diff options
| author | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 17:49:04 -0800 |
|---|---|---|
| committer | nfenwick <nfenwick@pglaf.org> | 2025-01-22 17:49:04 -0800 |
| commit | f10a23e9241a72332f2db43b74e13b642e792976 (patch) | |
| tree | 6a7d70b3ed483b2c8c9094609e1503e63827e310 | |
| parent | e06dc5ca4139c576c1f37a29e1bfc9161d948e21 (diff) | |
| -rw-r--r-- | .gitattributes | 4 | ||||
| -rw-r--r-- | LICENSE.txt | 11 | ||||
| -rw-r--r-- | README.md | 2 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66214-0.txt | 12785 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66214-0.zip | bin | 236722 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66214-h.zip | bin | 294223 -> 0 bytes | |||
| -rw-r--r-- | old/66214-h/66214-h.htm | 10650 | ||||
| -rw-r--r-- | old/66214-h/images/cover.jpg | bin | 45775 -> 0 bytes |
8 files changed, 17 insertions, 23435 deletions
diff --git a/.gitattributes b/.gitattributes new file mode 100644 index 0000000..d7b82bc --- /dev/null +++ b/.gitattributes @@ -0,0 +1,4 @@ +*.txt text eol=lf +*.htm text eol=lf +*.html text eol=lf +*.md text eol=lf diff --git a/LICENSE.txt b/LICENSE.txt new file mode 100644 index 0000000..6312041 --- /dev/null +++ b/LICENSE.txt @@ -0,0 +1,11 @@ +This eBook, including all associated images, markup, improvements, +metadata, and any other content or labor, has been confirmed to be +in the PUBLIC DOMAIN IN THE UNITED STATES. + +Procedures for determining public domain status are described in +the "Copyright How-To" at https://www.gutenberg.org. + +No investigation has been made concerning possible copyrights in +jurisdictions other than the United States. Anyone seeking to utilize +this eBook outside of the United States should confirm copyright +status under the laws that apply to them. diff --git a/README.md b/README.md new file mode 100644 index 0000000..0d2f0b9 --- /dev/null +++ b/README.md @@ -0,0 +1,2 @@ +Project Gutenberg (https://www.gutenberg.org) public repository for +eBook #66214 (https://www.gutenberg.org/ebooks/66214) diff --git a/old/66214-0.txt b/old/66214-0.txt deleted file mode 100644 index e1c27a1..0000000 --- a/old/66214-0.txt +++ /dev/null @@ -1,12785 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of De kár megvénülni!, by Mór Jókai - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: De kár megvénülni! - Regény egy vén öcsém-uram élményei után - -Author: Mór Jókai - -Release Date: September 3, 2021 [eBook #66214] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Google Books Library Project - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DE KÁR MEGVÉNÜLNI! *** - -JÓKAI MÓR - -ÖSSZES MŰVEI - -NEMZETI KIADÁS - -XC. KÖTET - -DE KÁR MEGVÉNÜLNI - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK KIADÁSA - -1898 - -DE KÁR MEGVÉNÜLNI! - -REGÉNY - -EGY VÉN ÖCSÉM-URAM ÉLMÉNYEI UTÁN - -IRTA - -JÓKAI MÓR - -BUDAPEST - -RÉVAI TESTVÉREK - -TULAJDONA - -1898 - - - - -ELŐSZÓ. - -Először azt a czimet akartam adni ennek az izének, (mely, fájdalom! rám -nézve nem regény), hogy «egy becsületes ember gonosztettei». Mert hát én -az vagyok: becsületes ember; egyéb czímem sincs: se «tisztelt hazafi», -se «szeretett polgártárs», se «elismert szakférfiu». Csak becsületes -ember: minden pontban; még a pontok pontjában is. - -Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, hogy ha -meghalok, porrá égetnek, s mint Artemizia királyné tett Mauzolusz -királylyal, italba keverik hamvaimat s úgy adogatnak be, de nem a -nőknek, hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hűtlenség bakteriumai -ellen. - -És ez nem is lett volna rossz regényczím: egy becsületes embernek a -gonosztettei. Hanem hát ez még is nagyon hasonlít a sviháksághoz, egy -neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, a mi nincs. Sohasem -szerettem a dicsekedést. Mit dicsekedjem a bűnömmel? Elég ha a feleségem -így szólít, hogy te «bűnöm!» - -Inkább választottam ezt a czímet «… De kár megvénülni!» - -Ezzel aztán be van ismerve, hogy vén vagyok. - -Biz az vagyok. Az ötvenediket járom. - -De hogyha összeszedem magamat, ha a szerpántot jól megszorítom a -derekamon, a szakállamat odáig, a meddig bicolor lett, kiborotválom, -senki sem mond többnek negyvenyolcznál. Ebben is megmaradok állhatatosan -negyvennyolczasnak. - -Csak annak a melanogénnek ne volna olyan penetrans szekfüszeg bűze, mely -három lépésről elárulja, hogy az ember a haját védelmezi! - -Hát én bizony nem tagadhatom, hogy a porosz háboruban már hadnagy -voltam: vitézségi érmet is hoztam haza magammal. Annak is urát tudom -adni, hogy hogyan szereztem. - -Mikor Benedek kiadta azt a korszakalkotó ordre du bataillet, mely -szerint a katonáknak megtiltatik a pipát a patrontáskába dugni, én -voltam e rendelet végrehajtásánál a legserényebb. Én magam a századomnál -negyvennyolcz makrapipát koboztam el a bakáim tölténytartóiból; be is -szolgáltattam a generalintendaturának. - -Ezért kaptam a medáliát. - -Szereztem ugyan Szadovánál egy kardvágást is a fejemre; ha egy -tüzérhadnagy kollegám fel nem szed a földről, az ágyujára felültetve, -Nikkelnek hitták a derék embert, hát ott taposnak össze. - -Holmi svihák ember azzal dicsekednék, hogy ezért kapta a vitézségi -érmet; de én jobban ismerem a dolog meritumát: nem azé az érdem, a ki a -vágást kapta; hanem a ki adta. Fődolog a disciplina. Az én -Tapferkeitsmedaillem a 48 pipáért jutott ki. - -Igaz, hogy a régi módi magyar hadvezérek más szisztémát követtek mint -Benedek: ezt bizonyítja az a megörökített adat, a mely szerint Damjanics -a szolnoki ütközetben, mikor az ordináncz huszárja alól egy ágyúgolyó -ellőtte a paripát, azt kérdé a talpra ugró legénytől: «no fiam, hát ég-e -a pipád?» «Az enyim ég: csak az üvé égjen!» felelt a huszár. A mi azt -bizonyítja, hogy a régi magyar harczregula megengedte, hogy a katonák az -ellenséges ütegek tüzelése alatt is pipázzanak. - -… No hát régi legény vagyok. - -De azért még nem mondtam le a világról! - -Maradok a szadovai rangomnál. Főhadnagy. Penziót nem adnak: tehát aktiv -állapotban vagyok. Még annyira nem jutottam a becsületességben, mint -Gyulay Pali, hogy a férjek rám bizzák a szép asszonyaikat gardirozni. -Tőlem rettegjenek! - -Tehát kezdjük az elején. - -Valljuk meg őszintén, hiszen úgy is hiába titkolnám, hogy én nekem a -feleségem már a hetedik rubrikában következik. - -Előtte már hat sorszám van betöltve. - -Pedig igen korán házasodtam: alig voltam huszonöt éves. - -De hát nagyon gyorsan változott a repertoár. - -S igen hamar ment nálam a beleszeretés egy szép arczba. - -Az első lángom klasszikus oltáron gyulladt meg: egy fekete haju, de kék -szemü görög leány volt az. A görög nyelv professzorának a leánya, a -kihez privátára jártam. (Azt kérded, hogy a kettő közül melyikhez?) Hát -hiszen ha az elébbit értettem volna, azt mondanám, hogy «mihez». - -Majd azután elmondom én mindegyiknek a tragédiáját sorba, csak elébb -hadd mutatom be a szinlapot. - -A második szerelmem volt egy pompás rácz leány: ennek meg szőke haja -volt és fekete szeme. - -A harmadik lángom egy hővérü asszony volt. Férjes nő, erős -temperamentummal. Micsoda szemei! Tűzbe ugrottam volna érte – hűtőzni. - -A negyedik volt egy színművésznő. Már ennek az arczát nem próbálom meg -leírni; mert az annyiféle volt, a hány szerepet játszott. Azt pedig a -szinpadon kivül többet játszott, mint a szinpadon. Ez volt rám nézve a -legveszedelmesebb láng. Képes lettem volna érte elhagyni a juridikus -pályámat s elmenni vele szinésznek. A mire ő is biztatott. Én persze -primo amorozónak képzeltem magamat, csakhogy ő meg apaszerepkört szánt -nekem. Ez volt a legczifrább történet. - -Az ötödik ideálom volt egy «Sáron rózsája». Igazán mélyen szeretett -polgártársné! Az is nagyon szeretett engem. De nem érhettünk czélt, mert -az a bizonyos törvényczikkely még akkor nem volt szentesítve. - -A hatodik volt egy szelid tekintetü, ártatlan gyermek, a kinek a komoly -arczába, az okos beszédjébe voltam szerelmes. Egy septemvirnek a leánya, -a kinek az apja is szivesen látott. A mellett még lett volna belőlem -valami. Annak volt ambitiója. Gesztenyeszin haja volt és olyan szemei, -mint az őznek. - -(Te most lecsapod a tollat az asztalra, s azt mondod: «de hát -megbolondultál te öreg, hogy ilyen leleplezéseket adsz magadról? Hát ha -a feleséged olvasni fogja? Rád ismer a történetedről álnév alatt is.» -Légy te a felől nyugodt. Ez a hat rózsa mind huszonöt év előtt virágzott -számomra és most huszonöt év mulva mind összekerültek egy csoportba a -házamnál: mindennapos látogatói a feleségemnek; néha mind a heten együtt -ülnek az ozsonnázó asztalnál; hat fertályszázados ideálom, hetedik a -feleségem: képzelheted, hogy mi mindent beszélnek azok én rólam! Meg van -én nekem számlálva minden hajamszála; de annyi nincs, hogy minden -bűnömet fedezné egy hajszál.) - -No ez ellenmondásnak látszik a bevezetésben előadott jellemrajzommal, -melyben Mauzolus királylyal egy ugyanazon taplóból faragott férjnek -vázoltam magamat. Hja ezt csak a világ hiszi rólam: az egész világ; de -azt, hogy titokban milyen gonosztevő vagyok, azt csak azoknak a -párkáknak a törvényszéke tudja, a kik a szivekben és vesékben és -asztalfiókokban olvasnak. - - -Χ. - -«Hát ez már micsoda schwindli megint? Egyszerre a X-ik fejezeten kezdeni -a regényt! Az olvasó, meg a kiadó becsapására van-e ez fundálva? -Higyjék, hogy már kilenczet átforgattak belőle s a szerint számítsák a -honoráriumot? - -… Nem a! Kérem alássan; nem római X-es szám az odafönn, nem is egy -kétlábra állított érdemkereszt, sem pedig ama bizonyos mathematikai -föladványokban szereplő «egy ismeretlen», hanem valósággal az első -regényszakasznak a czíme: a fatális görög «Ch» betü, a hellen alfabetben -= Χ. - -Az a kiakolbólitott «ch», a mit az új magyar irók, mint szittya ajkakhoz -érdemetlen indigenát a köztünk lakhatás engedélyétől megfosztottak s -helyette, váltogatva, hol a «k»-t, hol a «h»-t sorakoztatják, a használt -szó természete szerint. Így például, a hol anarchiáról van szó, ott azt -irják, hogy «anarkia», (mert az kemény falat) ellenben, a hol -psychologia fordul elő, ott azt irják, hogy «pszyhologia» (lágy az!) A -bacchanál a kezdetén iródik «bakkanálnak», a vége felé aztán jó neki a -«bahhanál»; a machinatiót pedig az határozza meg, hogy ki követi el? ha -a néppárt részes benne, akkor «makináció»; de ha a púroszok csinálják, -akkor «mahináczió». - -De bár hamarább tették volna derék nyelvigazítóink ezt az idegen betü -számkivetést! De sok keserűségtől megőriztek volna egy egész -generácziót: különösen pedig engem. - -Azt persze nem is sejti már a jelen ivadék, hogy micsoda nagy -szenvedéseken kellett átlábbadozni a megelőző bácsiknak. - -A Bach-korszakban azzal sanyargatták a szittya legények porczikáit, hogy -németül tanulni muszájoltattak. Hát persze azt tették, hogy nem tanulták -meg. Az érettségi vizsgánál azonban erre is rákerült valahogy a sor. -Calculust kellett belőle kapni, külömben nem adták ki a bizonyítványt. A -vizsgázó tanár megmondá őszintén a vizitátor tanfelügyelőnek: «egy szót -sem tud ez a fiú németül: nem vette be a nyaka.» «Dehogy nem tud! -biztatá a hatalmas úr; állj elém fiam Szekeres: hát hogy mondják németül -azt, hogy «ember?» «Mensch!» felelt rá készen a diák. Például: «az ember -próbál?» «Das Mensch próbirt.» (Ezt a tarokkból tanulta.) «Hát azt hogy -mondanád magyarul, hogy «Ferd?» «Lú!» «Nagyon jól van fiam Szekeres! -Hiszen tudsz te németül». S adtak neki «elégségest». - -Mikor aztán következett az új politikai korszak, a rájkszráttal, akkor a -furfangos állambölcsek azt eszelték ki, hogy fordítanak egyet a -közérzületen: ne szidják már a mérges dentumogerek a «német»-et, szidják -inkább a «görögöt». - -Én épen akkor jutottam az érettségi vizsga fogzási korszakába. - -Maig sem tudom, hogy miért kellett nekünk görögül megtanulnunk! Hiszen -nem mi járunk Athénásba Wertheim-kasszákat feltörni. - -Abból pedig most már komolyan kellett vizsgázni, nem úgy, mint hajdan a -«Márton gramatikából»; mert ezzel az intézkedéssel magasabb kormányzati -és állampolitikai czélok voltak összekötve: gátat vetni az -intelligenczia túltengésének. Hogy ne legyen annyi jogász -Magyarországon. Erre volt jó a görög nyelv. - -Engem a közgyámom, (árva gyerek voltam) nehogy a fővárosi erkölcstelen -világnak idejekorán martalékul essem, elküldött egy vidéki városban -hireskedő középiskolába; ott is, nagyobb biztosság kedvéért kvártélyra -és kosztra állandósított magánál a nagytudományu igazgatótanárnál. - -Nagyérdemű, tudós Poprádi Esdrás uram igazán megérdemelte a czimeit; -mert ő maga négy kathedrát látott el. Ő tanította a geografiát, a -mathezist, az antikvitáteszt, meg a görög nyelvet. - -A beszélő organumának bizonyos sajátságaért úgy hitták, hogy «szuszka.» -(Ugyanaz, a mit a német tájszólam úgy határoz meg, hogy «der -Knyaufete.») A ki a mássalhangzókat elvetéli: az «m»-et «b»-nek, az -«n»-et «d»-nek, a «g»-t «k»-nak, az «ny»-et «ty»-nek, a «z»-t «sz»-nek -ejti: az «r»-et pedig úgy elköszörüli, hogy «ch» lesz belőle. - -Ez az átkozott görög «ch»! Soha sem volt vele a tanár megelégedve, a -hogy a görög «chi»-t kiejtettem: – úgy kell azt mondani, a hogy ő mondja -az «r»-et. - -Ennélfogva a mit a clarissime praelegált, abból a szittyák nem értettek -semmit, a miből az a jó következett, hogy kénytelenek voltak a könyvből -is elolvasni az illető tudományt; mikor aztán felelni kellett, akkor -iparkodtak épen olyan szuszka (Dunántúl «tutma») kiejtéssel felelni, -mint a minő a professzor úré; a miből megint a professzor úr nem értett -semmit, de azért meg volt vele elégedve. – Egyáltalában nem üldözte a -studiózusokat az egzaminálással. Életelve volt: «quieta non movere.» -Bejött a tanterembe: fölolvastatta a katalógust, azzal leült a pulpitusa -mögé, fölnyitotta a könyvet, a hol a szamárfül be volt hajtva; rákezdte -a prelekcziót, ledarálta a penzumot; mikor az óra ütött, becsapta a -könyvet, leszállt a pódiumról s elballagott. - -A ki többet akart tőle megtudni, az följárhatott hozzá privátára. - -Ezek között különösen a görög nyelvtanból adott magánleczkék voltak -látogatottak, mivel hogy reggel hét órakor volt a terminusuk; télen úgy, -mint nyáron. - -Nem, mintha a diákok nagyon tartanák magukat az «aurora musis amica»-hoz -s szeretnének korán fölkelni, hanem inkább azért, mert akkor még a -professzor aludt. Soká szokott aludni, soká fenn volt éjszaka. - -Hát aztán ki tartotta a privátát Esdrás úr helyett? - -Az bizony supleáltatta magát a külön tanórán a leánya által. Ő ott aludt -a mellékszobában, nyitott ajtónál, semmi vétség nem volt a dekorum -ellen; aztán a professzor fia is ott volt, – egy notórius árulkodó. Az -is velem egy klasszisban tanult. - - -Ψ. - -Ez megint egy új fejezetnek a czíme; egy görög betü, úgy mondják ki, -hogy «pszi.» - -Sajnálom, de nem tehetek róla; – minden nyelvet az alfabeten kell -kezdeni. – Majd lesz itt még orosz «asbuki» is. - -Első a helyes kiejtés. - -Hárman ültünk a hosszú asztalnál, a kik ezt tanultuk. Én, – a ficzkó, – -a báró, meg az Amarillis. - -Le is szokás az alakokat írni ugye, a kik a regényben okvetetlenkednek? - -Hát engem ismersz; valamivel csinosabb voltam, mint most, akkor még -olyan sűrű szőke hajam volt, hogy beletört a fésű foga; ezúttal még -lelógott a homlokomra, később aztán kefemódra lenyiratott; de ez majd -utóbb jön; bajusz, szakáll még csak akkor ütközött; karcsu legény -voltam, de jól megtermett; én voltam az első táv- és magas-ugró a -tornában. Büszke voltam a szép fogaimra, a profilomban volt valami -napoleonias, ellenben a két pofám olyan kidudorult, hogy sokszor azt -kérdezték tőlem: min nevetek? most is olyan; az volt a gúnynevem, hogy -«lomkiri» (L’homme, qui rit). - -Az egyik szobatársam volt a «ficzkó», a tanár fia. Volt ugyan -keresztneve is: Agezilaus, de ezt nem használták, legföljebb a végét, -megtoldva egy «pub»-bal, – az apja maga is csak ficzkónak titulálta. Ezt -ki nem állhattuk, mert ő volt a legjobb tanuló a klasszisban. Már akkor -stréber volt. - -Valamennyiünk között ő volt a legvéznább termetü, nyápicz legény; azért -még is ő készült tiszti pályára lépni. Azt mondta: ezredes lesz. - -A másik szobatársam volt a báró. A báró Nikkel. No ennek nem kellett -gúnynév; elég volt annak a maga neve. Báró is, meg Nikkel is. Az apja -würtembergi volt; mint dragonyos tiszt került hazánkba; beleházasodott -egy felvidéki tótkirály familiájába s lett a fiából a legpogányabb -magyar sovinista, a ki csak valaha ablakokat beverni segített. Attila -nevet kapott a keresztségben. Széles vállu legény volt; karja hoszszú, -tenyerei éktelen nagyok. Erős inai voltak, különben szikár termete; -arczbőre odafeszült a koponyájához, hatalmas orral volt megáldva s annyi -bajusza volt már, hogy hegyesre kipödörhette s követelte, hogy azt -meglássák. Ez is jól tanult; a mathezisben különösen előtte járt a -professzornak. – Szünetszüntelen verekedtünk; ökölre, botra, birokra, a -vivó oskolában karddal csupasz testre; és a mellett a legjobb pajtások -voltunk; egy életünk, egy halálunk, egy erszényünk – és még az is -megesett rajtunk, hogy egy szeretőnk. Az egész életfonalám úgy -össze-vissza van szőve, gubanczolva a jó Nikkel Attiláéval, hogy le nem -tudom a kettőt egymás nélkül gombolyítani; s végül is tartok tőle, hogy -csomóra fog fulni. - -A negyedik volt az asztalunknál a bennünket oktató vezérszellem: -Amarillis kisasszony… - -… Megálljunk elébb egy szóra. Nem így hitták az én első ideálomat. A -szent keresztségben igazi kalendariumi martyrnő nevét viselte. - -Azonban hát noblesz oblizs. Hölgyek irányában tartozik az ember -diskrétus lenni. - -Én a hölgyek neveit, a kik ezt az én regényemet szövik-fonják, jónak -látom virágnevekkel helyettesíteni. - -Így lesz a görög leányból «Amarillis.» - -A szép rácznőt hivni fogom «Iringó»-nak. - -Az eleven ördög lesz a «Fritillaria.» - -A művésznőt hivom «Passifloranak.» - -A sémi hölgy neve lesz «Mirrha.» - -A bölcs szűzek mintaképe lesz «Estike.» (Diákul Hesperis matronalis.) - -S végül a törvényes összeköttetésem vezéralakjának érdeme szerint jut a -«Palma.» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Eként előre bocsátottam a szinlapot. - -Már most lássunk a maszkirozáshoz. - -Amarillis kisasszony tökéletes görög szépség volt; valódi Minerva, -külsőleg és szellemben is. - -Arczban ugyanaz a kép, a mit a rajztanárunk másoltatott velünk -krejonnal, csak a sisak hiányzott a fejéről, a négy ágaskodó paripával. - -S hogy tudta szavalni az Iliászt! - -No, ha én lettem volna Parisnak a bőrében, mikor a három istennő közül -választani kellett, én már csak Pallas-nak adtam volna az arany almát. S -milyen bolond fordulat lett volna ebből! Ha megszöktetem az Olympról az -alma matert! Most nem volnának diákok a világon! - -Amarillis kisasszony is úgy ugrott ki készen fegyverzetestül az életbe, -miként hajdan Minerva Jupiter fejéből. - -De ez nem az apja fejéből ugrott ki. Az anyja volt görög nő. – Igazi, -Maczedoniából hozott görög nő, kinek szülői, mint kereskedő-család -honosultak meg a városban. Esdrás urat a görög nyelv ismerete segíté a -boldog házassághoz. Amarillis az anyatejjel együtt szívta be a görög -tudományt, maga az anyja játszva tanította meg rá. A ficzkó már nem -részesülhetett ebben a könnyü methodusban, mert az anyja korán elhalt. -Amarillis valami öt évvel lehetett idősebb az öcscsénél: lehetett húsz -éves, a ficzkó tizenöt, én és a báró (engedelmet kérek: az «ember» az -«én»-nél kezdődik és nem a «báró»-nál) voltunk tizennyolczasok. - -Ezekre a statisztikai adatokra szükség van egy olyan históriánál, a -melyet nem a költői fantázia nemzett, de melyet az objectiv contemplatio -költött ki a pszihologia és fiziologia, valamint a pozitiv helyzetek -studiumának kemenczéjében. - -Mert ha például az a helyzet áll elő «most» (a század X-ik évtizedében), -hogy két 18 esztendős diák beleszeret egy 20 esztendős leányba, előre -tudja az olvasó a végét: – vetélytársak fekete golyót húznak, – amerikai -párbaj, – megmaradt pár boldogságát szülők ellenzik, – mennek -vendégfogadóba, este vacsorálnak, – reggel két agyonlőtt gyerek egymás -mellett. – Ez már a rendes befejezés ma napság; akár ne is olvassa az -ember végig. Hanem ez még a hatvanas években nem volt általános -társadalmi sablon. Mi ifjak még akkor szerettük az életet s arra meg -épen nem voltunk képesek, hogy egy szeretett leánynak a szép fejét -golyóval szétzuzzuk; ha a mienk nem lehet, a másé se legyen. Ez csak a -mostani kényes, nyaffadt, nyámnyila nemzedéknek a kibuvója. - -Tehát az én időmben a gyerekek közti szerelemnek, kivált a hol a leány -idősebb a fiunál, kellett valami praktikus megoldást keresni. - -Ez volt mindenek előtt a görög nyelv. - -Talán emlékezel is arra az adomára, a mit ez időben szájról-szájra adtak -az akkori osztrák kultuszminiszterről? Ő exczellencziája, a kinek a -görög kedvencz eszméje volt, egyszer egy diszlakománál kihúzta a -chronométerét a zsebéből s így szólt: «most az én órámon félnégyre és én -bizton mondhatom, hogy ebben a perczben a Gesammtmonarchia összes -iskoláiban kétszázhatvanhétezer diák mondja ezeket a szavakat: «ΤΕΤΥΦΟΣ, -ΤΕΤΥΦΙΑ, ΤΕΤΥΦΟΝ.» - -Mi is azok közé a Gesammtstudentek közé tartoztunk, a kiknek összesített -himnusza eként szállt az égbe. - -Amarillis ajkairól tanultuk a helyes kiejtést. Készakarva nehezen, hogy -többször szájunkba rágja azokat a kimondhatlan görög betüket. - -«Khi! khi! khi!» - -«Nem jól van.» - -«Rhhhi! Rhkhi!» - -Ez csúf betü. - -Olyan, mint mikor a macska fuj mérgesen a kutyára. - -Sokkal kedvesebb hangzásu a «Kszí». - -Mint mikor a kutyát uszítják «ksz–ksz!» - -De legkedvesebb (nőajkról eltanulva) a «Pszi». - -Én ezt mindig úgy mondtam, hogy «Puszi». - -Kellett hogy megkorrigáljon. - -Én persze azon törekedtem, hogy ő tanulja meg tőlem «Ψ»-t úgy ejteni ki, -hogy «puszi». - -Egyszer aztán formális kiejtési vita támadt közöttünk. - -De ennek megint új fejezetet kell szentelnem. - - -Χ? vagy ξ? Görög X. - -Amarillis kisasszony dolga volt a mi irásbeli egzerczicziumainkat -revideálni és kiigazítani, nehezebb föladatoknál kerékvágásba segíteni. - -Én egyszer a következő sort írtam a gyakorlataimba: - -«Κισασσονυ! ὴν μαγάτ ῾αλάλβα ιμὰδομ» - -A mit ő ezzel az alája írt sorral adott vissza. - -αλάλ ελλεν νινξ ορβοσσάγ! - -– Ohó! Ez nincs helyesen irva! disputáltam én. A «kszi» nem -helyettesítheti a «cs»-ét. - -A miből a laikus olvasó is kitalálja, hogy a két görög betüs sor magyar -frázist takargat. Az enyim azt mondja «kisasszony! én magát halálba -imádom», az övé pedig így szól «halál ellen nincs orvosság!» - -Csakhogy a görög alfabetből hiányzik a magyar «cs» betü. - -– Én nem fogadom el a «ninksz»-et «nincs» helyett. - -Én azt állítottam, hogy a magyar «cs» betünek a görög «chi» felel meg; ő -pedig azt mondta, hogy a jóni kiejtés szerint a «kszi» a valóságos «cs.» - -– Döntsön a professzor úr; én ő rá apellálok. - -Amarillis azt mondta rá: «jó lesz.» - -– De én nekem nem elég az, hogy «jó lesz», hanem fogadjunk. - -– No hát, mibe fogadjunk? - -– Mit kiván kegyed, ha én vesztem a fogadást? - -Amarillis nagy árt szabott; egy autogrammot korunk leghiresebb költője: -Dombiratosi Leótól, a kinek a daliás alakja rendes rovatképe vala a -«Bolond Miska» czimű lapnak. Amarillisnek az autogramm-gyüjtés volt a -szenvedélye. - -– Megszerzem, – igértem én. - -– És ön? – kérdé Amarillis. - -– Én pedig, ha nyerem a fogadást, kapok öntől egy görög Ψ-t: az én -kiejtésem szerint. - -Márványarcz maradt. Azt felelé: «áll» - -Appellálunk a professzorra: valjon Χ-e vagy ξ a Cs? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hiszen ha szokása lett volna Esdrás úrnak csak egyetlenegyszer is -beletekinteni az irás-gyakorlatainkba, csodadolgoknak jöhetett volna -nyomára; de ő ezzel nem rontotta a nyugalmát. - -Tudta, hogy istentelenségeket csinálunk; inkább ránk sem nézett, hogy -meg ne botránkozzék benne. A lustaság volt a szignaturája. A két órai -priváta alatt rendesen aludt, mi költöttük föl, mikor már közeledett az -iskolábamenés ideje. - -Hanem délben aztán annál beszédesebb volt. Sokat evett, sokat ivott és -sokat beszélt. Csakhogy nem bort, hanem vizet ivott. Fenékig ürítette az -öblös poharat minden étel után. Valóságos krapulát ivott magának – -vizből. - -De aztán, a mit beszélt asztal fölött, az is méltó volt a -viz-részegséghez. Folyvást a muszkát dicsérte előttünk. - -Ez a nemzet van hivatva a jövőben arra a szerepre, a mit a multban a -görög nemzetre ruházott a sors. Megalkotja maczedoniai Nagy Sándor -birodalmát a Hellespontustól Keletindiáig s a Hyperboræokig. - -Egységes nemzet, száz millió lélek, egy nyelv, egy vallás, egy fő, egy -akarat. - -Semmi beteges szabadelvüsködés; erős, öntudatos absolutizmus. Ideálja a -kormányformának. - -Hatalom, mely előtt minden másnak el kell enyészni. - -Hát még az irodalma! Valamennyi orosz irót mind ismerte; azoknak az -eszméi az igazi világító tűzoszlopok a pusztában. - -Itt nem állt meg; átvegyegett a gyakorlati politika mezejére. - -Elhistorizálta, hogy ő végig járta az egész magyar szabadságharczot. Nem -svihákoskodott. Bevallotta őszintén, hogy nem kombattans minőségben. A -magyar kormány kinevezett minden hadsereghez egy tollfogható egyént, -akinek hivatalos czime ez volt, «hisztoriograf»; a honvédek azonban úgy -hivták őket, hogy «hadi pacsirta» – ő Nagy Sándor hadtesténél fungált, -mint hadi pacsirta. - -Itt ismerkedett meg a vége felé az orosz tisztekkel. Fraternizáltak. - -Óh az oroszok nagyon szeretik a magyarokat! - -Azt mondta az egyik orosz parlamentér a magyar tisztek lakomáján: -«Barátim! Mi nem azért jöttünk Magyarországra, hogy titeket leigázzunk; -hanem hogy magunkhoz fölemeljünk. A ti országotok a mi egyenes utunk -Konstantinápolyba. Meglátjátok, hogy mennyire meg tudja becsülni az -orosz a dicső magyar népet. A magyar ezredek fogják képezni az orosz -czár testőrseregét, a hogy most a finnek. Ezeknek is meghagytuk az ősi -szabadságukat, alkotmányukat, országgyülésüket. Beszélhetnek, irhatnak, -nyomtathatnak a maguk nyelvén, a mit csak ők értenek. Még bankót is -nyomhatnak, a min egymástól vásároljanak. Terringettét! Ha a magyar -mágnások befészkelik egyszer magukat Szentpétervárra, kiszorítják a -czári udvarból az orosz főurakat. – A magyarok talentumait fényesen -fogják ott megjutalmazni! Kapva-kapják majd a magyar művészt, irót! – -Hát még a prókátoroknak micsoda aratásuk lesz Oroszországban! – És a -nagy üzletek! A hol annyi a heverő pénz, az ugar-föld, az arany-bánya s -a munkához szokott tenyér! Csak Oroszországban úr az úr igazán!» - -Ilyen glicsériákat kellett nekünk hallgatnunk mindennap Esdrás úr -asztalánál – pohár víz mellett. Csak legalább egy kis rostopsint adott -volna hozzá! - -Annyiban alkalmazta a konyháját szármata szimpatiáihoz, hogy minden -héten kétszer főzetett «stsi» levest, meg «barcs» levest. Ez nem is -rossz. Az egyik káposztából készül, a másik vörös répából, kalbász -darabkákkal. - -Így töltögette belénk kanállal az orosz eszméket. - -Mikor aztán a kosztosok megszöktek az asztaltól, akkor még ott fogta a -ficzkót s elkezdett neki oktatást adni az orosz nyelvtanból. - -– Ennek fogod köszönni a szerencsédet, ficzkó! - -S a ficzkónak ebéd után, addig az egy óráig, a mig mi balmoztunk, neki -kellett fekünni az orosz nyelv tanulásának s magolni nyelvtornázó -szavakat. - -Az igaz, hogy nem is neki való volt a balmozás. - -Manapság már ezt a szót is alig ismeri valaki. Az én diákkoromban pedig -ez volt a mulatságok koronája. - -A magyar «balom» szó valószinüleg a franczia «ballon» – ból származik, -külömben Kollárék azt is a szláv nyelvnek reklamálnák. - -Egy roppant nagy lapda volt az borjubőrből, melynek töltelékét egy -fölfujt marhahólyag képezte. Ezt ököllel kellett fölütni a magasba; -mentül erősebb volt a legény, annál magasabbra repült a balom; – és -ennek azután többet nem volt szabad a földre leesni; a körben álló -fiúknak a leszálló balmot röptében kellett ismét ököllel fölcsapni a -levegőbe; a ki elhibázta, az maga kapott ütleget a többiektől. Gyors -láb, ügyes kar, biztos szemmérték kellett hozzá; játék után föl volt -dagadva az embernek az ökle. Ez volt a magyar laun-tennisz. - -Hát ez persze nem volt a ficzkónak való mulatság. - -Én sem tudom, hogy nekünk mire használt; ma már kiment a divatból. - -Hanem, hogy a ficzkó jól járt a muszkanyelv tanulásával, azt már -bizonyosan tudom. - -Minthogy ez az alak az elején túl nem kerül elő ebben az én -történetemben, mindgyárt abfertigolom, elmondva röviden a curriculum -vitaeját. Poprádi Agesilaus mindenféle iskolákon keresztülvágva magát, -végre bejutott a bécsi hadügyminiszterium valamelyik bransába, -főhadnagyi sarzséval. Új korszak, új kormány előálltával, a -szentpétervári nagykövetség is új diplomatával lett betöltve, aki -egészen a maga izlése szerint kivánta a hivatalos személyzetét -megalakítani. Olyan katonai attasét kivánt maga mellé, aki tökéletesen -birja szóval és tollal az orosz nyelvet. A hadügyminiszterium lámpással -kereste a muszkául értő tisztet. Nem talált mást, mint a főhadnagy -Poprádit. Azt rögtön kinevezték katonai attasénak a nagykövetséghez. A -mint megérkezik Szent-Pétervárra s bemutatja magát a főnökének, az -méregbe jön: azonnal telegrafáltat a hadügyminiszternek, hogy mit küld ő -mellé egy hadnagyocskát katonai attasénak? Egy nagykövetnek legkevesebb -őrnagyi rangu attasé kell! Nosza fölhajtják az őrnagyokat, sorba kérdik: -«Ki tud oroszul?» – «Hát az ördög!» (Az tud; de nem vállal attaséi -hivatalt.) «Ki tanul meg rögtön oroszul?» – «Hiszen Kolumbus tojása ez!» -Ki kell nevezni főhadnagy Poprádit őrnagynak. S főhadnagy Poprádi -megkapta az őrnagyi rangot, a pléhgalléros uniformissal együtt, persze -egy utászezrednél. Akkor jött aztán még csak dühbe a szentpétervári -nagykövet, mikor az új őrnagy bemutatta magát a molnárszinü őrnagyi -uniformisában. Hej, de összetelegrafteremtette az egész miniszteriumot: -«Hát egy pionérrel parádézzak én az orosz czár udvari báljaiban? Rögtön -tegyétek át az attasémat egy huszárezredhez hasonló rangminőségben, még -pedig az orosz czár nevét viselő huszárezredhez!» No hát ezt is meg -kellett adni neki. A huszármente is utána küldetett. S így lett a mi -hajdani iskolatársunkból fél eszdendő alatt pionérhadnagyból -huszárőrnagy. Ennél gyorsabb káriért, úgy hiszem, még senki sem csinált. -És mind ezt azért, mert ő az alatt, a míg mi ebéd után balmoztunk, a -muszka grammatikának feküdt neki. – Most már úgy tudom, hogy alezredes. -S ha még soká tart a béke, bizonyosan ezredességre viszi. A hogy előre -megjövendölte magának, mint kitüzött életczélt. - -Én pedig maradtam főhadnagy (többet nem is érdemeltem), de a másik -pajtásom, a báró, a ki jól kitanult zsenikari tiszt volt, három -háboruban részt vett, mint tüzértiszt, az ütege élén Königgräcznél -bravurokat követett el, új puskaport is talált föl, nem vitte följebb a -dolgát a kapitányságnál. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Üss hátba, kérlek! Hisz én azt igértem, hogy regényt fogok neked -diktálni s most veszem észre, hogy interpellácziót szuggerálok kezdő -delegátusok számára. Hát én nem értek a regényiráshoz, (ketten együtt se -sokat); azért, a mint rajta érsz, hogy divagálok, csak te üss hátba. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hát ott hagytuk el, hogy valjon a magyar «cs» betü, melyet a német négy -betüvel tud csak nyélbesütni (tsch), melyik irásjegygyel azonosítható a -görögben, a Χ-vel e, vagy ξ-el? - -Azon függ, hogy lesz-e ebből regény vagy nem lesz? - -Az ám! Csakhogy mielőtt a fogadás kétséges tétele az illetékes biró elé -terjesztetett volna, Amarillis kisasszony biztosítékot kivánt letétetni: -zálogot. - -No, az ő zálogát nem kellett birói kézbe deponálni. - -Hanem az enyimet. – Az volt halhatatlan költőnk, Dombiratosi Kázmér -(most már Kázmér?) nagybecsü autogrammja. Elébb az legyen biztos kézben. - -Megszereztem. Hogyan jutottam hozzá? - -Levelet irtam a nagy költőnek, melyben úgy mutattam be neki magamat, -mint orientálistát, azt a kérdést intézve hozzá, hogy valjon a -legújabban megjelent remek népballadája: «Jóska és Sárika» nem -utánzata-e a hirhedett persa költő, Firduszi «Josszuf és Zulejka» -költeményének, mely ugyan még európai nyelvre nincs lefordítva, de a -melyet ismerhetett kedves barátja, Lisznyay Kálmán palócz dalaiból, a ki -szintén írt hasonló balladát? - -No már egy ilyen kérdésre csak kell választ adni a legmegátalkodottabb -czelebritásnak is. - -Pár nap mulva kezemben volt a felelet. - -«Vigye el önt az ördög a Firduszijával együtt. Én nem olvastam soha azt -a persa balladát; Lisznyay Kálmán pedig nekem nem volt kedves barátom; – -hisz én nekem még akkor hátul gombolták a ruhámat, a mikor az már -meghótt. Én nem lopok mástól, csak magamtól. Dombiratosi Rafael!» - -(De sok keresztneve van!) - -A drága zálog tehát már kézben volt. - -De nem olyan könnyü volt ám a pert levátába bocsátani. - -Mert a tanár úrnak az a szokása volt, hogy ha kérdeztünk tőle valamit, -akkor ő a helyett, hogy válaszolt volna, visszakérdezett. - -– Tanár úr! Én egy kérdést volnék bátor megkoczkáztatni. - -– Elébb majd én kérdezek tőled valamit. - -– Tessék. - -– Mit szoktatok ebéd után csinálni? - -– Balmozunk. - -– Hogy híjják görögül a balmot? - -– «Szfaira.» - -– Igen, ha labda. – De hát ha ballon? - -– Akkor «Ochrezisz.» - -– A macska egyen meg! Az a «ballet». A léggömböt kérdeztem. - -– «Thülákósz.» - -– Hát a gólyát hogy hivják görögül? - -– Pelargósz. - -– Már most a kettőből hogy csinálnál egy szót? - -– «Pelargothülákosz.» - -– Nagyon jól van. Már most fogd ezt a könyvet s fordítsd le belőle ezt a -mesét. Majd azután add elő a magad dolgát. - -Valami kis tömzsi könyvet húzott elő a zsebéből kutyabőrbe kötve; abban -meg volt jelölve fogpiszkálóval a lap, amivel nekem el kell bánnom. - -Egy régi görög mese volt a lefordítandó föladvány. - -Amarillis kisaszony segítségével diadalmaskodtam fölötte. - -A görög mese maczedoniai Nagy Sándor utazását írja le, a hogy a nagy -hódító a Khokonoor hegységen keresztül átszállt Kelet-Indiába. - -Hozatott magának egy óriási nagy saskeselyüt. Annak a hátára fölült, -mint egy nyeregbe. A sas fölszállt vele a magasba. És ekkor nagy Sándor -egy hosszú dárda hegyére föltüzött egy ürüczombot s ezt előretolta a sas -orra elé; abban az irányban, a merre Keletindia feküdt. A sas elkezdte -üldözni az izletes falatot, neki eresztett szárnyakkal. S minthogy azt -sohasem érheté el, tehát egyenesen elszállítá a királyt a hegyek fölött -Keletindiába. - -– No látod! mondá Esdrás úr, mikor a penzumot átadtam neki. Most már -érted a hüszteron-proteront? Ezen a nagysándori tradiczión alapul az én -találmányom, a mit nem adok alább egy milliónál. Mióta keresik már a -léggömb kormányozhatóságának titkát? – Nem ér semmit az okoskodás. – -Gázmotor, villanygép mind haszontalanság. Én azt teszem, hogy fölviszek -magammal a léggömb kosarában négy anyányi gólyát. Azokat hámba fogva -odakötöm a kosárhoz. Ki lesznek jól éheztetve. Akkor előre tolok egy -nagy gereblyét, a melynek a fogaira hosszú zsinegre kigyók, békák és -apró kacsafiak lesznek fölakasztva. Arra a négy gólya fölrebben, utána -száll a csaléteknek s hatalmas szárnycsapásaival irányt ad a léggömbnek; -nekem aztán csak az a föladatom, hogy a gereblyével kormányozzak bölcs -belátásom szerint. Ezt a találmányomat én a muszka kormánynak fogom -eladni. - -Én el voltam ragadtatva e zseniális eszmétől. - -– Van-e nálatok otthon gólya? - -– Százával, mikor kiárad a Béga. - -– Hozass nekem négy darab gólyát. - -Megigértem, hogy hozatok; de hazafiui indulatom kiköttette, hogy elébb -az osztrák miniszteriumot kinálja meg a találmányával. - -Elvégre hozzá tudtam jutni a kérdés föltevéséhez. - -– Azon disputálunk a kisasszonynyal, hogy valjon a görög betük közül -melyik használható a magyar «cs» kifejezésére: a «chi»-e, vagy a «kszi»? - -– Szeretem, hogy ilyen tudományos kérdések iránt támad érdeklődés az -ifjú szivekben. Erre a kételyre világos konkrét adattal felel meg a -történelem. A görög krónikairó igy ír egy magyar nevet Χαβυξινγιλας -(Chabukszingilász), a mit filológusaink aként olvasnak «Csabacsüdgyula.» -És így mind a chi, mind a kszi használtatott a görögök által a magyar -nevekben előforduló cs betü helyett. - -Mi egymás szemébe néztünk Amarillissal. - -– De én ebben az itéletben nem nyugszom meg! henczegtem én. Mi fogadtunk -a kisasszonynyal. Az nem járja, hogy mind a kettőnknek igazat adjon a -döntő biró. Mi legyen akkor a fogadás dijával, ha mind a két fél párin -marad? - -– Igen! igen! segített Amarillis. A dijnak ki kell adatni! (Ő sem akarta -engedni a költői autogrammot, a mit már magáénak hitt.) - -– No hát az attól függ, hogy micsodák a fogadók? vegyeskereskedők-e, -vagy szportmenek? Ha vegyeskereskedők, akkor azt cselekszik a kölcsönös -igazság esetén, a mit a nürnbergi szivar-exporteur, meg a pesti -patyikus. A szivar-exporteur küldött a pesti patyikus nyakára egy ládika -portoricot, harmincz márka utánvétel mellett; arra a pesti patyikus meg -fogta magát, küldött a nürnbergi szivarosnak harmincz márka utánvét -mellett egy nagy doboz bajuszkenőcsöt. Kölcsönösen megadják a dijat. Ha -pedig szportmenek a fogadók s egyszerre érnek a lovaik a jelpóznához, -akkor azt mondják: «todtes Rennen!» s nem fizetnek semmit. - -– De én ez ellen kifogásolok. Én fél lófejjel elébbre vagyok. Mert én -bebizonyítom a magyar heraldikából, hogy cs betü helyett mindenkor ch -használtatott: a Zicsi és Pécsi neveket mindig így irták: Zichy, Péchy, -és soha sem irták Zixinek, Péxinek. - -– No hát elismerem, hogy fél lófejed van, szólt papa Esdrás. Amarillis -fizeti a dijat, föltéve, hogy nem kerül pénzbe. - -– Dehogy kerül. - -– Akkor vedd meg rajta. - - -IV. AZ ELSŐ CSÓK. - -Másnap korábban fölkeltem, mint a két szobatársam. Azt hittem, hogy azok -még alusznak. Még nem ütött a görög leczke órája. - -Kimentem a kertbe. Szép tavaszi reggel volt. A verebek csiripeltek. A -jáczintok, tulipánok piros csiráikat dugdosták elő a virágágyakból. -Fürge veres bogárkák szaladgáltak a földön, egymás ismeretségét keresve. -A nyárfák rügyeinek balzsamától csupa ambraillattal volt tele a levegő. -Az ifjú szivben is ilyenkor támad valami megzsendülés, a miben ott van a -tavasz melege. Bogár volna: fölébredne, csira volna: kibujkálna, balzsam -volna: illatoznék. - -Jól sejtettem. Ő is ott volt. Amarillis. - -A jáczint ágyat porhanyította kis gereblyéjével, neki térdelve. - -Nekünk szabad volt a kertbe járnunk, a leczkéket könyv nélkül tanulnunk. - -Én egyenesen oda mentem hozzá. Kivülünk nem volt ott senki. - -– Kisasszony! Én jövök a fogadásom dijáért. - -Erre ő fölállt, a ruháját rendbehozta, a mi föl volt tűzve míg térdelt, -leverte a port két tenyerével magáról, s azzal a karjait hátratéve, -odaállt elém: «tessék.» - -Semmivel sem volt több élet az arczán, mint egy alabástrom szoborén. - -Megcsókoltam az ajkát. Hideg volt, mint a kő. Nem pirult el utánna. A -szempillája sem mozdult meg. Tudta, hogy mit csinál; fizeti a vesztett -fogadást. - -Én úgy éreztem magamat e csók után, mintha uzsorás adósság fejében -koboztam volna el egy árvaleánynak az utolsó vánkosát. - -Magam pirultam el. - -– No hát, kisasszony, ne higyje azt, hogy én olyan czudar önző vagyok. -Legyen úgy, hogy én vesztettem el a fogadást. Itt van nézze; odaadom -magának a dijat, a költő levelét, s aztán nem bánom, ha visszaveszi is -tőlem azt a szomorú csókot. - -S odaadtam neki a nagybecsü autogrammot. - -Erre rögtön kétfelé nyilt az ajka; az arczán kisütött a mosolygás, a -keze reszketett a kezemben, mikor a zálogot átvette, s azzal egyszerre a -nyakamba borult, átölelte a fejemet – s ez már aztán igazi csók vala. -Csók, a mely leszalad a szivig; – még annál is odább; fölgyújtja a vért -és az istenné tevő balzsamokat az idegekben. - -Soha sem felejtem el, a míg élek, ezt az első csókot. - - -IV. ALFA ÉS OMEGA. - -Ezzel a két egybekötött betüvel jelezi a szent szimbolisztika a -világföntartó lényt. Úgy is van. - -Az alfa és az omega a szerelem. - -A ki a szerelemben az alfát kimondta, annak az omegáig nem lehet -megállni. - -Azért vigyáztam én magamra a későbbi dolgaimnál; vagy nem mondtam ki az -alfát, vagy mingyárt az omegánál kezdtem. - -Attól a percztől kezdve, a melyben én az első «cs» betüt megmagyaráztam -a görögöknek, nem volt nyugalma tőlem az országban lakozó -czelebritásoknak. Csűstül kényszerítettem őket autogrammok kiállítására. -Nincs a svihákságnak, a schwindlinek, az imposztorságnak az a fajtája, a -mit alkalmazásba ne vettem volna ellenük, csakhogy a névaláirásukat -megkapjam. Legtöbbször sikerült. Bennem egy nagy világcsaló veszett el, -a mennyi talentumot ki tudtam fejteni e zsánerben. Valóságos -hochstaplere, szélhámosa voltam az autogramm-szerzésnek. Az -álorczásságot sem vetettem meg. Egyszer rajongó kis leány voltam, ki -festett nefelejts koszoru közepébe kivánja iratni a hires nevet; máskor -boldog családapa, ki engedelmet kér, hogy új szülöttét a nagy férfiú -nevére kereszteltesse. – Memmeg gazdag tőzsér, ki testamentumot akar -tenni s azt kérdi, hogy minő hazai czélokra hagyományozza a százezreit? -Egy regényirót azzal rohantam meg, hogy a regényében előforduló -félkézkalmár neve az enyimmel azonos: nyilatkozzék iránta. - -Egy szatmármegyei czelebritást azzal interpelláltam meg, hogy ez a -fogadás eldöntendő, miként mondatik helyesen: «csikaja», vagy «csikója»? -Megkaptam rá a választ; helyesen mondjuk: «csikaója.» - -S ezeket én mind beváltottam aranyra, – annyi csókot kaptam értük, – -mikor már a jérikói rózsa-lugas lombja olyan sűrű volt, hogy nem -lehetett keresztül látni rajta. - -Oh, alfa és omega! - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Van egy szép tengeri csiga, a neve «conus litteratus» (betüs kup.) Ennek -a talapján köröskörül tökéletesen rajzolt káldéi betük vannak, egymás -mellett a kezdő és végző betük. – Még ez a tengerfenéken lakó csiga is -tudja azt! - - -VII. A GÓLYÁS LÉGGÖMB = PELÁRGOTHÜLÁKÓSZ. - -Nagyon indikálva volt részemre, hogy Esdrás úrnak a neutralitását -föntartsam. Erre legjobb strategema volt a kedvencz rögeszméjének a -táplálása. - -Mikor egy tudósnak valami fiksza ideája van, akkor ha azt előhozzák -neki, se lát se hall, mint a süketfajdkakas dürgéskor. - -Hozattam neki a pusztánkról két fiókgólyát; azok megszoktak a háznál. -Nyers húst, paczalt kaptak; később az egeret is elfogták. - -A hím komoly természetü uraság volt: ezt elneveztük a kontempláló -magaviseleteért Hamletnek. Az Oféliája ellenben minden jó és rossz -tulajdonságaival birt nemének. Sokat kelepelt, nyalánk volt, kiszedte a -moslékból az izletes hulladékot, sőt a szomszédból áttévedt kis kacsákat -is elkapkodta; kutyát, macskát üldözött, a professzorhoz járó diákoknak -a fejére röpült s a kalapjaikat kilikasztotta az eltávozóknak jót -csipett a lábaszárába a hegyes csőrével; graciöz tudott balletet -tánczolni. - -Ez volt Esdrás úrnak a kegyencze. Ennek a tehetségeire alapította -léghajózási rendszerét. - -Legelső dolog volt hozzászoktatni a gólyát a hámhoz. - -A hámot először szironyból készítették. Azt a gólya rövid időn megette; -azt hitte kigyó. Azután bőgőhúrból próbáltak rá kantárt rakni. Az meg -épen delikatesz volt neki; földi gilisztának nézte: lenyelte. Végre -sodronynyal körülfont húrral szerszámozták föl; azt már nem tudta -elrágni. - -Azután kipróbálták, hogy mennyi tehernek felel meg a gólya -húzóképessége. - -Egy kosarat kötöttek a hámhoz s aztán repülésre birták a madarat. -Megfelelt a várakozásnak. - -Most aztán komolyan hozzáfogott Esdrás úr a találmánya létrehozásához. - -Hazafias kollekta útján beszereztetett a léggömb előállításához -megkivántató összeg. – Szakértő kezek szabályszerüen elkészíték -tafotából a ballont, behúzva reczével. A gimnáziumunk vegytani -laboratoriuma szolgáltatta hozzá a szükséges könléget. - -A kisérlet sikerétől függött a korszak átalakulása. - -Ha sikerül a léggömböt betanított madarak segítségével útba irányítani, -mint a hogy lehet a földi jármüveket oktalan barmokkal, ökrökkel, -lovakkal mozgásba hozni, utaztatni, gyorsítani, akkor az egész -hadviselés megváltozik s azzal együtt a politika, nemzetgazdászat, -kereskedelem, – sőt az egész társadalmi rendszer. - -A kisérlet iránt megyeszerte nagy volt az érdeklődés - -Faluról begyültek a czelebritások. A városház előtti tér átengedtetett a -hatóság által a kisérlet számára. A notabilitások és úrhölgyek számára -tribünök állíttattak. A helyben állomásozó lovasság és szekerészet -főparancsnokai is megigérték megjelenésöket. - -A nevezetes napot megelőző huszonnégy óra alatt az Ofélia nevet viselő -gólya minden ételben való részesüléstől visszatartatott, hogy annál -bizonyosabban beváljon a czélzatos furfang azzal a bizonyos póznára -tüzött csalétekkel. - -A léggömbhöz tudniillik egy fűzfavesszőből font csónak volt csatolva, -melynek hátulsó részére (puppis) egy tollseprükből alkotott kormány -(timon) alkalmaztatott, az orrára (prora) pedig egy haránt fekvésü -pálcza helyezteték, melynek végén zsinegre kötött kigyó ficzkándozott. - -Csalhatatlan volt a számítás. - -A mint a csónakban elhelyeztetett gólya megpillantja a ragadozó kigyót, -azonnal föl fog repülni és utána eredni. A begyéhez kötött hámnál fogva -magával ragadja a csónakot, a csónak a léggömböt s eként «ad hominem» -(azaz «ad ciconiam») be lesz bizonyítva a tétel, hogy ha a léghajó -csónakjában egy lelkes állat, (például egy ember) fog ülni s a léggömböt -négy, vagy tiz gólya röpíti tova, akkor azt tetszés szerint lehet a -szélrózsa minden irányában kormányozni. - -Pünkösdi szünidő volt; a szyttyáknak nem volt iskolájuk; mind kijöhettek -a hecczre. - -Én voltam a professzor úrnak a Handlangere, vagy, a hogy magyarul -hivják: fizikus-inas. - -Óriási közönség gyült össze a városháztéren. A főiskolai fiatalság -tartotta fönn a rendet. - -A városi közkutnál töltöttük meg könléggel a ballont - -Szépen földuzzadt s büszkén lebegett a magasban. - -Nagy betükkel volt az oldalára festve miniommal a világra szóló -«PELARGOTHULAKOS.» - -Mikor a léggömb lengő állapotba volt hozva, belekapcsoltuk a kötelékeibe -a vesszőből font csónakot, a melynek az orrán ott ficzánkolt egy nagy -coluber nájász madzagra kötve; a kasban pedig ott gunnyaszkodott a nap -hőse: a vezérszerepre szánt eszterág. - -Mikor Esdrás úr vezényszava elhangzott, természetesen görögül: -«afürein!» (elereszteni!) a tizenkét szyttya, a ki addig a léggömb -köteleit fogta, egyszerre kibocsájtá a magáét a kezéből s arra az -elszabadult ballon nagy sebességgel lódult föl a felhők országába, a -néző-sereg éljenrivallása közben. - -Hanem a gólya nem repült ki a csónakból. - -A léggömb ment föl egyenesen az ég felé. Tökéletes szélcsend volt. - -A csónak pedig lóbálózott, mint az óra perczingája. - -Egyszer csak kidobta a gólyát a párkányán keresztül. - -A nyomorult eszterág azonban mindenhez értett inkább, mint a repüléshez. -Azt tökéletesen elfelejtette. A mint azt érezte, hogy hozzá van kötve -valami légbenjáró szörnyeteghez, elvesztette minden madártalentumát; -bukfenczeket hányt a levegőben, lábbal fölfelé, fejjel lefelé vergődött -s hagyta magát hurczolni az erősebb léggömb által, a merre annak -tetszett. - -Távcsövekkel néztünk utánuk. - -Egyszer aztán elérte a ballon a magas régiókban azt a légréteget, a hol -a könlég fajsulya összetalálkozik az atmoszféra légnyomásával. Itt meg -szokott pihenni a léggömb. - -Ekkor azonban az eszterág is visszanyerte a lelki ekvilibriumát. -Észrevette, hogy most már ő az úr a levegőben. - -Most azután, nemhogy arra használta volna föl a szupremacziáját, hogy a -pálcza végén fityegő kigyót üldözze, hanem elkezdett a maga tudományával -még magasabbra repülni. - -Ennek aztán az lett a következése, hogy a léggömb, a ki egy ilyen -ellenmanőverre nem volt készen, fölfordult s a nyitott felével tátongott -az égre. A hidrogén természetesen kiillant a fölfordított szájpadláson -keresztül s arra a léggömb kezdte a sulyát érvényesíteni s megint a -gólyát rántotta alá, míg ismét olyan légrétegbe jutott, a hol a maradék -könlég ujra föntartotta. Innen megint a gólya czibálta fölfelé. Utoljára -a lottyadttá lapult ballon ráesett a gólyára, mint egy repülő -palacsinta, a spárgaháló belekeveredett a madár szárnyaiba, lábaiba, -csőrébe s együtt mind a ketten spirál-oszlopban kanyarogva beleestek -valahol egy távol fekvő morotvába. Soha sem talált rájuk senki. -Bizonyosan morkoláb lett belőlük. - -A pelargothülákosz kisérlete gyalázatosan megbukott; oda az egy millió -rubel! - -Aztán a Hamlet is megszökött. Egy délután, hogy megunta várni az -Oféliáját, fölnyujtotta csőrét perpendikulárisan az ég felé; tizet -kelepelt, hármat ugrott s azzal szétcsapva a szárnyait, elrepült -boldogabb hazák felé. - -Biz azt soha sem küldte vissza «India cum donis», miként hajdan a -«Ciconiam Polonis». - -S ennek az æronauta kudarcznak az én első szerelmem is nagy kárát -vallotta. - - -VIII. ÉLETRE-HALÁLRA. - -Az a jerikói rózsa (a mi különben nem is rózsa, hanem «loncz») még sem -eléggé sűrű. Az a ficzkó egyszer ránk lesett, mikor szép hajnalban az -autogrammot az autotyppal kicseréltük a lugasban. - -Elárult a ficzkó! De nem az apja előtt. Tudta, hogy az nem fog rá -hederíteni: még akkor nagy kegyében állottam; (a gólyásballon bukása -előtt volt); hanem a pajtásomnak sugott be. Az pedig titokban vágytársam -volt. - -Eddig még keveset beszéltem a báróról, csak a külsejéről. Hallgatag fiu -volt; mintha csak pénzért adná a szót. Az iskolában is ilyen volt. A -szöveget nem tanulta meg könyv nélkül szó szerint, hanem kivette a való -tartalmát s a saját szövegezésével mondta el lassan, ovakodva; de azért -helyesen. Szépen jártak nála Pulszky Guszti frázisremekei jogász -korában. Mint katona is ilyen volt: kiszámító, de kiszámíthatatlan. Soha -sem árulta el előttem, hogy ő is szerelmes a szép Amarillisba. Még az -udvarlástól is tartózkodott. Én sem dicsekedtem el neki a szerencsémmel. -Titkoltam előtte: tudtam, hogy ez gonosztett. - -Mikor az embernek még gyermekszive van, olyan helyesen meg tudja azt -érezni, hogy mi az a gonosztett, a mi eltitkolni való. Mikor már -dicsekszik vele, akkor már pimasz. Vénségünkben aztán (azaz, hogy -«vénség» nincs: másod fiatalságunkban) ismét visszatérnek a kedély -stádiumai. Bizonyos korban az ősz ifiu titkolja, sőt eltagadja a -gonosztetteit: csak mosolyog, csak hunyorít, ha példálóznak rá s a -jogosult szemrehányások ellen komolyképü hamis igazsággal mossa magát: -ez a naiv öregurság; az utolsó stádiumban aztán már ismét dicsekszik a -gonosztetteivel (a miket el nem követett). Ez a pimasz öregurság. - -No majd meglátod, hogy én tisztára mosom magamat. Még abban a stádiumban -lélegzem. - -Nyugodt lehetsz. A mit én neked lediktálok, egészen denaturalizálva van -már. A milyenre az egyszeri backfisch azt mondta, hogy «ez olyan -ártatlan regény, hogy ezt még a mama is elolvashatja». - -Az én Nikkelem, mint mondám, soha sem magolta be könyv nélkül a leczkét. -Elég volt neki azt egyszer elolvasni, az értelme a fejében maradt s azt -elmondta a saját fogalmazása szerint. - -Egyszer csak hirtelen megváltoztatta a rendszerét. A mint virradni -kezdett, fölugrott az ágyból, felöltözött, kapta a könyvet, kiment a -kertbe biflálni. Mire én megjelentem a légyotton, már akkor ő ott lépte -a nagy lábaival a száztűhoszszát. - -Amarillissel aztán, a ki szintén odatévedt, én egy bizalmas szót sem -válthattam többé, ha csak ribizlit nem segítettem neki szedni. - -Világos volt a kabala. Ez az ember engem kontrakariroz. - -No megállj Nikkel! Ha még piczulát nem vertek belőled! - -Egy reggel azt mondám a bárónak: - -– Hallod-e te báró; te mostanában nagyon korán kelsz. - -– A nap is korán kel. Ha az orromra süt, nem tudok az ágyban maradni. - -– No hát én majd teszek róla, hogy az ágyban tudj maradni. - -Leczke után nehányan, válogatott legények, össze szoktunk gyülni a -vivóiskolában. Így hittuk a gimnazium nyáron üres fáskamráját, a hol -karddal, rapérral hadazni szoktunk. Egy dragonyos őrmester volt a -professzorunk, a kinek havonkint egy forintot kontribuáltunk; kardot, -fejés karvédőt kiki maga szerzett magának. - -Ha csak mancsettáztunk, akkor nem kötöttük föl a plasztront, s a béllelt -sapak helyett is csak a rostély maszkot tettük föl. - -Az összeszólalásunk utáni délután, mikor a klasszisból lementünk a -vivodába, oda sugtam a bárónak: - -– Ma plasztron nélkül fogunk vivni – egész testre; aztán egész a -fegyverképtelenségig. - -– Állok elébe. - -Természetesen vivásleczkénél nem lesik szekundánsok a harcz kimenetelét; -az őrmestertanár is rábizza a felekre, hogy ott üssék egymást, a hol -érik; a kardok ugyan nincsenek kiköszörülve s a vivókat takarja egy -vékony gyapot jankli; de mi ketten ez alkalommal úgy helybehagytuk -egymást a tompa élü kardokkal, hogy ha az Pesten történt volna, -vezérczikket irtak volna róla a Nyilt-Térben. Én kaptam a karomra, a -mellemre, a vállamra olyan hurkákat, mint egy kolbász; bőrrepedést, a -miből kiserkedt a vér; a fejemre is egy daganatot; ellenben a Nikkel -viselt tőlem egy emléket a nyakán, a mitől berekedt, egy -kup-dő-Zsarnákot a térdére, a mitől megsántult; meg egy veszedelmes -csapást a könyökére, a mitől fegyverképtelenné lett. - -«Urak, ez már nem tréfa!» mondá a vivómesterünk. Ki kell békülni rögtön! -Ez a regula. Kezet is nyujtottunk egymásnak s «pardon»-t mondtunk. - -No de én czélt értem. A magam sebeit megkuráltam ötven krajczár ára -arnikával, meg vattával s eltakarhattam a ruhámmal; de a báró a -megsántult lábát nem tagadhatta el, neki csakugyan felcsert kellett -hivatni, a ki ágyba fektette, beflastromozta, bekötözte, mint egy igazi -párbajban megsebesültet. - -De másnap nem jöhetett ki az én találkozómat elrontani a kertbe. Én -kimehettem; mert nem vallottam be semmit. A jobb karomat ugyan nem -tudtam megemelni; de hiszen félkarral is lehet ölelkezni. - - -IX. A KATASZTRÓFA. - -A gólyás-ballon bukása a mi regényünk bukását is maga után vonta. - -Esdrás úr lelkét betöltötte a világfájdalom, Europa-unalom és -gólyagyülölet. – Rossz kedvét alattvalóival éreztette. Agesilaus csak -úgy tudta magát a szuverén atyai zsarnokság ellen megvédelmezni, hogy -kurtára lenyiratta a haját. Nem lehetett megczibálni. - -Esdrás úr katalogust olvastatott és examinált. Kapcziózuskodott. (Ez is -régi szó, de örökké új). - -A gyászos kimenetelü vivóiskolai párbajunk már a bukott gólya után -következett. Az ágybanfekvő kosztos historiáját bizonyosan a borbély -fedezte föl a professzor előtt. Hanem az indító okot, a miért ez a -püfölődzés végbement, másnak kellett elárulni. Soha sem beszéli ki a -fejemből senki, hogy ez a Judás a szentpétervári katonai attasé volt. - -Egyszerre csak az jutott eszébe a professzor úrnak, hogy bekövetelte -tőlünk az irásbeli görög gyakorlatainkat. - -Én azt a negativ igazságot mondtam neki, hogy elvesztettem a magamét. -Vigasztalhatatlan vagyok. - -– No hát csak vigasztalódjál meg, mert én megtaláltam. Mondá Esdrás úr. - -S odatartotta az orrom elé. Szép kis exercicium volt. mondhatom. - -Senki sem disputálja ki belőlem, hogy a szentpétervári nagykövetség -révén jutott hozzá. - -Nojszen szép konzekvencziákat vonhatott le belőle! - -Ott volt a mi egész ideális korrespondencziánk görög betükben kifejezve. - -A sajnos fölfedezés legelső eredménye az volt, hogy Amarillis -kisasszonyt elküldték kolostorba; beadták apáczának. - -Nekünk pedig, t. i. nekem és báró Nikkelnek, az examen napjára -odacsődítették a sorsunk intéző zsarnokait: Nikkelnek a nyugalmazott -alezredes édes apját, nekem meg a mindig nyugalmi állapotban levő -tútoromat, a nagybátyámat. Azok még láthatták a kék-zöld foltokat a -drága magzataik élő pergamenjén, a mit azok egymásra fölrúnáztak – egy -pár szép szem miatt. - -A két zsarnok kölcsönös eszmecserék utján abban állapodott meg, hogy két -ilyen veszekedő ficzkót lehetetlen más irányba terelni, mint ha mind a -kettőt beadják jövendőben a bécsujhelyi katonai akadémiába. - -Akkor még az a meggyőződés uralkodott a magyarok között, hogy ha van a -familiában egy olyan rossz kölyök, a kiből semmi rendes embert nem lehet -formálni, azt be kell adni a «Stiftbe». - -Ez volt a műneve annak a rettegett intézetnek, a melyben katonatiszteket -nevelnek. - -Közbeesett azonban a bevégzett gymnáziumi tanév s a kezdődő katonai -akadémiai kurzus közé a szokásos vakáczionális két hónap. - -S ennek a két hónapnak ismét egy új fejezetet kell szentelni. - -Az első novella ezzel be van fejezve. (Egyelőre.) Már most kérek egy pár -napi haladékot, hogy a második novellához összeszedjem az eszemet. – -Mert ez az én historiám hét különböző novellából fog állani, a mik végül -egy nyolczadikban mind összekerülnek s egy kerek egész lesz belőlük. - -Furcsa lesz az nagyon! - - - - -«IRINGÓ.» - - -I. A KALUGYER. - -A nagybátyámat hitták az ismerősei odalenn a Bánságban «kalugyernek». -Egész helytelenül; mert a kalugyer jelent orosz papot, a kinek a -felesége meghalt s a kit a dogma kényszerít azontul nőtlennek maradni és -száját a husevéstől megtartóztatni. – Már pedig az én nagybátyám soha -rácz pópa nem volt, soha feleséget nem vett, és így özvegy nem lehetett, -a mi pedig a vegetarianismust illeti, attól olyan messze állott, mint az -a debreczeni diák, a kinek a dárdása hozta a czivától az ebédet fazékban -s keletkezett közöttük a következő szóváltás: «Quid tulisti?» – -«Brassicam.» – «Est ne sus intus?» – «Minime gentium.» – «Tundas ad -eperfám!» Ezt az anekdotát a vakáczió alatt nekem minden héten kétszer -kellett a bácsitól bevennem, vasárnap, meg szerdán, a mikor a töltött -káposztát fölmelegítve adták föl az asztalra; hát csak vegye be a -tisztelt olvasó is, ha már ismeri, fölmelegítve s ha új volna, fogjon -magának egy gymnazistát s magyaráztassa meg, mit tesz? - -Azért híhatták így a bácsit, mert egészen visszavonulva élt. Ő sem járt -mások nyakára, őtet sem látogatta senki. A kaszinóba is csak pipázni -járt; nem kártyázott. Hivatkozott a nagy emberek példájára. – Deák -Ferencz, Kossuth Lajos, Nyáry Pál notorie nem vett kártyát a kezébe -soha. Valamennyi czelebris politikus mind «achartista». (Lásd, milyen -szép új szóval gazdagítottam az irodalmat!) Hej, ha most látná a -Ferraris históriai tarokkpartieját! - -Szép nagy ősi háza volt; nagy kertje, külső, belső gazdasága. A külső -árendába volt adva mindig, a belső fölött pedig korlátlanul gazdálkodott -a Flóra asszony. - -A Flóra asszony valamikor tüzes szépség lehetett, a szerecsikáról és az -ólomfehérről ugyan előhaladt korában sem mondott le. Az arczát divat -szerint csak a füléig zománczolta be, azontul aztán kőbarna volt a bőre -s a fogai megfeketültek a festéktől. Az öltözete zsiros volt, de -selyemvirágokkal és skófiummal himezve s a fején arany-ezüst fejkötőt -viselt; az aranycsipke már egy kicsit zöldes volt, az ezüst pedig -gyöngén vereses. Irással, olvasással soha nem vesztegette az idejét; de -azért a számadásokat úgy kitudta a fejében kálkulálni, hogy mikor a -bácsinak egy forintból beszámolt, száztiz krajczár került ki belőle. - -Ennek az érdekes hölgynek a társaságában töltötte el az én nagybátyám az -egész életét. - -Mert hát a cœlibátust nem csak a papok jóvoltára találták föl. Akadnak -az eklézsián kivül is okos emberek, a kik ennek az előnyeit fölismerik -és magukra alkalmazzák. - -Nem volt a bácsi életében semmi tragikus sorsfordulat, holmi poétás -szerelmi csalódás. Ő egyszerüen kommodus ember volt, a ki nem akart -senkivel bajlódni. Asszony! Gyerek! Minek az? - -Mikor lejött értem Esdrás úr vészharangozására, hogy hajamnál fogva -kirántson az enyvből, kegyes útmutatásokat adott: - -«Édes öcsém, ha bolondságokat csinálsz, úgy csináld, hogy mást tégy -bolonddá, ne magadat. – Magadra vigyázz. – Hidd el nekem, hogy a -házasságoknak fele vigyázatlanságból származik. Valamint hogy a -lábtöréseknek is száz eset közül ötvenben vigyázatlanság az okozója.» - -E szerint ő a lábeltörést, meg a házasságot egy kategoriába sorozta. - -Óh, be mély belátásu és látnoki eszű politikus volt az én Kalugyer -bátyám! Ha az ő elvei szerint komponálná magát a társadalom, most nem -volna egyházpolitikai hercze-hurcza. Az volna egyszerüen a jelszó: -«Keresztények, vigyázzatok, hogy házasságba ne bukjatok.» - -Az is igaz, hogy ezzel az életnézettel nem állt egyedül a bácsi. El volt -az terjedve magában a népben is. De biz a legszebb petrezselyem -teremhetett volna ott az ő mezővárosában a plébános és a pópa házának a -küszöbe előtt, a házasságra lépni kivánó párok miatt. Bevett népszokás -volt, hogy vőlegény és menyasszony egy félesztendeig kitanulják elébb, -hogy egymásnak valók-e? S ha a praxisban arra a meggyőződésre jutottak, -hogy nincs meg köztük a kellő harmónia, akkor szépen elbucsuztak, -szélyel mentek. Az új menyecskének egy esztendeig föl sem tűzték a -kontyát s nem tették föl a fejkötőjét s egy évig szabad volt neki -tánczolni a rodinában és eljárni a fonókába. - -Aztán volt vajákos asszony elég, a ki kényes természetü helyzetben -készen állt a segítséggel. Nem történt ott szerencsétlenség soha. A pap -stólája többet látott a temetések, mint a keresztelések alkalmából. - -De már most üss hátba, kérlek: hiszen csaknem beleestem a moralizálásba. - -Hát bánja a szösz, hogy milyen volt az én nagybátyám, gazdasszonyostul; -meg az ő egész háza tája? Hanem beszéljünk már egyszer a szép Iringóról. - -Iringónak hivják a virágzó korában (eringium) csodaszépségű burjánt; -levele, szára kék mint az indigó; csupa tövis, még a virága is, -megszúrja a hozzányulókat; mikor azután megszárad, a szél letöri a -száráról; megkapja, végigkergeti a fenyéren, akkor már úgy hivják, hogy -«ördögszekér, ördögborda». - - -II. A HIDEGÍTŐ CSÓK. - -Mikor a delibácsi kastély udvarára behajtattunk, a nagybácsi saját -négyes fogatán, a pitvarból egy leány jött ki elénk, aki a bátyámnak -kezet csókolt, a hogy a bricskából leszállni segített neki, amire a -bátyám azt mondta: «jól van no!» - -Azután nekem is segített leszállni a leány a hintóból s nekem is kezet -csókolt. - -Nem is igen néztem rá, csak azt láttam, hogy katrinczát visel. - -Nekem ugyan még soha senki sem csókolt kezet, először esett meg rajtam. -Nem tudom, más ember úgy van-e vele? De nálam még óra mulva is érzik a -hidege annak a kezemet ért csóknak; olyan, mintha valami érczdarab volna -oda téve. Később (plane most!) gyakran volt már ehhez az -amfibium-csókhoz szerencsém. - -Mi volt ez, szolgáló? Hogy kezet csókol a hazaérkező gazdájának; meg még -a vendégének is. - -Még sem szolgáló, mert ő parancsolgat a bátyám hajdujának, hogy szedje -le a bőröndöket, utitáskákat s melyiket hová, melyik szobába vigye. - -Mint minden régi ház, úgy volt a bátyámé is berendezve, hogy a konyhán -keresztül kellett a szobákba menni. Nagyon raczionális beosztás. A -konyha egyuttal cselédlakás is. Az az egy darab nőszemély ott a tüzhely -mellett egy személyben portás, szakácsné, bejelentő komornyik, -gazdasszony; – meg még ki tudja mi? - -Ott találtuk a nyitott tüzhely előtt. - -Megmagyarázzam neked, hogy mi az a nyitott tüzhely? Neked nem -magyarázom; mert magad is olyan mellett nevekedtél föl. A mai -generácziónak pedig hiába elemezném, hogy mi az a «vaskutya», -«ludlelke», «lábos», «tévő», «pemete», a kik sohase láttak ilyent. - -A bátyám gazdasszonyát már a föntebbi fejezetben szinskizzeltem (no -nézd, megint egy szép új szóval gazdagítottalak). Hát ez most nem -fogadhatta az érkező uraságot, mert ott ült abban a négyszögletü -sülyesztőben, mely a sütőkemencze barlangjának oduját előzi meg s abban -serénykedett, hogy a tévőt felyül vizes rongyokkal tapasztotta be, alul -pedig a kemenczéből kihúzott parázszsal halmozta félmagasságig. A -tüzhely előtt, zsámolyon állva, forgatta a nyársra kényszerített pulykát -egy kis tömpe «szuka». Tudod, hogy a diákok között ez a titulusa a -fiatal vászoncselédnek. - -E szerint az a másik leány még sem szolgáló. - -A házi doromb fölnézett rám onnan a sugólyukból. - -– No hát! Ez az a hires gólyás úrfi? Kiáltott rám familiáris komázással. - -«Gólyás-úrfi!» Hisz itt már mindent tudnak. - -Majd letapostam a bácsinak a lábát, úgy siettem a konyhából a szobába -eloldalogni. - -A benyiló volt az én leendő garszonlakásom. Egy ágy, egy bőr kanapé, egy -asztal, egy sublód, egy csukható tükör, egy pipatartó, meg egy köpőláda. -Teljes komfort. Nem! Az nem volt… A mire a gyertyát szokás tenni -lefekvéskor. - -Hozzá jött az én bőröndöm. Azt a hajdu meg a hetes letette az ágy elé. - -Nyomban utánuk bedugta az ajtón a fejét az – Iringó. - -– Nos! Be lehet magához jönni? – kérdezé kiváncsi képpel. - -Ekkor aztán jobban megnéztem. - -Kapitális kis leánydarab volt. - -Olyan gömbölyü rajta minden, mintha esztergából került volna elő. - -Ezt ugyan ti ritmuscsinálók szebben tudjátok kifejezni, például -Csokonai: - -«… úgy domboroda ki, - -Mintha birsalmából harapták volna ki.» - -Piros két pofácskája, akarta nem akarta, mindig nevetésre állt, a szája -meg épen csupa gúnykaczaj volt a szegleteivel fölfelé huzódva; egy kis -gyenge pihécske hamvadott a fölső ajka két végében, a mi annak még -hamisabb kifejezést adott; a két szemöldöke olyan volt, mint két eleven -csík; sűrű fekete haja egy vastag czopfliba fonva. Piros korall volt a -nyakán. Aztán a két karja egész vállig csak egy nagyon átlátszó -reczeficzével nem takarva, de elárulva. Egy katrincza elől, a másik -hátul s a hol azok elváltak, meglátszott a házi csipkével diszitett -fersing; rózsaszinü harisnya volt a lábán aranypillangós piros szattyán -papucscsal. - -Ezt az én szemem egyszerre mind lemomentfotografálta. - -– No adja ide frissen a kupferje kulcsát; (így mondta) hadd rakjam ki -belőle a czókmókját. - -Kezébe adtam az óralánczomon függő kulcsot. Odaguggolt vele a bőröndöm -elé s fölnyitotta a tetejét. - -Az első beletekintésre összecsapta a két kezét. - -Legfölül találta a két vivókardot. Kezébe vette. - -– Hát ilyenekkel kaszabolják maguk egymást össze? szólt oda hozzám, -azzal a feddőző fejbólintgatással, a minőre csak valami közel -atyafiságos viszony jogosíthat föl. – No ezeket jó lesz, ha a szalmazsák -alá eldugja; mert ha a nagybácsi meglátja, beledobatja a kutba; az ám! -Azt mondta. Csitt, patt! Azzal a két kezébe fogva a két kardot, -egymáshoz verte őket. – De szeretnék én is ilyen karddal vivni. - -– Majd én megtanítom magát. - -– Óh persze, hogy jól rám huzogasson. - -– Nem. Én csak védekezni fogok: maga üthet, ha tud. - -– Dejszen, ha én egyszer ráhuzok magára, tudom, hogy megemlegeti. Nézze, -milyen karom van! – S föltürte a reczeficzét vállig. Látja? - -Ugyan láttam. - -A nagybácsi lépései hangzottak a mellékszobában az ajtóm felé. - -Iringó hirtelen eldugta a vivókardjaimat az ágyterítő alá. - -– Siess! Ne trécselj annyit! Krákogott a kalugyer. Láss az asztalterítés -után. - -Iringó kettőthármat rázott a vállán. Szép a parancsosztogatás, csak -legyen, a ki megfogadja. - -A leány még nem fejezte be a fölvett thémát. - -– Aztán olyan igen nagyon szép volt az a leány, a ki miatt maguk úgy -összekaszabolták egymást? - -Ohó! Hisz ez mindenről jól van értesülve. - -Ez nem cseléd. - -Ez a familiához tartozik. - -Hogyan? miképen? Azért hárítsuk a felelősséget a kalugyerre. - -– Bizony szép volt. - -Ez a válasz megnyujtá az arczát. - -– De azért lehet szebb leány is a világon, mondám. - -Erre megint mosolygásra gömbölyültek az orczái. - -Iringó folytatta a kipakolást. - -Szép kis zsémbelés lett belőle. - -Hát bizony mikor egy diák elpakolja a czókmókját, ott nincs valami -pedáns rend. - -– Hát már a szennyest ide kellett begyürni a tiszta közé? Legfeljül meg -az opánkákat? - -Volt egy pár ficsúros czipőm sárga bőrből; azt ő opánkának nevezte. -Megnézte nagyon. - -– De furcsa czipellő! Nem is férfi lábára való ez, olyan kicsiny. Ez női -czipő! - -S azzal lerántotta a pillangós papucsot a lábáról s egy húj alatt az ő -lábán volt a sárga lábtyűm. Akkurát rápászolt. - -– Ezt maga attól a bizonyos frajlától hozta el emlékül; ezt nem a maga -lábára szabták! - -Úgy rám támadt, hogy kénytelen voltam védekezni. - -Persze az útra a hosszúszáru vadászcsizmámat húztam föl, abban nagy volt -a lábam. - -Addig nem hagyott békét, míg le nem húztam a csizmámat (ő is segített) s -a sárga czipőket föl nem erőtettem a lábamra. Az igaz, hogy szűken -jártak. «Nem szégyenli, hogy ilyen kicsi lábai vannak?» - -Azzal folytatta a rakosgatást; az öltönyöket a fogasra akasztotta, előbb -kikeresve a zsebeiket; talált is bennük egyetmást; a tiszta -fehérnemüeket a subládba rakta. A szennyest egy zsebkendőbe csomagolta. - -Mindig alább hatolva, egyszer csak megint talált valami megcsudálni -valót. - -– Hát abban a kis koporsóban mi van? - -– Nem koporsó az, hanem hegedütok. - -– Hát maga szokott hegedülni? Hiszen maga nem czigány. - -– A guszliczások sem czigányok. - -– No hát akkor én majd tanítok magának szép nótákat; azokat húzza el, ha -tudja. - -– El is huzom. - -Legalul voltak a könyvek. - -– Ezeket magának mind meg kellett tanulni? – Huh, de nem szeretnék diák -lenni! - -A könyvek alul előkerültek a rajzoló eszközeim, festéktokom, meg a -rajz-albumom. Mikor azt fölnyitotta, egyszerre nagy respektusa támadt -irántam. - -– Hát maga festeni is tud? Ezt mind maga rajzolta? Aztán szabad kézzel? -Le tudna egy embert is festeni? Élő embert. - -– Az az én mesterségem. - -– Engem is le tudna festeni, így, ahogy vagyok? - -– Nagy gyönyörüséget találnék benne. - -– Menjen már! Aztán mit kell érte fizetni? Van ám pénzem! - -– Magát szép kis leány ingyen festem le. - -– A – á! Az nekem nagyon drága… - -(Van ennek már esze!) - -A bőrönd fenekén volt még egy nagy skatulya, papirból. Hogy össze ne -törjön az oldala, bele volt csavargatva abba a gyapot trikó-zubbonyba, a -mit a vivásnál szoktunk fölvenni. Azt le kellett a dobozról göngyölíteni -a leánynak. - -Hogy elszörnyedt, mikor ennek az öltönydarabnak a mivoltát meglátta. -Hosszú hasítások, szögletes repesztések rajta, itt-amott barna foltok a -szöveten. Egyszerre kitalált mindent. - -– Ugy-e? Ez az a vivó-zubbony, a miben verekedett? Hogy összehasogatta -az a csunya kard! Ezek itten vérfoltok mind? A maga saját vére? De így -összeveretni magát!… Szegényke! - -S mikor azt mondta, hogy «szegényke!» a szemében valami nedvesség -ragyogott. - -A legveszedelmesebb bakterium a világon! Asszonykönny! – De sokszor -voltam a betege. – S hogy ennek még nem találták ki a serumát a -doktorok! - -Hanem aztán szépen megjárta vele az Iringó, mikor a kiváncsisága -rávitte, hogy a dobozt fölnyissa. - -Abban volt, gondosan vatta közé elpakolva a gipszmodellem, a mi minden -rajztanodában otthonos: a küzdő gladiátor. Ezen természetesen nem csak -hogy semmi öltözet sincs, de még az epidermis is el van távolítva róla, -hogy az izmok fekvése teljesen tanulmányozható legyen rajta. - -– Juj de csunya portéka! – szólt összeborzadva Iringó. - -– Tegye csak oda a sublód tetejére. - -Dejszen hozzá nem nyult volna egy világért ehhez a szörnyű alakhoz. – -Hanem egyet gondolt. Volt a nyakán egy himzett fulárd kendő, mely -csücskéivel a keblébe vonult le; azt leoldotta a nyakáról s aztán -odakötötte a gladiátor derekára. - -Persze a gladiátornak több szüksége volt arra a takaróra, mint az ő -nyakának. - -Így aztán kezébe merte venni s oda tette a tükör mellé. - -– De le ne vegye róla; – szólt megfenyegetve az ujjával, – mert különben -soha sem mernék bejönni a szobájába. - -Lármázhatott ez alatt a kalugyer, hogy miért nem jön asztalt teríteni a -fruska? Én magam is figyelmeztettem e fölhivásra a leányt. - -– Ejh! Hisz ott van az anyám, majd megterít. - -Ebből aztán megtudtam, hogy az Iringó a gazdasszonynak a leánya, ő pedig -a ház elkényeztetett zsarnoka. Eszmetársulat útján innenstul azt is -megtudtam, hogy hát a kalugyer kicsoda? - - -III. A HEGEDŰ MEG A PEMZLI, MINT KIGYÓ. - -Hát bizony fiatal koromban bennem is megvoltak a bohemien hajlamok. - -De ugyan minek czifrázzuk a szót? Mire való nekünk az a «bohemien» -kifejezés? Az csak a francziának jelent «czigányt»; nekünk pedig csehet. -Mondjuk magunk magunknak őszintén «czigány». - -Poéta, piktor, muzsikus, képfaragó, szinész: az mind a nömös czigány -nemzetséghöz tartozik. Büszke lehet rá. Még tán a katonatisztnek is -szoríthatnának helyet maguk között. - -Én is irtam zöld koromban verseket, novellákat; virtuózul hegedültem, -festettem arczképeket; deklamáltam és énekeltem. A mellett vivni, -lovagolni is tudtam. Akármelyik fajtájában a czigányhivatásnak hires -emberré lehettem volna. Neki is rugaszkodtam hol az egyik, hol a másik -«göröngyös» pályának; s csak az Isten őrzött, hogy végig nem futottam -rajta, és most babér koszorúval a homlokomon, de csizmatalp nélkül, ott -volnék a végczélnál: – valamelyik rokkant táltos-ápoló intézetnek a -nyakán. - -Hát biz a mennyei gondviselés őrzött meg tőle, hogy nagy emberré nem -lettem. Mert nem szorultam rá. Tény az, hogy az éhség a legjobb -Maecenas, az csinálja a hires embereket. A legtöbb zseni annak -köszönheti a dicsőségét, hogy az uzsorásai folyvást rángatják alóla a -gyékényt. A lyukas csizmatalp a legkitünőbb közlekedési eszköz az -Olympusra. - -Az apámnak volt a pesti határban egy rozzant vityillója, nehány hold -telekkel, a mi konkurzuális masszából maradt neki veszett fejsze -nyeléül. Fizetett érte egy milimári száz forint haszonbért. Egyszer -aztán a vaspályának új magazin kellett; útjába esett az én örökségem, -kaptam érte kétszázezer forintot. - -Akkor aztán nem versifikáltam, nem muzsikáltam többé, vért sem ontottam -a hazáért, szegre akasztottam a kardot és hegedűt, azt sem tudom, hová -lettek? A feleségem bizonyosan fölvitette a padlásra, a rajzolást pedig, -a hogy a német mondja «zeichnen», csak részvényeken gyakorlom. - -Hanem hát még anno boldog-idők, akkor még remekül tudtam hegedülni. Ha -kinyitottam az ablakomat s elkezdtem a száraz fát ríkatni a -nyirettyűvel, rögtön visszhangot adott rá egy édes csengő leányhang a -kertből. A nagybátyámnak hires gyümölcsös kertje volt, (a kalugyerek -mind szenvedélyes kertészek) akkor érett épen a cseresznye, meg a meggy, -annak a leszedésével foglalkozott az Iringó, az anyja meg befőttet -csinált belőle. - -Hol ő dalolta el az én hegedűszóm után a nótát; hol én hegedültem utána -az ő népdalát. Ez a banális kezdete a falusi idyllnek. - -Így lesz a hegedüből kígyó. - -A második stádium az volt, hogy (felsőbb beleegyezéssel) lefestettem az -Iringót. - -Ott ült a leány előttem egész hosszú délutánonként, ünneplő jelmezében, -melyen én igazgattam valamit, festői műérzékkel. Vállat mit – ki kell -szabadítani a hüvelyéből; – s aztán hogy derült arczot csináljon, -bohókás tréfákat mondtam neki, némelyikért durczás is lett. Utoljára is -a festő a modelljével lehetetlen, hogy meg ne ismerkedjék. Bókokat is -csak illik neki mondani. - -Így lesz az ecsetből kigyó. - -Azt azonban kikötötte az Iringó, hogy a kész arczkép az ő tulajdonába -menjen át s én azért a festői honorariumot elfogadjam, szép fényes -koronástallér képében. - -Ez volt az egyetlen pénz, a mit ezzel a tudományommal kerestem. - -Sokáig hordtam az óralánczomon. - -Az Iringóval lassankint valóságos játszópajtások lettünk. Két pajkos -gyerek, aki egymást kergeti, tépászsza. Csináltunk bodzafából -fecskendőket, azokkal permeteztük egymást nyakon. Az Iringó megtette azt -a tréfát, hogy éjszaka, mikor az előálmomat aludtam, odalopózott az -ajtómhoz (a szobám a folyosóra nyilt) s elkezdett rajta két ököllel -dobolni. Én fölriadtam; azt hittem zsiványok törtek ránk. Kirohantam az -ajtón, vadászpuskával a kezemben; senkit se találtam. Alig aludtam el -ujra, megint feldörömbölt. Most már karddal, puskával rohantam ki az -ajtón; minden zeget-zugot összekerestem, sohol sem találtam a koboldra. - -Reggel aztán jól kinevetett. - -«Itt voltam elbujva a fülkében.» - -«Kaphattalak volna csak meg!» - -Hogy a vadászcsizmámba tojásokat dugott, a vánkosom alá skatulyába zárt -szarvasbogarakat rejtett, hogy guzsalyszárból kisértetet csinált s azt -az ágyamhoz támasztotta; meg hogy a viselő ruháimnak egyik szárát -kifordította, arra mindennap el lehettem készülve. Ha rajta kaptam, -rávertem. - -S ez nekünk mind jó mulatság volt. - -A kalugyer nem törődött velünk. - -A mámi pedig nem ért rá. - -Aztán hát mi baj? - -Gondolom, hogy a te csikó-korodban is így volt - - -III. HOGY LESZ A SPANYOLMEGGYBŐL ALMA? - -Már erre magad is csak kiváncsi vagy ugye, mint incarnatus kertész? - -Hát vannak, a kik az almát ki nem állhatják; még ha hallják is, hogy -valaki almát eszik, egyszerre elvásik tőle a foguk. Úgy vagyok én a -spanyolmegygyel. Ránézni is irtózom. A nagybátyámnak a kertjében pedig -teljes gyüjteménye volt ennek a nemes gyümölcsnek. Azoknak az érés-ideje -pedig különböző. Studium és szájiz kell hozzá, hogy mikor leszedni -valók. Ebben jeleskedett az Iringó; azért neveztetett ki a kalugyer -által legfőbb spanyolmeggyleszedőnek. Minden délután hozott a kertből -egy teletetéz kosárral. Engemet is megkinált vele. – Távozz tőlem sátán! - -Egyszer aztán valami rendkivül finom ritkaságot hozott be a kertből. -Első termése volt egy fiatal csemetének, melyre tülanglé krinolint -húztak érés idején, hogy a madarak, cetoniák meg ne csipkedjék; csak egy -tányérkával volt, szépen szőlőlevélre rakva. - -Azt is odahozta a szobámba a kis leány s dévaj módon kinált meg vele: -«no, ezt csak megkóstolja!» - -– Nem én. - -– «Izabella királyné.» - -– Úgy meg már épen nem. Én spanyolnak republikánus vagyok. - -– Csak egy szemet. - -– Soha! - -– Hát egy felet? - -Hogy lehet egy szem spanyolmeggyet megfelezni? - -Hát úgy, hogy azt az óriás meggyet odavette a szájába, úgy, hogy fele az -ajkai közt kikandikált, úgy kinált meg vele. A meggy épen olyan piros -volt, mint a száj. Nem is tudni, hol végződik a meggy, hol kezdődik az -ajk. - -Így persze hogy elfogadtam. - -Hiszen nagyon jó az a spanyolmeggy! Így megfelezve. - -De nem maradt abból az Izabella királynéból a tányéron kóstolónak való -sem a kalugyer számára. - -Ettül fogva aztán rettenetesen megszerettem a spanyolmeggyet. Nincs -annál édesebb gyümölcs a világon. Még magam is segítettem szedni az -Iringónak a magasabb fákról. Én tartottam a kettős lajtorját alatta, -hogy el ne csúszszék. - -Le is rajzoltam ezt a gruppot az albumomba. - -Így lett a spanyolmeggyből alma: az a bizonyos alma, melyet Éva anyánk -megosztott Ádám apóval, a gonosz kígyó (hegedü és ecset) rábeszélésére. - -Egyszer aztán minket is kizártak a paradicsomból; (miféle angyal -árulkodhatott ránk?) a kalugyer sejtett-e valamit, vagy Iringónak az -anyja? a meggyet, cseresznyét eladták fáján mind egy vándor kofának s -azontúl vége volt minden hanczuzásnak. Az Iringót többé takarítani sem -eresztették a szobámba; az anyja járt be. Azt mondta, hogy a leánynak -tanulni kell már a sütést-főzést; mert itt az ideje, hogy férjhez -menjen; a házasságnál pedig fődolog a konyha. A mely asszony a rácz -pitét meg nem tudja csinálni úgy, a hogy kell, azt az ura megveti és – -megveri. - - -IV. A RÁCZ PITE. - -Megvallom, hogy egy dologban chauvinista[1] vagyok: a magyar -tésztanemüek appreciálásában. - -Magyarországon túl még csak fogalma sincs senkinek arról, hogy miféle -paradicsomi ételekké lehet átalakítani a boldogasszony képét viselő -buzaszemet. - -Az erdélyi levelensült, az aranygaluska, a kecskeméti túrós béles, a -debreczeni fonatos, a túrós metélt, mind ideálszámba mennek; a -szentmártoni mákosrétesről pláne allelujával végződő zsolozsma szól; de -mind valamennyi elől elnyeri a pálmát a «rácz pite». - -(Ne fintorgasd az orrodat, édes barátom, hogy annyi hetet-havat -összedarálok; meglátod később, hogy ez is hozzátartozik az én fátumom -auguriumaihoz.) - -Tehát a rácz pite készítéséhez különös talentum, beható studium és -szerencsés kéz kivántatik. Hogyan kell a gyurt tésztát fátyol -vékonyságra elnyujtani; akkor nem úgy, mint a rétest, azon nyersen -behinteni, összegöngyölíteni, hanem előbb félig megszikkasztani, azután -mindenféle heterogén husnemüeket apróra összevagdalni, kemény -tojássárgáját, meg nem tudom én még mi mindent közé keverni; az egyik -tésztalapot ezzel behinteni, tollhegyével zsirt vagy talán tejfelt -(tudja kő!) ráfecskendezni; a másik vékony tésztapatyolatot ráborítani; -az elébbi manővert megismételni, mig véges-végül az összerakott lapokból -egy brosür lesz; képzeld csak! egy brosür, mely megehető; még szép -kötése is van, azzal együtt megehető; nincs benne semmi sületlenség; -együtt a realizmus az idealizmussal. – Ez a rácz pite. - -A feleségem öt esztendeig keresett egy szakácsnét, aki rácz pitét tud -mívelni, míg végre talált egy igazit s azt szerződtette a millennium -végéig nyugdijképességgel; – de erről majd később. Ne félj, még kapsz a -rácz pitéből. - -Tehát egy szép napon egy tál szépen fölvágott rácz pitét hozott föl az -asztalra a gazdasszony, dicsőségtől ragyogó orczával hirdetve: «ezt maga -csinálta a leányom!» - -A kalugyer azt mondta rá, hogy fölséges! Megevett belőle tiz darabot. -Kilelte tőle a hideg. - -… No hát már most férjhez lehet adni az Iringót. - - -V. AZ ÉN DEVERSÉGEM. - -No nesze! Megint egy szép új magyar szó: «deverség», a mi nem található -a Magyar Tudós Akadémia nagy szótárában. «Devernyázás» az ismeretes; -meglehet, hogy ennek a gyök-szava a «dever». - -Úgy látszik, hogy török szó, ámbár a szerb irók az állítják, hogy rácz -szó s jelent magyarul vőfélyt; de én kénytelen vagyok disputába -elegyedni velük s a minősítésből leszármaztatni az igazi értelmet. A mi -a magyaroknál a vőfély, a vendéghivogató, ételfölhordó, rigmus-reczitáló -bohókás figura: az a ráczoknál a «csausz». Ez is török szó. A mi pedig a -ráczoknál a «dever»: a vőlegény asszistense, a lakodalom rendezője, a -menyasszonyvezető, a tánczkezdő, a vigasztaló, a ki rendszerint a -vőlegénynek az öcscse, azt a magyar népajk úgy irja, hogy «kisebbik -uram». - - («Nem szeretem az uramat, hajahaj! - Csak a kisebbik uramat, hajahaj!) - -Tudom én jobban, mint a filologusok, hogy mi a dever? (Voltam dever. -Ámbátor vérségi rokonságban nem álltam a vőlegénynyel.) - -Egy vasárnap délután két öreg matrona jött látogatóba a házhoz. Az egyik -volt az Iringó nagyanyja. A rácz nők, ha megvénülnek, úgy bebugyolálják -az arczukat, hogy csak a szemük látszik ki, s azt nagyon okosan -cselekszik. - -Hogy mi szándékkal jöttek, azt rögtön megtudtam abból, hogy az Iringó -visítozva futott ki a konyhából, mely egyúttal a hölgyek hálószobája és -elfogadó szalonja is volt, s fölszaladt a padlásra, magára zárta az -ajtót; estig le nem lehetett onnan csalogatni. - -Mikor vacsorára hittak (a konyhán kellett keresztül mennem) ott találtam -egy ládán ülve a leányt, két karja a térdén s a feje a könyökére hajtva. - -– Mi lelt, babám? – szólítám meg. - -Nem felelt semmit, csak a megemelt könyökével utalt a sublód felé valami -új tárgyra, amit úgy hínak, hogy «mátkatál». Himes tojások és csinált -virágok közepett egy arany füsttel borított alma. - -Abba az almába van beledugva egy arany pénz. - -Ez a «susogó». - -Ezzel kérdi a legény a leánytól: «jössz-e hozzám?» - -Mikor másnap visszajönnek a matrónák, az a kérdés, hogy az alma ép-e, -vagy kettémetsződött? Ha épen maradt, ez a visszautasítás, ha ketté -vágva nyilatkozik, akkor jöhet a leánykérő háztűznézőbe. - -Másnap ketté volt vágva az alma s még az nap este fejés után (most már -ebben is részt kellett venni az Iringónak; négy riska volt a háznál) -megjelent a két matrona s látva a symbolumot: a kettészelt «jabukát» a -mátkatálon, örvendezve távozék el, értesítve a kapuzábé mellett -settenkedő kérő legényt, hogy odamehet már az ablakra: kinyitják. - -Az első ismerkedés az ablakon keresztül történik; még ez nem az -eljegyzés; annak még sok előljáró teketóriája van. - -Elébb kell találni egy sztári szvátot, meg egy vojvodát: amaz a -menyasszony, emez a vőlegény násznagya; azután kell két debelikum: ezek -a tanuk; két prikumák, a tanuk lóggósa, egy csausz, vőfély, ez a -vőlegény bizalmasa, egy dever, ez meg a menyasszonyé, aztán két -nyoszolyó leány a menyasszony mellé, a kiket megint szép török szóval -úgy hínak, hogy «jengyebulik». - -Hát az nagyon természetes, hogy a sztári szvát hivatala egyenesen a -nagybátyámra nézett s következőleg a vőlegénynek öcscse nem lévén, a -dever missziója én rám származott át. - -Ezt az Iringó anyja előre közölte velem, lelkemre kötve, hogy másnap, a -mikor a vőlegény hivatalos látogatást tesz nálam, azzal szépen csókot -váltsak s bátyámnak nevezzem. - -Megsugta, hogy az bizony nem valami világcsudája szép legény, de gazdag; -van tornáczos háza, pajtája, góréja, hat ökre, négy lova, birkanyája, -sertéskondája, szántóföldje, kaszálója, szőleje, szilvása; jó -asszonytartó ember válik majd belőle. - -Másnap csakugyan megismerkedtem a bátyámmal. - -Hórihorgas égmeszelő volt, nálam félfejjel magasabb; pedig én sem szedem -zsámolyról a málnát; – de a mellett szertelenül sovány és laza egy alak; -a két térde megnyaklott alatta, ha ment, ha állt; a dereka előre -görbült, a feje lehúzta a nyakát; ez pedig hosszú vala, ökölnyi -ádámalmával; cserszinű arczbőre megfeszült a kiülő pofacsontján; nagy, -görbe keselyűorra minden egyebet absorbeált, úgy, hogy állra alig maradt -neki; a két szeme keresztbe kancsalított, mintha azok is arra -bámulnának, hogy mekkora orr! S volt egy ritka különlegessége: az, hogy -a sűrű, sarlóforma szemöldei szénfeketék voltak, a hosszú, vékony lelógó -bajusza pedig savószinű. - -Ehez kellett az Iringónak feleségül menni. - -Kiegészítette a kellemetességeit az, hogy rendkivül sebesen hadarta a -szót; hanem annál inkább borizü hangon s beszéd közben folyvást -nevetett, úgy, hogy a nevetéstől csupa ráncz lett az arcza; különben -egészen fiatal legény volt, úgy, hogy a keresztelőlevél döntötte el, -hogy bátyám-e vagy öcsém? - -Az ismeretséget nagyon hamar megkötöttük a Jóczával. (A kalugyernek igen -jó baraczkpálinkája volt.) Nagy hamar kutyupajtások lettünk s kész volt -közöttünk a szinczerizálás. - -Azt kérdi tőlem a Jócza: - -– No, bruderkám, te csak ismered jól azt az én menyasszonyomat? - -– Hogyne ismerném? Egy házban lakunk. - -– De azt mondám, hogy «jól» ismered? - -– Hát jónak kell, hogy ismerjem. - -– De igazán jónak? - -A hogy a két keresztbeálló szemével rám nézett, el kellett értenem, hogy -hova czéloz. - -– Már annyira jónak nem ismerem. - -– Eredj már! Hiszen sokszor láttam a kerítésen keresztül, hogy -kergetőztetek a kertben. El is fogtad. - -– Az csak ártatlan gyerekjáték volt. Arról biztosítalak, hogy én felőlem -a jegyesed olyan, mint a mályvarózsának a bimbója. - -A Jócza keserves grimászt csinált s a tarkóját vakarta. Majd meg -fütyürészni kezdett. Nem tudta, hogyan magyarázza ki magát? - -Egy kupicza pálinka tovább segítette a kifejezéseiben. - -– Mert hát tudod, én nekem már volt egy szeretőm, a kivel jegyben jártam -s aztán ott hagytam a faképnél. Annak az anyja pedig egy boszorkány. – -Én azt gondolom, hogy minden asszony, a kinek eladó leánya van, -boszorkány. Ha aztán férjhez adta a leányát, akkor átváltozik anyóssá. - -(Sajátszerű szláv mythologiai adat!) - -(Talán nem is specziális szláv?) - -Meg kellett vallanom, hogy még ebben az egyben nincs tapasztalásom. - -– Hát ez a banya boszuból azért, hogy a leányát ott hagytam; pedig nem -is igaz, hogy otthagytam, mert én becsületesen elszöktettem a fonóból; -tudod, ezt úgy híják nálunk, hogy «otmica». De ő vissza szökött tőlem. S -én aztán nem mentem érte vissza másodszor, a hogy szokás. - -– Egészen értem. - -– No hát ezért az anyja összebeszélt azzal a vargával, a ki nekem -csizmát szokott varrni s egy szárított békát dugott a csizmám talpába. - -– Hát aztán? - -– Nos, azt csak tudod, hogy milyen nagy baj az, hogy ha egy legénynek -szárított békát dugnak a csizmájába s rajta jár, nem veszi észre? - -Azt mondtam «tudom hát»; pedig ideám sem volt róla. - -Erre a Jócza bátyám kihúzta az öve mellől a pipáját, dohányzacskóját s -rágyujtott. Rézfödelü csibukja volt: török dohányt szítt, igazi -«bokcsa-tütünt». - -Mikor már jó nagy füstöt csinált maga körül, akkor kihúzta a csibukból a -pipaszárát s marokra fogta. - -– Látod ezt a pipaszárat? Ez igazi török-meggyfa. Hát mikor én úgy egy -asszonyfélével összekerülök nyájaskodás végett, akkor az rendesen azon -végződik, hogy én ezzel a török-meggyfa-pipaszárral jól végigverek a -hátán. - -– Az igazán különös formája a kurizálásnak. - -– Az ám, olyan nevezetes meggyfa-pipaszár ez az enyim. - -– No, csakhogy örömöd telik benne. - -– Dehogy telik benne örömöm. Én csak akkor örülök igazán, ha az -asszonyféle kikapja kezemből a pipaszárt s ő ver vele végig a hátamon. – -Ez aztán gyönyörüség. - -– Hát külömbözők a gusztusok. - -Azzal a Jócza bátyám kiverte a csibukja hamvát a padlómra, s egész -becsülettudással el is taposta, mert még tüzes volt s búcsút vett még -egy kupicza pálinkával. - -Én aztán azzal a jó tanácscsal bocsátottam el, hogy jövőre ne viseljen -csizmát, a minek varrott talpa van, hanem opánkát, azaz bocskort. - -– Hisz azt bolond nélkül is tudom, de késő már. A babona megfogott s azt -senki sem veszi le rólam. No hát zbogom. - -– Zbogom. - -Azzal szépen dolgára ment. - -Én pedig deveri hivatalom szabályrendelete szerint vettem a menyasszony -számára nászajándékot: egy pár arany fülönfüggőt szép nagy csengőkkel, a -milyent csak az úri kisasszonyok viselnek. - -Az Iringónak azonban még nem volt kifúrva a füle. - -S a népszokás azt kivánja, hogy a ki a menyasszonynak fülönfüggőt -ajándékoz, annak a föladata, hogy maga fúrja ki az arának a füle gombját -s illeszsze bele a függőt. - -Én pedig mindenkor tiszteltem a hagyományokat. Mit meg nem tesz az ember -az ősök iránt való kegyeletből! - -Ámbár soha sem próbáltam még, szerencsésen végrehajtottam a műtétet. A -függők be lettek kapcsolva. - -S dicséretére mondhatom a szép arának, hogy meg se nyikkant alatta. - -Odafordult a tükörhöz s tetszelegve mosolygott magára. Aztán egyet -rázott a fején, hogy csak úgy csilingelt a két függő a fülében. - -Természetes, hogy a nászajándékomat sajátajkulag megköszönte: – ezúttal -spanyolmeggy nélkül. – Hiszen én voltam a dever. - - -VIII. AZ ÉN CZIPŐIM. - -A rácz lakodalom leirását elengedem a tisztelt olvasónak. A ki nagyon -kiváncsi rá, üsse föl az Osztrák-magyar monarchia VII-ik kötetét, abban -igen szépen és körülményesen leirva megtalálhatja azt Hadzsics Antal -költői tollából; ki azt a megjegyzést teszi a népies ünnepélyre, hogy -példabeszéddé vált: «Szemérmetlen, mint egy szerb lakodalom». – Nem -akarnám ilyennel jelen elbeszélésemnek eddigi ascetai tenorát alterálni. - -Még kevésbbé ereszkedem azoknak a körülményeknek a részletezésébe, a -melyek azután történnek a vőlegény házánál, a midőn a Develi Kum, a ki a -menyasszonynyal kezdi a kóló tánczot, védenczét áttánczoltatja a -nászszobába. - -Csak arra az egyszerű adatra szorítkozom, hogy másnap reggel már a -menyasszony hazaszökött az anyjához. - -Ott volt biz az, már korán reggel meg is fejte a riskákat. - -Még csak a polivacsinát sem várta be, sem a kravájt, a mi a nászéj utáni -czeremoniákat befejezi, a mikor a vendég urak már minden tálat, kancsót -összetörtek, tyukot, libát agyonvertek s a szekereket fölrakták a -háztetejére. Pedig a polivacsinánál a menyasszonynak kell tartani a -mosdótálat, melyben az urak megmosdanak (a hölgyek nem tehetik -szinváltozás nélkül) s aztán egy ezüst pénzt hagynak a medencze fenekén. -A kraváj pedig azokat az ajándékokat jelenti, a mikkel a hivatalosok és -atyafiak a menyasszonyt megtisztelik. - -Maga az örömanya jött be hozzám ezt az intermezzót bejelenteni. Én -tudnillik abban a szerencsében részesültem, hogy már éjfélkor kidobtak a -lakodalmas szobából; hazamentem, lefeküdtem. Magam is úgy akartam. -Bántott valami, a mit nem akarok most elemezni. - -– Otthagyta a polivacsinát, meg a kravájt! lamentált a mama -kétségbeesve. - -– Valjon mi történhetett vele? - -Az örömanya bizalmas suttogással közlé a fülembe a titkot. Azt mondtam -rá: - -– Tudom, tudom. A vőlegényt megbabonázta a vila. - -– Az ám, az ám. Aztán megverte a menyasszonyát. Az meg kapta magát, -kiugrott az ablakon, hazaszaladt. A Jócza utána ugrott, de beleakadt a -plundrája hátul az ablak kiakasztójába, ott lógott reggelig kalimpázva, -míg a prikumákok le nem vették. - -Ezen aztán nevettünk nagyot mind a ketten. - -Ez alatt odajött az öreganya is. - -Derék, okos, tapasztalt hölgy volt. - -Azt mondta, se baj! Sűrűen megesik az ilyen dolog Delibácson. Hogy a -menyasszony az első nászéj után kiugrik az ablakon s haza szalad az -anyjához. Majd visszatérítik. Meg van annak is a maga babonája. - -Szerencsére a rácz lakodalom nem tart csak egy napig, hanem egész hétig. -Ha a menyasszony elfutott, ott maradnak a vendégek; esznek, isznak és -tánczolnak. Tudják jól, hogy másnap vagy harmadnap a menyasszonyt majd -visszahozza a dever. Annak a hivatala ez. - -A devernek pedig olyan fajta legénynek kell lenni, mint az a bizonyos -Potifárné kezéből elrugaszkodott József – lehetett. - -(No ne taszigálj hát! Hisz a bibliai történetekből csak szabad idézni, a -miket nyolcz esztendős leányoknak tanítanak az iskolában.) - -Tehát a devernek föladata az, hogy «két csillag hajnala» között -vigasztalja és engesztelje az elkeseredett menyasszonyt s birja rá a -férje házához való visszatérésre. - -A mi nem megy minden varázslat nélkül. - -Ha a menyasszony a devernek a czipőit fölhúzza a lábára, azok oly csoda -bűbájt gyakorolnak rá, hogy haza megy az urához. - -Nem tagadhattam meg a hozzájárulásomat a kegyes föladat -megvalósításához. - -Pedig ebből a tudományból sem tanultam az iskolában. - -Jól van: föláldozom a czipőimet. - -A két csillag hajnala között hallgattam az elzüllött ara keserű -panaszait, s kerestem számukra a vigasztalást, törülgettem a könyjeit s -beszéltem neki az asszonyi kötelességekről. Ékesszóló rábeszélésem nem -is maradt siker nélkül; csillag hajnalodtára rá hagyta magát -beszéltetni, hogy fölhúzza az én czipőimet. Föntebb már említettem, hogy -azok egészen rápászoltak az ő lábára. - -A babona tökéletesen bevált. Szép Iringó engedte magát általam a Jócza -házához visszavezettetni, a hol nagy derendócziával fogadta az egész -násznép. - -Útközben nem mulasztottam el némi informácziókkal ellátni. Többek -között, hogy ha jövőben látja, miként a Jócza csavarja a meggyfa -pipaszárat a csibukból, ne várja be, míg ez veri meg, hanem kapja ki a -kezéből s rakja el jól a hátát vele; mert az kell annak. - -No hát! Ezzel megalapítottam egy családnak a boldogságát. Ki tudja, -mennyi időre. - -Magamnak pedig csináltattam a delibácsi suszternél a kegyes indulattal -föláldozott turista czipőm helyett egy másikat everlasztingból. - -Hát biz az nem tartott tovább egy hétnél. - -(Mi? Az everlaszting czipő?) - -Dehogy az everlaszting czipő! A családi boldogság. Egy hét mulva megint -otthon volt az anyjánál szép Iringó. Megint nekem kellett őtet -kiengesztelni a goromba, nyámnyila férje iránt. Én voltam a dever. – -Megint egy pár czipőmbe került a kegyes babona. Azok vitték haza az -urához szép Iringót. - -Akkor varrattam a suszterrel egy pár fénymázos czipőt. - -Az sem állta ki nálam tovább egy hétnél. - -Majdan szarvasbőr czipőre került a sor. - -Követte társait az oldalt gombolt lábtyű, aztán meg a félvászon topánka. - -De mikor már a hetedik pár lábbelinek a kontójával molesztálta a német -varga a nagybátyámat, a kinek azt ki kellett fizetni, dühbe jött és -nyakon fogott a kalugyer. - -– Hát mi a hétágu ménkü! Eszed te a czipőket, vagy a pokolra jársz -velük? - -(Közel találgatta a dolgot.) - -Én azzal vágtam ki magamat, hogy a suszter nagyon szűkre csinálja, -mingyárt kidül az oldaluk. - -Másnap aztán behivott a pipatoriumába. - -– No fiacskám. Tudsz már magadtól is enni. Nem kell dajka. -Elválasztalak. Itt van a számodra egy pár igazi jó lábtyű, a mi tudom, -hogy nem szakad le egyhamar a nohikról.[2] - -Az volt egy pár jó fisléder katona bakancs. - -– Holnap viszlek a katonai akadémiába. Pakolhatsz, búcsúzhatsz. - -Hát biz ezúttal utoljára láttam az Iringót. De szép tüskerózsa volt még -akkor! - - - - -FRITILLÁRIA. - - -I. A TITKOS PATRONESSZ. - -Fritillaria virágnév: nálam nőnév. Népies elnevezése «császárkorona». -Megérdemli a nevét, igazán fejedelmi virág; sűrű pálmaforma levélkorona -közül hat aranyszinü virágharang csüng alá, ezüst harang-nyelvvel. -Diószegi azonban ezt a nevet adta neki «hatkotú». Hát már ezt a magyar -nevet, daczára minden chauvinizmusomnak, nem adhatom a regény-hősnémnek: -«Hatkotú asszonyság». – Azt pedig Diószegi azért cselekszi, mivelhogy a -szép virág belsejében minden szirom alatt rejtőzik egy «kotú», amit a -fűvész «mézgödör»-nek nevez. - -No hát ennek a pompás virágnak a mézét nem hordják el a méhek. - -No te hires botanikus vagy. Tudod, hogy mért nem kedvelik a fritillária -mézét a méhek? – Nem tudod. – Hát majd megtanulod ebből az én -elbeszélésemből. - -Muszáj volt ám (ezerszer engedelmet kérek) ezt a botanikai bevezetést -előre bocsátanom; mert ez a fritillária is egyike az én sorsomat intéző -párkáknak, vagy walküröknek, vagy alirumnáknak, vagy hogy hivják azokat -a félelmetes tündéreket, akiknek az a küldetésük, hogy az embereket -gyönyörűséggel halálra kinozzák. - -Azonban tartsunk rendet. - -Az Iringó lakodalma miatt egy kicsit elkéstünk az akadémiából. A -beiratkozás határideje elmult már s a bécsujhelyi akadémiánál numerus -clausust tartanak; a határozott számon túl nem vesznek föl senkit. No de -én előre jelezve voltam az igazgatónál, illetőleg a dékánnál s a -nagybátyám bizott abban az egy gönczi hordó karloviczi ürmösben, a mit -előre küldött a tanár úrnak kedveskedésül, hogy expiálja vele a -mulasztásomat. - -Ő maga is velem jött Bécsujhelyig. Jó ember volt a kalugyer, el kell -ismernem aztat. - -Mikor azon a hires nagy kapun behajtottunk, melynek boltozata egy egész -templomot emel, épen mise volt; a növendékek mind a templomban voltak, -egyet sem láthattam közülök. - -Az ordináncz fölvezetett bennünket a dékánhoz. - -Ott találtuk őt a chémiai laboratoriumban. - -Nem jól mondtam, hogy mise volt; mert már annak vége volt; hanem a -tanulóknak ott kellett még maradniok, gyónás végett, a min a tanév -kezdetével át kell esni. A tanárok azonban már haza vonulhattak. - -Az én professzorom alacsony termetü katonatiszt volt; fakó arczszinű, -ritka haju, deres szakállu férfi (úgy a negyvenes évek derekán), -szemüveget viselt; az egyenruhája őrnagynak vallotta. - -Szárazon és hidegen fogadott bennünket, előreküldött névjegyeinket -kezében tartva. Nagybátyám élőszóval is megmondta a nevét. - -– Van szerencsém, mondá az őrnagy. Tegnap érkezett uraságod -küldeményekép a czimemre egy hordó bor. De jobb lett volna, ha önnek a -gyámfia előzte volna meg a becses küldeményt. - -A kalugyer a kedvemért hazudni is kész volt. - -– Mulaszthatlan családi ügyek tartóztattak vissza. - -– Tudom. Lakodalom volt a háznál s neki ott kellett vőfélykedni. - -(Hát már azt itt is tudják? Honnan tudhatták már azt meg, mikor én -senkinek sem irtam erről, csupán csak a Nikkel pajtásomnak?) - -– Itt pedig már minden szoba el van foglalva, minden alapítványi hely -betöltve, minden ágy fölött ott függ a hozzátartozó nevével a tábla. Ha -egy hatalmas szószólója nem lett volna az úrfinak, most szépen -visszakocsikázhatna a bánságba. - -Nagybátyám bizalmasan vigyorgott. - -– Óh nem! Nem a karloviczi ürmös! szólt az őrnagy, el sem mosolyodva, de -elértve a konfidens arczkifejezést; annál hatalmasabb befolyás őrizte -meg az úrfit a hopponmaradástól. A feleségem kivánta, hogy fölvétessék. - -(A felesége! A ki engem soha sem látott. Én sem láttam. Hogy nyerhettem -meg eként a kegyét?) - -Az őrnagy észrevehette, hogy micsoda ostoba pofát csinálok fülig -elpirulva. - -– Hát, nehogy soká törje a fejét ezen a talányon az úrfi, megismertetem -a megfejtéssel. Az én feleségem szenvedélyes gordonkajátszó. Ez az úrfi -pedig kitünően hegedül, képes lesz esténkint duót játszani vele. -Remélem, elhozta a hegedüjét? Ha nem hozta volna, van nekünk egész -hegedügyüjteményünk. Hát ennek az érdemének köszönheti, hogy szabály -ellenére föntartottam az elkésett úrfi számára egy rezervált ágyhelyet, -az úgynevezett Cannagatta szobában. Majd ebéd fölött elmondom önöknek, -hogy ki volt az a Cannagatta? Ma lesz szerencsém önökhöz ebédre. A -feleségem szivesen látja önöket. Csak magunkban leszünk. Rajtunk kivül -csak önnek a szobatársa lesz még az asztalnál. Ismerni fogja az úrfi: -Nikkel kadét. - -Most már aztán olcsó volt a talány lehüvelyezése. Nikkel már itt van. -Annak a révén aztán lehetett jól értesülni az én naczionálémról. - -De hát még is érthetetlen marad, hogy miként lett Nikkel az első héten -ilyen bizalmas embere a dékánnak? Hogy még én rólam is pletykázhatott -neki. Ilyen konfidenczia nem szokott létezni egy katonai akadémia -professzora és kadétja között. - -Az őrnagy nem soká hagyott elmélkednem. - -– A kadét keresse föl a szobáját, az ordináncz átvezeti, a holmiját -utána fogják vinni. A tekintetes úrral majd elvégezzük a -czirkumstancziákat. Pont kettőkor ebédelünk. - -Én még nem tudtam, hogyan kell katonásan szalutálni, még czivilben -voltam, az egyenruhám készen volt ugyan a bőröndben elpakolva, de míg -föl nem vétettem, nem volt szabad kuszpitolnom; – annálfogva meglehetős -balogsüti módon vettem búcsút az őrnagytól. - -Még jobban éreztem a gyámoltalanságomat, mikor az udvarra kijutottam. - -A laboratorium földszinten volt, fölötte az emeleten az -őrnagy-professzor szállása, a tulsó traktusba voltak a tantermek, meg a -kadétok hálótermei. A két szárny között egy nagy udvar. A professzorok -lakásainak az ablakai kifelé a sánczokra nyiltak, azokra nem lehetett a -diákoknak látni. - -Épen szembe találkoztam a beözönlő kadétsereggel. - -Közel négyszázan lehettek, de én ezernek láttam. - -A gyónás után jöttek a kápolnából lármázva és kaczagva. Mindenik azt -beszélte a másiknak, hogy miket gyónt meg a páternek. - -Én még akkor czivilben voltam, a férfi felöltőt abban az évben dzsekknek -hivták. Még gyerekebbnek nézett ki benne az ember. Ha nő viselte, akkor -úgy hitták, hogy «szótánkanó» (csónakba ugró). - -Persze, hogy belém kötött a siserahad, akárhogy igyekeztem előle a -lépcsőbejárathoz jutni. - -Előljött egy vén diák, a ki bizonyosan megrepetálhatta az iskolát, mert -már bajusza is volt; széles vállu, czipóhátu ficzkó, csontos pofával, -előre álló nagy masztodon állal. - -– Hát ez kinek a csibéje? – kiálta rám vigyorogva. - -Én, gondolva, hogy valami előljáró, levettem előtte szépen a kalapomat. -Erre aztán valamennyi kaczagott rajtam! Milyen diga! - -A masztodon baraczkot adott a fejemre, ez volt köszöntésemre a fogadj -Isten. - -Az ordináncz felelt a kérdésre. - -– Ez az a másik a Cannagatta szobából. - -– A Cannagatta szobából? Hisz akkor ez is valami leány. - -(Hát akkoriban csakugyan az volt a divat, hogy a fiatal férfiak középen -választották el a hajukat, a mi valóban leányos kinézést adott a -szőrtelen arcznak.) - -– No ezt megvizitáljuk elébb, – röhögött pimasz módon a vasgyuró, felém -nyujtva hosszú karjait. - -Nekem azonban volt egy jól betanult fogásom, a mit «Rappó-gambit»-nak -neveztek akkoriban. Az ember az ellenfelének a két karját megragadja, -birokra kelve, akkor a jobb lábát hirtelen a küzdő társa jobb lábán -innen helyezi, a jobb kezével áttaszítja a térdén, az súlyegyent veszít -s mire észreveszi magát, már ott hever a földön. - -Ezuttal is bevált a Rappó-fogás. - -A masztodon fölbukott. Maga is elbámult rajta. - -– Ez istenucscse nem leány! - -Én pedig hetyke henczegéssel mondám: - -– Ejh, de megütötted a pondus speczificumoddal a földet, pajtás! - -Ekkor a sok fiú közül kivált egy és odalépett közénk. - -– Hagyjatok ennek a fiúnak békét, – szólt röviden, – én jót állok róla, -hogy ő férfi. Itt viselem a homlokomon a stampigliáját. - -Csak akkor ismertem rá. Ez az én pajtásom, Nikkel. - -Hogy elváltoztatja az embert az egyenruha. - -De az arcza, tekintete, mind úgy megváltozott. - -Biz annak még látható volt a homlokán a hegedés, a mit tőlem kapott -emlékül a vivóiskolai párbajban. - -Én pedig szétnyitottam a mellemen a plastront odamutatva: - -– Csak kölcsönbe esett, urak; nézzétek: én meg az ő emlékét viselem. - -Ott is látható volt a sebhely. - -Erre aztán vivátot kiáltottak a pajtások s maga a vén kadét nyujtá a -kezét legelébb s megkövetett a sértésért; aztán kamerádok lettünk. - -Nikkel pajtás karon fogott s vitt magával a közös czellánkba. - - -II. A FEHÉR ÉS FEKETE POR. - -Az én Nikkel pajtásom még útközben, a hogy a két emeleten fölmentünk, -fölvilágosított a helyzetről. - -– A mi szobánk kiváltságos czella, a mit csak kitüntetésül osztogatnak. -Protekczió itt nem használ. Császári királyi sarjadékok is ott laknak -tizedmagukkal egy teremben. Hanem vannak a dékánnak kiválasztottjai, -kegyenczei. - -– Hát hogy lettél te egy ilyen rövid idő alatt a tanár kegyenczévé? - -– Azért lettem kegyencze, mert én hiszek benne. - -– Mi a manó? Tán Messiás ez a tanár? - -– Persze, hogy Messiás. S én vagyok az apostola. Most nem érek rá -mindent elmondani. Majd ebéd után. Én is híva vagyok hozzá ebédre. -Megmutatta a nagybátyád levelét. Most siess az egyenruhádat fölvenni. - -Eljutottunk a szobánkba. Legutolsó volt a folyosón. - -Kicsiny volt, de csinos, tiszta, két ágy egymás mellett, egy pokrócz -takaróval. Nagy örömömre szolgált, hogy az ágyak fölé akasztott táblák -egyikére a Nikkel pajtásom nevét, a másikra a magamét láttam fölirva. Be -voltam véve in absentia. Nagy kegyelem! - -Hozzá fogtam a kipakoláshoz, átöltözéshez. Elébb megmosdottam. Külön -mosdó medenczém volt, a mibe egy csapból lehetett ereszteni a vizet. A -csap fölé az volt írva nagy betükkel: «ebből a vizből nem kell inni». -Nikkel pajtás megmagyarázta. A vizvezetékhez a parkon átfolyó patak -szolgáltatja a vizet; de az a sok fabrika salakjától, a mik mellett -elfolyik, egészen telítve van már mindenféle csávával és érczméreggel. -Ott áll a palaczk tiszta forrás vizzel, a kadétok italáról jól -gondoskodnak itt. Azt a hegyek közül hozzák naponta frissen. -Megkóstoltam, viznek elég jó víz volt. - -Én azonban ahoz voltam szokva otthonról, hogy ebéd előtt szükségképen be -kell hörpinteni egy kupicza pálinkát. - -– Nincs egy kis gugyid? - -– Gugyi? Annak a nevét se vedd a szádba. A kadétok nem isznak mást, mint -vizet, az igaz, hogy fölséges jó vizet. - -– Ej ha! - -Ugyancsak elhültem, mert a pajtás kikaczagott. - -– Bizony komám, a mai ebédnél sem kapsz te abból a drága karloviczi -ürmösből, a mit a nagybátyád küldött a dékánnak. Nem látsz te mátul -fogva jövő Szent István király napjáig mást, mint kristálytiszta vizet. -– Ha néha «per fas et nefas». - -– Hogyan «per fas et nefas»? - -– Majd megtudod, – szólt Nikkel s olyan furcsán mosolygott hozzá. - -Én aztán gálába tettem magamat. Mikor az a nyalka egyenruha rajtam volt, -magam is úgy éreztem, hogy valami új ember vagyok. Ejh az a kardottartó -szíj, hogy kiegyenesíti a legény derekát egyszerre. A bajuszom után -kapkodtam, a mi még nem volt. - -Czudar érzés! Hogy az embernek kardja már van, de bajusza még nincs. - -No de itt a szivar, az kontesztálja a férfiasságot. Elővettem a -szivartárczám. - -– Hohohó pajtás! – akadályozott meg Nikkel. – Soh se fáraszd magad a -rágyujtással. A kadétok föl vannak mentve a szivarozás kellemetlenségei -alól. Majd István napkor délben, mikor az első pohár bort kapod, a búcsu -pohárt, oda lesz téve a szalvétád alá egy virginia, arra majd -rágyujthatsz, de csak akkor, mikor már fönnülsz a kocsin. - -– Hát te sem szivarozol soha? Éjjel sem? - -– Nekem meg épen nem lehet; éjjel pláne! A hol én a fél éjszakát töltöm, -ott nem szabad tűzzel bánni. - -– Hát hol töltöd te az éjszakádat? - -– Odalenn a chémiai laboratóriumban az őrnagygyal. - -– S mit csináltok ottan? - -– A «fehér port». - -– Mi a ménkű az? - -– Ha nem is ménkű, de mindenesetre annak a sógora: fehér lőpor. - -– Hát mire jó az? - -– Még most a te paraszt eszednek hiába magyaráznám egész tudományosan, -hogy mi az. Te biz a lyceumban is hátramaradtál a chémiából, míg én -nekem az passzióm volt. Fizikus-inasnak csúfoltatok; de most ennek a -tökéletességemnek köszönhetem, hogy rögtön a professzor kegyenczévé -lettem, mikor bevallottam, hogy én hiszek a fehér lőporban. - -– Ez egy uj krédó? - -– Az artilleristák uj krédója. A mivel merőben szemközt áll az orthodox -tüzérek egyedül idvezítőnek tartott fekete lőpora. Egészen jól mondtad, -hogy ez a mi dékánunk egy új Messiás. Az ő fehér lőpora harmadfélszer -messzebbre lő, mint a fekete lőpor. Tudod, hogy Magentánál meg -Solferinónál csúffá tették a franczia vont-csövű ágyúk a mi sima-csövű -lövegeinket; hát most ezek ellenében nekünk olyan lőport kell -föltalálnunk, a mi a mostani ágyúcsövekből nagyobb lódító erővel -taszítja ki a granátot. E fölött aztán egész árkoláj-harcz folyik a -fehér por és fekete por hivői között. Mi a feketéket bonczoknak -csúfoljuk, azok meg a fehéreket derviseknek. - -Én pedig mindebből nem értettem semmit. - -– Persze, te még pogány vagy! De majd ha keresztül mégy a -tűzkeresztségen. - -– Te tán már keresztül mentél? - -– Keresztül ám. Nézd, hogy leégette a hajamat. Te is a miénk lész. - -– De köszönöm! Akkor én megyek a feketékhez! - -– Akkor egyszerre kiesnél a kegyelemből. Ez a két secta ad internecionem -üldözi egymást. Siiták és szunniták úgy nem ungorkodnak egymással, mint -a fehér és fekete por proselitái. Az egyik a lőport akarja átalakítani, -a másik meg az ágyúcsöveket s mind a kettő a miniszterium alá fűti a -poklot, a kinek nincs pénze hozzá. Legjobb lesz, ha neutrális maradsz; -mondd, hogy szamár vagy, nem tudsz a chemiához, csak huszár akarsz -lenni. Már az infanteristának szint kell vallani, vagy fehéret vagy -feketét, mert a puskákról is szó van. - -– Hát az természetes! - -– Természetes? Mit értesz hozzá? Te zöld vagy még, az is maradsz. A -fehér lőport már a francziák is, a poroszok is föltalálták, de majd az a -hibája, hogy a legkisebb ütésre fölrobban, majd meg az, hogy a vas -csövet oxydálja, csak réz csőbe használható. No hát az, a mit a mi -tanárunk föltalált, eddig legtökéletesebb; mert nem robban föl, csak -tűzszikrától, s nem oxydálja a vasat s perczenkint ezerötszáz lépésnyi -sebességet ád a golyónak, a mi három ezer lépésnyire is Kernschusz. -(Szeglövés? vagy inkább «széklövés?») - -– Hát akkor mért nem fogadják el azonnal? - -– Azért, mert még az a kérdés, hogy az állásban nem veszti-e el a -robbanó sajátságát? Ez a kriterium. Mert nagy készletet kell tartani -töltényekben. Azért, a mi fehér lőport most fabrikálunk, azt raktározzuk -s majd a nyáron a Steinfelden kipróbáltatik, hogy olyan jó-e, mint -frissiben volt. No de most fogd a hegedűdet, menjünk az őrnagyékhoz. - -Az őrnagy szállása ott volt az emeleten, a chémiai laboratorium fölött. -Az őrnagyné boudoirja épen a puskaporfőző konyha tetejében. - -Igazán boldogító érzést kelthet egy asszonyságnál az a tudat, hogy az ő -alkovenje alatt főzi, darálja, keveri a férje a fehér lőport, a mihez -csak egy üveg eltörése, egy reagens savany elcsöppenése kell s ő -nyoszolyástul, zongorástul repül föl (ki tudja milyen társaságban?) az -égbe vagy – körülmények szerint – a pokolba. - -Mikor benyitottunk a folyosóról az őrnagy szobájába, mely egyuttal -ebédlő is volt, már in medias res elmerülve találtuk a két urat: a -gazdát, meg a vendéget, egy cognacos üveg mellett. - -Természetes, hogy ők csupa lőporról beszéltek. Disputáltak. - -A bátyám fekete lőporos volt. - -Nem mintha valami sokat járt volna háborúba, hanem, hogy volt neki egy -vasbányája Krassó vármegyében, a mit maga tartott üzemben, hát onnan -voltak tapasztalatai mindenféle robbantó szerekről. Nagyon belevesztett -az experimentumokba. Egyszer rádisputálták a bányamérnökök a lőgyapotot. -Nem ér az semmit! Csak legjobb a régi becsületes lőpor. Az való a mi -fegyvereinkhez. Külömben ezek sem érnek semmit. Montecuculi szerint -annyi mázsa ólmot lövöldöznek el minden ütközetben, a hány halott ott -hagyja a fogát a csatatéren. In ultima analysi legtöbbet értek a nyilak, -a melyeket a mi szittya-őseink használtak, azokat nem puffogatták el -találomra, mert mint Constantinus Porphyrogenneta följegyzé, egy -ütközetben kilőtték Dárius Hystaspes bai szemét s a nyílvesszőre föl -voltak vésve e szavak: «Dárius király szemébe.» - -Nagybátyám ezzel bebizonyítva nagy olvasottságát, fölhagyott a további -vitatkozással, nem akarva magát a kadétok előtt kompromittálni. - -Véget vetett a veszedelmes disputának a házi asszony megjelenése -közöttünk. - -Fritillária valóban büszke szépség volt. - -(De talán itt már végződnék a fehér por fejezete? Kezdhetnénk új -szakaszt. Az olvasó alaposan megunhatta már a robbantó szerek themáját.) - -Jaj, csak ne fuscherolj te bele az én historizálásomba. Nem olyan könnyü -az, mint a regényírás. - -Igen is, hogy van még a fehér porból. - -Az őrnagyné büszke szépség volt; renaissancekori frizurával, dús szőke -haja magasra föltornyozva és stylszerüen fehérre puderezve. No hát, ez -is a tárgyhoz tartozik, mert fehér por. - -A mit pedig a két szemeiben hordott, mondhatom neked, hogy annál -veszedelmesebb gyujtószert nem találtak föl a pyrotechnikusok. - -A két piros arcza, azokkal a gödröcskékkel, valóságos tűzakna; az egész -alak egy dinamittal töltött mina: egy eleven torpedó. - -Nagyobb veszedelem van itt, mint a lőporgyártó officzinában. - -Mikor bemutatott neki a férje, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy leány? - -A büszke delnő, úgy látszik, egy véleményen volt velem. - -Elnevette magát, mikor meglátott. - -– Nézz ide! Hisz ez a valóságos Cannagatta! - -Ezt a férjének mondta. - - -III. CANNAGATTA. - -Annyit hallottam ma már ezt a nevet emlegetni, hogy szinte kiváncsi -lettem rá. - -Azonban hozták a levest s ez a világon a legnagyobb úr, a ki még a -királynak is parancsol. Sőt még a parlamentnek is parancsol. A leves a -klotür. – Még többet mondok! A leves még a ferblikompániának is -parancsol. «Czupász.» - -– No csak tegye le a hegedűjét valahová a kadét, – mondá az őrnagy. - -– Aztán ösmered az anekdotát öcsém; sohse keresd a helyed: a hová te -leülsz, ott az utolsó hely, – elméskedék a nagybátyám. - -– Hogy ne ismerném, már az öregapámat is ezzel traktálták patvarista -korában. - -A leves után sört hoztak az asztalra, nekünk is jutott egy pohárral. - -– Kivételképen, – mondá katonás pedanteriával az őrnagy. – Ma és soha -többet tíz hónapig. A kadétok vizet isznak. - -Aztán kegyes volt az elejtett thémára visszatérni. - -– Igaza van madám. Nekem magamnak is felötlőtt első pillantásra, hogy az -új kadét mennyire hasonlít a Cannagattához. Mingyárt le is hozattam az -arczképét a képes teremből. - -Azzal intett az inasnak, hogy hozza elő a portrét. - -Olajfestmény volt; egy mellkép: fiatal főhadnagyot ábrázolt. - -– Majd meg fogja látni a kadét, – szólt hozzám intézve a szót. – Nekünk -három nagy termünk van, tele hirhedett czelebritások arczképével, a kik -nálunk lettek kiképezve. Úgy igyekezzék, hogy az ön képe is ide jusson. - -(Már bizony nem jutott oda. Én vagyok a legalsó tizezerek egyike -Magyarországon, a kinek az arczképe soha sem jelent meg, sem a -Politisches Volksblattban, sem a magyar élczlapokban, még karikaturának -sem; a mi elég nagy pironkodás.) - -A Zsán odahozta az arczképet. Elég görbére volt festve. A jobb szeme a -fülébe sugdosott, a szája meg utána sietett hallgatózni. Épen nem -hizlalta a büszkeségemet, hogy köztem és ez arczkép között -hasonlatosságot találnak. Az az egy, hogy annak is középen volt kétfelé -választva a haja. – Elhatároztam, hogy holnaptól kezdve simára nyiratom -a fejemet. - -– Ez egy igen érdekes történetnek a hőse; magyarázá az őrnagy. Jobban -mondhatnám: hősnője. Minthogy authentikus följegyzéseken alapszik, -elmondhatom önöknek a történetet, a kik azt még nem ismerik. Cannagatta -asszony előkelő milanói olasz hölgy volt. A férje Armeeliferant, a ki -daczára ezen minőségének meglehetős korlátolt vagyoni viszonyok közt -halt meg. Két iker gyermeke maradt. Franczesko és Francziska. -Köznyelven: Cecco és Fanny. A Cecco nehéz fejü ficzkó volt, annál -élesebb eszű a Fanny. A házi tanító oktatása közben a leány együtt -tanult a fivérével, hogy kedvet csináljon neki a tudományhoz. Az lett -belőle, hogy a fiú mindent rosszul tanult meg, a leány pedig jól. – -Tizennégy esztendős korában Ferenczet felküldte Cannagatta asszony a -bécsujhelyi katonai akadémiába. Az volt az özvegy vágya, hogy a fiából -derék katonatiszt legyen. – De a Cecco itt sem igen akart tanulni; -vívásban, testgyakorlatokban sem volt ügyes, úgy hogy egy ünnepi szünidő -alatt haza küldték az anyjához pihenni. Ott a fiú maláriát kapott s -nagyhirtelen meghalt. Az anya kétségbe volt esve, hogy nagyralátó -terveit így el kell temetnie. Ekkor így szólt az anyjához a Fanny. «Hát -majd folytatom én ott, a hol a Cecco elhagyta. Én is Ferencz vagyok.» Az -anya beleegyezett a vakmerő vállalatba. A leány bámulatosan hasonlított -az iker fivéréhez. A mint a bátya egyenruháját fölvéve, visszatért a -katonai akadémiába, senki sem vette észre a cserét. Csak annyiban -tapasztalták a változást, hogy a visszakerült Cannagatta Ferencz sokkal -komolyabb volt az eltávozottnál; szorgalma, tanulékonysága által -mindenkit meglepett, iskolatársait mindenben fölülmulta, úgy, hogy nem -sokára mintaképül lehetett állítani a többiek elé. Előljárói kegyét -megnyerte, azt a kiváltságot élvezte, hogy egy külön czellát kapott -lakásul, a melyet egyedül foglalt el. (Ez az, a melyben most a két kadét -tanyáz.) Így lehetett valószinüvé, hogy három éven át el tudta titkolni -a nemét. A tanfolyamot elvégezve, azonnal áttétetett hadnagyi ranggal a -hadsereghez. Ott is nagyhamar kitüntette magát bátorsága, vitézsége -által. Kitört a franczia háború. Ferencz főhadnagy lett. Egy ütközetben, -az ellenséget üldözve, megsebesült. Ekkor aztán nem lehetett a tábori -orvos előtt eltitkolnia a nemét. Kitudódott, hogy a vitéz Cannagatta -Ferencz – kisasszony. A dolog ő felsége elé került. Az udvarnál nagy -szenzácziót keltett. Határos volt a mesével. Ő felsége teljes -fizetésével nyugdíjazta a vitéz főhadnagyot, a ki azután ismét fölvette -a szoknyát s nagy hamar férjhez ment egy őrnagyhoz, a kivel aztán évek -hosszú során át boldog házasságban élt, s kisérte őt mindenüvé a -napoleoni hadjáratokban. Végre özvegy lett, öregasszony lett. Levelében, -mely az emlékezetes iratok közt látható odafenn a múzeumban, dátuma -1852, ezt a nevet látjuk aláirásul: «Cannagatta Ferencz, nyugalmazott -cs. k. főhadnagy és özvegy őrnagyné». - -Ezek mind authentikus adatok Cannagatta Franczeskoról. - -Azért az előadás végén mégis azt mondá a bűbájos Fritillária német -repülőszóképen: - -«Und wer das nicht glaubt, der zahlt einen Groschen.» - -(S a ki ezt el nem hiszi, az fizet egy garast.) - -Úgy látszik, hogy a nagybátyám reszkirozni akarta a garast. - -– Hihetetlen történet ez, őrnagy úr, – szólt egyet hörpentve a -karlovicziból. (A miből mi már nem kaptunk.) - -– Hogyan? ön nem hisz az irott dokumentumoknak? szólt fölfortyanva az -őrnagy. – Az authentikus jegyzőkönyvnek? A császár Handbilletjének? - -A nagybátyám meg volt szorítva, könyörgő tekintettel fordítá szemfehérig -elveresült arczát az őrnagyné felé, mintha azt instálná, hogy ha -belevitte ebbe a csávába, hát rántsa ki belőle. - -Fritillária megtette neki e szolgálatot. - -– A tekintetes úr bizonyosan nem abban kételkedik, hogy Cannagatta -kisasszony mind e rendkivüli vállalkozást egész a csatatéri -megsebesülésig valóban megtette hanem hogy női volta, az adott -körülmények között, oly hosszú időn át fölfedezetlenül maradhatott, egy -négyszáz diáktól lakott internátusban. - -– Igen, igen, így értettem! – kapott a mentő kötélhez a kalugyer, a -kinek külömben jól húztak a lovai, csak ha a kátyuba rekedt szekerét -valaki onnan kiemelte. - -– Hát először is, – magyarázá az őrnagy, – Cannagattának egy külön -czella volt átengedve, kiváló szorgalma végett, a hol szobatárs nélkül -lakott. Azonfelül pedig kulcsot ád ez a tény ahoz az absolut moralis -integritáshoz, a miben a mi kadétjaink neveltetnek. Az a fiatal katona, -a ki a bécsujhelyi akadémiából kikerül, mikor a hadnagyi kardbojtot -megkapja, még nem ismeri a bort, a dohányt, a kártyát és az asszonyt. - -– Ezt elhiszem, de a professzorok csak ismerik! – Erősíté a thémát a -nagybátyám, a ki minden áron szeretett volna magánál okosabb ember -hirébe keveredni. - -– Nos aztán? – kérdezé az őrnagy. - -– Hát – hát – hát, hogy is mondjam? Akkoriban a katonai egyenruha frakk -volt és feszes nadrág. Hát már csak lehetetlenség… - -Az őrnagyné tűkön látszott ülni. - -A kalugyer még tovább feszegette a dolgot. Falusi rüpők volt. Nem -tekintette, hogy asszony ül az asztalnál. A két diákgyerek pedig épen -nem zsenirozta semmit. - -– Hát – hát az asszonyi organizmusnak vannak bizonyos szabályai, a miket -nem lehet eltitkolni. - -Az őrnagyné már emelkedett a székéről, hogy kiszaladjon a szobából. - -Én aztán megmutattam, hogy snájdig gyerek vagyok. Bátorságot vettem -magamnak közbeszólni. - -– Úgy tudom, hogy urambátyám nőtlen legény, honnan ismeri hát olyan -nagyon az asszonyok szokásait? - -Ez az ostobaságig naiv közbeszólás roppant hatást idézett elő. - -Az őrnagyné visítva kaczagott föl; az őrnagy kholerikus nevetésre -döczögtette a mellét; mi ketten kadétok is bátorkodtunk minden -Vorschrift mellőzésével akkompányirozni a röhögésünkkel; csak a -nagybátyám mérgelődött. Nem tudott egyebet mondani, mint azt a goromba -frázist, hogy «pueri taceant in ecclesia». (Nem is «pueri»-nek szól -pedig a regula. – Aztán ez nem ecclesia, hanem refectorium.) - -Ezzel azonban szerencsésen agyon volt ütve a delikát természetű napirend -előtti tárgyalás. - -Én pedig egy csapással figyelemreméltó subjectté lettem. - -– Ez egy Teufelskerl! – mondá az őrnagy. (A mi magyarul tán úgy -mondható, hogy fenegyerek.) S aztán, hogy a bácsi vissza ne térhessen a -kényes thémára, tartott neki egy tudományos disszertacziót a héber -Sulchán Áruchból, melyben az parancsoltatik, hogy asszonyokról in natura -csupán feleséges embereknek, vagy özvegy férfiaknak szabad szólni; ha -nőtlenek cselekszik azt, szíjjal megkorbácsoltassanak. - -A bácsi azzal akart rajtam boszut állni, hogy beárulkodott. - -– No hát akkor csak tessék az öcsém uramat jól végig korbácsoltatni, -mert ez már tudja, hogy mi az x + y? Azért kellett idejekorán azt a -lakodalmat megtartani, a mi miatt elkéstünk. Hát aztán az a hét szűk -czipő, a mi mind asszonylábra való volt! Te istentelen! - -Én alázatosan húztam a fejemet a vállam közé, bűnbánó hangon rebegve: - -– Ha tudtam volna, hogy kedves nagybátyámnál atyai érzelmeket érintek… - -Erre a második erupcziója következett a közderültségnek. - -Nagybátyám átlátta, hogy jobb lesz neki a bifsztekkel vesződni, mint -velem. - -Fritilláriának a szeme azonban egészen hozzám szegődött. Jól be voltam -már nála aufführolva. Valahányszor rám nézett, elnevette magát, -csipkekendőjét szája elé tartva. Azt is mondta, hogy «Dummer Kerl». – A -mi húsz éven alul – hizelgő epitheton. - - -IV. HEGEDŰ ÉS GORDONKA. - -Az egész ebédet nem irom le per longum et latum, a mire annál több okom -van, mert itt az a szokás, hogy a kadétnak, még ha vendégül van is híva -a tanárjához, nem szükséges végig várni az egész lakomát, a sült után az -mondatik: «a kadétok fölkelhetnek az asztaltól.» - -Három tál ételből jól lakhattak; édesség, fagylalt nem nekik való, -kipotyogna tőle a foguk; a fekete kávé, chartreuse rájuk nézve épen -méreg. Mehetnek labdázni. - -Mi ketten megtörültük a szánkat és szalutáltunk. Nikkel ment előre. - -– Ohó! Apropos! – kiálta utánam az őrnagy, mikor én is nyultam a hegedűm -után. – Hiszen maga az a hegedűvakaró! No hát halljunk valami szép -nótát. Mit tud? Valami szép magyar nótát. - -Kész voltam rá. - -Már akár hiszed, akár nem, én gyerek koromban valóságos csodagyerek -voltam. Azt jósolták rólam, hogy második Reményi leszek. A velenczei -karnevál variaczióit kotta nélkül tudtam végig játszani, egészen a la -Reményi, arpeggióval, pizzicatóval, flageolettel. - -– Bien! Tres bien! – mondogatá az őrnagy, rábólintva. - -A nagybátyám is megdicsért. - -– Hogy nagy czigány vagy, azt mindig tudtam; de hogy ilyen tökéletes -czigány volnál, azt nem gondoltam volna. - -Fritillária szakértő véleményt hallatott. - -– Igen jó iskolája van. Tud ön hangjegyekből is játszani? - -– Óh igen. Hangjegyből eljátszom akár Beethoven Ess-dur symphoniáját, -akár Chopin étudjeit. - -– Az már derék… az én kedvencz piészeim. - -Nagybátyám jónak látta kellemeteskedni. - -– Szabad volna meginstálni bájos nagyságodat, – hallom, hogy kitünően -gordonkázik, – hogy ha ez olympi élvezettel koronázná be a mai lukullusi -lakomát. - -– Igen szivesen, – mondá az őrnagyné, – örülök rajta, ha közönségem -akad; úgy is ritkán akad. - -S kezdett az asztaltól fölczihelődni. - -– Majd a Zsán kihozza a cellót, – monda az őrnagy, – tessék ülve -maradni. - -– A cellót kihozhatja a Zsán, – mondta Fritillária, de a hangjegyeket -még is csak magunknak kell kikeresnünk a halmazból. - -– Magunknak? Akadt fel e szón az őrnagy. - -– Igen, nekem, meg a kadét úrnak. A hegedű partiturák is ott vannak. -Tudja, tekintetes úr, a gordonka, hegedű kiséret nélkül, magában nagyon -szomorú hangszer. - -A Zsán pedig épen jött a mellékszobából, egy tálczán hozva a kávés -findzsákat, meg a chartreuseös pohárkákat. - -– Csak vigye még vissza! – parancsolá az őrnagyné. Nem szeretem, ha -kávéskanalakkal csörömpölnek, mikor csellót játszom. Aztán hozza ki a -csellót, meg a két hangjegytámlányt. - -A Zsán visszavitte a tálczát. - -Fritillária pedig kegyteljesen intett nekem, hogy menjek utána. - -Engedelmeskedtem; tudtam, hogy itt ki viszi a kommandót. - -Az a szoba szalon is volt, boudoir is volt, mindenféle izlésü -butorzattal. Zongora is volt benne. A zenevirtuózra vallott minden. - -A Zsán, mint rendtudó ember, odatette a tálczát a zongorára. Mi -elkezdtünk a hangjegyek közt válogatni. - -Én nagy hamar rátaláltam a hegedű számára irott Chopinváltozatokra. - -Fritillária nem akadt a magáéra. - -Nem ám, mert mindig én rajtam volt a szeme. - -Micsoda szemek voltak azok! Az éhes párducz szemei, amikkel az argalit -nézi. (Nem tudom, birka-e az vagy kecske?) - -– No hát – nem fog ön gyantázni? – kérdé tőlem dévaj mosolygással. - -– Gyantázni? (Hiszen nem volt nálam a hegedűvonóm.) - -Fölkaczagott. - -– Soh sem hallotta még ezt a műkifejezést? Nem iszik egy pohár -chartreuset? (Persze, hogy persze. Arra mi felénk is ezt hivják -gyantázásnak.) - -– Szabad? – rebegtem én hülye módon. (Bizony csak birka az argali.) - -Erre Fritillária fölvett egy pohárkát a tálczáról s elsőbb a saját -ajkához vitte; egy kicsit szürcsölt belőle, piros nyelve hegyét -megnedvesíté a likőrrel, aztán odanyujtotta nekem. - -Én hirtelen felhörpentettem a chartreuset. - -(Még is csak kecske az argali.) - -Most aztán tudtam, hogy mit tesz az a «per fas et nefas». - -Én a gordonkát tartom a legrokonszenvesebb hangszernek a világon; ennek -a zenéje hasonlít legjobban az emberi tüdő hangoztatta dalhoz. (Nem a -brugót értem, a mi már bassus hangon bömböl, hanem a bariton hangon -éneklő violoncellót.) - -A gordonka azonban épen azért, mert a zenéje olyan nagyon hasonlít a -bariton férfihang dalához, magában játszva, tulságosan melancholikus -hatású; – hogy tökéletes legyen a hatás, szelidítő közbenolvadással kell -melléje csatlakozni a hegedű kiséretnek. A violin hangja aztán megint -közeltalál a női sopran énekhez. - -A duo együtt egy pár: nő és férfi. - -Most azután képzeljük a helyzetet épen megfordítva, hogy nő játszsza a -gordonkát s férfi a hegedűt. - -Nem is szólok a pózról. Az olasz úgy nevezi a gordonkát, hogy «viola de -gamba», a játszó térdei közt tartja a hangszert. Az embernek az esze -zavarodik, ha rágondol. - -Az első produkczió után meg volt velem elégedve az őrnagyné. Az őrnagy -is. - -«Bánja a szösz!» – dörmögé vállatvonva a kalugyer. - -Nekem már akadt hivatalom. - -Ezentul minden este, mikor vége volt a tanóráknak, a tornázásnak, -vivásnak, lovaglásnak s vacsora után fölszabadították a növendékeket, -hogy választásuk szerint mehetnek a játszóterembe, sakkot, dominót, -ostáblát játszani, vagy pedig a hadjátékasztalhoz, a hol (a mappán) -ütközeteket gyakoroltak, vagy a rajzoló iskolába: mi ketten Nikkellel -más nemes szórakozásban részesültünk. - -A Nikkel ment az őrnagygyal a chémiai laboratoriumba fehér puskaport -főzni. Nyakig bele volt bolondulva a pyrotechnikába. - -Én pedig mentem duót játszani Fritilláriával. - -A gordonka és hegedű melódiás harmóniája folyvást lehangzott az épen -alattunk levő vegytani műhelybe. Az őrnagy folyton hallhatta, hogy a -feje fölött szól a zene. Egy perczre sem szakad félbe, sem egy taktus el -nem hibáztatik. - -Ez épen olyan biztosíték, mint volt azé a földesúré, a ki azt követelte -a hajdujától, hogy folyvást fütyüljön az alatt, a míg a pinczében bort -ereszt a csapról. - -Mikor mi abba hagytuk a hegedűszót, az őrnagy rögtön sietett föl a -puskaporok konyhájából. - -Némelykor nagyon sokáig eltartottak a zenegyakorlatok, késő éjfélig is. -Én olyan passzionátus zenevirtuóz lettem, hogy semmi más mulatságra nem -gondoltam. Még azt is eltitkoltam, hogy rajzolni tudok. - -Egykor az őrnagy mégis azt a megjegyzést koczkáztatta Fritillária előtt: - -– Önök nagyon is hosszú zenegyakorlatokat tartanak. - -– Igen, mert egy új hegedűvel tanuljuk be a duót, a mit úgy hínak, hogy -«violon d’amour». - -– Potz Teufel! – mondá az őrnagy. S mért hivják azt violon d’amournak? -(Szerelem hegedüje). - -– Azért, mert nem négy húr van rajta, mint a rendes hegedűn; hanem hét. - -– S mire jó az? - -– Majd meg tudja ön, ha egyszer hallani fogja; annak a hangja még jobban -összeolvad a viola de gambáéval. - -– Nagyon jól van. - -S nyugodtan főzte tovább a fehér puskaport. - -Egyszer megint elkezdett okvetetlenkedni. - -– De sokszor ismételnek önök egy idő óta egy nótát; már magam is utána -kezdem danolni: «lalla, lalla, lalla». - -– Az egy igen mesterséges darab. - -– Mi a neve? - -– Ez az Arditi «Csók keringője». - -– «Csók keringője?» De furcsa nevet választott magának! - -– Igen; mert így kezdődik: «Sul le – sul le labbre». - -– De a szöveget csak éneklik hozzá. - -Fritillária nagyot nevetett. - -– «Telles choses se font, mais ne se chantent pas.» - -A dicső föltalálója a fehér puskapornak nyugodtan ülhetett a lombikjai -között. - -A mikor «chantent», akkor ne «font pas». - -De már most komolyan mondom ám, és «hony soit, qui mal y pense», hogy -remekül összetanultuk a duókat Fritilláriával. Még nyilvános -konczerteken is fölléptünk együtt. Nagyon kedvező esztendő volt. Volt -egy országos fagy, egy tartományi árvíz, egy nagy tűzvész, inség -mindenfelé. Megannyi kedvező alkalom jótékony hangversenyekre. Mindig -tele volt a terem, mikor mi együtt fölléptünk. Még Bécsből is rándultak -le egész társaságok, a mi hirhedett celloviolino előadásainkat élvezni. - -Furcsa érzés volt az! Mikor én a nevemet a Fritillária nevével egy -szinlapra nyomtatva olvastam. Aztán meg az a közös partitura. Ugyanazon -hangjegyek. Ez egy neme a a fakultativ polgári házasságnak. A -Kapellmeister taktusverője adja rá az áldást. (Lám, még a «kápolna» szó -is előfordul benne.) Mikor azt az Arditi «Csókkeringő»-jét -végigjátszottuk, a művészi exaltaczió közepett úgy tetszett, mintha a -közönség tapsai, brávozásai biztatnának, hogy azt megismételjük, egészen -más regiókba, más tengerekre repülve és evezve át, az az átkozott -nyirettyű szárnynyá, evezővé lett metamorphosiálva. – És aztán a közös -dicsőség! - -(Látom a képeden, hogy te azt mondod magadban, hogy «jól van jól, Herr -Kadét; de hát aztán a tanulás, hogy mint ment? A bécsujhelyi katonai -diákoknak rengeteg sok tudományt kell beszedni a fejükbe, ott csak jól -tanuló egyéneket türnek meg, a gyöngéket kimustrálják).» - -Ne félts te engem. Minden jól ment. - -Mondtam már, hogy a magasabb katonai körökben, különösen az «arkoláj»[3] -terén, nagy volt a küzdelem két ellenkező systéma között. A pattantyusok -egyik tábora új lőporral, a másika új ágyúkkal akarta reformálni a régi -schlendriánt. A hadügyminiszterium rájuk hagyta az experimentálást. - -Az új ágyúk eszméje Uchatius ezredesé volt. (Még akkor csak ezredes -volt.) Ő gondolta ki a hátultöltő aczélbronz ágyúkat. - -Az volt a terve, hogy az ágyúcsövet nem egészben kell önteni s azután -üreget fúrni bele, mint eddig; hanem követni kell a népies utasítást: -«veszünk egy nagy lyukat, azt körülöntjük rézzel s kész az ágyú». Azt az -ürt azután keresztül préselt aczélkupokkal addig tágítjuk, a míg a cső -belseje a mechanikai sajtolás által a réz lágyságából az aczél -keménységébe megy át. Így lesz belőle aczélbronz; ebből aztán dupla adag -lőporral lehet lőni. Itt azonban az volt a legnagyobb kérdés, hogy -honnan vegyük azt a lyukat, a mit körülöntsünk bronzzal? - -A laikus ember neveti ezt a gondot. Hát hiszen a lyuk nem kerül semmibe. -Dehogy nem kerül! - -Először úgy próbálták meg, hogy az öntő minta közepébe lebocsátottak egy -bronz csövet, az képezte a kalibert, ezt a csövet pedig megtöltötték egy -Celsius fokra lehűtött vízzel, hogy majd az megakadályozza az olvadt -érczet, hogy magát a csövet elolvaszsza. - -Hát aztán az lett belőle, hogy a mint az olvasztó-kohóból azt a 300 -hőfoku érczfolyamot beleereszték az ágyúmintába, az egy pillanat alatt -forró gőzzé alakította át a csőben talált jéghideg vizet s ez a gőz oly -elementáris erőszakkal tört ki az öntő-tárnából, hogy az öntőműhely vas -tetejét földobta az arzenál tetejére s agyonütött egynehány kanonirt. - -Hát ez a baleset nagy örömére szolgált a fehér puskaporosoknak. Annál -nagyobb elkeseredést szült az aczélbronz ágyúsoknál, a kik a balsiker -daczára sem hagytak föl az eszméjükkel s most már azt tervezték, hogy a -lyukat képviselő csövön nem hideg vizet, hanem jéghideg levegő-áramlatot -vezetnek keresztül folyton működő fujtatóval, a hogy csakugyan sikerült -is később az Uchatiuságyúk öntése. – De egy időre le voltak pipálva. - -S minthogy valamennyien ennek az új ágyúnak a hívei voltak, annálfogva -engem különösen protezsáltak, aki abszolute nem értettem semmit a -fehérpuskaporhoz; én könnyen csusztam át minden fogas kérdésen. Ellenben -a Nikkel pajtásom, a ki a fehér lőporos dékánnak bevallott Handlangere -volt, a legkeményebb examenekben részesült. - -Ha valaki az indexeinket nézte, azt hihette, hogy én vagyok az iskola -czímere s a Nikkel a sereghajtó. - - -V. A LŐPOR PRÓBÁJA. - -Nem akarlak zavarba hozni, kedves barátom. - -Ismerem a methodusodat. - -Te úgy irod a regényedet, hogy azt ne csak zárt ajtóknál olvassák a -backfischek, hanem még a mamák is olvashassák – nyitott ajtóknál. - -Hja, biz a franczia regényirónak jó a dolga. Számára nyitva áll a -«félvilág». Az osztrigát eszik s pezsgőt iszik. – De a magyar regényiró -kénytelen a tisztességes emberek számára irni; mert ezekből telik ki a -publikum. – Aztán eszik pörköltet és iszik vinkót. De azért is ezer -hála! – S végtére is nagy kérdés, hogy nem jobb-e a malaczság villával a -tányérból élvezve, mint könyvből falva? – Én az előbbit szeretem. - -Azért nem szuggerálom se neked, sem az olvasóidnak a mi -violoncello-violon tanulmányaink misteriumait. Annyit sejteni engedek, -hogy egészen belebolondultam (már tudniillik a violoncellóba). Képes -voltam rá, hogy valami nagy bolondságot kövessek el, a mi rám nézve -végzetes lehetett volna. Az őrnagynak messzelátó tervei voltak. - -Ha a fehér puskapor beválik, akkor ő nem csak ezredesi rangra emelkedik -(a professzorság nem irigylésre méltó állapot), hanem félmillióval -kecsegtető vállalathoz jut. Az járt a fejében, hogy ha az ő szisztemája -győz, ő lesz a hadsereg megmentője. Aztán hull az égből az aranyeső, -csak a tollaskalapját kell alája tartani. Szerencséje, hogy megbukott a -puskaporával, Uchatius lett a győztes az aczélbronz ágyúkkal. - -Láttad a pompás síremlékét ugy-e, a bécsi Centralfriedhofban, az -Uchatius tábornokét, a mindeneknél tökéletesebb ágyúk létrehozójáét. El -kell ismerni róla, hogy ennél pompásabb síremlék kevés van a világon. -Meg lehet vele elégedve, a ki alatta fekszik. Csak azt ne kérdezze -valaki, hogy hogyan jutott oda? - -A mi barátunkat megőrizte a jó sors ettől a fényes kimeneteltől azzal, -hogy a lőpora csütörtököt adott. - -Egy nyári napon általános próbát tartottak az új tüzéri kisérletekből az -ismeretes Steinfelden. - -Derék egy darab föld! Mértföldnyire köröskörül semmi egyéb, mint kavics, -terméskő, békasó, kova. Egy szál fű sehol. Csak itt-ott tör elő egy -sárgavirágú «királydárda»; népiesen «ökörfark-kóró». - -Itt tartják a mi tüzéreink a lőgyakorlataikat. A mennyire a kilőtt golyó -eltévedhet, élő lényt nem talál sehol, a kiben kárt tehessen. A sikon -palánkok vannak keresztül húzva, ezer-ezer lépésnyire egymástól, az első -palánk két ezerre az ágyúteleptől. - -A lőpróbára a növendékek is meg voltak híva. - -Hölgyek is jöttek ki hintókon. Fritillária is ott volt és számos -tábornoki hitvestársak és egyéb herczegasszonyok. Nikkel meg én az -őrnagy hintóján jöttünk ide, az első ülésben elhelyezkedve. - -A lövészterepen megállapodva, leugráltunk, az őrnagyné a hintóban maradt -ülve. Onnan legjobban láthatott, jó tábori látcsővel fölfegyverkezve. - -Megkezdődött a czéllövés. - -Először a fekete lőporral tettek próbát. A kilőtt golyók kétezer lépésen -innen már ricochettiroztak, alig talált minden ötödik teke -derék-lövéssel a czélpalánkba. – Egy ágyúcső, a mit erősebb adag -lőporral töltöttek meg, széjjelszakadt s ternónak lehet nevezni, hogy -senkit sem ütött agyon. Ekkor aztán a fehér lőporral tettek kisérletet. -Ennek az elsütéséhez egészen e czélra készült gyutacsokat használtak, -mert ez a közönséges kanócz tüzétől föl nem robban. Még akkor csak -elültöltő ágyúink voltak. - -Frissen készült lőpor volt. - -Az őrnagy Nikkel pajtást bizta meg az ágyú elsütésével; ő maga -czélozott. A kétezer lépésnyire húzott palánkra nagy czélkarika volt -festve. - -«Feuer!» - -Az ágyú elsült; sokkal kisebb dördülése volt, mint a másiknak s alig -adott valami füstöt, az is egy percz alatt eloszlott a levegőben. - -«Bravó, bravó!» hangzott a Generalstab csoportjában; a tábori látcsövek -mutatták, hogy a kilőtt golyó egy hármast talált a czélkarikán. Gyönyörű -egy Kernschusz volt! - -A fekete lőporral nem lehet ily preczizióval czélozni. - -Egy második, egy harmadik megint a karikát érinté. - -No most próbáljuk a háromezer lépésnyi távolban levő palánkon. - -A cső száját följebb kellett emelni. - -Háromezer lépésnyire is bevált a lövés. Ívet képezett már, de még is a -palánkba furódott. - -Újabb hangos tetszés-nyilvánítások. - -Most négyezer lépésnyiről tettek kisérletet a fehér lőporral. - -Ott már háromszoros palánk volt fölállítva, vastag deszkákból s a mögött -még egy golyófogó téglafal. - -A kilőtt golyó keresztültörte mind a három palánkot, de még a téglafalon -is rést ütött. - -Ezt csinálják utánunk a fekete lőporosok! - -Magam is megtértem fehér porosnak. - -A generálisok siettek a mi őrnagyunknak gratulálni. - -– Függeszszük föl még egy kicsit a véleményadásunkat, – mondá egy -pápaszemes főtiszt. – Ezek a lövési kisérletek mind a frissen fabrikált -fehér porral történtek, a mi csakugyan csodaeredményeket mutat föl. De -meddig tart ez a csodaerő? az a kérdés. Mert a lőpornak raktáron kell -állni, hogy a háború kitörésekor egész hadjáratra való készen legyen. - -(Ismételem, hogy még akkor az armádiánknak semmiféle hátultöltő fegyvere -nem volt, az ágyúkba a cső száján dugták be a lőport és a golyót azzal a -bizonyos tömőruddal, a végén kefével, a mivel minden lövés után -kikefélték, mint a kéményt). - -A mi fehér lőporunk összesajtolt állapotban dugatott be az ágyúcsőbe. - -Előhoztak egy lőszekérrel olyan fehér lőpor tömecseket, a mik már egy év -óta hevertek a raktárban. Egyet azokból beletoltak az ágyúba. - -Most is emlékezem azokra a gunyosan mosolygó arczokra, a mik az ágyú -mellett egy csoportba verődtek. - -Az őrnagy irányozta az ágyút. Czélzott, föltette a gyutacsot, aztán -félre állt. «Feuer!» - -Nikkel megrántotta a csappantyu zsinórját. Az ágyú elsült. Nem -mondhatom, hogy eldördült; sőt inkább valami csunya serczegő-szortyogó -hangot adott s nem tűz és füst lövelt ki a száján, hanem valami hosszú -fehér lövet, mintha nem is ágyú volna, hanem fecskendő. A kilökött golyó -pedig ott gurult valami ötven lépésnyire a kavicsokon ugrálva, hogy azt -csupa tréfa volt elnézni. - -Egy tüzér utána szaladt a golyónak, elfogta, visszahozta. - -Nagy volt a gaudium fölötte – bizonyos körben. - -Annál nagyobb a boszuság az ellenpártban. - -Másik próba következett. - -Azzal is oly pórul jártunk. - -A pápaszemes főtisztnek most már nagyon megnyilt a szája; eddig csak -dohogott. - -– Megmondtam előre, hogy a fehér lőpor egy év alatt elveszti a robbanó -erejét. Most az egész lőpormagazinnal gulyáshúst lehet főzni. - -Ez a sottise egészen kihozta az őrnagyot a csigaházából. - -– Gulyáshúst? – rivallt mérgesen a pápaszemesre. - -– Igen is! Gulyáshúst, a hogy a figura docebit. - -A tüzéreknél volt tábori bogrács, szolgafa; azt a szabadban -fölállították, a bográcsot megtöltötték conservvel, akkor a pápaszemes -odahelyeztetett a bogrács alá egy egész töltésre való összesajtolt régi -fehér lőport; kivett a zsebéből egy viaszkos gyufát, azt meggyújtotta s -égve beledugta a lőpor-pogácsába. - -Minden ember szétriadt e merénylet előtt, mely, ha «ne adj Isten» -rosszul üt ki, mindenikünk ott hagyja a szeme világát, csak a pápaszemes -maradt ott a bogrács mellett, egy nagy főzőkanállal a kezében. - -Mikor aztán a gyufa odáig égett, a hol a lőport érte, az bizony csak nem -pukkadt szét, hanem elkezdett szép csöndesen serczegve égni, azután -lángra is kapott, égett fényesen lobogva a bogrács alatt; az volt a jó, -hogy nem volt füstje; nem kozmásította meg az ételt. Ez bizony kitünő -helyettesítője lesz a hadjáratban a – tőzegnek; meg lehet mellette főzni -az egész menázst. - -A pápaszemes még olyan malicziózus volt, hogy a hosszúnyelű főzőkanállal -egyre kavargatta a bogrács tartalmát s mikor egészen elégett alatta a -fehér lőpor, levette a szolgafáról és sorba kinálta vele az ismét -visszasomfordált illusztris társaságot: «méltóztassék, pompás jó -gulyáshús!» – Az őrnagy engem keresett a szemével. Mikor meglátott, egy -intéssel maga elé hivott. - -Még sápadtabb volt az arcza, mint máskor. - -– Menjen ön a feleségemhez s mondja meg neki, hogy távozzék el innen. -Kisérje ki a vasuthoz. Aztán jöjjön vissza a kocsival azonnal. -Megálljon! Madame utazzék vissza Bécsujhelybe. - -– Egyedül? - -Ettől a kérdéstől egészen megvadult az őrnagy. Úgy prüszkölt, mint egy -hörcsög. - -– Hát mi az ördög menykő? - -– Úgy értettem, hogy a Venczel. – Az volt a Privatdiener, a ki a bakon -ülve maradt. - -– Úgy? Az mehet vele. - -Én odasiettem Fritilláriához. Mondtam neki, hogy kudarczot vallottunk a -lőporral. - -A madame vállat vont kedvetlenül s francziául beszélt hozzám. - -– Je le savais bien. Je l’ avais lui dit, moi. Ça ne vaut rien. J’en -étais sur. - -(Hogy ő azt tudta előre? hogy előre megmondta neki? hogy ez nem ér -semmit? Valjon honnan vette a tudományát?) - -Én aztán átadtam neki az izenetet, a mit a férje küldött általam, hogy -kocsikázzon rögtön a vasuthoz, majd én odáig elkisérem, onnan aztán a -legelső vonattal Bécsujhelybe. A Venczelt viheti magával. - -– No hát üljön föl. Én mehetek. - -Én fölhágtam a csézába; – az első ülésbe ültem, a hogy dukál a kadétnak, -mikor őrnagynéval kocsikázni van szerencséje. Szemközt ültünk, a -térdeink egymáshoz értek. - -Aztán, a mint a Steinfeldet elhagytuk, Fritillária a napernyőjét a -kocsiülés felé fordította. Nagy terebély napernyője volt, aféle en tout -cas. Mind a ketten elfértünk alatta. - -– Az nem baj, hogy a fehér lőpor megbukott, – suttogá hozzám, – hanem, -hogy a mi cello duóink is megbuktak, az a csapás. - -Arra én is gondoltam már. - -– Ez után a fiaskó után előre látható, hogy mi következik. A -hadügyminiszterium abba hagyat minden további experimentálást a fehér -lőporral; az őrnagy nem fogja a fél éjszakákat a chémiai laboratóriumban -tölteni, hanem otthon marad, beül az én szobámba, pipázik és altvatert -iszik. - -– Rosszul alszik tán? - -– Nagyon rosszul. Aztán mentül többet pipázik, mentül több altvatert -iszik, annál álmatlanabb. Én a cellomat az almáriumba zárhatom. - -– Én meg a hegedűmet akaszthatom szegre. - -– Nem is ér a cello hegedű nélkül semmit. - -Azzal a két térde megszorította a térdemet. - -Fatális állapot. - -– A mi duóinknak vége! - -S két könnycsepp gyült a szemébe. - -(Nagyon szerethette – azt a hegedűt). - -Magam is meg voltam rőkönyödve. - -Egészen közel hajolt hozzám, úgy hogy a forró lélekzetét éreztem, mikor -suttogott: - -– De én nem fogok lemondani… én találok ki valamit… nem nyugszom bele… -ha az ördögökkel kötök is szövetséget… - -Én kértem, hogy lassabban beszéljen; az inas meghallhat valamit a bakon. - -– Ejh, mit! Az az én emberem. Tőlem kap havonkint húsz forint -extra-fizetést. Olyan hűséges, mint a kutyám. - -S aztán folytattuk tovább a páros suttogást. - -Az az eddigi biztos módja a találkozásnak, valószinü, hogy a mai naptól -kezdve el lesz előttünk zárva. - -Mit tehetünk ezentul? - -Őrültnél őrültebb terveket gondoltunk ki. - -Egy sem vált be. - -Az őrnagy nem zárkózik be többé a vegytani terembe; nappal engem -strázsál az iskolában, este meg Fritilláriát a szobájában. - -Eddig minden gondja a fehér lőporra volt, ezentul a rizsporra is -gyanakodni fog. - -Abban a nagy kaszárnya-akadémiában minden találkozás lehetetlen. Annak -ezer szeme van. - -De talán a parkban lehet. - -A katonai akadémiának van egy hetven holdas parkja. - -Abban van egy szép temető. A hová azokat helyezik el, a kik időközben a -nagy katonai intézetben elhaláloznak. A halottak siremlékeit -megkoszorúzni kegyeletes kötelesség. Vannak közöttük, a kiknek emléke -Fritilláriára nézve kedves. Szokott nekik virágokat hordani. – Az a -temető olyan kedves hely. – Azokra nézve, a kik még örülnek az életnek! - -A Venczel közvetíteni fogja az izeneteket. - -Ezt az életrevaló eszmét tovább fejlesztettük, a vasuti perronon -sétálva, a míg a vonat megérkezett. - -Forró kézszorításokkal vettünk egymástól búcsút. - -Engem ez persze sokkal jobban érdekelt, mint a világ minden puskapora. -Lőhettek a Steinfelden miattam, a hová akartak. - -Pedig bizony mondom, hogy az az egyszeri tengerész, a ki a lőporos -hordóba dugott égő gyertya lángjánál gyújtott pipára, nem követett el -olyan eszeveszett bolondságot, mint én ebben az órában; majd elmondom -később, hogy te is megitélhesd: föl lehet-e ezt venni egy regénybe? nem -mondják-e rá azt az olvasók, meg a kritikusok, hogy ez hihetetlenebb a -háromszinü kandurnál is? - -Mikor aztán a vonat tovaragadta előlem Fritilláriát, én is visszatértem -a Steinfeldre. - -Ott már akkor vége volt minden lőkisérletnek; a főtisztek csézái már -robogtak az országúton; a laffeták szekereikhez voltak már csatolva; az -őrnagy is készen volt, Nikkellel egyben; csupán csak én rám vártak. Nem -azért, mintha én lettem volna a legnagyobb úr a társaságban, hanem -mivelhogy elvittem az őrnagynak a kocsiját. - -Fogadtak is szép heilige Kreuz Donnerwetterrel! «Hol járt ön?» - -Mondtam, hogy a bárónét kisértem, utasítás szerint, a vasuthoz, s ott -őriztem, míg a vonat megjött. - -– Ezer milliom mennykő! Önnek nincs semmi dolga a professzorné mellett, -hanem a professzora mellett! - -Hát ezt én eddig nem tudtam. - -No de már most megtanultam. - -A professzor mérges volt az egész úton. Nem tudtam már hová dugni a -lábamat, hogy össze ne tapossa. Szemben ültem vele. - -S a rossz lelkiismeret azt sugdosta a belsőmben, hogy azok a haragos -csizmasarkok igazán meg vannak érdemelve. - - -XI. «60.» - -Másnap, mikor a tanterembe fölmentem, ezt a számot találtam az iskola -nagy számvető fekete táblájára kolosszális jegyekkel fölkrétázva: - -«60». - -Nikkel pajtás megmagyarázta nekem: ez a szám azt jelenti, hogy még mátul -hatvan napig maradunk az intézetben. István király napján végződik a -szemesztrisz, akkor aztán szabadulunk haza, kivéve azokat, a kiket itt -hagynak, vagy grácziából, vagy büntetésből. Ezt a 60 napot tehát, mely a -vizsgákkal végződik, ugyancsak föl kell használni s neki feküdni egész -szorgalommal a tantárgyaknak. - -Ezentul minden nap egy számmal kevesebb lesz fölirva a táblára, egész az -1-ig. A 0-t már nem irja föl senki. - -Nekem is hozzá kellett (volna) látnom a könyvekhez. E miatt «is» -pihenhetett a hegedű. - -De más okból is. - -Az őrnagy határozottan tudtomra adta, hogy nála semmi keresni valóm -nincs; ott már minden hivatal be van töltve. A Nikkel sem járt többé a -chémiai laboratóriumba. Az őrnagytól elvették a kulcsát. Megsütheti a -fehér lőporát. Az most tetszett magának a Jónás próféta szerepében a -töklevél alatt. A tantermen kivül sehol sem volt látható. Ott pedig igen -kellemetlen examináló kedvében volt, különösen én irányomban. Mintha -csak kiválasztott kegyencze lettem volna, engemet maczerált legjobban a -physikából, chémiából és mathematikából, a miket ő tanított. Tőlem akart -megtudni olyan dolgokat, hogy hogyan támad a jégeső? Mi okozza az -északifényt? Mi lehet a holdnak tulsó oldalán? - -Én persze nem tudtam kielégíteni a kiváncsiságát. - -Olyankor aztán komoly dorgatoriumot tartott. - -– Ön hibás utat választott szellemi tehetségeinek kifejlesztésére. Ön a -fantáziáját raffinirozza, holott az elismert thezis, hogy a -képzelőtehetség túltengése mindig az emlékezőtehetség rovására történik. -A poétáknak erős fantáziájuk van, azért gyönge a memóriájuk. Ez a két -tehetség olyan, mint az ellentétes szinek, a ki folytonosan veres szinre -néz, ha fehér papirra tekint, zöldet lát; ha feketére néz, fehéret, vagy -hogy ad hominem szóljak, a memoria és a fantázia olyan két egymást -absorbeáló fogalom, mint a tankönyv, meg a hangjegy. - -Nekem kapóra jött a felelet. - -– De hiszen akkor, nagyságos tanár úr, nekem mindig a tankönyvet kellene -magam előtt látnom, mikor fehér papirosra nézek. - -– Üljön le! – riadt rám mérgesen. – A tanárnak felelni kell, de nem -visszafelelni! Ha ön a tudományos kiképződésben ily retrograd -progressziót fog tanúsítani én kénytelen leszek önt a tanév bevégezte -előtt a gondnokához hazaküldeni. - -Ettől a fenyegetéstől ugyancsak megszeppentem. - -Hazaküldetni! most! - -Hát akkor a mi merész terveinkből Fritilláriával mi lesz? - -Mik voltak azok a merész tervek? - -Hát már most mégis rátérek. - -De kérlek, ne csinálj hozzá valami túlságosan fancsali képet. - -Meg akartunk szökni együtt a nagyvilágba. - -Ezt főztük ki azon a fiaskós napon, a hintóban és perronon. - -Az volt a tervünk, hogy ketten együtt beutazzuk Európát, minden -fővárosban konczerteket adva. Elkezdjük Schweizban. Azért ottan, mert -nyáron az a tourista-nép gyülhelye s ott legkevésbé lehetünk holmi -hivatalos üldözésnek kitéve. Elébb Varsóra gondoltunk. Fritillária orosz -nő volt; de ott kellemetlenségeknek lettünk volna kitéve. Másutt pedig -saison mort van ilyenkor. Párisban télen szándékoztunk fölmerülni. - -Csoda sikereket jósoltunk magunknak! Sapristi! Sakinka! Teringette! -Milyen plakátok! Egy orosz hölgy, meg egy magyar fiu. Amaz a -violoncellon, ez a hegedün virtuóz. - -Óriási nagy bolondság volt biz ez; – de hát mondtam én valaha, hogy nem -voltunk tökéletes bolondok mindaketten? - -Még rám nézve nem is elég a «bolond» jelző, én még azonfölül czudarságot -is követtem el. Tönkre akartam tenni nem csak egy asszonynak a jó -hirnevét, hanem még egy derék embernek az egész életpályáját is. Ebből -olyan botrány kerekedik, a mi az őrnagyot lehetetlenné teszi. Velem nem -duellálhat; egy őrnagy egy iskolás kadéttal. Kénytelen lesz állásáról, -tiszti rangjáról lemondani. - -Hogy ezt én nem láttam! - -S az őrültségünkben volt systema. - -Fritilláriának minden lépését őrízték. Lehetetlen volt a vele -érintkezés. (Van is lehetetlenség a világon, ha egy asszony akarja.) - -Először is a jó Venczel Fritillária zsoldosa volt. Húsz forint havonkint -egy privatdinernek szép pénz! Azért érdemes egy kis perfidiát elkövetni. -Tehát leveleket kaphattam Fritilláriától, a mikben arról értesített, -hogy dolgunk a legjobb kerékvágásban van; részleteket élőszóval a -tudvalevő helyen. - -Az a tudvalevő hely volt a park végében levő kis temető. - -Ott nyugszanak azok a növendékek és tanárok, kik a katonai akadémiában -haláloztak el. - -Fritilláriánál nagy volt a kegyelet. - -Kalendáriumában minden gyásznap meg volt jelölve egy kereszttel, a -melyen egy kedves ismerős elment abba a csendes iskolába – örökké tartó -vakáczióra. - -Azokon a napokon Fritillária koszorut kötött télizöldből s maga vitte el -azt a kedves halott sírjára. - -Kiválasztotta azt az órát, a melyen a növendékek a parkban gyakorlatokat -tartanak. - -E gyakorlatok között legnépszerűbb volt a szökevénykergetés. Erre -pályadíj volt kitűzve – egy lázsiás tallér. - -Ha nem akadt önkényt vállalkozó kadét, sorshuzás útján választottak -egyet, a kinek három percznyi egérutat engedtek, hogy az alatt a parkban -elrejtőzhessék. Van ott sok mindenféle menedék, palánkok, grották, -bozótok, sánczok, terebélyes fák, rőzserakások, csatornák, a mik mögé el -lehetett bujni. A ki legelébb fölfedezte a szökevényt, az kapta meg a -tallért, a szökevény pedig kapott ütlegeket a pajtásaitól, a mennyi elég -volt neki. Ha azonban egy óra alatt nem birták a buvóhelyét megtalálni, -akkor a szökevény magától előjött, jelentkezett az auditornál s ő kapta -meg a jutalom tallért. - -Azokon a délutánokon, melyeken Fritillária a sírkertben lerótta a -kegyelet adóját: én voltam rendesen az önkénytesen jelentkező. - -Én pedig az ilyen alkalmat onnan tudtam meg, hogy ilyenkor a temető-őr, -kinek a házikója a sírkertben belül volt, künn állt az ajtóban. – -Strázsált. – Meg volt neki hagyva, hogy az alatt, míg az őrnagyné a -temetőben jár, senkit be ne bocsásson; de mindenkinek a nevét -följegyezze, a ki közeledik s netán be akar menni. A sírkertnek nyolcz -láb magas fala van s másutt nincs bejárás. - -Nincs ám rendes embernek; de egy dezentornak! - -Volt eszem, hogy nem kerültem az ajtóra, hanem megkerültem a kert falát. -Hátul nagy platán-fák voltak, a miknek az ágai áthajoltak a kertfalon. -Hires voltizsirozó voltam. Egy ilyen platánról könnyű szerrel átjutottam -a kertfalra; a belső oldalához a falnak egy fokozatos állvány volt -támasztva, melyen a kertész apró cserepei voltak sorba rakva, a mikben ő -árvácskákat, verbenákat s egyéb sírdiszítésre szánt virágokat -tenyésztett. Ezen az állványon, mint egy kész lépcsőn szállhattam le a -falról. - -A sírkertben van egy szép nagy emlék, fehér és fekete márványból, egy -hires igazgatótanáré; ennek az oszlopos fülkéje, a lépcsőzete egészen -arra van teremtve, hogy azt egy titkolózó pár bizalmas suttogásaira -fölhasználja. - -Köröskörül hangzott liget, csalit az üldözők lármájától. Az alatt nekem -elmondta Fritillária, hogy melyik impresszáriótól minő választ kapott a -szándékolt vendégszereplésre, minő föltételek mellett konczertezhetünk -és mikor? Egész programmot állított már össze a jövő saisonra. Még -Amerikából is kapott kecsegtető ajánlatokat. Az egész tournéenk -biztosítva van már. - -Engem igazán csak a «miatyánk» őrzött, hogy most valami hires -hegedű-virtuóz nem vagyok; – vagy, hogy agyon nem ütöttek. Mind a -kettőhöz volt elég hivatásom. - -Mikor aztán az óra letelt, az üldözés lármája elvonult, én megint -ugyanazon az úton, a melyen idejöttem, szépen visszaszöktem s mentem -jelentkezni az auditorhoz. Társaim faggattak, hol bujkáltam? Mondtam -nekik mindent, csak az igazat nem. A jutalom tallért elkuráltam -fagylaltra vagy dinnyére a pajtások közt. - -Szép Fritillária pedig keresett négylevelű lóherét a sirok közt s azt -hazavitte a férjének; azzal legitimálta magát. - - -XII. A BŐGŐ-VONÓ. - -Annyi csepp józan ész maradt meg nálunk, hogy meggondoljuk, miszerint be -kell várnunk a tanév lefolytát, a bizonyítványom kiadását, a hivatalos -hazabocsátást; mert ha elébb találok elillanni, mint katonaszökevényt -csipnek el s abból aztán majd olyan konczert lesz, a hol nem én fogom a -hegedűt, hanem a hegedű fog engem. - -Tehát ez volt az operette-tervünknek a fináléja. - -A vizsgák befejezte után a hazamenendő katonatiszt növendékek este -nagyszerű mulatságot rendeznek a parkban; mely végződik tüzijátékkal, -melynek rakétáit maguk a kadétok készítették (a fekete lőporosok). Ezen -szemvakító és fülsiketítő produkczió alatt én észrevétlenül elpárolgok a -sokaság közül; egy ugrással átvetem magamat a harmadfél öl széles -patakon (megtettem én azt elégszer salto mortaléval is, bukfenczet vetve -a levegőben), hátul a kertajtót nyitva találom, azon kiosonok; egy -fedett hintó fog várni a «Rákóczy torony» előtt, Venczellel a bakon, a -ki az őrnagyné bőröndjét az enyémmel együtt és a hangszereket tokostul -előre elhozta; benn a hintóban Fritillária. Én beugrom a hintóba: azzal -«alea jacta est!» vágtatunk ki a vasuthoz. Ott fütve a mozdony. Előre -megrendelt különvonat áll készen a rendelkezésünkre, s míg az illetők a -római fáklyákban és tűzkerekekben gyönyörködnek, mi már a Semmering -alagútjaiban bujkálunk, s aztán üthetik már bottal a síneinket. - -Minden úgy klappolt, mint egy népszinházi prémieren. - -Az utolsó napja a szemesztrisnek kánikula derekán a legpompásabb -mulatság közt telt el. Elbúcsúztunk egymástól és a tanárainktól. De -engem nem vitt rá a lélek, hogy az őrnagyhoz is fölmenjek. A tanteremben -vettem tőle búcsút s a bezárt ajtajának a kulcslyukába dugtam be a két -névjegyet (egyet a bárónő számára p. p. c.) - -A megszökés is teljesen sikerült. A Stuweriád alatt észrevétlenül -jutottam ki a hátulsó ajtón. - -Minden ember az égre bámult, a rakétákban gyönyörködött. - -Ott volt a Rákóczy-torony előtt az igért hintó. - -A Venczel is ott állt, a felső kabátomat tartva a karján. - -– No csak frissen! frissen! vegye föl! - -Hirtelen rám segíté a felső kabátomat. - -– Itt van ő? – kérdezém tőle. - -– Itt hát. Odabenn ül már. Csak tessék beszállni. - -– Hát a bőgő? – kérdezém én, nem látva a bakon a violoncellot. - -– Az is benn van a kocsiban. - -Azzal fölnyitá a kocsi ajtót és erővel betuszkolt. - -Arra egy kellemetlenül ismerős borizű hang szólalt meg a hintó sötét -odujából: - -– Bőgő nincs, de a bőgővonó itt van. - -Fritillária helyett a kalugyer ült a hintóban, aki egy kezével a -köpönyegem gallérját ragadta meg, a másikkal pedig egy görcsös botot -húzott elő maga mellől. - -Én ki akartam magamat szakítani a kezéből, de akkor két hatalmas marok -ragadta meg a karjaimat hátulról. - -– Csak be a hintóba urficskám, szépen – dörmögé Venczel a fülembe. Erős -ficzkó volt (s a tettenkapott gonosztevőnek nincs ereje), oda tolt a -hátulsó ülésbe. Aztán maga is beült a hintóba, velem átellenbe. - -– Te gazember! Te áruló! – ordítottam reá. - -De már a kocsis becsapta a hintó-ajtót, fölugrott a bakra s hajtatott -lóhalálában elfelé. - -Én átláttam, hogy két erős férfi ellenében hasztalan a ficzánkolás s -megadtam magamat. Csak szóbeli invektivákkal éltem. - -– Hát áruló lettél, Venczel. Pedig olyan jól fizetett az úrnőd. Húsz -forintot adott havonkint azért, hogy titkát megőrizd. - -– De az uram még jobban fizetett, az harmincz forintot adott azért, hogy -a báróné titkát eláruljam. - -– Te gazember! - -Erre közbe szólt a kalugyer: - -– Ne szidd a Venczelt, öreg. A Venczel a valóságos őriző angyalod. Ő -tégedet megóvott attól, hogy a magad életét tönkre silányítsd s -azonfelül egy asszonynak a becsületét elrabold s egy derék embernek az -egész sorsát fölforgasd. - -Ennél igazabbat Socrates sem mondott soha. - -– Ez az őrnagy te neked jóltevőd volt – folytatá a nagybátyám a bölcs -korholást. – Ugy bánt veled, mint az édes fiával. S mikor már rájött a -gonoszságaidra, a helyett, hogy kitörte volna a nyakadat, a hogy -rászolgáltál, kegyesen elhallgatott. Mindent tudott a felesége -leveleiből. A ti bolond világfutó plánumotokat. S aztán szépen -kinyitotta előtted az ajtót, a min a magad ásta labyrintból -kiszabadulhattál. Nem kergetett, hagyott futni. Már most neked az lesz -az első dolgod, hogy a vasuti állomáson irsz az őrnagyodnak egy szép -búcsúzó levelet, bocsánatot kérsz tőle a pajkosságaidért, megköszönöd -számtalan jóságát, csókoltatod a méltóságos asszony kezeit. A levelet -majd elhozza a Venczel; a derék, becsületes Venczel. – No, most aztán -gyujts rá öreg; tudom, hogy tíz hónap óta nem szivaroztál. - -Azzal előhúzta a szivartárczáját s megkinált egy regalitással. - -Mit tehettem? – rágyujtottam. - -A vasutig aztán egész tréfás kedvvel elmondá a Venczel, hogyan hordta ő -a báróné leveleit, a miket tőle küldözött én hozzám meg az -impresszáriókhoz, elébb a férjéhez. Azt is elmondta szakértő -magyarázattal, hogyan tudta a tanár a lepecsételt leveleket elolvasni, -anélkül, hogy az adresszátus észrevette volna, hogy az a levél föl volt -nyitva. - -Ezt a tudományt följegyeztem magamnak; de most nem mondom el, mert még -magam is hasznát vehetem valaha. - -Ekkép végződött a szép Fritillária novellája. - -* * * - -Már most tudod, hogy mért nem szednek a méhek a császárkorona -harangkelyhéből mézet! - - - - -PASSIFLORA. - - -I. AZ ÉLETMEGHOSSZABBÍTÓK. - -Hahhó! - -(Ez már sensatiós fejezet-czím!) - -«Életmeghosszabbítók!» - -(Hát van ilyen a világon?) - -Van hát. Én magam is éltem vele. - -(De hisz annak, a ki az életet meg tudja hosszabbítani, okvetlenül -milliomossá kell lenni.) - -Azzá is lesz a! - -Azonban tartsunk sort. - -A mint a nagybátyám engemet a Circe tengeréből erőhatalommal (mint -hajdan Odyszszeüszt az árboczhoz kötözve) a száraz földre kimentett, az -volt a kérdés, hogy «quid nunc?» - -A katonai akadémiából egy rezervlájtinánti pátenssel lettem elbocsájtva. -A katonai pályával végeztem. Azaz, hogy a nagybátyám gondolta, hogy -végeztem. Már a mi az ő fogalma volt a katonatiszti pályáról. Délelőtt -rekrutákat abriktolni; délután kurizálni. - -A helyett komoly életpályát választott a számomra; a juridikait -folytassuk, a hol elhagytuk. Rájött, hogy az ilyen gonosz ficzkót, mint -én, nem helyes dolog professzorok felügyeletére bizni; mert ott -elcsábítja a professzorok leányait, feleségeit. Más systémát kell velem -kezdeni. – Alló föl Budapestre, a világ közepébe! Beiratkozni az -egyetemre. - -Itt nem olyan könnyű a gyereknek asszonyokat, leányokat elbolondítani, -mert nagy a konkurrenczia. - -Nem volt ám akkor még Andrássy-út, tele sétáló istennőkkel. - -Még Andrássy sem volt. - -A mi szépség található a fővárosban, annak meg nagy az ára. Az a sok -börziáner, a sok defraudans lehetetlenné teszi a diákféle embernek a -versenyzést. - -A diák kap száz forintot havonkint, abból élelmezi magát: azt a diák az -első héten mind ellumpolja; a hónap három negyedrészében aztán -kényszermértékletességre van utalva, kénytelen otthon maradni és -szorgalmaskodni. «Sine Cerere et Baccho friget Venus».[4] - -Több pénzt pedig nem kap! Punktum! - -Én pedig már akkor az ujságokból értesültem arról, hogy a vasuttársaság -az apám puszta telkét fölvásárolta kerek kétszázezer forintért. Az ott -van az árvapénztárba letéve, ötös kamatra. Az nekem tizezer forintot -jövedelmez évenkint. Azonkivül a földbirtokom, a mit örököltem. Minek -bifláljam én az osztrák jogot? – Mikor azt a nélkül is a szegletbe -vágjuk. Mihelyt egyszer a Garibaldi megjön. - -De hát hiába remonstráltam: a kalugyer hajthatatlan volt a maga -életnézeteiben. - -– Még csak húsz esztendős vagy. Ilyen suhancznak nem kell pénzt adni a -kezébe. Vársz, a míg nagykorú fogsz lenni, négy esztendeig. - -Addig az örökségem jövedelmét a kapitálishoz csatolják. - -Ezt így rendeli a törvény. - -Valóságos Juszticzmord ez! - -Az embert nem engedik huszonnégy esztendős koráig élni! - -A törvény kényszeríti az emberi kukaczot, hogy mint a selyembogár -mindennap rágjon meg egy csomó levelet, aztán kösse be magát egy -selyemgubóba, lesse, míg azt fonálkint a vizsgán legombolyítják róla a -rigorozumok motollájával; akkor még egy darabig pupa állapotban heverjen -lábak és szárnyak nélkül, s csak a huszonnegyedik esztendőben pattanjon -ki a bábhüvelyéből, mint himes pillangó! Ez erőszakoskodás! - -No de szerencsére ennek is van ellenszere. - -Vannak derék, jószivű emberek, a kik a korábban élni kivánó ifjakat -megszánják s lehetővé teszik rájuk nézve, hogy az életet korábban -elkezdjék. A közéletben úgy híjják ezeket a csodadoktorokat, hogy -uzsorások. - -Ezek azok a bizonyosok, a kik az élet meghosszabbításával foglalkoznak. - -Mert hiszen a ki nekem hetven-nyolczvan esztendőn túl fölfelé -hosszabbítja meg az életemet, az süsse meg a tudományát. Hanem azok az -én jóltevőim, a kik a huszonnégy éves koromon innen lefelé segítették az -életemet meghosszabbítani. Maig is örök hálával emlékezem meg róluk, – -meg egy csomó tizenkétszer prolongált s négyszer kifizetett váltóval. - -A kalugyer ugyan csalatkozott, mikor azt hitte, hogy én nem tudom a -jövedelmemet elkölteni, azért, mert ő rajta ül a Wertheim-kasszán, a -mibe az el van zárva. - - -II. SZINHÁZAINK ANNO EINSBÓL. - -Azt a boldog korszakot, a melyben még nem voltak «átkos közös ügyeink» -(Bécsnek volt minden, nekünk semmi), szoktuk egymás közt úgy híni, hogy -«anno eins». - -De kár, hogy ennek a mi Budánknak «és» Pestünknek az akkori képét meg -nem örökítette a Vasárnapi Ujság. - -Különösen a szinházainkét. - -Ott állt a nemzeti szinházunk körül véve, oldalt fogva, szembe szállva a -Zrinyivel, a Griffel, a Vörös ökörrel, három hires csárdával, a miknél -modálisabbat Püspök-Ladánytól Füzes-Abonyig nem találni. Mostani -oszlopos csarnoka helyén állt a Katona, Bánk-Bán szerzőjének szobra, -melyet áldott emlékü Tomorynk öntetett Züllich Róbert, akkor még -egyetlen hazai szobrászunkkal; a vasköltő merész poziturával lép előre, -égfelé emelve a – pennáját. Némelyek úgy magyarázták azt a pózt, hogy -most kiakarja fecskendezni a tintáját az égbe s csillagok lesznek -belőle; mások ellenben azt állították, hogy de bizony bele akarja -mártani tollát a holdvilágba, hogy fényes költeményeket irhasson vele. A -mi azonban nem akadályozta a kerepesi-úton végig vonuló búcsújárókat, -hogy körül ne térdepeljék és zsolozsmájukkal meg ne tiszteljék. Azt -hitték, ez a szent Kajafás. - -A lánczhid előtt Budán volt egy rengeteg nagy granárium, a minek a -homlokára ormótlan nagy betükkel volt fölirva a dicsekvő mondat: -«hazafiság a nemzetiségnek». Itt tánczolta a legszebb kánkánt (Dunanan -apóban) a nemzetiség a hazafiságnak. - -A harmadik volt a Borju-téren, vagy hol? Egy szóval az egyik -körülhagymás piaczán a még-nem-fő-sem-szék-városnak. Itt röhögtem -életemben legnagyobbakat a «Háromcsőrű kacsában». - -Ezek a magyar muzsának szolgáltak. - -Azután emlékezem még arra a gunyhók öreg apjára, a mi az új vásártéren -tehénkedett: egy deszka Parthenon. Az volt a német szinház. Aztán még -ott volt a krisztinavárosi arena. Az még most is uralkodik. - -Mindezt pedig csak azért hordom elé, hogy a tisztelt olvasót -megkonfundáljam vele, hogy ne találgathassa, hogy ki volt, mi volt, hol -volt az a primadonna, aki az én negyedik novellámra tárgyat -szolgáltatott. Ott volt a Thespis-szárnyékok valamelyikében. - -Ezt a virágnevet választottam a számára: «Passiflora». - -Universal genie volt. - -Játszott mindent. Naivát, hősnőt, paraszt menyecskét. Énekelt -népszinműben, operettben; még ballettre is vállalkozott. (Salambó -szerepében.) És mindenben remekelt. - -És aztán a színpadon kivül is annyiféle szerepet tudott játszani. A -milyen a publikuma volt. - -Idekinn is nagy publikuma volt. - -És azokban a szerepeiben is remekelt. - -Én nekem például a Kaméliás Hölgyben tetszett legjobban. - -Többet jártam én a szinpadi próbákra, mint a leczkékre. Többet is lehet -ott tanulni. - -Még egészen tele volt a mellem a Fritillária reminiszczencziáival. - -Még vissza-visszagondoltam azokra a szép álmokra, a mik a művész -állványt trónussá magasztosítják. - -De magamban nem hegedülök. - -Ellenben most egy új Olympus nyilt meg előttem. A pieridák berke a maga -egész pompájában. Istennők és nimfák, trikóban és tülangléban; éneklő, -tánczoló szilfidek, najádok és hamadriádok. - -Nekem is volt tehetségem e mámorító pályához. - -Én is szavaltam egyszer egy verset «szükölködő horvát testvéreink» -javára. S a közönség el volt tőle ragadtatva. Dicsérték (még a lapok is) -a hangomat, meg a taglejtéseimet. - -Ugyan kérem, van valaki a világon, akinek életében egyszer át ne villant -volna a szivén az a vágy, hogy szinészszé legyen? - -Én annál inkább elmondhatom ezt, mert a hegedűvirtuoztól a szinészig -nincs több, mint egy lépés. - -Kivált ha az ember szerelmes. Ugy, ahogy én voltam. - -Őrjöngtem az én Passiflorámért. - -Igenis: az «én Passiflorámért». - -Én tartottam neki butorozott szállást. - -Féltékeny voltam rá. Duelláltam érte. - -Akkor még szabad volt párbajozni s nem intézték el az afféreket -jegyzőkönyvvel. - - -III. A HŰ BARÁT. - -Minden héten összevagdalkoztam valakivel Passiflora miatt. - -Hol én kaptam egyet, hol én adtam egyet. - -A Passiflorának nem udvarolt senki büntetlenül. - -Grófocskák, bárócskák, bankárfiucskák tanulták respektálni a szerzett -jogokat. - -Passiflora természetesen ártatlan volt mindenekben. - -Ő nekem hűségesen meggyónta mindig, ha valaki veszedelmesebb modorban -udvarolt neki. Arra persze nem lehettem féltékeny, hogyha a -szinésztársai a szinpadon ölelgették. Hát ez a szerepében van. Hát ha a -szinpadon csókolóznak is, az ellen nincs törvényeinkben védelem. A -szinpadi csók «egy szükséges jó» (annak, a ki kapja), «egy szükségtelen -rossz» (annak, a ki nézi). - -Ha egy férj, egy szerető féltékeny arra, hogy a feleségét, a szeretőjét -a szinpadon mások megcsókolják, ez nagy nyavalya. - -De annak csak egy orvossága van. - -Lediktálhatom a reczipéjét. - -Az ilyen féltékeny férj, vagy szerető álljon be maga is szinésznek, -játszszon szerelmes szerepeket, akkor a szinpadon is maga fogja -ölelgetni, csókolgatni a drága kincsét és senki más. (Ezt a három sort -húzd alá (cursiv), mert ebből még lesz valami.) - -Én azonban nem strázsálhattam egész nap a Passiflorát. Tanulni is csak -kellett, pedig sokat. - -Szerencsémre volt egy biztos jó barátom. Régi, kipróbált czimbora. A -derék Nikkel. - -Ő mint aktiv szolgálatban levő tüzérhadnagy került ki az akadémiából s -ide lett transferálva Budapestre. - -Átkozott kevés dolga volt. A gellérthegyi czitadellának az őrzése volt -rá bizva. - -Ördögöt strázsálta ő azt a czitadellát! - -Maguk a katonák is mókát csináltak belőle. Hiszen senki sem lopja el -azokat a mihaszna vaságyúkat. - -Hanem a helyett valahányszor a Passiflora szobájába léptem, már rendesen -ott találtam az én Nikkelemet, tiszteletteljes poziturában ülve a pamlag -előtti fotelben, a csákója a kezében, a kardja a térde között. - -Ez engem nagyon megnyugtatott. - -Egy katonatiszt nagyon jó arra, hogy az orczátlan czivilista udvarlókat -elriaszsza az embernek a felesége és imádottja közeléből. Ilyet minden -okos embernek kellene tartani. Ha felesége is van, meg imádottja is van, -akkor kettőt. - -No! Magától a Nikkeltől csak nem félthettem a szép Passiflorát. - -Szegény kis secondlájtinánt, a kinek hazulról alig van annyi apanázsa, -hogy egy violacsokrot vehessen prezentbe. Az csak nem konkurrálhat az én -thearózsa és kamélia bukéimmal! - -Aztán Passziflora praktikus ész. Tud külömbséget tenni az udvarlók -között. Ő olyan hűséges hozzám, mint Helena volt Párishoz. - -(De hát tudja azt valaki, hogy Helena hűséges volt Párishoz?) - -Egyszer ugyan már keményen összevagdalkoztunk egy szép leány miatt. De -hát akkor még gyerekek voltunk. – Azóta csak megjöhetett az esze – a -Nikkelnek. - -Aztán micsoda ügyetlen udvarló volt szegény ficzkó! - -Az én jelenlétemben egyébről sem tudott beszélni Passiflorához, mint a -rengeteg sok strapácziákról, a miket egy szegény tüzérhadnagynak ki kell -állni a mindennapi übungokon, vizben, sárban; meg hogy milyen rossz a -koszt a kantinban, s hogy a privadinere hogy lopja a czigarettáit. - -Nevetni való figura volt. - -(Nono, majd aki legutoljára nevet!) - -S aztán nem sok idő mulva, hogy én Passiflorához megérkeztem, fölkelt, -fölhúzta a szarvasbőr-keztyüjét, ajánlotta magát Passiflora előtt. -Passiflora odanyujtotta neki a kis ujját, melyet ő is az ujja hegyével -érintett; megmondta, hogy rapportra kell neki menni; velem kezet -szorított és eltávozott; nem akart bennünket zavarni a boldogságunkban. - -Mikor aztán betette maga után a szőnyegajtót, Passiflora fölkaczagott -hangosan s egész tréfát csinált belőle. - -– Szegény fiú! Ön régóta ismeri? Mindig ilyen volt? Ilyen szemérmetes? -Milyen kómikus figura! Mikor itt ül órahosszant, s csak a kalpagja -lószőr-kokárdáját czirógatja s nem mer fölnézni a szemembe. Mindig az -anyjáról beszél; más nő nem létezik ránézve. Aztán nagyokat sóhajt. Azt -mondja, hogy nagyon boldogtalan. Ha kérdem tőle, mi baja, akkor elkezd -arról beszélni, hogy ő milyen jó barátja önnek; hogy egymáshoz vannak -forrva gyermekkoruk óta. Önért az üdvéről is képes volna lemondani. – -Aztán, hogy ő meg nem házasodhatik soha. Katonatiszt csak olyan leányt -vehet el, a ki kaucziót tud letenni. – Aztán beszél arról, hogy ön -milyen gazdag fog lenni, ha nagykorúvá lesz. – Szerelmes belém nyakig, -szegény fiú. De a világért el nem árulná előttem egy szóval, bármennyi -avanszot adok is neki. - -– De hát miért ád neki avanszokat? - -– Ön azt nem tudja megérteni? Hogy milyen nagy kincs egy nőre nézve egy -igaz jó barát, a ki csak jó barát és semmi egyéb. - -– De az viszont nagyfokú kegyetlenség, egy jó barátot soha sem teljesülő -vágyak fölkeltésével megkinozni. - -– Ezt mondja ön másnak, ne egy szinésznőnek. Hát nem az-e nekünk a -mindennapi hivatásunk, hogy minden érző szivet zsongásba hozzunk? Hogy -minden fantáziát fölébreszszünk? Hogy varázsunkat éreztessük? Nincs-e a -szerződésemben, hogy a szerepeimet hiven fogom eljátszani? - -– De nem a szinpadon kivül! - -Passiflora földuzta az orrát. - -– Ha ön úgy kivánja, én megtehetem, hogy mától fogva úgy élek, mint egy -apácza: elzárkózom a külvilágtól. Nekem ez nem nagy erőfeszítésembe -kerül; hisz ön legjobban tudhatja, hogy még ön irányában sem voltam -gyönge soha. - -Ez előtt kapitulálnom kellett. Ez már igaz. Volt gyöngédség, ábrándozás, -turbékolás, a mennyi elég; de annyira nem jutottam, hogy egymásnak azt -mondtuk volna, hogy «te és te». - -S a hány imádója csak azzal dicsekedhetett, hogy Passiflorával együtt -szupirozott, az mind kénytelen volt bevallani, hogy a bizalmasságban -soha sem mentek annyira, hogy a pezsgős poharakat egymásnak a fején -összetörték volna. Passiflora sokat tartott a renoméjára! - -Még azt a titkot is keblembe zárta, hogy egy szép délután Nikkel hadnagy -ilyen nyilatkozatot tett előtte: - -– Kisasszony! én vagyok a világ leggyávább embere! – Ha én olyan volnék -az ellenség előtt, mint a milyen gyáva vagyok, mikor önnel szemben ülök, -nem érdemelném, hogy egy napig egyem a császár kenyerét. - -Ilyen respektust tudott ám tartani a Passiflora. - -Megkövetelte, hogy a deklarált imádójának komoly szándékai legyenek -vele. - -Az voltam én. – Azok voltak nekem. - - -IV. KOMOLY SZÁNDÉKOK. - -(Ugyan mik lehettek azok a komoly szándékok, a mik szoros kapcsolatba -fűztek egy még gyámi hatóság alatt levő diákot, meg egy állandó angazsma -nélkül való vidéki primadonnát?) - -Olvasd csak el, a mit a megelőző fejezetben az aláhúzott sorokban -megörökíték. - -Igenis. - -A filisztereknek, a mindennapi embereknek a vezércsillaga a «fixum»; a -zseniknek a «fixa» (idea.) - -Az én fixa ideám az volt, hogy Passiflorát elválhatatlanul magamhoz -fűzöm. - -Ennek pedig csak az az egy módja van, hogyha magam is szinészszé leszek. - -Nincs ennél szebb életpálya a kerek földön. - -Ehhez nem kell se kineveztetés, se megválasztatás; nem követeltetik se -index, se érettségi bizonyítvány, se tesztimonium, se diploma, s egyéb -fészkes fránya; az ember kinevezi maga magát művésznek, s az lesz. Ha -van talentuma, beleszületik, ha van zsenije, felnő az égbe. - -A ki szinész lesz, minorennisből egyszerre majorennissé lesz. – A -szinész nem fizet adót. (Sem adósságot.) Mindig szabad vándorművészt -értek alatta; mert a fix angazsált pesti szinész már glebæ (klebæ) -adstrictus. (A második szó tótul van.) - -A szinész, ha szerelmes lesz, semmi sem állja útját a boldogságának. Az -megházasodik, a nélkül, hogy az impedimentumok, czeremoniák, -dispenzácziók, dimisszorialisok, matrikulák, reverzálisok, moringlevelek -labyrintusán keresztül törné magát; – ha kinyomtatják a teátrumczédulára -a neveiket egymás mellé: ..y úr és ..y asszonyság, rendben van minden. - -Aztán micsoda magasztos hivatás! Terjeszteni a magyar nyelvet és -irodalmat; megküzdeni az idegennel, meghódítani Pozsonyt, Temesvárt. -«Veni, dixi, vici!» Fentartani a lelkesedést a nemzetben! Minden újév -napján előadni Bánk-Bánt, márczius 15-ikén Bem apót, Husvétkor a -Peleskei Nótáriust, Pünkösdkor Rákóczyt, István napján a Szigetvári -vértanúkat, Mindszentek napján a Molnár és gyermekét, Karácsonykor a -Szökött katonát s látni a nemzetet, a mint sír és a mint kaczag? - -Az írók elneveztek minket a nemzet napszámosainak! Mily fölséges czím! – -Emlékeztet a fűrészporra! - -És általjában ez az egész szinpadi társadalom, ez az exlex osztály, a -mit semmi törvény nem reguláz, egymás között mily összetartó, csak a -szeretet tartja őket össze. A világgal mindig haragban, de egymással -mindig barátságban. Hulló csillagokat követelnek, de hulló morzsákkal is -beérik. Egy krájczervirslivel, egy krigli sörrel, kvarglival mivel, meg -az aranyos anekdotáikkal olyan lakomát csapnak, hogy Bontoux -irigyelhetné őket. Soha sem fáj a fejük a miatt, hogy mit ad holnap a -sors? Mit adunk mi? Ez a kérdés. - -Aztán még egyet tegyünk hozzá. - -Hiszen lesznek még sokan, a kik az 1861-től 1865-ig lejárt időt végig -lépkedték lánczos lábbal, azok előtt még megrémlik, mint egy gonosz -álom, hogy micsoda nyomorúságos elbusulni való állapot kisértett akkor -itt nálunk végtül végig, alul-felül. Az egész ország egy nagy -nyavalyában, a mit nem tud gyógyítani, szégyel bevallani. - -Az egyetlen szabad ember az országban a kóbor komédiás, a ki még nincs -megstemplizve, megfinánczolva, megmászrégelozva; a többi mind rabszolga, -helóta, igavonó barom, dög! - -Lehet-e csodálkozni azon, hogy akadtak hevesvérű suhanczok, kiknek -fejükbe ment a multak dicsősége s aztán neki szaladtak a felhőnek, hogy -ők azt majd másfelé hajtják a köpönyegeikkel? - -Bizony el akartam én szökni az iskolából vándorszinésznek. - -S aztán két szép szem is biztatott rá. - -Csodálatos proteusai a szemeknek. Mennyi változatra tudtak alakulni. De -hiszen azért volt szinésznő. - -De még csodásabb adománya volt ezeknek a szép szemeknek, hogy az -embernek a lelkébe tudott vele látni. - -Ez a fődolog! - -Mivelhogy van és lesz egy örökké tartó háború két ellenfél között, a -kiknek neve «nő» és «férfi». Míg a világ világ lesz, ez a két ellenfél -folyton hódító háborút fog egymás ellen folytatni. Szó sincs -békekötésről. Dualismusról talán? Ha az egyik fél meghódol. Ezzel a -princzipiummal: «a mi az enyém, az az enyém; a mi pedig a tied, – az is -az enyém». - -S ha épenséggel a nő szinésznő, akkor ez a háború valóságos várostrom -természetét veszi föl. - -Mi pedig a háborúban a fődolog? - -Tudom, tudom. Az a banális frázis Montecuculitól: «pénz, pénz és megint -pénz». Csak Montecuculi ne beszéljen. Ő értett ehhez valamit, a mikor -harmincz esztendeig elpiszmogtak egy háborúval. - -Láttunk mink már egy olyan háborút, a mikor az egyik félnél semmi pénz -sem volt, a másiknál volt minden pénz, mégis az a fél, a melyiknek semmi -pénze sem volt, maga alá kerítette azt, a melyiknél minden pénz ott -volt. Nem is nagyon messze volt tőlünk. - -A fődolog a háborúban megtudni azt, hogy mi szándéka van az ellenfélnek. -A kinek legjobb kémei vannak, az a győztes. Albrecht herczeg is ezzel -nyerte meg a custozzai ütközetet. - -No hát ilyen spionjai voltak Passiflorának a szemeiben. - -Az embernek a szive közepéig látott velük. - -A hizelgés, az esküdözés, az igéret vagy igazi vagy hamis. - -A sok hamis közül kiválasztani az igazit, ez a tudomány! - -S ezzel birt Passiflora. Az igazi az enyim volt. - -Én voltam az igazi bolond, a ki kész voltam beváltani azt, a mit igérek: -hogy megválok az életpályámtól, áttérek a szeretőmére. A míg nagykorú -nem leszek, élem a czigány életet, támaszkodva a jótékony Bärelékre, a -tékozló fiúk gondviselésére. Ha pedig nagykorú leszek, megkapom a -pénzemet, akkor magam leszek szinigazgató; én szervezek társaságot s -abban aztán magam leszek a hérosz, primo amoroso, szinpadon és szinpadon -kivül; ő pedig a primadonnám, a kit még a wiedeni szinház sem fog -elszerződtethetni tőlem, mert túlliczitálom. - -Ez volt a mindennapi álmom. - - -V. A PIÓCZÁK. - -(Hiszen már beszéltél róluk!) - -Nem az uzsorásaimról akarom én folytatni az elcsépelt thémát. Igazi -pióczákról van szó. - -Egy reggel, a mint a rendes olvasmányomat sietek fölkeresni a fekete -táblán (nem az egyetem fekete tábláján, hanem a hirdetmény-táblán), nagy -ijedelemmel látom a rózsaszinű czédulán, hogy a tegnapra hirdetett -előadás megváltozott – Passiflora betegsége miatt. - -Vágtattam komfortébli-halálában a szállására! - -Csöngetésemre ijedt képü szobaleány nyitotta ki az ajtót. - -– Hogy van? - -– Fekszik. - -– Szabad bemennem? - -– A doktor van odabenn. - -– Kérdezze meg. - -Addig a konyhában hagytak állni. - -Bebocsátottak. - -Passiflora ott feküdt a csipkés vánkosok között, a doktor reczeptet írt -az asztalnál; egy hosszút, egy rövidet, meg egy még rövidebbet. - -Én köszöntem neki. Azt mondta rá «szervusz». - -Félve lépkedtem az alkovenhez. - -Passiflorának az arcza egészen veres volt a hőségtől Hogy ne? - -Egy nagy zacskó volt kötve a nyakára, megtöltve bodzavirággal, olyan -forrón, a hogy csak ki lehet állni. - -– Nagyfokú torokgyulladás, – mondta a doktor. - -Passiflora egy hangot sem tudott adni. - -– Csak tessék föntartani a bodzavirágzacskót, s a mint kihül, másikat -alkalmazni, a milyen forrón csak eltűrheti. Közben óránkint egy kanállal -iszogatni az elixirt, a mit majd a patikából adnak erre a reczeptre. -Azután majd jön egy kataplazma, lenmaglisztből és egy pár mustártapasz a -pácziens talpára; de ha estig nem enyhül a baj, akkor okvetlen hat -pióczát kell alkalmazni a torkára. - -A doktornak még holmi titokteljes kérdezősködése volt Passiflorától, a -mihez az én jelenlétem nem volt kivánatos. Én az alatt az ablakba -álltam. - -– Csak ki nem dugni a kezeit a paplan alól, még egy dunnát kérni a -szomszédból. Ha szomjas, langyos mandula tejet inni. - -A mint a doktor betette maga után az ajtót, Passiflora lerúgta magáról a -dunnát, takarót; ledobta a nyakáról a forró bodzavirágos zacskót, a két -karjáról felrántotta a hálórekli ujjait s fuldokolva rikácsolá -«meghalok!» - -Én rémülten ugrottam oda hozzá; akkor egyszerre átölelte a két karjával -a fejemet és hevesen megcsókolt. Olyan forró volt a lehellete, mint -mikor a szamovár tetejét felnyitják. - -Még ilyen helyzetben nem találtam. - -Egészen magánkívül volt. Az arcza lángolt, a szemei villámlottak. Meg -voltam ijedve; nem magamért, hanem ő érte. Egészen komolyan vettem azt, -hogy most mindjárt meg fog halni. Itt az én karjaim közt, engemet -ölelve, csókolva. - -Mert hisz az egészen természetes, hogy ha már egyszer meg akar halni, -hát akkor legalább kiveszi az életből a maga részét, a miért érdemes -volt ezen a planétán vegetálni. - -Kértem igen szépen, hogy feküdjék vissza az ágyába, mezítláb van, -meghűti magát; a rekliujjakkal is ujra betakartam a karjait. - -Akkor aztán elkezdett sírni. - -De meg a három reczept is a kezemben volt. - -– Engedje meg, hogy elküldjem a szobaleányt a patikába a reczeptekkel. - -(A doktor nekem nyomta azokat a markomba. Clairvoyant volt. Tudta, hogy -én fogom kifizetni.) - -Erre megint odahúzta a fejemet magához, valamit akart a fülemben súgni: -«az a doktor egy nagy szamár!»[5] (Ezt ugyan fenhangon is mondhatta -volna.) - -Azzal a fülemnek adott egy csattanó csókot, majd megsüketültem bele. - -– Ne sirjon, az ég áldja meg! Még jobban megfájdul a torka. - -– Hadd fájduljon! – Lihegé. – Bár meghalnék. - -– Meg nem hal, de elvesztheti a hangját. - -Ez hatott rá. - -– No hát csöngessen a szobaleánynak. - -A szobaleány jól nevelt házi szellem volt, ha nem csöngettek neki, nem -jött be az ajtón. - -Én utasításokat adtam neki, hogy hol csináltassa meg az orvosságot: a -király-utczai patikában, Török Józsefnél, ott kapni a legjobbat; itt a -pénz rá. Aztán üljön fel az én komfortéblimba, hogy hamarább megjárja az -utat. Majd én addig itt maradok, bezárom utána a konyhaajtót s aztán ha -visszajön, háromszor egymásután húzza meg a csengetyűt; arról tudom meg, -hogy ő van az ajtón. Siessen! - -Hjuj, de mérges volt Passiflora, mikor visszatértem hozzá. A kis vánkost -a fejemhez vágta. - -– Maga ostoba! – hörgé reszelő hangon. – Miért mondta a szobaleánynak, -hogy háromszor csöngessen? - -– Hát hogy ráismerjek róla, hogy ő van az ajtón; ne nyitogassam az ajtót -minden bolond embernek: szinházi szolgának, mosónőnek, ördögpokol -kéregetőnek. - -– Maga bolond! – dühösködék. - -– Édes Passiflora! Maga deliriumban van. - -– Az apja lelke. - -– Nyujtsa a kezét. A balt. - -A pulzusát akartam megtapintani s azt jól tudtam az orvosi tudományból, -hogy az embernek csak a balkezén van pulzusa, mert azon az oldalon van a -szive. - -Ide adta aztán nem a balkezét, hanem a jobbot, de úgy, hogy a fülem is -megcsendült bele. - -A hölgytenyér bűnét aztán logice az ajaknak kell expiálni. - -A pofonütés utalvány a csókra – a vista. - -Passiflora alaposan félreértette a doktor utasítását; azt hitte, az én -nyakamnak van szüksége a forró umschlagra. Paroxismusban volt. - -Most aztán számlálhattam az érverését. - -Én bizony nem tartottam a kezemben a zsebórámat, hogy megmondhatnám, -hány perczig tartott a paroxismus? - -Sokáig tarthatott, mert egyszer csak felhangzott a hármas csengetés a -konyhaajtón. - -Passiflora nem akart elbocsátani. - -– Maradjon. - -– A szobaleány jött meg a patikából. - -– Hadd várjon. - -– De az orvosságot hozta meg. - -– Az is várjon. - -A hármas csengetés azonban kétszer, háromszor is ismétlődött. - -– Még a kezében marad a csengetyűhúzó. - -– No hát menjen a pokolba, nyissa ki az ajtót. - -Én siettem az ajtót kinyitni; de meg is lettem érte jutalmazva szép -meglepetéssel. Nem a Katika volt a türelmetlen csengető, hanem a – -Nikkel pajtás. - -Olyan ostoba képet csináltunk egymásra, a milyent csak lehetett. - -A Nikkel azt rebegte zavarában. - -– A Katika… - -A mire én visszakadencziáztam. - -– A patika… - -(Hát az ő jeladása a hármas csengetés?) - -– Passiflora beteg? - -– Az ám! beteg. - -– Én most hallottam a lovardában. - -– Én meg a Venczel professzor előadásán. - -Olyan szemtelenül hazudtunk egymásnak, mint két, ugyanegy portékában -utazó vigécz. - -– Mi baja van Passiflorának? – kérdezé tőlem Nikkel. - -– De ne állj itt az ajtóban, hanem gyere be. – Nógattam én. - -De ő csak állt ott kint a gangon, mint egy tűzkárvallott kéregető. - -– Te benn voltál nála? - -– Hogy ne lettem volna? Csak nem ülök itt a konyhában a sparherd előtt. - -– Beszéltél a doktorral? - -– Ő beszélt; én hallgattam. - -– Mit mondott a doktor? - -– Azt mondta, hogy nagyfokú torokgyuladása van Passiflorának. - -Erre a szóra a Nikkelnek az arcza olyan fakó lett, mint a csizmatalp. -Hátrahőkölt. - -– Torokbaj? Hisz az ragályos lehet. Te nem félsz? - -– Én nem tudom. Mit értek én a nyavalyákhoz? - -– De én tudom; mert én mingyárt megkapom a torokbajt, ha csak beszélnek -is róla. - -– Hát be sem jösz az ajtón? - -– Nem én, ha Mahumed paradicsomának az ajtaja volna is. - -– Meg sem nézed a Passiflorát? - -– A míg meg nem gyógyul a nyaka. - -– Hát visszafordulsz az ajtóból és elszaladsz? - -– De még te veled sem szorítok kezet; hisz már te is megkaptad a -bacillusokat. - -S ugyancsak haladt a sarkával előre a barátom. - -– Hallod-e te Nikkel pajtás; ha te katonának is olyan gyáva volnál -ellenséggel szemben, mint a milyen vagy udvarlónak Passiflora ellenében, -nem érdemelnéd, hogy egy napig egyed a császár kenyerét. - -Nikkel pajtás a fülét hegyezte; mintha rá ismerne erre a czitátumra. -Aztán a szája egyik szögletét félrehuzva, a másikon meg hegyesre pödörve -azt a kis bajuszát, olyan furcsa-furcsa-furcsa mosolygással nézett rám. - -– Hát csak eredj vissza pajtás; ápold a szép Passiflorát; ott egyikünk -fölösleges. - -Azzal egy gyors Flankenbewegunggal rükkvertzkonczentrálta magát a lépcső -felé. Engem ott hagyott az ajtóban. - -Bizony nem szaladtam utána; de az ajtóban sem maradtam. - -Ez az átkozott hármas csöngetés nem ment ki a fejemből. - -Valami furfangos stratagémát gondoltam ki. - -Nem zárom be az ajtót. - -A csöngetyüt pedig elnémítom olyanformán, hogy a hosszúnyelű seprűnek a -szakállas keféjét beledugom a szájába. Most már rángathatják felőlem. -Ellenben, hogy ha a Katika megérkezik, azt mégis megtudjam, fogtam két -bádog kannát; az egyik tejes, a másik petroleumos volt, üresek; azokat -az ajtó elé állítottam, egymás tetejébe; ha valaki az ajtón benyit, majd -csinálnak azok zörgést. - -Azzal visszamentem a szobába. - -Passiflora türelmetlen volt már. - -– Hol van az orvosság? - -– Nem a Katika jött. - -– Hát ki csengetett? - -Nagyot nyeltem. Mit hazudjak, hogy fel ne ingereljem? - -– A szinházi szolga volt. - -– Ejnye, te hazug kutya! - -Először szólított pertu; igaz, hogy nem igen szép czím kiséretében, de -majd jön még szebb is. Folytatá a szép szót. - -– Hát hol vette volna a jogot a szinházi szolga háromszor megrántani a -csöngetyüt? - -Észrevette, hogy elszólta magát s nekem már a nyelvem hegyén volt a -kérdés, hogy «hát ennek a kanonirnak van joga háromszor csöngetni?» -Megelőzött. A kardvívásban úgy híjják ezt, hogy «elővágás». - -– A Nikkel volt itt!… - -Ezzel aztán föl voltam szabadítva, hogy a jó pajtásomat -lepocskondiázzam. Nem én árultam el. - -– Igen. Ő volt itt. A gyáva! A mint meghallotta, hogy magának a torka -fáj, úgy elszaladt, mint egy szekerész. - -Passiflora nem itélte el e megfutamodást, még pártjára kelt. - -– Szegénynek gyakran szokott torokgyuladása lenni s azt idegen embertől -könnyen megkapja az ember. Lehet ragályos. - -– Hát ha én nem félek a ragálytól, hogy megkapom magától a torokgyikot? - -Erre olyan ördögi kedvességgel mosolygott rám, halkan suttogva. - -– Hiszen te nem vagy idegen. - -Ezzel aztán lefegyverezte minden rebellis indulatomat; boszúság, -féltékenység elnémult; csak a rabszolga szerelem maradt meg. - -Megmutattam, hogy én nem félek a lélekzetét beszívni. - -S erről igazán orvosi értekezést lehetne írni. Hogy az anginát hogy -lehet kigyógyítani szájacskával. (Gondolom, így híjják a -pharmaceuticában magyarul az «osculumot».) - -A hol nem lehet hirtelen kapni kataplazmákat, vezikatóriákat, sürgős -esetekben… - -Egyszer aztán csak «drum-bum-csirr-csörr!» mintha a sistergő menkő ütött -volna be, a konyhaajtóval fellökte valaki a bádog kannákat. - -– Vénus anyám! sikolta föl szép Heléna: azaz hogy Passiflora; s valami -más nevet invokált, de nekem úgy tetszett. - -Szaladtam ki a konyhába. Persze, hogy a Katika jött meg a patikából. -Épen jókor érkeztem, hogy röptiben elfogjam, nehogy kiszaladjon a gangra -s fölordítsa a házat, hogy rablók vannak a konyhában. Megértettem vele a -dolgot. Gyors fölfogásu személy volt. Egyszerre kapiskálta a causalis -nexust a hármas csöngetés, a bartvis, meg a bádog kannák között. -«Tudtam, hogy ez lesz belőle.» - -Oda tette a kezembe a patikából hozott két orvosságos üveget. - -Én siettem be Passiflorához. - -– Itt a jó mediczina! - -Magam siettem neki beadni az ezüst kanállal a gyógyszert. - -Persze, hogy összetévesztettem a dekoktumot a gargarizáló lélötytyel. Az -utóbbit adtam be neki az evőkanállal. Azt hiszem, mindegy volt az. De -észrevette a zamatjáról s összeszidott. Azt mondta, hogy semmire sem -vagyok használható. Kikergetett, hogy csináljam meg a kataplazmát. - -Szót fogadtam. - -Kimentem a Katikához. - -– Hozott mustárt? - -– Igaz! Itt van. - -– Hát lenmaglisztet? - -– A meg emitt van. – Szedte ki a zsebéből egyenkint. - -– Hogy kell ezt megcsinálni? – Kérdezém. - -– Az egyiket hidegen, a másikat melegen. – Felelt Kati. - -– De ehez valami vászon is kell. - -– Igazság az. Honnan vegyük? - -– Rántson elő egy inget a szennyesből! - -Azt széthasogattuk. - -Én aztán elkezdtem a pépet fölkenni egy hosszún hasított vászondarabra. - -– Az nem jó! az nem jó! az az alja! Kiáltott rám a szobalány. - -– Hát azután? - -– Az alja gyapotvászonból van. Az nem jó burkoláshoz. Csak az eleje van -rumburgi vászonból, az jó flastromnak. - -Még ezt sem tudtam. Mennyit tanul az ember prakszisból. - -Aztán fölkentük a két csodaszert a vászonra. Hidegen a lenmaglisztet, -melegen a mustárt. Azt is megfordítva kellett volna. Ezeket már a Katika -vitte be. - -Egy percz mulva bömbölve jött vissza. A fejéhez vertek mindent. - -Pedig igazán mondom, jobb lett volna megfordítva. - -Itt aztán az orvosi tudományom teljesen véget ért. Sohasem gyakoroltam -magamat betegápolásban. - -Eszembe jutott, hogy még nincsenek kimerítve a reczeptek. - -Dekoktum – gargarizma, – kataplazma, – szinapizmus… még van valami -hátra! A «hirudó». - -– Elhozta a pióczákat? – Kérdém a szobaleánytól. - -– Én? pióczákat? Hátha minden omnibuszkocsis egyszerre herczeggé lesz? - -– Hiszen üvegben adják azt. - -– De engem kitör a nyavalya menten, ha csak ránézek is! Aztán papirossal -van az letakarva, keresztül rágja magát rajta. - -– Hátha föl kell rakni a pióczát a kisasszony nyakára? - -– Én ugyan hozzá nem nyulok… - -No szépen vagyunk! Akkor ez a hivatal is az én nyakamba szakad. - -Most aztán magamnak kellett elszaladnom a patikába, fölvásárolni a -nadályokat. A patyikus utánam kiáltott: - -– Aztán ne tessék elfelejteni a grájzlernél beszólni tíz krajczár ára -taplóért. - -– Mi a frányának? - -– A vérzés elállítására. - -Még egyszer visszakiáltott a patyikus: - -– De ne bükkfataplót tessék venni! hanem zsidóbőrtaplót! - -– Értem, értem. - -Mire visszakerültem hozzá, már akkor tele volt a szobája részvevő -látogatókkal. Szinésznő kollegái: a naiva, a komika, a kegyes anya, a -rivális mind sorba ülték a pamlagot. Direktor, rendező, karmester -egymásnak adták a kilincset. Azok mind tudtak valami csalhatatlan -gyógyszert a torokgyuladás ellen. A komika hozott magával -bürök-flastromot, a mi ő neki mindig használt, úgy hivják, hogy «minuten -flaster» (a melilotisról); a második primadonna megajándékozta Morrison -pilulákkal, a miknek a hatása csalhatatlan; a naiva pedig egy egész -eleven homeopatha doktort hozott magával, a kinek a lapdacsaitól -délutánra úgy elmulik a torokfájás, hogy este fölléphet Passiflora a -«Tücsök»-ben. (Ez volt a force-szerepe.) - -Ő azonban mind valamennyit biztosította, hogy holnap reggelre meg fog -halni. - -Engem szóhoz sem hagytak jutni a pióczáimmal. Kinéztek a szobából. A -direktor hónom alá öltötte a karját. - -– Gyerünk innen, amice. Itt mi alkalmatlanok vagyunk. - -S elhurczolt magával. Nem gorombáskodhattam vele, mert nekem is -præsumtiv direktorom volt. - -De délután, a mint a Szikszaynál letettem a kanalat, rögtön siettem a -Passiflora betegágyához. - -Akkor meg csupa mosóné, putzwäsch-tisztítóné, varróné, zsidóné, -kosztadóné, masamódné állta körül az ágyat; megint nem juthattam hozzá. - -Öt óra tájt ismét szerencsét próbáltam. - -Hát nem ott ült már valamennyi női tagja a társaságnak a kávés -asztalnál? Nem kompromittálhattam Passiflorát. - -Hét órakor aztán bizonyosra jöttem vissza. Olyan darabot adtak, a miben -valamennyi mind szerepelt. Üres maradt a szobája. - -De már akkor igazán halálán volt Passiflora. - -Az arcza egészen ki volt kelve magából, a szemei lázban égtek; -«megfulladok», lihegé, mikor odaléptem a fekhelyéhez. - -– Mingyárt fölrakjuk a pióczákat, – mondám én, előhúzva a zsebemből a -két üveget. Az egyikben voltak azok a vérszopó szörnyetegek, számszerint -hatan, a másik pedig azoknak a fölrakására szolgált. (Napközben -informáltattam magamat egy medikus kolléga által, hogy miféle -sorkamorkái vannak ennek a műtétnek.) - -Elébb meg kell a bőrt nedvesíteni czukros vízzel, hogy a nadály -beleharapjon, azután egyenkint minden nadályt beletenni a szűk fiólába -szájával fölfelé fordítva s akkor az üvegcsét precise a pácziens nyakára -illeszteni. - -Probavi et successit. - -Rettenetes látvány, mikor egy szép hölgynek a tokáján így lóg sorban hat -ilyen fekete szörnyeteg; vonaglanak, szivnak, poczakosra duzzadnak, -kinyúlnak, meg összehúzódnak. Szörnyű egy collier! - -Nem is azokat néztem én, hanem Passiflora arczát s nagy elégtételemre -szolgált perczről-perczre láthatni, hogy változik az kedvezőbbre; a -lázas veresség elmulik rajta; a szemek tüze lelohad, a szempillák -álmosan lecsukódnak, az ajkak szétnyilnak; a pácziens szépen elalszik. -Derék pióczák! Soha sem fogom többet az uzsorásokat pióczáknak nevezni. - -Már most aztán igazán ott kellett maradnom, hogy a pióczákat -strázsáljam; mert azok el nem távolíthatók onnan, a hová egyszer -bekaptak, a mig maguktól le nem válnak. Aztán mikor egy-egy -lekanyarodik, azt hirtelen el kell fogni, hogy a rekli himzett fodrait -össze ne vérezze. A harapás nyilásán még folyik a vér magától, azt -szivacscsal föl kell itatni; a lehullott vérszívót egy csészébe dobni. -Néhány percz mulva aztán a vérző sebet egy csipetnyi taplóval betömni, a -mi a vérzést elállítja s ezt öt izben ismételni. - -Mit meg nem tesz az ember, mikor szerelmes? Máskor egy nadálylyal -világgá kergethettek volna. - -Passiflora pedig az alatt szépen aludt. Megtapintottam a pulzusát: egész -rendesen veregetett. Megszünt a láza. Letörültem az izzadságot -homlokáról a zsebkendőmmel. – Aztán hagytam aludni. – A gyertyát -elvittem az asztalra, hogy ne süssön a szemébe. - -Hát már most ezekkel a pióczákkal mit csináljak? - -A medikus az mondta, hogy újabb használatra való képesség tekintetéből -sót kell hinteni a hátukra: akkor kiadják magukból a vért. Azt is -megtettem. – Milyen szép piros vére volt! - -Egy gondolatom támadt. - -Én ezeket a drága vércsöppeket nem hagyom elveszni: megörökítem. -Találtam egy üvegcsét, a miben mandula olaj volt: még volt belőle valami -a fenekén. Abba csorgattam át a halhatatlanságnak szánt drága kincset; -az olaj felül marad: megőrzi az elpárolgástól; örökké cseppfolyó marad, -miként Szent Januárius vére Nápolyban. – Sit venia verbo az analogiáért. - -Ez az enyim; ehez nekem jogom van. Ezt én holtomig őrizni fogom. – Ez ő -maga. – «Pars pro toto.» Ha a tenyeremre teszem ezt az üveget, mintha őt -magát tartanám a kezemben; az alvó Hófehérkét üvegkoporsóban. – És ha -valamikor hűtelen lesz hozzám, ezt el fogom temetni ünnepélyesen egy vad -rózsa bokor alá. Az én halottamat. - -Egészen szentimentálissá tett ez a gondolat. - -Jó hosszú ideig alhatott már, mikor nyöszörgését hallottam. Odasiettem -hozzá lábhegyen. - -Meglepetve mosolygott: - -– Te vagy itt? - -– Hát ki volna más? Fáj még a torka? - -– Nem érzek semmi szúrást. - -– Aludt valamit? - -– Nagyon jól. - -– Kell mandulatej? - -Megivott egy egész pohárral. - -Azután arra kért, hogy emeljem föl, változtassam meg a vánkosát, a -melyik alúl volt, azt tegyem fölül. - -A betegápolással sok bizalmaskodás jár együtt. Ez benne a jó. - -– Nem mégy még haza? – kérdezé tőlem. - -– Nem hagyhatom magára. A szobalány be nem jön egy világért a pióczák -miatt. - -– Sok vért szívtak a nadályok? - -Mutattam neki a csészét. - -– Hisz ez nagyon kevés! Alig nehány csepp. Ez nem jól van. - -Ekkor aztán csak előmutattam neki a zsebembe dugott fiólát. Nem -haragudott érte, inkább elérzékenyült. Két tenyere közé fogta a fejemet. - -– Kedves kis szamaram! Te meg akarod tartani emlékül az én véremet. -Tartsd meg. A tied az. Mint a többi. - -Ettől az órától kezdve aztán tegeztük egymást. - -Megkaptam a czímemet: «kis szamaram». - -Ezentul mindig úgy szólított, – ha egyedül voltunk. - -Ez a legmagasabb titulus a világon. - -Hittak már téged «kis szamaramnak?» - -(Kicsinek nem.) - -Passiflora is kapott tőlem ez órában egy emléket, – a mit holtig fog -viselhetni: annak a hat pióczacsipésnek a helyét. Az ott marad, mint hat -szem igaz gyöngy, a nyakán, a míg csak él. - - -VI. AZ ÉDES TITOK. - -Ez az idyll tartott egy darab ideig. - -Boldogságom még azzal is meg lett tetézve, hogy ezt az impertinens -«szekerészt» (így csufoltam a Nikkelt) valahára még is csak elvitte az -ördög a láthatáromról. A tüzérezredével együtt fölkommandirozták a -legsötétebb Csehországba. Többet nem kellett rá féltékenykednem. - -Egy szép napon aztán Passiflora egy édes titkot sugott a fülembe. Azt a -titkot, a mi egy szerető férfinak a lelkét üdvadó büszkeséggel tölti el -egyszerre. De egyúttal arra is inti, hogy most már komolyan kell -gondolni a jövendőre. - -Passiflora nagyon meghalaványult. Néhány nap mulva nagy leczkét tartott -nekem. - -– Kis szamaram, most már elő kell venned a jobbik eszedet. Járj az -egyetemre szorgalmasan s a hosszú estéket szenteld a könyveidnek; tedd -le a vizsgákat. Én már úgysem soká maradok Pesten; mert ezt a rozoga -barakot itt a piaczon lebontják; elég szép volt tőle eddig is, hogy -mindnyájunkat: szinészeket, publikumot agyon nem ütött. Ide a mi Thespis -kordénk vissza nem nyikorog többet. Utánam pedig nem jöhetsz, mert én -karriért akarok csinálni s ahoz egy deklarált imádó csak czölönk s majd -magamnak is egy időre vissza kell vonulnom csöndes magányba a -szinpadról. A magyar publikum nagyon prüd; megköveteli az erkölcsösség -látszatát. Engem nem szabad kompromittálnod. – Arról is tégy le végkép, -hogy szinészszé légy. Úgy is csak az én kedvemért tennéd. Őszintén -megmondom, hogy nincs rá hivatásod; láttalak műkedvelői előadásokban; -kulisszenreiszer voltál. Kitapsoltak; de az csak alkalmi tetszés volt, -jótékony czélra összeverbuvált ismerősök részéről. Vidéken nincs -jótékonyczélu publikum, nincsenek jó pajtások ingyen klakőröknek. Semmi -képzettséggel nem birsz. A szinpadon sok a kezed, kevés a lábod. -Legföljebb másod-, harmadrendű szinész válna belőled, a ki az első -szerelmest csak a feleségénél játszsza. Az lehet becsületes férj, hanem -az czudar szerepkör. Hidd el nekem, hogy annak a pudlinak, a ki a -szakácsné után viszi a kosarat a szájában, külömb állapotja van, mint -annak a segédszereplő szinésznek, a ki egy primadonnának a férje. Aztán -nekem is vannak ambiczióim, a mik a vándor művészi élet horizonján -túlterjednek. Azért láss utána, hogy komoly, derék embert csinálj -magadból. Akkor jöjj elém, a mikor azt monthatod, kész ember vagyok. - -S a többi, s a többi! - -Egy szóval úgy lehütött ilyenfajta okos beszédekkel, hogy tökéletesen -megkocsonyásodtam s fogadást tettem neki, hogy komoly tanulmányok után -látva, igyekezendek magamat méltóvá tenni a szerelmére. - -Addig is azonban, mint komoly emberhez illik, gondoskodtam róla anyagi -tekintetben, hogy a Passiflora el legyen látva a szükséges költséggel. -Kivált arra az időre, a midőn a szinpadról félre kell vonulnia. - -Hogy ezt miként intéztem el, kiskoruságom daczára, annak is elmondom a -methodusát, a mire Pinkász úr tanított meg. - -Pinkász úr nem ordináré uzsorás, ő előkelő ékszerárus. A gavallér ember -odamegy hozzá: ékszereket akar vásárolni. Kitárja kincseit; enged -válogatni belőlük. Nincsen pénze az ifjunak? Van hitele! Óh a Pinkász -nobel firma! Elvárhat két esztendeig is. Összevásárolhat nála a fiatal -dzsentlmen négyezer forint ára schmukkot. Beirják a nevét a főkönyvbe. -Nem kérdezik hány esztendős? Mi köze a juvelirnek ahoz, hogy van-e már -bajusza a vásárlónak vagy nincs? A négyezer forintos ékszert aztán -elviszi a gavallér az országos zálogházba; ott megbecsülik; megér -kétezer forintot, adnak rá kölcsön ezeret. – Mikor aztán megint szorul a -kapcza, akkor a gavallér előveszi a zálogházi czédulát, fölkeresi a -Nyakigláb zugzálogüzletét, ott meg a czédulát vágja be, ott megint kap -rá ötszáz forintot, a miből százat kamatul ott fognak, megint marad -négyszáz. – Ilyen a kétnyiretü birka! - -Mikor vége volt a szezónnak, érzékeny búcsút vettünk egymástól -Passiflorával. Hónap primája lévén, nagy úr voltam. Elkisértem -Passiflorát Püspök-Ladányig. Ott kiszálltam, a társaság tovább ment. Egy -hétig tanulmányoztam a fölöttébb érdekes Püspök Ladányt, minden délután -a kalarábé vonattal lerándulva abba a vidéki metropolisba, a hol -Passiflora játszott, azért, hogy esténkint egy bukétot dobhassak neki az -első fölvonás után: míg aztán össze nem szidott s haza nem kergetett -Pestre. - -Első sétám a szinház-tér felé vitt. - -A szinház nem volt már sehol. Azt már lebontották az alatt. - -Egy nagy szérü volt a helyén, terítve dicsőséges szeméttel, a miben -rongyászok turkáltak kampós botokkal. - -Oda mentem közéjük; hátha azok között a rongyok között, a mik a világot -képviselik, találnék valami emléket. – Csakugyan! Egy rongyász előkapart -a szemétből egy atlaszczipősarkat. Emlékeztem rá. Egyszer Passiflorának -odaszorult a kulisszahasadékba a czipősarka és leszakadt. – Nevezetes -eset volt az, mert úgy kellett neki végig játszani a fölvonást, hogy az -egyik lába három hüvelykkel rövidebb volt mint a másik. Kináltam a -rongyásznak a leleményeért egy dupla piczulát. Ide adta. Meglehet, hogy -hamis volt. A czipősark is, meg a piczula is. De mi boldoggá voltunk -téve. A rongyász is, meg én is. - -Még azután másnap is, meg harmadnap is elvándoroltam a lebontott szinház -helyére; a rongyászok nem voltak már ott, magam turkálhattam a -szemétben. Az értékes tárgyakat: tüllangle-rongyot, tapacziros-szeget, -füles-gombot, mider-füzőt, czipő-csattot, arczfestékes-tégelyt, -frufrufésüt, chignon-hajtűt már mind elhordták belőle, csak az eltépett -papirosok hevertek még ott, bizonyosan szerelmes levelek, a miket a -kulisszák hasadékain le szoktak dobálni. - -Azt kutattam, nincs-e azok között olyan levél is, a mi ő hozzá iródott? - -Ugy-e bár, ez már-már annak a jelensége, hogy meg voltam gyöngén -gárgyulva? - -Majd jövök még erősebbekkel is. - -Mikor elbúcsúztunk egymástól, szent esküvéssel fogadtuk föl, hogy -mindennap fogunk egymásnak levelet irni. Én meg is tartottam a -fogadásomat. Mindennap fölvittem a levelemet a postára magam. (Még akkor -levélszekrény nem volt, úgy voltunk megegyezve, hogy a leveleink poste -restante érkeznek.) Minden istenáldotta nap megkérdeztem a -Schalterlöwétől, hogy nincs-e poste restante levelem? – Nix iszt ta! -volt rá a felelet. - -Nix iszt ta! - -Egy hétig folyvást azt hallani, hogy nix iszt ta! Hisz ez egy szentet is -kihozna a türelméből. - -Mi történhetett vele, hogy nem ír? - -Talán csak nem halálos beteg? - -Vagy elfelejtett volna? - -Hűtelen lett hozzám? - -Minden újabb levelemben hevesebben unszoltam, hogy írjon már, mert engem -a kétségek Euménidái marczangolnak. Nem felelt rá. - -S az alatt minden nap eljártam a borjutérre, a lerombolt szinház -helyére, turkapiszkálni a szemétté vált biledúk között. - -Egyszer aztán ezt a mulatságomat is megirigyelte a magisztrátus. - -Nem tudom mi ütött hozzájuk? (Még akkor nem voltak «városatyák», csak -«városdajkák».) Egyszer csak összeseperték a borjutéren a szemetet és -elhordatták. - -Most azután egészen elvesztettem a lábam alól a földnek a czentrumát. - -Elővett a melankólia. - -Szerelmes voltam. - -A lelkiismeret furdalt. - -A kétségek marczangoltak. - -Gyülöltem a világot. - -Nem állhattam tovább ezt a torturát. - -Hát hiszen ha a mártirokat máglyán megégették, a még egészen -kompatibilis állapot volt nekik; de hogy egy árva mártirnak mindennap -reggeltől estig sütögessék tüzes harapófogóval a szivét, az mégis -túlságos pretenzio! - -Én azt tovább nem türöm! - -«Aut Caesar, aut Tóth Pál!» - -Leszek Tóth Pál. - -Vigye el az ördög az egész osztrák jogot! Hét ördög a római jogot! -Hetvenhét ördög az egyházjogot! Én nem ismerek más jogot, mint a jus -naturaet! - -Levelet irtam a nagybátyámnak. - -Nagyon szép levél lehetett. Nagyon sajnálom, hogy párját meg nem -tartottam. – Abban kifejtettem összes világnézeteimet. - -Az összesége az volt a levelemnek, hogy én nem maradok többé a jogászi -pályán, hanem átmegyek a művészi pályára; mert én nekem semmi vokácziom -nincsen az elébbihez, de annál nagyobb misszióm van az utóbbihoz. És -hogy engemet ettől az elhatározásomtól semmi földi és égi hatalom el nem -tántorít. - -Ezt a blaszfémiát én valósággal irásba is tettem. - -A nagybátyámhoz írt levelemet magam vittem el a postára. - -Mi előtt föladtam volna, elébb ismét kisérletet tettem annál a -ketrecznél, a melynek a rácsa mögött a poste restante levelek őriző -sárkánya tartózkodott. - -– Nincs poste restante levelem? – kérdezém dobogó szivvel. - -– Ugyan csak van! Tessék! - -S azzal odadobott elém egy gyanús hosszúságú paksamétát. - -Az a sunda szürke papiros, de még inkább a macskakarmolta czimezés -megdöbbentő volt rám nézve; véglegesen gondolkozóba ejtett a reverz -oldalán levő pecsét, mely ostya minőségben egy ormótlan nagy kétfejü -sast reprezentált. Ez nem a Passiflora czímere. - -Siettem fölszakítani. - -Nagyon rövid epistola volt; a bécsi főhadparancsnokságtól. - -«N. N. rezervista hadnagy, e levél vétele után 24 óra alatt siessen -magát az ezred parancsnokánál jelenteni – Pardubitzban.» - -Erre az egyre nem gondoltam; hogy rezervista hadnagy is vagyok. Még -pedig huszárhadnagy – és terepfuttató. - -Hát mégis csak van még a világon magasabb hatalom, mely megtiltja a -meggárgyult diákoknak, hogy a fejükkel keresztül törjék a falat! - -Nekem be kell rukkolnom huszonnégy óra alatt! - -… Ausztria mobilizál! - -Ez olyan jó volt, mint mikor valakit azal költenek föl a mély álmából, -hogy egy egész lavór vizet a nyakába öntenek. - -Engem már visznek. - -A nagybátyámhoz irott desperátus levelemet azért csak föladtam a -postára. Ha már megírtam: élvezze is az öreg. - -Hanem aztán siettem a táviró hivatalba. - -Nem volt ám még akkor a pompás postai palota a világon; hanem a -levélposta ott rejtőzött a hatvani utcza sarkán, egy Mária Therézia -korabeli ócska házban földszint; éjjel-nappal égett benne a gáz. A -távirda pedig kinn volt a Dunaparton, a mit még akkor senki sem nevezett -Ferencz-József térnek. - -Ott megirtam a telegrammot a nagybátyámhoz. - -«Berendeltettem ezredemhez Pardubitzba. Háboru küszöbön. Táviratilag -küldendő ötszáz forint Tiller Mórhoz, uniformisra.» - -A telegramm hamarább fog érkezni Delibácsra, mint a levél. Elképzelhető -a hatás. - -A kalugyer, mikor a táviratot elolvassa, hogy fogja szidni öblös basszus -hangon az oberste Kriegskommandót. - -Mikor aztán az utána sántikáló levelemet elolvassa, hogy fogja vékony -fisztula hangon magasztalni az oberste Kriegskommandót, az ilyen -meggárgyult suhanczok földi gondviselését. - -Én pedig azonnal fölvásároltam Tiller Mórnál a huszárhadnagyi -uniformist. Azzal futottam haza bepakolni a bőröndöt. - -Otthon várt egy levél, a mit a rendes postakihordó hagyott ott. -Passiflora irását láttam meg rajta. Elébb a pakolást végeztem. Csak -azután olvastam el. Persze, hogy semmi sem volt benne. Olyan levél, a -mit azzal a gonddal irtak, hogy ha eltalál tévedni, senkit se -kompromittáljon. A megszólítás: «Tisztelt barátom.» Semmi «Kis -szamaram.» - -Nem értem rá válaszolni. - - -VII. A BISMARCK PÁNCZÉLINGE. - -A háboru a levegőben lógott. - -Mindenki beszélt róla. - -A bécsi állambölcsek (Bécs mindig tele volt bölcsekkel), miután -segítettek a poroszok számára kikaparni a forró gesztenyét a parázsból -Schleswig-Hohlsteinban: megérték azt az elégtételt, hogy a porosz -kikomplimentirozta őket Németországból, azzal a jóakaró utasítással, -hogy keressék a monarchia súlypontját Magyarországon. - -Ezen aztán a két német összeveszett egymással a fölött, hogy ki a -nagyobb német? - -A magyarok persze azt vallották, hogy bárcsak jól megverne a -nagyon-igen-nagyon-német minket még-nem-igen-nagyon-németeket. - -Hát, hogy rusztikus példával éljek, a kendert meg kell előbb tilolni, a -szőlőt meg kell taposni, hogy rendeltetésének megfelelő valami legyen -belőle; s a ki ezt elköveti, az a kendernek és a szőlőnek a jóltevője. - -Ilyen jóltevője volt Ausztriának Bismarck. - -Erről már előre beszélt minden ember. - -Sőt még az is köztudomásu dolog volt, hogy vannak fanatikus konspirálók -(nem magyarok! németek,) a kik Bismarckot meg akarják ölni orozva, mint -a kit a két német állam között kitörni készülő testvérháboru dæmonának -tartanak. - -A régiek emlékezni fognak még báró L–i Árpádra. - -Ez volt az egyetlen egy praktikus forradalmár a magyarok közt. A többi -mind theoretikus volt. - -A külseje is elárulta. Zömök, izgékony alak volt, aczélizmokkal. Ha -szóba állt veled, ha kapaczitált, úgy meglökdösött, úgy megmarkolászott, -hogy kék foltokat vittél haza a diskurzusból. - -Egy szép áprilisi napon beállít L–i Árpád Bismarckhoz Berlinben, a ki a -magyarokat mindig vendégszeretően fogadta, elmondva látogatója előtt, -hogy őtet is milyen szivesen látták a magyarok hajdanában Kecskeméten. -Hosszú pipaszáru szipkából szitta a kegyetlen brandenburgi termésü -szivart. - -Rövid bevezetés után rátértek a készülő háborura. - -L–i Árpád arra kérte Bismarckot, hogy csak jól dömöczkölje ki a -hátunkból a csömört, mert ez a legjobb kúra a világon. A mire Bismarck -azt felelte neki: «Ja, seiens beruhigt; wir werden sie schon hauen». -(Nem állíthatom egész preczise, hogy nagy S-el mondta-e a «Sie» t, vagy -kicsinynyel.) - -L–i Árpád erre még jobban kigombolkozott Bismarck előtt; tudniillik a -mellényét is kigombolta. Az alatt volt látható egy pánczéling. L–i -Árpádnak a saját találmánya. - -Nem titok; elmondhatom. Hat sor atlaszselyem, sűrűn összevarrva -keresztül-kasul selyemczérnával; ez képezte a pánczélt. - -Ezt hozta ajándékul L–i Árpád Bismarck grófnak. (Még akkor csak gróf -volt.) - -– Háboruban puskagolyó ellen ugyan nem véd meg; de pisztolygolyót, -revolver-löveget visszautasít. Jó lesz ezt a testén hordani; mert -orgyilkosok kerülgetik. - -L–i Árpád fölszólítá Bismarckot, hogy próbálja ki ezt a pánczélinget ő -rajta magán egy revolverrel. - -Bismarck a próbát nem tette meg: de azért elfogadta az atlasz-pánczélt -az exaltált magyartól. - -És néhány nap mulva csakugyan megesett rajta, hogy az utczán egy -elkeseredett német diák három lépésnyiről rálőtt revolverrel háromszor. -Bismarck (így irták a lapok) a szeme közé nevetett a merénylőnek. A -golyók lepattantak az atlaszpánczélról. - -A diákot, a ki Bismarckot le akarta lőni, Kulmannak hitták. - -A «vas gróf» még akkor csak ötven esztendős fiatal ember volt. – -Bizonyos tekintetben kollégám. – Én is megtettem azt, hogy a pesti -vígszinház primadonnájával együtt egy lapon lefényképeztettem magamat; – -ugyanabban az esztendőben, a melyben «Ő» Biarritzban járt Napoleont -lekenyerezni; mely inczidensről Andréhoz írt levelében azt mondja: «De -azért bizonyára gondom lett volna rá, hogy kivül maradjak a ránk -szegzett üveg hatáskörén, ha nyugodt pillanatban meggondoltam volna, -mily botrányt okozhat e gyerekség sok jó barátom körében.» - -Csodálom, hogy olyan genialis, ötletdús embernek, mint Bismarck, nem -jött kapóra az a magyarázat, hogy az attentátumoktól féltében vette maga -mellé azt a társat. Egy fotograf-masinával a legszebben lelőhetik az -embert. Biarritzban annyira óvakodott az orgyilkosoktól, hogy egyedül -soha ki nem ment az utczára s az ablak elé le nem ült. - -Csakhogy az én páros fényképemnek még azután folytatása is lett. - -Egy szép juniusi napon levelem érkezett egy nagy magyar alföldi -városból, per avia et devia, az állomáshelyemre. - -Passiflora irta hozzám a levelet, melyben értesít bizonyos fölöttébb -örvendetes családi eseményről, ezzel a megszólítással: «Egyetlenem». -Mellékelve volt a borítékban egy fénykép, az ő saját arczképe, egy -bepólyált babát tartva az ölében, aláirva: «a mi kis Violánk». – -Violának keresztelték szegénykét. – Ott volt a keresztlevele is, juniusi -kelettel, az üresen hagyott rubrikába, plajbászszal beirva az én nevem, -Passiflora kézvonásaival. A kisérő levél a legmelegebb ömledezésekkel s -a legőszintébb nyiltsággal volt fogalmazva. És aztán mellékelve volt még -egy nyugtatvány húsz forintról Baracskayné asszonyságtól junius hónapra, -ki a keresztlevélben, mint keresztanya volt megnevezve. - -Passiflora leveléből értesültem, hogy a gyermek ott marad a -keresztanyjánál. Passiflorának szerződése van Aradon. Egyelőre eltünik -szem elől, úgy is szinház-szünet van. - -Természetes dolog. - -Ez a levél igen komoly embert csinált belőlem. - -Rögtön küldtem Baracskayné asszonynak száz forintot. Legyünk előre. - -Passiflorának nem irhattam, nem tudtam az adreszét. - -Nekem nem volt szinházszünet. Az ágyúk megkezdték az ouverturát. - - - - -MIRRHA. - - -I. HÁBORU, MEG MINDENFÉLE. - -Hogyan is szedjem csak össze a gubanczba szakadt fonalakat? - -Mert hát én nem értek a regényiráshoz; soha sem próbáltam. Csak úgy -historizálom a történt dolgokat, a hogy egymás után következnek. - -De hát azt nem tudom épen, hogy miképen következnek egymás után? - -Azon végeztem, hogy háboruban vagyok; ágyu moraj hangzik. - -No de mielőtt a nyeregbe fölkapnék,… hadd kezdjem ott, hogy egy levelet -kaptam az ideálomtól egy kettős arczképpel. - -(Ugyan mi köze annak a háborúhoz.) - -Nagy köze van hozzá. - -A katonáknak babonáik vannak. - -Mikor hadjáratba mennek, a dolmányuk balzsebébe egy női arczképet -szoktak rejteni talizmánul. Ha nem szent kép, annál hatályosabb -talizmán. Ez távol tartja tőlük a szanaszét repkedő golyókat. Én azt a -kettős arczképet s a hozzátartozó levelet rejtettem a szivem fölé. - -Ezzel ugyan el is hallgathattam volna; mert nem válik valami különös -dicséretemre, hogy féltem a golyótól; de hát megvallom őszintén, hogy -fél attól minden katona, amig benne nincs a hajczihőben. - -Azután még egyet. - -Mielőtt csatába indulnánk, elébb minden huszárnak megvizitáltattuk a -patrontását, hogy nincs-e bele pipa dugva? Az őrmester vizitált. Benedek -tábornagy szigorú napiparancsban tiltotta meg e kihágást. – Persze, hogy -mindenkinek ott volt a patrontásában a pipája. Az őrmester egyet sem -látott meg. A huszártiszteknek is van patrontása. Az meg a -pisztolytöltények számára való. Az őrnagy azoktól is megkérdezte: -rendben van-e a patrontás? – Persze, hogy mind rendben volt. – Persze, -hogy mind tele volt szivarral. – A huszár nem gondol a lövöldözésre. – -Csak az én tölténytartómban nem volt szivar. Hanem abban volt elrejtve -az én legdrágább ereklyém: az a bizonyos üvegcse, azzal az emlékül -megtartott isteni nedvvel, melylyel egykor Cythere fölkarczolt lába a -rózsát pirosra festette. Ezt mindenütt magammal hordoztam. - -Hiába nevetsz ki, kérlek! Ezek az én amulétjeim engemet az egész -csehországi hadjárat alatt csodamódon megvédelmeztek. Nem fogott rajtam -ellenség golyója. – Amit főképen annak tulajdoníthatok, hogy az egész -hadjárat alatt a szadovai napig nem láttam ellenséget. – A lovasság -egyátaljában kevés alkalmazást nyert; az én svadronyom pedig csupa -ujonczokból és tartalékosokból állt; azt ágyúfedezetnek használták. -Mikor előre mentünk, akkor én a hátvédet képeztem; ha pedig hátráltunk, -akkor az előcsapatot. Így sohsem kaptam az ellenségből még kostolóra -valót sem. – Igazán lett volna időm és alkalmam ezt a hadjáratot leirni. - -Mert hát egy regényiró, aki sohasem volt háborúban, valami szépen le -tudja irni azt, hogy milyen az a háboru; de aki maga benne volt a -melegében, az ugyan nem tudja, hogy volt, mint volt? - -Én ugyan még annyit sem tudtam soha, hogy a lovamnak a feje felé van-e -előre, vagy a farka felé? - -Mindig elfut a méreg, mikor azt olvasom, hogy hadi léggömböket fognak -használni a jövendő háborúkban; ennyi meg ennyi millió kell ballon -captifokra, kormányozható léghajókra. Mire legyenek ezek jók? Az -ellenségre granátokat hajigálni az égből? – Hisz innen a földről sokkal -jobban oda tudunk egymásra czélozni a mostani ágyúkkal, míg egy haladó -léghajóról lefelé czélozni, iszonyú komplikált föladat. – Hát, hogy az -ellenség hadiállását kikémleljék onnan a magasból. – Ugyan mit akarnak -meglátni onnan a háromezer méternyi távolból? Hiszen minden -katonaköpenyeg szürke, onnan nem látnak egyebet, mint egy boly hangyát. -Ha pedig alább szállnak, onnan lepuskázzák őket a mostani rettenetes -fegyverekkel. A mostani puskagolyó izzó, az fölrobbantja a ballon gázát. -Aztán a legtöbb csapatmozdulatot éjjel hajtják végre. A sadovai ütközet -fátumát a swiebi erdőben harczolták végig, ahol tizennégy porosz -zászlóalj tartotta magát fél napon át s ura maradt az erdőnek -negyvenkilencz osztrák zászlóalj ellen, pedig ezek oroszláni bátorsággal -harczoltak s fele elhullott a küzdelemben. Se Benedek, se Bismarck nem -tudta, mi történik az erdőben; pedig ott volt az orruk előtt. Nézték a -távcsővel. A porosz király már nyugtalan volt délfelé s odaküldte -Bismarckot Moltkéhoz, hogy kérdezze meg tőle: «mi lesz már?» De -Bismarcknak nem volt bátorsága meginterpellálni a jégembert, hanem -ahelyett megkinálta a szivartárczájával és Moltke végig ropogtatta a -szivarokat s a melyik legjobb volt, azt kiválasztotta. Bismarck -visszalovagolt a királyhoz és referált: «Jól vagyunk már. Moltke -megropogtatta a szivarokat előbb, mi előtt egyre rágyújtott». - -Maslovédnél a nagyváradi ezredet félóráig lövette a szomszéd osztrák -dandár tüzérsége; nem ismert a saját katonáinkra ezer lépésnyiről, a sík -földön, fényes nappal. - -Mi pedig Chlumnál gyönyörüségesen belementünk vállra vetett puskával, -hüvelybe dugott karddal egy porosz hadtestbe, amelyet a magunkénak -néztünk. Ez az egy eset az, amit a saját tapasztalatomból el tudok -mesélni, meg a pajtásaim utólagos tudósításából. - -Hát amit mink ki nem tudunk venni ötszáz lépésnyiről a sík földön, -hogyan tudhatná azt meg az a Mongolfièr ott a felhőben három -kilométernyi magasságából? - -Hogy történhetett meg ilyen tévedés? - -Hisz ez az egész szadowai ütközet a valóságos «tévedések vígjátéka» volt -(a mi részünkről), hogy mikor visszagondol rá az ember, a fejét szeretné -a falba verni s úgy kaczagni, míg bele nem őrül. - -Vakon mentünk neki erdőnek, mélységnek, mocsárnak, ellenségnek; -generálisaink, dandárnokaink, főtisztjeink derék emberek voltak, hősök -voltak, elől rohantak; ott hullottak el a szemünk előtt, a Festeticsek, -Brandensteinok, Groebenek; de senkinek sem használtak dicsőséges -halálukkal. Élniök kellett volna inkább! - -Az ellenség láthatatlanul csúszott közelünkbe. Itt egy csöndes bozót -előttünk; amott egy hullámzó rozsvetés az oldalunkban, egy kanyargó -patak folyása, nefelejtses, rekettyés parttal s mikor odaérünk, -megelevenül bozót, vetés, rekettyés s emberirtó golyózáport zúdít reánk. -Amott jön mögöttünk egy kis köpönyegnyi felhő; esik belőle a pásztás -eső, aztán mikor közel jön hozzánk, villámlani kezd, hull a zápor; igen, -ágyúk villáma, golyózápor. Annak a kis felhőnek a takarója alatt egy -ellenséges dandár jött a hátunkba. - -Mit segíthetne itt az égbenjáró æronauta, mikor maguk a mennybeli -hatalmak is ellenünk fordulnak? - -A «chlumi köd!» A mire a fővezér hivatkozik az ütközet utáni -jelentésében. Magam is láttam azt, ami az ellenséget láthatatlanná -tette: a ködöt. (Junius harmadikán ködöt!) Csak akkor vettük észre, hogy -a kiket utolérni sietünk, nem az osztrák sereg dandára, hanem a poroszé, -mikor azok arczvonalba fordultak felénk s elkezdtek minket lőni. - -Rettenetes zürzavar támadt e gyilkos meglepetésre. - -Azt már tudtuk, hogy a hátunk mögött a poroszok nyomulnak előre. – Azt -sem a kémeink által tudtuk meg, hanem maguk a burkusok izenték meg a -közénk röpített granátjaikkal. Kár, hogy vizitkártyát is nem -ragasztottak a granátokra, hogy megtudhattuk volna, kihez van -szerencsénk? Ki kopogtat odahátul? – Az a porosz trónörökös volt. - -Mi hosszú marschoszlopban haladtunk előre az országúton; elől három üteg -nyolcz fontos ágyu. - -A negyedik üteg a hátvédnél volt a tartalékos huszár svadrony fedezete -alatt, melynek én voltam egyik hadnagya. - -A porosz lovasság tömegben közeledett a vetésen keresztül. - -Ekkor történt az a hadjáratokban hallatlan remek hőstett, a mit Groeben -ütegparancsnok véghez vitt. Egyedül a lovas ütegével, minden lovassági -fedezet nélkül, odavágtatott s támadó ellenséggel szembe kétszáz -lépésnyi közelbe; ott lekapcsoltatta az ágyuit s elkezdett közé -kartácsoltatni a támadó lovasságnak: azt elseperte, szétzavarta; akkor a -lovasság mögül gyalog zászlóaljak nyomultak előre s elkezdték azt az -átkozott gyorstüzelést a gyútűs puskáikkal. A magában álló üteg ezekkel -is elfogadta az egyenlőtlen harczot s addig szórta a kartácsait az -ellenség soraira, míg az utolsó tüzér is el nem esett az ágyúk mellett; -köztük maga az ütegparancsnok, a hős Groeben. A nyolcz ágyu mind ott -veszett, mert a lovakat is mind lelőtték. Hanem ezzel a dicsőséges -önfeláldozással meg lett mentve a másik két üteg s azzal az egész -osztrák dandár; a csapatokat lehetett rendezni, a futamodást rendes -visszavonulásra alakítani, a lovasságot arczvonalba állítani. - -Én ezt ott láttam körülbelől olyan távolból, mintha a svábhegyi «Kakukk» -villától néznők a vérmezőn folyó csatát. – Az valami csodálatos érzés, -egy ilyen szemünk előtt lefolyó hőstett példája; egyszerre megszünik -szivünkben minden remegés; ismeretlen tűz lepi meg zsigereinket, -szomjazzuk a vért, óhajtjuk a halált, a düh megszállja agyunkat, hogy -szemünk előtt vérben úszik az egész világ; még az eget is lángveresnek -látjuk. - -A szemközt jövő ellen leszerelt ágyúinkat elfoglalva visszavonult. -Elérte czélját; megszállta az előttünk fekvő várost, Chlumot, melynek a -túlsó oldalán állt Benedek a táborkarával. - -Ekkor a hátunk mögött dördültek meg az ágyúk. A visszavonulási útunk is -el lett vágva; ott közelítettek a porosz trónörökös csapatai. Egy üteget -az országúton állítottak föl: az hajigálta a sistergő granátait közénk; -fedezetéül szolgált két svadrony testőrhuszár. - -Mi voltunk legközelebb hozzájuk: én az ujoncz svadronyommal, meg a -negyedik lovas üteg. - -Rendes stratégia szerint az lett volna a föladat, hogy a mi ágyúink -feleseljenek az ellenség ütegével. De már ekkor ki volt forgatva minden -taktikai szabály a kerékvágásból. Előre! hangzott a kapitányok -parancsszava; a mi huszárcsapatunk neki eresztett kantárral vágtatott -egyszerre az ellenséges ütegnek s egy mesemondási rövid idő alatt -elértük az üteget, levágtuk a tüzéreket s azzal neki a porosz -huszársvadronynak, mely átkozott nyugalommal állt az országúton és az -árok jobb oldalán. - -Az volt a taktikájuk, hogy a másik svadrony a hátunkba kerül s -körülfogják, foglyul ejtik a mi egész csapatunkat. - -Ekkor aztán ismétlődött ugyanaz a hősi csoda, ami egy órával előbb a -szemünk előtt végbement, a példa gyújtott: az ütegparancsnok, aki -mögöttünk járt, észrevéve, hogy a második porosz svadrony a hátunkba -akar kerülni, letért az ágyuival az országútról s – szórul-szóra úgy, -mint Groeben, – szemközt vágtatott az ellenséggel, kartács-távolra -lekapcsoltatta az ágyúit s mind a nyolczczal közé zúdított a -lovasságnak. Ugyanaz a siker! A második porosz svadrony megharmadolva -rebbent széjjel s menekült minden irányban. - -A mi ujoncz huszár csapatunk pedig, a porosz üteggel alaposan végezve a -dolgát, rohant a porosz lovasságra. - -Flegmatikus legények azok a burkus huszárok; úgy álltak ott glédában, -mintha parádéra volnának sorakozva; még a kardjukat sem húzták ki. -Ellenben revolvert tartottak a kezükben s mikor százlépésnyi formán -lehettünk tőlük, gyorsan egymás után kilőtték mind a hat csövét a forgó -pisztolynak; nem emberre czéloztak, hanem lóra. Az én paripám is kapott -két vagy három golyót; egy az orrát zsurolta. Ettől legjobban megvadult; -fölágaskodott, a fejét hátravetette, aztán, hogy sarkantyuba kaptam, -megfordult a két hátulsó lábán, hogy azt még a czirkuszi ló sem -produkálja szebben s azzal keresztül ugrott az országút árkán velem s -vitt, – igazán lóhalálában, – neki a sík mezőnek, aztán bele a -kartácstól szétzavart porosz lovas gomolyba, ahol egyszerre három-négy -ellenség között találtam magamat. Azok is úgy meg voltak rőkönyödve, -mint én, – ijedtében dühös az ember. Én is vágtam, ők is vágtak. Öltem-e -meg valakit? Bizony nem tudom én. A sekundansok nem vettek föl róla -jegyzőkönyvet. Azt tudom, hogy csak fejet vágtam. Egyszer aztán én is -kaptam a fejemre egy kardvágást, hogy meglódult tőle az agyvelőm s abban -a perczben a lovam összeroskadt alattam; nem birta tovább a kapott -golyókat s lerogytában engem is maga alá szorított. - -A porosz huszárok odább robogtak; én magamra maradtam. Eszméletemnél -voltam, de a lábamat nem bírtam kihúzni a ló hullája alól. Láttam, hogy -a magyar huszárok keresztül vágták magukat a porosz huszárokon s azzal -rohannak előre. Ki tudja hová? Sokan elhullottak közülök; egy nehány még -verekedett, a tömegtől körülfogva. - -A szétkartácsolt porosz lovasság mögött azonban csatárlánczban -közeledett egy csapat porosz lövész. - -Én halálos veszedelmemben is kiváncsian néztem a következő jelenetet. - -A mi ütegünk kapitánya hűségesen utána csinálta Groebennek a bravourját. - -Fölcsatoltatta az ágyúkat s «előre» vezényelt. Ő támadta meg a porosz -gyalogságot, ágyúkkal, fedezet nélkül. - -Láttam, amint a nyolcz ágyu elgördült a mezőn, közelemben. - -A legszélső ágyu mellett lovagolt Nikkel hadnagy, a trombitással. - -Mint már többször fölhoztam, ennek az embernek a sorsa végzetesen össze -van fonva az enyimmel; a fátum olyan takács-csomókat, olyan -matróz-hurkokat gabalyit a kettőnk életfonalából, hogy azt még karddal -sem lehet szétoldani, mint a gordiusi bogot. - -Az én barátom észrevette, hogy én ott fekszem a lótól leszorítva, vértől -elborított fejjel. - -«Állj!» kiáltá a tüzéreknek. - -Az az egy ágyu megállítódott, a többi hét előre vágtatott. - -Nikkel leugrott a lováról, odadobva a kantárt a trombitásnak. - -Azzal odarohant hozzám – megkapta két kézzel a lodingomat s kirántott a -lovam alul. - -Egy vártüzér leugrott az ágyuról: hárman ültek rajta; odafutott a -hadnagyhoz segíteni. - -«Csigavér!» dörmögte az öreg s kirántva a zsebéből a dohányzacskóját, -egy marék vágott dohányt vett ki belőle, azzal teletömte a nyílt sebet a -koponyámon; Nikkel hirtelen bekötözte azt a zsebkendőjével. Akkor aztán -fölültettek az ágyura, a három tüzér közé. - -Ezzel annyi idő telt el, hogy az alatt a másik hét ágyu egészen -kartács-lőtávolra érhetett az ellenséghez. - -De a hét ágyu közül csak kettőnek volt ideje egy lövést tenni az -ellenségre. - -Egy percz alatt (egyetlen egy percz alatt) halomra volt lőve mind a hét -ágyúnak valamennyi tüzére, szekerésze, lova. Maga az ütegparancsnok is -megöletett. Ime a Groeben bravourjának az ismételt előadása. - -Csak az az egy változat volt benne, hogy innen egy ágyut megmentettek: a -Nikkelét, mely nem került a gyútűs puskák hordtávolába. - -Nikkel, látva a katasztrófát, «fordulj»-t vezényelt s az egyetlen -megmaradt ágyuval visszavágtatott a dandár zöméhez. Az én életemet is -megmenté. - -Nagy áldozatot hozott vele a barátságnak, mert az bizonyos, hogy e miatt -legalább is megrovást fog kapni. Hogy merte megmenteni azt a nyolczadik -ágyut? Holott neki az volt vezényelve, hogy rohanjon a bizonyos halálba, -veszszen el ő is ott, a hol a társai! A katona ne okoskodjék, ne -szemfüleskedjék; hanem teljesítse vakon a parancsszót. Bizonyosra -vehető, hogy szegény Nikkel azzal, hogy az ágyuját hazahozta s hogy -engem is fölszedett: eljátszotta az egész katonai karrierjét. - - -II. MIRRHA. - -Jó lesz talán erről az unalmas thémáról nem beszélni többet (a -háboruról.) - -Nem töltött káposzta ez, hogy mentül többször fölmelegítik, annál -ennivalóbb legyen. - -Csak is annyiban tartozott ez a véres epizód az én tréfás regényemhez, -hogy urát adhassam, hogyan kerültem én az én Mirrhám ismeretségéhez. - -Königgräczre vonultunk vissza. Azt mondják, hogy nagyon keserves utazás -volt. Én nem tudok róla semmit, mert eszméletemen kivül érkeztem oda. A -kórházak már mind zsufolva voltak sebesültekkel. A magánosok samaritánus -érzelméhez kellett folyamodni. Engemet egy zsidó házalóhoz szállásoltak -be. - -Soha derekabb emberrel nem találkoztam az életemben. - -Ő maga batyuval hordta a hátán az úri házakhoz a kelméket; közvetített -ezüstneműt, ékszervásárlást; antik butorokat szerzett és eladott; egész -nap talpon volt, járta az utczákat és emeleteket, de uzsorával semmi -szín alatt nem foglalkozott; tékozlókkal, bolondokkal szóba sem állt; -csak ebédre, vacsorára került a családjához haza; akkor aztán együtt -voltak mind. Volt két fia, meg egy leánya; özvegy volt. – A leánya vitte -a háztartást. A fiúk iskolába jártak. Mikor hazajöttek az iskolából, -akkor velük együtt érkezett meg egy nevelő, aki a tálalás idejéig a -franczia nyelvből leczkét adott nekik s korrepetálta velük a -tanulmányaikat. Mikor az apa hazaérkezett a hátán a batyuval, a leány -föltálalta az ételt; addig főzött a konyhában. A nevelő is ott étkezett. -Egyfélét ettek; de az jól volt elkészítve. Ebéd után jött a -zongoramesternő s a leánynak leczkét adott; azalatt a fiúk mathesist -tanultak a nevelő felügyelete alatt. - -Az a batyuhordó zsidó a fiainak nevelőt, a leányának zongoramesternőt -tartott. Délután a leány himzett. Pénzt keresett vele. - -Egy szobában laktak mind a négyen, abban volt három ágy; az egyik -tolófiókkal ellátva, a két fiú számára. Volt még egy másik szobájuk is, -de az zárva volt rendesen. Abban álltak az apa mindenféle árúczikkei: -kelmék, szőnyegek, ékszerek, ezüstneműek, régiségek zsufolva. - -(Én nem szeretem regényben a nagyon aprólékos részletezést; azt rendesen -olvasatlan átlapozom; de ezek mind hozzátartoznak az én történetemhez. -Én ebben a szobában töltöttem el egy egész hónapot.) - -Mikor ide hoztak, eszméletemen kivül voltam. Késő éjjel volt, mire -Königgräczbe bevergődtünk. Hogy kerültem ehhez a házhoz, azt nem tudom. -Már akkor a sebláz előfogott, hagymázban voltam. Csak arra emlékezem, -hogy óra számra – egy örökkévalóságig vert az eső s az nagyon rossz -volt; rázott a kocsi, az még rosszabb volt; egyszer aztán száraz ruhát -adtak rám, az jól esett; meleg ágyba fektettek, az meg épen boldogság -volt. - -Abból az ágyból a zsidóleány kelt föl, a kit én Mirrhának hívok. Azért -volt olyan meleg a helye. - -A három ágy közül egyet át kellett engedni a sebesültnek, a leány -engedte át a magáét. - -Ő maga pedig azután úgy aludt, hogy három széket oda fordított az -átengedett ágy felé s azokra feküdt. Egyuttal ápolónőm is volt. - -Én napokig teljes deliriumban voltam. - -Azokból a chaotikus lázálmokból különösen egy vizio maradt meg -állhatatosan a fejemben. Vannak olyan nagy iskolai térképek, a miken a -földnek mind a két félgömbje látható egymás mellett. Minthogy a föld -felületének nagyobb része tenger, a két földgömbön a kék szín uralkodik. - -Ezt a kettős kék szférát láttam én minduntalan hagymázos ködképeim -között újra meg újra megjelenni. Majd mint kidomborult félgömböket, a -mik a véghetetlenségből közelítenek felém; látom az ismeretlen -virányokat bennük, beléjük szédülök, a lelkemet kivonzzák belőlem; -rettegek tőlük, ha még közelebb jönnek, apróra fognak törni, ha rám -esnek, összezúznak; majd meg úgy látom, mint két távozó világot, a mi -már fölvette magába a lelkemet s viszi magával a végtelenségbe; látom -egyre kisebbé lenni és még mindig látom benne a kék tengert, a zöld -ligetet, kétségbeejtő miniaturában; a félelem, rettegés, a vágy és a -gyönyör pokolbeli korcsszülött érzése kínoz, akár közelíteni, akár -távozni látom. Ki akarom találni a láz fantáziájával, hogy mi az, a mit -látok? Egy iszonyú nagy bagolynak a két világító szeme? Egy óriási -bálvány istennőnek: Mylittának, Astarténak a szemei zafirból? - -Míg egyszer aztán napok múlva, mikor az erős természet győztes maradt a -halálküzdelemben, agyamról eltisztult a hagymáz, egy egészséges, hosszú, -álomlátástalan alvás után fölvetettem a szempilláimat s láttam a -szemeimmel valódi világot; akkor tudtam meg, hogy az a két csodálatos -szféra, a mi untalan visszatér hozzám, a szegény kis Mirrhának a két -szeme. - -Nem tudom én ennek az arczát leirni. - -Van egy díszművem; régi már, amikor még az aczélmetszetek divatban -voltak. (Micsoda idealis kor volt az! Most már leszorította a gyönyörű -aczélmetszeteket az utálatos heliogravür.) A könyv czime: «Die Frauen -der Bibel». Abban van «Miriám» képe. Ehez hasonlított tökéletesen az én -Mirrhám. - -Joggal nevezhetem az én Mirrhámnak. - -Soha egy nő sem volt oly igazán, oly érdek nélkül, ok nélkül, gyönyör -nélkül az enyim, mint ez a szegény kis zsidólány. Aki egész éjeket ott -virrasztott át mellettem, egy halálos sebben nyavalygó férfi mellett; -ápolt, mintha anyám, mintha testvérem volna. Nem kérdezte, szokás-e az? -összefér-e az illendőséggel, amit velem tesz? Nem gondolt rá, hogy ez a -nyomorék, akiért ő nőiségét föláldozza, ha az ő ápolása mellett -fölgyógyulhat, nem lesz-e fenevaddá? nem fogja-e azt a szép fehér kezet -megmarni, melyet az én véremen kivül más szenny nem ért soha? - -Majd beszélek még erről többet. - -Mikor legelőször eszmélni kezdtem arra, amit a szemeimmel látok, -mosolygó arcza ragyogott elém. Azt mondta, hogy a doktor megengedte, -hogy levest kapjak. Azt hozta elém csészében. Az egyik kezével a fejemet -fölemelte, a másikkal úgy itatott. Előbb maga belekóstolt a levesbe, -hogy nem forró-e? - -Azután tiszta inget adott rám. Hol vette? Nem tudom. Mert az én -exuviáimat valahol a burkusok mutogatták trofeumaik között. - -Majd megujította a jégburkot a fejemen. (Még akkor Semmelweisz -antiszeptikus kötőlékei nem voltak használatban.) - -Az alatt megérkezett a zsidó orvos. (A tábori orvosok a kórházakban -voltak elfoglalva a tömérdek sebesülttel; azt sem győzték.) - -Az orvos igen jó modorú ember volt. Megvizsgálta a sebemet. Meg volt -velem elégedve. Megbiztatott. - -– Hadnagy úr szerencséről beszélhet. Uszögtől vagy orbáncztól féltettem; -de az szerencsésen elmult; a seb rendes lefolyással gyógyul. Önnel -igazán csoda történt. Csak legyen nyugodtan. - -Én magamban gondoltam valamit. - -«Csoda bizony! Amuletem volt! Az szabadított meg.» - -Az orvos aztán utasításokat adott Mirrhának, hogy miket kövessen el -velem. Azzal magunkra hagyott. A fiúk iskolában voltak, az apa ócska -fehérnemüeket vitt a kórházba, amit hitsorsosai és kuntsaftjai között -gyüjtött össze, mint samaritánus adományt; arra van most legtöbb -szükség. A leány tépést csinált a himző asztalánál. Az most a -legdivatosabb mulatság. - - -III. A HEROIKUS KÚRA. - -Mondjuk, hogy «lókúra»; minthogy rajtam lett végrehajtva. Jó sikerrel. - -De ezt nem a zsidó doktor követte el velem. Nem is Mirrha. Majd rájövünk -arra. - -Nekem a doktor mondása motoszkált a fejemben. - -Önnel csoda történt. - -Az eszmetársulat egyenesen rávezetett az amuletemre. - -«Kisasszony!» susogtam az ágyból. - -Szó nélkül odalebbent hozzám s rámhajolt, hogy hangos beszéddel meg ne -erőltessem magamat. - -– Nem tudja kegyed, hogy mikor idehoztak s a ruháimat levetették rólam, -mi történt a dolmányom zsebében található pugyillárisommal? - -– De igen. Az a tüzérhadnagy úr, aki önt idehozta, kivette a tárczát -önnek a dolmányzsebéből s átadta az atyámnak megőrzés végett. Az atyám -megszámlálta, hogy mennyi pénz van benne s erről elismervényt adott a -hadnagy úrnak. - -Ez engem nyugtalanított. - -– Nem találtak abban a tárczában egy levelet is, borítékba téve? - -– Úgy tudom, hogy igen. - -– Nem nyitották föl a borítékot? - -– Nem. - -– A hadnagy sem tekintett bele? - -– Az sem. - -Megkönnyebbült a lelkem a biztosításra. - -– Kisasszony! Nem kaphatnám én a kezemhez azt a borítékba tett levelet? - -– Most rögtön nem. Mert az apám önnek a tárczáját mindenestől elzárta -egy Wertheim-ládikóba s annak a kulcsát átadta a hadnagy úrnak, akit úgy -hínak, hogy Nikkel. - -– Nem szokott Nikkel hadnagy úr hozzám ellátogatni? - -– Minden reggel hat órakor. Máskor szolgálatban van. Ma már volt itt. -Önnek türelemmel kell lenni holnap reggelig. - -E szerint én egy egész éjjel kénytelen vagyok nélkülözni az -amuletjeimet. - -Mikor a halállal küzdöttem, az általános érzés az idegeimben hasonlított -a gyönyörhöz. Emberfölötti bátorságot éreztem a lelkemben. Hivogattam -kézszorításra azt a rejtélyes alakot, akit a klasszikus korban angyalnak -ábrázoltak, lefelé fordított fáklyával, mi pedig rémalaknak festünk. -Mindegy volt, akármelyik jön; itt a kezem. Lássuk, melyikünk lesz, aki -nem állja ki a másiknak a kézszorítását? Diák koromban sokszor próbáltam -ezt. Nem volt pajtás, aki a kézszorításom elől vissza ne huzódott volna. -Ugy látszik, hogy ő kegyetlensége sem állhatta ki. Visszavonult. - -Mikor aztán gyógyulásra váltam, akkor az ellenkező érzés vett rajtam -erőt, az elüzhetetlen félelem. Olyan rettegővé lettem, mint egy rossz -kölyök, aki a mumustól fél. Tárgytalan, alaktalan rémek kisértettek. - -Legkinzóbb aggodalmam volt az, hogy az amuletem nincsen velem. Az a -kettős arczkép. Ha azt ide tehetném a szivem fölé, az engem -megoltalmazna. Pedig olyan közel van hozzám, itt a mellékszobában. De be -van zárva. Egyre azon törtem a fejemet, hogy lehetne egy Wertheim-ládát -kulcs nélkül fölnyitni. Egy egész hosszú éjszakát kell végig kinlódnom, -míg hozzá juthatok. - -Az elmult éjszakákon mély lázas álmaim voltak. Ezen az új éjszakán egy -perczre sem birtam elaludni. - -Mirrha nem győzte az arczomról törülgetni a verítéket. - -Ott volt mellettem a három székből csinált fekhelyén. - -Minden óraütésre hozta az orvosságot, amit csöppenkint megszámlálva -kellett beadni. Koronkint megujította a jeges borítékot a koponyámom. -Éjjeli mécs égett az éjszekrényen. Ha szomjaztam: czitromvizet adott. -Nem birtam az álmatlanságot eltürni. Arra kértem, hogy beszélgessen -velem. - -Ugyan miről konverzáljon egy fiatal leány egy idegen seblázas férfival -egy mélységes éjszakán át? - -– Van önnek édes atyja? kérdé Mirrha. - -– Nincs. - -– Hát anyja? - -– Azt soha sem ismertem. - -– Hát azért lehetett ez? - -– Micsoda? - -– Hogy ön ide jutott. - -– Aki csatába megy, ide jut. - -– Hát minek ment ön oda? - -– Mert oda kommandiroztak. - -– Valóságos katonatiszt ön? - -– Nem. Jogász vagyok. Még iskolába járok. - -– Lássa, az én bátyáim is iskolába járnak; az egyik orvos akar lenni, a -másik kereskedő; ezeket nem viszik soha a csatatérre. - -– Hogy lehet az? - -– Úgy lehet, hogy az én apám mind a kettőért lefizette a -katonaváltság-dijat, az ezer forintot. Pedig az én apám szegény ember. -Nehezen keresi a pénzt. Mégis összezsugorgatta azt a két darab ezrest, -amit törvény szerint, igazság szerint váltságul letesznek az olyan -fiakért, akikből a szülőik nem akarnak katonát csinálni. Hát önöknél nem -ismerik ezt a törvényt? - -(«Ezt a törvényt? A «lex Schmerlingiánát». Melynek érvényében ezerforint -lefizetésével minden gondos családapa megszabadíthatja a jobb sorsra -szánt magzatját a haza védelmének, a trón oltalmazásának véres -kötelessége alól. Menjenek verekedni, akiknek a dulakodás a passziójuk; -akiknek a világ egy nagy korcsma s a mulatság vége fejbeverés. – Oh te -bölcs államférfi, te jóltevője az intelligens ifjuságnak! De kár, hogy -nem vagy itt már. – Most nem volna rajtunk a keserves 25: – már -tudniillik nem a hajdani olvasatlan 25, hanem a nagyon is agyonolvasott -25. §.) - -(Ugyan kérlek, könyökölj oldalba, hogy ne politizáljak!) - -Valahogy mégis csak rám virradt a reggel; egész éjjel a Mirrha tartott -mesével, napi hirekkel, suttogva, hogy a többieket föl ne zavarja, akik -a szobában alusznak. - -Négy órakor már világos volt. Mirrha legelébb fölkelt, kiment a -konyhába; valószinüleg ott végezte el a toilettjét. A diákok öt órakor -keltek, s neki feküdtek a könyveiknek. Félhatra fölkelt az apa, s egy -óra-negyedig fenhangon imádkozott. Akkor bejött a konyhából Mirrha a -tejes kannával; az asztalra tett csészéket tele töltötte, a zsemlyés -kosarat föltette; három percz alatt mindenki végezte a reggelijét; a -fiúk hónuk alá csapták a könyveiket, elsiettek; a házaló vállára vette a -batyuját s ment üzérkedni. Mirrha az én számomra köménymagos levest -főzött, ami nekem nagyon jól izlett. - -A mint az óra hatot ütött, sarkantyus lépések hangzottak a konyhában; -kopogtattak: «szabad». Az ajtón belépett Nikkel. - -– Nos, öreg ház! Hisz te már egész helyre-legény vagy! – szólt, mikor -meglátta, hogy már levest kanalazok. – Kisztihand Frájla. - -– Csakhogy itt vagy! – rebegtem én, elsoványult karomat eléje nyujtva. - -Mirrha azonban egyszerre kifutott a szobából, oly rögtönösen, hogy el -nem tudtam gondolni, mi lelte? - -Én nem találtam ki az ő gondolatját; de ő kitalálta az enyimet. Az apja -után szaladt az utczára, hogy visszahivja. - -– Add ide pajtás azt a kulcsot, a mit magadhoz vettél, mondám Nikkelnek. -– A tárczámat szeretném megkapni, a mi el van zárva. - -– Sürgetős szükséged van rá? - -– Igen sürgetős. - -– Csakhogy a szobakulcs meg a gazdádnál van s az a mai nap csak estefelé -kerül haza. Most beszéltem vele az utczán. - -– Csak estére! – sóhajték föl. – Hát még egy egész nap ne birjam a -talizmánomat! - -– Miért olyan sürgetős neked az a tárcza? Ha pénz kell: adhatok. Nálam -van a nyolczadik üteg pénztára, s a legénységnek igen nagy oka van rá, -hogy a lénungját benn hagyja. - -(Az ám! Azok már igen szépen el vannak kvártélyozva a chlumi pázsit -alatt.) - -– Nincs nekem pénzre szükségem; mire fordítanám? Hanem egy levelet -szeretnék belőle kivenni; abban van egy arczkép. - -Erre a szóra elébb elnevette magát Nikkel, aztán egyszerre komoly -feszességet vont az arczára. - -– Jaj, de gyerek vagy! – De ilyenek ám a többi sebesültek is mind: -valóságos gyerekké lesznek, mikor gyógyulni kezdenek. Képes könyveket -kérnek, meg játékszereket, muzsikáló szájharmonikát. Hát neked meg -arczkép kell. Szép hölgy arczképe? - -– Meg egy szép gyermeké, – rebegtem én. - -– Meg egy szép gyermeké? – ölbeli babáé? - -– Ez az én amuletem, – mondám én, a jó barát kezét megszorítva forrón. - -Ő pedig olyan kiállhatatlan gunyos szánalommal nézett az arczomra, hogy -kedvem lett volna fölugrani s a torkát megragadni. Észrevette, hogy -orrolok. - -– Jól van, jól, pajtás. Nem csufollak én ki azért, hogy babonás vagy. Én -is az vagyok. Nekem is itt van a tárczámban egy ilyen amulet. Egy -arczkép. Addig is, míg a magadéhoz jutsz, odaadhatnám kölcsön az -enyimet. - -S kivette a belső zsebéből a nagy pugyillárisát, a miben az üteg -kasszája volt. - -– De még sem «most még». – Dörmögé ismét visszadugva a bőrtárczát a -zsebébe. - -Különben sem fogadtam volna el ezt a kölcsönt. - -– Te szamár! A te amuleted engem nem idvezít. - -– No hát csak gyógyítson meg a magadé. - -Ezalatt Mirrha visszaérkezett az apjával, a kit utolért az utczán. - -A házaló azt hitte, hogy becsületbeli adósságot kell visszafizetnem, -azért akarok olyan sürgetősen hozzájutni a tárczámhoz. Ha tudta volna, -hogy csak egy arczképrejtő levelet akarok belőle kivenni, bizony nem -czepelte volna vissza a batyuját. - -A Mirrha kitalálta a kivánságomat. Hisz egész éjjel arról hallott -fantáziálni. - -Akkor aztán fölnyitották a szobát és a ládát; a gazdám kezembe adta a -tárczámat. – Nagyon furcsán csóválta aztán a fejét, mikor azt látta, -hogy a pénzhez hozzá sem nyulok, csak egy levelet veszek ki a tárcza -rejtekéből; azt elébb az ajkamhoz szorítom, s aztán az ingem alá -csusztatom. Aztán a tárczát ismét visszatettem a kezébe. - -A jó ember magasra emelte a kezeit, halkan mormogva: - -«Min haólám wead haólám» (Egyik örökkévalóságtól a másikig.) - -Azután ismét bezártak ládát, ajtót, s a házaló és Nikkel együtt hagyták -el a szobát. Én egyedül maradtam Mirrhával. Most már nem egyedül. - -Mert ő is ott volt: – Passiflora. - -Akkor aztán, a mint ez a bűbájos amulet ott feküdt a szivemen, egyszerre -meglepett az álom; a szemeim leragadtak s aludtam oly mélyen, csöndesen, -hogy semmi zaj körülöttem föl nem ébresztett. - -Mikor végre fölneszeltem az álmomból, azt láttam, hogy a nap besüt az -ablakon. - -A mint nyüzsögni kezdtem, Mirrha odajött hozzám. - -– Reggel van már? – kérdezém. - -– Nem! Este van. Hét óra lesz. - -Tehát tizenkét órát aludtam egy huzomban. - -– Nem akartam önt fölkelteni, olyan jól aludt. Az orvos is itt volt az -alatt. Azt mondta: Többet segít most az álom minden orvosságnál. – (Ah -az én amulétom!) - -No de mondhatom, hogy rossz amuletet választottam magamnak. Először -fejbe hágy vágni a burkusnak, azután meg még betegebbé tesz, mikor azt -várom tőle, hogy meggyógyítson. Úgy nyomja a szívemet, mintha a hét -főbűn terhét viselném rajta. - -Egészen nyomorultnak érzem magamat. Az orvos azzal biztat, hogy a sebem -egész normális hegedési procedurát követ; én pedig ellenkezőleg azt -érzem, hogy napról-napra jobban közeledem a végemhez. - -Egyszer Mirrha odahozta elém a tükört. Én kivántam. Nem ismertem -magamra. Hisz ez az a bizonyos Lázár! Ebbe a pofába ugyan nem lehet oka -senkinek se beleszeretni! - -Végre rájött az orvos, hogy valami nehéz kedélybajnak kell a gyógyulás -utjába állni. Neki persze nem gyóntam azt meg. - -De a Mirrha egyszer-egyszer rajtakapott, hogy a vánkosom alá tett -arczképet előhúzom, nézegetem s utána még nyugtalanabb leszek. Ápolóm -volt: ez jogot adott neki, hogy kivallasson. - -– Úgy-e bár, önnek az a fénykép okoz nyugtalanságot? - -Olyan szivbeli jósággal kérdezett, hogy válasz helyett odaadtam neki a -fényképet. - -Elbámult rajta. - -– Ez az ön felesége? kérdezé, még nagyobbra csinálva a szemeit, mint -maguktól voltak. - -– A gyermek az enyém. A nő szinésznő. A gyermeket elhagyta dajkaságba. -Maga elment komédiázni. És engem most az a gondolat kinoz, hogy ha én -itt meghalok, ez a szegény kis gyermek nyomorultul el fog pusztulni. Ki -gondoskodik róla tovább? - -– Majd beszélek én erről az apámmal. Ő tud ezen segíteni. - -Azt mondtam rá, nem bánom; de nem volt semmi hitem hozzá, hogy egy -házaló mit segíthetne ezen a bajon. - -Hanem a házaló egyuttal az Assicurazioni Generali ügynöke is volt s a -leánya értesítése után kész tervet hozott elém. - -– Ön egy újszülött sorsát akarná biztosítva látni. Van arra mód. - -Azzal előkereste a prospektusból az idevonatkozó tabellát. - -«Havonkinti husz forint ellátási díj ujszülöttnek mennyi időre?» - -– Hát mennyi időre? Amíg férjhez nem megy. - -«Évi befizetés ennyi.» - -– Hát az egyszer mindenkorra leteendő összeg? - -Rákeresett: ennyi. - -«Azon esetben, ha a biztosító elébb meghal?» Ennyi. - -– De ha a biztosító még kiskoru, s az összeget le nem teheti? - -– Tehet végrendeletet, mint kiskoru is s azt az örökösök tartoznak -teljesíteni. - -Ez jó megoldás lesz. - -A házigazdám magára vállalta, hogy az egész ügyet egy közjegyzővel -rendbehozza; nyugodt lehetek felőle. Több ilyen esetnél volt már -közbenjáró. - -Ezzel nagyon megnyugtatott. Megjött az étvágyam s éjszaka tudtam aludni. - -Másnap a házigazdám már az elkészített okiratokkal jött hozzám, a mik -aláirásomra vártak. Ott volt a végrendelet is, melyben a keresztlevélben -megnevezett gyermek javára 240 frt évi járadék biztosíttatik -férjhezmeneteléig. - -– Hát férjhezmenetelekor? Egy kelengye? kérdezé az ügynök. - -– Az is jó lesz. - -– Mennyi? Tizezer forint? - -– Legyen húszezer. - -– Szép. - -– Örököseim, akiket nem ismerek, kétszázezer forint készpénzt lelnek -utánam; abból kifizethetik jó lélekkel. - -Most még csak a testamenti executort kellett megnevezni az okiratban. - -Én egyenesen Nikkelre gondoltam. Ő már értette az én dolgomat. És -nagykoru volt. - -– Nagyon helyes, mondá a házaló. Mirrha is azt mondta rá, hogy az lesz a -legjobb. - -Én nem akartam holnap reggelig várni, amikor Nikkel a szokott órában -eljön meglátogatni, hanem arra kértem a házi gazdámat, hogy keresse föl -rögtön a barátomat s amint az hivatalától szabadulhat, hozza ide, a -közjegyzővel együtt. - -Nyugtalan voltam. A hegedő seb úgy lüktetett a fejemben, mintha minden -érütés egy pőrölycsapás volna. Attól féltem, hogy holnap reggelig -meghalhatok s akkor mi lesz abból a nyomorult féregből? - -Délután előkerült a házigazdám Nikkellel és a közjegyzővel együtt. - -– Nos öreg! Hát mi az a sürgetős dolog? Nyakunkon a burkusok? kiabált a -pattantyus, brutális tréfa hangján. Miért hivattál olyan sürgetősen? - -Hát ha már akkor meg lett volna irva a «Kőszivü ember fiai» regény, azt -hihetné valaki, hogy abból plagizálom ezt a jelenetet, a mi akkurát úgy -folyott le (részemről), a hogy ott le van irva egy halálra sebesült -vitéz kétségbeesésének tüneteivel, aki könnyelmü anyjától elhagyott -porontyát pajtása védelmébe ajánlja. - -«Ennek a gyermeknek a sírása még a föld alatt sem enged nyugodnom!» - -No de én ezt nem loptam Palvitz Ottótól; mert ez két évvel előbb -történt, mint az említett regény iródott; ez én nekem saját szájból -szakadt mondásom, s az egész jelenet az én eredeti invenczióm. - -De a befejezése a scénának aztán erősen különbözik attól a másiktól. -Annyit mondhatok, hogy sokkal drasztikusabb amazénál. - -Jelen voltak e drámai előadásnál Mirrha, az atyja, Nikkel, a közjegyző, -aztán meg én. - -Nikkel végighallgatta az egész expektorácziómat, az ágyam szélén ülve; a -közjegyző az asztalnál ült a dokumentumokra könyökölve; a házigazda a -biztosítási kötvényt szorongatta a kebeléhez. Én előhúztam a vánkosom -alól az én ereklyéimet: a Passiflora levelét, az arczképet, a -keresztelőlevelet, s mindazokat Nikkelnek nyujtám, kérve, hogy -mellékelje az aktákhoz, mint dóczékat. - -Nikkel elolvasta a levelet, megnézte az arczképet, a keresztlevélbe is -belenézett s aztán ledobta mind a hármat az asztalra. - -A közjegyző hivatalos applombbal intézé hozzá a kérdést: - -– Elvállalja ön a testamenti executor szerepét? - -– Dehogy vállalom! - -Mindenki bámulva nézett rá; én elszörnyedve kiáltottam rá: - -– Nem vállalod el? - -Nikkel körülnézett, mintha a jelenlevőket akarná fölkérni, hogy -vonuljanak át a másik szobába; hanem aztán vállat vont s cynikus -egykedvüséggel mondá: - -– Eh mit? Komédia! legyen hozzá publikum. - -Azzal odalépett hozzám, megfogta a kezemet erősen. - -– Nem biz én pajtás, nem leszek a testamentomod végrehajtója. Először is -azért, mert neked semmi okod sincs végrendelettel foglalkozni. Meg fogsz -gyógyulni. Két hét múlva lovon ülhetsz, s aztán élhetsz akár Matuzsalem -koráig, ha csak párbajban agyon nem lőnek. Verd ki a fejedből ezt a -hőbörtös gondolatot. Ami pedig azt a lelkifurdalást illeti emiatt az -árva poronty miatt, nyugtasd meg magadat egészen, nem a te bűnöd az, -hanem az enyim. A hozzád irt levél, meg a keresztelőlevél két hónappal -későbbi keletü, mint a születési nap. Hasonló arczképet én is kaptam, -csakhogy hat héttel hamarább, mint te. Itt van. Nézd meg. S hogy még -bizonyosabb légy felőle, itt van a levél is, amiben az arczképet -küldték, olvasd el. - -Elém tárta a levelet, Passiflora ismerős czifráival. Csak a megszólítást -olvastam el belőle: «Kedves kis szamaram!» - -– Kedves kis szamaram! - -Föl akartam ugorni az ágyból. Nikkel lefogott, s a két szemével az én -szemembe nézve mezmerizáló erővel, a szájamba beszélt. - -– Igen is: «Kedves kis szamaram»; te pedig voltál az ő «nagy szamara»; -most is az vagy, akit egy szívtelen komédiásné megbűvölt s te meg akarsz -halni csupa szuggesztioból. - -– Megöllek! hörgém dühösen; aztán, hogy nem tudtam a sovány kezemet az ő -erős markából kiszabadítani, elbágyadtan rebegém: «megöltél». - -Nikkel pedig megcsókolta jobbról, balról az orczámat s gyöngéden sugdosá -az arczomba: - -– Dehogy ölsz te meg engem, dehogy öltelek én meg téged, pajtás. -Meggyógyítottalak. Tudom, hogy heroikus kúra volt: lókúra; de hát neked -az kellett. Már most nevessünk egymás szemébe egyet. Nem eresztelek el -addig, amíg nem nevetsz. Hahaha! Nevess te is. Megcsiklandozzalak? - -A két férfi a jelenet kezdetén úgy megijedt, hogy mind a ketten -átfutottak a benyilóba. Mirrha pedig az ablakmélyedésbe húzta magát, és -onnan nézte az én tehetetlen dulakodásomat Nikkellel. Annyi helyes -érzéke volt, hogy nem jött segítségemre. Megértette, hogy a Nikkel most -engem gyógykezel: massziroz. - -Aztán én is megcsókoltam Nikkelnek az arczát. - -Ekkor aztán elbocsátotta a kezeimet; megigazította a fejemen a -félrecsuszott köteléket. - -– No lásd fiacskám! Milyen jó volt, hogy azt a tályogot fölmetszettük. -Hadd tisztuljon a rosszaságtól a véred. Ugye, hogy nem szur már ott -belül? Ha fáj még, csak szólj! Még mélyebbre is vághatok a késsel. -Akarod, hogy elmondjam, mennyit nevettünk fölötted, rajongó bolondon, -aki elhagytad magaddal hitetni, hogy egy pattantyus hadnagy olyan gyáva -egy szép, ingerlő hölgygyel szemben, hogy nem érdemelné egy napig a -császár kenyerét, ha az ellenséggel szemben is olyan gyáva volna? És te -azt elhitted, még czitáltad is a szemembe. No hát már most végy egy nagy -lélekzetet! No még egyet. Azután majd fordulj a fal felé s aludjál -szépen. Azt a lelkiismeretmardosást hagyd egészen én nekem. Az én lelkem -pachidermis, vastagbőrü. Tudod, hogy a disznó nem fél a kigyómarástól; -megeszi a kigyót mérgestől együtt. Ne legyen neked szívfájásod amiatt a -gyerek miatt. Majd pártját fogják annak. A szinésznő leánya már féléves -korában annyit tud komédiázni, hogy lefőz vele mindenkit; egy éves -korában már énekel, másfél éves korában balletet tánczol és zsarnoka -lesz a háznak mindvégig. - -Ennyi gyöngédség után még sem mondhattam neki egyebet, mint azt, hogy -«óh te országos gazember!» - -– Országos gazember vagyok? Azért, hogy ideje korán fölnyitottam a -szemedet? Azért, hogy nem engedtem rajtad azt a tréfát elkövettetni, -amit a parasztasszonyok praktikáznak, mikor a kotló elhagyja csibéit s -akkor egy kappannak pálinkás zsemlyét adnak? Akkor lettem volna ugy-e -becsületes ember, hogyha engedlek utána szaladni? rádhagyom, hogy vedd -el? add neki a nevedet? Magam pedig ott maradok becsületes házibarátnak? -S aztán játszom veled azt a gyermekkori bujosdit, amihez azt a nótát -énekeltük: «eb hátán fecskefészek, minden ember látja; csak maga nem -látja?» Te így tettél volna, ugy-e? Te országos becsületes ember! - -Nem tudtam rá mit felelni. Le voltam pipálva. Persze, hogy én így tettem -volna. Nem is «volna», hanem «volt». - -Csak azt tudtam nyögni: - -– Mért nem hagytál ott veszni a csatatéren? - -– Ördögök csiklándozzák meg a te szentimentális talpadat! Most még te is -ungorkodol velem amiatt, hogy fölszedtelek a halottak közül! Nem elég, -hogy ezek odafönn mindennap maczerálnak, mortifikálnak, chikanálnak -ezért a szamaritánus tettemért; kicsi híja, hogy főbe nem lőttek érte, -de még megeshetik, hogy infám-kasszálnak; hanem még te is előállsz -sápítozni, hogy mért nem hagytalak ott? - -Beláttam, milyen igazságtalan vagyok hozzá. Odanyujtottam a kezemet -felé. - -– Bocsáss meg, pajtás. A beteg ember igazságtalan. Megszabadítottál egy -rémtől; de egy iszonyu üresség maradt utána a lelkemben. - -– Majd betelik az magától. - -Azzal megszorította a kezemet s mintha eszmetársulat nyomán keresné az -üresség betöltőjét: a szemeivel kereste Mirrhát, ki az ablakfüggöny -mögül leskelődött; nem gondolva rá, hogy a csipkefüggöny átlátszó. -Nikkel úgy tett, mintha nem látna át a függönyön. Nekem azt mondta, hogy -«Csau», Mirrhának pedig nem köszönt. Azzal eltávozott. - -Én nem láttam, hogy Mirrha ott van; háttal voltam az ablaknak. - -Azt hittem, hogy egyedül vagyok a szobában. - -Nem tudtam magamat visszatartani többé. - -Elkezdtem zokogva sírni. - -Hiszen mi erős férfiak is sirunk ám, mikor senki sem látja. - -Egyszer aztán azt vettem észre, hogy ketten sirunk. - -Egymás nyakába borulva. - -Ő azért sir, hogy engem vigasztaljon. - -S nekem ez a vigasztalás jól esik. - -Azon veszem észre magamat, hogy megcsókoltam a kezét. - -Mit adhattam neki egyebet, a könyeiért? - -Akkor aztán tartott nekem egy kegyes beszédet, hogy legyek nyugodtan; a -fölindulás megárt. - -Én viszont biztosítottam felőle, hogy most már egészen fölgyógyultnak -érzem magamat s holnap föl fogok kelni s aztán rendes ember leszek. - -Arra ő kihúzta a kezét a kezemből. - -– Kérek öntől valamit, mondám a leánynak. - -– Mi a kivánsága? - -– Hozza ide nekem onnan az asztalról azt a levelet, meg az arczképet. - -Belenézett a szemembe mélyen; kitalálta a gondolatomat. - -– Ön össze akarja azokat tépni? - -– Igen. Apró darabokra fogom tépni. - -Erre olyan áldott, szelid, kérlelő tekintetet sugárzott rám. - -– Ne tegye ön azt!… Hiszen olyan nagyon szerethette… Boldog volt vele… -Amit vétett ön ellen, azt hamar el fogja felejteni; de a boldogságára -örökké vissza fog emlékezni. Ajándékozza ön nekem ezeket. - -Olyan szépen tudott kérni, hogy én neki adtam azokat a tárgyakat, amik -tegnap még amulét voltak rám nézve; drága kincs, ma pedig szemét, -undokság. - -– De már azokat a hivatalos irkafirkákat csakugyan összetépem. A -végrendeletet és a biztosítást. - -Erre a zsidó leány odajött hozzám s a mutató ujjának a hegyét odatette a -homlokomra. - -– Uram; ön nemes ember. Gavallér. Illik-e az egy nemes emberhez, hogy -boszut álljon egy gyermeken, akit még tegnap szeretett, azért, mert ma -meggyűlölte az anyját? Visszaveszi-e egy gavallér az adott alamizsnát, -egy koldustól? - -Ejh, de megvoltam pirítva! Hogy nekem egy zsidó leánytól kellett -megtanulnom, mi a nemes ember szokása. - -– Önnek nemes szíve van Mirrha… Szégyenlem magam ön előtt… - -Ekkor aztán megsajnálta azt a vért, amit a szégyen az arczomba -kergetett. Le akarta azt a pirt törülni onnan. Elnevette magát. Éles -hangot erőltetett a beszédéhez. - -– Oh bizony nem a nemes szív mondatta ezt velem; mirevaló volna az az én -fajtámnak? Hanem, hogy az apámnak ebből a biztosítási üzletből provizió -jár, hogy az kárba ne veszszen. - -De most már a Mirrha arcza lett lángvörös. Hazudott. - -Dejszen, nem teszel engem bolonddá! Nem az a kis önérdek mondatta ezt -veled, hanem a te gyémánt szived! - -– Hivja be az urakat, mondám Mirrhának. S aztán aláirtam az okmányokat. -A «Viola» el van látva egész életére. Agyiő, madám! Nem álmodunk többet -egymásról. - - -VI. TRÉFÁS TEMETKEZÉS. - -Bizony valóságos operáczió volt ez! Kivágtak egy darabot a szivemből, -összevarrták, bekötötték. Ezt mind a Nikkel hajtotta végre. Nem tudom, -melyik doktor csinálja utána? (akiket budapesti nyelven -«Menschenschneidereknek» hínak.) - -Nagyot aludtam utána s mikor fölébredtem, megettem egy egész csirkét, -becsinálva. (Ritkaság volt pedig a baromfi akkor, egy ellenségtől körül -zárolt várban.) - -A gyógyuló fejsebem sem igen sajgott már. «Ebcsont beforr!» - -A lunátikus érzések, halluczinácziók eltisztultak az idegeimről. Csak -bizonyos restelkedés maradt hátra a kedélyemben. - -Szégyenlettem magamat ez előtt a zsidó leány előtt. - -Mennyire leszállhattak előtte az akcziáim! - -Hogy henczegtem eddig a gonosztetteimmel! - -Milyen deklamácziót csaptam, onnan az akasztófáról! - -S most leszállítanak onnan, szégyenszemre, nem én következem oda, hanem -más. Az már lógg! Az én fogasomon. Czudar egy csalfaság! Hogy az -embernek még az akasztófához való jussát is elveszik. Még a pokolbeli -örökségétől is elütik! - -Hogy lenéz most engem ez a leány! - -Pálinkás zsemlyével kotlóssá tett kappan! - -Az ördög vigye el ezt a Nikkelt a népies hasonlataival. - -Csak legalább sirni ne látott volna! - -S még ő is együtt sirt velem! - -Micsoda emlék! Micsoda furcsa viszony! Egymás nyakába hullattuk a -könyeinket. - -Olyan derült arczczal jön oda hozzám. Azt hiszem, hogy magában kinevet. - -– Miért nevet Mirrha? - -– Azért, mert örülök. Az orvos megengedte, hogy fölkelhet, s kijöhet egy -órára a kertbe; gyönyörü meleg idő van. - -No ez nekem is örömhír volt. - -Hát biz engem úgy kellett felöltöztetni, mint egy gyermeket. -Természetes. Új szülött vagyok. Alig több két hetesnél. - -Mirrha segített felöltöznöm. Olyan áldott jó gyermek volt! - -Milyen nehéz a horizontális embernek beletanulni az egyenes állásba! Nem -is megy eleinte. Egyik kezemmel a botra kell támaszkodnom; a másikkal -meg a Mirrha vállára. Úgy lépek, mint aki hepehupás jégen jár: a sarkam -alul ki akar csúszni a föld. Kérnem kell Mirrhát, hogy a karjával ölelje -át a derekamat. - -Így botorkálunk ki a kertbe. - -Nagy feladat. - -A folyosóról három lépcsőn kell leszállni a kertajtóig. - -No barátom! Aki a bécsujhelyi patakot saltó mortaléval, bukfenczvetve -ugrottad át, hogy szállsz le ezen a meredeken most? - -Megpróbáltuk vállvetve. És sikerült. - -Nagy volt a megelégedésem, hogy a kertbe jutottam. Szép virágos kert -volt. A szomszéd tűzfalát egy rózsa-lugas futotta be. Az épen tele volt -virággal. Az a szimpla rózsa volt, amit minálunk pecsétrózsának hívnak; -se szine, se szaga nem vall a rózsára, a szine spanyolviaszk, az illata -bodzalekvár. De azért gyönyörüség volt az nekem. Egy karosszék volt -odahelyezve a számomra: abba leültettek. - -Mirrha leszakított egy pecsétrózsát s odatűzte a gomblyukamba. Nem -huszár ruha volt rajtam; hanem invalidus zubbony, a fejemen pedig -holtzmützli: a kötött sapka fölé téve. - -– Mondja csak Mirrha, miért nevet maga mindig, mikor rám néz? - -– Azért, mert örülök, hogy önt már lábbadozni látom. - -– Hát nem azért nevet rajtam, hogy engem sirni látott? - -Erre nagyon komoly arczot csinált. - -– Ah! Hogy nevetnék én azon? - -– Hát nem nevetni való figura egy férfi a ki sír? - -– Hiszen ön egy halottat siratott. - -– Akár csak Arany népdalából vette volna: - - «Volt szeretőm: esztendeig sirattam, - Ő volt az én mindennapi halottam.» - -Ha a betyár bevallhatja: a huszár mit szégyenelné? - -Rittig! Most jut eszembe! Fölfogadtam én ezt egyszer! Tudod, mikor? Azon -a keserűédes éjszakán! - -A mikor megloptam a vérét! A mit elrejtettem kristály üvegcsébe. -Magammal hordoztam. Azt hittem, őt magát tartom a kezemben. - -Mit fogadtam akkor? - -«És ha egyszer hűtlen találsz hozzám lenni: akkor eltemetlek, mint -kedves halottamat, virágos vadrózsa tövébe.» - -S a vadrózsa ugyancsak virágzik… - -Mirrha odahozott egy kis zsámolyt s odaült a lábamhoz. - -– Szereti maga a regényeket? – kérdezém tőle. - -– Nagyon szeretem. De csak szombaton lehet olvasnom, amikor nem szabad -dolgoznom. - -– Hát ha szereti, én majd most elmesélem magának az én regényemet, -aminél furcsábbat nem kapni a kölcsönkönyvtárban. - -S aztán elmeséltem neki az én regényemet a Passiflorával. Nagy -érdeklődéssel hallgatta. - -– A vége a regénynek itt folyott le a kegyed szeme láttára, füle -hallatára. - -(Akkor nem sejtettem, hogy ennek a regénynek még valamikor folytatása is -lesz, s bolond vége lesz ennek nagyon, s ehez a bevégzéshez megint nagy -befolyása lesz Mirrhának.) - -Mirrha azt kérdezte tőlem. - -– És mi lett abból az ereklyéből, a mit ön oly drágaságul tartogatott? - -– Hiszen azért meséltem ezt végig kegyednek, hogy valamire akartam -kérni. A tölténytáskám ott lesz az egyenruhámon, fegyverzetem mellett. -Legyen szives abba belenyulni: ott megtalálja azt a phiolát. Hozza ki -nekem. - -Mirrha fölment a kertből a házba. - -Én pedig az alatt, amig ő odafönn járt, találtam egy ásót, azzal -csináltam egy arasznyi sirgödröt két rózsabokor közé. - -Mire visszajött a leány, készen voltam vele. - -Dugva hozta el a phiolát, hogy meg ne lássa valaki. - -Zsémbelni kezdett, hogy meglátta az ásót a kezemben, s a megásott -sirgödröcskét. - -– Ön dolgozott? Az nem volt szabad. Én elvégeztem volna. - -– Kegyed az, akinek nem szabad a dolog. Ma szombat van. Én pedig ma ezt -el akarom végezni. - -– Mit? - -– A temetést. Adja ide. - -Azzal letérdeltem a földre. Az üvegcsét, azzal a féltve őrzött drága -ichórral belefektettem a gödörbe, s a kezemmel ráhárítottam a földet. - -Megadtam neki a végső tisztességet. - -«Sit tibi terra levis!» - -«Ő» bizonyosan nem is sejti, hogy én ma őt ünnepélyesen eltemettem. Ma -épen nevenapja van. Bizonyosan az ajándékokban gyönyörködik, amikkel a -számos tisztelői megörvendeztették. - -Mirrha elértette, hogy mit csinálok. - -Elfelejtette, hogy szombat van: a zsidó leánynak nem szabad ma munkát -végezni. És még milyen munkát! Késével öt orgonavesszőből kicsiny -keresztet faragott, s odaadta, hogy tüzzem a sír fölé. - -Én szétbontottam a vesszőkeresztet, s elszórtam a darabjait. - -– Tán nem katholikus hitü, – kérdezé tőlem Mirrha. - -– Nincs annak semmi hite. - -Azzal lenyomkodtam a lábammal a kis sirt egész laposra. - -– Gyerünk a szobába. - -Hanem a mint másnap ismét levezetett a jó Mirrha a kertbe, a napsugárban -sütkérezni: arra a letaposott sirra egy passiflorát találtam elültetve… - -Mennyi gyöngéd vigasztalást, mennyi hűséges ápolást találtam én ennél a -kedves teremtésnél! Én szegény sebesült, vérvesztett, testben-lélekben -rokkant nyomorék, aki ő neki mindezt nem adhatom vissza. - -Egyszer példálóztam előtte, hogy nem tudná-e egy szerető szivért -elhagyni a hitét? - -A fejét ingatta s a parazolja hegyével ezt irta a homokba: - -V. parancsolat. - -(Tiszteljed atyádat.) - -Hogy nem tudott az a Mózes a X parancsolat közé még egyet odaszorítani. - -«Férfi szeresd a te asszonyodat, asszony szeresd a te férjedet!» - -Vagy hogy erre nem kell törvény? - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Két hét mulva helyreállt a béke. A város fölszabadult az ostromzár alól: -a lábbadozó sebesülteket hazaszállították az illetőségükbe. - -S ezzel a Mirrha novellájának – vége. - - - - -HESPERIS. - - -ELŐLJÁRÓ BESZÉD. - -Dejszen várhatsz arra a Hesperisre! - -Arra csak egy esztendő mulva kerül a sor. - -Szerencsére a regényben az esztendő nem tart tovább három napnál. (Épen, -mint a vasorru bába házánál.) - -Elébb a tisztelt publikumnak föl kell kanalazni egy teletányér -pszihologiai és fiziologiai értekezést. (Aki a levest meg nem eszi, nem -kap húst!) - -Mert azt csak valahogyan igazolnom kell, hogy én belőlem, a nagy -széltolóból, hogy lett egyszerre mustrája a szolid ifjaknak, akivel a -többit ijesztgetik? S hogy ennek következtében hogy fészkelte be magát -az életem curriculumába egy olyan üres esztendő, amelyben nem történt -velem semmi s amely alatt nem fordul elő más női név, mint az «alma -mater» (ahogy a muzsafiak tisztelik az egyetemet). - -Nagyon valószinű, hogy az a becsületes kardvágás, amelyet az én áldott -ellenségem, a burkus huszár hagyott emlékül a koponyámon, olyan -anatomiai befelé képződést okozott a fejcsontomon, mely a «henczegési -organum»-ot a minimális működésre szállította alá. - -Azonban nem csak ez a materiális, de egyéb morális következése is lett -ennek a végzetes sebhelynek. - -Én ez által a társaságban egyszerre a tiszteletreméltó egyéniségek -kategoriájába rukkoltam elő. Mindenütt úgy fogadtak, mint egy harczban -kipróbált hőst. «Ah!» Ezzel fogadott minden ember. Úgy bámultak, mint -egy portentumot. Csodadolgokat beszélhettek rólam a tisztelőim. - -Aztán egy vitézségi érdemrendet is küldtek utánam s azt nekem föl -kellett tüznöm az uniformisomra s egy csoport vitéztársammal együtt -lefotografáltatnom magamat egy gruppban, akik mind velem együtt -mitmakolták azt a bravurstiklit a chlumi nagy ködben s a maslowedi -hajczéczuban. Csak később olvastam a hadi bulletinekből, hogy mink akkor -magát a porosz trónörököst támadtuk meg. Meg nem vertük, de legalább -megmutattuk neki, hogy nem félünk tőle. A hányan megmaradtunk a huszár -századból, mind elfértünk azon a fényképlapon. Mind föl voltunk -dekorálva. - -Az ilyen nagy tisztesség szintén szolid magaviseletre kényszeríti a -fiatal embert. - -Hozzájárult egyrészt a becsületérzés is. - -Nagybátyám igen emberségesen viselkedett irányomban e katasztrófa óta. -Feljött hozzám Pestre (én még nem voltam obsitolva), úgy beszélt hozzám, -mint komoly férfiúhoz, a tárgyalás fonalát ott kötve össze, ahol -elszakadt: annál a bizonyos levélnél, amiben tudattam vele, hogy megyek -a szinfalak közé házasságot kötni. - -– Ugyan csak megijesztettél ezzel a levéllel, öcsém. - -– Remélem. - -– Annál jobban megörvendeztettél azzal a távirattal, hogy visznek a -háboruba. - -– Gondolom. - -– Azt hiszem, hogy kigyógyultál ebből a bolondságból. - -– Tökéletesen. - -– Én mindent tudok. - -– Én meg még annál is többet. - -– Nem akarod feleségül venni a divát. - -– Nem érzem magamat Zeüsznek. - -– Hanem a kis leányáról gondoskodtál? - -– Azt nemes emberi kötelességemnek ismertem. - -– Szeretem, hogy nemes emberi hajlamokat ápolgatsz. Tudod, hogy miben -külömbözik a nemes ember a többitől? - -– Tudom. Abban, hogy ha a szavát adja valamire, azt megtartja. - -– No hát, hogy te is megtarthasd a szavadat, hát add nekem a szavadat. -Én elvállalom minden kötelezettségeid lebonyolítását. Fedezem azokat a -saját vagyonomból, hogy a te örökségedet intacte adhassam a kezedbe. -Elvállalom a ratificatióját az Assicurazioni Generalivel kötött -tontinádnak is ama bizonyos életjáradék és eventualis kelengye iránt; de -már ezt a magadéból kell fizetned, mert én kilenczvennégy esztendeig -akarok élni (az apám is addig élt): addig nem örökölsz utánam. Hanem -mindezekért a concessiókért viszonzásul egy nemesi becsületedre fundált -igéretedet akarom intabulálni. Ha nemesi szavadat adod, hogy mától -számított egy esztendő alatt leteszed a vizsgákat jó sikerrel! - -– Szavamat adom. Itt a kezem. - -Ezzel aztán paroláztunk. S ezzel én el voltam adva egy álló esztendőre -Mnemosynének, Themisnek, Minervának s mindazoknak az istenasszonyoknak, -kik a hálójukba kerített ifjak ereiből a vért kiszivattyuzzák s helyébe -az istenek ichorját injiciálják. - -Én hát – a becsületszavamért – egy álló esztendeig nem cselekedtem mást, -mint ettem a tudományt merő kanállal; bálványoztam Wenczelt, Paulert, -Kerkápolyt; – Pulszky Gusztiból pedig valódi kultuszt csináltam. - -Hol maradna hely ezek között szép hölgyek számára? - -De hogy a legvalódibb okát is bevalljam ennek az én pillangóból hernyóvá -visszaváltozásomnak: nem annyira az a csapás igazította helyre az én -fejemet, a mit az áldott ellenségtől kaptam, mint amit az átkozott jó -barát sújtott le rá a végzetes leleplezésével. - -Belém volt ójtva a széruma, az ellenszere a szerelmességnek. Annak a -tudata, hogy valaki más az arany, én csak a talmi vagyok. Nem is úgy: -hanem hogy annak a szép hölgynek, aki nyájasan tekint rám, van már egy -Nikkele, akit velem akar megezüstözni. - -Mennyire lehetetlennek tartottam én, hogy ez az asszony rajtam kivül -mást szerethessen! Hiszen annyira nekem ajándékozta lelkét, vérét, hogy -velem kellett vagy idvezülnie vagy elkárhoznia. Az őrüléshez voltam -közel miatta! – Hogy jártam a lebontott szinház szeméthalmára egy -leszakadt czipősarkát keresni! Hogy neveztem amulétemnek az ő emlékeit! -– És ő nevetett rajtam! Duettben nevetett az igazi kedvesével! Mikor ez -eszembe jutott, szerettem volna a fejemet belebuktatni egy kád jeges -vízbe. - -Azt meg is tettem. Rettenetes Priznitz-kurát követtem el magammal. Hideg -víz, úszás, távgyaloglás volt az egyedüli mulatságom. Télen-nyáron a -puszta pallón háltam, a rajztáblám volt a fejem alatt a vánkos. A bort -gyűlöltem, mint a mérget. Hogy szinházba nem jártam, az magától érthető. - -Ilyenformán aztán be tudtam váltani az adott szavamat, hogy egy év alatt -minden jogásznak való tudományból leteszem a vizsgát. Letettem, kitünő -sikerrel. - -Nem láttak engem ez idő alatt még csak egy házi bálban sem, csak egy -Kränzchenben sem. Ha hittak, azt mondtam, nem tudok tánczolni. Arra is -jó kifogás volt a fejemre kapott vágás. - -Óh ezért én nagyon sok hálával tartozom annak, aki adta. - -Ilyen unalmas históriának a hőse lett belőlem egyszerre. - -De lesz ez még unalmasabb is, csak hadd gémberedjek bele, hadd -fanyarodjak bele. Tudok én is olyan impressionista képeket festeni, ahol -a lehámozott emberalaknak csak a héja van meg, ráragasztva a levegőre. A -négy újja egymásba ragadva, a szája egy fekete gomblyuk, a szemöldöke -egy strikla. - -A nagybátyám teljesen meg volt velem elégedve. - -Amint a bizonyítványaimat megkaptam, stante pede karonfogott, magával -vitt a főváros egyik legelőkelőbb jogtanácsosához, ki régi jó ismerőse -volt, de akinek mind ez ideig nem akart bemutatni. - -Hogy miért nem akart? azt majd el fogja ő mondani. - -Elébb azonban jónak látta engemet beavatni a saját fiziologiai -tanulmányaiba a prókátorok felől. - -– Mert hát, tudod öcsécském, a prókátornépnek többféle kategóriái -vannak; az «ügyvéd» az csak csipeget, a «fiskális» az ellenben markol, a -«jurium direktor» nyalábol, de a «jogtanácsos» az már kazaloz! - -Hát bizony csak kazalozunk. - -– Tudod, öcsécském, az a te leendő princzipálisod a legalaposabb -tudományú és tapasztalatú jogtudósok egyike a fővárosban, aki teljesen a -helyzet magaslatán áll. Ennek a kis újjában van nemcsak a köz- és -váltójog, de minden kereskedelmi törvény; a külföldi codexek, a -biztosítási szabályok, a tengerészeti jog, az angol, franczia, német -törvénykezési praxis, minden furfangjaival, teketóriáival, amikben egy -közönséges fiskális úgy elvész, mint mikor a vadászkutya hinár közé -kerül. Milyen örökségi pereket tudott az megnyerni, öcsécském! Más -ügyvéd bele sem merte volna vágni a fejszéjét. Hiszen majd meglátod. Egy -esztendő alatt annyit tanulsz nála, amennyit négy alatt nem tanultál az -univerzitáson. - -(Amire én szerényen megjegyeztem, hogy az az én hibám, nem az egyetemi -fakultásé.) - -– Hát tudod, öcsécském, addig, amíg a vizsgákat le nem tetted, nem -akartalak a jogtanácsos barátomnak a házához bevezetni. Könnyen -megzavarhatott volna a szorgalmatoskodásodban. Mert hogy előre tudassam -veled a helyzetedet, neked, mint gyakornoknak, ott kell laknod az ő -házánál, (házánál igenis, az a kétemeletes az ő tulajdona) és az ő -asztalánál étkezned. A jogtanácsosnak pedig van egy csodaszép fiatal -felesége, akihez foghatót még soha sem láttál. No no! Csak ne szimatolj -egyszerre! Az nem vadászni való vad! - -Én biztosítottam felőle a nagybátyámat, hogy ha bár maga volna is a -princzipálisom felesége a csábos Koleikháb, Potifár úr felesége, én az -lennék irányában, ami volt József, a Czaféát Panéákh. Soha a szememet -sem fogom hozzá fölemelni. - -– Én erre ismét kész vagyok nemesi szavamat lekötni. - -Amire az öregem, kurta bajuszát furcsa gesztussal pödörgetve, azt mondá: -«Csak hagyjuk ezt a fogadást in suspenso, öcsécském.» - -Sedriai műszó! - -– Leszámoltam az asszonyokkal. - -– Egyelőre. Jól tetted. Minek is az? A tengerészek esztendő számra nem -látnak egy asszonyt. Hanem ez nem olyan, mint a többi. Ez kivétel. Az -udvarlók úgy dongják körül, mint a rózsabogarak a «Königin der Rosen»-t. -Csak a töviséből kapnak. Ha kedve tartaná, négyesbe foghatná az imádóit, -úgy parádézhatna velük. Nem teszi. Példánya a női erénynek. Majd -meglátod. Ha udvarolni próbálsz neki, úgy megfagysz mellette, mint a -vaniliafagylalt. Hanem ha rezerváltan tartod magadat, akkor fölcsapod -előtte az «égót». A férje pedig, aki princzipálisod lesz, egy beteges -ember. Valami olyan kronikus baja van, ami egy vagy két esztendő alatt -okvetlenül elviszi. - -Ez a szó nagy szeget ütött a fejembe. - -Akkor én minek állok be ehez az emberhez gyakornoknak? - -– Kár érte – folytatá az öregem, – mert igen szép praxisa van. Ki fogja -tovább vezetni az irodáját? - -Ez volt előtte a legnagyobb aggodalom. - -– Tudod öcsém, nekem van számodra egy horoskopom. Hanem még csak -embryóban van. - -(Vajjon tudja az öreg, hogy mit jelentenek ezek az idegen szavak? -Azoknak a használatában nagy latitüdöt szokott engedni magának.) - -Iparkodtam lehetőleg buta képet csinálni előtte, ami annyira sikerült, -hogy az öreg kipattantotta, hogy mi az a horoskop. - -– Te fiú! Ha okosan viszed a dolgodat, te fogsz lenni a szép Pálmának a -második férje, s a hirhedett irodának a princzipálisa. - -Ezzel a szóval aztán teljesen dühbe hozott! Hogy engem majd úgy visznek -valahová, mint a Bájrám-ünnepi ajándékul szánt rabszolgaszüzet az «arany -kapu»-hoz. Előre destinálva! - -Ki is fakadtam. - -– No már, bátyám, én soha sem ismertem az Erbschleichereit (nincs rá -magyar szó: örökség után csúszás-mászás), de ennek a legcsúfabb neme az, -amit az ön horoskopja nekem szuggerál, hogy én egy becsületes embernek, -pártfogómnak hátrahagyandó özvegyére spekuláljak! - -– Bukfejes! Hát mondtam én, hogy spekulálj rá? Én csak a horoskopot -állítottam föl. Tanultál görögül. Hora = óra, skopein = vizsgálni. Ami a -csillagokban meg van irva, az megtörténik. Ez astronomiai kiszámítás. A -csillagász kikalkulálja előre, mikor kell Jupiternek a hold háta mögött -keresztül menni. S Jupiternek a kiszámított órára – akarja, nem akarja – -bele kell ütni az orrát a holdba. – Pedig a Jupiter csak külömb legény -mint te. - -– Dehogy külömb! A Jupiter csak egy planéta; megy a merre muszáj; de én -egy üstökös vagyok, aki arra megyek, a merre nekem tetszik. - -Az öreg nagyot nevetett: - -– Majd mondtam rá valami bolondot, de csak nem mondom el. - -– No hát én majd megmutatom, hogy az egész gyakornokságom alatt soha -szemébe sem fogok nézni a nekem szánt kandidátus özvegylendő -menyasszonynak. - -– Mutasd, mutasd! – Az öreg úgy paczkázott velem, mint a pók a légygyel, -aki már a hálójába került. Én azt tettem aztán, hogy mondtam neki egy -gorombaságot, amiért, ha egy csöpp gentleman-vér van az öregben, rögtön -ott hagy s megszakít velem minden rokonsági összeköttetést. - -Kirántottam a karomat a kezéből s ráförmedtem pimaszul: - -– No ez egy olyan monstruozus idea, amilyen csak egy kalugyernek az -agyában foganhatott! - -Dehogy volt az öregben az a bizonyos fölfortyanható csöpp vér! – -Szatirásan kunczogott; ismét visszadugta a karom alá a kezét, s tolt -előre. Többet el nem eresztett. Vitt magával, mint a konstábler a -kurrentált szökevényt, míg oda nem állított a leendő princzipálisom elé. - -– Itt hozom az én legkedvesebb öcsémet. - - -II. A SZÜRKE EMBER. - -Azt hittem, hogy nem is embert látok magam előtt, hanem csak egy -embernek az árnyékát. - -Szürke volt a kabátja, szürke az inggallérja, szürke az arczszine, a -haja, a rövidre nyirt szakálla, bajusza, s szürke szemüveget viselt; még -az óraláncza is platinából volt, hogy az is szürke legyen. Mikor -megmozdult, olyan volt, mint azok a kisértet-sablonok, akik Makbethben -(az operában) végig sasiroznak a szinpadon. - -Arczkifejezéséből minden orvosi tapasztalat nélkül föl lehetett ismerni -az életműszereiben duló vészt; mélyen bele voltak vésve a kín redői, -azok a sebhelyek, amiket egy lassan gyilkoló kakodémon karmai vájnak -oda. - -De szelidítette e kifejezést egy szép metszésű száj mosolygása, melyben -öntudatos jóság volt. Tudta, hogy aki rátekint, megijedt. Biztatóan -mosolygott. Nem kell miatta aggódni. - -A nagybátyámmal régi jurátuskorbeli pajtások voltak; együtt -czenzuráztak; azóta is levelezésben álltak. - -Az első rövid szóváltás után könnyen kitaláltam, hogy a princzipálisom -nagyon alaposan van informálva az iránt, hogy ki vagyok? mi vagyok? Ő -volt az elintézője az uzsorásaimból való kibontakozásomnak; azt is -tudta, hogy a drága kölcsönöket miféle szentetlen czélokra fordítottam! -azt a biztosítási ügyet is ő bonyolította le és a tőkepénzemet is ő -fruktifikálta, állampapirokba elhelyezve, amik (akkoriban) sokkal többet -jövedelmeztek, mint az árvapénztárban. - -Mingyárt elfogadásul megismertetett a házi szokásokkal. - -Az inas átveszi a bőröndömet s a szobámban elhelyezi az öltönyeimet. -Szobámnak külön kijárása van a folyosóra. - -– Ön itt fog nálam étkezni; mert kell, hogy minden időben -rendelkezésemre álljon; önnél fog állni a stampiglia; a prokurával is -meg lesz bizva. Az inventariumot kezeli; a napi postát átveszi, a -vevényeket aláírja és regisztrálja; a bélyegeket evidencziában tartja s -a kézipénztárt kezeli; arról könyvet vezet. Később aztán egyéb -hivatásköre is fog nyilni. Egyelőre ezzel is el lesz foglalva az egész -ideje. – Azért kell, hogy a háznál étkezzék. A többi segédek, kiknek -szabott óráik vannak, mehetnek azokon kivül, hová nekik tetszik. -Ebédhez, vacsorához csöngetnek. Mikor én étkezem, egyszer; mikor a nőm: -kétszer. - -– Én az egyszeri csöngetésre jelenek meg. - -– Nem biz az, ifju barátom. Mert az én étkezésem nagyon különleges; azt -én egyedül végzem. Orvosi rendelet szerint. Nekem külön konyhám van s az -én vendégségem nem egészséges ifju gyomornak való. Ön a feleségem -asztalánál fog rendesen étkezni. - -Egyszerre fejembe lőtt a vérem. - -A princzipálisom maga útasít, hogy a nejével együtt ebédeljek, mint -rendes asztaltárs. Hisz ez már a horoskop! - -Bizonyosan észrevette, hogy fülig pirultam; mert eddigi jóságos -mosolygását még egy sardonicus gunyorral is kellemesebbé téve, -megnyugtatólag mondá: - -– A nőmnél rendesen van társaság. Ismerős hölgyek. Jó barátnéi. Délben -is, este is. Rendesen ott fogja ön találni az elválhatlan hölgyet: -Adelphe Philinet, az athosz-hegyi kék apáczák provinczialisnőjét, a -feleségem mellett. - -– Nojszen, te tudsz görögül; elbeszélgethetsz vele! – Kottyant közbe a -kalugyer. (Szerettem volna a tyúkszemére hágni.) - -Azzal a szobámba küldtek. Nekik még elintézni valóik voltak, amikhez nem -kellett az én jelenlétem. - - -III. EGY CSAPÁS HELYETT KETTŐT – A LÉGYNEK. - -Az udvariasság szabályai azt diktálták, hogy a hová ebédre vagyok -hivatalos, ott elébb vizitet tegyek a házi asszonynál s bemutassam -magamat. - -Az irodaszolgát vettem elő, attól kérdeztem meg, hogy mikor fogad ő -nagysága. - -Az azt mondta, hogy ő erről nem tud semmit, mert ez nem az ő szakmája, -hanem értekezzem róla a komornyikkal; az asszonysághoz azon az átelleni -ajtón kell bemenni. - -Becsöngettem. A komornyik igen komoly magatartású úr volt. A névjegyemet -megtekintve, magas leereszkedéssel mondá, hogy igen is van már tudomása -a létezésemről; megkapta az utasítást, hogy egy terítékkel többet -tetessen az asztalra s kétféle bort, fehéret és vöröset. S egészen a -helyzet magaslatán állva, a választ is megadta a kérdésemre, a mire -legmagasabb helyről előre föl volt hatalmazva. – Tisztelgő előzetes -vizitemet ő nagysága ez órában nem fogadhatja, mivel ilyenkor a -konyhában ellenőrzi a nagyságos úr számára, hygiéniai tekintetek mellett -készített ételeket; azután pedig, mikor a nagyságos úr étkezik, átmegy -annak a szobájába s ott marad, amíg az az ebédét be nem fejezte, -pontosan fölügyelni, hogy az orvosi rendelet szabályai megtartassanak. -Mikor ennek vége van, akkor rögtön következik a második ebéd, a második -csöngetés. Ezt tehát az én vizitemnek meg kell előzni. Fönn maradna az -az expediens, hogy a nagysága távollétében sétálnék be a szalonba s ott -mutatnám be magamat Adelphe Philine fejedelemnőnek, ki itt az úrnő -alteregója s a látogatókat elfogadja, azonban (s ezt diplomatai -bizalmassággal súgá meg sub rosa) az apácza fejedelemnő, nevemnek -hallatára, határozottan megtagadta az elfogadás helyettesítését. - -A menykőbe! Hát már az Áthosz hegyéig elhatott volna a gonoszságaimnak a -híre? - -Azonban ez az expediens ajánltatott számomra a komornyik részéről: hogy -az első csöngetés után menjek be a nagyságos úr szobájába, ott fogom -találni a nagyságos asszonyt. S bemutathatom neki magamat s ezzel a -társadalmi illem és etikett szigorú szabályainak elég lesz téve. - -De jó, hogy okos emberek vannak a világon! - -Én hát csak az első csöngetésre füleltem. - -Amint az elhangzott, alig engedtem magamnak annyi időt, hogy a -bajuszomat fölfelé keféljem, siettem a princzipálisom szobájába, ahol -egyedül szokott étkezni. - -Már akkor ott volt a nagyságos asszony, – «Palma». - -Rossz regényiró volnék, azt elismerem, aki előre kibeszélem a mesémnek a -végét. Már a bevezetésnél közhirré tettem, hogy «Palma» a hetedik. Az a -feleségem. - -Amit csatányos meglepetésül kellett volna visszatartanom, elárultam -előre. (Mintha csak ismerném az olvasónőknek azt a szokását, hogy -legelébb is a végét olvassák el a regénynek.) De hát én csak úgy -historiázhatok, ahogy nekem jön. Úgy mondom el, ahogy tudom. - -Mikor legelőször megláttam ezt a hölgyalakot, azt éreztem, mintha minden -tagomban egy-egy szív volna; úgy meg voltam lepetve. - -Tökéletes klaszszikus szépség volt. Nem tudom máshoz hasonlítani, mint a -kapitoliumi Vénus-szoborhoz; a szobornak a márvány simaságával és -márványhidegségével. - -S hogy még teljesebbé tegye a csalódást, nem viselt sem korzettet, sem -krinolint. Volt merészsége daczolni az egész czivilizált világ -divattörvényével; végig mert menni az utczán; bátorkodott megjelenni a -társaságokban azok nélkül az aczélabroncsokra feszített volantok nélkül; -a nélkül a természetszabályozó halcsontpánczél nélkül. Ez a legkihívóbb -agaczéria lett volna, ha nem paralizálja az a hideg, északfényi -tekintet. - -Igazán mondom, nem tudom, mit mondtam neki az első önbemutatásnál. Azt -hiszem, hogy a nevemre sem emlékeztem. - -Segítségemre jött a princzipális közbeszólása. (Közbe? Hát szólt valaki -valamit?) - -– Épen önről beszéltünk a nőmmel. Az új joggyakornokom. - -A hölgy egyszerre nem nyújthatta a kezét, mert az egyikben tartotta az -ételes csészét, a másikban pedig kanállal szürögette a bulljont, ami még -nagyon meleg lehetett; azt elébb meg kellett langyosítani, így nyújtotta -a férjének szürcsölésre, miután maga egy kanállal megízlelt belőle egy -csöppet. – Csak azután nyújtotta nekem a kezét. - -A kéz meleg volt és nedves. Hideg szív tanújele. - -Én egy kézcsókot lehelltem rá messziről. - -Azzal helyet mutatott az asztal mellett, magával szemben. Közbül a -princzipális ült. - -Egyéb nem volt napirenden, mint az étkezés. - -Az irodaszolga valami sürgős paksamétát hozott be. Az úrnőnek egy -szemöldökintése visszariasztá; az ebédet nem szabad megzavarni. - -Én végignéztem, hogy segédkezik a hitvestárs a férjnek az étkezésnél; -hogy vágja ki számára a rosztbifből azt a középső falatot, amit meg -szabad neki enni. Aztán tölt neki a poharába egy szüknyakú palaczkból -fehér bort; keveset. Ő ismeri a mértéket. A bort roncsenyói vízzel kell -neki inni. Az ott van egy kicsiny négyszögletü sötétkék palaczkban. A -hölgy homlokán a két szemöld között egy minervai ráncz mutatkozik; a -csöngetyüt megnyomja az újjával. Én kitalálom a homlokredő titkát; -látom, hogy a dugó nincs kihúzva az ásványvizes palaczkból; megelőzöm a -zivatart; kihúzom a zsebemből a tollkésemet a dugóhuzóval, (azt minden -magyar hord a zsebében) s mire az inas bejön, kiszabadítom a dugaszt, -ami egy halk «köszönöm»-mel lesz megjutalmazva. Akarok belőle tölteni a -princzipális boros poharába: attól már letiltanak; «csak én tudom a -mértéket» s aztán ő maga tölt a kék palaczkból a bor közé az -ásványvízből, amitől a neszmélyi aranyszine egyszerre haragos zölddé -válik. Hát biz annál tudni kell a mértéket, mert annak a víznek -ásványalkatrésze – arzenikum. Annak a kredenczolását a feleség nem bízza -másra. – Még magára a beteg férjre sem. - -Így folyik le az egész ebéd. Akár csak a patikában készítették volna. -Végre megengedtetik, hogy egy szivarra gyújtson. A feleség megnézi a -zsebóráját. Egy óra. A következő szivarra csak öt óra mulva lesz szabad -rágyújtani. Azt is helyébe hozzák majd a délutáni ozsonnával együtt; az -pedig forralt, lefölözött tej. - -Az úrnő föláll; felém fordúl: «uram». - -Én veszem a kalapom, bókolok, az ajtófelé hátrálok; távozás közben -szabad látnom, hogy az úrnő odatartja az arczát a férje elé, a férj -csókot nyom elébb az arczára, azután a kezére s aztán a felesége karjába -akasztva a kezét, fölkel az asztaltól. - -Negyed óra múlva hangzik a kettős csöngetés; én átsietek az úrnő -lakosztályába. A komornyik nyájas arczczal fogad. - -– Van más vendég is? – tudakozódom tőle. - -– Igen is. Adelphe Philine fejedelemnő. - -Ajtót nyitnak előttem: belépek. Szemben találom magammal a háziasszony -oldalán a kék- és fehér köntösbe öltözött Adelphe Philine -fejedelemasszonyt. – Most van aztán okom eltátni szemem szám. - -Hisz ez az áthoszhegyi apácza fejedelemasszony az én egykori -görögnyelves ideálom: Amarillis. - -«Heuréka!» - -Hat év múlt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást. - -Amarillisnek azóta tökéletes szépséggé kellett kifejlődni; az is volt; -csakhogy olyan fehér lett az arcza, olyan félig átlátszó, mint a -tejopál. - -A lelkiismeret megmozdult bennem: ez a fehér arcz engemet vádol. - -Az én hebehurgyaságom volt az oka, hogy Amarillisből apácza lett. Ha az -én bolond fejem nem keresztezi az ő életutját, most talán piros arczú -menyecske volna valahol a Szerémségben. - -Világos kék gyolcs köntös volt rajta, hoszszú bő ujakkal, a nyaka körül -fehér csipkegallér s onnan hosszan alá omló fehér lebernyeg, úgy, hogy a -termetének semmi idoma nem volt kivehető. Egy nagy zafirokkal kirakott -arany kereszt függött a mellén, a fejét fehér csipkés kék burkony -takarta, mely a nyakát is körülfogá. A hajából semmi sem látszott. - -Szegény Amarillis! - -Azonban már egy óra mulva megbántam, hogy sajnálkoztam rajta. Egészen -beletalálta az magát a hivatásába. - -– Hiszen mi öreg ismerősök vagyunk! - -Ezzel fogadott. - -(Furcsa nyelv az a magyar! A mire a németnek csak egy kifejezése van -«alt», azon nevez időt, lovat, bort, ruhát, embert, arra a magyar mind -külön jelzőt használ: régi idő, vén ló, ó bor, ócska ruha, öreg ember; -ha elcseréli őket, az gúny számba megy.) - -Mondhatta volna úgy is, hogy «régi» ismerősök, de talán azt akarta vele -sejtetni, hogy a görögök nem tudják a magyar synonimákat megválogatni; -vagy hogy mi öreg, rengeteg öreg emberekké lettünk azóta, hogy egymást -nem láttuk, hogy az idők távolsága miatt a kezünket sem nyujthatjuk -egymásnak. - -Nem is vette elő a kezét azokból a bő ujjakból. - -Hanem a nyelvével annál inkább megtisztelt. - -A csodálkozó háziasszony előtt sietett fölvilágosítani az enigmát. - -– Adjunktus úr az én atyámnál volt kosztban, mint fiatal diák, s akkor -én korrepetáltam vele a görög nyelvből. - -– Ah! És nagy sikerrel? - -– Meglehetőssel. Csak a kiejtése volt hibás. - -(Ez már vakmerőség!) - -Siettem szárnyát szegni a repkedésének. - -– Én ugyan mindent elkövettem a tökéletesítésére, s a tanításban sem -volt hiány. - -(Megérthette belőle, hogy emlékezem a «pszi» consonans történetére.) - -– Azért érdekel ez a kérdés, mondá a háziasszonyság, mert én is kedvencz -tanúlmányul választottam ki magamnak a görögöt. A fejedelemasszony -fölügyelete alatt Homér «Iliász»-át fordítom. - -(Rettenetes asszony!) - -– Ismeri ön Homér Iliászát? vallatott az úrnő. - -– Óh, hogy ne ismerném: «Ménin aide thea Peliadéo Achilleósz Uloménen, -hé műrin Achájoisz algen ethéke, Pollász d’ifthimusz pszűchász aidi -proiapszen, Heroon…» Le is fordítottam magyar hekszameterekre: «Zengd -istennőm a Péliszfi Achillesz haragját. A veszedelmest, mely sok -Acháinak adta halálát, S sok hősnek fenkölt lelkét elküldte pokolra, Jó -idején.» - -– Ah ez derék! Hisz akkor ön nekem nagy segítségemre lehet. - -– (Alászolgája. Észrevettem, hogy beleestem.) - -– Nem biz én nagyságos asszonyom. Nem akarok schwindlerozni. Ez a három -sor az egész, amit Homéroszból tudok. Ami görögöt tudtam, azt már mind -elfelejtettem. Kárbaveszett rajtam a fejedelemasszony tanítása. Azóta -nem gyakoroltam magamat benne. - -– Igen, igen, – jegyzé meg rá Adelphe Filine Amarillis. Más kedvenczebb -tanúlmányok foglalták el a helyét: a rácz nyelv, a violoncsello, a -szavaló művészet, sőt a héber nyelv is s kitünő tanítói lehettek. - -(Megannyi viperacsipés!) - -(Hisz ez az áthoszhegyi szent alaposan értesülve van az én -faczinoráimról! No itt nekem szépen meg lesz vetve a fejem allja. Talán -már meg is van?) - -A jogtanácsosné jó szive nem engedte, hogy így féllábra állítsanak, mint -egy leczkenemtudó szeksta diákot. - -– Hiszen a hadászati pálya is elvonhatta önt eléggé a költészet -mívelésétől. - -S odatekintett a még nagyon jól látható sebhelyre a homlokomon. - -Hát nem megcsipett újra az aszkétai szent hölgy? - -– Ön igazán büszke lehet a sebhelyére, melyet királya védelmében kapott, -nem pedig holmi elfeledésre méltó hölgy miatti párbajban. - -Ez megint emlékeztetés volt arra, hogy «hiszen kaptál te a fejedre én -miattam is egy ilyen kardvágást, csakhogy tompa éllel, a miért nekem -apáczává kellett lennem. Te elfeledted azt már, de rám nézve meghalt a -világ! - -Erre aztán elhallgatva, asztalhoz ültünk. De a forró levessel hol az -egyikünk, hol a másikunk égette meg a száját. - -Én mind azon törtem a fejemet, hogy honnan meríthette a felőlem való -pontos informáczióit a fehér arczu Adelfe? – Pedig ugyan könnyen -kitalálhattam volna. - -S ez mindennap itt van a jogtanácsosné asztalánál? - -Nem leszek a jogtanácsos örököse! - - -III. A SEPTEMVIR LEÁNYA. - -No hát letelt az esztendő. A mivel bíztattam a t. cz. olvasót. A három -napos boszorkány esztendő. - -Meg kell vallanom, hogy igen kellemetes csalódáson mentem keresztül. - -Közelről látva (ellenkezőleg a rendes szokásnál) minden ember, a kivel -érintkeznem kellett, diametraliter ellenkezője volt annak az első -fogalomnak, amit felőle alkottam (a saját előnyére). - -A jogtanácsos nem volt unalmas jogtudós. A hivatalos ügyekben is oly -érdeket tudott kelteni, hogy csupa élvezet volt az informáczióit -átvenni. Voltak kétségbeesett ügyei, de azoknak a részén volt az -igazság. Én apródonkint megtanultam az ellenfeleit gyűlölni; azok voltak -a schwindlerek, a rabulisták, az örökségmászók, az álorczások, a -stellionatusok, a felonisták, a hamisítók, az accaparisták, a -hochstaplerek, a hamis cridások; az ő cliensei a rokonszenves, -becsületes emberek. - -A hivatalos órák után pedig az én princzipálisom megszünt jogász lenni; -nagyon érdekelte a politika, (1867-ben!) az irodalom, a művészet. Volt -igen szép képtára, nagybecsü művészremekekből összegyűjtve; nagyszerü -könyvtára, klasszikusokból, inkunábulákból s valamennyi magyar iró -műveiből, a miket ő maga marginális jegyzetekkel látott el. - -Minden héten jour fix volt nála, a melyen fényes termeiben összegyűlt a -főváros minden előkelő osztálya; szellemi és társadalmi czelebritások; -művészek és művésznők. Ott énekeltek, szavaltak, hegedűltek, -zongoráztak, czimbalmoztak s ha idegen művész került Budapestre, az -rendesen ott fényeskedett a mi jour fixeinken. Semmi feszesség, semmi -prüderie; szabad, de elegáns, szellemes társalgás folyt. Maga a -princzipálisom a legérdekesebb társalkodó volt; mintha elfelejtette -volna halálos betegségét. Csak annyiban külömbözött a vendégeitől, hogy -nem evett, nem ivott semmit. A gazdag buffet a közönséget delektálta. - -Én azonban nagyon passziv szerepet játszottam ezeken az estélyeken. -Tetszettem magamnak a «kukkó» szerepében, aki blazirt pofával leül az -olvasó asztal mellé s a külföldi illusztrált lapokban levelész. - -Hegedűltek a konczert-teremben. Minden ember odatódult. Azt mondták: -Terezina Tua hegedül. Bánom is én! Hegedült már nekem a Terezina Mea is. -Annak is betege vagyok. - -Valaki odajött hozzám, fölszólított, hogy akkompanyáljak a nagy -művésznőnek. - -– Én? - -– Hát nem értesz a hegedűhöz? - -– Annyit értek hozzá, mint a székely góbé, aki azt mondta a hegedűre, -hogy «ettem is!» - -– Nagyon szép leány ám. - -– Ahhoz meg épen nem értek. - -Azzal leültem a sakkozó asztalhoz s elkezdtem sakkozni magamban. Ez a -monomániának a kezdete. - -Egyszer csak selyemruhasuhogást hallok a hátam mögött. - -A jogtanácsosné volt. - -– Jőjjön csak hamar; be akarom önt mutatni a septemviréknek. - -Nagy gráczia! Maga jött fölkeresni, holott a komornyikjával is -hivathatott volna. - -Ah! A septemvirék! Eddig is sokat hallottam róluk beszéltetni. A -septemvir legszorosabban összecsatolt jó barátja volt a -princzipálisomnak. Sok ügye az ő kezén keresztül ment körösztül. Legelső -jogtudósnak tartották az országban, úgy, hogy az első felelős -miniszterium megalkotásánál ő is szóba került, mint igazságügyminiszteri -kándidátus. - -– A septemvirnek leánya is van. A gardedámja nem az anyja, hanem egy -távoli rokona, akivel nem lehet konverzálni, mert nagyot hall. Az anyja -korán elhalt. - -Ennyi informácziót szükségesnek talált velem közölni a patronám. - -Súgva még hozzá tette: - -– Társalkodjék ön a kisasszonynyal hosszasabban. Szeretném önnek a -véleményét megtudni felőle. - -Ez nevezetes prospektus! Mondhatnám – különös. - -A terembe értünk. Épen egyenesen rábukkantunk a septemvirre. - -Nagy feje volt; rengeteg hosszú, oroszlán-fakó szakállal, széles válla, -melle és dereka hosszú, úgy, hogy ha így folytatta volna az alkotó, egy -óriásnak kellett volna neki lenni; azonban a lábszárak szertelenűl -kurták voltak hozzá; úgy, hogy egybevéve, az alacsony termetüek közé -volt sorolható. Hogyha ült, akkor imponált az embernek. - -A mint a nevemet kimondta előtte a jogtanácsosné, egyszerre derült -mosolyra szaladtak szét a vonásai. Mintha kellőleg informálva volna már -a jó és rossz tulajdonságaim felől. Szívesen megrázta a kezemet s azzal -bocsátott el, hogy reméli, el fogok járni a jourjaikra. Majd elküldi a -meghivást. - -Szerencsémnek tartottam. - -A jogtanácsosné aztán egyet fordított rajtam s arrafelé pilótált, ahol a -fiatal leányok csoportja volt a terem közepén. A gardedámok a mindenféle -kereveteken foglaltak helyet és theáztak, pletykáztak; a kisasszonyok -pedig a terem közepén álltak és várták a jó szerencsét. - -Azok közt volt a septemvir leánya is, a kit én a magam regényében -elneveztem Hesperisnek. (Hesperis matronalis Linnæi.) Már az öltözetével -is föltünt. 1867-ben rég el volt feledve a hét év előtt inaugurált -magyar divat, az urak elfáradtak az antik gombok viselésében; a hölgyek -fejét zsenirozta a rezgős főkötő és a gyöngyös párta; párisi divatot -viseltek a delnők, frakkot, klakkot a delfiak s virágjában volt a -sinyón, ez az idegen szőrökből csavarintott hurkatorony a hölgyek fején; -ki mentűl több hamis hajat föl tudott rakni a kontyába, az volt a -legszebb. Hesperis még mindig a magyar divatot viselte. Fűzött dereku -ingvállt, dúdoros újjakkal; csipke kötényt nagyvirágu szoknyához; -leeresztett hajfonatot, keskeny pártát, pillangós czipőket. - -Ezen a thémán mingyárt elkezdhettem a társalgást, mikor bemutattak neki. - -– Nagysád még mindig hű a magyar divathoz. (Magam is hű voltam hozzá; -huszár egyenruhámat kellett viselnem társas estélyeken.) - -– Boldogult anyámtól így tanultam, – felelt Hesperis. Én más forma ruhát -szabni nem tudok. - -Nagyot bámultam. - -– Hát kegyed maga szabja a ruháit? - -– Magam is varrom meg. - -(Hisz ez egy klenodium! Ennek a papája nem ismer szabókontót, -masamódkontót, konfekcziós boltot! Nem borzad el, mikor divatműáru -kereskedés kirakata előtt végig halad! Ez a tulajdonság maga egy -hozomány!) - -– Nagyon derék! - -Egyenesen rátértem a legközelebb eső themára. - -– Hogy tetszett nagysádnak a hegedű-művésznő? - -– Semmit sem értek a zenéhez. - -– Ah! Tehát nagysád nem is zongorázik? - -– Nem birtam megtanulni. Nincs semmi tehetségem hozzá. - -Most már jobban megkezdtem nézni. Egy leány, aki nem zongorázik! Ez -lefotografálni való! Szép tojásdad metszésű arcza volt, gyöngéd pirral -áthajnalodva, sötétkék szemei, sötét szőke haja, vékony, finom metszésü -ajkai és igen kicsiny, nagyon szép rózsaszin fülei, vékony orra, lüktető -czimpákkal. Termete nyulánk volt és karcsu, minden ámító mellékletek -nélkül. A vállat és keblet irigyen őrzi a magyaros ruhaderék. - -– És így konczertekre nem jár nagysád? - -– Nem tudnám élvezni. - -– És bálba? - -– Egyszer voltam, tavaly. Többet nem kivánkoztam oda. - -– Nem is tánczol? - -– Soha. - -– Tán orvosa tiltja? - -– Oh nem. A testgyakorlást szeretem. A svéd gymnasztikában otthon -vagyok. Vívni is tudok. De a tánczot nevetségesnek találom; úgy, ahogy -nálunk szokásban van. A hogy a keletiek élvezik a tánczot: kitanított -tánczosnőket lejtetve, az urak csak nézik; minők Egyptomban az almék, -Kelet-Indiában a bayadérek, Japánban a gejzák: úgy én is tudnám élvezni -a tánczot, mint művészetet; de hogy én magam egy soha nem látott -embernek a nyakába boruljak, aki engem körülforgat s végig szalad velem -a termen; előre-hátra ugráltat, hozzácsapkod a többi tánczosokhoz, -konvulziókba jön; keze-lába kalimpázik; meg-meg kap, fölhajigál a -levegőbe; magához szorongat; ugyan mit szólhat ehhez egy süket néző, aki -nem hallja a zenét, csak a mozdulatokat látja? - -In theoria tökéletes igazat kellett adnom a kisasszonynak. A táncz csak -nézni való. In praxi ellenkező nézetben voltam. - -Áttértem más materiára. Beszéljünk szinházról, irodalomról. - -No ezekben már otthon volt. De itt is ellenkezőek voltak a fölfogásaink. -Hesperis valóságos fakiri önkinzásnak tartotta a versirást, hogy egy -ember el tud nyavalyogni azon, hogy egy gondolatot, amit elmondhatna egy -sorban, kinyujtson négysoros strófává s keresse lepkefogóval a rimező -szavakat a sorok végére. Fogalma sem volt róla, hogy ez önkényt jő s ez -épen a költői adomány. Ő úgy fogta föl, hogy ez takácsmesterség s -osztovátán készűl. A prózairodalomban kedvencz olvasmányát képezte -Macaulay, Carlyle, Renán. A magyar regényirók közül nem szeretett mást, -mint Vas Gerebent; a többi mind schwindler volt előtte. – Ezer -bocsánatot kérek. – E fölött nagyon összedisputáltunk. A thema nem lett -megoldva. Azzal váltunk el, hogy ezt a vitát folytatni fogjuk a -legközelebbi jour fixen. - -Veszedelmes egy ismeretség! - -Egy hölgy, akinek paradoxon ideái vannak! - - -IV. PALMA NÉZETEI A JÓ HÁZAS ÉLETRŐL. - -Adelphe Philine nem vett részt a világi mulatságban. - -Sőt a rákövetkező napon is csak egy rövid látogatásra szorítkozott. -(Bőjti nap volt s azt a görögök szigorúan megtartják, míg a jour fixek -után annyi maradék pecsenye követeli az értékesítését.) Ebéd után a -jogtanácsosné azt mondta, hogy maradjak még. - -– Nos, hát hogy tetszett önnek a septemvir leánya? - -Az ilyen banális kérdésre banális feleletet szokás adni. - -– Igen szellemes hölgy. - -– Ezzel semmi sincs mondva. - -– Őszintébben szólva: kivételes hölgy. - -– Miben áll a kivételessége? - -– Nincsenek szenvedélyei; nem piperéskedik, a tánczot unja, a zenét nem -élvezi, a költészetet lenézi. - -– Lássa ön, ez a normális hölgy; legalább a mi magyar társadalmunkban -az. - -(A nyelvem hegyén volt: «Ezt nagysád mondja? aki az Iliászt fordítja;» -de csak elhallgattam vele.) - -– De hát akkor micsoda föladatokkal tudja betölteni az életét? - -– Az élet gyakorlati föladataival. Ő vezeti a háztartást. Higyje el ön -nekem, hogy ez egy olyan sok oldalu föladat, mely apró részletekből -összerakva a legnagyobb problémát oldja meg. A háztartás nehéz talány -annál az uri osztálynál, melynél a családfő előkelő rangja nem engedi -meg a cynicus félrehuzódást, a bukólikus egyszerüsködést; de -rákényszeríti egyenesen, hogy állása tekintélyét a társadalomban is -érvényesítse; a midőn a föladathoz a családapának, talán egy szerény -falusi kisbirtok jövedelmén kivül, a fiksz fizetéséből kell az egész -lukszusnak előteremtetni. A septemvirék háztartása egyenlő a mienkkel. -És ez ő nekik egy negyedrész kiadásba kerül, mint nekünk. S ez a -kisasszony tudománya. Ez az ő művészete; ez az ő poézise. Prózai dolog, -ugye bár? De aztán a septemvir nem is küzködik pénzügyi zavarokkal soha, -mint rangbeli társainak legtöbbje. Lássa ön: én ezt a leányt önnek -szántam feleségül. - -– Nekem? – Nagyot kellett rá nevetnem. - -– No hát mit nevet rajta? - -– Hiszen mi tökéletes ellentétei vagyunk egymásnak. - -– Az a jó. A házas életben az ellentétek egészítik ki egymást. A mi az -egyiknek hiányzik, azt kipótolja a másik. - -– De hiszen mi minden óráját az együttlételünknek azzal keserítenők meg, -hogy a diskurzust disputává fejlesztenők; amit aztán mind a -háromszorhétszemélynök sem tudna dirimálni. - -– Hát ön azt hiszi, hogy a házastársak közötti disputa keserűség? -Ellenkezőleg! Az a legválogatottabb élvezet. Ha két együtt élő ember, -akinek mind magának való esze van, ellenkező fölfogásból vitat meg egy -tárgyat, egy fogalmat, egy eseményt: ez a szellemi harcz a legnagyobb -gyönyörűség. Én a férjemmel éjfélekig eldisputálok: ha valaki a -mellékszobából hallgatná, azt hihetné, hogy veszekedünk. Ő a politikában -demokrata, én arisztokrata vagyok; ő szabadkőmüves, én pietista; ő -verdista, én wagnerista s minden szenzácziós napi eseménynél, minden -családi drámánál a férjem rendesen a nőt védi, a férfit itéli el; én -pedig a férfinak adok igazat a nő ellenében s ez az ellentét, ez a -küzdelem erősebben köt bennünket össze, mint minden egyéb érzés, -becsület, kötelesség. Csak egy tárgy fölött nem szabad a nőnek disputát -kezdeni a férjével. A saját érdeke fölött. Még ha szivérdek volna is az. - -Ez nagy mondás volt! - -Nem hagyhattam megjegyzés nélkül. - -– Hát az utóbbi esetben a külömböző fölfogásoknak nem szabad kifejezésre -jutni? - -– Nem. Mert annak semmi haszna nincsen. Ily esetben az okos nő hallgat -és tür. Hallgatása és türelme lehet, hogy megszünteti a bajt. Ha szól, -csak növeli azt. Azon törekszik, hogy titokban maradjon. Senki meg ne -tudja, hogy neki fáj valami. S ha aztán a baj orvosolhatlan, ha -köztudomásuvá lesz: a nő akkor sem csinál jeleneteket, hanem nyugodtan -azt mondja: «uram, mi voltunk boldogok; annak vége van; most már -legalább ön legyen boldog; váljunk el harag nélkül.» - -Ezek a szavai a jogtanácsosnénak nagy hatást tettek rám. - -Magasra emelkedett a nagyrabecsülésem skáláján. - -Ez a nő nincs beavatva az én horoskópomba! - -Bizonyítja az, hogy ő nekem jövendőbelit keres. - -De még inkább az, amit most elmondott. - -Nem! Ilyen paszpartuval nem látják el azt a bizonyos zarándokot! - -– No hát – fog ön látogatást tenni a septemviréknél? - -– Még ma nagyságos asszonyom. - -… S másnap már megkaptam a meghivót a septemvirék jourjaira. - -És aztán szorgalmasan eljártam az ő jourjaikra is, meg a többi -czelebritásokéira, akik ugyanazon társaságokat egyesíték -összejöveteleiken – s tehetségem szerint udvaroltam a Hesperisnek, aki a -normal-hölgyet képviselte ebben a mi budapesti Szent-Dzserménünkben. - - -VI. VŐLEGÉNY IN PETTO. - -Ez már aztán komoly viszony volt! - -Határozottan udvaroltam Hesperisnek. - -Rövid idő alatt megértettük egymást. - -Arra is rájöttünk, hogy mi egymás számára vagyunk teremtve. - -Mindennapos lettem a septemvirék házánál. - -Délútán, mikor vége volt a hivatalos ügyeknek, rögtön odasiettem. Ha -látogatót találtam már ott, azt kibőjtöltem. Ott maradtam egész vacsora -idejéig; néha vacsorára is ott marasztottak. A süket társalkodónő miatt -beszélhettünk akármit. De az az akármi csupa merő, bölcs dolog volt. -Annyira, hogy mind a ketten tartottunk külön jegyzékkönyvecskét s azokba -az egymástól hallott emlékezetes aforizmákat följegyeztük. Mindig -allegoriákban beszéltünk. Például: «a jéggé vált szerelmet nem jó -fölmelegíteni, mert akkor meg vizzé válik». Ezt ő mondta. - -Hogy milyen hatással voltunk egymásra, azt a konkrét tények sejtették. - -Én például rátudtam birni Hesperist, hogy hagyja el már a boldogult -mamájától örökölt kecskeméti divatot, hisz azt már Kecskeméten sem -viselik; sőt a Hortobágyon a csikósok, gulyások is azt danolják, hogy -«nem is leány turnür nélkül», hogy az ilyen különcz öltözet feltünési -vágyra mutat; hogy könnyen politikai demonstrácziónak vétetik; míg -megtette a kedvemért, hogy európai divat szerint alakította az -öltözeteit; azokat is maga szabta és diszítette ugyan s csinált magának -olyan pomp fünébre kosztümöket, hogy az embernek kedve támadt -megkondoleálni a toilettjeit; de legalább mutogathatók voltak. - -Ő ellenben rábirt engem, hogy hagyjak föl a tánczolással, ami ő előtte a -férfit lefokozza. Megtettem érte. Pedig szenvedélyes csárdás-rázó -voltam. - -Arra is rávett, hogy olvassam végig Renánt. - -Házasságról természetesen még korán lett volna egymással beszélnünk. Úgy -voltunk egymás mellett, mint két téli körte, a mikre a kertész fölirta -tintával: 1. Kronprinz Ferdinánd, érés ideje deczember, január. 2. -Josephine de Malline; érés ideje február, márczius. - -Nekünk is meg kellett várnunk az érés idejét. - -Nekem a gyakornoki esztendőt le kellett szolgálnom, akkor lehettem -önálló ügyvéddé; a nagykoruságomat is be kellett várnom; Hesperisnek -pedig még rengeteg sok ingbetétet, alsószoknya fodrot kellett -kischlingolni, hogy a kelengye komplét legyen. Az mind saját keze -munkája volt. - -Szinházba én kisértem őt s ott mellette váltottam zártszéket; haza is én -kisértem s ha esős idő volt, tartottam fölötte az umbrélát. - -Társaságokban más nővel nem beszéltem; annyit már tudtam, hogy Hesperis -a végletekig féltékeny. - -Ellenben ő is egészen rezerváltan viselte magát más férfiak irányában. -Azok is ismerték a helyzetet s respektálták az én szerzett jogaimat. - -A Nikkel pajtást én magam mutattam be neki. Megint a pesti garnizonba -transferálták. Jó, fidelis czimbora volt. Mindenki tudta felőle azt az -epopeját, a hol a burkusok kezéből kiszabadított, ezért az én barátaim -előtt nagy volt a becsülete. - -Neki megengedtem, hogy udvaroljon Hesperisnek. - -Tőle nem volt mit féltenem az imádottamat. - -Egy szegény katonatiszt egy nem gazdag leánynál nem veszedelmes -konkurrens. Komoly eszméi nem lehetnek, mert kaucziót letenni nem képes; -könnyelmű eszmékkel pedig Hesperishez nem közelíthet. Ah! Hesperis -erénye erősen áll, mint a Gellérthegy; de még annál is erősebben; mert a -Gellérthegyről töredeznek le egyes sziklacsompók, de nem a Hesperis -grániterényéről! - -Kivált, miután tudja Nikkel, hogy Hesperis az én jövendőbelim. - -… De hát vajjon tudja-e? - -Mondtam én már valakinek, hogy Hesperist nőül akarom venni? - -Nem én. Senkinek sem. Még ő neki magának sem. - -Hanem hát ez a titoktartás, mely nagy bolondságnak látszik, ha előadom -az okait, egyszerre érthetővé lesz. - -Amíg a nagykoruságom el nem érem, addig a kalugyer kezében van a nyakam. -Ha az megtudja, hogy én eljegyeztem a septemvir leányát, azzal a szerény -hozománynyal s ezzel megzápítottam az ő horoskópját, az egyszerre meg -fog mozdítani minden eget, földet és poklot, hogy ezt a házasságot -megakadályozza; befeketít a septemvir előtt, úgy (érdemem szerint), hogy -az rögtön kiadja az útat. Hisz én notórius csélcsap, csapodár vagyok, -aki úgy cseréli a szeretőket, mint más ember a gyeplős lovat. Kezében a -Passifloráról irt levelem; meg a Violának az életbiztosítása. Aztán -tékozló, préda, könnyelmű vagyok, veszekedő, krakéler, iszákos! Ezt mind -megkapom, ha idő előtt elárulom a szándékomat. – Csakhogy a horoskópnak -igaza legyen. - -Másfelől meg itt van az Amarillis. A hajdani ideál. Ez meg a Hesperis -előtt fog elárulni, ha megtudja, hogy nőmmé akarom tenni. Mert ez nem -tűri azt el, hogy én valaha boldog legyek, a ki őt boldogtalanná tettem. -Ha ő apácza lett, legyek én trappista. - -Ha én szerencsés volnék a Magyar Bazár, Ország Világ, Magyar Géniusz, -Magyar Szalón, Uj idők, A hét, A Jókai stb. szellemdús szerkesztőnőivel -és szerkesztő férfiaival közelebb ismeretségben lehetni, rég proponáltam -volna nekik, hogy tűzzék ki lapjukban ezt a megfelelésre méltó kérdést: -«Szükséges-e két szerelmes egyén között a szóbeli nyilatkozás?» - -Nagy érdeklődéssel várnám a beérkező válaszokat. - -Meg vagyok felőle győződve, hogy a nagy többség azt felelné, hogy «nem -szükséges», sőt sokan emlékeztetnének Heine «madame, je vous aime» -schlagwortjával arra, hogy a szerelmi nyilatkozat egyenesen a banális -frázisok kategoriájába tartozik: tréfának sok, komolynak kevés. - -Ezen a nézeten voltam én is. Akiért én forrón érezek, az tartozik az én -melegemet érezni; ha az én lelkem az ő lelkét keresi, az ő lelkének a -dolga magát megtaláltatni. Én az egész valómat neki adományoztam; azt -teheti velem, amit akar; rabja vagyok, mit akar még tőlem többet? Egy -röpke szót? Egy igéretet? Hiszen nem vagyunk még Észak-Amerikában, ahol -egy be nem váltott házassági igéret biró elé kerül s dollárokban -taksáltatik. - -Lesznek sokan, akik azt fogják mondani, hogy igen is van egy szájjal -kifejezhető szerelmi nyilatkozat, mely minden kétséget kizár, s mely -daczára annak, hogy semmi nemzet szótárában föl nem található, sőt még -hieroglyphokban sincs kifejezve, mégis minden nemzet által megértetik; -ezt a nyilatkozatot száj mondja szájnak. - -Csakhogy a mi adott viszonyaink között ez nem volt alkalmazható. - -Hesperis soha sem volt található a nagynénje nélkül. De külömben is -nagyon óvatos volt. - -Egy arany mondását megörökítettem a jegyzőkönyvemben. - -«Aki egy leányt, akit nőül akar venni, elébb megcsókol: saját magának -rak föl szarvakat.» - -Rettenetes mondás ez! - -De hát mikor a leányok Shakespearet tanulmányozzák s találnak benne -ilyen dolgokat: - - «Ofélia. Míg hozzád nem menék, nászszal kecsegtetél.» - «Hamlet. El is vevélek, – ha hozzám nem jövél.» - -Igazán! A leányok a szinházban annyi okos dolgot tanulnak, hogy szinte -csoda, ha még egy leányt el lehet bolondítani a rendes életben. - -Meg voltam felőle győződve, hogy Hesperisben olyan nőt fogok birni, akit -teljes életemben – becsülni fogok. - -Egészen megnemesültnek éreztem általa magamat, lelkem magasabb régiókban -csapongott s korábbi életemre elitélő szigorral gondoltam vissza. - - -VIII. AZ ÉLVEZETES NÁSZUTAZÁS. - -No! hála a papnak! Hallom e fejezet czimének olvasásánál, csakhogy a -végén járunk már ennek az unalmas históriának. Viszi már a hős a -menyasszonyát! - -Dehogy vége! Dehogy unalmas! Dehogy viszi! - -Most lesz ez még csak tréfás dolog! - -Az én esztendőm vége felé törekedett, ami a kánikulába esett. - -A jogtanácsosék elutaztak Karlsbadba, hat heti kurára. A törvényszékek -szüneteltek, az ügyek pihentek, igazgatósági gyülések nem tartattak. Én -vendéglőbe költöztem, mert a cselédség is mind szabadságot kapott. Ez -idő alatt aztán mindennapos látogatója voltam a septemvirék házának. - -Ők állhatatosan Budapesten töltötték a nyarat. Hesperis azt állította, -hogy szebb üdülő hely nincs a világon Budapestnél. Itt van fürdő is, -hétféle: hideg, meleg, sós, sáros, az ember válogathat benne. Az öreg úr -néha példálózott, hogy milyen nagyon szeretné megnézni a dobsinai -jégbarlangot, már tíz esztendeje nem volt kinn a fővárosból. Tátra-Füred -is nagyon szép lehet. Aztán csak nagyot sóhajtott. Nem lehet, mert nem -lehet. - -– No majd augusztusban! – mondám én, jelentésteljes pillantást vetve a -szemlesütő Hesperisre. - -Akkor majd lehet. - -Ki lehetett vetni az abrakadabra útján, hogy ennek a biztatásnak mi az -értelme. - -Többször előhoztam Hesperisnek, hogy én augusztus közepén érem el a -nagykoruságom napját, akkor egyszerre ura leszek a sorsomnak, átvehetem -a vagyonomat és megházasodhatom. - -… Akkor aztán mehet a septemvir Tátra-Füredre, nem kell neki leányt -őrizni idehaza. - -Ezt csak értheti, aki logikát tanult! - -Ha csak egy szót szólt volna a septemvir: «Kérem, magyarázza meg ön -jobban?» Hát előrukkoltam volna vele szabatos formulázással. De én azt -hittem, hogy érti, tisztában van vele. - -Augusztus elseje bekövetkezvén, egy határozott lépést tettem előre. - -Ez a nap a nyári költözködések határideje. - -Titokteljes önérzettől ragyogó (gondolom legalább) orczával jelentém -Hesperisnek, hogy úri szállást fogadtam a kerepesi-úton. Első emelet, -négy szoba az utczára, kettő az udvarra; szalon, ebédlő, boudoir, -dolgozó szoba; stb. - -Annál a szónál, hogy «boudoir» gyöngéden tekintettem a szemébe: -gondoltam, ezt csak megérti? Nem látszott megérteni. - -Még jobban megmagyaráztam. - -Elmondtam neki, milyen butorokkal szereltem föl a szállást. A boudoir -szakasztott mása annak, ami Hesperis itthona; erről van lemásolva. (Ez -már csak világosan érthető.) - -«Most már nem hiányzik más az én otthonomból, mint egy édes női hangnak -idvezítő zengése.» - -Hesperis azt mondta rá, hogy «szép», – a czérna végét elharapva a -fogával s tovább stikkolt, a czérnát a tűbe fűzve. - -– Ez az utolsó fodor ugye bár, a mit most himez? - -– Nem tudom. - -(Mégsem tudja? A násznap után nem stikkolnak több fodrot). - -A septemvirnek is elreferáltam az új szállásom eseményét. - -Az meg azt mondta rá, hogy «ej ha!» - -Csak legalább kérdezte volna meg tőlem, hogy minek öcsém-uramnak az a -hat szoba? (Eddig egy is sok volt.) - -Mikor aztán elközelgett az a nap, a mely nagykorúvá születésemet -meghozta, jónak láttam világosabban nyilatkozni Hesperisék előtt. - -Délelőtt tettem látogatást, a mikor a septemvir is otthon volt. Először -is ő hozzá nyitottam be. - -Egész komolysággal előadtam, hogy én most leutazom a Bánságba, abból a -czélból, hogy a néhány nap mulva bekövetkezendő nagykorúságom alkalmából -apai birtokomat átvegyem s eddigi gyámommal leszámoljak. Mihelyt ez -megtörtént s én a sorsomnak és vagyonomnak urává lettem, azonnal sietek -vissza s első dolgom lesz családi boldogságomat megállapítani. - -A septemvir megrázta a kezemet s minden jót kivánt jártomban, keltemben. - -(Hát mi a manóért nem kérted meg ott mingyárt a leánya kezét?) - -Elmondom az okát. - -Hát én a leánykérést egész ünnepélyességgel akartam végrehajtani, ahogy -apáink szokták, ahogy más magyaroknál láttam. Kérő násznagy által -istápolva, tolmácsolva. S kérő násznagynak a jogtanácsost választottam; -amint az hazaérkezik Karlsbadból. - -Hanem azt már csakugyan megtehettem volna, hogy magának Hesperisnek -megmondjam, mikor egy órára egészen egyedül maradtam vele; a -társalkodónő távol volt: «kisasszony! én magát szeretem; én a kezét, -szivét, lelkét magamévá akarom tenni, cserében az enyimért» mielőtt -búcsút vettem tőle. - -Máig is önfölpofozási vágyakat érzek, ha visszagondolok rá, hogy micsoda -ostoba helyzetet szereztem magamnak, a midőn a kiválasztott kedvesemnek -nem mondtam meg, hogy mi a komoly szándékom vele? - -Zsebemben volt a jegygyűrű. Ráhúzhattam volna az újjára. Az is -nyilatkozat lett volna. - -Nálam volt a szállásom kulcsa. Letehettem volna az asztalára azzal a -kéréssel, hogy távollétemben nézze meg azt a kék szobát; olyan szépnek -találja-e, mint az itthonit? Ez is lett volna valami. - -De én egyikre sem tudtam magamat elhatározni. Én, aki más nőknél -mingyárt az egzekuczión kezdtem a proczesszust, olyan félénk voltam -ezzel a leánynyal szemben, mint egy gymnázista az első tánczleczkén. Az -a kalugyer feküdt a mellemen az átkozott horoskópjával. Hiszen ha -nagykorú leszek, megnyilik a torkom egyszerre! - -Az egész búcsúzás csupa szentimentális sóhajtozásból telt ki. A szemeink -kérdeztek és feleltek, de nem volt fonograf, amely ezt a beszédet -megfixirozza. - -Még mikor a búcsúvételnél kezet szorítottam vele, úgy nógatott valami, -hogy «no most! itt van szemközt; szorítsd egyszerre magadhoz! Nyomj egy -forró csókot az ajkára!» – Azzal is meg lett volna pecsételve a kettőnk -sorsa. – Ezt a perczet is elszalasztottam. - -Majd ha visszatérek! Mint diadalmas hódító! - -Hiszen csak néhány nap a külömbség. - -Addig még hadd maradjon kinyilatlan a lótuszbimbó. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Amit most elmondok, azt már mástól hallottam később. - -Amint eltávoztam Hesperistől, a septemvir átjött a leánya szobájába. - -– Nos? Nyilatkozott előtted? - -– Nem az. - -– Én előttem sem. - -– Elmondta, hogy házasodni készül, de hogy kit akar elvenni, arról nem -szólt. - -– Nem értem a dolgot. - -Abban nyugodtak meg, hogy talán majd levélben fogom a nyilatkozatomat -közölni velük. Vártak szép türelmesen. - -Azonban az én nagynevezetességű 25-ik születésnapom is elmult s az én -levelem még sem jelentkezett. - -És azután még egy hét elmult s levél csak nem jött. - -A septemvir egyre iparkodott vigasztalni nyugtalankodó leányát, hogy -nekem most véghetetlen sok a dolgom. Egy ilyen örökség átvevés -komplikált história. A közjegyzői intézmény még nem volt behozva. -Mindent ex praesidio kellett elintézni. Fürdőidény van. Viczispán, -árvaszéki elnök, bizonyosan ki Buziáson, ki Mehádián, ki Monyászán -áztatja fáradt tagjait, azokat most nehéz kihúzni a kádból. Az is nagyon -valószínű, hogy az árvapénztár nem képes olyan rögtön liquidálni a -kapitálisomat. Sőt föltehető, hogy én most abban fáradozom, hogy a -szülői kastélyt helyretataroztassam; oda szándékozom vinni a mézes -hetekre a menyasszonyomat. De már azért csak irhatnék egy rövid levelet. -Csak annyit, hogy mikor térek vissza. Végre már nem maradt más, mint az -a föltevés, hogy a postás, aki a levelemet szállította, -postaszekrényestől együtt belefulladt a legutóbbi felhőszakadás okozta -árvizbe; vagy pedig a Macsvánszky bandájának a kezébe került. - -Én pedig az egész levélnemirást egy idétlen theáterkup kedvéért -rendeztem. Úgy akartam beesni a szinpadra, ahogy azt a vigjátékokban -láttam s addig nem szóltam senkinek egy szót sem a házasulási tervemről, -a míg az örökségem birtokába nem jutottam s az apai házat lakható -állapotba nem helyeztem. - -… Egy szép (azaz, hogy csunya) reggelen aztán bekopogtat a septemvirhez -Nikkel. - -Az én kedves barátom, akit eddig folyton az örök uniformisában lehetett -csak látni, ezúttal koczkás czivilruhába volt öltözve; -Bismarck-án-colére szinű nyakravalóval, májszinű kalappal, turista -bakkancs a csánkóin, a mancsai vörös keztyükbe hüvelyezve. Még fehér -szegfű is volt a gomblyukában. - -A septemvir szobájában volt épen a leánya is, aki a látogató érkeztével -el akart tünni a mellékszobába. - -– Kérem kisasszony, maradjon itt, – instálta Nikkel – kegyednek is meg -kell hallani azt, amit ő méltóságának előadni készülök. - -S azzal belépett, in medias res. - -– Én, mint leánykérő jövök ide. A katonai pályától megváltam, az -aczélbronczból elég volt nekem, áttértem a vaspályára. Egy új hazai nagy -vasútnál elnyertem a főmérnöki állást, három ezer forint fix fizetéssel, -ezer forint lakpénzzel s egyéb akczidencziákkal; képes vagyok egy nőt -becsületes munkámmal eltartani: később előmenetelre is van kilátásom. Én -a kisasszonyt régóta szeretem s ha viszonzásra találnék, a lelkemet -teszem rá, hogy boldoggá fogom tenni. - -A septemvir a leányára nézett, a leány pedig az apjára. - -– Önnek az ajánlata fölöttébb megtisztelő ránk nézve, – mondá a -septemvir. – De engedni fog ön nekünk egy pár napi gondolkozási időt. - -– Nem lehet méltóságos uram. Én a társulatomtól mától számított két heti -szabadságot kaptam; abból egy napot sem lehet elvesztegetnem. Önök engem -egy év óta ismernek; tudják ki vagyok, mi vagyok. Én két nap mulva sem -leszek se szebb, se jobb, mint ebben az órában. Két óra untig elég lesz -önöknek az elhatározásra. Én az alatt elfutok a püspökhöz, kiveszem tőle -a dispenzácziót; magammal hozom a káplánt, meg két tanut. Itt a háznál -végbemehet az esküvő. A mi az útra legszükségesebb, az egy kézitáskában -elfér s ha Isten úgy akarja, a délután két órai vonattal már a rezervált -kupéban ülünk s robogunk a szép Helvéczia felé. – Tehát a -viszontlátásig. - -A ficzkó egész bizonyosra vette a dolgot. - -A septemvir meg a leánya hüledezve nézett egymásra. - -– Mit szólsz ehez, leányom? - -– Mit szólsz hozzá, édes apám? - -– Én azt mondom, hogy ez meggondolni való dolog. - -– Az ám. - -– Sőt azt mondom, hogy ezen nincs mit gondolkozni. Ez már itt van. Ez -beszél, nyilatkozik, világosan szól. Ennek a szándékát nem kell -abrakadabrával lehüvelyezgetni. Az a másik kupczihér, ki tudja, hol jár? -Ki tudja, mit akar? Se szól, se beszél, se ír: se nekem, se neked. -Teljes életében mindig csapodár volt. Ki tudja, a sok régi szeretője -közül melyiket szándékozik az új szállásába beplántálni? Kitelik tőle, -hogy az oltár előtt hagy ott. Ez a fiú pedig, megvallom igazán, hogy -egészen az én kontentumom szerint való. Igazi selfmademan. Nem stréber. -Szolid pályát választott. S mingyárt fölül kezdte. Ebből derék férj -lesz. Én azt mondom, hogy csapj föl a kezébe. Ennél jobb partit nem -csinálhatsz.[6] - -A szép Hesperis először vállat vont; azután egy pár könycseppet törült -ki a szeméből. Ezek voltak a búcsúkönycsepjei. Azután jöttek a -boszankodás, az elkeseredés könyei; míg egészen belekeseredte magát az -irántam való méltó haragba s a kitüzött két óra elmultával már nem -látszott meg a szemein, hogy sírt. - -Az alatt bepakolt a kézi táskába. - -A Nikkel pedig vágtatott egyenesen a püspökhöz. - -Az épen útra készült. Már a porköpönyegét is fölvette. - -– Mi kell fiacskám? Alig ismerek rád ebben a kadrollirozott kosztümben. - -– Frissen, szent atyám, egy dispenzácziót. - -– Fiam! útban vagyok. Itt a négylovas hintó a parochia előtt, visznek -falura, előkelő nostras, oszlopos tagja az egyházkerületnek, haldoklik, -óhajtja az úr vacsoráját föladatni. Estére hazakerülök. Addig várhatsz. - -– Aki vacsorálni akar, inkább várhat. Az én dolgom sürgetős. Mert én még -ebédelni akarok a vasutnál s addig meg kell történni az esküvőmnek. - -Addig erőszakoskodott, amíg kicsikarta a szent atyától a szükséges -fölmentést a háromszori egyházi kihirdetés czeremóniája alól. - -Azzal aztán szaladt a káplánhoz. - -Az jó pajtása volt. - -– Szervusz pajtás, frissen vedd föl azt a stólát! - -– Ki haldoklik? - -– Én esküszöm. Ebben az órában. - -– De én meg utazni akarok. Itt a körutazási jegy a tárczámban. A vonat -indul délben s ma még templomot kell tartanom. - -– Hiszen délig mind átesünk rajta. Itt hagyom a fiakkeremet. Hozz -magaddal két násznagyot is. Templom után foghatsz a hivek közül, két -forint napi dijért; aztán vágtatsz az egyházfival a septemvir házához; -annak a leányával esküszöm. - -Ez döntött. A septemvir is nostras. - -A káplán megigérte, hogy ott lesz templom után. - -Nikkel a két órai határidő elteltével betoppant ismét a septemvirhez. - -– Minden rendben van. – Mondá ő méltósága. - -– Részemről is. – Mondá Nikkel. – Itt a püspöki dispenzáczió, itt a két -karikagyűrű, rögtön érkezik a káplán a két násznagygyal. - -A papa ezzel átvezette a leendő vejét a leányához. - -Hesperis úthoz volt öltözve, csak épen a menyasszonyi fátyolt próbálta -föl a fejére, ami mulhatlanul hozzátartozik a házasságkötéshez. - -(Remélem, hogy amint a miniszter elrendelte, hogy a polgári házasságnál -a fungáló államhivatalnok tartozik a széles háromszinű rendszalagot -föltenni, a menyasszonyra is ráparancsoltatik, hogy a kontyára fátyolt -tűzzön). - -Nikkel úszott a boldogságban. - -Pontban tizenkét órára megérkezett a káplán, az egyházfival meg a két -tanuval; nem sokat czeremóniázott; ő is sietett a vasutra; az övé Ruttka -felé ment; hamarjába összeadta a boldog jegyeseket, fölhúzta az ujjaikra -a jegygyűrűt, megáldotta őket. A nagy móles matrikulát természetesen nem -hozta magával; hanem beirta az összeadott pár nevét, a két (templomból -kijöttében elfogott) tanu nevével együtt a tárczájába; majd otthon -beirhatja az anyakönyvbe. Azzal futott haza; a dejeunert sem várta be. A -boldog pár sem várta be; azt maga költhette el az örömapa a süket -nagynénével. A gyerekek siettek boldogságuk útját megkezdeni. A vasuti -restauráczióban kényelmesen megebédeltek. Az első csöngetésnél Nikkel -karjára vette a menyasszonyát, meg a plaidjét; kezébe kapta az -útitáskáját s vitte magával a perronra, ahol a vasutiak, mint magas -vasuti hivatalnokot, szivélyesen üdvözölték. - -Én pedig ugyanakkor a temesvári vonattal zakatoltam fölfelé; tele büszke -tervekkel és szivárványos reményekkel. - -Az alföldi vonat két perczczel hamarább érkezik meg, mint a Bécs felé -induló vonat elindul. A pasasiroknak addig várni kell a kiszállással, -amíg a bécsi vonat ki nem robog az indóházból. Addig nem nyitják ki a -waggon ajtókat. - -Én kiváncsian néztem ki a kocsiablakon. - -Hát egyszer mit látok? - -Az én Hesperisemet látom fölkapaszkodni a lépcsőkön az átelleni -waggonban! - -S utána mingyárt megint kit látok fölmerülni a lépcsők fokán? Az én -Nikkel pajtásomat, – álruhában, stutzernek öltözve; koczkás dzsekkben, -májszin kalappal, fehér szegfű a gomblyukában, útitáska a kezében, meg -parazol. - -Ezek odatelepesznek le, épen velem átellenben egy kupéba, igen gyöngéden -bánnak egymással. Még annyit láthatok, hogy Nikkel kiveszi a fehér -szegfűt a gomblyukából s azt Hesperisnek nyujtja, a mit Hesperis azzal -viszonoz, hogy a keblébe tűzött piros szegfűt adja érte cserébe. – Azzal -lehúzzák a függönyt az ablakra s hogy semmi kétség se maradjon fönn, a -kalauz kiakasztja az ablakra kivülről a sokatmondó táblát «gemiethet!» - -Hisz ez leányszöktetés! Nőrablás! Fényes nappal. - -Ki akartam ugrani az ablakon! Meg is teszem, ha az a rézpálcza keresztbe -nem áll előttem. - -A gyorsvonat fütyült, s azzal az orrom előtt vitte el robogva a -menyasszonyomat. - -Én erőszakkal fölnyitottam a waggon ajtót s azzal eszeveszetten rohantam -le a vaslépcsőkön s neki iramodtam a szabaddá lett sinek között a -gyorsvonatnak. - -Szerencsére az inspekcziós rendőrbiztos nyakon kapott, visszarántott. - -– Megveszett az úr? - -– Meg hát. Ahol! Rabolják a menyasszonyomat! - -– Csak nem akarja ön elfogni a gyorsvonatot röptében? - -– De mikor a menyasszonyomat rabolják az orrom előtt! - -– Hát azért ne szaladjon ön a vonat után, mert azt el nem éri. Van -telegráf a világon. Elébe kerülhet. - -Ez eszemre térített. Persze, hogy itt a telegráf, tíz lépésnyire a hátam -mögött. - -– Egyszerű a dolog, – magyarázta a rendőrbiztos. Telegrafálunk a váczi -rendőrkapitánynak, meg az esztergominak, az érsekujvárinak, a -pozsonyinak sorban, valamelyik csak letartóztatja a szökevényeket. - -– No hát gyerünk, telegrafáljunk! - -– Hja, az nem megy olyan rövidesen. Nekem erre nincs meghatalmazásom; -önnek a följelentése sem bir elég hitelességgel, hogy annak az alapján -két utazót elfogjanak a szabad Magyarországon. Alkotmányos korszakban -élünk uram! Az nem járja, hogy egy urat meg egy hölgyet csak úgy -mirnikszdirniksz útközben letartóztassanak. Hanem tessék velem a -rendőrségre jönni s ott a főkapitány úr előtt legitimálni a -följelentést. - -Végig kellett hallgatnom a megérdemelt útbaigazítást. - -Mentem a főkapitányhoz, vittem magammal a fiakkeren a rendőrbiztost. Aki -látott minket együtt kocsikázni, azt hitte bizonyosan, hogy az visz -engem. Egyenruhában volt. - -Tíz percz mulva ott álltam a főkapitány előtt. - -Hiszen ismerted Thaisz Eleket. Jó pajtásod volt. - -No hát! - -Mekkorát nevetett a szemem közé, mikor előadtam neki a följelentésemet, -meg a letartóztatás iránti követelésemet. - -– Te vagy-e bolond, vagy engem tartasz annak? Az a te állítólag -elszöktetett menyasszonyod Kiss Mihály septemvirnek a leánya, az -elszöktető pedig báró Nikkel, császári tüzérkapitány. Ha én ezeket -letartóztatom a te föladásodra, akkora orrokat kapok – kettőt, a -belügyminisztertől, meg a hadügyminisztertől, hogy viselhetem az egyiket -elől, a másikat hátul. A viczlapok mind nekem esnek! Hátha csalódtál? -Nem ők voltak. Ablakon keresztül láttad. Gőz kutyafuttában! -Halluczináczió lehetett. Szerelmes ember szemének nem lehet hinni. Eredj -el a biztossal a septemvir lakására; hátha otthon van a mátkád? - -Ez egy eszme volt! - -Csakugyan! Hátha otthon ül Hesperis szépen és stikkolja az utolsó -hálóréklifodrot s a szerelmes pár, akit én láttam, valami vigécz volt az -orfelinájával. - -Köszöntem, vittem magammal a rendőrbiztost a septemvirék lakására. Három -lépcsőnként ugorva rohantam föl a második emeletre. Becsöngettem. Nem -jött senki az ajtót kinyitni. Még jobban csöngettem. Még jobban nem -jöttek. Aztán a belső folyosón a konyhaajtóra kerültem. Az is be volt -zárva. Benéztem a konyhaablakon. Nem láttam senkit. Ebből a szállásból -minden ember kihalt. - -– Gyerünk le a házmesterhez, – indítványozá a biztos. - -A septemvirék szállása egyikében volt azoknak a régi módi belvárosi -kontignácziós házaknak, a miknek szűk kapubejárata, hosszú, keskeny -udvara van s ennek a legvégső odujában a házmester lakása, úgy, hogy -onnan senkit sem lehet meglátni a ki- s bejárók közül. - -Munka volt felzörgetni az odu egyetlen lakóját. - -Csak a viczeházmester volt otthon. Az először is tót volt, másodszor -csizmadialegény volt, harmadszor pedig délután volt. Mikor a -rendőrbiztost meglátta, úgy megijedt, hogy a hallását is elvesztette. - -Nagy biztatásra, hogy nem őtet akarjuk elfogni, tudott annyit rebegni, -hogy ő nem tud semmit, nem látott senkit, mert ő csak a viczeházmester; -a főházmester, meg a felesége elmentek korán hajnalban Budakeszre -búcsura. Ő maga csak itthon tartotta a búcsut, de azt olyan alaposan, -hogy most a saját nevére sem emlékezik. - -Innen tehát olyan okosan kerültünk vissza, mint idejöttünk. - -– Septemvir kisasszony nincs otthon! – Referáltam a főkapitánynak. - -– Jól van, öcsém; ülj le. Mindjárt visszajön a másik biztos, akit Nikkel -kapitány keresésére küldtem ki a Neugebäudéba. - -Én szorongva néztem az órámat. Már Váczon túl járnak! Ott már nem -csiphetik el őket… - -No, de megérkezett a biztos a Neugebäudéból. - -– Nikkel tüzérkapitány letette a tisztirangját s nincs többé a -kaszárnyában. - -– Ez már sulyosító körülmény – mondá a főkapitány. - -– No hát! utána azzal a telegráffal! Már Esztergom-Nánánál járnak. - -– No, csak ne nánánázz annyit! Egy stáczió akár inde akár unde. - -– De ördögöt akár inde, akár unde! Mikor menyasszonyról van szó, meg a -csábitójáról! - -– Hiszen nem eszik meg egymást! - -– De mikor lehúzták az ablakfüggönyt! - -Még csak a két detektiv visszatértét kellett bevárni, akik a fiakkereket -járták sorba. - -Volt már öt óra, mire előkerültek. Az egyik rátalált arra a bérkocsisra, -aki Hesperist és Nikkelt szállította a vasuthoz. Ez tanuskodott róla, -hogy az általam jelzett házból vitt egy quadrollirozott urat, meg egy -fehérrel diszített fekete ruhás fiatal hölgyet a vasuthoz, nem volt -egyéb útikészségük egy kézi táskánál, meg egy waterprufnál. - -– Ez ő! Az ő pomp fünébre kosztümje! – kiálték én felbőszülten. – -Telegrafálni! főkapitány úr! - -– Csitt csak! Hadd szóljon a másik detektiv. - -Az meg rátalált a septemvir úr rendes komfortáblis kocsisára. - -Akkurát fél óra mulva az elébbi útrakelés után ugrott föl a septemvir úr -is a konflisba, szintén nagyon kevés útikészséggel s ezt a szót hallatva -a konfidens kocsissal: «No most már én is futhatok a leányom után!» - -– Itt van! Tessék! – Kiabáltam én. – Az apa is fut az elrabolt leánya -után. Tessék gyorsan telegráfálni! - -A főkapitány még szabadkozott, hogy az az «után» nem okvetlenül azt -teszi, hogy a leánya «után» szalad; hanem, hogy miután a leánya már -elment, az után már most ő is szaladhat valamerre. - -Erre aztán méregbe jöttem, fenyegetőztem, amerikai párbajjal kináltam a -rendőrfőnököt, míg utoljára kötélnek állt s telegrafált a pozsonyi -rendőrkapitánynak a szökevények letartóztatása végett, utasításul adva, -hogy csak okosan, szőrmentében bánjon el e kényes ügygyel. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -«Station Preschburg!» hangzott a perronon. (Még akkor német volt a -vasut.) - -– Itt kapni fölséges mákos kalácsot! – Mondá Nikkel. - -– Én jobb szeretem a diós kalácsot. – Viszonzá Hesperis. - -Nikkel kidugta a fejét a waggon ablakán. - -– Sie! Hé! Nuszpájgl her! - -Egyszer csak nyitogatták a waggon ajtót. - -– Nos! Hozzák már azt a Nuszpájglt? - -– Azt ugyan nem hozok, – szólt a fejét bedugó egyéniség, – mert én a -pozsonyi rendőrkapitány vagyok; hanem bátorkodom uraságodtól -tisztelettel megkérdezni, hogy uraságod méltóztatik-e báró Nikkel, -nyugalmazott tüzérkapitány lenni? - -– Igen is én vagyok. - -– Akkor bátor vagyok önt tisztelettel fölszólítani a törvény nevében, -hogy kegyeskedjék a kiséretében levő hölgygyel együtt leszállani a -waggonból és engemet követni. - -– Micsoda dolog ez? - -– Az a csoda, hogy én a budapesti rendőrfőnöktől kaptam táviratilag -parancsot, hogy önt, mint leányszöktetőt, letartóztassam s a tovább -utazásban meggátoljam. - -– Ez egy ostoba Schábernakk! – kiabált Nikkel. Ez a hölgy az én -törvényes feleségem, akivel rendes lelkész által, két tanu és saját -atyja jelenlétében formaszerint összeeskettettem. - -– Elhozta uraságod magával a házasságlevelét? - -– Hozta az ördög. Hát kinek jut eszébe a házasságlevelét a zsebében -hordani, mint valami passzust? - -– Pedig az jó volna, ha itt volna; mert akkor én, annak az előmutatása -után, uraságodat tisztelt nejével együtt, a saját felelősségemre, tovább -hagynám utazni; így azonban a kapott parancs értelmében kénytelen vagyok -ismételten fölszólítani, hogy szálljanak le mind a ketten a kupéból s -kegyeskedjenek magukat az én felügyeletem alá helyezni. Semmi -kompromittálás nem lesz belőle. Önök beszállnak a Zöldfa vendéglőbe, két -külön szobába. Egy telegráfváltás tisztázni fogja a helyzetet. -Legfeljebb nehány órai késedelem lesz belőle. Az esteli vonattal tovább -utazhatnak önök Bécsbe. - -Nikkel nagyot nevetett a tréfán, aztán Hesperis is nevetett. Kiszálltak -a waggonból s bementek a váróterembe, folyvást udvariasságokkal -traktáltatva a rendőrkapitány által, ki maga hozott nekik pozsonyi -móhnpájglit és nuszpájglit. - -Amint a vonat tovább robogott, a rendőrkapitány maga ajánlkozott -Nikkelnek, hogy a letartóztatása elleni protestácziójáról jegyzőkönyvet -vesz föl, a bizonyítékait elősorolva s azt rögtön táviratilag tudatni -fogja a pesti rendőrfőnökkel. - -Nikkel aztán tollába mondta, hogy ő Kiss Mihály septemvir úr leányát -atyja beleegyezésével vette nőül, amelyre authentikus bizonyítékok -találhatók először az atyánál, másodszor pedig az eskető káplánnál, akit -szintén megnevezhet, ott lesz beirva az anyakönyvbe a mai dátum alatt a -megkötött házasság. - -Nagyon jól van. Ez mind föladatott a táviró hivatalba. A válasz egy pár -óra mulva itt lehet. - -Addig kényelmesen meg lehet vacsorálni a vasuti traktirnál. Nikkel a -rendőrkapitányt is meghitta az asztalukhoz; bruderschaftot is ivott -vele: «hiszen mindketten kollégák vagyunk: te is kapitány, én is». - -– Ez a kis intermezzó egészen regényessé teszi a nászutazásunkat, – -mondá Nikkel. Hesperis kevésbbé volt elragadtatva. Az ő büszkeségét -sértette az, hogy őt csak egy óráig is elszöktetett leánynak tarthassa -valaki. - -Még hamarább, mint a Pestről jövő esteli vonat, megérkezett a távirati -válasz a pozsonyi rendőrkapitányhoz. Igen rövid tartalmu volt. - -«Fölhozott ellenbizonyítékok nem találhatók. Letartóztatás továbbra -föntartandó. Bővebben levélben». - -– Ez már bolond helyzet! – fakadt ki Nikkel, míg Hesperis el kezdett -sirni. – Hogy értsem ezt? Bizonyítékok nem találhatók? Elnyelte a föld a -septemvirt? a papot? a mátrikulát? - -– Én nem tudom, – szabódék a rendőrkapitány. De már most kénytelen -vagyok a letartóztatást érvényesíteni s önöket beszállítani a -vendéglőbe. Egy éjszaka nem a világ. Reggel majd földerül a talány. - -S azzal föleskortálta a boldog párt a Zöldfába; ott fogadott ki a -számukra két szobát, de nem egymás mellett, hanem átellenben, s ott -hagyott egy detektivet a két szobát elválasztó folyosón, azzal a szigorú -utasítással, hogy ezt az urat és hölgyet semmi szín alatt egymással -összejönni ne engedje; ha az egyik elhagyja a szobáját, a másik maradjon -a magáéban, amíg amaz vissza nem tér; beszélhetnek az ajtóból egymással, -levelezhetnek; de kezet már nem szabad egymásnak nyujtaniok. - -Ilyen volt az én kedves Nikkel barátom nászutazásának az első éjszakája. - -Másnap reggel megérkezett a pesti rendőrfőnök tudósító levele a pozsonyi -rendőrkapitányhoz. - -Kiss Mihály septemvir elutazott, senkinek sem mondta meg hová. Lakásán -nem maradt senki; minden cseléd szabadságot kapott, nem tudni mennyi -időre; azok mind szétfutottak, nem tudni merre? – A káplán is elutazott, -azt a végczélt hagyva hátra, hogy megy Norvégiába az éjféli napfölkeltét -megnézni. A matrikulába nincs beirva semmi az nap kötött házasság. (Azt -a káplán úr a nagy uti sietségben a tárczájában felejtette, gondolva, -hogy majd ráér beirni, mikor visszakerül Awa Saxárul.) Az egyházfi pedig -semmiről sem tud semmit. Azt mondja, hogy őtet künn hagyták a konyhában, -se egy darab kalácscsal, se egy pohár borral meg nem kinálták, még csak -a szokásos tallért sem nyomták a markába. (Itt van, nesze Nikkel, a te -fösvénységednek a jutalma!) Ő bizony semmit sem tud róla, hogy a -septemviréknél lakodalom lett volna. Azt a két embert sem ismeri, akivel -egy kocsin ment odáig; nem tudja, honnan szedte föl őket a káplán. - -– No, most meg vagyunk lőve! – lamentált Nikkel kétségbeesve. - -Ekkor aztán Hesperis tanusítá nagyobb lélekerejét. - -– Ne essünk kétségbe. Én tudom, hová ment apa? Nekem sokszor mondta: -«hej, amint téged férjhez visznek, azonnal vágtatok Dobsinára; jégre -teszem magamat a kánikula alatt.» - -No hát rögtön irtak Dobsinára hivatalból, ott van-e Kiss Mihály úr? - -A dobsinai előljáróság visszafelelt: «Igen is, itt volt Kiss Mihály úr, -de nem találta eléggé hidegnek a jégbarlangot s odább pályázott -hidegebbet keresni Tátra-füredre.» - -Tehát utána Tádrafüredre! Még akkor nem volt ám ezen a vidéken se vasut, -se táviró. Delizsánczon ment a gyorsposta. - -Tátrafüredről visszajött a válasz a pesti főrendőrséghez: - -«Itt volt igen is Kiss Mihály úr, de nagyon hidegnek találta a vizet s -odább fuvarozott Trencsén-Tepliczre.» - -(És az alatt Nikkel barátom és Hesperis folyvást diskurálhattak a két -szemközti ajtóból egymással, – amiről nekik tetszett.) - -Végre ott nyomták Kiss Mihály urat Tepliczen, mikor épen a tagjait -áztatta a tükörfürdőben. - -Csakhogy az azt válaszolta a hozzá intézett kérdésekre, hogy ő soha sem -volt septemvir, mert ő patyikus Kisujszálláson és semmiféle leányát sem -adta férjhez, mert még felesége sincsen. - -– No, most már ide vagyunk fagyva! – kiáltá Nikkel dühösen. - -– Személyleirás szerint kell apát köröztetni! – erősködött Hesperis még -dühösebben. - -Azt is megtette a kedvükért a derék rendőrség. Minden fürdőintézethez -megküldték Kiss Mihály septemvir urnak a személyleirását, a «puncta de -utri»-val együtt. - -Hogy hány vörös szakállu, nagyfejü, kurtalábu hazafit fogtak nyakon -ennek a kurrentálásnak a következtében, Kabolya-Polyánától kezdve -Krapina-Tepliczig Kiss Mihály septemvir helyett? azt nem tudom; hanem -hogy az igazit nem találták meg, az históriai adat. - -És az alatt nap-nap után ott ült az én barátom Nikkel, meg az én -Hesperis barátném a pozsonyi Zöldfában, két külön szobában és irt -egymáshoz szerelmes levelet. - -Én pedig az alatt mindennap kétszer rohantam be ajtóstul Thaisz Elekhez, -hogy hozzák-e már a szökevényeket haza? úgy, hogy már azt indítványozta -a főkapitány, hogy itt van egy üres zárka a rendőrházban, vegyem ki -árendába s lakjam benne. - -Hiszen tudtam volna én, hogy mit csináljak? Amint értesültem róla, hogy -Nikkelt letartóztatták Pozsonyban, amint tapasztaltam, hogy a dolog -hosszu pórázra huzódik, nap-nap után mulik s a Nikkelt, meg a Hesperist -még sem szállítják haza, elszántam magamat, elmentem a puskamíveshez, -vettem két jó párbajpisztolyt s siettem a vasuthoz. - -El Pozsonyba! Majd szerzek én magamnak satisfactiót! Nem kell nekem ahoz -rendőri assistentia. - -Mi előtt azonban jegyet váltottam volna, oda jött hozzám az a bizonyos -ismerős rendőrbiztos s a karomra téve a kezét, azt mondá nyájasan: -«Uraságod Pozsonyba akar utazni, ugye?» – «Igen.» – «Nikkel urat akarja -fölkeresni, ugye?» – «Az ám.» – «Ebben a fekete tokban pisztolyok -vannak, ugye?» – «Ühüm.» - -– No hát barátságosan figyelmeztetem önt előre a sorsára. A midőn -uraságod a «Zöldfa» vendéglőhöz megérkezik, ott önt egy jólértesült -rendőrfogalmazó veszi gondviselése alá, aki el fogja önt vezetni a -szobájába, amely épen a Nikkel uré mellett van. Ott azután a falon -keresztül beszélhetnek önök egymással, amit akarnak; de egyszerre -kijárni a szobájukból tiltva lesz; önök egyformán rendőri felügyelet alá -vannak helyezve. - -No már ez egészen kihozott a sodromból. - -Micsoda dolog ez? Muszkaországban vagyunk-e? Politzájstaat lett-e -Hunnia? Ezt nem tűri el a magyar! - -Rohantam a vasuttól egyenesen a rendőrfőnökhöz. - -Majd tartok én annak egy filippikát! - -No ugyan jó helyre mentem. - -Thaisz Elek épen föl volt paprikázva egy ellenzéki czikk invectiváitól, -mikor bebotlottam hozzá. - -El sem hagyta kezdenem a replikámat. - -Úgy förmedt rám, mint egy erzerumi kajmakán. Nem per tu, hanem per «az -úr» beszélt hozzám. - -– Az úr el akart szökni Pestről! Hallja az úr! Ha az úr denuncziál, -akkor az úr tartsa itt a fejét s ne bujkáljon az úr! Mink az úr -denuncziálására a fél országot föllármázzuk, s akkor az úr megfordul a -sarkán, egyet ugrik: itt hágy bennünket, mint Szent Pál az oláhokat! Azt -mondom az urnak, hogy otthon tartsa magát az úr, míg le nem bonyolódik -az ügy, amit megindított az úr, mert ha még egyszer el próbál szökni az -úr, vasra veretem az urat, s aztán szaladhat az úr Böszörményihez, -Simonyi Ernőhöz panaszra. Amit kotyvasztott az úr, azt igya meg az úr! -Hallja az úr! - -No még így urrá nem voltam téve soha! - -Örültem, mikor kiszabadúltam az oroszlán barlangjából. - -Hát már a magyarnak még elégtételt venni sem szabad? - -Ide jutottunk? - -Ezalatt Nikkel és Hesperis élvezhették az ujmódi nászutazás -gyönyörüségeit szakadatlanúl. A szobát, a vendéglőt egyszerre csak az -egyiküknek volt szabad elhagyni, a másik azalatt rendőri fölügyelet -alatt maradt a szobájában. Az erkölcsőrző konstáblert minden hat órában -fölváltották az ajtajuk előtt; étkezniök csak a szobájukban volt szabad. - -Nikkel dühös volt! Dinamitbombákkal fenyegetődzött. Protestált, -rekurrált e hallatlan jogsértés ellen; leirta a vele történt rémesetet -az ujságokba; peticziót küldött az országgyüléshez, rekurrált a -belügyminiszterhez, igazságügyminiszterhez; azok intimálták az ügyét a -főispánnak, a királyi ügyésznek; fölvilágosítást követeltek a -polgármestertől, a rendőrfőnöktől; ediktaliter czitálták a káplánt a -norvégiai követség útján; az egész adminisztraczionális apparátus -mozgásba hozatott, de azért Nikkel és Hesperis csak nem szabadult ki a -kontumácziából s a szerelmes tête-á-téte-nél ott volt közöttük a -konstábler… - -Egyszer aztán csak hazakerült a septemvir Pestre. Nem volt ő a világ -végén. Itt ült Balaton-Füreden az egész idő alatt s minden délután ott -tarokkozott a veranda alatt egy nagyváradi kanonokkal, meg egy trencséni -szolgabiróval szinház idejéig. Talán ha ujságot olvasott volna, megtudta -volna belőle a szeretett családtagjai esetét hamarább is. - -Természetes, hogy amint értesült az egész hajczihőről, rögtön sietett a -rendőrségre, megadni a fölvilágosítást, hogy a leánya valósággal -törvényes felesége a báró Nikkelnek. - -A rendőrfőnök aztán sietett értesíteni a pozsonyi rendőrkapitányt, hogy -rendben van a dolog; a letartóztatott párt szabad egy szobába -összeereszteni; törvényes a viszony. - -Ezalatt lejárt Nikkelnek a szabadság ideje, fordulhatott vissza, -mehetett Schweicz helyett a szép Erdélyországba, vasutat traszirozni. - -Engem pedig fölczitáltak a rendőrségre, ott leszidtak tetőtül talpig, -hogy máskor ha valakit bolonddá akarok tenni, arra ne válaszszam ki a -pesti rendőrséget, mert az hazafiatlan cselekedet, s megfizettették -velem a tetemes költséget, amibe ez a kriminális hajtóvadászat került. -Még félév mulva is egyre fizettem erre a kontóra. - -Ez volt az a bizonyos «mulatságos nászutazás!» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Hanem már most azt kérdezhetné tőlem valaki, hogyan lehet az, hogy ezen -affér után, mi ketten Nikkellel, úgy meg nem ettük egymást az utolsó -farkányi falatig, mint a mesebeli két oroszlán? Hát arra igen világosan -megfelelek. - -Amely nap Nikkelt fölszabadították a vesztegzár alól s nekem is -megengedték, hogy már most mehetek hetvenhét felé: otthon már várt reám -egy telegramm Karlsbadból, melyben a princzipálisom azonnal útra küld -Amsterdámba, egy desperátus igénypörnek dülőre hozatala végett, ahol -periculum in mora. Nekem ugranom kellett Hollandiába. - -Ott pedig két hónapig ragasztott oda ez a furfangokkal tele proczesszus, -ahol a legravaszabb ellenfél kifárasztott már minden hazai és külföldi -ügyvédet. Nojszen emberére talált én bennem, amilyen kannibáli kedvemben -voltam most. Utoljára maga könyörgött a mynherr, hogy menjek már a -pokolba, fizet mindent, csak tőlem megszabaduljon. A hazai -hajóstársaságnak elhoztam ötvenezer forintot, amit ők már régen a -behajthatlanok közé rubrikáztak. - -Ezalatt aztán kipárolgott a fejemből az egész Hesperissel való história. - -Nagyon valószinü a mesének a megoldása. - -Amint a septemvir hazaérkezett s megtudta, hogy én micsoda konfuziót -csináltam idehaza, megijedt, hogy mi lesz ennek a következése? Duellum, -életre-halálra! Azt sem engedhette, hogy én csináljak a leányából özvegy -asszonyt, a Nikkelt megölve; de azt sem kivánhatta, hogy a veje kezdje -el a polgári életpályát emberöléssel s obligát börtönbecsukatással, -tehát megtáviratozta a dolgot a princzipálisomnak Karlsbadba; az pedig -sietett engem keresztül dobni három ország határán. A Nikkel sem -találhatott rám, akinek én épen úgy feküdhettem a gyomrában, mint ő az -enyémben. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Valami fél esztendő múlva találkoztunk össze egymással a -Dorottya-utczában. - -Ha áll az a közmondás, hogy a «nagy lelkek egy gondolaton vannak:» úgy -mi bizonyára a nagy lelkek számába megyünk; mert a találkozónál -egyszerre kiáltottuk egymásra ugyanazt az üdvözlő mondatot: - -– Hogy a Kozarek kösse meg a te nyakravalódat! - -(Kozarek volt a pesti hóhér.) - -Mást nem mondtunk egymásnak; mentünk ki jobbra, ki balra. - -* * * - -És ezzel végződött az én hatodik novellám. - -Következik a regényem. - -Már most találd ki, hogy hogyan lesz e hat szál fonálból, egy hetedik, -meg egy nyolczadik fonál közbevetélése mellett egy egész darab sávolyos -vászon? – No majd azt is lediktálom. No de most eredj te is fürödni, -mosd le a tintát az ujjaidról. - - - - -PÁLMA. - -Mizogin lettem. - -Gyűlölni akartam mindent, ami nőnemen van. - -Az asszonytartáshoz berendezett szállásomat fölcseréltem -garszonlakással. - -Mindent elpusztítottam a kezem ügyéből, a mi csak asszonyra emlékeztet. -Illatos levélkék, szárított virágok, négylevelü lóherék: autodaféba -velük. Fotografiák? Ki a rámából! Majd vigyorogtok itt a szemembe az -iróasztalomon! Nem ismerjük egymást! - -Ahelyett szereztem az antikváriustól egy csontkoponyát. Azt helyeztem az -iróasztalomra. Férfikoponya volt, kardvágás nyomával. - -Az eddigi külső formámat is alaposan megváltoztattam. Az államat -kiborotváltam, s akkora merev ingallért viseltem, hogy túlszárnyaltam -vele Irinyi Józsit. (Azé pedig tipikus fátermörder volt.) - -Az ajtómon réztáblába vésve volt olvasható, hogy mikor vagyok -hivatalosan található, máskor soha. - -Mert hivatalom már volt elég. Hogyan jutottam hozzá? Annak igen egyszerü -a magyarázata. - -A kétszázezer forintnyi örökségemet megkaptam, amint nagykoruvá lettem, -kész pénzben, s ezen részvényeket vásároltam ugyanazon intézetektől, -amelyeknél princzipálisom, mint jogtanácsos foglalatoskodott. Azoknál -fogva bejutottam az igazgató-tanácsba. Jó hirem meg volt alapítva a -külföldön elért tökéletes siker óta. - -… A szürke ember bizony még szürkébben került haza Karlsbadból, mint -odament. Az orvosok nem találták el a diagnozist. Az egyik egy bajról -kurálta, a másik másról. - -Ő maga is tudta jól, hogy számára nincs orvosság. - -És a mellett irtóztatót szenvedett. - -Csak a morfium befecskendés tette rá nézve elviselhetővé az életet. -Aztán meg a folytonos munka. - -Nem tudja azt, aki nem próbálta, hogy micsoda tónikus hatása van az -emberi zsigerekre a szellemi munkának. - -Ő csak azért élt még, hogy dolgozzék, hogy emelje, gyarapítsa azokat az -iparral, kereskedelemmel foglalkozó intézeteket, amik keze alatt -fölvirágoztak. Ebben a küzdelemben valóságos hős volt. - -Nekem bevallá egy bizalmas pillanatban, hogy emberfölötti kínokat -szenved. - -– Régen leszámoltam volna az élettel, s ahoz igen könnyü módszerem -volna, csak ezt a mérget, amit csöppenkint számlálva kell két óránkint -bevennem, hajtanám föl egyszerre az egész üveggel, egy óra múlva már nem -fájna semmi, de ezek a függőben levő ügyek nem bocsátanak. - -És aztán sietett velem megismertetni a kezére bizott vállalatok -bonyodalmas jogi kérdéseit. Tudatta velem, hogy engem szemelt ki -hivatali utódjául. - -… A füstbement házasságom óta nem nyitottam be többé azt az ajtót, amely -a felesége lakosztályához vezet. Nem voltam már se kosztosa, se -pártfogoltja. Beszéltem volna, ha arra a kérdésére kellett volna -felelnem, hogy mi volt az oka annak a megfoghatatlan fiaskónak? – -Nikkelnétől sem tudhatta azt meg; mert az az urával járt a keleti -vaspályát traszirozni; ma itt volt, holnap amott. - -… Egy délelőtt, mikor ismét meglátogattam a főnökömet, az ágyon kivül a -karszékében találtam őt ülve; a felesége is ott volt mellette. Amint az -asszonyt megláttam, visszahuzódtam az előszobába. Percz mulva csöngetés -hangzott, az inas bement, rögtön kijött s ajtót tárt előttem; már akkor -az asszony nem volt ott. - -A szoba tele volt moschus és karbol illattal. - -Én gratuláltam a betegnek, hogy elhagyta az ágyat és karszékben ülhet. - -– Gratulálhatsz, fiacskám, – mondta a beteg, azzal a fanyar humorral, -ami a legnagyobb fájdalmai között sem hagyta el soha. – Majd még az -asztalra is kerülök. Az orvosok elhatározták, hogy operálni fognak. -Holnap lesz a napja. Az én névnapom. - -Én olyanformát motyogtam, hogy a műtétnek kedvező eredménye várható. - -– Nagyon kedvező eredmény lesz, – mondta ő. – Az, hogy likvidálok s -lezárom a mérleget. Én ebbe bele fogok halni. - -Én biztatni akartam olyanformán, hogy magasztaltam előtte Balassa és -Kovács Sebestyén doktorokat, no meg Lumniczert, aki még akkor csak -asszistens volt. - -– Csak hagyd el fiacskám. Nem értesz te ahoz. Én jól tudom, hogy más -bajom van: majd holnap a doktorok is megtudják, hogy nekem volt igazam; -de már az nekem egészen közönyös lesz. Az én bilánszom be van fejezve. -Erről ne beszéljünk többet. Most elébbvaló dolgunk van egymással. - -S azzal egész hidegvérrel mondogatá el előttem, hogy melyik ügycsomagot -melyik szekrényben találom; az iróasztala fiókjából kivétette velem a -lánczrafűzött kulcscsomagot: mind Wertheim-szekrények kulcsai voltak. - -– Ezeket vedd magadhoz, a meghatalmazásom a végrendeletemmel együtt ott -van a trezórban. Téged neveztelek meg testamenti exekutornak. - -Közbe-közbe nagyot sziszszent, az öldöklő kíntól elfordultak a szemei, -az ajkait összeharapta, az álla reszketett, a nyakán földagadt az aorta, -a halántékain lüktettek az erek. - -Megint csak folytatta tovább, amint a fájdalom szünetet tartott. - -– Az igazgatóságokat már eleve értesítettem. Még tegnap beküldtem a -lemondásomat a jogtanácsosságról s tégedet ajánlottalak utódomul. Azok -még ma gyűlést tartanak s meg fognak téged választani. Amit különben az -én ajánlásom nélkül is megtennének – saját érdekükben. Te igen jól fogsz -engemet kipótolni. - -Azzal azt a kiszáradt ideges kezét odanyujtá elém. - -Én kénytelen voltam odatérdelni eléje, a könyeimet nem tudtam -eltitkolni. Ő több volt rám nézve az életben az édes apánál. - -Azzal csak ott tartá az ölében a megszorított kezemet, a másik forró -kezét pedig a fejemre tette. - -– Úgy-e, hogy jól fogsz engemet kipótolni? Ismétlé, még erősebben -szorítva a kezemet. Ezeknél az én kedvencz alkotásaimnál, amiket én -emeltem fokról-fokra, becsülettel, értelemmel, a közönség, a haza -javára. Ami e nehéz órában megnyugvást ád a lelkemnek, az a tudat, hogy -nem fognak ez alkotások összeomlani; lesz erős kéz, okos fő, becsületes -sziv, ami azokat tovább építi. – Ugy-e fiacskám? - -– Ez sok nekem, édes öregem. - -– Megállj csak. Még több is jön. Még nem szabadulunk meg egymástól. Még -van egy nagy közös adósságunk. Egy közös obligónk, amiben le van kötve -testünk, lelkünk, örök idvességünk. - -Valami bizonytalan sejtelem fogott elő erre a szóra. - -– Mi tartozunk valamivel közösen? – kérdezém. - -– Igen. Egy elrontott emberélet helyrehozásával. Mikor benyitottál -hozzám, itt láttál valakit mellettem s azzal visszahuzódtál. Mikor meg -én behívattalak, akkor «ő» sietett ki innen. Tinektek nem szabad -egymástól elfutnotok többé. - -Ezzel mind a két kezével megragadta a kezemet. - -– Tudod most már, hogy ki az, akinek mi annyival tartozunk mind a -ketten? Ez a szegény asszony, aki martyrja volt a női erénynek egy -évtizeden keresztül. Ha annyit vétett volna egy nyomorult élettárs -mellett, mint Magdolna, megbocsátana neki érte a megváltó. De ő jó volt -mindig. Csak én hozzám volt jó. Föláldozta magát értem. Úgy olvasok a -lelkében, mint egy kitárt könyvben. Ő szeret téged. Azért akart -megházasítani, hogy a lelkét megvédelmezze e szenvedély ellen, nehogy -bűnné fajuljon az. De te is szereted őt, – mert kerülöd. Hogy a kész -házasságod így bomlott szét, annak semmi más magyarázata nincs, mint -hogy magad akartad így; mert a szived mással volt tele. - -(Még elhiteti velem, hogy az élhetetlenségem virtus volt!) - -– Ő neki már szóltam erről a thémáról; épen ebben az órában, mielőtt ide -jöttél. Ő persze hallani sem akart erről; biztatott, hogy a műtét után -fel fogok épülni, ismét ember lesz belőlem, s aztán majd az őszszel -elmegyünk együtt a La Cocumellába (ott Sorrento mellett) s ott elmondjuk -egymásnak, milyen napokat éltünk ugyanott, ezelőtt tiz esztendővel, a -nászutazásunkban. De én tudom jól, hogy ő özvegy fog lenni három nap -mulva. Többet nem adok magamnak. Korábban is özvegygyé tehettem volna -őt, mert halálos szer mindig van körülettem elég. De az öngyilkosságtól -mindig visszatiltott a becsület. Egy biztosító-társaságnál nagy összeg -van lekötve a halálomra. Itt az öngyilkosság lopás, csalás. De arra a -holnapi műtétre maga az a biztosító-társaság kényszerített rá. Itt járt -az ügynöke s olyanféle czélzást ejtett el, hogy a műtét még megujíthatná -az életemet. Hát legyen az ő kivánságuk szerint. Megcsókolom a műtevő -orvosnak a kését s azt mondom: «köszönöm.» Az én obligáczióm ki van -fizetve. Most jön a tied. Hát te fizetsz-e? Ahogy becsületes adós fizet -– irás nélkül – puszta szóra? - -Nem tudtam neki mit felelni. A torkomat összeszorította a görcs. - -Csöngetett. - -– Kéretem a feleségemet, – mondta az inasnak. - -Pálma bejött a mellékajtón. - -Mikor meglátta, hogy én minő helyzetben vagyok, térdepelve a férje lába -előtt, – elkezdett sirni. - -– Semmi gyöngeség, Pálma! – suttogta a szürke ember. – Ezen ma át kell -esnünk. Még ma. Holnap már se idő, se alkalom. - -Azzal a másik kezével Pálma kezét ragadta meg. - -A nő is odatérdelt eléje a tulsó oldalon. - -Akkor aztán egymásba tette a kezeinket. Mintha ő volna az eskető pap. - -– Jó kézben hagylak benneteket… suttogá. – Utolsó óráimat ez a gondolat -megenyhíti. Úgy lesz minden, ahogy lenni kell… Úgy kivánja már a testem -a megszabadító kést, mint az üdvösséget… Nem hagyom magamat elaltatni a -műtét alatt; gyönyörködni akarok benne… De ne beszéljünk erről… Rövid az -idő… Sok mondani valóm van: nem kell közbeszólni… - -A két kezünket odaszorítá a melléhez; érezhettük, hogy lüktet a szive -lázsebességgel. - -– A végrendeletemről akarok neked beszélni: – végrehajtójához. Minden -vagyonomban a feleségemet teszem általános örökösömmé, azzal a világos -nyilatkozattal, hogy annak új házasságkötés esetén is birtokában marad. -Egy csomó jótékonysági és kulturális czélra tett hagyaték terheli az -egészet. - -Itt pihenőt kellett tartania. Az az ismeretlen gyilkos démon odabenn -olyant szorított vaskezével a szivén, hogy perczekig megszünt a verése. -Az arcza eltorzult alatta. - -– Nagyon szenvedsz? – suttogta a nő. - -– Dehogy… mosolygok. - -A szívlüktetés ujra megindult. - -Pálma a digitalin-csöppek után nyult, a kis üvegcse ott állt a karszék -alsó támláján. - -– Hagyd el, már jól van minden. - -Azzal ismét felém fordult. - -– A mellékletben arról intézkedem, hogy milyen legyen a temetésem. A -legegyszerübb. Fakoporsó, semmi selyem, semmi aranyozás, semmi koszoruk. -Aztán egy rövid imádság. Semmi kenetteljes gyászbeszéd. Isten tudja azt, -nem a pap, hogy áll az érdemeim és bűneim mérlege, majd ő itél. Nem kell -kripta. Ott akarok a többi jámborok közt aludni. Hadd táplálja a porom a -fa gyökerét. - -Valami keserű mosolygás vonaglott végig az arczán. - -– Frázis, frázis! Kár vele az időt tölteni. Hanem van közte egy komoly -intézkedés is. Meghagyom, hogy engem a nőm hat hétnél tovább ne -gyászoljon. Ennyi elég a kegyeletnek. Akkor tegye le az özvegyi fátyolt, -s vegye föl a menyasszony-köntöst. Én akarom, én rendelem így! Az -egyitek protestáns, a másik katholikus. Mind a két pap előtt -megtartsátok a szertartást. És azután menjetek ki Belgiumba, s ott -kössétek meg ujból az ottani törvények szerint a polgári házasságot, -minthogy erre még nálunk nincsen törvény. Ennek az okát is közlöm veled. -Te hivatalos minőségedben gyakran fogsz Frankhonba és Belgiumba utazni, -természetesen az asszonyodat is elviszed magaddal. Ott megtisztelnek -majd előkelő főurak, miniszterek, maguk az uralkodók is udvari -estélyekre, elfogadásokra való meghivásokkal. Ily eseteknél aztán nagy -keserüséget okoz a nőnek, ha a nevét kifelejtik a hivatalos meghivóból. -Ha a meghivott férj nem röstell utána kérdezősködni az illetékes helyen -a mellőzésnek: akkor egész udvariasan megsugják neki, hogy a franczia és -belga törvények szerint a pusztán pap előtt kötött házasságot nem -tartják érvényesnek, s az asszonyt nem nézik feleségnek. Tehát nehogy -úgy járj te is, mint én jártam, mikor a nőmmel kinn voltam Párisban, s a -császári estélyre meghivást kapva – egyedül – kénytelen voltam magamat -betegnek jelenteni, hogy Pálmát meg ne keserítsem vele. - -Nevetett ezen a szürke ember… nevetett! – Mi pedig sirtunk, mint két -gyermek… - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Minden úgy következett be, ahogy ő megmondta. - -Másnap végbement a véres műtét. Rendkivüli, komplikált eset volt. Még a -külföldi orvosi folyóiratok is körülményesen közölték a tanulságait. Én -végig néztem; mert ő kivánta, hogy ott legyek; de a leirását elengedem -magamnak. A publikum, tudom, hogy falná; nagyon szép az! - -Negyednapra aztán meg volt a temetés, melyhez a pompát csak az -utczarekesztő nagy sokaság szolgáltatta. - - -EGY KIS PROZÓDIA ÉS EGY KIS LITURGIA. - -(No még csak ez kellett ennek a diktándó készült regénynek, hogy a -tisztelt olvasó egy kis költészeti rántásillattal meg egy csöpp -egyházpolitikai frissítővel regaliroztassék). - -Már pedig ezt, kedves barátom, be kell venned, mert ez olyan, mint a -tatárszósz: hozzá tartozik a menühöz. - -Azt már elárultam az elején, hogy Pálma és Amarillis egymáshoz nőtt -Dioszkurák voltak. Először is a költészet és a görög nyelv egyesíté -őket. - -A görög nyelv igen szép világ! - -A poézis szintén igen szép provinczia! - -Ok tehát együtt vállalkoztak Homér Iliászának a lefordítására. Nekem is -adtak belőle egyszer-másszor kóstolót. Mint ahogy -birsalma-liktarium-főzésnél szoktak a gyereknek adni a fenekén -maradtból. - -Amíg Pálma nem volt jegyesem, addig csak lenyeltem – no a -birsalma-liktáriumot. Nem tettem rá észrevételt. - -De a megboldogult princzipálisom halála után ebből nekem mindennap -kijárt. - -A gyászra szabott hat hetet valamivel el kellett faragni. - -Én minden délutánt ott töltöttem a menyasszonyomnál. - -Soha sem volt egyedül, mindig az apácza fejedelemnő társaságában. - -Mikor jótékonyczélu hangversenyeket nem rendeztek, olyankor rendesen -Iliászt fordítottak. Nekem szabad volt a szótárból kikeresnem, hogy mit -tesz ez, meg amaz. - -Aztán meg kellett hallgatnom a már lefordított verseket. - -De már itt elhagyott az udvariassági kötelem. - -– Tisztelt hölgyeim! ezek nem versek! Ezek hatlábu állatok ugyan, de nem -hekszameterek. Önöknek fogalmuk sincs arról, hogy mi az a daktylus? - -Pálma őszintén bevallotta, hogy biz ő nem tudja, mi az? - -De Amarillis pulykavörös lett, s azt állította, hogy ő tudja. - -Én aztán egyetlen egy hekszameter sorból háromszor kimutattam, hogy nem -tudja. - -– Daktylus görög-latin szó, azt teszi, hogy «mutatóujj», első ize -hosszú, két másik rövid, ez a versforma szintén egy hosszú, két rövid -izből áll; ha a szó végén magánhangzó van s utána a másik szó -magánhangzóval kezdődik, akkor a végtag keménynyé lesz, a daktylus bukik -s azzal oda a hekszameter. Ez nem hölgyeknek való! Hölgyekből lehetnek -doktorok, lehetnek fiskálisok, de hekszameterirók nem lehetnek. -Fordítsák le kegyetek az Iliászt alekszandrinusokban. Nézzék, milyen -szépek Arany János hőskölteményei. - -Pálma megadta magát. Belátta, hogy csakugyan nekem van igazam. Nagy -áldozat volt tőle, de meghozta a kedvemért. Nem folytatja tovább a -Homér-fordítást hatos versekben. - -Ebből is látható, hogy milyen hű lelke van! - -De annál jobban magamra dühítettem ezzel Amarillist. - -Készen lehettem rá, hogy boszut fog rajtam állani. - -Majd valami más téren, ahol készületlenül találhat. - -A gyászhetek alatt askétákhoz illő életet folytattunk. Kézcsók volt a -legnagyobb kegy rám nézve. Pálmának a boudoirjába még csak benéznem sem -volt szabad. - -A gyászhetek letelte utáni első napra volt kitüzve a menyegzőnk. - -Én a menyasszonyomnál úti toilettben jelentem meg, rögtön a menyegző -után megkezdendő a nászutazást, (miként Nikkel barátom tevé) egy nagy -rózsacsokorral a kezemben. - -Ezuttal szabad volt Pálma öltöző-szobájába berontanom. - -Ő is fölkészülten várt rám. - -Én azt hittem, hogy most már az a jelenés következik, ahol a vőlegény -átnyujtja a menyegzői csokrot s aztán az első csókot kicseréli a -menyasszonyával. - -Pálma azonban rezervált állásba helyezte magát. - -– Kedves barátom, mielőtt a végzetes lépést megtennők, még egy nagy -kérdésem van önhöz, aminek a válaszára meggondolási időt ajánlok. Ez egy -liturgiai skrupulus. - -Azt tudtam, hogy Pálma hitbuzgó, de nem bigott. - -– Mi lehet az? - -– Én rájöttem, hogy az esketési formula a kálvinistáknál külömbözik a -katholikusokétól. - -– Az lehetetlen. - -– Itt van. Elhozattam a préposttól is, a protestáns lelkésztől is a kézi -könyveiket, olvassa el. - -Én beletekintettem az elsőbe s olvastam a formulát. - -«Én N. N. ezt a hölgyet, akit kezemen tartok, szeretem, szeretetből -feleségül veszem; vele türök, vele szenvedek; sem jó, sem balsorsában -hűtelenül soha el nem hagyom. Isten engem úgy segéljen.» - -– No hát a kálvinista esketési formula is szórul-szóra eként hangzik. - -– Nem, kedves barátom. A kálvinista pap könyvében még egy sorral több -van; nézzen ide: «vele holtomig beérem». – Gondolja meg. Az esküvő előtt -a keresztleveleinket elő kell mutatnunk. Nem titkolhatjuk el az -életkorunkat. Én huszonkilencz éves vagyok. Ön pedig huszonnégy éves. -Még most szép vagyok, fiatal vagyok: egymásnak valók vagyunk. De -gondolja ön meg, hogy húsz esztendő mulva én már éltes matrona leszek, -ön pedig élte virágában levő férfi. Nem lesz-e önnek rabláncz akkor ez -az eskü? Gondolja meg a választ. - -De már ugyan jobbrul-balrul pofoncsapni való ficzkó lettem volna, ha -erre mást válaszoltam volna, mint hogy mind a két karommal magamhoz -öleltem, nem törődve a mellcsokra sorsával s annyi csókot nyomtam az -ajkára, amennyi csak ráfért. - -– Már most menjünk a paphoz; – még pedig az enyimhez elébb… - - -A NŐ OTTKINN ÉS OTTHON. - -Hát biz azóta szép idők elmulának! - -Az idén ültük meg az ezüst menyegzőnket. - -(Látom, hogy vakarod az orrodat! «No ez szép kis regény lesz! Philemon -és Baucis!» – No csak légy nyugton. Lesz itt meglepetés, cselszövény, -nevetnivaló elég!) - -Azt azonban el kell mondanom, hogy az én nőm minden tökéletességeknek a -mintaképe. Még testi alakjában is az. Ennek nincsenek se migrénjei, se -görcsei, se idegességei. Ennek nem kell se Marienbad, se Ostende: beéri -Balaton-Füreddel. Ez nem használ se kozmétikumokat, se szépítő szereket; -de még nem is tubákol, (ami csaknem hihetetlen). - -Aztán nem féltékeny; soha sem is volt az. – Tudod, ezt meg lehet ismerni -az arczon. A mely asszony féltékeny, annak az álla alatt tokája támad; -minden féltékeny asszonyt elárul a kidülledő toka. Az én feleségemnek az -álla most is szépen összefoly a nyakával szépségvonalban. Ez azért van, -mert nem féltékeny. – No majd a tények próbákat fognak szolgáltatni -erre. - -Hogy pedig a jellemét mindjárt egy nagy vonással vázoljam, azon kezdem, -hogy Pálma a megboldogult férje után örökölt tetemes életbiztosítási -összeget egy emberbaráti intézmény alapjául szentelte. A nyilvánosság -nem beszél róla, mert titokban működik. Az a föladata, hogy a rejtőző -nyomort enyhítse, fölkeresse azt az inséget, mely nem jön ki az utczára; -hajdan boldog élethez szokott családfők, akik most a napszámbajárás és -öngyilkosság között válogatnak; szép leányok, kik a válaszúton állanak, -ahol az éhhalál és a bűn ösvényei keresztezik egymást ezeknek utána -járni, sorsukat kipuhatolni, azután kiokoskodni, hogy miféle munkakör, -foglalatosság által lehetne számukra állandó jólétet eszközölni. Ez egy -igen szép intézmény, magam is működő tagja vagyok. - -De azt is el kell ismernem, hogy a siker oroszlánrésze soror Amarillist -illeti meg. Ő volt ennek az intézménynek az igazgatónője. -Kifáradhatatlan buzgalom, éleslátó itélőtehetség, lelkiismeretes -pontosság. Ő volt valóban a pedanteria istenasszonya. - -(Ennek van ám tokája, de azt én csak most vettem észre. Ki gondolna az ő -világi állásában a tokára?) - -No de amellett aztán, hogy a nőm ideje egy részét az emberiség javára -szentelte, a többi része mind az én boldogságomnak tökéletes -kimodellirozására volt fordítva. - -«A szerelem mindent pótol!» azt mondja Petőfi és nekünk volt mindenünk, -s még azon fölül «ez» is. Csakhogy ebben is hygieniai szempontok -uralkodtak. Nem tudom, Pálma Platot olvasta-e, vagy Gibbonból Zenobia és -Odenatus történetét, de annyi bizonyos, hogy a bittsei várban Thurzó -püspök nászfülkéjének homlokára vésett aranybetüs mondatok senkire úgy -rá nem illettek, mint mi ránk. - -És aztán, ami a boldog házaséletnek a fundamentuma: a konyha! Ebben az -én feleségem felülmulhatatlan. Mindig azt kereste, hogy mik a kedvencz -ételeim; azoknak a készítésmódját maga tanította be a szakácsnénak. Te -bizonyosan tudod apprecziálni, hogy mi az? Az a riskása leves -lúdaprólékkal, az a bableves disznókörömmel, azok a tüdőstáskás levesek, -gulyás levesek; aztán azok a pörkölt malaczok tarhonyával, zöld -paprikával; azok a kolozsvári töltött káposzták; azok a tárkonyos -bárányok; azok a spékelt vesepecsenyék, a vadak mindenféle nemei, meg -azok a drága dorongos fánkok, farsangi fánkok, barátfülek; bőjtösnapokon -a ráklevesek, halászlevek, töltött csigák, irósvajas túrós csuszák. -Aztán, amit csak a föld megterem ritkaságképen, az a csemege mind oda -lett hordva az én asztalomra: az erdélyi baraboly, a lengyelországi -rizikegomba, spárga az esztendő minden szakaszában, végre a gyümölcsök, -befőttek és liktáriumok sokasága. Fekete kávét pedig úgy nem tud a -világon senki főzni, mint az én feleségem. - -Mondanom sem kell, hogy Amarillis mindennapos vendég volt az ebédünknél. -Délelőtt konferencziáztak a feleségemmel s aztán ott marasztották. - -Egyszer azt találtam mondani az ebédnél: - -– No már így a kinai császár sem él, mint én. - -– Pedig annak az asztalára bizonyosan a legjavát válogatják a -mopszli-pecsenyének – mondá Amarillis, emlékünkbe idézve azt a jól -ismert adomát, melyben a kinai császár díszlakomáját élvező angol -nagykövet, az aranytálon fölhozott pecsenyére mutatva, azt kérdi a -császártól: «Miau, Miau?» – «Nó, felel a császár: bau bau». - -Azután azt a kérdést intézte hozzám: - -– Hát vallja meg ön, van-e a kerek földön még valami kedvencz étel, amit -ön nagyon szeret s amit még Pálma az ön kedvéért meg ne csináltatott -volna? - -– Igen is, van – feleltem én. – A ráczpite. - -Ennek csakugyan soha a nevét sem hallotta a feleségem. - - -A RÁCZ-PITE. - -(De most már csakugyan az asztalhoz csapod a tolladat; ki fog regényt -irni a rácz-pitéről? Jól van no, öreg; adjunk neki más czimet, törüld ki -a föntebbit. Jó lesz ez: «Amit Amarillis főzött?» No hát beszéljünk -Amarillisról). - -Az már való szent igaz, hogy az a czirkuszi bűvész, aki azt produkálja, -hogy a nagy boa konstriktort a dereka, meg a nyaka körül tekergeti, -minden nap azt koczkáztatva, hogy ha egyszer az a nagy szörnyeteg -megharagszik, egyetlen szorításával kiszoríthatja belőle a lelket, hát -az nem követ el akkora vakmerőséget, mint mikor én Amarillist otthonossá -tettem a házamnál. - -Felejtheti ez el valaha, hogy mit tettem vele? Nekem ifjukori pajkosság -volt az, de neki az egész életét megfordította. Kiszakította az ő -csillagát a zodiakusból, s kilódította üstökös csillagnak a nagy -világürbe. Én miattam lett belőle apácza. Vajjon az apáczák nem ismernek -boszúállást? vajjon az aszkezis, mely a teremtő szenvedélyeket eloltja, -a romboló indulatokat is el tudja-e oltani? Az ő egész élete egy végig -árkolt egyenes út, melyen nincs kitérés, nincs megpihenés, a végén egy -kereszt. - -Nincs zárdába csukva, szabadon jár-kel a világban; annál rosszabb reá -nézve; látja az örvendezőket – és kerüli. Látja, hogy pompázik a -nővilág; minden évben új divat, csak az övé nem, az apácza kantus. - -És ez minden nap lát engem, beszél hozzám s magában átkozza azt az órát, -melyben nekem görög betűk kimondását tanította. - -És nap-nap után kell neki látni, hallani! hogy én milyen boldog vagyok. -Mert ámbátor jóizlésű ember nem szokta a mások jelenlétében családi -gyöngédségeit kimutatni, de hallhatja a feleségemtől minden nap, hogy -mennyire szeret – ez hagyján! – de hogy mennyire becsül! A férjek -mintaképének tart. De elmondja neki ezt a terített asztal; elmondja a -velős koncz, milyen nagyra van velem a feleség. Hja bizony, a velős -koncz, és hozzá a pirított kenyér; ezt csak olyan férjek kapnak, akik rá -szolgálnak s ha még hozzá az asszony egy kis gyönge hagymát is nyújt -mellé! Hány asszony van a világon, aki ezt megcselekszi? Az a zöld -hagyma a hitvesi törhetlen hűségnek a szimboluma! - -Az után a multkori ebéd után, amint beakartam nyitni a feleségem -szobájába, rám kiáltottak belülről, hogy «nem szabad». - -Ahán! Fontos tanácskozmányok folynak Pálma és Amarillis között. - -Valami egy hét mulva aztán egyszer csak föltesz a fölszolgáló inas az -asztalra egy teletetéz tál – ráczpitét. - -Ime, itt van! - -Ami eddig a boldogságomból hiányzott, az is megkerült. - -Pálma diadalmasan kaczagott. - -Én – in medias res – hozzá láttam. Épen olyan volt, mint amilyen az -emlékemben meg van örökítve. Az az íz, az a zamat, az az illat, az a -ropogós, foszlós rétegesség. Ez az! Ez az igazi rácz-pite. - -– Új szakácsnét fogadtam! – mondá a feleségem. - -– Híja be azt a szakácsnét! – mondám az inasnak, – meg kell őt -ünnepélyesen dicsérnem. - -Percz múlva visszajött az inas, kezénél húzva a szakácsnét. - -De az utolsó falat majd a torkomon akadt. - -Az a rácz-pitékben remeklő szakácsné nem volt más, mint Iringó. - -Iringó volt biz az! de nem az én hajdani Iringóm. Hanem az, amelyiket a -szél, tövéről letépve, végigszekereztet az aszú fenyéren. - -Amióta nem láttam, kész vén asszony lett belőle. Arczbőre megbarnult; -szemei mély ólomkarikákba sülyedtek; szemöldökei erősen előrenőttek, s -az ajkán olyan csinos kis bajusz ékeskedett, amely becsületére vált -volna akármelyik egyéves önkénytesnek. Én bizony, ha véletlenül -találkozom vele az utczán, rá nem ismerek. - -De annál jobban rám ismert az Iringó. Sírt és nevetett a jó teremtés, -mikor meglátott; odarohant hozzám, elkapta a kezemet, összecsókolta, -drága uracskájának nevezett, áldotta a védszentjét, hogy ismét hozzám -vezérelte, akinél jobb ura nem volt, amikor még csak kis gazdája voltam. - -Mikor nevetett, akkor még csunyább volt: feketék voltak a fogai. - -Szerencsémre nagyon keveset tudott magyarul. Soha sem voltam -chauvinista, beszéltem a szeretőimnek a nyelvén s nem iparkodtam őket -nemzetem számára elhódítani. - -De annál inkább értette a rácz nyelvet Amarillis. - -Mikor eltolmácsolta Pálmának a hallottakat, a feleségem nyájas -leereszkedéssel kinálta meg Iringót, hogy üljön le közénk egy székre, -húzza a széket az asztalhoz; az nagyon kedves meglepetés, hogy ő már -volt egyszer a mi házunknál. - -– A kalugyerénél… szóltam közbe. - -És aztán elmondatta vele az élete történetét. Iringónak volt annyi esze, -hogy onnan kezdte, amidőn már férjhez ment, én pedig elhagytam a -nagybátyai házat; az ura részeges, kártyás volt, mindenét elitta, -elvesztegette, utoljára részeg fővel belefulladt az alibunári -kokojszásba; a hitelezők elkótyavetyélték a házát; Iringó kénytelen volt -szolgálatba állani. De hát jót tett vele a csodatevő szent Szűz, mert -idevezérelte az áldott soror Amarillis közelébe, aki őt aztán ide -beszerezte, ahonnan ő halála napjáig meg nem fog válni; lesz olyan -hűséges szakácsnéja, gazdasszonya, ápolója az ő hajdani kis gazdájának, -amilyen volt az anyja a nagybátyámnak, a kalugyernek. - -Az én feleségem ezen a csodálatos intézkedésén a gondviselésnek egészen -el volt érzékenyülve; biztosította Iringót afelől, hogy az ő házánál -holtig elmaradhat, eltört edényeket soha be nem számítanak neki, s a -havi bére öt forinttal megjavíttatik. - -Én pedig megtudtam, hogy Amarillis volt az a kegyes, aki ezt az én -hajdani szívlángomat fölkutatta és a háztartásomhoz annektálta. - -Már most vannak ketten, akik rólam tanúbizonyságot tesznek. - -Azzal ugyan meg voltam nyugtatva, hogy a feleségem össze nem ül -cselédekkel pletykázni; de ellenben bizonyosra vehettem, hogy Amarillis -kigyóntatja Iringóval a csiklandósabb tartalmú részleteket. Azokat a -menyasszonyhazavivő czipőket! És a többi… - -Nos aztán? Ha megtudja is mindezt a feleségem? - -Nagyot fog rajta nevetni, s azt fogja rá mondani, amit mondanak ilyenkor -a magyar asszonyok: - -«_Elvágta, ameddig megsült._» - - -MARCHESA VIOLETTA DI GAMBA. - -Egy napon a feleségem egy folyamodást hozott be hozzám azzal az -utasítással, hogy ezt személyesen kell átadnom a kultuszminiszternek. -Magával hozta asszisztencziának Amarillist. - -Ez volt az én hivatalom. Folyamodásokat közvetíteni minisztereknél, -bankoknál, vasutaknál, igazgatóknál; néha sikere is volt; többször pórul -jártam vele, azért csak megtettem. - -A kezembe adott folyamodás (olasz nyelven) a kultuszminiszterhez volt -intézve s abban Marchesa Violetta di Gamba kér engedélyt a magyar -fővárosban általa berendezendő nyilvános jellegű magán-zeneiskolához -leányok számára. - -– De kedvesem, én nem ismerem marchesa Violetta di Gambát, se híréből, -se személyesen. - -– Amarillis ismeri. - -– Ön ismeri? De hát ért ön valamit a zenéhez? - -– Hogyne? - -– Ugyan mikor szerezte? - -– Legyen ön megnyugtatva. - -– És hátha a miniszter úr azt kérdi tőlem, hogy hallottad te azt a -marchesát valaha muzsikálni? - -– Mondja ön, hogy hallotta. - -– Hazudjam egy nagyot? - -Amarillis kenetteljes mosolylyal mondá: - -– Én abszolválni fogom önt ezen bűn alól: – aztán hirtelen más hangba -csapva át, azt mondá: biztosíthatom önt a felől, hogy a miniszter úr nem -fogja azt öntől kérdezni. - -Mit tehettem? Megadtam magamat. - -Elmentem a marchesa folyamodásával a kultuszminiszterhez. Kedves embere -voltam; (ami csak ingyenhivatal van a vallás és közoktatás mezején, azt -én mind viseltem az ő megbizásából). Korán reggel mehettem hozzá, a -hivatalos órák előtt. Még öltözködés közben elfogadott; megmosdott, -megtörülközött, inget váltott s mikor készen volt, elvette tőlem a -folyamodást. - -Amint belenézett, mosolyogva csóvált fejet. Mosolygó fejcsóválás? Mi -lehet ez? - -– Tudom már! – mondá aztán nagyot hunyorítva. – Jól van, meglesz. - -Azzal valamit írt a folyamodás szögletére vörös plajbászszal s az iratot -összehajtva, odadugta az íróasztalán levő broncz krokodilusfejnek a -fogai közé. Ez jó előjel. A krokodilus a kedvező numenek közé tartozik. - -– El lesz intézve kivánságod szerint – mondá ő kegyelmessége s kezet -nyújtott. - -Én valami hála formát rebegtem. Tudom is én, hogy mért hálálkodtam? - -A miniszter még egy perczig fogva tartá a kezemet s az alatt, folyvást -azzal a szemöldök rángató mosolygással, azt mondá: - -– No hát mégis csak igaza van annak a német közmondásnak, hogy van -valami a világon, ami a régiségtől nem rozsdásodik meg. - -Azzal megrázva a kezemet, kegyesen elbocsátott. - -És csakugyan nem kérdezte meg tőlem, hogy hát mit tudok én marchesa -Violetta di Gamba zeneismeretéről. - -Én aztán törhettem rajta a fejemet, hogy mi lehet az az izé, ami a német -közmondás szerint nem rozsdásodik meg? – Bizonyosan a gumilásztikum. - -Pár nap mulva aztán örömrepesve tudatá velem a feleségem, hogy ő -kegyelmessége által a marchesa folyamodványa egészen kedvező válaszszal -érkezett vissza; a marchesa délután vizitet fog nálunk tenni, a -közbenjárásomat megköszönni: el ne menjek addig hazulról. - -Örülni fogok a szerencsének. - -Délután a feleségem át hívatott a szobájába. - -Ott volt már akkor a látogatónő. Hogy valósággal marchesa, azt bizonyítá -a sok szalag, csipke, dudor, amivel az öltönye túl volt ékesítve; hanem -a Viola di Gamba, az hiányzott nála. - -Hanem azért mégis ráismertem. Hisz ez az én hajdani Fritilláriám! - -No ha erre mondtam volna azt a miniszternél, hogy ismerem a -zenetehetségeit, az nem lett volna valami főbenjáró hazugság. - -Most is elég szép volt még, bár egy kicsit molletté lett. - -A feleségem ennek is nagyon megörült, hogy olyan régi ismeretségünk -újult meg vele. Ő aztán hozzá kezdett a historizáláshoz, hogy miként -lett őrnagynéból markinővé; én bizony nem vártam be a végit: -«igazgatósági ülésem van, sietek». Ott hagytam a feleségemnél, beszélje -el neki a multakat, Amarillisnek pedig a még multabbakat. - -Most találtam már ki a miniszternek a kharádáját azzal a német -proverbiummal: «Alte Liebe!» Ez az, ami «rostet nicht». Ej, ej, -kegyelmes uram! mingyárt rosszat kell gondolni az emberről? - -… No hát most már vannak hárman. - - -ANGIOLINA D’ISTRIA. - -Remélem, hogy magadtól is kitalálod, ki legyen e névnek viselője. - -Nemcsak a világtörténetnek van logikája, hanem az egyes emberek -élettörténetének is. Ahogy kezdődtek a regényem elején a fejezetek, úgy -kell azoknak folytatódni is. - -De meg aztán aki a 60-as, 70-es években ujságolvasással foglalkozott, -annak minduntalan kellett találkoznia a szép hangzású «Angiolina -D’Istria» névvel, melyet egy kitűnő énekesnő viselt, nagyon viselt! -Elhordta azt a világ minden fővárosába; minden lapnak a művészeti -rovatában olvashatók voltak az elismerő referáták művészi -vendégszerepléseiről. Még Amerikába is átvitorlázott s ott is felül mult -minden eddig ott járt művésznőt – reklámcsinálás dolgában. - -Magadtól is kitaláltad, hogy ez volt az én Passiflorám. (S a többié.) - -Még az én házasságom előtt kivándorolt az eléggé nem méltányolt művésznő -a hálátlan hazából, mely nem tudta eléggé megbecsülni (osztrák értékben) -művészi tehetségeit. Olasz nevet adoptált, amihez joga volt, mert -csakugyan Istriában született; Passiflorának csak én bérmáltam el. - -Nagy megnyugvásomra szolgált, hogy a külföldön úgy ünnepelik. Rettegtem -attól a gondolattól, hogy ha egyszer eltalálja veszíteni a hangját, -akkor haza jön s szülötte nemzetének fogja szentelni tehetségeit; itthon -okvetlenül barátságot köt a feleségemmel s akkor az én jó hírem -kártyavára menten összeomlik. - -Azonban hát sorsát senki sem kerülheti el. - -Egyszer csak feltűnt a művészet csillaga Szentpétervárott. Ez a -művészkarrierben az ultima Thule. Onnan aztán lassankint szállt lefelé; -Varsóba, Krakkóba, majd Prágába; utoljára Bécsbe. Én ahoz hasonló -rettegéssel olvastam a vendégszerepléseiről szóló tudósításokat, mint a -kholera híreket. (Tán csak huzatott a kormány kordont a magyar határon?) - -De hát ami már egyszer a «kizmet»-ben meg van irva! - -Egy napon soror Amarillis hiányzott az asztalunknál. - -Én szimulált részvéttel kérdezém a feleségemtől, hogy talán beteg a -tiszteletreméltó úrhölgy? - -Erre Pálma suttogva mondá: - -– El ne áruld senkinek. Mi egy nagy konczertre készülünk, az -ápolóintézetünk gyarapítására. A programm már kész, csak a piész deö -rezisztansz van még hátra. Amarillis azért ment föl Bécsbe, hogy a -hangverseny számára megnyerje a világhírű D’Istria Angiolina -közreműködését. - -– Amarillis hozza ide? - -– Igen. Én fölajánlottam neki a saját szállásomat ittléte alatt. - -– Hüh! Teringettét! Ez nagy… - -– Micsoda, édesem? - -– Azt mondom, hogy nagylelkűség. (Akartam mondani: nagy bolondság!) - -Aztán Pálma körülczirógatta a pofámat a síma tenyerével. - -– Ugy-e bár, helyesled, hogy én Amarillisnak azt adtam utasításba, hogy -ha a híres művésznő valami exorbitans föllépési díjat talál igényelni, -csak egyezzék bele, majd az uram kifizeti. - -– Már mint én? - -– Hát te vagy az én uram. - -Mit tehettem? Olyan szépen mondta azt, hogy «te vagy az én uram». Bele -kellett nyugodnom, hogy «úr» vagyok. - -Igaz, hogy azzal az összeggel kilencz inséges családapának az évi -házbérét kifizethettem volna rövid kézből. - -D’Istria Angiolina csakugyan beleegyezett a közreműködésbe. - -Két nappal a konczert előtt már lejött Budapestre. - -Úgy illett, hogy a perronon fogadják a dívát a jótékony hölgyek, -rózsabukéttal, riporterek kiséretében. Az én hintóm várt reá. - -És aztán nekem kellett őt fogadnom odahaza a lépcsőtornáczban s -karonfogva vezetnem a számára rendelt apartmába. - -Még most is szép asszony volt. Hiszen csak tizenhat év mult el azóta, -hogy utoljára láttuk egymást: legfeljebb harminczhat éves lehetett. -Aztán a szinésznők nem vénülnek. - -A feleségemnek azonnal elfecsegte, egész dicsekedéssel, hogy mi jó -ismerősök vagyunk, s még most is veszedelmes lehetnék rá nézve, ha olyan -«jól őrzött vár és jól táplált őrsereg» nem volnék, (a hogy a német -közmondás kifejezi). - -Vacsoránál egymással átellenben ültünk s akkor még jobban szemügyre -vehettem. A termete kissé nagyon megerősödött; az arcza azonban semmit -sem vesztett hajdani derültségéből. Hosszú csigába csavart hunczutkái -voltak (à la Mars kisasszony) amikről azt rebegi a fáma, hogy két -keskeny sebhely eltakarására valók. Nehány év előtt a diva azt a -kellemetlen fölfedezést tette, hogy az orczáin időjelző vonalak -(magyarán «ránczok») kezdenek otthonosulni. Egy amerikai műtő aként -segített ezen a hátrányon, hogy a fül közelében egy-egy vékony -szijacskát kihasított az arczbőréből s azzal a solutio continuitátist -szépen összevarrta; az által a ránczok elsímúltak. Csak szinésznők -képesek ilyen heroizmusra. - -Egy másik emlékének pedig csak én tudom a titkát, Junói nyakán egy két -ujjnyi széles bársony szalagot visel, egy sor gyémánttal. (Igazak-e? azt -nem tudom.) Ez a bársony szalag annak a hat pióczacsipésnek a nyomát -takarja el, amik soha el nem mulnak. - -Egyébiránt olyan pompás jó kedve volt, miként hajdan és kitünő étvágya -hozzá. - -Hivatalos volt a vacsorához Violetta di Gamba asszonyság is, mint -szintén résztvevő tag a holnaputáni konczertben. Mind a három hölgy el -volt ragadtatva a negyediknek a szeretetreméltóságától. A pezsgőnél -te-s-tu-t ittak vele s bizony fölhajtogatták a poharaikat, csak -Amarillis nem. Ő csak az ajkát értette a pohárhoz. Ő józan akart -maradni. – Engem tanulmányozott. - -… Tehát már vannak négyen! - -Valjon – rendszer van ebben? - - -NÉGY UTÁN – HAT. - -Van ugrás a logikában is. - -A négy után következik az öt, de itt elejbe ugrik a hat. - -Az utczák teleragasztva a mai konczert rózsaszínű plakátjaival, melyeket -mind a négy oldalon szegélyez a főfő vonzerő: «Angiolina D’Istria» -mindenféle lehetetlen alakú betűk verszáljaiból kiformálva; nekem pedig -tele a két zsebem zártszékjegyekkel, amiket estig el kell adnom a velem -üzleti összeköttetésben álló egyéniségeknek. Minthogy azonban én az -útonállásnak ezt a nemét a szegénylegénykedés legutolsó fajtájának -tartottam, hát az ilyen rámbízott üzletnek rendesen az szokott a -végeredménye lenni, hogy rálesek, mikor a diákok az egyetemből kijönnek -seregestől; egy ismerős fiút elfogok, annak a kezébe nyomom az egész -csomó jegyet; «nesze pajtás; oszd ki a kollégáid között, aztán majd -tapsoljatok». (A jegyek árát megfizetem magam.) - -E miatt ott kellett a múzeum előtt alá s föl lőgéreznem. - -Egyszer-egyszer be is tértem a nagy lélekszállítóba, megnézni, hogy nem -készül e még rajzáshoz a köpü. - -Amint megint kijöttem a gyalogjáróra: épen egy karonfogott pár haladt el -előttem; kétségtelenül férj és feleség. Az asszonyságon csokoládébarna -posztó öltöny volt, elől, a vállán kezdve egész csipőig, hosszú egyenes -fehér zsinórokkal ellátva, hátul pedig szintén mindenféle fehér -sújtásokkal kiteremtettézve, amik nagyobb távolságból tökéletesen -hasonlítottak az epitáfiumokon látható emblémához. Halálfej és -karcsontok. - -Mintha én ezt a divatot már valaha láttam volna! - -A fején óriási Rembrandt kalapot viselt a hölgy, melynek karimájáról -bordóveres fátyol volt lehúzva az álláig, úgy, hogy az arczát nem -lehetett meglátni. De arra is használatos volt ez a hatalmas kalap, hogy -a párját képező férfinak az arczát is eltakarta. Jobbjában japáni -napernyőt viselt a hölgy, bambusznád nyéllel s ugyanarra a karjára vetve -viselt egy lebernyeget, mely tele volt hímezve kicsiny és nagy zsett -gyöngyökkel. Meleget nem tarthatott az, de ha verekedésre kerülne a sor, -kegyetlenül helyben lehetne vele hagyni valakit, – aki engedi magát. - -Pedig úgy látszott, hogy most mingyárt arra kerül a sor. - -Czivódtak egymással. A hölgy hangosan, a férfi csak mormogva. - -Egyszer-egyszer a hölgy a könyökével nagyot taszított a férfi bordáiba. - -Kiváncsi voltam rá, hogy ugyan min veszekesznek? A sarkukba nyomultam. - -– Mit? Te még most is azt mered állítani, hogy azt a nyakravalót magad -kötötted így föl? – Így nem tud férfi nyakkendő-csokrot kötni. Így csak -a kávéházi pénztárosnők tudják megkötni a csokrot. - -A férfi morgott rá valamit. - -– No vagy az orfeumi ballerinák! Illik az ilyen feleséges embernek? Hisz -ez valóságos madár-csalogató! - -Mikor aztán a Nemzeti szinház Szikszay-kapujához értek, akkor -betuszkolta a férjét a kapu alá; napernyőjét, lebernyegét kezére bizta, -ő maga fölbontotta az inkriminált nyakkendőt és megkötötte illedelmes -máslinak, a hogy az rendes életet folytató férjekhez illik. - -Mikor aztán kifelé jöttek a kapu alól, akkor végre mégis csak meg -kellett látnom a férfinak a képes felét. - -– Ezt a pofát én már láttam! – mondám doktor Bartolóval. - -Mire a pofa tulajdonosa ugyanazon tónusból énekelt vissza Almavivával: -«Sok szerencsét én kivánok…» - -Hisz ez Nikkel pajtás. - -De mi lelte ezt? Hisz ez most fél fejjel kisebb, mint volt hajdanában! - -Nem nőtt ez visszafelé, csak a fejét tanulta meg a válla közé húzni a -felesége jelenlétében. - -Ez a saisi fátyol alá takart hölgy tehát Hesperis! - -Bizony régen nem láttam. - -S ma sem lesz a napja, hogy meglássam, úgy látszik, hozzá van esküdve az -a rókaszinű fátyol. - -Ő is rám ismert és megszólalt. (A hangjáról sem ismertem volna rá: olyan -szőlőrekettye-izű hang volt.) - -– No ez derék! Mi épen önökhöz indultunk látogatóba. - -– No annak fölöttébb örülök. A feleségem el lesz ragadtatva. - -– Mehetünk együtt. - -(Hogy én ezzel a figurával menjek végig a városon! Meglűnek!) - -Jó ürügyem lett volna ugyan az elmenekülésre, hogy tele a zsebem -konczert-jegyekkel s azokat értékesítenem kell statarialiter. De aztán -valami ötlött az eszembe; «no hiszen jó helyre hozod az uradat most mi -hozzánk; ott van Passziflóra». – Nem! azt a jelenetet, amikor ezek -egymásra bukkannak, nem engedhetem el magamnak; azt nekem élveznem kell. - -Tehát azt tettem, hogy odaintettem az ismerős hordárt onnan a -szegletről; kezébe nyomtam a hangversenyjegyeket azzal az utasítással, -hogy szerezze el, ahogy tudja, a mit kaphat belőlük, azt vigye haza a -feleségének; nekünk pedig hozzon egy jó nagy csukott négy ülésest. -Férjet felesége mellé helyeztem a hátulsó ülésben, magam az első ülésben -foglaltam helyet, háttal a kocsisnak. Itt nem látnak meg. - -Hesperis lamentált, hogy minek ez a költekezés? Én megnyugtattam, hogy -igen messze lakunk, aztán sáros az út. Aztán nekem is sietnem kell: -referálnom a feleségemnek, hogy a mai konczertre a jegyek már mind -elkeltek; most már ázsióval árulják őket; majd ettől a mai nap -«Star»-jának is jobban megnyilik a hangja, ha ezt meghallja, mivel, hogy -az isteni Angiolina d’Istria a mi házunknak a vendége. - -Megszántam a szegény Nikkel pajtást; figyelmeztetni akartam az -ámbüszkádra. - -Nikkel e szónál meg akarta nyomni a lábamat. Ámde Hesperis lábacskája -ott detektiveskedett mellette s ő hágott a férje lábára. - -– Most mért akartad a barátod lábát megnyomni? - -– Én? Dehogy akartam. - -Hesperisnek a találkozása Pálmával a könyek libáczióinak volt szentelve. -Zokogva borult az asszony nyakába s három verset sírt. Az egyiket -bizonyosan a derék szürke emberért, a kinek soha sem kellett volna -meghalni, a másikat kétségtelenül Pálmáért, hogy ilyen emberhez kellett -férjhez mennie, a harmadikkal valószinüleg saját magát siratta el, a -miért Nikkelhez került. – Mert hát a férfiak mind rosszak. – Ha két nő -viszontlátja egymást, igazán nem is tehet egyebet, mint hogy sirjon. - -– Hát mi ne sirjunk egy kicsit? dörmögé hozzám Nikkel. - -– Hallottam! szólt oda a fátyol alól Hesperis, s aztán csak megtörlé a -zsebkendővel orrát, szemét, – mindig a fátyol alatt. - -Mikor Nikkel pajtás fedetlen fővel mutatkozott, akkor tünt csak fel a -nagy változás, a min az idő (a nagy öltöztető) keresztül vitte. Szakállt -nem viselt többé, csak bajuszt; a haja egyik fülétől a másikhoz volt -átfésülve, hogy a fensíkot fedezze, s haj és bajusz fekete volt; holott -nekem úgy tetszik, mintha a legutolsó búcsúvételünk alkalmával szőke -lett volna. (Persze, Dácziában nem árulnak szőke melanogént.) Az arcza -is rezes lett egy kicsit. S az egész modora valami kedélyes sunyiságot -árult el, mint a ki tudja azt magáról, hogy őtet mindig szidják a háta -mögött valami bűneért, a mit ő vagy elkövetett, vagy nem követett el; -szemben pedig mindig vallatják érte, de a mit ő bizonyosan le fog -tagadni. - -A felesége nem is titulálja a barátnéi előtt máskép, mint «ez a rossz -ember». Ezt neki ép úgy meg kellett szokni, mint nekem azt, hogy a -feleségem úgy szólít, hogy «fiacskám». - -Azonban még Hesperis hozzá sem kezdhetett, hogy oly hosszú távollét után -kipanaszolja magát hajdani kebelbarátnéja előtt, a midőn az előszobában -kedélyes vita hangzott fel két hölgyajakról, kiknek mindegyike -áterőszakolni igyekezett az ajtónbelépés elsőbbségét a másikra. Nehéz is -azt eldönteni: az egyik «diva», a másik «beata». - -– Amarillis és Passiflora… Súgám én hirtelen Nikkel fülébe. - -A mire ő olyan hunyász pofát csinált, mint egy ártatlan kandur, a ki még -soha madarat el nem fogott. - -Csakugyan Amarillisnek kellett elébb belépni. - -Mikor Nikkel pajtást meglátta, egyszerre összehúzta a szemeit laposra, -mintha csak apródonkint akarná átereszteni az alakját emlékezete -retinájára. (Ez a másik!) - -Egészen ellenkező hatása volt Nikkel meglátásának a második hölgyre. -Passiflora szeme szája tágult, s egy pillanatig az az ötlet volt -olvasható az arczán, hogy az ajtóból visszaforduljon, elszaladjon, itt -hagyjon konczertet, jótékony nőket, s meg se álljon Amerikáig. - -Hogy ezt Hesperis szemei ott a fátyol alatt észre ne vették volna, alig -hihető. - -Én azonban siettem (váltóőri ügyességgel) a vasuti összeütközést -elhárítani, azzal, hogy odavetettem magamat a sinekre, s tárt karokkal -fogtam el egyszerre, mind a két delnőt. - -– Diadal, hölgyeim! Jegyeink az utolsóig mind elkeltek. Az utczákon -ázsióval kinálják az elővásárlók! - -– No, no, fiacskám! – szólt közbe a feleségem. – Engedd meg, hogy hadd -mutassam be elébb a hölgyeket egymásnak. - -S azzal megnevezte őket fejenkint, mire azok kezet nyujtottak egymásnak -előirt mosolygással. Hesperis és Passiflora még újak voltak egymásnak: -Nikkel pajtásnak pedig valóságos «új kapu» volt az Adelphe Philine -fejedelemasszony czím, a mi alatt Amarillist viszontlátta. - -A két utóbb érkezett hölgynek valami rövid közlendője volt Pálmával, -félsuttogás mellett. Nikkel a tükör felé fordult s bajuszát igazgatta. -Hesperis odalépett hozzám s egyet csipett a karomon, odasúgva: - -– No ha maga így tud hazudni egyszerre két hölgynek… - -– Hogy tud még akkor háromnak! - -Amarillis meg akarta mutatni, hogy ő itt is ura a helyzetnek. Maga jött -oda Nikkelhez, őt megszólítani. - -– Hiszen mi már találkoztunk az életben. - -– Igen, a klasszikus görög földön! a Pieridák berkében. - -A bordóvörös fátyol csak úgy libegett Hesperis kalapján e szóváltásra. - -Siettem interveniálni. - -– Jer velem, pajtás, a szobámba, – mondék Nikkelnek, azon törekedve, -hogy őt valahogy kihúzhassam a karjánál fogva a tükör és Amarillis -közül, a hová be volt szorítva. Te szeretted a régi pénzeket: énnekem -igen szép gyűjteményem van. - -Amarillis rám nézett. - -– Úgy? Nem is tudtam, hogy ön oly szenvedélyes régipénzgyűjtő! - -(Nem is voltam én az; hanem azért ritka szép nummismatikai múzeumom -volt, a mit a megboldogult elődöm gyűjtött össze). - -– S ön is úgy szereti az antikokat? – kérdé Amarillis Nikkeltől. - -– Imádom. - -– Akkor ebben a szalonban is találhat eleget. A mit itt lát, az mind -antik. - -(A feleségemnek ez volt a főszenvedélye: butorokban, képekben, -porczellánokban: vieux Sèvres, alt Wien, vieux Saxe, old-Chine, Szaczúma -japán). - -Nikkel bámulva nézegetett széjjel s elragadtatással mondá: - -– Nagyszerű! Pompás! Csupa antik. (S az alatt hol az egyik, hol a másik -hölgyre tekintett.) S milyen jól vannak konzerválva! - -Amarillis baziliskus-szemeket vetett rám. (Hiszen nem én, hanem a -Nikkel!) – (De csak nekem kell ezért majd meglakolnom.) - -– No, ha ön olyan nagy kedvelője a régi pénzeknek, én majd rávezetem önt -egy olyan kútforrásra, a hol ön a legritkább példányokat kaphatja. - -– Háládatos leszek érte. - -… Hej de jól éreztük magunkat Nikkel pajtással, mikor ebből a -tündérbarlangból az én pipázómba átszabadulhattunk. - -– Te pajtás! – könyörgött Nikkel, – az Isten szerelméért, el ne mondd a -feleségemnek, hogy én Passiflorát ismerem valamiképen. - -Nagyot kaczagtam rajta. - -– Féltékeny a feleséged? - -– De még mennyire! Azzal fenyeget, hogy ha én őt megcsalom: bizony -levágja álmomban az orromat. Már pedig nem szeretnék ezüst orral sétálni -a világban, mint a «Georgiai nők» férjei az operettben. - -– De hát nem is csalod meg? - -– Tudod, pajtás, a szerzetesek által letett «votum castitatis»-ban is -ott van a mentő «quantum possum» (a mennyire tehetem) formula. - -Az inas jött be. - -Nagyságos Nikkel úrnak adta át a feleségem meghivását a mai ebédre. A -nagyságos asszony addig is itt marad. - -Itt marad? - -Akkor azután is itt marad. - -Ő lesz az ötödik! - -Uram segíts! Ki van még hátra? - -Én ezt az ebédet négy hajdani lángom világítása mellett költöttem el; az -ötödik lángomnál főtt az ebéd. - -Ezt nem csinálja utánam Edison! - - -HERR VON ENTENFUSZ. - -Ebédről beszélek; pedig hát az a mai napról kimaradt. - -Ma dezsönéroztunk. Így volt a muszáj. - -A művésznőre való tekintetből kellett ezt a franczia étkező szokást -elfogadnunk. Föllépésük napján a művésznők nem ebédelnek. Korán egy -dezsőné, előadás után aztán majd lesz egy banket a művésznő -tiszteletére, ez aztán nagyszerű lesz! - -A villásreggelihez be kellett még várnunk mosziő Antanfüt. Ez volt a -diva imprezáriója. Imprezárió nélkül a divák nem utaznak. - -A nevét többször hallottam már emlegetni az asszonyoktól: «itt volt -mosziő Antanfü»; de az ortografiájával csak akkor ismerkedtem meg, mikor -a névjegyén leirva olvashattam: «Alfred Entenfusz». - -Impertinens kis németbe ójtott franczia volt. Mindig kalatyolt, senkit -szóhoz nem hagyott jutni. Elmondta egy szusz alatt, hogy ma délelőtt -milyen óriási munkát végzett: tizenkét hirlap szerkesztőségeit -szaladgálta be, kellő informácziókat hagyva hátra; egyebekről is -gondoskodott, a mi ilyen barbár országban nehezen megy; másutt ez mind -magától kinálkozik. - -Ez alkalommal az ebédnél a hölgyek letevén a kalapokat, Hesperist is -láthattam fátyol nélkül. Bizony nagyon megsoványkodott a jó teremtés. S -a sovány nőknél a féltékenység a nyak-inak merevségében nyilatkozik. - -Ej haj!… de kár megvénülni. - -… Denique az esteli konczert fényesen sikerült. A vigadó megtelt. Jelen -voltak a főváros celebritásai. Ott volt Rózsavölgyi és Társa is. A -fiatalság kitett magáért; volt taps és eléhivás elég; kivált midőn a -diva a cavatinák után rágyujtott egy magyar népdalra: «Ugyan édes komám -asszony, Mért kend olyan sovány asszony? Hogy tudott így elfogyni? Lám -én milyen kövér vagyok, Mint a háj, majd elolvadok, Ebben a nagy -melegben». – Ezzel a magyarok tökéletesen le voltak főzve. - -Kapott a diva nagyszámu bukétokat és koszorukat és azután egy lantot -csupa kaméliákból, azután meg egy virágkosarat rózsákból, meg egy -életnagyságú hattyut csupa tubarózsából kiformálva; végül egy -diadalszekeret, mely elé fehér galambok voltak fogva. A bámuló közönség -közt az a hírszellő járt, hogy mindezen nagyszerű ajándékokról egy -titokban maradni kivánó mæcenás gondoskodott. (Nem mertem a tükör felé -fordulni, nehogy föl találjam fedezni ezt a rejtőzni kivánó anonimust.) - -Annyi igaz, hogy én adtam – a feleségem kezébe – a diva által igényelt -fölléptidijat: egy lepedőt.[7] - -A nagy bankett alatt, a diva toasztjaira szolgáló pezsgőt is én -tartottam szerencsémnek kifizethetni. - -Mondtam is a feleségemnek – másnap, – hogy remélem, a diva meg van -elégedve az eredménynyel. - -Pálma a vállát vonogatta. - -– Alig maradt neki valami belőle. - -– Az ezer forint föllépti-dijból? - -– Az imprezárió annyi mindent fölszámított neki. - -– Ugyan miket? - -– Hát a sok reklám; azok a virágok, hattyuk, lantok, virágkosarak, -azokat mind Bécsből hozták. Azután az itteni hirlapok, a reczenziók, -mind véres nagy pénzbe kerültek. - -De már erre a szóra bennem is lobbot vetett a nemzeti büszkeség. - -– De már akkor szemtelenül hazudott az a svihák imprezárió. Magyar -kritikust még nem vesztegettek meg soha. Ebben a mi hirlapirodalmunk még -szűz! - -– Mosziő Antanfű azt mondta. A számlát is megmutatta Angiolinának. - -– Dobja a szeme közé a számlát a ficzkónak, magát meg dobja ki az ajtón. - -– Hiszen ő maga is szeretne már tőle megszabadulni, de nem bir. - -– No hát majd megszabadítom én a divát mosziő Kacsalábtól. - -Könnyű volt azt elkövetnem. - -Az irodám fiatal személyzete között mindig szokott lenni egy-két poéta. -Nem, mintha az én hivatalomnak lett volna szüksége a poétákra, hanem -inkább, mert a poétáknak volt szükségük az én hivatalomra. - -Hát biz a versírásból nehéz megélni a fiatal, kezdő tehetségnek; kapóra -jön mellé egy kis biztos alkalmazás valami fővárosi intézet irodájában. -Csaknem minden hitelintézetnek, biztosítónak, iparvállalatnak van egy -poétája, «levelező» czím alatt, a ki délig korrespondencziákat üt -nyélbe, délután meg verset, humoreszket, szinbirálatot cselekszik. - -Nálam épen volt kettő. - -– No ti derék gavallérok vagytok! – ezzel a szóval ronték az irodába – -ti pesti hirlapirók! Hát mikor egy ilyen czelebritás, egy honunk -szülötte csillag a művészet egén leszáll a hazai földre, ti azt -levetkőztetitek ad peram et saccum. - -– Ki meri azt mondani? – kiáltott egyszerre az én két poétám, leugorva a -levelezői srófos székről. - -– Hát maga mosziő Antanfü. Ő maga! - -Erre az én két poétám otthagyott kopirtintát, hektográfot, szandarakát; -ugrott a kalapjáért, futott ki az irodából. - -Két óra alatt föllármáztak minden szerkesztőséget. - -Két óra mulva hétrendbeli párbajra kihivás volt Entenfusz tisztelt -barátomnak az asztalán, a becsületükben megsértett fővárosi -hirlaptudósítók részéről. - -Entenfusz úr természetesen egyet sem fogadott el. Erre aztán a -fölingerelt múzsafiak galléron ragadták, odaczepelték Angiolina d’Istria -asszonyság szine elé, s ott kellett neki, tanuk jelenlétében, polgári -becsületére bevallani, hogy ő tőle magyar és német-magyar budapesti -hirlapiró se forintokban, se frankokban, se dollárokban, se márkákban, -se rubelekben, se sterlingekben, se lirákban, se drachmákban egyetlen -egy piczulát sem kapott, s az egész elszámolása falzum! S ennek a -korolláriumául kényszerítették a művésznőtől e hamis czimen elharácsolt -összeg azonnali leszámítolására. Végül pedig vitték a vasutra, s a -melyik vonat legelőbb indult, arra felültették s ellódították innen -Tarnopolba, vagy hová? - -No ettől az imprezáriótól hát alaposan megszabadítottam a divát. - -De vajjon nem volt-e neki egyebe is, mint imprezáriója? - -Hüh, teringettét! Erre nem gondoltam. - -Csak a fait accompli után kezdtem hátratekintgetni, hogy mi volt ez? - -Hisz én most megint valami nagy bolondságot míveltem. - -Hát minek volt nekem beleavatkoznom egy világhirű vándor-primadonna, meg -az imprezáriója ügyébe? Mi közöm nekem ahoz, hogy ők hogyan osztoznak -meg a zsákmányukon? - -Hogy azt a föllépési dijat én magam spendiroztam? Hát mi gondom nekem -arra a pénzre, a mit már kidobtam az ablakon? - -Hogy nem tűrhettem el a magyar hirlapirók rágalmaztatását? - -Ez is bolondság! Hát mi jót teszek én a magyar hirlapirókkal azáltal, -hogy elhiresztelem róluk: milyen megvesztegethetetlenek? Hogy a -dicséretet ingyen osztogatják? Ád valaki a magyar hirlapirónak egy új -kalapot – azért, hogy ő olyan becsületes? - -De a legnagyobb bolondság volt tőlem ennél a beavatkozásnál az a ferde -helyzet, a mibe saját magam kerültem Passiflorával szemben. - -Ez a drága hölgy most szentül azt hiszi, hogy én a Cicisbeoját azért -ugrattam el mellőle, mert féltékeny voltam rá. A tizenhat év előtt -kialudt láng újra föllobbanását látja benne. - -Ezt a meggyőződését észrevehető módon engedi sejtetni velem. - -A jótékony hangverseny után semmi előkészületet nem tesz a -továbbutazásra, nagyon jól érzi magát a házunknál, derült kedve van, az -egész társaságot elmulattatja. Maga kinálkozik közreműködéssel -jótékonyczélú hangversenyekben – minden föllépti díj nélkül. Egyszerre -meglepte a honleányi érzület. Szépnek találja a fővárost, kedvesnek a -közönséget, érdekli a nemzeti politika. - -Már látom: ez nekem itt marad a nyakamon. - -El voltam szánva, hogy védelmezni fogom magamat. - -Nagyon sok dolgom lett egyszerre a házon kivül, alig találkoztam -naphosszant az asszonyokkal. Az a sok gyűlés! - -Egyszer mégis sarokba szorított az Amarillis. - -– Megálljon csak! Ne szaladjon még el az asztaltól. Ön jó lábon áll a -nemzeti szinház intendánsával, ugy-e? - -Aha! Kezdődik már. - -Parirozni akartam a prim-vágást egy fintával. - -– Az az, hogy én a magam lábán jól állok; de az intendáns biczczent. - -– No no, uram! Ne utazzék ön kalauerekben; mert ott nagy konkurrencziát -talál maga előtt. Önnek nagy befolyása van a szinházi igazgatóságra. - -– Abból áll a befolyásom, hogy első emeleti páholyt tartok s a -bérletszüneteket is megváltom. - -– Ön mindennap találkozik az intendánssal. - -– A pikétasztalnál. Csak krajczárba pointjét. Hol ő nyer, hol én; nem -tartozunk egymásnak. - -– Ön előhozhatná neki egyszer Angiolina ügyét. - -– Ügyét? Hát van neki valami ügye? - -– No igen. Elhatározta, hogy művészi tehetségeit ismét hazájának fogja -szentelni. - -– Az nagyon szép tőle. - -– Hisz ön ismeri Angiolina tehetségét. - -– No de mennyire. - -– Milyen regiszter! Milyen iskola! Mekkora repertoár! Milyen trillák! És -aztán az a művészi játék! - -– Ez mind köztudomású dolog. - -– Ilyen tehetséget kár volna elszalasztani. - -– Kétségtelen. - -– No hát fog ön szólni az intendánsnak Angiolina érdekében? - -– Nem én. - -Amarillis fölnézett a magasba, aztán az asztal alá, meg két oldalt, -mintha keresné azt, aki így szólt: - -– Ön mondta ezt? - -– Saját szájammal. - -– Hogy ön Angiolinát nem fogja ajánlani az intendánsnak. - -– Tudja, szent barátném, én szivesen előmozdítom az ajánlásommal bármely -fiatal tehetségnek a pályafutása kezdetét, protegálom is, amíg a siker -stádiumába el nem jut; de bevégzett művésznők szenzálja nem akarok -lenni; ha a hazai operához akar szerződni a diva, ezt végezze a -karmesterek útján. Ebbe én nem avatkozom. - -Ezzel a szóval úgy megharagítottam Amarillist, hogy Adelphe Philine -fátyolába burkolta az arczát és ott hagyott. - -De hát Adelphe Philine is mit avatkozik profán dolgokba, mint a szinház? - -Ez órától fogva azután Passiflora is olyan képet csinált, mikor eléje -kerültem, mintha ő is apáczafejedelemasszony volna. - -De a többi asszonyok is mind éreztették velem a szolidarításukat. Még a -feleségem is. Valóságos hideg sugárzott ki belőle. Betegséget szimulált. - -Hát ti engemet boycottirozni akartok. - -No megálljatok! - -Azt tettem, hogy hivatalos kiküldetést adattam magamnak – Amszterdámba. - -«Másutt is Edison napja süt!» - -Ezt ugyan Shakespeare idejében úgy mondták, hogy «másutt is Isten napja -süt!» - -De hiszen a bölcs Ben Akiba sem mondta volna, hogy «semmi új sincs a nap -alatt», ha ismerte volna a «villanyos napot». Az alatt még sok új dolog -terem. - -Először utaztam egyedül, amióta feleséges vagyok. - -De azért ennek ne szenteljünk új fejezetet. - -Szégyenszemmel vallom meg: kaptam rajta, hogy a feleségem gyöngélkedik. - -Meg is vert érte az Isten! - -Az útban olyan grippét szereztem magamnak, hogy amint haza kerültem, -rögtön ágynak estem; három hétig meg nem szabadultam ettől az -akczióképes nyavalyától, amelyben az embernek az összes életczélja az -orrában összpontosul, annak van alárendelve minden egyéb életműszere. -Gyomor, tüdő, szív, mind azt lesi, hogy mit mond hozzá ő nagysága: az -orr? Az ember mindig alhatnék és soha sem tud aludni s úgy szeretné a -fejét valakivel elcserélni. - -A feleségem nagyszerű volt az ápolásban. De a többi hölgyek is hűségesen -segítettek neki. Vagy az egyik vagy a másik ült az ágyam mellett. -Mindegyik más meg másféle gyógykezelést kisértett meg rajtam. Ahol fájt, -ott megmassziroztak, sósborszeszszel bedörzsöltek; a fülem dombjára -spanyollégy flastromot ragasztottak; az egész idő alatt ujságot nem -olvashattam, mert a szemem fájt a világosságtól; csak az asszonyi -mendemondákból éltem. Különben sem értettem volna belőle semmit. Buta -voltam. Az eszem pauzált. Azt tudtam, hogy «hatan» vannak. De akárhogy -számláltam, nem tudtam reggeltől estig többet összehozni ötnél. Sorba -szedtem a neveiket: «Pálma, Amarillis, Iringo, Fritillária, Hesperis». -Ki lehet a hatodik, aki nincs itt? S miért nincs itt? Nem birtam -kiokoskodni. - -Egyszer aztán a grippének is csak vége szakadt, a gyógyulás abban -jelentkezett, hogy megkivántam az ujságolvasást. Kezembe adták a -Vasárnapi Ujságot (ezt az én kedvencz lapomat, aminek minden évfolyama -itt áll bekötve a könyvtáramban!) Hát amint fölnyitom, mit látnak benne -a szemeim? Passiflora arczképét egész féloldalon. - -«Passiflora»! Ez a hatodik ni! Most már eszembe jutott a neve. - -A kép alá ugyan «Angiolina D’Istria» volt jegyezve. - -Most már aztán arra is rájöttem, hogy miért nem látogatott meg a -betegségem alatt, ahogy a többi jó lelkek? - -Azért, mert haragszik rám. - -Haragszik rám, mert nem ajánlottam az intendánsnak a szerződtetését. - -Amint azonban a képhez csatolt életirását olvasni kezdtem, mindjárt az -elején ezen örvendetes hirrel találkoztam: «Angiolina D’Istria» -világszerte ismert művésznőt sikerült az intendaturának a magyar -dalszinház számára előnyös föltételek mellett szerződtetni. - -No hát! Megvan! Szivem, mi kell még? - -Épen Amarillis volt a virrasztóm. - -Mutattam neki a képet, nagy diadalommal. - -Nem volt tőle meglepetve. - -– No hát Angiolina D’Istria szerződtetve van az itteni operában. - -– Igen, – mondá nagyon fanyar képpel. - -– A saját tehetségeiért, az én ajánlgatásom nélkül. - -– Az ám. - -– Akkor hát nincs neki oka többé rám neheztelni. - -– De nagy oka van. Mert ha ön puszirozta volna a szerződtetését az -intendánsnál, akkor az intendáns fogadta volna el az Angiolina -föltételeit: héthavi szereplés, háromhavi szabadság, négy föllépés -havonkint, azontul külön föllépti díj, tizezer forint gázsi, – míg -ellenben az ön segítsége elmaradván, Angiolina volt kénytelen elfogadni -az intendáns föltételeit: kilencz havi szereplés, egyhavi szabadság, -nyolcz fellépés havonkint, négyezer forint gázsi, annak is fele -játékdíj, ami levonatik, ha a föllépés az ő hibájából elmarad. – Hát ez -a külömbség a dologban, uram. Érti ön? - -Hogyne érteném? Tehát nekem kellett volna az archimedesi csavarnak -lennem, aki az intendánst rákényszeríti az előnyösebb szerződésre. - -És ezt Amarillis egészen összeférhetőnek tartotta az ethikával. Épen -úgy, mint szent Krispin a lopott bőrből csizmavarrást mezítlábas emberek -számára. - -Azt már most a grippés fejemmel is megértettem, hogy emiatt bizony -Passiflorának van oka rám neheztelni. - -De annak az okát nem birtam kitalálni, hogy miért fogadott el egy -világhirü művésznő, aki egy hangversenyi föllépteért ezer forintot kap, -egy négyezer forintos szerződést háromnegyedévre? Ez még sublimior -mathesis volt az én beteg agyamnak. - -Pár nap mulva aztán, hogy a fejem is tisztább lett, napilapokat is -kezdtem olvasgatni, rábukkantam a szinházi kritikák rovatában a -tudósításokra, melyek Angiolina D’Istria első szinpadi fölléptére -vonatkoznak. Hát biz ezek nagyon langymelegek voltak. Nem olyan tüzesek, -mint a konczertreferádák. - -Még megjegyzéseket is tettek holmi elkopott középhangokról. Nem volt már -itt mosziö Antanfü, a ki szuggrálja a lelkesedést. - -Hogy azt elugrattam a művésznőtől, az már csakugyan az én bűnöm. - -De még nagyobb az, hogy Entenfusz úr hivatala ekként vakancziába -kerülvén, azt nem siettem betölteni. - -Ez a mea maxima culpa. - -… Amíg a grippém tartott, a sok konfuzus álom között azok a vizióim is -voltak, hogy én vagyok az Entenfusz. De megizzadtam bele! - -Soha többet, csak most kigyógyuljak valahogy! - -… Aztán utoljára mégis csak meglátogatott Passiflora, s úgy tett, mintha -nagyon örülne a fölgyógyulásomnak. - -Vajjon mit forralhat ellenem? - - -NACHTIGALLNÉ ASSZONY. - -Régóta hallottam én ezt a nevet emlegetni a házunknál, de nem sokat -ügyeltem rá. - -Gyakran, mikor egyedül voltunk a feleségemmel, jött az inas, vagy a -szobaleány jelenteni. - -– A Nachtigallné van itt. - -– Vezesd az öltözőmbe. - -Néha az is megtörtént, hogy a feleségem ilyenkor távoztában azzal vett -búcsút tőlem, hogy «adj egy ötvenest: majd elsőben beszámoljuk». Amiből -azt sejthettem, hogy Nachtigallné asszony is egyike azoknak a házi -szellemeknek, akik nélkül a feleségem nem tud meglenni. - -Pálma soha sem vásárolt semmit a boltokból, mindent a házalók útján -szerzett be. Az igaz, hogy olyan szenvedélyei voltak, amiket a boltosok -nem tudtak volna kielégíteni. Mindenben az antikot kereste. Még az -öltözeteinek a kelméi is vagy a renaissance, vagy legalább a directoire -korból valók voltak. Hát én ebbe nem szóltam bele; nem értettem hozzá. -Az antik históriák nekem magamnak is tetszenek. Például a tajtékpipák. -Egy Apafi fejedelem korabeli buzogányért is képes vagyok áldozatot -hozni; kiváltképen, ha még az azzal kiporolandó selyemtóga is kapható -volna, (a benne levő fürmenderrel együtt). - -Hát mikor már annyira helyreépültem a bajomból, hogy a fekete kávét a -karosszékben költhettem el, a nőm segédkezése mellett: jön az inas -jelenteni a Nachtigallnét. A feleségem azt mondja neki: vezesse ide, -ezúttal az uramnak hoz valamit. Nekem megsugta: «igazi Attila -aranypénzeket». - -Igazi Attila aranypénzeket! Ez nagyszerű! - -Lábbadozó betegeknek így szoktak kedélyemelő meglepetéseket szerezni. - -Hol van az a Nachtigallné azokkal az Attila aranyakkal? - -Az Attila aranyak azonban korántsem leptek meg annyira, mint maga a -velük kereskedő Nachtigallné. - -Hisz ez is egy antik. - -– Nini! Hát maga az Mirrha! - -A Nachtigallné az én königgraeczi zsidóleány ideálom volt. - -Pálma erről sem tudott semmit. - -Azzal odaültette közénk a házalónét s elmondatta vele az élettörténetét, -amiből én is értesültem Mirrha sorsfordulatairól. Ő férjhez ment egy -börzeágenshez, a férje elköltözött Amerikába, az atyja meghalt; az -antikvárüzlet ő rá maradt, a miből ő nagynehezen tudott megélni, míg -végre a mennyei gondviselés eléje hozta ezt a boldogtalanok őrző -angyalát, az áldott Adelphe Philine fejedelemasszonyt, aki őt -rábeszélte, hogy tegye át az egész antikvár-üzletét Budapestre; azóta -igen jól mennek a dolgai. - -Ebből aztán megtudtam, hogy még Mirrhát is Amarillis vezette a nyomomba. -No most már együtt vannak mind a hatan! - - -BARACSKAINÉ ASSZONYSÁG. - -Még eddig semmi baj sincs. - -Hát mi kárt tehetnek mind a hatan? - -A multakra senki sem féltékeny. - -Azaz, hogy nem jól mondtam, hogy senki sem; csak az én feleségem az, aki -nem féltékeny. - -Bizonyosan informálva van már. Mert, hogy amit hat asszony tud egy -férjről, azt a hetedik, a feleség meg ne tudja, az ellenkezik az -akusztika törvényeivel. - -Ő nem csinál belőle semmit; összegyüjti őket maga körül, traktálja, -ozsonnáztatja őket, a szakácsnét ajándékkal tartja, a zsidóasszonytól -vásárol, a többiek kedvéért zsur fikszeket ád; nekem csak a férfiakról -kell gondoskodnom, asszony van elég. - -Azt hiszem, hogy a feleségem épenséggel parádézik velük. Ahogy más delnő -fölrakja az antik ékszereit, a régi brüsszeli csipkéit, úgy rakja föl az -én feleségem magára a praehistorikus vetélytársnőit. (Vagy ha jobban -tetszik a klasszikus hasonlat, ahogy a Grakkhusok anyja mondá a fiaira: -«ezek az én klenodiumaim».) - -Aztán – van egy nagy igazság, amit nem hiszem, hogy a glosszák és -kszéniák irói előlem elragadtak volna s ez az, hogy «idő jártával -fiatalabbak nem leszünk». (Nem szedeted kurzivval ezt a remek mondást? – -Legalább tedd macskakörmök közé.) - -No hát így folyt az én életem kedélyesen és unalmasan a maga egyenes -vágányában. - -Egy napon egy erősen összegyürt levelet kapok hordárkézből, mely nem -volt borítékba téve, hanem csak úgy összehajtva és lepecsételve. - -«Tekintetes úr!» - -(Ez még nem tudja, hogy Budapesten, aki nem méltóságos úr, vagy -kegyelmes úr, az mind nagyságos úr.) - -«Alólirott asszonyság sziveskedem tekintetes uraságodat meginstálni, -hogy engemet bátorkodjék meglátogatni a szállásomon, igen sürgetős -ügyben, amit lesz szerencséje általam azonnal megismerni. Pénz nem -kéretik, nehogy azt tessék gondolni. Lakásom medve-utcza 16. szám, -földszint, (mivelhogy a lábaim rosszak) nro 6 ajtó. – Jóakaró szolgája -özvegy néhai Baracskai Lászlóné, akire tetszik jól emlékezni. - -«Baracskai Lászlóné?» - -Dehogy tetszik jól emlékeznem erre a névre. - -Úgy rémlik, mintha valaha, az ősidőkben, hallottam, vagy olvastam volna -ilyenforma névről valamit; de hogy hol, mikor és mit, arról még csak -sejtelmem sem volt. - -Melyik korszakból kerül ez elő? - -Olyan kategórikus meghívás volt, hogy nem birtam neki ellenállani. Ebéd -után, amint a kanalat letettem a kezemből, siettem az ismerős -fiakkeremet fölkeresni. Tudja-e hol van a medve-utcza? Hogy ne tudná? -Ott van egy budai külvárosnak a szélén. Hanem fiakkerrel nem lehet -belemenni, mert zsák-utcza s megfordulni nem lehet benne. - -Odahajtattam hát, a meddig lehetett, odább gyalog. - -Aféle kis kapásház volt, aminek két szobája van utczára, a kapu által -elválasztva; az egyikben a gazda lakik, a másikat kiadják bérbe. - -Az udvaron épen szapulással, ruhateregetéssel foglalkoztak. - -– Itten lakik Baracskainé asszonyság? – kérdém a mosóhölgyek -legtekintélyesebbikétől. - -Az a könyökével mutatott (a két kezével épen a nedves ruhát csavarta), -hogy melyik ajtón kopogtassak. - -A kopogtatásra fölnyilt az ajtó egy kissé. Az ajtónyiláson át valami -fiatal leányarczot pillantottam meg egy perczre, mely azonban rögtön -eltünt; az ajtót félig nyitva hagyva előttem. - -Még egyszer kopogtattam, megvártam, míg egy hang azt mondta: szabad, -azzal beléptem. - -Olyan tisztességes tabáni házikó tiszta szobája volt az. (A gazda -valószinüleg kapás, ez még a filokszéra előtt volt, a gazdaasszony pedig -mosónő). A kanapé fölött tükör rámájába dugott szentelt bárkával, -mellette paraszt majolika szent képek. - -Az asztal mellett volt egy szalmafonatos karszék, abban ült egy éltes -asszonyság; viselete, különösen fejkötője elárulta a római nőt -(kálvinista rómait). Lábai egy nagy zsámolyra voltak fölrakva. - -Körülnéztem; rajta kivül senkit sem láttam a szobában. - -A szögletben volt egy nagy zöld cserépkályha, mély, fiókos koczkákkal, -kávémelegítő tűzhelylyel, aminőket csak a veszprémi vásáron kaphatni. - -– Baracskainé asszonyságot keresem, – adám elő megjelenésem okát. - -– Én vagyok az, lelkem galambom, legyen szerencséje közelebb jönni. -Tessék helyet foglalni ott a széken. Én mindjárt ráismertem az -arczképéről, aki nálunk megvan. - -Azt hittem, hogy valami csalóval van dolgom. - -– Nem nagyasszony, az én arczképem nem lehet az ön birtokában; mert én -elvből sohasem fotografáltattam le magamat, se a képes lapok nem -közölték a képemet soha. - -A nagyasszony kettőt legyintett a kövér tenyerével, nagyot hunyorítva. - -– Nem is aféle mai világbeli húsz krajczáros potograpia az, lelkem adta -teremtette galambom, hanem egy valóságos piktura; alá van irva a neve -is; maga festette aztat tükörből. Igaz, hogy régecskén volt. De azért -még most is hasonlatos. - -Tyhü, teringettét! Most virrad meg egyszerre az agyamban! Tudom már, -hogy ki ez a Baracskainé asszonyság? Az én tükörből festett képem! - -Véletlenül a szemben levő tükörbe pillanték, s abból épen oda láttam a -zöldkályha mögötti sutba. Az imént megpillantott ifjabb hölgyalak -rejtőzött oda, hiányos toaletjét, melyben megleptem, kiegészíteni. - -– Ott van biz ez az arczkép nálam, – folytatá a nagyasszony, – maga az -hagyta ottan, akinek a számára tetszett pingálni emlékül. Nagy -becsületben tartjuk. A kis leány is. No gyere elő onnan a sutból, kis -leány. - -Erre aztán, kissé durczás toppantással előlépett rejtekéből a kis leány. - -Igazán kis leány volt; csupa gyermekes félszegség, negédesség, naivság, -szemérem, aminőt csak egy két esztendős kis leánytól lehetne betanulni; -nem lepett volna meg, ha azon kezdi, hogy «csecse baba – bebe bácsi – -dádá». - -Külömben magasra felnőtt karcsu alak volt, szépen fejlődött idomokkal; -arcza hamvas piros, ajkai teltek, haja két tekercsbe fonva, le volt -eresztve, sötétszőke, egy kis aranyveres csillámmal. Különösen szép -homloka volt, s nem volt takargatva mesterséges frufrukkal. - -– No nézze! Hát itt van a Viola! - -(Ah! A Viola! Csakugyan! Ilyen virágnevet hallottam már valaha.) - -– Ugy-e, hogy megnőtt! Hja bizony megnő a leány, ha az ágy alá dugják -is. István király napján mult tizenhat esztendős. No hát csókolj kezet a -nagyságos úrnak. - -A leány vonakodott azt megtenni. Én protestáltam. - -– Leány nem csókol kezet férfinak soha. Szorítson velem kezet s aztán -üljön ide mellém, Viola. - -A leány eltakarta az arczát. - -– No azért nincs mit elpirulni, hogy egy idegen úr a neveden szólít. Ez -az úr a te jóltevőd, akinek köszönhetsz mindent. Még azt is, hogy ilyen -szép ruhád van. Ő neked atyád helyett atyád volt, születésed (azaz, hogy -kereszteltetésed óta). Azért szeretheted ezt az urat, úgy, mint az édes -atyádat. Óh én jól tudok mindent; nekem annak idejében elmondtak -mindent. (Ezt az utóbbi mondatot egészen hozzám intézte a nagyasszony, a -fél szemével bizalmasan hunyorítva.) - -– Hát bizony csak megnőtt ez a leány az idők jártával, hála a nagyságos -úr kegyes gondoskodásának. Minden hónap primáján ott volt az asztalomon -a havi dáczia, ahogy dukált; semmi fogyatkozás nem volt. S én abból -fölneveltem a leányt, tisztességesen, iskolába járattam, kitaníttattam. -Tud varrni, himezni, sütni, főzni, úgy mint egy kisasszony. Mutasd csak -azt a csipkekrézlit a nyakadon. Azt a csipkét is maga csinálta. - -Én nem maradtam adós bámulatom kifejezésével. - -– Hanem hát nem locsogni-fecsegni jöttem én föl ide olyan nagy -messzeségből, hanem egyenesen a Violának a sorsa miatt; azt valahogyan -dülőre kell vinni. A leány már tizenhat esztendős, én pedig már öreg -test vagyok, a lábaimban csúz van, én nem hordhatom a leányt a világba, -ahogy szokás, magában pedig csak nem szaladgálhat egy ilyen nagy leány. - -Most valamit készült velem közölni a nagyasszony, amit a leánynak nem -kellett meghallani. - -– Eredj csak, kis leányom, fogd azt a vizes palaczkot, hozz bele friss -vizet. A nagyságos úr szomjas. Jól kihúzd a kutat, hogy friss legyen a -víz. Be ne locskold a czipődet. - -Alig húzta ki a lábát a leány a szobából, a nagyasszony fülbe súgva -mondá: - -– A leány művésznő akar lenni. Ha ellenzem, elszökik. Hát inkább úgy -teszek, mint Aranyi professzor uram tett az ablakkal, nehogy a macska -törje ki, hát inkább maga ütötte ki a botjával. Fölhoztam a leányt -Pestre. Eddig én neveltem hűségesen; nevelje már most tovább, akinek -nagyobb jussa van hozzá. Vagy az eddigi jóltevője, vagy a vérszerinti -édes apja. Annak is tudom ám én a nevét. Nekem mindent elmondott az -illető annak idejében. - -(Az illető!) - -– Csak egy szót, nagyasszony, a míg magunk vagyunk. Ismeri ez a leány az -anyját? - -– Nem tud ez róla semmit. Az anyja nem kérdezősködött róla soha. Úgy -elfelejtette, mintha nem is volna. De csak egy születésnapi ajándékot, -csak egy kis fülbevalót sem küldött a leányának soha. Csak egy kis hajas -babát, vagy egy szalagot a hajába, a miről ráemlékezzék. Soha. Aztán én -sem irtam neki a leányáról soha. Nem is hiszem, hogy örült volna neki. -Hiszen még a becsületes magyar nevét is elfordította taliánra, hogy a -leánya még a matrikula után se találjon a nyomára. A Viola azt hiszi az -anyjáról, hogy meghótt. Meg is hótt az ránézve valósággal. Nem is vinne -rá a lélek, hogy az anyjához vigyem a leányt, inkább az apját keresem -föl vele. - -– No oda meg épen ne vigye. (Az kellene most csak épen a szegény Nikkel -kopasz fejének!) - -– Hát akkor?… - -– No majd gondoljunk ki valamit. - - -VIOLA. - -A leány visszajött a friss vizzel, töltött belőle egy pohárba s -megkinált vele, én megittam. (Ejh, de régen ittam vizet szép leány -kinálatára.) - -Egészen gyereknek látszott a viselkedésében; az a félénken tolakodó -mórikálás, azok az ügyetlen balogsüti mozdulatok, mint aki most került -ki az elemi iskolából. A szemeit még nem mutatta meg. - -– No csak ne féljen tőlem kis leány. Én nem vagyok zsettatóre, nem verem -meg a rossz szemeimmel a kis leányokat. - -– Óh, mi attól nem is félünk, – felelt meg a leány helyett a nagyasszony -– attól, aki a szemével megver, akit minálunk prikulicsnak hínak. Mink -nem vagyunk babonásak, mert mink kálvinisták vagyunk. Amint én azt -látom, hogy valaki megverte a szemével a leányt, azonnal azt teszem, -hogy eleven szénnel vizet oltok, abban megmosdatom a leánynak az arczát -s azzal meg van törve a babona. - -Viola ez alatt abban mesterkedett, hogy a kötényének a két szalagját a -legbonyolultabb csomóvá bogozta össze. - -– Hát figyeljen csak rám, kis leány, a jó nagynéni azt tudatta velem, -hogy maga a művészi pályára szándékozik lépni. Úgy van-e? - -A kis leány aztán azt tüzte ki feladatául, hogy az összeczorkázott -kötényszalagokat megint szétbontogassa s csak úgy összefogott szájjal -felelt rá: «Igen». - -– De hát annak, aki művésznő akar lenni, nagyon sokat kell ám tanulni. - -– Tudom. (Ezt már hangosabban mondá.) - -– De hát van magának tehetsége a művészethez? - -– Van. (Ennél a szónál fölnyitotta a szemét. A szemében volt a neve: -igazi viola. S bátran a szemembe nézett; a kötényszalagnak is békét -hagyott, öntudatosan fölemelte a fejét.) - -– Van önnek szép hangja? - -– Nincs. A hangom gyönge és hamis. - -– Tehát énekesnő nem lehet. Azonban a szavaló művészethez is -megkivántatik a terjedelmes hang. - -– De én nem akarok színművésznő lenni. - -– Hát mi? - -– Hanem zeneművésznő. - -– Ah! Úgy? – Én a tíz ujammal mutattam valamit az asztalon. - -– Nem! Nem zongora-kalapáló. - -Aztán más pantomiát jeleztem. - -– Nem is hegedű-reszelő. - -– Tán csak nem…? - -– De igen; nekem a violoncellóhoz van tehetségem. - -– S honnan tudja azt? - -– Tanultam egy évig; a kollegiumi zenekarban volt egy theologus diák, -hires cellista; attul vettem leczkéket. Kottábul a vista játszom; de -hallás után is eljátszom akármit. - -Nekem úgy tetszett, hogy emelkedik velem a szék. Átkozott violoncelló! -Hát nem elég volt egyszer? - -– A bizony lelkemadta teremtette galambom, – erősíté a nagyasszony, -olyat csapva kövér tenyerével a czombomra, hogy csak úgy csattant. – Úgy -játszik ez a leány a brúgón, mint egy valóságos czigány. Ha az ember -behunyja a szemét, azt hiszi, hogy a Csicsa. - -No ez nevezetes reproduktió a fátumtól! Ha az emberrel valami nagy -bolondság történik az életben, rá kellene irni a hátára: «Gare au -contrefait!» Tilos az utánzás. - -Az pedig logikai következetesség a fátumtól, ha már ezt az utánzást -elkövette, hogy még egy cellovirtuóznét hozzon a világra; azt egyenesen -az én szárnyaim alá vezesse, mert hiszen én vagyok épen az a protektor, -aki a miniszternél kieszközöltem, hogy Nro I-nek adja meg az engedélyt -zenetanműhely fölállítására. Ha van egy csellót játszó leány a világon, -annak okvetlenül én vagyok a védszentje, mint a tűzoltóknak Szent -Flórián, a vinczelléreknek Orbán. - -– Jól van, – mondám a leánynak. – Majd holnap próbát teszünk Viola -kisasszonynyal a direktornénál. - -– Hát hiszen azért is fáradtunk ide, – mondá a nagyasszony. - -– Majd én elviszem magukat oda reggel nyolcz órakor; mert később a -rendes leczkeórák folynak. - -– Legyen szerencséje. - -– Hanem maguknak át kell költözni Pestre, egy rendes vendéglőbe. - -– Jaj lelkem, galambom, nem tudok ám én grádicson fölmászni, ezekkel a -nohikkal. (Népies elnevezése a lábaknak.) - -– Menjenek a Hungáriába; ott van lift, amin fölhúzzák az embert. - -– Tyhü, dehogy merek én ráülni egy olyan pokolmasinára, akin élve -szállítják az embert a mennyországba. - -– Hát hiszen a nagyasszony kálvinista, aki nem fél a babonától. Tegyen -úgy, ahogy én szoktam, mikor a fölhuzóba belépek. Nyomjon egy piczulát -annak az ördöngős ficzkónak a markába, aki a gépet iszkurálja: meglátja, -hogy semmi baja sem történik. Aztán a vendéglői költségekre adok magának -egy kis pénzt, no meg bérkocsira, hogy a nohikat ne fáraszsza. A -kisasszonynak is kell egy új ruhát venni; kapni készen; meg kalapot és -kesztyüt, napernyőt. - -Azzal a kezébe nyomtam egy száz forintost. - - -AZ ELSŐ SZÁZ FORINT. - -Baracskainé asszonyság, mikor a százas bankót a kezébe nyomtam, közel -volt hozzá, hogy azt a szimbolisztikus ráköpködéssel üdvözölje; mert -igaz, hogy a kálvinisták nem babonásak, de azért megteszik azt, hogy -mikor valami első pénz kerül a markukba, úgy tesznek, mintha -megköpködnék «fthü-thü» s magukban mondják: «apád, anyád idejöjjön». - -A leány azonban kerekre fölnyitotta a szemeit, amint a százast meglátta -(eddig csak hiréből ismerte), az arcza egyszerre lángvörös lett, gyors -mozdulattal kikapta azt a nagyasszony kezéből s visszaadta nekem, aztán -a két tenyerével eltakarta az arczát. - -– Ugyan, ugyan, te bohó leány – zsémbelt rá a nagyasszony. - -Én pedig megfogtam a két kezét s kényszerítém azokat elpirult arczának -elhagyására. - -– Ne értsen félre, kedves Viola. Maga egy ártatlan gyermek. Tőlem -orczapirulás nélkül elfogadhat mindent. Én az ön atyjának testilelki jó -barátja vagyok. Ő az én életemet mentette meg egykor a bizonyos -halálból. Még annál többet is tett velem. A becsületemet óvta meg. Hogy -mi módon, azt én magának meg nem magyarázhatom. (Nem ám, azt csak nem -mondhatom el neki, hogy «megóvott attól a szégyentől, hogy a te mamádat -nőül vegyem».) Ezért én ő neki holtomig lekötelezettje maradok s csak -egy nehéz adósságomat rovom le, amidőn egyetlen gyermekének sorsáról -gondoskodom. Eddig is tettem azt, s ha a próba sikerülni fog holnap, -azontul még nagyobb mértékben tenni fogom. S az én nekem nem lesz -áldozat és kegyedet semmi háládatosságra nem kötelezi irántam. - -Azzal visszacsúsztattam a ruhájának a fodrai közé a százast. Engedte. - -(S eközben eszedbe jutott az automat, akinek egy négy krajczárost dugnak -a szájába s arra kiugrik belőle egy skatulya gyufa). - -Ej, ej! De rossz nyelve van az ilyen inkarnátus pszikológusnak! - -Másnap fiakkerrel mentem a Hungáriába. - -Csakugyan tudtak valahol egy földszinti szobát adni a nagyasszonynak, -ahová nem kellett pokolgépen repülni. - -Violának már új ruhája volt, amit nekem dicsekedve mutatott be. Az árát -is megmondta, csak huszonhét forint volt. - -A nagyasszonyt is elvittem Violával együtt a zeneiskoláig. Fritillária -(már én csak maradok ennél a névnél) a harmadik emeleten lakott, ahová -Baracskainé a Szent Dávid hegedüjeért sem volt hajlandó fölmászni; őt -odalenn hagytuk a kocsiban. - -Magam vezettem föl Violát a zenetanárnőhöz. - -Az rögtön próbát tett vele. Előkeresett a számára egy gordonkát s -leültette a hangjegytámlány mellé. Legelőbb is a kezdetleges -skálatanulmányokat játszatta el vele hangjegyekből. Egy hibát sem -ejtett. Azután egy nehéz szonátát tett eléje. A leány azt is végig -játszotta a legnagyobb preczizióval. Utoljára fölszólította, hogy -játszszon valamit könyv nélkül, valami magyar melódiát. A leány aztán -elhúzta a Bihari kesergőjét, meg a «Szemembő könypatak csereg» -melódiáját, de annyi érzéssel és bámulatra méltó technikával, hogy a -tanárnő tapsolni kezdett neki. - -– Igazán rendkivüli tehetsége van a kisasszonynak – mondá gratuláló -kézszorítással fordulva hozzám. – Első rendű talentum. - -– No hát! Elsőrendű talentumokat protegálni nemcsak jogunk, de -kötelességünk. - -Én megegyeztem a tanárnővel a leczkék díjában; holnaputántól kezdődik a -rendes oktatás. Tetszik tudni, a mai és holnapi nap eltelik a szállás -kereséssel. - -Mert egy gordonkatanuló kisasszony számára nem olyan könnyű szállást -találni a fővárosban. - -Annak olyan elszigetelt lakás kell, ahol ő sem alkalmatlankodik a -skála-tanulmányaival se a mellette, se a fölötte, se az alatta lakóknak; -de viszont azok sem zavarják őt zongorával, énekszóval, lármás -foglalkozással. Ilyen alkalmatos helyiséget csak a külvárosok -valamelyikében lehetett kapni; két szoba, egy konyha, kettős kijárással. -Az természetesen mind butorozatlan volt. Tehát butorokat is kellett bele -szerezni egyszerüeket, de mégis elegánsakat; aztán meg konyha edényt. -(Az első százast követte az ötödik, meg a hatodik.) - -A leány csak egyre bámult; kiváncsi volt, de nem értett semmit. Annál -szivesebben rendezkedett a nagyasszony. - -Én röviden iparkodtam a helyzetemet tisztázni. - -– Kedves Viola. Ez lesz önnek a szállása. A házbért kifizettem előre -egész évre. Kegyed kap tőlem élelmezésre havonkint száz forintot, mind -addig, amíg a művészete jövedelmezővé lesz. Abból kijöhet, még ruházatra -is marad. Vettem önnek egy gordonkát, meg egy varrógépet. Azokkal -fölváltva foglalkozhatik. A jó nagynéni lesz olyan kegyes, hogy felügyel -kegyedre. - -– Jaj, lelkemadta teremtette galambom, – szólt közbe a nagyasszony, -saját térdeit ütögetve a tenyereivel. – Én bizony nem lehetek olyan -kegyes, hogy itt maradjak leányőrzőnek; mert én nekem otthon gazdaságom -van, amit nem hagyhatok ebadóba; nekem haza kell utaznom. Hanem van -énnekem egy régi hűséges cselédem, a jó Magda; majd azt leküldöm a -Violának, ő volt a dajkája kicsiny korában; ezután is hűségesen fogja őt -szolgálni. Egy kicsit süket szegényke, de külömben áldott jó teremtés. - -– No hát – úgy is jól lesz. - - -PIA FRAUS. - -«Pia fraus»-nak nevezzük az olyan szelidebb fajta csalást, mely egy -valakinek hasznára szolgál, anélkül, hogy más valakinek kárt okozna. - -Idáig hát megvolnánk. Viola fölfedezve, Viola elhelyezve. - -De mit szólnak majd ehez odahaza? A semmisítő törvényszék? A -septemfœminalis tabula! Ez az igazi hétszemélyes törvényszék. - -Annyi bizonyos, hogy amely napnak a reggelén én Violát bevezettem -Fritillária zeneiskolájába, annak a napnak az öt órai thea-uzsonnáján -ezt ki fogja hirdetni Fritillária asszony urbi et orbi. - -Innen csak az egyenes út vezet ki. Még ugyanaz nap az ebédnél saját -magam elmondok mindent a feleségemnek, ami igaz. - -(Mindent? Te!) - -No tudod, kilencz tizedrészt. Sokallod? Hát mondjunk tizenhét -huszadrészt. Hát hiszen mikor egy kulánsan fizető férj a feleségének -elmondja az igazat, magának is csak jár belőle provizió. - -Tehát a következőket: - -1. Van egy jó barátom, kinek nagy hálával tartozom. - -2. Annak van egy titokban nevelt leánya, titkolt viszonynak a szülötte. - -3. A leány egy jószivü nagynéne gondjai alatt nevelkedett föl. - -4. A nagynéne lábai rosszak, nem járhat velük. - -5. A leány életmódja biztosítva van rendes pénzügyi művelet által. A -jóltevő neve eltitkolandó, állására és feleséges voltára való -tekintetből. - -6. A leány művészi tehetségekkel van fölruházva. Fényes jövendő -várakozik reá. - -7. A leány erényes, felügyelete szigoru. - -8. Én bizvást apja lehetnék. - -No hát olyan adat ez mind, amit el lehet hinni. - -Pálma elfogadta azt en bloc, csak azt mondta, hogy szeretné azt a leányt -megismerni. - -Biztosítottam felőle, hogy be fogja mutatni magát, mihelyt rendben lesz. - -Így aztán Pálma az öt órai theaozsonnán azzal vághatta ketté Fritillária -szenzácziós hirmondását, hogy «mindent tudok, a férjem már elmondta». - -Így szedik ki a kigyónak a méregfogait. - -Az pedig, hogy Viola rendben lesz, azt jelentette, hogy amint a régi -dajkája megérkezik s elfoglalhatja a nagynéne helyét. - -Én azonnal, amint Magda (így hitták a dadát) megérkezett, hazabocsátám -Baracskayné asszonyt, azzal a megvigasztalással, hogy azok a bizonyos -husz forintok, melyek a biztosító társaság által eddigelé az asztalára -havonkint leszámíttattak, ezentúl is meg fognak ugyanott jelenni. -Fogadja el eddigi hű ápolása jutalmául. A Violának nem lesz már arra -szüksége. Megértette a jó lélek s nagy könyhullatások között -elbúcsúzott. - -Viola pedig beszegődtette a Magdát az én segítségemmel, amire nagy -szükség volt, mert a jámbor nagyot hallott. Különösen azt nem akarta -meghallani, mikor Viola tíz forint havi bért kinált neki; hanem mikor én -azt mondtam neki, hogy másik tizet én teszek hozzá, azt meghallotta. Meg -hogy a fát, vizet a házi szolga fogja hordani a konyhára. - -Az is tetszett neki, hogy egy öltözet új ruhát kapott ajándékba. - -Erre a díszes jelmezre azért volt szükség, hogy a látogatás alkalmával, -mint Viola kisérőnéje legyen bemutatható a feleségemnél. - -Én ugyan a feleségemet eleve informáltam, hogy a kedves nagynéne lábai -nem birják meg a lépcsőmászást; ő majd lenn fog maradni a hintóban az -alatt, amig én Violát fölvezetem; de Pálma humanus lelkülete talált -kedvezőbb megoldást. Odarendelt két hordárt egy karosszékkel a kapuhoz s -mikor mi megérkeztünk a bérkocsival (a saját hintómon nem jártam Viola -szállásáig), szépen kiemelték Magda asszonyt, karra véve, beleültették a -zsöllyébe s így szállították föl a garádicson. Engedett magával mindent -elkövetni. - -A bemutatás megtörtént annak rende szerint. Pálma egyedül fogadta a -látogatókat, leültette őket a karszékbe; nekem is helyet mutatott. Avval -kezdődött a benevolum. - -– Baracskay Viola a neve? - -– A nevelőanyám után. Valósággal az anyám nevét viselem; de azt -férjhezmenetelemig nem szabad használnom. - -– Az atyjáról nem tud ön semmit? - -– Azt tudom, hogy előkelő állásu hivatalnok és nős. - -– Gondoskodtak önnek a megélhetéséről? - -– Óh igen. Havonkint kapok életbiztosítási alapon száz forintot. (No, -itt esett egy kis korrektura az igazságon.) – Az elég szép. Abból igen -tisztességesen megélhet. - -– Óh, én igen kevésből kijövök; a fölösleget félreteszem. Hogy ha itt -kitanultam az iskolát, Párisba kimehessek, tovább képeztetés végett. -(Második korrektura!) - -Pálma intézett egynéhány kérdést Magdához is; amire azonban a tisztelt -hölgy állhatatos némasággal válaszólt. - -– Elégségesnek találja ön – szólt végre Pálma a leányhoz – a nagynénje -felügyelését magára nézve? - -– Még van azonkivül egy felügyelőm – szólt Viola, önérzetes -fejfölemeléssel. A – saját ambiczióm. - -– Ah! a művészi ambiczió! - -– Nem csak az – folytatá a leány. – Még más ambiczió is. Nekem vágyam -van társadalmi állást foglalhatni el. S ehez van jogosult reményem. -Ugyanaz a jóltevő kéz, mely napi szükségeimről gondoskodott, szintén -azon biztosító társaságnál huszezer forint kelengyét kötelezett le a -számomra férjhezmenetelem esetére. Én tudom jól, hogy egy könnyelmü -ballépéssel egy vagyont és egy társadalmi állást dobnék el magamtól. – -Ez a tudat az én erényőröm. - -Pálma úgy meg volt hatva ettől a szónoklattól, hogy a kezét nyujtá a -leánynak, amit az háromszor megcsókolt. - -Én pedig meggyőződtem felőle, hogy az én védenczem nagy szinművésznő. - -Azzal Pálma elbocsátá a látogatóit, a hordárok ismét levitték karszékbe -ültetve Magda asszonyt a hintóig, én odáig vezettem Violát s -elbucsuzásunkkor azt sugám neki: - -– Délután négy órakor meglátogatom. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Tehát volt már közöttünk valami közös. A közös hazugság. – Ez is egy -neme a liézonnak. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Pálma néhány nap múlva egy drága kerekes széket küldött a «nagy -néni»-nek, amin az, saját kezeivel hajtva a kereket, tehetett nagyobb -kirándulásokat az utczán. Eleinte Magda nem akart hozzászokni ehez a -furcsa járműhöz; hanem aztán Violával addig biztattuk, míg kedvet kapot -hozzá, hogy ezen járjon ki a piaczra, csirkét, uborkát bevásárolni. -Annyira, hogy még az ujságba is bekerült; a «Neues Politisches -Volksblatt» képben is megörökítette: «Die Haushälterin auf Rädern». -Pálma büszke volt rá s eltette a lapot emlékül. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Délután négy órakor elmentem Violát meglátogatni. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -És azután minden délután négy órakor elmentem hozzá. S rendesen nyolcz -óra után kerültem haza. - -Hiszen ez a rendes hóra kanonika. - -Ez a tisztességes férjeknek, családapáknak a rendes ideje. – Mikor az -asszonytársaság egybegyül a theánál, egy kicsit pletykázni, intrikálni, -embertszólni, divatról, konyháról értekezni, néha-néha fölolvasásokat -tartani, jótékony konczerteket rendezni, ritka esetekben lutrit, Hammer -und Glockét játszani, olyankor a jámbor férj veszi a kalapját s megy a -klubba, a kaszinóba, tarokkozni, pikétezni. Aztán nem csak egy klubb és -kaszinó van Budapesten; én adófizető tagja vagyok hétnek. Ha -történetesen kerestek és nem találtak az egyikben, bizonyosan ott voltam -a többi hatban. - -Pedig hát egyikben sem vesztegettem a pénzemet. - -Egy új világot fedeztem föl. - -Ez a leány valóságos Meluzine volt. - -Mindig jó kedvü, mindig tréfára kész. Amitől én úgy elszoktam már húsz -év óta. Akit csak magam körül látok, az mind komoly, szigorú, birálgató, -csipkedő, éles, zsémbes, panaszos, unatkozó, kevély, rátartó, leskelődő, -neheztelő, haragtartó, kényes, finnyás, begyeskedő, szórakozott, orroló, -erkölcsbiró, szemérmetes, szeszélyes, fanyar, izetlen, fáradt, legjobb -esetben czivakodó. – Én ezekből a virágokból birok egy egész üvegházat. - -Nagy csoda-e, hogyha ebből az üvegházból kiszabadulva odabódorodok egy -csalitba, ahol a viola nyilik s jól esik végig hevernem a pázsiton, a -bokroktól beárnyékolva. - -Hiszen hát azt is csak meg kellett tudnom, hogy a pártfogoltam mennyit -haladt a művészi tanulmányaiban. Viola minden délután produkálta magát -előttem a gordonkán. - -Egyszer aztán eszembe jutott, hogy hiszen néhanapján én is tudtam -hegedülni s a hegedümmel milyen szépen akkompanyáltam a bűbájos -Fritilláriának. Hátha most is tudnék még valamit abból, amit bécsujhelyi -kadét koromban tudtam? - -Vettem magamnak Bécsben egy straduáriót s azt egyenesen odaküldettem -Viola szállására. - -És azután én kisértem hegedüvel az ő gordonkáját; – épen, mind hajdan; -bécsujhelyi kadét koromban, a bűbájos Fritilláriáét. - -Ettől kezdve én valóságos kettős életet folytattam. Egy szigorút és egy -vidámat. Hivatalomban pontos, otthonomban rendes, rejtekemben élvezetes -életet. - -Viola meseszerűen ragaszkodott hozzám. Rajtam kivül az egész világ nem -létezett ránézve. A zeneiskolában nem kötött senkivel baráti -ismeretséget, még csak a szállását sem tudatta senkivel. - -Az a szállás is a legczélszerübben volt kiválasztva. Átellenében egy -templom, onnan senki sem láthatott az ablakaira. Szögletház volt, a -mellékutczából egy percz alatt a kapuhoz lehetett jutni; a kapuboltozat -alatt volt az ajtó, ami Viola szobájába nyilt. A másik szobából a -konyhába lehetett jutni, annak az ajtaján át az udvarra, az udvarról a -kertbe, a kert ajtaján át ki egy szűk sikátorba, melynek oldalait -istállófalak és beszennyesedett ablaku házak képezték. Nekem minden -ajtóhoz kulcsom volt. Ha a kertajtó felől jöttem, az utczaajtón -távoztam, vagy megfordítva. Mindig gyalog jöttem ide. Lehetetlen volt -utánam leskelődni bárkinek is. - -(Te! Ez még mindig a «Pia fraus» fejezet alá tartozik?) - -Még mindig. Csak te irjad, ahogy mondom. - -A tanév szerencsésen lefolyt. A vizsgák megtartattak Fritillária -zeneiskolájában; mi is jelen voltunk a feleségemmel együtt: no meg -Amarillissel együtt; ott volt a miniszteri tanácsos, a zeneakadémia -igazgatója, a filharmonikusok, a klakvehuteszek; mindnyájan el voltak -ragadtatva Viola elegáns gordonkajátéka által. És mindnyájunknak a -véleménye abban összpontosult, hogy e kiváló talentumnak mulhatlanul -szükséges magasabb kiképeztetés végett Bécsbe, Berlinbe és Párisba -kirándulni. Most úgy is két hónapi vakáczió kezdődik. - -És csodálatosképen az általam jogtanácsolt társaságoknak is épen erre az -időre akadtak olyan kiküldetései számomra, melyek utamat Bécs, Berlin és -Páris felé irányozták. - -(Megállj csak! Hadd nyissak föl új tintásüveget; mert a kalamárisomból -kifogyott a «pia fraus»-hoz való tinta.) - -Jól van no! - - -A DINAMITBOMBA. - -Külföldi ekszmisszióimból én mindannyiszor a legértékesebb -meglepetéseket hoztam haza a feleségemnek. Zafir ékszereket és gyémánt -butónokat, keleti sálokat, brüsszeli csipkéket, csinkve csento -bútorokat, tökéletesen beszélő papagájokat, kapuczinus majmokat, egész -bundát kék róka prémből, amivel furórét költött a társaságban s a -porczellánoknak mindenféle faját… - -(«Megannyi tanújelek egy válóperre», mondá egyszer az ilyenekre egy -delegátus kollégám.) - -No de annyit elismert felőlem mindenki, hogy olyan generosus férj, mint -én, nincs több Európában. - -Idehaza, a honi fővárosban, a későbbi időkben már nagyobb elővigyázattal -kellett élnem. Violának ismeretségei akadtak, részint az iskolatársai -révén, részint a feleségemhez járó asszonyokból. Azt koczkáztattam, hogy -mikor benyitok hozzá, ott találok egy ismerős vizitet nála. Ezen úgy, a -hogy segítettünk. Egy leeresztett függöny a kapu felőli ablakon azt -jelzé, hogy senki sincs ott, a fölhúzott függöny jelenté, hogy van benn -valaki. - -Ez később olyan alkalmatlanná vált rám nézve, hogy szállást cseréltettem -Violával. - -De ott megint csak rátaláltak. - -Majd minden évnegyedben más szállásra költözött. - -Akkor meg már épen előőrsöket állítottak föl, akik az átelleni -ablakokból leskelődjenek rám. - -A feleségem egy arczvonással sem árulta el, hogy sejt vagy tud valamit. -Ugyanaz volt irántam, a ki mindig: nyájas, előzékeny és hideg. Egy -csöppje a féltékenységi virusznak nem volt a vérében. - -Egyszer-egyszer a lelkiismeret megszólalt bennem: hogy ez mégis -kegyetlenség, amit Pálmával teszek; de aztán csak elaltattam azzal a -zofizmával, hogy «nem fáj az neki». – Megmondta ő ezt ez előtt húsz -esztendővel. De minek is hosszabb a kálvinista esketési forma azzal az -egy sorral? - -Mikor vettem észre, hogy az asszonyok formális kémhadjáratot folytatnak -ellenem: akkor «dezden kon dezden!» azt a ravaszságot gondoltam ki, hogy -csak azért is otthon maradtam a feleségem öt órai thea-ozsonnáira; magam -is odaültem az asszonyok közé tereferélni, tartottam őket -pletykabeszéddel s udvaroltam nekik sorba egész a szemtelenségig; azok -majd megpukkadtak mérgükben. Ha nagyon vakmerően példálóztam a multakra: -meg is vertek; én csak tartottam a hátamat. - -Ez a legjobb methodus. Ha egy férjet azzal denuncziálnak a felesége -előtt, hogy van egy főbenjáró bűne: akkor túlhajtani a vádat: «nem egy -van, de hét!» - -Hanem egyszer aztán beütött egy nem várt katasztrófa. - -Hesperis már több nap óta nem jelent meg az öt órai ozsonnákon. Én azt -hittem, hogy én rám les, a Viola szállásával átellenes ablakból; pedig -hát nem én rám vadászott a derék hölgy, hanem a saját Nikkeljére. - -Egy pénteknapon, (nagyon jól emlékszem rá, hogy péntek volt, mert az -ordináriusom rendelete következtében a feleségem által szigoruan -megtartott bőjtös ebédek kikerülése végett pénteken a házon kivül -kellett étkeznem higiéniai szempontból. Violánál voltam; jó paprikás -halászlével traktált meg.) Tehát pénteknap délután az ozsonnaasztalnál -javában mulattatám a hölgytársaságot pajkos anekdotáimmal, amidőn -hirtelen, minden kopogtatás nélkül, föltárul az ajtó s berohant rajta -lélekszakadva a rég nem látott úrhölgy, a Hesperis. Már a külső -fölszerelése elárulta szokottnál is nagyobb harczias hangulatát. - -A fején volt egy lángvörös kalábriai kalap, egy margaréta bukéttal, meg -két szál fenyegető fáczántollal; a nyakát Sarah Bernhard csipke-örv -burkolá; narancssárga ruhája volt, fekete sávokkal, mint egy tigrisnek, -kakadoa szinű övvel derékban átszorítva. Két keze csuklóját ezüst -lánczok köríték, nagy lecsüggő golyókkal, emlékpénzekkel és egyéb -relikviákkal, amik a beszédét kisérő taglejtés közben félelmesen -csörgöttek. Azonkivül egy selyem ridikül is volt a karjára akasztva. Az -arzenál! - -– Itt van! Megfogtam valahára a semmirekellőt! A gyilkos gonosztevőt! – -Mindig tudtam, hogy pokolravaló az átkozott; de hogy ennyire -elvetemedett imposztor legyen, azt még álmodni sem mertem volna; a -gyalázatos! – Ezt lihegé első beköszöntésül Hesperis. - -– Az Istenért! Mi történt? Kiről van szó? – kérdé a feleségem. Magam is -megijedtem, azt hittem, engem aposztrofálnak. - -– Hát ugyan kiről volna szó, mint a Nikkelről? Mikor én azt mondom, hogy -«gyalázatos», lehet-e az más, mint a Nikkel? Hisz a többi is mind -czudar, csalárd, lator, de legalább iparkodik eltitkolni a gonoszságát; -(itt nekem jutott egy jelentésteljes szemvágás) de ilyen nyiltan, ilyen -vakmerően vinni a toronymagas gonoszságot, ez csak egy Nikkeltől telik -ki. - -E közben leült az asztalhoz s lehüvelyezte a hosszú fekete selyem -keztyüit. Ellenben a ridikült odatette az asztalra, a két tenyerével -lenyomtatva. - -– Mindig gyanakodtam az átkozottra, hogy megcsal. Délután soha sem úgy -volt a nyakravalója csokorra kötve, ahogy én reggel megkötöttem s -gyakran rajtakaptam, hogy a «Fischerin, du kleine»-t danolja, mikor a -szobájában van. Hol danolják ezt a nótát? Az orfeumban. Minden reggel, -amíg a fürdőben volt, én megvizitáltam a tárczáját, mennyi pénz van -benne? – Egy-egy napon azt mondta, hogy éjjeli inspekcziója van a -hivatalokban. Reggel került haza. Az olyan inspekcziós éjjelek után -rendesen tíz forint hiányzott a tárczájából. - -– A vacsora… sipegtem én közbe. - -– Csitt! Maga jobb, ha nem szól! Megállj! (Itt neki türközött.) Azt -mondtam neki, hogy szeretném egyszer meglátni, hogy milyen az az orfeum? -Vigyen el egyszer oda magával vacsorálni. Nagyon dicsérte az előadást. A -kaucsuk-ember nagyszerű, aztán meg az éneklő malaczok, meg a néger -bohóczok. Elmentem vele; végignéztem az egész előadást. De még inkább -néztem a Nikkel arczát. De nem kellett annak se éneklő malacz, se -tamburázó szerecsen; hanem amint egyszer kikalimpázott a szinpadra egy -szemtelenül kurta szoknyás perszona; dehogy kurta, semilyen! s rákezdte -a maga impertinens nótáit, lehetetlen mimikával kisérve, akkor a Nikkel -majd kibujt a bőréből. Az a maskara is egyszerre rátalált a -csókaszemeivel a Nikkelre s egész kihivóan kokettirozott rá. Ahán! Ez -hát az a «Fischerin du kleine!» - -– De barátném, – szóltam én közbe. – Kokettiroz az mindenkivel. - -– Csak maga ne prókátorkodjék, drága barátom. Megállj! mondék. Majd -végére járok én ennek. Másnap nagy sczénát csináltam a Nikkelnek, a -fölött a théma fölött, hogy nagyon könnyelmüen bánik a pénzzel. Igazam -volt, átlátta, kénytelen volt magát megadni. - -Én elvettem a tárczáját: kiadtam neki belőle öt forintot. Ennyi elég -véletlen kiadásokra. Majd a szivarokat is én vásárlom be ezentul. - -(Hej, hogy áldottam magamban a sorsot, hogy nem nekem juttatta azt a -bizonyos nászutazást Hesperissel.) - -– A Nikkel átment a szobájába, a szolgálónak azt mondta, hogy hivjon -neki egy hordárt. – Minek neki az a hordár? – Én a kulcslyukon keresztül -benéztem a szobájába, hogy mit csinál a Nikkel? Az iróasztalnál ült és -irt. Levelet irt. Az ostyával pecsételte le. Nem használt -spanyolviaszkot a lepecsételéshez, mert annak a szaga elárulja a -levélirást. Nem sokára belépett a külső ajtón a hordár. Ismerem. Sándor -volt. Többször járt már Nikkelnél. – Én hirtelen kapom a kalapomat, -kisiettem a folyosóra; az auszgusz nyilásánál meghúztam magam s vártam, -míg a hordár jön nagy biczebóczázva. Mikor elejbém ért, kiugrottam a -lesből, megfogtam a nyakravalóját a ficzkónak: «ide azzal a levéllel». -Nem is vártam, hogy mit szól rá, hanem kirántottam a zsebéből a levelet -hirtelen kézzel. «Alló mars!» – «Legalább a fizetésemet!» nyögte a -nyavalyás. «Nesze a fizetés!» Azzal pitts, patts! Egyet jobbrul, másikat -balrul. A posztilyon damur szaladt a másfél lábával, ahogy tudott. - -A hölgyek mind tapsoltak az előadásnak: még magam is. - -– No hát kezemben volt már a korpusz delikti! folytatá a hős amazon. – -Hát nem jól sejtettem? Hát nem az volt az adressere irva -«Fischerin-du-kleine». És aztán a szállása világosan kiirva: -«Sertéshajcsár-utcza 26/B. II. udvar, 3. emelet, 47. ajtó». - -Általános elszörnyedés moraja zsibongott végig a társaságon. - -A ridikül megnyilt, Hesperis ujjai elővonszolták rejtekéből a -bűntanujelt. - -Itt van! Tessék a borítékot nézni! (Azt kézről-kézre adta.) De hát még a -tartalom! (Azt nem bocsátá ki a kezéből.) «Drága angyal! Bocsáss meg, -hogy ezuttal nem küldhetek neked pénzt; mert a tettleges hatalom zár alá -vetette a kasszámat.» – «Tettleges hatalom?» Ez bizonyosan én vagyok! De -hát hallott már valaha ilyet ember, hogy egy férj a feleségét «tettleges -hatalomnak» nevezze? «De mihelyt megkapom a salláriumomat a mappázásért -a bürótól…» - -– Ahá! – kiáltott közbe Fritillária, – ezt úgy mondják a németek, hogy -«ein Geld, wovon die Frau nichts weisz». Ugy-e bár, jogtanácsos úr? - -Hesperis folytatá a levélolvasást. - -«… azonnal sietek igényeidnek eleget tenni. Addig is 10000 cs. cs. cs. – -A te elbűvölt Nikiczád.» - -«Nikiczád!» Itt van! Tessék! Még egy poczát is ejtett a neve mellé. - -S azzal odatartotta az orrom elé a veszedelmes levelet. - -– Tessék! Tessék! Önnek a testi-lelki barátja! A gyönyörüséges mákvirág! -Nos hát mit csináltam? Mit gondol, uram? - -Minthogy kérdezett, felelnem kellett rá. - -– Rohant kegyed a Nikkelre haragvolkánjának egész lávakitörésével. - -– Azért sem találta el! Rohantam, de nem a Nikkelre, hanem a -sertéshajcsár utczába, a Fischerin-du-kleinet fölkeresni. - -– Vitt magával egy üveg vitriolt, meg egy staniczli paprikát. - -– Azért sem azt vittem. Hanem elvittem magammal a Nikkelnek a lefoglalt -pugyillárisát. - -– Mit fogunk hallani? - -– Igen is, a pugyillárisát. Itt van a ridikülben. (Azt is megmutatta.) -Otthon találtam a frajlát. Bizony mondhatom, hogy nappal nem olyan szép, -mint gázvilágításnál. Tele az arczbőre ebagákkal. (Mitfresser.) - -– Ez a szinpadi festéktől van – szólt közbe szakszerüen Fritillária. - -– Óh bizony attól nem támadnak ebagák az arczon, – protestált még -szakértőbben Passiflora. – Nézzék meg az én arczomat. (Neki nappalra is -ki volt festve az arcza.) Csakhogy nem szabad a festéket vizzel lemosni, -hanem arczkenőcscsel kell ledörzsölni. - -– De legkevésbbé szabad azt lenyalatni! – kiáltá mérgesen Hesperis, aki -dühös volt a miatt, hogy az ő érdekes előadásait ilyen haszontalan -intermezzóval szakítják félbe. Az öltözet is nagyon sófel volt. Hogy -mondják azt magyarul, hogy «schofel»? (Ezt a kérdést hozzám intézte.) - -– Sunda. - -– No hát sunda volt. Arra is alapos oka volt. Az elegans toalettjei mind -a tisztítóban voltak. - -– Így hivják a fiókzálogházat, – magyarázám én. - -– Tudom. Én hát rövid proczesszust csináltam vele. Megmondtam, hogy ki -vagyok. Köszönöm, nem ülök le. Nem fáradtam el. Még csak ezután akarok -elfáradni. Megmutattam neki a levelet, amit röptiben elfogtam. «Magának -pénzre van szüksége, de az uramnak a tárczája nálam áll. Itt van, -tessék! No hát adok én magának pénzt. Ha maga én nekem azokat a -leveleket, amiket a Nikkel magához irt, mind egy szálig kiszolgáltatja, -hát én magának adok rögtön húsz forintot». - -– Ah! Ah! Húsz forintot! – hangzott az elcsodálkozás fölkiáltása minden -ajkról. - -– S nem utasította vissza a «drága» angyal ezt a kinálatot nagy -indignáczióval? – bátorkodtam én a vért szagolt tigristől kérdezni. - -– Mit? Indignáczióval? De a két füléig szaladt a szája örömében. «Itt -van! Tessék kikeresni» – szólt nevetve s azzal fölnyitott előttem egy -nagy bolond kuffert. Kérem, az telides tele volt mindenféle szinű -levelekkel. Hiszen ha azokat mind eladhatná húsz forintjával, hát -herczegnő lenne belőle. Szerencsére a Nikkel levelei mind legfölül -voltak. Még is nem igen régi lehet a viszony. Összeszedtem valamennyit. -Így is tíz darab volt. - -– Két forint darabjáért! «Olcsó» angyal, – dörmögém oda. - -– Odadobtam neki a pénzt – folytatá Hesperis. – Azt sem mondtam neki, -hogy «szervusz». Hanem ő, a szemtelen! még azt mondta, hogy a -«viszontlátásig!» Itt van mind a tíz levél! A tizenegyedik az elfogott. -Én még a konfortébliben elolvastam valamennyit. - -Ezzel előhuzgálta a leveleket a ridikülből s lerakta őket sorba az -asztalra, mint mikor az ember pasziánszt készül játszani. - -– Most csak a megszólításokat olvasom föl belőlük kegyeteknek. Tessék -ide hallgatni. – «Imádott bálványom!» – «Ragyogó csillagom!» – «Egyetlen -muczuskám!» – «Napok napja!» – «Bujdosó tündérem!» «Kicsikém.» – «Üdvem -angyala!» – «Mennyei tünemény!» – «Királyném!» – «Majmocskám!» – Ez az -utolsó, ami megöl. Így csak engemet szokott szólítani. Hát még a -tartalom? – Azt majd máskor. Ezt egyenkint kell végig olvasni, hogy az -ember alaposan megítélhesse, mekkora pokol lakik egy férfi szivében! - -– Hát aztán mi történt? – rebegém én a félelem kiváncsiságával. - -– No azt el lehet képzelni, hogy rohantam a levelekkel haza. - -– S mit tett Nikkel? - -– Hogy mit tett Nikkel? Hát azt tette, hogy a válla közé húzta a fejét s -engedte a hátát üttetni. De attól is az én kezem fájdult meg, nem az ő -háta. - -– No én nem azt tettem volna az ő helyzetében. - -– Hát mit? - -– Hanem ezt ni. - -Azzal fölugrottam a székemről s szaladtam az ajtó felé. - -De ugyan megjártam vele; mert az ajtóban szemközt találkoztam Iringóval, -aki egy theáscsészékkel tele tálczát hozott a két kezében; az -elbarrikádozta az utamat s azzal a sok asszonyszemély visítva utánam -rohant, csakugy csattogott a tenyerük a hátamon. Amarillis, Fritillária, -Passiflora, Hesperis, kiki lerótta a régi tartozását, az utamat álló -Iringó pedig kárörvendően nevetett, «üssék, üssék! úgy kell a gazdának». -Végre én is megharagudtam, szembe fordultam velük s erőszakot használva -erőszak ellen, sorba csókoltam valamennyit. Erre aztán visszavonultak. – -Csak Pálma maradt az asztalfőn ülve, istennői flegmájával. - -No hát tessék! A szegény Nikkelt megverik azért, mert kihagyja sütni -magára az egész turpisságot, engem meg azért püfölnek el, mert nem -hagyok magamra kisütni semmit. - -Hesperis pedig az egész város békességét fölforgatta azokkal a szerelmes -levelekkel. Járt velük házról-házra, ahol csak asszony ismerőse volt; -elragályosította a féltést minden eddig békében élő házastársra; háborut -indított a két nem között ezzel a csatajelszóval: «nincs hű férj a -világon!» – úgy, hogy a szegény fenyegetett férjek már deputáczióba -készültek járulni Csatári Grósz Lajoshoz, az országos egészségügyi -bizottság elnökéhez, hogy vegye alkalmazásba a szükséges rendszabályokat -ez epidemia ellen, ami úgy terjed, mint hajdan a konvulzionérek -vitustáncza. Egy férj sincs biztosítva az ellen, hogy egy éjjel levágják -az orrát s aztán szaladgálhat ezüst orral a világban. - - -A SZERZŐDÉS. - -Hanem hát ez mind tréfa dolog és nevetni való. Apró sánzonett énekesnők, -kicsi ballerinák utáni appetitus mind olyan muló baj, ami jóllakás (meg -gyomorelrontás) után elmulik. Csak olyan kedélynátha ez, amit nem kell -gyógyítani. Hányszor láttam én már budapesti városatyákat Bécsbe járni -deputáczióba, akik estenkint összebeszéltek, hogy itt meg ott fognak -mulatni (a Práterben); soh’sem mentem velük; nem szeretek a más -poharából inni; aztán mikor hazakerültek, megint olyan jámbor családapák -lettek, mint azelőtt voltak. - -Hanem mikor valaki olyan helyzetbe jut, mint én, egy félretérés miatt az -egyenes utról, az aztán a nehéz állapot. - -Nekem az első lépésnél meg kellett volna gondolnom, hogy mi lesz abból -idő jártával, ha én egy ilyen ártatlan léleknek a sorsát, mint Viola, a -magaméval összekötöm? - -Ez az egész lelkével csügg rajtam, egészen föláldozza magát értem. S mit -adhatok én neki ezért cserében? - -Pénzt? - -Igaz, hogy az nekem van bőséggel. Pénz, amiről az asszony nem tud -semmit. Pénz, ami nekem csak egy névaláirásomba kerül. - -Komisz, alávaló lelkületü férfiak mondhatják azt, hogy hiszen ez az -ekvivalens, de én nekem érzékeny kedélyem van. Rám nézve álomrontó az a -gondolat, hogy én egy leányt föláldozok a magam gyönyörüségének, kilátás -nélkül, hogy ezért valaha kárpótoljam, hogy valami czélhoz eljuttassam. - -És amellett Violának nagy ambicziói voltak, amiknek ő előttem kifejezést -is adott. Művésznő is akart lenni – és még más: «nő». - -Három évig volt már Fritillária tanítványa; hangszerének minden -művészetét eltanulta. Többször föllépett már nyilvános hangversenyeken, -Budapesten és Bécsben s a zenekritika igen kedvezően szólt felőle. - -Egy ilyen bevégzett művészi tehetség csak nem azért jött a világra, hogy -én velem játszék duettet – hallgatók nélkül. - -Nem szerettem róla gondolkozni. - -Egy látogatásom alkalmával különös jó kedvében találtam Violát. - -– Nézze csak, milyen Haupttreffert csináltam ma. - -– Ah! A vöröskereszt sorsjátékon? - -– Nem. Egy szerződést kaptam egy külföldi imprezáriótól, aki művészi -körútra akar velem vállalkozni, Bécs, Berlin, Páris, London, -Szentpétervárra; azután a tengeren túlra, Newyork, Chicago, -Philadelphia, Boston, San-Francziscoba. A szerződés három évre szól, -első évben hatezer, másodikban hét, harmadikban nyolczezer forintra, -szabad utazás és élelmezés mellett. - -Igazán meg voltam döbbenve. Hisz így egészen elveszítem Violát. Csak nem -járhatok együtt vele a világot körülutazni. Pedig, hogy ez így fog -következni, az előrelátható volt. Egy nagy tehetségű művésznő csak nem -azért tanul gordonkázni, hogy egy pesti hölgyzenekarban állandósítsa -magát, hanem azért, hogy a művészetét a kerek világ előtt ragyogtassa. - -Főtt a fejem ettől a gondolattól. - -– Hadd lássam azt a szerződést – mondám neki. - -Kivette a szekrényéből s átadta. - -Formaszerű szerződés volt, két példányban, közjegyző által hitelesítve. - -Hanem aztán egyszerre visszakaptam a lelki ruganyosságomat, a mint a -szerződést aláirt imprezárió nevét megpillantottam. - -– Ah! Entenfusz uram! - -Azzal az asztalhoz vágtam a szerződést. - -– Ez az a bizonyos mosziő Antanfü. - -– Ismeri őt? - -– Hogy ne ismerném? Ez egy országos csaló, a ki a művésznőket behálózza, -aztán kiszipolyozza. Én már egyszer kiverettem innét Budapestről csalárd -manipulácziók miatt. Ezzel nem szabad magának szerződésre lépni, mert ez -magát megcsalja, kirabolja, még a becsületétől is megfosztja. Ez egy -swindler! - -Viola sirva fakadt. - -– Pedig én már úgy örültem ennek a szerencsének. - -Szerencsének nevezte azt, hogy engem elhagyhat. - -– De hát mi lesz így belőlem? örökké iskolába fogok járni? örökké az ön -nyakán fogok élődni? Soha sem lesz nevem? - -Nagyon megesett rajta a szivem. - -– Várj egy pár napig; akkor megmondom, hogy mi lesz belőled? Addig -tartsd függőben a szerződést. - -E pár nap alatt likvidált a szindikátus egy kőszénbánya-vállalatban, -melynél nekem negyvenezer forint nyeremény jutott. Olyan pénz, a miről -az asszony nem tud semmit. - -Harmadnap meglátogattam Violát a szállásán. - -– Most én hoztam neked egy szerződést aláirás végett. Te megveszed ezt a -házat, a melyben lakol, negyvenezer forintért. Akkor aztán lesz valami -czímed. «Házbirtokosnő». Elfogadod? - -Viola széttépte az imprezárió szerződését s aztán a keblemre veté magát -és átölelt. – Hát mégis csak meg tudtam őt tartani. - - -AZ EGYENRUHA. - -Ettől kezdve nagyon megváltozott Violának a társadalmi helyzete. A -rendőri rovatban nem szerepelt többé, mint «zeneiskolai növendék», hanem -mint «háztulajdonosnő». S ezzel meg volt előtte nyitva a világ. -Fogadhatott látogatókat, köthetett ismeretségeket, adhatott estélyeket s -maga is eljárhatott a barátnői estélyeire. Férfi ismeretségét képezték -fiatal államhivatalnokok, orvosok, mérnökök, szinészek, rám nézve nem -veszélyes emberek. - -Eszemben sem volt, hogy ezek közül valamelyikre féltékeny legyek. Már -egy vén szerelmes is nevetséges egy figura, hát még egy vén -szerelemféltő. Csak az kellene még! Aztán teljesen megbizhattam Viola -szilárd elveiben. Az az ő kettős ambicziója! - -Otthon azt mondtam, hogy Violának az édes atyja csinált egy fényes -üzletet, a miből annyit nyert, hogy a leányának azt a házat vehette -ajándékba. (Szegény Nikkelnek még a mindennapi szivarpénzt is úgy -adogatták ki piczulánként; váltig alkudozott a feleségével, hogy irni -fog neki szerelmes leveleket két forintért, de Hesperis nem állt rá.) - -Most már fényes délben is ellátogathattam Violához. Mint jogtanácsos. -Minthogy Violának volt egy örökösödési pöre, a melynek vitelével engemet -bizott meg. A boldogult édes anyjának az apja után maradt egy temesvári -ház, földekkel együtt; a nagyapa végrendelet nélkül halt meg, az -oldalrokonok igénypört támasztottak a hagyatékhoz, minthogy a nagyapa -állítólag kitagadta a leányát az örökségből s holta napjáig nem is vonta -vissza az átkát a fejéről. - -(Hohohohó! Hiszen Viola megboldogult mamája még mindig ott énekel az -operában.) - -– Hiszen nem neked beszélem én ezt, hanem az asszonyoknak! Tehát ezzel -az örökösödési pörrel paszpartum volt Violához minden órában. -Szállásának két kijárata volt, egyik a lépcsőre, másik az udvari -folyosóra, amaz az előszobán, emez a konyhán vezetett keresztül. -Hölgylátogatók rendesen a konyhaajtóra kerültek, a jó Magdán keresztül, -férfilátogatók ellenben csöngettek a főajtón. Az én jelzésem volt a -háromszoros csöngetés. Azt persze a Magda nem hallotta meg, annálfogva -Viola maga jött kinyitni az ajtót. Ott mindjárt megkérdeztem, van-e nála -valaki? Megmondta őszintén. Ha volt odabenn valaki, vagy megfordultam a -sarkamon, majd később jövök, vagy pedig bementem; nagyon örültem a -szerencsének, s a látogató jelenlétében rögtön hozzákezdtem az -örökösödési pör jelen fejlődményeinek ismertetéséhez, hivatkozva -referádákra, tanuvallomásokra, semmiségi beadványokra, -felülvizsgálatokra, míg a látogató megunta a dolgot és elkotródott. -Akkor aztán azt a bizonyos bartvist a csöngetyü alá tettük a szakállas -felével, több csöngetés nem volt hallható. - -Eközben egy névtelen levelet kaptam, melyben egy jóakaróm arra -figyelmeztetett, hogy a Viola házával átelleni lakások egyik ablakában -egész délutánonkint fölváltva ül egyike az én házi barátnőimnek, a ki -ott én rám spekulál. (Hát hiszen én abból nem csinálok titkot, hogy -Violát meglátogatom: az az örökösödési pör!) Igen ám, de a ki spekulál, -egyuttal kalkulál is. Azt is kiszámítja, hogy meddig maradok ott? Mert -nincs az az örökösödési pör, aminek az előadására két-három óra volna -szükséges. - -Ez ellen én azt találtam ki, hogy vettem egy olyan divatos fehér nyári -napernyőt, a mi esernyőnek is megjárja, a mit a szibarita férfiak a -napsütés ellen használnak, annak a födözete alatt szépen elsurrantam a -kémszemlélő ablak előtt. Nem jó gondolat? - -Egy nagy pártlakoma után, mely délután öt órakor végződött, erősen -fölpezsgőzve siettem Viola lakására (a fehér napernyő alatt), három -lépcsőt ugorva egy lépéssel. A frakkom zsebében hoztam a számára a -bankettről egy bonboniért, Sarazáte arczképével. - -A hármas csöngetésre jött Viola az ajtót kinyitni. - -– Nincs látogatója? – kérdezém. - -– Van. – Olyan furcsán mosolygott hozzá. - -– Kicsoda? - -– Mosziő Antanfü… - -– Micsoda? Az Entenfusz? No annak én kitöröm a nyakát! - -– Ne törje ki, kérem, a nyakát. - -Én berohantam a szalon-ajtón, marokra fogott ántukával. - -Hanem aztán szépen visszahökkentem. - -Az a mosziő Antanfü egy katonatiszt volt. Kék hajtókás hadnagy a -sorgyalogságból. - -No ennek a nyakát nem törhetem ki! Először, mert ő felségének az -armádiáját egy hadnagyától megfosztani nem illik; azután meg, mert annál -kard van, nálam meg csak paraplé. - -Átkozott presztizse van annak a katonai egyenruhának. Egészen más ember -benne minden ember. Én azt hiszem, hogy a kard a kiegészítő része a -férfinak. Miért is nem hordunk mink valamennyien katonai egyenruhát? A -férfi czivilruhában olyan, mintha az oroszlán csizmát húzna a lábára. - -Látszott is rajta, hogy érzi a fölényét irányomban. - -Még ő fogadott magas leereszkedéssel, mint régi «jó» ismerőst, kezét -nyujtva elém lovagias parolázásra. - -– Mennyire örülök önt ismét láthatni. - -És aztán csak ismét leereszkedék a fotelbe, egyik lábszárát a másikra -vetve, még szivarozott (a kupczihér!) Viola szobájában! - -S mielőtt én kipakolhattam volna az örökségi proczesszussal, már az én -hadnagyom nagy nyelvkészséggel folytatá az eddigi diskurzust az Uchátius -ágyúkról, a miknek szerkezetével megismerteté Violát. (Ha ugyan ez is -nem aféle örökösödési proczesszus.) S hogy én is megértsem a dolgot, -ujra elől kezdte, hogyan öntik az Uchátius csövet, hogyan tágítják, -hogyan fúrják bele a csavargó rovátkokat, a mik pergő irányt adnak a -lövegnek… - -Én meguntam az előadást, vettem a paraplémat s otthagytam a vitézt. - -Viola utánam jött az ajtót bezárni. - -– Egy óra mulva visszajövök! – mondám neki nagy boszúsan. - -Azzal a fejem fölé tartottam a paraplét s mentem a klubba pikétezni. -Nyertem. Az is boszantott. - -Egy óra mulva visszamentem Viola szállására. Csöngettem. Viola kijött az -ajtót nyitni. - -– Egyedül van? - -– Nem. - -– Ki van itt? - -– Antanfü. - -– Hogy az ördögök vigyék el azt az Antanfüt. Még mindig ágyút önt? - -Azzal megfordultam, lementem a lépcsőn. - -Megint föl a klubba. Most már nem ültem le pikétezni, hanem letelepedtem -egy tarokkista mellé kibicznek. Annak is őrült szerencsét hoztam. Nem -telt bele egy óra, s három szólót, négy ultimót, és egy volátot csinált, -az én befolyásom alatt. - -Ez már megdöbbentő. - -A másik három partner azzal fenyegetett, hogy kidobnak a klubból. - -Megyek én magamtól is. - -Megint csak kifeszítettem az esernyőt; pedig már se nap nem sütött, se -eső nem esett. - -Ismét ott álltam az ajtó előtt. Csöngettem. Viola kijött. - -– Magában van? - -– Nem. - -– Hát most megint ki van itt? - -– Antanfü. - -Már erre dühösen futottam el s nem mentem többet semmiféle klubba, hanem -nyargaltam végig az utczán, a korzóra, a Dunapartra, mint egy őrült. - -– Nekem ezt az embert meg kell ölnöm! Milliom átok! Hiszen én is vagyok, -a ki vagyok! Az én kardom sem gyékénykáka! Gulyáshúsnak aprítom ezt a -ficzkót! - -Hanem aztán a dunaparti szél kifujta lassankint a fejemből a borgőzt is, -meg a szenvedélyt is. - -Ugyan szép kis botrány lenne, ha egy széles körökben ismert jogtanácsos -párbajt vívna egy hadnagyocskával, feleséges ember létére, egy kis -zeneiskolai növendék miatt. Ez volna aztán a kövér falat a hirlapoknak! -Majd hoznák a portrémat a lapok akaratom ellen. - -– Nem! Nem fogok semmi bolondságra vetemedni. - -Sötét este volt már, mire a sétámból visszakerültem. Egészen ki voltam -józanodva. - -Az utam megint Viola szállása előtt vitt el. Ezuttal az utcza tulsó -gyalogjáróján haladtam végig. Föltettem magamban, hogy föl sem fogok -tekinteni az ablakára. - -Hanem aztán csak még sem tudtam megállni, hogy egy futó pillantást ne -vessek arra a nagyon emlékezetes ablakra. - -És hát csakugyan! Ott égett abban az ablakban egy szál gyertya. - -Ez a gyertya egyenesen az én számomra gyujtatott meg. Ez jelezte azt, -hogy engem várnak. - -Egyszerre vége lett minden haragomnak, sértett önérzetemnek; -megfordultam, harmadszor is fölmentem a fatális lépcsőkön. - -Ezuttal nem kellett csöngetnem; a félig nyitott ajtóban állt a Magda s -mutatta, hogy bemehetek a szobába. - -Viola egyedül volt. Hidegen üdvözölt, széket mutatva. Nem ültem le. - -– Magának nagyon hosszú értekezése volt a hadnagy úrral. - -– Igen. - -– És érdekes? - -– Az. Antanfü hadnagy elmondta előttem az egész élete történetét. -Mennyit küzdött, mennyit hányódott a világban, mennyit csalatkozott. -Most mindez megváltozott. Egy gazdag nagynénje meghalt s minden vagyonát -ő rá hagyta. Ekkor ő belépett a hadsereg tettleges állományába, ahol -eddig csak tartalékos tiszt volt s komoly szándéka a katonai pályán -karriért csinálni. - -– S mennyiben érdekli ez magát? - -– Annyiban, hogy egyuttal megkérte a kezemet. Régóta szerelmes belém. Én -beleegyezésemet adtam. S ő eljegyzett engem menyasszonyául. Itt van a -jegygyűrűje az ujjamon. - -Mutatta az ujjára húzott gyűrűt; volt a közepében egy kicsi kis gyémánt. - -… Ez volt aztán a hideg zuhany! - -Teljesen eszemre tértem. - -– Igaza van, édes Viola. Magának nem lehet czéltalanul ődöngeni a -világban. Ha már megakadályoztam a művészi pálya megkezdésében, nem -fogom a másik czéljának útját állni. Én lemondok. S ha a kérője -csakugyan az a szolid ember, akinek ön bemutatta, akkor csak azt -mondhatom rá, hogy beleegyezem. Legyen ön boldog. - -Itt most következett volna egy érzékeny jelenet, aminőt egy valamirevaló -drámairó el nem engedne a publikumnak. Viola e nagylelkü nyilatkozatra -térdre omlik, csókokkal és könnyekkel árasztva el áldó jobbomat. Ami -talán meg is esett volna, ha a jó Magda be nem dugja a fejét az ajtón -ezzel a kérdéssel: - -– Hány személyre hozzak a boltból parizert, meg szalámit? - -Amire Viola nem mondhatott neki egyebet, mint hogy «menjen a pokolba!» - -– Értem. Hát háromra, – mondá Magda és visszahúzta a fejét. - -Én egyre nyugodtabban fogtam föl a dolgot. - -– A katonatiszti házasságnál megkivántató biztosíték dolgát majd én -elintézem. Azt az ön házára is be lehet tábláztatni; azonban önnek -férjhez menetele alkalmával a biztosító társulat is fog húszezer -forintot kézbesíteni s ha előbb lesz rá szükség, hát én azt majd -előlegezem. - -– Igen köszönöm. - -– És azontúl is, a hogy önnek a háztartási költségeihez eddig -hozzájárultam, úgy jövőre is ugyanennyit fölajánlok. - -– Nem tudom, hogy a férjem elfogadja-e? - -– Szintén a biztosító társaság útján, mint atyai alapítványt. - -– Úgy talán igen. - -– Még egyet. Mostanában háborús hirek járnak. Ilyen időben a katonai -magasabb körök nagyon skrupulozusok a tisztek számára osztandó házassági -engedélyek dolgában. – Ha netalán az ön vőlegénye ilyen akadályokkal -találkoznék, én szivesen fölajánlom a jó szolgálatomat azoknak az -elhárítására összeköttetéseim kapcsán. - -– Ön nagyon lekötelez bennünket e jóságával. - -– És már most minden jókat kivánok önnek s többé nem fogom -megjelenésemmel háborítani. - -Azzal meghajtottam magamat és mentem kifelé. Még csak kézszorítással sem -vettem tőle búcsút. Nem lehetett, az egyik kezem tele volt a kalapommal, -a másik az esernyőmmel. Amíg az előszobán végig mentem, úgy jött, mintha -Violának utánam kellene futni, az ajtó előtt nyakamba ugrani, nagyot -kaczagva: - -– Óh te bolond! Hogyan felültél! Hiszen csak tréfa volt! Gyere vissza! - -De biz az nem következett be. Engedtek eltávozni, egy Istenhozzád -nélkül. Mikor leértem az utczára, átmentem a tulsó járdára, még egyszer -föltekintettem arra az ablakra. Az egy szál gyertya akkor is ott égett. -Meglehet, hogy ez a fárósz más hajónak is világított. - -Én aztán hidegvérrel gondoltam végig a dolgon. Ennek a leánynak igaza -van. Én is egoista voltam, ő is az. Ő nem tartozik nekem semmivel, én -vagyok neki adósa elrabolt ifju éveivel, amiknek élményeiből neki sem -marad, nekem sem, amit eltegyünk magunknak emlékül. - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Azt a Sarazate képes bonbonniért a pártlakomából a feleségemnek vittem -haza megemlékezésül. - - -A FELESÉGEM. - -Hát bizony eszembe jutott, hogy feleségem is van. - -Mikor kidobtak a hajóból, mint fölösleges terhet, akkor gondoltam rá, -hogy van valahol az oczeánon egy csöndes kis zöld sziget, a mit úgy -hinak, hogy «itthon». - -Két délutánt már otthon töltöttem, este sem mentem föl a klubba. -Találtam elég dolgot odahaza. A regénycsinálás mellett nagy volt a -hátralék a hivatalos ügyekben. Annál buzgóbban igyekeztem a mulasztást -helyrehozni. A kalandozás nem jogtanácsosnak való. - -Otthon vacsoráltam s aztán ott maradtam még egy óráig a feleségem -szobájában; ott eldiskurálgattunk kettecskén. Volt théma a közéletben -elég. Tisza Kálmán miniszterelnökké lett. Ezzel a hírrel egy egész estén -elhárítottam a fejem fölött lógó zivatart. - -Mert, hogy ott lógott, azt, mint tapasztalt meteorolog, előre sejtettem. - -Pálma oltárszőnyeget hímzett. - -Aztán panaszkodott, hogy fájnak a szemei. - -– Minek hímezel lámpavilágnál? - -– El kell vele készülnöm október 16-ára. - -Az volt a házasságunk évfordulója. - -Aztán fölkelt, azt mondta, hogy aludni megy; jó éjszakát kivánt; neki -korán kell fölkelni. - -Tudtam, hogy mindennap öt órakor fölkel s még lámpavilágnál elmegy, -akármilyen rossz idő van, a templomba, hajnali misére. - -Szóba hoztam a dolgot. - -– Te nagyon is szigoruan veszed az ájtatosságot. - -– Hát uram, bizonyos korban egyedüli menedékünk a vallás. Az áhitatosság -megnyugtatja a lelket. - -– Hiszen én is nagyra becsülöm az áhitatosságot s egész tisztelettel -gondolok a te hithűségedre. - -– Szükségem van rá. Gyermekkorom óta a hitben nőttem föl. A szent képek, -szobrok az én ismerőseim, akik előtt kitárhatom a lelkemet: -meghallgatják. A liturgiának minden szava, az ének minden hangja átjár a -szivemen, hazajön velem, visszhangzik az agyamban. A keresztre feszített -Jézus, a szűz anya, tőröktől átszúrt szivével itt van előttem, a -szobámban; éjjel-nappal velük beszélek. Ez az én üdvöm itt a földön. - -Hiszen tudtam én azt jól. A feleségem épen olyan buzgó katholikus, mint -amilyen skeptikus protestáns vagyok én. - -Ekkor hirtelen szembe fordúlt velem az asszony s egészen átváltozott -arczkifejezéssel, fölemelt hangon szólt hozzám, kezével megragadva -vállamon az öltönyt: - -– És én, uram, kész vagyok lemondani az én idvezítő hitemről, elfutni a -templomom küszöbéről, megtagadni a szenteimet, eltávolítani a fekhelyem -fölül a feszületet és a Mária-szobrot, áttérni az unitárius vallásra: – -azért, hogy öntül elválhassak. - -Meg voltam dermedve. - -Ez nem az a Pálma volt, akit én ismerek: a szelid, jóságos, hidegvérű -hitvestárs; ez egy boszúálló, harczoló ellenség! - -– Ön engem megcsal! – kiáltá, mutatóujjával eltolva magától. – Évek óta -megcsal és meggyaláz, következetesen, tervszerüen. - -Én valamit akartam mondani. - -– Ne szóljon ön. Ne alázza meg magát. Férfinak nem áll jól a hazugság. -Ön engem nem szeret, nem becsül. Ön más nőnek adta szerelmét és -becsülését. - -– Ezt tagadom! (Ezt már egész bona fide mondhattam.) - -Erre Pálma fölkaczagott. - -– Ön azt hiszi, hogy az egész világ süket és vak, hogy ön bírja azt a -varázssüveget, ami az embert láthatatlanná teszi. Én nem kémkedtem ön -után soha. Járhatott, kelhetett a világban, utazhatott hivatalos -ügyekben, nem kisértem önt. De helyembe küldtek minden adatot. Nézzen -ebbe a szekrénykébe. Ez tele van tudósításokkal a világ minden -városából, hol járt ön? hol szállt meg? hol tartott pihenőt? hová -rándult ki? Mindenütt ott találkozott ön ezzel a leánynyal. Még az -álneveiket is tudatták velem, amik alatt a vendéglői lajstromba beirták -magukat. Grosz Sámuel, Bermini Salvator, Viardot Klemens! Nem az ön -álnevei voltak Bernben, Brüsszelben, Prágában? A leányé pedig Amelotti -Klára? - -A világ forogni kezdett körülöttem, amint ezeket az adatokat magamra -olvasni hallottam. Hisz én a legrettenetesebb módon vagyok elárulva! -Engem egy detektivhálózat vesz körül. Hol a revolver? hadd lövöm magamat -főbe. - -Pálma megszánt. Látta az arczomon a fölháborodásomat. Elnevette magát. - -– Ne jőjj zavarba, kedvesem. (Tegezésre fogta a megszólítást.) Látod, -hogy mindent tudok. Évek óta értesülve vagyok minden titkos lépésedről. -Ugy-e, nem vetted észre az arczomon, a magamviseletén soha? Mindig -csöndesen tűrő voltam. Azt mondtam magamban, hogy hiszen megjósoltam én -azt előre. Én már asszonynak vén vagyok, te még férfinak fiatal. Én már -csak imádkozni tudok, te még élvezni tudsz. Nem csináltam neked házi -jeleneteket, a hogy száz asszony közül kilenczvenkilencz teszi. Nevettem -rajta, ha mások dühösködtek. De most már mi rajtunk kezdenek el nevetni. -Ezt nem tudom elviselni. Ez lehetetlen. Elviselheti az ember a -vagyonvesztést, nagy szerencsétlenségeket; de azt, hogy nevetségessé -legyen, arra nincs elég lélekerő. Bajból, nyomorból, gyalázatból ki -lehet épülni; de a nevetségessé lételből soha. Seprőzzenek meg inkább, -minthogy karikaturát csináljanak rólam. Ennek a helyzetnek véget kell -vetni. – Más módját nem tudom, mint hogy váljunk el, becsületesen, -törvényszabta szokás szerint, kölcsönös gyülöletet vallva, de nem érezve -(inkább, mint érezve és eltitkolva) s akkor aztán vedd el azt a leányt, -akit szeretsz, csinálj belőle becsületes asszonyt, légy neki becsületes -férje. Én nem féltek mást, csak a te becsületedet. Hogy azt megmentsem, -kidobom érte a hajóból a házi szenteimet. - -Olyan puha lettem, mint az a gyurma, amivel a fogorvos mértéket vesz a -machoirhoz. - -Megfogtam Pálmának a kezét s végig czirógattam. - -– Kedves Pálmám. Te azt mondád, hogy ennek a helyzetnek véget kell -vetni. Én már véget vetettem. De más módon, mint te mondád. Én azt a -leányt már férjhez adtam: tegnapelőtt történt meg az eljegyzése. - -Most már Pálmán volt a meglepetés sora. Nagy szemeket mereszte rám. - -– Igaz ez? - -– Úgy éljek. - -– Ki a vőlegénye? - -– Egy katonatiszt a rendes hadseregtől. - -– A neve? - -– Entenfusz hadnagy. - -Pálma összecsapta a kezeit. - -– Te ahoz adtad a Violát, akit mint csalót kidobtál a házadból? - -– Akkor imprezárió volt; de most hadnagy, szép vagyon örököse, és derék, -jellemes ember. Vessünk fátyolt a multakra. - -Pálma gyanakodóan rázta a fejét. - -– Te! Ez az Entenfuszszal való házasság nekem gyanus dolog. - -– Te azt hiszed úgy-e, hogy ez csak olyan takaróköpönyeg-féle férj akar -lenni, – aminőre vannak példák. No hát megnyugtatásodra mondhatom, hogy -a néhány nap múlva bekövetkezendő egybekelése után rögtön átteszik -Entenfusz hadnagyot az ezredével együtt Budapestről Dalmácziába s viszi -magával a feleségét. Egyébiránt akármi történik is: én többet Violának a -küszöbét át nem lépem, s vele többet nem találkozom. S erre -becsületszavamat adom. - -Pálma a tenyerét a szájam elé nyomta. - -– Nem! Nem! Nem! Ne mondd ki azt a szót! Ne fogadj semmit a -becsületedre! Az nekem drága! Hát ha nem tartod meg? - -– Arra meg már az összes bűneimnek az utálatára esküszöm, hogy meg fogom -tartani. - -Erre aztán szent lett a béke. Szegény jó Pálma odaborult a keblemre és -kisírta magát. Én olyan büszke voltam, mintha valami hódítást követtem -volna el. - -Aztán ott maradtam késő éjjelig az ő szobájában s segítettem neki az -oltárszőnyeget hímezni. Nem jutott eszembe az eretnek voltom. - -Hanem arra gondoltam, hogy ugyancsak ez időben Viola is együtt himez, -egy és ugyanazon rámán valamit a hadnagyával. - -… No hát «birja békével». - -(Ezt szokta mondani az én tarokkpartnerem, a főispán, mikor a játékvivő -a talonból a hármas királya mellé még a dámát is megkapja.) - -«Habeat sibi.» Diákul így mondják. - -Hát bizony, ha huszonöt esztendővel fiatalabb lettem volna, ez a -fordulat nem végződött volna ilyen polgáriasan. Viola szenvedélyem volt. -S a szivem szív maradt. Hanem hát az életkor még az indulatokat is -megváltoztatja. Az a szürke szakáll azt beszéli, hogy egy cserepár -hadnagy többet ér, mint akárminő jogtanácsos túl a hetedik klimakterikus -éven. Nem fogom festeni a szakállamat. - - -A CSODATEVŐ EREKLYE. - -Most már én is kezdtem a csodatevő vizekben hinni. - -Engem csak egyszer öntöttek nyakon egy ilyen zuhanynyal, s ime, milyen -szépen kigyógyultam tőle. - -Eddig nem tudtam a lábamnak egyéb hasznát venni, mint tilos útakon járni -vele. Nagyon rossz volt a lábam: mindig görbe útakra vitt. Folyvást -botlottam vele. Nagyokat estem. És ime, most milyen szépen járok az -egyenes úton! Ezt mind az a gyógyerős zuhany idézte elő. - -Milyen nagy boldogság az embernek megpihenni – a vétkezésből. - -Nem kell többé azon törnöm a fejemet, hogy mit hazudjam? - -Nem kell azt a fehér napernyőt mindig magammal hordanom. - -A hivatalnokaim nem győzik lemásolni a sok firkát, amit egész nap -halomra szaporítok. Még ilyen munkaszezón nem volt. - -Amellett az étvágyam is megjött. Milyen jó az a házi koszt! Most még a -pénteki ebédeket is otthon költöm el. A kedvemért extra rántott csirke -jön az asztalra. De a hal is nagyon jó, úgy ahogy itthon csinálják. -Fogas ajókával: ez a feleségem reczeptje után készül. Csak hiába, olyan -konyhája, mint a feleségemnek, nincs senkinek a világon. - -– Elmegyünk az idén, galambom, Sorrentoba; csak a dolgaimat befejezzem. -Az őszt, meg a tél elejét Olaszországban töltjük. – Ezt mondtam a -feleségemnek s egészen boldoggá tettem vele. - -Violáról semmi hírt sem hallottam: nem is vártam. Nem voltam rá -kiváncsi. Annyi büszkeséget tartottam meg magamnak, hogy mint a -leskártolt kártya, ne törődjem a játék folyamával. Engem el nem ütnek. - -Egy levelet még kell kapnom Violától: azt, a melyben tudtul adja, hogy a -mai napon egybekelt Entenfusz csácsári királyi hadnagy úrral. Ezt -megkivánja az etikett. - -Mintegy két hét múlhatott el így szép csöndesen lemorzsolgatva, amidőn -egy délelőtt, a hivatalomba kullogva, a házam mögött valami mazurka -lépésben siető lábkopogás tesz figyelmessé. Hátranézek, hát a kis sánta -hordár igyekezik utólérni, egyre piszszegetve. Nekem szól ez a titkolózó -sziszegés? A sánta hordár kétfelé nézett óvakodva s azzal a sipkája -belsejéből egy levelet vett elő s azt titkolózva a kezembe nyomta. - -A zsebembe nyúltam, «várjon a dijáért!» De az én sántám úgy elsietett -erre, hogy utól nem értem. Hátrafelé még jobban tudott futni. Talán a -«pitts-pátts» jutott az eszébe. - -A levél czímzéséről ráismertem az irójára. - -Violától jön. - -Ezért ugyan kár volt ez a titkolózó kézbesítés; a postával is lehetett -volna küldeni. Nem voltam a tartalmára kiváncsi. Értesítés a végbement -esküvőről. Felöltőm zsebébe dugtam a levelet. Rendes ember külömben sem -szokott utczán jártában levelet olvasni. - -Ott is felejtettem aztán a levelet. - -Csak amidőn a hivatalból, a póstát aláírva, hazatértem, gondoltam rá, -hogy elővegyem a Viola levelét s elolvassam a banális tartalmát. - -Hát biz az a tartalom nem volt banális. - -Ezzel a megszólítással kezdődött: «Mindenem!» - -És aztán igen meglepő dolgok következtek benne. - -… hogy az a hadnagygyal kötendő házasság tiszta-puszta komédia volt… a -hadnagynak soha eszébe sem volt Violát nőül kérni… nem is tartott ama -látogatása órákig, ahogy a háromszori visszatérésem alatt elhitették -velem; mert utánam rögtön eltávozott: egy udvariassági vizit volt az -egész, semmi más… az egész ember haszontalan baba, ha egyedül volna a -világon, akkor sem kellene neki. - -… azért volt pedig ez a komédia eként szerezve Viola által, hogy engemet -«egy időre» alaposan magára haragítson. - -… mivelhogy az egész világ irigykedik rá és kémkedik ellene. - -… az volt a czélja, hogy engem magától elriaszszon, s hogy azután a -feleségemmel kibéküljek, a pletykázás, kémkedés megszűnjék. - -… ez mind eléretett; a városi mende-monda új irányt kapott. A legújabb -karikatura az, hogy az Ariadne alól kiszaladt mándrucz hazafutott a -mándrucznéjához. - -… Violának a szive azonban most is változatlanul az, ami volt, amiről -meggyőződhetem a legelső viszontlátásnál. - -… ő tudja nagyon jól, hogy erre az alkalom igen meg van nehezítve. Az ő -szállását éjjel-nappal éber szemekkel őrzik, ablakokból, boltajtókból, -házmester fülkéjéből. Azt hiszi, hogy a cselédje, a hű Magda is meg van -vesztegetve. De még nagyobb kémkedésnek vagyok én áldozatul hozva. Az -egész világ egy nagy pókháló rám nézve. Akárhol ütődöm egy fonalszálába, -a szögletben ülő pókok értesülnek róla. - -… azért ő ezt a furfangos tervet fundálta ki ellenőrizhetlen -találkozásunk számára. - -… van Budapesten egy vendéglő, amit nagyon ritkán emlegetnek, a budai -rakóparton van, ablakai a Dunára néznek. Ezt az átellenes pesti paloták -ablakaiból nem lehet kémszemlélni. Ott fog ő ma délután három órakor -reám várni az első emeleti 7-ik számú szobában. Hogy pedig én teljesen -észrevétlenül jöhessek oda, ezt a fortélyt ajánlja. Ma lesz az árverése -az erzsébetfalvai pusztatelkeknek, melyeket házhelyeknek parczelláztak. -Én otthon azt mondom, hogy délután odamegyek árverezni. Az egész -délutánom szabad, mivelhogy épen ma tartja a jótékony nőegylet a -Margit-szigeten a népünnepélyt, melyen a feleségem valamennyi -hozzátartozó hölgyekkel együtt tevékeny részt fog venni. - -… én tehát a kocsisomat a város határáról visszabocsátom, magam pedig, -ahelyett, hogy homokot vásárolni mennék, lekerülök gyalog a Dunához, ott -fölfogadok egy révészt, aki átszállít Budára. Ott azután nem lát meg -senki. Este aztán, a konczert idejére az ó-budai gőzössel szépen -fölrándulhatok a Margitszigetre. Ha kérdik, mit vettem? – azt mondom, -drága volt a homok, s inkább a jótékony bazárban vesztegetem el a -pénzemet. - -… tárt karokkal vár – a «hajdani». - -Erre a fordulatra csakugyan nem voltam készen. - -Ez a levél egész lelkemet fölzavarta. - -Rossz az ember, kedves barátom, nagyon rossz! - -Nem jól mondjuk azt: «homo sum!» Adjuk alább! «Animal sum!» Nem az, hogy -«ember vagyok»; «állat vagyok». - -A kutyát megverik azért, mert kilopta a húst a fazékból; a jövő órában -megint ki fogja lopni, ha nem látják. - -«Canis sum!» - -Hogy becsületszavamat adtam? Az igaz. De hiszen titokban marad! Ez a -fődolog. Minden kutyaság szabad, – ha titokban maradhat. - -Eszembe jutott minden vérfölforraló, agyszédítő emléke a multnak. - -Hát fölér-e egy órájával a gyönyörnek minden túlvilági üdvösség? - -Blaszfémia! - -Tudom, hogy blaszfémia; de nem merném szavazatra bocsátani a kérdést. - -Most tudtam meg, hogy milyen közel van hozzánk a pokol. A hátunkon -hordjuk. Álmunkban rátalálunk s benne ébredünk föl. És aztán ott -maradunk. - -Hogy elfelejtettem egyszerre a bölcs életnézeteimet, nem csak a -becsületszavamat, de még a megszégyenülésemet is. Két hétig úgy jártam a -világban, mint az a kutya, akit a szomszéd konyhájában leforráztak; most -egyszerre visszanyerte a kedélyem a ruganyosságát. Ejh hiszen te még -kapós vagy! Nézd, hogy bolondul utánad a világ szépe! - -Nehéz küzdelem volt saját magammal; őszintén megvallom. - -Nem mertem a tükörbe nézni; attul féltem, hogy az a másik magam -összegazemberez, vagy legalább is a szemem közé nevet: «hát nem -megmondtam már neked egyszer, hogy szürke a szakállad? Festeni fogod? -Aztán parádés napokon fölveszed a hadnagyi uniformisodat, s pályázol a -szekondlájtinántokkal? Fűzöd magadat, hogy karcsu légy? Parókát viselsz? -A szarvaid kilátszanak alóla! Vén szamár! - -Az ebédnél csak ketten voltunk a feleségemmel. A mi hölgyeink már -délelőtt kimentek a Margitszigetre. Pálmának egy kis változása volt, (az -okát is megtudtam később). - -Ha csak egy szóval mondja azt a feleségem, hogy gyöngélkedik, a feje -fáj; én bizonyára azt mondom neki: «no hát maradj itthon; az a -népünnepély végbemegy nálad nélkül is; aztán én is itthon maradok, -előveszszük a kártyát s elpikétezünk estig; akkor majd együtt átmegyünk -a szigetre, vagy itthon maradunk, ahogy neked jobban esik». - -De hát Pálma erőltette a jó kedvet; nagyon mutatta, hogy a rokokó -ruháját milyen szörnyen szeretné bemutatni a társaságnak. Ebéd után egy -kissé majd ledül szunyókálni, három óra tájon aztán megy a gőzhajóhoz, s -ki a szigetre. - -– Sajnálom, hogy nem kisérhetlek el; de ma van az erzsébetvárosi -parczelláknak az árverezése, oda kell mennem. (Volt pofám azt -elmondani.) - -– No csak valami drágán ne hagyj rád veretni valamit. - -– Eszemen járok. (Hol van az?) - -Aztán megint azt mondta Pálma, hogy még sem fekszik le ebéd után; inkább -rögtön kikocsikázik a gőzhajóhoz; a friss lég a Dunán jót fog tenni a -fejének. - -– Aztán majd kérlek küldd vissza a kocsit, hogy elvigyen -Erzsébetfalvára. - -Azzal megcsókoltam. És ő nem viszonozta azt egy megérdemlett pofonnal, s -nem vágta a szemem közé ezt a szót: «te Judás!» - -Utána néztem a hintónak az ablakból; Pálma a napernyőjével intett -üdvözletet. - -Már most hol van az én napernyőm? Az a bizonyos. Az a fehér. - -Két óra volt délután. - -Még egy órát kell várnom. - -Gyerekkorom óta még így nem környékezett félelem, mint e perczben. - -Az inasom bejött jelenteni, hogy itt van Nachtigallné asszonyság, -valamit akar nekem mutatni. - -Ejh, de jókor hozza ide a – fátum! Jöjjön be! Megveszem, akármit hozott. - -A kis fürge zsidó asszony bependeredett az ajtómon, jónapot kivánt és -szokás szerint nyájasan mosolygott. Ezeknek a házalónőknek már oda van -fagyva a mosolygás az arczukhoz. - -– Nos, Nachtigallné, hát mit hozott? - -– Egészen önnek való dolgokat. Legelőször iz ezt. - -Azzal kivett a kézi táskájából egy kis nyeles tükröt, elefántcsont -rámája volt; de egészen egyszerű. Azt mondta, ez a Cagliostro tükör. - -– Hát mi különöset látok én ezen a tükrön? - -– Nézzen csak bele. - -– Magamat látom benne. - -– Egy holt embert lát ön benne, akit maholnap el fognak temetni, – -suttogá, de erősen hallhatólag. - -– Madame! - -– Ön útban van, hogy magát semmivé tegye. Én azért jöttem, hogy önnek a -kezét megkapjam, mielőtt az örvénybe lezuhanna. - -– Mit akar ezzel mondani? - -– Azt, hogy a Violával való dolga mind tudva van. Tudja a felesége. S -tudják ezek az asszonyok valamennyien. - -– Ezek mind túlhaladott álláspontok. Multak dolga, a mi ki van -egyenlítve, – mondám én, leülve a karszékembe anélkül, hogy az -asszonyságot megkinálnám, hogy foglaljon helyet. - -– Értem. Az üzletvilágban úgy hivják azt, hogy «Kiegyenlítési eljárás». -A hitelezők beérték a kinált perczenttel: a kridát megszüntették! ujra -lehet kezdeni az üzletet. De ugyan nem ütött önnek szeget a fejébe, hogy -ki lehetett az a kém, aki mint az árnyék követte önt mindenüvé s a -legpontosabb értesítéseket küldözé a világ minden részéből az ön -nejének? - -– Nem értem rá ezeken törni a fejemet. - -– Most pedig még kevésbbé ér ön rá, mert az idő drága. Két óra már -elmult s önnek három órakor új légyottja van Violával! Budán, a -Széchenyi hotelben. - -De már erre a szóra fölugrottam a székemből. - -– Ki mondja azt? - -– Egy levél, melyben az ön nejét előre értesítik erről a légyottról, s -amit nekem is megmutattak. - -Elállt a szavam. - -– Nem akar ön nekem hinni? Hát győződjék meg róla a saját szemeivel. Az -ön neje vett tőlem egy antik kasszettet bösztörzárral, amihez nem -szolgál kulcs; fortélylyal nyilik föl. A szekrényke itt áll a neje -szobájában; én tudom a nyitját. Ott vannak e bizonyos levelek. - -Azzal megfogta a kezemet Mirrha s áthurczolt a nőm szobájába. Percz -alatt kinyitotta a ládikó tetejét s a legfelső levelet kivette a -halmazból. - -– Itt van, olvassa ön, - -A levél görög irásjegyekkel volt irva, ami a kézvonást fölismerhetlenné -teszi. Ez állt benne. - -«Önnek férje ma délután 3 órakor találkozni fog Violával Budán a -Széchenyi vendéglőben a 7. számu szobában.» - -Meg voltam dermedve. - -Honnan jön ez az árulás? - -Nem mondtam ki, de az arczomról lehetett olvasni. - -Mirrha összecsapta a kezeit. - -– És ön még most sem találja ki, hogy ki az a rejtélyes detektiv, a ki -önnek minden lépését a tilalmasban elárulja? - -A fejemet ráztam. Fogalmam sincs róla. - -– No már igaz az, hogy a jogtudósoknak nincsen fantáziájuk. Hát ugyan ki -irhatta volna ezeket a tudósításokat más, mint maga Viola? - -– Viola? Badarság! Hogy ő maga magát rágalmazza? Miért tenné ezt? - -– Azért, hogy önt elválaszsza a nejétől, s aztán felegül vétesse magát -önnel. - -Ez megint egyszerre olyan világosságot gyujtott körülöttem, hogy egészen -elvakultam bele. Hisz ez egyszerű és világos dolog! - -– Hallja csak, mi van ön ellen mai nap készülőben? Az ön neje nem ment a -Margitszigetre, hanem kiszállt a gőzösrűl a várbazárnál s fölment a -vendéglőbe. A 8-as számú szobában már ott vár rá a két tanuja: az egyik -Angiolina D’Istria, a másik Nikkelné asszonyság. A pásztoróra közepén, -amit az ön számára rendeztek, fölnyilik az oldalajtó, s önnek a vétke -két tanu által hitelesen bizonyítva lesz. Nyilvános botrány lesz belőle; -a válóperhez kész az alap. Nem lesz nagy baj. Ön is jól jár vele, a -felesége is, meg Viola is. Már addig, a meddig. Csakhogy egy olyan -alakra nézve, mint ön, a kinek az állása a renomméjával együtt -emelkedik, vagy elbukik: egy ilyen botrány egyértelmű az -eltemettetéssel. Hát nem jól mondtam-e, hogy egy holt embert lát ön -abban a tükörben, akit ma temetni visznek? A nevetséggé lett ember: -mumia, ön pedig az fog lenni: egy bácsi, aki fiatal feleséget vesz – a -hadnagyoknak. - -Nekem a veríték csorgott a homlokomról. Lázban voltam a fölháborodástól. -Hát azok mind, a kikről azt hittem, hogy szeretnek, összeesküdtek-e -ellenem, hogy elbuktassanak? – De hát nem megcsaltam-e valamennyit? – -Csak ez az egyetlen lény, ez a Mirrha, ez a házaló zsidóasszony volt -hozzám könyörületes. – Igaz, hogy azt nem csaltam meg soha. - -Letörültem az arczomról a verítéket, keserűn fölkaczagva. - -– De hát én nem fogok odamenni. - -Erre aztán a Mirrha diadalmasan nevetett fel. - -– Dehogy nem fog ön odamenni? Ezt tudva, fog ön csak igazán elmenni a -légyottra. Nézzen csak ide. Én a régiségeimből nem csak azt a -Cagliostro-tükröt hoztam el az ön számára, hanem ezt a tárczát is. - -Azzal a kézitáskájából kihúzott egy kopott pénztárczát. - -– Ismeri ezt? - -– Igen. Ez az én katonakorombeli bugyillárisom. - -– Ezt ott hagyta ön nálam emlékül. És még holmi apró-cseprő ereklyéket, -amikről ön rég megfeledkezett, de a miket én gondosan megtakargattam. -Tudja, az ilyen régiségkufár mindent megtartogat, míg eljő rá a kedvező -idő. Most itt van. Nézzen ön csak abba a tárczába. Találni fog benne -valamit. S abból a valamiből kitalálja, hogy mi módon vágja ki magát -ebből a kelepczéből? - -Én fölnyitottam a tárczát. Láttam, mi van benne. Azzal elkezdtem -nevetni, mint aki az eszét vesztette. Azzal végeztem, hogy kezet -csókoltam a Mirrhának. Még soha kézcsók jobban meg nem volt érdemelve. - -– El fogok menni a légyottra! - -S azzal zsebembe dugtam azt a kopott tárczát. Kincsek voltak abban rám -nézve! - -A kocsim visszaérkezett a gőzhajótól. Dehogy csináltam én azt a nagy -teketóriás útat, ki a Rákosra, aztán csónakkal át Budára! Egyenesen -áthajtattam a lánczhidon, a budai vendéglőig. Lásson meg akárki! A -kocsisnak azt hagytam meg, hogy várjon rám, amíg visszatérek, a -szögleten. Rátaláltam a 7. számu ajtóra. - -Viola előre sietett azt kinyitni előttem. Hüledezve kérdezé: - -– Ön egyenesen jött ide a saját kocsiján? Láttam az ablakból. - -– Láthatta más is. - -És aztán figyelmeztettem rá, hogy ne igen közelítsen hozzám, mert -borzasztó náthám van: ráragad. - -– Félek, hogy elárulnak bennünket. - -– Bánom is én. - -– A világ nyelve rossz. - -– Majd teszek róla, hogy megjavítsam. Nem fogok titkolózni többé. - -Viola összeborzadt. - -– De én félek a botránytól. - -Úgy tettem, mintha elhinném. Aztán rátértem a tulajdonképeni érdemleges -tárgyára az idejövetelemnek. Mert, hogy nem enyelegni jöttem ide, azt az -első rámtekintésből megértette. Mi volt az a komédia azzal az -Entenfuszszal? Ez a kérdés. - -Ő aztán a karomba fogózott s elkezdte mesélni a dolgot, alá s föl -sétálva velem a hosszú szobában; tele volt a kompozicziója -ellenmondásokkal, képtelenségekkel. A vége az a megnyugtató adat volt, -hogy a hadnagyot tranzferálták már Kninbe, valahová a morlákok közé, -ahová csak gyalogút vezet. De hogyha tele volna is Budapest házasulandó -hadnagyokkal, s azok mind ő érte epednének is, ő engem föl nem cserélne -egygyel is közülök, mert én vagyok ránézve minden: mult, jelen és -jövendő. - -Ezt olyan hangosan mondá, hogy a szomszéd szobában is meg lehetett -hallani. Én gondosan megóvtam a számat attól, hogy valamit közbeszóljak. - -Nekem éles hallásom van. Észleltem, hogy a szomszédban suttogás, -tipegés, selyemruhák ismeretes frufruja kisért. - -A két ellenséges asszony azt akarta, hogy be kell várni, míg egy -gyöngédebb természetű jelenet fejlődik ki közöttünk; de Pálma nem -egyezett bele; neki elég volt az is, hogy én, a becsületszavamat -megszegve, eljöttem a Viola találkozójára. Sietteté a katasztrófát. - -A két szobát összekötő ajtó zárjában egyszerre csak kulcsnyikorgás -hangzott. - -– Szent atyám! – sikolta föl Viola. – El vagyok árulva! Ránk törnek! – S -azzal a két kezével a szivéhez kapott s odaájult a karjaim közé. Az ajtó -ki volt már nyitva; de még egy pamlag állt az útjában. - -Én szépen elhelyezém az alélt hölgyet egy karszékba s aztán elhúztam a -pamlagot az ajtó elől, hadd táruljon az föl egészen. - -A három hölgyalak ott állt egy csoportban. A wallkürök! - -Passiflora büszkén, fölemelt fővel, karjait mellén összefonva, -lehunyorított szempillákkal, Brünhildi pózban állt előttem; Hesperis -ellenben kárörvendő vigyorgással mutatott az elalélt leányzóra, a -szemének a fehérét lehetett látni, amint lefelé forogtak, maga volt a -boszuálló Erynnis. Csak Pálma tartotta meg szelid, méltóságos nyugalmát. - -– Uram! – szólt hozzám reszkető hangon. – Ön nekem azt mondta, hogy ezt -a hölgyet férjhez adta és soha többet vele találkozni nem fog. -Becsületszavára mondta. - -– Úgy van – szóltam én teljes nyugalommal. – De ez egyszer mégis kellett -vele találkoznom, hogy tudassam vele a szülőinek a nevét, amire szüksége -van – az egybekelésnél. - -– No! És hát kik a szülői Viola kisasszonynak? – kérdé Pálma. - -Én szépen kihúztam a zsebemből azt a kopott pénztárczát s kiszedtem -belőle a Mirrha által megőrzött ereklyéket. - -– Az anyja Viola kisasszonynak ez az asszonyság itt: (Passiflorára -mutattam) – az atyja pedig én vagyok; – ahogy meggyőződhetel róla ebből -a hozzám irt levélből, ebből a kettős arczképből s ebből a -keresztlevélből, melyben az üres rubrikába e tisztelt hölgy sajátkezüleg -irta be az én nevemet. - -De nem a feleségem arczára voltam én kiváncsi, amíg az ereklyéket -átnyujtottam neki; hanem a Passifloráéra. Az egy percz alatt hétféle -szint és kifejezést váltott; elsápadt, elvörösödött, ijedtség, boszuság, -szégyen és düh váltakoztak rajta; egyszer csak kitört az ajkain ez a -mondás: - -– De hiszen nem… - -De mielőtt tovább mondhatta volna, összetalálkozott a tekintete -Nikkelnéével s a torkába fagyott tőle a folytatás. Az a Meduza ábrázatja -volt. - -Nikkelné odaugrott hozzá s megkapta a kezét. - -– Mit akar ön azzal mondani, hogy «de hiszen nem…?» - -Hesperisnek nagy ösztöne volt a találgatáshoz. - -Pálmának az arcza pedig egészen kiderült a három ereklyének a -megszemlélése után. Mind a hármat a keblébe dugta s aztán felém nyujtá a -jobbját, e rövid szóval: «jól van!» - -Erre a fordulatra Viola is egyszerre magához tért az elájulásból. A -szerepe megváltozott. - -Pálma odajárult hozzá, megcsókolá a leánynak a homlokát s megfogta a -kezét. - -– Hát te az én uramnak a leánya vagy, akkor ott van mellettem a helyed. -Ezentul az én házamnál fogsz lakni. - -Viola térdre esett és csókolta Pálmát, ahol érte. - -– Itt van a kocsim! Mehetünk együtt, – mondám én. - -Mikor Violának föladtam a vállára a lebernyeget, azt súgta: - -– Nekem így még jobban tetszik. – Szépen kezet csókolt – nekem. - -S aztán kocsikáztunk végig a városon együtt hárman. A leány a szemközti -ülésen, ahogy a családi regula elészabja. - -A két, tanunak hozott, hölgyet ott hagytuk; azoknak még nagy vitájuk -volt egymással azon kérdés fölött, hogy «mit akart ön azzal mondani, de -hiszen nem…?» - -– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – - -Néhány nap mulva nagy családi ünnepet ültünk. - -Ott voltak valamennyien. - -A toasztoknál még Iringót is behivtuk, ő is koczintson velünk. A Mirrhát -extra én magam sajátkezüleg irt levélben hivtam meg. - -Mikor aztán a jókedvű asztaltársaság szétoszlott, magam is a szobámba -mentem, utánam jött Adelphe Philine: az áldását rám adni. - -– Nos uram, hát most már van önnek nyolcz hölgy a házánál; azok között -egy felesége, egy leánya, hét szeretője és hat Swiegermuttere.[8] Hát -meg van ön velem elégedve? - -E szerint ezt a regényt Amarillis csinálta nekem! - - - - -Lábjegyzetek. - -[Footnote 1: Kérek minden fő- és felelős és segédszerkesztőt, korrektort -és revizort, inkluzive metrompázsot, ki ne korrigálják ezt a szót -«sóvinistának»: mert Chauvin tulajdonnév, s azoknál meg kell tartanunk -az idegen betürakást: nem irhatjuk Cassagnacot Kasszanyaknak, Lady -Macbethet lédi Mekbesznek.] - -[Footnote 2: Igy hivják tréfásan a lábakat.] - -[Footnote 3: Máig is nevethetném rajta, mikor ezt a szót leirom. A -magyar lapok egy akkoriban megjelent katonai brochuret, melynek az volt -a czíme «Arkolay», kegyetlenül leszidtak. Egy magyar nevű ember! Ilyen -schwarzgelb munka szerzője. Pedig hát ez a név Arkolay nem egy -tekintetes úrnak a neve, hanem egy minden tüzérségi tudományt magában -foglaló kollektiv czím.] - -[Footnote 4: Ceres és Bacchus nélkül fázik Venus.] - -[Footnote 5: (Betüszedő úrnak: Kérem a felkiáltójelet lefelé fordítani, -hogy suttogó jel legyen belőle.)] - -[Footnote 6: Én mind ezt nem fantázia után diktálom; nekem (később) úgy -pipaszónál, kedélyes ebéd után maga a septemvir mondta el az egész -történetet minden párbeszédestől.] - -[Footnote 7: «Lepedő» = 1000 frtos bankó.] - -[Footnote 8: Van erre magyar szó kettő is, de egyik sem csikorog ilyen -szépen.] - - - - -TARTALOM. - - Előszó 1 - «Iringo» 33 - Fritillária 57 - Passiflora 96 - Mirrha 131 - Hesperis 163 - Pálma 212 - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -175 |zsebében |zsebében) - -188 |mozdítaní |mozdítani - -189 |kífejezhető |kifejezhető - -229 |En abszolválni |Én abszolválni - -244 |megszabadítottem |megszabadítottam - -248 |kiokoskodní |kiokoskodni - -284 |félíg nyitott |félig nyitott] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DE KÁR MEGVÉNÜLNI! *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. diff --git a/old/66214-0.zip b/old/66214-0.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 1ecf8f3..0000000 --- a/old/66214-0.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66214-h.zip b/old/66214-h.zip Binary files differdeleted file mode 100644 index 2579a87..0000000 --- a/old/66214-h.zip +++ /dev/null diff --git a/old/66214-h/66214-h.htm b/old/66214-h/66214-h.htm deleted file mode 100644 index db79889..0000000 --- a/old/66214-h/66214-h.htm +++ /dev/null @@ -1,10650 +0,0 @@ -<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Strict//EN" - "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-strict.dtd"> -<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu"> -<head> -<meta name="generator" content= -"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" /> -<meta http-equiv="Content-Type" content= -"text/html; charset=utf-8" /> -<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" /> -<title>The Project Gutenberg eBook of De kár megvénülni! by Mór -Jókai</title> - -<style type="text/css"> -/*<![CDATA[*/ -body { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; -} - -h1,h2,h3 { - text-align: center; - clear: both; - line-height: 200%; -} - -h2,h3 { - margin-top: 2em; -} - -p { - margin-top: 0.75em; - margin-bottom: 0.75em; -} - -body > p { - text-align: justify; - text-indent: 1.5em; -} - -hr { - width: 33%; - margin-top: 2em; - margin-bottom: 2em; - margin-left: auto; - margin-right: auto; - clear: both; -} - -hr.chap {width: 65%} -hr.tb {width: 25%;} - -table { - margin-left: auto; - margin-right: auto; -} - -td { - padding-left: 1em; - padding-right: 1em; -} - -.pagenum { - position: absolute; - right: 2%; - color: gray; - font-size: smaller; - text-align: right; - text-indent:0; -} - -.tdr {text-align: right;} - -.flip { - display: inline-block; - transform: rotate(180deg); - text-indent: 0; -} - -.center { - text-align: center; - text-indent: 0; -} - -em.gesperrt { - font-style: normal; - letter-spacing: 0.2em; - padding-left: 0.2em; -} - -.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;} - -.caption {font-weight: bold;} - -.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;} - -.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;} - -.figcenter { - margin: auto; - text-align: center; -} - -.footnotes { - border: dashed 1px; -} - -.footnote { - margin-left: 10%; - margin-right: 10%; - font-size: 0.9em; - text-align: justify; -} - -.footnote .label { - position: absolute; - right: 84%; - text-align: right; -} - -.fnanchor { - vertical-align: super; - font-size: .8em; - text-decoration: none; -} - -.poem { - font-size: 0.9em; - display: table; - margin: auto; - text-align: left; -} - -.poem .stanza { - margin: 1em 0em 1em 0em; -} - -.poem span.i0 { - display: block; - margin-left: 0em; - padding-left: 3em; - text-indent: -3em; -} - -.transnote { - background-color: #E6E6FA; - color: black; - padding: 0.5em; - font-family: sans-serif, serif; - font-size: 0.9em; -} - -.transnote p { - text-align: center; - text-indent: 1.5em; -} - -ul.TOC { - list-style-type: none; - padding-left: 10%; - text-indent: -5%; - width: 70%; - text-align: justify; -} - -ul.TOC li { - margin-top: 0.25em; -} - -span.ralign { - position: absolute; - text-align: right; - right: 15%; - top: auto; -} -/*]]>*/ -</style> -</head> -<body> - -<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of De kár megvénülni!, by Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online -at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you -are not located in the United States, you will have to check the laws of the -country where you are located before using this eBook. -</div> - -<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:0; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: De kár megvénülni!</p> -<p style='display:block; margin-top:0; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:0;'>Regény egy vén öcsém-uram élményei után</p> - -<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Mór Jókai</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: September 3, 2021 [eBook #66214]</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div> - -<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Google Books Library Project</div> - -<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DE KÁR MEGVÉNÜLNI! ***</div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p> -<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_305">305</a>. oldalon -található.</p> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="figcenter"><img src="images/cover.jpg" alt="" title= -"" /></div> -<hr class="chap" /> -<p class="center"><span class="caption-150">JÓKAI MÓR<br /> -ÖSSZES MŰVEI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">NEMZETI KIADÁS</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">XC. KÖTET</span></p> -<p class="center"><span class="caption">DE KÁR -MEGVÉNÜLNI</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -KIADÁSA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<h1>DE KÁR MEGVÉNÜLNI!</h1> -<p class="center"><span class="caption-small">REGÉNY</span></p> -<p class="center"><span class="caption">EGY VÉN ÖCSÉM-URAM ÉLMÉNYEI -UTÁN</span></p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption-small">IRTA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-large">JÓKAI MÓR</span></p> -<p> </p> -<p> </p> -<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">RÉVAI TESTVÉREK -TULAJDONA</span></p> -<p class="center"><span class="caption-small">1898</span></p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_1" id= -"Page_1">-1-</a></span></p> -<h2>ELŐSZÓ.</h2> -<p>Először azt a czimet akartam adni ennek az izének, (mely, -fájdalom! rám nézve nem regény), hogy «egy becsületes ember -gonosztettei». Mert hát én az vagyok: becsületes ember; egyéb -czímem sincs: se «tisztelt hazafi», se «szeretett polgártárs», se -«elismert szakférfiu». Csak becsületes ember: minden pontban; még a -pontok pontjában is.</p> -<p>Mustrája vagyok a férjeknek, annyira, hogy azt beszélik rólam, -hogy ha meghalok, porrá égetnek, s mint Artemizia királyné tett -Mauzolusz királylyal, italba keverik hamvaimat s úgy adogatnak be, -de nem a nőknek, hanem a férjeknek, mint óvó-szérumot a hűtlenség -bakteriumai ellen.</p> -<p>És ez nem is lett volna rossz regényczím: egy becsületes -embernek a gonosztettei. Hanem hát ez még is nagyon hasonlít a -sviháksághoz, egy neme a hetvenkedésnek: virtuskodás olyannal, a mi -nincs. Sohasem szerettem a dicsekedést. Mit dicsekedjem a bűnömmel? -Elég ha a feleségem így szólít, hogy te «bűnöm!»</p> -<p>Inkább választottam ezt a czímet «… De kár megvénülni!»</p> -<p>Ezzel aztán be van ismerve, hogy vén vagyok.</p> -<p>Biz az vagyok. Az ötvenediket járom.</p> -<p>De hogyha összeszedem magamat, ha a szerpántot jól megszorítom a -derekamon, a szakállamat odáig, a meddig bicolor lett, -kiborotválom, senki sem mond többnek negyvenyolcznál. Ebben is -megmaradok állhatatosan negyvennyolczasnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_2" id="Page_2">-2-</a></span></p> -<p>Csak annak a melanogénnek ne volna olyan penetrans szekfüszeg -bűze, mely három lépésről elárulja, hogy az ember a haját -védelmezi!</p> -<p>Hát én bizony nem tagadhatom, hogy a porosz háboruban már -hadnagy voltam: vitézségi érmet is hoztam haza magammal. Annak is -urát tudom adni, hogy hogyan szereztem.</p> -<p>Mikor Benedek kiadta azt a korszakalkotó ordre du bataillet, -mely szerint a katonáknak megtiltatik a pipát a patrontáskába -dugni, én voltam e rendelet végrehajtásánál a legserényebb. Én -magam a századomnál negyvennyolcz makrapipát koboztam el a bakáim -tölténytartóiból; be is szolgáltattam a generalintendaturának.</p> -<p>Ezért kaptam a medáliát.</p> -<p>Szereztem ugyan Szadovánál egy kardvágást is a fejemre; ha egy -tüzérhadnagy kollegám fel nem szed a földről, az ágyujára -felültetve, Nikkelnek hitták a derék embert, hát ott taposnak -össze.</p> -<p>Holmi svihák ember azzal dicsekednék, hogy ezért kapta a -vitézségi érmet; de én jobban ismerem a dolog meritumát: nem azé az -érdem, a ki a vágást kapta; hanem a ki adta. Fődolog a disciplina. -Az én Tapferkeitsmedaillem a 48 pipáért jutott ki.</p> -<p>Igaz, hogy a régi módi magyar hadvezérek más szisztémát követtek -mint Benedek: ezt bizonyítja az a megörökített adat, a mely szerint -Damjanics a szolnoki ütközetben, mikor az ordináncz huszárja alól -egy ágyúgolyó ellőtte a paripát, azt kérdé a talpra ugró legénytől: -«no fiam, hát ég-e a pipád?» «Az enyim ég: csak az üvé égjen!» -felelt a huszár. A mi azt bizonyítja, hogy a régi magyar -harczregula megengedte, hogy a katonák az ellenséges ütegek -tüzelése alatt is pipázzanak.</p> -<p>… No hát régi legény vagyok.</p> -<p>De azért még nem mondtam le a világról!</p> -<p>Maradok a szadovai rangomnál. Főhadnagy. Penziót nem adnak: -tehát aktiv állapotban vagyok. Még annyira <span class= -"pagenum"><a name="Page_3" id="Page_3">-3-</a></span> nem jutottam -a becsületességben, mint Gyulay Pali, hogy a férjek rám bizzák a -szép asszonyaikat gardirozni. Tőlem rettegjenek!</p> -<p>Tehát kezdjük az elején.</p> -<p>Valljuk meg őszintén, hiszen úgy is hiába titkolnám, hogy én -nekem a feleségem már a hetedik rubrikában következik.</p> -<p>Előtte már hat sorszám van betöltve.</p> -<p>Pedig igen korán házasodtam: alig voltam huszonöt éves.</p> -<p>De hát nagyon gyorsan változott a repertoár.</p> -<p>S igen hamar ment nálam a beleszeretés egy szép arczba.</p> -<p>Az első lángom klasszikus oltáron gyulladt meg: egy fekete haju, -de kék szemü görög leány volt az. A görög nyelv professzorának a -leánya, a kihez privátára jártam. (Azt kérded, hogy a kettő közül -melyikhez?) Hát hiszen ha az elébbit értettem volna, azt mondanám, -hogy «mihez».</p> -<p>Majd azután elmondom én mindegyiknek a tragédiáját sorba, csak -elébb hadd mutatom be a szinlapot.</p> -<p>A második szerelmem volt egy pompás rácz leány: ennek meg szőke -haja volt és fekete szeme.</p> -<p>A harmadik lángom egy hővérü asszony volt. Férjes nő, erős -temperamentummal. Micsoda szemei! Tűzbe ugrottam volna érte – -hűtőzni.</p> -<p>A negyedik volt egy színművésznő. Már ennek az arczát nem -próbálom meg leírni; mert az annyiféle volt, a hány szerepet -játszott. Azt pedig a szinpadon kivül többet játszott, mint a -szinpadon. Ez volt rám nézve a legveszedelmesebb láng. Képes lettem -volna érte elhagyni a juridikus pályámat s elmenni vele szinésznek. -A mire ő is biztatott. Én persze primo amorozónak képzeltem -magamat, csakhogy ő meg apaszerepkört szánt nekem. Ez volt a -legczifrább történet.</p> -<p>Az ötödik ideálom volt egy «Sáron rózsája». Igazán <span class= -"pagenum"><a name="Page_4" id="Page_4">-4-</a></span> mélyen -szeretett polgártársné! Az is nagyon szeretett engem. De nem -érhettünk czélt, mert az a bizonyos törvényczikkely még akkor nem -volt szentesítve.</p> -<p>A hatodik volt egy szelid tekintetü, ártatlan gyermek, a kinek a -komoly arczába, az okos beszédjébe voltam szerelmes. Egy -septemvirnek a leánya, a kinek az apja is szivesen látott. A -mellett még lett volna belőlem valami. Annak volt ambitiója. -Gesztenyeszin haja volt és olyan szemei, mint az őznek.</p> -<p>(Te most lecsapod a tollat az asztalra, s azt mondod: «de hát -megbolondultál te öreg, hogy ilyen leleplezéseket adsz magadról? -Hát ha a feleséged olvasni fogja? Rád ismer a történetedről álnév -alatt is.» Légy te a felől nyugodt. Ez a hat rózsa mind huszonöt év -előtt virágzott számomra és most huszonöt év mulva mind -összekerültek egy csoportba a házamnál: mindennapos látogatói a -feleségemnek; néha mind a heten együtt ülnek az ozsonnázó -asztalnál; hat fertályszázados ideálom, hetedik a feleségem: -képzelheted, hogy mi mindent beszélnek azok én rólam! Meg van én -nekem számlálva minden hajamszála; de annyi nincs, hogy minden -bűnömet fedezné egy hajszál.)</p> -<p>No ez ellenmondásnak látszik a bevezetésben előadott -jellemrajzommal, melyben Mauzolus királylyal egy ugyanazon taplóból -faragott férjnek vázoltam magamat. Hja ezt csak a világ hiszi -rólam: az egész világ; de azt, hogy titokban milyen gonosztevő -vagyok, azt csak azoknak a párkáknak a törvényszéke tudja, a kik a -szivekben és vesékben és asztalfiókokban olvasnak.</p> -<h3>Χ.</h3> -<p>«Hát ez már micsoda schwindli megint? Egyszerre a X-ik fejezeten -kezdeni a regényt! Az olvasó, meg a kiadó becsapására van-e ez -fundálva? Higyjék, hogy már <span class="pagenum"><a name="Page_5" -id="Page_5">-5-</a></span> kilenczet átforgattak belőle s a szerint -számítsák a honoráriumot?</p> -<p>… Nem a! Kérem alássan; nem római X-es szám az odafönn, nem is -egy kétlábra állított érdemkereszt, sem pedig ama bizonyos -mathematikai föladványokban szereplő «egy ismeretlen», hanem -valósággal az első regényszakasznak a czíme: a fatális görög «Ch» -betü, a hellen alfabetben = Χ.</p> -<p>Az a kiakolbólitott «ch», a mit az új magyar irók, mint szittya -ajkakhoz érdemetlen indigenát a köztünk lakhatás engedélyétől -megfosztottak s helyette, váltogatva, hol a «k»-t, hol a «h»-t -sorakoztatják, a használt szó természete szerint. Így például, a -hol anarchiáról van szó, ott azt irják, hogy «anarkia», (mert az -kemény falat) ellenben, a hol psychologia fordul elő, ott azt -irják, hogy «pszyhologia» (lágy az!) A bacchanál a kezdetén iródik -«bakkanálnak», a vége felé aztán jó neki a «bahhanál»; a -machinatiót pedig az határozza meg, hogy ki követi el? ha a néppárt -részes benne, akkor «makináció»; de ha a púroszok csinálják, akkor -«mahináczió».</p> -<p>De bár hamarább tették volna derék nyelvigazítóink ezt az idegen -betü számkivetést! De sok keserűségtől megőriztek volna egy egész -generácziót: különösen pedig engem.</p> -<p>Azt persze nem is sejti már a jelen ivadék, hogy micsoda nagy -szenvedéseken kellett átlábbadozni a megelőző bácsiknak.</p> -<p>A Bach-korszakban azzal sanyargatták a szittya legények -porczikáit, hogy németül tanulni muszájoltattak. Hát persze azt -tették, hogy nem tanulták meg. Az érettségi vizsgánál azonban erre -is rákerült valahogy a sor. Calculust kellett belőle kapni, -külömben nem adták ki a bizonyítványt. A vizsgázó tanár megmondá -őszintén a vizitátor tanfelügyelőnek: «egy szót sem tud ez a fiú -németül: nem vette be a nyaka.» «Dehogy nem tud! biztatá a hatalmas -úr; állj elém fiam Szekeres: hát hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span> mondják -németül azt, hogy «ember?» «Mensch!» felelt rá készen a diák. -Például: «az ember próbál?» «Das Mensch próbirt.» (Ezt a tarokkból -tanulta.) «Hát azt hogy mondanád magyarul, hogy «Ferd?» «Lú!» -«Nagyon jól van fiam Szekeres! Hiszen tudsz te németül». S adtak -neki «elégségest».</p> -<p>Mikor aztán következett az új politikai korszak, a rájkszráttal, -akkor a furfangos állambölcsek azt eszelték ki, hogy fordítanak -egyet a közérzületen: ne szidják már a mérges dentumogerek a -«német»-et, szidják inkább a «görögöt».</p> -<p>Én épen akkor jutottam az érettségi vizsga fogzási -korszakába.</p> -<p>Maig sem tudom, hogy miért kellett nekünk görögül megtanulnunk! -Hiszen nem mi járunk Athénásba Wertheim-kasszákat feltörni.</p> -<p>Abból pedig most már komolyan kellett vizsgázni, nem úgy, mint -hajdan a «Márton gramatikából»; mert ezzel az intézkedéssel -magasabb kormányzati és állampolitikai czélok voltak összekötve: -gátat vetni az intelligenczia túltengésének. Hogy ne legyen annyi -jogász Magyarországon. Erre volt jó a görög nyelv.</p> -<p>Engem a közgyámom, (árva gyerek voltam) nehogy a fővárosi -erkölcstelen világnak idejekorán martalékul essem, elküldött egy -vidéki városban hireskedő középiskolába; ott is, nagyobb biztosság -kedvéért kvártélyra és kosztra állandósított magánál a -nagytudományu igazgatótanárnál.</p> -<p>Nagyérdemű, tudós Poprádi Esdrás uram igazán megérdemelte a -czimeit; mert ő maga négy kathedrát látott el. Ő tanította a -geografiát, a mathezist, az antikvitáteszt, meg a görög -nyelvet.</p> -<p>A beszélő organumának bizonyos sajátságaért úgy hitták, hogy -«szuszka.» (Ugyanaz, a mit a német tájszólam úgy határoz meg, hogy -«der Knyaufete.») A ki a mássalhangzókat elvetéli: az «m»-et -«b»-nek, az «n»-et «d»-nek, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> «g»-t «k»-nak, az «ny»-et -«ty»-nek, a «z»-t «sz»-nek ejti: az «r»-et pedig úgy elköszörüli, -hogy «ch» lesz belőle.</p> -<p>Ez az átkozott görög «ch»! Soha sem volt vele a tanár -megelégedve, a hogy a görög «chi»-t kiejtettem: – úgy kell azt -mondani, a hogy ő mondja az «r»-et.</p> -<p>Ennélfogva a mit a clarissime praelegált, abból a szittyák nem -értettek semmit, a miből az a jó következett, hogy kénytelenek -voltak a könyvből is elolvasni az illető tudományt; mikor aztán -felelni kellett, akkor iparkodtak épen olyan szuszka (Dunántúl -«tutma») kiejtéssel felelni, mint a minő a professzor úré; a miből -megint a professzor úr nem értett semmit, de azért meg volt vele -elégedve. – Egyáltalában nem üldözte a studiózusokat az -egzaminálással. Életelve volt: «quieta non movere.» Bejött a -tanterembe: fölolvastatta a katalógust, azzal leült a pulpitusa -mögé, fölnyitotta a könyvet, a hol a szamárfül be volt hajtva; -rákezdte a prelekcziót, ledarálta a penzumot; mikor az óra ütött, -becsapta a könyvet, leszállt a pódiumról s elballagott.</p> -<p>A ki többet akart tőle megtudni, az följárhatott hozzá -privátára.</p> -<p>Ezek között különösen a görög nyelvtanból adott magánleczkék -voltak látogatottak, mivel hogy reggel hét órakor volt a -terminusuk; télen úgy, mint nyáron.</p> -<p>Nem, mintha a diákok nagyon tartanák magukat az «aurora musis -amica»-hoz s szeretnének korán fölkelni, hanem inkább azért, mert -akkor még a professzor aludt. Soká szokott aludni, soká fenn volt -éjszaka.</p> -<p>Hát aztán ki tartotta a privátát Esdrás úr helyett?</p> -<p>Az bizony supleáltatta magát a külön tanórán a leánya által. Ő -ott aludt a mellékszobában, nyitott ajtónál, semmi vétség nem volt -a dekorum ellen; aztán a professzor fia is ott volt, – egy notórius -árulkodó. Az is velem egy klasszisban tanult. <span class= -"pagenum"><a name="Page_8" id="Page_8">-8-</a></span></p> -<h3>Ψ.</h3> -<p>Ez megint egy új fejezetnek a czíme; egy görög betü, úgy mondják -ki, hogy «pszi.»</p> -<p>Sajnálom, de nem tehetek róla; – minden nyelvet az alfabeten -kell kezdeni. – Majd lesz itt még orosz «asbuki» is.</p> -<p>Első a helyes kiejtés.</p> -<p>Hárman ültünk a hosszú asztalnál, a kik ezt tanultuk. Én, – a -ficzkó, – a báró, meg az Amarillis.</p> -<p>Le is szokás az alakokat írni ugye, a kik a regényben -okvetetlenkednek?</p> -<p>Hát engem ismersz; valamivel csinosabb voltam, mint most, akkor -még olyan sűrű szőke hajam volt, hogy beletört a fésű foga; ezúttal -még lelógott a homlokomra, később aztán kefemódra lenyiratott; de -ez majd utóbb jön; bajusz, szakáll még csak akkor ütközött; karcsu -legény voltam, de jól megtermett; én voltam az első táv- és -magas-ugró a tornában. Büszke voltam a szép fogaimra, a profilomban -volt valami napoleonias, ellenben a két pofám olyan kidudorult, -hogy sokszor azt kérdezték tőlem: min nevetek? most is olyan; az -volt a gúnynevem, hogy «lomkiri» (L’homme, qui rit).</p> -<p>Az egyik szobatársam volt a «ficzkó», a tanár fia. Volt ugyan -keresztneve is: Agezilaus, de ezt nem használták, legföljebb a -végét, megtoldva egy «pub»-bal, – az apja maga is csak ficzkónak -titulálta. Ezt ki nem állhattuk, mert ő volt a legjobb tanuló a -klasszisban. Már akkor stréber volt.</p> -<p>Valamennyiünk között ő volt a legvéznább termetü, nyápicz -legény; azért még is ő készült tiszti pályára lépni. Azt mondta: -ezredes lesz.</p> -<p>A másik szobatársam volt a báró. A báró Nikkel. No ennek nem -kellett gúnynév; elég volt annak a maga neve. Báró is, meg Nikkel -is. Az apja würtembergi volt; mint <span class="pagenum"><a name= -"Page_9" id="Page_9">-9-</a></span> dragonyos tiszt került -hazánkba; beleházasodott egy felvidéki tótkirály familiájába s lett -a fiából a legpogányabb magyar sovinista, a ki csak valaha -ablakokat beverni segített. Attila nevet kapott a keresztségben. -Széles vállu legény volt; karja hoszszú, tenyerei éktelen nagyok. -Erős inai voltak, különben szikár termete; arczbőre odafeszült a -koponyájához, hatalmas orral volt megáldva s annyi bajusza volt -már, hogy hegyesre kipödörhette s követelte, hogy azt meglássák. Ez -is jól tanult; a mathezisben különösen előtte járt a professzornak. -– Szünetszüntelen verekedtünk; ökölre, botra, birokra, a vivó -oskolában karddal csupasz testre; és a mellett a legjobb pajtások -voltunk; egy életünk, egy halálunk, egy erszényünk – és még az is -megesett rajtunk, hogy egy szeretőnk. Az egész életfonalám úgy -össze-vissza van szőve, gubanczolva a jó Nikkel Attiláéval, hogy le -nem tudom a kettőt egymás nélkül gombolyítani; s végül is tartok -tőle, hogy csomóra fog fulni.</p> -<p>A negyedik volt az asztalunknál a bennünket oktató vezérszellem: -Amarillis kisasszony…</p> -<p>… Megálljunk elébb egy szóra. Nem így hitták az én első -ideálomat. A szent keresztségben igazi kalendariumi martyrnő nevét -viselte.</p> -<p>Azonban hát noblesz oblizs. Hölgyek irányában tartozik az ember -diskrétus lenni.</p> -<p>Én a hölgyek neveit, a kik ezt az én regényemet szövik-fonják, -jónak látom virágnevekkel helyettesíteni.</p> -<p>Így lesz a görög leányból «Amarillis.»</p> -<p>A szép rácznőt hivni fogom «Iringó»-nak.</p> -<p>Az eleven ördög lesz a «Fritillaria.»</p> -<p>A művésznőt hivom «Passifloranak.»</p> -<p>A sémi hölgy neve lesz «Mirrha.»</p> -<p>A bölcs szűzek mintaképe lesz «Estike.» (Diákul Hesperis -matronalis.)</p> -<p>S végül a törvényes összeköttetésem vezéralakjának érdeme -szerint jut a «Palma.»</p> -<hr class="tb" /> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_10" id= -"Page_10">-10-</a></span></p> -<p>Eként előre bocsátottam a szinlapot.</p> -<p>Már most lássunk a maszkirozáshoz.</p> -<p>Amarillis kisasszony tökéletes görög szépség volt; valódi -Minerva, külsőleg és szellemben is.</p> -<p>Arczban ugyanaz a kép, a mit a rajztanárunk másoltatott velünk -krejonnal, csak a sisak hiányzott a fejéről, a négy ágaskodó -paripával.</p> -<p>S hogy tudta szavalni az Iliászt!</p> -<p>No, ha én lettem volna Parisnak a bőrében, mikor a három istennő -közül választani kellett, én már csak Pallas-nak adtam volna az -arany almát. S milyen bolond fordulat lett volna ebből! Ha -megszöktetem az Olympról az alma matert! Most nem volnának diákok a -világon!</p> -<p>Amarillis kisasszony is úgy ugrott ki készen fegyverzetestül az -életbe, miként hajdan Minerva Jupiter fejéből.</p> -<p>De ez nem az apja fejéből ugrott ki. Az anyja volt görög nő. – -Igazi, Maczedoniából hozott görög nő, kinek szülői, mint -kereskedő-család honosultak meg a városban. Esdrás urat a görög -nyelv ismerete segíté a boldog házassághoz. Amarillis az anyatejjel -együtt szívta be a görög tudományt, maga az anyja játszva tanította -meg rá. A ficzkó már nem részesülhetett ebben a könnyü methodusban, -mert az anyja korán elhalt. Amarillis valami öt évvel lehetett -idősebb az öcscsénél: lehetett húsz éves, a ficzkó tizenöt, én és a -báró (engedelmet kérek: az «ember» az «én»-nél kezdődik és nem a -«báró»-nál) voltunk tizennyolczasok.</p> -<p>Ezekre a statisztikai adatokra szükség van egy olyan -históriánál, a melyet nem a költői fantázia nemzett, de melyet az -objectiv contemplatio költött ki a pszihologia és fiziologia, -valamint a pozitiv helyzetek studiumának kemenczéjében.</p> -<p>Mert ha például az a helyzet áll elő «most» (a század X-ik -évtizedében), hogy két 18 esztendős diák beleszeret egy 20 -esztendős leányba, előre tudja az olvasó a végét: – vetélytársak -fekete golyót húznak, – amerikai párbaj, – megmaradt pár -boldogságát szülők ellenzik, – mennek <span class= -"pagenum"><a name="Page_11" id="Page_11">-11-</a></span> -vendégfogadóba, este vacsorálnak, – reggel két agyonlőtt gyerek -egymás mellett. – Ez már a rendes befejezés ma napság; akár ne is -olvassa az ember végig. Hanem ez még a hatvanas években nem volt -általános társadalmi sablon. Mi ifjak még akkor szerettük az életet -s arra meg épen nem voltunk képesek, hogy egy szeretett leánynak a -szép fejét golyóval szétzuzzuk; ha a mienk nem lehet, a másé se -legyen. Ez csak a mostani kényes, nyaffadt, nyámnyila nemzedéknek a -kibuvója.</p> -<p>Tehát az én időmben a gyerekek közti szerelemnek, kivált a hol a -leány idősebb a fiunál, kellett valami praktikus megoldást -keresni.</p> -<p>Ez volt mindenek előtt a görög nyelv.</p> -<p>Talán emlékezel is arra az adomára, a mit ez időben -szájról-szájra adtak az akkori osztrák kultuszminiszterről? Ő -exczellencziája, a kinek a görög kedvencz eszméje volt, egyszer egy -diszlakománál kihúzta a chronométerét a zsebéből s így szólt: «most -az én órámon félnégyre és én bizton mondhatom, hogy ebben a -perczben a Gesammtmonarchia összes iskoláiban kétszázhatvanhétezer -diák mondja ezeket a szavakat: «ΤΕΤΥΦΟΣ, ΤΕΤΥΦΙΑ, ΤΕΤΥΦΟΝ.»</p> -<p>Mi is azok közé a Gesammtstudentek közé tartoztunk, a kiknek -összesített himnusza eként szállt az égbe.</p> -<p>Amarillis ajkairól tanultuk a helyes kiejtést. Készakarva -nehezen, hogy többször szájunkba rágja azokat a kimondhatlan görög -betüket.</p> -<p>«Khi! khi! khi!»</p> -<p>«Nem jól van.»</p> -<p>«Rhhhi! Rhkhi!»</p> -<p>Ez csúf betü.</p> -<p>Olyan, mint mikor a macska fuj mérgesen a kutyára.</p> -<p>Sokkal kedvesebb hangzásu a «Kszí».</p> -<p>Mint mikor a kutyát uszítják «ksz–ksz!»</p> -<p>De legkedvesebb (nőajkról eltanulva) a «Pszi».</p> -<p>Én ezt mindig úgy mondtam, hogy «Puszi». <span class= -"pagenum"><a name="Page_12" id="Page_12">-12-</a></span></p> -<p>Kellett hogy megkorrigáljon.</p> -<p>Én persze azon törekedtem, hogy ő tanulja meg tőlem «Ψ»-t úgy -ejteni ki, hogy «puszi».</p> -<p>Egyszer aztán formális kiejtési vita támadt közöttünk.</p> -<p>De ennek megint új fejezetet kell szentelnem.</p> -<h3>Χ? vagy ξ? Görög X.</h3> -<p>Amarillis kisasszony dolga volt a mi irásbeli -egzerczicziumainkat revideálni és kiigazítani, nehezebb -föladatoknál kerékvágásba segíteni.</p> -<p>Én egyszer a következő sort írtam a gyakorlataimba:</p> -<p>«Κισασσονυ! ὴν μαγάτ ῾αλάλβα ιμὰδομ»</p> -<p>A mit ő ezzel az alája írt sorral adott vissza.</p> -<p>αλάλ ελλεν νινξ ορβοσσάγ!</p> -<p>– Ohó! Ez nincs helyesen irva! disputáltam én. A «kszi» nem -helyettesítheti a «cs»-ét.</p> -<p>A miből a laikus olvasó is kitalálja, hogy a két görög betüs sor -magyar frázist takargat. Az enyim azt mondja «kisasszony! én magát -halálba imádom», az övé pedig így szól «halál ellen nincs -orvosság!»</p> -<p>Csakhogy a görög alfabetből hiányzik a magyar «cs» betü.</p> -<p>– Én nem fogadom el a «ninksz»-et «nincs» helyett.</p> -<p>Én azt állítottam, hogy a magyar «cs» betünek a görög «chi» -felel meg; ő pedig azt mondta, hogy a jóni kiejtés szerint a «kszi» -a valóságos «cs.»</p> -<p>– Döntsön a professzor úr; én ő rá apellálok.</p> -<p>Amarillis azt mondta rá: «jó lesz.»</p> -<p>– De én nekem nem elég az, hogy «jó lesz», hanem fogadjunk.</p> -<p>– No hát, mibe fogadjunk?</p> -<p>– Mit kiván kegyed, ha én vesztem a fogadást?</p> -<p>Amarillis nagy árt szabott; egy autogrammot korunk leghiresebb -költője: Dombiratosi Leótól, a kinek a daliás alakja rendes -rovatképe vala a «Bolond Miska» czimű <span class= -"pagenum"><a name="Page_13" id="Page_13">-13-</a></span> lapnak. -Amarillisnek az autogramm-gyüjtés volt a szenvedélye.</p> -<p>– Megszerzem, – igértem én.</p> -<p>– És ön? – kérdé Amarillis.</p> -<p>– Én pedig, ha nyerem a fogadást, kapok öntől egy görög Ψ-t: az -én kiejtésem szerint.</p> -<p>Márványarcz maradt. Azt felelé: «áll»</p> -<p>Appellálunk a professzorra: valjon Χ-e vagy ξ a Cs?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hiszen ha szokása lett volna Esdrás úrnak csak egyetlenegyszer -is beletekinteni az irás-gyakorlatainkba, csodadolgoknak jöhetett -volna nyomára; de ő ezzel nem rontotta a nyugalmát.</p> -<p>Tudta, hogy istentelenségeket csinálunk; inkább ránk sem nézett, -hogy meg ne botránkozzék benne. A lustaság volt a szignaturája. A -két órai priváta alatt rendesen aludt, mi költöttük föl, mikor már -közeledett az iskolábamenés ideje.</p> -<p>Hanem délben aztán annál beszédesebb volt. Sokat evett, sokat -ivott és sokat beszélt. Csakhogy nem bort, hanem vizet ivott. -Fenékig ürítette az öblös poharat minden étel után. Valóságos -krapulát ivott magának – vizből.</p> -<p>De aztán, a mit beszélt asztal fölött, az is méltó volt a -viz-részegséghez. Folyvást a muszkát dicsérte előttünk.</p> -<p>Ez a nemzet van hivatva a jövőben arra a szerepre, a mit a -multban a görög nemzetre ruházott a sors. Megalkotja maczedoniai -Nagy Sándor birodalmát a Hellespontustól Keletindiáig s a -Hyperboræokig.</p> -<p>Egységes nemzet, száz millió lélek, egy nyelv, egy vallás, egy -fő, egy akarat.</p> -<p>Semmi beteges szabadelvüsködés; erős, öntudatos absolutizmus. -Ideálja a kormányformának.</p> -<p>Hatalom, mely előtt minden másnak el kell enyészni.</p> -<p>Hát még az irodalma! Valamennyi orosz irót mind ismerte; azoknak -az eszméi az igazi világító tűzoszlopok a pusztában. <span class= -"pagenum"><a name="Page_14" id="Page_14">-14-</a></span></p> -<p>Itt nem állt meg; átvegyegett a gyakorlati politika -mezejére.</p> -<p>Elhistorizálta, hogy ő végig járta az egész magyar -szabadságharczot. Nem svihákoskodott. Bevallotta őszintén, hogy nem -kombattans minőségben. A magyar kormány kinevezett minden -hadsereghez egy tollfogható egyént, akinek hivatalos czime ez volt, -«hisztoriograf»; a honvédek azonban úgy hivták őket, hogy «hadi -pacsirta» – ő Nagy Sándor hadtesténél fungált, mint hadi -pacsirta.</p> -<p>Itt ismerkedett meg a vége felé az orosz tisztekkel. -Fraternizáltak.</p> -<p>Óh az oroszok nagyon szeretik a magyarokat!</p> -<p>Azt mondta az egyik orosz parlamentér a magyar tisztek -lakomáján: «Barátim! Mi nem azért jöttünk Magyarországra, hogy -titeket leigázzunk; hanem hogy magunkhoz fölemeljünk. A ti -országotok a mi egyenes utunk Konstantinápolyba. Meglátjátok, hogy -mennyire meg tudja becsülni az orosz a dicső magyar népet. A magyar -ezredek fogják képezni az orosz czár testőrseregét, a hogy most a -finnek. Ezeknek is meghagytuk az ősi szabadságukat, alkotmányukat, -országgyülésüket. Beszélhetnek, irhatnak, nyomtathatnak a maguk -nyelvén, a mit csak ők értenek. Még bankót is nyomhatnak, a min -egymástól vásároljanak. Terringettét! Ha a magyar mágnások -befészkelik egyszer magukat Szentpétervárra, kiszorítják a czári -udvarból az orosz főurakat. – A magyarok talentumait fényesen -fogják ott megjutalmazni! Kapva-kapják majd a magyar művészt, irót! -– Hát még a prókátoroknak micsoda aratásuk lesz Oroszországban! – -És a nagy üzletek! A hol annyi a heverő pénz, az ugar-föld, az -arany-bánya s a munkához szokott tenyér! Csak Oroszországban úr az -úr igazán!»</p> -<p>Ilyen glicsériákat kellett nekünk hallgatnunk mindennap Esdrás -úr asztalánál – pohár víz mellett. Csak legalább egy kis rostopsint -adott volna hozzá!</p> -<p>Annyiban alkalmazta a konyháját szármata szimpatiáihoz, hogy -minden héten kétszer főzetett «stsi» levest, meg <span class= -"pagenum"><a name="Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> «barcs» -levest. Ez nem is rossz. Az egyik káposztából készül, a másik vörös -répából, kalbász darabkákkal.</p> -<p>Így töltögette belénk kanállal az orosz eszméket.</p> -<p>Mikor aztán a kosztosok megszöktek az asztaltól, akkor még ott -fogta a ficzkót s elkezdett neki oktatást adni az orosz -nyelvtanból.</p> -<p>– Ennek fogod köszönni a szerencsédet, ficzkó!</p> -<p>S a ficzkónak ebéd után, addig az egy óráig, a mig mi -balmoztunk, neki kellett fekünni az orosz nyelv tanulásának s -magolni nyelvtornázó szavakat.</p> -<p>Az igaz, hogy nem is neki való volt a balmozás.</p> -<p>Manapság már ezt a szót is alig ismeri valaki. Az én -diákkoromban pedig ez volt a mulatságok koronája.</p> -<p>A magyar «balom» szó valószinüleg a franczia «ballon» – ból -származik, külömben Kollárék azt is a szláv nyelvnek -reklamálnák.</p> -<p>Egy roppant nagy lapda volt az borjubőrből, melynek töltelékét -egy fölfujt marhahólyag képezte. Ezt ököllel kellett fölütni a -magasba; mentül erősebb volt a legény, annál magasabbra repült a -balom; – és ennek azután többet nem volt szabad a földre leesni; a -körben álló fiúknak a leszálló balmot röptében kellett ismét -ököllel fölcsapni a levegőbe; a ki elhibázta, az maga kapott -ütleget a többiektől. Gyors láb, ügyes kar, biztos szemmérték -kellett hozzá; játék után föl volt dagadva az embernek az ökle. Ez -volt a magyar laun-tennisz.</p> -<p>Hát ez persze nem volt a ficzkónak való mulatság.</p> -<p>Én sem tudom, hogy nekünk mire használt; ma már kiment a -divatból.</p> -<p>Hanem, hogy a ficzkó jól járt a muszkanyelv tanulásával, azt már -bizonyosan tudom.</p> -<p>Minthogy ez az alak az elején túl nem kerül elő ebben az én -történetemben, mindgyárt abfertigolom, elmondva röviden a -curriculum vitaeját. Poprádi Agesilaus mindenféle iskolákon -keresztülvágva magát, végre bejutott a bécsi hadügyminiszterium -valamelyik bransába, főhadnagyi <span class="pagenum"><a name= -"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> sarzséval. Új korszak, új -kormány előálltával, a szentpétervári nagykövetség is új -diplomatával lett betöltve, aki egészen a maga izlése szerint -kivánta a hivatalos személyzetét megalakítani. Olyan katonai -attasét kivánt maga mellé, aki tökéletesen birja szóval és tollal -az orosz nyelvet. A hadügyminiszterium lámpással kereste a muszkául -értő tisztet. Nem talált mást, mint a főhadnagy Poprádit. Azt -rögtön kinevezték katonai attasénak a nagykövetséghez. A mint -megérkezik Szent-Pétervárra s bemutatja magát a főnökének, az -méregbe jön: azonnal telegrafáltat a hadügyminiszternek, hogy mit -küld ő mellé egy hadnagyocskát katonai attasénak? Egy nagykövetnek -legkevesebb őrnagyi rangu attasé kell! Nosza fölhajtják az -őrnagyokat, sorba kérdik: «Ki tud oroszul?» – «Hát az ördög!» (Az -tud; de nem vállal attaséi hivatalt.) «Ki tanul meg rögtön -oroszul?» – «Hiszen Kolumbus tojása ez!» Ki kell nevezni főhadnagy -Poprádit őrnagynak. S főhadnagy Poprádi megkapta az őrnagyi rangot, -a pléhgalléros uniformissal együtt, persze egy utászezrednél. Akkor -jött aztán még csak dühbe a szentpétervári nagykövet, mikor az új -őrnagy bemutatta magát a molnárszinü őrnagyi uniformisában. Hej, de -összetelegrafteremtette az egész miniszteriumot: «Hát egy pionérrel -parádézzak én az orosz czár udvari báljaiban? Rögtön tegyétek át az -attasémat egy huszárezredhez hasonló rangminőségben, még pedig az -orosz czár nevét viselő huszárezredhez!» No hát ezt is meg kellett -adni neki. A huszármente is utána küldetett. S így lett a mi -hajdani iskolatársunkból fél eszdendő alatt pionérhadnagyból -huszárőrnagy. Ennél gyorsabb káriért, úgy hiszem, még senki sem -csinált. És mind ezt azért, mert ő az alatt, a míg mi ebéd után -balmoztunk, a muszka grammatikának feküdt neki. – Most már úgy -tudom, hogy alezredes. S ha még soká tart a béke, bizonyosan -ezredességre viszi. A hogy előre megjövendölte magának, mint -kitüzött életczélt.</p> -<p>Én pedig maradtam főhadnagy (többet nem is érdemeltem), -<span class="pagenum"><a name="Page_17" id= -"Page_17">-17-</a></span> de a másik pajtásom, a báró, a ki jól -kitanult zsenikari tiszt volt, három háboruban részt vett, mint -tüzértiszt, az ütege élén Königgräcznél bravurokat követett el, új -puskaport is talált föl, nem vitte följebb a dolgát a -kapitányságnál.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Üss hátba, kérlek! Hisz én azt igértem, hogy regényt fogok neked -diktálni s most veszem észre, hogy interpellácziót szuggerálok -kezdő delegátusok számára. Hát én nem értek a regényiráshoz, -(ketten együtt se sokat); azért, a mint rajta érsz, hogy divagálok, -csak te üss hátba.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hát ott hagytuk el, hogy valjon a magyar «cs» betü, melyet a -német négy betüvel tud csak nyélbesütni (tsch), melyik irásjegygyel -azonosítható a görögben, a Χ-vel e, vagy ξ-el?</p> -<p>Azon függ, hogy lesz-e ebből regény vagy nem lesz?</p> -<p>Az ám! Csakhogy mielőtt a fogadás kétséges tétele az illetékes -biró elé terjesztetett volna, Amarillis kisasszony biztosítékot -kivánt letétetni: zálogot.</p> -<p>No, az ő zálogát nem kellett birói kézbe deponálni.</p> -<p>Hanem az enyimet. – Az volt halhatatlan költőnk, Dombiratosi -Kázmér (most már Kázmér?) nagybecsü autogrammja. Elébb az legyen -biztos kézben.</p> -<p>Megszereztem. Hogyan jutottam hozzá?</p> -<p>Levelet irtam a nagy költőnek, melyben úgy mutattam be neki -magamat, mint orientálistát, azt a kérdést intézve hozzá, hogy -valjon a legújabban megjelent remek népballadája: «Jóska és Sárika» -nem utánzata-e a hirhedett persa költő, Firduszi «Josszuf és -Zulejka» költeményének, mely ugyan még európai nyelvre nincs -lefordítva, de a melyet ismerhetett kedves barátja, Lisznyay Kálmán -palócz dalaiból, a ki szintén írt hasonló balladát?</p> -<p>No már egy ilyen kérdésre csak kell választ adni a -legmegátalkodottabb czelebritásnak is.</p> -<p>Pár nap mulva kezemben volt a felelet. <span class= -"pagenum"><a name="Page_18" id="Page_18">-18-</a></span></p> -<p>«Vigye el önt az ördög a Firduszijával együtt. Én nem olvastam -soha azt a persa balladát; Lisznyay Kálmán pedig nekem nem volt -kedves barátom; – hisz én nekem még akkor hátul gombolták a -ruhámat, a mikor az már meghótt. Én nem lopok mástól, csak -magamtól. Dombiratosi Rafael!»</p> -<p>(De sok keresztneve van!)</p> -<p>A drága zálog tehát már kézben volt.</p> -<p>De nem olyan könnyü volt ám a pert levátába bocsátani.</p> -<p>Mert a tanár úrnak az a szokása volt, hogy ha kérdeztünk tőle -valamit, akkor ő a helyett, hogy válaszolt volna, -visszakérdezett.</p> -<p>– Tanár úr! Én egy kérdést volnék bátor megkoczkáztatni.</p> -<p>– Elébb majd én kérdezek tőled valamit.</p> -<p>– Tessék.</p> -<p>– Mit szoktatok ebéd után csinálni?</p> -<p>– Balmozunk.</p> -<p>– Hogy híjják görögül a balmot?</p> -<p>– «Szfaira.»</p> -<p>– Igen, ha labda. – De hát ha ballon?</p> -<p>– Akkor «Ochrezisz.»</p> -<p>– A macska egyen meg! Az a «ballet». A léggömböt kérdeztem.</p> -<p>– «Thülákósz.»</p> -<p>– Hát a gólyát hogy hivják görögül?</p> -<p>– Pelargósz.</p> -<p>– Már most a kettőből hogy csinálnál egy szót?</p> -<p>– «Pelargothülákosz.»</p> -<p>– Nagyon jól van. Már most fogd ezt a könyvet s fordítsd le -belőle ezt a mesét. Majd azután add elő a magad dolgát.</p> -<p>Valami kis tömzsi könyvet húzott elő a zsebéből kutyabőrbe -kötve; abban meg volt jelölve fogpiszkálóval a lap, amivel nekem el -kell bánnom. <span class="pagenum"><a name="Page_19" id= -"Page_19">-19-</a></span></p> -<p>Egy régi görög mese volt a lefordítandó föladvány.</p> -<p>Amarillis kisaszony segítségével diadalmaskodtam fölötte.</p> -<p>A görög mese maczedoniai Nagy Sándor utazását írja le, a hogy a -nagy hódító a Khokonoor hegységen keresztül átszállt -Kelet-Indiába.</p> -<p>Hozatott magának egy óriási nagy saskeselyüt. Annak a hátára -fölült, mint egy nyeregbe. A sas fölszállt vele a magasba. És ekkor -nagy Sándor egy hosszú dárda hegyére föltüzött egy ürüczombot s ezt -előretolta a sas orra elé; abban az irányban, a merre Keletindia -feküdt. A sas elkezdte üldözni az izletes falatot, neki eresztett -szárnyakkal. S minthogy azt sohasem érheté el, tehát egyenesen -elszállítá a királyt a hegyek fölött Keletindiába.</p> -<p>– No látod! mondá Esdrás úr, mikor a penzumot átadtam neki. Most -már érted a hüszteron-proteront? Ezen a nagysándori tradiczión -alapul az én találmányom, a mit nem adok alább egy milliónál. Mióta -keresik már a léggömb kormányozhatóságának titkát? – Nem ér semmit -az okoskodás. – Gázmotor, villanygép mind haszontalanság. Én azt -teszem, hogy fölviszek magammal a léggömb kosarában négy anyányi -gólyát. Azokat hámba fogva odakötöm a kosárhoz. Ki lesznek jól -éheztetve. Akkor előre tolok egy nagy gereblyét, a melynek a -fogaira hosszú zsinegre kigyók, békák és apró kacsafiak lesznek -fölakasztva. Arra a négy gólya fölrebben, utána száll a csaléteknek -s hatalmas szárnycsapásaival irányt ad a léggömbnek; nekem aztán -csak az a föladatom, hogy a gereblyével kormányozzak bölcs -belátásom szerint. Ezt a találmányomat én a muszka kormánynak fogom -eladni.</p> -<p>Én el voltam ragadtatva e zseniális eszmétől.</p> -<p>– Van-e nálatok otthon gólya?</p> -<p>– Százával, mikor kiárad a Béga.</p> -<p>– Hozass nekem négy darab gólyát.</p> -<p>Megigértem, hogy hozatok; de hazafiui indulatom kiköttette, -<span class="pagenum"><a name="Page_20" id= -"Page_20">-20-</a></span> hogy elébb az osztrák miniszteriumot -kinálja meg a találmányával.</p> -<p>Elvégre hozzá tudtam jutni a kérdés föltevéséhez.</p> -<p>– Azon disputálunk a kisasszonynyal, hogy valjon a görög betük -közül melyik használható a magyar «cs» kifejezésére: a «chi»-e, -vagy a «kszi»?</p> -<p>– Szeretem, hogy ilyen tudományos kérdések iránt támad -érdeklődés az ifjú szivekben. Erre a kételyre világos konkrét -adattal felel meg a történelem. A görög krónikairó igy ír egy -magyar nevet Χαβυξινγιλας (Chabukszingilász), a mit filológusaink -aként olvasnak «Csabacsüdgyula.» És így mind a chi, mind a kszi -használtatott a görögök által a magyar nevekben előforduló cs betü -helyett.</p> -<p>Mi egymás szemébe néztünk Amarillissal.</p> -<p>– De én ebben az itéletben nem nyugszom meg! henczegtem én. Mi -fogadtunk a kisasszonynyal. Az nem járja, hogy mind a kettőnknek -igazat adjon a döntő biró. Mi legyen akkor a fogadás dijával, ha -mind a két fél párin marad?</p> -<p>– Igen! igen! segített Amarillis. A dijnak ki kell adatni! (Ő -sem akarta engedni a költői autogrammot, a mit már magáénak -hitt.)</p> -<p>– No hát az attól függ, hogy micsodák a fogadók? -vegyeskereskedők-e, vagy szportmenek? Ha vegyeskereskedők, akkor -azt cselekszik a kölcsönös igazság esetén, a mit a nürnbergi -szivar-exporteur, meg a pesti patyikus. A szivar-exporteur küldött -a pesti patyikus nyakára egy ládika portoricot, harmincz márka -utánvétel mellett; arra a pesti patyikus meg fogta magát, küldött a -nürnbergi szivarosnak harmincz márka utánvét mellett egy nagy doboz -bajuszkenőcsöt. Kölcsönösen megadják a dijat. Ha pedig szportmenek -a fogadók s egyszerre érnek a lovaik a jelpóznához, akkor azt -mondják: «todtes Rennen!» s nem fizetnek semmit.</p> -<p>– De én ez ellen kifogásolok. Én fél lófejjel elébbre vagyok. -Mert én bebizonyítom a magyar heraldikából, hogy cs betü helyett -mindenkor ch használtatott: a Zicsi <span class="pagenum"><a name= -"Page_21" id="Page_21">-21-</a></span> és Pécsi neveket mindig így -irták: Zichy, Péchy, és soha sem irták Zixinek, Péxinek.</p> -<p>– No hát elismerem, hogy fél lófejed van, szólt papa Esdrás. -Amarillis fizeti a dijat, föltéve, hogy nem kerül pénzbe.</p> -<p>– Dehogy kerül.</p> -<p>– Akkor vedd meg rajta.</p> -<h3>IV. AZ ELSŐ CSÓK.</h3> -<p>Másnap korábban fölkeltem, mint a két szobatársam. Azt hittem, -hogy azok még alusznak. Még nem ütött a görög leczke órája.</p> -<p>Kimentem a kertbe. Szép tavaszi reggel volt. A verebek -csiripeltek. A jáczintok, tulipánok piros csiráikat dugdosták elő a -virágágyakból. Fürge veres bogárkák szaladgáltak a földön, egymás -ismeretségét keresve. A nyárfák rügyeinek balzsamától csupa -ambraillattal volt tele a levegő. Az ifjú szivben is ilyenkor támad -valami megzsendülés, a miben ott van a tavasz melege. Bogár volna: -fölébredne, csira volna: kibujkálna, balzsam volna: illatoznék.</p> -<p>Jól sejtettem. Ő is ott volt. Amarillis.</p> -<p>A jáczint ágyat porhanyította kis gereblyéjével, neki -térdelve.</p> -<p>Nekünk szabad volt a kertbe járnunk, a leczkéket könyv nélkül -tanulnunk.</p> -<p>Én egyenesen oda mentem hozzá. Kivülünk nem volt ott senki.</p> -<p>– Kisasszony! Én jövök a fogadásom dijáért.</p> -<p>Erre ő fölállt, a ruháját rendbehozta, a mi föl volt tűzve míg -térdelt, leverte a port két tenyerével magáról, s azzal a karjait -hátratéve, odaállt elém: «tessék.»</p> -<p>Semmivel sem volt több élet az arczán, mint egy alabástrom -szoborén.</p> -<p>Megcsókoltam az ajkát. Hideg volt, mint a kő. Nem pirult -<span class="pagenum"><a name="Page_22" id= -"Page_22">-22-</a></span> el utánna. A szempillája sem mozdult meg. -Tudta, hogy mit csinál; fizeti a vesztett fogadást.</p> -<p>Én úgy éreztem magamat e csók után, mintha uzsorás adósság -fejében koboztam volna el egy árvaleánynak az utolsó vánkosát.</p> -<p>Magam pirultam el.</p> -<p>– No hát, kisasszony, ne higyje azt, hogy én olyan czudar önző -vagyok. Legyen úgy, hogy én vesztettem el a fogadást. Itt van -nézze; odaadom magának a dijat, a költő levelét, s aztán nem bánom, -ha visszaveszi is tőlem azt a szomorú csókot.</p> -<p>S odaadtam neki a nagybecsü autogrammot.</p> -<p>Erre rögtön kétfelé nyilt az ajka; az arczán kisütött a -mosolygás, a keze reszketett a kezemben, mikor a zálogot átvette, s -azzal egyszerre a nyakamba borult, átölelte a fejemet – s ez már -aztán igazi csók vala. Csók, a mely leszalad a szivig; – még annál -is odább; fölgyújtja a vért és az istenné tevő balzsamokat az -idegekben.</p> -<p>Soha sem felejtem el, a míg élek, ezt az első csókot.</p> -<h3>IV. ALFA ÉS OMEGA.</h3> -<p>Ezzel a két egybekötött betüvel jelezi a szent szimbolisztika a -világföntartó lényt. Úgy is van.</p> -<p>Az alfa és az omega a szerelem.</p> -<p>A ki a szerelemben az alfát kimondta, annak az omegáig nem lehet -megállni.</p> -<p>Azért vigyáztam én magamra a későbbi dolgaimnál; vagy nem -mondtam ki az alfát, vagy mingyárt az omegánál kezdtem.</p> -<p>Attól a percztől kezdve, a melyben én az első «cs» betüt -megmagyaráztam a görögöknek, nem volt nyugalma tőlem az országban -lakozó czelebritásoknak. Csűstül kényszerítettem őket autogrammok -kiállítására. Nincs a svihákságnak, a schwindlinek, az -imposztorságnak az a fajtája, a mit alkalmazásba ne vettem volna -ellenük, csakhogy a <span class="pagenum"><a name="Page_23" id= -"Page_23">-23-</a></span> névaláirásukat megkapjam. Legtöbbször -sikerült. Bennem egy nagy világcsaló veszett el, a mennyi -talentumot ki tudtam fejteni e zsánerben. Valóságos hochstaplere, -szélhámosa voltam az autogramm-szerzésnek. Az álorczásságot sem -vetettem meg. Egyszer rajongó kis leány voltam, ki festett -nefelejts koszoru közepébe kivánja iratni a hires nevet; máskor -boldog családapa, ki engedelmet kér, hogy új szülöttét a nagy -férfiú nevére kereszteltesse. – Memmeg gazdag tőzsér, ki -testamentumot akar tenni s azt kérdi, hogy minő hazai czélokra -hagyományozza a százezreit? Egy regényirót azzal rohantam meg, hogy -a regényében előforduló félkézkalmár neve az enyimmel azonos: -nyilatkozzék iránta.</p> -<p>Egy szatmármegyei czelebritást azzal interpelláltam meg, hogy ez -a fogadás eldöntendő, miként mondatik helyesen: «csikaja», vagy -«csikója»? Megkaptam rá a választ; helyesen mondjuk: -«csikaója.»</p> -<p>S ezeket én mind beváltottam aranyra, – annyi csókot kaptam -értük, – mikor már a jérikói rózsa-lugas lombja olyan sűrű volt, -hogy nem lehetett keresztül látni rajta.</p> -<p>Oh, alfa és omega!</p> -<hr class="tb" /> -<p>Van egy szép tengeri csiga, a neve «conus litteratus» (betüs -kup.) Ennek a talapján köröskörül tökéletesen rajzolt káldéi betük -vannak, egymás mellett a kezdő és végző betük. – Még ez a -tengerfenéken lakó csiga is tudja azt!</p> -<h3>VII. A GÓLYÁS LÉGGÖMB = PELÁRGOTHÜLÁKÓSZ.</h3> -<p>Nagyon indikálva volt részemre, hogy Esdrás úrnak a -neutralitását föntartsam. Erre legjobb strategema volt a kedvencz -rögeszméjének a táplálása.</p> -<p>Mikor egy tudósnak valami fiksza ideája van, akkor ha -<span class="pagenum"><a name="Page_24" id= -"Page_24">-24-</a></span> azt előhozzák neki, se lát se hall, mint -a süketfajdkakas dürgéskor.</p> -<p>Hozattam neki a pusztánkról két fiókgólyát; azok megszoktak a -háznál. Nyers húst, paczalt kaptak; később az egeret is -elfogták.</p> -<p>A hím komoly természetü uraság volt: ezt elneveztük a -kontempláló magaviseleteért Hamletnek. Az Oféliája ellenben minden -jó és rossz tulajdonságaival birt nemének. Sokat kelepelt, nyalánk -volt, kiszedte a moslékból az izletes hulladékot, sőt a szomszédból -áttévedt kis kacsákat is elkapkodta; kutyát, macskát üldözött, a -professzorhoz járó diákoknak a fejére röpült s a kalapjaikat -kilikasztotta az eltávozóknak jót csipett a lábaszárába a hegyes -csőrével; graciöz tudott balletet tánczolni.</p> -<p>Ez volt Esdrás úrnak a kegyencze. Ennek a tehetségeire -alapította léghajózási rendszerét.</p> -<p>Legelső dolog volt hozzászoktatni a gólyát a hámhoz.</p> -<p>A hámot először szironyból készítették. Azt a gólya rövid időn -megette; azt hitte kigyó. Azután bőgőhúrból próbáltak rá kantárt -rakni. Az meg épen delikatesz volt neki; földi gilisztának nézte: -lenyelte. Végre sodronynyal körülfont húrral szerszámozták föl; azt -már nem tudta elrágni.</p> -<p>Azután kipróbálták, hogy mennyi tehernek felel meg a gólya -húzóképessége.</p> -<p>Egy kosarat kötöttek a hámhoz s aztán repülésre birták a -madarat. Megfelelt a várakozásnak.</p> -<p>Most aztán komolyan hozzáfogott Esdrás úr a találmánya -létrehozásához.</p> -<p>Hazafias kollekta útján beszereztetett a léggömb előállításához -megkivántató összeg. – Szakértő kezek szabályszerüen elkészíték -tafotából a ballont, behúzva reczével. A gimnáziumunk vegytani -laboratoriuma szolgáltatta hozzá a szükséges könléget.</p> -<p>A kisérlet sikerétől függött a korszak átalakulása.</p> -<p>Ha sikerül a léggömböt betanított madarak segítségével -<span class="pagenum"><a name="Page_25" id= -"Page_25">-25-</a></span> útba irányítani, mint a hogy lehet a -földi jármüveket oktalan barmokkal, ökrökkel, lovakkal mozgásba -hozni, utaztatni, gyorsítani, akkor az egész hadviselés megváltozik -s azzal együtt a politika, nemzetgazdászat, kereskedelem, – sőt az -egész társadalmi rendszer.</p> -<p>A kisérlet iránt megyeszerte nagy volt az érdeklődés</p> -<p>Faluról begyültek a czelebritások. A városház előtti tér -átengedtetett a hatóság által a kisérlet számára. A notabilitások -és úrhölgyek számára tribünök állíttattak. A helyben állomásozó -lovasság és szekerészet főparancsnokai is megigérték -megjelenésöket.</p> -<p>A nevezetes napot megelőző huszonnégy óra alatt az Ofélia nevet -viselő gólya minden ételben való részesüléstől visszatartatott, -hogy annál bizonyosabban beváljon a czélzatos furfang azzal a -bizonyos póznára tüzött csalétekkel.</p> -<p>A léggömbhöz tudniillik egy fűzfavesszőből font csónak volt -csatolva, melynek hátulsó részére (puppis) egy tollseprükből -alkotott kormány (timon) alkalmaztatott, az orrára (prora) pedig -egy haránt fekvésü pálcza helyezteték, melynek végén zsinegre -kötött kigyó ficzkándozott.</p> -<p>Csalhatatlan volt a számítás.</p> -<p>A mint a csónakban elhelyeztetett gólya megpillantja a ragadozó -kigyót, azonnal föl fog repülni és utána eredni. A begyéhez kötött -hámnál fogva magával ragadja a csónakot, a csónak a léggömböt s -eként «ad hominem» (azaz «ad ciconiam») be lesz bizonyítva a tétel, -hogy ha a léghajó csónakjában egy lelkes állat, (például egy ember) -fog ülni s a léggömböt négy, vagy tiz gólya röpíti tova, akkor azt -tetszés szerint lehet a szélrózsa minden irányában kormányozni.</p> -<p>Pünkösdi szünidő volt; a szyttyáknak nem volt iskolájuk; mind -kijöhettek a hecczre.</p> -<p>Én voltam a professzor úrnak a Handlangere, vagy, a hogy -magyarul hivják: fizikus-inas.</p> -<p>Óriási közönség gyült össze a városháztéren. A főiskolai -fiatalság tartotta fönn a rendet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span></p> -<p>A városi közkutnál töltöttük meg könléggel a ballont</p> -<p>Szépen földuzzadt s büszkén lebegett a magasban.</p> -<p>Nagy betükkel volt az oldalára festve miniommal a világra szóló -«PELARGOTHULAKOS.»</p> -<p>Mikor a léggömb lengő állapotba volt hozva, belekapcsoltuk a -kötelékeibe a vesszőből font csónakot, a melynek az orrán ott -ficzánkolt egy nagy coluber nájász madzagra kötve; a kasban pedig -ott gunnyaszkodott a nap hőse: a vezérszerepre szánt eszterág.</p> -<p>Mikor Esdrás úr vezényszava elhangzott, természetesen görögül: -«afürein!» (elereszteni!) a tizenkét szyttya, a ki addig a léggömb -köteleit fogta, egyszerre kibocsájtá a magáét a kezéből s arra az -elszabadult ballon nagy sebességgel lódult föl a felhők országába, -a néző-sereg éljenrivallása közben.</p> -<p>Hanem a gólya nem repült ki a csónakból.</p> -<p>A léggömb ment föl egyenesen az ég felé. Tökéletes szélcsend -volt.</p> -<p>A csónak pedig lóbálózott, mint az óra perczingája.</p> -<p>Egyszer csak kidobta a gólyát a párkányán keresztül.</p> -<p>A nyomorult eszterág azonban mindenhez értett inkább, mint a -repüléshez. Azt tökéletesen elfelejtette. A mint azt érezte, hogy -hozzá van kötve valami légbenjáró szörnyeteghez, elvesztette minden -madártalentumát; bukfenczeket hányt a levegőben, lábbal fölfelé, -fejjel lefelé vergődött s hagyta magát hurczolni az erősebb léggömb -által, a merre annak tetszett.</p> -<p>Távcsövekkel néztünk utánuk.</p> -<p>Egyszer aztán elérte a ballon a magas régiókban azt a -légréteget, a hol a könlég fajsulya összetalálkozik az atmoszféra -légnyomásával. Itt meg szokott pihenni a léggömb.</p> -<p>Ekkor azonban az eszterág is visszanyerte a lelki ekvilibriumát. -Észrevette, hogy most már ő az úr a levegőben.</p> -<p>Most azután, nemhogy arra használta volna föl a szupremacziáját, -hogy a pálcza végén fityegő kigyót <span class="pagenum"><a name= -"Page_27" id="Page_27">-27-</a></span> üldözze, hanem elkezdett a -maga tudományával még magasabbra repülni.</p> -<p>Ennek aztán az lett a következése, hogy a léggömb, a ki egy -ilyen ellenmanőverre nem volt készen, fölfordult s a nyitott -felével tátongott az égre. A hidrogén természetesen kiillant a -fölfordított szájpadláson keresztül s arra a léggömb kezdte a -sulyát érvényesíteni s megint a gólyát rántotta alá, míg ismét -olyan légrétegbe jutott, a hol a maradék könlég ujra föntartotta. -Innen megint a gólya czibálta fölfelé. Utoljára a lottyadttá lapult -ballon ráesett a gólyára, mint egy repülő palacsinta, a spárgaháló -belekeveredett a madár szárnyaiba, lábaiba, csőrébe s együtt mind a -ketten spirál-oszlopban kanyarogva beleestek valahol egy távol -fekvő morotvába. Soha sem talált rájuk senki. Bizonyosan morkoláb -lett belőlük.</p> -<p>A pelargothülákosz kisérlete gyalázatosan megbukott; oda az egy -millió rubel!</p> -<p>Aztán a Hamlet is megszökött. Egy délután, hogy megunta várni az -Oféliáját, fölnyujtotta csőrét perpendikulárisan az ég felé; tizet -kelepelt, hármat ugrott s azzal szétcsapva a szárnyait, elrepült -boldogabb hazák felé.</p> -<p>Biz azt soha sem küldte vissza «India cum donis», miként hajdan -a «Ciconiam Polonis».</p> -<p>S ennek az æronauta kudarcznak az én első szerelmem is nagy -kárát vallotta.</p> -<h3>VIII. ÉLETRE-HALÁLRA.</h3> -<p>Az a jerikói rózsa (a mi különben nem is rózsa, hanem «loncz») -még sem eléggé sűrű. Az a ficzkó egyszer ránk lesett, mikor szép -hajnalban az autogrammot az autotyppal kicseréltük a lugasban.</p> -<p>Elárult a ficzkó! De nem az apja előtt. Tudta, hogy az nem fog -rá hederíteni: még akkor nagy kegyében állottam; (a gólyásballon -bukása előtt volt); hanem a pajtásomnak sugott be. Az pedig -titokban vágytársam volt. <span class="pagenum"><a name="Page_28" -id="Page_28">-28-</a></span></p> -<p>Eddig még keveset beszéltem a báróról, csak a külsejéről. -Hallgatag fiu volt; mintha csak pénzért adná a szót. Az iskolában -is ilyen volt. A szöveget nem tanulta meg könyv nélkül szó szerint, -hanem kivette a való tartalmát s a saját szövegezésével mondta el -lassan, ovakodva; de azért helyesen. Szépen jártak nála Pulszky -Guszti frázisremekei jogász korában. Mint katona is ilyen volt: -kiszámító, de kiszámíthatatlan. Soha sem árulta el előttem, hogy ő -is szerelmes a szép Amarillisba. Még az udvarlástól is -tartózkodott. Én sem dicsekedtem el neki a szerencsémmel. Titkoltam -előtte: tudtam, hogy ez gonosztett.</p> -<p>Mikor az embernek még gyermekszive van, olyan helyesen meg tudja -azt érezni, hogy mi az a gonosztett, a mi eltitkolni való. Mikor -már dicsekszik vele, akkor már pimasz. Vénségünkben aztán (azaz, -hogy «vénség» nincs: másod fiatalságunkban) ismét visszatérnek a -kedély stádiumai. Bizonyos korban az ősz ifiu titkolja, sőt -eltagadja a gonosztetteit: csak mosolyog, csak hunyorít, ha -példálóznak rá s a jogosult szemrehányások ellen komolyképü hamis -igazsággal mossa magát: ez a naiv öregurság; az utolsó stádiumban -aztán már ismét dicsekszik a gonosztetteivel (a miket el nem -követett). Ez a pimasz öregurság.</p> -<p>No majd meglátod, hogy én tisztára mosom magamat. Még abban a -stádiumban lélegzem.</p> -<p>Nyugodt lehetsz. A mit én neked lediktálok, egészen -denaturalizálva van már. A milyenre az egyszeri backfisch azt -mondta, hogy «ez olyan ártatlan regény, hogy ezt még a mama is -elolvashatja».</p> -<p>Az én Nikkelem, mint mondám, soha sem magolta be könyv nélkül a -leczkét. Elég volt neki azt egyszer elolvasni, az értelme a fejében -maradt s azt elmondta a saját fogalmazása szerint.</p> -<p>Egyszer csak hirtelen megváltoztatta a rendszerét. A mint -virradni kezdett, fölugrott az ágyból, felöltözött, kapta a -könyvet, kiment a kertbe biflálni. Mire én megjelentem <span class= -"pagenum"><a name="Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> a -légyotton, már akkor ő ott lépte a nagy lábaival a -száztűhoszszát.</p> -<p>Amarillissel aztán, a ki szintén odatévedt, én egy bizalmas szót -sem válthattam többé, ha csak ribizlit nem segítettem neki -szedni.</p> -<p>Világos volt a kabala. Ez az ember engem kontrakariroz.</p> -<p>No megállj Nikkel! Ha még piczulát nem vertek belőled!</p> -<p>Egy reggel azt mondám a bárónak:</p> -<p>– Hallod-e te báró; te mostanában nagyon korán kelsz.</p> -<p>– A nap is korán kel. Ha az orromra süt, nem tudok az ágyban -maradni.</p> -<p>– No hát én majd teszek róla, hogy az ágyban tudj maradni.</p> -<p>Leczke után nehányan, válogatott legények, össze szoktunk gyülni -a vivóiskolában. Így hittuk a gimnazium nyáron üres fáskamráját, a -hol karddal, rapérral hadazni szoktunk. Egy dragonyos őrmester volt -a professzorunk, a kinek havonkint egy forintot kontribuáltunk; -kardot, fejés karvédőt kiki maga szerzett magának.</p> -<p>Ha csak mancsettáztunk, akkor nem kötöttük föl a plasztront, s a -béllelt sapak helyett is csak a rostély maszkot tettük föl.</p> -<p>Az összeszólalásunk utáni délután, mikor a klasszisból lementünk -a vivodába, oda sugtam a bárónak:</p> -<p>– Ma plasztron nélkül fogunk vivni – egész testre; aztán egész a -fegyverképtelenségig.</p> -<p>– Állok elébe.</p> -<p>Természetesen vivásleczkénél nem lesik szekundánsok a harcz -kimenetelét; az őrmestertanár is rábizza a felekre, hogy ott üssék -egymást, a hol érik; a kardok ugyan nincsenek kiköszörülve s a -vivókat takarja egy vékony gyapot jankli; de mi ketten ez -alkalommal úgy helybehagytuk egymást a tompa élü kardokkal, hogy ha -az Pesten történt volna, vezérczikket irtak volna róla a -Nyilt-Térben. Én kaptam a karomra, a mellemre, a vállamra olyan -hurkákat, mint egy kolbász; bőrrepedést, a miből kiserkedt a -<span class="pagenum"><a name="Page_30" id= -"Page_30">-30-</a></span> vér; a fejemre is egy daganatot; ellenben -a Nikkel viselt tőlem egy emléket a nyakán, a mitől berekedt, egy -kup-dő-Zsarnákot a térdére, a mitől megsántult; meg egy veszedelmes -csapást a könyökére, a mitől fegyverképtelenné lett.</p> -<p>«Urak, ez már nem tréfa!» mondá a vivómesterünk. Ki kell békülni -rögtön! Ez a regula. Kezet is nyujtottunk egymásnak s «pardon»-t -mondtunk.</p> -<p>No de én czélt értem. A magam sebeit megkuráltam ötven krajczár -ára arnikával, meg vattával s eltakarhattam a ruhámmal; de a báró a -megsántult lábát nem tagadhatta el, neki csakugyan felcsert kellett -hivatni, a ki ágyba fektette, beflastromozta, bekötözte, mint egy -igazi párbajban megsebesültet.</p> -<p>De másnap nem jöhetett ki az én találkozómat elrontani a kertbe. -Én kimehettem; mert nem vallottam be semmit. A jobb karomat ugyan -nem tudtam megemelni; de hiszen félkarral is lehet ölelkezni.</p> -<h3>IX. A KATASZTRÓFA.</h3> -<p>A gólyás-ballon bukása a mi regényünk bukását is maga után -vonta.</p> -<p>Esdrás úr lelkét betöltötte a világfájdalom, Europa-unalom és -gólyagyülölet. – Rossz kedvét alattvalóival éreztette. Agesilaus -csak úgy tudta magát a szuverén atyai zsarnokság ellen -megvédelmezni, hogy kurtára lenyiratta a haját. Nem lehetett -megczibálni.</p> -<p>Esdrás úr katalogust olvastatott és examinált. Kapcziózuskodott. -(Ez is régi szó, de örökké új).</p> -<p>A gyászos kimenetelü vivóiskolai párbajunk már a bukott gólya -után következett. Az ágybanfekvő kosztos historiáját bizonyosan a -borbély fedezte föl a professzor előtt. Hanem az indító okot, a -miért ez a püfölődzés végbement, másnak kellett elárulni. Soha sem -beszéli ki a fejemből <span class="pagenum"><a name="Page_31" id= -"Page_31">-31-</a></span> senki, hogy ez a Judás a szentpétervári -katonai attasé volt.</p> -<p>Egyszerre csak az jutott eszébe a professzor úrnak, hogy -bekövetelte tőlünk az irásbeli görög gyakorlatainkat.</p> -<p>Én azt a negativ igazságot mondtam neki, hogy elvesztettem a -magamét. Vigasztalhatatlan vagyok.</p> -<p>– No hát csak vigasztalódjál meg, mert én megtaláltam. Mondá -Esdrás úr.</p> -<p>S odatartotta az orrom elé. Szép kis exercicium volt. -mondhatom.</p> -<p>Senki sem disputálja ki belőlem, hogy a szentpétervári -nagykövetség révén jutott hozzá.</p> -<p>Nojszen szép konzekvencziákat vonhatott le belőle!</p> -<p>Ott volt a mi egész ideális korrespondencziánk görög betükben -kifejezve.</p> -<p>A sajnos fölfedezés legelső eredménye az volt, hogy Amarillis -kisasszonyt elküldték kolostorba; beadták apáczának.</p> -<p>Nekünk pedig, t. i. nekem és báró Nikkelnek, az examen napjára -odacsődítették a sorsunk intéző zsarnokait: Nikkelnek a -nyugalmazott alezredes édes apját, nekem meg a mindig nyugalmi -állapotban levő tútoromat, a nagybátyámat. Azok még láthatták a -kék-zöld foltokat a drága magzataik élő pergamenjén, a mit azok -egymásra fölrúnáztak – egy pár szép szem miatt.</p> -<p>A két zsarnok kölcsönös eszmecserék utján abban állapodott meg, -hogy két ilyen veszekedő ficzkót lehetetlen más irányba terelni, -mint ha mind a kettőt beadják jövendőben a bécsujhelyi katonai -akadémiába.</p> -<p>Akkor még az a meggyőződés uralkodott a magyarok között, hogy ha -van a familiában egy olyan rossz kölyök, a kiből semmi rendes -embert nem lehet formálni, azt be kell adni a «Stiftbe».</p> -<p>Ez volt a műneve annak a rettegett intézetnek, a melyben -katonatiszteket nevelnek.</p> -<p>Közbeesett azonban a bevégzett gymnáziumi tanév s a <span class= -"pagenum"><a name="Page_32" id="Page_32">-32-</a></span> kezdődő -katonai akadémiai kurzus közé a szokásos vakáczionális két -hónap.</p> -<p>S ennek a két hónapnak ismét egy új fejezetet kell -szentelni.</p> -<p>Az első novella ezzel be van fejezve. (Egyelőre.) Már most kérek -egy pár napi haladékot, hogy a második novellához összeszedjem az -eszemet. – Mert ez az én historiám hét különböző novellából fog -állani, a mik végül egy nyolczadikban mind összekerülnek s egy -kerek egész lesz belőlük.</p> -<p>Furcsa lesz az nagyon!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_33" id= -"Page_33">-33-</a></span></p> -<h2>«IRINGÓ.»</h2> -<h3>I. A KALUGYER.</h3> -<p>A nagybátyámat hitták az ismerősei odalenn a Bánságban -«kalugyernek». Egész helytelenül; mert a kalugyer jelent orosz -papot, a kinek a felesége meghalt s a kit a dogma kényszerít -azontul nőtlennek maradni és száját a husevéstől megtartóztatni. – -Már pedig az én nagybátyám soha rácz pópa nem volt, soha feleséget -nem vett, és így özvegy nem lehetett, a mi pedig a vegetarianismust -illeti, attól olyan messze állott, mint az a debreczeni diák, a -kinek a dárdása hozta a czivától az ebédet fazékban s keletkezett -közöttük a következő szóváltás: «Quid tulisti?» – «Brassicam.» – -«Est ne sus intus?» – «Minime gentium.» – «Tundas ad eperfám!» Ezt -az anekdotát a vakáczió alatt nekem minden héten kétszer kellett a -bácsitól bevennem, vasárnap, meg szerdán, a mikor a töltött -káposztát fölmelegítve adták föl az asztalra; hát csak vegye be a -tisztelt olvasó is, ha már ismeri, fölmelegítve s ha új volna, -fogjon magának egy gymnazistát s magyaráztassa meg, mit tesz?</p> -<p>Azért híhatták így a bácsit, mert egészen visszavonulva élt. Ő -sem járt mások nyakára, őtet sem látogatta senki. A kaszinóba is -csak pipázni járt; nem kártyázott. Hivatkozott a nagy emberek -példájára. – Deák Ferencz, Kossuth Lajos, Nyáry Pál notorie nem -vett kártyát a kezébe soha. Valamennyi czelebris politikus mind -«achartista». (Lásd, milyen szép új szóval gazdagítottam az -irodalmat!) <span class="pagenum"><a name="Page_34" id= -"Page_34">-34-</a></span> Hej, ha most látná a Ferraris históriai -tarokkpartieját!</p> -<p>Szép nagy ősi háza volt; nagy kertje, külső, belső gazdasága. A -külső árendába volt adva mindig, a belső fölött pedig korlátlanul -gazdálkodott a Flóra asszony.</p> -<p>A Flóra asszony valamikor tüzes szépség lehetett, a -szerecsikáról és az ólomfehérről ugyan előhaladt korában sem -mondott le. Az arczát divat szerint csak a füléig zománczolta be, -azontul aztán kőbarna volt a bőre s a fogai megfeketültek a -festéktől. Az öltözete zsiros volt, de selyemvirágokkal és -skófiummal himezve s a fején arany-ezüst fejkötőt viselt; az -aranycsipke már egy kicsit zöldes volt, az ezüst pedig gyöngén -vereses. Irással, olvasással soha nem vesztegette az idejét; de -azért a számadásokat úgy kitudta a fejében kálkulálni, hogy mikor a -bácsinak egy forintból beszámolt, száztiz krajczár került ki -belőle.</p> -<p>Ennek az érdekes hölgynek a társaságában töltötte el az én -nagybátyám az egész életét.</p> -<p>Mert hát a cœlibátust nem csak a papok jóvoltára találták föl. -Akadnak az eklézsián kivül is okos emberek, a kik ennek az előnyeit -fölismerik és magukra alkalmazzák.</p> -<p>Nem volt a bácsi életében semmi tragikus sorsfordulat, holmi -poétás szerelmi csalódás. Ő egyszerüen kommodus ember volt, a ki -nem akart senkivel bajlódni. Asszony! Gyerek! Minek az?</p> -<p>Mikor lejött értem Esdrás úr vészharangozására, hogy hajamnál -fogva kirántson az enyvből, kegyes útmutatásokat adott:</p> -<p>«Édes öcsém, ha bolondságokat csinálsz, úgy csináld, hogy mást -tégy bolonddá, ne magadat. – Magadra vigyázz. – Hidd el nekem, hogy -a házasságoknak fele vigyázatlanságból származik. Valamint hogy a -lábtöréseknek is száz eset közül ötvenben vigyázatlanság az -okozója.»</p> -<p>E szerint ő a lábeltörést, meg a házasságot egy kategoriába -sorozta. <span class="pagenum"><a name="Page_35" id= -"Page_35">-35-</a></span></p> -<p>Óh, be mély belátásu és látnoki eszű politikus volt az én -Kalugyer bátyám! Ha az ő elvei szerint komponálná magát a -társadalom, most nem volna egyházpolitikai hercze-hurcza. Az volna -egyszerüen a jelszó: «Keresztények, vigyázzatok, hogy házasságba ne -bukjatok.»</p> -<p>Az is igaz, hogy ezzel az életnézettel nem állt egyedül a bácsi. -El volt az terjedve magában a népben is. De biz a legszebb -petrezselyem teremhetett volna ott az ő mezővárosában a plébános és -a pópa házának a küszöbe előtt, a házasságra lépni kivánó párok -miatt. Bevett népszokás volt, hogy vőlegény és menyasszony egy -félesztendeig kitanulják elébb, hogy egymásnak valók-e? S ha a -praxisban arra a meggyőződésre jutottak, hogy nincs meg köztük a -kellő harmónia, akkor szépen elbucsuztak, szélyel mentek. Az új -menyecskének egy esztendeig föl sem tűzték a kontyát s nem tették -föl a fejkötőjét s egy évig szabad volt neki tánczolni a rodinában -és eljárni a fonókába.</p> -<p>Aztán volt vajákos asszony elég, a ki kényes természetü -helyzetben készen állt a segítséggel. Nem történt ott -szerencsétlenség soha. A pap stólája többet látott a temetések, -mint a keresztelések alkalmából.</p> -<p>De már most üss hátba, kérlek: hiszen csaknem beleestem a -moralizálásba.</p> -<p>Hát bánja a szösz, hogy milyen volt az én nagybátyám, -gazdasszonyostul; meg az ő egész háza tája? Hanem beszéljünk már -egyszer a szép Iringóról.</p> -<p>Iringónak hivják a virágzó korában (eringium) csodaszépségű -burjánt; levele, szára kék mint az indigó; csupa tövis, még a -virága is, megszúrja a hozzányulókat; mikor azután megszárad, a -szél letöri a száráról; megkapja, végigkergeti a fenyéren, akkor -már úgy hivják, hogy «ördögszekér, ördögborda». <span class= -"pagenum"><a name="Page_36" id="Page_36">-36-</a></span></p> -<h3>II. A HIDEGÍTŐ CSÓK.</h3> -<p>Mikor a delibácsi kastély udvarára behajtattunk, a nagybácsi -saját négyes fogatán, a pitvarból egy leány jött ki elénk, aki a -bátyámnak kezet csókolt, a hogy a bricskából leszállni segített -neki, amire a bátyám azt mondta: «jól van no!»</p> -<p>Azután nekem is segített leszállni a leány a hintóból s nekem is -kezet csókolt.</p> -<p>Nem is igen néztem rá, csak azt láttam, hogy katrinczát -visel.</p> -<p>Nekem ugyan még soha senki sem csókolt kezet, először esett meg -rajtam. Nem tudom, más ember úgy van-e vele? De nálam még óra mulva -is érzik a hidege annak a kezemet ért csóknak; olyan, mintha valami -érczdarab volna oda téve. Később (plane most!) gyakran volt már -ehhez az amfibium-csókhoz szerencsém.</p> -<p>Mi volt ez, szolgáló? Hogy kezet csókol a hazaérkező gazdájának; -meg még a vendégének is.</p> -<p>Még sem szolgáló, mert ő parancsolgat a bátyám hajdujának, hogy -szedje le a bőröndöket, utitáskákat s melyiket hová, melyik szobába -vigye.</p> -<p>Mint minden régi ház, úgy volt a bátyámé is berendezve, hogy a -konyhán keresztül kellett a szobákba menni. Nagyon raczionális -beosztás. A konyha egyuttal cselédlakás is. Az az egy darab -nőszemély ott a tüzhely mellett egy személyben portás, szakácsné, -bejelentő komornyik, gazdasszony; – meg még ki tudja mi?</p> -<p>Ott találtuk a nyitott tüzhely előtt.</p> -<p>Megmagyarázzam neked, hogy mi az a nyitott tüzhely? Neked nem -magyarázom; mert magad is olyan mellett nevekedtél föl. A mai -generácziónak pedig hiába elemezném, hogy mi az a «vaskutya», -«ludlelke», «lábos», «tévő», «pemete», a kik sohase láttak -ilyent.</p> -<p>A bátyám gazdasszonyát már a föntebbi fejezetben <span class= -"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> -szinskizzeltem (no nézd, megint egy szép új szóval -gazdagítottalak). Hát ez most nem fogadhatta az érkező uraságot, -mert ott ült abban a négyszögletü sülyesztőben, mely a sütőkemencze -barlangjának oduját előzi meg s abban serénykedett, hogy a tévőt -felyül vizes rongyokkal tapasztotta be, alul pedig a kemenczéből -kihúzott parázszsal halmozta félmagasságig. A tüzhely előtt, -zsámolyon állva, forgatta a nyársra kényszerített pulykát egy kis -tömpe «szuka». Tudod, hogy a diákok között ez a titulusa a fiatal -vászoncselédnek.</p> -<p>E szerint az a másik leány még sem szolgáló.</p> -<p>A házi doromb fölnézett rám onnan a sugólyukból.</p> -<p>– No hát! Ez az a hires gólyás úrfi? Kiáltott rám familiáris -komázással.</p> -<p>«Gólyás-úrfi!» Hisz itt már mindent tudnak.</p> -<p>Majd letapostam a bácsinak a lábát, úgy siettem a konyhából a -szobába eloldalogni.</p> -<p>A benyiló volt az én leendő garszonlakásom. Egy ágy, egy bőr -kanapé, egy asztal, egy sublód, egy csukható tükör, egy pipatartó, -meg egy köpőláda. Teljes komfort. Nem! Az nem volt… A mire a -gyertyát szokás tenni lefekvéskor.</p> -<p>Hozzá jött az én bőröndöm. Azt a hajdu meg a hetes letette az -ágy elé.</p> -<p>Nyomban utánuk bedugta az ajtón a fejét az – Iringó.</p> -<p>– Nos! Be lehet magához jönni? – kérdezé kiváncsi képpel.</p> -<p>Ekkor aztán jobban megnéztem.</p> -<p>Kapitális kis leánydarab volt.</p> -<p>Olyan gömbölyü rajta minden, mintha esztergából került volna -elő.</p> -<p>Ezt ugyan ti ritmuscsinálók szebben tudjátok kifejezni, például -Csokonai:</p> -<p>«… úgy domboroda ki,</p> -<p>Mintha birsalmából harapták volna ki.»</p> -<p>Piros két pofácskája, akarta nem akarta, mindig nevetésre állt, -a szája meg épen csupa gúnykaczaj volt a szegleteivel <span class= -"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> fölfelé -huzódva; egy kis gyenge pihécske hamvadott a fölső ajka két -végében, a mi annak még hamisabb kifejezést adott; a két szemöldöke -olyan volt, mint két eleven csík; sűrű fekete haja egy vastag -czopfliba fonva. Piros korall volt a nyakán. Aztán a két karja -egész vállig csak egy nagyon átlátszó reczeficzével nem takarva, de -elárulva. Egy katrincza elől, a másik hátul s a hol azok elváltak, -meglátszott a házi csipkével diszitett fersing; rózsaszinü harisnya -volt a lábán aranypillangós piros szattyán papucscsal.</p> -<p>Ezt az én szemem egyszerre mind lemomentfotografálta.</p> -<p>– No adja ide frissen a kupferje kulcsát; (így mondta) hadd -rakjam ki belőle a czókmókját.</p> -<p>Kezébe adtam az óralánczomon függő kulcsot. Odaguggolt vele a -bőröndöm elé s fölnyitotta a tetejét.</p> -<p>Az első beletekintésre összecsapta a két kezét.</p> -<p>Legfölül találta a két vivókardot. Kezébe vette.</p> -<p>– Hát ilyenekkel kaszabolják maguk egymást össze? szólt oda -hozzám, azzal a feddőző fejbólintgatással, a minőre csak valami -közel atyafiságos viszony jogosíthat föl. – No ezeket jó lesz, ha a -szalmazsák alá eldugja; mert ha a nagybácsi meglátja, beledobatja a -kutba; az ám! Azt mondta. Csitt, patt! Azzal a két kezébe fogva a -két kardot, egymáshoz verte őket. – De szeretnék én is ilyen -karddal vivni.</p> -<p>– Majd én megtanítom magát.</p> -<p>– Óh persze, hogy jól rám huzogasson.</p> -<p>– Nem. Én csak védekezni fogok: maga üthet, ha tud.</p> -<p>– Dejszen, ha én egyszer ráhuzok magára, tudom, hogy -megemlegeti. Nézze, milyen karom van! – S föltürte a reczeficzét -vállig. Látja?</p> -<p>Ugyan láttam.</p> -<p>A nagybácsi lépései hangzottak a mellékszobában az ajtóm -felé.</p> -<p>Iringó hirtelen eldugta a vivókardjaimat az ágyterítő alá. -<span class="pagenum"><a name="Page_39" id= -"Page_39">-39-</a></span></p> -<p>– Siess! Ne trécselj annyit! Krákogott a kalugyer. Láss az -asztalterítés után.</p> -<p>Iringó kettőthármat rázott a vállán. Szép a parancsosztogatás, -csak legyen, a ki megfogadja.</p> -<p>A leány még nem fejezte be a fölvett thémát.</p> -<p>– Aztán olyan igen nagyon szép volt az a leány, a ki miatt maguk -úgy összekaszabolták egymást?</p> -<p>Ohó! Hisz ez mindenről jól van értesülve.</p> -<p>Ez nem cseléd.</p> -<p>Ez a familiához tartozik.</p> -<p>Hogyan? miképen? Azért hárítsuk a felelősséget a kalugyerre.</p> -<p>– Bizony szép volt.</p> -<p>Ez a válasz megnyujtá az arczát.</p> -<p>– De azért lehet szebb leány is a világon, mondám.</p> -<p>Erre megint mosolygásra gömbölyültek az orczái.</p> -<p>Iringó folytatta a kipakolást.</p> -<p>Szép kis zsémbelés lett belőle.</p> -<p>Hát bizony mikor egy diák elpakolja a czókmókját, ott nincs -valami pedáns rend.</p> -<p>– Hát már a szennyest ide kellett begyürni a tiszta közé? -Legfeljül meg az opánkákat?</p> -<p>Volt egy pár ficsúros czipőm sárga bőrből; azt ő opánkának -nevezte. Megnézte nagyon.</p> -<p>– De furcsa czipellő! Nem is férfi lábára való ez, olyan -kicsiny. Ez női czipő!</p> -<p>S azzal lerántotta a pillangós papucsot a lábáról s egy húj -alatt az ő lábán volt a sárga lábtyűm. Akkurát rápászolt.</p> -<p>– Ezt maga attól a bizonyos frajlától hozta el emlékül; ezt nem -a maga lábára szabták!</p> -<p>Úgy rám támadt, hogy kénytelen voltam védekezni.</p> -<p>Persze az útra a hosszúszáru vadászcsizmámat húztam föl, abban -nagy volt a lábam.</p> -<p>Addig nem hagyott békét, míg le nem húztam a csizmámat (ő is -segített) s a sárga czipőket föl nem erőtettem <span class= -"pagenum"><a name="Page_40" id="Page_40">-40-</a></span> a lábamra. -Az igaz, hogy szűken jártak. «Nem szégyenli, hogy ilyen kicsi lábai -vannak?»</p> -<p>Azzal folytatta a rakosgatást; az öltönyöket a fogasra -akasztotta, előbb kikeresve a zsebeiket; talált is bennük -egyetmást; a tiszta fehérnemüeket a subládba rakta. A szennyest egy -zsebkendőbe csomagolta.</p> -<p>Mindig alább hatolva, egyszer csak megint talált valami -megcsudálni valót.</p> -<p>– Hát abban a kis koporsóban mi van?</p> -<p>– Nem koporsó az, hanem hegedütok.</p> -<p>– Hát maga szokott hegedülni? Hiszen maga nem czigány.</p> -<p>– A guszliczások sem czigányok.</p> -<p>– No hát akkor én majd tanítok magának szép nótákat; azokat -húzza el, ha tudja.</p> -<p>– El is huzom.</p> -<p>Legalul voltak a könyvek.</p> -<p>– Ezeket magának mind meg kellett tanulni? – Huh, de nem -szeretnék diák lenni!</p> -<p>A könyvek alul előkerültek a rajzoló eszközeim, festéktokom, meg -a rajz-albumom. Mikor azt fölnyitotta, egyszerre nagy respektusa -támadt irántam.</p> -<p>– Hát maga festeni is tud? Ezt mind maga rajzolta? Aztán szabad -kézzel? Le tudna egy embert is festeni? Élő embert.</p> -<p>– Az az én mesterségem.</p> -<p>– Engem is le tudna festeni, így, ahogy vagyok?</p> -<p>– Nagy gyönyörüséget találnék benne.</p> -<p>– Menjen már! Aztán mit kell érte fizetni? Van ám pénzem!</p> -<p>– Magát szép kis leány ingyen festem le.</p> -<p>– A – á! Az nekem nagyon drága…</p> -<p>(Van ennek már esze!)</p> -<p>A bőrönd fenekén volt még egy nagy skatulya, papirból. Hogy -össze ne törjön az oldala, bele volt csavargatva abba a gyapot -trikó-zubbonyba, a mit a vivásnál szoktunk <span class= -"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> fölvenni. -Azt le kellett a dobozról göngyölíteni a leánynak.</p> -<p>Hogy elszörnyedt, mikor ennek az öltönydarabnak a mivoltát -meglátta. Hosszú hasítások, szögletes repesztések rajta, itt-amott -barna foltok a szöveten. Egyszerre kitalált mindent.</p> -<p>– Ugy-e? Ez az a vivó-zubbony, a miben verekedett? Hogy -összehasogatta az a csunya kard! Ezek itten vérfoltok mind? A maga -saját vére? De így összeveretni magát!… Szegényke!</p> -<p>S mikor azt mondta, hogy «szegényke!» a szemében valami -nedvesség ragyogott.</p> -<p>A legveszedelmesebb bakterium a világon! Asszonykönny! – De -sokszor voltam a betege. – S hogy ennek még nem találták ki a -serumát a doktorok!</p> -<p>Hanem aztán szépen megjárta vele az Iringó, mikor a kiváncsisága -rávitte, hogy a dobozt fölnyissa.</p> -<p>Abban volt, gondosan vatta közé elpakolva a gipszmodellem, a mi -minden rajztanodában otthonos: a küzdő gladiátor. Ezen -természetesen nem csak hogy semmi öltözet sincs, de még az -epidermis is el van távolítva róla, hogy az izmok fekvése teljesen -tanulmányozható legyen rajta.</p> -<p>– Juj de csunya portéka! – szólt összeborzadva Iringó.</p> -<p>– Tegye csak oda a sublód tetejére.</p> -<p>Dejszen hozzá nem nyult volna egy világért ehhez a szörnyű -alakhoz. – Hanem egyet gondolt. Volt a nyakán egy himzett fulárd -kendő, mely csücskéivel a keblébe vonult le; azt leoldotta a -nyakáról s aztán odakötötte a gladiátor derekára.</p> -<p>Persze a gladiátornak több szüksége volt arra a takaróra, mint -az ő nyakának.</p> -<p>Így aztán kezébe merte venni s oda tette a tükör mellé.</p> -<p>– De le ne vegye róla; – szólt megfenyegetve az ujjával, -<span class="pagenum"><a name="Page_42" id= -"Page_42">-42-</a></span> – mert különben soha sem mernék bejönni a -szobájába.</p> -<p>Lármázhatott ez alatt a kalugyer, hogy miért nem jön asztalt -teríteni a fruska? Én magam is figyelmeztettem e fölhivásra a -leányt.</p> -<p>– Ejh! Hisz ott van az anyám, majd megterít.</p> -<p>Ebből aztán megtudtam, hogy az Iringó a gazdasszonynak a leánya, -ő pedig a ház elkényeztetett zsarnoka. Eszmetársulat útján -innenstul azt is megtudtam, hogy hát a kalugyer kicsoda?</p> -<h3>III. A HEGEDŰ MEG A PEMZLI, MINT KIGYÓ.</h3> -<p>Hát bizony fiatal koromban bennem is megvoltak a bohemien -hajlamok.</p> -<p>De ugyan minek czifrázzuk a szót? Mire való nekünk az a -«bohemien» kifejezés? Az csak a francziának jelent «czigányt»; -nekünk pedig csehet. Mondjuk magunk magunknak őszintén -«czigány».</p> -<p>Poéta, piktor, muzsikus, képfaragó, szinész: az mind a nömös -czigány nemzetséghöz tartozik. Büszke lehet rá. Még tán a -katonatisztnek is szoríthatnának helyet maguk között.</p> -<p>Én is irtam zöld koromban verseket, novellákat; virtuózul -hegedültem, festettem arczképeket; deklamáltam és énekeltem. A -mellett vivni, lovagolni is tudtam. Akármelyik fajtájában a -czigányhivatásnak hires emberré lehettem volna. Neki is -rugaszkodtam hol az egyik, hol a másik «göröngyös» pályának; s csak -az Isten őrzött, hogy végig nem futottam rajta, és most babér -koszorúval a homlokomon, de csizmatalp nélkül, ott volnék a -végczélnál: – valamelyik rokkant táltos-ápoló intézetnek a -nyakán.</p> -<p>Hát biz a mennyei gondviselés őrzött meg tőle, hogy nagy emberré -nem lettem. Mert nem szorultam rá. Tény az, hogy az éhség a legjobb -Maecenas, az csinálja a hires embereket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_43" id="Page_43">-43-</a></span> A legtöbb -zseni annak köszönheti a dicsőségét, hogy az uzsorásai folyvást -rángatják alóla a gyékényt. A lyukas csizmatalp a legkitünőbb -közlekedési eszköz az Olympusra.</p> -<p>Az apámnak volt a pesti határban egy rozzant vityillója, nehány -hold telekkel, a mi konkurzuális masszából maradt neki veszett -fejsze nyeléül. Fizetett érte egy milimári száz forint haszonbért. -Egyszer aztán a vaspályának új magazin kellett; útjába esett az én -örökségem, kaptam érte kétszázezer forintot.</p> -<p>Akkor aztán nem versifikáltam, nem muzsikáltam többé, vért sem -ontottam a hazáért, szegre akasztottam a kardot és hegedűt, azt sem -tudom, hová lettek? A feleségem bizonyosan fölvitette a padlásra, a -rajzolást pedig, a hogy a német mondja «zeichnen», csak -részvényeken gyakorlom.</p> -<p>Hanem hát még anno boldog-idők, akkor még remekül tudtam -hegedülni. Ha kinyitottam az ablakomat s elkezdtem a száraz fát -ríkatni a nyirettyűvel, rögtön visszhangot adott rá egy édes csengő -leányhang a kertből. A nagybátyámnak hires gyümölcsös kertje volt, -(a kalugyerek mind szenvedélyes kertészek) akkor érett épen a -cseresznye, meg a meggy, annak a leszedésével foglalkozott az -Iringó, az anyja meg befőttet csinált belőle.</p> -<p>Hol ő dalolta el az én hegedűszóm után a nótát; hol én -hegedültem utána az ő népdalát. Ez a banális kezdete a falusi -idyllnek.</p> -<p>Így lesz a hegedüből kígyó.</p> -<p>A második stádium az volt, hogy (felsőbb beleegyezéssel) -lefestettem az Iringót.</p> -<p>Ott ült a leány előttem egész hosszú délutánonként, ünneplő -jelmezében, melyen én igazgattam valamit, festői műérzékkel. Vállat -mit – ki kell szabadítani a hüvelyéből; – s aztán hogy derült -arczot csináljon, bohókás tréfákat mondtam neki, némelyikért -durczás is lett. Utoljára is a festő a modelljével lehetetlen, hogy -meg ne ismerkedjék. Bókokat is csak illik neki mondani. -<span class="pagenum"><a name="Page_44" id= -"Page_44">-44-</a></span></p> -<p>Így lesz az ecsetből kigyó.</p> -<p>Azt azonban kikötötte az Iringó, hogy a kész arczkép az ő -tulajdonába menjen át s én azért a festői honorariumot elfogadjam, -szép fényes koronástallér képében.</p> -<p>Ez volt az egyetlen pénz, a mit ezzel a tudományommal -kerestem.</p> -<p>Sokáig hordtam az óralánczomon.</p> -<p>Az Iringóval lassankint valóságos játszópajtások lettünk. Két -pajkos gyerek, aki egymást kergeti, tépászsza. Csináltunk -bodzafából fecskendőket, azokkal permeteztük egymást nyakon. Az -Iringó megtette azt a tréfát, hogy éjszaka, mikor az előálmomat -aludtam, odalopózott az ajtómhoz (a szobám a folyosóra nyilt) s -elkezdett rajta két ököllel dobolni. Én fölriadtam; azt hittem -zsiványok törtek ránk. Kirohantam az ajtón, vadászpuskával a -kezemben; senkit se találtam. Alig aludtam el ujra, megint -feldörömbölt. Most már karddal, puskával rohantam ki az ajtón; -minden zeget-zugot összekerestem, sohol sem találtam a -koboldra.</p> -<p>Reggel aztán jól kinevetett.</p> -<p>«Itt voltam elbujva a fülkében.»</p> -<p>«Kaphattalak volna csak meg!»</p> -<p>Hogy a vadászcsizmámba tojásokat dugott, a vánkosom alá -skatulyába zárt szarvasbogarakat rejtett, hogy guzsalyszárból -kisértetet csinált s azt az ágyamhoz támasztotta; meg hogy a viselő -ruháimnak egyik szárát kifordította, arra mindennap el lehettem -készülve. Ha rajta kaptam, rávertem.</p> -<p>S ez nekünk mind jó mulatság volt.</p> -<p>A kalugyer nem törődött velünk.</p> -<p>A mámi pedig nem ért rá.</p> -<p>Aztán hát mi baj?</p> -<p>Gondolom, hogy a te csikó-korodban is így volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_45" id="Page_45">-45-</a></span></p> -<h3>III. HOGY LESZ A SPANYOLMEGGYBŐL ALMA?</h3> -<p>Már erre magad is csak kiváncsi vagy ugye, mint incarnatus -kertész?</p> -<p>Hát vannak, a kik az almát ki nem állhatják; még ha hallják is, -hogy valaki almát eszik, egyszerre elvásik tőle a foguk. Úgy vagyok -én a spanyolmegygyel. Ránézni is irtózom. A nagybátyámnak a -kertjében pedig teljes gyüjteménye volt ennek a nemes gyümölcsnek. -Azoknak az érés-ideje pedig különböző. Studium és szájiz kell -hozzá, hogy mikor leszedni valók. Ebben jeleskedett az Iringó; -azért neveztetett ki a kalugyer által legfőbb -spanyolmeggyleszedőnek. Minden délután hozott a kertből egy -teletetéz kosárral. Engemet is megkinált vele. – Távozz tőlem -sátán!</p> -<p>Egyszer aztán valami rendkivül finom ritkaságot hozott be a -kertből. Első termése volt egy fiatal csemetének, melyre tülanglé -krinolint húztak érés idején, hogy a madarak, cetoniák meg ne -csipkedjék; csak egy tányérkával volt, szépen szőlőlevélre -rakva.</p> -<p>Azt is odahozta a szobámba a kis leány s dévaj módon kinált meg -vele: «no, ezt csak megkóstolja!»</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>– «Izabella királyné.»</p> -<p>– Úgy meg már épen nem. Én spanyolnak republikánus vagyok.</p> -<p>– Csak egy szemet.</p> -<p>– Soha!</p> -<p>– Hát egy felet?</p> -<p>Hogy lehet egy szem spanyolmeggyet megfelezni?</p> -<p>Hát úgy, hogy azt az óriás meggyet odavette a szájába, úgy, hogy -fele az ajkai közt kikandikált, úgy kinált meg vele. A meggy épen -olyan piros volt, mint a száj. Nem is tudni, hol végződik a meggy, -hol kezdődik az ajk.</p> -<p>Így persze hogy elfogadtam.</p> -<p>Hiszen nagyon jó az a spanyolmeggy! Így megfelezve. <span class= -"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span></p> -<p>De nem maradt abból az Izabella királynéból a tányéron -kóstolónak való sem a kalugyer számára.</p> -<p>Ettül fogva aztán rettenetesen megszerettem a spanyolmeggyet. -Nincs annál édesebb gyümölcs a világon. Még magam is segítettem -szedni az Iringónak a magasabb fákról. Én tartottam a kettős -lajtorját alatta, hogy el ne csúszszék.</p> -<p>Le is rajzoltam ezt a gruppot az albumomba.</p> -<p>Így lett a spanyolmeggyből alma: az a bizonyos alma, melyet Éva -anyánk megosztott Ádám apóval, a gonosz kígyó (hegedü és ecset) -rábeszélésére.</p> -<p>Egyszer aztán minket is kizártak a paradicsomból; (miféle angyal -árulkodhatott ránk?) a kalugyer sejtett-e valamit, vagy Iringónak -az anyja? a meggyet, cseresznyét eladták fáján mind egy vándor -kofának s azontúl vége volt minden hanczuzásnak. Az Iringót többé -takarítani sem eresztették a szobámba; az anyja járt be. Azt -mondta, hogy a leánynak tanulni kell már a sütést-főzést; mert itt -az ideje, hogy férjhez menjen; a házasságnál pedig fődolog a -konyha. A mely asszony a rácz pitét meg nem tudja csinálni úgy, a -hogy kell, azt az ura megveti és – megveri.</p> -<h3>IV. A RÁCZ PITE.</h3> -<p>Megvallom, hogy egy dologban chauvinista<a name="FNanchor_1" id= -"FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class="fnanchor">1)</a> -vagyok: a magyar tésztanemüek appreciálásában.</p> -<p>Magyarországon túl még csak fogalma sincs senkinek arról, hogy -miféle paradicsomi ételekké lehet átalakítani a boldogasszony képét -viselő buzaszemet. <span class="pagenum"><a name="Page_47" id= -"Page_47">-47-</a></span></p> -<p>Az erdélyi levelensült, az aranygaluska, a kecskeméti túrós -béles, a debreczeni fonatos, a túrós metélt, mind ideálszámba -mennek; a szentmártoni mákosrétesről pláne allelujával végződő -zsolozsma szól; de mind valamennyi elől elnyeri a pálmát a «rácz -pite».</p> -<p>(Ne fintorgasd az orrodat, édes barátom, hogy annyi hetet-havat -összedarálok; meglátod később, hogy ez is hozzátartozik az én -fátumom auguriumaihoz.)</p> -<p>Tehát a rácz pite készítéséhez különös talentum, beható studium -és szerencsés kéz kivántatik. Hogyan kell a gyurt tésztát fátyol -vékonyságra elnyujtani; akkor nem úgy, mint a rétest, azon nyersen -behinteni, összegöngyölíteni, hanem előbb félig megszikkasztani, -azután mindenféle heterogén husnemüeket apróra összevagdalni, -kemény tojássárgáját, meg nem tudom én még mi mindent közé keverni; -az egyik tésztalapot ezzel behinteni, tollhegyével zsirt vagy talán -tejfelt (tudja kő!) ráfecskendezni; a másik vékony tésztapatyolatot -ráborítani; az elébbi manővert megismételni, mig véges-végül az -összerakott lapokból egy brosür lesz; képzeld csak! egy brosür, -mely megehető; még szép kötése is van, azzal együtt megehető; nincs -benne semmi sületlenség; együtt a realizmus az idealizmussal. – Ez -a rácz pite.</p> -<p>A feleségem öt esztendeig keresett egy szakácsnét, aki rácz -pitét tud mívelni, míg végre talált egy igazit s azt szerződtette a -millennium végéig nyugdijképességgel; – de erről majd később. Ne -félj, még kapsz a rácz pitéből.</p> -<p>Tehát egy szép napon egy tál szépen fölvágott rácz pitét hozott -föl az asztalra a gazdasszony, dicsőségtől ragyogó orczával -hirdetve: «ezt maga csinálta a leányom!»</p> -<p>A kalugyer azt mondta rá, hogy fölséges! Megevett belőle tiz -darabot. Kilelte tőle a hideg.</p> -<p>… No hát már most férjhez lehet adni az Iringót. <span class= -"pagenum"><a name="Page_48" id="Page_48">-48-</a></span></p> -<h3>V. AZ ÉN DEVERSÉGEM.</h3> -<p>No nesze! Megint egy szép új magyar szó: «deverség», a mi nem -található a Magyar Tudós Akadémia nagy szótárában. «Devernyázás» az -ismeretes; meglehet, hogy ennek a gyök-szava a «dever».</p> -<p>Úgy látszik, hogy török szó, ámbár a szerb irók az állítják, -hogy rácz szó s jelent magyarul vőfélyt; de én kénytelen vagyok -disputába elegyedni velük s a minősítésből leszármaztatni az igazi -értelmet. A mi a magyaroknál a vőfély, a vendéghivogató, -ételfölhordó, rigmus-reczitáló bohókás figura: az a ráczoknál a -«csausz». Ez is török szó. A mi pedig a ráczoknál a «dever»: a -vőlegény asszistense, a lakodalom rendezője, a menyasszonyvezető, a -tánczkezdő, a vigasztaló, a ki rendszerint a vőlegénynek az öcscse, -azt a magyar népajk úgy irja, hogy «kisebbik uram».</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">(«Nem szeretem az uramat, -hajahaj!<br /></span> <span class="i0">Csak a kisebbik uramat, -hajahaj!)<br /></span></div> -</div> -<p>Tudom én jobban, mint a filologusok, hogy mi a dever? (Voltam -dever. Ámbátor vérségi rokonságban nem álltam a vőlegénynyel.)</p> -<p>Egy vasárnap délután két öreg matrona jött látogatóba a házhoz. -Az egyik volt az Iringó nagyanyja. A rácz nők, ha megvénülnek, úgy -bebugyolálják az arczukat, hogy csak a szemük látszik ki, s azt -nagyon okosan cselekszik.</p> -<p>Hogy mi szándékkal jöttek, azt rögtön megtudtam abból, hogy az -Iringó visítozva futott ki a konyhából, mely egyúttal a hölgyek -hálószobája és elfogadó szalonja is volt, s fölszaladt a padlásra, -magára zárta az ajtót; estig le nem lehetett onnan csalogatni.</p> -<p>Mikor vacsorára hittak (a konyhán kellett keresztül mennem) ott -találtam egy ládán ülve a leányt, két karja a térdén s a feje a -könyökére hajtva. <span class="pagenum"><a name="Page_49" id= -"Page_49">-49-</a></span></p> -<p>– Mi lelt, babám? – szólítám meg.</p> -<p>Nem felelt semmit, csak a megemelt könyökével utalt a sublód -felé valami új tárgyra, amit úgy hínak, hogy «mátkatál». Himes -tojások és csinált virágok közepett egy arany füsttel borított -alma.</p> -<p>Abba az almába van beledugva egy arany pénz.</p> -<p>Ez a «susogó».</p> -<p>Ezzel kérdi a legény a leánytól: «jössz-e hozzám?»</p> -<p>Mikor másnap visszajönnek a matrónák, az a kérdés, hogy az alma -ép-e, vagy kettémetsződött? Ha épen maradt, ez a visszautasítás, ha -ketté vágva nyilatkozik, akkor jöhet a leánykérő háztűznézőbe.</p> -<p>Másnap ketté volt vágva az alma s még az nap este fejés után -(most már ebben is részt kellett venni az Iringónak; négy riska -volt a háznál) megjelent a két matrona s látva a symbolumot: a -kettészelt «jabukát» a mátkatálon, örvendezve távozék el, értesítve -a kapuzábé mellett settenkedő kérő legényt, hogy odamehet már az -ablakra: kinyitják.</p> -<p>Az első ismerkedés az ablakon keresztül történik; még ez nem az -eljegyzés; annak még sok előljáró teketóriája van.</p> -<p>Elébb kell találni egy sztári szvátot, meg egy vojvodát: amaz a -menyasszony, emez a vőlegény násznagya; azután kell két debelikum: -ezek a tanuk; két prikumák, a tanuk lóggósa, egy csausz, vőfély, ez -a vőlegény bizalmasa, egy dever, ez meg a menyasszonyé, aztán két -nyoszolyó leány a menyasszony mellé, a kiket megint szép török -szóval úgy hínak, hogy «jengyebulik».</p> -<p>Hát az nagyon természetes, hogy a sztári szvát hivatala -egyenesen a nagybátyámra nézett s következőleg a vőlegénynek öcscse -nem lévén, a dever missziója én rám származott át.</p> -<p>Ezt az Iringó anyja előre közölte velem, lelkemre kötve, hogy -másnap, a mikor a vőlegény hivatalos látogatást tesz nálam, azzal -szépen csókot váltsak s bátyámnak nevezzem. <span class= -"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span></p> -<p>Megsugta, hogy az bizony nem valami világcsudája szép legény, de -gazdag; van tornáczos háza, pajtája, góréja, hat ökre, négy lova, -birkanyája, sertéskondája, szántóföldje, kaszálója, szőleje, -szilvása; jó asszonytartó ember válik majd belőle.</p> -<p>Másnap csakugyan megismerkedtem a bátyámmal.</p> -<p>Hórihorgas égmeszelő volt, nálam félfejjel magasabb; pedig én -sem szedem zsámolyról a málnát; – de a mellett szertelenül sovány -és laza egy alak; a két térde megnyaklott alatta, ha ment, ha állt; -a dereka előre görbült, a feje lehúzta a nyakát; ez pedig hosszú -vala, ökölnyi ádámalmával; cserszinű arczbőre megfeszült a kiülő -pofacsontján; nagy, görbe keselyűorra minden egyebet absorbeált, -úgy, hogy állra alig maradt neki; a két szeme keresztbe -kancsalított, mintha azok is arra bámulnának, hogy mekkora orr! S -volt egy ritka különlegessége: az, hogy a sűrű, sarlóforma -szemöldei szénfeketék voltak, a hosszú, vékony lelógó bajusza pedig -savószinű.</p> -<p>Ehez kellett az Iringónak feleségül menni.</p> -<p>Kiegészítette a kellemetességeit az, hogy rendkivül sebesen -hadarta a szót; hanem annál inkább borizü hangon s beszéd közben -folyvást nevetett, úgy, hogy a nevetéstől csupa ráncz lett az -arcza; különben egészen fiatal legény volt, úgy, hogy a -keresztelőlevél döntötte el, hogy bátyám-e vagy öcsém?</p> -<p>Az ismeretséget nagyon hamar megkötöttük a Jóczával. (A -kalugyernek igen jó baraczkpálinkája volt.) Nagy hamar -kutyupajtások lettünk s kész volt közöttünk a szinczerizálás.</p> -<p>Azt kérdi tőlem a Jócza:</p> -<p>– No, bruderkám, te csak ismered jól azt az én -menyasszonyomat?</p> -<p>– Hogyne ismerném? Egy házban lakunk.</p> -<p>– De azt mondám, hogy «jól» ismered?</p> -<p>– Hát jónak kell, hogy ismerjem.</p> -<p>– De igazán jónak? <span class="pagenum"><a name="Page_51" id= -"Page_51">-51-</a></span></p> -<p>A hogy a két keresztbeálló szemével rám nézett, el kellett -értenem, hogy hova czéloz.</p> -<p>– Már annyira jónak nem ismerem.</p> -<p>– Eredj már! Hiszen sokszor láttam a kerítésen keresztül, hogy -kergetőztetek a kertben. El is fogtad.</p> -<p>– Az csak ártatlan gyerekjáték volt. Arról biztosítalak, hogy én -felőlem a jegyesed olyan, mint a mályvarózsának a bimbója.</p> -<p>A Jócza keserves grimászt csinált s a tarkóját vakarta. Majd meg -fütyürészni kezdett. Nem tudta, hogyan magyarázza ki magát?</p> -<p>Egy kupicza pálinka tovább segítette a kifejezéseiben.</p> -<p>– Mert hát tudod, én nekem már volt egy szeretőm, a kivel -jegyben jártam s aztán ott hagytam a faképnél. Annak az anyja pedig -egy boszorkány. – Én azt gondolom, hogy minden asszony, a kinek -eladó leánya van, boszorkány. Ha aztán férjhez adta a leányát, -akkor átváltozik anyóssá.</p> -<p>(Sajátszerű szláv mythologiai adat!)</p> -<p>(Talán nem is specziális szláv?)</p> -<p>Meg kellett vallanom, hogy még ebben az egyben nincs -tapasztalásom.</p> -<p>– Hát ez a banya boszuból azért, hogy a leányát ott hagytam; -pedig nem is igaz, hogy otthagytam, mert én becsületesen -elszöktettem a fonóból; tudod, ezt úgy híják nálunk, hogy «otmica». -De ő vissza szökött tőlem. S én aztán nem mentem érte vissza -másodszor, a hogy szokás.</p> -<p>– Egészen értem.</p> -<p>– No hát ezért az anyja összebeszélt azzal a vargával, a ki -nekem csizmát szokott varrni s egy szárított békát dugott a csizmám -talpába.</p> -<p>– Hát aztán?</p> -<p>– Nos, azt csak tudod, hogy milyen nagy baj az, hogy ha egy -legénynek szárított békát dugnak a csizmájába s rajta jár, nem -veszi észre?</p> -<p>Azt mondtam «tudom hát»; pedig ideám sem volt róla. <span class= -"pagenum"><a name="Page_52" id="Page_52">-52-</a></span></p> -<p>Erre a Jócza bátyám kihúzta az öve mellől a pipáját, -dohányzacskóját s rágyujtott. Rézfödelü csibukja volt: török -dohányt szítt, igazi «bokcsa-tütünt».</p> -<p>Mikor már jó nagy füstöt csinált maga körül, akkor kihúzta a -csibukból a pipaszárát s marokra fogta.</p> -<p>– Látod ezt a pipaszárat? Ez igazi török-meggyfa. Hát mikor én -úgy egy asszonyfélével összekerülök nyájaskodás végett, akkor az -rendesen azon végződik, hogy én ezzel a török-meggyfa-pipaszárral -jól végigverek a hátán.</p> -<p>– Az igazán különös formája a kurizálásnak.</p> -<p>– Az ám, olyan nevezetes meggyfa-pipaszár ez az enyim.</p> -<p>– No, csakhogy örömöd telik benne.</p> -<p>– Dehogy telik benne örömöm. Én csak akkor örülök igazán, ha az -asszonyféle kikapja kezemből a pipaszárt s ő ver vele végig a -hátamon. – Ez aztán gyönyörüség.</p> -<p>– Hát külömbözők a gusztusok.</p> -<p>Azzal a Jócza bátyám kiverte a csibukja hamvát a padlómra, s -egész becsülettudással el is taposta, mert még tüzes volt s búcsút -vett még egy kupicza pálinkával.</p> -<p>Én aztán azzal a jó tanácscsal bocsátottam el, hogy jövőre ne -viseljen csizmát, a minek varrott talpa van, hanem opánkát, azaz -bocskort.</p> -<p>– Hisz azt bolond nélkül is tudom, de késő már. A babona -megfogott s azt senki sem veszi le rólam. No hát zbogom.</p> -<p>– Zbogom.</p> -<p>Azzal szépen dolgára ment.</p> -<p>Én pedig deveri hivatalom szabályrendelete szerint vettem a -menyasszony számára nászajándékot: egy pár arany fülönfüggőt szép -nagy csengőkkel, a milyent csak az úri kisasszonyok viselnek.</p> -<p>Az Iringónak azonban még nem volt kifúrva a füle.</p> -<p>S a népszokás azt kivánja, hogy a ki a menyasszonynak -<span class="pagenum"><a name="Page_53" id= -"Page_53">-53-</a></span> fülönfüggőt ajándékoz, annak a föladata, -hogy maga fúrja ki az arának a füle gombját s illeszsze bele a -függőt.</p> -<p>Én pedig mindenkor tiszteltem a hagyományokat. Mit meg nem tesz -az ember az ősök iránt való kegyeletből!</p> -<p>Ámbár soha sem próbáltam még, szerencsésen végrehajtottam a -műtétet. A függők be lettek kapcsolva.</p> -<p>S dicséretére mondhatom a szép arának, hogy meg se nyikkant -alatta.</p> -<p>Odafordult a tükörhöz s tetszelegve mosolygott magára. Aztán -egyet rázott a fején, hogy csak úgy csilingelt a két függő a -fülében.</p> -<p>Természetes, hogy a nászajándékomat sajátajkulag megköszönte: – -ezúttal spanyolmeggy nélkül. – Hiszen én voltam a dever.</p> -<h3>VIII. AZ ÉN CZIPŐIM.</h3> -<p>A rácz lakodalom leirását elengedem a tisztelt olvasónak. A ki -nagyon kiváncsi rá, üsse föl az Osztrák-magyar monarchia VII-ik -kötetét, abban igen szépen és körülményesen leirva megtalálhatja -azt Hadzsics Antal költői tollából; ki azt a megjegyzést teszi a -népies ünnepélyre, hogy példabeszéddé vált: «Szemérmetlen, mint egy -szerb lakodalom». – Nem akarnám ilyennel jelen elbeszélésemnek -eddigi ascetai tenorát alterálni.</p> -<p>Még kevésbbé ereszkedem azoknak a körülményeknek a -részletezésébe, a melyek azután történnek a vőlegény házánál, a -midőn a Develi Kum, a ki a menyasszonynyal kezdi a kóló tánczot, -védenczét áttánczoltatja a nászszobába.</p> -<p>Csak arra az egyszerű adatra szorítkozom, hogy másnap reggel már -a menyasszony hazaszökött az anyjához.</p> -<p>Ott volt biz az, már korán reggel meg is fejte a riskákat.</p> -<p>Még csak a polivacsinát sem várta be, sem a kravájt, a mi a -nászéj utáni czeremoniákat befejezi, a mikor a vendég <span class= -"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> urak már -minden tálat, kancsót összetörtek, tyukot, libát agyonvertek s a -szekereket fölrakták a háztetejére. Pedig a polivacsinánál a -menyasszonynak kell tartani a mosdótálat, melyben az urak -megmosdanak (a hölgyek nem tehetik szinváltozás nélkül) s aztán egy -ezüst pénzt hagynak a medencze fenekén. A kraváj pedig azokat az -ajándékokat jelenti, a mikkel a hivatalosok és atyafiak a -menyasszonyt megtisztelik.</p> -<p>Maga az örömanya jött be hozzám ezt az intermezzót bejelenteni. -Én tudnillik abban a szerencsében részesültem, hogy már éjfélkor -kidobtak a lakodalmas szobából; hazamentem, lefeküdtem. Magam is -úgy akartam. Bántott valami, a mit nem akarok most elemezni.</p> -<p>– Otthagyta a polivacsinát, meg a kravájt! lamentált a mama -kétségbeesve.</p> -<p>– Valjon mi történhetett vele?</p> -<p>Az örömanya bizalmas suttogással közlé a fülembe a titkot. Azt -mondtam rá:</p> -<p>– Tudom, tudom. A vőlegényt megbabonázta a vila.</p> -<p>– Az ám, az ám. Aztán megverte a menyasszonyát. Az meg kapta -magát, kiugrott az ablakon, hazaszaladt. A Jócza utána ugrott, de -beleakadt a plundrája hátul az ablak kiakasztójába, ott lógott -reggelig kalimpázva, míg a prikumákok le nem vették.</p> -<p>Ezen aztán nevettünk nagyot mind a ketten.</p> -<p>Ez alatt odajött az öreganya is.</p> -<p>Derék, okos, tapasztalt hölgy volt.</p> -<p>Azt mondta, se baj! Sűrűen megesik az ilyen dolog Delibácson. -Hogy a menyasszony az első nászéj után kiugrik az ablakon s haza -szalad az anyjához. Majd visszatérítik. Meg van annak is a maga -babonája.</p> -<p>Szerencsére a rácz lakodalom nem tart csak egy napig, hanem -egész hétig. Ha a menyasszony elfutott, ott maradnak a vendégek; -esznek, isznak és tánczolnak. Tudják jól, hogy másnap vagy -harmadnap a menyasszonyt majd visszahozza a dever. Annak a hivatala -ez. <span class="pagenum"><a name="Page_55" id= -"Page_55">-55-</a></span></p> -<p>A devernek pedig olyan fajta legénynek kell lenni, mint az a -bizonyos Potifárné kezéből elrugaszkodott József – lehetett.</p> -<p>(No ne taszigálj hát! Hisz a bibliai történetekből csak szabad -idézni, a miket nyolcz esztendős leányoknak tanítanak az -iskolában.)</p> -<p>Tehát a devernek föladata az, hogy «két csillag hajnala» között -vigasztalja és engesztelje az elkeseredett menyasszonyt s birja rá -a férje házához való visszatérésre.</p> -<p>A mi nem megy minden varázslat nélkül.</p> -<p>Ha a menyasszony a devernek a czipőit fölhúzza a lábára, azok -oly csoda bűbájt gyakorolnak rá, hogy haza megy az urához.</p> -<p>Nem tagadhattam meg a hozzájárulásomat a kegyes föladat -megvalósításához.</p> -<p>Pedig ebből a tudományból sem tanultam az iskolában.</p> -<p>Jól van: föláldozom a czipőimet.</p> -<p>A két csillag hajnala között hallgattam az elzüllött ara keserű -panaszait, s kerestem számukra a vigasztalást, törülgettem a -könyjeit s beszéltem neki az asszonyi kötelességekről. Ékesszóló -rábeszélésem nem is maradt siker nélkül; csillag hajnalodtára rá -hagyta magát beszéltetni, hogy fölhúzza az én czipőimet. Föntebb -már említettem, hogy azok egészen rápászoltak az ő lábára.</p> -<p>A babona tökéletesen bevált. Szép Iringó engedte magát általam a -Jócza házához visszavezettetni, a hol nagy derendócziával fogadta -az egész násznép.</p> -<p>Útközben nem mulasztottam el némi informácziókkal ellátni. -Többek között, hogy ha jövőben látja, miként a Jócza csavarja a -meggyfa pipaszárat a csibukból, ne várja be, míg ez veri meg, hanem -kapja ki a kezéből s rakja el jól a hátát vele; mert az kell -annak.</p> -<p>No hát! Ezzel megalapítottam egy családnak a boldogságát. Ki -tudja, mennyi időre.</p> -<p>Magamnak pedig csináltattam a delibácsi suszternél a -<span class="pagenum"><a name="Page_56" id= -"Page_56">-56-</a></span> kegyes indulattal föláldozott turista -czipőm helyett egy másikat everlasztingból.</p> -<p>Hát biz az nem tartott tovább egy hétnél.</p> -<p>(Mi? Az everlaszting czipő?)</p> -<p>Dehogy az everlaszting czipő! A családi boldogság. Egy hét mulva -megint otthon volt az anyjánál szép Iringó. Megint nekem kellett -őtet kiengesztelni a goromba, nyámnyila férje iránt. Én voltam a -dever. – Megint egy pár czipőmbe került a kegyes babona. Azok -vitték haza az urához szép Iringót.</p> -<p>Akkor varrattam a suszterrel egy pár fénymázos czipőt.</p> -<p>Az sem állta ki nálam tovább egy hétnél.</p> -<p>Majdan szarvasbőr czipőre került a sor.</p> -<p>Követte társait az oldalt gombolt lábtyű, aztán meg a félvászon -topánka.</p> -<p>De mikor már a hetedik pár lábbelinek a kontójával molesztálta a -német varga a nagybátyámat, a kinek azt ki kellett fizetni, dühbe -jött és nyakon fogott a kalugyer.</p> -<p>– Hát mi a hétágu ménkü! Eszed te a czipőket, vagy a pokolra -jársz velük?</p> -<p>(Közel találgatta a dolgot.)</p> -<p>Én azzal vágtam ki magamat, hogy a suszter nagyon szűkre -csinálja, mingyárt kidül az oldaluk.</p> -<p>Másnap aztán behivott a pipatoriumába.</p> -<p>– No fiacskám. Tudsz már magadtól is enni. Nem kell dajka. -Elválasztalak. Itt van a számodra egy pár igazi jó lábtyű, a mi -tudom, hogy nem szakad le egyhamar a nohikról.<a name="FNanchor_2" -id="FNanchor_2"></a><a href="#Footnote_2" class= -"fnanchor">2)</a></p> -<p>Az volt egy pár jó fisléder katona bakancs.</p> -<p>– Holnap viszlek a katonai akadémiába. Pakolhatsz, -búcsúzhatsz.</p> -<p>Hát biz ezúttal utoljára láttam az Iringót. De szép tüskerózsa -volt még akkor!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_57" id= -"Page_57">-57-</a></span></p> -<h2>FRITILLÁRIA.</h2> -<h3>I. A TITKOS PATRONESSZ.</h3> -<p>Fritillaria virágnév: nálam nőnév. Népies elnevezése -«császárkorona». Megérdemli a nevét, igazán fejedelmi virág; sűrű -pálmaforma levélkorona közül hat aranyszinü virágharang csüng alá, -ezüst harang-nyelvvel. Diószegi azonban ezt a nevet adta neki -«hatkotú». Hát már ezt a magyar nevet, daczára minden -chauvinizmusomnak, nem adhatom a regény-hősnémnek: «Hatkotú -asszonyság». – Azt pedig Diószegi azért cselekszi, mivelhogy a szép -virág belsejében minden szirom alatt rejtőzik egy «kotú», amit a -fűvész «mézgödör»-nek nevez.</p> -<p>No hát ennek a pompás virágnak a mézét nem hordják el a -méhek.</p> -<p>No te hires botanikus vagy. Tudod, hogy mért nem kedvelik a -fritillária mézét a méhek? – Nem tudod. – Hát majd megtanulod ebből -az én elbeszélésemből.</p> -<p>Muszáj volt ám (ezerszer engedelmet kérek) ezt a botanikai -bevezetést előre bocsátanom; mert ez a fritillária is egyike az én -sorsomat intéző párkáknak, vagy walküröknek, vagy alirumnáknak, -vagy hogy hivják azokat a félelmetes tündéreket, akiknek az a -küldetésük, hogy az embereket gyönyörűséggel halálra kinozzák.</p> -<p>Azonban tartsunk rendet.</p> -<p>Az Iringó lakodalma miatt egy kicsit elkéstünk az akadémiából. A -beiratkozás határideje elmult már s a bécsujhelyi akadémiánál -numerus clausust tartanak; a határozott <span class= -"pagenum"><a name="Page_58" id="Page_58">-58-</a></span> számon túl -nem vesznek föl senkit. No de én előre jelezve voltam az -igazgatónál, illetőleg a dékánnál s a nagybátyám bizott abban az -egy gönczi hordó karloviczi ürmösben, a mit előre küldött a tanár -úrnak kedveskedésül, hogy expiálja vele a mulasztásomat.</p> -<p>Ő maga is velem jött Bécsujhelyig. Jó ember volt a kalugyer, el -kell ismernem aztat.</p> -<p>Mikor azon a hires nagy kapun behajtottunk, melynek boltozata -egy egész templomot emel, épen mise volt; a növendékek mind a -templomban voltak, egyet sem láthattam közülök.</p> -<p>Az ordináncz fölvezetett bennünket a dékánhoz.</p> -<p>Ott találtuk őt a chémiai laboratoriumban.</p> -<p>Nem jól mondtam, hogy mise volt; mert már annak vége volt; hanem -a tanulóknak ott kellett még maradniok, gyónás végett, a min a -tanév kezdetével át kell esni. A tanárok azonban már haza -vonulhattak.</p> -<p>Az én professzorom alacsony termetü katonatiszt volt; fakó -arczszinű, ritka haju, deres szakállu férfi (úgy a negyvenes évek -derekán), szemüveget viselt; az egyenruhája őrnagynak vallotta.</p> -<p>Szárazon és hidegen fogadott bennünket, előreküldött -névjegyeinket kezében tartva. Nagybátyám élőszóval is megmondta a -nevét.</p> -<p>– Van szerencsém, mondá az őrnagy. Tegnap érkezett uraságod -küldeményekép a czimemre egy hordó bor. De jobb lett volna, ha -önnek a gyámfia előzte volna meg a becses küldeményt.</p> -<p>A kalugyer a kedvemért hazudni is kész volt.</p> -<p>– Mulaszthatlan családi ügyek tartóztattak vissza.</p> -<p>– Tudom. Lakodalom volt a háznál s neki ott kellett -vőfélykedni.</p> -<p>(Hát már azt itt is tudják? Honnan tudhatták már azt meg, mikor -én senkinek sem irtam erről, csupán csak a Nikkel pajtásomnak?)</p> -<p>– Itt pedig már minden szoba el van foglalva, minden -<span class="pagenum"><a name="Page_59" id= -"Page_59">-59-</a></span> alapítványi hely betöltve, minden ágy -fölött ott függ a hozzátartozó nevével a tábla. Ha egy hatalmas -szószólója nem lett volna az úrfinak, most szépen -visszakocsikázhatna a bánságba.</p> -<p>Nagybátyám bizalmasan vigyorgott.</p> -<p>– Óh nem! Nem a karloviczi ürmös! szólt az őrnagy, el sem -mosolyodva, de elértve a konfidens arczkifejezést; annál -hatalmasabb befolyás őrizte meg az úrfit a hopponmaradástól. A -feleségem kivánta, hogy fölvétessék.</p> -<p>(A felesége! A ki engem soha sem látott. Én sem láttam. Hogy -nyerhettem meg eként a kegyét?)</p> -<p>Az őrnagy észrevehette, hogy micsoda ostoba pofát csinálok fülig -elpirulva.</p> -<p>– Hát, nehogy soká törje a fejét ezen a talányon az úrfi, -megismertetem a megfejtéssel. Az én feleségem szenvedélyes -gordonkajátszó. Ez az úrfi pedig kitünően hegedül, képes lesz -esténkint duót játszani vele. Remélem, elhozta a hegedüjét? Ha nem -hozta volna, van nekünk egész hegedügyüjteményünk. Hát ennek az -érdemének köszönheti, hogy szabály ellenére föntartottam az -elkésett úrfi számára egy rezervált ágyhelyet, az úgynevezett -Cannagatta szobában. Majd ebéd fölött elmondom önöknek, hogy ki -volt az a Cannagatta? Ma lesz szerencsém önökhöz ebédre. A -feleségem szivesen látja önöket. Csak magunkban leszünk. Rajtunk -kivül csak önnek a szobatársa lesz még az asztalnál. Ismerni fogja -az úrfi: Nikkel kadét.</p> -<p>Most már aztán olcsó volt a talány lehüvelyezése. Nikkel már itt -van. Annak a révén aztán lehetett jól értesülni az én -naczionálémról.</p> -<p>De hát még is érthetetlen marad, hogy miként lett Nikkel az első -héten ilyen bizalmas embere a dékánnak? Hogy még én rólam is -pletykázhatott neki. Ilyen konfidenczia nem szokott létezni egy -katonai akadémia professzora és kadétja között.</p> -<p>Az őrnagy nem soká hagyott elmélkednem.</p> -<p>– A kadét keresse föl a szobáját, az ordináncz átvezeti, -<span class="pagenum"><a name="Page_60" id= -"Page_60">-60-</a></span> a holmiját utána fogják vinni. A -tekintetes úrral majd elvégezzük a czirkumstancziákat. Pont -kettőkor ebédelünk.</p> -<p>Én még nem tudtam, hogyan kell katonásan szalutálni, még -czivilben voltam, az egyenruhám készen volt ugyan a bőröndben -elpakolva, de míg föl nem vétettem, nem volt szabad kuszpitolnom; – -annálfogva meglehetős balogsüti módon vettem búcsút az -őrnagytól.</p> -<p>Még jobban éreztem a gyámoltalanságomat, mikor az udvarra -kijutottam.</p> -<p>A laboratorium földszinten volt, fölötte az emeleten az -őrnagy-professzor szállása, a tulsó traktusba voltak a tantermek, -meg a kadétok hálótermei. A két szárny között egy nagy udvar. A -professzorok lakásainak az ablakai kifelé a sánczokra nyiltak, -azokra nem lehetett a diákoknak látni.</p> -<p>Épen szembe találkoztam a beözönlő kadétsereggel.</p> -<p>Közel négyszázan lehettek, de én ezernek láttam.</p> -<p>A gyónás után jöttek a kápolnából lármázva és kaczagva. Mindenik -azt beszélte a másiknak, hogy miket gyónt meg a páternek.</p> -<p>Én még akkor czivilben voltam, a férfi felöltőt abban az évben -dzsekknek hivták. Még gyerekebbnek nézett ki benne az ember. Ha nő -viselte, akkor úgy hitták, hogy «szótánkanó» (csónakba ugró).</p> -<p>Persze, hogy belém kötött a siserahad, akárhogy igyekeztem előle -a lépcsőbejárathoz jutni.</p> -<p>Előljött egy vén diák, a ki bizonyosan megrepetálhatta az -iskolát, mert már bajusza is volt; széles vállu, czipóhátu ficzkó, -csontos pofával, előre álló nagy masztodon állal.</p> -<p>– Hát ez kinek a csibéje? – kiálta rám vigyorogva.</p> -<p>Én, gondolva, hogy valami előljáró, levettem előtte szépen a -kalapomat. Erre aztán valamennyi kaczagott rajtam! Milyen diga!</p> -<p>A masztodon baraczkot adott a fejemre, ez volt köszöntésemre a -fogadj Isten. <span class="pagenum"><a name="Page_61" id= -"Page_61">-61-</a></span></p> -<p>Az ordináncz felelt a kérdésre.</p> -<p>– Ez az a másik a Cannagatta szobából.</p> -<p>– A Cannagatta szobából? Hisz akkor ez is valami leány.</p> -<p>(Hát akkoriban csakugyan az volt a divat, hogy a fiatal férfiak -középen választották el a hajukat, a mi valóban leányos kinézést -adott a szőrtelen arcznak.)</p> -<p>– No ezt megvizitáljuk elébb, – röhögött pimasz módon a -vasgyuró, felém nyujtva hosszú karjait.</p> -<p>Nekem azonban volt egy jól betanult fogásom, a mit -«Rappó-gambit»-nak neveztek akkoriban. Az ember az ellenfelének a -két karját megragadja, birokra kelve, akkor a jobb lábát hirtelen a -küzdő társa jobb lábán innen helyezi, a jobb kezével áttaszítja a -térdén, az súlyegyent veszít s mire észreveszi magát, már ott hever -a földön.</p> -<p>Ezuttal is bevált a Rappó-fogás.</p> -<p>A masztodon fölbukott. Maga is elbámult rajta.</p> -<p>– Ez istenucscse nem leány!</p> -<p>Én pedig hetyke henczegéssel mondám:</p> -<p>– Ejh, de megütötted a pondus speczificumoddal a földet, -pajtás!</p> -<p>Ekkor a sok fiú közül kivált egy és odalépett közénk.</p> -<p>– Hagyjatok ennek a fiúnak békét, – szólt röviden, – én jót -állok róla, hogy ő férfi. Itt viselem a homlokomon a -stampigliáját.</p> -<p>Csak akkor ismertem rá. Ez az én pajtásom, Nikkel.</p> -<p>Hogy elváltoztatja az embert az egyenruha.</p> -<p>De az arcza, tekintete, mind úgy megváltozott.</p> -<p>Biz annak még látható volt a homlokán a hegedés, a mit tőlem -kapott emlékül a vivóiskolai párbajban.</p> -<p>Én pedig szétnyitottam a mellemen a plastront odamutatva:</p> -<p>– Csak kölcsönbe esett, urak; nézzétek: én meg az ő emlékét -viselem.</p> -<p>Ott is látható volt a sebhely.</p> -<p>Erre aztán vivátot kiáltottak a pajtások s maga a vén -<span class="pagenum"><a name="Page_62" id= -"Page_62">-62-</a></span> kadét nyujtá a kezét legelébb s -megkövetett a sértésért; aztán kamerádok lettünk.</p> -<p>Nikkel pajtás karon fogott s vitt magával a közös -czellánkba.</p> -<h3>II. A FEHÉR ÉS FEKETE POR.</h3> -<p>Az én Nikkel pajtásom még útközben, a hogy a két emeleten -fölmentünk, fölvilágosított a helyzetről.</p> -<p>– A mi szobánk kiváltságos czella, a mit csak kitüntetésül -osztogatnak. Protekczió itt nem használ. Császári királyi -sarjadékok is ott laknak tizedmagukkal egy teremben. Hanem vannak a -dékánnak kiválasztottjai, kegyenczei.</p> -<p>– Hát hogy lettél te egy ilyen rövid idő alatt a tanár -kegyenczévé?</p> -<p>– Azért lettem kegyencze, mert én hiszek benne.</p> -<p>– Mi a manó? Tán Messiás ez a tanár?</p> -<p>– Persze, hogy Messiás. S én vagyok az apostola. Most nem érek -rá mindent elmondani. Majd ebéd után. Én is híva vagyok hozzá -ebédre. Megmutatta a nagybátyád levelét. Most siess az egyenruhádat -fölvenni.</p> -<p>Eljutottunk a szobánkba. Legutolsó volt a folyosón.</p> -<p>Kicsiny volt, de csinos, tiszta, két ágy egymás mellett, egy -pokrócz takaróval. Nagy örömömre szolgált, hogy az ágyak fölé -akasztott táblák egyikére a Nikkel pajtásom nevét, a másikra a -magamét láttam fölirva. Be voltam véve in absentia. Nagy -kegyelem!</p> -<p>Hozzá fogtam a kipakoláshoz, átöltözéshez. Elébb megmosdottam. -Külön mosdó medenczém volt, a mibe egy csapból lehetett ereszteni a -vizet. A csap fölé az volt írva nagy betükkel: «ebből a vizből nem -kell inni». Nikkel pajtás megmagyarázta. A vizvezetékhez a parkon -átfolyó patak szolgáltatja a vizet; de az a sok fabrika salakjától, -a mik mellett elfolyik, egészen telítve van már mindenféle csávával -és érczméreggel. Ott áll a palaczk tiszta forrás vizzel, a kadétok -italáról jól gondoskodnak itt. Azt a hegyek <span class= -"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> közül -hozzák naponta frissen. Megkóstoltam, viznek elég jó víz volt.</p> -<p>Én azonban ahoz voltam szokva otthonról, hogy ebéd előtt -szükségképen be kell hörpinteni egy kupicza pálinkát.</p> -<p>– Nincs egy kis gugyid?</p> -<p>– Gugyi? Annak a nevét se vedd a szádba. A kadétok nem isznak -mást, mint vizet, az igaz, hogy fölséges jó vizet.</p> -<p>– Ej ha!</p> -<p>Ugyancsak elhültem, mert a pajtás kikaczagott.</p> -<p>– Bizony komám, a mai ebédnél sem kapsz te abból a drága -karloviczi ürmösből, a mit a nagybátyád küldött a dékánnak. Nem -látsz te mátul fogva jövő Szent István király napjáig mást, mint -kristálytiszta vizet. – Ha néha «per fas et nefas».</p> -<p>– Hogyan «per fas et nefas»?</p> -<p>– Majd megtudod, – szólt Nikkel s olyan furcsán mosolygott -hozzá.</p> -<p>Én aztán gálába tettem magamat. Mikor az a nyalka egyenruha -rajtam volt, magam is úgy éreztem, hogy valami új ember vagyok. Ejh -az a kardottartó szíj, hogy kiegyenesíti a legény derekát -egyszerre. A bajuszom után kapkodtam, a mi még nem volt.</p> -<p>Czudar érzés! Hogy az embernek kardja már van, de bajusza még -nincs.</p> -<p>No de itt a szivar, az kontesztálja a férfiasságot. Elővettem a -szivartárczám.</p> -<p>– Hohohó pajtás! – akadályozott meg Nikkel. – Soh se fáraszd -magad a rágyujtással. A kadétok föl vannak mentve a szivarozás -kellemetlenségei alól. Majd István napkor délben, mikor az első -pohár bort kapod, a búcsu pohárt, oda lesz téve a szalvétád alá egy -virginia, arra majd rágyujthatsz, de csak akkor, mikor már fönnülsz -a kocsin.</p> -<p>– Hát te sem szivarozol soha? Éjjel sem? <span class= -"pagenum"><a name="Page_64" id="Page_64">-64-</a></span></p> -<p>– Nekem meg épen nem lehet; éjjel pláne! A hol én a fél éjszakát -töltöm, ott nem szabad tűzzel bánni.</p> -<p>– Hát hol töltöd te az éjszakádat?</p> -<p>– Odalenn a chémiai laboratóriumban az őrnagygyal.</p> -<p>– S mit csináltok ottan?</p> -<p>– A «fehér port».</p> -<p>– Mi a ménkű az?</p> -<p>– Ha nem is ménkű, de mindenesetre annak a sógora: fehér -lőpor.</p> -<p>– Hát mire jó az?</p> -<p>– Még most a te paraszt eszednek hiába magyaráznám egész -tudományosan, hogy mi az. Te biz a lyceumban is hátramaradtál a -chémiából, míg én nekem az passzióm volt. Fizikus-inasnak -csúfoltatok; de most ennek a tökéletességemnek köszönhetem, hogy -rögtön a professzor kegyenczévé lettem, mikor bevallottam, hogy én -hiszek a fehér lőporban.</p> -<p>– Ez egy uj krédó?</p> -<p>– Az artilleristák uj krédója. A mivel merőben szemközt áll az -orthodox tüzérek egyedül idvezítőnek tartott fekete lőpora. Egészen -jól mondtad, hogy ez a mi dékánunk egy új Messiás. Az ő fehér -lőpora harmadfélszer messzebbre lő, mint a fekete lőpor. Tudod, -hogy Magentánál meg Solferinónál csúffá tették a franczia -vont-csövű ágyúk a mi sima-csövű lövegeinket; hát most ezek -ellenében nekünk olyan lőport kell föltalálnunk, a mi a mostani -ágyúcsövekből nagyobb lódító erővel taszítja ki a granátot. E -fölött aztán egész árkoláj-harcz folyik a fehér por és fekete por -hivői között. Mi a feketéket bonczoknak csúfoljuk, azok meg a -fehéreket derviseknek.</p> -<p>Én pedig mindebből nem értettem semmit.</p> -<p>– Persze, te még pogány vagy! De majd ha keresztül mégy a -tűzkeresztségen.</p> -<p>– Te tán már keresztül mentél?</p> -<p>– Keresztül ám. Nézd, hogy leégette a hajamat. Te is a miénk -lész. <span class="pagenum"><a name="Page_65" id= -"Page_65">-65-</a></span></p> -<p>– De köszönöm! Akkor én megyek a feketékhez!</p> -<p>– Akkor egyszerre kiesnél a kegyelemből. Ez a két secta ad -internecionem üldözi egymást. Siiták és szunniták úgy nem -ungorkodnak egymással, mint a fehér és fekete por proselitái. Az -egyik a lőport akarja átalakítani, a másik meg az ágyúcsöveket s -mind a kettő a miniszterium alá fűti a poklot, a kinek nincs pénze -hozzá. Legjobb lesz, ha neutrális maradsz; mondd, hogy szamár vagy, -nem tudsz a chemiához, csak huszár akarsz lenni. Már az -infanteristának szint kell vallani, vagy fehéret vagy feketét, mert -a puskákról is szó van.</p> -<p>– Hát az természetes!</p> -<p>– Természetes? Mit értesz hozzá? Te zöld vagy még, az is -maradsz. A fehér lőport már a francziák is, a poroszok is -föltalálták, de majd az a hibája, hogy a legkisebb ütésre -fölrobban, majd meg az, hogy a vas csövet oxydálja, csak réz csőbe -használható. No hát az, a mit a mi tanárunk föltalált, eddig -legtökéletesebb; mert nem robban föl, csak tűzszikrától, s nem -oxydálja a vasat s perczenkint ezerötszáz lépésnyi sebességet ád a -golyónak, a mi három ezer lépésnyire is Kernschusz. (Szeglövés? -vagy inkább «széklövés?»)</p> -<p>– Hát akkor mért nem fogadják el azonnal?</p> -<p>– Azért, mert még az a kérdés, hogy az állásban nem veszti-e el -a robbanó sajátságát? Ez a kriterium. Mert nagy készletet kell -tartani töltényekben. Azért, a mi fehér lőport most fabrikálunk, -azt raktározzuk s majd a nyáron a Steinfelden kipróbáltatik, hogy -olyan jó-e, mint frissiben volt. No de most fogd a hegedűdet, -menjünk az őrnagyékhoz.</p> -<p>Az őrnagy szállása ott volt az emeleten, a chémiai laboratorium -fölött. Az őrnagyné boudoirja épen a puskaporfőző konyha -tetejében.</p> -<p>Igazán boldogító érzést kelthet egy asszonyságnál az a tudat, -hogy az ő alkovenje alatt főzi, darálja, keveri a férje a fehér -lőport, a mihez csak egy üveg eltörése, egy reagens <span class= -"pagenum"><a name="Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> savany -elcsöppenése kell s ő nyoszolyástul, zongorástul repül föl (ki -tudja milyen társaságban?) az égbe vagy – körülmények szerint – a -pokolba.</p> -<p>Mikor benyitottunk a folyosóról az őrnagy szobájába, mely -egyuttal ebédlő is volt, már in medias res elmerülve találtuk a két -urat: a gazdát, meg a vendéget, egy cognacos üveg mellett.</p> -<p>Természetes, hogy ők csupa lőporról beszéltek. Disputáltak.</p> -<p>A bátyám fekete lőporos volt.</p> -<p>Nem mintha valami sokat járt volna háborúba, hanem, hogy volt -neki egy vasbányája Krassó vármegyében, a mit maga tartott üzemben, -hát onnan voltak tapasztalatai mindenféle robbantó szerekről. -Nagyon belevesztett az experimentumokba. Egyszer rádisputálták a -bányamérnökök a lőgyapotot. Nem ér az semmit! Csak legjobb a régi -becsületes lőpor. Az való a mi fegyvereinkhez. Külömben ezek sem -érnek semmit. Montecuculi szerint annyi mázsa ólmot lövöldöznek el -minden ütközetben, a hány halott ott hagyja a fogát a csatatéren. -In ultima analysi legtöbbet értek a nyilak, a melyeket a mi -szittya-őseink használtak, azokat nem puffogatták el találomra, -mert mint Constantinus Porphyrogenneta följegyzé, egy ütközetben -kilőtték Dárius Hystaspes bai szemét s a nyílvesszőre föl voltak -vésve e szavak: «Dárius király szemébe.»</p> -<p>Nagybátyám ezzel bebizonyítva nagy olvasottságát, fölhagyott a -további vitatkozással, nem akarva magát a kadétok előtt -kompromittálni.</p> -<p>Véget vetett a veszedelmes disputának a házi asszony megjelenése -közöttünk.</p> -<p>Fritillária valóban büszke szépség volt.</p> -<p>(De talán itt már végződnék a fehér por fejezete? Kezdhetnénk új -szakaszt. Az olvasó alaposan megunhatta már a robbantó szerek -themáját.)</p> -<p>Jaj, csak ne fuscherolj te bele az én historizálásomba. Nem -olyan könnyü az, mint a regényírás. <span class="pagenum"><a name= -"Page_67" id="Page_67">-67-</a></span></p> -<p>Igen is, hogy van még a fehér porból.</p> -<p>Az őrnagyné büszke szépség volt; renaissancekori frizurával, dús -szőke haja magasra föltornyozva és stylszerüen fehérre puderezve. -No hát, ez is a tárgyhoz tartozik, mert fehér por.</p> -<p>A mit pedig a két szemeiben hordott, mondhatom neked, hogy annál -veszedelmesebb gyujtószert nem találtak föl a pyrotechnikusok.</p> -<p>A két piros arcza, azokkal a gödröcskékkel, valóságos tűzakna; -az egész alak egy dinamittal töltött mina: egy eleven torpedó.</p> -<p>Nagyobb veszedelem van itt, mint a lőporgyártó officzinában.</p> -<p>Mikor bemutatott neki a férje, azt sem tudtam, fiú vagyok-e vagy -leány?</p> -<p>A büszke delnő, úgy látszik, egy véleményen volt velem.</p> -<p>Elnevette magát, mikor meglátott.</p> -<p>– Nézz ide! Hisz ez a valóságos Cannagatta!</p> -<p>Ezt a férjének mondta.</p> -<h3>III. CANNAGATTA.</h3> -<p>Annyit hallottam ma már ezt a nevet emlegetni, hogy szinte -kiváncsi lettem rá.</p> -<p>Azonban hozták a levest s ez a világon a legnagyobb úr, a ki még -a királynak is parancsol. Sőt még a parlamentnek is parancsol. A -leves a klotür. – Még többet mondok! A leves még a -ferblikompániának is parancsol. «Czupász.»</p> -<p>– No csak tegye le a hegedűjét valahová a kadét, – mondá az -őrnagy.</p> -<p>– Aztán ösmered az anekdotát öcsém; sohse keresd a helyed: a -hová te leülsz, ott az utolsó hely, – elméskedék a nagybátyám.</p> -<p>– Hogy ne ismerném, már az öregapámat is ezzel traktálták -patvarista korában. <span class="pagenum"><a name="Page_68" id= -"Page_68">-68-</a></span></p> -<p>A leves után sört hoztak az asztalra, nekünk is jutott egy -pohárral.</p> -<p>– Kivételképen, – mondá katonás pedanteriával az őrnagy. – Ma és -soha többet tíz hónapig. A kadétok vizet isznak.</p> -<p>Aztán kegyes volt az elejtett thémára visszatérni.</p> -<p>– Igaza van madám. Nekem magamnak is felötlőtt első pillantásra, -hogy az új kadét mennyire hasonlít a Cannagattához. Mingyárt le is -hozattam az arczképét a képes teremből.</p> -<p>Azzal intett az inasnak, hogy hozza elő a portrét.</p> -<p>Olajfestmény volt; egy mellkép: fiatal főhadnagyot ábrázolt.</p> -<p>– Majd meg fogja látni a kadét, – szólt hozzám intézve a szót. – -Nekünk három nagy termünk van, tele hirhedett czelebritások -arczképével, a kik nálunk lettek kiképezve. Úgy igyekezzék, hogy az -ön képe is ide jusson.</p> -<p>(Már bizony nem jutott oda. Én vagyok a legalsó tizezerek egyike -Magyarországon, a kinek az arczképe soha sem jelent meg, sem a -Politisches Volksblattban, sem a magyar élczlapokban, még -karikaturának sem; a mi elég nagy pironkodás.)</p> -<p>A Zsán odahozta az arczképet. Elég görbére volt festve. A jobb -szeme a fülébe sugdosott, a szája meg utána sietett hallgatózni. -Épen nem hizlalta a büszkeségemet, hogy köztem és ez arczkép között -hasonlatosságot találnak. Az az egy, hogy annak is középen volt -kétfelé választva a haja. – Elhatároztam, hogy holnaptól kezdve -simára nyiratom a fejemet.</p> -<p>– Ez egy igen érdekes történetnek a hőse; magyarázá az őrnagy. -Jobban mondhatnám: hősnője. Minthogy authentikus följegyzéseken -alapszik, elmondhatom önöknek a történetet, a kik azt még nem -ismerik. Cannagatta asszony előkelő milanói olasz hölgy volt. A -férje Armeeliferant, a ki daczára ezen minőségének meglehetős -korlátolt vagyoni viszonyok közt halt meg. Két iker gyermeke -<span class="pagenum"><a name="Page_69" id= -"Page_69">-69-</a></span> maradt. Franczesko és Francziska. -Köznyelven: Cecco és Fanny. A Cecco nehéz fejü ficzkó volt, annál -élesebb eszű a Fanny. A házi tanító oktatása közben a leány együtt -tanult a fivérével, hogy kedvet csináljon neki a tudományhoz. Az -lett belőle, hogy a fiú mindent rosszul tanult meg, a leány pedig -jól. – Tizennégy esztendős korában Ferenczet felküldte Cannagatta -asszony a bécsujhelyi katonai akadémiába. Az volt az özvegy vágya, -hogy a fiából derék katonatiszt legyen. – De a Cecco itt sem igen -akart tanulni; vívásban, testgyakorlatokban sem volt ügyes, úgy -hogy egy ünnepi szünidő alatt haza küldték az anyjához pihenni. Ott -a fiú maláriát kapott s nagyhirtelen meghalt. Az anya kétségbe volt -esve, hogy nagyralátó terveit így el kell temetnie. Ekkor így szólt -az anyjához a Fanny. «Hát majd folytatom én ott, a hol a Cecco -elhagyta. Én is Ferencz vagyok.» Az anya beleegyezett a vakmerő -vállalatba. A leány bámulatosan hasonlított az iker fivéréhez. A -mint a bátya egyenruháját fölvéve, visszatért a katonai akadémiába, -senki sem vette észre a cserét. Csak annyiban tapasztalták a -változást, hogy a visszakerült Cannagatta Ferencz sokkal komolyabb -volt az eltávozottnál; szorgalma, tanulékonysága által mindenkit -meglepett, iskolatársait mindenben fölülmulta, úgy, hogy nem sokára -mintaképül lehetett állítani a többiek elé. Előljárói kegyét -megnyerte, azt a kiváltságot élvezte, hogy egy külön czellát kapott -lakásul, a melyet egyedül foglalt el. (Ez az, a melyben most a két -kadét tanyáz.) Így lehetett valószinüvé, hogy három éven át el -tudta titkolni a nemét. A tanfolyamot elvégezve, azonnal áttétetett -hadnagyi ranggal a hadsereghez. Ott is nagyhamar kitüntette magát -bátorsága, vitézsége által. Kitört a franczia háború. Ferencz -főhadnagy lett. Egy ütközetben, az ellenséget üldözve, megsebesült. -Ekkor aztán nem lehetett a tábori orvos előtt eltitkolnia a nemét. -Kitudódott, hogy a vitéz Cannagatta Ferencz – kisasszony. A dolog ő -felsége elé került. Az udvarnál nagy szenzácziót keltett. Határos -volt a mesével. Ő felsége teljes fizetésével <span class= -"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> -nyugdíjazta a vitéz főhadnagyot, a ki azután ismét fölvette a -szoknyát s nagy hamar férjhez ment egy őrnagyhoz, a kivel aztán -évek hosszú során át boldog házasságban élt, s kisérte őt mindenüvé -a napoleoni hadjáratokban. Végre özvegy lett, öregasszony lett. -Levelében, mely az emlékezetes iratok közt látható odafenn a -múzeumban, dátuma 1852, ezt a nevet látjuk aláirásul: «Cannagatta -Ferencz, nyugalmazott cs. k. főhadnagy és özvegy őrnagyné».</p> -<p>Ezek mind authentikus adatok Cannagatta Franczeskoról.</p> -<p>Azért az előadás végén mégis azt mondá a bűbájos Fritillária -német repülőszóképen:</p> -<p>«Und wer das nicht glaubt, der zahlt einen Groschen.»</p> -<p>(S a ki ezt el nem hiszi, az fizet egy garast.)</p> -<p>Úgy látszik, hogy a nagybátyám reszkirozni akarta a garast.</p> -<p>– Hihetetlen történet ez, őrnagy úr, – szólt egyet hörpentve a -karlovicziból. (A miből mi már nem kaptunk.)</p> -<p>– Hogyan? ön nem hisz az irott dokumentumoknak? szólt -fölfortyanva az őrnagy. – Az authentikus jegyzőkönyvnek? A császár -Handbilletjének?</p> -<p>A nagybátyám meg volt szorítva, könyörgő tekintettel fordítá -szemfehérig elveresült arczát az őrnagyné felé, mintha azt -instálná, hogy ha belevitte ebbe a csávába, hát rántsa ki -belőle.</p> -<p>Fritillária megtette neki e szolgálatot.</p> -<p>– A tekintetes úr bizonyosan nem abban kételkedik, hogy -Cannagatta kisasszony mind e rendkivüli vállalkozást egész a -csatatéri megsebesülésig valóban megtette hanem hogy női volta, az -adott körülmények között, oly hosszú időn át fölfedezetlenül -maradhatott, egy négyszáz diáktól lakott internátusban.</p> -<p>– Igen, igen, így értettem! – kapott a mentő kötélhez a -kalugyer, a kinek külömben jól húztak a lovai, csak ha a kátyuba -rekedt szekerét valaki onnan kiemelte.</p> -<p>– Hát először is, – magyarázá az őrnagy, – Cannagattának -<span class="pagenum"><a name="Page_71" id= -"Page_71">-71-</a></span> egy külön czella volt átengedve, kiváló -szorgalma végett, a hol szobatárs nélkül lakott. Azonfelül pedig -kulcsot ád ez a tény ahoz az absolut moralis integritáshoz, a miben -a mi kadétjaink neveltetnek. Az a fiatal katona, a ki a bécsujhelyi -akadémiából kikerül, mikor a hadnagyi kardbojtot megkapja, még nem -ismeri a bort, a dohányt, a kártyát és az asszonyt.</p> -<p>– Ezt elhiszem, de a professzorok csak ismerik! – Erősíté a -thémát a nagybátyám, a ki minden áron szeretett volna magánál -okosabb ember hirébe keveredni.</p> -<p>– Nos aztán? – kérdezé az őrnagy.</p> -<p>– Hát – hát – hát, hogy is mondjam? Akkoriban a katonai -egyenruha frakk volt és feszes nadrág. Hát már csak -lehetetlenség…</p> -<p>Az őrnagyné tűkön látszott ülni.</p> -<p>A kalugyer még tovább feszegette a dolgot. Falusi rüpők volt. -Nem tekintette, hogy asszony ül az asztalnál. A két diákgyerek -pedig épen nem zsenirozta semmit.</p> -<p>– Hát – hát az asszonyi organizmusnak vannak bizonyos szabályai, -a miket nem lehet eltitkolni.</p> -<p>Az őrnagyné már emelkedett a székéről, hogy kiszaladjon a -szobából.</p> -<p>Én aztán megmutattam, hogy snájdig gyerek vagyok. Bátorságot -vettem magamnak közbeszólni.</p> -<p>– Úgy tudom, hogy urambátyám nőtlen legény, honnan ismeri hát -olyan nagyon az asszonyok szokásait?</p> -<p>Ez az ostobaságig naiv közbeszólás roppant hatást idézett -elő.</p> -<p>Az őrnagyné visítva kaczagott föl; az őrnagy kholerikus -nevetésre döczögtette a mellét; mi ketten kadétok is bátorkodtunk -minden Vorschrift mellőzésével akkompányirozni a röhögésünkkel; -csak a nagybátyám mérgelődött. Nem tudott egyebet mondani, mint azt -a goromba frázist, hogy «pueri taceant in ecclesia». (Nem is -«pueri»-nek szól pedig a regula. – Aztán ez nem ecclesia, hanem -refectorium.) <span class="pagenum"><a name="Page_72" id= -"Page_72">-72-</a></span></p> -<p>Ezzel azonban szerencsésen agyon volt ütve a delikát természetű -napirend előtti tárgyalás.</p> -<p>Én pedig egy csapással figyelemreméltó subjectté lettem.</p> -<p>– Ez egy Teufelskerl! – mondá az őrnagy. (A mi magyarul tán úgy -mondható, hogy fenegyerek.) S aztán, hogy a bácsi vissza ne -térhessen a kényes thémára, tartott neki egy tudományos -disszertacziót a héber Sulchán Áruchból, melyben az parancsoltatik, -hogy asszonyokról in natura csupán feleséges embereknek, vagy -özvegy férfiaknak szabad szólni; ha nőtlenek cselekszik azt, -szíjjal megkorbácsoltassanak.</p> -<p>A bácsi azzal akart rajtam boszut állni, hogy beárulkodott.</p> -<p>– No hát akkor csak tessék az öcsém uramat jól végig -korbácsoltatni, mert ez már tudja, hogy mi az x + y? Azért kellett -idejekorán azt a lakodalmat megtartani, a mi miatt elkéstünk. Hát -aztán az a hét szűk czipő, a mi mind asszonylábra való volt! Te -istentelen!</p> -<p>Én alázatosan húztam a fejemet a vállam közé, bűnbánó hangon -rebegve:</p> -<p>– Ha tudtam volna, hogy kedves nagybátyámnál atyai érzelmeket -érintek…</p> -<p>Erre a második erupcziója következett a közderültségnek.</p> -<p>Nagybátyám átlátta, hogy jobb lesz neki a bifsztekkel vesződni, -mint velem.</p> -<p>Fritilláriának a szeme azonban egészen hozzám szegődött. Jól be -voltam már nála aufführolva. Valahányszor rám nézett, elnevette -magát, csipkekendőjét szája elé tartva. Azt is mondta, hogy «Dummer -Kerl». – A mi húsz éven alul – hizelgő epitheton.</p> -<h3>IV. HEGEDŰ ÉS GORDONKA.</h3> -<p>Az egész ebédet nem irom le per longum et latum, a mire annál -több okom van, mert itt az a szokás, hogy a <span class= -"pagenum"><a name="Page_73" id="Page_73">-73-</a></span> kadétnak, -még ha vendégül van is híva a tanárjához, nem szükséges végig várni -az egész lakomát, a sült után az mondatik: «a kadétok fölkelhetnek -az asztaltól.»</p> -<p>Három tál ételből jól lakhattak; édesség, fagylalt nem nekik -való, kipotyogna tőle a foguk; a fekete kávé, chartreuse rájuk -nézve épen méreg. Mehetnek labdázni.</p> -<p>Mi ketten megtörültük a szánkat és szalutáltunk. Nikkel ment -előre.</p> -<p>– Ohó! Apropos! – kiálta utánam az őrnagy, mikor én is nyultam a -hegedűm után. – Hiszen maga az a hegedűvakaró! No hát halljunk -valami szép nótát. Mit tud? Valami szép magyar nótát.</p> -<p>Kész voltam rá.</p> -<p>Már akár hiszed, akár nem, én gyerek koromban valóságos -csodagyerek voltam. Azt jósolták rólam, hogy második Reményi -leszek. A velenczei karnevál variaczióit kotta nélkül tudtam végig -játszani, egészen a la Reményi, arpeggióval, pizzicatóval, -flageolettel.</p> -<p>– Bien! Tres bien! – mondogatá az őrnagy, rábólintva.</p> -<p>A nagybátyám is megdicsért.</p> -<p>– Hogy nagy czigány vagy, azt mindig tudtam; de hogy ilyen -tökéletes czigány volnál, azt nem gondoltam volna.</p> -<p>Fritillária szakértő véleményt hallatott.</p> -<p>– Igen jó iskolája van. Tud ön hangjegyekből is játszani?</p> -<p>– Óh igen. Hangjegyből eljátszom akár Beethoven Ess-dur -symphoniáját, akár Chopin étudjeit.</p> -<p>– Az már derék… az én kedvencz piészeim.</p> -<p>Nagybátyám jónak látta kellemeteskedni.</p> -<p>– Szabad volna meginstálni bájos nagyságodat, – hallom, hogy -kitünően gordonkázik, – hogy ha ez olympi élvezettel koronázná be a -mai lukullusi lakomát.</p> -<p>– Igen szivesen, – mondá az őrnagyné, – örülök rajta, ha -közönségem akad; úgy is ritkán akad.</p> -<p>S kezdett az asztaltól fölczihelődni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_74" id="Page_74">-74-</a></span></p> -<p>– Majd a Zsán kihozza a cellót, – monda az őrnagy, – tessék ülve -maradni.</p> -<p>– A cellót kihozhatja a Zsán, – mondta Fritillária, de a -hangjegyeket még is csak magunknak kell kikeresnünk a -halmazból.</p> -<p>– Magunknak? Akadt fel e szón az őrnagy.</p> -<p>– Igen, nekem, meg a kadét úrnak. A hegedű partiturák is ott -vannak. Tudja, tekintetes úr, a gordonka, hegedű kiséret nélkül, -magában nagyon szomorú hangszer.</p> -<p>A Zsán pedig épen jött a mellékszobából, egy tálczán hozva a -kávés findzsákat, meg a chartreuseös pohárkákat.</p> -<p>– Csak vigye még vissza! – parancsolá az őrnagyné. Nem szeretem, -ha kávéskanalakkal csörömpölnek, mikor csellót játszom. Aztán hozza -ki a csellót, meg a két hangjegytámlányt.</p> -<p>A Zsán visszavitte a tálczát.</p> -<p>Fritillária pedig kegyteljesen intett nekem, hogy menjek -utána.</p> -<p>Engedelmeskedtem; tudtam, hogy itt ki viszi a kommandót.</p> -<p>Az a szoba szalon is volt, boudoir is volt, mindenféle izlésü -butorzattal. Zongora is volt benne. A zenevirtuózra vallott -minden.</p> -<p>A Zsán, mint rendtudó ember, odatette a tálczát a zongorára. Mi -elkezdtünk a hangjegyek közt válogatni.</p> -<p>Én nagy hamar rátaláltam a hegedű számára irott -Chopinváltozatokra.</p> -<p>Fritillária nem akadt a magáéra.</p> -<p>Nem ám, mert mindig én rajtam volt a szeme.</p> -<p>Micsoda szemek voltak azok! Az éhes párducz szemei, amikkel az -argalit nézi. (Nem tudom, birka-e az vagy kecske?)</p> -<p>– No hát – nem fog ön gyantázni? – kérdé tőlem dévaj -mosolygással.</p> -<p>– Gyantázni? (Hiszen nem volt nálam a hegedűvonóm.) <span class= -"pagenum"><a name="Page_75" id="Page_75">-75-</a></span></p> -<p>Fölkaczagott.</p> -<p>– Soh sem hallotta még ezt a műkifejezést? Nem iszik egy pohár -chartreuset? (Persze, hogy persze. Arra mi felénk is ezt hivják -gyantázásnak.)</p> -<p>– Szabad? – rebegtem én hülye módon. (Bizony csak birka az -argali.)</p> -<p>Erre Fritillária fölvett egy pohárkát a tálczáról s elsőbb a -saját ajkához vitte; egy kicsit szürcsölt belőle, piros nyelve -hegyét megnedvesíté a likőrrel, aztán odanyujtotta nekem.</p> -<p>Én hirtelen felhörpentettem a chartreuset.</p> -<p>(Még is csak kecske az argali.)</p> -<p>Most aztán tudtam, hogy mit tesz az a «per fas et nefas».</p> -<p>Én a gordonkát tartom a legrokonszenvesebb hangszernek a -világon; ennek a zenéje hasonlít legjobban az emberi tüdő -hangoztatta dalhoz. (Nem a brugót értem, a mi már bassus hangon -bömböl, hanem a bariton hangon éneklő violoncellót.)</p> -<p>A gordonka azonban épen azért, mert a zenéje olyan nagyon -hasonlít a bariton férfihang dalához, magában játszva, tulságosan -melancholikus hatású; – hogy tökéletes legyen a hatás, szelidítő -közbenolvadással kell melléje csatlakozni a hegedű kiséretnek. A -violin hangja aztán megint közeltalál a női sopran énekhez.</p> -<p>A duo együtt egy pár: nő és férfi.</p> -<p>Most azután képzeljük a helyzetet épen megfordítva, hogy nő -játszsza a gordonkát s férfi a hegedűt.</p> -<p>Nem is szólok a pózról. Az olasz úgy nevezi a gordonkát, hogy -«viola de gamba», a játszó térdei közt tartja a hangszert. Az -embernek az esze zavarodik, ha rágondol.</p> -<p>Az első produkczió után meg volt velem elégedve az őrnagyné. Az -őrnagy is.</p> -<p>«Bánja a szösz!» – dörmögé vállatvonva a kalugyer.</p> -<p>Nekem már akadt hivatalom.</p> -<p>Ezentul minden este, mikor vége volt a tanóráknak, a -<span class="pagenum"><a name="Page_76" id= -"Page_76">-76-</a></span> tornázásnak, vivásnak, lovaglásnak s -vacsora után fölszabadították a növendékeket, hogy választásuk -szerint mehetnek a játszóterembe, sakkot, dominót, ostáblát -játszani, vagy pedig a hadjátékasztalhoz, a hol (a mappán) -ütközeteket gyakoroltak, vagy a rajzoló iskolába: mi ketten -Nikkellel más nemes szórakozásban részesültünk.</p> -<p>A Nikkel ment az őrnagygyal a chémiai laboratoriumba fehér -puskaport főzni. Nyakig bele volt bolondulva a pyrotechnikába.</p> -<p>Én pedig mentem duót játszani Fritilláriával.</p> -<p>A gordonka és hegedű melódiás harmóniája folyvást lehangzott az -épen alattunk levő vegytani műhelybe. Az őrnagy folyton hallhatta, -hogy a feje fölött szól a zene. Egy perczre sem szakad félbe, sem -egy taktus el nem hibáztatik.</p> -<p>Ez épen olyan biztosíték, mint volt azé a földesúré, a ki azt -követelte a hajdujától, hogy folyvást fütyüljön az alatt, a míg a -pinczében bort ereszt a csapról.</p> -<p>Mikor mi abba hagytuk a hegedűszót, az őrnagy rögtön sietett föl -a puskaporok konyhájából.</p> -<p>Némelykor nagyon sokáig eltartottak a zenegyakorlatok, késő -éjfélig is. Én olyan passzionátus zenevirtuóz lettem, hogy semmi -más mulatságra nem gondoltam. Még azt is eltitkoltam, hogy rajzolni -tudok.</p> -<p>Egykor az őrnagy mégis azt a megjegyzést koczkáztatta -Fritillária előtt:</p> -<p>– Önök nagyon is hosszú zenegyakorlatokat tartanak.</p> -<p>– Igen, mert egy új hegedűvel tanuljuk be a duót, a mit úgy -hínak, hogy «violon d’amour».</p> -<p>– Potz Teufel! – mondá az őrnagy. S mért hivják azt violon -d’amournak? (Szerelem hegedüje).</p> -<p>– Azért, mert nem négy húr van rajta, mint a rendes hegedűn; -hanem hét.</p> -<p>– S mire jó az?</p> -<p>– Majd meg tudja ön, ha egyszer hallani fogja; annak -<span class="pagenum"><a name="Page_77" id= -"Page_77">-77-</a></span> a hangja még jobban összeolvad a viola de -gambáéval.</p> -<p>– Nagyon jól van.</p> -<p>S nyugodtan főzte tovább a fehér puskaport.</p> -<p>Egyszer megint elkezdett okvetetlenkedni.</p> -<p>– De sokszor ismételnek önök egy idő óta egy nótát; már magam is -utána kezdem danolni: «lalla, lalla, lalla».</p> -<p>– Az egy igen mesterséges darab.</p> -<p>– Mi a neve?</p> -<p>– Ez az Arditi «Csók keringője».</p> -<p>– «Csók keringője?» De furcsa nevet választott magának!</p> -<p>– Igen; mert így kezdődik: «Sul le – sul le labbre».</p> -<p>– De a szöveget csak éneklik hozzá.</p> -<p>Fritillária nagyot nevetett.</p> -<p>– «Telles choses se font, mais ne se chantent pas.»</p> -<p>A dicső föltalálója a fehér puskapornak nyugodtan ülhetett a -lombikjai között.</p> -<p>A mikor «chantent», akkor ne «font pas».</p> -<p>De már most komolyan mondom ám, és «hony soit, qui mal y pense», -hogy remekül összetanultuk a duókat Fritilláriával. Még nyilvános -konczerteken is fölléptünk együtt. Nagyon kedvező esztendő volt. -Volt egy országos fagy, egy tartományi árvíz, egy nagy tűzvész, -inség mindenfelé. Megannyi kedvező alkalom jótékony -hangversenyekre. Mindig tele volt a terem, mikor mi együtt -fölléptünk. Még Bécsből is rándultak le egész társaságok, a mi -hirhedett celloviolino előadásainkat élvezni.</p> -<p>Furcsa érzés volt az! Mikor én a nevemet a Fritillária nevével -egy szinlapra nyomtatva olvastam. Aztán meg az a közös partitura. -Ugyanazon hangjegyek. Ez egy neme a a fakultativ polgári -házasságnak. A Kapellmeister taktusverője adja rá az áldást. (Lám, -még a «kápolna» szó is előfordul benne.) Mikor azt az Arditi -«Csókkeringő»-jét végigjátszottuk, a művészi exaltaczió közepett -úgy tetszett, mintha a közönség tapsai, brávozásai biztatnának, -hogy <span class="pagenum"><a name="Page_78" id= -"Page_78">-78-</a></span> azt megismételjük, egészen más regiókba, -más tengerekre repülve és evezve át, az az átkozott nyirettyű -szárnynyá, evezővé lett metamorphosiálva. – És aztán a közös -dicsőség!</p> -<p>(Látom a képeden, hogy te azt mondod magadban, hogy «jól van -jól, Herr Kadét; de hát aztán a tanulás, hogy mint ment? A -bécsujhelyi katonai diákoknak rengeteg sok tudományt kell beszedni -a fejükbe, ott csak jól tanuló egyéneket türnek meg, a gyöngéket -kimustrálják).»</p> -<p>Ne félts te engem. Minden jól ment.</p> -<p>Mondtam már, hogy a magasabb katonai körökben, különösen az -«arkoláj»<a name="FNanchor_3" id="FNanchor_3"></a><a href= -"#Footnote_3" class="fnanchor">3)</a> terén, nagy volt a küzdelem -két ellenkező systéma között. A pattantyusok egyik tábora új -lőporral, a másika új ágyúkkal akarta reformálni a régi -schlendriánt. A hadügyminiszterium rájuk hagyta az -experimentálást.</p> -<p>Az új ágyúk eszméje Uchatius ezredesé volt. (Még akkor csak -ezredes volt.) Ő gondolta ki a hátultöltő aczélbronz ágyúkat.</p> -<p>Az volt a terve, hogy az ágyúcsövet nem egészben kell önteni s -azután üreget fúrni bele, mint eddig; hanem követni kell a népies -utasítást: «veszünk egy nagy lyukat, azt körülöntjük rézzel s kész -az ágyú». Azt az ürt azután keresztül préselt aczélkupokkal addig -tágítjuk, a míg a cső belseje a mechanikai sajtolás által a réz -lágyságából az aczél keménységébe megy át. Így lesz belőle -aczélbronz; ebből aztán dupla adag lőporral lehet lőni. Itt azonban -az volt a legnagyobb kérdés, hogy honnan vegyük azt a lyukat, a mit -körülöntsünk bronzzal? <span class="pagenum"><a name="Page_79" id= -"Page_79">-79-</a></span></p> -<p>A laikus ember neveti ezt a gondot. Hát hiszen a lyuk nem kerül -semmibe. Dehogy nem kerül!</p> -<p>Először úgy próbálták meg, hogy az öntő minta közepébe -lebocsátottak egy bronz csövet, az képezte a kalibert, ezt a csövet -pedig megtöltötték egy Celsius fokra lehűtött vízzel, hogy majd az -megakadályozza az olvadt érczet, hogy magát a csövet -elolvaszsza.</p> -<p>Hát aztán az lett belőle, hogy a mint az olvasztó-kohóból azt a -300 hőfoku érczfolyamot beleereszték az ágyúmintába, az egy -pillanat alatt forró gőzzé alakította át a csőben talált jéghideg -vizet s ez a gőz oly elementáris erőszakkal tört ki az -öntő-tárnából, hogy az öntőműhely vas tetejét földobta az arzenál -tetejére s agyonütött egynehány kanonirt.</p> -<p>Hát ez a baleset nagy örömére szolgált a fehér puskaporosoknak. -Annál nagyobb elkeseredést szült az aczélbronz ágyúsoknál, a kik a -balsiker daczára sem hagytak föl az eszméjükkel s most már azt -tervezték, hogy a lyukat képviselő csövön nem hideg vizet, hanem -jéghideg levegő-áramlatot vezetnek keresztül folyton működő -fujtatóval, a hogy csakugyan sikerült is később az Uchatiuságyúk -öntése. – De egy időre le voltak pipálva.</p> -<p>S minthogy valamennyien ennek az új ágyúnak a hívei voltak, -annálfogva engem különösen protezsáltak, aki abszolute nem értettem -semmit a fehérpuskaporhoz; én könnyen csusztam át minden fogas -kérdésen. Ellenben a Nikkel pajtásom, a ki a fehér lőporos dékánnak -bevallott Handlangere volt, a legkeményebb examenekben -részesült.</p> -<p>Ha valaki az indexeinket nézte, azt hihette, hogy én vagyok az -iskola czímere s a Nikkel a sereghajtó.</p> -<h3>V. A LŐPOR PRÓBÁJA.</h3> -<p>Nem akarlak zavarba hozni, kedves barátom.</p> -<p>Ismerem a methodusodat.</p> -<p>Te úgy irod a regényedet, hogy azt ne csak zárt ajtóknál -<span class="pagenum"><a name="Page_80" id= -"Page_80">-80-</a></span> olvassák a backfischek, hanem még a mamák -is olvashassák – nyitott ajtóknál.</p> -<p>Hja, biz a franczia regényirónak jó a dolga. Számára nyitva áll -a «félvilág». Az osztrigát eszik s pezsgőt iszik. – De a magyar -regényiró kénytelen a tisztességes emberek számára irni; mert -ezekből telik ki a publikum. – Aztán eszik pörköltet és iszik -vinkót. De azért is ezer hála! – S végtére is nagy kérdés, hogy nem -jobb-e a malaczság villával a tányérból élvezve, mint könyvből -falva? – Én az előbbit szeretem.</p> -<p>Azért nem szuggerálom se neked, sem az olvasóidnak a mi -violoncello-violon tanulmányaink misteriumait. Annyit sejteni -engedek, hogy egészen belebolondultam (már tudniillik a -violoncellóba). Képes voltam rá, hogy valami nagy bolondságot -kövessek el, a mi rám nézve végzetes lehetett volna. Az őrnagynak -messzelátó tervei voltak.</p> -<p>Ha a fehér puskapor beválik, akkor ő nem csak ezredesi rangra -emelkedik (a professzorság nem irigylésre méltó állapot), hanem -félmillióval kecsegtető vállalathoz jut. Az járt a fejében, hogy ha -az ő szisztemája győz, ő lesz a hadsereg megmentője. Aztán hull az -égből az aranyeső, csak a tollaskalapját kell alája tartani. -Szerencséje, hogy megbukott a puskaporával, Uchatius lett a győztes -az aczélbronz ágyúkkal.</p> -<p>Láttad a pompás síremlékét ugy-e, a bécsi Centralfriedhofban, az -Uchatius tábornokét, a mindeneknél tökéletesebb ágyúk -létrehozójáét. El kell ismerni róla, hogy ennél pompásabb síremlék -kevés van a világon. Meg lehet vele elégedve, a ki alatta fekszik. -Csak azt ne kérdezze valaki, hogy hogyan jutott oda?</p> -<p>A mi barátunkat megőrizte a jó sors ettől a fényes kimeneteltől -azzal, hogy a lőpora csütörtököt adott.</p> -<p>Egy nyári napon általános próbát tartottak az új tüzéri -kisérletekből az ismeretes Steinfelden.</p> -<p>Derék egy darab föld! Mértföldnyire köröskörül semmi egyéb, mint -kavics, terméskő, békasó, kova. Egy szál fű <span class= -"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span> sehol. -Csak itt-ott tör elő egy sárgavirágú «királydárda»; népiesen -«ökörfark-kóró».</p> -<p>Itt tartják a mi tüzéreink a lőgyakorlataikat. A mennyire a -kilőtt golyó eltévedhet, élő lényt nem talál sehol, a kiben kárt -tehessen. A sikon palánkok vannak keresztül húzva, ezer-ezer -lépésnyire egymástól, az első palánk két ezerre az -ágyúteleptől.</p> -<p>A lőpróbára a növendékek is meg voltak híva.</p> -<p>Hölgyek is jöttek ki hintókon. Fritillária is ott volt és számos -tábornoki hitvestársak és egyéb herczegasszonyok. Nikkel meg én az -őrnagy hintóján jöttünk ide, az első ülésben elhelyezkedve.</p> -<p>A lövészterepen megállapodva, leugráltunk, az őrnagyné a -hintóban maradt ülve. Onnan legjobban láthatott, jó tábori -látcsővel fölfegyverkezve.</p> -<p>Megkezdődött a czéllövés.</p> -<p>Először a fekete lőporral tettek próbát. A kilőtt golyók kétezer -lépésen innen már ricochettiroztak, alig talált minden ötödik teke -derék-lövéssel a czélpalánkba. – Egy ágyúcső, a mit erősebb adag -lőporral töltöttek meg, széjjelszakadt s ternónak lehet nevezni, -hogy senkit sem ütött agyon. Ekkor aztán a fehér lőporral tettek -kisérletet. Ennek az elsütéséhez egészen e czélra készült -gyutacsokat használtak, mert ez a közönséges kanócz tüzétől föl nem -robban. Még akkor csak elültöltő ágyúink voltak.</p> -<p>Frissen készült lőpor volt.</p> -<p>Az őrnagy Nikkel pajtást bizta meg az ágyú elsütésével; ő maga -czélozott. A kétezer lépésnyire húzott palánkra nagy czélkarika -volt festve.</p> -<p>«Feuer!»</p> -<p>Az ágyú elsült; sokkal kisebb dördülése volt, mint a másiknak s -alig adott valami füstöt, az is egy percz alatt eloszlott a -levegőben.</p> -<p>«Bravó, bravó!» hangzott a Generalstab csoportjában; a tábori -látcsövek mutatták, hogy a kilőtt golyó egy hármast talált a -czélkarikán. Gyönyörű egy Kernschusz volt! <span class= -"pagenum"><a name="Page_82" id="Page_82">-82-</a></span></p> -<p>A fekete lőporral nem lehet ily preczizióval czélozni.</p> -<p>Egy második, egy harmadik megint a karikát érinté.</p> -<p>No most próbáljuk a háromezer lépésnyi távolban levő -palánkon.</p> -<p>A cső száját följebb kellett emelni.</p> -<p>Háromezer lépésnyire is bevált a lövés. Ívet képezett már, de -még is a palánkba furódott.</p> -<p>Újabb hangos tetszés-nyilvánítások.</p> -<p>Most négyezer lépésnyiről tettek kisérletet a fehér -lőporral.</p> -<p>Ott már háromszoros palánk volt fölállítva, vastag deszkákból s -a mögött még egy golyófogó téglafal.</p> -<p>A kilőtt golyó keresztültörte mind a három palánkot, de még a -téglafalon is rést ütött.</p> -<p>Ezt csinálják utánunk a fekete lőporosok!</p> -<p>Magam is megtértem fehér porosnak.</p> -<p>A generálisok siettek a mi őrnagyunknak gratulálni.</p> -<p>– Függeszszük föl még egy kicsit a véleményadásunkat, – mondá -egy pápaszemes főtiszt. – Ezek a lövési kisérletek mind a frissen -fabrikált fehér porral történtek, a mi csakugyan csodaeredményeket -mutat föl. De meddig tart ez a csodaerő? az a kérdés. Mert a -lőpornak raktáron kell állni, hogy a háború kitörésekor egész -hadjáratra való készen legyen.</p> -<p>(Ismételem, hogy még akkor az armádiánknak semmiféle hátultöltő -fegyvere nem volt, az ágyúkba a cső száján dugták be a lőport és a -golyót azzal a bizonyos tömőruddal, a végén kefével, a mivel minden -lövés után kikefélték, mint a kéményt).</p> -<p>A mi fehér lőporunk összesajtolt állapotban dugatott be az -ágyúcsőbe.</p> -<p>Előhoztak egy lőszekérrel olyan fehér lőpor tömecseket, a mik -már egy év óta hevertek a raktárban. Egyet azokból beletoltak az -ágyúba.</p> -<p>Most is emlékezem azokra a gunyosan mosolygó arczokra, a mik az -ágyú mellett egy csoportba verődtek. <span class="pagenum"><a name= -"Page_83" id="Page_83">-83-</a></span></p> -<p>Az őrnagy irányozta az ágyút. Czélzott, föltette a gyutacsot, -aztán félre állt. «Feuer!»</p> -<p>Nikkel megrántotta a csappantyu zsinórját. Az ágyú elsült. Nem -mondhatom, hogy eldördült; sőt inkább valami csunya -serczegő-szortyogó hangot adott s nem tűz és füst lövelt ki a -száján, hanem valami hosszú fehér lövet, mintha nem is ágyú volna, -hanem fecskendő. A kilökött golyó pedig ott gurult valami ötven -lépésnyire a kavicsokon ugrálva, hogy azt csupa tréfa volt -elnézni.</p> -<p>Egy tüzér utána szaladt a golyónak, elfogta, visszahozta.</p> -<p>Nagy volt a gaudium fölötte – bizonyos körben.</p> -<p>Annál nagyobb a boszuság az ellenpártban.</p> -<p>Másik próba következett.</p> -<p>Azzal is oly pórul jártunk.</p> -<p>A pápaszemes főtisztnek most már nagyon megnyilt a szája; eddig -csak dohogott.</p> -<p>– Megmondtam előre, hogy a fehér lőpor egy év alatt elveszti a -robbanó erejét. Most az egész lőpormagazinnal gulyáshúst lehet -főzni.</p> -<p>Ez a sottise egészen kihozta az őrnagyot a csigaházából.</p> -<p>– Gulyáshúst? – rivallt mérgesen a pápaszemesre.</p> -<p>– Igen is! Gulyáshúst, a hogy a figura docebit.</p> -<p>A tüzéreknél volt tábori bogrács, szolgafa; azt a szabadban -fölállították, a bográcsot megtöltötték conservvel, akkor a -pápaszemes odahelyeztetett a bogrács alá egy egész töltésre való -összesajtolt régi fehér lőport; kivett a zsebéből egy viaszkos -gyufát, azt meggyújtotta s égve beledugta a lőpor-pogácsába.</p> -<p>Minden ember szétriadt e merénylet előtt, mely, ha «ne adj -Isten» rosszul üt ki, mindenikünk ott hagyja a szeme világát, csak -a pápaszemes maradt ott a bogrács mellett, egy nagy főzőkanállal a -kezében.</p> -<p>Mikor aztán a gyufa odáig égett, a hol a lőport érte, az bizony -csak nem pukkadt szét, hanem elkezdett szép <span class= -"pagenum"><a name="Page_84" id="Page_84">-84-</a></span> csöndesen -serczegve égni, azután lángra is kapott, égett fényesen lobogva a -bogrács alatt; az volt a jó, hogy nem volt füstje; nem kozmásította -meg az ételt. Ez bizony kitünő helyettesítője lesz a hadjáratban a -– tőzegnek; meg lehet mellette főzni az egész menázst.</p> -<p>A pápaszemes még olyan malicziózus volt, hogy a hosszúnyelű -főzőkanállal egyre kavargatta a bogrács tartalmát s mikor egészen -elégett alatta a fehér lőpor, levette a szolgafáról és sorba -kinálta vele az ismét visszasomfordált illusztris társaságot: -«méltóztassék, pompás jó gulyáshús!» – Az őrnagy engem keresett a -szemével. Mikor meglátott, egy intéssel maga elé hivott.</p> -<p>Még sápadtabb volt az arcza, mint máskor.</p> -<p>– Menjen ön a feleségemhez s mondja meg neki, hogy távozzék el -innen. Kisérje ki a vasuthoz. Aztán jöjjön vissza a kocsival -azonnal. Megálljon! Madame utazzék vissza Bécsujhelybe.</p> -<p>– Egyedül?</p> -<p>Ettől a kérdéstől egészen megvadult az őrnagy. Úgy prüszkölt, -mint egy hörcsög.</p> -<p>– Hát mi az ördög menykő?</p> -<p>– Úgy értettem, hogy a Venczel. – Az volt a Privatdiener, a ki a -bakon ülve maradt.</p> -<p>– Úgy? Az mehet vele.</p> -<p>Én odasiettem Fritilláriához. Mondtam neki, hogy kudarczot -vallottunk a lőporral.</p> -<p>A madame vállat vont kedvetlenül s francziául beszélt -hozzám.</p> -<p>– Je le savais bien. Je l’ avais lui dit, moi. Ça ne vaut rien. -J’en étais sur.</p> -<p>(Hogy ő azt tudta előre? hogy előre megmondta neki? hogy ez nem -ér semmit? Valjon honnan vette a tudományát?)</p> -<p>Én aztán átadtam neki az izenetet, a mit a férje küldött -általam, hogy kocsikázzon rögtön a vasuthoz, majd én odáig -elkisérem, onnan aztán a legelső vonattal Bécsujhelybe. A Venczelt -viheti magával. <span class="pagenum"><a name="Page_85" id= -"Page_85">-85-</a></span></p> -<p>– No hát üljön föl. Én mehetek.</p> -<p>Én fölhágtam a csézába; – az első ülésbe ültem, a hogy dukál a -kadétnak, mikor őrnagynéval kocsikázni van szerencséje. Szemközt -ültünk, a térdeink egymáshoz értek.</p> -<p>Aztán, a mint a Steinfeldet elhagytuk, Fritillária a napernyőjét -a kocsiülés felé fordította. Nagy terebély napernyője volt, aféle -en tout cas. Mind a ketten elfértünk alatta.</p> -<p>– Az nem baj, hogy a fehér lőpor megbukott, – suttogá hozzám, – -hanem, hogy a mi cello duóink is megbuktak, az a csapás.</p> -<p>Arra én is gondoltam már.</p> -<p>– Ez után a fiaskó után előre látható, hogy mi következik. A -hadügyminiszterium abba hagyat minden további experimentálást a -fehér lőporral; az őrnagy nem fogja a fél éjszakákat a chémiai -laboratóriumban tölteni, hanem otthon marad, beül az én szobámba, -pipázik és altvatert iszik.</p> -<p>– Rosszul alszik tán?</p> -<p>– Nagyon rosszul. Aztán mentül többet pipázik, mentül több -altvatert iszik, annál álmatlanabb. Én a cellomat az almáriumba -zárhatom.</p> -<p>– Én meg a hegedűmet akaszthatom szegre.</p> -<p>– Nem is ér a cello hegedű nélkül semmit.</p> -<p>Azzal a két térde megszorította a térdemet.</p> -<p>Fatális állapot.</p> -<p>– A mi duóinknak vége!</p> -<p>S két könnycsepp gyült a szemébe.</p> -<p>(Nagyon szerethette – azt a hegedűt).</p> -<p>Magam is meg voltam rőkönyödve.</p> -<p>Egészen közel hajolt hozzám, úgy hogy a forró lélekzetét -éreztem, mikor suttogott:</p> -<p>– De én nem fogok lemondani… én találok ki valamit… nem nyugszom -bele… ha az ördögökkel kötök is szövetséget… <span class= -"pagenum"><a name="Page_86" id="Page_86">-86-</a></span></p> -<p>Én kértem, hogy lassabban beszéljen; az inas meghallhat valamit -a bakon.</p> -<p>– Ejh, mit! Az az én emberem. Tőlem kap havonkint húsz forint -extra-fizetést. Olyan hűséges, mint a kutyám.</p> -<p>S aztán folytattuk tovább a páros suttogást.</p> -<p>Az az eddigi biztos módja a találkozásnak, valószinü, hogy a mai -naptól kezdve el lesz előttünk zárva.</p> -<p>Mit tehetünk ezentul?</p> -<p>Őrültnél őrültebb terveket gondoltunk ki.</p> -<p>Egy sem vált be.</p> -<p>Az őrnagy nem zárkózik be többé a vegytani terembe; nappal engem -strázsál az iskolában, este meg Fritilláriát a szobájában.</p> -<p>Eddig minden gondja a fehér lőporra volt, ezentul a rizsporra is -gyanakodni fog.</p> -<p>Abban a nagy kaszárnya-akadémiában minden találkozás lehetetlen. -Annak ezer szeme van.</p> -<p>De talán a parkban lehet.</p> -<p>A katonai akadémiának van egy hetven holdas parkja.</p> -<p>Abban van egy szép temető. A hová azokat helyezik el, a kik -időközben a nagy katonai intézetben elhaláloznak. A halottak -siremlékeit megkoszorúzni kegyeletes kötelesség. Vannak közöttük, a -kiknek emléke Fritilláriára nézve kedves. Szokott nekik virágokat -hordani. – Az a temető olyan kedves hely. – Azokra nézve, a kik még -örülnek az életnek!</p> -<p>A Venczel közvetíteni fogja az izeneteket.</p> -<p>Ezt az életrevaló eszmét tovább fejlesztettük, a vasuti perronon -sétálva, a míg a vonat megérkezett.</p> -<p>Forró kézszorításokkal vettünk egymástól búcsút.</p> -<p>Engem ez persze sokkal jobban érdekelt, mint a világ minden -puskapora. Lőhettek a Steinfelden miattam, a hová akartak.</p> -<p>Pedig bizony mondom, hogy az az egyszeri tengerész, a ki a -lőporos hordóba dugott égő gyertya lángjánál gyújtott pipára, nem -követett el olyan eszeveszett bolondságot, <span class= -"pagenum"><a name="Page_87" id="Page_87">-87-</a></span> mint én -ebben az órában; majd elmondom később, hogy te is megitélhesd: föl -lehet-e ezt venni egy regénybe? nem mondják-e rá azt az olvasók, -meg a kritikusok, hogy ez hihetetlenebb a háromszinü kandurnál -is?</p> -<p>Mikor aztán a vonat tovaragadta előlem Fritilláriát, én is -visszatértem a Steinfeldre.</p> -<p>Ott már akkor vége volt minden lőkisérletnek; a főtisztek csézái -már robogtak az országúton; a laffeták szekereikhez voltak már -csatolva; az őrnagy is készen volt, Nikkellel egyben; csupán csak -én rám vártak. Nem azért, mintha én lettem volna a legnagyobb úr a -társaságban, hanem mivelhogy elvittem az őrnagynak a kocsiját.</p> -<p>Fogadtak is szép heilige Kreuz Donnerwetterrel! «Hol járt -ön?»</p> -<p>Mondtam, hogy a bárónét kisértem, utasítás szerint, a vasuthoz, -s ott őriztem, míg a vonat megjött.</p> -<p>– Ezer milliom mennykő! Önnek nincs semmi dolga a professzorné -mellett, hanem a professzora mellett!</p> -<p>Hát ezt én eddig nem tudtam.</p> -<p>No de már most megtanultam.</p> -<p>A professzor mérges volt az egész úton. Nem tudtam már hová -dugni a lábamat, hogy össze ne tapossa. Szemben ültem vele.</p> -<p>S a rossz lelkiismeret azt sugdosta a belsőmben, hogy azok a -haragos csizmasarkok igazán meg vannak érdemelve.</p> -<h3>XI. «60.»</h3> -<p>Másnap, mikor a tanterembe fölmentem, ezt a számot találtam az -iskola nagy számvető fekete táblájára kolosszális jegyekkel -fölkrétázva:</p> -<p>«60».</p> -<p>Nikkel pajtás megmagyarázta nekem: ez a szám azt jelenti, hogy -még mátul hatvan napig maradunk az intézetben. István király napján -végződik a szemesztrisz, akkor aztán szabadulunk haza, kivéve -azokat, a kiket itt <span class="pagenum"><a name="Page_88" id= -"Page_88">-88-</a></span> hagynak, vagy grácziából, vagy -büntetésből. Ezt a 60 napot tehát, mely a vizsgákkal végződik, -ugyancsak föl kell használni s neki feküdni egész szorgalommal a -tantárgyaknak.</p> -<p>Ezentul minden nap egy számmal kevesebb lesz fölirva a táblára, -egész az 1-ig. A 0-t már nem irja föl senki.</p> -<p>Nekem is hozzá kellett (volna) látnom a könyvekhez. E miatt «is» -pihenhetett a hegedű.</p> -<p>De más okból is.</p> -<p>Az őrnagy határozottan tudtomra adta, hogy nála semmi keresni -valóm nincs; ott már minden hivatal be van töltve. A Nikkel sem -járt többé a chémiai laboratóriumba. Az őrnagytól elvették a -kulcsát. Megsütheti a fehér lőporát. Az most tetszett magának a -Jónás próféta szerepében a töklevél alatt. A tantermen kivül sehol -sem volt látható. Ott pedig igen kellemetlen examináló kedvében -volt, különösen én irányomban. Mintha csak kiválasztott kegyencze -lettem volna, engemet maczerált legjobban a physikából, chémiából -és mathematikából, a miket ő tanított. Tőlem akart megtudni olyan -dolgokat, hogy hogyan támad a jégeső? Mi okozza az északifényt? Mi -lehet a holdnak tulsó oldalán?</p> -<p>Én persze nem tudtam kielégíteni a kiváncsiságát.</p> -<p>Olyankor aztán komoly dorgatoriumot tartott.</p> -<p>– Ön hibás utat választott szellemi tehetségeinek -kifejlesztésére. Ön a fantáziáját raffinirozza, holott az elismert -thezis, hogy a képzelőtehetség túltengése mindig az -emlékezőtehetség rovására történik. A poétáknak erős fantáziájuk -van, azért gyönge a memóriájuk. Ez a két tehetség olyan, mint az -ellentétes szinek, a ki folytonosan veres szinre néz, ha fehér -papirra tekint, zöldet lát; ha feketére néz, fehéret, vagy hogy ad -hominem szóljak, a memoria és a fantázia olyan két egymást -absorbeáló fogalom, mint a tankönyv, meg a hangjegy.</p> -<p>Nekem kapóra jött a felelet.</p> -<p>– De hiszen akkor, nagyságos tanár úr, nekem mindig <span class= -"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span> a -tankönyvet kellene magam előtt látnom, mikor fehér papirosra -nézek.</p> -<p>– Üljön le! – riadt rám mérgesen. – A tanárnak felelni kell, de -nem visszafelelni! Ha ön a tudományos kiképződésben ily retrograd -progressziót fog tanúsítani én kénytelen leszek önt a tanév -bevégezte előtt a gondnokához hazaküldeni.</p> -<p>Ettől a fenyegetéstől ugyancsak megszeppentem.</p> -<p>Hazaküldetni! most!</p> -<p>Hát akkor a mi merész terveinkből Fritilláriával mi lesz?</p> -<p>Mik voltak azok a merész tervek?</p> -<p>Hát már most mégis rátérek.</p> -<p>De kérlek, ne csinálj hozzá valami túlságosan fancsali -képet.</p> -<p>Meg akartunk szökni együtt a nagyvilágba.</p> -<p>Ezt főztük ki azon a fiaskós napon, a hintóban és perronon.</p> -<p>Az volt a tervünk, hogy ketten együtt beutazzuk Európát, minden -fővárosban konczerteket adva. Elkezdjük Schweizban. Azért ottan, -mert nyáron az a tourista-nép gyülhelye s ott legkevésbé lehetünk -holmi hivatalos üldözésnek kitéve. Elébb Varsóra gondoltunk. -Fritillária orosz nő volt; de ott kellemetlenségeknek lettünk volna -kitéve. Másutt pedig saison mort van ilyenkor. Párisban télen -szándékoztunk fölmerülni.</p> -<p>Csoda sikereket jósoltunk magunknak! Sapristi! Sakinka! -Teringette! Milyen plakátok! Egy orosz hölgy, meg egy magyar fiu. -Amaz a violoncellon, ez a hegedün virtuóz.</p> -<p>Óriási nagy bolondság volt biz ez; – de hát mondtam én valaha, -hogy nem voltunk tökéletes bolondok mindaketten?</p> -<p>Még rám nézve nem is elég a «bolond» jelző, én még azonfölül -czudarságot is követtem el. Tönkre akartam tenni nem csak egy -asszonynak a jó hirnevét, hanem még <span class="pagenum"><a name= -"Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> egy derék embernek az egész -életpályáját is. Ebből olyan botrány kerekedik, a mi az őrnagyot -lehetetlenné teszi. Velem nem duellálhat; egy őrnagy egy iskolás -kadéttal. Kénytelen lesz állásáról, tiszti rangjáról lemondani.</p> -<p>Hogy ezt én nem láttam!</p> -<p>S az őrültségünkben volt systema.</p> -<p>Fritilláriának minden lépését őrízték. Lehetetlen volt a vele -érintkezés. (Van is lehetetlenség a világon, ha egy asszony -akarja.)</p> -<p>Először is a jó Venczel Fritillária zsoldosa volt. Húsz forint -havonkint egy privatdinernek szép pénz! Azért érdemes egy kis -perfidiát elkövetni. Tehát leveleket kaphattam Fritilláriától, a -mikben arról értesített, hogy dolgunk a legjobb kerékvágásban van; -részleteket élőszóval a tudvalevő helyen.</p> -<p>Az a tudvalevő hely volt a park végében levő kis temető.</p> -<p>Ott nyugszanak azok a növendékek és tanárok, kik a katonai -akadémiában haláloztak el.</p> -<p>Fritilláriánál nagy volt a kegyelet.</p> -<p>Kalendáriumában minden gyásznap meg volt jelölve egy kereszttel, -a melyen egy kedves ismerős elment abba a csendes iskolába – örökké -tartó vakáczióra.</p> -<p>Azokon a napokon Fritillária koszorut kötött télizöldből s maga -vitte el azt a kedves halott sírjára.</p> -<p>Kiválasztotta azt az órát, a melyen a növendékek a parkban -gyakorlatokat tartanak.</p> -<p>E gyakorlatok között legnépszerűbb volt a szökevénykergetés. -Erre pályadíj volt kitűzve – egy lázsiás tallér.</p> -<p>Ha nem akadt önkényt vállalkozó kadét, sorshuzás útján -választottak egyet, a kinek három percznyi egérutat engedtek, hogy -az alatt a parkban elrejtőzhessék. Van ott sok mindenféle menedék, -palánkok, grották, bozótok, sánczok, terebélyes fák, rőzserakások, -csatornák, a mik mögé el lehetett bujni. A ki legelébb fölfedezte a -szökevényt, az kapta meg a tallért, a szökevény pedig kapott -ütlegeket a <span class="pagenum"><a name="Page_91" id= -"Page_91">-91-</a></span> pajtásaitól, a mennyi elég volt neki. Ha -azonban egy óra alatt nem birták a buvóhelyét megtalálni, akkor a -szökevény magától előjött, jelentkezett az auditornál s ő kapta meg -a jutalom tallért.</p> -<p>Azokon a délutánokon, melyeken Fritillária a sírkertben lerótta -a kegyelet adóját: én voltam rendesen az önkénytesen -jelentkező.</p> -<p>Én pedig az ilyen alkalmat onnan tudtam meg, hogy ilyenkor a -temető-őr, kinek a házikója a sírkertben belül volt, künn állt az -ajtóban. – Strázsált. – Meg volt neki hagyva, hogy az alatt, míg az -őrnagyné a temetőben jár, senkit be ne bocsásson; de mindenkinek a -nevét följegyezze, a ki közeledik s netán be akar menni. A -sírkertnek nyolcz láb magas fala van s másutt nincs bejárás.</p> -<p>Nincs ám rendes embernek; de egy dezentornak!</p> -<p>Volt eszem, hogy nem kerültem az ajtóra, hanem megkerültem a -kert falát. Hátul nagy platán-fák voltak, a miknek az ágai -áthajoltak a kertfalon. Hires voltizsirozó voltam. Egy ilyen -platánról könnyű szerrel átjutottam a kertfalra; a belső oldalához -a falnak egy fokozatos állvány volt támasztva, melyen a kertész -apró cserepei voltak sorba rakva, a mikben ő árvácskákat, -verbenákat s egyéb sírdiszítésre szánt virágokat tenyésztett. Ezen -az állványon, mint egy kész lépcsőn szállhattam le a falról.</p> -<p>A sírkertben van egy szép nagy emlék, fehér és fekete -márványból, egy hires igazgatótanáré; ennek az oszlopos fülkéje, a -lépcsőzete egészen arra van teremtve, hogy azt egy titkolózó pár -bizalmas suttogásaira fölhasználja.</p> -<p>Köröskörül hangzott liget, csalit az üldözők lármájától. Az -alatt nekem elmondta Fritillária, hogy melyik impresszáriótól minő -választ kapott a szándékolt vendégszereplésre, minő föltételek -mellett konczertezhetünk és mikor? Egész programmot állított már -össze a jövő saisonra. Még Amerikából is kapott kecsegtető -ajánlatokat. Az egész tournéenk biztosítva van már.</p> -<p>Engem igazán csak a «miatyánk» őrzött, hogy most <span class= -"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span> valami -hires hegedű-virtuóz nem vagyok; – vagy, hogy agyon nem ütöttek. -Mind a kettőhöz volt elég hivatásom.</p> -<p>Mikor aztán az óra letelt, az üldözés lármája elvonult, én -megint ugyanazon az úton, a melyen idejöttem, szépen visszaszöktem -s mentem jelentkezni az auditorhoz. Társaim faggattak, hol -bujkáltam? Mondtam nekik mindent, csak az igazat nem. A jutalom -tallért elkuráltam fagylaltra vagy dinnyére a pajtások közt.</p> -<p>Szép Fritillária pedig keresett négylevelű lóherét a sirok közt -s azt hazavitte a férjének; azzal legitimálta magát.</p> -<h3>XII. A BŐGŐ-VONÓ.</h3> -<p>Annyi csepp józan ész maradt meg nálunk, hogy meggondoljuk, -miszerint be kell várnunk a tanév lefolytát, a bizonyítványom -kiadását, a hivatalos hazabocsátást; mert ha elébb találok -elillanni, mint katonaszökevényt csipnek el s abból aztán majd -olyan konczert lesz, a hol nem én fogom a hegedűt, hanem a hegedű -fog engem.</p> -<p>Tehát ez volt az operette-tervünknek a fináléja.</p> -<p>A vizsgák befejezte után a hazamenendő katonatiszt növendékek -este nagyszerű mulatságot rendeznek a parkban; mely végződik -tüzijátékkal, melynek rakétáit maguk a kadétok készítették (a -fekete lőporosok). Ezen szemvakító és fülsiketítő produkczió alatt -én észrevétlenül elpárolgok a sokaság közül; egy ugrással átvetem -magamat a harmadfél öl széles patakon (megtettem én azt elégszer -salto mortaléval is, bukfenczet vetve a levegőben), hátul a -kertajtót nyitva találom, azon kiosonok; egy fedett hintó fog várni -a «Rákóczy torony» előtt, Venczellel a bakon, a ki az őrnagyné -bőröndjét az enyémmel együtt és a hangszereket tokostul előre -elhozta; benn a hintóban Fritillária. Én beugrom a hintóba: azzal -«alea jacta est!» vágtatunk ki a vasuthoz. Ott fütve a mozdony. -Előre megrendelt különvonat áll készen a rendelkezésünkre, s míg -<span class="pagenum"><a name="Page_93" id= -"Page_93">-93-</a></span> az illetők a római fáklyákban és -tűzkerekekben gyönyörködnek, mi már a Semmering alagútjaiban -bujkálunk, s aztán üthetik már bottal a síneinket.</p> -<p>Minden úgy klappolt, mint egy népszinházi prémieren.</p> -<p>Az utolsó napja a szemesztrisnek kánikula derekán a legpompásabb -mulatság közt telt el. Elbúcsúztunk egymástól és a tanárainktól. De -engem nem vitt rá a lélek, hogy az őrnagyhoz is fölmenjek. A -tanteremben vettem tőle búcsút s a bezárt ajtajának a kulcslyukába -dugtam be a két névjegyet (egyet a bárónő számára p. p. c.)</p> -<p>A megszökés is teljesen sikerült. A Stuweriád alatt -észrevétlenül jutottam ki a hátulsó ajtón.</p> -<p>Minden ember az égre bámult, a rakétákban gyönyörködött.</p> -<p>Ott volt a Rákóczy-torony előtt az igért hintó.</p> -<p>A Venczel is ott állt, a felső kabátomat tartva a karján.</p> -<p>– No csak frissen! frissen! vegye föl!</p> -<p>Hirtelen rám segíté a felső kabátomat.</p> -<p>– Itt van ő? – kérdezém tőle.</p> -<p>– Itt hát. Odabenn ül már. Csak tessék beszállni.</p> -<p>– Hát a bőgő? – kérdezém én, nem látva a bakon a -violoncellot.</p> -<p>– Az is benn van a kocsiban.</p> -<p>Azzal fölnyitá a kocsi ajtót és erővel betuszkolt.</p> -<p>Arra egy kellemetlenül ismerős borizű hang szólalt meg a hintó -sötét odujából:</p> -<p>– Bőgő nincs, de a bőgővonó itt van.</p> -<p>Fritillária helyett a kalugyer ült a hintóban, aki egy kezével a -köpönyegem gallérját ragadta meg, a másikkal pedig egy görcsös -botot húzott elő maga mellől.</p> -<p>Én ki akartam magamat szakítani a kezéből, de akkor két hatalmas -marok ragadta meg a karjaimat hátulról.</p> -<p>– Csak be a hintóba urficskám, szépen – dörmögé Venczel a -fülembe. Erős ficzkó volt (s a tettenkapott gonosztevőnek nincs -ereje), oda tolt a hátulsó ülésbe. Aztán maga is beült a hintóba, -velem átellenbe. <span class="pagenum"><a name="Page_94" id= -"Page_94">-94-</a></span></p> -<p>– Te gazember! Te áruló! – ordítottam reá.</p> -<p>De már a kocsis becsapta a hintó-ajtót, fölugrott a bakra s -hajtatott lóhalálában elfelé.</p> -<p>Én átláttam, hogy két erős férfi ellenében hasztalan a -ficzánkolás s megadtam magamat. Csak szóbeli invektivákkal -éltem.</p> -<p>– Hát áruló lettél, Venczel. Pedig olyan jól fizetett az úrnőd. -Húsz forintot adott havonkint azért, hogy titkát megőrizd.</p> -<p>– De az uram még jobban fizetett, az harmincz forintot adott -azért, hogy a báróné titkát eláruljam.</p> -<p>– Te gazember!</p> -<p>Erre közbe szólt a kalugyer:</p> -<p>– Ne szidd a Venczelt, öreg. A Venczel a valóságos őriző -angyalod. Ő tégedet megóvott attól, hogy a magad életét tönkre -silányítsd s azonfelül egy asszonynak a becsületét elrabold s egy -derék embernek az egész sorsát fölforgasd.</p> -<p>Ennél igazabbat Socrates sem mondott soha.</p> -<p>– Ez az őrnagy te neked jóltevőd volt – folytatá a nagybátyám a -bölcs korholást. – Ugy bánt veled, mint az édes fiával. S mikor már -rájött a gonoszságaidra, a helyett, hogy kitörte volna a nyakadat, -a hogy rászolgáltál, kegyesen elhallgatott. Mindent tudott a -felesége leveleiből. A ti bolond világfutó plánumotokat. S aztán -szépen kinyitotta előtted az ajtót, a min a magad ásta labyrintból -kiszabadulhattál. Nem kergetett, hagyott futni. Már most neked az -lesz az első dolgod, hogy a vasuti állomáson irsz az őrnagyodnak -egy szép búcsúzó levelet, bocsánatot kérsz tőle a pajkosságaidért, -megköszönöd számtalan jóságát, csókoltatod a méltóságos asszony -kezeit. A levelet majd elhozza a Venczel; a derék, becsületes -Venczel. – No, most aztán gyujts rá öreg; tudom, hogy tíz hónap óta -nem szivaroztál.</p> -<p>Azzal előhúzta a szivartárczáját s megkinált egy regalitással. -<span class="pagenum"><a name="Page_95" id= -"Page_95">-95-</a></span></p> -<p>Mit tehettem? – rágyujtottam.</p> -<p>A vasutig aztán egész tréfás kedvvel elmondá a Venczel, hogyan -hordta ő a báróné leveleit, a miket tőle küldözött én hozzám meg az -impresszáriókhoz, elébb a férjéhez. Azt is elmondta szakértő -magyarázattal, hogyan tudta a tanár a lepecsételt leveleket -elolvasni, anélkül, hogy az adresszátus észrevette volna, hogy az a -levél föl volt nyitva.</p> -<p>Ezt a tudományt följegyeztem magamnak; de most nem mondom el, -mert még magam is hasznát vehetem valaha.</p> -<p>Ekkép végződött a szép Fritillária novellája.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>Már most tudod, hogy mért nem szednek a méhek a császárkorona -harangkelyhéből mézet!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_96" id= -"Page_96">-96-</a></span></p> -<h2>PASSIFLORA.</h2> -<h3>I. AZ ÉLETMEGHOSSZABBÍTÓK.</h3> -<p>Hahhó!</p> -<p>(Ez már sensatiós fejezet-czím!)</p> -<p>«Életmeghosszabbítók!»</p> -<p>(Hát van ilyen a világon?)</p> -<p>Van hát. Én magam is éltem vele.</p> -<p>(De hisz annak, a ki az életet meg tudja hosszabbítani, -okvetlenül milliomossá kell lenni.)</p> -<p>Azzá is lesz a!</p> -<p>Azonban tartsunk sort.</p> -<p>A mint a nagybátyám engemet a Circe tengeréből erőhatalommal -(mint hajdan Odyszszeüszt az árboczhoz kötözve) a száraz földre -kimentett, az volt a kérdés, hogy «quid nunc?»</p> -<p>A katonai akadémiából egy rezervlájtinánti pátenssel lettem -elbocsájtva. A katonai pályával végeztem. Azaz, hogy a nagybátyám -gondolta, hogy végeztem. Már a mi az ő fogalma volt a katonatiszti -pályáról. Délelőtt rekrutákat abriktolni; délután kurizálni.</p> -<p>A helyett komoly életpályát választott a számomra; a juridikait -folytassuk, a hol elhagytuk. Rájött, hogy az ilyen gonosz ficzkót, -mint én, nem helyes dolog professzorok felügyeletére bizni; mert -ott elcsábítja a professzorok leányait, feleségeit. Más systémát -kell velem kezdeni. – Alló föl Budapestre, a világ közepébe! -Beiratkozni az egyetemre.</p> -<p>Itt nem olyan könnyű a gyereknek asszonyokat, leányokat -elbolondítani, mert nagy a konkurrenczia. <span class= -"pagenum"><a name="Page_97" id="Page_97">-97-</a></span></p> -<p>Nem volt ám akkor még Andrássy-út, tele sétáló istennőkkel.</p> -<p>Még Andrássy sem volt.</p> -<p>A mi szépség található a fővárosban, annak meg nagy az ára. Az a -sok börziáner, a sok defraudans lehetetlenné teszi a diákféle -embernek a versenyzést.</p> -<p>A diák kap száz forintot havonkint, abból élelmezi magát: azt a -diák az első héten mind ellumpolja; a hónap három negyedrészében -aztán kényszermértékletességre van utalva, kénytelen otthon maradni -és szorgalmaskodni. «Sine Cerere et Baccho friget Venus».<a name= -"FNanchor_4" id="FNanchor_4"></a><a href="#Footnote_4" class= -"fnanchor">4)</a></p> -<p>Több pénzt pedig nem kap! Punktum!</p> -<p>Én pedig már akkor az ujságokból értesültem arról, hogy a -vasuttársaság az apám puszta telkét fölvásárolta kerek kétszázezer -forintért. Az ott van az árvapénztárba letéve, ötös kamatra. Az -nekem tizezer forintot jövedelmez évenkint. Azonkivül a -földbirtokom, a mit örököltem. Minek bifláljam én az osztrák jogot? -– Mikor azt a nélkül is a szegletbe vágjuk. Mihelyt egyszer a -Garibaldi megjön.</p> -<p>De hát hiába remonstráltam: a kalugyer hajthatatlan volt a maga -életnézeteiben.</p> -<p>– Még csak húsz esztendős vagy. Ilyen suhancznak nem kell pénzt -adni a kezébe. Vársz, a míg nagykorú fogsz lenni, négy -esztendeig.</p> -<p>Addig az örökségem jövedelmét a kapitálishoz csatolják.</p> -<p>Ezt így rendeli a törvény.</p> -<p>Valóságos Juszticzmord ez!</p> -<p>Az embert nem engedik huszonnégy esztendős koráig élni!</p> -<p>A törvény kényszeríti az emberi kukaczot, hogy mint a -selyembogár mindennap rágjon meg egy csomó levelet, aztán kösse be -magát egy selyemgubóba, lesse, míg azt fonálkint a vizsgán -legombolyítják róla a rigorozumok motollájával; akkor még egy -darabig pupa állapotban <span class="pagenum"><a name="Page_98" id= -"Page_98">-98-</a></span> heverjen lábak és szárnyak nélkül, s csak -a huszonnegyedik esztendőben pattanjon ki a bábhüvelyéből, mint -himes pillangó! Ez erőszakoskodás!</p> -<p>No de szerencsére ennek is van ellenszere.</p> -<p>Vannak derék, jószivű emberek, a kik a korábban élni kivánó -ifjakat megszánják s lehetővé teszik rájuk nézve, hogy az életet -korábban elkezdjék. A közéletben úgy híjják ezeket a -csodadoktorokat, hogy uzsorások.</p> -<p>Ezek azok a bizonyosok, a kik az élet meghosszabbításával -foglalkoznak.</p> -<p>Mert hiszen a ki nekem hetven-nyolczvan esztendőn túl fölfelé -hosszabbítja meg az életemet, az süsse meg a tudományát. Hanem azok -az én jóltevőim, a kik a huszonnégy éves koromon innen lefelé -segítették az életemet meghosszabbítani. Maig is örök hálával -emlékezem meg róluk, – meg egy csomó tizenkétszer prolongált s -négyszer kifizetett váltóval.</p> -<p>A kalugyer ugyan csalatkozott, mikor azt hitte, hogy én nem -tudom a jövedelmemet elkölteni, azért, mert ő rajta ül a -Wertheim-kasszán, a mibe az el van zárva.</p> -<h3>II. SZINHÁZAINK ANNO EINSBÓL.</h3> -<p>Azt a boldog korszakot, a melyben még nem voltak «átkos közös -ügyeink» (Bécsnek volt minden, nekünk semmi), szoktuk egymás közt -úgy híni, hogy «anno eins».</p> -<p>De kár, hogy ennek a mi Budánknak «és» Pestünknek az akkori -képét meg nem örökítette a Vasárnapi Ujság.</p> -<p>Különösen a szinházainkét.</p> -<p>Ott állt a nemzeti szinházunk körül véve, oldalt fogva, szembe -szállva a Zrinyivel, a Griffel, a Vörös ökörrel, három hires -csárdával, a miknél modálisabbat Püspök-Ladánytól Füzes-Abonyig nem -találni. Mostani oszlopos csarnoka helyén állt a Katona, Bánk-Bán -szerzőjének szobra, melyet áldott emlékü Tomorynk öntetett Züllich -Róbert, akkor még egyetlen hazai szobrászunkkal; a vasköltő -<span class="pagenum"><a name="Page_99" id= -"Page_99">-99-</a></span> merész poziturával lép előre, égfelé -emelve a – pennáját. Némelyek úgy magyarázták azt a pózt, hogy most -kiakarja fecskendezni a tintáját az égbe s csillagok lesznek -belőle; mások ellenben azt állították, hogy de bizony bele akarja -mártani tollát a holdvilágba, hogy fényes költeményeket irhasson -vele. A mi azonban nem akadályozta a kerepesi-úton végig vonuló -búcsújárókat, hogy körül ne térdepeljék és zsolozsmájukkal meg ne -tiszteljék. Azt hitték, ez a szent Kajafás.</p> -<p>A lánczhid előtt Budán volt egy rengeteg nagy granárium, a minek -a homlokára ormótlan nagy betükkel volt fölirva a dicsekvő mondat: -«hazafiság a nemzetiségnek». Itt tánczolta a legszebb kánkánt -(Dunanan apóban) a nemzetiség a hazafiságnak.</p> -<p>A harmadik volt a Borju-téren, vagy hol? Egy szóval az egyik -körülhagymás piaczán a még-nem-fő-sem-szék-városnak. Itt röhögtem -életemben legnagyobbakat a «Háromcsőrű kacsában».</p> -<p>Ezek a magyar muzsának szolgáltak.</p> -<p>Azután emlékezem még arra a gunyhók öreg apjára, a mi az új -vásártéren tehénkedett: egy deszka Parthenon. Az volt a német -szinház. Aztán még ott volt a krisztinavárosi arena. Az még most is -uralkodik.</p> -<p>Mindezt pedig csak azért hordom elé, hogy a tisztelt olvasót -megkonfundáljam vele, hogy ne találgathassa, hogy ki volt, mi volt, -hol volt az a primadonna, aki az én negyedik novellámra tárgyat -szolgáltatott. Ott volt a Thespis-szárnyékok valamelyikében.</p> -<p>Ezt a virágnevet választottam a számára: «Passiflora».</p> -<p>Universal genie volt.</p> -<p>Játszott mindent. Naivát, hősnőt, paraszt menyecskét. Énekelt -népszinműben, operettben; még ballettre is vállalkozott. (Salambó -szerepében.) És mindenben remekelt.</p> -<p>És aztán a színpadon kivül is annyiféle szerepet tudott -játszani. A milyen a publikuma volt.</p> -<p>Idekinn is nagy publikuma volt. <span class="pagenum"><a name= -"Page_100" id="Page_100">-100-</a></span></p> -<p>És azokban a szerepeiben is remekelt.</p> -<p>Én nekem például a Kaméliás Hölgyben tetszett legjobban.</p> -<p>Többet jártam én a szinpadi próbákra, mint a leczkékre. Többet -is lehet ott tanulni.</p> -<p>Még egészen tele volt a mellem a Fritillária -reminiszczencziáival.</p> -<p>Még vissza-visszagondoltam azokra a szép álmokra, a mik a művész -állványt trónussá magasztosítják.</p> -<p>De magamban nem hegedülök.</p> -<p>Ellenben most egy új Olympus nyilt meg előttem. A pieridák berke -a maga egész pompájában. Istennők és nimfák, trikóban és -tülangléban; éneklő, tánczoló szilfidek, najádok és -hamadriádok.</p> -<p>Nekem is volt tehetségem e mámorító pályához.</p> -<p>Én is szavaltam egyszer egy verset «szükölködő horvát -testvéreink» javára. S a közönség el volt tőle ragadtatva. -Dicsérték (még a lapok is) a hangomat, meg a taglejtéseimet.</p> -<p>Ugyan kérem, van valaki a világon, akinek életében egyszer át ne -villant volna a szivén az a vágy, hogy szinészszé legyen?</p> -<p>Én annál inkább elmondhatom ezt, mert a hegedűvirtuoztól a -szinészig nincs több, mint egy lépés.</p> -<p>Kivált ha az ember szerelmes. Ugy, ahogy én voltam.</p> -<p>Őrjöngtem az én Passiflorámért.</p> -<p>Igenis: az «én Passiflorámért».</p> -<p>Én tartottam neki butorozott szállást.</p> -<p>Féltékeny voltam rá. Duelláltam érte.</p> -<p>Akkor még szabad volt párbajozni s nem intézték el az afféreket -jegyzőkönyvvel. <span class="pagenum"><a name="Page_101" id= -"Page_101">-101-</a></span></p> -<h3>III. A HŰ BARÁT.</h3> -<p>Minden héten összevagdalkoztam valakivel Passiflora miatt.</p> -<p>Hol én kaptam egyet, hol én adtam egyet.</p> -<p>A Passiflorának nem udvarolt senki büntetlenül.</p> -<p>Grófocskák, bárócskák, bankárfiucskák tanulták respektálni a -szerzett jogokat.</p> -<p>Passiflora természetesen ártatlan volt mindenekben.</p> -<p>Ő nekem hűségesen meggyónta mindig, ha valaki veszedelmesebb -modorban udvarolt neki. Arra persze nem lehettem féltékeny, hogyha -a szinésztársai a szinpadon ölelgették. Hát ez a szerepében van. -Hát ha a szinpadon csókolóznak is, az ellen nincs törvényeinkben -védelem. A szinpadi csók «egy szükséges jó» (annak, a ki kapja), -«egy szükségtelen rossz» (annak, a ki nézi).</p> -<p>Ha egy férj, egy szerető féltékeny arra, hogy a feleségét, a -szeretőjét a szinpadon mások megcsókolják, ez nagy nyavalya.</p> -<p>De annak csak egy orvossága van.</p> -<p>Lediktálhatom a reczipéjét.</p> -<p>Az ilyen féltékeny férj, vagy szerető álljon be maga is -szinésznek, játszszon szerelmes szerepeket, akkor a szinpadon is -maga fogja ölelgetni, csókolgatni a drága kincsét és senki más. -(Ezt a három sort húzd alá (cursiv), mert ebből még lesz -valami.)</p> -<p>Én azonban nem strázsálhattam egész nap a Passiflorát. Tanulni -is csak kellett, pedig sokat.</p> -<p>Szerencsémre volt egy biztos jó barátom. Régi, kipróbált -czimbora. A derék Nikkel.</p> -<p>Ő mint aktiv szolgálatban levő tüzérhadnagy került ki az -akadémiából s ide lett transferálva Budapestre.</p> -<p>Átkozott kevés dolga volt. A gellérthegyi czitadellának az -őrzése volt rá bizva.</p> -<p>Ördögöt strázsálta ő azt a czitadellát! <span class= -"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span></p> -<p>Maguk a katonák is mókát csináltak belőle. Hiszen senki sem -lopja el azokat a mihaszna vaságyúkat.</p> -<p>Hanem a helyett valahányszor a Passiflora szobájába léptem, már -rendesen ott találtam az én Nikkelemet, tiszteletteljes poziturában -ülve a pamlag előtti fotelben, a csákója a kezében, a kardja a -térde között.</p> -<p>Ez engem nagyon megnyugtatott.</p> -<p>Egy katonatiszt nagyon jó arra, hogy az orczátlan czivilista -udvarlókat elriaszsza az embernek a felesége és imádottja -közeléből. Ilyet minden okos embernek kellene tartani. Ha felesége -is van, meg imádottja is van, akkor kettőt.</p> -<p>No! Magától a Nikkeltől csak nem félthettem a szép -Passiflorát.</p> -<p>Szegény kis secondlájtinánt, a kinek hazulról alig van annyi -apanázsa, hogy egy violacsokrot vehessen prezentbe. Az csak nem -konkurrálhat az én thearózsa és kamélia bukéimmal!</p> -<p>Aztán Passziflora praktikus ész. Tud külömbséget tenni az -udvarlók között. Ő olyan hűséges hozzám, mint Helena volt -Párishoz.</p> -<p>(De hát tudja azt valaki, hogy Helena hűséges volt -Párishoz?)</p> -<p>Egyszer ugyan már keményen összevagdalkoztunk egy szép leány -miatt. De hát akkor még gyerekek voltunk. – Azóta csak megjöhetett -az esze – a Nikkelnek.</p> -<p>Aztán micsoda ügyetlen udvarló volt szegény ficzkó!</p> -<p>Az én jelenlétemben egyébről sem tudott beszélni Passiflorához, -mint a rengeteg sok strapácziákról, a miket egy szegény -tüzérhadnagynak ki kell állni a mindennapi übungokon, vizben, -sárban; meg hogy milyen rossz a koszt a kantinban, s hogy a -privadinere hogy lopja a czigarettáit.</p> -<p>Nevetni való figura volt.</p> -<p>(Nono, majd aki legutoljára nevet!)</p> -<p>S aztán nem sok idő mulva, hogy én Passiflorához <span class= -"pagenum"><a name="Page_103" id="Page_103">-103-</a></span> -megérkeztem, fölkelt, fölhúzta a szarvasbőr-keztyüjét, ajánlotta -magát Passiflora előtt. Passiflora odanyujtotta neki a kis ujját, -melyet ő is az ujja hegyével érintett; megmondta, hogy rapportra -kell neki menni; velem kezet szorított és eltávozott; nem akart -bennünket zavarni a boldogságunkban.</p> -<p>Mikor aztán betette maga után a szőnyegajtót, Passiflora -fölkaczagott hangosan s egész tréfát csinált belőle.</p> -<p>– Szegény fiú! Ön régóta ismeri? Mindig ilyen volt? Ilyen -szemérmetes? Milyen kómikus figura! Mikor itt ül órahosszant, s -csak a kalpagja lószőr-kokárdáját czirógatja s nem mer fölnézni a -szemembe. Mindig az anyjáról beszél; más nő nem létezik ránézve. -Aztán nagyokat sóhajt. Azt mondja, hogy nagyon boldogtalan. Ha -kérdem tőle, mi baja, akkor elkezd arról beszélni, hogy ő milyen jó -barátja önnek; hogy egymáshoz vannak forrva gyermekkoruk óta. Önért -az üdvéről is képes volna lemondani. – Aztán, hogy ő meg nem -házasodhatik soha. Katonatiszt csak olyan leányt vehet el, a ki -kaucziót tud letenni. – Aztán beszél arról, hogy ön milyen gazdag -fog lenni, ha nagykorúvá lesz. – Szerelmes belém nyakig, szegény -fiú. De a világért el nem árulná előttem egy szóval, bármennyi -avanszot adok is neki.</p> -<p>– De hát miért ád neki avanszokat?</p> -<p>– Ön azt nem tudja megérteni? Hogy milyen nagy kincs egy nőre -nézve egy igaz jó barát, a ki csak jó barát és semmi egyéb.</p> -<p>– De az viszont nagyfokú kegyetlenség, egy jó barátot soha sem -teljesülő vágyak fölkeltésével megkinozni.</p> -<p>– Ezt mondja ön másnak, ne egy szinésznőnek. Hát nem az-e nekünk -a mindennapi hivatásunk, hogy minden érző szivet zsongásba hozzunk? -Hogy minden fantáziát fölébreszszünk? Hogy varázsunkat éreztessük? -Nincs-e a szerződésemben, hogy a szerepeimet hiven fogom -eljátszani?</p> -<p>– De nem a szinpadon kivül! <span class="pagenum"><a name= -"Page_104" id="Page_104">-104-</a></span></p> -<p>Passiflora földuzta az orrát.</p> -<p>– Ha ön úgy kivánja, én megtehetem, hogy mától fogva úgy élek, -mint egy apácza: elzárkózom a külvilágtól. Nekem ez nem nagy -erőfeszítésembe kerül; hisz ön legjobban tudhatja, hogy még ön -irányában sem voltam gyönge soha.</p> -<p>Ez előtt kapitulálnom kellett. Ez már igaz. Volt gyöngédség, -ábrándozás, turbékolás, a mennyi elég; de annyira nem jutottam, -hogy egymásnak azt mondtuk volna, hogy «te és te».</p> -<p>S a hány imádója csak azzal dicsekedhetett, hogy Passiflorával -együtt szupirozott, az mind kénytelen volt bevallani, hogy a -bizalmasságban soha sem mentek annyira, hogy a pezsgős poharakat -egymásnak a fején összetörték volna. Passiflora sokat tartott a -renoméjára!</p> -<p>Még azt a titkot is keblembe zárta, hogy egy szép délután Nikkel -hadnagy ilyen nyilatkozatot tett előtte:</p> -<p>– Kisasszony! én vagyok a világ leggyávább embere! – Ha én olyan -volnék az ellenség előtt, mint a milyen gyáva vagyok, mikor önnel -szemben ülök, nem érdemelném, hogy egy napig egyem a császár -kenyerét.</p> -<p>Ilyen respektust tudott ám tartani a Passiflora.</p> -<p>Megkövetelte, hogy a deklarált imádójának komoly szándékai -legyenek vele.</p> -<p>Az voltam én. – Azok voltak nekem.</p> -<h3>IV. KOMOLY SZÁNDÉKOK.</h3> -<p>(Ugyan mik lehettek azok a komoly szándékok, a mik szoros -kapcsolatba fűztek egy még gyámi hatóság alatt levő diákot, meg egy -állandó angazsma nélkül való vidéki primadonnát?)</p> -<p>Olvasd csak el, a mit a megelőző fejezetben az aláhúzott -sorokban megörökíték.</p> -<p>Igenis. <span class="pagenum"><a name="Page_105" id= -"Page_105">-105-</a></span></p> -<p>A filisztereknek, a mindennapi embereknek a vezércsillaga a -«fixum»; a zseniknek a «fixa» (idea.)</p> -<p>Az én fixa ideám az volt, hogy Passiflorát elválhatatlanul -magamhoz fűzöm.</p> -<p>Ennek pedig csak az az egy módja van, hogyha magam is szinészszé -leszek.</p> -<p>Nincs ennél szebb életpálya a kerek földön.</p> -<p>Ehhez nem kell se kineveztetés, se megválasztatás; nem -követeltetik se index, se érettségi bizonyítvány, se tesztimonium, -se diploma, s egyéb fészkes fránya; az ember kinevezi maga magát -művésznek, s az lesz. Ha van talentuma, beleszületik, ha van -zsenije, felnő az égbe.</p> -<p>A ki szinész lesz, minorennisből egyszerre majorennissé lesz. – -A szinész nem fizet adót. (Sem adósságot.) Mindig szabad -vándorművészt értek alatta; mert a fix angazsált pesti szinész már -glebæ (klebæ) adstrictus. (A második szó tótul van.)</p> -<p>A szinész, ha szerelmes lesz, semmi sem állja útját a -boldogságának. Az megházasodik, a nélkül, hogy az impedimentumok, -czeremoniák, dispenzácziók, dimisszorialisok, matrikulák, -reverzálisok, moringlevelek labyrintusán keresztül törné magát; – -ha kinyomtatják a teátrumczédulára a neveiket egymás mellé: ..y úr -és ..y asszonyság, rendben van minden.</p> -<p>Aztán micsoda magasztos hivatás! Terjeszteni a magyar nyelvet és -irodalmat; megküzdeni az idegennel, meghódítani Pozsonyt, -Temesvárt. «Veni, dixi, vici!» Fentartani a lelkesedést a -nemzetben! Minden újév napján előadni Bánk-Bánt, márczius 15-ikén -Bem apót, Husvétkor a Peleskei Nótáriust, Pünkösdkor Rákóczyt, -István napján a Szigetvári vértanúkat, Mindszentek napján a Molnár -és gyermekét, Karácsonykor a Szökött katonát s látni a nemzetet, a -mint sír és a mint kaczag?</p> -<p>Az írók elneveztek minket a nemzet napszámosainak! Mily fölséges -czím! – Emlékeztet a fűrészporra! <span class="pagenum"><a name= -"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span></p> -<p>És általjában ez az egész szinpadi társadalom, ez az exlex -osztály, a mit semmi törvény nem reguláz, egymás között mily -összetartó, csak a szeretet tartja őket össze. A világgal mindig -haragban, de egymással mindig barátságban. Hulló csillagokat -követelnek, de hulló morzsákkal is beérik. Egy krájczervirslivel, -egy krigli sörrel, kvarglival mivel, meg az aranyos anekdotáikkal -olyan lakomát csapnak, hogy Bontoux irigyelhetné őket. Soha sem fáj -a fejük a miatt, hogy mit ad holnap a sors? Mit adunk mi? Ez a -kérdés.</p> -<p>Aztán még egyet tegyünk hozzá.</p> -<p>Hiszen lesznek még sokan, a kik az 1861-től 1865-ig lejárt időt -végig lépkedték lánczos lábbal, azok előtt még megrémlik, mint egy -gonosz álom, hogy micsoda nyomorúságos elbusulni való állapot -kisértett akkor itt nálunk végtül végig, alul-felül. Az egész -ország egy nagy nyavalyában, a mit nem tud gyógyítani, szégyel -bevallani.</p> -<p>Az egyetlen szabad ember az országban a kóbor komédiás, a ki még -nincs megstemplizve, megfinánczolva, megmászrégelozva; a többi mind -rabszolga, helóta, igavonó barom, dög!</p> -<p>Lehet-e csodálkozni azon, hogy akadtak hevesvérű suhanczok, -kiknek fejükbe ment a multak dicsősége s aztán neki szaladtak a -felhőnek, hogy ők azt majd másfelé hajtják a köpönyegeikkel?</p> -<p>Bizony el akartam én szökni az iskolából vándorszinésznek.</p> -<p>S aztán két szép szem is biztatott rá.</p> -<p>Csodálatos proteusai a szemeknek. Mennyi változatra tudtak -alakulni. De hiszen azért volt szinésznő.</p> -<p>De még csodásabb adománya volt ezeknek a szép szemeknek, hogy az -embernek a lelkébe tudott vele látni.</p> -<p>Ez a fődolog!</p> -<p>Mivelhogy van és lesz egy örökké tartó háború két ellenfél -között, a kiknek neve «nő» és «férfi». Míg a világ <span class= -"pagenum"><a name="Page_107" id="Page_107">-107-</a></span> világ -lesz, ez a két ellenfél folyton hódító háborút fog egymás ellen -folytatni. Szó sincs békekötésről. Dualismusról talán? Ha az egyik -fél meghódol. Ezzel a princzipiummal: «a mi az enyém, az az enyém; -a mi pedig a tied, – az is az enyém».</p> -<p>S ha épenséggel a nő szinésznő, akkor ez a háború valóságos -várostrom természetét veszi föl.</p> -<p>Mi pedig a háborúban a fődolog?</p> -<p>Tudom, tudom. Az a banális frázis Montecuculitól: «pénz, pénz és -megint pénz». Csak Montecuculi ne beszéljen. Ő értett ehhez -valamit, a mikor harmincz esztendeig elpiszmogtak egy -háborúval.</p> -<p>Láttunk mink már egy olyan háborút, a mikor az egyik félnél -semmi pénz sem volt, a másiknál volt minden pénz, mégis az a fél, a -melyiknek semmi pénze sem volt, maga alá kerítette azt, a melyiknél -minden pénz ott volt. Nem is nagyon messze volt tőlünk.</p> -<p>A fődolog a háborúban megtudni azt, hogy mi szándéka van az -ellenfélnek. A kinek legjobb kémei vannak, az a győztes. Albrecht -herczeg is ezzel nyerte meg a custozzai ütközetet.</p> -<p>No hát ilyen spionjai voltak Passiflorának a szemeiben.</p> -<p>Az embernek a szive közepéig látott velük.</p> -<p>A hizelgés, az esküdözés, az igéret vagy igazi vagy hamis.</p> -<p>A sok hamis közül kiválasztani az igazit, ez a tudomány!</p> -<p>S ezzel birt Passiflora. Az igazi az enyim volt.</p> -<p>Én voltam az igazi bolond, a ki kész voltam beváltani azt, a mit -igérek: hogy megválok az életpályámtól, áttérek a szeretőmére. A -míg nagykorú nem leszek, élem a czigány életet, támaszkodva a -jótékony Bärelékre, a tékozló fiúk gondviselésére. Ha pedig -nagykorú leszek, megkapom a pénzemet, akkor magam leszek -szinigazgató; én szervezek társaságot s abban aztán magam leszek a -hérosz, primo amoroso, szinpadon és szinpadon <span class= -"pagenum"><a name="Page_108" id="Page_108">-108-</a></span> kivül; -ő pedig a primadonnám, a kit még a wiedeni szinház sem fog -elszerződtethetni tőlem, mert túlliczitálom.</p> -<p>Ez volt a mindennapi álmom.</p> -<h3>V. A PIÓCZÁK.</h3> -<p>(Hiszen már beszéltél róluk!)</p> -<p>Nem az uzsorásaimról akarom én folytatni az elcsépelt thémát. -Igazi pióczákról van szó.</p> -<p>Egy reggel, a mint a rendes olvasmányomat sietek fölkeresni a -fekete táblán (nem az egyetem fekete tábláján, hanem a -hirdetmény-táblán), nagy ijedelemmel látom a rózsaszinű czédulán, -hogy a tegnapra hirdetett előadás megváltozott – Passiflora -betegsége miatt.</p> -<p>Vágtattam komfortébli-halálában a szállására!</p> -<p>Csöngetésemre ijedt képü szobaleány nyitotta ki az ajtót.</p> -<p>– Hogy van?</p> -<p>– Fekszik.</p> -<p>– Szabad bemennem?</p> -<p>– A doktor van odabenn.</p> -<p>– Kérdezze meg.</p> -<p>Addig a konyhában hagytak állni.</p> -<p>Bebocsátottak.</p> -<p>Passiflora ott feküdt a csipkés vánkosok között, a doktor -reczeptet írt az asztalnál; egy hosszút, egy rövidet, meg egy még -rövidebbet.</p> -<p>Én köszöntem neki. Azt mondta rá «szervusz».</p> -<p>Félve lépkedtem az alkovenhez.</p> -<p>Passiflorának az arcza egészen veres volt a hőségtől Hogy -ne?</p> -<p>Egy nagy zacskó volt kötve a nyakára, megtöltve bodzavirággal, -olyan forrón, a hogy csak ki lehet állni.</p> -<p>– Nagyfokú torokgyulladás, – mondta a doktor.</p> -<p>Passiflora egy hangot sem tudott adni.</p> -<p>– Csak tessék föntartani a bodzavirágzacskót, s a mint -<span class="pagenum"><a name="Page_109" id= -"Page_109">-109-</a></span> kihül, másikat alkalmazni, a milyen -forrón csak eltűrheti. Közben óránkint egy kanállal iszogatni az -elixirt, a mit majd a patikából adnak erre a reczeptre. Azután majd -jön egy kataplazma, lenmaglisztből és egy pár mustártapasz a -pácziens talpára; de ha estig nem enyhül a baj, akkor okvetlen hat -pióczát kell alkalmazni a torkára.</p> -<p>A doktornak még holmi titokteljes kérdezősködése volt -Passiflorától, a mihez az én jelenlétem nem volt kivánatos. Én az -alatt az ablakba álltam.</p> -<p>– Csak ki nem dugni a kezeit a paplan alól, még egy dunnát kérni -a szomszédból. Ha szomjas, langyos mandula tejet inni.</p> -<p>A mint a doktor betette maga után az ajtót, Passiflora lerúgta -magáról a dunnát, takarót; ledobta a nyakáról a forró bodzavirágos -zacskót, a két karjáról felrántotta a hálórekli ujjait s fuldokolva -rikácsolá «meghalok!»</p> -<p>Én rémülten ugrottam oda hozzá; akkor egyszerre átölelte a két -karjával a fejemet és hevesen megcsókolt. Olyan forró volt a -lehellete, mint mikor a szamovár tetejét felnyitják.</p> -<p>Még ilyen helyzetben nem találtam.</p> -<p>Egészen magánkívül volt. Az arcza lángolt, a szemei -villámlottak. Meg voltam ijedve; nem magamért, hanem ő érte. -Egészen komolyan vettem azt, hogy most mindjárt meg fog halni. Itt -az én karjaim közt, engemet ölelve, csókolva.</p> -<p>Mert hisz az egészen természetes, hogy ha már egyszer meg akar -halni, hát akkor legalább kiveszi az életből a maga részét, a miért -érdemes volt ezen a planétán vegetálni.</p> -<p>Kértem igen szépen, hogy feküdjék vissza az ágyába, mezítláb -van, meghűti magát; a rekliujjakkal is ujra betakartam a -karjait.</p> -<p>Akkor aztán elkezdett sírni.</p> -<p>De meg a három reczept is a kezemben volt. <span class= -"pagenum"><a name="Page_110" id="Page_110">-110-</a></span></p> -<p>– Engedje meg, hogy elküldjem a szobaleányt a patikába a -reczeptekkel.</p> -<p>(A doktor nekem nyomta azokat a markomba. Clairvoyant volt. -Tudta, hogy én fogom kifizetni.)</p> -<p>Erre megint odahúzta a fejemet magához, valamit akart a fülemben -súgni: «az a doktor egy nagy szamár<span class= -"flip">!</span>»<a name="FNanchor_5" id="FNanchor_5"></a><a href= -"#Footnote_5" class="fnanchor">5)</a> (Ezt ugyan fenhangon is -mondhatta volna.)</p> -<p>Azzal a fülemnek adott egy csattanó csókot, majd megsüketültem -bele.</p> -<p>– Ne sirjon, az ég áldja meg! Még jobban megfájdul a torka.</p> -<p>– Hadd fájduljon! – Lihegé. – Bár meghalnék.</p> -<p>– Meg nem hal, de elvesztheti a hangját.</p> -<p>Ez hatott rá.</p> -<p>– No hát csöngessen a szobaleánynak.</p> -<p>A szobaleány jól nevelt házi szellem volt, ha nem csöngettek -neki, nem jött be az ajtón.</p> -<p>Én utasításokat adtam neki, hogy hol csináltassa meg az -orvosságot: a király-utczai patikában, Török Józsefnél, ott kapni a -legjobbat; itt a pénz rá. Aztán üljön fel az én komfortéblimba, -hogy hamarább megjárja az utat. Majd én addig itt maradok, bezárom -utána a konyhaajtót s aztán ha visszajön, háromszor egymásután -húzza meg a csengetyűt; arról tudom meg, hogy ő van az ajtón. -Siessen!</p> -<p>Hjuj, de mérges volt Passiflora, mikor visszatértem hozzá. A kis -vánkost a fejemhez vágta.</p> -<p>– Maga ostoba! – hörgé reszelő hangon. – Miért mondta a -szobaleánynak, hogy háromszor csöngessen?</p> -<p>– Hát hogy ráismerjek róla, hogy ő van az ajtón; ne nyitogassam -az ajtót minden bolond embernek: szinházi szolgának, mosónőnek, -ördögpokol kéregetőnek.</p> -<p>– Maga bolond! – dühösködék. <span class="pagenum"><a name= -"Page_111" id="Page_111">-111-</a></span></p> -<p>– Édes Passiflora! Maga deliriumban van.</p> -<p>– Az apja lelke.</p> -<p>– Nyujtsa a kezét. A balt.</p> -<p>A pulzusát akartam megtapintani s azt jól tudtam az orvosi -tudományból, hogy az embernek csak a balkezén van pulzusa, mert -azon az oldalon van a szive.</p> -<p>Ide adta aztán nem a balkezét, hanem a jobbot, de úgy, hogy a -fülem is megcsendült bele.</p> -<p>A hölgytenyér bűnét aztán logice az ajaknak kell expiálni.</p> -<p>A pofonütés utalvány a csókra – a vista.</p> -<p>Passiflora alaposan félreértette a doktor utasítását; azt hitte, -az én nyakamnak van szüksége a forró umschlagra. Paroxismusban -volt.</p> -<p>Most aztán számlálhattam az érverését.</p> -<p>Én bizony nem tartottam a kezemben a zsebórámat, hogy -megmondhatnám, hány perczig tartott a paroxismus?</p> -<p>Sokáig tarthatott, mert egyszer csak felhangzott a hármas -csengetés a konyhaajtón.</p> -<p>Passiflora nem akart elbocsátani.</p> -<p>– Maradjon.</p> -<p>– A szobaleány jött meg a patikából.</p> -<p>– Hadd várjon.</p> -<p>– De az orvosságot hozta meg.</p> -<p>– Az is várjon.</p> -<p>A hármas csengetés azonban kétszer, háromszor is -ismétlődött.</p> -<p>– Még a kezében marad a csengetyűhúzó.</p> -<p>– No hát menjen a pokolba, nyissa ki az ajtót.</p> -<p>Én siettem az ajtót kinyitni; de meg is lettem érte jutalmazva -szép meglepetéssel. Nem a Katika volt a türelmetlen csengető, hanem -a – Nikkel pajtás.</p> -<p>Olyan ostoba képet csináltunk egymásra, a milyent csak -lehetett.</p> -<p>A Nikkel azt rebegte zavarában.</p> -<p>– A Katika… <span class="pagenum"><a name="Page_112" id= -"Page_112">-112-</a></span></p> -<p>A mire én visszakadencziáztam.</p> -<p>– A patika…</p> -<p>(Hát az ő jeladása a hármas csengetés?)</p> -<p>– Passiflora beteg?</p> -<p>– Az ám! beteg.</p> -<p>– Én most hallottam a lovardában.</p> -<p>– Én meg a Venczel professzor előadásán.</p> -<p>Olyan szemtelenül hazudtunk egymásnak, mint két, ugyanegy -portékában utazó vigécz.</p> -<p>– Mi baja van Passiflorának? – kérdezé tőlem Nikkel.</p> -<p>– De ne állj itt az ajtóban, hanem gyere be. – Nógattam én.</p> -<p>De ő csak állt ott kint a gangon, mint egy tűzkárvallott -kéregető.</p> -<p>– Te benn voltál nála?</p> -<p>– Hogy ne lettem volna? Csak nem ülök itt a konyhában a sparherd -előtt.</p> -<p>– Beszéltél a doktorral?</p> -<p>– Ő beszélt; én hallgattam.</p> -<p>– Mit mondott a doktor?</p> -<p>– Azt mondta, hogy nagyfokú torokgyuladása van -Passiflorának.</p> -<p>Erre a szóra a Nikkelnek az arcza olyan fakó lett, mint a -csizmatalp. Hátrahőkölt.</p> -<p>– Torokbaj? Hisz az ragályos lehet. Te nem félsz?</p> -<p>– Én nem tudom. Mit értek én a nyavalyákhoz?</p> -<p>– De én tudom; mert én mingyárt megkapom a torokbajt, ha csak -beszélnek is róla.</p> -<p>– Hát be sem jösz az ajtón?</p> -<p>– Nem én, ha Mahumed paradicsomának az ajtaja volna is.</p> -<p>– Meg sem nézed a Passiflorát?</p> -<p>– A míg meg nem gyógyul a nyaka.</p> -<p>– Hát visszafordulsz az ajtóból és elszaladsz?</p> -<p>– De még te veled sem szorítok kezet; hisz már te is megkaptad a -bacillusokat. <span class="pagenum"><a name="Page_113" id= -"Page_113">-113-</a></span></p> -<p>S ugyancsak haladt a sarkával előre a barátom.</p> -<p>– Hallod-e te Nikkel pajtás; ha te katonának is olyan gyáva -volnál ellenséggel szemben, mint a milyen vagy udvarlónak -Passiflora ellenében, nem érdemelnéd, hogy egy napig egyed a -császár kenyerét.</p> -<p>Nikkel pajtás a fülét hegyezte; mintha rá ismerne erre a -czitátumra. Aztán a szája egyik szögletét félrehuzva, a másikon meg -hegyesre pödörve azt a kis bajuszát, olyan furcsa-furcsa-furcsa -mosolygással nézett rám.</p> -<p>– Hát csak eredj vissza pajtás; ápold a szép Passiflorát; ott -egyikünk fölösleges.</p> -<p>Azzal egy gyors Flankenbewegunggal rükkvertzkonczentrálta magát -a lépcső felé. Engem ott hagyott az ajtóban.</p> -<p>Bizony nem szaladtam utána; de az ajtóban sem maradtam.</p> -<p>Ez az átkozott hármas csöngetés nem ment ki a fejemből.</p> -<p>Valami furfangos stratagémát gondoltam ki.</p> -<p>Nem zárom be az ajtót.</p> -<p>A csöngetyüt pedig elnémítom olyanformán, hogy a hosszúnyelű -seprűnek a szakállas keféjét beledugom a szájába. Most már -rángathatják felőlem. Ellenben, hogy ha a Katika megérkezik, azt -mégis megtudjam, fogtam két bádog kannát; az egyik tejes, a másik -petroleumos volt, üresek; azokat az ajtó elé állítottam, egymás -tetejébe; ha valaki az ajtón benyit, majd csinálnak azok -zörgést.</p> -<p>Azzal visszamentem a szobába.</p> -<p>Passiflora türelmetlen volt már.</p> -<p>– Hol van az orvosság?</p> -<p>– Nem a Katika jött.</p> -<p>– Hát ki csengetett?</p> -<p>Nagyot nyeltem. Mit hazudjak, hogy fel ne ingereljem?</p> -<p>– A szinházi szolga volt.</p> -<p>– Ejnye, te hazug kutya!</p> -<p>Először szólított pertu; igaz, hogy nem igen szép czím -<span class="pagenum"><a name="Page_114" id= -"Page_114">-114-</a></span> kiséretében, de majd jön még szebb is. -Folytatá a szép szót.</p> -<p>– Hát hol vette volna a jogot a szinházi szolga háromszor -megrántani a csöngetyüt?</p> -<p>Észrevette, hogy elszólta magát s nekem már a nyelvem hegyén -volt a kérdés, hogy «hát ennek a kanonirnak van joga háromszor -csöngetni?» Megelőzött. A kardvívásban úgy híjják ezt, hogy -«elővágás».</p> -<p>– A Nikkel volt itt!…</p> -<p>Ezzel aztán föl voltam szabadítva, hogy a jó pajtásomat -lepocskondiázzam. Nem én árultam el.</p> -<p>– Igen. Ő volt itt. A gyáva! A mint meghallotta, hogy magának a -torka fáj, úgy elszaladt, mint egy szekerész.</p> -<p>Passiflora nem itélte el e megfutamodást, még pártjára kelt.</p> -<p>– Szegénynek gyakran szokott torokgyuladása lenni s azt idegen -embertől könnyen megkapja az ember. Lehet ragályos.</p> -<p>– Hát ha én nem félek a ragálytól, hogy megkapom magától a -torokgyikot?</p> -<p>Erre olyan ördögi kedvességgel mosolygott rám, halkan -suttogva.</p> -<p>– Hiszen te nem vagy idegen.</p> -<p>Ezzel aztán lefegyverezte minden rebellis indulatomat; boszúság, -féltékenység elnémult; csak a rabszolga szerelem maradt meg.</p> -<p>Megmutattam, hogy én nem félek a lélekzetét beszívni.</p> -<p>S erről igazán orvosi értekezést lehetne írni. Hogy az anginát -hogy lehet kigyógyítani szájacskával. (Gondolom, így híjják a -pharmaceuticában magyarul az «osculumot».)</p> -<p>A hol nem lehet hirtelen kapni kataplazmákat, vezikatóriákat, -sürgős esetekben…</p> -<p>Egyszer aztán csak «drum-bum-csirr-csörr!» mintha a sistergő -menkő ütött volna be, a konyhaajtóval fellökte valaki a bádog -kannákat.</p> -<p>– Vénus anyám! sikolta föl szép Heléna: azaz hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_115" id="Page_115">-115-</a></span> -Passiflora; s valami más nevet invokált, de nekem úgy tetszett.</p> -<p>Szaladtam ki a konyhába. Persze, hogy a Katika jött meg a -patikából. Épen jókor érkeztem, hogy röptiben elfogjam, nehogy -kiszaladjon a gangra s fölordítsa a házat, hogy rablók vannak a -konyhában. Megértettem vele a dolgot. Gyors fölfogásu személy volt. -Egyszerre kapiskálta a causalis nexust a hármas csöngetés, a -bartvis, meg a bádog kannák között. «Tudtam, hogy ez lesz -belőle.»</p> -<p>Oda tette a kezembe a patikából hozott két orvosságos -üveget.</p> -<p>Én siettem be Passiflorához.</p> -<p>– Itt a jó mediczina!</p> -<p>Magam siettem neki beadni az ezüst kanállal a gyógyszert.</p> -<p>Persze, hogy összetévesztettem a dekoktumot a gargarizáló -lélötytyel. Az utóbbit adtam be neki az evőkanállal. Azt hiszem, -mindegy volt az. De észrevette a zamatjáról s összeszidott. Azt -mondta, hogy semmire sem vagyok használható. Kikergetett, hogy -csináljam meg a kataplazmát.</p> -<p>Szót fogadtam.</p> -<p>Kimentem a Katikához.</p> -<p>– Hozott mustárt?</p> -<p>– Igaz! Itt van.</p> -<p>– Hát lenmaglisztet?</p> -<p>– A meg emitt van. – Szedte ki a zsebéből egyenkint.</p> -<p>– Hogy kell ezt megcsinálni? – Kérdezém.</p> -<p>– Az egyiket hidegen, a másikat melegen. – Felelt Kati.</p> -<p>– De ehez valami vászon is kell.</p> -<p>– Igazság az. Honnan vegyük?</p> -<p>– Rántson elő egy inget a szennyesből!</p> -<p>Azt széthasogattuk.</p> -<p>Én aztán elkezdtem a pépet fölkenni egy hosszún hasított -vászondarabra. <span class="pagenum"><a name="Page_116" id= -"Page_116">-116-</a></span></p> -<p>– Az nem jó! az nem jó! az az alja! Kiáltott rám a -szobalány.</p> -<p>– Hát azután?</p> -<p>– Az alja gyapotvászonból van. Az nem jó burkoláshoz. Csak az -eleje van rumburgi vászonból, az jó flastromnak.</p> -<p>Még ezt sem tudtam. Mennyit tanul az ember prakszisból.</p> -<p>Aztán fölkentük a két csodaszert a vászonra. Hidegen a -lenmaglisztet, melegen a mustárt. Azt is megfordítva kellett volna. -Ezeket már a Katika vitte be.</p> -<p>Egy percz mulva bömbölve jött vissza. A fejéhez vertek -mindent.</p> -<p>Pedig igazán mondom, jobb lett volna megfordítva.</p> -<p>Itt aztán az orvosi tudományom teljesen véget ért. Sohasem -gyakoroltam magamat betegápolásban.</p> -<p>Eszembe jutott, hogy még nincsenek kimerítve a reczeptek.</p> -<p>Dekoktum – gargarizma, – kataplazma, – szinapizmus… még van -valami hátra! A «hirudó».</p> -<p>– Elhozta a pióczákat? – Kérdém a szobaleánytól.</p> -<p>– Én? pióczákat? Hátha minden omnibuszkocsis egyszerre herczeggé -lesz?</p> -<p>– Hiszen üvegben adják azt.</p> -<p>– De engem kitör a nyavalya menten, ha csak ránézek is! Aztán -papirossal van az letakarva, keresztül rágja magát rajta.</p> -<p>– Hátha föl kell rakni a pióczát a kisasszony nyakára?</p> -<p>– Én ugyan hozzá nem nyulok…</p> -<p>No szépen vagyunk! Akkor ez a hivatal is az én nyakamba -szakad.</p> -<p>Most aztán magamnak kellett elszaladnom a patikába, fölvásárolni -a nadályokat. A patyikus utánam kiáltott:</p> -<p>– Aztán ne tessék elfelejteni a grájzlernél beszólni tíz -krajczár ára taplóért.</p> -<p>– Mi a frányának? <span class="pagenum"><a name="Page_117" id= -"Page_117">-117-</a></span></p> -<p>– A vérzés elállítására.</p> -<p>Még egyszer visszakiáltott a patyikus:</p> -<p>– De ne bükkfataplót tessék venni! hanem zsidóbőrtaplót!</p> -<p>– Értem, értem.</p> -<p>Mire visszakerültem hozzá, már akkor tele volt a szobája -részvevő látogatókkal. Szinésznő kollegái: a naiva, a komika, a -kegyes anya, a rivális mind sorba ülték a pamlagot. Direktor, -rendező, karmester egymásnak adták a kilincset. Azok mind tudtak -valami csalhatatlan gyógyszert a torokgyuladás ellen. A komika -hozott magával bürök-flastromot, a mi ő neki mindig használt, úgy -hivják, hogy «minuten flaster» (a melilotisról); a második -primadonna megajándékozta Morrison pilulákkal, a miknek a hatása -csalhatatlan; a naiva pedig egy egész eleven homeopatha doktort -hozott magával, a kinek a lapdacsaitól délutánra úgy elmulik a -torokfájás, hogy este fölléphet Passiflora a «Tücsök»-ben. (Ez volt -a force-szerepe.)</p> -<p>Ő azonban mind valamennyit biztosította, hogy holnap reggelre -meg fog halni.</p> -<p>Engem szóhoz sem hagytak jutni a pióczáimmal. Kinéztek a -szobából. A direktor hónom alá öltötte a karját.</p> -<p>– Gyerünk innen, amice. Itt mi alkalmatlanok vagyunk.</p> -<p>S elhurczolt magával. Nem gorombáskodhattam vele, mert nekem is -præsumtiv direktorom volt.</p> -<p>De délután, a mint a Szikszaynál letettem a kanalat, rögtön -siettem a Passiflora betegágyához.</p> -<p>Akkor meg csupa mosóné, putzwäsch-tisztítóné, varróné, zsidóné, -kosztadóné, masamódné állta körül az ágyat; megint nem juthattam -hozzá.</p> -<p>Öt óra tájt ismét szerencsét próbáltam.</p> -<p>Hát nem ott ült már valamennyi női tagja a társaságnak a kávés -asztalnál? Nem kompromittálhattam Passiflorát.</p> -<p>Hét órakor aztán bizonyosra jöttem vissza. Olyan darabot -<span class="pagenum"><a name="Page_118" id= -"Page_118">-118-</a></span> adtak, a miben valamennyi mind -szerepelt. Üres maradt a szobája.</p> -<p>De már akkor igazán halálán volt Passiflora.</p> -<p>Az arcza egészen ki volt kelve magából, a szemei lázban égtek; -«megfulladok», lihegé, mikor odaléptem a fekhelyéhez.</p> -<p>– Mingyárt fölrakjuk a pióczákat, – mondám én, előhúzva a -zsebemből a két üveget. Az egyikben voltak azok a vérszopó -szörnyetegek, számszerint hatan, a másik pedig azoknak a -fölrakására szolgált. (Napközben informáltattam magamat egy medikus -kolléga által, hogy miféle sorkamorkái vannak ennek a -műtétnek.)</p> -<p>Elébb meg kell a bőrt nedvesíteni czukros vízzel, hogy a nadály -beleharapjon, azután egyenkint minden nadályt beletenni a szűk -fiólába szájával fölfelé fordítva s akkor az üvegcsét precise a -pácziens nyakára illeszteni.</p> -<p>Probavi et successit.</p> -<p>Rettenetes látvány, mikor egy szép hölgynek a tokáján így lóg -sorban hat ilyen fekete szörnyeteg; vonaglanak, szivnak, poczakosra -duzzadnak, kinyúlnak, meg összehúzódnak. Szörnyű egy collier!</p> -<p>Nem is azokat néztem én, hanem Passiflora arczát s nagy -elégtételemre szolgált perczről-perczre láthatni, hogy változik az -kedvezőbbre; a lázas veresség elmulik rajta; a szemek tüze lelohad, -a szempillák álmosan lecsukódnak, az ajkak szétnyilnak; a pácziens -szépen elalszik. Derék pióczák! Soha sem fogom többet az -uzsorásokat pióczáknak nevezni.</p> -<p>Már most aztán igazán ott kellett maradnom, hogy a pióczákat -strázsáljam; mert azok el nem távolíthatók onnan, a hová egyszer -bekaptak, a mig maguktól le nem válnak. Aztán mikor egy-egy -lekanyarodik, azt hirtelen el kell fogni, hogy a rekli himzett -fodrait össze ne vérezze. A harapás nyilásán még folyik a vér -magától, azt szivacscsal föl kell itatni; a lehullott vérszívót egy -csészébe dobni. Néhány percz mulva aztán a vérző sebet egy -csipetnyi <span class="pagenum"><a name="Page_119" id= -"Page_119">-119-</a></span> taplóval betömni, a mi a vérzést -elállítja s ezt öt izben ismételni.</p> -<p>Mit meg nem tesz az ember, mikor szerelmes? Máskor egy -nadálylyal világgá kergethettek volna.</p> -<p>Passiflora pedig az alatt szépen aludt. Megtapintottam a -pulzusát: egész rendesen veregetett. Megszünt a láza. Letörültem az -izzadságot homlokáról a zsebkendőmmel. – Aztán hagytam aludni. – A -gyertyát elvittem az asztalra, hogy ne süssön a szemébe.</p> -<p>Hát már most ezekkel a pióczákkal mit csináljak?</p> -<p>A medikus az mondta, hogy újabb használatra való képesség -tekintetéből sót kell hinteni a hátukra: akkor kiadják magukból a -vért. Azt is megtettem. – Milyen szép piros vére volt!</p> -<p>Egy gondolatom támadt.</p> -<p>Én ezeket a drága vércsöppeket nem hagyom elveszni: megörökítem. -Találtam egy üvegcsét, a miben mandula olaj volt: még volt belőle -valami a fenekén. Abba csorgattam át a halhatatlanságnak szánt -drága kincset; az olaj felül marad: megőrzi az elpárolgástól; -örökké cseppfolyó marad, miként Szent Januárius vére Nápolyban. – -Sit venia verbo az analogiáért.</p> -<p>Ez az enyim; ehez nekem jogom van. Ezt én holtomig őrizni fogom. -– Ez ő maga. – «Pars pro toto.» Ha a tenyeremre teszem ezt az -üveget, mintha őt magát tartanám a kezemben; az alvó Hófehérkét -üvegkoporsóban. – És ha valamikor hűtelen lesz hozzám, ezt el fogom -temetni ünnepélyesen egy vad rózsa bokor alá. Az én halottamat.</p> -<p>Egészen szentimentálissá tett ez a gondolat.</p> -<p>Jó hosszú ideig alhatott már, mikor nyöszörgését hallottam. -Odasiettem hozzá lábhegyen.</p> -<p>Meglepetve mosolygott:</p> -<p>– Te vagy itt?</p> -<p>– Hát ki volna más? Fáj még a torka?</p> -<p>– Nem érzek semmi szúrást. <span class="pagenum"><a name= -"Page_120" id="Page_120">-120-</a></span></p> -<p>– Aludt valamit?</p> -<p>– Nagyon jól.</p> -<p>– Kell mandulatej?</p> -<p>Megivott egy egész pohárral.</p> -<p>Azután arra kért, hogy emeljem föl, változtassam meg a vánkosát, -a melyik alúl volt, azt tegyem fölül.</p> -<p>A betegápolással sok bizalmaskodás jár együtt. Ez benne a -jó.</p> -<p>– Nem mégy még haza? – kérdezé tőlem.</p> -<p>– Nem hagyhatom magára. A szobalány be nem jön egy világért a -pióczák miatt.</p> -<p>– Sok vért szívtak a nadályok?</p> -<p>Mutattam neki a csészét.</p> -<p>– Hisz ez nagyon kevés! Alig nehány csepp. Ez nem jól van.</p> -<p>Ekkor aztán csak előmutattam neki a zsebembe dugott fiólát. Nem -haragudott érte, inkább elérzékenyült. Két tenyere közé fogta a -fejemet.</p> -<p>– Kedves kis szamaram! Te meg akarod tartani emlékül az én -véremet. Tartsd meg. A tied az. Mint a többi.</p> -<p>Ettől az órától kezdve aztán tegeztük egymást.</p> -<p>Megkaptam a czímemet: «kis szamaram».</p> -<p>Ezentul mindig úgy szólított, – ha egyedül voltunk.</p> -<p>Ez a legmagasabb titulus a világon.</p> -<p>Hittak már téged «kis szamaramnak?»</p> -<p>(Kicsinek nem.)</p> -<p>Passiflora is kapott tőlem ez órában egy emléket, – a mit holtig -fog viselhetni: annak a hat pióczacsipésnek a helyét. Az ott marad, -mint hat szem igaz gyöngy, a nyakán, a míg csak él.</p> -<h3>VI. AZ ÉDES TITOK.</h3> -<p>Ez az idyll tartott egy darab ideig.</p> -<p>Boldogságom még azzal is meg lett tetézve, hogy ezt az -impertinens «szekerészt» (így csufoltam a Nikkelt) valahára -<span class="pagenum"><a name="Page_121" id= -"Page_121">-121-</a></span> még is csak elvitte az ördög a -láthatáromról. A tüzérezredével együtt fölkommandirozták a -legsötétebb Csehországba. Többet nem kellett rá -féltékenykednem.</p> -<p>Egy szép napon aztán Passiflora egy édes titkot sugott a -fülembe. Azt a titkot, a mi egy szerető férfinak a lelkét üdvadó -büszkeséggel tölti el egyszerre. De egyúttal arra is inti, hogy -most már komolyan kell gondolni a jövendőre.</p> -<p>Passiflora nagyon meghalaványult. Néhány nap mulva nagy leczkét -tartott nekem.</p> -<p>– Kis szamaram, most már elő kell venned a jobbik eszedet. Járj -az egyetemre szorgalmasan s a hosszú estéket szenteld a -könyveidnek; tedd le a vizsgákat. Én már úgysem soká maradok -Pesten; mert ezt a rozoga barakot itt a piaczon lebontják; elég -szép volt tőle eddig is, hogy mindnyájunkat: szinészeket, -publikumot agyon nem ütött. Ide a mi Thespis kordénk vissza nem -nyikorog többet. Utánam pedig nem jöhetsz, mert én karriért akarok -csinálni s ahoz egy deklarált imádó csak czölönk s majd magamnak is -egy időre vissza kell vonulnom csöndes magányba a szinpadról. A -magyar publikum nagyon prüd; megköveteli az erkölcsösség látszatát. -Engem nem szabad kompromittálnod. – Arról is tégy le végkép, hogy -szinészszé légy. Úgy is csak az én kedvemért tennéd. Őszintén -megmondom, hogy nincs rá hivatásod; láttalak műkedvelői -előadásokban; kulisszenreiszer voltál. Kitapsoltak; de az csak -alkalmi tetszés volt, jótékony czélra összeverbuvált ismerősök -részéről. Vidéken nincs jótékonyczélu publikum, nincsenek jó -pajtások ingyen klakőröknek. Semmi képzettséggel nem birsz. A -szinpadon sok a kezed, kevés a lábod. Legföljebb másod-, -harmadrendű szinész válna belőled, a ki az első szerelmest csak a -feleségénél játszsza. Az lehet becsületes férj, hanem az czudar -szerepkör. Hidd el nekem, hogy annak a pudlinak, a ki a szakácsné -után viszi a kosarat a szájában, külömb állapotja van, mint annak a -segédszereplő szinésznek, a ki egy primadonnának a férje. Aztán -nekem is vannak ambiczióim, a <span class="pagenum"><a name= -"Page_122" id="Page_122">-122-</a></span> mik a vándor művészi élet -horizonján túlterjednek. Azért láss utána, hogy komoly, derék -embert csinálj magadból. Akkor jöjj elém, a mikor azt monthatod, -kész ember vagyok.</p> -<p>S a többi, s a többi!</p> -<p>Egy szóval úgy lehütött ilyenfajta okos beszédekkel, hogy -tökéletesen megkocsonyásodtam s fogadást tettem neki, hogy komoly -tanulmányok után látva, igyekezendek magamat méltóvá tenni a -szerelmére.</p> -<p>Addig is azonban, mint komoly emberhez illik, gondoskodtam róla -anyagi tekintetben, hogy a Passiflora el legyen látva a szükséges -költséggel. Kivált arra az időre, a midőn a szinpadról félre kell -vonulnia.</p> -<p>Hogy ezt miként intéztem el, kiskoruságom daczára, annak is -elmondom a methodusát, a mire Pinkász úr tanított meg.</p> -<p>Pinkász úr nem ordináré uzsorás, ő előkelő ékszerárus. A -gavallér ember odamegy hozzá: ékszereket akar vásárolni. Kitárja -kincseit; enged válogatni belőlük. Nincsen pénze az ifjunak? Van -hitele! Óh a Pinkász nobel firma! Elvárhat két esztendeig is. -Összevásárolhat nála a fiatal dzsentlmen négyezer forint ára -schmukkot. Beirják a nevét a főkönyvbe. Nem kérdezik hány -esztendős? Mi köze a juvelirnek ahoz, hogy van-e már bajusza a -vásárlónak vagy nincs? A négyezer forintos ékszert aztán elviszi a -gavallér az országos zálogházba; ott megbecsülik; megér kétezer -forintot, adnak rá kölcsön ezeret. – Mikor aztán megint szorul a -kapcza, akkor a gavallér előveszi a zálogházi czédulát, fölkeresi a -Nyakigláb zugzálogüzletét, ott meg a czédulát vágja be, ott megint -kap rá ötszáz forintot, a miből százat kamatul ott fognak, megint -marad négyszáz. – Ilyen a kétnyiretü birka!</p> -<p>Mikor vége volt a szezónnak, érzékeny búcsút vettünk egymástól -Passiflorával. Hónap primája lévén, nagy úr voltam. Elkisértem -Passiflorát Püspök-Ladányig. Ott kiszálltam, a társaság tovább -ment. Egy hétig tanulmányoztam <span class="pagenum"><a name= -"Page_123" id="Page_123">-123-</a></span> a fölöttébb érdekes -Püspök Ladányt, minden délután a kalarábé vonattal lerándulva abba -a vidéki metropolisba, a hol Passiflora játszott, azért, hogy -esténkint egy bukétot dobhassak neki az első fölvonás után: míg -aztán össze nem szidott s haza nem kergetett Pestre.</p> -<p>Első sétám a szinház-tér felé vitt.</p> -<p>A szinház nem volt már sehol. Azt már lebontották az alatt.</p> -<p>Egy nagy szérü volt a helyén, terítve dicsőséges szeméttel, a -miben rongyászok turkáltak kampós botokkal.</p> -<p>Oda mentem közéjük; hátha azok között a rongyok között, a mik a -világot képviselik, találnék valami emléket. – Csakugyan! Egy -rongyász előkapart a szemétből egy atlaszczipősarkat. Emlékeztem -rá. Egyszer Passiflorának odaszorult a kulisszahasadékba a -czipősarka és leszakadt. – Nevezetes eset volt az, mert úgy kellett -neki végig játszani a fölvonást, hogy az egyik lába három -hüvelykkel rövidebb volt mint a másik. Kináltam a rongyásznak a -leleményeért egy dupla piczulát. Ide adta. Meglehet, hogy hamis -volt. A czipősark is, meg a piczula is. De mi boldoggá voltunk -téve. A rongyász is, meg én is.</p> -<p>Még azután másnap is, meg harmadnap is elvándoroltam a lebontott -szinház helyére; a rongyászok nem voltak már ott, magam -turkálhattam a szemétben. Az értékes tárgyakat: tüllangle-rongyot, -tapacziros-szeget, füles-gombot, mider-füzőt, czipő-csattot, -arczfestékes-tégelyt, frufrufésüt, chignon-hajtűt már mind -elhordták belőle, csak az eltépett papirosok hevertek még ott, -bizonyosan szerelmes levelek, a miket a kulisszák hasadékain le -szoktak dobálni.</p> -<p>Azt kutattam, nincs-e azok között olyan levél is, a mi ő hozzá -iródott?</p> -<p>Ugy-e bár, ez már-már annak a jelensége, hogy meg voltam gyöngén -gárgyulva?</p> -<p>Majd jövök még erősebbekkel is.</p> -<p>Mikor elbúcsúztunk egymástól, szent esküvéssel fogadtuk föl, -hogy mindennap fogunk egymásnak levelet irni. <span class= -"pagenum"><a name="Page_124" id="Page_124">-124-</a></span> Én meg -is tartottam a fogadásomat. Mindennap fölvittem a levelemet a -postára magam. (Még akkor levélszekrény nem volt, úgy voltunk -megegyezve, hogy a leveleink poste restante érkeznek.) Minden -istenáldotta nap megkérdeztem a Schalterlöwétől, hogy nincs-e poste -restante levelem? – Nix iszt ta! volt rá a felelet.</p> -<p>Nix iszt ta!</p> -<p>Egy hétig folyvást azt hallani, hogy nix iszt ta! Hisz ez egy -szentet is kihozna a türelméből.</p> -<p>Mi történhetett vele, hogy nem ír?</p> -<p>Talán csak nem halálos beteg?</p> -<p>Vagy elfelejtett volna?</p> -<p>Hűtelen lett hozzám?</p> -<p>Minden újabb levelemben hevesebben unszoltam, hogy írjon már, -mert engem a kétségek Euménidái marczangolnak. Nem felelt rá.</p> -<p>S az alatt minden nap eljártam a borjutérre, a lerombolt szinház -helyére, turkapiszkálni a szemétté vált biledúk között.</p> -<p>Egyszer aztán ezt a mulatságomat is megirigyelte a -magisztrátus.</p> -<p>Nem tudom mi ütött hozzájuk? (Még akkor nem voltak «városatyák», -csak «városdajkák».) Egyszer csak összeseperték a borjutéren a -szemetet és elhordatták.</p> -<p>Most azután egészen elvesztettem a lábam alól a földnek a -czentrumát.</p> -<p>Elővett a melankólia.</p> -<p>Szerelmes voltam.</p> -<p>A lelkiismeret furdalt.</p> -<p>A kétségek marczangoltak.</p> -<p>Gyülöltem a világot.</p> -<p>Nem állhattam tovább ezt a torturát.</p> -<p>Hát hiszen ha a mártirokat máglyán megégették, a még egészen -kompatibilis állapot volt nekik; de hogy egy árva mártirnak -mindennap reggeltől estig sütögessék tüzes harapófogóval a szivét, -az mégis túlságos pretenzio! <span class="pagenum"><a name= -"Page_125" id="Page_125">-125-</a></span></p> -<p>Én azt tovább nem türöm!</p> -<p>«Aut Caesar, aut Tóth Pál!»</p> -<p>Leszek Tóth Pál.</p> -<p>Vigye el az ördög az egész osztrák jogot! Hét ördög a római -jogot! Hetvenhét ördög az egyházjogot! Én nem ismerek más jogot, -mint a jus naturaet!</p> -<p>Levelet irtam a nagybátyámnak.</p> -<p>Nagyon szép levél lehetett. Nagyon sajnálom, hogy párját meg nem -tartottam. – Abban kifejtettem összes világnézeteimet.</p> -<p>Az összesége az volt a levelemnek, hogy én nem maradok többé a -jogászi pályán, hanem átmegyek a művészi pályára; mert én nekem -semmi vokácziom nincsen az elébbihez, de annál nagyobb misszióm van -az utóbbihoz. És hogy engemet ettől az elhatározásomtól semmi földi -és égi hatalom el nem tántorít.</p> -<p>Ezt a blaszfémiát én valósággal irásba is tettem.</p> -<p>A nagybátyámhoz írt levelemet magam vittem el a postára.</p> -<p>Mi előtt föladtam volna, elébb ismét kisérletet tettem annál a -ketrecznél, a melynek a rácsa mögött a poste restante levelek őriző -sárkánya tartózkodott.</p> -<p>– Nincs poste restante levelem? – kérdezém dobogó szivvel.</p> -<p>– Ugyan csak van! Tessék!</p> -<p>S azzal odadobott elém egy gyanús hosszúságú paksamétát.</p> -<p>Az a sunda szürke papiros, de még inkább a macskakarmolta -czimezés megdöbbentő volt rám nézve; véglegesen gondolkozóba ejtett -a reverz oldalán levő pecsét, mely ostya minőségben egy ormótlan -nagy kétfejü sast reprezentált. Ez nem a Passiflora czímere.</p> -<p>Siettem fölszakítani.</p> -<p>Nagyon rövid epistola volt; a bécsi főhadparancsnokságtól.</p> -<p>«N. N. rezervista hadnagy, e levél vétele után 24 óra -<span class="pagenum"><a name="Page_126" id= -"Page_126">-126-</a></span> alatt siessen magát az ezred -parancsnokánál jelenteni – Pardubitzban.»</p> -<p>Erre az egyre nem gondoltam; hogy rezervista hadnagy is vagyok. -Még pedig huszárhadnagy – és terepfuttató.</p> -<p>Hát mégis csak van még a világon magasabb hatalom, mely -megtiltja a meggárgyult diákoknak, hogy a fejükkel keresztül törjék -a falat!</p> -<p>Nekem be kell rukkolnom huszonnégy óra alatt!</p> -<p>… Ausztria mobilizál!</p> -<p>Ez olyan jó volt, mint mikor valakit azal költenek föl a mély -álmából, hogy egy egész lavór vizet a nyakába öntenek.</p> -<p>Engem már visznek.</p> -<p>A nagybátyámhoz irott desperátus levelemet azért csak föladtam a -postára. Ha már megírtam: élvezze is az öreg.</p> -<p>Hanem aztán siettem a táviró hivatalba.</p> -<p>Nem volt ám még akkor a pompás postai palota a világon; hanem a -levélposta ott rejtőzött a hatvani utcza sarkán, egy Mária Therézia -korabeli ócska házban földszint; éjjel-nappal égett benne a gáz. A -távirda pedig kinn volt a Dunaparton, a mit még akkor senki sem -nevezett Ferencz-József térnek.</p> -<p>Ott megirtam a telegrammot a nagybátyámhoz.</p> -<p>«Berendeltettem ezredemhez Pardubitzba. Háboru küszöbön. -Táviratilag küldendő ötszáz forint Tiller Mórhoz, uniformisra.»</p> -<p>A telegramm hamarább fog érkezni Delibácsra, mint a levél. -Elképzelhető a hatás.</p> -<p>A kalugyer, mikor a táviratot elolvassa, hogy fogja szidni öblös -basszus hangon az oberste Kriegskommandót.</p> -<p>Mikor aztán az utána sántikáló levelemet elolvassa, hogy fogja -vékony fisztula hangon magasztalni az oberste Kriegskommandót, az -ilyen meggárgyult suhanczok földi gondviselését.</p> -<p>Én pedig azonnal fölvásároltam Tiller Mórnál a huszárhadnagyi -<span class="pagenum"><a name="Page_127" id= -"Page_127">-127-</a></span> uniformist. Azzal futottam haza -bepakolni a bőröndöt.</p> -<p>Otthon várt egy levél, a mit a rendes postakihordó hagyott ott. -Passiflora irását láttam meg rajta. Elébb a pakolást végeztem. Csak -azután olvastam el. Persze, hogy semmi sem volt benne. Olyan levél, -a mit azzal a gonddal irtak, hogy ha eltalál tévedni, senkit se -kompromittáljon. A megszólítás: «Tisztelt barátom.» Semmi «Kis -szamaram.»</p> -<p>Nem értem rá válaszolni.</p> -<h3>VII. A BISMARCK PÁNCZÉLINGE.</h3> -<p>A háboru a levegőben lógott.</p> -<p>Mindenki beszélt róla.</p> -<p>A bécsi állambölcsek (Bécs mindig tele volt bölcsekkel), miután -segítettek a poroszok számára kikaparni a forró gesztenyét a -parázsból Schleswig-Hohlsteinban: megérték azt az elégtételt, hogy -a porosz kikomplimentirozta őket Németországból, azzal a jóakaró -utasítással, hogy keressék a monarchia súlypontját -Magyarországon.</p> -<p>Ezen aztán a két német összeveszett egymással a fölött, hogy ki -a nagyobb német?</p> -<p>A magyarok persze azt vallották, hogy bárcsak jól megverne a -nagyon-igen-nagyon-német minket még-nem-igen-nagyon-németeket.</p> -<p>Hát, hogy rusztikus példával éljek, a kendert meg kell előbb -tilolni, a szőlőt meg kell taposni, hogy rendeltetésének megfelelő -valami legyen belőle; s a ki ezt elköveti, az a kendernek és a -szőlőnek a jóltevője.</p> -<p>Ilyen jóltevője volt Ausztriának Bismarck.</p> -<p>Erről már előre beszélt minden ember.</p> -<p>Sőt még az is köztudomásu dolog volt, hogy vannak fanatikus -konspirálók (nem magyarok! németek,) a kik Bismarckot meg akarják -ölni orozva, mint a kit a két <span class="pagenum"><a name= -"Page_128" id="Page_128">-128-</a></span> német állam között -kitörni készülő testvérháboru dæmonának tartanak.</p> -<p>A régiek emlékezni fognak még báró L–i Árpádra.</p> -<p>Ez volt az egyetlen egy praktikus forradalmár a magyarok közt. A -többi mind theoretikus volt.</p> -<p>A külseje is elárulta. Zömök, izgékony alak volt, aczélizmokkal. -Ha szóba állt veled, ha kapaczitált, úgy meglökdösött, úgy -megmarkolászott, hogy kék foltokat vittél haza a diskurzusból.</p> -<p>Egy szép áprilisi napon beállít L–i Árpád Bismarckhoz Berlinben, -a ki a magyarokat mindig vendégszeretően fogadta, elmondva -látogatója előtt, hogy őtet is milyen szivesen látták a magyarok -hajdanában Kecskeméten. Hosszú pipaszáru szipkából szitta a -kegyetlen brandenburgi termésü szivart.</p> -<p>Rövid bevezetés után rátértek a készülő háborura.</p> -<p>L–i Árpád arra kérte Bismarckot, hogy csak jól dömöczkölje ki a -hátunkból a csömört, mert ez a legjobb kúra a világon. A mire -Bismarck azt felelte neki: «Ja, seiens beruhigt; wir werden sie -schon hauen». (Nem állíthatom egész preczise, hogy nagy S-el -mondta-e a «Sie» t, vagy kicsinynyel.)</p> -<p>L–i Árpád erre még jobban kigombolkozott Bismarck előtt; -tudniillik a mellényét is kigombolta. Az alatt volt látható egy -pánczéling. L–i Árpádnak a saját találmánya.</p> -<p>Nem titok; elmondhatom. Hat sor atlaszselyem, sűrűn összevarrva -keresztül-kasul selyemczérnával; ez képezte a pánczélt.</p> -<p>Ezt hozta ajándékul L–i Árpád Bismarck grófnak. (Még akkor csak -gróf volt.)</p> -<p>– Háboruban puskagolyó ellen ugyan nem véd meg; de -pisztolygolyót, revolver-löveget visszautasít. Jó lesz ezt a testén -hordani; mert orgyilkosok kerülgetik.</p> -<p>L–i Árpád fölszólítá Bismarckot, hogy próbálja ki ezt a -pánczélinget ő rajta magán egy revolverrel. <span class= -"pagenum"><a name="Page_129" id="Page_129">-129-</a></span></p> -<p>Bismarck a próbát nem tette meg: de azért elfogadta az -atlasz-pánczélt az exaltált magyartól.</p> -<p>És néhány nap mulva csakugyan megesett rajta, hogy az utczán egy -elkeseredett német diák három lépésnyiről rálőtt revolverrel -háromszor. Bismarck (így irták a lapok) a szeme közé nevetett a -merénylőnek. A golyók lepattantak az atlaszpánczélról.</p> -<p>A diákot, a ki Bismarckot le akarta lőni, Kulmannak hitták.</p> -<p>A «vas gróf» még akkor csak ötven esztendős fiatal ember volt. – -Bizonyos tekintetben kollégám. – Én is megtettem azt, hogy a pesti -vígszinház primadonnájával együtt egy lapon lefényképeztettem -magamat; – ugyanabban az esztendőben, a melyben «Ő» Biarritzban -járt Napoleont lekenyerezni; mely inczidensről Andréhoz írt -levelében azt mondja: «De azért bizonyára gondom lett volna rá, -hogy kivül maradjak a ránk szegzett üveg hatáskörén, ha nyugodt -pillanatban meggondoltam volna, mily botrányt okozhat e gyerekség -sok jó barátom körében.»</p> -<p>Csodálom, hogy olyan genialis, ötletdús embernek, mint Bismarck, -nem jött kapóra az a magyarázat, hogy az attentátumoktól féltében -vette maga mellé azt a társat. Egy fotograf-masinával a legszebben -lelőhetik az embert. Biarritzban annyira óvakodott az -orgyilkosoktól, hogy egyedül soha ki nem ment az utczára s az ablak -elé le nem ült.</p> -<p>Csakhogy az én páros fényképemnek még azután folytatása is -lett.</p> -<p>Egy szép juniusi napon levelem érkezett egy nagy magyar alföldi -városból, per avia et devia, az állomáshelyemre.</p> -<p>Passiflora irta hozzám a levelet, melyben értesít bizonyos -fölöttébb örvendetes családi eseményről, ezzel a megszólítással: -«Egyetlenem». Mellékelve volt a borítékban egy fénykép, az ő saját -arczképe, egy bepólyált babát tartva az ölében, aláirva: «a mi kis -Violánk». – Violának <span class="pagenum"><a name="Page_130" id= -"Page_130">-130-</a></span> keresztelték szegénykét. – Ott volt a -keresztlevele is, juniusi kelettel, az üresen hagyott rubrikába, -plajbászszal beirva az én nevem, Passiflora kézvonásaival. A kisérő -levél a legmelegebb ömledezésekkel s a legőszintébb nyiltsággal -volt fogalmazva. És aztán mellékelve volt még egy nyugtatvány húsz -forintról Baracskayné asszonyságtól junius hónapra, ki a -keresztlevélben, mint keresztanya volt megnevezve.</p> -<p>Passiflora leveléből értesültem, hogy a gyermek ott marad a -keresztanyjánál. Passiflorának szerződése van Aradon. Egyelőre -eltünik szem elől, úgy is szinház-szünet van.</p> -<p>Természetes dolog.</p> -<p>Ez a levél igen komoly embert csinált belőlem.</p> -<p>Rögtön küldtem Baracskayné asszonynak száz forintot. Legyünk -előre.</p> -<p>Passiflorának nem irhattam, nem tudtam az adreszét.</p> -<p>Nekem nem volt szinházszünet. Az ágyúk megkezdték az -ouverturát.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_131" id= -"Page_131">-131-</a></span></p> -<h2>MIRRHA.</h2> -<h3>I. HÁBORU, MEG MINDENFÉLE.</h3> -<p>Hogyan is szedjem csak össze a gubanczba szakadt fonalakat?</p> -<p>Mert hát én nem értek a regényiráshoz; soha sem próbáltam. Csak -úgy historizálom a történt dolgokat, a hogy egymás után -következnek.</p> -<p>De hát azt nem tudom épen, hogy miképen következnek egymás -után?</p> -<p>Azon végeztem, hogy háboruban vagyok; ágyu moraj hangzik.</p> -<p>No de mielőtt a nyeregbe fölkapnék,… hadd kezdjem ott, hogy egy -levelet kaptam az ideálomtól egy kettős arczképpel.</p> -<p>(Ugyan mi köze annak a háborúhoz.)</p> -<p>Nagy köze van hozzá.</p> -<p>A katonáknak babonáik vannak.</p> -<p>Mikor hadjáratba mennek, a dolmányuk balzsebébe egy női -arczképet szoktak rejteni talizmánul. Ha nem szent kép, annál -hatályosabb talizmán. Ez távol tartja tőlük a szanaszét repkedő -golyókat. Én azt a kettős arczképet s a hozzátartozó levelet -rejtettem a szivem fölé.</p> -<p>Ezzel ugyan el is hallgathattam volna; mert nem válik valami -különös dicséretemre, hogy féltem a golyótól; de hát megvallom -őszintén, hogy fél attól minden katona, amig benne nincs a -hajczihőben.</p> -<p>Azután még egyet. <span class="pagenum"><a name="Page_132" id= -"Page_132">-132-</a></span></p> -<p>Mielőtt csatába indulnánk, elébb minden huszárnak -megvizitáltattuk a patrontását, hogy nincs-e bele pipa dugva? Az -őrmester vizitált. Benedek tábornagy szigorú napiparancsban -tiltotta meg e kihágást. – Persze, hogy mindenkinek ott volt a -patrontásában a pipája. Az őrmester egyet sem látott meg. A -huszártiszteknek is van patrontása. Az meg a pisztolytöltények -számára való. Az őrnagy azoktól is megkérdezte: rendben van-e a -patrontás? – Persze, hogy mind rendben volt. – Persze, hogy mind -tele volt szivarral. – A huszár nem gondol a lövöldözésre. – Csak -az én tölténytartómban nem volt szivar. Hanem abban volt elrejtve -az én legdrágább ereklyém: az a bizonyos üvegcse, azzal az emlékül -megtartott isteni nedvvel, melylyel egykor Cythere fölkarczolt lába -a rózsát pirosra festette. Ezt mindenütt magammal hordoztam.</p> -<p>Hiába nevetsz ki, kérlek! Ezek az én amulétjeim engemet az egész -csehországi hadjárat alatt csodamódon megvédelmeztek. Nem fogott -rajtam ellenség golyója. – Amit főképen annak tulajdoníthatok, hogy -az egész hadjárat alatt a szadovai napig nem láttam ellenséget. – A -lovasság egyátaljában kevés alkalmazást nyert; az én svadronyom -pedig csupa ujonczokból és tartalékosokból állt; azt ágyúfedezetnek -használták. Mikor előre mentünk, akkor én a hátvédet képeztem; ha -pedig hátráltunk, akkor az előcsapatot. Így sohsem kaptam az -ellenségből még kostolóra valót sem. – Igazán lett volna időm és -alkalmam ezt a hadjáratot leirni.</p> -<p>Mert hát egy regényiró, aki sohasem volt háborúban, valami -szépen le tudja irni azt, hogy milyen az a háboru; de aki maga -benne volt a melegében, az ugyan nem tudja, hogy volt, mint -volt?</p> -<p>Én ugyan még annyit sem tudtam soha, hogy a lovamnak a feje felé -van-e előre, vagy a farka felé?</p> -<p>Mindig elfut a méreg, mikor azt olvasom, hogy hadi léggömböket -fognak használni a jövendő háborúkban; <span class= -"pagenum"><a name="Page_133" id="Page_133">-133-</a></span> ennyi -meg ennyi millió kell ballon captifokra, kormányozható léghajókra. -Mire legyenek ezek jók? Az ellenségre granátokat hajigálni az -égből? – Hisz innen a földről sokkal jobban oda tudunk egymásra -czélozni a mostani ágyúkkal, míg egy haladó léghajóról lefelé -czélozni, iszonyú komplikált föladat. – Hát, hogy az ellenség -hadiállását kikémleljék onnan a magasból. – Ugyan mit akarnak -meglátni onnan a háromezer méternyi távolból? Hiszen minden -katonaköpenyeg szürke, onnan nem látnak egyebet, mint egy boly -hangyát. Ha pedig alább szállnak, onnan lepuskázzák őket a mostani -rettenetes fegyverekkel. A mostani puskagolyó izzó, az fölrobbantja -a ballon gázát. Aztán a legtöbb csapatmozdulatot éjjel hajtják -végre. A sadovai ütközet fátumát a swiebi erdőben harczolták végig, -ahol tizennégy porosz zászlóalj tartotta magát fél napon át s ura -maradt az erdőnek negyvenkilencz osztrák zászlóalj ellen, pedig -ezek oroszláni bátorsággal harczoltak s fele elhullott a -küzdelemben. Se Benedek, se Bismarck nem tudta, mi történik az -erdőben; pedig ott volt az orruk előtt. Nézték a távcsővel. A -porosz király már nyugtalan volt délfelé s odaküldte Bismarckot -Moltkéhoz, hogy kérdezze meg tőle: «mi lesz már?» De Bismarcknak -nem volt bátorsága meginterpellálni a jégembert, hanem ahelyett -megkinálta a szivartárczájával és Moltke végig ropogtatta a -szivarokat s a melyik legjobb volt, azt kiválasztotta. Bismarck -visszalovagolt a királyhoz és referált: «Jól vagyunk már. Moltke -megropogtatta a szivarokat előbb, mi előtt egyre rágyújtott».</p> -<p>Maslovédnél a nagyváradi ezredet félóráig lövette a szomszéd -osztrák dandár tüzérsége; nem ismert a saját katonáinkra ezer -lépésnyiről, a sík földön, fényes nappal.</p> -<p>Mi pedig Chlumnál gyönyörüségesen belementünk vállra vetett -puskával, hüvelybe dugott karddal egy porosz hadtestbe, amelyet a -magunkénak néztünk. Ez az egy eset az, amit a saját -tapasztalatomból el tudok mesélni, meg a pajtásaim utólagos -tudósításából. <span class="pagenum"><a name="Page_134" id= -"Page_134">-134-</a></span></p> -<p>Hát amit mink ki nem tudunk venni ötszáz lépésnyiről a sík -földön, hogyan tudhatná azt meg az a Mongolfièr ott a felhőben -három kilométernyi magasságából?</p> -<p>Hogy történhetett meg ilyen tévedés?</p> -<p>Hisz ez az egész szadowai ütközet a valóságos «tévedések -vígjátéka» volt (a mi részünkről), hogy mikor visszagondol rá az -ember, a fejét szeretné a falba verni s úgy kaczagni, míg bele nem -őrül.</p> -<p>Vakon mentünk neki erdőnek, mélységnek, mocsárnak, ellenségnek; -generálisaink, dandárnokaink, főtisztjeink derék emberek voltak, -hősök voltak, elől rohantak; ott hullottak el a szemünk előtt, a -Festeticsek, Brandensteinok, Groebenek; de senkinek sem használtak -dicsőséges halálukkal. Élniök kellett volna inkább!</p> -<p>Az ellenség láthatatlanul csúszott közelünkbe. Itt egy csöndes -bozót előttünk; amott egy hullámzó rozsvetés az oldalunkban, egy -kanyargó patak folyása, nefelejtses, rekettyés parttal s mikor -odaérünk, megelevenül bozót, vetés, rekettyés s emberirtó -golyózáport zúdít reánk. Amott jön mögöttünk egy kis köpönyegnyi -felhő; esik belőle a pásztás eső, aztán mikor közel jön hozzánk, -villámlani kezd, hull a zápor; igen, ágyúk villáma, golyózápor. -Annak a kis felhőnek a takarója alatt egy ellenséges dandár jött a -hátunkba.</p> -<p>Mit segíthetne itt az égbenjáró æronauta, mikor maguk a -mennybeli hatalmak is ellenünk fordulnak?</p> -<p>A «chlumi köd!» A mire a fővezér hivatkozik az ütközet utáni -jelentésében. Magam is láttam azt, ami az ellenséget láthatatlanná -tette: a ködöt. (Junius harmadikán ködöt!) Csak akkor vettük észre, -hogy a kiket utolérni sietünk, nem az osztrák sereg dandára, hanem -a poroszé, mikor azok arczvonalba fordultak felénk s elkezdtek -minket lőni.</p> -<p>Rettenetes zürzavar támadt e gyilkos meglepetésre.</p> -<p>Azt már tudtuk, hogy a hátunk mögött a poroszok nyomulnak előre. -– Azt sem a kémeink által tudtuk <span class="pagenum"><a name= -"Page_135" id="Page_135">-135-</a></span> meg, hanem maguk a -burkusok izenték meg a közénk röpített granátjaikkal. Kár, hogy -vizitkártyát is nem ragasztottak a granátokra, hogy megtudhattuk -volna, kihez van szerencsénk? Ki kopogtat odahátul? – Az a porosz -trónörökös volt.</p> -<p>Mi hosszú marschoszlopban haladtunk előre az országúton; elől -három üteg nyolcz fontos ágyu.</p> -<p>A negyedik üteg a hátvédnél volt a tartalékos huszár svadrony -fedezete alatt, melynek én voltam egyik hadnagya.</p> -<p>A porosz lovasság tömegben közeledett a vetésen keresztül.</p> -<p>Ekkor történt az a hadjáratokban hallatlan remek hőstett, a mit -Groeben ütegparancsnok véghez vitt. Egyedül a lovas ütegével, -minden lovassági fedezet nélkül, odavágtatott s támadó ellenséggel -szembe kétszáz lépésnyi közelbe; ott lekapcsoltatta az ágyuit s -elkezdett közé kartácsoltatni a támadó lovasságnak: azt elseperte, -szétzavarta; akkor a lovasság mögül gyalog zászlóaljak nyomultak -előre s elkezdték azt az átkozott gyorstüzelést a gyútűs -puskáikkal. A magában álló üteg ezekkel is elfogadta az egyenlőtlen -harczot s addig szórta a kartácsait az ellenség soraira, míg az -utolsó tüzér is el nem esett az ágyúk mellett; köztük maga az -ütegparancsnok, a hős Groeben. A nyolcz ágyu mind ott veszett, mert -a lovakat is mind lelőtték. Hanem ezzel a dicsőséges -önfeláldozással meg lett mentve a másik két üteg s azzal az egész -osztrák dandár; a csapatokat lehetett rendezni, a futamodást rendes -visszavonulásra alakítani, a lovasságot arczvonalba állítani.</p> -<p>Én ezt ott láttam körülbelől olyan távolból, mintha a svábhegyi -«Kakukk» villától néznők a vérmezőn folyó csatát. – Az valami -csodálatos érzés, egy ilyen szemünk előtt lefolyó hőstett példája; -egyszerre megszünik szivünkben minden remegés; ismeretlen tűz lepi -meg zsigereinket, szomjazzuk a vért, óhajtjuk a halált, a düh -<span class="pagenum"><a name="Page_136" id= -"Page_136">-136-</a></span> megszállja agyunkat, hogy szemünk előtt -vérben úszik az egész világ; még az eget is lángveresnek -látjuk.</p> -<p>A szemközt jövő ellen leszerelt ágyúinkat elfoglalva -visszavonult. Elérte czélját; megszállta az előttünk fekvő várost, -Chlumot, melynek a túlsó oldalán állt Benedek a táborkarával.</p> -<p>Ekkor a hátunk mögött dördültek meg az ágyúk. A visszavonulási -útunk is el lett vágva; ott közelítettek a porosz trónörökös -csapatai. Egy üteget az országúton állítottak föl: az hajigálta a -sistergő granátait közénk; fedezetéül szolgált két svadrony -testőrhuszár.</p> -<p>Mi voltunk legközelebb hozzájuk: én az ujoncz svadronyommal, meg -a negyedik lovas üteg.</p> -<p>Rendes stratégia szerint az lett volna a föladat, hogy a mi -ágyúink feleseljenek az ellenség ütegével. De már ekkor ki volt -forgatva minden taktikai szabály a kerékvágásból. Előre! hangzott a -kapitányok parancsszava; a mi huszárcsapatunk neki eresztett -kantárral vágtatott egyszerre az ellenséges ütegnek s egy -mesemondási rövid idő alatt elértük az üteget, levágtuk a tüzéreket -s azzal neki a porosz huszársvadronynak, mely átkozott nyugalommal -állt az országúton és az árok jobb oldalán.</p> -<p>Az volt a taktikájuk, hogy a másik svadrony a hátunkba kerül s -körülfogják, foglyul ejtik a mi egész csapatunkat.</p> -<p>Ekkor aztán ismétlődött ugyanaz a hősi csoda, ami egy órával -előbb a szemünk előtt végbement, a példa gyújtott: az -ütegparancsnok, aki mögöttünk járt, észrevéve, hogy a második -porosz svadrony a hátunkba akar kerülni, letért az ágyuival az -országútról s – szórul-szóra úgy, mint Groeben, – szemközt -vágtatott az ellenséggel, kartács-távolra lekapcsoltatta az ágyúit -s mind a nyolczczal közé zúdított a lovasságnak. Ugyanaz a siker! A -második porosz svadrony megharmadolva rebbent széjjel s menekült -minden irányban.</p> -<p>A mi ujoncz huszár csapatunk pedig, a porosz üteggel alaposan -végezve a dolgát, rohant a porosz lovasságra. <span class= -"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span></p> -<p>Flegmatikus legények azok a burkus huszárok; úgy álltak ott -glédában, mintha parádéra volnának sorakozva; még a kardjukat sem -húzták ki. Ellenben revolvert tartottak a kezükben s mikor -százlépésnyi formán lehettünk tőlük, gyorsan egymás után kilőtték -mind a hat csövét a forgó pisztolynak; nem emberre czéloztak, hanem -lóra. Az én paripám is kapott két vagy három golyót; egy az orrát -zsurolta. Ettől legjobban megvadult; fölágaskodott, a fejét -hátravetette, aztán, hogy sarkantyuba kaptam, megfordult a két -hátulsó lábán, hogy azt még a czirkuszi ló sem produkálja szebben s -azzal keresztül ugrott az országút árkán velem s vitt, – igazán -lóhalálában, – neki a sík mezőnek, aztán bele a kartácstól -szétzavart porosz lovas gomolyba, ahol egyszerre három-négy -ellenség között találtam magamat. Azok is úgy meg voltak -rőkönyödve, mint én, – ijedtében dühös az ember. Én is vágtam, ők -is vágtak. Öltem-e meg valakit? Bizony nem tudom én. A sekundansok -nem vettek föl róla jegyzőkönyvet. Azt tudom, hogy csak fejet -vágtam. Egyszer aztán én is kaptam a fejemre egy kardvágást, hogy -meglódult tőle az agyvelőm s abban a perczben a lovam összeroskadt -alattam; nem birta tovább a kapott golyókat s lerogytában engem is -maga alá szorított.</p> -<p>A porosz huszárok odább robogtak; én magamra maradtam. -Eszméletemnél voltam, de a lábamat nem bírtam kihúzni a ló hullája -alól. Láttam, hogy a magyar huszárok keresztül vágták magukat a -porosz huszárokon s azzal rohannak előre. Ki tudja hová? Sokan -elhullottak közülök; egy nehány még verekedett, a tömegtől -körülfogva.</p> -<p>A szétkartácsolt porosz lovasság mögött azonban csatárlánczban -közeledett egy csapat porosz lövész.</p> -<p>Én halálos veszedelmemben is kiváncsian néztem a következő -jelenetet.</p> -<p>A mi ütegünk kapitánya hűségesen utána csinálta Groebennek a -bravourját. <span class="pagenum"><a name="Page_138" id= -"Page_138">-138-</a></span></p> -<p>Fölcsatoltatta az ágyúkat s «előre» vezényelt. Ő támadta meg a -porosz gyalogságot, ágyúkkal, fedezet nélkül.</p> -<p>Láttam, amint a nyolcz ágyu elgördült a mezőn, közelemben.</p> -<p>A legszélső ágyu mellett lovagolt Nikkel hadnagy, a -trombitással.</p> -<p>Mint már többször fölhoztam, ennek az embernek a sorsa -végzetesen össze van fonva az enyimmel; a fátum olyan -takács-csomókat, olyan matróz-hurkokat gabalyit a kettőnk -életfonalából, hogy azt még karddal sem lehet szétoldani, mint a -gordiusi bogot.</p> -<p>Az én barátom észrevette, hogy én ott fekszem a lótól -leszorítva, vértől elborított fejjel.</p> -<p>«Állj!» kiáltá a tüzéreknek.</p> -<p>Az az egy ágyu megállítódott, a többi hét előre vágtatott.</p> -<p>Nikkel leugrott a lováról, odadobva a kantárt a -trombitásnak.</p> -<p>Azzal odarohant hozzám – megkapta két kézzel a lodingomat s -kirántott a lovam alul.</p> -<p>Egy vártüzér leugrott az ágyuról: hárman ültek rajta; odafutott -a hadnagyhoz segíteni.</p> -<p>«Csigavér!» dörmögte az öreg s kirántva a zsebéből a -dohányzacskóját, egy marék vágott dohányt vett ki belőle, azzal -teletömte a nyílt sebet a koponyámon; Nikkel hirtelen bekötözte azt -a zsebkendőjével. Akkor aztán fölültettek az ágyura, a három tüzér -közé.</p> -<p>Ezzel annyi idő telt el, hogy az alatt a másik hét ágyu egészen -kartács-lőtávolra érhetett az ellenséghez.</p> -<p>De a hét ágyu közül csak kettőnek volt ideje egy lövést tenni az -ellenségre.</p> -<p>Egy percz alatt (egyetlen egy percz alatt) halomra volt lőve -mind a hét ágyúnak valamennyi tüzére, szekerésze, lova. Maga az -ütegparancsnok is megöletett. Ime a Groeben bravourjának az -ismételt előadása.</p> -<p>Csak az az egy változat volt benne, hogy innen egy <span class= -"pagenum"><a name="Page_139" id="Page_139">-139-</a></span> ágyut -megmentettek: a Nikkelét, mely nem került a gyútűs puskák -hordtávolába.</p> -<p>Nikkel, látva a katasztrófát, «fordulj»-t vezényelt s az -egyetlen megmaradt ágyuval visszavágtatott a dandár zöméhez. Az én -életemet is megmenté.</p> -<p>Nagy áldozatot hozott vele a barátságnak, mert az bizonyos, hogy -e miatt legalább is megrovást fog kapni. Hogy merte megmenteni azt -a nyolczadik ágyut? Holott neki az volt vezényelve, hogy rohanjon a -bizonyos halálba, veszszen el ő is ott, a hol a társai! A katona ne -okoskodjék, ne szemfüleskedjék; hanem teljesítse vakon a -parancsszót. Bizonyosra vehető, hogy szegény Nikkel azzal, hogy az -ágyuját hazahozta s hogy engem is fölszedett: eljátszotta az egész -katonai karrierjét.</p> -<h3>II. MIRRHA.</h3> -<p>Jó lesz talán erről az unalmas thémáról nem beszélni többet (a -háboruról.)</p> -<p>Nem töltött káposzta ez, hogy mentül többször fölmelegítik, -annál ennivalóbb legyen.</p> -<p>Csak is annyiban tartozott ez a véres epizód az én tréfás -regényemhez, hogy urát adhassam, hogyan kerültem én az én Mirrhám -ismeretségéhez.</p> -<p>Königgräczre vonultunk vissza. Azt mondják, hogy nagyon keserves -utazás volt. Én nem tudok róla semmit, mert eszméletemen kivül -érkeztem oda. A kórházak már mind zsufolva voltak sebesültekkel. A -magánosok samaritánus érzelméhez kellett folyamodni. Engemet egy -zsidó házalóhoz szállásoltak be.</p> -<p>Soha derekabb emberrel nem találkoztam az életemben.</p> -<p>Ő maga batyuval hordta a hátán az úri házakhoz a kelméket; -közvetített ezüstneműt, ékszervásárlást; antik butorokat szerzett -és eladott; egész nap talpon volt, járta az utczákat és emeleteket, -de uzsorával semmi szín alatt <span class="pagenum"><a name= -"Page_140" id="Page_140">-140-</a></span> nem foglalkozott; -tékozlókkal, bolondokkal szóba sem állt; csak ebédre, vacsorára -került a családjához haza; akkor aztán együtt voltak mind. Volt két -fia, meg egy leánya; özvegy volt. – A leánya vitte a háztartást. A -fiúk iskolába jártak. Mikor hazajöttek az iskolából, akkor velük -együtt érkezett meg egy nevelő, aki a tálalás idejéig a franczia -nyelvből leczkét adott nekik s korrepetálta velük a tanulmányaikat. -Mikor az apa hazaérkezett a hátán a batyuval, a leány föltálalta az -ételt; addig főzött a konyhában. A nevelő is ott étkezett. Egyfélét -ettek; de az jól volt elkészítve. Ebéd után jött a zongoramesternő -s a leánynak leczkét adott; azalatt a fiúk mathesist tanultak a -nevelő felügyelete alatt.</p> -<p>Az a batyuhordó zsidó a fiainak nevelőt, a leányának -zongoramesternőt tartott. Délután a leány himzett. Pénzt keresett -vele.</p> -<p>Egy szobában laktak mind a négyen, abban volt három ágy; az -egyik tolófiókkal ellátva, a két fiú számára. Volt még egy másik -szobájuk is, de az zárva volt rendesen. Abban álltak az apa -mindenféle árúczikkei: kelmék, szőnyegek, ékszerek, ezüstneműek, -régiségek zsufolva.</p> -<p>(Én nem szeretem regényben a nagyon aprólékos részletezést; azt -rendesen olvasatlan átlapozom; de ezek mind hozzátartoznak az én -történetemhez. Én ebben a szobában töltöttem el egy egész -hónapot.)</p> -<p>Mikor ide hoztak, eszméletemen kivül voltam. Késő éjjel volt, -mire Königgräczbe bevergődtünk. Hogy kerültem ehhez a házhoz, azt -nem tudom. Már akkor a sebláz előfogott, hagymázban voltam. Csak -arra emlékezem, hogy óra számra – egy örökkévalóságig vert az eső s -az nagyon rossz volt; rázott a kocsi, az még rosszabb volt; egyszer -aztán száraz ruhát adtak rám, az jól esett; meleg ágyba fektettek, -az meg épen boldogság volt.</p> -<p>Abból az ágyból a zsidóleány kelt föl, a kit én Mirrhának hívok. -Azért volt olyan meleg a helye. <span class="pagenum"><a name= -"Page_141" id="Page_141">-141-</a></span></p> -<p>A három ágy közül egyet át kellett engedni a sebesültnek, a -leány engedte át a magáét.</p> -<p>Ő maga pedig azután úgy aludt, hogy három széket oda fordított -az átengedett ágy felé s azokra feküdt. Egyuttal ápolónőm is -volt.</p> -<p>Én napokig teljes deliriumban voltam.</p> -<p>Azokból a chaotikus lázálmokból különösen egy vizio maradt meg -állhatatosan a fejemben. Vannak olyan nagy iskolai térképek, a -miken a földnek mind a két félgömbje látható egymás mellett. -Minthogy a föld felületének nagyobb része tenger, a két földgömbön -a kék szín uralkodik.</p> -<p>Ezt a kettős kék szférát láttam én minduntalan hagymázos -ködképeim között újra meg újra megjelenni. Majd mint kidomborult -félgömböket, a mik a véghetetlenségből közelítenek felém; látom az -ismeretlen virányokat bennük, beléjük szédülök, a lelkemet -kivonzzák belőlem; rettegek tőlük, ha még közelebb jönnek, apróra -fognak törni, ha rám esnek, összezúznak; majd meg úgy látom, mint -két távozó világot, a mi már fölvette magába a lelkemet s viszi -magával a végtelenségbe; látom egyre kisebbé lenni és még mindig -látom benne a kék tengert, a zöld ligetet, kétségbeejtő -miniaturában; a félelem, rettegés, a vágy és a gyönyör pokolbeli -korcsszülött érzése kínoz, akár közelíteni, akár távozni látom. Ki -akarom találni a láz fantáziájával, hogy mi az, a mit látok? Egy -iszonyú nagy bagolynak a két világító szeme? Egy óriási bálvány -istennőnek: Mylittának, Astarténak a szemei zafirból?</p> -<p>Míg egyszer aztán napok múlva, mikor az erős természet győztes -maradt a halálküzdelemben, agyamról eltisztult a hagymáz, egy -egészséges, hosszú, álomlátástalan alvás után fölvetettem a -szempilláimat s láttam a szemeimmel valódi világot; akkor tudtam -meg, hogy az a két csodálatos szféra, a mi untalan visszatér -hozzám, a szegény kis Mirrhának a két szeme. <span class= -"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span></p> -<p>Nem tudom én ennek az arczát leirni.</p> -<p>Van egy díszművem; régi már, amikor még az aczélmetszetek -divatban voltak. (Micsoda idealis kor volt az! Most már -leszorította a gyönyörű aczélmetszeteket az utálatos heliogravür.) -A könyv czime: «Die Frauen der Bibel». Abban van «Miriám» képe. -Ehez hasonlított tökéletesen az én Mirrhám.</p> -<p>Joggal nevezhetem az én Mirrhámnak.</p> -<p>Soha egy nő sem volt oly igazán, oly érdek nélkül, ok nélkül, -gyönyör nélkül az enyim, mint ez a szegény kis zsidólány. Aki egész -éjeket ott virrasztott át mellettem, egy halálos sebben nyavalygó -férfi mellett; ápolt, mintha anyám, mintha testvérem volna. Nem -kérdezte, szokás-e az? összefér-e az illendőséggel, amit velem -tesz? Nem gondolt rá, hogy ez a nyomorék, akiért ő nőiségét -föláldozza, ha az ő ápolása mellett fölgyógyulhat, nem lesz-e -fenevaddá? nem fogja-e azt a szép fehér kezet megmarni, melyet az -én véremen kivül más szenny nem ért soha?</p> -<p>Majd beszélek még erről többet.</p> -<p>Mikor legelőször eszmélni kezdtem arra, amit a szemeimmel látok, -mosolygó arcza ragyogott elém. Azt mondta, hogy a doktor -megengedte, hogy levest kapjak. Azt hozta elém csészében. Az egyik -kezével a fejemet fölemelte, a másikkal úgy itatott. Előbb maga -belekóstolt a levesbe, hogy nem forró-e?</p> -<p>Azután tiszta inget adott rám. Hol vette? Nem tudom. Mert az én -exuviáimat valahol a burkusok mutogatták trofeumaik között.</p> -<p>Majd megujította a jégburkot a fejemen. (Még akkor Semmelweisz -antiszeptikus kötőlékei nem voltak használatban.)</p> -<p>Az alatt megérkezett a zsidó orvos. (A tábori orvosok a -kórházakban voltak elfoglalva a tömérdek sebesülttel; azt sem -győzték.)</p> -<p>Az orvos igen jó modorú ember volt. Megvizsgálta a sebemet. Meg -volt velem elégedve. Megbiztatott. <span class="pagenum"><a name= -"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span></p> -<p>– Hadnagy úr szerencséről beszélhet. Uszögtől vagy orbáncztól -féltettem; de az szerencsésen elmult; a seb rendes lefolyással -gyógyul. Önnel igazán csoda történt. Csak legyen nyugodtan.</p> -<p>Én magamban gondoltam valamit.</p> -<p>«Csoda bizony! Amuletem volt! Az szabadított meg.»</p> -<p>Az orvos aztán utasításokat adott Mirrhának, hogy miket kövessen -el velem. Azzal magunkra hagyott. A fiúk iskolában voltak, az apa -ócska fehérnemüeket vitt a kórházba, amit hitsorsosai és -kuntsaftjai között gyüjtött össze, mint samaritánus adományt; arra -van most legtöbb szükség. A leány tépést csinált a himző -asztalánál. Az most a legdivatosabb mulatság.</p> -<h3>III. A HEROIKUS KÚRA.</h3> -<p>Mondjuk, hogy «lókúra»; minthogy rajtam lett végrehajtva. Jó -sikerrel.</p> -<p>De ezt nem a zsidó doktor követte el velem. Nem is Mirrha. Majd -rájövünk arra.</p> -<p>Nekem a doktor mondása motoszkált a fejemben.</p> -<p>Önnel csoda történt.</p> -<p>Az eszmetársulat egyenesen rávezetett az amuletemre.</p> -<p>«Kisasszony!» susogtam az ágyból.</p> -<p>Szó nélkül odalebbent hozzám s rámhajolt, hogy hangos beszéddel -meg ne erőltessem magamat.</p> -<p>– Nem tudja kegyed, hogy mikor idehoztak s a ruháimat levetették -rólam, mi történt a dolmányom zsebében található -pugyillárisommal?</p> -<p>– De igen. Az a tüzérhadnagy úr, aki önt idehozta, kivette a -tárczát önnek a dolmányzsebéből s átadta az atyámnak megőrzés -végett. Az atyám megszámlálta, hogy mennyi pénz van benne s erről -elismervényt adott a hadnagy úrnak.</p> -<p>Ez engem nyugtalanított. <span class="pagenum"><a name= -"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span></p> -<p>– Nem találtak abban a tárczában egy levelet is, borítékba -téve?</p> -<p>– Úgy tudom, hogy igen.</p> -<p>– Nem nyitották föl a borítékot?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– A hadnagy sem tekintett bele?</p> -<p>– Az sem.</p> -<p>Megkönnyebbült a lelkem a biztosításra.</p> -<p>– Kisasszony! Nem kaphatnám én a kezemhez azt a borítékba tett -levelet?</p> -<p>– Most rögtön nem. Mert az apám önnek a tárczáját mindenestől -elzárta egy Wertheim-ládikóba s annak a kulcsát átadta a hadnagy -úrnak, akit úgy hínak, hogy Nikkel.</p> -<p>– Nem szokott Nikkel hadnagy úr hozzám ellátogatni?</p> -<p>– Minden reggel hat órakor. Máskor szolgálatban van. Ma már volt -itt. Önnek türelemmel kell lenni holnap reggelig.</p> -<p>E szerint én egy egész éjjel kénytelen vagyok nélkülözni az -amuletjeimet.</p> -<p>Mikor a halállal küzdöttem, az általános érzés az idegeimben -hasonlított a gyönyörhöz. Emberfölötti bátorságot éreztem a -lelkemben. Hivogattam kézszorításra azt a rejtélyes alakot, akit a -klasszikus korban angyalnak ábrázoltak, lefelé fordított fáklyával, -mi pedig rémalaknak festünk. Mindegy volt, akármelyik jön; itt a -kezem. Lássuk, melyikünk lesz, aki nem állja ki a másiknak a -kézszorítását? Diák koromban sokszor próbáltam ezt. Nem volt -pajtás, aki a kézszorításom elől vissza ne huzódott volna. Ugy -látszik, hogy ő kegyetlensége sem állhatta ki. Visszavonult.</p> -<p>Mikor aztán gyógyulásra váltam, akkor az ellenkező érzés vett -rajtam erőt, az elüzhetetlen félelem. Olyan rettegővé lettem, mint -egy rossz kölyök, aki a mumustól fél. Tárgytalan, alaktalan rémek -kisértettek.</p> -<p>Legkinzóbb aggodalmam volt az, hogy az amuletem <span class= -"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span> nincsen -velem. Az a kettős arczkép. Ha azt ide tehetném a szivem fölé, az -engem megoltalmazna. Pedig olyan közel van hozzám, itt a -mellékszobában. De be van zárva. Egyre azon törtem a fejemet, hogy -lehetne egy Wertheim-ládát kulcs nélkül fölnyitni. Egy egész hosszú -éjszakát kell végig kinlódnom, míg hozzá juthatok.</p> -<p>Az elmult éjszakákon mély lázas álmaim voltak. Ezen az új -éjszakán egy perczre sem birtam elaludni.</p> -<p>Mirrha nem győzte az arczomról törülgetni a verítéket.</p> -<p>Ott volt mellettem a három székből csinált fekhelyén.</p> -<p>Minden óraütésre hozta az orvosságot, amit csöppenkint -megszámlálva kellett beadni. Koronkint megujította a jeges -borítékot a koponyámom. Éjjeli mécs égett az éjszekrényen. Ha -szomjaztam: czitromvizet adott. Nem birtam az álmatlanságot -eltürni. Arra kértem, hogy beszélgessen velem.</p> -<p>Ugyan miről konverzáljon egy fiatal leány egy idegen seblázas -férfival egy mélységes éjszakán át?</p> -<p>– Van önnek édes atyja? kérdé Mirrha.</p> -<p>– Nincs.</p> -<p>– Hát anyja?</p> -<p>– Azt soha sem ismertem.</p> -<p>– Hát azért lehetett ez?</p> -<p>– Micsoda?</p> -<p>– Hogy ön ide jutott.</p> -<p>– Aki csatába megy, ide jut.</p> -<p>– Hát minek ment ön oda?</p> -<p>– Mert oda kommandiroztak.</p> -<p>– Valóságos katonatiszt ön?</p> -<p>– Nem. Jogász vagyok. Még iskolába járok.</p> -<p>– Lássa, az én bátyáim is iskolába járnak; az egyik orvos akar -lenni, a másik kereskedő; ezeket nem viszik soha a csatatérre.</p> -<p>– Hogy lehet az?</p> -<p>– Úgy lehet, hogy az én apám mind a kettőért lefizette a -katonaváltság-dijat, az ezer forintot. Pedig az én apám -<span class="pagenum"><a name="Page_146" id= -"Page_146">-146-</a></span> szegény ember. Nehezen keresi a pénzt. -Mégis összezsugorgatta azt a két darab ezrest, amit törvény -szerint, igazság szerint váltságul letesznek az olyan fiakért, -akikből a szülőik nem akarnak katonát csinálni. Hát önöknél nem -ismerik ezt a törvényt?</p> -<p>(«Ezt a törvényt? A «lex Schmerlingiánát». Melynek érvényében -ezerforint lefizetésével minden gondos családapa megszabadíthatja a -jobb sorsra szánt magzatját a haza védelmének, a trón -oltalmazásának véres kötelessége alól. Menjenek verekedni, akiknek -a dulakodás a passziójuk; akiknek a világ egy nagy korcsma s a -mulatság vége fejbeverés. – Oh te bölcs államférfi, te jóltevője az -intelligens ifjuságnak! De kár, hogy nem vagy itt már. – Most nem -volna rajtunk a keserves 25: – már tudniillik nem a hajdani -olvasatlan 25, hanem a nagyon is agyonolvasott 25. §.)</p> -<p>(Ugyan kérlek, könyökölj oldalba, hogy ne politizáljak!)</p> -<p>Valahogy mégis csak rám virradt a reggel; egész éjjel a Mirrha -tartott mesével, napi hirekkel, suttogva, hogy a többieket föl ne -zavarja, akik a szobában alusznak.</p> -<p>Négy órakor már világos volt. Mirrha legelébb fölkelt, kiment a -konyhába; valószinüleg ott végezte el a toilettjét. A diákok öt -órakor keltek, s neki feküdtek a könyveiknek. Félhatra fölkelt az -apa, s egy óra-negyedig fenhangon imádkozott. Akkor bejött a -konyhából Mirrha a tejes kannával; az asztalra tett csészéket tele -töltötte, a zsemlyés kosarat föltette; három percz alatt mindenki -végezte a reggelijét; a fiúk hónuk alá csapták a könyveiket, -elsiettek; a házaló vállára vette a batyuját s ment üzérkedni. -Mirrha az én számomra köménymagos levest főzött, ami nekem nagyon -jól izlett.</p> -<p>A mint az óra hatot ütött, sarkantyus lépések hangzottak a -konyhában; kopogtattak: «szabad». Az ajtón belépett Nikkel.</p> -<p>– Nos, öreg ház! Hisz te már egész helyre-legény <span class= -"pagenum"><a name="Page_147" id="Page_147">-147-</a></span> vagy! – -szólt, mikor meglátta, hogy már levest kanalazok. – Kisztihand -Frájla.</p> -<p>– Csakhogy itt vagy! – rebegtem én, elsoványult karomat eléje -nyujtva.</p> -<p>Mirrha azonban egyszerre kifutott a szobából, oly rögtönösen, -hogy el nem tudtam gondolni, mi lelte?</p> -<p>Én nem találtam ki az ő gondolatját; de ő kitalálta az enyimet. -Az apja után szaladt az utczára, hogy visszahivja.</p> -<p>– Add ide pajtás azt a kulcsot, a mit magadhoz vettél, mondám -Nikkelnek. – A tárczámat szeretném megkapni, a mi el van zárva.</p> -<p>– Sürgetős szükséged van rá?</p> -<p>– Igen sürgetős.</p> -<p>– Csakhogy a szobakulcs meg a gazdádnál van s az a mai nap csak -estefelé kerül haza. Most beszéltem vele az utczán.</p> -<p>– Csak estére! – sóhajték föl. – Hát még egy egész nap ne birjam -a talizmánomat!</p> -<p>– Miért olyan sürgetős neked az a tárcza? Ha pénz kell: adhatok. -Nálam van a nyolczadik üteg pénztára, s a legénységnek igen nagy -oka van rá, hogy a lénungját benn hagyja.</p> -<p>(Az ám! Azok már igen szépen el vannak kvártélyozva a chlumi -pázsit alatt.)</p> -<p>– Nincs nekem pénzre szükségem; mire fordítanám? Hanem egy -levelet szeretnék belőle kivenni; abban van egy arczkép.</p> -<p>Erre a szóra elébb elnevette magát Nikkel, aztán egyszerre -komoly feszességet vont az arczára.</p> -<p>– Jaj, de gyerek vagy! – De ilyenek ám a többi sebesültek is -mind: valóságos gyerekké lesznek, mikor gyógyulni kezdenek. Képes -könyveket kérnek, meg játékszereket, muzsikáló szájharmonikát. Hát -neked meg arczkép kell. Szép hölgy arczképe?</p> -<p>– Meg egy szép gyermeké, – rebegtem én. <span class= -"pagenum"><a name="Page_148" id="Page_148">-148-</a></span></p> -<p>– Meg egy szép gyermeké? – ölbeli babáé?</p> -<p>– Ez az én amuletem, – mondám én, a jó barát kezét megszorítva -forrón.</p> -<p>Ő pedig olyan kiállhatatlan gunyos szánalommal nézett az -arczomra, hogy kedvem lett volna fölugrani s a torkát megragadni. -Észrevette, hogy orrolok.</p> -<p>– Jól van, jól, pajtás. Nem csufollak én ki azért, hogy babonás -vagy. Én is az vagyok. Nekem is itt van a tárczámban egy ilyen -amulet. Egy arczkép. Addig is, míg a magadéhoz jutsz, odaadhatnám -kölcsön az enyimet.</p> -<p>S kivette a belső zsebéből a nagy pugyillárisát, a miben az üteg -kasszája volt.</p> -<p>– De még sem «most még». – Dörmögé ismét visszadugva a -bőrtárczát a zsebébe.</p> -<p>Különben sem fogadtam volna el ezt a kölcsönt.</p> -<p>– Te szamár! A te amuleted engem nem idvezít.</p> -<p>– No hát csak gyógyítson meg a magadé.</p> -<p>Ezalatt Mirrha visszaérkezett az apjával, a kit utolért az -utczán.</p> -<p>A házaló azt hitte, hogy becsületbeli adósságot kell -visszafizetnem, azért akarok olyan sürgetősen hozzájutni a -tárczámhoz. Ha tudta volna, hogy csak egy arczképrejtő levelet -akarok belőle kivenni, bizony nem czepelte volna vissza a -batyuját.</p> -<p>A Mirrha kitalálta a kivánságomat. Hisz egész éjjel arról -hallott fantáziálni.</p> -<p>Akkor aztán fölnyitották a szobát és a ládát; a gazdám kezembe -adta a tárczámat. – Nagyon furcsán csóválta aztán a fejét, mikor -azt látta, hogy a pénzhez hozzá sem nyulok, csak egy levelet veszek -ki a tárcza rejtekéből; azt elébb az ajkamhoz szorítom, s aztán az -ingem alá csusztatom. Aztán a tárczát ismét visszatettem a -kezébe.</p> -<p>A jó ember magasra emelte a kezeit, halkan mormogva:</p> -<p>«Min haólám wead haólám» (Egyik örökkévalóságtól a másikig.)</p> -<p>Azután ismét bezártak ládát, ajtót, s a házaló és Nikkel -<span class="pagenum"><a name="Page_149" id= -"Page_149">-149-</a></span> együtt hagyták el a szobát. Én egyedül -maradtam Mirrhával. Most már nem egyedül.</p> -<p>Mert ő is ott volt: – Passiflora.</p> -<p>Akkor aztán, a mint ez a bűbájos amulet ott feküdt a szivemen, -egyszerre meglepett az álom; a szemeim leragadtak s aludtam oly -mélyen, csöndesen, hogy semmi zaj körülöttem föl nem -ébresztett.</p> -<p>Mikor végre fölneszeltem az álmomból, azt láttam, hogy a nap -besüt az ablakon.</p> -<p>A mint nyüzsögni kezdtem, Mirrha odajött hozzám.</p> -<p>– Reggel van már? – kérdezém.</p> -<p>– Nem! Este van. Hét óra lesz.</p> -<p>Tehát tizenkét órát aludtam egy huzomban.</p> -<p>– Nem akartam önt fölkelteni, olyan jól aludt. Az orvos is itt -volt az alatt. Azt mondta: Többet segít most az álom minden -orvosságnál. – (Ah az én amulétom!)</p> -<p>No de mondhatom, hogy rossz amuletet választottam magamnak. -Először fejbe hágy vágni a burkusnak, azután meg még betegebbé -tesz, mikor azt várom tőle, hogy meggyógyítson. Úgy nyomja a -szívemet, mintha a hét főbűn terhét viselném rajta.</p> -<p>Egészen nyomorultnak érzem magamat. Az orvos azzal biztat, hogy -a sebem egész normális hegedési procedurát követ; én pedig -ellenkezőleg azt érzem, hogy napról-napra jobban közeledem a -végemhez.</p> -<p>Egyszer Mirrha odahozta elém a tükört. Én kivántam. Nem ismertem -magamra. Hisz ez az a bizonyos Lázár! Ebbe a pofába ugyan nem lehet -oka senkinek se beleszeretni!</p> -<p>Végre rájött az orvos, hogy valami nehéz kedélybajnak kell a -gyógyulás utjába állni. Neki persze nem gyóntam azt meg.</p> -<p>De a Mirrha egyszer-egyszer rajtakapott, hogy a vánkosom alá -tett arczképet előhúzom, nézegetem s utána még nyugtalanabb leszek. -Ápolóm volt: ez jogot adott neki, hogy kivallasson. <span class= -"pagenum"><a name="Page_150" id="Page_150">-150-</a></span></p> -<p>– Úgy-e bár, önnek az a fénykép okoz nyugtalanságot?</p> -<p>Olyan szivbeli jósággal kérdezett, hogy válasz helyett odaadtam -neki a fényképet.</p> -<p>Elbámult rajta.</p> -<p>– Ez az ön felesége? kérdezé, még nagyobbra csinálva a szemeit, -mint maguktól voltak.</p> -<p>– A gyermek az enyém. A nő szinésznő. A gyermeket elhagyta -dajkaságba. Maga elment komédiázni. És engem most az a gondolat -kinoz, hogy ha én itt meghalok, ez a szegény kis gyermek -nyomorultul el fog pusztulni. Ki gondoskodik róla tovább?</p> -<p>– Majd beszélek én erről az apámmal. Ő tud ezen segíteni.</p> -<p>Azt mondtam rá, nem bánom; de nem volt semmi hitem hozzá, hogy -egy házaló mit segíthetne ezen a bajon.</p> -<p>Hanem a házaló egyuttal az Assicurazioni Generali ügynöke is -volt s a leánya értesítése után kész tervet hozott elém.</p> -<p>– Ön egy újszülött sorsát akarná biztosítva látni. Van arra -mód.</p> -<p>Azzal előkereste a prospektusból az idevonatkozó tabellát.</p> -<p>«Havonkinti husz forint ellátási díj ujszülöttnek mennyi -időre?»</p> -<p>– Hát mennyi időre? Amíg férjhez nem megy.</p> -<p>«Évi befizetés ennyi.»</p> -<p>– Hát az egyszer mindenkorra leteendő összeg?</p> -<p>Rákeresett: ennyi.</p> -<p>«Azon esetben, ha a biztosító elébb meghal?» Ennyi.</p> -<p>– De ha a biztosító még kiskoru, s az összeget le nem -teheti?</p> -<p>– Tehet végrendeletet, mint kiskoru is s azt az örökösök -tartoznak teljesíteni.</p> -<p>Ez jó megoldás lesz.</p> -<p>A házigazdám magára vállalta, hogy az egész ügyet egy -<span class="pagenum"><a name="Page_151" id= -"Page_151">-151-</a></span> közjegyzővel rendbehozza; nyugodt -lehetek felőle. Több ilyen esetnél volt már közbenjáró.</p> -<p>Ezzel nagyon megnyugtatott. Megjött az étvágyam s éjszaka tudtam -aludni.</p> -<p>Másnap a házigazdám már az elkészített okiratokkal jött hozzám, -a mik aláirásomra vártak. Ott volt a végrendelet is, melyben a -keresztlevélben megnevezett gyermek javára 240 frt évi járadék -biztosíttatik férjhezmeneteléig.</p> -<p>– Hát férjhezmenetelekor? Egy kelengye? kérdezé az ügynök.</p> -<p>– Az is jó lesz.</p> -<p>– Mennyi? Tizezer forint?</p> -<p>– Legyen húszezer.</p> -<p>– Szép.</p> -<p>– Örököseim, akiket nem ismerek, kétszázezer forint készpénzt -lelnek utánam; abból kifizethetik jó lélekkel.</p> -<p>Most még csak a testamenti executort kellett megnevezni az -okiratban.</p> -<p>Én egyenesen Nikkelre gondoltam. Ő már értette az én dolgomat. -És nagykoru volt.</p> -<p>– Nagyon helyes, mondá a házaló. Mirrha is azt mondta rá, hogy -az lesz a legjobb.</p> -<p>Én nem akartam holnap reggelig várni, amikor Nikkel a szokott -órában eljön meglátogatni, hanem arra kértem a házi gazdámat, hogy -keresse föl rögtön a barátomat s amint az hivatalától szabadulhat, -hozza ide, a közjegyzővel együtt.</p> -<p>Nyugtalan voltam. A hegedő seb úgy lüktetett a fejemben, mintha -minden érütés egy pőrölycsapás volna. Attól féltem, hogy holnap -reggelig meghalhatok s akkor mi lesz abból a nyomorult -féregből?</p> -<p>Délután előkerült a házigazdám Nikkellel és a közjegyzővel -együtt.</p> -<p>– Nos öreg! Hát mi az a sürgetős dolog? Nyakunkon a burkusok? -kiabált a pattantyus, brutális tréfa hangján. Miért hivattál olyan -sürgetősen? <span class="pagenum"><a name="Page_152" id= -"Page_152">-152-</a></span></p> -<p>Hát ha már akkor meg lett volna irva a «Kőszivü ember fiai» -regény, azt hihetné valaki, hogy abból plagizálom ezt a jelenetet, -a mi akkurát úgy folyott le (részemről), a hogy ott le van irva egy -halálra sebesült vitéz kétségbeesésének tüneteivel, aki könnyelmü -anyjától elhagyott porontyát pajtása védelmébe ajánlja.</p> -<p>«Ennek a gyermeknek a sírása még a föld alatt sem enged -nyugodnom!»</p> -<p>No de én ezt nem loptam Palvitz Ottótól; mert ez két évvel előbb -történt, mint az említett regény iródott; ez én nekem saját szájból -szakadt mondásom, s az egész jelenet az én eredeti invenczióm.</p> -<p>De a befejezése a scénának aztán erősen különbözik attól a -másiktól. Annyit mondhatok, hogy sokkal drasztikusabb amazénál.</p> -<p>Jelen voltak e drámai előadásnál Mirrha, az atyja, Nikkel, a -közjegyző, aztán meg én.</p> -<p>Nikkel végighallgatta az egész expektorácziómat, az ágyam szélén -ülve; a közjegyző az asztalnál ült a dokumentumokra könyökölve; a -házigazda a biztosítási kötvényt szorongatta a kebeléhez. Én -előhúztam a vánkosom alól az én ereklyéimet: a Passiflora levelét, -az arczképet, a keresztelőlevelet, s mindazokat Nikkelnek nyujtám, -kérve, hogy mellékelje az aktákhoz, mint dóczékat.</p> -<p>Nikkel elolvasta a levelet, megnézte az arczképet, a -keresztlevélbe is belenézett s aztán ledobta mind a hármat az -asztalra.</p> -<p>A közjegyző hivatalos applombbal intézé hozzá a kérdést:</p> -<p>– Elvállalja ön a testamenti executor szerepét?</p> -<p>– Dehogy vállalom!</p> -<p>Mindenki bámulva nézett rá; én elszörnyedve kiáltottam rá:</p> -<p>– Nem vállalod el?</p> -<p>Nikkel körülnézett, mintha a jelenlevőket akarná fölkérni, hogy -vonuljanak át a másik szobába; hanem aztán vállat vont s cynikus -egykedvüséggel mondá: <span class="pagenum"><a name="Page_153" id= -"Page_153">-153-</a></span></p> -<p>– Eh mit? Komédia! legyen hozzá publikum.</p> -<p>Azzal odalépett hozzám, megfogta a kezemet erősen.</p> -<p>– Nem biz én pajtás, nem leszek a testamentomod végrehajtója. -Először is azért, mert neked semmi okod sincs végrendelettel -foglalkozni. Meg fogsz gyógyulni. Két hét múlva lovon ülhetsz, s -aztán élhetsz akár Matuzsalem koráig, ha csak párbajban agyon nem -lőnek. Verd ki a fejedből ezt a hőbörtös gondolatot. Ami pedig azt -a lelkifurdalást illeti emiatt az árva poronty miatt, nyugtasd meg -magadat egészen, nem a te bűnöd az, hanem az enyim. A hozzád irt -levél, meg a keresztelőlevél két hónappal későbbi keletü, mint a -születési nap. Hasonló arczképet én is kaptam, csakhogy hat héttel -hamarább, mint te. Itt van. Nézd meg. S hogy még bizonyosabb légy -felőle, itt van a levél is, amiben az arczképet küldték, olvasd -el.</p> -<p>Elém tárta a levelet, Passiflora ismerős czifráival. Csak a -megszólítást olvastam el belőle: «Kedves kis szamaram!»</p> -<p>– Kedves kis szamaram!</p> -<p>Föl akartam ugorni az ágyból. Nikkel lefogott, s a két szemével -az én szemembe nézve mezmerizáló erővel, a szájamba beszélt.</p> -<p>– Igen is: «Kedves kis szamaram»; te pedig voltál az ő «nagy -szamara»; most is az vagy, akit egy szívtelen komédiásné megbűvölt -s te meg akarsz halni csupa szuggesztioból.</p> -<p>– Megöllek! hörgém dühösen; aztán, hogy nem tudtam a sovány -kezemet az ő erős markából kiszabadítani, elbágyadtan rebegém: -«megöltél».</p> -<p>Nikkel pedig megcsókolta jobbról, balról az orczámat s gyöngéden -sugdosá az arczomba:</p> -<p>– Dehogy ölsz te meg engem, dehogy öltelek én meg téged, pajtás. -Meggyógyítottalak. Tudom, hogy heroikus kúra volt: lókúra; de hát -neked az kellett. Már most nevessünk egymás szemébe egyet. Nem -eresztelek el <span class="pagenum"><a name="Page_154" id= -"Page_154">-154-</a></span> addig, amíg nem nevetsz. Hahaha! Nevess -te is. Megcsiklandozzalak?</p> -<p>A két férfi a jelenet kezdetén úgy megijedt, hogy mind a ketten -átfutottak a benyilóba. Mirrha pedig az ablakmélyedésbe húzta -magát, és onnan nézte az én tehetetlen dulakodásomat Nikkellel. -Annyi helyes érzéke volt, hogy nem jött segítségemre. Megértette, -hogy a Nikkel most engem gyógykezel: massziroz.</p> -<p>Aztán én is megcsókoltam Nikkelnek az arczát.</p> -<p>Ekkor aztán elbocsátotta a kezeimet; megigazította a fejemen a -félrecsuszott köteléket.</p> -<p>– No lásd fiacskám! Milyen jó volt, hogy azt a tályogot -fölmetszettük. Hadd tisztuljon a rosszaságtól a véred. Ugye, hogy -nem szur már ott belül? Ha fáj még, csak szólj! Még mélyebbre is -vághatok a késsel. Akarod, hogy elmondjam, mennyit nevettünk -fölötted, rajongó bolondon, aki elhagytad magaddal hitetni, hogy -egy pattantyus hadnagy olyan gyáva egy szép, ingerlő hölgygyel -szemben, hogy nem érdemelné egy napig a császár kenyerét, ha az -ellenséggel szemben is olyan gyáva volna? És te azt elhitted, még -czitáltad is a szemembe. No hát már most végy egy nagy lélekzetet! -No még egyet. Azután majd fordulj a fal felé s aludjál szépen. Azt -a lelkiismeretmardosást hagyd egészen én nekem. Az én lelkem -pachidermis, vastagbőrü. Tudod, hogy a disznó nem fél a -kigyómarástól; megeszi a kigyót mérgestől együtt. Ne legyen neked -szívfájásod amiatt a gyerek miatt. Majd pártját fogják annak. A -szinésznő leánya már féléves korában annyit tud komédiázni, hogy -lefőz vele mindenkit; egy éves korában már énekel, másfél éves -korában balletet tánczol és zsarnoka lesz a háznak mindvégig.</p> -<p>Ennyi gyöngédség után még sem mondhattam neki egyebet, mint azt, -hogy «óh te országos gazember!»</p> -<p>– Országos gazember vagyok? Azért, hogy ideje korán fölnyitottam -a szemedet? Azért, hogy nem engedtem rajtad azt a tréfát -elkövettetni, amit a parasztasszonyok <span class= -"pagenum"><a name="Page_155" id="Page_155">-155-</a></span> -praktikáznak, mikor a kotló elhagyja csibéit s akkor egy kappannak -pálinkás zsemlyét adnak? Akkor lettem volna ugy-e becsületes ember, -hogyha engedlek utána szaladni? rádhagyom, hogy vedd el? add neki a -nevedet? Magam pedig ott maradok becsületes házibarátnak? S aztán -játszom veled azt a gyermekkori bujosdit, amihez azt a nótát -énekeltük: «eb hátán fecskefészek, minden ember látja; csak maga -nem látja?» Te így tettél volna, ugy-e? Te országos becsületes -ember!</p> -<p>Nem tudtam rá mit felelni. Le voltam pipálva. Persze, hogy én -így tettem volna. Nem is «volna», hanem «volt».</p> -<p>Csak azt tudtam nyögni:</p> -<p>– Mért nem hagytál ott veszni a csatatéren?</p> -<p>– Ördögök csiklándozzák meg a te szentimentális talpadat! Most -még te is ungorkodol velem amiatt, hogy fölszedtelek a halottak -közül! Nem elég, hogy ezek odafönn mindennap maczerálnak, -mortifikálnak, chikanálnak ezért a szamaritánus tettemért; kicsi -híja, hogy főbe nem lőttek érte, de még megeshetik, hogy -infám-kasszálnak; hanem még te is előállsz sápítozni, hogy mért nem -hagytalak ott?</p> -<p>Beláttam, milyen igazságtalan vagyok hozzá. Odanyujtottam a -kezemet felé.</p> -<p>– Bocsáss meg, pajtás. A beteg ember igazságtalan. -Megszabadítottál egy rémtől; de egy iszonyu üresség maradt utána a -lelkemben.</p> -<p>– Majd betelik az magától.</p> -<p>Azzal megszorította a kezemet s mintha eszmetársulat nyomán -keresné az üresség betöltőjét: a szemeivel kereste Mirrhát, ki az -ablakfüggöny mögül leskelődött; nem gondolva rá, hogy a -csipkefüggöny átlátszó. Nikkel úgy tett, mintha nem látna át a -függönyön. Nekem azt mondta, hogy «Csau», Mirrhának pedig nem -köszönt. Azzal eltávozott.</p> -<p>Én nem láttam, hogy Mirrha ott van; háttal voltam az ablaknak. -<span class="pagenum"><a name="Page_156" id= -"Page_156">-156-</a></span></p> -<p>Azt hittem, hogy egyedül vagyok a szobában.</p> -<p>Nem tudtam magamat visszatartani többé.</p> -<p>Elkezdtem zokogva sírni.</p> -<p>Hiszen mi erős férfiak is sirunk ám, mikor senki sem látja.</p> -<p>Egyszer aztán azt vettem észre, hogy ketten sirunk.</p> -<p>Egymás nyakába borulva.</p> -<p>Ő azért sir, hogy engem vigasztaljon.</p> -<p>S nekem ez a vigasztalás jól esik.</p> -<p>Azon veszem észre magamat, hogy megcsókoltam a kezét.</p> -<p>Mit adhattam neki egyebet, a könyeiért?</p> -<p>Akkor aztán tartott nekem egy kegyes beszédet, hogy legyek -nyugodtan; a fölindulás megárt.</p> -<p>Én viszont biztosítottam felőle, hogy most már egészen -fölgyógyultnak érzem magamat s holnap föl fogok kelni s aztán -rendes ember leszek.</p> -<p>Arra ő kihúzta a kezét a kezemből.</p> -<p>– Kérek öntől valamit, mondám a leánynak.</p> -<p>– Mi a kivánsága?</p> -<p>– Hozza ide nekem onnan az asztalról azt a levelet, meg az -arczképet.</p> -<p>Belenézett a szemembe mélyen; kitalálta a gondolatomat.</p> -<p>– Ön össze akarja azokat tépni?</p> -<p>– Igen. Apró darabokra fogom tépni.</p> -<p>Erre olyan áldott, szelid, kérlelő tekintetet sugárzott rám.</p> -<p>– Ne tegye ön azt!… Hiszen olyan nagyon szerethette… Boldog volt -vele… Amit vétett ön ellen, azt hamar el fogja felejteni; de a -boldogságára örökké vissza fog emlékezni. Ajándékozza ön nekem -ezeket.</p> -<p>Olyan szépen tudott kérni, hogy én neki adtam azokat a -tárgyakat, amik tegnap még amulét voltak rám nézve; drága kincs, ma -pedig szemét, undokság.</p> -<p>– De már azokat a hivatalos irkafirkákat csakugyan összetépem. A -végrendeletet és a biztosítást. <span class="pagenum"><a name= -"Page_157" id="Page_157">-157-</a></span></p> -<p>Erre a zsidó leány odajött hozzám s a mutató ujjának a hegyét -odatette a homlokomra.</p> -<p>– Uram; ön nemes ember. Gavallér. Illik-e az egy nemes emberhez, -hogy boszut álljon egy gyermeken, akit még tegnap szeretett, azért, -mert ma meggyűlölte az anyját? Visszaveszi-e egy gavallér az adott -alamizsnát, egy koldustól?</p> -<p>Ejh, de megvoltam pirítva! Hogy nekem egy zsidó leánytól kellett -megtanulnom, mi a nemes ember szokása.</p> -<p>– Önnek nemes szíve van Mirrha… Szégyenlem magam ön előtt…</p> -<p>Ekkor aztán megsajnálta azt a vért, amit a szégyen az arczomba -kergetett. Le akarta azt a pirt törülni onnan. Elnevette magát. -Éles hangot erőltetett a beszédéhez.</p> -<p>– Oh bizony nem a nemes szív mondatta ezt velem; mirevaló volna -az az én fajtámnak? Hanem, hogy az apámnak ebből a biztosítási -üzletből provizió jár, hogy az kárba ne veszszen.</p> -<p>De most már a Mirrha arcza lett lángvörös. Hazudott.</p> -<p>Dejszen, nem teszel engem bolonddá! Nem az a kis önérdek -mondatta ezt veled, hanem a te gyémánt szived!</p> -<p>– Hivja be az urakat, mondám Mirrhának. S aztán aláirtam az -okmányokat. A «Viola» el van látva egész életére. Agyiő, madám! Nem -álmodunk többet egymásról.</p> -<h3>VI. TRÉFÁS TEMETKEZÉS.</h3> -<p>Bizony valóságos operáczió volt ez! Kivágtak egy darabot a -szivemből, összevarrták, bekötötték. Ezt mind a Nikkel hajtotta -végre. Nem tudom, melyik doktor csinálja utána? (akiket budapesti -nyelven «Menschenschneidereknek» hínak.)</p> -<p>Nagyot aludtam utána s mikor fölébredtem, megettem egy egész -csirkét, becsinálva. (Ritkaság volt pedig a baromfi akkor, egy -ellenségtől körül zárolt várban.) <span class="pagenum"><a name= -"Page_158" id="Page_158">-158-</a></span></p> -<p>A gyógyuló fejsebem sem igen sajgott már. «Ebcsont beforr!»</p> -<p>A lunátikus érzések, halluczinácziók eltisztultak az idegeimről. -Csak bizonyos restelkedés maradt hátra a kedélyemben.</p> -<p>Szégyenlettem magamat ez előtt a zsidó leány előtt.</p> -<p>Mennyire leszállhattak előtte az akcziáim!</p> -<p>Hogy henczegtem eddig a gonosztetteimmel!</p> -<p>Milyen deklamácziót csaptam, onnan az akasztófáról!</p> -<p>S most leszállítanak onnan, szégyenszemre, nem én következem -oda, hanem más. Az már lógg! Az én fogasomon. Czudar egy csalfaság! -Hogy az embernek még az akasztófához való jussát is elveszik. Még a -pokolbeli örökségétől is elütik!</p> -<p>Hogy lenéz most engem ez a leány!</p> -<p>Pálinkás zsemlyével kotlóssá tett kappan!</p> -<p>Az ördög vigye el ezt a Nikkelt a népies hasonlataival.</p> -<p>Csak legalább sirni ne látott volna!</p> -<p>S még ő is együtt sirt velem!</p> -<p>Micsoda emlék! Micsoda furcsa viszony! Egymás nyakába hullattuk -a könyeinket.</p> -<p>Olyan derült arczczal jön oda hozzám. Azt hiszem, hogy magában -kinevet.</p> -<p>– Miért nevet Mirrha?</p> -<p>– Azért, mert örülök. Az orvos megengedte, hogy fölkelhet, s -kijöhet egy órára a kertbe; gyönyörü meleg idő van.</p> -<p>No ez nekem is örömhír volt.</p> -<p>Hát biz engem úgy kellett felöltöztetni, mint egy gyermeket. -Természetes. Új szülött vagyok. Alig több két hetesnél.</p> -<p>Mirrha segített felöltöznöm. Olyan áldott jó gyermek volt!</p> -<p>Milyen nehéz a horizontális embernek beletanulni az egyenes -állásba! Nem is megy eleinte. Egyik kezemmel a botra kell -támaszkodnom; a másikkal meg a Mirrha <span class= -"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span> -vállára. Úgy lépek, mint aki hepehupás jégen jár: a sarkam alul ki -akar csúszni a föld. Kérnem kell Mirrhát, hogy a karjával ölelje át -a derekamat.</p> -<p>Így botorkálunk ki a kertbe.</p> -<p>Nagy feladat.</p> -<p>A folyosóról három lépcsőn kell leszállni a kertajtóig.</p> -<p>No barátom! Aki a bécsujhelyi patakot saltó mortaléval, -bukfenczvetve ugrottad át, hogy szállsz le ezen a meredeken -most?</p> -<p>Megpróbáltuk vállvetve. És sikerült.</p> -<p>Nagy volt a megelégedésem, hogy a kertbe jutottam. Szép virágos -kert volt. A szomszéd tűzfalát egy rózsa-lugas futotta be. Az épen -tele volt virággal. Az a szimpla rózsa volt, amit minálunk -pecsétrózsának hívnak; se szine, se szaga nem vall a rózsára, a -szine spanyolviaszk, az illata bodzalekvár. De azért gyönyörüség -volt az nekem. Egy karosszék volt odahelyezve a számomra: abba -leültettek.</p> -<p>Mirrha leszakított egy pecsétrózsát s odatűzte a gomblyukamba. -Nem huszár ruha volt rajtam; hanem invalidus zubbony, a fejemen -pedig holtzmützli: a kötött sapka fölé téve.</p> -<p>– Mondja csak Mirrha, miért nevet maga mindig, mikor rám -néz?</p> -<p>– Azért, mert örülök, hogy önt már lábbadozni látom.</p> -<p>– Hát nem azért nevet rajtam, hogy engem sirni látott?</p> -<p>Erre nagyon komoly arczot csinált.</p> -<p>– Ah! Hogy nevetnék én azon?</p> -<p>– Hát nem nevetni való figura egy férfi a ki sír?</p> -<p>– Hiszen ön egy halottat siratott.</p> -<p>– Akár csak Arany népdalából vette volna:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Volt szeretőm: esztendeig -sirattam,<br /></span> <span class="i0">Ő volt az én mindennapi -halottam.»<br /></span></div> -</div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_160" id= -"Page_160">-160-</a></span></p> -<p>Ha a betyár bevallhatja: a huszár mit szégyenelné?</p> -<p>Rittig! Most jut eszembe! Fölfogadtam én ezt egyszer! Tudod, -mikor? Azon a keserűédes éjszakán!</p> -<p>A mikor megloptam a vérét! A mit elrejtettem kristály üvegcsébe. -Magammal hordoztam. Azt hittem, őt magát tartom a kezemben.</p> -<p>Mit fogadtam akkor?</p> -<p>«És ha egyszer hűtlen találsz hozzám lenni: akkor eltemetlek, -mint kedves halottamat, virágos vadrózsa tövébe.»</p> -<p>S a vadrózsa ugyancsak virágzik…</p> -<p>Mirrha odahozott egy kis zsámolyt s odaült a lábamhoz.</p> -<p>– Szereti maga a regényeket? – kérdezém tőle.</p> -<p>– Nagyon szeretem. De csak szombaton lehet olvasnom, amikor nem -szabad dolgoznom.</p> -<p>– Hát ha szereti, én majd most elmesélem magának az én -regényemet, aminél furcsábbat nem kapni a kölcsönkönyvtárban.</p> -<p>S aztán elmeséltem neki az én regényemet a Passiflorával. Nagy -érdeklődéssel hallgatta.</p> -<p>– A vége a regénynek itt folyott le a kegyed szeme láttára, füle -hallatára.</p> -<p>(Akkor nem sejtettem, hogy ennek a regénynek még valamikor -folytatása is lesz, s bolond vége lesz ennek nagyon, s ehez a -bevégzéshez megint nagy befolyása lesz Mirrhának.)</p> -<p>Mirrha azt kérdezte tőlem.</p> -<p>– És mi lett abból az ereklyéből, a mit ön oly drágaságul -tartogatott?</p> -<p>– Hiszen azért meséltem ezt végig kegyednek, hogy valamire -akartam kérni. A tölténytáskám ott lesz az egyenruhámon, -fegyverzetem mellett. Legyen szives abba belenyulni: ott megtalálja -azt a phiolát. Hozza ki nekem.</p> -<p>Mirrha fölment a kertből a házba.</p> -<p>Én pedig az alatt, amig ő odafönn járt, találtam egy -<span class="pagenum"><a name="Page_161" id= -"Page_161">-161-</a></span> ásót, azzal csináltam egy arasznyi -sirgödröt két rózsabokor közé.</p> -<p>Mire visszajött a leány, készen voltam vele.</p> -<p>Dugva hozta el a phiolát, hogy meg ne lássa valaki.</p> -<p>Zsémbelni kezdett, hogy meglátta az ásót a kezemben, s a -megásott sirgödröcskét.</p> -<p>– Ön dolgozott? Az nem volt szabad. Én elvégeztem volna.</p> -<p>– Kegyed az, akinek nem szabad a dolog. Ma szombat van. Én pedig -ma ezt el akarom végezni.</p> -<p>– Mit?</p> -<p>– A temetést. Adja ide.</p> -<p>Azzal letérdeltem a földre. Az üvegcsét, azzal a féltve őrzött -drága ichórral belefektettem a gödörbe, s a kezemmel ráhárítottam a -földet.</p> -<p>Megadtam neki a végső tisztességet.</p> -<p>«Sit tibi terra levis!»</p> -<p>«Ő» bizonyosan nem is sejti, hogy én ma őt ünnepélyesen -eltemettem. Ma épen nevenapja van. Bizonyosan az ajándékokban -gyönyörködik, amikkel a számos tisztelői megörvendeztették.</p> -<p>Mirrha elértette, hogy mit csinálok.</p> -<p>Elfelejtette, hogy szombat van: a zsidó leánynak nem szabad ma -munkát végezni. És még milyen munkát! Késével öt orgonavesszőből -kicsiny keresztet faragott, s odaadta, hogy tüzzem a sír fölé.</p> -<p>Én szétbontottam a vesszőkeresztet, s elszórtam a darabjait.</p> -<p>– Tán nem katholikus hitü, – kérdezé tőlem Mirrha.</p> -<p>– Nincs annak semmi hite.</p> -<p>Azzal lenyomkodtam a lábammal a kis sirt egész laposra.</p> -<p>– Gyerünk a szobába.</p> -<p>Hanem a mint másnap ismét levezetett a jó Mirrha a kertbe, a -napsugárban sütkérezni: arra a letaposott sirra egy passiflorát -találtam elültetve… <span class="pagenum"><a name="Page_162" id= -"Page_162">-162-</a></span></p> -<p>Mennyi gyöngéd vigasztalást, mennyi hűséges ápolást találtam én -ennél a kedves teremtésnél! Én szegény sebesült, vérvesztett, -testben-lélekben rokkant nyomorék, aki ő neki mindezt nem adhatom -vissza.</p> -<p>Egyszer példálóztam előtte, hogy nem tudná-e egy szerető szivért -elhagyni a hitét?</p> -<p>A fejét ingatta s a parazolja hegyével ezt irta a homokba:</p> -<p>V. parancsolat.</p> -<p>(Tiszteljed atyádat.)</p> -<p>Hogy nem tudott az a Mózes a X parancsolat közé még egyet -odaszorítani.</p> -<p>«Férfi szeresd a te asszonyodat, asszony szeresd a te -férjedet!»</p> -<p>Vagy hogy erre nem kell törvény?</p> -<hr class="tb" /> -<p>Két hét mulva helyreállt a béke. A város fölszabadult az -ostromzár alól: a lábbadozó sebesülteket hazaszállították az -illetőségükbe.</p> -<p>S ezzel a Mirrha novellájának – vége.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_163" id= -"Page_163">-163-</a></span></p> -<h2>HESPERIS.</h2> -<h3>ELŐLJÁRÓ BESZÉD.</h3> -<p>Dejszen várhatsz arra a Hesperisre!</p> -<p>Arra csak egy esztendő mulva kerül a sor.</p> -<p>Szerencsére a regényben az esztendő nem tart tovább három -napnál. (Épen, mint a vasorru bába házánál.)</p> -<p>Elébb a tisztelt publikumnak föl kell kanalazni egy teletányér -pszihologiai és fiziologiai értekezést. (Aki a levest meg nem eszi, -nem kap húst!)</p> -<p>Mert azt csak valahogyan igazolnom kell, hogy én belőlem, a nagy -széltolóból, hogy lett egyszerre mustrája a szolid ifjaknak, akivel -a többit ijesztgetik? S hogy ennek következtében hogy fészkelte be -magát az életem curriculumába egy olyan üres esztendő, amelyben nem -történt velem semmi s amely alatt nem fordul elő más női név, mint -az «alma mater» (ahogy a muzsafiak tisztelik az egyetemet).</p> -<p>Nagyon valószinű, hogy az a becsületes kardvágás, amelyet az én -áldott ellenségem, a burkus huszár hagyott emlékül a koponyámon, -olyan anatomiai befelé képződést okozott a fejcsontomon, mely a -«henczegési organum»-ot a minimális működésre szállította alá.</p> -<p>Azonban nem csak ez a materiális, de egyéb morális következése -is lett ennek a végzetes sebhelynek.</p> -<p>Én ez által a társaságban egyszerre a tiszteletreméltó -egyéniségek kategoriájába rukkoltam elő. Mindenütt úgy fogadtak, -mint egy harczban kipróbált hőst. «Ah!» Ezzel fogadott minden -ember. Úgy bámultak, mint egy portentumot. Csodadolgokat -beszélhettek rólam a tisztelőim. <span class="pagenum"><a name= -"Page_164" id="Page_164">-164-</a></span></p> -<p>Aztán egy vitézségi érdemrendet is küldtek utánam s azt nekem -föl kellett tüznöm az uniformisomra s egy csoport vitéztársammal -együtt lefotografáltatnom magamat egy gruppban, akik mind velem -együtt mitmakolták azt a bravurstiklit a chlumi nagy ködben s a -maslowedi hajczéczuban. Csak később olvastam a hadi bulletinekből, -hogy mink akkor magát a porosz trónörököst támadtuk meg. Meg nem -vertük, de legalább megmutattuk neki, hogy nem félünk tőle. A -hányan megmaradtunk a huszár századból, mind elfértünk azon a -fényképlapon. Mind föl voltunk dekorálva.</p> -<p>Az ilyen nagy tisztesség szintén szolid magaviseletre -kényszeríti a fiatal embert.</p> -<p>Hozzájárult egyrészt a becsületérzés is.</p> -<p>Nagybátyám igen emberségesen viselkedett irányomban e -katasztrófa óta. Feljött hozzám Pestre (én még nem voltam -obsitolva), úgy beszélt hozzám, mint komoly férfiúhoz, a tárgyalás -fonalát ott kötve össze, ahol elszakadt: annál a bizonyos levélnél, -amiben tudattam vele, hogy megyek a szinfalak közé házasságot -kötni.</p> -<p>– Ugyan csak megijesztettél ezzel a levéllel, öcsém.</p> -<p>– Remélem.</p> -<p>– Annál jobban megörvendeztettél azzal a távirattal, hogy -visznek a háboruba.</p> -<p>– Gondolom.</p> -<p>– Azt hiszem, hogy kigyógyultál ebből a bolondságból.</p> -<p>– Tökéletesen.</p> -<p>– Én mindent tudok.</p> -<p>– Én meg még annál is többet.</p> -<p>– Nem akarod feleségül venni a divát.</p> -<p>– Nem érzem magamat Zeüsznek.</p> -<p>– Hanem a kis leányáról gondoskodtál?</p> -<p>– Azt nemes emberi kötelességemnek ismertem.</p> -<p>– Szeretem, hogy nemes emberi hajlamokat ápolgatsz. Tudod, hogy -miben külömbözik a nemes ember a többitől? <span class= -"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span></p> -<p>– Tudom. Abban, hogy ha a szavát adja valamire, azt -megtartja.</p> -<p>– No hát, hogy te is megtarthasd a szavadat, hát add nekem a -szavadat. Én elvállalom minden kötelezettségeid lebonyolítását. -Fedezem azokat a saját vagyonomból, hogy a te örökségedet intacte -adhassam a kezedbe. Elvállalom a ratificatióját az Assicurazioni -Generalivel kötött tontinádnak is ama bizonyos életjáradék és -eventualis kelengye iránt; de már ezt a magadéból kell fizetned, -mert én kilenczvennégy esztendeig akarok élni (az apám is addig -élt): addig nem örökölsz utánam. Hanem mindezekért a concessiókért -viszonzásul egy nemesi becsületedre fundált igéretedet akarom -intabulálni. Ha nemesi szavadat adod, hogy mától számított egy -esztendő alatt leteszed a vizsgákat jó sikerrel!</p> -<p>– Szavamat adom. Itt a kezem.</p> -<p>Ezzel aztán paroláztunk. S ezzel én el voltam adva egy álló -esztendőre Mnemosynének, Themisnek, Minervának s mindazoknak az -istenasszonyoknak, kik a hálójukba kerített ifjak ereiből a vért -kiszivattyuzzák s helyébe az istenek ichorját injiciálják.</p> -<p>Én hát – a becsületszavamért – egy álló esztendeig nem -cselekedtem mást, mint ettem a tudományt merő kanállal; -bálványoztam Wenczelt, Paulert, Kerkápolyt; – Pulszky Gusztiból -pedig valódi kultuszt csináltam.</p> -<p>Hol maradna hely ezek között szép hölgyek számára?</p> -<p>De hogy a legvalódibb okát is bevalljam ennek az én pillangóból -hernyóvá visszaváltozásomnak: nem annyira az a csapás igazította -helyre az én fejemet, a mit az áldott ellenségtől kaptam, mint amit -az átkozott jó barát sújtott le rá a végzetes leleplezésével.</p> -<p>Belém volt ójtva a széruma, az ellenszere a szerelmességnek. -Annak a tudata, hogy valaki más az arany, én csak a talmi vagyok. -Nem is úgy: hanem hogy annak a szép hölgynek, aki nyájasan tekint -rám, van már egy Nikkele, akit velem akar megezüstözni. -<span class="pagenum"><a name="Page_166" id= -"Page_166">-166-</a></span></p> -<p>Mennyire lehetetlennek tartottam én, hogy ez az asszony rajtam -kivül mást szerethessen! Hiszen annyira nekem ajándékozta lelkét, -vérét, hogy velem kellett vagy idvezülnie vagy elkárhoznia. Az -őrüléshez voltam közel miatta! – Hogy jártam a lebontott szinház -szeméthalmára egy leszakadt czipősarkát keresni! Hogy neveztem -amulétemnek az ő emlékeit! – És ő nevetett rajtam! Duettben -nevetett az igazi kedvesével! Mikor ez eszembe jutott, szerettem -volna a fejemet belebuktatni egy kád jeges vízbe.</p> -<p>Azt meg is tettem. Rettenetes Priznitz-kurát követtem el -magammal. Hideg víz, úszás, távgyaloglás volt az egyedüli -mulatságom. Télen-nyáron a puszta pallón háltam, a rajztáblám volt -a fejem alatt a vánkos. A bort gyűlöltem, mint a mérget. Hogy -szinházba nem jártam, az magától érthető.</p> -<p>Ilyenformán aztán be tudtam váltani az adott szavamat, hogy egy -év alatt minden jogásznak való tudományból leteszem a vizsgát. -Letettem, kitünő sikerrel.</p> -<p>Nem láttak engem ez idő alatt még csak egy házi bálban sem, csak -egy Kränzchenben sem. Ha hittak, azt mondtam, nem tudok tánczolni. -Arra is jó kifogás volt a fejemre kapott vágás.</p> -<p>Óh ezért én nagyon sok hálával tartozom annak, aki adta.</p> -<p>Ilyen unalmas históriának a hőse lett belőlem egyszerre.</p> -<p>De lesz ez még unalmasabb is, csak hadd gémberedjek bele, hadd -fanyarodjak bele. Tudok én is olyan impressionista képeket festeni, -ahol a lehámozott emberalaknak csak a héja van meg, ráragasztva a -levegőre. A négy újja egymásba ragadva, a szája egy fekete -gomblyuk, a szemöldöke egy strikla.</p> -<p>A nagybátyám teljesen meg volt velem elégedve.</p> -<p>Amint a bizonyítványaimat megkaptam, stante pede karonfogott, -magával vitt a főváros egyik legelőkelőbb <span class= -"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span> -jogtanácsosához, ki régi jó ismerőse volt, de akinek mind ez ideig -nem akart bemutatni.</p> -<p>Hogy miért nem akart? azt majd el fogja ő mondani.</p> -<p>Elébb azonban jónak látta engemet beavatni a saját fiziologiai -tanulmányaiba a prókátorok felől.</p> -<p>– Mert hát, tudod öcsécském, a prókátornépnek többféle -kategóriái vannak; az «ügyvéd» az csak csipeget, a «fiskális» az -ellenben markol, a «jurium direktor» nyalábol, de a «jogtanácsos» -az már kazaloz!</p> -<p>Hát bizony csak kazalozunk.</p> -<p>– Tudod, öcsécském, az a te leendő princzipálisod a legalaposabb -tudományú és tapasztalatú jogtudósok egyike a fővárosban, aki -teljesen a helyzet magaslatán áll. Ennek a kis újjában van nemcsak -a köz- és váltójog, de minden kereskedelmi törvény; a külföldi -codexek, a biztosítási szabályok, a tengerészeti jog, az angol, -franczia, német törvénykezési praxis, minden furfangjaival, -teketóriáival, amikben egy közönséges fiskális úgy elvész, mint -mikor a vadászkutya hinár közé kerül. Milyen örökségi pereket -tudott az megnyerni, öcsécském! Más ügyvéd bele sem merte volna -vágni a fejszéjét. Hiszen majd meglátod. Egy esztendő alatt annyit -tanulsz nála, amennyit négy alatt nem tanultál az -univerzitáson.</p> -<p>(Amire én szerényen megjegyeztem, hogy az az én hibám, nem az -egyetemi fakultásé.)</p> -<p>– Hát tudod, öcsécském, addig, amíg a vizsgákat le nem tetted, -nem akartalak a jogtanácsos barátomnak a házához bevezetni. Könnyen -megzavarhatott volna a szorgalmatoskodásodban. Mert hogy előre -tudassam veled a helyzetedet, neked, mint gyakornoknak, ott kell -laknod az ő házánál, (házánál igenis, az a kétemeletes az ő -tulajdona) és az ő asztalánál étkezned. A jogtanácsosnak pedig van -egy csodaszép fiatal felesége, akihez foghatót még soha sem láttál. -No no! Csak ne szimatolj egyszerre! Az nem vadászni való vad!</p> -<p>Én biztosítottam felőle a nagybátyámat, hogy ha bár <span class= -"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> maga -volna is a princzipálisom felesége a csábos Koleikháb, Potifár úr -felesége, én az lennék irányában, ami volt József, a Czaféát -Panéákh. Soha a szememet sem fogom hozzá fölemelni.</p> -<p>– Én erre ismét kész vagyok nemesi szavamat lekötni.</p> -<p>Amire az öregem, kurta bajuszát furcsa gesztussal pödörgetve, -azt mondá: «Csak hagyjuk ezt a fogadást in suspenso, -öcsécském.»</p> -<p>Sedriai műszó!</p> -<p>– Leszámoltam az asszonyokkal.</p> -<p>– Egyelőre. Jól tetted. Minek is az? A tengerészek esztendő -számra nem látnak egy asszonyt. Hanem ez nem olyan, mint a többi. -Ez kivétel. Az udvarlók úgy dongják körül, mint a rózsabogarak a -«Königin der Rosen»-t. Csak a töviséből kapnak. Ha kedve tartaná, -négyesbe foghatná az imádóit, úgy parádézhatna velük. Nem teszi. -Példánya a női erénynek. Majd meglátod. Ha udvarolni próbálsz neki, -úgy megfagysz mellette, mint a vaniliafagylalt. Hanem ha -rezerváltan tartod magadat, akkor fölcsapod előtte az «égót». A -férje pedig, aki princzipálisod lesz, egy beteges ember. Valami -olyan kronikus baja van, ami egy vagy két esztendő alatt okvetlenül -elviszi.</p> -<p>Ez a szó nagy szeget ütött a fejembe.</p> -<p>Akkor én minek állok be ehez az emberhez gyakornoknak?</p> -<p>– Kár érte – folytatá az öregem, – mert igen szép praxisa van. -Ki fogja tovább vezetni az irodáját?</p> -<p>Ez volt előtte a legnagyobb aggodalom.</p> -<p>– Tudod öcsém, nekem van számodra egy horoskopom. Hanem még csak -embryóban van.</p> -<p>(Vajjon tudja az öreg, hogy mit jelentenek ezek az idegen -szavak? Azoknak a használatában nagy latitüdöt szokott engedni -magának.)</p> -<p>Iparkodtam lehetőleg buta képet csinálni előtte, ami annyira -sikerült, hogy az öreg kipattantotta, hogy mi az a horoskop. -<span class="pagenum"><a name="Page_169" id= -"Page_169">-169-</a></span></p> -<p>– Te fiú! Ha okosan viszed a dolgodat, te fogsz lenni a szép -Pálmának a második férje, s a hirhedett irodának a -princzipálisa.</p> -<p>Ezzel a szóval aztán teljesen dühbe hozott! Hogy engem majd úgy -visznek valahová, mint a Bájrám-ünnepi ajándékul szánt -rabszolgaszüzet az «arany kapu»-hoz. Előre destinálva!</p> -<p>Ki is fakadtam.</p> -<p>– No már, bátyám, én soha sem ismertem az Erbschleichereit -(nincs rá magyar szó: örökség után csúszás-mászás), de ennek a -legcsúfabb neme az, amit az ön horoskopja nekem szuggerál, hogy én -egy becsületes embernek, pártfogómnak hátrahagyandó özvegyére -spekuláljak!</p> -<p>– Bukfejes! Hát mondtam én, hogy spekulálj rá? Én csak a -horoskopot állítottam föl. Tanultál görögül. Hora = óra, skopein = -vizsgálni. Ami a csillagokban meg van irva, az megtörténik. Ez -astronomiai kiszámítás. A csillagász kikalkulálja előre, mikor kell -Jupiternek a hold háta mögött keresztül menni. S Jupiternek a -kiszámított órára – akarja, nem akarja – bele kell ütni az orrát a -holdba. – Pedig a Jupiter csak külömb legény mint te.</p> -<p>– Dehogy külömb! A Jupiter csak egy planéta; megy a merre -muszáj; de én egy üstökös vagyok, aki arra megyek, a merre nekem -tetszik.</p> -<p>Az öreg nagyot nevetett:</p> -<p>– Majd mondtam rá valami bolondot, de csak nem mondom el.</p> -<p>– No hát én majd megmutatom, hogy az egész gyakornokságom alatt -soha szemébe sem fogok nézni a nekem szánt kandidátus özvegylendő -menyasszonynak.</p> -<p>– Mutasd, mutasd! – Az öreg úgy paczkázott velem, mint a pók a -légygyel, aki már a hálójába került. Én azt tettem aztán, hogy -mondtam neki egy gorombaságot, amiért, ha egy csöpp gentleman-vér -van az öregben, rögtön <span class="pagenum"><a name="Page_170" id= -"Page_170">-170-</a></span> ott hagy s megszakít velem minden -rokonsági összeköttetést.</p> -<p>Kirántottam a karomat a kezéből s ráförmedtem pimaszul:</p> -<p>– No ez egy olyan monstruozus idea, amilyen csak egy kalugyernek -az agyában foganhatott!</p> -<p>Dehogy volt az öregben az a bizonyos fölfortyanható csöpp vér! – -Szatirásan kunczogott; ismét visszadugta a karom alá a kezét, s -tolt előre. Többet el nem eresztett. Vitt magával, mint a -konstábler a kurrentált szökevényt, míg oda nem állított a leendő -princzipálisom elé.</p> -<p>– Itt hozom az én legkedvesebb öcsémet.</p> -<h3>II. A SZÜRKE EMBER.</h3> -<p>Azt hittem, hogy nem is embert látok magam előtt, hanem csak egy -embernek az árnyékát.</p> -<p>Szürke volt a kabátja, szürke az inggallérja, szürke az -arczszine, a haja, a rövidre nyirt szakálla, bajusza, s szürke -szemüveget viselt; még az óraláncza is platinából volt, hogy az is -szürke legyen. Mikor megmozdult, olyan volt, mint azok a -kisértet-sablonok, akik Makbethben (az operában) végig sasiroznak a -szinpadon.</p> -<p>Arczkifejezéséből minden orvosi tapasztalat nélkül föl lehetett -ismerni az életműszereiben duló vészt; mélyen bele voltak vésve a -kín redői, azok a sebhelyek, amiket egy lassan gyilkoló kakodémon -karmai vájnak oda.</p> -<p>De szelidítette e kifejezést egy szép metszésű száj mosolygása, -melyben öntudatos jóság volt. Tudta, hogy aki rátekint, megijedt. -Biztatóan mosolygott. Nem kell miatta aggódni.</p> -<p>A nagybátyámmal régi jurátuskorbeli pajtások voltak; együtt -czenzuráztak; azóta is levelezésben álltak.</p> -<p>Az első rövid szóváltás után könnyen kitaláltam, hogy a -princzipálisom nagyon alaposan van informálva az iránt, hogy ki -vagyok? mi vagyok? Ő volt az elintézője <span class= -"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> az -uzsorásaimból való kibontakozásomnak; azt is tudta, hogy a drága -kölcsönöket miféle szentetlen czélokra fordítottam! azt a -biztosítási ügyet is ő bonyolította le és a tőkepénzemet is ő -fruktifikálta, állampapirokba elhelyezve, amik (akkoriban) sokkal -többet jövedelmeztek, mint az árvapénztárban.</p> -<p>Mingyárt elfogadásul megismertetett a házi szokásokkal.</p> -<p>Az inas átveszi a bőröndömet s a szobámban elhelyezi az -öltönyeimet. Szobámnak külön kijárása van a folyosóra.</p> -<p>– Ön itt fog nálam étkezni; mert kell, hogy minden időben -rendelkezésemre álljon; önnél fog állni a stampiglia; a prokurával -is meg lesz bizva. Az inventariumot kezeli; a napi postát átveszi, -a vevényeket aláírja és regisztrálja; a bélyegeket evidencziában -tartja s a kézipénztárt kezeli; arról könyvet vezet. Később aztán -egyéb hivatásköre is fog nyilni. Egyelőre ezzel is el lesz foglalva -az egész ideje. – Azért kell, hogy a háznál étkezzék. A többi -segédek, kiknek szabott óráik vannak, mehetnek azokon kivül, hová -nekik tetszik. Ebédhez, vacsorához csöngetnek. Mikor én étkezem, -egyszer; mikor a nőm: kétszer.</p> -<p>– Én az egyszeri csöngetésre jelenek meg.</p> -<p>– Nem biz az, ifju barátom. Mert az én étkezésem nagyon -különleges; azt én egyedül végzem. Orvosi rendelet szerint. Nekem -külön konyhám van s az én vendégségem nem egészséges ifju gyomornak -való. Ön a feleségem asztalánál fog rendesen étkezni.</p> -<p>Egyszerre fejembe lőtt a vérem.</p> -<p>A princzipálisom maga útasít, hogy a nejével együtt ebédeljek, -mint rendes asztaltárs. Hisz ez már a horoskop!</p> -<p>Bizonyosan észrevette, hogy fülig pirultam; mert eddigi jóságos -mosolygását még egy sardonicus gunyorral is kellemesebbé téve, -megnyugtatólag mondá:</p> -<p>– A nőmnél rendesen van társaság. Ismerős hölgyek. <span class= -"pagenum"><a name="Page_172" id="Page_172">-172-</a></span> Jó -barátnéi. Délben is, este is. Rendesen ott fogja ön találni az -elválhatlan hölgyet: Adelphe Philinet, az athosz-hegyi kék apáczák -provinczialisnőjét, a feleségem mellett.</p> -<p>– Nojszen, te tudsz görögül; elbeszélgethetsz vele! – Kottyant -közbe a kalugyer. (Szerettem volna a tyúkszemére hágni.)</p> -<p>Azzal a szobámba küldtek. Nekik még elintézni valóik voltak, -amikhez nem kellett az én jelenlétem.</p> -<h3>III. EGY CSAPÁS HELYETT KETTŐT – A LÉGYNEK.</h3> -<p>Az udvariasság szabályai azt diktálták, hogy a hová ebédre -vagyok hivatalos, ott elébb vizitet tegyek a házi asszonynál s -bemutassam magamat.</p> -<p>Az irodaszolgát vettem elő, attól kérdeztem meg, hogy mikor -fogad ő nagysága.</p> -<p>Az azt mondta, hogy ő erről nem tud semmit, mert ez nem az ő -szakmája, hanem értekezzem róla a komornyikkal; az asszonysághoz -azon az átelleni ajtón kell bemenni.</p> -<p>Becsöngettem. A komornyik igen komoly magatartású úr volt. A -névjegyemet megtekintve, magas leereszkedéssel mondá, hogy igen is -van már tudomása a létezésemről; megkapta az utasítást, hogy egy -terítékkel többet tetessen az asztalra s kétféle bort, fehéret és -vöröset. S egészen a helyzet magaslatán állva, a választ is megadta -a kérdésemre, a mire legmagasabb helyről előre föl volt hatalmazva. -– Tisztelgő előzetes vizitemet ő nagysága ez órában nem fogadhatja, -mivel ilyenkor a konyhában ellenőrzi a nagyságos úr számára, -hygiéniai tekintetek mellett készített ételeket; azután pedig, -mikor a nagyságos úr étkezik, átmegy annak a szobájába s ott marad, -amíg az az ebédét be nem fejezte, pontosan fölügyelni, hogy az -orvosi rendelet szabályai megtartassanak. Mikor ennek vége van, -akkor rögtön következik a második ebéd, <span class= -"pagenum"><a name="Page_173" id="Page_173">-173-</a></span> a -második csöngetés. Ezt tehát az én vizitemnek meg kell előzni. Fönn -maradna az az expediens, hogy a nagysága távollétében sétálnék be a -szalonba s ott mutatnám be magamat Adelphe Philine fejedelemnőnek, -ki itt az úrnő alteregója s a látogatókat elfogadja, azonban (s ezt -diplomatai bizalmassággal súgá meg sub rosa) az apácza fejedelemnő, -nevemnek hallatára, határozottan megtagadta az elfogadás -helyettesítését.</p> -<p>A menykőbe! Hát már az Áthosz hegyéig elhatott volna a -gonoszságaimnak a híre?</p> -<p>Azonban ez az expediens ajánltatott számomra a komornyik -részéről: hogy az első csöngetés után menjek be a nagyságos úr -szobájába, ott fogom találni a nagyságos asszonyt. S bemutathatom -neki magamat s ezzel a társadalmi illem és etikett szigorú -szabályainak elég lesz téve.</p> -<p>De jó, hogy okos emberek vannak a világon!</p> -<p>Én hát csak az első csöngetésre füleltem.</p> -<p>Amint az elhangzott, alig engedtem magamnak annyi időt, hogy a -bajuszomat fölfelé keféljem, siettem a princzipálisom szobájába, -ahol egyedül szokott étkezni.</p> -<p>Már akkor ott volt a nagyságos asszony, – «Palma».</p> -<p>Rossz regényiró volnék, azt elismerem, aki előre kibeszélem a -mesémnek a végét. Már a bevezetésnél közhirré tettem, hogy «Palma» -a hetedik. Az a feleségem.</p> -<p>Amit csatányos meglepetésül kellett volna visszatartanom, -elárultam előre. (Mintha csak ismerném az olvasónőknek azt a -szokását, hogy legelébb is a végét olvassák el a regénynek.) De hát -én csak úgy historiázhatok, ahogy nekem jön. Úgy mondom el, ahogy -tudom.</p> -<p>Mikor legelőször megláttam ezt a hölgyalakot, azt éreztem, -mintha minden tagomban egy-egy szív volna; úgy meg voltam -lepetve.</p> -<p>Tökéletes klaszszikus szépség volt. Nem tudom máshoz -hasonlítani, mint a kapitoliumi Vénus-szoborhoz; a szobornak a -márvány simaságával és márványhidegségével.</p> -<p>S hogy még teljesebbé tegye a csalódást, nem viselt <span class= -"pagenum"><a name="Page_174" id="Page_174">-174-</a></span> sem -korzettet, sem krinolint. Volt merészsége daczolni az egész -czivilizált világ divattörvényével; végig mert menni az utczán; -bátorkodott megjelenni a társaságokban azok nélkül az -aczélabroncsokra feszített volantok nélkül; a nélkül a -természetszabályozó halcsontpánczél nélkül. Ez a legkihívóbb -agaczéria lett volna, ha nem paralizálja az a hideg, északfényi -tekintet.</p> -<p>Igazán mondom, nem tudom, mit mondtam neki az első -önbemutatásnál. Azt hiszem, hogy a nevemre sem emlékeztem.</p> -<p>Segítségemre jött a princzipális közbeszólása. (Közbe? Hát szólt -valaki valamit?)</p> -<p>– Épen önről beszéltünk a nőmmel. Az új joggyakornokom.</p> -<p>A hölgy egyszerre nem nyújthatta a kezét, mert az egyikben -tartotta az ételes csészét, a másikban pedig kanállal szürögette a -bulljont, ami még nagyon meleg lehetett; azt elébb meg kellett -langyosítani, így nyújtotta a férjének szürcsölésre, miután maga -egy kanállal megízlelt belőle egy csöppet. – Csak azután nyújtotta -nekem a kezét.</p> -<p>A kéz meleg volt és nedves. Hideg szív tanújele.</p> -<p>Én egy kézcsókot lehelltem rá messziről.</p> -<p>Azzal helyet mutatott az asztal mellett, magával szemben. Közbül -a princzipális ült.</p> -<p>Egyéb nem volt napirenden, mint az étkezés.</p> -<p>Az irodaszolga valami sürgős paksamétát hozott be. Az úrnőnek -egy szemöldökintése visszariasztá; az ebédet nem szabad -megzavarni.</p> -<p>Én végignéztem, hogy segédkezik a hitvestárs a férjnek az -étkezésnél; hogy vágja ki számára a rosztbifből azt a középső -falatot, amit meg szabad neki enni. Aztán tölt neki a poharába egy -szüknyakú palaczkból fehér bort; keveset. Ő ismeri a mértéket. A -bort roncsenyói vízzel kell neki inni. Az ott van egy kicsiny -négyszögletü sötétkék palaczkban. A hölgy homlokán a két szemöld -között <span class="pagenum"><a name="Page_175" id= -"Page_175">-175-</a></span> egy minervai ráncz mutatkozik; a -csöngetyüt megnyomja az újjával. Én kitalálom a homlokredő titkát; -látom, hogy a dugó nincs kihúzva az ásványvizes palaczkból; -megelőzöm a zivatart; kihúzom a zsebemből a tollkésemet a -dugóhuzóval, (azt minden magyar hord a zsebében) s mire az inas -bejön, kiszabadítom a dugaszt, ami egy halk «köszönöm»-mel lesz -megjutalmazva. Akarok belőle tölteni a princzipális boros poharába: -attól már letiltanak; «csak én tudom a mértéket» s aztán ő maga -tölt a kék palaczkból a bor közé az ásványvízből, amitől a -neszmélyi aranyszine egyszerre haragos zölddé válik. Hát biz annál -tudni kell a mértéket, mert annak a víznek ásványalkatrésze – -arzenikum. Annak a kredenczolását a feleség nem bízza másra. – Még -magára a beteg férjre sem.</p> -<p>Így folyik le az egész ebéd. Akár csak a patikában készítették -volna. Végre megengedtetik, hogy egy szivarra gyújtson. A feleség -megnézi a zsebóráját. Egy óra. A következő szivarra csak öt óra -mulva lesz szabad rágyújtani. Azt is helyébe hozzák majd a délutáni -ozsonnával együtt; az pedig forralt, lefölözött tej.</p> -<p>Az úrnő föláll; felém fordúl: «uram».</p> -<p>Én veszem a kalapom, bókolok, az ajtófelé hátrálok; távozás -közben szabad látnom, hogy az úrnő odatartja az arczát a férje elé, -a férj csókot nyom elébb az arczára, azután a kezére s aztán a -felesége karjába akasztva a kezét, fölkel az asztaltól.</p> -<p>Negyed óra múlva hangzik a kettős csöngetés; én átsietek az úrnő -lakosztályába. A komornyik nyájas arczczal fogad.</p> -<p>– Van más vendég is? – tudakozódom tőle.</p> -<p>– Igen is. Adelphe Philine fejedelemnő.</p> -<p>Ajtót nyitnak előttem: belépek. Szemben találom magammal a -háziasszony oldalán a kék- és fehér köntösbe öltözött Adelphe -Philine fejedelemasszonyt. – Most van aztán okom eltátni szemem -szám. <span class="pagenum"><a name="Page_176" id= -"Page_176">-176-</a></span></p> -<p>Hisz ez az áthoszhegyi apácza fejedelemasszony az én egykori -görögnyelves ideálom: Amarillis.</p> -<p>«Heuréka!»</p> -<p>Hat év múlt el azóta, hogy utoljára láttuk egymást.</p> -<p>Amarillisnek azóta tökéletes szépséggé kellett kifejlődni; az is -volt; csakhogy olyan fehér lett az arcza, olyan félig átlátszó, -mint a tejopál.</p> -<p>A lelkiismeret megmozdult bennem: ez a fehér arcz engemet -vádol.</p> -<p>Az én hebehurgyaságom volt az oka, hogy Amarillisből apácza -lett. Ha az én bolond fejem nem keresztezi az ő életutját, most -talán piros arczú menyecske volna valahol a Szerémségben.</p> -<p>Világos kék gyolcs köntös volt rajta, hoszszú bő ujakkal, a -nyaka körül fehér csipkegallér s onnan hosszan alá omló fehér -lebernyeg, úgy, hogy a termetének semmi idoma nem volt kivehető. -Egy nagy zafirokkal kirakott arany kereszt függött a mellén, a -fejét fehér csipkés kék burkony takarta, mely a nyakát is -körülfogá. A hajából semmi sem látszott.</p> -<p>Szegény Amarillis!</p> -<p>Azonban már egy óra mulva megbántam, hogy sajnálkoztam rajta. -Egészen beletalálta az magát a hivatásába.</p> -<p>– Hiszen mi öreg ismerősök vagyunk!</p> -<p>Ezzel fogadott.</p> -<p>(Furcsa nyelv az a magyar! A mire a németnek csak egy kifejezése -van «alt», azon nevez időt, lovat, bort, ruhát, embert, arra a -magyar mind külön jelzőt használ: régi idő, vén ló, ó bor, ócska -ruha, öreg ember; ha elcseréli őket, az gúny számba megy.)</p> -<p>Mondhatta volna úgy is, hogy «régi» ismerősök, de talán azt -akarta vele sejtetni, hogy a görögök nem tudják a magyar -synonimákat megválogatni; vagy hogy mi öreg, rengeteg öreg -emberekké lettünk azóta, hogy egymást nem láttuk, hogy az idők -távolsága miatt a kezünket sem nyujthatjuk egymásnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span></p> -<p>Nem is vette elő a kezét azokból a bő ujjakból.</p> -<p>Hanem a nyelvével annál inkább megtisztelt.</p> -<p>A csodálkozó háziasszony előtt sietett fölvilágosítani az -enigmát.</p> -<p>– Adjunktus úr az én atyámnál volt kosztban, mint fiatal diák, s -akkor én korrepetáltam vele a görög nyelvből.</p> -<p>– Ah! És nagy sikerrel?</p> -<p>– Meglehetőssel. Csak a kiejtése volt hibás.</p> -<p>(Ez már vakmerőség!)</p> -<p>Siettem szárnyát szegni a repkedésének.</p> -<p>– Én ugyan mindent elkövettem a tökéletesítésére, s a tanításban -sem volt hiány.</p> -<p>(Megérthette belőle, hogy emlékezem a «pszi» consonans -történetére.)</p> -<p>– Azért érdekel ez a kérdés, mondá a háziasszonyság, mert én is -kedvencz tanúlmányul választottam ki magamnak a görögöt. A -fejedelemasszony fölügyelete alatt Homér «Iliász»-át fordítom.</p> -<p>(Rettenetes asszony!)</p> -<p>– Ismeri ön Homér Iliászát? vallatott az úrnő.</p> -<p>– Óh, hogy ne ismerném: «Ménin aide thea Peliadéo Achilleósz -Uloménen, hé műrin Achájoisz algen ethéke, Pollász d’ifthimusz -pszűchász aidi proiapszen, Heroon…» Le is fordítottam magyar -hekszameterekre: «Zengd istennőm a Péliszfi Achillesz haragját. A -veszedelmest, mely sok Acháinak adta halálát, S sok hősnek fenkölt -lelkét elküldte pokolra, Jó idején.»</p> -<p>– Ah ez derék! Hisz akkor ön nekem nagy segítségemre lehet.</p> -<p>– (Alászolgája. Észrevettem, hogy beleestem.)</p> -<p>– Nem biz én nagyságos asszonyom. Nem akarok schwindlerozni. Ez -a három sor az egész, amit Homéroszból tudok. Ami görögöt tudtam, -azt már mind elfelejtettem. Kárbaveszett rajtam a fejedelemasszony -tanítása. Azóta nem gyakoroltam magamat benne.</p> -<p>– Igen, igen, – jegyzé meg rá Adelphe Filine Amarillis. -<span class="pagenum"><a name="Page_178" id= -"Page_178">-178-</a></span> Más kedvenczebb tanúlmányok foglalták -el a helyét: a rácz nyelv, a violoncsello, a szavaló művészet, sőt -a héber nyelv is s kitünő tanítói lehettek.</p> -<p>(Megannyi viperacsipés!)</p> -<p>(Hisz ez az áthoszhegyi szent alaposan értesülve van az én -faczinoráimról! No itt nekem szépen meg lesz vetve a fejem allja. -Talán már meg is van?)</p> -<p>A jogtanácsosné jó szive nem engedte, hogy így féllábra -állítsanak, mint egy leczkenemtudó szeksta diákot.</p> -<p>– Hiszen a hadászati pálya is elvonhatta önt eléggé a költészet -mívelésétől.</p> -<p>S odatekintett a még nagyon jól látható sebhelyre a -homlokomon.</p> -<p>Hát nem megcsipett újra az aszkétai szent hölgy?</p> -<p>– Ön igazán büszke lehet a sebhelyére, melyet királya védelmében -kapott, nem pedig holmi elfeledésre méltó hölgy miatti -párbajban.</p> -<p>Ez megint emlékeztetés volt arra, hogy «hiszen kaptál te a -fejedre én miattam is egy ilyen kardvágást, csakhogy tompa éllel, a -miért nekem apáczává kellett lennem. Te elfeledted azt már, de rám -nézve meghalt a világ!</p> -<p>Erre aztán elhallgatva, asztalhoz ültünk. De a forró levessel -hol az egyikünk, hol a másikunk égette meg a száját.</p> -<p>Én mind azon törtem a fejemet, hogy honnan meríthette a felőlem -való pontos informáczióit a fehér arczu Adelfe? – Pedig ugyan -könnyen kitalálhattam volna.</p> -<p>S ez mindennap itt van a jogtanácsosné asztalánál?</p> -<p>Nem leszek a jogtanácsos örököse!</p> -<h3>III. A SEPTEMVIR LEÁNYA.</h3> -<p>No hát letelt az esztendő. A mivel bíztattam a t. cz. olvasót. A -három napos boszorkány esztendő.</p> -<p>Meg kell vallanom, hogy igen kellemetes csalódáson mentem -keresztül. <span class="pagenum"><a name="Page_179" id= -"Page_179">-179-</a></span></p> -<p>Közelről látva (ellenkezőleg a rendes szokásnál) minden ember, a -kivel érintkeznem kellett, diametraliter ellenkezője volt annak az -első fogalomnak, amit felőle alkottam (a saját előnyére).</p> -<p>A jogtanácsos nem volt unalmas jogtudós. A hivatalos ügyekben is -oly érdeket tudott kelteni, hogy csupa élvezet volt az -informáczióit átvenni. Voltak kétségbeesett ügyei, de azoknak a -részén volt az igazság. Én apródonkint megtanultam az ellenfeleit -gyűlölni; azok voltak a schwindlerek, a rabulisták, az -örökségmászók, az álorczások, a stellionatusok, a felonisták, a -hamisítók, az accaparisták, a hochstaplerek, a hamis cridások; az ő -cliensei a rokonszenves, becsületes emberek.</p> -<p>A hivatalos órák után pedig az én princzipálisom megszünt jogász -lenni; nagyon érdekelte a politika, (1867-ben!) az irodalom, a -művészet. Volt igen szép képtára, nagybecsü művészremekekből -összegyűjtve; nagyszerü könyvtára, klasszikusokból, inkunábulákból -s valamennyi magyar iró műveiből, a miket ő maga marginális -jegyzetekkel látott el.</p> -<p>Minden héten jour fix volt nála, a melyen fényes termeiben -összegyűlt a főváros minden előkelő osztálya; szellemi és -társadalmi czelebritások; művészek és művésznők. Ott énekeltek, -szavaltak, hegedűltek, zongoráztak, czimbalmoztak s ha idegen -művész került Budapestre, az rendesen ott fényeskedett a mi jour -fixeinken. Semmi feszesség, semmi prüderie; szabad, de elegáns, -szellemes társalgás folyt. Maga a princzipálisom a legérdekesebb -társalkodó volt; mintha elfelejtette volna halálos betegségét. Csak -annyiban külömbözött a vendégeitől, hogy nem evett, nem ivott -semmit. A gazdag buffet a közönséget delektálta.</p> -<p>Én azonban nagyon passziv szerepet játszottam ezeken az -estélyeken. Tetszettem magamnak a «kukkó» szerepében, aki blazirt -pofával leül az olvasó asztal mellé s a külföldi illusztrált -lapokban levelész. <span class="pagenum"><a name="Page_180" id= -"Page_180">-180-</a></span></p> -<p>Hegedűltek a konczert-teremben. Minden ember odatódult. Azt -mondták: Terezina Tua hegedül. Bánom is én! Hegedült már nekem a -Terezina Mea is. Annak is betege vagyok.</p> -<p>Valaki odajött hozzám, fölszólított, hogy akkompanyáljak a nagy -művésznőnek.</p> -<p>– Én?</p> -<p>– Hát nem értesz a hegedűhöz?</p> -<p>– Annyit értek hozzá, mint a székely góbé, aki azt mondta a -hegedűre, hogy «ettem is!»</p> -<p>– Nagyon szép leány ám.</p> -<p>– Ahhoz meg épen nem értek.</p> -<p>Azzal leültem a sakkozó asztalhoz s elkezdtem sakkozni magamban. -Ez a monomániának a kezdete.</p> -<p>Egyszer csak selyemruhasuhogást hallok a hátam mögött.</p> -<p>A jogtanácsosné volt.</p> -<p>– Jőjjön csak hamar; be akarom önt mutatni a septemviréknek.</p> -<p>Nagy gráczia! Maga jött fölkeresni, holott a komornyikjával is -hivathatott volna.</p> -<p>Ah! A septemvirék! Eddig is sokat hallottam róluk beszéltetni. A -septemvir legszorosabban összecsatolt jó barátja volt a -princzipálisomnak. Sok ügye az ő kezén keresztül ment körösztül. -Legelső jogtudósnak tartották az országban, úgy, hogy az első -felelős miniszterium megalkotásánál ő is szóba került, mint -igazságügyminiszteri kándidátus.</p> -<p>– A septemvirnek leánya is van. A gardedámja nem az anyja, hanem -egy távoli rokona, akivel nem lehet konverzálni, mert nagyot hall. -Az anyja korán elhalt.</p> -<p>Ennyi informácziót szükségesnek talált velem közölni a -patronám.</p> -<p>Súgva még hozzá tette:</p> -<p>– Társalkodjék ön a kisasszonynyal hosszasabban. Szeretném önnek -a véleményét megtudni felőle. <span class="pagenum"><a name= -"Page_181" id="Page_181">-181-</a></span></p> -<p>Ez nevezetes prospektus! Mondhatnám – különös.</p> -<p>A terembe értünk. Épen egyenesen rábukkantunk a septemvirre.</p> -<p>Nagy feje volt; rengeteg hosszú, oroszlán-fakó szakállal, széles -válla, melle és dereka hosszú, úgy, hogy ha így folytatta volna az -alkotó, egy óriásnak kellett volna neki lenni; azonban a lábszárak -szertelenűl kurták voltak hozzá; úgy, hogy egybevéve, az alacsony -termetüek közé volt sorolható. Hogyha ült, akkor imponált az -embernek.</p> -<p>A mint a nevemet kimondta előtte a jogtanácsosné, egyszerre -derült mosolyra szaladtak szét a vonásai. Mintha kellőleg -informálva volna már a jó és rossz tulajdonságaim felől. Szívesen -megrázta a kezemet s azzal bocsátott el, hogy reméli, el fogok -járni a jourjaikra. Majd elküldi a meghivást.</p> -<p>Szerencsémnek tartottam.</p> -<p>A jogtanácsosné aztán egyet fordított rajtam s arrafelé -pilótált, ahol a fiatal leányok csoportja volt a terem közepén. A -gardedámok a mindenféle kereveteken foglaltak helyet és theáztak, -pletykáztak; a kisasszonyok pedig a terem közepén álltak és várták -a jó szerencsét.</p> -<p>Azok közt volt a septemvir leánya is, a kit én a magam -regényében elneveztem Hesperisnek. (Hesperis matronalis Linnæi.) -Már az öltözetével is föltünt. 1867-ben rég el volt feledve a hét -év előtt inaugurált magyar divat, az urak elfáradtak az antik -gombok viselésében; a hölgyek fejét zsenirozta a rezgős főkötő és a -gyöngyös párta; párisi divatot viseltek a delnők, frakkot, klakkot -a delfiak s virágjában volt a sinyón, ez az idegen szőrökből -csavarintott hurkatorony a hölgyek fején; ki mentűl több hamis -hajat föl tudott rakni a kontyába, az volt a legszebb. Hesperis még -mindig a magyar divatot viselte. Fűzött dereku ingvállt, dúdoros -újjakkal; csipke kötényt nagyvirágu szoknyához; leeresztett -hajfonatot, keskeny pártát, pillangós czipőket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span></p> -<p>Ezen a thémán mingyárt elkezdhettem a társalgást, mikor -bemutattak neki.</p> -<p>– Nagysád még mindig hű a magyar divathoz. (Magam is hű voltam -hozzá; huszár egyenruhámat kellett viselnem társas estélyeken.)</p> -<p>– Boldogult anyámtól így tanultam, – felelt Hesperis. Én más -forma ruhát szabni nem tudok.</p> -<p>Nagyot bámultam.</p> -<p>– Hát kegyed maga szabja a ruháit?</p> -<p>– Magam is varrom meg.</p> -<p>(Hisz ez egy klenodium! Ennek a papája nem ismer szabókontót, -masamódkontót, konfekcziós boltot! Nem borzad el, mikor divatműáru -kereskedés kirakata előtt végig halad! Ez a tulajdonság maga egy -hozomány!)</p> -<p>– Nagyon derék!</p> -<p>Egyenesen rátértem a legközelebb eső themára.</p> -<p>– Hogy tetszett nagysádnak a hegedű-művésznő?</p> -<p>– Semmit sem értek a zenéhez.</p> -<p>– Ah! Tehát nagysád nem is zongorázik?</p> -<p>– Nem birtam megtanulni. Nincs semmi tehetségem hozzá.</p> -<p>Most már jobban megkezdtem nézni. Egy leány, aki nem zongorázik! -Ez lefotografálni való! Szép tojásdad metszésű arcza volt, gyöngéd -pirral áthajnalodva, sötétkék szemei, sötét szőke haja, vékony, -finom metszésü ajkai és igen kicsiny, nagyon szép rózsaszin fülei, -vékony orra, lüktető czimpákkal. Termete nyulánk volt és karcsu, -minden ámító mellékletek nélkül. A vállat és keblet irigyen őrzi a -magyaros ruhaderék.</p> -<p>– És így konczertekre nem jár nagysád?</p> -<p>– Nem tudnám élvezni.</p> -<p>– És bálba?</p> -<p>– Egyszer voltam, tavaly. Többet nem kivánkoztam oda.</p> -<p>– Nem is tánczol?</p> -<p>– Soha.</p> -<p>– Tán orvosa tiltja? <span class="pagenum"><a name="Page_183" -id="Page_183">-183-</a></span></p> -<p>– Oh nem. A testgyakorlást szeretem. A svéd gymnasztikában -otthon vagyok. Vívni is tudok. De a tánczot nevetségesnek találom; -úgy, ahogy nálunk szokásban van. A hogy a keletiek élvezik a -tánczot: kitanított tánczosnőket lejtetve, az urak csak nézik; -minők Egyptomban az almék, Kelet-Indiában a bayadérek, Japánban a -gejzák: úgy én is tudnám élvezni a tánczot, mint művészetet; de -hogy én magam egy soha nem látott embernek a nyakába boruljak, aki -engem körülforgat s végig szalad velem a termen; előre-hátra -ugráltat, hozzácsapkod a többi tánczosokhoz, konvulziókba jön; -keze-lába kalimpázik; meg-meg kap, fölhajigál a levegőbe; magához -szorongat; ugyan mit szólhat ehhez egy süket néző, aki nem hallja a -zenét, csak a mozdulatokat látja?</p> -<p>In theoria tökéletes igazat kellett adnom a kisasszonynak. A -táncz csak nézni való. In praxi ellenkező nézetben voltam.</p> -<p>Áttértem más materiára. Beszéljünk szinházról, irodalomról.</p> -<p>No ezekben már otthon volt. De itt is ellenkezőek voltak a -fölfogásaink. Hesperis valóságos fakiri önkinzásnak tartotta a -versirást, hogy egy ember el tud nyavalyogni azon, hogy egy -gondolatot, amit elmondhatna egy sorban, kinyujtson négysoros -strófává s keresse lepkefogóval a rimező szavakat a sorok végére. -Fogalma sem volt róla, hogy ez önkényt jő s ez épen a költői -adomány. Ő úgy fogta föl, hogy ez takácsmesterség s osztovátán -készűl. A prózairodalomban kedvencz olvasmányát képezte Macaulay, -Carlyle, Renán. A magyar regényirók közül nem szeretett mást, mint -Vas Gerebent; a többi mind schwindler volt előtte. – Ezer -bocsánatot kérek. – E fölött nagyon összedisputáltunk. A thema nem -lett megoldva. Azzal váltunk el, hogy ezt a vitát folytatni fogjuk -a legközelebbi jour fixen.</p> -<p>Veszedelmes egy ismeretség!</p> -<p>Egy hölgy, akinek paradoxon ideái vannak! <span class= -"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span></p> -<h3>IV. PALMA NÉZETEI A JÓ HÁZAS ÉLETRŐL.</h3> -<p>Adelphe Philine nem vett részt a világi mulatságban.</p> -<p>Sőt a rákövetkező napon is csak egy rövid látogatásra -szorítkozott. (Bőjti nap volt s azt a görögök szigorúan megtartják, -míg a jour fixek után annyi maradék pecsenye követeli az -értékesítését.) Ebéd után a jogtanácsosné azt mondta, hogy maradjak -még.</p> -<p>– Nos, hát hogy tetszett önnek a septemvir leánya?</p> -<p>Az ilyen banális kérdésre banális feleletet szokás adni.</p> -<p>– Igen szellemes hölgy.</p> -<p>– Ezzel semmi sincs mondva.</p> -<p>– Őszintébben szólva: kivételes hölgy.</p> -<p>– Miben áll a kivételessége?</p> -<p>– Nincsenek szenvedélyei; nem piperéskedik, a tánczot unja, a -zenét nem élvezi, a költészetet lenézi.</p> -<p>– Lássa ön, ez a normális hölgy; legalább a mi magyar -társadalmunkban az.</p> -<p>(A nyelvem hegyén volt: «Ezt nagysád mondja? aki az Iliászt -fordítja;» de csak elhallgattam vele.)</p> -<p>– De hát akkor micsoda föladatokkal tudja betölteni az -életét?</p> -<p>– Az élet gyakorlati föladataival. Ő vezeti a háztartást. Higyje -el ön nekem, hogy ez egy olyan sok oldalu föladat, mely apró -részletekből összerakva a legnagyobb problémát oldja meg. A -háztartás nehéz talány annál az uri osztálynál, melynél a családfő -előkelő rangja nem engedi meg a cynicus félrehuzódást, a bukólikus -egyszerüsködést; de rákényszeríti egyenesen, hogy állása -tekintélyét a társadalomban is érvényesítse; a midőn a föladathoz a -családapának, talán egy szerény falusi kisbirtok jövedelmén kivül, -a fiksz fizetéséből kell az egész lukszusnak előteremtetni. A -septemvirék háztartása egyenlő a mienkkel. És ez ő nekik egy -negyedrész kiadásba kerül, mint nekünk. S ez a kisasszony -tudománya. Ez az ő <span class="pagenum"><a name="Page_185" id= -"Page_185">-185-</a></span> művészete; ez az ő poézise. Prózai -dolog, ugye bár? De aztán a septemvir nem is küzködik pénzügyi -zavarokkal soha, mint rangbeli társainak legtöbbje. Lássa ön: én -ezt a leányt önnek szántam feleségül.</p> -<p>– Nekem? – Nagyot kellett rá nevetnem.</p> -<p>– No hát mit nevet rajta?</p> -<p>– Hiszen mi tökéletes ellentétei vagyunk egymásnak.</p> -<p>– Az a jó. A házas életben az ellentétek egészítik ki egymást. A -mi az egyiknek hiányzik, azt kipótolja a másik.</p> -<p>– De hiszen mi minden óráját az együttlételünknek azzal -keserítenők meg, hogy a diskurzust disputává fejlesztenők; amit -aztán mind a háromszorhétszemélynök sem tudna dirimálni.</p> -<p>– Hát ön azt hiszi, hogy a házastársak közötti disputa -keserűség? Ellenkezőleg! Az a legválogatottabb élvezet. Ha két -együtt élő ember, akinek mind magának való esze van, ellenkező -fölfogásból vitat meg egy tárgyat, egy fogalmat, egy eseményt: ez a -szellemi harcz a legnagyobb gyönyörűség. Én a férjemmel éjfélekig -eldisputálok: ha valaki a mellékszobából hallgatná, azt hihetné, -hogy veszekedünk. Ő a politikában demokrata, én arisztokrata -vagyok; ő szabadkőmüves, én pietista; ő verdista, én wagnerista s -minden szenzácziós napi eseménynél, minden családi drámánál a -férjem rendesen a nőt védi, a férfit itéli el; én pedig a férfinak -adok igazat a nő ellenében s ez az ellentét, ez a küzdelem -erősebben köt bennünket össze, mint minden egyéb érzés, becsület, -kötelesség. Csak egy tárgy fölött nem szabad a nőnek disputát -kezdeni a férjével. A saját érdeke fölött. Még ha szivérdek volna -is az.</p> -<p>Ez nagy mondás volt!</p> -<p>Nem hagyhattam megjegyzés nélkül.</p> -<p>– Hát az utóbbi esetben a külömböző fölfogásoknak nem szabad -kifejezésre jutni?</p> -<p>– Nem. Mert annak semmi haszna nincsen. Ily esetben <span class= -"pagenum"><a name="Page_186" id="Page_186">-186-</a></span> az okos -nő hallgat és tür. Hallgatása és türelme lehet, hogy megszünteti a -bajt. Ha szól, csak növeli azt. Azon törekszik, hogy titokban -maradjon. Senki meg ne tudja, hogy neki fáj valami. S ha aztán a -baj orvosolhatlan, ha köztudomásuvá lesz: a nő akkor sem csinál -jeleneteket, hanem nyugodtan azt mondja: «uram, mi voltunk -boldogok; annak vége van; most már legalább ön legyen boldog; -váljunk el harag nélkül.»</p> -<p>Ezek a szavai a jogtanácsosnénak nagy hatást tettek rám.</p> -<p>Magasra emelkedett a nagyrabecsülésem skáláján.</p> -<p>Ez a nő nincs beavatva az én horoskópomba!</p> -<p>Bizonyítja az, hogy ő nekem jövendőbelit keres.</p> -<p>De még inkább az, amit most elmondott.</p> -<p>Nem! Ilyen paszpartuval nem látják el azt a bizonyos -zarándokot!</p> -<p>– No hát – fog ön látogatást tenni a septemviréknél?</p> -<p>– Még ma nagyságos asszonyom.</p> -<p>… S másnap már megkaptam a meghivót a septemvirék jourjaira.</p> -<p>És aztán szorgalmasan eljártam az ő jourjaikra is, meg a többi -czelebritásokéira, akik ugyanazon társaságokat egyesíték -összejöveteleiken – s tehetségem szerint udvaroltam a Hesperisnek, -aki a normal-hölgyet képviselte ebben a mi budapesti -Szent-Dzserménünkben.</p> -<h3>VI. VŐLEGÉNY IN PETTO.</h3> -<p>Ez már aztán komoly viszony volt!</p> -<p>Határozottan udvaroltam Hesperisnek.</p> -<p>Rövid idő alatt megértettük egymást.</p> -<p>Arra is rájöttünk, hogy mi egymás számára vagyunk teremtve.</p> -<p>Mindennapos lettem a septemvirék házánál.</p> -<p>Délútán, mikor vége volt a hivatalos ügyeknek, rögtön -odasiettem. Ha látogatót találtam már ott, azt kibőjtöltem. Ott -maradtam egész vacsora idejéig; néha vacsorára <span class= -"pagenum"><a name="Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> is ott -marasztottak. A süket társalkodónő miatt beszélhettünk akármit. De -az az akármi csupa merő, bölcs dolog volt. Annyira, hogy mind a -ketten tartottunk külön jegyzékkönyvecskét s azokba az egymástól -hallott emlékezetes aforizmákat följegyeztük. Mindig allegoriákban -beszéltünk. Például: «a jéggé vált szerelmet nem jó fölmelegíteni, -mert akkor meg vizzé válik». Ezt ő mondta.</p> -<p>Hogy milyen hatással voltunk egymásra, azt a konkrét tények -sejtették.</p> -<p>Én például rátudtam birni Hesperist, hogy hagyja el már a -boldogult mamájától örökölt kecskeméti divatot, hisz azt már -Kecskeméten sem viselik; sőt a Hortobágyon a csikósok, gulyások is -azt danolják, hogy «nem is leány turnür nélkül», hogy az ilyen -különcz öltözet feltünési vágyra mutat; hogy könnyen politikai -demonstrácziónak vétetik; míg megtette a kedvemért, hogy európai -divat szerint alakította az öltözeteit; azokat is maga szabta és -diszítette ugyan s csinált magának olyan pomp fünébre kosztümöket, -hogy az embernek kedve támadt megkondoleálni a toilettjeit; de -legalább mutogathatók voltak.</p> -<p>Ő ellenben rábirt engem, hogy hagyjak föl a tánczolással, ami ő -előtte a férfit lefokozza. Megtettem érte. Pedig szenvedélyes -csárdás-rázó voltam.</p> -<p>Arra is rávett, hogy olvassam végig Renánt.</p> -<p>Házasságról természetesen még korán lett volna egymással -beszélnünk. Úgy voltunk egymás mellett, mint két téli körte, a -mikre a kertész fölirta tintával: 1. Kronprinz Ferdinánd, érés -ideje deczember, január. 2. Josephine de Malline; érés ideje -február, márczius.</p> -<p>Nekünk is meg kellett várnunk az érés idejét.</p> -<p>Nekem a gyakornoki esztendőt le kellett szolgálnom, akkor -lehettem önálló ügyvéddé; a nagykoruságomat is be kellett várnom; -Hesperisnek pedig még rengeteg sok ingbetétet, alsószoknya fodrot -kellett kischlingolni, hogy a kelengye komplét legyen. Az mind -saját keze munkája volt.</p> -<p>Szinházba én kisértem őt s ott mellette váltottam zártszéket; -<span class="pagenum"><a name="Page_188" id= -"Page_188">-188-</a></span> haza is én kisértem s ha esős idő volt, -tartottam fölötte az umbrélát.</p> -<p>Társaságokban más nővel nem beszéltem; annyit már tudtam, hogy -Hesperis a végletekig féltékeny.</p> -<p>Ellenben ő is egészen rezerváltan viselte magát más férfiak -irányában. Azok is ismerték a helyzetet s respektálták az én -szerzett jogaimat.</p> -<p>A Nikkel pajtást én magam mutattam be neki. Megint a pesti -garnizonba transferálták. Jó, fidelis czimbora volt. Mindenki tudta -felőle azt az epopeját, a hol a burkusok kezéből kiszabadított, -ezért az én barátaim előtt nagy volt a becsülete.</p> -<p>Neki megengedtem, hogy udvaroljon Hesperisnek.</p> -<p>Tőle nem volt mit féltenem az imádottamat.</p> -<p>Egy szegény katonatiszt egy nem gazdag leánynál nem veszedelmes -konkurrens. Komoly eszméi nem lehetnek, mert kaucziót letenni nem -képes; könnyelmű eszmékkel pedig Hesperishez nem közelíthet. Ah! -Hesperis erénye erősen áll, mint a Gellérthegy; de még annál is -erősebben; mert a Gellérthegyről töredeznek le egyes sziklacsompók, -de nem a Hesperis grániterényéről!</p> -<p>Kivált, miután tudja Nikkel, hogy Hesperis az én -jövendőbelim.</p> -<p>… De hát vajjon tudja-e?</p> -<p>Mondtam én már valakinek, hogy Hesperist nőül akarom venni?</p> -<p>Nem én. Senkinek sem. Még ő neki magának sem.</p> -<p>Hanem hát ez a titoktartás, mely nagy bolondságnak látszik, ha -előadom az okait, egyszerre érthetővé lesz.</p> -<p>Amíg a nagykoruságom el nem érem, addig a kalugyer kezében van a -nyakam. Ha az megtudja, hogy én eljegyeztem a septemvir leányát, -azzal a szerény hozománynyal s ezzel megzápítottam az ő -horoskópját, az egyszerre meg fog mozdítani minden eget, földet és -poklot, hogy ezt a házasságot megakadályozza; befeketít a septemvir -előtt, úgy (érdemem szerint), hogy az rögtön kiadja az <span class= -"pagenum"><a name="Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> útat. -Hisz én notórius csélcsap, csapodár vagyok, aki úgy cseréli a -szeretőket, mint más ember a gyeplős lovat. Kezében a Passifloráról -irt levelem; meg a Violának az életbiztosítása. Aztán tékozló, -préda, könnyelmű vagyok, veszekedő, krakéler, iszákos! Ezt mind -megkapom, ha idő előtt elárulom a szándékomat. – Csakhogy a -horoskópnak igaza legyen.</p> -<p>Másfelől meg itt van az Amarillis. A hajdani ideál. Ez meg a -Hesperis előtt fog elárulni, ha megtudja, hogy nőmmé akarom tenni. -Mert ez nem tűri azt el, hogy én valaha boldog legyek, a ki őt -boldogtalanná tettem. Ha ő apácza lett, legyek én trappista.</p> -<p>Ha én szerencsés volnék a Magyar Bazár, Ország Világ, Magyar -Géniusz, Magyar Szalón, Uj idők, A hét, A Jókai stb. szellemdús -szerkesztőnőivel és szerkesztő férfiaival közelebb ismeretségben -lehetni, rég proponáltam volna nekik, hogy tűzzék ki lapjukban ezt -a megfelelésre méltó kérdést: «Szükséges-e két szerelmes egyén -között a szóbeli nyilatkozás?»</p> -<p>Nagy érdeklődéssel várnám a beérkező válaszokat.</p> -<p>Meg vagyok felőle győződve, hogy a nagy többség azt felelné, -hogy «nem szükséges», sőt sokan emlékeztetnének Heine «madame, je -vous aime» schlagwortjával arra, hogy a szerelmi nyilatkozat -egyenesen a banális frázisok kategoriájába tartozik: tréfának sok, -komolynak kevés.</p> -<p>Ezen a nézeten voltam én is. Akiért én forrón érezek, az -tartozik az én melegemet érezni; ha az én lelkem az ő lelkét -keresi, az ő lelkének a dolga magát megtaláltatni. Én az egész -valómat neki adományoztam; azt teheti velem, amit akar; rabja -vagyok, mit akar még tőlem többet? Egy röpke szót? Egy igéretet? -Hiszen nem vagyunk még Észak-Amerikában, ahol egy be nem váltott -házassági igéret biró elé kerül s dollárokban taksáltatik.</p> -<p>Lesznek sokan, akik azt fogják mondani, hogy igen is van egy -szájjal kifejezhető szerelmi nyilatkozat, mely minden kétséget -kizár, s mely daczára annak, hogy semmi <span class= -"pagenum"><a name="Page_190" id="Page_190">-190-</a></span> nemzet -szótárában föl nem található, sőt még hieroglyphokban sincs -kifejezve, mégis minden nemzet által megértetik; ezt a -nyilatkozatot száj mondja szájnak.</p> -<p>Csakhogy a mi adott viszonyaink között ez nem volt -alkalmazható.</p> -<p>Hesperis soha sem volt található a nagynénje nélkül. De külömben -is nagyon óvatos volt.</p> -<p>Egy arany mondását megörökítettem a jegyzőkönyvemben.</p> -<p>«Aki egy leányt, akit nőül akar venni, elébb megcsókol: saját -magának rak föl szarvakat.»</p> -<p>Rettenetes mondás ez!</p> -<p>De hát mikor a leányok Shakespearet tanulmányozzák s találnak -benne ilyen dolgokat:</p> -<div class="poem"> -<div class="stanza"><span class="i0">«Ofélia. Míg hozzád nem menék, -nászszal kecsegtetél.»<br /></span> <span class="i0">«Hamlet. El is -vevélek, – ha hozzám nem jövél.»<br /></span></div> -</div> -<p>Igazán! A leányok a szinházban annyi okos dolgot tanulnak, hogy -szinte csoda, ha még egy leányt el lehet bolondítani a rendes -életben.</p> -<p>Meg voltam felőle győződve, hogy Hesperisben olyan nőt fogok -birni, akit teljes életemben – becsülni fogok.</p> -<p>Egészen megnemesültnek éreztem általa magamat, lelkem magasabb -régiókban csapongott s korábbi életemre elitélő szigorral gondoltam -vissza.</p> -<h3>VIII. AZ ÉLVEZETES NÁSZUTAZÁS.</h3> -<p>No! hála a papnak! Hallom e fejezet czimének olvasásánál, -csakhogy a végén járunk már ennek az unalmas históriának. Viszi már -a hős a menyasszonyát!</p> -<p>Dehogy vége! Dehogy unalmas! Dehogy viszi!</p> -<p>Most lesz ez még csak tréfás dolog!</p> -<p>Az én esztendőm vége felé törekedett, ami a kánikulába -esett.</p> -<p>A jogtanácsosék elutaztak Karlsbadba, hat heti kurára. -<span class="pagenum"><a name="Page_191" id= -"Page_191">-191-</a></span> A törvényszékek szüneteltek, az ügyek -pihentek, igazgatósági gyülések nem tartattak. Én vendéglőbe -költöztem, mert a cselédség is mind szabadságot kapott. Ez idő -alatt aztán mindennapos látogatója voltam a septemvirék -házának.</p> -<p>Ők állhatatosan Budapesten töltötték a nyarat. Hesperis azt -állította, hogy szebb üdülő hely nincs a világon Budapestnél. Itt -van fürdő is, hétféle: hideg, meleg, sós, sáros, az ember -válogathat benne. Az öreg úr néha példálózott, hogy milyen nagyon -szeretné megnézni a dobsinai jégbarlangot, már tíz esztendeje nem -volt kinn a fővárosból. Tátra-Füred is nagyon szép lehet. Aztán -csak nagyot sóhajtott. Nem lehet, mert nem lehet.</p> -<p>– No majd augusztusban! – mondám én, jelentésteljes pillantást -vetve a szemlesütő Hesperisre.</p> -<p>Akkor majd lehet.</p> -<p>Ki lehetett vetni az abrakadabra útján, hogy ennek a biztatásnak -mi az értelme.</p> -<p>Többször előhoztam Hesperisnek, hogy én augusztus közepén érem -el a nagykoruságom napját, akkor egyszerre ura leszek a sorsomnak, -átvehetem a vagyonomat és megházasodhatom.</p> -<p>… Akkor aztán mehet a septemvir Tátra-Füredre, nem kell neki -leányt őrizni idehaza.</p> -<p>Ezt csak értheti, aki logikát tanult!</p> -<p>Ha csak egy szót szólt volna a septemvir: «Kérem, magyarázza meg -ön jobban?» Hát előrukkoltam volna vele szabatos formulázással. De -én azt hittem, hogy érti, tisztában van vele.</p> -<p>Augusztus elseje bekövetkezvén, egy határozott lépést tettem -előre.</p> -<p>Ez a nap a nyári költözködések határideje.</p> -<p>Titokteljes önérzettől ragyogó (gondolom legalább) orczával -jelentém Hesperisnek, hogy úri szállást fogadtam a kerepesi-úton. -Első emelet, négy szoba az utczára, kettő az udvarra; szalon, -ebédlő, boudoir, dolgozó szoba; stb. <span class="pagenum"><a name= -"Page_192" id="Page_192">-192-</a></span></p> -<p>Annál a szónál, hogy «boudoir» gyöngéden tekintettem a szemébe: -gondoltam, ezt csak megérti? Nem látszott megérteni.</p> -<p>Még jobban megmagyaráztam.</p> -<p>Elmondtam neki, milyen butorokkal szereltem föl a szállást. A -boudoir szakasztott mása annak, ami Hesperis itthona; erről van -lemásolva. (Ez már csak világosan érthető.)</p> -<p>«Most már nem hiányzik más az én otthonomból, mint egy édes női -hangnak idvezítő zengése.»</p> -<p>Hesperis azt mondta rá, hogy «szép», – a czérna végét elharapva -a fogával s tovább stikkolt, a czérnát a tűbe fűzve.</p> -<p>– Ez az utolsó fodor ugye bár, a mit most himez?</p> -<p>– Nem tudom.</p> -<p>(Mégsem tudja? A násznap után nem stikkolnak több fodrot).</p> -<p>A septemvirnek is elreferáltam az új szállásom eseményét.</p> -<p>Az meg azt mondta rá, hogy «ej ha!»</p> -<p>Csak legalább kérdezte volna meg tőlem, hogy minek öcsém-uramnak -az a hat szoba? (Eddig egy is sok volt.)</p> -<p>Mikor aztán elközelgett az a nap, a mely nagykorúvá születésemet -meghozta, jónak láttam világosabban nyilatkozni Hesperisék -előtt.</p> -<p>Délelőtt tettem látogatást, a mikor a septemvir is otthon volt. -Először is ő hozzá nyitottam be.</p> -<p>Egész komolysággal előadtam, hogy én most leutazom a Bánságba, -abból a czélból, hogy a néhány nap mulva bekövetkezendő -nagykorúságom alkalmából apai birtokomat átvegyem s eddigi -gyámommal leszámoljak. Mihelyt ez megtörtént s én a sorsomnak és -vagyonomnak urává lettem, azonnal sietek vissza s első dolgom lesz -családi boldogságomat megállapítani.</p> -<p>A septemvir megrázta a kezemet s minden jót kivánt jártomban, -keltemben. <span class="pagenum"><a name="Page_193" id= -"Page_193">-193-</a></span></p> -<p>(Hát mi a manóért nem kérted meg ott mingyárt a leánya -kezét?)</p> -<p>Elmondom az okát.</p> -<p>Hát én a leánykérést egész ünnepélyességgel akartam -végrehajtani, ahogy apáink szokták, ahogy más magyaroknál láttam. -Kérő násznagy által istápolva, tolmácsolva. S kérő násznagynak a -jogtanácsost választottam; amint az hazaérkezik Karlsbadból.</p> -<p>Hanem azt már csakugyan megtehettem volna, hogy magának -Hesperisnek megmondjam, mikor egy órára egészen egyedül maradtam -vele; a társalkodónő távol volt: «kisasszony! én magát szeretem; én -a kezét, szivét, lelkét magamévá akarom tenni, cserében az -enyimért» mielőtt búcsút vettem tőle.</p> -<p>Máig is önfölpofozási vágyakat érzek, ha visszagondolok rá, hogy -micsoda ostoba helyzetet szereztem magamnak, a midőn a kiválasztott -kedvesemnek nem mondtam meg, hogy mi a komoly szándékom vele?</p> -<p>Zsebemben volt a jegygyűrű. Ráhúzhattam volna az újjára. Az is -nyilatkozat lett volna.</p> -<p>Nálam volt a szállásom kulcsa. Letehettem volna az asztalára -azzal a kéréssel, hogy távollétemben nézze meg azt a kék szobát; -olyan szépnek találja-e, mint az itthonit? Ez is lett volna -valami.</p> -<p>De én egyikre sem tudtam magamat elhatározni. Én, aki más nőknél -mingyárt az egzekuczión kezdtem a proczesszust, olyan félénk voltam -ezzel a leánynyal szemben, mint egy gymnázista az első -tánczleczkén. Az a kalugyer feküdt a mellemen az átkozott -horoskópjával. Hiszen ha nagykorú leszek, megnyilik a torkom -egyszerre!</p> -<p>Az egész búcsúzás csupa szentimentális sóhajtozásból telt ki. A -szemeink kérdeztek és feleltek, de nem volt fonograf, amely ezt a -beszédet megfixirozza.</p> -<p>Még mikor a búcsúvételnél kezet szorítottam vele, úgy nógatott -valami, hogy «no most! itt van szemközt; szorítsd egyszerre -magadhoz! Nyomj egy forró csókot az ajkára!» – <span class= -"pagenum"><a name="Page_194" id="Page_194">-194-</a></span> Azzal -is meg lett volna pecsételve a kettőnk sorsa. – Ezt a perczet is -elszalasztottam.</p> -<p>Majd ha visszatérek! Mint diadalmas hódító!</p> -<p>Hiszen csak néhány nap a külömbség.</p> -<p>Addig még hadd maradjon kinyilatlan a lótuszbimbó.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Amit most elmondok, azt már mástól hallottam később.</p> -<p>Amint eltávoztam Hesperistől, a septemvir átjött a leánya -szobájába.</p> -<p>– Nos? Nyilatkozott előtted?</p> -<p>– Nem az.</p> -<p>– Én előttem sem.</p> -<p>– Elmondta, hogy házasodni készül, de hogy kit akar elvenni, -arról nem szólt.</p> -<p>– Nem értem a dolgot.</p> -<p>Abban nyugodtak meg, hogy talán majd levélben fogom a -nyilatkozatomat közölni velük. Vártak szép türelmesen.</p> -<p>Azonban az én nagynevezetességű 25-ik születésnapom is elmult s -az én levelem még sem jelentkezett.</p> -<p>És azután még egy hét elmult s levél csak nem jött.</p> -<p>A septemvir egyre iparkodott vigasztalni nyugtalankodó leányát, -hogy nekem most véghetetlen sok a dolgom. Egy ilyen örökség átvevés -komplikált história. A közjegyzői intézmény még nem volt behozva. -Mindent ex praesidio kellett elintézni. Fürdőidény van. Viczispán, -árvaszéki elnök, bizonyosan ki Buziáson, ki Mehádián, ki Monyászán -áztatja fáradt tagjait, azokat most nehéz kihúzni a kádból. Az is -nagyon valószínű, hogy az árvapénztár nem képes olyan rögtön -liquidálni a kapitálisomat. Sőt föltehető, hogy én most abban -fáradozom, hogy a szülői kastélyt helyretataroztassam; oda -szándékozom vinni a mézes hetekre a menyasszonyomat. De már azért -csak irhatnék egy rövid levelet. Csak annyit, hogy mikor térek -vissza. Végre már nem maradt más, mint az a föltevés, hogy a -postás, aki a levelemet szállította, postaszekrényestől -<span class="pagenum"><a name="Page_195" id= -"Page_195">-195-</a></span> együtt belefulladt a legutóbbi -felhőszakadás okozta árvizbe; vagy pedig a Macsvánszky bandájának a -kezébe került.</p> -<p>Én pedig az egész levélnemirást egy idétlen theáterkup kedvéért -rendeztem. Úgy akartam beesni a szinpadra, ahogy azt a -vigjátékokban láttam s addig nem szóltam senkinek egy szót sem a -házasulási tervemről, a míg az örökségem birtokába nem jutottam s -az apai házat lakható állapotba nem helyeztem.</p> -<p>… Egy szép (azaz, hogy csunya) reggelen aztán bekopogtat a -septemvirhez Nikkel.</p> -<p>Az én kedves barátom, akit eddig folyton az örök uniformisában -lehetett csak látni, ezúttal koczkás czivilruhába volt öltözve; -Bismarck-án-colére szinű nyakravalóval, májszinű kalappal, turista -bakkancs a csánkóin, a mancsai vörös keztyükbe hüvelyezve. Még -fehér szegfű is volt a gomblyukában.</p> -<p>A septemvir szobájában volt épen a leánya is, aki a látogató -érkeztével el akart tünni a mellékszobába.</p> -<p>– Kérem kisasszony, maradjon itt, – instálta Nikkel – kegyednek -is meg kell hallani azt, amit ő méltóságának előadni készülök.</p> -<p>S azzal belépett, in medias res.</p> -<p>– Én, mint leánykérő jövök ide. A katonai pályától megváltam, az -aczélbronczból elég volt nekem, áttértem a vaspályára. Egy új hazai -nagy vasútnál elnyertem a főmérnöki állást, három ezer forint fix -fizetéssel, ezer forint lakpénzzel s egyéb akczidencziákkal; képes -vagyok egy nőt becsületes munkámmal eltartani: később előmenetelre -is van kilátásom. Én a kisasszonyt régóta szeretem s ha viszonzásra -találnék, a lelkemet teszem rá, hogy boldoggá fogom tenni.</p> -<p>A septemvir a leányára nézett, a leány pedig az apjára.</p> -<p>– Önnek az ajánlata fölöttébb megtisztelő ránk nézve, – mondá a -septemvir. – De engedni fog ön nekünk egy pár napi gondolkozási -időt. <span class="pagenum"><a name="Page_196" id= -"Page_196">-196-</a></span></p> -<p>– Nem lehet méltóságos uram. Én a társulatomtól mától számított -két heti szabadságot kaptam; abból egy napot sem lehet -elvesztegetnem. Önök engem egy év óta ismernek; tudják ki vagyok, -mi vagyok. Én két nap mulva sem leszek se szebb, se jobb, mint -ebben az órában. Két óra untig elég lesz önöknek az elhatározásra. -Én az alatt elfutok a püspökhöz, kiveszem tőle a dispenzácziót; -magammal hozom a káplánt, meg két tanut. Itt a háznál végbemehet az -esküvő. A mi az útra legszükségesebb, az egy kézitáskában elfér s -ha Isten úgy akarja, a délután két órai vonattal már a rezervált -kupéban ülünk s robogunk a szép Helvéczia felé. – Tehát a -viszontlátásig.</p> -<p>A ficzkó egész bizonyosra vette a dolgot.</p> -<p>A septemvir meg a leánya hüledezve nézett egymásra.</p> -<p>– Mit szólsz ehez, leányom?</p> -<p>– Mit szólsz hozzá, édes apám?</p> -<p>– Én azt mondom, hogy ez meggondolni való dolog.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Sőt azt mondom, hogy ezen nincs mit gondolkozni. Ez már itt -van. Ez beszél, nyilatkozik, világosan szól. Ennek a szándékát nem -kell abrakadabrával lehüvelyezgetni. Az a másik kupczihér, ki -tudja, hol jár? Ki tudja, mit akar? Se szól, se beszél, se ír: se -nekem, se neked. Teljes életében mindig csapodár volt. Ki tudja, a -sok régi szeretője közül melyiket szándékozik az új szállásába -beplántálni? Kitelik tőle, hogy az oltár előtt hagy ott. Ez a fiú -pedig, megvallom igazán, hogy egészen az én kontentumom szerint -való. Igazi selfmademan. Nem stréber. Szolid pályát választott. S -mingyárt fölül kezdte. Ebből derék férj lesz. Én azt mondom, hogy -csapj föl a kezébe. Ennél jobb partit nem csinálhatsz.<a name= -"FNanchor_6" id="FNanchor_6"></a><a href="#Footnote_6" class= -"fnanchor">6)</a></p> -<p>A szép Hesperis először vállat vont; azután egy pár <span class= -"pagenum"><a name="Page_197" id="Page_197">-197-</a></span> -könycseppet törült ki a szeméből. Ezek voltak a búcsúkönycsepjei. -Azután jöttek a boszankodás, az elkeseredés könyei; míg egészen -belekeseredte magát az irántam való méltó haragba s a kitüzött két -óra elmultával már nem látszott meg a szemein, hogy sírt.</p> -<p>Az alatt bepakolt a kézi táskába.</p> -<p>A Nikkel pedig vágtatott egyenesen a püspökhöz.</p> -<p>Az épen útra készült. Már a porköpönyegét is fölvette.</p> -<p>– Mi kell fiacskám? Alig ismerek rád ebben a kadrollirozott -kosztümben.</p> -<p>– Frissen, szent atyám, egy dispenzácziót.</p> -<p>– Fiam! útban vagyok. Itt a négylovas hintó a parochia előtt, -visznek falura, előkelő nostras, oszlopos tagja az -egyházkerületnek, haldoklik, óhajtja az úr vacsoráját föladatni. -Estére hazakerülök. Addig várhatsz.</p> -<p>– Aki vacsorálni akar, inkább várhat. Az én dolgom sürgetős. -Mert én még ebédelni akarok a vasutnál s addig meg kell történni az -esküvőmnek.</p> -<p>Addig erőszakoskodott, amíg kicsikarta a szent atyától a -szükséges fölmentést a háromszori egyházi kihirdetés czeremóniája -alól.</p> -<p>Azzal aztán szaladt a káplánhoz.</p> -<p>Az jó pajtása volt.</p> -<p>– Szervusz pajtás, frissen vedd föl azt a stólát!</p> -<p>– Ki haldoklik?</p> -<p>– Én esküszöm. Ebben az órában.</p> -<p>– De én meg utazni akarok. Itt a körutazási jegy a tárczámban. A -vonat indul délben s ma még templomot kell tartanom.</p> -<p>– Hiszen délig mind átesünk rajta. Itt hagyom a fiakkeremet. -Hozz magaddal két násznagyot is. Templom után foghatsz a hivek -közül, két forint napi dijért; aztán vágtatsz az egyházfival a -septemvir házához; annak a leányával esküszöm.</p> -<p>Ez döntött. A septemvir is nostras.</p> -<p>A káplán megigérte, hogy ott lesz templom után. <span class= -"pagenum"><a name="Page_198" id="Page_198">-198-</a></span></p> -<p>Nikkel a két órai határidő elteltével betoppant ismét a -septemvirhez.</p> -<p>– Minden rendben van. – Mondá ő méltósága.</p> -<p>– Részemről is. – Mondá Nikkel. – Itt a püspöki dispenzáczió, -itt a két karikagyűrű, rögtön érkezik a káplán a két -násznagygyal.</p> -<p>A papa ezzel átvezette a leendő vejét a leányához.</p> -<p>Hesperis úthoz volt öltözve, csak épen a menyasszonyi fátyolt -próbálta föl a fejére, ami mulhatlanul hozzátartozik a -házasságkötéshez.</p> -<p>(Remélem, hogy amint a miniszter elrendelte, hogy a polgári -házasságnál a fungáló államhivatalnok tartozik a széles háromszinű -rendszalagot föltenni, a menyasszonyra is ráparancsoltatik, hogy a -kontyára fátyolt tűzzön).</p> -<p>Nikkel úszott a boldogságban.</p> -<p>Pontban tizenkét órára megérkezett a káplán, az egyházfival meg -a két tanuval; nem sokat czeremóniázott; ő is sietett a vasutra; az -övé Ruttka felé ment; hamarjába összeadta a boldog jegyeseket, -fölhúzta az ujjaikra a jegygyűrűt, megáldotta őket. A nagy móles -matrikulát természetesen nem hozta magával; hanem beirta az -összeadott pár nevét, a két (templomból kijöttében elfogott) tanu -nevével együtt a tárczájába; majd otthon beirhatja az anyakönyvbe. -Azzal futott haza; a dejeunert sem várta be. A boldog pár sem várta -be; azt maga költhette el az örömapa a süket nagynénével. A -gyerekek siettek boldogságuk útját megkezdeni. A vasuti -restauráczióban kényelmesen megebédeltek. Az első csöngetésnél -Nikkel karjára vette a menyasszonyát, meg a plaidjét; kezébe kapta -az útitáskáját s vitte magával a perronra, ahol a vasutiak, mint -magas vasuti hivatalnokot, szivélyesen üdvözölték.</p> -<p>Én pedig ugyanakkor a temesvári vonattal zakatoltam fölfelé; -tele büszke tervekkel és szivárványos reményekkel.</p> -<p>Az alföldi vonat két perczczel hamarább érkezik meg, mint a Bécs -felé induló vonat elindul. A pasasiroknak addig várni kell a -kiszállással, amíg a bécsi vonat ki nem <span class= -"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span> robog -az indóházból. Addig nem nyitják ki a waggon ajtókat.</p> -<p>Én kiváncsian néztem ki a kocsiablakon.</p> -<p>Hát egyszer mit látok?</p> -<p>Az én Hesperisemet látom fölkapaszkodni a lépcsőkön az átelleni -waggonban!</p> -<p>S utána mingyárt megint kit látok fölmerülni a lépcsők fokán? Az -én Nikkel pajtásomat, – álruhában, stutzernek öltözve; koczkás -dzsekkben, májszin kalappal, fehér szegfű a gomblyukában, útitáska -a kezében, meg parazol.</p> -<p>Ezek odatelepesznek le, épen velem átellenben egy kupéba, igen -gyöngéden bánnak egymással. Még annyit láthatok, hogy Nikkel -kiveszi a fehér szegfűt a gomblyukából s azt Hesperisnek nyujtja, a -mit Hesperis azzal viszonoz, hogy a keblébe tűzött piros szegfűt -adja érte cserébe. – Azzal lehúzzák a függönyt az ablakra s hogy -semmi kétség se maradjon fönn, a kalauz kiakasztja az ablakra -kivülről a sokatmondó táblát «gemiethet!»</p> -<p>Hisz ez leányszöktetés! Nőrablás! Fényes nappal.</p> -<p>Ki akartam ugrani az ablakon! Meg is teszem, ha az a rézpálcza -keresztbe nem áll előttem.</p> -<p>A gyorsvonat fütyült, s azzal az orrom előtt vitte el robogva a -menyasszonyomat.</p> -<p>Én erőszakkal fölnyitottam a waggon ajtót s azzal eszeveszetten -rohantam le a vaslépcsőkön s neki iramodtam a szabaddá lett sinek -között a gyorsvonatnak.</p> -<p>Szerencsére az inspekcziós rendőrbiztos nyakon kapott, -visszarántott.</p> -<p>– Megveszett az úr?</p> -<p>– Meg hát. Ahol! Rabolják a menyasszonyomat!</p> -<p>– Csak nem akarja ön elfogni a gyorsvonatot röptében?</p> -<p>– De mikor a menyasszonyomat rabolják az orrom előtt!</p> -<p>– Hát azért ne szaladjon ön a vonat után, mert azt el nem éri. -Van telegráf a világon. Elébe kerülhet.</p> -<p>Ez eszemre térített. Persze, hogy itt a telegráf, tíz lépésnyire -a hátam mögött. <span class="pagenum"><a name="Page_200" id= -"Page_200">-200-</a></span></p> -<p>– Egyszerű a dolog, – magyarázta a rendőrbiztos. Telegrafálunk a -váczi rendőrkapitánynak, meg az esztergominak, az érsekujvárinak, a -pozsonyinak sorban, valamelyik csak letartóztatja a -szökevényeket.</p> -<p>– No hát gyerünk, telegrafáljunk!</p> -<p>– Hja, az nem megy olyan rövidesen. Nekem erre nincs -meghatalmazásom; önnek a följelentése sem bir elég hitelességgel, -hogy annak az alapján két utazót elfogjanak a szabad -Magyarországon. Alkotmányos korszakban élünk uram! Az nem járja, -hogy egy urat meg egy hölgyet csak úgy mirnikszdirniksz útközben -letartóztassanak. Hanem tessék velem a rendőrségre jönni s ott a -főkapitány úr előtt legitimálni a följelentést.</p> -<p>Végig kellett hallgatnom a megérdemelt útbaigazítást.</p> -<p>Mentem a főkapitányhoz, vittem magammal a fiakkeren a -rendőrbiztost. Aki látott minket együtt kocsikázni, azt hitte -bizonyosan, hogy az visz engem. Egyenruhában volt.</p> -<p>Tíz percz mulva ott álltam a főkapitány előtt.</p> -<p>Hiszen ismerted Thaisz Eleket. Jó pajtásod volt.</p> -<p>No hát!</p> -<p>Mekkorát nevetett a szemem közé, mikor előadtam neki a -följelentésemet, meg a letartóztatás iránti követelésemet.</p> -<p>– Te vagy-e bolond, vagy engem tartasz annak? Az a te állítólag -elszöktetett menyasszonyod Kiss Mihály septemvirnek a leánya, az -elszöktető pedig báró Nikkel, császári tüzérkapitány. Ha én ezeket -letartóztatom a te föladásodra, akkora orrokat kapok – kettőt, a -belügyminisztertől, meg a hadügyminisztertől, hogy viselhetem az -egyiket elől, a másikat hátul. A viczlapok mind nekem esnek! Hátha -csalódtál? Nem ők voltak. Ablakon keresztül láttad. Gőz -kutyafuttában! Halluczináczió lehetett. Szerelmes ember szemének -nem lehet hinni. Eredj el a biztossal a septemvir lakására; hátha -otthon van a mátkád?</p> -<p>Ez egy eszme volt! <span class="pagenum"><a name="Page_201" id= -"Page_201">-201-</a></span></p> -<p>Csakugyan! Hátha otthon ül Hesperis szépen és stikkolja az -utolsó hálóréklifodrot s a szerelmes pár, akit én láttam, valami -vigécz volt az orfelinájával.</p> -<p>Köszöntem, vittem magammal a rendőrbiztost a septemvirék -lakására. Három lépcsőnként ugorva rohantam föl a második emeletre. -Becsöngettem. Nem jött senki az ajtót kinyitni. Még jobban -csöngettem. Még jobban nem jöttek. Aztán a belső folyosón a -konyhaajtóra kerültem. Az is be volt zárva. Benéztem a -konyhaablakon. Nem láttam senkit. Ebből a szállásból minden ember -kihalt.</p> -<p>– Gyerünk le a házmesterhez, – indítványozá a biztos.</p> -<p>A septemvirék szállása egyikében volt azoknak a régi módi -belvárosi kontignácziós házaknak, a miknek szűk kapubejárata, -hosszú, keskeny udvara van s ennek a legvégső odujában a házmester -lakása, úgy, hogy onnan senkit sem lehet meglátni a ki- s bejárók -közül.</p> -<p>Munka volt felzörgetni az odu egyetlen lakóját.</p> -<p>Csak a viczeházmester volt otthon. Az először is tót volt, -másodszor csizmadialegény volt, harmadszor pedig délután volt. -Mikor a rendőrbiztost meglátta, úgy megijedt, hogy a hallását is -elvesztette.</p> -<p>Nagy biztatásra, hogy nem őtet akarjuk elfogni, tudott annyit -rebegni, hogy ő nem tud semmit, nem látott senkit, mert ő csak a -viczeházmester; a főházmester, meg a felesége elmentek korán -hajnalban Budakeszre búcsura. Ő maga csak itthon tartotta a búcsut, -de azt olyan alaposan, hogy most a saját nevére sem emlékezik.</p> -<p>Innen tehát olyan okosan kerültünk vissza, mint idejöttünk.</p> -<p>– Septemvir kisasszony nincs otthon! – Referáltam a -főkapitánynak.</p> -<p>– Jól van, öcsém; ülj le. Mindjárt visszajön a másik biztos, -akit Nikkel kapitány keresésére küldtem ki a Neugebäudéba.</p> -<p>Én szorongva néztem az órámat. Már Váczon túl járnak! Ott már -nem csiphetik el őket… <span class="pagenum"><a name="Page_202" id= -"Page_202">-202-</a></span></p> -<p>No, de megérkezett a biztos a Neugebäudéból.</p> -<p>– Nikkel tüzérkapitány letette a tisztirangját s nincs többé a -kaszárnyában.</p> -<p>– Ez már sulyosító körülmény – mondá a főkapitány.</p> -<p>– No hát! utána azzal a telegráffal! Már Esztergom-Nánánál -járnak.</p> -<p>– No, csak ne nánánázz annyit! Egy stáczió akár inde akár -unde.</p> -<p>– De ördögöt akár inde, akár unde! Mikor menyasszonyról van szó, -meg a csábitójáról!</p> -<p>– Hiszen nem eszik meg egymást!</p> -<p>– De mikor lehúzták az ablakfüggönyt!</p> -<p>Még csak a két detektiv visszatértét kellett bevárni, akik a -fiakkereket járták sorba.</p> -<p>Volt már öt óra, mire előkerültek. Az egyik rátalált arra a -bérkocsisra, aki Hesperist és Nikkelt szállította a vasuthoz. Ez -tanuskodott róla, hogy az általam jelzett házból vitt egy -quadrollirozott urat, meg egy fehérrel diszített fekete ruhás -fiatal hölgyet a vasuthoz, nem volt egyéb útikészségük egy kézi -táskánál, meg egy waterprufnál.</p> -<p>– Ez ő! Az ő pomp fünébre kosztümje! – kiálték én felbőszülten. -– Telegrafálni! főkapitány úr!</p> -<p>– Csitt csak! Hadd szóljon a másik detektiv.</p> -<p>Az meg rátalált a septemvir úr rendes komfortáblis -kocsisára.</p> -<p>Akkurát fél óra mulva az elébbi útrakelés után ugrott föl a -septemvir úr is a konflisba, szintén nagyon kevés útikészséggel s -ezt a szót hallatva a konfidens kocsissal: «No most már én is -futhatok a leányom után!»</p> -<p>– Itt van! Tessék! – Kiabáltam én. – Az apa is fut az elrabolt -leánya után. Tessék gyorsan telegráfálni!</p> -<p>A főkapitány még szabadkozott, hogy az az «után» nem okvetlenül -azt teszi, hogy a leánya «után» szalad; hanem, hogy miután a leánya -már elment, az után már most ő is szaladhat valamerre.</p> -<p>Erre aztán méregbe jöttem, fenyegetőztem, amerikai <span class= -"pagenum"><a name="Page_203" id="Page_203">-203-</a></span> -párbajjal kináltam a rendőrfőnököt, míg utoljára kötélnek állt s -telegrafált a pozsonyi rendőrkapitánynak a szökevények -letartóztatása végett, utasításul adva, hogy csak okosan, -szőrmentében bánjon el e kényes ügygyel.</p> -<hr class="tb" /> -<p>«Station Preschburg!» hangzott a perronon. (Még akkor német volt -a vasut.)</p> -<p>– Itt kapni fölséges mákos kalácsot! – Mondá Nikkel.</p> -<p>– Én jobb szeretem a diós kalácsot. – Viszonzá Hesperis.</p> -<p>Nikkel kidugta a fejét a waggon ablakán.</p> -<p>– Sie! Hé! Nuszpájgl her!</p> -<p>Egyszer csak nyitogatták a waggon ajtót.</p> -<p>– Nos! Hozzák már azt a Nuszpájglt?</p> -<p>– Azt ugyan nem hozok, – szólt a fejét bedugó egyéniség, – mert -én a pozsonyi rendőrkapitány vagyok; hanem bátorkodom uraságodtól -tisztelettel megkérdezni, hogy uraságod méltóztatik-e báró Nikkel, -nyugalmazott tüzérkapitány lenni?</p> -<p>– Igen is én vagyok.</p> -<p>– Akkor bátor vagyok önt tisztelettel fölszólítani a törvény -nevében, hogy kegyeskedjék a kiséretében levő hölgygyel együtt -leszállani a waggonból és engemet követni.</p> -<p>– Micsoda dolog ez?</p> -<p>– Az a csoda, hogy én a budapesti rendőrfőnöktől kaptam -táviratilag parancsot, hogy önt, mint leányszöktetőt, -letartóztassam s a tovább utazásban meggátoljam.</p> -<p>– Ez egy ostoba Schábernakk! – kiabált Nikkel. Ez a hölgy az én -törvényes feleségem, akivel rendes lelkész által, két tanu és saját -atyja jelenlétében formaszerint összeeskettettem.</p> -<p>– Elhozta uraságod magával a házasságlevelét?</p> -<p>– Hozta az ördög. Hát kinek jut eszébe a házasságlevelét a -zsebében hordani, mint valami passzust?</p> -<p>– Pedig az jó volna, ha itt volna; mert akkor én, <span class= -"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span> annak -az előmutatása után, uraságodat tisztelt nejével együtt, a saját -felelősségemre, tovább hagynám utazni; így azonban a kapott parancs -értelmében kénytelen vagyok ismételten fölszólítani, hogy -szálljanak le mind a ketten a kupéból s kegyeskedjenek magukat az -én felügyeletem alá helyezni. Semmi kompromittálás nem lesz belőle. -Önök beszállnak a Zöldfa vendéglőbe, két külön szobába. Egy -telegráfváltás tisztázni fogja a helyzetet. Legfeljebb nehány órai -késedelem lesz belőle. Az esteli vonattal tovább utazhatnak önök -Bécsbe.</p> -<p>Nikkel nagyot nevetett a tréfán, aztán Hesperis is nevetett. -Kiszálltak a waggonból s bementek a váróterembe, folyvást -udvariasságokkal traktáltatva a rendőrkapitány által, ki maga -hozott nekik pozsonyi móhnpájglit és nuszpájglit.</p> -<p>Amint a vonat tovább robogott, a rendőrkapitány maga ajánlkozott -Nikkelnek, hogy a letartóztatása elleni protestácziójáról -jegyzőkönyvet vesz föl, a bizonyítékait elősorolva s azt rögtön -táviratilag tudatni fogja a pesti rendőrfőnökkel.</p> -<p>Nikkel aztán tollába mondta, hogy ő Kiss Mihály septemvir úr -leányát atyja beleegyezésével vette nőül, amelyre authentikus -bizonyítékok találhatók először az atyánál, másodszor pedig az -eskető káplánnál, akit szintén megnevezhet, ott lesz beirva az -anyakönyvbe a mai dátum alatt a megkötött házasság.</p> -<p>Nagyon jól van. Ez mind föladatott a táviró hivatalba. A válasz -egy pár óra mulva itt lehet.</p> -<p>Addig kényelmesen meg lehet vacsorálni a vasuti traktirnál. -Nikkel a rendőrkapitányt is meghitta az asztalukhoz; bruderschaftot -is ivott vele: «hiszen mindketten kollégák vagyunk: te is kapitány, -én is».</p> -<p>– Ez a kis intermezzó egészen regényessé teszi a -nászutazásunkat, – mondá Nikkel. Hesperis kevésbbé volt -elragadtatva. Az ő büszkeségét sértette az, hogy őt csak egy óráig -is elszöktetett leánynak tarthassa valaki. <span class= -"pagenum"><a name="Page_205" id="Page_205">-205-</a></span></p> -<p>Még hamarább, mint a Pestről jövő esteli vonat, megérkezett a -távirati válasz a pozsonyi rendőrkapitányhoz. Igen rövid tartalmu -volt.</p> -<p>«Fölhozott ellenbizonyítékok nem találhatók. Letartóztatás -továbbra föntartandó. Bővebben levélben».</p> -<p>– Ez már bolond helyzet! – fakadt ki Nikkel, míg Hesperis el -kezdett sirni. – Hogy értsem ezt? Bizonyítékok nem találhatók? -Elnyelte a föld a septemvirt? a papot? a mátrikulát?</p> -<p>– Én nem tudom, – szabódék a rendőrkapitány. De már most -kénytelen vagyok a letartóztatást érvényesíteni s önöket -beszállítani a vendéglőbe. Egy éjszaka nem a világ. Reggel majd -földerül a talány.</p> -<p>S azzal föleskortálta a boldog párt a Zöldfába; ott fogadott ki -a számukra két szobát, de nem egymás mellett, hanem átellenben, s -ott hagyott egy detektivet a két szobát elválasztó folyosón, azzal -a szigorú utasítással, hogy ezt az urat és hölgyet semmi szín alatt -egymással összejönni ne engedje; ha az egyik elhagyja a szobáját, a -másik maradjon a magáéban, amíg amaz vissza nem tér; beszélhetnek -az ajtóból egymással, levelezhetnek; de kezet már nem szabad -egymásnak nyujtaniok.</p> -<p>Ilyen volt az én kedves Nikkel barátom nászutazásának az első -éjszakája.</p> -<p>Másnap reggel megérkezett a pesti rendőrfőnök tudósító levele a -pozsonyi rendőrkapitányhoz.</p> -<p>Kiss Mihály septemvir elutazott, senkinek sem mondta meg hová. -Lakásán nem maradt senki; minden cseléd szabadságot kapott, nem -tudni mennyi időre; azok mind szétfutottak, nem tudni merre? – A -káplán is elutazott, azt a végczélt hagyva hátra, hogy megy -Norvégiába az éjféli napfölkeltét megnézni. A matrikulába nincs -beirva semmi az nap kötött házasság. (Azt a káplán úr a nagy uti -sietségben a tárczájában felejtette, gondolva, hogy majd ráér -beirni, mikor visszakerül Awa Saxárul.) Az egyházfi pedig semmiről -sem tud semmit. Azt mondja, <span class="pagenum"><a name= -"Page_206" id="Page_206">-206-</a></span> hogy őtet künn hagyták a -konyhában, se egy darab kalácscsal, se egy pohár borral meg nem -kinálták, még csak a szokásos tallért sem nyomták a markába. (Itt -van, nesze Nikkel, a te fösvénységednek a jutalma!) Ő bizony semmit -sem tud róla, hogy a septemviréknél lakodalom lett volna. Azt a két -embert sem ismeri, akivel egy kocsin ment odáig; nem tudja, honnan -szedte föl őket a káplán.</p> -<p>– No, most meg vagyunk lőve! – lamentált Nikkel -kétségbeesve.</p> -<p>Ekkor aztán Hesperis tanusítá nagyobb lélekerejét.</p> -<p>– Ne essünk kétségbe. Én tudom, hová ment apa? Nekem sokszor -mondta: «hej, amint téged férjhez visznek, azonnal vágtatok -Dobsinára; jégre teszem magamat a kánikula alatt.»</p> -<p>No hát rögtön irtak Dobsinára hivatalból, ott van-e Kiss Mihály -úr?</p> -<p>A dobsinai előljáróság visszafelelt: «Igen is, itt volt Kiss -Mihály úr, de nem találta eléggé hidegnek a jégbarlangot s odább -pályázott hidegebbet keresni Tátra-füredre.»</p> -<p>Tehát utána Tádrafüredre! Még akkor nem volt ám ezen a vidéken -se vasut, se táviró. Delizsánczon ment a gyorsposta.</p> -<p>Tátrafüredről visszajött a válasz a pesti főrendőrséghez:</p> -<p>«Itt volt igen is Kiss Mihály úr, de nagyon hidegnek találta a -vizet s odább fuvarozott Trencsén-Tepliczre.»</p> -<p>(És az alatt Nikkel barátom és Hesperis folyvást diskurálhattak -a két szemközti ajtóból egymással, – amiről nekik tetszett.)</p> -<p>Végre ott nyomták Kiss Mihály urat Tepliczen, mikor épen a -tagjait áztatta a tükörfürdőben.</p> -<p>Csakhogy az azt válaszolta a hozzá intézett kérdésekre, hogy ő -soha sem volt septemvir, mert ő patyikus Kisujszálláson és -semmiféle leányát sem adta férjhez, mert még felesége sincsen. -<span class="pagenum"><a name="Page_207" id= -"Page_207">-207-</a></span></p> -<p>– No, most már ide vagyunk fagyva! – kiáltá Nikkel dühösen.</p> -<p>– Személyleirás szerint kell apát köröztetni! – erősködött -Hesperis még dühösebben.</p> -<p>Azt is megtette a kedvükért a derék rendőrség. Minden -fürdőintézethez megküldték Kiss Mihály septemvir urnak a -személyleirását, a «puncta de utri»-val együtt.</p> -<p>Hogy hány vörös szakállu, nagyfejü, kurtalábu hazafit fogtak -nyakon ennek a kurrentálásnak a következtében, Kabolya-Polyánától -kezdve Krapina-Tepliczig Kiss Mihály septemvir helyett? azt nem -tudom; hanem hogy az igazit nem találták meg, az históriai -adat.</p> -<p>És az alatt nap-nap után ott ült az én barátom Nikkel, meg az én -Hesperis barátném a pozsonyi Zöldfában, két külön szobában és irt -egymáshoz szerelmes levelet.</p> -<p>Én pedig az alatt mindennap kétszer rohantam be ajtóstul Thaisz -Elekhez, hogy hozzák-e már a szökevényeket haza? úgy, hogy már azt -indítványozta a főkapitány, hogy itt van egy üres zárka a -rendőrházban, vegyem ki árendába s lakjam benne.</p> -<p>Hiszen tudtam volna én, hogy mit csináljak? Amint értesültem -róla, hogy Nikkelt letartóztatták Pozsonyban, amint tapasztaltam, -hogy a dolog hosszu pórázra huzódik, nap-nap után mulik s a -Nikkelt, meg a Hesperist még sem szállítják haza, elszántam -magamat, elmentem a puskamíveshez, vettem két jó párbajpisztolyt s -siettem a vasuthoz.</p> -<p>El Pozsonyba! Majd szerzek én magamnak satisfactiót! Nem kell -nekem ahoz rendőri assistentia.</p> -<p>Mi előtt azonban jegyet váltottam volna, oda jött hozzám az a -bizonyos ismerős rendőrbiztos s a karomra téve a kezét, azt mondá -nyájasan: «Uraságod Pozsonyba akar utazni, ugye?» – «Igen.» – -«Nikkel urat akarja fölkeresni, ugye?» – «Az ám.» – «Ebben a fekete -tokban pisztolyok vannak, ugye?» – «Ühüm.»</p> -<p>– No hát barátságosan figyelmeztetem önt előre a sorsára. -<span class="pagenum"><a name="Page_208" id= -"Page_208">-208-</a></span> A midőn uraságod a «Zöldfa» vendéglőhöz -megérkezik, ott önt egy jólértesült rendőrfogalmazó veszi -gondviselése alá, aki el fogja önt vezetni a szobájába, amely épen -a Nikkel uré mellett van. Ott azután a falon keresztül beszélhetnek -önök egymással, amit akarnak; de egyszerre kijárni a szobájukból -tiltva lesz; önök egyformán rendőri felügyelet alá vannak -helyezve.</p> -<p>No már ez egészen kihozott a sodromból.</p> -<p>Micsoda dolog ez? Muszkaországban vagyunk-e? Politzájstaat -lett-e Hunnia? Ezt nem tűri el a magyar!</p> -<p>Rohantam a vasuttól egyenesen a rendőrfőnökhöz.</p> -<p>Majd tartok én annak egy filippikát!</p> -<p>No ugyan jó helyre mentem.</p> -<p>Thaisz Elek épen föl volt paprikázva egy ellenzéki czikk -invectiváitól, mikor bebotlottam hozzá.</p> -<p>El sem hagyta kezdenem a replikámat.</p> -<p>Úgy förmedt rám, mint egy erzerumi kajmakán. Nem per tu, hanem -per «az úr» beszélt hozzám.</p> -<p>– Az úr el akart szökni Pestről! Hallja az úr! Ha az úr -denuncziál, akkor az úr tartsa itt a fejét s ne bujkáljon az úr! -Mink az úr denuncziálására a fél országot föllármázzuk, s akkor az -úr megfordul a sarkán, egyet ugrik: itt hágy bennünket, mint Szent -Pál az oláhokat! Azt mondom az urnak, hogy otthon tartsa magát az -úr, míg le nem bonyolódik az ügy, amit megindított az úr, mert ha -még egyszer el próbál szökni az úr, vasra veretem az urat, s aztán -szaladhat az úr Böszörményihez, Simonyi Ernőhöz panaszra. Amit -kotyvasztott az úr, azt igya meg az úr! Hallja az úr!</p> -<p>No még így urrá nem voltam téve soha!</p> -<p>Örültem, mikor kiszabadúltam az oroszlán barlangjából.</p> -<p>Hát már a magyarnak még elégtételt venni sem szabad?</p> -<p>Ide jutottunk?</p> -<p>Ezalatt Nikkel és Hesperis élvezhették az ujmódi nászutazás -gyönyörüségeit szakadatlanúl. A szobát, a vendéglőt <span class= -"pagenum"><a name="Page_209" id="Page_209">-209-</a></span> -egyszerre csak az egyiküknek volt szabad elhagyni, a másik azalatt -rendőri fölügyelet alatt maradt a szobájában. Az erkölcsőrző -konstáblert minden hat órában fölváltották az ajtajuk előtt; -étkezniök csak a szobájukban volt szabad.</p> -<p>Nikkel dühös volt! Dinamitbombákkal fenyegetődzött. Protestált, -rekurrált e hallatlan jogsértés ellen; leirta a vele történt -rémesetet az ujságokba; peticziót küldött az országgyüléshez, -rekurrált a belügyminiszterhez, igazságügyminiszterhez; azok -intimálták az ügyét a főispánnak, a királyi ügyésznek; -fölvilágosítást követeltek a polgármestertől, a rendőrfőnöktől; -ediktaliter czitálták a káplánt a norvégiai követség útján; az -egész adminisztraczionális apparátus mozgásba hozatott, de azért -Nikkel és Hesperis csak nem szabadult ki a kontumácziából s a -szerelmes tête-á-téte-nél ott volt közöttük a konstábler…</p> -<p>Egyszer aztán csak hazakerült a septemvir Pestre. Nem volt ő a -világ végén. Itt ült Balaton-Füreden az egész idő alatt s minden -délután ott tarokkozott a veranda alatt egy nagyváradi kanonokkal, -meg egy trencséni szolgabiróval szinház idejéig. Talán ha ujságot -olvasott volna, megtudta volna belőle a szeretett családtagjai -esetét hamarább is.</p> -<p>Természetes, hogy amint értesült az egész hajczihőről, rögtön -sietett a rendőrségre, megadni a fölvilágosítást, hogy a leánya -valósággal törvényes felesége a báró Nikkelnek.</p> -<p>A rendőrfőnök aztán sietett értesíteni a pozsonyi -rendőrkapitányt, hogy rendben van a dolog; a letartóztatott párt -szabad egy szobába összeereszteni; törvényes a viszony.</p> -<p>Ezalatt lejárt Nikkelnek a szabadság ideje, fordulhatott vissza, -mehetett Schweicz helyett a szép Erdélyországba, vasutat -traszirozni.</p> -<p>Engem pedig fölczitáltak a rendőrségre, ott leszidtak tetőtül -talpig, hogy máskor ha valakit bolonddá akarok <span class= -"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> tenni, -arra ne válaszszam ki a pesti rendőrséget, mert az hazafiatlan -cselekedet, s megfizettették velem a tetemes költséget, amibe ez a -kriminális hajtóvadászat került. Még félév mulva is egyre fizettem -erre a kontóra.</p> -<p>Ez volt az a bizonyos «mulatságos nászutazás!»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Hanem már most azt kérdezhetné tőlem valaki, hogyan lehet az, -hogy ezen affér után, mi ketten Nikkellel, úgy meg nem ettük -egymást az utolsó farkányi falatig, mint a mesebeli két oroszlán? -Hát arra igen világosan megfelelek.</p> -<p>Amely nap Nikkelt fölszabadították a vesztegzár alól s nekem is -megengedték, hogy már most mehetek hetvenhét felé: otthon már várt -reám egy telegramm Karlsbadból, melyben a princzipálisom azonnal -útra küld Amsterdámba, egy desperátus igénypörnek dülőre hozatala -végett, ahol periculum in mora. Nekem ugranom kellett -Hollandiába.</p> -<p>Ott pedig két hónapig ragasztott oda ez a furfangokkal tele -proczesszus, ahol a legravaszabb ellenfél kifárasztott már minden -hazai és külföldi ügyvédet. Nojszen emberére talált én bennem, -amilyen kannibáli kedvemben voltam most. Utoljára maga könyörgött a -mynherr, hogy menjek már a pokolba, fizet mindent, csak tőlem -megszabaduljon. A hazai hajóstársaságnak elhoztam ötvenezer -forintot, amit ők már régen a behajthatlanok közé rubrikáztak.</p> -<p>Ezalatt aztán kipárolgott a fejemből az egész Hesperissel való -história.</p> -<p>Nagyon valószinü a mesének a megoldása.</p> -<p>Amint a septemvir hazaérkezett s megtudta, hogy én micsoda -konfuziót csináltam idehaza, megijedt, hogy mi lesz ennek a -következése? Duellum, életre-halálra! Azt sem engedhette, hogy én -csináljak a leányából özvegy asszonyt, a Nikkelt megölve; de azt -sem kivánhatta, hogy a veje kezdje el a polgári életpályát -emberöléssel s <span class="pagenum"><a name="Page_211" id= -"Page_211">-211-</a></span> obligát börtönbecsukatással, tehát -megtáviratozta a dolgot a princzipálisomnak Karlsbadba; az pedig -sietett engem keresztül dobni három ország határán. A Nikkel sem -találhatott rám, akinek én épen úgy feküdhettem a gyomrában, mint ő -az enyémben.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Valami fél esztendő múlva találkoztunk össze egymással a -Dorottya-utczában.</p> -<p>Ha áll az a közmondás, hogy a «nagy lelkek egy gondolaton -vannak:» úgy mi bizonyára a nagy lelkek számába megyünk; mert a -találkozónál egyszerre kiáltottuk egymásra ugyanazt az üdvözlő -mondatot:</p> -<p>– Hogy a Kozarek kösse meg a te nyakravalódat!</p> -<p>(Kozarek volt a pesti hóhér.)</p> -<p>Mást nem mondtunk egymásnak; mentünk ki jobbra, ki balra.</p> -<p class="center">* * *</p> -<p>És ezzel végződött az én hatodik novellám.</p> -<p>Következik a regényem.</p> -<p>Már most találd ki, hogy hogyan lesz e hat szál fonálból, egy -hetedik, meg egy nyolczadik fonál közbevetélése mellett egy egész -darab sávolyos vászon? – No majd azt is lediktálom. No de most -eredj te is fürödni, mosd le a tintát az ujjaidról.</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_212" id= -"Page_212">-212-</a></span></p> -<h2>PÁLMA.</h2> -<p>Mizogin lettem.</p> -<p>Gyűlölni akartam mindent, ami nőnemen van.</p> -<p>Az asszonytartáshoz berendezett szállásomat fölcseréltem -garszonlakással.</p> -<p>Mindent elpusztítottam a kezem ügyéből, a mi csak asszonyra -emlékeztet. Illatos levélkék, szárított virágok, négylevelü -lóherék: autodaféba velük. Fotografiák? Ki a rámából! Majd -vigyorogtok itt a szemembe az iróasztalomon! Nem ismerjük -egymást!</p> -<p>Ahelyett szereztem az antikváriustól egy csontkoponyát. Azt -helyeztem az iróasztalomra. Férfikoponya volt, kardvágás -nyomával.</p> -<p>Az eddigi külső formámat is alaposan megváltoztattam. Az államat -kiborotváltam, s akkora merev ingallért viseltem, hogy -túlszárnyaltam vele Irinyi Józsit. (Azé pedig tipikus fátermörder -volt.)</p> -<p>Az ajtómon réztáblába vésve volt olvasható, hogy mikor vagyok -hivatalosan található, máskor soha.</p> -<p>Mert hivatalom már volt elég. Hogyan jutottam hozzá? Annak igen -egyszerü a magyarázata.</p> -<p>A kétszázezer forintnyi örökségemet megkaptam, amint nagykoruvá -lettem, kész pénzben, s ezen részvényeket vásároltam ugyanazon -intézetektől, amelyeknél princzipálisom, mint jogtanácsos -foglalatoskodott. Azoknál fogva bejutottam az igazgató-tanácsba. Jó -hirem meg volt alapítva a külföldön elért tökéletes siker óta.</p> -<p>… A szürke ember bizony még szürkébben került haza Karlsbadból, -mint odament. Az orvosok nem találták <span class= -"pagenum"><a name="Page_213" id="Page_213">-213-</a></span> el a -diagnozist. Az egyik egy bajról kurálta, a másik másról.</p> -<p>Ő maga is tudta jól, hogy számára nincs orvosság.</p> -<p>És a mellett irtóztatót szenvedett.</p> -<p>Csak a morfium befecskendés tette rá nézve elviselhetővé az -életet. Aztán meg a folytonos munka.</p> -<p>Nem tudja azt, aki nem próbálta, hogy micsoda tónikus hatása van -az emberi zsigerekre a szellemi munkának.</p> -<p>Ő csak azért élt még, hogy dolgozzék, hogy emelje, gyarapítsa -azokat az iparral, kereskedelemmel foglalkozó intézeteket, amik -keze alatt fölvirágoztak. Ebben a küzdelemben valóságos hős -volt.</p> -<p>Nekem bevallá egy bizalmas pillanatban, hogy emberfölötti -kínokat szenved.</p> -<p>– Régen leszámoltam volna az élettel, s ahoz igen könnyü -módszerem volna, csak ezt a mérget, amit csöppenkint számlálva kell -két óránkint bevennem, hajtanám föl egyszerre az egész üveggel, egy -óra múlva már nem fájna semmi, de ezek a függőben levő ügyek nem -bocsátanak.</p> -<p>És aztán sietett velem megismertetni a kezére bizott vállalatok -bonyodalmas jogi kérdéseit. Tudatta velem, hogy engem szemelt ki -hivatali utódjául.</p> -<p>… A füstbement házasságom óta nem nyitottam be többé azt az -ajtót, amely a felesége lakosztályához vezet. Nem voltam már se -kosztosa, se pártfogoltja. Beszéltem volna, ha arra a kérdésére -kellett volna felelnem, hogy mi volt az oka annak a megfoghatatlan -fiaskónak? – Nikkelnétől sem tudhatta azt meg; mert az az urával -járt a keleti vaspályát traszirozni; ma itt volt, holnap amott.</p> -<p>… Egy délelőtt, mikor ismét meglátogattam a főnökömet, az ágyon -kivül a karszékében találtam őt ülve; a felesége is ott volt -mellette. Amint az asszonyt megláttam, visszahuzódtam az -előszobába. Percz mulva csöngetés <span class="pagenum"><a name= -"Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> hangzott, az inas bement, -rögtön kijött s ajtót tárt előttem; már akkor az asszony nem volt -ott.</p> -<p>A szoba tele volt moschus és karbol illattal.</p> -<p>Én gratuláltam a betegnek, hogy elhagyta az ágyat és karszékben -ülhet.</p> -<p>– Gratulálhatsz, fiacskám, – mondta a beteg, azzal a fanyar -humorral, ami a legnagyobb fájdalmai között sem hagyta el soha. – -Majd még az asztalra is kerülök. Az orvosok elhatározták, hogy -operálni fognak. Holnap lesz a napja. Az én névnapom.</p> -<p>Én olyanformát motyogtam, hogy a műtétnek kedvező eredménye -várható.</p> -<p>– Nagyon kedvező eredmény lesz, – mondta ő. – Az, hogy -likvidálok s lezárom a mérleget. Én ebbe bele fogok halni.</p> -<p>Én biztatni akartam olyanformán, hogy magasztaltam előtte -Balassa és Kovács Sebestyén doktorokat, no meg Lumniczert, aki még -akkor csak asszistens volt.</p> -<p>– Csak hagyd el fiacskám. Nem értesz te ahoz. Én jól tudom, hogy -más bajom van: majd holnap a doktorok is megtudják, hogy nekem volt -igazam; de már az nekem egészen közönyös lesz. Az én bilánszom be -van fejezve. Erről ne beszéljünk többet. Most elébbvaló dolgunk van -egymással.</p> -<p>S azzal egész hidegvérrel mondogatá el előttem, hogy melyik -ügycsomagot melyik szekrényben találom; az iróasztala fiókjából -kivétette velem a lánczrafűzött kulcscsomagot: mind -Wertheim-szekrények kulcsai voltak.</p> -<p>– Ezeket vedd magadhoz, a meghatalmazásom a végrendeletemmel -együtt ott van a trezórban. Téged neveztelek meg testamenti -exekutornak.</p> -<p>Közbe-közbe nagyot sziszszent, az öldöklő kíntól elfordultak a -szemei, az ajkait összeharapta, az álla reszketett, a nyakán -földagadt az aorta, a halántékain lüktettek az erek.</p> -<p>Megint csak folytatta tovább, amint a fájdalom szünetet tartott. -<span class="pagenum"><a name="Page_215" id= -"Page_215">-215-</a></span></p> -<p>– Az igazgatóságokat már eleve értesítettem. Még tegnap -beküldtem a lemondásomat a jogtanácsosságról s tégedet ajánlottalak -utódomul. Azok még ma gyűlést tartanak s meg fognak téged -választani. Amit különben az én ajánlásom nélkül is megtennének – -saját érdekükben. Te igen jól fogsz engemet kipótolni.</p> -<p>Azzal azt a kiszáradt ideges kezét odanyujtá elém.</p> -<p>Én kénytelen voltam odatérdelni eléje, a könyeimet nem tudtam -eltitkolni. Ő több volt rám nézve az életben az édes apánál.</p> -<p>Azzal csak ott tartá az ölében a megszorított kezemet, a másik -forró kezét pedig a fejemre tette.</p> -<p>– Úgy-e, hogy jól fogsz engemet kipótolni? Ismétlé, még -erősebben szorítva a kezemet. Ezeknél az én kedvencz alkotásaimnál, -amiket én emeltem fokról-fokra, becsülettel, értelemmel, a -közönség, a haza javára. Ami e nehéz órában megnyugvást ád a -lelkemnek, az a tudat, hogy nem fognak ez alkotások összeomlani; -lesz erős kéz, okos fő, becsületes sziv, ami azokat tovább építi. – -Ugy-e fiacskám?</p> -<p>– Ez sok nekem, édes öregem.</p> -<p>– Megállj csak. Még több is jön. Még nem szabadulunk meg -egymástól. Még van egy nagy közös adósságunk. Egy közös obligónk, -amiben le van kötve testünk, lelkünk, örök idvességünk.</p> -<p>Valami bizonytalan sejtelem fogott elő erre a szóra.</p> -<p>– Mi tartozunk valamivel közösen? – kérdezém.</p> -<p>– Igen. Egy elrontott emberélet helyrehozásával. Mikor -benyitottál hozzám, itt láttál valakit mellettem s azzal -visszahuzódtál. Mikor meg én behívattalak, akkor «ő» sietett ki -innen. Tinektek nem szabad egymástól elfutnotok többé.</p> -<p>Ezzel mind a két kezével megragadta a kezemet.</p> -<p>– Tudod most már, hogy ki az, akinek mi annyival tartozunk mind -a ketten? Ez a szegény asszony, aki martyrja volt a női erénynek -egy évtizeden keresztül. Ha <span class="pagenum"><a name= -"Page_216" id="Page_216">-216-</a></span> annyit vétett volna egy -nyomorult élettárs mellett, mint Magdolna, megbocsátana neki érte a -megváltó. De ő jó volt mindig. Csak én hozzám volt jó. Föláldozta -magát értem. Úgy olvasok a lelkében, mint egy kitárt könyvben. Ő -szeret téged. Azért akart megházasítani, hogy a lelkét -megvédelmezze e szenvedély ellen, nehogy bűnné fajuljon az. De te -is szereted őt, – mert kerülöd. Hogy a kész házasságod így bomlott -szét, annak semmi más magyarázata nincs, mint hogy magad akartad -így; mert a szived mással volt tele.</p> -<p>(Még elhiteti velem, hogy az élhetetlenségem virtus volt!)</p> -<p>– Ő neki már szóltam erről a thémáról; épen ebben az órában, -mielőtt ide jöttél. Ő persze hallani sem akart erről; biztatott, -hogy a műtét után fel fogok épülni, ismét ember lesz belőlem, s -aztán majd az őszszel elmegyünk együtt a La Cocumellába (ott -Sorrento mellett) s ott elmondjuk egymásnak, milyen napokat éltünk -ugyanott, ezelőtt tiz esztendővel, a nászutazásunkban. De én tudom -jól, hogy ő özvegy fog lenni három nap mulva. Többet nem adok -magamnak. Korábban is özvegygyé tehettem volna őt, mert halálos -szer mindig van körülettem elég. De az öngyilkosságtól mindig -visszatiltott a becsület. Egy biztosító-társaságnál nagy összeg van -lekötve a halálomra. Itt az öngyilkosság lopás, csalás. De arra a -holnapi műtétre maga az a biztosító-társaság kényszerített rá. Itt -járt az ügynöke s olyanféle czélzást ejtett el, hogy a műtét még -megujíthatná az életemet. Hát legyen az ő kivánságuk szerint. -Megcsókolom a műtevő orvosnak a kését s azt mondom: «köszönöm.» Az -én obligáczióm ki van fizetve. Most jön a tied. Hát te fizetsz-e? -Ahogy becsületes adós fizet – irás nélkül – puszta szóra?</p> -<p>Nem tudtam neki mit felelni. A torkomat összeszorította a -görcs.</p> -<p>Csöngetett.</p> -<p>– Kéretem a feleségemet, – mondta az inasnak.</p> -<p>Pálma bejött a mellékajtón. <span class="pagenum"><a name= -"Page_217" id="Page_217">-217-</a></span></p> -<p>Mikor meglátta, hogy én minő helyzetben vagyok, térdepelve a -férje lába előtt, – elkezdett sirni.</p> -<p>– Semmi gyöngeség, Pálma! – suttogta a szürke ember. – Ezen ma -át kell esnünk. Még ma. Holnap már se idő, se alkalom.</p> -<p>Azzal a másik kezével Pálma kezét ragadta meg.</p> -<p>A nő is odatérdelt eléje a tulsó oldalon.</p> -<p>Akkor aztán egymásba tette a kezeinket. Mintha ő volna az eskető -pap.</p> -<p>– Jó kézben hagylak benneteket… suttogá. – Utolsó óráimat ez a -gondolat megenyhíti. Úgy lesz minden, ahogy lenni kell… Úgy kivánja -már a testem a megszabadító kést, mint az üdvösséget… Nem hagyom -magamat elaltatni a műtét alatt; gyönyörködni akarok benne… De ne -beszéljünk erről… Rövid az idő… Sok mondani valóm van: nem kell -közbeszólni…</p> -<p>A két kezünket odaszorítá a melléhez; érezhettük, hogy lüktet a -szive lázsebességgel.</p> -<p>– A végrendeletemről akarok neked beszélni: – végrehajtójához. -Minden vagyonomban a feleségemet teszem általános örökösömmé, azzal -a világos nyilatkozattal, hogy annak új házasságkötés esetén is -birtokában marad. Egy csomó jótékonysági és kulturális czélra tett -hagyaték terheli az egészet.</p> -<p>Itt pihenőt kellett tartania. Az az ismeretlen gyilkos démon -odabenn olyant szorított vaskezével a szivén, hogy perczekig -megszünt a verése. Az arcza eltorzult alatta.</p> -<p>– Nagyon szenvedsz? – suttogta a nő.</p> -<p>– Dehogy… mosolygok.</p> -<p>A szívlüktetés ujra megindult.</p> -<p>Pálma a digitalin-csöppek után nyult, a kis üvegcse ott állt a -karszék alsó támláján.</p> -<p>– Hagyd el, már jól van minden.</p> -<p>Azzal ismét felém fordult.</p> -<p>– A mellékletben arról intézkedem, hogy milyen legyen a -temetésem. A legegyszerübb. Fakoporsó, semmi selyem, <span class= -"pagenum"><a name="Page_218" id="Page_218">-218-</a></span> semmi -aranyozás, semmi koszoruk. Aztán egy rövid imádság. Semmi -kenetteljes gyászbeszéd. Isten tudja azt, nem a pap, hogy áll az -érdemeim és bűneim mérlege, majd ő itél. Nem kell kripta. Ott -akarok a többi jámborok közt aludni. Hadd táplálja a porom a fa -gyökerét.</p> -<p>Valami keserű mosolygás vonaglott végig az arczán.</p> -<p>– Frázis, frázis! Kár vele az időt tölteni. Hanem van közte egy -komoly intézkedés is. Meghagyom, hogy engem a nőm hat hétnél tovább -ne gyászoljon. Ennyi elég a kegyeletnek. Akkor tegye le az özvegyi -fátyolt, s vegye föl a menyasszony-köntöst. Én akarom, én rendelem -így! Az egyitek protestáns, a másik katholikus. Mind a két pap -előtt megtartsátok a szertartást. És azután menjetek ki Belgiumba, -s ott kössétek meg ujból az ottani törvények szerint a polgári -házasságot, minthogy erre még nálunk nincsen törvény. Ennek az okát -is közlöm veled. Te hivatalos minőségedben gyakran fogsz Frankhonba -és Belgiumba utazni, természetesen az asszonyodat is elviszed -magaddal. Ott megtisztelnek majd előkelő főurak, miniszterek, maguk -az uralkodók is udvari estélyekre, elfogadásokra való -meghivásokkal. Ily eseteknél aztán nagy keserüséget okoz a nőnek, -ha a nevét kifelejtik a hivatalos meghivóból. Ha a meghivott férj -nem röstell utána kérdezősködni az illetékes helyen a mellőzésnek: -akkor egész udvariasan megsugják neki, hogy a franczia és belga -törvények szerint a pusztán pap előtt kötött házasságot nem tartják -érvényesnek, s az asszonyt nem nézik feleségnek. Tehát nehogy úgy -járj te is, mint én jártam, mikor a nőmmel kinn voltam Párisban, s -a császári estélyre meghivást kapva – egyedül – kénytelen voltam -magamat betegnek jelenteni, hogy Pálmát meg ne keserítsem vele.</p> -<p>Nevetett ezen a szürke ember… nevetett! – Mi pedig sirtunk, mint -két gyermek…</p> -<hr class="tb" /> -<p>Minden úgy következett be, ahogy ő megmondta.</p> -<p>Másnap végbement a véres műtét. Rendkivüli, komplikált -<span class="pagenum"><a name="Page_219" id= -"Page_219">-219-</a></span> eset volt. Még a külföldi orvosi -folyóiratok is körülményesen közölték a tanulságait. Én végig -néztem; mert ő kivánta, hogy ott legyek; de a leirását elengedem -magamnak. A publikum, tudom, hogy falná; nagyon szép az!</p> -<p>Negyednapra aztán meg volt a temetés, melyhez a pompát csak az -utczarekesztő nagy sokaság szolgáltatta.</p> -<h3>EGY KIS PROZÓDIA ÉS EGY KIS LITURGIA.</h3> -<p>(No még csak ez kellett ennek a diktándó készült regénynek, hogy -a tisztelt olvasó egy kis költészeti rántásillattal meg egy csöpp -egyházpolitikai frissítővel regaliroztassék).</p> -<p>Már pedig ezt, kedves barátom, be kell venned, mert ez olyan, -mint a tatárszósz: hozzá tartozik a menühöz.</p> -<p>Azt már elárultam az elején, hogy Pálma és Amarillis egymáshoz -nőtt Dioszkurák voltak. Először is a költészet és a görög nyelv -egyesíté őket.</p> -<p>A görög nyelv igen szép világ!</p> -<p>A poézis szintén igen szép provinczia!</p> -<p>Ok tehát együtt vállalkoztak Homér Iliászának a lefordítására. -Nekem is adtak belőle egyszer-másszor kóstolót. Mint ahogy -birsalma-liktarium-főzésnél szoktak a gyereknek adni a fenekén -maradtból.</p> -<p>Amíg Pálma nem volt jegyesem, addig csak lenyeltem – no a -birsalma-liktáriumot. Nem tettem rá észrevételt.</p> -<p>De a megboldogult princzipálisom halála után ebből nekem -mindennap kijárt.</p> -<p>A gyászra szabott hat hetet valamivel el kellett faragni.</p> -<p>Én minden délutánt ott töltöttem a menyasszonyomnál.</p> -<p>Soha sem volt egyedül, mindig az apácza fejedelemnő -társaságában.</p> -<p>Mikor jótékonyczélu hangversenyeket nem rendeztek, olyankor -rendesen Iliászt fordítottak. Nekem szabad volt a szótárból -kikeresnem, hogy mit tesz ez, meg amaz.</p> -<p>Aztán meg kellett hallgatnom a már lefordított verseket. -<span class="pagenum"><a name="Page_220" id= -"Page_220">-220-</a></span></p> -<p>De már itt elhagyott az udvariassági kötelem.</p> -<p>– Tisztelt hölgyeim! ezek nem versek! Ezek hatlábu állatok -ugyan, de nem hekszameterek. Önöknek fogalmuk sincs arról, hogy mi -az a daktylus?</p> -<p>Pálma őszintén bevallotta, hogy biz ő nem tudja, mi az?</p> -<p>De Amarillis pulykavörös lett, s azt állította, hogy ő -tudja.</p> -<p>Én aztán egyetlen egy hekszameter sorból háromszor kimutattam, -hogy nem tudja.</p> -<p>– Daktylus görög-latin szó, azt teszi, hogy «mutatóujj», első -ize hosszú, két másik rövid, ez a versforma szintén egy hosszú, két -rövid izből áll; ha a szó végén magánhangzó van s utána a másik szó -magánhangzóval kezdődik, akkor a végtag keménynyé lesz, a daktylus -bukik s azzal oda a hekszameter. Ez nem hölgyeknek való! Hölgyekből -lehetnek doktorok, lehetnek fiskálisok, de hekszameterirók nem -lehetnek. Fordítsák le kegyetek az Iliászt alekszandrinusokban. -Nézzék, milyen szépek Arany János hőskölteményei.</p> -<p>Pálma megadta magát. Belátta, hogy csakugyan nekem van igazam. -Nagy áldozat volt tőle, de meghozta a kedvemért. Nem folytatja -tovább a Homér-fordítást hatos versekben.</p> -<p>Ebből is látható, hogy milyen hű lelke van!</p> -<p>De annál jobban magamra dühítettem ezzel Amarillist.</p> -<p>Készen lehettem rá, hogy boszut fog rajtam állani.</p> -<p>Majd valami más téren, ahol készületlenül találhat.</p> -<p>A gyászhetek alatt askétákhoz illő életet folytattunk. Kézcsók -volt a legnagyobb kegy rám nézve. Pálmának a boudoirjába még csak -benéznem sem volt szabad.</p> -<p>A gyászhetek letelte utáni első napra volt kitüzve a -menyegzőnk.</p> -<p>Én a menyasszonyomnál úti toilettben jelentem meg, rögtön a -menyegző után megkezdendő a nászutazást, (miként Nikkel barátom -tevé) egy nagy rózsacsokorral a kezemben. <span class= -"pagenum"><a name="Page_221" id="Page_221">-221-</a></span></p> -<p>Ezuttal szabad volt Pálma öltöző-szobájába berontanom.</p> -<p>Ő is fölkészülten várt rám.</p> -<p>Én azt hittem, hogy most már az a jelenés következik, ahol a -vőlegény átnyujtja a menyegzői csokrot s aztán az első csókot -kicseréli a menyasszonyával.</p> -<p>Pálma azonban rezervált állásba helyezte magát.</p> -<p>– Kedves barátom, mielőtt a végzetes lépést megtennők, még egy -nagy kérdésem van önhöz, aminek a válaszára meggondolási időt -ajánlok. Ez egy liturgiai skrupulus.</p> -<p>Azt tudtam, hogy Pálma hitbuzgó, de nem bigott.</p> -<p>– Mi lehet az?</p> -<p>– Én rájöttem, hogy az esketési formula a kálvinistáknál -külömbözik a katholikusokétól.</p> -<p>– Az lehetetlen.</p> -<p>– Itt van. Elhozattam a préposttól is, a protestáns lelkésztől -is a kézi könyveiket, olvassa el.</p> -<p>Én beletekintettem az elsőbe s olvastam a formulát.</p> -<p>«Én N. N. ezt a hölgyet, akit kezemen tartok, szeretem, -szeretetből feleségül veszem; vele türök, vele szenvedek; sem jó, -sem balsorsában hűtelenül soha el nem hagyom. Isten engem úgy -segéljen.»</p> -<p>– No hát a kálvinista esketési formula is szórul-szóra eként -hangzik.</p> -<p>– Nem, kedves barátom. A kálvinista pap könyvében még egy sorral -több van; nézzen ide: «vele holtomig beérem». – Gondolja meg. Az -esküvő előtt a keresztleveleinket elő kell mutatnunk. Nem -titkolhatjuk el az életkorunkat. Én huszonkilencz éves vagyok. Ön -pedig huszonnégy éves. Még most szép vagyok, fiatal vagyok: -egymásnak valók vagyunk. De gondolja ön meg, hogy húsz esztendő -mulva én már éltes matrona leszek, ön pedig élte virágában levő -férfi. Nem lesz-e önnek rabláncz akkor ez az eskü? Gondolja meg a -választ.</p> -<p>De már ugyan jobbrul-balrul pofoncsapni való ficzkó <span class= -"pagenum"><a name="Page_222" id="Page_222">-222-</a></span> lettem -volna, ha erre mást válaszoltam volna, mint hogy mind a két -karommal magamhoz öleltem, nem törődve a mellcsokra sorsával s -annyi csókot nyomtam az ajkára, amennyi csak ráfért.</p> -<p>– Már most menjünk a paphoz; – még pedig az enyimhez elébb…</p> -<h3>A NŐ OTTKINN ÉS OTTHON.</h3> -<p>Hát biz azóta szép idők elmulának!</p> -<p>Az idén ültük meg az ezüst menyegzőnket.</p> -<p>(Látom, hogy vakarod az orrodat! «No ez szép kis regény lesz! -Philemon és Baucis!» – No csak légy nyugton. Lesz itt meglepetés, -cselszövény, nevetnivaló elég!)</p> -<p>Azt azonban el kell mondanom, hogy az én nőm minden -tökéletességeknek a mintaképe. Még testi alakjában is az. Ennek -nincsenek se migrénjei, se görcsei, se idegességei. Ennek nem kell -se Marienbad, se Ostende: beéri Balaton-Füreddel. Ez nem használ se -kozmétikumokat, se szépítő szereket; de még nem is tubákol, (ami -csaknem hihetetlen).</p> -<p>Aztán nem féltékeny; soha sem is volt az. – Tudod, ezt meg lehet -ismerni az arczon. A mely asszony féltékeny, annak az álla alatt -tokája támad; minden féltékeny asszonyt elárul a kidülledő toka. Az -én feleségemnek az álla most is szépen összefoly a nyakával -szépségvonalban. Ez azért van, mert nem féltékeny. – No majd a -tények próbákat fognak szolgáltatni erre.</p> -<p>Hogy pedig a jellemét mindjárt egy nagy vonással vázoljam, azon -kezdem, hogy Pálma a megboldogult férje után örökölt tetemes -életbiztosítási összeget egy emberbaráti intézmény alapjául -szentelte. A nyilvánosság nem beszél róla, mert titokban működik. -Az a föladata, hogy a rejtőző nyomort enyhítse, fölkeresse azt az -inséget, mely nem jön ki az utczára; hajdan boldog élethez szokott -családfők, akik most a napszámbajárás és öngyilkosság <span class= -"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span> között -válogatnak; szép leányok, kik a válaszúton állanak, ahol az éhhalál -és a bűn ösvényei keresztezik egymást ezeknek utána járni, sorsukat -kipuhatolni, azután kiokoskodni, hogy miféle munkakör, -foglalatosság által lehetne számukra állandó jólétet eszközölni. Ez -egy igen szép intézmény, magam is működő tagja vagyok.</p> -<p>De azt is el kell ismernem, hogy a siker oroszlánrésze soror -Amarillist illeti meg. Ő volt ennek az intézménynek az -igazgatónője. Kifáradhatatlan buzgalom, éleslátó itélőtehetség, -lelkiismeretes pontosság. Ő volt valóban a pedanteria -istenasszonya.</p> -<p>(Ennek van ám tokája, de azt én csak most vettem észre. Ki -gondolna az ő világi állásában a tokára?)</p> -<p>No de amellett aztán, hogy a nőm ideje egy részét az emberiség -javára szentelte, a többi része mind az én boldogságomnak tökéletes -kimodellirozására volt fordítva.</p> -<p>«A szerelem mindent pótol!» azt mondja Petőfi és nekünk volt -mindenünk, s még azon fölül «ez» is. Csakhogy ebben is hygieniai -szempontok uralkodtak. Nem tudom, Pálma Platot olvasta-e, vagy -Gibbonból Zenobia és Odenatus történetét, de annyi bizonyos, hogy a -bittsei várban Thurzó püspök nászfülkéjének homlokára vésett -aranybetüs mondatok senkire úgy rá nem illettek, mint mi ránk.</p> -<p>És aztán, ami a boldog házaséletnek a fundamentuma: a konyha! -Ebben az én feleségem felülmulhatatlan. Mindig azt kereste, hogy -mik a kedvencz ételeim; azoknak a készítésmódját maga tanította be -a szakácsnénak. Te bizonyosan tudod apprecziálni, hogy mi az? Az a -riskása leves lúdaprólékkal, az a bableves disznókörömmel, azok a -tüdőstáskás levesek, gulyás levesek; aztán azok a pörkölt malaczok -tarhonyával, zöld paprikával; azok a kolozsvári töltött káposzták; -azok a tárkonyos bárányok; azok a spékelt vesepecsenyék, a vadak -mindenféle nemei, meg azok a drága dorongos fánkok, farsangi -fánkok, barátfülek; bőjtösnapokon a ráklevesek, halászlevek, -töltött <span class="pagenum"><a name="Page_224" id= -"Page_224">-224-</a></span> csigák, irósvajas túrós csuszák. Aztán, -amit csak a föld megterem ritkaságképen, az a csemege mind oda lett -hordva az én asztalomra: az erdélyi baraboly, a lengyelországi -rizikegomba, spárga az esztendő minden szakaszában, végre a -gyümölcsök, befőttek és liktáriumok sokasága. Fekete kávét pedig -úgy nem tud a világon senki főzni, mint az én feleségem.</p> -<p>Mondanom sem kell, hogy Amarillis mindennapos vendég volt az -ebédünknél. Délelőtt konferencziáztak a feleségemmel s aztán ott -marasztották.</p> -<p>Egyszer azt találtam mondani az ebédnél:</p> -<p>– No már így a kinai császár sem él, mint én.</p> -<p>– Pedig annak az asztalára bizonyosan a legjavát válogatják a -mopszli-pecsenyének – mondá Amarillis, emlékünkbe idézve azt a jól -ismert adomát, melyben a kinai császár díszlakomáját élvező angol -nagykövet, az aranytálon fölhozott pecsenyére mutatva, azt kérdi a -császártól: «Miau, Miau?» – «Nó, felel a császár: bau bau».</p> -<p>Azután azt a kérdést intézte hozzám:</p> -<p>– Hát vallja meg ön, van-e a kerek földön még valami kedvencz -étel, amit ön nagyon szeret s amit még Pálma az ön kedvéért meg ne -csináltatott volna?</p> -<p>– Igen is, van – feleltem én. – A ráczpite.</p> -<p>Ennek csakugyan soha a nevét sem hallotta a feleségem.</p> -<h3>A RÁCZ-PITE.</h3> -<p>(De most már csakugyan az asztalhoz csapod a tolladat; ki fog -regényt irni a rácz-pitéről? Jól van no, öreg; adjunk neki más -czimet, törüld ki a föntebbit. Jó lesz ez: «Amit Amarillis főzött?» -No hát beszéljünk Amarillisról).</p> -<p>Az már való szent igaz, hogy az a czirkuszi bűvész, aki azt -produkálja, hogy a nagy boa konstriktort a dereka, meg a nyaka -körül tekergeti, minden nap azt koczkáztatva, hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> ha -egyszer az a nagy szörnyeteg megharagszik, egyetlen szorításával -kiszoríthatja belőle a lelket, hát az nem követ el akkora -vakmerőséget, mint mikor én Amarillist otthonossá tettem a -házamnál.</p> -<p>Felejtheti ez el valaha, hogy mit tettem vele? Nekem ifjukori -pajkosság volt az, de neki az egész életét megfordította. -Kiszakította az ő csillagát a zodiakusból, s kilódította üstökös -csillagnak a nagy világürbe. Én miattam lett belőle apácza. Vajjon -az apáczák nem ismernek boszúállást? vajjon az aszkezis, mely a -teremtő szenvedélyeket eloltja, a romboló indulatokat is el tudja-e -oltani? Az ő egész élete egy végig árkolt egyenes út, melyen nincs -kitérés, nincs megpihenés, a végén egy kereszt.</p> -<p>Nincs zárdába csukva, szabadon jár-kel a világban; annál -rosszabb reá nézve; látja az örvendezőket – és kerüli. Látja, hogy -pompázik a nővilág; minden évben új divat, csak az övé nem, az -apácza kantus.</p> -<p>És ez minden nap lát engem, beszél hozzám s magában átkozza azt -az órát, melyben nekem görög betűk kimondását tanította.</p> -<p>És nap-nap után kell neki látni, hallani! hogy én milyen boldog -vagyok. Mert ámbátor jóizlésű ember nem szokta a mások jelenlétében -családi gyöngédségeit kimutatni, de hallhatja a feleségemtől minden -nap, hogy mennyire szeret – ez hagyján! – de hogy mennyire becsül! -A férjek mintaképének tart. De elmondja neki ezt a terített asztal; -elmondja a velős koncz, milyen nagyra van velem a feleség. Hja -bizony, a velős koncz, és hozzá a pirított kenyér; ezt csak olyan -férjek kapnak, akik rá szolgálnak s ha még hozzá az asszony egy kis -gyönge hagymát is nyújt mellé! Hány asszony van a világon, aki ezt -megcselekszi? Az a zöld hagyma a hitvesi törhetlen hűségnek a -szimboluma!</p> -<p>Az után a multkori ebéd után, amint beakartam nyitni a feleségem -szobájába, rám kiáltottak belülről, hogy «nem szabad». <span class= -"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span></p> -<p>Ahán! Fontos tanácskozmányok folynak Pálma és Amarillis -között.</p> -<p>Valami egy hét mulva aztán egyszer csak föltesz a fölszolgáló -inas az asztalra egy teletetéz tál – ráczpitét.</p> -<p>Ime, itt van!</p> -<p>Ami eddig a boldogságomból hiányzott, az is megkerült.</p> -<p>Pálma diadalmasan kaczagott.</p> -<p>Én – in medias res – hozzá láttam. Épen olyan volt, mint amilyen -az emlékemben meg van örökítve. Az az íz, az a zamat, az az illat, -az a ropogós, foszlós rétegesség. Ez az! Ez az igazi rácz-pite.</p> -<p>– Új szakácsnét fogadtam! – mondá a feleségem.</p> -<p>– Híja be azt a szakácsnét! – mondám az inasnak, – meg kell őt -ünnepélyesen dicsérnem.</p> -<p>Percz múlva visszajött az inas, kezénél húzva a szakácsnét.</p> -<p>De az utolsó falat majd a torkomon akadt.</p> -<p>Az a rácz-pitékben remeklő szakácsné nem volt más, mint -Iringó.</p> -<p>Iringó volt biz az! de nem az én hajdani Iringóm. Hanem az, -amelyiket a szél, tövéről letépve, végigszekereztet az aszú -fenyéren.</p> -<p>Amióta nem láttam, kész vén asszony lett belőle. Arczbőre -megbarnult; szemei mély ólomkarikákba sülyedtek; szemöldökei erősen -előrenőttek, s az ajkán olyan csinos kis bajusz ékeskedett, amely -becsületére vált volna akármelyik egyéves önkénytesnek. Én bizony, -ha véletlenül találkozom vele az utczán, rá nem ismerek.</p> -<p>De annál jobban rám ismert az Iringó. Sírt és nevetett a jó -teremtés, mikor meglátott; odarohant hozzám, elkapta a kezemet, -összecsókolta, drága uracskájának nevezett, áldotta a védszentjét, -hogy ismét hozzám vezérelte, akinél jobb ura nem volt, amikor még -csak kis gazdája voltam. <span class="pagenum"><a name="Page_227" -id="Page_227">-227-</a></span></p> -<p>Mikor nevetett, akkor még csunyább volt: feketék voltak a -fogai.</p> -<p>Szerencsémre nagyon keveset tudott magyarul. Soha sem voltam -chauvinista, beszéltem a szeretőimnek a nyelvén s nem iparkodtam -őket nemzetem számára elhódítani.</p> -<p>De annál inkább értette a rácz nyelvet Amarillis.</p> -<p>Mikor eltolmácsolta Pálmának a hallottakat, a feleségem nyájas -leereszkedéssel kinálta meg Iringót, hogy üljön le közénk egy -székre, húzza a széket az asztalhoz; az nagyon kedves meglepetés, -hogy ő már volt egyszer a mi házunknál.</p> -<p>– A kalugyerénél… szóltam közbe.</p> -<p>És aztán elmondatta vele az élete történetét. Iringónak volt -annyi esze, hogy onnan kezdte, amidőn már férjhez ment, én pedig -elhagytam a nagybátyai házat; az ura részeges, kártyás volt, -mindenét elitta, elvesztegette, utoljára részeg fővel belefulladt -az alibunári kokojszásba; a hitelezők elkótyavetyélték a házát; -Iringó kénytelen volt szolgálatba állani. De hát jót tett vele a -csodatevő szent Szűz, mert idevezérelte az áldott soror Amarillis -közelébe, aki őt aztán ide beszerezte, ahonnan ő halála napjáig meg -nem fog válni; lesz olyan hűséges szakácsnéja, gazdasszonya, -ápolója az ő hajdani kis gazdájának, amilyen volt az anyja a -nagybátyámnak, a kalugyernek.</p> -<p>Az én feleségem ezen a csodálatos intézkedésén a gondviselésnek -egészen el volt érzékenyülve; biztosította Iringót afelől, hogy az -ő házánál holtig elmaradhat, eltört edényeket soha be nem -számítanak neki, s a havi bére öt forinttal megjavíttatik.</p> -<p>Én pedig megtudtam, hogy Amarillis volt az a kegyes, aki ezt az -én hajdani szívlángomat fölkutatta és a háztartásomhoz -annektálta.</p> -<p>Már most vannak ketten, akik rólam tanúbizonyságot tesznek.</p> -<p>Azzal ugyan meg voltam nyugtatva, hogy a feleségem <span class= -"pagenum"><a name="Page_228" id="Page_228">-228-</a></span> össze -nem ül cselédekkel pletykázni; de ellenben bizonyosra vehettem, -hogy Amarillis kigyóntatja Iringóval a csiklandósabb tartalmú -részleteket. Azokat a menyasszonyhazavivő czipőket! És a többi…</p> -<p>Nos aztán? Ha megtudja is mindezt a feleségem?</p> -<p>Nagyot fog rajta nevetni, s azt fogja rá mondani, amit mondanak -ilyenkor a magyar asszonyok:</p> -<p>«<i>Elvágta, ameddig megsült.</i>»</p> -<h3>MARCHESA VIOLETTA DI GAMBA.</h3> -<p>Egy napon a feleségem egy folyamodást hozott be hozzám azzal az -utasítással, hogy ezt személyesen kell átadnom a -kultuszminiszternek. Magával hozta asszisztencziának -Amarillist.</p> -<p>Ez volt az én hivatalom. Folyamodásokat közvetíteni -minisztereknél, bankoknál, vasutaknál, igazgatóknál; néha sikere is -volt; többször pórul jártam vele, azért csak megtettem.</p> -<p>A kezembe adott folyamodás (olasz nyelven) a kultuszminiszterhez -volt intézve s abban Marchesa Violetta di Gamba kér engedélyt a -magyar fővárosban általa berendezendő nyilvános jellegű -magán-zeneiskolához leányok számára.</p> -<p>– De kedvesem, én nem ismerem marchesa Violetta di Gambát, se -híréből, se személyesen.</p> -<p>– Amarillis ismeri.</p> -<p>– Ön ismeri? De hát ért ön valamit a zenéhez?</p> -<p>– Hogyne?</p> -<p>– Ugyan mikor szerezte?</p> -<p>– Legyen ön megnyugtatva.</p> -<p>– És hátha a miniszter úr azt kérdi tőlem, hogy hallottad te azt -a marchesát valaha muzsikálni?</p> -<p>– Mondja ön, hogy hallotta.</p> -<p>– Hazudjam egy nagyot?</p> -<p>Amarillis kenetteljes mosolylyal mondá: <span class= -"pagenum"><a name="Page_229" id="Page_229">-229-</a></span></p> -<p>– Én abszolválni fogom önt ezen bűn alól: – aztán hirtelen más -hangba csapva át, azt mondá: biztosíthatom önt a felől, hogy a -miniszter úr nem fogja azt öntől kérdezni.</p> -<p>Mit tehettem? Megadtam magamat.</p> -<p>Elmentem a marchesa folyamodásával a kultuszminiszterhez. Kedves -embere voltam; (ami csak ingyenhivatal van a vallás és közoktatás -mezején, azt én mind viseltem az ő megbizásából). Korán reggel -mehettem hozzá, a hivatalos órák előtt. Még öltözködés közben -elfogadott; megmosdott, megtörülközött, inget váltott s mikor -készen volt, elvette tőlem a folyamodást.</p> -<p>Amint belenézett, mosolyogva csóvált fejet. Mosolygó -fejcsóválás? Mi lehet ez?</p> -<p>– Tudom már! – mondá aztán nagyot hunyorítva. – Jól van, -meglesz.</p> -<p>Azzal valamit írt a folyamodás szögletére vörös plajbászszal s -az iratot összehajtva, odadugta az íróasztalán levő broncz -krokodilusfejnek a fogai közé. Ez jó előjel. A krokodilus a kedvező -numenek közé tartozik.</p> -<p>– El lesz intézve kivánságod szerint – mondá ő kegyelmessége s -kezet nyújtott.</p> -<p>Én valami hála formát rebegtem. Tudom is én, hogy mért -hálálkodtam?</p> -<p>A miniszter még egy perczig fogva tartá a kezemet s az alatt, -folyvást azzal a szemöldök rángató mosolygással, azt mondá:</p> -<p>– No hát mégis csak igaza van annak a német közmondásnak, hogy -van valami a világon, ami a régiségtől nem rozsdásodik meg.</p> -<p>Azzal megrázva a kezemet, kegyesen elbocsátott.</p> -<p>És csakugyan nem kérdezte meg tőlem, hogy hát mit tudok én -marchesa Violetta di Gamba zeneismeretéről.</p> -<p>Én aztán törhettem rajta a fejemet, hogy mi lehet az az izé, ami -a német közmondás szerint nem rozsdásodik meg? – Bizonyosan a -gumilásztikum. <span class="pagenum"><a name="Page_230" id= -"Page_230">-230-</a></span></p> -<p>Pár nap mulva aztán örömrepesve tudatá velem a feleségem, hogy ő -kegyelmessége által a marchesa folyamodványa egészen kedvező -válaszszal érkezett vissza; a marchesa délután vizitet fog nálunk -tenni, a közbenjárásomat megköszönni: el ne menjek addig -hazulról.</p> -<p>Örülni fogok a szerencsének.</p> -<p>Délután a feleségem át hívatott a szobájába.</p> -<p>Ott volt már akkor a látogatónő. Hogy valósággal marchesa, azt -bizonyítá a sok szalag, csipke, dudor, amivel az öltönye túl volt -ékesítve; hanem a Viola di Gamba, az hiányzott nála.</p> -<p>Hanem azért mégis ráismertem. Hisz ez az én hajdani -Fritilláriám!</p> -<p>No ha erre mondtam volna azt a miniszternél, hogy ismerem a -zenetehetségeit, az nem lett volna valami főbenjáró hazugság.</p> -<p>Most is elég szép volt még, bár egy kicsit molletté lett.</p> -<p>A feleségem ennek is nagyon megörült, hogy olyan régi -ismeretségünk újult meg vele. Ő aztán hozzá kezdett a -historizáláshoz, hogy miként lett őrnagynéból markinővé; én bizony -nem vártam be a végit: «igazgatósági ülésem van, sietek». Ott -hagytam a feleségemnél, beszélje el neki a multakat, Amarillisnek -pedig a még multabbakat.</p> -<p>Most találtam már ki a miniszternek a kharádáját azzal a német -proverbiummal: «Alte Liebe!» Ez az, ami «rostet nicht». Ej, ej, -kegyelmes uram! mingyárt rosszat kell gondolni az emberről?</p> -<p>… No hát most már vannak hárman.</p> -<h3>ANGIOLINA D’ISTRIA.</h3> -<p>Remélem, hogy magadtól is kitalálod, ki legyen e névnek -viselője.</p> -<p>Nemcsak a világtörténetnek van logikája, hanem az egyes emberek -élettörténetének is. Ahogy kezdődtek a <span class= -"pagenum"><a name="Page_231" id="Page_231">-231-</a></span> -regényem elején a fejezetek, úgy kell azoknak folytatódni is.</p> -<p>De meg aztán aki a 60-as, 70-es években ujságolvasással -foglalkozott, annak minduntalan kellett találkoznia a szép hangzású -«Angiolina D’Istria» névvel, melyet egy kitűnő énekesnő viselt, -nagyon viselt! Elhordta azt a világ minden fővárosába; minden -lapnak a művészeti rovatában olvashatók voltak az elismerő -referáták művészi vendégszerepléseiről. Még Amerikába is -átvitorlázott s ott is felül mult minden eddig ott járt művésznőt – -reklámcsinálás dolgában.</p> -<p>Magadtól is kitaláltad, hogy ez volt az én Passiflorám. (S a -többié.)</p> -<p>Még az én házasságom előtt kivándorolt az eléggé nem méltányolt -művésznő a hálátlan hazából, mely nem tudta eléggé megbecsülni -(osztrák értékben) művészi tehetségeit. Olasz nevet adoptált, -amihez joga volt, mert csakugyan Istriában született; Passiflorának -csak én bérmáltam el.</p> -<p>Nagy megnyugvásomra szolgált, hogy a külföldön úgy ünnepelik. -Rettegtem attól a gondolattól, hogy ha egyszer eltalálja veszíteni -a hangját, akkor haza jön s szülötte nemzetének fogja szentelni -tehetségeit; itthon okvetlenül barátságot köt a feleségemmel s -akkor az én jó hírem kártyavára menten összeomlik.</p> -<p>Azonban hát sorsát senki sem kerülheti el.</p> -<p>Egyszer csak feltűnt a művészet csillaga Szentpétervárott. Ez a -művészkarrierben az ultima Thule. Onnan aztán lassankint szállt -lefelé; Varsóba, Krakkóba, majd Prágába; utoljára Bécsbe. Én ahoz -hasonló rettegéssel olvastam a vendégszerepléseiről szóló -tudósításokat, mint a kholera híreket. (Tán csak huzatott a kormány -kordont a magyar határon?)</p> -<p>De hát ami már egyszer a «kizmet»-ben meg van irva!</p> -<p>Egy napon soror Amarillis hiányzott az asztalunknál.</p> -<p>Én szimulált részvéttel kérdezém a feleségemtől, hogy talán -beteg a tiszteletreméltó úrhölgy? <span class="pagenum"><a name= -"Page_232" id="Page_232">-232-</a></span></p> -<p>Erre Pálma suttogva mondá:</p> -<p>– El ne áruld senkinek. Mi egy nagy konczertre készülünk, az -ápolóintézetünk gyarapítására. A programm már kész, csak a piész -deö rezisztansz van még hátra. Amarillis azért ment föl Bécsbe, -hogy a hangverseny számára megnyerje a világhírű D’Istria Angiolina -közreműködését.</p> -<p>– Amarillis hozza ide?</p> -<p>– Igen. Én fölajánlottam neki a saját szállásomat ittléte -alatt.</p> -<p>– Hüh! Teringettét! Ez nagy…</p> -<p>– Micsoda, édesem?</p> -<p>– Azt mondom, hogy nagylelkűség. (Akartam mondani: nagy -bolondság!)</p> -<p>Aztán Pálma körülczirógatta a pofámat a síma tenyerével.</p> -<p>– Ugy-e bár, helyesled, hogy én Amarillisnak azt adtam -utasításba, hogy ha a híres művésznő valami exorbitans föllépési -díjat talál igényelni, csak egyezzék bele, majd az uram -kifizeti.</p> -<p>– Már mint én?</p> -<p>– Hát te vagy az én uram.</p> -<p>Mit tehettem? Olyan szépen mondta azt, hogy «te vagy az én -uram». Bele kellett nyugodnom, hogy «úr» vagyok.</p> -<p>Igaz, hogy azzal az összeggel kilencz inséges családapának az -évi házbérét kifizethettem volna rövid kézből.</p> -<p>D’Istria Angiolina csakugyan beleegyezett a közreműködésbe.</p> -<p>Két nappal a konczert előtt már lejött Budapestre.</p> -<p>Úgy illett, hogy a perronon fogadják a dívát a jótékony hölgyek, -rózsabukéttal, riporterek kiséretében. Az én hintóm várt reá.</p> -<p>És aztán nekem kellett őt fogadnom odahaza a lépcsőtornáczban s -karonfogva vezetnem a számára rendelt apartmába. <span class= -"pagenum"><a name="Page_233" id="Page_233">-233-</a></span></p> -<p>Még most is szép asszony volt. Hiszen csak tizenhat év mult el -azóta, hogy utoljára láttuk egymást: legfeljebb harminczhat éves -lehetett. Aztán a szinésznők nem vénülnek.</p> -<p>A feleségemnek azonnal elfecsegte, egész dicsekedéssel, hogy mi -jó ismerősök vagyunk, s még most is veszedelmes lehetnék rá nézve, -ha olyan «jól őrzött vár és jól táplált őrsereg» nem volnék, (a -hogy a német közmondás kifejezi).</p> -<p>Vacsoránál egymással átellenben ültünk s akkor még jobban -szemügyre vehettem. A termete kissé nagyon megerősödött; az arcza -azonban semmit sem vesztett hajdani derültségéből. Hosszú csigába -csavart hunczutkái voltak (à la Mars kisasszony) amikről azt rebegi -a fáma, hogy két keskeny sebhely eltakarására valók. Nehány év -előtt a diva azt a kellemetlen fölfedezést tette, hogy az orczáin -időjelző vonalak (magyarán «ránczok») kezdenek otthonosulni. Egy -amerikai műtő aként segített ezen a hátrányon, hogy a fül közelében -egy-egy vékony szijacskát kihasított az arczbőréből s azzal a -solutio continuitátist szépen összevarrta; az által a ránczok -elsímúltak. Csak szinésznők képesek ilyen heroizmusra.</p> -<p>Egy másik emlékének pedig csak én tudom a titkát, Junói nyakán -egy két ujjnyi széles bársony szalagot visel, egy sor gyémánttal. -(Igazak-e? azt nem tudom.) Ez a bársony szalag annak a hat -pióczacsipésnek a nyomát takarja el, amik soha el nem mulnak.</p> -<p>Egyébiránt olyan pompás jó kedve volt, miként hajdan és kitünő -étvágya hozzá.</p> -<p>Hivatalos volt a vacsorához Violetta di Gamba asszonyság is, -mint szintén résztvevő tag a holnaputáni konczertben. Mind a három -hölgy el volt ragadtatva a negyediknek a szeretetreméltóságától. A -pezsgőnél te-s-tu-t ittak vele s bizony fölhajtogatták a -poharaikat, csak Amarillis nem. Ő csak az ajkát értette a pohárhoz. -Ő józan akart maradni. – Engem tanulmányozott. <span class= -"pagenum"><a name="Page_234" id="Page_234">-234-</a></span></p> -<p>… Tehát már vannak négyen!</p> -<p>Valjon – rendszer van ebben?</p> -<h3>NÉGY UTÁN – HAT.</h3> -<p>Van ugrás a logikában is.</p> -<p>A négy után következik az öt, de itt elejbe ugrik a hat.</p> -<p>Az utczák teleragasztva a mai konczert rózsaszínű plakátjaival, -melyeket mind a négy oldalon szegélyez a főfő vonzerő: «Angiolina -D’Istria» mindenféle lehetetlen alakú betűk verszáljaiból -kiformálva; nekem pedig tele a két zsebem zártszékjegyekkel, amiket -estig el kell adnom a velem üzleti összeköttetésben álló -egyéniségeknek. Minthogy azonban én az útonállásnak ezt a nemét a -szegénylegénykedés legutolsó fajtájának tartottam, hát az ilyen -rámbízott üzletnek rendesen az szokott a végeredménye lenni, hogy -rálesek, mikor a diákok az egyetemből kijönnek seregestől; egy -ismerős fiút elfogok, annak a kezébe nyomom az egész csomó jegyet; -«nesze pajtás; oszd ki a kollégáid között, aztán majd tapsoljatok». -(A jegyek árát megfizetem magam.)</p> -<p>E miatt ott kellett a múzeum előtt alá s föl lőgéreznem.</p> -<p>Egyszer-egyszer be is tértem a nagy lélekszállítóba, megnézni, -hogy nem készül e még rajzáshoz a köpü.</p> -<p>Amint megint kijöttem a gyalogjáróra: épen egy karonfogott pár -haladt el előttem; kétségtelenül férj és feleség. Az asszonyságon -csokoládébarna posztó öltöny volt, elől, a vállán kezdve egész -csipőig, hosszú egyenes fehér zsinórokkal ellátva, hátul pedig -szintén mindenféle fehér sújtásokkal kiteremtettézve, amik nagyobb -távolságból tökéletesen hasonlítottak az epitáfiumokon látható -emblémához. Halálfej és karcsontok.</p> -<p>Mintha én ezt a divatot már valaha láttam volna!</p> -<p>A fején óriási Rembrandt kalapot viselt a hölgy, melynek -<span class="pagenum"><a name="Page_235" id= -"Page_235">-235-</a></span> karimájáról bordóveres fátyol volt -lehúzva az álláig, úgy, hogy az arczát nem lehetett meglátni. De -arra is használatos volt ez a hatalmas kalap, hogy a párját képező -férfinak az arczát is eltakarta. Jobbjában japáni napernyőt viselt -a hölgy, bambusznád nyéllel s ugyanarra a karjára vetve viselt egy -lebernyeget, mely tele volt hímezve kicsiny és nagy zsett -gyöngyökkel. Meleget nem tarthatott az, de ha verekedésre kerülne a -sor, kegyetlenül helyben lehetne vele hagyni valakit, – aki engedi -magát.</p> -<p>Pedig úgy látszott, hogy most mingyárt arra kerül a sor.</p> -<p>Czivódtak egymással. A hölgy hangosan, a férfi csak -mormogva.</p> -<p>Egyszer-egyszer a hölgy a könyökével nagyot taszított a férfi -bordáiba.</p> -<p>Kiváncsi voltam rá, hogy ugyan min veszekesznek? A sarkukba -nyomultam.</p> -<p>– Mit? Te még most is azt mered állítani, hogy azt a nyakravalót -magad kötötted így föl? – Így nem tud férfi nyakkendő-csokrot -kötni. Így csak a kávéházi pénztárosnők tudják megkötni a -csokrot.</p> -<p>A férfi morgott rá valamit.</p> -<p>– No vagy az orfeumi ballerinák! Illik az ilyen feleséges -embernek? Hisz ez valóságos madár-csalogató!</p> -<p>Mikor aztán a Nemzeti szinház Szikszay-kapujához értek, akkor -betuszkolta a férjét a kapu alá; napernyőjét, lebernyegét kezére -bizta, ő maga fölbontotta az inkriminált nyakkendőt és megkötötte -illedelmes máslinak, a hogy az rendes életet folytató férjekhez -illik.</p> -<p>Mikor aztán kifelé jöttek a kapu alól, akkor végre mégis csak -meg kellett látnom a férfinak a képes felét.</p> -<p>– Ezt a pofát én már láttam! – mondám doktor Bartolóval.</p> -<p>Mire a pofa tulajdonosa ugyanazon tónusból énekelt vissza -Almavivával: «Sok szerencsét én kivánok…»</p> -<p>Hisz ez Nikkel pajtás. <span class="pagenum"><a name="Page_236" -id="Page_236">-236-</a></span></p> -<p>De mi lelte ezt? Hisz ez most fél fejjel kisebb, mint volt -hajdanában!</p> -<p>Nem nőtt ez visszafelé, csak a fejét tanulta meg a válla közé -húzni a felesége jelenlétében.</p> -<p>Ez a saisi fátyol alá takart hölgy tehát Hesperis!</p> -<p>Bizony régen nem láttam.</p> -<p>S ma sem lesz a napja, hogy meglássam, úgy látszik, hozzá van -esküdve az a rókaszinű fátyol.</p> -<p>Ő is rám ismert és megszólalt. (A hangjáról sem ismertem volna -rá: olyan szőlőrekettye-izű hang volt.)</p> -<p>– No ez derék! Mi épen önökhöz indultunk látogatóba.</p> -<p>– No annak fölöttébb örülök. A feleségem el lesz ragadtatva.</p> -<p>– Mehetünk együtt.</p> -<p>(Hogy én ezzel a figurával menjek végig a városon! -Meglűnek!)</p> -<p>Jó ürügyem lett volna ugyan az elmenekülésre, hogy tele a zsebem -konczert-jegyekkel s azokat értékesítenem kell statarialiter. De -aztán valami ötlött az eszembe; «no hiszen jó helyre hozod az -uradat most mi hozzánk; ott van Passziflóra». – Nem! azt a -jelenetet, amikor ezek egymásra bukkannak, nem engedhetem el -magamnak; azt nekem élveznem kell.</p> -<p>Tehát azt tettem, hogy odaintettem az ismerős hordárt onnan a -szegletről; kezébe nyomtam a hangversenyjegyeket azzal az -utasítással, hogy szerezze el, ahogy tudja, a mit kaphat belőlük, -azt vigye haza a feleségének; nekünk pedig hozzon egy jó nagy -csukott négy ülésest. Férjet felesége mellé helyeztem a hátulsó -ülésben, magam az első ülésben foglaltam helyet, háttal a -kocsisnak. Itt nem látnak meg.</p> -<p>Hesperis lamentált, hogy minek ez a költekezés? Én -megnyugtattam, hogy igen messze lakunk, aztán sáros az út. Aztán -nekem is sietnem kell: referálnom a feleségemnek, hogy a mai -konczertre a jegyek már mind elkeltek; <span class= -"pagenum"><a name="Page_237" id="Page_237">-237-</a></span> most -már ázsióval árulják őket; majd ettől a mai nap «Star»-jának is -jobban megnyilik a hangja, ha ezt meghallja, mivel, hogy az isteni -Angiolina d’Istria a mi házunknak a vendége.</p> -<p>Megszántam a szegény Nikkel pajtást; figyelmeztetni akartam az -ámbüszkádra.</p> -<p>Nikkel e szónál meg akarta nyomni a lábamat. Ámde Hesperis -lábacskája ott detektiveskedett mellette s ő hágott a férje -lábára.</p> -<p>– Most mért akartad a barátod lábát megnyomni?</p> -<p>– Én? Dehogy akartam.</p> -<p>Hesperisnek a találkozása Pálmával a könyek libáczióinak volt -szentelve. Zokogva borult az asszony nyakába s három verset sírt. -Az egyiket bizonyosan a derék szürke emberért, a kinek soha sem -kellett volna meghalni, a másikat kétségtelenül Pálmáért, hogy -ilyen emberhez kellett férjhez mennie, a harmadikkal valószinüleg -saját magát siratta el, a miért Nikkelhez került. – Mert hát a -férfiak mind rosszak. – Ha két nő viszontlátja egymást, igazán nem -is tehet egyebet, mint hogy sirjon.</p> -<p>– Hát mi ne sirjunk egy kicsit? dörmögé hozzám Nikkel.</p> -<p>– Hallottam! szólt oda a fátyol alól Hesperis, s aztán csak -megtörlé a zsebkendővel orrát, szemét, – mindig a fátyol alatt.</p> -<p>Mikor Nikkel pajtás fedetlen fővel mutatkozott, akkor tünt csak -fel a nagy változás, a min az idő (a nagy öltöztető) keresztül -vitte. Szakállt nem viselt többé, csak bajuszt; a haja egyik -fülétől a másikhoz volt átfésülve, hogy a fensíkot fedezze, s haj -és bajusz fekete volt; holott nekem úgy tetszik, mintha a legutolsó -búcsúvételünk alkalmával szőke lett volna. (Persze, Dácziában nem -árulnak szőke melanogént.) Az arcza is rezes lett egy kicsit. S az -egész modora valami kedélyes sunyiságot árult el, mint a ki tudja -azt magáról, hogy őtet mindig szidják a háta mögött valami bűneért, -a mit ő vagy elkövetett, vagy <span class="pagenum"><a name= -"Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> nem követett el; szemben -pedig mindig vallatják érte, de a mit ő bizonyosan le fog -tagadni.</p> -<p>A felesége nem is titulálja a barátnéi előtt máskép, mint «ez a -rossz ember». Ezt neki ép úgy meg kellett szokni, mint nekem azt, -hogy a feleségem úgy szólít, hogy «fiacskám».</p> -<p>Azonban még Hesperis hozzá sem kezdhetett, hogy oly hosszú -távollét után kipanaszolja magát hajdani kebelbarátnéja előtt, a -midőn az előszobában kedélyes vita hangzott fel két hölgyajakról, -kiknek mindegyike áterőszakolni igyekezett az ajtónbelépés -elsőbbségét a másikra. Nehéz is azt eldönteni: az egyik «diva», a -másik «beata».</p> -<p>– Amarillis és Passiflora… Súgám én hirtelen Nikkel fülébe.</p> -<p>A mire ő olyan hunyász pofát csinált, mint egy ártatlan kandur, -a ki még soha madarat el nem fogott.</p> -<p>Csakugyan Amarillisnek kellett elébb belépni.</p> -<p>Mikor Nikkel pajtást meglátta, egyszerre összehúzta a szemeit -laposra, mintha csak apródonkint akarná átereszteni az alakját -emlékezete retinájára. (Ez a másik!)</p> -<p>Egészen ellenkező hatása volt Nikkel meglátásának a második -hölgyre. Passiflora szeme szája tágult, s egy pillanatig az az -ötlet volt olvasható az arczán, hogy az ajtóból visszaforduljon, -elszaladjon, itt hagyjon konczertet, jótékony nőket, s meg se -álljon Amerikáig.</p> -<p>Hogy ezt Hesperis szemei ott a fátyol alatt észre ne vették -volna, alig hihető.</p> -<p>Én azonban siettem (váltóőri ügyességgel) a vasuti összeütközést -elhárítani, azzal, hogy odavetettem magamat a sinekre, s tárt -karokkal fogtam el egyszerre, mind a két delnőt.</p> -<p>– Diadal, hölgyeim! Jegyeink az utolsóig mind elkeltek. Az -utczákon ázsióval kinálják az elővásárlók!</p> -<p>– No, no, fiacskám! – szólt közbe a feleségem. – Engedd meg, -hogy hadd mutassam be elébb a hölgyeket egymásnak. <span class= -"pagenum"><a name="Page_239" id="Page_239">-239-</a></span></p> -<p>S azzal megnevezte őket fejenkint, mire azok kezet nyujtottak -egymásnak előirt mosolygással. Hesperis és Passiflora még újak -voltak egymásnak: Nikkel pajtásnak pedig valóságos «új kapu» volt -az Adelphe Philine fejedelemasszony czím, a mi alatt Amarillist -viszontlátta.</p> -<p>A két utóbb érkezett hölgynek valami rövid közlendője volt -Pálmával, félsuttogás mellett. Nikkel a tükör felé fordult s -bajuszát igazgatta. Hesperis odalépett hozzám s egyet csipett a -karomon, odasúgva:</p> -<p>– No ha maga így tud hazudni egyszerre két hölgynek…</p> -<p>– Hogy tud még akkor háromnak!</p> -<p>Amarillis meg akarta mutatni, hogy ő itt is ura a helyzetnek. -Maga jött oda Nikkelhez, őt megszólítani.</p> -<p>– Hiszen mi már találkoztunk az életben.</p> -<p>– Igen, a klasszikus görög földön! a Pieridák berkében.</p> -<p>A bordóvörös fátyol csak úgy libegett Hesperis kalapján e -szóváltásra.</p> -<p>Siettem interveniálni.</p> -<p>– Jer velem, pajtás, a szobámba, – mondék Nikkelnek, azon -törekedve, hogy őt valahogy kihúzhassam a karjánál fogva a tükör és -Amarillis közül, a hová be volt szorítva. Te szeretted a régi -pénzeket: énnekem igen szép gyűjteményem van.</p> -<p>Amarillis rám nézett.</p> -<p>– Úgy? Nem is tudtam, hogy ön oly szenvedélyes -régipénzgyűjtő!</p> -<p>(Nem is voltam én az; hanem azért ritka szép nummismatikai -múzeumom volt, a mit a megboldogult elődöm gyűjtött össze).</p> -<p>– S ön is úgy szereti az antikokat? – kérdé Amarillis -Nikkeltől.</p> -<p>– Imádom.</p> -<p>– Akkor ebben a szalonban is találhat eleget. A mit itt lát, az -mind antik.</p> -<p>(A feleségemnek ez volt a főszenvedélye: butorokban, -<span class="pagenum"><a name="Page_240" id= -"Page_240">-240-</a></span> képekben, porczellánokban: vieux -Sèvres, alt Wien, vieux Saxe, old-Chine, Szaczúma japán).</p> -<p>Nikkel bámulva nézegetett széjjel s elragadtatással mondá:</p> -<p>– Nagyszerű! Pompás! Csupa antik. (S az alatt hol az egyik, hol -a másik hölgyre tekintett.) S milyen jól vannak konzerválva!</p> -<p>Amarillis baziliskus-szemeket vetett rám. (Hiszen nem én, hanem -a Nikkel!) – (De csak nekem kell ezért majd meglakolnom.)</p> -<p>– No, ha ön olyan nagy kedvelője a régi pénzeknek, én majd -rávezetem önt egy olyan kútforrásra, a hol ön a legritkább -példányokat kaphatja.</p> -<p>– Háládatos leszek érte.</p> -<p>… Hej de jól éreztük magunkat Nikkel pajtással, mikor ebből a -tündérbarlangból az én pipázómba átszabadulhattunk.</p> -<p>– Te pajtás! – könyörgött Nikkel, – az Isten szerelméért, el ne -mondd a feleségemnek, hogy én Passiflorát ismerem valamiképen.</p> -<p>Nagyot kaczagtam rajta.</p> -<p>– Féltékeny a feleséged?</p> -<p>– De még mennyire! Azzal fenyeget, hogy ha én őt megcsalom: -bizony levágja álmomban az orromat. Már pedig nem szeretnék ezüst -orral sétálni a világban, mint a «Georgiai nők» férjei az -operettben.</p> -<p>– De hát nem is csalod meg?</p> -<p>– Tudod, pajtás, a szerzetesek által letett «votum -castitatis»-ban is ott van a mentő «quantum possum» (a mennyire -tehetem) formula.</p> -<p>Az inas jött be.</p> -<p>Nagyságos Nikkel úrnak adta át a feleségem meghivását a mai -ebédre. A nagyságos asszony addig is itt marad.</p> -<p>Itt marad?</p> -<p>Akkor azután is itt marad.</p> -<p>Ő lesz az ötödik! <span class="pagenum"><a name="Page_241" id= -"Page_241">-241-</a></span></p> -<p>Uram segíts! Ki van még hátra?</p> -<p>Én ezt az ebédet négy hajdani lángom világítása mellett -költöttem el; az ötödik lángomnál főtt az ebéd.</p> -<p>Ezt nem csinálja utánam Edison!</p> -<h3>HERR VON ENTENFUSZ.</h3> -<p>Ebédről beszélek; pedig hát az a mai napról kimaradt.</p> -<p>Ma dezsönéroztunk. Így volt a muszáj.</p> -<p>A művésznőre való tekintetből kellett ezt a franczia étkező -szokást elfogadnunk. Föllépésük napján a művésznők nem ebédelnek. -Korán egy dezsőné, előadás után aztán majd lesz egy banket a -művésznő tiszteletére, ez aztán nagyszerű lesz!</p> -<p>A villásreggelihez be kellett még várnunk mosziő Antanfüt. Ez -volt a diva imprezáriója. Imprezárió nélkül a divák nem -utaznak.</p> -<p>A nevét többször hallottam már emlegetni az asszonyoktól: «itt -volt mosziő Antanfü»; de az ortografiájával csak akkor ismerkedtem -meg, mikor a névjegyén leirva olvashattam: «Alfred Entenfusz».</p> -<p>Impertinens kis németbe ójtott franczia volt. Mindig kalatyolt, -senkit szóhoz nem hagyott jutni. Elmondta egy szusz alatt, hogy ma -délelőtt milyen óriási munkát végzett: tizenkét hirlap -szerkesztőségeit szaladgálta be, kellő informácziókat hagyva hátra; -egyebekről is gondoskodott, a mi ilyen barbár országban nehezen -megy; másutt ez mind magától kinálkozik.</p> -<p>Ez alkalommal az ebédnél a hölgyek letevén a kalapokat, -Hesperist is láthattam fátyol nélkül. Bizony nagyon megsoványkodott -a jó teremtés. S a sovány nőknél a féltékenység a nyak-inak -merevségében nyilatkozik.</p> -<p>Ej haj!… de kár megvénülni.</p> -<p>… Denique az esteli konczert fényesen sikerült. A vigadó -megtelt. Jelen voltak a főváros celebritásai. Ott volt Rózsavölgyi -és Társa is. A fiatalság kitett magáért; volt <span class= -"pagenum"><a name="Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> taps és -eléhivás elég; kivált midőn a diva a cavatinák után rágyujtott egy -magyar népdalra: «Ugyan édes komám asszony, Mért kend olyan sovány -asszony? Hogy tudott így elfogyni? Lám én milyen kövér vagyok, Mint -a háj, majd elolvadok, Ebben a nagy melegben». – Ezzel a magyarok -tökéletesen le voltak főzve.</p> -<p>Kapott a diva nagyszámu bukétokat és koszorukat és azután egy -lantot csupa kaméliákból, azután meg egy virágkosarat rózsákból, -meg egy életnagyságú hattyut csupa tubarózsából kiformálva; végül -egy diadalszekeret, mely elé fehér galambok voltak fogva. A bámuló -közönség közt az a hírszellő járt, hogy mindezen nagyszerű -ajándékokról egy titokban maradni kivánó mæcenás gondoskodott. (Nem -mertem a tükör felé fordulni, nehogy föl találjam fedezni ezt a -rejtőzni kivánó anonimust.)</p> -<p>Annyi igaz, hogy én adtam – a feleségem kezébe – a diva által -igényelt fölléptidijat: egy lepedőt.<a name="FNanchor_7" id= -"FNanchor_7"></a><a href="#Footnote_7" class="fnanchor">7)</a></p> -<p>A nagy bankett alatt, a diva toasztjaira szolgáló pezsgőt is én -tartottam szerencsémnek kifizethetni.</p> -<p>Mondtam is a feleségemnek – másnap, – hogy remélem, a diva meg -van elégedve az eredménynyel.</p> -<p>Pálma a vállát vonogatta.</p> -<p>– Alig maradt neki valami belőle.</p> -<p>– Az ezer forint föllépti-dijból?</p> -<p>– Az imprezárió annyi mindent fölszámított neki.</p> -<p>– Ugyan miket?</p> -<p>– Hát a sok reklám; azok a virágok, hattyuk, lantok, -virágkosarak, azokat mind Bécsből hozták. Azután az itteni -hirlapok, a reczenziók, mind véres nagy pénzbe kerültek.</p> -<p>De már erre a szóra bennem is lobbot vetett a nemzeti -büszkeség.</p> -<p>– De már akkor szemtelenül hazudott az a svihák <span class= -"pagenum"><a name="Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> -imprezárió. Magyar kritikust még nem vesztegettek meg soha. Ebben a -mi hirlapirodalmunk még szűz!</p> -<p>– Mosziő Antanfű azt mondta. A számlát is megmutatta -Angiolinának.</p> -<p>– Dobja a szeme közé a számlát a ficzkónak, magát meg dobja ki -az ajtón.</p> -<p>– Hiszen ő maga is szeretne már tőle megszabadulni, de nem -bir.</p> -<p>– No hát majd megszabadítom én a divát mosziő Kacsalábtól.</p> -<p>Könnyű volt azt elkövetnem.</p> -<p>Az irodám fiatal személyzete között mindig szokott lenni egy-két -poéta. Nem, mintha az én hivatalomnak lett volna szüksége a -poétákra, hanem inkább, mert a poétáknak volt szükségük az én -hivatalomra.</p> -<p>Hát biz a versírásból nehéz megélni a fiatal, kezdő tehetségnek; -kapóra jön mellé egy kis biztos alkalmazás valami fővárosi intézet -irodájában. Csaknem minden hitelintézetnek, biztosítónak, -iparvállalatnak van egy poétája, «levelező» czím alatt, a ki délig -korrespondencziákat üt nyélbe, délután meg verset, humoreszket, -szinbirálatot cselekszik.</p> -<p>Nálam épen volt kettő.</p> -<p>– No ti derék gavallérok vagytok! – ezzel a szóval ronték az -irodába – ti pesti hirlapirók! Hát mikor egy ilyen czelebritás, egy -honunk szülötte csillag a művészet egén leszáll a hazai földre, ti -azt levetkőztetitek ad peram et saccum.</p> -<p>– Ki meri azt mondani? – kiáltott egyszerre az én két poétám, -leugorva a levelezői srófos székről.</p> -<p>– Hát maga mosziő Antanfü. Ő maga!</p> -<p>Erre az én két poétám otthagyott kopirtintát, hektográfot, -szandarakát; ugrott a kalapjáért, futott ki az irodából.</p> -<p>Két óra alatt föllármáztak minden szerkesztőséget.</p> -<p>Két óra mulva hétrendbeli párbajra kihivás volt Entenfusz -<span class="pagenum"><a name="Page_244" id= -"Page_244">-244-</a></span> tisztelt barátomnak az asztalán, a -becsületükben megsértett fővárosi hirlaptudósítók részéről.</p> -<p>Entenfusz úr természetesen egyet sem fogadott el. Erre aztán a -fölingerelt múzsafiak galléron ragadták, odaczepelték Angiolina -d’Istria asszonyság szine elé, s ott kellett neki, tanuk -jelenlétében, polgári becsületére bevallani, hogy ő tőle magyar és -német-magyar budapesti hirlapiró se forintokban, se frankokban, se -dollárokban, se márkákban, se rubelekben, se sterlingekben, se -lirákban, se drachmákban egyetlen egy piczulát sem kapott, s az -egész elszámolása falzum! S ennek a korolláriumául kényszerítették -a művésznőtől e hamis czimen elharácsolt összeg azonnali -leszámítolására. Végül pedig vitték a vasutra, s a melyik vonat -legelőbb indult, arra felültették s ellódították innen Tarnopolba, -vagy hová?</p> -<p>No ettől az imprezáriótól hát alaposan megszabadítottam a -divát.</p> -<p>De vajjon nem volt-e neki egyebe is, mint imprezáriója?</p> -<p>Hüh, teringettét! Erre nem gondoltam.</p> -<p>Csak a fait accompli után kezdtem hátratekintgetni, hogy mi volt -ez?</p> -<p>Hisz én most megint valami nagy bolondságot míveltem.</p> -<p>Hát minek volt nekem beleavatkoznom egy világhirű -vándor-primadonna, meg az imprezáriója ügyébe? Mi közöm nekem ahoz, -hogy ők hogyan osztoznak meg a zsákmányukon?</p> -<p>Hogy azt a föllépési dijat én magam spendiroztam? Hát mi gondom -nekem arra a pénzre, a mit már kidobtam az ablakon?</p> -<p>Hogy nem tűrhettem el a magyar hirlapirók rágalmaztatását?</p> -<p>Ez is bolondság! Hát mi jót teszek én a magyar hirlapirókkal -azáltal, hogy elhiresztelem róluk: milyen megvesztegethetetlenek? -Hogy a dicséretet ingyen osztogatják? Ád valaki a magyar -hirlapirónak egy új kalapot – azért, hogy ő olyan becsületes? -<span class="pagenum"><a name="Page_245" id= -"Page_245">-245-</a></span></p> -<p>De a legnagyobb bolondság volt tőlem ennél a beavatkozásnál az a -ferde helyzet, a mibe saját magam kerültem Passiflorával -szemben.</p> -<p>Ez a drága hölgy most szentül azt hiszi, hogy én a Cicisbeoját -azért ugrattam el mellőle, mert féltékeny voltam rá. A tizenhat év -előtt kialudt láng újra föllobbanását látja benne.</p> -<p>Ezt a meggyőződését észrevehető módon engedi sejtetni velem.</p> -<p>A jótékony hangverseny után semmi előkészületet nem tesz a -továbbutazásra, nagyon jól érzi magát a házunknál, derült kedve -van, az egész társaságot elmulattatja. Maga kinálkozik -közreműködéssel jótékonyczélú hangversenyekben – minden föllépti -díj nélkül. Egyszerre meglepte a honleányi érzület. Szépnek találja -a fővárost, kedvesnek a közönséget, érdekli a nemzeti politika.</p> -<p>Már látom: ez nekem itt marad a nyakamon.</p> -<p>El voltam szánva, hogy védelmezni fogom magamat.</p> -<p>Nagyon sok dolgom lett egyszerre a házon kivül, alig találkoztam -naphosszant az asszonyokkal. Az a sok gyűlés!</p> -<p>Egyszer mégis sarokba szorított az Amarillis.</p> -<p>– Megálljon csak! Ne szaladjon még el az asztaltól. Ön jó lábon -áll a nemzeti szinház intendánsával, ugy-e?</p> -<p>Aha! Kezdődik már.</p> -<p>Parirozni akartam a prim-vágást egy fintával.</p> -<p>– Az az, hogy én a magam lábán jól állok; de az intendáns -biczczent.</p> -<p>– No no, uram! Ne utazzék ön kalauerekben; mert ott nagy -konkurrencziát talál maga előtt. Önnek nagy befolyása van a -szinházi igazgatóságra.</p> -<p>– Abból áll a befolyásom, hogy első emeleti páholyt tartok s a -bérletszüneteket is megváltom.</p> -<p>– Ön mindennap találkozik az intendánssal.</p> -<p>– A pikétasztalnál. Csak krajczárba pointjét. Hol ő nyer, hol -én; nem tartozunk egymásnak. <span class="pagenum"><a name= -"Page_246" id="Page_246">-246-</a></span></p> -<p>– Ön előhozhatná neki egyszer Angiolina ügyét.</p> -<p>– Ügyét? Hát van neki valami ügye?</p> -<p>– No igen. Elhatározta, hogy művészi tehetségeit ismét hazájának -fogja szentelni.</p> -<p>– Az nagyon szép tőle.</p> -<p>– Hisz ön ismeri Angiolina tehetségét.</p> -<p>– No de mennyire.</p> -<p>– Milyen regiszter! Milyen iskola! Mekkora repertoár! Milyen -trillák! És aztán az a művészi játék!</p> -<p>– Ez mind köztudomású dolog.</p> -<p>– Ilyen tehetséget kár volna elszalasztani.</p> -<p>– Kétségtelen.</p> -<p>– No hát fog ön szólni az intendánsnak Angiolina érdekében?</p> -<p>– Nem én.</p> -<p>Amarillis fölnézett a magasba, aztán az asztal alá, meg két -oldalt, mintha keresné azt, aki így szólt:</p> -<p>– Ön mondta ezt?</p> -<p>– Saját szájammal.</p> -<p>– Hogy ön Angiolinát nem fogja ajánlani az intendánsnak.</p> -<p>– Tudja, szent barátném, én szivesen előmozdítom az ajánlásommal -bármely fiatal tehetségnek a pályafutása kezdetét, protegálom is, -amíg a siker stádiumába el nem jut; de bevégzett művésznők -szenzálja nem akarok lenni; ha a hazai operához akar szerződni a -diva, ezt végezze a karmesterek útján. Ebbe én nem avatkozom.</p> -<p>Ezzel a szóval úgy megharagítottam Amarillist, hogy Adelphe -Philine fátyolába burkolta az arczát és ott hagyott.</p> -<p>De hát Adelphe Philine is mit avatkozik profán dolgokba, mint a -szinház?</p> -<p>Ez órától fogva azután Passiflora is olyan képet csinált, mikor -eléje kerültem, mintha ő is apáczafejedelemasszony volna.</p> -<p>De a többi asszonyok is mind éreztették velem a -szolidarításukat. <span class="pagenum"><a name="Page_247" id= -"Page_247">-247-</a></span> Még a feleségem is. Valóságos hideg -sugárzott ki belőle. Betegséget szimulált.</p> -<p>Hát ti engemet boycottirozni akartok.</p> -<p>No megálljatok!</p> -<p>Azt tettem, hogy hivatalos kiküldetést adattam magamnak – -Amszterdámba.</p> -<p>«Másutt is Edison napja süt!»</p> -<p>Ezt ugyan Shakespeare idejében úgy mondták, hogy «másutt is -Isten napja süt!»</p> -<p>De hiszen a bölcs Ben Akiba sem mondta volna, hogy «semmi új -sincs a nap alatt», ha ismerte volna a «villanyos napot». Az alatt -még sok új dolog terem.</p> -<p>Először utaztam egyedül, amióta feleséges vagyok.</p> -<p>De azért ennek ne szenteljünk új fejezetet.</p> -<p>Szégyenszemmel vallom meg: kaptam rajta, hogy a feleségem -gyöngélkedik.</p> -<p>Meg is vert érte az Isten!</p> -<p>Az útban olyan grippét szereztem magamnak, hogy amint haza -kerültem, rögtön ágynak estem; három hétig meg nem szabadultam -ettől az akczióképes nyavalyától, amelyben az embernek az összes -életczélja az orrában összpontosul, annak van alárendelve minden -egyéb életműszere. Gyomor, tüdő, szív, mind azt lesi, hogy mit mond -hozzá ő nagysága: az orr? Az ember mindig alhatnék és soha sem tud -aludni s úgy szeretné a fejét valakivel elcserélni.</p> -<p>A feleségem nagyszerű volt az ápolásban. De a többi hölgyek is -hűségesen segítettek neki. Vagy az egyik vagy a másik ült az ágyam -mellett. Mindegyik más meg másféle gyógykezelést kisértett meg -rajtam. Ahol fájt, ott megmassziroztak, sósborszeszszel -bedörzsöltek; a fülem dombjára spanyollégy flastromot ragasztottak; -az egész idő alatt ujságot nem olvashattam, mert a szemem fájt a -világosságtól; csak az asszonyi mendemondákból éltem. Különben sem -értettem volna belőle semmit. Buta voltam. Az eszem pauzált. Azt -tudtam, hogy «hatan» vannak. De <span class="pagenum"><a name= -"Page_248" id="Page_248">-248-</a></span> akárhogy számláltam, nem -tudtam reggeltől estig többet összehozni ötnél. Sorba szedtem a -neveiket: «Pálma, Amarillis, Iringo, Fritillária, Hesperis». Ki -lehet a hatodik, aki nincs itt? S miért nincs itt? Nem birtam -kiokoskodni.</p> -<p>Egyszer aztán a grippének is csak vége szakadt, a gyógyulás -abban jelentkezett, hogy megkivántam az ujságolvasást. Kezembe -adták a Vasárnapi Ujságot (ezt az én kedvencz lapomat, aminek -minden évfolyama itt áll bekötve a könyvtáramban!) Hát amint -fölnyitom, mit látnak benne a szemeim? Passiflora arczképét egész -féloldalon.</p> -<p>«Passiflora»! Ez a hatodik ni! Most már eszembe jutott a -neve.</p> -<p>A kép alá ugyan «Angiolina D’Istria» volt jegyezve.</p> -<p>Most már aztán arra is rájöttem, hogy miért nem látogatott meg a -betegségem alatt, ahogy a többi jó lelkek?</p> -<p>Azért, mert haragszik rám.</p> -<p>Haragszik rám, mert nem ajánlottam az intendánsnak a -szerződtetését.</p> -<p>Amint azonban a képhez csatolt életirását olvasni kezdtem, -mindjárt az elején ezen örvendetes hirrel találkoztam: «Angiolina -D’Istria» világszerte ismert művésznőt sikerült az intendaturának a -magyar dalszinház számára előnyös föltételek mellett -szerződtetni.</p> -<p>No hát! Megvan! Szivem, mi kell még?</p> -<p>Épen Amarillis volt a virrasztóm.</p> -<p>Mutattam neki a képet, nagy diadalommal.</p> -<p>Nem volt tőle meglepetve.</p> -<p>– No hát Angiolina D’Istria szerződtetve van az itteni -operában.</p> -<p>– Igen, – mondá nagyon fanyar képpel.</p> -<p>– A saját tehetségeiért, az én ajánlgatásom nélkül.</p> -<p>– Az ám.</p> -<p>– Akkor hát nincs neki oka többé rám neheztelni.</p> -<p>– De nagy oka van. Mert ha ön puszirozta volna a szerződtetését -az intendánsnál, akkor az intendáns fogadta volna el az Angiolina -föltételeit: héthavi szereplés, háromhavi <span class= -"pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249">-249-</a></span> -szabadság, négy föllépés havonkint, azontul külön föllépti díj, -tizezer forint gázsi, – míg ellenben az ön segítsége elmaradván, -Angiolina volt kénytelen elfogadni az intendáns föltételeit: -kilencz havi szereplés, egyhavi szabadság, nyolcz fellépés -havonkint, négyezer forint gázsi, annak is fele játékdíj, ami -levonatik, ha a föllépés az ő hibájából elmarad. – Hát ez a -külömbség a dologban, uram. Érti ön?</p> -<p>Hogyne érteném? Tehát nekem kellett volna az archimedesi -csavarnak lennem, aki az intendánst rákényszeríti az előnyösebb -szerződésre.</p> -<p>És ezt Amarillis egészen összeférhetőnek tartotta az ethikával. -Épen úgy, mint szent Krispin a lopott bőrből csizmavarrást -mezítlábas emberek számára.</p> -<p>Azt már most a grippés fejemmel is megértettem, hogy emiatt -bizony Passiflorának van oka rám neheztelni.</p> -<p>De annak az okát nem birtam kitalálni, hogy miért fogadott el -egy világhirü művésznő, aki egy hangversenyi föllépteért ezer -forintot kap, egy négyezer forintos szerződést háromnegyedévre? Ez -még sublimior mathesis volt az én beteg agyamnak.</p> -<p>Pár nap mulva aztán, hogy a fejem is tisztább lett, napilapokat -is kezdtem olvasgatni, rábukkantam a szinházi kritikák rovatában a -tudósításokra, melyek Angiolina D’Istria első szinpadi fölléptére -vonatkoznak. Hát biz ezek nagyon langymelegek voltak. Nem olyan -tüzesek, mint a konczertreferádák.</p> -<p>Még megjegyzéseket is tettek holmi elkopott középhangokról. Nem -volt már itt mosziö Antanfü, a ki szuggrálja a lelkesedést.</p> -<p>Hogy azt elugrattam a művésznőtől, az már csakugyan az én -bűnöm.</p> -<p>De még nagyobb az, hogy Entenfusz úr hivatala ekként vakancziába -kerülvén, azt nem siettem betölteni.</p> -<p>Ez a mea maxima culpa.</p> -<p>… Amíg a grippém tartott, a sok konfuzus álom között -<span class="pagenum"><a name="Page_250" id= -"Page_250">-250-</a></span> azok a vizióim is voltak, hogy én -vagyok az Entenfusz. De megizzadtam bele!</p> -<p>Soha többet, csak most kigyógyuljak valahogy!</p> -<p>… Aztán utoljára mégis csak meglátogatott Passiflora, s úgy -tett, mintha nagyon örülne a fölgyógyulásomnak.</p> -<p>Vajjon mit forralhat ellenem?</p> -<h3>NACHTIGALLNÉ ASSZONY.</h3> -<p>Régóta hallottam én ezt a nevet emlegetni a házunknál, de nem -sokat ügyeltem rá.</p> -<p>Gyakran, mikor egyedül voltunk a feleségemmel, jött az inas, -vagy a szobaleány jelenteni.</p> -<p>– A Nachtigallné van itt.</p> -<p>– Vezesd az öltözőmbe.</p> -<p>Néha az is megtörtént, hogy a feleségem ilyenkor távoztában -azzal vett búcsút tőlem, hogy «adj egy ötvenest: majd elsőben -beszámoljuk». Amiből azt sejthettem, hogy Nachtigallné asszony is -egyike azoknak a házi szellemeknek, akik nélkül a feleségem nem tud -meglenni.</p> -<p>Pálma soha sem vásárolt semmit a boltokból, mindent a házalók -útján szerzett be. Az igaz, hogy olyan szenvedélyei voltak, amiket -a boltosok nem tudtak volna kielégíteni. Mindenben az antikot -kereste. Még az öltözeteinek a kelméi is vagy a renaissance, vagy -legalább a directoire korból valók voltak. Hát én ebbe nem szóltam -bele; nem értettem hozzá. Az antik históriák nekem magamnak is -tetszenek. Például a tajtékpipák. Egy Apafi fejedelem korabeli -buzogányért is képes vagyok áldozatot hozni; kiváltképen, ha még az -azzal kiporolandó selyemtóga is kapható volna, (a benne levő -fürmenderrel együtt).</p> -<p>Hát mikor már annyira helyreépültem a bajomból, hogy a fekete -kávét a karosszékben költhettem el, a nőm segédkezése mellett: jön -az inas jelenteni a Nachtigallnét. A feleségem azt mondja neki: -vezesse ide, ezúttal az <span class="pagenum"><a name="Page_251" -id="Page_251">-251-</a></span> uramnak hoz valamit. Nekem megsugta: -«igazi Attila aranypénzeket».</p> -<p>Igazi Attila aranypénzeket! Ez nagyszerű!</p> -<p>Lábbadozó betegeknek így szoktak kedélyemelő meglepetéseket -szerezni.</p> -<p>Hol van az a Nachtigallné azokkal az Attila aranyakkal?</p> -<p>Az Attila aranyak azonban korántsem leptek meg annyira, mint -maga a velük kereskedő Nachtigallné.</p> -<p>Hisz ez is egy antik.</p> -<p>– Nini! Hát maga az Mirrha!</p> -<p>A Nachtigallné az én königgraeczi zsidóleány ideálom volt.</p> -<p>Pálma erről sem tudott semmit.</p> -<p>Azzal odaültette közénk a házalónét s elmondatta vele az -élettörténetét, amiből én is értesültem Mirrha sorsfordulatairól. Ő -férjhez ment egy börzeágenshez, a férje elköltözött Amerikába, az -atyja meghalt; az antikvárüzlet ő rá maradt, a miből ő nagynehezen -tudott megélni, míg végre a mennyei gondviselés eléje hozta ezt a -boldogtalanok őrző angyalát, az áldott Adelphe Philine -fejedelemasszonyt, aki őt rábeszélte, hogy tegye át az egész -antikvár-üzletét Budapestre; azóta igen jól mennek a dolgai.</p> -<p>Ebből aztán megtudtam, hogy még Mirrhát is Amarillis vezette a -nyomomba. No most már együtt vannak mind a hatan!</p> -<h3>BARACSKAINÉ ASSZONYSÁG.</h3> -<p>Még eddig semmi baj sincs.</p> -<p>Hát mi kárt tehetnek mind a hatan?</p> -<p>A multakra senki sem féltékeny.</p> -<p>Azaz, hogy nem jól mondtam, hogy senki sem; csak az én feleségem -az, aki nem féltékeny.</p> -<p>Bizonyosan informálva van már. Mert, hogy amit hat asszony tud -egy férjről, azt a hetedik, a feleség meg ne tudja, az ellenkezik -az akusztika törvényeivel. <span class="pagenum"><a name="Page_252" -id="Page_252">-252-</a></span></p> -<p>Ő nem csinál belőle semmit; összegyüjti őket maga körül, -traktálja, ozsonnáztatja őket, a szakácsnét ajándékkal tartja, a -zsidóasszonytól vásárol, a többiek kedvéért zsur fikszeket ád; -nekem csak a férfiakról kell gondoskodnom, asszony van elég.</p> -<p>Azt hiszem, hogy a feleségem épenséggel parádézik velük. Ahogy -más delnő fölrakja az antik ékszereit, a régi brüsszeli csipkéit, -úgy rakja föl az én feleségem magára a praehistorikus -vetélytársnőit. (Vagy ha jobban tetszik a klasszikus hasonlat, -ahogy a Grakkhusok anyja mondá a fiaira: «ezek az én -klenodiumaim».)</p> -<p>Aztán – van egy nagy igazság, amit nem hiszem, hogy a glosszák -és kszéniák irói előlem elragadtak volna s ez az, hogy «idő -jártával fiatalabbak nem leszünk». (Nem szedeted kurzivval ezt a -remek mondást? – Legalább tedd macskakörmök közé.)</p> -<p>No hát így folyt az én életem kedélyesen és unalmasan a maga -egyenes vágányában.</p> -<p>Egy napon egy erősen összegyürt levelet kapok hordárkézből, mely -nem volt borítékba téve, hanem csak úgy összehajtva és -lepecsételve.</p> -<p>«Tekintetes úr!»</p> -<p>(Ez még nem tudja, hogy Budapesten, aki nem méltóságos úr, vagy -kegyelmes úr, az mind nagyságos úr.)</p> -<p>«Alólirott asszonyság sziveskedem tekintetes uraságodat -meginstálni, hogy engemet bátorkodjék meglátogatni a szállásomon, -igen sürgetős ügyben, amit lesz szerencséje általam azonnal -megismerni. Pénz nem kéretik, nehogy azt tessék gondolni. Lakásom -medve-utcza 16. szám, földszint, (mivelhogy a lábaim rosszak) nro 6 -ajtó. – Jóakaró szolgája özvegy néhai Baracskai Lászlóné, akire -tetszik jól emlékezni.</p> -<p>«Baracskai Lászlóné?»</p> -<p>Dehogy tetszik jól emlékeznem erre a névre.</p> -<p>Úgy rémlik, mintha valaha, az ősidőkben, hallottam, vagy -olvastam volna ilyenforma névről valamit; de hogy <span class= -"pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253">-253-</a></span> hol, -mikor és mit, arról még csak sejtelmem sem volt.</p> -<p>Melyik korszakból kerül ez elő?</p> -<p>Olyan kategórikus meghívás volt, hogy nem birtam neki -ellenállani. Ebéd után, amint a kanalat letettem a kezemből, -siettem az ismerős fiakkeremet fölkeresni. Tudja-e hol van a -medve-utcza? Hogy ne tudná? Ott van egy budai külvárosnak a szélén. -Hanem fiakkerrel nem lehet belemenni, mert zsák-utcza s megfordulni -nem lehet benne.</p> -<p>Odahajtattam hát, a meddig lehetett, odább gyalog.</p> -<p>Aféle kis kapásház volt, aminek két szobája van utczára, a kapu -által elválasztva; az egyikben a gazda lakik, a másikat kiadják -bérbe.</p> -<p>Az udvaron épen szapulással, ruhateregetéssel foglalkoztak.</p> -<p>– Itten lakik Baracskainé asszonyság? – kérdém a mosóhölgyek -legtekintélyesebbikétől.</p> -<p>Az a könyökével mutatott (a két kezével épen a nedves ruhát -csavarta), hogy melyik ajtón kopogtassak.</p> -<p>A kopogtatásra fölnyilt az ajtó egy kissé. Az ajtónyiláson át -valami fiatal leányarczot pillantottam meg egy perczre, mely -azonban rögtön eltünt; az ajtót félig nyitva hagyva előttem.</p> -<p>Még egyszer kopogtattam, megvártam, míg egy hang azt mondta: -szabad, azzal beléptem.</p> -<p>Olyan tisztességes tabáni házikó tiszta szobája volt az. (A -gazda valószinüleg kapás, ez még a filokszéra előtt volt, a -gazdaasszony pedig mosónő). A kanapé fölött tükör rámájába dugott -szentelt bárkával, mellette paraszt majolika szent képek.</p> -<p>Az asztal mellett volt egy szalmafonatos karszék, abban ült egy -éltes asszonyság; viselete, különösen fejkötője elárulta a római -nőt (kálvinista rómait). Lábai egy nagy zsámolyra voltak -fölrakva.</p> -<p>Körülnéztem; rajta kivül senkit sem láttam a szobában.</p> -<p>A szögletben volt egy nagy zöld cserépkályha, mély, <span class= -"pagenum"><a name="Page_254" id="Page_254">-254-</a></span> fiókos -koczkákkal, kávémelegítő tűzhelylyel, aminőket csak a veszprémi -vásáron kaphatni.</p> -<p>– Baracskainé asszonyságot keresem, – adám elő megjelenésem -okát.</p> -<p>– Én vagyok az, lelkem galambom, legyen szerencséje közelebb -jönni. Tessék helyet foglalni ott a széken. Én mindjárt ráismertem -az arczképéről, aki nálunk megvan.</p> -<p>Azt hittem, hogy valami csalóval van dolgom.</p> -<p>– Nem nagyasszony, az én arczképem nem lehet az ön birtokában; -mert én elvből sohasem fotografáltattam le magamat, se a képes -lapok nem közölték a képemet soha.</p> -<p>A nagyasszony kettőt legyintett a kövér tenyerével, nagyot -hunyorítva.</p> -<p>– Nem is aféle mai világbeli húsz krajczáros potograpia az, -lelkem adta teremtette galambom, hanem egy valóságos piktura; alá -van irva a neve is; maga festette aztat tükörből. Igaz, hogy -régecskén volt. De azért még most is hasonlatos.</p> -<p>Tyhü, teringettét! Most virrad meg egyszerre az agyamban! Tudom -már, hogy ki ez a Baracskainé asszonyság? Az én tükörből festett -képem!</p> -<p>Véletlenül a szemben levő tükörbe pillanték, s abból épen oda -láttam a zöldkályha mögötti sutba. Az imént megpillantott ifjabb -hölgyalak rejtőzött oda, hiányos toaletjét, melyben megleptem, -kiegészíteni.</p> -<p>– Ott van biz ez az arczkép nálam, – folytatá a nagyasszony, – -maga az hagyta ottan, akinek a számára tetszett pingálni emlékül. -Nagy becsületben tartjuk. A kis leány is. No gyere elő onnan a -sutból, kis leány.</p> -<p>Erre aztán, kissé durczás toppantással előlépett rejtekéből a -kis leány.</p> -<p>Igazán kis leány volt; csupa gyermekes félszegség, negédesség, -naivság, szemérem, aminőt csak egy két esztendős kis leánytól -lehetne betanulni; nem lepett volna meg, ha azon kezdi, hogy -«csecse baba – bebe bácsi – dádá». <span class="pagenum"><a name= -"Page_255" id="Page_255">-255-</a></span></p> -<p>Külömben magasra felnőtt karcsu alak volt, szépen fejlődött -idomokkal; arcza hamvas piros, ajkai teltek, haja két tekercsbe -fonva, le volt eresztve, sötétszőke, egy kis aranyveres csillámmal. -Különösen szép homloka volt, s nem volt takargatva mesterséges -frufrukkal.</p> -<p>– No nézze! Hát itt van a Viola!</p> -<p>(Ah! A Viola! Csakugyan! Ilyen virágnevet hallottam már -valaha.)</p> -<p>– Ugy-e, hogy megnőtt! Hja bizony megnő a leány, ha az ágy alá -dugják is. István király napján mult tizenhat esztendős. No hát -csókolj kezet a nagyságos úrnak.</p> -<p>A leány vonakodott azt megtenni. Én protestáltam.</p> -<p>– Leány nem csókol kezet férfinak soha. Szorítson velem kezet s -aztán üljön ide mellém, Viola.</p> -<p>A leány eltakarta az arczát.</p> -<p>– No azért nincs mit elpirulni, hogy egy idegen úr a neveden -szólít. Ez az úr a te jóltevőd, akinek köszönhetsz mindent. Még azt -is, hogy ilyen szép ruhád van. Ő neked atyád helyett atyád volt, -születésed (azaz, hogy kereszteltetésed óta). Azért szeretheted ezt -az urat, úgy, mint az édes atyádat. Óh én jól tudok mindent; nekem -annak idejében elmondtak mindent. (Ezt az utóbbi mondatot egészen -hozzám intézte a nagyasszony, a fél szemével bizalmasan -hunyorítva.)</p> -<p>– Hát bizony csak megnőtt ez a leány az idők jártával, hála a -nagyságos úr kegyes gondoskodásának. Minden hónap primáján ott volt -az asztalomon a havi dáczia, ahogy dukált; semmi fogyatkozás nem -volt. S én abból fölneveltem a leányt, tisztességesen, iskolába -járattam, kitaníttattam. Tud varrni, himezni, sütni, főzni, úgy -mint egy kisasszony. Mutasd csak azt a csipkekrézlit a nyakadon. -Azt a csipkét is maga csinálta.</p> -<p>Én nem maradtam adós bámulatom kifejezésével.</p> -<p>– Hanem hát nem locsogni-fecsegni jöttem én föl ide olyan nagy -messzeségből, hanem egyenesen a Violának a sorsa miatt; azt -valahogyan dülőre kell vinni. A leány <span class= -"pagenum"><a name="Page_256" id="Page_256">-256-</a></span> már -tizenhat esztendős, én pedig már öreg test vagyok, a lábaimban csúz -van, én nem hordhatom a leányt a világba, ahogy szokás, magában -pedig csak nem szaladgálhat egy ilyen nagy leány.</p> -<p>Most valamit készült velem közölni a nagyasszony, amit a -leánynak nem kellett meghallani.</p> -<p>– Eredj csak, kis leányom, fogd azt a vizes palaczkot, hozz bele -friss vizet. A nagyságos úr szomjas. Jól kihúzd a kutat, hogy friss -legyen a víz. Be ne locskold a czipődet.</p> -<p>Alig húzta ki a lábát a leány a szobából, a nagyasszony fülbe -súgva mondá:</p> -<p>– A leány művésznő akar lenni. Ha ellenzem, elszökik. Hát inkább -úgy teszek, mint Aranyi professzor uram tett az ablakkal, nehogy a -macska törje ki, hát inkább maga ütötte ki a botjával. Fölhoztam a -leányt Pestre. Eddig én neveltem hűségesen; nevelje már most -tovább, akinek nagyobb jussa van hozzá. Vagy az eddigi jóltevője, -vagy a vérszerinti édes apja. Annak is tudom ám én a nevét. Nekem -mindent elmondott az illető annak idejében.</p> -<p>(Az illető!)</p> -<p>– Csak egy szót, nagyasszony, a míg magunk vagyunk. Ismeri ez a -leány az anyját?</p> -<p>– Nem tud ez róla semmit. Az anyja nem kérdezősködött róla soha. -Úgy elfelejtette, mintha nem is volna. De csak egy születésnapi -ajándékot, csak egy kis fülbevalót sem küldött a leányának soha. -Csak egy kis hajas babát, vagy egy szalagot a hajába, a miről -ráemlékezzék. Soha. Aztán én sem irtam neki a leányáról soha. Nem -is hiszem, hogy örült volna neki. Hiszen még a becsületes magyar -nevét is elfordította taliánra, hogy a leánya még a matrikula után -se találjon a nyomára. A Viola azt hiszi az anyjáról, hogy meghótt. -Meg is hótt az ránézve valósággal. Nem is vinne rá a lélek, hogy az -anyjához vigyem a leányt, inkább az apját keresem föl vele.</p> -<p>– No oda meg épen ne vigye. (Az kellene most csak épen a szegény -Nikkel kopasz fejének!) <span class="pagenum"><a name="Page_257" -id="Page_257">-257-</a></span></p> -<p>– Hát akkor?…</p> -<p>– No majd gondoljunk ki valamit.</p> -<h3>VIOLA.</h3> -<p>A leány visszajött a friss vizzel, töltött belőle egy pohárba s -megkinált vele, én megittam. (Ejh, de régen ittam vizet szép leány -kinálatára.)</p> -<p>Egészen gyereknek látszott a viselkedésében; az a félénken -tolakodó mórikálás, azok az ügyetlen balogsüti mozdulatok, mint aki -most került ki az elemi iskolából. A szemeit még nem mutatta -meg.</p> -<p>– No csak ne féljen tőlem kis leány. Én nem vagyok zsettatóre, -nem verem meg a rossz szemeimmel a kis leányokat.</p> -<p>– Óh, mi attól nem is félünk, – felelt meg a leány helyett a -nagyasszony – attól, aki a szemével megver, akit minálunk -prikulicsnak hínak. Mink nem vagyunk babonásak, mert mink -kálvinisták vagyunk. Amint én azt látom, hogy valaki megverte a -szemével a leányt, azonnal azt teszem, hogy eleven szénnel vizet -oltok, abban megmosdatom a leánynak az arczát s azzal meg van törve -a babona.</p> -<p>Viola ez alatt abban mesterkedett, hogy a kötényének a két -szalagját a legbonyolultabb csomóvá bogozta össze.</p> -<p>– Hát figyeljen csak rám, kis leány, a jó nagynéni azt tudatta -velem, hogy maga a művészi pályára szándékozik lépni. Úgy -van-e?</p> -<p>A kis leány aztán azt tüzte ki feladatául, hogy az -összeczorkázott kötényszalagokat megint szétbontogassa s csak úgy -összefogott szájjal felelt rá: «Igen».</p> -<p>– De hát annak, aki művésznő akar lenni, nagyon sokat kell ám -tanulni.</p> -<p>– Tudom. (Ezt már hangosabban mondá.)</p> -<p>– De hát van magának tehetsége a művészethez?</p> -<p>– Van. (Ennél a szónál fölnyitotta a szemét. A szemében volt a -neve: igazi viola. S bátran a szemembe nézett; <span class= -"pagenum"><a name="Page_258" id="Page_258">-258-</a></span> a -kötényszalagnak is békét hagyott, öntudatosan fölemelte a -fejét.)</p> -<p>– Van önnek szép hangja?</p> -<p>– Nincs. A hangom gyönge és hamis.</p> -<p>– Tehát énekesnő nem lehet. Azonban a szavaló művészethez is -megkivántatik a terjedelmes hang.</p> -<p>– De én nem akarok színművésznő lenni.</p> -<p>– Hát mi?</p> -<p>– Hanem zeneművésznő.</p> -<p>– Ah! Úgy? – Én a tíz ujammal mutattam valamit az asztalon.</p> -<p>– Nem! Nem zongora-kalapáló.</p> -<p>Aztán más pantomiát jeleztem.</p> -<p>– Nem is hegedű-reszelő.</p> -<p>– Tán csak nem…?</p> -<p>– De igen; nekem a violoncellóhoz van tehetségem.</p> -<p>– S honnan tudja azt?</p> -<p>– Tanultam egy évig; a kollegiumi zenekarban volt egy theologus -diák, hires cellista; attul vettem leczkéket. Kottábul a vista -játszom; de hallás után is eljátszom akármit.</p> -<p>Nekem úgy tetszett, hogy emelkedik velem a szék. Átkozott -violoncelló! Hát nem elég volt egyszer?</p> -<p>– A bizony lelkemadta teremtette galambom, – erősíté a -nagyasszony, olyat csapva kövér tenyerével a czombomra, hogy csak -úgy csattant. – Úgy játszik ez a leány a brúgón, mint egy valóságos -czigány. Ha az ember behunyja a szemét, azt hiszi, hogy a -Csicsa.</p> -<p>No ez nevezetes reproduktió a fátumtól! Ha az emberrel valami -nagy bolondság történik az életben, rá kellene irni a hátára: «Gare -au contrefait!» Tilos az utánzás.</p> -<p>Az pedig logikai következetesség a fátumtól, ha már ezt az -utánzást elkövette, hogy még egy cellovirtuóznét hozzon a világra; -azt egyenesen az én szárnyaim alá vezesse, mert hiszen én vagyok -épen az a protektor, aki <span class="pagenum"><a name="Page_259" -id="Page_259">-259-</a></span> a miniszternél kieszközöltem, hogy -Nro I-nek adja meg az engedélyt zenetanműhely fölállítására. Ha van -egy csellót játszó leány a világon, annak okvetlenül én vagyok a -védszentje, mint a tűzoltóknak Szent Flórián, a vinczelléreknek -Orbán.</p> -<p>– Jól van, – mondám a leánynak. – Majd holnap próbát teszünk -Viola kisasszonynyal a direktornénál.</p> -<p>– Hát hiszen azért is fáradtunk ide, – mondá a nagyasszony.</p> -<p>– Majd én elviszem magukat oda reggel nyolcz órakor; mert később -a rendes leczkeórák folynak.</p> -<p>– Legyen szerencséje.</p> -<p>– Hanem maguknak át kell költözni Pestre, egy rendes -vendéglőbe.</p> -<p>– Jaj lelkem, galambom, nem tudok ám én grádicson fölmászni, -ezekkel a nohikkal. (Népies elnevezése a lábaknak.)</p> -<p>– Menjenek a Hungáriába; ott van lift, amin fölhúzzák az -embert.</p> -<p>– Tyhü, dehogy merek én ráülni egy olyan pokolmasinára, akin -élve szállítják az embert a mennyországba.</p> -<p>– Hát hiszen a nagyasszony kálvinista, aki nem fél a babonától. -Tegyen úgy, ahogy én szoktam, mikor a fölhuzóba belépek. Nyomjon -egy piczulát annak az ördöngős ficzkónak a markába, aki a gépet -iszkurálja: meglátja, hogy semmi baja sem történik. Aztán a -vendéglői költségekre adok magának egy kis pénzt, no meg -bérkocsira, hogy a nohikat ne fáraszsza. A kisasszonynak is kell -egy új ruhát venni; kapni készen; meg kalapot és kesztyüt, -napernyőt.</p> -<p>Azzal a kezébe nyomtam egy száz forintost.</p> -<h3>AZ ELSŐ SZÁZ FORINT.</h3> -<p>Baracskainé asszonyság, mikor a százas bankót a kezébe nyomtam, -közel volt hozzá, hogy azt a szimbolisztikus <span class= -"pagenum"><a name="Page_260" id="Page_260">-260-</a></span> -ráköpködéssel üdvözölje; mert igaz, hogy a kálvinisták nem -babonásak, de azért megteszik azt, hogy mikor valami első pénz -kerül a markukba, úgy tesznek, mintha megköpködnék «fthü-thü» s -magukban mondják: «apád, anyád idejöjjön».</p> -<p>A leány azonban kerekre fölnyitotta a szemeit, amint a százast -meglátta (eddig csak hiréből ismerte), az arcza egyszerre lángvörös -lett, gyors mozdulattal kikapta azt a nagyasszony kezéből s -visszaadta nekem, aztán a két tenyerével eltakarta az arczát.</p> -<p>– Ugyan, ugyan, te bohó leány – zsémbelt rá a nagyasszony.</p> -<p>Én pedig megfogtam a két kezét s kényszerítém azokat elpirult -arczának elhagyására.</p> -<p>– Ne értsen félre, kedves Viola. Maga egy ártatlan gyermek. -Tőlem orczapirulás nélkül elfogadhat mindent. Én az ön atyjának -testilelki jó barátja vagyok. Ő az én életemet mentette meg egykor -a bizonyos halálból. Még annál többet is tett velem. A becsületemet -óvta meg. Hogy mi módon, azt én magának meg nem magyarázhatom. (Nem -ám, azt csak nem mondhatom el neki, hogy «megóvott attól a -szégyentől, hogy a te mamádat nőül vegyem».) Ezért én ő neki -holtomig lekötelezettje maradok s csak egy nehéz adósságomat rovom -le, amidőn egyetlen gyermekének sorsáról gondoskodom. Eddig is -tettem azt, s ha a próba sikerülni fog holnap, azontul még nagyobb -mértékben tenni fogom. S az én nekem nem lesz áldozat és kegyedet -semmi háládatosságra nem kötelezi irántam.</p> -<p>Azzal visszacsúsztattam a ruhájának a fodrai közé a százast. -Engedte.</p> -<p>(S eközben eszedbe jutott az automat, akinek egy négy -krajczárost dugnak a szájába s arra kiugrik belőle egy skatulya -gyufa).</p> -<p>Ej, ej! De rossz nyelve van az ilyen inkarnátus pszikológusnak! -<span class="pagenum"><a name="Page_261" id= -"Page_261">-261-</a></span></p> -<p>Másnap fiakkerrel mentem a Hungáriába.</p> -<p>Csakugyan tudtak valahol egy földszinti szobát adni a -nagyasszonynak, ahová nem kellett pokolgépen repülni.</p> -<p>Violának már új ruhája volt, amit nekem dicsekedve mutatott be. -Az árát is megmondta, csak huszonhét forint volt.</p> -<p>A nagyasszonyt is elvittem Violával együtt a zeneiskoláig. -Fritillária (már én csak maradok ennél a névnél) a harmadik -emeleten lakott, ahová Baracskainé a Szent Dávid hegedüjeért sem -volt hajlandó fölmászni; őt odalenn hagytuk a kocsiban.</p> -<p>Magam vezettem föl Violát a zenetanárnőhöz.</p> -<p>Az rögtön próbát tett vele. Előkeresett a számára egy gordonkát -s leültette a hangjegytámlány mellé. Legelőbb is a kezdetleges -skálatanulmányokat játszatta el vele hangjegyekből. Egy hibát sem -ejtett. Azután egy nehéz szonátát tett eléje. A leány azt is végig -játszotta a legnagyobb preczizióval. Utoljára fölszólította, hogy -játszszon valamit könyv nélkül, valami magyar melódiát. A leány -aztán elhúzta a Bihari kesergőjét, meg a «Szemembő könypatak -csereg» melódiáját, de annyi érzéssel és bámulatra méltó -technikával, hogy a tanárnő tapsolni kezdett neki.</p> -<p>– Igazán rendkivüli tehetsége van a kisasszonynak – mondá -gratuláló kézszorítással fordulva hozzám. – Első rendű -talentum.</p> -<p>– No hát! Elsőrendű talentumokat protegálni nemcsak jogunk, de -kötelességünk.</p> -<p>Én megegyeztem a tanárnővel a leczkék díjában; holnaputántól -kezdődik a rendes oktatás. Tetszik tudni, a mai és holnapi nap -eltelik a szállás kereséssel.</p> -<p>Mert egy gordonkatanuló kisasszony számára nem olyan könnyű -szállást találni a fővárosban.</p> -<p>Annak olyan elszigetelt lakás kell, ahol ő sem alkalmatlankodik -a skála-tanulmányaival se a mellette, se a fölötte, se az alatta -lakóknak; de viszont azok sem zavarják <span class= -"pagenum"><a name="Page_262" id="Page_262">-262-</a></span> őt -zongorával, énekszóval, lármás foglalkozással. Ilyen alkalmatos -helyiséget csak a külvárosok valamelyikében lehetett kapni; két -szoba, egy konyha, kettős kijárással. Az természetesen mind -butorozatlan volt. Tehát butorokat is kellett bele szerezni -egyszerüeket, de mégis elegánsakat; aztán meg konyha edényt. (Az -első százast követte az ötödik, meg a hatodik.)</p> -<p>A leány csak egyre bámult; kiváncsi volt, de nem értett semmit. -Annál szivesebben rendezkedett a nagyasszony.</p> -<p>Én röviden iparkodtam a helyzetemet tisztázni.</p> -<p>– Kedves Viola. Ez lesz önnek a szállása. A házbért kifizettem -előre egész évre. Kegyed kap tőlem élelmezésre havonkint száz -forintot, mind addig, amíg a művészete jövedelmezővé lesz. Abból -kijöhet, még ruházatra is marad. Vettem önnek egy gordonkát, meg -egy varrógépet. Azokkal fölváltva foglalkozhatik. A jó nagynéni -lesz olyan kegyes, hogy felügyel kegyedre.</p> -<p>– Jaj, lelkemadta teremtette galambom, – szólt közbe a -nagyasszony, saját térdeit ütögetve a tenyereivel. – Én bizony nem -lehetek olyan kegyes, hogy itt maradjak leányőrzőnek; mert én nekem -otthon gazdaságom van, amit nem hagyhatok ebadóba; nekem haza kell -utaznom. Hanem van énnekem egy régi hűséges cselédem, a jó Magda; -majd azt leküldöm a Violának, ő volt a dajkája kicsiny korában; -ezután is hűségesen fogja őt szolgálni. Egy kicsit süket szegényke, -de külömben áldott jó teremtés.</p> -<p>– No hát – úgy is jól lesz.</p> -<h3>PIA FRAUS.</h3> -<p>«Pia fraus»-nak nevezzük az olyan szelidebb fajta csalást, mely -egy valakinek hasznára szolgál, anélkül, hogy más valakinek kárt -okozna.</p> -<p>Idáig hát megvolnánk. Viola fölfedezve, Viola elhelyezve.</p> -<p>De mit szólnak majd ehez odahaza? A semmisítő törvényszék? -<span class="pagenum"><a name="Page_263" id= -"Page_263">-263-</a></span> A septemfœminalis tabula! Ez az igazi -hétszemélyes törvényszék.</p> -<p>Annyi bizonyos, hogy amely napnak a reggelén én Violát -bevezettem Fritillária zeneiskolájába, annak a napnak az öt órai -thea-uzsonnáján ezt ki fogja hirdetni Fritillária asszony urbi et -orbi.</p> -<p>Innen csak az egyenes út vezet ki. Még ugyanaz nap az ebédnél -saját magam elmondok mindent a feleségemnek, ami igaz.</p> -<p>(Mindent? Te!)</p> -<p>No tudod, kilencz tizedrészt. Sokallod? Hát mondjunk tizenhét -huszadrészt. Hát hiszen mikor egy kulánsan fizető férj a -feleségének elmondja az igazat, magának is csak jár belőle -provizió.</p> -<p>Tehát a következőket:</p> -<p>1. Van egy jó barátom, kinek nagy hálával tartozom.</p> -<p>2. Annak van egy titokban nevelt leánya, titkolt viszonynak a -szülötte.</p> -<p>3. A leány egy jószivü nagynéne gondjai alatt nevelkedett -föl.</p> -<p>4. A nagynéne lábai rosszak, nem járhat velük.</p> -<p>5. A leány életmódja biztosítva van rendes pénzügyi művelet -által. A jóltevő neve eltitkolandó, állására és feleséges voltára -való tekintetből.</p> -<p>6. A leány művészi tehetségekkel van fölruházva. Fényes jövendő -várakozik reá.</p> -<p>7. A leány erényes, felügyelete szigoru.</p> -<p>8. Én bizvást apja lehetnék.</p> -<p>No hát olyan adat ez mind, amit el lehet hinni.</p> -<p>Pálma elfogadta azt en bloc, csak azt mondta, hogy szeretné azt -a leányt megismerni.</p> -<p>Biztosítottam felőle, hogy be fogja mutatni magát, mihelyt -rendben lesz.</p> -<p>Így aztán Pálma az öt órai theaozsonnán azzal vághatta ketté -Fritillária szenzácziós hirmondását, hogy «mindent tudok, a férjem -már elmondta». <span class="pagenum"><a name="Page_264" id= -"Page_264">-264-</a></span></p> -<p>Így szedik ki a kigyónak a méregfogait.</p> -<p>Az pedig, hogy Viola rendben lesz, azt jelentette, hogy amint a -régi dajkája megérkezik s elfoglalhatja a nagynéne helyét.</p> -<p>Én azonnal, amint Magda (így hitták a dadát) megérkezett, -hazabocsátám Baracskayné asszonyt, azzal a megvigasztalással, hogy -azok a bizonyos husz forintok, melyek a biztosító társaság által -eddigelé az asztalára havonkint leszámíttattak, ezentúl is meg -fognak ugyanott jelenni. Fogadja el eddigi hű ápolása jutalmául. A -Violának nem lesz már arra szüksége. Megértette a jó lélek s nagy -könyhullatások között elbúcsúzott.</p> -<p>Viola pedig beszegődtette a Magdát az én segítségemmel, amire -nagy szükség volt, mert a jámbor nagyot hallott. Különösen azt nem -akarta meghallani, mikor Viola tíz forint havi bért kinált neki; -hanem mikor én azt mondtam neki, hogy másik tizet én teszek hozzá, -azt meghallotta. Meg hogy a fát, vizet a házi szolga fogja hordani -a konyhára.</p> -<p>Az is tetszett neki, hogy egy öltözet új ruhát kapott -ajándékba.</p> -<p>Erre a díszes jelmezre azért volt szükség, hogy a látogatás -alkalmával, mint Viola kisérőnéje legyen bemutatható a -feleségemnél.</p> -<p>Én ugyan a feleségemet eleve informáltam, hogy a kedves nagynéne -lábai nem birják meg a lépcsőmászást; ő majd lenn fog maradni a -hintóban az alatt, amig én Violát fölvezetem; de Pálma humanus -lelkülete talált kedvezőbb megoldást. Odarendelt két hordárt egy -karosszékkel a kapuhoz s mikor mi megérkeztünk a bérkocsival (a -saját hintómon nem jártam Viola szállásáig), szépen kiemelték Magda -asszonyt, karra véve, beleültették a zsöllyébe s így szállították -föl a garádicson. Engedett magával mindent elkövetni.</p> -<p>A bemutatás megtörtént annak rende szerint. Pálma egyedül -fogadta a látogatókat, leültette őket a karszékbe; <span class= -"pagenum"><a name="Page_265" id="Page_265">-265-</a></span> nekem -is helyet mutatott. Avval kezdődött a benevolum.</p> -<p>– Baracskay Viola a neve?</p> -<p>– A nevelőanyám után. Valósággal az anyám nevét viselem; de azt -férjhezmenetelemig nem szabad használnom.</p> -<p>– Az atyjáról nem tud ön semmit?</p> -<p>– Azt tudom, hogy előkelő állásu hivatalnok és nős.</p> -<p>– Gondoskodtak önnek a megélhetéséről?</p> -<p>– Óh igen. Havonkint kapok életbiztosítási alapon száz forintot. -(No, itt esett egy kis korrektura az igazságon.) – Az elég szép. -Abból igen tisztességesen megélhet.</p> -<p>– Óh, én igen kevésből kijövök; a fölösleget félreteszem. Hogy -ha itt kitanultam az iskolát, Párisba kimehessek, tovább képeztetés -végett. (Második korrektura!)</p> -<p>Pálma intézett egynéhány kérdést Magdához is; amire azonban a -tisztelt hölgy állhatatos némasággal válaszólt.</p> -<p>– Elégségesnek találja ön – szólt végre Pálma a leányhoz – a -nagynénje felügyelését magára nézve?</p> -<p>– Még van azonkivül egy felügyelőm – szólt Viola, önérzetes -fejfölemeléssel. A – saját ambiczióm.</p> -<p>– Ah! a művészi ambiczió!</p> -<p>– Nem csak az – folytatá a leány. – Még más ambiczió is. Nekem -vágyam van társadalmi állást foglalhatni el. S ehez van jogosult -reményem. Ugyanaz a jóltevő kéz, mely napi szükségeimről -gondoskodott, szintén azon biztosító társaságnál huszezer forint -kelengyét kötelezett le a számomra férjhezmenetelem esetére. Én -tudom jól, hogy egy könnyelmü ballépéssel egy vagyont és egy -társadalmi állást dobnék el magamtól. – Ez a tudat az én -erényőröm.</p> -<p>Pálma úgy meg volt hatva ettől a szónoklattól, hogy a kezét -nyujtá a leánynak, amit az háromszor megcsókolt.</p> -<p>Én pedig meggyőződtem felőle, hogy az én védenczem nagy -szinművésznő.</p> -<p>Azzal Pálma elbocsátá a látogatóit, a hordárok ismét -<span class="pagenum"><a name="Page_266" id= -"Page_266">-266-</a></span> levitték karszékbe ültetve Magda -asszonyt a hintóig, én odáig vezettem Violát s elbucsuzásunkkor azt -sugám neki:</p> -<p>– Délután négy órakor meglátogatom.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Tehát volt már közöttünk valami közös. A közös hazugság. – Ez is -egy neme a liézonnak.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Pálma néhány nap múlva egy drága kerekes széket küldött a «nagy -néni»-nek, amin az, saját kezeivel hajtva a kereket, tehetett -nagyobb kirándulásokat az utczán. Eleinte Magda nem akart -hozzászokni ehez a furcsa járműhöz; hanem aztán Violával addig -biztattuk, míg kedvet kapot hozzá, hogy ezen járjon ki a piaczra, -csirkét, uborkát bevásárolni. Annyira, hogy még az ujságba is -bekerült; a «Neues Politisches Volksblatt» képben is megörökítette: -«Die Haushälterin auf Rädern». Pálma büszke volt rá s eltette a -lapot emlékül.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Délután négy órakor elmentem Violát meglátogatni.</p> -<hr class="tb" /> -<p>És azután minden délután négy órakor elmentem hozzá. S rendesen -nyolcz óra után kerültem haza.</p> -<p>Hiszen ez a rendes hóra kanonika.</p> -<p>Ez a tisztességes férjeknek, családapáknak a rendes ideje. – -Mikor az asszonytársaság egybegyül a theánál, egy kicsit -pletykázni, intrikálni, embertszólni, divatról, konyháról -értekezni, néha-néha fölolvasásokat tartani, jótékony konczerteket -rendezni, ritka esetekben lutrit, Hammer und Glockét játszani, -olyankor a jámbor férj veszi a kalapját s megy a klubba, a -kaszinóba, tarokkozni, pikétezni. Aztán nem csak egy klubb és -kaszinó van Budapesten; én adófizető tagja vagyok hétnek. Ha -történetesen kerestek és nem találtak az egyikben, bizonyosan ott -voltam a többi hatban.</p> -<p>Pedig hát egyikben sem vesztegettem a pénzemet.</p> -<p>Egy új világot fedeztem föl. <span class="pagenum"><a name= -"Page_267" id="Page_267">-267-</a></span></p> -<p>Ez a leány valóságos Meluzine volt.</p> -<p>Mindig jó kedvü, mindig tréfára kész. Amitől én úgy elszoktam -már húsz év óta. Akit csak magam körül látok, az mind komoly, -szigorú, birálgató, csipkedő, éles, zsémbes, panaszos, unatkozó, -kevély, rátartó, leskelődő, neheztelő, haragtartó, kényes, finnyás, -begyeskedő, szórakozott, orroló, erkölcsbiró, szemérmetes, -szeszélyes, fanyar, izetlen, fáradt, legjobb esetben czivakodó. – -Én ezekből a virágokból birok egy egész üvegházat.</p> -<p>Nagy csoda-e, hogyha ebből az üvegházból kiszabadulva -odabódorodok egy csalitba, ahol a viola nyilik s jól esik végig -hevernem a pázsiton, a bokroktól beárnyékolva.</p> -<p>Hiszen hát azt is csak meg kellett tudnom, hogy a pártfogoltam -mennyit haladt a művészi tanulmányaiban. Viola minden délután -produkálta magát előttem a gordonkán.</p> -<p>Egyszer aztán eszembe jutott, hogy hiszen néhanapján én is -tudtam hegedülni s a hegedümmel milyen szépen akkompanyáltam a -bűbájos Fritilláriának. Hátha most is tudnék még valamit abból, -amit bécsujhelyi kadét koromban tudtam?</p> -<p>Vettem magamnak Bécsben egy straduáriót s azt egyenesen -odaküldettem Viola szállására.</p> -<p>És azután én kisértem hegedüvel az ő gordonkáját; – épen, mind -hajdan; bécsujhelyi kadét koromban, a bűbájos Fritilláriáét.</p> -<p>Ettől kezdve én valóságos kettős életet folytattam. Egy szigorút -és egy vidámat. Hivatalomban pontos, otthonomban rendes, -rejtekemben élvezetes életet.</p> -<p>Viola meseszerűen ragaszkodott hozzám. Rajtam kivül az egész -világ nem létezett ránézve. A zeneiskolában nem kötött senkivel -baráti ismeretséget, még csak a szállását sem tudatta senkivel.</p> -<p>Az a szállás is a legczélszerübben volt kiválasztva. Átellenében -egy templom, onnan senki sem láthatott az ablakaira. Szögletház -volt, a mellékutczából egy percz <span class="pagenum"><a name= -"Page_268" id="Page_268">-268-</a></span> alatt a kapuhoz lehetett -jutni; a kapuboltozat alatt volt az ajtó, ami Viola szobájába -nyilt. A másik szobából a konyhába lehetett jutni, annak az ajtaján -át az udvarra, az udvarról a kertbe, a kert ajtaján át ki egy szűk -sikátorba, melynek oldalait istállófalak és beszennyesedett ablaku -házak képezték. Nekem minden ajtóhoz kulcsom volt. Ha a kertajtó -felől jöttem, az utczaajtón távoztam, vagy megfordítva. Mindig -gyalog jöttem ide. Lehetetlen volt utánam leskelődni bárkinek -is.</p> -<p>(Te! Ez még mindig a «Pia fraus» fejezet alá tartozik?)</p> -<p>Még mindig. Csak te irjad, ahogy mondom.</p> -<p>A tanév szerencsésen lefolyt. A vizsgák megtartattak Fritillária -zeneiskolájában; mi is jelen voltunk a feleségemmel együtt: no meg -Amarillissel együtt; ott volt a miniszteri tanácsos, a zeneakadémia -igazgatója, a filharmonikusok, a klakvehuteszek; mindnyájan el -voltak ragadtatva Viola elegáns gordonkajátéka által. És -mindnyájunknak a véleménye abban összpontosult, hogy e kiváló -talentumnak mulhatlanul szükséges magasabb kiképeztetés végett -Bécsbe, Berlinbe és Párisba kirándulni. Most úgy is két hónapi -vakáczió kezdődik.</p> -<p>És csodálatosképen az általam jogtanácsolt társaságoknak is épen -erre az időre akadtak olyan kiküldetései számomra, melyek utamat -Bécs, Berlin és Páris felé irányozták.</p> -<p>(Megállj csak! Hadd nyissak föl új tintásüveget; mert a -kalamárisomból kifogyott a «pia fraus»-hoz való tinta.)</p> -<p>Jól van no!</p> -<h3>A DINAMITBOMBA.</h3> -<p>Külföldi ekszmisszióimból én mindannyiszor a legértékesebb -meglepetéseket hoztam haza a feleségemnek. Zafir ékszereket és -gyémánt butónokat, keleti sálokat, brüsszeli csipkéket, csinkve -csento bútorokat, tökéletesen beszélő papagájokat, kapuczinus -majmokat, egész bundát kék <span class="pagenum"><a name="Page_269" -id="Page_269">-269-</a></span> róka prémből, amivel furórét költött -a társaságban s a porczellánoknak mindenféle faját…</p> -<p>(«Megannyi tanújelek egy válóperre», mondá egyszer az ilyenekre -egy delegátus kollégám.)</p> -<p>No de annyit elismert felőlem mindenki, hogy olyan generosus -férj, mint én, nincs több Európában.</p> -<p>Idehaza, a honi fővárosban, a későbbi időkben már nagyobb -elővigyázattal kellett élnem. Violának ismeretségei akadtak, -részint az iskolatársai révén, részint a feleségemhez járó -asszonyokból. Azt koczkáztattam, hogy mikor benyitok hozzá, ott -találok egy ismerős vizitet nála. Ezen úgy, a hogy segítettünk. Egy -leeresztett függöny a kapu felőli ablakon azt jelzé, hogy senki -sincs ott, a fölhúzott függöny jelenté, hogy van benn valaki.</p> -<p>Ez később olyan alkalmatlanná vált rám nézve, hogy szállást -cseréltettem Violával.</p> -<p>De ott megint csak rátaláltak.</p> -<p>Majd minden évnegyedben más szállásra költözött.</p> -<p>Akkor meg már épen előőrsöket állítottak föl, akik az átelleni -ablakokból leskelődjenek rám.</p> -<p>A feleségem egy arczvonással sem árulta el, hogy sejt vagy tud -valamit. Ugyanaz volt irántam, a ki mindig: nyájas, előzékeny és -hideg. Egy csöppje a féltékenységi virusznak nem volt a -vérében.</p> -<p>Egyszer-egyszer a lelkiismeret megszólalt bennem: hogy ez mégis -kegyetlenség, amit Pálmával teszek; de aztán csak elaltattam azzal -a zofizmával, hogy «nem fáj az neki». – Megmondta ő ezt ez előtt -húsz esztendővel. De minek is hosszabb a kálvinista esketési forma -azzal az egy sorral?</p> -<p>Mikor vettem észre, hogy az asszonyok formális kémhadjáratot -folytatnak ellenem: akkor «dezden kon dezden!» azt a ravaszságot -gondoltam ki, hogy csak azért is otthon maradtam a feleségem öt -órai thea-ozsonnáira; magam is odaültem az asszonyok közé -tereferélni, tartottam őket pletykabeszéddel s udvaroltam nekik -sorba <span class="pagenum"><a name="Page_270" id= -"Page_270">-270-</a></span> egész a szemtelenségig; azok majd -megpukkadtak mérgükben. Ha nagyon vakmerően példálóztam a multakra: -meg is vertek; én csak tartottam a hátamat.</p> -<p>Ez a legjobb methodus. Ha egy férjet azzal denuncziálnak a -felesége előtt, hogy van egy főbenjáró bűne: akkor túlhajtani a -vádat: «nem egy van, de hét!»</p> -<p>Hanem egyszer aztán beütött egy nem várt katasztrófa.</p> -<p>Hesperis már több nap óta nem jelent meg az öt órai ozsonnákon. -Én azt hittem, hogy én rám les, a Viola szállásával átellenes -ablakból; pedig hát nem én rám vadászott a derék hölgy, hanem a -saját Nikkeljére.</p> -<p>Egy pénteknapon, (nagyon jól emlékszem rá, hogy péntek volt, -mert az ordináriusom rendelete következtében a feleségem által -szigoruan megtartott bőjtös ebédek kikerülése végett pénteken a -házon kivül kellett étkeznem higiéniai szempontból. Violánál -voltam; jó paprikás halászlével traktált meg.) Tehát pénteknap -délután az ozsonnaasztalnál javában mulattatám a hölgytársaságot -pajkos anekdotáimmal, amidőn hirtelen, minden kopogtatás nélkül, -föltárul az ajtó s berohant rajta lélekszakadva a rég nem látott -úrhölgy, a Hesperis. Már a külső fölszerelése elárulta szokottnál -is nagyobb harczias hangulatát.</p> -<p>A fején volt egy lángvörös kalábriai kalap, egy margaréta -bukéttal, meg két szál fenyegető fáczántollal; a nyakát Sarah -Bernhard csipke-örv burkolá; narancssárga ruhája volt, fekete -sávokkal, mint egy tigrisnek, kakadoa szinű övvel derékban -átszorítva. Két keze csuklóját ezüst lánczok köríték, nagy lecsüggő -golyókkal, emlékpénzekkel és egyéb relikviákkal, amik a beszédét -kisérő taglejtés közben félelmesen csörgöttek. Azonkivül egy selyem -ridikül is volt a karjára akasztva. Az arzenál!</p> -<p>– Itt van! Megfogtam valahára a semmirekellőt! A gyilkos -gonosztevőt! – Mindig tudtam, hogy pokolravaló az átkozott; de hogy -ennyire elvetemedett imposztor legyen, azt még álmodni sem mertem -volna; a gyalázatos! – Ezt lihegé első beköszöntésül Hesperis. -<span class="pagenum"><a name="Page_271" id= -"Page_271">-271-</a></span></p> -<p>– Az Istenért! Mi történt? Kiről van szó? – kérdé a feleségem. -Magam is megijedtem, azt hittem, engem aposztrofálnak.</p> -<p>– Hát ugyan kiről volna szó, mint a Nikkelről? Mikor én azt -mondom, hogy «gyalázatos», lehet-e az más, mint a Nikkel? Hisz a -többi is mind czudar, csalárd, lator, de legalább iparkodik -eltitkolni a gonoszságát; (itt nekem jutott egy jelentésteljes -szemvágás) de ilyen nyiltan, ilyen vakmerően vinni a toronymagas -gonoszságot, ez csak egy Nikkeltől telik ki.</p> -<p>E közben leült az asztalhoz s lehüvelyezte a hosszú fekete -selyem keztyüit. Ellenben a ridikült odatette az asztalra, a két -tenyerével lenyomtatva.</p> -<p>– Mindig gyanakodtam az átkozottra, hogy megcsal. Délután soha -sem úgy volt a nyakravalója csokorra kötve, ahogy én reggel -megkötöttem s gyakran rajtakaptam, hogy a «Fischerin, du kleine»-t -danolja, mikor a szobájában van. Hol danolják ezt a nótát? Az -orfeumban. Minden reggel, amíg a fürdőben volt, én megvizitáltam a -tárczáját, mennyi pénz van benne? – Egy-egy napon azt mondta, hogy -éjjeli inspekcziója van a hivatalokban. Reggel került haza. Az -olyan inspekcziós éjjelek után rendesen tíz forint hiányzott a -tárczájából.</p> -<p>– A vacsora… sipegtem én közbe.</p> -<p>– Csitt! Maga jobb, ha nem szól! Megállj! (Itt neki türközött.) -Azt mondtam neki, hogy szeretném egyszer meglátni, hogy milyen az -az orfeum? Vigyen el egyszer oda magával vacsorálni. Nagyon -dicsérte az előadást. A kaucsuk-ember nagyszerű, aztán meg az -éneklő malaczok, meg a néger bohóczok. Elmentem vele; végignéztem -az egész előadást. De még inkább néztem a Nikkel arczát. De nem -kellett annak se éneklő malacz, se tamburázó szerecsen; hanem amint -egyszer kikalimpázott a szinpadra egy szemtelenül kurta szoknyás -perszona; dehogy kurta, semilyen! s rákezdte a maga impertinens -nótáit, lehetetlen mimikával kisérve, akkor a Nikkel majd kibujt a -bőréből. <span class="pagenum"><a name="Page_272" id= -"Page_272">-272-</a></span> Az a maskara is egyszerre rátalált a -csókaszemeivel a Nikkelre s egész kihivóan kokettirozott rá. Ahán! -Ez hát az a «Fischerin du kleine!»</p> -<p>– De barátném, – szóltam én közbe. – Kokettiroz az -mindenkivel.</p> -<p>– Csak maga ne prókátorkodjék, drága barátom. Megállj! mondék. -Majd végére járok én ennek. Másnap nagy sczénát csináltam a -Nikkelnek, a fölött a théma fölött, hogy nagyon könnyelmüen bánik a -pénzzel. Igazam volt, átlátta, kénytelen volt magát megadni.</p> -<p>Én elvettem a tárczáját: kiadtam neki belőle öt forintot. Ennyi -elég véletlen kiadásokra. Majd a szivarokat is én vásárlom be -ezentul.</p> -<p>(Hej, hogy áldottam magamban a sorsot, hogy nem nekem juttatta -azt a bizonyos nászutazást Hesperissel.)</p> -<p>– A Nikkel átment a szobájába, a szolgálónak azt mondta, hogy -hivjon neki egy hordárt. – Minek neki az a hordár? – Én a -kulcslyukon keresztül benéztem a szobájába, hogy mit csinál a -Nikkel? Az iróasztalnál ült és irt. Levelet irt. Az ostyával -pecsételte le. Nem használt spanyolviaszkot a lepecsételéshez, mert -annak a szaga elárulja a levélirást. Nem sokára belépett a külső -ajtón a hordár. Ismerem. Sándor volt. Többször járt már Nikkelnél. -– Én hirtelen kapom a kalapomat, kisiettem a folyosóra; az auszgusz -nyilásánál meghúztam magam s vártam, míg a hordár jön nagy -biczebóczázva. Mikor elejbém ért, kiugrottam a lesből, megfogtam a -nyakravalóját a ficzkónak: «ide azzal a levéllel». Nem is vártam, -hogy mit szól rá, hanem kirántottam a zsebéből a levelet hirtelen -kézzel. «Alló mars!» – «Legalább a fizetésemet!» nyögte a -nyavalyás. «Nesze a fizetés!» Azzal pitts, patts! Egyet jobbrul, -másikat balrul. A posztilyon damur szaladt a másfél lábával, ahogy -tudott.</p> -<p>A hölgyek mind tapsoltak az előadásnak: még magam is.</p> -<p>– No hát kezemben volt már a korpusz delikti! folytatá a hős -amazon. – Hát nem jól sejtettem? Hát <span class="pagenum"><a name= -"Page_273" id="Page_273">-273-</a></span> nem az volt az adressere -irva «Fischerin-du-kleine». És aztán a szállása világosan kiirva: -«Sertéshajcsár-utcza 26/B. II. udvar, 3. emelet, 47. ajtó».</p> -<p>Általános elszörnyedés moraja zsibongott végig a társaságon.</p> -<p>A ridikül megnyilt, Hesperis ujjai elővonszolták rejtekéből a -bűntanujelt.</p> -<p>Itt van! Tessék a borítékot nézni! (Azt kézről-kézre adta.) De -hát még a tartalom! (Azt nem bocsátá ki a kezéből.) «Drága angyal! -Bocsáss meg, hogy ezuttal nem küldhetek neked pénzt; mert a -tettleges hatalom zár alá vetette a kasszámat.» – «Tettleges -hatalom?» Ez bizonyosan én vagyok! De hát hallott már valaha ilyet -ember, hogy egy férj a feleségét «tettleges hatalomnak» nevezze? -«De mihelyt megkapom a salláriumomat a mappázásért a bürótól…»</p> -<p>– Ahá! – kiáltott közbe Fritillária, – ezt úgy mondják a -németek, hogy «ein Geld, wovon die Frau nichts weisz». Ugy-e bár, -jogtanácsos úr?</p> -<p>Hesperis folytatá a levélolvasást.</p> -<p>«… azonnal sietek igényeidnek eleget tenni. Addig is 10000 cs. -cs. cs. – A te elbűvölt Nikiczád.»</p> -<p>«Nikiczád!» Itt van! Tessék! Még egy poczát is ejtett a neve -mellé.</p> -<p>S azzal odatartotta az orrom elé a veszedelmes levelet.</p> -<p>– Tessék! Tessék! Önnek a testi-lelki barátja! A gyönyörüséges -mákvirág! Nos hát mit csináltam? Mit gondol, uram?</p> -<p>Minthogy kérdezett, felelnem kellett rá.</p> -<p>– Rohant kegyed a Nikkelre haragvolkánjának egész -lávakitörésével.</p> -<p>– Azért sem találta el! Rohantam, de nem a Nikkelre, hanem a -sertéshajcsár utczába, a Fischerin-du-kleinet fölkeresni.</p> -<p>– Vitt magával egy üveg vitriolt, meg egy staniczli paprikát. -<span class="pagenum"><a name="Page_274" id= -"Page_274">-274-</a></span></p> -<p>– Azért sem azt vittem. Hanem elvittem magammal a Nikkelnek a -lefoglalt pugyillárisát.</p> -<p>– Mit fogunk hallani?</p> -<p>– Igen is, a pugyillárisát. Itt van a ridikülben. (Azt is -megmutatta.) Otthon találtam a frajlát. Bizony mondhatom, hogy -nappal nem olyan szép, mint gázvilágításnál. Tele az arczbőre -ebagákkal. (Mitfresser.)</p> -<p>– Ez a szinpadi festéktől van – szólt közbe szakszerüen -Fritillária.</p> -<p>– Óh bizony attól nem támadnak ebagák az arczon, – protestált -még szakértőbben Passiflora. – Nézzék meg az én arczomat. (Neki -nappalra is ki volt festve az arcza.) Csakhogy nem szabad a -festéket vizzel lemosni, hanem arczkenőcscsel kell ledörzsölni.</p> -<p>– De legkevésbbé szabad azt lenyalatni! – kiáltá mérgesen -Hesperis, aki dühös volt a miatt, hogy az ő érdekes előadásait -ilyen haszontalan intermezzóval szakítják félbe. Az öltözet is -nagyon sófel volt. Hogy mondják azt magyarul, hogy «schofel»? (Ezt -a kérdést hozzám intézte.)</p> -<p>– Sunda.</p> -<p>– No hát sunda volt. Arra is alapos oka volt. Az elegans -toalettjei mind a tisztítóban voltak.</p> -<p>– Így hivják a fiókzálogházat, – magyarázám én.</p> -<p>– Tudom. Én hát rövid proczesszust csináltam vele. Megmondtam, -hogy ki vagyok. Köszönöm, nem ülök le. Nem fáradtam el. Még csak -ezután akarok elfáradni. Megmutattam neki a levelet, amit röptiben -elfogtam. «Magának pénzre van szüksége, de az uramnak a tárczája -nálam áll. Itt van, tessék! No hát adok én magának pénzt. Ha maga -én nekem azokat a leveleket, amiket a Nikkel magához irt, mind egy -szálig kiszolgáltatja, hát én magának adok rögtön húsz -forintot».</p> -<p>– Ah! Ah! Húsz forintot! – hangzott az elcsodálkozás fölkiáltása -minden ajkról.</p> -<p>– S nem utasította vissza a «drága» angyal ezt a <span class= -"pagenum"><a name="Page_275" id="Page_275">-275-</a></span> -kinálatot nagy indignáczióval? – bátorkodtam én a vért szagolt -tigristől kérdezni.</p> -<p>– Mit? Indignáczióval? De a két füléig szaladt a szája örömében. -«Itt van! Tessék kikeresni» – szólt nevetve s azzal fölnyitott -előttem egy nagy bolond kuffert. Kérem, az telides tele volt -mindenféle szinű levelekkel. Hiszen ha azokat mind eladhatná húsz -forintjával, hát herczegnő lenne belőle. Szerencsére a Nikkel -levelei mind legfölül voltak. Még is nem igen régi lehet a viszony. -Összeszedtem valamennyit. Így is tíz darab volt.</p> -<p>– Két forint darabjáért! «Olcsó» angyal, – dörmögém oda.</p> -<p>– Odadobtam neki a pénzt – folytatá Hesperis. – Azt sem mondtam -neki, hogy «szervusz». Hanem ő, a szemtelen! még azt mondta, hogy a -«viszontlátásig!» Itt van mind a tíz levél! A tizenegyedik az -elfogott. Én még a konfortébliben elolvastam valamennyit.</p> -<p>Ezzel előhuzgálta a leveleket a ridikülből s lerakta őket sorba -az asztalra, mint mikor az ember pasziánszt készül játszani.</p> -<p>– Most csak a megszólításokat olvasom föl belőlük kegyeteknek. -Tessék ide hallgatni. – «Imádott bálványom!» – «Ragyogó csillagom!» -– «Egyetlen muczuskám!» – «Napok napja!» – «Bujdosó tündérem!» -«Kicsikém.» – «Üdvem angyala!» – «Mennyei tünemény!» – «Királyném!» -– «Majmocskám!» – Ez az utolsó, ami megöl. Így csak engemet szokott -szólítani. Hát még a tartalom? – Azt majd máskor. Ezt egyenkint -kell végig olvasni, hogy az ember alaposan megítélhesse, mekkora -pokol lakik egy férfi szivében!</p> -<p>– Hát aztán mi történt? – rebegém én a félelem -kiváncsiságával.</p> -<p>– No azt el lehet képzelni, hogy rohantam a levelekkel haza.</p> -<p>– S mit tett Nikkel?</p> -<p>– Hogy mit tett Nikkel? Hát azt tette, hogy a válla <span class= -"pagenum"><a name="Page_276" id="Page_276">-276-</a></span> közé -húzta a fejét s engedte a hátát üttetni. De attól is az én kezem -fájdult meg, nem az ő háta.</p> -<p>– No én nem azt tettem volna az ő helyzetében.</p> -<p>– Hát mit?</p> -<p>– Hanem ezt ni.</p> -<p>Azzal fölugrottam a székemről s szaladtam az ajtó felé.</p> -<p>De ugyan megjártam vele; mert az ajtóban szemközt találkoztam -Iringóval, aki egy theáscsészékkel tele tálczát hozott a két -kezében; az elbarrikádozta az utamat s azzal a sok asszonyszemély -visítva utánam rohant, csakugy csattogott a tenyerük a hátamon. -Amarillis, Fritillária, Passiflora, Hesperis, kiki lerótta a régi -tartozását, az utamat álló Iringó pedig kárörvendően nevetett, -«üssék, üssék! úgy kell a gazdának». Végre én is megharagudtam, -szembe fordultam velük s erőszakot használva erőszak ellen, sorba -csókoltam valamennyit. Erre aztán visszavonultak. – Csak Pálma -maradt az asztalfőn ülve, istennői flegmájával.</p> -<p>No hát tessék! A szegény Nikkelt megverik azért, mert kihagyja -sütni magára az egész turpisságot, engem meg azért püfölnek el, -mert nem hagyok magamra kisütni semmit.</p> -<p>Hesperis pedig az egész város békességét fölforgatta azokkal a -szerelmes levelekkel. Járt velük házról-házra, ahol csak asszony -ismerőse volt; elragályosította a féltést minden eddig békében élő -házastársra; háborut indított a két nem között ezzel a -csatajelszóval: «nincs hű férj a világon!» – úgy, hogy a szegény -fenyegetett férjek már deputáczióba készültek járulni Csatári Grósz -Lajoshoz, az országos egészségügyi bizottság elnökéhez, hogy vegye -alkalmazásba a szükséges rendszabályokat ez epidemia ellen, ami úgy -terjed, mint hajdan a konvulzionérek vitustáncza. Egy férj sincs -biztosítva az ellen, hogy egy éjjel levágják az orrát s aztán -szaladgálhat ezüst orral a világban. <span class="pagenum"><a name= -"Page_277" id="Page_277">-277-</a></span></p> -<h3>A SZERZŐDÉS.</h3> -<p>Hanem hát ez mind tréfa dolog és nevetni való. Apró sánzonett -énekesnők, kicsi ballerinák utáni appetitus mind olyan muló baj, -ami jóllakás (meg gyomorelrontás) után elmulik. Csak olyan -kedélynátha ez, amit nem kell gyógyítani. Hányszor láttam én már -budapesti városatyákat Bécsbe járni deputáczióba, akik estenkint -összebeszéltek, hogy itt meg ott fognak mulatni (a Práterben); -soh’sem mentem velük; nem szeretek a más poharából inni; aztán -mikor hazakerültek, megint olyan jámbor családapák lettek, mint -azelőtt voltak.</p> -<p>Hanem mikor valaki olyan helyzetbe jut, mint én, egy félretérés -miatt az egyenes utról, az aztán a nehéz állapot.</p> -<p>Nekem az első lépésnél meg kellett volna gondolnom, hogy mi lesz -abból idő jártával, ha én egy ilyen ártatlan léleknek a sorsát, -mint Viola, a magaméval összekötöm?</p> -<p>Ez az egész lelkével csügg rajtam, egészen föláldozza magát -értem. S mit adhatok én neki ezért cserében?</p> -<p>Pénzt?</p> -<p>Igaz, hogy az nekem van bőséggel. Pénz, amiről az asszony nem -tud semmit. Pénz, ami nekem csak egy névaláirásomba kerül.</p> -<p>Komisz, alávaló lelkületü férfiak mondhatják azt, hogy hiszen ez -az ekvivalens, de én nekem érzékeny kedélyem van. Rám nézve -álomrontó az a gondolat, hogy én egy leányt föláldozok a magam -gyönyörüségének, kilátás nélkül, hogy ezért valaha kárpótoljam, -hogy valami czélhoz eljuttassam.</p> -<p>És amellett Violának nagy ambicziói voltak, amiknek ő előttem -kifejezést is adott. Művésznő is akart lenni – és még más: -«nő».</p> -<p>Három évig volt már Fritillária tanítványa; hangszerének minden -művészetét eltanulta. Többször föllépett <span class= -"pagenum"><a name="Page_278" id="Page_278">-278-</a></span> már -nyilvános hangversenyeken, Budapesten és Bécsben s a zenekritika -igen kedvezően szólt felőle.</p> -<p>Egy ilyen bevégzett művészi tehetség csak nem azért jött a -világra, hogy én velem játszék duettet – hallgatók nélkül.</p> -<p>Nem szerettem róla gondolkozni.</p> -<p>Egy látogatásom alkalmával különös jó kedvében találtam -Violát.</p> -<p>– Nézze csak, milyen Haupttreffert csináltam ma.</p> -<p>– Ah! A vöröskereszt sorsjátékon?</p> -<p>– Nem. Egy szerződést kaptam egy külföldi imprezáriótól, aki -művészi körútra akar velem vállalkozni, Bécs, Berlin, Páris, -London, Szentpétervárra; azután a tengeren túlra, Newyork, Chicago, -Philadelphia, Boston, San-Francziscoba. A szerződés három évre -szól, első évben hatezer, másodikban hét, harmadikban nyolczezer -forintra, szabad utazás és élelmezés mellett.</p> -<p>Igazán meg voltam döbbenve. Hisz így egészen elveszítem Violát. -Csak nem járhatok együtt vele a világot körülutazni. Pedig, hogy ez -így fog következni, az előrelátható volt. Egy nagy tehetségű -művésznő csak nem azért tanul gordonkázni, hogy egy pesti -hölgyzenekarban állandósítsa magát, hanem azért, hogy a művészetét -a kerek világ előtt ragyogtassa.</p> -<p>Főtt a fejem ettől a gondolattól.</p> -<p>– Hadd lássam azt a szerződést – mondám neki.</p> -<p>Kivette a szekrényéből s átadta.</p> -<p>Formaszerű szerződés volt, két példányban, közjegyző által -hitelesítve.</p> -<p>Hanem aztán egyszerre visszakaptam a lelki ruganyosságomat, a -mint a szerződést aláirt imprezárió nevét megpillantottam.</p> -<p>– Ah! Entenfusz uram!</p> -<p>Azzal az asztalhoz vágtam a szerződést.</p> -<p>– Ez az a bizonyos mosziő Antanfü.</p> -<p>– Ismeri őt? <span class="pagenum"><a name="Page_279" id= -"Page_279">-279-</a></span></p> -<p>– Hogy ne ismerném? Ez egy országos csaló, a ki a művésznőket -behálózza, aztán kiszipolyozza. Én már egyszer kiverettem innét -Budapestről csalárd manipulácziók miatt. Ezzel nem szabad magának -szerződésre lépni, mert ez magát megcsalja, kirabolja, még a -becsületétől is megfosztja. Ez egy swindler!</p> -<p>Viola sirva fakadt.</p> -<p>– Pedig én már úgy örültem ennek a szerencsének.</p> -<p>Szerencsének nevezte azt, hogy engem elhagyhat.</p> -<p>– De hát mi lesz így belőlem? örökké iskolába fogok járni? -örökké az ön nyakán fogok élődni? Soha sem lesz nevem?</p> -<p>Nagyon megesett rajta a szivem.</p> -<p>– Várj egy pár napig; akkor megmondom, hogy mi lesz belőled? -Addig tartsd függőben a szerződést.</p> -<p>E pár nap alatt likvidált a szindikátus egy -kőszénbánya-vállalatban, melynél nekem negyvenezer forint nyeremény -jutott. Olyan pénz, a miről az asszony nem tud semmit.</p> -<p>Harmadnap meglátogattam Violát a szállásán.</p> -<p>– Most én hoztam neked egy szerződést aláirás végett. Te -megveszed ezt a házat, a melyben lakol, negyvenezer forintért. -Akkor aztán lesz valami czímed. «Házbirtokosnő». Elfogadod?</p> -<p>Viola széttépte az imprezárió szerződését s aztán a keblemre -veté magát és átölelt. – Hát mégis csak meg tudtam őt tartani.</p> -<h3>AZ EGYENRUHA.</h3> -<p>Ettől kezdve nagyon megváltozott Violának a társadalmi helyzete. -A rendőri rovatban nem szerepelt többé, mint «zeneiskolai -növendék», hanem mint «háztulajdonosnő». S ezzel meg volt előtte -nyitva a világ. Fogadhatott látogatókat, köthetett ismeretségeket, -adhatott estélyeket s maga is eljárhatott a barátnői estélyeire. -Férfi <span class="pagenum"><a name="Page_280" id= -"Page_280">-280-</a></span> ismeretségét képezték fiatal -államhivatalnokok, orvosok, mérnökök, szinészek, rám nézve nem -veszélyes emberek.</p> -<p>Eszemben sem volt, hogy ezek közül valamelyikre féltékeny -legyek. Már egy vén szerelmes is nevetséges egy figura, hát még egy -vén szerelemféltő. Csak az kellene még! Aztán teljesen megbizhattam -Viola szilárd elveiben. Az az ő kettős ambicziója!</p> -<p>Otthon azt mondtam, hogy Violának az édes atyja csinált egy -fényes üzletet, a miből annyit nyert, hogy a leányának azt a házat -vehette ajándékba. (Szegény Nikkelnek még a mindennapi szivarpénzt -is úgy adogatták ki piczulánként; váltig alkudozott a feleségével, -hogy irni fog neki szerelmes leveleket két forintért, de Hesperis -nem állt rá.)</p> -<p>Most már fényes délben is ellátogathattam Violához. Mint -jogtanácsos. Minthogy Violának volt egy örökösödési pöre, a melynek -vitelével engemet bizott meg. A boldogult édes anyjának az apja -után maradt egy temesvári ház, földekkel együtt; a nagyapa -végrendelet nélkül halt meg, az oldalrokonok igénypört támasztottak -a hagyatékhoz, minthogy a nagyapa állítólag kitagadta a leányát az -örökségből s holta napjáig nem is vonta vissza az átkát a -fejéről.</p> -<p>(Hohohohó! Hiszen Viola megboldogult mamája még mindig ott -énekel az operában.)</p> -<p>– Hiszen nem neked beszélem én ezt, hanem az asszonyoknak! Tehát -ezzel az örökösödési pörrel paszpartum volt Violához minden órában. -Szállásának két kijárata volt, egyik a lépcsőre, másik az udvari -folyosóra, amaz az előszobán, emez a konyhán vezetett keresztül. -Hölgylátogatók rendesen a konyhaajtóra kerültek, a jó Magdán -keresztül, férfilátogatók ellenben csöngettek a főajtón. Az én -jelzésem volt a háromszoros csöngetés. Azt persze a Magda nem -hallotta meg, annálfogva Viola maga jött kinyitni az ajtót. Ott -mindjárt megkérdeztem, van-e nála valaki? Megmondta őszintén. Ha -volt odabenn <span class="pagenum"><a name="Page_281" id= -"Page_281">-281-</a></span> valaki, vagy megfordultam a sarkamon, -majd később jövök, vagy pedig bementem; nagyon örültem a -szerencsének, s a látogató jelenlétében rögtön hozzákezdtem az -örökösödési pör jelen fejlődményeinek ismertetéséhez, hivatkozva -referádákra, tanuvallomásokra, semmiségi beadványokra, -felülvizsgálatokra, míg a látogató megunta a dolgot és elkotródott. -Akkor aztán azt a bizonyos bartvist a csöngetyü alá tettük a -szakállas felével, több csöngetés nem volt hallható.</p> -<p>Eközben egy névtelen levelet kaptam, melyben egy jóakaróm arra -figyelmeztetett, hogy a Viola házával átelleni lakások egyik -ablakában egész délutánonkint fölváltva ül egyike az én házi -barátnőimnek, a ki ott én rám spekulál. (Hát hiszen én abból nem -csinálok titkot, hogy Violát meglátogatom: az az örökösödési pör!) -Igen ám, de a ki spekulál, egyuttal kalkulál is. Azt is kiszámítja, -hogy meddig maradok ott? Mert nincs az az örökösödési pör, aminek -az előadására két-három óra volna szükséges.</p> -<p>Ez ellen én azt találtam ki, hogy vettem egy olyan divatos fehér -nyári napernyőt, a mi esernyőnek is megjárja, a mit a szibarita -férfiak a napsütés ellen használnak, annak a födözete alatt szépen -elsurrantam a kémszemlélő ablak előtt. Nem jó gondolat?</p> -<p>Egy nagy pártlakoma után, mely délután öt órakor végződött, -erősen fölpezsgőzve siettem Viola lakására (a fehér napernyő -alatt), három lépcsőt ugorva egy lépéssel. A frakkom zsebében -hoztam a számára a bankettről egy bonboniért, Sarazáte -arczképével.</p> -<p>A hármas csöngetésre jött Viola az ajtót kinyitni.</p> -<p>– Nincs látogatója? – kérdezém.</p> -<p>– Van. – Olyan furcsán mosolygott hozzá.</p> -<p>– Kicsoda?</p> -<p>– Mosziő Antanfü…</p> -<p>– Micsoda? Az Entenfusz? No annak én kitöröm a nyakát!</p> -<p>– Ne törje ki, kérem, a nyakát. <span class="pagenum"><a name= -"Page_282" id="Page_282">-282-</a></span></p> -<p>Én berohantam a szalon-ajtón, marokra fogott ántukával.</p> -<p>Hanem aztán szépen visszahökkentem.</p> -<p>Az a mosziő Antanfü egy katonatiszt volt. Kék hajtókás hadnagy a -sorgyalogságból.</p> -<p>No ennek a nyakát nem törhetem ki! Először, mert ő felségének az -armádiáját egy hadnagyától megfosztani nem illik; azután meg, mert -annál kard van, nálam meg csak paraplé.</p> -<p>Átkozott presztizse van annak a katonai egyenruhának. Egészen -más ember benne minden ember. Én azt hiszem, hogy a kard a -kiegészítő része a férfinak. Miért is nem hordunk mink valamennyien -katonai egyenruhát? A férfi czivilruhában olyan, mintha az oroszlán -csizmát húzna a lábára.</p> -<p>Látszott is rajta, hogy érzi a fölényét irányomban.</p> -<p>Még ő fogadott magas leereszkedéssel, mint régi «jó» ismerőst, -kezét nyujtva elém lovagias parolázásra.</p> -<p>– Mennyire örülök önt ismét láthatni.</p> -<p>És aztán csak ismét leereszkedék a fotelbe, egyik lábszárát a -másikra vetve, még szivarozott (a kupczihér!) Viola szobájában!</p> -<p>S mielőtt én kipakolhattam volna az örökségi proczesszussal, már -az én hadnagyom nagy nyelvkészséggel folytatá az eddigi diskurzust -az Uchátius ágyúkról, a miknek szerkezetével megismerteté Violát. -(Ha ugyan ez is nem aféle örökösödési proczesszus.) S hogy én is -megértsem a dolgot, ujra elől kezdte, hogyan öntik az Uchátius -csövet, hogyan tágítják, hogyan fúrják bele a csavargó rovátkokat, -a mik pergő irányt adnak a lövegnek…</p> -<p>Én meguntam az előadást, vettem a paraplémat s otthagytam a -vitézt.</p> -<p>Viola utánam jött az ajtót bezárni.</p> -<p>– Egy óra mulva visszajövök! – mondám neki nagy boszúsan. -<span class="pagenum"><a name="Page_283" id= -"Page_283">-283-</a></span></p> -<p>Azzal a fejem fölé tartottam a paraplét s mentem a klubba -pikétezni. Nyertem. Az is boszantott.</p> -<p>Egy óra mulva visszamentem Viola szállására. Csöngettem. Viola -kijött az ajtót nyitni.</p> -<p>– Egyedül van?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Ki van itt?</p> -<p>– Antanfü.</p> -<p>– Hogy az ördögök vigyék el azt az Antanfüt. Még mindig ágyút -önt?</p> -<p>Azzal megfordultam, lementem a lépcsőn.</p> -<p>Megint föl a klubba. Most már nem ültem le pikétezni, hanem -letelepedtem egy tarokkista mellé kibicznek. Annak is őrült -szerencsét hoztam. Nem telt bele egy óra, s három szólót, négy -ultimót, és egy volátot csinált, az én befolyásom alatt.</p> -<p>Ez már megdöbbentő.</p> -<p>A másik három partner azzal fenyegetett, hogy kidobnak a -klubból.</p> -<p>Megyek én magamtól is.</p> -<p>Megint csak kifeszítettem az esernyőt; pedig már se nap nem -sütött, se eső nem esett.</p> -<p>Ismét ott álltam az ajtó előtt. Csöngettem. Viola kijött.</p> -<p>– Magában van?</p> -<p>– Nem.</p> -<p>– Hát most megint ki van itt?</p> -<p>– Antanfü.</p> -<p>Már erre dühösen futottam el s nem mentem többet semmiféle -klubba, hanem nyargaltam végig az utczán, a korzóra, a Dunapartra, -mint egy őrült.</p> -<p>– Nekem ezt az embert meg kell ölnöm! Milliom átok! Hiszen én is -vagyok, a ki vagyok! Az én kardom sem gyékénykáka! Gulyáshúsnak -aprítom ezt a ficzkót!</p> -<p>Hanem aztán a dunaparti szél kifujta lassankint a fejemből a -borgőzt is, meg a szenvedélyt is.</p> -<p>Ugyan szép kis botrány lenne, ha egy széles körökben -<span class="pagenum"><a name="Page_284" id= -"Page_284">-284-</a></span> ismert jogtanácsos párbajt vívna egy -hadnagyocskával, feleséges ember létére, egy kis zeneiskolai -növendék miatt. Ez volna aztán a kövér falat a hirlapoknak! Majd -hoznák a portrémat a lapok akaratom ellen.</p> -<p>– Nem! Nem fogok semmi bolondságra vetemedni.</p> -<p>Sötét este volt már, mire a sétámból visszakerültem. Egészen ki -voltam józanodva.</p> -<p>Az utam megint Viola szállása előtt vitt el. Ezuttal az utcza -tulsó gyalogjáróján haladtam végig. Föltettem magamban, hogy föl -sem fogok tekinteni az ablakára.</p> -<p>Hanem aztán csak még sem tudtam megállni, hogy egy futó -pillantást ne vessek arra a nagyon emlékezetes ablakra.</p> -<p>És hát csakugyan! Ott égett abban az ablakban egy szál -gyertya.</p> -<p>Ez a gyertya egyenesen az én számomra gyujtatott meg. Ez jelezte -azt, hogy engem várnak.</p> -<p>Egyszerre vége lett minden haragomnak, sértett önérzetemnek; -megfordultam, harmadszor is fölmentem a fatális lépcsőkön.</p> -<p>Ezuttal nem kellett csöngetnem; a félig nyitott ajtóban állt a -Magda s mutatta, hogy bemehetek a szobába.</p> -<p>Viola egyedül volt. Hidegen üdvözölt, széket mutatva. Nem ültem -le.</p> -<p>– Magának nagyon hosszú értekezése volt a hadnagy úrral.</p> -<p>– Igen.</p> -<p>– És érdekes?</p> -<p>– Az. Antanfü hadnagy elmondta előttem az egész élete -történetét. Mennyit küzdött, mennyit hányódott a világban, mennyit -csalatkozott. Most mindez megváltozott. Egy gazdag nagynénje -meghalt s minden vagyonát ő rá hagyta. Ekkor ő belépett a hadsereg -tettleges állományába, ahol eddig csak tartalékos tiszt volt s -komoly szándéka a katonai pályán karriért csinálni.</p> -<p>– S mennyiben érdekli ez magát? <span class="pagenum"><a name= -"Page_285" id="Page_285">-285-</a></span></p> -<p>– Annyiban, hogy egyuttal megkérte a kezemet. Régóta szerelmes -belém. Én beleegyezésemet adtam. S ő eljegyzett engem -menyasszonyául. Itt van a jegygyűrűje az ujjamon.</p> -<p>Mutatta az ujjára húzott gyűrűt; volt a közepében egy kicsi kis -gyémánt.</p> -<p>… Ez volt aztán a hideg zuhany!</p> -<p>Teljesen eszemre tértem.</p> -<p>– Igaza van, édes Viola. Magának nem lehet czéltalanul ődöngeni -a világban. Ha már megakadályoztam a művészi pálya megkezdésében, -nem fogom a másik czéljának útját állni. Én lemondok. S ha a kérője -csakugyan az a szolid ember, akinek ön bemutatta, akkor csak azt -mondhatom rá, hogy beleegyezem. Legyen ön boldog.</p> -<p>Itt most következett volna egy érzékeny jelenet, aminőt egy -valamirevaló drámairó el nem engedne a publikumnak. Viola e -nagylelkü nyilatkozatra térdre omlik, csókokkal és könnyekkel -árasztva el áldó jobbomat. Ami talán meg is esett volna, ha a jó -Magda be nem dugja a fejét az ajtón ezzel a kérdéssel:</p> -<p>– Hány személyre hozzak a boltból parizert, meg szalámit?</p> -<p>Amire Viola nem mondhatott neki egyebet, mint hogy «menjen a -pokolba!»</p> -<p>– Értem. Hát háromra, – mondá Magda és visszahúzta a fejét.</p> -<p>Én egyre nyugodtabban fogtam föl a dolgot.</p> -<p>– A katonatiszti házasságnál megkivántató biztosíték dolgát majd -én elintézem. Azt az ön házára is be lehet tábláztatni; azonban -önnek férjhez menetele alkalmával a biztosító társulat is fog -húszezer forintot kézbesíteni s ha előbb lesz rá szükség, hát én -azt majd előlegezem.</p> -<p>– Igen köszönöm.</p> -<p>– És azontúl is, a hogy önnek a háztartási költségeihez eddig -hozzájárultam, úgy jövőre is ugyanennyit fölajánlok. <span class= -"pagenum"><a name="Page_286" id="Page_286">-286-</a></span></p> -<p>– Nem tudom, hogy a férjem elfogadja-e?</p> -<p>– Szintén a biztosító társaság útján, mint atyai -alapítványt.</p> -<p>– Úgy talán igen.</p> -<p>– Még egyet. Mostanában háborús hirek járnak. Ilyen időben a -katonai magasabb körök nagyon skrupulozusok a tisztek számára -osztandó házassági engedélyek dolgában. – Ha netalán az ön -vőlegénye ilyen akadályokkal találkoznék, én szivesen fölajánlom a -jó szolgálatomat azoknak az elhárítására összeköttetéseim -kapcsán.</p> -<p>– Ön nagyon lekötelez bennünket e jóságával.</p> -<p>– És már most minden jókat kivánok önnek s többé nem fogom -megjelenésemmel háborítani.</p> -<p>Azzal meghajtottam magamat és mentem kifelé. Még csak -kézszorítással sem vettem tőle búcsút. Nem lehetett, az egyik kezem -tele volt a kalapommal, a másik az esernyőmmel. Amíg az előszobán -végig mentem, úgy jött, mintha Violának utánam kellene futni, az -ajtó előtt nyakamba ugrani, nagyot kaczagva:</p> -<p>– Óh te bolond! Hogyan felültél! Hiszen csak tréfa volt! Gyere -vissza!</p> -<p>De biz az nem következett be. Engedtek eltávozni, egy -Istenhozzád nélkül. Mikor leértem az utczára, átmentem a tulsó -járdára, még egyszer föltekintettem arra az ablakra. Az egy szál -gyertya akkor is ott égett. Meglehet, hogy ez a fárósz más hajónak -is világított.</p> -<p>Én aztán hidegvérrel gondoltam végig a dolgon. Ennek a leánynak -igaza van. Én is egoista voltam, ő is az. Ő nem tartozik nekem -semmivel, én vagyok neki adósa elrabolt ifju éveivel, amiknek -élményeiből neki sem marad, nekem sem, amit eltegyünk magunknak -emlékül.</p> -<hr class="tb" /> -<p>Azt a Sarazate képes bonbonniért a pártlakomából a feleségemnek -vittem haza megemlékezésül. <span class="pagenum"><a name= -"Page_287" id="Page_287">-287-</a></span></p> -<h3>A FELESÉGEM.</h3> -<p>Hát bizony eszembe jutott, hogy feleségem is van.</p> -<p>Mikor kidobtak a hajóból, mint fölösleges terhet, akkor -gondoltam rá, hogy van valahol az oczeánon egy csöndes kis zöld -sziget, a mit úgy hinak, hogy «itthon».</p> -<p>Két délutánt már otthon töltöttem, este sem mentem föl a klubba. -Találtam elég dolgot odahaza. A regénycsinálás mellett nagy volt a -hátralék a hivatalos ügyekben. Annál buzgóbban igyekeztem a -mulasztást helyrehozni. A kalandozás nem jogtanácsosnak való.</p> -<p>Otthon vacsoráltam s aztán ott maradtam még egy óráig a -feleségem szobájában; ott eldiskurálgattunk kettecskén. Volt théma -a közéletben elég. Tisza Kálmán miniszterelnökké lett. Ezzel a -hírrel egy egész estén elhárítottam a fejem fölött lógó -zivatart.</p> -<p>Mert, hogy ott lógott, azt, mint tapasztalt meteorolog, előre -sejtettem.</p> -<p>Pálma oltárszőnyeget hímzett.</p> -<p>Aztán panaszkodott, hogy fájnak a szemei.</p> -<p>– Minek hímezel lámpavilágnál?</p> -<p>– El kell vele készülnöm október 16-ára.</p> -<p>Az volt a házasságunk évfordulója.</p> -<p>Aztán fölkelt, azt mondta, hogy aludni megy; jó éjszakát kivánt; -neki korán kell fölkelni.</p> -<p>Tudtam, hogy mindennap öt órakor fölkel s még lámpavilágnál -elmegy, akármilyen rossz idő van, a templomba, hajnali misére.</p> -<p>Szóba hoztam a dolgot.</p> -<p>– Te nagyon is szigoruan veszed az ájtatosságot.</p> -<p>– Hát uram, bizonyos korban egyedüli menedékünk a vallás. Az -áhitatosság megnyugtatja a lelket.</p> -<p>– Hiszen én is nagyra becsülöm az áhitatosságot s egész -tisztelettel gondolok a te hithűségedre.</p> -<p>– Szükségem van rá. Gyermekkorom óta a hitben nőttem -<span class="pagenum"><a name="Page_288" id= -"Page_288">-288-</a></span> föl. A szent képek, szobrok az én -ismerőseim, akik előtt kitárhatom a lelkemet: meghallgatják. A -liturgiának minden szava, az ének minden hangja átjár a szivemen, -hazajön velem, visszhangzik az agyamban. A keresztre feszített -Jézus, a szűz anya, tőröktől átszúrt szivével itt van előttem, a -szobámban; éjjel-nappal velük beszélek. Ez az én üdvöm itt a -földön.</p> -<p>Hiszen tudtam én azt jól. A feleségem épen olyan buzgó -katholikus, mint amilyen skeptikus protestáns vagyok én.</p> -<p>Ekkor hirtelen szembe fordúlt velem az asszony s egészen -átváltozott arczkifejezéssel, fölemelt hangon szólt hozzám, kezével -megragadva vállamon az öltönyt:</p> -<p>– És én, uram, kész vagyok lemondani az én idvezítő hitemről, -elfutni a templomom küszöbéről, megtagadni a szenteimet, -eltávolítani a fekhelyem fölül a feszületet és a Mária-szobrot, -áttérni az unitárius vallásra: – azért, hogy öntül elválhassak.</p> -<p>Meg voltam dermedve.</p> -<p>Ez nem az a Pálma volt, akit én ismerek: a szelid, jóságos, -hidegvérű hitvestárs; ez egy boszúálló, harczoló ellenség!</p> -<p>– Ön engem megcsal! – kiáltá, mutatóujjával eltolva magától. – -Évek óta megcsal és meggyaláz, következetesen, tervszerüen.</p> -<p>Én valamit akartam mondani.</p> -<p>– Ne szóljon ön. Ne alázza meg magát. Férfinak nem áll jól a -hazugság. Ön engem nem szeret, nem becsül. Ön más nőnek adta -szerelmét és becsülését.</p> -<p>– Ezt tagadom! (Ezt már egész bona fide mondhattam.)</p> -<p>Erre Pálma fölkaczagott.</p> -<p>– Ön azt hiszi, hogy az egész világ süket és vak, hogy ön bírja -azt a varázssüveget, ami az embert láthatatlanná teszi. Én nem -kémkedtem ön után soha. Járhatott, kelhetett a világban, utazhatott -hivatalos ügyekben, nem kisértem önt. De helyembe küldtek minden -adatot. Nézzen <span class="pagenum"><a name="Page_289" id= -"Page_289">-289-</a></span> ebbe a szekrénykébe. Ez tele van -tudósításokkal a világ minden városából, hol járt ön? hol szállt -meg? hol tartott pihenőt? hová rándult ki? Mindenütt ott -találkozott ön ezzel a leánynyal. Még az álneveiket is tudatták -velem, amik alatt a vendéglői lajstromba beirták magukat. Grosz -Sámuel, Bermini Salvator, Viardot Klemens! Nem az ön álnevei voltak -Bernben, Brüsszelben, Prágában? A leányé pedig Amelotti Klára?</p> -<p>A világ forogni kezdett körülöttem, amint ezeket az adatokat -magamra olvasni hallottam. Hisz én a legrettenetesebb módon vagyok -elárulva! Engem egy detektivhálózat vesz körül. Hol a revolver? -hadd lövöm magamat főbe.</p> -<p>Pálma megszánt. Látta az arczomon a fölháborodásomat. Elnevette -magát.</p> -<p>– Ne jőjj zavarba, kedvesem. (Tegezésre fogta a megszólítást.) -Látod, hogy mindent tudok. Évek óta értesülve vagyok minden titkos -lépésedről. Ugy-e, nem vetted észre az arczomon, a magamviseletén -soha? Mindig csöndesen tűrő voltam. Azt mondtam magamban, hogy -hiszen megjósoltam én azt előre. Én már asszonynak vén vagyok, te -még férfinak fiatal. Én már csak imádkozni tudok, te még élvezni -tudsz. Nem csináltam neked házi jeleneteket, a hogy száz asszony -közül kilenczvenkilencz teszi. Nevettem rajta, ha mások -dühösködtek. De most már mi rajtunk kezdenek el nevetni. Ezt nem -tudom elviselni. Ez lehetetlen. Elviselheti az ember a -vagyonvesztést, nagy szerencsétlenségeket; de azt, hogy -nevetségessé legyen, arra nincs elég lélekerő. Bajból, nyomorból, -gyalázatból ki lehet épülni; de a nevetségessé lételből soha. -Seprőzzenek meg inkább, minthogy karikaturát csináljanak rólam. -Ennek a helyzetnek véget kell vetni. – Más módját nem tudom, mint -hogy váljunk el, becsületesen, törvényszabta szokás szerint, -kölcsönös gyülöletet vallva, de nem érezve (inkább, mint érezve és -eltitkolva) s akkor aztán vedd el azt a leányt, akit szeretsz, -csinálj belőle <span class="pagenum"><a name="Page_290" id= -"Page_290">-290-</a></span> becsületes asszonyt, légy neki -becsületes férje. Én nem féltek mást, csak a te becsületedet. Hogy -azt megmentsem, kidobom érte a hajóból a házi szenteimet.</p> -<p>Olyan puha lettem, mint az a gyurma, amivel a fogorvos mértéket -vesz a machoirhoz.</p> -<p>Megfogtam Pálmának a kezét s végig czirógattam.</p> -<p>– Kedves Pálmám. Te azt mondád, hogy ennek a helyzetnek véget -kell vetni. Én már véget vetettem. De más módon, mint te mondád. Én -azt a leányt már férjhez adtam: tegnapelőtt történt meg az -eljegyzése.</p> -<p>Most már Pálmán volt a meglepetés sora. Nagy szemeket mereszte -rám.</p> -<p>– Igaz ez?</p> -<p>– Úgy éljek.</p> -<p>– Ki a vőlegénye?</p> -<p>– Egy katonatiszt a rendes hadseregtől.</p> -<p>– A neve?</p> -<p>– Entenfusz hadnagy.</p> -<p>Pálma összecsapta a kezeit.</p> -<p>– Te ahoz adtad a Violát, akit mint csalót kidobtál a -házadból?</p> -<p>– Akkor imprezárió volt; de most hadnagy, szép vagyon örököse, -és derék, jellemes ember. Vessünk fátyolt a multakra.</p> -<p>Pálma gyanakodóan rázta a fejét.</p> -<p>– Te! Ez az Entenfuszszal való házasság nekem gyanus dolog.</p> -<p>– Te azt hiszed úgy-e, hogy ez csak olyan takaróköpönyeg-féle -férj akar lenni, – aminőre vannak példák. No hát megnyugtatásodra -mondhatom, hogy a néhány nap múlva bekövetkezendő egybekelése után -rögtön átteszik Entenfusz hadnagyot az ezredével együtt Budapestről -Dalmácziába s viszi magával a feleségét. Egyébiránt akármi történik -is: én többet Violának a küszöbét át nem lépem, s vele többet nem -találkozom. S erre becsületszavamat adom. <span class= -"pagenum"><a name="Page_291" id="Page_291">-291-</a></span></p> -<p>Pálma a tenyerét a szájam elé nyomta.</p> -<p>– Nem! Nem! Nem! Ne mondd ki azt a szót! Ne fogadj semmit a -becsületedre! Az nekem drága! Hát ha nem tartod meg?</p> -<p>– Arra meg már az összes bűneimnek az utálatára esküszöm, hogy -meg fogom tartani.</p> -<p>Erre aztán szent lett a béke. Szegény jó Pálma odaborult a -keblemre és kisírta magát. Én olyan büszke voltam, mintha valami -hódítást követtem volna el.</p> -<p>Aztán ott maradtam késő éjjelig az ő szobájában s segítettem -neki az oltárszőnyeget hímezni. Nem jutott eszembe az eretnek -voltom.</p> -<p>Hanem arra gondoltam, hogy ugyancsak ez időben Viola is együtt -himez, egy és ugyanazon rámán valamit a hadnagyával.</p> -<p>… No hát «birja békével».</p> -<p>(Ezt szokta mondani az én tarokkpartnerem, a főispán, mikor a -játékvivő a talonból a hármas királya mellé még a dámát is -megkapja.)</p> -<p>«Habeat sibi.» Diákul így mondják.</p> -<p>Hát bizony, ha huszonöt esztendővel fiatalabb lettem volna, ez a -fordulat nem végződött volna ilyen polgáriasan. Viola szenvedélyem -volt. S a szivem szív maradt. Hanem hát az életkor még az -indulatokat is megváltoztatja. Az a szürke szakáll azt beszéli, -hogy egy cserepár hadnagy többet ér, mint akárminő jogtanácsos túl -a hetedik klimakterikus éven. Nem fogom festeni a szakállamat.</p> -<h3>A CSODATEVŐ EREKLYE.</h3> -<p>Most már én is kezdtem a csodatevő vizekben hinni.</p> -<p>Engem csak egyszer öntöttek nyakon egy ilyen zuhanynyal, s ime, -milyen szépen kigyógyultam tőle.</p> -<p>Eddig nem tudtam a lábamnak egyéb hasznát venni, mint tilos -útakon járni vele. Nagyon rossz volt a lábam: mindig görbe útakra -vitt. Folyvást botlottam vele. Nagyokat <span class= -"pagenum"><a name="Page_292" id="Page_292">-292-</a></span> estem. -És ime, most milyen szépen járok az egyenes úton! Ezt mind az a -gyógyerős zuhany idézte elő.</p> -<p>Milyen nagy boldogság az embernek megpihenni – a -vétkezésből.</p> -<p>Nem kell többé azon törnöm a fejemet, hogy mit hazudjam?</p> -<p>Nem kell azt a fehér napernyőt mindig magammal hordanom.</p> -<p>A hivatalnokaim nem győzik lemásolni a sok firkát, amit egész -nap halomra szaporítok. Még ilyen munkaszezón nem volt.</p> -<p>Amellett az étvágyam is megjött. Milyen jó az a házi koszt! Most -még a pénteki ebédeket is otthon költöm el. A kedvemért extra -rántott csirke jön az asztalra. De a hal is nagyon jó, úgy ahogy -itthon csinálják. Fogas ajókával: ez a feleségem reczeptje után -készül. Csak hiába, olyan konyhája, mint a feleségemnek, nincs -senkinek a világon.</p> -<p>– Elmegyünk az idén, galambom, Sorrentoba; csak a dolgaimat -befejezzem. Az őszt, meg a tél elejét Olaszországban töltjük. – Ezt -mondtam a feleségemnek s egészen boldoggá tettem vele.</p> -<p>Violáról semmi hírt sem hallottam: nem is vártam. Nem voltam rá -kiváncsi. Annyi büszkeséget tartottam meg magamnak, hogy mint a -leskártolt kártya, ne törődjem a játék folyamával. Engem el nem -ütnek.</p> -<p>Egy levelet még kell kapnom Violától: azt, a melyben tudtul -adja, hogy a mai napon egybekelt Entenfusz csácsári királyi hadnagy -úrral. Ezt megkivánja az etikett.</p> -<p>Mintegy két hét múlhatott el így szép csöndesen lemorzsolgatva, -amidőn egy délelőtt, a hivatalomba kullogva, a házam mögött valami -mazurka lépésben siető lábkopogás tesz figyelmessé. Hátranézek, hát -a kis sánta hordár igyekezik utólérni, egyre piszszegetve. Nekem -szól ez a titkolózó sziszegés? A sánta hordár kétfelé nézett -óvakodva s azzal a sipkája belsejéből egy levelet vett elő s azt -titkolózva a kezembe nyomta. <span class="pagenum"><a name= -"Page_293" id="Page_293">-293-</a></span></p> -<p>A zsebembe nyúltam, «várjon a dijáért!» De az én sántám úgy -elsietett erre, hogy utól nem értem. Hátrafelé még jobban tudott -futni. Talán a «pitts-pátts» jutott az eszébe.</p> -<p>A levél czímzéséről ráismertem az irójára.</p> -<p>Violától jön.</p> -<p>Ezért ugyan kár volt ez a titkolózó kézbesítés; a postával is -lehetett volna küldeni. Nem voltam a tartalmára kiváncsi. Értesítés -a végbement esküvőről. Felöltőm zsebébe dugtam a levelet. Rendes -ember külömben sem szokott utczán jártában levelet olvasni.</p> -<p>Ott is felejtettem aztán a levelet.</p> -<p>Csak amidőn a hivatalból, a póstát aláírva, hazatértem, -gondoltam rá, hogy elővegyem a Viola levelét s elolvassam a banális -tartalmát.</p> -<p>Hát biz az a tartalom nem volt banális.</p> -<p>Ezzel a megszólítással kezdődött: «Mindenem!»</p> -<p>És aztán igen meglepő dolgok következtek benne.</p> -<p>… hogy az a hadnagygyal kötendő házasság tiszta-puszta komédia -volt… a hadnagynak soha eszébe sem volt Violát nőül kérni… nem is -tartott ama látogatása órákig, ahogy a háromszori visszatérésem -alatt elhitették velem; mert utánam rögtön eltávozott: egy -udvariassági vizit volt az egész, semmi más… az egész ember -haszontalan baba, ha egyedül volna a világon, akkor sem kellene -neki.</p> -<p>… azért volt pedig ez a komédia eként szerezve Viola által, hogy -engemet «egy időre» alaposan magára haragítson.</p> -<p>… mivelhogy az egész világ irigykedik rá és kémkedik ellene.</p> -<p>… az volt a czélja, hogy engem magától elriaszszon, s hogy -azután a feleségemmel kibéküljek, a pletykázás, kémkedés -megszűnjék.</p> -<p>… ez mind eléretett; a városi mende-monda új irányt kapott. A -legújabb karikatura az, hogy az Ariadne <span class= -"pagenum"><a name="Page_294" id="Page_294">-294-</a></span> alól -kiszaladt mándrucz hazafutott a mándrucznéjához.</p> -<p>… Violának a szive azonban most is változatlanul az, ami volt, -amiről meggyőződhetem a legelső viszontlátásnál.</p> -<p>… ő tudja nagyon jól, hogy erre az alkalom igen meg van -nehezítve. Az ő szállását éjjel-nappal éber szemekkel őrzik, -ablakokból, boltajtókból, házmester fülkéjéből. Azt hiszi, hogy a -cselédje, a hű Magda is meg van vesztegetve. De még nagyobb -kémkedésnek vagyok én áldozatul hozva. Az egész világ egy nagy -pókháló rám nézve. Akárhol ütődöm egy fonalszálába, a szögletben -ülő pókok értesülnek róla.</p> -<p>… azért ő ezt a furfangos tervet fundálta ki ellenőrizhetlen -találkozásunk számára.</p> -<p>… van Budapesten egy vendéglő, amit nagyon ritkán emlegetnek, a -budai rakóparton van, ablakai a Dunára néznek. Ezt az átellenes -pesti paloták ablakaiból nem lehet kémszemlélni. Ott fog ő ma -délután három órakor reám várni az első emeleti 7-ik számú -szobában. Hogy pedig én teljesen észrevétlenül jöhessek oda, ezt a -fortélyt ajánlja. Ma lesz az árverése az erzsébetfalvai -pusztatelkeknek, melyeket házhelyeknek parczelláztak. Én otthon azt -mondom, hogy délután odamegyek árverezni. Az egész délutánom -szabad, mivelhogy épen ma tartja a jótékony nőegylet a -Margit-szigeten a népünnepélyt, melyen a feleségem valamennyi -hozzátartozó hölgyekkel együtt tevékeny részt fog venni.</p> -<p>… én tehát a kocsisomat a város határáról visszabocsátom, magam -pedig, ahelyett, hogy homokot vásárolni mennék, lekerülök gyalog a -Dunához, ott fölfogadok egy révészt, aki átszállít Budára. Ott -azután nem lát meg senki. Este aztán, a konczert idejére az ó-budai -gőzössel szépen fölrándulhatok a Margitszigetre. Ha kérdik, mit -vettem? – azt mondom, drága volt a homok, s inkább a jótékony -bazárban vesztegetem el a pénzemet. <span class="pagenum"><a name= -"Page_295" id="Page_295">-295-</a></span></p> -<p>… tárt karokkal vár – a «hajdani».</p> -<p>Erre a fordulatra csakugyan nem voltam készen.</p> -<p>Ez a levél egész lelkemet fölzavarta.</p> -<p>Rossz az ember, kedves barátom, nagyon rossz!</p> -<p>Nem jól mondjuk azt: «homo sum!» Adjuk alább! «Animal sum!» Nem -az, hogy «ember vagyok»; «állat vagyok».</p> -<p>A kutyát megverik azért, mert kilopta a húst a fazékból; a jövő -órában megint ki fogja lopni, ha nem látják.</p> -<p>«Canis sum!»</p> -<p>Hogy becsületszavamat adtam? Az igaz. De hiszen titokban marad! -Ez a fődolog. Minden kutyaság szabad, – ha titokban maradhat.</p> -<p>Eszembe jutott minden vérfölforraló, agyszédítő emléke a -multnak.</p> -<p>Hát fölér-e egy órájával a gyönyörnek minden túlvilági -üdvösség?</p> -<p>Blaszfémia!</p> -<p>Tudom, hogy blaszfémia; de nem merném szavazatra bocsátani a -kérdést.</p> -<p>Most tudtam meg, hogy milyen közel van hozzánk a pokol. A -hátunkon hordjuk. Álmunkban rátalálunk s benne ébredünk föl. És -aztán ott maradunk.</p> -<p>Hogy elfelejtettem egyszerre a bölcs életnézeteimet, nem csak a -becsületszavamat, de még a megszégyenülésemet is. Két hétig úgy -jártam a világban, mint az a kutya, akit a szomszéd konyhájában -leforráztak; most egyszerre visszanyerte a kedélyem a -ruganyosságát. Ejh hiszen te még kapós vagy! Nézd, hogy bolondul -utánad a világ szépe!</p> -<p>Nehéz küzdelem volt saját magammal; őszintén megvallom.</p> -<p>Nem mertem a tükörbe nézni; attul féltem, hogy az a másik magam -összegazemberez, vagy legalább is a szemem közé nevet: «hát nem -megmondtam már neked egyszer, hogy szürke a szakállad? Festeni -fogod? Aztán parádés napokon fölveszed a hadnagyi uniformisodat, s -<span class="pagenum"><a name="Page_296" id= -"Page_296">-296-</a></span> pályázol a szekondlájtinántokkal? Fűzöd -magadat, hogy karcsu légy? Parókát viselsz? A szarvaid kilátszanak -alóla! Vén szamár!</p> -<p>Az ebédnél csak ketten voltunk a feleségemmel. A mi hölgyeink -már délelőtt kimentek a Margitszigetre. Pálmának egy kis változása -volt, (az okát is megtudtam később).</p> -<p>Ha csak egy szóval mondja azt a feleségem, hogy gyöngélkedik, a -feje fáj; én bizonyára azt mondom neki: «no hát maradj itthon; az a -népünnepély végbemegy nálad nélkül is; aztán én is itthon maradok, -előveszszük a kártyát s elpikétezünk estig; akkor majd együtt -átmegyünk a szigetre, vagy itthon maradunk, ahogy neked jobban -esik».</p> -<p>De hát Pálma erőltette a jó kedvet; nagyon mutatta, hogy a -rokokó ruháját milyen szörnyen szeretné bemutatni a társaságnak. -Ebéd után egy kissé majd ledül szunyókálni, három óra tájon aztán -megy a gőzhajóhoz, s ki a szigetre.</p> -<p>– Sajnálom, hogy nem kisérhetlek el; de ma van az erzsébetvárosi -parczelláknak az árverezése, oda kell mennem. (Volt pofám azt -elmondani.)</p> -<p>– No csak valami drágán ne hagyj rád veretni valamit.</p> -<p>– Eszemen járok. (Hol van az?)</p> -<p>Aztán megint azt mondta Pálma, hogy még sem fekszik le ebéd -után; inkább rögtön kikocsikázik a gőzhajóhoz; a friss lég a Dunán -jót fog tenni a fejének.</p> -<p>– Aztán majd kérlek küldd vissza a kocsit, hogy elvigyen -Erzsébetfalvára.</p> -<p>Azzal megcsókoltam. És ő nem viszonozta azt egy megérdemlett -pofonnal, s nem vágta a szemem közé ezt a szót: «te Judás!»</p> -<p>Utána néztem a hintónak az ablakból; Pálma a napernyőjével -intett üdvözletet.</p> -<p>Már most hol van az én napernyőm? Az a bizonyos. Az a fehér. -<span class="pagenum"><a name="Page_297" id= -"Page_297">-297-</a></span></p> -<p>Két óra volt délután.</p> -<p>Még egy órát kell várnom.</p> -<p>Gyerekkorom óta még így nem környékezett félelem, mint e -perczben.</p> -<p>Az inasom bejött jelenteni, hogy itt van Nachtigallné -asszonyság, valamit akar nekem mutatni.</p> -<p>Ejh, de jókor hozza ide a – fátum! Jöjjön be! Megveszem, akármit -hozott.</p> -<p>A kis fürge zsidó asszony bependeredett az ajtómon, jónapot -kivánt és szokás szerint nyájasan mosolygott. Ezeknek a -házalónőknek már oda van fagyva a mosolygás az arczukhoz.</p> -<p>– Nos, Nachtigallné, hát mit hozott?</p> -<p>– Egészen önnek való dolgokat. Legelőször iz ezt.</p> -<p>Azzal kivett a kézi táskájából egy kis nyeles tükröt, -elefántcsont rámája volt; de egészen egyszerű. Azt mondta, ez a -Cagliostro tükör.</p> -<p>– Hát mi különöset látok én ezen a tükrön?</p> -<p>– Nézzen csak bele.</p> -<p>– Magamat látom benne.</p> -<p>– Egy holt embert lát ön benne, akit maholnap el fognak temetni, -– suttogá, de erősen hallhatólag.</p> -<p>– Madame!</p> -<p>– Ön útban van, hogy magát semmivé tegye. Én azért jöttem, hogy -önnek a kezét megkapjam, mielőtt az örvénybe lezuhanna.</p> -<p>– Mit akar ezzel mondani?</p> -<p>– Azt, hogy a Violával való dolga mind tudva van. Tudja a -felesége. S tudják ezek az asszonyok valamennyien.</p> -<p>– Ezek mind túlhaladott álláspontok. Multak dolga, a mi ki van -egyenlítve, – mondám én, leülve a karszékembe anélkül, hogy az -asszonyságot megkinálnám, hogy foglaljon helyet.</p> -<p>– Értem. Az üzletvilágban úgy hivják azt, hogy «Kiegyenlítési -eljárás». A hitelezők beérték a kinált perczenttel: <span class= -"pagenum"><a name="Page_298" id="Page_298">-298-</a></span> a -kridát megszüntették! ujra lehet kezdeni az üzletet. De ugyan nem -ütött önnek szeget a fejébe, hogy ki lehetett az a kém, aki mint az -árnyék követte önt mindenüvé s a legpontosabb értesítéseket küldözé -a világ minden részéből az ön nejének?</p> -<p>– Nem értem rá ezeken törni a fejemet.</p> -<p>– Most pedig még kevésbbé ér ön rá, mert az idő drága. Két óra -már elmult s önnek három órakor új légyottja van Violával! Budán, a -Széchenyi hotelben.</p> -<p>De már erre a szóra fölugrottam a székemből.</p> -<p>– Ki mondja azt?</p> -<p>– Egy levél, melyben az ön nejét előre értesítik erről a -légyottról, s amit nekem is megmutattak.</p> -<p>Elállt a szavam.</p> -<p>– Nem akar ön nekem hinni? Hát győződjék meg róla a saját -szemeivel. Az ön neje vett tőlem egy antik kasszettet -bösztörzárral, amihez nem szolgál kulcs; fortélylyal nyilik föl. A -szekrényke itt áll a neje szobájában; én tudom a nyitját. Ott -vannak e bizonyos levelek.</p> -<p>Azzal megfogta a kezemet Mirrha s áthurczolt a nőm szobájába. -Percz alatt kinyitotta a ládikó tetejét s a legfelső levelet -kivette a halmazból.</p> -<p>– Itt van, olvassa ön,</p> -<p>A levél görög irásjegyekkel volt irva, ami a kézvonást -fölismerhetlenné teszi. Ez állt benne.</p> -<p>«Önnek férje ma délután 3 órakor találkozni fog Violával Budán a -Széchenyi vendéglőben a 7. számu szobában.»</p> -<p>Meg voltam dermedve.</p> -<p>Honnan jön ez az árulás?</p> -<p>Nem mondtam ki, de az arczomról lehetett olvasni.</p> -<p>Mirrha összecsapta a kezeit.</p> -<p>– És ön még most sem találja ki, hogy ki az a rejtélyes -detektiv, a ki önnek minden lépését a tilalmasban elárulja?</p> -<p>A fejemet ráztam. Fogalmam sincs róla.</p> -<p>– No már igaz az, hogy a jogtudósoknak nincsen fantáziájuk. -<span class="pagenum"><a name="Page_299" id= -"Page_299">-299-</a></span> Hát ugyan ki irhatta volna ezeket a -tudósításokat más, mint maga Viola?</p> -<p>– Viola? Badarság! Hogy ő maga magát rágalmazza? Miért tenné -ezt?</p> -<p>– Azért, hogy önt elválaszsza a nejétől, s aztán felegül vétesse -magát önnel.</p> -<p>Ez megint egyszerre olyan világosságot gyujtott körülöttem, hogy -egészen elvakultam bele. Hisz ez egyszerű és világos dolog!</p> -<p>– Hallja csak, mi van ön ellen mai nap készülőben? Az ön neje -nem ment a Margitszigetre, hanem kiszállt a gőzösrűl a várbazárnál -s fölment a vendéglőbe. A 8-as számú szobában már ott vár rá a két -tanuja: az egyik Angiolina D’Istria, a másik Nikkelné asszonyság. A -pásztoróra közepén, amit az ön számára rendeztek, fölnyilik az -oldalajtó, s önnek a vétke két tanu által hitelesen bizonyítva -lesz. Nyilvános botrány lesz belőle; a válóperhez kész az alap. Nem -lesz nagy baj. Ön is jól jár vele, a felesége is, meg Viola is. Már -addig, a meddig. Csakhogy egy olyan alakra nézve, mint ön, a kinek -az állása a renomméjával együtt emelkedik, vagy elbukik: egy ilyen -botrány egyértelmű az eltemettetéssel. Hát nem jól mondtam-e, hogy -egy holt embert lát ön abban a tükörben, akit ma temetni visznek? A -nevetséggé lett ember: mumia, ön pedig az fog lenni: egy bácsi, aki -fiatal feleséget vesz – a hadnagyoknak.</p> -<p>Nekem a veríték csorgott a homlokomról. Lázban voltam a -fölháborodástól. Hát azok mind, a kikről azt hittem, hogy -szeretnek, összeesküdtek-e ellenem, hogy elbuktassanak? – De hát -nem megcsaltam-e valamennyit? – Csak ez az egyetlen lény, ez a -Mirrha, ez a házaló zsidóasszony volt hozzám könyörületes. – Igaz, -hogy azt nem csaltam meg soha.</p> -<p>Letörültem az arczomról a verítéket, keserűn fölkaczagva.</p> -<p>– De hát én nem fogok odamenni. <span class="pagenum"><a name= -"Page_300" id="Page_300">-300-</a></span></p> -<p>Erre aztán a Mirrha diadalmasan nevetett fel.</p> -<p>– Dehogy nem fog ön odamenni? Ezt tudva, fog ön csak igazán -elmenni a légyottra. Nézzen csak ide. Én a régiségeimből nem csak -azt a Cagliostro-tükröt hoztam el az ön számára, hanem ezt a -tárczát is.</p> -<p>Azzal a kézitáskájából kihúzott egy kopott pénztárczát.</p> -<p>– Ismeri ezt?</p> -<p>– Igen. Ez az én katonakorombeli bugyillárisom.</p> -<p>– Ezt ott hagyta ön nálam emlékül. És még holmi apró-cseprő -ereklyéket, amikről ön rég megfeledkezett, de a miket én gondosan -megtakargattam. Tudja, az ilyen régiségkufár mindent megtartogat, -míg eljő rá a kedvező idő. Most itt van. Nézzen ön csak abba a -tárczába. Találni fog benne valamit. S abból a valamiből kitalálja, -hogy mi módon vágja ki magát ebből a kelepczéből?</p> -<p>Én fölnyitottam a tárczát. Láttam, mi van benne. Azzal elkezdtem -nevetni, mint aki az eszét vesztette. Azzal végeztem, hogy kezet -csókoltam a Mirrhának. Még soha kézcsók jobban meg nem volt -érdemelve.</p> -<p>– El fogok menni a légyottra!</p> -<p>S azzal zsebembe dugtam azt a kopott tárczát. Kincsek voltak -abban rám nézve!</p> -<p>A kocsim visszaérkezett a gőzhajótól. Dehogy csináltam én azt a -nagy teketóriás útat, ki a Rákosra, aztán csónakkal át Budára! -Egyenesen áthajtattam a lánczhidon, a budai vendéglőig. Lásson meg -akárki! A kocsisnak azt hagytam meg, hogy várjon rám, amíg -visszatérek, a szögleten. Rátaláltam a 7. számu ajtóra.</p> -<p>Viola előre sietett azt kinyitni előttem. Hüledezve kérdezé:</p> -<p>– Ön egyenesen jött ide a saját kocsiján? Láttam az -ablakból.</p> -<p>– Láthatta más is.</p> -<p>És aztán figyelmeztettem rá, hogy ne igen közelítsen hozzám, -mert borzasztó náthám van: ráragad.</p> -<p>– Félek, hogy elárulnak bennünket. <span class= -"pagenum"><a name="Page_301" id="Page_301">-301-</a></span></p> -<p>– Bánom is én.</p> -<p>– A világ nyelve rossz.</p> -<p>– Majd teszek róla, hogy megjavítsam. Nem fogok titkolózni -többé.</p> -<p>Viola összeborzadt.</p> -<p>– De én félek a botránytól.</p> -<p>Úgy tettem, mintha elhinném. Aztán rátértem a tulajdonképeni -érdemleges tárgyára az idejövetelemnek. Mert, hogy nem enyelegni -jöttem ide, azt az első rámtekintésből megértette. Mi volt az a -komédia azzal az Entenfuszszal? Ez a kérdés.</p> -<p>Ő aztán a karomba fogózott s elkezdte mesélni a dolgot, alá s -föl sétálva velem a hosszú szobában; tele volt a kompozicziója -ellenmondásokkal, képtelenségekkel. A vége az a megnyugtató adat -volt, hogy a hadnagyot tranzferálták már Kninbe, valahová a -morlákok közé, ahová csak gyalogút vezet. De hogyha tele volna is -Budapest házasulandó hadnagyokkal, s azok mind ő érte epednének is, -ő engem föl nem cserélne egygyel is közülök, mert én vagyok ránézve -minden: mult, jelen és jövendő.</p> -<p>Ezt olyan hangosan mondá, hogy a szomszéd szobában is meg -lehetett hallani. Én gondosan megóvtam a számat attól, hogy valamit -közbeszóljak.</p> -<p>Nekem éles hallásom van. Észleltem, hogy a szomszédban suttogás, -tipegés, selyemruhák ismeretes frufruja kisért.</p> -<p>A két ellenséges asszony azt akarta, hogy be kell várni, míg egy -gyöngédebb természetű jelenet fejlődik ki közöttünk; de Pálma nem -egyezett bele; neki elég volt az is, hogy én, a becsületszavamat -megszegve, eljöttem a Viola találkozójára. Sietteté a -katasztrófát.</p> -<p>A két szobát összekötő ajtó zárjában egyszerre csak -kulcsnyikorgás hangzott.</p> -<p>– Szent atyám! – sikolta föl Viola. – El vagyok árulva! Ránk -törnek! – S azzal a két kezével a szivéhez kapott s odaájult a -karjaim közé. Az ajtó ki volt már nyitva; de még egy pamlag állt az -útjában. <span class="pagenum"><a name="Page_302" id= -"Page_302">-302-</a></span></p> -<p>Én szépen elhelyezém az alélt hölgyet egy karszékba s aztán -elhúztam a pamlagot az ajtó elől, hadd táruljon az föl egészen.</p> -<p>A három hölgyalak ott állt egy csoportban. A wallkürök!</p> -<p>Passiflora büszkén, fölemelt fővel, karjait mellén összefonva, -lehunyorított szempillákkal, Brünhildi pózban állt előttem; -Hesperis ellenben kárörvendő vigyorgással mutatott az elalélt -leányzóra, a szemének a fehérét lehetett látni, amint lefelé -forogtak, maga volt a boszuálló Erynnis. Csak Pálma tartotta meg -szelid, méltóságos nyugalmát.</p> -<p>– Uram! – szólt hozzám reszkető hangon. – Ön nekem azt mondta, -hogy ezt a hölgyet férjhez adta és soha többet vele találkozni nem -fog. Becsületszavára mondta.</p> -<p>– Úgy van – szóltam én teljes nyugalommal. – De ez egyszer mégis -kellett vele találkoznom, hogy tudassam vele a szülőinek a nevét, -amire szüksége van – az egybekelésnél.</p> -<p>– No! És hát kik a szülői Viola kisasszonynak? – kérdé -Pálma.</p> -<p>Én szépen kihúztam a zsebemből azt a kopott pénztárczát s -kiszedtem belőle a Mirrha által megőrzött ereklyéket.</p> -<p>– Az anyja Viola kisasszonynak ez az asszonyság itt: -(Passiflorára mutattam) – az atyja pedig én vagyok; – ahogy -meggyőződhetel róla ebből a hozzám irt levélből, ebből a kettős -arczképből s ebből a keresztlevélből, melyben az üres rubrikába e -tisztelt hölgy sajátkezüleg irta be az én nevemet.</p> -<p>De nem a feleségem arczára voltam én kiváncsi, amíg az -ereklyéket átnyujtottam neki; hanem a Passifloráéra. Az egy percz -alatt hétféle szint és kifejezést váltott; elsápadt, elvörösödött, -ijedtség, boszuság, szégyen és düh váltakoztak rajta; egyszer csak -kitört az ajkain ez a mondás: <span class="pagenum"><a name= -"Page_303" id="Page_303">-303-</a></span></p> -<p>– De hiszen nem…</p> -<p>De mielőtt tovább mondhatta volna, összetalálkozott a tekintete -Nikkelnéével s a torkába fagyott tőle a folytatás. Az a Meduza -ábrázatja volt.</p> -<p>Nikkelné odaugrott hozzá s megkapta a kezét.</p> -<p>– Mit akar ön azzal mondani, hogy «de hiszen nem…?»</p> -<p>Hesperisnek nagy ösztöne volt a találgatáshoz.</p> -<p>Pálmának az arcza pedig egészen kiderült a három ereklyének a -megszemlélése után. Mind a hármat a keblébe dugta s aztán felém -nyujtá a jobbját, e rövid szóval: «jól van!»</p> -<p>Erre a fordulatra Viola is egyszerre magához tért az -elájulásból. A szerepe megváltozott.</p> -<p>Pálma odajárult hozzá, megcsókolá a leánynak a homlokát s -megfogta a kezét.</p> -<p>– Hát te az én uramnak a leánya vagy, akkor ott van mellettem a -helyed. Ezentul az én házamnál fogsz lakni.</p> -<p>Viola térdre esett és csókolta Pálmát, ahol érte.</p> -<p>– Itt van a kocsim! Mehetünk együtt, – mondám én.</p> -<p>Mikor Violának föladtam a vállára a lebernyeget, azt súgta:</p> -<p>– Nekem így még jobban tetszik. – Szépen kezet csókolt – -nekem.</p> -<p>S aztán kocsikáztunk végig a városon együtt hárman. A leány a -szemközti ülésen, ahogy a családi regula elészabja.</p> -<p>A két, tanunak hozott, hölgyet ott hagytuk; azoknak még nagy -vitájuk volt egymással azon kérdés fölött, hogy «mit akart ön azzal -mondani, de hiszen nem…?»</p> -<hr class="tb" /> -<p>Néhány nap mulva nagy családi ünnepet ültünk.</p> -<p>Ott voltak valamennyien.</p> -<p>A toasztoknál még Iringót is behivtuk, ő is koczintson -<span class="pagenum"><a name="Page_304" id= -"Page_304">-304-</a></span> velünk. A Mirrhát extra én magam -sajátkezüleg irt levélben hivtam meg.</p> -<p>Mikor aztán a jókedvű asztaltársaság szétoszlott, magam is a -szobámba mentem, utánam jött Adelphe Philine: az áldását rám -adni.</p> -<p>– Nos uram, hát most már van önnek nyolcz hölgy a házánál; azok -között egy felesége, egy leánya, hét szeretője és hat -Swiegermuttere.<a name="FNanchor_8" id="FNanchor_8"></a><a href= -"#Footnote_8" class="fnanchor">8)</a> Hát meg van ön velem -elégedve?</p> -<p>E szerint ezt a regényt Amarillis csinálta nekem!</p> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="footnotes"> -<h2>Lábjegyzetek.</h2> -<div class="footnote"> -<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href= -"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Kérek minden fő- és -felelős és segédszerkesztőt, korrektort és revizort, inkluzive -metrompázsot, ki ne korrigálják ezt a szót «sóvinistának»: mert -Chauvin tulajdonnév, s azoknál meg kell tartanunk az idegen -betürakást: nem irhatjuk Cassagnacot <em class= -"gesperrt">Kasszanyaknak</em>, Lady Macbethet <em class= -"gesperrt">lédi Mekbesznek</em>.</p> -<p><a name="Footnote_2" id="Footnote_2"></a> <a href= -"#FNanchor_2"><span class="label">2)</span></a> Igy hivják tréfásan -a lábakat.</p> -<p><a name="Footnote_3" id="Footnote_3"></a> <a href= -"#FNanchor_3"><span class="label">3)</span></a> Máig is nevethetném -rajta, mikor ezt a szót leirom. A magyar lapok egy akkoriban -megjelent katonai brochuret, melynek az volt a czíme «Arkolay», -kegyetlenül leszidtak. Egy magyar nevű ember! Ilyen schwarzgelb -munka szerzője. Pedig hát ez a név Arkolay nem egy tekintetes úrnak -a neve, hanem egy minden tüzérségi tudományt magában foglaló -kollektiv czím.</p> -<p><a name="Footnote_4" id="Footnote_4"></a> <a href= -"#FNanchor_4"><span class="label">4)</span></a> Ceres és Bacchus -nélkül fázik Venus.</p> -<p><a name="Footnote_5" id="Footnote_5"></a> <a href= -"#FNanchor_5"><span class="label">5)</span></a> (Betüszedő úrnak: -Kérem a felkiáltójelet lefelé fordítani, hogy suttogó jel legyen -belőle.)</p> -<p><a name="Footnote_6" id="Footnote_6"></a> <a href= -"#FNanchor_6"><span class="label">6)</span></a> Én mind ezt nem -fantázia után diktálom; nekem (később) úgy pipaszónál, kedélyes -ebéd után maga a septemvir mondta el az egész történetet minden -párbeszédestől.</p> -<p><a name="Footnote_7" id="Footnote_7"></a> <a href= -"#FNanchor_7"><span class="label">7)</span></a> «Lepedő» = 1000 -frtos bankó.</p> -<p><a name="Footnote_8" id="Footnote_8"></a> <a href= -"#FNanchor_8"><span class="label">8)</span></a> Van erre magyar szó -kettő is, de egyik sem csikorog ilyen szépen.</p> -</div> -</div> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<p><span class="pagenum"><a name="Page_305" id= -"Page_305">-305-</a></span></p> -<h2>TARTALOM.</h2> -<ul class="TOC"> -<li>Előszó <span class="ralign"><a href="#Page_1">1</a></span></li> -<li>«Iringo» <span class="ralign"><a href= -"#Page_33">33</a></span></li> -<li>Fritillária <span class="ralign"><a href= -"#Page_57">57</a></span></li> -<li>Passiflora <span class="ralign"><a href= -"#Page_96">96</a></span></li> -<li>Mirrha <span class="ralign"><a href= -"#Page_131">131</a></span></li> -<li>Hesperis <span class="ralign"><a href= -"#Page_163">163</a></span></li> -<li>Pálma <span class="ralign"><a href= -"#Page_212">212</a></span></li> -</ul> -<hr class="chap" /> -<div class="chapter"></div> -<div class="transnote"> -<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p> -<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p> -<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p> -<table summary="Javítások"> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_175">175</a></td> -<td>zsebében</td> -<td>zsebében)</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_188">188</a></td> -<td>mozdítaní</td> -<td>mozdítani</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_189">189</a></td> -<td>kífejezhető</td> -<td>kifejezhető</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_229">229</a></td> -<td>En abszolválni</td> -<td>Én abszolválni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_244">244</a></td> -<td>megszabadítottem</td> -<td>megszabadítottam</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_248">248</a></td> -<td>kiokoskodní</td> -<td>kiokoskodni</td> -</tr> -<tr> -<td class="tdr"><a href="#Page_284">284</a></td> -<td>félíg nyitott</td> -<td>félig nyitott</td> -</tr> -</table> -</div> -<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK DE KÁR MEGVÉNÜLNI! ***</div> -<div style='text-align:left'> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Updated editions will replace the previous one—the old editions will -be renamed. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United -States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg™ electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG™ -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. -</div> - -<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br /> -<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br /> -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -To protect the Project Gutenberg™ mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase “Project -Gutenberg”), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg™ License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg™ -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg™ electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg™ electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person -or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.B. “Project Gutenberg” is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg™ electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg™ electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg™ -electronic works. See paragraph 1.E below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (“the -Foundation” or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg™ electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg™ mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg™ -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg™ name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg™ License when -you share it without charge with others. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg™ work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg™ License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg™ work (any work -on which the phrase “Project Gutenberg” appears, or with which the -phrase “Project Gutenberg” is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: -</div> - -<blockquote> - <div style='display:block; margin:1em 0'> - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most - other parts of the world at no cost and with almost no restrictions - whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms - of the Project Gutenberg License included with this eBook or online - at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you - are not located in the United States, you will have to check the laws - of the country where you are located before using this eBook. - </div> -</blockquote> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.2. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase “Project -Gutenberg” associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg™ -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.3. If an individual Project Gutenberg™ electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg™ License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg™ -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg™. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg™ License. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg™ work in a format -other than “Plain Vanilla ASCII” or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg™ website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original “Plain -Vanilla ASCII” or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg™ License as specified in paragraph 1.E.1. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg™ works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg™ electronic works -provided that: -</div> - -<div style='margin-left:0.7em;'> - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg™ works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg™ trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, “Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation.” - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg™ - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg™ - works. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - </div> - - <div style='text-indent:-0.7em'> - • You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg™ works. - </div> -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg™ electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg™ trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg™ collection. Despite these efforts, Project Gutenberg™ -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain “Defects,” such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the “Right -of Replacement or Refund” described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg™ trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg™ electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you ‘AS-IS’, WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg™ electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg™ -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg™ work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg™ work, and (c) any -Defect you cause. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg™ -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg™’s -goals and ensuring that the Project Gutenberg™ collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg™ and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org. -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation’s EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state’s laws. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation’s business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation’s website -and official page at www.gutenberg.org/contact -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ depends upon and cannot survive without widespread -public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state -visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate -</div> - -<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'> -Section 5. General Information About Project Gutenberg™ electronic works -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg™ concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg™ eBooks with only a loose network of -volunteer support. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Project Gutenberg™ eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -Most people start at our website which has the main PG search -facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. -</div> - -<div style='display:block; margin:1em 0'> -This website includes information about Project Gutenberg™, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. -</div> - -</div> - -</body> -</html> diff --git a/old/66214-h/images/cover.jpg b/old/66214-h/images/cover.jpg Binary files differdeleted file mode 100644 index faf9a0e..0000000 --- a/old/66214-h/images/cover.jpg +++ /dev/null |
