagy társadalmi tekintélylyel -kényszerítik rá az egyénekre, akkor ebből elkerülhetetlenül -elkedvetlenedésnek, sőt elkeseredésnek kell kikelnie, a mely szintén a -naturalizmus szövetséges társa. A leglaposabb támadások is a vallás -ellen reliefet kapnak, ha a vallás olyan tanításokat vagy érzéseket akar -fentartani, a melyekben számunkra már nincs igazság és ha tarthatatlan -dolgokért való küzdésben emészti fel legjobb erejét. - -A vallás tényálladékának nagyon is szükséges reviziója azonban -kritikájával és sok hagyományos és kedvelt dolgoknak elejtésével, -szükségszerűen a vallás csökkentését eredményezné, ha a kritikának a -mérlegét nem tartaná positiv fölépítés; épen erre szorítanak a modern -élet tapasztalatai. A szellemi gyökereitől elválasztott ember mind -kisebbnek tünik fel előttünk mozgásaiban, mind fájdalmasabban érezzük -belső ürességét, teljes értelmetlenségét egy merő létkulturának, mely -önmagára alapítva elkerülhetetlenül merő kulturkomédiává válik; egyre -hevesebb lesz a kivánság a lélek megmentésére mindaz ellen, a mi -összezsugorítja és elnyomja, egyre kényszerítőbben van szükségünk -szemben a mindennapi élet alacsonyságaiba való elmerüléssel a fölemelő -és megnemesítő hatalmakra. Ilyen megmentésre és fölemelésre azonban -nincs lehetőség egy önálló szellemi világ elismerése és megelevenülése -nélkül. Már most a vallás az egyedüli életterület, a mely a szellemi -életet teljesen és tisztán érvényre juttatja; ezt azonban csak akkor -teheti, ha megfelelő szellemi életkört, saját szellemi atmoszférát -teremt; ennek meg szüksége van egy különös életközösség alakítására, az -állammal szemben is, a mely minden szellemi tartalma mellett is -elkerülhetetlenül belevonatik az időleges és emberi ügyekbe és a mely a -szabadság veszélyeztetése nélkül nem vállalhatja fel azt a legbensőbb -feladatot. A mai egyházaknak minden hiánya és kára mellett nem szabad -szem előtt tévesztenünk, hogy vallási közösség nélkül nincs erőteljes -vallás és enélkül nincs számunkra önálló szellemi élet. Mennél -nyilvánvalóbban állnak szem előtt az emberi lét roppant bonyodalmai, -annál kevésbbé elégíthet ki egy érzelmi vallás a maga -bizonytalanságában. - -A mit az ilyen helyzet feladatul és törekvésül létrehoz, azt belső -összeszövődöttségében mutatja az összkultura. Csak a meglévő nehézségek -alábecsülése tarthatja vallási helyzetünk egészségessé válását -lehetségesnek az összes kultura elmélyítése nélkül, sőt mondhatjuk, -szellemi reformáczió nélkül. Ez azonban nem juthat szerencsés fejlődésre -a vallásnak újraélesztése és helyzetének újra való megerősítése nélkül. -Így a feladatok szorosan egymásba kapcsolódnak és a munkát a közös -czélra különböző oldalakról kell megragadni. - -E szerint az emberiség maradandó életproblémája a mi korunkban -sajátságosan kihegyeződik s a kor e mellett nagyon is készületlennek -mutatkozik. Ez a készületlenség azonban csak azt riaszthatja el a -munkától, a ki belsőleg gyöngének érzi magát és a kinek nincs bizalma az -emberi életen uralkodó hatalmakban. A mennyiben van erő és bizalom, épen -a készületlenség válik erős ösztönzővé minden képesség megfeszítésére. A -ki az emberi életet egy világot átfoglaló szellemi életben alapítja meg, -annak számára egyáltalán nincsenek az élet lehetőségei kimerítve, az az -őt körülvevő életnek minden bonyolultságából és mesterkéltségéből -visszamehet az eredeti forrásokhoz és belőlük egyszerűvé és -lényegszerűvé igyekezhetik alakítani az életet, a mi felé a jelenkor -fokozódó vágya visz. Csak ezzel válik lehetővé, hogy az expanziónak -konczentrácziót és a szélességbe való kiterjedésnek mélységre való -törekvést állítsunk szembe és ezzel az életet megint egyensúlyba hozzuk. -A feladatok minden sokaságában megmutatkozott nekünk egy általános -probléma, de egyúttal a lényeg-alkotó szellemi életben szilárd alap is -jelent meg, a melyből a munkába bizvást bele lehet fogni, a hol az erők -összegyűlnek és elutasítva az ellaposodást és megmerevedést egyaránt, -közös harczra egyesülhetnek az élet lényegszerű egészeért. Semmi sem hoz -több feszültséget és több nagyságot életünkbe, mint ez a harcz, melynél -semmi esetre sincs csak az egyesnek jólléte kérdésben, hanem a szellemi -élet fentartása az emberiség körében. Csak ebben a kapcsolatban nyer -életünk értelmet és értéket. - - - - -TARTALOM. - - Bevezetés 1 - _A kor válaszai_ 7 - A régebbi életrendek. A vallásos életrend 9 - Az immanens idealismus életrendje 15 - Az újabb életrendek. A közös alapvetés 22 - A naturalismus életrendje 24 - Az ember önmagához fordulása. A szocziális és individuális kultura 35 - Megfontolások és előkészítések 52 - _Kisérlet egy felépítésre_ 65 - A szellemi élet alaptermészete. Uj élet megjelenése az ember számára 67 - Ember és mindenség 80 - Az új élet feladata és nagysága 90 - Ellenállások és leküzdések 105 - Szellemi élet és emberi lét 105 - A szellemi élet készületlensége és látszólagos bizonytalansága 117 - A szellemi élet látszólagos tehetetlensége a mindenségben 130 - Visszatekintés és összefoglalás 151 - Következések az egyén életére 169 - Következmények a jelen helyzetére 184 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -13 |mindinkáhb |mindinkább - -22 |meggyőződesekben |meggyőződésekben - -25 |)1561–1626) |(1561–1626) - -30 |vilégnézetet |világnézetet - -38 |súlypontjá-… erőtsebb |súlypontját… erősebb - -94 |forsulatot… legvilágodabban |fordulatot… legvilágosabban - -97 |kapscolódik |kapcsolódik - -109 |fentatrása |fentartása - -142 |vissszatérésben |visszatérésben - -128 |közvetlen lelk |közvetlen lelki - -162 |maga ís |maga is - -166 |ertékét |értékét - -172 |termeszetet |természetet - -175 |gongolkodás |gondolkodás - -182 |esupán |csupán - -183 |világegyeten |világegyetem] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK AZ ÉLET ÉRTELME ÉS ÉRTÉKE *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |