As captured January 23, 2025

6 files changed, 28183 insertions, 14512 deletions

diff --git a/66200-0.txt b/66200-0.txt
index 42a2040..90a968c 100644
--- a/66200-0.txt
+++ b/66200-0.txt
@@ -1,6900 +1,6528 @@
-The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába, by Wilhelm

-Jerusalem

-

-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and

-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions

-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms

-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at

-www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you

-will have to check the laws of the country where you are located before

-using this eBook.

-

-Title: Bevezetés a filozófiába

-

-Author: Wilhelm Jerusalem

-

-Translator: Aladár Schöpflin

-

-Release Date: September 1, 2021 [eBook #66200]

-

-Language: Hungarian

-

-Character set encoding: UTF-8

-

-Produced by: Albert László from page images generously made available by

-             the Library of the Hungarian Academy of Sciences

-

-*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***

-

-KULTURA ÉS TUDOMÁNY

-

-BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA

-

-IRTA Dr JERUSALEM VILMOS

-

-FORDITOTTA SCHÖPFLIN ALADÁR

-

-BUDAPEST, 1916

-

-FRANKLIN-TÁRSULAT

-

-MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA

-

-KIADÁSA

-

-BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA

-

-IRTA

-

-Dr JERUSALEM VILMOS

-

-A HARMADIK NÉMET KIADÁS UTÁN FORDITOTTA

-

-SCHÖPFLIN ALADÁR

-

-BUDAPEST, 1916

-

-FRANKLIN-TÁRSULAT

-

-MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA

-

-KIADÁSA

-

-FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.

-

-

-

-

-ELSŐ FEJEZET.  A filozófia jelentősége és állása.

-

-

-1. §. A filozófia fogalma és feladata.

-

-Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal, hogy a

-mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás eredményeit

-egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse, amely alkalmas

-arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély követelményeit

-kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja kezdettől fogva az volt,

-hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson. A tartalom és módszer minden

-különbözősége mellett ez minden filozófiai rendszer összekötő kapcsa.

-Ebben az értelemben tehát a filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek

-azonban folytonos és szoros érintkezésben kell lennie az egyes

-tudományokkal és ezeknek eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan

-filozófia, amely a tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna

-szemben, uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,

-manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia mindig az

-egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes szellemi munka

-által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a részleteket, melyeknél

-egyebet még a tudományosan kitágult tapasztalat sem nyújthat, egésszé

-gondolja végig. Az egészre irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az

-ész szükségérzete, hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete

-is. Egészet akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes

-természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és benne

-életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk átfoglalni, azt

-is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az ember, mit csinál

-benne és mi legyen benne. A kedély követelményei mint

-kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az egyetemes

-történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt kívánnak egy

-világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen kiegészítő

-munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan tudományos lenni,

-feladata azonban fölébe nő a tudománynak.

-

-

-2. §. A filozófia lélektani eredete.

-

-Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az emberi

-természetben. Legprimitivebb formája a _csodálkozás_ érzése, melyet már

-_Plato_ és _Aristoteles_ is a filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az

-érzés akkor keletkezik, mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem

-bírunk világképünk keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran

-félelem kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel

-ellenségesnek. De e mellett a mondhatni _praktikus_ csodálkozás mellett

-már kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem

-kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne nevezni.

-A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás és az élet

-fenntartása céljából hozunk működésbe, olyan funkcióvá fejlődik, mely

-tevékeny akar lenni akkor is, ha nem szorít erre közvetlen praktikus

-szükség. Így a gyermeknél a csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és

-aztán naiv kérdésekben nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél

-tudományos kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus

-csodálkozás elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen

-csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a tradició

-révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt öntudatlanul

-elsajátítottunk magunknak, éretté vált gondolkozásunkat már nem bírja

-teljesen kielégíteni. Most azon csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt,

-mert új világításban tűnik fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a

-_mindennapin_, az _ismerten_ és _hagyományoson_ a filozófia

-tulajdonképeni kezdete.

-

-Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy másik

-ősténye. Ez a _tudatunk egységének az érzése_. Ahogy mindegyikünk

-egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát, mely dacára

-legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az emberi világhoz és

-dacára énünk nagy változásainak, melyeket a természetes fejlődés hoz

-magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül egy egésznek és ugyanannak érzi

-magát, ép úgy igyekszünk a világot is, amely körülvesz, egységes alapból

-megérteni és mint egészet felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan

-tanusítja magát minden filozofálás föntebb megadott céljában.

-

-Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos kutatás

-következtében, annál nehezebbé válik a sokféleségben megtalálni az

-egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai csodálkozás egyre új

-táplálékot és az egység szükségérzete annál erősebbé válik. Ennélfogva

-bizonyosan lehet állítani, hogy dacára az energikus elutasításnak és

-dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek a filozófiai spekuláció a

-speciális tudományok részéről gyakran ki van téve, a filozófiai

-megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha a konstruált filozófiai

-rendszerek egyike sem elégít is ki tartósan, _Schiller_ ismert szavai

-szerint maga a filozófia mindig meg fog maradni.

-

-

-3. §. A filozófia történeti eredete.

-

-Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát. A XIX.

-század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az egyiptomiak, a

-perzsák és különösen az indusok terjedelmes és gyakran nagyon mély

-filozófiai spekulációjával. A nyugati gondolkodás fejlődésére azonban,

-ha nem veszünk számba néhány, csekélyszámú XIX. századi gondolkozót,

-csak a _görög_ filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,

-sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt megtermékenyítette

-és történelmi hatásában még mindig nem ért véget. Itt állították fel

-először azokat a problémákat, amelyekkel még ma is foglalkozunk, itt

-találták meg először azokat a gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is

-operálunk. A görög filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen

-a problémák mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve

-különösen tanulságos is.

-

-Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol az élénk

-kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó jóllét pedig ráérő

-időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők voltak a filozófiai

-ösztön kifejlődése számára való pszichologiai feltételek. Ott kezdődik

-Krisztus előtt 600 körül _Thales_-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a

-világrejtély megoldásán fáradoztak.

-

-A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e. ötödik

-század vége óta van tanuságunk. A _philosophia_ görög szó valószínűleg a

-_philosophein_ igéből van levezetve s ez annyit jelent, mint

-megismerésre törekedni és pedig merő tudásvágyból, anélkül, hogy az

-ember amellett valami praktikus célt tartana a szeme előtt. A névnek

-ebben a keletkezésében egyúttal szimbolikusan benne rejlik az a

-jelentőséges igazság, hogy a filozófiában a filozófálás a legfontosabb.

-Nem a fáradságosan elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló

-küzdés itt az értékes.

-

-Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való kérdésben

-a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan, melyekből részben

-maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt mindjárt tárgyaljuk a

-filozófia és vallás közötti viszonyt.

-

-

-4. §. Filozófia és vallás.

-

-A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással. Közös

-mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy egységes képpé

-egészítsék ki, közös továbbá, különösen kezdeteikben, a naiv bizalom a

-gondolkodás és alakítás erejében és az erős hit saját gondolkodási és

-fantázia tevékenységünk alkotásaiban. _Plato_ nem hisz kevésbbé

-szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek a

-halál utáni életben.

-

-Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az alkotó

-és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz arra, hogy

-minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos képzetek továbbá

-a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél fogva tartják fenn

-hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos hittételek örökölt közkincs,

-melyet senkinek sem szabad büntetlenül érinteni vagy épen lerombolni. A

-filozófiában ellenben az emberi szellem saját erejéből és az azelőtt

-hittre való tekintet nélkül akar a világban tájékozódni s így akarja a

-világ lényegét megérteni. A vallás tehát természeténél fogva

-_autoritativ_ és _szociális_, a filozófia ellenben _kritikai_ és

-_individualisztikus_.

-

-Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási

-tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az

-ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. _Xenophanes_ szemükre veti a

-homéroszi isteneknek az emberhez való hasonlóságukat és emberi

-gyöngéiket, _Protagoras_ nem tudja, vannak-e egyáltalán istenek,

-_Epikurosz_ pedig meghagyja ugyan az istenségeket mint ideális alakokat,

-de megvon tőlük minden befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már

-meglehetős korán kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia

-egyesítésére. _Plato_ és _Aristoteles_ spekulativ úton jutnak rá egy

-egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát különbözőképen

-határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték a hagyományos isten és

-hős-mondákat allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe

-beilleszteni. A zsidó alexandriai _Philo_ (szül. 20. Kr. e.) allegorikus

-magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy

-merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység sokféleképen

-használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és védelmére, azután

-tanításainak formulázására filozófiai gondolkodó-eszközöket, de a hitet

-határozottan a tudás fölébe helyezi. A középkor skolasztikus

-filozófiájában aztán energikus kísérlet történik arra, hogy a keresztény

-vallás dogmáit filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy

-nem minden dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre

-különválasztják a _természetes_ és _kinyilatkoztatott_ theologiát

-(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz tartozik,

-azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján hinni kell. A

-látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán belül is ismét

-feltámad.

-

-Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó

-természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika volt

-rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a megfigyelést és

-kísérletet, mint az empirikus megismerés legbiztosabb forrásait, míg a

-mathematika a föltétlenül érvényes, a tapasztalattól látszólag teljesen

-független igazságok rendszerét nyújtja, melyek magából az észből

-merítetteknek látszanak. Telve a megerősödött megismerőképességbe vetett

-önbizalommal, a filozófia hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon

-a vallási problémákkal szemben és ezek még ma is buzgó elmélkedés

-tárgyai.

-

-A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres

-agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a

-tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és

-különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos

-képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így ezek az

-emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.

-

-A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad eleve mint

-kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a lehetőségét, hogy

-a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat olyan eredményekre jut,

-amelyek tisztult vallási képzetekkel megegyeznek. Bizonyos, hogy a

-filozófiai spekuláció az ókorban és a jelenben igen sokkal járult hozzá

-a vallásos képzetek tisztázásához és ezeket theoretikus és praktikus

-tekintetben közelebb hozta a tudományos világnézethez. Bizonyos azonban

-az is, hogy a filozófia egy olyan általános és a kultúréletbe olyan

-mélyen belenyúló jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül.

-Az összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi

-évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és

-egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe kell

-őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától átvezet a

-filozófia és az egyes tudományok közötti viszony kérdésére.

-

-

-5. §. Filozófia és tudomány.

-

-A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a theoretikus

-tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való törekvés a filozófiának

-ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé. Különösképen a tudományos

-természetszemlélet itt még teljesen a filozófusok feladata. Ennek a

-fejlődésnek tetőpontját s egyúttal fordulópontját az ókorban

-_Aristoteles_ jelenti, aki korának egyetemes tudását egyesítette magában

-és összefoglalólag feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok

-specializálódása és egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a

-folyamat csak lassan és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli

-megfeszített munkában az emberi szellem lassankint megtanulta, hogy

-megfigyelt tényekből levonja a történés törvényeit s e törvények által

-értse meg a természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a

-munkának mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli

-anyag gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök

-találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor

-egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes

-területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden

-tudás összefüggése elvész.

-

-Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második felében

-az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv mutatkozik minden

-filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az ellenszenvnek az alapja ismét

-abban van, hogy a filozófia hosszú időn át mint a tudományok királynője

-akart szerepelni s szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden

-tudás legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még

-természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy az

-utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment, hogy

-pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket letagadott és

-lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a filozófiai

-rendszerbe.

-

-Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel kivált

-_Hegel_ és iskolája lépett fel, a természettudománynak érvényesítenie

-kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia arra, hogy a

-megfigyelés és kísérlet útján talált tények és törvények minden

-filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel bírnak. Sőt inkább az így

-talált tények adják azt az alapot, amelyen a tudományos filozófiának

-tovább kell építeni.

-

-Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány és

-technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy többségénél azt a

-véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől megfigyelésen és

-kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási mód vezet

-megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben minden

-filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen játéknak

-tekintendő.

-

-A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is alkalmazásba

-vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki feladatukul. A nyelv,

-a vallás, az erkölcs és minden szociális intézmény fejlődését

-statisztikai és összehasonlító módszerrel kutatták és kutatják ma is és

-itt is érvényesül a tények kultuszának és a spekuláció megvetésének egy

-neme.

-

-A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint nem

-egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata abban áll,

-hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő jelenségeket

-lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz iránt, amivel mi

-önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a törekvés, hogy a folyamatokat,

-amint tényleg végbemennek, lehetőleg híven másoljuk le

-gondolkodásunkban, mint módszertani szabály minden tudományos kutatás

-számára rendkívüli fontosságú és ezért nem lehet elég gyakran elménkbe

-vésni.

-

-Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe

-foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak

-megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból semmiféle

-módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy minden

-úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell megformálni,

-hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos kutatásnak észrevevésünk és

-gondolkodásunk bizonyos általános tulajdonságai szolgálnak alapjául s

-csak ezek teszik lehetségessé a kutatást, A tudománynak továbbá sohasem

-egyes tények megismerése a célja, hanem a történés törvényeinek a

-megismerése és így minden egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a

-tudomány nevet, az egészre kell függesztenie tekintetét.

-

-Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan felismerhető az

-utóbbi években az egyes speciális tudományok művelőinél. _Wilhelm

-Ostwald_ a kémikus, Lipcsében felolvasásokat adott ki a

-természet-filozófiáról és folyóiratot is indított _Annalen der

-Naturphilosophie_ (a természetfilozófia évkönyvei) címmel s a

-folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a tudományos kutatás általános

-kérdéseit megvitassa és a tudományos módszerekről és megismerési

-értékükről vizsgálatokat indítson. A történetkutatók is belefáradtak,

-hogy csupán csak adatokat gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy

-megragadják a történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel

-által megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a

-tények lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől

-lakott föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal

-szélesebb alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig

-vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga. Eszerint

-nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint a valamely

-speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen általánosabb és mélyebb

-problemákig előrehatolni a filozófikus elmének sürgető szükséggé válik.

-

-Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai

-vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a filozófia

-vagy sem? Feleletül _Schiller_ egy szavát lehetne variálni. _Schiller_ a

-maga _Die Künstler_ című költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem

-kevésbbé költemény, ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé

-tudomány azért, mert több mint tudomány.

-

-A filozófia tudomány, mert tudományos alapon és tudományos

-kutatóeszközökkel dolgozik. _Több_ a tudománynál, mert a tapasztalatot

-nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is kénytelen és mert céljának, a

-harmónikus világnézetnek elérésén a fantáziának és a kedélynek is közre

-kell működnie. A jelenkor filozófusának az az elutasíthatatlan

-kötelezettsége, hogy a tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy

-kiterjedésben elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a

-gondolkozási eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak.

-Ezekkel a tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy

-legyen az a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a

-tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy egésszé

-szemlélje és foglalja össze.

-

-Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított világnézetben

-azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér a győzelemben vagy

-a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a hit egy neme kedvessé és

-értékessé lesz. Ez az a pont, ahol tudomány, művészet és vallás

-egyesülhetnek, de mindig az alatt az előfeltétel alatt, hogy a tudomány

-az alap és a gondolkodási eszközök tudományosak maradnak.

-

-

-6. §. A filozófia felosztása.

-

-A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely kevéssel

-_Aristoteles_ után, tehát a Krisztus előtti harmadik század kezdetétől

-fogva lett általános. A három rész: a logika, fizika és etika.

-

-_Logika_ alatt értették a megismerésről, a gondolkodás törvényeiről, az

-igazság kritériumairól való tanítást és később a valószínűségről való

-tanítást is.

-

-A _fizika_ magába foglalta a természettudományt, természetfilozófiát,

-kozmológiát, valamint az emberi lélekről és sorsáról való tanítást is.

-Később merült fel a _metafizika_ neve, amin a létezőről szóló tanítást

-értették, vagyis azt, ami tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell

-hogy szerepeljen, szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A

-metafizika elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy

-_Aristoteles_ munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel foglalkozik,

-összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és mivel nem volt

-külön címe, így nevezték el: ami a fizika után következik (τὰ μετὰ τὰ

-φυσικὰ). A név és fogalom mai napig megmaradt, holott alkalmasabb volna

-a filozófiának ezt a részét az _ontológia_ – vagyis a létezőről szóló

-tanítás – névvel megjelölni.

-

-_Etika_ alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló tanítást, de a

-régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma szerint ez inkább a

-legfőbb jóról, mint a morális kötelesség lényegéről szóló tanítás. Mint

-az etika egy része szerepelt a _politika_, vagyis az államról és

-formáiról való tanítás.

-

-A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják alkalmilag

-_Plato_, _Aristoteles_ és különösen _Plotinus_, de az ókorban mégse volt

-állandó része a filozófiának.

-

-A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt az egész

-középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a filozófiatörténet

-előadásának. Az újabb időben kivált _Verulami Baco_ (1561–1626) és

-_Wolff Keresztély_ (1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a

-filozófia területét pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek

-az elvnek alapján áll _Kant_ beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a

-legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni fogunk.

-

-_Kant_ «A tiszta ész kritikája» című művében adja a _megismerés_

-filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című műveben az _akarás_

-filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája» című művében az _érzés_

-filozófiáját.

-

-Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés filozófiáját

-kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés lehetőségeinek,

-határainak, valamint eredetének kérdéseit kell tárgyalnia, míg a másik a

-megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az első szakaszban eszerint a

-megismerés kritikája és teóriája tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről

-való tanítást, tehát az ontológiát kell tartalmaznia.

-

-Az _érzés_ filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb, mint a

-szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet a

-tizennyolcadik század közepe óta _esztétikának_ neveznek, ez idő óta

-része a filozófiai szisztematikának.

-

-Az _akarás_ filozófiája az emberi cselekvések föltételeit és normáit

-igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy mint _etika_

-kezdettől fogva fontos része a filozófiai rendszereknek. Mivel azonban

-az emberi cselekvésre nézve nemcsak az egyes akarat, hanem az

-_összakarat_ is irányadó, össze fogjuk kötni az etikával a filozófiai

-diszciplinák legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való

-tanítást, vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes

-megjegyzéseknek a neveléstan vagy _pedagógia_ általános elveiről.

-

-Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a

-pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal tekintenek

-előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A pszichológia ugyan

-önálló tudomány lett, amely függetlenül minden filozófiai spekulációtól,

-merőben empirikus úton igyekszik eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen

-alapvonása azonban minden szellemi tudománynak és ezáltal belső

-összeköttetést nyer a filozófiával. A _logika_ szigorúan véve minden

-tudományra nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára

-nézve, amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint

-kell hogy rendezze.

-

-Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a _filozófia

-története_: volt olyan kor, amikor a filozófia egész feladatát

-történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos lesz egyes

-megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány fontosságáról.

-

-

-7. §. A filozófia története.

-

-A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete

-összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve. Aki

-pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása

-területéül, az megismerkedhetik a kutatás módszereivel, gondolkodási

-eszközeivel és eredményeivel anélkül, hogy mind e kutatási eszközök

-lassankénti kialakulásának és keletkezésének históriailag utána járjon.

-Csak a tudás magaslatára érve kezd talán némelyik bizonyos históriai

-szükségérzést érezni és akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt

-_Ernst Mach_ a fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az

-alapfogalmaknak mély és teljes megértése a történeti fejlődés ismerete

-nélkül nem érhető el.

-

-Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál. Itt egy

-problémának csak megközelítően helyes megértése históriai fejlődésének

-ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az állítást hallja:

-mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég fölöttem, a házak, a

-mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én képzetem, csak annyiban

-léteznek, amennyiben én észre veszem őket, – az ezt az állítást legelőbb

-is esztelenségnek fogja tartani. Történeti kialakulásának ismerete által

-nyomban felfogható lesz mindenki számára és csak akkor lehetséges

-kritikailag állást foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni

-fogjuk.

-

-Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség

-elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és

-ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének

-tanulmányozásával kezdjük.

-

-A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak számára is

-nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy önállóan

-filozofáljon. Megismerjük itt a keletkezését és kidolgozását azoknak a

-gondolkodási eszközöknek, melyek segítségével az emberi szellem

-lassankint meghódította a világot, megismerjük azokat a vívmányokat,

-«melyeket a megszokás és meg nem támadott birtoklás oly szívesen

-fosztana meg háládatosságunktól». Ha ma a legtöbb dologban

-megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha a lehetőség és valóság

-fogalmai annyira teljesen közkeletűek lettek, akkor nagyon is könnyen

-megfeledkezünk arról, hogy _Aristoteles_ volt az első, aki ezeket a

-fogalmakat világosan kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.

-

-A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a legnagyobb

-nyereség, melyet a filozófia történetének tanulmányozásából meríthetünk

-és az e területet feldolgozóknak, akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a

-momentumot nyilvánvalóbban kellene kidomborítani.

-

-A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet is.

-Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben egy

-filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma, amelyben

-keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték, _Kant_ kategórikus

-imperativusa a porosz kötelességtudás lecsapódása, míg a cinikusok és

-sztoikusok világpolgársága világosan mutatja a görög nemzeti érzés

-hanyatlását.

-

-A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia

-tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv, amely

-lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell sajátítani.

-Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog fordítani a legfontosabb

-műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a módon megkönnyítse a

-filozófia történetének tanulmányozását is. Amikor másfelől az egyes

-problémák kifejtésénél történeti kialakulásukat is legalább vázoljuk, az

-olvasó megismerkedik a történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és

-ezzel bevezettetik a filozófia történetébe is.

-

-

-

-

-MÁSODIK FEJEZET.  A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.

-

-

-8. §. A pszichológia tárgya és feladata.

-

-A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány. Tárgya

-tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk, érzésünk és

-akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet naponkint és

-óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény közvetlenül adva van és

-ismeretes. A pszichológiának ennélfogva mindig csak eseményekkel, mindig

-valami történéssel van dolga, sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen

-általunk átélt pszichikai jelenségek szubsztanciális, megmaradó

-hordozójára vonatkozó kérdés, az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy

-megmaradó, az élmények váltakozásában változhatatlan lelki lényegből

-indulnak-e ki, nem tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy

-ontológia problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek

-székhelyére, egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma.

-Mind e dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat,

-melyek a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél

-hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható

-vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát mindez

-nem érinti; ő átkutatja az emberi lelki életet, amely a

-legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket ismerünk, igyekszik

-folyamatait a legegyszerűbb elemekre visszavezetni és a bennük ható

-törvényeket kifürkészni, teljesen függetlenül minden teológiai dogmától

-és metafizikai hipotézistől.

-

-A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy valamely

-metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó kutatása

-ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és teológiai dogmára. A

-pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást adni a lélek lényegéről,

-mint ahogy a mechanika sem tud az erő lényegéről. Itt is, ott is csak a

-történés törvényét keresik. A pszichológia tehát merőben tapasztalati

-jellemét tekintve, valamint módszereiben is nagyon közeledik a

-természettudományokhoz, de a tárgyára való vonatkozásban ezektől

-elkülönítve marad. A pszichológiának itt előadott felfogása, valamint

-függetlensége minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.

-

-A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja a testet

-és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az emberi

-természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a legalacsonyabb

-kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak csaknem minden vallási

-rendszere dogmává emelte ama hitet, amely mint magától értetődő

-kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe is. Ennek megfelelőleg a

-pszichológia mint a lélekről való tanítás az ókor, a középkor és az

-újkor rendszereiben egy része a metafizikának vagy ontológiának.

-Emellett azonban már aránylag korán megtaláljuk a tényleges lelki

-életnek működése közben való megfigyelését is. _Plato_ és _Aristoteles_

-roppant fontos adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben _Hippokrates_ az

-orvos és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a

-sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és a

-neoplatonikusok (különösen _Plotinus_). Még a középkor scholasztikus

-filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta – teljesen

-terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind

-energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és tizennyolcadik

-században angol gondolkodók, mint _John Locke, George Berkeley, David

-Hume, Adam Smith_ beható taglalással hatalmasan előbbre vitték a

-tényleges lelki élet ismeretét, 1829-ben _James Mill_ (a híres logikus

-és közgazdász _J. St. Mill_ apja) _Analysis of the Phenomena of the

-Human Mind_ című munkájában létrejött a lelki életnek első,

-metafizikától mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát

-_Herbart_ emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott, hogy a

-matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.

-

-_Herbart_ nagy tanítványa, _H. Lotze_ 1852-ben megjelent orvosi

-pszichológiájában a lelki életet fiziológiai kísérő jelenségeivel való

-kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután _Fechner_ és _Wundt_

-pontosabban megvizsgálták ezt a kapcsolatot részleteiben és egyúttal

-vállalkoztak arra, hogy a lelki élet jelenségeit alávessék a

-kísérletnek. Mindkét utóbbi gondolkozó megérdemli, hogy a modern

-pszichológia alapítóinak neveztessenek. _Wilhelm Wundt_ egyfelől

-_Grundzüge der physiologischen Psychologie_ című művében (először

-1874-ben jelent meg, azóta számos újabb kiadást ért, magyarra is

-lefordította _Rácz Lajos_), másfelől az első kísérleti pszichológiai

-intézet megnyitásával Lipcsében (1879) hatalmas lökést adott a további

-munkálkodásnak, melyet ő maga a leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei

-intézet mintájára Németországban, Franciaországban, Angolországban,

-Olaszországban, különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet

-alakult, melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.

-

-Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai spekulációtól

-független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van hivatva, hogy

-mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi élettel foglalkoznak és

-amelyeket újabb időben a szellemi tudományok neve alatt szokás

-összefoglalni, alapvetéseül szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és

-irányok fejlődtek ki, melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.

-

-

-9. §. A pszichológia módszerei és irányai.

-

-Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is elsősorban a

-tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a legközelebb eső

-mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a megfigyelés azonban a

-pszichológiában lényegesen más, mint a természettudományokban. A

-pszichikai jelenségeket nem lehet mint a természeti jelenségeket

-érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk előtt ismeretes, de

-közelebbről le nem írható módon közvetlenül át lehet élni.

-Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat ismerem, amelyeket

-magam átéltem a saját tudatomban. Hogy tényeket gyüjthessek tehát, meg

-kell figyelnem azt, amit belsőleg átélek és alávetem ezt az ítéletemnek.

-A pszichologus számára tehát a legfontosabb és leginkább alapvető

-forrása a tanulságnak saját pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis

-az _önmegfigyelés_. Az önmegfigyelés módszere, melyet az önmegfigyelés

-angol szavával (introspection = belenézés) introspektiv módszernek

-nevezünk, tehát az első és a legfontosabb.

-

-Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége és

-ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is

-öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját tekintve,

-módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség lefolyására, ezt

-megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés közben meg akarnám

-magamat figyelni, akkor a harag abban a pillanatban elpárologna. Sokan

-ezért az önmegfigyelést lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az

-introspektiv módszert hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem

-helyes. Elemi élmények, mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és

-esztétikai érzések némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők,

-anélkül, hogy ez a megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk.

-Komplikáltabb folyamatok pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így

-utólag megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen

-elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.

-

-A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek kell

-alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a pszichológus

-főtevékenysége. Minden folyamat ugyanis, amelyet valóban átélünk,

-közelebbi vizsgálatra összetettnek mutatkozik és most már arra kerül a

-sor, hogy kikutassuk azokat az elemi folyamatokat, amelyekből a

-megfigyelt folyamatok állnak és keletkeznek. Az introspektiv módszerhez

-tehát hozzátartozik mint lényeges alkatrésze a széttagolás vagy

-analizis.

-

-Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag hamar

-eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való észrevevése például

-úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint egyszerű, további tagolást

-nem kívánó folyamat. Már most itt lép közbe nagy sikerrel a _kísérlet_

-és segít abban, hogy az analizist folytassuk az önmegfigyelés határain

-túl.

-

-A _kísérleti módszer_ a pszichológiában épúgy, mint a

-természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok

-keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen előidéztetnek és

-pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy quantitativ, mint qualitativ

-tekintetben variálni. A pszichológiai kísérlethez rendszerint két

-személy kell, a kísérletező és a megfigyelő. A kísérletező idézi elő a

-feltételeket és variálja őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása

-lenne a variálásról. A megfigyelő ezután részint szavakkal, részint

-előre megbeszélt jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A

-megfigyelőnél természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és

-valóban csak bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat

-kiküszöbölni és biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai

-kísérletre jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, több

-kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt tehát

-különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van szükség.

-Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a kísérleteket és

-megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos továbbá, hogy a nem

-sikerült kísérleteket, vagyis azokat is feljegyezzék, melyek nem

-vezettek a várt eredményre.

-

-A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben tökéletesedett

-és számos igen komplikált készüléket állított elő, melyek a kísérleteket

-megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá teszik. Különösen az érzéki

-észrevételek analizise dolgában ez a módszer nagy eredményeket tud

-felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy látási észrevétel létrejövetelében

-nagy szerepet játszanak a recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és

-az ezzel előálló izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre

-is. Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az izom-érzetek

-nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről való fogalmunk a

-legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A kísérleti módszerrel

-derítették fel továbbá nagy mértékben a képzetek időbeli lefolyását, az

-asszociáció törvényeit, az emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát,

-különösen az ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való

-tekintettel, végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet,

-hogy a közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog sikerülni.

-

-Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság nélküli

-forrása a tanulságoknak a _mások megfigyelése_ sem. Ilyenkor

-természetesen sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a pszichikai

-jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban, arckifejezésben

-és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell lennie és ebben

-megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot; különösen

-tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan egyéneken, akik

-számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta a megismerés

-forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és a nem nagyon ritka

-siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot nyújtanak s az ilyen egyének

-gondos megfigyelésének nem jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk.

-Különösen a siketnéma-vak _Bridgman Laura_, _Keller Helén_[1] és

-_Heurtin Mária_ rendkívül tanulságos nevelésére kell utalnunk, akiknél

-bámulatos módon mutatkozik, mire képes egyedül a tapintást érzék és

-milyen fontossága van a szavakkal való beszédnek a gondolkodás

-fejlődésére.

-

-Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban össze van

-kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat elemeikre bontja. A

-pszichikai folyamatok mindig csak valami _történést_, sohasem megmaradó

-levést jelentenek s ez eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus

-szemlélés önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki

-életet mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik

-folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből áll egy

-folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből

-keletkezik.

-

-A _genetikus_ szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az egyes tényen

-és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az ember él, mint lelki

-fejlődésének fontos tényezőjét szintén tekintetbe vegyük. Amilyen messze

-ugyanis az ember történetét követni tudjuk, mindenütt és mindig mint

-társas lényt, mint nyájban élő állatot találjuk. Aristoteles szavát,

-hogy az ember természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a

-legteljesebb mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet,

-hanem a vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki

-élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia szociális

-vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet _Lazarus_ és _Steinthal_

-alapítottak, az utóbbi évtizedekben nagy haladást tett. _Wilhelm Wundt_

-most megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen

-a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik

-pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit. A

-modern néprajz mesterének, _Adolf Bastiannak_ nagyszámú munkája is

-rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük, minden

-pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a modern

-néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi megismerés,

-érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt nagyobb mértékben

-vegye figyelembe, mint eddig. _Darwin_ a fajok keletkezéséről szóló

-korszakalkotó munkájában az egyén fejlődésére az _ontogenezis_, a faj

-fejlődésére a _filogenezis_ terminust vezette be. Ebben az értelemben

-támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént necsak

-mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás alatt is

-szemlélje, hogy tehát ne csak az _ontogenetikus_, hanem a

-_filogenetikus_ módszer is alkalmazásba jusson.

-

-Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor csaknem

-magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső kapcsolatára az

-_életfentartással_. Hiszen elmélkedésünk és meggondolásunk nagy része,

-mint mindenki tudja, bizonyos úgynevezett praktikus célokra szolgál,

-vagyis arra van irányítva, hogy az egyes lény, családja vagy a közösség

-életét fenntartsa, kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha

-most már az egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a

-pszichológia egy részévé lesz a _biológiának_, vagyis az élet

-törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran meglepő

-világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen az oly

-rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük és

-megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen _Herbert Spencer_

-alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok írója is

-pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani igyekezett ezt a

-szempontot.

-

-Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható

-analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai

-tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában, vagyis

-mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai módszerrel

-karöltve, a lelki élet eredetét, fejlődését és jelentőségét igyekszik

-kikutatni.

-

-Ami most már a különböző _irányokat_ illeti, melyek jelenleg a

-pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a bizonyos

-módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető nézetek a lelki

-folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy kisebb fontosságáról.

-

-A régebben használatos megkülönböztetés _racionális_ vagy spekulativ és

-_empirikus_ pszichológia között ma már tárgytalanná vált. A mit

-racionális pszichológiának neveztek, az most általában mint a metafizika

-egy része szerepel és ki van zárva a pszichológiából. Épen ezért az

-«empirikus», vagyis «tapasztalati» kifejezés ma magától értetődő és

-ezzel fölöslegessé is vált.

-

-Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek megfelelően az

-_introspektiv_ és a _kísérleti_ pszichológiát. Mind a két irány

-alkalmilag élesen küzd egymással. Az introspektiv pszichológusok azt

-vetik a kísérletieknek szemére, hogy hosszadalmas vizsgálataik

-eredményei gyakran jelentéktelenek s ezenfelül inkább a fiziológiának

-válnak hasznára, mint a lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek

-gúnyolódni a «karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a

-laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.

-

-Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a maga

-jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés közreműködésével,

-valamint beható analizissel lehet haladást elérni.

-

-Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg azelőtt

-többnyire abban a véleményben voltak, hogy az észrevevés és elképzelés

-elsődleges, az érzés és akarás pedig levezetett állapotok. Ezt az

-irányt, amelynek még mindig sok a hive, _intellektualisztikus_ iránynak

-nevezhetjük.

-

-Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az elképzelés,

-hanem az _érzés_ és az ezzel a legszorosabban összekötött _akarás_ az

-eredeti állapotok, melyekből az észrevevés és elképzelés kifejlődött.

-Azt a nézetet, amely az élet egész fejlődéstörténetének sokkal jobban

-megfelel, _voluntarisztikus_ pszichológiának nevezik. Ez az irány mind

-jobban utat tör és egyre több híve akad.

-

-

-10. §. Pszichológia és fiziológia.

-

-A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok között, vagy

-hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat, test és lélek

-között már nagyon régen felismerték s az a gondolkodókat sokat és sokáig

-foglalkoztatta. Azokra a filozófiai problémákra, melyek az ezen

-összefüggésen való elmélkedésből származnak, valamint a legfontosabb

-megoldási kísérletekre alább fogunk rátérni.

-

-A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a pszichológiai

-folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai jelenségek állnak mint

-kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos továbbá, hogy az utolsó közvetlen

-feltétele egy fizikai folyamatnak mindig egy idegprocesszus kell hogy

-legyen és pedig mindig olyan, amelyben végeredményben részes az emberi

-agy. Az a nézet, hogy minden fizikai folyamatnak kivétel nélkül egy

-agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan elismerve, hogy

-minden komolyan vehető kutató meg van győződve, hogy agy nélkül

-semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel szemben még mindig

-véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon valamely jelenségnek

-minden pszichológiai analizissel feltárt részfolyamata egyúttal a

-fiziológiai processzusnak egy fiziológiai részjelenségét

-előfeltételezi-e? Így pl. _Wundt_ azt hiszi, hogy egy meghatározott

-dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal jön létre, «hogy az

-objektum által előhívott benyomások komplexuma az «asszociációs

-szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A szintézisnek ez az

-aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában pszichikai természetű és

-nincs hozzá párhuzamos fiziológiai jelenség.

-

-A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az agyprocesszusoktól sok

-kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a pszichológiának csak az a

-feladata, hogy az agy funkcióiról való ismereteinket gazdagítsa s így a

-pszichológia csak egy része a fiziológiának.

-

-Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai folyamatok

-teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai folyamatokkal össze nem

-hasonlíthatók. Minden folyamat a természetben, amelybe természetesen az

-emberi test is beletartozik, hozzáférhető az érzéki észrevevés számára

-vagy hozzáférhetővé tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más

-megerősítése útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is

-minden pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése útján és nincs

-természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy az érzéki

-észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai folyamtok ellenben

-sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak közvetlenül átélhetők

-bizonyos sajátságos, mindenki előtt ismeretes, de közelebbről be nem

-írható módon. Ép ezért kikutatásuk egy külön tudomány tárgya kell hogy

-legyen.

-

-A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni újabb

-pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a fiziológiának

-problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni. Sohasem szünhetik meg

-azonban a pszichológia önálló tudomány lenni. Tárgya mindig különböző

-marad mindennemű természettudománytól.

-

-

-11. §. Pszichológia és filozófia.

-

-A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát minden

-filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai rendszertől

-és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött. Mindazáltal fennmaradt a

-szoros kapcsolat pszichológia és filozófia között. Természetesen a

-viszony a két tudomány között kissé megfordult. A pszichológus szigorúan

-véve lemondhat mindennemű metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus

-ma jobban rá van utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.

-

-Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar jutni,

-akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe venni, ahogy

-azokat a természettudomány nyújtja, hanem még nagyobb mértékben a

-pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok kikutatását a pszichológia

-magára vállalja. Csak pszichológiai alapon jelölheti ki ma a filozófus

-az emberi megismerés határait, csak a pszichológia segítségével

-találhatja és értheti meg a formákat, melyeket megismeréseink

-szükségszerűen öltenek. Csak érzéseink pszichológiai analizise

-taníthatja meg, hogy milyen feltételek között tartunk valamit szépnek és

-csak e feltételek ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész

-számára. Csak annak beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk

-végbemegy, mikor mások cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal

-elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről

-odajutunk, hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi

-cselekvésre.

-

-Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban

-tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció erejébe

-vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt hiszi,

-túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem áll

-szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak vele.»

-

-De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai problémákhoz, bár

-nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és szabad is elutasítania

-magától.

-

-Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös tényre

-vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal vagyunk a

-tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és hallással. A

-pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény feljegyzésével, de

-nagyon is erős a kísértés, hogy magyarázatot keressen. Ez pedig már

-mélyen belenyúl az ismeretelméletbe.

-

-Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint az

-akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk az

-erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az akaratszabadság

-problémájához. Itt elsősorban szükség van arra, hogy a pszichológiai

-tényállást pontosan és a filozófiai nézetre való minden tekintet nélkül

-konstatáljuk. De épen ez a konstatálás gyakran magában tartalmazza a

-probléma megoldását és nem lehet belátni, miért ne lehessen a

-pszichológusnak az a bátorsága, hogy egy lépéssel tovább menjen a tények

-konstatálásánál.

-

-A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány, de

-nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.

-

-

-12. §. A logika tárgya és feladata.

-

-_A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás_. Helyesnek

-mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos ítéletekre vezet.

-Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki, aki hallja és a hozzájuk

-vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri, kénytelen igazaknak

-elismerni. Mint valamely ítélet objektiv bizonyosságának második

-kriteriumát tekintjük továbbá az illető ítéletre alapított várakozások

-beteljesülését.

-

-Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet többnyire

-nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van példáúl arról,

-hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk, egy bizonyos esetben így vagy

-úgy fog cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a

-barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.

-

-A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely objektive

-bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek, mint ezen

-objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még tekintetbe vesszük azt

-a körülményt, hogy a tudományos kutatásban nem mindig jutunk objektive

-bizonyos, hanem nagyon gyakran csak többé-kevésbbé valószínű ítéletekre,

-akkor a logikát úgy is definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és

-valószínűség általános föltételeiről szóló tanítást.

-

-Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán a

-gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell kutatni, hogy

-mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul előtérbe

-mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak alapjáúl

-szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a legbonyolultabb

-meggondolások eredményei mind az ítélet formájában jutnak kifejezésre.

-Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító mondat formáját vette fel s

-így a mondat és az ítélet, vagy ahogy szintén mondhatjuk, az

-ítélet-mondat minden logikai vizsgálat középpontja. Mikor helyes

-formálisan egy ítélet? Milyen feltételek mellett lehet egy vagy több

-helyes ítéletből új helyes ítéletet levezetni? Ezek azok a kérdések,

-amelyek a logika főtárgyai. Ennek megfelelően a logikát úgy is lehetne

-meghatározni, mint a _helyes ítélet_ általános föltételeiről való

-tanítást.

-

-De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen általános

-feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni észrevételeket,

-emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen ki. Minden olyan

-ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket – természeténél fogva csak

-szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad alkalmat logikai megvizsgálásra.

-Ilyen vizsgálat csak olyan ítéleteken hajtható végre, melyek általános

-állításokat tesznek, vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien

-meghatározott és egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a

-történés törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi

-ítéleteknek nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.

-

-Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja, legjobban

-azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen szétbontjuk

-elemeikre. Ezek az elemek itt _fogalmak_, olyan gondolkozási forma,

-amely ugyan csak az ítéletben jut eleven hatásra, mindazonáltal logikai

-célokra is önálló vizsgálatnak kell hogy vettessék alá.

-

-Minden fogalomban benne van az _általánosság_ ismertető jegye. Mint sok

-szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes hordozója olyan

-tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek egy bizonyos

-számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel, többnyire egy szó

-tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan megszabott jelentése, vagyis

-azok a tulajdonságok és állapotok, melyeknek hordozója a fogalom, adják

-ennek a tartalmát, azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok

-és állapotok találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos

-logika már most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához,

-hogy megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek

-tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal

-alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és mert

-előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A tartalmi

-vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem lehet őket sem

-szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag formulázni.

-

-A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.

-Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután azt

-kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és igyekszik

-kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat levezetni. Ezt a

-levezetést nevezik következtetésnek s a hagyományos logika így oszlik a

-_fogalomról_, az _ítéletről_ és a _következtetésről_ szóló tanításra.

-

-Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a felfogása

-sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai természetére

-vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két alkotórészéről beszéltek,

-megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek alapjául szolgáló és általa

-formált folyamat mind a két alkotórészt elkülönítetlenül tartalmazza. Az

-ítéleti funkció pszichológiai és kivált ismeretelméleti fontosságáról

-alább kell majd szólnunk. Itt azonban ki kell emelni, hogy a logika

-teljesen jogosultan jár el, mikor az ítéletet fogalmakban oldja fel,

-amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos

-tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak nem

-szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus eredeti és

-lényeges természetére nézve irányadó legyen.

-

-A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással azonban

-nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt is, hogyan

-alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban s ennek

-megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit. Eközben, mint

-Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának módszereit el kell

-különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás módszerei a _fogalmak

-defimiciója és beosztása_, valamint a _bizonyítékok_ különböző módjai. A

-vizsgálat módjai közt aztán az _indukció_ és _dedukció_, _analizis_ és

-_szintézis_, valamint speciálisabb módszerek is jutnak ábrázolásra. A

-módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha leszáll az egyes

-tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos módszereket szemlélteti. Ennek

-megfelelően megkülönböztetünk egy általános és egy speciális

-módszertant, amely utóbbi az egyes tudományok logikáját jelenti. _Wundt_

-háromkötetes logikai művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel

-roppantul kitágította a logika feladatát.

-

-

-13. §. A logika fejlődése és irányai.

-

-Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való

-szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé, mikor az

-úgynevezett megarai iskolához tartozó gondolkodók egyfelől kétséget

-támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt, másrészt szofisztikus

-álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni igyekeztek. Miután _Sokrates_

-feltámasztotta a _fogalmi_ megismerés iránti követelményt és _Platon_

-vizsgálatokat indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,

-_Aristoteles_ vállalkozott arra, hogy a következtetés és bizonyítás

-szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és megállapítsa. Ezzel

-alapítójává lett a logikának.

-

-_Aristoteles_ tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt nem új

-igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás eredményeinek

-megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy a logikának az a

-feladata, hogy a tényleg végrehajtott következtetéseket visszavezesse

-bizonyos formákra, hogy ezzel megvizsgálhassa helyességüket.

-_Aristoteles_ azt is tudta, hogy erre a célra a valóban elért

-következtetéseket az alapjukul szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig

-fogalmi elemeikre kell felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az

-analitika, vagyis elemzéstan nevet.

-

-_Aristoteles_ logikai iratait (a kategóriákról vagy alapfogalmakról, az

-ítéletről, a következtetésről és bizonyításról, a valószínűségi

-bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a Topika nyolc

-könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon», vagyis (a

-gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy _Porphyrius_ új

-platonikustól (III. század Kr. u.) készített kivonata ez iratoknak,

-melyet _Boëthius_ (VI. század) fordított latinra az «Isagoge»

-(bevezetés) cím alatt, mint tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.

-_Aristoteles_ tanítványai, _Theophrastos_ és _Eudemos_, a sztoikusok és

-sok tekintetben a középkori scholasztikus filozófusok is még finomabban

-kidolgozták a következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést

-teremtettek, melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan

-kellett operálnia.

-

-A tizenhatodik században _Petrus Ramus_, aki ugyan ellensége volt a

-scholasztikának, mégis egészen _Aristoteles_ nyomán készített egy

-logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt elrendezve, mint ma is a

-szokásos logikai tankönyvekben.

-

-Az angol _Bacon_ «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni az

-aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az

-indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.

-Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban tovább

-is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma is az maradt.

-

-Új irányt adott a logikának _Kant_. A régi merőben formális logika

-mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet egy új módját

-teremtette meg, melyet ő maga transcendentális logikának nevezett el. Az

-ítélet formáiban vélte az emberi ész alapfunkcióit megtalálni, melyeknél

-fogva ez a kívülről beleáradó benyomásokat formálja és alakítja. _Kant_

-ezeket az alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának

-bizonyos nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga

-teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal azonban a

-logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt kapnak. E gondolat egyoldalú

-továbbfejlesztésével aztán _Hegel_ egy _metafizikai logikát_ eszelt ki,

-amelyben a fogalmak logikai önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok

-levésével egybeesik. _Hegel_ logikája, melynek dialektikus módszere

-mélyreható hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második

-felében teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában

-újraéled. Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes

-védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más

-felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények szigorúan

-tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában a következő

-irányok különböztethetők meg:

-

-1. A _pszichológiai_ logika behatóan vizsgálja a gondolkodási törvények

-pszichológiai alapjait. Amikor itt a tényleges gondolkodást vették

-kiinduló pontnak, igen sokkal hozzájárultak a gondolkodás

-pszichológiájához és a gondolkodási folyamat természetét, ahogy tényleg

-végbemegy, felderítették. Ez irány leghatározottabb képviselői, akikhez

-e könyv szerzője is sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket,

-mint az általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata

-ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és

-bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.

-

-2. Az _ismeretelméleti_ logika nemcsak a gondolkodási törvények érvényét

-igyekszik megállapítani a felismerhető körében, hanem meg akarja

-állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy a specifikusan

-logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési kritika és a

-metafizika problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok tekintetben nagyon

-fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az objektiv bizonyosság

-általános feltételeinek megismerését kevésbbé érik el, mert túlságos

-mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden objektiv bizonyosságban.

-

-3. A _matematikai_ logika az itélet és következtetés formái számára

-lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni. A megfelelő

-vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat veszik alapul és

-gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A régi iskolai szabályok

-ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és sokkal exaktabb fogalmazást

-nyernek. Az így nyert formulák egyszerűbbjei nagy haszonnal

-értékesíthetők az iskolai tanításban is, a komplikáltabbak ellenben a

-szakember számára is nehezen érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző

-tevékenység tere van itt feltárva.

-

-4. A _metodológiai_ logika rendkívül gyümölcsöző kiterjesztése a logikai

-kutatásnak. _John Stuart Mill_ induktív logikai rendszere és _Wilhelm

-Wundt_ fentebb említett nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot

-műveltek. Itt még lehetne mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat,

-hogy a logikát mint a gondolkodás módszertanát tekintsük és a

-gondolkodási ökonomia _Ernst Mach_ által bevezetett fogalmát alkalmazzuk

-rá. Ekkor a logika nem volna egyéb, mint a _gondolkodás_ általános

-_ökonomikája_ s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy alakultak és

-hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind ökonomikusabban.

-

-_Kant_ ismert mondása, hogy a logika _Aristoteles_ óta nem tudott egy

-lépést sem tenni előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie,

-már Kant idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az

-alapok, amelyeket _Aristoteles_ a logikának adott, megmaradtak ugyan, de

-hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen időnként helytelen

-vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint is.

-

-

-14. §. Grammatika, logika és pszichológia.

-

-A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is

-legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és állítmány, a

-tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább logikai, mint

-grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási törvények csak a

-nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak megtalálhatók. A további

-fejlődés folyamán azonban a logikai és grammatikai vizsgálatok

-összekeverése sokféle tévedésre adott alkalmat. Amikor egy szó

-jelentését a fogalom tartalmával, a mondatot az ítélettel azonosították,

-azt hitték, hogy minden grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és

-hogy fordítva a nyelv logikai törvények szerint fejlődik vagy így

-kellene fejlődnie.

-

-A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a

-törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek és

-ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja legyen,

-nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések és

-akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok, ha

-pontosan megértem, amit a másik mond nekem, akkor a nyelv betöltötte

-célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag helyesek-e, itt

-egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek tekintetbe. A grammatikát

-tehát egészen külön kell választani a logikai alaptól és a

-pszichológiára alapítani.

-

-Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben elvégzett

-gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó nyelvhasználathoz

-kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak bizonyára mindig

-lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére, de sohasem szabad,

-hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv mestere akarjon lenni. A

-logikának a gondolkodás formáival van dolga és csak az ebből következő

-vonatkozások adják a tárgyát. Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint

-útmutatót használni, de sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.

-

-A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb

-mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy kell

-kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki tevékenységeket. A

-logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre vonatkozó eredményeit

-elsajátítja. A logikának azonban teljesen szabadságában áll, sőt ez a

-tulajdonképeni feladata, hogy a természetes gondolkodási formákat

-mesterségesen úgy alakítsa, hogy lehetségessé váljék az objektiv

-bizonyosság általános feltételeinek megvizsgálása.

-

-A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet

-kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és célok,

-amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb fontosságúak. A logikus

-csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi viszonyt. A gondolatot el

-kell választania minden asszociációtól, minden érzelmi momentumtól, a

-gondolkodónak minden céljától, sőt lehetőleg a gondolkozónak a

-személyétől is, hogy formális helyessége szempontjából megvizsgálja.

-Mennél pontosabban, mennél tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az

-absztrakciót minden mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai

-feladat. Csak nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a

-mesterséges készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.

-

-A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel meglehetősen nehéz.

-Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran arra, hogy a specifikusan

-logikairól magasabb problémákra emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a

-logika kapcsolatai a filozófiával, melyeknek megbeszélésére most

-átmegyünk.

-

-

-15. §. Logika és filozófia.

-

-A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia nélkülözhetetlen

-előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát tanítják a

-középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen előiskola is, de

-nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A szellemet ez nem

-szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik – spanyolcsizmába, hanem csak

-meggondolásra neveli, megóvja túlgyors és elhamarkodott

-általánosságoktól és arra szoktatja, hogy megkülönböztesse a bizonyosat

-a csak valószínűtől. A logika öntudatra hozza az ösztönszerűen használt

-gondolkodási törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt

-gondosan megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára

-nézve mellőzhetetlen.

-

-A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem

-szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai

-vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába akar

-jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki ítéleteink és

-következtetéseink érvényességi körét akarja megvizsgálni, az nem

-mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes egyáltalán megismerni a

-valódit.

-

-Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére vonatkozó kérdés

-és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai diszciplinák egyikében,

-az ismeretelméletben. A megismerés problémájával azonban a legbensőbben

-összefügg az ismeretünk tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban

-fennállóra vonatkozó kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló

-tanításhoz, az ontológiához, a metafizikához.

-

-

-

-

-HARMADIK FEJEZET.  Ismeretkritika és ismeretelmélet.

-

-

-16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.

-

-Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a filozófia

-legelőbb _dogmatikus_, azután _szkeptikus_ és végül _kritikus_. Emellett

-azonban alkalmilag fordulnak elő visszaesések valamely előbbi fázisba.

-

-Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes bizalmat

-tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és megvan arról

-győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi észrevesszük, vagy

-ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem filozofáló, naiv ember

-a maga gondolkodásában és cselekvésében, mert neki eszébe sem jut, hogy

-megismeréseinek helyességében vagy épen a megismerés lehetőségében

-kételkedjék. Dogmatikus a vallás is, mert szilárdan hisz tanításainak

-igazságában, még akkor is, vagy különösen akkor, mikor ezeknek az

-érzékfölötti, a minden lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya.

-Dogmatikus azonban a filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt.

-_Platon_, aki a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben

-véli megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint _Leukippos_ és

-_Demokritos_ (450. Kr. e.), akik csak a materiális atomok és az üres tér

-valóságát ismerik el. _Descartes_ (1596–1650), aki a kételkedéssel

-kezdi, azután azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt

-ismer fel, nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a

-tizennyolcadik és tizenkilencedik században, mint _Lamettrie_,

-_Holbach_, _Karl Vogt_ és _Büchner_, akik csak az anyagot és ennek

-tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.

-

-_Szkepticizmus_ alatt értjük az abszolut kételkedést a megismerés

-lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont tartózkodást

-minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát a Krisztus előtti

-harmadik században, nyilván a különböző filozófiai iskolák egymásnak

-ellentmondó nézetei következtében először _Pyrrhon_ fejlesztette ki s

-egész a késői római időkig sok híve volt. A szisztematikus kételkedés

-pszichológiai indító oka a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne

-vonassanak a filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók

-jobbnak látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot

-kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.

-Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,

-meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az emberi

-gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna. Legfeljebb azt

-lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk ítéletünkkel, míg az

-előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az abszolut szkepszist azonban

-nem lehet következetesen keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak

-elvégre is a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus

-volna.

-

-A tizenhatodik században _Montaigne_ és _Charron_, a tizenhetedik

-században _Pierre Bayle_ újra fölvették az antik szkepticizmust és

-nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási dogmák logikai

-bizonyíthatatlansága mellett. _Pierre Bayle_ ismert enciklopédiai

-szótára által, amely egészen el van telve ama szkepticizmustól, erősen

-hatott a tizennyolcadik századra és előkészítette egyrészt a

-felvilágosodást és a materializmust, másrészt a filozófiai kriticizmust.

-A szkeptikusok közé szokták sorolni _David Hume_-t (1711–1776), a nagy

-angol gondolkodót is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő

-vizsgálatai a gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról

-és a kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,

-a kriticizmus körébe tartoznak.

-

-_Kritikai_ a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben. Amikor arra

-vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját gondolkodásánál

-fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a kriticizmus. A szó

-szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak nevezzük azt a

-gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt, hanem a saját megismerő

-képességét is vizsgálatnak veti alá. A kriticizmus ebben az értelemben

-semmit sem fogad el érvényesnek előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi

-megismerés lehetőségét és határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek

-eredetét és fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat

-létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken belül az

-emberi kutatás sikerre való kilátással fejtheti ki tevékenységét.

-

-A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók. Az

-_eleaták_ tanítása, mely az érzékektől megtagadta a megismerő

-képességet; _Demokritos_ állítása, hogy édes és keserű, meleg és hideg,

-hogy a színek nem valódi tulajdonságai a dolgoknak, hanem csak

-szubjektiv érzetek, ez mind kritikai szellemet nevelt. Sokkal

-határozottabban és összefoglalóbban érvényesül aztán a megismerő

-szervünk megvizsgálására való szükségérzet újabb időben _John

-Locke_-nál, _George Berkeley_-nél és _David Hume_-nál. Az utóbbinak

-vizsgálatai intenziv hatást tettek _Kant_-ra és ő az, aki a filozófiai

-kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.

-

-_Kant_ óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál megálljunk.

-Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben megegyezni, de

-okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi általa felvetett

-kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv megállapításokhoz jutunk.

-Ahogy _Savigny_ után nem lehet többé tudományos jogi tanulmányokkal

-máskép, mint történetileg foglalkozni, ahogy _Darwin_ után a szervek

-formáit nem lehet többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és

-biológiailag vizsgálni, ép úgy _Kant_ után nem szabad többé a filozófiát

-máskép űzni, csak kritikailag.

-

-A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára, mert ez

-a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a szorosabb

-értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.

-

-

-17. §. Az ismeret problémái.

-

-Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt? Megismerem az

-errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit jelent, hogy meg

-tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok viszonylatot,

-amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása s talán arra is

-emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele. Ha megismerek egy

-növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg tudom határozni, meg

-tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet, melyet a tudományos kutatás

-a növények rendszerében juttatott neki.

-

-Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása egy

-tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá minden

-ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az ítéletet hozza,

-abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy ismeretet nyert, s egyúttal

-arról is meg van győződve, hogy a megismert tárgy, vagy a megismert

-esemény valóban megvan és valóban olyan természetű, függetlenül attól,

-hogy ő megismeri-e vagy sem. A megismerés tehát az általános

-nyelvhasználat szerint, előre feltételez egy tárgyat, amely önállóan

-fennáll és a megismerőtől különböző.

-

-A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a

-közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt tudatossá

-téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen alapul, hanem

-hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó feldolgozása is.

-Mindazonáltal a megismertnek független fennállása a tudományos kutatás

-számára is magától értetődő előfeltétel.

-

-Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható pszichologiája

-most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés aktusa és a

-megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen egyszerű. A nem

-filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink egyszerűen másolat-képei

-a felfogott és megítélt folyamatoknak. Mélyebb elmélkedés azonnal

-megmutatja ennek a felfogásnak a helytelenségét, sőt lehetetlenségét.

-Képzeteink és ítéleteink mint nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem

-lehetnek másolat-képei érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és

-ítéleteink tehát nem másolat-képek, hanem legfeljebb _jeleiül_

-tekinthetők a folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már

-most az a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben

-való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a

-megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a kérdésre

-megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán nincsenek csak

-a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás és az ítélés

-pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a képzetek és ítéletek

-alkotásában saját természetünk, saját szervezetünk és pedig a fizikai és

-a pszichikai is egyaránt részes. Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek

-a valóságban semmi sem felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új

-képeket alkot, amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja

-meg most már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem

-hallucinációk vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni, mily kevés vagy mily

-sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink közé? Sőt lehet, hogy

-összes úgynevezett ismereteink csak saját élményeink és ezeknek alapján

-beszélhetünk ugyan öntudatunk állapotának és öntudatunk tartalmának

-változásairól, de nincs semmi jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk

-olyan folyamatokról, amelyek tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a

-kérdésekből, amelyeket nem lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a

-filozófiai ismeret-problémák.

-

-Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és határai

-iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik az

-_ismeret-kritika_, a theoretikus filozófia egyik legnehezebb, de

-egyúttal legfontosabb része is.

-

-Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret _eredetének_ és

-_fejlődésének_ kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy meghatározzuk

-azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és amellyel a gondolkodás bír

-az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak az érzékek nyujtják nekünk a

-világképet? Csak az ész ragadja-e meg a dolgok valódi lényegét? Avagy az

-elsődleges, másodlagos és harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása

-hozza-e létre az ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az

-érzelmi és akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a

-nyelvnek jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását

-az ismeretelmélet vállalja el.

-

-

-18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.

-

-A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt és

-legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle függetlenül

-léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek. Ezt a nemcsak

-filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot, ezt a mindennemű

-megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót megelőző és a nagy tömegeken

-még ma is uralkodó gondolkodási irányt nevezzük _naiv_ realizmusnak.

-Realizmus, mert ezen a gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe

-fölvett külvilágot önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv

-realizmus, mert ez a felfogás nem kritikai megfontolások alapján van

-kifejlesztve, hanem mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve

-a gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.

-

-A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió megkezdése

-után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem mindennapi érzéki

-csalódások megrendítik a hitet észrevevési ítéleteink föltétlen

-helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a vízbe merített bot nincs

-csakugyan eltörve, hanem csak látszik eltöröttnek, hogy a messziről

-látott tárgyak csakugyan nagyobbak, mint amilyeneknek látszanak, nem

-sokáig várat magára. Ezzel azonban meg van rendítve a hit érzékeink

-hitelességében és a filozófiai reflexió az ismeret más, biztosabb

-forrásai után néz. Érthető, hogy itt könnyen jutottak a szélső túlzásba

-és az érzékeknek túlságosan kevés, a gondolkodásnak túlságos sok

-megismerőképességet tulajdonítottak. Egy dolog azonban mindenesetre

-bizonyos: világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező

-járul hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg

-megmaradó, ez az _objektiv_ tényező. A másik mi magunk vagyunk,

-érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony természetű, ez a

-szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett és feltárt világot úgy

-tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a szubjektiv tényező még

-nincs. _Ennek a szubjektiv tényezőnek a konstatálásával kezdődik az

-ismeret-kritika._

-

-Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos érzéki

-benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben szubjektiveknek

-ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék adatai még sokáig

-megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb időben vallottuk meg

-magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és hegyes pontosan ép úgy

-érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és hogy ennek megfelelően

-ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban részesítendők.

-

-Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt

-gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ

-szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt _Kant_

-kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva a tapasztalat

-lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait mint önálló,

-megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen egymásra következő

-eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk, mindez és még sok más,

-mondja _Kant_, eszünk veleszületett tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis

-_kategóriák_ útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában chaotikus

-tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a tapasztalat.

-Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető meg van határozva

-az _érzékiség velünk született formái által_, a _tér_ és _idő_ által, de

-azután az ész kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező

-ismerhető fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül

-fennmarad, ha a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra

-teljesen felismerhetetlen «_Ding an sich_». Hogy ez a «Ding an sich»

-önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen

-bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik, de

-ránk nézve teljesen felismerhetetlen.

-

-A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet _Kant_

-még megenged, az újabb gondolkozók bebizonyíthatatlannak, sőt

-elgondolhatatlannak állítják be. A _létezés_ is, mondják ezek, csak egy

-kategoriája az észnek s így most szemben a naiv realizmussal a világkép

-teljesen meg van fosztva objektiv tényezőjétől.

-

-Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a tudományos

-kutatás tanít, az csak _öntudatunk tartalmaira_ érvényes. Ha az emberi

-öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor vele együtt eltűnik minden,

-ami az ő tartalma, ez pedig az egész világ. Ég és föld, víz és

-szárazföld, hegy és völgy csak a mi képzeteink és aki azt állítja, hogy

-van öntudatunktól független külvilág, az valami bebizonyíthatatlant,

-ellentmondással teljeset állít.

-

-Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló gondolat-irány általában

-véve az _idealizmus_ nevét viseli. Szerinte a világ csak

-öntudat-tartalom vagy legalább is csak annyiban felismerhető, amennyiben

-öntudat-tartalom. Ez irányon belül különböző árnyalatokat különböztetünk

-meg, melyek közül a legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt

-szokásos terminológiával kell tisztába jönnünk.

-

-Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak tekintetik, azt

-_immanens_-nek nevezzük. Ami túlmegy az öntudaton és ettől függetlenül

-áll fenn, az _transcendens_ vagy _extramentális_. A szigorú ideálista

-tehát csakis egy immanens világban hisz, a transcendens vagy

-extramentális világ létezését egyáltalán nem fogadja el.

-

-Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a _transcendentális_,

-amellyel különösen _Kant_ szeret operálni. _Kant_ e szó alatt érti

-mindazt, ami a tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt,

-vagyis a priori fennáll és bizonyítható. Kant _transcendentális

-idealizmusa_ tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az észnek vannak

-bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat útján keletkeznek,

-hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a rájuk ható dolognak

-alakítása által teszik lehetővé a tapasztalatot. Ez a nézet tehát még

-annyiban realizmus, amennyiben megengedi a «Ding an sich» független,

-extramentális vagy transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség,

-vagyis a phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet

-phænomenalizmusnak is nevezik.

-

-Ezzel szemben az _immanens idealizmus_, amely újabb időben _immanens

-filozófiának_ nevezi magát, azt állítja, hogy a külvilág létezése

-kimerül abban, hogy az emberi öntudat tartalma. Semmi transcendenset,

-semmi extramentálist nem engednek meg. Aki egy az öntudattól független

-életet állít, – így érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul

-megkétszerezi az életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy

-minden gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el

-adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =

-egyedül, ipse = maga).

-

-Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett neokantiánusok:

-_Schuppe_, _Rehmke_, v. _Leclair_, _Schubert-Soldern_ stb.

-

-A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett _pozitivizmus_ is. A tudomány

-tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek felismerhetetlenek kell

-hogy maradjanak, kutassa ki a törvényszerűséget a jelenségben, hogy az

-eseményeken uralkodhassék. Ennek az iránynak megteremtője a francia

-_Auguste Comte_ (1798–1857), hívei bizonyos értelemben _John Stuart

-Mill_ Angolországban és _Ernst Laas_ Németországban.

-

-Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a

-realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos

-gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a

-szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk, még

-mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk független,

-de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára bizonyítható vagy

-legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak a józan észt, hanem a

-filozófiai gondolkodást is legjobban kielégíti. Ezt az ismeretkritikai

-gondolkodási irányt nevezik _kritikai realizmusnak_.

-

-A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az ismeret

-eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus argumentumait

-ismerjük meg és vizsgáljuk.

-

-

-19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.

-

-Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én képzetem,

-hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a világból

-felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem csakis mint az én

-öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant elképpesztő a nem

-filozofáló ész számára. Egész praktikus világnézetünk azon a föltevésen

-nyugszik, vagyis inkább azon a magától értetődő előfeltételen, hogy amit

-látok és megfoghatok, az valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én

-nem veszem észre.

-

-A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi a

-külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy fizikai és

-pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem viselkedik

-merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen reakciói a külső

-ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek által a világkép

-létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi magunk, vagyis testi és

-lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a tapasztalat létrejöveteléhez.

-Még megfoghatóbbá és az egyes dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé

-gyakoroljuk magunkat a lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az

-asztalt, amelynél most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus számára egy

-négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha azonban

-kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a részleteit, akkor

-meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem létezik, az asztal alakja

-mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek komplexuma útján jut

-öntudatomba s a keménység, valamint a simaság, pontosan megvizsgálva,

-csak tapintási qualitások. Így tehát a kezdetben egészen objektiv asztal

-a szubjektiv érzet-kvalitások egész komplexumává lett. Most már csak az

-a kérdés, mennyiben tűnik elém ez az asztal mint egység, mint olyan

-dolog, amelynek tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt

-kérdem, mi marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,

-keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és bajosan

-tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az érzetkomplexumoknak

-ez az egységes dolgokká való összefoglalása az ember pszichikai

-szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az asztal tényleg merő

-jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről egyáltalán nem lehet

-állítani, hogy öntudatomtól függetlenül létezik.

-

-Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy

-érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja foglal

-össze egységgé.

-

-Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a szubjektivet

-az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú idealistával szemben nem

-használna semmit. Azt lehetne mondani: amit mi fénynek érzünk, a

-valóságban éterrezgés, a hang pedig a levegő rezgése. A színek és hangok

-csak szubjektive léteznek, de minden szemtől és fültől függetlenül

-állanak fenn azok a rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek

-objektiv okát ismert fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő

-és az éter rezgései mégis mindig csak _gondolt_ rezgések maradnak,

-melyek kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A

-szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és érzeteink

-ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.

-

-Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti, ezzel

-sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak _távolbaható_ érzékszervek.

-Segítségükkel olyan folyamatokat ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos

-térbeli távolságban játszanak le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket,

-mint a rezgések hatását fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig

-hatolnak és ott az érintés bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a

-megfelelő érzetek a _tapintási_ érzetek jellemét kapják. A szemünk és a

-fülünk ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak

-messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen

-érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék

-tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a

-legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az

-idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a _tapintási

-adatoknak_ ugyanolyan _szubjektiv_ a jellemük, mint a többi érzékéinek.

-

-Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből a

-szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik, hogy az

-objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók egymástól, ott

-mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok is csak mint tudattartalom van

-adva.

-

-Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern

-érzék-fiziologiától is. _Johannes Müller_ ismert törvényében a

-_specifikus érzék-energiákról_ azt a tényt formulázta, hogy

-érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma módon

-reagálnak.

-

-Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos áram

-által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek, mintha fénnyel

-izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk van, akkor e törvény

-értelmében még az se biztos, vajjon egy objektive meglevő tárgy vagy

-pedig valamely másféle, az érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek

-az érzetnek az oka.

-

-Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen

-cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma van

-adva. Az általam észrevett dolgok léte (_esse_-je) lényegileg

-észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza _G. Berkeley_ röviden és

-szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy transcendens, extramentális

-világ föltevése, úgy látszik, teljesen önkényes, fölösleges,

-bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók, mint _Helmholtz_ és

-_Meynert_ s bizonyos értelemben _Mach_ is, kimondották, hogy a

-tudománynak be kell érnie a jelenségben mutatkozó törvényszerűség

-felkutatásával és a folyamatok objektiv természetét nem tudja

-bizonyítani. Sőt _Meynert_ mint a gondolkodóképesség próbáját állította

-fel, hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását.

-

-Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.

-

-

-20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.

-

-Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka, amely arra

-a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte észrevétetésükben áll

-(esse = percipi, _Berkeley_) vagy hogy az élet az én képzetem

-(_Schopenhauer_), mélyen bevilágított az emberi megismerés természetébe

-és érvényessége körét körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az

-ókorban megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában,

-ellenben mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta

-objektiv érvényességét. _Berkeley_, _Hume_ és _Kant_ aztán felismerték

-gondolkodási formáink szubjektiv természetét és ennek alapján csak a

-jelenséget állapították meg mint megismerhetőt, a jelenség mögött levő

-önmagában való dolgot (Ding an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.

-

-Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az ismeretkritika

-eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva félreértések ellen,

-melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben idegenszerű

-gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan meg kell

-különböztetnünk a _látszatot_ és a _jelenséget_.

-

-_Látszat_ alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat, melyek

-helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről itt főképen

-szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a dolgok

-érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás helytelen ítéletekre

-vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos észrevételek vagy

-megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok a várakozások, melyek a

-látszatból eredő ítéletekre vannak alapítva. Két példával fogjuk ezt

-megmagyarázni.

-

-A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha törött

-volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van törve. Ha most

-már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja egyenes vonalúságát és

-úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még fönnáll az a lehetőség,

-hogy a víz eltöri a botot. Ekkor meggyőződünk a vízbe merített bot

-megtapogatása útján arról, hogy a bot törött volta a vízben sem

-állapítható meg tapintási érzékeink útján. A nagyobb hitel, melyet

-tapintási ítéletünkkel szemben tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot

-_nincs_ eltörve, csak töröttnek _látszik_. Mikor aztán megismerjük a

-fény törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának

-indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal

-ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az

-ítéletünket nem engedjük már megcsalni.

-

-Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan tudjuk

-az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis valamennyiünknek úgy

-látszik, hogy a nap naponkint fölkel és leszáll, míg a föld látszólag

-nem változtatja helyét és többnyire e szerint a látszat szerint ítélünk.

-A kopernikusi világnézet helyességéről való meggyőződés azonban ép oly

-szilárdan áll. Mivel azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek,

-hanem cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások idézték fel, alkalmilag a

-látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember sem engedi azonban

-magát ez oly általános, oly hathatós és a szó szoros értelmében

-kápráztató látszattól ítéletében megtéveszteni.

-

-Másvalamit értünk azonban _jelenség_ alatt. A jelenség a világ, ahogy

-érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben, ahogy mi

-elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes, külső benyomást

-értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre tolúl, hanem a

-világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját. Amennyiben a világ

-számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A jelenség nem csal, mint a

-látszat, csak arra emlékeztet, hogy megismerésünknek korlátai vannak.

-

-Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel vagyunk-e

-jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből egy neki alapul

-szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk függetlenül áll fenn, akár

-felismerhető, akár nem. _Kant_, aki a jelenségeknek itt kifejtett

-fogalmát először ragadta meg teljes mélységében, _Kant_, aki megismerő

-szervünkbe oly mélyre bevezette az analizis szondáját, amint előtte

-senki, erre a kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan

-helynek, ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges

-meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő

-szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául. _Kant_-tal együtt

-igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és legmélyebb érzésünk is,

-amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás ellen. Ha egy tárgyat

-érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan kényszer alatt állunk, melyet

-mint _külső_ kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt

-a kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az

-észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye őket.

-

-Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú

-idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és környezetem

-egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták bizonyításával,

-hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi helytállót

-szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre komolyan törekvő

-gondolkozó tudatában egy hosszú időre elviselhetetlen állapot áll elő. A

-kérlelhetetlen logika minden lépést az extramentálisba, mint meg nem

-engedettet utasít vissza. Legbensőbb életérzésünk azonban nem

-nyugodhatik bele s nem is akar belenyugodni a külvilág idealitásáról

-való képzetbe. Az érzés ezen ellentmondása azonban nem lehet elég a

-filozófusnak. Amit ő hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy

-hamis. Itt a gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból

-való igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.

-

-A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak

-jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez nem

-nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell

-számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak

-tudattartalmai jönnek tekintetbe.

-

-Gondoljuk el, hogy egy embertársam _(E)_ meglátogat engem és beszél

-velem. Amíg én _E_-t csak mint tudatom tartalmát veszem számba, addig

-azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat, olyasformán kell felfognom,

-mint egy harang csengését, vagyis mint beszédszerveinek mechanikus

-hatásait. Amint azonban felelek neki, kívánságait teljesítem, ezzel már

-hallgatólagosan bevallom, hogy szavaiban pszichikai jelenségek

-kifejezését látom. Ezzel azonban elismertem, hogy _E_-nek tudata, tehát

-tudattartalmai is vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak,

-hogy _E_ önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van,

-szigorúan véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint

-amilyenre én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának

-tudattartalmai vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még

-kevésbbé exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.

-

-Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. _E_ bizonyára sok

-olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok semmit. Ha most már

-_E_-t csak mint az én tudattartalmamat venném számba, akkor vagy el

-kellene tőle magától mindennemű tudatot tagadni, vagy legalább is

-valamiképen bele kellene őt összes tudattartalmaival együtt helyeznem a

-saját tudatomba. Ez azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a

-legnyilvánvalóbb és leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem

-állíthatom, hogy _E_ összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg

-kell engednem, hogy _E_-nek vannak tudattartalmai, amelyek egyáltalán

-nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán _E_ az én

-tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát kigúnyoló következés kerülne

-ki, hogy _tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam_.

-

-Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai idealizmus

-következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel érvelése elveszít

-minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben embertársaink csak mint

-materiális mechanizmusok, nem pedig mint önálló tudatcentrumok találnak

-helyet, nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy a valóság adaequat

-kifejezése legyen.

-

-_G. Berkeley_, az idealizmus megalapítója nem is riad vissza attól, hogy

-az önállóan érző és gondolkodó szellemek többesszámát vegye fel, de ő az

-ebben rejlő következetlenséget észre sem vette. Újabb idealisták, mint

-pl. _von Leclair_, teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és

-alkalmilag megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg.

-Azzal segítettek magukon, hogy fölvették egy _össztudat_ fikcióját,

-melynek tartalma épen az _univerzum_. Hogy az ilyen hipotézis már nem

-_ismeretkritikai_, hanem a legnagyobb mértékben _metafizikai_ és

-transcendens, vagyis túlmegy minden lehetséges tapasztalaton, azt nem is

-kell mondani. Pszichológiailag ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan.

-Alig sikerül teljesen belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban,

-amely egy olyan kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró

-embertársak létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is

-merész metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen

-elveszít minden meggyőző erőt és ezzel minden filozófiai értéket.

-

-Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág realitásának

-tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor tudományosan és

-filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk az egészséges józan

-ész nézetéhez és a világot a benne lakó emberekkel együtt, mint önálló

-és a megismerő szubjektumtól független lényeget tekintjük. Ez pedig a

-kritikai realizmus álláspontja.

-

-

-21. §. A kritikai realizmus.

-

-A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához. Különbözik

-a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ reális

-exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás nélkül, hanem az

-ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a hitet és módosítja az

-ismeretkritika követelményei szerint.

-

-A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és az emberi

-tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a megismerő

-szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi objektiv

-bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és gondolkodva

-megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező és ami saját

-fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma. Érzékeink adatai a

-kritikai realizmus számára is csak jelenségek, de valami valóságosnak,

-önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél zöld, ez a kritikai realizmus

-értelmében ezt jelenti: a falevélnek megvan az a tulajdonsága, hogy az

-emberi szemben megfelelő világítás mellett a zöld szín benyomását idézi

-elő. Zöld, ez egy szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való,

-de a zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a

-föltételek a levél objektiv tulajdonságai.

-

-A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok olyanok, a

-milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok _is_. Amit észreveszünk

-és gondolkodva megismerünk, az az igazi, tőlünk függetlenül végbemenő

-történés egy oldala és pedig a számunkra egyedül hozzáférhető, de

-egyúttal az egyedüli ránk nézve jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a

-folyamatok hogyan tűnhetnek fel egy másféle szervezetű lénynek, azt

-bizonyára lehetetlen kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös

-is. _Kant_ «Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen,

-csak a számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás

-azon fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.

-

-A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és létezésüket

-mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára még sok a

-természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni meglétét a

-kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai lesznek

-nyilvánvalóvá az emberiség előtt.

-

-Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül fönnálló

-valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel felel. A naiv

-realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez nem is létezik. A

-kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos megvizsgálása után

-határozott igennel felel. Az objektív ismeret lehetőségének tagadása

-tárgytalanná teszi az eredetére vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben

-feltámasztja mindazokat a problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén)

-mint az ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.

-

-

-22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.

-

-Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés eredetét

-és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat az elemi

-folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált ismeret-processzus

-összetevődik.

-

-Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy a

-kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az elmélet azt

-a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra vállalkozik, hogy

-fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja és a megismerés

-összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két filozófiai

-diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös bennük a kérdés az

-emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok helyt egy diszciplinává

-vannak összefoglalva. Az általunk alkalmazott különválasztás

-megkönnyítheti a problémák megértését.

-

-Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel, mint az

-ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr. előtti ötödik

-század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de nem tettek

-kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését megmagyarázzák. Még

-energikusabb kritikát találunk az úgynevezett cirenaikusoknál (Kr.

-előtti negyedik század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.

-Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének

-megmagyarázására csak _Aristoteles_ tett, de mindjárt összefoglaló

-módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a megismerés keletkezését

-és kérdezősködtek az igazság kritériuma után.

-

-Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos

-ismeretelméletet kifejlessze. _John Locke_ (1632–1704.) adta itt a

-leghatalmasabb ösztönzést és _Berkeley_, valamint _Hume_ tovább

-dolgoztak. _Kant_ itt is alapvető fontosságú, amennyiben minden időre

-megállapította az ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.

-

-A «tiszta ész kritikájában» _Kant_ élesen elkülönítette egymástól a

-megismerés két forrását, talán élesebben, mint amennyire a pszichológiai

-tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez a két forrás az érzékiség és

-az ész. Ez a kettéosztás irányadó az ismeretelmélet főirányaira.

-

-Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két különböző

-felelet merült fel. Némelyek az _érzékeket_ jelölik meg a legfontosabb,

-sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul. Ennek a gondolkodási

-iránynak a neve _szenzualizmus_. Mások úgy vélik, hogy csupán absztrakt,

-fogalmi gondolkodás útján lehet biztos ismeretekre szert tenni, míg az

-érzések csak chaotikus, zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási

-irányt _racionalizmusnak_ szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót

-gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű

-magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb a szenzualizmussal szembenálló

-ismeretelméleti irányt inkább _intellektualizmusnak_ nevezni.

-

-Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre jut az a

-meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás együttműködése

-által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a számára, mely bizonyára

-egyedül felel meg a tényeknek, nem fejlődött ki határozott műkifejezés,

-ami érthető is, mert rajta belül helyet találnak a legkülönbözőbb

-nézetek.

-

-Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret

-eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja, azaz

-amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra az

-ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány azonban

-kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés nemcsak az

-ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy befolyással van. A nyelvet

-illetőleg ezt rég felismerték és a nyelvnek ismeretelméleti fontosságát

-behatóan vizsgálták. De ezenkívül is kétségkívül van _szociális tényező_

-az ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról sem

-foglalkozott eleget.

-

-

-23. §. A szenzualizmus.

-

-Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész, amikor az

-érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb forrásának. Az _oida_

-(tudok) görög szó az _id_ tőből képzett perfectum-alak s ez a tő

-«látást» jelent. «Tudok» tehát a görög nép tudatában annyi, mint

-«láttam». Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak _Homeros_

-Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a múzsákhoz

-fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak mindent. Jellemző

-különben a gondolkodás e fokára nézve az észrevevés és gondolkodás

-azonosítása, amikor az utóbbi is az érzéki észrevevés egy módjának

-számít. Ez a felfogás megtalálható még a régi görög filozófiában is.

-

-Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol az

-érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak tekintetnek.

-Ebben az értelemben szenzualista a szofista _Protagoras_ (megh. 411. Kr.

-e.), aki az érzéki bizonyságot elutasító eleatákkal szemben határozottan

-kimondja, hogy csak az létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a

-geometriai tételek igazságát is vitatja, ha azok látszólag

-ellentmondanak az érzéki észrevételnek.

-

-Újabb időben _John Locke_ ragadta meg újra a szenzualizmust, amikor

-rámutatott minden tapasztalat érzéki eredetére. Azáltal azonban, hogy

-_Locke_ megenged egy belső észrevevést is (reflection), szenzualizmusa

-már nem egészen tiszta. A legkimondottabb szenzualista az újabb

-filozófiában a francia _Condillac_ (1715–1780.). _Condillac_ szerint a

-lélek csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége

-s ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.

-_Condillac_ elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját használja,

-amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket. Először szerzi meg a

-szaglóérzéket és legutoljára a tapintó érzéket, amely a külvilág

-képzetét hozza létre.

-

-Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, _Kant, Fichte, Schelling,

-Hegel_ egy időre teljesen kiszorították a szenzualizmust, a modern

-tudományban és filozófiában bizonyos mértékben újra érvényre jut. Az a

-meggyőződés, hogy az érzéki észrevevés minden tapasztalat végső forrása,

-egyre általánosabb lesz. Ha mint _Kirchhof_ és _Mach_ akarják, a

-tudománynak csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és _Mach_

-formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett tapasztalat,

-akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha most aztán a

-legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz és az ökonomikus

-elrendezéshez használunk, nevezetesen a matematika, maga is végső ponton

-érzéki szemléletre megy vissza, akkor a felfogás még

-szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak bizonyára abban is igaza

-van, hogy amennyiben fizikai jelenségek jönnek tekintetbe, az érzéki

-észrevevést mint legeredetibb forrását és végső instanciáját tekinti.

-Nem látja azonban meg, hogy egyrészt a saját magunk által átélt

-pszichikai jelenségek megfigyelésében nem kevésbbé biztos forrása nyilik

-a tapasztalatnak s hogy másrészt az érzéki észrevevésbe észrevétlenül

-magasabb, azaz komplikáltabb pszichikai jelenségek is belefolynak.

-

-

-24. §. Az intellektualizmus.

-

-Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni

-különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az

-érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt

-hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában elmerülő

-gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan megragadni. Az

-intellektualizmus ennélfogva már korán kifejlődött.

-

-Mint már többször említettük, az _eleaták_ azt hitték, hogy az igazi

-világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet felismerni. Az ő

-nyomaikban jár _Platon_, akinél még az a felfogás is hozzájárul, hogy a

-lélek a testben mint valami börtönben lakik, hogy a testével való

-érintkezés megfertőzteti és csak a testiségtől való teljes elfordulás

-által válik az igazi megismerés lehetségessé.

-

-_Platon_nak ehhez a felfogásához csatlakozva, _Szent Ágoston_ kijelenti,

-hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan, mint azt, ami számára

-jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló számára, mint ő maga. (Nihil

-tam novit mens, quam id, quod sibi praesto est, nec menti magis quidquam

-praesto est, quam ipsa sibi. De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette

-aztán _Descartes_ minden filozófia alapjává, amikor a saját

-gondolkodásunkról való tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen

-kétségtelen tényt állította oda. A _Szent Ágoston_ állításában és

-_Descartes_ tételében (cogito, ergo sum) rejlő intellektualisztikus

-felfogását a megismerési folyamatnak leginkább előmozdította a

-_kopernikusi világnézet_ lassankénti elterjedése. Aki ezt elismerte,

-annak meg kellett engednie, hogy az érzékek tanubizonysága, amely

-megmondja nekünk, hogy a föld nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és

-lemegy, nem tartható fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával

-szemben. A tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó

-matematikája, amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak

-bizonyult a szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy

-az absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé

-állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai

-ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki szemléletben,

-hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész teljesen önmagából merít

-és épen azért dolgozik oly föltétlen biztossággal, mert teljesen

-befolyásolatlanul marad a jelenség káprázatától.

-

-_Kant_ érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette kérdés

-tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi fel a kérdést

-és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az érzékek szolgáltatják

-_Kant_ meggyőződése szerint az ismeret anyagát és csak ezáltal izgatják

-az észt a vele született funkciók kifejtésére. Az ismeret azonban csak

-azáltal jön létre, hogy az érzékek által szállított anyagot az ész

-formálja. Az ész közli a természettel saját törvényszerűségét és _Kant_

-ismert mondása szerint a természet törvényadójává lesz. _Kant_ azonban

-még egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,

-hogy kategóriáival a szemlélhető alapon túl tovább operáljon s e mellett

-«az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a maga igaz és

-hasznos következményei a szubjektum ész-használatára». Ezen részleges

-teljhatalmat, melyet itt _Kant_ az észnek juttat, _Hegel_ aztán oly

-kiadósan használja fel, hogy az intellektus többé már nem törvényhozóvá,

-hanem egyenesen a természet teremtőjévé válik. A világ lényege _Hegel_

-szerint szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus

-fejlődésében.

-

-Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk anyagi

-alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott. Ennek

-megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya ismét

-szenzualisztikusabbá vált.

-

-Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden érzéki

-észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és használható ismeret

-jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló és vonatkozó tevékenysége

-az idő folyamán számos formát és gondolkodási eszközt teremtett, amelyek

-átmentek húsunkba és vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű

-dolog fogalma vagy _szubsztancia_ és _attributum_, ilyen továbbá a

-kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül

-alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat az

-ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk. Velünk

-született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében azonban mindig

-van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat tartalmaz. Ezért az ily

-feltevések helyére a formáló észtevékenység genetikus elemzésének kell

-lépnie, hogy ama formák tapasztalati eredetét kinyomozzuk.

-

-Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet problémáit,

-röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus gondolkodási irány egy

-kinövésére, amely minden időben el volt terjedve és most ismét

-hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb ismeretet titokzatos, a

-felületes megfigyelés elől kisikló forrásainak keresését, a

-miszticizmust értjük.

-

-

-25. §. A miszticizmus.

-

-Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a

-föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől teljesen

-szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint föltétlenül

-biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a testtől azonban

-olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel van összekapcsolva és

-mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.

-

-A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban

-elterjedt szektája a _lélekvándorlásról_ szóló tanával és mély

-megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás filozófiai

-formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a lélek halál

-utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki és misztikus

-tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új pythagoreusok,

-akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre több befolyásra

-jutottak a görög és római világban, a miszticizmust filozófiai

-rendszerré képezték ki. _Plotinus, Jamblichus, Proclus_ ennek

-legismertebb képviselői. A középkorban lép fel azután a keresztény

-misztika, amely bő táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben,

-valamint a hús megölésének parancsában. _Eckhardt_ mester, _Berthold von

-Regensburg, Johannes Tauber_ és később _Jacob Böhme_ kifejlesztették

-rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.

-

-Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a tizennyolcadik

-század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult század utolsó

-évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában újra hatalmasan

-föléledt és nagyszámú követőre tett szert.

-

-A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton alapszik, hogy

-különösen kedvező körülmények között sikerülhet a tiszta lélekkel, amely

-minden földitől felszabadította magát, a legmagasabb igazságokig

-feljutni és belső szemünkkel _meglátni Istent_. Ehhez legtöbbnyire heves

-kedélyizgalom, a pszichikai erők fokozása és koncentrálása szükséges,

-amely csakis az eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi

-embert lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.

-Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a legsajátszerűbb

-képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek valóságában és hívei

-vele együtt hiszik.

-

-További gondolata a misztikának, amely a mágiához és varázslathoz

-közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása által közvetlenül

-tud szellemekkel közlekedni s az érzékek közvetítése nélkül magasabb

-igazságokat nyilváníttathat ki magának. A miszticizmusnak ezt a nemét,

-amelyet manap különösen művelnek, _spiritizmusnak_ nevezik. Azt hiszik,

-hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a szellemekkel való

-érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben hipnotikus álmot

-használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva csalásokra s még neves

-tudósok is áldozataivá lettek közönséges szemfényvesztőknek.

-

-A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes arra,

-hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és nevezetesen az

-érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban tudományos formát

-ölt és új, titokzatos megismerési források feltárására vállalkozik, – a

-tudomány nem utasíthatja eléggé vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan

-nem tünik el minden titok, de eltünik minden titkolózás.

-

-Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus ismeretelmélet

-problemáira.

-

-

-26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.

-

-Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a gondolkodás

-útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek együtthatására van

-szükség, az most általánosan elfogadott meggyőződés. Már most feltámad a

-kérdés e két megismerési forrás osztályrésze és kölcsönös viszonyuk

-dolgában. «Fogalmak tartalom nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül

-vakok», mondotta _Kant_ és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek

-egyik oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása

-nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való merőben

-absztrakt operálás hijjával van a materiális, anyagi alapnak és nem adja

-biztosítékát a ténybeli érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek

-szolgáltatják az anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez

-általánosságban igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy

-megfogható felvilágosítást tartalmazzon.

-

-A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki élettel

-kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem szabad a

-megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és akarással való

-kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek _pszichológiai_ alapvetésen

-kell alapulnia.

-

-Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön az

-életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell

-igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel kell

-ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális erőnyilvánításaikat

-és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn akarja magát köztük tartani

-és uralkodni akar rajtuk. Valóban minden tudomány is praktikus

-szükségletnek köszönheti keletkezését. Így az asztronómia a mezőgazdaság

-és a hajózás szolgálatában s talán a pontosabb időbeosztás céljából is

-fejlesztetett ki. A geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az

-aritmetika a kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak

-imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a megismerésre

-való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és sokkal hatalmasabban

-fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen szükség terjedt. Szervezetünk

-funkció-szükségévé vált, amely tevékenységet követel. Ezen az úton

-keletkezett a tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki

-az a teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét

-jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban nem

-szabad elfelejteni.

-

-Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés anyagát, az

-ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a formát közelebbről

-meghatározzuk. _Kant_ az ész alapformáit a lehető ítéleti formákra való

-reflexió útján találta meg. Ezek a formák azonban a _formális logika_

-mesterséges termékei és egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott

-ítéletekkel. Ezért helyesebbnek tetszik, az _ítélet_ formáját általában,

-ahogy tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az

-egyszerű érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált

-gondolatsor eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és

-kifejlesztessék.

-

-A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől hiszik,

-a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A megítélt

-folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van adva. Az ítélet

-által most már a képzettartalom bizonyos formálást és tagozást nyer és

-pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan meglevő erőcentrumra

-vonatkozhatik és mint ez erőcentrum erőnyilvánítása állíttatik oda. Az

-illatos rózsa az ítélet számára mint egész van adva. Ebben az ítéletben:

-a rózsa illatozik, az illatozás mint a «rózsa» erőcentrum

-erőnyilvánítása van adva. Az erőcentrum az alany, a nyilvánítás az

-állítmány.

-

-Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy megtaláljuk az

-általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak mutatkozik benne.

-Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az appercipiálás egy minden

-emberrel közös neméről. _Appercipiáláson értjük egy képzet formálását és

-elsajátítását a figyelem által aktuálissá vált képzet-diszpoziciók

-által._ Ha figyelmünket egy tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a

-tudat nézőpontjába emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár

-hasonlóság, akár kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal.

-Ezek a fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki

-világosságukat a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.

-

-A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok elevenednek meg

-legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a legerősebben vannak kifejlődve

-és ennélfogva a megfelelő egyéneknél az uralkodók. Egy és ugyanaz a

-tárgy ezért különböző személyeknél különböző képzet csoportokat elevenít

-meg, azaz különböző módokon appercipiáltatik. A legkönnyebben

-felidézhető képzetcsoportokat nevezzük az _uralkodó appercepciós

-masszának_. Így pl. a fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó

-helyet látja, a festő ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat

-fogja figyelembe venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel,

-az erdész a fák növésére, a vadász a vad nyomára.

-

-Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a tárgyak,

-mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja, amelyet minden

-történéssel egyforma módon állítunk szembe. Ha egy gyermek kísérletet

-tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor az az ellenállás, amelyet

-tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik fel neki. A gyermek t. i. saját

-akarat-impulzusait a környező tárgyaknak is tulajdonítja és a

-folyamatokat így mint akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden

-folyamatot úgy appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició

-mozdul meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg

-sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra

-aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át. Az

-átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik fel és

-ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget, amelyet a gyermek

-minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét fordítja. Minden

-észrevett tárgy a gyermek számára lelkes lényszámba megy és mindent,

-amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog akarat-cselekvését fogja fel.

-Ugyanezt a meglelkesítő (animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus)

-felfogást találjuk a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél

-fúvása, a nap, a hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint

-látható vagy láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az

-appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden folyamata

-mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik, _fundamentális

-appercepciónak_ nevezzük.

-

-_Kant_ a _Tiszta ész kritikájá_-ban ismételten szól az appercepció

-szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről. A gondolkodásnak

-azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az öntudat egységében

-tudja összekapcsolni. «A gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell

-hogy kísérni tudja. Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele

-hat az ítélet aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más,

-mint annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv

-egységébe hozzuk». A _transcendentális appercepció_ tehát Kant szerint

-is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája és

-alapföltétele minden megismerésnek.

-

-_Kantra_ támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt sarkalatos

-különbségben nevezzük minden emberi megismerés alapformáját és

-alapfeltételét nem transcendentális, hanem _fundamentális

-appercepciónak_. Míg t. i. _Kant_ felfogása szerint az appercepció

-egysége minden tapasztalat előtt adva van, tehát transcendentális és

-ennélfogva apriori való, abban, amit fundamentális appercepciónak

-nevezünk, van tapasztalat, persze olyan tapasztalat, melyet minden

-emberi szervezet, amely egy környezetben fejlődik és ettől benyomásokat

-kap, szükségszerűen kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg

-továbbá Kant az appercepció transcendentális egységében csak az egészen

-általános, közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek

-összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a fundamentális

-appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan emberi és

-emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden tartalomnak

-keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká váljék. A

-fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai az univerzum

-nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak.

-

-Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét, ahogy a

-fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden vázolni.

-

-A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos _életérzés_, amely a

-gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az érzést úgy kell

-tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még egyáltalán nem

-differenciált reakcióját a környezetben és a test belsejében ható

-ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik semminemű képzetek, még

-egészen zavaros és kaotikus természetű. Mély álomból vagy ájultságból

-való ébredéskor élünk meg valami hasonlót és ilyen öntudati állapotot

-tételezhetünk fel újszülött gyermekeknél.

-

-Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban érezhetők,

-mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban nyilvánulnak. Már élete

-első napjaiban, sőt talán az első óráiban is a gyermek valószínűleg a

-gyönyör és kínérzések különböző nemeit éli át. A lelki élet már kezd

-_differenciálódni_ és sokfélévé alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi

-észre, ami fejlődésére előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet

-jelenségei csak annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy

-kínt szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a

-gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése. Mikor

-aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a gyermek ráér,

-hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző gyönyör- és

-kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A hideg más kínt

-kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan gyönyörérzést, amely láthatóan

-különbözik attól az érzéstől, melyet a gyermek táplálék vételekor él

-meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor a

-gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető alkatrészt

-tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével sokkal szorosabb

-vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és kínérzés.

-

-Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek nevezünk. Az

-érzet tehát bizonyos meghatározott változása az öntudat állapotának,

-amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín- vagy gyönyörérzettől, mint

-más változásoktól.

-

-A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt mindig

-csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy belső

-ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok tünnek fel. Az

-ilyen érzetkomplexumokat nevezzük _észrevételeknek_. Az adott

-érzet-csoportok összefoglalása egységes észrevételekké aztán a

-fundamentális appercepció dolga. Az észrevett dolog az erőcentrum és az

-érzetek, melyeket bennünk előhív, ennek erőnyilvánításai vagy

-tulajdonságai.

-

-Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra szervezetünkben,

-melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban előállhat anélkül is, hogy az

-érzéki inger hatna. Az ilyen reprodukált észrevételeket nevezzük

-általában _képzeteknek_. A képzetek lefolyását különböző törvények

-szabályozzák, főleg azonban a szervezet koncentrációjának bizonyos módja

-határozza meg, melyet _figyelemnek_ nevezünk. Az önfentartási ösztön a

-primitiv állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak

-mindenekelőtt azokra az ismertetőjeleire koncentrálja figyelmét, melyek

-élete fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a _biologikusan

-fontos_ ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek a

-tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később

-kifejlesztendő logikai _fogalmaknak_. A tipikus képzetek keletkezése

-kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az emberi ismeret

-fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy legelőbb arra

-vigyázunk, amitől életünk fentartása függ, megtanuljuk az egyfajta

-dolgokat egy gondolkozási aktusba összefoglalni és így megnyerjük

-egyikét a legfontosabb eszközöknek tapasztalataink ökonomikus

-rendezésére.

-

-Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a nyelv. A

-nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott érzés-hangokból

-keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori ismétlődése által

-eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak, hogy a beszélő

-környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a hangokat a többi

-emberek megértik és aztán szándékosan előidézik, hogy társaikkal

-megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek. A nyelv első hangjai,

-többnyire egytagú tőszavak, egy egész folyamatot jelölnek anélkül, hogy

-ebben megkülönböztetnék a dolgot és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű

-hangok többé már nem voltak elegendők arra, hogy megértést keltsenek,

-egy folyamat megjelölését két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és

-ezzel a tő _alanyra_ és _állítmányra_ oszlott s meg volt találva a

-_mondat_ formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag meg lehet

-figyelni a gyermekek beszélni tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban

-t. i. a fundamentális appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a

-forma, amelyben a világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már

-világosan ki van domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg

-van formálva, tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott

-fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az

-ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva, az

-állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását jelöli.

-

-Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem elég, egy

-új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik», – ennek az

-ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem jelöl egy egész

-folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán lehetséges

-hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden objektum, amelyben

-ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel jelöltetik és ezáltal

-egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A szó most a tulajdonságok

-és állapotok viselőjévé válik, melyek minden hasonló nevű objektumot

-megilletnek és ezáltal a tipikus képzet szilárd, a szóhoz tapadó

-fogalommá fejlődik.

-

-Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és vonatkozások is

-bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól, melyekhez tartoznak

-és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló tárgyalás számára. Olyan

-tulajdonságok, mint kemény és lágy, állapotok, mint járás és alvás,

-vonatkozások, mint kicsiny és nagy ily módon önálló gondolkodási

-objektumokká tétetnek és ezzel fogalmakká emelkednek. Csak most válik

-lehetségessé, hogy az egyenletességeket és törvényszerűségeket a

-világtörténésben ne csak felületesen észrevegyük, hanem «tartós

-gondolatban megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új

-és mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot

-ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék rajta. Az

-ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban összesűrített

-formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes formulázásokat talál

-az összefoglaló gondolattartalmak számára.

-

-Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most észrevett

-folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik,

-keletkeznek _fogalmi ítéletek_, amelyekben a történés törvényei oly

-módon formuláztatnak, hogy bizonyos fogalmakhoz bizonyos ismertető

-jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a cethal emlős állat», tartalmazza azt

-az állítást, hogy minden cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek,

-amelyek minden emlős állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden

-cethalról állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik,

-eleven magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet

-eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva

-anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel bírónak

-tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati tevékenység

-kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt nem állhat helyt.

-De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk számára az erőcentrum

-bizonyos neme marad, melynek ismertető jegyeit mint potenciális hatásait

-fogjuk fel.

-

-Az ítélet-funkcióból keletkezik az _igazságnak_ az ismeretelmélet

-számára oly rendkívül fontos fogalma. Már _Plato_ és _Aristoteles_ is

-helyesen emelték ki, hogy az ítélet a képzettől, vagy ahogy

-_Aristoteles_ kifejezte magát, a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik,

-hogy csak az ítéletben lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet

-átélek, tényleg megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha

-ennek dacára beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak

-rövidített kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes

-ítéletekre képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem

-igaz ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem

-alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak _ítéletek_, melyek

-gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati cselekvésünknek és fontos

-rész-okai ezeknek az élményeknek, csak ítéletek lehetnek igazak vagy

-hamisak s ez ítéleteknek igazságától vagy hamisságától függ gyakran az

-ezáltal meghatározott érzelmi és akarati állapotok célszerűsége.

-

-Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés, hogy

-keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet alapján e

-kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott képzettartalom

-formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az ítélet ily módon

-szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének aktusa, olyan aktus,

-amely által a fölvett benyomás magyarázatot nyer. Ha most már emlékszünk

-arra, hogy az öntevékenységnek ez az aktusa az önfentartásra való

-törekvésben gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a

-benyomással végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a

-rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a

-benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési fokon a

-magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő rendszabályok következnek

-belőle, ellenben téves, ha ennek alapján ferde, azaz az életfentartásra

-ártalmas intézkedések történnek. Mennél gazdagabbul és mennél

-többféleképen fejlődik most már az élet, annál könnyebben fog beállani

-az az eset, hogy egy és ugyanazon folyamatot különböző személyek

-különbözőképen magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos

-rendszabályokra vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek

-megfelelő intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben

-energikusan el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek

-kísérik és bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az

-ilyen helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem

-ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek

-fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását, tehát

-egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények visszautasítását

-fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem minden nyelvében vannak:

-ezek a _tagadó szócskák_, vagyis a _negációk_. A «nem» és a «talán» most

-is még gyakran olyan érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket

-elárulják.

-

-Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből fejlődik ki,

-de nem marad meg ezen a fokon. Az általános belátás, hogy környezetünk

-megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze önfentartásunknak, arra

-indít, hogy ott is törekedjünk megismerésre, ahol jóllétünk nem

-közvetlenül részes. Érdeklődünk tehát környezetünk folyamatainak

-magyarázata iránt általában és hamar megtesszük a tapasztalást, hogy

-magyarázataink helyesek vagy tévesek lehetnek. Mások helytelen

-magyarázatait kezdetben élénken, később nyugodtabban utasítjuk vissza és

-a tagadás ekkor ítéletünk merő formai elemévé válik. Magyarázataink

-mindegyike visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet

-érzünk vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt

-folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy az

-ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg ezeket

-a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között megismerni és

-figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által keletkezik aztán

-az _igazság fogalma_.

-

-Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a

-megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy meghatározzuk

-ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének feltételeit. Rendszerint

-azt mondják, az igazság abban áll, hogy az ítélet megegyezik a megítélt

-folyamattal. Ebből az következnék, hogy az ítéletben a megítélt folyamat

-egyszerűen utánképeztetik, bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv

-elképzelés azonban a mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy

-az ítéletben a képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem

-lehet szó megegyezésről. Sőt inkább azt kell mondanunk: az ítélet igaz,

-ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos folyamatnak

-oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott ítéleten

-alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik, hogy az ítélet

-a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van szabva vagy vele

-adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója kell hogy legyen abban

-az értelemben, hogy az objektiv tényállás változásából az ítélet

-megfelelő változása is következik és hogy a következtetések, melyek az

-ítéletből adódnak, a folyamatra nézve érvénnyel bírnak.

-

-A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és elhatározó

-kritériuma. Ezt nevezzük _objektiv kritériumnak_. Nem egy ítéletnek

-úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának kényszerűsége a meggyőző

-bizonyítéka igazságának, hanem a reá alapított jóslások beválása. Csak

-ezáltal adhat az univerzum ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon

-bizonyító erőt és igazságértéket.

-

-Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen igazolás nem

-lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a tapasztalat

-határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az igazságnak egy kevésbbé

-biztos kritériumát nyerjük, amely azonban még mindig bizonyos kezességet

-nyujt aziránt, hogy gondolataink nem jutottak teljesen téves útra. Ilyen

-kritérium a gondolkodó társak helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv

-kritériumnak.

-

-Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint

-meggyőződésünket valamely ítélet igazságáról megalkotjuk, ha ennek nem

-is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a hasonló esetekben

-rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett megerősítései, mint

-emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt hisszük, nem kell előbb

-bevárnunk, vajjon a jóslások bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben

-már előre bizonyosak vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden

-matematikai ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra

-vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek megfelelőleg

-állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen meggyőződésünk, hogy rájuk

-alapított jóslásainknak be kell következniök és hogy minden gondolkozó,

-aki az ítélet értelmét megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek

-helyességéről való ez általános meggyőződésnek következtében sok

-gondolkodónál az a vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek

-minden tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által

-való igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.

-_Plato_ erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az ember

-lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett legyen,

-mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett tapasztalatból.

-Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a lélek még a testtel

-össze nem keverten élte makulátlan, tiszta, isteni létét és ezért helyes

-belátásokat nyerhetett a dolgok lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus

-formában tér vissza ez a gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik

-század gondolkodóinál, akik velünkszületett ideákról, eredeti

-belátásokról szólnak és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják,

-hogy saját erejéből tud igazságot találni. _Kant_ a «Tiszta ész

-kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra a

-kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta matematika? Azt

-akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk milyen őstulajdonánál

-fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat előtt, tehát a priori, tudunk

-ítéleteket mondani számokról és nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv

-érvényük van.

-

-A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom biológiai

-szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon, ilyen eredeti

-belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen tarthatatlan.

-Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról, elgondolásának

-kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és elgondolási kényszerűség

-előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi szellem fejlődésének folyamán

-megtanulta, hogy a tapasztalatokat ökonomikusan rendezze. Eszközöket

-talált arra, hogy az előbbi generációk tapasztalatait értékesítse és a

-lehető legegyszerűbb formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő

-nemzedék az elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem

-kell többé kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi

-iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek hasznát

-tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a gondolkodási

-formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá vagyunk szokva, az

-emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott tényleg nem egyebek, mint

-elmúlt nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.

-

-Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában tényleg

-végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor bizonyára hamar

-eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről az egyes ember nem

-tudná többé kimutatni, hogy saját átélt tapasztalatából erednek. Ezáltal

-megint egy a priori, fogalmak és gondolkozási formák dolgában való

-őstulajdon látszata idéződnék elő. Épen ezért azonban a pszichológiai

-tények és törvények kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer.

-Csak a genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által

-lepleződik le az igazi tényállás.

-

-Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a priori

-ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek ki a minden

-emberrel közös ismeret – formák, melyek legfontosabbikául és leginkább

-alapvetőjéül a fundamentális appercepciót és az ebből keletkező

-ítélet-funkciót kell tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a

-_szubsztanciálitás_ és _kauzalitás_ ismeret-formái vagy kategóriái,

-melyeket Kant az ész veleszületett alapformái közé számít.

-

-A _szubsztancia_ fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a jelenségek

-változásában változatlan lényegét értjük, már előreképezve benne rejlik

-az érzéki észrevételben, ahol érzetek komplexumai a fundamentális

-appercepciónál fogva egységes dolgokká foglaltatnak össze. A mi

-felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot tulajdonságaitól és úgy

-tekintjük, mint azt, ami az állapotok és vonatkozások váltakozásában

-megmarad és fentartja magát. Az ítélet-funkció által szintén valami

-megmaradó jön létre a szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle

-kiinduló hatások hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon

-megkülönböztetni az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az

-alakulás és mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így

-fejlődik ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául

-szolgál minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel

-minden szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért

-érthető, hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért

-vélték benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai

-rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban egyaránt

-hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában és kémiában

-sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják még most is az

-utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden változás megmaradó

-hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek alkatrészeit (neuronok,

-plasomok) tekintik végső organikus szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben

-megtették ugyan azt a kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát

-kiküszöböljék a természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a

-kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés

-gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és maradandóan

-végre.

-

-A _kazualitás_ ismeretformája egyfelől akarat-cselekvéseinkben, másfelől

-minden ítélet-aktusban közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való

-észrevételt ebbe az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát

-mint erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.

-Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át az

-átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A

-környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes tagjait

-vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint azonban

-kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál fogva az

-események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra következnek, úgy

-fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a hézagtalansága uralkodnék

-bennük. Minden folyamatot, melyet mi észreveszünk vagy feltárunk,

-azáltal okozottnak kell gondolnunk, ami megelőzte, a kauzális

-kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk,

-erőcentrumokat állítunk oda, amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum

-összekapcsolása marad az előképe minden oki kapcsolásnak.

-

-_David Hume_ volt az első, aki az okfogalom pszichológiával és

-kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy közvetlen

-tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés van adva és hogy

-az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba. _Kant_, kinek – mint ő

-maga mondja – «ez a kritika félbeszakította dogmatikus álmát», a

-kauzalitásban az ész oly alapformáját vélte megtalálni, melyet a

-kívülről jövő érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék

-lehetségessé. Szemléleti módunk arra tanít, hogy a kauzálitás az

-ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel fejlődik és hogy mint

-ez, az organizmus és környezet kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás

-tehát nem tartozik teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az

-objektiv tényezőnek is része van létrejövetelében s így megvan annak

-egészen észszerű értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben

-sok tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy

-mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem kauzális

-kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell utalni, hogy a merő

-egymásra következés a kauzális kapcsolódástól lényegesen különbözik.

-Olyan események között, melyek szabályszerűen egymásra következnek, az

-időbeli következésen kívül még van egy belső kapcsolat, amely úgy

-tetszik, ahhoz az összeköttetéshez hasonlít, melyet

-akaratcselekvéseinkben az akarati impulzus és az izom-kontrakció között

-mindennap átélünk. Ahol ezt az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan

-sejtjük, ott kauzális kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott

-csak erőbeli egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy

-üstökös megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az

-üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek

-erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van

-előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a beteg

-testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás alapján jogosan

-tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan fiziológiai folyamat

-vezettetik be, amely lefolyásában a hőmérséklet alábbszállását hozza

-magával.

-

-A _számfogalmak_ is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki. Egyforma tárgyak

-csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a megnevező ítéletet

-ismételjük. A párosan elrendezett testrészek adhatták erre az első

-alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb, láb». Az ismétlést eredetileg

-bizonyosan mozdulatok kísérték és az ismétlések számát a tárgyak

-határozták meg. Aki egy három fából álló csoport szemlélésekor ezt az

-ítéletet mondja: «fa, fa, fa», annak épen a harmadik ismétlésnél kell

-megállani. A további ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a

-hozzátartozó tárgy. Az utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből

-lassankint a megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly

-csoportjánál alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott

-alkalmat és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek

-foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos meghatározott

-vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más számokhoz. Ezek a

-vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál egyformák s ezért minden

-tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt is a gondolkodás összefoglaló

-tevékenysége útján a nyelv közreműködésével rendkívül fontos

-gondolkozási eszközt találtak, melynek nagy értéke van a tapasztalás

-ökonomikus elrendezésére.

-

-Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési formák és

-gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek szellemi

-fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció mindig hathatós

-marad és még a komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják

-végre az adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor

-környezetünk benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre

-fordítottuk, ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük.

-Ezt aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket

-szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek között is

-fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani vagyunk képesek. Az

-emberi szervezet és környezete közötti kölcsönhatás eredménye most már

-így foglalható össze: _a világ megismerése az alakítás által és a világ

-alakítása megismerés által_.

-

-Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául szoktak

-megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti aktus és az

-ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a vonatkozás

-természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg és

-legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk

-származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk. Idegen

-ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek jutnak

-felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk van. Ha egy

-hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni, akkor a hallott vagy

-olvasott ítéletben már megformált és tagozott képzettartalmat ismét

-egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan előállított ítélet

-analizis, az átöröklődött ítélet szintézist kíván tőlünk. Az

-összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán gyakran állnak be

-nehézségek és akadályok. Ha nem sikerül a hallott ítéletet egységes

-képzetté egyesítenünk, akkor nem értjük a hallottat. Akkor _kérdések_

-útján igyekezünk felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy

-sikerül a ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag

-kiegészítenünk, azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben

-végrehajtott magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy

-olvasottat jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit

-vagy általánosabban véve az _igaznak tartás_ pszichikai jelensége.

-

-Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az igaznak

-tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. _John Stuart Mill_,

-az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet igaznak tartani egy és

-ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is tarthatatlan, mert hiszen

-az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet lehet; mivel pl. egy képzet

-magában véve se nem igaz, se nem hamis, tehát nem is tartható igaznak.

-Ebben a nézetben helyes csak az, hogy minden ítélet-aktusban egy

-objektiváló elem rejlik. Ha tehát az igaznaktartás nem azonos az

-ítélettel, akkor meg kell vizsgálni, miben áll ennek a jelenségnek a

-lényege és meg kell ismerni annak különböző formáit és

-intenzitás-fokozatait.

-

-Az igaznaktartás vagy _tudás_, vagy _hit_. Tudásról akkor beszélünk, ha

-az ítélet kimondásával az a bizonyosság van összekötve, hogy erre az

-ítéletre ráillik az igazság _objektiv_ kritériuma. Ahol nem így áll a

-dolog, ott csak meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem

-ismeri az intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint,

-amint az objektiv kritérium megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a hitben

-az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy nagyobb

-szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk meggyőződve.

-

-Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét kérdezzük,

-akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva van, arra a

-sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási processzusokkal, hanem

-érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban erősít meg az a megfontolás,

-hogy a hit ellentéte, a _kétség_, valamennyiünk előtt mint érzelmi

-állapot ismeretes.

-

-Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük, akkor a

-felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése akkor

-keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi tapasztalatainkkal,

-világnézetünkkel világosan tudatunkba jut. Megvonjuk egy ítélettől a

-hitünket, ha ez minden eddigi tapasztalatunknak ellentmond, ha nem

-tudjuk beleilleszteni világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb

-lelki harcok sokszor ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk

-nyújtatnak. Így _Kopernikus_ állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá

-voltak szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is

-tekintélynek tartsák.

-

-A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly

-ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak bizonyulnak.

-Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká sűrűsödtek s a velük

-való operálást megszokták az emberek. Ha most már az ítéletek nem igazak

-többé, akkor a fogalmakat sem lehet valóban meglevő erőcentrumoknak

-tekinteni. Ha pl. a keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok

-keresztény hitre tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek

-elvesztették realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század

-kémikusai erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston

-realitásában, oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor

-aztán _Lavoisier_ helyesen magyarázta meg az égési processzust, a

-phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek megfelelően

-egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz fejlődik ki, amely

-a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg. Ezt a gondolkozási

-eszközt nevezzük _existencia-fogalomnak_. Újabb időben ezt is

-többféleképen értelmezték és ez nem egy kontroverziára adott alkalmat.

-Mi az existenciát úgy fogjuk fel, mint _predikátumot_, mely a szubjektum

-hatóképességet fejezi ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit

-jelent, hogy: Isten nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan

-függetlenül attól, hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet

-hatásaiból ismerünk fel. _Schiller_ «Bürgschaft»-jában a zsarnok

-Dionysos nem hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik.

-Ekkor átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama

-kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség mégse

-merő agyrém».

-

-A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata megmutatta,

-hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a környezet és az

-organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn azonban a környezet

-folyamatai az organizmuson belül különféle átformálódásokon és

-feldolgozásokon mennek keresztül. Minden ismeretaktusban és minden

-ismerettartalomban van egy objektiv és egy szubjektiv tartalom. A

-szubjektiv komponensteket eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési

-fázisaikat feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az

-ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a második

-része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez a második

-rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.

-

-

-

-

-NEGYEDIK FEJEZET.  Metafizika vagy ontológia.

-

-

-27. §. Az ontológiai probléma.

-

-Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai probléma.

-Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától vezet arra a

-kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a valóságosnak. Történelmileg az

-utóbbi kérdés korábban merült fel, mint a megismerés problémája, ami

-teljesen érthető, mert a levőnek természetéről való kérdésnek arra nézve

-is megvan az értelme és érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el

-a naiv realizmus talaját.

-

-A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja felelni:

-az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok, megfoghatok. A naiv

-értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok rendezetlen sokasága a

-létező, de még minden teoretikus spekuláció előtt, még a praktikus

-világnézet talaján feltűnik és észrevevődik a különbség az _eleven_ és

-_élettelen_ között. Az élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem

-hozza mozgásba, az eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az

-elevenben tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja.

-Az a lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.

-Ezt a lényt leheletszerűnek képzelik, ugyanaz az alakja, mint a testeé,

-de meg nem fogható, bizonyos értelemben immateriális. Ez a lény a

-testtől különböző és elválasztható lélek. A _lélekhit_, mint ahogy a

-néprajzi tudomány kétségtelenné teszi, _az emberi nem közkincse_. Sehol

-sem találtak oly népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál

-jelenségeiből, valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel

-fejlődik ki.

-

-Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól teljesen

-különböző csoportra oszlik: a _testek_ és a _lelkek_ birodalmára. Ez a

-különválasztás persze még nem logikailag éles. A holt vagy legalább ép

-most elhalt testet még érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok

-viselőjének, melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt

-Hektort végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni

-akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot és

-ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a tulajdonságok

-viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a _test_ a _személyiség_

-hordozója és a lelket úgy tekintik, mint ettől különböző lényt.

-Másrészről a léleknek van alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így

-megfoghatatlan, testetlen ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében

-immateriális.

-

-A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen kevéssé éles

-felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek

-törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a törekvése,

-hogy a világmindenséget egy _egységes_ elvből fogja fel és magyarázza.

-

-Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ megmagyarázására,

-hogy minden létező egységes és egyforma természetű, _monizmusnak_

-nevezik.

-

-Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző

-szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, _dualizmus_ a neve; az a nézet

-pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia, _pluralizmus_.

-

-A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust lehet

-megjelölni. A _monizmus_ ellenben különböző lehet. Azt lehet állítani,

-hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak _matéria_ van és minden

-szellemi csak az anyag funkciójául tekintendő s maga is valami

-materiális. Ennek a gondolkodási iránynak a neve _materializmus_.

-

-De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van valóságos,

-reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van adva és így csak

-úgy tekinthető, mint valami szelleminek a megjelenési formája. Ez a

-_spiritualizmus_ álláspontja, mely gyakran _idealizmusnak_ is nevezi

-magát.

-

-Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a

-monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket

-leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája az

-ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se nem anyag,

-se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint attributumot

-vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az ős-szubsztancia, mely mint

-önmagának saját oka (causa sui) és legtöbbnyire mint istenség is

-gondoltatik, vagy változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik.

-Ezt a világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a

-_szubsztancia monizmus_-ának nevezzük.

-

-Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik neme,

-amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy világnézet legyen.

-Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták, hogy a merő tapasztalat

-talajára álljanak és emellett eltávolítsák a különbséget a fizikai és a

-pszichikai között. A tapasztalatot bizonyos elemekre és ezeknek

-funkcionális vonatkozásaira kell visszavezetni és a tudomány ne tegyen

-egyebet, mint hogy ezt a tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A

-szubsztancia helyére az energia fogalma vagy a történés még általánosabb

-fogalma helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái

-egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett eseményt

-fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A

-világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a _történés

-monizmusá_-nak nevezzük.

-

-Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány, amely a nem

-filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző lényeget,

-anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak magától

-értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai

-ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag kölcsönös

-viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá tétessék.

-

-Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást kíván.

-

-

-28. §. A materializmus.

-

-«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», – mondja

-_Lange_ a materializmus történetéről szóló kitünő művének elején. Ezzel

-mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de téves nézet utasíttatik

-vissza, hogy a materializmus a naiv ész felfogása. A materializmus

-sokkal inkább metafizikai, vagyis a tapasztalaton túlmenő hipotézis,

-amely a világtörténés összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.

-

-A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására határozottan

-materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek, amelyből minden

-keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a levegőben vélik

-megtalálni. A szellemi élet emellett persze megmagyarázhatatlan marad,

-miután még nem tárgya a filozófiai elmélkedésnek. _Empedokles_, a négy

-elemről szóló tan megalapítója és _Anaxagoras_ (mindketten Kr. e. 450

-körül) értékesítettek először szellemi principiumot is a világ

-magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a rendező

-szellemet. Ezóta _szellem_ és _anyag_ küzdenek a világuralomért, melyet

-a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak juttat, hol pedig mind a

-kettőnek együtt.

-

-Határozottan materialisztikus _Leukippos_ és _Demokritos_ atomtana,

-nemkülönben a sztoikusok ismerettana is. A középkor az uralkodó

-teológiai befolyás folytán dualisztikus, ép így az újabb filozófia is

-kezdeteiben. _Descartes_ adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai

-kifejezését.

-

-A tizennyolcadik században Franciaországban _Lamettrie_ orvos

-(1709–1751) «_L’homme-machine_» (az ember mint gép) című könyvében

-mondta ki a határozott materializmust és minden gondolkodást testi

-tevékenységnek magyarázott. _Holbach_ báró (megh. 1789) azután «_Système

-de la nature_» című művében ezt a materializmust részletesen indokolta

-és vallási előítéleteket igyekezett segítségével leküzdeni.

-

-_Kant, Fichte, Schelling_ és _Hegel_ idealisztikus rendszerei által a

-materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből, hogy aztán _Hegel_

-bukása után újból feltámadjon. _Vogt, Moleschott, Büchner_ energikusan

-síkra szálltak a materialisztikus világnézetért és _Büchner_ számos

-kiadásban (magyarul is) megjelent _Erő és anyag_ című könyve nagyon

-sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az érzékfiziológia és

-az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy ösztönzői voltak e

-terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus az utolsó évtizedekben

-ismét vesztett érvényéből, de a művelt laikusok között nagyon el van

-terjedve. Most már meg kell ismerkednünk a materializmus legfontosabb

-állításaival, valamint ezek indokolásával.

-

-A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy minden,

-amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet tudatunkban

-átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója, különösen pedig

-agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy gondolat, egy érzés, egy

-akarat-elhatározás igazi lényege csak akkor ismerhető fel, ha a

-megfelelő agy-processzus ki van kutatva. A _pszichológia_ a

-materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen

-igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző és

-különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden tapasztalatnak

-ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel ez állítás

-bebizonyítására síkra száll, a következők:

-

-1. A _metodologiai_ argumentum: Egy immateriális, de mégis megmaradó,

-önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány előtti és

-tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek kulturális

-fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan démon hatását

-fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei vannak adva.

-Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne végbemegy, úgy kell

-felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek feltételezése époly

-felesleges, mint tarthatatlan metafizika, melyet a szigorú tudománynak

-kérlelhetetlenül ki kell küszöbölnie.

-

-2. A _mechanikai_ argumentum: A világtörténés természettudományos

-felfogása azt az elvet állította fel és találta beváltnak, hogy a

-világban meglévő erő-mennyiség vagy energia summája sem nem

-gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig állandó marad. Minden

-történés csak az energiának más formáiba való változásában áll. Így

-változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a villamos áram, vizen

-keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és az univerzum összes

-mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt válik érthetővé, hogy az

-energiának semmiféle új teremtése nem megy végbe. Ha most már

-feltételezünk egy a testtől különböző lelket, amely nemmechanikus

-behatásával egy izmot összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő,

-akkor ez a meglévő energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését

-jelentené. Ez a fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált

-principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes

-elvetendő.

-

-3. A _kozmológiai_ argumentum: Volt idő, amikor földünk izzó gázköd

-volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus élet, sem ember s

-következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem. Csak mikor a föld

-lehült és megvoltak a feltételek az organikus élet keletkezésére, csak

-akkor jött létre a földön a növényi és állati világ, amelyből aztán az

-ember is kifejlődött. A szellemi élet tehát csak az organikus élettel

-együtt keletkezett s hozzákötve marad a fiziológiai föltételek

-meglétéhez. Nincs tehát értelme, egy az organikustól eltérő szellemi

-életet feltételezni, mivel ez az organikussal együtt keletkezett és

-bizonyára ezzel együtt fog elpusztulni.

-

-Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy legalább

-rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a materializmust

-széles körökben az egyedül lehetséges tudományos világnézetnek tekintik.

-

-Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai argumentumot

-illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a materializmussal,

-de természetesen más okokból. Egy maguktól a pszichikai folyamatoktól

-különböző lelki élet, amely mint gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk

-hordozója jönne számba, mindenesetre nincs adva semmiféle

-tapasztalatban. Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus,

-hogy mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben

-szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek dacára

-lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban áll, amit

-fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az egyszer kifejlődött

-ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az alany és állítmány

-formájában tud elsajátítani. Ameddig a pszichológia ezt a lélekfogalmat

-ugyanazon a módon használja, ahogy a fizikus a magnetizmusról vagy

-elektromosságról beszél, ahol pedig tényleg csak mágneses vagy

-elektromos jelenségek vannak számára adva, amíg a lélek csak a

-pszichológiai folyamatoknak szubjektumául, nem pedig önálló

-szubsztanciául tekintetik, addig ezt a kifejezési módot nem lehet

-tudománytalannak mondani. Amint azonban a testtől különböző lelket

-tételezünk fel, amely önállóan áll fenn és talán a halál után is tovább

-fennáll, akkor erőszakot teszünk a tapasztalatban adott pszichikai

-élményeken.

-

-Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan kiküszöbölünk is

-belőle minden anyagit, mind újra _anyaginak_ képzelünk el. Minden, ami

-megmarad, gondolkodásunk módja szerint tért kell hogy elfoglaljon és

-ezzel materiális kell hogy legyen. Egy lélek-szubsztancia fölvétele,

-mely ellen a materializmus oly buzgón és joggal is küzd, végül a

-materializmushoz vezet. A tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig

-csak pszichikai _történésről_ beszélünk, sohasem pszichikai létről és

-csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés tényleg valami minden

-materiálistól lényegesen eltérő.

-

-A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja leírni, arra

-tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint egyúttal legbiztosabb

-tapasztalatunkban oly történés van adva, amely minden érzékileg

-észrevehetőtől, minden materiálistól lényegesen különbözik, sőt ezzel

-teljesen összehasonlíthatatlan. A materializmus által életrehívott

-tudományos módszer tehát ez ellen a világfelfogás ellen dönt.

-

-A _mechanikai_ argumentum elveszti bizonyító erejét, ha arra gondolunk,

-hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem csak átalakítja az

-izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé. A világ semmiféle

-akarata sem képes az izomba az energia legkisebb mennyiségét is

-belevarázsolni.

-

-A _kozmológiai_ argumentum kétségkívül nagyon valószínű hipotézisre

-támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott kozmikus állapotok

-között való meglétéről azonban a hipotézis a sejtelemnek még csak az

-árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem minden kívül marad az emberi

-kutatáson s így az ilyen hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet

-bizonyító ereje.

-

-Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal teljesen

-összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel kényszeríti ránk

-magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen fölvette magába, a

-materializmusban nem találhat kielégítést.

-

-A materializmusnak nagy érdemei vannak gondolkodóképességünk fejlesztése

-körül és mint irányadó tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek

-között általa jobban bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez

-összefüggés részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus

-(új tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy

-fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a

-tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal

-szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával

-szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan jelenségeket

-eltávolítani a világból.

-

-

-29. §. A spiritualizmus.

-

-A _spiritualizmust_, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok igazi, a

-jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az ismeretelméleti

-intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek útján, hanem csak

-absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok valódi természetét

-felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is szellemi természetűnek

-kell lennie. Ezt a következtetést legelőször Platon vonta le

-határozottan és az érzékileg észre nem vehető _ősképekben_ vagy

-_ideákban_ vélte megtalálhatni a valóban létezőt. _Platon_ e gondolata

-hathatósabban hatolt tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással

-van gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek

-valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk. A

-római kor újplatonikus gondolkodói, különösen _Plotinus_ misztikus

-értelemben képezték tovább ezt a tanítást.

-

-A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén, mikor

-_Descartes_ az öntudatban találta meg az igazság legbiztosabb forrását,

-a spiritualizmus újra föléled s _Leibnizben_ találja meg

-legjelentékenyebb képviselőinek egyikét. _Leibniz_ monádjai szellemi

-lények s szerinte ilyenekből áll a világ. Az angol _Berkeley_, aki az

-ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan véve

-spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek léteznek,

-amelyeknek tudattartalma a világ.

-

-Újabb időben _Wilhelm Wundt_ alapított spiritualisztikus metafizikát,

-amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek sokaságát fogja

-fel, amelyek szellemi természetűek. _Hermann Lotze_ és _Theodor Fechner_

-is a spiritualizmusban vélték megtalálhatni az ontológiai problémák

-kielégítő megoldását. _Lotze_ az anyagot és szellemet mint az abszolutum

-megjelenési formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi

-természetű, míg _Fechner_ a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a

-materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.

-

-Végül _Schopenhauer_, aki az akaratot és _Jakob Frohschammer_, aki a

-világfántáziát tekinti a dolgok végső és igaz lényegének, szintén

-spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban a modern spiritizmus, melyet

-fentebb mint misztikus gondolkodási irányt ismertünk meg és amely sokkal

-többet dolgozik szemfényvesztő fogásokkal, mint argumentumokkal, a

-spiritualizmus előkelő nevét veszi fel, akkor ezt mint megengedhetetlent

-kell visszautasítani.

-

-A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai

-idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege

-szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik, hogy az

-ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton túl, tehát

-minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét, hogy csak a

-tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a spiritualizmus tudatos

-metafizika és az is akar lenni és mint ilyen túlmegy a közvetlen

-tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus számára a világ

-_tudattartalom_, a spiritualizmus számára önálló, a megismerő

-szubjektumtól független _szellemi lényeg_.

-

-A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti népek

-_animizmusának_ filozófiai kialakítása. Az ősember a fát, a forrást,

-néha még a követ is eleven, akarattal bíró lényeknek tekinti, amelyek

-neki használnak vagy ártanak. A filozófus spiritualista felismeri a

-természeti történés törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét

-látja, melyek mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy

-taszítják egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.»

-Ezen utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert

-egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja

-elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának gondolja el

-ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés fundamentális

-appercepciónk varázsa alatt áll. A forma, amelyben a világot kénytelenek

-vagyunk felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban

-egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint értéktelen.

-

-A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a

-materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét belevonja

-világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges mellékkörülménnyé. A

-különbség a fizikai és a pszichikai között azonban itt is elmosódik.

-Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép tud az anyag gondolkodni, mint

-azt, hogy mikép lehet a szellemnek kiterjedése. A materiális folyamatok,

-mint már megjegyeztük, megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a

-szellemiek megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem

-hasonlítható dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át

-egymásba, azt sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem

-akkor, ha a szellemből anyag lesz.

-

-A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban is

-szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi történésbe

-valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma vezettetik be. Most

-már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi életünkre, a mint

-tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az mindig csak mint esemény,

-mindig csak mint történés áll előnkbe. E történés felfoghatóságára aztán

-a megmaradó szubsztancia fogalma tökéletesen alkalmatlan, szükségképen

-félrevezető gondolkodási eszköz. A modern fizika még a

-természettudományból is ki akarja küszöbölni ezt a fogalmat és itt is

-csak a történés törvényeiről, de sohasem megmaradó hordozójáról akar

-beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk

-hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a

-szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos s a

-modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre is

-hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt ellenmondásnak kell

-éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek természetét a tényeknek

-megfelelően fogjuk fel. Ezért a pszichológiának kell mindenekelőtt óvást

-tenni az olyan világnézet ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot

-a lelki folyamatok tényleg adott lefolyásának és természetének.

-

-Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus igyekeznek

-megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus rendszerek,

-melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján törekszenek egy

-magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és szellemet, a fizikai és

-pszichikai történést magába foglalja. Ezt a magasabb fogalmat vagy egy

-megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a szüntelen levésben, a történés

-törvényében igyekszenek megtalálni. Ezért a világfolyamat monisztikus

-felfogásában két további formát különböztetünk meg: a szubsztancia

-monizmusát és a történés monizmusát.

-

-

-30. §. A szubsztancia monizmusa.

-

-Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták tanítása,

-amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki Görögországban.

-Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta nevét, ahonnan a

-hozzátartozó gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,

-_Xenophanes_ protestált _Homéros_ és _Hesiodos_ az istenekről volt

-emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy az istenség sem

-alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az emberekhez. Ontologiailag

-azonban csak tanítványa, az eleai _Parmenides_ alakította ki ezt a

-tanítást. Már fentebb megismertük az eleatákat, mint egy

-intellektualisztikus ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel,

-mondja _Parmenides_, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja, óvja

-attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület» érvényesülni

-engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán létezőnek

-megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett, nem ismer multat

-és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező továbbá oszthatatlan,

-változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer sem sokaságot, sem

-mozgást. _Parmenides_ persze nem volt képes magas absztrakcióját

-következetesen végiggondolni. Érzékietlen, csakis tiszta gondolkodás

-által megfogható léte – ahogy ő mondja – hasonlít egy jól legömbölyített

-golyó tömegéhez, amely a közepétől minden irányban egyforma vastag. Az

-absztraktot tehát érzéki alakban is elképzeli. _Parmenides_ tanítványa,

-az eleai _Zeno_, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón

-is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek

-hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy

-hatással volt _Platóra_, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk szerint mint

-örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda, nemkülönben mint

-merőben szellemi lényegeket, amelyek az érzékekkel fel nem foghatók,

-hanem csak annak számára megfoghatók, aki a lelkét a jelenség

-káprázatától nem engedi tévútra vezetni.

-

-Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és nyilván a

-jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még természettudományi

-kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt legnyilvánvalóbban és

-legbehatóbban _Kopernikus_ bizonyította meg a gondolkodóvilágnak. Amikor

-meg kellett győződni arról, hogy a nap, amelyet napról-napra föl- és

-lemenni látunk, tényleg nem változtatja helyét, akkor az absztrakt,

-matematikai gondolkozásnak, sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is

-több az igazságértéke, mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó

-fülnek.» _Kopernikus_ azonban még valami másra is tanította a

-filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek, kicsiny,

-jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár a nap körül.

-_Giordano Bruno_ (1548–1600) volt az első filozófus, aki _Kopernikus_

-asztromóniai tanításaiból levonta az ontológiai következéseket. Lángoló

-lelkesedéssel hirdette tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum

-egységéről. _Giordano Brunót_ 1600 február 17-én mint eretneket

-megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott és

-mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni. _Bruno_

-gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább látni fogjuk,

-egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette, mindazáltal hatásos

-maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag következetesebb formában

-vette fel ismét _Baruch Spinoza_ (1632 – 1677), kinek rendszerében a

-szubsztancia monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.

-

-Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában ismerte az

-ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó vallásfilozófusok

-tanításaival is. Itt ismert meg egy istenfogalmat, amely, amennyire az

-emberi gondolkodás számára elérhető, minden antropomorfizmustól

-(emberiesítéstől) meg van tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól

-magától különböző lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90.

-zsoltár) és szavával teremtette a világot. Mikor aztán _Spinoza_

-megismerkedett _Descartes_ (1596–1650) tanításaival és megismerte a

-matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a világ dualizmusa

-többé már nem elégítette ki. Az _isteni szeretetnek_ az ótestamentumban

-oly gyakran bevésett parancsát a legszigorúbb és legszélesebb értelemben

-fogta fel és nem bírta ezt a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne

-az ember föltétlen odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből

-fejlett ki benne lassankint _istennek mint az egyetlen szubsztanciának_

-a fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai

-következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a szenvedélyes

-_Giordano Brunónak_ isten és a világ egy és ugyanaz. (Deus sive natura.)

-

-Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már magábafoglalja a

-létet, két attributuma van: a _gondolkodás és a kiterjedés_. Minden

-egyes dolog a világban, tehát minden ember is, nem egyéb mint az

-egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha a dolgokat nem

-elkülönítettségükben, hanem az örökkévalóság szempontjából (sub specie

-aeternitatis) szemléljük, akkor minden lét és történés tökéletesen

-egységes. Mindég csak ugyanaz a szubsztanciánk van, melynek attributumai

-számtalan jelenségben valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a

-dolgok rendje ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az

-egyetlen, örök, oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret

-és egyúttal az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen

-odaadás az univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az

-intellektuális szeretet isten iránt.

-

-_Spinoza_ világnézete egységességében és merev zártságában

-tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban

-kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz észre. Az

-első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap és következés

-logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás ontológiai viszonyával.

-Minden létet és történést ugyanazon a módon vél a szubsztancia

-_fogalmából_ levezethetőnek, ahogy a geometria tényleg levezetheti

-tantételeit a téralakulatok definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy

-metafizikai megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel

-vezet le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a

-geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga által

-teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal operál. A

-spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből az idő ki van

-küszöbölve. _Spinoza_ fogalmi dedukciójában csak az örökké megmaradót,

-az önmagával egyformának maradót látja és nem veszi észre, hogy a

-világtörténésben állandó változás és fejlődés megy végbe. Mint a

-spinozai világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az

-akkoriban általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki

-életről. Számára, mint _Descartes_ számára, az egész lelki élet egy

-gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés és

-akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak ezekből

-fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.

-

-A _Spinoza_-féle szubsztancia monizmusa tehát merev formájában nem

-elégíthet ki. _Goethe_, akire Spinoza nagy hatással volt, önmagától

-megelevenítette a merev szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és

-természet egysége nagyon rokonszenves volt, de számára a természet élet,

-fejlődés és állandó változás. Ezért _Goethe_ is örömmel üdvözölte, mikor

-1797-ben _Schelling_ természetfilozófiája megjelent, egy oly mű, melyben

-_Spinoza_ alapgondolata, a természet és szellem egysége, meg van tartva,

-de össze van kötve a fejlődés gondolatával.

-

-_Schelling_ (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét _Spinoza_

-gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a reményét, hogy

-«realitást adhat annak az eszmének, hogy _Spinoza_ etikájával egy

-elleniratot állíthat szembe». «Spinozista lettem – írja _Hegel_-nek –

-nemsokára meg fogod látni, hogyan». Schelling számára is természet és

-szellem az abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is

-egységes természetű. Spinozától eltérőleg azonban _Schelling_ a

-természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut

-attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy a

-mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling

-világtörvénynek tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem északi, sem déli

-mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek bizonyos nemű

-indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut természetté és szellemmé.

-Emellett azonban az abszolut igazi lényege mégis szellemi marad. A

-természet Schelling számára «láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling

-által úgynevezett «identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és

-lét egy s ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá

-Schellingnél az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz

-ugyan, de különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot

-_Schelling_ mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut két pólusa

-közül _Schelling_ különösen a természetet tárgyalta kimerítően és

-«természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem is épen a haladásra

-kedvező hatást tett. A modern természettudománynak a leghatározattabban

-küzdenie kellett _Schelling_ módszere ellen, amely természeti

-törvényeket vezet le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett

-győznie. Az utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy _Schelling_

-gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból magyarázni,

-mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern természettudomány is

-lassankint arra a felfogásra jutott, hogy minden természeti történést

-úgy tekint, mint egy egységes energia átformálódását és áthelyezkedését.

-

-Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a szubsztancia

-monizmusa _Hegel_-nél (1770–1831). A gondolkodás és lét identitását

-_Hegel_ úgy fogta fel, hogy a fogalmak logikai, vagy ahogy _Hegel_

-mondta, dialektikai fejlődése egyúttal a világtörténés fejlődése is. A

-_Schelling_-féle polaritási törvény _Hegel_-nél a fogalmak merő logikai

-ellentétévé lesz. Minden fogalom _Hegel_ tanítása szerint arra szorít,

-hogy ellentétét gondoljuk. Minden _A_ megköveteli kiegészítésül a maga

-_non A_-ját. Ha azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az

-ellentétét, akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat

-egy magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,

-«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak a

-fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. _Hegel_ így a lét

-tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely «mint

-természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem ismét

-visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a szubjektiv,

-objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a művészetben, vallásban

-és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri tetőpontját és mégis

-visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez. Míg _Schelling_ figyelmét

-főleg a természetre fordította, _Hegel_ ereje a szellem filozófiájában

-van. Itt nevezetesen az «objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban,

-moralitásban és erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a

-családi életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a

-történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle tanulták,

-hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt áll és hogy a

-szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a megelőző fejlődés beható

-tanulmányozása által fogható fel. _Hegel_ azonban azt hitte, dialektikus

-módszere fölébe emel annak, hogy exakt természettudományi és történelmi

-tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és történés

-törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az exakt

-kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért volt

-_Hegel_-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves ellensége. Ma

-persze, mikor a ténykutatás már rég győzedelmeskedett, újra megvan az

-elfogulatlanságunk, hogy igazságosabban méltassuk _Hegel_ érdemeit az

-emberi tudás előmozdítása körül. _Hegel_ filozófiája, mint nagyszerű,

-önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és

-bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden

-szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes

-eredmény.

-

-A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és _Spinozá_-nál van teljes

-szigorúsággal keresztülvive. _Schelling_-nél és _Hegel_-nél

-összekapcsolódik vele a fejlődés gondolata is; _Schelling_-nél egy

-valódi változás értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom

-önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már említettük,

-_Schelling_-nél és _Hegel_-nél spiritualisztikusan van színezve,

-amennyiben az abszolut lénye mindkettőnél szellemi természetű.

-

-Újabb természetkutatók, különösen _Ernst Häckel_, ennek a monizmusnak

-ismét inkább materialisztikus alapot adtak. _Häckel_, _A világrejtély_

-című sokat olvasott könyvében megkísérelte a világtörténést a különböző

-erőkkel és tendenciákkal ellátott matéria fogalmából mint egységes

-fejlődési menetet ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű

-materiális elemekből, melyek azonban már magukban hordják a szellemi

-élet csiráit, az individuális és szociális élet legkomplikáltabb

-jelenségei lassankint kifejlődnek.

-

-Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján megkísérelték

-a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával mindig egyformának

-maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a világszemléletből és csak a

-folytonos törvényszerű változást tekintik maradandónak. Ezt a kissé

-nehezen érthető, de nagyon szigorú következetességgel keresztülvitt

-szemléleti módot, melyet fentebb a történés monizmusának neveztünk,

-fogjuk most tárgyalni.

-

-

-31. §. A történés monizmusa.

-

-Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög ókorban

-gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az efezusi

-_Heraklitos_ (Kr. e. 500 körül) a _levést_ és a _változást_ állította

-fel, mint a világtörténés principiumát. «Minden mozog és semmi sem marad

-meg», így hangzik egyik kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz

-hasonlítja, azt állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba

-leszállni, mert akkor már többé nem ugyanaz. _Heraklitos_ ismerte fel

-azt is, hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a

-világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet – mondja –

-mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is ember teremtette,

-hanem mindig eleven tűz volt és az is fog maradni». A tűz, amely

-_Heraklitos_ szerint az ősanyag, csak az örök mozgás jelképének látszik.

-_Heraklitos_ ismeri már a folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és

-ezért nevezi a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek

-szerinte istenek és emberek, urak és szolgák.

-

-_Heraklitos_ gondolatait részben újra felvették a sztoikusok, de

-anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész mélységében

-ragadták volna meg. _Giordano Brunó_-nál is találkozunk _Heraklitos_

-nyomaival, amennyiben ez a tüzes szellem el van telve az örök levés

-gondolatával. _Hegel_ _Heraklitos_-nál vélte saját rendszerének

-alapeszméit megtalálni és _Hegel_ tanítványa, _Lassalle_ ebben az

-értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül _Hegel_

-és _Lassalle_ Heraklitos mondásaiba gyakran olyan értelmet olvastak

-bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a fődologban azonban

-helyesen ítéltek. _Heraklitos_ számára az univerzum nem megmaradó

-szubsztancia, hanem világprocesszus.

-

-Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók energikusan

-felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig. Mielőtt azonban

-ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást kell vetnünk az

-említett fejlődési tanra.

-

-A szervetlen világra nézve _Kant_ «Általános természetrajz és az ég

-teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels) című

-1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát mechanikai törvények

-szerint szigorúan és következetesen keresztülvitte. Hipotézisét az izzó

-gázködökről, amelyekből naprendszerünk alakult, később _Laplace_ francia

-asztronómus és matematikus, aki _Kant_-tól függetlenül jött ugyanarra az

-eszmére, hasonlóképen állította fel s ma _Kant-Laplace-elmélet_ neve

-alatt általánosan ismeretes. _Helmholtz_ egy rendkívül világosan írt

-előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás jelenlegi állásának

-is a legjobban megfelel. Az organikus világ előtt azonban _Kant_ teljes

-tudatossággal megáll. Míg teljes bizalommal megállapításaiban azt hiszi,

-fenhéjázás nélkül lehet mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot

-fogok belőle építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy

-keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál gyom

-vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.

-

-_Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer_ és _Darwin_ kutatásai

-aztán az organikus világ fejlődésébe való betekintést lényegesen

-előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is egyszerű elemekből fejlődnek ki

-a legkomplikáltabb alakulatok és legalább sejtelmünk van e fejlődés

-törvényeiről. Az élet alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés,

-táplálkozás, a belső funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez,

-mindenesetre fel kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek,

-akár neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy

-dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció

-bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva, hogy

-az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból

-keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a _biológia_ serény

-részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan feladattá

-vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás álláspontjából,

-vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai principiumok szerint

-átkutassuk. _Herbert Spencer_ próbálta meg ezt először «A pszichológia

-principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak, hogy kissé

-túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal hozzájárult a

-lelki folyamatok megértéséhez.

-

-Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint életfolyamatot

-fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy pszichikai és fizikai

-jelenségek számára egységesítő kapcsot találjunk és olyan fogalmat

-állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg egyesíti. Innen nézve azonban a

-tekintetet minden történésre ki lehet tágítani és olyan monisztikus

-felfogást nyerni, mely sokkal következetesebb és szigorúbb, mint az

-eddig megkíséreltek. Ezekre a gondolat-utakra tértek _Richard Avenarius_

-és _Ernst Mach_ és az _Avenarius_ által alapított «empiriokriticizmus» a

-legkövetkezetesebb monisztikus rendszer, amelyet eddig felállítottak.

-

-_Avenarius_ és _Mach_ egymástól függetlenül és egészen különböző utakon

-jutottak eredményeikhez. _Avenarius_, aki eleinte sokat foglalkozott

-Spinozával s ez a foglalkozás mindenesetre megerősítette az univerzum

-szigorúan monisztikus felfogására való törekvésében, materialisztikus

-szempontból indul ki, míg _Mach_ kezdetben közelebb áll az

-idealizmushoz. Már kora ifjúságában – beszéli _Mach_ – _Kant_

-«Prologomena minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra

-a gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich» fölvétele

-tökéletesen felesleges.

-

-Az _Avenarius-Mach_-féle monizmus alapgondolata a fizikai és pszichikai

-jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a megszüntetésre

-azonban a nevezett gondolkodók nem valami materialisztikus vagy

-spiritualisztikus hipotezisek útján jönnek rá, hanem az _én-tudat_

-beható elemzése által. Ahogy _Kopernikus_ kényszerített minket, hogy a

-geocentrikus álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint

-az univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók

-bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi

-folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen sem

-lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában _David Hume_ már

-megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben különben is igen

-közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek énemet teszik és

-környezetem folyamatai között függőségi vonatkozások állanak, melyek

-fajukban egyáltalán nem különböznek azoktól a függőségi vonatkozásoktól,

-melyek az univerzum máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika

-a mennyiségek közti különböző függőségek összefoglalására a _funkció_

-általános fogalmát alkotta meg. _a_ egy funkciója a _b_-nek (a = f [b]),

-ez annyit jelent: az _a_ minden mennyiség változásával mindig össze van

-kötve a _b_-nek mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát

-általánosítjuk oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ

-függőségi vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az

-univerzumban nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli

-vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata, mint

-ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg egyszerűen

-leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat ökonomikus rendjének

-kell összekapcsolódnia, hogy a közös csak egyszer gondoltassék és így

-lehetőleg kevés gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális

-vonatkozás foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a

-számfogalmak nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök,

-melyek megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és

-szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.

-

-A világ így, ahogy egy ifjabb kutató _(Heinrich Gomperz)_ kifejezi,

-rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem szubsztanciákról, sem okokról.

-Minden szubsztancia azonnal a történések egész sorára bomlik s e

-történések közt csak szabályos egymásra következésről és

-koexisztenciáról lehet szó, de sohasem kauzális kapcsolatról. Csak a

-biológiai funkcióknak az organizmusok életében való célszerűsége marad

-meg, de csupán mint jellemző ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli

-egészen exakt, ökonómikusan rendezett leírásra.

-

-Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,

-_Avenarius_-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden embert általa

-észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével együtt mint

-«principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy kezdettől fogva

-fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és környezete egy egészet

-képez. A _C_ rendszer, így nevezi _Avenarius_ az agyat, ennek a

-principiális koordinációnak a központi tagja. Az emberi világfogalomban

-aztán, amely mindenkiben magától alakul ki, embertársaink érszevételeit,

-gondolatait és érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát

-környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, amely

-embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy «introjectió»

-_Avenarius_ szerint a világnak a tényekben nem indokolt megkettőztetése,

-amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal» szembeállítjuk

-«gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok» közé tartozik, de

-egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a lélek, mint a gondolatok

-és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés azonban _Avenarius_ szerint a

-tiszta tapasztalat meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy

-principiális koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi,

-ugyanaz, amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az

-agytól).

-

-A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és azáltal, hogy

-minden pszichikai jelenség merőben mint a «C rendszertől függő» van

-felfogva, _Avenarius_ azt hiszi, hogy leküzdötte a fizikai és pszichikai

-közti ellentétet és a természetes világfogalmat, amelynek számára az ő

-véleménye szerint a történéseknek csak egyetlen egy neme van,

-helyreállította. Mivel azonban nála az agy, tehát valami materiális, az

-alapja monisztikus felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami

-materialisztikusat. Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az

-ép úgy, mint a C rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig

-anyagszerű, egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha

-fejtegetéseit következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más

-hátra, mint egy materialisztikus monizmus.

-

-Máskép áll a dolog ebben a tekintetben _Mach_nál. Mivel, mint már

-említettük, _Mach_ az idealizmusból indult ki és kifejezetten megmondta,

-hogy nézeteinek idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni, a történés

-monizmusa nála sokkal szigorúbban és következetesebben van

-keresztülvive, mint _Avenarius_-nál. Az elemek, melyekből az univerzum

-áll, _Mach_ számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az

-eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják

-magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán _Mach_

-arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is, ha behatóan

-taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem szintén csak

-mint események mutatkoznak meg, egy valóban monisztikus felfogáshoz jut,

-amely nem materializmus. Az egységes fogalom, amelyen által mindent

-gondolunk, a történés fogalma. Az elemek nem megmaradó, változhatatlan

-atómok, hanem elementáris _folyamatok_, melyek között funkcionális

-vonatkozások állanak fenn. Ezért is hangsúlyozza _Mach_ nyomatékosan,

-hogy szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A

-tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához ugyanis

-csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet jutni. Hogy

-ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell emelkednünk

-önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül kell

-megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ forgását.

-Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk, hogy az, amit

-énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a kozmikus

-történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a

-természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az univerzum

-úgy tűnik fel, mint a törvényszerűségek egy sora és az elemek

-különbsége, melyek közt a funkcionális vonatkozások működnek, teljesen

-eltűnik.

-

-_Ismeret_ és _tévedés_ című művében _Mach_ még világosabban kifejtette

-monisztikus szemléleti módját. Helyesnek mondja benne, hogy álláspontját

-a történés monizmusának nevezik. A fizikai és pszichikai közti

-különbséget abban állapítja meg, hogy «a térben _mindenki_ számára

-meglevőnek összessége jelölendő a fizikainak», «ellenben a közvetlenül

-csak _egynek_ adott, mindenki más számára azonban csak analógia útján

-feltárható pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban

-nem rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással

-való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség folytán élő

-társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan állítaná szembe az

-érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s nem állítaná szembe a

-világgal. _Minden történés rá nézve csak egy volna_». «Mikor az ember

-analógia útján megtette azt a felfedezést, hogy más hozzá hasonló,

-hasonlóan viselkedő élőlények, emberek és állatok, léteznek és amikor

-arra kényszerült, hogy tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését

-olyan körülményekre való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes

-érzékileg észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös

-tapasztalatában ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két

-részre kellett osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek _mindenki_

-számára és olyanokra, melyek csak _egynek_ számára észrevehetők… Akkor

-egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje gondolata».

-A fizikai és a pszichikai közti megkülönböztetés tehát _Mach_ számára ép

-úgy, mint _Avenarius_ számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a

-ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a

-különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a

-fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni, mint

-_Spinoza_ tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt _túl_ van a

-fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet _Mach_ és _Avenarius_

-nyerni akarnak, inkább _innen van a fizikain és pszichikain_. Csak egy

-univerzum van, csak egy egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált

-világra bontani nincs semmi ok. _Avenarius_ számára ebben inkább a

-_szisztematikus_, _Mach_ számára inkább a _módszertani_ szempont az

-irányadó. _Avenarius_ «természetes világfogalmat» akar, tehát egy

-rendszert, egy világnézetet, _Mach_ ellenben csak egy álláspontot,

-amelyet nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy

-át. _Mach_ felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak módszertani

-monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a tudományos kutatás

-munkájában, különösen fölösleges problémák kikapcsolására. Nem lehet

-azonban tagadni, hogy _Mach_ metodológiai elvei egy oly világnézet

-elemeit tartalmazzák, melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.

-

-Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint minden más

-monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt kell a kritikának

-kérdeznie, vajjon ez a felfogás keresztülvihető-e. Lehetséges-e

-egyáltalán tapasztalat azon az állásponton, mely a fizikain és

-pszichikain innen fekszik és lehet-e itten komolyan szó világfogalomról?

-A tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat

-mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden

-benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az ember

-centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint _Avenarius_ mondja,

-mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek együtthatása is

-elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető tapasztalatok

-létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint fentebb kimutattuk,

-nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül és ez már feltételezi az

-én és a világ közti ellentétet. Ezért nehezen lehet elhinni, hogy ezen

-ellentét kiképzése előtt és e nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s

-ezért nekünk úgy tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes

-világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.

-

-A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására nagy

-mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra, hogy

-tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy látszik, eddig

-nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy alap-principiumból,

-mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor is, amikor a történés

-formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az általános

-törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot, megmarad, mint

-fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb időben ismét többfelől

-visszatérnek a dualizmus látszatra tudományosan csekélyebb értékű,

-tényleg azonban a valódi tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az

-ebből adódó problémákkal kell most foglalkoznunk.

-

-

-32. §. A dualizmus.

-

-Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész

-világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg, melyek

-egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való képzet azonban

-e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly lény, amely magában

-létezik és megmarad s ezért anyagi marad, bármily ritkultan és

-szublimáltan gondolják is el az anyagiságát.

-

-A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie kell

-tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor sikerül

-tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia fogalmát tesszük

-alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést fogjuk fel, amely

-tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást mutat fel.

-

-Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot az

-adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem közkincse a

-filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása még mindig fennáll

-és ez idézi elő a _test és lélek közti kölcsönhatás_ régi idők óta mind

-újra tárgyalt problémáját.

-

-A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez tulajdonkép a

-magva minden dualisztikus világnézetnek.

-

-Az ókorban _Aristoteles_ mondotta ki legvilágosabban és

-leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma ugyan, az

-élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a testtel együtt. De a

-testen kívül van még egy a testtől elválasztható _szellem_, amely benne

-lakik, amíg a test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét

-éli. Az aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény

-vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron át

-érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban formulázta a

-dualizmust _Descartes_, aki a testet és a lelket mint tökéletesen

-különböző lényegeket választotta el, amennyiben a testre jellemző

-attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a gondolkodás. A kiterjedt

-dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog (res cogitans) a két egymással

-tökéletesen szembenálló szubsztancia.

-

-A kölcsönhatás problémáját _Descartes_ úgy oldotta meg, hogy a léleknek

-az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat fejt ki és nyer.

-Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen különnemű szubsztancia

-kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt fel és máskép igyekeztek

-megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot a fizikai és a pszichikai

-között. Az úgynevezett _okkazionalisták_ (Geulincx, 1624–1669 és

-_Malebranche_ 1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai

-folyamat alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és

-megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio = alkalom),

-melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek a mindenkori

-közbelépésnek helyébe aztán _Leibniz_ egy előre meghatározott

-megegyezést tett, vagyis _praestabiliált harmóniát_. Ahogy egy ügyes

-órás tudna két órát konstruálni, melyek anélkül, hogy egymással össze

-volnának kötve, mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten

-mindenhatóságában úgy rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig

-egyforma harmonikus összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az

-érzet, minden akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és

-lélek egymásra hatnának.

-

-A dualizmusnak _Descartes_ után nem akadt következetes és energikus

-előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal túl lehet rajta

-haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai és fizikai folyamatok

-közt azonban még mindig megbeszélés tárgya.

-

-Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak magyarázatául a

-_pszicho-fizikai_ parallelizmus elméletét. Eszerint a fiziológiai

-folyamatok az idegekben és különösen az agyban, melyek végső fokon

-meghatározzák a pszichikai folyamatokat, pszicho-fizikai processzusok.

-Csak egy folyamat megy végbe, de ez két oldalát nyújtja a szemlélet

-számára. _Kívülről_ fizikai természetű és benne áll a természeti

-történés okozati sorában, _belülről_ pedig ez a folyamat pszichikai,

-érzet, észrevétel, képzet, érzés vagy akarati aktus.

-

-A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi megoldása

-a problémának, amely a fizikai és pszichológiai jelenségek

-kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha «belsőnkről»

-beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért nevezzük belső

-folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a szervezet belsejében

-látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a merőben fiziológiai

-processzusokat is, mint az emésztés, a felszívódás, a vérkeringés,

-melyek mind a test belsejében folynak le, ide kellene érteni. A

-pszicho-fizikai processzus «belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai

-mint tudat-folyamat. Ha most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt

-folyamatokkal együtt az agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel,

-akkor ez mindig materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell

-mondani: amint a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát

-érik el, pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak

-a fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és a

-pszichikai, ahogy _Ribot_ kifejezi, csak hozzátétel (surajouté), amely a

-processzus lényegére nézve tulajdonképen lényegtelen. Ezáltal azonban a

-pszicho-fizikai parallelizmus tiszta materializmussá lesz és az összes

-argumentumok, melyek ez ellen felhozattak, itt is érvényesek. Csak

-_Mach_ álláspontján szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai

-között problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen

-leküzdve, azt megmutattuk fentebb.

-

-Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak

-tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak egymásra,

-egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában. Ehhez járul

-még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között a legprimitivebb

-tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy akarat-elhatározás alapján egy

-mozdulatot hajtunk végre, akkor egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és

-hatás egymásba. Ez a kapcsolat, mint _Jodl_ mondja egy helyütt, minden

-kauzalitás ősképe. Midőn azonban e mellett emlékeztetünk fentebbi

-kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még többet

-is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli kapcsolat,

-amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az általa teremtett

-fundamentális appercepció következtében a forrása minden ítélésünknek és

-ezzel minden felfogásunknak.

-

-Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot

-megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik fel, ha

-a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben természettudományi szempontból

-tekintjük és minden kölcsönhatást az energia megmaradása elvének vetjük

-alája. Ez az elv, kivált mióta _Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach_ és

-legújabb időben _Ostwald_ felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai

-történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára módszertanilag

-helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz újonnan előlépő

-energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a radio-aktiv

-szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk, ameddig egyáltalán

-lehetséges. Az energia megmaradásának elve azonban egyáltalán nem

-egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak. A pszichikai jelenségek

-területén belül, tehát a szellem világában olyan kauzális vonatkozásokat

-ismerünk fel, melyeknél az energia állandóságáról nem lehet szó. Már

-minden egyes ember szellemi fejlődése is a lelki teljesítőképesség

-fokozódását mutatja. Sokkal nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik

-azonban elénk ez a fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését

-vesszük szemügyre. A könyvnyomtatás feltalálása az emberiség szellemi

-teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem

-alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal, melyek

-megalkotása és kifejezése egy _Aristotelesnek_ a legnagyobb

-erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére az energia

-megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz. Sokkal

-alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a _Wundt_ által felállított elv

-a _szellemi energia növekvéséről_ (Wundt. Ethika. 3. kiadás, II. 72. k.

-lap). A fizikai világban a kauzalitás zárt s az ok és hatás

-equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem és a szellemek világában

-minden történést a megelőző események okoztak ugyan, de a hatások messze

-túlmennek az előzményeken. A fizikai folyamatok szellemi folyamatokat

-váltanak ki, ezek azonban azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással,

-olyan különbözőségen és sokszorosításon mennek keresztül, amely a

-mérhetetlenig fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet

-megtalálni, ahol az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg

-meglévő kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan

-vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem magyarázhatók

-máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által. Ez a magyarázat

-egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani szokták, valamely tudományos

-gondolkodási törvénybe. Egyáltalán nincs benne az ok fogalmában, hogy a

-hatás vele equivalens vagy csak egynemű is. Még a fizikai világban is az

-úgynevezett «kiváltó» okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott

-hatásokkal. Minden pszichikai folyamat azonban már maga is a kiváltások

-egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a fizikai és a

-pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden ellene felhozott

-kifogás ellenére tudományosan tartható marad.

-

-Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok, amelyek

-érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek egyúttal egy

-szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel. Vannak továbbá

-pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak érzékileg észrevehetőkké

-és amelyek magukban nézve semmi alkalmat nem nyujtanak egy

-szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük az emberi szervezetben

-kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában véve semmi megfoghatatlan

-nincs.

-

-Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus még ma is

-megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.

-

-

-33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.

-

-A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a naiv

-felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy elismer

-(dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az _ember_ szemlélete

-által közel van hozva. Mindazáltal az embernél előbb volt tárgya a

-filozófiai spekulációnak a világ, amely őt körülveszi.

-

-A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű

-szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat, magyarázatot

-követeltek. A világegyetem igazi természete, eredete, fejlődése és

-esetleges elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai

-problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,

-amely viszont a metafizika egy részét képezi.

-

-Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és

-törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag fölvételével

-vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból keletkezett minden. A

-vizet, a levegőt, a tüzet vették fel különböző gondolkodók ily

-alap-anyagnak. _Empedokles_ aztán az ismert négy elemet vette fel (víz,

-tűz, levegő és föld), míg _Leukippos_ és tanítványa, _Demokritos_ az

-atomisztikát alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s

-csak alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek

-maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és csoportosulásuk

-által hozzák létre a különböző testeket.

-

-Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel és

-módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma is

-alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási törvények

-pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai tulajdonságainak

-felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul komplikáltabb és

-tartalmilag is különbözik _Leukipposétól_ és _Demokritosétól_, csak az

-alapgondolat maradt ugyanaz.

-

-Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és tartósan

-kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok természeti jelenség

-felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri intelligencia gondolatát,

-amely mindent tervszerűleg rendezett el. _Anaxagoras_ az első filozófus,

-aki ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő

-νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe. Ettől

-fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a világegyetem

-szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az _istenfogalom_, melyet a

-vallási képzetek már megalakítottak, most a filozófiai spekuláció

-hatáskörébe lép és megalkotja a theológiai problémát, mellyel a

-metafizika egy másik része, a vallásfilozófia foglalkozik.

-

-Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és

-ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik, hol a

-másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak, mindkettő azonban

-sokszorosan összefolyik.

-

-A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell hogy

-foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is. Teljesen

-figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes fejlődés

-következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába tartozik.

-

-A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási kísérletet

-hozott létre, melyeket röviden _mechanizmusnak_ és _teleológiának_

-neveznek.

-

-A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők

-kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb

-formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a testeket

-összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos chemiai

-processzusok is beleilleszthetők ebbe a felfogásba, ha még nem sikerült

-is minden qualitativ különbséget quantitativvá redukálni. A chemiai

-tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban és nem kívülről vannak

-beléjük víve.

-

-A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az ókori

-fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista oldalról

-energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő folyamatakot is

-igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és visszautasítják egy

-külön életerő felvételét.

-

-Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és gyakran

-össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője _(Anaxogoras)_ vagy

-az első mozgatója _(Aristoteles)_ az előtte már megvolt anyagnak.

-Istennek mint a világ teremtőjének fogalma azonban alig egyeztethető

-össze a mechanikai felfogással.

-

-A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik, hogy a cél

-fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból s éppen ebben

-ellentétben áll a _teleológiai_ felfogással.

-

-A _teleológia_ t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes világesemények

-és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét hangsúlyozva

-föltételezi, hogy a világot egy magasabb intelligenciarendezte be

-meghatározott tervek és célok szerint. _Platon_ azt veti szemére

-_Anaxagorasnak_: hogy az ő νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az

-egyes berendezések céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai

-felfogás istenben találja a világ teremtőjét és irányítóját.

-

-Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás az ótestamentum teremtési

-történetében és ebből áthatolt a nyugat monoteisztikus vallásaiba, úgy

-hogy magvává lett a legfontosabb vallási rendszereknek. Épen ezért ez a

-felfogás gyermekkorunk óta ismerős előttünk.

-

-A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli istent

-tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton, transcendens

-teleológiának is nevezhető.

-

-Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult, amely a

-célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az organizmusokban

-magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az immanens teleológia az

-úgynevezett fejlődési tan felfogása.

-

-Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és

-föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás és

-fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az

-életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban mind

-jobban alkalmazkodnak hozzá.

-

-Ezt a _Lamarck_ által alapított és _Goethe_ által is képviselt felfogást

-először _Spencer Herbert_ (1856) formulázta filozófiailag, _Darwin_

-pedig (A fajok keletkezése, 1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin

-azzal a messzire vivő hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a

-létért való harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás

-vagy tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a

-mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése (the

-survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva az

-úgynevezett darvinizmusnak, amely azonban nem azonos a fejlődés

-gondolatával általában. Ha tehát újabb időben Darwin speciális tanaiból

-sok tudományosan tarthatatlannak bizonyult is, az általa oly energikusan

-és hatalmasan képviselt alapgondolat maradandó értékű.

-

-Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a lelki élet

-kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.

-

-Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája tanusítja,

-össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell fölvenni, hogy

-isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket, mondjuk a protoplazmát és

-hogy az általa megállapított fejlődési törvények szerint lassankint

-fejlődött ki ebből az organizmusok sokfélesége.

-

-Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását, amely

-végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva, _antropomorfikus

-theizmusnak_ nevezik. Antropomorfikusnak kell maradnia minden

-theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az emberinek analógiájára

-tudunk elgondolni. Lelki erőinket a végtelenig fokozva gondolhatjuk, de

-mindig csak emberi erők maradnak. A theizmus nyers formájában minden

-természeti nép felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk

-ezzel a névvel jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.

-

-Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ nem

-különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész

-világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a dolgoktól,

-hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai megtalálhatók már

-_Xenophanesnél_, világosan kimondta _Giordano Bruno_, erőteljesen és

-energikusan keresztülvitte és végiggondolta _Spinoza_. _Spinoza_

-számára, mint fentebb mondottuk, csak egy szubsztancia van és pedig

-isten. Ennek a szubsztanciának két tevékenységi módja, vagy attributuma

-van: gondolkodás és kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának

-modusa: így részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes

-odaadás a mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás

-az, amelyet _Spinoza_ istenszeretetnek nevez.

-

-A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században

-Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,

-melynek megjelölésére a _deizmus_ nevet választották. Ennek a

-felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝

-1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás dolgaihoz

-is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a hagyományos

-tekintély ellen. Ezért szeretik magukat szabadgondolkodóknak nevezni.

-Egy természetes vallásért szállnak síkra, ami az ő véleményük szerint

-annyi, mint észvallás. Számukra isten a világ teremtője és irányítója,

-főleg azonban benne látják az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen

-istenfogalmat le lehet vezetni az észből és nincs szükség

-kinyilatkoztatásra és csodára, hogy benne higyjünk. A vallás értéke az

-erkölcsi érzületben van, amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a

-kötelességedet» – ez a deizmus jelszava.

-

-A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat

-filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a

-középkorban. Előbb isten létét igyekeztek a fogalmából, a világ

-célszerűségéből és más argumentumokból logikailag bizonyítani. Már

-némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus 1265–1308) felismerték

-ezeknek a bizonyítékoknak a logikai tarthatatlanságát és isten létét a

-kinyilatkoztatott, vagyis az ésszel nem indokolható igazságok közé

-számították. Az újabb filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen

-bizonyítékokkal, míg _Kant_ isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a

-praktikus ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be.

-Azóta az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.

-

-A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az erkölcsi

-törvény indokolására, mint inkább theoretikus világnézetünkre fontos.

-Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az ítélő funkcióra utalunk, mint a

-fundamentális appercepcióra. Ha minden az észrevételben nekünk adott

-tartalmat csak azáltal tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a

-szervezetünknek megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy

-erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma évezredes

-gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi segítségével

-szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára közel fekszik a

-gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre alkalmazzuk. Amint

-azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy tünik fel, mint egy

-hatalmas, végtelen akarat műve, melynek erőnyilvánítása állandó. Csak

-ezáltal kapja meg világképünk a kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas

-akarat az létoka az anyagnak és szellemnek, a természeti törvények az ő

-törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem szegi

-meg.

-

-Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció alkalmazásával a

-világ-egészre egy megismerési ösztönünket kielégítő világnézetben,

-amelyben az istenfogalom is megtalálja helyét.

-

-

-

-

-ÖTÖDIK FEJEZET.  Az esztétika útjai és céljai.

-

-

-34. §. Az esztétika fogalma és feladata.

-

-Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük, ahogy a

-természetben és a műalkotásban elénk lép.

-

-Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent tekintjük, akkor

-az esztétikának a dolga a szépnek lényegét, objektiv tulajdonságait

-meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan fölvételeket csinálunk, melyek

-túlmennek a tapasztalaton, amikor a szépet mint valami szellemit, mint

-eszmét fogjuk fel, ezen az állásponton az esztétikát úgy kell

-definiálni, mint a szép metafizikáját.

-

-Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell ismernünk, hogy a

-szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben van adva, melyeknek

-természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések is felelnek meg. Mikor

-aztán azt a képességünket, hogy tetszési és nem-tetszési ítéleteket és

-érzéseket éljünk át, az _ízlés_ szokásos nevével jelöljük, akkor az

-esztétika az ízlés törvényeiről szóló tudomány.

-

-Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az

-esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi alkotás

-is tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak s amennyiben az esztétikai

-élvezés és a művészi alkotás a legszorosabb kapcsolatban állanak, az

-esztétika feladatát is ennek megfelelően ki kell bővíteni.

-

-Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy nincs mint a

-legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az először _Kant_ által

-teljes élességében kimondott tény, hogy a szép «érdek nélkül» tetszik, a

-legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy az érzést

-csakugyan joggal kell a pszichikai jelenségek különös alaposztályának

-tekinteni, amely époly világosan különbözik a képzet-alkotástól, mint a

-megkivánástól és akarástól. Az esztétikai érzés ennélfogva az a

-pszichikai állapot, amely az érzés jelenségét a legtisztábban

-tartalmazza magában és tudatra hozza. Erre a tényre való tekintettel

-nevezte _Heinrich von Stein_ az esztétikát az érzésről általában szóló

-tanításnak vagy az érzés filozófiájának.

-

-Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és

-feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb

-kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel, mert

-hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem fordulnak elő, de

-sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét, csak azt a módot, hogy

-mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy képzet-sorokra, vagyis a

-képzetek által keltett érzéseket. A művészi alkotás továbbá olyan

-állapotokat mutat, melyeket egyáltalán nem lehet kivánás nélküli

-érzéseknek tekinteni, csakhogy itt is az érzés marad a pszichikai

-történés legbelsőbb magva, amennyiben a művész épen azáltal művész, hogy

-élénkebben, intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés

-adja meg képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a

-belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.

-

-Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban áll,

-hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés törvényeit

-megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson, melyek

-megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag értékesnek

-keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első része

-természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti módszer

-épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az utolsó,

-normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba fogja ezt

-hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az esztétikának épen

-filozófiai jelleme lesz megőrizve.

-

-

-35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.

-

-Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája, _Baumgarten_

-(1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban megjelent

-esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a filozófia Wolff-féle

-rendszerében és ezzel megteremtette az esztétikát, mint önálló

-filozófiai disciplinát.

-

-A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)

-tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való tanítás és

-ebben az értelemben használja még _Kant_ is, aki a tiszta ész

-kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló tanítást

-transcendentális esztétikának nevezte el. _Baumgarten_nél a szó szerinti

-értelem még annyiban érezteti hatását, amennyiben nála a szép mint az

-érzéki megismerés tökéletessége jelöltetik meg. _Kant_ a _Baumgarten_től

-ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos

-értelemben használta, úgy hogy az _esztétika_ szónak nála két teljesen

-különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az érzéki

-észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben a szépben

-való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.

-

-Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót _Herbart_

-(1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában érti rajta, tehát

-mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az erkölcsösről és a

-szépről való tanítást foglalja össze az esztétika neve alatt. A szó

-használatának ezek az ingadozásai azonban ma már megszüntek s esztétika

-alatt általában a szépnek és a művészetnek filozófiáját értjük.

-

-Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben keletkezett,

-tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán magára vonta a

-gondolkodók figyelmét. _Platon_ a szép fogalmát külön dialogusban

-(Hippias major) fejtegette és máskülönben is sokat tárgyalta a szép

-eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott a szeretettel. _Aristoteles_

-híres poetikájában kidolgozta a költészet elméletét s különösen a

-tragédiáét és _Horatius Aristoteles_ felhasználásával írta meg levelét a

-költészetről. Az újplatonikus _Plotinus_ két mélyen járó filozófiai

-értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly figyelmet

-érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához akadnak a scholasztikus

-filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század kapta meg az érzelmi

-élet dús fejlődésével a szépség-érzék tudományos felkutatását.

-

-Az angol _Shaftesbury_ (1671–1713) esztétikai morálfilozófiájával, a

-skót _Home_ (1696–1782) és _Burke_ (1728–1797) pszichológiai

-esztétikájukkal nagyon sokkal járultak hozzá a megfelelő lelki

-folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással voltak a német gondolkodókra

-és költőkre.

-

-Mikor aztán _Winckelmann_ az ókori művészeten igyekezett a szépségideált

-felkutatni, _Lessing_ a költészet feladatát megpróbálta elkülöníteni a

-képzőművészettől és _Herder_ a néplélek mélységében vélte feltalálhatni

-a költészet ősforrását, _Kant_ «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg

-az esztétika tudományos alapját.

-

-_Kant_ szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem ízlés-ítéleteinket

-vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos megállapítás, hogy a szépben

-való tetszés «érdek nélküli», vagyis hogy nem kíséri kivánság, még ma is

-tartalmat és irányt ad a filozófiai esztétikának.

-

-Erőteljesen továbbfejlesztette _Kant_ esztétikáját _Schiller_.

-Legkedvesebb gondolata, melyet már _Kanttal_ való ismeretsége előtt is

-kifejezett «Die Künstler» című tankölteményében, hogy a szépség-érzék

-egyedül az ember tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és

-erkölcsnek, valamint minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern

-fejlődési tannal szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a

-játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló

-levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és legtermékenyebb

-gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett. Csak a legújabb

-időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát méltatni és _Schiller_

-alapvetésén tovább építeni.

-

-_Hegel, Schelling_ és _Schopenhauer_ sokat foglalkoztak esztétikával és

-pedig oly értelemben, mint a szép és a művészet metafizikájával. _Hegel_

-számára a művészet a legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem

-objektiválódik, míg a vallás és a filozófia a magasabb fokokat

-képviselik. Ezek a fokok szerinte történetileg az ókorban, a középkorban

-és az újkorban egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség,

-különösen a művészi szép, _Hegel_ szerint az eszme átfénylése az anyagon

-és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. _Hegel_ szellemében

-készültek _Fr. Fischer_ és _Carriere_ esztétikái, melyek közül az első

-ma is ennek a disciplinának leginkább összefoglaló és legtartalmasabb

-tárgyalása. _Schelling_ számára az egész teremtés műalkotás és

-_Schopenhauer_ szerint a művészet az emberi szellem legmagasabb

-vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen le van győzve és

-a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint legmagasabb művészetet

-tekinti _Schopenhauer_ a zenét, amely a legmélyebb felvilágosításokat

-adja a számára hozzáférhetőről.

-

-Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló esztétikával

-_Herbart_ azt hiszi, hogy a szép lényege csak bizonyos formákban és

-viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint forma-tudományt a herbartiánus

-_Zimmermann_ fejtette ki, aki az esztétika első történetét is írta.

-

-Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ uton járnak, _G. Th.

-Fechner_ «Az esztétika előiskolája» című 1876-ban megjelent művében új

-utakat nyitott. Az előbbi _felülről való_ esztétika helyébe _alulról

-való_ esztétikát akar tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az

-esztétikai tetszés törvényeihez eljutni. _Fechner_ kiterjedt kísérletei

-és beható pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra

-és még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés _Fechner_

-megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ tényező között az

-esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki benyomások, mint egyszerű teli

-színek vagy színkombinációk, hangok, valamint bizonyos formák és alakok

-idéznek elő közvetlen vagy elemi tetszést. Ezzel szemben nagyobb

-festmények, szobrok és nevezetesen költemények csak az asszociativ módon

-fölkeltett képzetek és érzések által hatnak esztétikailag.

-

-_Fechner_ szellemében dolgoznak most buzgón tovább a művészi alkotás és

-az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán. Sokszor maguk a művészek

-hatnak itt előmozdítólag közre részint önvallomások, részint saját

-vizsgálataik útján. A szellemek folyamatban levő mozgalmában nehéz a

-megismerések biztos állagát megállapítani; de a modern esztétika

-irányait és tendenciáit legalább érintenünk kell.

-

-A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek jelentőségét

-általánosságban és a filozófia rendszerben való elhelyezését tárgyalja,

-még nincs annyira túlhaladva, mint a spekulativ pszichológia, a

-főérdeklődés azonban itt is a tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az

-empirikus esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy

-analitikaira oszlik.

-

-A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat a

-megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a

-művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan

-technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a

-fontossága is.

-

-A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat

-művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és technikai

-kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni, mielőtt a művészi

-feladat megkezdődnék. E technika nehézségét tekintve nagyon is könnyen

-előfordul, hogy a technikailag korrekt már művészi számba is megy. A

-technika tehát itt nagy fontosságú és könnyen túl is becsülik.

-

-A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást kiván, ennek

-dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan művészin és pontosabb

-megkülönböztetést teszünk a technikailag korrekt és a zeneileg

-jelentékeny között.

-

-A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet játszik.

-Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a drámai művészetben

-van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos ismeretének. Az ügyes

-technika maga itt sehol sem elegendő arra, hogy művészi sikert arasson,

-bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés színpadi ügyességgel használható

-színdarabot is lehet összehozni.

-

-A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében nagy, a

-költészetben csekélyebb fontosságú. Mindig megáll azonban az esztétikai

-kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez van köze, nem a műalkotás

-belsejéhez.

-

-A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben igyekszik

-belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek között egy

-műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a kulturális állapotban,

-a kor ízlés-irányában igyekszik minden oldalról feltárni. Ezen a módon

-oszlik az esztétika pszichológiára és történetre. Tényleg a

-pszichológiai és történeti módszernek az egyesítése vezet legbiztosabban

-egy műalkotás teljes megismeréséhez.

-

-E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára vonatkozólag

-újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel, amelyek a

-művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek egymástól. Az

-_idealizmus_ra és a vele ellentétes _realizmus_ra vagy _naturalizmus_ra

-gondolunk.

-

-Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a

-«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó

-emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb

-lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre

-jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden

-szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve kell

-lenni a művészi alakításból.

-

-Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg kell

-mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás legpontosabb és

-leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha aztán sok rútnak és

-visszataszítónak tünik fel, – ezzel a művész csak annál jobban meg akar

-ragadni és felrázni. A naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre,

-hanem erővel és ügyességgel is védte theóriáját.

-

-Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint csak

-akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát genetikus

-és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet eredeteiben és a

-létfentartásra való fontosságában igyekszünk megismerni. Egy ilyen

-esztétikának az alapvonásait vázoljuk itt.

-

-

-36. §. Genetikus és biológiai esztétika.

-

-_Kant_ megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a képzetet nem az

-ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és a gyönyör vagy kín

-érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet, mondja, nem megismerési

-ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az objektumon magán, hanem maga a

-szubjektum érzi benne magát, ahogy a képzet afficiálja.

-

-A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a

-kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes ép

-úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a megkívánó-képességre,

-holott a szépben való gyönyörködés érdeknélküli tetszés vagy, ahogy

-szintén lehetne mondani, tiszta érzés. _Kant_ vizsgálata által az

-esztétika átalakítását és pedig bensőbbé tételét hajtotta végre.

-Úgylátszik, végérvényesen bebizonyította, hogy az esztétika centrális

-problémája az kell hogy legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az

-esztétikai élvezés lényegébe.

-

-_Schiller_ hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint már

-említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a játék

-analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges erőknek

-foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet szükségletei

-ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az értelemben fogta fel

-a játékot _Herbert Spencer_, míg _Lazarus_, aki inkább a felnőttek

-játékait tartotta szeme előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a

-játékot. _Karl Groos_ ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek

-játékait pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az

-életre.

-

-A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag

-értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából a

-tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető

-célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg

-előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk végezni.

-Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a szorosan szemünk

-előtt tartott cél segít át a nehézségeken és elviselteti velünk a

-kellemetlenségeket, amelyek minden munkával össze vannak kötve. A játék

-ellenben főleg azért szerez nekünk örömöt, mert kellemesen foglalkoztat.

-A fizikai és pszichikai erők működéséből származó öröm a játékban csak

-egy speciális esetre egy általános biológiai-pszichológiai törvénynek,

-amely eddigelé még kevés figyelemre talált.

-

-Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai organizmusában

-az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben megkívánja a

-tevékenységet. Ez a tevékenység objektive nézve követelmény, azaz

-föltétele az emberi organizmus fentartásának és fejlődésének. Azért

-követelmény, mert olyan organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk

-a tevékenységre, az elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan

-tagok, amelyeket sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók

-megakadása hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan

-gyermekek, akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek,

-rendszerint elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása

-nem ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a

-szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,

-reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett

-szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek nevezünk.

-Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó akadályoztatása kínnal,

-ennek minden erőteljes gyakorlása gyönyörrel van összekötve. A játékban

-talált öröm aztán nem más, mint a funkciós szükségletek kielégüléséből

-származó gyönyörérzés.

-

-Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai élvezést mint

-a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis mint azt az örömöt,

-amely különböző pszichikai funkciók működtetéséből ered. Ezért ez a

-gyönyör, ahogy _Kant_ oly rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte

-meg, befolyás nélkül marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból

-oly közel rokon az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli

-rokonságot azonban semmikép sem szabad azonosságnak tekinteni. A

-funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az

-esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés

-magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut kapcsolatba,

-melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak tevékenységre.

-

-Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de bizonyos

-körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi esztétikai

-érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább szín-kombinációk

-is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például a szivárvány vagy a

-csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést keltenek. Még gazdagabbak és

-többfélék azok az esztétikai érzések, melyeket geometriai diszítmények

-vagy alakok keltenek. A látás funkciójának gyakorlása ezekben az

-esetekben különösen gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban

-keressük, hanem az objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra

-alkalmat ad és ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai

-ítéletek forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig

-gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt funkciós

-gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig csak

-közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja az

-eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második szemléletkor

-szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és óránkint körülöttünk

-van. Az objektum nem változott, de funkciós gyönyörünk eltompult.

-

-A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű hangok, különösen azonban

-a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai váltják ki az elemi

-esztetikai hatásokat. A melódiákban és szimfóniai zeneművekben való

-gyönyörködés ellenben magasabb és többféle funkciós szükségletek

-kielégítésén alapszik. Ritmikus hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok

-eszközlésére ösztönöznek és itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör

-hozza létre az esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez

-tapintási észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben

-siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak

-tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett

-tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.

-

-Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az észrevételek

-által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós szükségérzetünk kellemes és

-kellően intenzív módon elégíttetik ki.

-

-Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban az

-esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket, hanem

-képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen foglalkoztatják. A

-festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek alakjait megérteni és

-magyarázni képesek vagyunk, erősebb és tartósabb élvezetet nyújt. Mennél

-nagyobb mértékben izgatják az ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és

-képzelő tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál

-intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál

-nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését

-intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló módon

-éljük át a költészet műveiben. A költő szavai mint érzéki észrevételek

-jóformán semmit sem jelentenek és csak azok által a képzetek, gondolatok

-és érzések által hatnak, melyeket bennünk felkeltenek. Ha most már

-sikerül nekünk könnyen követni a költőt, ha megértjük, mit gondol, ha

-fantáziánkat felszitja, akkor már ez maga elegendő, hogy magas

-esztétikai gyönyört szerezzen.

-

-  «Es lockt uns nach und nach, wir hören zu,

-  Wir hören und wir glauben zu verstehn,

-  Was wir verstehn, das können wir nicht tadeln,

-  Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.

-

-_Schiller_ filozófiai lírája, _Goethe_ Faustjának nehéz helyei csak

-akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő gondolatát felfogni,

-magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni. A míg ez nincs meg,

-intellektuális funkciós szükségérzetünk akadályozott marad és az

-esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az akadályoztatást éljük át gyakran

-modern művészek festményeinél, ha semmikép sem sikerül a színek és

-alakok tengerében a kompozició tervét felfedezni és az egésznek értelmét

-kibetűzni. Szenzuális funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások

-gyakran nagy mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós

-gyönyörnek ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az

-utólagos esztétikai hatást.

-

-Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más technikai

-mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat. Matematikai

-feladatok elegáns megfejtései is, ahogy _Sophie Germain_, a francia

-matematikusnő nagyon szépen kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek.

-Mindkét esetben lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik

-az esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma a

-pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus

-érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen

-foglalkoztatja, az érdekel minket, azt _érdekesnek_ találjuk.

-

-Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai ítéletet

-mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és «érdekes»

-között. Az esztétikailag _értékes_ fogalma kibővült és nem csupán a

-szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában, hanem az érdekeset

-is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós gyönyörünket kielégíti.

-

-Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör azonban

-még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos értelemben külső

-műveit ismertette meg velünk. A művészi és természeti szépben talált

-gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor hatolunk be, ha arra gondolunk,

-hogy az érzés is alapfunkciója a tudatnak, amely tevékenységet kíván.

-Tényleg szükségét érezzük a kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a

-kielégítése gyakran a legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a

-szükségletet emócionális funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés

-angol nevéről (emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,

-megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére ettől

-hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon jótékonyat

-érzi. A római városi csőcselék tudvalevőleg kenyeret és cirkuszt

-követelt a császártól (panem et circenses). A kenyeret éhsége és a

-játékokat emocionális funkciós szükséglete számára. A mélyértelmű mese

-Jancsiról, aki félni akart tanulni, világosan mutatja, hogy már a

-tudomány-előtti pszichológia is ráfigyelt ennek a szükségletnek

-tényleges meglétére.

-

-Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális természeténél

-fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint a szenzuális és

-intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban kiterjed, sokkal mélyebbre

-hatol és ennélfogva gyakran olyan hatásokat vált ki, amelyek az egész

-szervezetet megrázkódtatják és időnkint tartósan elváltoztatják. Itt

-kell keresni a forrását azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket

-szenvedélyeknek nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán

-nagyot is hoznak létre.

-

-Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az _kellemesnek_ és

-_tetszetősnek_ tűnik fel előttünk, ami az észt kellemesen

-foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak a folyamatoknak és

-foglalkozásoknak számára azonban, melyeket emociónális funkciós gyönyör

-kísér, a nyelv a _varázs_ és _varázslatos_ szavakat alkotta. Nagy

-hazárdjáték és veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal

-bírnak, mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört

-idéz elő.

-

-Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a leggazdagabb és

-legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk ezt egyelőre egy

-példán megmagyarázni és _Schiller_ _A búvár_ című ismert költeményét

-választjuk ki erre. Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja

-képzeletünket és gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális

-funkciós gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A

-mélyebb és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk

-a merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden

-aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen

-feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység

-szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán, aki

-másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a királyleány és

-felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk hatva, mikor a végét

-olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már». Az érzések lefolyása,

-melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő valóságra való minden

-tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az olyan tisztán emberi érzések

-átélése, melyek a mindennapi életben csak ritkán jutnak tevékenységhez,

-mindez gazdag és intenziv funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális

-funkciós gyönyörben áll a valódi esztetikai élvezet.

-

-Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,

-Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a

-világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben alkalmasak

-arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban az emócionális

-funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális is módosítólag és

-fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a lényeges mégis mindig az

-alakok iránti belső részvét marad, az az élmény, melyet egy modern

-esztétikus _(Theodor Lipps)_ nagyon találóan _beleérzés_-nek

-(Einfühlung) nevez.

-

-Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális funkciós

-gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt alakok

-arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen magyaráznunk és

-«beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás könnyen érthetősége

-nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg túlságosan komplikált,

-eszmekörünktől távoleső motivumok nem engedik kifejlődni az emócionális

-funkciós gyönyört.

-

-A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül elismerten a

-_zene_ idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az érzést a hangok érzéki

-észrevevése közvetlenül, az intellektus közreműködése nélkül ingerli

-fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal igazabban és bensőbben jut

-tudatra az úgynevezett «abszolut», szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan

-személyekre ellenben, akik kevésbbé muzsikális hajlandóságuak,

-könnyebben hatnak az olyan dalok, melyeknek szövegét megértik. A

-jelenkori zenedrámában, ahogy _Wagner Richárd_ kifejlesztette, a

-funkciós gyönyör mindahárom neme, a szenzuális, az intellektuális és az

-emócionális hatalmasan ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet

-különösen erős és tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a

-műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül azonnal

-vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal. Ez azután

-akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez akadályává lesz

-az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha azonban ismételt

-meghallgatás útján a felfogás nehézségein túljutottunk, akkor az

-összhatás annál erősebb: a motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága

-miatt csaknem egyáltalán nem tompul el.

-

-Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek és

-ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása azonban

-más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a természeti tárgy, mely

-az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti bennünk, előttünk áll. Megvan a

-valóságban, észrevesszük érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét,

-forrását, megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum

-által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy tekintjük,

-mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását és így funkciós

-gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem szükséges az ilyen

-ítéletek megmagyarázására _Kant_-tal egy külön lelki képességet, egy

-«esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A fundamentális appercepció teljesen

-elegendő arra, hogy ilyen ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az

-esztétikai élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,

-hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem kivánónak és

-akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak természetes, hogy az

-öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk kívül keressük és akkor ott

-is találjuk, ahol valóban van, a műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat,

-amely az esztétikai funkciós gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett

-funkciós gyönyör minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek,

-érdekesnek vagy bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum azonban,

-amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk, a _szépség_.

-Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent, ami alkalmas arra, hogy

-esztétikai funkciós gyönyörünket kiváltsa.

-

-Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik, hogy az

-esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A funkciós

-gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes egyéneknél nagyon

-különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát érthető, hogy egy és

-ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében a funkciós gyönyörnek

-ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és ugyanaz az ember is nem

-minden időben egyformán fogékony az esztétikai hatásokra, épen mert a

-funkciós szükségletek nem mindig ugyanazok. Mindazáltal vannak

-műalkotások, melyeket évszázadokon át, sőt évezredeken át a

-legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek meg. _Sophokles_ Ödipus

-királyát, amely 2300 év előtt Athénben és Görögország más városaiban

-eredeti nyelvén erős hatást tett, napjainkban fordításban játszották

-olyan közönség előtt, melynek kulturállapota bizonyára nagyon különbözik

-az athéni ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az

-emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a drámában

-objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai funkciós

-gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az ógörög építészet és

-szobrászat nem egy művéről, valamint a régi olasz vagy németalföldi

-festőiskola sok művéről. Az ilyen műalkotásoknál szabad objektív

-szépségről beszélni, amennyiben ezen a műalkotásban magában bennerejlő

-tulajdonságokat értjük, amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél

-funkciós gyönyört váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni

-bizonyára hálás és semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az

-objektív szépség azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut

-szépséggel. Ilyenről beszélni a szépségfogalom teljesen relatív

-jelleménél fogva tökéletesen értelmetlen dolog.

-

-A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás mellett még

-egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes meggyőződésből,

-mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor az alatt nemcsak azt

-értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy iránt, amelyet ebben a

-szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála egy nemét érezzük az

-élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás egy nemét, amelyet, ha

-magasabb fokot ér el, szeretetnek is nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy

-művész-alkotta alakot hord szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti

-őket, mint becses tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás

-ellen megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a

-szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai hatást és

-itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami által az

-esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.

-

-A _szeretet_ és _szépség_ kapcsolatát már rég felismerték és gyakran

-kimondották. A viszony közönséges felfogása azonban többnyire az, hogy

-az (objektív létező) szépség tekintetik oknak, a szeretet pedig

-hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb vizsgálatra nem bizonyúl

-teljesen találónak. A nő szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely

-szerelmet tud kelteni és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran

-keltett a férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek

-és dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk a

-vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva lényegesen

-megszépültnek tünnek fel előttünk. _A szépség nem csupán oka, sőt talán

-gyakrabban következése a szeretetnek._ Bensőnkből sugárzik ki a szépség

-a szeretett tárgyakra és mindig új varázszsal veszi körül.

-

-A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját

-tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett

-gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi

-oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös

-varázszsal van ránk. _Schopenhauer_ rajongása az inhiai Upanishádok

-egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet _Anquetil du Perron_ egy

-perzsa fordítás után készített, sajátságos példája a szeretet e

-megszépítő erejének. Állításunk helyességének legnyilvánvalóbb

-bizonyítékát azonban a természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a

-kedves nyári tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen

-lehetett a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak

-partján. Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember

-csak akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen

-menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta szépnek

-a természetet, mikor megtanulta szeretni.

-

-Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle funkciós gyönyört vált ki

-bennünk, hogy az alakokat, melyeket elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy

-megszeretjük őket, akkor ebből a szeretetből egy új, különleges, meleg

-szépség sugárzik vissza a műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből

-született, ez az, amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető

-szépségnek nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek

-találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket és

-megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk legmélyébe

-hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember egyéniségére, mint a

-műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben szépnek talál.

-

-Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden kifejezve

-funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj mindegyike magában is

-képes arra, hogy esztétikai élvezetet nyújtson. Gazdagabb és

-változatosabb, intenzivebb és megragadóbb lesz azonban az élvezet, ha a

-szenzuális, intellektuális és emócionális funkciós gyönyör egyesülnek

-egymással. Ezeknek kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A

-szobrászat és a festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján

-keltik fel érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel

-kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint

-belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A zenénél a

-szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási) érzetek

-segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba. Ez az érzelmi

-hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a centrális része az

-esztétikai élvezésnek. Ahol az emócionális funkciós gyönyör nem

-következik be, ott az esztétikai élvezet a felszínen marad és nélkülözi

-a belső melegséget. Ahol azonban az emócionális funkciós gyönyör

-kiváltódik, ott előállhat belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése,

-amelyből új, érzéstől meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.

-

-Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós gyönyör más

-fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy képes ilyen a

-legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos ismertető jel, mely

-által az esztétikai élvezés különbözik a játéktól. Minden esztétikai

-élvezés, mint már említettük, esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az

-ítéleteket az élvezők mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve

-érvényesek. Ami nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom

-ítéletemben, hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az

-erőközpont, amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon

-való tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az

-objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal tévedés

-volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók küszöbölni az

-objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós gyönyör csak akkor áll

-be, ha valamely objektum kiváltja. Már most vannak, amint láttuk,

-műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző időkben esztétikai

-funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a műtárgyaknak e szerint

-objektíve meghatározható tulajdonságokkal kell bírniok, melyekből az

-esztétikai hatások keletkeznek. Az esztétikának mint tudománynak ezek

-után az a feladata, hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az

-objektív föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban

-a kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó

-művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által

-remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.

-

-Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely abban áll,

-hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel normákhoz és

-szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a dolgot, mert a

-művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve csak keveset lehet

-általánosságban megállapítani. A főfeladat itt az egyes művészetek

-technikájára szorítkozik.

-

-A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben

-bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén rokon

-a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban, tehát a

-funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer a kultúra

-annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet szükségérzete sok

-embernél van meg, akkor már a művészt nem elégítheti ki és nem is

-szabad, hogy kielégítse a saját alkotó ösztönében való merőben

-individuális, csak rája nézve létező öröm. Arra van hivatva, hogy

-másoknak örömet szerezzen és ezzel megszaporítsa az emberiség

-boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem merő játék, sőt komoly szociális

-munkává lesz, mely a kultúra fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.

-

-Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon átadja

-magát alkotó ösztönének. Tanulnia kell. A művészet hosszú művészi

-gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell elsajátítania.

-Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy tanulmányozza

-szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az eszközöket, melyek

-által tapasztalat szerint sikerül funkciós gyönyört idézni elő az

-élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség, melynek az ő művei szánva

-vannak.

-

-Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez hozzátartozik annak

-a közönségnek az ismerete, amelynek szánva voltak, a művész munkája

-művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért manap az elmúlt időszakok költőit

-korukból kiindulólag igyekeznek megérteni és így fejlődött ki egy

-históriai esztétika, amely sok felvilágosítást hozott, nem egy

-félreértést eloszlatott és sokkal hozzájárult a művészek és költők

-bensőbb ismeretéhez. Időnkint azonban a történelmi szemponthoz való

-túlságos egyoldalú ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő

-általános emberire, örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem

-csupán saját népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi

-művéről, a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az

-örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a

-pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).

-

-Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk, hanem

-ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon alakok

-iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint az előbb

-megjegyeztük, eleven, melegérzésű és benső szépség árad vissza

-műalkotására s ezt előidézni a művész végső és legmagasabb célja.

-

-A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön

-tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális

-munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.

-Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a

-szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor műve

-legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel. _Homérosz_

-szeretetet kér Achilles és Odysseus számára, _Raffael_ az isteni Madonna

-számára, _Shakespeare_ nemcsak a filozofáló dán királyfi és a

-boldogtalan Lear király számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke

-számára is, akit az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.

-

-Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört kiváltani

-és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a teremtő

-leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet lelkét. Az élőt

-elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden művésszel. Bennünk azonban

-az kelt életet, az indít minket megfelelő reakciókra, ami eleven az

-emberekben és környezetünk dolgaiban, ami eleven a jelen és mult

-folyamataiban. Ez az eleven nem egyéb, mint ami karakterisztikus a

-dolgokon, az, ami azzá teszi őket, amik és amit ránk nézve jelentenek,

-ez pedig az, ami bennük _tipikus_. A tipikus képzet közvetlenül az

-életszükségletből keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag

-jelentékeny, arra kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk

-és így foglalódik össze, ami számos egynemű dologban tipikus, egy

-egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint

-igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben, mint

-minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az egyéniben

-a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk nézve mindig

-típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek benyomását keltik.

-Gretchen alakja Goethe Faustjában oly szemléletesen és egyénileg van

-ábrázolva, hogy meg tudnók írni az élettörténetét. Mindazáltal

-képzeletünkben úgy él, mint típusa annak a lánynak, aki szerelmesen

-odaadja magát és elhagyják. Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot

-és csak az apa marad meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint

-Cordélia hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy

-darab Lear királyból, ezért _Shakespeare_ költeménye sohasem veszti el

-hathatósságát.

-

-Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez, ezt

-legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a valóságban csak

-egyetlen egyszer előforduló objektum, egy történelmi személyiség, egy

-bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a művész környezetéből. Az

-egyéninek ábrázolásában is, hogy esztétikailag hathasson, a tipikust, a

-karakterisztikust, az igazán elevent kell a művésznek kikeresnie, az

-egyes tárgyon is ezt kell kifejeznie.

-

-A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a művészetet

-sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési tevékenységünkkel és a

-tudománnyal.

-

-A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, a megismerés fejlődésében

-előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a művészet lényege szerint

-alkalmas tipikus képzetek keltésére, melyek teljes eleven szemléletesség

-mellett a reprezentatívnak, az általánosnak a jellemét is magukon

-viselik, ezért a művészi ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy

-tudományos megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes

-képekben ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt

-átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor

-gyakran az _eszme_ sokértelmű nevével jelölünk. A platói eszmék nem

-egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális gondolkodó művészi

-szelleme szemléletes képzetekké testesített meg. Épen ezért hihetett

-_Plato_ e művészi gondolat-alakulatok önálló létezésében s ezért

-emelhette őket a dolgok hathatós ősképeivé. _Hegel_ gondolata is, hogy a

-szép úgy határozódik meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép

-mint az eszme hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben

-minden művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és

-legvilágosabban azonban alighanem _Schiller_ fogta fel a tudománynak és

-művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát, ha gondolata, hogy a

-szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét, nem tartható is fenn. A

-művészi képzelet gyakran előresejtve jár a tudomány előtt és útat tár

-neki:

-

-  Eh’ vor des Denkers Geist der kühne

-  Begriff des ew’gen Raumes stand,

-  Wer sah hinauf zur Sternenbühne,

-  Der ihn nicht ahnend schon empfand?

-

-Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással és

-szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a történés

-törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a gondolkodó művét

-megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a tudomány száraz

-formulákban és holt fogalmakban hirdet tanítványainak, azt a művészetnek

-kell képeivel megelevenítenie, hogy minden ember konkrét

-szemléletességgel láthassa maga előtt az elvont igazságot és fölvehesse

-szívébe.

-

-Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől fogva a

-vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban és az

-újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította szeretet-szerző

-erejét. _Phidias_ Zeüsz-e, _Michel-Angelo_ Mózese, a sok felséges dóm,

-_Raffael_ Madonnái és _Lionardo_ Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és

-legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De azáltal

-is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt bennünk,

-fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza áhitatra és belső

-jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a vallási kultuszban

-különösen a zene oly nagy szerepet.

-

-Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a művészet

-és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség között.

-

-Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint mindjárt látni

-fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre sem úgy, hogy a

-művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt szépnek, a bűnt rútnak

-ábrázolja. Az elevent és életteljeset a természetben és az emberi

-világban igyekszik a művész megragadni és ábrázolni és ahol sikerül neki

-a teljes emberéletet megragadni, ott lesz a műve ránk nézve érdekes.

-Nyers erőt, féktelen szenvedélyt, sőt hitvány haszonlesést is állíthat

-elénk a nagy művész úgy, hogy előadása a legélénkebb funkciós gyönyört

-kelti bennünk. Sohasem kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli

-meg alakjait a szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt,

-akkor ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.

-_Shakespeare_ III. Richárdja és még inkább Falstaffja nyilvánvaló

-bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés független az erkölcsi

-érték-ítéletektől. _Aristoteles_ hamisan értelmezett tanítása a tragikai

-vétekről elég sokáig tévesztett meg a tragikai tárgyakban talált gyönyör

-valódi alapját illetőleg. A művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal,

-hogy valamiféle formában morált prédikál.

-

-Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs között. Az

-esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és amikor a művész

-alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre eltávolít minket a

-mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól, legalább rövid időre önmagunk

-fölébe emel. Amíg a művész varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta

-emberi az úr. Semmi kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben,

-fölemelkedünk és a belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a

-szabadító és tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból

-kiárad, lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van

-alkalmunk műalkotásokban gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni más

-szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket keltik fel.

-Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott művészi nevelése

-nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi fejlődésére is. Amidőn

-gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy műalkotásokban gyönyörködjenek,

-nemcsak a tiszta öröm gazdag forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk

-őket rontó élvezetektől. «Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon

-találóan _Szent Ágoston_. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket.

-A művészet olyan örömöket találtat az emberrel,

-

-  Die reine Gier nicht in sein Leben reisst,

-  Die im Genusse nicht verscheiden.

-

-Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem azáltal,

-hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi iránt

-fölemeli.

-

-Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg. Az érzés

-azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert ezek befolyás

-nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának dolga most már

-megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek az ember lelki

-életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell azonban a tárgyakkal

-is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta érzést kiváltsák.

-Genetikus és biológiai szemléletünk azonban megmutatta, hogyan fejlődik

-ki a funkciós szükségérzetből az esztétikai élvezés mint funkciós

-gyönyör. Ebből a funkciós gyönyörből keletkezik aztán a benső szeretet a

-művész alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós

-gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek az

-érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy objektívet is

-tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az esztétikának. E

-szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált fővonalaiban a művész

-alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a tudományos esztétika céljai és

-egyúttal az útak is, amelyeken remélhetjük, hogy serény munkával

-eljutunk az érzés filozófiájához, amely nemcsak az esztétikailag érző

-szubjektumnak, hanem az esztétikailag ható objektumnak is megmutatja

-helyét és fontosságát az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az

-ember csak egy parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a

-törekvés, hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és

-szeresse.

-

-

-

-

-HATODIK FEJEZET.  Etika és szociológia.

-

-

-37. §. Az etika tárgya és feladata.

-

-Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések, amennyiben

-erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a megítélésnek azonban nem

-a cselekvés külső befolyása a tárgya, hanem az ennek alapjául szolgáló

-motivumok, az eközben napfényre kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint

-az etikát az akarás filozófiájának is nevezhetnők.

-

-Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a pszichológiai

-törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját és mások

-cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy megrójuk. A

-morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen megítélése volna

-tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos etikának. Ez a feladat

-egyfelől pszichológiai, másfelől történeti természetű. Annak pontos

-pszichológiai elemzése által, ami bennünk végbemegy, mikor a magunk vagy

-mások cselekvéseit morálisan megítéljük, kellene egy erkölcstan

-pszichológiai alapját megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a

-pszichológia általános feladatául megjelöltük, nemcsak analitikailag,

-hanem genetikailag és biológiailag is kellene keresztülvinni. Fel

-kellene mutatni a morális megítélést s az ennek alapjául szolgáló

-erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok fontosságát az egyén és a

-faj fentartására.

-

-Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy tünjék, hogy

-ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző népeknél

-különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran épen azt

-becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy nevezetesen a morális

-kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly rendkívül jelentékenyek,

-tehát a tudománynak az a rendkívül terhes és hosszadalmas feladat jut,

-hogy a morális megítélést a legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva

-történetileg nyomozza, hogy esetleg megismerhesse fejlődésének

-törvényeit.

-

-Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe még alig

-fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny, nagyon érdemes és

-biztos sikert igérő tudományos munkának, amely főkép monografiai

-vizsgálatokra bő anyagot nyújt.

-

-Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén össze van

-gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre való kilátással az

-etika további feladatát megoldani, amelyet legtöbbnyire a

-legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis normákat is kell

-felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek alapelvekké kell

-válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük s melyek nevezetesen

-a kötelességek összeütközésének gyakori eseteiben elhatározásunkat

-eldönthessék. Különösen azonban az ifjúság nevelésére lennének irányadók

-ezek a normák. Itt sokkal könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és

-hozzájárulhatnak az erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a

-normatív feladata sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben

-dolgoztatott fel, mint az elméleti, történeti.

-

-Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is neveznek,

-eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy kikutassa az

-erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel az erkölcsi

-cselekvésre.

-

-

-38. §. Az etika fejlődése.

-

-Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a természetről

-és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika is később fejlődött

-ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és életszabályok akadnak ugyan

-már nagyon korán a költőknél és közmondásokká sűrüsödnek össze, de

-ezekben még csak az erkölcsi öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig

-az erről való rendszeres elmélkedés.

-

-Az altruisztikus _Demokritos_-ról nagyszámú etikai szentencia maradt

-fenn, ezek azonban részint kétséges hitelességüek, részint nincs bennük

-egységes összefüggés. Biztos az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben

-sokat foglalkoztak etikai kérdések megvitatásával és különösen hogy

-kétségbe vonták a hagyományos normák érvényességét.

-

-Ebből a körből került ki _Sokrates_ (469–399), a tudományos etika

-megalapítója. _Sokrates_, mint _Cicero_ mondja róla, a filozófiát

-lehozta az égből a földre és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben

-látja a filozófia egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege

-szerinte a helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás

-megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az nem

-jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást a jó, a

-szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével érhetni el. Az

-ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot nyujt a gondolkozónak

-és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a hagyománytól és a

-közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez _Sokrates_ rendíthetetlenül

-ragaszkodott és vértanúhalált halt érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert,

-hogy hatása még ma is él.

-

-_Antisthenes, Sokrates_ tanítványa, az úgynevezett cinikus iskola

-megalapítója, melynek legismertebb híve _Diogenes_, az erkölcsi

-függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus iskolából

-kiindult _sztoikusok_ megint az észnek az affektusok feletti uralmában

-keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a sztoikusok tanítása

-szerint örömmel aláveti magát a természet folyásának, amelyen különben

-sem változtathatna s ezáltal az örömteljes alávetés által különbözik az

-oktalantól, aki hasztalan rugaszkodik a természet ellen és ebben

-elveszti lelki nyugalmát. A sztoikus etika erősen hatott a

-kereszténységre és így tovább plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.

-

-_Sokrates_ egy másik tanítványa, _Aristippos_, megint a sokratesi

-függetlenséget a derült lelki hangulatban találja, amely nem engedi

-magát sem a szenvedélyektől, sem a sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez

-az _Epikuros_ által továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban

-számos hívet szerzett magának.

-

-_Sokrates_ az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy fontosságát az erkölcsi

-cselekvésre nézve egyoldalúlag túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot

-_Aristoteles_ észrevette és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi

-cselekvésre nézve az _akaraterő_ és a megszokás époly fontosak. Szerinte

-az erény megszokás által nyert _akarat-irány_. _Aristoteles_ továbbá

-kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a boldogság nem a

-passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti tevékenységében áll.

-

-_Sokrates_ legnagyobb tanítványa, _Platon_ kísérelte meg először az

-etika metafizikai megalapozását. A _jó eszméje_, melyet _Platon_

-alkalmilag azonosít az istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja

-neki reális valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói

-etikában az a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény

-kvinteszenciája, csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben

-az értelemben kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális

-jellemét és olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is

-megvan az aktuális fontossága.

-

-Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek tekintett

-előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni boldogság

-(eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az állásponton a javak

-tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja a boldogságra való

-eszközöket, _eudaimonizmusnak_ nevezzük.

-

-A _kereszténység_ mindenekelőtt szélesebb körben tette hathatóssá az

-ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez az etikája az

-isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető kötelességén nyugszik.

-Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen engedelmességet kíván isten

-parancsai iránt és föltétlen megadást akaratába. Az emberszeretet

-igazságosságot, jóakaratot, jóságot és tevékenysegítséget kíván az

-embertárs iránt, az ellenség iránt is. A kereszténység a szeretet

-kötelességét még erősebben hangsúlyozza és kiterjeszti az egész

-emberiségre. Minden ember isten gyermeke s ezért valamennyien testvérek.

-A szeretet kötelességének ezen kiterjesztése által minden emberre a

-kereszténység áttöri a zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a

-világ-testvériség nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy

-valóban humánus, minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség

-gondolatát.

-

-Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök orfikus

-titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve) előkészített

-hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi zsidóságban csak

-gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első századokbeli keresztények

-számára csak előkészület a halál utáni igazi életre, mikor a lélek,

-megszabadulva a test salakjától, istenhez járul. A túlvilági életbe

-vetett remény különösen a római birodalomban a szegényeinek és

-nyomorúltjainak volt szívesen látott vigasztalása s ezek között az új

-tanítás hihetetlen gyorsasággal terjedt el. Krisztusnak magának szemében

-ez a gondolat egyáltalán nem volt a világtól való meneküléssel és

-aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy

-becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő szemében

-különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza magát. Az ő

-beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet lehelnek. Csak később

-alakult ki erősebben a minden földi ember bűnösségéről való gondolat s

-ezt bőjtöléssel és önkínzással igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban

-a túlvilági életbe vetett remény nagy mértékben fokozta az ember

-áldozatra való képességét és az önlegyőzés kötelessége az aszkézis

-értékelése által sokkal nyilvánvalóbban jutott öntudatra.

-

-Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és

-_Augustinus_ által kifejtett tanítás a kegyelemről más értelemben

-hatott. Míg az ember teljesen képtelennek nyilváníttatott arra, hogy

-saját erejéből megszerezze a megváltást, az egyház hatalma, mint a

-kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan mérhetetlenné vált. A

-keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a külsőleges ceremóniák

-teljesítése által, mint belső erkölcsi megtisztulás által gondoskodni

-lelki üdvéről.

-

-Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört

-magának. A középkorban _Abälard_ próbálta egy a vallásos dogmától

-független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi a boldogság

-forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit által. A későbbi

-protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették ugyan a kegyelem egy

-nemére, de a szellemek mozgalma, amely az erkölcsit nem az emberen

-kívül, hanem belsejében kereste és függetlenül a hagyománytól az emberi

-észre akarta alapítani, már nem volt feltartóztatható.

-

-Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók mozdították

-előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által az erkölcsinek

-természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A tizenhetedik

-században _Locke_, _Hobbes_ és _Shaftesbury_, a tizennyolcadikban a skót

-_Hutcheson_, _Hume_ és _Smith_ e tekintetben rendkívül gyümölcsöző

-munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen beható

-analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az erkölcsiség

-eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét, vagyis

-vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az erkölcsi

-normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való függetlenségüket

-többnyire energikusan védték.

-

-Franciaországban a tizenhetedik században _Descartes_ követői vagyis a

-Cartesianusok, elsősorban _Malebranche_, próbálták az erkölcsi

-metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik századi felvilágosulás

-filozófiája, az angol gondolkodókra, különösen _Lockera_ támaszkodva, az

-erkölcsi törvényeknek tapasztalati, a materialisztikus filozófiának

-megfelelő alapvetését kísérelte meg, amely a törvényeket az ember

-egoisztikus ösztöneiből igyekezett levezetni.

-

-_Spinoza_, _Leibniz_ és _Wolff_ szintén az etika metafizikai

-levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az erkölcsinek empirikus

-megismerése számára is sok értékeset nyertek.

-

-Új irányt nyitott _Kant_, aki a praktikus ész kritikájában (1788) az

-erkölcsit hasonló módon igyekezett levezetni, a hogy előbb az

-ismeretelméletre vonatkozólag az ész és az érzékiség alapformáival

-megkísérelte. Egy minden tapasztalattól függetlenül érvényes, velünk

-született erkölcsi törvényt hordozunk magunkban, ezt tanította _Kant_.

-Ezt az erkölcsi törvényt, a mely csak általános, formai természetű

-lehet, nevezi _Kant_ a kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja

-nekünk, hogy úgy cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk

-által általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor

-cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát ennek a

-törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad, logikai

-szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem kötelességből

-cselekszünk.

-

-A hajlam és kötelesség ellentéte _Kant_ óta mértékadó lett az erkölcsi

-megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev elválasztása daczára,

-a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül sem elméletileg, sem

-gyakorlatilag, _Kant_ etikájában mindig megmarad a fenséges nagyság egy

-vonása.

-

-Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól mentes

-érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi törvényre

-van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe _Fichte_nél, a ki saját

-lelkiismeretében találja meg a jó és rossz fölötti abszolut,

-csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az észlény tulajdonképeni feladata és

-ez a feladat abban áll, hogy szabaddá és függetlenné tegye magát

-mindattól, a mi maga nem ész.

-

-Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó alapvetésével

-szemben _Hegel_ úgy fogja fel az erkölcsiséget, mint az objektív szellem

-tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret az ő ítélete szerint tévedhet a

-jóról és rosszról való ítéletében. E fölött áll a családban,

-társadalomban és államban megvalósúlt erkölcsiség, a mely mint reális

-hatalom autoritatív módon köti az egyest. De az erkölcsiség mint az

-objektiv szellem megjelenési formája sem valami nyugvó, megmaradó.

-Minden államnak csak korlátolt része van az erkölcsi szabadság

-eszméjének objektív megvalósításában.

-

-Ha _Hegel_-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük metafizikai

-burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek belőlük életbe; az

-etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis szociális karaktere,

-autoritatív megvalósításuk az államban és az állandó fejlődés gondolata.

-A modern ethika mindezeket a gondolatokat újra fölvette, a nélkül

-azonban, hogy mindig tudatában lett volna _Hegel_-lel való

-összefüggésének.

-

-Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel a

-pozitív törvényhozásra alapította meg _Bentham_ Jeremiás Angolországban

-az úgynevezett _utilitarizmust_, melyet alább behatóbban fogunk

-méltatni.

-

-Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai megoldási

-kísérleteit, a hogy _Beneké_-nél, _Herbart_-nál és _Schopenhauer_-nél

-találhatók és az evolucionista etika felé fordulunk, vagyis a gondolatok

-azon iránya felé, a mely _Darwin_ fejlődési elméletének befolyása alatt

-áll.

-

-_Spencer_ és _Darwin_ szerint csaknem lehetetlen a szellemi élet egy

-darabját máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni.

-Ezt az elvet először _Carneri_ alkalmazta az etikára és _Herbert Spencer

-Principles of Morality_ című művében behatólag vitte keresztül. Az etika

-minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll vagy legalább

-is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi cselekvést mint az

-élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén és a faj fentartásának

-egy föltételét megérteni.

-

-Ez irány kinövésének lehet tekinteni _Nietzschét_, a ki a hellén

-életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az ember egy

-magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés kívánatos

-czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás megvetésreméltó

-rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan kifejtését mint

-úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy a gyönge mennél

-előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen erőik kíméletlen

-kifejtésére. _Nietzsche_ ragyogó nyelvével, pszichológiai

-mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus ösztönöknek és a fiatalos

-önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre tett szert.

-

-

-39. §. Az akaratszabadság problémája.

-

-Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul ki, az

-akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika elkerülhetetlen

-elő-kérdése.

-

-Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk szabad és

-egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az akaratra ható

-motivumok közt mi, azaz akaratunk, egész önállóan és függetlenül

-választunk. Az akaratot nem határozzák meg vagy determinálják okok,

-hanem ő maga az egyedüli oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt

-nevezzük _indeterminizmus_-nak.

-

-Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az egész

-történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a kauzalitás

-törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek teljesen benne az

-előző eseményekben, ránk nézve egyenesen elképzelhetetlen. Az oknélküli

-történés fölvétele ellentmond a tudományos kutatás minden elvének.

-Akarati cselekvéseink organizációnk termékei, mely a származás, nevelés,

-hagyomány és sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút

-intelligencia, amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban

-képes volna áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan

-és biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre

-megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve _determinizmus_.

-

-Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy minden

-elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is tehetnénk, az

-elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk volna. Az

-indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai momentumot is,

-hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek cselekvéseinkért, ha ezek

-szabad elhatározásunk eredményei.

-

-A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére támaszkodik,

-testi és szellemi organizációnk összefüggésére és végül az emberi

-cselekvéseknek a statisztika által legalább bizonyos mértékben

-bebizonyított szabályszerűségére, ha az egyének elegendő nagy száma

-vétetik tekintetbe.

-

-A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket foglalkoztatta és

-foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a «szabad» szónak értelmét

-pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó metafizikai értelmében annyit

-tesz, mint «a kauzalitás törvényén kívül álló», – «szabad» a

-pszichológia értelmében ellenben annyit tesz, mint «a külső vagy belső

-kényszer érzésétől mentes».

-

-Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati cselekvés,

-amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint az összes

-tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál biztosabb

-ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a szabadság ismertető

-jele pszichológiai értelemben. Ez még világosabbá lesz a következő

-megfontolás által:

-

-Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint pszichikai

-élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már minden akarati

-cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az eredménye,

-személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol ellenben egy képzet,

-egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki erők ezáltal

-tevékenységükben megakadályoztatnak, ott «ellenállhatatlan kényszer»

-alatt cselekszünk. S csakugyan a jogtudomány is a beszámíthatóságot

-akkor tekinti fennállónak, mikor a cselekvő szellemi erőinek teljes

-birtokában van s ezzel abban a helyzetben van, hogy áttekintheti

-cselekvésének horderejét és jelentőségét.

-

-Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb lesz minden

-elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások, melyekbe egy

-véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél több erő hat közre

-az elhatározásnál, annál inkább teszi az elhatározás egy gondosan

-megfontolt cselekvés benyomását. «A műveltség szabaddá tesz» – ez tehát

-mély pszichológiai igazságú mondás.

-

-Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész összefüggéséből

-indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez érzés folytán készek

-is vagyunk következményeit magunkra venni. Mikor a tettet akarjuk,

-akarjuk a következményeit is és ezzel, az etikára nézve legalább, a

-kérdés el van intézve. Mindenki morálisan kötelezve van arra, hogy

-viselje a felelősséget azért, amit erőinek teljes birtokában tett,

-tekintet nélkül arra, hogy a metafizika szabadnak vagy nem szabadnak

-mondja-e az akaratot. Ahol azonban a szellemi erők a normális mérték alá

-sülyednek, ott jogilag és erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.

-

-

-40. §. Az etika problémái és irányai.

-

-A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az erkölcsinek

-eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két különböző feleletet

-adtak erre. A _nativizmuz_ azt állítja, hogy az erkölcsi az embernek

-veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése

-megtalálható minden embernél, habár különböző időkben különböző

-cselekvések helyeseltetnek vagy helyteleníttetnek. A nativizmus

-kifejezett formája _Kant_ etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény

-is velünk született és a _Fichteé_, mely szerint a lelkiismeret

-csalhatatlanul dönt. Ezzel szemben az _empirizmus_, amely itt az

-evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi nem

-velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma legjobban

-elterjedve.

-

-Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már

-említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve

-_eudaimonizmus_. Ezzel szemben áll a _Bentham_ (1748–1832) által

-Angolországban alapított és ott, valamint a kontinensen is nagyon

-elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés célja az összesség haszna

-vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb boldogsága. Ezt az irányt nevezik

-_utilitarizmusnak_. Végül némely etikusok számára az erkölcsi öncél,

-vagy az emberek tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél.

-Ezt az irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális

-javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A keresztény

-etika, amennyiben az isten országát igyekszik megvalósítani, vallási

-idealizmus, amennyiben pedig a jövendő életben való jutalmakra utal,

-túlvilági eudaimonizmus.

-

-Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az egoizmusból

-igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést tételeznek fel,

-amely szerint az embertársak örömeit és bánatait velük együtt érezzük.

-Ezt az irányt az _A. Comte_ által kitalált szóval _altruizmus_nak

-nevezik. Egoisztikus pl. az ókor morálja, épúgy a francia

-felvilágosodásé (különösen _Helvetiusé_). _A. Smith_ altruisztikusan

-igyekszik az erkölcsi érzéseket a szimpátiára, _Schopenhauer_ még

-szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan

-gondolkoznak _Kant_ és _Fichte_ is. Az újabb fejlődési etika közvetítő

-állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a kétségkivül szociális

-érzésekből nem hiányzik teljesen az egoisztikus alap.

-

-Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat illeti, itt

-megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális előirások

-indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm etika), a másik

-rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika az ész vagy a

-lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a mint a döntés

-folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek tekinti, az autonóm

-irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós és egy érzelmi morált.

-_Sokrates_ és _Kant_ mindketten autonóm etikusok és mindketten a

-reflexiós morál hívei. _Shaftesbury_, _Adam Smith_ és _Schopenhauer_

-szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi

-moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy az

-egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül tekinthető

-a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még különböztetni a

-vallási és politikai heteronómiát.

-

-Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a jog

-viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a családdal, a

-községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást mindezen

-problémákhoz, mint ezt az ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor

-láttuk, itt is megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.

-

-

-41. §. Genetikus és biológiai etika.

-

-Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja. Az egyik

-idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és a

-helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle

-fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját

-akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés az

-elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában nyilvánul,

-melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot érzünk; az

-elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és megbánásban, amiben

-megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi érzésre való pszichikai

-diszpozíciót nevezzük általánosságban lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet

-pszichológiai alapja tehát egyfelől a morális megítélés, másfelől a

-lelkiismeret.

-

-E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de egyáltalán

-nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt elkülönítve

-vizsgálni.

-

-A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete. Minden

-morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális megítélés.

-Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a tudományos kutatás,

-sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos alapossággal. Mégis azt

-hisszük, hogy nagyjában a következő fázisok állapíthatók meg.

-

-Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált pszichológiai

-folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű. Nézzünk például egy

-tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal csinál meg egy nehéz

-gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük benne, vagyis

-gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek végső oka lehet

-testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász által végrehajtott

-mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy atlétának valami kiváló

-erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt emeljük fel a nehéz súlyt és

-örülünk sikerének. Mivel azonban csak nézők vagyunk és az atléta által

-végrehajtott mozgásokat csak utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk

-végre, hanem csak markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az

-igazi erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén

-kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a kín-érzésekkel

-keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása magával hoz. Abból az

-erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt következtetjük továbbá, hogy

-a feladat megoldásához nagy testi erő szükséges és ezt a testi erőt most

-megbámuljuk. Mások cselekvései értékelésének legprimitívebb formája a

-más testi erejének megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben

-nincs semmi további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem

-érinti, hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.

-

-_Homérosz_ Iliászában az ilyen értékelés több esete van megírva.

-Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő mondja, nem tudna

-elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai emberek, de ő egész könnyen

-elhajította, ő egymaga. Patroklos Achilles fegyvereit viszi a harcba,

-csak a lándzsáját nem, mert azzal a görögök közül senki sem tud bánni,

-csak Achilles maga. A költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni

-hallgatóiban hőseinek testi ereje iránt.

-

-Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az

-értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény kilencedik

-könyvében s e szörnyetegnek hatalmas erő-nyilvánításairól hallunk. A

-végén azonban Odysseus ravaszságával határozottan fölébe kerül a

-ciklopsznak és megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos

-csel és ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által

-kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett

-Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a

-büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában véve is

-megbámulják.

-

-Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát

-tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz semmit,

-hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz, hazugsághoz

-és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg, hogy az

-értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.

-

-Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az erőt

-becsüljük, tekintet nélkül az általa létrehozott teljesítményre. Az

-indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik «ezer évig böjtölnek és

-épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek és emberek, mondja tovább,

-egészen megmerednek a bámulattól e vezeklő erejének láttára. Itt az

-akarat erejét csodáljuk, amely a természetes életfunkciók megállításában

-nyilvánul. Magában a teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is

-az erő értékelésének esete előtt állunk.

-

-Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a benne

-nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét csodáljuk, aztán

-a szellemét, később az akaratét is. Mindezen értékelésekből a morális

-momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor áll be, mikor az erő mellett

-az általa előidézett teljesítmény válik az értékelés tárgyává. A puszta

-erő értékelése ma is megvan, de a teljesítményre való gondolat ma sokkal

-közelebb áll hozzánk és csaknem mindig módosítja az erő értékelését.

-

-A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést vagy

-nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.

-Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá válik,

-amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a teljesítmény

-ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja, akkor érvénybe lép a

-morális értékelés, a cselekvés helyeslésre vagy kárhoztatásra talál. Ha

-Diomedes a nehéz szikladarabbal, melynek megragadása és elhajítása mint

-kiváló erőnyilvánítás magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget,

-akkor hazája fiai tettét szociálisan előmozdítónak tekintik s ezzel

-morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés egy

-szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.

-

-A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s ezért

-részt vesz a szociális fejlődésben.

-

-A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt, amíg az

-egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem teljesen

-egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a teljesítmény, a tett, a

-siker az egyedüli tárgya a morális megítélésnek. Gyilkosság és

-agyonverés itt egyremegy, a tett a bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek

-érzi magát, holott tudta és szándéka nélkül vétkezett.

-

-A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más momentumok

-által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi különéletet élnek,

-melyek az összakarattal – amint a vallásban és erkölcsben nyilatkozik –

-szembeállítják saját akaratukat, a hagyományt kritikai vizsgálatnak

-vetik alája és az összességen belül mint önálló erőcentrumok éreznek.

-Ekkor sok tekintetben az egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll

-szemben az összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve,

-vajjon az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.

-Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az egyes

-tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind kizárólagosabban a morális

-megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek tekintjük ma azt a pszichológiai

-diszpoziciót, amelynél fogva mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink

-által a közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.

-

-Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális megítélésünkben.

-A közjó csakugyan elért előmozdítása összehasonlíthatatlanul

-hatalmasabban hat, mint az erre való merő jó szándék. Fontos feladata

-lesz egy jövendő etikának, hogy az erkölcsi érzület pontos elemzése

-által megvizsgálja a siker fontosságát a morális megítélésre.

-

-Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál inkább

-figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a cselekvés

-tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az erkölcsi

-kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már most az akarat

-tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az szembehelyezkedik

-szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés számított azelőtt – s sok

-tekintetben ma is számít – az erkölcsi fejlődés tulajdonképeni

-feladatának, a magában érdemesnek, öncélnak. Az őskereszténység

-aszkézisre és a világtól való menekülésre irányított morálja egyfelől,

-az egyéniségnek hatalmas kifejlődése és a személyiség magas értékelése

-másfelől támogatja ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy

-önlegyőzés és önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az

-öntudatos és erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget.

-

-  «Von der Gewalt, die alle Wesen bindet,

-  Befreit der Mensch sich, der sich überwindet»,

-

-mondja Goethe, a legnagyobb individualista, aki valaha élt.

-

-Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen hangsúlyoznia

-kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz marad, amelyet ugyan

-alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad öncélul odaállítani. Az

-egyesnek örömteljes odaadása a közjó céljaira szociálisan hathatósabb s

-azért etikailag magasabban is áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra

-vezet, a szociális feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők

-fokozására.

-

-A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a morális

-megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a vélemények. Mivel

-a vallási képzetek igen gyakran elemei a lelkiismeretnek, azt hitték,

-hogy az erkölcsi kötelezettség érzésének forrása egyáltalán a vallásban

-keresendő. Ennek azonban ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított

-tény, hogy a vallási képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő

-stádiumaiban, ahogy primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük

-az erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő

-természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a maga

-részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok határozzák

-meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási képzetek és

-érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az istenek, melyek

-kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti erők vagy elhaltak

-lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé emelkednek. A lelkiismeret

-azonban épen úgy, mint a morális megítélés szociális elemekből áll elő,

-azaz döntéseinket az a gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a

-faji, törzsi vagy állami közösségben társaink helyeslik vagy

-helytelenítik.

-

-Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól való

-megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a vallásban és

-erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny kulturmunkában

-felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az önálló gondolkodás és

-megfontolás a hagyománnyal szemben is tért foglal, akkor a lelkiismeret

-is önálló, gazdag életre fejlődik ki.

-

-A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem magától

-értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket tudják

-kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon, hogy olyan

-intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek voltak, idővel

-fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon kifejlődött, önálló

-egyén az ilyen esetekben azt fogja találni, hogy a közakarat, vagyis a

-fennálló intézmények és törvények formája a közösség javát nem mozdítja

-elő, sőt árt neki. Miután azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal

-jelentékeny marad és bizonyos szívóssággal tartja magát, számos

-konfliktus keletkezik, melyek a maguk részéről ismét a morális

-kötelességről való elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet

-egyre gazdagabbá alakítják.

-

-Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a jogról és

-jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és politikai

-intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek az a különösen

-_Sokrates_ által dicsőített önállósága az erkölcsi kérdésekben aztán azt

-a vélekedést kelti, mintha volna abszolut jó, ami független marad a

-közjóra való hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka

-annak, hogy valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az

-emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá lesz.

-

-A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt, amit

-_Paulsen_ ismert fel először. A _szociális_ lelkiismeret az a pszichikai

-diszpozició, amely visszatart attól, hogy a közjónak ártalmára legyünk.

-Az individuális lelkiismeret ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni

-sajátosságunknak megfelelő és helyesnek felismert úton kitartsunk és

-erőinkhez képest előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az

-emberek együttélésének produktuma és lényege szerint szociális

-természetű. De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen

-adódó fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő

-személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.

-

-Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a csalódásnak, hogy

-az ismeretnek és a boldogságnak a forrását egyedül önmagában bírja és

-hogy képességeinek kifejtése nem eszköz magasabb célok érdekében, hanem

-öncél. A szociális gondolat azonban végül mégis diadalra jut és megtanít

-minket arra, hogy évezredes felszabadító harcban szerzett gazdag

-eszközeinket nem használhatjuk fel jobban és boldogítóbban, mintha az

-emberiség szolgálatába állítjuk őket.

-

-_Aristoteles_ mondotta ki először azt a mély gondolatot, hogy a

-boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt az

-igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben, hanem

-egyedül és kizárólag erőinek sikeres használatában rejlik az ember

-boldogsága. Sehol sem használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben

-és sikeresebben, sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a

-közhasznú munkában.

-

-Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és etikai

-idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van távolítva. Ép úgy

-egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az egoizmust és altruizmust,

-mert a közjóra való törekvés összeesik az ember saját boldogságával.

-

-Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk határozott

-evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a legmagasabb fejlődési

-termék tűnik fel nekünk.

-

-Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az

-ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm, amennyiben

-az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön tekintetbe. Az

-egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben, amely előtt előbb

-kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként részének tekintse magát és

-szolgálatában találja meg saját boldogságát.

-

-Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a genetikai-biológiai

-szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy az erkölcsiség a

-vallástól függetlenül keletkezett és hogy követelményei minden vallási

-dogmától függetlenül érvénnyel bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely

-cselekmény, mert istennek tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert

-erkölcsös. Ezt a tételt nemcsak _Plato_ védelmezte az _Euthyphron_ című

-dialógusban, hanem még szigorúan hívő theológusok is, mint _Aquinói

-Tamás_, elismerték helyességét.

-

-Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn vallás és

-erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett erkölcsi

-normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek ezáltal vigasztaló

-melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud nekik megadni. Ha a

-vallás a szociális munka szolgálatába áll, akkor ma is rendkívül

-áldásosan hathat. Hiszen a durva antropomorfizmustól és egoizmustól való

-megtisztulását csak erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.

-

-A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb mértékben

-világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is annyiban érintkezik

-az etikával, amennyiben annak normái az emberi nem tökéletesedésének

-előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit bizonyára elvonható a

-tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a kívánatos szilárdságot, ha

-harmónikus világnézetből folyik. Az ilyen világnézethez tartozik

-azonban, amint fentebb kimutattuk, egy hatalmas akarat fölvétele, amely

-a természeti és erkölcsi törvények forrásául tekinthető.

-

-A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz jutni,

-melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes esetekben

-megkönnyítik a döntést.

-

-Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi tevékenység

-szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a község és az

-állam. A benső családi élet az állam virágzásának elengedhetetlen

-föltétele. Épen ezért kötelesség az összetartozás érzését a családban

-ápolni és jóllétéről gondoskodni. Az állam érdekei azonban nem ritkán a

-családi kötelességek feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát

-nem szabad hogy az asszonyért és gyermekért való gond akadályozza

-hivatása kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve

-erősebben kötelezők, mint a családi kötelességek.

-

-Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való kötelességeinket

-azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít. Az egyén hatalmas

-kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság fogalmának és az emberi

-méltóság iránti kötelességeket helyezte szívünkbe. De bizonyára még sok

-idő elfolyik, míg ezek a kötelességek oly mélyen belénk élték magukat,

-hogy úgy a háborúban a kultúr-államok között, mint a civilizált

-nemzeteknek kevésbbé művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a

-cselekvés zsinórmértékeivé lesznek.

-

-A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a háborús

-morál és a békemorál között.

-

-Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban nemcsak az

-egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a társadalmi rendtől

-is, melyen belül az egyes él. A tudományos ethikának ezért az a

-feladata, hogy a társadalmi rendet abból a szempontból vizsgálja,

-mennyiben teszi lehetségessé az etikai feladatok teljesítését vagy más

-szóval mily mértékben alkalmazkodik a társadalmi rend a valódi

-életfeltételekhez. Ezzel azonban az etika beletorkollik az emberi

-társadalom fejlődésének törvényeiről szóló tanításba, vagyis a

-szociológiába.

-

-

-42. §. Szociológia és a történet filozófiája.

-

-A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még ma sincs

-mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint társadalmi lény.

-Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését vizsgálja, megmutassa

-azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s aztán ezen formák egymás

-mellett és egymásban valóságát, valamint egymás után valóságát is

-kikutassa.

-

-E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század közepén

-állapította meg _Auguste Comte_, a francia gondolkodó, a tárgyat magát

-azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag. Platon két

-állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb részletekig ki

-van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját, amilyennek ő képzelte s

-ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt, amelyeket a szociális

-igazságosság mai előharcosai szívesen használnak. _Aristoteles_ a

-korában fennállott államformákat példátlanul szabadszellemű módon

-vetette kritikai vizsgálat alá. Az államot természeti produktumnak

-tekinti és az alapgondolat, amelyből kiindul, hogy az ember természettől

-fogva szociális lény, még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.

-

-A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt kevesebb

-érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel szemben a

-renaissance és aztán az újabb filozófia sokat foglalkozott ilyen

-kérdésekkel. _Hugo Grotius_ a természeti jogról szóló theoriájával

-megvetette alapját a buzgón mívelt jogbölcseletnek, amely ma azonban nem

-önállóan, hanem csak a szociológián belül számíthat érvényre.

-

-_Hobbes_ az államban olyan intézményt lát, melyet az emberek az egymás

-elleni védelem céljából találtak ki s ezzel megalapítója lett a sokáig

-érvényben maradt szerződési elméletnek. _Rousseau_ is mesterségesen

-megalkotott szerződést lát az államban, azonban azt kívánja, hogy a

-szabadság és egyenlőség talajára állítottnak kell lennie. Elmélete

-jelszava lett a francia forradalomnak.

-

-A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz, hogy az

-állam természeti produktum s igyekezett az államot történeti

-fejlődésében felfogni. _Auguste Comte_, aki mint említettük, a

-szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a társadalmi fejlődés

-törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és formulázni, mint a

-természeti törvényeket. A szociológia az ő pozitív filozófiája

-rendszerének a koronája. A tudományok lépcsőfokozatán, amely a

-mathematikával kezdődik és innen az asztronómiához, fizikához, chemiához

-és biológiához halad, a szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A

-már _Plato_ által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén

-kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az állam

-ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló törvények szerint

-fejlődik, mint az egyes lény. _Schäffle_ «A szociális test szerkezete és

-élete» című művében fejtette ki ezt az elméletet és határozottan

-túlságba vitte az analógiát.

-

-Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg _Herbert Spencer_ a

-szociológia alapelveiről szóló művében a társadalmi fejlődés elméletét,

-amely széles empirikus alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az

-állam a primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei

-szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam

-terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett az

-állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a differenciálódó

-folyamat megy végbe, melyet _Spencer_ az organizmusok fejlődésére nézve

-kimutatott. Az egyes részek, melyek kezdetben egyöntetüek és kevésbbé

-határozottak voltak, egyre különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik

-magában sokkal határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek

-érdekei és karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig

-szilárdabban körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká

-válnak. Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől,

-amely ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban _Spencer_

-számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem szabad az állam

-eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna, amelyben minden egyes

-azáltal, hogy magánérdekei után jár, az egésznek szolgál.

-

-A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a

-nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt

-gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának, míg a

-jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a szociológiai

-kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag gazdagsága megnehezíti

-az egésznek áttekintését, a pártpolitikai tendencia gyakran zavarja a

-tudományos objektivitást. A szociológia ennélfogva még az erjedés

-állapotában van és még sok részlettanulmányra és beható gondolkodási

-munkára lesz szükség, hogy biztosított eredményekre jussunk benne.

-

-Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár

-történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem találjuk

-mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban él. Mennél

-mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál inkább megkötöttnek

-találjuk az embert az erkölcshöz, annál csekélyebb az individuális

-önállósága. Csak a kulturális fejlődés folyamán dolgozza fel magát az

-egyéniség s így _Spencer_nek teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy

-a társadalom előbbről való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az

-önálló egyéniség a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a

-szabad akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és

-tegyük egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.

-

-Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének legmagasabb és

-egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy erőit az összesség

-szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember sohasem fogja magát

-önállótlan szociális rabszolgává lealacsonyítani. Nem az individualitás

-megsemmisítése, hanem gondos ápolása a haladás föltétele s az egyesnek

-betöltése szociális szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika

-egyedüli észszerű célja.

-

-A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája. Ez a

-történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső célokat

-feltalálni. _Herder_ «Eszmék az emberiség történetének filozófiájához»

-című művében a humanitást jelölte meg azon célul, amely felé a történeti

-fejlődés törekszik. A humanitás a speciális emberi képességek teljes

-kifejtése s ez itt öncél. A XVIII. század egyrészt individualisztikus,

-másrészt kozmopolita jelleme ebben találja történetfilozófiai

-kifejezését.

-

-_Hegel_ nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív szellemről

-szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában való haladást.

-Emellett az individuális szabadság iránt ép oly igazságos maradt, mint

-az egyesnek az államhoz való kötöttsége iránt. Számos chronológiai

-tévedése dacára _Hegel_ történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb

-kísérlet a történelmi levés egységes felfogására.

-

-_Hegel_ iskolájából tudvalevőleg nemcsak _Feuerbach_ modern

-materializmusa indult ki, hanem _Lassalle_ és _Marx_ szocializmusa is.

-_Marx_ koncipiálta meg a gazdasági történetfelfogást, amely ma a

-szociálista párt dogmájává lett. Eszerint az összes eddigi történeti

-fejlődés csak gazdasági szempontból érthető meg. A gazdasági

-szükségletek és a javak termelésének és elosztásának formái a hajtó

-alap-erők a történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más

-«ideologikus momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek.

-Minden fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak

-gazdasági természetüek.

-

-Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag materialisztikusnak

-is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű és még sokkal fog járulni

-a történelem helyes megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban

-határozottan egyoldalú és nyilvánvaló tényekkel nem számol.

-

-A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra törekszik, mint

-a szociológia és ezért _Paul Barth_nak szerencsés gondolata («Die

-Philosophie der Geschichte als Soziologie») a kettőt egy disciplinává

-egyesíteni. Az ilyen szociológiának magas és fontos feladatok jutnak

-osztályrészül. Meg kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki

-életét a szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez

-sokkal nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális

-tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt teljes

-hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt fogják

-találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek a

-tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még az

-esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja számára

-is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség, amelynek egy

-művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul vezeti alkotásában

-s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét erősen befolyásolja az

-uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak szociológiai szempontból

-szabad feldolgozni, az ma már csaknem általánosan el van ismerve és a

-szociológia haladásával egyre nyilvánvalóbb lesz.

-

-Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés produktuma

-fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek legjelentékenyebb eredménye

-az önállóan gondolkodó és szabadságot kívánó személyiségek létrehozása.

-A jövő szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden

-filozófia alapvetésévé alakulhat ki.

-

-

-43. §. Neveléstudomány.

-

-Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a

-pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a

-_neveléstudomány_ vagy _pedagógia_. Ezért teljesen indokolt, hogy e

-tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan emberek vállalják, akik a

-filozófia problémáival sokat és alaposan foglalkoztak. A nevelés

-feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a nyilvános nevelésé, oly fontos,

-az államra és az emberiségre nézve oly jelentőségteljes, hogy azok a

-szempontok, melyekből iránya és útjai meghatároztatnak, nem lehetnek

-elég magasak.

-

-A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia határozhatja

-meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az egyesnek az összességhez

-való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy azonban ez a cél elérhető

-legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia kell a gyermek lelkét, ezért

-elegendő pszichológiai iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv

-filozófiai képzettség tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános

-nevelő vagy tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden

-esetre kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai

-előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.

-

-A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése még

-egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint minden más

-technikát csak módszeres gyakorlással lehet elsajátítani s ennek

-berendezésére a filozófiai képzés mellett főleg a praktikus iskolai

-tapasztalat kell hogy irányadó legyen.

-

-A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi iránya

-meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság nevelésére

-érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század individualisztikus

-pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden oldalú kiképzése

-számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal kívánják a

-_szociál-pedagógiát_, amely kezdettől fogva arra törekszik, hogy a

-felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse be és a szociális

-kötelezettség érzését mennél korábban és mennél intenzivebben plántálja

-bele a növendékbe.

-

-Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett kapcsolata

-származik.

-

-A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra juthasson,

-a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és élet-szemlélet,

-melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még ha követik is

-gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti már azt az

-átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A megszokott

-meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a filozófusnál is

-nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját filozófiája. Csak ha

-ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává tétetik, csak akkor válhatik

-a benne kifejtett világ- és élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így

-praktikus fontosságra.

-

-Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a szántóvetőhöz, aki

-olyan fákat ültet el, amelyeknek gyümölcseit már ő maga nem fogja látni.

-Az eljövendő nemzedékek számára dolgozik, melyek magukba veszik és

-feldolgozzák a gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki

-azokat az emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a

-halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha szerzőjének

-neve elmarad is mögötte».

-

-

-

-

-ÖSSZEFOGLALÁS.

-

-Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben ismételten

-megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen tudományos

-álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az eszmeirányokat, melyek

-nézetünk szerint egyedül vezethetnek a kívánt célra. A figyelmes olvasó

-bizonyára maga is észrevette, hogy mindezen megoldási kísérleteknek

-bizonyos elvi nézetek szolgálnak alapjául. Most már ajánlatos volna

-ezeket a nézeteket a végén világosan megállapítani és azt a feladatot

-vezetni le belőle, amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete

-szerint maga elé kellene állítani.

-

-Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával szemben

-támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos legyen. Aki

-ma _Hegel_ módjára a fogalmak egy rendszerét akarná konstruálni és a

-tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan számíthatna bárminemű

-figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd alapon kell állania, ha

-azt várjuk, hogy valaki felüsse benne lakását. Hogy _Fechner_ szavát

-variáljuk, az előbbi felülről való filozófia helyett _alulról való_

-filozófiát kívánunk. Emellett azonban annak kell maradnia, amivé

-_Descartes_ tenni akarta és _Kant_ tényleg tette: belülről való

-filozófia, nem pedig, ahogy a materializmus akarja, kívülről való

-filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit önállóan magukban

-kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és nevezetesen ethnográfiai

-kutatásai feltárták olyan szellemi hatalmak hathatósságát, amelyek a

-fiziológiai magyarázat számára örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy

-nép közakarata, ahogy nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis

-pszichológiailag érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem

-találhatni, ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az

-egyes akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.

-

-A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket

-megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy lelki

-életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami másodlagosat,

-mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes törekvésben, hogy

-minden történés számára egyetlenegy magyarázó okot találjunk, nem szabad

-annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő jelenség-csoportok sajátosságát

-elhalványítsuk. Pszichikai és fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok

-maradnak. Mindkettővel csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan

-fogalma közös. Aki tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak

-szellem, az kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és

-mindenképen megszünt empirikusnak lenni.

-

-Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor hangosan

-támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a nem filozofáló

-öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan észhez.

-

-Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez és meg

-van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk, az valóban

-megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre. Ugyanerre a

-megismerésre jut azonban a filozófia is, miután évezredes gondolkodó

-munka megvizsgálta megismerési organumainkat és keresztülment a

-legradikálisabb kételyeken, valamint a legmélyebbre vágó kritikán is. A

-filozófus számára is végül az érzéki észrevétel marad az igazság

-legeredetibb és legutolsó forrása, amennyiben a fizikai történés jön

-tekintetbe.

-

-A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami egészen

-sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül azonban, hogy

-kételkednék a kettőnek állandó és szoros kölcsönhatásában vagy

-megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy az időjárás befolyással van

-hangulatunkra és hogy az izgalomtól néha reszket a kezünk. Végül azonban

-a filozófusnak is be kell ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden

-fáradozás ellenére sem sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan

-folyamatokat, amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben,

-másrészt saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A

-filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb tényeken

-erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját kell érvényre

-engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok kölcsönhatását azonban,

-amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek tünt fel, fentebb láttuk, mint

-a közvetlenül átélt okozatiságot, mint minden kauzalitás ősképét, mint

-minden ítélet és megértés forrását.

-

-Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat felfogásához

-való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája semmikép sem volt

-hiábavaló. Visszatérünk az egészséges józanészhez, de gazdagabban és

-megfontoltabban, mint amilyenek voltunk, mielőtt tapasztalatunkat

-taglalni kezdtük. Ahogy szemünk látóerejét távcsövekkel és

-mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és kísérlet a pszichikai

-mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek segítségével lelki

-életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel, amelyek azelőtt

-ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy, mint ahogy az optikai

-mikroszkóp nem tanított semmiféle új érzékkvalitások felfedezésére,

-hanem mindig csak színeket és alakokat láttat, épúgy a pszichikai

-mikroszkóp sem hozott napfényre új pszichikai elemeket, hanem csak módot

-adott rá, hogy a meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban

-jobban kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem

-kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,

-lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra tanít,

-hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek határain belül

-azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet nyernie saját

-erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek, melyeknek helyességét az

-előre-megmondások bekövetkezése igazolja, csakugyan jelei egy

-történésnek, amely tőlünk függetlenül megy végbe.

-

-Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a

-filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen _Kant_ a

-«Prolegomena» ismert helyén teljes joggal fölemelte szavát. Nem «a tömeg

-ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a fecsegést, amelyen a

-filozófus elpirul, a népszerű élceskedő azonban diadalmaskodik és

-nagyképüsködik». A problémák megbeszélésében megmutattuk, hogy nem

-kerüljük a kimélyítést, hanem inkább minden erőnkből keressük. Örülünk

-azonban, hogy épen ezen kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a

-túlmesszire vitt kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és

-eszünk megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett

-visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és ezzel

-hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság és mélység

-a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a kettőnek

-egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.

-

-Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés az

-egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a jelenkor

-egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az egyes

-problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is bizonyos közös

-vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a fejlődés menete,

-amelyet a természet- és a szellemi tudományok a tizenkilencedik

-században vettek, érvényesíti befolyását a filozófiai szemlélet módjára,

-vagy legalább is érvényesítenie kellene szerző véleménye szerint.

-

-Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás által adva

-vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés genetikus, a

-biológiai és szociális szemléleti módja.

-

-A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer arra tanít, hogy

-kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és fejlődését. Nem elég

-már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük, miből állanak a valódi lelki

-életben egyedül adott komplexumok, azt is tudni akarjuk, hogyan és miből

-állnak elő. Miután most már az önmegfigyelés által legkönnyebben

-megközelíthető képzet-alkotást és gondolkodást elsőleges, az érzést és

-akarást ellenben levezetett állapotokul tekintették, most mind szélesebb

-körökben kezdik belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A

-gyönyör és kín érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok

-alighanem a kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak

-azután fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus

-módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus

-pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a híve.

-

-Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy sem a

-szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő magyarázatot az

-ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki észrevétel együtthatása a

-formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz létre olyan ítéleteket,

-melyeket igaznak tartunk és melyek igazságukat a rájuk alapított

-jóslások bekövetkezésével igazolják. Mindenekelőtt pedig megtanított a

-genetikus ismeretelmélet az ítélő funkció keletkezésére és fundamentális

-fontosságára, amely ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális

-appercepció fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve,

-arra ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk

-dolgaira. Amidőn ez történik, nem kerülhetjük el, hogy ezekre a

-folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb megbeszélt fundamentális

-appercepciót, melynél fogva minden történést a Dolog – Tevékenység –

-Erőcentrum – Erőnyilvánulás sémájába hozunk.

-

-Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv

-fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól, hogy ezt

-a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.

-

-Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz vezet, mint

-az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az intellektuális és az

-emociónális funkciós gyönyör az esztétikai élvezet önálló forrásainak

-bizonyultak, amelyek azonban azokra együtt hatnak. Mint az esztétikai

-érzés legmagasabb formáját ezután a műalkotás alakjai iránti szeretet

-egy nemét láttuk keletkezni, olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új

-fajtája sugárzik vissza a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a

-funkciós gyönyörből esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező

-mellett az objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus

-szemlélet útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb

-tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.

-

-Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott

-napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális

-megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai

-kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt

-hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek

-megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes és fontos problémák felállítása

-azonban minden tudományra csaknem ép oly fontos, mint azok megoldása s

-így a jelenkor követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus

-szemléleti mód sokat igérő kezdet.

-

-A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől fogva

-magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is köszönheti

-erőteljes felvirágzását és boldogulását.

-

-A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb

-kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a meggyőződésből

-indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus élet-folyamattal a

-legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki élet immanens célja nem

-más, mint az önfentartás és a tökéletesedés, vagyis az egyes élet

-gazdagítása éppúgy, mint a faj életéé.

-

-A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a pszichológiára

-nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen átalakította.

-Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben sikerül az érzelmi- és

-ösztön-élet sokféleségébe világosságot és rendet hozni és a jelenségeket

-áttekinthetőbben csoportosítani. Azonban ismeret-funkcióink

-tevékenysége, a fantázia és az érdek jelenségei is besoroztatnak az

-életfolyamatok kapcsolatába s ezáltal roppant sokat nyernek világosság

-és érthetőség dolgában.

-

-Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános önfentartási

-ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti állásfoglalásunkat az

-ismeret-kritika problémáival szemben. Nevezetesen ebből a szempontból az

-ismeret-kritikai idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar

-elismerni, már biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a

-nézetet komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek

-alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a

-szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal

-hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a benne

-rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő mulva

-elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a nézethez

-csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással, aztán nyomban

-tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a tudattól függetlenül

-állna fenn. _Rokitansky_ egyszer azt mondta és _Meynert_ vele mondja,

-hogy nincs értelme feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása

-után még tovább is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a

-ketten azt hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak

-és teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig szintén

-csak mint az én képzetem létezik, extramentális exisztenciát

-tulajdonítanak.

-

-Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem megcáfolhatatlan

-és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai szempontból nézve, az

-ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető, amelynek vissza kell

-fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk egészséges maradjon. Az ismeret

-végső fokon az élet fentartásának és tökéletesedésének szolgálatában

-áll. Meg kell találnunk a helyünket a világban, tudnunk kell, mivel

-lássuk el magunkat a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben

-tönkre kell mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk

-tartalma, annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a

-fokozott szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket

-kell tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való

-uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével van

-aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember kizárólagos

-élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára bizonyára nem

-lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják maguknak, hogy az igazság

-kikutatásával az emberiség javán munkálkodnak.

-

-Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós szükségletre

-vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a mindennapi életben

-tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a mennyiben intellektuális

-és emócionális funkciós szükségletünket kielégíti, gazdagabbá teszi

-lelki életünket. Ha az ismeret arra van rendeltetve, hogy hatalmasabbá

-tegyen minket, akkor a művészetnek magas feladata a boldogságunkat

-gyarapítani. A művészek ezáltal valóságos jóltevőivé lesznek az

-emberiségnek, sőt csak ők tesznek minket emberré a szó szoros

-értelmében.

-

-Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az

-erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy

-apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való

-félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális természetéből

-keletkeznek a morális helyeslés és helytelenítés érzései, melyek aztán a

-maguk részéről a vallási képzeteket és érzéseket megtisztítják és

-fölfokozzák. Amidőn azonban az eredeti emberi nyájból egyre

-erőteljesebben dolgozza ki magát az egyéniség, a személyiség, e

-személyiség megőrzése szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi

-követelménnyé. Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális

-fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és kialakítása az

-emberi méltóság követelményévé emelkedik. A társadalom fenntartása és az

-emberi méltóság megőrzése így céljaivá válnak az erkölcsi fejlődésnek,

-melyet csak a biológiai szemléleti mód bírt világosan napfényre hozni.

-

-A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére korlátozva, hanem

-magában foglalja a faj életét is. Ez magától a harmadik követelményhez

-vezet, melyet a filozófiai problémák tartalmi tárgyalására

-felállítottunk. Ez a szociális gondolat, melyet a jelenkor filozófiája

-nem utasíthat el magától.

-

-A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és mindig

-tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete összes

-fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális környezettől, a

-miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt áll. Beleszületve egy

-szociális organizmusba, gyermekkorunktól fogva a társadalom formál és

-mintáz minket. Autoritatív hatalommal tudományos, vallási, erkölcsi és

-esztétikai meggyőződéseket olt belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy

-befolyását észre sem vesszük. Ezt a szociális tényezőt a jelenkor

-pszichológiája még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak

-feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és

-erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi lelki

-élet megismerésére.

-

-Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele különös

-fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e tényező nélkül

-nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az emberek összmunkájának

-eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi, egészen saját erejéből, az

-eddig gondoltakra való tekintet nélkül, másokra való tekintet és mások

-segítsége nélkül tudja a talányokat megoldani, a látszólag legeredetibb

-gondolkodóknál is az időtől és a környezettől lényegesen befolyásoltnak

-látszik. A jövőnek épp oly nehéz, mint érdemes feladata a szociális

-tényezőt az emberi ismeret fejlődésében az emberi szellemi munka

-évezredeiben nyomon követni és világosan megállapítani, mit örököltünk

-szellemi tekintetben apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.

-

-Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a hatásköre,

-szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is a közönség, az

-általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással van a művészi

-alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.

-

-Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában. Itt

-minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva

-szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános

-szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még meggyökeresedett

-előítéleteket kell legyőzni és még megfeszített munkára van szükség,

-hogy általánossá lehessen tenni az erkölcsi követelmény szigorúan

-szociális karakteréről való meggyőződést. Még az emberi méltóság

-individuális kötelessége is hord magában szociális elemet, amennyiben az

-egyén, amely a szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte

-fel magát, nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a

-felszabadító harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész

-szolgálatába kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött

-emberi méltóságot meg akarja tartani.

-

-Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet törvényeinek

-kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben a

-szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.

-

-Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a filozófia

-megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy világnézet-tan

-legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az egységre ügyelni,

-megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől fogva törekvése volt és

-erre a célra most fokozódott ereje és belátása alapján újra különös

-merészséggel törhet.

-

-A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését úgylátszik a

-tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a miénkben. Ha _Kant_,

-_Newton_ nagyszerű gondolatmenetétől egészen áthatva az ég

-természetrajzáról szóló művében felkiált: «adjatok nekem anyagot,

-világot építek nektek belőle», akkor ebben a szilárd meggyőződésben

-mindig van valami fölemelő és nagy. Ha most már meggondoljuk, hogy az

-égitestek keletkezéséről szóló elmélete még ma is érvényben van, akkor

-felismerjük, hogy az egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges

-alkatát sem el nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.

-

-Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az anyagokat,

-melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek nemcsak az

-alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és konstitúciós

-formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését, ha végül a

-biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a mechanikai és chemiai

-folyamatokba, amelyekből az organikus élet áll, akkor talán ideje volna

-az eredményeknek egy természetfilozófiává való összefoglalásával a

-természeti történés egységét és összefüggését általános tudatba hozni.

-

-A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre

-értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van állítva.

-A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a középpont

-marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s amely körül a

-többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.

-

-Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy teljesíthetetlent

-követeljen tőlünk. Állításainak bevált módszerekből kell kiindulniok,

-eredményük ellentmondás nélkül elgondolható és elképzelhető is kell hogy

-legyen. Ebben az értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált

-ítélő funkció alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy,

-mint a pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,

-amely a törvényeket, melyek szerint a világtörténés végbemegy, megadta

-és ezeket a törvényeket, mint a zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.

-

-Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a befejezést,

-melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint _Kant_-nál a

-praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a formát, amelyben minden

-egyes történést a világon felfog és tulajdonává tesz, ezzel az

-univerzumra, vagyis a világtörténés összességére alkalmazza. Az

-istenfogalom itt bizonyos értelemben mint szubjektum van felfogva,

-melynek predikátuma az összes világtörténés és ezzel egyidejüleg mint

-szubsztancia, melynek lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint

-Leibnitz felfogta, szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai

-és pszichikai történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen

-isteni akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az

-egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen

-összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.

-

-Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással

-összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános

-megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre mindig

-minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus világnézetet

-felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg, tartós gondolatokkal

-megszilárdítani.

-

-

-

-

-Lábjegyzetek.

-

-[Footnote 1: Keller Helén, a siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra

-fordította dr. Boros György. Budapest, Franklin-Társulat.]

-

-

-

-

-NÉVMUTATÓ.

-

-  =A=bälard 202

-  Aquinói Tamás 222

-  Anaxagoras 117, 155

-  Antisthenes 199

-  Aristippos 199

-  Aristoteles 6, 13, 17 s köv., 22, 26, 44, 47, 77, 97, 147, 152,

-    165, 193, 200, 202, 224

-  Avenarius 139 s köv.

-  =B=acon 45

-  Barth Paul 229

-  Bastian 32

-  Baumgarten 164

-  Bayle 54

-  Beneke 205

-  Bentham 205, 210

-  Berkeley 26, 55, 67 s köv. 73, 77, 124

-  Berthold von Regensburg 85

-  Boëthius 44

-  Böhme Jacob 85

-  Bridgmann Laura 31

-  Bruno Giordano 128, 137

-  Büchner 53, 118

-  Burke 166

-  =C=arneri 206

-  Carriere 167

-  Charron 54

-  Cherbury 159

-  Cicero 199

-  Collius 159

-  Comte 63, 210, 224, 225

-  Condillac 79

-  =D=arwin 32, 55, 138, 157, 205

-  Demokritos 52, 55, 117, 154

-  Descartes 53, 84, 124, 130, 148 s köv., 203, 233

-  Diogenes 199

-  Duns Scotus 160

-  =E=ckhardt 85

-  Empedokles 117, 154

-  Epikuros 10

-  Eudemos 45

-  =F=echner 26, 124, 168, 233

-  Feuerbach 228

-  Fichte 80, 118, 204, 210 s köv.

-  Fischer Fr. 167

-  Frohschammer 124

-  =G=oethe 132, 138. 157, 176

-  Gomperz 141

-  Groos K. 172

-  Grotius 224

-  =H=äckel 135

-  Hegel 14, 46, 80, 83, 118, 132 s köv. 167, 191, 205, 228, 233

-  Helmholtz 67, 138, 151

-  Helvetius 211

-  Heraklitos 136

-  Herbart 26, 165, 205

-  Herder 166, 228

-  Hesiodos 128

-  Heurtin Mária 31

-  Hippokrates 26

-  Hobbes 203, 225

-  Holbach 53, 118

-  Home 166

-  Homeros 79, 128, 189

-  Horatius 165

-  Hume 26, 54, 55, 68, 77, 105, 140, 203

-  Hutcheson 203

-  =J=amblichus 84

-  Jodl 150

-  Joland 159

-  Joule 151

-  =K=ant 19, 22, 45, 47, 55, 60, 68, 70, 77, 80 s köv., 86 s köv.,

-    105, 118, 137, 164 s köv. 171, 173, 181, 203, 210 s köv.

-  Keller Helén 31

-  Kirchhoff 80

-  Kopernikus 110, 129, 140

-  =L=aas E. 63

-  Lamarck 138, 157

-  Lamettrie 53, 118

-  Lange 117

-  Laplace 137

-  Lassalle 137, 228

-  Lavoisier 111

-  Lazarus 32, 172

-  Leclair 63, 73

-  Leibniz 124, 148

-  Lessing 166

-  Leukippos 52, 117, 154

-  Lionardo 192

-  Locke 26, 55, 77, 79, 203

-  Lotze 26, 124

-  Lucretius 26

-  =M=ach 21, 47, 67, 80, 139 s köv., 151

-  Malebranche 148, 203

-  Marx 228

-  Mayer Robert 151

-  Meynert 67, 241

-  Michel Angelo 192

-  Mill James 26

-  Mill John Stuart 47, 63, 109

-  Moleschott 118

-  Montaigne 54

-  Müller Johannes 67

-  =N=ietzsche 206

-  =O=stwald, 16, 151

-  =P=armenides 128

-  Paulsen 220

-  Petrus Ramus 45

-  Phidias 192

-  Philo 11

-  Plato 6, 10, 18, 26, 44, 52, 81, 97, 123, 165, 191, 200, 221, 225

-  Plotinus 18, 26, 84, 123, 165

-  Porphyrius 44

-  Proclus 84

-  Protagoras 10, 79

-  Pyrrhon 53

-  =R=affael 189, 192

-  Rehmke 63

-  Ribot 150

-  Rokitansky 241

-  Rousseau 225

-  =S=aint-Hilaire Geoffroy 138

-  Savigny 55

-  Schäffle 225

-  Schelling 80, 118, 132, 167

-  Schiller 8, 16, 166, 172, 176, 184

-  Schopenhauer 68, 124, 167, 205, 211

-  Schubert-Soldern 63

-  Schuppe 63

-  Shakespeare 189, 193

-  Schaftesbury 166, 203, 211

-  Smith Adam 26, 203, 211

-  Sokrates 44, 198 s köv., 211, 219

-  Sophokles 182

-  Spencer 33, 138, 157, 172, 205, 225

-  Spinoza 130 s köv. 159, 203

-  Stein Heinrich von – 163

-  Steinthal 32

-  Szent Ágoston 84, 194

-  =T=auber Johannes 85

-  Thales 9

-  Theophrastos 45

-  Thukidydes 188

-  =W=agner Richard 180

-  Winckelmann 166

-  Wolff Keresztély 19

-  Wundt 26, 32, 36, 43, 47 124, 152

-  =V=erulami Baco 19

-  Vogl 118

-  Vogt 53

-  =X=enophanes 10, 128

-  =Z=eno 128

-  Zimmermann 167

-

-

-

-

-TARTALOM.

-

-ELSŐ FEJEZET.

-

-=A filozófia jelentősége és állása.=

-

-  1. §. A filozófia fogalma és feladata  5

-  2. §. A filozófia lélektani eredete  6

-  3. §. A filozófia történeti eredete  8

-  4. §. Filozófia és vallás  9

-  5. §. Filozófia és tudomány  13

-  6. §. A filozófia felosztása  17

-  7. §. A filozófia története  20

-

-MÁSODIK FEJEZET.

-

-=A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.=

-

-  8. §. A pszichológia tárgya és feladata  23

-  9. §. A pszichológia módszerei és irányai  27

-  10. §. Pszichológia és fiziológia  35

-  11. §. Pszichológia és filozófia  37

-  12. §. A logika tárgya és feladata  39

-  13. §. A logika fejlődése és irányai  43

-  14. §. Grammatika, logika és pszichológia  48

-  15. §. Logika és filozófia  50

-

-HARMADIK FEJEZET.

-

-=Ismeretkritika és ismeretelmélet.=

-

-  16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus  52

-  17. §. Az ismeret problémái  56

-  18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai  59

-  19. §. Az ismeretkritikai idealizmus  64

-  20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása  68

-  21. §. A kritikai realizmus  74

-  22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai  76

-  23. §. A szenzualizmus  78

-  24. §. Az intellektualizmus  81

-  25. §. A miszticizmus  84

-  26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet  86

-

-NEGYEDIK FEJEZET.

-

-=Metafizika vagy ontológia.=

-

-  27. §. Az ontológiai probléma  113

-  28. §. A materializmus  117

-  29. §. A spiritizmus  123

-  30. §. A szubsztancia monizmusa  127

-  31. §. A történés monizmusa  136

-  32. §. A dualizmus  147

-  33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ  153

-

-ÖTÖDIK FEJEZET.

-

-=Az esztétika útjai és céljai.=

-

-  34. §. Az esztétika fogalma és feladata  162

-  35. §. Az esztétika fejlődése és irányai  164

-  36. §. Genetikus és biológiai esztétika  171

-

-HATODIK FEJEZET.

-

-=Etika és szociológia.=

-

-  37. §. Az etika tárgya és feladata  196

-  38. §. Az etika fejlődése  198

-  39. §. Az akaratszabadság problémája  206

-  40. §. Az etika problémái és irányai  209

-  41. §. Genetikus és biológiai etika  212

-  42. §. Szociológia és a történet filozófiája  224

-  43. §. Neveléstudomány  230

-

-  _Összefoglalás_  233

-  Névmutató  249

-

-

-[Transcriber's Note:

-

-Javítások.

-

-Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.

-

-A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:

-

-11 |megerősődött |megerősödött

-

-12 |egységaennéző |egységbennéző

-

-14 |temészettudománynak |természettudománynak

-

-17 |tudoménynál |tudománynál

-

-25 |leki életre |lelki életre

-

-28 |megfikyelt tényeket |megfigyelt tényeket

-

-29 |vizsgálatrá |vizsgálatra

-

-29 |ameleykből |amelyekből

-

-30 |fonotsság |fontosság

-

-31 |terméézetüknél |természetüknél

-

-48 |fejlődése foyamán |fejlődése folyamán

-

-62 |tapsztalat előtt |tapasztalat előtt

-

-63 |mint den lét |minden lét

-

-63 |Erns-Laas |Ernst Laas

-

-91 |hozzuk. |hozzuk».

-

-98 |különöbző személyek |különböző személyek

-

-130 |matematekai bizonyítás |matematikai bizonyítás

-

-131 |miverzumnak |univerzumnak

-

-141 |kezedttől fogva |kezdettől fogva

-

-150 |légprimitivebb |legprimitivebb

-

-150 |megmünk |megélünk

-

-150 |elozdulatot |mozdulatot

-

-183 |funckiós gyönyörhöz |funkciós gyönyörhöz

-

-225 |bológiához |biológiához

-

-234 |megközelíthetethenek |megközelíthetetlenek

-

-236 |meggyöződhetik |meggyőződhetik]

-

-

-*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***

-

-Updated editions will replace the previous one--the old editions will

-be renamed.

-

-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright

-law means that no one owns a United States copyright in these works,

-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the

-United States without permission and without paying copyright

-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part

-of this license, apply to copying and distributing Project

-Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm

-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,

-and may not be used if you charge for an eBook, except by following

-the terms of the trademark license, including paying royalties for use

-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for

-copies of this eBook, complying with the trademark license is very

-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation

-of derivative works, reports, performances and research. Project

-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may

-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected

-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark

-license, especially commercial redistribution.

-

-START: FULL LICENSE

-

-THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE

-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK

-

-To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free

-distribution of electronic works, by using or distributing this work

-(or any other work associated in any way with the phrase "Project

-Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full

-Project Gutenberg-tm License available with this file or online at

-www.gutenberg.org/license.

-

-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project

-Gutenberg-tm electronic works

-

-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm

-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to

-and accept all the terms of this license and intellectual property

-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all

-the terms of this agreement, you must cease using and return or

-destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your

-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a

-Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound

-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the

-person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph

-1.E.8.

-

-1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be

-used on or associated in any way with an electronic work by people who

-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few

-things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works

-even without complying with the full terms of this agreement. See

-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project

-Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this

-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm

-electronic works. See paragraph 1.E below.

-

-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the

-Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection

-of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual

-works in the collection are in the public domain in the United

-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the

-United States and you are located in the United States, we do not

-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,

-displaying or creating derivative works based on the work as long as

-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope

-that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting

-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm

-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the

-Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily

-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the

-same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when

-you share it without charge with others.

-

-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern

-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are

-in a constant state of change. If you are outside the United States,

-check the laws of your country in addition to the terms of this

-agreement before downloading, copying, displaying, performing,

-distributing or creating derivative works based on this work or any

-other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no

-representations concerning the copyright status of any work in any

-country other than the United States.

-

-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

-

-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other

-immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear

-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work

-on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the

-phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,

-performed, viewed, copied or distributed:

-

-  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and

-  most other parts of the world at no cost and with almost no

-  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it

-  under the terms of the Project Gutenberg License included with this

-  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the

-  United States, you will have to check the laws of the country where

-  you are located before using this eBook.

-

-1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is

-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not

-contain a notice indicating that it is posted with permission of the

-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in

-the United States without paying any fees or charges. If you are

-redistributing or providing access to a work with the phrase "Project

-Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply

-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or

-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm

-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

-

-1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted

-with the permission of the copyright holder, your use and distribution

-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any

-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms

-will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works

-posted with the permission of the copyright holder found at the

-beginning of this work.

-

-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm

-License terms from this work, or any files containing a part of this

-work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.

-

-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this

-electronic work, or any part of this electronic work, without

-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with

-active links or immediate access to the full terms of the Project

-Gutenberg-tm License.

-

-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,

-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including

-any word processing or hypertext form. However, if you provide access

-to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format

-other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official

-version posted on the official Project Gutenberg-tm website

-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense

-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means

-of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain

-Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the

-full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.

-

-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,

-performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works

-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

-

-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing

-access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works

-provided that:

-

-* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from

-  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method

-  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed

-  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has

-  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project

-  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid

-  within 60 days following each date on which you prepare (or are

-  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty

-  payments should be clearly marked as such and sent to the Project

-  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in

-  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg

-  Literary Archive Foundation."

-

-* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies

-  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he

-  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm

-  License. You must require such a user to return or destroy all

-  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue

-  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm

-  works.

-

-* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of

-  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the

-  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of

-  receipt of the work.

-

-* You comply with all other terms of this agreement for free

-  distribution of Project Gutenberg-tm works.

-

-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project

-Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than

-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing

-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of

-the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set

-forth in Section 3 below.

-

-1.F.

-

-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable

-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread

-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project

-Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm

-electronic works, and the medium on which they may be stored, may

-contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate

-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other

-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or

-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or

-cannot be read by your equipment.

-

-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right

-of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project

-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project

-Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project

-Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all

-liability to you for damages, costs and expenses, including legal

-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT

-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE

-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE

-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE

-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR

-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH

-DAMAGE.

-

-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a

-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can

-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a

-written explanation to the person you received the work from. If you

-received the work on a physical medium, you must return the medium

-with your written explanation. The person or entity that provided you

-with the defective work may elect to provide a replacement copy in

-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person

-or entity providing it to you may choose to give you a second

-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If

-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing

-without further opportunities to fix the problem.

-

-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth

-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO

-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT

-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

-

-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied

-warranties or the exclusion or limitation of certain types of

-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement

-violates the law of the state applicable to this agreement, the

-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or

-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or

-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the

-remaining provisions.

-

-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the

-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone

-providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in

-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the

-production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm

-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,

-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of

-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this

-or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or

-additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any

-Defect you cause.

-

-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm

-

-Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of

-electronic works in formats readable by the widest variety of

-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It

-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations

-from people in all walks of life.

-

-Volunteers and financial support to provide volunteers with the

-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's

-goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will

-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project

-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure

-and permanent future for Project Gutenberg-tm and future

-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see

-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at

-www.gutenberg.org

-

-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation

-

-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit

-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the

-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal

-Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification

-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by

-U.S. federal laws and your state's laws.

-

-The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,

-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up

-to date contact information can be found at the Foundation's website

-and official page at www.gutenberg.org/contact

-

-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg

-Literary Archive Foundation

-

-Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without

-widespread public support and donations to carry out its mission of

-increasing the number of public domain and licensed works that can be

-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest

-array of equipment including outdated equipment. Many small donations

-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt

-status with the IRS.

-

-The Foundation is committed to complying with the laws regulating

-charities and charitable donations in all 50 states of the United

-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a

-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up

-with these requirements. We do not solicit donations in locations

-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND

-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular

-state visit www.gutenberg.org/donate

-

-While we cannot and do not solicit contributions from states where we

-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition

-against accepting unsolicited donations from donors in such states who

-approach us with offers to donate.

-

-International donations are gratefully accepted, but we cannot make

-any statements concerning tax treatment of donations received from

-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

-

-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation

-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other

-ways including checks, online payments and credit card donations. To

-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

-

-Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works

-

-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project

-Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be

-freely shared with anyone. For forty years, he produced and

-distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of

-volunteer support.

-

-Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed

-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in

-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not

-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper

-edition.

-

-Most people start at our website which has the main PG search

-facility: www.gutenberg.org

-

-This website includes information about Project Gutenberg-tm,

-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to

-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66200 ***
+
+KULTURA ÉS TUDOMÁNY
+
+BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
+
+IRTA Dr JERUSALEM VILMOS
+
+FORDITOTTA SCHÖPFLIN ALADÁR
+
+BUDAPEST, 1916
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
+
+IRTA
+
+Dr JERUSALEM VILMOS
+
+A HARMADIK NÉMET KIADÁS UTÁN FORDITOTTA
+
+SCHÖPFLIN ALADÁR
+
+BUDAPEST, 1916
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+
+
+ELSŐ FEJEZET.  A filozófia jelentősége és állása.
+
+
+1. §. A filozófia fogalma és feladata.
+
+Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal, hogy a
+mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás eredményeit
+egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse, amely alkalmas
+arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély követelményeit
+kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja kezdettől fogva az volt,
+hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson. A tartalom és módszer minden
+különbözősége mellett ez minden filozófiai rendszer összekötő kapcsa.
+Ebben az értelemben tehát a filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek
+azonban folytonos és szoros érintkezésben kell lennie az egyes
+tudományokkal és ezeknek eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan
+filozófia, amely a tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna
+szemben, uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
+manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia mindig az
+egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes szellemi munka
+által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a részleteket, melyeknél
+egyebet még a tudományosan kitágult tapasztalat sem nyújthat, egésszé
+gondolja végig. Az egészre irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az
+ész szükségérzete, hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete
+is. Egészet akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
+természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és benne
+életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk átfoglalni, azt
+is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az ember, mit csinál
+benne és mi legyen benne. A kedély követelményei mint
+kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az egyetemes
+történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt kívánnak egy
+világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen kiegészítő
+munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan tudományos lenni,
+feladata azonban fölébe nő a tudománynak.
+
+
+2. §. A filozófia lélektani eredete.
+
+Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az emberi
+természetben. Legprimitivebb formája a _csodálkozás_ érzése, melyet már
+_Plato_ és _Aristoteles_ is a filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az
+érzés akkor keletkezik, mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem
+bírunk világképünk keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran
+félelem kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel
+ellenségesnek. De e mellett a mondhatni _praktikus_ csodálkozás mellett
+már kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem
+kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne nevezni.
+A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás és az élet
+fenntartása céljából hozunk működésbe, olyan funkcióvá fejlődik, mely
+tevékeny akar lenni akkor is, ha nem szorít erre közvetlen praktikus
+szükség. Így a gyermeknél a csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és
+aztán naiv kérdésekben nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél
+tudományos kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus
+csodálkozás elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen
+csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a tradició
+révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt öntudatlanul
+elsajátítottunk magunknak, éretté vált gondolkozásunkat már nem bírja
+teljesen kielégíteni. Most azon csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt,
+mert új világításban tűnik fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a
+_mindennapin_, az _ismerten_ és _hagyományoson_ a filozófia
+tulajdonképeni kezdete.
+
+Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy másik
+ősténye. Ez a _tudatunk egységének az érzése_. Ahogy mindegyikünk
+egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát, mely dacára
+legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az emberi világhoz és
+dacára énünk nagy változásainak, melyeket a természetes fejlődés hoz
+magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül egy egésznek és ugyanannak érzi
+magát, ép úgy igyekszünk a világot is, amely körülvesz, egységes alapból
+megérteni és mint egészet felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan
+tanusítja magát minden filozofálás föntebb megadott céljában.
+
+Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos kutatás
+következtében, annál nehezebbé válik a sokféleségben megtalálni az
+egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai csodálkozás egyre új
+táplálékot és az egység szükségérzete annál erősebbé válik. Ennélfogva
+bizonyosan lehet állítani, hogy dacára az energikus elutasításnak és
+dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek a filozófiai spekuláció a
+speciális tudományok részéről gyakran ki van téve, a filozófiai
+megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha a konstruált filozófiai
+rendszerek egyike sem elégít is ki tartósan, _Schiller_ ismert szavai
+szerint maga a filozófia mindig meg fog maradni.
+
+
+3. §. A filozófia történeti eredete.
+
+Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát. A XIX.
+század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az egyiptomiak, a
+perzsák és különösen az indusok terjedelmes és gyakran nagyon mély
+filozófiai spekulációjával. A nyugati gondolkodás fejlődésére azonban,
+ha nem veszünk számba néhány, csekélyszámú XIX. századi gondolkozót,
+csak a _görög_ filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,
+sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt megtermékenyítette
+és történelmi hatásában még mindig nem ért véget. Itt állították fel
+először azokat a problémákat, amelyekkel még ma is foglalkozunk, itt
+találták meg először azokat a gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is
+operálunk. A görög filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen
+a problémák mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve
+különösen tanulságos is.
+
+Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol az élénk
+kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó jóllét pedig ráérő
+időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők voltak a filozófiai
+ösztön kifejlődése számára való pszichologiai feltételek. Ott kezdődik
+Krisztus előtt 600 körül _Thales_-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a
+világrejtély megoldásán fáradoztak.
+
+A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e. ötödik
+század vége óta van tanuságunk. A _philosophia_ görög szó valószínűleg a
+_philosophein_ igéből van levezetve s ez annyit jelent, mint
+megismerésre törekedni és pedig merő tudásvágyból, anélkül, hogy az
+ember amellett valami praktikus célt tartana a szeme előtt. A névnek
+ebben a keletkezésében egyúttal szimbolikusan benne rejlik az a
+jelentőséges igazság, hogy a filozófiában a filozófálás a legfontosabb.
+Nem a fáradságosan elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló
+küzdés itt az értékes.
+
+Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való kérdésben
+a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan, melyekből részben
+maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt mindjárt tárgyaljuk a
+filozófia és vallás közötti viszonyt.
+
+
+4. §. Filozófia és vallás.
+
+A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással. Közös
+mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy egységes képpé
+egészítsék ki, közös továbbá, különösen kezdeteikben, a naiv bizalom a
+gondolkodás és alakítás erejében és az erős hit saját gondolkodási és
+fantázia tevékenységünk alkotásaiban. _Plato_ nem hisz kevésbbé
+szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek a
+halál utáni életben.
+
+Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az alkotó
+és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz arra, hogy
+minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos képzetek továbbá
+a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél fogva tartják fenn
+hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos hittételek örökölt közkincs,
+melyet senkinek sem szabad büntetlenül érinteni vagy épen lerombolni. A
+filozófiában ellenben az emberi szellem saját erejéből és az azelőtt
+hittre való tekintet nélkül akar a világban tájékozódni s így akarja a
+világ lényegét megérteni. A vallás tehát természeténél fogva
+_autoritativ_ és _szociális_, a filozófia ellenben _kritikai_ és
+_individualisztikus_.
+
+Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
+tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
+ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. _Xenophanes_ szemükre veti a
+homéroszi isteneknek az emberhez való hasonlóságukat és emberi
+gyöngéiket, _Protagoras_ nem tudja, vannak-e egyáltalán istenek,
+_Epikurosz_ pedig meghagyja ugyan az istenségeket mint ideális alakokat,
+de megvon tőlük minden befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már
+meglehetős korán kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia
+egyesítésére. _Plato_ és _Aristoteles_ spekulativ úton jutnak rá egy
+egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát különbözőképen
+határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték a hagyományos isten és
+hős-mondákat allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe
+beilleszteni. A zsidó alexandriai _Philo_ (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
+magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
+merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység sokféleképen
+használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és védelmére, azután
+tanításainak formulázására filozófiai gondolkodó-eszközöket, de a hitet
+határozottan a tudás fölébe helyezi. A középkor skolasztikus
+filozófiájában aztán energikus kísérlet történik arra, hogy a keresztény
+vallás dogmáit filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy
+nem minden dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre
+különválasztják a _természetes_ és _kinyilatkoztatott_ theologiát
+(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz tartozik,
+azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján hinni kell. A
+látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán belül is ismét
+feltámad.
+
+Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
+természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika volt
+rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a megfigyelést és
+kísérletet, mint az empirikus megismerés legbiztosabb forrásait, míg a
+mathematika a föltétlenül érvényes, a tapasztalattól látszólag teljesen
+független igazságok rendszerét nyújtja, melyek magából az észből
+merítetteknek látszanak. Telve a megerősödött megismerőképességbe vetett
+önbizalommal, a filozófia hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon
+a vallási problémákkal szemben és ezek még ma is buzgó elmélkedés
+tárgyai.
+
+A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
+agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
+tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
+különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
+képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így ezek az
+emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.
+
+A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad eleve mint
+kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a lehetőségét, hogy
+a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat olyan eredményekre jut,
+amelyek tisztult vallási képzetekkel megegyeznek. Bizonyos, hogy a
+filozófiai spekuláció az ókorban és a jelenben igen sokkal járult hozzá
+a vallásos képzetek tisztázásához és ezeket theoretikus és praktikus
+tekintetben közelebb hozta a tudományos világnézethez. Bizonyos azonban
+az is, hogy a filozófia egy olyan általános és a kultúréletbe olyan
+mélyen belenyúló jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül.
+Az összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
+évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
+egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe kell
+őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától átvezet a
+filozófia és az egyes tudományok közötti viszony kérdésére.
+
+
+5. §. Filozófia és tudomány.
+
+A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a theoretikus
+tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való törekvés a filozófiának
+ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé. Különösképen a tudományos
+természetszemlélet itt még teljesen a filozófusok feladata. Ennek a
+fejlődésnek tetőpontját s egyúttal fordulópontját az ókorban
+_Aristoteles_ jelenti, aki korának egyetemes tudását egyesítette magában
+és összefoglalólag feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok
+specializálódása és egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a
+folyamat csak lassan és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli
+megfeszített munkában az emberi szellem lassankint megtanulta, hogy
+megfigyelt tényekből levonja a történés törvényeit s e törvények által
+értse meg a természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a
+munkának mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli
+anyag gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
+találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
+egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
+területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
+tudás összefüggése elvész.
+
+Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második felében
+az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv mutatkozik minden
+filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az ellenszenvnek az alapja ismét
+abban van, hogy a filozófia hosszú időn át mint a tudományok királynője
+akart szerepelni s szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden
+tudás legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
+természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy az
+utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment, hogy
+pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket letagadott és
+lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a filozófiai
+rendszerbe.
+
+Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel kivált
+_Hegel_ és iskolája lépett fel, a természettudománynak érvényesítenie
+kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia arra, hogy a
+megfigyelés és kísérlet útján talált tények és törvények minden
+filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel bírnak. Sőt inkább az így
+talált tények adják azt az alapot, amelyen a tudományos filozófiának
+tovább kell építeni.
+
+Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány és
+technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy többségénél azt a
+véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől megfigyelésen és
+kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási mód vezet
+megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben minden
+filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen játéknak
+tekintendő.
+
+A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is alkalmazásba
+vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki feladatukul. A nyelv,
+a vallás, az erkölcs és minden szociális intézmény fejlődését
+statisztikai és összehasonlító módszerrel kutatták és kutatják ma is és
+itt is érvényesül a tények kultuszának és a spekuláció megvetésének egy
+neme.
+
+A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint nem
+egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata abban áll,
+hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő jelenségeket
+lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz iránt, amivel mi
+önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a törekvés, hogy a folyamatokat,
+amint tényleg végbemennek, lehetőleg híven másoljuk le
+gondolkodásunkban, mint módszertani szabály minden tudományos kutatás
+számára rendkívüli fontosságú és ezért nem lehet elég gyakran elménkbe
+vésni.
+
+Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
+foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
+megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból semmiféle
+módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy minden
+úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell megformálni,
+hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos kutatásnak észrevevésünk és
+gondolkodásunk bizonyos általános tulajdonságai szolgálnak alapjául s
+csak ezek teszik lehetségessé a kutatást, A tudománynak továbbá sohasem
+egyes tények megismerése a célja, hanem a történés törvényeinek a
+megismerése és így minden egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a
+tudomány nevet, az egészre kell függesztenie tekintetét.
+
+Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan felismerhető az
+utóbbi években az egyes speciális tudományok művelőinél. _Wilhelm
+Ostwald_ a kémikus, Lipcsében felolvasásokat adott ki a
+természet-filozófiáról és folyóiratot is indított _Annalen der
+Naturphilosophie_ (a természetfilozófia évkönyvei) címmel s a
+folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a tudományos kutatás általános
+kérdéseit megvitassa és a tudományos módszerekről és megismerési
+értékükről vizsgálatokat indítson. A történetkutatók is belefáradtak,
+hogy csupán csak adatokat gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy
+megragadják a történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel
+által megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a
+tények lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől
+lakott föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal
+szélesebb alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
+vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga. Eszerint
+nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint a valamely
+speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen általánosabb és mélyebb
+problemákig előrehatolni a filozófikus elmének sürgető szükséggé válik.
+
+Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
+vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a filozófia
+vagy sem? Feleletül _Schiller_ egy szavát lehetne variálni. _Schiller_ a
+maga _Die Künstler_ című költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem
+kevésbbé költemény, ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé
+tudomány azért, mert több mint tudomány.
+
+A filozófia tudomány, mert tudományos alapon és tudományos
+kutatóeszközökkel dolgozik. _Több_ a tudománynál, mert a tapasztalatot
+nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is kénytelen és mert céljának, a
+harmónikus világnézetnek elérésén a fantáziának és a kedélynek is közre
+kell működnie. A jelenkor filozófusának az az elutasíthatatlan
+kötelezettsége, hogy a tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy
+kiterjedésben elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a
+gondolkozási eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak.
+Ezekkel a tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy
+legyen az a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
+tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy egésszé
+szemlélje és foglalja össze.
+
+Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított világnézetben
+azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér a győzelemben vagy
+a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a hit egy neme kedvessé és
+értékessé lesz. Ez az a pont, ahol tudomány, művészet és vallás
+egyesülhetnek, de mindig az alatt az előfeltétel alatt, hogy a tudomány
+az alap és a gondolkodási eszközök tudományosak maradnak.
+
+
+6. §. A filozófia felosztása.
+
+A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely kevéssel
+_Aristoteles_ után, tehát a Krisztus előtti harmadik század kezdetétől
+fogva lett általános. A három rész: a logika, fizika és etika.
+
+_Logika_ alatt értették a megismerésről, a gondolkodás törvényeiről, az
+igazság kritériumairól való tanítást és később a valószínűségről való
+tanítást is.
+
+A _fizika_ magába foglalta a természettudományt, természetfilozófiát,
+kozmológiát, valamint az emberi lélekről és sorsáról való tanítást is.
+Később merült fel a _metafizika_ neve, amin a létezőről szóló tanítást
+értették, vagyis azt, ami tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell
+hogy szerepeljen, szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A
+metafizika elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy
+_Aristoteles_ munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel foglalkozik,
+összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és mivel nem volt
+külön címe, így nevezték el: ami a fizika után következik (τὰ μετὰ τὰ
+φυσικὰ). A név és fogalom mai napig megmaradt, holott alkalmasabb volna
+a filozófiának ezt a részét az _ontológia_ – vagyis a létezőről szóló
+tanítás – névvel megjelölni.
+
+_Etika_ alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló tanítást, de a
+régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma szerint ez inkább a
+legfőbb jóról, mint a morális kötelesség lényegéről szóló tanítás. Mint
+az etika egy része szerepelt a _politika_, vagyis az államról és
+formáiról való tanítás.
+
+A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják alkalmilag
+_Plato_, _Aristoteles_ és különösen _Plotinus_, de az ókorban mégse volt
+állandó része a filozófiának.
+
+A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt az egész
+középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a filozófiatörténet
+előadásának. Az újabb időben kivált _Verulami Baco_ (1561–1626) és
+_Wolff Keresztély_ (1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a
+filozófia területét pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek
+az elvnek alapján áll _Kant_ beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a
+legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni fogunk.
+
+_Kant_ «A tiszta ész kritikája» című művében adja a _megismerés_
+filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című műveben az _akarás_
+filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája» című művében az _érzés_
+filozófiáját.
+
+Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés filozófiáját
+kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés lehetőségeinek,
+határainak, valamint eredetének kérdéseit kell tárgyalnia, míg a másik a
+megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az első szakaszban eszerint a
+megismerés kritikája és teóriája tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről
+való tanítást, tehát az ontológiát kell tartalmaznia.
+
+Az _érzés_ filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb, mint a
+szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet a
+tizennyolcadik század közepe óta _esztétikának_ neveznek, ez idő óta
+része a filozófiai szisztematikának.
+
+Az _akarás_ filozófiája az emberi cselekvések föltételeit és normáit
+igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy mint _etika_
+kezdettől fogva fontos része a filozófiai rendszereknek. Mivel azonban
+az emberi cselekvésre nézve nemcsak az egyes akarat, hanem az
+_összakarat_ is irányadó, össze fogjuk kötni az etikával a filozófiai
+diszciplinák legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való
+tanítást, vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes
+megjegyzéseknek a neveléstan vagy _pedagógia_ általános elveiről.
+
+Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a
+pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal tekintenek
+előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A pszichológia ugyan
+önálló tudomány lett, amely függetlenül minden filozófiai spekulációtól,
+merőben empirikus úton igyekszik eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen
+alapvonása azonban minden szellemi tudománynak és ezáltal belső
+összeköttetést nyer a filozófiával. A _logika_ szigorúan véve minden
+tudományra nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára
+nézve, amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint
+kell hogy rendezze.
+
+Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a _filozófia
+története_: volt olyan kor, amikor a filozófia egész feladatát
+történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos lesz egyes
+megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány fontosságáról.
+
+
+7. §. A filozófia története.
+
+A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete
+összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve. Aki
+pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása
+területéül, az megismerkedhetik a kutatás módszereivel, gondolkodási
+eszközeivel és eredményeivel anélkül, hogy mind e kutatási eszközök
+lassankénti kialakulásának és keletkezésének históriailag utána járjon.
+Csak a tudás magaslatára érve kezd talán némelyik bizonyos históriai
+szükségérzést érezni és akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt
+_Ernst Mach_ a fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az
+alapfogalmaknak mély és teljes megértése a történeti fejlődés ismerete
+nélkül nem érhető el.
+
+Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál. Itt egy
+problémának csak megközelítően helyes megértése históriai fejlődésének
+ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az állítást hallja:
+mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég fölöttem, a házak, a
+mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én képzetem, csak annyiban
+léteznek, amennyiben én észre veszem őket, – az ezt az állítást legelőbb
+is esztelenségnek fogja tartani. Történeti kialakulásának ismerete által
+nyomban felfogható lesz mindenki számára és csak akkor lehetséges
+kritikailag állást foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni
+fogjuk.
+
+Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség
+elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és
+ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének
+tanulmányozásával kezdjük.
+
+A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak számára is
+nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy önállóan
+filozofáljon. Megismerjük itt a keletkezését és kidolgozását azoknak a
+gondolkodási eszközöknek, melyek segítségével az emberi szellem
+lassankint meghódította a világot, megismerjük azokat a vívmányokat,
+«melyeket a megszokás és meg nem támadott birtoklás oly szívesen
+fosztana meg háládatosságunktól». Ha ma a legtöbb dologban
+megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha a lehetőség és valóság
+fogalmai annyira teljesen közkeletűek lettek, akkor nagyon is könnyen
+megfeledkezünk arról, hogy _Aristoteles_ volt az első, aki ezeket a
+fogalmakat világosan kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.
+
+A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a legnagyobb
+nyereség, melyet a filozófia történetének tanulmányozásából meríthetünk
+és az e területet feldolgozóknak, akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a
+momentumot nyilvánvalóbban kellene kidomborítani.
+
+A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet is.
+Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben egy
+filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma, amelyben
+keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték, _Kant_ kategórikus
+imperativusa a porosz kötelességtudás lecsapódása, míg a cinikusok és
+sztoikusok világpolgársága világosan mutatja a görög nemzeti érzés
+hanyatlását.
+
+A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia
+tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv, amely
+lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell sajátítani.
+Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog fordítani a legfontosabb
+műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a módon megkönnyítse a
+filozófia történetének tanulmányozását is. Amikor másfelől az egyes
+problémák kifejtésénél történeti kialakulásukat is legalább vázoljuk, az
+olvasó megismerkedik a történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és
+ezzel bevezettetik a filozófia történetébe is.
+
+
+
+
+MÁSODIK FEJEZET.  A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.
+
+
+8. §. A pszichológia tárgya és feladata.
+
+A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány. Tárgya
+tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk, érzésünk és
+akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet naponkint és
+óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény közvetlenül adva van és
+ismeretes. A pszichológiának ennélfogva mindig csak eseményekkel, mindig
+valami történéssel van dolga, sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen
+általunk átélt pszichikai jelenségek szubsztanciális, megmaradó
+hordozójára vonatkozó kérdés, az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy
+megmaradó, az élmények váltakozásában változhatatlan lelki lényegből
+indulnak-e ki, nem tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy
+ontológia problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek
+székhelyére, egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma.
+Mind e dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat,
+melyek a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél
+hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható
+vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát mindez
+nem érinti; ő átkutatja az emberi lelki életet, amely a
+legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket ismerünk, igyekszik
+folyamatait a legegyszerűbb elemekre visszavezetni és a bennük ható
+törvényeket kifürkészni, teljesen függetlenül minden teológiai dogmától
+és metafizikai hipotézistől.
+
+A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy valamely
+metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó kutatása
+ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és teológiai dogmára. A
+pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást adni a lélek lényegéről,
+mint ahogy a mechanika sem tud az erő lényegéről. Itt is, ott is csak a
+történés törvényét keresik. A pszichológia tehát merőben tapasztalati
+jellemét tekintve, valamint módszereiben is nagyon közeledik a
+természettudományokhoz, de a tárgyára való vonatkozásban ezektől
+elkülönítve marad. A pszichológiának itt előadott felfogása, valamint
+függetlensége minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.
+
+A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja a testet
+és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az emberi
+természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a legalacsonyabb
+kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak csaknem minden vallási
+rendszere dogmává emelte ama hitet, amely mint magától értetődő
+kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe is. Ennek megfelelőleg a
+pszichológia mint a lélekről való tanítás az ókor, a középkor és az
+újkor rendszereiben egy része a metafizikának vagy ontológiának.
+Emellett azonban már aránylag korán megtaláljuk a tényleges lelki
+életnek működése közben való megfigyelését is. _Plato_ és _Aristoteles_
+roppant fontos adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben _Hippokrates_ az
+orvos és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a
+sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és a
+neoplatonikusok (különösen _Plotinus_). Még a középkor scholasztikus
+filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta – teljesen
+terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind
+energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és tizennyolcadik
+században angol gondolkodók, mint _John Locke, George Berkeley, David
+Hume, Adam Smith_ beható taglalással hatalmasan előbbre vitték a
+tényleges lelki élet ismeretét, 1829-ben _James Mill_ (a híres logikus
+és közgazdász _J. St. Mill_ apja) _Analysis of the Phenomena of the
+Human Mind_ című munkájában létrejött a lelki életnek első,
+metafizikától mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát
+_Herbart_ emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott, hogy a
+matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.
+
+_Herbart_ nagy tanítványa, _H. Lotze_ 1852-ben megjelent orvosi
+pszichológiájában a lelki életet fiziológiai kísérő jelenségeivel való
+kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután _Fechner_ és _Wundt_
+pontosabban megvizsgálták ezt a kapcsolatot részleteiben és egyúttal
+vállalkoztak arra, hogy a lelki élet jelenségeit alávessék a
+kísérletnek. Mindkét utóbbi gondolkozó megérdemli, hogy a modern
+pszichológia alapítóinak neveztessenek. _Wilhelm Wundt_ egyfelől
+_Grundzüge der physiologischen Psychologie_ című művében (először
+1874-ben jelent meg, azóta számos újabb kiadást ért, magyarra is
+lefordította _Rácz Lajos_), másfelől az első kísérleti pszichológiai
+intézet megnyitásával Lipcsében (1879) hatalmas lökést adott a további
+munkálkodásnak, melyet ő maga a leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei
+intézet mintájára Németországban, Franciaországban, Angolországban,
+Olaszországban, különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet
+alakult, melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.
+
+Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai spekulációtól
+független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van hivatva, hogy
+mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi élettel foglalkoznak és
+amelyeket újabb időben a szellemi tudományok neve alatt szokás
+összefoglalni, alapvetéseül szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és
+irányok fejlődtek ki, melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.
+
+
+9. §. A pszichológia módszerei és irányai.
+
+Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is elsősorban a
+tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a legközelebb eső
+mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a megfigyelés azonban a
+pszichológiában lényegesen más, mint a természettudományokban. A
+pszichikai jelenségeket nem lehet mint a természeti jelenségeket
+érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk előtt ismeretes, de
+közelebbről le nem írható módon közvetlenül át lehet élni.
+Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat ismerem, amelyeket
+magam átéltem a saját tudatomban. Hogy tényeket gyüjthessek tehát, meg
+kell figyelnem azt, amit belsőleg átélek és alávetem ezt az ítéletemnek.
+A pszichologus számára tehát a legfontosabb és leginkább alapvető
+forrása a tanulságnak saját pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis
+az _önmegfigyelés_. Az önmegfigyelés módszere, melyet az önmegfigyelés
+angol szavával (introspection = belenézés) introspektiv módszernek
+nevezünk, tehát az első és a legfontosabb.
+
+Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége és
+ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is
+öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját tekintve,
+módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség lefolyására, ezt
+megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés közben meg akarnám
+magamat figyelni, akkor a harag abban a pillanatban elpárologna. Sokan
+ezért az önmegfigyelést lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az
+introspektiv módszert hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem
+helyes. Elemi élmények, mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és
+esztétikai érzések némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők,
+anélkül, hogy ez a megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk.
+Komplikáltabb folyamatok pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így
+utólag megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen
+elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.
+
+A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek kell
+alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a pszichológus
+főtevékenysége. Minden folyamat ugyanis, amelyet valóban átélünk,
+közelebbi vizsgálatra összetettnek mutatkozik és most már arra kerül a
+sor, hogy kikutassuk azokat az elemi folyamatokat, amelyekből a
+megfigyelt folyamatok állnak és keletkeznek. Az introspektiv módszerhez
+tehát hozzátartozik mint lényeges alkatrésze a széttagolás vagy
+analizis.
+
+Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag hamar
+eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való észrevevése például
+úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint egyszerű, további tagolást
+nem kívánó folyamat. Már most itt lép közbe nagy sikerrel a _kísérlet_
+és segít abban, hogy az analizist folytassuk az önmegfigyelés határain
+túl.
+
+A _kísérleti módszer_ a pszichológiában épúgy, mint a
+természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok
+keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen előidéztetnek és
+pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy quantitativ, mint qualitativ
+tekintetben variálni. A pszichológiai kísérlethez rendszerint két
+személy kell, a kísérletező és a megfigyelő. A kísérletező idézi elő a
+feltételeket és variálja őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása
+lenne a variálásról. A megfigyelő ezután részint szavakkal, részint
+előre megbeszélt jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A
+megfigyelőnél természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és
+valóban csak bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat
+kiküszöbölni és biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai
+kísérletre jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, több
+kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt tehát
+különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van szükség.
+Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a kísérleteket és
+megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos továbbá, hogy a nem
+sikerült kísérleteket, vagyis azokat is feljegyezzék, melyek nem
+vezettek a várt eredményre.
+
+A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben tökéletesedett
+és számos igen komplikált készüléket állított elő, melyek a kísérleteket
+megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá teszik. Különösen az érzéki
+észrevételek analizise dolgában ez a módszer nagy eredményeket tud
+felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy látási észrevétel létrejövetelében
+nagy szerepet játszanak a recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és
+az ezzel előálló izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre
+is. Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az izom-érzetek
+nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről való fogalmunk a
+legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A kísérleti módszerrel
+derítették fel továbbá nagy mértékben a képzetek időbeli lefolyását, az
+asszociáció törvényeit, az emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát,
+különösen az ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való
+tekintettel, végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet,
+hogy a közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog sikerülni.
+
+Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság nélküli
+forrása a tanulságoknak a _mások megfigyelése_ sem. Ilyenkor
+természetesen sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a pszichikai
+jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban, arckifejezésben
+és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell lennie és ebben
+megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot; különösen
+tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan egyéneken, akik
+számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta a megismerés
+forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és a nem nagyon ritka
+siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot nyújtanak s az ilyen egyének
+gondos megfigyelésének nem jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk.
+Különösen a siketnéma-vak _Bridgman Laura_, _Keller Helén_[1] és
+_Heurtin Mária_ rendkívül tanulságos nevelésére kell utalnunk, akiknél
+bámulatos módon mutatkozik, mire képes egyedül a tapintást érzék és
+milyen fontossága van a szavakkal való beszédnek a gondolkodás
+fejlődésére.
+
+Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban össze van
+kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat elemeikre bontja. A
+pszichikai folyamatok mindig csak valami _történést_, sohasem megmaradó
+levést jelentenek s ez eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus
+szemlélés önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki
+életet mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik
+folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből áll egy
+folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből
+keletkezik.
+
+A _genetikus_ szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az egyes tényen
+és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az ember él, mint lelki
+fejlődésének fontos tényezőjét szintén tekintetbe vegyük. Amilyen messze
+ugyanis az ember történetét követni tudjuk, mindenütt és mindig mint
+társas lényt, mint nyájban élő állatot találjuk. Aristoteles szavát,
+hogy az ember természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a
+legteljesebb mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet,
+hanem a vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki
+élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia szociális
+vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet _Lazarus_ és _Steinthal_
+alapítottak, az utóbbi évtizedekben nagy haladást tett. _Wilhelm Wundt_
+most megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen
+a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik
+pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit. A
+modern néprajz mesterének, _Adolf Bastiannak_ nagyszámú munkája is
+rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük, minden
+pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a modern
+néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi megismerés,
+érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt nagyobb mértékben
+vegye figyelembe, mint eddig. _Darwin_ a fajok keletkezéséről szóló
+korszakalkotó munkájában az egyén fejlődésére az _ontogenezis_, a faj
+fejlődésére a _filogenezis_ terminust vezette be. Ebben az értelemben
+támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént necsak
+mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás alatt is
+szemlélje, hogy tehát ne csak az _ontogenetikus_, hanem a
+_filogenetikus_ módszer is alkalmazásba jusson.
+
+Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor csaknem
+magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső kapcsolatára az
+_életfentartással_. Hiszen elmélkedésünk és meggondolásunk nagy része,
+mint mindenki tudja, bizonyos úgynevezett praktikus célokra szolgál,
+vagyis arra van irányítva, hogy az egyes lény, családja vagy a közösség
+életét fenntartsa, kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha
+most már az egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a
+pszichológia egy részévé lesz a _biológiának_, vagyis az élet
+törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran meglepő
+világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen az oly
+rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük és
+megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen _Herbert Spencer_
+alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok írója is
+pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani igyekezett ezt a
+szempontot.
+
+Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható
+analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai
+tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában, vagyis
+mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai módszerrel
+karöltve, a lelki élet eredetét, fejlődését és jelentőségét igyekszik
+kikutatni.
+
+Ami most már a különböző _irányokat_ illeti, melyek jelenleg a
+pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a bizonyos
+módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető nézetek a lelki
+folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy kisebb fontosságáról.
+
+A régebben használatos megkülönböztetés _racionális_ vagy spekulativ és
+_empirikus_ pszichológia között ma már tárgytalanná vált. A mit
+racionális pszichológiának neveztek, az most általában mint a metafizika
+egy része szerepel és ki van zárva a pszichológiából. Épen ezért az
+«empirikus», vagyis «tapasztalati» kifejezés ma magától értetődő és
+ezzel fölöslegessé is vált.
+
+Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek megfelelően az
+_introspektiv_ és a _kísérleti_ pszichológiát. Mind a két irány
+alkalmilag élesen küzd egymással. Az introspektiv pszichológusok azt
+vetik a kísérletieknek szemére, hogy hosszadalmas vizsgálataik
+eredményei gyakran jelentéktelenek s ezenfelül inkább a fiziológiának
+válnak hasznára, mint a lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek
+gúnyolódni a «karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a
+laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.
+
+Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a maga
+jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés közreműködésével,
+valamint beható analizissel lehet haladást elérni.
+
+Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg azelőtt
+többnyire abban a véleményben voltak, hogy az észrevevés és elképzelés
+elsődleges, az érzés és akarás pedig levezetett állapotok. Ezt az
+irányt, amelynek még mindig sok a hive, _intellektualisztikus_ iránynak
+nevezhetjük.
+
+Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az elképzelés,
+hanem az _érzés_ és az ezzel a legszorosabban összekötött _akarás_ az
+eredeti állapotok, melyekből az észrevevés és elképzelés kifejlődött.
+Azt a nézetet, amely az élet egész fejlődéstörténetének sokkal jobban
+megfelel, _voluntarisztikus_ pszichológiának nevezik. Ez az irány mind
+jobban utat tör és egyre több híve akad.
+
+
+10. §. Pszichológia és fiziológia.
+
+A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok között, vagy
+hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat, test és lélek
+között már nagyon régen felismerték s az a gondolkodókat sokat és sokáig
+foglalkoztatta. Azokra a filozófiai problémákra, melyek az ezen
+összefüggésen való elmélkedésből származnak, valamint a legfontosabb
+megoldási kísérletekre alább fogunk rátérni.
+
+A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a pszichológiai
+folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai jelenségek állnak mint
+kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos továbbá, hogy az utolsó közvetlen
+feltétele egy fizikai folyamatnak mindig egy idegprocesszus kell hogy
+legyen és pedig mindig olyan, amelyben végeredményben részes az emberi
+agy. Az a nézet, hogy minden fizikai folyamatnak kivétel nélkül egy
+agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan elismerve, hogy
+minden komolyan vehető kutató meg van győződve, hogy agy nélkül
+semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel szemben még mindig
+véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon valamely jelenségnek
+minden pszichológiai analizissel feltárt részfolyamata egyúttal a
+fiziológiai processzusnak egy fiziológiai részjelenségét
+előfeltételezi-e? Így pl. _Wundt_ azt hiszi, hogy egy meghatározott
+dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal jön létre, «hogy az
+objektum által előhívott benyomások komplexuma az «asszociációs
+szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A szintézisnek ez az
+aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában pszichikai természetű és
+nincs hozzá párhuzamos fiziológiai jelenség.
+
+A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az agyprocesszusoktól sok
+kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a pszichológiának csak az a
+feladata, hogy az agy funkcióiról való ismereteinket gazdagítsa s így a
+pszichológia csak egy része a fiziológiának.
+
+Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai folyamatok
+teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai folyamatokkal össze nem
+hasonlíthatók. Minden folyamat a természetben, amelybe természetesen az
+emberi test is beletartozik, hozzáférhető az érzéki észrevevés számára
+vagy hozzáférhetővé tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más
+megerősítése útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is
+minden pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése útján és nincs
+természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy az érzéki
+észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai folyamtok ellenben
+sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak közvetlenül átélhetők
+bizonyos sajátságos, mindenki előtt ismeretes, de közelebbről be nem
+írható módon. Ép ezért kikutatásuk egy külön tudomány tárgya kell hogy
+legyen.
+
+A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni újabb
+pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a fiziológiának
+problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni. Sohasem szünhetik meg
+azonban a pszichológia önálló tudomány lenni. Tárgya mindig különböző
+marad mindennemű természettudománytól.
+
+
+11. §. Pszichológia és filozófia.
+
+A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát minden
+filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai rendszertől
+és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött. Mindazáltal fennmaradt a
+szoros kapcsolat pszichológia és filozófia között. Természetesen a
+viszony a két tudomány között kissé megfordult. A pszichológus szigorúan
+véve lemondhat mindennemű metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus
+ma jobban rá van utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.
+
+Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar jutni,
+akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe venni, ahogy
+azokat a természettudomány nyújtja, hanem még nagyobb mértékben a
+pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok kikutatását a pszichológia
+magára vállalja. Csak pszichológiai alapon jelölheti ki ma a filozófus
+az emberi megismerés határait, csak a pszichológia segítségével
+találhatja és értheti meg a formákat, melyeket megismeréseink
+szükségszerűen öltenek. Csak érzéseink pszichológiai analizise
+taníthatja meg, hogy milyen feltételek között tartunk valamit szépnek és
+csak e feltételek ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész
+számára. Csak annak beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk
+végbemegy, mikor mások cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal
+elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről
+odajutunk, hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi
+cselekvésre.
+
+Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban
+tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció erejébe
+vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt hiszi,
+túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem áll
+szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak vele.»
+
+De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai problémákhoz, bár
+nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és szabad is elutasítania
+magától.
+
+Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös tényre
+vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal vagyunk a
+tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és hallással. A
+pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény feljegyzésével, de
+nagyon is erős a kísértés, hogy magyarázatot keressen. Ez pedig már
+mélyen belenyúl az ismeretelméletbe.
+
+Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint az
+akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk az
+erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az akaratszabadság
+problémájához. Itt elsősorban szükség van arra, hogy a pszichológiai
+tényállást pontosan és a filozófiai nézetre való minden tekintet nélkül
+konstatáljuk. De épen ez a konstatálás gyakran magában tartalmazza a
+probléma megoldását és nem lehet belátni, miért ne lehessen a
+pszichológusnak az a bátorsága, hogy egy lépéssel tovább menjen a tények
+konstatálásánál.
+
+A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány, de
+nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.
+
+
+12. §. A logika tárgya és feladata.
+
+_A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás_. Helyesnek
+mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos ítéletekre vezet.
+Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki, aki hallja és a hozzájuk
+vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri, kénytelen igazaknak
+elismerni. Mint valamely ítélet objektiv bizonyosságának második
+kriteriumát tekintjük továbbá az illető ítéletre alapított várakozások
+beteljesülését.
+
+Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet többnyire
+nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van példáúl arról,
+hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk, egy bizonyos esetben így vagy
+úgy fog cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a
+barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.
+
+A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely objektive
+bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek, mint ezen
+objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még tekintetbe vesszük azt
+a körülményt, hogy a tudományos kutatásban nem mindig jutunk objektive
+bizonyos, hanem nagyon gyakran csak többé-kevésbbé valószínű ítéletekre,
+akkor a logikát úgy is definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és
+valószínűség általános föltételeiről szóló tanítást.
+
+Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán a
+gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell kutatni, hogy
+mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul előtérbe
+mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak alapjáúl
+szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a legbonyolultabb
+meggondolások eredményei mind az ítélet formájában jutnak kifejezésre.
+Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító mondat formáját vette fel s
+így a mondat és az ítélet, vagy ahogy szintén mondhatjuk, az
+ítélet-mondat minden logikai vizsgálat középpontja. Mikor helyes
+formálisan egy ítélet? Milyen feltételek mellett lehet egy vagy több
+helyes ítéletből új helyes ítéletet levezetni? Ezek azok a kérdések,
+amelyek a logika főtárgyai. Ennek megfelelően a logikát úgy is lehetne
+meghatározni, mint a _helyes ítélet_ általános föltételeiről való
+tanítást.
+
+De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen általános
+feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni észrevételeket,
+emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen ki. Minden olyan
+ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket – természeténél fogva csak
+szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad alkalmat logikai megvizsgálásra.
+Ilyen vizsgálat csak olyan ítéleteken hajtható végre, melyek általános
+állításokat tesznek, vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien
+meghatározott és egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a
+történés törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi
+ítéleteknek nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.
+
+Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja, legjobban
+azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen szétbontjuk
+elemeikre. Ezek az elemek itt _fogalmak_, olyan gondolkozási forma,
+amely ugyan csak az ítéletben jut eleven hatásra, mindazonáltal logikai
+célokra is önálló vizsgálatnak kell hogy vettessék alá.
+
+Minden fogalomban benne van az _általánosság_ ismertető jegye. Mint sok
+szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes hordozója olyan
+tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek egy bizonyos
+számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel, többnyire egy szó
+tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan megszabott jelentése, vagyis
+azok a tulajdonságok és állapotok, melyeknek hordozója a fogalom, adják
+ennek a tartalmát, azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok
+és állapotok találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos
+logika már most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához,
+hogy megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek
+tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal
+alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és mert
+előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A tartalmi
+vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem lehet őket sem
+szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag formulázni.
+
+A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.
+Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután azt
+kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és igyekszik
+kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat levezetni. Ezt a
+levezetést nevezik következtetésnek s a hagyományos logika így oszlik a
+_fogalomról_, az _ítéletről_ és a _következtetésről_ szóló tanításra.
+
+Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a felfogása
+sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai természetére
+vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két alkotórészéről beszéltek,
+megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek alapjául szolgáló és általa
+formált folyamat mind a két alkotórészt elkülönítetlenül tartalmazza. Az
+ítéleti funkció pszichológiai és kivált ismeretelméleti fontosságáról
+alább kell majd szólnunk. Itt azonban ki kell emelni, hogy a logika
+teljesen jogosultan jár el, mikor az ítéletet fogalmakban oldja fel,
+amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos
+tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak nem
+szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus eredeti és
+lényeges természetére nézve irányadó legyen.
+
+A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással azonban
+nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt is, hogyan
+alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban s ennek
+megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit. Eközben, mint
+Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának módszereit el kell
+különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás módszerei a _fogalmak
+defimiciója és beosztása_, valamint a _bizonyítékok_ különböző módjai. A
+vizsgálat módjai közt aztán az _indukció_ és _dedukció_, _analizis_ és
+_szintézis_, valamint speciálisabb módszerek is jutnak ábrázolásra. A
+módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha leszáll az egyes
+tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos módszereket szemlélteti. Ennek
+megfelelően megkülönböztetünk egy általános és egy speciális
+módszertant, amely utóbbi az egyes tudományok logikáját jelenti. _Wundt_
+háromkötetes logikai művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel
+roppantul kitágította a logika feladatát.
+
+
+13. §. A logika fejlődése és irányai.
+
+Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való
+szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé, mikor az
+úgynevezett megarai iskolához tartozó gondolkodók egyfelől kétséget
+támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt, másrészt szofisztikus
+álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni igyekeztek. Miután _Sokrates_
+feltámasztotta a _fogalmi_ megismerés iránti követelményt és _Platon_
+vizsgálatokat indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,
+_Aristoteles_ vállalkozott arra, hogy a következtetés és bizonyítás
+szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és megállapítsa. Ezzel
+alapítójává lett a logikának.
+
+_Aristoteles_ tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt nem új
+igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás eredményeinek
+megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy a logikának az a
+feladata, hogy a tényleg végrehajtott következtetéseket visszavezesse
+bizonyos formákra, hogy ezzel megvizsgálhassa helyességüket.
+_Aristoteles_ azt is tudta, hogy erre a célra a valóban elért
+következtetéseket az alapjukul szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig
+fogalmi elemeikre kell felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az
+analitika, vagyis elemzéstan nevet.
+
+_Aristoteles_ logikai iratait (a kategóriákról vagy alapfogalmakról, az
+ítéletről, a következtetésről és bizonyításról, a valószínűségi
+bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a Topika nyolc
+könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon», vagyis (a
+gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy _Porphyrius_ új
+platonikustól (III. század Kr. u.) készített kivonata ez iratoknak,
+melyet _Boëthius_ (VI. század) fordított latinra az «Isagoge»
+(bevezetés) cím alatt, mint tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.
+_Aristoteles_ tanítványai, _Theophrastos_ és _Eudemos_, a sztoikusok és
+sok tekintetben a középkori scholasztikus filozófusok is még finomabban
+kidolgozták a következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést
+teremtettek, melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan
+kellett operálnia.
+
+A tizenhatodik században _Petrus Ramus_, aki ugyan ellensége volt a
+scholasztikának, mégis egészen _Aristoteles_ nyomán készített egy
+logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt elrendezve, mint ma is a
+szokásos logikai tankönyvekben.
+
+Az angol _Bacon_ «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni az
+aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az
+indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.
+Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban tovább
+is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma is az maradt.
+
+Új irányt adott a logikának _Kant_. A régi merőben formális logika
+mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet egy új módját
+teremtette meg, melyet ő maga transcendentális logikának nevezett el. Az
+ítélet formáiban vélte az emberi ész alapfunkcióit megtalálni, melyeknél
+fogva ez a kívülről beleáradó benyomásokat formálja és alakítja. _Kant_
+ezeket az alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának
+bizonyos nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga
+teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal azonban a
+logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt kapnak. E gondolat egyoldalú
+továbbfejlesztésével aztán _Hegel_ egy _metafizikai logikát_ eszelt ki,
+amelyben a fogalmak logikai önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok
+levésével egybeesik. _Hegel_ logikája, melynek dialektikus módszere
+mélyreható hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második
+felében teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában
+újraéled. Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes
+védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más
+felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények szigorúan
+tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában a következő
+irányok különböztethetők meg:
+
+1. A _pszichológiai_ logika behatóan vizsgálja a gondolkodási törvények
+pszichológiai alapjait. Amikor itt a tényleges gondolkodást vették
+kiinduló pontnak, igen sokkal hozzájárultak a gondolkodás
+pszichológiájához és a gondolkodási folyamat természetét, ahogy tényleg
+végbemegy, felderítették. Ez irány leghatározottabb képviselői, akikhez
+e könyv szerzője is sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket,
+mint az általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata
+ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és
+bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.
+
+2. Az _ismeretelméleti_ logika nemcsak a gondolkodási törvények érvényét
+igyekszik megállapítani a felismerhető körében, hanem meg akarja
+állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy a specifikusan
+logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési kritika és a
+metafizika problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok tekintetben nagyon
+fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az objektiv bizonyosság
+általános feltételeinek megismerését kevésbbé érik el, mert túlságos
+mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden objektiv bizonyosságban.
+
+3. A _matematikai_ logika az itélet és következtetés formái számára
+lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni. A megfelelő
+vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat veszik alapul és
+gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A régi iskolai szabályok
+ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és sokkal exaktabb fogalmazást
+nyernek. Az így nyert formulák egyszerűbbjei nagy haszonnal
+értékesíthetők az iskolai tanításban is, a komplikáltabbak ellenben a
+szakember számára is nehezen érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző
+tevékenység tere van itt feltárva.
+
+4. A _metodológiai_ logika rendkívül gyümölcsöző kiterjesztése a logikai
+kutatásnak. _John Stuart Mill_ induktív logikai rendszere és _Wilhelm
+Wundt_ fentebb említett nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot
+műveltek. Itt még lehetne mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat,
+hogy a logikát mint a gondolkodás módszertanát tekintsük és a
+gondolkodási ökonomia _Ernst Mach_ által bevezetett fogalmát alkalmazzuk
+rá. Ekkor a logika nem volna egyéb, mint a _gondolkodás_ általános
+_ökonomikája_ s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy alakultak és
+hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind ökonomikusabban.
+
+_Kant_ ismert mondása, hogy a logika _Aristoteles_ óta nem tudott egy
+lépést sem tenni előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie,
+már Kant idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az
+alapok, amelyeket _Aristoteles_ a logikának adott, megmaradtak ugyan, de
+hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen időnként helytelen
+vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint is.
+
+
+14. §. Grammatika, logika és pszichológia.
+
+A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is
+legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és állítmány, a
+tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább logikai, mint
+grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási törvények csak a
+nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak megtalálhatók. A további
+fejlődés folyamán azonban a logikai és grammatikai vizsgálatok
+összekeverése sokféle tévedésre adott alkalmat. Amikor egy szó
+jelentését a fogalom tartalmával, a mondatot az ítélettel azonosították,
+azt hitték, hogy minden grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és
+hogy fordítva a nyelv logikai törvények szerint fejlődik vagy így
+kellene fejlődnie.
+
+A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a
+törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek és
+ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja legyen,
+nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések és
+akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok, ha
+pontosan megértem, amit a másik mond nekem, akkor a nyelv betöltötte
+célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag helyesek-e, itt
+egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek tekintetbe. A grammatikát
+tehát egészen külön kell választani a logikai alaptól és a
+pszichológiára alapítani.
+
+Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben elvégzett
+gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó nyelvhasználathoz
+kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak bizonyára mindig
+lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére, de sohasem szabad,
+hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv mestere akarjon lenni. A
+logikának a gondolkodás formáival van dolga és csak az ebből következő
+vonatkozások adják a tárgyát. Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint
+útmutatót használni, de sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.
+
+A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb
+mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy kell
+kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki tevékenységeket. A
+logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre vonatkozó eredményeit
+elsajátítja. A logikának azonban teljesen szabadságában áll, sőt ez a
+tulajdonképeni feladata, hogy a természetes gondolkodási formákat
+mesterségesen úgy alakítsa, hogy lehetségessé váljék az objektiv
+bizonyosság általános feltételeinek megvizsgálása.
+
+A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet
+kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és célok,
+amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb fontosságúak. A logikus
+csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi viszonyt. A gondolatot el
+kell választania minden asszociációtól, minden érzelmi momentumtól, a
+gondolkodónak minden céljától, sőt lehetőleg a gondolkozónak a
+személyétől is, hogy formális helyessége szempontjából megvizsgálja.
+Mennél pontosabban, mennél tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az
+absztrakciót minden mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai
+feladat. Csak nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a
+mesterséges készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.
+
+A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel meglehetősen nehéz.
+Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran arra, hogy a specifikusan
+logikairól magasabb problémákra emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a
+logika kapcsolatai a filozófiával, melyeknek megbeszélésére most
+átmegyünk.
+
+
+15. §. Logika és filozófia.
+
+A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia nélkülözhetetlen
+előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát tanítják a
+középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen előiskola is, de
+nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A szellemet ez nem
+szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik – spanyolcsizmába, hanem csak
+meggondolásra neveli, megóvja túlgyors és elhamarkodott
+általánosságoktól és arra szoktatja, hogy megkülönböztesse a bizonyosat
+a csak valószínűtől. A logika öntudatra hozza az ösztönszerűen használt
+gondolkodási törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt
+gondosan megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára
+nézve mellőzhetetlen.
+
+A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem
+szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai
+vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába akar
+jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki ítéleteink és
+következtetéseink érvényességi körét akarja megvizsgálni, az nem
+mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes egyáltalán megismerni a
+valódit.
+
+Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére vonatkozó kérdés
+és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai diszciplinák egyikében,
+az ismeretelméletben. A megismerés problémájával azonban a legbensőbben
+összefügg az ismeretünk tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban
+fennállóra vonatkozó kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló
+tanításhoz, az ontológiához, a metafizikához.
+
+
+
+
+HARMADIK FEJEZET.  Ismeretkritika és ismeretelmélet.
+
+
+16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.
+
+Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a filozófia
+legelőbb _dogmatikus_, azután _szkeptikus_ és végül _kritikus_. Emellett
+azonban alkalmilag fordulnak elő visszaesések valamely előbbi fázisba.
+
+Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes bizalmat
+tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és megvan arról
+győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi észrevesszük, vagy
+ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem filozofáló, naiv ember
+a maga gondolkodásában és cselekvésében, mert neki eszébe sem jut, hogy
+megismeréseinek helyességében vagy épen a megismerés lehetőségében
+kételkedjék. Dogmatikus a vallás is, mert szilárdan hisz tanításainak
+igazságában, még akkor is, vagy különösen akkor, mikor ezeknek az
+érzékfölötti, a minden lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya.
+Dogmatikus azonban a filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt.
+_Platon_, aki a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben
+véli megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint _Leukippos_ és
+_Demokritos_ (450. Kr. e.), akik csak a materiális atomok és az üres tér
+valóságát ismerik el. _Descartes_ (1596–1650), aki a kételkedéssel
+kezdi, azután azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt
+ismer fel, nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a
+tizennyolcadik és tizenkilencedik században, mint _Lamettrie_,
+_Holbach_, _Karl Vogt_ és _Büchner_, akik csak az anyagot és ennek
+tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.
+
+_Szkepticizmus_ alatt értjük az abszolut kételkedést a megismerés
+lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont tartózkodást
+minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát a Krisztus előtti
+harmadik században, nyilván a különböző filozófiai iskolák egymásnak
+ellentmondó nézetei következtében először _Pyrrhon_ fejlesztette ki s
+egész a késői római időkig sok híve volt. A szisztematikus kételkedés
+pszichológiai indító oka a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne
+vonassanak a filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók
+jobbnak látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot
+kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.
+Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,
+meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az emberi
+gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna. Legfeljebb azt
+lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk ítéletünkkel, míg az
+előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az abszolut szkepszist azonban
+nem lehet következetesen keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak
+elvégre is a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus
+volna.
+
+A tizenhatodik században _Montaigne_ és _Charron_, a tizenhetedik
+században _Pierre Bayle_ újra fölvették az antik szkepticizmust és
+nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási dogmák logikai
+bizonyíthatatlansága mellett. _Pierre Bayle_ ismert enciklopédiai
+szótára által, amely egészen el van telve ama szkepticizmustól, erősen
+hatott a tizennyolcadik századra és előkészítette egyrészt a
+felvilágosodást és a materializmust, másrészt a filozófiai kriticizmust.
+A szkeptikusok közé szokták sorolni _David Hume_-t (1711–1776), a nagy
+angol gondolkodót is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő
+vizsgálatai a gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról
+és a kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,
+a kriticizmus körébe tartoznak.
+
+_Kritikai_ a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben. Amikor arra
+vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját gondolkodásánál
+fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a kriticizmus. A szó
+szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak nevezzük azt a
+gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt, hanem a saját megismerő
+képességét is vizsgálatnak veti alá. A kriticizmus ebben az értelemben
+semmit sem fogad el érvényesnek előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi
+megismerés lehetőségét és határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek
+eredetét és fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat
+létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken belül az
+emberi kutatás sikerre való kilátással fejtheti ki tevékenységét.
+
+A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók. Az
+_eleaták_ tanítása, mely az érzékektől megtagadta a megismerő
+képességet; _Demokritos_ állítása, hogy édes és keserű, meleg és hideg,
+hogy a színek nem valódi tulajdonságai a dolgoknak, hanem csak
+szubjektiv érzetek, ez mind kritikai szellemet nevelt. Sokkal
+határozottabban és összefoglalóbban érvényesül aztán a megismerő
+szervünk megvizsgálására való szükségérzet újabb időben _John
+Locke_-nál, _George Berkeley_-nél és _David Hume_-nál. Az utóbbinak
+vizsgálatai intenziv hatást tettek _Kant_-ra és ő az, aki a filozófiai
+kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.
+
+_Kant_ óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál megálljunk.
+Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben megegyezni, de
+okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi általa felvetett
+kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv megállapításokhoz jutunk.
+Ahogy _Savigny_ után nem lehet többé tudományos jogi tanulmányokkal
+máskép, mint történetileg foglalkozni, ahogy _Darwin_ után a szervek
+formáit nem lehet többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és
+biológiailag vizsgálni, ép úgy _Kant_ után nem szabad többé a filozófiát
+máskép űzni, csak kritikailag.
+
+A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára, mert ez
+a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a szorosabb
+értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.
+
+
+17. §. Az ismeret problémái.
+
+Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt? Megismerem az
+errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit jelent, hogy meg
+tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok viszonylatot,
+amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása s talán arra is
+emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele. Ha megismerek egy
+növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg tudom határozni, meg
+tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet, melyet a tudományos kutatás
+a növények rendszerében juttatott neki.
+
+Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása egy
+tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá minden
+ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az ítéletet hozza,
+abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy ismeretet nyert, s egyúttal
+arról is meg van győződve, hogy a megismert tárgy, vagy a megismert
+esemény valóban megvan és valóban olyan természetű, függetlenül attól,
+hogy ő megismeri-e vagy sem. A megismerés tehát az általános
+nyelvhasználat szerint, előre feltételez egy tárgyat, amely önállóan
+fennáll és a megismerőtől különböző.
+
+A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a
+közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt tudatossá
+téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen alapul, hanem
+hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó feldolgozása is.
+Mindazonáltal a megismertnek független fennállása a tudományos kutatás
+számára is magától értetődő előfeltétel.
+
+Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható pszichologiája
+most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés aktusa és a
+megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen egyszerű. A nem
+filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink egyszerűen másolat-képei
+a felfogott és megítélt folyamatoknak. Mélyebb elmélkedés azonnal
+megmutatja ennek a felfogásnak a helytelenségét, sőt lehetetlenségét.
+Képzeteink és ítéleteink mint nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem
+lehetnek másolat-képei érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és
+ítéleteink tehát nem másolat-képek, hanem legfeljebb _jeleiül_
+tekinthetők a folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már
+most az a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben
+való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a
+megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a kérdésre
+megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán nincsenek csak
+a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás és az ítélés
+pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a képzetek és ítéletek
+alkotásában saját természetünk, saját szervezetünk és pedig a fizikai és
+a pszichikai is egyaránt részes. Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek
+a valóságban semmi sem felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új
+képeket alkot, amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja
+meg most már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem
+hallucinációk vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni, mily kevés vagy mily
+sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink közé? Sőt lehet, hogy
+összes úgynevezett ismereteink csak saját élményeink és ezeknek alapján
+beszélhetünk ugyan öntudatunk állapotának és öntudatunk tartalmának
+változásairól, de nincs semmi jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk
+olyan folyamatokról, amelyek tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a
+kérdésekből, amelyeket nem lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a
+filozófiai ismeret-problémák.
+
+Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és határai
+iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik az
+_ismeret-kritika_, a theoretikus filozófia egyik legnehezebb, de
+egyúttal legfontosabb része is.
+
+Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret _eredetének_ és
+_fejlődésének_ kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy meghatározzuk
+azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és amellyel a gondolkodás bír
+az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak az érzékek nyujtják nekünk a
+világképet? Csak az ész ragadja-e meg a dolgok valódi lényegét? Avagy az
+elsődleges, másodlagos és harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása
+hozza-e létre az ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az
+érzelmi és akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a
+nyelvnek jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását
+az ismeretelmélet vállalja el.
+
+
+18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.
+
+A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt és
+legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle függetlenül
+léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek. Ezt a nemcsak
+filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot, ezt a mindennemű
+megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót megelőző és a nagy tömegeken
+még ma is uralkodó gondolkodási irányt nevezzük _naiv_ realizmusnak.
+Realizmus, mert ezen a gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe
+fölvett külvilágot önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv
+realizmus, mert ez a felfogás nem kritikai megfontolások alapján van
+kifejlesztve, hanem mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve
+a gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.
+
+A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió megkezdése
+után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem mindennapi érzéki
+csalódások megrendítik a hitet észrevevési ítéleteink föltétlen
+helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a vízbe merített bot nincs
+csakugyan eltörve, hanem csak látszik eltöröttnek, hogy a messziről
+látott tárgyak csakugyan nagyobbak, mint amilyeneknek látszanak, nem
+sokáig várat magára. Ezzel azonban meg van rendítve a hit érzékeink
+hitelességében és a filozófiai reflexió az ismeret más, biztosabb
+forrásai után néz. Érthető, hogy itt könnyen jutottak a szélső túlzásba
+és az érzékeknek túlságosan kevés, a gondolkodásnak túlságos sok
+megismerőképességet tulajdonítottak. Egy dolog azonban mindenesetre
+bizonyos: világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező
+járul hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg
+megmaradó, ez az _objektiv_ tényező. A másik mi magunk vagyunk,
+érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony természetű, ez a
+szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett és feltárt világot úgy
+tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a szubjektiv tényező még
+nincs. _Ennek a szubjektiv tényezőnek a konstatálásával kezdődik az
+ismeret-kritika._
+
+Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos érzéki
+benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben szubjektiveknek
+ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék adatai még sokáig
+megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb időben vallottuk meg
+magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és hegyes pontosan ép úgy
+érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és hogy ennek megfelelően
+ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban részesítendők.
+
+Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt
+gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ
+szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt _Kant_
+kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva a tapasztalat
+lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait mint önálló,
+megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen egymásra következő
+eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk, mindez és még sok más,
+mondja _Kant_, eszünk veleszületett tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis
+_kategóriák_ útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában chaotikus
+tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a tapasztalat.
+Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető meg van határozva
+az _érzékiség velünk született formái által_, a _tér_ és _idő_ által, de
+azután az ész kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező
+ismerhető fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül
+fennmarad, ha a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra
+teljesen felismerhetetlen «_Ding an sich_». Hogy ez a «Ding an sich»
+önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen
+bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik, de
+ránk nézve teljesen felismerhetetlen.
+
+A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet _Kant_
+még megenged, az újabb gondolkozók bebizonyíthatatlannak, sőt
+elgondolhatatlannak állítják be. A _létezés_ is, mondják ezek, csak egy
+kategoriája az észnek s így most szemben a naiv realizmussal a világkép
+teljesen meg van fosztva objektiv tényezőjétől.
+
+Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a tudományos
+kutatás tanít, az csak _öntudatunk tartalmaira_ érvényes. Ha az emberi
+öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor vele együtt eltűnik minden,
+ami az ő tartalma, ez pedig az egész világ. Ég és föld, víz és
+szárazföld, hegy és völgy csak a mi képzeteink és aki azt állítja, hogy
+van öntudatunktól független külvilág, az valami bebizonyíthatatlant,
+ellentmondással teljeset állít.
+
+Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló gondolat-irány általában
+véve az _idealizmus_ nevét viseli. Szerinte a világ csak
+öntudat-tartalom vagy legalább is csak annyiban felismerhető, amennyiben
+öntudat-tartalom. Ez irányon belül különböző árnyalatokat különböztetünk
+meg, melyek közül a legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt
+szokásos terminológiával kell tisztába jönnünk.
+
+Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak tekintetik, azt
+_immanens_-nek nevezzük. Ami túlmegy az öntudaton és ettől függetlenül
+áll fenn, az _transcendens_ vagy _extramentális_. A szigorú ideálista
+tehát csakis egy immanens világban hisz, a transcendens vagy
+extramentális világ létezését egyáltalán nem fogadja el.
+
+Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a _transcendentális_,
+amellyel különösen _Kant_ szeret operálni. _Kant_ e szó alatt érti
+mindazt, ami a tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt,
+vagyis a priori fennáll és bizonyítható. Kant _transcendentális
+idealizmusa_ tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az észnek vannak
+bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat útján keletkeznek,
+hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a rájuk ható dolognak
+alakítása által teszik lehetővé a tapasztalatot. Ez a nézet tehát még
+annyiban realizmus, amennyiben megengedi a «Ding an sich» független,
+extramentális vagy transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség,
+vagyis a phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet
+phænomenalizmusnak is nevezik.
+
+Ezzel szemben az _immanens idealizmus_, amely újabb időben _immanens
+filozófiának_ nevezi magát, azt állítja, hogy a külvilág létezése
+kimerül abban, hogy az emberi öntudat tartalma. Semmi transcendenset,
+semmi extramentálist nem engednek meg. Aki egy az öntudattól független
+életet állít, – így érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul
+megkétszerezi az életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy
+minden gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el
+adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =
+egyedül, ipse = maga).
+
+Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett neokantiánusok:
+_Schuppe_, _Rehmke_, v. _Leclair_, _Schubert-Soldern_ stb.
+
+A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett _pozitivizmus_ is. A tudomány
+tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek felismerhetetlenek kell
+hogy maradjanak, kutassa ki a törvényszerűséget a jelenségben, hogy az
+eseményeken uralkodhassék. Ennek az iránynak megteremtője a francia
+_Auguste Comte_ (1798–1857), hívei bizonyos értelemben _John Stuart
+Mill_ Angolországban és _Ernst Laas_ Németországban.
+
+Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a
+realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos
+gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a
+szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk, még
+mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk független,
+de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára bizonyítható vagy
+legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak a józan észt, hanem a
+filozófiai gondolkodást is legjobban kielégíti. Ezt az ismeretkritikai
+gondolkodási irányt nevezik _kritikai realizmusnak_.
+
+A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az ismeret
+eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus argumentumait
+ismerjük meg és vizsgáljuk.
+
+
+19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.
+
+Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én képzetem,
+hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a világból
+felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem csakis mint az én
+öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant elképpesztő a nem
+filozofáló ész számára. Egész praktikus világnézetünk azon a föltevésen
+nyugszik, vagyis inkább azon a magától értetődő előfeltételen, hogy amit
+látok és megfoghatok, az valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én
+nem veszem észre.
+
+A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi a
+külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy fizikai és
+pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem viselkedik
+merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen reakciói a külső
+ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek által a világkép
+létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi magunk, vagyis testi és
+lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a tapasztalat létrejöveteléhez.
+Még megfoghatóbbá és az egyes dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé
+gyakoroljuk magunkat a lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az
+asztalt, amelynél most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus számára egy
+négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha azonban
+kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a részleteit, akkor
+meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem létezik, az asztal alakja
+mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek komplexuma útján jut
+öntudatomba s a keménység, valamint a simaság, pontosan megvizsgálva,
+csak tapintási qualitások. Így tehát a kezdetben egészen objektiv asztal
+a szubjektiv érzet-kvalitások egész komplexumává lett. Most már csak az
+a kérdés, mennyiben tűnik elém ez az asztal mint egység, mint olyan
+dolog, amelynek tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt
+kérdem, mi marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,
+keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és bajosan
+tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az érzetkomplexumoknak
+ez az egységes dolgokká való összefoglalása az ember pszichikai
+szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az asztal tényleg merő
+jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről egyáltalán nem lehet
+állítani, hogy öntudatomtól függetlenül létezik.
+
+Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy
+érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja foglal
+össze egységgé.
+
+Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a szubjektivet
+az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú idealistával szemben nem
+használna semmit. Azt lehetne mondani: amit mi fénynek érzünk, a
+valóságban éterrezgés, a hang pedig a levegő rezgése. A színek és hangok
+csak szubjektive léteznek, de minden szemtől és fültől függetlenül
+állanak fenn azok a rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek
+objektiv okát ismert fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő
+és az éter rezgései mégis mindig csak _gondolt_ rezgések maradnak,
+melyek kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A
+szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és érzeteink
+ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.
+
+Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti, ezzel
+sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak _távolbaható_ érzékszervek.
+Segítségükkel olyan folyamatokat ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos
+térbeli távolságban játszanak le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket,
+mint a rezgések hatását fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig
+hatolnak és ott az érintés bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a
+megfelelő érzetek a _tapintási_ érzetek jellemét kapják. A szemünk és a
+fülünk ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak
+messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen
+érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék
+tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a
+legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az
+idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a _tapintási
+adatoknak_ ugyanolyan _szubjektiv_ a jellemük, mint a többi érzékéinek.
+
+Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből a
+szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik, hogy az
+objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók egymástól, ott
+mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok is csak mint tudattartalom van
+adva.
+
+Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern
+érzék-fiziologiától is. _Johannes Müller_ ismert törvényében a
+_specifikus érzék-energiákról_ azt a tényt formulázta, hogy
+érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma módon
+reagálnak.
+
+Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos áram
+által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek, mintha fénnyel
+izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk van, akkor e törvény
+értelmében még az se biztos, vajjon egy objektive meglevő tárgy vagy
+pedig valamely másféle, az érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek
+az érzetnek az oka.
+
+Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen
+cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma van
+adva. Az általam észrevett dolgok léte (_esse_-je) lényegileg
+észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza _G. Berkeley_ röviden és
+szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy transcendens, extramentális
+világ föltevése, úgy látszik, teljesen önkényes, fölösleges,
+bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók, mint _Helmholtz_ és
+_Meynert_ s bizonyos értelemben _Mach_ is, kimondották, hogy a
+tudománynak be kell érnie a jelenségben mutatkozó törvényszerűség
+felkutatásával és a folyamatok objektiv természetét nem tudja
+bizonyítani. Sőt _Meynert_ mint a gondolkodóképesség próbáját állította
+fel, hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását.
+
+Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.
+
+
+20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.
+
+Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka, amely arra
+a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte észrevétetésükben áll
+(esse = percipi, _Berkeley_) vagy hogy az élet az én képzetem
+(_Schopenhauer_), mélyen bevilágított az emberi megismerés természetébe
+és érvényessége körét körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az
+ókorban megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában,
+ellenben mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta
+objektiv érvényességét. _Berkeley_, _Hume_ és _Kant_ aztán felismerték
+gondolkodási formáink szubjektiv természetét és ennek alapján csak a
+jelenséget állapították meg mint megismerhetőt, a jelenség mögött levő
+önmagában való dolgot (Ding an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.
+
+Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az ismeretkritika
+eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva félreértések ellen,
+melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben idegenszerű
+gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan meg kell
+különböztetnünk a _látszatot_ és a _jelenséget_.
+
+_Látszat_ alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat, melyek
+helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről itt főképen
+szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a dolgok
+érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás helytelen ítéletekre
+vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos észrevételek vagy
+megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok a várakozások, melyek a
+látszatból eredő ítéletekre vannak alapítva. Két példával fogjuk ezt
+megmagyarázni.
+
+A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha törött
+volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van törve. Ha most
+már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja egyenes vonalúságát és
+úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még fönnáll az a lehetőség,
+hogy a víz eltöri a botot. Ekkor meggyőződünk a vízbe merített bot
+megtapogatása útján arról, hogy a bot törött volta a vízben sem
+állapítható meg tapintási érzékeink útján. A nagyobb hitel, melyet
+tapintási ítéletünkkel szemben tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot
+_nincs_ eltörve, csak töröttnek _látszik_. Mikor aztán megismerjük a
+fény törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának
+indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal
+ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az
+ítéletünket nem engedjük már megcsalni.
+
+Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan tudjuk
+az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis valamennyiünknek úgy
+látszik, hogy a nap naponkint fölkel és leszáll, míg a föld látszólag
+nem változtatja helyét és többnyire e szerint a látszat szerint ítélünk.
+A kopernikusi világnézet helyességéről való meggyőződés azonban ép oly
+szilárdan áll. Mivel azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek,
+hanem cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások idézték fel, alkalmilag a
+látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember sem engedi azonban
+magát ez oly általános, oly hathatós és a szó szoros értelmében
+kápráztató látszattól ítéletében megtéveszteni.
+
+Másvalamit értünk azonban _jelenség_ alatt. A jelenség a világ, ahogy
+érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben, ahogy mi
+elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes, külső benyomást
+értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre tolúl, hanem a
+világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját. Amennyiben a világ
+számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A jelenség nem csal, mint a
+látszat, csak arra emlékeztet, hogy megismerésünknek korlátai vannak.
+
+Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel vagyunk-e
+jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből egy neki alapul
+szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk függetlenül áll fenn, akár
+felismerhető, akár nem. _Kant_, aki a jelenségeknek itt kifejtett
+fogalmát először ragadta meg teljes mélységében, _Kant_, aki megismerő
+szervünkbe oly mélyre bevezette az analizis szondáját, amint előtte
+senki, erre a kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan
+helynek, ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges
+meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő
+szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául. _Kant_-tal együtt
+igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és legmélyebb érzésünk is,
+amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás ellen. Ha egy tárgyat
+érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan kényszer alatt állunk, melyet
+mint _külső_ kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt
+a kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az
+észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye őket.
+
+Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú
+idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és környezetem
+egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták bizonyításával,
+hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi helytállót
+szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre komolyan törekvő
+gondolkozó tudatában egy hosszú időre elviselhetetlen állapot áll elő. A
+kérlelhetetlen logika minden lépést az extramentálisba, mint meg nem
+engedettet utasít vissza. Legbensőbb életérzésünk azonban nem
+nyugodhatik bele s nem is akar belenyugodni a külvilág idealitásáról
+való képzetbe. Az érzés ezen ellentmondása azonban nem lehet elég a
+filozófusnak. Amit ő hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy
+hamis. Itt a gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból
+való igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.
+
+A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak
+jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez nem
+nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell
+számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak
+tudattartalmai jönnek tekintetbe.
+
+Gondoljuk el, hogy egy embertársam _(E)_ meglátogat engem és beszél
+velem. Amíg én _E_-t csak mint tudatom tartalmát veszem számba, addig
+azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat, olyasformán kell felfognom,
+mint egy harang csengését, vagyis mint beszédszerveinek mechanikus
+hatásait. Amint azonban felelek neki, kívánságait teljesítem, ezzel már
+hallgatólagosan bevallom, hogy szavaiban pszichikai jelenségek
+kifejezését látom. Ezzel azonban elismertem, hogy _E_-nek tudata, tehát
+tudattartalmai is vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak,
+hogy _E_ önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van,
+szigorúan véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint
+amilyenre én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának
+tudattartalmai vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még
+kevésbbé exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.
+
+Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. _E_ bizonyára sok
+olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok semmit. Ha most már
+_E_-t csak mint az én tudattartalmamat venném számba, akkor vagy el
+kellene tőle magától mindennemű tudatot tagadni, vagy legalább is
+valamiképen bele kellene őt összes tudattartalmaival együtt helyeznem a
+saját tudatomba. Ez azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a
+legnyilvánvalóbb és leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem
+állíthatom, hogy _E_ összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg
+kell engednem, hogy _E_-nek vannak tudattartalmai, amelyek egyáltalán
+nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán _E_ az én
+tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát kigúnyoló következés kerülne
+ki, hogy _tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam_.
+
+Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai idealizmus
+következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel érvelése elveszít
+minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben embertársaink csak mint
+materiális mechanizmusok, nem pedig mint önálló tudatcentrumok találnak
+helyet, nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy a valóság adaequat
+kifejezése legyen.
+
+_G. Berkeley_, az idealizmus megalapítója nem is riad vissza attól, hogy
+az önállóan érző és gondolkodó szellemek többesszámát vegye fel, de ő az
+ebben rejlő következetlenséget észre sem vette. Újabb idealisták, mint
+pl. _von Leclair_, teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és
+alkalmilag megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg.
+Azzal segítettek magukon, hogy fölvették egy _össztudat_ fikcióját,
+melynek tartalma épen az _univerzum_. Hogy az ilyen hipotézis már nem
+_ismeretkritikai_, hanem a legnagyobb mértékben _metafizikai_ és
+transcendens, vagyis túlmegy minden lehetséges tapasztalaton, azt nem is
+kell mondani. Pszichológiailag ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan.
+Alig sikerül teljesen belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban,
+amely egy olyan kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró
+embertársak létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is
+merész metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen
+elveszít minden meggyőző erőt és ezzel minden filozófiai értéket.
+
+Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág realitásának
+tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor tudományosan és
+filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk az egészséges józan
+ész nézetéhez és a világot a benne lakó emberekkel együtt, mint önálló
+és a megismerő szubjektumtól független lényeget tekintjük. Ez pedig a
+kritikai realizmus álláspontja.
+
+
+21. §. A kritikai realizmus.
+
+A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához. Különbözik
+a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ reális
+exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás nélkül, hanem az
+ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a hitet és módosítja az
+ismeretkritika követelményei szerint.
+
+A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és az emberi
+tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a megismerő
+szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi objektiv
+bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és gondolkodva
+megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező és ami saját
+fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma. Érzékeink adatai a
+kritikai realizmus számára is csak jelenségek, de valami valóságosnak,
+önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél zöld, ez a kritikai realizmus
+értelmében ezt jelenti: a falevélnek megvan az a tulajdonsága, hogy az
+emberi szemben megfelelő világítás mellett a zöld szín benyomását idézi
+elő. Zöld, ez egy szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való,
+de a zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a
+föltételek a levél objektiv tulajdonságai.
+
+A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok olyanok, a
+milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok _is_. Amit észreveszünk
+és gondolkodva megismerünk, az az igazi, tőlünk függetlenül végbemenő
+történés egy oldala és pedig a számunkra egyedül hozzáférhető, de
+egyúttal az egyedüli ránk nézve jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a
+folyamatok hogyan tűnhetnek fel egy másféle szervezetű lénynek, azt
+bizonyára lehetetlen kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös
+is. _Kant_ «Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen,
+csak a számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás
+azon fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.
+
+A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és létezésüket
+mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára még sok a
+természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni meglétét a
+kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai lesznek
+nyilvánvalóvá az emberiség előtt.
+
+Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül fönnálló
+valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel felel. A naiv
+realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez nem is létezik. A
+kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos megvizsgálása után
+határozott igennel felel. Az objektív ismeret lehetőségének tagadása
+tárgytalanná teszi az eredetére vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben
+feltámasztja mindazokat a problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén)
+mint az ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.
+
+
+22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.
+
+Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés eredetét
+és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat az elemi
+folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált ismeret-processzus
+összetevődik.
+
+Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy a
+kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az elmélet azt
+a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra vállalkozik, hogy
+fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja és a megismerés
+összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két filozófiai
+diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös bennük a kérdés az
+emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok helyt egy diszciplinává
+vannak összefoglalva. Az általunk alkalmazott különválasztás
+megkönnyítheti a problémák megértését.
+
+Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel, mint az
+ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr. előtti ötödik
+század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de nem tettek
+kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését megmagyarázzák. Még
+energikusabb kritikát találunk az úgynevezett cirenaikusoknál (Kr.
+előtti negyedik század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.
+Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének
+megmagyarázására csak _Aristoteles_ tett, de mindjárt összefoglaló
+módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a megismerés keletkezését
+és kérdezősködtek az igazság kritériuma után.
+
+Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos
+ismeretelméletet kifejlessze. _John Locke_ (1632–1704.) adta itt a
+leghatalmasabb ösztönzést és _Berkeley_, valamint _Hume_ tovább
+dolgoztak. _Kant_ itt is alapvető fontosságú, amennyiben minden időre
+megállapította az ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.
+
+A «tiszta ész kritikájában» _Kant_ élesen elkülönítette egymástól a
+megismerés két forrását, talán élesebben, mint amennyire a pszichológiai
+tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez a két forrás az érzékiség és
+az ész. Ez a kettéosztás irányadó az ismeretelmélet főirányaira.
+
+Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két különböző
+felelet merült fel. Némelyek az _érzékeket_ jelölik meg a legfontosabb,
+sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul. Ennek a gondolkodási
+iránynak a neve _szenzualizmus_. Mások úgy vélik, hogy csupán absztrakt,
+fogalmi gondolkodás útján lehet biztos ismeretekre szert tenni, míg az
+érzések csak chaotikus, zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási
+irányt _racionalizmusnak_ szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót
+gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű
+magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb a szenzualizmussal szembenálló
+ismeretelméleti irányt inkább _intellektualizmusnak_ nevezni.
+
+Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre jut az a
+meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás együttműködése
+által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a számára, mely bizonyára
+egyedül felel meg a tényeknek, nem fejlődött ki határozott műkifejezés,
+ami érthető is, mert rajta belül helyet találnak a legkülönbözőbb
+nézetek.
+
+Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret
+eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja, azaz
+amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra az
+ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány azonban
+kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés nemcsak az
+ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy befolyással van. A nyelvet
+illetőleg ezt rég felismerték és a nyelvnek ismeretelméleti fontosságát
+behatóan vizsgálták. De ezenkívül is kétségkívül van _szociális tényező_
+az ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról sem
+foglalkozott eleget.
+
+
+23. §. A szenzualizmus.
+
+Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész, amikor az
+érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb forrásának. Az _oida_
+(tudok) görög szó az _id_ tőből képzett perfectum-alak s ez a tő
+«látást» jelent. «Tudok» tehát a görög nép tudatában annyi, mint
+«láttam». Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak _Homeros_
+Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a múzsákhoz
+fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak mindent. Jellemző
+különben a gondolkodás e fokára nézve az észrevevés és gondolkodás
+azonosítása, amikor az utóbbi is az érzéki észrevevés egy módjának
+számít. Ez a felfogás megtalálható még a régi görög filozófiában is.
+
+Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol az
+érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak tekintetnek.
+Ebben az értelemben szenzualista a szofista _Protagoras_ (megh. 411. Kr.
+e.), aki az érzéki bizonyságot elutasító eleatákkal szemben határozottan
+kimondja, hogy csak az létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a
+geometriai tételek igazságát is vitatja, ha azok látszólag
+ellentmondanak az érzéki észrevételnek.
+
+Újabb időben _John Locke_ ragadta meg újra a szenzualizmust, amikor
+rámutatott minden tapasztalat érzéki eredetére. Azáltal azonban, hogy
+_Locke_ megenged egy belső észrevevést is (reflection), szenzualizmusa
+már nem egészen tiszta. A legkimondottabb szenzualista az újabb
+filozófiában a francia _Condillac_ (1715–1780.). _Condillac_ szerint a
+lélek csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége
+s ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.
+_Condillac_ elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját használja,
+amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket. Először szerzi meg a
+szaglóérzéket és legutoljára a tapintó érzéket, amely a külvilág
+képzetét hozza létre.
+
+Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, _Kant, Fichte, Schelling,
+Hegel_ egy időre teljesen kiszorították a szenzualizmust, a modern
+tudományban és filozófiában bizonyos mértékben újra érvényre jut. Az a
+meggyőződés, hogy az érzéki észrevevés minden tapasztalat végső forrása,
+egyre általánosabb lesz. Ha mint _Kirchhof_ és _Mach_ akarják, a
+tudománynak csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és _Mach_
+formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett tapasztalat,
+akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha most aztán a
+legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz és az ökonomikus
+elrendezéshez használunk, nevezetesen a matematika, maga is végső ponton
+érzéki szemléletre megy vissza, akkor a felfogás még
+szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak bizonyára abban is igaza
+van, hogy amennyiben fizikai jelenségek jönnek tekintetbe, az érzéki
+észrevevést mint legeredetibb forrását és végső instanciáját tekinti.
+Nem látja azonban meg, hogy egyrészt a saját magunk által átélt
+pszichikai jelenségek megfigyelésében nem kevésbbé biztos forrása nyilik
+a tapasztalatnak s hogy másrészt az érzéki észrevevésbe észrevétlenül
+magasabb, azaz komplikáltabb pszichikai jelenségek is belefolynak.
+
+
+24. §. Az intellektualizmus.
+
+Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni
+különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az
+érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt
+hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában elmerülő
+gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan megragadni. Az
+intellektualizmus ennélfogva már korán kifejlődött.
+
+Mint már többször említettük, az _eleaták_ azt hitték, hogy az igazi
+világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet felismerni. Az ő
+nyomaikban jár _Platon_, akinél még az a felfogás is hozzájárul, hogy a
+lélek a testben mint valami börtönben lakik, hogy a testével való
+érintkezés megfertőzteti és csak a testiségtől való teljes elfordulás
+által válik az igazi megismerés lehetségessé.
+
+_Platon_nak ehhez a felfogásához csatlakozva, _Szent Ágoston_ kijelenti,
+hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan, mint azt, ami számára
+jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló számára, mint ő maga. (Nihil
+tam novit mens, quam id, quod sibi praesto est, nec menti magis quidquam
+praesto est, quam ipsa sibi. De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette
+aztán _Descartes_ minden filozófia alapjává, amikor a saját
+gondolkodásunkról való tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen
+kétségtelen tényt állította oda. A _Szent Ágoston_ állításában és
+_Descartes_ tételében (cogito, ergo sum) rejlő intellektualisztikus
+felfogását a megismerési folyamatnak leginkább előmozdította a
+_kopernikusi világnézet_ lassankénti elterjedése. Aki ezt elismerte,
+annak meg kellett engednie, hogy az érzékek tanubizonysága, amely
+megmondja nekünk, hogy a föld nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és
+lemegy, nem tartható fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával
+szemben. A tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó
+matematikája, amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak
+bizonyult a szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy
+az absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé
+állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai
+ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki szemléletben,
+hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész teljesen önmagából merít
+és épen azért dolgozik oly föltétlen biztossággal, mert teljesen
+befolyásolatlanul marad a jelenség káprázatától.
+
+_Kant_ érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette kérdés
+tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi fel a kérdést
+és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az érzékek szolgáltatják
+_Kant_ meggyőződése szerint az ismeret anyagát és csak ezáltal izgatják
+az észt a vele született funkciók kifejtésére. Az ismeret azonban csak
+azáltal jön létre, hogy az érzékek által szállított anyagot az ész
+formálja. Az ész közli a természettel saját törvényszerűségét és _Kant_
+ismert mondása szerint a természet törvényadójává lesz. _Kant_ azonban
+még egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,
+hogy kategóriáival a szemlélhető alapon túl tovább operáljon s e mellett
+«az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a maga igaz és
+hasznos következményei a szubjektum ész-használatára». Ezen részleges
+teljhatalmat, melyet itt _Kant_ az észnek juttat, _Hegel_ aztán oly
+kiadósan használja fel, hogy az intellektus többé már nem törvényhozóvá,
+hanem egyenesen a természet teremtőjévé válik. A világ lényege _Hegel_
+szerint szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus
+fejlődésében.
+
+Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk anyagi
+alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott. Ennek
+megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya ismét
+szenzualisztikusabbá vált.
+
+Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden érzéki
+észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és használható ismeret
+jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló és vonatkozó tevékenysége
+az idő folyamán számos formát és gondolkodási eszközt teremtett, amelyek
+átmentek húsunkba és vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű
+dolog fogalma vagy _szubsztancia_ és _attributum_, ilyen továbbá a
+kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül
+alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat az
+ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk. Velünk
+született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében azonban mindig
+van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat tartalmaz. Ezért az ily
+feltevések helyére a formáló észtevékenység genetikus elemzésének kell
+lépnie, hogy ama formák tapasztalati eredetét kinyomozzuk.
+
+Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet problémáit,
+röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus gondolkodási irány egy
+kinövésére, amely minden időben el volt terjedve és most ismét
+hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb ismeretet titokzatos, a
+felületes megfigyelés elől kisikló forrásainak keresését, a
+miszticizmust értjük.
+
+
+25. §. A miszticizmus.
+
+Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a
+föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől teljesen
+szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint föltétlenül
+biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a testtől azonban
+olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel van összekapcsolva és
+mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.
+
+A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban
+elterjedt szektája a _lélekvándorlásról_ szóló tanával és mély
+megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás filozófiai
+formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a lélek halál
+utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki és misztikus
+tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új pythagoreusok,
+akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre több befolyásra
+jutottak a görög és római világban, a miszticizmust filozófiai
+rendszerré képezték ki. _Plotinus, Jamblichus, Proclus_ ennek
+legismertebb képviselői. A középkorban lép fel azután a keresztény
+misztika, amely bő táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben,
+valamint a hús megölésének parancsában. _Eckhardt_ mester, _Berthold von
+Regensburg, Johannes Tauber_ és később _Jacob Böhme_ kifejlesztették
+rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.
+
+Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a tizennyolcadik
+század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult század utolsó
+évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában újra hatalmasan
+föléledt és nagyszámú követőre tett szert.
+
+A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton alapszik, hogy
+különösen kedvező körülmények között sikerülhet a tiszta lélekkel, amely
+minden földitől felszabadította magát, a legmagasabb igazságokig
+feljutni és belső szemünkkel _meglátni Istent_. Ehhez legtöbbnyire heves
+kedélyizgalom, a pszichikai erők fokozása és koncentrálása szükséges,
+amely csakis az eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi
+embert lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.
+Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a legsajátszerűbb
+képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek valóságában és hívei
+vele együtt hiszik.
+
+További gondolata a misztikának, amely a mágiához és varázslathoz
+közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása által közvetlenül
+tud szellemekkel közlekedni s az érzékek közvetítése nélkül magasabb
+igazságokat nyilváníttathat ki magának. A miszticizmusnak ezt a nemét,
+amelyet manap különösen művelnek, _spiritizmusnak_ nevezik. Azt hiszik,
+hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a szellemekkel való
+érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben hipnotikus álmot
+használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva csalásokra s még neves
+tudósok is áldozataivá lettek közönséges szemfényvesztőknek.
+
+A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes arra,
+hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és nevezetesen az
+érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban tudományos formát
+ölt és új, titokzatos megismerési források feltárására vállalkozik, – a
+tudomány nem utasíthatja eléggé vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan
+nem tünik el minden titok, de eltünik minden titkolózás.
+
+Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus ismeretelmélet
+problemáira.
+
+
+26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.
+
+Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a gondolkodás
+útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek együtthatására van
+szükség, az most általánosan elfogadott meggyőződés. Már most feltámad a
+kérdés e két megismerési forrás osztályrésze és kölcsönös viszonyuk
+dolgában. «Fogalmak tartalom nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül
+vakok», mondotta _Kant_ és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek
+egyik oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása
+nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való merőben
+absztrakt operálás hijjával van a materiális, anyagi alapnak és nem adja
+biztosítékát a ténybeli érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek
+szolgáltatják az anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez
+általánosságban igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy
+megfogható felvilágosítást tartalmazzon.
+
+A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki élettel
+kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem szabad a
+megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és akarással való
+kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek _pszichológiai_ alapvetésen
+kell alapulnia.
+
+Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön az
+életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell
+igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel kell
+ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális erőnyilvánításaikat
+és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn akarja magát köztük tartani
+és uralkodni akar rajtuk. Valóban minden tudomány is praktikus
+szükségletnek köszönheti keletkezését. Így az asztronómia a mezőgazdaság
+és a hajózás szolgálatában s talán a pontosabb időbeosztás céljából is
+fejlesztetett ki. A geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az
+aritmetika a kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak
+imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a megismerésre
+való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és sokkal hatalmasabban
+fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen szükség terjedt. Szervezetünk
+funkció-szükségévé vált, amely tevékenységet követel. Ezen az úton
+keletkezett a tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki
+az a teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét
+jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban nem
+szabad elfelejteni.
+
+Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés anyagát, az
+ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a formát közelebbről
+meghatározzuk. _Kant_ az ész alapformáit a lehető ítéleti formákra való
+reflexió útján találta meg. Ezek a formák azonban a _formális logika_
+mesterséges termékei és egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott
+ítéletekkel. Ezért helyesebbnek tetszik, az _ítélet_ formáját általában,
+ahogy tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az
+egyszerű érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált
+gondolatsor eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és
+kifejlesztessék.
+
+A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől hiszik,
+a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A megítélt
+folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van adva. Az ítélet
+által most már a képzettartalom bizonyos formálást és tagozást nyer és
+pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan meglevő erőcentrumra
+vonatkozhatik és mint ez erőcentrum erőnyilvánítása állíttatik oda. Az
+illatos rózsa az ítélet számára mint egész van adva. Ebben az ítéletben:
+a rózsa illatozik, az illatozás mint a «rózsa» erőcentrum
+erőnyilvánítása van adva. Az erőcentrum az alany, a nyilvánítás az
+állítmány.
+
+Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy megtaláljuk az
+általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak mutatkozik benne.
+Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az appercipiálás egy minden
+emberrel közös neméről. _Appercipiáláson értjük egy képzet formálását és
+elsajátítását a figyelem által aktuálissá vált képzet-diszpoziciók
+által._ Ha figyelmünket egy tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a
+tudat nézőpontjába emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár
+hasonlóság, akár kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal.
+Ezek a fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki
+világosságukat a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.
+
+A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok elevenednek meg
+legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a legerősebben vannak kifejlődve
+és ennélfogva a megfelelő egyéneknél az uralkodók. Egy és ugyanaz a
+tárgy ezért különböző személyeknél különböző képzet csoportokat elevenít
+meg, azaz különböző módokon appercipiáltatik. A legkönnyebben
+felidézhető képzetcsoportokat nevezzük az _uralkodó appercepciós
+masszának_. Így pl. a fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó
+helyet látja, a festő ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat
+fogja figyelembe venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel,
+az erdész a fák növésére, a vadász a vad nyomára.
+
+Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a tárgyak,
+mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja, amelyet minden
+történéssel egyforma módon állítunk szembe. Ha egy gyermek kísérletet
+tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor az az ellenállás, amelyet
+tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik fel neki. A gyermek t. i. saját
+akarat-impulzusait a környező tárgyaknak is tulajdonítja és a
+folyamatokat így mint akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden
+folyamatot úgy appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició
+mozdul meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg
+sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra
+aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át. Az
+átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik fel és
+ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget, amelyet a gyermek
+minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét fordítja. Minden
+észrevett tárgy a gyermek számára lelkes lényszámba megy és mindent,
+amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog akarat-cselekvését fogja fel.
+Ugyanezt a meglelkesítő (animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus)
+felfogást találjuk a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél
+fúvása, a nap, a hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint
+látható vagy láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az
+appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden folyamata
+mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik, _fundamentális
+appercepciónak_ nevezzük.
+
+_Kant_ a _Tiszta ész kritikájá_-ban ismételten szól az appercepció
+szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről. A gondolkodásnak
+azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az öntudat egységében
+tudja összekapcsolni. «A gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell
+hogy kísérni tudja. Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele
+hat az ítélet aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más,
+mint annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv
+egységébe hozzuk». A _transcendentális appercepció_ tehát Kant szerint
+is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája és
+alapföltétele minden megismerésnek.
+
+_Kantra_ támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt sarkalatos
+különbségben nevezzük minden emberi megismerés alapformáját és
+alapfeltételét nem transcendentális, hanem _fundamentális
+appercepciónak_. Míg t. i. _Kant_ felfogása szerint az appercepció
+egysége minden tapasztalat előtt adva van, tehát transcendentális és
+ennélfogva apriori való, abban, amit fundamentális appercepciónak
+nevezünk, van tapasztalat, persze olyan tapasztalat, melyet minden
+emberi szervezet, amely egy környezetben fejlődik és ettől benyomásokat
+kap, szükségszerűen kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg
+továbbá Kant az appercepció transcendentális egységében csak az egészen
+általános, közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek
+összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a fundamentális
+appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan emberi és
+emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden tartalomnak
+keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká váljék. A
+fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai az univerzum
+nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak.
+
+Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét, ahogy a
+fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden vázolni.
+
+A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos _életérzés_, amely a
+gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az érzést úgy kell
+tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még egyáltalán nem
+differenciált reakcióját a környezetben és a test belsejében ható
+ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik semminemű képzetek, még
+egészen zavaros és kaotikus természetű. Mély álomból vagy ájultságból
+való ébredéskor élünk meg valami hasonlót és ilyen öntudati állapotot
+tételezhetünk fel újszülött gyermekeknél.
+
+Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban érezhetők,
+mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban nyilvánulnak. Már élete
+első napjaiban, sőt talán az első óráiban is a gyermek valószínűleg a
+gyönyör és kínérzések különböző nemeit éli át. A lelki élet már kezd
+_differenciálódni_ és sokfélévé alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi
+észre, ami fejlődésére előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet
+jelenségei csak annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy
+kínt szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a
+gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése. Mikor
+aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a gyermek ráér,
+hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző gyönyör- és
+kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A hideg más kínt
+kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan gyönyörérzést, amely láthatóan
+különbözik attól az érzéstől, melyet a gyermek táplálék vételekor él
+meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor a
+gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető alkatrészt
+tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével sokkal szorosabb
+vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és kínérzés.
+
+Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek nevezünk. Az
+érzet tehát bizonyos meghatározott változása az öntudat állapotának,
+amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín- vagy gyönyörérzettől, mint
+más változásoktól.
+
+A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt mindig
+csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy belső
+ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok tünnek fel. Az
+ilyen érzetkomplexumokat nevezzük _észrevételeknek_. Az adott
+érzet-csoportok összefoglalása egységes észrevételekké aztán a
+fundamentális appercepció dolga. Az észrevett dolog az erőcentrum és az
+érzetek, melyeket bennünk előhív, ennek erőnyilvánításai vagy
+tulajdonságai.
+
+Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra szervezetünkben,
+melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban előállhat anélkül is, hogy az
+érzéki inger hatna. Az ilyen reprodukált észrevételeket nevezzük
+általában _képzeteknek_. A képzetek lefolyását különböző törvények
+szabályozzák, főleg azonban a szervezet koncentrációjának bizonyos módja
+határozza meg, melyet _figyelemnek_ nevezünk. Az önfentartási ösztön a
+primitiv állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak
+mindenekelőtt azokra az ismertetőjeleire koncentrálja figyelmét, melyek
+élete fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a _biologikusan
+fontos_ ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek a
+tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később
+kifejlesztendő logikai _fogalmaknak_. A tipikus képzetek keletkezése
+kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az emberi ismeret
+fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy legelőbb arra
+vigyázunk, amitől életünk fentartása függ, megtanuljuk az egyfajta
+dolgokat egy gondolkozási aktusba összefoglalni és így megnyerjük
+egyikét a legfontosabb eszközöknek tapasztalataink ökonomikus
+rendezésére.
+
+Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a nyelv. A
+nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott érzés-hangokból
+keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori ismétlődése által
+eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak, hogy a beszélő
+környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a hangokat a többi
+emberek megértik és aztán szándékosan előidézik, hogy társaikkal
+megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek. A nyelv első hangjai,
+többnyire egytagú tőszavak, egy egész folyamatot jelölnek anélkül, hogy
+ebben megkülönböztetnék a dolgot és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű
+hangok többé már nem voltak elegendők arra, hogy megértést keltsenek,
+egy folyamat megjelölését két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és
+ezzel a tő _alanyra_ és _állítmányra_ oszlott s meg volt találva a
+_mondat_ formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag meg lehet
+figyelni a gyermekek beszélni tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban
+t. i. a fundamentális appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a
+forma, amelyben a világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már
+világosan ki van domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg
+van formálva, tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott
+fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az
+ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva, az
+állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását jelöli.
+
+Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem elég, egy
+új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik», – ennek az
+ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem jelöl egy egész
+folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán lehetséges
+hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden objektum, amelyben
+ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel jelöltetik és ezáltal
+egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A szó most a tulajdonságok
+és állapotok viselőjévé válik, melyek minden hasonló nevű objektumot
+megilletnek és ezáltal a tipikus képzet szilárd, a szóhoz tapadó
+fogalommá fejlődik.
+
+Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és vonatkozások is
+bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól, melyekhez tartoznak
+és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló tárgyalás számára. Olyan
+tulajdonságok, mint kemény és lágy, állapotok, mint járás és alvás,
+vonatkozások, mint kicsiny és nagy ily módon önálló gondolkodási
+objektumokká tétetnek és ezzel fogalmakká emelkednek. Csak most válik
+lehetségessé, hogy az egyenletességeket és törvényszerűségeket a
+világtörténésben ne csak felületesen észrevegyük, hanem «tartós
+gondolatban megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új
+és mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot
+ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék rajta. Az
+ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban összesűrített
+formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes formulázásokat talál
+az összefoglaló gondolattartalmak számára.
+
+Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most észrevett
+folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik,
+keletkeznek _fogalmi ítéletek_, amelyekben a történés törvényei oly
+módon formuláztatnak, hogy bizonyos fogalmakhoz bizonyos ismertető
+jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a cethal emlős állat», tartalmazza azt
+az állítást, hogy minden cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek,
+amelyek minden emlős állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden
+cethalról állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik,
+eleven magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet
+eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva
+anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel bírónak
+tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati tevékenység
+kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt nem állhat helyt.
+De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk számára az erőcentrum
+bizonyos neme marad, melynek ismertető jegyeit mint potenciális hatásait
+fogjuk fel.
+
+Az ítélet-funkcióból keletkezik az _igazságnak_ az ismeretelmélet
+számára oly rendkívül fontos fogalma. Már _Plato_ és _Aristoteles_ is
+helyesen emelték ki, hogy az ítélet a képzettől, vagy ahogy
+_Aristoteles_ kifejezte magát, a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik,
+hogy csak az ítéletben lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet
+átélek, tényleg megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha
+ennek dacára beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak
+rövidített kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes
+ítéletekre képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem
+igaz ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem
+alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak _ítéletek_, melyek
+gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati cselekvésünknek és fontos
+rész-okai ezeknek az élményeknek, csak ítéletek lehetnek igazak vagy
+hamisak s ez ítéleteknek igazságától vagy hamisságától függ gyakran az
+ezáltal meghatározott érzelmi és akarati állapotok célszerűsége.
+
+Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés, hogy
+keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet alapján e
+kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott képzettartalom
+formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az ítélet ily módon
+szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének aktusa, olyan aktus,
+amely által a fölvett benyomás magyarázatot nyer. Ha most már emlékszünk
+arra, hogy az öntevékenységnek ez az aktusa az önfentartásra való
+törekvésben gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a
+benyomással végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a
+rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a
+benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési fokon a
+magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő rendszabályok következnek
+belőle, ellenben téves, ha ennek alapján ferde, azaz az életfentartásra
+ártalmas intézkedések történnek. Mennél gazdagabbul és mennél
+többféleképen fejlődik most már az élet, annál könnyebben fog beállani
+az az eset, hogy egy és ugyanazon folyamatot különböző személyek
+különbözőképen magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos
+rendszabályokra vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek
+megfelelő intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben
+energikusan el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek
+kísérik és bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az
+ilyen helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem
+ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek
+fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását, tehát
+egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények visszautasítását
+fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem minden nyelvében vannak:
+ezek a _tagadó szócskák_, vagyis a _negációk_. A «nem» és a «talán» most
+is még gyakran olyan érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket
+elárulják.
+
+Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből fejlődik ki,
+de nem marad meg ezen a fokon. Az általános belátás, hogy környezetünk
+megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze önfentartásunknak, arra
+indít, hogy ott is törekedjünk megismerésre, ahol jóllétünk nem
+közvetlenül részes. Érdeklődünk tehát környezetünk folyamatainak
+magyarázata iránt általában és hamar megtesszük a tapasztalást, hogy
+magyarázataink helyesek vagy tévesek lehetnek. Mások helytelen
+magyarázatait kezdetben élénken, később nyugodtabban utasítjuk vissza és
+a tagadás ekkor ítéletünk merő formai elemévé válik. Magyarázataink
+mindegyike visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet
+érzünk vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt
+folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy az
+ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg ezeket
+a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között megismerni és
+figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által keletkezik aztán
+az _igazság fogalma_.
+
+Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a
+megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy meghatározzuk
+ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének feltételeit. Rendszerint
+azt mondják, az igazság abban áll, hogy az ítélet megegyezik a megítélt
+folyamattal. Ebből az következnék, hogy az ítéletben a megítélt folyamat
+egyszerűen utánképeztetik, bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv
+elképzelés azonban a mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy
+az ítéletben a képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem
+lehet szó megegyezésről. Sőt inkább azt kell mondanunk: az ítélet igaz,
+ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos folyamatnak
+oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott ítéleten
+alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik, hogy az ítélet
+a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van szabva vagy vele
+adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója kell hogy legyen abban
+az értelemben, hogy az objektiv tényállás változásából az ítélet
+megfelelő változása is következik és hogy a következtetések, melyek az
+ítéletből adódnak, a folyamatra nézve érvénnyel bírnak.
+
+A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és elhatározó
+kritériuma. Ezt nevezzük _objektiv kritériumnak_. Nem egy ítéletnek
+úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának kényszerűsége a meggyőző
+bizonyítéka igazságának, hanem a reá alapított jóslások beválása. Csak
+ezáltal adhat az univerzum ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon
+bizonyító erőt és igazságértéket.
+
+Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen igazolás nem
+lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a tapasztalat
+határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az igazságnak egy kevésbbé
+biztos kritériumát nyerjük, amely azonban még mindig bizonyos kezességet
+nyujt aziránt, hogy gondolataink nem jutottak teljesen téves útra. Ilyen
+kritérium a gondolkodó társak helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv
+kritériumnak.
+
+Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint
+meggyőződésünket valamely ítélet igazságáról megalkotjuk, ha ennek nem
+is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a hasonló esetekben
+rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett megerősítései, mint
+emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt hisszük, nem kell előbb
+bevárnunk, vajjon a jóslások bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben
+már előre bizonyosak vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden
+matematikai ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra
+vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek megfelelőleg
+állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen meggyőződésünk, hogy rájuk
+alapított jóslásainknak be kell következniök és hogy minden gondolkozó,
+aki az ítélet értelmét megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek
+helyességéről való ez általános meggyőződésnek következtében sok
+gondolkodónál az a vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek
+minden tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által
+való igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.
+_Plato_ erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az ember
+lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett legyen,
+mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett tapasztalatból.
+Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a lélek még a testtel
+össze nem keverten élte makulátlan, tiszta, isteni létét és ezért helyes
+belátásokat nyerhetett a dolgok lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus
+formában tér vissza ez a gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik
+század gondolkodóinál, akik velünkszületett ideákról, eredeti
+belátásokról szólnak és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják,
+hogy saját erejéből tud igazságot találni. _Kant_ a «Tiszta ész
+kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra a
+kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta matematika? Azt
+akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk milyen őstulajdonánál
+fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat előtt, tehát a priori, tudunk
+ítéleteket mondani számokról és nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv
+érvényük van.
+
+A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom biológiai
+szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon, ilyen eredeti
+belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen tarthatatlan.
+Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról, elgondolásának
+kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és elgondolási kényszerűség
+előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi szellem fejlődésének folyamán
+megtanulta, hogy a tapasztalatokat ökonomikusan rendezze. Eszközöket
+talált arra, hogy az előbbi generációk tapasztalatait értékesítse és a
+lehető legegyszerűbb formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő
+nemzedék az elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem
+kell többé kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi
+iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek hasznát
+tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a gondolkodási
+formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá vagyunk szokva, az
+emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott tényleg nem egyebek, mint
+elmúlt nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.
+
+Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában tényleg
+végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor bizonyára hamar
+eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről az egyes ember nem
+tudná többé kimutatni, hogy saját átélt tapasztalatából erednek. Ezáltal
+megint egy a priori, fogalmak és gondolkozási formák dolgában való
+őstulajdon látszata idéződnék elő. Épen ezért azonban a pszichológiai
+tények és törvények kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer.
+Csak a genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által
+lepleződik le az igazi tényállás.
+
+Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a priori
+ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek ki a minden
+emberrel közös ismeret – formák, melyek legfontosabbikául és leginkább
+alapvetőjéül a fundamentális appercepciót és az ebből keletkező
+ítélet-funkciót kell tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a
+_szubsztanciálitás_ és _kauzalitás_ ismeret-formái vagy kategóriái,
+melyeket Kant az ész veleszületett alapformái közé számít.
+
+A _szubsztancia_ fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a jelenségek
+változásában változatlan lényegét értjük, már előreképezve benne rejlik
+az érzéki észrevételben, ahol érzetek komplexumai a fundamentális
+appercepciónál fogva egységes dolgokká foglaltatnak össze. A mi
+felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot tulajdonságaitól és úgy
+tekintjük, mint azt, ami az állapotok és vonatkozások váltakozásában
+megmarad és fentartja magát. Az ítélet-funkció által szintén valami
+megmaradó jön létre a szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle
+kiinduló hatások hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon
+megkülönböztetni az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az
+alakulás és mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így
+fejlődik ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául
+szolgál minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel
+minden szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért
+érthető, hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért
+vélték benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai
+rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban egyaránt
+hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában és kémiában
+sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják még most is az
+utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden változás megmaradó
+hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek alkatrészeit (neuronok,
+plasomok) tekintik végső organikus szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben
+megtették ugyan azt a kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát
+kiküszöböljék a természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a
+kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés
+gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és maradandóan
+végre.
+
+A _kazualitás_ ismeretformája egyfelől akarat-cselekvéseinkben, másfelől
+minden ítélet-aktusban közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való
+észrevételt ebbe az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát
+mint erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.
+Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át az
+átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A
+környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes tagjait
+vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint azonban
+kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál fogva az
+események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra következnek, úgy
+fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a hézagtalansága uralkodnék
+bennük. Minden folyamatot, melyet mi észreveszünk vagy feltárunk,
+azáltal okozottnak kell gondolnunk, ami megelőzte, a kauzális
+kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk,
+erőcentrumokat állítunk oda, amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum
+összekapcsolása marad az előképe minden oki kapcsolásnak.
+
+_David Hume_ volt az első, aki az okfogalom pszichológiával és
+kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy közvetlen
+tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés van adva és hogy
+az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba. _Kant_, kinek – mint ő
+maga mondja – «ez a kritika félbeszakította dogmatikus álmát», a
+kauzalitásban az ész oly alapformáját vélte megtalálni, melyet a
+kívülről jövő érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék
+lehetségessé. Szemléleti módunk arra tanít, hogy a kauzálitás az
+ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel fejlődik és hogy mint
+ez, az organizmus és környezet kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás
+tehát nem tartozik teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az
+objektiv tényezőnek is része van létrejövetelében s így megvan annak
+egészen észszerű értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben
+sok tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy
+mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem kauzális
+kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell utalni, hogy a merő
+egymásra következés a kauzális kapcsolódástól lényegesen különbözik.
+Olyan események között, melyek szabályszerűen egymásra következnek, az
+időbeli következésen kívül még van egy belső kapcsolat, amely úgy
+tetszik, ahhoz az összeköttetéshez hasonlít, melyet
+akaratcselekvéseinkben az akarati impulzus és az izom-kontrakció között
+mindennap átélünk. Ahol ezt az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan
+sejtjük, ott kauzális kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott
+csak erőbeli egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy
+üstökös megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az
+üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek
+erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van
+előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a beteg
+testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás alapján jogosan
+tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan fiziológiai folyamat
+vezettetik be, amely lefolyásában a hőmérséklet alábbszállását hozza
+magával.
+
+A _számfogalmak_ is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki. Egyforma tárgyak
+csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a megnevező ítéletet
+ismételjük. A párosan elrendezett testrészek adhatták erre az első
+alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb, láb». Az ismétlést eredetileg
+bizonyosan mozdulatok kísérték és az ismétlések számát a tárgyak
+határozták meg. Aki egy három fából álló csoport szemlélésekor ezt az
+ítéletet mondja: «fa, fa, fa», annak épen a harmadik ismétlésnél kell
+megállani. A további ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a
+hozzátartozó tárgy. Az utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből
+lassankint a megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly
+csoportjánál alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott
+alkalmat és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek
+foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos meghatározott
+vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más számokhoz. Ezek a
+vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál egyformák s ezért minden
+tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt is a gondolkodás összefoglaló
+tevékenysége útján a nyelv közreműködésével rendkívül fontos
+gondolkozási eszközt találtak, melynek nagy értéke van a tapasztalás
+ökonomikus elrendezésére.
+
+Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési formák és
+gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek szellemi
+fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció mindig hathatós
+marad és még a komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják
+végre az adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor
+környezetünk benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre
+fordítottuk, ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük.
+Ezt aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket
+szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek között is
+fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani vagyunk képesek. Az
+emberi szervezet és környezete közötti kölcsönhatás eredménye most már
+így foglalható össze: _a világ megismerése az alakítás által és a világ
+alakítása megismerés által_.
+
+Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául szoktak
+megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti aktus és az
+ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a vonatkozás
+természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg és
+legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk
+származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk. Idegen
+ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek jutnak
+felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk van. Ha egy
+hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni, akkor a hallott vagy
+olvasott ítéletben már megformált és tagozott képzettartalmat ismét
+egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan előállított ítélet
+analizis, az átöröklődött ítélet szintézist kíván tőlünk. Az
+összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán gyakran állnak be
+nehézségek és akadályok. Ha nem sikerül a hallott ítéletet egységes
+képzetté egyesítenünk, akkor nem értjük a hallottat. Akkor _kérdések_
+útján igyekezünk felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy
+sikerül a ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag
+kiegészítenünk, azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben
+végrehajtott magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy
+olvasottat jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit
+vagy általánosabban véve az _igaznak tartás_ pszichikai jelensége.
+
+Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az igaznak
+tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. _John Stuart Mill_,
+az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet igaznak tartani egy és
+ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is tarthatatlan, mert hiszen
+az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet lehet; mivel pl. egy képzet
+magában véve se nem igaz, se nem hamis, tehát nem is tartható igaznak.
+Ebben a nézetben helyes csak az, hogy minden ítélet-aktusban egy
+objektiváló elem rejlik. Ha tehát az igaznaktartás nem azonos az
+ítélettel, akkor meg kell vizsgálni, miben áll ennek a jelenségnek a
+lényege és meg kell ismerni annak különböző formáit és
+intenzitás-fokozatait.
+
+Az igaznaktartás vagy _tudás_, vagy _hit_. Tudásról akkor beszélünk, ha
+az ítélet kimondásával az a bizonyosság van összekötve, hogy erre az
+ítéletre ráillik az igazság _objektiv_ kritériuma. Ahol nem így áll a
+dolog, ott csak meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem
+ismeri az intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint,
+amint az objektiv kritérium megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a hitben
+az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy nagyobb
+szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk meggyőződve.
+
+Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét kérdezzük,
+akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva van, arra a
+sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási processzusokkal, hanem
+érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban erősít meg az a megfontolás,
+hogy a hit ellentéte, a _kétség_, valamennyiünk előtt mint érzelmi
+állapot ismeretes.
+
+Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük, akkor a
+felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése akkor
+keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi tapasztalatainkkal,
+világnézetünkkel világosan tudatunkba jut. Megvonjuk egy ítélettől a
+hitünket, ha ez minden eddigi tapasztalatunknak ellentmond, ha nem
+tudjuk beleilleszteni világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb
+lelki harcok sokszor ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk
+nyújtatnak. Így _Kopernikus_ állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá
+voltak szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is
+tekintélynek tartsák.
+
+A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly
+ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak bizonyulnak.
+Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká sűrűsödtek s a velük
+való operálást megszokták az emberek. Ha most már az ítéletek nem igazak
+többé, akkor a fogalmakat sem lehet valóban meglevő erőcentrumoknak
+tekinteni. Ha pl. a keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok
+keresztény hitre tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek
+elvesztették realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század
+kémikusai erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston
+realitásában, oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor
+aztán _Lavoisier_ helyesen magyarázta meg az égési processzust, a
+phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek megfelelően
+egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz fejlődik ki, amely
+a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg. Ezt a gondolkozási
+eszközt nevezzük _existencia-fogalomnak_. Újabb időben ezt is
+többféleképen értelmezték és ez nem egy kontroverziára adott alkalmat.
+Mi az existenciát úgy fogjuk fel, mint _predikátumot_, mely a szubjektum
+hatóképességet fejezi ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit
+jelent, hogy: Isten nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan
+függetlenül attól, hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet
+hatásaiból ismerünk fel. _Schiller_ «Bürgschaft»-jában a zsarnok
+Dionysos nem hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik.
+Ekkor átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama
+kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség mégse
+merő agyrém».
+
+A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata megmutatta,
+hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a környezet és az
+organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn azonban a környezet
+folyamatai az organizmuson belül különféle átformálódásokon és
+feldolgozásokon mennek keresztül. Minden ismeretaktusban és minden
+ismerettartalomban van egy objektiv és egy szubjektiv tartalom. A
+szubjektiv komponensteket eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési
+fázisaikat feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az
+ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a második
+része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez a második
+rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.
+
+
+
+
+NEGYEDIK FEJEZET.  Metafizika vagy ontológia.
+
+
+27. §. Az ontológiai probléma.
+
+Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai probléma.
+Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától vezet arra a
+kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a valóságosnak. Történelmileg az
+utóbbi kérdés korábban merült fel, mint a megismerés problémája, ami
+teljesen érthető, mert a levőnek természetéről való kérdésnek arra nézve
+is megvan az értelme és érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el
+a naiv realizmus talaját.
+
+A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja felelni:
+az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok, megfoghatok. A naiv
+értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok rendezetlen sokasága a
+létező, de még minden teoretikus spekuláció előtt, még a praktikus
+világnézet talaján feltűnik és észrevevődik a különbség az _eleven_ és
+_élettelen_ között. Az élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem
+hozza mozgásba, az eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az
+elevenben tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja.
+Az a lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.
+Ezt a lényt leheletszerűnek képzelik, ugyanaz az alakja, mint a testeé,
+de meg nem fogható, bizonyos értelemben immateriális. Ez a lény a
+testtől különböző és elválasztható lélek. A _lélekhit_, mint ahogy a
+néprajzi tudomány kétségtelenné teszi, _az emberi nem közkincse_. Sehol
+sem találtak oly népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál
+jelenségeiből, valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel
+fejlődik ki.
+
+Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól teljesen
+különböző csoportra oszlik: a _testek_ és a _lelkek_ birodalmára. Ez a
+különválasztás persze még nem logikailag éles. A holt vagy legalább ép
+most elhalt testet még érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok
+viselőjének, melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt
+Hektort végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni
+akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot és
+ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a tulajdonságok
+viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a _test_ a _személyiség_
+hordozója és a lelket úgy tekintik, mint ettől különböző lényt.
+Másrészről a léleknek van alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így
+megfoghatatlan, testetlen ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében
+immateriális.
+
+A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen kevéssé éles
+felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek
+törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a törekvése,
+hogy a világmindenséget egy _egységes_ elvből fogja fel és magyarázza.
+
+Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ megmagyarázására,
+hogy minden létező egységes és egyforma természetű, _monizmusnak_
+nevezik.
+
+Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző
+szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, _dualizmus_ a neve; az a nézet
+pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia, _pluralizmus_.
+
+A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust lehet
+megjelölni. A _monizmus_ ellenben különböző lehet. Azt lehet állítani,
+hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak _matéria_ van és minden
+szellemi csak az anyag funkciójául tekintendő s maga is valami
+materiális. Ennek a gondolkodási iránynak a neve _materializmus_.
+
+De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van valóságos,
+reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van adva és így csak
+úgy tekinthető, mint valami szelleminek a megjelenési formája. Ez a
+_spiritualizmus_ álláspontja, mely gyakran _idealizmusnak_ is nevezi
+magát.
+
+Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a
+monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket
+leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája az
+ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se nem anyag,
+se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint attributumot
+vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az ős-szubsztancia, mely mint
+önmagának saját oka (causa sui) és legtöbbnyire mint istenség is
+gondoltatik, vagy változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik.
+Ezt a világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a
+_szubsztancia monizmus_-ának nevezzük.
+
+Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik neme,
+amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy világnézet legyen.
+Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták, hogy a merő tapasztalat
+talajára álljanak és emellett eltávolítsák a különbséget a fizikai és a
+pszichikai között. A tapasztalatot bizonyos elemekre és ezeknek
+funkcionális vonatkozásaira kell visszavezetni és a tudomány ne tegyen
+egyebet, mint hogy ezt a tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A
+szubsztancia helyére az energia fogalma vagy a történés még általánosabb
+fogalma helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái
+egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett eseményt
+fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A
+világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a _történés
+monizmusá_-nak nevezzük.
+
+Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány, amely a nem
+filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző lényeget,
+anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak magától
+értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai
+ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag kölcsönös
+viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá tétessék.
+
+Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást kíván.
+
+
+28. §. A materializmus.
+
+«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», – mondja
+_Lange_ a materializmus történetéről szóló kitünő művének elején. Ezzel
+mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de téves nézet utasíttatik
+vissza, hogy a materializmus a naiv ész felfogása. A materializmus
+sokkal inkább metafizikai, vagyis a tapasztalaton túlmenő hipotézis,
+amely a világtörténés összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.
+
+A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására határozottan
+materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek, amelyből minden
+keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a levegőben vélik
+megtalálni. A szellemi élet emellett persze megmagyarázhatatlan marad,
+miután még nem tárgya a filozófiai elmélkedésnek. _Empedokles_, a négy
+elemről szóló tan megalapítója és _Anaxagoras_ (mindketten Kr. e. 450
+körül) értékesítettek először szellemi principiumot is a világ
+magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a rendező
+szellemet. Ezóta _szellem_ és _anyag_ küzdenek a világuralomért, melyet
+a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak juttat, hol pedig mind a
+kettőnek együtt.
+
+Határozottan materialisztikus _Leukippos_ és _Demokritos_ atomtana,
+nemkülönben a sztoikusok ismerettana is. A középkor az uralkodó
+teológiai befolyás folytán dualisztikus, ép így az újabb filozófia is
+kezdeteiben. _Descartes_ adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai
+kifejezését.
+
+A tizennyolcadik században Franciaországban _Lamettrie_ orvos
+(1709–1751) «_L’homme-machine_» (az ember mint gép) című könyvében
+mondta ki a határozott materializmust és minden gondolkodást testi
+tevékenységnek magyarázott. _Holbach_ báró (megh. 1789) azután «_Système
+de la nature_» című művében ezt a materializmust részletesen indokolta
+és vallási előítéleteket igyekezett segítségével leküzdeni.
+
+_Kant, Fichte, Schelling_ és _Hegel_ idealisztikus rendszerei által a
+materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből, hogy aztán _Hegel_
+bukása után újból feltámadjon. _Vogt, Moleschott, Büchner_ energikusan
+síkra szálltak a materialisztikus világnézetért és _Büchner_ számos
+kiadásban (magyarul is) megjelent _Erő és anyag_ című könyve nagyon
+sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az érzékfiziológia és
+az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy ösztönzői voltak e
+terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus az utolsó évtizedekben
+ismét vesztett érvényéből, de a művelt laikusok között nagyon el van
+terjedve. Most már meg kell ismerkednünk a materializmus legfontosabb
+állításaival, valamint ezek indokolásával.
+
+A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy minden,
+amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet tudatunkban
+átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója, különösen pedig
+agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy gondolat, egy érzés, egy
+akarat-elhatározás igazi lényege csak akkor ismerhető fel, ha a
+megfelelő agy-processzus ki van kutatva. A _pszichológia_ a
+materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
+igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző és
+különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden tapasztalatnak
+ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel ez állítás
+bebizonyítására síkra száll, a következők:
+
+1. A _metodologiai_ argumentum: Egy immateriális, de mégis megmaradó,
+önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány előtti és
+tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek kulturális
+fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan démon hatását
+fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei vannak adva.
+Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne végbemegy, úgy kell
+felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek feltételezése époly
+felesleges, mint tarthatatlan metafizika, melyet a szigorú tudománynak
+kérlelhetetlenül ki kell küszöbölnie.
+
+2. A _mechanikai_ argumentum: A világtörténés természettudományos
+felfogása azt az elvet állította fel és találta beváltnak, hogy a
+világban meglévő erő-mennyiség vagy energia summája sem nem
+gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig állandó marad. Minden
+történés csak az energiának más formáiba való változásában áll. Így
+változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a villamos áram, vizen
+keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és az univerzum összes
+mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt válik érthetővé, hogy az
+energiának semmiféle új teremtése nem megy végbe. Ha most már
+feltételezünk egy a testtől különböző lelket, amely nemmechanikus
+behatásával egy izmot összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő,
+akkor ez a meglévő energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését
+jelentené. Ez a fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
+principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
+elvetendő.
+
+3. A _kozmológiai_ argumentum: Volt idő, amikor földünk izzó gázköd
+volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus élet, sem ember s
+következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem. Csak mikor a föld
+lehült és megvoltak a feltételek az organikus élet keletkezésére, csak
+akkor jött létre a földön a növényi és állati világ, amelyből aztán az
+ember is kifejlődött. A szellemi élet tehát csak az organikus élettel
+együtt keletkezett s hozzákötve marad a fiziológiai föltételek
+meglétéhez. Nincs tehát értelme, egy az organikustól eltérő szellemi
+életet feltételezni, mivel ez az organikussal együtt keletkezett és
+bizonyára ezzel együtt fog elpusztulni.
+
+Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy legalább
+rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a materializmust
+széles körökben az egyedül lehetséges tudományos világnézetnek tekintik.
+
+Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai argumentumot
+illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a materializmussal,
+de természetesen más okokból. Egy maguktól a pszichikai folyamatoktól
+különböző lelki élet, amely mint gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk
+hordozója jönne számba, mindenesetre nincs adva semmiféle
+tapasztalatban. Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus,
+hogy mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
+szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek dacára
+lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban áll, amit
+fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az egyszer kifejlődött
+ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az alany és állítmány
+formájában tud elsajátítani. Ameddig a pszichológia ezt a lélekfogalmat
+ugyanazon a módon használja, ahogy a fizikus a magnetizmusról vagy
+elektromosságról beszél, ahol pedig tényleg csak mágneses vagy
+elektromos jelenségek vannak számára adva, amíg a lélek csak a
+pszichológiai folyamatoknak szubjektumául, nem pedig önálló
+szubsztanciául tekintetik, addig ezt a kifejezési módot nem lehet
+tudománytalannak mondani. Amint azonban a testtől különböző lelket
+tételezünk fel, amely önállóan áll fenn és talán a halál után is tovább
+fennáll, akkor erőszakot teszünk a tapasztalatban adott pszichikai
+élményeken.
+
+Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan kiküszöbölünk is
+belőle minden anyagit, mind újra _anyaginak_ képzelünk el. Minden, ami
+megmarad, gondolkodásunk módja szerint tért kell hogy elfoglaljon és
+ezzel materiális kell hogy legyen. Egy lélek-szubsztancia fölvétele,
+mely ellen a materializmus oly buzgón és joggal is küzd, végül a
+materializmushoz vezet. A tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig
+csak pszichikai _történésről_ beszélünk, sohasem pszichikai létről és
+csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés tényleg valami minden
+materiálistól lényegesen eltérő.
+
+A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja leírni, arra
+tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint egyúttal legbiztosabb
+tapasztalatunkban oly történés van adva, amely minden érzékileg
+észrevehetőtől, minden materiálistól lényegesen különbözik, sőt ezzel
+teljesen összehasonlíthatatlan. A materializmus által életrehívott
+tudományos módszer tehát ez ellen a világfelfogás ellen dönt.
+
+A _mechanikai_ argumentum elveszti bizonyító erejét, ha arra gondolunk,
+hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem csak átalakítja az
+izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé. A világ semmiféle
+akarata sem képes az izomba az energia legkisebb mennyiségét is
+belevarázsolni.
+
+A _kozmológiai_ argumentum kétségkívül nagyon valószínű hipotézisre
+támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott kozmikus állapotok
+között való meglétéről azonban a hipotézis a sejtelemnek még csak az
+árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem minden kívül marad az emberi
+kutatáson s így az ilyen hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet
+bizonyító ereje.
+
+Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal teljesen
+összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel kényszeríti ránk
+magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen fölvette magába, a
+materializmusban nem találhat kielégítést.
+
+A materializmusnak nagy érdemei vannak gondolkodóképességünk fejlesztése
+körül és mint irányadó tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek
+között általa jobban bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez
+összefüggés részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus
+(új tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
+fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
+tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
+szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
+szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan jelenségeket
+eltávolítani a világból.
+
+
+29. §. A spiritualizmus.
+
+A _spiritualizmust_, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok igazi, a
+jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az ismeretelméleti
+intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek útján, hanem csak
+absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok valódi természetét
+felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is szellemi természetűnek
+kell lennie. Ezt a következtetést legelőször Platon vonta le
+határozottan és az érzékileg észre nem vehető _ősképekben_ vagy
+_ideákban_ vélte megtalálhatni a valóban létezőt. _Platon_ e gondolata
+hathatósabban hatolt tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással
+van gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek
+valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk. A
+római kor újplatonikus gondolkodói, különösen _Plotinus_ misztikus
+értelemben képezték tovább ezt a tanítást.
+
+A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén, mikor
+_Descartes_ az öntudatban találta meg az igazság legbiztosabb forrását,
+a spiritualizmus újra föléled s _Leibnizben_ találja meg
+legjelentékenyebb képviselőinek egyikét. _Leibniz_ monádjai szellemi
+lények s szerinte ilyenekből áll a világ. Az angol _Berkeley_, aki az
+ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan véve
+spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek léteznek,
+amelyeknek tudattartalma a világ.
+
+Újabb időben _Wilhelm Wundt_ alapított spiritualisztikus metafizikát,
+amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek sokaságát fogja
+fel, amelyek szellemi természetűek. _Hermann Lotze_ és _Theodor Fechner_
+is a spiritualizmusban vélték megtalálhatni az ontológiai problémák
+kielégítő megoldását. _Lotze_ az anyagot és szellemet mint az abszolutum
+megjelenési formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi
+természetű, míg _Fechner_ a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a
+materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.
+
+Végül _Schopenhauer_, aki az akaratot és _Jakob Frohschammer_, aki a
+világfántáziát tekinti a dolgok végső és igaz lényegének, szintén
+spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban a modern spiritizmus, melyet
+fentebb mint misztikus gondolkodási irányt ismertünk meg és amely sokkal
+többet dolgozik szemfényvesztő fogásokkal, mint argumentumokkal, a
+spiritualizmus előkelő nevét veszi fel, akkor ezt mint megengedhetetlent
+kell visszautasítani.
+
+A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai
+idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege
+szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik, hogy az
+ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton túl, tehát
+minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét, hogy csak a
+tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a spiritualizmus tudatos
+metafizika és az is akar lenni és mint ilyen túlmegy a közvetlen
+tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus számára a világ
+_tudattartalom_, a spiritualizmus számára önálló, a megismerő
+szubjektumtól független _szellemi lényeg_.
+
+A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti népek
+_animizmusának_ filozófiai kialakítása. Az ősember a fát, a forrást,
+néha még a követ is eleven, akarattal bíró lényeknek tekinti, amelyek
+neki használnak vagy ártanak. A filozófus spiritualista felismeri a
+természeti történés törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét
+látja, melyek mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy
+taszítják egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.»
+Ezen utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert
+egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja
+elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának gondolja el
+ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés fundamentális
+appercepciónk varázsa alatt áll. A forma, amelyben a világot kénytelenek
+vagyunk felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban
+egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint értéktelen.
+
+A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a
+materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét belevonja
+világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges mellékkörülménnyé. A
+különbség a fizikai és a pszichikai között azonban itt is elmosódik.
+Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép tud az anyag gondolkodni, mint
+azt, hogy mikép lehet a szellemnek kiterjedése. A materiális folyamatok,
+mint már megjegyeztük, megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a
+szellemiek megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem
+hasonlítható dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át
+egymásba, azt sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem
+akkor, ha a szellemből anyag lesz.
+
+A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban is
+szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi történésbe
+valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma vezettetik be. Most
+már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi életünkre, a mint
+tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az mindig csak mint esemény,
+mindig csak mint történés áll előnkbe. E történés felfoghatóságára aztán
+a megmaradó szubsztancia fogalma tökéletesen alkalmatlan, szükségképen
+félrevezető gondolkodási eszköz. A modern fizika még a
+természettudományból is ki akarja küszöbölni ezt a fogalmat és itt is
+csak a történés törvényeiről, de sohasem megmaradó hordozójáról akar
+beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk
+hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a
+szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos s a
+modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre is
+hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt ellenmondásnak kell
+éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek természetét a tényeknek
+megfelelően fogjuk fel. Ezért a pszichológiának kell mindenekelőtt óvást
+tenni az olyan világnézet ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot
+a lelki folyamatok tényleg adott lefolyásának és természetének.
+
+Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus igyekeznek
+megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus rendszerek,
+melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján törekszenek egy
+magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és szellemet, a fizikai és
+pszichikai történést magába foglalja. Ezt a magasabb fogalmat vagy egy
+megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a szüntelen levésben, a történés
+törvényében igyekszenek megtalálni. Ezért a világfolyamat monisztikus
+felfogásában két további formát különböztetünk meg: a szubsztancia
+monizmusát és a történés monizmusát.
+
+
+30. §. A szubsztancia monizmusa.
+
+Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták tanítása,
+amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki Görögországban.
+Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta nevét, ahonnan a
+hozzátartozó gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,
+_Xenophanes_ protestált _Homéros_ és _Hesiodos_ az istenekről volt
+emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy az istenség sem
+alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az emberekhez. Ontologiailag
+azonban csak tanítványa, az eleai _Parmenides_ alakította ki ezt a
+tanítást. Már fentebb megismertük az eleatákat, mint egy
+intellektualisztikus ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel,
+mondja _Parmenides_, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja, óvja
+attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület» érvényesülni
+engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán létezőnek
+megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett, nem ismer multat
+és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező továbbá oszthatatlan,
+változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer sem sokaságot, sem
+mozgást. _Parmenides_ persze nem volt képes magas absztrakcióját
+következetesen végiggondolni. Érzékietlen, csakis tiszta gondolkodás
+által megfogható léte – ahogy ő mondja – hasonlít egy jól legömbölyített
+golyó tömegéhez, amely a közepétől minden irányban egyforma vastag. Az
+absztraktot tehát érzéki alakban is elképzeli. _Parmenides_ tanítványa,
+az eleai _Zeno_, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón
+is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek
+hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy
+hatással volt _Platóra_, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk szerint mint
+örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda, nemkülönben mint
+merőben szellemi lényegeket, amelyek az érzékekkel fel nem foghatók,
+hanem csak annak számára megfoghatók, aki a lelkét a jelenség
+káprázatától nem engedi tévútra vezetni.
+
+Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és nyilván a
+jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még természettudományi
+kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt legnyilvánvalóbban és
+legbehatóbban _Kopernikus_ bizonyította meg a gondolkodóvilágnak. Amikor
+meg kellett győződni arról, hogy a nap, amelyet napról-napra föl- és
+lemenni látunk, tényleg nem változtatja helyét, akkor az absztrakt,
+matematikai gondolkozásnak, sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is
+több az igazságértéke, mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó
+fülnek.» _Kopernikus_ azonban még valami másra is tanította a
+filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek, kicsiny,
+jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár a nap körül.
+_Giordano Bruno_ (1548–1600) volt az első filozófus, aki _Kopernikus_
+asztromóniai tanításaiból levonta az ontológiai következéseket. Lángoló
+lelkesedéssel hirdette tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum
+egységéről. _Giordano Brunót_ 1600 február 17-én mint eretneket
+megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott és
+mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni. _Bruno_
+gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább látni fogjuk,
+egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette, mindazáltal hatásos
+maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag következetesebb formában
+vette fel ismét _Baruch Spinoza_ (1632 – 1677), kinek rendszerében a
+szubsztancia monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.
+
+Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában ismerte az
+ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó vallásfilozófusok
+tanításaival is. Itt ismert meg egy istenfogalmat, amely, amennyire az
+emberi gondolkodás számára elérhető, minden antropomorfizmustól
+(emberiesítéstől) meg van tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól
+magától különböző lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90.
+zsoltár) és szavával teremtette a világot. Mikor aztán _Spinoza_
+megismerkedett _Descartes_ (1596–1650) tanításaival és megismerte a
+matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a világ dualizmusa
+többé már nem elégítette ki. Az _isteni szeretetnek_ az ótestamentumban
+oly gyakran bevésett parancsát a legszigorúbb és legszélesebb értelemben
+fogta fel és nem bírta ezt a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne
+az ember föltétlen odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből
+fejlett ki benne lassankint _istennek mint az egyetlen szubsztanciának_
+a fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai
+következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a szenvedélyes
+_Giordano Brunónak_ isten és a világ egy és ugyanaz. (Deus sive natura.)
+
+Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már magábafoglalja a
+létet, két attributuma van: a _gondolkodás és a kiterjedés_. Minden
+egyes dolog a világban, tehát minden ember is, nem egyéb mint az
+egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha a dolgokat nem
+elkülönítettségükben, hanem az örökkévalóság szempontjából (sub specie
+aeternitatis) szemléljük, akkor minden lét és történés tökéletesen
+egységes. Mindég csak ugyanaz a szubsztanciánk van, melynek attributumai
+számtalan jelenségben valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a
+dolgok rendje ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az
+egyetlen, örök, oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret
+és egyúttal az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen
+odaadás az univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az
+intellektuális szeretet isten iránt.
+
+_Spinoza_ világnézete egységességében és merev zártságában
+tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban
+kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz észre. Az
+első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap és következés
+logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás ontológiai viszonyával.
+Minden létet és történést ugyanazon a módon vél a szubsztancia
+_fogalmából_ levezethetőnek, ahogy a geometria tényleg levezetheti
+tantételeit a téralakulatok definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy
+metafizikai megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel
+vezet le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a
+geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga által
+teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal operál. A
+spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből az idő ki van
+küszöbölve. _Spinoza_ fogalmi dedukciójában csak az örökké megmaradót,
+az önmagával egyformának maradót látja és nem veszi észre, hogy a
+világtörténésben állandó változás és fejlődés megy végbe. Mint a
+spinozai világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az
+akkoriban általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki
+életről. Számára, mint _Descartes_ számára, az egész lelki élet egy
+gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés és
+akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak ezekből
+fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.
+
+A _Spinoza_-féle szubsztancia monizmusa tehát merev formájában nem
+elégíthet ki. _Goethe_, akire Spinoza nagy hatással volt, önmagától
+megelevenítette a merev szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és
+természet egysége nagyon rokonszenves volt, de számára a természet élet,
+fejlődés és állandó változás. Ezért _Goethe_ is örömmel üdvözölte, mikor
+1797-ben _Schelling_ természetfilozófiája megjelent, egy oly mű, melyben
+_Spinoza_ alapgondolata, a természet és szellem egysége, meg van tartva,
+de össze van kötve a fejlődés gondolatával.
+
+_Schelling_ (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét _Spinoza_
+gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a reményét, hogy
+«realitást adhat annak az eszmének, hogy _Spinoza_ etikájával egy
+elleniratot állíthat szembe». «Spinozista lettem – írja _Hegel_-nek –
+nemsokára meg fogod látni, hogyan». Schelling számára is természet és
+szellem az abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is
+egységes természetű. Spinozától eltérőleg azonban _Schelling_ a
+természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut
+attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy a
+mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling
+világtörvénynek tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem északi, sem déli
+mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek bizonyos nemű
+indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut természetté és szellemmé.
+Emellett azonban az abszolut igazi lényege mégis szellemi marad. A
+természet Schelling számára «láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling
+által úgynevezett «identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és
+lét egy s ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá
+Schellingnél az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz
+ugyan, de különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot
+_Schelling_ mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut két pólusa
+közül _Schelling_ különösen a természetet tárgyalta kimerítően és
+«természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem is épen a haladásra
+kedvező hatást tett. A modern természettudománynak a leghatározattabban
+küzdenie kellett _Schelling_ módszere ellen, amely természeti
+törvényeket vezet le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett
+győznie. Az utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy _Schelling_
+gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból magyarázni,
+mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern természettudomány is
+lassankint arra a felfogásra jutott, hogy minden természeti történést
+úgy tekint, mint egy egységes energia átformálódását és áthelyezkedését.
+
+Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a szubsztancia
+monizmusa _Hegel_-nél (1770–1831). A gondolkodás és lét identitását
+_Hegel_ úgy fogta fel, hogy a fogalmak logikai, vagy ahogy _Hegel_
+mondta, dialektikai fejlődése egyúttal a világtörténés fejlődése is. A
+_Schelling_-féle polaritási törvény _Hegel_-nél a fogalmak merő logikai
+ellentétévé lesz. Minden fogalom _Hegel_ tanítása szerint arra szorít,
+hogy ellentétét gondoljuk. Minden _A_ megköveteli kiegészítésül a maga
+_non A_-ját. Ha azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az
+ellentétét, akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat
+egy magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,
+«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak a
+fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. _Hegel_ így a lét
+tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely «mint
+természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem ismét
+visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a szubjektiv,
+objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a művészetben, vallásban
+és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri tetőpontját és mégis
+visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez. Míg _Schelling_ figyelmét
+főleg a természetre fordította, _Hegel_ ereje a szellem filozófiájában
+van. Itt nevezetesen az «objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban,
+moralitásban és erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a
+családi életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a
+történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle tanulták,
+hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt áll és hogy a
+szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a megelőző fejlődés beható
+tanulmányozása által fogható fel. _Hegel_ azonban azt hitte, dialektikus
+módszere fölébe emel annak, hogy exakt természettudományi és történelmi
+tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és történés
+törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az exakt
+kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért volt
+_Hegel_-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves ellensége. Ma
+persze, mikor a ténykutatás már rég győzedelmeskedett, újra megvan az
+elfogulatlanságunk, hogy igazságosabban méltassuk _Hegel_ érdemeit az
+emberi tudás előmozdítása körül. _Hegel_ filozófiája, mint nagyszerű,
+önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és
+bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden
+szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes
+eredmény.
+
+A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és _Spinozá_-nál van teljes
+szigorúsággal keresztülvive. _Schelling_-nél és _Hegel_-nél
+összekapcsolódik vele a fejlődés gondolata is; _Schelling_-nél egy
+valódi változás értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom
+önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már említettük,
+_Schelling_-nél és _Hegel_-nél spiritualisztikusan van színezve,
+amennyiben az abszolut lénye mindkettőnél szellemi természetű.
+
+Újabb természetkutatók, különösen _Ernst Häckel_, ennek a monizmusnak
+ismét inkább materialisztikus alapot adtak. _Häckel_, _A világrejtély_
+című sokat olvasott könyvében megkísérelte a világtörténést a különböző
+erőkkel és tendenciákkal ellátott matéria fogalmából mint egységes
+fejlődési menetet ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű
+materiális elemekből, melyek azonban már magukban hordják a szellemi
+élet csiráit, az individuális és szociális élet legkomplikáltabb
+jelenségei lassankint kifejlődnek.
+
+Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján megkísérelték
+a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával mindig egyformának
+maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a világszemléletből és csak a
+folytonos törvényszerű változást tekintik maradandónak. Ezt a kissé
+nehezen érthető, de nagyon szigorú következetességgel keresztülvitt
+szemléleti módot, melyet fentebb a történés monizmusának neveztünk,
+fogjuk most tárgyalni.
+
+
+31. §. A történés monizmusa.
+
+Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög ókorban
+gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az efezusi
+_Heraklitos_ (Kr. e. 500 körül) a _levést_ és a _változást_ állította
+fel, mint a világtörténés principiumát. «Minden mozog és semmi sem marad
+meg», így hangzik egyik kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz
+hasonlítja, azt állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba
+leszállni, mert akkor már többé nem ugyanaz. _Heraklitos_ ismerte fel
+azt is, hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a
+világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet – mondja –
+mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is ember teremtette,
+hanem mindig eleven tűz volt és az is fog maradni». A tűz, amely
+_Heraklitos_ szerint az ősanyag, csak az örök mozgás jelképének látszik.
+_Heraklitos_ ismeri már a folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és
+ezért nevezi a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek
+szerinte istenek és emberek, urak és szolgák.
+
+_Heraklitos_ gondolatait részben újra felvették a sztoikusok, de
+anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész mélységében
+ragadták volna meg. _Giordano Brunó_-nál is találkozunk _Heraklitos_
+nyomaival, amennyiben ez a tüzes szellem el van telve az örök levés
+gondolatával. _Hegel_ _Heraklitos_-nál vélte saját rendszerének
+alapeszméit megtalálni és _Hegel_ tanítványa, _Lassalle_ ebben az
+értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül _Hegel_
+és _Lassalle_ Heraklitos mondásaiba gyakran olyan értelmet olvastak
+bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a fődologban azonban
+helyesen ítéltek. _Heraklitos_ számára az univerzum nem megmaradó
+szubsztancia, hanem világprocesszus.
+
+Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók energikusan
+felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig. Mielőtt azonban
+ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást kell vetnünk az
+említett fejlődési tanra.
+
+A szervetlen világra nézve _Kant_ «Általános természetrajz és az ég
+teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels) című
+1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát mechanikai törvények
+szerint szigorúan és következetesen keresztülvitte. Hipotézisét az izzó
+gázködökről, amelyekből naprendszerünk alakult, később _Laplace_ francia
+asztronómus és matematikus, aki _Kant_-tól függetlenül jött ugyanarra az
+eszmére, hasonlóképen állította fel s ma _Kant-Laplace-elmélet_ neve
+alatt általánosan ismeretes. _Helmholtz_ egy rendkívül világosan írt
+előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás jelenlegi állásának
+is a legjobban megfelel. Az organikus világ előtt azonban _Kant_ teljes
+tudatossággal megáll. Míg teljes bizalommal megállapításaiban azt hiszi,
+fenhéjázás nélkül lehet mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot
+fogok belőle építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy
+keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál gyom
+vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.
+
+_Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer_ és _Darwin_ kutatásai
+aztán az organikus világ fejlődésébe való betekintést lényegesen
+előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is egyszerű elemekből fejlődnek ki
+a legkomplikáltabb alakulatok és legalább sejtelmünk van e fejlődés
+törvényeiről. Az élet alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés,
+táplálkozás, a belső funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez,
+mindenesetre fel kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek,
+akár neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy
+dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció
+bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva, hogy
+az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból
+keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a _biológia_ serény
+részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan feladattá
+vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás álláspontjából,
+vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai principiumok szerint
+átkutassuk. _Herbert Spencer_ próbálta meg ezt először «A pszichológia
+principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak, hogy kissé
+túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal hozzájárult a
+lelki folyamatok megértéséhez.
+
+Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint életfolyamatot
+fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy pszichikai és fizikai
+jelenségek számára egységesítő kapcsot találjunk és olyan fogalmat
+állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg egyesíti. Innen nézve azonban a
+tekintetet minden történésre ki lehet tágítani és olyan monisztikus
+felfogást nyerni, mely sokkal következetesebb és szigorúbb, mint az
+eddig megkíséreltek. Ezekre a gondolat-utakra tértek _Richard Avenarius_
+és _Ernst Mach_ és az _Avenarius_ által alapított «empiriokriticizmus» a
+legkövetkezetesebb monisztikus rendszer, amelyet eddig felállítottak.
+
+_Avenarius_ és _Mach_ egymástól függetlenül és egészen különböző utakon
+jutottak eredményeikhez. _Avenarius_, aki eleinte sokat foglalkozott
+Spinozával s ez a foglalkozás mindenesetre megerősítette az univerzum
+szigorúan monisztikus felfogására való törekvésében, materialisztikus
+szempontból indul ki, míg _Mach_ kezdetben közelebb áll az
+idealizmushoz. Már kora ifjúságában – beszéli _Mach_ – _Kant_
+«Prologomena minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra
+a gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich» fölvétele
+tökéletesen felesleges.
+
+Az _Avenarius-Mach_-féle monizmus alapgondolata a fizikai és pszichikai
+jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a megszüntetésre
+azonban a nevezett gondolkodók nem valami materialisztikus vagy
+spiritualisztikus hipotezisek útján jönnek rá, hanem az _én-tudat_
+beható elemzése által. Ahogy _Kopernikus_ kényszerített minket, hogy a
+geocentrikus álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint
+az univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók
+bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi
+folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen sem
+lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában _David Hume_ már
+megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben különben is igen
+közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek énemet teszik és
+környezetem folyamatai között függőségi vonatkozások állanak, melyek
+fajukban egyáltalán nem különböznek azoktól a függőségi vonatkozásoktól,
+melyek az univerzum máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika
+a mennyiségek közti különböző függőségek összefoglalására a _funkció_
+általános fogalmát alkotta meg. _a_ egy funkciója a _b_-nek (a = f [b]),
+ez annyit jelent: az _a_ minden mennyiség változásával mindig össze van
+kötve a _b_-nek mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát
+általánosítjuk oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ
+függőségi vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az
+univerzumban nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli
+vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata, mint
+ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg egyszerűen
+leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat ökonomikus rendjének
+kell összekapcsolódnia, hogy a közös csak egyszer gondoltassék és így
+lehetőleg kevés gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális
+vonatkozás foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a
+számfogalmak nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök,
+melyek megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és
+szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.
+
+A világ így, ahogy egy ifjabb kutató _(Heinrich Gomperz)_ kifejezi,
+rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem szubsztanciákról, sem okokról.
+Minden szubsztancia azonnal a történések egész sorára bomlik s e
+történések közt csak szabályos egymásra következésről és
+koexisztenciáról lehet szó, de sohasem kauzális kapcsolatról. Csak a
+biológiai funkcióknak az organizmusok életében való célszerűsége marad
+meg, de csupán mint jellemző ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli
+egészen exakt, ökonómikusan rendezett leírásra.
+
+Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,
+_Avenarius_-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden embert általa
+észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével együtt mint
+«principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy kezdettől fogva
+fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és környezete egy egészet
+képez. A _C_ rendszer, így nevezi _Avenarius_ az agyat, ennek a
+principiális koordinációnak a központi tagja. Az emberi világfogalomban
+aztán, amely mindenkiben magától alakul ki, embertársaink érszevételeit,
+gondolatait és érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát
+környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, amely
+embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy «introjectió»
+_Avenarius_ szerint a világnak a tényekben nem indokolt megkettőztetése,
+amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal» szembeállítjuk
+«gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok» közé tartozik, de
+egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a lélek, mint a gondolatok
+és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés azonban _Avenarius_ szerint a
+tiszta tapasztalat meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy
+principiális koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi,
+ugyanaz, amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az
+agytól).
+
+A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és azáltal, hogy
+minden pszichikai jelenség merőben mint a «C rendszertől függő» van
+felfogva, _Avenarius_ azt hiszi, hogy leküzdötte a fizikai és pszichikai
+közti ellentétet és a természetes világfogalmat, amelynek számára az ő
+véleménye szerint a történéseknek csak egyetlen egy neme van,
+helyreállította. Mivel azonban nála az agy, tehát valami materiális, az
+alapja monisztikus felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami
+materialisztikusat. Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az
+ép úgy, mint a C rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig
+anyagszerű, egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha
+fejtegetéseit következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más
+hátra, mint egy materialisztikus monizmus.
+
+Máskép áll a dolog ebben a tekintetben _Mach_nál. Mivel, mint már
+említettük, _Mach_ az idealizmusból indult ki és kifejezetten megmondta,
+hogy nézeteinek idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni, a történés
+monizmusa nála sokkal szigorúbban és következetesebben van
+keresztülvive, mint _Avenarius_-nál. Az elemek, melyekből az univerzum
+áll, _Mach_ számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az
+eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják
+magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán _Mach_
+arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is, ha behatóan
+taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem szintén csak
+mint események mutatkoznak meg, egy valóban monisztikus felfogáshoz jut,
+amely nem materializmus. Az egységes fogalom, amelyen által mindent
+gondolunk, a történés fogalma. Az elemek nem megmaradó, változhatatlan
+atómok, hanem elementáris _folyamatok_, melyek között funkcionális
+vonatkozások állanak fenn. Ezért is hangsúlyozza _Mach_ nyomatékosan,
+hogy szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A
+tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához ugyanis
+csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet jutni. Hogy
+ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell emelkednünk
+önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül kell
+megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ forgását.
+Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk, hogy az, amit
+énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a kozmikus
+történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a
+természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az univerzum
+úgy tűnik fel, mint a törvényszerűségek egy sora és az elemek
+különbsége, melyek közt a funkcionális vonatkozások működnek, teljesen
+eltűnik.
+
+_Ismeret_ és _tévedés_ című művében _Mach_ még világosabban kifejtette
+monisztikus szemléleti módját. Helyesnek mondja benne, hogy álláspontját
+a történés monizmusának nevezik. A fizikai és pszichikai közti
+különbséget abban állapítja meg, hogy «a térben _mindenki_ számára
+meglevőnek összessége jelölendő a fizikainak», «ellenben a közvetlenül
+csak _egynek_ adott, mindenki más számára azonban csak analógia útján
+feltárható pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban
+nem rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással
+való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség folytán élő
+társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan állítaná szembe az
+érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s nem állítaná szembe a
+világgal. _Minden történés rá nézve csak egy volna_». «Mikor az ember
+analógia útján megtette azt a felfedezést, hogy más hozzá hasonló,
+hasonlóan viselkedő élőlények, emberek és állatok, léteznek és amikor
+arra kényszerült, hogy tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését
+olyan körülményekre való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes
+érzékileg észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös
+tapasztalatában ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két
+részre kellett osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek _mindenki_
+számára és olyanokra, melyek csak _egynek_ számára észrevehetők… Akkor
+egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje gondolata».
+A fizikai és a pszichikai közti megkülönböztetés tehát _Mach_ számára ép
+úgy, mint _Avenarius_ számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a
+ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a
+különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a
+fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni, mint
+_Spinoza_ tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt _túl_ van a
+fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet _Mach_ és _Avenarius_
+nyerni akarnak, inkább _innen van a fizikain és pszichikain_. Csak egy
+univerzum van, csak egy egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált
+világra bontani nincs semmi ok. _Avenarius_ számára ebben inkább a
+_szisztematikus_, _Mach_ számára inkább a _módszertani_ szempont az
+irányadó. _Avenarius_ «természetes világfogalmat» akar, tehát egy
+rendszert, egy világnézetet, _Mach_ ellenben csak egy álláspontot,
+amelyet nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy
+át. _Mach_ felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak módszertani
+monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a tudományos kutatás
+munkájában, különösen fölösleges problémák kikapcsolására. Nem lehet
+azonban tagadni, hogy _Mach_ metodológiai elvei egy oly világnézet
+elemeit tartalmazzák, melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.
+
+Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint minden más
+monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt kell a kritikának
+kérdeznie, vajjon ez a felfogás keresztülvihető-e. Lehetséges-e
+egyáltalán tapasztalat azon az állásponton, mely a fizikain és
+pszichikain innen fekszik és lehet-e itten komolyan szó világfogalomról?
+A tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat
+mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden
+benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az ember
+centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint _Avenarius_ mondja,
+mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek együtthatása is
+elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető tapasztalatok
+létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint fentebb kimutattuk,
+nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül és ez már feltételezi az
+én és a világ közti ellentétet. Ezért nehezen lehet elhinni, hogy ezen
+ellentét kiképzése előtt és e nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s
+ezért nekünk úgy tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes
+világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.
+
+A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására nagy
+mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra, hogy
+tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy látszik, eddig
+nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy alap-principiumból,
+mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor is, amikor a történés
+formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az általános
+törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot, megmarad, mint
+fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb időben ismét többfelől
+visszatérnek a dualizmus látszatra tudományosan csekélyebb értékű,
+tényleg azonban a valódi tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az
+ebből adódó problémákkal kell most foglalkoznunk.
+
+
+32. §. A dualizmus.
+
+Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész
+világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg, melyek
+egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való képzet azonban
+e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly lény, amely magában
+létezik és megmarad s ezért anyagi marad, bármily ritkultan és
+szublimáltan gondolják is el az anyagiságát.
+
+A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie kell
+tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor sikerül
+tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia fogalmát tesszük
+alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést fogjuk fel, amely
+tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást mutat fel.
+
+Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot az
+adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem közkincse a
+filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása még mindig fennáll
+és ez idézi elő a _test és lélek közti kölcsönhatás_ régi idők óta mind
+újra tárgyalt problémáját.
+
+A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez tulajdonkép a
+magva minden dualisztikus világnézetnek.
+
+Az ókorban _Aristoteles_ mondotta ki legvilágosabban és
+leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma ugyan, az
+élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a testtel együtt. De a
+testen kívül van még egy a testtől elválasztható _szellem_, amely benne
+lakik, amíg a test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét
+éli. Az aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény
+vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron át
+érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban formulázta a
+dualizmust _Descartes_, aki a testet és a lelket mint tökéletesen
+különböző lényegeket választotta el, amennyiben a testre jellemző
+attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a gondolkodás. A kiterjedt
+dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog (res cogitans) a két egymással
+tökéletesen szembenálló szubsztancia.
+
+A kölcsönhatás problémáját _Descartes_ úgy oldotta meg, hogy a léleknek
+az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat fejt ki és nyer.
+Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen különnemű szubsztancia
+kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt fel és máskép igyekeztek
+megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot a fizikai és a pszichikai
+között. Az úgynevezett _okkazionalisták_ (Geulincx, 1624–1669 és
+_Malebranche_ 1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai
+folyamat alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és
+megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio = alkalom),
+melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek a mindenkori
+közbelépésnek helyébe aztán _Leibniz_ egy előre meghatározott
+megegyezést tett, vagyis _praestabiliált harmóniát_. Ahogy egy ügyes
+órás tudna két órát konstruálni, melyek anélkül, hogy egymással össze
+volnának kötve, mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten
+mindenhatóságában úgy rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig
+egyforma harmonikus összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az
+érzet, minden akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és
+lélek egymásra hatnának.
+
+A dualizmusnak _Descartes_ után nem akadt következetes és energikus
+előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal túl lehet rajta
+haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai és fizikai folyamatok
+közt azonban még mindig megbeszélés tárgya.
+
+Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak magyarázatául a
+_pszicho-fizikai_ parallelizmus elméletét. Eszerint a fiziológiai
+folyamatok az idegekben és különösen az agyban, melyek végső fokon
+meghatározzák a pszichikai folyamatokat, pszicho-fizikai processzusok.
+Csak egy folyamat megy végbe, de ez két oldalát nyújtja a szemlélet
+számára. _Kívülről_ fizikai természetű és benne áll a természeti
+történés okozati sorában, _belülről_ pedig ez a folyamat pszichikai,
+érzet, észrevétel, képzet, érzés vagy akarati aktus.
+
+A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi megoldása
+a problémának, amely a fizikai és pszichológiai jelenségek
+kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha «belsőnkről»
+beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért nevezzük belső
+folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a szervezet belsejében
+látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a merőben fiziológiai
+processzusokat is, mint az emésztés, a felszívódás, a vérkeringés,
+melyek mind a test belsejében folynak le, ide kellene érteni. A
+pszicho-fizikai processzus «belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai
+mint tudat-folyamat. Ha most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt
+folyamatokkal együtt az agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel,
+akkor ez mindig materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell
+mondani: amint a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát
+érik el, pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak
+a fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és a
+pszichikai, ahogy _Ribot_ kifejezi, csak hozzátétel (surajouté), amely a
+processzus lényegére nézve tulajdonképen lényegtelen. Ezáltal azonban a
+pszicho-fizikai parallelizmus tiszta materializmussá lesz és az összes
+argumentumok, melyek ez ellen felhozattak, itt is érvényesek. Csak
+_Mach_ álláspontján szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai
+között problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen
+leküzdve, azt megmutattuk fentebb.
+
+Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak
+tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak egymásra,
+egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában. Ehhez járul
+még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között a legprimitivebb
+tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy akarat-elhatározás alapján egy
+mozdulatot hajtunk végre, akkor egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és
+hatás egymásba. Ez a kapcsolat, mint _Jodl_ mondja egy helyütt, minden
+kauzalitás ősképe. Midőn azonban e mellett emlékeztetünk fentebbi
+kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még többet
+is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli kapcsolat,
+amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az általa teremtett
+fundamentális appercepció következtében a forrása minden ítélésünknek és
+ezzel minden felfogásunknak.
+
+Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot
+megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik fel, ha
+a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben természettudományi szempontból
+tekintjük és minden kölcsönhatást az energia megmaradása elvének vetjük
+alája. Ez az elv, kivált mióta _Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach_ és
+legújabb időben _Ostwald_ felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai
+történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára módszertanilag
+helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz újonnan előlépő
+energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a radio-aktiv
+szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk, ameddig egyáltalán
+lehetséges. Az energia megmaradásának elve azonban egyáltalán nem
+egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak. A pszichikai jelenségek
+területén belül, tehát a szellem világában olyan kauzális vonatkozásokat
+ismerünk fel, melyeknél az energia állandóságáról nem lehet szó. Már
+minden egyes ember szellemi fejlődése is a lelki teljesítőképesség
+fokozódását mutatja. Sokkal nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik
+azonban elénk ez a fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését
+vesszük szemügyre. A könyvnyomtatás feltalálása az emberiség szellemi
+teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem
+alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal, melyek
+megalkotása és kifejezése egy _Aristotelesnek_ a legnagyobb
+erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére az energia
+megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz. Sokkal
+alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a _Wundt_ által felállított elv
+a _szellemi energia növekvéséről_ (Wundt. Ethika. 3. kiadás, II. 72. k.
+lap). A fizikai világban a kauzalitás zárt s az ok és hatás
+equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem és a szellemek világában
+minden történést a megelőző események okoztak ugyan, de a hatások messze
+túlmennek az előzményeken. A fizikai folyamatok szellemi folyamatokat
+váltanak ki, ezek azonban azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással,
+olyan különbözőségen és sokszorosításon mennek keresztül, amely a
+mérhetetlenig fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet
+megtalálni, ahol az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg
+meglévő kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan
+vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem magyarázhatók
+máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által. Ez a magyarázat
+egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani szokták, valamely tudományos
+gondolkodási törvénybe. Egyáltalán nincs benne az ok fogalmában, hogy a
+hatás vele equivalens vagy csak egynemű is. Még a fizikai világban is az
+úgynevezett «kiváltó» okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott
+hatásokkal. Minden pszichikai folyamat azonban már maga is a kiváltások
+egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a fizikai és a
+pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden ellene felhozott
+kifogás ellenére tudományosan tartható marad.
+
+Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok, amelyek
+érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek egyúttal egy
+szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel. Vannak továbbá
+pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak érzékileg észrevehetőkké
+és amelyek magukban nézve semmi alkalmat nem nyujtanak egy
+szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük az emberi szervezetben
+kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában véve semmi megfoghatatlan
+nincs.
+
+Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus még ma is
+megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.
+
+
+33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.
+
+A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a naiv
+felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy elismer
+(dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az _ember_ szemlélete
+által közel van hozva. Mindazáltal az embernél előbb volt tárgya a
+filozófiai spekulációnak a világ, amely őt körülveszi.
+
+A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű
+szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat, magyarázatot
+követeltek. A világegyetem igazi természete, eredete, fejlődése és
+esetleges elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai
+problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,
+amely viszont a metafizika egy részét képezi.
+
+Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és
+törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag fölvételével
+vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból keletkezett minden. A
+vizet, a levegőt, a tüzet vették fel különböző gondolkodók ily
+alap-anyagnak. _Empedokles_ aztán az ismert négy elemet vette fel (víz,
+tűz, levegő és föld), míg _Leukippos_ és tanítványa, _Demokritos_ az
+atomisztikát alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s
+csak alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek
+maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és csoportosulásuk
+által hozzák létre a különböző testeket.
+
+Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel és
+módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma is
+alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási törvények
+pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai tulajdonságainak
+felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul komplikáltabb és
+tartalmilag is különbözik _Leukipposétól_ és _Demokritosétól_, csak az
+alapgondolat maradt ugyanaz.
+
+Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és tartósan
+kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok természeti jelenség
+felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri intelligencia gondolatát,
+amely mindent tervszerűleg rendezett el. _Anaxagoras_ az első filozófus,
+aki ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő
+νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe. Ettől
+fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a világegyetem
+szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az _istenfogalom_, melyet a
+vallási képzetek már megalakítottak, most a filozófiai spekuláció
+hatáskörébe lép és megalkotja a theológiai problémát, mellyel a
+metafizika egy másik része, a vallásfilozófia foglalkozik.
+
+Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és
+ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik, hol a
+másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak, mindkettő azonban
+sokszorosan összefolyik.
+
+A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell hogy
+foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is. Teljesen
+figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes fejlődés
+következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába tartozik.
+
+A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási kísérletet
+hozott létre, melyeket röviden _mechanizmusnak_ és _teleológiának_
+neveznek.
+
+A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők
+kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb
+formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a testeket
+összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos chemiai
+processzusok is beleilleszthetők ebbe a felfogásba, ha még nem sikerült
+is minden qualitativ különbséget quantitativvá redukálni. A chemiai
+tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban és nem kívülről vannak
+beléjük víve.
+
+A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az ókori
+fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista oldalról
+energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő folyamatakot is
+igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és visszautasítják egy
+külön életerő felvételét.
+
+Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és gyakran
+össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője _(Anaxogoras)_ vagy
+az első mozgatója _(Aristoteles)_ az előtte már megvolt anyagnak.
+Istennek mint a világ teremtőjének fogalma azonban alig egyeztethető
+össze a mechanikai felfogással.
+
+A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik, hogy a cél
+fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból s éppen ebben
+ellentétben áll a _teleológiai_ felfogással.
+
+A _teleológia_ t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes világesemények
+és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét hangsúlyozva
+föltételezi, hogy a világot egy magasabb intelligenciarendezte be
+meghatározott tervek és célok szerint. _Platon_ azt veti szemére
+_Anaxagorasnak_: hogy az ő νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az
+egyes berendezések céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai
+felfogás istenben találja a világ teremtőjét és irányítóját.
+
+Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás az ótestamentum teremtési
+történetében és ebből áthatolt a nyugat monoteisztikus vallásaiba, úgy
+hogy magvává lett a legfontosabb vallási rendszereknek. Épen ezért ez a
+felfogás gyermekkorunk óta ismerős előttünk.
+
+A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli istent
+tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton, transcendens
+teleológiának is nevezhető.
+
+Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult, amely a
+célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az organizmusokban
+magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az immanens teleológia az
+úgynevezett fejlődési tan felfogása.
+
+Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és
+föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás és
+fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az
+életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban mind
+jobban alkalmazkodnak hozzá.
+
+Ezt a _Lamarck_ által alapított és _Goethe_ által is képviselt felfogást
+először _Spencer Herbert_ (1856) formulázta filozófiailag, _Darwin_
+pedig (A fajok keletkezése, 1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin
+azzal a messzire vivő hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a
+létért való harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás
+vagy tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a
+mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése (the
+survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva az
+úgynevezett darvinizmusnak, amely azonban nem azonos a fejlődés
+gondolatával általában. Ha tehát újabb időben Darwin speciális tanaiból
+sok tudományosan tarthatatlannak bizonyult is, az általa oly energikusan
+és hatalmasan képviselt alapgondolat maradandó értékű.
+
+Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a lelki élet
+kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.
+
+Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája tanusítja,
+össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell fölvenni, hogy
+isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket, mondjuk a protoplazmát és
+hogy az általa megállapított fejlődési törvények szerint lassankint
+fejlődött ki ebből az organizmusok sokfélesége.
+
+Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását, amely
+végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva, _antropomorfikus
+theizmusnak_ nevezik. Antropomorfikusnak kell maradnia minden
+theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az emberinek analógiájára
+tudunk elgondolni. Lelki erőinket a végtelenig fokozva gondolhatjuk, de
+mindig csak emberi erők maradnak. A theizmus nyers formájában minden
+természeti nép felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk
+ezzel a névvel jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.
+
+Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ nem
+különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész
+világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a dolgoktól,
+hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai megtalálhatók már
+_Xenophanesnél_, világosan kimondta _Giordano Bruno_, erőteljesen és
+energikusan keresztülvitte és végiggondolta _Spinoza_. _Spinoza_
+számára, mint fentebb mondottuk, csak egy szubsztancia van és pedig
+isten. Ennek a szubsztanciának két tevékenységi módja, vagy attributuma
+van: gondolkodás és kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának
+modusa: így részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes
+odaadás a mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás
+az, amelyet _Spinoza_ istenszeretetnek nevez.
+
+A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században
+Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,
+melynek megjelölésére a _deizmus_ nevet választották. Ennek a
+felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝
+1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás dolgaihoz
+is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a hagyományos
+tekintély ellen. Ezért szeretik magukat szabadgondolkodóknak nevezni.
+Egy természetes vallásért szállnak síkra, ami az ő véleményük szerint
+annyi, mint észvallás. Számukra isten a világ teremtője és irányítója,
+főleg azonban benne látják az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen
+istenfogalmat le lehet vezetni az észből és nincs szükség
+kinyilatkoztatásra és csodára, hogy benne higyjünk. A vallás értéke az
+erkölcsi érzületben van, amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a
+kötelességedet» – ez a deizmus jelszava.
+
+A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat
+filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a
+középkorban. Előbb isten létét igyekeztek a fogalmából, a világ
+célszerűségéből és más argumentumokból logikailag bizonyítani. Már
+némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus 1265–1308) felismerték
+ezeknek a bizonyítékoknak a logikai tarthatatlanságát és isten létét a
+kinyilatkoztatott, vagyis az ésszel nem indokolható igazságok közé
+számították. Az újabb filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen
+bizonyítékokkal, míg _Kant_ isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a
+praktikus ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be.
+Azóta az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.
+
+A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az erkölcsi
+törvény indokolására, mint inkább theoretikus világnézetünkre fontos.
+Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az ítélő funkcióra utalunk, mint a
+fundamentális appercepcióra. Ha minden az észrevételben nekünk adott
+tartalmat csak azáltal tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a
+szervezetünknek megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy
+erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma évezredes
+gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi segítségével
+szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára közel fekszik a
+gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre alkalmazzuk. Amint
+azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy tünik fel, mint egy
+hatalmas, végtelen akarat műve, melynek erőnyilvánítása állandó. Csak
+ezáltal kapja meg világképünk a kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas
+akarat az létoka az anyagnak és szellemnek, a természeti törvények az ő
+törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem szegi
+meg.
+
+Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció alkalmazásával a
+világ-egészre egy megismerési ösztönünket kielégítő világnézetben,
+amelyben az istenfogalom is megtalálja helyét.
+
+
+
+
+ÖTÖDIK FEJEZET.  Az esztétika útjai és céljai.
+
+
+34. §. Az esztétika fogalma és feladata.
+
+Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük, ahogy a
+természetben és a műalkotásban elénk lép.
+
+Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent tekintjük, akkor
+az esztétikának a dolga a szépnek lényegét, objektiv tulajdonságait
+meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan fölvételeket csinálunk, melyek
+túlmennek a tapasztalaton, amikor a szépet mint valami szellemit, mint
+eszmét fogjuk fel, ezen az állásponton az esztétikát úgy kell
+definiálni, mint a szép metafizikáját.
+
+Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell ismernünk, hogy a
+szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben van adva, melyeknek
+természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések is felelnek meg. Mikor
+aztán azt a képességünket, hogy tetszési és nem-tetszési ítéleteket és
+érzéseket éljünk át, az _ízlés_ szokásos nevével jelöljük, akkor az
+esztétika az ízlés törvényeiről szóló tudomány.
+
+Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az
+esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi alkotás
+is tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak s amennyiben az esztétikai
+élvezés és a művészi alkotás a legszorosabb kapcsolatban állanak, az
+esztétika feladatát is ennek megfelelően ki kell bővíteni.
+
+Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy nincs mint a
+legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az először _Kant_ által
+teljes élességében kimondott tény, hogy a szép «érdek nélkül» tetszik, a
+legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy az érzést
+csakugyan joggal kell a pszichikai jelenségek különös alaposztályának
+tekinteni, amely époly világosan különbözik a képzet-alkotástól, mint a
+megkivánástól és akarástól. Az esztétikai érzés ennélfogva az a
+pszichikai állapot, amely az érzés jelenségét a legtisztábban
+tartalmazza magában és tudatra hozza. Erre a tényre való tekintettel
+nevezte _Heinrich von Stein_ az esztétikát az érzésről általában szóló
+tanításnak vagy az érzés filozófiájának.
+
+Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és
+feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb
+kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel, mert
+hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem fordulnak elő, de
+sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét, csak azt a módot, hogy
+mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy képzet-sorokra, vagyis a
+képzetek által keltett érzéseket. A művészi alkotás továbbá olyan
+állapotokat mutat, melyeket egyáltalán nem lehet kivánás nélküli
+érzéseknek tekinteni, csakhogy itt is az érzés marad a pszichikai
+történés legbelsőbb magva, amennyiben a művész épen azáltal művész, hogy
+élénkebben, intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés
+adja meg képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a
+belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.
+
+Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban áll,
+hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés törvényeit
+megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson, melyek
+megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag értékesnek
+keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első része
+természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti módszer
+épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az utolsó,
+normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba fogja ezt
+hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az esztétikának épen
+filozófiai jelleme lesz megőrizve.
+
+
+35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.
+
+Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája, _Baumgarten_
+(1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban megjelent
+esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a filozófia Wolff-féle
+rendszerében és ezzel megteremtette az esztétikát, mint önálló
+filozófiai disciplinát.
+
+A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)
+tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való tanítás és
+ebben az értelemben használja még _Kant_ is, aki a tiszta ész
+kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló tanítást
+transcendentális esztétikának nevezte el. _Baumgarten_nél a szó szerinti
+értelem még annyiban érezteti hatását, amennyiben nála a szép mint az
+érzéki megismerés tökéletessége jelöltetik meg. _Kant_ a _Baumgarten_től
+ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos
+értelemben használta, úgy hogy az _esztétika_ szónak nála két teljesen
+különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az érzéki
+észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben a szépben
+való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.
+
+Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót _Herbart_
+(1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában érti rajta, tehát
+mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az erkölcsösről és a
+szépről való tanítást foglalja össze az esztétika neve alatt. A szó
+használatának ezek az ingadozásai azonban ma már megszüntek s esztétika
+alatt általában a szépnek és a művészetnek filozófiáját értjük.
+
+Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben keletkezett,
+tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán magára vonta a
+gondolkodók figyelmét. _Platon_ a szép fogalmát külön dialogusban
+(Hippias major) fejtegette és máskülönben is sokat tárgyalta a szép
+eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott a szeretettel. _Aristoteles_
+híres poetikájában kidolgozta a költészet elméletét s különösen a
+tragédiáét és _Horatius Aristoteles_ felhasználásával írta meg levelét a
+költészetről. Az újplatonikus _Plotinus_ két mélyen járó filozófiai
+értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly figyelmet
+érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához akadnak a scholasztikus
+filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század kapta meg az érzelmi
+élet dús fejlődésével a szépség-érzék tudományos felkutatását.
+
+Az angol _Shaftesbury_ (1671–1713) esztétikai morálfilozófiájával, a
+skót _Home_ (1696–1782) és _Burke_ (1728–1797) pszichológiai
+esztétikájukkal nagyon sokkal járultak hozzá a megfelelő lelki
+folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással voltak a német gondolkodókra
+és költőkre.
+
+Mikor aztán _Winckelmann_ az ókori művészeten igyekezett a szépségideált
+felkutatni, _Lessing_ a költészet feladatát megpróbálta elkülöníteni a
+képzőművészettől és _Herder_ a néplélek mélységében vélte feltalálhatni
+a költészet ősforrását, _Kant_ «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg
+az esztétika tudományos alapját.
+
+_Kant_ szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem ízlés-ítéleteinket
+vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos megállapítás, hogy a szépben
+való tetszés «érdek nélküli», vagyis hogy nem kíséri kivánság, még ma is
+tartalmat és irányt ad a filozófiai esztétikának.
+
+Erőteljesen továbbfejlesztette _Kant_ esztétikáját _Schiller_.
+Legkedvesebb gondolata, melyet már _Kanttal_ való ismeretsége előtt is
+kifejezett «Die Künstler» című tankölteményében, hogy a szépség-érzék
+egyedül az ember tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és
+erkölcsnek, valamint minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern
+fejlődési tannal szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a
+játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló
+levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és legtermékenyebb
+gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett. Csak a legújabb
+időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát méltatni és _Schiller_
+alapvetésén tovább építeni.
+
+_Hegel, Schelling_ és _Schopenhauer_ sokat foglalkoztak esztétikával és
+pedig oly értelemben, mint a szép és a művészet metafizikájával. _Hegel_
+számára a művészet a legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem
+objektiválódik, míg a vallás és a filozófia a magasabb fokokat
+képviselik. Ezek a fokok szerinte történetileg az ókorban, a középkorban
+és az újkorban egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség,
+különösen a művészi szép, _Hegel_ szerint az eszme átfénylése az anyagon
+és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. _Hegel_ szellemében
+készültek _Fr. Fischer_ és _Carriere_ esztétikái, melyek közül az első
+ma is ennek a disciplinának leginkább összefoglaló és legtartalmasabb
+tárgyalása. _Schelling_ számára az egész teremtés műalkotás és
+_Schopenhauer_ szerint a művészet az emberi szellem legmagasabb
+vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen le van győzve és
+a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint legmagasabb művészetet
+tekinti _Schopenhauer_ a zenét, amely a legmélyebb felvilágosításokat
+adja a számára hozzáférhetőről.
+
+Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló esztétikával
+_Herbart_ azt hiszi, hogy a szép lényege csak bizonyos formákban és
+viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint forma-tudományt a herbartiánus
+_Zimmermann_ fejtette ki, aki az esztétika első történetét is írta.
+
+Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ uton járnak, _G. Th.
+Fechner_ «Az esztétika előiskolája» című 1876-ban megjelent művében új
+utakat nyitott. Az előbbi _felülről való_ esztétika helyébe _alulról
+való_ esztétikát akar tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az
+esztétikai tetszés törvényeihez eljutni. _Fechner_ kiterjedt kísérletei
+és beható pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra
+és még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés _Fechner_
+megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ tényező között az
+esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki benyomások, mint egyszerű teli
+színek vagy színkombinációk, hangok, valamint bizonyos formák és alakok
+idéznek elő közvetlen vagy elemi tetszést. Ezzel szemben nagyobb
+festmények, szobrok és nevezetesen költemények csak az asszociativ módon
+fölkeltett képzetek és érzések által hatnak esztétikailag.
+
+_Fechner_ szellemében dolgoznak most buzgón tovább a művészi alkotás és
+az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán. Sokszor maguk a művészek
+hatnak itt előmozdítólag közre részint önvallomások, részint saját
+vizsgálataik útján. A szellemek folyamatban levő mozgalmában nehéz a
+megismerések biztos állagát megállapítani; de a modern esztétika
+irányait és tendenciáit legalább érintenünk kell.
+
+A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek jelentőségét
+általánosságban és a filozófia rendszerben való elhelyezését tárgyalja,
+még nincs annyira túlhaladva, mint a spekulativ pszichológia, a
+főérdeklődés azonban itt is a tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az
+empirikus esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy
+analitikaira oszlik.
+
+A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat a
+megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a
+művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan
+technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a
+fontossága is.
+
+A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat
+művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és technikai
+kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni, mielőtt a művészi
+feladat megkezdődnék. E technika nehézségét tekintve nagyon is könnyen
+előfordul, hogy a technikailag korrekt már művészi számba is megy. A
+technika tehát itt nagy fontosságú és könnyen túl is becsülik.
+
+A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást kiván, ennek
+dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan művészin és pontosabb
+megkülönböztetést teszünk a technikailag korrekt és a zeneileg
+jelentékeny között.
+
+A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet játszik.
+Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a drámai művészetben
+van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos ismeretének. Az ügyes
+technika maga itt sehol sem elegendő arra, hogy művészi sikert arasson,
+bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés színpadi ügyességgel használható
+színdarabot is lehet összehozni.
+
+A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében nagy, a
+költészetben csekélyebb fontosságú. Mindig megáll azonban az esztétikai
+kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez van köze, nem a műalkotás
+belsejéhez.
+
+A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben igyekszik
+belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek között egy
+műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a kulturális állapotban,
+a kor ízlés-irányában igyekszik minden oldalról feltárni. Ezen a módon
+oszlik az esztétika pszichológiára és történetre. Tényleg a
+pszichológiai és történeti módszernek az egyesítése vezet legbiztosabban
+egy műalkotás teljes megismeréséhez.
+
+E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára vonatkozólag
+újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel, amelyek a
+művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek egymástól. Az
+_idealizmus_ra és a vele ellentétes _realizmus_ra vagy _naturalizmus_ra
+gondolunk.
+
+Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a
+«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó
+emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb
+lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre
+jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden
+szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve kell
+lenni a művészi alakításból.
+
+Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg kell
+mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás legpontosabb és
+leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha aztán sok rútnak és
+visszataszítónak tünik fel, – ezzel a művész csak annál jobban meg akar
+ragadni és felrázni. A naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre,
+hanem erővel és ügyességgel is védte theóriáját.
+
+Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint csak
+akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát genetikus
+és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet eredeteiben és a
+létfentartásra való fontosságában igyekszünk megismerni. Egy ilyen
+esztétikának az alapvonásait vázoljuk itt.
+
+
+36. §. Genetikus és biológiai esztétika.
+
+_Kant_ megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a képzetet nem az
+ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és a gyönyör vagy kín
+érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet, mondja, nem megismerési
+ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az objektumon magán, hanem maga a
+szubjektum érzi benne magát, ahogy a képzet afficiálja.
+
+A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a
+kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes ép
+úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a megkívánó-képességre,
+holott a szépben való gyönyörködés érdeknélküli tetszés vagy, ahogy
+szintén lehetne mondani, tiszta érzés. _Kant_ vizsgálata által az
+esztétika átalakítását és pedig bensőbbé tételét hajtotta végre.
+Úgylátszik, végérvényesen bebizonyította, hogy az esztétika centrális
+problémája az kell hogy legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az
+esztétikai élvezés lényegébe.
+
+_Schiller_ hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint már
+említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a játék
+analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges erőknek
+foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet szükségletei
+ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az értelemben fogta fel
+a játékot _Herbert Spencer_, míg _Lazarus_, aki inkább a felnőttek
+játékait tartotta szeme előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a
+játékot. _Karl Groos_ ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek
+játékait pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az
+életre.
+
+A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag
+értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából a
+tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető
+célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg
+előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk végezni.
+Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a szorosan szemünk
+előtt tartott cél segít át a nehézségeken és elviselteti velünk a
+kellemetlenségeket, amelyek minden munkával össze vannak kötve. A játék
+ellenben főleg azért szerez nekünk örömöt, mert kellemesen foglalkoztat.
+A fizikai és pszichikai erők működéséből származó öröm a játékban csak
+egy speciális esetre egy általános biológiai-pszichológiai törvénynek,
+amely eddigelé még kevés figyelemre talált.
+
+Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai organizmusában
+az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben megkívánja a
+tevékenységet. Ez a tevékenység objektive nézve követelmény, azaz
+föltétele az emberi organizmus fentartásának és fejlődésének. Azért
+követelmény, mert olyan organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk
+a tevékenységre, az elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan
+tagok, amelyeket sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók
+megakadása hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan
+gyermekek, akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek,
+rendszerint elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása
+nem ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a
+szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,
+reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett
+szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek nevezünk.
+Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó akadályoztatása kínnal,
+ennek minden erőteljes gyakorlása gyönyörrel van összekötve. A játékban
+talált öröm aztán nem más, mint a funkciós szükségletek kielégüléséből
+származó gyönyörérzés.
+
+Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai élvezést mint
+a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis mint azt az örömöt,
+amely különböző pszichikai funkciók működtetéséből ered. Ezért ez a
+gyönyör, ahogy _Kant_ oly rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte
+meg, befolyás nélkül marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból
+oly közel rokon az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli
+rokonságot azonban semmikép sem szabad azonosságnak tekinteni. A
+funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az
+esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés
+magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut kapcsolatba,
+melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak tevékenységre.
+
+Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de bizonyos
+körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi esztétikai
+érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább szín-kombinációk
+is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például a szivárvány vagy a
+csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést keltenek. Még gazdagabbak és
+többfélék azok az esztétikai érzések, melyeket geometriai diszítmények
+vagy alakok keltenek. A látás funkciójának gyakorlása ezekben az
+esetekben különösen gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban
+keressük, hanem az objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra
+alkalmat ad és ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai
+ítéletek forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig
+gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt funkciós
+gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig csak
+közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja az
+eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második szemléletkor
+szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és óránkint körülöttünk
+van. Az objektum nem változott, de funkciós gyönyörünk eltompult.
+
+A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű hangok, különösen azonban
+a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai váltják ki az elemi
+esztetikai hatásokat. A melódiákban és szimfóniai zeneművekben való
+gyönyörködés ellenben magasabb és többféle funkciós szükségletek
+kielégítésén alapszik. Ritmikus hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok
+eszközlésére ösztönöznek és itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör
+hozza létre az esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez
+tapintási észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben
+siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak
+tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett
+tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.
+
+Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az észrevételek
+által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós szükségérzetünk kellemes és
+kellően intenzív módon elégíttetik ki.
+
+Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban az
+esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket, hanem
+képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen foglalkoztatják. A
+festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek alakjait megérteni és
+magyarázni képesek vagyunk, erősebb és tartósabb élvezetet nyújt. Mennél
+nagyobb mértékben izgatják az ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és
+képzelő tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál
+intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál
+nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését
+intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló módon
+éljük át a költészet műveiben. A költő szavai mint érzéki észrevételek
+jóformán semmit sem jelentenek és csak azok által a képzetek, gondolatok
+és érzések által hatnak, melyeket bennünk felkeltenek. Ha most már
+sikerül nekünk könnyen követni a költőt, ha megértjük, mit gondol, ha
+fantáziánkat felszitja, akkor már ez maga elegendő, hogy magas
+esztétikai gyönyört szerezzen.
+
+  «Es lockt uns nach und nach, wir hören zu,
+  Wir hören und wir glauben zu verstehn,
+  Was wir verstehn, das können wir nicht tadeln,
+  Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.
+
+_Schiller_ filozófiai lírája, _Goethe_ Faustjának nehéz helyei csak
+akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő gondolatát felfogni,
+magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni. A míg ez nincs meg,
+intellektuális funkciós szükségérzetünk akadályozott marad és az
+esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az akadályoztatást éljük át gyakran
+modern művészek festményeinél, ha semmikép sem sikerül a színek és
+alakok tengerében a kompozició tervét felfedezni és az egésznek értelmét
+kibetűzni. Szenzuális funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások
+gyakran nagy mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós
+gyönyörnek ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az
+utólagos esztétikai hatást.
+
+Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más technikai
+mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat. Matematikai
+feladatok elegáns megfejtései is, ahogy _Sophie Germain_, a francia
+matematikusnő nagyon szépen kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek.
+Mindkét esetben lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik
+az esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma a
+pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus
+érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen
+foglalkoztatja, az érdekel minket, azt _érdekesnek_ találjuk.
+
+Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai ítéletet
+mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és «érdekes»
+között. Az esztétikailag _értékes_ fogalma kibővült és nem csupán a
+szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában, hanem az érdekeset
+is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós gyönyörünket kielégíti.
+
+Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör azonban
+még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos értelemben külső
+műveit ismertette meg velünk. A művészi és természeti szépben talált
+gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor hatolunk be, ha arra gondolunk,
+hogy az érzés is alapfunkciója a tudatnak, amely tevékenységet kíván.
+Tényleg szükségét érezzük a kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a
+kielégítése gyakran a legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a
+szükségletet emócionális funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés
+angol nevéről (emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,
+megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére ettől
+hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon jótékonyat
+érzi. A római városi csőcselék tudvalevőleg kenyeret és cirkuszt
+követelt a császártól (panem et circenses). A kenyeret éhsége és a
+játékokat emocionális funkciós szükséglete számára. A mélyértelmű mese
+Jancsiról, aki félni akart tanulni, világosan mutatja, hogy már a
+tudomány-előtti pszichológia is ráfigyelt ennek a szükségletnek
+tényleges meglétére.
+
+Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális természeténél
+fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint a szenzuális és
+intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban kiterjed, sokkal mélyebbre
+hatol és ennélfogva gyakran olyan hatásokat vált ki, amelyek az egész
+szervezetet megrázkódtatják és időnkint tartósan elváltoztatják. Itt
+kell keresni a forrását azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket
+szenvedélyeknek nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán
+nagyot is hoznak létre.
+
+Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az _kellemesnek_ és
+_tetszetősnek_ tűnik fel előttünk, ami az észt kellemesen
+foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak a folyamatoknak és
+foglalkozásoknak számára azonban, melyeket emociónális funkciós gyönyör
+kísér, a nyelv a _varázs_ és _varázslatos_ szavakat alkotta. Nagy
+hazárdjáték és veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal
+bírnak, mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört
+idéz elő.
+
+Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a leggazdagabb és
+legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk ezt egyelőre egy
+példán megmagyarázni és _Schiller_ _A búvár_ című ismert költeményét
+választjuk ki erre. Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja
+képzeletünket és gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális
+funkciós gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A
+mélyebb és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk
+a merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden
+aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen
+feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység
+szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán, aki
+másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a királyleány és
+felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk hatva, mikor a végét
+olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már». Az érzések lefolyása,
+melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő valóságra való minden
+tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az olyan tisztán emberi érzések
+átélése, melyek a mindennapi életben csak ritkán jutnak tevékenységhez,
+mindez gazdag és intenziv funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális
+funkciós gyönyörben áll a valódi esztetikai élvezet.
+
+Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,
+Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a
+világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben alkalmasak
+arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban az emócionális
+funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális is módosítólag és
+fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a lényeges mégis mindig az
+alakok iránti belső részvét marad, az az élmény, melyet egy modern
+esztétikus _(Theodor Lipps)_ nagyon találóan _beleérzés_-nek
+(Einfühlung) nevez.
+
+Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális funkciós
+gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt alakok
+arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen magyaráznunk és
+«beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás könnyen érthetősége
+nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg túlságosan komplikált,
+eszmekörünktől távoleső motivumok nem engedik kifejlődni az emócionális
+funkciós gyönyört.
+
+A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül elismerten a
+_zene_ idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az érzést a hangok érzéki
+észrevevése közvetlenül, az intellektus közreműködése nélkül ingerli
+fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal igazabban és bensőbben jut
+tudatra az úgynevezett «abszolut», szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan
+személyekre ellenben, akik kevésbbé muzsikális hajlandóságuak,
+könnyebben hatnak az olyan dalok, melyeknek szövegét megértik. A
+jelenkori zenedrámában, ahogy _Wagner Richárd_ kifejlesztette, a
+funkciós gyönyör mindahárom neme, a szenzuális, az intellektuális és az
+emócionális hatalmasan ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet
+különösen erős és tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a
+műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül azonnal
+vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal. Ez azután
+akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez akadályává lesz
+az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha azonban ismételt
+meghallgatás útján a felfogás nehézségein túljutottunk, akkor az
+összhatás annál erősebb: a motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága
+miatt csaknem egyáltalán nem tompul el.
+
+Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek és
+ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása azonban
+más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a természeti tárgy, mely
+az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti bennünk, előttünk áll. Megvan a
+valóságban, észrevesszük érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét,
+forrását, megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum
+által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy tekintjük,
+mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását és így funkciós
+gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem szükséges az ilyen
+ítéletek megmagyarázására _Kant_-tal egy külön lelki képességet, egy
+«esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A fundamentális appercepció teljesen
+elegendő arra, hogy ilyen ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az
+esztétikai élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,
+hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem kivánónak és
+akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak természetes, hogy az
+öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk kívül keressük és akkor ott
+is találjuk, ahol valóban van, a műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat,
+amely az esztétikai funkciós gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett
+funkciós gyönyör minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek,
+érdekesnek vagy bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum azonban,
+amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk, a _szépség_.
+Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent, ami alkalmas arra, hogy
+esztétikai funkciós gyönyörünket kiváltsa.
+
+Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik, hogy az
+esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A funkciós
+gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes egyéneknél nagyon
+különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát érthető, hogy egy és
+ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében a funkciós gyönyörnek
+ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és ugyanaz az ember is nem
+minden időben egyformán fogékony az esztétikai hatásokra, épen mert a
+funkciós szükségletek nem mindig ugyanazok. Mindazáltal vannak
+műalkotások, melyeket évszázadokon át, sőt évezredeken át a
+legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek meg. _Sophokles_ Ödipus
+királyát, amely 2300 év előtt Athénben és Görögország más városaiban
+eredeti nyelvén erős hatást tett, napjainkban fordításban játszották
+olyan közönség előtt, melynek kulturállapota bizonyára nagyon különbözik
+az athéni ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az
+emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a drámában
+objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai funkciós
+gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az ógörög építészet és
+szobrászat nem egy művéről, valamint a régi olasz vagy németalföldi
+festőiskola sok művéről. Az ilyen műalkotásoknál szabad objektív
+szépségről beszélni, amennyiben ezen a műalkotásban magában bennerejlő
+tulajdonságokat értjük, amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél
+funkciós gyönyört váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni
+bizonyára hálás és semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az
+objektív szépség azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut
+szépséggel. Ilyenről beszélni a szépségfogalom teljesen relatív
+jelleménél fogva tökéletesen értelmetlen dolog.
+
+A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás mellett még
+egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes meggyőződésből,
+mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor az alatt nemcsak azt
+értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy iránt, amelyet ebben a
+szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála egy nemét érezzük az
+élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás egy nemét, amelyet, ha
+magasabb fokot ér el, szeretetnek is nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy
+művész-alkotta alakot hord szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti
+őket, mint becses tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás
+ellen megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a
+szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai hatást és
+itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami által az
+esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.
+
+A _szeretet_ és _szépség_ kapcsolatát már rég felismerték és gyakran
+kimondották. A viszony közönséges felfogása azonban többnyire az, hogy
+az (objektív létező) szépség tekintetik oknak, a szeretet pedig
+hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb vizsgálatra nem bizonyúl
+teljesen találónak. A nő szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely
+szerelmet tud kelteni és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran
+keltett a férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek
+és dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk a
+vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva lényegesen
+megszépültnek tünnek fel előttünk. _A szépség nem csupán oka, sőt talán
+gyakrabban következése a szeretetnek._ Bensőnkből sugárzik ki a szépség
+a szeretett tárgyakra és mindig új varázszsal veszi körül.
+
+A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját
+tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett
+gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi
+oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös
+varázszsal van ránk. _Schopenhauer_ rajongása az inhiai Upanishádok
+egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet _Anquetil du Perron_ egy
+perzsa fordítás után készített, sajátságos példája a szeretet e
+megszépítő erejének. Állításunk helyességének legnyilvánvalóbb
+bizonyítékát azonban a természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a
+kedves nyári tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen
+lehetett a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak
+partján. Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember
+csak akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen
+menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta szépnek
+a természetet, mikor megtanulta szeretni.
+
+Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle funkciós gyönyört vált ki
+bennünk, hogy az alakokat, melyeket elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy
+megszeretjük őket, akkor ebből a szeretetből egy új, különleges, meleg
+szépség sugárzik vissza a műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből
+született, ez az, amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető
+szépségnek nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek
+találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket és
+megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk legmélyébe
+hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember egyéniségére, mint a
+műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben szépnek talál.
+
+Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden kifejezve
+funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj mindegyike magában is
+képes arra, hogy esztétikai élvezetet nyújtson. Gazdagabb és
+változatosabb, intenzivebb és megragadóbb lesz azonban az élvezet, ha a
+szenzuális, intellektuális és emócionális funkciós gyönyör egyesülnek
+egymással. Ezeknek kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A
+szobrászat és a festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján
+keltik fel érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel
+kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint
+belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A zenénél a
+szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási) érzetek
+segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba. Ez az érzelmi
+hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a centrális része az
+esztétikai élvezésnek. Ahol az emócionális funkciós gyönyör nem
+következik be, ott az esztétikai élvezet a felszínen marad és nélkülözi
+a belső melegséget. Ahol azonban az emócionális funkciós gyönyör
+kiváltódik, ott előállhat belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése,
+amelyből új, érzéstől meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.
+
+Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós gyönyör más
+fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy képes ilyen a
+legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos ismertető jel, mely
+által az esztétikai élvezés különbözik a játéktól. Minden esztétikai
+élvezés, mint már említettük, esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az
+ítéleteket az élvezők mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve
+érvényesek. Ami nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom
+ítéletemben, hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az
+erőközpont, amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon
+való tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az
+objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal tévedés
+volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók küszöbölni az
+objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós gyönyör csak akkor áll
+be, ha valamely objektum kiváltja. Már most vannak, amint láttuk,
+műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző időkben esztétikai
+funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a műtárgyaknak e szerint
+objektíve meghatározható tulajdonságokkal kell bírniok, melyekből az
+esztétikai hatások keletkeznek. Az esztétikának mint tudománynak ezek
+után az a feladata, hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az
+objektív föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban
+a kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó
+művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által
+remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.
+
+Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely abban áll,
+hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel normákhoz és
+szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a dolgot, mert a
+művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve csak keveset lehet
+általánosságban megállapítani. A főfeladat itt az egyes művészetek
+technikájára szorítkozik.
+
+A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben
+bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén rokon
+a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban, tehát a
+funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer a kultúra
+annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet szükségérzete sok
+embernél van meg, akkor már a művészt nem elégítheti ki és nem is
+szabad, hogy kielégítse a saját alkotó ösztönében való merőben
+individuális, csak rája nézve létező öröm. Arra van hivatva, hogy
+másoknak örömet szerezzen és ezzel megszaporítsa az emberiség
+boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem merő játék, sőt komoly szociális
+munkává lesz, mely a kultúra fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.
+
+Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon átadja
+magát alkotó ösztönének. Tanulnia kell. A művészet hosszú művészi
+gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell elsajátítania.
+Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy tanulmányozza
+szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az eszközöket, melyek
+által tapasztalat szerint sikerül funkciós gyönyört idézni elő az
+élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség, melynek az ő művei szánva
+vannak.
+
+Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez hozzátartozik annak
+a közönségnek az ismerete, amelynek szánva voltak, a művész munkája
+művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért manap az elmúlt időszakok költőit
+korukból kiindulólag igyekeznek megérteni és így fejlődött ki egy
+históriai esztétika, amely sok felvilágosítást hozott, nem egy
+félreértést eloszlatott és sokkal hozzájárult a művészek és költők
+bensőbb ismeretéhez. Időnkint azonban a történelmi szemponthoz való
+túlságos egyoldalú ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő
+általános emberire, örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem
+csupán saját népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi
+művéről, a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az
+örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a
+pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).
+
+Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk, hanem
+ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon alakok
+iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint az előbb
+megjegyeztük, eleven, melegérzésű és benső szépség árad vissza
+műalkotására s ezt előidézni a művész végső és legmagasabb célja.
+
+A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön
+tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális
+munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.
+Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a
+szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor műve
+legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel. _Homérosz_
+szeretetet kér Achilles és Odysseus számára, _Raffael_ az isteni Madonna
+számára, _Shakespeare_ nemcsak a filozofáló dán királyfi és a
+boldogtalan Lear király számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke
+számára is, akit az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.
+
+Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört kiváltani
+és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a teremtő
+leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet lelkét. Az élőt
+elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden művésszel. Bennünk azonban
+az kelt életet, az indít minket megfelelő reakciókra, ami eleven az
+emberekben és környezetünk dolgaiban, ami eleven a jelen és mult
+folyamataiban. Ez az eleven nem egyéb, mint ami karakterisztikus a
+dolgokon, az, ami azzá teszi őket, amik és amit ránk nézve jelentenek,
+ez pedig az, ami bennük _tipikus_. A tipikus képzet közvetlenül az
+életszükségletből keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag
+jelentékeny, arra kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk
+és így foglalódik össze, ami számos egynemű dologban tipikus, egy
+egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint
+igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben, mint
+minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az egyéniben
+a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk nézve mindig
+típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek benyomását keltik.
+Gretchen alakja Goethe Faustjában oly szemléletesen és egyénileg van
+ábrázolva, hogy meg tudnók írni az élettörténetét. Mindazáltal
+képzeletünkben úgy él, mint típusa annak a lánynak, aki szerelmesen
+odaadja magát és elhagyják. Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot
+és csak az apa marad meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint
+Cordélia hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy
+darab Lear királyból, ezért _Shakespeare_ költeménye sohasem veszti el
+hathatósságát.
+
+Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez, ezt
+legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a valóságban csak
+egyetlen egyszer előforduló objektum, egy történelmi személyiség, egy
+bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a művész környezetéből. Az
+egyéninek ábrázolásában is, hogy esztétikailag hathasson, a tipikust, a
+karakterisztikust, az igazán elevent kell a művésznek kikeresnie, az
+egyes tárgyon is ezt kell kifejeznie.
+
+A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a művészetet
+sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési tevékenységünkkel és a
+tudománnyal.
+
+A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, a megismerés fejlődésében
+előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a művészet lényege szerint
+alkalmas tipikus képzetek keltésére, melyek teljes eleven szemléletesség
+mellett a reprezentatívnak, az általánosnak a jellemét is magukon
+viselik, ezért a művészi ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy
+tudományos megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes
+képekben ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt
+átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor
+gyakran az _eszme_ sokértelmű nevével jelölünk. A platói eszmék nem
+egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális gondolkodó művészi
+szelleme szemléletes képzetekké testesített meg. Épen ezért hihetett
+_Plato_ e művészi gondolat-alakulatok önálló létezésében s ezért
+emelhette őket a dolgok hathatós ősképeivé. _Hegel_ gondolata is, hogy a
+szép úgy határozódik meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép
+mint az eszme hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben
+minden művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és
+legvilágosabban azonban alighanem _Schiller_ fogta fel a tudománynak és
+művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát, ha gondolata, hogy a
+szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét, nem tartható is fenn. A
+művészi képzelet gyakran előresejtve jár a tudomány előtt és útat tár
+neki:
+
+  Eh’ vor des Denkers Geist der kühne
+  Begriff des ew’gen Raumes stand,
+  Wer sah hinauf zur Sternenbühne,
+  Der ihn nicht ahnend schon empfand?
+
+Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással és
+szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a történés
+törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a gondolkodó művét
+megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a tudomány száraz
+formulákban és holt fogalmakban hirdet tanítványainak, azt a művészetnek
+kell képeivel megelevenítenie, hogy minden ember konkrét
+szemléletességgel láthassa maga előtt az elvont igazságot és fölvehesse
+szívébe.
+
+Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől fogva a
+vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban és az
+újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította szeretet-szerző
+erejét. _Phidias_ Zeüsz-e, _Michel-Angelo_ Mózese, a sok felséges dóm,
+_Raffael_ Madonnái és _Lionardo_ Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és
+legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De azáltal
+is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt bennünk,
+fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza áhitatra és belső
+jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a vallási kultuszban
+különösen a zene oly nagy szerepet.
+
+Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a művészet
+és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség között.
+
+Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint mindjárt látni
+fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre sem úgy, hogy a
+művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt szépnek, a bűnt rútnak
+ábrázolja. Az elevent és életteljeset a természetben és az emberi
+világban igyekszik a művész megragadni és ábrázolni és ahol sikerül neki
+a teljes emberéletet megragadni, ott lesz a műve ránk nézve érdekes.
+Nyers erőt, féktelen szenvedélyt, sőt hitvány haszonlesést is állíthat
+elénk a nagy művész úgy, hogy előadása a legélénkebb funkciós gyönyört
+kelti bennünk. Sohasem kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli
+meg alakjait a szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt,
+akkor ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.
+_Shakespeare_ III. Richárdja és még inkább Falstaffja nyilvánvaló
+bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés független az erkölcsi
+érték-ítéletektől. _Aristoteles_ hamisan értelmezett tanítása a tragikai
+vétekről elég sokáig tévesztett meg a tragikai tárgyakban talált gyönyör
+valódi alapját illetőleg. A művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal,
+hogy valamiféle formában morált prédikál.
+
+Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs között. Az
+esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és amikor a művész
+alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre eltávolít minket a
+mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól, legalább rövid időre önmagunk
+fölébe emel. Amíg a művész varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta
+emberi az úr. Semmi kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben,
+fölemelkedünk és a belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a
+szabadító és tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból
+kiárad, lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van
+alkalmunk műalkotásokban gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni más
+szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket keltik fel.
+Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott művészi nevelése
+nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi fejlődésére is. Amidőn
+gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy műalkotásokban gyönyörködjenek,
+nemcsak a tiszta öröm gazdag forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk
+őket rontó élvezetektől. «Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon
+találóan _Szent Ágoston_. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket.
+A művészet olyan örömöket találtat az emberrel,
+
+  Die reine Gier nicht in sein Leben reisst,
+  Die im Genusse nicht verscheiden.
+
+Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem azáltal,
+hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi iránt
+fölemeli.
+
+Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg. Az érzés
+azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert ezek befolyás
+nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának dolga most már
+megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek az ember lelki
+életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell azonban a tárgyakkal
+is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta érzést kiváltsák.
+Genetikus és biológiai szemléletünk azonban megmutatta, hogyan fejlődik
+ki a funkciós szükségérzetből az esztétikai élvezés mint funkciós
+gyönyör. Ebből a funkciós gyönyörből keletkezik aztán a benső szeretet a
+művész alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós
+gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek az
+érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy objektívet is
+tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az esztétikának. E
+szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált fővonalaiban a művész
+alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a tudományos esztétika céljai és
+egyúttal az útak is, amelyeken remélhetjük, hogy serény munkával
+eljutunk az érzés filozófiájához, amely nemcsak az esztétikailag érző
+szubjektumnak, hanem az esztétikailag ható objektumnak is megmutatja
+helyét és fontosságát az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az
+ember csak egy parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a
+törekvés, hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és
+szeresse.
+
+
+
+
+HATODIK FEJEZET.  Etika és szociológia.
+
+
+37. §. Az etika tárgya és feladata.
+
+Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések, amennyiben
+erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a megítélésnek azonban nem
+a cselekvés külső befolyása a tárgya, hanem az ennek alapjául szolgáló
+motivumok, az eközben napfényre kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint
+az etikát az akarás filozófiájának is nevezhetnők.
+
+Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a pszichológiai
+törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját és mások
+cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy megrójuk. A
+morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen megítélése volna
+tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos etikának. Ez a feladat
+egyfelől pszichológiai, másfelől történeti természetű. Annak pontos
+pszichológiai elemzése által, ami bennünk végbemegy, mikor a magunk vagy
+mások cselekvéseit morálisan megítéljük, kellene egy erkölcstan
+pszichológiai alapját megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a
+pszichológia általános feladatául megjelöltük, nemcsak analitikailag,
+hanem genetikailag és biológiailag is kellene keresztülvinni. Fel
+kellene mutatni a morális megítélést s az ennek alapjául szolgáló
+erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok fontosságát az egyén és a
+faj fentartására.
+
+Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy tünjék, hogy
+ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző népeknél
+különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran épen azt
+becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy nevezetesen a morális
+kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly rendkívül jelentékenyek,
+tehát a tudománynak az a rendkívül terhes és hosszadalmas feladat jut,
+hogy a morális megítélést a legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva
+történetileg nyomozza, hogy esetleg megismerhesse fejlődésének
+törvényeit.
+
+Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe még alig
+fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny, nagyon érdemes és
+biztos sikert igérő tudományos munkának, amely főkép monografiai
+vizsgálatokra bő anyagot nyújt.
+
+Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén össze van
+gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre való kilátással az
+etika további feladatát megoldani, amelyet legtöbbnyire a
+legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis normákat is kell
+felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek alapelvekké kell
+válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük s melyek nevezetesen
+a kötelességek összeütközésének gyakori eseteiben elhatározásunkat
+eldönthessék. Különösen azonban az ifjúság nevelésére lennének irányadók
+ezek a normák. Itt sokkal könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és
+hozzájárulhatnak az erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a
+normatív feladata sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben
+dolgoztatott fel, mint az elméleti, történeti.
+
+Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is neveznek,
+eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy kikutassa az
+erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel az erkölcsi
+cselekvésre.
+
+
+38. §. Az etika fejlődése.
+
+Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a természetről
+és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika is később fejlődött
+ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és életszabályok akadnak ugyan
+már nagyon korán a költőknél és közmondásokká sűrüsödnek össze, de
+ezekben még csak az erkölcsi öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig
+az erről való rendszeres elmélkedés.
+
+Az altruisztikus _Demokritos_-ról nagyszámú etikai szentencia maradt
+fenn, ezek azonban részint kétséges hitelességüek, részint nincs bennük
+egységes összefüggés. Biztos az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben
+sokat foglalkoztak etikai kérdések megvitatásával és különösen hogy
+kétségbe vonták a hagyományos normák érvényességét.
+
+Ebből a körből került ki _Sokrates_ (469–399), a tudományos etika
+megalapítója. _Sokrates_, mint _Cicero_ mondja róla, a filozófiát
+lehozta az égből a földre és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben
+látja a filozófia egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege
+szerinte a helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás
+megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az nem
+jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást a jó, a
+szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével érhetni el. Az
+ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot nyujt a gondolkozónak
+és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a hagyománytól és a
+közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez _Sokrates_ rendíthetetlenül
+ragaszkodott és vértanúhalált halt érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert,
+hogy hatása még ma is él.
+
+_Antisthenes, Sokrates_ tanítványa, az úgynevezett cinikus iskola
+megalapítója, melynek legismertebb híve _Diogenes_, az erkölcsi
+függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus iskolából
+kiindult _sztoikusok_ megint az észnek az affektusok feletti uralmában
+keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a sztoikusok tanítása
+szerint örömmel aláveti magát a természet folyásának, amelyen különben
+sem változtathatna s ezáltal az örömteljes alávetés által különbözik az
+oktalantól, aki hasztalan rugaszkodik a természet ellen és ebben
+elveszti lelki nyugalmát. A sztoikus etika erősen hatott a
+kereszténységre és így tovább plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.
+
+_Sokrates_ egy másik tanítványa, _Aristippos_, megint a sokratesi
+függetlenséget a derült lelki hangulatban találja, amely nem engedi
+magát sem a szenvedélyektől, sem a sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez
+az _Epikuros_ által továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban
+számos hívet szerzett magának.
+
+_Sokrates_ az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy fontosságát az erkölcsi
+cselekvésre nézve egyoldalúlag túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot
+_Aristoteles_ észrevette és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi
+cselekvésre nézve az _akaraterő_ és a megszokás époly fontosak. Szerinte
+az erény megszokás által nyert _akarat-irány_. _Aristoteles_ továbbá
+kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a boldogság nem a
+passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti tevékenységében áll.
+
+_Sokrates_ legnagyobb tanítványa, _Platon_ kísérelte meg először az
+etika metafizikai megalapozását. A _jó eszméje_, melyet _Platon_
+alkalmilag azonosít az istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja
+neki reális valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói
+etikában az a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény
+kvinteszenciája, csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben
+az értelemben kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális
+jellemét és olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is
+megvan az aktuális fontossága.
+
+Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek tekintett
+előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni boldogság
+(eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az állásponton a javak
+tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja a boldogságra való
+eszközöket, _eudaimonizmusnak_ nevezzük.
+
+A _kereszténység_ mindenekelőtt szélesebb körben tette hathatóssá az
+ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez az etikája az
+isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető kötelességén nyugszik.
+Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen engedelmességet kíván isten
+parancsai iránt és föltétlen megadást akaratába. Az emberszeretet
+igazságosságot, jóakaratot, jóságot és tevékenysegítséget kíván az
+embertárs iránt, az ellenség iránt is. A kereszténység a szeretet
+kötelességét még erősebben hangsúlyozza és kiterjeszti az egész
+emberiségre. Minden ember isten gyermeke s ezért valamennyien testvérek.
+A szeretet kötelességének ezen kiterjesztése által minden emberre a
+kereszténység áttöri a zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a
+világ-testvériség nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy
+valóban humánus, minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség
+gondolatát.
+
+Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök orfikus
+titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve) előkészített
+hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi zsidóságban csak
+gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első századokbeli keresztények
+számára csak előkészület a halál utáni igazi életre, mikor a lélek,
+megszabadulva a test salakjától, istenhez járul. A túlvilági életbe
+vetett remény különösen a római birodalomban a szegényeinek és
+nyomorúltjainak volt szívesen látott vigasztalása s ezek között az új
+tanítás hihetetlen gyorsasággal terjedt el. Krisztusnak magának szemében
+ez a gondolat egyáltalán nem volt a világtól való meneküléssel és
+aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy
+becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő szemében
+különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza magát. Az ő
+beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet lehelnek. Csak később
+alakult ki erősebben a minden földi ember bűnösségéről való gondolat s
+ezt bőjtöléssel és önkínzással igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban
+a túlvilági életbe vetett remény nagy mértékben fokozta az ember
+áldozatra való képességét és az önlegyőzés kötelessége az aszkézis
+értékelése által sokkal nyilvánvalóbban jutott öntudatra.
+
+Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és
+_Augustinus_ által kifejtett tanítás a kegyelemről más értelemben
+hatott. Míg az ember teljesen képtelennek nyilváníttatott arra, hogy
+saját erejéből megszerezze a megváltást, az egyház hatalma, mint a
+kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan mérhetetlenné vált. A
+keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a külsőleges ceremóniák
+teljesítése által, mint belső erkölcsi megtisztulás által gondoskodni
+lelki üdvéről.
+
+Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört
+magának. A középkorban _Abälard_ próbálta egy a vallásos dogmától
+független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi a boldogság
+forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit által. A későbbi
+protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették ugyan a kegyelem egy
+nemére, de a szellemek mozgalma, amely az erkölcsit nem az emberen
+kívül, hanem belsejében kereste és függetlenül a hagyománytól az emberi
+észre akarta alapítani, már nem volt feltartóztatható.
+
+Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók mozdították
+előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által az erkölcsinek
+természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A tizenhetedik
+században _Locke_, _Hobbes_ és _Shaftesbury_, a tizennyolcadikban a skót
+_Hutcheson_, _Hume_ és _Smith_ e tekintetben rendkívül gyümölcsöző
+munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen beható
+analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az erkölcsiség
+eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét, vagyis
+vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az erkölcsi
+normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való függetlenségüket
+többnyire energikusan védték.
+
+Franciaországban a tizenhetedik században _Descartes_ követői vagyis a
+Cartesianusok, elsősorban _Malebranche_, próbálták az erkölcsi
+metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik századi felvilágosulás
+filozófiája, az angol gondolkodókra, különösen _Lockera_ támaszkodva, az
+erkölcsi törvényeknek tapasztalati, a materialisztikus filozófiának
+megfelelő alapvetését kísérelte meg, amely a törvényeket az ember
+egoisztikus ösztöneiből igyekezett levezetni.
+
+_Spinoza_, _Leibniz_ és _Wolff_ szintén az etika metafizikai
+levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az erkölcsinek empirikus
+megismerése számára is sok értékeset nyertek.
+
+Új irányt nyitott _Kant_, aki a praktikus ész kritikájában (1788) az
+erkölcsit hasonló módon igyekezett levezetni, a hogy előbb az
+ismeretelméletre vonatkozólag az ész és az érzékiség alapformáival
+megkísérelte. Egy minden tapasztalattól függetlenül érvényes, velünk
+született erkölcsi törvényt hordozunk magunkban, ezt tanította _Kant_.
+Ezt az erkölcsi törvényt, a mely csak általános, formai természetű
+lehet, nevezi _Kant_ a kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja
+nekünk, hogy úgy cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk
+által általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor
+cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát ennek a
+törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad, logikai
+szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem kötelességből
+cselekszünk.
+
+A hajlam és kötelesség ellentéte _Kant_ óta mértékadó lett az erkölcsi
+megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev elválasztása daczára,
+a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül sem elméletileg, sem
+gyakorlatilag, _Kant_ etikájában mindig megmarad a fenséges nagyság egy
+vonása.
+
+Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól mentes
+érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi törvényre
+van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe _Fichte_nél, a ki saját
+lelkiismeretében találja meg a jó és rossz fölötti abszolut,
+csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az észlény tulajdonképeni feladata és
+ez a feladat abban áll, hogy szabaddá és függetlenné tegye magát
+mindattól, a mi maga nem ész.
+
+Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó alapvetésével
+szemben _Hegel_ úgy fogja fel az erkölcsiséget, mint az objektív szellem
+tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret az ő ítélete szerint tévedhet a
+jóról és rosszról való ítéletében. E fölött áll a családban,
+társadalomban és államban megvalósúlt erkölcsiség, a mely mint reális
+hatalom autoritatív módon köti az egyest. De az erkölcsiség mint az
+objektiv szellem megjelenési formája sem valami nyugvó, megmaradó.
+Minden államnak csak korlátolt része van az erkölcsi szabadság
+eszméjének objektív megvalósításában.
+
+Ha _Hegel_-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük metafizikai
+burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek belőlük életbe; az
+etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis szociális karaktere,
+autoritatív megvalósításuk az államban és az állandó fejlődés gondolata.
+A modern ethika mindezeket a gondolatokat újra fölvette, a nélkül
+azonban, hogy mindig tudatában lett volna _Hegel_-lel való
+összefüggésének.
+
+Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel a
+pozitív törvényhozásra alapította meg _Bentham_ Jeremiás Angolországban
+az úgynevezett _utilitarizmust_, melyet alább behatóbban fogunk
+méltatni.
+
+Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai megoldási
+kísérleteit, a hogy _Beneké_-nél, _Herbart_-nál és _Schopenhauer_-nél
+találhatók és az evolucionista etika felé fordulunk, vagyis a gondolatok
+azon iránya felé, a mely _Darwin_ fejlődési elméletének befolyása alatt
+áll.
+
+_Spencer_ és _Darwin_ szerint csaknem lehetetlen a szellemi élet egy
+darabját máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni.
+Ezt az elvet először _Carneri_ alkalmazta az etikára és _Herbert Spencer
+Principles of Morality_ című művében behatólag vitte keresztül. Az etika
+minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll vagy legalább
+is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi cselekvést mint az
+élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén és a faj fentartásának
+egy föltételét megérteni.
+
+Ez irány kinövésének lehet tekinteni _Nietzschét_, a ki a hellén
+életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az ember egy
+magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés kívánatos
+czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás megvetésreméltó
+rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan kifejtését mint
+úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy a gyönge mennél
+előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen erőik kíméletlen
+kifejtésére. _Nietzsche_ ragyogó nyelvével, pszichológiai
+mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus ösztönöknek és a fiatalos
+önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre tett szert.
+
+
+39. §. Az akaratszabadság problémája.
+
+Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul ki, az
+akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika elkerülhetetlen
+elő-kérdése.
+
+Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk szabad és
+egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az akaratra ható
+motivumok közt mi, azaz akaratunk, egész önállóan és függetlenül
+választunk. Az akaratot nem határozzák meg vagy determinálják okok,
+hanem ő maga az egyedüli oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt
+nevezzük _indeterminizmus_-nak.
+
+Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az egész
+történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a kauzalitás
+törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek teljesen benne az
+előző eseményekben, ránk nézve egyenesen elképzelhetetlen. Az oknélküli
+történés fölvétele ellentmond a tudományos kutatás minden elvének.
+Akarati cselekvéseink organizációnk termékei, mely a származás, nevelés,
+hagyomány és sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút
+intelligencia, amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban
+képes volna áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan
+és biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre
+megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve _determinizmus_.
+
+Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy minden
+elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is tehetnénk, az
+elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk volna. Az
+indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai momentumot is,
+hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek cselekvéseinkért, ha ezek
+szabad elhatározásunk eredményei.
+
+A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére támaszkodik,
+testi és szellemi organizációnk összefüggésére és végül az emberi
+cselekvéseknek a statisztika által legalább bizonyos mértékben
+bebizonyított szabályszerűségére, ha az egyének elegendő nagy száma
+vétetik tekintetbe.
+
+A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket foglalkoztatta és
+foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a «szabad» szónak értelmét
+pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó metafizikai értelmében annyit
+tesz, mint «a kauzalitás törvényén kívül álló», – «szabad» a
+pszichológia értelmében ellenben annyit tesz, mint «a külső vagy belső
+kényszer érzésétől mentes».
+
+Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati cselekvés,
+amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint az összes
+tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál biztosabb
+ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a szabadság ismertető
+jele pszichológiai értelemben. Ez még világosabbá lesz a következő
+megfontolás által:
+
+Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint pszichikai
+élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már minden akarati
+cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az eredménye,
+személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol ellenben egy képzet,
+egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki erők ezáltal
+tevékenységükben megakadályoztatnak, ott «ellenállhatatlan kényszer»
+alatt cselekszünk. S csakugyan a jogtudomány is a beszámíthatóságot
+akkor tekinti fennállónak, mikor a cselekvő szellemi erőinek teljes
+birtokában van s ezzel abban a helyzetben van, hogy áttekintheti
+cselekvésének horderejét és jelentőségét.
+
+Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb lesz minden
+elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások, melyekbe egy
+véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél több erő hat közre
+az elhatározásnál, annál inkább teszi az elhatározás egy gondosan
+megfontolt cselekvés benyomását. «A műveltség szabaddá tesz» – ez tehát
+mély pszichológiai igazságú mondás.
+
+Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész összefüggéséből
+indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez érzés folytán készek
+is vagyunk következményeit magunkra venni. Mikor a tettet akarjuk,
+akarjuk a következményeit is és ezzel, az etikára nézve legalább, a
+kérdés el van intézve. Mindenki morálisan kötelezve van arra, hogy
+viselje a felelősséget azért, amit erőinek teljes birtokában tett,
+tekintet nélkül arra, hogy a metafizika szabadnak vagy nem szabadnak
+mondja-e az akaratot. Ahol azonban a szellemi erők a normális mérték alá
+sülyednek, ott jogilag és erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.
+
+
+40. §. Az etika problémái és irányai.
+
+A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az erkölcsinek
+eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két különböző feleletet
+adtak erre. A _nativizmuz_ azt állítja, hogy az erkölcsi az embernek
+veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése
+megtalálható minden embernél, habár különböző időkben különböző
+cselekvések helyeseltetnek vagy helyteleníttetnek. A nativizmus
+kifejezett formája _Kant_ etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény
+is velünk született és a _Fichteé_, mely szerint a lelkiismeret
+csalhatatlanul dönt. Ezzel szemben az _empirizmus_, amely itt az
+evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi nem
+velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma legjobban
+elterjedve.
+
+Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már
+említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve
+_eudaimonizmus_. Ezzel szemben áll a _Bentham_ (1748–1832) által
+Angolországban alapított és ott, valamint a kontinensen is nagyon
+elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés célja az összesség haszna
+vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb boldogsága. Ezt az irányt nevezik
+_utilitarizmusnak_. Végül némely etikusok számára az erkölcsi öncél,
+vagy az emberek tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél.
+Ezt az irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális
+javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A keresztény
+etika, amennyiben az isten országát igyekszik megvalósítani, vallási
+idealizmus, amennyiben pedig a jövendő életben való jutalmakra utal,
+túlvilági eudaimonizmus.
+
+Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az egoizmusból
+igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést tételeznek fel,
+amely szerint az embertársak örömeit és bánatait velük együtt érezzük.
+Ezt az irányt az _A. Comte_ által kitalált szóval _altruizmus_nak
+nevezik. Egoisztikus pl. az ókor morálja, épúgy a francia
+felvilágosodásé (különösen _Helvetiusé_). _A. Smith_ altruisztikusan
+igyekszik az erkölcsi érzéseket a szimpátiára, _Schopenhauer_ még
+szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan
+gondolkoznak _Kant_ és _Fichte_ is. Az újabb fejlődési etika közvetítő
+állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a kétségkivül szociális
+érzésekből nem hiányzik teljesen az egoisztikus alap.
+
+Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat illeti, itt
+megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális előirások
+indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm etika), a másik
+rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika az ész vagy a
+lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a mint a döntés
+folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek tekinti, az autonóm
+irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós és egy érzelmi morált.
+_Sokrates_ és _Kant_ mindketten autonóm etikusok és mindketten a
+reflexiós morál hívei. _Shaftesbury_, _Adam Smith_ és _Schopenhauer_
+szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi
+moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy az
+egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül tekinthető
+a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még különböztetni a
+vallási és politikai heteronómiát.
+
+Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a jog
+viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a családdal, a
+községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást mindezen
+problémákhoz, mint ezt az ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor
+láttuk, itt is megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.
+
+
+41. §. Genetikus és biológiai etika.
+
+Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja. Az egyik
+idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és a
+helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle
+fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját
+akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés az
+elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában nyilvánul,
+melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot érzünk; az
+elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és megbánásban, amiben
+megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi érzésre való pszichikai
+diszpozíciót nevezzük általánosságban lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet
+pszichológiai alapja tehát egyfelől a morális megítélés, másfelől a
+lelkiismeret.
+
+E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de egyáltalán
+nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt elkülönítve
+vizsgálni.
+
+A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete. Minden
+morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális megítélés.
+Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a tudományos kutatás,
+sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos alapossággal. Mégis azt
+hisszük, hogy nagyjában a következő fázisok állapíthatók meg.
+
+Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált pszichológiai
+folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű. Nézzünk például egy
+tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal csinál meg egy nehéz
+gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük benne, vagyis
+gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek végső oka lehet
+testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász által végrehajtott
+mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy atlétának valami kiváló
+erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt emeljük fel a nehéz súlyt és
+örülünk sikerének. Mivel azonban csak nézők vagyunk és az atléta által
+végrehajtott mozgásokat csak utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk
+végre, hanem csak markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az
+igazi erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén
+kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a kín-érzésekkel
+keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása magával hoz. Abból az
+erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt következtetjük továbbá, hogy
+a feladat megoldásához nagy testi erő szükséges és ezt a testi erőt most
+megbámuljuk. Mások cselekvései értékelésének legprimitívebb formája a
+más testi erejének megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben
+nincs semmi további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem
+érinti, hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.
+
+_Homérosz_ Iliászában az ilyen értékelés több esete van megírva.
+Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő mondja, nem tudna
+elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai emberek, de ő egész könnyen
+elhajította, ő egymaga. Patroklos Achilles fegyvereit viszi a harcba,
+csak a lándzsáját nem, mert azzal a görögök közül senki sem tud bánni,
+csak Achilles maga. A költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni
+hallgatóiban hőseinek testi ereje iránt.
+
+Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az
+értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény kilencedik
+könyvében s e szörnyetegnek hatalmas erő-nyilvánításairól hallunk. A
+végén azonban Odysseus ravaszságával határozottan fölébe kerül a
+ciklopsznak és megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos
+csel és ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által
+kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett
+Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a
+büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában véve is
+megbámulják.
+
+Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát
+tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz semmit,
+hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz, hazugsághoz
+és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg, hogy az
+értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.
+
+Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az erőt
+becsüljük, tekintet nélkül az általa létrehozott teljesítményre. Az
+indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik «ezer évig böjtölnek és
+épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek és emberek, mondja tovább,
+egészen megmerednek a bámulattól e vezeklő erejének láttára. Itt az
+akarat erejét csodáljuk, amely a természetes életfunkciók megállításában
+nyilvánul. Magában a teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is
+az erő értékelésének esete előtt állunk.
+
+Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a benne
+nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét csodáljuk, aztán
+a szellemét, később az akaratét is. Mindezen értékelésekből a morális
+momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor áll be, mikor az erő mellett
+az általa előidézett teljesítmény válik az értékelés tárgyává. A puszta
+erő értékelése ma is megvan, de a teljesítményre való gondolat ma sokkal
+közelebb áll hozzánk és csaknem mindig módosítja az erő értékelését.
+
+A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést vagy
+nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.
+Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá válik,
+amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a teljesítmény
+ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja, akkor érvénybe lép a
+morális értékelés, a cselekvés helyeslésre vagy kárhoztatásra talál. Ha
+Diomedes a nehéz szikladarabbal, melynek megragadása és elhajítása mint
+kiváló erőnyilvánítás magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget,
+akkor hazája fiai tettét szociálisan előmozdítónak tekintik s ezzel
+morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés egy
+szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.
+
+A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s ezért
+részt vesz a szociális fejlődésben.
+
+A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt, amíg az
+egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem teljesen
+egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a teljesítmény, a tett, a
+siker az egyedüli tárgya a morális megítélésnek. Gyilkosság és
+agyonverés itt egyremegy, a tett a bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek
+érzi magát, holott tudta és szándéka nélkül vétkezett.
+
+A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más momentumok
+által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi különéletet élnek,
+melyek az összakarattal – amint a vallásban és erkölcsben nyilatkozik –
+szembeállítják saját akaratukat, a hagyományt kritikai vizsgálatnak
+vetik alája és az összességen belül mint önálló erőcentrumok éreznek.
+Ekkor sok tekintetben az egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll
+szemben az összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve,
+vajjon az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.
+Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az egyes
+tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind kizárólagosabban a morális
+megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek tekintjük ma azt a pszichológiai
+diszpoziciót, amelynél fogva mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink
+által a közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.
+
+Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális megítélésünkben.
+A közjó csakugyan elért előmozdítása összehasonlíthatatlanul
+hatalmasabban hat, mint az erre való merő jó szándék. Fontos feladata
+lesz egy jövendő etikának, hogy az erkölcsi érzület pontos elemzése
+által megvizsgálja a siker fontosságát a morális megítélésre.
+
+Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál inkább
+figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a cselekvés
+tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az erkölcsi
+kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már most az akarat
+tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az szembehelyezkedik
+szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés számított azelőtt – s sok
+tekintetben ma is számít – az erkölcsi fejlődés tulajdonképeni
+feladatának, a magában érdemesnek, öncélnak. Az őskereszténység
+aszkézisre és a világtól való menekülésre irányított morálja egyfelől,
+az egyéniségnek hatalmas kifejlődése és a személyiség magas értékelése
+másfelől támogatja ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy
+önlegyőzés és önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az
+öntudatos és erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget.
+
+  «Von der Gewalt, die alle Wesen bindet,
+  Befreit der Mensch sich, der sich überwindet»,
+
+mondja Goethe, a legnagyobb individualista, aki valaha élt.
+
+Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen hangsúlyoznia
+kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz marad, amelyet ugyan
+alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad öncélul odaállítani. Az
+egyesnek örömteljes odaadása a közjó céljaira szociálisan hathatósabb s
+azért etikailag magasabban is áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra
+vezet, a szociális feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők
+fokozására.
+
+A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a morális
+megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a vélemények. Mivel
+a vallási képzetek igen gyakran elemei a lelkiismeretnek, azt hitték,
+hogy az erkölcsi kötelezettség érzésének forrása egyáltalán a vallásban
+keresendő. Ennek azonban ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított
+tény, hogy a vallási képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő
+stádiumaiban, ahogy primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük
+az erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő
+természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a maga
+részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok határozzák
+meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási képzetek és
+érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az istenek, melyek
+kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti erők vagy elhaltak
+lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé emelkednek. A lelkiismeret
+azonban épen úgy, mint a morális megítélés szociális elemekből áll elő,
+azaz döntéseinket az a gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a
+faji, törzsi vagy állami közösségben társaink helyeslik vagy
+helytelenítik.
+
+Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól való
+megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a vallásban és
+erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny kulturmunkában
+felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az önálló gondolkodás és
+megfontolás a hagyománnyal szemben is tért foglal, akkor a lelkiismeret
+is önálló, gazdag életre fejlődik ki.
+
+A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem magától
+értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket tudják
+kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon, hogy olyan
+intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek voltak, idővel
+fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon kifejlődött, önálló
+egyén az ilyen esetekben azt fogja találni, hogy a közakarat, vagyis a
+fennálló intézmények és törvények formája a közösség javát nem mozdítja
+elő, sőt árt neki. Miután azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal
+jelentékeny marad és bizonyos szívóssággal tartja magát, számos
+konfliktus keletkezik, melyek a maguk részéről ismét a morális
+kötelességről való elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet
+egyre gazdagabbá alakítják.
+
+Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a jogról és
+jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és politikai
+intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek az a különösen
+_Sokrates_ által dicsőített önállósága az erkölcsi kérdésekben aztán azt
+a vélekedést kelti, mintha volna abszolut jó, ami független marad a
+közjóra való hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka
+annak, hogy valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az
+emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá lesz.
+
+A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt, amit
+_Paulsen_ ismert fel először. A _szociális_ lelkiismeret az a pszichikai
+diszpozició, amely visszatart attól, hogy a közjónak ártalmára legyünk.
+Az individuális lelkiismeret ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni
+sajátosságunknak megfelelő és helyesnek felismert úton kitartsunk és
+erőinkhez képest előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az
+emberek együttélésének produktuma és lényege szerint szociális
+természetű. De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen
+adódó fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő
+személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.
+
+Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a csalódásnak, hogy
+az ismeretnek és a boldogságnak a forrását egyedül önmagában bírja és
+hogy képességeinek kifejtése nem eszköz magasabb célok érdekében, hanem
+öncél. A szociális gondolat azonban végül mégis diadalra jut és megtanít
+minket arra, hogy évezredes felszabadító harcban szerzett gazdag
+eszközeinket nem használhatjuk fel jobban és boldogítóbban, mintha az
+emberiség szolgálatába állítjuk őket.
+
+_Aristoteles_ mondotta ki először azt a mély gondolatot, hogy a
+boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt az
+igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben, hanem
+egyedül és kizárólag erőinek sikeres használatában rejlik az ember
+boldogsága. Sehol sem használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben
+és sikeresebben, sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a
+közhasznú munkában.
+
+Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és etikai
+idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van távolítva. Ép úgy
+egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az egoizmust és altruizmust,
+mert a közjóra való törekvés összeesik az ember saját boldogságával.
+
+Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk határozott
+evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a legmagasabb fejlődési
+termék tűnik fel nekünk.
+
+Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az
+ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm, amennyiben
+az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön tekintetbe. Az
+egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben, amely előtt előbb
+kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként részének tekintse magát és
+szolgálatában találja meg saját boldogságát.
+
+Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a genetikai-biológiai
+szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy az erkölcsiség a
+vallástól függetlenül keletkezett és hogy követelményei minden vallási
+dogmától függetlenül érvénnyel bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely
+cselekmény, mert istennek tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert
+erkölcsös. Ezt a tételt nemcsak _Plato_ védelmezte az _Euthyphron_ című
+dialógusban, hanem még szigorúan hívő theológusok is, mint _Aquinói
+Tamás_, elismerték helyességét.
+
+Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn vallás és
+erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett erkölcsi
+normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek ezáltal vigasztaló
+melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud nekik megadni. Ha a
+vallás a szociális munka szolgálatába áll, akkor ma is rendkívül
+áldásosan hathat. Hiszen a durva antropomorfizmustól és egoizmustól való
+megtisztulását csak erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.
+
+A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb mértékben
+világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is annyiban érintkezik
+az etikával, amennyiben annak normái az emberi nem tökéletesedésének
+előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit bizonyára elvonható a
+tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a kívánatos szilárdságot, ha
+harmónikus világnézetből folyik. Az ilyen világnézethez tartozik
+azonban, amint fentebb kimutattuk, egy hatalmas akarat fölvétele, amely
+a természeti és erkölcsi törvények forrásául tekinthető.
+
+A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz jutni,
+melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes esetekben
+megkönnyítik a döntést.
+
+Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi tevékenység
+szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a község és az
+állam. A benső családi élet az állam virágzásának elengedhetetlen
+föltétele. Épen ezért kötelesség az összetartozás érzését a családban
+ápolni és jóllétéről gondoskodni. Az állam érdekei azonban nem ritkán a
+családi kötelességek feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát
+nem szabad hogy az asszonyért és gyermekért való gond akadályozza
+hivatása kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve
+erősebben kötelezők, mint a családi kötelességek.
+
+Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való kötelességeinket
+azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít. Az egyén hatalmas
+kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság fogalmának és az emberi
+méltóság iránti kötelességeket helyezte szívünkbe. De bizonyára még sok
+idő elfolyik, míg ezek a kötelességek oly mélyen belénk élték magukat,
+hogy úgy a háborúban a kultúr-államok között, mint a civilizált
+nemzeteknek kevésbbé művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a
+cselekvés zsinórmértékeivé lesznek.
+
+A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a háborús
+morál és a békemorál között.
+
+Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban nemcsak az
+egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a társadalmi rendtől
+is, melyen belül az egyes él. A tudományos ethikának ezért az a
+feladata, hogy a társadalmi rendet abból a szempontból vizsgálja,
+mennyiben teszi lehetségessé az etikai feladatok teljesítését vagy más
+szóval mily mértékben alkalmazkodik a társadalmi rend a valódi
+életfeltételekhez. Ezzel azonban az etika beletorkollik az emberi
+társadalom fejlődésének törvényeiről szóló tanításba, vagyis a
+szociológiába.
+
+
+42. §. Szociológia és a történet filozófiája.
+
+A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még ma sincs
+mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint társadalmi lény.
+Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését vizsgálja, megmutassa
+azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s aztán ezen formák egymás
+mellett és egymásban valóságát, valamint egymás után valóságát is
+kikutassa.
+
+E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század közepén
+állapította meg _Auguste Comte_, a francia gondolkodó, a tárgyat magát
+azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag. Platon két
+állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb részletekig ki
+van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját, amilyennek ő képzelte s
+ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt, amelyeket a szociális
+igazságosság mai előharcosai szívesen használnak. _Aristoteles_ a
+korában fennállott államformákat példátlanul szabadszellemű módon
+vetette kritikai vizsgálat alá. Az államot természeti produktumnak
+tekinti és az alapgondolat, amelyből kiindul, hogy az ember természettől
+fogva szociális lény, még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.
+
+A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt kevesebb
+érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel szemben a
+renaissance és aztán az újabb filozófia sokat foglalkozott ilyen
+kérdésekkel. _Hugo Grotius_ a természeti jogról szóló theoriájával
+megvetette alapját a buzgón mívelt jogbölcseletnek, amely ma azonban nem
+önállóan, hanem csak a szociológián belül számíthat érvényre.
+
+_Hobbes_ az államban olyan intézményt lát, melyet az emberek az egymás
+elleni védelem céljából találtak ki s ezzel megalapítója lett a sokáig
+érvényben maradt szerződési elméletnek. _Rousseau_ is mesterségesen
+megalkotott szerződést lát az államban, azonban azt kívánja, hogy a
+szabadság és egyenlőség talajára állítottnak kell lennie. Elmélete
+jelszava lett a francia forradalomnak.
+
+A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz, hogy az
+állam természeti produktum s igyekezett az államot történeti
+fejlődésében felfogni. _Auguste Comte_, aki mint említettük, a
+szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a társadalmi fejlődés
+törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és formulázni, mint a
+természeti törvényeket. A szociológia az ő pozitív filozófiája
+rendszerének a koronája. A tudományok lépcsőfokozatán, amely a
+mathematikával kezdődik és innen az asztronómiához, fizikához, chemiához
+és biológiához halad, a szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A
+már _Plato_ által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén
+kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az állam
+ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló törvények szerint
+fejlődik, mint az egyes lény. _Schäffle_ «A szociális test szerkezete és
+élete» című művében fejtette ki ezt az elméletet és határozottan
+túlságba vitte az analógiát.
+
+Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg _Herbert Spencer_ a
+szociológia alapelveiről szóló művében a társadalmi fejlődés elméletét,
+amely széles empirikus alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az
+állam a primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei
+szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam
+terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett az
+állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a differenciálódó
+folyamat megy végbe, melyet _Spencer_ az organizmusok fejlődésére nézve
+kimutatott. Az egyes részek, melyek kezdetben egyöntetüek és kevésbbé
+határozottak voltak, egyre különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik
+magában sokkal határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek
+érdekei és karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig
+szilárdabban körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká
+válnak. Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől,
+amely ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban _Spencer_
+számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem szabad az állam
+eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna, amelyben minden egyes
+azáltal, hogy magánérdekei után jár, az egésznek szolgál.
+
+A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a
+nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt
+gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának, míg a
+jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a szociológiai
+kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag gazdagsága megnehezíti
+az egésznek áttekintését, a pártpolitikai tendencia gyakran zavarja a
+tudományos objektivitást. A szociológia ennélfogva még az erjedés
+állapotában van és még sok részlettanulmányra és beható gondolkodási
+munkára lesz szükség, hogy biztosított eredményekre jussunk benne.
+
+Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár
+történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem találjuk
+mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban él. Mennél
+mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál inkább megkötöttnek
+találjuk az embert az erkölcshöz, annál csekélyebb az individuális
+önállósága. Csak a kulturális fejlődés folyamán dolgozza fel magát az
+egyéniség s így _Spencer_nek teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy
+a társadalom előbbről való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az
+önálló egyéniség a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a
+szabad akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és
+tegyük egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.
+
+Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének legmagasabb és
+egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy erőit az összesség
+szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember sohasem fogja magát
+önállótlan szociális rabszolgává lealacsonyítani. Nem az individualitás
+megsemmisítése, hanem gondos ápolása a haladás föltétele s az egyesnek
+betöltése szociális szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika
+egyedüli észszerű célja.
+
+A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája. Ez a
+történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső célokat
+feltalálni. _Herder_ «Eszmék az emberiség történetének filozófiájához»
+című művében a humanitást jelölte meg azon célul, amely felé a történeti
+fejlődés törekszik. A humanitás a speciális emberi képességek teljes
+kifejtése s ez itt öncél. A XVIII. század egyrészt individualisztikus,
+másrészt kozmopolita jelleme ebben találja történetfilozófiai
+kifejezését.
+
+_Hegel_ nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív szellemről
+szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában való haladást.
+Emellett az individuális szabadság iránt ép oly igazságos maradt, mint
+az egyesnek az államhoz való kötöttsége iránt. Számos chronológiai
+tévedése dacára _Hegel_ történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb
+kísérlet a történelmi levés egységes felfogására.
+
+_Hegel_ iskolájából tudvalevőleg nemcsak _Feuerbach_ modern
+materializmusa indult ki, hanem _Lassalle_ és _Marx_ szocializmusa is.
+_Marx_ koncipiálta meg a gazdasági történetfelfogást, amely ma a
+szociálista párt dogmájává lett. Eszerint az összes eddigi történeti
+fejlődés csak gazdasági szempontból érthető meg. A gazdasági
+szükségletek és a javak termelésének és elosztásának formái a hajtó
+alap-erők a történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más
+«ideologikus momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek.
+Minden fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak
+gazdasági természetüek.
+
+Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag materialisztikusnak
+is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű és még sokkal fog járulni
+a történelem helyes megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban
+határozottan egyoldalú és nyilvánvaló tényekkel nem számol.
+
+A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra törekszik, mint
+a szociológia és ezért _Paul Barth_nak szerencsés gondolata («Die
+Philosophie der Geschichte als Soziologie») a kettőt egy disciplinává
+egyesíteni. Az ilyen szociológiának magas és fontos feladatok jutnak
+osztályrészül. Meg kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki
+életét a szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez
+sokkal nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális
+tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt teljes
+hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt fogják
+találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek a
+tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még az
+esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja számára
+is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség, amelynek egy
+művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul vezeti alkotásában
+s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét erősen befolyásolja az
+uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak szociológiai szempontból
+szabad feldolgozni, az ma már csaknem általánosan el van ismerve és a
+szociológia haladásával egyre nyilvánvalóbb lesz.
+
+Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés produktuma
+fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek legjelentékenyebb eredménye
+az önállóan gondolkodó és szabadságot kívánó személyiségek létrehozása.
+A jövő szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden
+filozófia alapvetésévé alakulhat ki.
+
+
+43. §. Neveléstudomány.
+
+Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a
+pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a
+_neveléstudomány_ vagy _pedagógia_. Ezért teljesen indokolt, hogy e
+tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan emberek vállalják, akik a
+filozófia problémáival sokat és alaposan foglalkoztak. A nevelés
+feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a nyilvános nevelésé, oly fontos,
+az államra és az emberiségre nézve oly jelentőségteljes, hogy azok a
+szempontok, melyekből iránya és útjai meghatároztatnak, nem lehetnek
+elég magasak.
+
+A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia határozhatja
+meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az egyesnek az összességhez
+való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy azonban ez a cél elérhető
+legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia kell a gyermek lelkét, ezért
+elegendő pszichológiai iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv
+filozófiai képzettség tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános
+nevelő vagy tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden
+esetre kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai
+előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.
+
+A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése még
+egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint minden más
+technikát csak módszeres gyakorlással lehet elsajátítani s ennek
+berendezésére a filozófiai képzés mellett főleg a praktikus iskolai
+tapasztalat kell hogy irányadó legyen.
+
+A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi iránya
+meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság nevelésére
+érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század individualisztikus
+pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden oldalú kiképzése
+számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal kívánják a
+_szociál-pedagógiát_, amely kezdettől fogva arra törekszik, hogy a
+felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse be és a szociális
+kötelezettség érzését mennél korábban és mennél intenzivebben plántálja
+bele a növendékbe.
+
+Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett kapcsolata
+származik.
+
+A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra juthasson,
+a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és élet-szemlélet,
+melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még ha követik is
+gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti már azt az
+átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A megszokott
+meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a filozófusnál is
+nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját filozófiája. Csak ha
+ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává tétetik, csak akkor válhatik
+a benne kifejtett világ- és élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így
+praktikus fontosságra.
+
+Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a szántóvetőhöz, aki
+olyan fákat ültet el, amelyeknek gyümölcseit már ő maga nem fogja látni.
+Az eljövendő nemzedékek számára dolgozik, melyek magukba veszik és
+feldolgozzák a gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki
+azokat az emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a
+halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha szerzőjének
+neve elmarad is mögötte».
+
+
+
+
+ÖSSZEFOGLALÁS.
+
+Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben ismételten
+megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen tudományos
+álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az eszmeirányokat, melyek
+nézetünk szerint egyedül vezethetnek a kívánt célra. A figyelmes olvasó
+bizonyára maga is észrevette, hogy mindezen megoldási kísérleteknek
+bizonyos elvi nézetek szolgálnak alapjául. Most már ajánlatos volna
+ezeket a nézeteket a végén világosan megállapítani és azt a feladatot
+vezetni le belőle, amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete
+szerint maga elé kellene állítani.
+
+Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával szemben
+támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos legyen. Aki
+ma _Hegel_ módjára a fogalmak egy rendszerét akarná konstruálni és a
+tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan számíthatna bárminemű
+figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd alapon kell állania, ha
+azt várjuk, hogy valaki felüsse benne lakását. Hogy _Fechner_ szavát
+variáljuk, az előbbi felülről való filozófia helyett _alulról való_
+filozófiát kívánunk. Emellett azonban annak kell maradnia, amivé
+_Descartes_ tenni akarta és _Kant_ tényleg tette: belülről való
+filozófia, nem pedig, ahogy a materializmus akarja, kívülről való
+filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit önállóan magukban
+kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és nevezetesen ethnográfiai
+kutatásai feltárták olyan szellemi hatalmak hathatósságát, amelyek a
+fiziológiai magyarázat számára örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy
+nép közakarata, ahogy nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis
+pszichológiailag érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem
+találhatni, ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az
+egyes akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.
+
+A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket
+megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy lelki
+életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami másodlagosat,
+mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes törekvésben, hogy
+minden történés számára egyetlenegy magyarázó okot találjunk, nem szabad
+annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő jelenség-csoportok sajátosságát
+elhalványítsuk. Pszichikai és fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok
+maradnak. Mindkettővel csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan
+fogalma közös. Aki tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak
+szellem, az kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és
+mindenképen megszünt empirikusnak lenni.
+
+Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor hangosan
+támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a nem filozofáló
+öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan észhez.
+
+Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez és meg
+van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk, az valóban
+megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre. Ugyanerre a
+megismerésre jut azonban a filozófia is, miután évezredes gondolkodó
+munka megvizsgálta megismerési organumainkat és keresztülment a
+legradikálisabb kételyeken, valamint a legmélyebbre vágó kritikán is. A
+filozófus számára is végül az érzéki észrevétel marad az igazság
+legeredetibb és legutolsó forrása, amennyiben a fizikai történés jön
+tekintetbe.
+
+A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami egészen
+sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül azonban, hogy
+kételkednék a kettőnek állandó és szoros kölcsönhatásában vagy
+megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy az időjárás befolyással van
+hangulatunkra és hogy az izgalomtól néha reszket a kezünk. Végül azonban
+a filozófusnak is be kell ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden
+fáradozás ellenére sem sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan
+folyamatokat, amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben,
+másrészt saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A
+filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb tényeken
+erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját kell érvényre
+engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok kölcsönhatását azonban,
+amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek tünt fel, fentebb láttuk, mint
+a közvetlenül átélt okozatiságot, mint minden kauzalitás ősképét, mint
+minden ítélet és megértés forrását.
+
+Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat felfogásához
+való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája semmikép sem volt
+hiábavaló. Visszatérünk az egészséges józanészhez, de gazdagabban és
+megfontoltabban, mint amilyenek voltunk, mielőtt tapasztalatunkat
+taglalni kezdtük. Ahogy szemünk látóerejét távcsövekkel és
+mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és kísérlet a pszichikai
+mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek segítségével lelki
+életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel, amelyek azelőtt
+ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy, mint ahogy az optikai
+mikroszkóp nem tanított semmiféle új érzékkvalitások felfedezésére,
+hanem mindig csak színeket és alakokat láttat, épúgy a pszichikai
+mikroszkóp sem hozott napfényre új pszichikai elemeket, hanem csak módot
+adott rá, hogy a meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban
+jobban kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem
+kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,
+lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra tanít,
+hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek határain belül
+azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet nyernie saját
+erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek, melyeknek helyességét az
+előre-megmondások bekövetkezése igazolja, csakugyan jelei egy
+történésnek, amely tőlünk függetlenül megy végbe.
+
+Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a
+filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen _Kant_ a
+«Prolegomena» ismert helyén teljes joggal fölemelte szavát. Nem «a tömeg
+ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a fecsegést, amelyen a
+filozófus elpirul, a népszerű élceskedő azonban diadalmaskodik és
+nagyképüsködik». A problémák megbeszélésében megmutattuk, hogy nem
+kerüljük a kimélyítést, hanem inkább minden erőnkből keressük. Örülünk
+azonban, hogy épen ezen kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a
+túlmesszire vitt kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és
+eszünk megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett
+visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és ezzel
+hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság és mélység
+a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a kettőnek
+egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.
+
+Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés az
+egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a jelenkor
+egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az egyes
+problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is bizonyos közös
+vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a fejlődés menete,
+amelyet a természet- és a szellemi tudományok a tizenkilencedik
+században vettek, érvényesíti befolyását a filozófiai szemlélet módjára,
+vagy legalább is érvényesítenie kellene szerző véleménye szerint.
+
+Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás által adva
+vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés genetikus, a
+biológiai és szociális szemléleti módja.
+
+A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer arra tanít, hogy
+kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és fejlődését. Nem elég
+már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük, miből állanak a valódi lelki
+életben egyedül adott komplexumok, azt is tudni akarjuk, hogyan és miből
+állnak elő. Miután most már az önmegfigyelés által legkönnyebben
+megközelíthető képzet-alkotást és gondolkodást elsőleges, az érzést és
+akarást ellenben levezetett állapotokul tekintették, most mind szélesebb
+körökben kezdik belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A
+gyönyör és kín érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok
+alighanem a kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak
+azután fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus
+módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus
+pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a híve.
+
+Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy sem a
+szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő magyarázatot az
+ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki észrevétel együtthatása a
+formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz létre olyan ítéleteket,
+melyeket igaznak tartunk és melyek igazságukat a rájuk alapított
+jóslások bekövetkezésével igazolják. Mindenekelőtt pedig megtanított a
+genetikus ismeretelmélet az ítélő funkció keletkezésére és fundamentális
+fontosságára, amely ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális
+appercepció fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve,
+arra ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk
+dolgaira. Amidőn ez történik, nem kerülhetjük el, hogy ezekre a
+folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb megbeszélt fundamentális
+appercepciót, melynél fogva minden történést a Dolog – Tevékenység –
+Erőcentrum – Erőnyilvánulás sémájába hozunk.
+
+Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv
+fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól, hogy ezt
+a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.
+
+Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz vezet, mint
+az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az intellektuális és az
+emociónális funkciós gyönyör az esztétikai élvezet önálló forrásainak
+bizonyultak, amelyek azonban azokra együtt hatnak. Mint az esztétikai
+érzés legmagasabb formáját ezután a műalkotás alakjai iránti szeretet
+egy nemét láttuk keletkezni, olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új
+fajtája sugárzik vissza a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a
+funkciós gyönyörből esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező
+mellett az objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus
+szemlélet útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb
+tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.
+
+Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott
+napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális
+megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai
+kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt
+hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek
+megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes és fontos problémák felállítása
+azonban minden tudományra csaknem ép oly fontos, mint azok megoldása s
+így a jelenkor követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus
+szemléleti mód sokat igérő kezdet.
+
+A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől fogva
+magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is köszönheti
+erőteljes felvirágzását és boldogulását.
+
+A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb
+kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a meggyőződésből
+indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus élet-folyamattal a
+legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki élet immanens célja nem
+más, mint az önfentartás és a tökéletesedés, vagyis az egyes élet
+gazdagítása éppúgy, mint a faj életéé.
+
+A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a pszichológiára
+nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen átalakította.
+Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben sikerül az érzelmi- és
+ösztön-élet sokféleségébe világosságot és rendet hozni és a jelenségeket
+áttekinthetőbben csoportosítani. Azonban ismeret-funkcióink
+tevékenysége, a fantázia és az érdek jelenségei is besoroztatnak az
+életfolyamatok kapcsolatába s ezáltal roppant sokat nyernek világosság
+és érthetőség dolgában.
+
+Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános önfentartási
+ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti állásfoglalásunkat az
+ismeret-kritika problémáival szemben. Nevezetesen ebből a szempontból az
+ismeret-kritikai idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar
+elismerni, már biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a
+nézetet komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek
+alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a
+szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal
+hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a benne
+rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő mulva
+elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a nézethez
+csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással, aztán nyomban
+tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a tudattól függetlenül
+állna fenn. _Rokitansky_ egyszer azt mondta és _Meynert_ vele mondja,
+hogy nincs értelme feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása
+után még tovább is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a
+ketten azt hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak
+és teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig szintén
+csak mint az én képzetem létezik, extramentális exisztenciát
+tulajdonítanak.
+
+Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem megcáfolhatatlan
+és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai szempontból nézve, az
+ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető, amelynek vissza kell
+fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk egészséges maradjon. Az ismeret
+végső fokon az élet fentartásának és tökéletesedésének szolgálatában
+áll. Meg kell találnunk a helyünket a világban, tudnunk kell, mivel
+lássuk el magunkat a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben
+tönkre kell mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk
+tartalma, annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a
+fokozott szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket
+kell tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való
+uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével van
+aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember kizárólagos
+élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára bizonyára nem
+lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják maguknak, hogy az igazság
+kikutatásával az emberiség javán munkálkodnak.
+
+Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós szükségletre
+vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a mindennapi életben
+tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a mennyiben intellektuális
+és emócionális funkciós szükségletünket kielégíti, gazdagabbá teszi
+lelki életünket. Ha az ismeret arra van rendeltetve, hogy hatalmasabbá
+tegyen minket, akkor a művészetnek magas feladata a boldogságunkat
+gyarapítani. A művészek ezáltal valóságos jóltevőivé lesznek az
+emberiségnek, sőt csak ők tesznek minket emberré a szó szoros
+értelmében.
+
+Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az
+erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy
+apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való
+félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális természetéből
+keletkeznek a morális helyeslés és helytelenítés érzései, melyek aztán a
+maguk részéről a vallási képzeteket és érzéseket megtisztítják és
+fölfokozzák. Amidőn azonban az eredeti emberi nyájból egyre
+erőteljesebben dolgozza ki magát az egyéniség, a személyiség, e
+személyiség megőrzése szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi
+követelménnyé. Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális
+fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és kialakítása az
+emberi méltóság követelményévé emelkedik. A társadalom fenntartása és az
+emberi méltóság megőrzése így céljaivá válnak az erkölcsi fejlődésnek,
+melyet csak a biológiai szemléleti mód bírt világosan napfényre hozni.
+
+A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére korlátozva, hanem
+magában foglalja a faj életét is. Ez magától a harmadik követelményhez
+vezet, melyet a filozófiai problémák tartalmi tárgyalására
+felállítottunk. Ez a szociális gondolat, melyet a jelenkor filozófiája
+nem utasíthat el magától.
+
+A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és mindig
+tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete összes
+fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális környezettől, a
+miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt áll. Beleszületve egy
+szociális organizmusba, gyermekkorunktól fogva a társadalom formál és
+mintáz minket. Autoritatív hatalommal tudományos, vallási, erkölcsi és
+esztétikai meggyőződéseket olt belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy
+befolyását észre sem vesszük. Ezt a szociális tényezőt a jelenkor
+pszichológiája még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak
+feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és
+erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi lelki
+élet megismerésére.
+
+Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele különös
+fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e tényező nélkül
+nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az emberek összmunkájának
+eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi, egészen saját erejéből, az
+eddig gondoltakra való tekintet nélkül, másokra való tekintet és mások
+segítsége nélkül tudja a talányokat megoldani, a látszólag legeredetibb
+gondolkodóknál is az időtől és a környezettől lényegesen befolyásoltnak
+látszik. A jövőnek épp oly nehéz, mint érdemes feladata a szociális
+tényezőt az emberi ismeret fejlődésében az emberi szellemi munka
+évezredeiben nyomon követni és világosan megállapítani, mit örököltünk
+szellemi tekintetben apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.
+
+Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a hatásköre,
+szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is a közönség, az
+általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással van a művészi
+alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.
+
+Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában. Itt
+minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva
+szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános
+szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még meggyökeresedett
+előítéleteket kell legyőzni és még megfeszített munkára van szükség,
+hogy általánossá lehessen tenni az erkölcsi követelmény szigorúan
+szociális karakteréről való meggyőződést. Még az emberi méltóság
+individuális kötelessége is hord magában szociális elemet, amennyiben az
+egyén, amely a szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte
+fel magát, nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a
+felszabadító harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész
+szolgálatába kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött
+emberi méltóságot meg akarja tartani.
+
+Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet törvényeinek
+kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben a
+szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.
+
+Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a filozófia
+megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy világnézet-tan
+legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az egységre ügyelni,
+megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől fogva törekvése volt és
+erre a célra most fokozódott ereje és belátása alapján újra különös
+merészséggel törhet.
+
+A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését úgylátszik a
+tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a miénkben. Ha _Kant_,
+_Newton_ nagyszerű gondolatmenetétől egészen áthatva az ég
+természetrajzáról szóló művében felkiált: «adjatok nekem anyagot,
+világot építek nektek belőle», akkor ebben a szilárd meggyőződésben
+mindig van valami fölemelő és nagy. Ha most már meggondoljuk, hogy az
+égitestek keletkezéséről szóló elmélete még ma is érvényben van, akkor
+felismerjük, hogy az egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges
+alkatát sem el nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.
+
+Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az anyagokat,
+melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek nemcsak az
+alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és konstitúciós
+formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését, ha végül a
+biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a mechanikai és chemiai
+folyamatokba, amelyekből az organikus élet áll, akkor talán ideje volna
+az eredményeknek egy természetfilozófiává való összefoglalásával a
+természeti történés egységét és összefüggését általános tudatba hozni.
+
+A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre
+értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van állítva.
+A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a középpont
+marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s amely körül a
+többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.
+
+Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy teljesíthetetlent
+követeljen tőlünk. Állításainak bevált módszerekből kell kiindulniok,
+eredményük ellentmondás nélkül elgondolható és elképzelhető is kell hogy
+legyen. Ebben az értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált
+ítélő funkció alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy,
+mint a pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,
+amely a törvényeket, melyek szerint a világtörténés végbemegy, megadta
+és ezeket a törvényeket, mint a zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.
+
+Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a befejezést,
+melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint _Kant_-nál a
+praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a formát, amelyben minden
+egyes történést a világon felfog és tulajdonává tesz, ezzel az
+univerzumra, vagyis a világtörténés összességére alkalmazza. Az
+istenfogalom itt bizonyos értelemben mint szubjektum van felfogva,
+melynek predikátuma az összes világtörténés és ezzel egyidejüleg mint
+szubsztancia, melynek lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint
+Leibnitz felfogta, szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai
+és pszichikai történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen
+isteni akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az
+egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen
+összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.
+
+Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással
+összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános
+megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre mindig
+minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus világnézetet
+felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg, tartós gondolatokkal
+megszilárdítani.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Keller Helén, a siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra
+fordította dr. Boros György. Budapest, Franklin-Társulat.]
+
+
+
+
+NÉVMUTATÓ.
+
+  =A=bälard 202
+  Aquinói Tamás 222
+  Anaxagoras 117, 155
+  Antisthenes 199
+  Aristippos 199
+  Aristoteles 6, 13, 17 s köv., 22, 26, 44, 47, 77, 97, 147, 152,
+    165, 193, 200, 202, 224
+  Avenarius 139 s köv.
+  =B=acon 45
+  Barth Paul 229
+  Bastian 32
+  Baumgarten 164
+  Bayle 54
+  Beneke 205
+  Bentham 205, 210
+  Berkeley 26, 55, 67 s köv. 73, 77, 124
+  Berthold von Regensburg 85
+  Boëthius 44
+  Böhme Jacob 85
+  Bridgmann Laura 31
+  Bruno Giordano 128, 137
+  Büchner 53, 118
+  Burke 166
+  =C=arneri 206
+  Carriere 167
+  Charron 54
+  Cherbury 159
+  Cicero 199
+  Collius 159
+  Comte 63, 210, 224, 225
+  Condillac 79
+  =D=arwin 32, 55, 138, 157, 205
+  Demokritos 52, 55, 117, 154
+  Descartes 53, 84, 124, 130, 148 s köv., 203, 233
+  Diogenes 199
+  Duns Scotus 160
+  =E=ckhardt 85
+  Empedokles 117, 154
+  Epikuros 10
+  Eudemos 45
+  =F=echner 26, 124, 168, 233
+  Feuerbach 228
+  Fichte 80, 118, 204, 210 s köv.
+  Fischer Fr. 167
+  Frohschammer 124
+  =G=oethe 132, 138. 157, 176
+  Gomperz 141
+  Groos K. 172
+  Grotius 224
+  =H=äckel 135
+  Hegel 14, 46, 80, 83, 118, 132 s köv. 167, 191, 205, 228, 233
+  Helmholtz 67, 138, 151
+  Helvetius 211
+  Heraklitos 136
+  Herbart 26, 165, 205
+  Herder 166, 228
+  Hesiodos 128
+  Heurtin Mária 31
+  Hippokrates 26
+  Hobbes 203, 225
+  Holbach 53, 118
+  Home 166
+  Homeros 79, 128, 189
+  Horatius 165
+  Hume 26, 54, 55, 68, 77, 105, 140, 203
+  Hutcheson 203
+  =J=amblichus 84
+  Jodl 150
+  Joland 159
+  Joule 151
+  =K=ant 19, 22, 45, 47, 55, 60, 68, 70, 77, 80 s köv., 86 s köv.,
+    105, 118, 137, 164 s köv. 171, 173, 181, 203, 210 s köv.
+  Keller Helén 31
+  Kirchhoff 80
+  Kopernikus 110, 129, 140
+  =L=aas E. 63
+  Lamarck 138, 157
+  Lamettrie 53, 118
+  Lange 117
+  Laplace 137
+  Lassalle 137, 228
+  Lavoisier 111
+  Lazarus 32, 172
+  Leclair 63, 73
+  Leibniz 124, 148
+  Lessing 166
+  Leukippos 52, 117, 154
+  Lionardo 192
+  Locke 26, 55, 77, 79, 203
+  Lotze 26, 124
+  Lucretius 26
+  =M=ach 21, 47, 67, 80, 139 s köv., 151
+  Malebranche 148, 203
+  Marx 228
+  Mayer Robert 151
+  Meynert 67, 241
+  Michel Angelo 192
+  Mill James 26
+  Mill John Stuart 47, 63, 109
+  Moleschott 118
+  Montaigne 54
+  Müller Johannes 67
+  =N=ietzsche 206
+  =O=stwald, 16, 151
+  =P=armenides 128
+  Paulsen 220
+  Petrus Ramus 45
+  Phidias 192
+  Philo 11
+  Plato 6, 10, 18, 26, 44, 52, 81, 97, 123, 165, 191, 200, 221, 225
+  Plotinus 18, 26, 84, 123, 165
+  Porphyrius 44
+  Proclus 84
+  Protagoras 10, 79
+  Pyrrhon 53
+  =R=affael 189, 192
+  Rehmke 63
+  Ribot 150
+  Rokitansky 241
+  Rousseau 225
+  =S=aint-Hilaire Geoffroy 138
+  Savigny 55
+  Schäffle 225
+  Schelling 80, 118, 132, 167
+  Schiller 8, 16, 166, 172, 176, 184
+  Schopenhauer 68, 124, 167, 205, 211
+  Schubert-Soldern 63
+  Schuppe 63
+  Shakespeare 189, 193
+  Schaftesbury 166, 203, 211
+  Smith Adam 26, 203, 211
+  Sokrates 44, 198 s köv., 211, 219
+  Sophokles 182
+  Spencer 33, 138, 157, 172, 205, 225
+  Spinoza 130 s köv. 159, 203
+  Stein Heinrich von – 163
+  Steinthal 32
+  Szent Ágoston 84, 194
+  =T=auber Johannes 85
+  Thales 9
+  Theophrastos 45
+  Thukidydes 188
+  =W=agner Richard 180
+  Winckelmann 166
+  Wolff Keresztély 19
+  Wundt 26, 32, 36, 43, 47 124, 152
+  =V=erulami Baco 19
+  Vogl 118
+  Vogt 53
+  =X=enophanes 10, 128
+  =Z=eno 128
+  Zimmermann 167
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+ELSŐ FEJEZET.
+
+=A filozófia jelentősége és állása.=
+
+  1. §. A filozófia fogalma és feladata  5
+  2. §. A filozófia lélektani eredete  6
+  3. §. A filozófia történeti eredete  8
+  4. §. Filozófia és vallás  9
+  5. §. Filozófia és tudomány  13
+  6. §. A filozófia felosztása  17
+  7. §. A filozófia története  20
+
+MÁSODIK FEJEZET.
+
+=A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.=
+
+  8. §. A pszichológia tárgya és feladata  23
+  9. §. A pszichológia módszerei és irányai  27
+  10. §. Pszichológia és fiziológia  35
+  11. §. Pszichológia és filozófia  37
+  12. §. A logika tárgya és feladata  39
+  13. §. A logika fejlődése és irányai  43
+  14. §. Grammatika, logika és pszichológia  48
+  15. §. Logika és filozófia  50
+
+HARMADIK FEJEZET.
+
+=Ismeretkritika és ismeretelmélet.=
+
+  16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus  52
+  17. §. Az ismeret problémái  56
+  18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai  59
+  19. §. Az ismeretkritikai idealizmus  64
+  20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása  68
+  21. §. A kritikai realizmus  74
+  22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai  76
+  23. §. A szenzualizmus  78
+  24. §. Az intellektualizmus  81
+  25. §. A miszticizmus  84
+  26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet  86
+
+NEGYEDIK FEJEZET.
+
+=Metafizika vagy ontológia.=
+
+  27. §. Az ontológiai probléma  113
+  28. §. A materializmus  117
+  29. §. A spiritizmus  123
+  30. §. A szubsztancia monizmusa  127
+  31. §. A történés monizmusa  136
+  32. §. A dualizmus  147
+  33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ  153
+
+ÖTÖDIK FEJEZET.
+
+=Az esztétika útjai és céljai.=
+
+  34. §. Az esztétika fogalma és feladata  162
+  35. §. Az esztétika fejlődése és irányai  164
+  36. §. Genetikus és biológiai esztétika  171
+
+HATODIK FEJEZET.
+
+=Etika és szociológia.=
+
+  37. §. Az etika tárgya és feladata  196
+  38. §. Az etika fejlődése  198
+  39. §. Az akaratszabadság problémája  206
+  40. §. Az etika problémái és irányai  209
+  41. §. Genetikus és biológiai etika  212
+  42. §. Szociológia és a történet filozófiája  224
+  43. §. Neveléstudomány  230
+
+  _Összefoglalás_  233
+  Névmutató  249
+
+
+[Transcriber's Note:
+
+Javítások.
+
+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
+
+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
+
+11 |megerősődött |megerősödött
+
+12 |egységaennéző |egységbennéző
+
+14 |temészettudománynak |természettudománynak
+
+17 |tudoménynál |tudománynál
+
+25 |leki életre |lelki életre
+
+28 |megfikyelt tényeket |megfigyelt tényeket
+
+29 |vizsgálatrá |vizsgálatra
+
+29 |ameleykből |amelyekből
+
+30 |fonotsság |fontosság
+
+31 |terméézetüknél |természetüknél
+
+48 |fejlődése foyamán |fejlődése folyamán
+
+62 |tapsztalat előtt |tapasztalat előtt
+
+63 |mint den lét |minden lét
+
+63 |Erns-Laas |Ernst Laas
+
+91 |hozzuk. |hozzuk».
+
+98 |különöbző személyek |különböző személyek
+
+130 |matematekai bizonyítás |matematikai bizonyítás
+
+131 |miverzumnak |univerzumnak
+
+141 |kezedttől fogva |kezdettől fogva
+
+150 |légprimitivebb |legprimitivebb
+
+150 |megmünk |megélünk
+
+150 |elozdulatot |mozdulatot
+
+183 |funckiós gyönyörhöz |funkciós gyönyörhöz
+
+225 |bológiához |biológiához
+
+234 |megközelíthetethenek |megközelíthetetlenek
+
+236 |meggyöződhetik |meggyőződhetik]
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66200 ***
diff --git a/66200-h/66200-h.htm b/66200-h/66200-h.htm
index 148e2e2..44c6de8 100644
--- a/66200-h/66200-h.htm
+++ b/66200-h/66200-h.htm
@@ -1,7612 +1,7143 @@
-<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN"

-    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">

-<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">

-<head>

-<meta name="generator" content=

-"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />

-<meta http-equiv="Content-Type" content=

-"text/html; charset=utf-8" />

-<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />

-<title>The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába by

-Wilhelm Jerusalem</title>

-

-<style type="text/css">

-/*<![CDATA[*/

-body {

- margin-left: 10%;

- margin-right: 10%;

-}

-

-h1,h2,h3 {

- text-align: center;

- clear: both;

- line-height: 200%;

-}

-

-h2,h3 {

- margin-top: 2em;

-}

-

-h3 {

- font-style: italic;

-}

-

-h2 span.smaller {

- font-size: 80%;

- line-height: 300%;

-}

-

-p {

- margin-top: 0.75em;

- margin-bottom: 0.75em;

-}

-

-body > p {

- text-align: justify;

- text-indent: 1.5em;

-}

-

-hr {

- width: 33%;

- margin-top: 2em;

- margin-bottom: 2em;

- margin-left: auto;

- margin-right: auto;

- clear: both;

-}

-

-hr.chap {width: 65%}

-

-table {

- margin-left: auto;

- margin-right: auto;

-}

-

-td {

- padding-left: 1em;

- padding-right: 1em;

-}

-

-.pagenum {

- position: absolute;

- right: 2%;

- color: gray;

- font-size: smaller;

- text-align: right;

- text-indent:0;

-}

-

-.tdr {text-align: right;}

-

-.center {

- text-align: center;

- text-indent: 0;

-}

-

-.smcap {

- font-variant: small-caps;

-}

-

-.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}

-

-.caption {font-weight: bold;}

-

-.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}

-

-.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}

-

-.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}

-

-.footnotes {

- border: dashed 1px;

-}

-

-.footnote {

- margin-left: 10%;

- margin-right: 10%;

- font-size: 0.9em;

- text-align: justify;

-}

-

-.footnote .label {

- position: absolute;

- right: 84%;

- text-align: right;

-}

-

-.fnanchor {

- vertical-align: super;

- font-size: .8em;

- text-decoration: none;

-}

-

-.poem {

- font-size: 0.9em;

- display: table;

- margin: auto;

- text-align: left;

-}

-

-.poem .stanza {

- margin: 1em 0em 1em 0em;

-}

-

-.poem span.i0 {

- display: block;

- margin-left: 0em;

- padding-left: 3em;

- text-indent: -3em;

-}

-

-.transnote {

- background-color: #E6E6FA;

- color: black;

- padding: 0.5em;

- font-family: sans-serif, serif;

- font-size: 0.9em;

-}

-

-.transnote p {

- text-align: center;

- text-indent: 1.5em;

-}

-

-ul.TOC {

- list-style-type: none;

- padding-left: 10%;

- text-indent: -5%;

- width: 70%;

- text-align: justify;

-}

-

-ul.TOC li {

- margin-top: 0.25em;

-}

-

-span.ralign {

- position: absolute;

- text-align: right;

- right: 15%;

- top: auto;

-}

-/*]]>*/

-</style>

-</head>

-<body>

-

-<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába, by Wilhelm Jerusalem</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and

-most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions

-whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms

-of the Project Gutenberg License included with this eBook or online

-at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you

-are not located in the United States, you will have to check the laws of the

-country where you are located before using this eBook.

-</div>

-

-<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Bevezetés a filozófiába</p>

-

-<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Wilhelm Jerusalem</div>

-

-<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Aladár Schöpflin</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: September 1, 2021 [eBook #66200]</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div>

-

-<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Library of the Hungarian Academy of Sciences</div>

-

-<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***</div>

-<div class="transnote">

-<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p>

-<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_253">253</a>. oldalon

-található.</p>

-</div>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p class="center"><span class="caption-largest"><u><span class=

-"smcap">KULTURA és TUDOMÁNY</span></u></span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption-largest">BEVEZETÉS A

-FILOZÓFIÁBA</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption-large">IRTA D<sup>r</sup>

-JERUSALEM VILMOS</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-large">FORDITOTTA SCHÖPFLIN

-ALADÁR</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>

-<p class="center"><span class=

-"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET

-ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>

-<hr class="chap" />

-<h1>BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA</h1>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-150">D<sup>r</sup> JERUSALEM

-VILMOS</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption-small">A HARMADIK NÉMET

-KIADÁS UTÁN FORDITOTTA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-large">SCHÖPFLIN

-ALADÁR</span></p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p>&nbsp;</p>

-<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>

-<p class="center"><span class=

-"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET

-ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>

-<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT

-NYOMDÁJA.</span></p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=

-"Page_5">-5-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">ELSŐ FEJEZET.</span><br />

-A filozófia jelentősége és állása.</h2>

-<h3>1. §. A filozófia fogalma és feladata.</h3>

-<p>Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal,

-hogy a mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás

-eredményeit egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse,

-amely alkalmas arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély

-követelményeit kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja

-kezdettől fogva az volt, hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson.

-A tartalom és módszer minden különbözősége mellett ez minden

-filozófiai rendszer összekötő kapcsa. Ebben az értelemben tehát a

-filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek azonban folytonos és szoros

-érintkezésben kell lennie az egyes tudományokkal és ezeknek

-eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan filozófia, amely a

-tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna szemben,

-uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,

-manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia

-mindig az egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes

-szellemi munka által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a

-részleteket, melyeknél egyebet még a tudományosan kitágult

-tapasztalat sem nyújthat, egésszé gondolja végig. Az egészre

-<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>

-irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az ész szükségérzete,

-hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete is. Egészet

-akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes

-természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és

-benne életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk

-átfoglalni, azt is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az

-ember, mit csinál benne és mi legyen benne. A kedély követelményei

-mint kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az

-egyetemes történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt

-kívánnak egy világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen

-kiegészítő munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan

-tudományos lenni, feladata azonban fölébe nő a tudománynak.</p>

-<h3>2. §. A filozófia lélektani eredete.</h3>

-<p>Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az

-emberi természetben. Legprimitivebb formája a <i>csodálkozás</i>

-érzése, melyet már <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is a

-filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az érzés akkor keletkezik,

-mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem bírunk világképünk

-keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran félelem

-kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel ellenségesnek.

-De e mellett a mondhatni <i>praktikus</i> csodálkozás mellett már

-kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem

-kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne

-nevezni. A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás

-és az élet fenntartása céljából hozunk <span class=

-"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> működésbe,

-olyan funkcióvá fejlődik, mely tevékeny akar lenni akkor is, ha nem

-szorít erre közvetlen praktikus szükség. Így a gyermeknél a

-csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és aztán naiv kérdésekben

-nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél tudományos

-kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus csodálkozás

-elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen

-csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a

-tradició révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt

-öntudatlanul elsajátítottunk magunknak, éretté vált

-gondolkozásunkat már nem bírja teljesen kielégíteni. Most azon

-csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt, mert új világításban tűnik

-fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a <i>mindennapin</i>, az

-<i>ismerten</i> és <i>hagyományoson</i> a filozófia tulajdonképeni

-kezdete.</p>

-<p>Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy

-másik ősténye. Ez a <i>tudatunk egységének az érzése</i>. Ahogy

-mindegyikünk egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát,

-mely dacára legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az

-emberi világhoz és dacára énünk nagy változásainak, melyeket a

-természetes fejlődés hoz magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül

-egy egésznek és ugyanannak érzi magát, ép úgy igyekszünk a világot

-is, amely körülvesz, egységes alapból megérteni és mint egészet

-felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan tanusítja magát minden

-filozofálás föntebb megadott céljában.</p>

-<p>Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos

-kutatás következtében, <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=

-"Page_8">-8-</a></span> annál nehezebbé válik a sokféleségben

-megtalálni az egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai

-csodálkozás egyre új táplálékot és az egység szükségérzete annál

-erősebbé válik. Ennélfogva bizonyosan lehet állítani, hogy dacára

-az energikus elutasításnak és dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek

-a filozófiai spekuláció a speciális tudományok részéről gyakran ki

-van téve, a filozófiai megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha

-a konstruált filozófiai rendszerek egyike sem elégít is ki

-tartósan, <i>Schiller</i> ismert szavai szerint maga a filozófia

-mindig meg fog maradni.</p>

-<h3>3. §. A filozófia történeti eredete.</h3>

-<p>Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát.

-A XIX. század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az

-egyiptomiak, a perzsák és különösen az indusok terjedelmes és

-gyakran nagyon mély filozófiai spekulációjával. A nyugati

-gondolkodás fejlődésére azonban, ha nem veszünk számba néhány,

-csekélyszámú XIX. századi gondolkozót, csak a <i>görög</i>

-filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,

-sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt

-megtermékenyítette és történelmi hatásában még mindig nem ért

-véget. Itt állították fel először azokat a problémákat, amelyekkel

-még ma is foglalkozunk, itt találták meg először azokat a

-gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is operálunk. A görög

-filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen a problémák

-mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve

-különösen tanulságos is. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=

-"Page_9">-9-</a></span></p>

-<p>Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol

-az élénk kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó

-jóllét pedig ráérő időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők

-voltak a filozófiai ösztön kifejlődése számára való pszichologiai

-feltételek. Ott kezdődik Krisztus előtt 600 körül

-<i>Thales</i>-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a világrejtély

-megoldásán fáradoztak.</p>

-<p>A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e.

-ötödik század vége óta van tanuságunk. A <i>philosophia</i> görög

-szó valószínűleg a <i>philosophein</i> igéből van levezetve s ez

-annyit jelent, mint megismerésre törekedni és pedig merő

-tudásvágyból, anélkül, hogy az ember amellett valami praktikus célt

-tartana a szeme előtt. A névnek ebben a keletkezésében egyúttal

-szimbolikusan benne rejlik az a jelentőséges igazság, hogy a

-filozófiában a filozófálás a legfontosabb. Nem a fáradságosan

-elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló küzdés itt az

-értékes.</p>

-<p>Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való

-kérdésben a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan,

-melyekből részben maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt

-mindjárt tárgyaljuk a filozófia és vallás közötti viszonyt.</p>

-<h3>4. §. Filozófia és vallás.</h3>

-<p>A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással.

-Közös mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy

-egységes képpé egészítsék ki, közös továbbá, különösen

-kezdeteikben, a naiv bizalom a gondolkodás és alakítás erejében és

-az erős hit saját gondolkodási és fantázia <span class=

-"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span>

-tevékenységünk alkotásaiban. <i>Plato</i> nem hisz kevésbbé

-szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek

-a halál utáni életben.</p>

-<p>Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az

-alkotó és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz

-arra, hogy minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos

-képzetek továbbá a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél

-fogva tartják fenn hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos

-hittételek örökölt közkincs, melyet senkinek sem szabad büntetlenül

-érinteni vagy épen lerombolni. A filozófiában ellenben az emberi

-szellem saját erejéből és az azelőtt hittre való tekintet nélkül

-akar a világban tájékozódni s így akarja a világ lényegét

-megérteni. A vallás tehát természeténél fogva <i>autoritativ</i> és

-<i>szociális</i>, a filozófia ellenben <i>kritikai</i> és

-<i>individualisztikus</i>.</p>

-<p>Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási

-tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az

-ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. <i>Xenophanes</i>

-szemükre veti a homéroszi isteneknek az emberhez való

-hasonlóságukat és emberi gyöngéiket, <i>Protagoras</i> nem tudja,

-vannak-e egyáltalán istenek, <i>Epikurosz</i> pedig meghagyja ugyan

-az istenségeket mint ideális alakokat, de megvon tőlük minden

-befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már meglehetős korán

-kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia egyesítésére.

-<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> spekulativ úton jutnak rá egy

-egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát

-különbözőképen határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték

-<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=

-"Page_11">-11-</a></span> a hagyományos isten és hős-mondákat

-allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe beilleszteni.

-A zsidó alexandriai <i>Philo</i> (szül. 20. Kr. e.) allegorikus

-magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy

-merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység

-sokféleképen használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és

-védelmére, azután tanításainak formulázására filozófiai

-gondolkodó-eszközöket, de a hitet határozottan a tudás fölébe

-helyezi. A középkor skolasztikus filozófiájában aztán energikus

-kísérlet történik arra, hogy a keresztény vallás dogmáit

-filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy nem minden

-dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre különválasztják

-a <i>természetes</i> és <i>kinyilatkoztatott</i> theologiát

-(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz

-tartozik, azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján

-hinni kell. A látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán

-belül is ismét feltámad.</p>

-<p>Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó

-természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika

-volt rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a

-megfigyelést és kísérletet, mint az empirikus megismerés

-legbiztosabb forrásait, míg a mathematika a föltétlenül érvényes, a

-tapasztalattól látszólag teljesen független igazságok rendszerét

-nyújtja, melyek magából az észből merítetteknek látszanak. Telve a

-megerősödött megismerőképességbe vetett önbizalommal, a filozófia

-hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon a vallási

-problémákkal <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=

-"Page_12">-12-</a></span> szemben és ezek még ma is buzgó

-elmélkedés tárgyai.</p>

-<p>A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres

-agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a

-tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és

-különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos

-képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így

-ezek az emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.</p>

-<p>A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad

-eleve mint kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a

-lehetőségét, hogy a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat

-olyan eredményekre jut, amelyek tisztult vallási képzetekkel

-megegyeznek. Bizonyos, hogy a filozófiai spekuláció az ókorban és a

-jelenben igen sokkal járult hozzá a vallásos képzetek tisztázásához

-és ezeket theoretikus és praktikus tekintetben közelebb hozta a

-tudományos világnézethez. Bizonyos azonban az is, hogy a filozófia

-egy olyan általános és a kultúréletbe olyan mélyen belenyúló

-jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül. Az

-összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi

-évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és

-egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe

-kell őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától

-átvezet a filozófia és az egyes tudományok közötti viszony

-kérdésére. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=

-"Page_13">-13-</a></span></p>

-<h3>5. §. Filozófia és tudomány.</h3>

-<p>A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a

-theoretikus tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való

-törekvés a filozófiának ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé.

-Különösképen a tudományos természetszemlélet itt még teljesen a

-filozófusok feladata. Ennek a fejlődésnek tetőpontját s egyúttal

-fordulópontját az ókorban <i>Aristoteles</i> jelenti, aki korának

-egyetemes tudását egyesítette magában és összefoglalólag

-feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok specializálódása és

-egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a folyamat csak lassan

-és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli megfeszített munkában az

-emberi szellem lassankint megtanulta, hogy megfigyelt tényekből

-levonja a történés törvényeit s e törvények által értse meg a

-természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a munkának

-mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli anyag

-gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök

-találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor

-egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes

-területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden

-tudás összefüggése elvész.</p>

-<p>Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második

-felében az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv

-mutatkozik minden filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az

-ellenszenvnek az alapja ismét abban van, hogy a filozófia hosszú

-időn át mint a tudományok <span class="pagenum"><a name="Page_14"

-id="Page_14">-14-</a></span> királynője akart szerepelni s

-szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden tudás

-legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még

-természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy

-az utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment,

-hogy pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket

-letagadott és lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a

-filozófiai rendszerbe.</p>

-<p>Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel

-kivált <i>Hegel</i> és iskolája lépett fel, a természettudománynak

-érvényesítenie kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia

-arra, hogy a megfigyelés és kísérlet útján talált tények és

-törvények minden filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel

-bírnak. Sőt inkább az így talált tények adják azt az alapot,

-amelyen a tudományos filozófiának tovább kell építeni.</p>

-<p>Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány

-és technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy

-többségénél azt a véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől

-megfigyelésen és kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási

-mód vezet megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben

-minden filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen

-játéknak tekintendő.</p>

-<p>A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is

-alkalmazásba vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki

-feladatukul. A nyelv, a vallás, az erkölcs és minden szociális

-intézmény fejlődését statisztikai és összehasonlító módszerrel

-kutatták és kutatják ma is és itt is <span class="pagenum"><a name=

-"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> érvényesül a tények

-kultuszának és a spekuláció megvetésének egy neme.</p>

-<p>A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint

-nem egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata

-abban áll, hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő

-jelenségeket lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz

-iránt, amivel mi önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a

-törekvés, hogy a folyamatokat, amint tényleg végbemennek, lehetőleg

-híven másoljuk le gondolkodásunkban, mint módszertani szabály

-minden tudományos kutatás számára rendkívüli fontosságú és ezért

-nem lehet elég gyakran elménkbe vésni.</p>

-<p>Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe

-foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak

-megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból

-semmiféle módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy

-minden úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell

-megformálni, hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos

-kutatásnak észrevevésünk és gondolkodásunk bizonyos általános

-tulajdonságai szolgálnak alapjául s csak ezek teszik lehetségessé a

-kutatást, A tudománynak továbbá sohasem egyes tények megismerése a

-célja, hanem a történés törvényeinek a megismerése és így minden

-egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a tudomány nevet, az

-egészre kell függesztenie tekintetét.</p>

-<p>Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan

-felismerhető az utóbbi években az egyes speciális tudományok

-művelőinél. <i>Wilhelm Ostwald</i> <span class="pagenum"><a name=

-"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> a kémikus, Lipcsében

-felolvasásokat adott ki a természet-filozófiáról és folyóiratot is

-indított <i>Annalen der Naturphilosophie</i> (a természetfilozófia

-évkönyvei) címmel s a folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a

-tudományos kutatás általános kérdéseit megvitassa és a tudományos

-módszerekről és megismerési értékükről vizsgálatokat indítson. A

-történetkutatók is belefáradtak, hogy csupán csak adatokat

-gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy megragadják a

-történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel által

-megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a tények

-lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől lakott

-föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal szélesebb

-alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig

-vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga.

-Eszerint nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint

-a valamely speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen

-általánosabb és mélyebb problemákig előrehatolni a filozófikus

-elmének sürgető szükséggé válik.</p>

-<p>Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai

-vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a

-filozófia vagy sem? Feleletül <i>Schiller</i> egy szavát lehetne

-variálni. <i>Schiller</i> a maga <i>Die Künstler</i> című

-költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem kevésbbé költemény,

-ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé tudomány azért,

-mert több mint tudomány.</p>

-<p>A filozófia tudomány, mert tudományos alapon <span class=

-"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> és

-tudományos kutatóeszközökkel dolgozik. <i>Több</i> a tudománynál,

-mert a tapasztalatot nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is

-kénytelen és mert céljának, a harmónikus világnézetnek elérésén a

-fantáziának és a kedélynek is közre kell működnie. A jelenkor

-filozófusának az az elutasíthatatlan kötelezettsége, hogy a

-tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy kiterjedésben

-elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a gondolkozási

-eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak. Ezekkel a

-tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy legyen az

-a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a

-tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy

-egésszé szemlélje és foglalja össze.</p>

-<p>Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított

-világnézetben azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér

-a győzelemben vagy a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a

-hit egy neme kedvessé és értékessé lesz. Ez az a pont, ahol

-tudomány, művészet és vallás egyesülhetnek, de mindig az alatt az

-előfeltétel alatt, hogy a tudomány az alap és a gondolkodási

-eszközök tudományosak maradnak.</p>

-<h3>6. §. A filozófia felosztása.</h3>

-<p>A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely

-kevéssel <i>Aristoteles</i> után, tehát a Krisztus előtti harmadik

-század kezdetétől fogva lett általános. A három rész: a logika,

-fizika és etika.</p>

-<p><i>Logika</i> alatt értették a megismerésről, a gondolkodás

-<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=

-"Page_18">-18-</a></span> törvényeiről, az igazság kritériumairól

-való tanítást és később a valószínűségről való tanítást is.</p>

-<p>A <i>fizika</i> magába foglalta a természettudományt,

-természetfilozófiát, kozmológiát, valamint az emberi lélekről és

-sorsáról való tanítást is. Később merült fel a <i>metafizika</i>

-neve, amin a létezőről szóló tanítást értették, vagyis azt, ami

-tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell hogy szerepeljen,

-szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A metafizika

-elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy

-<i>Aristoteles</i> munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel

-foglalkozik, összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és

-mivel nem volt külön címe, így nevezték el: ami a fizika után

-következik (τὰ μετὰ τὰ φυσικὰ). A név és fogalom mai napig

-megmaradt, holott alkalmasabb volna a filozófiának ezt a részét az

-<i>ontológia</i> – vagyis a létezőről szóló tanítás – névvel

-megjelölni.</p>

-<p><i>Etika</i> alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló

-tanítást, de a régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma

-szerint ez inkább a legfőbb jóról, mint a morális kötelesség

-lényegéről szóló tanítás. Mint az etika egy része szerepelt a

-<i>politika</i>, vagyis az államról és formáiról való tanítás.</p>

-<p>A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják

-alkalmilag <i>Plato</i>, <i>Aristoteles</i> és különösen

-<i>Plotinus</i>, de az ókorban mégse volt állandó része a

-filozófiának.</p>

-<p>A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt

-az egész középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a

-filozófiatörténet <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=

-"Page_19">-19-</a></span> előadásának. Az újabb időben kivált

-<i>Verulami Baco</i> (1561–1626) és <i>Wolff Keresztély</i>

-(1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a filozófia területét

-pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek az elvnek

-alapján áll <i>Kant</i> beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a

-legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni

-fogunk.</p>

-<p><i>Kant</i> «A tiszta ész kritikája» című művében adja a

-<i>megismerés</i> filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című

-műveben az <i>akarás</i> filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája»

-című művében az <i>érzés</i> filozófiáját.</p>

-<p>Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés

-filozófiáját kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés

-lehetőségeinek, határainak, valamint eredetének kérdéseit kell

-tárgyalnia, míg a másik a megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az

-első szakaszban eszerint a megismerés kritikája és teóriája

-tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről való tanítást, tehát az

-ontológiát kell tartalmaznia.</p>

-<p>Az <i>érzés</i> filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb,

-mint a szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet

-a tizennyolcadik század közepe óta <i>esztétikának</i> neveznek, ez

-idő óta része a filozófiai szisztematikának.</p>

-<p>Az <i>akarás</i> filozófiája az emberi cselekvések föltételeit

-és normáit igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy

-mint <i>etika</i> kezdettől fogva fontos része a filozófiai

-rendszereknek. Mivel azonban az emberi cselekvésre nézve nemcsak az

-egyes akarat, hanem az <i>összakarat</i> is irányadó, össze fogjuk

-kötni az etikával a filozófiai <span class="pagenum"><a name=

-"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> diszciplinák

-legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való tanítást,

-vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes

-megjegyzéseknek a neveléstan vagy <i>pedagógia</i> általános

-elveiről.</p>

-<p>Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a

-pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal

-tekintenek előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A

-pszichológia ugyan önálló tudomány lett, amely függetlenül minden

-filozófiai spekulációtól, merőben empirikus úton igyekszik

-eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen alapvonása azonban minden

-szellemi tudománynak és ezáltal belső összeköttetést nyer a

-filozófiával. A <i>logika</i> szigorúan véve minden tudományra

-nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára nézve,

-amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint kell

-hogy rendezze.</p>

-<p>Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a

-<i>filozófia története</i>: volt olyan kor, amikor a filozófia

-egész feladatát történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos

-lesz egyes megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány

-fontosságáról.</p>

-<h3>7. §. A filozófia története.</h3>

-<p>A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete

-összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve.

-Aki pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása

-<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=

-"Page_21">-21-</a></span> területéül, az megismerkedhetik a kutatás

-módszereivel, gondolkodási eszközeivel és eredményeivel anélkül,

-hogy mind e kutatási eszközök lassankénti kialakulásának és

-keletkezésének históriailag utána járjon. Csak a tudás magaslatára

-érve kezd talán némelyik bizonyos históriai szükségérzést érezni és

-akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt <i>Ernst Mach</i> a

-fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az alapfogalmaknak mély és

-teljes megértése a történeti fejlődés ismerete nélkül nem érhető

-el.</p>

-<p>Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál.

-Itt egy problémának csak megközelítően helyes megértése históriai

-fejlődésének ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az

-állítást hallja: mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég

-fölöttem, a házak, a mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én

-képzetem, csak annyiban léteznek, amennyiben én észre veszem őket,

-– az ezt az állítást legelőbb is esztelenségnek fogja tartani.

-Történeti kialakulásának ismerete által nyomban felfogható lesz

-mindenki számára és csak akkor lehetséges kritikailag állást

-foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni fogjuk.</p>

-<p>Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség

-elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és

-ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének

-tanulmányozásával kezdjük.</p>

-<p>A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak

-számára is nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy

-önállóan filozofáljon. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=

-"Page_22">-22-</a></span> Megismerjük itt a keletkezését és

-kidolgozását azoknak a gondolkodási eszközöknek, melyek

-segítségével az emberi szellem lassankint meghódította a világot,

-megismerjük azokat a vívmányokat, «melyeket a megszokás és meg nem

-támadott birtoklás oly szívesen fosztana meg háládatosságunktól».

-Ha ma a legtöbb dologban megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha

-a lehetőség és valóság fogalmai annyira teljesen közkeletűek

-lettek, akkor nagyon is könnyen megfeledkezünk arról, hogy

-<i>Aristoteles</i> volt az első, aki ezeket a fogalmakat világosan

-kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.</p>

-<p>A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a

-legnagyobb nyereség, melyet a filozófia történetének

-tanulmányozásából meríthetünk és az e területet feldolgozóknak,

-akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a momentumot nyilvánvalóbban

-kellene kidomborítani.</p>

-<p>A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet

-is. Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben

-egy filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma,

-amelyben keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték,

-<i>Kant</i> kategórikus imperativusa a porosz kötelességtudás

-lecsapódása, míg a cinikusok és sztoikusok világpolgársága

-világosan mutatja a görög nemzeti érzés hanyatlását.</p>

-<p>A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia

-tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv,

-amely lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell

-sajátítani. Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog <span class=

-"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> fordítani

-a legfontosabb műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a

-módon megkönnyítse a filozófia történetének tanulmányozását is.

-Amikor másfelől az egyes problémák kifejtésénél történeti

-kialakulásukat is legalább vázoljuk, az olvasó megismerkedik a

-történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és ezzel bevezettetik

-a filozófia történetébe is.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_24" id=

-"Page_24">-24-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">MÁSODIK FEJEZET.</span><br />

-A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.</h2>

-<h3>8. §. A pszichológia tárgya és feladata.</h3>

-<p>A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány.

-Tárgya tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk,

-érzésünk és akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet

-naponkint és óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény

-közvetlenül adva van és ismeretes. A pszichológiának ennélfogva

-mindig csak eseményekkel, mindig valami történéssel van dolga,

-sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen általunk átélt pszichikai

-jelenségek szubsztanciális, megmaradó hordozójára vonatkozó kérdés,

-az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy megmaradó, az élmények

-váltakozásában változhatatlan lelki lényegből indulnak-e ki, nem

-tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy ontológia

-problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek székhelyére,

-egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma. Mind e

-dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat, melyek

-a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél

-hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható

-vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát

-mindez nem <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=

-"Page_25">-25-</a></span> érinti; ő átkutatja az emberi lelki

-életet, amely a legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket

-ismerünk, igyekszik folyamatait a legegyszerűbb elemekre

-visszavezetni és a bennük ható törvényeket kifürkészni, teljesen

-függetlenül minden teológiai dogmától és metafizikai

-hipotézistől.</p>

-<p>A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy

-valamely metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó

-kutatása ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és

-teológiai dogmára. A pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást

-adni a lélek lényegéről, mint ahogy a mechanika sem tud az erő

-lényegéről. Itt is, ott is csak a történés törvényét keresik. A

-pszichológia tehát merőben tapasztalati jellemét tekintve, valamint

-módszereiben is nagyon közeledik a természettudományokhoz, de a

-tárgyára való vonatkozásban ezektől elkülönítve marad. A

-pszichológiának itt előadott felfogása, valamint függetlensége

-minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.</p>

-<p>A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja

-a testet és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az

-emberi természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a

-legalacsonyabb kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak

-csaknem minden vallási rendszere dogmává emelte ama hitet, amely

-mint magától értetődő kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe

-is. Ennek megfelelőleg a pszichológia mint a lélekről való tanítás

-az ókor, a középkor és az újkor rendszereiben egy része a

-metafizikának vagy ontológiának. Emellett azonban már aránylag

-korán megtaláljuk a tényleges lelki <span class="pagenum"><a name=

-"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> életnek működése közben való

-megfigyelését is. <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> roppant fontos

-adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben <i>Hippokrates</i> az orvos

-és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a

-sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és

-a neoplatonikusok (különösen <i>Plotinus</i>). Még a középkor

-scholasztikus filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta –

-teljesen terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind

-energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és

-tizennyolcadik században angol gondolkodók, mint <i>John Locke,

-George Berkeley, David Hume, Adam Smith</i> beható taglalással

-hatalmasan előbbre vitték a tényleges lelki élet ismeretét,

-1829-ben <i>James Mill</i> (a híres logikus és közgazdász <i>J. St.

-Mill</i> apja) <i>Analysis of the Phenomena of the Human Mind</i>

-című munkájában létrejött a lelki életnek első, metafizikától

-mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát

-<i>Herbart</i> emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott,

-hogy a matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.</p>

-<p><i>Herbart</i> nagy tanítványa, <i>H. Lotze</i> 1852-ben

-megjelent orvosi pszichológiájában a lelki életet fiziológiai

-kísérő jelenségeivel való kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután

-<i>Fechner</i> és <i>Wundt</i> pontosabban megvizsgálták ezt a

-kapcsolatot részleteiben és egyúttal vállalkoztak arra, hogy a

-lelki élet jelenségeit alávessék a kísérletnek. Mindkét utóbbi

-gondolkozó megérdemli, hogy a modern pszichológia alapítóinak

-neveztessenek. <i>Wilhelm Wundt</i> egyfelől <i>Grundzüge der

-physiologischen Psychologie</i> című művében (először 1874-ben

-<span class="pagenum"><a name="Page_27" id=

-"Page_27">-27-</a></span> jelent meg, azóta számos újabb kiadást

-ért, magyarra is lefordította <i>Rácz Lajos</i>), másfelől az első

-kísérleti pszichológiai intézet megnyitásával Lipcsében (1879)

-hatalmas lökést adott a további munkálkodásnak, melyet ő maga a

-leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei intézet mintájára

-Németországban, Franciaországban, Angolországban, Olaszországban,

-különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet alakult,

-melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.</p>

-<p>Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai

-spekulációtól független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van

-hivatva, hogy mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi

-élettel foglalkoznak és amelyeket újabb időben a szellemi

-tudományok neve alatt szokás összefoglalni, alapvetéseül

-szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és irányok fejlődtek ki,

-melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.</p>

-<h3>9. §. A pszichológia módszerei és irányai.</h3>

-<p>Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is

-elsősorban a tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a

-legközelebb eső mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a

-megfigyelés azonban a pszichológiában lényegesen más, mint a

-természettudományokban. A pszichikai jelenségeket nem lehet mint a

-természeti jelenségeket érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk

-előtt ismeretes, de közelebbről le nem írható módon közvetlenül át

-lehet élni. Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat

-ismerem, amelyeket magam átéltem <span class="pagenum"><a name=

-"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a saját tudatomban. Hogy

-tényeket gyüjthessek tehát, meg kell figyelnem azt, amit belsőleg

-átélek és alávetem ezt az ítéletemnek. A pszichologus számára tehát

-a legfontosabb és leginkább alapvető forrása a tanulságnak saját

-pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis az

-<i>önmegfigyelés</i>. Az önmegfigyelés módszere, melyet az

-önmegfigyelés angol szavával (introspection = belenézés)

-introspektiv módszernek nevezünk, tehát az első és a

-legfontosabb.</p>

-<p>Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége

-és ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is

-öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját

-tekintve, módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség

-lefolyására, ezt megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés

-közben meg akarnám magamat figyelni, akkor a harag abban a

-pillanatban elpárologna. Sokan ezért az önmegfigyelést

-lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az introspektiv módszert

-hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem helyes. Elemi élmények,

-mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és esztétikai érzések

-némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők, anélkül, hogy ez a

-megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk. Komplikáltabb folyamatok

-pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így utólag

-megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen

-elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.</p>

-<p>A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek

-kell alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a

-pszichológus főtevékenysége. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Minden folyamat ugyanis,

-amelyet valóban átélünk, közelebbi vizsgálatra összetettnek

-mutatkozik és most már arra kerül a sor, hogy kikutassuk azokat az

-elemi folyamatokat, amelyekből a megfigyelt folyamatok állnak és

-keletkeznek. Az introspektiv módszerhez tehát hozzátartozik mint

-lényeges alkatrésze a széttagolás vagy analizis.</p>

-<p>Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag

-hamar eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való

-észrevevése például úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint

-egyszerű, további tagolást nem kívánó folyamat. Már most itt lép

-közbe nagy sikerrel a <i>kísérlet</i> és segít abban, hogy az

-analizist folytassuk az önmegfigyelés határain túl.</p>

-<p>A <i>kísérleti módszer</i> a pszichológiában épúgy, mint a

-természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok

-keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen

-előidéztetnek és pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy

-quantitativ, mint qualitativ tekintetben variálni. A pszichológiai

-kísérlethez rendszerint két személy kell, a kísérletező és a

-megfigyelő. A kísérletező idézi elő a feltételeket és variálja

-őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása lenne a variálásról. A

-megfigyelő ezután részint szavakkal, részint előre megbeszélt

-jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A megfigyelőnél

-természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és valóban csak

-bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat kiküszöbölni és

-biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai kísérletre

-jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> több

-kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt

-tehát különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van

-szükség. Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a

-kísérleteket és megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos

-továbbá, hogy a nem sikerült kísérleteket, vagyis azokat is

-feljegyezzék, melyek nem vezettek a várt eredményre.</p>

-<p>A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben

-tökéletesedett és számos igen komplikált készüléket állított elő,

-melyek a kísérleteket megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá

-teszik. Különösen az érzéki észrevételek analizise dolgában ez a

-módszer nagy eredményeket tud felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy

-látási észrevétel létrejövetelében nagy szerepet játszanak a

-recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és az ezzel előálló

-izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre is.

-Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az

-izom-érzetek nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről

-való fogalmunk a legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A

-kísérleti módszerrel derítették fel továbbá nagy mértékben a

-képzetek időbeli lefolyását, az asszociáció törvényeit, az

-emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát, különösen az

-ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való tekintettel,

-végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet, hogy a

-közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog

-sikerülni.</p>

-<p>Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság

-nélküli forrása a tanulságoknak a <i>mások megfigyelése</i> sem.

-Ilyenkor természetesen <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=

-"Page_31">-31-</a></span> sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a

-pszichikai jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban,

-arckifejezésben és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell

-lennie és ebben megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot;

-különösen tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan

-egyéneken, akik számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta

-a megismerés forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és

-a nem nagyon ritka siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot

-nyújtanak s az ilyen egyének gondos megfigyelésének nem

-jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk. Különösen a

-siketnéma-vak <i>Bridgman Laura</i>, <i>Keller Helén</i><a name=

-"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=

-"fnanchor">1)</a> és <i>Heurtin Mária</i> rendkívül tanulságos

-nevelésére kell utalnunk, akiknél bámulatos módon mutatkozik, mire

-képes egyedül a tapintást érzék és milyen fontossága van a

-szavakkal való beszédnek a gondolkodás fejlődésére.</p>

-<p>Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban

-össze van kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat

-elemeikre bontja. A pszichikai folyamatok mindig csak valami

-<i>történést</i>, sohasem megmaradó levést jelentenek s ez

-eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus szemlélés

-önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki életet

-mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik

-folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből

-<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=

-"Page_32">-32-</a></span> áll egy folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz

-a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből keletkezik.</p>

-<p>A <i>genetikus</i> szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az

-egyes tényen és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az

-ember él, mint lelki fejlődésének fontos tényezőjét szintén

-tekintetbe vegyük. Amilyen messze ugyanis az ember történetét

-követni tudjuk, mindenütt és mindig mint társas lényt, mint nyájban

-élő állatot találjuk. Aristoteles szavát, hogy az ember

-természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a legteljesebb

-mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet, hanem a

-vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki

-élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia

-szociális vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet

-<i>Lazarus</i> és <i>Steinthal</i> alapítottak, az utóbbi

-évtizedekben nagy haladást tett. <i>Wilhelm Wundt</i> most

-megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen

-a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik

-pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit.

-A modern néprajz mesterének, <i>Adolf Bastiannak</i> nagyszámú

-munkája is rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük,

-minden pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a

-modern néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi

-megismerés, érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt

-nagyobb mértékben vegye figyelembe, mint eddig. <i>Darwin</i> a

-fajok keletkezéséről szóló korszakalkotó munkájában az egyén

-fejlődésére az <i>ontogenezis</i>, a faj fejlődésére a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span>

-<i>filogenezis</i> terminust vezette be. Ebben az értelemben

-támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént

-necsak mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás

-alatt is szemlélje, hogy tehát ne csak az <i>ontogenetikus</i>,

-hanem a <i>filogenetikus</i> módszer is alkalmazásba jusson.</p>

-<p>Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor

-csaknem magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső

-kapcsolatára az <i>életfentartással</i>. Hiszen elmélkedésünk és

-meggondolásunk nagy része, mint mindenki tudja, bizonyos

-úgynevezett praktikus célokra szolgál, vagyis arra van irányítva,

-hogy az egyes lény, családja vagy a közösség életét fenntartsa,

-kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha most már az

-egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a

-pszichológia egy részévé lesz a <i>biológiának</i>, vagyis az élet

-törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran

-meglepő világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen

-az oly rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük

-és megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen <i>Herbert

-Spencer</i> alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok

-írója is pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani

-igyekezett ezt a szempontot.</p>

-<p>Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható

-analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai

-tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában,

-vagyis mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai

-módszerrel karöltve, a lelki <span class="pagenum"><a name=

-"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> élet eredetét, fejlődését és

-jelentőségét igyekszik kikutatni.</p>

-<p>Ami most már a különböző <i>irányokat</i> illeti, melyek

-jelenleg a pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a

-bizonyos módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető

-nézetek a lelki folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy

-kisebb fontosságáról.</p>

-<p>A régebben használatos megkülönböztetés <i>racionális</i> vagy

-spekulativ és <i>empirikus</i> pszichológia között ma már

-tárgytalanná vált. A mit racionális pszichológiának neveztek, az

-most általában mint a metafizika egy része szerepel és ki van zárva

-a pszichológiából. Épen ezért az «empirikus», vagyis «tapasztalati»

-kifejezés ma magától értetődő és ezzel fölöslegessé is vált.</p>

-<p>Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek

-megfelelően az <i>introspektiv</i> és a <i>kísérleti</i>

-pszichológiát. Mind a két irány alkalmilag élesen küzd egymással.

-Az introspektiv pszichológusok azt vetik a kísérletieknek szemére,

-hogy hosszadalmas vizsgálataik eredményei gyakran jelentéktelenek s

-ezenfelül inkább a fiziológiának válnak hasznára, mint a

-lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek gúnyolódni a

-«karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a

-laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.</p>

-<p>Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a

-maga jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés

-közreműködésével, valamint beható analizissel lehet haladást

-elérni.</p>

-<p>Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg

-azelőtt többnyire abban a véleményben <span class=

-"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> voltak,

-hogy az észrevevés és elképzelés elsődleges, az érzés és akarás

-pedig levezetett állapotok. Ezt az irányt, amelynek még mindig sok

-a hive, <i>intellektualisztikus</i> iránynak nevezhetjük.</p>

-<p>Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az

-elképzelés, hanem az <i>érzés</i> és az ezzel a legszorosabban

-összekötött <i>akarás</i> az eredeti állapotok, melyekből az

-észrevevés és elképzelés kifejlődött. Azt a nézetet, amely az élet

-egész fejlődéstörténetének sokkal jobban megfelel,

-<i>voluntarisztikus</i> pszichológiának nevezik. Ez az irány mind

-jobban utat tör és egyre több híve akad.</p>

-<h3>10. §. Pszichológia és fiziológia.</h3>

-<p>A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok

-között, vagy hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat,

-test és lélek között már nagyon régen felismerték s az a

-gondolkodókat sokat és sokáig foglalkoztatta. Azokra a filozófiai

-problémákra, melyek az ezen összefüggésen való elmélkedésből

-származnak, valamint a legfontosabb megoldási kísérletekre alább

-fogunk rátérni.</p>

-<p>A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a

-pszichológiai folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai

-jelenségek állnak mint kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos

-továbbá, hogy az utolsó közvetlen feltétele egy fizikai folyamatnak

-mindig egy idegprocesszus kell hogy legyen és pedig mindig olyan,

-amelyben végeredményben részes az emberi agy. Az a nézet,

-<span class="pagenum"><a name="Page_36" id=

-"Page_36">-36-</a></span> hogy minden fizikai folyamatnak kivétel

-nélkül egy agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan

-elismerve, hogy minden komolyan vehető kutató meg van győződve,

-hogy agy nélkül semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel

-szemben még mindig véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon

-valamely jelenségnek minden pszichológiai analizissel feltárt

-részfolyamata egyúttal a fiziológiai processzusnak egy fiziológiai

-részjelenségét előfeltételezi-e? Így pl. <i>Wundt</i> azt hiszi,

-hogy egy meghatározott dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal

-jön létre, «hogy az objektum által előhívott benyomások komplexuma

-az «asszociációs szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A

-szintézisnek ez az aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában

-pszichikai természetű és nincs hozzá párhuzamos fiziológiai

-jelenség.</p>

-<p>A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az

-agyprocesszusoktól sok kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a

-pszichológiának csak az a feladata, hogy az agy funkcióiról való

-ismereteinket gazdagítsa s így a pszichológia csak egy része a

-fiziológiának.</p>

-<p>Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai

-folyamatok teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai

-folyamatokkal össze nem hasonlíthatók. Minden folyamat a

-természetben, amelybe természetesen az emberi test is beletartozik,

-hozzáférhető az érzéki észrevevés számára vagy hozzáférhetővé

-tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más megerősítése

-útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is minden

-pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése <span class=

-"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> útján és

-nincs természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy

-az érzéki észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai

-folyamtok ellenben sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak

-közvetlenül átélhetők bizonyos sajátságos, mindenki előtt

-ismeretes, de közelebbről be nem írható módon. Ép ezért kikutatásuk

-egy külön tudomány tárgya kell hogy legyen.</p>

-<p>A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni

-újabb pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a

-fiziológiának problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni.

-Sohasem szünhetik meg azonban a pszichológia önálló tudomány lenni.

-Tárgya mindig különböző marad mindennemű természettudománytól.</p>

-<h3>11. §. Pszichológia és filozófia.</h3>

-<p>A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát

-minden filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai

-rendszertől és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött.

-Mindazáltal fennmaradt a szoros kapcsolat pszichológia és filozófia

-között. Természetesen a viszony a két tudomány között kissé

-megfordult. A pszichológus szigorúan véve lemondhat mindennemű

-metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus ma jobban rá van

-utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.</p>

-<p>Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar

-jutni, akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe

-venni, ahogy azokat a természettudomány nyújtja, hanem <span class=

-"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> még

-nagyobb mértékben a pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok

-kikutatását a pszichológia magára vállalja. Csak pszichológiai

-alapon jelölheti ki ma a filozófus az emberi megismerés határait,

-csak a pszichológia segítségével találhatja és értheti meg a

-formákat, melyeket megismeréseink szükségszerűen öltenek. Csak

-érzéseink pszichológiai analizise taníthatja meg, hogy milyen

-feltételek között tartunk valamit szépnek és csak e feltételek

-ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész számára. Csak annak

-beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk végbemegy, mikor mások

-cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal elégedettek vagy

-elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről odajutunk,

-hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi cselekvésre.</p>

-<p>Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban

-tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció

-erejébe vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt

-hiszi, túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem

-áll szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak

-vele.»</p>

-<p>De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai

-problémákhoz, bár nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és

-szabad is elutasítania magától.</p>

-<p>Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös

-tényre vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal

-vagyunk a tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és

-hallással. A pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény

-feljegyzésével, de nagyon is <span class="pagenum"><a name=

-"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> erős a kísértés, hogy

-magyarázatot keressen. Ez pedig már mélyen belenyúl az

-ismeretelméletbe.</p>

-<p>Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint

-az akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk

-az erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az

-akaratszabadság problémájához. Itt elsősorban szükség van arra,

-hogy a pszichológiai tényállást pontosan és a filozófiai nézetre

-való minden tekintet nélkül konstatáljuk. De épen ez a konstatálás

-gyakran magában tartalmazza a probléma megoldását és nem lehet

-belátni, miért ne lehessen a pszichológusnak az a bátorsága, hogy

-egy lépéssel tovább menjen a tények konstatálásánál.</p>

-<p>A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány,

-de nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.</p>

-<h3>12. §. A logika tárgya és feladata.</h3>

-<p><i>A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás</i>.

-Helyesnek mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos

-ítéletekre vezet. Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki,

-aki hallja és a hozzájuk vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri,

-kénytelen igazaknak elismerni. Mint valamely ítélet objektiv

-bizonyosságának második kriteriumát tekintjük továbbá az illető

-ítéletre alapított várakozások beteljesülését.</p>

-<p>Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet

-többnyire nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van

-példáúl arról, hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk,

-<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=

-"Page_40">-40-</a></span> egy bizonyos esetben így vagy úgy fog

-cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a

-barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.</p>

-<p>A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely

-objektive bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek,

-mint ezen objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még

-tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy a tudományos kutatásban

-nem mindig jutunk objektive bizonyos, hanem nagyon gyakran csak

-többé-kevésbbé valószínű ítéletekre, akkor a logikát úgy is

-definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és valószínűség

-általános föltételeiről szóló tanítást.</p>

-<p>Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán

-a gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell

-kutatni, hogy mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul

-előtérbe mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak

-alapjáúl szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a

-legbonyolultabb meggondolások eredményei mind az ítélet formájában

-jutnak kifejezésre. Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító

-mondat formáját vette fel s így a mondat és az ítélet, vagy ahogy

-szintén mondhatjuk, az ítélet-mondat minden logikai vizsgálat

-középpontja. Mikor helyes formálisan egy ítélet? Milyen feltételek

-mellett lehet egy vagy több helyes ítéletből új helyes ítéletet

-levezetni? Ezek azok a kérdések, amelyek a logika főtárgyai. Ennek

-megfelelően a logikát úgy is lehetne meghatározni, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mint a

-<i>helyes ítélet</i> általános föltételeiről való tanítást.</p>

-<p>De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen

-általános feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni

-észrevételeket, emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen

-ki. Minden olyan ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket –

-természeténél fogva csak szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad

-alkalmat logikai megvizsgálásra. Ilyen vizsgálat csak olyan

-ítéleteken hajtható végre, melyek általános állításokat tesznek,

-vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien meghatározott és

-egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a történés

-törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi ítéleteknek

-nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.</p>

-<p>Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja,

-legjobban azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen

-szétbontjuk elemeikre. Ezek az elemek itt <i>fogalmak</i>, olyan

-gondolkozási forma, amely ugyan csak az ítéletben jut eleven

-hatásra, mindazonáltal logikai célokra is önálló vizsgálatnak kell

-hogy vettessék alá.</p>

-<p>Minden fogalomban benne van az <i>általánosság</i> ismertető

-jegye. Mint sok szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes

-hordozója olyan tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek

-egy bizonyos számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel,

-többnyire egy szó tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan

-megszabott jelentése, vagyis azok a tulajdonságok és állapotok,

-melyeknek hordozója a fogalom, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> adják ennek a tartalmát,

-azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok és állapotok

-találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos logika már

-most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához, hogy

-megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek

-tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal

-alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és

-mert előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A

-tartalmi vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem

-lehet őket sem szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag

-formulázni.</p>

-<p>A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.

-Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután

-azt kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és

-igyekszik kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat

-levezetni. Ezt a levezetést nevezik következtetésnek s a

-hagyományos logika így oszlik a <i>fogalomról</i>, az

-<i>ítéletről</i> és a <i>következtetésről</i> szóló tanításra.</p>

-<p>Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a

-felfogása sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai

-természetére vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két

-alkotórészéről beszéltek, megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek

-alapjául szolgáló és általa formált folyamat mind a két alkotórészt

-elkülönítetlenül tartalmazza. Az ítéleti funkció pszichológiai és

-kivált ismeretelméleti fontosságáról alább kell majd szólnunk. Itt

-azonban ki kell emelni, hogy a logika teljesen jogosultan jár el,

-mikor az <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=

-"Page_43">-43-</a></span> ítéletet fogalmakban oldja fel,

-amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos

-tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak

-nem szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus

-eredeti és lényeges természetére nézve irányadó legyen.</p>

-<p>A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással

-azonban nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt

-is, hogyan alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban

-s ennek megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit.

-Eközben, mint Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának

-módszereit el kell különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás

-módszerei a <i>fogalmak defimiciója és beosztása</i>, valamint a

-<i>bizonyítékok</i> különböző módjai. A vizsgálat módjai közt aztán

-az <i>indukció</i> és <i>dedukció</i>, <i>analizis</i> és

-<i>szintézis</i>, valamint speciálisabb módszerek is jutnak

-ábrázolásra. A módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha

-leszáll az egyes tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos

-módszereket szemlélteti. Ennek megfelelően megkülönböztetünk egy

-általános és egy speciális módszertant, amely utóbbi az egyes

-tudományok logikáját jelenti. <i>Wundt</i> háromkötetes logikai

-művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel roppantul

-kitágította a logika feladatát.</p>

-<h3>13. §. A logika fejlődése és irányai.</h3>

-<p>Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való

-szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé,

-mikor az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=

-"Page_44">-44-</a></span> megarai iskolához tartozó gondolkodók

-egyfelől kétséget támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt,

-másrészt szofisztikus álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni

-igyekeztek. Miután <i>Sokrates</i> feltámasztotta a <i>fogalmi</i>

-megismerés iránti követelményt és <i>Platon</i> vizsgálatokat

-indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,

-<i>Aristoteles</i> vállalkozott arra, hogy a következtetés és

-bizonyítás szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és

-megállapítsa. Ezzel alapítójává lett a logikának.</p>

-<p><i>Aristoteles</i> tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt

-nem új igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás

-eredményeinek megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy

-a logikának az a feladata, hogy a tényleg végrehajtott

-következtetéseket visszavezesse bizonyos formákra, hogy ezzel

-megvizsgálhassa helyességüket. <i>Aristoteles</i> azt is tudta,

-hogy erre a célra a valóban elért következtetéseket az alapjukul

-szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig fogalmi elemeikre kell

-felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az analitika, vagyis

-elemzéstan nevet.</p>

-<p><i>Aristoteles</i> logikai iratait (a kategóriákról vagy

-alapfogalmakról, az ítéletről, a következtetésről és bizonyításról,

-a valószínűségi bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a

-Topika nyolc könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon»,

-vagyis (a gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy

-<i>Porphyrius</i> új platonikustól (III. század Kr. u.) készített

-kivonata ez iratoknak, melyet <i>Boëthius</i> (VI. század)

-fordított latinra az «Isagoge» (bevezetés) cím alatt, mint

-<span class="pagenum"><a name="Page_45" id=

-"Page_45">-45-</a></span> tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.

-<i>Aristoteles</i> tanítványai, <i>Theophrastos</i> és

-<i>Eudemos</i>, a sztoikusok és sok tekintetben a középkori

-scholasztikus filozófusok is még finomabban kidolgozták a

-következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést teremtettek,

-melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan kellett

-operálnia.</p>

-<p>A tizenhatodik században <i>Petrus Ramus</i>, aki ugyan

-ellensége volt a scholasztikának, mégis egészen <i>Aristoteles</i>

-nyomán készített egy logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt

-elrendezve, mint ma is a szokásos logikai tankönyvekben.</p>

-<p>Az angol <i>Bacon</i> «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni

-az aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az

-indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.

-Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban

-tovább is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma

-is az maradt.</p>

-<p>Új irányt adott a logikának <i>Kant</i>. A régi merőben formális

-logika mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet

-egy új módját teremtette meg, melyet ő maga transcendentális

-logikának nevezett el. Az ítélet formáiban vélte az emberi ész

-alapfunkcióit megtalálni, melyeknél fogva ez a kívülről beleáradó

-benyomásokat formálja és alakítja. <i>Kant</i> ezeket az

-alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának bizonyos

-nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga

-teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal

-azonban a logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt <span class=

-"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> kapnak. E

-gondolat egyoldalú továbbfejlesztésével aztán <i>Hegel</i> egy

-<i>metafizikai logikát</i> eszelt ki, amelyben a fogalmak logikai

-önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok levésével egybeesik.

-<i>Hegel</i> logikája, melynek dialektikus módszere mélyreható

-hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második felében

-teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában újraéled.

-Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes

-védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más

-felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények

-szigorúan tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában

-a következő irányok különböztethetők meg:</p>

-<p>1. A <i>pszichológiai</i> logika behatóan vizsgálja a

-gondolkodási törvények pszichológiai alapjait. Amikor itt a

-tényleges gondolkodást vették kiinduló pontnak, igen sokkal

-hozzájárultak a gondolkodás pszichológiájához és a gondolkodási

-folyamat természetét, ahogy tényleg végbemegy, felderítették. Ez

-irány leghatározottabb képviselői, akikhez e könyv szerzője is

-sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket, mint az

-általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata

-ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és

-bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.</p>

-<p>2. Az <i>ismeretelméleti</i> logika nemcsak a gondolkodási

-törvények érvényét igyekszik megállapítani a felismerhető körében,

-hanem meg akarja állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy

-a specifikusan logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési

-kritika és a metafizika <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=

-"Page_47">-47-</a></span> problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok

-tekintetben nagyon fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az

-objektiv bizonyosság általános feltételeinek megismerését kevésbbé

-érik el, mert túlságos mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden

-objektiv bizonyosságban.</p>

-<p>3. A <i>matematikai</i> logika az itélet és következtetés formái

-számára lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni.

-A megfelelő vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat

-veszik alapul és gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A

-régi iskolai szabályok ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és

-sokkal exaktabb fogalmazást nyernek. Az így nyert formulák

-egyszerűbbjei nagy haszonnal értékesíthetők az iskolai tanításban

-is, a komplikáltabbak ellenben a szakember számára is nehezen

-érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző tevékenység tere van itt

-feltárva.</p>

-<p>4. A <i>metodológiai</i> logika rendkívül gyümölcsöző

-kiterjesztése a logikai kutatásnak. <i>John Stuart Mill</i>

-induktív logikai rendszere és <i>Wilhelm Wundt</i> fentebb említett

-nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot műveltek. Itt még lehetne

-mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat, hogy a logikát mint a

-gondolkodás módszertanát tekintsük és a gondolkodási ökonomia

-<i>Ernst Mach</i> által bevezetett fogalmát alkalmazzuk rá. Ekkor a

-logika nem volna egyéb, mint a <i>gondolkodás</i> általános

-<i>ökonomikája</i> s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy

-alakultak és hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind

-ökonomikusabban.</p>

-<p><i>Kant</i> ismert mondása, hogy a logika <i>Aristoteles</i>

-<span class="pagenum"><a name="Page_48" id=

-"Page_48">-48-</a></span> óta nem tudott egy lépést sem tenni

-előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie, már Kant

-idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az

-alapok, amelyeket <i>Aristoteles</i> a logikának adott, megmaradtak

-ugyan, de hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen

-időnként helytelen vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint

-is.</p>

-<h3>14. §. Grammatika, logika és pszichológia.</h3>

-<p>A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is

-legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és

-állítmány, a tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább

-logikai, mint grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási

-törvények csak a nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak

-megtalálhatók. A további fejlődés folyamán azonban a logikai és

-grammatikai vizsgálatok összekeverése sokféle tévedésre adott

-alkalmat. Amikor egy szó jelentését a fogalom tartalmával, a

-mondatot az ítélettel azonosították, azt hitték, hogy minden

-grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és hogy fordítva a nyelv

-logikai törvények szerint fejlődik vagy így kellene fejlődnie.</p>

-<p>A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a

-törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek

-és ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja

-legyen, nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések

-és akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok,

-ha pontosan megértem, <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=

-"Page_49">-49-</a></span> amit a másik mond nekem, akkor a nyelv

-betöltötte célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag

-helyesek-e, itt egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek

-tekintetbe. A grammatikát tehát egészen külön kell választani a

-logikai alaptól és a pszichológiára alapítani.</p>

-<p>Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben

-elvégzett gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó

-nyelvhasználathoz kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak

-bizonyára mindig lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére,

-de sohasem szabad, hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv

-mestere akarjon lenni. A logikának a gondolkodás formáival van

-dolga és csak az ebből következő vonatkozások adják a tárgyát.

-Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint útmutatót használni, de

-sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.</p>

-<p>A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb

-mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy

-kell kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki

-tevékenységeket. A logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre

-vonatkozó eredményeit elsajátítja. A logikának azonban teljesen

-szabadságában áll, sőt ez a tulajdonképeni feladata, hogy a

-természetes gondolkodási formákat mesterségesen úgy alakítsa, hogy

-lehetségessé váljék az objektiv bizonyosság általános feltételeinek

-megvizsgálása.</p>

-<p>A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet

-kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és

-célok, amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb <span class=

-"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span>

-fontosságúak. A logikus csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi

-viszonyt. A gondolatot el kell választania minden asszociációtól,

-minden érzelmi momentumtól, a gondolkodónak minden céljától, sőt

-lehetőleg a gondolkozónak a személyétől is, hogy formális

-helyessége szempontjából megvizsgálja. Mennél pontosabban, mennél

-tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az absztrakciót minden

-mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai feladat. Csak

-nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a mesterséges

-készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.</p>

-<p>A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel

-meglehetősen nehéz. Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran

-arra, hogy a specifikusan logikairól magasabb problémákra

-emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a logika kapcsolatai a

-filozófiával, melyeknek megbeszélésére most átmegyünk.</p>

-<h3>15. §. Logika és filozófia.</h3>

-<p>A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia

-nélkülözhetetlen előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát

-tanítják a középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen

-előiskola is, de nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A

-szellemet ez nem szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik –

-spanyolcsizmába, hanem csak meggondolásra neveli, megóvja túlgyors

-és elhamarkodott általánosságoktól és arra szoktatja, hogy

-megkülönböztesse a bizonyosat a csak valószínűtől. A logika

-öntudatra hozza az ösztönszerűen <span class="pagenum"><a name=

-"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> használt gondolkodási

-törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt gondosan

-megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára nézve

-mellőzhetetlen.</p>

-<p>A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem

-szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai

-vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába

-akar jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki

-ítéleteink és következtetéseink érvényességi körét akarja

-megvizsgálni, az nem mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes

-egyáltalán megismerni a valódit.</p>

-<p>Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére

-vonatkozó kérdés és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai

-diszciplinák egyikében, az ismeretelméletben. A megismerés

-problémájával azonban a legbensőbben összefügg az ismeretünk

-tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban fennállóra vonatkozó

-kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló tanításhoz, az

-ontológiához, a metafizikához.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id=

-"Page_52">-52-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">HARMADIK FEJEZET.</span><br />

-Ismeretkritika és ismeretelmélet.</h2>

-<h3>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.</h3>

-<p>Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a

-filozófia legelőbb <i>dogmatikus</i>, azután <i>szkeptikus</i> és

-végül <i>kritikus</i>. Emellett azonban alkalmilag fordulnak elő

-visszaesések valamely előbbi fázisba.</p>

-<p>Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes

-bizalmat tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és

-megvan arról győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi

-észrevesszük, vagy ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem

-filozofáló, naiv ember a maga gondolkodásában és cselekvésében,

-mert neki eszébe sem jut, hogy megismeréseinek helyességében vagy

-épen a megismerés lehetőségében kételkedjék. Dogmatikus a vallás

-is, mert szilárdan hisz tanításainak igazságában, még akkor is,

-vagy különösen akkor, mikor ezeknek az érzékfölötti, a minden

-lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya. Dogmatikus azonban a

-filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt. <i>Platon</i>, aki

-a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben véli

-megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint <i>Leukippos</i> és

-<i>Demokritos</i> (450. Kr. e.), akik csak a materiális

-<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=

-"Page_53">-53-</a></span> atomok és az üres tér valóságát ismerik

-el. <i>Descartes</i> (1596–1650), aki a kételkedéssel kezdi, azután

-azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt ismer fel,

-nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a tizennyolcadik és

-tizenkilencedik században, mint <i>Lamettrie</i>, <i>Holbach</i>,

-<i>Karl Vogt</i> és <i>Büchner</i>, akik csak az anyagot és ennek

-tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.</p>

-<p><i>Szkepticizmus</i> alatt értjük az abszolut kételkedést a

-megismerés lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont

-tartózkodást minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát

-a Krisztus előtti harmadik században, nyilván a különböző

-filozófiai iskolák egymásnak ellentmondó nézetei következtében

-először <i>Pyrrhon</i> fejlesztette ki s egész a késői római időkig

-sok híve volt. A szisztematikus kételkedés pszichológiai indító oka

-a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne vonassanak a

-filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók jobbnak

-látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot

-kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.

-Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,

-meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az

-emberi gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna.

-Legfeljebb azt lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk

-ítéletünkkel, míg az előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az

-abszolut szkepszist azonban nem lehet következetesen

-keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak <span class=

-"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> elvégre is

-a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus

-volna.</p>

-<p>A tizenhatodik században <i>Montaigne</i> és <i>Charron</i>, a

-tizenhetedik században <i>Pierre Bayle</i> újra fölvették az antik

-szkepticizmust és nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási

-dogmák logikai bizonyíthatatlansága mellett. <i>Pierre Bayle</i>

-ismert enciklopédiai szótára által, amely egészen el van telve ama

-szkepticizmustól, erősen hatott a tizennyolcadik századra és

-előkészítette egyrészt a felvilágosodást és a materializmust,

-másrészt a filozófiai kriticizmust. A szkeptikusok közé szokták

-sorolni <i>David Hume</i>-t (1711–1776), a nagy angol gondolkodót

-is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő vizsgálatai a

-gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról és a

-kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,

-a kriticizmus körébe tartoznak.</p>

-<p><i>Kritikai</i> a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben.

-Amikor arra vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját

-gondolkodásánál fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a

-kriticizmus. A szó szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak

-nevezzük azt a gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt,

-hanem a saját megismerő képességét is vizsgálatnak veti alá. A

-kriticizmus ebben az értelemben semmit sem fogad el érvényesnek

-előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi megismerés lehetőségét és

-határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek eredetét és

-fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat

-létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken

-<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=

-"Page_55">-55-</a></span> belül az emberi kutatás sikerre való

-kilátással fejtheti ki tevékenységét.</p>

-<p>A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók.

-Az <i>eleaták</i> tanítása, mely az érzékektől megtagadta a

-megismerő képességet; <i>Demokritos</i> állítása, hogy édes és

-keserű, meleg és hideg, hogy a színek nem valódi tulajdonságai a

-dolgoknak, hanem csak szubjektiv érzetek, ez mind kritikai

-szellemet nevelt. Sokkal határozottabban és összefoglalóbban

-érvényesül aztán a megismerő szervünk megvizsgálására való

-szükségérzet újabb időben <i>John Locke</i>-nál, <i>George

-Berkeley</i>-nél és <i>David Hume</i>-nál. Az utóbbinak vizsgálatai

-intenziv hatást tettek <i>Kant</i>-ra és ő az, aki a filozófiai

-kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.</p>

-<p><i>Kant</i> óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál

-megálljunk. Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben

-megegyezni, de okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi

-általa felvetett kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv

-megállapításokhoz jutunk. Ahogy <i>Savigny</i> után nem lehet többé

-tudományos jogi tanulmányokkal máskép, mint történetileg

-foglalkozni, ahogy <i>Darwin</i> után a szervek formáit nem lehet

-többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag vizsgálni,

-ép úgy <i>Kant</i> után nem szabad többé a filozófiát máskép űzni,

-csak kritikailag.</p>

-<p>A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára,

-mert ez a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a

-szorosabb értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.

-<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=

-"Page_56">-56-</a></span></p>

-<h3>17. §. Az ismeret problémái.</h3>

-<p>Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt?

-Megismerem az errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit

-jelent, hogy meg tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok

-viszonylatot, amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása

-s talán arra is emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele.

-Ha megismerek egy növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg

-tudom határozni, meg tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet,

-melyet a tudományos kutatás a növények rendszerében juttatott

-neki.</p>

-<p>Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása

-egy tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá

-minden ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az

-ítéletet hozza, abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy

-ismeretet nyert, s egyúttal arról is meg van győződve, hogy a

-megismert tárgy, vagy a megismert esemény valóban megvan és valóban

-olyan természetű, függetlenül attól, hogy ő megismeri-e vagy sem. A

-megismerés tehát az általános nyelvhasználat szerint, előre

-feltételez egy tárgyat, amely önállóan fennáll és a megismerőtől

-különböző.</p>

-<p>A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a

-közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt

-tudatossá téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen

-alapul, hanem hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó

-feldolgozása is. Mindazonáltal <span class="pagenum"><a name=

-"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> a megismertnek független

-fennállása a tudományos kutatás számára is magától értetődő

-előfeltétel.</p>

-<p>Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható

-pszichologiája most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés

-aktusa és a megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen

-egyszerű. A nem filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink

-egyszerűen másolat-képei a felfogott és megítélt folyamatoknak.

-Mélyebb elmélkedés azonnal megmutatja ennek a felfogásnak a

-helytelenségét, sőt lehetetlenségét. Képzeteink és ítéleteink mint

-nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem lehetnek másolat-képei

-érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és ítéleteink tehát nem

-másolat-képek, hanem legfeljebb <i>jeleiül</i> tekinthetők a

-folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már most az

-a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben

-való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a

-megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a

-kérdésre megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán

-nincsenek csak a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás

-és az ítélés pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a

-képzetek és ítéletek alkotásában saját természetünk, saját

-szervezetünk és pedig a fizikai és a pszichikai is egyaránt részes.

-Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek a valóságban semmi sem

-felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új képeket alkot,

-amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja meg most

-már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem hallucinációk

-<span class="pagenum"><a name="Page_58" id=

-"Page_58">-58-</a></span> vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni,

-mily kevés vagy mily sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink

-közé? Sőt lehet, hogy összes úgynevezett ismereteink csak saját

-élményeink és ezeknek alapján beszélhetünk ugyan öntudatunk

-állapotának és öntudatunk tartalmának változásairól, de nincs semmi

-jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk olyan folyamatokról, amelyek

-tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a kérdésekből, amelyeket nem

-lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a filozófiai

-ismeret-problémák.</p>

-<p>Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és

-határai iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik

-az <i>ismeret-kritika</i>, a theoretikus filozófia egyik

-legnehezebb, de egyúttal legfontosabb része is.</p>

-<p>Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret <i>eredetének</i>

-és <i>fejlődésének</i> kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy

-meghatározzuk azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és

-amellyel a gondolkodás bír az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak

-az érzékek nyujtják nekünk a világképet? Csak az ész ragadja-e meg

-a dolgok valódi lényegét? Avagy az elsődleges, másodlagos és

-harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása hozza-e létre az

-ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az érzelmi és

-akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a nyelvnek

-jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását az

-ismeretelmélet vállalja el. <span class="pagenum"><a name="Page_59"

-id="Page_59">-59-</a></span></p>

-<h3>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.</h3>

-<p>A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt

-és legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle

-függetlenül léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek.

-Ezt a nemcsak filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot,

-ezt a mindennemű megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót

-megelőző és a nagy tömegeken még ma is uralkodó gondolkodási irányt

-nevezzük <i>naiv</i> realizmusnak. Realizmus, mert ezen a

-gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe fölvett külvilágot

-önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv realizmus, mert ez a

-felfogás nem kritikai megfontolások alapján van kifejlesztve, hanem

-mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve a

-gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.</p>

-<p>A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió

-megkezdése után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem

-mindennapi érzéki csalódások megrendítik a hitet észrevevési

-ítéleteink föltétlen helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a

-vízbe merített bot nincs csakugyan eltörve, hanem csak látszik

-eltöröttnek, hogy a messziről látott tárgyak csakugyan nagyobbak,

-mint amilyeneknek látszanak, nem sokáig várat magára. Ezzel azonban

-meg van rendítve a hit érzékeink hitelességében és a filozófiai

-reflexió az ismeret más, biztosabb forrásai után néz. Érthető, hogy

-itt könnyen jutottak a szélső túlzásba és az érzékeknek túlságosan

-kevés, a gondolkodásnak túlságos sok megismerőképességet

-tulajdonítottak. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=

-"Page_60">-60-</a></span> Egy dolog azonban mindenesetre bizonyos:

-világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező járul

-hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg

-megmaradó, ez az <i>objektiv</i> tényező. A másik mi magunk

-vagyunk, érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony

-természetű, ez a szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett

-és feltárt világot úgy tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a

-szubjektiv tényező még nincs. <i>Ennek a szubjektiv tényezőnek a

-konstatálásával kezdődik az ismeret-kritika.</i></p>

-<p>Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos

-érzéki benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben

-szubjektiveknek ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék

-adatai még sokáig megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb

-időben vallottuk meg magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és

-hegyes pontosan ép úgy érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és

-hogy ennek megfelelően ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban

-részesítendők.</p>

-<p>Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt

-gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ

-szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt

-<i>Kant</i> kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva

-a tapasztalat lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait

-mint önálló, megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen

-egymásra következő eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk,

-mindez és még sok más, mondja <i>Kant</i>, eszünk veleszületett

-<span class="pagenum"><a name="Page_61" id=

-"Page_61">-61-</a></span> tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis

-<i>kategóriák</i> útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában

-chaotikus tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a

-tapasztalat. Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető

-meg van határozva az <i>érzékiség velünk született formái

-által</i>, a <i>tér</i> és <i>idő</i> által, de azután az ész

-kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező ismerhető

-fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül fennmarad, ha

-a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra teljesen

-felismerhetetlen «<i>Ding an sich</i>». Hogy ez a «Ding an sich»

-önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen

-bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik,

-de ránk nézve teljesen felismerhetetlen.</p>

-<p>A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet

-<i>Kant</i> még megenged, az újabb gondolkozók

-bebizonyíthatatlannak, sőt elgondolhatatlannak állítják be. A

-<i>létezés</i> is, mondják ezek, csak egy kategoriája az észnek s

-így most szemben a naiv realizmussal a világkép teljesen meg van

-fosztva objektiv tényezőjétől.</p>

-<p>Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a

-tudományos kutatás tanít, az csak <i>öntudatunk tartalmaira</i>

-érvényes. Ha az emberi öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor

-vele együtt eltűnik minden, ami az ő tartalma, ez pedig az egész

-világ. Ég és föld, víz és szárazföld, hegy és völgy csak a mi

-képzeteink és aki azt állítja, hogy van öntudatunktól független

-külvilág, az valami bebizonyíthatatlant, ellentmondással teljeset

-állít.</p>

-<p>Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló <span class=

-"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span>

-gondolat-irány általában véve az <i>idealizmus</i> nevét viseli.

-Szerinte a világ csak öntudat-tartalom vagy legalább is csak

-annyiban felismerhető, amennyiben öntudat-tartalom. Ez irányon

-belül különböző árnyalatokat különböztetünk meg, melyek közül a

-legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt szokásos

-terminológiával kell tisztába jönnünk.</p>

-<p>Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak

-tekintetik, azt <i>immanens</i>-nek nevezzük. Ami túlmegy az

-öntudaton és ettől függetlenül áll fenn, az <i>transcendens</i>

-vagy <i>extramentális</i>. A szigorú ideálista tehát csakis egy

-immanens világban hisz, a transcendens vagy extramentális világ

-létezését egyáltalán nem fogadja el.</p>

-<p>Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a

-<i>transcendentális</i>, amellyel különösen <i>Kant</i> szeret

-operálni. <i>Kant</i> e szó alatt érti mindazt, ami a

-tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt, vagyis a

-priori fennáll és bizonyítható. Kant <i>transcendentális

-idealizmusa</i> tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az

-észnek vannak bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat

-útján keletkeznek, hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a

-rájuk ható dolognak alakítása által teszik lehetővé a

-tapasztalatot. Ez a nézet tehát még annyiban realizmus, amennyiben

-megengedi a «Ding an sich» független, extramentális vagy

-transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség, vagyis a

-phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet phænomenalizmusnak is

-nevezik.</p>

-<p>Ezzel szemben az <i>immanens idealizmus</i>, amely újabb időben

-<i>immanens filozófiának</i> nevezi magát, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> azt

-állítja, hogy a külvilág létezése kimerül abban, hogy az emberi

-öntudat tartalma. Semmi transcendenset, semmi extramentálist nem

-engednek meg. Aki egy az öntudattól független életet állít, – így

-érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul megkétszerezi az

-életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy minden

-gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el

-adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =

-egyedül, ipse = maga).</p>

-<p>Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett

-neokantiánusok: <i>Schuppe</i>, <i>Rehmke</i>, v. <i>Leclair</i>,

-<i>Schubert-Soldern</i> stb.</p>

-<p>A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett <i>pozitivizmus</i>

-is. A tudomány tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek

-felismerhetetlenek kell hogy maradjanak, kutassa ki a

-törvényszerűséget a jelenségben, hogy az eseményeken uralkodhassék.

-Ennek az iránynak megteremtője a francia <i>Auguste Comte</i>

-(1798–1857), hívei bizonyos értelemben <i>John Stuart Mill</i>

-Angolországban és <i>Ernst Laas</i> Németországban.</p>

-<p>Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a

-realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos

-gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a

-szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk,

-még mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk

-független, de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára

-bizonyítható vagy legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak

-a józan észt, hanem a filozófiai gondolkodást is legjobban

-<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=

-"Page_64">-64-</a></span> kielégíti. Ezt az ismeretkritikai

-gondolkodási irányt nevezik <i>kritikai realizmusnak</i>.</p>

-<p>A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az

-ismeret eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus

-argumentumait ismerjük meg és vizsgáljuk.</p>

-<h3>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.</h3>

-<p>Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én

-képzetem, hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a

-világból felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem

-csakis mint az én öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant

-elképpesztő a nem filozofáló ész számára. Egész praktikus

-világnézetünk azon a föltevésen nyugszik, vagyis inkább azon a

-magától értetődő előfeltételen, hogy amit látok és megfoghatok, az

-valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én nem veszem

-észre.</p>

-<p>A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi

-a külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy

-fizikai és pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem

-viselkedik merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen

-reakciói a külső ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek

-által a világkép létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi

-magunk, vagyis testi és lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a

-tapasztalat létrejöveteléhez. Még megfoghatóbbá és az egyes

-dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé gyakoroljuk magunkat a

-lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az asztalt, amelynél

-most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus <span class=

-"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> számára

-egy négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha

-azonban kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a

-részleteit, akkor meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem

-létezik, az asztal alakja mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek

-komplexuma útján jut öntudatomba s a keménység, valamint a simaság,

-pontosan megvizsgálva, csak tapintási qualitások. Így tehát a

-kezdetben egészen objektiv asztal a szubjektiv érzet-kvalitások

-egész komplexumává lett. Most már csak az a kérdés, mennyiben tűnik

-elém ez az asztal mint egység, mint olyan dolog, amelynek

-tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt kérdem, mi

-marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,

-keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és

-bajosan tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az

-érzetkomplexumoknak ez az egységes dolgokká való összefoglalása az

-ember pszichikai szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az

-asztal tényleg merő jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről

-egyáltalán nem lehet állítani, hogy öntudatomtól függetlenül

-létezik.</p>

-<p>Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy

-érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja

-foglal össze egységgé.</p>

-<p>Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a

-szubjektivet az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú

-idealistával szemben nem használna semmit. Azt lehetne mondani:

-amit mi fénynek érzünk, a valóságban éterrezgés, a hang pedig a

-levegő rezgése. A színek és hangok <span class="pagenum"><a name=

-"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> csak szubjektive léteznek,

-de minden szemtől és fültől függetlenül állanak fenn azok a

-rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek objektiv okát ismert

-fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő és az éter

-rezgései mégis mindig csak <i>gondolt</i> rezgések maradnak, melyek

-kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A

-szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és

-érzeteink ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.</p>

-<p>Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti,

-ezzel sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak

-<i>távolbaható</i> érzékszervek. Segítségükkel olyan folyamatokat

-ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos térbeli távolságban játszanak

-le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket, mint a rezgések hatását

-fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig hatolnak és ott az érintés

-bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a megfelelő érzetek a

-<i>tapintási</i> érzetek jellemét kapják. A szemünk és a fülünk

-ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak

-messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen

-érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék

-tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a

-legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az

-idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a

-<i>tapintási adatoknak</i> ugyanolyan <i>szubjektiv</i> a jellemük,

-mint a többi érzékéinek.</p>

-<p>Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből

-a szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik,

-hogy az objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók

-egymástól, <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=

-"Page_67">-67-</a></span> ott mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok

-is csak mint tudattartalom van adva.</p>

-<p>Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern

-érzék-fiziologiától is. <i>Johannes Müller</i> ismert törvényében a

-<i>specifikus érzék-energiákról</i> azt a tényt formulázta, hogy

-érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma

-módon reagálnak.</p>

-<p>Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos

-áram által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek,

-mintha fénnyel izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk

-van, akkor e törvény értelmében még az se biztos, vajjon egy

-objektive meglevő tárgy vagy pedig valamely másféle, az

-érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek az érzetnek az oka.</p>

-<p>Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen

-cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma

-van adva. Az általam észrevett dolgok léte (<i>esse</i>-je)

-lényegileg észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza <i>G.

-Berkeley</i> röviden és szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy

-transcendens, extramentális világ föltevése, úgy látszik, teljesen

-önkényes, fölösleges, bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók,

-mint <i>Helmholtz</i> és <i>Meynert</i> s bizonyos értelemben

-<i>Mach</i> is, kimondották, hogy a tudománynak be kell érnie a

-jelenségben mutatkozó törvényszerűség felkutatásával és a

-folyamatok objektiv természetét nem tudja bizonyítani. Sőt

-<i>Meynert</i> mint a gondolkodóképesség próbáját állította fel,

-hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>

-<p>Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.</p>

-<h3>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.</h3>

-<p>Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka,

-amely arra a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte

-észrevétetésükben áll (esse = percipi, <i>Berkeley</i>) vagy hogy

-az élet az én képzetem (<i>Schopenhauer</i>), mélyen bevilágított

-az emberi megismerés természetébe és érvényessége körét

-körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az ókorban

-megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában, ellenben

-mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta

-objektiv érvényességét. <i>Berkeley</i>, <i>Hume</i> és <i>Kant</i>

-aztán felismerték gondolkodási formáink szubjektiv természetét és

-ennek alapján csak a jelenséget állapították meg mint

-megismerhetőt, a jelenség mögött levő önmagában való dolgot (Ding

-an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.</p>

-<p>Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az

-ismeretkritika eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva

-félreértések ellen, melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben

-idegenszerű gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan

-meg kell különböztetnünk a <i>látszatot</i> és a

-<i>jelenséget</i>.</p>

-<p><i>Látszat</i> alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat,

-melyek helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről

-itt főképen szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a

-dolgok érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás <span class=

-"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> helytelen

-ítéletekre vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos

-észrevételek vagy megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok

-a várakozások, melyek a látszatból eredő ítéletekre vannak

-alapítva. Két példával fogjuk ezt megmagyarázni.</p>

-<p>A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha

-törött volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van

-törve. Ha most már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja

-egyenes vonalúságát és úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még

-fönnáll az a lehetőség, hogy a víz eltöri a botot. Ekkor

-meggyőződünk a vízbe merített bot megtapogatása útján arról, hogy a

-bot törött volta a vízben sem állapítható meg tapintási érzékeink

-útján. A nagyobb hitel, melyet tapintási ítéletünkkel szemben

-tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot <i>nincs</i> eltörve,

-csak töröttnek <i>látszik</i>. Mikor aztán megismerjük a fény

-törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának

-indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal

-ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az

-ítéletünket nem engedjük már megcsalni.</p>

-<p>Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan

-tudjuk az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis

-valamennyiünknek úgy látszik, hogy a nap naponkint fölkel és

-leszáll, míg a föld látszólag nem változtatja helyét és többnyire e

-szerint a látszat szerint ítélünk. A kopernikusi világnézet

-helyességéről való meggyőződés azonban ép oly szilárdan áll. Mivel

-azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek, hanem

-cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások <span class=

-"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> idézték

-fel, alkalmilag a látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember

-sem engedi azonban magát ez oly általános, oly hathatós és a szó

-szoros értelmében kápráztató látszattól ítéletében

-megtéveszteni.</p>

-<p>Másvalamit értünk azonban <i>jelenség</i> alatt. A jelenség a

-világ, ahogy érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben,

-ahogy mi elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes,

-külső benyomást értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre

-tolúl, hanem a világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját.

-Amennyiben a világ számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A

-jelenség nem csal, mint a látszat, csak arra emlékeztet, hogy

-megismerésünknek korlátai vannak.</p>

-<p>Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel

-vagyunk-e jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből

-egy neki alapul szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk

-függetlenül áll fenn, akár felismerhető, akár nem. <i>Kant</i>, aki

-a jelenségeknek itt kifejtett fogalmát először ragadta meg teljes

-mélységében, <i>Kant</i>, aki megismerő szervünkbe oly mélyre

-bevezette az analizis szondáját, amint előtte senki, erre a

-kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan helynek,

-ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges

-meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő

-szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául.

-<i>Kant</i>-tal együtt igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és

-legmélyebb érzésünk is, amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás

-ellen. Ha egy tárgyat érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan

-kényszer <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=

-"Page_71">-71-</a></span> alatt állunk, melyet mint <i>külső</i>

-kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt a

-kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az

-észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye

-őket.</p>

-<p>Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú

-idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és

-környezetem egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták

-bizonyításával, hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi

-helytállót szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre

-komolyan törekvő gondolkozó tudatában egy hosszú időre

-elviselhetetlen állapot áll elő. A kérlelhetetlen logika minden

-lépést az extramentálisba, mint meg nem engedettet utasít vissza.

-Legbensőbb életérzésünk azonban nem nyugodhatik bele s nem is akar

-belenyugodni a külvilág idealitásáról való képzetbe. Az érzés ezen

-ellentmondása azonban nem lehet elég a filozófusnak. Amit ő

-hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy hamis. Itt a

-gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból való

-igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.</p>

-<p>A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak

-jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez

-nem nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell

-számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak

-tudattartalmai jönnek tekintetbe.</p>

-<p>Gondoljuk el, hogy egy embertársam <i>(E)</i> meglátogat engem

-és beszél velem. Amíg én <span class="pagenum"><a name="Page_72"

-id="Page_72">-72-</a></span> <i>E</i>-t csak mint tudatom tartalmát

-veszem számba, addig azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat,

-olyasformán kell felfognom, mint egy harang csengését, vagyis mint

-beszédszerveinek mechanikus hatásait. Amint azonban felelek neki,

-kívánságait teljesítem, ezzel már hallgatólagosan bevallom, hogy

-szavaiban pszichikai jelenségek kifejezését látom. Ezzel azonban

-elismertem, hogy <i>E</i>-nek tudata, tehát tudattartalmai is

-vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak, hogy <i>E</i>

-önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van, szigorúan

-véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint amilyenre

-én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának tudattartalmai

-vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még kevésbbé

-exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.</p>

-<p>Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. <i>E</i>

-bizonyára sok olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok

-semmit. Ha most már <i>E</i>-t csak mint az én tudattartalmamat

-venném számba, akkor vagy el kellene tőle magától mindennemű

-tudatot tagadni, vagy legalább is valamiképen bele kellene őt

-összes tudattartalmaival együtt helyeznem a saját tudatomba. Ez

-azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a legnyilvánvalóbb és

-leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem állíthatom,

-hogy <i>E</i> összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg

-kell engednem, hogy <i>E</i>-nek vannak tudattartalmai, amelyek

-egyáltalán nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán

-<i>E</i> az én tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát

-<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=

-"Page_73">-73-</a></span> kigúnyoló következés kerülne ki, hogy

-<i>tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam</i>.</p>

-<p>Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai

-idealizmus következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel

-érvelése elveszít minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben

-embertársaink csak mint materiális mechanizmusok, nem pedig mint

-önálló tudatcentrumok találnak helyet, nem léphet fel azzal az

-igénnyel, hogy a valóság adaequat kifejezése legyen.</p>

-<p><i>G. Berkeley</i>, az idealizmus megalapítója nem is riad

-vissza attól, hogy az önállóan érző és gondolkodó szellemek

-többesszámát vegye fel, de ő az ebben rejlő következetlenséget

-észre sem vette. Újabb idealisták, mint pl. <i>von Leclair</i>,

-teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és alkalmilag

-megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg. Azzal

-segítettek magukon, hogy fölvették egy <i>össztudat</i> fikcióját,

-melynek tartalma épen az <i>univerzum</i>. Hogy az ilyen hipotézis

-már nem <i>ismeretkritikai</i>, hanem a legnagyobb mértékben

-<i>metafizikai</i> és transcendens, vagyis túlmegy minden

-lehetséges tapasztalaton, azt nem is kell mondani. Pszichológiailag

-ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan. Alig sikerül teljesen

-belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban, amely egy olyan

-kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró embertársak

-létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is merész

-metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen

-elveszít <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=

-"Page_74">-74-</a></span> minden meggyőző erőt és ezzel minden

-filozófiai értéket.</p>

-<p>Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág

-realitásának tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor

-tudományosan és filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk

-az egészséges józan ész nézetéhez és a világot a benne lakó

-emberekkel együtt, mint önálló és a megismerő szubjektumtól

-független lényeget tekintjük. Ez pedig a kritikai realizmus

-álláspontja.</p>

-<h3>21. §. A kritikai realizmus.</h3>

-<p>A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához.

-Különbözik a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ

-reális exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás

-nélkül, hanem az ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a

-hitet és módosítja az ismeretkritika követelményei szerint.</p>

-<p>A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és

-az emberi tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a

-megismerő szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi

-objektiv bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és

-gondolkodva megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező

-és ami saját fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma.

-Érzékeink adatai a kritikai realizmus számára is csak jelenségek,

-de valami valóságosnak, önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél

-zöld, ez a kritikai realizmus értelmében ezt jelenti: a falevélnek

-megvan az a tulajdonsága, <span class="pagenum"><a name="Page_75"

-id="Page_75">-75-</a></span> hogy az emberi szemben megfelelő

-világítás mellett a zöld szín benyomását idézi elő. Zöld, ez egy

-szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való, de a

-zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a

-föltételek a levél objektiv tulajdonságai.</p>

-<p>A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok

-olyanok, a milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok

-<i>is</i>. Amit észreveszünk és gondolkodva megismerünk, az az

-igazi, tőlünk függetlenül végbemenő történés egy oldala és pedig a

-számunkra egyedül hozzáférhető, de egyúttal az egyedüli ránk nézve

-jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a folyamatok hogyan tűnhetnek

-fel egy másféle szervezetű lénynek, azt bizonyára lehetetlen

-kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös is. <i>Kant</i>

-«Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen, csak a

-számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás azon

-fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.</p>

-<p>A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és

-létezésüket mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára

-még sok a természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni

-meglétét a kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai

-lesznek nyilvánvalóvá az emberiség előtt.</p>

-<p>Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül

-fönnálló valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel

-felel. A naiv realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez

-nem is létezik. A kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos

-megvizsgálása után határozott <span class="pagenum"><a name=

-"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> igennel felel. Az objektív

-ismeret lehetőségének tagadása tárgytalanná teszi az eredetére

-vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben feltámasztja mindazokat a

-problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén) mint az

-ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.</p>

-<h3>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.</h3>

-<p>Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés

-eredetét és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat

-az elemi folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált

-ismeret-processzus összetevődik.</p>

-<p>Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy

-a kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az

-elmélet azt a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra

-vállalkozik, hogy fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja

-és a megismerés összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két

-filozófiai diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös

-bennük a kérdés az emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok

-helyt egy diszciplinává vannak összefoglalva. Az általunk

-alkalmazott különválasztás megkönnyítheti a problémák

-megértését.</p>

-<p>Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel,

-mint az ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr.

-előtti ötödik század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de

-nem tettek kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését

-megmagyarázzák. Még energikusabb kritikát találunk az úgynevezett

-<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=

-"Page_77">-77-</a></span> cirenaikusoknál (Kr. előtti negyedik

-század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.

-Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének

-megmagyarázására csak <i>Aristoteles</i> tett, de mindjárt

-összefoglaló módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a

-megismerés keletkezését és kérdezősködtek az igazság kritériuma

-után.</p>

-<p>Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos

-ismeretelméletet kifejlessze. <i>John Locke</i> (1632–1704.) adta

-itt a leghatalmasabb ösztönzést és <i>Berkeley</i>, valamint

-<i>Hume</i> tovább dolgoztak. <i>Kant</i> itt is alapvető

-fontosságú, amennyiben minden időre megállapította az

-ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.</p>

-<p>A «tiszta ész kritikájában» <i>Kant</i> élesen elkülönítette

-egymástól a megismerés két forrását, talán élesebben, mint

-amennyire a pszichológiai tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez

-a két forrás az érzékiség és az ész. Ez a kettéosztás irányadó az

-ismeretelmélet főirányaira.</p>

-<p>Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két

-különböző felelet merült fel. Némelyek az <i>érzékeket</i> jelölik

-meg a legfontosabb, sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul.

-Ennek a gondolkodási iránynak a neve <i>szenzualizmus</i>. Mások

-úgy vélik, hogy csupán absztrakt, fogalmi gondolkodás útján lehet

-biztos ismeretekre szert tenni, míg az érzések csak chaotikus,

-zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási irányt

-<i>racionalizmusnak</i> szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót

-gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű

-magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb <span class=

-"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> a

-szenzualizmussal szembenálló ismeretelméleti irányt inkább

-<i>intellektualizmusnak</i> nevezni.</p>

-<p>Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre

-jut az a meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás

-együttműködése által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a

-számára, mely bizonyára egyedül felel meg a tényeknek, nem

-fejlődött ki határozott műkifejezés, ami érthető is, mert rajta

-belül helyet találnak a legkülönbözőbb nézetek.</p>

-<p>Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret

-eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja,

-azaz amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra

-az ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány

-azonban kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés

-nemcsak az ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy

-befolyással van. A nyelvet illetőleg ezt rég felismerték és a

-nyelvnek ismeretelméleti fontosságát behatóan vizsgálták. De

-ezenkívül is kétségkívül van <i>szociális tényező</i> az

-ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról

-sem foglalkozott eleget.</p>

-<h3>23. §. A szenzualizmus.</h3>

-<p>Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész,

-amikor az érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb

-forrásának. Az <i>oida</i> (tudok) görög szó az <i>id</i> tőből

-képzett perfectum-alak s ez a tő «látást» jelent. «Tudok» tehát a

-<span class="pagenum"><a name="Page_79" id=

-"Page_79">-79-</a></span> görög nép tudatában annyi, mint «láttam».

-Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak <i>Homeros</i>

-Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a

-múzsákhoz fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak

-mindent. Jellemző különben a gondolkodás e fokára nézve az

-észrevevés és gondolkodás azonosítása, amikor az utóbbi is az

-érzéki észrevevés egy módjának számít. Ez a felfogás megtalálható

-még a régi görög filozófiában is.</p>

-<p>Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol

-az érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak

-tekintetnek. Ebben az értelemben szenzualista a szofista

-<i>Protagoras</i> (megh. 411. Kr. e.), aki az érzéki bizonyságot

-elutasító eleatákkal szemben határozottan kimondja, hogy csak az

-létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a geometriai tételek

-igazságát is vitatja, ha azok látszólag ellentmondanak az érzéki

-észrevételnek.</p>

-<p>Újabb időben <i>John Locke</i> ragadta meg újra a

-szenzualizmust, amikor rámutatott minden tapasztalat érzéki

-eredetére. Azáltal azonban, hogy <i>Locke</i> megenged egy belső

-észrevevést is (reflection), szenzualizmusa már nem egészen tiszta.

-A legkimondottabb szenzualista az újabb filozófiában a francia

-<i>Condillac</i> (1715–1780.). <i>Condillac</i> szerint a lélek

-csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége s

-ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.

-<i>Condillac</i> elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját

-használja, amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket.

-Először szerzi meg a szaglóérzéket és legutoljára <span class=

-"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> a tapintó

-érzéket, amely a külvilág képzetét hozza létre.</p>

-<p>Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, <i>Kant, Fichte,

-Schelling, Hegel</i> egy időre teljesen kiszorították a

-szenzualizmust, a modern tudományban és filozófiában bizonyos

-mértékben újra érvényre jut. Az a meggyőződés, hogy az érzéki

-észrevevés minden tapasztalat végső forrása, egyre általánosabb

-lesz. Ha mint <i>Kirchhof</i> és <i>Mach</i> akarják, a tudománynak

-csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és <i>Mach</i>

-formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett

-tapasztalat, akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha

-most aztán a legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz

-és az ökonomikus elrendezéshez használunk, nevezetesen a

-matematika, maga is végső ponton érzéki szemléletre megy vissza,

-akkor a felfogás még szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak

-bizonyára abban is igaza van, hogy amennyiben fizikai jelenségek

-jönnek tekintetbe, az érzéki észrevevést mint legeredetibb forrását

-és végső instanciáját tekinti. Nem látja azonban meg, hogy egyrészt

-a saját magunk által átélt pszichikai jelenségek megfigyelésében

-nem kevésbbé biztos forrása nyilik a tapasztalatnak s hogy másrészt

-az érzéki észrevevésbe észrevétlenül magasabb, azaz komplikáltabb

-pszichikai jelenségek is belefolynak. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p>

-<h3>24. §. Az intellektualizmus.</h3>

-<p>Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni

-különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az

-érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt

-hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában

-elmerülő gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan

-megragadni. Az intellektualizmus ennélfogva már korán

-kifejlődött.</p>

-<p>Mint már többször említettük, az <i>eleaták</i> azt hitték, hogy

-az igazi világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet

-felismerni. Az ő nyomaikban jár <i>Platon</i>, akinél még az a

-felfogás is hozzájárul, hogy a lélek a testben mint valami

-börtönben lakik, hogy a testével való érintkezés megfertőzteti és

-csak a testiségtől való teljes elfordulás által válik az igazi

-megismerés lehetségessé.</p>

-<p><i>Platon</i>nak ehhez a felfogásához csatlakozva, <i>Szent

-Ágoston</i> kijelenti, hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan,

-mint azt, ami számára jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló

-számára, mint ő maga. (Nihil tam novit mens, quam id, quod sibi

-praesto est, nec menti magis quidquam praesto est, quam ipsa sibi.

-De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette aztán <i>Descartes</i>

-minden filozófia alapjává, amikor a saját gondolkodásunkról való

-tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen kétségtelen tényt

-állította oda. A <i>Szent Ágoston</i> állításában és

-<i>Descartes</i> tételében (cogito, ergo sum) rejlő

-intellektualisztikus felfogását <span class="pagenum"><a name=

-"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> a megismerési folyamatnak

-leginkább előmozdította a <i>kopernikusi világnézet</i> lassankénti

-elterjedése. Aki ezt elismerte, annak meg kellett engednie, hogy az

-érzékek tanubizonysága, amely megmondja nekünk, hogy a föld

-nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és lemegy, nem tartható

-fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával szemben. A

-tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó matematikája,

-amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak bizonyult a

-szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy az

-absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé

-állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai

-ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki

-szemléletben, hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész

-teljesen önmagából merít és épen azért dolgozik oly föltétlen

-biztossággal, mert teljesen befolyásolatlanul marad a jelenség

-káprázatától.</p>

-<p><i>Kant</i> érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette

-kérdés tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi

-fel a kérdést és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az

-érzékek szolgáltatják <i>Kant</i> meggyőződése szerint az ismeret

-anyagát és csak ezáltal izgatják az észt a vele született funkciók

-kifejtésére. Az ismeret azonban csak azáltal jön létre, hogy az

-érzékek által szállított anyagot az ész formálja. Az ész közli a

-természettel saját törvényszerűségét és <i>Kant</i> ismert mondása

-szerint a természet törvényadójává lesz. <i>Kant</i> azonban még

-egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,

-hogy kategóriáival a <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=

-"Page_83">-83-</a></span> szemlélhető alapon túl tovább operáljon s

-e mellett «az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a

-maga igaz és hasznos következményei a szubjektum ész-használatára».

-Ezen részleges teljhatalmat, melyet itt <i>Kant</i> az észnek

-juttat, <i>Hegel</i> aztán oly kiadósan használja fel, hogy az

-intellektus többé már nem törvényhozóvá, hanem egyenesen a

-természet teremtőjévé válik. A világ lényege <i>Hegel</i> szerint

-szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus

-fejlődésében.</p>

-<p>Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk

-anyagi alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott.

-Ennek megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya

-ismét szenzualisztikusabbá vált.</p>

-<p>Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden

-érzéki észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és

-használható ismeret jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló

-és vonatkozó tevékenysége az idő folyamán számos formát és

-gondolkodási eszközt teremtett, amelyek átmentek húsunkba és

-vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű dolog fogalma

-vagy <i>szubsztancia</i> és <i>attributum</i>, ilyen továbbá a

-kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül

-alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat

-az ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk.

-Velünk született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében

-azonban mindig van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat

-tartalmaz. Ezért az ily feltevések helyére a formáló észtevékenység

-genetikus elemzésének <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=

-"Page_84">-84-</a></span> kell lépnie, hogy ama formák tapasztalati

-eredetét kinyomozzuk.</p>

-<p>Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet

-problémáit, röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus

-gondolkodási irány egy kinövésére, amely minden időben el volt

-terjedve és most ismét hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb

-ismeretet titokzatos, a felületes megfigyelés elől kisikló

-forrásainak keresését, a miszticizmust értjük.</p>

-<h3>25. §. A miszticizmus.</h3>

-<p>Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a

-föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől

-teljesen szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint

-föltétlenül biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a

-testtől azonban olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel

-van összekapcsolva és mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.</p>

-<p>A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban

-elterjedt szektája a <i>lélekvándorlásról</i> szóló tanával és mély

-megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás

-filozófiai formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a

-lélek halál utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki

-és misztikus tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új

-pythagoreusok, akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre

-több befolyásra jutottak a görög és római világban, a miszticizmust

-filozófiai rendszerré képezték ki. <i>Plotinus, Jamblichus,

-Proclus</i> <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=

-"Page_85">-85-</a></span> ennek legismertebb képviselői. A

-középkorban lép fel azután a keresztény misztika, amely bő

-táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben, valamint a hús

-megölésének parancsában. <i>Eckhardt</i> mester, <i>Berthold von

-Regensburg, Johannes Tauber</i> és később <i>Jacob Böhme</i>

-kifejlesztették rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.</p>

-<p>Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a

-tizennyolcadik század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult

-század utolsó évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában

-újra hatalmasan föléledt és nagyszámú követőre tett szert.</p>

-<p>A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton

-alapszik, hogy különösen kedvező körülmények között sikerülhet a

-tiszta lélekkel, amely minden földitől felszabadította magát, a

-legmagasabb igazságokig feljutni és belső szemünkkel <i>meglátni

-Istent</i>. Ehhez legtöbbnyire heves kedélyizgalom, a pszichikai

-erők fokozása és koncentrálása szükséges, amely csakis az

-eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi embert

-lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.

-Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a

-legsajátszerűbb képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek

-valóságában és hívei vele együtt hiszik.</p>

-<p>További gondolata a misztikának, amely a mágiához és

-varázslathoz közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása

-által közvetlenül tud szellemekkel közlekedni s az érzékek

-közvetítése nélkül magasabb igazságokat nyilváníttathat ki magának.

-A miszticizmusnak ezt a nemét, amelyet manap különösen művelnek,

-<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=

-"Page_86">-86-</a></span> <i>spiritizmusnak</i> nevezik. Azt

-hiszik, hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a

-szellemekkel való érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben

-hipnotikus álmot használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva

-csalásokra s még neves tudósok is áldozataivá lettek közönséges

-szemfényvesztőknek.</p>

-<p>A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes

-arra, hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és

-nevezetesen az érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban

-tudományos formát ölt és új, titokzatos megismerési források

-feltárására vállalkozik, – a tudomány nem utasíthatja eléggé

-vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan nem tünik el minden titok,

-de eltünik minden titkolózás.</p>

-<p>Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus

-ismeretelmélet problemáira.</p>

-<h3>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.</h3>

-<p>Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a

-gondolkodás útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek

-együtthatására van szükség, az most általánosan elfogadott

-meggyőződés. Már most feltámad a kérdés e két megismerési forrás

-osztályrésze és kölcsönös viszonyuk dolgában. «Fogalmak tartalom

-nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül vakok», mondotta

-<i>Kant</i> és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek egyik

-oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása

-nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való

-<span class="pagenum"><a name="Page_87" id=

-"Page_87">-87-</a></span> merőben absztrakt operálás hijjával van a

-materiális, anyagi alapnak és nem adja biztosítékát a ténybeli

-érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek szolgáltatják az

-anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez általánosságban

-igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy megfogható

-felvilágosítást tartalmazzon.</p>

-<p>A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki

-élettel kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem

-szabad a megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és

-akarással való kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek

-<i>pszichológiai</i> alapvetésen kell alapulnia.</p>

-<p>Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön

-az életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell

-igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel

-kell ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális

-erőnyilvánításaikat és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn

-akarja magát köztük tartani és uralkodni akar rajtuk. Valóban

-minden tudomány is praktikus szükségletnek köszönheti keletkezését.

-Így az asztronómia a mezőgazdaság és a hajózás szolgálatában s

-talán a pontosabb időbeosztás céljából is fejlesztetett ki. A

-geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az aritmetika a

-kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak

-imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a

-megismerésre való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és

-sokkal hatalmasabban fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen

-szükség terjedt. Szervezetünk funkció-szükségévé vált, amely

-tevékenységet <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=

-"Page_88">-88-</a></span> követel. Ezen az úton keletkezett a

-tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki az a

-teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét

-jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban

-nem szabad elfelejteni.</p>

-<p>Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés

-anyagát, az ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a

-formát közelebbről meghatározzuk. <i>Kant</i> az ész alapformáit a

-lehető ítéleti formákra való reflexió útján találta meg. Ezek a

-formák azonban a <i>formális logika</i> mesterséges termékei és

-egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott ítéletekkel. Ezért

-helyesebbnek tetszik, az <i>ítélet</i> formáját általában, ahogy

-tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az egyszerű

-érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált gondolatsor

-eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és

-kifejlesztessék.</p>

-<p>A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől

-hiszik, a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A

-megítélt folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van

-adva. Az ítélet által most már a képzettartalom bizonyos formálást

-és tagozást nyer és pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan

-meglevő erőcentrumra vonatkozhatik és mint ez erőcentrum

-erőnyilvánítása állíttatik oda. Az illatos rózsa az ítélet számára

-mint egész van adva. Ebben az ítéletben: a rózsa illatozik, az

-illatozás mint a «rózsa» erőcentrum erőnyilvánítása van adva. Az

-erőcentrum az alany, a nyilvánítás az állítmány. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p>

-<p>Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy

-megtaláljuk az általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak

-mutatkozik benne. Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az

-appercipiálás egy minden emberrel közös neméről. <i>Appercipiáláson

-értjük egy képzet formálását és elsajátítását a figyelem által

-aktuálissá vált képzet-diszpoziciók által.</i> Ha figyelmünket egy

-tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a tudat nézőpontjába

-emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár hasonlóság, akár

-kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal. Ezek a

-fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki világosságukat

-a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.</p>

-<p>A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok

-elevenednek meg legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a

-legerősebben vannak kifejlődve és ennélfogva a megfelelő egyéneknél

-az uralkodók. Egy és ugyanaz a tárgy ezért különböző személyeknél

-különböző képzet csoportokat elevenít meg, azaz különböző módokon

-appercipiáltatik. A legkönnyebben felidézhető képzetcsoportokat

-nevezzük az <i>uralkodó appercepciós masszának</i>. Így pl. a

-fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó helyet látja, a festő

-ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat fogja figyelembe

-venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel, az erdész a

-fák növésére, a vadász a vad nyomára.</p>

-<p>Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a

-tárgyak, mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja,

-amelyet minden történéssel egyforma módon állítunk <span class=

-"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> szembe. Ha

-egy gyermek kísérletet tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor

-az az ellenállás, amelyet tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik

-fel neki. A gyermek t. i. saját akarat-impulzusait a környező

-tárgyaknak is tulajdonítja és a folyamatokat így mint

-akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden folyamatot úgy

-appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició mozdul

-meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg

-sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra

-aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át.

-Az átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik

-fel és ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget,

-amelyet a gyermek minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét

-fordítja. Minden észrevett tárgy a gyermek számára lelkes

-lényszámba megy és mindent, amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog

-akarat-cselekvését fogja fel. Ugyanezt a meglelkesítő

-(animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus) felfogást találjuk

-a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél fúvása, a nap, a

-hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint látható vagy

-láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az

-appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden

-folyamata mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik,

-<i>fundamentális appercepciónak</i> nevezzük.</p>

-<p><i>Kant</i> a <i>Tiszta ész kritikájá</i>-ban ismételten szól az

-appercepció szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről.

-A gondolkodásnak azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az

-öntudat <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=

-"Page_91">-91-</a></span> egységében tudja összekapcsolni. «A

-gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell hogy kísérni tudja.

-Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele hat az ítélet

-aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más, mint

-annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv

-egységébe hozzuk». A <i>transcendentális appercepció</i> tehát Kant

-szerint is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája

-és alapföltétele minden megismerésnek.</p>

-<p><i>Kantra</i> támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt

-sarkalatos különbségben nevezzük minden emberi megismerés

-alapformáját és alapfeltételét nem transcendentális, hanem

-<i>fundamentális appercepciónak</i>. Míg t. i. <i>Kant</i>

-felfogása szerint az appercepció egysége minden tapasztalat előtt

-adva van, tehát transcendentális és ennélfogva apriori való, abban,

-amit fundamentális appercepciónak nevezünk, van tapasztalat, persze

-olyan tapasztalat, melyet minden emberi szervezet, amely egy

-környezetben fejlődik és ettől benyomásokat kap, szükségszerűen

-kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg továbbá Kant az

-appercepció transcendentális egységében csak az egészen általános,

-közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek

-összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a

-fundamentális appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan

-emberi és emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden

-tartalomnak keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká

-váljék. A fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai

-az univerzum nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p>

-<p>Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét,

-ahogy a fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden

-vázolni.</p>

-<p>A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos <i>életérzés</i>,

-amely a gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az

-érzést úgy kell tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még

-egyáltalán nem differenciált reakcióját a környezetben és a test

-belsejében ható ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik

-semminemű képzetek, még egészen zavaros és kaotikus természetű.

-Mély álomból vagy ájultságból való ébredéskor élünk meg valami

-hasonlót és ilyen öntudati állapotot tételezhetünk fel újszülött

-gyermekeknél.</p>

-<p>Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban

-érezhetők, mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban

-nyilvánulnak. Már élete első napjaiban, sőt talán az első óráiban

-is a gyermek valószínűleg a gyönyör és kínérzések különböző nemeit

-éli át. A lelki élet már kezd <i>differenciálódni</i> és sokfélévé

-alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi észre, ami fejlődésére

-előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet jelenségei csak

-annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy kínt

-szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a

-gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése.

-Mikor aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a

-gyermek ráér, hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző

-gyönyör- és kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A

-hideg más kínt kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan

-gyönyörérzést, amely láthatóan különbözik attól az érzéstől,

-<span class="pagenum"><a name="Page_93" id=

-"Page_93">-93-</a></span> melyet a gyermek táplálék vételekor él

-meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor

-a gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető

-alkatrészt tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével

-sokkal szorosabb vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és

-kínérzés.</p>

-<p>Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek

-nevezünk. Az érzet tehát bizonyos meghatározott változása az

-öntudat állapotának, amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín-

-vagy gyönyörérzettől, mint más változásoktól.</p>

-<p>A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt

-mindig csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy

-belső ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok

-tünnek fel. Az ilyen érzetkomplexumokat nevezzük

-<i>észrevételeknek</i>. Az adott érzet-csoportok összefoglalása

-egységes észrevételekké aztán a fundamentális appercepció dolga. Az

-észrevett dolog az erőcentrum és az érzetek, melyeket bennünk

-előhív, ennek erőnyilvánításai vagy tulajdonságai.</p>

-<p>Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra

-szervezetünkben, melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban

-előállhat anélkül is, hogy az érzéki inger hatna. Az ilyen

-reprodukált észrevételeket nevezzük általában <i>képzeteknek</i>. A

-képzetek lefolyását különböző törvények szabályozzák, főleg azonban

-a szervezet koncentrációjának bizonyos módja határozza meg, melyet

-<i>figyelemnek</i> nevezünk. Az önfentartási ösztön a primitiv

-állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak mindenekelőtt

-azokra az ismertetőjeleire <span class="pagenum"><a name="Page_94"

-id="Page_94">-94-</a></span> koncentrálja figyelmét, melyek élete

-fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a <i>biologikusan

-fontos</i> ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek

-a tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később

-kifejlesztendő logikai <i>fogalmaknak</i>. A tipikus képzetek

-keletkezése kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az

-emberi ismeret fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy

-legelőbb arra vigyázunk, amitől életünk fentartása függ,

-megtanuljuk az egyfajta dolgokat egy gondolkozási aktusba

-összefoglalni és így megnyerjük egyikét a legfontosabb eszközöknek

-tapasztalataink ökonomikus rendezésére.</p>

-<p>Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a

-nyelv. A nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott

-érzés-hangokból keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori

-ismétlődése által eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak,

-hogy a beszélő környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a

-hangokat a többi emberek megértik és aztán szándékosan előidézik,

-hogy társaikkal megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek.

-A nyelv első hangjai, többnyire egytagú tőszavak, egy egész

-folyamatot jelölnek anélkül, hogy ebben megkülönböztetnék a dolgot

-és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű hangok többé már nem voltak

-elegendők arra, hogy megértést keltsenek, egy folyamat megjelölését

-két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és ezzel a tő

-<i>alanyra</i> és <i>állítmányra</i> oszlott s meg volt találva a

-<i>mondat</i> formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag

-meg lehet figyelni a gyermekek beszélni <span class=

-"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span>

-tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban t. i. a fundamentális

-appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a forma, amelyben a

-világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már világosan ki van

-domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg van formálva,

-tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott

-fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az

-ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva,

-az állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását

-jelöli.</p>

-<p>Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem

-elég, egy új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik»,

-– ennek az ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem

-jelöl egy egész folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán

-lehetséges hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden

-objektum, amelyben ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel

-jelöltetik és ezáltal egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A

-szó most a tulajdonságok és állapotok viselőjévé válik, melyek

-minden hasonló nevű objektumot megilletnek és ezáltal a tipikus

-képzet szilárd, a szóhoz tapadó fogalommá fejlődik.</p>

-<p>Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és

-vonatkozások is bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól,

-melyekhez tartoznak és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló

-tárgyalás számára. Olyan tulajdonságok, mint kemény és lágy,

-állapotok, mint járás és alvás, vonatkozások, mint kicsiny és nagy

-ily módon önálló gondolkodási objektumokká tétetnek <span class=

-"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> és ezzel

-fogalmakká emelkednek. Csak most válik lehetségessé, hogy az

-egyenletességeket és törvényszerűségeket a világtörténésben ne csak

-felületesen észrevegyük, hanem «tartós gondolatban

-megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új és

-mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot

-ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék

-rajta. Az ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban

-összesűrített formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes

-formulázásokat talál az összefoglaló gondolattartalmak számára.</p>

-<p>Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most

-észrevett folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és

-objektiváltatik, keletkeznek <i>fogalmi ítéletek</i>, amelyekben a

-történés törvényei oly módon formuláztatnak, hogy bizonyos

-fogalmakhoz bizonyos ismertető jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a

-cethal emlős állat», tartalmazza azt az állítást, hogy minden

-cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek, amelyek minden emlős

-állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden cethalról

-állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik, eleven

-magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet

-eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva

-anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel

-bírónak tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati

-tevékenység kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt

-nem állhat helyt. De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk

-számára az erőcentrum bizonyos <span class="pagenum"><a name=

-"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> neme marad, melynek

-ismertető jegyeit mint potenciális hatásait fogjuk fel.</p>

-<p>Az ítélet-funkcióból keletkezik az <i>igazságnak</i> az

-ismeretelmélet számára oly rendkívül fontos fogalma. Már

-<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is helyesen emelték ki, hogy az

-ítélet a képzettől, vagy ahogy <i>Aristoteles</i> kifejezte magát,

-a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik, hogy csak az ítéletben

-lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet átélek, tényleg

-megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha ennek dacára

-beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak rövidített

-kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes ítéletekre

-képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem igaz

-ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem

-alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak <i>ítéletek</i>,

-melyek gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati

-cselekvésünknek és fontos rész-okai ezeknek az élményeknek, csak

-ítéletek lehetnek igazak vagy hamisak s ez ítéleteknek igazságától

-vagy hamisságától függ gyakran az ezáltal meghatározott érzelmi és

-akarati állapotok célszerűsége.</p>

-<p>Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés,

-hogy keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet

-alapján e kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott

-képzettartalom formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az

-ítélet ily módon szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének

-aktusa, olyan aktus, amely által a fölvett benyomás magyarázatot

-nyer. Ha most már emlékszünk arra, hogy az öntevékenységnek ez az

-aktusa az <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=

-"Page_98">-98-</a></span> önfentartásra való törekvésben

-gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a benyomással

-végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a

-rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a

-benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési

-fokon a magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő

-rendszabályok következnek belőle, ellenben téves, ha ennek alapján

-ferde, azaz az életfentartásra ártalmas intézkedések történnek.

-Mennél gazdagabbul és mennél többféleképen fejlődik most már az

-élet, annál könnyebben fog beállani az az eset, hogy egy és

-ugyanazon folyamatot különböző személyek különbözőképen

-magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos rendszabályokra

-vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek megfelelő

-intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben energikusan

-el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek kísérik és

-bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az ilyen

-helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem

-ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek

-fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását,

-tehát egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények

-visszautasítását fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem

-minden nyelvében vannak: ezek a <i>tagadó szócskák</i>, vagyis a

-<i>negációk</i>. A «nem» és a «talán» most is még gyakran olyan

-érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket elárulják.</p>

-<p>Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből

-fejlődik ki, de nem marad meg ezen a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> fokon. Az általános belátás,

-hogy környezetünk megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze

-önfentartásunknak, arra indít, hogy ott is törekedjünk

-megismerésre, ahol jóllétünk nem közvetlenül részes. Érdeklődünk

-tehát környezetünk folyamatainak magyarázata iránt általában és

-hamar megtesszük a tapasztalást, hogy magyarázataink helyesek vagy

-tévesek lehetnek. Mások helytelen magyarázatait kezdetben élénken,

-később nyugodtabban utasítjuk vissza és a tagadás ekkor ítéletünk

-merő formai elemévé válik. Magyarázataink mindegyike

-visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet érzünk

-vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt

-folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy

-az ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg

-ezeket a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között

-megismerni és figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által

-keletkezik aztán az <i>igazság fogalma</i>.</p>

-<p>Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a

-megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy

-meghatározzuk ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének

-feltételeit. Rendszerint azt mondják, az igazság abban áll, hogy az

-ítélet megegyezik a megítélt folyamattal. Ebből az következnék,

-hogy az ítéletben a megítélt folyamat egyszerűen utánképeztetik,

-bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv elképzelés azonban a

-mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy az ítéletben a

-képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem lehet szó

-megegyezésről. Sőt inkább <span class="pagenum"><a name="Page_100"

-id="Page_100">-100-</a></span> azt kell mondanunk: az ítélet igaz,

-ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos

-folyamatnak oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott

-ítéleten alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik,

-hogy az ítélet a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van

-szabva vagy vele adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója

-kell hogy legyen abban az értelemben, hogy az objektiv tényállás

-változásából az ítélet megfelelő változása is következik és hogy a

-következtetések, melyek az ítéletből adódnak, a folyamatra nézve

-érvénnyel bírnak.</p>

-<p>A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és

-elhatározó kritériuma. Ezt nevezzük <i>objektiv kritériumnak</i>.

-Nem egy ítéletnek úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának

-kényszerűsége a meggyőző bizonyítéka igazságának, hanem a reá

-alapított jóslások beválása. Csak ezáltal adhat az univerzum

-ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon bizonyító erőt és

-igazságértéket.</p>

-<p>Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen

-igazolás nem lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a

-tapasztalat határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az

-igazságnak egy kevésbbé biztos kritériumát nyerjük, amely azonban

-még mindig bizonyos kezességet nyujt aziránt, hogy gondolataink nem

-jutottak teljesen téves útra. Ilyen kritérium a gondolkodó társak

-helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv kritériumnak.</p>

-<p>Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint

-meggyőződésünket valamely ítélet <span class="pagenum"><a name=

-"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> igazságáról megalkotjuk,

-ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a

-hasonló esetekben rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett

-megerősítései, mint emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt

-hisszük, nem kell előbb bevárnunk, vajjon a jóslások

-bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben már előre bizonyosak

-vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden matematikai

-ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra

-vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek

-megfelelőleg állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen

-meggyőződésünk, hogy rájuk alapított jóslásainknak be kell

-következniök és hogy minden gondolkozó, aki az ítélet értelmét

-megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek helyességéről való

-ez általános meggyőződésnek következtében sok gondolkodónál az a

-vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek minden

-tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által való

-igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.

-<i>Plato</i> erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az

-ember lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett

-legyen, mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett

-tapasztalatból. Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a

-lélek még a testtel össze nem keverten élte makulátlan, tiszta,

-isteni létét és ezért helyes belátásokat nyerhetett a dolgok

-lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus formában tér vissza ez a

-gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik század gondolkodóinál,

-akik velünkszületett ideákról, eredeti belátásokról <span class=

-"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> szólnak

-és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják, hogy saját

-erejéből tud igazságot találni. <i>Kant</i> a «Tiszta ész

-kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra

-a kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta

-matematika? Azt akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk

-milyen őstulajdonánál fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat

-előtt, tehát a priori, tudunk ítéleteket mondani számokról és

-nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv érvényük van.</p>

-<p>A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom

-biológiai szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon,

-ilyen eredeti belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen

-tarthatatlan. Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról,

-elgondolásának kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és

-elgondolási kényszerűség előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi

-szellem fejlődésének folyamán megtanulta, hogy a tapasztalatokat

-ökonomikusan rendezze. Eszközöket talált arra, hogy az előbbi

-generációk tapasztalatait értékesítse és a lehető legegyszerűbb

-formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő nemzedék az

-elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem kell többé

-kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi

-iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek

-hasznát tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a

-gondolkodási formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá

-vagyunk szokva, az emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott

-<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=

-"Page_103">-103-</a></span> tényleg nem egyebek, mint elmúlt

-nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.</p>

-<p>Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában

-tényleg végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor

-bizonyára hamar eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről

-az egyes ember nem tudná többé kimutatni, hogy saját átélt

-tapasztalatából erednek. Ezáltal megint egy a priori, fogalmak és

-gondolkozási formák dolgában való őstulajdon látszata idéződnék

-elő. Épen ezért azonban a pszichológiai tények és törvények

-kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer. Csak a

-genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által

-lepleződik le az igazi tényállás.</p>

-<p>Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a

-priori ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek

-ki a minden emberrel közös ismeret – formák, melyek

-legfontosabbikául és leginkább alapvetőjéül a fundamentális

-appercepciót és az ebből keletkező ítélet-funkciót kell

-tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a <i>szubsztanciálitás</i> és

-<i>kauzalitás</i> ismeret-formái vagy kategóriái, melyeket Kant az

-ész veleszületett alapformái közé számít.</p>

-<p>A <i>szubsztancia</i> fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a

-jelenségek változásában változatlan lényegét értjük, már

-előreképezve benne rejlik az érzéki észrevételben, ahol érzetek

-komplexumai a fundamentális appercepciónál fogva egységes dolgokká

-foglaltatnak össze. A mi felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot

-tulajdonságaitól <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=

-"Page_104">-104-</a></span> és úgy tekintjük, mint azt, ami az

-állapotok és vonatkozások váltakozásában megmarad és fentartja

-magát. Az ítélet-funkció által szintén valami megmaradó jön létre a

-szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle kiinduló hatások

-hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon megkülönböztetni

-az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az alakulás és

-mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így fejlődik

-ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául szolgál

-minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel minden

-szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért érthető,

-hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért vélték

-benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai

-rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban

-egyaránt hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában

-és kémiában sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják

-még most is az utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden

-változás megmaradó hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek

-alkatrészeit (neuronok, plasomok) tekintik végső organikus

-szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben megtették ugyan azt a

-kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát kiküszöböljék a

-természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a

-kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés

-gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és

-maradandóan végre.</p>

-<p>A <i>kazualitás</i> ismeretformája egyfelől

-akarat-cselekvéseinkben, <span class="pagenum"><a name="Page_105"

-id="Page_105">-105-</a></span> másfelől minden ítélet-aktusban

-közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való észrevételt ebbe

-az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát mint

-erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.

-Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át

-az átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A

-környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes

-tagjait vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint

-azonban kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál

-fogva az események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra

-következnek, úgy fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a

-hézagtalansága uralkodnék bennük. Minden folyamatot, melyet mi

-észreveszünk vagy feltárunk, azáltal okozottnak kell gondolnunk,

-ami megelőzte, a kauzális kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki

-gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk, erőcentrumokat állítunk oda,

-amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum összekapcsolása marad

-az előképe minden oki kapcsolásnak.</p>

-<p><i>David Hume</i> volt az első, aki az okfogalom pszichológiával

-és kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy

-közvetlen tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés

-van adva és hogy az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba.

-<i>Kant</i>, kinek – mint ő maga mondja – «ez a kritika

-félbeszakította dogmatikus álmát», a kauzalitásban az ész oly

-alapformáját vélte megtalálni, melyet a kívülről jövő

-érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék

-lehetségessé. Szemléleti módunk <span class="pagenum"><a name=

-"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> arra tanít, hogy a

-kauzálitás az ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel

-fejlődik és hogy mint ez, az organizmus és környezet

-kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás tehát nem tartozik

-teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az objektiv tényezőnek

-is része van létrejövetelében s így megvan annak egészen észszerű

-értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben sok

-tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy

-mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem

-kauzális kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell

-utalni, hogy a merő egymásra következés a kauzális kapcsolódástól

-lényegesen különbözik. Olyan események között, melyek

-szabályszerűen egymásra következnek, az időbeli következésen kívül

-még van egy belső kapcsolat, amely úgy tetszik, ahhoz az

-összeköttetéshez hasonlít, melyet akaratcselekvéseinkben az akarati

-impulzus és az izom-kontrakció között mindennap átélünk. Ahol ezt

-az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan sejtjük, ott kauzális

-kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott csak erőbeli

-egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy üstökös

-megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az

-üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek

-erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van

-előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a

-beteg testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás

-alapján jogosan tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan

-fiziológiai folyamat <span class="pagenum"><a name="Page_107" id=

-"Page_107">-107-</a></span> vezettetik be, amely lefolyásában a

-hőmérséklet alábbszállását hozza magával.</p>

-<p>A <i>számfogalmak</i> is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki.

-Egyforma tárgyak csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a

-megnevező ítéletet ismételjük. A párosan elrendezett testrészek

-adhatták erre az első alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb,

-láb». Az ismétlést eredetileg bizonyosan mozdulatok kísérték és az

-ismétlések számát a tárgyak határozták meg. Aki egy három fából

-álló csoport szemlélésekor ezt az ítéletet mondja: «fa, fa, fa»,

-annak épen a harmadik ismétlésnél kell megállani. A további

-ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a hozzátartozó tárgy. Az

-utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből lassankint a

-megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly csoportjánál

-alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott alkalmat

-és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek

-foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos

-meghatározott vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más

-számokhoz. Ezek a vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál

-egyformák s ezért minden tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt

-is a gondolkodás összefoglaló tevékenysége útján a nyelv

-közreműködésével rendkívül fontos gondolkozási eszközt találtak,

-melynek nagy értéke van a tapasztalás ökonomikus elrendezésére.</p>

-<p>Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési

-formák és gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek

-szellemi fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció

-<span class="pagenum"><a name="Page_108" id=

-"Page_108">-108-</a></span> mindig hathatós marad és még a

-komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják végre az

-adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor környezetünk

-benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre fordítottuk,

-ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük. Ezt

-aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket

-szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek

-között is fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani

-vagyunk képesek. Az emberi szervezet és környezete közötti

-kölcsönhatás eredménye most már így foglalható össze: <i>a világ

-megismerése az alakítás által és a világ alakítása megismerés

-által</i>.</p>

-<p>Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául

-szoktak megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti

-aktus és az ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a

-vonatkozás természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg

-és legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk

-származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk.

-Idegen ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek

-jutnak felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk

-van. Ha egy hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni,

-akkor a hallott vagy olvasott ítéletben már megformált és tagozott

-képzettartalmat ismét egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan

-előállított ítélet analizis, az átöröklődött ítélet szintézist

-kíván tőlünk. Az összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán

-gyakran állnak be nehézségek és akadályok. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Ha nem

-sikerül a hallott ítéletet egységes képzetté egyesítenünk, akkor

-nem értjük a hallottat. Akkor <i>kérdések</i> útján igyekezünk

-felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy sikerül a

-ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag kiegészítenünk,

-azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben végrehajtott

-magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy olvasottat

-jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit vagy

-általánosabban véve az <i>igaznak tartás</i> pszichikai

-jelensége.</p>

-<p>Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az

-igaznak tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. <i>John

-Stuart Mill</i>, az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet

-igaznak tartani egy és ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is

-tarthatatlan, mert hiszen az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet

-lehet; mivel pl. egy képzet magában véve se nem igaz, se nem hamis,

-tehát nem is tartható igaznak. Ebben a nézetben helyes csak az,

-hogy minden ítélet-aktusban egy objektiváló elem rejlik. Ha tehát

-az igaznaktartás nem azonos az ítélettel, akkor meg kell vizsgálni,

-miben áll ennek a jelenségnek a lényege és meg kell ismerni annak

-különböző formáit és intenzitás-fokozatait.</p>

-<p>Az igaznaktartás vagy <i>tudás</i>, vagy <i>hit</i>. Tudásról

-akkor beszélünk, ha az ítélet kimondásával az a bizonyosság van

-összekötve, hogy erre az ítéletre ráillik az igazság

-<i>objektiv</i> kritériuma. Ahol nem így áll a dolog, ott csak

-meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem ismeri az

-intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint, amint

-az objektiv kritérium <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=

-"Page_110">-110-</a></span> megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a

-hitben az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy

-nagyobb szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk

-meggyőződve.</p>

-<p>Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét

-kérdezzük, akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva

-van, arra a sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási

-processzusokkal, hanem érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban

-erősít meg az a megfontolás, hogy a hit ellentéte, a <i>kétség</i>,

-valamennyiünk előtt mint érzelmi állapot ismeretes.</p>

-<p>Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük,

-akkor a felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése

-akkor keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi

-tapasztalatainkkal, világnézetünkkel világosan tudatunkba jut.

-Megvonjuk egy ítélettől a hitünket, ha ez minden eddigi

-tapasztalatunknak ellentmond, ha nem tudjuk beleilleszteni

-világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb lelki harcok sokszor

-ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk nyújtatnak. Így

-<i>Kopernikus</i> állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá voltak

-szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is

-tekintélynek tartsák.</p>

-<p>A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly

-ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak

-bizonyulnak. Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká

-sűrűsödtek s a velük való operálást megszokták az emberek. Ha most

-már az ítéletek nem igazak többé, akkor a fogalmakat sem lehet

-valóban meglevő erőcentrumoknak tekinteni. Ha <span class=

-"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> pl. a

-keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok keresztény hitre

-tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek elvesztették

-realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század kémikusai

-erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston realitásában,

-oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor aztán

-<i>Lavoisier</i> helyesen magyarázta meg az égési processzust, a

-phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek

-megfelelően egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz

-fejlődik ki, amely a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg.

-Ezt a gondolkozási eszközt nevezzük <i>existencia-fogalomnak</i>.

-Újabb időben ezt is többféleképen értelmezték és ez nem egy

-kontroverziára adott alkalmat. Mi az existenciát úgy fogjuk fel,

-mint <i>predikátumot</i>, mely a szubjektum hatóképességet fejezi

-ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit jelent, hogy: Isten

-nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan függetlenül attól,

-hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet hatásaiból ismerünk

-fel. <i>Schiller</i> «Bürgschaft»-jában a zsarnok Dionysos nem

-hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik. Ekkor

-átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama

-kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség

-mégse merő agyrém».</p>

-<p>A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata

-megmutatta, hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a

-környezet és az organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn

-azonban a környezet folyamatai az organizmuson belül különféle

-átformálódásokon és <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=

-"Page_112">-112-</a></span> feldolgozásokon mennek keresztül.

-Minden ismeretaktusban és minden ismerettartalomban van egy

-objektiv és egy szubjektiv tartalom. A szubjektiv komponensteket

-eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési fázisaikat

-feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az

-ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a

-második része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez

-a második rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id=

-"Page_113">-113-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">NEGYEDIK FEJEZET.</span><br />

-Metafizika vagy ontológia.</h2>

-<h3>27. §. Az ontológiai probléma.</h3>

-<p>Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai

-probléma. Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától

-vezet arra a kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a

-valóságosnak. Történelmileg az utóbbi kérdés korábban merült fel,

-mint a megismerés problémája, ami teljesen érthető, mert a levőnek

-természetéről való kérdésnek arra nézve is megvan az értelme és

-érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el a naiv realizmus

-talaját.</p>

-<p>A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja

-felelni: az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok,

-megfoghatok. A naiv értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok

-rendezetlen sokasága a létező, de még minden teoretikus spekuláció

-előtt, még a praktikus világnézet talaján feltűnik és észrevevődik

-a különbség az <i>eleven</i> és <i>élettelen</i> között. Az

-élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem hozza mozgásba, az

-eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az elevenben

-tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja. Az a

-lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.

-Ezt a lényt leheletszerűnek <span class="pagenum"><a name=

-"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> képzelik, ugyanaz az

-alakja, mint a testeé, de meg nem fogható, bizonyos értelemben

-immateriális. Ez a lény a testtől különböző és elválasztható lélek.

-A <i>lélekhit</i>, mint ahogy a néprajzi tudomány kétségtelenné

-teszi, <i>az emberi nem közkincse</i>. Sehol sem találtak oly

-népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál jelenségeiből,

-valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel fejlődik

-ki.</p>

-<p>Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól

-teljesen különböző csoportra oszlik: a <i>testek</i> és a

-<i>lelkek</i> birodalmára. Ez a különválasztás persze még nem

-logikailag éles. A holt vagy legalább ép most elhalt testet még

-érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok viselőjének,

-melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt Hektort

-végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni

-akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot

-és ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a

-tulajdonságok viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a

-<i>test</i> a <i>személyiség</i> hordozója és a lelket úgy

-tekintik, mint ettől különböző lényt. Másrészről a léleknek van

-alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így megfoghatatlan, testetlen

-ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében immateriális.</p>

-<p>A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen

-kevéssé éles felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek

-törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a

-törekvése, hogy a világmindenséget egy <i>egységes</i> elvből fogja

-fel és magyarázza. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=

-"Page_115">-115-</a></span></p>

-<p>Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ

-megmagyarázására, hogy minden létező egységes és egyforma

-természetű, <i>monizmusnak</i> nevezik.</p>

-<p>Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző

-szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, <i>dualizmus</i> a neve; az

-a nézet pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia,

-<i>pluralizmus</i>.</p>

-<p>A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust

-lehet megjelölni. A <i>monizmus</i> ellenben különböző lehet. Azt

-lehet állítani, hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak

-<i>matéria</i> van és minden szellemi csak az anyag funkciójául

-tekintendő s maga is valami materiális. Ennek a gondolkodási

-iránynak a neve <i>materializmus</i>.</p>

-<p>De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van

-valóságos, reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van

-adva és így csak úgy tekinthető, mint valami szelleminek a

-megjelenési formája. Ez a <i>spiritualizmus</i> álláspontja, mely

-gyakran <i>idealizmusnak</i> is nevezi magát.</p>

-<p>Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a

-monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket

-leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája

-az ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se

-nem anyag, se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint

-attributumot vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az

-ős-szubsztancia, mely mint önmagának saját oka (causa sui) és

-legtöbbnyire <span class="pagenum"><a name="Page_116" id=

-"Page_116">-116-</a></span> mint istenség is gondoltatik, vagy

-változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik. Ezt a

-világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a

-<i>szubsztancia monizmus</i>-ának nevezzük.</p>

-<p>Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik

-neme, amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy

-világnézet legyen. Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták,

-hogy a merő tapasztalat talajára álljanak és emellett eltávolítsák

-a különbséget a fizikai és a pszichikai között. A tapasztalatot

-bizonyos elemekre és ezeknek funkcionális vonatkozásaira kell

-visszavezetni és a tudomány ne tegyen egyebet, mint hogy ezt a

-tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A szubsztancia helyére az

-energia fogalma vagy a történés még általánosabb fogalma

-helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái

-egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett

-eseményt fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A

-világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a

-<i>történés monizmusá</i>-nak nevezzük.</p>

-<p>Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány,

-amely a nem filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző

-lényeget, anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak

-magától értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai

-ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag

-kölcsönös viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá

-tétessék. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=

-"Page_117">-117-</a></span></p>

-<p>Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást

-kíván.</p>

-<h3>28. §. A materializmus.</h3>

-<p>«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», –

-mondja <i>Lange</i> a materializmus történetéről szóló kitünő

-művének elején. Ezzel mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de

-téves nézet utasíttatik vissza, hogy a materializmus a naiv ész

-felfogása. A materializmus sokkal inkább metafizikai, vagyis a

-tapasztalaton túlmenő hipotézis, amely a világtörténés

-összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.</p>

-<p>A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására

-határozottan materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek,

-amelyből minden keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a

-levegőben vélik megtalálni. A szellemi élet emellett persze

-megmagyarázhatatlan marad, miután még nem tárgya a filozófiai

-elmélkedésnek. <i>Empedokles</i>, a négy elemről szóló tan

-megalapítója és <i>Anaxagoras</i> (mindketten Kr. e. 450 körül)

-értékesítettek először szellemi principiumot is a világ

-magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a

-rendező szellemet. Ezóta <i>szellem</i> és <i>anyag</i> küzdenek a

-világuralomért, melyet a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak

-juttat, hol pedig mind a kettőnek együtt.</p>

-<p>Határozottan materialisztikus <i>Leukippos</i> és

-<i>Demokritos</i> atomtana, nemkülönben a sztoikusok ismerettana

-is. A középkor az uralkodó teológiai befolyás folytán dualisztikus,

-ép így az újabb <span class="pagenum"><a name="Page_118" id=

-"Page_118">-118-</a></span> filozófia is kezdeteiben.

-<i>Descartes</i> adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai

-kifejezését.</p>

-<p>A tizennyolcadik században Franciaországban <i>Lamettrie</i>

-orvos (1709–1751) «<i>L’homme-machine</i>» (az ember mint gép) című

-könyvében mondta ki a határozott materializmust és minden

-gondolkodást testi tevékenységnek magyarázott. <i>Holbach</i> báró

-(megh. 1789) azután «<i>Système de la nature</i>» című művében ezt

-a materializmust részletesen indokolta és vallási előítéleteket

-igyekezett segítségével leküzdeni.</p>

-<p><i>Kant, Fichte, Schelling</i> és <i>Hegel</i> idealisztikus

-rendszerei által a materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből,

-hogy aztán <i>Hegel</i> bukása után újból feltámadjon. <i>Vogt,

-Moleschott, Büchner</i> energikusan síkra szálltak a

-materialisztikus világnézetért és <i>Büchner</i> számos kiadásban

-(magyarul is) megjelent <i>Erő és anyag</i> című könyve nagyon

-sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az

-érzékfiziológia és az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy

-ösztönzői voltak e terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus

-az utolsó évtizedekben ismét vesztett érvényéből, de a művelt

-laikusok között nagyon el van terjedve. Most már meg kell

-ismerkednünk a materializmus legfontosabb állításaival, valamint

-ezek indokolásával.</p>

-<p>A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy

-minden, amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet

-tudatunkban átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója,

-különösen pedig agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy

-gondolat, egy érzés, egy akarat-elhatározás igazi lényege csak

-<span class="pagenum"><a name="Page_119" id=

-"Page_119">-119-</a></span> akkor ismerhető fel, ha a megfelelő

-agy-processzus ki van kutatva. A <i>pszichológia</i> a

-materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen

-igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző

-és különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden

-tapasztalatnak ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel

-ez állítás bebizonyítására síkra száll, a következők:</p>

-<p>1. A <i>metodologiai</i> argumentum: Egy immateriális, de mégis

-megmaradó, önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány

-előtti és tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek

-kulturális fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan

-démon hatását fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei

-vannak adva. Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne

-végbemegy, úgy kell felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek

-feltételezése époly felesleges, mint tarthatatlan metafizika,

-melyet a szigorú tudománynak kérlelhetetlenül ki kell

-küszöbölnie.</p>

-<p>2. A <i>mechanikai</i> argumentum: A világtörténés

-természettudományos felfogása azt az elvet állította fel és találta

-beváltnak, hogy a világban meglévő erő-mennyiség vagy energia

-summája sem nem gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig

-állandó marad. Minden történés csak az energiának más formáiba való

-változásában áll. Így változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a

-villamos áram, vizen keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és

-az univerzum összes mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt

-válik érthetővé, hogy az energiának semmiféle <span class=

-"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> új

-teremtése nem megy végbe. Ha most már feltételezünk egy a testtől

-különböző lelket, amely nemmechanikus behatásával egy izmot

-összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő, akkor ez a meglévő

-energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését jelentené. Ez a

-fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált

-principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes

-elvetendő.</p>

-<p>3. A <i>kozmológiai</i> argumentum: Volt idő, amikor földünk

-izzó gázköd volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus

-élet, sem ember s következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem.

-Csak mikor a föld lehült és megvoltak a feltételek az organikus

-élet keletkezésére, csak akkor jött létre a földön a növényi és

-állati világ, amelyből aztán az ember is kifejlődött. A szellemi

-élet tehát csak az organikus élettel együtt keletkezett s

-hozzákötve marad a fiziológiai föltételek meglétéhez. Nincs tehát

-értelme, egy az organikustól eltérő szellemi életet feltételezni,

-mivel ez az organikussal együtt keletkezett és bizonyára ezzel

-együtt fog elpusztulni.</p>

-<p>Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy

-legalább rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a

-materializmust széles körökben az egyedül lehetséges tudományos

-világnézetnek tekintik.</p>

-<p>Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai

-argumentumot illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a

-materializmussal, de természetesen más okokból. Egy maguktól a

-pszichikai folyamatoktól különböző lelki élet, amely mint

-gondolkodásunk, érzésünk és <span class="pagenum"><a name=

-"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> akarásunk hordozója jönne

-számba, mindenesetre nincs adva semmiféle tapasztalatban.

-Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus, hogy

-mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben

-szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek

-dacára lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban

-áll, amit fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az

-egyszer kifejlődött ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az

-alany és állítmány formájában tud elsajátítani. Ameddig a

-pszichológia ezt a lélekfogalmat ugyanazon a módon használja, ahogy

-a fizikus a magnetizmusról vagy elektromosságról beszél, ahol pedig

-tényleg csak mágneses vagy elektromos jelenségek vannak számára

-adva, amíg a lélek csak a pszichológiai folyamatoknak

-szubjektumául, nem pedig önálló szubsztanciául tekintetik, addig

-ezt a kifejezési módot nem lehet tudománytalannak mondani. Amint

-azonban a testtől különböző lelket tételezünk fel, amely önállóan

-áll fenn és talán a halál után is tovább fennáll, akkor erőszakot

-teszünk a tapasztalatban adott pszichikai élményeken.</p>

-<p>Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan

-kiküszöbölünk is belőle minden anyagit, mind újra <i>anyaginak</i>

-képzelünk el. Minden, ami megmarad, gondolkodásunk módja szerint

-tért kell hogy elfoglaljon és ezzel materiális kell hogy legyen.

-Egy lélek-szubsztancia fölvétele, mely ellen a materializmus oly

-buzgón és joggal is küzd, végül a materializmushoz vezet. A

-tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig csak pszichikai

-<i>történésről</i> beszélünk, sohasem <span class=

-"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span>

-pszichikai létről és csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés

-tényleg valami minden materiálistól lényegesen eltérő.</p>

-<p>A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja

-leírni, arra tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint

-egyúttal legbiztosabb tapasztalatunkban oly történés van adva,

-amely minden érzékileg észrevehetőtől, minden materiálistól

-lényegesen különbözik, sőt ezzel teljesen összehasonlíthatatlan. A

-materializmus által életrehívott tudományos módszer tehát ez ellen

-a világfelfogás ellen dönt.</p>

-<p>A <i>mechanikai</i> argumentum elveszti bizonyító erejét, ha

-arra gondolunk, hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem

-csak átalakítja az izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé.

-A világ semmiféle akarata sem képes az izomba az energia legkisebb

-mennyiségét is belevarázsolni.</p>

-<p>A <i>kozmológiai</i> argumentum kétségkívül nagyon valószínű

-hipotézisre támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott

-kozmikus állapotok között való meglétéről azonban a hipotézis a

-sejtelemnek még csak az árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem

-minden kívül marad az emberi kutatáson s így az ilyen

-hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet bizonyító ereje.</p>

-<p>Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal

-teljesen összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel

-kényszeríti ránk magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen

-fölvette magába, a materializmusban nem találhat kielégítést.</p>

-<p>A materializmusnak nagy érdemei vannak <span class=

-"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span>

-gondolkodóképességünk fejlesztése körül és mint irányadó

-tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek között általa jobban

-bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez összefüggés

-részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus (új

-tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy

-fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a

-tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal

-szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával

-szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan

-jelenségeket eltávolítani a világból.</p>

-<h3>29. §. A spiritualizmus.</h3>

-<p>A <i>spiritualizmust</i>, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok

-igazi, a jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az

-ismeretelméleti intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek

-útján, hanem csak absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok

-valódi természetét felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is

-szellemi természetűnek kell lennie. Ezt a következtetést legelőször

-Platon vonta le határozottan és az érzékileg észre nem vehető

-<i>ősképekben</i> vagy <i>ideákban</i> vélte megtalálhatni a

-valóban létezőt. <i>Platon</i> e gondolata hathatósabban hatolt

-tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással van

-gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek

-valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk.

-A római kor újplatonikus gondolkodói, különösen <i>Plotinus</i>

-<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=

-"Page_124">-124-</a></span> misztikus értelemben képezték tovább

-ezt a tanítást.</p>

-<p>A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén,

-mikor <i>Descartes</i> az öntudatban találta meg az igazság

-legbiztosabb forrását, a spiritualizmus újra föléled s

-<i>Leibnizben</i> találja meg legjelentékenyebb képviselőinek

-egyikét. <i>Leibniz</i> monádjai szellemi lények s szerinte

-ilyenekből áll a világ. Az angol <i>Berkeley</i>, aki az

-ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan

-véve spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek

-léteznek, amelyeknek tudattartalma a világ.</p>

-<p>Újabb időben <i>Wilhelm Wundt</i> alapított spiritualisztikus

-metafizikát, amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek

-sokaságát fogja fel, amelyek szellemi természetűek. <i>Hermann

-Lotze</i> és <i>Theodor Fechner</i> is a spiritualizmusban vélték

-megtalálhatni az ontológiai problémák kielégítő megoldását.

-<i>Lotze</i> az anyagot és szellemet mint az abszolutum megjelenési

-formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi természetű, míg

-<i>Fechner</i> a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a

-materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.</p>

-<p>Végül <i>Schopenhauer</i>, aki az akaratot és <i>Jakob

-Frohschammer</i>, aki a világfántáziát tekinti a dolgok végső és

-igaz lényegének, szintén spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban

-a modern spiritizmus, melyet fentebb mint misztikus gondolkodási

-irányt ismertünk meg és amely sokkal többet dolgozik szemfényvesztő

-fogásokkal, mint argumentumokkal, a spiritualizmus előkelő nevét

-<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=

-"Page_125">-125-</a></span> veszi fel, akkor ezt mint

-megengedhetetlent kell visszautasítani.</p>

-<p>A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai

-idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege

-szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik,

-hogy az ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton

-túl, tehát minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét,

-hogy csak a tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a

-spiritualizmus tudatos metafizika és az is akar lenni és mint ilyen

-túlmegy a közvetlen tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus

-számára a világ <i>tudattartalom</i>, a spiritualizmus számára

-önálló, a megismerő szubjektumtól független <i>szellemi

-lényeg</i>.</p>

-<p>A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti

-népek <i>animizmusának</i> filozófiai kialakítása. Az ősember a

-fát, a forrást, néha még a követ is eleven, akarattal bíró

-lényeknek tekinti, amelyek neki használnak vagy ártanak. A

-filozófus spiritualista felismeri a természeti történés

-törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét látja, melyek

-mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy taszítják

-egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.» Ezen

-utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert

-egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja

-elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának

-gondolja el ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés

-fundamentális appercepciónk varázsa alatt áll. A forma,

-<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=

-"Page_126">-126-</a></span> amelyben a világot kénytelenek vagyunk

-felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban

-egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint

-értéktelen.</p>

-<p>A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a

-materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét

-belevonja világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges

-mellékkörülménnyé. A különbség a fizikai és a pszichikai között

-azonban itt is elmosódik. Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép

-tud az anyag gondolkodni, mint azt, hogy mikép lehet a szellemnek

-kiterjedése. A materiális folyamatok, mint már megjegyeztük,

-megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a szellemiek

-megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem hasonlítható

-dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át egymásba, azt

-sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem akkor, ha

-a szellemből anyag lesz.</p>

-<p>A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban

-is szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi

-történésbe valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma

-vezettetik be. Most már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi

-életünkre, a mint tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az

-mindig csak mint esemény, mindig csak mint történés áll előnkbe. E

-történés felfoghatóságára aztán a megmaradó szubsztancia fogalma

-tökéletesen alkalmatlan, szükségképen félrevezető gondolkodási

-eszköz. A modern fizika még a természettudományból is ki akarja

-küszöbölni ezt a fogalmat és itt is csak a történés törvényeiről,

-<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=

-"Page_127">-127-</a></span> de sohasem megmaradó hordozójáról akar

-beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk

-hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a

-szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos

-s a modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre

-is hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt

-ellenmondásnak kell éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek

-természetét a tényeknek megfelelően fogjuk fel. Ezért a

-pszichológiának kell mindenekelőtt óvást tenni az olyan világnézet

-ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot a lelki folyamatok

-tényleg adott lefolyásának és természetének.</p>

-<p>Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus

-igyekeznek megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus

-rendszerek, melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján

-törekszenek egy magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és

-szellemet, a fizikai és pszichikai történést magába foglalja. Ezt a

-magasabb fogalmat vagy egy megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a

-szüntelen levésben, a történés törvényében igyekszenek megtalálni.

-Ezért a világfolyamat monisztikus felfogásában két további formát

-különböztetünk meg: a szubsztancia monizmusát és a történés

-monizmusát.</p>

-<h3>30. §. A szubsztancia monizmusa.</h3>

-<p>Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták

-tanítása, amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki

-Görögországban. Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta

-<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=

-"Page_128">-128-</a></span> nevét, ahonnan a hozzátartozó

-gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,

-<i>Xenophanes</i> protestált <i>Homéros</i> és <i>Hesiodos</i> az

-istenekről volt emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy

-az istenség sem alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az

-emberekhez. Ontologiailag azonban csak tanítványa, az eleai

-<i>Parmenides</i> alakította ki ezt a tanítást. Már fentebb

-megismertük az eleatákat, mint egy intellektualisztikus

-ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel, mondja

-<i>Parmenides</i>, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja,

-óvja attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület»

-érvényesülni engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán

-létezőnek megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett,

-nem ismer multat és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező

-továbbá oszthatatlan, változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer

-sem sokaságot, sem mozgást. <i>Parmenides</i> persze nem volt képes

-magas absztrakcióját következetesen végiggondolni. Érzékietlen,

-csakis tiszta gondolkodás által megfogható léte – ahogy ő mondja –

-hasonlít egy jól legömbölyített golyó tömegéhez, amely a közepétől

-minden irányban egyforma vastag. Az absztraktot tehát érzéki

-alakban is elképzeli. <i>Parmenides</i> tanítványa, az eleai

-<i>Zeno</i>, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón

-is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek

-hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy

-hatással volt <i>Platóra</i>, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk

-szerint mint örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda,

-nemkülönben mint <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=

-"Page_129">-129-</a></span> merőben szellemi lényegeket, amelyek az

-érzékekkel fel nem foghatók, hanem csak annak számára megfoghatók,

-aki a lelkét a jelenség káprázatától nem engedi tévútra

-vezetni.</p>

-<p>Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és

-nyilván a jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még

-természettudományi kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt

-legnyilvánvalóbban és legbehatóbban <i>Kopernikus</i> bizonyította

-meg a gondolkodóvilágnak. Amikor meg kellett győződni arról, hogy a

-nap, amelyet napról-napra föl- és lemenni látunk, tényleg nem

-változtatja helyét, akkor az absztrakt, matematikai gondolkozásnak,

-sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is több az igazságértéke,

-mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó fülnek.»

-<i>Kopernikus</i> azonban még valami másra is tanította a

-filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek,

-kicsiny, jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár

-a nap körül. <i>Giordano Bruno</i> (1548–1600) volt az első

-filozófus, aki <i>Kopernikus</i> asztromóniai tanításaiból levonta

-az ontológiai következéseket. Lángoló lelkesedéssel hirdette

-tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum egységéről.

-<i>Giordano Brunót</i> 1600 február 17-én mint eretneket

-megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott

-és mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni.

-<i>Bruno</i> gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább

-látni fogjuk, egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette,

-mindazáltal hatásos maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag

-következetesebb <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=

-"Page_130">-130-</a></span> formában vette fel ismét <i>Baruch

-Spinoza</i> (1632 – 1677), kinek rendszerében a szubsztancia

-monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.</p>

-<p>Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában

-ismerte az ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó

-vallásfilozófusok tanításaival is. Itt ismert meg egy

-istenfogalmat, amely, amennyire az emberi gondolkodás számára

-elérhető, minden antropomorfizmustól (emberiesítéstől) meg van

-tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól magától különböző

-lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90. zsoltár) és

-szavával teremtette a világot. Mikor aztán <i>Spinoza</i>

-megismerkedett <i>Descartes</i> (1596–1650) tanításaival és

-megismerte a matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a

-világ dualizmusa többé már nem elégítette ki. Az <i>isteni

-szeretetnek</i> az ótestamentumban oly gyakran bevésett parancsát a

-legszigorúbb és legszélesebb értelemben fogta fel és nem bírta ezt

-a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne az ember föltétlen

-odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből fejlett ki

-benne lassankint <i>istennek mint az egyetlen szubsztanciának</i> a

-fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai

-következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a

-szenvedélyes <i>Giordano Brunónak</i> isten és a világ egy és

-ugyanaz. (Deus sive natura.)</p>

-<p>Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már

-magábafoglalja a létet, két attributuma van: a <i>gondolkodás és a

-kiterjedés</i>. Minden egyes dolog a világban, tehát minden ember

-is, nem egyéb mint az egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha

-a dolgokat nem elkülönítettségükben, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> hanem az örökkévalóság

-szempontjából (sub specie aeternitatis) szemléljük, akkor minden

-lét és történés tökéletesen egységes. Mindég csak ugyanaz a

-szubsztanciánk van, melynek attributumai számtalan jelenségben

-valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a dolgok rendje

-ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az egyetlen, örök,

-oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret és egyúttal

-az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen odaadás az

-univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az intellektuális

-szeretet isten iránt.</p>

-<p><i>Spinoza</i> világnézete egységességében és merev zártságában

-tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban

-kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz

-észre. Az első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap

-és következés logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás

-ontológiai viszonyával. Minden létet és történést ugyanazon a módon

-vél a szubsztancia <i>fogalmából</i> levezethetőnek, ahogy a

-geometria tényleg levezetheti tantételeit a téralakulatok

-definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy metafizikai

-megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel vezet

-le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a

-geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga

-által teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal

-operál. A spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből

-az idő ki van küszöbölve. <i>Spinoza</i> fogalmi dedukciójában csak

-az örökké megmaradót, az önmagával egyformának maradót látja és nem

-veszi észre, hogy a világtörténésben állandó változás és fejlődés

-<span class="pagenum"><a name="Page_132" id=

-"Page_132">-132-</a></span> megy végbe. Mint a spinozai

-világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az akkoriban

-általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki életről.

-Számára, mint <i>Descartes</i> számára, az egész lelki élet egy

-gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés

-és akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak

-ezekből fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.</p>

-<p>A <i>Spinoza</i>-féle szubsztancia monizmusa tehát merev

-formájában nem elégíthet ki. <i>Goethe</i>, akire Spinoza nagy

-hatással volt, önmagától megelevenítette a merev

-szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és természet egysége nagyon

-rokonszenves volt, de számára a természet élet, fejlődés és állandó

-változás. Ezért <i>Goethe</i> is örömmel üdvözölte, mikor 1797-ben

-<i>Schelling</i> természetfilozófiája megjelent, egy oly mű,

-melyben <i>Spinoza</i> alapgondolata, a természet és szellem

-egysége, meg van tartva, de össze van kötve a fejlődés

-gondolatával.</p>

-<p><i>Schelling</i> (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét

-<i>Spinoza</i> gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a

-reményét, hogy «realitást adhat annak az eszmének, hogy

-<i>Spinoza</i> etikájával egy elleniratot állíthat szembe».

-«Spinozista lettem – írja <i>Hegel</i>-nek – nemsokára meg fogod

-látni, hogyan». Schelling számára is természet és szellem az

-abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is egységes

-természetű. Spinozától eltérőleg azonban <i>Schelling</i> a

-természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut

-attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy

-a mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling

-világtörvénynek <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=

-"Page_133">-133-</a></span> tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem

-északi, sem déli mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek

-bizonyos nemű indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut

-természetté és szellemmé. Emellett azonban az abszolut igazi

-lényege mégis szellemi marad. A természet Schelling számára

-«láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling által úgynevezett

-«identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és lét egy s

-ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá Schellingnél

-az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz ugyan, de

-különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot

-<i>Schelling</i> mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut

-két pólusa közül <i>Schelling</i> különösen a természetet tárgyalta

-kimerítően és «természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem

-is épen a haladásra kedvező hatást tett. A modern

-természettudománynak a leghatározattabban küzdenie kellett

-<i>Schelling</i> módszere ellen, amely természeti törvényeket vezet

-le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett győznie. Az

-utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy <i>Schelling</i>

-gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból

-magyarázni, mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern

-természettudomány is lassankint arra a felfogásra jutott, hogy

-minden természeti történést úgy tekint, mint egy egységes energia

-átformálódását és áthelyezkedését.</p>

-<p>Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a

-szubsztancia monizmusa <i>Hegel</i>-nél (1770–1831). A gondolkodás

-és lét identitását <i>Hegel</i> úgy fogta fel, hogy a fogalmak

-logikai, vagy ahogy <i>Hegel</i> mondta, dialektikai fejlődése

-<span class="pagenum"><a name="Page_134" id=

-"Page_134">-134-</a></span> egyúttal a világtörténés fejlődése is.

-A <i>Schelling</i>-féle polaritási törvény <i>Hegel</i>-nél a

-fogalmak merő logikai ellentétévé lesz. Minden fogalom <i>Hegel</i>

-tanítása szerint arra szorít, hogy ellentétét gondoljuk. Minden

-<i>A</i> megköveteli kiegészítésül a maga <i>non A</i>-ját. Ha

-azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az ellentétét,

-akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat egy

-magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,

-«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak

-a fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. <i>Hegel</i> így

-a lét tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely

-«mint természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem

-ismét visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a

-szubjektiv, objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a

-művészetben, vallásban és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri

-tetőpontját és mégis visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez.

-Míg <i>Schelling</i> figyelmét főleg a természetre fordította,

-<i>Hegel</i> ereje a szellem filozófiájában van. Itt nevezetesen az

-«objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban, moralitásban és

-erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a családi

-életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a

-történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle

-tanulták, hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt

-áll és hogy a szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a

-megelőző fejlődés beható tanulmányozása által fogható fel.

-<i>Hegel</i> azonban azt hitte, dialektikus módszere fölébe emel

-annak, hogy exakt természettudományi és <span class=

-"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span>

-történelmi tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és

-történés törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az

-exakt kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért

-volt <i>Hegel</i>-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves

-ellensége. Ma persze, mikor a ténykutatás már rég

-győzedelmeskedett, újra megvan az elfogulatlanságunk, hogy

-igazságosabban méltassuk <i>Hegel</i> érdemeit az emberi tudás

-előmozdítása körül. <i>Hegel</i> filozófiája, mint nagyszerű,

-önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és

-bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden

-szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes

-eredmény.</p>

-<p>A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és

-<i>Spinozá</i>-nál van teljes szigorúsággal keresztülvive.

-<i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél összekapcsolódik vele a

-fejlődés gondolata is; <i>Schelling</i>-nél egy valódi változás

-értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom

-önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már

-említettük, <i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél

-spiritualisztikusan van színezve, amennyiben az abszolut lénye

-mindkettőnél szellemi természetű.</p>

-<p>Újabb természetkutatók, különösen <i>Ernst Häckel</i>, ennek a

-monizmusnak ismét inkább materialisztikus alapot adtak.

-<i>Häckel</i>, <i>A világrejtély</i> című sokat olvasott könyvében

-megkísérelte a világtörténést a különböző erőkkel és tendenciákkal

-ellátott matéria fogalmából mint egységes fejlődési menetet

-ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű materiális elemekből,

-melyek azonban már magukban hordják a szellemi élet csiráit,

-<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=

-"Page_136">-136-</a></span> az individuális és szociális élet

-legkomplikáltabb jelenségei lassankint kifejlődnek.</p>

-<p>Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján

-megkísérelték a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával

-mindig egyformának maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a

-világszemléletből és csak a folytonos törvényszerű változást

-tekintik maradandónak. Ezt a kissé nehezen érthető, de nagyon

-szigorú következetességgel keresztülvitt szemléleti módot, melyet

-fentebb a történés monizmusának neveztünk, fogjuk most

-tárgyalni.</p>

-<h3>31. §. A történés monizmusa.</h3>

-<p>Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög

-ókorban gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az

-efezusi <i>Heraklitos</i> (Kr. e. 500 körül) a <i>levést</i> és a

-<i>változást</i> állította fel, mint a világtörténés principiumát.

-«Minden mozog és semmi sem marad meg», így hangzik egyik

-kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz hasonlítja, azt

-állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba leszállni, mert

-akkor már többé nem ugyanaz. <i>Heraklitos</i> ismerte fel azt is,

-hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a

-világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet –

-mondja – mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is

-ember teremtette, hanem mindig eleven tűz volt és az is fog

-maradni». A tűz, amely <i>Heraklitos</i> szerint az ősanyag, csak

-az örök mozgás jelképének látszik. <i>Heraklitos</i> ismeri már a

-folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és ezért <span class=

-"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> nevezi

-a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek szerinte

-istenek és emberek, urak és szolgák.</p>

-<p><i>Heraklitos</i> gondolatait részben újra felvették a

-sztoikusok, de anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész

-mélységében ragadták volna meg. <i>Giordano Brunó</i>-nál is

-találkozunk <i>Heraklitos</i> nyomaival, amennyiben ez a tüzes

-szellem el van telve az örök levés gondolatával. <i>Hegel</i>

-<i>Heraklitos</i>-nál vélte saját rendszerének alapeszméit

-megtalálni és <i>Hegel</i> tanítványa, <i>Lassalle</i> ebben az

-értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül

-<i>Hegel</i> és <i>Lassalle</i> Heraklitos mondásaiba gyakran olyan

-értelmet olvastak bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a

-fődologban azonban helyesen ítéltek. <i>Heraklitos</i> számára az

-univerzum nem megmaradó szubsztancia, hanem világprocesszus.</p>

-<p>Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók

-energikusan felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig.

-Mielőtt azonban ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást

-kell vetnünk az említett fejlődési tanra.</p>

-<p>A szervetlen világra nézve <i>Kant</i> «Általános természetrajz

-és az ég teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des

-Himmels) című 1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát

-mechanikai törvények szerint szigorúan és következetesen

-keresztülvitte. Hipotézisét az izzó gázködökről, amelyekből

-naprendszerünk alakult, később <i>Laplace</i> francia asztronómus

-és matematikus, aki <i>Kant</i>-tól függetlenül jött ugyanarra az

-eszmére, hasonlóképen állította fel s ma

-<i>Kant-Laplace-elmélet</i> neve alatt általánosan ismeretes.

-<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=

-"Page_138">-138-</a></span> <i>Helmholtz</i> egy rendkívül

-világosan írt előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás

-jelenlegi állásának is a legjobban megfelel. Az organikus világ

-előtt azonban <i>Kant</i> teljes tudatossággal megáll. Míg teljes

-bizalommal megállapításaiban azt hiszi, fenhéjázás nélkül lehet

-mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot fogok belőle

-építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy

-keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál

-gyom vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.</p>

-<p><i>Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer</i> és

-<i>Darwin</i> kutatásai aztán az organikus világ fejlődésébe való

-betekintést lényegesen előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is

-egyszerű elemekből fejlődnek ki a legkomplikáltabb alakulatok és

-legalább sejtelmünk van e fejlődés törvényeiről. Az élet

-alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés, táplálkozás, a belső

-funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez, mindenesetre fel

-kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek, akár

-neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy

-dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció

-bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva,

-hogy az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból

-keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a <i>biológia</i>

-serény részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan

-feladattá vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás

-álláspontjából, vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai

-principiumok szerint átkutassuk. <i>Herbert Spencer</i>

-<span class="pagenum"><a name="Page_139" id=

-"Page_139">-139-</a></span> próbálta meg ezt először «A

-pszichológia principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak,

-hogy kissé túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal

-hozzájárult a lelki folyamatok megértéséhez.</p>

-<p>Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint

-életfolyamatot fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy

-pszichikai és fizikai jelenségek számára egységesítő kapcsot

-találjunk és olyan fogalmat állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg

-egyesíti. Innen nézve azonban a tekintetet minden történésre ki

-lehet tágítani és olyan monisztikus felfogást nyerni, mely sokkal

-következetesebb és szigorúbb, mint az eddig megkíséreltek. Ezekre a

-gondolat-utakra tértek <i>Richard Avenarius</i> és <i>Ernst

-Mach</i> és az <i>Avenarius</i> által alapított

-«empiriokriticizmus» a legkövetkezetesebb monisztikus rendszer,

-amelyet eddig felállítottak.</p>

-<p><i>Avenarius</i> és <i>Mach</i> egymástól függetlenül és egészen

-különböző utakon jutottak eredményeikhez. <i>Avenarius</i>, aki

-eleinte sokat foglalkozott Spinozával s ez a foglalkozás

-mindenesetre megerősítette az univerzum szigorúan monisztikus

-felfogására való törekvésében, materialisztikus szempontból indul

-ki, míg <i>Mach</i> kezdetben közelebb áll az idealizmushoz. Már

-kora ifjúságában – beszéli <i>Mach</i> – <i>Kant</i> «Prologomena

-minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra a

-gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich»

-fölvétele tökéletesen felesleges.</p>

-<p>Az <i>Avenarius-Mach</i>-féle monizmus alapgondolata a fizikai

-és pszichikai jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a

-megszüntetésre <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=

-"Page_140">-140-</a></span> azonban a nevezett gondolkodók nem

-valami materialisztikus vagy spiritualisztikus hipotezisek útján

-jönnek rá, hanem az <i>én-tudat</i> beható elemzése által. Ahogy

-<i>Kopernikus</i> kényszerített minket, hogy a geocentrikus

-álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint az

-univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók

-bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi

-folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen

-sem lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában <i>David

-Hume</i> már megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben

-különben is igen közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek

-énemet teszik és környezetem folyamatai között függőségi

-vonatkozások állanak, melyek fajukban egyáltalán nem különböznek

-azoktól a függőségi vonatkozásoktól, melyek az univerzum

-máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika a mennyiségek

-közti különböző függőségek összefoglalására a <i>funkció</i>

-általános fogalmát alkotta meg. <i>a</i> egy funkciója a

-<i>b</i>-nek (a = f [b]), ez annyit jelent: az <i>a</i> minden

-mennyiség változásával mindig össze van kötve a <i>b</i>-nek

-mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát általánosítjuk

-oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ függőségi

-vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az univerzumban

-nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli

-vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata,

-mint ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg

-egyszerűen leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat

-ökonomikus rendjének kell összekapcsolódnia, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> hogy a

-közös csak egyszer gondoltassék és így lehetőleg kevés

-gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális vonatkozás

-foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a számfogalmak

-nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök, melyek

-megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és

-szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.</p>

-<p>A világ így, ahogy egy ifjabb kutató <i>(Heinrich Gomperz)</i>

-kifejezi, rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem

-szubsztanciákról, sem okokról. Minden szubsztancia azonnal a

-történések egész sorára bomlik s e történések közt csak szabályos

-egymásra következésről és koexisztenciáról lehet szó, de sohasem

-kauzális kapcsolatról. Csak a biológiai funkcióknak az organizmusok

-életében való célszerűsége marad meg, de csupán mint jellemző

-ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli egészen exakt,

-ökonómikusan rendezett leírásra.</p>

-<p>Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,

-<i>Avenarius</i>-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden

-embert általa észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével

-együtt mint «principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy

-kezdettől fogva fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és

-környezete egy egészet képez. A <i>C</i> rendszer, így nevezi

-<i>Avenarius</i> az agyat, ennek a principiális koordinációnak a

-központi tagja. Az emberi világfogalomban aztán, amely mindenkiben

-magától alakul ki, embertársaink érszevételeit, gondolatait és

-érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát

-környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> amely

-embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy

-«introjectió» <i>Avenarius</i> szerint a világnak a tényekben nem

-indokolt megkettőztetése, amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal»

-szembeállítjuk «gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok»

-közé tartozik, de egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a

-lélek, mint a gondolatok és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés

-azonban <i>Avenarius</i> szerint a tiszta tapasztalat

-meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy principiális

-koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi, ugyanaz,

-amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az

-agytól).</p>

-<p>A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és

-azáltal, hogy minden pszichikai jelenség merőben mint a «C

-rendszertől függő» van felfogva, <i>Avenarius</i> azt hiszi, hogy

-leküzdötte a fizikai és pszichikai közti ellentétet és a

-természetes világfogalmat, amelynek számára az ő véleménye szerint

-a történéseknek csak egyetlen egy neme van, helyreállította. Mivel

-azonban nála az agy, tehát valami materiális, az alapja monisztikus

-felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami materialisztikusat.

-Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az ép úgy, mint a C

-rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig anyagszerű,

-egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha fejtegetéseit

-következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más hátra,

-mint egy materialisztikus monizmus.</p>

-<p>Máskép áll a dolog ebben a tekintetben <i>Mach</i>nál. Mivel,

-mint már említettük, <i>Mach</i> az idealizmusból indult ki és

-kifejezetten megmondta, hogy <span class="pagenum"><a name=

-"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> nézeteinek idealisztikus

-eredetét nem szabad elleplezni, a történés monizmusa nála sokkal

-szigorúbban és következetesebben van keresztülvive, mint

-<i>Avenarius</i>-nál. Az elemek, melyekből az univerzum áll,

-<i>Mach</i> számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az

-eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják

-magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán

-<i>Mach</i> arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is,

-ha behatóan taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem

-szintén csak mint események mutatkoznak meg, egy valóban

-monisztikus felfogáshoz jut, amely nem materializmus. Az egységes

-fogalom, amelyen által mindent gondolunk, a történés fogalma. Az

-elemek nem megmaradó, változhatatlan atómok, hanem elementáris

-<i>folyamatok</i>, melyek között funkcionális vonatkozások állanak

-fenn. Ezért is hangsúlyozza <i>Mach</i> nyomatékosan, hogy

-szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A

-tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához

-ugyanis csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet

-jutni. Hogy ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell

-emelkednünk önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül

-kell megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ

-forgását. Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk,

-hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a

-kozmikus történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak,

-mint a természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az

-univerzum úgy tűnik fel, mint a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> törvényszerűségek egy

-sora és az elemek különbsége, melyek közt a funkcionális

-vonatkozások működnek, teljesen eltűnik.</p>

-<p><i>Ismeret</i> és <i>tévedés</i> című művében <i>Mach</i> még

-világosabban kifejtette monisztikus szemléleti módját. Helyesnek

-mondja benne, hogy álláspontját a történés monizmusának nevezik. A

-fizikai és pszichikai közti különbséget abban állapítja meg, hogy

-«a térben <i>mindenki</i> számára meglevőnek összessége jelölendő a

-fizikainak», «ellenben a közvetlenül csak <i>egynek</i> adott,

-mindenki más számára azonban csak analógia útján feltárható

-pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban nem

-rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással

-való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség

-folytán élő társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan

-állítaná szembe az érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s

-nem állítaná szembe a világgal. <i>Minden történés rá nézve csak

-egy volna</i>». «Mikor az ember analógia útján megtette azt a

-felfedezést, hogy más hozzá hasonló, hasonlóan viselkedő élőlények,

-emberek és állatok, léteznek és amikor arra kényszerült, hogy

-tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését olyan körülményekre

-való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes érzékileg

-észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös tapasztalatában

-ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két részre kellett

-osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek <i>mindenki</i> számára

-és olyanokra, melyek csak <i>egynek</i> számára észrevehetők… Akkor

-egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje

-gondolata». A fizikai és a pszichikai közti <span class=

-"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span>

-megkülönböztetés tehát <i>Mach</i> számára ép úgy, mint

-<i>Avenarius</i> számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a

-ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a

-különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a

-fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni,

-mint <i>Spinoza</i> tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt

-<i>túl</i> van a fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet

-<i>Mach</i> és <i>Avenarius</i> nyerni akarnak, inkább <i>innen van

-a fizikain és pszichikain</i>. Csak egy univerzum van, csak egy

-egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált világra bontani

-nincs semmi ok. <i>Avenarius</i> számára ebben inkább a

-<i>szisztematikus</i>, <i>Mach</i> számára inkább a

-<i>módszertani</i> szempont az irányadó. <i>Avenarius</i>

-«természetes világfogalmat» akar, tehát egy rendszert, egy

-világnézetet, <i>Mach</i> ellenben csak egy álláspontot, amelyet

-nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy

-át. <i>Mach</i> felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak

-módszertani monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a

-tudományos kutatás munkájában, különösen fölösleges problémák

-kikapcsolására. Nem lehet azonban tagadni, hogy <i>Mach</i>

-metodológiai elvei egy oly világnézet elemeit tartalmazzák,

-melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.</p>

-<p>Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint

-minden más monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt

-kell a kritikának kérdeznie, vajjon ez a felfogás

-keresztülvihető-e. Lehetséges-e egyáltalán tapasztalat azon az

-állásponton, mely a fizikain és pszichikain innen fekszik és

-lehet-e itten komolyan szó világfogalomról? <span class=

-"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> A

-tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat

-mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden

-benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az

-ember centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint

-<i>Avenarius</i> mondja, mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek

-együtthatása is elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető

-tapasztalatok létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint

-fentebb kimutattuk, nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül

-és ez már feltételezi az én és a világ közti ellentétet. Ezért

-nehezen lehet elhinni, hogy ezen ellentét kiképzése előtt és e

-nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s ezért nekünk úgy

-tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes

-világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.</p>

-<p>A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására

-nagy mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra,

-hogy tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy

-látszik, eddig nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy

-alap-principiumból, mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor

-is, amikor a történés formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az

-általános törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot,

-megmarad, mint fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb

-időben ismét többfelől visszatérnek a dualizmus látszatra

-tudományosan csekélyebb értékű, tényleg azonban a valódi

-tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az ebből adódó problémákkal

-kell most foglalkoznunk. <span class="pagenum"><a name="Page_147"

-id="Page_147">-147-</a></span></p>

-<h3>32. §. A dualizmus.</h3>

-<p>Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész

-világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg,

-melyek egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való

-képzet azonban e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly

-lény, amely magában létezik és megmarad s ezért anyagi marad,

-bármily ritkultan és szublimáltan gondolják is el az

-anyagiságát.</p>

-<p>A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie

-kell tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor

-sikerül tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia

-fogalmát tesszük alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést

-fogjuk fel, amely tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást

-mutat fel.</p>

-<p>Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot

-az adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem

-közkincse a filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása

-még mindig fennáll és ez idézi elő a <i>test és lélek közti

-kölcsönhatás</i> régi idők óta mind újra tárgyalt problémáját.</p>

-<p>A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez

-tulajdonkép a magva minden dualisztikus világnézetnek.</p>

-<p>Az ókorban <i>Aristoteles</i> mondotta ki legvilágosabban és

-leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma

-ugyan, az élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a

-testtel <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=

-"Page_148">-148-</a></span> együtt. De a testen kívül van még egy a

-testtől elválasztható <i>szellem</i>, amely benne lakik, amíg a

-test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét éli. Az

-aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény

-vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron

-át érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban

-formulázta a dualizmust <i>Descartes</i>, aki a testet és a lelket

-mint tökéletesen különböző lényegeket választotta el, amennyiben a

-testre jellemző attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a

-gondolkodás. A kiterjedt dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog

-(res cogitans) a két egymással tökéletesen szembenálló

-szubsztancia.</p>

-<p>A kölcsönhatás problémáját <i>Descartes</i> úgy oldotta meg,

-hogy a léleknek az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat

-fejt ki és nyer. Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen

-különnemű szubsztancia kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt

-fel és máskép igyekeztek megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot

-a fizikai és a pszichikai között. Az úgynevezett

-<i>okkazionalisták</i> (Geulincx, 1624–1669 és <i>Malebranche</i>

-1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai folyamat

-alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és

-megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio =

-alkalom), melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek

-a mindenkori közbelépésnek helyébe aztán <i>Leibniz</i> egy előre

-meghatározott megegyezést tett, vagyis <i>praestabiliált

-harmóniát</i>. Ahogy egy ügyes órás tudna két órát konstruálni,

-melyek anélkül, hogy egymással össze volnának <span class=

-"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> kötve,

-mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten mindenhatóságában úgy

-rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig egyforma harmonikus

-összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az érzet, minden

-akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és lélek

-egymásra hatnának.</p>

-<p>A dualizmusnak <i>Descartes</i> után nem akadt következetes és

-energikus előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal

-túl lehet rajta haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai

-és fizikai folyamatok közt azonban még mindig megbeszélés

-tárgya.</p>

-<p>Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak

-magyarázatául a <i>pszicho-fizikai</i> parallelizmus elméletét.

-Eszerint a fiziológiai folyamatok az idegekben és különösen az

-agyban, melyek végső fokon meghatározzák a pszichikai folyamatokat,

-pszicho-fizikai processzusok. Csak egy folyamat megy végbe, de ez

-két oldalát nyújtja a szemlélet számára. <i>Kívülről</i> fizikai

-természetű és benne áll a természeti történés okozati sorában,

-<i>belülről</i> pedig ez a folyamat pszichikai, érzet, észrevétel,

-képzet, érzés vagy akarati aktus.</p>

-<p>A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi

-megoldása a problémának, amely a fizikai és pszichológiai

-jelenségek kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha

-«belsőnkről» beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért

-nevezzük belső folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a

-szervezet belsejében látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a

-merőben fiziológiai processzusokat is, mint az emésztés, a

-felszívódás, a vérkeringés, melyek <span class="pagenum"><a name=

-"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> mind a test belsejében

-folynak le, ide kellene érteni. A pszicho-fizikai processzus

-«belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai mint tudat-folyamat. Ha

-most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt folyamatokkal együtt az

-agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel, akkor ez mindig

-materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell mondani: amint

-a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát érik el,

-pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak a

-fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és

-a pszichikai, ahogy <i>Ribot</i> kifejezi, csak hozzátétel

-(surajouté), amely a processzus lényegére nézve tulajdonképen

-lényegtelen. Ezáltal azonban a pszicho-fizikai parallelizmus tiszta

-materializmussá lesz és az összes argumentumok, melyek ez ellen

-felhozattak, itt is érvényesek. Csak <i>Mach</i> álláspontján

-szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között

-problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen

-leküzdve, azt megmutattuk fentebb.</p>

-<p>Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak

-tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak

-egymásra, egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában.

-Ehhez járul még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között

-a legprimitivebb tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy

-akarat-elhatározás alapján egy mozdulatot hajtunk végre, akkor

-egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és hatás egymásba. Ez a

-kapcsolat, mint <i>Jodl</i> mondja egy helyütt, minden kauzalitás

-ősképe. Midőn azonban e <span class="pagenum"><a name="Page_151"

-id="Page_151">-151-</a></span> mellett emlékeztetünk fentebbi

-kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még

-többet is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli

-kapcsolat, amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az

-általa teremtett fundamentális appercepció következtében a forrása

-minden ítélésünknek és ezzel minden felfogásunknak.</p>

-<p>Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot

-megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik

-fel, ha a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben

-természettudományi szempontból tekintjük és minden kölcsönhatást az

-energia megmaradása elvének vetjük alája. Ez az elv, kivált mióta

-<i>Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach</i> és legújabb időben

-<i>Ostwald</i> felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai

-történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára

-módszertanilag helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz

-újonnan előlépő energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a

-radio-aktiv szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk,

-ameddig egyáltalán lehetséges. Az energia megmaradásának elve

-azonban egyáltalán nem egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak.

-A pszichikai jelenségek területén belül, tehát a szellem világában

-olyan kauzális vonatkozásokat ismerünk fel, melyeknél az energia

-állandóságáról nem lehet szó. Már minden egyes ember szellemi

-fejlődése is a lelki teljesítőképesség fokozódását mutatja. Sokkal

-nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik azonban elénk ez a

-fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését vesszük szemügyre.

-A könyvnyomtatás <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=

-"Page_152">-152-</a></span> feltalálása az emberiség szellemi

-teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem

-alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal,

-melyek megalkotása és kifejezése egy <i>Aristotelesnek</i> a

-legnagyobb erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére

-az energia megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz.

-Sokkal alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a <i>Wundt</i> által

-felállított elv a <i>szellemi energia növekvéséről</i> (Wundt.

-Ethika. 3. kiadás, II. 72. k. lap). A fizikai világban a kauzalitás

-zárt s az ok és hatás equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem

-és a szellemek világában minden történést a megelőző események

-okoztak ugyan, de a hatások messze túlmennek az előzményeken. A

-fizikai folyamatok szellemi folyamatokat váltanak ki, ezek azonban

-azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással, olyan különbözőségen

-és sokszorosításon mennek keresztül, amely a mérhetetlenig

-fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet megtalálni, ahol

-az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg meglévő

-kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan

-vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem

-magyarázhatók máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által.

-Ez a magyarázat egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani

-szokták, valamely tudományos gondolkodási törvénybe. Egyáltalán

-nincs benne az ok fogalmában, hogy a hatás vele equivalens vagy

-csak egynemű is. Még a fizikai világban is az úgynevezett «kiváltó»

-okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott hatásokkal. Minden

-<span class="pagenum"><a name="Page_153" id=

-"Page_153">-153-</a></span> pszichikai folyamat azonban már maga is

-a kiváltások egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a

-fizikai és a pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden

-ellene felhozott kifogás ellenére tudományosan tartható marad.</p>

-<p>Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok,

-amelyek érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek

-egyúttal egy szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel.

-Vannak továbbá pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak

-érzékileg észrevehetőkké és amelyek magukban nézve semmi alkalmat

-nem nyujtanak egy szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük

-az emberi szervezetben kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában

-véve semmi megfoghatatlan nincs.</p>

-<p>Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus

-még ma is megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.</p>

-<h3>33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.</h3>

-<p>A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a

-naiv felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy

-elismer (dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az

-<i>ember</i> szemlélete által közel van hozva. Mindazáltal az

-embernél előbb volt tárgya a filozófiai spekulációnak a világ,

-amely őt körülveszi.</p>

-<p>A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű

-szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat,

-magyarázatot követeltek. A világegyetem igazi természete,

-<span class="pagenum"><a name="Page_154" id=

-"Page_154">-154-</a></span> eredete, fejlődése és esetleges

-elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai

-problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,

-amely viszont a metafizika egy részét képezi.</p>

-<p>Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és

-törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag

-fölvételével vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból

-keletkezett minden. A vizet, a levegőt, a tüzet vették fel

-különböző gondolkodók ily alap-anyagnak. <i>Empedokles</i> aztán az

-ismert négy elemet vette fel (víz, tűz, levegő és föld), míg

-<i>Leukippos</i> és tanítványa, <i>Demokritos</i> az atomisztikát

-alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s csak

-alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek

-maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és

-csoportosulásuk által hozzák létre a különböző testeket.</p>

-<p>Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel

-és módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma

-is alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási

-törvények pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai

-tulajdonságainak felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul

-komplikáltabb és tartalmilag is különbözik <i>Leukipposétól</i> és

-<i>Demokritosétól</i>, csak az alapgondolat maradt ugyanaz.</p>

-<p>Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és

-tartósan kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok

-természeti jelenség felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri

-<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=

-"Page_155">-155-</a></span> intelligencia gondolatát, amely mindent

-tervszerűleg rendezett el. <i>Anaxagoras</i> az első filozófus, aki

-ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő

-νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe.

-Ettől fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a

-világegyetem szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az

-<i>istenfogalom</i>, melyet a vallási képzetek már megalakítottak,

-most a filozófiai spekuláció hatáskörébe lép és megalkotja a

-theológiai problémát, mellyel a metafizika egy másik része, a

-vallásfilozófia foglalkozik.</p>

-<p>Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és

-ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik,

-hol a másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak,

-mindkettő azonban sokszorosan összefolyik.</p>

-<p>A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell

-hogy foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is.

-Teljesen figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes

-fejlődés következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába

-tartozik.</p>

-<p>A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási

-kísérletet hozott létre, melyeket röviden <i>mechanizmusnak</i> és

-<i>teleológiának</i> neveznek.</p>

-<p>A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők

-kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb

-formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a

-testeket összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos

-chemiai processzusok is <span class="pagenum"><a name="Page_156"

-id="Page_156">-156-</a></span> beleilleszthetők ebbe a felfogásba,

-ha még nem sikerült is minden qualitativ különbséget quantitativvá

-redukálni. A chemiai tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban

-és nem kívülről vannak beléjük víve.</p>

-<p>A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az

-ókori fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista

-oldalról energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő

-folyamatakot is igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és

-visszautasítják egy külön életerő felvételét.</p>

-<p>Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és

-gyakran össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője

-<i>(Anaxogoras)</i> vagy az első mozgatója <i>(Aristoteles)</i> az

-előtte már megvolt anyagnak. Istennek mint a világ teremtőjének

-fogalma azonban alig egyeztethető össze a mechanikai

-felfogással.</p>

-<p>A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik,

-hogy a cél fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból

-s éppen ebben ellentétben áll a <i>teleológiai</i> felfogással.</p>

-<p>A <i>teleológia</i> t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes

-világesemények és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét

-hangsúlyozva föltételezi, hogy a világot egy magasabb

-intelligenciarendezte be meghatározott tervek és célok szerint.

-<i>Platon</i> azt veti szemére <i>Anaxagorasnak</i>: hogy az ő

-νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az egyes berendezések

-céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai felfogás istenben

-találja a világ teremtőjét és irányítóját.</p>

-<p>Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás <span class=

-"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> az

-ótestamentum teremtési történetében és ebből áthatolt a nyugat

-monoteisztikus vallásaiba, úgy hogy magvává lett a legfontosabb

-vallási rendszereknek. Épen ezért ez a felfogás gyermekkorunk óta

-ismerős előttünk.</p>

-<p>A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli

-istent tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton,

-transcendens teleológiának is nevezhető.</p>

-<p>Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult,

-amely a célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az

-organizmusokban magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az

-immanens teleológia az úgynevezett fejlődési tan felfogása.</p>

-<p>Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és

-föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás

-és fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az

-életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban

-mind jobban alkalmazkodnak hozzá.</p>

-<p>Ezt a <i>Lamarck</i> által alapított és <i>Goethe</i> által is

-képviselt felfogást először <i>Spencer Herbert</i> (1856)

-formulázta filozófiailag, <i>Darwin</i> pedig (A fajok keletkezése,

-1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin azzal a messzire vivő

-hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a létért való

-harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás vagy

-tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a

-mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése

-(the survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva

-az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=

-"Page_158">-158-</a></span> darvinizmusnak, amely azonban nem

-azonos a fejlődés gondolatával általában. Ha tehát újabb időben

-Darwin speciális tanaiból sok tudományosan tarthatatlannak

-bizonyult is, az általa oly energikusan és hatalmasan képviselt

-alapgondolat maradandó értékű.</p>

-<p>Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a

-lelki élet kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.</p>

-<p>Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája

-tanusítja, össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell

-fölvenni, hogy isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket,

-mondjuk a protoplazmát és hogy az általa megállapított fejlődési

-törvények szerint lassankint fejlődött ki ebből az organizmusok

-sokfélesége.</p>

-<p>Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását,

-amely végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva,

-<i>antropomorfikus theizmusnak</i> nevezik. Antropomorfikusnak kell

-maradnia minden theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az

-emberinek analógiájára tudunk elgondolni. Lelki erőinket a

-végtelenig fokozva gondolhatjuk, de mindig csak emberi erők

-maradnak. A theizmus nyers formájában minden természeti nép

-felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk ezzel a névvel

-jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.</p>

-<p>Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ

-nem különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész

-világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a

-dolgoktól, hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai

-megtalálhatók már <i>Xenophanesnél</i>, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span>

-világosan kimondta <i>Giordano Bruno</i>, erőteljesen és

-energikusan keresztülvitte és végiggondolta <i>Spinoza</i>.

-<i>Spinoza</i> számára, mint fentebb mondottuk, csak egy

-szubsztancia van és pedig isten. Ennek a szubsztanciának két

-tevékenységi módja, vagy attributuma van: gondolkodás és

-kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának modusa: így

-részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes odaadás a

-mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás az,

-amelyet <i>Spinoza</i> istenszeretetnek nevez.</p>

-<p>A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században

-Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,

-melynek megjelölésére a <i>deizmus</i> nevet választották. Ennek a

-felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝

-1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás

-dolgaihoz is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a

-hagyományos tekintély ellen. Ezért szeretik magukat

-szabadgondolkodóknak nevezni. Egy természetes vallásért szállnak

-síkra, ami az ő véleményük szerint annyi, mint észvallás. Számukra

-isten a világ teremtője és irányítója, főleg azonban benne látják

-az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen istenfogalmat le lehet

-vezetni az észből és nincs szükség kinyilatkoztatásra és csodára,

-hogy benne higyjünk. A vallás értéke az erkölcsi érzületben van,

-amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a kötelességedet» –

-ez a deizmus jelszava.</p>

-<p>A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat

-filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a

-középkorban. Előbb isten <span class="pagenum"><a name="Page_160"

-id="Page_160">-160-</a></span> létét igyekeztek a fogalmából, a

-világ célszerűségéből és más argumentumokból logikailag

-bizonyítani. Már némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus

-1265–1308) felismerték ezeknek a bizonyítékoknak a logikai

-tarthatatlanságát és isten létét a kinyilatkoztatott, vagyis az

-ésszel nem indokolható igazságok közé számították. Az újabb

-filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen bizonyítékokkal, míg

-<i>Kant</i> isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a praktikus

-ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be. Azóta

-az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.</p>

-<p>A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az

-erkölcsi törvény indokolására, mint inkább theoretikus

-világnézetünkre fontos. Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az

-ítélő funkcióra utalunk, mint a fundamentális appercepcióra. Ha

-minden az észrevételben nekünk adott tartalmat csak azáltal

-tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a szervezetünknek

-megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy

-erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma

-évezredes gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi

-segítségével szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára

-közel fekszik a gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre

-alkalmazzuk. Amint azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy

-tünik fel, mint egy hatalmas, végtelen akarat műve, melynek

-erőnyilvánítása állandó. Csak ezáltal kapja meg világképünk a

-kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas akarat az létoka az

-anyagnak és szellemnek, a természeti törvények <span class=

-"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> az ő

-törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem

-szegi meg.</p>

-<p>Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció

-alkalmazásával a világ-egészre egy megismerési ösztönünket

-kielégítő világnézetben, amelyben az istenfogalom is megtalálja

-helyét.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_162" id=

-"Page_162">-162-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK FEJEZET.</span><br />

-Az esztétika útjai és céljai.</h2>

-<h3>34. §. Az esztétika fogalma és feladata.</h3>

-<p>Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük,

-ahogy a természetben és a műalkotásban elénk lép.</p>

-<p>Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent

-tekintjük, akkor az esztétikának a dolga a szépnek lényegét,

-objektiv tulajdonságait meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan

-fölvételeket csinálunk, melyek túlmennek a tapasztalaton, amikor a

-szépet mint valami szellemit, mint eszmét fogjuk fel, ezen az

-állásponton az esztétikát úgy kell definiálni, mint a szép

-metafizikáját.</p>

-<p>Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell

-ismernünk, hogy a szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben

-van adva, melyeknek természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések

-is felelnek meg. Mikor aztán azt a képességünket, hogy tetszési és

-nem-tetszési ítéleteket és érzéseket éljünk át, az <i>ízlés</i>

-szokásos nevével jelöljük, akkor az esztétika az ízlés törvényeiről

-szóló tudomány.</p>

-<p>Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az

-esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi

-alkotás is <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=

-"Page_163">-163-</a></span> tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak

-s amennyiben az esztétikai élvezés és a művészi alkotás a

-legszorosabb kapcsolatban állanak, az esztétika feladatát is ennek

-megfelelően ki kell bővíteni.</p>

-<p>Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy

-nincs mint a legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az

-először <i>Kant</i> által teljes élességében kimondott tény, hogy a

-szép «érdek nélkül» tetszik, a legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt

-azt bizonyítja, hogy az érzést csakugyan joggal kell a pszichikai

-jelenségek különös alaposztályának tekinteni, amely époly világosan

-különbözik a képzet-alkotástól, mint a megkivánástól és akarástól.

-Az esztétikai érzés ennélfogva az a pszichikai állapot, amely az

-érzés jelenségét a legtisztábban tartalmazza magában és tudatra

-hozza. Erre a tényre való tekintettel nevezte <i>Heinrich von

-Stein</i> az esztétikát az érzésről általában szóló tanításnak vagy

-az érzés filozófiájának.</p>

-<p>Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és

-feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb

-kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel,

-mert hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem

-fordulnak elő, de sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét,

-csak azt a módot, hogy mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy

-képzet-sorokra, vagyis a képzetek által keltett érzéseket. A

-művészi alkotás továbbá olyan állapotokat mutat, melyeket

-egyáltalán nem lehet kivánás nélküli érzéseknek tekinteni, csakhogy

-itt is az érzés marad a pszichikai történés legbelsőbb magva,

-amennyiben a művész <span class="pagenum"><a name="Page_164" id=

-"Page_164">-164-</a></span> épen azáltal művész, hogy élénkebben,

-intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés adja meg

-képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a

-belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.</p>

-<p>Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban

-áll, hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés

-törvényeit megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson,

-melyek megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag

-értékesnek keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első

-része természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti

-módszer épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az

-utolsó, normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba

-fogja ezt hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az

-esztétikának épen filozófiai jelleme lesz megőrizve.</p>

-<h3>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.</h3>

-<p>Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája,

-<i>Baumgarten</i> (1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban

-megjelent esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a

-filozófia Wolff-féle rendszerében és ezzel megteremtette az

-esztétikát, mint önálló filozófiai disciplinát.</p>

-<p>A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)

-tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való

-tanítás és ebben az értelemben használja még <i>Kant</i> is, aki a

-tiszta ész kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló

-tanítást transcendentális esztétikának nevezte <span class=

-"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> el.

-<i>Baumgarten</i>nél a szó szerinti értelem még annyiban érezteti

-hatását, amennyiben nála a szép mint az érzéki megismerés

-tökéletessége jelöltetik meg. <i>Kant</i> a <i>Baumgarten</i>től

-ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos

-értelemben használta, úgy hogy az <i>esztétika</i> szónak nála két

-teljesen különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az

-érzéki észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben

-a szépben való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.</p>

-<p>Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót

-<i>Herbart</i> (1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában

-érti rajta, tehát mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az

-erkölcsösről és a szépről való tanítást foglalja össze az esztétika

-neve alatt. A szó használatának ezek az ingadozásai azonban ma már

-megszüntek s esztétika alatt általában a szépnek és a művészetnek

-filozófiáját értjük.</p>

-<p>Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben

-keletkezett, tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán

-magára vonta a gondolkodók figyelmét. <i>Platon</i> a szép fogalmát

-külön dialogusban (Hippias major) fejtegette és máskülönben is

-sokat tárgyalta a szép eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott

-a szeretettel. <i>Aristoteles</i> híres poetikájában kidolgozta a

-költészet elméletét s különösen a tragédiáét és <i>Horatius

-Aristoteles</i> felhasználásával írta meg levelét a költészetről.

-Az újplatonikus <i>Plotinus</i> két mélyen járó filozófiai

-értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly

-figyelmet érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához <span class=

-"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> akadnak

-a scholasztikus filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század

-kapta meg az érzelmi élet dús fejlődésével a szépség-érzék

-tudományos felkutatását.</p>

-<p>Az angol <i>Shaftesbury</i> (1671–1713) esztétikai

-morálfilozófiájával, a skót <i>Home</i> (1696–1782) és <i>Burke</i>

-(1728–1797) pszichológiai esztétikájukkal nagyon sokkal járultak

-hozzá a megfelelő lelki folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással

-voltak a német gondolkodókra és költőkre.</p>

-<p>Mikor aztán <i>Winckelmann</i> az ókori művészeten igyekezett a

-szépségideált felkutatni, <i>Lessing</i> a költészet feladatát

-megpróbálta elkülöníteni a képzőművészettől és <i>Herder</i> a

-néplélek mélységében vélte feltalálhatni a költészet ősforrását,

-<i>Kant</i> «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg az esztétika

-tudományos alapját.</p>

-<p><i>Kant</i> szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem

-ízlés-ítéleteinket vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos

-megállapítás, hogy a szépben való tetszés «érdek nélküli», vagyis

-hogy nem kíséri kivánság, még ma is tartalmat és irányt ad a

-filozófiai esztétikának.</p>

-<p>Erőteljesen továbbfejlesztette <i>Kant</i> esztétikáját

-<i>Schiller</i>. Legkedvesebb gondolata, melyet már <i>Kanttal</i>

-való ismeretsége előtt is kifejezett «Die Künstler» című

-tankölteményében, hogy a szépség-érzék egyedül az ember

-tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és erkölcsnek, valamint

-minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern fejlődési tannal

-szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a

-játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló

-levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és <span class=

-"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span>

-legtermékenyebb gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett.

-Csak a legújabb időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát

-méltatni és <i>Schiller</i> alapvetésén tovább építeni.</p>

-<p><i>Hegel, Schelling</i> és <i>Schopenhauer</i> sokat

-foglalkoztak esztétikával és pedig oly értelemben, mint a szép és a

-művészet metafizikájával. <i>Hegel</i> számára a művészet a

-legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem objektiválódik, míg

-a vallás és a filozófia a magasabb fokokat képviselik. Ezek a fokok

-szerinte történetileg az ókorban, a középkorban és az újkorban

-egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség, különösen a

-művészi szép, <i>Hegel</i> szerint az eszme átfénylése az anyagon

-és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. <i>Hegel</i>

-szellemében készültek <i>Fr. Fischer</i> és <i>Carriere</i>

-esztétikái, melyek közül az első ma is ennek a disciplinának

-leginkább összefoglaló és legtartalmasabb tárgyalása.

-<i>Schelling</i> számára az egész teremtés műalkotás és

-<i>Schopenhauer</i> szerint a művészet az emberi szellem

-legmagasabb vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen

-le van győzve és a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint

-legmagasabb művészetet tekinti <i>Schopenhauer</i> a zenét, amely a

-legmélyebb felvilágosításokat adja a számára hozzáférhetőről.</p>

-<p>Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló

-esztétikával <i>Herbart</i> azt hiszi, hogy a szép lényege csak

-bizonyos formákban és viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint

-forma-tudományt a herbartiánus <i>Zimmermann</i> fejtette ki, aki

-az esztétika első történetét is írta.</p>

-<p>Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ <span class=

-"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> uton

-járnak, <i>G. Th. Fechner</i> «Az esztétika előiskolája» című

-1876-ban megjelent művében új utakat nyitott. Az előbbi <i>felülről

-való</i> esztétika helyébe <i>alulról való</i> esztétikát akar

-tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az esztétikai tetszés

-törvényeihez eljutni. <i>Fechner</i> kiterjedt kísérletei és beható

-pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra és

-még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés

-<i>Fechner</i> megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ

-tényező között az esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki

-benyomások, mint egyszerű teli színek vagy színkombinációk, hangok,

-valamint bizonyos formák és alakok idéznek elő közvetlen vagy elemi

-tetszést. Ezzel szemben nagyobb festmények, szobrok és nevezetesen

-költemények csak az asszociativ módon fölkeltett képzetek és

-érzések által hatnak esztétikailag.</p>

-<p><i>Fechner</i> szellemében dolgoznak most buzgón tovább a

-művészi alkotás és az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán.

-Sokszor maguk a művészek hatnak itt előmozdítólag közre részint

-önvallomások, részint saját vizsgálataik útján. A szellemek

-folyamatban levő mozgalmában nehéz a megismerések biztos állagát

-megállapítani; de a modern esztétika irányait és tendenciáit

-legalább érintenünk kell.</p>

-<p>A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek

-jelentőségét általánosságban és a filozófia rendszerben való

-elhelyezését tárgyalja, még nincs annyira túlhaladva, mint a

-spekulativ pszichológia, a főérdeklődés azonban itt is a

-tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az empirikus <span class=

-"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span>

-esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy analitikaira

-oszlik.</p>

-<p>A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat

-a megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a

-művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan

-technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a

-fontossága is.</p>

-<p>A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat

-művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és

-technikai kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni,

-mielőtt a művészi feladat megkezdődnék. E technika nehézségét

-tekintve nagyon is könnyen előfordul, hogy a technikailag korrekt

-már művészi számba is megy. A technika tehát itt nagy fontosságú és

-könnyen túl is becsülik.</p>

-<p>A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást

-kiván, ennek dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan

-művészin és pontosabb megkülönböztetést teszünk a technikailag

-korrekt és a zeneileg jelentékeny között.</p>

-<p>A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet

-játszik. Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a

-drámai művészetben van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos

-ismeretének. Az ügyes technika maga itt sehol sem elegendő arra,

-hogy művészi sikert arasson, bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés

-színpadi ügyességgel használható színdarabot is lehet

-összehozni.</p>

-<p>A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében

-nagy, a költészetben csekélyebb <span class="pagenum"><a name=

-"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> fontosságú. Mindig megáll

-azonban az esztétikai kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez

-van köze, nem a műalkotás belsejéhez.</p>

-<p>A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben

-igyekszik belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek

-között egy műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a

-kulturális állapotban, a kor ízlés-irányában igyekszik minden

-oldalról feltárni. Ezen a módon oszlik az esztétika pszichológiára

-és történetre. Tényleg a pszichológiai és történeti módszernek az

-egyesítése vezet legbiztosabban egy műalkotás teljes

-megismeréséhez.</p>

-<p>E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára

-vonatkozólag újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel,

-amelyek a művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek

-egymástól. Az <i>idealizmus</i>ra és a vele ellentétes

-<i>realizmus</i>ra vagy <i>naturalizmus</i>ra gondolunk.</p>

-<p>Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a

-«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó

-emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb

-lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre

-jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden

-szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve

-kell lenni a művészi alakításból.</p>

-<p>Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg

-kell mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás

-legpontosabb és leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha

-aztán sok rútnak és visszataszítónak tünik <span class=

-"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> fel, –

-ezzel a művész csak annál jobban meg akar ragadni és felrázni. A

-naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre, hanem erővel és

-ügyességgel is védte theóriáját.</p>

-<p>Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint

-csak akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát

-genetikus és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet

-eredeteiben és a létfentartásra való fontosságában igyekszünk

-megismerni. Egy ilyen esztétikának az alapvonásait vázoljuk

-itt.</p>

-<h3>36. §. Genetikus és biológiai esztétika.</h3>

-<p><i>Kant</i> megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a

-képzetet nem az ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és

-a gyönyör vagy kín érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet,

-mondja, nem megismerési ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az

-objektumon magán, hanem maga a szubjektum érzi benne magát, ahogy a

-képzet afficiálja.</p>

-<p>A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a

-kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes

-ép úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a

-megkívánó-képességre, holott a szépben való gyönyörködés

-érdeknélküli tetszés vagy, ahogy szintén lehetne mondani, tiszta

-érzés. <i>Kant</i> vizsgálata által az esztétika átalakítását és

-pedig bensőbbé tételét hajtotta végre. Úgylátszik, végérvényesen

-bebizonyította, hogy az esztétika centrális problémája az kell hogy

-legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az esztétikai élvezés

-lényegébe. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id=

-"Page_172">-172-</a></span></p>

-<p><i>Schiller</i> hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint

-már említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a

-játék analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges

-erőknek foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet

-szükségletei ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az

-értelemben fogta fel a játékot <i>Herbert Spencer</i>, míg

-<i>Lazarus</i>, aki inkább a felnőttek játékait tartotta szeme

-előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a játékot. <i>Karl

-Groos</i> ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek játékait

-pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az

-életre.</p>

-<p>A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag

-értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából

-a tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető

-célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg

-előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk

-végezni. Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a

-szorosan szemünk előtt tartott cél segít át a nehézségeken és

-elviselteti velünk a kellemetlenségeket, amelyek minden munkával

-össze vannak kötve. A játék ellenben főleg azért szerez nekünk

-örömöt, mert kellemesen foglalkoztat. A fizikai és pszichikai erők

-működéséből származó öröm a játékban csak egy speciális esetre egy

-általános biológiai-pszichológiai törvénynek, amely eddigelé még

-kevés figyelemre talált.</p>

-<p>Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai

-organizmusában az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben

-megkívánja a <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=

-"Page_173">-173-</a></span> tevékenységet. Ez a tevékenység

-objektive nézve követelmény, azaz föltétele az emberi organizmus

-fentartásának és fejlődésének. Azért követelmény, mert olyan

-organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk a tevékenységre, az

-elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan tagok, amelyeket

-sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók megakadása

-hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan gyermekek,

-akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek, rendszerint

-elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása nem

-ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a

-szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,

-reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett

-szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek

-nevezünk. Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó

-akadályoztatása kínnal, ennek minden erőteljes gyakorlása

-gyönyörrel van összekötve. A játékban talált öröm aztán nem más,

-mint a funkciós szükségletek kielégüléséből származó

-gyönyörérzés.</p>

-<p>Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai

-élvezést mint a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis

-mint azt az örömöt, amely különböző pszichikai funkciók

-működtetéséből ered. Ezért ez a gyönyör, ahogy <i>Kant</i> oly

-rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte meg, befolyás nélkül

-marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból oly közel rokon

-az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli rokonságot

-azonban semmikép sem <span class="pagenum"><a name="Page_174" id=

-"Page_174">-174-</a></span> szabad azonosságnak tekinteni. A

-funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az

-esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés

-magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut

-kapcsolatba, melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak

-tevékenységre.</p>

-<p>Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de

-bizonyos körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi

-esztétikai érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább

-szín-kombinációk is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például

-a szivárvány vagy a csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést

-keltenek. Még gazdagabbak és többfélék azok az esztétikai érzések,

-melyeket geometriai diszítmények vagy alakok keltenek. A látás

-funkciójának gyakorlása ezekben az esetekben különösen

-gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban keressük, hanem az

-objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra alkalmat ad és

-ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai ítéletek

-forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig

-gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt

-funkciós gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig

-csak közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja

-az eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második

-szemléletkor szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és

-óránkint körülöttünk van. Az objektum nem változott, de funkciós

-gyönyörünk eltompult.</p>

-<p>A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű <span class=

-"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> hangok,

-különösen azonban a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai

-váltják ki az elemi esztetikai hatásokat. A melódiákban és

-szimfóniai zeneművekben való gyönyörködés ellenben magasabb és

-többféle funkciós szükségletek kielégítésén alapszik. Ritmikus

-hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok eszközlésére ösztönöznek és

-itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör hozza létre az

-esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez tapintási

-észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben

-siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak

-tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett

-tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.</p>

-<p>Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az

-észrevételek által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós

-szükségérzetünk kellemes és kellően intenzív módon elégíttetik

-ki.</p>

-<p>Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban

-az esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket,

-hanem képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen

-foglalkoztatják. A festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek

-alakjait megérteni és magyarázni képesek vagyunk, erősebb és

-tartósabb élvezetet nyújt. Mennél nagyobb mértékben izgatják az

-ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és képzelő

-tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál

-intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál

-nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését

-intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló

-módon éljük át <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=

-"Page_176">-176-</a></span> a költészet műveiben. A költő szavai

-mint érzéki észrevételek jóformán semmit sem jelentenek és csak

-azok által a képzetek, gondolatok és érzések által hatnak, melyeket

-bennünk felkeltenek. Ha most már sikerül nekünk könnyen követni a

-költőt, ha megértjük, mit gondol, ha fantáziánkat felszitja, akkor

-már ez maga elegendő, hogy magas esztétikai gyönyört szerezzen.</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">«Es lockt uns nach und nach,

-wir hören zu,<br /></span> <span class="i0">Wir hören und wir

-glauben zu verstehn,<br /></span> <span class="i0">Was wir

-verstehn, das können wir nicht tadeln,<br /></span> <span class=

-"i0">Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.<br /></span></div>

-</div>

-<p><i>Schiller</i> filozófiai lírája, <i>Goethe</i> Faustjának

-nehéz helyei csak akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő

-gondolatát felfogni, magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni.

-A míg ez nincs meg, intellektuális funkciós szükségérzetünk

-akadályozott marad és az esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az

-akadályoztatást éljük át gyakran modern művészek festményeinél, ha

-semmikép sem sikerül a színek és alakok tengerében a kompozició

-tervét felfedezni és az egésznek értelmét kibetűzni. Szenzuális

-funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások gyakran nagy

-mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós gyönyörnek

-ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az utólagos

-esztétikai hatást.</p>

-<p>Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más

-technikai mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat.

-Matematikai feladatok elegáns megfejtései is, ahogy <span class=

-"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span>

-<i>Sophie Germain</i>, a francia matematikusnő nagyon szépen

-kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek. Mindkét esetben

-lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik az

-esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma

-a pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus

-érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen

-foglalkoztatja, az érdekel minket, azt <i>érdekesnek</i>

-találjuk.</p>

-<p>Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai

-ítéletet mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és

-«érdekes» között. Az esztétikailag <i>értékes</i> fogalma kibővült

-és nem csupán a szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában,

-hanem az érdekeset is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós

-gyönyörünket kielégíti.</p>

-<p>Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör

-azonban még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos

-értelemben külső műveit ismertette meg velünk. A művészi és

-természeti szépben talált gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor

-hatolunk be, ha arra gondolunk, hogy az érzés is alapfunkciója a

-tudatnak, amely tevékenységet kíván. Tényleg szükségét érezzük a

-kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a kielégítése gyakran a

-legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a szükségletet emócionális

-funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés angol nevéről

-(emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,

-megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére

-ettől hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon

-jótékonyat érzi. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=

-"Page_178">-178-</a></span> A római városi csőcselék tudvalevőleg

-kenyeret és cirkuszt követelt a császártól (panem et circenses). A

-kenyeret éhsége és a játékokat emocionális funkciós szükséglete

-számára. A mélyértelmű mese Jancsiról, aki félni akart tanulni,

-világosan mutatja, hogy már a tudomány-előtti pszichológia is

-ráfigyelt ennek a szükségletnek tényleges meglétére.</p>

-<p>Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális

-természeténél fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint

-a szenzuális és intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban

-kiterjed, sokkal mélyebbre hatol és ennélfogva gyakran olyan

-hatásokat vált ki, amelyek az egész szervezetet megrázkódtatják és

-időnkint tartósan elváltoztatják. Itt kell keresni a forrását

-azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket szenvedélyeknek

-nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán nagyot is

-hoznak létre.</p>

-<p>Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az

-<i>kellemesnek</i> és <i>tetszetősnek</i> tűnik fel előttünk, ami

-az észt kellemesen foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak

-a folyamatoknak és foglalkozásoknak számára azonban, melyeket

-emociónális funkciós gyönyör kísér, a nyelv a <i>varázs</i> és

-<i>varázslatos</i> szavakat alkotta. Nagy hazárdjáték és

-veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal bírnak,

-mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört

-idéz elő.</p>

-<p>Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a

-leggazdagabb és legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk

-ezt egyelőre egy példán megmagyarázni és <i>Schiller</i> <i>A

-búvár</i> című <span class="pagenum"><a name="Page_179" id=

-"Page_179">-179-</a></span> ismert költeményét választjuk ki erre.

-Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja képzeletünket és

-gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális funkciós

-gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A mélyebb

-és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk a

-merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden

-aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen

-feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység

-szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán,

-aki másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a

-királyleány és felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk

-hatva, mikor a végét olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már».

-Az érzések lefolyása, melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő

-valóságra való minden tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az

-olyan tisztán emberi érzések átélése, melyek a mindennapi életben

-csak ritkán jutnak tevékenységhez, mindez gazdag és intenziv

-funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális funkciós gyönyörben

-áll a valódi esztetikai élvezet.</p>

-<p>Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,

-Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a

-világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben

-alkalmasak arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban

-az emócionális funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális

-is módosítólag és fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a

-lényeges mégis mindig az alakok iránti belső részvét marad, az az

-élmény, melyet egy <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=

-"Page_180">-180-</a></span> modern esztétikus <i>(Theodor

-Lipps)</i> nagyon találóan <i>beleérzés</i>-nek (Einfühlung)

-nevez.</p>

-<p>Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális

-funkciós gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt

-alakok arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen

-magyaráznunk és «beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás

-könnyen érthetősége nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg

-túlságosan komplikált, eszmekörünktől távoleső motivumok nem

-engedik kifejlődni az emócionális funkciós gyönyört.</p>

-<p>A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül

-elismerten a <i>zene</i> idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az

-érzést a hangok érzéki észrevevése közvetlenül, az intellektus

-közreműködése nélkül ingerli fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal

-igazabban és bensőbben jut tudatra az úgynevezett «abszolut»,

-szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan személyekre ellenben, akik

-kevésbbé muzsikális hajlandóságuak, könnyebben hatnak az olyan

-dalok, melyeknek szövegét megértik. A jelenkori zenedrámában, ahogy

-<i>Wagner Richárd</i> kifejlesztette, a funkciós gyönyör mindahárom

-neme, a szenzuális, az intellektuális és az emócionális hatalmasan

-ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet különösen erős és

-tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a

-műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül

-azonnal vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal.

-Ez azután akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez

-akadályává lesz az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha

-azonban ismételt meghallgatás útján a felfogás <span class=

-"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span>

-nehézségein túljutottunk, akkor az összhatás annál erősebb: a

-motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága miatt csaknem

-egyáltalán nem tompul el.</p>

-<p>Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek

-és ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása

-azonban más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a

-természeti tárgy, mely az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti

-bennünk, előttünk áll. Megvan a valóságban, észrevesszük

-érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét, forrását,

-megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum

-által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy

-tekintjük, mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását

-és így funkciós gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem

-szükséges az ilyen ítéletek megmagyarázására <i>Kant</i>-tal egy

-külön lelki képességet, egy «esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A

-fundamentális appercepció teljesen elegendő arra, hogy ilyen

-ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az esztétikai

-élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,

-hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem

-kivánónak és akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak

-természetes, hogy az öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk

-kívül keressük és akkor ott is találjuk, ahol valóban van, a

-műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat, amely az esztétikai funkciós

-gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett funkciós gyönyör

-minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek, érdekesnek vagy

-bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum <span class=

-"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span>

-azonban, amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk,

-a <i>szépség</i>. Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent,

-ami alkalmas arra, hogy esztétikai funkciós gyönyörünket

-kiváltsa.</p>

-<p>Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik,

-hogy az esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A

-funkciós gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes

-egyéneknél nagyon különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát

-érthető, hogy egy és ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében

-a funkciós gyönyörnek ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és

-ugyanaz az ember is nem minden időben egyformán fogékony az

-esztétikai hatásokra, épen mert a funkciós szükségletek nem mindig

-ugyanazok. Mindazáltal vannak műalkotások, melyeket évszázadokon

-át, sőt évezredeken át a legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek

-meg. <i>Sophokles</i> Ödipus királyát, amely 2300 év előtt Athénben

-és Görögország más városaiban eredeti nyelvén erős hatást tett,

-napjainkban fordításban játszották olyan közönség előtt, melynek

-kulturállapota bizonyára nagyon különbözik az athéni

-ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az

-emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a

-drámában objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai

-funkciós gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az

-ógörög építészet és szobrászat nem egy művéről, valamint a régi

-olasz vagy németalföldi festőiskola sok művéről. Az ilyen

-műalkotásoknál szabad objektív szépségről beszélni, amennyiben ezen

-a műalkotásban magában <span class="pagenum"><a name="Page_183" id=

-"Page_183">-183-</a></span> bennerejlő tulajdonságokat értjük,

-amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél funkciós gyönyört

-váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni bizonyára hálás és

-semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az objektív szépség

-azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut szépséggel. Ilyenről

-beszélni a szépségfogalom teljesen relatív jelleménél fogva

-tökéletesen értelmetlen dolog.</p>

-<p>A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás

-mellett még egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes

-meggyőződésből, mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor

-az alatt nemcsak azt értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy

-iránt, amelyet ebben a szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála

-egy nemét érezzük az élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás

-egy nemét, amelyet, ha magasabb fokot ér el, szeretetnek is

-nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy művész-alkotta alakot hord

-szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti őket, mint becses

-tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás ellen

-megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a

-szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai

-hatást és itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami

-által az esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.</p>

-<p>A <i>szeretet</i> és <i>szépség</i> kapcsolatát már rég

-felismerték és gyakran kimondották. A viszony közönséges felfogása

-azonban többnyire az, hogy az (objektív létező) szépség tekintetik

-oknak, a szeretet pedig hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb

-vizsgálatra nem bizonyúl teljesen találónak. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> A nő

-szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely szerelmet tud kelteni

-és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran keltett a

-férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek és

-dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk

-a vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva

-lényegesen megszépültnek tünnek fel előttünk. <i>A szépség nem

-csupán oka, sőt talán gyakrabban következése a szeretetnek.</i>

-Bensőnkből sugárzik ki a szépség a szeretett tárgyakra és mindig új

-varázszsal veszi körül.</p>

-<p>A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját

-tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett

-gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi

-oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös

-varázszsal van ránk. <i>Schopenhauer</i> rajongása az inhiai

-Upanishádok egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet

-<i>Anquetil du Perron</i> egy perzsa fordítás után készített,

-sajátságos példája a szeretet e megszépítő erejének. Állításunk

-helyességének legnyilvánvalóbb bizonyítékát azonban a

-természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a kedves nyári

-tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen lehetett

-a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak partján.

-Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember csak

-akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen

-menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta

-szépnek a természetet, mikor megtanulta szeretni.</p>

-<p>Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle <span class=

-"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span>

-funkciós gyönyört vált ki bennünk, hogy az alakokat, melyeket

-elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy megszeretjük őket, akkor ebből

-a szeretetből egy új, különleges, meleg szépség sugárzik vissza a

-műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből született, ez az,

-amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető szépségnek

-nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek

-találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket

-és megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk

-legmélyébe hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember

-egyéniségére, mint a műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben

-szépnek talál.</p>

-<p>Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden

-kifejezve funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj

-mindegyike magában is képes arra, hogy esztétikai élvezetet

-nyújtson. Gazdagabb és változatosabb, intenzivebb és megragadóbb

-lesz azonban az élvezet, ha a szenzuális, intellektuális és

-emócionális funkciós gyönyör egyesülnek egymással. Ezeknek

-kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A szobrászat és a

-festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján keltik fel

-érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel

-kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint

-belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A

-zenénél a szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási)

-érzetek segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba.

-Ez az érzelmi hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a

-centrális <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=

-"Page_186">-186-</a></span> része az esztétikai élvezésnek. Ahol az

-emócionális funkciós gyönyör nem következik be, ott az esztétikai

-élvezet a felszínen marad és nélkülözi a belső melegséget. Ahol

-azonban az emócionális funkciós gyönyör kiváltódik, ott előállhat

-belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése, amelyből új, érzéstől

-meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.</p>

-<p>Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós

-gyönyör más fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy

-képes ilyen a legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos

-ismertető jel, mely által az esztétikai élvezés különbözik a

-játéktól. Minden esztétikai élvezés, mint már említettük,

-esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az ítéleteket az élvezők

-mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve érvényesek. Ami

-nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom ítéletemben,

-hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az erőközpont,

-amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon való

-tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az

-objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal

-tévedés volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók

-küszöbölni az objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós

-gyönyör csak akkor áll be, ha valamely objektum kiváltja. Már most

-vannak, amint láttuk, műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző

-időkben esztétikai funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a

-műtárgyaknak e szerint objektíve meghatározható tulajdonságokkal

-kell bírniok, melyekből az esztétikai hatások keletkeznek. Az

-esztétikának mint tudománynak <span class="pagenum"><a name=

-"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> ezek után az a feladata,

-hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az objektív

-föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban a

-kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó

-művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által

-remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.</p>

-<p>Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely

-abban áll, hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel

-normákhoz és szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a

-dolgot, mert a művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve

-csak keveset lehet általánosságban megállapítani. A főfeladat itt

-az egyes művészetek technikájára szorítkozik.</p>

-<p>A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben

-bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén

-rokon a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban,

-tehát a funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer

-a kultúra annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet

-szükségérzete sok embernél van meg, akkor már a művészt nem

-elégítheti ki és nem is szabad, hogy kielégítse a saját alkotó

-ösztönében való merőben individuális, csak rája nézve létező öröm.

-Arra van hivatva, hogy másoknak örömet szerezzen és ezzel

-megszaporítsa az emberiség boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem

-merő játék, sőt komoly szociális munkává lesz, mely a kultúra

-fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.</p>

-<p>Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon

-átadja magát alkotó ösztönének. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Tanulnia kell. A művészet

-hosszú művészi gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell

-elsajátítania. Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy

-tanulmányozza szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az

-eszközöket, melyek által tapasztalat szerint sikerül funkciós

-gyönyört idézni elő az élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség,

-melynek az ő művei szánva vannak.</p>

-<p>Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez

-hozzátartozik annak a közönségnek az ismerete, amelynek szánva

-voltak, a művész munkája művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért

-manap az elmúlt időszakok költőit korukból kiindulólag igyekeznek

-megérteni és így fejlődött ki egy históriai esztétika, amely sok

-felvilágosítást hozott, nem egy félreértést eloszlatott és sokkal

-hozzájárult a művészek és költők bensőbb ismeretéhez. Időnkint

-azonban a történelmi szemponthoz való túlságos egyoldalú

-ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő általános emberire,

-örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem csupán saját

-népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi művéről,

-a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az

-örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a

-pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).</p>

-<p>Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk,

-hanem ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon

-alakok iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint

-az előbb megjegyeztük, eleven, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> melegérzésű és benső

-szépség árad vissza műalkotására s ezt előidézni a művész végső és

-legmagasabb célja.</p>

-<p>A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön

-tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális

-munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.

-Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a

-szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor

-műve legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel.

-<i>Homérosz</i> szeretetet kér Achilles és Odysseus számára,

-<i>Raffael</i> az isteni Madonna számára, <i>Shakespeare</i>

-nemcsak a filozofáló dán királyfi és a boldogtalan Lear király

-számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke számára is, akit

-az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.</p>

-<p>Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört

-kiváltani és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a

-teremtő leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet

-lelkét. Az élőt elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden

-művésszel. Bennünk azonban az kelt életet, az indít minket

-megfelelő reakciókra, ami eleven az emberekben és környezetünk

-dolgaiban, ami eleven a jelen és mult folyamataiban. Ez az eleven

-nem egyéb, mint ami karakterisztikus a dolgokon, az, ami azzá teszi

-őket, amik és amit ránk nézve jelentenek, ez pedig az, ami bennük

-<i>tipikus</i>. A tipikus képzet közvetlenül az életszükségletből

-keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag jelentékeny, arra

-kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk és így

-foglalódik össze, ami <span class="pagenum"><a name="Page_190" id=

-"Page_190">-190-</a></span> számos egynemű dologban tipikus, egy

-egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint

-igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben,

-mint minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az

-egyéniben a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk

-nézve mindig típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek

-benyomását keltik. Gretchen alakja Goethe Faustjában oly

-szemléletesen és egyénileg van ábrázolva, hogy meg tudnók írni az

-élettörténetét. Mindazáltal képzeletünkben úgy él, mint típusa

-annak a lánynak, aki szerelmesen odaadja magát és elhagyják.

-Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot és csak az apa marad

-meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint Cordélia

-hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy darab

-Lear királyból, ezért <i>Shakespeare</i> költeménye sohasem veszti

-el hathatósságát.</p>

-<p>Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez,

-ezt legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a

-valóságban csak egyetlen egyszer előforduló objektum, egy

-történelmi személyiség, egy bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a

-művész környezetéből. Az egyéninek ábrázolásában is, hogy

-esztétikailag hathasson, a tipikust, a karakterisztikust, az igazán

-elevent kell a művésznek kikeresnie, az egyes tárgyon is ezt kell

-kifejeznie.</p>

-<p>A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a

-művészetet sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési

-tevékenységünkkel és a tudománnyal.</p>

-<p>A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, <span class=

-"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> a

-megismerés fejlődésében előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a

-művészet lényege szerint alkalmas tipikus képzetek keltésére,

-melyek teljes eleven szemléletesség mellett a reprezentatívnak, az

-általánosnak a jellemét is magukon viselik, ezért a művészi

-ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy tudományos

-megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes képekben

-ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt

-átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor

-gyakran az <i>eszme</i> sokértelmű nevével jelölünk. A platói

-eszmék nem egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális

-gondolkodó művészi szelleme szemléletes képzetekké testesített meg.

-Épen ezért hihetett <i>Plato</i> e művészi gondolat-alakulatok

-önálló létezésében s ezért emelhette őket a dolgok hathatós

-ősképeivé. <i>Hegel</i> gondolata is, hogy a szép úgy határozódik

-meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép mint az eszme

-hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben minden

-művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és

-legvilágosabban azonban alighanem <i>Schiller</i> fogta fel a

-tudománynak és művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát,

-ha gondolata, hogy a szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét,

-nem tartható is fenn. A művészi képzelet gyakran előresejtve jár a

-tudomány előtt és útat tár neki:</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">Eh’ vor des Denkers Geist der

-kühne<br /></span> <span class="i0">Begriff des ew’gen Raumes

-stand,<br /></span> <span class="i0">Wer sah hinauf zur

-Sternenbühne,<br /></span> <span class="i0">Der ihn nicht ahnend

-schon empfand?<br /></span></div>

-</div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id=

-"Page_192">-192-</a></span></p>

-<p>Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással

-és szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a

-történés törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a

-gondolkodó művét megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a

-tudomány száraz formulákban és holt fogalmakban hirdet

-tanítványainak, azt a művészetnek kell képeivel megelevenítenie,

-hogy minden ember konkrét szemléletességgel láthassa maga előtt az

-elvont igazságot és fölvehesse szívébe.</p>

-<p>Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől

-fogva a vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban

-és az újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította

-szeretet-szerző erejét. <i>Phidias</i> Zeüsz-e,

-<i>Michel-Angelo</i> Mózese, a sok felséges dóm, <i>Raffael</i>

-Madonnái és <i>Lionardo</i> Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és

-legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De

-azáltal is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt

-bennünk, fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza

-áhitatra és belső jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a

-vallási kultuszban különösen a zene oly nagy szerepet.</p>

-<p>Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a

-művészet és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség

-között.</p>

-<p>Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint

-mindjárt látni fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre

-sem úgy, hogy a művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt

-szépnek, a bűnt rútnak ábrázolja. Az <span class="pagenum"><a name=

-"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> elevent és életteljeset a

-természetben és az emberi világban igyekszik a művész megragadni és

-ábrázolni és ahol sikerül neki a teljes emberéletet megragadni, ott

-lesz a műve ránk nézve érdekes. Nyers erőt, féktelen szenvedélyt,

-sőt hitvány haszonlesést is állíthat elénk a nagy művész úgy, hogy

-előadása a legélénkebb funkciós gyönyört kelti bennünk. Sohasem

-kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli meg alakjait a

-szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt, akkor

-ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.

-<i>Shakespeare</i> III. Richárdja és még inkább Falstaffja

-nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés

-független az erkölcsi érték-ítéletektől. <i>Aristoteles</i> hamisan

-értelmezett tanítása a tragikai vétekről elég sokáig tévesztett meg

-a tragikai tárgyakban talált gyönyör valódi alapját illetőleg. A

-művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal, hogy valamiféle

-formában morált prédikál.</p>

-<p>Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs

-között. Az esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és

-amikor a művész alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre

-eltávolít minket a mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól,

-legalább rövid időre önmagunk fölébe emel. Amíg a művész

-varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta emberi az úr. Semmi

-kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben, fölemelkedünk és a

-belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a szabadító és

-tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból kiárad,

-lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van

-alkalmunk műalkotásokban <span class="pagenum"><a name="Page_194"

-id="Page_194">-194-</a></span> gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni

-más szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket

-keltik fel. Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott

-művészi nevelése nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi

-fejlődésére is. Amidőn gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy

-műalkotásokban gyönyörködjenek, nemcsak a tiszta öröm gazdag

-forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk őket rontó élvezetektől.

-«Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon találóan <i>Szent

-Ágoston</i>. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket. A

-művészet olyan örömöket találtat az emberrel,</p>

-<div class="poem">

-<div class="stanza"><span class="i0">Die reine Gier nicht in sein

-Leben reisst,<br /></span> <span class="i0">Die im Genusse nicht

-verscheiden.<br /></span></div>

-</div>

-<p>Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem

-azáltal, hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi

-iránt fölemeli.</p>

-<p>Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg.

-Az érzés azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert

-ezek befolyás nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának

-dolga most már megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek

-az ember lelki életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell

-azonban a tárgyakkal is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta

-érzést kiváltsák. Genetikus és biológiai szemléletünk azonban

-megmutatta, hogyan fejlődik ki a funkciós szükségérzetből az

-esztétikai élvezés mint funkciós gyönyör. Ebből a funkciós

-gyönyörből keletkezik aztán a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> benső szeretet a művész

-alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós

-gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek

-az érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy

-objektívet is tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az

-esztétikának. E szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált

-fővonalaiban a művész alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a

-tudományos esztétika céljai és egyúttal az útak is, amelyeken

-remélhetjük, hogy serény munkával eljutunk az érzés filozófiájához,

-amely nemcsak az esztétikailag érző szubjektumnak, hanem az

-esztétikailag ható objektumnak is megmutatja helyét és fontosságát

-az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az ember csak egy

-parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a törekvés,

-hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és

-szeresse.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id=

-"Page_196">-196-</a></span></p>

-<h2><span class="smaller">HATODIK FEJEZET.</span><br />

-Etika és szociológia.</h2>

-<h3>37. §. Az etika tárgya és feladata.</h3>

-<p>Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések,

-amennyiben erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a

-megítélésnek azonban nem a cselekvés külső befolyása a tárgya,

-hanem az ennek alapjául szolgáló motivumok, az eközben napfényre

-kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint az etikát az akarás

-filozófiájának is nevezhetnők.</p>

-<p>Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a

-pszichológiai törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját

-és mások cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy

-megrójuk. A morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen

-megítélése volna tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos

-etikának. Ez a feladat egyfelől pszichológiai, másfelől történeti

-természetű. Annak pontos pszichológiai elemzése által, ami bennünk

-végbemegy, mikor a magunk vagy mások cselekvéseit morálisan

-megítéljük, kellene egy erkölcstan pszichológiai alapját

-megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a pszichológia általános

-<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=

-"Page_197">-197-</a></span> feladatául megjelöltük, nemcsak

-analitikailag, hanem genetikailag és biológiailag is kellene

-keresztülvinni. Fel kellene mutatni a morális megítélést s az ennek

-alapjául szolgáló erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok

-fontosságát az egyén és a faj fentartására.</p>

-<p>Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy

-tünjék, hogy ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző

-népeknél különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran

-épen azt becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy

-nevezetesen a morális kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly

-rendkívül jelentékenyek, tehát a tudománynak az a rendkívül terhes

-és hosszadalmas feladat jut, hogy a morális megítélést a

-legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva történetileg nyomozza, hogy

-esetleg megismerhesse fejlődésének törvényeit.</p>

-<p>Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe

-még alig fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny,

-nagyon érdemes és biztos sikert igérő tudományos munkának, amely

-főkép monografiai vizsgálatokra bő anyagot nyújt.</p>

-<p>Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén

-össze van gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre

-való kilátással az etika további feladatát megoldani, amelyet

-legtöbbnyire a legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis

-normákat is kell felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek

-alapelvekké kell válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük

-s melyek nevezetesen a kötelességek összeütközésének gyakori

-eseteiben elhatározásunkat <span class="pagenum"><a name="Page_198"

-id="Page_198">-198-</a></span> eldönthessék. Különösen azonban az

-ifjúság nevelésére lennének irányadók ezek a normák. Itt sokkal

-könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és hozzájárulhatnak az

-erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a normatív feladata

-sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben dolgoztatott fel,

-mint az elméleti, történeti.</p>

-<p>Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is

-neveznek, eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy

-kikutassa az erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel

-az erkölcsi cselekvésre.</p>

-<h3>38. §. Az etika fejlődése.</h3>

-<p>Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a

-természetről és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika

-is később fejlődött ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és

-életszabályok akadnak ugyan már nagyon korán a költőknél és

-közmondásokká sűrüsödnek össze, de ezekben még csak az erkölcsi

-öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig az erről való

-rendszeres elmélkedés.</p>

-<p>Az altruisztikus <i>Demokritos</i>-ról nagyszámú etikai

-szentencia maradt fenn, ezek azonban részint kétséges

-hitelességüek, részint nincs bennük egységes összefüggés. Biztos

-az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben sokat foglalkoztak etikai

-kérdések megvitatásával és különösen hogy kétségbe vonták a

-hagyományos normák érvényességét.</p>

-<p>Ebből a körből került ki <i>Sokrates</i> (469–399), a tudományos

-etika megalapítója. <i>Sokrates</i>, mint <span class=

-"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span>

-<i>Cicero</i> mondja róla, a filozófiát lehozta az égből a földre

-és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben látja a filozófia

-egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege szerinte a

-helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás

-megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az

-nem jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást

-a jó, a szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével

-érhetni el. Az ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot

-nyujt a gondolkozónak és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a

-hagyománytól és a közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez

-<i>Sokrates</i> rendíthetetlenül ragaszkodott és vértanúhalált halt

-érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert, hogy hatása még ma is él.</p>

-<p><i>Antisthenes, Sokrates</i> tanítványa, az úgynevezett cinikus

-iskola megalapítója, melynek legismertebb híve <i>Diogenes</i>, az

-erkölcsi függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus

-iskolából kiindult <i>sztoikusok</i> megint az észnek az affektusok

-feletti uralmában keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a

-sztoikusok tanítása szerint örömmel aláveti magát a természet

-folyásának, amelyen különben sem változtathatna s ezáltal az

-örömteljes alávetés által különbözik az oktalantól, aki hasztalan

-rugaszkodik a természet ellen és ebben elveszti lelki nyugalmát. A

-sztoikus etika erősen hatott a kereszténységre és így tovább

-plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.</p>

-<p><i>Sokrates</i> egy másik tanítványa, <i>Aristippos</i>, megint

-a sokratesi függetlenséget a derült lelki hangulatban találja,

-amely nem engedi magát <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=

-"Page_200">-200-</a></span> sem a szenvedélyektől, sem a

-sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez az <i>Epikuros</i> által

-továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban számos hívet

-szerzett magának.</p>

-<p><i>Sokrates</i> az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy

-fontosságát az erkölcsi cselekvésre nézve egyoldalúlag

-túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot <i>Aristoteles</i> észrevette

-és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi cselekvésre nézve az

-<i>akaraterő</i> és a megszokás époly fontosak. Szerinte az erény

-megszokás által nyert <i>akarat-irány</i>. <i>Aristoteles</i>

-továbbá kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a

-boldogság nem a passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti

-tevékenységében áll.</p>

-<p><i>Sokrates</i> legnagyobb tanítványa, <i>Platon</i> kísérelte

-meg először az etika metafizikai megalapozását. A <i>jó

-eszméje</i>, melyet <i>Platon</i> alkalmilag azonosít az

-istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja neki reális

-valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói etikában az

-a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény kvinteszenciája,

-csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben az értelemben

-kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális jellemét és

-olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is megvan az

-aktuális fontossága.</p>

-<p>Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek

-tekintett előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni

-boldogság (eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az

-állásponton a javak tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja

-a boldogságra való eszközöket, <i>eudaimonizmusnak</i> nevezzük.

-<span class="pagenum"><a name="Page_201" id=

-"Page_201">-201-</a></span></p>

-<p>A <i>kereszténység</i> mindenekelőtt szélesebb körben tette

-hathatóssá az ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez

-az etikája az isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető

-kötelességén nyugszik. Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen

-engedelmességet kíván isten parancsai iránt és föltétlen megadást

-akaratába. Az emberszeretet igazságosságot, jóakaratot, jóságot és

-tevékenysegítséget kíván az embertárs iránt, az ellenség iránt is.

-A kereszténység a szeretet kötelességét még erősebben hangsúlyozza

-és kiterjeszti az egész emberiségre. Minden ember isten gyermeke s

-ezért valamennyien testvérek. A szeretet kötelességének ezen

-kiterjesztése által minden emberre a kereszténység áttöri a

-zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a világ-testvériség

-nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy valóban humánus,

-minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség gondolatát.</p>

-<p>Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök

-orfikus titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve)

-előkészített hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi

-zsidóságban csak gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első

-századokbeli keresztények számára csak előkészület a halál utáni

-igazi életre, mikor a lélek, megszabadulva a test salakjától,

-istenhez járul. A túlvilági életbe vetett remény különösen a római

-birodalomban a szegényeinek és nyomorúltjainak volt szívesen látott

-vigasztalása s ezek között az új tanítás hihetetlen gyorsasággal

-terjedt el. Krisztusnak magának szemében ez a gondolat egyáltalán

-<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=

-"Page_202">-202-</a></span> nem volt a világtól való meneküléssel

-és aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy

-becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő

-szemében különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza

-magát. Az ő beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet

-lehelnek. Csak később alakult ki erősebben a minden földi ember

-bűnösségéről való gondolat s ezt bőjtöléssel és önkínzással

-igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban a túlvilági életbe vetett

-remény nagy mértékben fokozta az ember áldozatra való képességét és

-az önlegyőzés kötelessége az aszkézis értékelése által sokkal

-nyilvánvalóbban jutott öntudatra.</p>

-<p>Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és

-<i>Augustinus</i> által kifejtett tanítás a kegyelemről más

-értelemben hatott. Míg az ember teljesen képtelennek

-nyilváníttatott arra, hogy saját erejéből megszerezze a megváltást,

-az egyház hatalma, mint a kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan

-mérhetetlenné vált. A keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a

-külsőleges ceremóniák teljesítése által, mint belső erkölcsi

-megtisztulás által gondoskodni lelki üdvéről.</p>

-<p>Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört

-magának. A középkorban <i>Abälard</i> próbálta egy a vallásos

-dogmától független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi

-a boldogság forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit

-által. A későbbi protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették

-ugyan a kegyelem egy nemére, de a szellemek mozgalma, amely az

-erkölcsit nem az <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=

-"Page_203">-203-</a></span> emberen kívül, hanem belsejében kereste

-és függetlenül a hagyománytól az emberi észre akarta alapítani, már

-nem volt feltartóztatható.</p>

-<p>Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók

-mozdították előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által

-az erkölcsinek természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A

-tizenhetedik században <i>Locke</i>, <i>Hobbes</i> és

-<i>Shaftesbury</i>, a tizennyolcadikban a skót <i>Hutcheson</i>,

-<i>Hume</i> és <i>Smith</i> e tekintetben rendkívül gyümölcsöző

-munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen

-beható analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az

-erkölcsiség eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét,

-vagyis vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az

-erkölcsi normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való

-függetlenségüket többnyire energikusan védték.</p>

-<p>Franciaországban a tizenhetedik században <i>Descartes</i>

-követői vagyis a Cartesianusok, elsősorban <i>Malebranche</i>,

-próbálták az erkölcsi metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik

-századi felvilágosulás filozófiája, az angol gondolkodókra,

-különösen <i>Lockera</i> támaszkodva, az erkölcsi törvényeknek

-tapasztalati, a materialisztikus filozófiának megfelelő alapvetését

-kísérelte meg, amely a törvényeket az ember egoisztikus ösztöneiből

-igyekezett levezetni.</p>

-<p><i>Spinoza</i>, <i>Leibniz</i> és <i>Wolff</i> szintén az etika

-metafizikai levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az

-erkölcsinek empirikus megismerése számára is sok értékeset

-nyertek.</p>

-<p>Új irányt nyitott <i>Kant</i>, aki a praktikus ész <span class=

-"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span>

-kritikájában (1788) az erkölcsit hasonló módon igyekezett

-levezetni, a hogy előbb az ismeretelméletre vonatkozólag az ész és

-az érzékiség alapformáival megkísérelte. Egy minden tapasztalattól

-függetlenül érvényes, velünk született erkölcsi törvényt hordozunk

-magunkban, ezt tanította <i>Kant</i>. Ezt az erkölcsi törvényt, a

-mely csak általános, formai természetű lehet, nevezi <i>Kant</i> a

-kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja nekünk, hogy úgy

-cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk által

-általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor

-cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát

-ennek a törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad,

-logikai szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem

-kötelességből cselekszünk.</p>

-<p>A hajlam és kötelesség ellentéte <i>Kant</i> óta mértékadó lett

-az erkölcsi megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev

-elválasztása daczára, a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül

-sem elméletileg, sem gyakorlatilag, <i>Kant</i> etikájában mindig

-megmarad a fenséges nagyság egy vonása.</p>

-<p>Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól

-mentes érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi

-törvényre van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe

-<i>Fichte</i>nél, a ki saját lelkiismeretében találja meg a jó és

-rossz fölötti abszolut, csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az

-észlény tulajdonképeni feladata és ez a feladat abban áll, hogy

-szabaddá és függetlenné tegye magát mindattól, a mi maga nem ész.

-<span class="pagenum"><a name="Page_205" id=

-"Page_205">-205-</a></span></p>

-<p>Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó

-alapvetésével szemben <i>Hegel</i> úgy fogja fel az erkölcsiséget,

-mint az objektív szellem tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret

-az ő ítélete szerint tévedhet a jóról és rosszról való ítéletében.

-E fölött áll a családban, társadalomban és államban megvalósúlt

-erkölcsiség, a mely mint reális hatalom autoritatív módon köti az

-egyest. De az erkölcsiség mint az objektiv szellem megjelenési

-formája sem valami nyugvó, megmaradó. Minden államnak csak

-korlátolt része van az erkölcsi szabadság eszméjének objektív

-megvalósításában.</p>

-<p>Ha <i>Hegel</i>-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük

-metafizikai burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek

-belőlük életbe; az etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis

-szociális karaktere, autoritatív megvalósításuk az államban és az

-állandó fejlődés gondolata. A modern ethika mindezeket a

-gondolatokat újra fölvette, a nélkül azonban, hogy mindig tudatában

-lett volna <i>Hegel</i>-lel való összefüggésének.</p>

-<p>Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel

-a pozitív törvényhozásra alapította meg <i>Bentham</i> Jeremiás

-Angolországban az úgynevezett <i>utilitarizmust</i>, melyet alább

-behatóbban fogunk méltatni.</p>

-<p>Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai

-megoldási kísérleteit, a hogy <i>Beneké</i>-nél, <i>Herbart</i>-nál

-és <i>Schopenhauer</i>-nél találhatók és az evolucionista etika

-felé fordulunk, vagyis a gondolatok azon iránya felé, a mely

-<i>Darwin</i> fejlődési elméletének befolyása alatt áll.</p>

-<p><i>Spencer</i> és <i>Darwin</i> szerint csaknem lehetetlen

-<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=

-"Page_206">-206-</a></span> a szellemi élet egy darabját máskép,

-mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni. Ezt az elvet

-először <i>Carneri</i> alkalmazta az etikára és <i>Herbert Spencer

-Principles of Morality</i> című művében behatólag vitte keresztül.

-Az etika minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll

-vagy legalább is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi

-cselekvést mint az élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén

-és a faj fentartásának egy föltételét megérteni.</p>

-<p>Ez irány kinövésének lehet tekinteni <i>Nietzschét</i>, a ki a

-hellén életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az

-ember egy magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés

-kívánatos czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás

-megvetésreméltó rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan

-kifejtését mint úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy

-a gyönge mennél előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen

-erőik kíméletlen kifejtésére. <i>Nietzsche</i> ragyogó nyelvével,

-pszichológiai mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus

-ösztönöknek és a fiatalos önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre

-tett szert.</p>

-<h3>39. §. Az akaratszabadság problémája.</h3>

-<p>Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul

-ki, az akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika

-elkerülhetetlen elő-kérdése.</p>

-<p>Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk

-szabad és egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az

-akaratra ható <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=

-"Page_207">-207-</a></span> motivumok közt mi, azaz akaratunk,

-egész önállóan és függetlenül választunk. Az akaratot nem

-határozzák meg vagy determinálják okok, hanem ő maga az egyedüli

-oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt nevezzük

-<i>indeterminizmus</i>-nak.</p>

-<p>Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az

-egész történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a

-kauzalitás törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek

-teljesen benne az előző eseményekben, ránk nézve egyenesen

-elképzelhetetlen. Az oknélküli történés fölvétele ellentmond a

-tudományos kutatás minden elvének. Akarati cselekvéseink

-organizációnk termékei, mely a származás, nevelés, hagyomány és

-sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút intelligencia,

-amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban képes volna

-áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan és

-biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre

-megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve

-<i>determinizmus</i>.</p>

-<p>Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy

-minden elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is

-tehetnénk, az elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk

-volna. Az indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai

-momentumot is, hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek

-cselekvéseinkért, ha ezek szabad elhatározásunk eredményei.</p>

-<p>A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére

-támaszkodik, testi és szellemi organizációnk összefüggésére és

-végül az emberi cselekvéseknek <span class="pagenum"><a name=

-"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> a statisztika által

-legalább bizonyos mértékben bebizonyított szabályszerűségére, ha az

-egyének elegendő nagy száma vétetik tekintetbe.</p>

-<p>A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket

-foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a

-«szabad» szónak értelmét pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó

-metafizikai értelmében annyit tesz, mint «a kauzalitás törvényén

-kívül álló», – «szabad» a pszichológia értelmében ellenben annyit

-tesz, mint «a külső vagy belső kényszer érzésétől mentes».</p>

-<p>Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati

-cselekvés, amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint

-az összes tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál

-biztosabb ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a

-szabadság ismertető jele pszichológiai értelemben. Ez még

-világosabbá lesz a következő megfontolás által:</p>

-<p>Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint

-pszichikai élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már

-minden akarati cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az

-eredménye, személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol

-ellenben egy képzet, egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki

-erők ezáltal tevékenységükben megakadályoztatnak, ott

-«ellenállhatatlan kényszer» alatt cselekszünk. S csakugyan a

-jogtudomány is a beszámíthatóságot akkor tekinti fennállónak, mikor

-a cselekvő szellemi erőinek teljes birtokában van s ezzel abban a

-helyzetben van, hogy áttekintheti cselekvésének horderejét és

-jelentőségét. <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=

-"Page_209">-209-</a></span></p>

-<p>Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb

-lesz minden elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások,

-melyekbe egy véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél

-több erő hat közre az elhatározásnál, annál inkább teszi az

-elhatározás egy gondosan megfontolt cselekvés benyomását. «A

-műveltség szabaddá tesz» – ez tehát mély pszichológiai igazságú

-mondás.</p>

-<p>Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész

-összefüggéséből indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez

-érzés folytán készek is vagyunk következményeit magunkra venni.

-Mikor a tettet akarjuk, akarjuk a következményeit is és ezzel, az

-etikára nézve legalább, a kérdés el van intézve. Mindenki morálisan

-kötelezve van arra, hogy viselje a felelősséget azért, amit erőinek

-teljes birtokában tett, tekintet nélkül arra, hogy a metafizika

-szabadnak vagy nem szabadnak mondja-e az akaratot. Ahol azonban a

-szellemi erők a normális mérték alá sülyednek, ott jogilag és

-erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.</p>

-<h3>40. §. Az etika problémái és irányai.</h3>

-<p>A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az

-erkölcsinek eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két

-különböző feleletet adtak erre. A <i>nativizmuz</i> azt állítja,

-hogy az erkölcsi az embernek veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó

-és rossz megkülönböztetése megtalálható minden embernél, habár

-különböző időkben különböző cselekvések helyeseltetnek <span class=

-"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> vagy

-helyteleníttetnek. A nativizmus kifejezett formája <i>Kant</i>

-etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény is velünk született

-és a <i>Fichteé</i>, mely szerint a lelkiismeret csalhatatlanul

-dönt. Ezzel szemben az <i>empirizmus</i>, amely itt az

-evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi

-nem velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma

-legjobban elterjedve.</p>

-<p>Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már

-említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve

-<i>eudaimonizmus</i>. Ezzel szemben áll a <i>Bentham</i>

-(1748–1832) által Angolországban alapított és ott, valamint a

-kontinensen is nagyon elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés

-célja az összesség haszna vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb

-boldogsága. Ezt az irányt nevezik <i>utilitarizmusnak</i>. Végül

-némely etikusok számára az erkölcsi öncél, vagy az emberek

-tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél. Ezt az

-irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális

-javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A

-keresztény etika, amennyiben az isten országát igyekszik

-megvalósítani, vallási idealizmus, amennyiben pedig a jövendő

-életben való jutalmakra utal, túlvilági eudaimonizmus.</p>

-<p>Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az

-egoizmusból igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést

-tételeznek fel, amely szerint az embertársak örömeit és bánatait

-velük együtt érezzük. Ezt az irányt az <i>A. Comte</i> által

-kitalált szóval <i>altruizmus</i>nak <span class="pagenum"><a name=

-"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nevezik. Egoisztikus pl.

-az ókor morálja, épúgy a francia felvilágosodásé (különösen

-<i>Helvetiusé</i>). <i>A. Smith</i> altruisztikusan igyekszik az

-erkölcsi érzéseket a szimpátiára, <i>Schopenhauer</i> még

-szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan

-gondolkoznak <i>Kant</i> és <i>Fichte</i> is. Az újabb fejlődési

-etika közvetítő állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a

-kétségkivül szociális érzésekből nem hiányzik teljesen az

-egoisztikus alap.</p>

-<p>Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat

-illeti, itt megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális

-előirások indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm

-etika), a másik rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika

-az ész vagy a lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a

-mint a döntés folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek

-tekinti, az autonóm irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós

-és egy érzelmi morált. <i>Sokrates</i> és <i>Kant</i> mindketten

-autonóm etikusok és mindketten a reflexiós morál hívei.

-<i>Shaftesbury</i>, <i>Adam Smith</i> és <i>Schopenhauer</i>

-szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi

-moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy

-az egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül

-tekinthető a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még

-különböztetni a vallási és politikai heteronómiát.</p>

-<p>Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a

-jog viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a

-családdal, a községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást

-<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=

-"Page_212">-212-</a></span> mindezen problémákhoz, mint ezt az

-ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor láttuk, itt is

-megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.</p>

-<h3>41. §. Genetikus és biológiai etika.</h3>

-<p>Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja.

-Az egyik idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és

-a helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle

-fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját

-akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés

-az elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában

-nyilvánul, melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot

-érzünk; az elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és

-megbánásban, amiben megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi

-érzésre való pszichikai diszpozíciót nevezzük általánosságban

-lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet pszichológiai alapja tehát

-egyfelől a morális megítélés, másfelől a lelkiismeret.</p>

-<p>E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de

-egyáltalán nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt

-elkülönítve vizsgálni.</p>

-<p>A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete.

-Minden morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális

-megítélés. Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a

-tudományos kutatás, sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos

-alapossággal. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=

-"Page_213">-213-</a></span> Mégis azt hisszük, hogy nagyjában a

-következő fázisok állapíthatók meg.</p>

-<p>Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált

-pszichológiai folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű.

-Nézzünk például egy tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal

-csinál meg egy nehéz gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük

-benne, vagyis gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek

-végső oka lehet testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász

-által végrehajtott mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy

-atlétának valami kiváló erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt

-emeljük fel a nehéz súlyt és örülünk sikerének. Mivel azonban csak

-nézők vagyunk és az atléta által végrehajtott mozgásokat csak

-utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk végre, hanem csak

-markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az igazi

-erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén

-kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a

-kín-érzésekkel keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása

-magával hoz. Abból az erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt

-következtetjük továbbá, hogy a feladat megoldásához nagy testi erő

-szükséges és ezt a testi erőt most megbámuljuk. Mások cselekvései

-értékelésének legprimitívebb formája a más testi erejének

-megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben nincs semmi

-további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem érinti,

-hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.</p>

-<p><i>Homérosz</i> Iliászában az ilyen értékelés több <span class=

-"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> esete

-van megírva. Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő

-mondja, nem tudna elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai

-emberek, de ő egész könnyen elhajította, ő egymaga. Patroklos

-Achilles fegyvereit viszi a harcba, csak a lándzsáját nem, mert

-azzal a görögök közül senki sem tud bánni, csak Achilles maga. A

-költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni hallgatóiban hőseinek

-testi ereje iránt.</p>

-<p>Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az

-értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény

-kilencedik könyvében s e szörnyetegnek hatalmas

-erő-nyilvánításairól hallunk. A végén azonban Odysseus

-ravaszságával határozottan fölébe kerül a ciklopsznak és

-megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos csel és

-ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által

-kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett

-Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a

-büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában

-véve is megbámulják.</p>

-<p>Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát

-tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz

-semmit, hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz,

-hazugsághoz és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg,

-hogy az értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.</p>

-<p>Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az

-erőt becsüljük, tekintet <span class="pagenum"><a name="Page_215"

-id="Page_215">-215-</a></span> nélkül az általa létrehozott

-teljesítményre. Az indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik

-«ezer évig böjtölnek és épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek

-és emberek, mondja tovább, egészen megmerednek a bámulattól e

-vezeklő erejének láttára. Itt az akarat erejét csodáljuk, amely a

-természetes életfunkciók megállításában nyilvánul. Magában a

-teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is az erő

-értékelésének esete előtt állunk.</p>

-<p>Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a

-benne nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét

-csodáljuk, aztán a szellemét, később az akaratét is. Mindezen

-értékelésekből a morális momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor

-áll be, mikor az erő mellett az általa előidézett teljesítmény

-válik az értékelés tárgyává. A puszta erő értékelése ma is megvan,

-de a teljesítményre való gondolat ma sokkal közelebb áll hozzánk és

-csaknem mindig módosítja az erő értékelését.</p>

-<p>A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést

-vagy nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.

-Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá

-válik, amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a

-teljesítmény ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja,

-akkor érvénybe lép a morális értékelés, a cselekvés helyeslésre

-vagy kárhoztatásra talál. Ha Diomedes a nehéz szikladarabbal,

-melynek megragadása és elhajítása mint kiváló erőnyilvánítás

-magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget, akkor hazája

-fiai tettét szociálisan <span class="pagenum"><a name="Page_216"

-id="Page_216">-216-</a></span> előmozdítónak tekintik s ezzel

-morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés

-egy szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.</p>

-<p>A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s

-ezért részt vesz a szociális fejlődésben.</p>

-<p>A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt,

-amíg az egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem

-teljesen egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a

-teljesítmény, a tett, a siker az egyedüli tárgya a morális

-megítélésnek. Gyilkosság és agyonverés itt egyremegy, a tett a

-bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek érzi magát, holott tudta és

-szándéka nélkül vétkezett.</p>

-<p>A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más

-momentumok által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi

-különéletet élnek, melyek az összakarattal – amint a vallásban és

-erkölcsben nyilatkozik – szembeállítják saját akaratukat, a

-hagyományt kritikai vizsgálatnak vetik alája és az összességen

-belül mint önálló erőcentrumok éreznek. Ekkor sok tekintetben az

-egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll szemben az

-összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve, vajjon

-az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.

-Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az

-egyes tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind

-kizárólagosabban a morális megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek

-tekintjük ma azt a pszichológiai diszpoziciót, amelynél fogva

-mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink <span class=

-"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> által a

-közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.</p>

-<p>Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális

-megítélésünkben. A közjó csakugyan elért előmozdítása

-összehasonlíthatatlanul hatalmasabban hat, mint az erre való merő

-jó szándék. Fontos feladata lesz egy jövendő etikának, hogy az

-erkölcsi érzület pontos elemzése által megvizsgálja a siker

-fontosságát a morális megítélésre.</p>

-<p>Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál

-inkább figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a

-cselekvés tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az

-erkölcsi kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már

-most az akarat tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az

-szembehelyezkedik szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés

-számított azelőtt – s sok tekintetben ma is számít – az erkölcsi

-fejlődés tulajdonképeni feladatának, a magában érdemesnek,

-öncélnak. Az őskereszténység aszkézisre és a világtól való

-menekülésre irányított morálja egyfelől, az egyéniségnek hatalmas

-kifejlődése és a személyiség magas értékelése másfelől támogatja

-ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy önlegyőzés és

-önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az öntudatos és

-erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget. <span class=

-"poem"><span class="i0">«Von der Gewalt, die alle Wesen

-bindet,<br /></span> <span class="i0">Befreit der Mensch sich, der

-sich überwindet»,<br /></span></span> mondja Goethe, a legnagyobb

-individualista, aki valaha élt. <span class="pagenum"><a name=

-"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>

-<p>Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen

-hangsúlyoznia kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz

-marad, amelyet ugyan alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad

-öncélul odaállítani. Az egyesnek örömteljes odaadása a közjó

-céljaira szociálisan hathatósabb s azért etikailag magasabban is

-áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra vezet, a szociális

-feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők

-fokozására.</p>

-<p>A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a

-morális megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a

-vélemények. Mivel a vallási képzetek igen gyakran elemei a

-lelkiismeretnek, azt hitték, hogy az erkölcsi kötelezettség

-érzésének forrása egyáltalán a vallásban keresendő. Ennek azonban

-ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított tény, hogy a vallási

-képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő stádiumaiban, ahogy

-primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük az

-erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő

-természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a

-maga részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok

-határozzák meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási

-képzetek és érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az

-istenek, melyek kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti

-erők vagy elhaltak lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé

-emelkednek. A lelkiismeret azonban épen úgy, mint a morális

-megítélés szociális elemekből áll elő, azaz döntéseinket az a

-gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a faji, törzsi vagy

-állami <span class="pagenum"><a name="Page_219" id=

-"Page_219">-219-</a></span> közösségben társaink helyeslik vagy

-helytelenítik.</p>

-<p>Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól

-való megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a

-vallásban és erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny

-kulturmunkában felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az

-önálló gondolkodás és megfontolás a hagyománnyal szemben is tért

-foglal, akkor a lelkiismeret is önálló, gazdag életre fejlődik

-ki.</p>

-<p>A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem

-magától értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket

-tudják kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon,

-hogy olyan intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek

-voltak, idővel fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon

-kifejlődött, önálló egyén az ilyen esetekben azt fogja találni,

-hogy a közakarat, vagyis a fennálló intézmények és törvények

-formája a közösség javát nem mozdítja elő, sőt árt neki. Miután

-azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal jelentékeny marad és

-bizonyos szívóssággal tartja magát, számos konfliktus keletkezik,

-melyek a maguk részéről ismét a morális kötelességről való

-elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet egyre gazdagabbá

-alakítják.</p>

-<p>Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a

-jogról és jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és

-politikai intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek

-az a különösen <i>Sokrates</i> által dicsőített önállósága az

-erkölcsi kérdésekben aztán azt a vélekedést <span class=

-"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> kelti,

-mintha volna abszolut jó, ami független marad a közjóra való

-hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka annak, hogy

-valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az

-emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá

-lesz.</p>

-<p>A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt,

-amit <i>Paulsen</i> ismert fel először. A <i>szociális</i>

-lelkiismeret az a pszichikai diszpozició, amely visszatart attól,

-hogy a közjónak ártalmára legyünk. Az individuális lelkiismeret

-ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni sajátosságunknak megfelelő

-és helyesnek felismert úton kitartsunk és erőinkhez képest

-előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az emberek

-együttélésének produktuma és lényege szerint szociális természetű.

-De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen adódó

-fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő

-személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.</p>

-<p>Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a

-csalódásnak, hogy az ismeretnek és a boldogságnak a forrását

-egyedül önmagában bírja és hogy képességeinek kifejtése nem eszköz

-magasabb célok érdekében, hanem öncél. A szociális gondolat azonban

-végül mégis diadalra jut és megtanít minket arra, hogy évezredes

-felszabadító harcban szerzett gazdag eszközeinket nem használhatjuk

-fel jobban és boldogítóbban, mintha az emberiség szolgálatába

-állítjuk őket.</p>

-<p><i>Aristoteles</i> mondotta ki először azt a mély gondolatot,

-hogy a boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt

-az igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben,

-<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=

-"Page_221">-221-</a></span> hanem egyedül és kizárólag erőinek

-sikeres használatában rejlik az ember boldogsága. Sehol sem

-használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben és sikeresebben,

-sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a közhasznú

-munkában.</p>

-<p>Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és

-etikai idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van

-távolítva. Ép úgy egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az

-egoizmust és altruizmust, mert a közjóra való törekvés összeesik az

-ember saját boldogságával.</p>

-<p>Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk

-határozott evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a

-legmagasabb fejlődési termék tűnik fel nekünk.</p>

-<p>Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az

-ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm,

-amennyiben az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön

-tekintetbe. Az egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben,

-amely előtt előbb kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként

-részének tekintse magát és szolgálatában találja meg saját

-boldogságát.</p>

-<p>Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a

-genetikai-biológiai szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy

-az erkölcsiség a vallástól függetlenül keletkezett és hogy

-követelményei minden vallási dogmától függetlenül érvénnyel

-bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely cselekmény, mert istennek

-tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert erkölcsös. Ezt a tételt

-nemcsak <i>Plato</i> védelmezte az <i>Euthyphron</i> című

-dialógusban, <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=

-"Page_222">-222-</a></span> hanem még szigorúan hívő theológusok

-is, mint <i>Aquinói Tamás</i>, elismerték helyességét.</p>

-<p>Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn

-vallás és erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett

-erkölcsi normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek

-ezáltal vigasztaló melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud

-nekik megadni. Ha a vallás a szociális munka szolgálatába áll,

-akkor ma is rendkívül áldásosan hathat. Hiszen a durva

-antropomorfizmustól és egoizmustól való megtisztulását csak

-erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.</p>

-<p>A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb

-mértékben világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is

-annyiban érintkezik az etikával, amennyiben annak normái az emberi

-nem tökéletesedésének előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit

-bizonyára elvonható a tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a

-kívánatos szilárdságot, ha harmónikus világnézetből folyik. Az

-ilyen világnézethez tartozik azonban, amint fentebb kimutattuk, egy

-hatalmas akarat fölvétele, amely a természeti és erkölcsi törvények

-forrásául tekinthető.</p>

-<p>A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz

-jutni, melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes

-esetekben megkönnyítik a döntést.</p>

-<p>Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi

-tevékenység szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a

-község és az állam. A benső családi élet az állam virágzásának

-elengedhetetlen föltétele. Épen ezért kötelesség az <span class=

-"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span>

-összetartozás érzését a családban ápolni és jóllétéről gondoskodni.

-Az állam érdekei azonban nem ritkán a családi kötelességek

-feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát nem szabad hogy az

-asszonyért és gyermekért való gond akadályozza hivatása

-kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve erősebben

-kötelezők, mint a családi kötelességek.</p>

-<p>Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való

-kötelességeinket azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít.

-Az egyén hatalmas kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság

-fogalmának és az emberi méltóság iránti kötelességeket helyezte

-szívünkbe. De bizonyára még sok idő elfolyik, míg ezek a

-kötelességek oly mélyen belénk élték magukat, hogy úgy a háborúban

-a kultúr-államok között, mint a civilizált nemzeteknek kevésbbé

-művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a cselekvés

-zsinórmértékeivé lesznek.</p>

-<p>A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a

-háborús morál és a békemorál között.</p>

-<p>Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban

-nemcsak az egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a

-társadalmi rendtől is, melyen belül az egyes él. A tudományos

-ethikának ezért az a feladata, hogy a társadalmi rendet abból a

-szempontból vizsgálja, mennyiben teszi lehetségessé az etikai

-feladatok teljesítését vagy más szóval mily mértékben alkalmazkodik

-a társadalmi rend a valódi életfeltételekhez. Ezzel azonban az

-etika beletorkollik az emberi társadalom fejlődésének törvényeiről

-szóló tanításba, vagyis a szociológiába. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p>

-<h3>42. §. Szociológia és a történet filozófiája.</h3>

-<p>A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még

-ma sincs mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint

-társadalmi lény. Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését

-vizsgálja, megmutassa azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s

-aztán ezen formák egymás mellett és egymásban valóságát, valamint

-egymás után valóságát is kikutassa.</p>

-<p>E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század

-közepén állapította meg <i>Auguste Comte</i>, a francia gondolkodó,

-a tárgyat magát azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag.

-Platon két állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb

-részletekig ki van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját,

-amilyennek ő képzelte s ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt,

-amelyeket a szociális igazságosság mai előharcosai szívesen

-használnak. <i>Aristoteles</i> a korában fennállott államformákat

-példátlanul szabadszellemű módon vetette kritikai vizsgálat alá. Az

-államot természeti produktumnak tekinti és az alapgondolat,

-amelyből kiindul, hogy az ember természettől fogva szociális lény,

-még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.</p>

-<p>A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt

-kevesebb érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel

-szemben a renaissance és aztán az újabb filozófia sokat

-foglalkozott ilyen kérdésekkel. <i>Hugo Grotius</i> a természeti

-jogról szóló theoriájával megvetette alapját a buzgón mívelt

-jogbölcseletnek, amely ma azonban <span class="pagenum"><a name=

-"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> nem önállóan, hanem csak

-a szociológián belül számíthat érvényre.</p>

-<p><i>Hobbes</i> az államban olyan intézményt lát, melyet az

-emberek az egymás elleni védelem céljából találtak ki s ezzel

-megalapítója lett a sokáig érvényben maradt szerződési elméletnek.

-<i>Rousseau</i> is mesterségesen megalkotott szerződést lát az

-államban, azonban azt kívánja, hogy a szabadság és egyenlőség

-talajára állítottnak kell lennie. Elmélete jelszava lett a francia

-forradalomnak.</p>

-<p>A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz,

-hogy az állam természeti produktum s igyekezett az államot

-történeti fejlődésében felfogni. <i>Auguste Comte</i>, aki mint

-említettük, a szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a

-társadalmi fejlődés törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és

-formulázni, mint a természeti törvényeket. A szociológia az ő

-pozitív filozófiája rendszerének a koronája. A tudományok

-lépcsőfokozatán, amely a mathematikával kezdődik és innen az

-asztronómiához, fizikához, chemiához és biológiához halad, a

-szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A már <i>Plato</i>

-által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén

-kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az

-állam ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló

-törvények szerint fejlődik, mint az egyes lény. <i>Schäffle</i> «A

-szociális test szerkezete és élete» című művében fejtette ki ezt az

-elméletet és határozottan túlságba vitte az analógiát.</p>

-<p>Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg <i>Herbert

-Spencer</i> a szociológia alapelveiről <span class=

-"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> szóló

-művében a társadalmi fejlődés elméletét, amely széles empirikus

-alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az állam a

-primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei

-szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam

-terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett

-az állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a

-differenciálódó folyamat megy végbe, melyet <i>Spencer</i> az

-organizmusok fejlődésére nézve kimutatott. Az egyes részek, melyek

-kezdetben egyöntetüek és kevésbbé határozottak voltak, egyre

-különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik magában sokkal

-határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek érdekei és

-karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig szilárdabban

-körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká válnak.

-Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől, amely

-ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban

-<i>Spencer</i> számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem

-szabad az állam eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna,

-amelyben minden egyes azáltal, hogy magánérdekei után jár, az

-egésznek szolgál.</p>

-<p>A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a

-nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt

-gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának,

-míg a jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a

-szociológiai kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag

-gazdagsága megnehezíti az egésznek áttekintését, a pártpolitikai

-tendencia gyakran zavarja a tudományos objektivitást. <span class=

-"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> A

-szociológia ennélfogva még az erjedés állapotában van és még sok

-részlettanulmányra és beható gondolkodási munkára lesz szükség,

-hogy biztosított eredményekre jussunk benne.</p>

-<p>Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár

-történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem

-találjuk mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban

-él. Mennél mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál

-inkább megkötöttnek találjuk az embert az erkölcshöz, annál

-csekélyebb az individuális önállósága. Csak a kulturális fejlődés

-folyamán dolgozza fel magát az egyéniség s így <i>Spencer</i>nek

-teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy a társadalom előbbről

-való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az önálló egyéniség

-a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a szabad

-akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és tegyük

-egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.</p>

-<p>Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének

-legmagasabb és egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy

-erőit az összesség szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember

-sohasem fogja magát önállótlan szociális rabszolgává

-lealacsonyítani. Nem az individualitás megsemmisítése, hanem gondos

-ápolása a haladás föltétele s az egyesnek betöltése szociális

-szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika egyedüli észszerű

-célja.</p>

-<p>A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája.

-Ez a történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső

-célokat feltalálni. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=

-"Page_228">-228-</a></span> <i>Herder</i> «Eszmék az emberiség

-történetének filozófiájához» című művében a humanitást jelölte meg

-azon célul, amely felé a történeti fejlődés törekszik. A humanitás

-a speciális emberi képességek teljes kifejtése s ez itt öncél. A

-XVIII. század egyrészt individualisztikus, másrészt kozmopolita

-jelleme ebben találja történetfilozófiai kifejezését.</p>

-<p><i>Hegel</i> nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív

-szellemről szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában

-való haladást. Emellett az individuális szabadság iránt ép oly

-igazságos maradt, mint az egyesnek az államhoz való kötöttsége

-iránt. Számos chronológiai tévedése dacára <i>Hegel</i>

-történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb kísérlet a történelmi

-levés egységes felfogására.</p>

-<p><i>Hegel</i> iskolájából tudvalevőleg nemcsak <i>Feuerbach</i>

-modern materializmusa indult ki, hanem <i>Lassalle</i> és

-<i>Marx</i> szocializmusa is. <i>Marx</i> koncipiálta meg a

-gazdasági történetfelfogást, amely ma a szociálista párt dogmájává

-lett. Eszerint az összes eddigi történeti fejlődés csak gazdasági

-szempontból érthető meg. A gazdasági szükségletek és a javak

-termelésének és elosztásának formái a hajtó alap-erők a

-történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más «ideologikus

-momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek. Minden

-fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak

-gazdasági természetüek.</p>

-<p>Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag

-materialisztikusnak is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű

-és még sokkal fog <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=

-"Page_229">-229-</a></span> járulni a történelem helyes

-megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban határozottan egyoldalú

-és nyilvánvaló tényekkel nem számol.</p>

-<p>A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra

-törekszik, mint a szociológia és ezért <i>Paul Barth</i>nak

-szerencsés gondolata («Die Philosophie der Geschichte als

-Soziologie») a kettőt egy disciplinává egyesíteni. Az ilyen

-szociológiának magas és fontos feladatok jutnak osztályrészül. Meg

-kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki életét a

-szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez sokkal

-nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális

-tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt

-teljes hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt

-fogják találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek

-a tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még

-az esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja

-számára is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség,

-amelynek egy művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul

-vezeti alkotásában s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét

-erősen befolyásolja az uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak

-szociológiai szempontból szabad feldolgozni, az ma már csaknem

-általánosan el van ismerve és a szociológia haladásával egyre

-nyilvánvalóbb lesz.</p>

-<p>Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés

-produktuma fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek

-legjelentékenyebb eredménye az önállóan gondolkodó és szabadságot

-kívánó <span class="pagenum"><a name="Page_230" id=

-"Page_230">-230-</a></span> személyiségek létrehozása. A jövő

-szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden

-filozófia alapvetésévé alakulhat ki.</p>

-<h3>43. §. Neveléstudomány.</h3>

-<p>Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a

-pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a

-<i>neveléstudomány</i> vagy <i>pedagógia</i>. Ezért teljesen

-indokolt, hogy e tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan

-emberek vállalják, akik a filozófia problémáival sokat és alaposan

-foglalkoztak. A nevelés feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a

-nyilvános nevelésé, oly fontos, az államra és az emberiségre nézve

-oly jelentőségteljes, hogy azok a szempontok, melyekből iránya és

-útjai meghatároztatnak, nem lehetnek elég magasak.</p>

-<p>A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia

-határozhatja meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az

-egyesnek az összességhez való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy

-azonban ez a cél elérhető legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia

-kell a gyermek lelkét, ezért elegendő pszichológiai

-iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv filozófiai képzettség

-tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános nevelő vagy

-tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden esetre

-kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai

-előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.</p>

-<p>A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése

-még egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint

-minden más <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=

-"Page_231">-231-</a></span> technikát csak módszeres gyakorlással

-lehet elsajátítani s ennek berendezésére a filozófiai képzés

-mellett főleg a praktikus iskolai tapasztalat kell hogy irányadó

-legyen.</p>

-<p>A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi

-iránya meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság

-nevelésére érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század

-individualisztikus pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden

-oldalú kiképzése számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal

-kívánják a <i>szociál-pedagógiát</i>, amely kezdettől fogva arra

-törekszik, hogy a felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse

-be és a szociális kötelezettség érzését mennél korábban és mennél

-intenzivebben plántálja bele a növendékbe.</p>

-<p>Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett

-kapcsolata származik.</p>

-<p>A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra

-juthasson, a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és

-élet-szemlélet, melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még

-ha követik is gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti

-már azt az átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A

-megszokott meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a

-filozófusnál is nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját

-filozófiája. Csak ha ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává

-tétetik, csak akkor válhatik a benne kifejtett világ- és

-élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így praktikus

-fontosságra.</p>

-<p>Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a

-szántóvetőhöz, aki olyan fákat ültet el, amelyeknek <span class=

-"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span>

-gyümölcseit már ő maga nem fogja látni. Az eljövendő nemzedékek

-számára dolgozik, melyek magukba veszik és feldolgozzák a

-gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki azokat az

-emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a

-halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha

-szerzőjének neve elmarad is mögötte».</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id=

-"Page_233">-233-</a></span></p>

-<h2>ÖSSZEFOGLALÁS.</h2>

-<p>Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben

-ismételten megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen

-tudományos álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az

-eszmeirányokat, melyek nézetünk szerint egyedül vezethetnek a

-kívánt célra. A figyelmes olvasó bizonyára maga is észrevette, hogy

-mindezen megoldási kísérleteknek bizonyos elvi nézetek szolgálnak

-alapjául. Most már ajánlatos volna ezeket a nézeteket a végén

-világosan megállapítani és azt a feladatot vezetni le belőle,

-amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete szerint maga elé

-kellene állítani.</p>

-<p>Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával

-szemben támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos

-legyen. Aki ma <i>Hegel</i> módjára a fogalmak egy rendszerét

-akarná konstruálni és a tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan

-számíthatna bárminemű figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd

-alapon kell állania, ha azt várjuk, hogy valaki felüsse benne

-lakását. Hogy <i>Fechner</i> szavát variáljuk, az előbbi felülről

-való filozófia helyett <i>alulról való</i> filozófiát kívánunk.

-Emellett azonban annak kell maradnia, amivé <i>Descartes</i> tenni

-akarta és <i>Kant</i> tényleg tette: belülről való filozófia, nem

-<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=

-"Page_234">-234-</a></span> pedig, ahogy a materializmus akarja,

-kívülről való filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit

-önállóan magukban kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és

-nevezetesen ethnográfiai kutatásai feltárták olyan szellemi

-hatalmak hathatósságát, amelyek a fiziológiai magyarázat számára

-örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy nép közakarata, ahogy

-nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis pszichológiailag

-érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem találhatni,

-ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az egyes

-akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.</p>

-<p>A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket

-megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy

-lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami

-másodlagosat, mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes

-törekvésben, hogy minden történés számára egyetlenegy magyarázó

-okot találjunk, nem szabad annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő

-jelenség-csoportok sajátosságát elhalványítsuk. Pszichikai és

-fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok maradnak. Mindkettővel

-csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan fogalma közös. Aki

-tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak szellem, az

-kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és mindenképen

-megszünt empirikusnak lenni.</p>

-<p>Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor

-hangosan támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a

-nem filozofáló öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan

-észhez. <span class="pagenum"><a name="Page_235" id=

-"Page_235">-235-</a></span></p>

-<p>Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez

-és meg van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk,

-az valóban megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre.

-Ugyanerre a megismerésre jut azonban a filozófia is, miután

-évezredes gondolkodó munka megvizsgálta megismerési organumainkat

-és keresztülment a legradikálisabb kételyeken, valamint a

-legmélyebbre vágó kritikán is. A filozófus számára is végül az

-érzéki észrevétel marad az igazság legeredetibb és legutolsó

-forrása, amennyiben a fizikai történés jön tekintetbe.</p>

-<p>A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami

-egészen sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül

-azonban, hogy kételkednék a kettőnek állandó és szoros

-kölcsönhatásában vagy megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy

-az időjárás befolyással van hangulatunkra és hogy az izgalomtól

-néha reszket a kezünk. Végül azonban a filozófusnak is be kell

-ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden fáradozás ellenére sem

-sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan folyamatokat,

-amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben, másrészt

-saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A

-filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb

-tényeken erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját

-kell érvényre engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok

-kölcsönhatását azonban, amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek

-tünt fel, fentebb láttuk, mint a közvetlenül átélt okozatiságot,

-mint minden kauzalitás ősképét, mint minden ítélet és megértés

-forrását. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=

-"Page_236">-236-</a></span></p>

-<p>Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat

-felfogásához való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája

-semmikép sem volt hiábavaló. Visszatérünk az egészséges

-józanészhez, de gazdagabban és megfontoltabban, mint amilyenek

-voltunk, mielőtt tapasztalatunkat taglalni kezdtük. Ahogy szemünk

-látóerejét távcsövekkel és mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és

-kísérlet a pszichikai mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek

-segítségével lelki életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel,

-amelyek azelőtt ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy,

-mint ahogy az optikai mikroszkóp nem tanított semmiféle új

-érzékkvalitások felfedezésére, hanem mindig csak színeket és

-alakokat láttat, épúgy a pszichikai mikroszkóp sem hozott napfényre

-új pszichikai elemeket, hanem csak módot adott rá, hogy a

-meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban jobban

-kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem

-kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,

-lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra

-tanít, hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek

-határain belül azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet

-nyernie saját erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek,

-melyeknek helyességét az előre-megmondások bekövetkezése igazolja,

-csakugyan jelei egy történésnek, amely tőlünk függetlenül megy

-végbe.</p>

-<p>Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a

-filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen <i>Kant</i>

-a «Prolegomena» <span class="pagenum"><a name="Page_237" id=

-"Page_237">-237-</a></span> ismert helyén teljes joggal fölemelte

-szavát. Nem «a tömeg ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a

-fecsegést, amelyen a filozófus elpirul, a népszerű élceskedő

-azonban diadalmaskodik és nagyképüsködik». A problémák

-megbeszélésében megmutattuk, hogy nem kerüljük a kimélyítést, hanem

-inkább minden erőnkből keressük. Örülünk azonban, hogy épen ezen

-kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a túlmesszire vitt

-kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és eszünk

-megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett

-visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és

-ezzel hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság

-és mélység a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a

-kettőnek egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.</p>

-<p>Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés

-az egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a

-jelenkor egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az

-egyes problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is

-bizonyos közös vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a

-fejlődés menete, amelyet a természet- és a szellemi tudományok a

-tizenkilencedik században vettek, érvényesíti befolyását a

-filozófiai szemlélet módjára, vagy legalább is érvényesítenie

-kellene szerző véleménye szerint.</p>

-<p>Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás

-által adva vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés

-genetikus, a biológiai és szociális szemléleti módja.</p>

-<p>A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer <span class=

-"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> arra

-tanít, hogy kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és

-fejlődését. Nem elég már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük,

-miből állanak a valódi lelki életben egyedül adott komplexumok, azt

-is tudni akarjuk, hogyan és miből állnak elő. Miután most már az

-önmegfigyelés által legkönnyebben megközelíthető képzet-alkotást és

-gondolkodást elsőleges, az érzést és akarást ellenben levezetett

-állapotokul tekintették, most mind szélesebb körökben kezdik

-belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A gyönyör és kín

-érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok alighanem a

-kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak azután

-fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus

-módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus

-pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a

-híve.</p>

-<p>Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy

-sem a szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő

-magyarázatot az ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki

-észrevétel együtthatása a formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz

-létre olyan ítéleteket, melyeket igaznak tartunk és melyek

-igazságukat a rájuk alapított jóslások bekövetkezésével igazolják.

-Mindenekelőtt pedig megtanított a genetikus ismeretelmélet az ítélő

-funkció keletkezésére és fundamentális fontosságára, amely

-ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális appercepció

-fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve, arra

-ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk

-<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=

-"Page_239">-239-</a></span> dolgaira. Amidőn ez történik, nem

-kerülhetjük el, hogy ezekre a folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb

-megbeszélt fundamentális appercepciót, melynél fogva minden

-történést a Dolog – Tevékenység – Erőcentrum – Erőnyilvánulás

-sémájába hozunk.</p>

-<p>Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv

-fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól,

-hogy ezt a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.</p>

-<p>Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz

-vezet, mint az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az

-intellektuális és az emociónális funkciós gyönyör az esztétikai

-élvezet önálló forrásainak bizonyultak, amelyek azonban azokra

-együtt hatnak. Mint az esztétikai érzés legmagasabb formáját ezután

-a műalkotás alakjai iránti szeretet egy nemét láttuk keletkezni,

-olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új fajtája sugárzik vissza

-a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a funkciós gyönyörből

-esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező mellett az

-objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus szemlélet

-útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb

-tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.</p>

-<p>Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott

-napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális

-megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai

-kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt

-hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek

-<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=

-"Page_240">-240-</a></span> megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes

-és fontos problémák felállítása azonban minden tudományra csaknem

-ép oly fontos, mint azok megoldása s így a jelenkor

-követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus szemléleti mód

-sokat igérő kezdet.</p>

-<p>A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől

-fogva magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is

-köszönheti erőteljes felvirágzását és boldogulását.</p>

-<p>A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb

-kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a

-meggyőződésből indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus

-élet-folyamattal a legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki

-élet immanens célja nem más, mint az önfentartás és a

-tökéletesedés, vagyis az egyes élet gazdagítása éppúgy, mint a faj

-életéé.</p>

-<p>A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a

-pszichológiára nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen

-átalakította. Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben

-sikerül az érzelmi- és ösztön-élet sokféleségébe világosságot és

-rendet hozni és a jelenségeket áttekinthetőbben csoportosítani.

-Azonban ismeret-funkcióink tevékenysége, a fantázia és az érdek

-jelenségei is besoroztatnak az életfolyamatok kapcsolatába s

-ezáltal roppant sokat nyernek világosság és érthetőség

-dolgában.</p>

-<p>Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános

-önfentartási ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti

-állásfoglalásunkat az ismeret-kritika problémáival szemben.

-Nevezetesen <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=

-"Page_241">-241-</a></span> ebből a szempontból az ismeret-kritikai

-idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar elismerni, már

-biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a nézetet

-komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek

-alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a

-szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal

-hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a

-benne rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő

-mulva elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a

-nézethez csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással,

-aztán nyomban tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a

-tudattól függetlenül állna fenn. <i>Rokitansky</i> egyszer azt

-mondta és <i>Meynert</i> vele mondja, hogy nincs értelme

-feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása után még tovább

-is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a ketten azt

-hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak és

-teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig

-szintén csak mint az én képzetem létezik, extramentális

-exisztenciát tulajdonítanak.</p>

-<p>Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem

-megcáfolhatatlan és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai

-szempontból nézve, az ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető,

-amelynek vissza kell fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk

-egészséges maradjon. Az ismeret végső fokon az élet fentartásának

-és tökéletesedésének szolgálatában áll. Meg kell találnunk a

-helyünket a világban, tudnunk kell, <span class="pagenum"><a name=

-"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> mivel lássuk el magunkat

-a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben tönkre kell

-mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk tartalma,

-annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a fokozott

-szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket kell

-tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való

-uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével

-van aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember

-kizárólagos élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára

-bizonyára nem lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják

-maguknak, hogy az igazság kikutatásával az emberiség javán

-munkálkodnak.</p>

-<p>Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós

-szükségletre vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a

-mindennapi életben tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a

-mennyiben intellektuális és emócionális funkciós szükségletünket

-kielégíti, gazdagabbá teszi lelki életünket. Ha az ismeret arra van

-rendeltetve, hogy hatalmasabbá tegyen minket, akkor a művészetnek

-magas feladata a boldogságunkat gyarapítani. A művészek ezáltal

-valóságos jóltevőivé lesznek az emberiségnek, sőt csak ők tesznek

-minket emberré a szó szoros értelmében.</p>

-<p>Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az

-erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy

-apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való

-félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális

-természetéből keletkeznek a morális <span class="pagenum"><a name=

-"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> helyeslés és

-helytelenítés érzései, melyek aztán a maguk részéről a vallási

-képzeteket és érzéseket megtisztítják és fölfokozzák. Amidőn

-azonban az eredeti emberi nyájból egyre erőteljesebben dolgozza ki

-magát az egyéniség, a személyiség, e személyiség megőrzése

-szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi követelménnyé.

-Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális

-fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és

-kialakítása az emberi méltóság követelményévé emelkedik. A

-társadalom fenntartása és az emberi méltóság megőrzése így céljaivá

-válnak az erkölcsi fejlődésnek, melyet csak a biológiai szemléleti

-mód bírt világosan napfényre hozni.</p>

-<p>A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére

-korlátozva, hanem magában foglalja a faj életét is. Ez magától a

-harmadik követelményhez vezet, melyet a filozófiai problémák

-tartalmi tárgyalására felállítottunk. Ez a szociális gondolat,

-melyet a jelenkor filozófiája nem utasíthat el magától.</p>

-<p>A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és

-mindig tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete

-összes fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális

-környezettől, a miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt

-áll. Beleszületve egy szociális organizmusba, gyermekkorunktól

-fogva a társadalom formál és mintáz minket. Autoritatív hatalommal

-tudományos, vallási, erkölcsi és esztétikai meggyőződéseket olt

-belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy befolyását észre sem

-vesszük. Ezt a szociális tényezőt a <span class="pagenum"><a name=

-"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> jelenkor pszichológiája

-még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak

-feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és

-erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi

-lelki élet megismerésére.</p>

-<p>Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele

-különös fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e

-tényező nélkül nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az

-emberek összmunkájának eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi,

-egészen saját erejéből, az eddig gondoltakra való tekintet nélkül,

-másokra való tekintet és mások segítsége nélkül tudja a talányokat

-megoldani, a látszólag legeredetibb gondolkodóknál is az időtől és

-a környezettől lényegesen befolyásoltnak látszik. A jövőnek épp oly

-nehéz, mint érdemes feladata a szociális tényezőt az emberi ismeret

-fejlődésében az emberi szellemi munka évezredeiben nyomon követni

-és világosan megállapítani, mit örököltünk szellemi tekintetben

-apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.</p>

-<p>Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a

-hatásköre, szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is

-a közönség, az általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással

-van a művészi alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.</p>

-<p>Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában.

-Itt minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva

-szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános

-szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még

-meggyökeresedett előítéleteket <span class="pagenum"><a name=

-"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> kell legyőzni és még

-megfeszített munkára van szükség, hogy általánossá lehessen tenni

-az erkölcsi követelmény szigorúan szociális karakteréről való

-meggyőződést. Még az emberi méltóság individuális kötelessége is

-hord magában szociális elemet, amennyiben az egyén, amely a

-szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte fel magát,

-nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a felszabadító

-harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész szolgálatába

-kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött emberi

-méltóságot meg akarja tartani.</p>

-<p>Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet

-törvényeinek kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben

-a szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.</p>

-<p>Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a

-filozófia megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy

-világnézet-tan legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az

-egységre ügyelni, megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől

-fogva törekvése volt és erre a célra most fokozódott ereje és

-belátása alapján újra különös merészséggel törhet.</p>

-<p>A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését

-úgylátszik a tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a

-miénkben. Ha <i>Kant</i>, <i>Newton</i> nagyszerű gondolatmenetétől

-egészen áthatva az ég természetrajzáról szóló művében felkiált:

-«adjatok nekem anyagot, világot építek nektek belőle», akkor ebben

-a szilárd meggyőződésben mindig van valami fölemelő és nagy. Ha

-most már meggondoljuk, <span class="pagenum"><a name="Page_246" id=

-"Page_246">-246-</a></span> hogy az égitestek keletkezéséről szóló

-elmélete még ma is érvényben van, akkor felismerjük, hogy az

-egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges alkatát sem el

-nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.</p>

-<p>Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az

-anyagokat, melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek

-nemcsak az alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és

-konstitúciós formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését,

-ha végül a biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a

-mechanikai és chemiai folyamatokba, amelyekből az organikus élet

-áll, akkor talán ideje volna az eredményeknek egy

-természetfilozófiává való összefoglalásával a természeti történés

-egységét és összefüggését általános tudatba hozni.</p>

-<p>A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre

-értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van

-állítva. A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a

-középpont marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s

-amely körül a többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.</p>

-<p>Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy

-teljesíthetetlent követeljen tőlünk. Állításainak bevált

-módszerekből kell kiindulniok, eredményük ellentmondás nélkül

-elgondolható és elképzelhető is kell hogy legyen. Ebben az

-értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált ítélő funkció

-alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy, mint a

-pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,

-amely a törvényeket, melyek szerint a <span class=

-"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span>

-világtörténés végbemegy, megadta és ezeket a törvényeket, mint a

-zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.</p>

-<p>Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a

-befejezést, melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint

-<i>Kant</i>-nál a praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a

-formát, amelyben minden egyes történést a világon felfog és

-tulajdonává tesz, ezzel az univerzumra, vagyis a világtörténés

-összességére alkalmazza. Az istenfogalom itt bizonyos értelemben

-mint szubjektum van felfogva, melynek predikátuma az összes

-világtörténés és ezzel egyidejüleg mint szubsztancia, melynek

-lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint Leibnitz felfogta,

-szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai és pszichikai

-történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen isteni

-akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az

-egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen

-összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.</p>

-<p>Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással

-összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános

-megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre

-mindig minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus

-világnézetet felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg,

-tartós gondolatokkal megszilárdítani.</p>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<div class="footnotes">

-<h2>Lábjegyzetek.</h2>

-<div class="footnote">

-<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=

-"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Keller Helén, a

-siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra fordította dr. Boros

-György. Budapest, Franklin-Társulat.</p>

-</div>

-</div>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id=

-"Page_248">-248-</a></span></p>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249"><br />

--249-</a></span></p>

-<h2>NÉVMUTATÓ.</h2>

-<ul class="TOC">

-<li><b>A</b>bälard <a href="#Page_202">202</a></li>

-<li>Aquinói Tamás <a href="#Page_222">222</a></li>

-<li>Anaxagoras <a href="#Page_117">117</a>, <a href=

-"#Page_155">155</a></li>

-<li>Antisthenes <a href="#Page_199">199</a></li>

-<li>Aristippos <a href="#Page_199">199</a></li>

-<li>Aristoteles <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_13">13</a>,

-<a href="#Page_17">17</a> s köv., <a href="#Page_22">22</a>,

-<a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_44">44</a>, <a href=

-"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=

-"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_147">147</a>, <a href=

-"#Page_152">152</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=

-"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=

-"#Page_202">202</a>, <a href="#Page_224">224</a></li>

-<li>Avenarius <a href="#Page_139">139</a> s köv.</li>

-<li><b>B</b>acon <a href="#Page_45">45</a></li>

-<li>Barth Paul <a href="#Page_229">229</a></li>

-<li>Bastian <a href="#Page_32">32</a></li>

-<li>Baumgarten <a href="#Page_164">164</a></li>

-<li>Bayle <a href="#Page_54">54</a></li>

-<li>Beneke <a href="#Page_205">205</a></li>

-<li>Bentham <a href="#Page_205">205</a>, <a href=

-"#Page_210">210</a></li>

-<li>Berkeley <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,

-<a href="#Page_67">67</a> s köv. <a href="#Page_73">73</a>,

-<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_124">124</a></li>

-<li>Berthold von Regensburg <a href="#Page_85">85</a></li>

-<li>Boëthius <a href="#Page_44">44</a></li>

-<li>Böhme Jacob <a href="#Page_85">85</a></li>

-<li>Bridgmann Laura <a href="#Page_31">31</a></li>

-<li>Bruno Giordano <a href="#Page_128">128</a>, <a href=

-"#Page_137">137</a></li>

-<li>Büchner <a href="#Page_53">53</a>, <a href=

-"#Page_118">118</a></li>

-<li>Burke <a href="#Page_166">166</a></li>

-<li><b>C</b>arneri <a href="#Page_206">206</a></li>

-<li>Carriere <a href="#Page_167">167</a></li>

-<li>Charron <a href="#Page_54">54</a></li>

-<li>Cherbury <a href="#Page_159">159</a></li>

-<li>Cicero <a href="#Page_199">199</a></li>

-<li>Collius <a href="#Page_159">159</a></li>

-<li>Comte <a href="#Page_63">63</a>, <a href="#Page_210">210</a>,

-<a href="#Page_224">224</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>

-<li>Condillac <a href="#Page_79">79</a></li>

-<li><b>D</b>arwin <a href="#Page_32">32</a>, <a href=

-"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_138">138</a>, <a href=

-"#Page_157">157</a>, <a href="#Page_205">205</a></li>

-<li>Demokritos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=

-"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_117">117</a>, <a href=

-"#Page_154">154</a></li>

-<li>Descartes <a href="#Page_53">53</a>, <a href="#Page_84">84</a>,

-<a href="#Page_124">124</a>, <a href="#Page_130">130</a>, <a href=

-"#Page_148">148</a> s köv., <a href="#Page_203">203</a>, <a href=

-"#Page_233">233</a></li>

-<li>Diogenes <a href="#Page_199">199</a></li>

-<li>Duns Scotus <a href="#Page_160">160</a></li>

-<li><b>E</b>ckhardt <a href="#Page_85">85</a></li>

-<li>Empedokles <a href="#Page_117">117</a>, <a href=

-"#Page_154">154</a></li>

-<li>Epikuros <a href="#Page_10">10</a></li>

-<li>Eudemos <a href="#Page_45">45</a></li>

-<li><b>F</b>echner <a href="#Page_26">26</a>, <a href=

-"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_168">168</a>, <a href=

-"#Page_233">233</a></li>

-<li>Feuerbach <a href="#Page_228">228</a></li>

-<li>Fichte <a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_118">118</a>,

-<a href="#Page_204">204</a>, <a href="#Page_210">210</a> s

-köv.</li>

-<li>Fischer Fr. <a href="#Page_167">167</a></li>

-<li>Frohschammer <a href="#Page_124">124</a></li>

-<li><b>G</b>oethe <a href="#Page_132">132</a>, <a href=

-"#Page_138">138</a>. <a href="#Page_157">157</a>, <a href=

-"#Page_176">176</a></li>

-<li>Gomperz <a href="#Page_141">141</a></li>

-<li>Groos K. <a href="#Page_172">172</a></li>

-<li>Grotius <a href="#Page_224">224</a></li>

-<li><b>H</b>äckel <a href="#Page_135">135</a></li>

-<li>Hegel <a href="#Page_14">14</a>, <a href="#Page_46">46</a>,

-<a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_83">83</a>, <a href=

-"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a> s köv. <a href=

-"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_191">191</a>, <a href=

-"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_228">228</a>, <a href=

-"#Page_233">233</a></li>

-<li>Helmholtz <a href="#Page_67">67</a>, <a href=

-"#Page_138">138</a>, <a href="#Page_151">151</a></li>

-<li>Helvetius <a href="#Page_211">211</a></li>

-<li>Heraklitos <a href="#Page_136">136</a></li>

-<li>Herbart <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_165">165</a>,

-<a href="#Page_205">205</a></li>

-<li>Herder <a href="#Page_166">166</a>, <a href=

-"#Page_228">228</a></li>

-<li>Hesiodos <a href="#Page_128">128</a></li>

-<li>Heurtin Mária <a href="#Page_31">31</a></li>

-<li>Hippokrates <a href="#Page_26">26</a></li>

-<li>Hobbes <a href="#Page_203">203</a>, <a href=

-"#Page_225">225</a></li>

-<li><span class="pagenum"><a name="Page_250" id=

-"Page_250">-250-</a></span></li>

-<li>Holbach <a href="#Page_53">53</a>, <a href=

-"#Page_118">118</a></li>

-<li>Home <a href="#Page_166">166</a></li>

-<li>Homeros <a href="#Page_79">79</a>, <a href="#Page_128">128</a>,

-<a href="#Page_189">189</a></li>

-<li>Horatius <a href="#Page_165">165</a></li>

-<li>Hume <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_54">54</a>,

-<a href="#Page_55">55</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=

-"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_105">105</a>, <a href=

-"#Page_140">140</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>

-<li>Hutcheson <a href="#Page_203">203</a></li>

-<li><b>J</b>amblichus <a href="#Page_84">84</a></li>

-<li>Jodl <a href="#Page_150">150</a></li>

-<li>Joland <a href="#Page_159">159</a></li>

-<li>Joule <a href="#Page_151">151</a></li>

-<li><b>K</b>ant <a href="#Page_19">19</a>, <a href=

-"#Page_22">22</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href=

-"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href=

-"#Page_60">60</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=

-"#Page_70">70</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=

-"#Page_80">80</a> s köv., <a href="#Page_86">86</a> s köv.,

-<a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href=

-"#Page_137">137</a>, <a href="#Page_164">164</a> s köv. <a href=

-"#Page_171">171</a>, <a href="#Page_173">173</a>, <a href=

-"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_203">203</a>, <a href=

-"#Page_210">210</a> s köv.</li>

-<li>Keller Helén <a href="#Page_31">31</a></li>

-<li>Kirchhoff <a href="#Page_80">80</a></li>

-<li>Kopernikus <a href="#Page_110">110</a>, <a href=

-"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_140">140</a></li>

-<li><b>L</b>aas E. <a href="#Page_63">63</a></li>

-<li>Lamarck <a href="#Page_138">138</a>, <a href=

-"#Page_157">157</a></li>

-<li>Lamettrie <a href="#Page_53">53</a>, <a href=

-"#Page_118">118</a></li>

-<li>Lange <a href="#Page_117">117</a></li>

-<li>Laplace <a href="#Page_137">137</a></li>

-<li>Lassalle <a href="#Page_137">137</a>, <a href=

-"#Page_228">228</a></li>

-<li>Lavoisier <a href="#Page_111">111</a></li>

-<li>Lazarus <a href="#Page_32">32</a>, <a href=

-"#Page_172">172</a></li>

-<li>Leclair <a href="#Page_63">63</a>, <a href=

-"#Page_73">73</a></li>

-<li>Leibniz <a href="#Page_124">124</a>, <a href=

-"#Page_148">148</a></li>

-<li>Lessing <a href="#Page_166">166</a></li>

-<li>Leukippos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=

-"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_154">154</a></li>

-<li>Lionardo <a href="#Page_192">192</a></li>

-<li>Locke <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,

-<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_79">79</a>, <a href=

-"#Page_203">203</a></li>

-<li>Lotze <a href="#Page_26">26</a>, <a href=

-"#Page_124">124</a></li>

-<li>Lucretius <a href="#Page_26">26</a></li>

-<li><b>M</b>ach <a href="#Page_21">21</a>, <a href=

-"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_67">67</a>, <a href=

-"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_139">139</a> s köv., <a href=

-"#Page_151">151</a></li>

-<li>Malebranche <a href="#Page_148">148</a>, <a href=

-"#Page_203">203</a></li>

-<li>Marx <a href="#Page_228">228</a></li>

-<li>Mayer Robert <a href="#Page_151">151</a></li>

-<li>Meynert <a href="#Page_67">67</a>, <a href=

-"#Page_241">241</a></li>

-<li>Michel Angelo <a href="#Page_192">192</a></li>

-<li>Mill James <a href="#Page_26">26</a></li>

-<li>Mill John Stuart <a href="#Page_47">47</a>, <a href=

-"#Page_63">63</a>, <a href="#Page_109">109</a></li>

-<li>Moleschott <a href="#Page_118">118</a></li>

-<li>Montaigne <a href="#Page_54">54</a></li>

-<li>Müller Johannes <a href="#Page_67">67</a></li>

-<li><b>N</b>ietzsche <a href="#Page_206">206</a></li>

-<li><b>O</b>stwald, <a href="#Page_16">16</a>, <a href=

-"#Page_151">151</a></li>

-<li><b>P</b>armenides <a href="#Page_128">128</a></li>

-<li>Paulsen <a href="#Page_220">220</a></li>

-<li>Petrus Ramus <a href="#Page_45">45</a></li>

-<li>Phidias <a href="#Page_192">192</a></li>

-<li>Philo <a href="#Page_11">11</a></li>

-<li>Plato <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_10">10</a>,

-<a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>, <a href=

-"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_52">52</a>, <a href=

-"#Page_81">81</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=

-"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=

-"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=

-"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>

-<li>Plotinus <a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>,

-<a href="#Page_84">84</a>, <a href="#Page_123">123</a>, <a href=

-"#Page_165">165</a></li>

-<li>Porphyrius <a href="#Page_44">44</a></li>

-<li>Proclus <a href="#Page_84">84</a></li>

-<li>Protagoras <a href="#Page_10">10</a>, <a href=

-"#Page_79">79</a></li>

-<li>Pyrrhon <a href="#Page_53">53</a></li>

-<li><b>R</b>affael <a href="#Page_189">189</a>, <a href=

-"#Page_192">192</a></li>

-<li>Rehmke <a href="#Page_63">63</a></li>

-<li>Ribot <a href="#Page_150">150</a></li>

-<li>Rokitansky <a href="#Page_241">241</a></li>

-<li>Rousseau <a href="#Page_225">225</a></li>

-<li><b>S</b>aint-Hilaire Geoffroy <a href="#Page_138">138</a></li>

-<li>Savigny <a href="#Page_55">55</a></li>

-<li>Schäffle <a href="#Page_225">225</a></li>

-<li>Schelling <a href="#Page_80">80</a>, <a href=

-"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href=

-"#Page_167">167</a></li>

-<li>Schiller <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_16">16</a>,

-<a href="#Page_166">166</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=

-"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_184">184</a></li>

-<li>Schopenhauer <a href="#Page_68">68</a>, <a href=

-"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_167">167</a>, <a href=

-"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>

-<li>Schubert-Soldern <a href="#Page_63">63</a></li>

-<li>Schuppe <a href="#Page_63">63</a></li>

-<li>Shakespeare <a href="#Page_189">189</a>, <a href=

-"#Page_193">193</a></li>

-<li>Schaftesbury <a href="#Page_166">166</a>, <a href=

-"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>

-<li>Smith Adam <a href="#Page_26">26</a>, <a href=

-"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>

-<li>Sokrates <a href="#Page_44">44</a>, <a href="#Page_198">198</a>

-s köv., <a href="#Page_211">211</a>, <a href=

-"#Page_219">219</a></li>

-<li>Sophokles <a href="#Page_182">182</a></li>

-<li><span class="pagenum"><a name="Page_251" id=

-"Page_251">-251-</a></span></li>

-<li>Spencer <a href="#Page_33">33</a>, <a href="#Page_138">138</a>,

-<a href="#Page_157">157</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=

-"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>

-<li>Spinoza <a href="#Page_130">130</a> s köv. <a href=

-"#Page_159">159</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>

-<li>Stein Heinrich von – <a href="#Page_163">163</a></li>

-<li>Steinthal <a href="#Page_32">32</a></li>

-<li>Szent Ágoston <a href="#Page_84">84</a>, <a href=

-"#Page_194">194</a></li>

-<li><b>T</b>auber Johannes <a href="#Page_85">85</a></li>

-<li>Thales <a href="#Page_9">9</a></li>

-<li>Theophrastos <a href="#Page_45">45</a></li>

-<li>Thukidydes <a href="#Page_188">188</a></li>

-<li><b>W</b>agner Richard <a href="#Page_180">180</a></li>

-<li>Winckelmann <a href="#Page_166">166</a></li>

-<li>Wolff Keresztély <a href="#Page_19">19</a></li>

-<li>Wundt <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_32">32</a>,

-<a href="#Page_36">36</a>, <a href="#Page_43">43</a>, <a href=

-"#Page_47">47</a> <a href="#Page_124">124</a>, <a href=

-"#Page_152">152</a></li>

-<li><b>V</b>erulami Baco <a href="#Page_19">19</a></li>

-<li>Vogl <a href="#Page_118">118</a></li>

-<li>Vogt <a href="#Page_53">53</a></li>

-<li><b>X</b>enophanes <a href="#Page_10">10</a>, <a href=

-"#Page_128">128</a></li>

-<li><b>Z</b>eno <a href="#Page_128">128</a></li>

-<li>Zimmermann <a href="#Page_167">167</a></li>

-</ul>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id=

-"Page_252">-252-</a></span></p>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253"><br />

--253-</a></span></p>

-<h2>TARTALOM.</h2>

-<p class="center">ELSŐ FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>A filozófia jelentősége és állása.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>1. §. A filozófia fogalma és feladata <span class=

-"ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li>

-<li>2. §. A filozófia lélektani eredete <span class=

-"ralign"><a href="#Page_6">6</a></span></li>

-<li>3. §. A filozófia történeti eredete <span class=

-"ralign"><a href="#Page_8">8</a></span></li>

-<li>4. §. Filozófia és vallás <span class="ralign"><a href=

-"#Page_9">9</a></span></li>

-<li>5. §. Filozófia és tudomány <span class="ralign"><a href=

-"#Page_13">13</a></span></li>

-<li>6. §. A filozófia felosztása <span class="ralign"><a href=

-"#Page_17">17</a></span></li>

-<li>7. §. A filozófia története <span class="ralign"><a href=

-"#Page_20">20</a></span></li>

-</ul>

-<p class="center">MÁSODIK FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>A propædeutikus (előkészítő)

-diszciplinák.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>8. §. A pszichológia tárgya és feladata <span class=

-"ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li>

-<li>9. §. A pszichológia módszerei és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_27">27</a></span></li>

-<li>10. §. Pszichológia és fiziológia <span class="ralign"><a href=

-"#Page_35">35</a></span></li>

-<li>11. §. Pszichológia és filozófia <span class="ralign"><a href=

-"#Page_37">37</a></span></li>

-<li>12. §. A logika tárgya és feladata <span class=

-"ralign"><a href="#Page_39">39</a></span></li>

-<li>13. §. A logika fejlődése és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_43">43</a></span></li>

-<li>14. §. Grammatika, logika és pszichológia <span class=

-"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li>

-<li>15. §. Logika és filozófia <span class="ralign"><a href=

-"#Page_50">50</a></span></li>

-</ul>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_254" id=

-"Page_254">-254-</a></span></p>

-<p class="center">HARMADIK FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>Ismeretkritika és ismeretelmélet.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus <span class=

-"ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li>

-<li>17. §. Az ismeret problémái <span class="ralign"><a href=

-"#Page_56">56</a></span></li>

-<li>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_59">59</a></span></li>

-<li>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus <span class=

-"ralign"><a href="#Page_64">64</a></span></li>

-<li>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása <span class=

-"ralign"><a href="#Page_68">68</a></span></li>

-<li>21. §. A kritikai realizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_74">74</a></span></li>

-<li>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_76">76</a></span></li>

-<li>23. §. A szenzualizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_78">78</a></span></li>

-<li>24. §. Az intellektualizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_81">81</a></span></li>

-<li>25. §. A miszticizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_84">84</a></span></li>

-<li>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet <span class=

-"ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li>

-</ul>

-<p class="center">NEGYEDIK FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>Metafizika vagy ontológia.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>27. §. Az ontológiai probléma <span class="ralign"><a href=

-"#Page_113">113</a></span></li>

-<li>28. §. A materializmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_117">117</a></span></li>

-<li>29. §. A spiritizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_123">123</a></span></li>

-<li>30. §. A szubsztancia monizmusa <span class="ralign"><a href=

-"#Page_127">127</a></span></li>

-<li>31. §. A történés monizmusa <span class="ralign"><a href=

-"#Page_136">136</a></span></li>

-<li>32. §. A dualizmus <span class="ralign"><a href=

-"#Page_147">147</a></span></li>

-<li>33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ

-<span class="ralign"><a href="#Page_153">153</a></span></li>

-</ul>

-<p class="center">ÖTÖDIK FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>Az esztétika útjai és céljai.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>34. §. Az esztétika fogalma és feladata <span class=

-"ralign"><a href="#Page_162">162</a></span></li>

-<li>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li>

-<li>36. §. Genetikus és biológiai esztétika <span class=

-"ralign"><a href="#Page_171">171</a></span></li>

-</ul>

-<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id=

-"Page_255">-255-</a></span></p>

-<p class="center">HATODIK FEJEZET.</p>

-<p class="center"><b>Etika és szociológia.</b></p>

-<ul class="TOC">

-<li>37. §. Az etika tárgya és feladata <span class=

-"ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li>

-<li>38. §. Az etika fejlődése <span class="ralign"><a href=

-"#Page_198">198</a></span></li>

-<li>39. §. Az akaratszabadság problémája <span class=

-"ralign"><a href="#Page_206">206</a></span></li>

-<li>40. §. Az etika problémái és irányai <span class=

-"ralign"><a href="#Page_209">209</a></span></li>

-<li>41. §. Genetikus és biológiai etika <span class=

-"ralign"><a href="#Page_212">212</a></span></li>

-<li>42. §. Szociológia és a történet filozófiája <span class=

-"ralign"><a href="#Page_224">224</a></span></li>

-<li>43. §. Neveléstudomány <span class="ralign"><a href=

-"#Page_230">230</a></span></li>

-</ul>

-<ul class="TOC">

-<li><i>Összefoglalás</i> <span class="ralign"><a href=

-"#Page_233">233</a></span></li>

-<li>Névmutató <span class="ralign"><a href=

-"#Page_249">249</a></span></li>

-</ul>

-<hr class="chap" />

-<div class="chapter"></div>

-<div class="transnote">

-<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>

-<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>

-<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>

-<table summary="Javítások">

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_11">11</a></td>

-<td>megerősődött</td>

-<td>megerősödött</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_12">12</a></td>

-<td>egységaennéző</td>

-<td>egységbennéző</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td>

-<td>temészettudománynak</td>

-<td>természettudománynak</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td>

-<td>tudoménynál</td>

-<td>tudománynál</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_25">25</a></td>

-<td>leki életre</td>

-<td>lelki életre</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td>

-<td>megfikyelt tényeket</td>

-<td>megfigyelt tényeket</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>

-<td>vizsgálatrá</td>

-<td>vizsgálatra</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>

-<td>ameleykből</td>

-<td>amelyekből</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_30">30</a></td>

-<td>fonotsság</td>

-<td>fontosság</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_31">31</a></td>

-<td>terméézetüknél</td>

-<td>természetüknél</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td>

-<td>fejlődése foyamán</td>

-<td>fejlődése folyamán</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td>

-<td>tapsztalat előtt</td>

-<td>tapasztalat előtt</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>

-<td>mint den lét</td>

-<td>minden lét</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>

-<td>Erns-Laas</td>

-<td>Ernst Laas</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td>

-<td>hozzuk.</td>

-<td>hozzuk».</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td>

-<td>különöbző személyek</td>

-<td>különböző személyek</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td>

-<td>matematekai bizonyítás</td>

-<td>matematikai bizonyítás</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td>

-<td>miverzumnak</td>

-<td>univerzumnak</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td>

-<td>kezedttől fogva</td>

-<td>kezdettől fogva</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>

-<td>légprimitivebb</td>

-<td>legprimitivebb</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>

-<td>megmünk</td>

-<td>megélünk</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>

-<td>elozdulatot</td>

-<td>mozdulatot</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td>

-<td>funckiós gyönyörhöz</td>

-<td>funkciós gyönyörhöz</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_225">225</a></td>

-<td>bológiához</td>

-<td>biológiához</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_234">234</a></td>

-<td>megközelíthetethenek</td>

-<td>megközelíthetetlenek</td>

-</tr>

-<tr>

-<td class="tdr"><a href="#Page_236">236</a></td>

-<td>meggyöződhetik</td>

-<td>meggyőződhetik</td>

-</tr>

-</table>

-</div>

-<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***</div>

-<div style='text-align:left'>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will

-be renamed.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright

-law means that no one owns a United States copyright in these works,

-so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United

-States without permission and without paying copyright

-royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part

-of this license, apply to copying and distributing Project

-Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;

-concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,

-and may not be used if you charge for an eBook, except by following

-the terms of the trademark license, including paying royalties for use

-of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for

-copies of this eBook, complying with the trademark license is very

-easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation

-of derivative works, reports, performances and research. Project

-Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may

-do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected

-by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark

-license, especially commercial redistribution.

-</div>

-

-<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br />

-<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br />

-PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span>

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free

-distribution of electronic works, by using or distributing this work

-(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project

-Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full

-Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at

-www.gutenberg.org/license.

-</div>

-

-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>

-Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;

-electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to

-and accept all the terms of this license and intellectual property

-(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all

-the terms of this agreement, you must cease using and return or

-destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your

-possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a

-Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound

-by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person

-or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be

-used on or associated in any way with an electronic work by people who

-agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few

-things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works

-even without complying with the full terms of this agreement. See

-paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project

-Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this

-agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;

-electronic works. See paragraph 1.E below.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the

-Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection

-of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual

-works in the collection are in the public domain in the United

-States. If an individual work is unprotected by copyright law in the

-United States and you are located in the United States, we do not

-claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,

-displaying or creating derivative works based on the work as long as

-all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope

-that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting

-free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;

-works in compliance with the terms of this agreement for keeping the

-Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily

-comply with the terms of this agreement by keeping this work in the

-same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when

-you share it without charge with others.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern

-what you can do with this work. Copyright laws in most countries are

-in a constant state of change. If you are outside the United States,

-check the laws of your country in addition to the terms of this

-agreement before downloading, copying, displaying, performing,

-distributing or creating derivative works based on this work or any

-other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no

-representations concerning the copyright status of any work in any

-country other than the United States.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.1. The following sentence, with active links to, or other

-immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear

-prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work

-on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the

-phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,

-performed, viewed, copied or distributed:

-</div>

-

-<blockquote>

-  <div style='display:block; margin:1em 0'>

-    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most

-    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions

-    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms

-    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online

-    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you

-    are not located in the United States, you will have to check the laws

-    of the country where you are located before using this eBook.

-  </div>

-</blockquote>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is

-derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not

-contain a notice indicating that it is posted with permission of the

-copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in

-the United States without paying any fees or charges. If you are

-redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project

-Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply

-either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or

-obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;

-trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted

-with the permission of the copyright holder, your use and distribution

-must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any

-additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms

-will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works

-posted with the permission of the copyright holder found at the

-beginning of this work.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;

-License terms from this work, or any files containing a part of this

-work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this

-electronic work, or any part of this electronic work, without

-prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with

-active links or immediate access to the full terms of the Project

-Gutenberg&#8482; License.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,

-compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including

-any word processing or hypertext form. However, if you provide access

-to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format

-other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official

-version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website

-(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense

-to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means

-of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain

-Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the

-full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,

-performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works

-unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing

-access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works

-provided that:

-</div>

-

-<div style='margin-left:0.7em;'>

-    <div style='text-indent:-0.7em'>

-        &bull; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from

-        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method

-        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed

-        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has

-        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project

-        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid

-        within 60 days following each date on which you prepare (or are

-        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty

-        payments should be clearly marked as such and sent to the Project

-        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in

-        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg

-        Literary Archive Foundation.&#8221;

-    </div>

-

-    <div style='text-indent:-0.7em'>

-        &bull; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies

-        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he

-        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;

-        License. You must require such a user to return or destroy all

-        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue

-        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;

-        works.

-    </div>

-

-    <div style='text-indent:-0.7em'>

-        &bull; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of

-        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the

-        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of

-        receipt of the work.

-    </div>

-

-    <div style='text-indent:-0.7em'>

-        &bull; You comply with all other terms of this agreement for free

-        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.

-    </div>

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project

-Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than

-are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing

-from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of

-the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set

-forth in Section 3 below.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable

-effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread

-works not protected by U.S. copyright law in creating the Project

-Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;

-electronic works, and the medium on which they may be stored, may

-contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate

-or corrupt data, transcription errors, a copyright or other

-intellectual property infringement, a defective or damaged disk or

-other medium, a computer virus, or computer codes that damage or

-cannot be read by your equipment.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right

-of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project

-Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project

-Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project

-Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all

-liability to you for damages, costs and expenses, including legal

-fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT

-LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE

-PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE

-TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE

-LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR

-INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH

-DAMAGE.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a

-defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can

-receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a

-written explanation to the person you received the work from. If you

-received the work on a physical medium, you must return the medium

-with your written explanation. The person or entity that provided you

-with the defective work may elect to provide a replacement copy in

-lieu of a refund. If you received the work electronically, the person

-or entity providing it to you may choose to give you a second

-opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If

-the second copy is also defective, you may demand a refund in writing

-without further opportunities to fix the problem.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth

-in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO

-OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT

-LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied

-warranties or the exclusion or limitation of certain types of

-damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement

-violates the law of the state applicable to this agreement, the

-agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or

-limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or

-unenforceability of any provision of this agreement shall not void the

-remaining provisions.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the

-trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone

-providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in

-accordance with this agreement, and any volunteers associated with the

-production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;

-electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,

-including legal fees, that arise directly or indirectly from any of

-the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this

-or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or

-additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any

-Defect you cause.

-</div>

-

-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>

-Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of

-electronic works in formats readable by the widest variety of

-computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It

-exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations

-from people in all walks of life.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Volunteers and financial support to provide volunteers with the

-assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s

-goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will

-remain freely available for generations to come. In 2001, the Project

-Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure

-and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future

-generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see

-Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.

-</div>

-

-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>

-Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit

-501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the

-state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal

-Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification

-number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by

-U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,

-Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up

-to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website

-and official page at www.gutenberg.org/contact

-</div>

-

-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>

-Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread

-public support and donations to carry out its mission of

-increasing the number of public domain and licensed works that can be

-freely distributed in machine-readable form accessible by the widest

-array of equipment including outdated equipment. Many small donations

-($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt

-status with the IRS.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-The Foundation is committed to complying with the laws regulating

-charities and charitable donations in all 50 states of the United

-States. Compliance requirements are not uniform and it takes a

-considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up

-with these requirements. We do not solicit donations in locations

-where we have not received written confirmation of compliance. To SEND

-DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state

-visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-While we cannot and do not solicit contributions from states where we

-have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition

-against accepting unsolicited donations from donors in such states who

-approach us with offers to donate.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-International donations are gratefully accepted, but we cannot make

-any statements concerning tax treatment of donations received from

-outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Please check the Project Gutenberg web pages for current donation

-methods and addresses. Donations are accepted in a number of other

-ways including checks, online payments and credit card donations. To

-donate, please visit: www.gutenberg.org/donate

-</div>

-

-<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>

-Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Professor Michael S. Hart was the originator of the Project

-Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be

-freely shared with anyone. For forty years, he produced and

-distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of

-volunteer support.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed

-editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in

-the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not

-necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper

-edition.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-Most people start at our website which has the main PG search

-facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.

-</div>

-

-<div style='display:block; margin:1em 0'>

-This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,

-including how to make donations to the Project Gutenberg Literary

-Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to

-subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.

-</div>

-

-</div>

-

-</body>

-</html>

+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=UTF-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába by
+Wilhelm Jerusalem</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h3 {
+ font-style: italic;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+ line-height: 300%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+table {
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+}
+
+td {
+ padding-left: 1em;
+ padding-right: 1em;
+}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.tdr {text-align: right;}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.smcap {
+ font-variant: small-caps;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+.transnote {
+ background-color: #E6E6FA;
+ color: black;
+ padding: 0.5em;
+ font-family: sans-serif, serif;
+ font-size: 0.9em;
+}
+
+.transnote p {
+ text-align: center;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+<div>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66200 ***</div>
+<div class="transnote">
+<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p>
+<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_253">253</a>. oldalon
+található.</p>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-largest"><u><span class=
+"smcap">KULTURA és TUDOMÁNY</span></u></span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-largest">BEVEZETÉS A
+FILOZÓFIÁBA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">IRTA D<sup>r</sup>
+JERUSALEM VILMOS</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">FORDITOTTA SCHÖPFLIN
+ALADÁR</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA</h1>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">D<sup>r</sup> JERUSALEM
+VILMOS</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">A HARMADIK NÉMET
+KIADÁS UTÁN FORDITOTTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">SCHÖPFLIN
+ALADÁR</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT
+NYOMDÁJA.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">ELSŐ FEJEZET.</span><br />
+A filozófia jelentősége és állása.</h2>
+<h3>1. §. A filozófia fogalma és feladata.</h3>
+<p>Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal,
+hogy a mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás
+eredményeit egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse,
+amely alkalmas arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély
+követelményeit kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja
+kezdettől fogva az volt, hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson.
+A tartalom és módszer minden különbözősége mellett ez minden
+filozófiai rendszer összekötő kapcsa. Ebben az értelemben tehát a
+filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek azonban folytonos és szoros
+érintkezésben kell lennie az egyes tudományokkal és ezeknek
+eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan filozófia, amely a
+tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna szemben,
+uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
+manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia
+mindig az egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes
+szellemi munka által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a
+részleteket, melyeknél egyebet még a tudományosan kitágult
+tapasztalat sem nyújthat, egésszé gondolja végig. Az egészre
+<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>
+irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az ész szükségérzete,
+hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete is. Egészet
+akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
+természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és
+benne életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk
+átfoglalni, azt is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az
+ember, mit csinál benne és mi legyen benne. A kedély követelményei
+mint kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az
+egyetemes történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt
+kívánnak egy világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen
+kiegészítő munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan
+tudományos lenni, feladata azonban fölébe nő a tudománynak.</p>
+<h3>2. §. A filozófia lélektani eredete.</h3>
+<p>Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az
+emberi természetben. Legprimitivebb formája a <i>csodálkozás</i>
+érzése, melyet már <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is a
+filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az érzés akkor keletkezik,
+mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem bírunk világképünk
+keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran félelem
+kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel ellenségesnek.
+De e mellett a mondhatni <i>praktikus</i> csodálkozás mellett már
+kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem
+kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne
+nevezni. A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás
+és az élet fenntartása céljából hozunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> működésbe,
+olyan funkcióvá fejlődik, mely tevékeny akar lenni akkor is, ha nem
+szorít erre közvetlen praktikus szükség. Így a gyermeknél a
+csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és aztán naiv kérdésekben
+nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél tudományos
+kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus csodálkozás
+elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen
+csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a
+tradició révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt
+öntudatlanul elsajátítottunk magunknak, éretté vált
+gondolkozásunkat már nem bírja teljesen kielégíteni. Most azon
+csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt, mert új világításban tűnik
+fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a <i>mindennapin</i>, az
+<i>ismerten</i> és <i>hagyományoson</i> a filozófia tulajdonképeni
+kezdete.</p>
+<p>Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy
+másik ősténye. Ez a <i>tudatunk egységének az érzése</i>. Ahogy
+mindegyikünk egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát,
+mely dacára legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az
+emberi világhoz és dacára énünk nagy változásainak, melyeket a
+természetes fejlődés hoz magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül
+egy egésznek és ugyanannak érzi magát, ép úgy igyekszünk a világot
+is, amely körülvesz, egységes alapból megérteni és mint egészet
+felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan tanusítja magát minden
+filozofálás föntebb megadott céljában.</p>
+<p>Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos
+kutatás következtében, <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
+"Page_8">-8-</a></span> annál nehezebbé válik a sokféleségben
+megtalálni az egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai
+csodálkozás egyre új táplálékot és az egység szükségérzete annál
+erősebbé válik. Ennélfogva bizonyosan lehet állítani, hogy dacára
+az energikus elutasításnak és dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek
+a filozófiai spekuláció a speciális tudományok részéről gyakran ki
+van téve, a filozófiai megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha
+a konstruált filozófiai rendszerek egyike sem elégít is ki
+tartósan, <i>Schiller</i> ismert szavai szerint maga a filozófia
+mindig meg fog maradni.</p>
+<h3>3. §. A filozófia történeti eredete.</h3>
+<p>Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát.
+A XIX. század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az
+egyiptomiak, a perzsák és különösen az indusok terjedelmes és
+gyakran nagyon mély filozófiai spekulációjával. A nyugati
+gondolkodás fejlődésére azonban, ha nem veszünk számba néhány,
+csekélyszámú XIX. századi gondolkozót, csak a <i>görög</i>
+filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,
+sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt
+megtermékenyítette és történelmi hatásában még mindig nem ért
+véget. Itt állították fel először azokat a problémákat, amelyekkel
+még ma is foglalkozunk, itt találták meg először azokat a
+gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is operálunk. A görög
+filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen a problémák
+mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve
+különösen tanulságos is. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol
+az élénk kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó
+jóllét pedig ráérő időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők
+voltak a filozófiai ösztön kifejlődése számára való pszichologiai
+feltételek. Ott kezdődik Krisztus előtt 600 körül
+<i>Thales</i>-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a világrejtély
+megoldásán fáradoztak.</p>
+<p>A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e.
+ötödik század vége óta van tanuságunk. A <i>philosophia</i> görög
+szó valószínűleg a <i>philosophein</i> igéből van levezetve s ez
+annyit jelent, mint megismerésre törekedni és pedig merő
+tudásvágyból, anélkül, hogy az ember amellett valami praktikus célt
+tartana a szeme előtt. A névnek ebben a keletkezésében egyúttal
+szimbolikusan benne rejlik az a jelentőséges igazság, hogy a
+filozófiában a filozófálás a legfontosabb. Nem a fáradságosan
+elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló küzdés itt az
+értékes.</p>
+<p>Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való
+kérdésben a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan,
+melyekből részben maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt
+mindjárt tárgyaljuk a filozófia és vallás közötti viszonyt.</p>
+<h3>4. §. Filozófia és vallás.</h3>
+<p>A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással.
+Közös mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy
+egységes képpé egészítsék ki, közös továbbá, különösen
+kezdeteikben, a naiv bizalom a gondolkodás és alakítás erejében és
+az erős hit saját gondolkodási és fantázia <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span>
+tevékenységünk alkotásaiban. <i>Plato</i> nem hisz kevésbbé
+szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek
+a halál utáni életben.</p>
+<p>Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az
+alkotó és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz
+arra, hogy minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos
+képzetek továbbá a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél
+fogva tartják fenn hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos
+hittételek örökölt közkincs, melyet senkinek sem szabad büntetlenül
+érinteni vagy épen lerombolni. A filozófiában ellenben az emberi
+szellem saját erejéből és az azelőtt hittre való tekintet nélkül
+akar a világban tájékozódni s így akarja a világ lényegét
+megérteni. A vallás tehát természeténél fogva <i>autoritativ</i> és
+<i>szociális</i>, a filozófia ellenben <i>kritikai</i> és
+<i>individualisztikus</i>.</p>
+<p>Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
+tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
+ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. <i>Xenophanes</i>
+szemükre veti a homéroszi isteneknek az emberhez való
+hasonlóságukat és emberi gyöngéiket, <i>Protagoras</i> nem tudja,
+vannak-e egyáltalán istenek, <i>Epikurosz</i> pedig meghagyja ugyan
+az istenségeket mint ideális alakokat, de megvon tőlük minden
+befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már meglehetős korán
+kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia egyesítésére.
+<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> spekulativ úton jutnak rá egy
+egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát
+különbözőképen határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték
+<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> a hagyományos isten és hős-mondákat
+allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe beilleszteni.
+A zsidó alexandriai <i>Philo</i> (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
+magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
+merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység
+sokféleképen használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és
+védelmére, azután tanításainak formulázására filozófiai
+gondolkodó-eszközöket, de a hitet határozottan a tudás fölébe
+helyezi. A középkor skolasztikus filozófiájában aztán energikus
+kísérlet történik arra, hogy a keresztény vallás dogmáit
+filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy nem minden
+dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre különválasztják
+a <i>természetes</i> és <i>kinyilatkoztatott</i> theologiát
+(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz
+tartozik, azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján
+hinni kell. A látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán
+belül is ismét feltámad.</p>
+<p>Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
+természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika
+volt rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a
+megfigyelést és kísérletet, mint az empirikus megismerés
+legbiztosabb forrásait, míg a mathematika a föltétlenül érvényes, a
+tapasztalattól látszólag teljesen független igazságok rendszerét
+nyújtja, melyek magából az észből merítetteknek látszanak. Telve a
+megerősödött megismerőképességbe vetett önbizalommal, a filozófia
+hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon a vallási
+problémákkal <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
+"Page_12">-12-</a></span> szemben és ezek még ma is buzgó
+elmélkedés tárgyai.</p>
+<p>A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
+agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
+tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
+különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
+képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így
+ezek az emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.</p>
+<p>A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad
+eleve mint kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a
+lehetőségét, hogy a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat
+olyan eredményekre jut, amelyek tisztult vallási képzetekkel
+megegyeznek. Bizonyos, hogy a filozófiai spekuláció az ókorban és a
+jelenben igen sokkal járult hozzá a vallásos képzetek tisztázásához
+és ezeket theoretikus és praktikus tekintetben közelebb hozta a
+tudományos világnézethez. Bizonyos azonban az is, hogy a filozófia
+egy olyan általános és a kultúréletbe olyan mélyen belenyúló
+jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül. Az
+összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
+évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
+egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe
+kell őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától
+átvezet a filozófia és az egyes tudományok közötti viszony
+kérdésére. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
+"Page_13">-13-</a></span></p>
+<h3>5. §. Filozófia és tudomány.</h3>
+<p>A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a
+theoretikus tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való
+törekvés a filozófiának ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé.
+Különösképen a tudományos természetszemlélet itt még teljesen a
+filozófusok feladata. Ennek a fejlődésnek tetőpontját s egyúttal
+fordulópontját az ókorban <i>Aristoteles</i> jelenti, aki korának
+egyetemes tudását egyesítette magában és összefoglalólag
+feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok specializálódása és
+egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a folyamat csak lassan
+és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli megfeszített munkában az
+emberi szellem lassankint megtanulta, hogy megfigyelt tényekből
+levonja a történés törvényeit s e törvények által értse meg a
+természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a munkának
+mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli anyag
+gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
+találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
+egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
+területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
+tudás összefüggése elvész.</p>
+<p>Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második
+felében az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv
+mutatkozik minden filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az
+ellenszenvnek az alapja ismét abban van, hogy a filozófia hosszú
+időn át mint a tudományok <span class="pagenum"><a name="Page_14"
+id="Page_14">-14-</a></span> királynője akart szerepelni s
+szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden tudás
+legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
+természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy
+az utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment,
+hogy pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket
+letagadott és lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a
+filozófiai rendszerbe.</p>
+<p>Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel
+kivált <i>Hegel</i> és iskolája lépett fel, a természettudománynak
+érvényesítenie kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia
+arra, hogy a megfigyelés és kísérlet útján talált tények és
+törvények minden filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel
+bírnak. Sőt inkább az így talált tények adják azt az alapot,
+amelyen a tudományos filozófiának tovább kell építeni.</p>
+<p>Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány
+és technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy
+többségénél azt a véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől
+megfigyelésen és kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási
+mód vezet megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben
+minden filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen
+játéknak tekintendő.</p>
+<p>A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is
+alkalmazásba vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki
+feladatukul. A nyelv, a vallás, az erkölcs és minden szociális
+intézmény fejlődését statisztikai és összehasonlító módszerrel
+kutatták és kutatják ma is és itt is <span class="pagenum"><a name=
+"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> érvényesül a tények
+kultuszának és a spekuláció megvetésének egy neme.</p>
+<p>A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint
+nem egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata
+abban áll, hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő
+jelenségeket lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz
+iránt, amivel mi önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a
+törekvés, hogy a folyamatokat, amint tényleg végbemennek, lehetőleg
+híven másoljuk le gondolkodásunkban, mint módszertani szabály
+minden tudományos kutatás számára rendkívüli fontosságú és ezért
+nem lehet elég gyakran elménkbe vésni.</p>
+<p>Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
+foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
+megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból
+semmiféle módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy
+minden úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell
+megformálni, hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos
+kutatásnak észrevevésünk és gondolkodásunk bizonyos általános
+tulajdonságai szolgálnak alapjául s csak ezek teszik lehetségessé a
+kutatást, A tudománynak továbbá sohasem egyes tények megismerése a
+célja, hanem a történés törvényeinek a megismerése és így minden
+egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a tudomány nevet, az
+egészre kell függesztenie tekintetét.</p>
+<p>Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan
+felismerhető az utóbbi években az egyes speciális tudományok
+művelőinél. <i>Wilhelm Ostwald</i> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> a kémikus, Lipcsében
+felolvasásokat adott ki a természet-filozófiáról és folyóiratot is
+indított <i>Annalen der Naturphilosophie</i> (a természetfilozófia
+évkönyvei) címmel s a folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a
+tudományos kutatás általános kérdéseit megvitassa és a tudományos
+módszerekről és megismerési értékükről vizsgálatokat indítson. A
+történetkutatók is belefáradtak, hogy csupán csak adatokat
+gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy megragadják a
+történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel által
+megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a tények
+lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől lakott
+föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal szélesebb
+alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
+vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga.
+Eszerint nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint
+a valamely speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen
+általánosabb és mélyebb problemákig előrehatolni a filozófikus
+elmének sürgető szükséggé válik.</p>
+<p>Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
+vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a
+filozófia vagy sem? Feleletül <i>Schiller</i> egy szavát lehetne
+variálni. <i>Schiller</i> a maga <i>Die Künstler</i> című
+költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem kevésbbé költemény,
+ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé tudomány azért,
+mert több mint tudomány.</p>
+<p>A filozófia tudomány, mert tudományos alapon <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> és
+tudományos kutatóeszközökkel dolgozik. <i>Több</i> a tudománynál,
+mert a tapasztalatot nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is
+kénytelen és mert céljának, a harmónikus világnézetnek elérésén a
+fantáziának és a kedélynek is közre kell működnie. A jelenkor
+filozófusának az az elutasíthatatlan kötelezettsége, hogy a
+tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy kiterjedésben
+elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a gondolkozási
+eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak. Ezekkel a
+tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy legyen az
+a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
+tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy
+egésszé szemlélje és foglalja össze.</p>
+<p>Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított
+világnézetben azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér
+a győzelemben vagy a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a
+hit egy neme kedvessé és értékessé lesz. Ez az a pont, ahol
+tudomány, művészet és vallás egyesülhetnek, de mindig az alatt az
+előfeltétel alatt, hogy a tudomány az alap és a gondolkodási
+eszközök tudományosak maradnak.</p>
+<h3>6. §. A filozófia felosztása.</h3>
+<p>A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely
+kevéssel <i>Aristoteles</i> után, tehát a Krisztus előtti harmadik
+század kezdetétől fogva lett általános. A három rész: a logika,
+fizika és etika.</p>
+<p><i>Logika</i> alatt értették a megismerésről, a gondolkodás
+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> törvényeiről, az igazság kritériumairól
+való tanítást és később a valószínűségről való tanítást is.</p>
+<p>A <i>fizika</i> magába foglalta a természettudományt,
+természetfilozófiát, kozmológiát, valamint az emberi lélekről és
+sorsáról való tanítást is. Később merült fel a <i>metafizika</i>
+neve, amin a létezőről szóló tanítást értették, vagyis azt, ami
+tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell hogy szerepeljen,
+szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A metafizika
+elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy
+<i>Aristoteles</i> munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel
+foglalkozik, összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és
+mivel nem volt külön címe, így nevezték el: ami a fizika után
+következik (τὰ μετὰ τὰ φυσικὰ). A név és fogalom mai napig
+megmaradt, holott alkalmasabb volna a filozófiának ezt a részét az
+<i>ontológia</i> – vagyis a létezőről szóló tanítás – névvel
+megjelölni.</p>
+<p><i>Etika</i> alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló
+tanítást, de a régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma
+szerint ez inkább a legfőbb jóról, mint a morális kötelesség
+lényegéről szóló tanítás. Mint az etika egy része szerepelt a
+<i>politika</i>, vagyis az államról és formáiról való tanítás.</p>
+<p>A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják
+alkalmilag <i>Plato</i>, <i>Aristoteles</i> és különösen
+<i>Plotinus</i>, de az ókorban mégse volt állandó része a
+filozófiának.</p>
+<p>A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt
+az egész középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a
+filozófiatörténet <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
+"Page_19">-19-</a></span> előadásának. Az újabb időben kivált
+<i>Verulami Baco</i> (1561–1626) és <i>Wolff Keresztély</i>
+(1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a filozófia területét
+pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek az elvnek
+alapján áll <i>Kant</i> beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a
+legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni
+fogunk.</p>
+<p><i>Kant</i> «A tiszta ész kritikája» című művében adja a
+<i>megismerés</i> filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című
+műveben az <i>akarás</i> filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája»
+című művében az <i>érzés</i> filozófiáját.</p>
+<p>Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés
+filozófiáját kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés
+lehetőségeinek, határainak, valamint eredetének kérdéseit kell
+tárgyalnia, míg a másik a megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az
+első szakaszban eszerint a megismerés kritikája és teóriája
+tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről való tanítást, tehát az
+ontológiát kell tartalmaznia.</p>
+<p>Az <i>érzés</i> filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb,
+mint a szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet
+a tizennyolcadik század közepe óta <i>esztétikának</i> neveznek, ez
+idő óta része a filozófiai szisztematikának.</p>
+<p>Az <i>akarás</i> filozófiája az emberi cselekvések föltételeit
+és normáit igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy
+mint <i>etika</i> kezdettől fogva fontos része a filozófiai
+rendszereknek. Mivel azonban az emberi cselekvésre nézve nemcsak az
+egyes akarat, hanem az <i>összakarat</i> is irányadó, össze fogjuk
+kötni az etikával a filozófiai <span class="pagenum"><a name=
+"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> diszciplinák
+legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való tanítást,
+vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes
+megjegyzéseknek a neveléstan vagy <i>pedagógia</i> általános
+elveiről.</p>
+<p>Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a
+pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal
+tekintenek előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A
+pszichológia ugyan önálló tudomány lett, amely függetlenül minden
+filozófiai spekulációtól, merőben empirikus úton igyekszik
+eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen alapvonása azonban minden
+szellemi tudománynak és ezáltal belső összeköttetést nyer a
+filozófiával. A <i>logika</i> szigorúan véve minden tudományra
+nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára nézve,
+amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint kell
+hogy rendezze.</p>
+<p>Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a
+<i>filozófia története</i>: volt olyan kor, amikor a filozófia
+egész feladatát történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos
+lesz egyes megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány
+fontosságáról.</p>
+<h3>7. §. A filozófia története.</h3>
+<p>A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete
+összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve.
+Aki pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása
+<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span> területéül, az megismerkedhetik a kutatás
+módszereivel, gondolkodási eszközeivel és eredményeivel anélkül,
+hogy mind e kutatási eszközök lassankénti kialakulásának és
+keletkezésének históriailag utána járjon. Csak a tudás magaslatára
+érve kezd talán némelyik bizonyos históriai szükségérzést érezni és
+akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt <i>Ernst Mach</i> a
+fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az alapfogalmaknak mély és
+teljes megértése a történeti fejlődés ismerete nélkül nem érhető
+el.</p>
+<p>Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál.
+Itt egy problémának csak megközelítően helyes megértése históriai
+fejlődésének ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az
+állítást hallja: mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég
+fölöttem, a házak, a mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én
+képzetem, csak annyiban léteznek, amennyiben én észre veszem őket,
+– az ezt az állítást legelőbb is esztelenségnek fogja tartani.
+Történeti kialakulásának ismerete által nyomban felfogható lesz
+mindenki számára és csak akkor lehetséges kritikailag állást
+foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni fogjuk.</p>
+<p>Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség
+elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és
+ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének
+tanulmányozásával kezdjük.</p>
+<p>A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak
+számára is nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy
+önállóan filozofáljon. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span> Megismerjük itt a keletkezését és
+kidolgozását azoknak a gondolkodási eszközöknek, melyek
+segítségével az emberi szellem lassankint meghódította a világot,
+megismerjük azokat a vívmányokat, «melyeket a megszokás és meg nem
+támadott birtoklás oly szívesen fosztana meg háládatosságunktól».
+Ha ma a legtöbb dologban megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha
+a lehetőség és valóság fogalmai annyira teljesen közkeletűek
+lettek, akkor nagyon is könnyen megfeledkezünk arról, hogy
+<i>Aristoteles</i> volt az első, aki ezeket a fogalmakat világosan
+kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.</p>
+<p>A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a
+legnagyobb nyereség, melyet a filozófia történetének
+tanulmányozásából meríthetünk és az e területet feldolgozóknak,
+akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a momentumot nyilvánvalóbban
+kellene kidomborítani.</p>
+<p>A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet
+is. Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben
+egy filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma,
+amelyben keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték,
+<i>Kant</i> kategórikus imperativusa a porosz kötelességtudás
+lecsapódása, míg a cinikusok és sztoikusok világpolgársága
+világosan mutatja a görög nemzeti érzés hanyatlását.</p>
+<p>A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia
+tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv,
+amely lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell
+sajátítani. Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog <span class=
+"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> fordítani
+a legfontosabb műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a
+módon megkönnyítse a filozófia történetének tanulmányozását is.
+Amikor másfelől az egyes problémák kifejtésénél történeti
+kialakulásukat is legalább vázoljuk, az olvasó megismerkedik a
+történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és ezzel bevezettetik
+a filozófia történetébe is.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
+"Page_24">-24-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">MÁSODIK FEJEZET.</span><br />
+A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.</h2>
+<h3>8. §. A pszichológia tárgya és feladata.</h3>
+<p>A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány.
+Tárgya tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk,
+érzésünk és akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet
+naponkint és óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény
+közvetlenül adva van és ismeretes. A pszichológiának ennélfogva
+mindig csak eseményekkel, mindig valami történéssel van dolga,
+sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen általunk átélt pszichikai
+jelenségek szubsztanciális, megmaradó hordozójára vonatkozó kérdés,
+az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy megmaradó, az élmények
+váltakozásában változhatatlan lelki lényegből indulnak-e ki, nem
+tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy ontológia
+problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek székhelyére,
+egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma. Mind e
+dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat, melyek
+a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél
+hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható
+vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát
+mindez nem <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> érinti; ő átkutatja az emberi lelki
+életet, amely a legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket
+ismerünk, igyekszik folyamatait a legegyszerűbb elemekre
+visszavezetni és a bennük ható törvényeket kifürkészni, teljesen
+függetlenül minden teológiai dogmától és metafizikai
+hipotézistől.</p>
+<p>A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy
+valamely metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó
+kutatása ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és
+teológiai dogmára. A pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást
+adni a lélek lényegéről, mint ahogy a mechanika sem tud az erő
+lényegéről. Itt is, ott is csak a történés törvényét keresik. A
+pszichológia tehát merőben tapasztalati jellemét tekintve, valamint
+módszereiben is nagyon közeledik a természettudományokhoz, de a
+tárgyára való vonatkozásban ezektől elkülönítve marad. A
+pszichológiának itt előadott felfogása, valamint függetlensége
+minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.</p>
+<p>A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja
+a testet és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az
+emberi természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a
+legalacsonyabb kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak
+csaknem minden vallási rendszere dogmává emelte ama hitet, amely
+mint magától értetődő kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe
+is. Ennek megfelelőleg a pszichológia mint a lélekről való tanítás
+az ókor, a középkor és az újkor rendszereiben egy része a
+metafizikának vagy ontológiának. Emellett azonban már aránylag
+korán megtaláljuk a tényleges lelki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> életnek működése közben való
+megfigyelését is. <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> roppant fontos
+adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben <i>Hippokrates</i> az orvos
+és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a
+sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és
+a neoplatonikusok (különösen <i>Plotinus</i>). Még a középkor
+scholasztikus filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta –
+teljesen terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind
+energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és
+tizennyolcadik században angol gondolkodók, mint <i>John Locke,
+George Berkeley, David Hume, Adam Smith</i> beható taglalással
+hatalmasan előbbre vitték a tényleges lelki élet ismeretét,
+1829-ben <i>James Mill</i> (a híres logikus és közgazdász <i>J. St.
+Mill</i> apja) <i>Analysis of the Phenomena of the Human Mind</i>
+című munkájában létrejött a lelki életnek első, metafizikától
+mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát
+<i>Herbart</i> emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott,
+hogy a matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.</p>
+<p><i>Herbart</i> nagy tanítványa, <i>H. Lotze</i> 1852-ben
+megjelent orvosi pszichológiájában a lelki életet fiziológiai
+kísérő jelenségeivel való kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután
+<i>Fechner</i> és <i>Wundt</i> pontosabban megvizsgálták ezt a
+kapcsolatot részleteiben és egyúttal vállalkoztak arra, hogy a
+lelki élet jelenségeit alávessék a kísérletnek. Mindkét utóbbi
+gondolkozó megérdemli, hogy a modern pszichológia alapítóinak
+neveztessenek. <i>Wilhelm Wundt</i> egyfelől <i>Grundzüge der
+physiologischen Psychologie</i> című művében (először 1874-ben
+<span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span> jelent meg, azóta számos újabb kiadást
+ért, magyarra is lefordította <i>Rácz Lajos</i>), másfelől az első
+kísérleti pszichológiai intézet megnyitásával Lipcsében (1879)
+hatalmas lökést adott a további munkálkodásnak, melyet ő maga a
+leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei intézet mintájára
+Németországban, Franciaországban, Angolországban, Olaszországban,
+különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet alakult,
+melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.</p>
+<p>Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai
+spekulációtól független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van
+hivatva, hogy mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi
+élettel foglalkoznak és amelyeket újabb időben a szellemi
+tudományok neve alatt szokás összefoglalni, alapvetéseül
+szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és irányok fejlődtek ki,
+melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.</p>
+<h3>9. §. A pszichológia módszerei és irányai.</h3>
+<p>Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is
+elsősorban a tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a
+legközelebb eső mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a
+megfigyelés azonban a pszichológiában lényegesen más, mint a
+természettudományokban. A pszichikai jelenségeket nem lehet mint a
+természeti jelenségeket érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk
+előtt ismeretes, de közelebbről le nem írható módon közvetlenül át
+lehet élni. Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat
+ismerem, amelyeket magam átéltem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a saját tudatomban. Hogy
+tényeket gyüjthessek tehát, meg kell figyelnem azt, amit belsőleg
+átélek és alávetem ezt az ítéletemnek. A pszichologus számára tehát
+a legfontosabb és leginkább alapvető forrása a tanulságnak saját
+pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis az
+<i>önmegfigyelés</i>. Az önmegfigyelés módszere, melyet az
+önmegfigyelés angol szavával (introspection = belenézés)
+introspektiv módszernek nevezünk, tehát az első és a
+legfontosabb.</p>
+<p>Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége
+és ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is
+öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját
+tekintve, módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség
+lefolyására, ezt megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés
+közben meg akarnám magamat figyelni, akkor a harag abban a
+pillanatban elpárologna. Sokan ezért az önmegfigyelést
+lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az introspektiv módszert
+hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem helyes. Elemi élmények,
+mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és esztétikai érzések
+némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők, anélkül, hogy ez a
+megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk. Komplikáltabb folyamatok
+pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így utólag
+megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen
+elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.</p>
+<p>A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek
+kell alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a
+pszichológus főtevékenysége. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Minden folyamat ugyanis,
+amelyet valóban átélünk, közelebbi vizsgálatra összetettnek
+mutatkozik és most már arra kerül a sor, hogy kikutassuk azokat az
+elemi folyamatokat, amelyekből a megfigyelt folyamatok állnak és
+keletkeznek. Az introspektiv módszerhez tehát hozzátartozik mint
+lényeges alkatrésze a széttagolás vagy analizis.</p>
+<p>Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag
+hamar eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való
+észrevevése például úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint
+egyszerű, további tagolást nem kívánó folyamat. Már most itt lép
+közbe nagy sikerrel a <i>kísérlet</i> és segít abban, hogy az
+analizist folytassuk az önmegfigyelés határain túl.</p>
+<p>A <i>kísérleti módszer</i> a pszichológiában épúgy, mint a
+természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok
+keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen
+előidéztetnek és pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy
+quantitativ, mint qualitativ tekintetben variálni. A pszichológiai
+kísérlethez rendszerint két személy kell, a kísérletező és a
+megfigyelő. A kísérletező idézi elő a feltételeket és variálja
+őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása lenne a variálásról. A
+megfigyelő ezután részint szavakkal, részint előre megbeszélt
+jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A megfigyelőnél
+természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és valóban csak
+bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat kiküszöbölni és
+biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai kísérletre
+jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> több
+kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt
+tehát különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van
+szükség. Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a
+kísérleteket és megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos
+továbbá, hogy a nem sikerült kísérleteket, vagyis azokat is
+feljegyezzék, melyek nem vezettek a várt eredményre.</p>
+<p>A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben
+tökéletesedett és számos igen komplikált készüléket állított elő,
+melyek a kísérleteket megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá
+teszik. Különösen az érzéki észrevételek analizise dolgában ez a
+módszer nagy eredményeket tud felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy
+látási észrevétel létrejövetelében nagy szerepet játszanak a
+recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és az ezzel előálló
+izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre is.
+Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az
+izom-érzetek nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről
+való fogalmunk a legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A
+kísérleti módszerrel derítették fel továbbá nagy mértékben a
+képzetek időbeli lefolyását, az asszociáció törvényeit, az
+emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát, különösen az
+ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való tekintettel,
+végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet, hogy a
+közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog
+sikerülni.</p>
+<p>Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság
+nélküli forrása a tanulságoknak a <i>mások megfigyelése</i> sem.
+Ilyenkor természetesen <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span> sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a
+pszichikai jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban,
+arckifejezésben és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell
+lennie és ebben megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot;
+különösen tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan
+egyéneken, akik számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta
+a megismerés forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és
+a nem nagyon ritka siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot
+nyújtanak s az ilyen egyének gondos megfigyelésének nem
+jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk. Különösen a
+siketnéma-vak <i>Bridgman Laura</i>, <i>Keller Helén</i><a name=
+"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=
+"fnanchor">1)</a> és <i>Heurtin Mária</i> rendkívül tanulságos
+nevelésére kell utalnunk, akiknél bámulatos módon mutatkozik, mire
+képes egyedül a tapintást érzék és milyen fontossága van a
+szavakkal való beszédnek a gondolkodás fejlődésére.</p>
+<p>Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban
+össze van kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat
+elemeikre bontja. A pszichikai folyamatok mindig csak valami
+<i>történést</i>, sohasem megmaradó levést jelentenek s ez
+eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus szemlélés
+önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki életet
+mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik
+folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből
+<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> áll egy folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz
+a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből keletkezik.</p>
+<p>A <i>genetikus</i> szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az
+egyes tényen és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az
+ember él, mint lelki fejlődésének fontos tényezőjét szintén
+tekintetbe vegyük. Amilyen messze ugyanis az ember történetét
+követni tudjuk, mindenütt és mindig mint társas lényt, mint nyájban
+élő állatot találjuk. Aristoteles szavát, hogy az ember
+természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a legteljesebb
+mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet, hanem a
+vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki
+élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia
+szociális vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet
+<i>Lazarus</i> és <i>Steinthal</i> alapítottak, az utóbbi
+évtizedekben nagy haladást tett. <i>Wilhelm Wundt</i> most
+megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen
+a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik
+pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit.
+A modern néprajz mesterének, <i>Adolf Bastiannak</i> nagyszámú
+munkája is rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük,
+minden pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a
+modern néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi
+megismerés, érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt
+nagyobb mértékben vegye figyelembe, mint eddig. <i>Darwin</i> a
+fajok keletkezéséről szóló korszakalkotó munkájában az egyén
+fejlődésére az <i>ontogenezis</i>, a faj fejlődésére a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span>
+<i>filogenezis</i> terminust vezette be. Ebben az értelemben
+támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént
+necsak mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás
+alatt is szemlélje, hogy tehát ne csak az <i>ontogenetikus</i>,
+hanem a <i>filogenetikus</i> módszer is alkalmazásba jusson.</p>
+<p>Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor
+csaknem magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső
+kapcsolatára az <i>életfentartással</i>. Hiszen elmélkedésünk és
+meggondolásunk nagy része, mint mindenki tudja, bizonyos
+úgynevezett praktikus célokra szolgál, vagyis arra van irányítva,
+hogy az egyes lény, családja vagy a közösség életét fenntartsa,
+kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha most már az
+egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a
+pszichológia egy részévé lesz a <i>biológiának</i>, vagyis az élet
+törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran
+meglepő világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen
+az oly rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük
+és megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen <i>Herbert
+Spencer</i> alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok
+írója is pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani
+igyekezett ezt a szempontot.</p>
+<p>Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható
+analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai
+tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában,
+vagyis mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai
+módszerrel karöltve, a lelki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> élet eredetét, fejlődését és
+jelentőségét igyekszik kikutatni.</p>
+<p>Ami most már a különböző <i>irányokat</i> illeti, melyek
+jelenleg a pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a
+bizonyos módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető
+nézetek a lelki folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy
+kisebb fontosságáról.</p>
+<p>A régebben használatos megkülönböztetés <i>racionális</i> vagy
+spekulativ és <i>empirikus</i> pszichológia között ma már
+tárgytalanná vált. A mit racionális pszichológiának neveztek, az
+most általában mint a metafizika egy része szerepel és ki van zárva
+a pszichológiából. Épen ezért az «empirikus», vagyis «tapasztalati»
+kifejezés ma magától értetődő és ezzel fölöslegessé is vált.</p>
+<p>Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek
+megfelelően az <i>introspektiv</i> és a <i>kísérleti</i>
+pszichológiát. Mind a két irány alkalmilag élesen küzd egymással.
+Az introspektiv pszichológusok azt vetik a kísérletieknek szemére,
+hogy hosszadalmas vizsgálataik eredményei gyakran jelentéktelenek s
+ezenfelül inkább a fiziológiának válnak hasznára, mint a
+lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek gúnyolódni a
+«karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a
+laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.</p>
+<p>Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a
+maga jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés
+közreműködésével, valamint beható analizissel lehet haladást
+elérni.</p>
+<p>Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg
+azelőtt többnyire abban a véleményben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> voltak,
+hogy az észrevevés és elképzelés elsődleges, az érzés és akarás
+pedig levezetett állapotok. Ezt az irányt, amelynek még mindig sok
+a hive, <i>intellektualisztikus</i> iránynak nevezhetjük.</p>
+<p>Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az
+elképzelés, hanem az <i>érzés</i> és az ezzel a legszorosabban
+összekötött <i>akarás</i> az eredeti állapotok, melyekből az
+észrevevés és elképzelés kifejlődött. Azt a nézetet, amely az élet
+egész fejlődéstörténetének sokkal jobban megfelel,
+<i>voluntarisztikus</i> pszichológiának nevezik. Ez az irány mind
+jobban utat tör és egyre több híve akad.</p>
+<h3>10. §. Pszichológia és fiziológia.</h3>
+<p>A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok
+között, vagy hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat,
+test és lélek között már nagyon régen felismerték s az a
+gondolkodókat sokat és sokáig foglalkoztatta. Azokra a filozófiai
+problémákra, melyek az ezen összefüggésen való elmélkedésből
+származnak, valamint a legfontosabb megoldási kísérletekre alább
+fogunk rátérni.</p>
+<p>A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a
+pszichológiai folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai
+jelenségek állnak mint kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos
+továbbá, hogy az utolsó közvetlen feltétele egy fizikai folyamatnak
+mindig egy idegprocesszus kell hogy legyen és pedig mindig olyan,
+amelyben végeredményben részes az emberi agy. Az a nézet,
+<span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> hogy minden fizikai folyamatnak kivétel
+nélkül egy agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan
+elismerve, hogy minden komolyan vehető kutató meg van győződve,
+hogy agy nélkül semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel
+szemben még mindig véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon
+valamely jelenségnek minden pszichológiai analizissel feltárt
+részfolyamata egyúttal a fiziológiai processzusnak egy fiziológiai
+részjelenségét előfeltételezi-e? Így pl. <i>Wundt</i> azt hiszi,
+hogy egy meghatározott dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal
+jön létre, «hogy az objektum által előhívott benyomások komplexuma
+az «asszociációs szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A
+szintézisnek ez az aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában
+pszichikai természetű és nincs hozzá párhuzamos fiziológiai
+jelenség.</p>
+<p>A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az
+agyprocesszusoktól sok kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a
+pszichológiának csak az a feladata, hogy az agy funkcióiról való
+ismereteinket gazdagítsa s így a pszichológia csak egy része a
+fiziológiának.</p>
+<p>Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai
+folyamatok teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai
+folyamatokkal össze nem hasonlíthatók. Minden folyamat a
+természetben, amelybe természetesen az emberi test is beletartozik,
+hozzáférhető az érzéki észrevevés számára vagy hozzáférhetővé
+tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más megerősítése
+útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is minden
+pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése <span class=
+"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> útján és
+nincs természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy
+az érzéki észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai
+folyamtok ellenben sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak
+közvetlenül átélhetők bizonyos sajátságos, mindenki előtt
+ismeretes, de közelebbről be nem írható módon. Ép ezért kikutatásuk
+egy külön tudomány tárgya kell hogy legyen.</p>
+<p>A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni
+újabb pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a
+fiziológiának problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni.
+Sohasem szünhetik meg azonban a pszichológia önálló tudomány lenni.
+Tárgya mindig különböző marad mindennemű természettudománytól.</p>
+<h3>11. §. Pszichológia és filozófia.</h3>
+<p>A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát
+minden filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai
+rendszertől és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött.
+Mindazáltal fennmaradt a szoros kapcsolat pszichológia és filozófia
+között. Természetesen a viszony a két tudomány között kissé
+megfordult. A pszichológus szigorúan véve lemondhat mindennemű
+metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus ma jobban rá van
+utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.</p>
+<p>Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar
+jutni, akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe
+venni, ahogy azokat a természettudomány nyújtja, hanem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> még
+nagyobb mértékben a pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok
+kikutatását a pszichológia magára vállalja. Csak pszichológiai
+alapon jelölheti ki ma a filozófus az emberi megismerés határait,
+csak a pszichológia segítségével találhatja és értheti meg a
+formákat, melyeket megismeréseink szükségszerűen öltenek. Csak
+érzéseink pszichológiai analizise taníthatja meg, hogy milyen
+feltételek között tartunk valamit szépnek és csak e feltételek
+ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész számára. Csak annak
+beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk végbemegy, mikor mások
+cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal elégedettek vagy
+elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről odajutunk,
+hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi cselekvésre.</p>
+<p>Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban
+tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció
+erejébe vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt
+hiszi, túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem
+áll szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak
+vele.»</p>
+<p>De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai
+problémákhoz, bár nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és
+szabad is elutasítania magától.</p>
+<p>Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös
+tényre vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal
+vagyunk a tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és
+hallással. A pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény
+feljegyzésével, de nagyon is <span class="pagenum"><a name=
+"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> erős a kísértés, hogy
+magyarázatot keressen. Ez pedig már mélyen belenyúl az
+ismeretelméletbe.</p>
+<p>Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint
+az akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk
+az erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az
+akaratszabadság problémájához. Itt elsősorban szükség van arra,
+hogy a pszichológiai tényállást pontosan és a filozófiai nézetre
+való minden tekintet nélkül konstatáljuk. De épen ez a konstatálás
+gyakran magában tartalmazza a probléma megoldását és nem lehet
+belátni, miért ne lehessen a pszichológusnak az a bátorsága, hogy
+egy lépéssel tovább menjen a tények konstatálásánál.</p>
+<p>A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány,
+de nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.</p>
+<h3>12. §. A logika tárgya és feladata.</h3>
+<p><i>A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás</i>.
+Helyesnek mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos
+ítéletekre vezet. Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki,
+aki hallja és a hozzájuk vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri,
+kénytelen igazaknak elismerni. Mint valamely ítélet objektiv
+bizonyosságának második kriteriumát tekintjük továbbá az illető
+ítéletre alapított várakozások beteljesülését.</p>
+<p>Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet
+többnyire nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van
+példáúl arról, hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk,
+<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> egy bizonyos esetben így vagy úgy fog
+cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a
+barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.</p>
+<p>A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely
+objektive bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek,
+mint ezen objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még
+tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy a tudományos kutatásban
+nem mindig jutunk objektive bizonyos, hanem nagyon gyakran csak
+többé-kevésbbé valószínű ítéletekre, akkor a logikát úgy is
+definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és valószínűség
+általános föltételeiről szóló tanítást.</p>
+<p>Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán
+a gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell
+kutatni, hogy mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul
+előtérbe mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak
+alapjáúl szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a
+legbonyolultabb meggondolások eredményei mind az ítélet formájában
+jutnak kifejezésre. Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító
+mondat formáját vette fel s így a mondat és az ítélet, vagy ahogy
+szintén mondhatjuk, az ítélet-mondat minden logikai vizsgálat
+középpontja. Mikor helyes formálisan egy ítélet? Milyen feltételek
+mellett lehet egy vagy több helyes ítéletből új helyes ítéletet
+levezetni? Ezek azok a kérdések, amelyek a logika főtárgyai. Ennek
+megfelelően a logikát úgy is lehetne meghatározni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mint a
+<i>helyes ítélet</i> általános föltételeiről való tanítást.</p>
+<p>De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen
+általános feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni
+észrevételeket, emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen
+ki. Minden olyan ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket –
+természeténél fogva csak szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad
+alkalmat logikai megvizsgálásra. Ilyen vizsgálat csak olyan
+ítéleteken hajtható végre, melyek általános állításokat tesznek,
+vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien meghatározott és
+egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a történés
+törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi ítéleteknek
+nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.</p>
+<p>Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja,
+legjobban azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen
+szétbontjuk elemeikre. Ezek az elemek itt <i>fogalmak</i>, olyan
+gondolkozási forma, amely ugyan csak az ítéletben jut eleven
+hatásra, mindazonáltal logikai célokra is önálló vizsgálatnak kell
+hogy vettessék alá.</p>
+<p>Minden fogalomban benne van az <i>általánosság</i> ismertető
+jegye. Mint sok szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes
+hordozója olyan tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek
+egy bizonyos számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel,
+többnyire egy szó tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan
+megszabott jelentése, vagyis azok a tulajdonságok és állapotok,
+melyeknek hordozója a fogalom, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> adják ennek a tartalmát,
+azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok és állapotok
+találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos logika már
+most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához, hogy
+megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek
+tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal
+alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és
+mert előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A
+tartalmi vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem
+lehet őket sem szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag
+formulázni.</p>
+<p>A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.
+Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután
+azt kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és
+igyekszik kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat
+levezetni. Ezt a levezetést nevezik következtetésnek s a
+hagyományos logika így oszlik a <i>fogalomról</i>, az
+<i>ítéletről</i> és a <i>következtetésről</i> szóló tanításra.</p>
+<p>Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a
+felfogása sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai
+természetére vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két
+alkotórészéről beszéltek, megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek
+alapjául szolgáló és általa formált folyamat mind a két alkotórészt
+elkülönítetlenül tartalmazza. Az ítéleti funkció pszichológiai és
+kivált ismeretelméleti fontosságáról alább kell majd szólnunk. Itt
+azonban ki kell emelni, hogy a logika teljesen jogosultan jár el,
+mikor az <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> ítéletet fogalmakban oldja fel,
+amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos
+tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak
+nem szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus
+eredeti és lényeges természetére nézve irányadó legyen.</p>
+<p>A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással
+azonban nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt
+is, hogyan alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban
+s ennek megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit.
+Eközben, mint Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának
+módszereit el kell különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás
+módszerei a <i>fogalmak defimiciója és beosztása</i>, valamint a
+<i>bizonyítékok</i> különböző módjai. A vizsgálat módjai közt aztán
+az <i>indukció</i> és <i>dedukció</i>, <i>analizis</i> és
+<i>szintézis</i>, valamint speciálisabb módszerek is jutnak
+ábrázolásra. A módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha
+leszáll az egyes tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos
+módszereket szemlélteti. Ennek megfelelően megkülönböztetünk egy
+általános és egy speciális módszertant, amely utóbbi az egyes
+tudományok logikáját jelenti. <i>Wundt</i> háromkötetes logikai
+művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel roppantul
+kitágította a logika feladatát.</p>
+<h3>13. §. A logika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való
+szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé,
+mikor az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
+"Page_44">-44-</a></span> megarai iskolához tartozó gondolkodók
+egyfelől kétséget támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt,
+másrészt szofisztikus álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni
+igyekeztek. Miután <i>Sokrates</i> feltámasztotta a <i>fogalmi</i>
+megismerés iránti követelményt és <i>Platon</i> vizsgálatokat
+indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,
+<i>Aristoteles</i> vállalkozott arra, hogy a következtetés és
+bizonyítás szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és
+megállapítsa. Ezzel alapítójává lett a logikának.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt
+nem új igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás
+eredményeinek megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy
+a logikának az a feladata, hogy a tényleg végrehajtott
+következtetéseket visszavezesse bizonyos formákra, hogy ezzel
+megvizsgálhassa helyességüket. <i>Aristoteles</i> azt is tudta,
+hogy erre a célra a valóban elért következtetéseket az alapjukul
+szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig fogalmi elemeikre kell
+felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az analitika, vagyis
+elemzéstan nevet.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> logikai iratait (a kategóriákról vagy
+alapfogalmakról, az ítéletről, a következtetésről és bizonyításról,
+a valószínűségi bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a
+Topika nyolc könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon»,
+vagyis (a gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy
+<i>Porphyrius</i> új platonikustól (III. század Kr. u.) készített
+kivonata ez iratoknak, melyet <i>Boëthius</i> (VI. század)
+fordított latinra az «Isagoge» (bevezetés) cím alatt, mint
+<span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.
+<i>Aristoteles</i> tanítványai, <i>Theophrastos</i> és
+<i>Eudemos</i>, a sztoikusok és sok tekintetben a középkori
+scholasztikus filozófusok is még finomabban kidolgozták a
+következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést teremtettek,
+melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan kellett
+operálnia.</p>
+<p>A tizenhatodik században <i>Petrus Ramus</i>, aki ugyan
+ellensége volt a scholasztikának, mégis egészen <i>Aristoteles</i>
+nyomán készített egy logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt
+elrendezve, mint ma is a szokásos logikai tankönyvekben.</p>
+<p>Az angol <i>Bacon</i> «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni
+az aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az
+indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.
+Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban
+tovább is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma
+is az maradt.</p>
+<p>Új irányt adott a logikának <i>Kant</i>. A régi merőben formális
+logika mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet
+egy új módját teremtette meg, melyet ő maga transcendentális
+logikának nevezett el. Az ítélet formáiban vélte az emberi ész
+alapfunkcióit megtalálni, melyeknél fogva ez a kívülről beleáradó
+benyomásokat formálja és alakítja. <i>Kant</i> ezeket az
+alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának bizonyos
+nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga
+teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal
+azonban a logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> kapnak. E
+gondolat egyoldalú továbbfejlesztésével aztán <i>Hegel</i> egy
+<i>metafizikai logikát</i> eszelt ki, amelyben a fogalmak logikai
+önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok levésével egybeesik.
+<i>Hegel</i> logikája, melynek dialektikus módszere mélyreható
+hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második felében
+teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában újraéled.
+Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes
+védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más
+felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények
+szigorúan tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában
+a következő irányok különböztethetők meg:</p>
+<p>1. A <i>pszichológiai</i> logika behatóan vizsgálja a
+gondolkodási törvények pszichológiai alapjait. Amikor itt a
+tényleges gondolkodást vették kiinduló pontnak, igen sokkal
+hozzájárultak a gondolkodás pszichológiájához és a gondolkodási
+folyamat természetét, ahogy tényleg végbemegy, felderítették. Ez
+irány leghatározottabb képviselői, akikhez e könyv szerzője is
+sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket, mint az
+általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata
+ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és
+bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.</p>
+<p>2. Az <i>ismeretelméleti</i> logika nemcsak a gondolkodási
+törvények érvényét igyekszik megállapítani a felismerhető körében,
+hanem meg akarja állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy
+a specifikusan logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési
+kritika és a metafizika <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span> problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok
+tekintetben nagyon fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az
+objektiv bizonyosság általános feltételeinek megismerését kevésbbé
+érik el, mert túlságos mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden
+objektiv bizonyosságban.</p>
+<p>3. A <i>matematikai</i> logika az itélet és következtetés formái
+számára lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni.
+A megfelelő vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat
+veszik alapul és gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A
+régi iskolai szabályok ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és
+sokkal exaktabb fogalmazást nyernek. Az így nyert formulák
+egyszerűbbjei nagy haszonnal értékesíthetők az iskolai tanításban
+is, a komplikáltabbak ellenben a szakember számára is nehezen
+érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző tevékenység tere van itt
+feltárva.</p>
+<p>4. A <i>metodológiai</i> logika rendkívül gyümölcsöző
+kiterjesztése a logikai kutatásnak. <i>John Stuart Mill</i>
+induktív logikai rendszere és <i>Wilhelm Wundt</i> fentebb említett
+nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot műveltek. Itt még lehetne
+mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat, hogy a logikát mint a
+gondolkodás módszertanát tekintsük és a gondolkodási ökonomia
+<i>Ernst Mach</i> által bevezetett fogalmát alkalmazzuk rá. Ekkor a
+logika nem volna egyéb, mint a <i>gondolkodás</i> általános
+<i>ökonomikája</i> s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy
+alakultak és hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind
+ökonomikusabban.</p>
+<p><i>Kant</i> ismert mondása, hogy a logika <i>Aristoteles</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span> óta nem tudott egy lépést sem tenni
+előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie, már Kant
+idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az
+alapok, amelyeket <i>Aristoteles</i> a logikának adott, megmaradtak
+ugyan, de hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen
+időnként helytelen vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint
+is.</p>
+<h3>14. §. Grammatika, logika és pszichológia.</h3>
+<p>A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is
+legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és
+állítmány, a tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább
+logikai, mint grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási
+törvények csak a nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak
+megtalálhatók. A további fejlődés folyamán azonban a logikai és
+grammatikai vizsgálatok összekeverése sokféle tévedésre adott
+alkalmat. Amikor egy szó jelentését a fogalom tartalmával, a
+mondatot az ítélettel azonosították, azt hitték, hogy minden
+grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és hogy fordítva a nyelv
+logikai törvények szerint fejlődik vagy így kellene fejlődnie.</p>
+<p>A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a
+törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek
+és ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja
+legyen, nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések
+és akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok,
+ha pontosan megértem, <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span> amit a másik mond nekem, akkor a nyelv
+betöltötte célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag
+helyesek-e, itt egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek
+tekintetbe. A grammatikát tehát egészen külön kell választani a
+logikai alaptól és a pszichológiára alapítani.</p>
+<p>Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben
+elvégzett gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó
+nyelvhasználathoz kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak
+bizonyára mindig lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére,
+de sohasem szabad, hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv
+mestere akarjon lenni. A logikának a gondolkodás formáival van
+dolga és csak az ebből következő vonatkozások adják a tárgyát.
+Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint útmutatót használni, de
+sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.</p>
+<p>A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb
+mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy
+kell kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki
+tevékenységeket. A logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre
+vonatkozó eredményeit elsajátítja. A logikának azonban teljesen
+szabadságában áll, sőt ez a tulajdonképeni feladata, hogy a
+természetes gondolkodási formákat mesterségesen úgy alakítsa, hogy
+lehetségessé váljék az objektiv bizonyosság általános feltételeinek
+megvizsgálása.</p>
+<p>A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet
+kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és
+célok, amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span>
+fontosságúak. A logikus csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi
+viszonyt. A gondolatot el kell választania minden asszociációtól,
+minden érzelmi momentumtól, a gondolkodónak minden céljától, sőt
+lehetőleg a gondolkozónak a személyétől is, hogy formális
+helyessége szempontjából megvizsgálja. Mennél pontosabban, mennél
+tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az absztrakciót minden
+mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai feladat. Csak
+nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a mesterséges
+készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.</p>
+<p>A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel
+meglehetősen nehéz. Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran
+arra, hogy a specifikusan logikairól magasabb problémákra
+emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a logika kapcsolatai a
+filozófiával, melyeknek megbeszélésére most átmegyünk.</p>
+<h3>15. §. Logika és filozófia.</h3>
+<p>A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia
+nélkülözhetetlen előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát
+tanítják a középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen
+előiskola is, de nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A
+szellemet ez nem szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik –
+spanyolcsizmába, hanem csak meggondolásra neveli, megóvja túlgyors
+és elhamarkodott általánosságoktól és arra szoktatja, hogy
+megkülönböztesse a bizonyosat a csak valószínűtől. A logika
+öntudatra hozza az ösztönszerűen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> használt gondolkodási
+törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt gondosan
+megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára nézve
+mellőzhetetlen.</p>
+<p>A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem
+szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai
+vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába
+akar jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki
+ítéleteink és következtetéseink érvényességi körét akarja
+megvizsgálni, az nem mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes
+egyáltalán megismerni a valódit.</p>
+<p>Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére
+vonatkozó kérdés és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai
+diszciplinák egyikében, az ismeretelméletben. A megismerés
+problémájával azonban a legbensőbben összefügg az ismeretünk
+tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban fennállóra vonatkozó
+kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló tanításhoz, az
+ontológiához, a metafizikához.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">HARMADIK FEJEZET.</span><br />
+Ismeretkritika és ismeretelmélet.</h2>
+<h3>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.</h3>
+<p>Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a
+filozófia legelőbb <i>dogmatikus</i>, azután <i>szkeptikus</i> és
+végül <i>kritikus</i>. Emellett azonban alkalmilag fordulnak elő
+visszaesések valamely előbbi fázisba.</p>
+<p>Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes
+bizalmat tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és
+megvan arról győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi
+észrevesszük, vagy ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem
+filozofáló, naiv ember a maga gondolkodásában és cselekvésében,
+mert neki eszébe sem jut, hogy megismeréseinek helyességében vagy
+épen a megismerés lehetőségében kételkedjék. Dogmatikus a vallás
+is, mert szilárdan hisz tanításainak igazságában, még akkor is,
+vagy különösen akkor, mikor ezeknek az érzékfölötti, a minden
+lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya. Dogmatikus azonban a
+filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt. <i>Platon</i>, aki
+a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben véli
+megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint <i>Leukippos</i> és
+<i>Demokritos</i> (450. Kr. e.), akik csak a materiális
+<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> atomok és az üres tér valóságát ismerik
+el. <i>Descartes</i> (1596–1650), aki a kételkedéssel kezdi, azután
+azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt ismer fel,
+nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a tizennyolcadik és
+tizenkilencedik században, mint <i>Lamettrie</i>, <i>Holbach</i>,
+<i>Karl Vogt</i> és <i>Büchner</i>, akik csak az anyagot és ennek
+tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.</p>
+<p><i>Szkepticizmus</i> alatt értjük az abszolut kételkedést a
+megismerés lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont
+tartózkodást minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát
+a Krisztus előtti harmadik században, nyilván a különböző
+filozófiai iskolák egymásnak ellentmondó nézetei következtében
+először <i>Pyrrhon</i> fejlesztette ki s egész a késői római időkig
+sok híve volt. A szisztematikus kételkedés pszichológiai indító oka
+a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne vonassanak a
+filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók jobbnak
+látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot
+kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.
+Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,
+meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az
+emberi gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna.
+Legfeljebb azt lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk
+ítéletünkkel, míg az előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az
+abszolut szkepszist azonban nem lehet következetesen
+keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> elvégre is
+a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus
+volna.</p>
+<p>A tizenhatodik században <i>Montaigne</i> és <i>Charron</i>, a
+tizenhetedik században <i>Pierre Bayle</i> újra fölvették az antik
+szkepticizmust és nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási
+dogmák logikai bizonyíthatatlansága mellett. <i>Pierre Bayle</i>
+ismert enciklopédiai szótára által, amely egészen el van telve ama
+szkepticizmustól, erősen hatott a tizennyolcadik századra és
+előkészítette egyrészt a felvilágosodást és a materializmust,
+másrészt a filozófiai kriticizmust. A szkeptikusok közé szokták
+sorolni <i>David Hume</i>-t (1711–1776), a nagy angol gondolkodót
+is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő vizsgálatai a
+gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról és a
+kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,
+a kriticizmus körébe tartoznak.</p>
+<p><i>Kritikai</i> a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben.
+Amikor arra vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját
+gondolkodásánál fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a
+kriticizmus. A szó szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak
+nevezzük azt a gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt,
+hanem a saját megismerő képességét is vizsgálatnak veti alá. A
+kriticizmus ebben az értelemben semmit sem fogad el érvényesnek
+előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi megismerés lehetőségét és
+határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek eredetét és
+fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat
+létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken
+<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span> belül az emberi kutatás sikerre való
+kilátással fejtheti ki tevékenységét.</p>
+<p>A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók.
+Az <i>eleaták</i> tanítása, mely az érzékektől megtagadta a
+megismerő képességet; <i>Demokritos</i> állítása, hogy édes és
+keserű, meleg és hideg, hogy a színek nem valódi tulajdonságai a
+dolgoknak, hanem csak szubjektiv érzetek, ez mind kritikai
+szellemet nevelt. Sokkal határozottabban és összefoglalóbban
+érvényesül aztán a megismerő szervünk megvizsgálására való
+szükségérzet újabb időben <i>John Locke</i>-nál, <i>George
+Berkeley</i>-nél és <i>David Hume</i>-nál. Az utóbbinak vizsgálatai
+intenziv hatást tettek <i>Kant</i>-ra és ő az, aki a filozófiai
+kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.</p>
+<p><i>Kant</i> óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál
+megálljunk. Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben
+megegyezni, de okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi
+általa felvetett kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv
+megállapításokhoz jutunk. Ahogy <i>Savigny</i> után nem lehet többé
+tudományos jogi tanulmányokkal máskép, mint történetileg
+foglalkozni, ahogy <i>Darwin</i> után a szervek formáit nem lehet
+többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag vizsgálni,
+ép úgy <i>Kant</i> után nem szabad többé a filozófiát máskép űzni,
+csak kritikailag.</p>
+<p>A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára,
+mert ez a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a
+szorosabb értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.
+<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span></p>
+<h3>17. §. Az ismeret problémái.</h3>
+<p>Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt?
+Megismerem az errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit
+jelent, hogy meg tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok
+viszonylatot, amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása
+s talán arra is emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele.
+Ha megismerek egy növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg
+tudom határozni, meg tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet,
+melyet a tudományos kutatás a növények rendszerében juttatott
+neki.</p>
+<p>Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása
+egy tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá
+minden ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az
+ítéletet hozza, abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy
+ismeretet nyert, s egyúttal arról is meg van győződve, hogy a
+megismert tárgy, vagy a megismert esemény valóban megvan és valóban
+olyan természetű, függetlenül attól, hogy ő megismeri-e vagy sem. A
+megismerés tehát az általános nyelvhasználat szerint, előre
+feltételez egy tárgyat, amely önállóan fennáll és a megismerőtől
+különböző.</p>
+<p>A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a
+közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt
+tudatossá téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen
+alapul, hanem hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó
+feldolgozása is. Mindazonáltal <span class="pagenum"><a name=
+"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> a megismertnek független
+fennállása a tudományos kutatás számára is magától értetődő
+előfeltétel.</p>
+<p>Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható
+pszichologiája most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés
+aktusa és a megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen
+egyszerű. A nem filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink
+egyszerűen másolat-képei a felfogott és megítélt folyamatoknak.
+Mélyebb elmélkedés azonnal megmutatja ennek a felfogásnak a
+helytelenségét, sőt lehetetlenségét. Képzeteink és ítéleteink mint
+nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem lehetnek másolat-képei
+érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és ítéleteink tehát nem
+másolat-képek, hanem legfeljebb <i>jeleiül</i> tekinthetők a
+folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már most az
+a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben
+való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a
+megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a
+kérdésre megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán
+nincsenek csak a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás
+és az ítélés pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a
+képzetek és ítéletek alkotásában saját természetünk, saját
+szervezetünk és pedig a fizikai és a pszichikai is egyaránt részes.
+Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek a valóságban semmi sem
+felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új képeket alkot,
+amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja meg most
+már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem hallucinációk
+<span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span> vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni,
+mily kevés vagy mily sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink
+közé? Sőt lehet, hogy összes úgynevezett ismereteink csak saját
+élményeink és ezeknek alapján beszélhetünk ugyan öntudatunk
+állapotának és öntudatunk tartalmának változásairól, de nincs semmi
+jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk olyan folyamatokról, amelyek
+tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a kérdésekből, amelyeket nem
+lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a filozófiai
+ismeret-problémák.</p>
+<p>Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és
+határai iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik
+az <i>ismeret-kritika</i>, a theoretikus filozófia egyik
+legnehezebb, de egyúttal legfontosabb része is.</p>
+<p>Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret <i>eredetének</i>
+és <i>fejlődésének</i> kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy
+meghatározzuk azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és
+amellyel a gondolkodás bír az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak
+az érzékek nyujtják nekünk a világképet? Csak az ész ragadja-e meg
+a dolgok valódi lényegét? Avagy az elsődleges, másodlagos és
+harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása hozza-e létre az
+ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az érzelmi és
+akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a nyelvnek
+jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását az
+ismeretelmélet vállalja el. <span class="pagenum"><a name="Page_59"
+id="Page_59">-59-</a></span></p>
+<h3>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt
+és legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle
+függetlenül léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek.
+Ezt a nemcsak filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot,
+ezt a mindennemű megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót
+megelőző és a nagy tömegeken még ma is uralkodó gondolkodási irányt
+nevezzük <i>naiv</i> realizmusnak. Realizmus, mert ezen a
+gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe fölvett külvilágot
+önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv realizmus, mert ez a
+felfogás nem kritikai megfontolások alapján van kifejlesztve, hanem
+mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve a
+gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.</p>
+<p>A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió
+megkezdése után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem
+mindennapi érzéki csalódások megrendítik a hitet észrevevési
+ítéleteink föltétlen helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a
+vízbe merített bot nincs csakugyan eltörve, hanem csak látszik
+eltöröttnek, hogy a messziről látott tárgyak csakugyan nagyobbak,
+mint amilyeneknek látszanak, nem sokáig várat magára. Ezzel azonban
+meg van rendítve a hit érzékeink hitelességében és a filozófiai
+reflexió az ismeret más, biztosabb forrásai után néz. Érthető, hogy
+itt könnyen jutottak a szélső túlzásba és az érzékeknek túlságosan
+kevés, a gondolkodásnak túlságos sok megismerőképességet
+tulajdonítottak. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> Egy dolog azonban mindenesetre bizonyos:
+világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező járul
+hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg
+megmaradó, ez az <i>objektiv</i> tényező. A másik mi magunk
+vagyunk, érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony
+természetű, ez a szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett
+és feltárt világot úgy tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a
+szubjektiv tényező még nincs. <i>Ennek a szubjektiv tényezőnek a
+konstatálásával kezdődik az ismeret-kritika.</i></p>
+<p>Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos
+érzéki benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben
+szubjektiveknek ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék
+adatai még sokáig megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb
+időben vallottuk meg magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és
+hegyes pontosan ép úgy érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és
+hogy ennek megfelelően ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban
+részesítendők.</p>
+<p>Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt
+gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ
+szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt
+<i>Kant</i> kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva
+a tapasztalat lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait
+mint önálló, megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen
+egymásra következő eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk,
+mindez és még sok más, mondja <i>Kant</i>, eszünk veleszületett
+<span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span> tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis
+<i>kategóriák</i> útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában
+chaotikus tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a
+tapasztalat. Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető
+meg van határozva az <i>érzékiség velünk született formái
+által</i>, a <i>tér</i> és <i>idő</i> által, de azután az ész
+kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező ismerhető
+fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül fennmarad, ha
+a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra teljesen
+felismerhetetlen «<i>Ding an sich</i>». Hogy ez a «Ding an sich»
+önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen
+bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik,
+de ránk nézve teljesen felismerhetetlen.</p>
+<p>A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet
+<i>Kant</i> még megenged, az újabb gondolkozók
+bebizonyíthatatlannak, sőt elgondolhatatlannak állítják be. A
+<i>létezés</i> is, mondják ezek, csak egy kategoriája az észnek s
+így most szemben a naiv realizmussal a világkép teljesen meg van
+fosztva objektiv tényezőjétől.</p>
+<p>Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a
+tudományos kutatás tanít, az csak <i>öntudatunk tartalmaira</i>
+érvényes. Ha az emberi öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor
+vele együtt eltűnik minden, ami az ő tartalma, ez pedig az egész
+világ. Ég és föld, víz és szárazföld, hegy és völgy csak a mi
+képzeteink és aki azt állítja, hogy van öntudatunktól független
+külvilág, az valami bebizonyíthatatlant, ellentmondással teljeset
+állít.</p>
+<p>Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló <span class=
+"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span>
+gondolat-irány általában véve az <i>idealizmus</i> nevét viseli.
+Szerinte a világ csak öntudat-tartalom vagy legalább is csak
+annyiban felismerhető, amennyiben öntudat-tartalom. Ez irányon
+belül különböző árnyalatokat különböztetünk meg, melyek közül a
+legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt szokásos
+terminológiával kell tisztába jönnünk.</p>
+<p>Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak
+tekintetik, azt <i>immanens</i>-nek nevezzük. Ami túlmegy az
+öntudaton és ettől függetlenül áll fenn, az <i>transcendens</i>
+vagy <i>extramentális</i>. A szigorú ideálista tehát csakis egy
+immanens világban hisz, a transcendens vagy extramentális világ
+létezését egyáltalán nem fogadja el.</p>
+<p>Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a
+<i>transcendentális</i>, amellyel különösen <i>Kant</i> szeret
+operálni. <i>Kant</i> e szó alatt érti mindazt, ami a
+tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt, vagyis a
+priori fennáll és bizonyítható. Kant <i>transcendentális
+idealizmusa</i> tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az
+észnek vannak bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat
+útján keletkeznek, hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a
+rájuk ható dolognak alakítása által teszik lehetővé a
+tapasztalatot. Ez a nézet tehát még annyiban realizmus, amennyiben
+megengedi a «Ding an sich» független, extramentális vagy
+transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség, vagyis a
+phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet phænomenalizmusnak is
+nevezik.</p>
+<p>Ezzel szemben az <i>immanens idealizmus</i>, amely újabb időben
+<i>immanens filozófiának</i> nevezi magát, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> azt
+állítja, hogy a külvilág létezése kimerül abban, hogy az emberi
+öntudat tartalma. Semmi transcendenset, semmi extramentálist nem
+engednek meg. Aki egy az öntudattól független életet állít, – így
+érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul megkétszerezi az
+életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy minden
+gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el
+adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =
+egyedül, ipse = maga).</p>
+<p>Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett
+neokantiánusok: <i>Schuppe</i>, <i>Rehmke</i>, v. <i>Leclair</i>,
+<i>Schubert-Soldern</i> stb.</p>
+<p>A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett <i>pozitivizmus</i>
+is. A tudomány tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek
+felismerhetetlenek kell hogy maradjanak, kutassa ki a
+törvényszerűséget a jelenségben, hogy az eseményeken uralkodhassék.
+Ennek az iránynak megteremtője a francia <i>Auguste Comte</i>
+(1798–1857), hívei bizonyos értelemben <i>John Stuart Mill</i>
+Angolországban és <i>Ernst Laas</i> Németországban.</p>
+<p>Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a
+realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos
+gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a
+szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk,
+még mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk
+független, de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára
+bizonyítható vagy legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak
+a józan észt, hanem a filozófiai gondolkodást is legjobban
+<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span> kielégíti. Ezt az ismeretkritikai
+gondolkodási irányt nevezik <i>kritikai realizmusnak</i>.</p>
+<p>A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az
+ismeret eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus
+argumentumait ismerjük meg és vizsgáljuk.</p>
+<h3>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.</h3>
+<p>Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én
+képzetem, hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a
+világból felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem
+csakis mint az én öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant
+elképpesztő a nem filozofáló ész számára. Egész praktikus
+világnézetünk azon a föltevésen nyugszik, vagyis inkább azon a
+magától értetődő előfeltételen, hogy amit látok és megfoghatok, az
+valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én nem veszem
+észre.</p>
+<p>A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi
+a külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy
+fizikai és pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem
+viselkedik merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen
+reakciói a külső ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek
+által a világkép létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi
+magunk, vagyis testi és lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a
+tapasztalat létrejöveteléhez. Még megfoghatóbbá és az egyes
+dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé gyakoroljuk magunkat a
+lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az asztalt, amelynél
+most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus <span class=
+"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> számára
+egy négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha
+azonban kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a
+részleteit, akkor meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem
+létezik, az asztal alakja mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek
+komplexuma útján jut öntudatomba s a keménység, valamint a simaság,
+pontosan megvizsgálva, csak tapintási qualitások. Így tehát a
+kezdetben egészen objektiv asztal a szubjektiv érzet-kvalitások
+egész komplexumává lett. Most már csak az a kérdés, mennyiben tűnik
+elém ez az asztal mint egység, mint olyan dolog, amelynek
+tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt kérdem, mi
+marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,
+keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és
+bajosan tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az
+érzetkomplexumoknak ez az egységes dolgokká való összefoglalása az
+ember pszichikai szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az
+asztal tényleg merő jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről
+egyáltalán nem lehet állítani, hogy öntudatomtól függetlenül
+létezik.</p>
+<p>Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy
+érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja
+foglal össze egységgé.</p>
+<p>Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a
+szubjektivet az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú
+idealistával szemben nem használna semmit. Azt lehetne mondani:
+amit mi fénynek érzünk, a valóságban éterrezgés, a hang pedig a
+levegő rezgése. A színek és hangok <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> csak szubjektive léteznek,
+de minden szemtől és fültől függetlenül állanak fenn azok a
+rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek objektiv okát ismert
+fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő és az éter
+rezgései mégis mindig csak <i>gondolt</i> rezgések maradnak, melyek
+kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A
+szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és
+érzeteink ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.</p>
+<p>Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti,
+ezzel sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak
+<i>távolbaható</i> érzékszervek. Segítségükkel olyan folyamatokat
+ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos térbeli távolságban játszanak
+le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket, mint a rezgések hatását
+fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig hatolnak és ott az érintés
+bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a megfelelő érzetek a
+<i>tapintási</i> érzetek jellemét kapják. A szemünk és a fülünk
+ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak
+messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen
+érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék
+tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a
+legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az
+idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a
+<i>tapintási adatoknak</i> ugyanolyan <i>szubjektiv</i> a jellemük,
+mint a többi érzékéinek.</p>
+<p>Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből
+a szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik,
+hogy az objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók
+egymástól, <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> ott mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok
+is csak mint tudattartalom van adva.</p>
+<p>Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern
+érzék-fiziologiától is. <i>Johannes Müller</i> ismert törvényében a
+<i>specifikus érzék-energiákról</i> azt a tényt formulázta, hogy
+érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma
+módon reagálnak.</p>
+<p>Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos
+áram által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek,
+mintha fénnyel izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk
+van, akkor e törvény értelmében még az se biztos, vajjon egy
+objektive meglevő tárgy vagy pedig valamely másféle, az
+érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek az érzetnek az oka.</p>
+<p>Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen
+cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma
+van adva. Az általam észrevett dolgok léte (<i>esse</i>-je)
+lényegileg észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza <i>G.
+Berkeley</i> röviden és szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy
+transcendens, extramentális világ föltevése, úgy látszik, teljesen
+önkényes, fölösleges, bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók,
+mint <i>Helmholtz</i> és <i>Meynert</i> s bizonyos értelemben
+<i>Mach</i> is, kimondották, hogy a tudománynak be kell érnie a
+jelenségben mutatkozó törvényszerűség felkutatásával és a
+folyamatok objektiv természetét nem tudja bizonyítani. Sőt
+<i>Meynert</i> mint a gondolkodóképesség próbáját állította fel,
+hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>
+<p>Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.</p>
+<h3>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.</h3>
+<p>Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka,
+amely arra a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte
+észrevétetésükben áll (esse = percipi, <i>Berkeley</i>) vagy hogy
+az élet az én képzetem (<i>Schopenhauer</i>), mélyen bevilágított
+az emberi megismerés természetébe és érvényessége körét
+körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az ókorban
+megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában, ellenben
+mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta
+objektiv érvényességét. <i>Berkeley</i>, <i>Hume</i> és <i>Kant</i>
+aztán felismerték gondolkodási formáink szubjektiv természetét és
+ennek alapján csak a jelenséget állapították meg mint
+megismerhetőt, a jelenség mögött levő önmagában való dolgot (Ding
+an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.</p>
+<p>Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az
+ismeretkritika eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva
+félreértések ellen, melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben
+idegenszerű gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan
+meg kell különböztetnünk a <i>látszatot</i> és a
+<i>jelenséget</i>.</p>
+<p><i>Látszat</i> alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat,
+melyek helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről
+itt főképen szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a
+dolgok érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> helytelen
+ítéletekre vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos
+észrevételek vagy megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok
+a várakozások, melyek a látszatból eredő ítéletekre vannak
+alapítva. Két példával fogjuk ezt megmagyarázni.</p>
+<p>A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha
+törött volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van
+törve. Ha most már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja
+egyenes vonalúságát és úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még
+fönnáll az a lehetőség, hogy a víz eltöri a botot. Ekkor
+meggyőződünk a vízbe merített bot megtapogatása útján arról, hogy a
+bot törött volta a vízben sem állapítható meg tapintási érzékeink
+útján. A nagyobb hitel, melyet tapintási ítéletünkkel szemben
+tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot <i>nincs</i> eltörve,
+csak töröttnek <i>látszik</i>. Mikor aztán megismerjük a fény
+törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának
+indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal
+ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az
+ítéletünket nem engedjük már megcsalni.</p>
+<p>Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan
+tudjuk az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis
+valamennyiünknek úgy látszik, hogy a nap naponkint fölkel és
+leszáll, míg a föld látszólag nem változtatja helyét és többnyire e
+szerint a látszat szerint ítélünk. A kopernikusi világnézet
+helyességéről való meggyőződés azonban ép oly szilárdan áll. Mivel
+azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek, hanem
+cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások <span class=
+"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> idézték
+fel, alkalmilag a látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember
+sem engedi azonban magát ez oly általános, oly hathatós és a szó
+szoros értelmében kápráztató látszattól ítéletében
+megtéveszteni.</p>
+<p>Másvalamit értünk azonban <i>jelenség</i> alatt. A jelenség a
+világ, ahogy érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben,
+ahogy mi elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes,
+külső benyomást értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre
+tolúl, hanem a világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját.
+Amennyiben a világ számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A
+jelenség nem csal, mint a látszat, csak arra emlékeztet, hogy
+megismerésünknek korlátai vannak.</p>
+<p>Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel
+vagyunk-e jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből
+egy neki alapul szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk
+függetlenül áll fenn, akár felismerhető, akár nem. <i>Kant</i>, aki
+a jelenségeknek itt kifejtett fogalmát először ragadta meg teljes
+mélységében, <i>Kant</i>, aki megismerő szervünkbe oly mélyre
+bevezette az analizis szondáját, amint előtte senki, erre a
+kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan helynek,
+ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges
+meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő
+szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául.
+<i>Kant</i>-tal együtt igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és
+legmélyebb érzésünk is, amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás
+ellen. Ha egy tárgyat érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan
+kényszer <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> alatt állunk, melyet mint <i>külső</i>
+kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt a
+kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az
+észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye
+őket.</p>
+<p>Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú
+idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és
+környezetem egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták
+bizonyításával, hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi
+helytállót szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre
+komolyan törekvő gondolkozó tudatában egy hosszú időre
+elviselhetetlen állapot áll elő. A kérlelhetetlen logika minden
+lépést az extramentálisba, mint meg nem engedettet utasít vissza.
+Legbensőbb életérzésünk azonban nem nyugodhatik bele s nem is akar
+belenyugodni a külvilág idealitásáról való képzetbe. Az érzés ezen
+ellentmondása azonban nem lehet elég a filozófusnak. Amit ő
+hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy hamis. Itt a
+gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból való
+igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.</p>
+<p>A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak
+jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez
+nem nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell
+számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak
+tudattartalmai jönnek tekintetbe.</p>
+<p>Gondoljuk el, hogy egy embertársam <i>(E)</i> meglátogat engem
+és beszél velem. Amíg én <span class="pagenum"><a name="Page_72"
+id="Page_72">-72-</a></span> <i>E</i>-t csak mint tudatom tartalmát
+veszem számba, addig azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat,
+olyasformán kell felfognom, mint egy harang csengését, vagyis mint
+beszédszerveinek mechanikus hatásait. Amint azonban felelek neki,
+kívánságait teljesítem, ezzel már hallgatólagosan bevallom, hogy
+szavaiban pszichikai jelenségek kifejezését látom. Ezzel azonban
+elismertem, hogy <i>E</i>-nek tudata, tehát tudattartalmai is
+vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak, hogy <i>E</i>
+önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van, szigorúan
+véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint amilyenre
+én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának tudattartalmai
+vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még kevésbbé
+exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.</p>
+<p>Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. <i>E</i>
+bizonyára sok olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok
+semmit. Ha most már <i>E</i>-t csak mint az én tudattartalmamat
+venném számba, akkor vagy el kellene tőle magától mindennemű
+tudatot tagadni, vagy legalább is valamiképen bele kellene őt
+összes tudattartalmaival együtt helyeznem a saját tudatomba. Ez
+azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a legnyilvánvalóbb és
+leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem állíthatom,
+hogy <i>E</i> összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg
+kell engednem, hogy <i>E</i>-nek vannak tudattartalmai, amelyek
+egyáltalán nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán
+<i>E</i> az én tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát
+<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
+"Page_73">-73-</a></span> kigúnyoló következés kerülne ki, hogy
+<i>tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam</i>.</p>
+<p>Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai
+idealizmus következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel
+érvelése elveszít minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben
+embertársaink csak mint materiális mechanizmusok, nem pedig mint
+önálló tudatcentrumok találnak helyet, nem léphet fel azzal az
+igénnyel, hogy a valóság adaequat kifejezése legyen.</p>
+<p><i>G. Berkeley</i>, az idealizmus megalapítója nem is riad
+vissza attól, hogy az önállóan érző és gondolkodó szellemek
+többesszámát vegye fel, de ő az ebben rejlő következetlenséget
+észre sem vette. Újabb idealisták, mint pl. <i>von Leclair</i>,
+teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és alkalmilag
+megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg. Azzal
+segítettek magukon, hogy fölvették egy <i>össztudat</i> fikcióját,
+melynek tartalma épen az <i>univerzum</i>. Hogy az ilyen hipotézis
+már nem <i>ismeretkritikai</i>, hanem a legnagyobb mértékben
+<i>metafizikai</i> és transcendens, vagyis túlmegy minden
+lehetséges tapasztalaton, azt nem is kell mondani. Pszichológiailag
+ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan. Alig sikerül teljesen
+belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban, amely egy olyan
+kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró embertársak
+létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is merész
+metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen
+elveszít <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> minden meggyőző erőt és ezzel minden
+filozófiai értéket.</p>
+<p>Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág
+realitásának tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor
+tudományosan és filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk
+az egészséges józan ész nézetéhez és a világot a benne lakó
+emberekkel együtt, mint önálló és a megismerő szubjektumtól
+független lényeget tekintjük. Ez pedig a kritikai realizmus
+álláspontja.</p>
+<h3>21. §. A kritikai realizmus.</h3>
+<p>A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához.
+Különbözik a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ
+reális exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás
+nélkül, hanem az ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a
+hitet és módosítja az ismeretkritika követelményei szerint.</p>
+<p>A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és
+az emberi tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a
+megismerő szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi
+objektiv bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és
+gondolkodva megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező
+és ami saját fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma.
+Érzékeink adatai a kritikai realizmus számára is csak jelenségek,
+de valami valóságosnak, önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél
+zöld, ez a kritikai realizmus értelmében ezt jelenti: a falevélnek
+megvan az a tulajdonsága, <span class="pagenum"><a name="Page_75"
+id="Page_75">-75-</a></span> hogy az emberi szemben megfelelő
+világítás mellett a zöld szín benyomását idézi elő. Zöld, ez egy
+szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való, de a
+zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a
+föltételek a levél objektiv tulajdonságai.</p>
+<p>A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok
+olyanok, a milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok
+<i>is</i>. Amit észreveszünk és gondolkodva megismerünk, az az
+igazi, tőlünk függetlenül végbemenő történés egy oldala és pedig a
+számunkra egyedül hozzáférhető, de egyúttal az egyedüli ránk nézve
+jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a folyamatok hogyan tűnhetnek
+fel egy másféle szervezetű lénynek, azt bizonyára lehetetlen
+kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös is. <i>Kant</i>
+«Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen, csak a
+számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás azon
+fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.</p>
+<p>A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és
+létezésüket mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára
+még sok a természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni
+meglétét a kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai
+lesznek nyilvánvalóvá az emberiség előtt.</p>
+<p>Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül
+fönnálló valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel
+felel. A naiv realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez
+nem is létezik. A kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos
+megvizsgálása után határozott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> igennel felel. Az objektív
+ismeret lehetőségének tagadása tárgytalanná teszi az eredetére
+vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben feltámasztja mindazokat a
+problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén) mint az
+ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.</p>
+<h3>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés
+eredetét és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat
+az elemi folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált
+ismeret-processzus összetevődik.</p>
+<p>Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy
+a kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az
+elmélet azt a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra
+vállalkozik, hogy fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja
+és a megismerés összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két
+filozófiai diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös
+bennük a kérdés az emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok
+helyt egy diszciplinává vannak összefoglalva. Az általunk
+alkalmazott különválasztás megkönnyítheti a problémák
+megértését.</p>
+<p>Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel,
+mint az ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr.
+előtti ötödik század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de
+nem tettek kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését
+megmagyarázzák. Még energikusabb kritikát találunk az úgynevezett
+<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> cirenaikusoknál (Kr. előtti negyedik
+század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.
+Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének
+megmagyarázására csak <i>Aristoteles</i> tett, de mindjárt
+összefoglaló módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a
+megismerés keletkezését és kérdezősködtek az igazság kritériuma
+után.</p>
+<p>Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos
+ismeretelméletet kifejlessze. <i>John Locke</i> (1632–1704.) adta
+itt a leghatalmasabb ösztönzést és <i>Berkeley</i>, valamint
+<i>Hume</i> tovább dolgoztak. <i>Kant</i> itt is alapvető
+fontosságú, amennyiben minden időre megállapította az
+ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.</p>
+<p>A «tiszta ész kritikájában» <i>Kant</i> élesen elkülönítette
+egymástól a megismerés két forrását, talán élesebben, mint
+amennyire a pszichológiai tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez
+a két forrás az érzékiség és az ész. Ez a kettéosztás irányadó az
+ismeretelmélet főirányaira.</p>
+<p>Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két
+különböző felelet merült fel. Némelyek az <i>érzékeket</i> jelölik
+meg a legfontosabb, sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul.
+Ennek a gondolkodási iránynak a neve <i>szenzualizmus</i>. Mások
+úgy vélik, hogy csupán absztrakt, fogalmi gondolkodás útján lehet
+biztos ismeretekre szert tenni, míg az érzések csak chaotikus,
+zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási irányt
+<i>racionalizmusnak</i> szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót
+gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű
+magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> a
+szenzualizmussal szembenálló ismeretelméleti irányt inkább
+<i>intellektualizmusnak</i> nevezni.</p>
+<p>Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre
+jut az a meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás
+együttműködése által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a
+számára, mely bizonyára egyedül felel meg a tényeknek, nem
+fejlődött ki határozott műkifejezés, ami érthető is, mert rajta
+belül helyet találnak a legkülönbözőbb nézetek.</p>
+<p>Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret
+eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja,
+azaz amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra
+az ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány
+azonban kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés
+nemcsak az ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy
+befolyással van. A nyelvet illetőleg ezt rég felismerték és a
+nyelvnek ismeretelméleti fontosságát behatóan vizsgálták. De
+ezenkívül is kétségkívül van <i>szociális tényező</i> az
+ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról
+sem foglalkozott eleget.</p>
+<h3>23. §. A szenzualizmus.</h3>
+<p>Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész,
+amikor az érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb
+forrásának. Az <i>oida</i> (tudok) görög szó az <i>id</i> tőből
+képzett perfectum-alak s ez a tő «látást» jelent. «Tudok» tehát a
+<span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span> görög nép tudatában annyi, mint «láttam».
+Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak <i>Homeros</i>
+Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a
+múzsákhoz fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak
+mindent. Jellemző különben a gondolkodás e fokára nézve az
+észrevevés és gondolkodás azonosítása, amikor az utóbbi is az
+érzéki észrevevés egy módjának számít. Ez a felfogás megtalálható
+még a régi görög filozófiában is.</p>
+<p>Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol
+az érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak
+tekintetnek. Ebben az értelemben szenzualista a szofista
+<i>Protagoras</i> (megh. 411. Kr. e.), aki az érzéki bizonyságot
+elutasító eleatákkal szemben határozottan kimondja, hogy csak az
+létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a geometriai tételek
+igazságát is vitatja, ha azok látszólag ellentmondanak az érzéki
+észrevételnek.</p>
+<p>Újabb időben <i>John Locke</i> ragadta meg újra a
+szenzualizmust, amikor rámutatott minden tapasztalat érzéki
+eredetére. Azáltal azonban, hogy <i>Locke</i> megenged egy belső
+észrevevést is (reflection), szenzualizmusa már nem egészen tiszta.
+A legkimondottabb szenzualista az újabb filozófiában a francia
+<i>Condillac</i> (1715–1780.). <i>Condillac</i> szerint a lélek
+csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége s
+ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.
+<i>Condillac</i> elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját
+használja, amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket.
+Először szerzi meg a szaglóérzéket és legutoljára <span class=
+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> a tapintó
+érzéket, amely a külvilág képzetét hozza létre.</p>
+<p>Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, <i>Kant, Fichte,
+Schelling, Hegel</i> egy időre teljesen kiszorították a
+szenzualizmust, a modern tudományban és filozófiában bizonyos
+mértékben újra érvényre jut. Az a meggyőződés, hogy az érzéki
+észrevevés minden tapasztalat végső forrása, egyre általánosabb
+lesz. Ha mint <i>Kirchhof</i> és <i>Mach</i> akarják, a tudománynak
+csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és <i>Mach</i>
+formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett
+tapasztalat, akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha
+most aztán a legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz
+és az ökonomikus elrendezéshez használunk, nevezetesen a
+matematika, maga is végső ponton érzéki szemléletre megy vissza,
+akkor a felfogás még szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak
+bizonyára abban is igaza van, hogy amennyiben fizikai jelenségek
+jönnek tekintetbe, az érzéki észrevevést mint legeredetibb forrását
+és végső instanciáját tekinti. Nem látja azonban meg, hogy egyrészt
+a saját magunk által átélt pszichikai jelenségek megfigyelésében
+nem kevésbbé biztos forrása nyilik a tapasztalatnak s hogy másrészt
+az érzéki észrevevésbe észrevétlenül magasabb, azaz komplikáltabb
+pszichikai jelenségek is belefolynak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p>
+<h3>24. §. Az intellektualizmus.</h3>
+<p>Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni
+különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az
+érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt
+hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában
+elmerülő gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan
+megragadni. Az intellektualizmus ennélfogva már korán
+kifejlődött.</p>
+<p>Mint már többször említettük, az <i>eleaták</i> azt hitték, hogy
+az igazi világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet
+felismerni. Az ő nyomaikban jár <i>Platon</i>, akinél még az a
+felfogás is hozzájárul, hogy a lélek a testben mint valami
+börtönben lakik, hogy a testével való érintkezés megfertőzteti és
+csak a testiségtől való teljes elfordulás által válik az igazi
+megismerés lehetségessé.</p>
+<p><i>Platon</i>nak ehhez a felfogásához csatlakozva, <i>Szent
+Ágoston</i> kijelenti, hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan,
+mint azt, ami számára jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló
+számára, mint ő maga. (Nihil tam novit mens, quam id, quod sibi
+praesto est, nec menti magis quidquam praesto est, quam ipsa sibi.
+De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette aztán <i>Descartes</i>
+minden filozófia alapjává, amikor a saját gondolkodásunkról való
+tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen kétségtelen tényt
+állította oda. A <i>Szent Ágoston</i> állításában és
+<i>Descartes</i> tételében (cogito, ergo sum) rejlő
+intellektualisztikus felfogását <span class="pagenum"><a name=
+"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> a megismerési folyamatnak
+leginkább előmozdította a <i>kopernikusi világnézet</i> lassankénti
+elterjedése. Aki ezt elismerte, annak meg kellett engednie, hogy az
+érzékek tanubizonysága, amely megmondja nekünk, hogy a föld
+nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és lemegy, nem tartható
+fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával szemben. A
+tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó matematikája,
+amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak bizonyult a
+szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy az
+absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé
+állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai
+ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki
+szemléletben, hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész
+teljesen önmagából merít és épen azért dolgozik oly föltétlen
+biztossággal, mert teljesen befolyásolatlanul marad a jelenség
+káprázatától.</p>
+<p><i>Kant</i> érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette
+kérdés tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi
+fel a kérdést és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az
+érzékek szolgáltatják <i>Kant</i> meggyőződése szerint az ismeret
+anyagát és csak ezáltal izgatják az észt a vele született funkciók
+kifejtésére. Az ismeret azonban csak azáltal jön létre, hogy az
+érzékek által szállított anyagot az ész formálja. Az ész közli a
+természettel saját törvényszerűségét és <i>Kant</i> ismert mondása
+szerint a természet törvényadójává lesz. <i>Kant</i> azonban még
+egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,
+hogy kategóriáival a <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span> szemlélhető alapon túl tovább operáljon s
+e mellett «az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a
+maga igaz és hasznos következményei a szubjektum ész-használatára».
+Ezen részleges teljhatalmat, melyet itt <i>Kant</i> az észnek
+juttat, <i>Hegel</i> aztán oly kiadósan használja fel, hogy az
+intellektus többé már nem törvényhozóvá, hanem egyenesen a
+természet teremtőjévé válik. A világ lényege <i>Hegel</i> szerint
+szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus
+fejlődésében.</p>
+<p>Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk
+anyagi alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott.
+Ennek megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya
+ismét szenzualisztikusabbá vált.</p>
+<p>Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden
+érzéki észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és
+használható ismeret jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló
+és vonatkozó tevékenysége az idő folyamán számos formát és
+gondolkodási eszközt teremtett, amelyek átmentek húsunkba és
+vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű dolog fogalma
+vagy <i>szubsztancia</i> és <i>attributum</i>, ilyen továbbá a
+kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül
+alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat
+az ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk.
+Velünk született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében
+azonban mindig van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat
+tartalmaz. Ezért az ily feltevések helyére a formáló észtevékenység
+genetikus elemzésének <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span> kell lépnie, hogy ama formák tapasztalati
+eredetét kinyomozzuk.</p>
+<p>Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet
+problémáit, röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus
+gondolkodási irány egy kinövésére, amely minden időben el volt
+terjedve és most ismét hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb
+ismeretet titokzatos, a felületes megfigyelés elől kisikló
+forrásainak keresését, a miszticizmust értjük.</p>
+<h3>25. §. A miszticizmus.</h3>
+<p>Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a
+föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől
+teljesen szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint
+föltétlenül biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a
+testtől azonban olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel
+van összekapcsolva és mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.</p>
+<p>A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban
+elterjedt szektája a <i>lélekvándorlásról</i> szóló tanával és mély
+megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás
+filozófiai formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a
+lélek halál utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki
+és misztikus tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új
+pythagoreusok, akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre
+több befolyásra jutottak a görög és római világban, a miszticizmust
+filozófiai rendszerré képezték ki. <i>Plotinus, Jamblichus,
+Proclus</i> <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span> ennek legismertebb képviselői. A
+középkorban lép fel azután a keresztény misztika, amely bő
+táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben, valamint a hús
+megölésének parancsában. <i>Eckhardt</i> mester, <i>Berthold von
+Regensburg, Johannes Tauber</i> és később <i>Jacob Böhme</i>
+kifejlesztették rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.</p>
+<p>Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a
+tizennyolcadik század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult
+század utolsó évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában
+újra hatalmasan föléledt és nagyszámú követőre tett szert.</p>
+<p>A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton
+alapszik, hogy különösen kedvező körülmények között sikerülhet a
+tiszta lélekkel, amely minden földitől felszabadította magát, a
+legmagasabb igazságokig feljutni és belső szemünkkel <i>meglátni
+Istent</i>. Ehhez legtöbbnyire heves kedélyizgalom, a pszichikai
+erők fokozása és koncentrálása szükséges, amely csakis az
+eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi embert
+lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.
+Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a
+legsajátszerűbb képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek
+valóságában és hívei vele együtt hiszik.</p>
+<p>További gondolata a misztikának, amely a mágiához és
+varázslathoz közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása
+által közvetlenül tud szellemekkel közlekedni s az érzékek
+közvetítése nélkül magasabb igazságokat nyilváníttathat ki magának.
+A miszticizmusnak ezt a nemét, amelyet manap különösen művelnek,
+<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span> <i>spiritizmusnak</i> nevezik. Azt
+hiszik, hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a
+szellemekkel való érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben
+hipnotikus álmot használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva
+csalásokra s még neves tudósok is áldozataivá lettek közönséges
+szemfényvesztőknek.</p>
+<p>A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes
+arra, hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és
+nevezetesen az érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban
+tudományos formát ölt és új, titokzatos megismerési források
+feltárására vállalkozik, – a tudomány nem utasíthatja eléggé
+vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan nem tünik el minden titok,
+de eltünik minden titkolózás.</p>
+<p>Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus
+ismeretelmélet problemáira.</p>
+<h3>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.</h3>
+<p>Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a
+gondolkodás útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek
+együtthatására van szükség, az most általánosan elfogadott
+meggyőződés. Már most feltámad a kérdés e két megismerési forrás
+osztályrésze és kölcsönös viszonyuk dolgában. «Fogalmak tartalom
+nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül vakok», mondotta
+<i>Kant</i> és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek egyik
+oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása
+nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való
+<span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> merőben absztrakt operálás hijjával van a
+materiális, anyagi alapnak és nem adja biztosítékát a ténybeli
+érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek szolgáltatják az
+anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez általánosságban
+igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy megfogható
+felvilágosítást tartalmazzon.</p>
+<p>A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki
+élettel kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem
+szabad a megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és
+akarással való kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek
+<i>pszichológiai</i> alapvetésen kell alapulnia.</p>
+<p>Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön
+az életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell
+igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel
+kell ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális
+erőnyilvánításaikat és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn
+akarja magát köztük tartani és uralkodni akar rajtuk. Valóban
+minden tudomány is praktikus szükségletnek köszönheti keletkezését.
+Így az asztronómia a mezőgazdaság és a hajózás szolgálatában s
+talán a pontosabb időbeosztás céljából is fejlesztetett ki. A
+geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az aritmetika a
+kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak
+imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a
+megismerésre való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és
+sokkal hatalmasabban fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen
+szükség terjedt. Szervezetünk funkció-szükségévé vált, amely
+tevékenységet <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
+"Page_88">-88-</a></span> követel. Ezen az úton keletkezett a
+tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki az a
+teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét
+jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban
+nem szabad elfelejteni.</p>
+<p>Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés
+anyagát, az ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a
+formát közelebbről meghatározzuk. <i>Kant</i> az ész alapformáit a
+lehető ítéleti formákra való reflexió útján találta meg. Ezek a
+formák azonban a <i>formális logika</i> mesterséges termékei és
+egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott ítéletekkel. Ezért
+helyesebbnek tetszik, az <i>ítélet</i> formáját általában, ahogy
+tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az egyszerű
+érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált gondolatsor
+eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és
+kifejlesztessék.</p>
+<p>A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől
+hiszik, a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A
+megítélt folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van
+adva. Az ítélet által most már a képzettartalom bizonyos formálást
+és tagozást nyer és pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan
+meglevő erőcentrumra vonatkozhatik és mint ez erőcentrum
+erőnyilvánítása állíttatik oda. Az illatos rózsa az ítélet számára
+mint egész van adva. Ebben az ítéletben: a rózsa illatozik, az
+illatozás mint a «rózsa» erőcentrum erőnyilvánítása van adva. Az
+erőcentrum az alany, a nyilvánítás az állítmány. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p>
+<p>Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy
+megtaláljuk az általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak
+mutatkozik benne. Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az
+appercipiálás egy minden emberrel közös neméről. <i>Appercipiáláson
+értjük egy képzet formálását és elsajátítását a figyelem által
+aktuálissá vált képzet-diszpoziciók által.</i> Ha figyelmünket egy
+tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a tudat nézőpontjába
+emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár hasonlóság, akár
+kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal. Ezek a
+fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki világosságukat
+a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.</p>
+<p>A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok
+elevenednek meg legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a
+legerősebben vannak kifejlődve és ennélfogva a megfelelő egyéneknél
+az uralkodók. Egy és ugyanaz a tárgy ezért különböző személyeknél
+különböző képzet csoportokat elevenít meg, azaz különböző módokon
+appercipiáltatik. A legkönnyebben felidézhető képzetcsoportokat
+nevezzük az <i>uralkodó appercepciós masszának</i>. Így pl. a
+fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó helyet látja, a festő
+ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat fogja figyelembe
+venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel, az erdész a
+fák növésére, a vadász a vad nyomára.</p>
+<p>Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a
+tárgyak, mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja,
+amelyet minden történéssel egyforma módon állítunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> szembe. Ha
+egy gyermek kísérletet tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor
+az az ellenállás, amelyet tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik
+fel neki. A gyermek t. i. saját akarat-impulzusait a környező
+tárgyaknak is tulajdonítja és a folyamatokat így mint
+akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden folyamatot úgy
+appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició mozdul
+meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg
+sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra
+aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át.
+Az átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik
+fel és ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget,
+amelyet a gyermek minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét
+fordítja. Minden észrevett tárgy a gyermek számára lelkes
+lényszámba megy és mindent, amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog
+akarat-cselekvését fogja fel. Ugyanezt a meglelkesítő
+(animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus) felfogást találjuk
+a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél fúvása, a nap, a
+hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint látható vagy
+láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az
+appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden
+folyamata mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik,
+<i>fundamentális appercepciónak</i> nevezzük.</p>
+<p><i>Kant</i> a <i>Tiszta ész kritikájá</i>-ban ismételten szól az
+appercepció szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről.
+A gondolkodásnak azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az
+öntudat <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span> egységében tudja összekapcsolni. «A
+gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell hogy kísérni tudja.
+Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele hat az ítélet
+aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más, mint
+annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv
+egységébe hozzuk». A <i>transcendentális appercepció</i> tehát Kant
+szerint is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája
+és alapföltétele minden megismerésnek.</p>
+<p><i>Kantra</i> támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt
+sarkalatos különbségben nevezzük minden emberi megismerés
+alapformáját és alapfeltételét nem transcendentális, hanem
+<i>fundamentális appercepciónak</i>. Míg t. i. <i>Kant</i>
+felfogása szerint az appercepció egysége minden tapasztalat előtt
+adva van, tehát transcendentális és ennélfogva apriori való, abban,
+amit fundamentális appercepciónak nevezünk, van tapasztalat, persze
+olyan tapasztalat, melyet minden emberi szervezet, amely egy
+környezetben fejlődik és ettől benyomásokat kap, szükségszerűen
+kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg továbbá Kant az
+appercepció transcendentális egységében csak az egészen általános,
+közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek
+összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a
+fundamentális appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan
+emberi és emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden
+tartalomnak keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká
+váljék. A fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai
+az univerzum nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p>
+<p>Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét,
+ahogy a fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden
+vázolni.</p>
+<p>A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos <i>életérzés</i>,
+amely a gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az
+érzést úgy kell tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még
+egyáltalán nem differenciált reakcióját a környezetben és a test
+belsejében ható ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik
+semminemű képzetek, még egészen zavaros és kaotikus természetű.
+Mély álomból vagy ájultságból való ébredéskor élünk meg valami
+hasonlót és ilyen öntudati állapotot tételezhetünk fel újszülött
+gyermekeknél.</p>
+<p>Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban
+érezhetők, mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban
+nyilvánulnak. Már élete első napjaiban, sőt talán az első óráiban
+is a gyermek valószínűleg a gyönyör és kínérzések különböző nemeit
+éli át. A lelki élet már kezd <i>differenciálódni</i> és sokfélévé
+alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi észre, ami fejlődésére
+előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet jelenségei csak
+annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy kínt
+szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a
+gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése.
+Mikor aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a
+gyermek ráér, hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző
+gyönyör- és kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A
+hideg más kínt kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan
+gyönyörérzést, amely láthatóan különbözik attól az érzéstől,
+<span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
+"Page_93">-93-</a></span> melyet a gyermek táplálék vételekor él
+meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor
+a gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető
+alkatrészt tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével
+sokkal szorosabb vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és
+kínérzés.</p>
+<p>Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek
+nevezünk. Az érzet tehát bizonyos meghatározott változása az
+öntudat állapotának, amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín-
+vagy gyönyörérzettől, mint más változásoktól.</p>
+<p>A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt
+mindig csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy
+belső ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok
+tünnek fel. Az ilyen érzetkomplexumokat nevezzük
+<i>észrevételeknek</i>. Az adott érzet-csoportok összefoglalása
+egységes észrevételekké aztán a fundamentális appercepció dolga. Az
+észrevett dolog az erőcentrum és az érzetek, melyeket bennünk
+előhív, ennek erőnyilvánításai vagy tulajdonságai.</p>
+<p>Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra
+szervezetünkben, melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban
+előállhat anélkül is, hogy az érzéki inger hatna. Az ilyen
+reprodukált észrevételeket nevezzük általában <i>képzeteknek</i>. A
+képzetek lefolyását különböző törvények szabályozzák, főleg azonban
+a szervezet koncentrációjának bizonyos módja határozza meg, melyet
+<i>figyelemnek</i> nevezünk. Az önfentartási ösztön a primitiv
+állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak mindenekelőtt
+azokra az ismertetőjeleire <span class="pagenum"><a name="Page_94"
+id="Page_94">-94-</a></span> koncentrálja figyelmét, melyek élete
+fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a <i>biologikusan
+fontos</i> ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek
+a tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később
+kifejlesztendő logikai <i>fogalmaknak</i>. A tipikus képzetek
+keletkezése kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az
+emberi ismeret fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy
+legelőbb arra vigyázunk, amitől életünk fentartása függ,
+megtanuljuk az egyfajta dolgokat egy gondolkozási aktusba
+összefoglalni és így megnyerjük egyikét a legfontosabb eszközöknek
+tapasztalataink ökonomikus rendezésére.</p>
+<p>Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a
+nyelv. A nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott
+érzés-hangokból keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori
+ismétlődése által eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak,
+hogy a beszélő környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a
+hangokat a többi emberek megértik és aztán szándékosan előidézik,
+hogy társaikkal megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek.
+A nyelv első hangjai, többnyire egytagú tőszavak, egy egész
+folyamatot jelölnek anélkül, hogy ebben megkülönböztetnék a dolgot
+és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű hangok többé már nem voltak
+elegendők arra, hogy megértést keltsenek, egy folyamat megjelölését
+két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és ezzel a tő
+<i>alanyra</i> és <i>állítmányra</i> oszlott s meg volt találva a
+<i>mondat</i> formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag
+meg lehet figyelni a gyermekek beszélni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span>
+tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban t. i. a fundamentális
+appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a forma, amelyben a
+világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már világosan ki van
+domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg van formálva,
+tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott
+fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az
+ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva,
+az állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását
+jelöli.</p>
+<p>Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem
+elég, egy új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik»,
+– ennek az ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem
+jelöl egy egész folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán
+lehetséges hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden
+objektum, amelyben ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel
+jelöltetik és ezáltal egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A
+szó most a tulajdonságok és állapotok viselőjévé válik, melyek
+minden hasonló nevű objektumot megilletnek és ezáltal a tipikus
+képzet szilárd, a szóhoz tapadó fogalommá fejlődik.</p>
+<p>Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és
+vonatkozások is bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól,
+melyekhez tartoznak és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló
+tárgyalás számára. Olyan tulajdonságok, mint kemény és lágy,
+állapotok, mint járás és alvás, vonatkozások, mint kicsiny és nagy
+ily módon önálló gondolkodási objektumokká tétetnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> és ezzel
+fogalmakká emelkednek. Csak most válik lehetségessé, hogy az
+egyenletességeket és törvényszerűségeket a világtörténésben ne csak
+felületesen észrevegyük, hanem «tartós gondolatban
+megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új és
+mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot
+ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék
+rajta. Az ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban
+összesűrített formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes
+formulázásokat talál az összefoglaló gondolattartalmak számára.</p>
+<p>Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most
+észrevett folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és
+objektiváltatik, keletkeznek <i>fogalmi ítéletek</i>, amelyekben a
+történés törvényei oly módon formuláztatnak, hogy bizonyos
+fogalmakhoz bizonyos ismertető jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a
+cethal emlős állat», tartalmazza azt az állítást, hogy minden
+cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek, amelyek minden emlős
+állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden cethalról
+állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik, eleven
+magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet
+eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva
+anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel
+bírónak tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati
+tevékenység kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt
+nem állhat helyt. De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk
+számára az erőcentrum bizonyos <span class="pagenum"><a name=
+"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> neme marad, melynek
+ismertető jegyeit mint potenciális hatásait fogjuk fel.</p>
+<p>Az ítélet-funkcióból keletkezik az <i>igazságnak</i> az
+ismeretelmélet számára oly rendkívül fontos fogalma. Már
+<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is helyesen emelték ki, hogy az
+ítélet a képzettől, vagy ahogy <i>Aristoteles</i> kifejezte magát,
+a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik, hogy csak az ítéletben
+lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet átélek, tényleg
+megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha ennek dacára
+beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak rövidített
+kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes ítéletekre
+képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem igaz
+ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem
+alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak <i>ítéletek</i>,
+melyek gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati
+cselekvésünknek és fontos rész-okai ezeknek az élményeknek, csak
+ítéletek lehetnek igazak vagy hamisak s ez ítéleteknek igazságától
+vagy hamisságától függ gyakran az ezáltal meghatározott érzelmi és
+akarati állapotok célszerűsége.</p>
+<p>Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés,
+hogy keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet
+alapján e kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott
+képzettartalom formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az
+ítélet ily módon szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének
+aktusa, olyan aktus, amely által a fölvett benyomás magyarázatot
+nyer. Ha most már emlékszünk arra, hogy az öntevékenységnek ez az
+aktusa az <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
+"Page_98">-98-</a></span> önfentartásra való törekvésben
+gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a benyomással
+végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a
+rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a
+benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési
+fokon a magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő
+rendszabályok következnek belőle, ellenben téves, ha ennek alapján
+ferde, azaz az életfentartásra ártalmas intézkedések történnek.
+Mennél gazdagabbul és mennél többféleképen fejlődik most már az
+élet, annál könnyebben fog beállani az az eset, hogy egy és
+ugyanazon folyamatot különböző személyek különbözőképen
+magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos rendszabályokra
+vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek megfelelő
+intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben energikusan
+el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek kísérik és
+bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az ilyen
+helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem
+ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek
+fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását,
+tehát egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények
+visszautasítását fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem
+minden nyelvében vannak: ezek a <i>tagadó szócskák</i>, vagyis a
+<i>negációk</i>. A «nem» és a «talán» most is még gyakran olyan
+érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket elárulják.</p>
+<p>Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből
+fejlődik ki, de nem marad meg ezen a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> fokon. Az általános belátás,
+hogy környezetünk megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze
+önfentartásunknak, arra indít, hogy ott is törekedjünk
+megismerésre, ahol jóllétünk nem közvetlenül részes. Érdeklődünk
+tehát környezetünk folyamatainak magyarázata iránt általában és
+hamar megtesszük a tapasztalást, hogy magyarázataink helyesek vagy
+tévesek lehetnek. Mások helytelen magyarázatait kezdetben élénken,
+később nyugodtabban utasítjuk vissza és a tagadás ekkor ítéletünk
+merő formai elemévé válik. Magyarázataink mindegyike
+visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet érzünk
+vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt
+folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy
+az ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg
+ezeket a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között
+megismerni és figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által
+keletkezik aztán az <i>igazság fogalma</i>.</p>
+<p>Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a
+megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy
+meghatározzuk ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének
+feltételeit. Rendszerint azt mondják, az igazság abban áll, hogy az
+ítélet megegyezik a megítélt folyamattal. Ebből az következnék,
+hogy az ítéletben a megítélt folyamat egyszerűen utánképeztetik,
+bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv elképzelés azonban a
+mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy az ítéletben a
+képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem lehet szó
+megegyezésről. Sőt inkább <span class="pagenum"><a name="Page_100"
+id="Page_100">-100-</a></span> azt kell mondanunk: az ítélet igaz,
+ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos
+folyamatnak oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott
+ítéleten alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik,
+hogy az ítélet a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van
+szabva vagy vele adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója
+kell hogy legyen abban az értelemben, hogy az objektiv tényállás
+változásából az ítélet megfelelő változása is következik és hogy a
+következtetések, melyek az ítéletből adódnak, a folyamatra nézve
+érvénnyel bírnak.</p>
+<p>A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és
+elhatározó kritériuma. Ezt nevezzük <i>objektiv kritériumnak</i>.
+Nem egy ítéletnek úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának
+kényszerűsége a meggyőző bizonyítéka igazságának, hanem a reá
+alapított jóslások beválása. Csak ezáltal adhat az univerzum
+ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon bizonyító erőt és
+igazságértéket.</p>
+<p>Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen
+igazolás nem lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a
+tapasztalat határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az
+igazságnak egy kevésbbé biztos kritériumát nyerjük, amely azonban
+még mindig bizonyos kezességet nyujt aziránt, hogy gondolataink nem
+jutottak teljesen téves útra. Ilyen kritérium a gondolkodó társak
+helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv kritériumnak.</p>
+<p>Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint
+meggyőződésünket valamely ítélet <span class="pagenum"><a name=
+"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> igazságáról megalkotjuk,
+ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a
+hasonló esetekben rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett
+megerősítései, mint emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt
+hisszük, nem kell előbb bevárnunk, vajjon a jóslások
+bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben már előre bizonyosak
+vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden matematikai
+ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra
+vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek
+megfelelőleg állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen
+meggyőződésünk, hogy rájuk alapított jóslásainknak be kell
+következniök és hogy minden gondolkozó, aki az ítélet értelmét
+megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek helyességéről való
+ez általános meggyőződésnek következtében sok gondolkodónál az a
+vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek minden
+tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által való
+igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.
+<i>Plato</i> erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az
+ember lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett
+legyen, mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett
+tapasztalatból. Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a
+lélek még a testtel össze nem keverten élte makulátlan, tiszta,
+isteni létét és ezért helyes belátásokat nyerhetett a dolgok
+lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus formában tér vissza ez a
+gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik század gondolkodóinál,
+akik velünkszületett ideákról, eredeti belátásokról <span class=
+"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> szólnak
+és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják, hogy saját
+erejéből tud igazságot találni. <i>Kant</i> a «Tiszta ész
+kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra
+a kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta
+matematika? Azt akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk
+milyen őstulajdonánál fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat
+előtt, tehát a priori, tudunk ítéleteket mondani számokról és
+nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv érvényük van.</p>
+<p>A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom
+biológiai szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon,
+ilyen eredeti belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen
+tarthatatlan. Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról,
+elgondolásának kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és
+elgondolási kényszerűség előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi
+szellem fejlődésének folyamán megtanulta, hogy a tapasztalatokat
+ökonomikusan rendezze. Eszközöket talált arra, hogy az előbbi
+generációk tapasztalatait értékesítse és a lehető legegyszerűbb
+formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő nemzedék az
+elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem kell többé
+kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi
+iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek
+hasznát tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a
+gondolkodási formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá
+vagyunk szokva, az emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott
+<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span> tényleg nem egyebek, mint elmúlt
+nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.</p>
+<p>Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában
+tényleg végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor
+bizonyára hamar eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről
+az egyes ember nem tudná többé kimutatni, hogy saját átélt
+tapasztalatából erednek. Ezáltal megint egy a priori, fogalmak és
+gondolkozási formák dolgában való őstulajdon látszata idéződnék
+elő. Épen ezért azonban a pszichológiai tények és törvények
+kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer. Csak a
+genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által
+lepleződik le az igazi tényállás.</p>
+<p>Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a
+priori ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek
+ki a minden emberrel közös ismeret – formák, melyek
+legfontosabbikául és leginkább alapvetőjéül a fundamentális
+appercepciót és az ebből keletkező ítélet-funkciót kell
+tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a <i>szubsztanciálitás</i> és
+<i>kauzalitás</i> ismeret-formái vagy kategóriái, melyeket Kant az
+ész veleszületett alapformái közé számít.</p>
+<p>A <i>szubsztancia</i> fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a
+jelenségek változásában változatlan lényegét értjük, már
+előreképezve benne rejlik az érzéki észrevételben, ahol érzetek
+komplexumai a fundamentális appercepciónál fogva egységes dolgokká
+foglaltatnak össze. A mi felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot
+tulajdonságaitól <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
+"Page_104">-104-</a></span> és úgy tekintjük, mint azt, ami az
+állapotok és vonatkozások váltakozásában megmarad és fentartja
+magát. Az ítélet-funkció által szintén valami megmaradó jön létre a
+szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle kiinduló hatások
+hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon megkülönböztetni
+az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az alakulás és
+mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így fejlődik
+ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául szolgál
+minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel minden
+szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért érthető,
+hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért vélték
+benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai
+rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban
+egyaránt hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában
+és kémiában sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják
+még most is az utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden
+változás megmaradó hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek
+alkatrészeit (neuronok, plasomok) tekintik végső organikus
+szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben megtették ugyan azt a
+kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát kiküszöböljék a
+természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a
+kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés
+gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és
+maradandóan végre.</p>
+<p>A <i>kazualitás</i> ismeretformája egyfelől
+akarat-cselekvéseinkben, <span class="pagenum"><a name="Page_105"
+id="Page_105">-105-</a></span> másfelől minden ítélet-aktusban
+közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való észrevételt ebbe
+az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát mint
+erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.
+Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át
+az átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A
+környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes
+tagjait vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint
+azonban kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál
+fogva az események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra
+következnek, úgy fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a
+hézagtalansága uralkodnék bennük. Minden folyamatot, melyet mi
+észreveszünk vagy feltárunk, azáltal okozottnak kell gondolnunk,
+ami megelőzte, a kauzális kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki
+gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk, erőcentrumokat állítunk oda,
+amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum összekapcsolása marad
+az előképe minden oki kapcsolásnak.</p>
+<p><i>David Hume</i> volt az első, aki az okfogalom pszichológiával
+és kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy
+közvetlen tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés
+van adva és hogy az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba.
+<i>Kant</i>, kinek – mint ő maga mondja – «ez a kritika
+félbeszakította dogmatikus álmát», a kauzalitásban az ész oly
+alapformáját vélte megtalálni, melyet a kívülről jövő
+érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék
+lehetségessé. Szemléleti módunk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> arra tanít, hogy a
+kauzálitás az ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel
+fejlődik és hogy mint ez, az organizmus és környezet
+kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás tehát nem tartozik
+teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az objektiv tényezőnek
+is része van létrejövetelében s így megvan annak egészen észszerű
+értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben sok
+tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy
+mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem
+kauzális kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell
+utalni, hogy a merő egymásra következés a kauzális kapcsolódástól
+lényegesen különbözik. Olyan események között, melyek
+szabályszerűen egymásra következnek, az időbeli következésen kívül
+még van egy belső kapcsolat, amely úgy tetszik, ahhoz az
+összeköttetéshez hasonlít, melyet akaratcselekvéseinkben az akarati
+impulzus és az izom-kontrakció között mindennap átélünk. Ahol ezt
+az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan sejtjük, ott kauzális
+kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott csak erőbeli
+egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy üstökös
+megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az
+üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek
+erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van
+előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a
+beteg testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás
+alapján jogosan tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan
+fiziológiai folyamat <span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
+"Page_107">-107-</a></span> vezettetik be, amely lefolyásában a
+hőmérséklet alábbszállását hozza magával.</p>
+<p>A <i>számfogalmak</i> is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki.
+Egyforma tárgyak csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a
+megnevező ítéletet ismételjük. A párosan elrendezett testrészek
+adhatták erre az első alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb,
+láb». Az ismétlést eredetileg bizonyosan mozdulatok kísérték és az
+ismétlések számát a tárgyak határozták meg. Aki egy három fából
+álló csoport szemlélésekor ezt az ítéletet mondja: «fa, fa, fa»,
+annak épen a harmadik ismétlésnél kell megállani. A további
+ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a hozzátartozó tárgy. Az
+utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből lassankint a
+megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly csoportjánál
+alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott alkalmat
+és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek
+foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos
+meghatározott vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más
+számokhoz. Ezek a vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál
+egyformák s ezért minden tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt
+is a gondolkodás összefoglaló tevékenysége útján a nyelv
+közreműködésével rendkívül fontos gondolkozási eszközt találtak,
+melynek nagy értéke van a tapasztalás ökonomikus elrendezésére.</p>
+<p>Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési
+formák és gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek
+szellemi fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció
+<span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
+"Page_108">-108-</a></span> mindig hathatós marad és még a
+komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják végre az
+adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor környezetünk
+benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre fordítottuk,
+ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük. Ezt
+aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket
+szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek
+között is fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani
+vagyunk képesek. Az emberi szervezet és környezete közötti
+kölcsönhatás eredménye most már így foglalható össze: <i>a világ
+megismerése az alakítás által és a világ alakítása megismerés
+által</i>.</p>
+<p>Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául
+szoktak megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti
+aktus és az ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a
+vonatkozás természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg
+és legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk
+származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk.
+Idegen ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek
+jutnak felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk
+van. Ha egy hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni,
+akkor a hallott vagy olvasott ítéletben már megformált és tagozott
+képzettartalmat ismét egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan
+előállított ítélet analizis, az átöröklődött ítélet szintézist
+kíván tőlünk. Az összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán
+gyakran állnak be nehézségek és akadályok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Ha nem
+sikerül a hallott ítéletet egységes képzetté egyesítenünk, akkor
+nem értjük a hallottat. Akkor <i>kérdések</i> útján igyekezünk
+felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy sikerül a
+ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag kiegészítenünk,
+azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben végrehajtott
+magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy olvasottat
+jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit vagy
+általánosabban véve az <i>igaznak tartás</i> pszichikai
+jelensége.</p>
+<p>Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az
+igaznak tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. <i>John
+Stuart Mill</i>, az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet
+igaznak tartani egy és ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is
+tarthatatlan, mert hiszen az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet
+lehet; mivel pl. egy képzet magában véve se nem igaz, se nem hamis,
+tehát nem is tartható igaznak. Ebben a nézetben helyes csak az,
+hogy minden ítélet-aktusban egy objektiváló elem rejlik. Ha tehát
+az igaznaktartás nem azonos az ítélettel, akkor meg kell vizsgálni,
+miben áll ennek a jelenségnek a lényege és meg kell ismerni annak
+különböző formáit és intenzitás-fokozatait.</p>
+<p>Az igaznaktartás vagy <i>tudás</i>, vagy <i>hit</i>. Tudásról
+akkor beszélünk, ha az ítélet kimondásával az a bizonyosság van
+összekötve, hogy erre az ítéletre ráillik az igazság
+<i>objektiv</i> kritériuma. Ahol nem így áll a dolog, ott csak
+meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem ismeri az
+intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint, amint
+az objektiv kritérium <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
+"Page_110">-110-</a></span> megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a
+hitben az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy
+nagyobb szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk
+meggyőződve.</p>
+<p>Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét
+kérdezzük, akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva
+van, arra a sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási
+processzusokkal, hanem érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban
+erősít meg az a megfontolás, hogy a hit ellentéte, a <i>kétség</i>,
+valamennyiünk előtt mint érzelmi állapot ismeretes.</p>
+<p>Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük,
+akkor a felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése
+akkor keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi
+tapasztalatainkkal, világnézetünkkel világosan tudatunkba jut.
+Megvonjuk egy ítélettől a hitünket, ha ez minden eddigi
+tapasztalatunknak ellentmond, ha nem tudjuk beleilleszteni
+világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb lelki harcok sokszor
+ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk nyújtatnak. Így
+<i>Kopernikus</i> állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá voltak
+szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is
+tekintélynek tartsák.</p>
+<p>A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly
+ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak
+bizonyulnak. Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká
+sűrűsödtek s a velük való operálást megszokták az emberek. Ha most
+már az ítéletek nem igazak többé, akkor a fogalmakat sem lehet
+valóban meglevő erőcentrumoknak tekinteni. Ha <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> pl. a
+keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok keresztény hitre
+tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek elvesztették
+realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század kémikusai
+erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston realitásában,
+oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor aztán
+<i>Lavoisier</i> helyesen magyarázta meg az égési processzust, a
+phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek
+megfelelően egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz
+fejlődik ki, amely a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg.
+Ezt a gondolkozási eszközt nevezzük <i>existencia-fogalomnak</i>.
+Újabb időben ezt is többféleképen értelmezték és ez nem egy
+kontroverziára adott alkalmat. Mi az existenciát úgy fogjuk fel,
+mint <i>predikátumot</i>, mely a szubjektum hatóképességet fejezi
+ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit jelent, hogy: Isten
+nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan függetlenül attól,
+hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet hatásaiból ismerünk
+fel. <i>Schiller</i> «Bürgschaft»-jában a zsarnok Dionysos nem
+hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik. Ekkor
+átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama
+kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség
+mégse merő agyrém».</p>
+<p>A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata
+megmutatta, hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a
+környezet és az organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn
+azonban a környezet folyamatai az organizmuson belül különféle
+átformálódásokon és <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span> feldolgozásokon mennek keresztül.
+Minden ismeretaktusban és minden ismerettartalomban van egy
+objektiv és egy szubjektiv tartalom. A szubjektiv komponensteket
+eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési fázisaikat
+feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az
+ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a
+második része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez
+a második rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">NEGYEDIK FEJEZET.</span><br />
+Metafizika vagy ontológia.</h2>
+<h3>27. §. Az ontológiai probléma.</h3>
+<p>Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai
+probléma. Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától
+vezet arra a kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a
+valóságosnak. Történelmileg az utóbbi kérdés korábban merült fel,
+mint a megismerés problémája, ami teljesen érthető, mert a levőnek
+természetéről való kérdésnek arra nézve is megvan az értelme és
+érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el a naiv realizmus
+talaját.</p>
+<p>A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja
+felelni: az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok,
+megfoghatok. A naiv értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok
+rendezetlen sokasága a létező, de még minden teoretikus spekuláció
+előtt, még a praktikus világnézet talaján feltűnik és észrevevődik
+a különbség az <i>eleven</i> és <i>élettelen</i> között. Az
+élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem hozza mozgásba, az
+eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az elevenben
+tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja. Az a
+lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.
+Ezt a lényt leheletszerűnek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> képzelik, ugyanaz az
+alakja, mint a testeé, de meg nem fogható, bizonyos értelemben
+immateriális. Ez a lény a testtől különböző és elválasztható lélek.
+A <i>lélekhit</i>, mint ahogy a néprajzi tudomány kétségtelenné
+teszi, <i>az emberi nem közkincse</i>. Sehol sem találtak oly
+népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál jelenségeiből,
+valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel fejlődik
+ki.</p>
+<p>Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól
+teljesen különböző csoportra oszlik: a <i>testek</i> és a
+<i>lelkek</i> birodalmára. Ez a különválasztás persze még nem
+logikailag éles. A holt vagy legalább ép most elhalt testet még
+érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok viselőjének,
+melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt Hektort
+végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni
+akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot
+és ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a
+tulajdonságok viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a
+<i>test</i> a <i>személyiség</i> hordozója és a lelket úgy
+tekintik, mint ettől különböző lényt. Másrészről a léleknek van
+alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így megfoghatatlan, testetlen
+ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében immateriális.</p>
+<p>A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen
+kevéssé éles felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek
+törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a
+törekvése, hogy a világmindenséget egy <i>egységes</i> elvből fogja
+fel és magyarázza. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
+"Page_115">-115-</a></span></p>
+<p>Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ
+megmagyarázására, hogy minden létező egységes és egyforma
+természetű, <i>monizmusnak</i> nevezik.</p>
+<p>Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző
+szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, <i>dualizmus</i> a neve; az
+a nézet pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia,
+<i>pluralizmus</i>.</p>
+<p>A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust
+lehet megjelölni. A <i>monizmus</i> ellenben különböző lehet. Azt
+lehet állítani, hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak
+<i>matéria</i> van és minden szellemi csak az anyag funkciójául
+tekintendő s maga is valami materiális. Ennek a gondolkodási
+iránynak a neve <i>materializmus</i>.</p>
+<p>De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van
+valóságos, reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van
+adva és így csak úgy tekinthető, mint valami szelleminek a
+megjelenési formája. Ez a <i>spiritualizmus</i> álláspontja, mely
+gyakran <i>idealizmusnak</i> is nevezi magát.</p>
+<p>Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a
+monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket
+leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája
+az ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se
+nem anyag, se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint
+attributumot vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az
+ős-szubsztancia, mely mint önmagának saját oka (causa sui) és
+legtöbbnyire <span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
+"Page_116">-116-</a></span> mint istenség is gondoltatik, vagy
+változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik. Ezt a
+világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a
+<i>szubsztancia monizmus</i>-ának nevezzük.</p>
+<p>Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik
+neme, amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy
+világnézet legyen. Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták,
+hogy a merő tapasztalat talajára álljanak és emellett eltávolítsák
+a különbséget a fizikai és a pszichikai között. A tapasztalatot
+bizonyos elemekre és ezeknek funkcionális vonatkozásaira kell
+visszavezetni és a tudomány ne tegyen egyebet, mint hogy ezt a
+tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A szubsztancia helyére az
+energia fogalma vagy a történés még általánosabb fogalma
+helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái
+egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett
+eseményt fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A
+világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a
+<i>történés monizmusá</i>-nak nevezzük.</p>
+<p>Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány,
+amely a nem filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző
+lényeget, anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak
+magától értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai
+ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag
+kölcsönös viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá
+tétessék. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
+"Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást
+kíván.</p>
+<h3>28. §. A materializmus.</h3>
+<p>«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», –
+mondja <i>Lange</i> a materializmus történetéről szóló kitünő
+művének elején. Ezzel mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de
+téves nézet utasíttatik vissza, hogy a materializmus a naiv ész
+felfogása. A materializmus sokkal inkább metafizikai, vagyis a
+tapasztalaton túlmenő hipotézis, amely a világtörténés
+összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.</p>
+<p>A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására
+határozottan materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek,
+amelyből minden keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a
+levegőben vélik megtalálni. A szellemi élet emellett persze
+megmagyarázhatatlan marad, miután még nem tárgya a filozófiai
+elmélkedésnek. <i>Empedokles</i>, a négy elemről szóló tan
+megalapítója és <i>Anaxagoras</i> (mindketten Kr. e. 450 körül)
+értékesítettek először szellemi principiumot is a világ
+magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a
+rendező szellemet. Ezóta <i>szellem</i> és <i>anyag</i> küzdenek a
+világuralomért, melyet a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak
+juttat, hol pedig mind a kettőnek együtt.</p>
+<p>Határozottan materialisztikus <i>Leukippos</i> és
+<i>Demokritos</i> atomtana, nemkülönben a sztoikusok ismerettana
+is. A középkor az uralkodó teológiai befolyás folytán dualisztikus,
+ép így az újabb <span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
+"Page_118">-118-</a></span> filozófia is kezdeteiben.
+<i>Descartes</i> adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai
+kifejezését.</p>
+<p>A tizennyolcadik században Franciaországban <i>Lamettrie</i>
+orvos (1709–1751) «<i>L’homme-machine</i>» (az ember mint gép) című
+könyvében mondta ki a határozott materializmust és minden
+gondolkodást testi tevékenységnek magyarázott. <i>Holbach</i> báró
+(megh. 1789) azután «<i>Système de la nature</i>» című művében ezt
+a materializmust részletesen indokolta és vallási előítéleteket
+igyekezett segítségével leküzdeni.</p>
+<p><i>Kant, Fichte, Schelling</i> és <i>Hegel</i> idealisztikus
+rendszerei által a materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből,
+hogy aztán <i>Hegel</i> bukása után újból feltámadjon. <i>Vogt,
+Moleschott, Büchner</i> energikusan síkra szálltak a
+materialisztikus világnézetért és <i>Büchner</i> számos kiadásban
+(magyarul is) megjelent <i>Erő és anyag</i> című könyve nagyon
+sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az
+érzékfiziológia és az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy
+ösztönzői voltak e terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus
+az utolsó évtizedekben ismét vesztett érvényéből, de a művelt
+laikusok között nagyon el van terjedve. Most már meg kell
+ismerkednünk a materializmus legfontosabb állításaival, valamint
+ezek indokolásával.</p>
+<p>A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy
+minden, amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet
+tudatunkban átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója,
+különösen pedig agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy
+gondolat, egy érzés, egy akarat-elhatározás igazi lényege csak
+<span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> akkor ismerhető fel, ha a megfelelő
+agy-processzus ki van kutatva. A <i>pszichológia</i> a
+materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
+igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző
+és különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden
+tapasztalatnak ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel
+ez állítás bebizonyítására síkra száll, a következők:</p>
+<p>1. A <i>metodologiai</i> argumentum: Egy immateriális, de mégis
+megmaradó, önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány
+előtti és tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek
+kulturális fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan
+démon hatását fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei
+vannak adva. Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne
+végbemegy, úgy kell felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek
+feltételezése époly felesleges, mint tarthatatlan metafizika,
+melyet a szigorú tudománynak kérlelhetetlenül ki kell
+küszöbölnie.</p>
+<p>2. A <i>mechanikai</i> argumentum: A világtörténés
+természettudományos felfogása azt az elvet állította fel és találta
+beváltnak, hogy a világban meglévő erő-mennyiség vagy energia
+summája sem nem gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig
+állandó marad. Minden történés csak az energiának más formáiba való
+változásában áll. Így változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a
+villamos áram, vizen keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és
+az univerzum összes mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt
+válik érthetővé, hogy az energiának semmiféle <span class=
+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> új
+teremtése nem megy végbe. Ha most már feltételezünk egy a testtől
+különböző lelket, amely nemmechanikus behatásával egy izmot
+összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő, akkor ez a meglévő
+energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését jelentené. Ez a
+fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
+principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
+elvetendő.</p>
+<p>3. A <i>kozmológiai</i> argumentum: Volt idő, amikor földünk
+izzó gázköd volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus
+élet, sem ember s következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem.
+Csak mikor a föld lehült és megvoltak a feltételek az organikus
+élet keletkezésére, csak akkor jött létre a földön a növényi és
+állati világ, amelyből aztán az ember is kifejlődött. A szellemi
+élet tehát csak az organikus élettel együtt keletkezett s
+hozzákötve marad a fiziológiai föltételek meglétéhez. Nincs tehát
+értelme, egy az organikustól eltérő szellemi életet feltételezni,
+mivel ez az organikussal együtt keletkezett és bizonyára ezzel
+együtt fog elpusztulni.</p>
+<p>Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy
+legalább rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a
+materializmust széles körökben az egyedül lehetséges tudományos
+világnézetnek tekintik.</p>
+<p>Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai
+argumentumot illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a
+materializmussal, de természetesen más okokból. Egy maguktól a
+pszichikai folyamatoktól különböző lelki élet, amely mint
+gondolkodásunk, érzésünk és <span class="pagenum"><a name=
+"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> akarásunk hordozója jönne
+számba, mindenesetre nincs adva semmiféle tapasztalatban.
+Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus, hogy
+mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
+szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek
+dacára lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban
+áll, amit fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az
+egyszer kifejlődött ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az
+alany és állítmány formájában tud elsajátítani. Ameddig a
+pszichológia ezt a lélekfogalmat ugyanazon a módon használja, ahogy
+a fizikus a magnetizmusról vagy elektromosságról beszél, ahol pedig
+tényleg csak mágneses vagy elektromos jelenségek vannak számára
+adva, amíg a lélek csak a pszichológiai folyamatoknak
+szubjektumául, nem pedig önálló szubsztanciául tekintetik, addig
+ezt a kifejezési módot nem lehet tudománytalannak mondani. Amint
+azonban a testtől különböző lelket tételezünk fel, amely önállóan
+áll fenn és talán a halál után is tovább fennáll, akkor erőszakot
+teszünk a tapasztalatban adott pszichikai élményeken.</p>
+<p>Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan
+kiküszöbölünk is belőle minden anyagit, mind újra <i>anyaginak</i>
+képzelünk el. Minden, ami megmarad, gondolkodásunk módja szerint
+tért kell hogy elfoglaljon és ezzel materiális kell hogy legyen.
+Egy lélek-szubsztancia fölvétele, mely ellen a materializmus oly
+buzgón és joggal is küzd, végül a materializmushoz vezet. A
+tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig csak pszichikai
+<i>történésről</i> beszélünk, sohasem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span>
+pszichikai létről és csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés
+tényleg valami minden materiálistól lényegesen eltérő.</p>
+<p>A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja
+leírni, arra tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint
+egyúttal legbiztosabb tapasztalatunkban oly történés van adva,
+amely minden érzékileg észrevehetőtől, minden materiálistól
+lényegesen különbözik, sőt ezzel teljesen összehasonlíthatatlan. A
+materializmus által életrehívott tudományos módszer tehát ez ellen
+a világfelfogás ellen dönt.</p>
+<p>A <i>mechanikai</i> argumentum elveszti bizonyító erejét, ha
+arra gondolunk, hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem
+csak átalakítja az izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé.
+A világ semmiféle akarata sem képes az izomba az energia legkisebb
+mennyiségét is belevarázsolni.</p>
+<p>A <i>kozmológiai</i> argumentum kétségkívül nagyon valószínű
+hipotézisre támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott
+kozmikus állapotok között való meglétéről azonban a hipotézis a
+sejtelemnek még csak az árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem
+minden kívül marad az emberi kutatáson s így az ilyen
+hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet bizonyító ereje.</p>
+<p>Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal
+teljesen összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel
+kényszeríti ránk magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen
+fölvette magába, a materializmusban nem találhat kielégítést.</p>
+<p>A materializmusnak nagy érdemei vannak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span>
+gondolkodóképességünk fejlesztése körül és mint irányadó
+tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek között általa jobban
+bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez összefüggés
+részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus (új
+tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
+fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
+tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
+szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
+szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan
+jelenségeket eltávolítani a világból.</p>
+<h3>29. §. A spiritualizmus.</h3>
+<p>A <i>spiritualizmust</i>, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok
+igazi, a jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az
+ismeretelméleti intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek
+útján, hanem csak absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok
+valódi természetét felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is
+szellemi természetűnek kell lennie. Ezt a következtetést legelőször
+Platon vonta le határozottan és az érzékileg észre nem vehető
+<i>ősképekben</i> vagy <i>ideákban</i> vélte megtalálhatni a
+valóban létezőt. <i>Platon</i> e gondolata hathatósabban hatolt
+tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással van
+gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek
+valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk.
+A római kor újplatonikus gondolkodói, különösen <i>Plotinus</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> misztikus értelemben képezték tovább
+ezt a tanítást.</p>
+<p>A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén,
+mikor <i>Descartes</i> az öntudatban találta meg az igazság
+legbiztosabb forrását, a spiritualizmus újra föléled s
+<i>Leibnizben</i> találja meg legjelentékenyebb képviselőinek
+egyikét. <i>Leibniz</i> monádjai szellemi lények s szerinte
+ilyenekből áll a világ. Az angol <i>Berkeley</i>, aki az
+ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan
+véve spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek
+léteznek, amelyeknek tudattartalma a világ.</p>
+<p>Újabb időben <i>Wilhelm Wundt</i> alapított spiritualisztikus
+metafizikát, amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek
+sokaságát fogja fel, amelyek szellemi természetűek. <i>Hermann
+Lotze</i> és <i>Theodor Fechner</i> is a spiritualizmusban vélték
+megtalálhatni az ontológiai problémák kielégítő megoldását.
+<i>Lotze</i> az anyagot és szellemet mint az abszolutum megjelenési
+formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi természetű, míg
+<i>Fechner</i> a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a
+materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.</p>
+<p>Végül <i>Schopenhauer</i>, aki az akaratot és <i>Jakob
+Frohschammer</i>, aki a világfántáziát tekinti a dolgok végső és
+igaz lényegének, szintén spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban
+a modern spiritizmus, melyet fentebb mint misztikus gondolkodási
+irányt ismertünk meg és amely sokkal többet dolgozik szemfényvesztő
+fogásokkal, mint argumentumokkal, a spiritualizmus előkelő nevét
+<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span> veszi fel, akkor ezt mint
+megengedhetetlent kell visszautasítani.</p>
+<p>A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai
+idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege
+szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik,
+hogy az ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton
+túl, tehát minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét,
+hogy csak a tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a
+spiritualizmus tudatos metafizika és az is akar lenni és mint ilyen
+túlmegy a közvetlen tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus
+számára a világ <i>tudattartalom</i>, a spiritualizmus számára
+önálló, a megismerő szubjektumtól független <i>szellemi
+lényeg</i>.</p>
+<p>A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti
+népek <i>animizmusának</i> filozófiai kialakítása. Az ősember a
+fát, a forrást, néha még a követ is eleven, akarattal bíró
+lényeknek tekinti, amelyek neki használnak vagy ártanak. A
+filozófus spiritualista felismeri a természeti történés
+törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét látja, melyek
+mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy taszítják
+egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.» Ezen
+utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert
+egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja
+elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának
+gondolja el ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés
+fundamentális appercepciónk varázsa alatt áll. A forma,
+<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span> amelyben a világot kénytelenek vagyunk
+felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban
+egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint
+értéktelen.</p>
+<p>A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a
+materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét
+belevonja világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges
+mellékkörülménnyé. A különbség a fizikai és a pszichikai között
+azonban itt is elmosódik. Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép
+tud az anyag gondolkodni, mint azt, hogy mikép lehet a szellemnek
+kiterjedése. A materiális folyamatok, mint már megjegyeztük,
+megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a szellemiek
+megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem hasonlítható
+dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át egymásba, azt
+sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem akkor, ha
+a szellemből anyag lesz.</p>
+<p>A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban
+is szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi
+történésbe valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma
+vezettetik be. Most már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi
+életünkre, a mint tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az
+mindig csak mint esemény, mindig csak mint történés áll előnkbe. E
+történés felfoghatóságára aztán a megmaradó szubsztancia fogalma
+tökéletesen alkalmatlan, szükségképen félrevezető gondolkodási
+eszköz. A modern fizika még a természettudományból is ki akarja
+küszöbölni ezt a fogalmat és itt is csak a történés törvényeiről,
+<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span> de sohasem megmaradó hordozójáról akar
+beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk
+hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a
+szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos
+s a modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre
+is hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt
+ellenmondásnak kell éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek
+természetét a tényeknek megfelelően fogjuk fel. Ezért a
+pszichológiának kell mindenekelőtt óvást tenni az olyan világnézet
+ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot a lelki folyamatok
+tényleg adott lefolyásának és természetének.</p>
+<p>Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus
+igyekeznek megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus
+rendszerek, melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján
+törekszenek egy magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és
+szellemet, a fizikai és pszichikai történést magába foglalja. Ezt a
+magasabb fogalmat vagy egy megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a
+szüntelen levésben, a történés törvényében igyekszenek megtalálni.
+Ezért a világfolyamat monisztikus felfogásában két további formát
+különböztetünk meg: a szubsztancia monizmusát és a történés
+monizmusát.</p>
+<h3>30. §. A szubsztancia monizmusa.</h3>
+<p>Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták
+tanítása, amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki
+Görögországban. Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta
+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
+"Page_128">-128-</a></span> nevét, ahonnan a hozzátartozó
+gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,
+<i>Xenophanes</i> protestált <i>Homéros</i> és <i>Hesiodos</i> az
+istenekről volt emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy
+az istenség sem alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az
+emberekhez. Ontologiailag azonban csak tanítványa, az eleai
+<i>Parmenides</i> alakította ki ezt a tanítást. Már fentebb
+megismertük az eleatákat, mint egy intellektualisztikus
+ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel, mondja
+<i>Parmenides</i>, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja,
+óvja attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület»
+érvényesülni engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán
+létezőnek megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett,
+nem ismer multat és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező
+továbbá oszthatatlan, változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer
+sem sokaságot, sem mozgást. <i>Parmenides</i> persze nem volt képes
+magas absztrakcióját következetesen végiggondolni. Érzékietlen,
+csakis tiszta gondolkodás által megfogható léte – ahogy ő mondja –
+hasonlít egy jól legömbölyített golyó tömegéhez, amely a közepétől
+minden irányban egyforma vastag. Az absztraktot tehát érzéki
+alakban is elképzeli. <i>Parmenides</i> tanítványa, az eleai
+<i>Zeno</i>, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón
+is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek
+hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy
+hatással volt <i>Platóra</i>, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk
+szerint mint örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda,
+nemkülönben mint <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> merőben szellemi lényegeket, amelyek az
+érzékekkel fel nem foghatók, hanem csak annak számára megfoghatók,
+aki a lelkét a jelenség káprázatától nem engedi tévútra
+vezetni.</p>
+<p>Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és
+nyilván a jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még
+természettudományi kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt
+legnyilvánvalóbban és legbehatóbban <i>Kopernikus</i> bizonyította
+meg a gondolkodóvilágnak. Amikor meg kellett győződni arról, hogy a
+nap, amelyet napról-napra föl- és lemenni látunk, tényleg nem
+változtatja helyét, akkor az absztrakt, matematikai gondolkozásnak,
+sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is több az igazságértéke,
+mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó fülnek.»
+<i>Kopernikus</i> azonban még valami másra is tanította a
+filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek,
+kicsiny, jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár
+a nap körül. <i>Giordano Bruno</i> (1548–1600) volt az első
+filozófus, aki <i>Kopernikus</i> asztromóniai tanításaiból levonta
+az ontológiai következéseket. Lángoló lelkesedéssel hirdette
+tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum egységéről.
+<i>Giordano Brunót</i> 1600 február 17-én mint eretneket
+megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott
+és mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni.
+<i>Bruno</i> gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább
+látni fogjuk, egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette,
+mindazáltal hatásos maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag
+következetesebb <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span> formában vette fel ismét <i>Baruch
+Spinoza</i> (1632 – 1677), kinek rendszerében a szubsztancia
+monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.</p>
+<p>Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában
+ismerte az ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó
+vallásfilozófusok tanításaival is. Itt ismert meg egy
+istenfogalmat, amely, amennyire az emberi gondolkodás számára
+elérhető, minden antropomorfizmustól (emberiesítéstől) meg van
+tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól magától különböző
+lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90. zsoltár) és
+szavával teremtette a világot. Mikor aztán <i>Spinoza</i>
+megismerkedett <i>Descartes</i> (1596–1650) tanításaival és
+megismerte a matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a
+világ dualizmusa többé már nem elégítette ki. Az <i>isteni
+szeretetnek</i> az ótestamentumban oly gyakran bevésett parancsát a
+legszigorúbb és legszélesebb értelemben fogta fel és nem bírta ezt
+a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne az ember föltétlen
+odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből fejlett ki
+benne lassankint <i>istennek mint az egyetlen szubsztanciának</i> a
+fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai
+következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a
+szenvedélyes <i>Giordano Brunónak</i> isten és a világ egy és
+ugyanaz. (Deus sive natura.)</p>
+<p>Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már
+magábafoglalja a létet, két attributuma van: a <i>gondolkodás és a
+kiterjedés</i>. Minden egyes dolog a világban, tehát minden ember
+is, nem egyéb mint az egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha
+a dolgokat nem elkülönítettségükben, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> hanem az örökkévalóság
+szempontjából (sub specie aeternitatis) szemléljük, akkor minden
+lét és történés tökéletesen egységes. Mindég csak ugyanaz a
+szubsztanciánk van, melynek attributumai számtalan jelenségben
+valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a dolgok rendje
+ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az egyetlen, örök,
+oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret és egyúttal
+az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen odaadás az
+univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az intellektuális
+szeretet isten iránt.</p>
+<p><i>Spinoza</i> világnézete egységességében és merev zártságában
+tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban
+kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz
+észre. Az első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap
+és következés logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás
+ontológiai viszonyával. Minden létet és történést ugyanazon a módon
+vél a szubsztancia <i>fogalmából</i> levezethetőnek, ahogy a
+geometria tényleg levezetheti tantételeit a téralakulatok
+definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy metafizikai
+megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel vezet
+le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a
+geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga
+által teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal
+operál. A spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből
+az idő ki van küszöbölve. <i>Spinoza</i> fogalmi dedukciójában csak
+az örökké megmaradót, az önmagával egyformának maradót látja és nem
+veszi észre, hogy a világtörténésben állandó változás és fejlődés
+<span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> megy végbe. Mint a spinozai
+világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az akkoriban
+általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki életről.
+Számára, mint <i>Descartes</i> számára, az egész lelki élet egy
+gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés
+és akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak
+ezekből fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.</p>
+<p>A <i>Spinoza</i>-féle szubsztancia monizmusa tehát merev
+formájában nem elégíthet ki. <i>Goethe</i>, akire Spinoza nagy
+hatással volt, önmagától megelevenítette a merev
+szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és természet egysége nagyon
+rokonszenves volt, de számára a természet élet, fejlődés és állandó
+változás. Ezért <i>Goethe</i> is örömmel üdvözölte, mikor 1797-ben
+<i>Schelling</i> természetfilozófiája megjelent, egy oly mű,
+melyben <i>Spinoza</i> alapgondolata, a természet és szellem
+egysége, meg van tartva, de össze van kötve a fejlődés
+gondolatával.</p>
+<p><i>Schelling</i> (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét
+<i>Spinoza</i> gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a
+reményét, hogy «realitást adhat annak az eszmének, hogy
+<i>Spinoza</i> etikájával egy elleniratot állíthat szembe».
+«Spinozista lettem – írja <i>Hegel</i>-nek – nemsokára meg fogod
+látni, hogyan». Schelling számára is természet és szellem az
+abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is egységes
+természetű. Spinozától eltérőleg azonban <i>Schelling</i> a
+természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut
+attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy
+a mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling
+világtörvénynek <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span> tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem
+északi, sem déli mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek
+bizonyos nemű indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut
+természetté és szellemmé. Emellett azonban az abszolut igazi
+lényege mégis szellemi marad. A természet Schelling számára
+«láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling által úgynevezett
+«identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és lét egy s
+ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá Schellingnél
+az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz ugyan, de
+különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot
+<i>Schelling</i> mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut
+két pólusa közül <i>Schelling</i> különösen a természetet tárgyalta
+kimerítően és «természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem
+is épen a haladásra kedvező hatást tett. A modern
+természettudománynak a leghatározattabban küzdenie kellett
+<i>Schelling</i> módszere ellen, amely természeti törvényeket vezet
+le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett győznie. Az
+utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy <i>Schelling</i>
+gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból
+magyarázni, mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern
+természettudomány is lassankint arra a felfogásra jutott, hogy
+minden természeti történést úgy tekint, mint egy egységes energia
+átformálódását és áthelyezkedését.</p>
+<p>Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a
+szubsztancia monizmusa <i>Hegel</i>-nél (1770–1831). A gondolkodás
+és lét identitását <i>Hegel</i> úgy fogta fel, hogy a fogalmak
+logikai, vagy ahogy <i>Hegel</i> mondta, dialektikai fejlődése
+<span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span> egyúttal a világtörténés fejlődése is.
+A <i>Schelling</i>-féle polaritási törvény <i>Hegel</i>-nél a
+fogalmak merő logikai ellentétévé lesz. Minden fogalom <i>Hegel</i>
+tanítása szerint arra szorít, hogy ellentétét gondoljuk. Minden
+<i>A</i> megköveteli kiegészítésül a maga <i>non A</i>-ját. Ha
+azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az ellentétét,
+akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat egy
+magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,
+«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak
+a fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. <i>Hegel</i> így
+a lét tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely
+«mint természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem
+ismét visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a
+szubjektiv, objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a
+művészetben, vallásban és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri
+tetőpontját és mégis visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez.
+Míg <i>Schelling</i> figyelmét főleg a természetre fordította,
+<i>Hegel</i> ereje a szellem filozófiájában van. Itt nevezetesen az
+«objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban, moralitásban és
+erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a családi
+életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a
+történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle
+tanulták, hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt
+áll és hogy a szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a
+megelőző fejlődés beható tanulmányozása által fogható fel.
+<i>Hegel</i> azonban azt hitte, dialektikus módszere fölébe emel
+annak, hogy exakt természettudományi és <span class=
+"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span>
+történelmi tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és
+történés törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az
+exakt kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért
+volt <i>Hegel</i>-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves
+ellensége. Ma persze, mikor a ténykutatás már rég
+győzedelmeskedett, újra megvan az elfogulatlanságunk, hogy
+igazságosabban méltassuk <i>Hegel</i> érdemeit az emberi tudás
+előmozdítása körül. <i>Hegel</i> filozófiája, mint nagyszerű,
+önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és
+bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden
+szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes
+eredmény.</p>
+<p>A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és
+<i>Spinozá</i>-nál van teljes szigorúsággal keresztülvive.
+<i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél összekapcsolódik vele a
+fejlődés gondolata is; <i>Schelling</i>-nél egy valódi változás
+értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom
+önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már
+említettük, <i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél
+spiritualisztikusan van színezve, amennyiben az abszolut lénye
+mindkettőnél szellemi természetű.</p>
+<p>Újabb természetkutatók, különösen <i>Ernst Häckel</i>, ennek a
+monizmusnak ismét inkább materialisztikus alapot adtak.
+<i>Häckel</i>, <i>A világrejtély</i> című sokat olvasott könyvében
+megkísérelte a világtörténést a különböző erőkkel és tendenciákkal
+ellátott matéria fogalmából mint egységes fejlődési menetet
+ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű materiális elemekből,
+melyek azonban már magukban hordják a szellemi élet csiráit,
+<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span> az individuális és szociális élet
+legkomplikáltabb jelenségei lassankint kifejlődnek.</p>
+<p>Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján
+megkísérelték a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával
+mindig egyformának maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a
+világszemléletből és csak a folytonos törvényszerű változást
+tekintik maradandónak. Ezt a kissé nehezen érthető, de nagyon
+szigorú következetességgel keresztülvitt szemléleti módot, melyet
+fentebb a történés monizmusának neveztünk, fogjuk most
+tárgyalni.</p>
+<h3>31. §. A történés monizmusa.</h3>
+<p>Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög
+ókorban gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az
+efezusi <i>Heraklitos</i> (Kr. e. 500 körül) a <i>levést</i> és a
+<i>változást</i> állította fel, mint a világtörténés principiumát.
+«Minden mozog és semmi sem marad meg», így hangzik egyik
+kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz hasonlítja, azt
+állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba leszállni, mert
+akkor már többé nem ugyanaz. <i>Heraklitos</i> ismerte fel azt is,
+hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a
+világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet –
+mondja – mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is
+ember teremtette, hanem mindig eleven tűz volt és az is fog
+maradni». A tűz, amely <i>Heraklitos</i> szerint az ősanyag, csak
+az örök mozgás jelképének látszik. <i>Heraklitos</i> ismeri már a
+folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és ezért <span class=
+"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> nevezi
+a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek szerinte
+istenek és emberek, urak és szolgák.</p>
+<p><i>Heraklitos</i> gondolatait részben újra felvették a
+sztoikusok, de anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész
+mélységében ragadták volna meg. <i>Giordano Brunó</i>-nál is
+találkozunk <i>Heraklitos</i> nyomaival, amennyiben ez a tüzes
+szellem el van telve az örök levés gondolatával. <i>Hegel</i>
+<i>Heraklitos</i>-nál vélte saját rendszerének alapeszméit
+megtalálni és <i>Hegel</i> tanítványa, <i>Lassalle</i> ebben az
+értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül
+<i>Hegel</i> és <i>Lassalle</i> Heraklitos mondásaiba gyakran olyan
+értelmet olvastak bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a
+fődologban azonban helyesen ítéltek. <i>Heraklitos</i> számára az
+univerzum nem megmaradó szubsztancia, hanem világprocesszus.</p>
+<p>Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók
+energikusan felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig.
+Mielőtt azonban ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást
+kell vetnünk az említett fejlődési tanra.</p>
+<p>A szervetlen világra nézve <i>Kant</i> «Általános természetrajz
+és az ég teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des
+Himmels) című 1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát
+mechanikai törvények szerint szigorúan és következetesen
+keresztülvitte. Hipotézisét az izzó gázködökről, amelyekből
+naprendszerünk alakult, később <i>Laplace</i> francia asztronómus
+és matematikus, aki <i>Kant</i>-tól függetlenül jött ugyanarra az
+eszmére, hasonlóképen állította fel s ma
+<i>Kant-Laplace-elmélet</i> neve alatt általánosan ismeretes.
+<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
+"Page_138">-138-</a></span> <i>Helmholtz</i> egy rendkívül
+világosan írt előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás
+jelenlegi állásának is a legjobban megfelel. Az organikus világ
+előtt azonban <i>Kant</i> teljes tudatossággal megáll. Míg teljes
+bizalommal megállapításaiban azt hiszi, fenhéjázás nélkül lehet
+mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot fogok belőle
+építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy
+keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál
+gyom vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.</p>
+<p><i>Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer</i> és
+<i>Darwin</i> kutatásai aztán az organikus világ fejlődésébe való
+betekintést lényegesen előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is
+egyszerű elemekből fejlődnek ki a legkomplikáltabb alakulatok és
+legalább sejtelmünk van e fejlődés törvényeiről. Az élet
+alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés, táplálkozás, a belső
+funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez, mindenesetre fel
+kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek, akár
+neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy
+dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció
+bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva,
+hogy az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból
+keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a <i>biológia</i>
+serény részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan
+feladattá vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás
+álláspontjából, vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai
+principiumok szerint átkutassuk. <i>Herbert Spencer</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span> próbálta meg ezt először «A
+pszichológia principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak,
+hogy kissé túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal
+hozzájárult a lelki folyamatok megértéséhez.</p>
+<p>Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint
+életfolyamatot fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy
+pszichikai és fizikai jelenségek számára egységesítő kapcsot
+találjunk és olyan fogalmat állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg
+egyesíti. Innen nézve azonban a tekintetet minden történésre ki
+lehet tágítani és olyan monisztikus felfogást nyerni, mely sokkal
+következetesebb és szigorúbb, mint az eddig megkíséreltek. Ezekre a
+gondolat-utakra tértek <i>Richard Avenarius</i> és <i>Ernst
+Mach</i> és az <i>Avenarius</i> által alapított
+«empiriokriticizmus» a legkövetkezetesebb monisztikus rendszer,
+amelyet eddig felállítottak.</p>
+<p><i>Avenarius</i> és <i>Mach</i> egymástól függetlenül és egészen
+különböző utakon jutottak eredményeikhez. <i>Avenarius</i>, aki
+eleinte sokat foglalkozott Spinozával s ez a foglalkozás
+mindenesetre megerősítette az univerzum szigorúan monisztikus
+felfogására való törekvésében, materialisztikus szempontból indul
+ki, míg <i>Mach</i> kezdetben közelebb áll az idealizmushoz. Már
+kora ifjúságában – beszéli <i>Mach</i> – <i>Kant</i> «Prologomena
+minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra a
+gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich»
+fölvétele tökéletesen felesleges.</p>
+<p>Az <i>Avenarius-Mach</i>-féle monizmus alapgondolata a fizikai
+és pszichikai jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a
+megszüntetésre <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span> azonban a nevezett gondolkodók nem
+valami materialisztikus vagy spiritualisztikus hipotezisek útján
+jönnek rá, hanem az <i>én-tudat</i> beható elemzése által. Ahogy
+<i>Kopernikus</i> kényszerített minket, hogy a geocentrikus
+álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint az
+univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók
+bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi
+folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen
+sem lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában <i>David
+Hume</i> már megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben
+különben is igen közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek
+énemet teszik és környezetem folyamatai között függőségi
+vonatkozások állanak, melyek fajukban egyáltalán nem különböznek
+azoktól a függőségi vonatkozásoktól, melyek az univerzum
+máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika a mennyiségek
+közti különböző függőségek összefoglalására a <i>funkció</i>
+általános fogalmát alkotta meg. <i>a</i> egy funkciója a
+<i>b</i>-nek (a = f [b]), ez annyit jelent: az <i>a</i> minden
+mennyiség változásával mindig össze van kötve a <i>b</i>-nek
+mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát általánosítjuk
+oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ függőségi
+vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az univerzumban
+nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli
+vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata,
+mint ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg
+egyszerűen leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat
+ökonomikus rendjének kell összekapcsolódnia, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> hogy a
+közös csak egyszer gondoltassék és így lehetőleg kevés
+gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális vonatkozás
+foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a számfogalmak
+nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök, melyek
+megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és
+szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.</p>
+<p>A világ így, ahogy egy ifjabb kutató <i>(Heinrich Gomperz)</i>
+kifejezi, rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem
+szubsztanciákról, sem okokról. Minden szubsztancia azonnal a
+történések egész sorára bomlik s e történések közt csak szabályos
+egymásra következésről és koexisztenciáról lehet szó, de sohasem
+kauzális kapcsolatról. Csak a biológiai funkcióknak az organizmusok
+életében való célszerűsége marad meg, de csupán mint jellemző
+ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli egészen exakt,
+ökonómikusan rendezett leírásra.</p>
+<p>Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,
+<i>Avenarius</i>-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden
+embert általa észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével
+együtt mint «principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy
+kezdettől fogva fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és
+környezete egy egészet képez. A <i>C</i> rendszer, így nevezi
+<i>Avenarius</i> az agyat, ennek a principiális koordinációnak a
+központi tagja. Az emberi világfogalomban aztán, amely mindenkiben
+magától alakul ki, embertársaink érszevételeit, gondolatait és
+érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát
+környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> amely
+embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy
+«introjectió» <i>Avenarius</i> szerint a világnak a tényekben nem
+indokolt megkettőztetése, amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal»
+szembeállítjuk «gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok»
+közé tartozik, de egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a
+lélek, mint a gondolatok és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés
+azonban <i>Avenarius</i> szerint a tiszta tapasztalat
+meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy principiális
+koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi, ugyanaz,
+amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az
+agytól).</p>
+<p>A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és
+azáltal, hogy minden pszichikai jelenség merőben mint a «C
+rendszertől függő» van felfogva, <i>Avenarius</i> azt hiszi, hogy
+leküzdötte a fizikai és pszichikai közti ellentétet és a
+természetes világfogalmat, amelynek számára az ő véleménye szerint
+a történéseknek csak egyetlen egy neme van, helyreállította. Mivel
+azonban nála az agy, tehát valami materiális, az alapja monisztikus
+felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami materialisztikusat.
+Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az ép úgy, mint a C
+rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig anyagszerű,
+egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha fejtegetéseit
+következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más hátra,
+mint egy materialisztikus monizmus.</p>
+<p>Máskép áll a dolog ebben a tekintetben <i>Mach</i>nál. Mivel,
+mint már említettük, <i>Mach</i> az idealizmusból indult ki és
+kifejezetten megmondta, hogy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> nézeteinek idealisztikus
+eredetét nem szabad elleplezni, a történés monizmusa nála sokkal
+szigorúbban és következetesebben van keresztülvive, mint
+<i>Avenarius</i>-nál. Az elemek, melyekből az univerzum áll,
+<i>Mach</i> számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az
+eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják
+magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán
+<i>Mach</i> arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is,
+ha behatóan taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem
+szintén csak mint események mutatkoznak meg, egy valóban
+monisztikus felfogáshoz jut, amely nem materializmus. Az egységes
+fogalom, amelyen által mindent gondolunk, a történés fogalma. Az
+elemek nem megmaradó, változhatatlan atómok, hanem elementáris
+<i>folyamatok</i>, melyek között funkcionális vonatkozások állanak
+fenn. Ezért is hangsúlyozza <i>Mach</i> nyomatékosan, hogy
+szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A
+tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához
+ugyanis csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet
+jutni. Hogy ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell
+emelkednünk önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül
+kell megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ
+forgását. Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk,
+hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a
+kozmikus történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak,
+mint a természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az
+univerzum úgy tűnik fel, mint a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> törvényszerűségek egy
+sora és az elemek különbsége, melyek közt a funkcionális
+vonatkozások működnek, teljesen eltűnik.</p>
+<p><i>Ismeret</i> és <i>tévedés</i> című művében <i>Mach</i> még
+világosabban kifejtette monisztikus szemléleti módját. Helyesnek
+mondja benne, hogy álláspontját a történés monizmusának nevezik. A
+fizikai és pszichikai közti különbséget abban állapítja meg, hogy
+«a térben <i>mindenki</i> számára meglevőnek összessége jelölendő a
+fizikainak», «ellenben a közvetlenül csak <i>egynek</i> adott,
+mindenki más számára azonban csak analógia útján feltárható
+pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban nem
+rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással
+való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség
+folytán élő társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan
+állítaná szembe az érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s
+nem állítaná szembe a világgal. <i>Minden történés rá nézve csak
+egy volna</i>». «Mikor az ember analógia útján megtette azt a
+felfedezést, hogy más hozzá hasonló, hasonlóan viselkedő élőlények,
+emberek és állatok, léteznek és amikor arra kényszerült, hogy
+tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését olyan körülményekre
+való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes érzékileg
+észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös tapasztalatában
+ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két részre kellett
+osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek <i>mindenki</i> számára
+és olyanokra, melyek csak <i>egynek</i> számára észrevehetők… Akkor
+egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje
+gondolata». A fizikai és a pszichikai közti <span class=
+"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span>
+megkülönböztetés tehát <i>Mach</i> számára ép úgy, mint
+<i>Avenarius</i> számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a
+ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a
+különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a
+fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni,
+mint <i>Spinoza</i> tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt
+<i>túl</i> van a fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet
+<i>Mach</i> és <i>Avenarius</i> nyerni akarnak, inkább <i>innen van
+a fizikain és pszichikain</i>. Csak egy univerzum van, csak egy
+egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált világra bontani
+nincs semmi ok. <i>Avenarius</i> számára ebben inkább a
+<i>szisztematikus</i>, <i>Mach</i> számára inkább a
+<i>módszertani</i> szempont az irányadó. <i>Avenarius</i>
+«természetes világfogalmat» akar, tehát egy rendszert, egy
+világnézetet, <i>Mach</i> ellenben csak egy álláspontot, amelyet
+nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy
+át. <i>Mach</i> felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak
+módszertani monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a
+tudományos kutatás munkájában, különösen fölösleges problémák
+kikapcsolására. Nem lehet azonban tagadni, hogy <i>Mach</i>
+metodológiai elvei egy oly világnézet elemeit tartalmazzák,
+melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.</p>
+<p>Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint
+minden más monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt
+kell a kritikának kérdeznie, vajjon ez a felfogás
+keresztülvihető-e. Lehetséges-e egyáltalán tapasztalat azon az
+állásponton, mely a fizikain és pszichikain innen fekszik és
+lehet-e itten komolyan szó világfogalomról? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> A
+tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat
+mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden
+benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az
+ember centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint
+<i>Avenarius</i> mondja, mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek
+együtthatása is elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető
+tapasztalatok létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint
+fentebb kimutattuk, nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül
+és ez már feltételezi az én és a világ közti ellentétet. Ezért
+nehezen lehet elhinni, hogy ezen ellentét kiképzése előtt és e
+nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s ezért nekünk úgy
+tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes
+világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.</p>
+<p>A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására
+nagy mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra,
+hogy tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy
+látszik, eddig nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy
+alap-principiumból, mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor
+is, amikor a történés formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az
+általános törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot,
+megmarad, mint fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb
+időben ismét többfelől visszatérnek a dualizmus látszatra
+tudományosan csekélyebb értékű, tényleg azonban a valódi
+tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az ebből adódó problémákkal
+kell most foglalkoznunk. <span class="pagenum"><a name="Page_147"
+id="Page_147">-147-</a></span></p>
+<h3>32. §. A dualizmus.</h3>
+<p>Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész
+világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg,
+melyek egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való
+képzet azonban e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly
+lény, amely magában létezik és megmarad s ezért anyagi marad,
+bármily ritkultan és szublimáltan gondolják is el az
+anyagiságát.</p>
+<p>A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie
+kell tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor
+sikerül tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia
+fogalmát tesszük alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést
+fogjuk fel, amely tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást
+mutat fel.</p>
+<p>Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot
+az adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem
+közkincse a filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása
+még mindig fennáll és ez idézi elő a <i>test és lélek közti
+kölcsönhatás</i> régi idők óta mind újra tárgyalt problémáját.</p>
+<p>A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez
+tulajdonkép a magva minden dualisztikus világnézetnek.</p>
+<p>Az ókorban <i>Aristoteles</i> mondotta ki legvilágosabban és
+leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma
+ugyan, az élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a
+testtel <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span> együtt. De a testen kívül van még egy a
+testtől elválasztható <i>szellem</i>, amely benne lakik, amíg a
+test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét éli. Az
+aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény
+vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron
+át érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban
+formulázta a dualizmust <i>Descartes</i>, aki a testet és a lelket
+mint tökéletesen különböző lényegeket választotta el, amennyiben a
+testre jellemző attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a
+gondolkodás. A kiterjedt dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog
+(res cogitans) a két egymással tökéletesen szembenálló
+szubsztancia.</p>
+<p>A kölcsönhatás problémáját <i>Descartes</i> úgy oldotta meg,
+hogy a léleknek az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat
+fejt ki és nyer. Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen
+különnemű szubsztancia kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt
+fel és máskép igyekeztek megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot
+a fizikai és a pszichikai között. Az úgynevezett
+<i>okkazionalisták</i> (Geulincx, 1624–1669 és <i>Malebranche</i>
+1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai folyamat
+alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és
+megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio =
+alkalom), melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek
+a mindenkori közbelépésnek helyébe aztán <i>Leibniz</i> egy előre
+meghatározott megegyezést tett, vagyis <i>praestabiliált
+harmóniát</i>. Ahogy egy ügyes órás tudna két órát konstruálni,
+melyek anélkül, hogy egymással össze volnának <span class=
+"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> kötve,
+mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten mindenhatóságában úgy
+rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig egyforma harmonikus
+összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az érzet, minden
+akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és lélek
+egymásra hatnának.</p>
+<p>A dualizmusnak <i>Descartes</i> után nem akadt következetes és
+energikus előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal
+túl lehet rajta haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai
+és fizikai folyamatok közt azonban még mindig megbeszélés
+tárgya.</p>
+<p>Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak
+magyarázatául a <i>pszicho-fizikai</i> parallelizmus elméletét.
+Eszerint a fiziológiai folyamatok az idegekben és különösen az
+agyban, melyek végső fokon meghatározzák a pszichikai folyamatokat,
+pszicho-fizikai processzusok. Csak egy folyamat megy végbe, de ez
+két oldalát nyújtja a szemlélet számára. <i>Kívülről</i> fizikai
+természetű és benne áll a természeti történés okozati sorában,
+<i>belülről</i> pedig ez a folyamat pszichikai, érzet, észrevétel,
+képzet, érzés vagy akarati aktus.</p>
+<p>A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi
+megoldása a problémának, amely a fizikai és pszichológiai
+jelenségek kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha
+«belsőnkről» beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért
+nevezzük belső folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a
+szervezet belsejében látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a
+merőben fiziológiai processzusokat is, mint az emésztés, a
+felszívódás, a vérkeringés, melyek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> mind a test belsejében
+folynak le, ide kellene érteni. A pszicho-fizikai processzus
+«belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai mint tudat-folyamat. Ha
+most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt folyamatokkal együtt az
+agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel, akkor ez mindig
+materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell mondani: amint
+a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát érik el,
+pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak a
+fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és
+a pszichikai, ahogy <i>Ribot</i> kifejezi, csak hozzátétel
+(surajouté), amely a processzus lényegére nézve tulajdonképen
+lényegtelen. Ezáltal azonban a pszicho-fizikai parallelizmus tiszta
+materializmussá lesz és az összes argumentumok, melyek ez ellen
+felhozattak, itt is érvényesek. Csak <i>Mach</i> álláspontján
+szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között
+problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen
+leküzdve, azt megmutattuk fentebb.</p>
+<p>Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak
+tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak
+egymásra, egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában.
+Ehhez járul még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között
+a legprimitivebb tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy
+akarat-elhatározás alapján egy mozdulatot hajtunk végre, akkor
+egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és hatás egymásba. Ez a
+kapcsolat, mint <i>Jodl</i> mondja egy helyütt, minden kauzalitás
+ősképe. Midőn azonban e <span class="pagenum"><a name="Page_151"
+id="Page_151">-151-</a></span> mellett emlékeztetünk fentebbi
+kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még
+többet is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli
+kapcsolat, amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az
+általa teremtett fundamentális appercepció következtében a forrása
+minden ítélésünknek és ezzel minden felfogásunknak.</p>
+<p>Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot
+megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik
+fel, ha a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben
+természettudományi szempontból tekintjük és minden kölcsönhatást az
+energia megmaradása elvének vetjük alája. Ez az elv, kivált mióta
+<i>Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach</i> és legújabb időben
+<i>Ostwald</i> felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai
+történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára
+módszertanilag helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz
+újonnan előlépő energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a
+radio-aktiv szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk,
+ameddig egyáltalán lehetséges. Az energia megmaradásának elve
+azonban egyáltalán nem egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak.
+A pszichikai jelenségek területén belül, tehát a szellem világában
+olyan kauzális vonatkozásokat ismerünk fel, melyeknél az energia
+állandóságáról nem lehet szó. Már minden egyes ember szellemi
+fejlődése is a lelki teljesítőképesség fokozódását mutatja. Sokkal
+nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik azonban elénk ez a
+fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését vesszük szemügyre.
+A könyvnyomtatás <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span> feltalálása az emberiség szellemi
+teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem
+alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal,
+melyek megalkotása és kifejezése egy <i>Aristotelesnek</i> a
+legnagyobb erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére
+az energia megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz.
+Sokkal alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a <i>Wundt</i> által
+felállított elv a <i>szellemi energia növekvéséről</i> (Wundt.
+Ethika. 3. kiadás, II. 72. k. lap). A fizikai világban a kauzalitás
+zárt s az ok és hatás equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem
+és a szellemek világában minden történést a megelőző események
+okoztak ugyan, de a hatások messze túlmennek az előzményeken. A
+fizikai folyamatok szellemi folyamatokat váltanak ki, ezek azonban
+azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással, olyan különbözőségen
+és sokszorosításon mennek keresztül, amely a mérhetetlenig
+fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet megtalálni, ahol
+az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg meglévő
+kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan
+vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem
+magyarázhatók máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által.
+Ez a magyarázat egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani
+szokták, valamely tudományos gondolkodási törvénybe. Egyáltalán
+nincs benne az ok fogalmában, hogy a hatás vele equivalens vagy
+csak egynemű is. Még a fizikai világban is az úgynevezett «kiváltó»
+okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott hatásokkal. Minden
+<span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
+"Page_153">-153-</a></span> pszichikai folyamat azonban már maga is
+a kiváltások egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a
+fizikai és a pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden
+ellene felhozott kifogás ellenére tudományosan tartható marad.</p>
+<p>Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok,
+amelyek érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek
+egyúttal egy szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel.
+Vannak továbbá pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak
+érzékileg észrevehetőkké és amelyek magukban nézve semmi alkalmat
+nem nyujtanak egy szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük
+az emberi szervezetben kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában
+véve semmi megfoghatatlan nincs.</p>
+<p>Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus
+még ma is megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.</p>
+<h3>33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.</h3>
+<p>A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a
+naiv felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy
+elismer (dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az
+<i>ember</i> szemlélete által közel van hozva. Mindazáltal az
+embernél előbb volt tárgya a filozófiai spekulációnak a világ,
+amely őt körülveszi.</p>
+<p>A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű
+szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat,
+magyarázatot követeltek. A világegyetem igazi természete,
+<span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
+"Page_154">-154-</a></span> eredete, fejlődése és esetleges
+elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai
+problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,
+amely viszont a metafizika egy részét képezi.</p>
+<p>Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és
+törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag
+fölvételével vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból
+keletkezett minden. A vizet, a levegőt, a tüzet vették fel
+különböző gondolkodók ily alap-anyagnak. <i>Empedokles</i> aztán az
+ismert négy elemet vette fel (víz, tűz, levegő és föld), míg
+<i>Leukippos</i> és tanítványa, <i>Demokritos</i> az atomisztikát
+alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s csak
+alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek
+maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és
+csoportosulásuk által hozzák létre a különböző testeket.</p>
+<p>Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel
+és módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma
+is alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási
+törvények pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai
+tulajdonságainak felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul
+komplikáltabb és tartalmilag is különbözik <i>Leukipposétól</i> és
+<i>Demokritosétól</i>, csak az alapgondolat maradt ugyanaz.</p>
+<p>Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és
+tartósan kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok
+természeti jelenség felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri
+<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span> intelligencia gondolatát, amely mindent
+tervszerűleg rendezett el. <i>Anaxagoras</i> az első filozófus, aki
+ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő
+νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe.
+Ettől fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a
+világegyetem szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az
+<i>istenfogalom</i>, melyet a vallási képzetek már megalakítottak,
+most a filozófiai spekuláció hatáskörébe lép és megalkotja a
+theológiai problémát, mellyel a metafizika egy másik része, a
+vallásfilozófia foglalkozik.</p>
+<p>Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és
+ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik,
+hol a másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak,
+mindkettő azonban sokszorosan összefolyik.</p>
+<p>A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell
+hogy foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is.
+Teljesen figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes
+fejlődés következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába
+tartozik.</p>
+<p>A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási
+kísérletet hozott létre, melyeket röviden <i>mechanizmusnak</i> és
+<i>teleológiának</i> neveznek.</p>
+<p>A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők
+kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb
+formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a
+testeket összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos
+chemiai processzusok is <span class="pagenum"><a name="Page_156"
+id="Page_156">-156-</a></span> beleilleszthetők ebbe a felfogásba,
+ha még nem sikerült is minden qualitativ különbséget quantitativvá
+redukálni. A chemiai tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban
+és nem kívülről vannak beléjük víve.</p>
+<p>A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az
+ókori fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista
+oldalról energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő
+folyamatakot is igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és
+visszautasítják egy külön életerő felvételét.</p>
+<p>Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és
+gyakran össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője
+<i>(Anaxogoras)</i> vagy az első mozgatója <i>(Aristoteles)</i> az
+előtte már megvolt anyagnak. Istennek mint a világ teremtőjének
+fogalma azonban alig egyeztethető össze a mechanikai
+felfogással.</p>
+<p>A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik,
+hogy a cél fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból
+s éppen ebben ellentétben áll a <i>teleológiai</i> felfogással.</p>
+<p>A <i>teleológia</i> t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes
+világesemények és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét
+hangsúlyozva föltételezi, hogy a világot egy magasabb
+intelligenciarendezte be meghatározott tervek és célok szerint.
+<i>Platon</i> azt veti szemére <i>Anaxagorasnak</i>: hogy az ő
+νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az egyes berendezések
+céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai felfogás istenben
+találja a világ teremtőjét és irányítóját.</p>
+<p>Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> az
+ótestamentum teremtési történetében és ebből áthatolt a nyugat
+monoteisztikus vallásaiba, úgy hogy magvává lett a legfontosabb
+vallási rendszereknek. Épen ezért ez a felfogás gyermekkorunk óta
+ismerős előttünk.</p>
+<p>A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli
+istent tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton,
+transcendens teleológiának is nevezhető.</p>
+<p>Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult,
+amely a célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az
+organizmusokban magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az
+immanens teleológia az úgynevezett fejlődési tan felfogása.</p>
+<p>Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és
+föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás
+és fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az
+életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban
+mind jobban alkalmazkodnak hozzá.</p>
+<p>Ezt a <i>Lamarck</i> által alapított és <i>Goethe</i> által is
+képviselt felfogást először <i>Spencer Herbert</i> (1856)
+formulázta filozófiailag, <i>Darwin</i> pedig (A fajok keletkezése,
+1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin azzal a messzire vivő
+hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a létért való
+harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás vagy
+tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a
+mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése
+(the survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva
+az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span> darvinizmusnak, amely azonban nem
+azonos a fejlődés gondolatával általában. Ha tehát újabb időben
+Darwin speciális tanaiból sok tudományosan tarthatatlannak
+bizonyult is, az általa oly energikusan és hatalmasan képviselt
+alapgondolat maradandó értékű.</p>
+<p>Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a
+lelki élet kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.</p>
+<p>Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája
+tanusítja, össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell
+fölvenni, hogy isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket,
+mondjuk a protoplazmát és hogy az általa megállapított fejlődési
+törvények szerint lassankint fejlődött ki ebből az organizmusok
+sokfélesége.</p>
+<p>Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását,
+amely végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva,
+<i>antropomorfikus theizmusnak</i> nevezik. Antropomorfikusnak kell
+maradnia minden theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az
+emberinek analógiájára tudunk elgondolni. Lelki erőinket a
+végtelenig fokozva gondolhatjuk, de mindig csak emberi erők
+maradnak. A theizmus nyers formájában minden természeti nép
+felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk ezzel a névvel
+jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.</p>
+<p>Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ
+nem különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész
+világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a
+dolgoktól, hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai
+megtalálhatók már <i>Xenophanesnél</i>, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span>
+világosan kimondta <i>Giordano Bruno</i>, erőteljesen és
+energikusan keresztülvitte és végiggondolta <i>Spinoza</i>.
+<i>Spinoza</i> számára, mint fentebb mondottuk, csak egy
+szubsztancia van és pedig isten. Ennek a szubsztanciának két
+tevékenységi módja, vagy attributuma van: gondolkodás és
+kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának modusa: így
+részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes odaadás a
+mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás az,
+amelyet <i>Spinoza</i> istenszeretetnek nevez.</p>
+<p>A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században
+Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,
+melynek megjelölésére a <i>deizmus</i> nevet választották. Ennek a
+felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝
+1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás
+dolgaihoz is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a
+hagyományos tekintély ellen. Ezért szeretik magukat
+szabadgondolkodóknak nevezni. Egy természetes vallásért szállnak
+síkra, ami az ő véleményük szerint annyi, mint észvallás. Számukra
+isten a világ teremtője és irányítója, főleg azonban benne látják
+az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen istenfogalmat le lehet
+vezetni az észből és nincs szükség kinyilatkoztatásra és csodára,
+hogy benne higyjünk. A vallás értéke az erkölcsi érzületben van,
+amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a kötelességedet» –
+ez a deizmus jelszava.</p>
+<p>A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat
+filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a
+középkorban. Előbb isten <span class="pagenum"><a name="Page_160"
+id="Page_160">-160-</a></span> létét igyekeztek a fogalmából, a
+világ célszerűségéből és más argumentumokból logikailag
+bizonyítani. Már némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus
+1265–1308) felismerték ezeknek a bizonyítékoknak a logikai
+tarthatatlanságát és isten létét a kinyilatkoztatott, vagyis az
+ésszel nem indokolható igazságok közé számították. Az újabb
+filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen bizonyítékokkal, míg
+<i>Kant</i> isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a praktikus
+ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be. Azóta
+az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.</p>
+<p>A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az
+erkölcsi törvény indokolására, mint inkább theoretikus
+világnézetünkre fontos. Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az
+ítélő funkcióra utalunk, mint a fundamentális appercepcióra. Ha
+minden az észrevételben nekünk adott tartalmat csak azáltal
+tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a szervezetünknek
+megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy
+erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma
+évezredes gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi
+segítségével szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára
+közel fekszik a gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre
+alkalmazzuk. Amint azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy
+tünik fel, mint egy hatalmas, végtelen akarat műve, melynek
+erőnyilvánítása állandó. Csak ezáltal kapja meg világképünk a
+kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas akarat az létoka az
+anyagnak és szellemnek, a természeti törvények <span class=
+"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> az ő
+törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem
+szegi meg.</p>
+<p>Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció
+alkalmazásával a világ-egészre egy megismerési ösztönünket
+kielégítő világnézetben, amelyben az istenfogalom is megtalálja
+helyét.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
+"Page_162">-162-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK FEJEZET.</span><br />
+Az esztétika útjai és céljai.</h2>
+<h3>34. §. Az esztétika fogalma és feladata.</h3>
+<p>Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük,
+ahogy a természetben és a műalkotásban elénk lép.</p>
+<p>Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent
+tekintjük, akkor az esztétikának a dolga a szépnek lényegét,
+objektiv tulajdonságait meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan
+fölvételeket csinálunk, melyek túlmennek a tapasztalaton, amikor a
+szépet mint valami szellemit, mint eszmét fogjuk fel, ezen az
+állásponton az esztétikát úgy kell definiálni, mint a szép
+metafizikáját.</p>
+<p>Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell
+ismernünk, hogy a szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben
+van adva, melyeknek természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések
+is felelnek meg. Mikor aztán azt a képességünket, hogy tetszési és
+nem-tetszési ítéleteket és érzéseket éljünk át, az <i>ízlés</i>
+szokásos nevével jelöljük, akkor az esztétika az ízlés törvényeiről
+szóló tudomány.</p>
+<p>Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az
+esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi
+alkotás is <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span> tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak
+s amennyiben az esztétikai élvezés és a művészi alkotás a
+legszorosabb kapcsolatban állanak, az esztétika feladatát is ennek
+megfelelően ki kell bővíteni.</p>
+<p>Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy
+nincs mint a legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az
+először <i>Kant</i> által teljes élességében kimondott tény, hogy a
+szép «érdek nélkül» tetszik, a legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt
+azt bizonyítja, hogy az érzést csakugyan joggal kell a pszichikai
+jelenségek különös alaposztályának tekinteni, amely époly világosan
+különbözik a képzet-alkotástól, mint a megkivánástól és akarástól.
+Az esztétikai érzés ennélfogva az a pszichikai állapot, amely az
+érzés jelenségét a legtisztábban tartalmazza magában és tudatra
+hozza. Erre a tényre való tekintettel nevezte <i>Heinrich von
+Stein</i> az esztétikát az érzésről általában szóló tanításnak vagy
+az érzés filozófiájának.</p>
+<p>Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és
+feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb
+kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel,
+mert hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem
+fordulnak elő, de sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét,
+csak azt a módot, hogy mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy
+képzet-sorokra, vagyis a képzetek által keltett érzéseket. A
+művészi alkotás továbbá olyan állapotokat mutat, melyeket
+egyáltalán nem lehet kivánás nélküli érzéseknek tekinteni, csakhogy
+itt is az érzés marad a pszichikai történés legbelsőbb magva,
+amennyiben a művész <span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> épen azáltal művész, hogy élénkebben,
+intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés adja meg
+képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a
+belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.</p>
+<p>Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban
+áll, hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés
+törvényeit megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson,
+melyek megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag
+értékesnek keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első
+része természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti
+módszer épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az
+utolsó, normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba
+fogja ezt hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az
+esztétikának épen filozófiai jelleme lesz megőrizve.</p>
+<h3>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája,
+<i>Baumgarten</i> (1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban
+megjelent esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a
+filozófia Wolff-féle rendszerében és ezzel megteremtette az
+esztétikát, mint önálló filozófiai disciplinát.</p>
+<p>A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)
+tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való
+tanítás és ebben az értelemben használja még <i>Kant</i> is, aki a
+tiszta ész kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló
+tanítást transcendentális esztétikának nevezte <span class=
+"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> el.
+<i>Baumgarten</i>nél a szó szerinti értelem még annyiban érezteti
+hatását, amennyiben nála a szép mint az érzéki megismerés
+tökéletessége jelöltetik meg. <i>Kant</i> a <i>Baumgarten</i>től
+ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos
+értelemben használta, úgy hogy az <i>esztétika</i> szónak nála két
+teljesen különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az
+érzéki észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben
+a szépben való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.</p>
+<p>Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót
+<i>Herbart</i> (1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában
+érti rajta, tehát mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az
+erkölcsösről és a szépről való tanítást foglalja össze az esztétika
+neve alatt. A szó használatának ezek az ingadozásai azonban ma már
+megszüntek s esztétika alatt általában a szépnek és a művészetnek
+filozófiáját értjük.</p>
+<p>Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben
+keletkezett, tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán
+magára vonta a gondolkodók figyelmét. <i>Platon</i> a szép fogalmát
+külön dialogusban (Hippias major) fejtegette és máskülönben is
+sokat tárgyalta a szép eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott
+a szeretettel. <i>Aristoteles</i> híres poetikájában kidolgozta a
+költészet elméletét s különösen a tragédiáét és <i>Horatius
+Aristoteles</i> felhasználásával írta meg levelét a költészetről.
+Az újplatonikus <i>Plotinus</i> két mélyen járó filozófiai
+értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly
+figyelmet érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához <span class=
+"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> akadnak
+a scholasztikus filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század
+kapta meg az érzelmi élet dús fejlődésével a szépség-érzék
+tudományos felkutatását.</p>
+<p>Az angol <i>Shaftesbury</i> (1671–1713) esztétikai
+morálfilozófiájával, a skót <i>Home</i> (1696–1782) és <i>Burke</i>
+(1728–1797) pszichológiai esztétikájukkal nagyon sokkal járultak
+hozzá a megfelelő lelki folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással
+voltak a német gondolkodókra és költőkre.</p>
+<p>Mikor aztán <i>Winckelmann</i> az ókori művészeten igyekezett a
+szépségideált felkutatni, <i>Lessing</i> a költészet feladatát
+megpróbálta elkülöníteni a képzőművészettől és <i>Herder</i> a
+néplélek mélységében vélte feltalálhatni a költészet ősforrását,
+<i>Kant</i> «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg az esztétika
+tudományos alapját.</p>
+<p><i>Kant</i> szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem
+ízlés-ítéleteinket vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos
+megállapítás, hogy a szépben való tetszés «érdek nélküli», vagyis
+hogy nem kíséri kivánság, még ma is tartalmat és irányt ad a
+filozófiai esztétikának.</p>
+<p>Erőteljesen továbbfejlesztette <i>Kant</i> esztétikáját
+<i>Schiller</i>. Legkedvesebb gondolata, melyet már <i>Kanttal</i>
+való ismeretsége előtt is kifejezett «Die Künstler» című
+tankölteményében, hogy a szépség-érzék egyedül az ember
+tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és erkölcsnek, valamint
+minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern fejlődési tannal
+szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a
+játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló
+levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span>
+legtermékenyebb gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett.
+Csak a legújabb időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát
+méltatni és <i>Schiller</i> alapvetésén tovább építeni.</p>
+<p><i>Hegel, Schelling</i> és <i>Schopenhauer</i> sokat
+foglalkoztak esztétikával és pedig oly értelemben, mint a szép és a
+művészet metafizikájával. <i>Hegel</i> számára a művészet a
+legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem objektiválódik, míg
+a vallás és a filozófia a magasabb fokokat képviselik. Ezek a fokok
+szerinte történetileg az ókorban, a középkorban és az újkorban
+egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség, különösen a
+művészi szép, <i>Hegel</i> szerint az eszme átfénylése az anyagon
+és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. <i>Hegel</i>
+szellemében készültek <i>Fr. Fischer</i> és <i>Carriere</i>
+esztétikái, melyek közül az első ma is ennek a disciplinának
+leginkább összefoglaló és legtartalmasabb tárgyalása.
+<i>Schelling</i> számára az egész teremtés műalkotás és
+<i>Schopenhauer</i> szerint a művészet az emberi szellem
+legmagasabb vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen
+le van győzve és a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint
+legmagasabb művészetet tekinti <i>Schopenhauer</i> a zenét, amely a
+legmélyebb felvilágosításokat adja a számára hozzáférhetőről.</p>
+<p>Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló
+esztétikával <i>Herbart</i> azt hiszi, hogy a szép lényege csak
+bizonyos formákban és viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint
+forma-tudományt a herbartiánus <i>Zimmermann</i> fejtette ki, aki
+az esztétika első történetét is írta.</p>
+<p>Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> uton
+járnak, <i>G. Th. Fechner</i> «Az esztétika előiskolája» című
+1876-ban megjelent művében új utakat nyitott. Az előbbi <i>felülről
+való</i> esztétika helyébe <i>alulról való</i> esztétikát akar
+tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az esztétikai tetszés
+törvényeihez eljutni. <i>Fechner</i> kiterjedt kísérletei és beható
+pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra és
+még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés
+<i>Fechner</i> megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ
+tényező között az esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki
+benyomások, mint egyszerű teli színek vagy színkombinációk, hangok,
+valamint bizonyos formák és alakok idéznek elő közvetlen vagy elemi
+tetszést. Ezzel szemben nagyobb festmények, szobrok és nevezetesen
+költemények csak az asszociativ módon fölkeltett képzetek és
+érzések által hatnak esztétikailag.</p>
+<p><i>Fechner</i> szellemében dolgoznak most buzgón tovább a
+művészi alkotás és az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán.
+Sokszor maguk a művészek hatnak itt előmozdítólag közre részint
+önvallomások, részint saját vizsgálataik útján. A szellemek
+folyamatban levő mozgalmában nehéz a megismerések biztos állagát
+megállapítani; de a modern esztétika irányait és tendenciáit
+legalább érintenünk kell.</p>
+<p>A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek
+jelentőségét általánosságban és a filozófia rendszerben való
+elhelyezését tárgyalja, még nincs annyira túlhaladva, mint a
+spekulativ pszichológia, a főérdeklődés azonban itt is a
+tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az empirikus <span class=
+"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span>
+esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy analitikaira
+oszlik.</p>
+<p>A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat
+a megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a
+művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan
+technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a
+fontossága is.</p>
+<p>A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat
+művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és
+technikai kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni,
+mielőtt a művészi feladat megkezdődnék. E technika nehézségét
+tekintve nagyon is könnyen előfordul, hogy a technikailag korrekt
+már művészi számba is megy. A technika tehát itt nagy fontosságú és
+könnyen túl is becsülik.</p>
+<p>A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást
+kiván, ennek dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan
+művészin és pontosabb megkülönböztetést teszünk a technikailag
+korrekt és a zeneileg jelentékeny között.</p>
+<p>A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet
+játszik. Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a
+drámai művészetben van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos
+ismeretének. Az ügyes technika maga itt sehol sem elegendő arra,
+hogy művészi sikert arasson, bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés
+színpadi ügyességgel használható színdarabot is lehet
+összehozni.</p>
+<p>A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében
+nagy, a költészetben csekélyebb <span class="pagenum"><a name=
+"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> fontosságú. Mindig megáll
+azonban az esztétikai kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez
+van köze, nem a műalkotás belsejéhez.</p>
+<p>A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben
+igyekszik belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek
+között egy műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a
+kulturális állapotban, a kor ízlés-irányában igyekszik minden
+oldalról feltárni. Ezen a módon oszlik az esztétika pszichológiára
+és történetre. Tényleg a pszichológiai és történeti módszernek az
+egyesítése vezet legbiztosabban egy műalkotás teljes
+megismeréséhez.</p>
+<p>E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára
+vonatkozólag újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel,
+amelyek a művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek
+egymástól. Az <i>idealizmus</i>ra és a vele ellentétes
+<i>realizmus</i>ra vagy <i>naturalizmus</i>ra gondolunk.</p>
+<p>Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a
+«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó
+emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb
+lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre
+jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden
+szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve
+kell lenni a művészi alakításból.</p>
+<p>Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg
+kell mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás
+legpontosabb és leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha
+aztán sok rútnak és visszataszítónak tünik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> fel, –
+ezzel a művész csak annál jobban meg akar ragadni és felrázni. A
+naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre, hanem erővel és
+ügyességgel is védte theóriáját.</p>
+<p>Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint
+csak akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát
+genetikus és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet
+eredeteiben és a létfentartásra való fontosságában igyekszünk
+megismerni. Egy ilyen esztétikának az alapvonásait vázoljuk
+itt.</p>
+<h3>36. §. Genetikus és biológiai esztétika.</h3>
+<p><i>Kant</i> megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a
+képzetet nem az ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és
+a gyönyör vagy kín érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet,
+mondja, nem megismerési ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az
+objektumon magán, hanem maga a szubjektum érzi benne magát, ahogy a
+képzet afficiálja.</p>
+<p>A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a
+kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes
+ép úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a
+megkívánó-képességre, holott a szépben való gyönyörködés
+érdeknélküli tetszés vagy, ahogy szintén lehetne mondani, tiszta
+érzés. <i>Kant</i> vizsgálata által az esztétika átalakítását és
+pedig bensőbbé tételét hajtotta végre. Úgylátszik, végérvényesen
+bebizonyította, hogy az esztétika centrális problémája az kell hogy
+legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az esztétikai élvezés
+lényegébe. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
+"Page_172">-172-</a></span></p>
+<p><i>Schiller</i> hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint
+már említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a
+játék analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges
+erőknek foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet
+szükségletei ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az
+értelemben fogta fel a játékot <i>Herbert Spencer</i>, míg
+<i>Lazarus</i>, aki inkább a felnőttek játékait tartotta szeme
+előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a játékot. <i>Karl
+Groos</i> ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek játékait
+pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az
+életre.</p>
+<p>A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag
+értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából
+a tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető
+célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg
+előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk
+végezni. Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a
+szorosan szemünk előtt tartott cél segít át a nehézségeken és
+elviselteti velünk a kellemetlenségeket, amelyek minden munkával
+össze vannak kötve. A játék ellenben főleg azért szerez nekünk
+örömöt, mert kellemesen foglalkoztat. A fizikai és pszichikai erők
+működéséből származó öröm a játékban csak egy speciális esetre egy
+általános biológiai-pszichológiai törvénynek, amely eddigelé még
+kevés figyelemre talált.</p>
+<p>Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai
+organizmusában az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben
+megkívánja a <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
+"Page_173">-173-</a></span> tevékenységet. Ez a tevékenység
+objektive nézve követelmény, azaz föltétele az emberi organizmus
+fentartásának és fejlődésének. Azért követelmény, mert olyan
+organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk a tevékenységre, az
+elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan tagok, amelyeket
+sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók megakadása
+hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan gyermekek,
+akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek, rendszerint
+elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása nem
+ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a
+szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,
+reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett
+szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek
+nevezünk. Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó
+akadályoztatása kínnal, ennek minden erőteljes gyakorlása
+gyönyörrel van összekötve. A játékban talált öröm aztán nem más,
+mint a funkciós szükségletek kielégüléséből származó
+gyönyörérzés.</p>
+<p>Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai
+élvezést mint a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis
+mint azt az örömöt, amely különböző pszichikai funkciók
+működtetéséből ered. Ezért ez a gyönyör, ahogy <i>Kant</i> oly
+rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte meg, befolyás nélkül
+marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból oly közel rokon
+az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli rokonságot
+azonban semmikép sem <span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span> szabad azonosságnak tekinteni. A
+funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az
+esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés
+magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut
+kapcsolatba, melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak
+tevékenységre.</p>
+<p>Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de
+bizonyos körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi
+esztétikai érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább
+szín-kombinációk is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például
+a szivárvány vagy a csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést
+keltenek. Még gazdagabbak és többfélék azok az esztétikai érzések,
+melyeket geometriai diszítmények vagy alakok keltenek. A látás
+funkciójának gyakorlása ezekben az esetekben különösen
+gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban keressük, hanem az
+objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra alkalmat ad és
+ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai ítéletek
+forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig
+gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt
+funkciós gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig
+csak közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja
+az eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második
+szemléletkor szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és
+óránkint körülöttünk van. Az objektum nem változott, de funkciós
+gyönyörünk eltompult.</p>
+<p>A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> hangok,
+különösen azonban a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai
+váltják ki az elemi esztetikai hatásokat. A melódiákban és
+szimfóniai zeneművekben való gyönyörködés ellenben magasabb és
+többféle funkciós szükségletek kielégítésén alapszik. Ritmikus
+hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok eszközlésére ösztönöznek és
+itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör hozza létre az
+esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez tapintási
+észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben
+siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak
+tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett
+tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.</p>
+<p>Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az
+észrevételek által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós
+szükségérzetünk kellemes és kellően intenzív módon elégíttetik
+ki.</p>
+<p>Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban
+az esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket,
+hanem képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen
+foglalkoztatják. A festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek
+alakjait megérteni és magyarázni képesek vagyunk, erősebb és
+tartósabb élvezetet nyújt. Mennél nagyobb mértékben izgatják az
+ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és képzelő
+tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál
+intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál
+nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését
+intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló
+módon éljük át <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> a költészet műveiben. A költő szavai
+mint érzéki észrevételek jóformán semmit sem jelentenek és csak
+azok által a képzetek, gondolatok és érzések által hatnak, melyeket
+bennünk felkeltenek. Ha most már sikerül nekünk könnyen követni a
+költőt, ha megértjük, mit gondol, ha fantáziánkat felszitja, akkor
+már ez maga elegendő, hogy magas esztétikai gyönyört szerezzen.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«Es lockt uns nach und nach,
+wir hören zu,<br /></span> <span class="i0">Wir hören und wir
+glauben zu verstehn,<br /></span> <span class="i0">Was wir
+verstehn, das können wir nicht tadeln,<br /></span> <span class=
+"i0">Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.<br /></span></div>
+</div>
+<p><i>Schiller</i> filozófiai lírája, <i>Goethe</i> Faustjának
+nehéz helyei csak akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő
+gondolatát felfogni, magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni.
+A míg ez nincs meg, intellektuális funkciós szükségérzetünk
+akadályozott marad és az esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az
+akadályoztatást éljük át gyakran modern művészek festményeinél, ha
+semmikép sem sikerül a színek és alakok tengerében a kompozició
+tervét felfedezni és az egésznek értelmét kibetűzni. Szenzuális
+funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások gyakran nagy
+mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós gyönyörnek
+ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az utólagos
+esztétikai hatást.</p>
+<p>Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más
+technikai mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat.
+Matematikai feladatok elegáns megfejtései is, ahogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span>
+<i>Sophie Germain</i>, a francia matematikusnő nagyon szépen
+kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek. Mindkét esetben
+lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik az
+esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma
+a pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus
+érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen
+foglalkoztatja, az érdekel minket, azt <i>érdekesnek</i>
+találjuk.</p>
+<p>Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai
+ítéletet mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és
+«érdekes» között. Az esztétikailag <i>értékes</i> fogalma kibővült
+és nem csupán a szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában,
+hanem az érdekeset is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós
+gyönyörünket kielégíti.</p>
+<p>Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör
+azonban még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos
+értelemben külső műveit ismertette meg velünk. A művészi és
+természeti szépben talált gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor
+hatolunk be, ha arra gondolunk, hogy az érzés is alapfunkciója a
+tudatnak, amely tevékenységet kíván. Tényleg szükségét érezzük a
+kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a kielégítése gyakran a
+legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a szükségletet emócionális
+funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés angol nevéről
+(emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,
+megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére
+ettől hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon
+jótékonyat érzi. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
+"Page_178">-178-</a></span> A római városi csőcselék tudvalevőleg
+kenyeret és cirkuszt követelt a császártól (panem et circenses). A
+kenyeret éhsége és a játékokat emocionális funkciós szükséglete
+számára. A mélyértelmű mese Jancsiról, aki félni akart tanulni,
+világosan mutatja, hogy már a tudomány-előtti pszichológia is
+ráfigyelt ennek a szükségletnek tényleges meglétére.</p>
+<p>Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális
+természeténél fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint
+a szenzuális és intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban
+kiterjed, sokkal mélyebbre hatol és ennélfogva gyakran olyan
+hatásokat vált ki, amelyek az egész szervezetet megrázkódtatják és
+időnkint tartósan elváltoztatják. Itt kell keresni a forrását
+azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket szenvedélyeknek
+nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán nagyot is
+hoznak létre.</p>
+<p>Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az
+<i>kellemesnek</i> és <i>tetszetősnek</i> tűnik fel előttünk, ami
+az észt kellemesen foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak
+a folyamatoknak és foglalkozásoknak számára azonban, melyeket
+emociónális funkciós gyönyör kísér, a nyelv a <i>varázs</i> és
+<i>varázslatos</i> szavakat alkotta. Nagy hazárdjáték és
+veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal bírnak,
+mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört
+idéz elő.</p>
+<p>Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a
+leggazdagabb és legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk
+ezt egyelőre egy példán megmagyarázni és <i>Schiller</i> <i>A
+búvár</i> című <span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
+"Page_179">-179-</a></span> ismert költeményét választjuk ki erre.
+Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja képzeletünket és
+gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális funkciós
+gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A mélyebb
+és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk a
+merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden
+aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen
+feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység
+szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán,
+aki másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a
+királyleány és felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk
+hatva, mikor a végét olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már».
+Az érzések lefolyása, melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő
+valóságra való minden tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az
+olyan tisztán emberi érzések átélése, melyek a mindennapi életben
+csak ritkán jutnak tevékenységhez, mindez gazdag és intenziv
+funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális funkciós gyönyörben
+áll a valódi esztetikai élvezet.</p>
+<p>Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,
+Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a
+világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben
+alkalmasak arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban
+az emócionális funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális
+is módosítólag és fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a
+lényeges mégis mindig az alakok iránti belső részvét marad, az az
+élmény, melyet egy <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
+"Page_180">-180-</a></span> modern esztétikus <i>(Theodor
+Lipps)</i> nagyon találóan <i>beleérzés</i>-nek (Einfühlung)
+nevez.</p>
+<p>Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális
+funkciós gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt
+alakok arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen
+magyaráznunk és «beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás
+könnyen érthetősége nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg
+túlságosan komplikált, eszmekörünktől távoleső motivumok nem
+engedik kifejlődni az emócionális funkciós gyönyört.</p>
+<p>A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül
+elismerten a <i>zene</i> idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az
+érzést a hangok érzéki észrevevése közvetlenül, az intellektus
+közreműködése nélkül ingerli fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal
+igazabban és bensőbben jut tudatra az úgynevezett «abszolut»,
+szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan személyekre ellenben, akik
+kevésbbé muzsikális hajlandóságuak, könnyebben hatnak az olyan
+dalok, melyeknek szövegét megértik. A jelenkori zenedrámában, ahogy
+<i>Wagner Richárd</i> kifejlesztette, a funkciós gyönyör mindahárom
+neme, a szenzuális, az intellektuális és az emócionális hatalmasan
+ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet különösen erős és
+tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a
+műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül
+azonnal vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal.
+Ez azután akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez
+akadályává lesz az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha
+azonban ismételt meghallgatás útján a felfogás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span>
+nehézségein túljutottunk, akkor az összhatás annál erősebb: a
+motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága miatt csaknem
+egyáltalán nem tompul el.</p>
+<p>Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek
+és ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása
+azonban más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a
+természeti tárgy, mely az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti
+bennünk, előttünk áll. Megvan a valóságban, észrevesszük
+érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét, forrását,
+megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum
+által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy
+tekintjük, mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását
+és így funkciós gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem
+szükséges az ilyen ítéletek megmagyarázására <i>Kant</i>-tal egy
+külön lelki képességet, egy «esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A
+fundamentális appercepció teljesen elegendő arra, hogy ilyen
+ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az esztétikai
+élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,
+hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem
+kivánónak és akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak
+természetes, hogy az öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk
+kívül keressük és akkor ott is találjuk, ahol valóban van, a
+műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat, amely az esztétikai funkciós
+gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett funkciós gyönyör
+minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek, érdekesnek vagy
+bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span>
+azonban, amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk,
+a <i>szépség</i>. Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent,
+ami alkalmas arra, hogy esztétikai funkciós gyönyörünket
+kiváltsa.</p>
+<p>Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik,
+hogy az esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A
+funkciós gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes
+egyéneknél nagyon különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát
+érthető, hogy egy és ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében
+a funkciós gyönyörnek ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és
+ugyanaz az ember is nem minden időben egyformán fogékony az
+esztétikai hatásokra, épen mert a funkciós szükségletek nem mindig
+ugyanazok. Mindazáltal vannak műalkotások, melyeket évszázadokon
+át, sőt évezredeken át a legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek
+meg. <i>Sophokles</i> Ödipus királyát, amely 2300 év előtt Athénben
+és Görögország más városaiban eredeti nyelvén erős hatást tett,
+napjainkban fordításban játszották olyan közönség előtt, melynek
+kulturállapota bizonyára nagyon különbözik az athéni
+ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az
+emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a
+drámában objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai
+funkciós gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az
+ógörög építészet és szobrászat nem egy művéről, valamint a régi
+olasz vagy németalföldi festőiskola sok művéről. Az ilyen
+műalkotásoknál szabad objektív szépségről beszélni, amennyiben ezen
+a műalkotásban magában <span class="pagenum"><a name="Page_183" id=
+"Page_183">-183-</a></span> bennerejlő tulajdonságokat értjük,
+amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél funkciós gyönyört
+váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni bizonyára hálás és
+semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az objektív szépség
+azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut szépséggel. Ilyenről
+beszélni a szépségfogalom teljesen relatív jelleménél fogva
+tökéletesen értelmetlen dolog.</p>
+<p>A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás
+mellett még egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes
+meggyőződésből, mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor
+az alatt nemcsak azt értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy
+iránt, amelyet ebben a szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála
+egy nemét érezzük az élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás
+egy nemét, amelyet, ha magasabb fokot ér el, szeretetnek is
+nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy művész-alkotta alakot hord
+szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti őket, mint becses
+tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás ellen
+megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a
+szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai
+hatást és itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami
+által az esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.</p>
+<p>A <i>szeretet</i> és <i>szépség</i> kapcsolatát már rég
+felismerték és gyakran kimondották. A viszony közönséges felfogása
+azonban többnyire az, hogy az (objektív létező) szépség tekintetik
+oknak, a szeretet pedig hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb
+vizsgálatra nem bizonyúl teljesen találónak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> A nő
+szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely szerelmet tud kelteni
+és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran keltett a
+férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek és
+dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk
+a vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva
+lényegesen megszépültnek tünnek fel előttünk. <i>A szépség nem
+csupán oka, sőt talán gyakrabban következése a szeretetnek.</i>
+Bensőnkből sugárzik ki a szépség a szeretett tárgyakra és mindig új
+varázszsal veszi körül.</p>
+<p>A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját
+tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett
+gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi
+oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös
+varázszsal van ránk. <i>Schopenhauer</i> rajongása az inhiai
+Upanishádok egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet
+<i>Anquetil du Perron</i> egy perzsa fordítás után készített,
+sajátságos példája a szeretet e megszépítő erejének. Állításunk
+helyességének legnyilvánvalóbb bizonyítékát azonban a
+természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a kedves nyári
+tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen lehetett
+a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak partján.
+Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember csak
+akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen
+menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta
+szépnek a természetet, mikor megtanulta szeretni.</p>
+<p>Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle <span class=
+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span>
+funkciós gyönyört vált ki bennünk, hogy az alakokat, melyeket
+elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy megszeretjük őket, akkor ebből
+a szeretetből egy új, különleges, meleg szépség sugárzik vissza a
+műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből született, ez az,
+amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető szépségnek
+nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek
+találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket
+és megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk
+legmélyébe hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember
+egyéniségére, mint a műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben
+szépnek talál.</p>
+<p>Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden
+kifejezve funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj
+mindegyike magában is képes arra, hogy esztétikai élvezetet
+nyújtson. Gazdagabb és változatosabb, intenzivebb és megragadóbb
+lesz azonban az élvezet, ha a szenzuális, intellektuális és
+emócionális funkciós gyönyör egyesülnek egymással. Ezeknek
+kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A szobrászat és a
+festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján keltik fel
+érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel
+kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint
+belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A
+zenénél a szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási)
+érzetek segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba.
+Ez az érzelmi hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a
+centrális <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span> része az esztétikai élvezésnek. Ahol az
+emócionális funkciós gyönyör nem következik be, ott az esztétikai
+élvezet a felszínen marad és nélkülözi a belső melegséget. Ahol
+azonban az emócionális funkciós gyönyör kiváltódik, ott előállhat
+belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése, amelyből új, érzéstől
+meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.</p>
+<p>Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós
+gyönyör más fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy
+képes ilyen a legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos
+ismertető jel, mely által az esztétikai élvezés különbözik a
+játéktól. Minden esztétikai élvezés, mint már említettük,
+esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az ítéleteket az élvezők
+mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve érvényesek. Ami
+nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom ítéletemben,
+hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az erőközpont,
+amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon való
+tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az
+objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal
+tévedés volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók
+küszöbölni az objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós
+gyönyör csak akkor áll be, ha valamely objektum kiváltja. Már most
+vannak, amint láttuk, műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző
+időkben esztétikai funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a
+műtárgyaknak e szerint objektíve meghatározható tulajdonságokkal
+kell bírniok, melyekből az esztétikai hatások keletkeznek. Az
+esztétikának mint tudománynak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> ezek után az a feladata,
+hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az objektív
+föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban a
+kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó
+művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által
+remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.</p>
+<p>Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely
+abban áll, hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel
+normákhoz és szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a
+dolgot, mert a művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve
+csak keveset lehet általánosságban megállapítani. A főfeladat itt
+az egyes művészetek technikájára szorítkozik.</p>
+<p>A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben
+bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén
+rokon a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban,
+tehát a funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer
+a kultúra annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet
+szükségérzete sok embernél van meg, akkor már a művészt nem
+elégítheti ki és nem is szabad, hogy kielégítse a saját alkotó
+ösztönében való merőben individuális, csak rája nézve létező öröm.
+Arra van hivatva, hogy másoknak örömet szerezzen és ezzel
+megszaporítsa az emberiség boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem
+merő játék, sőt komoly szociális munkává lesz, mely a kultúra
+fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.</p>
+<p>Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon
+átadja magát alkotó ösztönének. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Tanulnia kell. A művészet
+hosszú művészi gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell
+elsajátítania. Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy
+tanulmányozza szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az
+eszközöket, melyek által tapasztalat szerint sikerül funkciós
+gyönyört idézni elő az élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség,
+melynek az ő művei szánva vannak.</p>
+<p>Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez
+hozzátartozik annak a közönségnek az ismerete, amelynek szánva
+voltak, a művész munkája művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért
+manap az elmúlt időszakok költőit korukból kiindulólag igyekeznek
+megérteni és így fejlődött ki egy históriai esztétika, amely sok
+felvilágosítást hozott, nem egy félreértést eloszlatott és sokkal
+hozzájárult a művészek és költők bensőbb ismeretéhez. Időnkint
+azonban a történelmi szemponthoz való túlságos egyoldalú
+ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő általános emberire,
+örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem csupán saját
+népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi művéről,
+a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az
+örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a
+pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).</p>
+<p>Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk,
+hanem ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon
+alakok iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint
+az előbb megjegyeztük, eleven, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> melegérzésű és benső
+szépség árad vissza műalkotására s ezt előidézni a művész végső és
+legmagasabb célja.</p>
+<p>A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön
+tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális
+munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.
+Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a
+szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor
+műve legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel.
+<i>Homérosz</i> szeretetet kér Achilles és Odysseus számára,
+<i>Raffael</i> az isteni Madonna számára, <i>Shakespeare</i>
+nemcsak a filozofáló dán királyfi és a boldogtalan Lear király
+számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke számára is, akit
+az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.</p>
+<p>Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört
+kiváltani és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a
+teremtő leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet
+lelkét. Az élőt elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden
+művésszel. Bennünk azonban az kelt életet, az indít minket
+megfelelő reakciókra, ami eleven az emberekben és környezetünk
+dolgaiban, ami eleven a jelen és mult folyamataiban. Ez az eleven
+nem egyéb, mint ami karakterisztikus a dolgokon, az, ami azzá teszi
+őket, amik és amit ránk nézve jelentenek, ez pedig az, ami bennük
+<i>tipikus</i>. A tipikus képzet közvetlenül az életszükségletből
+keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag jelentékeny, arra
+kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk és így
+foglalódik össze, ami <span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
+"Page_190">-190-</a></span> számos egynemű dologban tipikus, egy
+egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint
+igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben,
+mint minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az
+egyéniben a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk
+nézve mindig típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek
+benyomását keltik. Gretchen alakja Goethe Faustjában oly
+szemléletesen és egyénileg van ábrázolva, hogy meg tudnók írni az
+élettörténetét. Mindazáltal képzeletünkben úgy él, mint típusa
+annak a lánynak, aki szerelmesen odaadja magát és elhagyják.
+Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot és csak az apa marad
+meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint Cordélia
+hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy darab
+Lear királyból, ezért <i>Shakespeare</i> költeménye sohasem veszti
+el hathatósságát.</p>
+<p>Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez,
+ezt legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a
+valóságban csak egyetlen egyszer előforduló objektum, egy
+történelmi személyiség, egy bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a
+művész környezetéből. Az egyéninek ábrázolásában is, hogy
+esztétikailag hathasson, a tipikust, a karakterisztikust, az igazán
+elevent kell a művésznek kikeresnie, az egyes tárgyon is ezt kell
+kifejeznie.</p>
+<p>A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a
+művészetet sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési
+tevékenységünkkel és a tudománnyal.</p>
+<p>A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> a
+megismerés fejlődésében előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a
+művészet lényege szerint alkalmas tipikus képzetek keltésére,
+melyek teljes eleven szemléletesség mellett a reprezentatívnak, az
+általánosnak a jellemét is magukon viselik, ezért a művészi
+ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy tudományos
+megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes képekben
+ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt
+átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor
+gyakran az <i>eszme</i> sokértelmű nevével jelölünk. A platói
+eszmék nem egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális
+gondolkodó művészi szelleme szemléletes képzetekké testesített meg.
+Épen ezért hihetett <i>Plato</i> e művészi gondolat-alakulatok
+önálló létezésében s ezért emelhette őket a dolgok hathatós
+ősképeivé. <i>Hegel</i> gondolata is, hogy a szép úgy határozódik
+meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép mint az eszme
+hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben minden
+művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és
+legvilágosabban azonban alighanem <i>Schiller</i> fogta fel a
+tudománynak és művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát,
+ha gondolata, hogy a szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét,
+nem tartható is fenn. A művészi képzelet gyakran előresejtve jár a
+tudomány előtt és útat tár neki:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Eh’ vor des Denkers Geist der
+kühne<br /></span> <span class="i0">Begriff des ew’gen Raumes
+stand,<br /></span> <span class="i0">Wer sah hinauf zur
+Sternenbühne,<br /></span> <span class="i0">Der ihn nicht ahnend
+schon empfand?<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span></p>
+<p>Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással
+és szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a
+történés törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a
+gondolkodó művét megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a
+tudomány száraz formulákban és holt fogalmakban hirdet
+tanítványainak, azt a művészetnek kell képeivel megelevenítenie,
+hogy minden ember konkrét szemléletességgel láthassa maga előtt az
+elvont igazságot és fölvehesse szívébe.</p>
+<p>Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől
+fogva a vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban
+és az újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította
+szeretet-szerző erejét. <i>Phidias</i> Zeüsz-e,
+<i>Michel-Angelo</i> Mózese, a sok felséges dóm, <i>Raffael</i>
+Madonnái és <i>Lionardo</i> Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és
+legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De
+azáltal is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt
+bennünk, fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza
+áhitatra és belső jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a
+vallási kultuszban különösen a zene oly nagy szerepet.</p>
+<p>Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a
+művészet és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség
+között.</p>
+<p>Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint
+mindjárt látni fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre
+sem úgy, hogy a művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt
+szépnek, a bűnt rútnak ábrázolja. Az <span class="pagenum"><a name=
+"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> elevent és életteljeset a
+természetben és az emberi világban igyekszik a művész megragadni és
+ábrázolni és ahol sikerül neki a teljes emberéletet megragadni, ott
+lesz a műve ránk nézve érdekes. Nyers erőt, féktelen szenvedélyt,
+sőt hitvány haszonlesést is állíthat elénk a nagy művész úgy, hogy
+előadása a legélénkebb funkciós gyönyört kelti bennünk. Sohasem
+kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli meg alakjait a
+szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt, akkor
+ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.
+<i>Shakespeare</i> III. Richárdja és még inkább Falstaffja
+nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés
+független az erkölcsi érték-ítéletektől. <i>Aristoteles</i> hamisan
+értelmezett tanítása a tragikai vétekről elég sokáig tévesztett meg
+a tragikai tárgyakban talált gyönyör valódi alapját illetőleg. A
+művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal, hogy valamiféle
+formában morált prédikál.</p>
+<p>Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs
+között. Az esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és
+amikor a művész alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre
+eltávolít minket a mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól,
+legalább rövid időre önmagunk fölébe emel. Amíg a művész
+varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta emberi az úr. Semmi
+kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben, fölemelkedünk és a
+belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a szabadító és
+tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból kiárad,
+lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van
+alkalmunk műalkotásokban <span class="pagenum"><a name="Page_194"
+id="Page_194">-194-</a></span> gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni
+más szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket
+keltik fel. Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott
+művészi nevelése nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi
+fejlődésére is. Amidőn gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy
+műalkotásokban gyönyörködjenek, nemcsak a tiszta öröm gazdag
+forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk őket rontó élvezetektől.
+«Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon találóan <i>Szent
+Ágoston</i>. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket. A
+művészet olyan örömöket találtat az emberrel,</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Die reine Gier nicht in sein
+Leben reisst,<br /></span> <span class="i0">Die im Genusse nicht
+verscheiden.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem
+azáltal, hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi
+iránt fölemeli.</p>
+<p>Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg.
+Az érzés azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert
+ezek befolyás nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának
+dolga most már megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek
+az ember lelki életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell
+azonban a tárgyakkal is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta
+érzést kiváltsák. Genetikus és biológiai szemléletünk azonban
+megmutatta, hogyan fejlődik ki a funkciós szükségérzetből az
+esztétikai élvezés mint funkciós gyönyör. Ebből a funkciós
+gyönyörből keletkezik aztán a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> benső szeretet a művész
+alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós
+gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek
+az érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy
+objektívet is tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az
+esztétikának. E szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált
+fővonalaiban a művész alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a
+tudományos esztétika céljai és egyúttal az útak is, amelyeken
+remélhetjük, hogy serény munkával eljutunk az érzés filozófiájához,
+amely nemcsak az esztétikailag érző szubjektumnak, hanem az
+esztétikailag ható objektumnak is megmutatja helyét és fontosságát
+az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az ember csak egy
+parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a törekvés,
+hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és
+szeresse.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
+"Page_196">-196-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">HATODIK FEJEZET.</span><br />
+Etika és szociológia.</h2>
+<h3>37. §. Az etika tárgya és feladata.</h3>
+<p>Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések,
+amennyiben erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a
+megítélésnek azonban nem a cselekvés külső befolyása a tárgya,
+hanem az ennek alapjául szolgáló motivumok, az eközben napfényre
+kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint az etikát az akarás
+filozófiájának is nevezhetnők.</p>
+<p>Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a
+pszichológiai törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját
+és mások cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy
+megrójuk. A morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen
+megítélése volna tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos
+etikának. Ez a feladat egyfelől pszichológiai, másfelől történeti
+természetű. Annak pontos pszichológiai elemzése által, ami bennünk
+végbemegy, mikor a magunk vagy mások cselekvéseit morálisan
+megítéljük, kellene egy erkölcstan pszichológiai alapját
+megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a pszichológia általános
+<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
+"Page_197">-197-</a></span> feladatául megjelöltük, nemcsak
+analitikailag, hanem genetikailag és biológiailag is kellene
+keresztülvinni. Fel kellene mutatni a morális megítélést s az ennek
+alapjául szolgáló erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok
+fontosságát az egyén és a faj fentartására.</p>
+<p>Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy
+tünjék, hogy ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző
+népeknél különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran
+épen azt becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy
+nevezetesen a morális kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly
+rendkívül jelentékenyek, tehát a tudománynak az a rendkívül terhes
+és hosszadalmas feladat jut, hogy a morális megítélést a
+legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva történetileg nyomozza, hogy
+esetleg megismerhesse fejlődésének törvényeit.</p>
+<p>Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe
+még alig fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny,
+nagyon érdemes és biztos sikert igérő tudományos munkának, amely
+főkép monografiai vizsgálatokra bő anyagot nyújt.</p>
+<p>Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén
+össze van gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre
+való kilátással az etika további feladatát megoldani, amelyet
+legtöbbnyire a legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis
+normákat is kell felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek
+alapelvekké kell válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük
+s melyek nevezetesen a kötelességek összeütközésének gyakori
+eseteiben elhatározásunkat <span class="pagenum"><a name="Page_198"
+id="Page_198">-198-</a></span> eldönthessék. Különösen azonban az
+ifjúság nevelésére lennének irányadók ezek a normák. Itt sokkal
+könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és hozzájárulhatnak az
+erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a normatív feladata
+sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben dolgoztatott fel,
+mint az elméleti, történeti.</p>
+<p>Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is
+neveznek, eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy
+kikutassa az erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel
+az erkölcsi cselekvésre.</p>
+<h3>38. §. Az etika fejlődése.</h3>
+<p>Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a
+természetről és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika
+is később fejlődött ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és
+életszabályok akadnak ugyan már nagyon korán a költőknél és
+közmondásokká sűrüsödnek össze, de ezekben még csak az erkölcsi
+öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig az erről való
+rendszeres elmélkedés.</p>
+<p>Az altruisztikus <i>Demokritos</i>-ról nagyszámú etikai
+szentencia maradt fenn, ezek azonban részint kétséges
+hitelességüek, részint nincs bennük egységes összefüggés. Biztos
+az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben sokat foglalkoztak etikai
+kérdések megvitatásával és különösen hogy kétségbe vonták a
+hagyományos normák érvényességét.</p>
+<p>Ebből a körből került ki <i>Sokrates</i> (469–399), a tudományos
+etika megalapítója. <i>Sokrates</i>, mint <span class=
+"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span>
+<i>Cicero</i> mondja róla, a filozófiát lehozta az égből a földre
+és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben látja a filozófia
+egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege szerinte a
+helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás
+megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az
+nem jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást
+a jó, a szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével
+érhetni el. Az ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot
+nyujt a gondolkozónak és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a
+hagyománytól és a közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez
+<i>Sokrates</i> rendíthetetlenül ragaszkodott és vértanúhalált halt
+érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert, hogy hatása még ma is él.</p>
+<p><i>Antisthenes, Sokrates</i> tanítványa, az úgynevezett cinikus
+iskola megalapítója, melynek legismertebb híve <i>Diogenes</i>, az
+erkölcsi függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus
+iskolából kiindult <i>sztoikusok</i> megint az észnek az affektusok
+feletti uralmában keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a
+sztoikusok tanítása szerint örömmel aláveti magát a természet
+folyásának, amelyen különben sem változtathatna s ezáltal az
+örömteljes alávetés által különbözik az oktalantól, aki hasztalan
+rugaszkodik a természet ellen és ebben elveszti lelki nyugalmát. A
+sztoikus etika erősen hatott a kereszténységre és így tovább
+plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.</p>
+<p><i>Sokrates</i> egy másik tanítványa, <i>Aristippos</i>, megint
+a sokratesi függetlenséget a derült lelki hangulatban találja,
+amely nem engedi magát <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span> sem a szenvedélyektől, sem a
+sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez az <i>Epikuros</i> által
+továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban számos hívet
+szerzett magának.</p>
+<p><i>Sokrates</i> az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy
+fontosságát az erkölcsi cselekvésre nézve egyoldalúlag
+túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot <i>Aristoteles</i> észrevette
+és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi cselekvésre nézve az
+<i>akaraterő</i> és a megszokás époly fontosak. Szerinte az erény
+megszokás által nyert <i>akarat-irány</i>. <i>Aristoteles</i>
+továbbá kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a
+boldogság nem a passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti
+tevékenységében áll.</p>
+<p><i>Sokrates</i> legnagyobb tanítványa, <i>Platon</i> kísérelte
+meg először az etika metafizikai megalapozását. A <i>jó
+eszméje</i>, melyet <i>Platon</i> alkalmilag azonosít az
+istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja neki reális
+valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói etikában az
+a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény kvinteszenciája,
+csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben az értelemben
+kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális jellemét és
+olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is megvan az
+aktuális fontossága.</p>
+<p>Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek
+tekintett előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni
+boldogság (eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az
+állásponton a javak tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja
+a boldogságra való eszközöket, <i>eudaimonizmusnak</i> nevezzük.
+<span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span></p>
+<p>A <i>kereszténység</i> mindenekelőtt szélesebb körben tette
+hathatóssá az ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez
+az etikája az isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető
+kötelességén nyugszik. Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen
+engedelmességet kíván isten parancsai iránt és föltétlen megadást
+akaratába. Az emberszeretet igazságosságot, jóakaratot, jóságot és
+tevékenysegítséget kíván az embertárs iránt, az ellenség iránt is.
+A kereszténység a szeretet kötelességét még erősebben hangsúlyozza
+és kiterjeszti az egész emberiségre. Minden ember isten gyermeke s
+ezért valamennyien testvérek. A szeretet kötelességének ezen
+kiterjesztése által minden emberre a kereszténység áttöri a
+zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a világ-testvériség
+nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy valóban humánus,
+minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség gondolatát.</p>
+<p>Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök
+orfikus titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve)
+előkészített hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi
+zsidóságban csak gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első
+századokbeli keresztények számára csak előkészület a halál utáni
+igazi életre, mikor a lélek, megszabadulva a test salakjától,
+istenhez járul. A túlvilági életbe vetett remény különösen a római
+birodalomban a szegényeinek és nyomorúltjainak volt szívesen látott
+vigasztalása s ezek között az új tanítás hihetetlen gyorsasággal
+terjedt el. Krisztusnak magának szemében ez a gondolat egyáltalán
+<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
+"Page_202">-202-</a></span> nem volt a világtól való meneküléssel
+és aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy
+becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő
+szemében különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza
+magát. Az ő beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet
+lehelnek. Csak később alakult ki erősebben a minden földi ember
+bűnösségéről való gondolat s ezt bőjtöléssel és önkínzással
+igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban a túlvilági életbe vetett
+remény nagy mértékben fokozta az ember áldozatra való képességét és
+az önlegyőzés kötelessége az aszkézis értékelése által sokkal
+nyilvánvalóbban jutott öntudatra.</p>
+<p>Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és
+<i>Augustinus</i> által kifejtett tanítás a kegyelemről más
+értelemben hatott. Míg az ember teljesen képtelennek
+nyilváníttatott arra, hogy saját erejéből megszerezze a megváltást,
+az egyház hatalma, mint a kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan
+mérhetetlenné vált. A keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a
+külsőleges ceremóniák teljesítése által, mint belső erkölcsi
+megtisztulás által gondoskodni lelki üdvéről.</p>
+<p>Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört
+magának. A középkorban <i>Abälard</i> próbálta egy a vallásos
+dogmától független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi
+a boldogság forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit
+által. A későbbi protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették
+ugyan a kegyelem egy nemére, de a szellemek mozgalma, amely az
+erkölcsit nem az <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
+"Page_203">-203-</a></span> emberen kívül, hanem belsejében kereste
+és függetlenül a hagyománytól az emberi észre akarta alapítani, már
+nem volt feltartóztatható.</p>
+<p>Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók
+mozdították előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által
+az erkölcsinek természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A
+tizenhetedik században <i>Locke</i>, <i>Hobbes</i> és
+<i>Shaftesbury</i>, a tizennyolcadikban a skót <i>Hutcheson</i>,
+<i>Hume</i> és <i>Smith</i> e tekintetben rendkívül gyümölcsöző
+munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen
+beható analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az
+erkölcsiség eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét,
+vagyis vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az
+erkölcsi normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való
+függetlenségüket többnyire energikusan védték.</p>
+<p>Franciaországban a tizenhetedik században <i>Descartes</i>
+követői vagyis a Cartesianusok, elsősorban <i>Malebranche</i>,
+próbálták az erkölcsi metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik
+századi felvilágosulás filozófiája, az angol gondolkodókra,
+különösen <i>Lockera</i> támaszkodva, az erkölcsi törvényeknek
+tapasztalati, a materialisztikus filozófiának megfelelő alapvetését
+kísérelte meg, amely a törvényeket az ember egoisztikus ösztöneiből
+igyekezett levezetni.</p>
+<p><i>Spinoza</i>, <i>Leibniz</i> és <i>Wolff</i> szintén az etika
+metafizikai levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az
+erkölcsinek empirikus megismerése számára is sok értékeset
+nyertek.</p>
+<p>Új irányt nyitott <i>Kant</i>, aki a praktikus ész <span class=
+"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span>
+kritikájában (1788) az erkölcsit hasonló módon igyekezett
+levezetni, a hogy előbb az ismeretelméletre vonatkozólag az ész és
+az érzékiség alapformáival megkísérelte. Egy minden tapasztalattól
+függetlenül érvényes, velünk született erkölcsi törvényt hordozunk
+magunkban, ezt tanította <i>Kant</i>. Ezt az erkölcsi törvényt, a
+mely csak általános, formai természetű lehet, nevezi <i>Kant</i> a
+kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja nekünk, hogy úgy
+cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk által
+általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor
+cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát
+ennek a törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad,
+logikai szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem
+kötelességből cselekszünk.</p>
+<p>A hajlam és kötelesség ellentéte <i>Kant</i> óta mértékadó lett
+az erkölcsi megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev
+elválasztása daczára, a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül
+sem elméletileg, sem gyakorlatilag, <i>Kant</i> etikájában mindig
+megmarad a fenséges nagyság egy vonása.</p>
+<p>Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól
+mentes érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi
+törvényre van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe
+<i>Fichte</i>nél, a ki saját lelkiismeretében találja meg a jó és
+rossz fölötti abszolut, csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az
+észlény tulajdonképeni feladata és ez a feladat abban áll, hogy
+szabaddá és függetlenné tegye magát mindattól, a mi maga nem ész.
+<span class="pagenum"><a name="Page_205" id=
+"Page_205">-205-</a></span></p>
+<p>Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó
+alapvetésével szemben <i>Hegel</i> úgy fogja fel az erkölcsiséget,
+mint az objektív szellem tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret
+az ő ítélete szerint tévedhet a jóról és rosszról való ítéletében.
+E fölött áll a családban, társadalomban és államban megvalósúlt
+erkölcsiség, a mely mint reális hatalom autoritatív módon köti az
+egyest. De az erkölcsiség mint az objektiv szellem megjelenési
+formája sem valami nyugvó, megmaradó. Minden államnak csak
+korlátolt része van az erkölcsi szabadság eszméjének objektív
+megvalósításában.</p>
+<p>Ha <i>Hegel</i>-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük
+metafizikai burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek
+belőlük életbe; az etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis
+szociális karaktere, autoritatív megvalósításuk az államban és az
+állandó fejlődés gondolata. A modern ethika mindezeket a
+gondolatokat újra fölvette, a nélkül azonban, hogy mindig tudatában
+lett volna <i>Hegel</i>-lel való összefüggésének.</p>
+<p>Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel
+a pozitív törvényhozásra alapította meg <i>Bentham</i> Jeremiás
+Angolországban az úgynevezett <i>utilitarizmust</i>, melyet alább
+behatóbban fogunk méltatni.</p>
+<p>Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai
+megoldási kísérleteit, a hogy <i>Beneké</i>-nél, <i>Herbart</i>-nál
+és <i>Schopenhauer</i>-nél találhatók és az evolucionista etika
+felé fordulunk, vagyis a gondolatok azon iránya felé, a mely
+<i>Darwin</i> fejlődési elméletének befolyása alatt áll.</p>
+<p><i>Spencer</i> és <i>Darwin</i> szerint csaknem lehetetlen
+<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span> a szellemi élet egy darabját máskép,
+mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni. Ezt az elvet
+először <i>Carneri</i> alkalmazta az etikára és <i>Herbert Spencer
+Principles of Morality</i> című művében behatólag vitte keresztül.
+Az etika minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll
+vagy legalább is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi
+cselekvést mint az élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén
+és a faj fentartásának egy föltételét megérteni.</p>
+<p>Ez irány kinövésének lehet tekinteni <i>Nietzschét</i>, a ki a
+hellén életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az
+ember egy magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés
+kívánatos czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás
+megvetésreméltó rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan
+kifejtését mint úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy
+a gyönge mennél előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen
+erőik kíméletlen kifejtésére. <i>Nietzsche</i> ragyogó nyelvével,
+pszichológiai mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus
+ösztönöknek és a fiatalos önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre
+tett szert.</p>
+<h3>39. §. Az akaratszabadság problémája.</h3>
+<p>Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul
+ki, az akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika
+elkerülhetetlen elő-kérdése.</p>
+<p>Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk
+szabad és egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az
+akaratra ható <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> motivumok közt mi, azaz akaratunk,
+egész önállóan és függetlenül választunk. Az akaratot nem
+határozzák meg vagy determinálják okok, hanem ő maga az egyedüli
+oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt nevezzük
+<i>indeterminizmus</i>-nak.</p>
+<p>Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az
+egész történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a
+kauzalitás törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek
+teljesen benne az előző eseményekben, ránk nézve egyenesen
+elképzelhetetlen. Az oknélküli történés fölvétele ellentmond a
+tudományos kutatás minden elvének. Akarati cselekvéseink
+organizációnk termékei, mely a származás, nevelés, hagyomány és
+sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút intelligencia,
+amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban képes volna
+áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan és
+biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre
+megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve
+<i>determinizmus</i>.</p>
+<p>Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy
+minden elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is
+tehetnénk, az elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk
+volna. Az indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai
+momentumot is, hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek
+cselekvéseinkért, ha ezek szabad elhatározásunk eredményei.</p>
+<p>A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére
+támaszkodik, testi és szellemi organizációnk összefüggésére és
+végül az emberi cselekvéseknek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> a statisztika által
+legalább bizonyos mértékben bebizonyított szabályszerűségére, ha az
+egyének elegendő nagy száma vétetik tekintetbe.</p>
+<p>A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket
+foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a
+«szabad» szónak értelmét pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó
+metafizikai értelmében annyit tesz, mint «a kauzalitás törvényén
+kívül álló», – «szabad» a pszichológia értelmében ellenben annyit
+tesz, mint «a külső vagy belső kényszer érzésétől mentes».</p>
+<p>Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati
+cselekvés, amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint
+az összes tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál
+biztosabb ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a
+szabadság ismertető jele pszichológiai értelemben. Ez még
+világosabbá lesz a következő megfontolás által:</p>
+<p>Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint
+pszichikai élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már
+minden akarati cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az
+eredménye, személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol
+ellenben egy képzet, egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki
+erők ezáltal tevékenységükben megakadályoztatnak, ott
+«ellenállhatatlan kényszer» alatt cselekszünk. S csakugyan a
+jogtudomány is a beszámíthatóságot akkor tekinti fennállónak, mikor
+a cselekvő szellemi erőinek teljes birtokában van s ezzel abban a
+helyzetben van, hogy áttekintheti cselekvésének horderejét és
+jelentőségét. <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
+"Page_209">-209-</a></span></p>
+<p>Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb
+lesz minden elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások,
+melyekbe egy véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél
+több erő hat közre az elhatározásnál, annál inkább teszi az
+elhatározás egy gondosan megfontolt cselekvés benyomását. «A
+műveltség szabaddá tesz» – ez tehát mély pszichológiai igazságú
+mondás.</p>
+<p>Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész
+összefüggéséből indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez
+érzés folytán készek is vagyunk következményeit magunkra venni.
+Mikor a tettet akarjuk, akarjuk a következményeit is és ezzel, az
+etikára nézve legalább, a kérdés el van intézve. Mindenki morálisan
+kötelezve van arra, hogy viselje a felelősséget azért, amit erőinek
+teljes birtokában tett, tekintet nélkül arra, hogy a metafizika
+szabadnak vagy nem szabadnak mondja-e az akaratot. Ahol azonban a
+szellemi erők a normális mérték alá sülyednek, ott jogilag és
+erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.</p>
+<h3>40. §. Az etika problémái és irányai.</h3>
+<p>A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az
+erkölcsinek eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két
+különböző feleletet adtak erre. A <i>nativizmuz</i> azt állítja,
+hogy az erkölcsi az embernek veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó
+és rossz megkülönböztetése megtalálható minden embernél, habár
+különböző időkben különböző cselekvések helyeseltetnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> vagy
+helyteleníttetnek. A nativizmus kifejezett formája <i>Kant</i>
+etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény is velünk született
+és a <i>Fichteé</i>, mely szerint a lelkiismeret csalhatatlanul
+dönt. Ezzel szemben az <i>empirizmus</i>, amely itt az
+evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi
+nem velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma
+legjobban elterjedve.</p>
+<p>Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már
+említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve
+<i>eudaimonizmus</i>. Ezzel szemben áll a <i>Bentham</i>
+(1748–1832) által Angolországban alapított és ott, valamint a
+kontinensen is nagyon elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés
+célja az összesség haszna vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb
+boldogsága. Ezt az irányt nevezik <i>utilitarizmusnak</i>. Végül
+némely etikusok számára az erkölcsi öncél, vagy az emberek
+tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél. Ezt az
+irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális
+javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A
+keresztény etika, amennyiben az isten országát igyekszik
+megvalósítani, vallási idealizmus, amennyiben pedig a jövendő
+életben való jutalmakra utal, túlvilági eudaimonizmus.</p>
+<p>Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az
+egoizmusból igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést
+tételeznek fel, amely szerint az embertársak örömeit és bánatait
+velük együtt érezzük. Ezt az irányt az <i>A. Comte</i> által
+kitalált szóval <i>altruizmus</i>nak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nevezik. Egoisztikus pl.
+az ókor morálja, épúgy a francia felvilágosodásé (különösen
+<i>Helvetiusé</i>). <i>A. Smith</i> altruisztikusan igyekszik az
+erkölcsi érzéseket a szimpátiára, <i>Schopenhauer</i> még
+szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan
+gondolkoznak <i>Kant</i> és <i>Fichte</i> is. Az újabb fejlődési
+etika közvetítő állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a
+kétségkivül szociális érzésekből nem hiányzik teljesen az
+egoisztikus alap.</p>
+<p>Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat
+illeti, itt megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális
+előirások indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm
+etika), a másik rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika
+az ész vagy a lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a
+mint a döntés folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek
+tekinti, az autonóm irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós
+és egy érzelmi morált. <i>Sokrates</i> és <i>Kant</i> mindketten
+autonóm etikusok és mindketten a reflexiós morál hívei.
+<i>Shaftesbury</i>, <i>Adam Smith</i> és <i>Schopenhauer</i>
+szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi
+moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy
+az egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül
+tekinthető a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még
+különböztetni a vallási és politikai heteronómiát.</p>
+<p>Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a
+jog viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a
+családdal, a községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást
+<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> mindezen problémákhoz, mint ezt az
+ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor láttuk, itt is
+megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.</p>
+<h3>41. §. Genetikus és biológiai etika.</h3>
+<p>Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja.
+Az egyik idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és
+a helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle
+fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját
+akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés
+az elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában
+nyilvánul, melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot
+érzünk; az elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és
+megbánásban, amiben megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi
+érzésre való pszichikai diszpozíciót nevezzük általánosságban
+lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet pszichológiai alapja tehát
+egyfelől a morális megítélés, másfelől a lelkiismeret.</p>
+<p>E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de
+egyáltalán nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt
+elkülönítve vizsgálni.</p>
+<p>A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete.
+Minden morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális
+megítélés. Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a
+tudományos kutatás, sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos
+alapossággal. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span> Mégis azt hisszük, hogy nagyjában a
+következő fázisok állapíthatók meg.</p>
+<p>Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált
+pszichológiai folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű.
+Nézzünk például egy tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal
+csinál meg egy nehéz gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük
+benne, vagyis gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek
+végső oka lehet testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász
+által végrehajtott mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy
+atlétának valami kiváló erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt
+emeljük fel a nehéz súlyt és örülünk sikerének. Mivel azonban csak
+nézők vagyunk és az atléta által végrehajtott mozgásokat csak
+utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk végre, hanem csak
+markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az igazi
+erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén
+kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a
+kín-érzésekkel keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása
+magával hoz. Abból az erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt
+következtetjük továbbá, hogy a feladat megoldásához nagy testi erő
+szükséges és ezt a testi erőt most megbámuljuk. Mások cselekvései
+értékelésének legprimitívebb formája a más testi erejének
+megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben nincs semmi
+további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem érinti,
+hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.</p>
+<p><i>Homérosz</i> Iliászában az ilyen értékelés több <span class=
+"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> esete
+van megírva. Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő
+mondja, nem tudna elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai
+emberek, de ő egész könnyen elhajította, ő egymaga. Patroklos
+Achilles fegyvereit viszi a harcba, csak a lándzsáját nem, mert
+azzal a görögök közül senki sem tud bánni, csak Achilles maga. A
+költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni hallgatóiban hőseinek
+testi ereje iránt.</p>
+<p>Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az
+értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény
+kilencedik könyvében s e szörnyetegnek hatalmas
+erő-nyilvánításairól hallunk. A végén azonban Odysseus
+ravaszságával határozottan fölébe kerül a ciklopsznak és
+megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos csel és
+ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által
+kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett
+Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a
+büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában
+véve is megbámulják.</p>
+<p>Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát
+tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz
+semmit, hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz,
+hazugsághoz és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg,
+hogy az értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.</p>
+<p>Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az
+erőt becsüljük, tekintet <span class="pagenum"><a name="Page_215"
+id="Page_215">-215-</a></span> nélkül az általa létrehozott
+teljesítményre. Az indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik
+«ezer évig böjtölnek és épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek
+és emberek, mondja tovább, egészen megmerednek a bámulattól e
+vezeklő erejének láttára. Itt az akarat erejét csodáljuk, amely a
+természetes életfunkciók megállításában nyilvánul. Magában a
+teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is az erő
+értékelésének esete előtt állunk.</p>
+<p>Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a
+benne nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét
+csodáljuk, aztán a szellemét, később az akaratét is. Mindezen
+értékelésekből a morális momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor
+áll be, mikor az erő mellett az általa előidézett teljesítmény
+válik az értékelés tárgyává. A puszta erő értékelése ma is megvan,
+de a teljesítményre való gondolat ma sokkal közelebb áll hozzánk és
+csaknem mindig módosítja az erő értékelését.</p>
+<p>A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést
+vagy nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.
+Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá
+válik, amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a
+teljesítmény ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja,
+akkor érvénybe lép a morális értékelés, a cselekvés helyeslésre
+vagy kárhoztatásra talál. Ha Diomedes a nehéz szikladarabbal,
+melynek megragadása és elhajítása mint kiváló erőnyilvánítás
+magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget, akkor hazája
+fiai tettét szociálisan <span class="pagenum"><a name="Page_216"
+id="Page_216">-216-</a></span> előmozdítónak tekintik s ezzel
+morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés
+egy szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.</p>
+<p>A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s
+ezért részt vesz a szociális fejlődésben.</p>
+<p>A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt,
+amíg az egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem
+teljesen egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a
+teljesítmény, a tett, a siker az egyedüli tárgya a morális
+megítélésnek. Gyilkosság és agyonverés itt egyremegy, a tett a
+bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek érzi magát, holott tudta és
+szándéka nélkül vétkezett.</p>
+<p>A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más
+momentumok által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi
+különéletet élnek, melyek az összakarattal – amint a vallásban és
+erkölcsben nyilatkozik – szembeállítják saját akaratukat, a
+hagyományt kritikai vizsgálatnak vetik alája és az összességen
+belül mint önálló erőcentrumok éreznek. Ekkor sok tekintetben az
+egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll szemben az
+összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve, vajjon
+az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.
+Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az
+egyes tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind
+kizárólagosabban a morális megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek
+tekintjük ma azt a pszichológiai diszpoziciót, amelynél fogva
+mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink <span class=
+"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> által a
+közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.</p>
+<p>Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális
+megítélésünkben. A közjó csakugyan elért előmozdítása
+összehasonlíthatatlanul hatalmasabban hat, mint az erre való merő
+jó szándék. Fontos feladata lesz egy jövendő etikának, hogy az
+erkölcsi érzület pontos elemzése által megvizsgálja a siker
+fontosságát a morális megítélésre.</p>
+<p>Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál
+inkább figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a
+cselekvés tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az
+erkölcsi kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már
+most az akarat tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az
+szembehelyezkedik szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés
+számított azelőtt – s sok tekintetben ma is számít – az erkölcsi
+fejlődés tulajdonképeni feladatának, a magában érdemesnek,
+öncélnak. Az őskereszténység aszkézisre és a világtól való
+menekülésre irányított morálja egyfelől, az egyéniségnek hatalmas
+kifejlődése és a személyiség magas értékelése másfelől támogatja
+ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy önlegyőzés és
+önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az öntudatos és
+erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget. <span class=
+"poem"><span class="i0">«Von der Gewalt, die alle Wesen
+bindet,<br /></span> <span class="i0">Befreit der Mensch sich, der
+sich überwindet»,<br /></span></span> mondja Goethe, a legnagyobb
+individualista, aki valaha élt. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>
+<p>Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen
+hangsúlyoznia kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz
+marad, amelyet ugyan alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad
+öncélul odaállítani. Az egyesnek örömteljes odaadása a közjó
+céljaira szociálisan hathatósabb s azért etikailag magasabban is
+áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra vezet, a szociális
+feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők
+fokozására.</p>
+<p>A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a
+morális megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a
+vélemények. Mivel a vallási képzetek igen gyakran elemei a
+lelkiismeretnek, azt hitték, hogy az erkölcsi kötelezettség
+érzésének forrása egyáltalán a vallásban keresendő. Ennek azonban
+ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított tény, hogy a vallási
+képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő stádiumaiban, ahogy
+primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük az
+erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő
+természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a
+maga részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok
+határozzák meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási
+képzetek és érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az
+istenek, melyek kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti
+erők vagy elhaltak lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé
+emelkednek. A lelkiismeret azonban épen úgy, mint a morális
+megítélés szociális elemekből áll elő, azaz döntéseinket az a
+gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a faji, törzsi vagy
+állami <span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span> közösségben társaink helyeslik vagy
+helytelenítik.</p>
+<p>Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól
+való megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a
+vallásban és erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny
+kulturmunkában felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az
+önálló gondolkodás és megfontolás a hagyománnyal szemben is tért
+foglal, akkor a lelkiismeret is önálló, gazdag életre fejlődik
+ki.</p>
+<p>A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem
+magától értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket
+tudják kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon,
+hogy olyan intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek
+voltak, idővel fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon
+kifejlődött, önálló egyén az ilyen esetekben azt fogja találni,
+hogy a közakarat, vagyis a fennálló intézmények és törvények
+formája a közösség javát nem mozdítja elő, sőt árt neki. Miután
+azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal jelentékeny marad és
+bizonyos szívóssággal tartja magát, számos konfliktus keletkezik,
+melyek a maguk részéről ismét a morális kötelességről való
+elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet egyre gazdagabbá
+alakítják.</p>
+<p>Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a
+jogról és jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és
+politikai intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek
+az a különösen <i>Sokrates</i> által dicsőített önállósága az
+erkölcsi kérdésekben aztán azt a vélekedést <span class=
+"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> kelti,
+mintha volna abszolut jó, ami független marad a közjóra való
+hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka annak, hogy
+valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az
+emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá
+lesz.</p>
+<p>A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt,
+amit <i>Paulsen</i> ismert fel először. A <i>szociális</i>
+lelkiismeret az a pszichikai diszpozició, amely visszatart attól,
+hogy a közjónak ártalmára legyünk. Az individuális lelkiismeret
+ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni sajátosságunknak megfelelő
+és helyesnek felismert úton kitartsunk és erőinkhez képest
+előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az emberek
+együttélésének produktuma és lényege szerint szociális természetű.
+De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen adódó
+fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő
+személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.</p>
+<p>Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a
+csalódásnak, hogy az ismeretnek és a boldogságnak a forrását
+egyedül önmagában bírja és hogy képességeinek kifejtése nem eszköz
+magasabb célok érdekében, hanem öncél. A szociális gondolat azonban
+végül mégis diadalra jut és megtanít minket arra, hogy évezredes
+felszabadító harcban szerzett gazdag eszközeinket nem használhatjuk
+fel jobban és boldogítóbban, mintha az emberiség szolgálatába
+állítjuk őket.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> mondotta ki először azt a mély gondolatot,
+hogy a boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt
+az igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben,
+<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
+"Page_221">-221-</a></span> hanem egyedül és kizárólag erőinek
+sikeres használatában rejlik az ember boldogsága. Sehol sem
+használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben és sikeresebben,
+sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a közhasznú
+munkában.</p>
+<p>Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és
+etikai idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van
+távolítva. Ép úgy egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az
+egoizmust és altruizmust, mert a közjóra való törekvés összeesik az
+ember saját boldogságával.</p>
+<p>Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk
+határozott evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a
+legmagasabb fejlődési termék tűnik fel nekünk.</p>
+<p>Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az
+ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm,
+amennyiben az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön
+tekintetbe. Az egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben,
+amely előtt előbb kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként
+részének tekintse magát és szolgálatában találja meg saját
+boldogságát.</p>
+<p>Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a
+genetikai-biológiai szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy
+az erkölcsiség a vallástól függetlenül keletkezett és hogy
+követelményei minden vallási dogmától függetlenül érvénnyel
+bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely cselekmény, mert istennek
+tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert erkölcsös. Ezt a tételt
+nemcsak <i>Plato</i> védelmezte az <i>Euthyphron</i> című
+dialógusban, <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span> hanem még szigorúan hívő theológusok
+is, mint <i>Aquinói Tamás</i>, elismerték helyességét.</p>
+<p>Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn
+vallás és erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett
+erkölcsi normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek
+ezáltal vigasztaló melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud
+nekik megadni. Ha a vallás a szociális munka szolgálatába áll,
+akkor ma is rendkívül áldásosan hathat. Hiszen a durva
+antropomorfizmustól és egoizmustól való megtisztulását csak
+erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.</p>
+<p>A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb
+mértékben világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is
+annyiban érintkezik az etikával, amennyiben annak normái az emberi
+nem tökéletesedésének előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit
+bizonyára elvonható a tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a
+kívánatos szilárdságot, ha harmónikus világnézetből folyik. Az
+ilyen világnézethez tartozik azonban, amint fentebb kimutattuk, egy
+hatalmas akarat fölvétele, amely a természeti és erkölcsi törvények
+forrásául tekinthető.</p>
+<p>A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz
+jutni, melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes
+esetekben megkönnyítik a döntést.</p>
+<p>Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi
+tevékenység szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a
+község és az állam. A benső családi élet az állam virágzásának
+elengedhetetlen föltétele. Épen ezért kötelesség az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span>
+összetartozás érzését a családban ápolni és jóllétéről gondoskodni.
+Az állam érdekei azonban nem ritkán a családi kötelességek
+feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát nem szabad hogy az
+asszonyért és gyermekért való gond akadályozza hivatása
+kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve erősebben
+kötelezők, mint a családi kötelességek.</p>
+<p>Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való
+kötelességeinket azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít.
+Az egyén hatalmas kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság
+fogalmának és az emberi méltóság iránti kötelességeket helyezte
+szívünkbe. De bizonyára még sok idő elfolyik, míg ezek a
+kötelességek oly mélyen belénk élték magukat, hogy úgy a háborúban
+a kultúr-államok között, mint a civilizált nemzeteknek kevésbbé
+művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a cselekvés
+zsinórmértékeivé lesznek.</p>
+<p>A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a
+háborús morál és a békemorál között.</p>
+<p>Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban
+nemcsak az egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a
+társadalmi rendtől is, melyen belül az egyes él. A tudományos
+ethikának ezért az a feladata, hogy a társadalmi rendet abból a
+szempontból vizsgálja, mennyiben teszi lehetségessé az etikai
+feladatok teljesítését vagy más szóval mily mértékben alkalmazkodik
+a társadalmi rend a valódi életfeltételekhez. Ezzel azonban az
+etika beletorkollik az emberi társadalom fejlődésének törvényeiről
+szóló tanításba, vagyis a szociológiába. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p>
+<h3>42. §. Szociológia és a történet filozófiája.</h3>
+<p>A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még
+ma sincs mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint
+társadalmi lény. Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését
+vizsgálja, megmutassa azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s
+aztán ezen formák egymás mellett és egymásban valóságát, valamint
+egymás után valóságát is kikutassa.</p>
+<p>E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század
+közepén állapította meg <i>Auguste Comte</i>, a francia gondolkodó,
+a tárgyat magát azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag.
+Platon két állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb
+részletekig ki van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját,
+amilyennek ő képzelte s ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt,
+amelyeket a szociális igazságosság mai előharcosai szívesen
+használnak. <i>Aristoteles</i> a korában fennállott államformákat
+példátlanul szabadszellemű módon vetette kritikai vizsgálat alá. Az
+államot természeti produktumnak tekinti és az alapgondolat,
+amelyből kiindul, hogy az ember természettől fogva szociális lény,
+még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.</p>
+<p>A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt
+kevesebb érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel
+szemben a renaissance és aztán az újabb filozófia sokat
+foglalkozott ilyen kérdésekkel. <i>Hugo Grotius</i> a természeti
+jogról szóló theoriájával megvetette alapját a buzgón mívelt
+jogbölcseletnek, amely ma azonban <span class="pagenum"><a name=
+"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> nem önállóan, hanem csak
+a szociológián belül számíthat érvényre.</p>
+<p><i>Hobbes</i> az államban olyan intézményt lát, melyet az
+emberek az egymás elleni védelem céljából találtak ki s ezzel
+megalapítója lett a sokáig érvényben maradt szerződési elméletnek.
+<i>Rousseau</i> is mesterségesen megalkotott szerződést lát az
+államban, azonban azt kívánja, hogy a szabadság és egyenlőség
+talajára állítottnak kell lennie. Elmélete jelszava lett a francia
+forradalomnak.</p>
+<p>A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz,
+hogy az állam természeti produktum s igyekezett az államot
+történeti fejlődésében felfogni. <i>Auguste Comte</i>, aki mint
+említettük, a szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a
+társadalmi fejlődés törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és
+formulázni, mint a természeti törvényeket. A szociológia az ő
+pozitív filozófiája rendszerének a koronája. A tudományok
+lépcsőfokozatán, amely a mathematikával kezdődik és innen az
+asztronómiához, fizikához, chemiához és biológiához halad, a
+szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A már <i>Plato</i>
+által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén
+kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az
+állam ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló
+törvények szerint fejlődik, mint az egyes lény. <i>Schäffle</i> «A
+szociális test szerkezete és élete» című művében fejtette ki ezt az
+elméletet és határozottan túlságba vitte az analógiát.</p>
+<p>Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg <i>Herbert
+Spencer</i> a szociológia alapelveiről <span class=
+"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> szóló
+művében a társadalmi fejlődés elméletét, amely széles empirikus
+alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az állam a
+primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei
+szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam
+terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett
+az állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a
+differenciálódó folyamat megy végbe, melyet <i>Spencer</i> az
+organizmusok fejlődésére nézve kimutatott. Az egyes részek, melyek
+kezdetben egyöntetüek és kevésbbé határozottak voltak, egyre
+különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik magában sokkal
+határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek érdekei és
+karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig szilárdabban
+körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká válnak.
+Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől, amely
+ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban
+<i>Spencer</i> számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem
+szabad az állam eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna,
+amelyben minden egyes azáltal, hogy magánérdekei után jár, az
+egésznek szolgál.</p>
+<p>A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a
+nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt
+gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának,
+míg a jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a
+szociológiai kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag
+gazdagsága megnehezíti az egésznek áttekintését, a pártpolitikai
+tendencia gyakran zavarja a tudományos objektivitást. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> A
+szociológia ennélfogva még az erjedés állapotában van és még sok
+részlettanulmányra és beható gondolkodási munkára lesz szükség,
+hogy biztosított eredményekre jussunk benne.</p>
+<p>Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár
+történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem
+találjuk mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban
+él. Mennél mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál
+inkább megkötöttnek találjuk az embert az erkölcshöz, annál
+csekélyebb az individuális önállósága. Csak a kulturális fejlődés
+folyamán dolgozza fel magát az egyéniség s így <i>Spencer</i>nek
+teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy a társadalom előbbről
+való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az önálló egyéniség
+a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a szabad
+akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és tegyük
+egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.</p>
+<p>Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének
+legmagasabb és egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy
+erőit az összesség szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember
+sohasem fogja magát önállótlan szociális rabszolgává
+lealacsonyítani. Nem az individualitás megsemmisítése, hanem gondos
+ápolása a haladás föltétele s az egyesnek betöltése szociális
+szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika egyedüli észszerű
+célja.</p>
+<p>A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája.
+Ez a történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső
+célokat feltalálni. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span> <i>Herder</i> «Eszmék az emberiség
+történetének filozófiájához» című művében a humanitást jelölte meg
+azon célul, amely felé a történeti fejlődés törekszik. A humanitás
+a speciális emberi képességek teljes kifejtése s ez itt öncél. A
+XVIII. század egyrészt individualisztikus, másrészt kozmopolita
+jelleme ebben találja történetfilozófiai kifejezését.</p>
+<p><i>Hegel</i> nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív
+szellemről szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában
+való haladást. Emellett az individuális szabadság iránt ép oly
+igazságos maradt, mint az egyesnek az államhoz való kötöttsége
+iránt. Számos chronológiai tévedése dacára <i>Hegel</i>
+történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb kísérlet a történelmi
+levés egységes felfogására.</p>
+<p><i>Hegel</i> iskolájából tudvalevőleg nemcsak <i>Feuerbach</i>
+modern materializmusa indult ki, hanem <i>Lassalle</i> és
+<i>Marx</i> szocializmusa is. <i>Marx</i> koncipiálta meg a
+gazdasági történetfelfogást, amely ma a szociálista párt dogmájává
+lett. Eszerint az összes eddigi történeti fejlődés csak gazdasági
+szempontból érthető meg. A gazdasági szükségletek és a javak
+termelésének és elosztásának formái a hajtó alap-erők a
+történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más «ideologikus
+momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek. Minden
+fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak
+gazdasági természetüek.</p>
+<p>Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag
+materialisztikusnak is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű
+és még sokkal fog <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span> járulni a történelem helyes
+megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban határozottan egyoldalú
+és nyilvánvaló tényekkel nem számol.</p>
+<p>A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra
+törekszik, mint a szociológia és ezért <i>Paul Barth</i>nak
+szerencsés gondolata («Die Philosophie der Geschichte als
+Soziologie») a kettőt egy disciplinává egyesíteni. Az ilyen
+szociológiának magas és fontos feladatok jutnak osztályrészül. Meg
+kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki életét a
+szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez sokkal
+nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális
+tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt
+teljes hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt
+fogják találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek
+a tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még
+az esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja
+számára is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség,
+amelynek egy művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul
+vezeti alkotásában s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét
+erősen befolyásolja az uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak
+szociológiai szempontból szabad feldolgozni, az ma már csaknem
+általánosan el van ismerve és a szociológia haladásával egyre
+nyilvánvalóbb lesz.</p>
+<p>Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés
+produktuma fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek
+legjelentékenyebb eredménye az önállóan gondolkodó és szabadságot
+kívánó <span class="pagenum"><a name="Page_230" id=
+"Page_230">-230-</a></span> személyiségek létrehozása. A jövő
+szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden
+filozófia alapvetésévé alakulhat ki.</p>
+<h3>43. §. Neveléstudomány.</h3>
+<p>Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a
+pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a
+<i>neveléstudomány</i> vagy <i>pedagógia</i>. Ezért teljesen
+indokolt, hogy e tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan
+emberek vállalják, akik a filozófia problémáival sokat és alaposan
+foglalkoztak. A nevelés feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a
+nyilvános nevelésé, oly fontos, az államra és az emberiségre nézve
+oly jelentőségteljes, hogy azok a szempontok, melyekből iránya és
+útjai meghatároztatnak, nem lehetnek elég magasak.</p>
+<p>A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia
+határozhatja meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az
+egyesnek az összességhez való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy
+azonban ez a cél elérhető legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia
+kell a gyermek lelkét, ezért elegendő pszichológiai
+iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv filozófiai képzettség
+tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános nevelő vagy
+tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden esetre
+kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai
+előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.</p>
+<p>A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése
+még egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint
+minden más <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
+"Page_231">-231-</a></span> technikát csak módszeres gyakorlással
+lehet elsajátítani s ennek berendezésére a filozófiai képzés
+mellett főleg a praktikus iskolai tapasztalat kell hogy irányadó
+legyen.</p>
+<p>A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi
+iránya meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság
+nevelésére érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század
+individualisztikus pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden
+oldalú kiképzése számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal
+kívánják a <i>szociál-pedagógiát</i>, amely kezdettől fogva arra
+törekszik, hogy a felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse
+be és a szociális kötelezettség érzését mennél korábban és mennél
+intenzivebben plántálja bele a növendékbe.</p>
+<p>Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett
+kapcsolata származik.</p>
+<p>A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra
+juthasson, a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és
+élet-szemlélet, melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még
+ha követik is gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti
+már azt az átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A
+megszokott meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a
+filozófusnál is nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját
+filozófiája. Csak ha ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává
+tétetik, csak akkor válhatik a benne kifejtett világ- és
+élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így praktikus
+fontosságra.</p>
+<p>Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a
+szántóvetőhöz, aki olyan fákat ültet el, amelyeknek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span>
+gyümölcseit már ő maga nem fogja látni. Az eljövendő nemzedékek
+számára dolgozik, melyek magukba veszik és feldolgozzák a
+gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki azokat az
+emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a
+halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha
+szerzőjének neve elmarad is mögötte».</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
+"Page_233">-233-</a></span></p>
+<h2>ÖSSZEFOGLALÁS.</h2>
+<p>Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben
+ismételten megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen
+tudományos álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az
+eszmeirányokat, melyek nézetünk szerint egyedül vezethetnek a
+kívánt célra. A figyelmes olvasó bizonyára maga is észrevette, hogy
+mindezen megoldási kísérleteknek bizonyos elvi nézetek szolgálnak
+alapjául. Most már ajánlatos volna ezeket a nézeteket a végén
+világosan megállapítani és azt a feladatot vezetni le belőle,
+amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete szerint maga elé
+kellene állítani.</p>
+<p>Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával
+szemben támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos
+legyen. Aki ma <i>Hegel</i> módjára a fogalmak egy rendszerét
+akarná konstruálni és a tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan
+számíthatna bárminemű figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd
+alapon kell állania, ha azt várjuk, hogy valaki felüsse benne
+lakását. Hogy <i>Fechner</i> szavát variáljuk, az előbbi felülről
+való filozófia helyett <i>alulról való</i> filozófiát kívánunk.
+Emellett azonban annak kell maradnia, amivé <i>Descartes</i> tenni
+akarta és <i>Kant</i> tényleg tette: belülről való filozófia, nem
+<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span> pedig, ahogy a materializmus akarja,
+kívülről való filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit
+önállóan magukban kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és
+nevezetesen ethnográfiai kutatásai feltárták olyan szellemi
+hatalmak hathatósságát, amelyek a fiziológiai magyarázat számára
+örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy nép közakarata, ahogy
+nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis pszichológiailag
+érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem találhatni,
+ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az egyes
+akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.</p>
+<p>A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket
+megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy
+lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami
+másodlagosat, mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes
+törekvésben, hogy minden történés számára egyetlenegy magyarázó
+okot találjunk, nem szabad annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő
+jelenség-csoportok sajátosságát elhalványítsuk. Pszichikai és
+fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok maradnak. Mindkettővel
+csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan fogalma közös. Aki
+tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak szellem, az
+kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és mindenképen
+megszünt empirikusnak lenni.</p>
+<p>Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor
+hangosan támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a
+nem filozofáló öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan
+észhez. <span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span></p>
+<p>Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez
+és meg van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk,
+az valóban megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre.
+Ugyanerre a megismerésre jut azonban a filozófia is, miután
+évezredes gondolkodó munka megvizsgálta megismerési organumainkat
+és keresztülment a legradikálisabb kételyeken, valamint a
+legmélyebbre vágó kritikán is. A filozófus számára is végül az
+érzéki észrevétel marad az igazság legeredetibb és legutolsó
+forrása, amennyiben a fizikai történés jön tekintetbe.</p>
+<p>A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami
+egészen sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül
+azonban, hogy kételkednék a kettőnek állandó és szoros
+kölcsönhatásában vagy megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy
+az időjárás befolyással van hangulatunkra és hogy az izgalomtól
+néha reszket a kezünk. Végül azonban a filozófusnak is be kell
+ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden fáradozás ellenére sem
+sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan folyamatokat,
+amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben, másrészt
+saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A
+filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb
+tényeken erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját
+kell érvényre engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok
+kölcsönhatását azonban, amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek
+tünt fel, fentebb láttuk, mint a közvetlenül átélt okozatiságot,
+mint minden kauzalitás ősképét, mint minden ítélet és megértés
+forrását. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
+"Page_236">-236-</a></span></p>
+<p>Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat
+felfogásához való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája
+semmikép sem volt hiábavaló. Visszatérünk az egészséges
+józanészhez, de gazdagabban és megfontoltabban, mint amilyenek
+voltunk, mielőtt tapasztalatunkat taglalni kezdtük. Ahogy szemünk
+látóerejét távcsövekkel és mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és
+kísérlet a pszichikai mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek
+segítségével lelki életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel,
+amelyek azelőtt ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy,
+mint ahogy az optikai mikroszkóp nem tanított semmiféle új
+érzékkvalitások felfedezésére, hanem mindig csak színeket és
+alakokat láttat, épúgy a pszichikai mikroszkóp sem hozott napfényre
+új pszichikai elemeket, hanem csak módot adott rá, hogy a
+meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban jobban
+kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem
+kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,
+lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra
+tanít, hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek
+határain belül azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet
+nyernie saját erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek,
+melyeknek helyességét az előre-megmondások bekövetkezése igazolja,
+csakugyan jelei egy történésnek, amely tőlünk függetlenül megy
+végbe.</p>
+<p>Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a
+filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen <i>Kant</i>
+a «Prolegomena» <span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
+"Page_237">-237-</a></span> ismert helyén teljes joggal fölemelte
+szavát. Nem «a tömeg ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a
+fecsegést, amelyen a filozófus elpirul, a népszerű élceskedő
+azonban diadalmaskodik és nagyképüsködik». A problémák
+megbeszélésében megmutattuk, hogy nem kerüljük a kimélyítést, hanem
+inkább minden erőnkből keressük. Örülünk azonban, hogy épen ezen
+kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a túlmesszire vitt
+kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és eszünk
+megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett
+visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és
+ezzel hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság
+és mélység a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a
+kettőnek egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.</p>
+<p>Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés
+az egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a
+jelenkor egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az
+egyes problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is
+bizonyos közös vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a
+fejlődés menete, amelyet a természet- és a szellemi tudományok a
+tizenkilencedik században vettek, érvényesíti befolyását a
+filozófiai szemlélet módjára, vagy legalább is érvényesítenie
+kellene szerző véleménye szerint.</p>
+<p>Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás
+által adva vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés
+genetikus, a biológiai és szociális szemléleti módja.</p>
+<p>A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer <span class=
+"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> arra
+tanít, hogy kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és
+fejlődését. Nem elég már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük,
+miből állanak a valódi lelki életben egyedül adott komplexumok, azt
+is tudni akarjuk, hogyan és miből állnak elő. Miután most már az
+önmegfigyelés által legkönnyebben megközelíthető képzet-alkotást és
+gondolkodást elsőleges, az érzést és akarást ellenben levezetett
+állapotokul tekintették, most mind szélesebb körökben kezdik
+belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A gyönyör és kín
+érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok alighanem a
+kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak azután
+fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus
+módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus
+pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a
+híve.</p>
+<p>Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy
+sem a szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő
+magyarázatot az ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki
+észrevétel együtthatása a formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz
+létre olyan ítéleteket, melyeket igaznak tartunk és melyek
+igazságukat a rájuk alapított jóslások bekövetkezésével igazolják.
+Mindenekelőtt pedig megtanított a genetikus ismeretelmélet az ítélő
+funkció keletkezésére és fundamentális fontosságára, amely
+ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális appercepció
+fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve, arra
+ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk
+<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span> dolgaira. Amidőn ez történik, nem
+kerülhetjük el, hogy ezekre a folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb
+megbeszélt fundamentális appercepciót, melynél fogva minden
+történést a Dolog – Tevékenység – Erőcentrum – Erőnyilvánulás
+sémájába hozunk.</p>
+<p>Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv
+fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól,
+hogy ezt a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.</p>
+<p>Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz
+vezet, mint az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az
+intellektuális és az emociónális funkciós gyönyör az esztétikai
+élvezet önálló forrásainak bizonyultak, amelyek azonban azokra
+együtt hatnak. Mint az esztétikai érzés legmagasabb formáját ezután
+a műalkotás alakjai iránti szeretet egy nemét láttuk keletkezni,
+olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új fajtája sugárzik vissza
+a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a funkciós gyönyörből
+esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező mellett az
+objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus szemlélet
+útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb
+tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.</p>
+<p>Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott
+napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális
+megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai
+kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt
+hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek
+<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span> megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes
+és fontos problémák felállítása azonban minden tudományra csaknem
+ép oly fontos, mint azok megoldása s így a jelenkor
+követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus szemléleti mód
+sokat igérő kezdet.</p>
+<p>A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől
+fogva magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is
+köszönheti erőteljes felvirágzását és boldogulását.</p>
+<p>A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb
+kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a
+meggyőződésből indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus
+élet-folyamattal a legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki
+élet immanens célja nem más, mint az önfentartás és a
+tökéletesedés, vagyis az egyes élet gazdagítása éppúgy, mint a faj
+életéé.</p>
+<p>A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a
+pszichológiára nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen
+átalakította. Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben
+sikerül az érzelmi- és ösztön-élet sokféleségébe világosságot és
+rendet hozni és a jelenségeket áttekinthetőbben csoportosítani.
+Azonban ismeret-funkcióink tevékenysége, a fantázia és az érdek
+jelenségei is besoroztatnak az életfolyamatok kapcsolatába s
+ezáltal roppant sokat nyernek világosság és érthetőség
+dolgában.</p>
+<p>Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános
+önfentartási ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti
+állásfoglalásunkat az ismeret-kritika problémáival szemben.
+Nevezetesen <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span> ebből a szempontból az ismeret-kritikai
+idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar elismerni, már
+biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a nézetet
+komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek
+alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a
+szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal
+hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a
+benne rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő
+mulva elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a
+nézethez csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással,
+aztán nyomban tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a
+tudattól függetlenül állna fenn. <i>Rokitansky</i> egyszer azt
+mondta és <i>Meynert</i> vele mondja, hogy nincs értelme
+feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása után még tovább
+is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a ketten azt
+hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak és
+teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig
+szintén csak mint az én képzetem létezik, extramentális
+exisztenciát tulajdonítanak.</p>
+<p>Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem
+megcáfolhatatlan és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai
+szempontból nézve, az ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető,
+amelynek vissza kell fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk
+egészséges maradjon. Az ismeret végső fokon az élet fentartásának
+és tökéletesedésének szolgálatában áll. Meg kell találnunk a
+helyünket a világban, tudnunk kell, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> mivel lássuk el magunkat
+a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben tönkre kell
+mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk tartalma,
+annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a fokozott
+szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket kell
+tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való
+uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével
+van aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember
+kizárólagos élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára
+bizonyára nem lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják
+maguknak, hogy az igazság kikutatásával az emberiség javán
+munkálkodnak.</p>
+<p>Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós
+szükségletre vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a
+mindennapi életben tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a
+mennyiben intellektuális és emócionális funkciós szükségletünket
+kielégíti, gazdagabbá teszi lelki életünket. Ha az ismeret arra van
+rendeltetve, hogy hatalmasabbá tegyen minket, akkor a művészetnek
+magas feladata a boldogságunkat gyarapítani. A művészek ezáltal
+valóságos jóltevőivé lesznek az emberiségnek, sőt csak ők tesznek
+minket emberré a szó szoros értelmében.</p>
+<p>Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az
+erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy
+apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való
+félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális
+természetéből keletkeznek a morális <span class="pagenum"><a name=
+"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> helyeslés és
+helytelenítés érzései, melyek aztán a maguk részéről a vallási
+képzeteket és érzéseket megtisztítják és fölfokozzák. Amidőn
+azonban az eredeti emberi nyájból egyre erőteljesebben dolgozza ki
+magát az egyéniség, a személyiség, e személyiség megőrzése
+szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi követelménnyé.
+Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális
+fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és
+kialakítása az emberi méltóság követelményévé emelkedik. A
+társadalom fenntartása és az emberi méltóság megőrzése így céljaivá
+válnak az erkölcsi fejlődésnek, melyet csak a biológiai szemléleti
+mód bírt világosan napfényre hozni.</p>
+<p>A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére
+korlátozva, hanem magában foglalja a faj életét is. Ez magától a
+harmadik követelményhez vezet, melyet a filozófiai problémák
+tartalmi tárgyalására felállítottunk. Ez a szociális gondolat,
+melyet a jelenkor filozófiája nem utasíthat el magától.</p>
+<p>A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és
+mindig tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete
+összes fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális
+környezettől, a miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt
+áll. Beleszületve egy szociális organizmusba, gyermekkorunktól
+fogva a társadalom formál és mintáz minket. Autoritatív hatalommal
+tudományos, vallási, erkölcsi és esztétikai meggyőződéseket olt
+belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy befolyását észre sem
+vesszük. Ezt a szociális tényezőt a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> jelenkor pszichológiája
+még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak
+feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és
+erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi
+lelki élet megismerésére.</p>
+<p>Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele
+különös fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e
+tényező nélkül nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az
+emberek összmunkájának eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi,
+egészen saját erejéből, az eddig gondoltakra való tekintet nélkül,
+másokra való tekintet és mások segítsége nélkül tudja a talányokat
+megoldani, a látszólag legeredetibb gondolkodóknál is az időtől és
+a környezettől lényegesen befolyásoltnak látszik. A jövőnek épp oly
+nehéz, mint érdemes feladata a szociális tényezőt az emberi ismeret
+fejlődésében az emberi szellemi munka évezredeiben nyomon követni
+és világosan megállapítani, mit örököltünk szellemi tekintetben
+apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.</p>
+<p>Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a
+hatásköre, szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is
+a közönség, az általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással
+van a művészi alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.</p>
+<p>Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában.
+Itt minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva
+szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános
+szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még
+meggyökeresedett előítéleteket <span class="pagenum"><a name=
+"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> kell legyőzni és még
+megfeszített munkára van szükség, hogy általánossá lehessen tenni
+az erkölcsi követelmény szigorúan szociális karakteréről való
+meggyőződést. Még az emberi méltóság individuális kötelessége is
+hord magában szociális elemet, amennyiben az egyén, amely a
+szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte fel magát,
+nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a felszabadító
+harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész szolgálatába
+kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött emberi
+méltóságot meg akarja tartani.</p>
+<p>Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet
+törvényeinek kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben
+a szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.</p>
+<p>Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a
+filozófia megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy
+világnézet-tan legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az
+egységre ügyelni, megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől
+fogva törekvése volt és erre a célra most fokozódott ereje és
+belátása alapján újra különös merészséggel törhet.</p>
+<p>A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését
+úgylátszik a tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a
+miénkben. Ha <i>Kant</i>, <i>Newton</i> nagyszerű gondolatmenetétől
+egészen áthatva az ég természetrajzáról szóló művében felkiált:
+«adjatok nekem anyagot, világot építek nektek belőle», akkor ebben
+a szilárd meggyőződésben mindig van valami fölemelő és nagy. Ha
+most már meggondoljuk, <span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
+"Page_246">-246-</a></span> hogy az égitestek keletkezéséről szóló
+elmélete még ma is érvényben van, akkor felismerjük, hogy az
+egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges alkatát sem el
+nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.</p>
+<p>Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az
+anyagokat, melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek
+nemcsak az alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és
+konstitúciós formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését,
+ha végül a biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a
+mechanikai és chemiai folyamatokba, amelyekből az organikus élet
+áll, akkor talán ideje volna az eredményeknek egy
+természetfilozófiává való összefoglalásával a természeti történés
+egységét és összefüggését általános tudatba hozni.</p>
+<p>A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre
+értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van
+állítva. A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a
+középpont marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s
+amely körül a többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.</p>
+<p>Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy
+teljesíthetetlent követeljen tőlünk. Állításainak bevált
+módszerekből kell kiindulniok, eredményük ellentmondás nélkül
+elgondolható és elképzelhető is kell hogy legyen. Ebben az
+értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált ítélő funkció
+alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy, mint a
+pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,
+amely a törvényeket, melyek szerint a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span>
+világtörténés végbemegy, megadta és ezeket a törvényeket, mint a
+zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.</p>
+<p>Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a
+befejezést, melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint
+<i>Kant</i>-nál a praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a
+formát, amelyben minden egyes történést a világon felfog és
+tulajdonává tesz, ezzel az univerzumra, vagyis a világtörténés
+összességére alkalmazza. Az istenfogalom itt bizonyos értelemben
+mint szubjektum van felfogva, melynek predikátuma az összes
+világtörténés és ezzel egyidejüleg mint szubsztancia, melynek
+lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint Leibnitz felfogta,
+szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai és pszichikai
+történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen isteni
+akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az
+egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen
+összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.</p>
+<p>Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással
+összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános
+megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre
+mindig minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus
+világnézetet felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg,
+tartós gondolatokkal megszilárdítani.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Keller Helén, a
+siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra fordította dr. Boros
+György. Budapest, Franklin-Társulat.</p>
+</div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id=
+"Page_248">-248-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249"><br />
+-249-</a></span></p>
+<h2>NÉVMUTATÓ.</h2>
+<ul class="TOC">
+<li><b>A</b>bälard <a href="#Page_202">202</a></li>
+<li>Aquinói Tamás <a href="#Page_222">222</a></li>
+<li>Anaxagoras <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_155">155</a></li>
+<li>Antisthenes <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Aristippos <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Aristoteles <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_13">13</a>,
+<a href="#Page_17">17</a> s köv., <a href="#Page_22">22</a>,
+<a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_44">44</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_147">147</a>, <a href=
+"#Page_152">152</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=
+"#Page_202">202</a>, <a href="#Page_224">224</a></li>
+<li>Avenarius <a href="#Page_139">139</a> s köv.</li>
+<li><b>B</b>acon <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Barth Paul <a href="#Page_229">229</a></li>
+<li>Bastian <a href="#Page_32">32</a></li>
+<li>Baumgarten <a href="#Page_164">164</a></li>
+<li>Bayle <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Beneke <a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Bentham <a href="#Page_205">205</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a></li>
+<li>Berkeley <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,
+<a href="#Page_67">67</a> s köv. <a href="#Page_73">73</a>,
+<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_124">124</a></li>
+<li>Berthold von Regensburg <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Boëthius <a href="#Page_44">44</a></li>
+<li>Böhme Jacob <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Bridgmann Laura <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Bruno Giordano <a href="#Page_128">128</a>, <a href=
+"#Page_137">137</a></li>
+<li>Büchner <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Burke <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li><b>C</b>arneri <a href="#Page_206">206</a></li>
+<li>Carriere <a href="#Page_167">167</a></li>
+<li>Charron <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Cherbury <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Cicero <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Collius <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Comte <a href="#Page_63">63</a>, <a href="#Page_210">210</a>,
+<a href="#Page_224">224</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Condillac <a href="#Page_79">79</a></li>
+<li><b>D</b>arwin <a href="#Page_32">32</a>, <a href=
+"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_138">138</a>, <a href=
+"#Page_157">157</a>, <a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Demokritos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_154">154</a></li>
+<li>Descartes <a href="#Page_53">53</a>, <a href="#Page_84">84</a>,
+<a href="#Page_124">124</a>, <a href="#Page_130">130</a>, <a href=
+"#Page_148">148</a> s köv., <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Diogenes <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Duns Scotus <a href="#Page_160">160</a></li>
+<li><b>E</b>ckhardt <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Empedokles <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_154">154</a></li>
+<li>Epikuros <a href="#Page_10">10</a></li>
+<li>Eudemos <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li><b>F</b>echner <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_168">168</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Feuerbach <a href="#Page_228">228</a></li>
+<li>Fichte <a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_118">118</a>,
+<a href="#Page_204">204</a>, <a href="#Page_210">210</a> s
+köv.</li>
+<li>Fischer Fr. <a href="#Page_167">167</a></li>
+<li>Frohschammer <a href="#Page_124">124</a></li>
+<li><b>G</b>oethe <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_138">138</a>. <a href="#Page_157">157</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a></li>
+<li>Gomperz <a href="#Page_141">141</a></li>
+<li>Groos K. <a href="#Page_172">172</a></li>
+<li>Grotius <a href="#Page_224">224</a></li>
+<li><b>H</b>äckel <a href="#Page_135">135</a></li>
+<li>Hegel <a href="#Page_14">14</a>, <a href="#Page_46">46</a>,
+<a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_83">83</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a> s köv. <a href=
+"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_191">191</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_228">228</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Helmholtz <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_138">138</a>, <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li>Helvetius <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Heraklitos <a href="#Page_136">136</a></li>
+<li>Herbart <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_165">165</a>,
+<a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Herder <a href="#Page_166">166</a>, <a href=
+"#Page_228">228</a></li>
+<li>Hesiodos <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Heurtin Mária <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Hippokrates <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li>Hobbes <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_225">225</a></li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span></li>
+<li>Holbach <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Home <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Homeros <a href="#Page_79">79</a>, <a href="#Page_128">128</a>,
+<a href="#Page_189">189</a></li>
+<li>Horatius <a href="#Page_165">165</a></li>
+<li>Hume <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_54">54</a>,
+<a href="#Page_55">55</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_105">105</a>, <a href=
+"#Page_140">140</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li>Hutcheson <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li><b>J</b>amblichus <a href="#Page_84">84</a></li>
+<li>Jodl <a href="#Page_150">150</a></li>
+<li>Joland <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Joule <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li><b>K</b>ant <a href="#Page_19">19</a>, <a href=
+"#Page_22">22</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href=
+"#Page_60">60</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_70">70</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_80">80</a> s köv., <a href="#Page_86">86</a> s köv.,
+<a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href=
+"#Page_137">137</a>, <a href="#Page_164">164</a> s köv. <a href=
+"#Page_171">171</a>, <a href="#Page_173">173</a>, <a href=
+"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a> s köv.</li>
+<li>Keller Helén <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Kirchhoff <a href="#Page_80">80</a></li>
+<li>Kopernikus <a href="#Page_110">110</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_140">140</a></li>
+<li><b>L</b>aas E. <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Lamarck <a href="#Page_138">138</a>, <a href=
+"#Page_157">157</a></li>
+<li>Lamettrie <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Lange <a href="#Page_117">117</a></li>
+<li>Laplace <a href="#Page_137">137</a></li>
+<li>Lassalle <a href="#Page_137">137</a>, <a href=
+"#Page_228">228</a></li>
+<li>Lavoisier <a href="#Page_111">111</a></li>
+<li>Lazarus <a href="#Page_32">32</a>, <a href=
+"#Page_172">172</a></li>
+<li>Leclair <a href="#Page_63">63</a>, <a href=
+"#Page_73">73</a></li>
+<li>Leibniz <a href="#Page_124">124</a>, <a href=
+"#Page_148">148</a></li>
+<li>Lessing <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Leukippos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_154">154</a></li>
+<li>Lionardo <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Locke <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,
+<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_79">79</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a></li>
+<li>Lotze <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a></li>
+<li>Lucretius <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li><b>M</b>ach <a href="#Page_21">21</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_139">139</a> s köv., <a href=
+"#Page_151">151</a></li>
+<li>Malebranche <a href="#Page_148">148</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a></li>
+<li>Marx <a href="#Page_228">228</a></li>
+<li>Mayer Robert <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li>Meynert <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_241">241</a></li>
+<li>Michel Angelo <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Mill James <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li>Mill John Stuart <a href="#Page_47">47</a>, <a href=
+"#Page_63">63</a>, <a href="#Page_109">109</a></li>
+<li>Moleschott <a href="#Page_118">118</a></li>
+<li>Montaigne <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Müller Johannes <a href="#Page_67">67</a></li>
+<li><b>N</b>ietzsche <a href="#Page_206">206</a></li>
+<li><b>O</b>stwald, <a href="#Page_16">16</a>, <a href=
+"#Page_151">151</a></li>
+<li><b>P</b>armenides <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Paulsen <a href="#Page_220">220</a></li>
+<li>Petrus Ramus <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Phidias <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Philo <a href="#Page_11">11</a></li>
+<li>Plato <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_10">10</a>,
+<a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_81">81</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=
+"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=
+"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Plotinus <a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>,
+<a href="#Page_84">84</a>, <a href="#Page_123">123</a>, <a href=
+"#Page_165">165</a></li>
+<li>Porphyrius <a href="#Page_44">44</a></li>
+<li>Proclus <a href="#Page_84">84</a></li>
+<li>Protagoras <a href="#Page_10">10</a>, <a href=
+"#Page_79">79</a></li>
+<li>Pyrrhon <a href="#Page_53">53</a></li>
+<li><b>R</b>affael <a href="#Page_189">189</a>, <a href=
+"#Page_192">192</a></li>
+<li>Rehmke <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Ribot <a href="#Page_150">150</a></li>
+<li>Rokitansky <a href="#Page_241">241</a></li>
+<li>Rousseau <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li><b>S</b>aint-Hilaire Geoffroy <a href="#Page_138">138</a></li>
+<li>Savigny <a href="#Page_55">55</a></li>
+<li>Schäffle <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Schelling <a href="#Page_80">80</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_167">167</a></li>
+<li>Schiller <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_16">16</a>,
+<a href="#Page_166">166</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_184">184</a></li>
+<li>Schopenhauer <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_167">167</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Schubert-Soldern <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Schuppe <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Shakespeare <a href="#Page_189">189</a>, <a href=
+"#Page_193">193</a></li>
+<li>Schaftesbury <a href="#Page_166">166</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Smith Adam <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Sokrates <a href="#Page_44">44</a>, <a href="#Page_198">198</a>
+s köv., <a href="#Page_211">211</a>, <a href=
+"#Page_219">219</a></li>
+<li>Sophokles <a href="#Page_182">182</a></li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_251" id=
+"Page_251">-251-</a></span></li>
+<li>Spencer <a href="#Page_33">33</a>, <a href="#Page_138">138</a>,
+<a href="#Page_157">157</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Spinoza <a href="#Page_130">130</a> s köv. <a href=
+"#Page_159">159</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li>Stein Heinrich von – <a href="#Page_163">163</a></li>
+<li>Steinthal <a href="#Page_32">32</a></li>
+<li>Szent Ágoston <a href="#Page_84">84</a>, <a href=
+"#Page_194">194</a></li>
+<li><b>T</b>auber Johannes <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Thales <a href="#Page_9">9</a></li>
+<li>Theophrastos <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Thukidydes <a href="#Page_188">188</a></li>
+<li><b>W</b>agner Richard <a href="#Page_180">180</a></li>
+<li>Winckelmann <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Wolff Keresztély <a href="#Page_19">19</a></li>
+<li>Wundt <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_32">32</a>,
+<a href="#Page_36">36</a>, <a href="#Page_43">43</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a> <a href="#Page_124">124</a>, <a href=
+"#Page_152">152</a></li>
+<li><b>V</b>erulami Baco <a href="#Page_19">19</a></li>
+<li>Vogl <a href="#Page_118">118</a></li>
+<li>Vogt <a href="#Page_53">53</a></li>
+<li><b>X</b>enophanes <a href="#Page_10">10</a>, <a href=
+"#Page_128">128</a></li>
+<li><b>Z</b>eno <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Zimmermann <a href="#Page_167">167</a></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
+"Page_252">-252-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253"><br />
+-253-</a></span></p>
+<h2>TARTALOM.</h2>
+<p class="center">ELSŐ FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>A filozófia jelentősége és állása.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>1. §. A filozófia fogalma és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li>
+<li>2. §. A filozófia lélektani eredete <span class=
+"ralign"><a href="#Page_6">6</a></span></li>
+<li>3. §. A filozófia történeti eredete <span class=
+"ralign"><a href="#Page_8">8</a></span></li>
+<li>4. §. Filozófia és vallás <span class="ralign"><a href=
+"#Page_9">9</a></span></li>
+<li>5. §. Filozófia és tudomány <span class="ralign"><a href=
+"#Page_13">13</a></span></li>
+<li>6. §. A filozófia felosztása <span class="ralign"><a href=
+"#Page_17">17</a></span></li>
+<li>7. §. A filozófia története <span class="ralign"><a href=
+"#Page_20">20</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">MÁSODIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>A propædeutikus (előkészítő)
+diszciplinák.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>8. §. A pszichológia tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li>
+<li>9. §. A pszichológia módszerei és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_27">27</a></span></li>
+<li>10. §. Pszichológia és fiziológia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_35">35</a></span></li>
+<li>11. §. Pszichológia és filozófia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_37">37</a></span></li>
+<li>12. §. A logika tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_39">39</a></span></li>
+<li>13. §. A logika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_43">43</a></span></li>
+<li>14. §. Grammatika, logika és pszichológia <span class=
+"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li>
+<li>15. §. Logika és filozófia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_50">50</a></span></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_254" id=
+"Page_254">-254-</a></span></p>
+<p class="center">HARMADIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Ismeretkritika és ismeretelmélet.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus <span class=
+"ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li>
+<li>17. §. Az ismeret problémái <span class="ralign"><a href=
+"#Page_56">56</a></span></li>
+<li>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_59">59</a></span></li>
+<li>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus <span class=
+"ralign"><a href="#Page_64">64</a></span></li>
+<li>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása <span class=
+"ralign"><a href="#Page_68">68</a></span></li>
+<li>21. §. A kritikai realizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_74">74</a></span></li>
+<li>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_76">76</a></span></li>
+<li>23. §. A szenzualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_78">78</a></span></li>
+<li>24. §. Az intellektualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_81">81</a></span></li>
+<li>25. §. A miszticizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_84">84</a></span></li>
+<li>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet <span class=
+"ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">NEGYEDIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Metafizika vagy ontológia.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>27. §. Az ontológiai probléma <span class="ralign"><a href=
+"#Page_113">113</a></span></li>
+<li>28. §. A materializmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_117">117</a></span></li>
+<li>29. §. A spiritizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_123">123</a></span></li>
+<li>30. §. A szubsztancia monizmusa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_127">127</a></span></li>
+<li>31. §. A történés monizmusa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_136">136</a></span></li>
+<li>32. §. A dualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_147">147</a></span></li>
+<li>33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ
+<span class="ralign"><a href="#Page_153">153</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">ÖTÖDIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Az esztétika útjai és céljai.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>34. §. Az esztétika fogalma és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_162">162</a></span></li>
+<li>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li>
+<li>36. §. Genetikus és biológiai esztétika <span class=
+"ralign"><a href="#Page_171">171</a></span></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id=
+"Page_255">-255-</a></span></p>
+<p class="center">HATODIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Etika és szociológia.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>37. §. Az etika tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li>
+<li>38. §. Az etika fejlődése <span class="ralign"><a href=
+"#Page_198">198</a></span></li>
+<li>39. §. Az akaratszabadság problémája <span class=
+"ralign"><a href="#Page_206">206</a></span></li>
+<li>40. §. Az etika problémái és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_209">209</a></span></li>
+<li>41. §. Genetikus és biológiai etika <span class=
+"ralign"><a href="#Page_212">212</a></span></li>
+<li>42. §. Szociológia és a történet filozófiája <span class=
+"ralign"><a href="#Page_224">224</a></span></li>
+<li>43. §. Neveléstudomány <span class="ralign"><a href=
+"#Page_230">230</a></span></li>
+</ul>
+<ul class="TOC">
+<li><i>Összefoglalás</i> <span class="ralign"><a href=
+"#Page_233">233</a></span></li>
+<li>Névmutató <span class="ralign"><a href=
+"#Page_249">249</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="transnote">
+<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
+<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
+<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
+<table summary="Javítások">
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_11">11</a></td>
+<td>megerősődött</td>
+<td>megerősödött</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_12">12</a></td>
+<td>egységaennéző</td>
+<td>egységbennéző</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td>
+<td>temészettudománynak</td>
+<td>természettudománynak</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td>
+<td>tudoménynál</td>
+<td>tudománynál</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_25">25</a></td>
+<td>leki életre</td>
+<td>lelki életre</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td>
+<td>megfikyelt tényeket</td>
+<td>megfigyelt tényeket</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>
+<td>vizsgálatrá</td>
+<td>vizsgálatra</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>
+<td>ameleykből</td>
+<td>amelyekből</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_30">30</a></td>
+<td>fonotsság</td>
+<td>fontosság</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_31">31</a></td>
+<td>terméézetüknél</td>
+<td>természetüknél</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td>
+<td>fejlődése foyamán</td>
+<td>fejlődése folyamán</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td>
+<td>tapsztalat előtt</td>
+<td>tapasztalat előtt</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>
+<td>mint den lét</td>
+<td>minden lét</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>
+<td>Erns-Laas</td>
+<td>Ernst Laas</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td>
+<td>hozzuk.</td>
+<td>hozzuk».</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td>
+<td>különöbző személyek</td>
+<td>különböző személyek</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td>
+<td>matematekai bizonyítás</td>
+<td>matematikai bizonyítás</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td>
+<td>miverzumnak</td>
+<td>univerzumnak</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td>
+<td>kezedttől fogva</td>
+<td>kezdettől fogva</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>légprimitivebb</td>
+<td>legprimitivebb</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>megmünk</td>
+<td>megélünk</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>elozdulatot</td>
+<td>mozdulatot</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td>
+<td>funckiós gyönyörhöz</td>
+<td>funkciós gyönyörhöz</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_225">225</a></td>
+<td>bológiához</td>
+<td>biológiához</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_234">234</a></td>
+<td>megközelíthetethenek</td>
+<td>megközelíthetetlenek</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_236">236</a></td>
+<td>meggyöződhetik</td>
+<td>meggyőződhetik</td>
+</tr>
+</table>
+</div>
+<div>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK 66200 ***</div>
+</body>
+</html>
diff --git a/old/66200-0.txt b/old/66200-0.txt
new file mode 100644
index 0000000..d24e24f
--- /dev/null
+++ b/old/66200-0.txt
@@ -0,0 +1,6900 @@
+The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába, by Wilhelm
+Jerusalem
+
+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at
+www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you
+will have to check the laws of the country where you are located before
+using this eBook.
+
+Title: Bevezetés a filozófiába
+
+Author: Wilhelm Jerusalem
+
+Translator: Aladár Schöpflin
+
+Release Date: September 1, 2021 [eBook #66200]
+
+Language: Hungarian
+
+Character set encoding: UTF-8
+
+Produced by: Albert László from page images generously made available by
+             the Library of the Hungarian Academy of Sciences
+
+*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***
+
+KULTURA ÉS TUDOMÁNY
+
+BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
+
+IRTA Dr JERUSALEM VILMOS
+
+FORDITOTTA SCHÖPFLIN ALADÁR
+
+BUDAPEST, 1916
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA
+
+IRTA
+
+Dr JERUSALEM VILMOS
+
+A HARMADIK NÉMET KIADÁS UTÁN FORDITOTTA
+
+SCHÖPFLIN ALADÁR
+
+BUDAPEST, 1916
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT
+
+MAGYAR IROD. INTÉZET ÉS KÖNYVNYOMDA
+
+KIADÁSA
+
+FRANKLIN-TÁRSULAT NYOMDÁJA.
+
+
+
+
+ELSŐ FEJEZET.  A filozófia jelentősége és állása.
+
+
+1. §. A filozófia fogalma és feladata.
+
+Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal, hogy a
+mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás eredményeit
+egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse, amely alkalmas
+arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély követelményeit
+kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja kezdettől fogva az volt,
+hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson. A tartalom és módszer minden
+különbözősége mellett ez minden filozófiai rendszer összekötő kapcsa.
+Ebben az értelemben tehát a filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek
+azonban folytonos és szoros érintkezésben kell lennie az egyes
+tudományokkal és ezeknek eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan
+filozófia, amely a tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna
+szemben, uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
+manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia mindig az
+egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes szellemi munka
+által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a részleteket, melyeknél
+egyebet még a tudományosan kitágult tapasztalat sem nyújthat, egésszé
+gondolja végig. Az egészre irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az
+ész szükségérzete, hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete
+is. Egészet akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
+természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és benne
+életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk átfoglalni, azt
+is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az ember, mit csinál
+benne és mi legyen benne. A kedély követelményei mint
+kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az egyetemes
+történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt kívánnak egy
+világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen kiegészítő
+munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan tudományos lenni,
+feladata azonban fölébe nő a tudománynak.
+
+
+2. §. A filozófia lélektani eredete.
+
+Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az emberi
+természetben. Legprimitivebb formája a _csodálkozás_ érzése, melyet már
+_Plato_ és _Aristoteles_ is a filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az
+érzés akkor keletkezik, mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem
+bírunk világképünk keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran
+félelem kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel
+ellenségesnek. De e mellett a mondhatni _praktikus_ csodálkozás mellett
+már kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem
+kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne nevezni.
+A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás és az élet
+fenntartása céljából hozunk működésbe, olyan funkcióvá fejlődik, mely
+tevékeny akar lenni akkor is, ha nem szorít erre közvetlen praktikus
+szükség. Így a gyermeknél a csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és
+aztán naiv kérdésekben nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél
+tudományos kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus
+csodálkozás elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen
+csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a tradició
+révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt öntudatlanul
+elsajátítottunk magunknak, éretté vált gondolkozásunkat már nem bírja
+teljesen kielégíteni. Most azon csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt,
+mert új világításban tűnik fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a
+_mindennapin_, az _ismerten_ és _hagyományoson_ a filozófia
+tulajdonképeni kezdete.
+
+Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy másik
+ősténye. Ez a _tudatunk egységének az érzése_. Ahogy mindegyikünk
+egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát, mely dacára
+legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az emberi világhoz és
+dacára énünk nagy változásainak, melyeket a természetes fejlődés hoz
+magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül egy egésznek és ugyanannak érzi
+magát, ép úgy igyekszünk a világot is, amely körülvesz, egységes alapból
+megérteni és mint egészet felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan
+tanusítja magát minden filozofálás föntebb megadott céljában.
+
+Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos kutatás
+következtében, annál nehezebbé válik a sokféleségben megtalálni az
+egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai csodálkozás egyre új
+táplálékot és az egység szükségérzete annál erősebbé válik. Ennélfogva
+bizonyosan lehet állítani, hogy dacára az energikus elutasításnak és
+dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek a filozófiai spekuláció a
+speciális tudományok részéről gyakran ki van téve, a filozófiai
+megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha a konstruált filozófiai
+rendszerek egyike sem elégít is ki tartósan, _Schiller_ ismert szavai
+szerint maga a filozófia mindig meg fog maradni.
+
+
+3. §. A filozófia történeti eredete.
+
+Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát. A XIX.
+század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az egyiptomiak, a
+perzsák és különösen az indusok terjedelmes és gyakran nagyon mély
+filozófiai spekulációjával. A nyugati gondolkodás fejlődésére azonban,
+ha nem veszünk számba néhány, csekélyszámú XIX. századi gondolkozót,
+csak a _görög_ filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,
+sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt megtermékenyítette
+és történelmi hatásában még mindig nem ért véget. Itt állították fel
+először azokat a problémákat, amelyekkel még ma is foglalkozunk, itt
+találták meg először azokat a gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is
+operálunk. A görög filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen
+a problémák mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve
+különösen tanulságos is.
+
+Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol az élénk
+kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó jóllét pedig ráérő
+időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők voltak a filozófiai
+ösztön kifejlődése számára való pszichologiai feltételek. Ott kezdődik
+Krisztus előtt 600 körül _Thales_-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a
+világrejtély megoldásán fáradoztak.
+
+A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e. ötödik
+század vége óta van tanuságunk. A _philosophia_ görög szó valószínűleg a
+_philosophein_ igéből van levezetve s ez annyit jelent, mint
+megismerésre törekedni és pedig merő tudásvágyból, anélkül, hogy az
+ember amellett valami praktikus célt tartana a szeme előtt. A névnek
+ebben a keletkezésében egyúttal szimbolikusan benne rejlik az a
+jelentőséges igazság, hogy a filozófiában a filozófálás a legfontosabb.
+Nem a fáradságosan elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló
+küzdés itt az értékes.
+
+Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való kérdésben
+a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan, melyekből részben
+maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt mindjárt tárgyaljuk a
+filozófia és vallás közötti viszonyt.
+
+
+4. §. Filozófia és vallás.
+
+A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással. Közös
+mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy egységes képpé
+egészítsék ki, közös továbbá, különösen kezdeteikben, a naiv bizalom a
+gondolkodás és alakítás erejében és az erős hit saját gondolkodási és
+fantázia tevékenységünk alkotásaiban. _Plato_ nem hisz kevésbbé
+szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek a
+halál utáni életben.
+
+Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az alkotó
+és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz arra, hogy
+minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos képzetek továbbá
+a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél fogva tartják fenn
+hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos hittételek örökölt közkincs,
+melyet senkinek sem szabad büntetlenül érinteni vagy épen lerombolni. A
+filozófiában ellenben az emberi szellem saját erejéből és az azelőtt
+hittre való tekintet nélkül akar a világban tájékozódni s így akarja a
+világ lényegét megérteni. A vallás tehát természeténél fogva
+_autoritativ_ és _szociális_, a filozófia ellenben _kritikai_ és
+_individualisztikus_.
+
+Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
+tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
+ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. _Xenophanes_ szemükre veti a
+homéroszi isteneknek az emberhez való hasonlóságukat és emberi
+gyöngéiket, _Protagoras_ nem tudja, vannak-e egyáltalán istenek,
+_Epikurosz_ pedig meghagyja ugyan az istenségeket mint ideális alakokat,
+de megvon tőlük minden befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már
+meglehetős korán kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia
+egyesítésére. _Plato_ és _Aristoteles_ spekulativ úton jutnak rá egy
+egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát különbözőképen
+határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték a hagyományos isten és
+hős-mondákat allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe
+beilleszteni. A zsidó alexandriai _Philo_ (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
+magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
+merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység sokféleképen
+használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és védelmére, azután
+tanításainak formulázására filozófiai gondolkodó-eszközöket, de a hitet
+határozottan a tudás fölébe helyezi. A középkor skolasztikus
+filozófiájában aztán energikus kísérlet történik arra, hogy a keresztény
+vallás dogmáit filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy
+nem minden dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre
+különválasztják a _természetes_ és _kinyilatkoztatott_ theologiát
+(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz tartozik,
+azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján hinni kell. A
+látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán belül is ismét
+feltámad.
+
+Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
+természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika volt
+rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a megfigyelést és
+kísérletet, mint az empirikus megismerés legbiztosabb forrásait, míg a
+mathematika a föltétlenül érvényes, a tapasztalattól látszólag teljesen
+független igazságok rendszerét nyújtja, melyek magából az észből
+merítetteknek látszanak. Telve a megerősödött megismerőképességbe vetett
+önbizalommal, a filozófia hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon
+a vallási problémákkal szemben és ezek még ma is buzgó elmélkedés
+tárgyai.
+
+A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
+agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
+tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
+különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
+képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így ezek az
+emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.
+
+A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad eleve mint
+kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a lehetőségét, hogy
+a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat olyan eredményekre jut,
+amelyek tisztult vallási képzetekkel megegyeznek. Bizonyos, hogy a
+filozófiai spekuláció az ókorban és a jelenben igen sokkal járult hozzá
+a vallásos képzetek tisztázásához és ezeket theoretikus és praktikus
+tekintetben közelebb hozta a tudományos világnézethez. Bizonyos azonban
+az is, hogy a filozófia egy olyan általános és a kultúréletbe olyan
+mélyen belenyúló jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül.
+Az összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
+évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
+egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe kell
+őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától átvezet a
+filozófia és az egyes tudományok közötti viszony kérdésére.
+
+
+5. §. Filozófia és tudomány.
+
+A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a theoretikus
+tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való törekvés a filozófiának
+ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé. Különösképen a tudományos
+természetszemlélet itt még teljesen a filozófusok feladata. Ennek a
+fejlődésnek tetőpontját s egyúttal fordulópontját az ókorban
+_Aristoteles_ jelenti, aki korának egyetemes tudását egyesítette magában
+és összefoglalólag feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok
+specializálódása és egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a
+folyamat csak lassan és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli
+megfeszített munkában az emberi szellem lassankint megtanulta, hogy
+megfigyelt tényekből levonja a történés törvényeit s e törvények által
+értse meg a természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a
+munkának mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli
+anyag gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
+találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
+egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
+területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
+tudás összefüggése elvész.
+
+Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második felében
+az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv mutatkozik minden
+filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az ellenszenvnek az alapja ismét
+abban van, hogy a filozófia hosszú időn át mint a tudományok királynője
+akart szerepelni s szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden
+tudás legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
+természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy az
+utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment, hogy
+pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket letagadott és
+lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a filozófiai
+rendszerbe.
+
+Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel kivált
+_Hegel_ és iskolája lépett fel, a természettudománynak érvényesítenie
+kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia arra, hogy a
+megfigyelés és kísérlet útján talált tények és törvények minden
+filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel bírnak. Sőt inkább az így
+talált tények adják azt az alapot, amelyen a tudományos filozófiának
+tovább kell építeni.
+
+Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány és
+technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy többségénél azt a
+véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől megfigyelésen és
+kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási mód vezet
+megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben minden
+filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen játéknak
+tekintendő.
+
+A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is alkalmazásba
+vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki feladatukul. A nyelv,
+a vallás, az erkölcs és minden szociális intézmény fejlődését
+statisztikai és összehasonlító módszerrel kutatták és kutatják ma is és
+itt is érvényesül a tények kultuszának és a spekuláció megvetésének egy
+neme.
+
+A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint nem
+egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata abban áll,
+hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő jelenségeket
+lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz iránt, amivel mi
+önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a törekvés, hogy a folyamatokat,
+amint tényleg végbemennek, lehetőleg híven másoljuk le
+gondolkodásunkban, mint módszertani szabály minden tudományos kutatás
+számára rendkívüli fontosságú és ezért nem lehet elég gyakran elménkbe
+vésni.
+
+Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
+foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
+megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból semmiféle
+módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy minden
+úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell megformálni,
+hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos kutatásnak észrevevésünk és
+gondolkodásunk bizonyos általános tulajdonságai szolgálnak alapjául s
+csak ezek teszik lehetségessé a kutatást, A tudománynak továbbá sohasem
+egyes tények megismerése a célja, hanem a történés törvényeinek a
+megismerése és így minden egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a
+tudomány nevet, az egészre kell függesztenie tekintetét.
+
+Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan felismerhető az
+utóbbi években az egyes speciális tudományok művelőinél. _Wilhelm
+Ostwald_ a kémikus, Lipcsében felolvasásokat adott ki a
+természet-filozófiáról és folyóiratot is indított _Annalen der
+Naturphilosophie_ (a természetfilozófia évkönyvei) címmel s a
+folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a tudományos kutatás általános
+kérdéseit megvitassa és a tudományos módszerekről és megismerési
+értékükről vizsgálatokat indítson. A történetkutatók is belefáradtak,
+hogy csupán csak adatokat gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy
+megragadják a történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel
+által megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a
+tények lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől
+lakott föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal
+szélesebb alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
+vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga. Eszerint
+nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint a valamely
+speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen általánosabb és mélyebb
+problemákig előrehatolni a filozófikus elmének sürgető szükséggé válik.
+
+Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
+vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a filozófia
+vagy sem? Feleletül _Schiller_ egy szavát lehetne variálni. _Schiller_ a
+maga _Die Künstler_ című költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem
+kevésbbé költemény, ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé
+tudomány azért, mert több mint tudomány.
+
+A filozófia tudomány, mert tudományos alapon és tudományos
+kutatóeszközökkel dolgozik. _Több_ a tudománynál, mert a tapasztalatot
+nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is kénytelen és mert céljának, a
+harmónikus világnézetnek elérésén a fantáziának és a kedélynek is közre
+kell működnie. A jelenkor filozófusának az az elutasíthatatlan
+kötelezettsége, hogy a tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy
+kiterjedésben elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a
+gondolkozási eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak.
+Ezekkel a tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy
+legyen az a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
+tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy egésszé
+szemlélje és foglalja össze.
+
+Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított világnézetben
+azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér a győzelemben vagy
+a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a hit egy neme kedvessé és
+értékessé lesz. Ez az a pont, ahol tudomány, művészet és vallás
+egyesülhetnek, de mindig az alatt az előfeltétel alatt, hogy a tudomány
+az alap és a gondolkodási eszközök tudományosak maradnak.
+
+
+6. §. A filozófia felosztása.
+
+A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely kevéssel
+_Aristoteles_ után, tehát a Krisztus előtti harmadik század kezdetétől
+fogva lett általános. A három rész: a logika, fizika és etika.
+
+_Logika_ alatt értették a megismerésről, a gondolkodás törvényeiről, az
+igazság kritériumairól való tanítást és később a valószínűségről való
+tanítást is.
+
+A _fizika_ magába foglalta a természettudományt, természetfilozófiát,
+kozmológiát, valamint az emberi lélekről és sorsáról való tanítást is.
+Később merült fel a _metafizika_ neve, amin a létezőről szóló tanítást
+értették, vagyis azt, ami tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell
+hogy szerepeljen, szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A
+metafizika elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy
+_Aristoteles_ munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel foglalkozik,
+összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és mivel nem volt
+külön címe, így nevezték el: ami a fizika után következik (τὰ μετὰ τὰ
+φυσικὰ). A név és fogalom mai napig megmaradt, holott alkalmasabb volna
+a filozófiának ezt a részét az _ontológia_ – vagyis a létezőről szóló
+tanítás – névvel megjelölni.
+
+_Etika_ alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló tanítást, de a
+régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma szerint ez inkább a
+legfőbb jóról, mint a morális kötelesség lényegéről szóló tanítás. Mint
+az etika egy része szerepelt a _politika_, vagyis az államról és
+formáiról való tanítás.
+
+A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják alkalmilag
+_Plato_, _Aristoteles_ és különösen _Plotinus_, de az ókorban mégse volt
+állandó része a filozófiának.
+
+A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt az egész
+középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a filozófiatörténet
+előadásának. Az újabb időben kivált _Verulami Baco_ (1561–1626) és
+_Wolff Keresztély_ (1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a
+filozófia területét pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek
+az elvnek alapján áll _Kant_ beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a
+legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni fogunk.
+
+_Kant_ «A tiszta ész kritikája» című művében adja a _megismerés_
+filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című műveben az _akarás_
+filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája» című művében az _érzés_
+filozófiáját.
+
+Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés filozófiáját
+kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés lehetőségeinek,
+határainak, valamint eredetének kérdéseit kell tárgyalnia, míg a másik a
+megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az első szakaszban eszerint a
+megismerés kritikája és teóriája tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről
+való tanítást, tehát az ontológiát kell tartalmaznia.
+
+Az _érzés_ filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb, mint a
+szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet a
+tizennyolcadik század közepe óta _esztétikának_ neveznek, ez idő óta
+része a filozófiai szisztematikának.
+
+Az _akarás_ filozófiája az emberi cselekvések föltételeit és normáit
+igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy mint _etika_
+kezdettől fogva fontos része a filozófiai rendszereknek. Mivel azonban
+az emberi cselekvésre nézve nemcsak az egyes akarat, hanem az
+_összakarat_ is irányadó, össze fogjuk kötni az etikával a filozófiai
+diszciplinák legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való
+tanítást, vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes
+megjegyzéseknek a neveléstan vagy _pedagógia_ általános elveiről.
+
+Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a
+pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal tekintenek
+előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A pszichológia ugyan
+önálló tudomány lett, amely függetlenül minden filozófiai spekulációtól,
+merőben empirikus úton igyekszik eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen
+alapvonása azonban minden szellemi tudománynak és ezáltal belső
+összeköttetést nyer a filozófiával. A _logika_ szigorúan véve minden
+tudományra nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára
+nézve, amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint
+kell hogy rendezze.
+
+Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a _filozófia
+története_: volt olyan kor, amikor a filozófia egész feladatát
+történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos lesz egyes
+megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány fontosságáról.
+
+
+7. §. A filozófia története.
+
+A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete
+összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve. Aki
+pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása
+területéül, az megismerkedhetik a kutatás módszereivel, gondolkodási
+eszközeivel és eredményeivel anélkül, hogy mind e kutatási eszközök
+lassankénti kialakulásának és keletkezésének históriailag utána járjon.
+Csak a tudás magaslatára érve kezd talán némelyik bizonyos históriai
+szükségérzést érezni és akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt
+_Ernst Mach_ a fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az
+alapfogalmaknak mély és teljes megértése a történeti fejlődés ismerete
+nélkül nem érhető el.
+
+Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál. Itt egy
+problémának csak megközelítően helyes megértése históriai fejlődésének
+ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az állítást hallja:
+mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég fölöttem, a házak, a
+mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én képzetem, csak annyiban
+léteznek, amennyiben én észre veszem őket, – az ezt az állítást legelőbb
+is esztelenségnek fogja tartani. Történeti kialakulásának ismerete által
+nyomban felfogható lesz mindenki számára és csak akkor lehetséges
+kritikailag állást foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni
+fogjuk.
+
+Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség
+elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és
+ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének
+tanulmányozásával kezdjük.
+
+A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak számára is
+nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy önállóan
+filozofáljon. Megismerjük itt a keletkezését és kidolgozását azoknak a
+gondolkodási eszközöknek, melyek segítségével az emberi szellem
+lassankint meghódította a világot, megismerjük azokat a vívmányokat,
+«melyeket a megszokás és meg nem támadott birtoklás oly szívesen
+fosztana meg háládatosságunktól». Ha ma a legtöbb dologban
+megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha a lehetőség és valóság
+fogalmai annyira teljesen közkeletűek lettek, akkor nagyon is könnyen
+megfeledkezünk arról, hogy _Aristoteles_ volt az első, aki ezeket a
+fogalmakat világosan kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.
+
+A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a legnagyobb
+nyereség, melyet a filozófia történetének tanulmányozásából meríthetünk
+és az e területet feldolgozóknak, akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a
+momentumot nyilvánvalóbban kellene kidomborítani.
+
+A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet is.
+Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben egy
+filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma, amelyben
+keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték, _Kant_ kategórikus
+imperativusa a porosz kötelességtudás lecsapódása, míg a cinikusok és
+sztoikusok világpolgársága világosan mutatja a görög nemzeti érzés
+hanyatlását.
+
+A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia
+tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv, amely
+lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell sajátítani.
+Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog fordítani a legfontosabb
+műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a módon megkönnyítse a
+filozófia történetének tanulmányozását is. Amikor másfelől az egyes
+problémák kifejtésénél történeti kialakulásukat is legalább vázoljuk, az
+olvasó megismerkedik a történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és
+ezzel bevezettetik a filozófia történetébe is.
+
+
+
+
+MÁSODIK FEJEZET.  A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.
+
+
+8. §. A pszichológia tárgya és feladata.
+
+A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány. Tárgya
+tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk, érzésünk és
+akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet naponkint és
+óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény közvetlenül adva van és
+ismeretes. A pszichológiának ennélfogva mindig csak eseményekkel, mindig
+valami történéssel van dolga, sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen
+általunk átélt pszichikai jelenségek szubsztanciális, megmaradó
+hordozójára vonatkozó kérdés, az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy
+megmaradó, az élmények váltakozásában változhatatlan lelki lényegből
+indulnak-e ki, nem tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy
+ontológia problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek
+székhelyére, egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma.
+Mind e dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat,
+melyek a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél
+hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható
+vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát mindez
+nem érinti; ő átkutatja az emberi lelki életet, amely a
+legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket ismerünk, igyekszik
+folyamatait a legegyszerűbb elemekre visszavezetni és a bennük ható
+törvényeket kifürkészni, teljesen függetlenül minden teológiai dogmától
+és metafizikai hipotézistől.
+
+A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy valamely
+metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó kutatása
+ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és teológiai dogmára. A
+pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást adni a lélek lényegéről,
+mint ahogy a mechanika sem tud az erő lényegéről. Itt is, ott is csak a
+történés törvényét keresik. A pszichológia tehát merőben tapasztalati
+jellemét tekintve, valamint módszereiben is nagyon közeledik a
+természettudományokhoz, de a tárgyára való vonatkozásban ezektől
+elkülönítve marad. A pszichológiának itt előadott felfogása, valamint
+függetlensége minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.
+
+A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja a testet
+és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az emberi
+természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a legalacsonyabb
+kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak csaknem minden vallási
+rendszere dogmává emelte ama hitet, amely mint magától értetődő
+kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe is. Ennek megfelelőleg a
+pszichológia mint a lélekről való tanítás az ókor, a középkor és az
+újkor rendszereiben egy része a metafizikának vagy ontológiának.
+Emellett azonban már aránylag korán megtaláljuk a tényleges lelki
+életnek működése közben való megfigyelését is. _Plato_ és _Aristoteles_
+roppant fontos adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben _Hippokrates_ az
+orvos és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a
+sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és a
+neoplatonikusok (különösen _Plotinus_). Még a középkor scholasztikus
+filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta – teljesen
+terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind
+energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és tizennyolcadik
+században angol gondolkodók, mint _John Locke, George Berkeley, David
+Hume, Adam Smith_ beható taglalással hatalmasan előbbre vitték a
+tényleges lelki élet ismeretét, 1829-ben _James Mill_ (a híres logikus
+és közgazdász _J. St. Mill_ apja) _Analysis of the Phenomena of the
+Human Mind_ című munkájában létrejött a lelki életnek első,
+metafizikától mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát
+_Herbart_ emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott, hogy a
+matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.
+
+_Herbart_ nagy tanítványa, _H. Lotze_ 1852-ben megjelent orvosi
+pszichológiájában a lelki életet fiziológiai kísérő jelenségeivel való
+kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután _Fechner_ és _Wundt_
+pontosabban megvizsgálták ezt a kapcsolatot részleteiben és egyúttal
+vállalkoztak arra, hogy a lelki élet jelenségeit alávessék a
+kísérletnek. Mindkét utóbbi gondolkozó megérdemli, hogy a modern
+pszichológia alapítóinak neveztessenek. _Wilhelm Wundt_ egyfelől
+_Grundzüge der physiologischen Psychologie_ című művében (először
+1874-ben jelent meg, azóta számos újabb kiadást ért, magyarra is
+lefordította _Rácz Lajos_), másfelől az első kísérleti pszichológiai
+intézet megnyitásával Lipcsében (1879) hatalmas lökést adott a további
+munkálkodásnak, melyet ő maga a leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei
+intézet mintájára Németországban, Franciaországban, Angolországban,
+Olaszországban, különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet
+alakult, melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.
+
+Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai spekulációtól
+független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van hivatva, hogy
+mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi élettel foglalkoznak és
+amelyeket újabb időben a szellemi tudományok neve alatt szokás
+összefoglalni, alapvetéseül szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és
+irányok fejlődtek ki, melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.
+
+
+9. §. A pszichológia módszerei és irányai.
+
+Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is elsősorban a
+tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a legközelebb eső
+mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a megfigyelés azonban a
+pszichológiában lényegesen más, mint a természettudományokban. A
+pszichikai jelenségeket nem lehet mint a természeti jelenségeket
+érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk előtt ismeretes, de
+közelebbről le nem írható módon közvetlenül át lehet élni.
+Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat ismerem, amelyeket
+magam átéltem a saját tudatomban. Hogy tényeket gyüjthessek tehát, meg
+kell figyelnem azt, amit belsőleg átélek és alávetem ezt az ítéletemnek.
+A pszichologus számára tehát a legfontosabb és leginkább alapvető
+forrása a tanulságnak saját pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis
+az _önmegfigyelés_. Az önmegfigyelés módszere, melyet az önmegfigyelés
+angol szavával (introspection = belenézés) introspektiv módszernek
+nevezünk, tehát az első és a legfontosabb.
+
+Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége és
+ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is
+öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját tekintve,
+módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség lefolyására, ezt
+megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés közben meg akarnám
+magamat figyelni, akkor a harag abban a pillanatban elpárologna. Sokan
+ezért az önmegfigyelést lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az
+introspektiv módszert hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem
+helyes. Elemi élmények, mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és
+esztétikai érzések némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők,
+anélkül, hogy ez a megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk.
+Komplikáltabb folyamatok pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így
+utólag megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen
+elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.
+
+A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek kell
+alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a pszichológus
+főtevékenysége. Minden folyamat ugyanis, amelyet valóban átélünk,
+közelebbi vizsgálatra összetettnek mutatkozik és most már arra kerül a
+sor, hogy kikutassuk azokat az elemi folyamatokat, amelyekből a
+megfigyelt folyamatok állnak és keletkeznek. Az introspektiv módszerhez
+tehát hozzátartozik mint lényeges alkatrésze a széttagolás vagy
+analizis.
+
+Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag hamar
+eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való észrevevése például
+úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint egyszerű, további tagolást
+nem kívánó folyamat. Már most itt lép közbe nagy sikerrel a _kísérlet_
+és segít abban, hogy az analizist folytassuk az önmegfigyelés határain
+túl.
+
+A _kísérleti módszer_ a pszichológiában épúgy, mint a
+természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok
+keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen előidéztetnek és
+pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy quantitativ, mint qualitativ
+tekintetben variálni. A pszichológiai kísérlethez rendszerint két
+személy kell, a kísérletező és a megfigyelő. A kísérletező idézi elő a
+feltételeket és variálja őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása
+lenne a variálásról. A megfigyelő ezután részint szavakkal, részint
+előre megbeszélt jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A
+megfigyelőnél természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és
+valóban csak bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat
+kiküszöbölni és biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai
+kísérletre jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, több
+kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt tehát
+különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van szükség.
+Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a kísérleteket és
+megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos továbbá, hogy a nem
+sikerült kísérleteket, vagyis azokat is feljegyezzék, melyek nem
+vezettek a várt eredményre.
+
+A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben tökéletesedett
+és számos igen komplikált készüléket állított elő, melyek a kísérleteket
+megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá teszik. Különösen az érzéki
+észrevételek analizise dolgában ez a módszer nagy eredményeket tud
+felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy látási észrevétel létrejövetelében
+nagy szerepet játszanak a recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és
+az ezzel előálló izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre
+is. Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az izom-érzetek
+nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről való fogalmunk a
+legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A kísérleti módszerrel
+derítették fel továbbá nagy mértékben a képzetek időbeli lefolyását, az
+asszociáció törvényeit, az emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát,
+különösen az ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való
+tekintettel, végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet,
+hogy a közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog sikerülni.
+
+Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság nélküli
+forrása a tanulságoknak a _mások megfigyelése_ sem. Ilyenkor
+természetesen sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a pszichikai
+jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban, arckifejezésben
+és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell lennie és ebben
+megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot; különösen
+tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan egyéneken, akik
+számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta a megismerés
+forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és a nem nagyon ritka
+siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot nyújtanak s az ilyen egyének
+gondos megfigyelésének nem jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk.
+Különösen a siketnéma-vak _Bridgman Laura_, _Keller Helén_[1] és
+_Heurtin Mária_ rendkívül tanulságos nevelésére kell utalnunk, akiknél
+bámulatos módon mutatkozik, mire képes egyedül a tapintást érzék és
+milyen fontossága van a szavakkal való beszédnek a gondolkodás
+fejlődésére.
+
+Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban össze van
+kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat elemeikre bontja. A
+pszichikai folyamatok mindig csak valami _történést_, sohasem megmaradó
+levést jelentenek s ez eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus
+szemlélés önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki
+életet mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik
+folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből áll egy
+folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből
+keletkezik.
+
+A _genetikus_ szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az egyes tényen
+és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az ember él, mint lelki
+fejlődésének fontos tényezőjét szintén tekintetbe vegyük. Amilyen messze
+ugyanis az ember történetét követni tudjuk, mindenütt és mindig mint
+társas lényt, mint nyájban élő állatot találjuk. Aristoteles szavát,
+hogy az ember természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a
+legteljesebb mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet,
+hanem a vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki
+élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia szociális
+vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet _Lazarus_ és _Steinthal_
+alapítottak, az utóbbi évtizedekben nagy haladást tett. _Wilhelm Wundt_
+most megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen
+a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik
+pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit. A
+modern néprajz mesterének, _Adolf Bastiannak_ nagyszámú munkája is
+rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük, minden
+pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a modern
+néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi megismerés,
+érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt nagyobb mértékben
+vegye figyelembe, mint eddig. _Darwin_ a fajok keletkezéséről szóló
+korszakalkotó munkájában az egyén fejlődésére az _ontogenezis_, a faj
+fejlődésére a _filogenezis_ terminust vezette be. Ebben az értelemben
+támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént necsak
+mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás alatt is
+szemlélje, hogy tehát ne csak az _ontogenetikus_, hanem a
+_filogenetikus_ módszer is alkalmazásba jusson.
+
+Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor csaknem
+magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső kapcsolatára az
+_életfentartással_. Hiszen elmélkedésünk és meggondolásunk nagy része,
+mint mindenki tudja, bizonyos úgynevezett praktikus célokra szolgál,
+vagyis arra van irányítva, hogy az egyes lény, családja vagy a közösség
+életét fenntartsa, kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha
+most már az egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a
+pszichológia egy részévé lesz a _biológiának_, vagyis az élet
+törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran meglepő
+világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen az oly
+rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük és
+megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen _Herbert Spencer_
+alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok írója is
+pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani igyekezett ezt a
+szempontot.
+
+Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható
+analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai
+tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában, vagyis
+mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai módszerrel
+karöltve, a lelki élet eredetét, fejlődését és jelentőségét igyekszik
+kikutatni.
+
+Ami most már a különböző _irányokat_ illeti, melyek jelenleg a
+pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a bizonyos
+módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető nézetek a lelki
+folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy kisebb fontosságáról.
+
+A régebben használatos megkülönböztetés _racionális_ vagy spekulativ és
+_empirikus_ pszichológia között ma már tárgytalanná vált. A mit
+racionális pszichológiának neveztek, az most általában mint a metafizika
+egy része szerepel és ki van zárva a pszichológiából. Épen ezért az
+«empirikus», vagyis «tapasztalati» kifejezés ma magától értetődő és
+ezzel fölöslegessé is vált.
+
+Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek megfelelően az
+_introspektiv_ és a _kísérleti_ pszichológiát. Mind a két irány
+alkalmilag élesen küzd egymással. Az introspektiv pszichológusok azt
+vetik a kísérletieknek szemére, hogy hosszadalmas vizsgálataik
+eredményei gyakran jelentéktelenek s ezenfelül inkább a fiziológiának
+válnak hasznára, mint a lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek
+gúnyolódni a «karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a
+laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.
+
+Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a maga
+jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés közreműködésével,
+valamint beható analizissel lehet haladást elérni.
+
+Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg azelőtt
+többnyire abban a véleményben voltak, hogy az észrevevés és elképzelés
+elsődleges, az érzés és akarás pedig levezetett állapotok. Ezt az
+irányt, amelynek még mindig sok a hive, _intellektualisztikus_ iránynak
+nevezhetjük.
+
+Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az elképzelés,
+hanem az _érzés_ és az ezzel a legszorosabban összekötött _akarás_ az
+eredeti állapotok, melyekből az észrevevés és elképzelés kifejlődött.
+Azt a nézetet, amely az élet egész fejlődéstörténetének sokkal jobban
+megfelel, _voluntarisztikus_ pszichológiának nevezik. Ez az irány mind
+jobban utat tör és egyre több híve akad.
+
+
+10. §. Pszichológia és fiziológia.
+
+A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok között, vagy
+hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat, test és lélek
+között már nagyon régen felismerték s az a gondolkodókat sokat és sokáig
+foglalkoztatta. Azokra a filozófiai problémákra, melyek az ezen
+összefüggésen való elmélkedésből származnak, valamint a legfontosabb
+megoldási kísérletekre alább fogunk rátérni.
+
+A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a pszichológiai
+folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai jelenségek állnak mint
+kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos továbbá, hogy az utolsó közvetlen
+feltétele egy fizikai folyamatnak mindig egy idegprocesszus kell hogy
+legyen és pedig mindig olyan, amelyben végeredményben részes az emberi
+agy. Az a nézet, hogy minden fizikai folyamatnak kivétel nélkül egy
+agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan elismerve, hogy
+minden komolyan vehető kutató meg van győződve, hogy agy nélkül
+semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel szemben még mindig
+véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon valamely jelenségnek
+minden pszichológiai analizissel feltárt részfolyamata egyúttal a
+fiziológiai processzusnak egy fiziológiai részjelenségét
+előfeltételezi-e? Így pl. _Wundt_ azt hiszi, hogy egy meghatározott
+dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal jön létre, «hogy az
+objektum által előhívott benyomások komplexuma az «asszociációs
+szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A szintézisnek ez az
+aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában pszichikai természetű és
+nincs hozzá párhuzamos fiziológiai jelenség.
+
+A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az agyprocesszusoktól sok
+kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a pszichológiának csak az a
+feladata, hogy az agy funkcióiról való ismereteinket gazdagítsa s így a
+pszichológia csak egy része a fiziológiának.
+
+Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai folyamatok
+teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai folyamatokkal össze nem
+hasonlíthatók. Minden folyamat a természetben, amelybe természetesen az
+emberi test is beletartozik, hozzáférhető az érzéki észrevevés számára
+vagy hozzáférhetővé tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más
+megerősítése útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is
+minden pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése útján és nincs
+természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy az érzéki
+észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai folyamtok ellenben
+sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak közvetlenül átélhetők
+bizonyos sajátságos, mindenki előtt ismeretes, de közelebbről be nem
+írható módon. Ép ezért kikutatásuk egy külön tudomány tárgya kell hogy
+legyen.
+
+A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni újabb
+pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a fiziológiának
+problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni. Sohasem szünhetik meg
+azonban a pszichológia önálló tudomány lenni. Tárgya mindig különböző
+marad mindennemű természettudománytól.
+
+
+11. §. Pszichológia és filozófia.
+
+A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát minden
+filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai rendszertől
+és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött. Mindazáltal fennmaradt a
+szoros kapcsolat pszichológia és filozófia között. Természetesen a
+viszony a két tudomány között kissé megfordult. A pszichológus szigorúan
+véve lemondhat mindennemű metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus
+ma jobban rá van utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.
+
+Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar jutni,
+akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe venni, ahogy
+azokat a természettudomány nyújtja, hanem még nagyobb mértékben a
+pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok kikutatását a pszichológia
+magára vállalja. Csak pszichológiai alapon jelölheti ki ma a filozófus
+az emberi megismerés határait, csak a pszichológia segítségével
+találhatja és értheti meg a formákat, melyeket megismeréseink
+szükségszerűen öltenek. Csak érzéseink pszichológiai analizise
+taníthatja meg, hogy milyen feltételek között tartunk valamit szépnek és
+csak e feltételek ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész
+számára. Csak annak beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk
+végbemegy, mikor mások cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal
+elégedettek vagy elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről
+odajutunk, hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi
+cselekvésre.
+
+Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban
+tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció erejébe
+vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt hiszi,
+túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem áll
+szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak vele.»
+
+De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai problémákhoz, bár
+nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és szabad is elutasítania
+magától.
+
+Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös tényre
+vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal vagyunk a
+tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és hallással. A
+pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény feljegyzésével, de
+nagyon is erős a kísértés, hogy magyarázatot keressen. Ez pedig már
+mélyen belenyúl az ismeretelméletbe.
+
+Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint az
+akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk az
+erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az akaratszabadság
+problémájához. Itt elsősorban szükség van arra, hogy a pszichológiai
+tényállást pontosan és a filozófiai nézetre való minden tekintet nélkül
+konstatáljuk. De épen ez a konstatálás gyakran magában tartalmazza a
+probléma megoldását és nem lehet belátni, miért ne lehessen a
+pszichológusnak az a bátorsága, hogy egy lépéssel tovább menjen a tények
+konstatálásánál.
+
+A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány, de
+nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.
+
+
+12. §. A logika tárgya és feladata.
+
+_A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás_. Helyesnek
+mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos ítéletekre vezet.
+Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki, aki hallja és a hozzájuk
+vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri, kénytelen igazaknak
+elismerni. Mint valamely ítélet objektiv bizonyosságának második
+kriteriumát tekintjük továbbá az illető ítéletre alapított várakozások
+beteljesülését.
+
+Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet többnyire
+nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van példáúl arról,
+hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk, egy bizonyos esetben így vagy
+úgy fog cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a
+barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.
+
+A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely objektive
+bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek, mint ezen
+objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még tekintetbe vesszük azt
+a körülményt, hogy a tudományos kutatásban nem mindig jutunk objektive
+bizonyos, hanem nagyon gyakran csak többé-kevésbbé valószínű ítéletekre,
+akkor a logikát úgy is definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és
+valószínűség általános föltételeiről szóló tanítást.
+
+Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán a
+gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell kutatni, hogy
+mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul előtérbe
+mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak alapjáúl
+szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a legbonyolultabb
+meggondolások eredményei mind az ítélet formájában jutnak kifejezésre.
+Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító mondat formáját vette fel s
+így a mondat és az ítélet, vagy ahogy szintén mondhatjuk, az
+ítélet-mondat minden logikai vizsgálat középpontja. Mikor helyes
+formálisan egy ítélet? Milyen feltételek mellett lehet egy vagy több
+helyes ítéletből új helyes ítéletet levezetni? Ezek azok a kérdések,
+amelyek a logika főtárgyai. Ennek megfelelően a logikát úgy is lehetne
+meghatározni, mint a _helyes ítélet_ általános föltételeiről való
+tanítást.
+
+De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen általános
+feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni észrevételeket,
+emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen ki. Minden olyan
+ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket – természeténél fogva csak
+szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad alkalmat logikai megvizsgálásra.
+Ilyen vizsgálat csak olyan ítéleteken hajtható végre, melyek általános
+állításokat tesznek, vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien
+meghatározott és egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a
+történés törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi
+ítéleteknek nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.
+
+Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja, legjobban
+azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen szétbontjuk
+elemeikre. Ezek az elemek itt _fogalmak_, olyan gondolkozási forma,
+amely ugyan csak az ítéletben jut eleven hatásra, mindazonáltal logikai
+célokra is önálló vizsgálatnak kell hogy vettessék alá.
+
+Minden fogalomban benne van az _általánosság_ ismertető jegye. Mint sok
+szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes hordozója olyan
+tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek egy bizonyos
+számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel, többnyire egy szó
+tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan megszabott jelentése, vagyis
+azok a tulajdonságok és állapotok, melyeknek hordozója a fogalom, adják
+ennek a tartalmát, azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok
+és állapotok találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos
+logika már most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához,
+hogy megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek
+tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal
+alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és mert
+előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A tartalmi
+vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem lehet őket sem
+szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag formulázni.
+
+A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.
+Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután azt
+kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és igyekszik
+kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat levezetni. Ezt a
+levezetést nevezik következtetésnek s a hagyományos logika így oszlik a
+_fogalomról_, az _ítéletről_ és a _következtetésről_ szóló tanításra.
+
+Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a felfogása
+sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai természetére
+vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két alkotórészéről beszéltek,
+megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek alapjául szolgáló és általa
+formált folyamat mind a két alkotórészt elkülönítetlenül tartalmazza. Az
+ítéleti funkció pszichológiai és kivált ismeretelméleti fontosságáról
+alább kell majd szólnunk. Itt azonban ki kell emelni, hogy a logika
+teljesen jogosultan jár el, mikor az ítéletet fogalmakban oldja fel,
+amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos
+tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak nem
+szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus eredeti és
+lényeges természetére nézve irányadó legyen.
+
+A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással azonban
+nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt is, hogyan
+alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban s ennek
+megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit. Eközben, mint
+Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának módszereit el kell
+különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás módszerei a _fogalmak
+defimiciója és beosztása_, valamint a _bizonyítékok_ különböző módjai. A
+vizsgálat módjai közt aztán az _indukció_ és _dedukció_, _analizis_ és
+_szintézis_, valamint speciálisabb módszerek is jutnak ábrázolásra. A
+módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha leszáll az egyes
+tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos módszereket szemlélteti. Ennek
+megfelelően megkülönböztetünk egy általános és egy speciális
+módszertant, amely utóbbi az egyes tudományok logikáját jelenti. _Wundt_
+háromkötetes logikai művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel
+roppantul kitágította a logika feladatát.
+
+
+13. §. A logika fejlődése és irányai.
+
+Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való
+szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé, mikor az
+úgynevezett megarai iskolához tartozó gondolkodók egyfelől kétséget
+támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt, másrészt szofisztikus
+álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni igyekeztek. Miután _Sokrates_
+feltámasztotta a _fogalmi_ megismerés iránti követelményt és _Platon_
+vizsgálatokat indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,
+_Aristoteles_ vállalkozott arra, hogy a következtetés és bizonyítás
+szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és megállapítsa. Ezzel
+alapítójává lett a logikának.
+
+_Aristoteles_ tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt nem új
+igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás eredményeinek
+megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy a logikának az a
+feladata, hogy a tényleg végrehajtott következtetéseket visszavezesse
+bizonyos formákra, hogy ezzel megvizsgálhassa helyességüket.
+_Aristoteles_ azt is tudta, hogy erre a célra a valóban elért
+következtetéseket az alapjukul szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig
+fogalmi elemeikre kell felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az
+analitika, vagyis elemzéstan nevet.
+
+_Aristoteles_ logikai iratait (a kategóriákról vagy alapfogalmakról, az
+ítéletről, a következtetésről és bizonyításról, a valószínűségi
+bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a Topika nyolc
+könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon», vagyis (a
+gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy _Porphyrius_ új
+platonikustól (III. század Kr. u.) készített kivonata ez iratoknak,
+melyet _Boëthius_ (VI. század) fordított latinra az «Isagoge»
+(bevezetés) cím alatt, mint tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.
+_Aristoteles_ tanítványai, _Theophrastos_ és _Eudemos_, a sztoikusok és
+sok tekintetben a középkori scholasztikus filozófusok is még finomabban
+kidolgozták a következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést
+teremtettek, melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan
+kellett operálnia.
+
+A tizenhatodik században _Petrus Ramus_, aki ugyan ellensége volt a
+scholasztikának, mégis egészen _Aristoteles_ nyomán készített egy
+logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt elrendezve, mint ma is a
+szokásos logikai tankönyvekben.
+
+Az angol _Bacon_ «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni az
+aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az
+indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.
+Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban tovább
+is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma is az maradt.
+
+Új irányt adott a logikának _Kant_. A régi merőben formális logika
+mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet egy új módját
+teremtette meg, melyet ő maga transcendentális logikának nevezett el. Az
+ítélet formáiban vélte az emberi ész alapfunkcióit megtalálni, melyeknél
+fogva ez a kívülről beleáradó benyomásokat formálja és alakítja. _Kant_
+ezeket az alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának
+bizonyos nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga
+teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal azonban a
+logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt kapnak. E gondolat egyoldalú
+továbbfejlesztésével aztán _Hegel_ egy _metafizikai logikát_ eszelt ki,
+amelyben a fogalmak logikai önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok
+levésével egybeesik. _Hegel_ logikája, melynek dialektikus módszere
+mélyreható hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második
+felében teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában
+újraéled. Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes
+védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más
+felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények szigorúan
+tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában a következő
+irányok különböztethetők meg:
+
+1. A _pszichológiai_ logika behatóan vizsgálja a gondolkodási törvények
+pszichológiai alapjait. Amikor itt a tényleges gondolkodást vették
+kiinduló pontnak, igen sokkal hozzájárultak a gondolkodás
+pszichológiájához és a gondolkodási folyamat természetét, ahogy tényleg
+végbemegy, felderítették. Ez irány leghatározottabb képviselői, akikhez
+e könyv szerzője is sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket,
+mint az általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata
+ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és
+bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.
+
+2. Az _ismeretelméleti_ logika nemcsak a gondolkodási törvények érvényét
+igyekszik megállapítani a felismerhető körében, hanem meg akarja
+állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy a specifikusan
+logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési kritika és a
+metafizika problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok tekintetben nagyon
+fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az objektiv bizonyosság
+általános feltételeinek megismerését kevésbbé érik el, mert túlságos
+mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden objektiv bizonyosságban.
+
+3. A _matematikai_ logika az itélet és következtetés formái számára
+lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni. A megfelelő
+vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat veszik alapul és
+gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A régi iskolai szabályok
+ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és sokkal exaktabb fogalmazást
+nyernek. Az így nyert formulák egyszerűbbjei nagy haszonnal
+értékesíthetők az iskolai tanításban is, a komplikáltabbak ellenben a
+szakember számára is nehezen érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző
+tevékenység tere van itt feltárva.
+
+4. A _metodológiai_ logika rendkívül gyümölcsöző kiterjesztése a logikai
+kutatásnak. _John Stuart Mill_ induktív logikai rendszere és _Wilhelm
+Wundt_ fentebb említett nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot
+műveltek. Itt még lehetne mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat,
+hogy a logikát mint a gondolkodás módszertanát tekintsük és a
+gondolkodási ökonomia _Ernst Mach_ által bevezetett fogalmát alkalmazzuk
+rá. Ekkor a logika nem volna egyéb, mint a _gondolkodás_ általános
+_ökonomikája_ s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy alakultak és
+hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind ökonomikusabban.
+
+_Kant_ ismert mondása, hogy a logika _Aristoteles_ óta nem tudott egy
+lépést sem tenni előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie,
+már Kant idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az
+alapok, amelyeket _Aristoteles_ a logikának adott, megmaradtak ugyan, de
+hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen időnként helytelen
+vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint is.
+
+
+14. §. Grammatika, logika és pszichológia.
+
+A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is
+legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és állítmány, a
+tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább logikai, mint
+grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási törvények csak a
+nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak megtalálhatók. A további
+fejlődés folyamán azonban a logikai és grammatikai vizsgálatok
+összekeverése sokféle tévedésre adott alkalmat. Amikor egy szó
+jelentését a fogalom tartalmával, a mondatot az ítélettel azonosították,
+azt hitték, hogy minden grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és
+hogy fordítva a nyelv logikai törvények szerint fejlődik vagy így
+kellene fejlődnie.
+
+A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a
+törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek és
+ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja legyen,
+nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések és
+akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok, ha
+pontosan megértem, amit a másik mond nekem, akkor a nyelv betöltötte
+célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag helyesek-e, itt
+egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek tekintetbe. A grammatikát
+tehát egészen külön kell választani a logikai alaptól és a
+pszichológiára alapítani.
+
+Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben elvégzett
+gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó nyelvhasználathoz
+kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak bizonyára mindig
+lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére, de sohasem szabad,
+hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv mestere akarjon lenni. A
+logikának a gondolkodás formáival van dolga és csak az ebből következő
+vonatkozások adják a tárgyát. Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint
+útmutatót használni, de sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.
+
+A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb
+mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy kell
+kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki tevékenységeket. A
+logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre vonatkozó eredményeit
+elsajátítja. A logikának azonban teljesen szabadságában áll, sőt ez a
+tulajdonképeni feladata, hogy a természetes gondolkodási formákat
+mesterségesen úgy alakítsa, hogy lehetségessé váljék az objektiv
+bizonyosság általános feltételeinek megvizsgálása.
+
+A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet
+kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és célok,
+amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb fontosságúak. A logikus
+csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi viszonyt. A gondolatot el
+kell választania minden asszociációtól, minden érzelmi momentumtól, a
+gondolkodónak minden céljától, sőt lehetőleg a gondolkozónak a
+személyétől is, hogy formális helyessége szempontjából megvizsgálja.
+Mennél pontosabban, mennél tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az
+absztrakciót minden mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai
+feladat. Csak nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a
+mesterséges készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.
+
+A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel meglehetősen nehéz.
+Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran arra, hogy a specifikusan
+logikairól magasabb problémákra emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a
+logika kapcsolatai a filozófiával, melyeknek megbeszélésére most
+átmegyünk.
+
+
+15. §. Logika és filozófia.
+
+A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia nélkülözhetetlen
+előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát tanítják a
+középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen előiskola is, de
+nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A szellemet ez nem
+szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik – spanyolcsizmába, hanem csak
+meggondolásra neveli, megóvja túlgyors és elhamarkodott
+általánosságoktól és arra szoktatja, hogy megkülönböztesse a bizonyosat
+a csak valószínűtől. A logika öntudatra hozza az ösztönszerűen használt
+gondolkodási törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt
+gondosan megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára
+nézve mellőzhetetlen.
+
+A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem
+szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai
+vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába akar
+jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki ítéleteink és
+következtetéseink érvényességi körét akarja megvizsgálni, az nem
+mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes egyáltalán megismerni a
+valódit.
+
+Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére vonatkozó kérdés
+és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai diszciplinák egyikében,
+az ismeretelméletben. A megismerés problémájával azonban a legbensőbben
+összefügg az ismeretünk tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban
+fennállóra vonatkozó kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló
+tanításhoz, az ontológiához, a metafizikához.
+
+
+
+
+HARMADIK FEJEZET.  Ismeretkritika és ismeretelmélet.
+
+
+16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.
+
+Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a filozófia
+legelőbb _dogmatikus_, azután _szkeptikus_ és végül _kritikus_. Emellett
+azonban alkalmilag fordulnak elő visszaesések valamely előbbi fázisba.
+
+Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes bizalmat
+tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és megvan arról
+győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi észrevesszük, vagy
+ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem filozofáló, naiv ember
+a maga gondolkodásában és cselekvésében, mert neki eszébe sem jut, hogy
+megismeréseinek helyességében vagy épen a megismerés lehetőségében
+kételkedjék. Dogmatikus a vallás is, mert szilárdan hisz tanításainak
+igazságában, még akkor is, vagy különösen akkor, mikor ezeknek az
+érzékfölötti, a minden lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya.
+Dogmatikus azonban a filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt.
+_Platon_, aki a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben
+véli megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint _Leukippos_ és
+_Demokritos_ (450. Kr. e.), akik csak a materiális atomok és az üres tér
+valóságát ismerik el. _Descartes_ (1596–1650), aki a kételkedéssel
+kezdi, azután azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt
+ismer fel, nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a
+tizennyolcadik és tizenkilencedik században, mint _Lamettrie_,
+_Holbach_, _Karl Vogt_ és _Büchner_, akik csak az anyagot és ennek
+tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.
+
+_Szkepticizmus_ alatt értjük az abszolut kételkedést a megismerés
+lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont tartózkodást
+minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát a Krisztus előtti
+harmadik században, nyilván a különböző filozófiai iskolák egymásnak
+ellentmondó nézetei következtében először _Pyrrhon_ fejlesztette ki s
+egész a késői római időkig sok híve volt. A szisztematikus kételkedés
+pszichológiai indító oka a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne
+vonassanak a filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók
+jobbnak látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot
+kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.
+Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,
+meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az emberi
+gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna. Legfeljebb azt
+lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk ítéletünkkel, míg az
+előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az abszolut szkepszist azonban
+nem lehet következetesen keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak
+elvégre is a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus
+volna.
+
+A tizenhatodik században _Montaigne_ és _Charron_, a tizenhetedik
+században _Pierre Bayle_ újra fölvették az antik szkepticizmust és
+nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási dogmák logikai
+bizonyíthatatlansága mellett. _Pierre Bayle_ ismert enciklopédiai
+szótára által, amely egészen el van telve ama szkepticizmustól, erősen
+hatott a tizennyolcadik századra és előkészítette egyrészt a
+felvilágosodást és a materializmust, másrészt a filozófiai kriticizmust.
+A szkeptikusok közé szokták sorolni _David Hume_-t (1711–1776), a nagy
+angol gondolkodót is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő
+vizsgálatai a gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról
+és a kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,
+a kriticizmus körébe tartoznak.
+
+_Kritikai_ a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben. Amikor arra
+vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját gondolkodásánál
+fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a kriticizmus. A szó
+szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak nevezzük azt a
+gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt, hanem a saját megismerő
+képességét is vizsgálatnak veti alá. A kriticizmus ebben az értelemben
+semmit sem fogad el érvényesnek előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi
+megismerés lehetőségét és határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek
+eredetét és fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat
+létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken belül az
+emberi kutatás sikerre való kilátással fejtheti ki tevékenységét.
+
+A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók. Az
+_eleaták_ tanítása, mely az érzékektől megtagadta a megismerő
+képességet; _Demokritos_ állítása, hogy édes és keserű, meleg és hideg,
+hogy a színek nem valódi tulajdonságai a dolgoknak, hanem csak
+szubjektiv érzetek, ez mind kritikai szellemet nevelt. Sokkal
+határozottabban és összefoglalóbban érvényesül aztán a megismerő
+szervünk megvizsgálására való szükségérzet újabb időben _John
+Locke_-nál, _George Berkeley_-nél és _David Hume_-nál. Az utóbbinak
+vizsgálatai intenziv hatást tettek _Kant_-ra és ő az, aki a filozófiai
+kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.
+
+_Kant_ óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál megálljunk.
+Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben megegyezni, de
+okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi általa felvetett
+kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv megállapításokhoz jutunk.
+Ahogy _Savigny_ után nem lehet többé tudományos jogi tanulmányokkal
+máskép, mint történetileg foglalkozni, ahogy _Darwin_ után a szervek
+formáit nem lehet többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és
+biológiailag vizsgálni, ép úgy _Kant_ után nem szabad többé a filozófiát
+máskép űzni, csak kritikailag.
+
+A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára, mert ez
+a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a szorosabb
+értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.
+
+
+17. §. Az ismeret problémái.
+
+Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt? Megismerem az
+errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit jelent, hogy meg
+tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok viszonylatot,
+amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása s talán arra is
+emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele. Ha megismerek egy
+növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg tudom határozni, meg
+tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet, melyet a tudományos kutatás
+a növények rendszerében juttatott neki.
+
+Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása egy
+tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá minden
+ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az ítéletet hozza,
+abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy ismeretet nyert, s egyúttal
+arról is meg van győződve, hogy a megismert tárgy, vagy a megismert
+esemény valóban megvan és valóban olyan természetű, függetlenül attól,
+hogy ő megismeri-e vagy sem. A megismerés tehát az általános
+nyelvhasználat szerint, előre feltételez egy tárgyat, amely önállóan
+fennáll és a megismerőtől különböző.
+
+A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a
+közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt tudatossá
+téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen alapul, hanem
+hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó feldolgozása is.
+Mindazonáltal a megismertnek független fennállása a tudományos kutatás
+számára is magától értetődő előfeltétel.
+
+Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható pszichologiája
+most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés aktusa és a
+megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen egyszerű. A nem
+filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink egyszerűen másolat-képei
+a felfogott és megítélt folyamatoknak. Mélyebb elmélkedés azonnal
+megmutatja ennek a felfogásnak a helytelenségét, sőt lehetetlenségét.
+Képzeteink és ítéleteink mint nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem
+lehetnek másolat-képei érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és
+ítéleteink tehát nem másolat-képek, hanem legfeljebb _jeleiül_
+tekinthetők a folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már
+most az a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben
+való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a
+megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a kérdésre
+megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán nincsenek csak
+a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás és az ítélés
+pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a képzetek és ítéletek
+alkotásában saját természetünk, saját szervezetünk és pedig a fizikai és
+a pszichikai is egyaránt részes. Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek
+a valóságban semmi sem felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új
+képeket alkot, amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja
+meg most már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem
+hallucinációk vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni, mily kevés vagy mily
+sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink közé? Sőt lehet, hogy
+összes úgynevezett ismereteink csak saját élményeink és ezeknek alapján
+beszélhetünk ugyan öntudatunk állapotának és öntudatunk tartalmának
+változásairól, de nincs semmi jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk
+olyan folyamatokról, amelyek tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a
+kérdésekből, amelyeket nem lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a
+filozófiai ismeret-problémák.
+
+Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és határai
+iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik az
+_ismeret-kritika_, a theoretikus filozófia egyik legnehezebb, de
+egyúttal legfontosabb része is.
+
+Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret _eredetének_ és
+_fejlődésének_ kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy meghatározzuk
+azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és amellyel a gondolkodás bír
+az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak az érzékek nyujtják nekünk a
+világképet? Csak az ész ragadja-e meg a dolgok valódi lényegét? Avagy az
+elsődleges, másodlagos és harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása
+hozza-e létre az ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az
+érzelmi és akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a
+nyelvnek jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását
+az ismeretelmélet vállalja el.
+
+
+18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.
+
+A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt és
+legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle függetlenül
+léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek. Ezt a nemcsak
+filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot, ezt a mindennemű
+megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót megelőző és a nagy tömegeken
+még ma is uralkodó gondolkodási irányt nevezzük _naiv_ realizmusnak.
+Realizmus, mert ezen a gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe
+fölvett külvilágot önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv
+realizmus, mert ez a felfogás nem kritikai megfontolások alapján van
+kifejlesztve, hanem mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve
+a gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.
+
+A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió megkezdése
+után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem mindennapi érzéki
+csalódások megrendítik a hitet észrevevési ítéleteink föltétlen
+helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a vízbe merített bot nincs
+csakugyan eltörve, hanem csak látszik eltöröttnek, hogy a messziről
+látott tárgyak csakugyan nagyobbak, mint amilyeneknek látszanak, nem
+sokáig várat magára. Ezzel azonban meg van rendítve a hit érzékeink
+hitelességében és a filozófiai reflexió az ismeret más, biztosabb
+forrásai után néz. Érthető, hogy itt könnyen jutottak a szélső túlzásba
+és az érzékeknek túlságosan kevés, a gondolkodásnak túlságos sok
+megismerőképességet tulajdonítottak. Egy dolog azonban mindenesetre
+bizonyos: világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező
+járul hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg
+megmaradó, ez az _objektiv_ tényező. A másik mi magunk vagyunk,
+érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony természetű, ez a
+szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett és feltárt világot úgy
+tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a szubjektiv tényező még
+nincs. _Ennek a szubjektiv tényezőnek a konstatálásával kezdődik az
+ismeret-kritika._
+
+Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos érzéki
+benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben szubjektiveknek
+ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék adatai még sokáig
+megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb időben vallottuk meg
+magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és hegyes pontosan ép úgy
+érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és hogy ennek megfelelően
+ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban részesítendők.
+
+Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt
+gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ
+szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt _Kant_
+kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva a tapasztalat
+lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait mint önálló,
+megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen egymásra következő
+eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk, mindez és még sok más,
+mondja _Kant_, eszünk veleszületett tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis
+_kategóriák_ útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában chaotikus
+tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a tapasztalat.
+Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető meg van határozva
+az _érzékiség velünk született formái által_, a _tér_ és _idő_ által, de
+azután az ész kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező
+ismerhető fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül
+fennmarad, ha a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra
+teljesen felismerhetetlen «_Ding an sich_». Hogy ez a «Ding an sich»
+önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen
+bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik, de
+ránk nézve teljesen felismerhetetlen.
+
+A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet _Kant_
+még megenged, az újabb gondolkozók bebizonyíthatatlannak, sőt
+elgondolhatatlannak állítják be. A _létezés_ is, mondják ezek, csak egy
+kategoriája az észnek s így most szemben a naiv realizmussal a világkép
+teljesen meg van fosztva objektiv tényezőjétől.
+
+Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a tudományos
+kutatás tanít, az csak _öntudatunk tartalmaira_ érvényes. Ha az emberi
+öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor vele együtt eltűnik minden,
+ami az ő tartalma, ez pedig az egész világ. Ég és föld, víz és
+szárazföld, hegy és völgy csak a mi képzeteink és aki azt állítja, hogy
+van öntudatunktól független külvilág, az valami bebizonyíthatatlant,
+ellentmondással teljeset állít.
+
+Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló gondolat-irány általában
+véve az _idealizmus_ nevét viseli. Szerinte a világ csak
+öntudat-tartalom vagy legalább is csak annyiban felismerhető, amennyiben
+öntudat-tartalom. Ez irányon belül különböző árnyalatokat különböztetünk
+meg, melyek közül a legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt
+szokásos terminológiával kell tisztába jönnünk.
+
+Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak tekintetik, azt
+_immanens_-nek nevezzük. Ami túlmegy az öntudaton és ettől függetlenül
+áll fenn, az _transcendens_ vagy _extramentális_. A szigorú ideálista
+tehát csakis egy immanens világban hisz, a transcendens vagy
+extramentális világ létezését egyáltalán nem fogadja el.
+
+Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a _transcendentális_,
+amellyel különösen _Kant_ szeret operálni. _Kant_ e szó alatt érti
+mindazt, ami a tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt,
+vagyis a priori fennáll és bizonyítható. Kant _transcendentális
+idealizmusa_ tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az észnek vannak
+bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat útján keletkeznek,
+hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a rájuk ható dolognak
+alakítása által teszik lehetővé a tapasztalatot. Ez a nézet tehát még
+annyiban realizmus, amennyiben megengedi a «Ding an sich» független,
+extramentális vagy transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség,
+vagyis a phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet
+phænomenalizmusnak is nevezik.
+
+Ezzel szemben az _immanens idealizmus_, amely újabb időben _immanens
+filozófiának_ nevezi magát, azt állítja, hogy a külvilág létezése
+kimerül abban, hogy az emberi öntudat tartalma. Semmi transcendenset,
+semmi extramentálist nem engednek meg. Aki egy az öntudattól független
+életet állít, – így érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul
+megkétszerezi az életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy
+minden gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el
+adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =
+egyedül, ipse = maga).
+
+Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett neokantiánusok:
+_Schuppe_, _Rehmke_, v. _Leclair_, _Schubert-Soldern_ stb.
+
+A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett _pozitivizmus_ is. A tudomány
+tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek felismerhetetlenek kell
+hogy maradjanak, kutassa ki a törvényszerűséget a jelenségben, hogy az
+eseményeken uralkodhassék. Ennek az iránynak megteremtője a francia
+_Auguste Comte_ (1798–1857), hívei bizonyos értelemben _John Stuart
+Mill_ Angolországban és _Ernst Laas_ Németországban.
+
+Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a
+realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos
+gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a
+szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk, még
+mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk független,
+de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára bizonyítható vagy
+legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak a józan észt, hanem a
+filozófiai gondolkodást is legjobban kielégíti. Ezt az ismeretkritikai
+gondolkodási irányt nevezik _kritikai realizmusnak_.
+
+A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az ismeret
+eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus argumentumait
+ismerjük meg és vizsgáljuk.
+
+
+19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.
+
+Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én képzetem,
+hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a világból
+felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem csakis mint az én
+öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant elképpesztő a nem
+filozofáló ész számára. Egész praktikus világnézetünk azon a föltevésen
+nyugszik, vagyis inkább azon a magától értetődő előfeltételen, hogy amit
+látok és megfoghatok, az valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én
+nem veszem észre.
+
+A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi a
+külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy fizikai és
+pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem viselkedik
+merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen reakciói a külső
+ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek által a világkép
+létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi magunk, vagyis testi és
+lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a tapasztalat létrejöveteléhez.
+Még megfoghatóbbá és az egyes dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé
+gyakoroljuk magunkat a lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az
+asztalt, amelynél most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus számára egy
+négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha azonban
+kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a részleteit, akkor
+meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem létezik, az asztal alakja
+mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek komplexuma útján jut
+öntudatomba s a keménység, valamint a simaság, pontosan megvizsgálva,
+csak tapintási qualitások. Így tehát a kezdetben egészen objektiv asztal
+a szubjektiv érzet-kvalitások egész komplexumává lett. Most már csak az
+a kérdés, mennyiben tűnik elém ez az asztal mint egység, mint olyan
+dolog, amelynek tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt
+kérdem, mi marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,
+keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és bajosan
+tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az érzetkomplexumoknak
+ez az egységes dolgokká való összefoglalása az ember pszichikai
+szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az asztal tényleg merő
+jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről egyáltalán nem lehet
+állítani, hogy öntudatomtól függetlenül létezik.
+
+Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy
+érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja foglal
+össze egységgé.
+
+Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a szubjektivet
+az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú idealistával szemben nem
+használna semmit. Azt lehetne mondani: amit mi fénynek érzünk, a
+valóságban éterrezgés, a hang pedig a levegő rezgése. A színek és hangok
+csak szubjektive léteznek, de minden szemtől és fültől függetlenül
+állanak fenn azok a rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek
+objektiv okát ismert fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő
+és az éter rezgései mégis mindig csak _gondolt_ rezgések maradnak,
+melyek kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A
+szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és érzeteink
+ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.
+
+Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti, ezzel
+sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak _távolbaható_ érzékszervek.
+Segítségükkel olyan folyamatokat ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos
+térbeli távolságban játszanak le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket,
+mint a rezgések hatását fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig
+hatolnak és ott az érintés bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a
+megfelelő érzetek a _tapintási_ érzetek jellemét kapják. A szemünk és a
+fülünk ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak
+messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen
+érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék
+tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a
+legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az
+idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a _tapintási
+adatoknak_ ugyanolyan _szubjektiv_ a jellemük, mint a többi érzékéinek.
+
+Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből a
+szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik, hogy az
+objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók egymástól, ott
+mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok is csak mint tudattartalom van
+adva.
+
+Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern
+érzék-fiziologiától is. _Johannes Müller_ ismert törvényében a
+_specifikus érzék-energiákról_ azt a tényt formulázta, hogy
+érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma módon
+reagálnak.
+
+Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos áram
+által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek, mintha fénnyel
+izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk van, akkor e törvény
+értelmében még az se biztos, vajjon egy objektive meglevő tárgy vagy
+pedig valamely másféle, az érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek
+az érzetnek az oka.
+
+Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen
+cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma van
+adva. Az általam észrevett dolgok léte (_esse_-je) lényegileg
+észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza _G. Berkeley_ röviden és
+szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy transcendens, extramentális
+világ föltevése, úgy látszik, teljesen önkényes, fölösleges,
+bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók, mint _Helmholtz_ és
+_Meynert_ s bizonyos értelemben _Mach_ is, kimondották, hogy a
+tudománynak be kell érnie a jelenségben mutatkozó törvényszerűség
+felkutatásával és a folyamatok objektiv természetét nem tudja
+bizonyítani. Sőt _Meynert_ mint a gondolkodóképesség próbáját állította
+fel, hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását.
+
+Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.
+
+
+20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.
+
+Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka, amely arra
+a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte észrevétetésükben áll
+(esse = percipi, _Berkeley_) vagy hogy az élet az én képzetem
+(_Schopenhauer_), mélyen bevilágított az emberi megismerés természetébe
+és érvényessége körét körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az
+ókorban megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában,
+ellenben mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta
+objektiv érvényességét. _Berkeley_, _Hume_ és _Kant_ aztán felismerték
+gondolkodási formáink szubjektiv természetét és ennek alapján csak a
+jelenséget állapították meg mint megismerhetőt, a jelenség mögött levő
+önmagában való dolgot (Ding an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.
+
+Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az ismeretkritika
+eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva félreértések ellen,
+melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben idegenszerű
+gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan meg kell
+különböztetnünk a _látszatot_ és a _jelenséget_.
+
+_Látszat_ alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat, melyek
+helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről itt főképen
+szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a dolgok
+érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás helytelen ítéletekre
+vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos észrevételek vagy
+megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok a várakozások, melyek a
+látszatból eredő ítéletekre vannak alapítva. Két példával fogjuk ezt
+megmagyarázni.
+
+A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha törött
+volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van törve. Ha most
+már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja egyenes vonalúságát és
+úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még fönnáll az a lehetőség,
+hogy a víz eltöri a botot. Ekkor meggyőződünk a vízbe merített bot
+megtapogatása útján arról, hogy a bot törött volta a vízben sem
+állapítható meg tapintási érzékeink útján. A nagyobb hitel, melyet
+tapintási ítéletünkkel szemben tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot
+_nincs_ eltörve, csak töröttnek _látszik_. Mikor aztán megismerjük a
+fény törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának
+indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal
+ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az
+ítéletünket nem engedjük már megcsalni.
+
+Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan tudjuk
+az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis valamennyiünknek úgy
+látszik, hogy a nap naponkint fölkel és leszáll, míg a föld látszólag
+nem változtatja helyét és többnyire e szerint a látszat szerint ítélünk.
+A kopernikusi világnézet helyességéről való meggyőződés azonban ép oly
+szilárdan áll. Mivel azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek,
+hanem cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások idézték fel, alkalmilag a
+látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember sem engedi azonban
+magát ez oly általános, oly hathatós és a szó szoros értelmében
+kápráztató látszattól ítéletében megtéveszteni.
+
+Másvalamit értünk azonban _jelenség_ alatt. A jelenség a világ, ahogy
+érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben, ahogy mi
+elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes, külső benyomást
+értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre tolúl, hanem a
+világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját. Amennyiben a világ
+számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A jelenség nem csal, mint a
+látszat, csak arra emlékeztet, hogy megismerésünknek korlátai vannak.
+
+Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel vagyunk-e
+jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből egy neki alapul
+szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk függetlenül áll fenn, akár
+felismerhető, akár nem. _Kant_, aki a jelenségeknek itt kifejtett
+fogalmát először ragadta meg teljes mélységében, _Kant_, aki megismerő
+szervünkbe oly mélyre bevezette az analizis szondáját, amint előtte
+senki, erre a kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan
+helynek, ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges
+meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő
+szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául. _Kant_-tal együtt
+igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és legmélyebb érzésünk is,
+amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás ellen. Ha egy tárgyat
+érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan kényszer alatt állunk, melyet
+mint _külső_ kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt
+a kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az
+észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye őket.
+
+Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú
+idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és környezetem
+egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták bizonyításával,
+hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi helytállót
+szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre komolyan törekvő
+gondolkozó tudatában egy hosszú időre elviselhetetlen állapot áll elő. A
+kérlelhetetlen logika minden lépést az extramentálisba, mint meg nem
+engedettet utasít vissza. Legbensőbb életérzésünk azonban nem
+nyugodhatik bele s nem is akar belenyugodni a külvilág idealitásáról
+való képzetbe. Az érzés ezen ellentmondása azonban nem lehet elég a
+filozófusnak. Amit ő hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy
+hamis. Itt a gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból
+való igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.
+
+A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak
+jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez nem
+nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell
+számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak
+tudattartalmai jönnek tekintetbe.
+
+Gondoljuk el, hogy egy embertársam _(E)_ meglátogat engem és beszél
+velem. Amíg én _E_-t csak mint tudatom tartalmát veszem számba, addig
+azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat, olyasformán kell felfognom,
+mint egy harang csengését, vagyis mint beszédszerveinek mechanikus
+hatásait. Amint azonban felelek neki, kívánságait teljesítem, ezzel már
+hallgatólagosan bevallom, hogy szavaiban pszichikai jelenségek
+kifejezését látom. Ezzel azonban elismertem, hogy _E_-nek tudata, tehát
+tudattartalmai is vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak,
+hogy _E_ önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van,
+szigorúan véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint
+amilyenre én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának
+tudattartalmai vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még
+kevésbbé exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.
+
+Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. _E_ bizonyára sok
+olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok semmit. Ha most már
+_E_-t csak mint az én tudattartalmamat venném számba, akkor vagy el
+kellene tőle magától mindennemű tudatot tagadni, vagy legalább is
+valamiképen bele kellene őt összes tudattartalmaival együtt helyeznem a
+saját tudatomba. Ez azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a
+legnyilvánvalóbb és leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem
+állíthatom, hogy _E_ összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg
+kell engednem, hogy _E_-nek vannak tudattartalmai, amelyek egyáltalán
+nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán _E_ az én
+tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát kigúnyoló következés kerülne
+ki, hogy _tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam_.
+
+Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai idealizmus
+következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel érvelése elveszít
+minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben embertársaink csak mint
+materiális mechanizmusok, nem pedig mint önálló tudatcentrumok találnak
+helyet, nem léphet fel azzal az igénnyel, hogy a valóság adaequat
+kifejezése legyen.
+
+_G. Berkeley_, az idealizmus megalapítója nem is riad vissza attól, hogy
+az önállóan érző és gondolkodó szellemek többesszámát vegye fel, de ő az
+ebben rejlő következetlenséget észre sem vette. Újabb idealisták, mint
+pl. _von Leclair_, teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és
+alkalmilag megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg.
+Azzal segítettek magukon, hogy fölvették egy _össztudat_ fikcióját,
+melynek tartalma épen az _univerzum_. Hogy az ilyen hipotézis már nem
+_ismeretkritikai_, hanem a legnagyobb mértékben _metafizikai_ és
+transcendens, vagyis túlmegy minden lehetséges tapasztalaton, azt nem is
+kell mondani. Pszichológiailag ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan.
+Alig sikerül teljesen belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban,
+amely egy olyan kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró
+embertársak létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is
+merész metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen
+elveszít minden meggyőző erőt és ezzel minden filozófiai értéket.
+
+Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág realitásának
+tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor tudományosan és
+filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk az egészséges józan
+ész nézetéhez és a világot a benne lakó emberekkel együtt, mint önálló
+és a megismerő szubjektumtól független lényeget tekintjük. Ez pedig a
+kritikai realizmus álláspontja.
+
+
+21. §. A kritikai realizmus.
+
+A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához. Különbözik
+a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ reális
+exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás nélkül, hanem az
+ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a hitet és módosítja az
+ismeretkritika követelményei szerint.
+
+A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és az emberi
+tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a megismerő
+szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi objektiv
+bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és gondolkodva
+megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező és ami saját
+fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma. Érzékeink adatai a
+kritikai realizmus számára is csak jelenségek, de valami valóságosnak,
+önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél zöld, ez a kritikai realizmus
+értelmében ezt jelenti: a falevélnek megvan az a tulajdonsága, hogy az
+emberi szemben megfelelő világítás mellett a zöld szín benyomását idézi
+elő. Zöld, ez egy szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való,
+de a zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a
+föltételek a levél objektiv tulajdonságai.
+
+A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok olyanok, a
+milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok _is_. Amit észreveszünk
+és gondolkodva megismerünk, az az igazi, tőlünk függetlenül végbemenő
+történés egy oldala és pedig a számunkra egyedül hozzáférhető, de
+egyúttal az egyedüli ránk nézve jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a
+folyamatok hogyan tűnhetnek fel egy másféle szervezetű lénynek, azt
+bizonyára lehetetlen kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös
+is. _Kant_ «Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen,
+csak a számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás
+azon fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.
+
+A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és létezésüket
+mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára még sok a
+természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni meglétét a
+kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai lesznek
+nyilvánvalóvá az emberiség előtt.
+
+Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül fönnálló
+valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel felel. A naiv
+realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez nem is létezik. A
+kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos megvizsgálása után
+határozott igennel felel. Az objektív ismeret lehetőségének tagadása
+tárgytalanná teszi az eredetére vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben
+feltámasztja mindazokat a problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén)
+mint az ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.
+
+
+22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.
+
+Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés eredetét
+és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat az elemi
+folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált ismeret-processzus
+összetevődik.
+
+Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy a
+kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az elmélet azt
+a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra vállalkozik, hogy
+fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja és a megismerés
+összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két filozófiai
+diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös bennük a kérdés az
+emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok helyt egy diszciplinává
+vannak összefoglalva. Az általunk alkalmazott különválasztás
+megkönnyítheti a problémák megértését.
+
+Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel, mint az
+ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr. előtti ötödik
+század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de nem tettek
+kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését megmagyarázzák. Még
+energikusabb kritikát találunk az úgynevezett cirenaikusoknál (Kr.
+előtti negyedik század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.
+Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének
+megmagyarázására csak _Aristoteles_ tett, de mindjárt összefoglaló
+módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a megismerés keletkezését
+és kérdezősködtek az igazság kritériuma után.
+
+Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos
+ismeretelméletet kifejlessze. _John Locke_ (1632–1704.) adta itt a
+leghatalmasabb ösztönzést és _Berkeley_, valamint _Hume_ tovább
+dolgoztak. _Kant_ itt is alapvető fontosságú, amennyiben minden időre
+megállapította az ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.
+
+A «tiszta ész kritikájában» _Kant_ élesen elkülönítette egymástól a
+megismerés két forrását, talán élesebben, mint amennyire a pszichológiai
+tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez a két forrás az érzékiség és
+az ész. Ez a kettéosztás irányadó az ismeretelmélet főirányaira.
+
+Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két különböző
+felelet merült fel. Némelyek az _érzékeket_ jelölik meg a legfontosabb,
+sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul. Ennek a gondolkodási
+iránynak a neve _szenzualizmus_. Mások úgy vélik, hogy csupán absztrakt,
+fogalmi gondolkodás útján lehet biztos ismeretekre szert tenni, míg az
+érzések csak chaotikus, zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási
+irányt _racionalizmusnak_ szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót
+gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű
+magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb a szenzualizmussal szembenálló
+ismeretelméleti irányt inkább _intellektualizmusnak_ nevezni.
+
+Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre jut az a
+meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás együttműködése
+által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a számára, mely bizonyára
+egyedül felel meg a tényeknek, nem fejlődött ki határozott műkifejezés,
+ami érthető is, mert rajta belül helyet találnak a legkülönbözőbb
+nézetek.
+
+Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret
+eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja, azaz
+amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra az
+ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány azonban
+kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés nemcsak az
+ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy befolyással van. A nyelvet
+illetőleg ezt rég felismerték és a nyelvnek ismeretelméleti fontosságát
+behatóan vizsgálták. De ezenkívül is kétségkívül van _szociális tényező_
+az ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról sem
+foglalkozott eleget.
+
+
+23. §. A szenzualizmus.
+
+Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész, amikor az
+érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb forrásának. Az _oida_
+(tudok) görög szó az _id_ tőből képzett perfectum-alak s ez a tő
+«látást» jelent. «Tudok» tehát a görög nép tudatában annyi, mint
+«láttam». Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak _Homeros_
+Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a múzsákhoz
+fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak mindent. Jellemző
+különben a gondolkodás e fokára nézve az észrevevés és gondolkodás
+azonosítása, amikor az utóbbi is az érzéki észrevevés egy módjának
+számít. Ez a felfogás megtalálható még a régi görög filozófiában is.
+
+Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol az
+érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak tekintetnek.
+Ebben az értelemben szenzualista a szofista _Protagoras_ (megh. 411. Kr.
+e.), aki az érzéki bizonyságot elutasító eleatákkal szemben határozottan
+kimondja, hogy csak az létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a
+geometriai tételek igazságát is vitatja, ha azok látszólag
+ellentmondanak az érzéki észrevételnek.
+
+Újabb időben _John Locke_ ragadta meg újra a szenzualizmust, amikor
+rámutatott minden tapasztalat érzéki eredetére. Azáltal azonban, hogy
+_Locke_ megenged egy belső észrevevést is (reflection), szenzualizmusa
+már nem egészen tiszta. A legkimondottabb szenzualista az újabb
+filozófiában a francia _Condillac_ (1715–1780.). _Condillac_ szerint a
+lélek csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége
+s ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.
+_Condillac_ elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját használja,
+amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket. Először szerzi meg a
+szaglóérzéket és legutoljára a tapintó érzéket, amely a külvilág
+képzetét hozza létre.
+
+Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, _Kant, Fichte, Schelling,
+Hegel_ egy időre teljesen kiszorították a szenzualizmust, a modern
+tudományban és filozófiában bizonyos mértékben újra érvényre jut. Az a
+meggyőződés, hogy az érzéki észrevevés minden tapasztalat végső forrása,
+egyre általánosabb lesz. Ha mint _Kirchhof_ és _Mach_ akarják, a
+tudománynak csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és _Mach_
+formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett tapasztalat,
+akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha most aztán a
+legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz és az ökonomikus
+elrendezéshez használunk, nevezetesen a matematika, maga is végső ponton
+érzéki szemléletre megy vissza, akkor a felfogás még
+szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak bizonyára abban is igaza
+van, hogy amennyiben fizikai jelenségek jönnek tekintetbe, az érzéki
+észrevevést mint legeredetibb forrását és végső instanciáját tekinti.
+Nem látja azonban meg, hogy egyrészt a saját magunk által átélt
+pszichikai jelenségek megfigyelésében nem kevésbbé biztos forrása nyilik
+a tapasztalatnak s hogy másrészt az érzéki észrevevésbe észrevétlenül
+magasabb, azaz komplikáltabb pszichikai jelenségek is belefolynak.
+
+
+24. §. Az intellektualizmus.
+
+Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni
+különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az
+érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt
+hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában elmerülő
+gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan megragadni. Az
+intellektualizmus ennélfogva már korán kifejlődött.
+
+Mint már többször említettük, az _eleaták_ azt hitték, hogy az igazi
+világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet felismerni. Az ő
+nyomaikban jár _Platon_, akinél még az a felfogás is hozzájárul, hogy a
+lélek a testben mint valami börtönben lakik, hogy a testével való
+érintkezés megfertőzteti és csak a testiségtől való teljes elfordulás
+által válik az igazi megismerés lehetségessé.
+
+_Platon_nak ehhez a felfogásához csatlakozva, _Szent Ágoston_ kijelenti,
+hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan, mint azt, ami számára
+jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló számára, mint ő maga. (Nihil
+tam novit mens, quam id, quod sibi praesto est, nec menti magis quidquam
+praesto est, quam ipsa sibi. De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette
+aztán _Descartes_ minden filozófia alapjává, amikor a saját
+gondolkodásunkról való tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen
+kétségtelen tényt állította oda. A _Szent Ágoston_ állításában és
+_Descartes_ tételében (cogito, ergo sum) rejlő intellektualisztikus
+felfogását a megismerési folyamatnak leginkább előmozdította a
+_kopernikusi világnézet_ lassankénti elterjedése. Aki ezt elismerte,
+annak meg kellett engednie, hogy az érzékek tanubizonysága, amely
+megmondja nekünk, hogy a föld nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és
+lemegy, nem tartható fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával
+szemben. A tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó
+matematikája, amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak
+bizonyult a szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy
+az absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé
+állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai
+ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki szemléletben,
+hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész teljesen önmagából merít
+és épen azért dolgozik oly föltétlen biztossággal, mert teljesen
+befolyásolatlanul marad a jelenség káprázatától.
+
+_Kant_ érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette kérdés
+tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi fel a kérdést
+és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az érzékek szolgáltatják
+_Kant_ meggyőződése szerint az ismeret anyagát és csak ezáltal izgatják
+az észt a vele született funkciók kifejtésére. Az ismeret azonban csak
+azáltal jön létre, hogy az érzékek által szállított anyagot az ész
+formálja. Az ész közli a természettel saját törvényszerűségét és _Kant_
+ismert mondása szerint a természet törvényadójává lesz. _Kant_ azonban
+még egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,
+hogy kategóriáival a szemlélhető alapon túl tovább operáljon s e mellett
+«az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a maga igaz és
+hasznos következményei a szubjektum ész-használatára». Ezen részleges
+teljhatalmat, melyet itt _Kant_ az észnek juttat, _Hegel_ aztán oly
+kiadósan használja fel, hogy az intellektus többé már nem törvényhozóvá,
+hanem egyenesen a természet teremtőjévé válik. A világ lényege _Hegel_
+szerint szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus
+fejlődésében.
+
+Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk anyagi
+alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott. Ennek
+megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya ismét
+szenzualisztikusabbá vált.
+
+Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden érzéki
+észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és használható ismeret
+jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló és vonatkozó tevékenysége
+az idő folyamán számos formát és gondolkodási eszközt teremtett, amelyek
+átmentek húsunkba és vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű
+dolog fogalma vagy _szubsztancia_ és _attributum_, ilyen továbbá a
+kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül
+alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat az
+ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk. Velünk
+született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében azonban mindig
+van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat tartalmaz. Ezért az ily
+feltevések helyére a formáló észtevékenység genetikus elemzésének kell
+lépnie, hogy ama formák tapasztalati eredetét kinyomozzuk.
+
+Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet problémáit,
+röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus gondolkodási irány egy
+kinövésére, amely minden időben el volt terjedve és most ismét
+hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb ismeretet titokzatos, a
+felületes megfigyelés elől kisikló forrásainak keresését, a
+miszticizmust értjük.
+
+
+25. §. A miszticizmus.
+
+Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a
+föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől teljesen
+szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint föltétlenül
+biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a testtől azonban
+olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel van összekapcsolva és
+mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.
+
+A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban
+elterjedt szektája a _lélekvándorlásról_ szóló tanával és mély
+megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás filozófiai
+formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a lélek halál
+utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki és misztikus
+tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új pythagoreusok,
+akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre több befolyásra
+jutottak a görög és római világban, a miszticizmust filozófiai
+rendszerré képezték ki. _Plotinus, Jamblichus, Proclus_ ennek
+legismertebb képviselői. A középkorban lép fel azután a keresztény
+misztika, amely bő táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben,
+valamint a hús megölésének parancsában. _Eckhardt_ mester, _Berthold von
+Regensburg, Johannes Tauber_ és később _Jacob Böhme_ kifejlesztették
+rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.
+
+Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a tizennyolcadik
+század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult század utolsó
+évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában újra hatalmasan
+föléledt és nagyszámú követőre tett szert.
+
+A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton alapszik, hogy
+különösen kedvező körülmények között sikerülhet a tiszta lélekkel, amely
+minden földitől felszabadította magát, a legmagasabb igazságokig
+feljutni és belső szemünkkel _meglátni Istent_. Ehhez legtöbbnyire heves
+kedélyizgalom, a pszichikai erők fokozása és koncentrálása szükséges,
+amely csakis az eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi
+embert lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.
+Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a legsajátszerűbb
+képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek valóságában és hívei
+vele együtt hiszik.
+
+További gondolata a misztikának, amely a mágiához és varázslathoz
+közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása által közvetlenül
+tud szellemekkel közlekedni s az érzékek közvetítése nélkül magasabb
+igazságokat nyilváníttathat ki magának. A miszticizmusnak ezt a nemét,
+amelyet manap különösen művelnek, _spiritizmusnak_ nevezik. Azt hiszik,
+hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a szellemekkel való
+érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben hipnotikus álmot
+használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva csalásokra s még neves
+tudósok is áldozataivá lettek közönséges szemfényvesztőknek.
+
+A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes arra,
+hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és nevezetesen az
+érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban tudományos formát
+ölt és új, titokzatos megismerési források feltárására vállalkozik, – a
+tudomány nem utasíthatja eléggé vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan
+nem tünik el minden titok, de eltünik minden titkolózás.
+
+Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus ismeretelmélet
+problemáira.
+
+
+26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.
+
+Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a gondolkodás
+útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek együtthatására van
+szükség, az most általánosan elfogadott meggyőződés. Már most feltámad a
+kérdés e két megismerési forrás osztályrésze és kölcsönös viszonyuk
+dolgában. «Fogalmak tartalom nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül
+vakok», mondotta _Kant_ és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek
+egyik oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása
+nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való merőben
+absztrakt operálás hijjával van a materiális, anyagi alapnak és nem adja
+biztosítékát a ténybeli érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek
+szolgáltatják az anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez
+általánosságban igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy
+megfogható felvilágosítást tartalmazzon.
+
+A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki élettel
+kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem szabad a
+megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és akarással való
+kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek _pszichológiai_ alapvetésen
+kell alapulnia.
+
+Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön az
+életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell
+igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel kell
+ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális erőnyilvánításaikat
+és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn akarja magát köztük tartani
+és uralkodni akar rajtuk. Valóban minden tudomány is praktikus
+szükségletnek köszönheti keletkezését. Így az asztronómia a mezőgazdaság
+és a hajózás szolgálatában s talán a pontosabb időbeosztás céljából is
+fejlesztetett ki. A geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az
+aritmetika a kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak
+imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a megismerésre
+való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és sokkal hatalmasabban
+fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen szükség terjedt. Szervezetünk
+funkció-szükségévé vált, amely tevékenységet követel. Ezen az úton
+keletkezett a tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki
+az a teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét
+jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban nem
+szabad elfelejteni.
+
+Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés anyagát, az
+ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a formát közelebbről
+meghatározzuk. _Kant_ az ész alapformáit a lehető ítéleti formákra való
+reflexió útján találta meg. Ezek a formák azonban a _formális logika_
+mesterséges termékei és egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott
+ítéletekkel. Ezért helyesebbnek tetszik, az _ítélet_ formáját általában,
+ahogy tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az
+egyszerű érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált
+gondolatsor eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és
+kifejlesztessék.
+
+A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől hiszik,
+a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A megítélt
+folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van adva. Az ítélet
+által most már a képzettartalom bizonyos formálást és tagozást nyer és
+pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan meglevő erőcentrumra
+vonatkozhatik és mint ez erőcentrum erőnyilvánítása állíttatik oda. Az
+illatos rózsa az ítélet számára mint egész van adva. Ebben az ítéletben:
+a rózsa illatozik, az illatozás mint a «rózsa» erőcentrum
+erőnyilvánítása van adva. Az erőcentrum az alany, a nyilvánítás az
+állítmány.
+
+Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy megtaláljuk az
+általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak mutatkozik benne.
+Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az appercipiálás egy minden
+emberrel közös neméről. _Appercipiáláson értjük egy képzet formálását és
+elsajátítását a figyelem által aktuálissá vált képzet-diszpoziciók
+által._ Ha figyelmünket egy tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a
+tudat nézőpontjába emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár
+hasonlóság, akár kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal.
+Ezek a fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki
+világosságukat a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.
+
+A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok elevenednek meg
+legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a legerősebben vannak kifejlődve
+és ennélfogva a megfelelő egyéneknél az uralkodók. Egy és ugyanaz a
+tárgy ezért különböző személyeknél különböző képzet csoportokat elevenít
+meg, azaz különböző módokon appercipiáltatik. A legkönnyebben
+felidézhető képzetcsoportokat nevezzük az _uralkodó appercepciós
+masszának_. Így pl. a fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó
+helyet látja, a festő ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat
+fogja figyelembe venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel,
+az erdész a fák növésére, a vadász a vad nyomára.
+
+Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a tárgyak,
+mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja, amelyet minden
+történéssel egyforma módon állítunk szembe. Ha egy gyermek kísérletet
+tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor az az ellenállás, amelyet
+tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik fel neki. A gyermek t. i. saját
+akarat-impulzusait a környező tárgyaknak is tulajdonítja és a
+folyamatokat így mint akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden
+folyamatot úgy appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició
+mozdul meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg
+sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra
+aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át. Az
+átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik fel és
+ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget, amelyet a gyermek
+minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét fordítja. Minden
+észrevett tárgy a gyermek számára lelkes lényszámba megy és mindent,
+amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog akarat-cselekvését fogja fel.
+Ugyanezt a meglelkesítő (animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus)
+felfogást találjuk a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél
+fúvása, a nap, a hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint
+látható vagy láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az
+appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden folyamata
+mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik, _fundamentális
+appercepciónak_ nevezzük.
+
+_Kant_ a _Tiszta ész kritikájá_-ban ismételten szól az appercepció
+szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről. A gondolkodásnak
+azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az öntudat egységében
+tudja összekapcsolni. «A gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell
+hogy kísérni tudja. Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele
+hat az ítélet aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más,
+mint annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv
+egységébe hozzuk». A _transcendentális appercepció_ tehát Kant szerint
+is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája és
+alapföltétele minden megismerésnek.
+
+_Kantra_ támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt sarkalatos
+különbségben nevezzük minden emberi megismerés alapformáját és
+alapfeltételét nem transcendentális, hanem _fundamentális
+appercepciónak_. Míg t. i. _Kant_ felfogása szerint az appercepció
+egysége minden tapasztalat előtt adva van, tehát transcendentális és
+ennélfogva apriori való, abban, amit fundamentális appercepciónak
+nevezünk, van tapasztalat, persze olyan tapasztalat, melyet minden
+emberi szervezet, amely egy környezetben fejlődik és ettől benyomásokat
+kap, szükségszerűen kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg
+továbbá Kant az appercepció transcendentális egységében csak az egészen
+általános, közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek
+összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a fundamentális
+appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan emberi és
+emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden tartalomnak
+keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká váljék. A
+fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai az univerzum
+nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak.
+
+Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét, ahogy a
+fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden vázolni.
+
+A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos _életérzés_, amely a
+gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az érzést úgy kell
+tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még egyáltalán nem
+differenciált reakcióját a környezetben és a test belsejében ható
+ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik semminemű képzetek, még
+egészen zavaros és kaotikus természetű. Mély álomból vagy ájultságból
+való ébredéskor élünk meg valami hasonlót és ilyen öntudati állapotot
+tételezhetünk fel újszülött gyermekeknél.
+
+Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban érezhetők,
+mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban nyilvánulnak. Már élete
+első napjaiban, sőt talán az első óráiban is a gyermek valószínűleg a
+gyönyör és kínérzések különböző nemeit éli át. A lelki élet már kezd
+_differenciálódni_ és sokfélévé alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi
+észre, ami fejlődésére előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet
+jelenségei csak annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy
+kínt szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a
+gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése. Mikor
+aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a gyermek ráér,
+hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző gyönyör- és
+kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A hideg más kínt
+kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan gyönyörérzést, amely láthatóan
+különbözik attól az érzéstől, melyet a gyermek táplálék vételekor él
+meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor a
+gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető alkatrészt
+tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével sokkal szorosabb
+vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és kínérzés.
+
+Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek nevezünk. Az
+érzet tehát bizonyos meghatározott változása az öntudat állapotának,
+amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín- vagy gyönyörérzettől, mint
+más változásoktól.
+
+A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt mindig
+csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy belső
+ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok tünnek fel. Az
+ilyen érzetkomplexumokat nevezzük _észrevételeknek_. Az adott
+érzet-csoportok összefoglalása egységes észrevételekké aztán a
+fundamentális appercepció dolga. Az észrevett dolog az erőcentrum és az
+érzetek, melyeket bennünk előhív, ennek erőnyilvánításai vagy
+tulajdonságai.
+
+Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra szervezetünkben,
+melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban előállhat anélkül is, hogy az
+érzéki inger hatna. Az ilyen reprodukált észrevételeket nevezzük
+általában _képzeteknek_. A képzetek lefolyását különböző törvények
+szabályozzák, főleg azonban a szervezet koncentrációjának bizonyos módja
+határozza meg, melyet _figyelemnek_ nevezünk. Az önfentartási ösztön a
+primitiv állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak
+mindenekelőtt azokra az ismertetőjeleire koncentrálja figyelmét, melyek
+élete fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a _biologikusan
+fontos_ ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek a
+tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később
+kifejlesztendő logikai _fogalmaknak_. A tipikus képzetek keletkezése
+kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az emberi ismeret
+fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy legelőbb arra
+vigyázunk, amitől életünk fentartása függ, megtanuljuk az egyfajta
+dolgokat egy gondolkozási aktusba összefoglalni és így megnyerjük
+egyikét a legfontosabb eszközöknek tapasztalataink ökonomikus
+rendezésére.
+
+Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a nyelv. A
+nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott érzés-hangokból
+keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori ismétlődése által
+eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak, hogy a beszélő
+környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a hangokat a többi
+emberek megértik és aztán szándékosan előidézik, hogy társaikkal
+megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek. A nyelv első hangjai,
+többnyire egytagú tőszavak, egy egész folyamatot jelölnek anélkül, hogy
+ebben megkülönböztetnék a dolgot és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű
+hangok többé már nem voltak elegendők arra, hogy megértést keltsenek,
+egy folyamat megjelölését két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és
+ezzel a tő _alanyra_ és _állítmányra_ oszlott s meg volt találva a
+_mondat_ formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag meg lehet
+figyelni a gyermekek beszélni tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban
+t. i. a fundamentális appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a
+forma, amelyben a világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már
+világosan ki van domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg
+van formálva, tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott
+fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az
+ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva, az
+állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását jelöli.
+
+Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem elég, egy
+új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik», – ennek az
+ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem jelöl egy egész
+folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán lehetséges
+hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden objektum, amelyben
+ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel jelöltetik és ezáltal
+egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A szó most a tulajdonságok
+és állapotok viselőjévé válik, melyek minden hasonló nevű objektumot
+megilletnek és ezáltal a tipikus képzet szilárd, a szóhoz tapadó
+fogalommá fejlődik.
+
+Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és vonatkozások is
+bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól, melyekhez tartoznak
+és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló tárgyalás számára. Olyan
+tulajdonságok, mint kemény és lágy, állapotok, mint járás és alvás,
+vonatkozások, mint kicsiny és nagy ily módon önálló gondolkodási
+objektumokká tétetnek és ezzel fogalmakká emelkednek. Csak most válik
+lehetségessé, hogy az egyenletességeket és törvényszerűségeket a
+világtörténésben ne csak felületesen észrevegyük, hanem «tartós
+gondolatban megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új
+és mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot
+ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék rajta. Az
+ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban összesűrített
+formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes formulázásokat talál
+az összefoglaló gondolattartalmak számára.
+
+Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most észrevett
+folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik,
+keletkeznek _fogalmi ítéletek_, amelyekben a történés törvényei oly
+módon formuláztatnak, hogy bizonyos fogalmakhoz bizonyos ismertető
+jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a cethal emlős állat», tartalmazza azt
+az állítást, hogy minden cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek,
+amelyek minden emlős állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden
+cethalról állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik,
+eleven magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet
+eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva
+anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel bírónak
+tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati tevékenység
+kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt nem állhat helyt.
+De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk számára az erőcentrum
+bizonyos neme marad, melynek ismertető jegyeit mint potenciális hatásait
+fogjuk fel.
+
+Az ítélet-funkcióból keletkezik az _igazságnak_ az ismeretelmélet
+számára oly rendkívül fontos fogalma. Már _Plato_ és _Aristoteles_ is
+helyesen emelték ki, hogy az ítélet a képzettől, vagy ahogy
+_Aristoteles_ kifejezte magát, a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik,
+hogy csak az ítéletben lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet
+átélek, tényleg megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha
+ennek dacára beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak
+rövidített kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes
+ítéletekre képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem
+igaz ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem
+alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak _ítéletek_, melyek
+gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati cselekvésünknek és fontos
+rész-okai ezeknek az élményeknek, csak ítéletek lehetnek igazak vagy
+hamisak s ez ítéleteknek igazságától vagy hamisságától függ gyakran az
+ezáltal meghatározott érzelmi és akarati állapotok célszerűsége.
+
+Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés, hogy
+keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet alapján e
+kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott képzettartalom
+formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az ítélet ily módon
+szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének aktusa, olyan aktus,
+amely által a fölvett benyomás magyarázatot nyer. Ha most már emlékszünk
+arra, hogy az öntevékenységnek ez az aktusa az önfentartásra való
+törekvésben gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a
+benyomással végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a
+rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a
+benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési fokon a
+magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő rendszabályok következnek
+belőle, ellenben téves, ha ennek alapján ferde, azaz az életfentartásra
+ártalmas intézkedések történnek. Mennél gazdagabbul és mennél
+többféleképen fejlődik most már az élet, annál könnyebben fog beállani
+az az eset, hogy egy és ugyanazon folyamatot különböző személyek
+különbözőképen magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos
+rendszabályokra vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek
+megfelelő intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben
+energikusan el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek
+kísérik és bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az
+ilyen helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem
+ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek
+fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását, tehát
+egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények visszautasítását
+fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem minden nyelvében vannak:
+ezek a _tagadó szócskák_, vagyis a _negációk_. A «nem» és a «talán» most
+is még gyakran olyan érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket
+elárulják.
+
+Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből fejlődik ki,
+de nem marad meg ezen a fokon. Az általános belátás, hogy környezetünk
+megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze önfentartásunknak, arra
+indít, hogy ott is törekedjünk megismerésre, ahol jóllétünk nem
+közvetlenül részes. Érdeklődünk tehát környezetünk folyamatainak
+magyarázata iránt általában és hamar megtesszük a tapasztalást, hogy
+magyarázataink helyesek vagy tévesek lehetnek. Mások helytelen
+magyarázatait kezdetben élénken, később nyugodtabban utasítjuk vissza és
+a tagadás ekkor ítéletünk merő formai elemévé válik. Magyarázataink
+mindegyike visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet
+érzünk vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt
+folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy az
+ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg ezeket
+a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között megismerni és
+figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által keletkezik aztán
+az _igazság fogalma_.
+
+Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a
+megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy meghatározzuk
+ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének feltételeit. Rendszerint
+azt mondják, az igazság abban áll, hogy az ítélet megegyezik a megítélt
+folyamattal. Ebből az következnék, hogy az ítéletben a megítélt folyamat
+egyszerűen utánképeztetik, bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv
+elképzelés azonban a mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy
+az ítéletben a képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem
+lehet szó megegyezésről. Sőt inkább azt kell mondanunk: az ítélet igaz,
+ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos folyamatnak
+oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott ítéleten
+alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik, hogy az ítélet
+a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van szabva vagy vele
+adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója kell hogy legyen abban
+az értelemben, hogy az objektiv tényállás változásából az ítélet
+megfelelő változása is következik és hogy a következtetések, melyek az
+ítéletből adódnak, a folyamatra nézve érvénnyel bírnak.
+
+A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és elhatározó
+kritériuma. Ezt nevezzük _objektiv kritériumnak_. Nem egy ítéletnek
+úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának kényszerűsége a meggyőző
+bizonyítéka igazságának, hanem a reá alapított jóslások beválása. Csak
+ezáltal adhat az univerzum ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon
+bizonyító erőt és igazságértéket.
+
+Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen igazolás nem
+lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a tapasztalat
+határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az igazságnak egy kevésbbé
+biztos kritériumát nyerjük, amely azonban még mindig bizonyos kezességet
+nyujt aziránt, hogy gondolataink nem jutottak teljesen téves útra. Ilyen
+kritérium a gondolkodó társak helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv
+kritériumnak.
+
+Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint
+meggyőződésünket valamely ítélet igazságáról megalkotjuk, ha ennek nem
+is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a hasonló esetekben
+rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett megerősítései, mint
+emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt hisszük, nem kell előbb
+bevárnunk, vajjon a jóslások bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben
+már előre bizonyosak vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden
+matematikai ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra
+vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek megfelelőleg
+állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen meggyőződésünk, hogy rájuk
+alapított jóslásainknak be kell következniök és hogy minden gondolkozó,
+aki az ítélet értelmét megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek
+helyességéről való ez általános meggyőződésnek következtében sok
+gondolkodónál az a vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek
+minden tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által
+való igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.
+_Plato_ erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az ember
+lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett legyen,
+mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett tapasztalatból.
+Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a lélek még a testtel
+össze nem keverten élte makulátlan, tiszta, isteni létét és ezért helyes
+belátásokat nyerhetett a dolgok lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus
+formában tér vissza ez a gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik
+század gondolkodóinál, akik velünkszületett ideákról, eredeti
+belátásokról szólnak és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják,
+hogy saját erejéből tud igazságot találni. _Kant_ a «Tiszta ész
+kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra a
+kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta matematika? Azt
+akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk milyen őstulajdonánál
+fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat előtt, tehát a priori, tudunk
+ítéleteket mondani számokról és nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv
+érvényük van.
+
+A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom biológiai
+szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon, ilyen eredeti
+belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen tarthatatlan.
+Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról, elgondolásának
+kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és elgondolási kényszerűség
+előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi szellem fejlődésének folyamán
+megtanulta, hogy a tapasztalatokat ökonomikusan rendezze. Eszközöket
+talált arra, hogy az előbbi generációk tapasztalatait értékesítse és a
+lehető legegyszerűbb formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő
+nemzedék az elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem
+kell többé kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi
+iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek hasznát
+tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a gondolkodási
+formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá vagyunk szokva, az
+emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott tényleg nem egyebek, mint
+elmúlt nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.
+
+Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában tényleg
+végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor bizonyára hamar
+eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről az egyes ember nem
+tudná többé kimutatni, hogy saját átélt tapasztalatából erednek. Ezáltal
+megint egy a priori, fogalmak és gondolkozási formák dolgában való
+őstulajdon látszata idéződnék elő. Épen ezért azonban a pszichológiai
+tények és törvények kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer.
+Csak a genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által
+lepleződik le az igazi tényállás.
+
+Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a priori
+ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek ki a minden
+emberrel közös ismeret – formák, melyek legfontosabbikául és leginkább
+alapvetőjéül a fundamentális appercepciót és az ebből keletkező
+ítélet-funkciót kell tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a
+_szubsztanciálitás_ és _kauzalitás_ ismeret-formái vagy kategóriái,
+melyeket Kant az ész veleszületett alapformái közé számít.
+
+A _szubsztancia_ fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a jelenségek
+változásában változatlan lényegét értjük, már előreképezve benne rejlik
+az érzéki észrevételben, ahol érzetek komplexumai a fundamentális
+appercepciónál fogva egységes dolgokká foglaltatnak össze. A mi
+felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot tulajdonságaitól és úgy
+tekintjük, mint azt, ami az állapotok és vonatkozások váltakozásában
+megmarad és fentartja magát. Az ítélet-funkció által szintén valami
+megmaradó jön létre a szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle
+kiinduló hatások hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon
+megkülönböztetni az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az
+alakulás és mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így
+fejlődik ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául
+szolgál minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel
+minden szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért
+érthető, hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért
+vélték benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai
+rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban egyaránt
+hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában és kémiában
+sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják még most is az
+utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden változás megmaradó
+hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek alkatrészeit (neuronok,
+plasomok) tekintik végső organikus szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben
+megtették ugyan azt a kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát
+kiküszöböljék a természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a
+kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés
+gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és maradandóan
+végre.
+
+A _kazualitás_ ismeretformája egyfelől akarat-cselekvéseinkben, másfelől
+minden ítélet-aktusban közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való
+észrevételt ebbe az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát
+mint erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.
+Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át az
+átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A
+környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes tagjait
+vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint azonban
+kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál fogva az
+események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra következnek, úgy
+fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a hézagtalansága uralkodnék
+bennük. Minden folyamatot, melyet mi észreveszünk vagy feltárunk,
+azáltal okozottnak kell gondolnunk, ami megelőzte, a kauzális
+kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk,
+erőcentrumokat állítunk oda, amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum
+összekapcsolása marad az előképe minden oki kapcsolásnak.
+
+_David Hume_ volt az első, aki az okfogalom pszichológiával és
+kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy közvetlen
+tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés van adva és hogy
+az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba. _Kant_, kinek – mint ő
+maga mondja – «ez a kritika félbeszakította dogmatikus álmát», a
+kauzalitásban az ész oly alapformáját vélte megtalálni, melyet a
+kívülről jövő érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék
+lehetségessé. Szemléleti módunk arra tanít, hogy a kauzálitás az
+ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel fejlődik és hogy mint
+ez, az organizmus és környezet kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás
+tehát nem tartozik teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az
+objektiv tényezőnek is része van létrejövetelében s így megvan annak
+egészen észszerű értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben
+sok tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy
+mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem kauzális
+kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell utalni, hogy a merő
+egymásra következés a kauzális kapcsolódástól lényegesen különbözik.
+Olyan események között, melyek szabályszerűen egymásra következnek, az
+időbeli következésen kívül még van egy belső kapcsolat, amely úgy
+tetszik, ahhoz az összeköttetéshez hasonlít, melyet
+akaratcselekvéseinkben az akarati impulzus és az izom-kontrakció között
+mindennap átélünk. Ahol ezt az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan
+sejtjük, ott kauzális kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott
+csak erőbeli egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy
+üstökös megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az
+üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek
+erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van
+előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a beteg
+testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás alapján jogosan
+tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan fiziológiai folyamat
+vezettetik be, amely lefolyásában a hőmérséklet alábbszállását hozza
+magával.
+
+A _számfogalmak_ is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki. Egyforma tárgyak
+csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a megnevező ítéletet
+ismételjük. A párosan elrendezett testrészek adhatták erre az első
+alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb, láb». Az ismétlést eredetileg
+bizonyosan mozdulatok kísérték és az ismétlések számát a tárgyak
+határozták meg. Aki egy három fából álló csoport szemlélésekor ezt az
+ítéletet mondja: «fa, fa, fa», annak épen a harmadik ismétlésnél kell
+megállani. A további ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a
+hozzátartozó tárgy. Az utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből
+lassankint a megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly
+csoportjánál alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott
+alkalmat és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek
+foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos meghatározott
+vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más számokhoz. Ezek a
+vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál egyformák s ezért minden
+tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt is a gondolkodás összefoglaló
+tevékenysége útján a nyelv közreműködésével rendkívül fontos
+gondolkozási eszközt találtak, melynek nagy értéke van a tapasztalás
+ökonomikus elrendezésére.
+
+Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési formák és
+gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek szellemi
+fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció mindig hathatós
+marad és még a komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják
+végre az adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor
+környezetünk benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre
+fordítottuk, ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük.
+Ezt aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket
+szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek között is
+fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani vagyunk képesek. Az
+emberi szervezet és környezete közötti kölcsönhatás eredménye most már
+így foglalható össze: _a világ megismerése az alakítás által és a világ
+alakítása megismerés által_.
+
+Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául szoktak
+megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti aktus és az
+ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a vonatkozás
+természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg és
+legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk
+származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk. Idegen
+ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek jutnak
+felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk van. Ha egy
+hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni, akkor a hallott vagy
+olvasott ítéletben már megformált és tagozott képzettartalmat ismét
+egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan előállított ítélet
+analizis, az átöröklődött ítélet szintézist kíván tőlünk. Az
+összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán gyakran állnak be
+nehézségek és akadályok. Ha nem sikerül a hallott ítéletet egységes
+képzetté egyesítenünk, akkor nem értjük a hallottat. Akkor _kérdések_
+útján igyekezünk felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy
+sikerül a ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag
+kiegészítenünk, azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben
+végrehajtott magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy
+olvasottat jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit
+vagy általánosabban véve az _igaznak tartás_ pszichikai jelensége.
+
+Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az igaznak
+tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. _John Stuart Mill_,
+az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet igaznak tartani egy és
+ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is tarthatatlan, mert hiszen
+az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet lehet; mivel pl. egy képzet
+magában véve se nem igaz, se nem hamis, tehát nem is tartható igaznak.
+Ebben a nézetben helyes csak az, hogy minden ítélet-aktusban egy
+objektiváló elem rejlik. Ha tehát az igaznaktartás nem azonos az
+ítélettel, akkor meg kell vizsgálni, miben áll ennek a jelenségnek a
+lényege és meg kell ismerni annak különböző formáit és
+intenzitás-fokozatait.
+
+Az igaznaktartás vagy _tudás_, vagy _hit_. Tudásról akkor beszélünk, ha
+az ítélet kimondásával az a bizonyosság van összekötve, hogy erre az
+ítéletre ráillik az igazság _objektiv_ kritériuma. Ahol nem így áll a
+dolog, ott csak meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem
+ismeri az intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint,
+amint az objektiv kritérium megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a hitben
+az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy nagyobb
+szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk meggyőződve.
+
+Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét kérdezzük,
+akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva van, arra a
+sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási processzusokkal, hanem
+érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban erősít meg az a megfontolás,
+hogy a hit ellentéte, a _kétség_, valamennyiünk előtt mint érzelmi
+állapot ismeretes.
+
+Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük, akkor a
+felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése akkor
+keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi tapasztalatainkkal,
+világnézetünkkel világosan tudatunkba jut. Megvonjuk egy ítélettől a
+hitünket, ha ez minden eddigi tapasztalatunknak ellentmond, ha nem
+tudjuk beleilleszteni világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb
+lelki harcok sokszor ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk
+nyújtatnak. Így _Kopernikus_ állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá
+voltak szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is
+tekintélynek tartsák.
+
+A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly
+ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak bizonyulnak.
+Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká sűrűsödtek s a velük
+való operálást megszokták az emberek. Ha most már az ítéletek nem igazak
+többé, akkor a fogalmakat sem lehet valóban meglevő erőcentrumoknak
+tekinteni. Ha pl. a keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok
+keresztény hitre tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek
+elvesztették realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század
+kémikusai erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston
+realitásában, oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor
+aztán _Lavoisier_ helyesen magyarázta meg az égési processzust, a
+phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek megfelelően
+egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz fejlődik ki, amely
+a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg. Ezt a gondolkozási
+eszközt nevezzük _existencia-fogalomnak_. Újabb időben ezt is
+többféleképen értelmezték és ez nem egy kontroverziára adott alkalmat.
+Mi az existenciát úgy fogjuk fel, mint _predikátumot_, mely a szubjektum
+hatóképességet fejezi ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit
+jelent, hogy: Isten nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan
+függetlenül attól, hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet
+hatásaiból ismerünk fel. _Schiller_ «Bürgschaft»-jában a zsarnok
+Dionysos nem hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik.
+Ekkor átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama
+kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség mégse
+merő agyrém».
+
+A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata megmutatta,
+hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a környezet és az
+organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn azonban a környezet
+folyamatai az organizmuson belül különféle átformálódásokon és
+feldolgozásokon mennek keresztül. Minden ismeretaktusban és minden
+ismerettartalomban van egy objektiv és egy szubjektiv tartalom. A
+szubjektiv komponensteket eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési
+fázisaikat feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az
+ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a második
+része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez a második
+rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.
+
+
+
+
+NEGYEDIK FEJEZET.  Metafizika vagy ontológia.
+
+
+27. §. Az ontológiai probléma.
+
+Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai probléma.
+Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától vezet arra a
+kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a valóságosnak. Történelmileg az
+utóbbi kérdés korábban merült fel, mint a megismerés problémája, ami
+teljesen érthető, mert a levőnek természetéről való kérdésnek arra nézve
+is megvan az értelme és érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el
+a naiv realizmus talaját.
+
+A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja felelni:
+az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok, megfoghatok. A naiv
+értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok rendezetlen sokasága a
+létező, de még minden teoretikus spekuláció előtt, még a praktikus
+világnézet talaján feltűnik és észrevevődik a különbség az _eleven_ és
+_élettelen_ között. Az élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem
+hozza mozgásba, az eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az
+elevenben tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja.
+Az a lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.
+Ezt a lényt leheletszerűnek képzelik, ugyanaz az alakja, mint a testeé,
+de meg nem fogható, bizonyos értelemben immateriális. Ez a lény a
+testtől különböző és elválasztható lélek. A _lélekhit_, mint ahogy a
+néprajzi tudomány kétségtelenné teszi, _az emberi nem közkincse_. Sehol
+sem találtak oly népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál
+jelenségeiből, valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel
+fejlődik ki.
+
+Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól teljesen
+különböző csoportra oszlik: a _testek_ és a _lelkek_ birodalmára. Ez a
+különválasztás persze még nem logikailag éles. A holt vagy legalább ép
+most elhalt testet még érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok
+viselőjének, melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt
+Hektort végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni
+akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot és
+ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a tulajdonságok
+viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a _test_ a _személyiség_
+hordozója és a lelket úgy tekintik, mint ettől különböző lényt.
+Másrészről a léleknek van alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így
+megfoghatatlan, testetlen ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében
+immateriális.
+
+A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen kevéssé éles
+felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek
+törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a törekvése,
+hogy a világmindenséget egy _egységes_ elvből fogja fel és magyarázza.
+
+Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ megmagyarázására,
+hogy minden létező egységes és egyforma természetű, _monizmusnak_
+nevezik.
+
+Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző
+szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, _dualizmus_ a neve; az a nézet
+pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia, _pluralizmus_.
+
+A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust lehet
+megjelölni. A _monizmus_ ellenben különböző lehet. Azt lehet állítani,
+hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak _matéria_ van és minden
+szellemi csak az anyag funkciójául tekintendő s maga is valami
+materiális. Ennek a gondolkodási iránynak a neve _materializmus_.
+
+De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van valóságos,
+reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van adva és így csak
+úgy tekinthető, mint valami szelleminek a megjelenési formája. Ez a
+_spiritualizmus_ álláspontja, mely gyakran _idealizmusnak_ is nevezi
+magát.
+
+Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a
+monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket
+leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája az
+ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se nem anyag,
+se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint attributumot
+vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az ős-szubsztancia, mely mint
+önmagának saját oka (causa sui) és legtöbbnyire mint istenség is
+gondoltatik, vagy változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik.
+Ezt a világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a
+_szubsztancia monizmus_-ának nevezzük.
+
+Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik neme,
+amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy világnézet legyen.
+Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták, hogy a merő tapasztalat
+talajára álljanak és emellett eltávolítsák a különbséget a fizikai és a
+pszichikai között. A tapasztalatot bizonyos elemekre és ezeknek
+funkcionális vonatkozásaira kell visszavezetni és a tudomány ne tegyen
+egyebet, mint hogy ezt a tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A
+szubsztancia helyére az energia fogalma vagy a történés még általánosabb
+fogalma helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái
+egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett eseményt
+fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A
+világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a _történés
+monizmusá_-nak nevezzük.
+
+Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány, amely a nem
+filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző lényeget,
+anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak magától
+értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai
+ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag kölcsönös
+viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá tétessék.
+
+Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást kíván.
+
+
+28. §. A materializmus.
+
+«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», – mondja
+_Lange_ a materializmus történetéről szóló kitünő művének elején. Ezzel
+mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de téves nézet utasíttatik
+vissza, hogy a materializmus a naiv ész felfogása. A materializmus
+sokkal inkább metafizikai, vagyis a tapasztalaton túlmenő hipotézis,
+amely a világtörténés összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.
+
+A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására határozottan
+materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek, amelyből minden
+keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a levegőben vélik
+megtalálni. A szellemi élet emellett persze megmagyarázhatatlan marad,
+miután még nem tárgya a filozófiai elmélkedésnek. _Empedokles_, a négy
+elemről szóló tan megalapítója és _Anaxagoras_ (mindketten Kr. e. 450
+körül) értékesítettek először szellemi principiumot is a világ
+magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a rendező
+szellemet. Ezóta _szellem_ és _anyag_ küzdenek a világuralomért, melyet
+a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak juttat, hol pedig mind a
+kettőnek együtt.
+
+Határozottan materialisztikus _Leukippos_ és _Demokritos_ atomtana,
+nemkülönben a sztoikusok ismerettana is. A középkor az uralkodó
+teológiai befolyás folytán dualisztikus, ép így az újabb filozófia is
+kezdeteiben. _Descartes_ adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai
+kifejezését.
+
+A tizennyolcadik században Franciaországban _Lamettrie_ orvos
+(1709–1751) «_L’homme-machine_» (az ember mint gép) című könyvében
+mondta ki a határozott materializmust és minden gondolkodást testi
+tevékenységnek magyarázott. _Holbach_ báró (megh. 1789) azután «_Système
+de la nature_» című művében ezt a materializmust részletesen indokolta
+és vallási előítéleteket igyekezett segítségével leküzdeni.
+
+_Kant, Fichte, Schelling_ és _Hegel_ idealisztikus rendszerei által a
+materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből, hogy aztán _Hegel_
+bukása után újból feltámadjon. _Vogt, Moleschott, Büchner_ energikusan
+síkra szálltak a materialisztikus világnézetért és _Büchner_ számos
+kiadásban (magyarul is) megjelent _Erő és anyag_ című könyve nagyon
+sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az érzékfiziológia és
+az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy ösztönzői voltak e
+terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus az utolsó évtizedekben
+ismét vesztett érvényéből, de a művelt laikusok között nagyon el van
+terjedve. Most már meg kell ismerkednünk a materializmus legfontosabb
+állításaival, valamint ezek indokolásával.
+
+A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy minden,
+amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet tudatunkban
+átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója, különösen pedig
+agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy gondolat, egy érzés, egy
+akarat-elhatározás igazi lényege csak akkor ismerhető fel, ha a
+megfelelő agy-processzus ki van kutatva. A _pszichológia_ a
+materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
+igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző és
+különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden tapasztalatnak
+ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel ez állítás
+bebizonyítására síkra száll, a következők:
+
+1. A _metodologiai_ argumentum: Egy immateriális, de mégis megmaradó,
+önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány előtti és
+tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek kulturális
+fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan démon hatását
+fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei vannak adva.
+Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne végbemegy, úgy kell
+felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek feltételezése époly
+felesleges, mint tarthatatlan metafizika, melyet a szigorú tudománynak
+kérlelhetetlenül ki kell küszöbölnie.
+
+2. A _mechanikai_ argumentum: A világtörténés természettudományos
+felfogása azt az elvet állította fel és találta beváltnak, hogy a
+világban meglévő erő-mennyiség vagy energia summája sem nem
+gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig állandó marad. Minden
+történés csak az energiának más formáiba való változásában áll. Így
+változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a villamos áram, vizen
+keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és az univerzum összes
+mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt válik érthetővé, hogy az
+energiának semmiféle új teremtése nem megy végbe. Ha most már
+feltételezünk egy a testtől különböző lelket, amely nemmechanikus
+behatásával egy izmot összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő,
+akkor ez a meglévő energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését
+jelentené. Ez a fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
+principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
+elvetendő.
+
+3. A _kozmológiai_ argumentum: Volt idő, amikor földünk izzó gázköd
+volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus élet, sem ember s
+következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem. Csak mikor a föld
+lehült és megvoltak a feltételek az organikus élet keletkezésére, csak
+akkor jött létre a földön a növényi és állati világ, amelyből aztán az
+ember is kifejlődött. A szellemi élet tehát csak az organikus élettel
+együtt keletkezett s hozzákötve marad a fiziológiai föltételek
+meglétéhez. Nincs tehát értelme, egy az organikustól eltérő szellemi
+életet feltételezni, mivel ez az organikussal együtt keletkezett és
+bizonyára ezzel együtt fog elpusztulni.
+
+Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy legalább
+rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a materializmust
+széles körökben az egyedül lehetséges tudományos világnézetnek tekintik.
+
+Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai argumentumot
+illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a materializmussal,
+de természetesen más okokból. Egy maguktól a pszichikai folyamatoktól
+különböző lelki élet, amely mint gondolkodásunk, érzésünk és akarásunk
+hordozója jönne számba, mindenesetre nincs adva semmiféle
+tapasztalatban. Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus,
+hogy mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
+szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek dacára
+lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban áll, amit
+fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az egyszer kifejlődött
+ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az alany és állítmány
+formájában tud elsajátítani. Ameddig a pszichológia ezt a lélekfogalmat
+ugyanazon a módon használja, ahogy a fizikus a magnetizmusról vagy
+elektromosságról beszél, ahol pedig tényleg csak mágneses vagy
+elektromos jelenségek vannak számára adva, amíg a lélek csak a
+pszichológiai folyamatoknak szubjektumául, nem pedig önálló
+szubsztanciául tekintetik, addig ezt a kifejezési módot nem lehet
+tudománytalannak mondani. Amint azonban a testtől különböző lelket
+tételezünk fel, amely önállóan áll fenn és talán a halál után is tovább
+fennáll, akkor erőszakot teszünk a tapasztalatban adott pszichikai
+élményeken.
+
+Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan kiküszöbölünk is
+belőle minden anyagit, mind újra _anyaginak_ képzelünk el. Minden, ami
+megmarad, gondolkodásunk módja szerint tért kell hogy elfoglaljon és
+ezzel materiális kell hogy legyen. Egy lélek-szubsztancia fölvétele,
+mely ellen a materializmus oly buzgón és joggal is küzd, végül a
+materializmushoz vezet. A tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig
+csak pszichikai _történésről_ beszélünk, sohasem pszichikai létről és
+csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés tényleg valami minden
+materiálistól lényegesen eltérő.
+
+A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja leírni, arra
+tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint egyúttal legbiztosabb
+tapasztalatunkban oly történés van adva, amely minden érzékileg
+észrevehetőtől, minden materiálistól lényegesen különbözik, sőt ezzel
+teljesen összehasonlíthatatlan. A materializmus által életrehívott
+tudományos módszer tehát ez ellen a világfelfogás ellen dönt.
+
+A _mechanikai_ argumentum elveszti bizonyító erejét, ha arra gondolunk,
+hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem csak átalakítja az
+izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé. A világ semmiféle
+akarata sem képes az izomba az energia legkisebb mennyiségét is
+belevarázsolni.
+
+A _kozmológiai_ argumentum kétségkívül nagyon valószínű hipotézisre
+támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott kozmikus állapotok
+között való meglétéről azonban a hipotézis a sejtelemnek még csak az
+árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem minden kívül marad az emberi
+kutatáson s így az ilyen hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet
+bizonyító ereje.
+
+Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal teljesen
+összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel kényszeríti ránk
+magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen fölvette magába, a
+materializmusban nem találhat kielégítést.
+
+A materializmusnak nagy érdemei vannak gondolkodóképességünk fejlesztése
+körül és mint irányadó tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek
+között általa jobban bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez
+összefüggés részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus
+(új tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
+fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
+tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
+szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
+szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan jelenségeket
+eltávolítani a világból.
+
+
+29. §. A spiritualizmus.
+
+A _spiritualizmust_, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok igazi, a
+jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az ismeretelméleti
+intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek útján, hanem csak
+absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok valódi természetét
+felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is szellemi természetűnek
+kell lennie. Ezt a következtetést legelőször Platon vonta le
+határozottan és az érzékileg észre nem vehető _ősképekben_ vagy
+_ideákban_ vélte megtalálhatni a valóban létezőt. _Platon_ e gondolata
+hathatósabban hatolt tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással
+van gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek
+valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk. A
+római kor újplatonikus gondolkodói, különösen _Plotinus_ misztikus
+értelemben képezték tovább ezt a tanítást.
+
+A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén, mikor
+_Descartes_ az öntudatban találta meg az igazság legbiztosabb forrását,
+a spiritualizmus újra föléled s _Leibnizben_ találja meg
+legjelentékenyebb képviselőinek egyikét. _Leibniz_ monádjai szellemi
+lények s szerinte ilyenekből áll a világ. Az angol _Berkeley_, aki az
+ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan véve
+spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek léteznek,
+amelyeknek tudattartalma a világ.
+
+Újabb időben _Wilhelm Wundt_ alapított spiritualisztikus metafizikát,
+amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek sokaságát fogja
+fel, amelyek szellemi természetűek. _Hermann Lotze_ és _Theodor Fechner_
+is a spiritualizmusban vélték megtalálhatni az ontológiai problémák
+kielégítő megoldását. _Lotze_ az anyagot és szellemet mint az abszolutum
+megjelenési formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi
+természetű, míg _Fechner_ a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a
+materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.
+
+Végül _Schopenhauer_, aki az akaratot és _Jakob Frohschammer_, aki a
+világfántáziát tekinti a dolgok végső és igaz lényegének, szintén
+spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban a modern spiritizmus, melyet
+fentebb mint misztikus gondolkodási irányt ismertünk meg és amely sokkal
+többet dolgozik szemfényvesztő fogásokkal, mint argumentumokkal, a
+spiritualizmus előkelő nevét veszi fel, akkor ezt mint megengedhetetlent
+kell visszautasítani.
+
+A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai
+idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege
+szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik, hogy az
+ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton túl, tehát
+minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét, hogy csak a
+tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a spiritualizmus tudatos
+metafizika és az is akar lenni és mint ilyen túlmegy a közvetlen
+tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus számára a világ
+_tudattartalom_, a spiritualizmus számára önálló, a megismerő
+szubjektumtól független _szellemi lényeg_.
+
+A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti népek
+_animizmusának_ filozófiai kialakítása. Az ősember a fát, a forrást,
+néha még a követ is eleven, akarattal bíró lényeknek tekinti, amelyek
+neki használnak vagy ártanak. A filozófus spiritualista felismeri a
+természeti történés törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét
+látja, melyek mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy
+taszítják egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.»
+Ezen utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert
+egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja
+elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának gondolja el
+ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés fundamentális
+appercepciónk varázsa alatt áll. A forma, amelyben a világot kénytelenek
+vagyunk felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban
+egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint értéktelen.
+
+A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a
+materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét belevonja
+világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges mellékkörülménnyé. A
+különbség a fizikai és a pszichikai között azonban itt is elmosódik.
+Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép tud az anyag gondolkodni, mint
+azt, hogy mikép lehet a szellemnek kiterjedése. A materiális folyamatok,
+mint már megjegyeztük, megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a
+szellemiek megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem
+hasonlítható dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át
+egymásba, azt sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem
+akkor, ha a szellemből anyag lesz.
+
+A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban is
+szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi történésbe
+valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma vezettetik be. Most
+már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi életünkre, a mint
+tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az mindig csak mint esemény,
+mindig csak mint történés áll előnkbe. E történés felfoghatóságára aztán
+a megmaradó szubsztancia fogalma tökéletesen alkalmatlan, szükségképen
+félrevezető gondolkodási eszköz. A modern fizika még a
+természettudományból is ki akarja küszöbölni ezt a fogalmat és itt is
+csak a történés törvényeiről, de sohasem megmaradó hordozójáról akar
+beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk
+hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a
+szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos s a
+modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre is
+hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt ellenmondásnak kell
+éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek természetét a tényeknek
+megfelelően fogjuk fel. Ezért a pszichológiának kell mindenekelőtt óvást
+tenni az olyan világnézet ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot
+a lelki folyamatok tényleg adott lefolyásának és természetének.
+
+Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus igyekeznek
+megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus rendszerek,
+melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján törekszenek egy
+magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és szellemet, a fizikai és
+pszichikai történést magába foglalja. Ezt a magasabb fogalmat vagy egy
+megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a szüntelen levésben, a történés
+törvényében igyekszenek megtalálni. Ezért a világfolyamat monisztikus
+felfogásában két további formát különböztetünk meg: a szubsztancia
+monizmusát és a történés monizmusát.
+
+
+30. §. A szubsztancia monizmusa.
+
+Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták tanítása,
+amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki Görögországban.
+Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta nevét, ahonnan a
+hozzátartozó gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,
+_Xenophanes_ protestált _Homéros_ és _Hesiodos_ az istenekről volt
+emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy az istenség sem
+alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az emberekhez. Ontologiailag
+azonban csak tanítványa, az eleai _Parmenides_ alakította ki ezt a
+tanítást. Már fentebb megismertük az eleatákat, mint egy
+intellektualisztikus ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel,
+mondja _Parmenides_, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja, óvja
+attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület» érvényesülni
+engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán létezőnek
+megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett, nem ismer multat
+és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező továbbá oszthatatlan,
+változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer sem sokaságot, sem
+mozgást. _Parmenides_ persze nem volt képes magas absztrakcióját
+következetesen végiggondolni. Érzékietlen, csakis tiszta gondolkodás
+által megfogható léte – ahogy ő mondja – hasonlít egy jól legömbölyített
+golyó tömegéhez, amely a közepétől minden irányban egyforma vastag. Az
+absztraktot tehát érzéki alakban is elképzeli. _Parmenides_ tanítványa,
+az eleai _Zeno_, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón
+is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek
+hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy
+hatással volt _Platóra_, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk szerint mint
+örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda, nemkülönben mint
+merőben szellemi lényegeket, amelyek az érzékekkel fel nem foghatók,
+hanem csak annak számára megfoghatók, aki a lelkét a jelenség
+káprázatától nem engedi tévútra vezetni.
+
+Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és nyilván a
+jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még természettudományi
+kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt legnyilvánvalóbban és
+legbehatóbban _Kopernikus_ bizonyította meg a gondolkodóvilágnak. Amikor
+meg kellett győződni arról, hogy a nap, amelyet napról-napra föl- és
+lemenni látunk, tényleg nem változtatja helyét, akkor az absztrakt,
+matematikai gondolkozásnak, sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is
+több az igazságértéke, mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó
+fülnek.» _Kopernikus_ azonban még valami másra is tanította a
+filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek, kicsiny,
+jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár a nap körül.
+_Giordano Bruno_ (1548–1600) volt az első filozófus, aki _Kopernikus_
+asztromóniai tanításaiból levonta az ontológiai következéseket. Lángoló
+lelkesedéssel hirdette tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum
+egységéről. _Giordano Brunót_ 1600 február 17-én mint eretneket
+megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott és
+mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni. _Bruno_
+gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább látni fogjuk,
+egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette, mindazáltal hatásos
+maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag következetesebb formában
+vette fel ismét _Baruch Spinoza_ (1632 – 1677), kinek rendszerében a
+szubsztancia monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.
+
+Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában ismerte az
+ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó vallásfilozófusok
+tanításaival is. Itt ismert meg egy istenfogalmat, amely, amennyire az
+emberi gondolkodás számára elérhető, minden antropomorfizmustól
+(emberiesítéstől) meg van tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól
+magától különböző lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90.
+zsoltár) és szavával teremtette a világot. Mikor aztán _Spinoza_
+megismerkedett _Descartes_ (1596–1650) tanításaival és megismerte a
+matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a világ dualizmusa
+többé már nem elégítette ki. Az _isteni szeretetnek_ az ótestamentumban
+oly gyakran bevésett parancsát a legszigorúbb és legszélesebb értelemben
+fogta fel és nem bírta ezt a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne
+az ember föltétlen odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből
+fejlett ki benne lassankint _istennek mint az egyetlen szubsztanciának_
+a fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai
+következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a szenvedélyes
+_Giordano Brunónak_ isten és a világ egy és ugyanaz. (Deus sive natura.)
+
+Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már magábafoglalja a
+létet, két attributuma van: a _gondolkodás és a kiterjedés_. Minden
+egyes dolog a világban, tehát minden ember is, nem egyéb mint az
+egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha a dolgokat nem
+elkülönítettségükben, hanem az örökkévalóság szempontjából (sub specie
+aeternitatis) szemléljük, akkor minden lét és történés tökéletesen
+egységes. Mindég csak ugyanaz a szubsztanciánk van, melynek attributumai
+számtalan jelenségben valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a
+dolgok rendje ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az
+egyetlen, örök, oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret
+és egyúttal az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen
+odaadás az univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az
+intellektuális szeretet isten iránt.
+
+_Spinoza_ világnézete egységességében és merev zártságában
+tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban
+kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz észre. Az
+első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap és következés
+logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás ontológiai viszonyával.
+Minden létet és történést ugyanazon a módon vél a szubsztancia
+_fogalmából_ levezethetőnek, ahogy a geometria tényleg levezetheti
+tantételeit a téralakulatok definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy
+metafizikai megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel
+vezet le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a
+geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga által
+teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal operál. A
+spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből az idő ki van
+küszöbölve. _Spinoza_ fogalmi dedukciójában csak az örökké megmaradót,
+az önmagával egyformának maradót látja és nem veszi észre, hogy a
+világtörténésben állandó változás és fejlődés megy végbe. Mint a
+spinozai világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az
+akkoriban általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki
+életről. Számára, mint _Descartes_ számára, az egész lelki élet egy
+gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés és
+akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak ezekből
+fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.
+
+A _Spinoza_-féle szubsztancia monizmusa tehát merev formájában nem
+elégíthet ki. _Goethe_, akire Spinoza nagy hatással volt, önmagától
+megelevenítette a merev szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és
+természet egysége nagyon rokonszenves volt, de számára a természet élet,
+fejlődés és állandó változás. Ezért _Goethe_ is örömmel üdvözölte, mikor
+1797-ben _Schelling_ természetfilozófiája megjelent, egy oly mű, melyben
+_Spinoza_ alapgondolata, a természet és szellem egysége, meg van tartva,
+de össze van kötve a fejlődés gondolatával.
+
+_Schelling_ (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét _Spinoza_
+gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a reményét, hogy
+«realitást adhat annak az eszmének, hogy _Spinoza_ etikájával egy
+elleniratot állíthat szembe». «Spinozista lettem – írja _Hegel_-nek –
+nemsokára meg fogod látni, hogyan». Schelling számára is természet és
+szellem az abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is
+egységes természetű. Spinozától eltérőleg azonban _Schelling_ a
+természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut
+attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy a
+mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling
+világtörvénynek tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem északi, sem déli
+mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek bizonyos nemű
+indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut természetté és szellemmé.
+Emellett azonban az abszolut igazi lényege mégis szellemi marad. A
+természet Schelling számára «láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling
+által úgynevezett «identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és
+lét egy s ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá
+Schellingnél az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz
+ugyan, de különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot
+_Schelling_ mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut két pólusa
+közül _Schelling_ különösen a természetet tárgyalta kimerítően és
+«természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem is épen a haladásra
+kedvező hatást tett. A modern természettudománynak a leghatározattabban
+küzdenie kellett _Schelling_ módszere ellen, amely természeti
+törvényeket vezet le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett
+győznie. Az utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy _Schelling_
+gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból magyarázni,
+mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern természettudomány is
+lassankint arra a felfogásra jutott, hogy minden természeti történést
+úgy tekint, mint egy egységes energia átformálódását és áthelyezkedését.
+
+Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a szubsztancia
+monizmusa _Hegel_-nél (1770–1831). A gondolkodás és lét identitását
+_Hegel_ úgy fogta fel, hogy a fogalmak logikai, vagy ahogy _Hegel_
+mondta, dialektikai fejlődése egyúttal a világtörténés fejlődése is. A
+_Schelling_-féle polaritási törvény _Hegel_-nél a fogalmak merő logikai
+ellentétévé lesz. Minden fogalom _Hegel_ tanítása szerint arra szorít,
+hogy ellentétét gondoljuk. Minden _A_ megköveteli kiegészítésül a maga
+_non A_-ját. Ha azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az
+ellentétét, akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat
+egy magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,
+«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak a
+fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. _Hegel_ így a lét
+tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely «mint
+természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem ismét
+visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a szubjektiv,
+objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a művészetben, vallásban
+és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri tetőpontját és mégis
+visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez. Míg _Schelling_ figyelmét
+főleg a természetre fordította, _Hegel_ ereje a szellem filozófiájában
+van. Itt nevezetesen az «objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban,
+moralitásban és erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a
+családi életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a
+történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle tanulták,
+hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt áll és hogy a
+szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a megelőző fejlődés beható
+tanulmányozása által fogható fel. _Hegel_ azonban azt hitte, dialektikus
+módszere fölébe emel annak, hogy exakt természettudományi és történelmi
+tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és történés
+törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az exakt
+kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért volt
+_Hegel_-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves ellensége. Ma
+persze, mikor a ténykutatás már rég győzedelmeskedett, újra megvan az
+elfogulatlanságunk, hogy igazságosabban méltassuk _Hegel_ érdemeit az
+emberi tudás előmozdítása körül. _Hegel_ filozófiája, mint nagyszerű,
+önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és
+bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden
+szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes
+eredmény.
+
+A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és _Spinozá_-nál van teljes
+szigorúsággal keresztülvive. _Schelling_-nél és _Hegel_-nél
+összekapcsolódik vele a fejlődés gondolata is; _Schelling_-nél egy
+valódi változás értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom
+önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már említettük,
+_Schelling_-nél és _Hegel_-nél spiritualisztikusan van színezve,
+amennyiben az abszolut lénye mindkettőnél szellemi természetű.
+
+Újabb természetkutatók, különösen _Ernst Häckel_, ennek a monizmusnak
+ismét inkább materialisztikus alapot adtak. _Häckel_, _A világrejtély_
+című sokat olvasott könyvében megkísérelte a világtörténést a különböző
+erőkkel és tendenciákkal ellátott matéria fogalmából mint egységes
+fejlődési menetet ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű
+materiális elemekből, melyek azonban már magukban hordják a szellemi
+élet csiráit, az individuális és szociális élet legkomplikáltabb
+jelenségei lassankint kifejlődnek.
+
+Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján megkísérelték
+a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával mindig egyformának
+maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a világszemléletből és csak a
+folytonos törvényszerű változást tekintik maradandónak. Ezt a kissé
+nehezen érthető, de nagyon szigorú következetességgel keresztülvitt
+szemléleti módot, melyet fentebb a történés monizmusának neveztünk,
+fogjuk most tárgyalni.
+
+
+31. §. A történés monizmusa.
+
+Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög ókorban
+gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az efezusi
+_Heraklitos_ (Kr. e. 500 körül) a _levést_ és a _változást_ állította
+fel, mint a világtörténés principiumát. «Minden mozog és semmi sem marad
+meg», így hangzik egyik kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz
+hasonlítja, azt állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba
+leszállni, mert akkor már többé nem ugyanaz. _Heraklitos_ ismerte fel
+azt is, hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a
+világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet – mondja –
+mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is ember teremtette,
+hanem mindig eleven tűz volt és az is fog maradni». A tűz, amely
+_Heraklitos_ szerint az ősanyag, csak az örök mozgás jelképének látszik.
+_Heraklitos_ ismeri már a folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és
+ezért nevezi a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek
+szerinte istenek és emberek, urak és szolgák.
+
+_Heraklitos_ gondolatait részben újra felvették a sztoikusok, de
+anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész mélységében
+ragadták volna meg. _Giordano Brunó_-nál is találkozunk _Heraklitos_
+nyomaival, amennyiben ez a tüzes szellem el van telve az örök levés
+gondolatával. _Hegel_ _Heraklitos_-nál vélte saját rendszerének
+alapeszméit megtalálni és _Hegel_ tanítványa, _Lassalle_ ebben az
+értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül _Hegel_
+és _Lassalle_ Heraklitos mondásaiba gyakran olyan értelmet olvastak
+bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a fődologban azonban
+helyesen ítéltek. _Heraklitos_ számára az univerzum nem megmaradó
+szubsztancia, hanem világprocesszus.
+
+Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók energikusan
+felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig. Mielőtt azonban
+ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást kell vetnünk az
+említett fejlődési tanra.
+
+A szervetlen világra nézve _Kant_ «Általános természetrajz és az ég
+teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des Himmels) című
+1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát mechanikai törvények
+szerint szigorúan és következetesen keresztülvitte. Hipotézisét az izzó
+gázködökről, amelyekből naprendszerünk alakult, később _Laplace_ francia
+asztronómus és matematikus, aki _Kant_-tól függetlenül jött ugyanarra az
+eszmére, hasonlóképen állította fel s ma _Kant-Laplace-elmélet_ neve
+alatt általánosan ismeretes. _Helmholtz_ egy rendkívül világosan írt
+előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás jelenlegi állásának
+is a legjobban megfelel. Az organikus világ előtt azonban _Kant_ teljes
+tudatossággal megáll. Míg teljes bizalommal megállapításaiban azt hiszi,
+fenhéjázás nélkül lehet mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot
+fogok belőle építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy
+keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál gyom
+vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.
+
+_Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer_ és _Darwin_ kutatásai
+aztán az organikus világ fejlődésébe való betekintést lényegesen
+előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is egyszerű elemekből fejlődnek ki
+a legkomplikáltabb alakulatok és legalább sejtelmünk van e fejlődés
+törvényeiről. Az élet alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés,
+táplálkozás, a belső funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez,
+mindenesetre fel kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek,
+akár neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy
+dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció
+bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva, hogy
+az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból
+keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a _biológia_ serény
+részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan feladattá
+vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás álláspontjából,
+vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai principiumok szerint
+átkutassuk. _Herbert Spencer_ próbálta meg ezt először «A pszichológia
+principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak, hogy kissé
+túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal hozzájárult a
+lelki folyamatok megértéséhez.
+
+Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint életfolyamatot
+fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy pszichikai és fizikai
+jelenségek számára egységesítő kapcsot találjunk és olyan fogalmat
+állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg egyesíti. Innen nézve azonban a
+tekintetet minden történésre ki lehet tágítani és olyan monisztikus
+felfogást nyerni, mely sokkal következetesebb és szigorúbb, mint az
+eddig megkíséreltek. Ezekre a gondolat-utakra tértek _Richard Avenarius_
+és _Ernst Mach_ és az _Avenarius_ által alapított «empiriokriticizmus» a
+legkövetkezetesebb monisztikus rendszer, amelyet eddig felállítottak.
+
+_Avenarius_ és _Mach_ egymástól függetlenül és egészen különböző utakon
+jutottak eredményeikhez. _Avenarius_, aki eleinte sokat foglalkozott
+Spinozával s ez a foglalkozás mindenesetre megerősítette az univerzum
+szigorúan monisztikus felfogására való törekvésében, materialisztikus
+szempontból indul ki, míg _Mach_ kezdetben közelebb áll az
+idealizmushoz. Már kora ifjúságában – beszéli _Mach_ – _Kant_
+«Prologomena minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra
+a gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich» fölvétele
+tökéletesen felesleges.
+
+Az _Avenarius-Mach_-féle monizmus alapgondolata a fizikai és pszichikai
+jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a megszüntetésre
+azonban a nevezett gondolkodók nem valami materialisztikus vagy
+spiritualisztikus hipotezisek útján jönnek rá, hanem az _én-tudat_
+beható elemzése által. Ahogy _Kopernikus_ kényszerített minket, hogy a
+geocentrikus álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint
+az univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók
+bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi
+folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen sem
+lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában _David Hume_ már
+megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben különben is igen
+közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek énemet teszik és
+környezetem folyamatai között függőségi vonatkozások állanak, melyek
+fajukban egyáltalán nem különböznek azoktól a függőségi vonatkozásoktól,
+melyek az univerzum máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika
+a mennyiségek közti különböző függőségek összefoglalására a _funkció_
+általános fogalmát alkotta meg. _a_ egy funkciója a _b_-nek (a = f [b]),
+ez annyit jelent: az _a_ minden mennyiség változásával mindig össze van
+kötve a _b_-nek mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát
+általánosítjuk oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ
+függőségi vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az
+univerzumban nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli
+vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata, mint
+ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg egyszerűen
+leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat ökonomikus rendjének
+kell összekapcsolódnia, hogy a közös csak egyszer gondoltassék és így
+lehetőleg kevés gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális
+vonatkozás foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a
+számfogalmak nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök,
+melyek megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és
+szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.
+
+A világ így, ahogy egy ifjabb kutató _(Heinrich Gomperz)_ kifejezi,
+rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem szubsztanciákról, sem okokról.
+Minden szubsztancia azonnal a történések egész sorára bomlik s e
+történések közt csak szabályos egymásra következésről és
+koexisztenciáról lehet szó, de sohasem kauzális kapcsolatról. Csak a
+biológiai funkcióknak az organizmusok életében való célszerűsége marad
+meg, de csupán mint jellemző ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli
+egészen exakt, ökonómikusan rendezett leírásra.
+
+Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,
+_Avenarius_-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden embert általa
+észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével együtt mint
+«principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy kezdettől fogva
+fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és környezete egy egészet
+képez. A _C_ rendszer, így nevezi _Avenarius_ az agyat, ennek a
+principiális koordinációnak a központi tagja. Az emberi világfogalomban
+aztán, amely mindenkiben magától alakul ki, embertársaink érszevételeit,
+gondolatait és érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát
+környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, amely
+embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy «introjectió»
+_Avenarius_ szerint a világnak a tényekben nem indokolt megkettőztetése,
+amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal» szembeállítjuk
+«gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok» közé tartozik, de
+egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a lélek, mint a gondolatok
+és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés azonban _Avenarius_ szerint a
+tiszta tapasztalat meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy
+principiális koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi,
+ugyanaz, amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az
+agytól).
+
+A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és azáltal, hogy
+minden pszichikai jelenség merőben mint a «C rendszertől függő» van
+felfogva, _Avenarius_ azt hiszi, hogy leküzdötte a fizikai és pszichikai
+közti ellentétet és a természetes világfogalmat, amelynek számára az ő
+véleménye szerint a történéseknek csak egyetlen egy neme van,
+helyreállította. Mivel azonban nála az agy, tehát valami materiális, az
+alapja monisztikus felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami
+materialisztikusat. Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az
+ép úgy, mint a C rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig
+anyagszerű, egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha
+fejtegetéseit következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más
+hátra, mint egy materialisztikus monizmus.
+
+Máskép áll a dolog ebben a tekintetben _Mach_nál. Mivel, mint már
+említettük, _Mach_ az idealizmusból indult ki és kifejezetten megmondta,
+hogy nézeteinek idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni, a történés
+monizmusa nála sokkal szigorúbban és következetesebben van
+keresztülvive, mint _Avenarius_-nál. Az elemek, melyekből az univerzum
+áll, _Mach_ számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az
+eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják
+magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán _Mach_
+arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is, ha behatóan
+taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem szintén csak
+mint események mutatkoznak meg, egy valóban monisztikus felfogáshoz jut,
+amely nem materializmus. Az egységes fogalom, amelyen által mindent
+gondolunk, a történés fogalma. Az elemek nem megmaradó, változhatatlan
+atómok, hanem elementáris _folyamatok_, melyek között funkcionális
+vonatkozások állanak fenn. Ezért is hangsúlyozza _Mach_ nyomatékosan,
+hogy szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A
+tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához ugyanis
+csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet jutni. Hogy
+ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell emelkednünk
+önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül kell
+megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ forgását.
+Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk, hogy az, amit
+énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a kozmikus
+történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak, mint a
+természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az univerzum
+úgy tűnik fel, mint a törvényszerűségek egy sora és az elemek
+különbsége, melyek közt a funkcionális vonatkozások működnek, teljesen
+eltűnik.
+
+_Ismeret_ és _tévedés_ című művében _Mach_ még világosabban kifejtette
+monisztikus szemléleti módját. Helyesnek mondja benne, hogy álláspontját
+a történés monizmusának nevezik. A fizikai és pszichikai közti
+különbséget abban állapítja meg, hogy «a térben _mindenki_ számára
+meglevőnek összessége jelölendő a fizikainak», «ellenben a közvetlenül
+csak _egynek_ adott, mindenki más számára azonban csak analógia útján
+feltárható pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban
+nem rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással
+való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség folytán élő
+társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan állítaná szembe az
+érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s nem állítaná szembe a
+világgal. _Minden történés rá nézve csak egy volna_». «Mikor az ember
+analógia útján megtette azt a felfedezést, hogy más hozzá hasonló,
+hasonlóan viselkedő élőlények, emberek és állatok, léteznek és amikor
+arra kényszerült, hogy tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését
+olyan körülményekre való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes
+érzékileg észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös
+tapasztalatában ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két
+részre kellett osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek _mindenki_
+számára és olyanokra, melyek csak _egynek_ számára észrevehetők… Akkor
+egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje gondolata».
+A fizikai és a pszichikai közti megkülönböztetés tehát _Mach_ számára ép
+úgy, mint _Avenarius_ számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a
+ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a
+különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a
+fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni, mint
+_Spinoza_ tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt _túl_ van a
+fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet _Mach_ és _Avenarius_
+nyerni akarnak, inkább _innen van a fizikain és pszichikain_. Csak egy
+univerzum van, csak egy egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált
+világra bontani nincs semmi ok. _Avenarius_ számára ebben inkább a
+_szisztematikus_, _Mach_ számára inkább a _módszertani_ szempont az
+irányadó. _Avenarius_ «természetes világfogalmat» akar, tehát egy
+rendszert, egy világnézetet, _Mach_ ellenben csak egy álláspontot,
+amelyet nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy
+át. _Mach_ felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak módszertani
+monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a tudományos kutatás
+munkájában, különösen fölösleges problémák kikapcsolására. Nem lehet
+azonban tagadni, hogy _Mach_ metodológiai elvei egy oly világnézet
+elemeit tartalmazzák, melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.
+
+Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint minden más
+monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt kell a kritikának
+kérdeznie, vajjon ez a felfogás keresztülvihető-e. Lehetséges-e
+egyáltalán tapasztalat azon az állásponton, mely a fizikain és
+pszichikain innen fekszik és lehet-e itten komolyan szó világfogalomról?
+A tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat
+mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden
+benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az ember
+centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint _Avenarius_ mondja,
+mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek együtthatása is
+elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető tapasztalatok
+létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint fentebb kimutattuk,
+nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül és ez már feltételezi az
+én és a világ közti ellentétet. Ezért nehezen lehet elhinni, hogy ezen
+ellentét kiképzése előtt és e nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s
+ezért nekünk úgy tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes
+világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.
+
+A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására nagy
+mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra, hogy
+tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy látszik, eddig
+nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy alap-principiumból,
+mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor is, amikor a történés
+formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az általános
+törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot, megmarad, mint
+fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb időben ismét többfelől
+visszatérnek a dualizmus látszatra tudományosan csekélyebb értékű,
+tényleg azonban a valódi tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az
+ebből adódó problémákkal kell most foglalkoznunk.
+
+
+32. §. A dualizmus.
+
+Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész
+világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg, melyek
+egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való képzet azonban
+e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly lény, amely magában
+létezik és megmarad s ezért anyagi marad, bármily ritkultan és
+szublimáltan gondolják is el az anyagiságát.
+
+A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie kell
+tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor sikerül
+tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia fogalmát tesszük
+alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést fogjuk fel, amely
+tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást mutat fel.
+
+Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot az
+adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem közkincse a
+filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása még mindig fennáll
+és ez idézi elő a _test és lélek közti kölcsönhatás_ régi idők óta mind
+újra tárgyalt problémáját.
+
+A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez tulajdonkép a
+magva minden dualisztikus világnézetnek.
+
+Az ókorban _Aristoteles_ mondotta ki legvilágosabban és
+leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma ugyan, az
+élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a testtel együtt. De a
+testen kívül van még egy a testtől elválasztható _szellem_, amely benne
+lakik, amíg a test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét
+éli. Az aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény
+vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron át
+érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban formulázta a
+dualizmust _Descartes_, aki a testet és a lelket mint tökéletesen
+különböző lényegeket választotta el, amennyiben a testre jellemző
+attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a gondolkodás. A kiterjedt
+dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog (res cogitans) a két egymással
+tökéletesen szembenálló szubsztancia.
+
+A kölcsönhatás problémáját _Descartes_ úgy oldotta meg, hogy a léleknek
+az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat fejt ki és nyer.
+Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen különnemű szubsztancia
+kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt fel és máskép igyekeztek
+megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot a fizikai és a pszichikai
+között. Az úgynevezett _okkazionalisták_ (Geulincx, 1624–1669 és
+_Malebranche_ 1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai
+folyamat alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és
+megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio = alkalom),
+melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek a mindenkori
+közbelépésnek helyébe aztán _Leibniz_ egy előre meghatározott
+megegyezést tett, vagyis _praestabiliált harmóniát_. Ahogy egy ügyes
+órás tudna két órát konstruálni, melyek anélkül, hogy egymással össze
+volnának kötve, mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten
+mindenhatóságában úgy rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig
+egyforma harmonikus összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az
+érzet, minden akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és
+lélek egymásra hatnának.
+
+A dualizmusnak _Descartes_ után nem akadt következetes és energikus
+előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal túl lehet rajta
+haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai és fizikai folyamatok
+közt azonban még mindig megbeszélés tárgya.
+
+Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak magyarázatául a
+_pszicho-fizikai_ parallelizmus elméletét. Eszerint a fiziológiai
+folyamatok az idegekben és különösen az agyban, melyek végső fokon
+meghatározzák a pszichikai folyamatokat, pszicho-fizikai processzusok.
+Csak egy folyamat megy végbe, de ez két oldalát nyújtja a szemlélet
+számára. _Kívülről_ fizikai természetű és benne áll a természeti
+történés okozati sorában, _belülről_ pedig ez a folyamat pszichikai,
+érzet, észrevétel, képzet, érzés vagy akarati aktus.
+
+A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi megoldása
+a problémának, amely a fizikai és pszichológiai jelenségek
+kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha «belsőnkről»
+beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért nevezzük belső
+folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a szervezet belsejében
+látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a merőben fiziológiai
+processzusokat is, mint az emésztés, a felszívódás, a vérkeringés,
+melyek mind a test belsejében folynak le, ide kellene érteni. A
+pszicho-fizikai processzus «belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai
+mint tudat-folyamat. Ha most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt
+folyamatokkal együtt az agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel,
+akkor ez mindig materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell
+mondani: amint a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát
+érik el, pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak
+a fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és a
+pszichikai, ahogy _Ribot_ kifejezi, csak hozzátétel (surajouté), amely a
+processzus lényegére nézve tulajdonképen lényegtelen. Ezáltal azonban a
+pszicho-fizikai parallelizmus tiszta materializmussá lesz és az összes
+argumentumok, melyek ez ellen felhozattak, itt is érvényesek. Csak
+_Mach_ álláspontján szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai
+között problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen
+leküzdve, azt megmutattuk fentebb.
+
+Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak
+tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak egymásra,
+egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában. Ehhez járul
+még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között a legprimitivebb
+tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy akarat-elhatározás alapján egy
+mozdulatot hajtunk végre, akkor egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és
+hatás egymásba. Ez a kapcsolat, mint _Jodl_ mondja egy helyütt, minden
+kauzalitás ősképe. Midőn azonban e mellett emlékeztetünk fentebbi
+kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még többet
+is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli kapcsolat,
+amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az általa teremtett
+fundamentális appercepció következtében a forrása minden ítélésünknek és
+ezzel minden felfogásunknak.
+
+Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot
+megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik fel, ha
+a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben természettudományi szempontból
+tekintjük és minden kölcsönhatást az energia megmaradása elvének vetjük
+alája. Ez az elv, kivált mióta _Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach_ és
+legújabb időben _Ostwald_ felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai
+történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára módszertanilag
+helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz újonnan előlépő
+energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a radio-aktiv
+szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk, ameddig egyáltalán
+lehetséges. Az energia megmaradásának elve azonban egyáltalán nem
+egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak. A pszichikai jelenségek
+területén belül, tehát a szellem világában olyan kauzális vonatkozásokat
+ismerünk fel, melyeknél az energia állandóságáról nem lehet szó. Már
+minden egyes ember szellemi fejlődése is a lelki teljesítőképesség
+fokozódását mutatja. Sokkal nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik
+azonban elénk ez a fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését
+vesszük szemügyre. A könyvnyomtatás feltalálása az emberiség szellemi
+teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem
+alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal, melyek
+megalkotása és kifejezése egy _Aristotelesnek_ a legnagyobb
+erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére az energia
+megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz. Sokkal
+alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a _Wundt_ által felállított elv
+a _szellemi energia növekvéséről_ (Wundt. Ethika. 3. kiadás, II. 72. k.
+lap). A fizikai világban a kauzalitás zárt s az ok és hatás
+equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem és a szellemek világában
+minden történést a megelőző események okoztak ugyan, de a hatások messze
+túlmennek az előzményeken. A fizikai folyamatok szellemi folyamatokat
+váltanak ki, ezek azonban azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással,
+olyan különbözőségen és sokszorosításon mennek keresztül, amely a
+mérhetetlenig fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet
+megtalálni, ahol az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg
+meglévő kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan
+vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem magyarázhatók
+máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által. Ez a magyarázat
+egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani szokták, valamely tudományos
+gondolkodási törvénybe. Egyáltalán nincs benne az ok fogalmában, hogy a
+hatás vele equivalens vagy csak egynemű is. Még a fizikai világban is az
+úgynevezett «kiváltó» okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott
+hatásokkal. Minden pszichikai folyamat azonban már maga is a kiváltások
+egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a fizikai és a
+pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden ellene felhozott
+kifogás ellenére tudományosan tartható marad.
+
+Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok, amelyek
+érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek egyúttal egy
+szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel. Vannak továbbá
+pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak érzékileg észrevehetőkké
+és amelyek magukban nézve semmi alkalmat nem nyujtanak egy
+szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük az emberi szervezetben
+kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában véve semmi megfoghatatlan
+nincs.
+
+Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus még ma is
+megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.
+
+
+33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.
+
+A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a naiv
+felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy elismer
+(dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az _ember_ szemlélete
+által közel van hozva. Mindazáltal az embernél előbb volt tárgya a
+filozófiai spekulációnak a világ, amely őt körülveszi.
+
+A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű
+szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat, magyarázatot
+követeltek. A világegyetem igazi természete, eredete, fejlődése és
+esetleges elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai
+problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,
+amely viszont a metafizika egy részét képezi.
+
+Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és
+törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag fölvételével
+vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból keletkezett minden. A
+vizet, a levegőt, a tüzet vették fel különböző gondolkodók ily
+alap-anyagnak. _Empedokles_ aztán az ismert négy elemet vette fel (víz,
+tűz, levegő és föld), míg _Leukippos_ és tanítványa, _Demokritos_ az
+atomisztikát alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s
+csak alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek
+maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és csoportosulásuk
+által hozzák létre a különböző testeket.
+
+Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel és
+módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma is
+alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási törvények
+pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai tulajdonságainak
+felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul komplikáltabb és
+tartalmilag is különbözik _Leukipposétól_ és _Demokritosétól_, csak az
+alapgondolat maradt ugyanaz.
+
+Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és tartósan
+kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok természeti jelenség
+felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri intelligencia gondolatát,
+amely mindent tervszerűleg rendezett el. _Anaxagoras_ az első filozófus,
+aki ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő
+νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe. Ettől
+fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a világegyetem
+szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az _istenfogalom_, melyet a
+vallási képzetek már megalakítottak, most a filozófiai spekuláció
+hatáskörébe lép és megalkotja a theológiai problémát, mellyel a
+metafizika egy másik része, a vallásfilozófia foglalkozik.
+
+Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és
+ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik, hol a
+másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak, mindkettő azonban
+sokszorosan összefolyik.
+
+A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell hogy
+foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is. Teljesen
+figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes fejlődés
+következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába tartozik.
+
+A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási kísérletet
+hozott létre, melyeket röviden _mechanizmusnak_ és _teleológiának_
+neveznek.
+
+A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők
+kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb
+formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a testeket
+összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos chemiai
+processzusok is beleilleszthetők ebbe a felfogásba, ha még nem sikerült
+is minden qualitativ különbséget quantitativvá redukálni. A chemiai
+tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban és nem kívülről vannak
+beléjük víve.
+
+A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az ókori
+fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista oldalról
+energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő folyamatakot is
+igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és visszautasítják egy
+külön életerő felvételét.
+
+Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és gyakran
+össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője _(Anaxogoras)_ vagy
+az első mozgatója _(Aristoteles)_ az előtte már megvolt anyagnak.
+Istennek mint a világ teremtőjének fogalma azonban alig egyeztethető
+össze a mechanikai felfogással.
+
+A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik, hogy a cél
+fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból s éppen ebben
+ellentétben áll a _teleológiai_ felfogással.
+
+A _teleológia_ t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes világesemények
+és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét hangsúlyozva
+föltételezi, hogy a világot egy magasabb intelligenciarendezte be
+meghatározott tervek és célok szerint. _Platon_ azt veti szemére
+_Anaxagorasnak_: hogy az ő νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az
+egyes berendezések céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai
+felfogás istenben találja a világ teremtőjét és irányítóját.
+
+Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás az ótestamentum teremtési
+történetében és ebből áthatolt a nyugat monoteisztikus vallásaiba, úgy
+hogy magvává lett a legfontosabb vallási rendszereknek. Épen ezért ez a
+felfogás gyermekkorunk óta ismerős előttünk.
+
+A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli istent
+tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton, transcendens
+teleológiának is nevezhető.
+
+Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult, amely a
+célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az organizmusokban
+magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az immanens teleológia az
+úgynevezett fejlődési tan felfogása.
+
+Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és
+föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás és
+fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az
+életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban mind
+jobban alkalmazkodnak hozzá.
+
+Ezt a _Lamarck_ által alapított és _Goethe_ által is képviselt felfogást
+először _Spencer Herbert_ (1856) formulázta filozófiailag, _Darwin_
+pedig (A fajok keletkezése, 1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin
+azzal a messzire vivő hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a
+létért való harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás
+vagy tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a
+mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése (the
+survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva az
+úgynevezett darvinizmusnak, amely azonban nem azonos a fejlődés
+gondolatával általában. Ha tehát újabb időben Darwin speciális tanaiból
+sok tudományosan tarthatatlannak bizonyult is, az általa oly energikusan
+és hatalmasan képviselt alapgondolat maradandó értékű.
+
+Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a lelki élet
+kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.
+
+Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája tanusítja,
+össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell fölvenni, hogy
+isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket, mondjuk a protoplazmát és
+hogy az általa megállapított fejlődési törvények szerint lassankint
+fejlődött ki ebből az organizmusok sokfélesége.
+
+Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását, amely
+végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva, _antropomorfikus
+theizmusnak_ nevezik. Antropomorfikusnak kell maradnia minden
+theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az emberinek analógiájára
+tudunk elgondolni. Lelki erőinket a végtelenig fokozva gondolhatjuk, de
+mindig csak emberi erők maradnak. A theizmus nyers formájában minden
+természeti nép felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk
+ezzel a névvel jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.
+
+Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ nem
+különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész
+világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a dolgoktól,
+hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai megtalálhatók már
+_Xenophanesnél_, világosan kimondta _Giordano Bruno_, erőteljesen és
+energikusan keresztülvitte és végiggondolta _Spinoza_. _Spinoza_
+számára, mint fentebb mondottuk, csak egy szubsztancia van és pedig
+isten. Ennek a szubsztanciának két tevékenységi módja, vagy attributuma
+van: gondolkodás és kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának
+modusa: így részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes
+odaadás a mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás
+az, amelyet _Spinoza_ istenszeretetnek nevez.
+
+A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században
+Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,
+melynek megjelölésére a _deizmus_ nevet választották. Ennek a
+felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝
+1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás dolgaihoz
+is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a hagyományos
+tekintély ellen. Ezért szeretik magukat szabadgondolkodóknak nevezni.
+Egy természetes vallásért szállnak síkra, ami az ő véleményük szerint
+annyi, mint észvallás. Számukra isten a világ teremtője és irányítója,
+főleg azonban benne látják az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen
+istenfogalmat le lehet vezetni az észből és nincs szükség
+kinyilatkoztatásra és csodára, hogy benne higyjünk. A vallás értéke az
+erkölcsi érzületben van, amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a
+kötelességedet» – ez a deizmus jelszava.
+
+A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat
+filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a
+középkorban. Előbb isten létét igyekeztek a fogalmából, a világ
+célszerűségéből és más argumentumokból logikailag bizonyítani. Már
+némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus 1265–1308) felismerték
+ezeknek a bizonyítékoknak a logikai tarthatatlanságát és isten létét a
+kinyilatkoztatott, vagyis az ésszel nem indokolható igazságok közé
+számították. Az újabb filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen
+bizonyítékokkal, míg _Kant_ isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a
+praktikus ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be.
+Azóta az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.
+
+A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az erkölcsi
+törvény indokolására, mint inkább theoretikus világnézetünkre fontos.
+Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az ítélő funkcióra utalunk, mint a
+fundamentális appercepcióra. Ha minden az észrevételben nekünk adott
+tartalmat csak azáltal tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a
+szervezetünknek megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy
+erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma évezredes
+gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi segítségével
+szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára közel fekszik a
+gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre alkalmazzuk. Amint
+azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy tünik fel, mint egy
+hatalmas, végtelen akarat műve, melynek erőnyilvánítása állandó. Csak
+ezáltal kapja meg világképünk a kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas
+akarat az létoka az anyagnak és szellemnek, a természeti törvények az ő
+törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem szegi
+meg.
+
+Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció alkalmazásával a
+világ-egészre egy megismerési ösztönünket kielégítő világnézetben,
+amelyben az istenfogalom is megtalálja helyét.
+
+
+
+
+ÖTÖDIK FEJEZET.  Az esztétika útjai és céljai.
+
+
+34. §. Az esztétika fogalma és feladata.
+
+Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük, ahogy a
+természetben és a műalkotásban elénk lép.
+
+Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent tekintjük, akkor
+az esztétikának a dolga a szépnek lényegét, objektiv tulajdonságait
+meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan fölvételeket csinálunk, melyek
+túlmennek a tapasztalaton, amikor a szépet mint valami szellemit, mint
+eszmét fogjuk fel, ezen az állásponton az esztétikát úgy kell
+definiálni, mint a szép metafizikáját.
+
+Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell ismernünk, hogy a
+szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben van adva, melyeknek
+természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések is felelnek meg. Mikor
+aztán azt a képességünket, hogy tetszési és nem-tetszési ítéleteket és
+érzéseket éljünk át, az _ízlés_ szokásos nevével jelöljük, akkor az
+esztétika az ízlés törvényeiről szóló tudomány.
+
+Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az
+esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi alkotás
+is tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak s amennyiben az esztétikai
+élvezés és a művészi alkotás a legszorosabb kapcsolatban állanak, az
+esztétika feladatát is ennek megfelelően ki kell bővíteni.
+
+Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy nincs mint a
+legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az először _Kant_ által
+teljes élességében kimondott tény, hogy a szép «érdek nélkül» tetszik, a
+legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt azt bizonyítja, hogy az érzést
+csakugyan joggal kell a pszichikai jelenségek különös alaposztályának
+tekinteni, amely époly világosan különbözik a képzet-alkotástól, mint a
+megkivánástól és akarástól. Az esztétikai érzés ennélfogva az a
+pszichikai állapot, amely az érzés jelenségét a legtisztábban
+tartalmazza magában és tudatra hozza. Erre a tényre való tekintettel
+nevezte _Heinrich von Stein_ az esztétikát az érzésről általában szóló
+tanításnak vagy az érzés filozófiájának.
+
+Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és
+feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb
+kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel, mert
+hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem fordulnak elő, de
+sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét, csak azt a módot, hogy
+mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy képzet-sorokra, vagyis a
+képzetek által keltett érzéseket. A művészi alkotás továbbá olyan
+állapotokat mutat, melyeket egyáltalán nem lehet kivánás nélküli
+érzéseknek tekinteni, csakhogy itt is az érzés marad a pszichikai
+történés legbelsőbb magva, amennyiben a művész épen azáltal művész, hogy
+élénkebben, intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés
+adja meg képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a
+belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.
+
+Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban áll,
+hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés törvényeit
+megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson, melyek
+megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag értékesnek
+keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első része
+természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti módszer
+épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az utolsó,
+normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba fogja ezt
+hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az esztétikának épen
+filozófiai jelleme lesz megőrizve.
+
+
+35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.
+
+Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája, _Baumgarten_
+(1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban megjelent
+esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a filozófia Wolff-féle
+rendszerében és ezzel megteremtette az esztétikát, mint önálló
+filozófiai disciplinát.
+
+A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)
+tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való tanítás és
+ebben az értelemben használja még _Kant_ is, aki a tiszta ész
+kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló tanítást
+transcendentális esztétikának nevezte el. _Baumgarten_nél a szó szerinti
+értelem még annyiban érezteti hatását, amennyiben nála a szép mint az
+érzéki megismerés tökéletessége jelöltetik meg. _Kant_ a _Baumgarten_től
+ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos
+értelemben használta, úgy hogy az _esztétika_ szónak nála két teljesen
+különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az érzéki
+észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben a szépben
+való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.
+
+Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót _Herbart_
+(1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában érti rajta, tehát
+mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az erkölcsösről és a
+szépről való tanítást foglalja össze az esztétika neve alatt. A szó
+használatának ezek az ingadozásai azonban ma már megszüntek s esztétika
+alatt általában a szépnek és a művészetnek filozófiáját értjük.
+
+Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben keletkezett,
+tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán magára vonta a
+gondolkodók figyelmét. _Platon_ a szép fogalmát külön dialogusban
+(Hippias major) fejtegette és máskülönben is sokat tárgyalta a szép
+eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott a szeretettel. _Aristoteles_
+híres poetikájában kidolgozta a költészet elméletét s különösen a
+tragédiáét és _Horatius Aristoteles_ felhasználásával írta meg levelét a
+költészetről. Az újplatonikus _Plotinus_ két mélyen járó filozófiai
+értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly figyelmet
+érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához akadnak a scholasztikus
+filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század kapta meg az érzelmi
+élet dús fejlődésével a szépség-érzék tudományos felkutatását.
+
+Az angol _Shaftesbury_ (1671–1713) esztétikai morálfilozófiájával, a
+skót _Home_ (1696–1782) és _Burke_ (1728–1797) pszichológiai
+esztétikájukkal nagyon sokkal járultak hozzá a megfelelő lelki
+folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással voltak a német gondolkodókra
+és költőkre.
+
+Mikor aztán _Winckelmann_ az ókori művészeten igyekezett a szépségideált
+felkutatni, _Lessing_ a költészet feladatát megpróbálta elkülöníteni a
+képzőművészettől és _Herder_ a néplélek mélységében vélte feltalálhatni
+a költészet ősforrását, _Kant_ «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg
+az esztétika tudományos alapját.
+
+_Kant_ szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem ízlés-ítéleteinket
+vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos megállapítás, hogy a szépben
+való tetszés «érdek nélküli», vagyis hogy nem kíséri kivánság, még ma is
+tartalmat és irányt ad a filozófiai esztétikának.
+
+Erőteljesen továbbfejlesztette _Kant_ esztétikáját _Schiller_.
+Legkedvesebb gondolata, melyet már _Kanttal_ való ismeretsége előtt is
+kifejezett «Die Künstler» című tankölteményében, hogy a szépség-érzék
+egyedül az ember tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és
+erkölcsnek, valamint minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern
+fejlődési tannal szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a
+játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló
+levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és legtermékenyebb
+gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett. Csak a legújabb
+időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát méltatni és _Schiller_
+alapvetésén tovább építeni.
+
+_Hegel, Schelling_ és _Schopenhauer_ sokat foglalkoztak esztétikával és
+pedig oly értelemben, mint a szép és a művészet metafizikájával. _Hegel_
+számára a művészet a legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem
+objektiválódik, míg a vallás és a filozófia a magasabb fokokat
+képviselik. Ezek a fokok szerinte történetileg az ókorban, a középkorban
+és az újkorban egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség,
+különösen a művészi szép, _Hegel_ szerint az eszme átfénylése az anyagon
+és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. _Hegel_ szellemében
+készültek _Fr. Fischer_ és _Carriere_ esztétikái, melyek közül az első
+ma is ennek a disciplinának leginkább összefoglaló és legtartalmasabb
+tárgyalása. _Schelling_ számára az egész teremtés műalkotás és
+_Schopenhauer_ szerint a művészet az emberi szellem legmagasabb
+vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen le van győzve és
+a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint legmagasabb művészetet
+tekinti _Schopenhauer_ a zenét, amely a legmélyebb felvilágosításokat
+adja a számára hozzáférhetőről.
+
+Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló esztétikával
+_Herbart_ azt hiszi, hogy a szép lényege csak bizonyos formákban és
+viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint forma-tudományt a herbartiánus
+_Zimmermann_ fejtette ki, aki az esztétika első történetét is írta.
+
+Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ uton járnak, _G. Th.
+Fechner_ «Az esztétika előiskolája» című 1876-ban megjelent művében új
+utakat nyitott. Az előbbi _felülről való_ esztétika helyébe _alulról
+való_ esztétikát akar tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az
+esztétikai tetszés törvényeihez eljutni. _Fechner_ kiterjedt kísérletei
+és beható pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra
+és még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés _Fechner_
+megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ tényező között az
+esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki benyomások, mint egyszerű teli
+színek vagy színkombinációk, hangok, valamint bizonyos formák és alakok
+idéznek elő közvetlen vagy elemi tetszést. Ezzel szemben nagyobb
+festmények, szobrok és nevezetesen költemények csak az asszociativ módon
+fölkeltett képzetek és érzések által hatnak esztétikailag.
+
+_Fechner_ szellemében dolgoznak most buzgón tovább a művészi alkotás és
+az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán. Sokszor maguk a művészek
+hatnak itt előmozdítólag közre részint önvallomások, részint saját
+vizsgálataik útján. A szellemek folyamatban levő mozgalmában nehéz a
+megismerések biztos állagát megállapítani; de a modern esztétika
+irányait és tendenciáit legalább érintenünk kell.
+
+A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek jelentőségét
+általánosságban és a filozófia rendszerben való elhelyezését tárgyalja,
+még nincs annyira túlhaladva, mint a spekulativ pszichológia, a
+főérdeklődés azonban itt is a tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az
+empirikus esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy
+analitikaira oszlik.
+
+A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat a
+megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a
+művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan
+technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a
+fontossága is.
+
+A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat
+művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és technikai
+kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni, mielőtt a művészi
+feladat megkezdődnék. E technika nehézségét tekintve nagyon is könnyen
+előfordul, hogy a technikailag korrekt már művészi számba is megy. A
+technika tehát itt nagy fontosságú és könnyen túl is becsülik.
+
+A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást kiván, ennek
+dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan művészin és pontosabb
+megkülönböztetést teszünk a technikailag korrekt és a zeneileg
+jelentékeny között.
+
+A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet játszik.
+Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a drámai művészetben
+van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos ismeretének. Az ügyes
+technika maga itt sehol sem elegendő arra, hogy művészi sikert arasson,
+bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés színpadi ügyességgel használható
+színdarabot is lehet összehozni.
+
+A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében nagy, a
+költészetben csekélyebb fontosságú. Mindig megáll azonban az esztétikai
+kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez van köze, nem a műalkotás
+belsejéhez.
+
+A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben igyekszik
+belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek között egy
+műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a kulturális állapotban,
+a kor ízlés-irányában igyekszik minden oldalról feltárni. Ezen a módon
+oszlik az esztétika pszichológiára és történetre. Tényleg a
+pszichológiai és történeti módszernek az egyesítése vezet legbiztosabban
+egy műalkotás teljes megismeréséhez.
+
+E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára vonatkozólag
+újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel, amelyek a
+művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek egymástól. Az
+_idealizmus_ra és a vele ellentétes _realizmus_ra vagy _naturalizmus_ra
+gondolunk.
+
+Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a
+«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó
+emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb
+lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre
+jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden
+szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve kell
+lenni a művészi alakításból.
+
+Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg kell
+mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás legpontosabb és
+leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha aztán sok rútnak és
+visszataszítónak tünik fel, – ezzel a művész csak annál jobban meg akar
+ragadni és felrázni. A naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre,
+hanem erővel és ügyességgel is védte theóriáját.
+
+Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint csak
+akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát genetikus
+és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet eredeteiben és a
+létfentartásra való fontosságában igyekszünk megismerni. Egy ilyen
+esztétikának az alapvonásait vázoljuk itt.
+
+
+36. §. Genetikus és biológiai esztétika.
+
+_Kant_ megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a képzetet nem az
+ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és a gyönyör vagy kín
+érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet, mondja, nem megismerési
+ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az objektumon magán, hanem maga a
+szubjektum érzi benne magát, ahogy a képzet afficiálja.
+
+A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a
+kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes ép
+úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a megkívánó-képességre,
+holott a szépben való gyönyörködés érdeknélküli tetszés vagy, ahogy
+szintén lehetne mondani, tiszta érzés. _Kant_ vizsgálata által az
+esztétika átalakítását és pedig bensőbbé tételét hajtotta végre.
+Úgylátszik, végérvényesen bebizonyította, hogy az esztétika centrális
+problémája az kell hogy legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az
+esztétikai élvezés lényegébe.
+
+_Schiller_ hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint már
+említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a játék
+analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges erőknek
+foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet szükségletei
+ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az értelemben fogta fel
+a játékot _Herbert Spencer_, míg _Lazarus_, aki inkább a felnőttek
+játékait tartotta szeme előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a
+játékot. _Karl Groos_ ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek
+játékait pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az
+életre.
+
+A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag
+értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából a
+tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető
+célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg
+előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk végezni.
+Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a szorosan szemünk
+előtt tartott cél segít át a nehézségeken és elviselteti velünk a
+kellemetlenségeket, amelyek minden munkával össze vannak kötve. A játék
+ellenben főleg azért szerez nekünk örömöt, mert kellemesen foglalkoztat.
+A fizikai és pszichikai erők működéséből származó öröm a játékban csak
+egy speciális esetre egy általános biológiai-pszichológiai törvénynek,
+amely eddigelé még kevés figyelemre talált.
+
+Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai organizmusában
+az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben megkívánja a
+tevékenységet. Ez a tevékenység objektive nézve követelmény, azaz
+föltétele az emberi organizmus fentartásának és fejlődésének. Azért
+követelmény, mert olyan organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk
+a tevékenységre, az elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan
+tagok, amelyeket sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók
+megakadása hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan
+gyermekek, akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek,
+rendszerint elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása
+nem ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a
+szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,
+reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett
+szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek nevezünk.
+Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó akadályoztatása kínnal,
+ennek minden erőteljes gyakorlása gyönyörrel van összekötve. A játékban
+talált öröm aztán nem más, mint a funkciós szükségletek kielégüléséből
+származó gyönyörérzés.
+
+Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai élvezést mint
+a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis mint azt az örömöt,
+amely különböző pszichikai funkciók működtetéséből ered. Ezért ez a
+gyönyör, ahogy _Kant_ oly rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte
+meg, befolyás nélkül marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból
+oly közel rokon az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli
+rokonságot azonban semmikép sem szabad azonosságnak tekinteni. A
+funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az
+esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés
+magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut kapcsolatba,
+melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak tevékenységre.
+
+Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de bizonyos
+körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi esztétikai
+érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább szín-kombinációk
+is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például a szivárvány vagy a
+csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést keltenek. Még gazdagabbak és
+többfélék azok az esztétikai érzések, melyeket geometriai diszítmények
+vagy alakok keltenek. A látás funkciójának gyakorlása ezekben az
+esetekben különösen gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban
+keressük, hanem az objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra
+alkalmat ad és ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai
+ítéletek forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig
+gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt funkciós
+gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig csak
+közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja az
+eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második szemléletkor
+szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és óránkint körülöttünk
+van. Az objektum nem változott, de funkciós gyönyörünk eltompult.
+
+A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű hangok, különösen azonban
+a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai váltják ki az elemi
+esztetikai hatásokat. A melódiákban és szimfóniai zeneművekben való
+gyönyörködés ellenben magasabb és többféle funkciós szükségletek
+kielégítésén alapszik. Ritmikus hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok
+eszközlésére ösztönöznek és itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör
+hozza létre az esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez
+tapintási észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben
+siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak
+tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett
+tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.
+
+Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az észrevételek
+által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós szükségérzetünk kellemes és
+kellően intenzív módon elégíttetik ki.
+
+Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban az
+esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket, hanem
+képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen foglalkoztatják. A
+festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek alakjait megérteni és
+magyarázni képesek vagyunk, erősebb és tartósabb élvezetet nyújt. Mennél
+nagyobb mértékben izgatják az ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és
+képzelő tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál
+intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál
+nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését
+intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló módon
+éljük át a költészet műveiben. A költő szavai mint érzéki észrevételek
+jóformán semmit sem jelentenek és csak azok által a képzetek, gondolatok
+és érzések által hatnak, melyeket bennünk felkeltenek. Ha most már
+sikerül nekünk könnyen követni a költőt, ha megértjük, mit gondol, ha
+fantáziánkat felszitja, akkor már ez maga elegendő, hogy magas
+esztétikai gyönyört szerezzen.
+
+  «Es lockt uns nach und nach, wir hören zu,
+  Wir hören und wir glauben zu verstehn,
+  Was wir verstehn, das können wir nicht tadeln,
+  Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.
+
+_Schiller_ filozófiai lírája, _Goethe_ Faustjának nehéz helyei csak
+akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő gondolatát felfogni,
+magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni. A míg ez nincs meg,
+intellektuális funkciós szükségérzetünk akadályozott marad és az
+esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az akadályoztatást éljük át gyakran
+modern művészek festményeinél, ha semmikép sem sikerül a színek és
+alakok tengerében a kompozició tervét felfedezni és az egésznek értelmét
+kibetűzni. Szenzuális funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások
+gyakran nagy mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós
+gyönyörnek ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az
+utólagos esztétikai hatást.
+
+Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más technikai
+mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat. Matematikai
+feladatok elegáns megfejtései is, ahogy _Sophie Germain_, a francia
+matematikusnő nagyon szépen kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek.
+Mindkét esetben lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik
+az esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma a
+pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus
+érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen
+foglalkoztatja, az érdekel minket, azt _érdekesnek_ találjuk.
+
+Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai ítéletet
+mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és «érdekes»
+között. Az esztétikailag _értékes_ fogalma kibővült és nem csupán a
+szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában, hanem az érdekeset
+is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós gyönyörünket kielégíti.
+
+Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör azonban
+még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos értelemben külső
+műveit ismertette meg velünk. A művészi és természeti szépben talált
+gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor hatolunk be, ha arra gondolunk,
+hogy az érzés is alapfunkciója a tudatnak, amely tevékenységet kíván.
+Tényleg szükségét érezzük a kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a
+kielégítése gyakran a legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a
+szükségletet emócionális funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés
+angol nevéről (emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,
+megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére ettől
+hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon jótékonyat
+érzi. A római városi csőcselék tudvalevőleg kenyeret és cirkuszt
+követelt a császártól (panem et circenses). A kenyeret éhsége és a
+játékokat emocionális funkciós szükséglete számára. A mélyértelmű mese
+Jancsiról, aki félni akart tanulni, világosan mutatja, hogy már a
+tudomány-előtti pszichológia is ráfigyelt ennek a szükségletnek
+tényleges meglétére.
+
+Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális természeténél
+fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint a szenzuális és
+intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban kiterjed, sokkal mélyebbre
+hatol és ennélfogva gyakran olyan hatásokat vált ki, amelyek az egész
+szervezetet megrázkódtatják és időnkint tartósan elváltoztatják. Itt
+kell keresni a forrását azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket
+szenvedélyeknek nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán
+nagyot is hoznak létre.
+
+Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az _kellemesnek_ és
+_tetszetősnek_ tűnik fel előttünk, ami az észt kellemesen
+foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak a folyamatoknak és
+foglalkozásoknak számára azonban, melyeket emociónális funkciós gyönyör
+kísér, a nyelv a _varázs_ és _varázslatos_ szavakat alkotta. Nagy
+hazárdjáték és veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal
+bírnak, mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört
+idéz elő.
+
+Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a leggazdagabb és
+legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk ezt egyelőre egy
+példán megmagyarázni és _Schiller_ _A búvár_ című ismert költeményét
+választjuk ki erre. Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja
+képzeletünket és gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális
+funkciós gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A
+mélyebb és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk
+a merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden
+aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen
+feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység
+szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán, aki
+másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a királyleány és
+felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk hatva, mikor a végét
+olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már». Az érzések lefolyása,
+melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő valóságra való minden
+tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az olyan tisztán emberi érzések
+átélése, melyek a mindennapi életben csak ritkán jutnak tevékenységhez,
+mindez gazdag és intenziv funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális
+funkciós gyönyörben áll a valódi esztetikai élvezet.
+
+Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,
+Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a
+világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben alkalmasak
+arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban az emócionális
+funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális is módosítólag és
+fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a lényeges mégis mindig az
+alakok iránti belső részvét marad, az az élmény, melyet egy modern
+esztétikus _(Theodor Lipps)_ nagyon találóan _beleérzés_-nek
+(Einfühlung) nevez.
+
+Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális funkciós
+gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt alakok
+arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen magyaráznunk és
+«beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás könnyen érthetősége
+nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg túlságosan komplikált,
+eszmekörünktől távoleső motivumok nem engedik kifejlődni az emócionális
+funkciós gyönyört.
+
+A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül elismerten a
+_zene_ idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az érzést a hangok érzéki
+észrevevése közvetlenül, az intellektus közreműködése nélkül ingerli
+fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal igazabban és bensőbben jut
+tudatra az úgynevezett «abszolut», szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan
+személyekre ellenben, akik kevésbbé muzsikális hajlandóságuak,
+könnyebben hatnak az olyan dalok, melyeknek szövegét megértik. A
+jelenkori zenedrámában, ahogy _Wagner Richárd_ kifejlesztette, a
+funkciós gyönyör mindahárom neme, a szenzuális, az intellektuális és az
+emócionális hatalmasan ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet
+különösen erős és tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a
+műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül azonnal
+vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal. Ez azután
+akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez akadályává lesz
+az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha azonban ismételt
+meghallgatás útján a felfogás nehézségein túljutottunk, akkor az
+összhatás annál erősebb: a motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága
+miatt csaknem egyáltalán nem tompul el.
+
+Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek és
+ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása azonban
+más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a természeti tárgy, mely
+az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti bennünk, előttünk áll. Megvan a
+valóságban, észrevesszük érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét,
+forrását, megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum
+által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy tekintjük,
+mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását és így funkciós
+gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem szükséges az ilyen
+ítéletek megmagyarázására _Kant_-tal egy külön lelki képességet, egy
+«esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A fundamentális appercepció teljesen
+elegendő arra, hogy ilyen ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az
+esztétikai élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,
+hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem kivánónak és
+akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak természetes, hogy az
+öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk kívül keressük és akkor ott
+is találjuk, ahol valóban van, a műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat,
+amely az esztétikai funkciós gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett
+funkciós gyönyör minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek,
+érdekesnek vagy bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum azonban,
+amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk, a _szépség_.
+Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent, ami alkalmas arra, hogy
+esztétikai funkciós gyönyörünket kiváltsa.
+
+Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik, hogy az
+esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A funkciós
+gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes egyéneknél nagyon
+különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát érthető, hogy egy és
+ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében a funkciós gyönyörnek
+ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és ugyanaz az ember is nem
+minden időben egyformán fogékony az esztétikai hatásokra, épen mert a
+funkciós szükségletek nem mindig ugyanazok. Mindazáltal vannak
+műalkotások, melyeket évszázadokon át, sőt évezredeken át a
+legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek meg. _Sophokles_ Ödipus
+királyát, amely 2300 év előtt Athénben és Görögország más városaiban
+eredeti nyelvén erős hatást tett, napjainkban fordításban játszották
+olyan közönség előtt, melynek kulturállapota bizonyára nagyon különbözik
+az athéni ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az
+emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a drámában
+objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai funkciós
+gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az ógörög építészet és
+szobrászat nem egy művéről, valamint a régi olasz vagy németalföldi
+festőiskola sok művéről. Az ilyen műalkotásoknál szabad objektív
+szépségről beszélni, amennyiben ezen a műalkotásban magában bennerejlő
+tulajdonságokat értjük, amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél
+funkciós gyönyört váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni
+bizonyára hálás és semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az
+objektív szépség azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut
+szépséggel. Ilyenről beszélni a szépségfogalom teljesen relatív
+jelleménél fogva tökéletesen értelmetlen dolog.
+
+A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás mellett még
+egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes meggyőződésből,
+mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor az alatt nemcsak azt
+értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy iránt, amelyet ebben a
+szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála egy nemét érezzük az
+élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás egy nemét, amelyet, ha
+magasabb fokot ér el, szeretetnek is nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy
+művész-alkotta alakot hord szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti
+őket, mint becses tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás
+ellen megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a
+szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai hatást és
+itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami által az
+esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.
+
+A _szeretet_ és _szépség_ kapcsolatát már rég felismerték és gyakran
+kimondották. A viszony közönséges felfogása azonban többnyire az, hogy
+az (objektív létező) szépség tekintetik oknak, a szeretet pedig
+hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb vizsgálatra nem bizonyúl
+teljesen találónak. A nő szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely
+szerelmet tud kelteni és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran
+keltett a férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek
+és dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk a
+vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva lényegesen
+megszépültnek tünnek fel előttünk. _A szépség nem csupán oka, sőt talán
+gyakrabban következése a szeretetnek._ Bensőnkből sugárzik ki a szépség
+a szeretett tárgyakra és mindig új varázszsal veszi körül.
+
+A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját
+tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett
+gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi
+oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös
+varázszsal van ránk. _Schopenhauer_ rajongása az inhiai Upanishádok
+egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet _Anquetil du Perron_ egy
+perzsa fordítás után készített, sajátságos példája a szeretet e
+megszépítő erejének. Állításunk helyességének legnyilvánvalóbb
+bizonyítékát azonban a természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a
+kedves nyári tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen
+lehetett a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak
+partján. Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember
+csak akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen
+menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta szépnek
+a természetet, mikor megtanulta szeretni.
+
+Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle funkciós gyönyört vált ki
+bennünk, hogy az alakokat, melyeket elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy
+megszeretjük őket, akkor ebből a szeretetből egy új, különleges, meleg
+szépség sugárzik vissza a műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből
+született, ez az, amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető
+szépségnek nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek
+találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket és
+megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk legmélyébe
+hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember egyéniségére, mint a
+műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben szépnek talál.
+
+Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden kifejezve
+funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj mindegyike magában is
+képes arra, hogy esztétikai élvezetet nyújtson. Gazdagabb és
+változatosabb, intenzivebb és megragadóbb lesz azonban az élvezet, ha a
+szenzuális, intellektuális és emócionális funkciós gyönyör egyesülnek
+egymással. Ezeknek kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A
+szobrászat és a festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján
+keltik fel érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel
+kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint
+belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A zenénél a
+szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási) érzetek
+segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba. Ez az érzelmi
+hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a centrális része az
+esztétikai élvezésnek. Ahol az emócionális funkciós gyönyör nem
+következik be, ott az esztétikai élvezet a felszínen marad és nélkülözi
+a belső melegséget. Ahol azonban az emócionális funkciós gyönyör
+kiváltódik, ott előállhat belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése,
+amelyből új, érzéstől meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.
+
+Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós gyönyör más
+fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy képes ilyen a
+legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos ismertető jel, mely
+által az esztétikai élvezés különbözik a játéktól. Minden esztétikai
+élvezés, mint már említettük, esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az
+ítéleteket az élvezők mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve
+érvényesek. Ami nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom
+ítéletemben, hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az
+erőközpont, amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon
+való tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az
+objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal tévedés
+volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók küszöbölni az
+objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós gyönyör csak akkor áll
+be, ha valamely objektum kiváltja. Már most vannak, amint láttuk,
+műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző időkben esztétikai
+funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a műtárgyaknak e szerint
+objektíve meghatározható tulajdonságokkal kell bírniok, melyekből az
+esztétikai hatások keletkeznek. Az esztétikának mint tudománynak ezek
+után az a feladata, hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az
+objektív föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban
+a kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó
+művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által
+remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.
+
+Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely abban áll,
+hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel normákhoz és
+szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a dolgot, mert a
+művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve csak keveset lehet
+általánosságban megállapítani. A főfeladat itt az egyes művészetek
+technikájára szorítkozik.
+
+A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben
+bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén rokon
+a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban, tehát a
+funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer a kultúra
+annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet szükségérzete sok
+embernél van meg, akkor már a művészt nem elégítheti ki és nem is
+szabad, hogy kielégítse a saját alkotó ösztönében való merőben
+individuális, csak rája nézve létező öröm. Arra van hivatva, hogy
+másoknak örömet szerezzen és ezzel megszaporítsa az emberiség
+boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem merő játék, sőt komoly szociális
+munkává lesz, mely a kultúra fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.
+
+Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon átadja
+magát alkotó ösztönének. Tanulnia kell. A művészet hosszú művészi
+gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell elsajátítania.
+Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy tanulmányozza
+szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az eszközöket, melyek
+által tapasztalat szerint sikerül funkciós gyönyört idézni elő az
+élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség, melynek az ő művei szánva
+vannak.
+
+Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez hozzátartozik annak
+a közönségnek az ismerete, amelynek szánva voltak, a művész munkája
+művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért manap az elmúlt időszakok költőit
+korukból kiindulólag igyekeznek megérteni és így fejlődött ki egy
+históriai esztétika, amely sok felvilágosítást hozott, nem egy
+félreértést eloszlatott és sokkal hozzájárult a művészek és költők
+bensőbb ismeretéhez. Időnkint azonban a történelmi szemponthoz való
+túlságos egyoldalú ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő
+általános emberire, örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem
+csupán saját népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi
+művéről, a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az
+örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a
+pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).
+
+Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk, hanem
+ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon alakok
+iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint az előbb
+megjegyeztük, eleven, melegérzésű és benső szépség árad vissza
+műalkotására s ezt előidézni a művész végső és legmagasabb célja.
+
+A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön
+tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális
+munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.
+Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a
+szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor műve
+legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel. _Homérosz_
+szeretetet kér Achilles és Odysseus számára, _Raffael_ az isteni Madonna
+számára, _Shakespeare_ nemcsak a filozofáló dán királyfi és a
+boldogtalan Lear király számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke
+számára is, akit az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.
+
+Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört kiváltani
+és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a teremtő
+leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet lelkét. Az élőt
+elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden művésszel. Bennünk azonban
+az kelt életet, az indít minket megfelelő reakciókra, ami eleven az
+emberekben és környezetünk dolgaiban, ami eleven a jelen és mult
+folyamataiban. Ez az eleven nem egyéb, mint ami karakterisztikus a
+dolgokon, az, ami azzá teszi őket, amik és amit ránk nézve jelentenek,
+ez pedig az, ami bennük _tipikus_. A tipikus képzet közvetlenül az
+életszükségletből keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag
+jelentékeny, arra kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk
+és így foglalódik össze, ami számos egynemű dologban tipikus, egy
+egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint
+igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben, mint
+minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az egyéniben
+a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk nézve mindig
+típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek benyomását keltik.
+Gretchen alakja Goethe Faustjában oly szemléletesen és egyénileg van
+ábrázolva, hogy meg tudnók írni az élettörténetét. Mindazáltal
+képzeletünkben úgy él, mint típusa annak a lánynak, aki szerelmesen
+odaadja magát és elhagyják. Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot
+és csak az apa marad meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint
+Cordélia hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy
+darab Lear királyból, ezért _Shakespeare_ költeménye sohasem veszti el
+hathatósságát.
+
+Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez, ezt
+legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a valóságban csak
+egyetlen egyszer előforduló objektum, egy történelmi személyiség, egy
+bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a művész környezetéből. Az
+egyéninek ábrázolásában is, hogy esztétikailag hathasson, a tipikust, a
+karakterisztikust, az igazán elevent kell a művésznek kikeresnie, az
+egyes tárgyon is ezt kell kifejeznie.
+
+A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a művészetet
+sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési tevékenységünkkel és a
+tudománnyal.
+
+A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, a megismerés fejlődésében
+előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a művészet lényege szerint
+alkalmas tipikus képzetek keltésére, melyek teljes eleven szemléletesség
+mellett a reprezentatívnak, az általánosnak a jellemét is magukon
+viselik, ezért a művészi ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy
+tudományos megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes
+képekben ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt
+átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor
+gyakran az _eszme_ sokértelmű nevével jelölünk. A platói eszmék nem
+egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális gondolkodó művészi
+szelleme szemléletes képzetekké testesített meg. Épen ezért hihetett
+_Plato_ e művészi gondolat-alakulatok önálló létezésében s ezért
+emelhette őket a dolgok hathatós ősképeivé. _Hegel_ gondolata is, hogy a
+szép úgy határozódik meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép
+mint az eszme hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben
+minden művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és
+legvilágosabban azonban alighanem _Schiller_ fogta fel a tudománynak és
+művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát, ha gondolata, hogy a
+szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét, nem tartható is fenn. A
+művészi képzelet gyakran előresejtve jár a tudomány előtt és útat tár
+neki:
+
+  Eh’ vor des Denkers Geist der kühne
+  Begriff des ew’gen Raumes stand,
+  Wer sah hinauf zur Sternenbühne,
+  Der ihn nicht ahnend schon empfand?
+
+Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással és
+szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a történés
+törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a gondolkodó művét
+megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a tudomány száraz
+formulákban és holt fogalmakban hirdet tanítványainak, azt a művészetnek
+kell képeivel megelevenítenie, hogy minden ember konkrét
+szemléletességgel láthassa maga előtt az elvont igazságot és fölvehesse
+szívébe.
+
+Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől fogva a
+vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban és az
+újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította szeretet-szerző
+erejét. _Phidias_ Zeüsz-e, _Michel-Angelo_ Mózese, a sok felséges dóm,
+_Raffael_ Madonnái és _Lionardo_ Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és
+legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De azáltal
+is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt bennünk,
+fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza áhitatra és belső
+jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a vallási kultuszban
+különösen a zene oly nagy szerepet.
+
+Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a művészet
+és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség között.
+
+Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint mindjárt látni
+fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre sem úgy, hogy a
+művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt szépnek, a bűnt rútnak
+ábrázolja. Az elevent és életteljeset a természetben és az emberi
+világban igyekszik a művész megragadni és ábrázolni és ahol sikerül neki
+a teljes emberéletet megragadni, ott lesz a műve ránk nézve érdekes.
+Nyers erőt, féktelen szenvedélyt, sőt hitvány haszonlesést is állíthat
+elénk a nagy művész úgy, hogy előadása a legélénkebb funkciós gyönyört
+kelti bennünk. Sohasem kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli
+meg alakjait a szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt,
+akkor ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.
+_Shakespeare_ III. Richárdja és még inkább Falstaffja nyilvánvaló
+bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés független az erkölcsi
+érték-ítéletektől. _Aristoteles_ hamisan értelmezett tanítása a tragikai
+vétekről elég sokáig tévesztett meg a tragikai tárgyakban talált gyönyör
+valódi alapját illetőleg. A művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal,
+hogy valamiféle formában morált prédikál.
+
+Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs között. Az
+esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és amikor a művész
+alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre eltávolít minket a
+mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól, legalább rövid időre önmagunk
+fölébe emel. Amíg a művész varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta
+emberi az úr. Semmi kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben,
+fölemelkedünk és a belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a
+szabadító és tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból
+kiárad, lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van
+alkalmunk műalkotásokban gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni más
+szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket keltik fel.
+Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott művészi nevelése
+nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi fejlődésére is. Amidőn
+gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy műalkotásokban gyönyörködjenek,
+nemcsak a tiszta öröm gazdag forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk
+őket rontó élvezetektől. «Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon
+találóan _Szent Ágoston_. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket.
+A művészet olyan örömöket találtat az emberrel,
+
+  Die reine Gier nicht in sein Leben reisst,
+  Die im Genusse nicht verscheiden.
+
+Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem azáltal,
+hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi iránt
+fölemeli.
+
+Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg. Az érzés
+azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert ezek befolyás
+nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának dolga most már
+megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek az ember lelki
+életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell azonban a tárgyakkal
+is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta érzést kiváltsák.
+Genetikus és biológiai szemléletünk azonban megmutatta, hogyan fejlődik
+ki a funkciós szükségérzetből az esztétikai élvezés mint funkciós
+gyönyör. Ebből a funkciós gyönyörből keletkezik aztán a benső szeretet a
+művész alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós
+gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek az
+érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy objektívet is
+tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az esztétikának. E
+szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált fővonalaiban a művész
+alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a tudományos esztétika céljai és
+egyúttal az útak is, amelyeken remélhetjük, hogy serény munkával
+eljutunk az érzés filozófiájához, amely nemcsak az esztétikailag érző
+szubjektumnak, hanem az esztétikailag ható objektumnak is megmutatja
+helyét és fontosságát az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az
+ember csak egy parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a
+törekvés, hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és
+szeresse.
+
+
+
+
+HATODIK FEJEZET.  Etika és szociológia.
+
+
+37. §. Az etika tárgya és feladata.
+
+Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések, amennyiben
+erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a megítélésnek azonban nem
+a cselekvés külső befolyása a tárgya, hanem az ennek alapjául szolgáló
+motivumok, az eközben napfényre kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint
+az etikát az akarás filozófiájának is nevezhetnők.
+
+Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a pszichológiai
+törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját és mások
+cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy megrójuk. A
+morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen megítélése volna
+tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos etikának. Ez a feladat
+egyfelől pszichológiai, másfelől történeti természetű. Annak pontos
+pszichológiai elemzése által, ami bennünk végbemegy, mikor a magunk vagy
+mások cselekvéseit morálisan megítéljük, kellene egy erkölcstan
+pszichológiai alapját megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a
+pszichológia általános feladatául megjelöltük, nemcsak analitikailag,
+hanem genetikailag és biológiailag is kellene keresztülvinni. Fel
+kellene mutatni a morális megítélést s az ennek alapjául szolgáló
+erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok fontosságát az egyén és a
+faj fentartására.
+
+Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy tünjék, hogy
+ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző népeknél
+különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran épen azt
+becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy nevezetesen a morális
+kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly rendkívül jelentékenyek,
+tehát a tudománynak az a rendkívül terhes és hosszadalmas feladat jut,
+hogy a morális megítélést a legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva
+történetileg nyomozza, hogy esetleg megismerhesse fejlődésének
+törvényeit.
+
+Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe még alig
+fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny, nagyon érdemes és
+biztos sikert igérő tudományos munkának, amely főkép monografiai
+vizsgálatokra bő anyagot nyújt.
+
+Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén össze van
+gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre való kilátással az
+etika további feladatát megoldani, amelyet legtöbbnyire a
+legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis normákat is kell
+felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek alapelvekké kell
+válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük s melyek nevezetesen
+a kötelességek összeütközésének gyakori eseteiben elhatározásunkat
+eldönthessék. Különösen azonban az ifjúság nevelésére lennének irányadók
+ezek a normák. Itt sokkal könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és
+hozzájárulhatnak az erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a
+normatív feladata sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben
+dolgoztatott fel, mint az elméleti, történeti.
+
+Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is neveznek,
+eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy kikutassa az
+erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel az erkölcsi
+cselekvésre.
+
+
+38. §. Az etika fejlődése.
+
+Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a természetről
+és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika is később fejlődött
+ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és életszabályok akadnak ugyan
+már nagyon korán a költőknél és közmondásokká sűrüsödnek össze, de
+ezekben még csak az erkölcsi öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig
+az erről való rendszeres elmélkedés.
+
+Az altruisztikus _Demokritos_-ról nagyszámú etikai szentencia maradt
+fenn, ezek azonban részint kétséges hitelességüek, részint nincs bennük
+egységes összefüggés. Biztos az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben
+sokat foglalkoztak etikai kérdések megvitatásával és különösen hogy
+kétségbe vonták a hagyományos normák érvényességét.
+
+Ebből a körből került ki _Sokrates_ (469–399), a tudományos etika
+megalapítója. _Sokrates_, mint _Cicero_ mondja róla, a filozófiát
+lehozta az égből a földre és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben
+látja a filozófia egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege
+szerinte a helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás
+megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az nem
+jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást a jó, a
+szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével érhetni el. Az
+ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot nyujt a gondolkozónak
+és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a hagyománytól és a
+közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez _Sokrates_ rendíthetetlenül
+ragaszkodott és vértanúhalált halt érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert,
+hogy hatása még ma is él.
+
+_Antisthenes, Sokrates_ tanítványa, az úgynevezett cinikus iskola
+megalapítója, melynek legismertebb híve _Diogenes_, az erkölcsi
+függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus iskolából
+kiindult _sztoikusok_ megint az észnek az affektusok feletti uralmában
+keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a sztoikusok tanítása
+szerint örömmel aláveti magát a természet folyásának, amelyen különben
+sem változtathatna s ezáltal az örömteljes alávetés által különbözik az
+oktalantól, aki hasztalan rugaszkodik a természet ellen és ebben
+elveszti lelki nyugalmát. A sztoikus etika erősen hatott a
+kereszténységre és így tovább plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.
+
+_Sokrates_ egy másik tanítványa, _Aristippos_, megint a sokratesi
+függetlenséget a derült lelki hangulatban találja, amely nem engedi
+magát sem a szenvedélyektől, sem a sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez
+az _Epikuros_ által továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban
+számos hívet szerzett magának.
+
+_Sokrates_ az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy fontosságát az erkölcsi
+cselekvésre nézve egyoldalúlag túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot
+_Aristoteles_ észrevette és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi
+cselekvésre nézve az _akaraterő_ és a megszokás époly fontosak. Szerinte
+az erény megszokás által nyert _akarat-irány_. _Aristoteles_ továbbá
+kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a boldogság nem a
+passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti tevékenységében áll.
+
+_Sokrates_ legnagyobb tanítványa, _Platon_ kísérelte meg először az
+etika metafizikai megalapozását. A _jó eszméje_, melyet _Platon_
+alkalmilag azonosít az istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja
+neki reális valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói
+etikában az a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény
+kvinteszenciája, csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben
+az értelemben kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális
+jellemét és olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is
+megvan az aktuális fontossága.
+
+Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek tekintett
+előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni boldogság
+(eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az állásponton a javak
+tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja a boldogságra való
+eszközöket, _eudaimonizmusnak_ nevezzük.
+
+A _kereszténység_ mindenekelőtt szélesebb körben tette hathatóssá az
+ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez az etikája az
+isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető kötelességén nyugszik.
+Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen engedelmességet kíván isten
+parancsai iránt és föltétlen megadást akaratába. Az emberszeretet
+igazságosságot, jóakaratot, jóságot és tevékenysegítséget kíván az
+embertárs iránt, az ellenség iránt is. A kereszténység a szeretet
+kötelességét még erősebben hangsúlyozza és kiterjeszti az egész
+emberiségre. Minden ember isten gyermeke s ezért valamennyien testvérek.
+A szeretet kötelességének ezen kiterjesztése által minden emberre a
+kereszténység áttöri a zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a
+világ-testvériség nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy
+valóban humánus, minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség
+gondolatát.
+
+Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök orfikus
+titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve) előkészített
+hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi zsidóságban csak
+gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első századokbeli keresztények
+számára csak előkészület a halál utáni igazi életre, mikor a lélek,
+megszabadulva a test salakjától, istenhez járul. A túlvilági életbe
+vetett remény különösen a római birodalomban a szegényeinek és
+nyomorúltjainak volt szívesen látott vigasztalása s ezek között az új
+tanítás hihetetlen gyorsasággal terjedt el. Krisztusnak magának szemében
+ez a gondolat egyáltalán nem volt a világtól való meneküléssel és
+aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy
+becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő szemében
+különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza magát. Az ő
+beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet lehelnek. Csak később
+alakult ki erősebben a minden földi ember bűnösségéről való gondolat s
+ezt bőjtöléssel és önkínzással igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban
+a túlvilági életbe vetett remény nagy mértékben fokozta az ember
+áldozatra való képességét és az önlegyőzés kötelessége az aszkézis
+értékelése által sokkal nyilvánvalóbban jutott öntudatra.
+
+Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és
+_Augustinus_ által kifejtett tanítás a kegyelemről más értelemben
+hatott. Míg az ember teljesen képtelennek nyilváníttatott arra, hogy
+saját erejéből megszerezze a megváltást, az egyház hatalma, mint a
+kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan mérhetetlenné vált. A
+keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a külsőleges ceremóniák
+teljesítése által, mint belső erkölcsi megtisztulás által gondoskodni
+lelki üdvéről.
+
+Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört
+magának. A középkorban _Abälard_ próbálta egy a vallásos dogmától
+független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi a boldogság
+forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit által. A későbbi
+protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették ugyan a kegyelem egy
+nemére, de a szellemek mozgalma, amely az erkölcsit nem az emberen
+kívül, hanem belsejében kereste és függetlenül a hagyománytól az emberi
+észre akarta alapítani, már nem volt feltartóztatható.
+
+Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók mozdították
+előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által az erkölcsinek
+természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A tizenhetedik
+században _Locke_, _Hobbes_ és _Shaftesbury_, a tizennyolcadikban a skót
+_Hutcheson_, _Hume_ és _Smith_ e tekintetben rendkívül gyümölcsöző
+munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen beható
+analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az erkölcsiség
+eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét, vagyis
+vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az erkölcsi
+normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való függetlenségüket
+többnyire energikusan védték.
+
+Franciaországban a tizenhetedik században _Descartes_ követői vagyis a
+Cartesianusok, elsősorban _Malebranche_, próbálták az erkölcsi
+metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik századi felvilágosulás
+filozófiája, az angol gondolkodókra, különösen _Lockera_ támaszkodva, az
+erkölcsi törvényeknek tapasztalati, a materialisztikus filozófiának
+megfelelő alapvetését kísérelte meg, amely a törvényeket az ember
+egoisztikus ösztöneiből igyekezett levezetni.
+
+_Spinoza_, _Leibniz_ és _Wolff_ szintén az etika metafizikai
+levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az erkölcsinek empirikus
+megismerése számára is sok értékeset nyertek.
+
+Új irányt nyitott _Kant_, aki a praktikus ész kritikájában (1788) az
+erkölcsit hasonló módon igyekezett levezetni, a hogy előbb az
+ismeretelméletre vonatkozólag az ész és az érzékiség alapformáival
+megkísérelte. Egy minden tapasztalattól függetlenül érvényes, velünk
+született erkölcsi törvényt hordozunk magunkban, ezt tanította _Kant_.
+Ezt az erkölcsi törvényt, a mely csak általános, formai természetű
+lehet, nevezi _Kant_ a kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja
+nekünk, hogy úgy cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk
+által általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor
+cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát ennek a
+törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad, logikai
+szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem kötelességből
+cselekszünk.
+
+A hajlam és kötelesség ellentéte _Kant_ óta mértékadó lett az erkölcsi
+megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev elválasztása daczára,
+a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül sem elméletileg, sem
+gyakorlatilag, _Kant_ etikájában mindig megmarad a fenséges nagyság egy
+vonása.
+
+Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól mentes
+érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi törvényre
+van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe _Fichte_nél, a ki saját
+lelkiismeretében találja meg a jó és rossz fölötti abszolut,
+csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az észlény tulajdonképeni feladata és
+ez a feladat abban áll, hogy szabaddá és függetlenné tegye magát
+mindattól, a mi maga nem ész.
+
+Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó alapvetésével
+szemben _Hegel_ úgy fogja fel az erkölcsiséget, mint az objektív szellem
+tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret az ő ítélete szerint tévedhet a
+jóról és rosszról való ítéletében. E fölött áll a családban,
+társadalomban és államban megvalósúlt erkölcsiség, a mely mint reális
+hatalom autoritatív módon köti az egyest. De az erkölcsiség mint az
+objektiv szellem megjelenési formája sem valami nyugvó, megmaradó.
+Minden államnak csak korlátolt része van az erkölcsi szabadság
+eszméjének objektív megvalósításában.
+
+Ha _Hegel_-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük metafizikai
+burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek belőlük életbe; az
+etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis szociális karaktere,
+autoritatív megvalósításuk az államban és az állandó fejlődés gondolata.
+A modern ethika mindezeket a gondolatokat újra fölvette, a nélkül
+azonban, hogy mindig tudatában lett volna _Hegel_-lel való
+összefüggésének.
+
+Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel a
+pozitív törvényhozásra alapította meg _Bentham_ Jeremiás Angolországban
+az úgynevezett _utilitarizmust_, melyet alább behatóbban fogunk
+méltatni.
+
+Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai megoldási
+kísérleteit, a hogy _Beneké_-nél, _Herbart_-nál és _Schopenhauer_-nél
+találhatók és az evolucionista etika felé fordulunk, vagyis a gondolatok
+azon iránya felé, a mely _Darwin_ fejlődési elméletének befolyása alatt
+áll.
+
+_Spencer_ és _Darwin_ szerint csaknem lehetetlen a szellemi élet egy
+darabját máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni.
+Ezt az elvet először _Carneri_ alkalmazta az etikára és _Herbert Spencer
+Principles of Morality_ című művében behatólag vitte keresztül. Az etika
+minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll vagy legalább
+is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi cselekvést mint az
+élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén és a faj fentartásának
+egy föltételét megérteni.
+
+Ez irány kinövésének lehet tekinteni _Nietzschét_, a ki a hellén
+életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az ember egy
+magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés kívánatos
+czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás megvetésreméltó
+rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan kifejtését mint
+úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy a gyönge mennél
+előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen erőik kíméletlen
+kifejtésére. _Nietzsche_ ragyogó nyelvével, pszichológiai
+mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus ösztönöknek és a fiatalos
+önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre tett szert.
+
+
+39. §. Az akaratszabadság problémája.
+
+Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul ki, az
+akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika elkerülhetetlen
+elő-kérdése.
+
+Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk szabad és
+egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az akaratra ható
+motivumok közt mi, azaz akaratunk, egész önállóan és függetlenül
+választunk. Az akaratot nem határozzák meg vagy determinálják okok,
+hanem ő maga az egyedüli oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt
+nevezzük _indeterminizmus_-nak.
+
+Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az egész
+történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a kauzalitás
+törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek teljesen benne az
+előző eseményekben, ránk nézve egyenesen elképzelhetetlen. Az oknélküli
+történés fölvétele ellentmond a tudományos kutatás minden elvének.
+Akarati cselekvéseink organizációnk termékei, mely a származás, nevelés,
+hagyomány és sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút
+intelligencia, amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban
+képes volna áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan
+és biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre
+megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve _determinizmus_.
+
+Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy minden
+elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is tehetnénk, az
+elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk volna. Az
+indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai momentumot is,
+hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek cselekvéseinkért, ha ezek
+szabad elhatározásunk eredményei.
+
+A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére támaszkodik,
+testi és szellemi organizációnk összefüggésére és végül az emberi
+cselekvéseknek a statisztika által legalább bizonyos mértékben
+bebizonyított szabályszerűségére, ha az egyének elegendő nagy száma
+vétetik tekintetbe.
+
+A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket foglalkoztatta és
+foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a «szabad» szónak értelmét
+pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó metafizikai értelmében annyit
+tesz, mint «a kauzalitás törvényén kívül álló», – «szabad» a
+pszichológia értelmében ellenben annyit tesz, mint «a külső vagy belső
+kényszer érzésétől mentes».
+
+Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati cselekvés,
+amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint az összes
+tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál biztosabb
+ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a szabadság ismertető
+jele pszichológiai értelemben. Ez még világosabbá lesz a következő
+megfontolás által:
+
+Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint pszichikai
+élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már minden akarati
+cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az eredménye,
+személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol ellenben egy képzet,
+egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki erők ezáltal
+tevékenységükben megakadályoztatnak, ott «ellenállhatatlan kényszer»
+alatt cselekszünk. S csakugyan a jogtudomány is a beszámíthatóságot
+akkor tekinti fennállónak, mikor a cselekvő szellemi erőinek teljes
+birtokában van s ezzel abban a helyzetben van, hogy áttekintheti
+cselekvésének horderejét és jelentőségét.
+
+Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb lesz minden
+elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások, melyekbe egy
+véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél több erő hat közre
+az elhatározásnál, annál inkább teszi az elhatározás egy gondosan
+megfontolt cselekvés benyomását. «A műveltség szabaddá tesz» – ez tehát
+mély pszichológiai igazságú mondás.
+
+Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész összefüggéséből
+indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez érzés folytán készek
+is vagyunk következményeit magunkra venni. Mikor a tettet akarjuk,
+akarjuk a következményeit is és ezzel, az etikára nézve legalább, a
+kérdés el van intézve. Mindenki morálisan kötelezve van arra, hogy
+viselje a felelősséget azért, amit erőinek teljes birtokában tett,
+tekintet nélkül arra, hogy a metafizika szabadnak vagy nem szabadnak
+mondja-e az akaratot. Ahol azonban a szellemi erők a normális mérték alá
+sülyednek, ott jogilag és erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.
+
+
+40. §. Az etika problémái és irányai.
+
+A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az erkölcsinek
+eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két különböző feleletet
+adtak erre. A _nativizmuz_ azt állítja, hogy az erkölcsi az embernek
+veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó és rossz megkülönböztetése
+megtalálható minden embernél, habár különböző időkben különböző
+cselekvések helyeseltetnek vagy helyteleníttetnek. A nativizmus
+kifejezett formája _Kant_ etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény
+is velünk született és a _Fichteé_, mely szerint a lelkiismeret
+csalhatatlanul dönt. Ezzel szemben az _empirizmus_, amely itt az
+evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi nem
+velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma legjobban
+elterjedve.
+
+Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már
+említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve
+_eudaimonizmus_. Ezzel szemben áll a _Bentham_ (1748–1832) által
+Angolországban alapított és ott, valamint a kontinensen is nagyon
+elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés célja az összesség haszna
+vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb boldogsága. Ezt az irányt nevezik
+_utilitarizmusnak_. Végül némely etikusok számára az erkölcsi öncél,
+vagy az emberek tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél.
+Ezt az irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális
+javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A keresztény
+etika, amennyiben az isten országát igyekszik megvalósítani, vallási
+idealizmus, amennyiben pedig a jövendő életben való jutalmakra utal,
+túlvilági eudaimonizmus.
+
+Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az egoizmusból
+igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést tételeznek fel,
+amely szerint az embertársak örömeit és bánatait velük együtt érezzük.
+Ezt az irányt az _A. Comte_ által kitalált szóval _altruizmus_nak
+nevezik. Egoisztikus pl. az ókor morálja, épúgy a francia
+felvilágosodásé (különösen _Helvetiusé_). _A. Smith_ altruisztikusan
+igyekszik az erkölcsi érzéseket a szimpátiára, _Schopenhauer_ még
+szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan
+gondolkoznak _Kant_ és _Fichte_ is. Az újabb fejlődési etika közvetítő
+állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a kétségkivül szociális
+érzésekből nem hiányzik teljesen az egoisztikus alap.
+
+Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat illeti, itt
+megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális előirások
+indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm etika), a másik
+rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika az ész vagy a
+lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a mint a döntés
+folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek tekinti, az autonóm
+irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós és egy érzelmi morált.
+_Sokrates_ és _Kant_ mindketten autonóm etikusok és mindketten a
+reflexiós morál hívei. _Shaftesbury_, _Adam Smith_ és _Schopenhauer_
+szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi
+moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy az
+egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül tekinthető
+a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még különböztetni a
+vallási és politikai heteronómiát.
+
+Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a jog
+viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a családdal, a
+községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást mindezen
+problémákhoz, mint ezt az ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor
+láttuk, itt is megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.
+
+
+41. §. Genetikus és biológiai etika.
+
+Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja. Az egyik
+idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és a
+helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle
+fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját
+akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés az
+elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában nyilvánul,
+melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot érzünk; az
+elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és megbánásban, amiben
+megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi érzésre való pszichikai
+diszpozíciót nevezzük általánosságban lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet
+pszichológiai alapja tehát egyfelől a morális megítélés, másfelől a
+lelkiismeret.
+
+E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de egyáltalán
+nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt elkülönítve
+vizsgálni.
+
+A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete. Minden
+morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális megítélés.
+Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a tudományos kutatás,
+sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos alapossággal. Mégis azt
+hisszük, hogy nagyjában a következő fázisok állapíthatók meg.
+
+Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált pszichológiai
+folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű. Nézzünk például egy
+tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal csinál meg egy nehéz
+gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük benne, vagyis
+gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek végső oka lehet
+testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász által végrehajtott
+mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy atlétának valami kiváló
+erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt emeljük fel a nehéz súlyt és
+örülünk sikerének. Mivel azonban csak nézők vagyunk és az atléta által
+végrehajtott mozgásokat csak utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk
+végre, hanem csak markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az
+igazi erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén
+kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a kín-érzésekkel
+keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása magával hoz. Abból az
+erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt következtetjük továbbá, hogy
+a feladat megoldásához nagy testi erő szükséges és ezt a testi erőt most
+megbámuljuk. Mások cselekvései értékelésének legprimitívebb formája a
+más testi erejének megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben
+nincs semmi további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem
+érinti, hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.
+
+_Homérosz_ Iliászában az ilyen értékelés több esete van megírva.
+Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő mondja, nem tudna
+elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai emberek, de ő egész könnyen
+elhajította, ő egymaga. Patroklos Achilles fegyvereit viszi a harcba,
+csak a lándzsáját nem, mert azzal a görögök közül senki sem tud bánni,
+csak Achilles maga. A költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni
+hallgatóiban hőseinek testi ereje iránt.
+
+Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az
+értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény kilencedik
+könyvében s e szörnyetegnek hatalmas erő-nyilvánításairól hallunk. A
+végén azonban Odysseus ravaszságával határozottan fölébe kerül a
+ciklopsznak és megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos
+csel és ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által
+kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett
+Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a
+büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában véve is
+megbámulják.
+
+Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát
+tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz semmit,
+hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz, hazugsághoz
+és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg, hogy az
+értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.
+
+Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az erőt
+becsüljük, tekintet nélkül az általa létrehozott teljesítményre. Az
+indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik «ezer évig böjtölnek és
+épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek és emberek, mondja tovább,
+egészen megmerednek a bámulattól e vezeklő erejének láttára. Itt az
+akarat erejét csodáljuk, amely a természetes életfunkciók megállításában
+nyilvánul. Magában a teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is
+az erő értékelésének esete előtt állunk.
+
+Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a benne
+nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét csodáljuk, aztán
+a szellemét, később az akaratét is. Mindezen értékelésekből a morális
+momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor áll be, mikor az erő mellett
+az általa előidézett teljesítmény válik az értékelés tárgyává. A puszta
+erő értékelése ma is megvan, de a teljesítményre való gondolat ma sokkal
+közelebb áll hozzánk és csaknem mindig módosítja az erő értékelését.
+
+A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést vagy
+nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.
+Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá válik,
+amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a teljesítmény
+ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja, akkor érvénybe lép a
+morális értékelés, a cselekvés helyeslésre vagy kárhoztatásra talál. Ha
+Diomedes a nehéz szikladarabbal, melynek megragadása és elhajítása mint
+kiváló erőnyilvánítás magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget,
+akkor hazája fiai tettét szociálisan előmozdítónak tekintik s ezzel
+morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés egy
+szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.
+
+A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s ezért
+részt vesz a szociális fejlődésben.
+
+A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt, amíg az
+egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem teljesen
+egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a teljesítmény, a tett, a
+siker az egyedüli tárgya a morális megítélésnek. Gyilkosság és
+agyonverés itt egyremegy, a tett a bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek
+érzi magát, holott tudta és szándéka nélkül vétkezett.
+
+A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más momentumok
+által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi különéletet élnek,
+melyek az összakarattal – amint a vallásban és erkölcsben nyilatkozik –
+szembeállítják saját akaratukat, a hagyományt kritikai vizsgálatnak
+vetik alája és az összességen belül mint önálló erőcentrumok éreznek.
+Ekkor sok tekintetben az egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll
+szemben az összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve,
+vajjon az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.
+Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az egyes
+tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind kizárólagosabban a morális
+megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek tekintjük ma azt a pszichológiai
+diszpoziciót, amelynél fogva mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink
+által a közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.
+
+Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális megítélésünkben.
+A közjó csakugyan elért előmozdítása összehasonlíthatatlanul
+hatalmasabban hat, mint az erre való merő jó szándék. Fontos feladata
+lesz egy jövendő etikának, hogy az erkölcsi érzület pontos elemzése
+által megvizsgálja a siker fontosságát a morális megítélésre.
+
+Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál inkább
+figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a cselekvés
+tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az erkölcsi
+kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már most az akarat
+tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az szembehelyezkedik
+szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés számított azelőtt – s sok
+tekintetben ma is számít – az erkölcsi fejlődés tulajdonképeni
+feladatának, a magában érdemesnek, öncélnak. Az őskereszténység
+aszkézisre és a világtól való menekülésre irányított morálja egyfelől,
+az egyéniségnek hatalmas kifejlődése és a személyiség magas értékelése
+másfelől támogatja ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy
+önlegyőzés és önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az
+öntudatos és erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget.
+
+  «Von der Gewalt, die alle Wesen bindet,
+  Befreit der Mensch sich, der sich überwindet»,
+
+mondja Goethe, a legnagyobb individualista, aki valaha élt.
+
+Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen hangsúlyoznia
+kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz marad, amelyet ugyan
+alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad öncélul odaállítani. Az
+egyesnek örömteljes odaadása a közjó céljaira szociálisan hathatósabb s
+azért etikailag magasabban is áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra
+vezet, a szociális feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők
+fokozására.
+
+A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a morális
+megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a vélemények. Mivel
+a vallási képzetek igen gyakran elemei a lelkiismeretnek, azt hitték,
+hogy az erkölcsi kötelezettség érzésének forrása egyáltalán a vallásban
+keresendő. Ennek azonban ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított
+tény, hogy a vallási képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő
+stádiumaiban, ahogy primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük
+az erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő
+természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a maga
+részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok határozzák
+meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási képzetek és
+érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az istenek, melyek
+kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti erők vagy elhaltak
+lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé emelkednek. A lelkiismeret
+azonban épen úgy, mint a morális megítélés szociális elemekből áll elő,
+azaz döntéseinket az a gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a
+faji, törzsi vagy állami közösségben társaink helyeslik vagy
+helytelenítik.
+
+Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól való
+megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a vallásban és
+erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny kulturmunkában
+felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az önálló gondolkodás és
+megfontolás a hagyománnyal szemben is tért foglal, akkor a lelkiismeret
+is önálló, gazdag életre fejlődik ki.
+
+A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem magától
+értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket tudják
+kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon, hogy olyan
+intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek voltak, idővel
+fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon kifejlődött, önálló
+egyén az ilyen esetekben azt fogja találni, hogy a közakarat, vagyis a
+fennálló intézmények és törvények formája a közösség javát nem mozdítja
+elő, sőt árt neki. Miután azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal
+jelentékeny marad és bizonyos szívóssággal tartja magát, számos
+konfliktus keletkezik, melyek a maguk részéről ismét a morális
+kötelességről való elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet
+egyre gazdagabbá alakítják.
+
+Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a jogról és
+jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és politikai
+intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek az a különösen
+_Sokrates_ által dicsőített önállósága az erkölcsi kérdésekben aztán azt
+a vélekedést kelti, mintha volna abszolut jó, ami független marad a
+közjóra való hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka
+annak, hogy valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az
+emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá lesz.
+
+A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt, amit
+_Paulsen_ ismert fel először. A _szociális_ lelkiismeret az a pszichikai
+diszpozició, amely visszatart attól, hogy a közjónak ártalmára legyünk.
+Az individuális lelkiismeret ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni
+sajátosságunknak megfelelő és helyesnek felismert úton kitartsunk és
+erőinkhez képest előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az
+emberek együttélésének produktuma és lényege szerint szociális
+természetű. De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen
+adódó fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő
+személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.
+
+Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a csalódásnak, hogy
+az ismeretnek és a boldogságnak a forrását egyedül önmagában bírja és
+hogy képességeinek kifejtése nem eszköz magasabb célok érdekében, hanem
+öncél. A szociális gondolat azonban végül mégis diadalra jut és megtanít
+minket arra, hogy évezredes felszabadító harcban szerzett gazdag
+eszközeinket nem használhatjuk fel jobban és boldogítóbban, mintha az
+emberiség szolgálatába állítjuk őket.
+
+_Aristoteles_ mondotta ki először azt a mély gondolatot, hogy a
+boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt az
+igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben, hanem
+egyedül és kizárólag erőinek sikeres használatában rejlik az ember
+boldogsága. Sehol sem használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben
+és sikeresebben, sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a
+közhasznú munkában.
+
+Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és etikai
+idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van távolítva. Ép úgy
+egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az egoizmust és altruizmust,
+mert a közjóra való törekvés összeesik az ember saját boldogságával.
+
+Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk határozott
+evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a legmagasabb fejlődési
+termék tűnik fel nekünk.
+
+Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az
+ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm, amennyiben
+az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön tekintetbe. Az
+egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben, amely előtt előbb
+kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként részének tekintse magát és
+szolgálatában találja meg saját boldogságát.
+
+Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a genetikai-biológiai
+szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy az erkölcsiség a
+vallástól függetlenül keletkezett és hogy követelményei minden vallási
+dogmától függetlenül érvénnyel bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely
+cselekmény, mert istennek tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert
+erkölcsös. Ezt a tételt nemcsak _Plato_ védelmezte az _Euthyphron_ című
+dialógusban, hanem még szigorúan hívő theológusok is, mint _Aquinói
+Tamás_, elismerték helyességét.
+
+Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn vallás és
+erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett erkölcsi
+normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek ezáltal vigasztaló
+melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud nekik megadni. Ha a
+vallás a szociális munka szolgálatába áll, akkor ma is rendkívül
+áldásosan hathat. Hiszen a durva antropomorfizmustól és egoizmustól való
+megtisztulását csak erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.
+
+A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb mértékben
+világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is annyiban érintkezik
+az etikával, amennyiben annak normái az emberi nem tökéletesedésének
+előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit bizonyára elvonható a
+tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a kívánatos szilárdságot, ha
+harmónikus világnézetből folyik. Az ilyen világnézethez tartozik
+azonban, amint fentebb kimutattuk, egy hatalmas akarat fölvétele, amely
+a természeti és erkölcsi törvények forrásául tekinthető.
+
+A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz jutni,
+melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes esetekben
+megkönnyítik a döntést.
+
+Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi tevékenység
+szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a község és az
+állam. A benső családi élet az állam virágzásának elengedhetetlen
+föltétele. Épen ezért kötelesség az összetartozás érzését a családban
+ápolni és jóllétéről gondoskodni. Az állam érdekei azonban nem ritkán a
+családi kötelességek feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát
+nem szabad hogy az asszonyért és gyermekért való gond akadályozza
+hivatása kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve
+erősebben kötelezők, mint a családi kötelességek.
+
+Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való kötelességeinket
+azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít. Az egyén hatalmas
+kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság fogalmának és az emberi
+méltóság iránti kötelességeket helyezte szívünkbe. De bizonyára még sok
+idő elfolyik, míg ezek a kötelességek oly mélyen belénk élték magukat,
+hogy úgy a háborúban a kultúr-államok között, mint a civilizált
+nemzeteknek kevésbbé művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a
+cselekvés zsinórmértékeivé lesznek.
+
+A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a háborús
+morál és a békemorál között.
+
+Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban nemcsak az
+egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a társadalmi rendtől
+is, melyen belül az egyes él. A tudományos ethikának ezért az a
+feladata, hogy a társadalmi rendet abból a szempontból vizsgálja,
+mennyiben teszi lehetségessé az etikai feladatok teljesítését vagy más
+szóval mily mértékben alkalmazkodik a társadalmi rend a valódi
+életfeltételekhez. Ezzel azonban az etika beletorkollik az emberi
+társadalom fejlődésének törvényeiről szóló tanításba, vagyis a
+szociológiába.
+
+
+42. §. Szociológia és a történet filozófiája.
+
+A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még ma sincs
+mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint társadalmi lény.
+Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését vizsgálja, megmutassa
+azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s aztán ezen formák egymás
+mellett és egymásban valóságát, valamint egymás után valóságát is
+kikutassa.
+
+E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század közepén
+állapította meg _Auguste Comte_, a francia gondolkodó, a tárgyat magát
+azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag. Platon két
+állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb részletekig ki
+van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját, amilyennek ő képzelte s
+ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt, amelyeket a szociális
+igazságosság mai előharcosai szívesen használnak. _Aristoteles_ a
+korában fennállott államformákat példátlanul szabadszellemű módon
+vetette kritikai vizsgálat alá. Az államot természeti produktumnak
+tekinti és az alapgondolat, amelyből kiindul, hogy az ember természettől
+fogva szociális lény, még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.
+
+A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt kevesebb
+érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel szemben a
+renaissance és aztán az újabb filozófia sokat foglalkozott ilyen
+kérdésekkel. _Hugo Grotius_ a természeti jogról szóló theoriájával
+megvetette alapját a buzgón mívelt jogbölcseletnek, amely ma azonban nem
+önállóan, hanem csak a szociológián belül számíthat érvényre.
+
+_Hobbes_ az államban olyan intézményt lát, melyet az emberek az egymás
+elleni védelem céljából találtak ki s ezzel megalapítója lett a sokáig
+érvényben maradt szerződési elméletnek. _Rousseau_ is mesterségesen
+megalkotott szerződést lát az államban, azonban azt kívánja, hogy a
+szabadság és egyenlőség talajára állítottnak kell lennie. Elmélete
+jelszava lett a francia forradalomnak.
+
+A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz, hogy az
+állam természeti produktum s igyekezett az államot történeti
+fejlődésében felfogni. _Auguste Comte_, aki mint említettük, a
+szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a társadalmi fejlődés
+törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és formulázni, mint a
+természeti törvényeket. A szociológia az ő pozitív filozófiája
+rendszerének a koronája. A tudományok lépcsőfokozatán, amely a
+mathematikával kezdődik és innen az asztronómiához, fizikához, chemiához
+és biológiához halad, a szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A
+már _Plato_ által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén
+kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az állam
+ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló törvények szerint
+fejlődik, mint az egyes lény. _Schäffle_ «A szociális test szerkezete és
+élete» című művében fejtette ki ezt az elméletet és határozottan
+túlságba vitte az analógiát.
+
+Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg _Herbert Spencer_ a
+szociológia alapelveiről szóló művében a társadalmi fejlődés elméletét,
+amely széles empirikus alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az
+állam a primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei
+szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam
+terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett az
+állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a differenciálódó
+folyamat megy végbe, melyet _Spencer_ az organizmusok fejlődésére nézve
+kimutatott. Az egyes részek, melyek kezdetben egyöntetüek és kevésbbé
+határozottak voltak, egyre különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik
+magában sokkal határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek
+érdekei és karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig
+szilárdabban körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká
+válnak. Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől,
+amely ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban _Spencer_
+számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem szabad az állam
+eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna, amelyben minden egyes
+azáltal, hogy magánérdekei után jár, az egésznek szolgál.
+
+A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a
+nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt
+gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának, míg a
+jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a szociológiai
+kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag gazdagsága megnehezíti
+az egésznek áttekintését, a pártpolitikai tendencia gyakran zavarja a
+tudományos objektivitást. A szociológia ennélfogva még az erjedés
+állapotában van és még sok részlettanulmányra és beható gondolkodási
+munkára lesz szükség, hogy biztosított eredményekre jussunk benne.
+
+Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár
+történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem találjuk
+mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban él. Mennél
+mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál inkább megkötöttnek
+találjuk az embert az erkölcshöz, annál csekélyebb az individuális
+önállósága. Csak a kulturális fejlődés folyamán dolgozza fel magát az
+egyéniség s így _Spencer_nek teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy
+a társadalom előbbről való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az
+önálló egyéniség a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a
+szabad akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és
+tegyük egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.
+
+Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének legmagasabb és
+egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy erőit az összesség
+szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember sohasem fogja magát
+önállótlan szociális rabszolgává lealacsonyítani. Nem az individualitás
+megsemmisítése, hanem gondos ápolása a haladás föltétele s az egyesnek
+betöltése szociális szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika
+egyedüli észszerű célja.
+
+A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája. Ez a
+történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső célokat
+feltalálni. _Herder_ «Eszmék az emberiség történetének filozófiájához»
+című művében a humanitást jelölte meg azon célul, amely felé a történeti
+fejlődés törekszik. A humanitás a speciális emberi képességek teljes
+kifejtése s ez itt öncél. A XVIII. század egyrészt individualisztikus,
+másrészt kozmopolita jelleme ebben találja történetfilozófiai
+kifejezését.
+
+_Hegel_ nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív szellemről
+szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában való haladást.
+Emellett az individuális szabadság iránt ép oly igazságos maradt, mint
+az egyesnek az államhoz való kötöttsége iránt. Számos chronológiai
+tévedése dacára _Hegel_ történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb
+kísérlet a történelmi levés egységes felfogására.
+
+_Hegel_ iskolájából tudvalevőleg nemcsak _Feuerbach_ modern
+materializmusa indult ki, hanem _Lassalle_ és _Marx_ szocializmusa is.
+_Marx_ koncipiálta meg a gazdasági történetfelfogást, amely ma a
+szociálista párt dogmájává lett. Eszerint az összes eddigi történeti
+fejlődés csak gazdasági szempontból érthető meg. A gazdasági
+szükségletek és a javak termelésének és elosztásának formái a hajtó
+alap-erők a történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más
+«ideologikus momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek.
+Minden fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak
+gazdasági természetüek.
+
+Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag materialisztikusnak
+is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű és még sokkal fog járulni
+a történelem helyes megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban
+határozottan egyoldalú és nyilvánvaló tényekkel nem számol.
+
+A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra törekszik, mint
+a szociológia és ezért _Paul Barth_nak szerencsés gondolata («Die
+Philosophie der Geschichte als Soziologie») a kettőt egy disciplinává
+egyesíteni. Az ilyen szociológiának magas és fontos feladatok jutnak
+osztályrészül. Meg kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki
+életét a szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez
+sokkal nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális
+tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt teljes
+hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt fogják
+találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek a
+tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még az
+esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja számára
+is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség, amelynek egy
+művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul vezeti alkotásában
+s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét erősen befolyásolja az
+uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak szociológiai szempontból
+szabad feldolgozni, az ma már csaknem általánosan el van ismerve és a
+szociológia haladásával egyre nyilvánvalóbb lesz.
+
+Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés produktuma
+fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek legjelentékenyebb eredménye
+az önállóan gondolkodó és szabadságot kívánó személyiségek létrehozása.
+A jövő szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden
+filozófia alapvetésévé alakulhat ki.
+
+
+43. §. Neveléstudomány.
+
+Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a
+pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a
+_neveléstudomány_ vagy _pedagógia_. Ezért teljesen indokolt, hogy e
+tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan emberek vállalják, akik a
+filozófia problémáival sokat és alaposan foglalkoztak. A nevelés
+feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a nyilvános nevelésé, oly fontos,
+az államra és az emberiségre nézve oly jelentőségteljes, hogy azok a
+szempontok, melyekből iránya és útjai meghatároztatnak, nem lehetnek
+elég magasak.
+
+A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia határozhatja
+meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az egyesnek az összességhez
+való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy azonban ez a cél elérhető
+legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia kell a gyermek lelkét, ezért
+elegendő pszichológiai iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv
+filozófiai képzettség tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános
+nevelő vagy tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden
+esetre kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai
+előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.
+
+A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése még
+egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint minden más
+technikát csak módszeres gyakorlással lehet elsajátítani s ennek
+berendezésére a filozófiai képzés mellett főleg a praktikus iskolai
+tapasztalat kell hogy irányadó legyen.
+
+A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi iránya
+meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság nevelésére
+érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század individualisztikus
+pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden oldalú kiképzése
+számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal kívánják a
+_szociál-pedagógiát_, amely kezdettől fogva arra törekszik, hogy a
+felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse be és a szociális
+kötelezettség érzését mennél korábban és mennél intenzivebben plántálja
+bele a növendékbe.
+
+Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett kapcsolata
+származik.
+
+A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra juthasson,
+a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és élet-szemlélet,
+melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még ha követik is
+gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti már azt az
+átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A megszokott
+meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a filozófusnál is
+nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját filozófiája. Csak ha
+ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává tétetik, csak akkor válhatik
+a benne kifejtett világ- és élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így
+praktikus fontosságra.
+
+Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a szántóvetőhöz, aki
+olyan fákat ültet el, amelyeknek gyümölcseit már ő maga nem fogja látni.
+Az eljövendő nemzedékek számára dolgozik, melyek magukba veszik és
+feldolgozzák a gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki
+azokat az emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a
+halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha szerzőjének
+neve elmarad is mögötte».
+
+
+
+
+ÖSSZEFOGLALÁS.
+
+Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben ismételten
+megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen tudományos
+álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az eszmeirányokat, melyek
+nézetünk szerint egyedül vezethetnek a kívánt célra. A figyelmes olvasó
+bizonyára maga is észrevette, hogy mindezen megoldási kísérleteknek
+bizonyos elvi nézetek szolgálnak alapjául. Most már ajánlatos volna
+ezeket a nézeteket a végén világosan megállapítani és azt a feladatot
+vezetni le belőle, amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete
+szerint maga elé kellene állítani.
+
+Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával szemben
+támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos legyen. Aki
+ma _Hegel_ módjára a fogalmak egy rendszerét akarná konstruálni és a
+tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan számíthatna bárminemű
+figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd alapon kell állania, ha
+azt várjuk, hogy valaki felüsse benne lakását. Hogy _Fechner_ szavát
+variáljuk, az előbbi felülről való filozófia helyett _alulról való_
+filozófiát kívánunk. Emellett azonban annak kell maradnia, amivé
+_Descartes_ tenni akarta és _Kant_ tényleg tette: belülről való
+filozófia, nem pedig, ahogy a materializmus akarja, kívülről való
+filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit önállóan magukban
+kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és nevezetesen ethnográfiai
+kutatásai feltárták olyan szellemi hatalmak hathatósságát, amelyek a
+fiziológiai magyarázat számára örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy
+nép közakarata, ahogy nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis
+pszichológiailag érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem
+találhatni, ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az
+egyes akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.
+
+A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket
+megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy lelki
+életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami másodlagosat,
+mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes törekvésben, hogy
+minden történés számára egyetlenegy magyarázó okot találjunk, nem szabad
+annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő jelenség-csoportok sajátosságát
+elhalványítsuk. Pszichikai és fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok
+maradnak. Mindkettővel csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan
+fogalma közös. Aki tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak
+szellem, az kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és
+mindenképen megszünt empirikusnak lenni.
+
+Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor hangosan
+támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a nem filozofáló
+öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan észhez.
+
+Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez és meg
+van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk, az valóban
+megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre. Ugyanerre a
+megismerésre jut azonban a filozófia is, miután évezredes gondolkodó
+munka megvizsgálta megismerési organumainkat és keresztülment a
+legradikálisabb kételyeken, valamint a legmélyebbre vágó kritikán is. A
+filozófus számára is végül az érzéki észrevétel marad az igazság
+legeredetibb és legutolsó forrása, amennyiben a fizikai történés jön
+tekintetbe.
+
+A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami egészen
+sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül azonban, hogy
+kételkednék a kettőnek állandó és szoros kölcsönhatásában vagy
+megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy az időjárás befolyással van
+hangulatunkra és hogy az izgalomtól néha reszket a kezünk. Végül azonban
+a filozófusnak is be kell ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden
+fáradozás ellenére sem sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan
+folyamatokat, amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben,
+másrészt saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A
+filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb tényeken
+erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját kell érvényre
+engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok kölcsönhatását azonban,
+amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek tünt fel, fentebb láttuk, mint
+a közvetlenül átélt okozatiságot, mint minden kauzalitás ősképét, mint
+minden ítélet és megértés forrását.
+
+Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat felfogásához
+való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája semmikép sem volt
+hiábavaló. Visszatérünk az egészséges józanészhez, de gazdagabban és
+megfontoltabban, mint amilyenek voltunk, mielőtt tapasztalatunkat
+taglalni kezdtük. Ahogy szemünk látóerejét távcsövekkel és
+mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és kísérlet a pszichikai
+mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek segítségével lelki
+életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel, amelyek azelőtt
+ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy, mint ahogy az optikai
+mikroszkóp nem tanított semmiféle új érzékkvalitások felfedezésére,
+hanem mindig csak színeket és alakokat láttat, épúgy a pszichikai
+mikroszkóp sem hozott napfényre új pszichikai elemeket, hanem csak módot
+adott rá, hogy a meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban
+jobban kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem
+kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,
+lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra tanít,
+hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek határain belül
+azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet nyernie saját
+erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek, melyeknek helyességét az
+előre-megmondások bekövetkezése igazolja, csakugyan jelei egy
+történésnek, amely tőlünk függetlenül megy végbe.
+
+Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a
+filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen _Kant_ a
+«Prolegomena» ismert helyén teljes joggal fölemelte szavát. Nem «a tömeg
+ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a fecsegést, amelyen a
+filozófus elpirul, a népszerű élceskedő azonban diadalmaskodik és
+nagyképüsködik». A problémák megbeszélésében megmutattuk, hogy nem
+kerüljük a kimélyítést, hanem inkább minden erőnkből keressük. Örülünk
+azonban, hogy épen ezen kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a
+túlmesszire vitt kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és
+eszünk megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett
+visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és ezzel
+hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság és mélység
+a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a kettőnek
+egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.
+
+Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés az
+egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a jelenkor
+egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az egyes
+problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is bizonyos közös
+vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a fejlődés menete,
+amelyet a természet- és a szellemi tudományok a tizenkilencedik
+században vettek, érvényesíti befolyását a filozófiai szemlélet módjára,
+vagy legalább is érvényesítenie kellene szerző véleménye szerint.
+
+Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás által adva
+vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés genetikus, a
+biológiai és szociális szemléleti módja.
+
+A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer arra tanít, hogy
+kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és fejlődését. Nem elég
+már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük, miből állanak a valódi lelki
+életben egyedül adott komplexumok, azt is tudni akarjuk, hogyan és miből
+állnak elő. Miután most már az önmegfigyelés által legkönnyebben
+megközelíthető képzet-alkotást és gondolkodást elsőleges, az érzést és
+akarást ellenben levezetett állapotokul tekintették, most mind szélesebb
+körökben kezdik belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A
+gyönyör és kín érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok
+alighanem a kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak
+azután fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus
+módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus
+pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a híve.
+
+Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy sem a
+szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő magyarázatot az
+ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki észrevétel együtthatása a
+formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz létre olyan ítéleteket,
+melyeket igaznak tartunk és melyek igazságukat a rájuk alapított
+jóslások bekövetkezésével igazolják. Mindenekelőtt pedig megtanított a
+genetikus ismeretelmélet az ítélő funkció keletkezésére és fundamentális
+fontosságára, amely ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális
+appercepció fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve,
+arra ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk
+dolgaira. Amidőn ez történik, nem kerülhetjük el, hogy ezekre a
+folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb megbeszélt fundamentális
+appercepciót, melynél fogva minden történést a Dolog – Tevékenység –
+Erőcentrum – Erőnyilvánulás sémájába hozunk.
+
+Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv
+fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól, hogy ezt
+a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.
+
+Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz vezet, mint
+az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az intellektuális és az
+emociónális funkciós gyönyör az esztétikai élvezet önálló forrásainak
+bizonyultak, amelyek azonban azokra együtt hatnak. Mint az esztétikai
+érzés legmagasabb formáját ezután a műalkotás alakjai iránti szeretet
+egy nemét láttuk keletkezni, olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új
+fajtája sugárzik vissza a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a
+funkciós gyönyörből esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező
+mellett az objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus
+szemlélet útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb
+tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.
+
+Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott
+napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális
+megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai
+kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt
+hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek
+megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes és fontos problémák felállítása
+azonban minden tudományra csaknem ép oly fontos, mint azok megoldása s
+így a jelenkor követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus
+szemléleti mód sokat igérő kezdet.
+
+A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől fogva
+magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is köszönheti
+erőteljes felvirágzását és boldogulását.
+
+A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb
+kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a meggyőződésből
+indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus élet-folyamattal a
+legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki élet immanens célja nem
+más, mint az önfentartás és a tökéletesedés, vagyis az egyes élet
+gazdagítása éppúgy, mint a faj életéé.
+
+A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a pszichológiára
+nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen átalakította.
+Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben sikerül az érzelmi- és
+ösztön-élet sokféleségébe világosságot és rendet hozni és a jelenségeket
+áttekinthetőbben csoportosítani. Azonban ismeret-funkcióink
+tevékenysége, a fantázia és az érdek jelenségei is besoroztatnak az
+életfolyamatok kapcsolatába s ezáltal roppant sokat nyernek világosság
+és érthetőség dolgában.
+
+Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános önfentartási
+ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti állásfoglalásunkat az
+ismeret-kritika problémáival szemben. Nevezetesen ebből a szempontból az
+ismeret-kritikai idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar
+elismerni, már biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a
+nézetet komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek
+alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a
+szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal
+hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a benne
+rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő mulva
+elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a nézethez
+csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással, aztán nyomban
+tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a tudattól függetlenül
+állna fenn. _Rokitansky_ egyszer azt mondta és _Meynert_ vele mondja,
+hogy nincs értelme feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása
+után még tovább is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a
+ketten azt hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak
+és teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig szintén
+csak mint az én képzetem létezik, extramentális exisztenciát
+tulajdonítanak.
+
+Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem megcáfolhatatlan
+és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai szempontból nézve, az
+ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető, amelynek vissza kell
+fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk egészséges maradjon. Az ismeret
+végső fokon az élet fentartásának és tökéletesedésének szolgálatában
+áll. Meg kell találnunk a helyünket a világban, tudnunk kell, mivel
+lássuk el magunkat a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben
+tönkre kell mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk
+tartalma, annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a
+fokozott szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket
+kell tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való
+uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével van
+aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember kizárólagos
+élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára bizonyára nem
+lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják maguknak, hogy az igazság
+kikutatásával az emberiség javán munkálkodnak.
+
+Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós szükségletre
+vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a mindennapi életben
+tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a mennyiben intellektuális
+és emócionális funkciós szükségletünket kielégíti, gazdagabbá teszi
+lelki életünket. Ha az ismeret arra van rendeltetve, hogy hatalmasabbá
+tegyen minket, akkor a művészetnek magas feladata a boldogságunkat
+gyarapítani. A művészek ezáltal valóságos jóltevőivé lesznek az
+emberiségnek, sőt csak ők tesznek minket emberré a szó szoros
+értelmében.
+
+Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az
+erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy
+apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való
+félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális természetéből
+keletkeznek a morális helyeslés és helytelenítés érzései, melyek aztán a
+maguk részéről a vallási képzeteket és érzéseket megtisztítják és
+fölfokozzák. Amidőn azonban az eredeti emberi nyájból egyre
+erőteljesebben dolgozza ki magát az egyéniség, a személyiség, e
+személyiség megőrzése szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi
+követelménnyé. Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális
+fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és kialakítása az
+emberi méltóság követelményévé emelkedik. A társadalom fenntartása és az
+emberi méltóság megőrzése így céljaivá válnak az erkölcsi fejlődésnek,
+melyet csak a biológiai szemléleti mód bírt világosan napfényre hozni.
+
+A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére korlátozva, hanem
+magában foglalja a faj életét is. Ez magától a harmadik követelményhez
+vezet, melyet a filozófiai problémák tartalmi tárgyalására
+felállítottunk. Ez a szociális gondolat, melyet a jelenkor filozófiája
+nem utasíthat el magától.
+
+A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és mindig
+tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete összes
+fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális környezettől, a
+miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt áll. Beleszületve egy
+szociális organizmusba, gyermekkorunktól fogva a társadalom formál és
+mintáz minket. Autoritatív hatalommal tudományos, vallási, erkölcsi és
+esztétikai meggyőződéseket olt belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy
+befolyását észre sem vesszük. Ezt a szociális tényezőt a jelenkor
+pszichológiája még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak
+feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és
+erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi lelki
+élet megismerésére.
+
+Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele különös
+fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e tényező nélkül
+nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az emberek összmunkájának
+eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi, egészen saját erejéből, az
+eddig gondoltakra való tekintet nélkül, másokra való tekintet és mások
+segítsége nélkül tudja a talányokat megoldani, a látszólag legeredetibb
+gondolkodóknál is az időtől és a környezettől lényegesen befolyásoltnak
+látszik. A jövőnek épp oly nehéz, mint érdemes feladata a szociális
+tényezőt az emberi ismeret fejlődésében az emberi szellemi munka
+évezredeiben nyomon követni és világosan megállapítani, mit örököltünk
+szellemi tekintetben apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.
+
+Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a hatásköre,
+szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is a közönség, az
+általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással van a művészi
+alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.
+
+Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában. Itt
+minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva
+szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános
+szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még meggyökeresedett
+előítéleteket kell legyőzni és még megfeszített munkára van szükség,
+hogy általánossá lehessen tenni az erkölcsi követelmény szigorúan
+szociális karakteréről való meggyőződést. Még az emberi méltóság
+individuális kötelessége is hord magában szociális elemet, amennyiben az
+egyén, amely a szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte
+fel magát, nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a
+felszabadító harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész
+szolgálatába kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött
+emberi méltóságot meg akarja tartani.
+
+Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet törvényeinek
+kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben a
+szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.
+
+Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a filozófia
+megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy világnézet-tan
+legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az egységre ügyelni,
+megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől fogva törekvése volt és
+erre a célra most fokozódott ereje és belátása alapján újra különös
+merészséggel törhet.
+
+A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését úgylátszik a
+tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a miénkben. Ha _Kant_,
+_Newton_ nagyszerű gondolatmenetétől egészen áthatva az ég
+természetrajzáról szóló művében felkiált: «adjatok nekem anyagot,
+világot építek nektek belőle», akkor ebben a szilárd meggyőződésben
+mindig van valami fölemelő és nagy. Ha most már meggondoljuk, hogy az
+égitestek keletkezéséről szóló elmélete még ma is érvényben van, akkor
+felismerjük, hogy az egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges
+alkatát sem el nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.
+
+Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az anyagokat,
+melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek nemcsak az
+alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és konstitúciós
+formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését, ha végül a
+biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a mechanikai és chemiai
+folyamatokba, amelyekből az organikus élet áll, akkor talán ideje volna
+az eredményeknek egy természetfilozófiává való összefoglalásával a
+természeti történés egységét és összefüggését általános tudatba hozni.
+
+A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre
+értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van állítva.
+A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a középpont
+marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s amely körül a
+többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.
+
+Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy teljesíthetetlent
+követeljen tőlünk. Állításainak bevált módszerekből kell kiindulniok,
+eredményük ellentmondás nélkül elgondolható és elképzelhető is kell hogy
+legyen. Ebben az értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált
+ítélő funkció alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy,
+mint a pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,
+amely a törvényeket, melyek szerint a világtörténés végbemegy, megadta
+és ezeket a törvényeket, mint a zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.
+
+Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a befejezést,
+melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint _Kant_-nál a
+praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a formát, amelyben minden
+egyes történést a világon felfog és tulajdonává tesz, ezzel az
+univerzumra, vagyis a világtörténés összességére alkalmazza. Az
+istenfogalom itt bizonyos értelemben mint szubjektum van felfogva,
+melynek predikátuma az összes világtörténés és ezzel egyidejüleg mint
+szubsztancia, melynek lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint
+Leibnitz felfogta, szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai
+és pszichikai történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen
+isteni akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az
+egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen
+összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.
+
+Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással
+összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános
+megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre mindig
+minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus világnézetet
+felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg, tartós gondolatokkal
+megszilárdítani.
+
+
+
+
+Lábjegyzetek.
+
+[Footnote 1: Keller Helén, a siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra
+fordította dr. Boros György. Budapest, Franklin-Társulat.]
+
+
+
+
+NÉVMUTATÓ.
+
+  =A=bälard 202
+  Aquinói Tamás 222
+  Anaxagoras 117, 155
+  Antisthenes 199
+  Aristippos 199
+  Aristoteles 6, 13, 17 s köv., 22, 26, 44, 47, 77, 97, 147, 152,
+    165, 193, 200, 202, 224
+  Avenarius 139 s köv.
+  =B=acon 45
+  Barth Paul 229
+  Bastian 32
+  Baumgarten 164
+  Bayle 54
+  Beneke 205
+  Bentham 205, 210
+  Berkeley 26, 55, 67 s köv. 73, 77, 124
+  Berthold von Regensburg 85
+  Boëthius 44
+  Böhme Jacob 85
+  Bridgmann Laura 31
+  Bruno Giordano 128, 137
+  Büchner 53, 118
+  Burke 166
+  =C=arneri 206
+  Carriere 167
+  Charron 54
+  Cherbury 159
+  Cicero 199
+  Collius 159
+  Comte 63, 210, 224, 225
+  Condillac 79
+  =D=arwin 32, 55, 138, 157, 205
+  Demokritos 52, 55, 117, 154
+  Descartes 53, 84, 124, 130, 148 s köv., 203, 233
+  Diogenes 199
+  Duns Scotus 160
+  =E=ckhardt 85
+  Empedokles 117, 154
+  Epikuros 10
+  Eudemos 45
+  =F=echner 26, 124, 168, 233
+  Feuerbach 228
+  Fichte 80, 118, 204, 210 s köv.
+  Fischer Fr. 167
+  Frohschammer 124
+  =G=oethe 132, 138. 157, 176
+  Gomperz 141
+  Groos K. 172
+  Grotius 224
+  =H=äckel 135
+  Hegel 14, 46, 80, 83, 118, 132 s köv. 167, 191, 205, 228, 233
+  Helmholtz 67, 138, 151
+  Helvetius 211
+  Heraklitos 136
+  Herbart 26, 165, 205
+  Herder 166, 228
+  Hesiodos 128
+  Heurtin Mária 31
+  Hippokrates 26
+  Hobbes 203, 225
+  Holbach 53, 118
+  Home 166
+  Homeros 79, 128, 189
+  Horatius 165
+  Hume 26, 54, 55, 68, 77, 105, 140, 203
+  Hutcheson 203
+  =J=amblichus 84
+  Jodl 150
+  Joland 159
+  Joule 151
+  =K=ant 19, 22, 45, 47, 55, 60, 68, 70, 77, 80 s köv., 86 s köv.,
+    105, 118, 137, 164 s köv. 171, 173, 181, 203, 210 s köv.
+  Keller Helén 31
+  Kirchhoff 80
+  Kopernikus 110, 129, 140
+  =L=aas E. 63
+  Lamarck 138, 157
+  Lamettrie 53, 118
+  Lange 117
+  Laplace 137
+  Lassalle 137, 228
+  Lavoisier 111
+  Lazarus 32, 172
+  Leclair 63, 73
+  Leibniz 124, 148
+  Lessing 166
+  Leukippos 52, 117, 154
+  Lionardo 192
+  Locke 26, 55, 77, 79, 203
+  Lotze 26, 124
+  Lucretius 26
+  =M=ach 21, 47, 67, 80, 139 s köv., 151
+  Malebranche 148, 203
+  Marx 228
+  Mayer Robert 151
+  Meynert 67, 241
+  Michel Angelo 192
+  Mill James 26
+  Mill John Stuart 47, 63, 109
+  Moleschott 118
+  Montaigne 54
+  Müller Johannes 67
+  =N=ietzsche 206
+  =O=stwald, 16, 151
+  =P=armenides 128
+  Paulsen 220
+  Petrus Ramus 45
+  Phidias 192
+  Philo 11
+  Plato 6, 10, 18, 26, 44, 52, 81, 97, 123, 165, 191, 200, 221, 225
+  Plotinus 18, 26, 84, 123, 165
+  Porphyrius 44
+  Proclus 84
+  Protagoras 10, 79
+  Pyrrhon 53
+  =R=affael 189, 192
+  Rehmke 63
+  Ribot 150
+  Rokitansky 241
+  Rousseau 225
+  =S=aint-Hilaire Geoffroy 138
+  Savigny 55
+  Schäffle 225
+  Schelling 80, 118, 132, 167
+  Schiller 8, 16, 166, 172, 176, 184
+  Schopenhauer 68, 124, 167, 205, 211
+  Schubert-Soldern 63
+  Schuppe 63
+  Shakespeare 189, 193
+  Schaftesbury 166, 203, 211
+  Smith Adam 26, 203, 211
+  Sokrates 44, 198 s köv., 211, 219
+  Sophokles 182
+  Spencer 33, 138, 157, 172, 205, 225
+  Spinoza 130 s köv. 159, 203
+  Stein Heinrich von – 163
+  Steinthal 32
+  Szent Ágoston 84, 194
+  =T=auber Johannes 85
+  Thales 9
+  Theophrastos 45
+  Thukidydes 188
+  =W=agner Richard 180
+  Winckelmann 166
+  Wolff Keresztély 19
+  Wundt 26, 32, 36, 43, 47 124, 152
+  =V=erulami Baco 19
+  Vogl 118
+  Vogt 53
+  =X=enophanes 10, 128
+  =Z=eno 128
+  Zimmermann 167
+
+
+
+
+TARTALOM.
+
+ELSŐ FEJEZET.
+
+=A filozófia jelentősége és állása.=
+
+  1. §. A filozófia fogalma és feladata  5
+  2. §. A filozófia lélektani eredete  6
+  3. §. A filozófia történeti eredete  8
+  4. §. Filozófia és vallás  9
+  5. §. Filozófia és tudomány  13
+  6. §. A filozófia felosztása  17
+  7. §. A filozófia története  20
+
+MÁSODIK FEJEZET.
+
+=A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.=
+
+  8. §. A pszichológia tárgya és feladata  23
+  9. §. A pszichológia módszerei és irányai  27
+  10. §. Pszichológia és fiziológia  35
+  11. §. Pszichológia és filozófia  37
+  12. §. A logika tárgya és feladata  39
+  13. §. A logika fejlődése és irányai  43
+  14. §. Grammatika, logika és pszichológia  48
+  15. §. Logika és filozófia  50
+
+HARMADIK FEJEZET.
+
+=Ismeretkritika és ismeretelmélet.=
+
+  16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus  52
+  17. §. Az ismeret problémái  56
+  18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai  59
+  19. §. Az ismeretkritikai idealizmus  64
+  20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása  68
+  21. §. A kritikai realizmus  74
+  22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai  76
+  23. §. A szenzualizmus  78
+  24. §. Az intellektualizmus  81
+  25. §. A miszticizmus  84
+  26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet  86
+
+NEGYEDIK FEJEZET.
+
+=Metafizika vagy ontológia.=
+
+  27. §. Az ontológiai probléma  113
+  28. §. A materializmus  117
+  29. §. A spiritizmus  123
+  30. §. A szubsztancia monizmusa  127
+  31. §. A történés monizmusa  136
+  32. §. A dualizmus  147
+  33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ  153
+
+ÖTÖDIK FEJEZET.
+
+=Az esztétika útjai és céljai.=
+
+  34. §. Az esztétika fogalma és feladata  162
+  35. §. Az esztétika fejlődése és irányai  164
+  36. §. Genetikus és biológiai esztétika  171
+
+HATODIK FEJEZET.
+
+=Etika és szociológia.=
+
+  37. §. Az etika tárgya és feladata  196
+  38. §. Az etika fejlődése  198
+  39. §. Az akaratszabadság problémája  206
+  40. §. Az etika problémái és irányai  209
+  41. §. Genetikus és biológiai etika  212
+  42. §. Szociológia és a történet filozófiája  224
+  43. §. Neveléstudomány  230
+
+  _Összefoglalás_  233
+  Névmutató  249
+
+
+[Transcriber's Note:
+
+Javítások.
+
+Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.
+
+A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:
+
+11 |megerősődött |megerősödött
+
+12 |egységaennéző |egységbennéző
+
+14 |temészettudománynak |természettudománynak
+
+17 |tudoménynál |tudománynál
+
+25 |leki életre |lelki életre
+
+28 |megfikyelt tényeket |megfigyelt tényeket
+
+29 |vizsgálatrá |vizsgálatra
+
+29 |ameleykből |amelyekből
+
+30 |fonotsság |fontosság
+
+31 |terméézetüknél |természetüknél
+
+48 |fejlődése foyamán |fejlődése folyamán
+
+62 |tapsztalat előtt |tapasztalat előtt
+
+63 |mint den lét |minden lét
+
+63 |Erns-Laas |Ernst Laas
+
+91 |hozzuk. |hozzuk».
+
+98 |különöbző személyek |különböző személyek
+
+130 |matematekai bizonyítás |matematikai bizonyítás
+
+131 |miverzumnak |univerzumnak
+
+141 |kezedttől fogva |kezdettől fogva
+
+150 |légprimitivebb |legprimitivebb
+
+150 |megmünk |megélünk
+
+150 |elozdulatot |mozdulatot
+
+183 |funckiós gyönyörhöz |funkciós gyönyörhöz
+
+225 |bológiához |biológiához
+
+234 |megközelíthetethenek |megközelíthetetlenek
+
+236 |meggyöződhetik |meggyőződhetik]
+
+
+*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***
+
+Updated editions will replace the previous one--the old editions will
+be renamed.
+
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the
+United States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for an eBook, except by following
+the terms of the trademark license, including paying royalties for use
+of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
+copies of this eBook, complying with the trademark license is very
+easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
+of derivative works, reports, performances and research. Project
+Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
+do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
+by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
+license, especially commercial redistribution.
+
+START: FULL LICENSE
+
+THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK
+
+To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase "Project
+Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg-tm License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project
+Gutenberg-tm electronic works
+
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the
+person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph
+1.E.8.
+
+1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the
+Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when
+you share it without charge with others.
+
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country other than the United States.
+
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work
+on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the
+phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+
+  This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+  most other parts of the world at no cost and with almost no
+  restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it
+  under the terms of the Project Gutenberg License included with this
+  eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the
+  United States, you will have to check the laws of the country where
+  you are located before using this eBook.
+
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase "Project
+Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg-tm.
+
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg-tm License.
+
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format
+other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg-tm website
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain
+Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1.
+
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works
+provided that:
+
+* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+  the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method
+  you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+  to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has
+  agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+  within 60 days following each date on which you prepare (or are
+  legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+  payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+  Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+  Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg
+  Literary Archive Foundation."
+
+* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+  you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+  does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm
+  License. You must require such a user to return or destroy all
+  copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+  all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm
+  works.
+
+* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+  any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+  electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+  receipt of the work.
+
+* You comply with all other terms of this agreement for free
+  distribution of Project Gutenberg-tm works.
+
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
+the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set
+forth in Section 3 below.
+
+1.F.
+
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right
+of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any
+Defect you cause.
+
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm
+
+Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's
+goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg-tm and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at
+www.gutenberg.org
+
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation
+
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state's laws.
+
+The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West,
+Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
+to date contact information can be found at the Foundation's website
+and official page at www.gutenberg.org/contact
+
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg
+Literary Archive Foundation
+
+Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without
+widespread public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular
+state visit www.gutenberg.org/donate
+
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+
+Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+
+Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works
+
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+
+Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+
+Most people start at our website which has the main PG search
+facility: www.gutenberg.org
+
+This website includes information about Project Gutenberg-tm,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
diff --git a/66200-0.zip b/old/66200-0.zip
index 148a82d..148a82d 100644
--- a/66200-0.zip
+++ b/old/66200-0.zip
diff --git a/66200-h.zip b/old/66200-h.zip
index 9f4fea4..9f4fea4 100644
--- a/66200-h.zip
+++ b/old/66200-h.zip
diff --git a/old/66200-h/66200-h.htm b/old/66200-h/66200-h.htm
new file mode 100644
index 0000000..a23f810
--- /dev/null
+++ b/old/66200-h/66200-h.htm
@@ -0,0 +1,7612 @@
+<!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN"
+    "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd">
+<html xmlns="http://www.w3.org/1999/xhtml" xml:lang="hu" lang="hu">
+<head>
+<meta name="generator" content=
+"HTML Tidy for HTML5 for Linux version 5.7.45" />
+<meta http-equiv="Content-Type" content=
+"text/html; charset=utf-8" />
+<meta http-equiv="Content-Style-Type" content="text/css" />
+<title>The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába by
+Wilhelm Jerusalem</title>
+
+<style type="text/css">
+/*<![CDATA[*/
+body {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+}
+
+h1,h2,h3 {
+ text-align: center;
+ clear: both;
+ line-height: 200%;
+}
+
+h2,h3 {
+ margin-top: 2em;
+}
+
+h3 {
+ font-style: italic;
+}
+
+h2 span.smaller {
+ font-size: 80%;
+ line-height: 300%;
+}
+
+p {
+ margin-top: 0.75em;
+ margin-bottom: 0.75em;
+}
+
+body > p {
+ text-align: justify;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+hr {
+ width: 33%;
+ margin-top: 2em;
+ margin-bottom: 2em;
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+ clear: both;
+}
+
+hr.chap {width: 65%}
+
+table {
+ margin-left: auto;
+ margin-right: auto;
+}
+
+td {
+ padding-left: 1em;
+ padding-right: 1em;
+}
+
+.pagenum {
+ position: absolute;
+ right: 2%;
+ color: gray;
+ font-size: smaller;
+ text-align: right;
+ text-indent:0;
+}
+
+.tdr {text-align: right;}
+
+.center {
+ text-align: center;
+ text-indent: 0;
+}
+
+.smcap {
+ font-variant: small-caps;
+}
+
+.caption-small {font-weight: bold; font-size: small;}
+
+.caption {font-weight: bold;}
+
+.caption-large {font-weight: bold; font-size: large;}
+
+.caption-largest {font-weight: bold; font-size: 2em;}
+
+.caption-150 {font-weight: bold; font-size: 150%;}
+
+.footnotes {
+ border: dashed 1px;
+}
+
+.footnote {
+ margin-left: 10%;
+ margin-right: 10%;
+ font-size: 0.9em;
+ text-align: justify;
+}
+
+.footnote .label {
+ position: absolute;
+ right: 84%;
+ text-align: right;
+}
+
+.fnanchor {
+ vertical-align: super;
+ font-size: .8em;
+ text-decoration: none;
+}
+
+.poem {
+ font-size: 0.9em;
+ display: table;
+ margin: auto;
+ text-align: left;
+}
+
+.poem .stanza {
+ margin: 1em 0em 1em 0em;
+}
+
+.poem span.i0 {
+ display: block;
+ margin-left: 0em;
+ padding-left: 3em;
+ text-indent: -3em;
+}
+
+.transnote {
+ background-color: #E6E6FA;
+ color: black;
+ padding: 0.5em;
+ font-family: sans-serif, serif;
+ font-size: 0.9em;
+}
+
+.transnote p {
+ text-align: center;
+ text-indent: 1.5em;
+}
+
+ul.TOC {
+ list-style-type: none;
+ padding-left: 10%;
+ text-indent: -5%;
+ width: 70%;
+ text-align: justify;
+}
+
+ul.TOC li {
+ margin-top: 0.25em;
+}
+
+span.ralign {
+ position: absolute;
+ text-align: right;
+ right: 15%;
+ top: auto;
+}
+/*]]>*/
+</style>
+</head>
+<body>
+
+<div style='text-align:center; font-size:1.2em; font-weight:bold'>The Project Gutenberg eBook of Bevezetés a filozófiába, by Wilhelm Jerusalem</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and
+most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
+at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
+are not located in the United States, you will have to check the laws of the
+country where you are located before using this eBook.
+</div>
+
+<p style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Title: Bevezetés a filozófiába</p>
+
+<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Author: Wilhelm Jerusalem</div>
+
+<div style='display:block; margin-top:1em; margin-bottom:1em; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Translator: Aladár Schöpflin</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>Release Date: September 1, 2021 [eBook #66200]</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>Language: Hungarian</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>Character set encoding: UTF-8</div>
+
+<div style='display:block; margin-left:2em; text-indent:-2em'>Produced by: Albert László from page images generously made available by the Library of the Hungarian Academy of Sciences</div>
+
+<div style='margin-top:2em; margin-bottom:4em'>*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***</div>
+<div class="transnote">
+<p class="center"><span class="caption">Megjegyzés:</span></p>
+<p>A tartalomjegyzék a <a href="#Page_253">253</a>. oldalon
+található.</p>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p class="center"><span class="caption-largest"><u><span class=
+"smcap">KULTURA és TUDOMÁNY</span></u></span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-largest">BEVEZETÉS A
+FILOZÓFIÁBA</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-large">IRTA D<sup>r</sup>
+JERUSALEM VILMOS</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">FORDITOTTA SCHÖPFLIN
+ALADÁR</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<hr class="chap" />
+<h1>BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA</h1>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">IRTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-150">D<sup>r</sup> JERUSALEM
+VILMOS</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption-small">A HARMADIK NÉMET
+KIADÁS UTÁN FORDITOTTA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-large">SCHÖPFLIN
+ALADÁR</span></p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p>&nbsp;</p>
+<p class="center"><span class="caption">BUDAPEST, 1916</span></p>
+<p class="center"><span class=
+"caption-large">FRANKLIN-TÁRSULAT</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">MAGYAR IROD. INTÉZET
+ÉS KÖNYVNYOMDA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption">KIADÁSA</span></p>
+<p class="center"><span class="caption-small">FRANKLIN-TÁRSULAT
+NYOMDÁJA.</span></p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_5" id=
+"Page_5">-5-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">ELSŐ FEJEZET.</span><br />
+A filozófia jelentősége és állása.</h2>
+<h3>1. §. A filozófia fogalma és feladata.</h3>
+<p>Filozófia az a gondolkodó munka, melyet az ember azért vállal,
+hogy a mindennapi élettapasztalatot és a tudományos kutatás
+eredményeit egységes és ellenmondás nélküli világnézetté egyesítse,
+amely alkalmas arra, hogy az értelem szükségleteit és a kedély
+követelményeit kielégítse. Minden filozofálásnak közös célja
+kezdettől fogva az volt, hogy zárt, harmonikus világnézetre jusson.
+A tartalom és módszer minden különbözősége mellett ez minden
+filozófiai rendszer összekötő kapcsa. Ebben az értelemben tehát a
+filozófia világnézet-tan. Mint ilyennek azonban folytonos és szoros
+érintkezésben kell lennie az egyes tudományokkal és ezeknek
+eredményeit tudomásul kell vennie. Az olyan filozófia, amely a
+tudományos kutatások eredményeivel közönbösen állna szemben,
+uralkodni akarna rajtuk vagy ellentétbe helyezkednék velük,
+manapság nem találna figyelemre. E mellett azonban a filozófia
+mindig az egészre irányítja tekintetét; felhasználja az évezredes
+szellemi munka által teremtett gondolkodási eszközöket, hogy a
+részleteket, melyeknél egyebet még a tudományosan kitágult
+tapasztalat sem nyújthat, egésszé gondolja végig. Az egészre
+<span class="pagenum"><a name="Page_6" id="Page_6">-6-</a></span>
+irányuló ez a szükségérzet azonban nemcsak az ész szükségérzete,
+hanem sokkal magasabb fokban a kedély szükségérzete is. Egészet
+akarunk gondolni, mert a részlet ellenkezik egységes
+természetünkkel. Hasonlóképen a szívünk a világnézet mellett és
+benne életnézetet is követel. Nemcsak a világegyetemet akarjuk
+átfoglalni, azt is tudni akarjuk, milyen helyet foglal el benne az
+ember, mit csinál benne és mi legyen benne. A kedély követelményei
+mint kétségbevonhatatlan tények szintén elemei és részei az
+egyetemes történésnek; mint ilyenek figyelmet és tekintetbevételt
+kívánnak egy világ- és életnézet alkotásánál. A gondolkodásnak ezen
+kiegészítő munkája által a filozófia nem szünik meg ugyan
+tudományos lenni, feladata azonban fölébe nő a tudománynak.</p>
+<h3>2. §. A filozófia lélektani eredete.</h3>
+<p>Az egységes világnézet szükségérzete mélyen benne rejlik az
+emberi természetben. Legprimitivebb formája a <i>csodálkozás</i>
+érzése, melyet már <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is a
+filozófia kezdetéül jelöltek meg. Ez az érzés akkor keletkezik,
+mikor egy új jelenség áll elénkbe, melyet nem bírunk világképünk
+keretébe beilleszteni. A csodálkozással gyakran félelem
+kapcsolódik, mert ami idegen, az könnyen tünik fel ellenségesnek.
+De e mellett a mondhatni <i>praktikus</i> csodálkozás mellett már
+kis gyermekeknél is észlelni lehet az önálló, félelemmel össze nem
+kötött csodálkozást, melyet theoretikus csodálkozásnak lehetne
+nevezni. A gondolkodás, amelyet legelsősorban praktikus megfontolás
+és az élet fenntartása céljából hozunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_7" id="Page_7">-7-</a></span> működésbe,
+olyan funkcióvá fejlődik, mely tevékeny akar lenni akkor is, ha nem
+szorít erre közvetlen praktikus szükség. Így a gyermeknél a
+csodálkozás legelőbb az arckifejezésben és aztán naiv kérdésekben
+nyilvánul, a felnőtt embernél és egész népeknél tudományos
+kutatásban és filozófiai spekulációban. A theoretikus csodálkozás
+elkísér minket az egész életen át. Előbb az újon és idegenen
+csodálkozunk. De eljön az az idő, mikor a világnézet, melyet a
+tradició révén és a szociális és vallási tekintély befolyása alatt
+öntudatlanul elsajátítottunk magunknak, éretté vált
+gondolkozásunkat már nem bírja teljesen kielégíteni. Most azon
+csodálkozunk, ami eddig ismeretes volt, mert új világításban tűnik
+fel előttünk. Épen ez a csodálkozás a <i>mindennapin</i>, az
+<i>ismerten</i> és <i>hagyományoson</i> a filozófia tulajdonképeni
+kezdete.</p>
+<p>Irányadó a filozófiai csodálkozásra az emberi szellemi élet egy
+másik ősténye. Ez a <i>tudatunk egységének az érzése</i>. Ahogy
+mindegyikünk egységes, önmagába zárt személyiségnek érzi magát,
+mely dacára legkülönfélébb vonatkozásainak a természethez és az
+emberi világhoz és dacára énünk nagy változásainak, melyeket a
+természetes fejlődés hoz magával a bölcsötől a sírig, szüntelenül
+egy egésznek és ugyanannak érzi magát, ép úgy igyekszünk a világot
+is, amely körülvesz, egységes alapból megérteni és mint egészet
+felfogni. Ez a pszichikai tény nyilvánvalóan tanusítja magát minden
+filozofálás föntebb megadott céljában.</p>
+<p>Mennél gazdagabban alakul most már világképünk a tudományos
+kutatás következtében, <span class="pagenum"><a name="Page_8" id=
+"Page_8">-8-</a></span> annál nehezebbé válik a sokféleségben
+megtalálni az egységet. De épen ezáltal kap a filozófiai
+csodálkozás egyre új táplálékot és az egység szükségérzete annál
+erősebbé válik. Ennélfogva bizonyosan lehet állítani, hogy dacára
+az energikus elutasításnak és dacára a nyers gúnyolódásnak, melynek
+a filozófiai spekuláció a speciális tudományok részéről gyakran ki
+van téve, a filozófiai megismerés ösztöne sohasem fog megszünni. Ha
+a konstruált filozófiai rendszerek egyike sem elégít is ki
+tartósan, <i>Schiller</i> ismert szavai szerint maga a filozófia
+mindig meg fog maradni.</p>
+<h3>3. §. A filozófia történeti eredete.</h3>
+<p>Egymástól függetlenül több kultúrnép fejlesztett ki filozófiát.
+A XIX. század tudós nyelvkutatása megismertetett a khínaiak, az
+egyiptomiak, a perzsák és különösen az indusok terjedelmes és
+gyakran nagyon mély filozófiai spekulációjával. A nyugati
+gondolkodás fejlődésére azonban, ha nem veszünk számba néhány,
+csekélyszámú XIX. századi gondolkozót, csak a <i>görög</i>
+filozófia volt fontos. Ez az egész középkoron áthatolt,
+sokféleképen hatással volt az újabb filozófiára, ezt
+megtermékenyítette és történelmi hatásában még mindig nem ért
+véget. Itt állították fel először azokat a problémákat, amelyekkel
+még ma is foglalkozunk, itt találták meg először azokat a
+gondolkodási eszközöket, amelyekkel ma is operálunk. A görög
+filozófia tanulmányozása ezért ma is elengedhetetlen a problémák
+mélyebb megértése szempontjából s ezenkívül a kezdőre nézve
+különösen tanulságos is. <span class="pagenum"><a name="Page_9" id=
+"Page_9">-9-</a></span></p>
+<p>Jónia gazdag telepítvényeiben (Kisázsia nyugati partján), ahol
+az élénk kereskedés és forgalom sokféle ösztönzést, a fokozódó
+jóllét pedig ráérő időt adott a gondolkodásra, különösen kedvezők
+voltak a filozófiai ösztön kifejlődése számára való pszichologiai
+feltételek. Ott kezdődik Krisztus előtt 600 körül
+<i>Thales</i>-szel a gondolkozók hosszú sora, akik a világrejtély
+megoldásán fáradoztak.</p>
+<p>A filozófia és filozófus elnevezésekre azonban csak a Kr. e.
+ötödik század vége óta van tanuságunk. A <i>philosophia</i> görög
+szó valószínűleg a <i>philosophein</i> igéből van levezetve s ez
+annyit jelent, mint megismerésre törekedni és pedig merő
+tudásvágyból, anélkül, hogy az ember amellett valami praktikus célt
+tartana a szeme előtt. A névnek ebben a keletkezésében egyúttal
+szimbolikusan benne rejlik az a jelentőséges igazság, hogy a
+filozófiában a filozófálás a legfontosabb. Nem a fáradságosan
+elsajátított eredmény, hanem az érte való önálló küzdés itt az
+értékes.</p>
+<p>Ebben a világnézetre való törekvésben, a végső okok után való
+kérdésben a filozófia hagyományos vallási képzetekre bukkan,
+melyekből részben maga is keletkezett. Ezért ajánlatos lesz, ha itt
+mindjárt tárgyaljuk a filozófia és vallás közötti viszonyt.</p>
+<h3>4. §. Filozófia és vallás.</h3>
+<p>A filozófia és vallás szoros kapcsolatban vannak egymással.
+Közös mindakettőben az a törekvés, hogy a tapasztalatot egy
+egységes képpé egészítsék ki, közös továbbá, különösen
+kezdeteikben, a naiv bizalom a gondolkodás és alakítás erejében és
+az erős hit saját gondolkodási és fantázia <span class=
+"pagenum"><a name="Page_10" id="Page_10">-10-</a></span>
+tevékenységünk alkotásaiban. <i>Plato</i> nem hisz kevésbbé
+szilárdan az ideák valóságában és realitásában, mint a jámbor lélek
+a halál utáni életben.</p>
+<p>Míg azonban a vallási világnézetekben a fantázia és a kedély az
+alkotó és ösztönző erők, a filozófiában a megismerés ösztöne visz
+arra, hogy minden lét és történés végső okait keressük. A vallásos
+képzetek továbbá a hagyomány erejénél és szociális érvényüknél
+fogva tartják fenn hatalmukat a lelkek felett. A hagyományos
+hittételek örökölt közkincs, melyet senkinek sem szabad büntetlenül
+érinteni vagy épen lerombolni. A filozófiában ellenben az emberi
+szellem saját erejéből és az azelőtt hittre való tekintet nélkül
+akar a világban tájékozódni s így akarja a világ lényegét
+megérteni. A vallás tehát természeténél fogva <i>autoritativ</i> és
+<i>szociális</i>, a filozófia ellenben <i>kritikai</i> és
+<i>individualisztikus</i>.</p>
+<p>Ennélfogva érthető, hogy a filozófia első fölléptekor a vallási
+tradiciók elleni fellázadás észlelhető. A görög filozófiában ez az
+ellentét alkalomadtán élesen előtérbe lép. <i>Xenophanes</i>
+szemükre veti a homéroszi isteneknek az emberhez való
+hasonlóságukat és emberi gyöngéiket, <i>Protagoras</i> nem tudja,
+vannak-e egyáltalán istenek, <i>Epikurosz</i> pedig meghagyja ugyan
+az istenségeket mint ideális alakokat, de megvon tőlük minden
+befolyást a világ folyására. Ezzel szemben már meglehetős korán
+kezdődnek a kísérletek a vallás és filozófia egyesítésére.
+<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> spekulativ úton jutnak rá egy
+egyetlen isten eszméjére, kinek a világhoz való viszonyát
+különbözőképen határozzák meg. A sztoikusok megkísérelték
+<span class="pagenum"><a name="Page_11" id=
+"Page_11">-11-</a></span> a hagyományos isten és hős-mondákat
+allegorikus magyarázás útján filozófiai rendszerükbe beilleszteni.
+A zsidó alexandriai <i>Philo</i> (szül. 20. Kr. e.) allegorikus
+magyarázat útján igyekszik az ótestamentomi teremtési mondából egy
+merőben filozófiai kozmologiát kiolvasni. A kereszténység
+sokféleképen használ előbb kinyilatkoztatásának indokolására és
+védelmére, azután tanításainak formulázására filozófiai
+gondolkodó-eszközöket, de a hitet határozottan a tudás fölébe
+helyezi. A középkor skolasztikus filozófiájában aztán energikus
+kísérlet történik arra, hogy a keresztény vallás dogmáit
+filozófiailag megalapozzák. De csakhamar kiderült, hogy nem minden
+dogma képes szigorúan észszerű indokolásra és erre különválasztják
+a <i>természetes</i> és <i>kinyilatkoztatott</i> theologiát
+(theologia naturalis és theologia revelata). Ami az utóbbihoz
+tartozik, azt nem lehet bizonyítani, azt a kinyilatkoztatás alapján
+hinni kell. A látszólag leküzdött ellentét tehát már a skolasztikán
+belül is ismét feltámad.</p>
+<p>Az újabb filozófiát a XVII. és XVIII. század felvirágzó
+természettudománya termékenyítette meg és különösen a mathematika
+volt rá nagy befolyással. Kezdik egyfelől megbecsülni a
+megfigyelést és kísérletet, mint az empirikus megismerés
+legbiztosabb forrásait, míg a mathematika a föltétlenül érvényes, a
+tapasztalattól látszólag teljesen független igazságok rendszerét
+nyújtja, melyek magából az észből merítetteknek látszanak. Telve a
+megerősödött megismerőképességbe vetett önbizalommal, a filozófia
+hivatottnak érzi magát, hogy állást foglaljon a vallási
+problémákkal <span class="pagenum"><a name="Page_12" id=
+"Page_12">-12-</a></span> szemben és ezek még ma is buzgó
+elmélkedés tárgyai.</p>
+<p>A XVIII. és XIX. század materializmusa ugyan minden vallást üres
+agyrémnek tekintett és minden rávonatkozó problémát ki akart a
+tudományból küszöbölni, azonban a legutóbbi évtizedek történelmi és
+különösen ethnográfiai kutatásai újra megmutatták, hogy vallásos
+képzetek mindenütt találhatók, ahol emberek élnek együtt és így
+ezek az emberi szellem elemi gondolatai közé tartoznak.</p>
+<p>A filozófia és vallás egyesítésére való kísérletet nem szabad
+eleve mint kilátástalant elvetni, mert hiszen nem lehet tagadni a
+lehetőségét, hogy a filozófiai, tehát előítélet nélküli vizsgálat
+olyan eredményekre jut, amelyek tisztult vallási képzetekkel
+megegyeznek. Bizonyos, hogy a filozófiai spekuláció az ókorban és a
+jelenben igen sokkal járult hozzá a vallásos képzetek tisztázásához
+és ezeket theoretikus és praktikus tekintetben közelebb hozta a
+tudományos világnézethez. Bizonyos azonban az is, hogy a filozófia
+egy olyan általános és a kultúréletbe olyan mélyen belenyúló
+jelenséget, mint a vallás, nem hagyhat figyelmen kívül. Az
+összehasonlító vallástudomány eredményeit tehát, melyek az utóbbi
+évtizedekben nagy lendületet nyertek, tudomásul kell vennie és
+egységbennéző és összefoglaló tevékenységében ép úgy figyelembe
+kell őket vennie, mint a többi tudományok eredményeit. Ez magától
+átvezet a filozófia és az egyes tudományok közötti viszony
+kérdésére. <span class="pagenum"><a name="Page_13" id=
+"Page_13">-13-</a></span></p>
+<h3>5. §. Filozófia és tudomány.</h3>
+<p>A filozófia első fellépése idejében a görögöknél azonos a
+theoretikus tudománnyal. Az önmagáért való megismerésre való
+törekvés a filozófiának ismertetőjele, ép úgy mint a tudományé.
+Különösképen a tudományos természetszemlélet itt még teljesen a
+filozófusok feladata. Ennek a fejlődésnek tetőpontját s egyúttal
+fordulópontját az ókorban <i>Aristoteles</i> jelenti, aki korának
+egyetemes tudását egyesítette magában és összefoglalólag
+feldolgozta. Innen fogva kezdődik a tudományok specializálódása és
+egyúttal elkülönülésük a filozófiától is. Ez a folyamat csak lassan
+és fokozatosan ment végbe. Pihenés nélküli megfeszített munkában az
+emberi szellem lassankint megtanulta, hogy megfigyelt tényekből
+levonja a történés törvényeit s e törvények által értse meg a
+természetet és uralkodjék rajta. Az évszázadok folyamán a munkának
+mindinkább végbemenő megosztása által olyan gazdag ténybeli anyag
+gyült össze, olyan komplikált módszerek és gondolkodási eszközök
+találtattak, hogy ma az egyes embernek tökéletesen lehetetlen a kor
+egyetemes tudásán önállóan uralkodni. Ezzel a tudásnak minden egyes
+területe kitágul ugyan, de az a veszedelem is fenyeget, hogy minden
+tudás összefüggése elvész.</p>
+<p>Ezt a veszedelmet fokozza még az is, hogy a XIX. század második
+felében az egyes tudományok képviselőinél bizonyos ellenszenv
+mutatkozik minden filozófiai szemléletmód ellen. Ennek az
+ellenszenvnek az alapja ismét abban van, hogy a filozófia hosszú
+időn át mint a tudományok <span class="pagenum"><a name="Page_14"
+id="Page_14">-14-</a></span> királynője akart szerepelni s
+szerepelt is s mint ilyen magának követelte minden tudás
+legmagasabb és legvégső kérdéseiben a végleges döntést. Még
+természettudományi kérdésekben is időnkint a filozófia nemcsak hogy
+az utolsó szót követelte magának, hanem alkalomadtán annyira ment,
+hogy pontosan megfigyelt és biztosan bebizonyított tényeket
+letagadott és lehetetleneknek bélyegezett, mert nem illettek bele a
+filozófiai rendszerbe.</p>
+<p>Ilyen teljesen jogosulatlan igényekkel szemben, amilyenekkel
+kivált <i>Hegel</i> és iskolája lépett fel, a természettudománynak
+érvényesítenie kellett önállóságát és mind újra rá kellett mutatnia
+arra, hogy a megfigyelés és kísérlet útján talált tények és
+törvények minden filozófiai spekulációtól függetlenül érvénnyel
+bírnak. Sőt inkább az így talált tények adják azt az alapot,
+amelyen a tudományos filozófiának tovább kell építeni.</p>
+<p>Az azelőtt nem is álmodott sikerek, melyeket a természettudomány
+és technika a XIX. században felmutatott, a kutatók nagy
+többségénél azt a véleményt keltették, hogy csak az exakt, egyfelől
+megfigyelésen és kísérleten, másfelől mathematikán alapuló kutatási
+mód vezet megismerésünk valóságos kitágítására s hogy ezzel szemben
+minden filozófiai spekuláció csak hasztalan, teljesen értéktelen
+játéknak tekintendő.</p>
+<p>A természettudományi módszert azonban azok a tudományok is
+alkalmazásba vették, melyek a szellemi élet kutatását tűzték ki
+feladatukul. A nyelv, a vallás, az erkölcs és minden szociális
+intézmény fejlődését statisztikai és összehasonlító módszerrel
+kutatták és kutatják ma is és itt is <span class="pagenum"><a name=
+"Page_15" id="Page_15">-15-</a></span> érvényesül a tények
+kultuszának és a spekuláció megvetésének egy neme.</p>
+<p>A tudomány, a jelenkor egy kiváló kutatójának állítása szerint
+nem egyéb, mint ökonomikusan elrendezett tapasztalat és feladata
+abban áll, hogy a természetben és az emberi szellemben végbemenő
+jelenségeket lehetőleg egyszerűen leírja. Ez az ellenszenv mindaz
+iránt, amivel mi önmagunkból járulunk hozzá a tényhez és a
+törekvés, hogy a folyamatokat, amint tényleg végbemennek, lehetőleg
+híven másoljuk le gondolkodásunkban, mint módszertani szabály
+minden tudományos kutatás számára rendkívüli fontosságú és ezért
+nem lehet elég gyakran elménkbe vésni.</p>
+<p>Belső ösztönünk azonban arra, hogy minden tapasztaltat egységbe
+foglaljunk, a szükségérzet, hogy a világot és önmagunkat necsak
+megismerjük, hanem meg is értsük, nem tüntethető el a világból
+semmiféle módszeres kutatási szabály által. Ehhez járul még, hogy
+minden úgynevezett tényt, melyet megismerünk, szellemünknek kell
+megformálni, hogy tulajdonunkká váljon. Minden tudományos
+kutatásnak észrevevésünk és gondolkodásunk bizonyos általános
+tulajdonságai szolgálnak alapjául s csak ezek teszik lehetségessé a
+kutatást, A tudománynak továbbá sohasem egyes tények megismerése a
+célja, hanem a történés törvényeinek a megismerése és így minden
+egyes kutatásnak, ha meg akarja érdemelni a tudomány nevet, az
+egészre kell függesztenie tekintetét.</p>
+<p>Csakugyan az összefoglalásra való szükségérzet világosan
+felismerhető az utóbbi években az egyes speciális tudományok
+művelőinél. <i>Wilhelm Ostwald</i> <span class="pagenum"><a name=
+"Page_16" id="Page_16">-16-</a></span> a kémikus, Lipcsében
+felolvasásokat adott ki a természet-filozófiáról és folyóiratot is
+indított <i>Annalen der Naturphilosophie</i> (a természetfilozófia
+évkönyvei) címmel s a folyóiratnak az a bevallott célja, hogy a
+tudományos kutatás általános kérdéseit megvitassa és a tudományos
+módszerekről és megismerési értékükről vizsgálatokat indítson. A
+történetkutatók is belefáradtak, hogy csupán csak adatokat
+gyüjtsenek és érzik azt a szükségletet, hogy megragadják a
+történelmi fejlődés mélyebb értelmét. A Herder és Hegel által
+megalapított történetfilozófia ismét szóhoz jut, de kivált a tények
+lényegesen kibővült ismeretéből, melyhez az egész emberektől lakott
+föld bevonása révén jutott, sokkal konkrétebb és egyúttal szélesebb
+alapot nyer. Minden speciális tudománytól általános kérdésekig
+vezet az út s ezekre a felelet megadása épen a filozófia dolga.
+Eszerint nincs is hathatósabb és jobb bevezetés a filozófiába, mint
+a valamely speciális tudománnyal való foglalkozás. Innen
+általánosabb és mélyebb problemákig előrehatolni a filozófikus
+elmének sürgető szükséggé válik.</p>
+<p>Így tehát minden tudomány, ha alaposan műveljük, filozófiai
+vizsgálatokhoz vezet. Már most kérdeni fogják, tudomány-e a
+filozófia vagy sem? Feleletül <i>Schiller</i> egy szavát lehetne
+variálni. <i>Schiller</i> a maga <i>Die Künstler</i> című
+költeményéről mondja egy helyt, hogy azért nem kevésbbé költemény,
+ha több is mint költemény. A filozófia nem kevésbbé tudomány azért,
+mert több mint tudomány.</p>
+<p>A filozófia tudomány, mert tudományos alapon <span class=
+"pagenum"><a name="Page_17" id="Page_17">-17-</a></span> és
+tudományos kutatóeszközökkel dolgozik. <i>Több</i> a tudománynál,
+mert a tapasztalatot nemcsak rendezi, hanem kiegészíteni is
+kénytelen és mert céljának, a harmónikus világnézetnek elérésén a
+fantáziának és a kedélynek is közre kell működnie. A jelenkor
+filozófusának az az elutasíthatatlan kötelezettsége, hogy a
+tudományos kutatás eredményeit lehetőleg nagy kiterjedésben
+elsajátítsa és nevezetesen megismerkedjék azokkal a gondolkozási
+eszközökkel, melyeket az egyes ismeretágak kidolgoztak. Ezekkel a
+tudományos fegyverekkel felszerelve azonban meg kell hogy legyen az
+a morális bátorsága és művészi alakító képessége, hogy a
+tapasztalaton túlmenjen és a speciális kutatás eredményeit egy
+egésszé szemlélje és foglalja össze.</p>
+<p>Az ilyen merészen kidolgozott és művészileg megalakított
+világnézetben azután a filozófus örömét találhatja, mint a hadvezér
+a győzelemben vagy a művész a művében. Az ilyen világnézet mint a
+hit egy neme kedvessé és értékessé lesz. Ez az a pont, ahol
+tudomány, művészet és vallás egyesülhetnek, de mindig az alatt az
+előfeltétel alatt, hogy a tudomány az alap és a gondolkodási
+eszközök tudományosak maradnak.</p>
+<h3>6. §. A filozófia felosztása.</h3>
+<p>A görögöktől maradt ránk a filozófia hármas felosztása, mely
+kevéssel <i>Aristoteles</i> után, tehát a Krisztus előtti harmadik
+század kezdetétől fogva lett általános. A három rész: a logika,
+fizika és etika.</p>
+<p><i>Logika</i> alatt értették a megismerésről, a gondolkodás
+<span class="pagenum"><a name="Page_18" id=
+"Page_18">-18-</a></span> törvényeiről, az igazság kritériumairól
+való tanítást és később a valószínűségről való tanítást is.</p>
+<p>A <i>fizika</i> magába foglalta a természettudományt,
+természetfilozófiát, kozmológiát, valamint az emberi lélekről és
+sorsáról való tanítást is. Később merült fel a <i>metafizika</i>
+neve, amin a létezőről szóló tanítást értették, vagyis azt, ami
+tőlünk függetlenül mint a dolgok lényege kell hogy szerepeljen,
+szemben azzal, ahogy a dolgok előttünk feltünnek. A metafizika
+elnevezés annak a véletlenségnek köszönheti eredetét, hogy
+<i>Aristoteles</i> munkája, amely ezekkel a legfőbb kérdésekkel
+foglalkozik, összes iratainak sorrendjében a fizika mögé került és
+mivel nem volt külön címe, így nevezték el: ami a fizika után
+következik (τὰ μετὰ τὰ φυσικὰ). A név és fogalom mai napig
+megmaradt, holott alkalmasabb volna a filozófiának ezt a részét az
+<i>ontológia</i> – vagyis a létezőről szóló tanítás – névvel
+megjelölni.</p>
+<p><i>Etika</i> alatt értették az ember erkölcsiségéről szóló
+tanítást, de a régieknek az erkölcsiségről való sajátos fogalma
+szerint ez inkább a legfőbb jóról, mint a morális kötelesség
+lényegéről szóló tanítás. Mint az etika egy része szerepelt a
+<i>politika</i>, vagyis az államról és formáiról való tanítás.</p>
+<p>A szépről és a művészetről szóló tanítást ugyan tárgyalják
+alkalmilag <i>Plato</i>, <i>Aristoteles</i> és különösen
+<i>Plotinus</i>, de az ókorban mégse volt állandó része a
+filozófiának.</p>
+<p>A logikára, fizikára és etikára való felosztás irányadó maradt
+az egész középkoron át és ma is alapjául szokott szolgálni a
+filozófiatörténet <span class="pagenum"><a name="Page_19" id=
+"Page_19">-19-</a></span> előadásának. Az újabb időben kivált
+<i>Verulami Baco</i> (1561–1626) és <i>Wolff Keresztély</i>
+(1679–1754) más felosztásokat adtak, melyek a filozófia területét
+pszichológiai alapon igyekszenek tagolni. Ugyanennek az elvnek
+alapján áll <i>Kant</i> beosztása (1724–1804), mely a jelenkorig a
+legnagyobb hatású maradt és amelyhez nagyjában mi is igazodni
+fogunk.</p>
+<p><i>Kant</i> «A tiszta ész kritikája» című művében adja a
+<i>megismerés</i> filozófiáját, «A praktikus ész kritikája» című
+műveben az <i>akarás</i> filozófiáját és «Az ítélőerő kritikája»
+című művében az <i>érzés</i> filozófiáját.</p>
+<p>Ennél a felosztásnál megmaradunk mi is. Csak a megismerés
+filozófiáját kell két szakaszra tagolni. Az elsőnek a megismerés
+lehetőségeinek, határainak, valamint eredetének kérdéseit kell
+tárgyalnia, míg a másik a megismerés tárgyával fog foglalkozni. Az
+első szakaszban eszerint a megismerés kritikája és teóriája
+tárgyalandó, míg a másiknak a létezőről való tanítást, tehát az
+ontológiát kell tartalmaznia.</p>
+<p>Az <i>érzés</i> filozófiája, amint meg fogjuk látni, nem egyéb,
+mint a szépről és a fenségesről való tanítás. Ez a tanítás, melyet
+a tizennyolcadik század közepe óta <i>esztétikának</i> neveznek, ez
+idő óta része a filozófiai szisztematikának.</p>
+<p>Az <i>akarás</i> filozófiája az emberi cselekvések föltételeit
+és normáit igyekszik megállapítani. Mint gyakorlati filozófia vagy
+mint <i>etika</i> kezdettől fogva fontos része a filozófiai
+rendszereknek. Mivel azonban az emberi cselekvésre nézve nemcsak az
+egyes akarat, hanem az <i>összakarat</i> is irányadó, össze fogjuk
+kötni az etikával a filozófiai <span class="pagenum"><a name=
+"Page_20" id="Page_20">-20-</a></span> diszciplinák
+legfiatalabbikát, az emberi társadalom lényegeről való tanítást,
+vagyis a szociológiát. Ehhez csatlakozniok kell még egyes
+megjegyzéseknek a neveléstan vagy <i>pedagógia</i> általános
+elveiről.</p>
+<p>Mind e filozófiai problémák tárgyalását meg kell hogy előzze a
+pszichológia és logika rövid áttekintése, amelyeket joggal
+tekintenek előkészítő vagyis propedeutikus diszciplináknak. A
+pszichológia ugyan önálló tudomány lett, amely függetlenül minden
+filozófiai spekulációtól, merőben empirikus úton igyekszik
+eredményeit elérni. Nélkülözhetetlen alapvonása azonban minden
+szellemi tudománynak és ezáltal belső összeköttetést nyer a
+filozófiával. A <i>logika</i> szigorúan véve minden tudományra
+nézve fontos mint propedeutika, annál inkább a filozófiára nézve,
+amely a kutatás speciális eredményeit általános elvek szerint kell
+hogy rendezze.</p>
+<p>Mint a filozófiai tudomány fontos része joggal szerepel a
+<i>filozófia története</i>: volt olyan kor, amikor a filozófia
+egész feladatát történetére akarták korlátozni. Ezért ajánlatos
+lesz egyes megjegyzéseket itt közbeiktatni e tanulmány
+fontosságáról.</p>
+<h3>7. §. A filozófia története.</h3>
+<p>A filozófia tanulmányára nézve történetének ismerete
+összehasonlíthatatlanul fontosabb, mint a tudás többi ágaira nézve.
+Aki pl. a matematikát vagy fizikát választotta tudományos kutatása
+<span class="pagenum"><a name="Page_21" id=
+"Page_21">-21-</a></span> területéül, az megismerkedhetik a kutatás
+módszereivel, gondolkodási eszközeivel és eredményeivel anélkül,
+hogy mind e kutatási eszközök lassankénti kialakulásának és
+keletkezésének históriailag utána járjon. Csak a tudás magaslatára
+érve kezd talán némelyik bizonyos históriai szükségérzést érezni és
+akkor mindenesetre be fogja látni, ahogy ezt <i>Ernst Mach</i> a
+fizikáról ismételten hangsúlyozta, hogy az alapfogalmaknak mély és
+teljes megértése a történeti fejlődés ismerete nélkül nem érhető
+el.</p>
+<p>Egész máskép áll a dolog ebben a vonatkozásban a filozófiánál.
+Itt egy problémának csak megközelítően helyes megértése históriai
+fejlődésének ismerete nélkül csaknem lehetetlen. Aki pl. ezt az
+állítást hallja: mindaz, amit itt magam előtt látok, a csillagos ég
+fölöttem, a házak, a mezők, a fák környezetemben, mindez csak az én
+képzetem, csak annyiban léteznek, amennyiben én észre veszem őket,
+– az ezt az állítást legelőbb is esztelenségnek fogja tartani.
+Történeti kialakulásának ismerete által nyomban felfogható lesz
+mindenki számára és csak akkor lehetséges kritikailag állást
+foglalni vele szemben, mint ahogy azt alább látni fogjuk.</p>
+<p>Így tehát a filozófia történetének főadataival való ismeretség
+elengedhetetlen előfeltétele a filozófiai problémák megértésének és
+ezért sokan azt ajánlják, hogy a filozófia tanulmányát történetének
+tanulmányozásával kezdjük.</p>
+<p>A filozófia története azonban olyan tanulmány, amely annak
+számára is nagyon nyereséges, akinek nincs az a szándéka, hogy
+önállóan filozofáljon. <span class="pagenum"><a name="Page_22" id=
+"Page_22">-22-</a></span> Megismerjük itt a keletkezését és
+kidolgozását azoknak a gondolkodási eszközöknek, melyek
+segítségével az emberi szellem lassankint meghódította a világot,
+megismerjük azokat a vívmányokat, «melyeket a megszokás és meg nem
+támadott birtoklás oly szívesen fosztana meg háládatosságunktól».
+Ha ma a legtöbb dologban megkülönböztetjük az anyagot és formát, ha
+a lehetőség és valóság fogalmai annyira teljesen közkeletűek
+lettek, akkor nagyon is könnyen megfeledkezünk arról, hogy
+<i>Aristoteles</i> volt az első, aki ezeket a fogalmakat világosan
+kidolgozta és használatra alkalmassá gondolta.</p>
+<p>A gondolkodási eszközök lassankénti fejlődésének ismerete a
+legnagyobb nyereség, melyet a filozófia történetének
+tanulmányozásából meríthetünk és az e területet feldolgozóknak,
+akikben ugyancsak nincs hiány, ezt a momentumot nyilvánvalóbban
+kellene kidomborítani.</p>
+<p>A filozófia története azonban nemcsak filozófia, hanem történet
+is. Nagyon gyakran fejeződik ki a legvilágosabban és legmélyebben
+egy filozófiai rendszerben annak a kornak szellemi tartalma,
+amelyben keletkezett. Így például, mint már gyakran kiemelték,
+<i>Kant</i> kategórikus imperativusa a porosz kötelességtudás
+lecsapódása, míg a cinikusok és sztoikusok világpolgársága
+világosan mutatja a görög nemzeti érzés hanyatlását.</p>
+<p>A filozófia története tehát fontos alkatrésze a filozófia
+tanulmányozásának. Mindenesetre megnehezíti a filozófiai műnyelv,
+amely lassankint kifejlődött és amelyet okvetlenül el kell
+sajátítani. Bevezetésünk ép ezért nagy gondot fog <span class=
+"pagenum"><a name="Page_23" id="Page_23">-23-</a></span> fordítani
+a legfontosabb műkifejezések pontos magyarázatára, hogy ezen a
+módon megkönnyítse a filozófia történetének tanulmányozását is.
+Amikor másfelől az egyes problémák kifejtésénél történeti
+kialakulásukat is legalább vázoljuk, az olvasó megismerkedik a
+történeti fejlődésnek legfontosabb tényeivel és ezzel bevezettetik
+a filozófia történetébe is.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_24" id=
+"Page_24">-24-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">MÁSODIK FEJEZET.</span><br />
+A propædeutikus (előkészítő) diszciplinák.</h2>
+<h3>8. §. A pszichológia tárgya és feladata.</h3>
+<p>A pszichológia az emberi lelki élet törvényeiről szóló tudomány.
+Tárgya tehát az emberi szellemi élet maga, azaz gondolkodásunk,
+érzésünk és akarásunk, szóval mindaz, amit mint lelki tevékenységet
+naponkint és óránkint átélünk, ami nekünk mint ilyen élmény
+közvetlenül adva van és ismeretes. A pszichológiának ennélfogva
+mindig csak eseményekkel, mindig valami történéssel van dolga,
+sohasem a nyugvó levéssel. Az ezen általunk átélt pszichikai
+jelenségek szubsztanciális, megmaradó hordozójára vonatkozó kérdés,
+az a kérdés, hogy ezek a tevékenységek egy megmaradó, az élmények
+váltakozásában változhatatlan lelki lényegből indulnak-e ki, nem
+tartozik a pszichológiára, hanem a metafizika vagy ontológia
+problémája. Természetesen ugyanoda tartozik a lélek székhelyére,
+egyszerűségére és halhatatlanságára vonatkozó probléma. Mind e
+dolgokról a különböző vallásrendszerek állíthatnak dogmákat, melyek
+a vallásos autoritás erejénél fogva az illető hitvallás híveinél
+hitelre találnak. Mind e dolgokról a tudományos filozófia beható
+vizsgálatok alapján hipotéziseket állíthat fel. A pszichológiát
+mindez nem <span class="pagenum"><a name="Page_25" id=
+"Page_25">-25-</a></span> érinti; ő átkutatja az emberi lelki
+életet, amely a legkétségtelenebb tények egyike, amelyeket
+ismerünk, igyekszik folyamatait a legegyszerűbb elemekre
+visszavezetni és a bennük ható törvényeket kifürkészni, teljesen
+függetlenül minden teológiai dogmától és metafizikai
+hipotézistől.</p>
+<p>A pszichológia ezzel semmikép sem támad valamely dogma vagy
+valamely metafizikai hipotézis ellen. A lelki életre vonatkozó
+kutatása ellenkezőleg érvényes marad minden metafizikai és
+teológiai dogmára. A pszichológia époly kevéssé tud felvilágosítást
+adni a lélek lényegéről, mint ahogy a mechanika sem tud az erő
+lényegéről. Itt is, ott is csak a történés törvényét keresik. A
+pszichológia tehát merőben tapasztalati jellemét tekintve, valamint
+módszereiben is nagyon közeledik a természettudományokhoz, de a
+tárgyára való vonatkozásban ezektől elkülönítve marad. A
+pszichológiának itt előadott felfogása, valamint függetlensége
+minden metafizikától a legutóbbi évtizedek vívmánya.</p>
+<p>A hit a testtől különböző lélekben, amely a halál után elhagyja
+a testet és aztán önálló létet él, mélyen bele van gyökerezve az
+emberi természetbe és tényleg megtalálható a legprimitívebb, a
+legalacsonyabb kulturális fokon maradt népeknél is. A világnak
+csaknem minden vallási rendszere dogmává emelte ama hitet, amely
+mint magától értetődő kiindulópont átment sok filozófiai rendszerbe
+is. Ennek megfelelőleg a pszichológia mint a lélekről való tanítás
+az ókor, a középkor és az újkor rendszereiben egy része a
+metafizikának vagy ontológiának. Emellett azonban már aránylag
+korán megtaláljuk a tényleges lelki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_26" id="Page_26">-26-</a></span> életnek működése közben való
+megfigyelését is. <i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> roppant fontos
+adalékokkal járultak hozzá, nemkülönben <i>Hippokrates</i> az orvos
+és iskolája, valamint az ókor későbbi filozófiai iskolái, a
+sztoikusok, epikureusok (különösen Lucretius, a költő-filozófus) és
+a neoplatonikusok (különösen <i>Plotinus</i>). Még a középkor
+scholasztikus filozófiája sem volt ebben – mint Siebeck kimutatta –
+teljesen terméketlen. Az újabb kor kezdete óta ezt a feladatot mind
+energikusabban vették kezükbe. Miután a tizenhetedik és
+tizennyolcadik században angol gondolkodók, mint <i>John Locke,
+George Berkeley, David Hume, Adam Smith</i> beható taglalással
+hatalmasan előbbre vitték a tényleges lelki élet ismeretét,
+1829-ben <i>James Mill</i> (a híres logikus és közgazdász <i>J. St.
+Mill</i> apja) <i>Analysis of the Phenomena of the Human Mind</i>
+című munkájában létrejött a lelki életnek első, metafizikától
+mentes előadása. Tudománnyá az empirikus pszichológiát
+<i>Herbart</i> emelte, aki azzal a kísérlettel is megpróbálkozott,
+hogy a matematikát a lelki élet jelenségeire alkalmazza.</p>
+<p><i>Herbart</i> nagy tanítványa, <i>H. Lotze</i> 1852-ben
+megjelent orvosi pszichológiájában a lelki életet fiziológiai
+kísérő jelenségeivel való kapcsolatban mutatta be. Csakhamar ezután
+<i>Fechner</i> és <i>Wundt</i> pontosabban megvizsgálták ezt a
+kapcsolatot részleteiben és egyúttal vállalkoztak arra, hogy a
+lelki élet jelenségeit alávessék a kísérletnek. Mindkét utóbbi
+gondolkozó megérdemli, hogy a modern pszichológia alapítóinak
+neveztessenek. <i>Wilhelm Wundt</i> egyfelől <i>Grundzüge der
+physiologischen Psychologie</i> című művében (először 1874-ben
+<span class="pagenum"><a name="Page_27" id=
+"Page_27">-27-</a></span> jelent meg, azóta számos újabb kiadást
+ért, magyarra is lefordította <i>Rácz Lajos</i>), másfelől az első
+kísérleti pszichológiai intézet megnyitásával Lipcsében (1879)
+hatalmas lökést adott a további munkálkodásnak, melyet ő maga a
+leghathatósabban mozdít elő. A lipcsei intézet mintájára
+Németországban, Franciaországban, Angolországban, Olaszországban,
+különösen pedig Amerikában számos hasonló intézet alakult,
+melyekben serényen dolgoznak a lelki élet felkutatásán.</p>
+<p>Ezen a módon a pszichológia önálló, minden filozófiai
+spekulációtól független tapasztalati tudománnyá vált, mely arra van
+hivatva, hogy mindazoknak a tudományoknak, melyek a szellemi
+élettel foglalkoznak és amelyeket újabb időben a szellemi
+tudományok neve alatt szokás összefoglalni, alapvetéseül
+szolgáljon. Emellett bizonyos módszerek és irányok fejlődtek ki,
+melyekkel az olvasót most meg akarjuk ismertetni.</p>
+<h3>9. §. A pszichológia módszerei és irányai.</h3>
+<p>Mint minden tapasztalati tudománynak, a pszichológiának is
+elsősorban a tények lehetőleg gazdag összegyüjtése a fontos. Erre a
+legközelebb eső mód a végbemenő jelenségek megfigyelése. Ez a
+megfigyelés azonban a pszichológiában lényegesen más, mint a
+természettudományokban. A pszichikai jelenségeket nem lehet mint a
+természeti jelenségeket érzékeinkkel észrevenni, csak valamennyiünk
+előtt ismeretes, de közelebbről le nem írható módon közvetlenül át
+lehet élni. Tapasztalatból csak azokat a pszichikai folyamatokat
+ismerem, amelyeket magam átéltem <span class="pagenum"><a name=
+"Page_28" id="Page_28">-28-</a></span> a saját tudatomban. Hogy
+tényeket gyüjthessek tehát, meg kell figyelnem azt, amit belsőleg
+átélek és alávetem ezt az ítéletemnek. A pszichologus számára tehát
+a legfontosabb és leginkább alapvető forrása a tanulságnak saját
+pszichikai élményeinek megfigyelése, vagyis az
+<i>önmegfigyelés</i>. Az önmegfigyelés módszere, melyet az
+önmegfigyelés angol szavával (introspection = belenézés)
+introspektiv módszernek nevezünk, tehát az első és a
+legfontosabb.</p>
+<p>Az introspektiv módszernek azonban önmagában sokféle nehézsége
+és ellentmondása van. Pszichikai élményeim megfigyelése maga is
+öntevékenység és ezért lelki tevékenységeink belső összhangját
+tekintve, módosítólag kell hogy hasson a megfigyelendő jelenség
+lefolyására, ezt megváltoztassa és megszakítsa. Ha egy haragkitörés
+közben meg akarnám magamat figyelni, akkor a harag abban a
+pillanatban elpárologna. Sokan ezért az önmegfigyelést
+lehetetlennek tartják és ennek megfelelően az introspektiv módszert
+hasznavehetetlennek. Ez a nézet azonban nem helyes. Elemi élmények,
+mint érzéki észrevételek, egyszerű érzéki és esztétikai érzések
+némi gyakorlattal közvetlenül megfigyelhetők, anélkül, hogy ez a
+megfigyelés lényegesen változtatna rajtuk. Komplikáltabb folyamatok
+pedig az emlékezetekben rekonstruálhatók és így utólag
+megfigyelhetők. Itt a megfigyelés zavaró hatása csaknem egészen
+elesik, mert az introspekció az emlékezettel egybeesik.</p>
+<p>A megfigyelt tényeket azután széttagolásnak, vagyis analizisnek
+kell alávetni és ebben az analizisben áll ezidőszerint a
+pszichológus főtevékenysége. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_29" id="Page_29">-29-</a></span> Minden folyamat ugyanis,
+amelyet valóban átélünk, közelebbi vizsgálatra összetettnek
+mutatkozik és most már arra kerül a sor, hogy kikutassuk azokat az
+elemi folyamatokat, amelyekből a megfigyelt folyamatok állnak és
+keletkeznek. Az introspektiv módszerhez tehát hozzátartozik mint
+lényeges alkatrésze a széttagolás vagy analizis.</p>
+<p>Az introspectiv módszer alapján végrehajtott analizis aránylag
+hamar eléri határát. Valamely tárgynak a szem által való
+észrevevése például úgy tűnik fel az önmegfigyelés előtt, mint
+egyszerű, további tagolást nem kívánó folyamat. Már most itt lép
+közbe nagy sikerrel a <i>kísérlet</i> és segít abban, hogy az
+analizist folytassuk az önmegfigyelés határain túl.</p>
+<p>A <i>kísérleti módszer</i> a pszichológiában épúgy, mint a
+természettudományokban abban áll, hogy a pszichikai folyamatok
+keletkezésére való föltételek célzatosan és tervszerűen
+előidéztetnek és pedig úgy, hogy önkényesen lehet őket úgy
+quantitativ, mint qualitativ tekintetben variálni. A pszichológiai
+kísérlethez rendszerint két személy kell, a kísérletező és a
+megfigyelő. A kísérletező idézi elő a feltételeket és variálja
+őket, anélkül, hogy a megfigyelőnek tudomása lenne a variálásról. A
+megfigyelő ezután részint szavakkal, részint előre megbeszélt
+jelekkel jegyzőkönyvbe mondja benyomásait. A megfigyelőnél
+természetesen megint csak az önmegfigyelés dolgozik és valóban csak
+bizonyos gyakorlat után sikerül a hibaforrásokat kiküszöbölni és
+biztos eredményeket elérni. Minden pszichológiai kísérletre
+jellemző, hogy csak a kísérletek nagy száma, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_30" id="Page_30">-30-</a></span> több
+kísérletezővel végrehajtva nyujt használható eredményeket. Itt
+tehát különösen nagy kitartásra és egészen különös pontosságra van
+szükség. Ugyanazon a területen tehát éveken át folytatják a
+kísérleteket és megváltozott föltételek mellett ismétlik. Fontos
+továbbá, hogy a nem sikerült kísérleteket, vagyis azokat is
+feljegyezzék, melyek nem vezettek a várt eredményre.</p>
+<p>A kísérleti módszer az utóbbi évtizedekben nagy mértékben
+tökéletesedett és számos igen komplikált készüléket állított elő,
+melyek a kísérleteket megkönnyítik és eredményeiket exaktabbá
+teszik. Különösen az érzéki észrevételek analizise dolgában ez a
+módszer nagy eredményeket tud felmutatni. Ma már tudjuk, hogy egy
+látási észrevétel létrejövetelében nagy szerepet játszanak a
+recehártya érzékei mellett a szem mozgásai és az ezzel előálló
+izom-érzetek. Ugyanez az eset áll a tapintási érzetekre is.
+Általában a kísérleti módszer útján jutott napfényre az
+izom-érzetek nagy fontossága és ezáltal lelki életünk természetéről
+való fogalmunk a legmélyrehatóbb változásokon ment keresztül. A
+kísérleti módszerrel derítették fel továbbá nagy mértékben a
+képzetek időbeli lefolyását, az asszociáció törvényeit, az
+emlékezet teljesítményeit, az érzések tanát, különösen az
+ütőér-mozgásokban általuk előidézett változásokra való tekintettel,
+végül az elemi esztétikai érzéseket is s remélni lehet, hogy a
+közös munkának ezen a téren még számos felfedezés fog
+sikerülni.</p>
+<p>Az introspektiv és a kísérleti módszer mellett nem fontosság
+nélküli forrása a tanulságoknak a <i>mások megfigyelése</i> sem.
+Ilyenkor természetesen <span class="pagenum"><a name="Page_31" id=
+"Page_31">-31-</a></span> sohasem lehet közvetlenül megbeszélni a
+pszichikai jelenséget, hanem csak testi kifejeződését a mozgásban,
+arckifejezésben és beszédben. Magának a jelenségnek feltártnak kell
+lennie és ebben megint a megfigyelő saját élményei adják az alapot;
+különösen tanulságosak az ilyen megfigyelések gyermekeken és olyan
+egyéneken, akik számára a természet egy kegyetlen kísérlete elzárta
+a megismerés forrásainak egyikét. Vakon születettek, süketnémák és
+a nem nagyon ritka siket-néma-vakok ebben gazdag tanulságot
+nyújtanak s az ilyen egyének gondos megfigyelésének nem
+jelentéktelen felvilágosításokat köszönünk. Különösen a
+siketnéma-vak <i>Bridgman Laura</i>, <i>Keller Helén</i><a name=
+"FNanchor_1" id="FNanchor_1"></a><a href="#Footnote_1" class=
+"fnanchor">1)</a> és <i>Heurtin Mária</i> rendkívül tanulságos
+nevelésére kell utalnunk, akiknél bámulatos módon mutatkozik, mire
+képes egyedül a tapintást érzék és milyen fontossága van a
+szavakkal való beszédnek a gondolkodás fejlődésére.</p>
+<p>Az introspectiv módszerrel, mondottuk már, a legszorosabban
+össze van kötve az analizis, amely a megfigyelt folyamatokat
+elemeikre bontja. A pszichikai folyamatok mindig csak valami
+<i>történést</i>, sohasem megmaradó levést jelentenek s ez
+eseményszerű, természetüknél fogva az analitikus szemlélés
+önmagától megy át a genetikus szemlélésbe, amely a lelki életet
+mintegy fejlődési sorozatot fogja fel és azt kérdezi: melyik
+folyamat az első, a legeredetibb. Az a kérdés, hogy miből
+<span class="pagenum"><a name="Page_32" id=
+"Page_32">-32-</a></span> áll egy folyamat, elkerülhetetlenül ahhoz
+a kérdéshez vezet, hogy mikép és miből keletkezik.</p>
+<p>A <i>genetikus</i> szemlélési mód azonban önmagától túlvezet az
+egyes tényen és arra kényszerít, hogy a társadalmat, amelyben az
+ember él, mint lelki fejlődésének fontos tényezőjét szintén
+tekintetbe vegyük. Amilyen messze ugyanis az ember történetét
+követni tudjuk, mindenütt és mindig mint társas lényt, mint nyájban
+élő állatot találjuk. Aristoteles szavát, hogy az ember
+természeténél fogva szociális lény, a modern néprajz a legteljesebb
+mértékben igazolja. Nemcsak az embert körülvevő természet, hanem a
+vele együtt élő embertársak is irányt és tartalmat adnak lelki
+élete fejlődésének. Így szélesedik ki az egyéni pszichológia
+szociális vagy néppszichológiává. Ez a tudomány, melyet
+<i>Lazarus</i> és <i>Steinthal</i> alapítottak, az utóbbi
+évtizedekben nagy haladást tett. <i>Wilhelm Wundt</i> most
+megjelenő nagyarányú munkája a néppszichológiáról, amely különösen
+a nyelvet, a mithoszok keletkezését és az erkölcsöt igyekszik
+pszichológiailag megokolni, új és nagyon fontos szempontokat nyit.
+A modern néprajz mesterének, <i>Adolf Bastiannak</i> nagyszámú
+munkája is rengeteg értékes anyagot nyújt. Ezért mi úgy véljük,
+minden pszichológusra nézve elkerülhetetlen követelmény, hogy a
+modern néppszichológia eredményeivel megismerkedjék és az emberi
+megismerés, érzés és akarás fejlődésében a szociális tényezőt
+nagyobb mértékben vegye figyelembe, mint eddig. <i>Darwin</i> a
+fajok keletkezéséről szóló korszakalkotó munkájában az egyén
+fejlődésére az <i>ontogenezis</i>, a faj fejlődésére a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_33" id="Page_33">-33-</a></span>
+<i>filogenezis</i> terminust vezette be. Ebben az értelemben
+támasztanók azt a követelményt, hogy a pszichológia az egyént
+necsak mint egyes lényt, hanem a nemebeli társaitól nyert befolyás
+alatt is szemlélje, hogy tehát ne csak az <i>ontogenetikus</i>,
+hanem a <i>filogenetikus</i> módszer is alkalmazásba jusson.</p>
+<p>Ha a lelki jelenségek eredetét és fejlődését kérdezzük, akkor
+csaknem magunktól jutunk rá ezeknek a jelenségeknek belső
+kapcsolatára az <i>életfentartással</i>. Hiszen elmélkedésünk és
+meggondolásunk nagy része, mint mindenki tudja, bizonyos
+úgynevezett praktikus célokra szolgál, vagyis arra van irányítva,
+hogy az egyes lény, családja vagy a közösség életét fenntartsa,
+kellemesebbé, tartalmasabbá és tartósabbá tegye. Ha most már az
+egész lelki életet ebből a szempontból tekintjük, akkor a
+pszichológia egy részévé lesz a <i>biológiának</i>, vagyis az élet
+törvényéről való tudománynak. Ez a biológiai módszer gyakran
+meglepő világítást vet a lelki élet összefüggésére és nevezetesen
+az oly rendkívül gazdag érzelmi életet sokkal jobban áttekinthetjük
+és megérthetjük a segítségével. Újabb időben különösen <i>Herbert
+Spencer</i> alkalmazta nagy sikerrel a biológiai módszert s e sorok
+írója is pszichológiai tankönyvében szigorúan szemmeltartani
+igyekezett ezt a szempontot.</p>
+<p>Az introspektiv és kísérleti módszer arra igyekezik, hogy beható
+analizis segítségével lehetőleg pontosan megállapítsa a pszichikai
+tényálladékot, míg a genetikus szemléleti mód kettős alakjában,
+vagyis mint ontogenetikus és mint filogenetikus módszer a biológiai
+módszerrel karöltve, a lelki <span class="pagenum"><a name=
+"Page_34" id="Page_34">-34-</a></span> élet eredetét, fejlődését és
+jelentőségét igyekszik kikutatni.</p>
+<p>Ami most már a különböző <i>irányokat</i> illeti, melyek
+jelenleg a pszichológiában kifejlődtek, ezek részint megfelelnek a
+bizonyos módszerekre vetett nagyobb nyomatéknak, részint alapvető
+nézetek a lelki folyamatok bizonyos alaposztályainak nagyobb vagy
+kisebb fontosságáról.</p>
+<p>A régebben használatos megkülönböztetés <i>racionális</i> vagy
+spekulativ és <i>empirikus</i> pszichológia között ma már
+tárgytalanná vált. A mit racionális pszichológiának neveztek, az
+most általában mint a metafizika egy része szerepel és ki van zárva
+a pszichológiából. Épen ezért az «empirikus», vagyis «tapasztalati»
+kifejezés ma magától értetődő és ezzel fölöslegessé is vált.</p>
+<p>Ezzel szemben megkülönböztetjük az illető módszereknek
+megfelelően az <i>introspektiv</i> és a <i>kísérleti</i>
+pszichológiát. Mind a két irány alkalmilag élesen küzd egymással.
+Az introspektiv pszichológusok azt vetik a kísérletieknek szemére,
+hogy hosszadalmas vizsgálataik eredményei gyakran jelentéktelenek s
+ezenfelül inkább a fiziológiának válnak hasznára, mint a
+lélektannak. A «kísérletiek» viszont szeretnek gúnyolódni a
+«karosszék-pszichológusokon» és azt tartják, hogy csak a
+laboratóriumban lehet exakt módon űzni a pszichológiát.</p>
+<p>Fentebbi fejtegetéseink értelmében mindkét iránynak megvan a
+maga jelentősége s csak a kísérlet és az önmegfigyelés
+közreműködésével, valamint beható analizissel lehet haladást
+elérni.</p>
+<p>Maguknak a pszichikai folyamatoknak megítélését illetőleg
+azelőtt többnyire abban a véleményben <span class=
+"pagenum"><a name="Page_35" id="Page_35">-35-</a></span> voltak,
+hogy az észrevevés és elképzelés elsődleges, az érzés és akarás
+pedig levezetett állapotok. Ezt az irányt, amelynek még mindig sok
+a hive, <i>intellektualisztikus</i> iránynak nevezhetjük.</p>
+<p>Ezzel szemben újabb kutatók azt hangsúlyozzák, hogy nem az
+elképzelés, hanem az <i>érzés</i> és az ezzel a legszorosabban
+összekötött <i>akarás</i> az eredeti állapotok, melyekből az
+észrevevés és elképzelés kifejlődött. Azt a nézetet, amely az élet
+egész fejlődéstörténetének sokkal jobban megfelel,
+<i>voluntarisztikus</i> pszichológiának nevezik. Ez az irány mind
+jobban utat tör és egyre több híve akad.</p>
+<h3>10. §. Pszichológia és fiziológia.</h3>
+<p>A szoros összefüggést a fizikai és fiziológiai folyamatok
+között, vagy hogy rövidebben és népszerűbben fejezzük ki magunkat,
+test és lélek között már nagyon régen felismerték s az a
+gondolkodókat sokat és sokáig foglalkoztatta. Azokra a filozófiai
+problémákra, melyek az ezen összefüggésen való elmélkedésből
+származnak, valamint a legfontosabb megoldási kísérletekre alább
+fogunk rátérni.</p>
+<p>A modern pszichologiára nézve eldöntött dolog, hogy a
+pszichológiai folyamatok túlnyomó többsége mellett fiziológiai
+jelenségek állnak mint kísérő jelenségek. Teljesen bizonyos
+továbbá, hogy az utolsó közvetlen feltétele egy fizikai folyamatnak
+mindig egy idegprocesszus kell hogy legyen és pedig mindig olyan,
+amelyben végeredményben részes az emberi agy. Az a nézet,
+<span class="pagenum"><a name="Page_36" id=
+"Page_36">-36-</a></span> hogy minden fizikai folyamatnak kivétel
+nélkül egy agyprocesszus felel meg, csak annyiban van általánosan
+elismerve, hogy minden komolyan vehető kutató meg van győződve,
+hogy agy nélkül semmiféle öntudati folyamat nem jöhet létre. Ezzel
+szemben még mindig véleménykülönbség van abban a kérdésben, vajjon
+valamely jelenségnek minden pszichológiai analizissel feltárt
+részfolyamata egyúttal a fiziológiai processzusnak egy fiziológiai
+részjelenségét előfeltételezi-e? Így pl. <i>Wundt</i> azt hiszi,
+hogy egy meghatározott dolognak mindennemű észrevevése csak azáltal
+jön létre, «hogy az objektum által előhívott benyomások komplexuma
+az «asszociációs szintézis» egy aktusa által foglaltatik össze.» A
+szintézisnek ez az aktusa, így gondolja a hírneves kutató, magában
+pszichikai természetű és nincs hozzá párhuzamos fiziológiai
+jelenség.</p>
+<p>A pszichikai folyamatoknak messzemenő függése az
+agyprocesszusoktól sok kutatót arra a felfogásra vezetett, hogy a
+pszichológiának csak az a feladata, hogy az agy funkcióiról való
+ismereteinket gazdagítsa s így a pszichológia csak egy része a
+fiziológiának.</p>
+<p>Ezzel szemben azonban utalni kell arra, hogy a pszichikai
+folyamatok teljesen sajátos természetűek és a fiziológiai
+folyamatokkal össze nem hasonlíthatók. Minden folyamat a
+természetben, amelybe természetesen az emberi test is beletartozik,
+hozzáférhető az érzéki észrevevés számára vagy hozzáférhetővé
+tehető mikroszkópok vagy észrevevőképességünk más megerősítése
+útján. Még ahol ez eddigelé nem volt lehetséges, ott is minden
+pillanatban sikerülhet a készülékek tökéletesítése <span class=
+"pagenum"><a name="Page_37" id="Page_37">-37-</a></span> útján és
+nincs természeti processzus, amelynél elképzelhetetlen volna, hogy
+az érzéki észrevételnek hozzáférhetővé tétessék. A pszichikai
+folyamtok ellenben sohasem vehetők észre az érzékekkel, hanem csak
+közvetlenül átélhetők bizonyos sajátságos, mindenki előtt
+ismeretes, de közelebbről be nem írható módon. Ép ezért kikutatásuk
+egy külön tudomány tárgya kell hogy legyen.</p>
+<p>A pszichológia a fiziológiától fontos ösztönzéseket fog nyerni
+újabb pszichológiai analizisre, amint hogy a maga részéről a
+fiziológiának problémákat tud nyújtani és utakat tud mutatni.
+Sohasem szünhetik meg azonban a pszichológia önálló tudomány lenni.
+Tárgya mindig különböző marad mindennemű természettudománytól.</p>
+<h3>11. §. Pszichológia és filozófia.</h3>
+<p>A modern pszichologia, amint láttuk, függetlenné tette magát
+minden filozófiai spekulációtól, különösen pedig minden filozófiai
+rendszertől és önálló tapasztalati tudománnyá fejlődött.
+Mindazáltal fennmaradt a szoros kapcsolat pszichológia és filozófia
+között. Természetesen a viszony a két tudomány között kissé
+megfordult. A pszichológus szigorúan véve lemondhat mindennemű
+metafizikai hipotézisről, ellenben a filozófus ma jobban rá van
+utalva a beható pszichológiai analizisre, mint valaha.</p>
+<p>Ha a filozófia céljához, vagyis az egységes világnézethez akar
+jutni, akkor nemcsak a fizikai történés törvényeit kell figyelembe
+venni, ahogy azokat a természettudomány nyújtja, hanem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_38" id="Page_38">-38-</a></span> még
+nagyobb mértékben a pszichikai történés törvényeit is, ahogy azok
+kikutatását a pszichológia magára vállalja. Csak pszichológiai
+alapon jelölheti ki ma a filozófus az emberi megismerés határait,
+csak a pszichológia segítségével találhatja és értheti meg a
+formákat, melyeket megismeréseink szükségszerűen öltenek. Csak
+érzéseink pszichológiai analizise taníthatja meg, hogy milyen
+feltételek között tartunk valamit szépnek és csak e feltételek
+ismeretéből adódhatnak érvényes normák a művész számára. Csak annak
+beható és pontos tanulmányozása, ami bennünk végbemegy, mikor mások
+cselekvéseit helyeseljük, ha önmagunkkal elégedettek vagy
+elégedetlenek vagyunk, vezethet arra az útra, amelyről odajutunk,
+hogy erkölcsi normákat állíthassunk fel az emberi cselekvésre.</p>
+<p>Ennek megfelelően a pszichológia a legfontosabb alapja a valóban
+tudományos filozófiának s aki ezt elfelejti vagy a spekuláció
+erejébe vetett merész, de meglehetősen időszerűtlen bizalommal azt
+hiszi, túlteheti magát a pszichológiai alapvetésen, «annak sohasem
+áll szilárdan a föld a talpa alatt s felhők és szelek játszanak
+vele.»</p>
+<p>De a pszichológia is csaknem magától vezet filozófiai
+problémákhoz, bár nem lehet tagadni, hogy ezeket elutasíthatja és
+szabad is elutasítania magától.</p>
+<p>Már az érzéki észrevevésekről való tanítás is arra a különös
+tényre vezet, hogy összehasonlíthatatlanul nagyobb bizalommal
+vagyunk a tapintási érzék adatai iránt, szemben a látással és
+hallással. A pszichológusnak megvan a joga, hogy beérje a tény
+feljegyzésével, de nagyon is <span class="pagenum"><a name=
+"Page_39" id="Page_39">-39-</a></span> erős a kísértés, hogy
+magyarázatot keressen. Ez pedig már mélyen belenyúl az
+ismeretelméletbe.</p>
+<p>Még inkább izgat az erkölcsi és a vallási érzésekről, valamint
+az akaratjelenségekről szóló tanítás arra, hogy közelebb férkőzzünk
+az erkölcsi törvények indokoltságának kérdéséhez s az
+akaratszabadság problémájához. Itt elsősorban szükség van arra,
+hogy a pszichológiai tényállást pontosan és a filozófiai nézetre
+való minden tekintet nélkül konstatáljuk. De épen ez a konstatálás
+gyakran magában tartalmazza a probléma megoldását és nem lehet
+belátni, miért ne lehessen a pszichológusnak az a bátorsága, hogy
+egy lépéssel tovább menjen a tények konstatálásánál.</p>
+<p>A pszichológia tehát jelenlegi állása szerint önálló tudomány,
+de nélkülözhetetlen alapvetése minden filozófiai vizsgálatnak.</p>
+<h3>12. §. A logika tárgya és feladata.</h3>
+<p><i>A logika a helyes gondolkodás formáiról szóló tanítás</i>.
+Helyesnek mondható a gondolkodás akkor, ha objektive bizonyos
+ítéletekre vezet. Objektivek azok az ítéletek, melyeket mindenki,
+aki hallja és a hozzájuk vezető gondolatmenetet megértéssel kíséri,
+kénytelen igazaknak elismerni. Mint valamely ítélet objektiv
+bizonyosságának második kriteriumát tekintjük továbbá az illető
+ítéletre alapított várakozások beteljesülését.</p>
+<p>Az objektív bizonyossággal szemben áll a szubjektiv, amelyet
+többnyire nem lehet másra átvinni. Szubjektiv bizonyosságunk van
+példáúl arról, hogy a barátunk, akit sok év óta ismerünk,
+<span class="pagenum"><a name="Page_40" id=
+"Page_40">-40-</a></span> egy bizonyos esetben így vagy úgy fog
+cselekedni. Objektiv bizonyosságunk van ellenben arról, hogy a
+barométer emelkedése a légnyomás fokozódását jelenti.</p>
+<p>A helyes gondolkodásnak, vagyis annak a gondolkodásnak, amely
+objektive bizonyos ítéletekre vezet, a formái most már nem egyebek,
+mint ezen objektiv bizonyosság általános föltételei. Ha még
+tekintetbe vesszük azt a körülményt, hogy a tudományos kutatásban
+nem mindig jutunk objektive bizonyos, hanem nagyon gyakran csak
+többé-kevésbbé valószínű ítéletekre, akkor a logikát úgy is
+definiálhatjuk, mint az objektiv bizonyosság és valószínűség
+általános föltételeiről szóló tanítást.</p>
+<p>Hogy a helyes gondolkodás formáit megtaláljuk, előbb egyáltalán
+a gondolkodás formáit kell megvizsgálni, vagyis azután kell
+kutatni, hogy mi a közös minden gondolkodási aktusban. Itt nyomul
+előtérbe mindenekelőtt az ítélet-forma, mely minden gondolkodásnak
+alapjáúl szolgál. A legegyszerűbb észrevételek, ép úgy, mint a
+legbonyolultabb meggondolások eredményei mind az ítélet formájában
+jutnak kifejezésre. Ez a gondolkodási forma a nyelvben az állító
+mondat formáját vette fel s így a mondat és az ítélet, vagy ahogy
+szintén mondhatjuk, az ítélet-mondat minden logikai vizsgálat
+középpontja. Mikor helyes formálisan egy ítélet? Milyen feltételek
+mellett lehet egy vagy több helyes ítéletből új helyes ítéletet
+levezetni? Ezek azok a kérdések, amelyek a logika főtárgyai. Ennek
+megfelelően a logikát úgy is lehetne meghatározni, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_41" id="Page_41">-41-</a></span> mint a
+<i>helyes ítélet</i> általános föltételeiről való tanítást.</p>
+<p>De nem minden ítéleten állapíthatók meg helyességének ilyen
+általános feltételei. Nagyszámú ítélet arra szolgál, hogy egyéni
+észrevételeket, emlékeket, várakozásokat formulázzon és fejezzen
+ki. Minden olyan ítélet, – szemléleti ítéletnek nevezzük őket –
+természeténél fogva csak szubjektiv bizonyosságú és ezért nem ad
+alkalmat logikai megvizsgálásra. Ilyen vizsgálat csak olyan
+ítéleteken hajtható végre, melyek általános állításokat tesznek,
+vagyis pontosabban szólva, melyek nem egyénien meghatározott és
+egyénien színezett tényeket jelölnek, hanem inkább a történés
+törvényeinek kifejezései. Az ilyen ítéleteket fogalmi ítéleteknek
+nevezzük és csak ezek lehetnek logikai vizsgálat tárgyai.</p>
+<p>Az ilyen vizsgálat, mint kétezeréves hagyomány tanítja,
+legjobban azáltal sikerül, ha a fogalmi ítéleteket mesterségesen
+szétbontjuk elemeikre. Ezek az elemek itt <i>fogalmak</i>, olyan
+gondolkozási forma, amely ugyan csak az ítéletben jut eleven
+hatásra, mindazonáltal logikai célokra is önálló vizsgálatnak kell
+hogy vettessék alá.</p>
+<p>Minden fogalomban benne van az <i>általánosság</i> ismertető
+jegye. Mint sok szemléleti ítélet lecsapódása keletkezik s egységes
+hordozója olyan tulajdonságoknak és állapotoknak, melyek a képzetek
+egy bizonyos számával közösek. A fogalmat egy szimbolikus jel,
+többnyire egy szó tapasztja az öntudathoz. A szónak pontosan
+megszabott jelentése, vagyis azok a tulajdonságok és állapotok,
+melyeknek hordozója a fogalom, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_42" id="Page_42">-42-</a></span> adják ennek a tartalmát,
+azok az objektumok, amelyeken az illető tulajdonságok és állapotok
+találhatók, adják a fogalom terjedelmét. A hagyományos logika már
+most oly módon fogott hozzá az ítéletek megvizsgálásához, hogy
+megtanított arra, hogy fogalmi viszonyokról való kijelentéseknek
+tekintsük őket. Emellett a terjedelmi viszonyok szemlélete sokkal
+alkalmasabbnak bizonyult, mert ezek szemléletesen ábrázolhatók és
+mert előnyösen lehet rájuk matematikai formulákat alkalmazni. A
+tartalmi vonatkozások ellenben mindig absztraktok maradnak, nem
+lehet őket sem szemléletesen ábrázolni, sem matematikailag
+formulázni.</p>
+<p>A hagyományos logika tehát többnyire terjedelmi logika maradt.
+Megvizsgálja a lehetséges fogalmi viszonyokat önmagukban, azután
+azt kérdi, melyek jutnak közülök az ítéletekben kifejezésre és
+igyekszik kikutatni, hogy lehet adott fogalmi viszonyokból újakat
+levezetni. Ezt a levezetést nevezik következtetésnek s a
+hagyományos logika így oszlik a <i>fogalomról</i>, az
+<i>ítéletről</i> és a <i>következtetésről</i> szóló tanításra.</p>
+<p>Az ítéletnek mint egy fogalmi viszonyról való kijelentésnek a
+felfogása sokáig megtévesztett az ítélet aktusának pszichológiai
+természetére vonatkozólag. Míg mindig az ítéletnek két
+alkotórészéről beszéltek, megfeledkeztek arról, hogy az ítéletnek
+alapjául szolgáló és általa formált folyamat mind a két alkotórészt
+elkülönítetlenül tartalmazza. Az ítéleti funkció pszichológiai és
+kivált ismeretelméleti fontosságáról alább kell majd szólnunk. Itt
+azonban ki kell emelni, hogy a logika teljesen jogosultan jár el,
+mikor az <span class="pagenum"><a name="Page_43" id=
+"Page_43">-43-</a></span> ítéletet fogalmakban oldja fel,
+amennyiben ez a feloldás céljainak szolgál. Csakhogy a bizonyos
+tudományos célok érdekében végrehajtott mesterséges átformálásnak
+nem szabad azt az igényt támasztania, hogy a pszichikai aktus
+eredeti és lényeges természetére nézve irányadó legyen.</p>
+<p>A fogalomról, ítéletről és következtetésről szóló tanítással
+azonban nincs a logika feladata kimerítve. Meg kell mutatnia azt
+is, hogyan alkalmaztatnak ezek a formák a tudományos gondolkodásban
+s ennek megfelelően meg kell vizsgálnia a kutatás módszereit.
+Eközben, mint Wundt kívánja, a már ismert tartalmak előadásának
+módszereit el kell különíteni a vizsgálat módszereitől. Az előadás
+módszerei a <i>fogalmak defimiciója és beosztása</i>, valamint a
+<i>bizonyítékok</i> különböző módjai. A vizsgálat módjai közt aztán
+az <i>indukció</i> és <i>dedukció</i>, <i>analizis</i> és
+<i>szintézis</i>, valamint speciálisabb módszerek is jutnak
+ábrázolásra. A módszertan azonban csak akkor lesz gyümölcsöző, ha
+leszáll az egyes tudományokhoz és a rájuk nézve sajátságos
+módszereket szemlélteti. Ennek megfelelően megkülönböztetünk egy
+általános és egy speciális módszertant, amely utóbbi az egyes
+tudományok logikáját jelenti. <i>Wundt</i> háromkötetes logikai
+művében elvégezte ezt az óriási munkát és ezzel roppantul
+kitágította a logika feladatát.</p>
+<h3>13. §. A logika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az általános gondolkodási törvények szabatos formulázására való
+szükségérzet a Kr. e negyedik század vége felé vált érezhetővé,
+mikor az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_44" id=
+"Page_44">-44-</a></span> megarai iskolához tartozó gondolkodók
+egyfelől kétséget támasztottak az igaz ítéletek lehetősége iránt,
+másrészt szofisztikus álokoskodással ellenfelüket zavarba hozni
+igyekeztek. Miután <i>Sokrates</i> feltámasztotta a <i>fogalmi</i>
+megismerés iránti követelményt és <i>Platon</i> vizsgálatokat
+indított meg a fogalmak definiálásáról és beosztásáról,
+<i>Aristoteles</i> vállalkozott arra, hogy a következtetés és
+bizonyítás szabályait pontosan és kimerítően kikutassa és
+megállapítsa. Ezzel alapítójává lett a logikának.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> tökéletesen tisztában volt azzal, hogy itt
+nem új igazságok felfedezése, hanem a természetes gondolkodás
+eredményeinek megvizsgálása a fődolog. Kifejezetten megmondja, hogy
+a logikának az a feladata, hogy a tényleg végrehajtott
+következtetéseket visszavezesse bizonyos formákra, hogy ezzel
+megvizsgálhassa helyességüket. <i>Aristoteles</i> azt is tudta,
+hogy erre a célra a valóban elért következtetéseket az alapjukul
+szolgáló ítéletekre, az ítéleteket pedig fogalmi elemeikre kell
+felbontani. Ezért helyesen adta tudományának az analitika, vagyis
+elemzéstan nevet.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> logikai iratait (a kategóriákról vagy
+alapfogalmakról, az ítéletről, a következtetésről és bizonyításról,
+a valószínűségi bizonyítékokról és a definicióról szóló tanítás; a
+Topika nyolc könyvében) a későbbi ókor és a középkor «Organon»,
+vagyis (a gondolkodás) eszköze néven foglalta össze. Egy
+<i>Porphyrius</i> új platonikustól (III. század Kr. u.) készített
+kivonata ez iratoknak, melyet <i>Boëthius</i> (VI. század)
+fordított latinra az «Isagoge» (bevezetés) cím alatt, mint
+<span class="pagenum"><a name="Page_45" id=
+"Page_45">-45-</a></span> tankönyv szolgál a középkor iskoláiban.
+<i>Aristoteles</i> tanítványai, <i>Theophrastos</i> és
+<i>Eudemos</i>, a sztoikusok és sok tekintetben a középkori
+scholasztikus filozófusok is még finomabban kidolgozták a
+következtetések formáit és egy sereg új műkifejezést teremtettek,
+melyekkel a gyakorlott dialektikusnak gyorsan és biztosan kellett
+operálnia.</p>
+<p>A tizenhatodik században <i>Petrus Ramus</i>, aki ugyan
+ellensége volt a scholasztikának, mégis egészen <i>Aristoteles</i>
+nyomán készített egy logikai tankönyvet, melyben az anyag úgy volt
+elrendezve, mint ma is a szokásos logikai tankönyvekben.</p>
+<p>Az angol <i>Bacon</i> «Novum Organon»-jában igyekezett kimutatni
+az aristotelesi logika értéktelenségét és energikusan rámutatott az
+indukcióra, amelyben az egyesről mennek fel az általánosra.
+Mindazonáltal az aristotelesi scholasztikus logika főtanításaiban
+tovább is tárgya maradt az iskolai tanításnak és nagy részében ma
+is az maradt.</p>
+<p>Új irányt adott a logikának <i>Kant</i>. A régi merőben formális
+logika mellett, amelynek meghagyja érvényét, a logikai szemlélet
+egy új módját teremtette meg, melyet ő maga transcendentális
+logikának nevezett el. Az ítélet formáiban vélte az emberi ész
+alapfunkcióit megtalálni, melyeknél fogva ez a kívülről beleáradó
+benyomásokat formálja és alakítja. <i>Kant</i> ezeket az
+alapfunkciókat úgy tekinti, mint szellemünk őstulajdonának bizonyos
+nemét; e funkciók tevékenysége által szellemünk egyúttal maga
+teremti meg a természeti történés törvényszerűségét. Ezáltal
+azonban a logikai formák nemző, csaknem teremtő erőt <span class=
+"pagenum"><a name="Page_46" id="Page_46">-46-</a></span> kapnak. E
+gondolat egyoldalú továbbfejlesztésével aztán <i>Hegel</i> egy
+<i>metafizikai logikát</i> eszelt ki, amelyben a fogalmak logikai
+önkifejlődése az igazi történéssel, a dolgok levésével egybeesik.
+<i>Hegel</i> logikája, melynek dialektikus módszere mélyreható
+hatásokat idézett elő, a tizenkilencedik század második felében
+teljesen túlhaladottnak látszott, ma azonban más formában újraéled.
+Ugyanúgy a középkori scholasztikusok logikája is ismét erélyes
+védőkre talál. Ezekkel az áramlatokkal szemben megint egy egész más
+felfogás igyekszik érvényre jutni, amely a logikai törvények
+szigorúan tapasztalati jellemét hangsúlyozza. A jelenkori logikában
+a következő irányok különböztethetők meg:</p>
+<p>1. A <i>pszichológiai</i> logika behatóan vizsgálja a
+gondolkodási törvények pszichológiai alapjait. Amikor itt a
+tényleges gondolkodást vették kiinduló pontnak, igen sokkal
+hozzájárultak a gondolkodás pszichológiájához és a gondolkodási
+folyamat természetét, ahogy tényleg végbemegy, felderítették. Ez
+irány leghatározottabb képviselői, akikhez e könyv szerzője is
+sorozza magát, úgy fogják fel a logikai törvényeket, mint az
+általános és bevált tapasztalat lecsapódásait. A logika feladata
+ekkor lényegileg abban áll, hogy megvizsgálja, mennyi általános és
+bevált tapasztalat van minden egyes tapasztalatban.</p>
+<p>2. Az <i>ismeretelméleti</i> logika nemcsak a gondolkodási
+törvények érvényét igyekszik megállapítani a felismerhető körében,
+hanem meg akarja állapítani a megismerés határait is. Ezzel túlmegy
+a specifikusan logikainak a keretén és mélyen belejut a megismerési
+kritika és a metafizika <span class="pagenum"><a name="Page_47" id=
+"Page_47">-47-</a></span> problémáiba. A megfelelő vizsgálatok sok
+tekintetben nagyon fontosak, de a logika speciális célját, t. i. az
+objektiv bizonyosság általános feltételeinek megismerését kevésbbé
+érik el, mert túlságos mélyre ásnak és megrendítik a hitet minden
+objektiv bizonyosságban.</p>
+<p>3. A <i>matematikai</i> logika az itélet és következtetés formái
+számára lehetőleg pontos matematikai formulázást igyekszik nyerni.
+A megfelelő vizsgálatok valamennyien a terjedelmi viszonyokat
+veszik alapul és gyakran valóban meglepő eredményeket értek el. A
+régi iskolai szabályok ezzel nagyon meg vannak egyszerűsítve és
+sokkal exaktabb fogalmazást nyernek. Az így nyert formulák
+egyszerűbbjei nagy haszonnal értékesíthetők az iskolai tanításban
+is, a komplikáltabbak ellenben a szakember számára is nehezen
+érthetők. Mindenesetre gyümölcsöző tevékenység tere van itt
+feltárva.</p>
+<p>4. A <i>metodológiai</i> logika rendkívül gyümölcsöző
+kiterjesztése a logikai kutatásnak. <i>John Stuart Mill</i>
+induktív logikai rendszere és <i>Wilhelm Wundt</i> fentebb említett
+nagyszabású műve máris jelentékeny dolgot műveltek. Itt még lehetne
+mélyebbre hatolni, ha elhatároznók magunkat, hogy a logikát mint a
+gondolkodás módszertanát tekintsük és a gondolkodási ökonomia
+<i>Ernst Mach</i> által bevezetett fogalmát alkalmazzuk rá. Ekkor a
+logika nem volna egyéb, mint a <i>gondolkodás</i> általános
+<i>ökonomikája</i> s feladata abban állna, hogy kikutassuk, hogy
+alakultak és hogy alakíthatók a gondolkodási eszközök mind
+ökonomikusabban.</p>
+<p><i>Kant</i> ismert mondása, hogy a logika <i>Aristoteles</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_48" id=
+"Page_48">-48-</a></span> óta nem tudott egy lépést sem tenni
+előre, de visszafelé sem kellett egy lépést sem tennie, már Kant
+idejében is alig volt jogosult és ma még kevésbbé az. Azok az
+alapok, amelyeket <i>Aristoteles</i> a logikának adott, megmaradtak
+ugyan, de hathatósan tovább építettek rajtuk, természetesen
+időnként helytelen vagy túlságosan kiterjesztett terv szerint
+is.</p>
+<h3>14. §. Grammatika, logika és pszichológia.</h3>
+<p>A logika mindjárt keletkezésekor, valamint fejlődése folyamán is
+legszorosabb viszonyba lépett a grammatikával. Az alany és
+állítmány, a tárgy, a melléknév és ige megkülönböztetése inkább
+logikai, mint grammatikai megfontolás eredménye. A gondolkodási
+törvények csak a nyelvbeli kifejezés széttagolása útján voltak
+megtalálhatók. A további fejlődés folyamán azonban a logikai és
+grammatikai vizsgálatok összekeverése sokféle tévedésre adott
+alkalmat. Amikor egy szó jelentését a fogalom tartalmával, a
+mondatot az ítélettel azonosították, azt hitték, hogy minden
+grammatikai vonatkozás egyúttal logikai is és hogy fordítva a nyelv
+logikai törvények szerint fejlődik vagy így kellene fejlődnie.</p>
+<p>A grammatika az emberi nyelv törvényeiről szóló tanítás. Ezek a
+törvények fiziológiai és pszichológiai szempontok szerint fejlődnek
+és ezért a fiziológia és pszichológia kell hogy a grammatika alapja
+legyen, nem pedig a logika. A nyelv a képzetek, gondolatok, érzések
+és akaratirányok kifejezése. Ha pontosan megmondom, amit gondolok,
+ha pontosan megértem, <span class="pagenum"><a name="Page_49" id=
+"Page_49">-49-</a></span> amit a másik mond nekem, akkor a nyelv
+betöltötte célját. Az a kérdés, hogy állításaim tárgyilag
+helyesek-e, itt egyáltalán vagy legfeljebb másodsorban jönnek
+tekintetbe. A grammatikát tehát egészen külön kell választani a
+logikai alaptól és a pszichológiára alapítani.</p>
+<p>Ezzel szemben a logika mindig fel fogja használni a nyelvben
+elvégzett gondolkodási munkát és megállapításaiban az uralkodó
+nyelvhasználathoz kell tartania magát. A logikai iskolázottságnak
+bizonyára mindig lényeges befolyása lesz a kifejezés korrektségére,
+de sohasem szabad, hogy a logikának eszébe jusson, hogy a nyelv
+mestere akarjon lenni. A logikának a gondolkodás formáival van
+dolga és csak az ebből következő vonatkozások adják a tárgyát.
+Sokszor fogja a nyelvet haszonnal mint útmutatót használni, de
+sehol sem szabad magát tőle félrevezettetnie.</p>
+<p>A logika viszonya a pszichológiához tulajdonképen már a fentebb
+mondottakból folyik. A pszichológiának az emberi gondolkodást épúgy
+kell kutatnia tényleges lefolyásában, mint más lelki
+tevékenységeket. A logikus is jól teszi, ha a pszichológiának erre
+vonatkozó eredményeit elsajátítja. A logikának azonban teljesen
+szabadságában áll, sőt ez a tulajdonképeni feladata, hogy a
+természetes gondolkodási formákat mesterségesen úgy alakítsa, hogy
+lehetségessé váljék az objektiv bizonyosság általános feltételeinek
+megvizsgálása.</p>
+<p>A pszichológusra nézve a körülmények, melyek között egy ítélet
+kimondatik, a személyek, amelyek kimondják, a mellékgondolatok és
+célok, amelyek emellett közrejátszanak, a legnagyobb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_50" id="Page_50">-50-</a></span>
+fontosságúak. A logikus csak az ítéletet látja, illetőleg a fogalmi
+viszonyt. A gondolatot el kell választania minden asszociációtól,
+minden érzelmi momentumtól, a gondolkodónak minden céljától, sőt
+lehetőleg a gondolkozónak a személyétől is, hogy formális
+helyessége szempontjából megvizsgálja. Mennél pontosabban, mennél
+tökéletesebben hajtja végre a logikus ezt az absztrakciót minden
+mellékkörülménytől, annál jobban sikerül a logikai feladat. Csak
+nem szabad emellett abba a tévedésbe esnie, mintha a mesterséges
+készítmény maga volna az igazi, eredeti, eleven gondolkodás.</p>
+<p>A logikai feladat tiszta elhatárolása hellyel-közzel
+meglehetősen nehéz. Épen ezek a nehézségek kényszerítenek gyakran
+arra, hogy a specifikusan logikairól magasabb problémákra
+emelkedjünk fel. Ezáltal keletkeznek a logika kapcsolatai a
+filozófiával, melyeknek megbeszélésére most átmegyünk.</p>
+<h3>15. §. Logika és filozófia.</h3>
+<p>A logikát általában úgy tekintik, mint a filozófia
+nélkülözhetetlen előiskoláját és mint filozófiai propädeutikát
+tanítják a középiskolákban. S valóban a logika nélkülözhetetlen
+előiskola is, de nemcsak a filozófiára, hanem minden tudományra. A
+szellemet ez nem szorítja – ahogy Mefisztó gúnyolódik –
+spanyolcsizmába, hanem csak meggondolásra neveli, megóvja túlgyors
+és elhamarkodott általánosságoktól és arra szoktatja, hogy
+megkülönböztesse a bizonyosat a csak valószínűtől. A logika
+öntudatra hozza az ösztönszerűen <span class="pagenum"><a name=
+"Page_51" id="Page_51">-51-</a></span> használt gondolkodási
+törvényeket és arra indít, hogy amit gondolunk, azt gondosan
+megvizsgáljuk. Az ilyen iskolázás minden tudományos munkára nézve
+mellőzhetetlen.</p>
+<p>A logikai problémákkal való intenziv foglalkozás azonban csaknem
+szükségszerűen túlvezet a merőben logikain és szigorúan filozófiai
+vizsgálatokra késztet. Aki a fogalomról való tanításban tisztába
+akar jönni a fogalomnak ismertetőjeleihez való viszonyával, aki
+ítéleteink és következtetéseink érvényességi körét akarja
+megvizsgálni, az nem mellőzheti azt a kérdést, hogy mennyiben képes
+egyáltalán megismerni a valódit.</p>
+<p>Fölmerül az emberi megismerés lehetőségére és eredetére
+vonatkozó kérdés és ezzel benne vagyunk a legfontosabb filozófiai
+diszciplinák egyikében, az ismeretelméletben. A megismerés
+problémájával azonban a legbensőbben összefügg az ismeretünk
+tárgyára vonatkozó kérdés, vagyis a valóban fennállóra vonatkozó
+kérdés és így vezet a logika végül a létről szóló tanításhoz, az
+ontológiához, a metafizikához.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_52" id=
+"Page_52">-52-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">HARMADIK FEJEZET.</span><br />
+Ismeretkritika és ismeretelmélet.</h2>
+<h3>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus.</h3>
+<p>Az ember megismerő képességében való bizalmat illetőleg a
+filozófia legelőbb <i>dogmatikus</i>, azután <i>szkeptikus</i> és
+végül <i>kritikus</i>. Emellett azonban alkalmilag fordulnak elő
+visszaesések valamely előbbi fázisba.</p>
+<p>Dogmatikusnak nevezzük a gondolkodás azon irányát, amely teljes
+bizalmat tanusít az észrevevés és gondolkodás eredményei iránt és
+megvan arról győződve, hogy a világ csakugyan olyan, ahogy mi
+észrevesszük, vagy ahogy gondolkozva konstruáljuk. Dogmatikus a nem
+filozofáló, naiv ember a maga gondolkodásában és cselekvésében,
+mert neki eszébe sem jut, hogy megismeréseinek helyességében vagy
+épen a megismerés lehetőségében kételkedjék. Dogmatikus a vallás
+is, mert szilárdan hisz tanításainak igazságában, még akkor is,
+vagy különösen akkor, mikor ezeknek az érzékfölötti, a minden
+lehetséges tapasztalaton túl levő a tárgya. Dogmatikus azonban a
+filozófia is fejlődésének hosszú időszaka alatt. <i>Platon</i>, aki
+a dolgok lényegét immateriális ideákban vagy ősképekben véli
+megtalálni, nem kevésbbé dogmatikus, mint <i>Leukippos</i> és
+<i>Demokritos</i> (450. Kr. e.), akik csak a materiális
+<span class="pagenum"><a name="Page_53" id=
+"Page_53">-53-</a></span> atomok és az üres tér valóságát ismerik
+el. <i>Descartes</i> (1596–1650), aki a kételkedéssel kezdi, azután
+azonban a saját öntudatában biztos, vitathatatlan tényt ismer fel,
+nem kevésbbé dogmatikus, mint a materialisták a tizennyolcadik és
+tizenkilencedik században, mint <i>Lamettrie</i>, <i>Holbach</i>,
+<i>Karl Vogt</i> és <i>Büchner</i>, akik csak az anyagot és ennek
+tulajdonságait és erőit fogadják el valónak.</p>
+<p><i>Szkepticizmus</i> alatt értjük az abszolut kételkedést a
+megismerés lehetőségében és az ebből konzekvencia gyanánt levont
+tartózkodást minden pozitív kijelentéstől. A gondolkodás ez irányát
+a Krisztus előtti harmadik században, nyilván a különböző
+filozófiai iskolák egymásnak ellentmondó nézetei következtében
+először <i>Pyrrhon</i> fejlesztette ki s egész a késői római időkig
+sok híve volt. A szisztematikus kételkedés pszichológiai indító oka
+a kedély nyugalmára való törekvés. Hogy bele ne vonassanak a
+filozófiai iskolák szenvedélyes vitájába, a gondolkodók jobbnak
+látják, ha semmit sem állítanak és minden képzelhető fáradságot
+kifejtenek, hogy bebizonyítsák, hogy ez az egyedül észszerű dolog.
+Azokról az argumentumokról, amelyeket ezek a gondolkodók felhoztak,
+meglehetősen jól vagyunk tájékozva, de nem mondhatni, hogy az
+emberi gondolkodó képességet lényegesen előmozdították volna.
+Legfeljebb azt lehet tőlük megtanulni, hogy addig várjunk
+ítéletünkkel, míg az előfeltételek meg vannak adva a döntésre. Az
+abszolut szkepszist azonban nem lehet következetesen
+keresztülvinni. A filozófiai szkeptikusnak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_54" id="Page_54">-54-</a></span> elvégre is
+a mindennapi életben úgy kell viselkednie, mintha dogmatikus
+volna.</p>
+<p>A tizenhatodik században <i>Montaigne</i> és <i>Charron</i>, a
+tizenhetedik században <i>Pierre Bayle</i> újra fölvették az antik
+szkepticizmust és nevezetesen energikusan küzdöttek a vallási
+dogmák logikai bizonyíthatatlansága mellett. <i>Pierre Bayle</i>
+ismert enciklopédiai szótára által, amely egészen el van telve ama
+szkepticizmustól, erősen hatott a tizennyolcadik századra és
+előkészítette egyrészt a felvilágosodást és a materializmust,
+másrészt a filozófiai kriticizmust. A szkeptikusok közé szokták
+sorolni <i>David Hume</i>-t (1711–1776), a nagy angol gondolkodót
+is, csakhogy az ő alább megbeszélendő, valóban úttörő vizsgálatai a
+gondolkodás alapfogalmairól, nevezetesen a szubsztanciáról és a
+kauzalitásról már nem szkeptikusak, hanem a harmadik fejlődési fok,
+a kriticizmus körébe tartoznak.</p>
+<p><i>Kritikai</i> a filozófia bizonyos értelemben már kezdeteiben.
+Amikor arra vállalkozik, hogy a hagyománytól függetlenül, a saját
+gondolkodásánál fogva világnézetre jusson, lényegéhez tartozik a
+kriticizmus. A szó szorosan vett értelmében azonban kriticizmusnak
+nevezzük azt a gondolkodási irányt, amely nemcsak a hagyományt,
+hanem a saját megismerő képességét is vizsgálatnak veti alá. A
+kriticizmus ebben az értelemben semmit sem fogad el érvényesnek
+előzetes vizsgálat nélkül. Az emberi megismerés lehetőségét és
+határait kérdezi, megvizsgálja megismeréseinek eredetét és
+fejlődését, megkérdi, mit adunk a magunkéból a tapasztalat
+létrejöveteléhez és igyekszik a határokat kijelölni, melyeken
+<span class="pagenum"><a name="Page_55" id=
+"Page_55">-55-</a></span> belül az emberi kutatás sikerre való
+kilátással fejtheti ki tevékenységét.</p>
+<p>A kriticizmus kezdetei már az antik filozófiában konstatálhatók.
+Az <i>eleaták</i> tanítása, mely az érzékektől megtagadta a
+megismerő képességet; <i>Demokritos</i> állítása, hogy édes és
+keserű, meleg és hideg, hogy a színek nem valódi tulajdonságai a
+dolgoknak, hanem csak szubjektiv érzetek, ez mind kritikai
+szellemet nevelt. Sokkal határozottabban és összefoglalóbban
+érvényesül aztán a megismerő szervünk megvizsgálására való
+szükségérzet újabb időben <i>John Locke</i>-nál, <i>George
+Berkeley</i>-nél és <i>David Hume</i>-nál. Az utóbbinak vizsgálatai
+intenziv hatást tettek <i>Kant</i>-ra és ő az, aki a filozófiai
+kriticizmust megalkotta és kifejlesztette.</p>
+<p><i>Kant</i> óta aztán már nem lehetséges, hogy a dogmatizmusnál
+megálljunk. Nem kell Kanttal mindenütt és minden tekintetben
+megegyezni, de okvetlenül állást kell vele szemben foglalni, mi
+általa felvetett kérdéseket el kell intézni, Azelőtt pozitiv
+megállapításokhoz jutunk. Ahogy <i>Savigny</i> után nem lehet többé
+tudományos jogi tanulmányokkal máskép, mint történetileg
+foglalkozni, ahogy <i>Darwin</i> után a szervek formáit nem lehet
+többé máskép, mint fejlődéstörténetileg és biológiailag vizsgálni,
+ép úgy <i>Kant</i> után nem szabad többé a filozófiát máskép űzni,
+csak kritikailag.</p>
+<p>A kriticizmus az ismeret problémáját teszi a filozófia csúcsára,
+mert ez a legalapvetőbb és legelhatározóbb. Ezért kezdjük mi is a
+szorosabb értelemben vett filozófiai problémák előadását ezzel.
+<span class="pagenum"><a name="Page_56" id=
+"Page_56">-56-</a></span></p>
+<h3>17. §. Az ismeret problémái.</h3>
+<p>Mit értünk a rendes nyelvhasználatban megismerés alatt?
+Megismerem az errejárók közt a barátomat, az ismerősömet, ez annyit
+jelent, hogy meg tudom mondani az illető ember nevét, ismerek sok
+viszonylatot, amelyekben áll, tudom, mi a foglalkozása, a hivatása
+s talán arra is emlékszem, hogy ezt vagy azt közösen éltem át vele.
+Ha megismerek egy növényt, ez annyit tesz, hogy botanikailag meg
+tudom határozni, meg tudom mondani a nevét, ismerem azt a helyet,
+melyet a tudományos kutatás a növények rendszerében juttatott
+neki.</p>
+<p>Minden megismerés tehát nem egyéb, mint a gondolkodó megragadása
+egy tartalomnak, amely maga különbözik a megismeréstől. Továbbá
+minden ismeret egy ítélet alakjában megy végbe és aki ezt az
+ítéletet hozza, abban a szilárd meggyőződésben is van, hogy
+ismeretet nyert, s egyúttal arról is meg van győződve, hogy a
+megismert tárgy, vagy a megismert esemény valóban megvan és valóban
+olyan természetű, függetlenül attól, hogy ő megismeri-e vagy sem. A
+megismerés tehát az általános nyelvhasználat szerint, előre
+feltételez egy tárgyat, amely önállóan fennáll és a megismerőtől
+különböző.</p>
+<p>A megismerés tudományos jelentése nem tér el lényegesen ettől a
+közönséges nyelvhasználattól. Csak nyilvánvalóbban van itt
+tudatossá téve, hogy az ismeret nem csupán az érzéki észrevételen
+alapul, hanem hogy elengedhetetlen hozzá ez észrevétel gondolkozó
+feldolgozása is. Mindazonáltal <span class="pagenum"><a name=
+"Page_57" id="Page_57">-57-</a></span> a megismertnek független
+fennállása a tudományos kutatás számára is magától értetődő
+előfeltétel.</p>
+<p>Az érzéki észrevétel és az ítélő aktus mélyebbre ható
+pszichologiája most már megmutatja, hogy a vonatkozás a megismerés
+aktusa és a megismert tárgy vagy folyamat között nem olyan egészen
+egyszerű. A nem filozofáló észre nézve képzeteink és ítéleteink
+egyszerűen másolat-képei a felfogott és megítélt folyamatoknak.
+Mélyebb elmélkedés azonnal megmutatja ennek a felfogásnak a
+helytelenségét, sőt lehetetlenségét. Képzeteink és ítéleteink mint
+nem-érzéki, pszichikai folyamatok nem lehetnek másolat-képei
+érzékileg észrevehető dolgoknak. Képzeteink és ítéleteink tehát nem
+másolat-képek, hanem legfeljebb <i>jeleiül</i> tekinthetők a
+folyamatoknak, melyek tőlünk függetlenül mennek végbe. Már most az
+a kérdés, hogy a jelben, tehát a mi képzetünkben és ítéletünkben
+való minden változásból egyúttal változásra lehet-e következtetni a
+megjelölt, vagyis a valóságos dolgokban. A feleletet erre a
+kérdésre megnehezíti az, hogy képzeteink és ítéleteink egyáltalán
+nincsenek csak a környezetünk által meghatározva. A képzetalkotás
+és az ítélés pszichologiája egyre világosabban mutatja, hogy a
+képzetek és ítéletek alkotásában saját természetünk, saját
+szervezetünk és pedig a fizikai és a pszichikai is egyaránt részes.
+Lázban olyan alakokat látunk, melyeknek a valóságban semmi sem
+felel meg és fantáziánk az észrevett elemekből új képeket alkot,
+amelyek a külvilágban sehol sem találhatók fel. Ki mondja meg most
+már minden egyes esetben, vajjon észrevételeink nem hallucinációk
+<span class="pagenum"><a name="Page_58" id=
+"Page_58">-58-</a></span> vagy álomképek-e, ki tudja eldönteni,
+mily kevés vagy mily sok képzeleti kép lopódzott bele emlékképeink
+közé? Sőt lehet, hogy összes úgynevezett ismereteink csak saját
+élményeink és ezeknek alapján beszélhetünk ugyan öntudatunk
+állapotának és öntudatunk tartalmának változásairól, de nincs semmi
+jogunk arra, hogy bármit is kimondjunk olyan folyamatokról, amelyek
+tőlünk függetlenül folynak le. Ezekből a kérdésekből, amelyeket nem
+lehet tartósan elutasítani, keletkeznek a filozófiai
+ismeret-problémák.</p>
+<p>Röviden ezeket a problémákat az emberi megismerés lehetősége és
+határai iránt való kérdéseknek lehet mondani. Ezekkel foglalkozik
+az <i>ismeret-kritika</i>, a theoretikus filozófia egyik
+legnehezebb, de egyúttal legfontosabb része is.</p>
+<p>Nem kevésbé fontos azonban az emberi ismeret <i>eredetének</i>
+és <i>fejlődésének</i> kérdése. Itt különösen arról van szó, hogy
+meghatározzuk azt a részt, amellyel az érzéki észrevétel és
+amellyel a gondolkodás bír az ismeret létrejövetelében. Vajjon csak
+az érzékek nyujtják nekünk a világképet? Csak az ész ragadja-e meg
+a dolgok valódi lényegét? Avagy az elsődleges, másodlagos és
+harmadlagos pszichikai jelenségek összehatása hozza-e létre az
+ismeretet? Arról van szó továbbá, hogy megállapítsuk az érzelmi és
+akarati jelenségek részét és nevezetesen megvizsgáljuk a nyelvnek
+jelentését is az ismeretre nézve. Minde problémák tárgyalását az
+ismeretelmélet vállalja el. <span class="pagenum"><a name="Page_59"
+id="Page_59">-59-</a></span></p>
+<h3>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>A nem filozófáló emberre nézve kezdettől fogva kétségtelen volt
+és legnagyobb részben az ma is, hogy környezetének tárgyai tőle
+függetlenül léteznek és hogy olyanok, amilyenekül neki feltünnek.
+Ezt a nemcsak filozófia-előtti, hanem tudomány-előtti álláspontot,
+ezt a mindennemű megismerési szerveinkre vonatkozó reflexiót
+megelőző és a nagy tömegeken még ma is uralkodó gondolkodási irányt
+nevezzük <i>naiv</i> realizmusnak. Realizmus, mert ezen a
+gondolkodási fokon az észrevett és képzeteinkbe fölvett külvilágot
+önállóan létezőnek, reálisnak tartjuk és naiv realizmus, mert ez a
+felfogás nem kritikai megfontolások alapján van kifejlesztve, hanem
+mint magától értetődő előfeltétel alapjává van téve a
+gondolkodásnak és cselekvésnek. Egyszerűen nem tudják máskép.</p>
+<p>A naiv realizmus állapotánál azonban nem lehet a reflexió
+megkezdése után sokáig megmaradni. Már a közönséges, csaknem
+mindennapi érzéki csalódások megrendítik a hitet észrevevési
+ítéleteink föltétlen helyességében. A tapasztalat, hogy a ferdén a
+vízbe merített bot nincs csakugyan eltörve, hanem csak látszik
+eltöröttnek, hogy a messziről látott tárgyak csakugyan nagyobbak,
+mint amilyeneknek látszanak, nem sokáig várat magára. Ezzel azonban
+meg van rendítve a hit érzékeink hitelességében és a filozófiai
+reflexió az ismeret más, biztosabb forrásai után néz. Érthető, hogy
+itt könnyen jutottak a szélső túlzásba és az érzékeknek túlságosan
+kevés, a gondolkodásnak túlságos sok megismerőképességet
+tulajdonítottak. <span class="pagenum"><a name="Page_60" id=
+"Page_60">-60-</a></span> Egy dolog azonban mindenesetre bizonyos:
+világképünk létrejöveteléhez két lényegesen különböző tényező járul
+hozzá. Az egyik rajtunk kívül áll, önálló, független és lehetőleg
+megmaradó, ez az <i>objektiv</i> tényező. A másik mi magunk
+vagyunk, érzékeink, gondolkodásunk, érzésünk. Ez változékony
+természetű, ez a szubjektiv tényező. A naiv realizmus az észrevett
+és feltárt világot úgy tekinti, mint teljesen objektivet. Számára a
+szubjektiv tényező még nincs. <i>Ennek a szubjektiv tényezőnek a
+konstatálásával kezdődik az ismeret-kritika.</i></p>
+<p>Fejlődése most már oly módon megy végbe, hogy egyelőre bizonyos
+érzéki benyomásokat, mint az íz, hőmérséklet és a szín merőben
+szubjektiveknek ismerünk fel. Ezzel szemben a tapintási érzék
+adatai még sokáig megtartják objektiv érvényüket és csak a legújabb
+időben vallottuk meg magunknak, hogy a kemény és puha, a kerek és
+hegyes pontosan ép úgy érzéki adatok, mint a szag, hang és szín és
+hogy ennek megfelelően ismeretkritikailag ugyanazon bánásmódban
+részesítendők.</p>
+<p>Sokkal később konstatáltatott a szubjektiv tényező az absztrakt
+gondolkodás eredményein is, miután sokáig mindaz, amit a spekulativ
+szellem elgondolt, objektiv igazságszámba ment. Itt mindenekelőtt
+<i>Kant</i> kereste fel az észnek azokat a formáit, melyeknél fogva
+a tapasztalat lehetségessé válik. Hogy mi a benyomások komplexumait
+mint önálló, megmaradó dolgokat fogjuk fel, hogy szabályszerűen
+egymásra következő eseményeket okilag összekapcsolva gondolunk,
+mindez és még sok más, mondja <i>Kant</i>, eszünk veleszületett
+<span class="pagenum"><a name="Page_61" id=
+"Page_61">-61-</a></span> tulajdonsága. Ezen alapformák vagyis
+<i>kategóriák</i> útján formáljuk a nekünk kivülről adott, magában
+chaotikus tartalmat és csak ezáltal válik lehetségessé a
+tapasztalat. Világképünkben tehát minden ismeretünknek hozzáférhető
+meg van határozva az <i>érzékiség velünk született formái
+által</i>, a <i>tér</i> és <i>idő</i> által, de azután az ész
+kategoriái által is. Tehát csakis a szubjektiv tényező ismerhető
+fel és tapasztalható. Ami a tapasztalatból ezenfölül fennmarad, ha
+a szubjektiv tényezőt kiküszöböljük, ez a számunkra teljesen
+felismerhetetlen «<i>Ding an sich</i>». Hogy ez a «Ding an sich»
+önállóan és tőlünk függetlenül létezik, az Kantra nézve teljesen
+bizonyos, de csak ez bizonyos. Az objektiv tényező tehát létezik,
+de ránk nézve teljesen felismerhetetlen.</p>
+<p>A «Ding an sich»-nek, a magában való dolognak létezését, amelyet
+<i>Kant</i> még megenged, az újabb gondolkozók
+bebizonyíthatatlannak, sőt elgondolhatatlannak állítják be. A
+<i>létezés</i> is, mondják ezek, csak egy kategoriája az észnek s
+így most szemben a naiv realizmussal a világkép teljesen meg van
+fosztva objektiv tényezőjétől.</p>
+<p>Amit az életből észreveszünk és feltárunk, amit erről a
+tudományos kutatás tanít, az csak <i>öntudatunk tartalmaira</i>
+érvényes. Ha az emberi öntudatot gondolatban eltávolítjuk, akkor
+vele együtt eltűnik minden, ami az ő tartalma, ez pedig az egész
+világ. Ég és föld, víz és szárazföld, hegy és völgy csak a mi
+képzeteink és aki azt állítja, hogy van öntudatunktól független
+külvilág, az valami bebizonyíthatatlant, ellentmondással teljeset
+állít.</p>
+<p>Ez a naiv realizmussal teljesen szembenálló <span class=
+"pagenum"><a name="Page_62" id="Page_62">-62-</a></span>
+gondolat-irány általában véve az <i>idealizmus</i> nevét viseli.
+Szerinte a világ csak öntudat-tartalom vagy legalább is csak
+annyiban felismerhető, amennyiben öntudat-tartalom. Ez irányon
+belül különböző árnyalatokat különböztetünk meg, melyek közül a
+legfontosabbakat felsoroljuk. Előbb azonban az itt szokásos
+terminológiával kell tisztába jönnünk.</p>
+<p>Ami mint öntudat-tartalom adva van vagy legalább annak
+tekintetik, azt <i>immanens</i>-nek nevezzük. Ami túlmegy az
+öntudaton és ettől függetlenül áll fenn, az <i>transcendens</i>
+vagy <i>extramentális</i>. A szigorú ideálista tehát csakis egy
+immanens világban hisz, a transcendens vagy extramentális világ
+létezését egyáltalán nem fogadja el.</p>
+<p>Lényegesen különbözik azonban a transcendsentől a
+<i>transcendentális</i>, amellyel különösen <i>Kant</i> szeret
+operálni. <i>Kant</i> e szó alatt érti mindazt, ami a
+tapasztalattól független, tehát minden tapasztalás előtt, vagyis a
+priori fennáll és bizonyítható. Kant <i>transcendentális
+idealizmusa</i> tehát azt állítja, hogy az érzékiségnek és az
+észnek vannak bizonyos törzsforrásai, melyek nem a tapasztalat
+útján keletkeznek, hanem megvannak minden tapasztalat előtt és a
+rájuk ható dolognak alakítása által teszik lehetővé a
+tapasztalatot. Ez a nézet tehát még annyiban realizmus, amennyiben
+megengedi a «Ding an sich» független, extramentális vagy
+transcendens létezését. Ránk nézve csak a jelenség, vagyis a
+phænomenon felismerhető s ezért ezt a nézetet phænomenalizmusnak is
+nevezik.</p>
+<p>Ezzel szemben az <i>immanens idealizmus</i>, amely újabb időben
+<i>immanens filozófiának</i> nevezi magát, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_63" id="Page_63">-63-</a></span> azt
+állítja, hogy a külvilág létezése kimerül abban, hogy az emberi
+öntudat tartalma. Semmi transcendenset, semmi extramentálist nem
+engednek meg. Aki egy az öntudattól független életet állít, – így
+érvelnek az ideálisták – az egészen jogosulatlanul megkétszerezi az
+életet. Amennyiben ez a világnézet arra vezet, hogy minden
+gondolkodó csak önmagát és a saját öntudat-tartalmát ismeri el
+adottnak, ezt a nézetet solipsizmus-nak is szokták nevezni (solus =
+egyedül, ipse = maga).</p>
+<p>Ennek a szigorú nézetnek képviselői az úgynevezett
+neokantiánusok: <i>Schuppe</i>, <i>Rehmke</i>, v. <i>Leclair</i>,
+<i>Schubert-Soldern</i> stb.</p>
+<p>A phænomenalizmussal rokon az úgynevezett <i>pozitivizmus</i>
+is. A tudomány tekintet nélkül minden lét végső okaira, melyek
+felismerhetetlenek kell hogy maradjanak, kutassa ki a
+törvényszerűséget a jelenségben, hogy az eseményeken uralkodhassék.
+Ennek az iránynak megteremtője a francia <i>Auguste Comte</i>
+(1798–1857), hívei bizonyos értelemben <i>John Stuart Mill</i>
+Angolországban és <i>Ernst Laas</i> Németországban.</p>
+<p>Ezekkel az idealista irányokkal szemben ismét felemeli a fejét a
+realizmus. Bizonyos, ezt meg kell hogy engedje minden tudományos
+gondolkozó, nem maradhatunk meg a naiv realizmus mellett. De ha a
+szubjektiv tényezőnek a világképben teljes igazságot szolgáltatunk,
+még mindig marad egy tekintélyes objektiv maradék és egy tőlünk
+független, de ránk ható külvilág létezése mindennek dacára
+bizonyítható vagy legalább is megmarad az a föltevés, amely nemcsak
+a józan észt, hanem a filozófiai gondolkodást is legjobban
+<span class="pagenum"><a name="Page_64" id=
+"Page_64">-64-</a></span> kielégíti. Ezt az ismeretkritikai
+gondolkodási irányt nevezik <i>kritikai realizmusnak</i>.</p>
+<p>A kritikai realizmus különböző irányaival alább fogunk az
+ismeret eredetének tárgyalásánál foglalkozni. Most az idealizmus
+argumentumait ismerjük meg és vizsgáljuk.</p>
+<h3>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus.</h3>
+<p>Abban a nézetben, hogy az engem körülvevő világ csak az én
+képzetem, hogy minden, amit észrevevés vagy gondolkodás útján a
+világból felismerni vélek, nem a világot illeti önmagán, hanem
+csakis mint az én öntudattartalmam jöhet számba, van valami roppant
+elképpesztő a nem filozofáló ész számára. Egész praktikus
+világnézetünk azon a föltevésen nyugszik, vagyis inkább azon a
+magától értetődő előfeltételen, hogy amit látok és megfoghatok, az
+valóban fennáll és akkor is fennáll, amikor én nem veszem
+észre.</p>
+<p>A történeti fejlődés mindenesetre valamivel megfoghatóbbá teszi
+a külvilág idealitásáról szóló nézetet. Könnyen belátjuk, hogy
+fizikai és pszichikai organizmusunk a világkép létrejövetelekor nem
+viselkedik merőben befogadóan vagy receptiv módon. Sőt inkább épen
+reakciói a külső ingerekre, a saját tevékenységei azok, amelyek
+által a világkép létrejöhet. Ennélfogva nyilvánvaló, hogy mi
+magunk, vagyis testi és lelki szervezetünk sokkal járul hozzá a
+tapasztalat létrejöveteléhez. Még megfoghatóbbá és az egyes
+dolgokban érthetőbbé válik ez, ha kissé gyakoroljuk magunkat a
+lélektani analizisben. Ha például vizsgálom az asztalt, amelynél
+most dolgozom, akkor ez a naiv realizmus <span class=
+"pagenum"><a name="Page_65" id="Page_65">-65-</a></span> számára
+egy négyszögletű, sárgára festett fa-lap, amely négy lábon áll. Ha
+azonban kissé pontosabban vizsgálom ennek az észrevételnek a
+részleteit, akkor meglátom, hogy a szín csak mint az én érzetem
+létezik, az asztal alakja mint a szem kötőhártya és izomérzeteinek
+komplexuma útján jut öntudatomba s a keménység, valamint a simaság,
+pontosan megvizsgálva, csak tapintási qualitások. Így tehát a
+kezdetben egészen objektiv asztal a szubjektiv érzet-kvalitások
+egész komplexumává lett. Most már csak az a kérdés, mennyiben tűnik
+elém ez az asztal mint egység, mint olyan dolog, amelynek
+tulajdonságai épen ezek az érzet-qualitások. Ha azt kérdem, mi
+marad meg belőle, ha elvonom az asztaltól a színét, alakját,
+keménységét, simaságát, akkor mindenesetre zavarba kell jönni és
+bajosan tudnék mit megjelölni. Ha most már kiderül, hogy az
+érzetkomplexumoknak ez az egységes dolgokká való összefoglalása az
+ember pszichikai szervezetében leli alapját, akkor úgy látszik, az
+asztal tényleg merő jelenséggé, öntudat-tartalommá válik, amelyről
+egyáltalán nem lehet állítani, hogy öntudatomtól függetlenül
+létezik.</p>
+<p>Ugyanily módon bebizonyíthatom környezetem minden dolgáról, hogy
+érzet-komplexus, amelyet természetemnek bizonyos organizációja
+foglal össze egységgé.</p>
+<p>Ha most már a fizika fölfedezéseit arra használnók, hogy a
+szubjektivet az objektivtől elválasszuk, ez egy szigorú
+idealistával szemben nem használna semmit. Azt lehetne mondani:
+amit mi fénynek érzünk, a valóságban éterrezgés, a hang pedig a
+levegő rezgése. A színek és hangok <span class="pagenum"><a name=
+"Page_66" id="Page_66">-66-</a></span> csak szubjektive léteznek,
+de minden szemtől és fültől függetlenül állanak fenn azok a
+rezgések, melyeket a fizika mint amaz érzetek objektiv okát ismert
+fel. Az ideálista erre azt felelné: hiszen a levegő és az éter
+rezgései mégis mindig csak <i>gondolt</i> rezgések maradnak, melyek
+kedvező körülmények között érzékileg észrevehetővé tehetők. A
+szubjektiv tényező tehát itt sincs semmiképen kiküszöbölve és
+érzeteink ezen «objektiv» okai öntudattartalmak maradnak.</p>
+<p>Ami azonban ezeknek a rezgéseknek kauzális jellemét illeti,
+ezzel sajátságosan áll a dolog. A szem és fül csak
+<i>távolbaható</i> érzékszervek. Segítségükkel olyan folyamatokat
+ismerünk fel, melyek tőlünk bizonyos térbeli távolságban játszanak
+le. Amint mi a megfelelő érzéki érzeteket, mint a rezgések hatását
+fogjuk fel, melyek egész az érzékszervig hatolnak és ott az érintés
+bizonyos módja útján az érzetet váltják ki, a megfelelő érzetek a
+<i>tapintási</i> érzetek jellemét kapják. A szemünk és a fülünk
+ezáltal tapintási szervekké válnak, melyek csak látszólag hatnak
+messzire, a valóság szerint ép úgy, mint a bőrünk, csak közvetlen
+érintés által afficiálódnak. Már most sokáig a tapintási érzék
+tekintetett s tekintetik sok tekintetben ma is, mint a
+legcsalhatatlanabb, az objektumokat közvetlenül megragadó érzék. Az
+idealizmusnak azonban kétségkívül igaza van abban, hogy a
+<i>tapintási adatoknak</i> ugyanolyan <i>szubjektiv</i> a jellemük,
+mint a többi érzékéinek.</p>
+<p>Igazán teljesen lehetetlennek látszik tehát, hogy ismereteinkből
+a szubjektiv tényezőt teljesen kiküszöböljük. Ahol úgy látszik,
+hogy az objektiv ok és a szubjektiv hatás különválaszthatók
+egymástól, <span class="pagenum"><a name="Page_67" id=
+"Page_67">-67-</a></span> ott mindig kiderül, hogy az «objektiv» ok
+is csak mint tudattartalom van adva.</p>
+<p>Hathatós támogatást nyert a szigorú idealizmus a modern
+érzék-fiziologiától is. <i>Johannes Müller</i> ismert törvényében a
+<i>specifikus érzék-energiákról</i> azt a tényt formulázta, hogy
+érzék-idegeink, bárhogyan is ingereltetnek, mindig csak egyforma
+módon reagálnak.</p>
+<p>Ha pl. a látóideget (nervus opticus) nyomás által, nagy villamos
+áram által izgatjuk, akkor is ép úgy színérzetek keletkeznek,
+mintha fénnyel izgattuk volna. Ha tehát valamely érzéki érzetünk
+van, akkor e törvény értelmében még az se biztos, vajjon egy
+objektive meglevő tárgy vagy pedig valamely másféle, az
+érzék-idegekben előidézett folyamat-e ennek az érzetnek az oka.</p>
+<p>Amíg mint egyes ember állok a világgal szemben, addig teljesen
+cáfolhatatlannak tetszik, hogy a világ csak mint tudatom tartalma
+van adva. Az általam észrevett dolgok léte (<i>esse</i>-je)
+lényegileg észrevétetésükben (percipi) áll. Így formulázza <i>G.
+Berkeley</i> röviden és szabatosan az idealizmus álláspontját. Egy
+transcendens, extramentális világ föltevése, úgy látszik, teljesen
+önkényes, fölösleges, bebizonyíthatatlan. Kiváló természetkutatók,
+mint <i>Helmholtz</i> és <i>Meynert</i> s bizonyos értelemben
+<i>Mach</i> is, kimondották, hogy a tudománynak be kell érnie a
+jelenségben mutatkozó törvényszerűség felkutatásával és a
+folyamatok objektiv természetét nem tudja bizonyítani. Sőt
+<i>Meynert</i> mint a gondolkodóképesség próbáját állította fel,
+hogy valaki el tudja-e gondolni a világ idealitását. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_68" id="Page_68">-68-</a></span></p>
+<p>Most aztán vizsgáljuk meg az argumentumok érvényességét.</p>
+<h3>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása.</h3>
+<p>Az a több mint kétezer év folyamán végzett gondolkodó munka,
+amely arra a nézetre vezet, hogy az észrevehető dolgok léte
+észrevétetésükben áll (esse = percipi, <i>Berkeley</i>) vagy hogy
+az élet az én képzetem (<i>Schopenhauer</i>), mélyen bevilágított
+az emberi megismerés természetébe és érvényessége körét
+körülhatárolta. Az érzéki csalódások ténye már az ókorban
+megrendítette a hitet az érzékek hitelre érdemes voltában, ellenben
+mindannak, amit az absztrakt gondolkodás felállított, meghagyta
+objektiv érvényességét. <i>Berkeley</i>, <i>Hume</i> és <i>Kant</i>
+aztán felismerték gondolkodási formáink szubjektiv természetét és
+ennek alapján csak a jelenséget állapították meg mint
+megismerhetőt, a jelenség mögött levő önmagában való dolgot (Ding
+an sich) felismerhetetlennek jelentették ki.</p>
+<p>Eddig a pontig fenntartás nélkül el kell fogadni az
+ismeretkritika eredményeit. De hogy megóvjuk magunkat a durva
+félreértések ellen, melyek az annyira absztrakt és sok tekintetben
+idegenszerű gondolatsoroknál nagyon is könnyen becsúsznak, pontosan
+meg kell különböztetnünk a <i>látszatot</i> és a
+<i>jelenséget</i>.</p>
+<p><i>Látszat</i> alatt értjük az olyan képzetekre való alkalmat,
+melyek helytelen ítéletekre vezetnek. Az érzéki látszat, amelyről
+itt főképen szó van, abban a külső benyomásban áll tehát, melyet a
+dolgok érzékeinkre tesznek, amennyiben ez a benyomás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_69" id="Page_69">-69-</a></span> helytelen
+ítéletekre vezet. Helytelenek az ítéletek akkor, ha utólagos
+észrevételek vagy megfontolások helyesbítik, ha nem válnak be azok
+a várakozások, melyek a látszatból eredő ítéletekre vannak
+alapítva. Két példával fogjuk ezt megmagyarázni.</p>
+<p>A ferdén a vízbe merített bot szemünknek úgy tünik fel, mintha
+törött volna, vagyis erre az ítéletre ad alkalmat: a bot el van
+törve. Ha most már a botot kihúzzuk a vízből, akkor megtartja
+egyenes vonalúságát és úgy ítélünk, hogy most nincs eltörve. De még
+fönnáll az a lehetőség, hogy a víz eltöri a botot. Ekkor
+meggyőződünk a vízbe merített bot megtapogatása útján arról, hogy a
+bot törött volta a vízben sem állapítható meg tapintási érzékeink
+útján. A nagyobb hitel, melyet tapintási ítéletünkkel szemben
+tanusítunk, arra az ítéletre vezet: a bot <i>nincs</i> eltörve,
+csak töröttnek <i>látszik</i>. Mikor aztán megismerjük a fény
+törési törvényeit, akkor megtaláljuk a töröttség e látszatának
+indokolását is és a dolog el van intézve. A legközelebbi alkalommal
+ugyanaz az érzéki benyomásunk lesz a bot törött voltáról, de az
+ítéletünket nem engedjük már megcsalni.</p>
+<p>Komplikáltabb a dolog a látszólagos égi mozgásoknál. Mindnyájan
+tudjuk az iskolából, hogy a nap áll és a föld mozog. Mégis
+valamennyiünknek úgy látszik, hogy a nap naponkint fölkel és
+leszáll, míg a föld látszólag nem változtatja helyét és többnyire e
+szerint a látszat szerint ítélünk. A kopernikusi világnézet
+helyességéről való meggyőződés azonban ép oly szilárdan áll. Mivel
+azonban ezt a meggyőződést nem más észrevételek, hanem
+cáfolhatatlan és kényszerű megfontolások <span class=
+"pagenum"><a name="Page_70" id="Page_70">-70-</a></span> idézték
+fel, alkalmilag a látszat háttérbe szorítja. Egyetlen művelt ember
+sem engedi azonban magát ez oly általános, oly hathatós és a szó
+szoros értelmében kápráztató látszattól ítéletében
+megtéveszteni.</p>
+<p>Másvalamit értünk azonban <i>jelenség</i> alatt. A jelenség a
+világ, ahogy érzékeinknek nyújtja magát és szélesebb értelemben,
+ahogy mi elgondoljuk. Jelenség alatt nemcsak az első, felületes,
+külső benyomást értjük, nemcsak azt a külszínt, amely érzékeinkre
+tolúl, hanem a világnak ismeretünk számára hozzáférhető darabját.
+Amennyiben a világ számunkra felismerhető, annyiban jelenség. A
+jelenség nem csal, mint a látszat, csak arra emlékeztet, hogy
+megismerésünknek korlátai vannak.</p>
+<p>Az ismeretkritika életbevágó kérdése most már az, hogy fel
+vagyunk-e jogosítva a számunkra egyedül hozzáférhető jelenségből
+egy neki alapul szolgáló lényegre következtetni, amely tőlünk
+függetlenül áll fenn, akár felismerhető, akár nem. <i>Kant</i>, aki
+a jelenségeknek itt kifejtett fogalmát először ragadta meg teljes
+mélységében, <i>Kant</i>, aki megismerő szervünkbe oly mélyre
+bevezette az analizis szondáját, amint előtte senki, erre a
+kérdésre határozottan igennel felelt. Dacára sok olyan helynek,
+ahol a Ding an sich-et merő gondolattá szállítja le, végleges
+meggyőződése, hogy minden jelenségnek valami reális, a megismerő
+szubjektumtól függetlenül fennálló szolgál alapjául.
+<i>Kant</i>-tal együtt igennel felel erre a kérdésre legbensőbb és
+legmélyebb érzésünk is, amely teljes erejéből tiltakozik a tagadás
+ellen. Ha egy tárgyat érzékeinkkel észreveszünk, akkor olyan
+kényszer <span class="pagenum"><a name="Page_71" id=
+"Page_71">-71-</a></span> alatt állunk, melyet mint <i>külső</i>
+kényszert kell megállapítanunk. Látjuk, hogy érzik ugyanezt a
+kényszert embertársaink is és sohasem tudjuk elhinni, hogy az
+észrevett dolgok eltünnek, amint nincs ember, aki észrevegye
+őket.</p>
+<p>Mindazáltal, mint fentebb már láttuk, a neokantiánusok szigorú
+idealizmusának érvelésében nagy logikai erő van. Amíg én és
+környezetem egyedül állunk egymással szemben, addig az idealisták
+bizonyításával, hogy a világ az én tudattartalmam, nem lehet semmi
+helytállót szembeállítani. Itt az ellentmondásnélküli világnézetre
+komolyan törekvő gondolkozó tudatában egy hosszú időre
+elviselhetetlen állapot áll elő. A kérlelhetetlen logika minden
+lépést az extramentálisba, mint meg nem engedettet utasít vissza.
+Legbensőbb életérzésünk azonban nem nyugodhatik bele s nem is akar
+belenyugodni a külvilág idealitásáról való képzetbe. Az érzés ezen
+ellentmondása azonban nem lehet elég a filozófusnak. Amit ő
+hamisnak érez, arról be is kell bizonyítania, hogy hamis. Itt a
+gondolkodás és érzés közötti elviselhetetlen meghasonlásból való
+igazi megváltásul kínálkozik a más tudatának szemlélése.</p>
+<p>A szigorú idealista számára a többi emberek természetesen csak
+jelenségek. Amennyiben a testi szervezetük vétetik tekintetbe, ez
+nem nyújt nehézségeket, mert hiszen testünket is a külvilághoz kell
+számítanunk. Nehezebbé alakul azonban az ügy, ha az embertársak
+tudattartalmai jönnek tekintetbe.</p>
+<p>Gondoljuk el, hogy egy embertársam <i>(E)</i> meglátogat engem
+és beszél velem. Amíg én <span class="pagenum"><a name="Page_72"
+id="Page_72">-72-</a></span> <i>E</i>-t csak mint tudatom tartalmát
+veszem számba, addig azokat a beszédhangokat, amelyeket ő hallat,
+olyasformán kell felfognom, mint egy harang csengését, vagyis mint
+beszédszerveinek mechanikus hatásait. Amint azonban felelek neki,
+kívánságait teljesítem, ezzel már hallgatólagosan bevallom, hogy
+szavaiban pszichikai jelenségek kifejezését látom. Ezzel azonban
+elismertem, hogy <i>E</i>-nek tudata, tehát tudattartalmai is
+vannak. Ebben azután már benne van a bevallása annak, hogy <i>E</i>
+önálló, tőlem független lény. Mivel tudattartalma van, szigorúan
+véve ugyanolyan önálló exisztenciával rendelkezik, mint amilyenre
+én tartok igényt. Az olyan lény, amelynek magának tudattartalmai
+vannak, nem lehet maga is egy másnak a tudattartalma, még kevésbbé
+exisztálhat mint egy másnak merő tudattartalma.</p>
+<p>Még világosabbá lesz ez a következő meggondolásból. <i>E</i>
+bizonyára sok olyat élt meg és tapasztalt, amiről én nem tudok
+semmit. Ha most már <i>E</i>-t csak mint az én tudattartalmamat
+venném számba, akkor vagy el kellene tőle magától mindennemű
+tudatot tagadni, vagy legalább is valamiképen bele kellene őt
+összes tudattartalmaival együtt helyeznem a saját tudatomba. Ez
+azonban lehetetlen. Mert ha nem akarom a legnyilvánvalóbb és
+leginkább kétségkívüli tényeket arcul ütni, sohasem állíthatom,
+hogy <i>E</i> összes tudattartalmait ismerem. Sőt egyenesen meg
+kell engednem, hogy <i>E</i>-nek vannak tudattartalmai, amelyek
+egyáltalán nem lehetnek az én tudattartalmaimmá. Most legyen aztán
+<i>E</i> az én tudattartalmammá! Ebből az a minden logikát
+<span class="pagenum"><a name="Page_73" id=
+"Page_73">-73-</a></span> kigúnyoló következés kerülne ki, hogy
+<i>tudattartalmam tudattartalma nem az én tudattartalmam</i>.</p>
+<p>Ezzel tehát be van bizonyítva, hogy a szigorú ismeretkritikai
+idealizmus következéseiben logikai képtelenségekre vezet és ezzel
+érvelése elveszít minden meggyőző erőt. Az olyan világkép, melyben
+embertársaink csak mint materiális mechanizmusok, nem pedig mint
+önálló tudatcentrumok találnak helyet, nem léphet fel azzal az
+igénnyel, hogy a valóság adaequat kifejezése legyen.</p>
+<p><i>G. Berkeley</i>, az idealizmus megalapítója nem is riad
+vissza attól, hogy az önállóan érző és gondolkodó szellemek
+többesszámát vegye fel, de ő az ebben rejlő következetlenséget
+észre sem vette. Újabb idealisták, mint pl. <i>von Leclair</i>,
+teljesen felfogták a «te-probléma» nehézségét és alkalmilag
+megengedték, hogy ez az ő szempontjukból nem oldható meg. Azzal
+segítettek magukon, hogy fölvették egy <i>össztudat</i> fikcióját,
+melynek tartalma épen az <i>univerzum</i>. Hogy az ilyen hipotézis
+már nem <i>ismeretkritikai</i>, hanem a legnagyobb mértékben
+<i>metafizikai</i> és transcendens, vagyis túlmegy minden
+lehetséges tapasztalaton, azt nem is kell mondani. Pszichológiailag
+ez a hipotézis csaknem végrehajthatatlan. Alig sikerül teljesen
+belegondolni magunkat. Az olyan elmélet azonban, amely egy olyan
+kétségtelen tényt, mint amilyen a tudattal biró embertársak
+létezése, teljesen érthetetlenné tesz vagy csak nagyon is merész
+metafizikai hipotézisekkel tud megmagyarázni, természetszerűen
+elveszít <span class="pagenum"><a name="Page_74" id=
+"Page_74">-74-</a></span> minden meggyőző erőt és ezzel minden
+filozófiai értéket.</p>
+<p>Ha ennélfogva az ismeretkritikai idealizmus a külvilág
+realitásának tagadásával tarthatatlannak bizonyul, akkor
+tudományosan és filozófiailag sokkal jogosultabb, ha visszatérünk
+az egészséges józan ész nézetéhez és a világot a benne lakó
+emberekkel együtt, mint önálló és a megismerő szubjektumtól
+független lényeget tekintjük. Ez pedig a kritikai realizmus
+álláspontja.</p>
+<h3>21. §. A kritikai realizmus.</h3>
+<p>A kritikai realizmus közeledik a józan emberész felfogásához.
+Különbözik a naiv realizmustól, amennyiben az észrevett világ
+reális exisztenciájában való hitet nem fogadja el megvizsgálás
+nélkül, hanem az ellenérvek megcáfolása által szerzi meg ezt a
+hitet és módosítja az ismeretkritika követelményei szerint.</p>
+<p>A kritikai realizmus álláspontjáról tekintve a természetben és
+az emberi tudatban végbemenő folyamatok objektive vannak meg és a
+megismerő szubjektumtól teljesen függetlenül léteznek. Amit mi
+objektiv bizonyossággal vagy valószínűséggel észreveszünk és
+gondolkodva megismerünk, az egy objektiv, tőlünk független tényező
+és ami saját fizikai és pszichikai szervezetünknek produktuma.
+Érzékeink adatai a kritikai realizmus számára is csak jelenségek,
+de valami valóságosnak, önállóan létezőnek a jelenségei. A falevél
+zöld, ez a kritikai realizmus értelmében ezt jelenti: a falevélnek
+megvan az a tulajdonsága, <span class="pagenum"><a name="Page_75"
+id="Page_75">-75-</a></span> hogy az emberi szemben megfelelő
+világítás mellett a zöld szín benyomását idézi elő. Zöld, ez egy
+szem nélkül, amely lát, teljesen tartalomnélkül való, de a
+zöld-érzet föltételei megmaradnak szín és fény nélkül is. Ezek a
+föltételek a levél objektiv tulajdonságai.</p>
+<p>A kritikai realizmus nem azt mondja, amit a naiv: a dolgok
+olyanok, a milyenekül feltűnnek, hanem azt mondja, olyanok
+<i>is</i>. Amit észreveszünk és gondolkodva megismerünk, az az
+igazi, tőlünk függetlenül végbemenő történés egy oldala és pedig a
+számunkra egyedül hozzáférhető, de egyúttal az egyedüli ránk nézve
+jelentős oldala is. Hogy ugyanazok a folyamatok hogyan tűnhetnek
+fel egy másféle szervezetű lénynek, azt bizonyára lehetetlen
+kiokoskodni, de ez ránk nézve tökéletesen közömbös is. <i>Kant</i>
+«Ding an sich»-je tehát nem tökéletesen megismerhetetlen, csak a
+számunkra hozzá nem férhető oldalt nyújtja felénk és a kutatás azon
+fáradozik, hogy mind újabb oldalakat tegyen hozzáférhetővé.</p>
+<p>A Röntgen-sugarak felismerhetetlenek voltak szemünknek és
+létezésüket mégis sajátszerű hatásuk révén ismertük fel. Bizonyára
+még sok a természetben meglevő erő fogja hatása által elárulni
+meglétét a kutatónak és ezzel a «Ding an sich» mind újabb oldalai
+lesznek nyilvánvalóvá az emberiség előtt.</p>
+<p>Arra a kérdésre, hogy lehetséges-e egy tőlünk függetlenül
+fönnálló valóság megismerése, az ismeretkritikai idealizmus nemmel
+felel. A naiv realizmus ezt a kérdést föl sem veti, mert számára ez
+nem is létezik. A kritikai realizmus ellenben az ellenérvek gondos
+megvizsgálása után határozott <span class="pagenum"><a name=
+"Page_76" id="Page_76">-76-</a></span> igennel felel. Az objektív
+ismeret lehetőségének tagadása tárgytalanná teszi az eredetére
+vonatkozó kérdést. Igenlése ellenben feltámasztja mindazokat a
+problémákat, melyeket fentebb (a 17. § végén) mint az
+ismeretelmélet tárgyát jelöltünk meg.</p>
+<h3>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az ismeretelméletnek az a feladata, hogy az emberi megismerés
+eredetét és fejlődését vizsgálja és e mellett megállapítsa azokat
+az elemi folyamatokat, melyekből a nagyon komplikált
+ismeret-processzus összetevődik.</p>
+<p>Az ismeretkritikától az ismeretelmélet annyiban különbözik, hogy
+a kritika fölveti a megismerés lehetőségének kérdését, míg az
+elmélet azt a tényt, hogy megismerünk, előre feltételezi s arra
+vállalkozik, hogy fejlődése és törvényszerűsége szerint kikutatja
+és a megismerés összefüggését a többi lelki élettel feltárja. A két
+filozófiai diszciplina azonban többféleképen összeesik. Közös
+bennük a kérdés az emberi megismerés határait illetőleg s ezért sok
+helyt egy diszciplinává vannak összefoglalva. Az általunk
+alkalmazott különválasztás megkönnyítheti a problémák
+megértését.</p>
+<p>Az ismeretelmélet a filozófia történetében később lépett fel,
+mint az ismeretkritika. Már az eleaták és utánuk az atomisták (Kr.
+előtti ötödik század) tagadták az érzékek megismerőképességét, de
+nem tettek kísérletet arra, hogy a megismerés keletkezését
+megmagyarázzák. Még energikusabb kritikát találunk az úgynevezett
+<span class="pagenum"><a name="Page_77" id=
+"Page_77">-77-</a></span> cirenaikusoknál (Kr. előtti negyedik
+század), akik már csaknem a fenomenalizmust tanították.
+Említésreméltó kísérletet a megismerés eredetének és fejlődésének
+megmagyarázására csak <i>Aristoteles</i> tett, de mindjárt
+összefoglaló módon. Hasonlóképen a sztoikusok is vizsgálták a
+megismerés keletkezését és kérdezősködtek az igazság kritériuma
+után.</p>
+<p>Mindazáltal csak az újabb kor dolga maradt, hogy a tudományos
+ismeretelméletet kifejlessze. <i>John Locke</i> (1632–1704.) adta
+itt a leghatalmasabb ösztönzést és <i>Berkeley</i>, valamint
+<i>Hume</i> tovább dolgoztak. <i>Kant</i> itt is alapvető
+fontosságú, amennyiben minden időre megállapította az
+ismeretelméleti vizsgálat nélkülözhetetlenségét.</p>
+<p>A «tiszta ész kritikájában» <i>Kant</i> élesen elkülönítette
+egymástól a megismerés két forrását, talán élesebben, mint
+amennyire a pszichológiai tényállás megengedhetőnek tünteti fel. Ez
+a két forrás az érzékiség és az ész. Ez a kettéosztás irányadó az
+ismeretelmélet főirányaira.</p>
+<p>Arra a kérdésre, hogy honnan származik megismerésünk, két
+különböző felelet merült fel. Némelyek az <i>érzékeket</i> jelölik
+meg a legfontosabb, sőt az egyedül megbízható ismeret-forrásul.
+Ennek a gondolkodási iránynak a neve <i>szenzualizmus</i>. Mások
+úgy vélik, hogy csupán absztrakt, fogalmi gondolkodás útján lehet
+biztos ismeretekre szert tenni, míg az érzések csak chaotikus,
+zavaros benyomásokat adnak. Ezt a gondolkodási irányt
+<i>racionalizmusnak</i> szokás nevezni. Mivel azonban ezt a műszót
+gyakran más értelemben is használják, a csodajelenségeknek észszerű
+magyarázatát értik rajta, ajánlatosabb <span class=
+"pagenum"><a name="Page_78" id="Page_78">-78-</a></span> a
+szenzualizmussal szembenálló ismeretelméleti irányt inkább
+<i>intellektualizmusnak</i> nevezni.</p>
+<p>Ezek mellett az egyoldalú irányok mellett mindinkább érvényre
+jut az a meggyőződés, hogy az ismeret az észrevevés és gondolkodás
+együttműködése által jön létre. Ennek a kombináló iránynak a
+számára, mely bizonyára egyedül felel meg a tényeknek, nem
+fejlődött ki határozott műkifejezés, ami érthető is, mert rajta
+belül helyet találnak a legkülönbözőbb nézetek.</p>
+<p>Minden eddigi ismeretelmélet arra korlátozódott, hogy az ismeret
+eredetét és fejlődését az emberben mint egyes lényben vizsgálja,
+azaz amennyiben az ember környezetével szemben áll és reagál azokra
+az ingerekre, amelyek reá hatnak. A modern néprajzi tudomány
+azonban kétségtelenné teszi, hogy az együttélés és az érintkezés
+nemcsak az ismeret közlésére, hanem létrejöttére is nagy
+befolyással van. A nyelvet illetőleg ezt rég felismerték és a
+nyelvnek ismeretelméleti fontosságát behatóan vizsgálták. De
+ezenkívül is kétségkívül van <i>szociális tényező</i> az
+ismeretfejlődésben, melynek vizsgálatával a tudomány még távolról
+sem foglalkozott eleget.</p>
+<h3>23. §. A szenzualizmus.</h3>
+<p>Szenzualisztikus bizonyos értelemben a nem filozofáló ész,
+amikor az érzéki észrevételt tekinti az ismeret legbiztosabb
+forrásának. Az <i>oida</i> (tudok) görög szó az <i>id</i> tőből
+képzett perfectum-alak s ez a tő «látást» jelent. «Tudok» tehát a
+<span class="pagenum"><a name="Page_79" id=
+"Page_79">-79-</a></span> görög nép tudatában annyi, mint «láttam».
+Érdekes bizonyítékai ennek a népies felfogásnak <i>Homeros</i>
+Iliászának II. énekében a 484. s köv. sorok, ahol a költő a
+múzsákhoz fordul, akik mindenütt jelen voltak és így tudnak
+mindent. Jellemző különben a gondolkodás e fokára nézve az
+észrevevés és gondolkodás azonosítása, amikor az utóbbi is az
+érzéki észrevevés egy módjának számít. Ez a felfogás megtalálható
+még a régi görög filozófiában is.</p>
+<p>Szenzualizmus azonban filozófiai értelemben csak ott van, ahol
+az érzékek ellentétben az ésszel egyedüli ismeretforrásnak
+tekintetnek. Ebben az értelemben szenzualista a szofista
+<i>Protagoras</i> (megh. 411. Kr. e.), aki az érzéki bizonyságot
+elutasító eleatákkal szemben határozottan kimondja, hogy csak az
+létezik, amit érzékileg észreveszünk és még a geometriai tételek
+igazságát is vitatja, ha azok látszólag ellentmondanak az érzéki
+észrevételnek.</p>
+<p>Újabb időben <i>John Locke</i> ragadta meg újra a
+szenzualizmust, amikor rámutatott minden tapasztalat érzéki
+eredetére. Azáltal azonban, hogy <i>Locke</i> megenged egy belső
+észrevevést is (reflection), szenzualizmusa már nem egészen tiszta.
+A legkimondottabb szenzualista az újabb filozófiában a francia
+<i>Condillac</i> (1715–1780.). <i>Condillac</i> szerint a lélek
+csak egy egyetlen képesség, nevezetesen az érzéki érzés képessége s
+ebből fejlődnek ki a komplikáltabb gondolkodási processzusok.
+<i>Condillac</i> elméletének szemléltetésére egy szobor fikcióját
+használja, amely egymás után kapja meg a különböző érzékeket.
+Először szerzi meg a szaglóérzéket és legutoljára <span class=
+"pagenum"><a name="Page_80" id="Page_80">-80-</a></span> a tapintó
+érzéket, amely a külvilág képzetét hozza létre.</p>
+<p>Miután a nagy intellektualisztikus rendszerek, <i>Kant, Fichte,
+Schelling, Hegel</i> egy időre teljesen kiszorították a
+szenzualizmust, a modern tudományban és filozófiában bizonyos
+mértékben újra érvényre jut. Az a meggyőződés, hogy az érzéki
+észrevevés minden tapasztalat végső forrása, egyre általánosabb
+lesz. Ha mint <i>Kirchhof</i> és <i>Mach</i> akarják, a tudománynak
+csak az a feladata, hogy a tényeket leírja, és <i>Mach</i>
+formulázása szerint nem egyéb, mint ökonomikusan rendezett
+tapasztalat, akkor ez bizonyos értelemben véve szenzualizmus. Ha
+most aztán a legfontosabb gondolkodási eszköz, amelyet a leíráshoz
+és az ökonomikus elrendezéshez használunk, nevezetesen a
+matematika, maga is végső ponton érzéki szemléletre megy vissza,
+akkor a felfogás még szenzualisztikusabbá válik. A szenzualizmusnak
+bizonyára abban is igaza van, hogy amennyiben fizikai jelenségek
+jönnek tekintetbe, az érzéki észrevevést mint legeredetibb forrását
+és végső instanciáját tekinti. Nem látja azonban meg, hogy egyrészt
+a saját magunk által átélt pszichikai jelenségek megfigyelésében
+nem kevésbbé biztos forrása nyilik a tapasztalatnak s hogy másrészt
+az érzéki észrevevésbe észrevétlenül magasabb, azaz komplikáltabb
+pszichikai jelenségek is belefolynak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_81" id="Page_81">-81-</a></span></p>
+<h3>24. §. Az intellektualizmus.</h3>
+<p>Az érzéki csalódások ténye, valamint az érzéki benyomások egyéni
+különbözőségének ténye már korán arra vitte a filozófiát, hogy az
+érzékeket ne tekintse tiszta megismerési forrásnak. Sőt inkább azt
+hitték, hogy absztrakt, az érzéki világtól elfordult, önmagában
+elmerülő gondolkodás útján lehet a dolgok valódi lényegét biztosan
+megragadni. Az intellektualizmus ennélfogva már korán
+kifejlődött.</p>
+<p>Mint már többször említettük, az <i>eleaták</i> azt hitték, hogy
+az igazi világot csakis nem-érzéki gondolkodás útján lehet
+felismerni. Az ő nyomaikban jár <i>Platon</i>, akinél még az a
+felfogás is hozzájárul, hogy a lélek a testben mint valami
+börtönben lakik, hogy a testével való érintkezés megfertőzteti és
+csak a testiségtől való teljes elfordulás által válik az igazi
+megismerés lehetségessé.</p>
+<p><i>Platon</i>nak ehhez a felfogásához csatlakozva, <i>Szent
+Ágoston</i> kijelenti, hogy szellemünk semmit sem tud oly biztosan,
+mint azt, ami számára jelenvaló és semmi sem annyira jelenvaló
+számára, mint ő maga. (Nihil tam novit mens, quam id, quod sibi
+praesto est, nec menti magis quidquam praesto est, quam ipsa sibi.
+De trinitate 14, 7.) Ezt a gondolatot tette aztán <i>Descartes</i>
+minden filozófia alapjává, amikor a saját gondolkodásunkról való
+tudomást mint az egyetlen biztos, teljesen kétségtelen tényt
+állította oda. A <i>Szent Ágoston</i> állításában és
+<i>Descartes</i> tételében (cogito, ergo sum) rejlő
+intellektualisztikus felfogását <span class="pagenum"><a name=
+"Page_82" id="Page_82">-82-</a></span> a megismerési folyamatnak
+leginkább előmozdította a <i>kopernikusi világnézet</i> lassankénti
+elterjedése. Aki ezt elismerte, annak meg kellett engednie, hogy az
+érzékek tanubizonysága, amely megmondja nekünk, hogy a föld
+nyugszik és hogy a nap naponkint fölkél és lemegy, nem tartható
+fenn a kopernikusi gondolat győzelmes hatalmával szemben. A
+tizenhetedik és tizennyolcadik század felvirágzó matematikája,
+amelyben a szemléletlen aritmetika hatalmasabbnak bizonyult a
+szemléletes geometriánál, szintén sokkal hozzájárult, hogy az
+absztrakt gondolkodást mint megismerési forrást az érzékek fölé
+állítsa. Ezeknek az oly kétségbevonhatatlanul bizonyos matematikai
+ítéleteknek a forrását akkor senkisem kereste az érzéki
+szemléletben, hanem általánosan azt hitték, hogy itt az ész
+teljesen önmagából merít és épen azért dolgozik oly föltétlen
+biztossággal, mert teljesen befolyásolatlanul marad a jelenség
+káprázatától.</p>
+<p><i>Kant</i> érdeme marad, hogy e hit jogosultságát először tette
+kérdés tárgyává. «Hogy lehetséges a tiszta matematika?» így teszi
+fel a kérdést és a válasz nem egészen intellektualisztikus. Az
+érzékek szolgáltatják <i>Kant</i> meggyőződése szerint az ismeret
+anyagát és csak ezáltal izgatják az észt a vele született funkciók
+kifejtésére. Az ismeret azonban csak azáltal jön létre, hogy az
+érzékek által szállított anyagot az ész formálja. Az ész közli a
+természettel saját törvényszerűségét és <i>Kant</i> ismert mondása
+szerint a természet törvényadójává lesz. <i>Kant</i> azonban még
+egy fontos lépéssel tovább megy. Az észnek szerinte megvan a joga,
+hogy kategóriáival a <span class="pagenum"><a name="Page_83" id=
+"Page_83">-83-</a></span> szemlélhető alapon túl tovább operáljon s
+e mellett «az objektumról való gondolatnak még mindig meglehetnek a
+maga igaz és hasznos következményei a szubjektum ész-használatára».
+Ezen részleges teljhatalmat, melyet itt <i>Kant</i> az észnek
+juttat, <i>Hegel</i> aztán oly kiadósan használja fel, hogy az
+intellektus többé már nem törvényhozóvá, hanem egyenesen a
+természet teremtőjévé válik. A világ lényege <i>Hegel</i> szerint
+szellemi és fogalmaink a világtörténést ábrázolják dialektikus
+fejlődésében.</p>
+<p>Ezzel az intellektualizmus élére van állítva és gondolkodásunk
+anyagi alapjától, az érzéki észrevételtől teljesen eltávolodott.
+Ennek megfelelően csak természetes, hogy gondolkodásunk iránya
+ismét szenzualisztikusabbá vált.</p>
+<p>Az intellektualizmusnak kétségkívül igaza van abban, hogy minden
+érzéki észrevételt eszünknek kell formálnia, hogy igazi és
+használható ismeret jöhessen létre. A gondolkodásnak ez a formáló
+és vonatkozó tevékenysége az idő folyamán számos formát és
+gondolkodási eszközt teremtett, amelyek átmentek húsunkba és
+vérünkbe. Ilyenek többek közt a több ismertetőjelű dolog fogalma
+vagy <i>szubsztancia</i> és <i>attributum</i>, ilyen továbbá a
+kauzális fogalom, amelyet minden történésre mellőzhetetlenül
+alkalmazunk. Itt azután könnyen megtörténik, hogy az ily fogalmakat
+az ész őstulajdonainak tekintjük és velünk születettnek tartjuk.
+Velünk született törzsformák vagy kategóriák föltételezésében
+azonban mindig van sok kockázatos és erős megfoghatatlanságokat
+tartalmaz. Ezért az ily feltevések helyére a formáló észtevékenység
+genetikus elemzésének <span class="pagenum"><a name="Page_84" id=
+"Page_84">-84-</a></span> kell lépnie, hogy ama formák tapasztalati
+eredetét kinyomozzuk.</p>
+<p>Mielőtt azonban megbeszélnők a genetikus ismeretelmélet
+problémáit, röviden rá kell mutatnunk az intellektualisztikus
+gondolkodási irány egy kinövésére, amely minden időben el volt
+terjedve és most ismét hatalmasabban emeli fel fejét. A magasabb
+ismeretet titokzatos, a felületes megfigyelés elől kisikló
+forrásainak keresését, a miszticizmust értjük.</p>
+<h3>25. §. A miszticizmus.</h3>
+<p>Az intellektualisztikus gondolkodási irány végeredményben azon a
+föltevésen alapszik, hogy a lélek, ha a testinek kötelékeitől
+teljesen szabaddá tudja tenni magát, tiszta és magasrendű, valamint
+föltétlenül biztos megismerést talál. A léleknek ez az eloldása a
+testtől azonban olyan gondolat, amely mindig vallási képzetekkel
+van összekapcsolva és mélyreható vallásos mozgalmakat keltett.</p>
+<p>A Krisztus előtti hatodik században az orfikusok Görögországban
+elterjedt szektája a <i>lélekvándorlásról</i> szóló tanával és mély
+megváltási szükségérzetével alkalmat adott egy titkos tanítás
+filozófiai formulására. Titkos kultuszaiban vagy misztériumaiban a
+lélek halál utáni megváltása céljára sokféle szabályt eszeltek ki
+és misztikus tanításokat fejlesztettek ki. Az új platonikusok és új
+pythagoreusok, akik a Krisztus utáni első századtól kezdve egyre
+több befolyásra jutottak a görög és római világban, a miszticizmust
+filozófiai rendszerré képezték ki. <i>Plotinus, Jamblichus,
+Proclus</i> <span class="pagenum"><a name="Page_85" id=
+"Page_85">-85-</a></span> ennek legismertebb képviselői. A
+középkorban lép fel azután a keresztény misztika, amely bő
+táplálékot talál a túlvilágba vetett erős hitben, valamint a hús
+megölésének parancsában. <i>Eckhardt</i> mester, <i>Berthold von
+Regensburg, Johannes Tauber</i> és később <i>Jacob Böhme</i>
+kifejlesztették rajongó eszméiket és hatalmas hatást tettek.</p>
+<p>Az újabb időben a miszticizmus tovább tartja magát és a
+tizennyolcadik század felvilágosodása sem tudta elfojtani. A mult
+század utolsó évtizedeiben a miszticizmus a spiritizmus formájában
+újra hatalmasan föléledt és nagyszámú követőre tett szert.</p>
+<p>A miszticizmus, amennyiben filozófiai, azon a gondolaton
+alapszik, hogy különösen kedvező körülmények között sikerülhet a
+tiszta lélekkel, amely minden földitől felszabadította magát, a
+legmagasabb igazságokig feljutni és belső szemünkkel <i>meglátni
+Istent</i>. Ehhez legtöbbnyire heves kedélyizgalom, a pszichikai
+erők fokozása és koncentrálása szükséges, amely csakis az
+eksztázisban, olyan állapotban lehetséges, ahol a földi embert
+lehántottuk magunkról és egészen az isteninek adtuk oda magunkat.
+Az ilyen módon fokozott fantázia-tevékenység aztán a
+legsajátszerűbb képeket varázsolhatja elő, az eksztatikus hisz ezek
+valóságában és hívei vele együtt hiszik.</p>
+<p>További gondolata a misztikának, amely a mágiához és
+varázslathoz közelhozza, az a hit, hogy a pszichikai erők fokozása
+által közvetlenül tud szellemekkel közlekedni s az érzékek
+közvetítése nélkül magasabb igazságokat nyilváníttathat ki magának.
+A miszticizmusnak ezt a nemét, amelyet manap különösen művelnek,
+<span class="pagenum"><a name="Page_86" id=
+"Page_86">-86-</a></span> <i>spiritizmusnak</i> nevezik. Azt
+hiszik, hogy csak bizonyos személyek (médiumok) képesek a
+szellemekkel való érintkezésre s erre a magnetikus vagy helyesebben
+hipnotikus álmot használják. Nagyon is sok itt a kísértés durva
+csalásokra s még neves tudósok is áldozataivá lettek közönséges
+szemfényvesztőknek.</p>
+<p>A miszticizmus az önmagában való erős elmerűléssel gyakran képes
+arra, hogy nem egyszer pszichológiai mélybe-látásra jusson és
+nevezetesen az érzelmi életbe mélyen belevilágítson. Amint azonban
+tudományos formát ölt és új, titokzatos megismerési források
+feltárására vállalkozik, – a tudomány nem utasíthatja eléggé
+vissza. Ahol a tudomány uralkodik, onnan nem tünik el minden titok,
+de eltünik minden titkolózás.</p>
+<p>Most azonban ideje már, hogy áttérjünk a genetikus
+ismeretelmélet problemáira.</p>
+<h3>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet.</h3>
+<p>Hogy a megismerés nem csupán az érzékek és nem is csupán a
+gondolkodás útján jön létre, hanem hogy mindenütt mindkettőnek
+együtthatására van szükség, az most általánosan elfogadott
+meggyőződés. Már most feltámad a kérdés e két megismerési forrás
+osztályrésze és kölcsönös viszonyuk dolgában. «Fogalmak tartalom
+nélkül üresek, szemléletek fogalmak nélkül vakok», mondotta
+<i>Kant</i> és ezzel kétségkívül megtalálta a helyesnek egyik
+oldalát. Az érzéki észrevételekben a rendező ész minden hozzáadása
+nélkül van valami zavaros, kaotikus. A fogalmakkal való
+<span class="pagenum"><a name="Page_87" id=
+"Page_87">-87-</a></span> merőben absztrakt operálás hijjával van a
+materiális, anyagi alapnak és nem adja biztosítékát a ténybeli
+érvényességnek. Ha tehát azt mondják: az érzékek szolgáltatják az
+anyagát, az ész a formáját az ismeretnek, akkor ez általánosságban
+igaz ugyan, de mégis túlságosan általános, semhogy megfogható
+felvilágosítást tartalmazzon.</p>
+<p>A genetikus szemléletnek a megismerési processzust a többi lelki
+élettel kapcsolatban kell vizsgálni. Az ismeretelméletnek nem
+szabad a megismerést erőszakosan elválasztania az érzéssel és
+akarással való kapcsolatából, röviden, az ismeretelméletnek
+<i>pszichológiai</i> alapvetésen kell alapulnia.</p>
+<p>Nem szabad továbbá elfelejteni, hogy a megismerésre való ösztön
+az életfentartás ösztönéből ered. Az embernek környezetében el kell
+igazodnia, tudnia kell, az őt körülvevő tárgyak közül melyikkel
+kell ellátnia magát, értenie kell aktuális és potentiális
+erőnyilvánításaikat és meg kell tudni őket magyarázni, ha fenn
+akarja magát köztük tartani és uralkodni akar rajtuk. Valóban
+minden tudomány is praktikus szükségletnek köszönheti keletkezését.
+Így az asztronómia a mezőgazdaság és a hajózás szolgálatában s
+talán a pontosabb időbeosztás céljából is fejlesztetett ki. A
+geometria mint földmérő-mesterség keletkezett, az aritmetika a
+kereskedelem szolgálatában fejlődött ki. A szükség nemcsak
+imádkozni tanított, hanem gondolkozni is. Amint azonban a
+megismerésre való ösztön fel volt keltve, sokkal szélesebbre és
+sokkal hatalmasabban fejlődött ki, mint amennyire a közvetlen
+szükség terjedt. Szervezetünk funkció-szükségévé vált, amely
+tevékenységet <span class="pagenum"><a name="Page_88" id=
+"Page_88">-88-</a></span> követel. Ezen az úton keletkezett a
+tudásra való törekvés a tudásért magáért, így fejlődött ki az a
+teoretikus csodálkozás is, melyet fentebb mint a filozófia kezdetét
+jelöltünk meg. A megismerési ösztönnek biológiai eredetét azonban
+nem szabad elfelejteni.</p>
+<p>Ha továbbá azt mondják, hogy az érzékek adják a megismerés
+anyagát, az ész a formáját, akkor meg kell kísérelni, hogy azt a
+formát közelebbről meghatározzuk. <i>Kant</i> az ész alapformáit a
+lehető ítéleti formákra való reflexió útján találta meg. Ezek a
+formák azonban a <i>formális logika</i> mesterséges termékei és
+egyáltalán nem azonosak a tényleg végrehajtott ítéletekkel. Ezért
+helyesebbnek tetszik, az <i>ítélet</i> formáját általában, ahogy
+tényleg végbemegy, megvizsgálni. Hiszen minden ismeret, az egyszerű
+érzéki észrevétel ép úgy, mint egy nagyon komplikált gondolatsor
+eredménye az ítélet formájában kell hogy gondoltassék és
+kifejlesztessék.</p>
+<p>A lényeges minden ítéleti aktusban most már nem, ahogy sokfelől
+hiszik, a fogalmak összekapcsolása vagy a képzetek asszociációja. A
+megítélt folyamat inkább az ítélet előtt mint egységes képzet van
+adva. Az ítélet által most már a képzettartalom bizonyos formálást
+és tagozást nyer és pedig oly módon, hogy a folyamat egy önállóan
+meglevő erőcentrumra vonatkozhatik és mint ez erőcentrum
+erőnyilvánítása állíttatik oda. Az illatos rózsa az ítélet számára
+mint egész van adva. Ebben az ítéletben: a rózsa illatozik, az
+illatozás mint a «rózsa» erőcentrum erőnyilvánítása van adva. Az
+erőcentrum az alany, a nyilvánítás az állítmány. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_89" id="Page_89">-89-</a></span></p>
+<p>Ez a felfogás még érthetőbb lesz, ha megkíséreljük, hogy
+megtaláljuk az általános pszichológiai törvényt, amely hathatósnak
+mutatkozik benne. Tudniillik itt nincs egyébről szó, mint az
+appercipiálás egy minden emberrel közös neméről. <i>Appercipiáláson
+értjük egy képzet formálását és elsajátítását a figyelem által
+aktuálissá vált képzet-diszpoziciók által.</i> Ha figyelmünket egy
+tárgyra koncentráljuk, akkor ez ezáltal a tudat nézőpontjába
+emelkedik és minden képzet, amely a tárggyal, akár hasonlóság, akár
+kontinuitás utján összefügg, megelevenedik ezáltal. Ezek a
+fölébresztett képzetek most már együtt árasztják ki világosságukat
+a tárgyra, miáltal ez új megvilágításba kerül.</p>
+<p>A meglevő képzet-diszpoziciók között természetesen azok
+elevenednek meg legkönnyebben a figyelem útján, amelyek a
+legerősebben vannak kifejlődve és ennélfogva a megfelelő egyéneknél
+az uralkodók. Egy és ugyanaz a tárgy ezért különböző személyeknél
+különböző képzet csoportokat elevenít meg, azaz különböző módokon
+appercipiáltatik. A legkönnyebben felidézhető képzetcsoportokat
+nevezzük az <i>uralkodó appercepciós masszának</i>. Így pl. a
+fáradt vándor egy erdőben csak az árnyat adó helyet látja, a festő
+ellenben a színárnyalatokat és a facsoportokat fogja figyelembe
+venni, az ács a fatörzsek nagyságára és erejére ügyel, az erdész a
+fák növésére, a vadász a vad nyomára.</p>
+<p>Bármily különbözőképen appercipiálhatók most már ugyanazok a
+tárgyak, mégis van egy felfogásmód, az appercepció egy módja,
+amelyet minden történéssel egyforma módon állítunk <span class=
+"pagenum"><a name="Page_90" id="Page_90">-90-</a></span> szembe. Ha
+egy gyermek kísérletet tesz, hogy egy tárgyat összenyomjon, akkor
+az az ellenállás, amelyet tapasztal, mint akart ellennyomás tűnik
+fel neki. A gyermek t. i. saját akarat-impulzusait a környező
+tárgyaknak is tulajdonítja és a folyamatokat így mint
+akaratnyilvánításokat fogja fel. A gyermek minden folyamatot úgy
+appercipiál, hogy ezáltal a legerősebb képzet-diszpozició mozdul
+meg. Minden diszpozició között azonban egynek sincs hozzávetőleg
+sem akkora ereje, mint annak a test mozgásai által mindig újra
+aktuálissá váló diszpoziciónak, hogy akarat-impulzusokat éljünk át.
+Az átélt akarat-impulzusok emléke tehát legkönnyebben ébresztődik
+fel és ezek az emlékek adják az uralkodó appercepciótömeget,
+amelyet a gyermek minden folyamatba belekever, amelyre figyelmét
+fordítja. Minden észrevett tárgy a gyermek számára lelkes
+lényszámba megy és mindent, amit a tárgyon észrevesz, mint a dolog
+akarat-cselekvését fogja fel. Ugyanezt a meglelkesítő
+(animisztikus) és emberiesítő (anthropomorfikus) felfogást találjuk
+a természeti népeknél is. A víz folyása, a szél fúvása, a nap, a
+hold, a csillagok fénye, mindezek a folyamatok mint látható vagy
+láthatatlan lények akaratnyilvánításai magyaráztatnak. Az
+appercepciónak ezt a módját, mely által a környezet minden
+folyamata mint önálló objektumok akaratnyilvánítása magyaráztatik,
+<i>fundamentális appercepciónak</i> nevezzük.</p>
+<p><i>Kant</i> a <i>Tiszta ész kritikájá</i>-ban ismételten szól az
+appercepció szintetikus, eredeti, vagy transcendentális egységéről.
+A gondolkodásnak azt a képességét érti alatta, hogy a látottat az
+öntudat <span class="pagenum"><a name="Page_91" id=
+"Page_91">-91-</a></span> egységében tudja összekapcsolni. «A
+gondolkozom» – mondja – minden képzetemet kell hogy kísérni tudja.
+Szerinte is minden megismerésnek ez az alapfeltétele hat az ítélet
+aktusában s nyomatékosan mondja, hogy «az ítélet nem más, mint
+annak a módja, hogy adott ismereteket az appercepció objektiv
+egységébe hozzuk». A <i>transcendentális appercepció</i> tehát Kant
+szerint is végbemegy minden ítéletben s szerinte ez az alapformája
+és alapföltétele minden megismerésnek.</p>
+<p><i>Kantra</i> támaszkodva, mégis tőle nyilvánvaló, sőt
+sarkalatos különbségben nevezzük minden emberi megismerés
+alapformáját és alapfeltételét nem transcendentális, hanem
+<i>fundamentális appercepciónak</i>. Míg t. i. <i>Kant</i>
+felfogása szerint az appercepció egysége minden tapasztalat előtt
+adva van, tehát transcendentális és ennélfogva apriori való, abban,
+amit fundamentális appercepciónak nevezünk, van tapasztalat, persze
+olyan tapasztalat, melyet minden emberi szervezet, amely egy
+környezetben fejlődik és ettől benyomásokat kap, szükségszerűen
+kell hogy megtegyen és tényleg meg is tesz. Míg továbbá Kant az
+appercepció transcendentális egységében csak az egészen általános,
+közelebbről meg sem határozott föltételt látja képzetek
+összekapcsolására, egy öntudatba való besorozására, mi a
+fundamentális appercepcióban a pontosan meghatározott speciálisan
+emberi és emberiesítő formálást véljük megtalálni, amelyen minden
+tartalomnak keresztül kell menni, hogy szellemi tulajdonunkká
+váljék. A fundamentális appercepció által környezetünk folyamatai
+az univerzum nyelvéből emberi nyelvünkre fordíttatnak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_92" id="Page_92">-92-</a></span></p>
+<p>Kísértsük meg most már az emberi ismeret fejlődési menetét,
+ahogy a fundamentális appercepciónál fogva végbemegy, röviden
+vázolni.</p>
+<p>A lelki élet kezdete valószínűleg egy homályos <i>életérzés</i>,
+amely a gyönyör és kín ellentétes állapotai közt mozog. Ezt az
+érzést úgy kell tekintenünk, mint az öntudatnak eredeti, még
+egyáltalán nem differenciált reakcióját a környezetben és a test
+belsejében ható ingerekre. Ezt az érzést úgy látszik nem kísérik
+semminemű képzetek, még egészen zavaros és kaotikus természetű.
+Mély álomból vagy ájultságból való ébredéskor élünk meg valami
+hasonlót és ilyen öntudati állapotot tételezhetünk fel újszülött
+gyermekeknél.</p>
+<p>Úgy látszik, ilyenkor a kín-állapotok sokkal világosabban
+érezhetők, mint a gyönyör-érzetek és élénk mozdulatokban
+nyilvánulnak. Már élete első napjaiban, sőt talán az első óráiban
+is a gyermek valószínűleg a gyönyör és kínérzések különböző nemeit
+éli át. A lelki élet már kezd <i>differenciálódni</i> és sokfélévé
+alakulni. A fiatal lélek csak azt veszi észre, ami fejlődésére
+előmozdítólag vagy ártalmasan hat. A környezet jelenségei csak
+annyiban exisztálnak reá nézve, amennyiben gyönyört vagy kínt
+szereznek. Mennél többféle benyomások áramlanak most már a
+gyermekre, annál jobban differenciálódik gyönyör és kín érzése.
+Mikor aztán mind több idő mulik el alvás és sírás között és a
+gyermek ráér, hogy a környezetet magára hattassa, akkor a különböző
+gyönyör- és kínérzések mind nyilvánvalóbban válnak el egymástól. A
+hideg más kínt kelt, mint az éhség, a meleg fürdő olyan
+gyönyörérzést, amely láthatóan különbözik attól az érzéstől,
+<span class="pagenum"><a name="Page_93" id=
+"Page_93">-93-</a></span> melyet a gyermek táplálék vételekor él
+meg. Az öntudat-állapot változásai, melyeket a gyermek átél, akkor
+a gyönyör- és kínérzés mellett még egy világosan észrevehető
+alkatrészt tartalmaznak s ez az alkatrész az inger természetével
+sokkal szorosabb vonatkozásban van, mint az eredeti gyönyör- és
+kínérzés.</p>
+<p>Ez az alkatrész az a pszichikai momentum, melyet érzetnek
+nevezünk. Az érzet tehát bizonyos meghatározott változása az
+öntudat állapotának, amely ép oly világosan elüt az őt kísérő kín-
+vagy gyönyörérzettől, mint más változásoktól.</p>
+<p>A kifejlődött öntudatban nem fordulnak elő egyszerű érzetek. Itt
+mindig csak az érzetek komplexumai vannak adva, amelyek külső vagy
+belső ingerekre vonatkoznak és mint való dolgok vagy folyamatok
+tünnek fel. Az ilyen érzetkomplexumokat nevezzük
+<i>észrevételeknek</i>. Az adott érzet-csoportok összefoglalása
+egységes észrevételekké aztán a fundamentális appercepció dolga. Az
+észrevett dolog az erőcentrum és az érzetek, melyeket bennünk
+előhív, ennek erőnyilvánításai vagy tulajdonságai.</p>
+<p>Az észrevételek aztán diszpoziciókat hagynak hátra
+szervezetünkben, melyeknél fogva a tárgy képe öntudatunkban
+előállhat anélkül is, hogy az érzéki inger hatna. Az ilyen
+reprodukált észrevételeket nevezzük általában <i>képzeteknek</i>. A
+képzetek lefolyását különböző törvények szabályozzák, főleg azonban
+a szervezet koncentrációjának bizonyos módja határozza meg, melyet
+<i>figyelemnek</i> nevezünk. Az önfentartási ösztön a primitiv
+állapotban arra viszi az embert, hogy a tárgyaknak mindenekelőtt
+azokra az ismertetőjeleire <span class="pagenum"><a name="Page_94"
+id="Page_94">-94-</a></span> koncentrálja figyelmét, melyek élete
+fentartására a legfontosabbak. A figyelemnek a <i>biologikusan
+fontos</i> ismertetőjelekre való e koncentrációja által keletkeznek
+a tipikus képzetek, melyek fontos előzetes fokát adják a később
+kifejlesztendő logikai <i>fogalmaknak</i>. A tipikus képzetek
+keletkezése kiválóan alkalmas arra, hogy a biológiai momentumot az
+emberi ismeret fejlődésében felismerhetővé tegye. Azáltal, hogy
+legelőbb arra vigyázunk, amitől életünk fentartása függ,
+megtanuljuk az egyfajta dolgokat egy gondolkozási aktusba
+összefoglalni és így megnyerjük egyikét a legfontosabb eszközöknek
+tapasztalataink ökonomikus rendezésére.</p>
+<p>Nagyon jelentékeny haladást idéz elő ebben az értelemben a
+nyelv. A nyelv hangjai kétségkívül akaratlanul hallatott
+érzés-hangokból keletkeztek. Ugyanazoknak a benyomásoknak gyakori
+ismétlődése által eltompul az érzés és a hangok arra szolgálnak,
+hogy a beszélő környezetében való folyamatokat jelöljenek. Ezeket a
+hangokat a többi emberek megértik és aztán szándékosan előidézik,
+hogy társaikkal megértessék magukat és közös munkára egyesüljenek.
+A nyelv első hangjai, többnyire egytagú tőszavak, egy egész
+folyamatot jelölnek anélkül, hogy ebben megkülönböztetnék a dolgot
+és a cselekvést. Mikor ezek az egyszerű hangok többé már nem voltak
+elegendők arra, hogy megértést keltsenek, egy folyamat megjelölését
+két ilyen tő-hanggal igyekeztek eszközölni és ezzel a tő
+<i>alanyra</i> és <i>állítmányra</i> oszlott s meg volt találva a
+<i>mondat</i> formája. Ez a gondolkodási fázis, melyet alkalmilag
+meg lehet figyelni a gyermekek beszélni <span class=
+"pagenum"><a name="Page_95" id="Page_95">-95-</a></span>
+tanulásánál, nagy fontosságú. A mondatban t. i. a fundamentális
+appercepció megtalálta adaequat kifejezését. Az a forma, amelyben a
+világot felfogni kénytelenek vagyunk, most már világosan ki van
+domborítva, az így megjelölendő folyamat teljesen meg van formálva,
+tagolva és egyúttal objektiválva. A nyelvileg formulázott
+fundamentális appercepciót nevezzük most már ítélet-funkciónak. Az
+ítélet alanya most mint önállóan létező erőcentrum van odaállítva,
+az állítmány az alanynak épen most végbemenő erőnyilvánulását
+jelöli.</p>
+<p>Azáltal azonban, hogy a folyamat jelölésére egy hang már nem
+elég, egy új és nagyjelentőségű fázis áll be. «A rózsa illatozik»,
+– ennek az ítéletnek az alanya, tehát «a rózsa» szó most már nem
+jelöl egy egész folyamatot, hanem viselőjévé lesz minden egyáltalán
+lehetséges hatásoknak, amelyek a rózsából kiindulhatnak. Minden
+objektum, amelyben ugyanazok az erők rejlenek, ugyanazzal a névvel
+jelöltetik és ezáltal egy gondolkozási aktusba van összefoglalva. A
+szó most a tulajdonságok és állapotok viselőjévé válik, melyek
+minden hasonló nevű objektumot megilletnek és ezáltal a tipikus
+képzet szilárd, a szóhoz tapadó fogalommá fejlődik.</p>
+<p>Az állítmány által azonban a tulajdonságok, állapotok és
+vonatkozások is bizonyos értelemben különválasztatnak a tárgyaktól,
+melyekhez tartoznak és ezzel hozzáférhetővé tétetnek az önálló
+tárgyalás számára. Olyan tulajdonságok, mint kemény és lágy,
+állapotok, mint járás és alvás, vonatkozások, mint kicsiny és nagy
+ily módon önálló gondolkodási objektumokká tétetnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_96" id="Page_96">-96-</a></span> és ezzel
+fogalmakká emelkednek. Csak most válik lehetségessé, hogy az
+egyenletességeket és törvényszerűségeket a világtörténésben ne csak
+felületesen észrevegyük, hanem «tartós gondolatban
+megszilárdítsuk». Ezáltal azonban az emberi szellem egyre új és
+mind jobb gondolkodási eszközöket nyer, hogy a tapasztalatot
+ökonomikusan rendezze, a világtörténést felfogja és uralkodjék
+rajta. Az ítélet-funkció mindig új, mind komplikáltabb, mindjobban
+összesűrített formákká fejlődik és rövid, egyszerű és kényelmes
+formulázásokat talál az összefoglaló gondolattartalmak számára.</p>
+<p>Az észrevevési ítéletek mellett, amelyekben egy épen most
+észrevett folyamat az ismert módon formáltatik, tagoltatik és
+objektiváltatik, keletkeznek <i>fogalmi ítéletek</i>, amelyekben a
+történés törvényei oly módon formuláztatnak, hogy bizonyos
+fogalmakhoz bizonyos ismertető jegyek soroztatnak. Ez a mondat: «a
+cethal emlős állat», tartalmazza azt az állítást, hogy minden
+cethalat megilletnek azok az ismertető jegyek, amelyek minden emlős
+állattal közösek. Ez ítélet alapján tehát minden cethalról
+állíthatom, hogy piros és meleg vére van, tüdővel lélekzik, eleven
+magzatokat hoz a világra stb. Emellett azonban megáll az ítélet
+eredeti formája. A kezdetleges kulturfokok és a gyermekek durva
+anthropomorfizmusa, ahol a környezet minden tárgyát lélekkel
+bírónak tekintik és ennek minden tulajdonságát mintegy akarati
+tevékenység kifolyását fogják fel, az előbbrehaladó ismeret előtt
+nem állhat helyt. De a legabsztraktabb fogalom is gondolkodásunk
+számára az erőcentrum bizonyos <span class="pagenum"><a name=
+"Page_97" id="Page_97">-97-</a></span> neme marad, melynek
+ismertető jegyeit mint potenciális hatásait fogjuk fel.</p>
+<p>Az ítélet-funkcióból keletkezik az <i>igazságnak</i> az
+ismeretelmélet számára oly rendkívül fontos fogalma. Már
+<i>Plato</i> és <i>Aristoteles</i> is helyesen emelték ki, hogy az
+ítélet a képzettől, vagy ahogy <i>Aristoteles</i> kifejezte magát,
+a «kötetlen beszéd»-től abban különbözik, hogy csak az ítéletben
+lehet szó igazról és hamisról. Egy képzet, melyet átélek, tényleg
+megvan, de magában véve se nem hamis, se nem igaz. Ha ennek dacára
+beszélnek helyes és hamis képzetekről, akkor az csak rövidített
+kifejezésmód. A helyes képzet olyan képzet, amely helyes ítéletekre
+képesít, hamis képzet pedig az, amelyből helytelen vagy nem igaz
+ítéletek támadnak. Érzésekre és akaratnyilvánításokra sem
+alkalmazhatók az igaz és hamis predikátumok. Csak <i>ítéletek</i>,
+melyek gyakran előtte járnak érzelmeinknek és akarati
+cselekvésünknek és fontos rész-okai ezeknek az élményeknek, csak
+ítéletek lehetnek igazak vagy hamisak s ez ítéleteknek igazságától
+vagy hamisságától függ gyakran az ezáltal meghatározott érzelmi és
+akarati állapotok célszerűsége.</p>
+<p>Igazság tehát csak az ítéletben van és most már az a kérdés,
+hogy keletkezik ez a fogalom és mit jelent. Az itt előadott nézet
+alapján e kérdésekre választ adni nem nehéz. Az ítéletben egy adott
+képzettartalom formáltatik, tagoltatik és objektiváltatik. Az
+ítélet ily módon szellemünk spontaneitásának vagy öntevékenységének
+aktusa, olyan aktus, amely által a fölvett benyomás magyarázatot
+nyer. Ha most már emlékszünk arra, hogy az öntevékenységnek ez az
+aktusa az <span class="pagenum"><a name="Page_98" id=
+"Page_98">-98-</a></span> önfentartásra való törekvésben
+gyökerezik, akkor könnyen be fogjuk látni, hogy a benyomással
+végbevitt magyarázatnak az a célja, hogy megtalálja a
+rendszabályokat, melyeket a gyermeknek alkalmaznia kell, hogy a
+benyomásra a célnak megfelelő módon reagáljon. Ezen a fejlődési
+fokon a magyarázat akkor helyes, ha a célnak megfelelő
+rendszabályok következnek belőle, ellenben téves, ha ennek alapján
+ferde, azaz az életfentartásra ártalmas intézkedések történnek.
+Mennél gazdagabbul és mennél többféleképen fejlődik most már az
+élet, annál könnyebben fog beállani az az eset, hogy egy és
+ugyanazon folyamatot különböző személyek különbözőképen
+magyarázzák. Mivel minden magyarázat bizonyos rendszabályokra
+vezet, tehát mindenki a saját magyarázatáért és az ennek megfelelő
+intézkedésekért fog síkra szállni, a másokét ellenben energikusan
+el fogja utasítani. Ezt a visszautasítást élénk érzelmek kísérik és
+bizonyos hangokban nyilvánul. Mivel aztán az alkalmak az ilyen
+helytelennek tartott magyarázatok visszautasítására bizonyára nem
+ritkán adódnak, megfoghatónak tünik fel, hogy különleges hangjelek
+fejlődtek ki, melyek egy folyamat magyarázatának visszautasítását,
+tehát egy idegen ítélet és az ebből adódó következmények
+visszautasítását fejezik ki. Ilyen hangjegyek a világ csaknem
+minden nyelvében vannak: ezek a <i>tagadó szócskák</i>, vagyis a
+<i>negációk</i>. A «nem» és a «talán» most is még gyakran olyan
+érzésekkel vannak egybekötve, amelyek eredetüket elárulják.</p>
+<p>Az ismeretfunkció, mint láttuk, az önfentartási ösztönből
+fejlődik ki, de nem marad meg ezen a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_99" id="Page_99">-99-</a></span> fokon. Az általános belátás,
+hogy környezetünk megismerése fontos, sőt nélkülözhetetlen eszköze
+önfentartásunknak, arra indít, hogy ott is törekedjünk
+megismerésre, ahol jóllétünk nem közvetlenül részes. Érdeklődünk
+tehát környezetünk folyamatainak magyarázata iránt általában és
+hamar megtesszük a tapasztalást, hogy magyarázataink helyesek vagy
+tévesek lehetnek. Mások helytelen magyarázatait kezdetben élénken,
+később nyugodtabban utasítjuk vissza és a tagadás ekkor ítéletünk
+merő formai elemévé válik. Magyarázataink mindegyike
+visszautasításra találhat, tehát minden ítéletnél, amelyet érzünk
+vagy hallunk, figyelünk a benne tartalmazott, a megítélt
+folyamatokhoz való vonatkozásra. Csak abból a tapasztalatból, hogy
+az ítéletek gyakran téves magyarázatokat tartalmaznak, tanuljuk meg
+ezeket a vonatkozásokat az ítélet és a megítélt dolog között
+megismerni és figyelembe venni. E vonatkozás figyelembevétele által
+keletkezik aztán az <i>igazság fogalma</i>.</p>
+<p>Igazság tehát egy meghatározott vonatkozás az ítélet aktusa és a
+megítélt folyamat között s most már arról van szó, hogy
+meghatározzuk ennek a vonatkozásnak a módját és meglétének
+feltételeit. Rendszerint azt mondják, az igazság abban áll, hogy az
+ítélet megegyezik a megítélt folyamattal. Ebből az következnék,
+hogy az ítéletben a megítélt folyamat egyszerűen utánképeztetik,
+bizonyos tekintetben kopiroztatik. Ez a naiv elképzelés azonban a
+mai felfogásnak többé nem felel meg. Tudjuk, hogy az ítéletben a
+képzettartalom formáltatik és tagoltatik és itt már nem lehet szó
+megegyezésről. Sőt inkább <span class="pagenum"><a name="Page_100"
+id="Page_100">-100-</a></span> azt kell mondanunk: az ítélet igaz,
+ha a benne végrehajtott formálás és objektiválás a valóságos
+folyamatnak oly módon megfelel, hogy a jóslások, melyek a kimondott
+ítéleten alapulnak, tényleg beválnak, amiből aztán az következik,
+hogy az ítélet a megítélt folyamatnak megfelel, hogy hozzá van
+szabva vagy vele adaequat. Az ítélet a valódi folyamat funkciója
+kell hogy legyen abban az értelemben, hogy az objektiv tényállás
+változásából az ítélet megfelelő változása is következik és hogy a
+következtetések, melyek az ítéletből adódnak, a folyamatra nézve
+érvénnyel bírnak.</p>
+<p>A jóslások beválása az ítélet igazságának legfontosabb és
+elhatározó kritériuma. Ezt nevezzük <i>objektiv kritériumnak</i>.
+Nem egy ítéletnek úgynevezett evidenciája, sem elgondolásának
+kényszerűsége a meggyőző bizonyítéka igazságának, hanem a reá
+alapított jóslások beválása. Csak ezáltal adhat az univerzum
+ítéleteinknek megcáfolhatatlan módon bizonyító erőt és
+igazságértéket.</p>
+<p>Természetesen vannak aztán ítéletek, amelyeknél az ilyen
+igazolás nem lehetséges. Ha megismerési törekvésünkben túlmegyünk a
+tapasztalat határain, akkor be kell érnünk azzal, hogy az
+igazságnak egy kevésbbé biztos kritériumát nyerjük, amely azonban
+még mindig bizonyos kezességet nyujt aziránt, hogy gondolataink nem
+jutottak teljesen téves útra. Ilyen kritérium a gondolkodó társak
+helyeslése. Nevezzük ezt interszubjektiv kritériumnak.</p>
+<p>Ez a két kritérium adja tényleg a mértéket, amely szerint
+meggyőződésünket valamely ítélet <span class="pagenum"><a name=
+"Page_101" id="Page_101">-101-</a></span> igazságáról megalkotjuk,
+ha ennek nem is vagyunk mindig tudatában. Egy ítélet kimondásánál a
+hasonló esetekben rája alapított jóslások gyakran bekövetkezett
+megerősítései, mint emlékek oly módon hatnak ránk, hogy azt
+hisszük, nem kell előbb bevárnunk, vajjon a jóslások
+bekövetkeznek-e. Hasonlóképen sok esetben már előre bizonyosak
+vagyunk a gondolkozó társak helyesléséről. Minden matematikai
+ítéletnél, vagyis olyanoknál, melyek számukra és nagyságukra
+vonatkoznak, ha ezek az ítéletek az ismert számtörvényeknek
+megfelelőleg állíttatnak fel, megvan az a rendíthetetlen
+meggyőződésünk, hogy rájuk alapított jóslásainknak be kell
+következniök és hogy minden gondolkozó, aki az ítélet értelmét
+megérti, hozzájuk fog járulni. Bizonyos ítéletek helyességéről való
+ez általános meggyőződésnek következtében sok gondolkodónál az a
+vélemény alakult ki, hogy vannak ítéletek, melyek minden
+tapasztalatot megelőzően és anélkül, hogy a tapasztalat által való
+igazolásukat be kellene várni, kétségtelenül biztosak és igazak.
+<i>Plato</i> erre a vélt tényre alapítja azt a bizonyítást, hogy az
+ember lelke már a testbe való belépése előtt is kell hogy létezett
+legyen, mert vannak oly ismeretei, amelyeket nem serezhetett
+tapasztalatból. Ezek a belátások emlékek abból az időből, mikor a
+lélek még a testtel össze nem keverten élte makulátlan, tiszta,
+isteni létét és ezért helyes belátásokat nyerhetett a dolgok
+lényegébe. Kissé kevésbbé misztikus formában tér vissza ez a
+gondolat a tizenhetedik és tizennyolcadik század gondolkodóinál,
+akik velünkszületett ideákról, eredeti belátásokról <span class=
+"pagenum"><a name="Page_102" id="Page_102">-102-</a></span> szólnak
+és az emberi észnek azt a képességet tulajdonítják, hogy saját
+erejéből tud igazságot találni. <i>Kant</i> a «Tiszta ész
+kritikájá»-ban vizsgálja ezt a képességet s e mű első részében arra
+a kérdésre próbál megfelelni, hogy mikép lehetséges tiszta
+matematika? Azt akarja tehát megmutatni, hogy szemlélőképességünk
+milyen őstulajdonánál fogva jutunk arra, hogy minden tapasztalat
+előtt, tehát a priori, tudunk ítéleteket mondani számokról és
+nagyságokról, amely ítéleteknek objektiv érvényük van.</p>
+<p>A megismerési processzus és különösen az igazság-fogalom
+biológiai szemlélése azonban arra tanít, hogy az ilyen őstulajdon,
+ilyen eredeti belátások fölvétele nemcsak fölösleges, hanem egészen
+tarthatatlan. Mindenütt, ahol egy ítélet evidenciájáról,
+elgondolásának kényszerűségéről beszélnek, ez az evidencia és
+elgondolási kényszerűség előbbi tapasztalatokon alapszik. Az emberi
+szellem fejlődésének folyamán megtanulta, hogy a tapasztalatokat
+ökonomikusan rendezze. Eszközöket talált arra, hogy az előbbi
+generációk tapasztalatait értékesítse és a lehető legegyszerűbb
+formulákhoz juttassa. Mikor aztán minden következő nemzedék az
+elértnek alapján tovább épít, a már elvégzett munkát nem kell többé
+kezdettől fogva újra elvégeznie. Gyermekeinket már az elemi
+iskolában megtanítjuk, hogy az örökölt gondolkodási eszközöknek
+hasznát tudják venni és ekkor könnyen megtörténik, hogy azokat a
+gondolkodási formákat, melyekhez gyermekkorunktól fogva hozzá
+vagyunk szokva, az emberi szellem őstulajdonainak tartjuk, holott
+<span class="pagenum"><a name="Page_103" id=
+"Page_103">-103-</a></span> tényleg nem egyebek, mint elmúlt
+nemzedékek fáradságosan összehalmozott örökségei.</p>
+<p>Ha a megismerés processzusát, ahogy ma a felnőtt ember tudatában
+tényleg végbemegy, analitikai leírásnak akarnók alávetni, akkor
+bizonyára hamar eljutnánk oly elementáris folyamatokhoz, melyekről
+az egyes ember nem tudná többé kimutatni, hogy saját átélt
+tapasztalatából erednek. Ezáltal megint egy a priori, fogalmak és
+gondolkozási formák dolgában való őstulajdon látszata idéződnék
+elő. Épen ezért azonban a pszichológiai tények és törvények
+kutatására nem elegendő az analitikai leíró módszer. Csak a
+genetikus és biológiai szemléleti mód hozzájárulása által
+lepleződik le az igazi tényállás.</p>
+<p>Az ilyen szemléleti mód alapján mondhatjuk most már: Nincs a
+priori ismeret. Az organizmus és környezet összehatásából fejlődnek
+ki a minden emberrel közös ismeret – formák, melyek
+legfontosabbikául és leginkább alapvetőjéül a fundamentális
+appercepciót és az ebből keletkező ítélet-funkciót kell
+tekintenünk. Ebből fejlődnek ki a <i>szubsztanciálitás</i> és
+<i>kauzalitás</i> ismeret-formái vagy kategóriái, melyeket Kant az
+ész veleszületett alapformái közé számít.</p>
+<p>A <i>szubsztancia</i> fogalma, mely által a dolgok megmaradó, a
+jelenségek változásában változatlan lényegét értjük, már
+előreképezve benne rejlik az érzéki észrevételben, ahol érzetek
+komplexumai a fundamentális appercepciónál fogva egységes dolgokká
+foglaltatnak össze. A mi felfogásunkban megkülönböztetjük a dolgot
+tulajdonságaitól <span class="pagenum"><a name="Page_104" id=
+"Page_104">-104-</a></span> és úgy tekintjük, mint azt, ami az
+állapotok és vonatkozások váltakozásában megmarad és fentartja
+magát. Az ítélet-funkció által szintén valami megmaradó jön létre a
+szubjektumban s ez a megmaradó tekintetik a belőle kiinduló hatások
+hordozójának. Ha még ezután megtanuljuk a dolgokon megkülönböztetni
+az anyagot és formát, akkor megint az anyag az, ami az alakulás és
+mozgás változásában egyforma marad és fentartja magát. Így fejlődik
+ki aztán a változatlan, a megmaradó fogalma, amely alapjául szolgál
+minden változásnak és önmagával mindig egyforma marad. Mivel minden
+szubjektum magában foglalja a szubsztancia fogalmát, ezért érthető,
+hogy ez a valónak minden felfogásában visszatér s épen ezért vélték
+benne az emberi ész alapformáját megtalálni. A filozófiai
+rendszerekben épen úgy, mint a természettudományi teoriákban
+egyaránt hathatósnak találjuk a szubsztancia-fogalmat. A fizikában
+és kémiában sokáig az atómokat tartották és sok tekintetben tartják
+még most is az utolsó, változhatatlan szubsztanciáknak, minden
+változás megmaradó hordozóinak. A biológiában a sejteket vagy ezek
+alkatrészeit (neuronok, plasomok) tekintik végső organikus
+szubsztanciáknak. Az utóbbi időkben megtették ugyan azt a
+kísérletet, hogy a szubsztancia fogalmát kiküszöböljék a
+természet-szemléletből. Utóbb rá fogunk térni ezekre a
+kísérletekre, de már most ki kell mondanunk, hogy ez a kiküszöbölés
+gondolkodóképességünk által sohasem hajtható tökéletesen és
+maradandóan végre.</p>
+<p>A <i>kazualitás</i> ismeretformája egyfelől
+akarat-cselekvéseinkben, <span class="pagenum"><a name="Page_105"
+id="Page_105">-105-</a></span> másfelől minden ítélet-aktusban
+közvetlenül adva van. Ha mi a virágzó fáról való észrevételt ebbe
+az ítéletbe formáljuk át: «A fa virágzik», akkor a fát mint
+erőcentrumot fogjuk fel, amely önmagából előhozza a virágzást.
+Saját akarat-cselekvéseinkben hézagtalan közvetlenséggel éljük át
+az átmenetet az akarat-elhatározástól az izomkontrakcióig. A
+környezetünkben való eseményeknél néha a sorozatnak csak egyes
+tagjait vesszük észre. Akarat-cselekvésünk analógiája szerint
+azonban kiegészítjük a hiányzót és a fundamentális appercepciónál
+fogva az események sorozatait, melyek szabályszerűen egymásra
+következnek, úgy fogjuk fel, mintha az átmeneteknek ugyanaz a
+hézagtalansága uralkodnék bennük. Minden folyamatot, melyet mi
+észreveszünk vagy feltárunk, azáltal okozottnak kell gondolnunk,
+ami megelőzte, a kauzális kapcsolatot nem küszöbölhetjük ki
+gondolkodásunkból. Amidőn ítélünk, erőcentrumokat állítunk oda,
+amelyek hatnak s a szubjektum és predikátum összekapcsolása marad
+az előképe minden oki kapcsolásnak.</p>
+<p><i>David Hume</i> volt az első, aki az okfogalom pszichológiával
+és kritikájával foglalkozott. Azt hitte, bebizonyíthatja, hogy
+közvetlen tapasztalatunkban csak szabályszerű egymásra következés
+van adva és hogy az okozás eszméjét tévesen vittük bele a világba.
+<i>Kant</i>, kinek – mint ő maga mondja – «ez a kritika
+félbeszakította dogmatikus álmát», a kauzalitásban az ész oly
+alapformáját vélte megtalálni, melyet a kívülről jövő
+érzet-anyaghoz hozzá kell tennünk, hogy tapasztalat váljék
+lehetségessé. Szemléleti módunk <span class="pagenum"><a name=
+"Page_106" id="Page_106">-106-</a></span> arra tanít, hogy a
+kauzálitás az ítélet-funkcióból természeti szükségszerűséggel
+fejlődik és hogy mint ez, az organizmus és környezet
+kölcsönhatásának eredménye. A kauzálitás tehát nem tartozik
+teljesen az ismeret szubjektiv tényezőjéhez, az objektiv tényezőnek
+is része van létrejövetelében s így megvan annak egészen észszerű
+értelme, ha objektiv okokról beszélünk. Újabb időben sok
+tekintetben visszatérnek Humehoz és vele együtt azt állítják, hogy
+mi mindig csak az események egymásra következését, de sohasem
+kauzális kapcsolódását tapasztaljuk. Ezzel szemben arra kell
+utalni, hogy a merő egymásra következés a kauzális kapcsolódástól
+lényegesen különbözik. Olyan események között, melyek
+szabályszerűen egymásra következnek, az időbeli következésen kívül
+még van egy belső kapcsolat, amely úgy tetszik, ahhoz az
+összeköttetéshez hasonlít, melyet akaratcselekvéseinkben az akarati
+impulzus és az izom-kontrakció között mindennap átélünk. Ahol ezt
+az összefüggést megtaláljuk vagy alaposan sejtjük, ott kauzális
+kapcsolatot sejtünk, ahol ellenben nincs meg, ott csak erőbeli
+egymásrakövetkezésről lehet szó. Ha egy nagy háborút egy üstökös
+megjelenése előz meg, akkor tapasztalat által vezetett elménk az
+üstököst sohasem fogja amaz erőcentrumnak tekinteni, amelynek
+erőnyilvánulása a háború. Itt tehát csak egymásra következés van
+előttünk. Ha ellenben egy adag kininnek az az eredménye, hogy a
+beteg testhőmérséklete csökken, akkor az ismételt tapasztalás
+alapján jogosan tesszük fel, hogy a kinin beadása által olyan
+fiziológiai folyamat <span class="pagenum"><a name="Page_107" id=
+"Page_107">-107-</a></span> vezettetik be, amely lefolyásában a
+hőmérséklet alábbszállását hozza magával.</p>
+<p>A <i>számfogalmak</i> is az ítélet-funkcióból fejlődnek ki.
+Egyforma tárgyak csoportjai arra indítanak, hogy ugyanazt a
+megnevező ítéletet ismételjük. A párosan elrendezett testrészek
+adhatták erre az első alkalmat. «Kéz, kéz», «szem, szem», «láb,
+láb». Az ismétlést eredetileg bizonyosan mozdulatok kísérték és az
+ismétlések számát a tárgyak határozták meg. Aki egy három fából
+álló csoport szemlélésekor ezt az ítéletet mondja: «fa, fa, fa»,
+annak épen a harmadik ismétlésnél kell megállani. A további
+ismétlésre hiányzik az alkalom, t. i. a hozzátartozó tárgy. Az
+utolsó ismétlést egy hang kísérhette, amelyből lassankint a
+megfelelő számnév lett. Ezt aztán a tárgyak minden oly csoportjánál
+alkalmazták, amely az ismétlések ugyanakkora számára adott alkalmat
+és így keletkeztek az első számfogalmak. Minden az egységek
+foglalata lesz, amely pontosabb vizsgálat után bizonyos
+meghatározott vonatkozásokat mutat ezekhez az egységekhez és más
+számokhoz. Ezek a vonatkozások a tárgyak minden csoportjánál
+egyformák s ezért minden tárgyra érvényük kell hogy legyen. Így itt
+is a gondolkodás összefoglaló tevékenysége útján a nyelv
+közreműködésével rendkívül fontos gondolkozási eszközt találtak,
+melynek nagy értéke van a tapasztalás ökonomikus elrendezésére.</p>
+<p>Így fejlődnek az ítélet-funkcióból lassankint a megismerési
+formák és gondolkozási eszközök, amelyekkel operálunk és amelyek
+szellemi fegyverünkül szolgálnak. De a fundamentális appercepció
+<span class="pagenum"><a name="Page_108" id=
+"Page_108">-108-</a></span> mindig hathatós marad és még a
+komplikált ítéletek is mindig ugyanazon a módon hajtják végre az
+adott tartalmak formálását és objektiválását. Mikor környezetünk
+benyomásait az univerzum nyelvéből a mi nyelvünkre fordítottuk,
+ezzel ezeket a benyomásokat szellemi tulajdonunkká tesszük. Ezt
+aztán azzal értékesítjük, hogy a felismert természeti erőket
+szolgálatunkba kényszerítjük és így életünket nehéz feltételek
+között is fentartani és tartalomban egyre gazdagabbá alakítani
+vagyunk képesek. Az emberi szervezet és környezete közötti
+kölcsönhatás eredménye most már így foglalható össze: <i>a világ
+megismerése az alakítás által és a világ alakítása megismerés
+által</i>.</p>
+<p>Az igazság, amelyet rendszerint minden megismerés céljául
+szoktak megjelölni, mint láttuk, egy bizonyos vonatkozás az ítéleti
+aktus és az ezáltal megformált és objektivált folyamat között. Ez a
+vonatkozás természetesen csak gondolkozó lények tudatában van meg
+és legvilágosabban akkor lép elő, ha oly ítéleteket, melyek ránk
+származtak, az általuk megjelölt folyamatokkal összehasonlítunk.
+Idegen ítéletek e vizsgálatánál aztán olyan pszichikai jelenségek
+jutnak felszínre, melyeknek az ismeret fejlődésére nagy fontosságuk
+van. Ha egy hallott vagy olvasott ítéletet meg akarunk érteni,
+akkor a hallott vagy olvasott ítéletben már megformált és tagozott
+képzettartalmat ismét egységgé kell összefoglalni. Míg az önállóan
+előállított ítélet analizis, az átöröklődött ítélet szintézist
+kíván tőlünk. Az összefoglalás és újraegyesítés ez aktusánál aztán
+gyakran állnak be nehézségek és akadályok. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_109" id="Page_109">-109-</a></span> Ha nem
+sikerül a hallott ítéletet egységes képzetté egyesítenünk, akkor
+nem értjük a hallottat. Akkor <i>kérdések</i> útján igyekezünk
+felvilágosítást nyerni. De gyakran megesik az is, hogy sikerül a
+ránk származott ítéletben tagolt képzetet utólag kiegészítenünk,
+azonban azt találjuk, az átöröklődött ítéletben végrehajtott
+magyarázat nem helyes. Ebben az esetben a hallottat vagy olvasottat
+jól megértjük, de nem hisszük el. Ezen a módon áll elő a hit vagy
+általánosabban véve az <i>igaznak tartás</i> pszichikai
+jelensége.</p>
+<p>Újabb időben többfelől mondották ki azt a felfogást, hogy az
+igaznak tartás aktusában van maga az ítéletfunkció lényege. <i>John
+Stuart Mill</i>, az angol logikus mondta: «Ítélni és egy ítéletet
+igaznak tartani egy és ugyanaz a dolog». Ez a vélemény már azért is
+tarthatatlan, mert hiszen az igaznaktartás tárgya csak egy ítélet
+lehet; mivel pl. egy képzet magában véve se nem igaz, se nem hamis,
+tehát nem is tartható igaznak. Ebben a nézetben helyes csak az,
+hogy minden ítélet-aktusban egy objektiváló elem rejlik. Ha tehát
+az igaznaktartás nem azonos az ítélettel, akkor meg kell vizsgálni,
+miben áll ennek a jelenségnek a lényege és meg kell ismerni annak
+különböző formáit és intenzitás-fokozatait.</p>
+<p>Az igaznaktartás vagy <i>tudás</i>, vagy <i>hit</i>. Tudásról
+akkor beszélünk, ha az ítélet kimondásával az a bizonyosság van
+összekötve, hogy erre az ítéletre ráillik az igazság
+<i>objektiv</i> kritériuma. Ahol nem így áll a dolog, ott csak
+meggyőződésről vagy hitről lehet beszélni. A tudás nem ismeri az
+intenzitás fokozatait, vagy megvan, vagy nincs meg, aszerint, amint
+az objektiv kritérium <span class="pagenum"><a name="Page_110" id=
+"Page_110">-110-</a></span> megvan vagy hiányzik. Ezzel szemben a
+hitben az intenzitás sokféle fokozatai vannak meg. Kisebb vagy
+nagyobb szilárdsággal hihetjük, többé vagy kevésbbé lehetünk
+meggyőződve.</p>
+<p>Ha most már a hit és a meggyőződés pszichológiai természetét
+kérdezzük, akkor már az a tény, hogy mind a kettő intenzive fokozva
+van, arra a sejtésre vezet, hogy itt nem gondolkodási
+processzusokkal, hanem érzésekkel van dolgunk. Ebben a felfogásban
+erősít meg az a megfontolás, hogy a hit ellentéte, a <i>kétség</i>,
+valamennyiünk előtt mint érzelmi állapot ismeretes.</p>
+<p>Ha most már ezen érzések keletkezési föltételeit kérdezzük,
+akkor a felelet nem lesz nehéz. A hit vagy a meggyőződés érzése
+akkor keletkezik, ha egy ítélet megegyezése eddigi
+tapasztalatainkkal, világnézetünkkel világosan tudatunkba jut.
+Megvonjuk egy ítélettől a hitünket, ha ez minden eddigi
+tapasztalatunknak ellentmond, ha nem tudjuk beleilleszteni
+világképünkbe, világnézetünkbe. A leghevesebb lelki harcok sokszor
+ilyen új ítéletek eredményei, melyek nekünk nyújtatnak. Így
+<i>Kopernikus</i> állításainak sokáig nem hittek, mert hozzá voltak
+szokva az emberek, hogy a bibliát tudományos kérdésekben is
+tekintélynek tartsák.</p>
+<p>A fejlődés folyamán természetesnek kell hogy feltünjön, hogy oly
+ítéletek, melyeket azelőtt igaznak tartottak, valótlanoknak
+bizonyulnak. Az ilyen ítéletek azonban többnyire már fogalmakká
+sűrűsödtek s a velük való operálást megszokták az emberek. Ha most
+már az ítéletek nem igazak többé, akkor a fogalmakat sem lehet
+valóban meglevő erőcentrumoknak tekinteni. Ha <span class=
+"pagenum"><a name="Page_111" id="Page_111">-111-</a></span> pl. a
+keresztény időszak első évszázadaiban a pogányok keresztény hitre
+tértek, akkor szemükben az addig imádott jelenségek elvesztették
+realításukat. A tizenhetedik és tizennyolcadik század kémikusai
+erősen hisznek az általuk feltételezett phlogiston realitásában,
+oly anyagéban, amely minden éghető anyagban megvan. Mikor aztán
+<i>Lavoisier</i> helyesen magyarázta meg az égési processzust, a
+phlogiston fogalma elvesztette érvényét, realitását. Ennek
+megfelelően egy az igazság-fogalommal analóg gondolkozási eszköz
+fejlődik ki, amely a fogalom vonatkozását a valósággal jelöli meg.
+Ezt a gondolkozási eszközt nevezzük <i>existencia-fogalomnak</i>.
+Újabb időben ezt is többféleképen értelmezték és ez nem egy
+kontroverziára adott alkalmat. Mi az existenciát úgy fogjuk fel,
+mint <i>predikátumot</i>, mely a szubjektum hatóképességet fejezi
+ki. Ha azt mondjuk: Isten létezik, ez annyit jelent, hogy: Isten
+nem az emberi fantázia teremtménye, hanem megvan függetlenül attól,
+hogy hiszünk-e benne, önálló erőcentrum, melyet hatásaiból ismerünk
+fel. <i>Schiller</i> «Bürgschaft»-jában a zsarnok Dionysos nem
+hitte, hogy az önfeláldozó baráti hűség csakugyan létezik. Ekkor
+átél egy eseményt, amelyet nem magyarázhat másra, mint ama
+kétségbevont hűség hatására. Ezért meggyőzve kiált fel: «a hűség
+mégse merő agyrém».</p>
+<p>A megismerési processzus genetikus és biológiai vizsgálata
+megmutatta, hogy minden ismeretforma és minden ismeret-tartalom a
+környezet és az organizmus kölcsönhatásául tekinthető, midőn
+azonban a környezet folyamatai az organizmuson belül különféle
+átformálódásokon és <span class="pagenum"><a name="Page_112" id=
+"Page_112">-112-</a></span> feldolgozásokon mennek keresztül.
+Minden ismeretaktusban és minden ismerettartalomban van egy
+objektiv és egy szubjektiv tartalom. A szubjektiv komponensteket
+eddig megvizsgáltuk és legfontosabb fejlődési fázisaikat
+feltüntettük. Most az objektiv komponenst fogjuk kérdezni, az
+ismeret tárgyát, valóságos szubsztrátumát. Ezzel foglalkozik a
+második része annak, amit a megismerés filozófiájának neveztünk. Ez
+a második rész a levőről szóló tan, vagyis az ontologia.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_113" id=
+"Page_113">-113-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">NEGYEDIK FEJEZET.</span><br />
+Metafizika vagy ontológia.</h2>
+<h3>27. §. Az ontológiai probléma.</h3>
+<p>Az ismeretproblémákkal szoros kapcsolatban van az ontologiai
+probléma. Az a kérdés, hogy mit vagyunk képesek megismerni, magától
+vezet arra a kérdésre, hogy mi létezik, mi a lényege a
+valóságosnak. Történelmileg az utóbbi kérdés korábban merült fel,
+mint a megismerés problémája, ami teljesen érthető, mert a levőnek
+természetéről való kérdésnek arra nézve is megvan az értelme és
+érdeke, aki ismeretelméletileg még nem hagyta el a naiv realizmus
+talaját.</p>
+<p>A nem filozofáló ész arra a kérdésre, hogy mi a való, ezt fogja
+felelni: az engem körülvevő dolgok, melyeket látok, hallok,
+megfoghatok. A naiv értelem felfogása szerint tehát az egyes dolgok
+rendezetlen sokasága a létező, de még minden teoretikus spekuláció
+előtt, még a praktikus világnézet talaján feltűnik és észrevevődik
+a különbség az <i>eleven</i> és <i>élettelen</i> között. Az
+élettelen nyugton marad, amíg külső lökés nem hozza mozgásba, az
+eleven saját ösztönéből és céltudatos módon mozog. Az elevenben
+tehát oly lénynek kell laknia, amely ezt a mozgást előhívja. Az a
+lény az álomban ideiglenesen, a halálban örökre elhagyja a testet.
+Ezt a lényt leheletszerűnek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_114" id="Page_114">-114-</a></span> képzelik, ugyanaz az
+alakja, mint a testeé, de meg nem fogható, bizonyos értelemben
+immateriális. Ez a lény a testtől különböző és elválasztható lélek.
+A <i>lélekhit</i>, mint ahogy a néprajzi tudomány kétségtelenné
+teszi, <i>az emberi nem közkincse</i>. Sehol sem találtak oly
+népet, amelynél ne volna meg ez a hit, amely a halál jelenségeiből,
+valamint az álmokból is természeti szükségszerűséggel fejlődik
+ki.</p>
+<p>Így már ezen a gondolkodási fokon a létező két nagy, egymástól
+teljesen különböző csoportra oszlik: a <i>testek</i> és a
+<i>lelkek</i> birodalmára. Ez a különválasztás persze még nem
+logikailag éles. A holt vagy legalább ép most elhalt testet még
+érzésre képesnek tekintik és olyan tulajdonságok viselőjének,
+melyeket mi pszichikaiaknak mondunk. Mikor Achilles a holt Hektort
+végighurcolja a földön, akkor az ellenséget még ezzel kínozni
+akarja és ha Patroklos lelke kesereg, hogy annyi férfiúi bátorságot
+és ifjúságot el kell hagynia, akkor épen a test tekintetik a
+tulajdonságok viselőjének. Egyáltalán ezen a fejlődési fokon a
+<i>test</i> a <i>személyiség</i> hordozója és a lelket úgy
+tekintik, mint ettől különböző lényt. Másrészről a léleknek van
+alakja, alkalmilag láthatóvá lesz és így megfoghatatlan, testetlen
+ugyan, de nem a szó legszorosabb értelmében immateriális.</p>
+<p>A filozófiai spekuláció aztán az ilyen bizonytalan, ilyen
+kevéssé éles felfogással nem elégszik meg. Tekintettel a jelenségek
+törvényszerűségére és egységes összefüggésére, megvan az a
+törekvése, hogy a világmindenséget egy <i>egységes</i> elvből fogja
+fel és magyarázza. <span class="pagenum"><a name="Page_115" id=
+"Page_115">-115-</a></span></p>
+<p>Már most azt a nézetet, hogy egy elv elegendő a világ
+megmagyarázására, hogy minden létező egységes és egyforma
+természetű, <i>monizmusnak</i> nevezik.</p>
+<p>Ezzel szemben annak a gondolkodási iránynak, mely két különböző
+szubsztanciát vagyis lényeget vesz fel, <i>dualizmus</i> a neve; az
+a nézet pedig, mely szerint kettőnél is több a szubsztancia,
+<i>pluralizmus</i>.</p>
+<p>A nem filozofáló ész felfogását mint bizonytalan dualizmust
+lehet megjelölni. A <i>monizmus</i> ellenben különböző lehet. Azt
+lehet állítani, hogy csak testi vagy anyagi van, hogy csak
+<i>matéria</i> van és minden szellemi csak az anyag funkciójául
+tekintendő s maga is valami materiális. Ennek a gondolkodási
+iránynak a neve <i>materializmus</i>.</p>
+<p>De azt is lehet állítani, hogy csak a szellemi világnak van
+valóságos, reális léte, míg minden materiális csak mint képzet van
+adva és így csak úgy tekinthető, mint valami szelleminek a
+megjelenési formája. Ez a <i>spiritualizmus</i> álláspontja, mely
+gyakran <i>idealizmusnak</i> is nevezi magát.</p>
+<p>Emellett még vannak különböző, gyakran elég komplikált formái a
+monizmusnak, melyek azonban, ha kevésbbé jelentékeny különbségeket
+leszámítunk, két tipusra vihetők vissza. A monizmus egyik formája
+az ős-szubsztanciának bizonyos nemét tételezi fel, amely maga se
+nem anyag, se nem szellem, hanem mindkettőt mint kisugárzást, mint
+attributumot vagy másvalamiképen tartalmazza. Ez az
+ős-szubsztancia, mely mint önmagának saját oka (causa sui) és
+legtöbbnyire <span class="pagenum"><a name="Page_116" id=
+"Page_116">-116-</a></span> mint istenség is gondoltatik, vagy
+változatlan marad, vagy mindig új formákba fejlődik. Ezt a
+világnézetet, melyet kiváló gondolkodók képviselnek, a
+<i>szubsztancia monizmus</i>-ának nevezzük.</p>
+<p>Ettől lényegesen eltérő a monisztikus gondolkodásmód egy másik
+neme, amely szigorúan véve nem is támaszt arra igényt, hogy
+világnézet legyen. Ujabb kutatók t. i. azt a kísérletet vállalták,
+hogy a merő tapasztalat talajára álljanak és emellett eltávolítsák
+a különbséget a fizikai és a pszichikai között. A tapasztalatot
+bizonyos elemekre és ezeknek funkcionális vonatkozásaira kell
+visszavezetni és a tudomány ne tegyen egyebet, mint hogy ezt a
+tapasztalatot ökonomikusan rendezi. A szubsztancia helyére az
+energia fogalma vagy a történés még általánosabb fogalma
+helyeztetik. Mivel az energia tömege állandó marad és formái
+egymásba áthelyezhetők, tehát az univerzumot mint rendezett
+eseményt fogják fel, amely egységes törvényeknek van alávetve. A
+világszemléletnek ezt a nem épen könnyen érthető módját a
+<i>történés monizmusá</i>-nak nevezzük.</p>
+<p>Ezekkel a monisztikus felfogásokkal szemben áll az az irány,
+amely a nem filozofáló ész felfogásához tér vissza és két különböző
+lényeget, anyagot és szellemet tételez fel. Ennek a dualizmusnak
+magától értetődőleg különböznie kell a naiv tudatétól. A logikai
+ellentmondásoknak el kell háríttatniok és a szellem és anyag
+kölcsönös viszonya a tényeknek megfelelően kell hogy megfoghatóvá
+tétessék. <span class="pagenum"><a name="Page_117" id=
+"Page_117">-117-</a></span></p>
+<p>Ezen gondolkodási irányok mindegyike külön-külön megvizsgálást
+kíván.</p>
+<h3>28. §. A materializmus.</h3>
+<p>«A materializmus oly régi, mint a filozófia, de nem régibb», –
+mondja <i>Lange</i> a materializmus történetéről szóló kitünő
+művének elején. Ezzel mindenekelőtt az az általánosan elterjedt, de
+téves nézet utasíttatik vissza, hogy a materializmus a naiv ész
+felfogása. A materializmus sokkal inkább metafizikai, vagyis a
+tapasztalaton túlmenő hipotézis, amely a világtörténés
+összefüggését kísérli megfoghatóvá tenni.</p>
+<p>A görög filozófusok első kísérletei a világ magyarázására
+határozottan materialisztikusak. Egy alap-anyagot keresnek,
+amelyből minden keletkezett s ezt hol a vízben, hol a tűzben, hol a
+levegőben vélik megtalálni. A szellemi élet emellett persze
+megmagyarázhatatlan marad, miután még nem tárgya a filozófiai
+elmélkedésnek. <i>Empedokles</i>, a négy elemről szóló tan
+megalapítója és <i>Anaxagoras</i> (mindketten Kr. e. 450 körül)
+értékesítettek először szellemi principiumot is a világ
+magyarázatára, az első a szeretetet és gyűlöletet, az utóbbi a
+rendező szellemet. Ezóta <i>szellem</i> és <i>anyag</i> küzdenek a
+világuralomért, melyet a filozófia hol az egyiknek, hol a másiknak
+juttat, hol pedig mind a kettőnek együtt.</p>
+<p>Határozottan materialisztikus <i>Leukippos</i> és
+<i>Demokritos</i> atomtana, nemkülönben a sztoikusok ismerettana
+is. A középkor az uralkodó teológiai befolyás folytán dualisztikus,
+ép így az újabb <span class="pagenum"><a name="Page_118" id=
+"Page_118">-118-</a></span> filozófia is kezdeteiben.
+<i>Descartes</i> adta a dualizmusnak legélesebb filozófiai
+kifejezését.</p>
+<p>A tizennyolcadik században Franciaországban <i>Lamettrie</i>
+orvos (1709–1751) «<i>L’homme-machine</i>» (az ember mint gép) című
+könyvében mondta ki a határozott materializmust és minden
+gondolkodást testi tevékenységnek magyarázott. <i>Holbach</i> báró
+(megh. 1789) azután «<i>Système de la nature</i>» című művében ezt
+a materializmust részletesen indokolta és vallási előítéleteket
+igyekezett segítségével leküzdeni.</p>
+<p><i>Kant, Fichte, Schelling</i> és <i>Hegel</i> idealisztikus
+rendszerei által a materializmus egy ideig vesztett tekintélyéből,
+hogy aztán <i>Hegel</i> bukása után újból feltámadjon. <i>Vogt,
+Moleschott, Büchner</i> energikusan síkra szálltak a
+materialisztikus világnézetért és <i>Büchner</i> számos kiadásban
+(magyarul is) megjelent <i>Erő és anyag</i> című könyve nagyon
+sokat tett ennek a tanításnak az elterjesztésére. Az
+érzékfiziológia és az agyra vonatkozó vizsgálatok haladása nagy
+ösztönzői voltak e terjedésnek. Tudományos körökben a materializmus
+az utolsó évtizedekben ismét vesztett érvényéből, de a művelt
+laikusok között nagyon el van terjedve. Most már meg kell
+ismerkednünk a materializmus legfontosabb állításaival, valamint
+ezek indokolásával.</p>
+<p>A materializmus mindenekelőtt azt igyekszik bebizonyítani, hogy
+minden, amit pszichikai folyamatnak nevezünk és amit mint ilyet
+tudatunkban átélünk, tényleg nem más, mint szerveink funkciója,
+különösen pedig agyvelőnké. Egy pszichikai folyamat, tehát egy
+gondolat, egy érzés, egy akarat-elhatározás igazi lényege csak
+<span class="pagenum"><a name="Page_119" id=
+"Page_119">-119-</a></span> akkor ismerhető fel, ha a megfelelő
+agy-processzus ki van kutatva. A <i>pszichológia</i> a
+materializmus számára nem egyéb, mint agy-fiziológia. Különösen
+igyekszik a materializmus bebizonyítani, hogy a testtől különböző
+és különvaló lélek föltételezése tudománytalan és minden
+tapasztalatnak ellentmondó. A legfontosabb argumentumok, melyekkel
+ez állítás bebizonyítására síkra száll, a következők:</p>
+<p>1. A <i>metodologiai</i> argumentum: Egy immateriális, de mégis
+megmaradó, önálló, a testtől különböző lélek feltételezése tudomány
+előtti és tudománytalan. Aki így gondolkozik, az a természeti népek
+kulturális fokán áll, melyek minden folyamatot mint egy láthatatlan
+démon hatását fogják fel. A tapasztalatban csak a test és szervei
+vannak adva. Mindazt, amit ez az organizmus végez és ami benne
+végbemegy, úgy kell felfogni, mint szerveinek funkcióját. Egy lélek
+feltételezése époly felesleges, mint tarthatatlan metafizika,
+melyet a szigorú tudománynak kérlelhetetlenül ki kell
+küszöbölnie.</p>
+<p>2. A <i>mechanikai</i> argumentum: A világtörténés
+természettudományos felfogása azt az elvet állította fel és találta
+beváltnak, hogy a világban meglévő erő-mennyiség vagy energia
+summája sem nem gyarapítható, sem nem csökkenthető, hanem mindig
+állandó marad. Minden történés csak az energiának más formáiba való
+változásában áll. Így változik át a mozgás hővé, a hő mozgássá, a
+villamos áram, vizen keresztül vezetve, kémiai hatásokat fejt ki és
+az univerzum összes mechanizmusa az alatt az előfeltétel alatt
+válik érthetővé, hogy az energiának semmiféle <span class=
+"pagenum"><a name="Page_120" id="Page_120">-120-</a></span> új
+teremtése nem megy végbe. Ha most már feltételezünk egy a testtől
+különböző lelket, amely nemmechanikus behatásával egy izmot
+összehúzódásra bír és egy mozdulatot hív elő, akkor ez a meglévő
+energiának szaporodását, az erő egy újon-teremtését jelentené. Ez a
+fölvétel az energia megmaradásának oly gyakran bevált
+principiumával ellentmondásban van s ezért mint tudományellenes
+elvetendő.</p>
+<p>3. A <i>kozmológiai</i> argumentum: Volt idő, amikor földünk
+izzó gázköd volt. Akkor nem lehetett rajta semmiféle organikus
+élet, sem ember s következőleg semmiféle szellemi tevékenység sem.
+Csak mikor a föld lehült és megvoltak a feltételek az organikus
+élet keletkezésére, csak akkor jött létre a földön a növényi és
+állati világ, amelyből aztán az ember is kifejlődött. A szellemi
+élet tehát csak az organikus élettel együtt keletkezett s
+hozzákötve marad a fiziológiai föltételek meglétéhez. Nincs tehát
+értelme, egy az organikustól eltérő szellemi életet feltételezni,
+mivel ez az organikussal együtt keletkezett és bizonyára ezzel
+együtt fog elpusztulni.</p>
+<p>Mindezeknek az argumentumoknak összevéve erősen meggyőző vagy
+legalább rábeszélő erejük van, úgy hogy nem lehet csodálni, ha a
+materializmust széles körökben az egyedül lehetséges tudományos
+világnézetnek tekintik.</p>
+<p>Ami most már a lélek föltételezése elleni metodologiai
+argumentumot illeti, a modern pszichológia egyet kell hogy értsen a
+materializmussal, de természetesen más okokból. Egy maguktól a
+pszichikai folyamatoktól különböző lelki élet, amely mint
+gondolkodásunk, érzésünk és <span class="pagenum"><a name=
+"Page_121" id="Page_121">-121-</a></span> akarásunk hordozója jönne
+számba, mindenesetre nincs adva semmiféle tapasztalatban.
+Ellenkezőleg a lelki folyamatokra az a karakterisztikus, hogy
+mindig mint történés, mint események lépnek elénk, amelyekben
+szubsztanciális hordozó számára nincs hely. Ha most már ennek
+dacára lélekről vagy szellemről beszélünk, ennek oka tényleg abban
+áll, amit fentebb fundamentális appercepciónak neveztünk. Az
+egyszer kifejlődött ítélet-funkció egy gondolattartalmat csakis az
+alany és állítmány formájában tud elsajátítani. Ameddig a
+pszichológia ezt a lélekfogalmat ugyanazon a módon használja, ahogy
+a fizikus a magnetizmusról vagy elektromosságról beszél, ahol pedig
+tényleg csak mágneses vagy elektromos jelenségek vannak számára
+adva, amíg a lélek csak a pszichológiai folyamatoknak
+szubjektumául, nem pedig önálló szubsztanciául tekintetik, addig
+ezt a kifejezési módot nem lehet tudománytalannak mondani. Amint
+azonban a testtől különböző lelket tételezünk fel, amely önállóan
+áll fenn és talán a halál után is tovább fennáll, akkor erőszakot
+teszünk a tapasztalatban adott pszichikai élményeken.</p>
+<p>Minden szubsztanciát azonban, ha még oly erőszakosan
+kiküszöbölünk is belőle minden anyagit, mind újra <i>anyaginak</i>
+képzelünk el. Minden, ami megmarad, gondolkodásunk módja szerint
+tért kell hogy elfoglaljon és ezzel materiális kell hogy legyen.
+Egy lélek-szubsztancia fölvétele, mely ellen a materializmus oly
+buzgón és joggal is küzd, végül a materializmushoz vezet. A
+tényeknek egyedül csak az felel meg, ha mindig csak pszichikai
+<i>történésről</i> beszélünk, sohasem <span class=
+"pagenum"><a name="Page_122" id="Page_122">-122-</a></span>
+pszichikai létről és csak az ilyen szubsztrátumnélküli történés
+tényleg valami minden materiálistól lényegesen eltérő.</p>
+<p>A szigoruan tudományos módszer, mely csak a tényeket akarja
+leírni, arra tanít, hogy mindennapi és minden órai, valamint
+egyúttal legbiztosabb tapasztalatunkban oly történés van adva,
+amely minden érzékileg észrevehetőtől, minden materiálistól
+lényegesen különbözik, sőt ezzel teljesen összehasonlíthatatlan. A
+materializmus által életrehívott tudományos módszer tehát ez ellen
+a világfelfogás ellen dönt.</p>
+<p>A <i>mechanikai</i> argumentum elveszti bizonyító erejét, ha
+arra gondolunk, hogy akaratunk sohase teremt új energiát, hanem
+csak átalakítja az izomban felgyülemlett feszítő erőt eleven erővé.
+A világ semmiféle akarata sem képes az izomba az energia legkisebb
+mennyiségét is belevarázsolni.</p>
+<p>A <i>kozmológiai</i> argumentum kétségkívül nagyon valószínű
+hipotézisre támaszkodik. Pszichikai folyamatoknak meghatározott
+kozmikus állapotok között való meglétéről azonban a hipotézis a
+sejtelemnek még csak az árnyékát sem mondhatja ki. Itt csaknem
+minden kívül marad az emberi kutatáson s így az ilyen
+hipotézisekből vett argumentumnak sem lehet bizonyító ereje.</p>
+<p>Az a tény, hogy a pszichikai folyamatok minden materiálissal
+teljesen összehasonlíthatatlan valamik, oly nyomatékos erővel
+kényszeríti ránk magát, hogy senki, aki ezt a tényt teljesen
+fölvette magába, a materializmusban nem találhat kielégítést.</p>
+<p>A materializmusnak nagy érdemei vannak <span class=
+"pagenum"><a name="Page_123" id="Page_123">-123-</a></span>
+gondolkodóképességünk fejlesztése körül és mint irányadó
+tényezőnek. A szoros összefüggés agy és lélek között általa jobban
+bevésődött és eredményes kutatásokra adott ez összefüggés
+részleteiről ösztönzést. Mint módszertani és heurisztikus (új
+tények találására vezető) principiumnak még mindig megvan a nagy
+fontossága, mint világnézet azonban nem szolgáltat igazságot a
+tapasztalat egy nagy részének. Mint az idealista az idegen tudattal
+szemben, époly tanácstalanul áll a materialista a saját tudatával
+szemben, s egyik sem tudja a számára megmagyarázhatatlan
+jelenségeket eltávolítani a világból.</p>
+<h3>29. §. A spiritualizmus.</h3>
+<p>A <i>spiritualizmust</i>, vagyis azt a tanítást, hogy a dolgok
+igazi, a jelenség mögött rejlő lényege szellemi természetű, az
+ismeretelméleti intellektualizmus idézte fel. Ha nem az érzékek
+útján, hanem csak absztrakt gondolkodás útján bírjuk a dolgok
+valódi természetét felismerni, akkor ennek a lényegnek magának is
+szellemi természetűnek kell lennie. Ezt a következtetést legelőször
+Platon vonta le határozottan és az érzékileg észre nem vehető
+<i>ősképekben</i> vagy <i>ideákban</i> vélte megtalálhatni a
+valóban létezőt. <i>Platon</i> e gondolata hathatósabban hatolt
+tovább, semmint gondolnók és még ma is befolyással van
+gondolkodásunkra. Ha az ideák önálló életéről beszélünk, melyek
+valamely időt mozgatnak, akkor tulajdonképen platonikusok vagyunk.
+A római kor újplatonikus gondolkodói, különösen <i>Plotinus</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_124" id=
+"Page_124">-124-</a></span> misztikus értelemben képezték tovább
+ezt a tanítást.</p>
+<p>A középkor szigorúan dualisztikus érzelmű, de az újkor kezdetén,
+mikor <i>Descartes</i> az öntudatban találta meg az igazság
+legbiztosabb forrását, a spiritualizmus újra föléled s
+<i>Leibnizben</i> találja meg legjelentékenyebb képviselőinek
+egyikét. <i>Leibniz</i> monádjai szellemi lények s szerinte
+ilyenekből áll a világ. Az angol <i>Berkeley</i>, aki az
+ismeretkritikai idealizmust megalapította (lásd föntebb), szigorúan
+véve spiritualista, amidőn azt állítja, hogy csak szellemek
+léteznek, amelyeknek tudattartalma a világ.</p>
+<p>Újabb időben <i>Wilhelm Wundt</i> alapított spiritualisztikus
+metafizikát, amikor a lét tartalmát mint egyéni akarattevékenységek
+sokaságát fogja fel, amelyek szellemi természetűek. <i>Hermann
+Lotze</i> és <i>Theodor Fechner</i> is a spiritualizmusban vélték
+megtalálhatni az ontológiai problémák kielégítő megoldását.
+<i>Lotze</i> az anyagot és szellemet mint az abszolutum megjelenési
+formáját fogja fel, amely maga túlnyomólag szellemi természetű, míg
+<i>Fechner</i> a mindent meglelkesítést veszi fel és ezzel a
+materiális atómokat is végső ponton szellemieknek nyilvánítja.</p>
+<p>Végül <i>Schopenhauer</i>, aki az akaratot és <i>Jakob
+Frohschammer</i>, aki a világfántáziát tekinti a dolgok végső és
+igaz lényegének, szintén spiritualisztáknak tekintendők. Ha azonban
+a modern spiritizmus, melyet fentebb mint misztikus gondolkodási
+irányt ismertünk meg és amely sokkal többet dolgozik szemfényvesztő
+fogásokkal, mint argumentumokkal, a spiritualizmus előkelő nevét
+<span class="pagenum"><a name="Page_125" id=
+"Page_125">-125-</a></span> veszi fel, akkor ezt mint
+megengedhetetlent kell visszautasítani.</p>
+<p>A spiritualizmus közeli rokonságban van az ismeretkritikai
+idealizmussal. Mindkét gondolkodási irány szerint a világ lényege
+szellemi természetű. A lényeges különbség azonban abban rejlik,
+hogy az ismeretkritikai idealizmus minden lépést a tapasztalaton
+túl, tehát minden metafizikát elutasít és épen abban keresi erejét,
+hogy csak a tapasztalatban adotthoz tartja magát, holott a
+spiritualizmus tudatos metafizika és az is akar lenni és mint ilyen
+túlmegy a közvetlen tapasztalaton. Az ismeretkritikai idealizmus
+számára a világ <i>tudattartalom</i>, a spiritualizmus számára
+önálló, a megismerő szubjektumtól független <i>szellemi
+lényeg</i>.</p>
+<p>A spiritualizmus, pontosan nézve, nem más, mint a természeti
+népek <i>animizmusának</i> filozófiai kialakítása. Az ősember a
+fát, a forrást, néha még a követ is eleven, akarattal bíró
+lényeknek tekinti, amelyek neki használnak vagy ártanak. A
+filozófus spiritualista felismeri a természeti történés
+törvényszerűségét és a külvilágban az atomok tömegét látja, melyek
+mechanikai és kémiai törvények szerint vonzzák vagy taszítják
+egymást és ezen a módon «az istenség élő köntösét szövik.» Ezen
+utolsó egységeknek azonban szellemet és tudatot tulajdonít, mert
+egy objektumnak önálló létezését szellemi bensőség nélkül nem tudja
+elképzelni. Akár képzetnek, akár akaratnak vagy fantáziának
+gondolja el ezt a szellemi bensőséget, ez a mindent meglelkesítés
+fundamentális appercepciónk varázsa alatt áll. A forma,
+<span class="pagenum"><a name="Page_126" id=
+"Page_126">-126-</a></span> amelyben a világot kénytelenek vagyunk
+felfogni, bizonyosan igazi lényegének egyik oldala. Ezt azonban
+egyetlenné tenni szerintünk époly tarthatatlan, mint
+értéktelen.</p>
+<p>A spiritualizmus bizonyos tekintetben magasabban áll, mint a
+materializmus, mivel lelki életünk közvetlenül adott tényét
+belevonja világképébe és nem alacsonyítja le fölösleges
+mellékkörülménnyé. A különbség a fizikai és a pszichikai között
+azonban itt is elmosódik. Époly kevéssé bírjuk felfogni, hogy mikép
+tud az anyag gondolkodni, mint azt, hogy mikép lehet a szellemnek
+kiterjedése. A materiális folyamatok, mint már megjegyeztük,
+megközelíthetők az érzéki észrevétel számára, a szellemiek
+megközelíthetetlenek. Hogy most már ily össze nem hasonlítható
+dolgok hogy keletkeznek egymásból és hogy mehetnek át egymásba, azt
+sem akkor nem bírjuk belátni, ha az anyagból szellem, sem akkor, ha
+a szellemből anyag lesz.</p>
+<p>A spiritualizmus azonban még egy másik, mélyebben fekvő hiányban
+is szenved. Ha a világ szellemi lényegben áll, akkor a szellemi
+történésbe valami megmaradónak, egy szubsztanciának a fogalma
+vezettetik be. Most már azonban, mint már megjegyeztük, szellemi
+életünkre, a mint tudatunkban végbemegy, jellemző az, hogy az
+mindig csak mint esemény, mindig csak mint történés áll előnkbe. E
+történés felfoghatóságára aztán a megmaradó szubsztancia fogalma
+tökéletesen alkalmatlan, szükségképen félrevezető gondolkodási
+eszköz. A modern fizika még a természettudományból is ki akarja
+küszöbölni ezt a fogalmat és itt is csak a történés törvényeiről,
+<span class="pagenum"><a name="Page_127" id=
+"Page_127">-127-</a></span> de sohasem megmaradó hordozójáról akar
+beszélni. Ez a törekvés a fizikai folyamatokra vonatkozólag nekünk
+hasztalannak tűnik fel, de a lelki élet szemlélésére a
+szubsztancia-fogalom abszolut kiküszöbölése nyomatékosan ajánlatos
+s a modern pszichológia energikusan követeli, sőt részben már végre
+is hajtotta. Ha szellemi szubstanciákról beszélünk, ezt
+ellenmondásnak kell éreznünk, ha a pszichológiai jelenségek
+természetét a tényeknek megfelelően fogjuk fel. Ezért a
+pszichológiának kell mindenekelőtt óvást tenni az olyan világnézet
+ellen, amely oly kevéssé szolgáltat igazságot a lelki folyamatok
+tényleg adott lefolyásának és természetének.</p>
+<p>Nem oly egyoldalúan, mint a materializmus és a spiritualizmus
+igyekeznek megoldani az ontológiai problémát a többi monisztikus
+rendszerek, melyekről fentebb szó volt. Folytonos absztrakció útján
+törekszenek egy magasabb fogalomig eljutni, amely az anyagot és
+szellemet, a fizikai és pszichikai történést magába foglalja. Ezt a
+magasabb fogalmat vagy egy megmaradó, örök szubsztanciában, vagy a
+szüntelen levésben, a történés törvényében igyekszenek megtalálni.
+Ezért a világfolyamat monisztikus felfogásában két további formát
+különböztetünk meg: a szubsztancia monizmusát és a történés
+monizmusát.</p>
+<h3>30. §. A szubsztancia monizmusa.</h3>
+<p>Ennek a felfogásnak legrégibb formája az úgynevezett eleaták
+tanítása, amely a Kr. e. hatodik és ötödik században fejlődött ki
+Görögországban. Az iskola Elea dél-olaszországi várostól kapta
+<span class="pagenum"><a name="Page_128" id=
+"Page_128">-128-</a></span> nevét, ahonnan a hozzátartozó
+gondolkodók közül többen származtak. Az iskola alapítója,
+<i>Xenophanes</i> protestált <i>Homéros</i> és <i>Hesiodos</i> az
+istenekről volt emberiesítő felfogása ellen és azt tanította, hogy
+az istenség sem alakra, sem gondolkodásmódra nem hasonlít az
+emberekhez. Ontologiailag azonban csak tanítványa, az eleai
+<i>Parmenides</i> alakította ki ezt a tanítást. Már fentebb
+megismertük az eleatákat, mint egy intellektualisztikus
+ismeretelmélet megalapítóit. Az érzéki észrevétel, mondja
+<i>Parmenides</i>, teljesen csalóka. Az istennő, aki őt tanítja,
+óvja attól, hogy «a semmit meg nem látó szemet és a zúgó fület»
+érvényesülni engedje. Csak a tiszta gondolkodás vezet az igazán
+létezőnek megismerésére. Ez a létező egységes és örök. Nem lett,
+nem ismer multat és jövőt, hanem csak örök «most»-at. A létező
+továbbá oszthatatlan, változhatatlan és ennek megfelelően nem ismer
+sem sokaságot, sem mozgást. <i>Parmenides</i> persze nem volt képes
+magas absztrakcióját következetesen végiggondolni. Érzékietlen,
+csakis tiszta gondolkodás által megfogható léte – ahogy ő mondja –
+hasonlít egy jól legömbölyített golyó tömegéhez, amely a közepétől
+minden irányban egyforma vastag. Az absztraktot tehát érzéki
+alakban is elképzeli. <i>Parmenides</i> tanítványa, az eleai
+<i>Zeno</i>, mestere tanítását éleselméjűen, de túlságos okoskodón
+is igyekezett indokolni és több bizonyítékot hozott fel az érzékek
+hitele, a sokaság és mozgás megléte ellen. Az eleaták tanítása nagy
+hatással volt <i>Platóra</i>, aki ideáit az ő gondolkodásmódjuk
+szerint mint örökkévalókat és változhatatlanokat állította oda,
+nemkülönben mint <span class="pagenum"><a name="Page_129" id=
+"Page_129">-129-</a></span> merőben szellemi lényegeket, amelyek az
+érzékekkel fel nem foghatók, hanem csak annak számára megfoghatók,
+aki a lelkét a jelenség káprázatától nem engedi tévútra
+vezetni.</p>
+<p>Az eleaták alapgondolata a mai napig is jelentékeny maradt és
+nyilván a jövőben is az marad. Hogy az érzéki észrevétel még
+természettudományi kérdésekben sem mondhatja ki az utolsó szót, azt
+legnyilvánvalóbban és legbehatóbban <i>Kopernikus</i> bizonyította
+meg a gondolkodóvilágnak. Amikor meg kellett győződni arról, hogy a
+nap, amelyet napról-napra föl- és lemenni látunk, tényleg nem
+változtatja helyét, akkor az absztrakt, matematikai gondolkozásnak,
+sőt a konstruktiv, tudományos fantáziának is több az igazságértéke,
+mint a «semmit meg nem látó szemnek és a zúgó fülnek.»
+<i>Kopernikus</i> azonban még valami másra is tanította a
+filozófusokat. A föld, addig a középpontja a világegyetemnek,
+kicsiny, jelentéktelen planétává vált, amely sok mással együtt jár
+a nap körül. <i>Giordano Bruno</i> (1548–1600) volt az első
+filozófus, aki <i>Kopernikus</i> asztromóniai tanításaiból levonta
+az ontológiai következéseket. Lángoló lelkesedéssel hirdette
+tanítását a világ végtelenségéről és az univerzum egységéről.
+<i>Giordano Brunót</i> 1600 február 17-én mint eretneket
+megégették, mert tanítása az akkor érvényes dogmáknak ellentmondott
+és mert vonakodott meggyőződését visszavonni és megtagadni.
+<i>Bruno</i> gondolata az univerzum egységéről, amely, mint alább
+látni fogjuk, egyúttal isten és a világ azonosságát is jelentette,
+mindazáltal hatásos maradt. Más, kevésbbé eleven, de logikailag
+következetesebb <span class="pagenum"><a name="Page_130" id=
+"Page_130">-130-</a></span> formában vette fel ismét <i>Baruch
+Spinoza</i> (1632 – 1677), kinek rendszerében a szubsztancia
+monizmusa a legtisztábban jut kifejezésre.</p>
+<p>Mint amsterdami származású zsidó, Spinoza már fiú korában
+ismerte az ótestamentumot és aztán megismerkedett a zsidó
+vallásfilozófusok tanításaival is. Itt ismert meg egy
+istenfogalmat, amely, amennyire az emberi gondolkodás számára
+elérhető, minden antropomorfizmustól (emberiesítéstől) meg van
+tisztítva. Mindenesetre ez az isten a világtól magától különböző
+lény marad. Megvolt «mielőtt a hegyek születtek» (90. zsoltár) és
+szavával teremtette a világot. Mikor aztán <i>Spinoza</i>
+megismerkedett <i>Descartes</i> (1596–1650) tanításaival és
+megismerte a matematikai bizonyítás szigorúságát, az isten és a
+világ dualizmusa többé már nem elégítette ki. Az <i>isteni
+szeretetnek</i> az ótestamentumban oly gyakran bevésett parancsát a
+legszigorúbb és legszélesebb értelemben fogta fel és nem bírta ezt
+a parancsot máskép elgondolni, minthogy benne az ember föltétlen
+odaadása kivántatik az isten végtelenségének. Ebből fejlett ki
+benne lassankint <i>istennek mint az egyetlen szubsztanciának</i> a
+fogalma, amelyből minden lét, a testi és a lelki egyaránt, logikai
+következetességgel levezethető. Ezért neki ép úgy, mint a
+szenvedélyes <i>Giordano Brunónak</i> isten és a világ egy és
+ugyanaz. (Deus sive natura.)</p>
+<p>Ennek az egyetlen szubsztanciának, melynek fogalma már
+magábafoglalja a létet, két attributuma van: a <i>gondolkodás és a
+kiterjedés</i>. Minden egyes dolog a világban, tehát minden ember
+is, nem egyéb mint az egyetlen szubsztancia megjelenési formája. Ha
+a dolgokat nem elkülönítettségükben, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_131" id="Page_131">-131-</a></span> hanem az örökkévalóság
+szempontjából (sub specie aeternitatis) szemléljük, akkor minden
+lét és történés tökéletesen egységes. Mindég csak ugyanaz a
+szubsztanciánk van, melynek attributumai számtalan jelenségben
+valósulnak meg. Az ember képzeteinek rendje és a dolgok rendje
+ugyanaz, mert mindkettő ugyanabból a forrásból, az egyetlen, örök,
+oszthatatlan szubsztanciából folyik. Az emberi ismeret és egyúttal
+az emberi boldogság legmagasabb célja tehát a feltétlen odaadás az
+univerzumnak, vagy ahogy Spinoza formulázza, az intellektuális
+szeretet isten iránt.</p>
+<p><i>Spinoza</i> világnézete egységességében és merev zártságában
+tagadhatatlanul nagyszerűnek látszik. Pontosabb vizsgálatra azonban
+kiderül, hogy alapvetésében egy nagyon fontos dolgot nem vesz
+észre. Az első, már gyakran kiemelt hiba az, hogy Spinoza az alap
+és következés logikai viszonyát azonosítja az ok és hatás
+ontológiai viszonyával. Minden létet és történést ugyanazon a módon
+vél a szubsztancia <i>fogalmából</i> levezethetőnek, ahogy a
+geometria tényleg levezetheti tantételeit a téralakulatok
+definicióiból. Azért azt is hiszi, hogy metafizikai
+megállapításait, melyeket etikájában geometriai módszerrel vezet
+le, ugyanaz a rendíthetetlen bizonyító erő illeti meg, mint a
+geometriai tételeket. Megfeledkezik arról, hogy a geometria önmaga
+által teremtett, a filozófia azonban talált és adott fogalmakkal
+operál. A spinozizmus másik hiánya az, hogy itt a világtörténésből
+az idő ki van küszöbölve. <i>Spinoza</i> fogalmi dedukciójában csak
+az örökké megmaradót, az önmagával egyformának maradót látja és nem
+veszi észre, hogy a világtörténésben állandó változás és fejlődés
+<span class="pagenum"><a name="Page_132" id=
+"Page_132">-132-</a></span> megy végbe. Mint a spinozai
+világszemlélet harmadik hibáját kell tekinteni továbbá az akkoriban
+általános, merőben intellektualisztikus felfogást a lelki életről.
+Számára, mint <i>Descartes</i> számára, az egész lelki élet egy
+gondolkodás. A modern pszichologia azonban azt tanítja, hogy érzés
+és akarás az öntudat eredeti tevékenységi módjai és hogy csak
+ezekből fejlődik ki a gondolkodó tevékenység.</p>
+<p>A <i>Spinoza</i>-féle szubsztancia monizmusa tehát merev
+formájában nem elégíthet ki. <i>Goethe</i>, akire Spinoza nagy
+hatással volt, önmagától megelevenítette a merev
+szubsztancia-fogalmat. Neki az isten és természet egysége nagyon
+rokonszenves volt, de számára a természet élet, fejlődés és állandó
+változás. Ezért <i>Goethe</i> is örömmel üdvözölte, mikor 1797-ben
+<i>Schelling</i> természetfilozófiája megjelent, egy oly mű,
+melyben <i>Spinoza</i> alapgondolata, a természet és szellem
+egysége, meg van tartva, de össze van kötve a fejlődés
+gondolatával.</p>
+<p><i>Schelling</i> (1775–1854) teljes öntudattal vette fel ismét
+<i>Spinoza</i> gondolatát. Már első munkái egyikében kifejezi azt a
+reményét, hogy «realitást adhat annak az eszmének, hogy
+<i>Spinoza</i> etikájával egy elleniratot állíthat szembe».
+«Spinozista lettem – írja <i>Hegel</i>-nek – nemsokára meg fogod
+látni, hogyan». Schelling számára is természet és szellem az
+abszolut megjelenési formái, az univerzum az ő számára is egységes
+természetű. Spinozától eltérőleg azonban <i>Schelling</i> a
+természetet és szellemet nem úgy fogja fel, mint az abszolut
+attributumait, hanem mint két pólusét. A polaritás törvényét, ahogy
+a mágnesség és elektromosság jelenségei mutatják, Schelling
+világtörvénynek <span class="pagenum"><a name="Page_133" id=
+"Page_133">-133-</a></span> tekinti. Ahogy a mágnes a közepén sem
+északi, sem déli mágnes-sarkot nem mutat, hanem mindkettőnek
+bizonyos nemű indifferenciáját, úgy válik ketté az abszolut
+természetté és szellemmé. Emellett azonban az abszolut igazi
+lényege mégis szellemi marad. A természet Schelling számára
+«láthatóvá lett szellem». Ebben a Schelling által úgynevezett
+«identitás-filozófia», amelynek számára gondolkodás és lét egy s
+ugyanaz, mégis a spiritualizmus felé hajlik. Továbbá Schellingnél
+az abszolut önmagában véve változatlan és mindig ugyanaz ugyan, de
+különböző formában lesz jelenséggé és ezt a folyamatot
+<i>Schelling</i> mint fejlődési folyamatot fogta fel. Az abszolut
+két pólusa közül <i>Schelling</i> különösen a természetet tárgyalta
+kimerítően és «természetfilozófiája» egy ideig jelentékeny, hanem
+is épen a haladásra kedvező hatást tett. A modern
+természettudománynak a leghatározattabban küzdenie kellett
+<i>Schelling</i> módszere ellen, amely természeti törvényeket vezet
+le filozófiai eszmékből s végérvényesen le kellett győznie. Az
+utóbbi években azonban kezdték belátni, hogy <i>Schelling</i>
+gondolata, minden természeti erőt egy egységes principiumból
+magyarázni, mégis sok helyeset tartalmaz, miután a modern
+természettudomány is lassankint arra a felfogásra jutott, hogy
+minden természeti történést úgy tekint, mint egy egységes energia
+átformálódását és áthelyezkedését.</p>
+<p>Sokkal zártabban és egységesebben van keresztülvive a
+szubsztancia monizmusa <i>Hegel</i>-nél (1770–1831). A gondolkodás
+és lét identitását <i>Hegel</i> úgy fogta fel, hogy a fogalmak
+logikai, vagy ahogy <i>Hegel</i> mondta, dialektikai fejlődése
+<span class="pagenum"><a name="Page_134" id=
+"Page_134">-134-</a></span> egyúttal a világtörténés fejlődése is.
+A <i>Schelling</i>-féle polaritási törvény <i>Hegel</i>-nél a
+fogalmak merő logikai ellentétévé lesz. Minden fogalom <i>Hegel</i>
+tanítása szerint arra szorít, hogy ellentétét gondoljuk. Minden
+<i>A</i> megköveteli kiegészítésül a maga <i>non A</i>-ját. Ha
+azonban valamely fogalom mintegy kiűzte magából az ellentétét,
+akkor előáll a logikai szükségérzet, hogy mindkét fogalmat egy
+magasabb fogalom alatt egyesítsünk, vagy mint Hegel mondja,
+«fölemeljünk». Úgy juthatunk tehát az abszolut igazsághoz, ha csak
+a fogalmak önfejlődését gondolkodva újraalkotjuk. <i>Hegel</i> így
+a lét tiszta, tartalmatlan fogalmából vezet el az ideáig, amely
+«mint természet szabadon elbocsátja magát», hogy aztán mint szellem
+ismét visszatérjen önmagába. A szellem három fejlődési fokában, a
+szubjektiv, objektiv és abszolut szellemben, amely utóbbi a
+művészetben, vallásban és filozófiában nyilvánul, a fejlődés eléri
+tetőpontját és mégis visszatér kiindulópontjához, a tiszta léthez.
+Míg <i>Schelling</i> figyelmét főleg a természetre fordította,
+<i>Hegel</i> ereje a szellem filozófiájában van. Itt nevezetesen az
+«objektiv» szellem fogalmával, amely a jogban, moralitásban és
+erkölcsiségben valósítja meg magát és melynek megléte a családi
+életben és az állami életben nyilvánvalóan megmutatkozik, a
+történelmi szemléleti mód rendkívüli mértékben elmélyült. Tőle
+tanulták, hogy minden egyes ember az objektiv szellem hatása alatt
+áll és hogy a szellemi fejlődésnek minden elért foka csak a
+megelőző fejlődés beható tanulmányozása által fogható fel.
+<i>Hegel</i> azonban azt hitte, dialektikus módszere fölébe emel
+annak, hogy exakt természettudományi és <span class=
+"pagenum"><a name="Page_135" id="Page_135">-135-</a></span>
+történelmi tanulmányokkal vesződjünk és megengedi, hogy a lét és
+történés törvényeit spekulativ módon levezessük. Ezért kellett az
+exakt kutatásnak oly energikusan küzdenie befolyása ellen és ezért
+volt <i>Hegel</i>-nek kivált a részletkutatók között oly sok heves
+ellensége. Ma persze, mikor a ténykutatás már rég
+győzedelmeskedett, újra megvan az elfogulatlanságunk, hogy
+igazságosabban méltassuk <i>Hegel</i> érdemeit az emberi tudás
+előmozdítása körül. <i>Hegel</i> filozófiája, mint nagyszerű,
+önmagában zárt gondolat-építmény már magában véve is elismerést és
+bámulatot érdemel. De tanításának pozitiv tartalmából is a minden
+szellemi történés történeti szemléleti módja megmarad mint értékes
+eredmény.</p>
+<p>A szubsztancia monizmusa csak az eleatáknál és
+<i>Spinozá</i>-nál van teljes szigorúsággal keresztülvive.
+<i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél összekapcsolódik vele a
+fejlődés gondolata is; <i>Schelling</i>-nél egy valódi változás
+értelmében, míg Hegel a fejlődést inkább mint a fogalom
+önkifejtését fogja fel. Ez a monizmus egyúttal, mint már
+említettük, <i>Schelling</i>-nél és <i>Hegel</i>-nél
+spiritualisztikusan van színezve, amennyiben az abszolut lénye
+mindkettőnél szellemi természetű.</p>
+<p>Újabb természetkutatók, különösen <i>Ernst Häckel</i>, ennek a
+monizmusnak ismét inkább materialisztikus alapot adtak.
+<i>Häckel</i>, <i>A világrejtély</i> című sokat olvasott könyvében
+megkísérelte a világtörténést a különböző erőkkel és tendenciákkal
+ellátott matéria fogalmából mint egységes fejlődési menetet
+ábrázolni, amely fejlődési menetben egyszerű materiális elemekből,
+melyek azonban már magukban hordják a szellemi élet csiráit,
+<span class="pagenum"><a name="Page_136" id=
+"Page_136">-136-</a></span> az individuális és szociális élet
+legkomplikáltabb jelenségei lassankint kifejlődnek.</p>
+<p>Másrészről ellenben fiziologiai és fizikai teóriák alapján
+megkísérelték a szubsztancia-fogalmat, mint megmaradó, önmagával
+mindig egyformának maradó anyagot teljesen kiküszöbölni a
+világszemléletből és csak a folytonos törvényszerű változást
+tekintik maradandónak. Ezt a kissé nehezen érthető, de nagyon
+szigorú következetességgel keresztülvitt szemléleti módot, melyet
+fentebb a történés monizmusának neveztünk, fogjuk most
+tárgyalni.</p>
+<h3>31. §. A történés monizmusa.</h3>
+<p>Mint a szubsztancia monizmusa, a történés monizmusa is a görög
+ókorban gyökerezik. Tudatos ellentétben az eleai gondolkodókkal, az
+efezusi <i>Heraklitos</i> (Kr. e. 500 körül) a <i>levést</i> és a
+<i>változást</i> állította fel, mint a világtörténés principiumát.
+«Minden mozog és semmi sem marad meg», így hangzik egyik
+kijelentése és a világtörténést egy folyóhoz hasonlítja, azt
+állítva, hogy nem lehet kétszer ugyanabba a folyóba leszállni, mert
+akkor már többé nem ugyanaz. <i>Heraklitos</i> ismerte fel azt is,
+hogy mindebben a változásban egy törvény működik, egy neme a
+világésznek, amelyet ő logosznak nevezett. «Ezt a világrendet –
+mondja – mely ugyanaz minden lény számára, nem isten és nem is
+ember teremtette, hanem mindig eleven tűz volt és az is fog
+maradni». A tűz, amely <i>Heraklitos</i> szerint az ősanyag, csak
+az örök mozgás jelképének látszik. <i>Heraklitos</i> ismeri már a
+folytonos magasabbra törekvés gondolatát is és ezért <span class=
+"pagenum"><a name="Page_137" id="Page_137">-137-</a></span> nevezi
+a harcot minden dolgok atyjának. Ebből a harcból lettek szerinte
+istenek és emberek, urak és szolgák.</p>
+<p><i>Heraklitos</i> gondolatait részben újra felvették a
+sztoikusok, de anélkül, hogy az alapjául szolgáló szemléletet egész
+mélységében ragadták volna meg. <i>Giordano Brunó</i>-nál is
+találkozunk <i>Heraklitos</i> nyomaival, amennyiben ez a tüzes
+szellem el van telve az örök levés gondolatával. <i>Hegel</i>
+<i>Heraklitos</i>-nál vélte saját rendszerének alapeszméit
+megtalálni és <i>Hegel</i> tanítványa, <i>Lassalle</i> ebben az
+értelemben írt Heraklitosról kétkötetes könyvet. Kétségtelenül
+<i>Hegel</i> és <i>Lassalle</i> Heraklitos mondásaiba gyakran olyan
+értelmet olvastak bele, amely a görög gondolkodótól távol áll, a
+fődologban azonban helyesen ítéltek. <i>Heraklitos</i> számára az
+univerzum nem megmaradó szubsztancia, hanem világprocesszus.</p>
+<p>Ezt a gondolatot aztán a fejlődési tan alapján újabb kutatók
+energikusan felkarolták és nagy következetességgel gondolták végig.
+Mielőtt azonban ezt a legújabb monizmust tárgyalnók, egy pillantást
+kell vetnünk az említett fejlődési tanra.</p>
+<p>A szervetlen világra nézve <i>Kant</i> «Általános természetrajz
+és az ég teóriája» (Allgemeine Naturgeschichte und Theorie des
+Himmels) című 1755-ben megjelent munkájában a fejlődés gondolatát
+mechanikai törvények szerint szigorúan és következetesen
+keresztülvitte. Hipotézisét az izzó gázködökről, amelyekből
+naprendszerünk alakult, később <i>Laplace</i> francia asztronómus
+és matematikus, aki <i>Kant</i>-tól függetlenül jött ugyanarra az
+eszmére, hasonlóképen állította fel s ma
+<i>Kant-Laplace-elmélet</i> neve alatt általánosan ismeretes.
+<span class="pagenum"><a name="Page_138" id=
+"Page_138">-138-</a></span> <i>Helmholtz</i> egy rendkívül
+világosan írt előadásban kimutatta, hogy ez az elmélet a kutatás
+jelenlegi állásának is a legjobban megfelel. Az organikus világ
+előtt azonban <i>Kant</i> teljes tudatossággal megáll. Míg teljes
+bizalommal megállapításaiban azt hiszi, fenhéjázás nélkül lehet
+mondani: «adjatok nekem anyagot és egy világot fogok belőle
+építeni, azaz: adjatok anyagot és meg fogom mutatni, hogy
+keletkezik belőle a világ» – nem bízik benne, hogy egyetlen szál
+gyom vagy egy hernyó keletkezését meg tudja magyarázni.</p>
+<p><i>Goethe, Lamarck, Geoffroy Saint-Hilaire, Spencer</i> és
+<i>Darwin</i> kutatásai aztán az organikus világ fejlődésébe való
+betekintést lényegesen előmozdították. Most tudjuk, hogy itt is
+egyszerű elemekből fejlődnek ki a legkomplikáltabb alakulatok és
+legalább sejtelmünk van e fejlődés törvényeiről. Az élet
+alaptulajdonságait, ahogy megvannak: növekvés, táplálkozás, a belső
+funkciók alkalmazkodása a külső körülményekhez, mindenesetre fel
+kell tételezni már az elemeknél is, akár sejteknek, akár
+neuronoknak vagy plazómoknak, akárhogy is nevezzük őket. Az az egy
+dolog azonban szilárdan áll, hogy minden szerv és minden funkció
+bizonyos tendenciák alapján fejlődik, melyek arra vannak irányítva,
+hogy az organizmust és faját fentartsák. Az ezen szemléleti módból
+keletkezett tudomány az élet törvényeiről, azaz a <i>biológia</i>
+serény részletkutatások révén nagy haladást tett és elháríthatatlan
+feladattá vált, hogy az ember szellemi életét is az életfentartás
+álláspontjából, vagy hogy tudományosabban fejezzük ki, biologiai
+principiumok szerint átkutassuk. <i>Herbert Spencer</i>
+<span class="pagenum"><a name="Page_139" id=
+"Page_139">-139-</a></span> próbálta meg ezt először «A
+pszichológia principiumai» című munkájában s ezáltal dacára annak,
+hogy kissé túlságos szorosan fogalmazta meg az életfogalmat, sokkal
+hozzájárult a lelki folyamatok megértéséhez.</p>
+<p>Ha mindent, ami az emberi szervezetben végbemegy, mint
+életfolyamatot fogunk fel, akkor adva van a lehetőség, hogy
+pszichikai és fizikai jelenségek számára egységesítő kapcsot
+találjunk és olyan fogalmat állítsunk fel, amely mindkettőt tényleg
+egyesíti. Innen nézve azonban a tekintetet minden történésre ki
+lehet tágítani és olyan monisztikus felfogást nyerni, mely sokkal
+következetesebb és szigorúbb, mint az eddig megkíséreltek. Ezekre a
+gondolat-utakra tértek <i>Richard Avenarius</i> és <i>Ernst
+Mach</i> és az <i>Avenarius</i> által alapított
+«empiriokriticizmus» a legkövetkezetesebb monisztikus rendszer,
+amelyet eddig felállítottak.</p>
+<p><i>Avenarius</i> és <i>Mach</i> egymástól függetlenül és egészen
+különböző utakon jutottak eredményeikhez. <i>Avenarius</i>, aki
+eleinte sokat foglalkozott Spinozával s ez a foglalkozás
+mindenesetre megerősítette az univerzum szigorúan monisztikus
+felfogására való törekvésében, materialisztikus szempontból indul
+ki, míg <i>Mach</i> kezdetben közelebb áll az idealizmushoz. Már
+kora ifjúságában – beszéli <i>Mach</i> – <i>Kant</i> «Prologomena
+minden jövendő metafizikához» című művének olvasásakor arra a
+gondolatra jutott, hogy egy felismerhetetlen «Ding an sich»
+fölvétele tökéletesen felesleges.</p>
+<p>Az <i>Avenarius-Mach</i>-féle monizmus alapgondolata a fizikai
+és pszichikai jelenségek közötti különbség megszüntetése. Erre a
+megszüntetésre <span class="pagenum"><a name="Page_140" id=
+"Page_140">-140-</a></span> azonban a nevezett gondolkodók nem
+valami materialisztikus vagy spiritualisztikus hipotezisek útján
+jönnek rá, hanem az <i>én-tudat</i> beható elemzése által. Ahogy
+<i>Kopernikus</i> kényszerített minket, hogy a geocentrikus
+álláspontot feladjuk és földünket csak úgy tekintsük, mint az
+univerzum egy pontját, ép úgy igyekszenek ezek a kutatók
+bebizonyítani, hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egyes elemi
+folyamatok komplexuma, melyeknek együttléte szilárd, de semmiképen
+sem lerombolhatatlan. Az én-fogalom ezen feloldásában <i>David
+Hume</i> már megelőzte Machot, aki ismeret-elméleti kérdésekben
+különben is igen közel áll hozzá. Az elemi folyamatok, melyek
+énemet teszik és környezetem folyamatai között függőségi
+vonatkozások állanak, melyek fajukban egyáltalán nem különböznek
+azoktól a függőségi vonatkozásoktól, melyek az univerzum
+máskülönbeni folyamatai között hatnak. A matematika a mennyiségek
+közti különböző függőségek összefoglalására a <i>funkció</i>
+általános fogalmát alkotta meg. <i>a</i> egy funkciója a
+<i>b</i>-nek (a = f [b]), ez annyit jelent: az <i>a</i> minden
+mennyiség változásával mindig össze van kötve a <i>b</i>-nek
+mennyiség-változása. Ha most már a funkció fogalmát általánosítjuk
+oly módon, hogy nemcsak quantitativ, hanem qualitativ függőségi
+vonatkozásokat is értünk ezalatt, akkor mondhatjuk: az univerzumban
+nincs más, mint olyan elemek, amelyek között funkcióbeli
+vonatkozások állanak fenn. A tudománynak akkor nincs más feladata,
+mint ezeket az elemeket és funkcionális vonatkozásaikat lehetőleg
+egyszerűen leírni. Ezzel a leírással egyúttal a tapasztalat
+ökonomikus rendjének kell összekapcsolódnia, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_141" id="Page_141">-141-</a></span> hogy a
+közös csak egyszer gondoltassék és így lehetőleg kevés
+gondolkodás-pazarlással lehetőleg sok funkcionális vonatkozás
+foglaltassék össze és váljon értékesíthetővé. Így a számfogalmak
+nem egyebek, mint nagyon használható gondolkodási eszközök, melyek
+megengedik, hogy nagy általánosságban való vonatkozások rövid és
+szabatos formulákban álljanak rendelkezésre.</p>
+<p>A világ így, ahogy egy ifjabb kutató <i>(Heinrich Gomperz)</i>
+kifejezi, rendezett esemény. Itt nem lehet szó sem
+szubsztanciákról, sem okokról. Minden szubsztancia azonnal a
+történések egész sorára bomlik s e történések közt csak szabályos
+egymásra következésről és koexisztenciáról lehet szó, de sohasem
+kauzális kapcsolatról. Csak a biológiai funkcióknak az organizmusok
+életében való célszerűsége marad meg, de csupán mint jellemző
+ismertetőjel, mint útmutató egy jövőbeli egészen exakt,
+ökonómikusan rendezett leírásra.</p>
+<p>Az elemek, melyek között a funkcionális vonatkozások hatnak,
+<i>Avenarius</i>-nál materiális, anyagi természetűek. Ő minden
+embert általa észrevett, vele vonatkozásban álló környezetével
+együtt mint «principiális koordinációt» szemlél, azaz mint egy
+kezdettől fogva fennálló célszerűséget. Az «énnek-jelzett» és
+környezete egy egészet képez. A <i>C</i> rendszer, így nevezi
+<i>Avenarius</i> az agyat, ennek a principiális koordinációnak a
+központi tagja. Az emberi világfogalomban aztán, amely mindenkiben
+magától alakul ki, embertársaink érszevételeit, gondolatait és
+érzéseit a belsejükbe helyezzük. Megkülönböztetjük a fát
+környezetünkben, egyúttal az «igazi fát» a fa képétől, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_142" id="Page_142">-142-</a></span> amely
+embertársunknak «lelkében» van. Ez a «behelyezés» vagy
+«introjectió» <i>Avenarius</i> szerint a világnak a tényekben nem
+indokolt megkettőztetése, amidőn a környezetünkben levő «dolgokkal»
+szembeállítjuk «gondolatainkat». Végül aztán testünk is a «dolgok»
+közé tartozik, de egy sajátos és sajátszerű lény lakik benne, a
+lélek, mint a gondolatok és érzések hordozója. Ez a megkettőztetés
+azonban <i>Avenarius</i> szerint a tiszta tapasztalat
+meghamisítása. Minden ember csak központi tagja egy principiális
+koordinációnak és környezete, amennyiben ő észreveszi, ugyanaz,
+amik a gondolatai és érzései: «függenek a C rendszertől» (az
+agytól).</p>
+<p>A principiális koordináció fogalmának bevezetése által és
+azáltal, hogy minden pszichikai jelenség merőben mint a «C
+rendszertől függő» van felfogva, <i>Avenarius</i> azt hiszi, hogy
+leküzdötte a fizikai és pszichikai közti ellentétet és a
+természetes világfogalmat, amelynek számára az ő véleménye szerint
+a történéseknek csak egyetlen egy neme van, helyreállította. Mivel
+azonban nála az agy, tehát valami materiális, az alapja monisztikus
+felfogásának, monizmusa mindig tartalmaz valami materialisztikusat.
+Amit ő úgy nevez, hogy «a C rendszertől függő», az ép úgy, mint a C
+rendszer maga és minden, ami benne végbemegy, mindig anyagszerű,
+egy materiális szubsztrátumhoz kötött folyamat és ha fejtegetéseit
+következetesen végiggondoljuk, akkor végül nem marad más hátra,
+mint egy materialisztikus monizmus.</p>
+<p>Máskép áll a dolog ebben a tekintetben <i>Mach</i>nál. Mivel,
+mint már említettük, <i>Mach</i> az idealizmusból indult ki és
+kifejezetten megmondta, hogy <span class="pagenum"><a name=
+"Page_143" id="Page_143">-143-</a></span> nézeteinek idealisztikus
+eredetét nem szabad elleplezni, a történés monizmusa nála sokkal
+szigorúbban és következetesebben van keresztülvive, mint
+<i>Avenarius</i>-nál. Az elemek, melyekből az univerzum áll,
+<i>Mach</i> számára érzetek. Ezek mint pszichikai jelenségek az
+eseményszerűnek, a szubsztrátumnélküli történésnek jellemét hordják
+magukon, amely minden lelki élménynek jellemzője. Mikor aztán
+<i>Mach</i> arra a meggyőződésre jut, hogy a fizikai jelenségek is,
+ha behatóan taglaljuk őket, nem mint megmaradó szubsztanciák, hanem
+szintén csak mint események mutatkoznak meg, egy valóban
+monisztikus felfogáshoz jut, amely nem materializmus. Az egységes
+fogalom, amelyen által mindent gondolunk, a történés fogalma. Az
+elemek nem megmaradó, változhatatlan atómok, hanem elementáris
+<i>folyamatok</i>, melyek között funkcionális vonatkozások állanak
+fenn. Ezért is hangsúlyozza <i>Mach</i> nyomatékosan, hogy
+szemléleti módjának idealisztikus eredetét nem szabad elleplezni. A
+tiszta történés fogalmához és annak következetes alkalmazásához
+ugyanis csak a saját lelki élet introspektiv szemlélete útján lehet
+jutni. Hogy ezt a felfogást megértsük, természetesen fölébe kell
+emelkednünk önmagunknak. Az archimedesi pontot saját énünkön kívül
+kell megtalálnunk, hogy innen kiindulva, végigtekinthessük a világ
+forgását. Mikor egynek érezzük magunkat az univerzummal, belátjuk,
+hogy az, amit énünknek nevezünk, csak egy múló összegomolyodása a
+kozmikus történésnek, melyben ugyanazok a törvények uralkodnak,
+mint a természetben. A gondolkodó tisztult tekintete előtt aztán az
+univerzum úgy tűnik fel, mint a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_144" id="Page_144">-144-</a></span> törvényszerűségek egy
+sora és az elemek különbsége, melyek közt a funkcionális
+vonatkozások működnek, teljesen eltűnik.</p>
+<p><i>Ismeret</i> és <i>tévedés</i> című művében <i>Mach</i> még
+világosabban kifejtette monisztikus szemléleti módját. Helyesnek
+mondja benne, hogy álláspontját a történés monizmusának nevezik. A
+fizikai és pszichikai közti különbséget abban állapítja meg, hogy
+«a térben <i>mindenki</i> számára meglevőnek összessége jelölendő a
+fizikainak», «ellenben a közvetlenül csak <i>egynek</i> adott,
+mindenki más számára azonban csak analógia útján feltárható
+pszichikainak jelöltetik meg». Ez a megkülönböztetés azonban nem
+rejlik a tapasztalat kezdetében, hanem csak az embereknek egymással
+való közlekedése által megy végbe. «Aki valamely véletlenség
+folytán élő társak nélkül tudna felnőni, szűkös képzeteit bajosan
+állítaná szembe az érzetekkel, nem jutna el az én gondolatához s
+nem állítaná szembe a világgal. <i>Minden történés rá nézve csak
+egy volna</i>». «Mikor az ember analógia útján megtette azt a
+felfedezést, hogy más hozzá hasonló, hasonlóan viselkedő élőlények,
+emberek és állatok, léteznek és amikor arra kényszerült, hogy
+tiszta öntudatába hozza, hogy ezek viselkedését olyan körülményekre
+való tekintettel kell megítélnie, melyeket nem képes érzékileg
+észrevenni, melyeknek analogonai azonban különös tapasztalatában
+ismeretesek előtte, akkor nem tehetett egyebet, két részre kellett
+osztania a folyamatokat, olyanokra, melyek <i>mindenki</i> számára
+és olyanokra, melyek csak <i>egynek</i> számára észrevehetők… Akkor
+egyuttal világossá lett előtte az idegen én és a saját énje
+gondolata». A fizikai és a pszichikai közti <span class=
+"pagenum"><a name="Page_145" id="Page_145">-145-</a></span>
+megkülönböztetés tehát <i>Mach</i> számára ép úgy, mint
+<i>Avenarius</i> számára önkényes és ezért nem jogosult. Mind a
+ketten a «tiszta tapasztalatot» akarják helyreállítani, ahol ez a
+különválasztás még nem hajtatott végre. Semmikép sem igyekeznek a
+fizikait és a pszichikait egy ismeretlen harmadik által összekötni,
+mint <i>Spinoza</i> tette, kinek isteni szubsztanciája egyaránt
+<i>túl</i> van a fizikain és pszichikain. Az az álláspont, melyet
+<i>Mach</i> és <i>Avenarius</i> nyerni akarnak, inkább <i>innen van
+a fizikain és pszichikain</i>. Csak egy univerzum van, csak egy
+egyetlen kozmikus történés, melyet két különvált világra bontani
+nincs semmi ok. <i>Avenarius</i> számára ebben inkább a
+<i>szisztematikus</i>, <i>Mach</i> számára inkább a
+<i>módszertani</i> szempont az irányadó. <i>Avenarius</i>
+«természetes világfogalmat» akar, tehát egy rendszert, egy
+világnézetet, <i>Mach</i> ellenben csak egy álláspontot, amelyet
+nem kell azonnal elhagynia, ha a fizikából a pszichologiába megy
+át. <i>Mach</i> felfogása ezért nem metafizikai, hanem csak
+módszertani monizmus és mint ilyen kétségkívül nagy értékű a
+tudományos kutatás munkájában, különösen fölösleges problémák
+kikapcsolására. Nem lehet azonban tagadni, hogy <i>Mach</i>
+metodológiai elvei egy oly világnézet elemeit tartalmazzák,
+melyeket a történés monizmusának szabad nevezni.</p>
+<p>Ez a monizmus kétségkívül szigorúbb és következetesebb, mint
+minden más monisztikus magyarázati kísérlet. Itt is azonban azt
+kell a kritikának kérdeznie, vajjon ez a felfogás
+keresztülvihető-e. Lehetséges-e egyáltalán tapasztalat azon az
+állásponton, mely a fizikain és pszichikain innen fekszik és
+lehet-e itten komolyan szó világfogalomról? <span class=
+"pagenum"><a name="Page_146" id="Page_146">-146-</a></span> A
+tapasztalat nem áll merőben a tények átélésében, a tapasztalat
+mindenütt már a tények formálását és tagozását tételezi fel. Minden
+benyomás, amely kívülről jön, keresztül kellett, hogy menjen az
+ember centralizált organizációján, a C-rendszeren, mint
+<i>Avenarius</i> mondja, mielőtt tapasztalattá válhatik. Az emberek
+együtthatása is elengedhetetlen a biológiailag értékesíthető
+tapasztalatok létrejövetelére. Ilyen tapasztalatok azonban, mint
+fentebb kimutattuk, nem tehetők a fundamentális appercepció nélkül
+és ez már feltételezi az én és a világ közti ellentétet. Ezért
+nehezen lehet elhinni, hogy ezen ellentét kiképzése előtt és e
+nélkül egyáltalán lehetséges tapasztalat s ezért nekünk úgy
+tetszik, ez a nagyon jelentékeny kísérlet egy egységes
+világfelfogásra szintén nem küzdi le teljesen a dualizmust.</p>
+<p>A monisztikus kísérletek, az ontológiai probléma megoldására
+nagy mértékben fokozták a gondolkozó erőt és megtanítottak arra,
+hogy tekintetünket az egészre irányítsuk. Tényleg azonban úgy
+látszik, eddig nem sikerült a jelenségek világának sokaságát egy
+alap-principiumból, mint tökéletesen egyneműt megragadni. Még akkor
+is, amikor a történés formális fogalmára korlátozzuk magunkat és az
+általános törvényszerűségben keressük az egységesítő kapcsot,
+megmarad, mint fentebb megjegyeztük, a kettősség. Ezért legújabb
+időben ismét többfelől visszatérnek a dualizmus látszatra
+tudományosan csekélyebb értékű, tényleg azonban a valódi
+tapasztalatnak megfelelőbb felfogására. Az ebből adódó problémákkal
+kell most foglalkoznunk. <span class="pagenum"><a name="Page_147"
+id="Page_147">-147-</a></span></p>
+<h3>32. §. A dualizmus.</h3>
+<p>Dualisztikus, mint már fentebb mondottuk, a nem filozofáló ész
+világnézete. A test és a lélek ezen a fokon két különböző lényeg,
+melyek egy ideig együtt vannak és együtt hatnak. A lélekről való
+képzet azonban e mellett nem szigorúan immateriális. A lélek oly
+lény, amely magában létezik és megmarad s ezért anyagi marad,
+bármily ritkultan és szublimáltan gondolják is el az
+anyagiságát.</p>
+<p>A filozófiai dualizmusnak most már a lélekfogalomból igyekeznie
+kell tökéletesen kiküszöbölni minden materiálisat. Ez csak akkor
+sikerül tökéletesen, ha nem egy megmaradó lelki szubstancia
+fogalmát tesszük alapul, hanem a pszichikait mindig mint történést
+fogjuk fel, amely tökéletesen tér-nélküli és csak időbeli lefolyást
+mutat fel.</p>
+<p>Ez a szigorú felfogás, mely azonban egyedül szolgáltat igazságot
+az adott tényeknek, nagyon újkori keletű és még egyáltalán nem
+közkincse a filozófusoknak. Sőt a lélek szubstanciális felfogása
+még mindig fennáll és ez idézi elő a <i>test és lélek közti
+kölcsönhatás</i> régi idők óta mind újra tárgyalt problémáját.</p>
+<p>A dualizmus ezzel a problémával találkozik útjában és ez
+tulajdonkép a magva minden dualisztikus világnézetnek.</p>
+<p>Az ókorban <i>Aristoteles</i> mondotta ki legvilágosabban és
+leghatározottabban a dualizmust. A lélek szerinte csak a forma
+ugyan, az élőlény tökéletesedése (entelechia) is elpusztúl a
+testtel <span class="pagenum"><a name="Page_148" id=
+"Page_148">-148-</a></span> együtt. De a testen kívül van még egy a
+testtől elválasztható <i>szellem</i>, amely benne lakik, amíg a
+test él, akkor aztán elválik tőle és saját önálló életét éli. Az
+aristotelesi tanítást lehetett legjobban egyesíteni a keresztény
+vallás dogmáival s ezért csekély módosulásokkal az egész középkoron
+át érvényben maradt. Sokkal szigorúbban és általánosabban
+formulázta a dualizmust <i>Descartes</i>, aki a testet és a lelket
+mint tökéletesen különböző lényegeket választotta el, amennyiben a
+testre jellemző attributum a kiterjedés, a lélekre jellemző a
+gondolkodás. A kiterjedt dolog (res extensa) és a gondolkodó dolog
+(res cogitans) a két egymással tökéletesen szembenálló
+szubsztancia.</p>
+<p>A kölcsönhatás problémáját <i>Descartes</i> úgy oldotta meg,
+hogy a léleknek az agyban utalt ki székhelyet, ahonnan hatásokat
+fejt ki és nyer. Későbbi gondolkodók előtt azonban két ilyen
+különnemű szubsztancia kölcsönhatása logikai lehetetlenségnek tünt
+fel és máskép igyekeztek megmagyarázni a tagadhatatlan kapcsolatot
+a fizikai és a pszichikai között. Az úgynevezett
+<i>okkazionalisták</i> (Geulincx, 1624–1669 és <i>Malebranche</i>
+1648–1715) abból indultak ki, hogy isten minden fizikai folyamat
+alkalmával létrehozza a neki megfelelő szellemi folyamatot és
+megfordítva. A folyamatok tehát csak alkalmi okok (occasio =
+alkalom), melyek istennek alkalmat nyujtanak a közbelépésre. Ennek
+a mindenkori közbelépésnek helyébe aztán <i>Leibniz</i> egy előre
+meghatározott megegyezést tett, vagyis <i>praestabiliált
+harmóniát</i>. Ahogy egy ügyes órás tudna két órát konstruálni,
+melyek anélkül, hogy egymással össze volnának <span class=
+"pagenum"><a name="Page_149" id="Page_149">-149-</a></span> kötve,
+mégis pontosan egyformán járnak, ép úgy isten mindenhatóságában úgy
+rendelkezett, hogy a test és a lélek mindig egyforma harmonikus
+összefüggésben legyenek: amennyiben minden ingert az érzet, minden
+akarati aktust a mozdulat kövessen, anélkül hogy test és lélek
+egymásra hatnának.</p>
+<p>A dualizmusnak <i>Descartes</i> után nem akadt következetes és
+energikus előharcosa. Azt hitték, egy magasabban álló monizmussal
+túl lehet rajta haladni. A kölcsönhatások problémája a pszichikai
+és fizikai folyamatok közt azonban még mindig megbeszélés
+tárgya.</p>
+<p>Újabb időben állították fel ezeknek a kölcsönhatásoknak
+magyarázatául a <i>pszicho-fizikai</i> parallelizmus elméletét.
+Eszerint a fiziológiai folyamatok az idegekben és különösen az
+agyban, melyek végső fokon meghatározzák a pszichikai folyamatokat,
+pszicho-fizikai processzusok. Csak egy folyamat megy végbe, de ez
+két oldalát nyújtja a szemlélet számára. <i>Kívülről</i> fizikai
+természetű és benne áll a természeti történés okozati sorában,
+<i>belülről</i> pedig ez a folyamat pszichikai, érzet, észrevétel,
+képzet, érzés vagy akarati aktus.</p>
+<p>A pszicho-fizikai parallelizmus csak látszólagos, de nem igazi
+megoldása a problémának, amely a fizikai és pszichológiai
+jelenségek kölcsönhatásának mindennap átélt tényében rejlik. Ha
+«belsőnkről» beszélünk, akkor ez csak csalóka kép. Nem azért
+nevezzük belső folyamatoknak, mert a pszichikai jelenségek a
+szervezet belsejében látszanak lefolyni, mert hiszen akkor a
+merőben fiziológiai processzusokat is, mint az emésztés, a
+felszívódás, a vérkeringés, melyek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_150" id="Page_150">-150-</a></span> mind a test belsejében
+folynak le, ide kellene érteni. A pszicho-fizikai processzus
+«belső-oldala» tehát csak maga a pszichikai mint tudat-folyamat. Ha
+most már a tudat-folyamatot a hozzá rendelt folyamatokkal együtt az
+agyban mint egységes folyamatot fogjuk fel, akkor ez mindig
+materialisztikus magyarázatot jelent. Akkor azt kell mondani: amint
+a fiziológiai folyamatok a komplikáltság bizonyos fokát érik el,
+pszichikai élmények társulnak hozzájuk. Ezek azonban akkor csak a
+fiziológiai processzus funkciói. Az egységes folyamat materiális és
+a pszichikai, ahogy <i>Ribot</i> kifejezi, csak hozzátétel
+(surajouté), amely a processzus lényegére nézve tulajdonképen
+lényegtelen. Ezáltal azonban a pszicho-fizikai parallelizmus tiszta
+materializmussá lesz és az összes argumentumok, melyek ez ellen
+felhozattak, itt is érvényesek. Csak <i>Mach</i> álláspontján
+szűnik meg a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között
+problémának lenni. Hogy azonban a dualizmus itt sincs teljesen
+leküzdve, azt megmutattuk fentebb.</p>
+<p>Nézetünk szerint a dualizmust egyáltalán nem lehet megcáfoltnak
+tekinteni. Az az állítás, hogy különnemű dolgok nem hathatnak
+egymásra, egyáltalán nem foglaltatik benne a kauzalitás fogalmában.
+Ehhez járul még, hogy a kölcsönhatás a fizikai és pszichikai között
+a legprimitivebb tények egyike, amelyeket megélünk. Ha egy
+akarat-elhatározás alapján egy mozdulatot hajtunk végre, akkor
+egyúttal érezzük, hogy mennek át ok és hatás egymásba. Ez a
+kapcsolat, mint <i>Jodl</i> mondja egy helyütt, minden kauzalitás
+ősképe. Midőn azonban e <span class="pagenum"><a name="Page_151"
+id="Page_151">-151-</a></span> mellett emlékeztetünk fentebbi
+kijelentésünkre az ítélet-funkció keletkezésére vonatkozólag, még
+többet is mondhatunk. Az akarat és mozgás e kapcsolata az egyedüli
+kapcsolat, amelyet lefolyásában élünk meg. Egyúttal azonban az
+általa teremtett fundamentális appercepció következtében a forrása
+minden ítélésünknek és ezzel minden felfogásunknak.</p>
+<p>Már most annak nincs igazi értelme, hogy egy ilyen okot
+megfoghatatlannak jelezzünk. Megfoghatatlannak csak akkor tűnik
+fel, ha a kauzális vonatkozást egyoldalú, merőben
+természettudományi szempontból tekintjük és minden kölcsönhatást az
+energia megmaradása elvének vetjük alája. Ez az elv, kivált mióta
+<i>Robert Mayer, Joule, Helmholtz, Mach</i> és legújabb időben
+<i>Ostwald</i> felismerték igazi jelentőségét, minden fizikai
+történésre vonatkozóan fényesen bevált. Ezért bizonyára
+módszertanilag helyesen járunk el, ha ehhez a bevált alaphoz
+újonnan előlépő energia-formákkal szemben is, ahogy pl. ezeket a
+radio-aktiv szubsztanciáknál észlelhetjük, addig ragaszkodunk,
+ameddig egyáltalán lehetséges. Az energia megmaradásának elve
+azonban egyáltalán nem egyetlen tevékenységi módja a kauzalitásnak.
+A pszichikai jelenségek területén belül, tehát a szellem világában
+olyan kauzális vonatkozásokat ismerünk fel, melyeknél az energia
+állandóságáról nem lehet szó. Már minden egyes ember szellemi
+fejlődése is a lelki teljesítőképesség fokozódását mutatja. Sokkal
+nagyszerűbben és nyilvánvalóbban tűnik azonban elénk ez a
+fokozódás, ha az emberiség történeti fejlődését vesszük szemügyre.
+A könyvnyomtatás <span class="pagenum"><a name="Page_152" id=
+"Page_152">-152-</a></span> feltalálása az emberiség szellemi
+teljesítőképességét olyan mértékben fokozta, amelyről fogalmat sem
+alkothatunk magunknak. Ma játszva operálunk olyan fogalmakkal,
+melyek megalkotása és kifejezése egy <i>Aristotelesnek</i> a
+legnagyobb erőfeszítésébe került. A szellemi fejlődés megértésére
+az energia megmaradásának elve nem alkalmas gondolkodási eszköz.
+Sokkal alkalmasabbnak látszik a szellemi téren a <i>Wundt</i> által
+felállított elv a <i>szellemi energia növekvéséről</i> (Wundt.
+Ethika. 3. kiadás, II. 72. k. lap). A fizikai világban a kauzalitás
+zárt s az ok és hatás equivalenciájának alapján nyugszik. A szellem
+és a szellemek világában minden történést a megelőző események
+okoztak ugyan, de a hatások messze túlmennek az előzményeken. A
+fizikai folyamatok szellemi folyamatokat váltanak ki, ezek azonban
+azáltal, hogy sok emberre vannak befolyással, olyan különbözőségen
+és sokszorosításon mennek keresztül, amely a mérhetetlenig
+fokozódik. A kauzalitást tehát nemcsak ott lehet megtalálni, ahol
+az energia megmaradásának érvénye van. A tényleg meglévő
+kölcsönhatások fizikai és pszichológiai folyamatok közt – olyan
+vonatkozások, melyeket naponkint és óránkint átélünk – sem
+magyarázhatók máskép, mint kölcsönös befolyásolás és okozás által.
+Ez a magyarázat egyáltalán nem ütközik bele, ahogy állítani
+szokták, valamely tudományos gondolkodási törvénybe. Egyáltalán
+nincs benne az ok fogalmában, hogy a hatás vele equivalens vagy
+csak egynemű is. Még a fizikai világban is az úgynevezett «kiváltó»
+okok egyáltalán nem equivalensek a kiváltott hatásokkal. Minden
+<span class="pagenum"><a name="Page_153" id=
+"Page_153">-153-</a></span> pszichikai folyamat azonban már maga is
+a kiváltások egy neme és ismét kiváltó hatásokat gyakorol. Ezért a
+fizikai és a pszichikai közötti kölcsönhatás gondolata minden
+ellene felhozott kifogás ellenére tudományosan tartható marad.</p>
+<p>Ennélfogva vannak a világban fizikai folyamatok, azaz olyanok,
+amelyek érzékileg észrevehetők vagy azzá válhatnak és amelyek
+egyúttal egy szubstanciális viselőhöz kötötteknek tűnnek fel.
+Vannak továbbá pszichikai folyamatok, melyek sohasem válhatnak
+érzékileg észrevehetőkké és amelyek magukban nézve semmi alkalmat
+nem nyujtanak egy szubstanciális hordozó fölvételére. Egyesülésük
+az emberi szervezetben kölcsönhatáson alapszik, amelyben magában
+véve semmi megfoghatatlan nincs.</p>
+<p>Ez a felfogás tudományosan lehetséges marad és így a dualizmus
+még ma is megérdemli, hogy jogosult világnézet számba menjen.</p>
+<h3>33. §. A kozmológiai-teológiai probléma. Isten és világ.</h3>
+<p>A lelkes és lélektelen, a test és szellem ellentéte, mely már a
+naiv felfogásra is ráerőszakolja magát s amelyet a filozófia vagy
+elismer (dualizmus), vagy áthidalni igyekszik (monizmus), az
+<i>ember</i> szemlélete által közel van hozva. Mindazáltal az
+embernél előbb volt tárgya a filozófiai spekulációnak a világ,
+amely őt körülveszi.</p>
+<p>A világesemények korán észrevett összefüggése, a törvényszerű
+szabályosság, melyet már az évszakok forgása is felmutat,
+magyarázatot követeltek. A világegyetem igazi természete,
+<span class="pagenum"><a name="Page_154" id=
+"Page_154">-154-</a></span> eredete, fejlődése és esetleges
+elpusztulása felől való kérdés adja a tartalmát a kozmológiai
+problémának, melynek megoldásával a természetfilozófia foglalkozik,
+amely viszont a metafizika egy részét képezi.</p>
+<p>Az első görög filozófusok a világtörténés összefüggését és
+törvényszerűségét legegyszerűbben egy egyetlen alap-anyag
+fölvételével vélték megmagyarázhatónak, amely alap-anyagból
+keletkezett minden. A vizet, a levegőt, a tüzet vették fel
+különböző gondolkodók ily alap-anyagnak. <i>Empedokles</i> aztán az
+ismert négy elemet vette fel (víz, tűz, levegő és föld), míg
+<i>Leukippos</i> és tanítványa, <i>Demokritos</i> az atomisztikát
+alapították meg, mely szerint a világ qualitative egyenlő s csak
+alak és nagyság dolgában különböző kis testecskékből áll, melyek
+maguk oszthatatlanok (atomon = oszthatatlan valami) és
+csoportosulásuk által hozzák létre a különböző testeket.</p>
+<p>Ezt a felfogást újabb időben finomodott gondolkodási eszközökkel
+és módszerekkel továbbfejlesztették s a fizikusok nagy részénél ma
+is alapjául szolgál a világ mechanikus felfogásának. A mozgási
+törvények pontosabb kikutatása, valamint a testek kémiai
+tulajdonságainak felismerése által ez a felfogás hasonlíthatatlanul
+komplikáltabb és tartalmilag is különbözik <i>Leukipposétól</i> és
+<i>Demokritosétól</i>, csak az alapgondolat maradt ugyanaz.</p>
+<p>Ez a mechanikai felfogás azonban nem volt általánosan és
+tartósan kielégítő. Az a feltünő célszerűség, melyet oly sok
+természeti jelenség felmutat, hamar megszülte egy építőmesteri
+<span class="pagenum"><a name="Page_155" id=
+"Page_155">-155-</a></span> intelligencia gondolatát, amely mindent
+tervszerűleg rendezett el. <i>Anaxagoras</i> az első filozófus, aki
+ilyen intelligenciát vesz fel a világ megmagyarázása céljára. Az ő
+νοῦς-a vagy szelleme rendet hoz be a chaotikus világegyetembe.
+Ettől fogva a kozmológiai probléma szorosan össze van kötve a
+világegyetem szellemi szerzője és kormányzója kérdésével. Az
+<i>istenfogalom</i>, melyet a vallási képzetek már megalakítottak,
+most a filozófiai spekuláció hatáskörébe lép és megalkotja a
+theológiai problémát, mellyel a metafizika egy másik része, a
+vallásfilozófia foglalkozik.</p>
+<p>Az istenfogalomnak azonban a filozófiában nemcsak metafizikai és
+ismeretelméleti, hanem ethikai jelentősége is van. Hol az egyik,
+hol a másik oldalát hangsúlyozzák inkább ennek a fogalomnak,
+mindkettő azonban sokszorosan összefolyik.</p>
+<p>A kozmológiai probléma minden megoldási kísérlete ma állást kell
+hogy foglaljon az istenfogalomhoz, akár ha ennek tagadásaképen is.
+Teljesen figyelmen kívül hagyni azonban nem szabad, mivel évezredes
+fejlődés következtében filozófiai fogalmaink állandó inventáriumába
+tartozik.</p>
+<p>A kozmológiai-teológiai probléma két ellentétes megoldási
+kísérletet hozott létre, melyeket röviden <i>mechanizmusnak</i> és
+<i>teleológiának</i> neveznek.</p>
+<p>A mechanikai felfogás a világtörténést úgy tekinti, mint erők
+kifolyását, melyek magában a matériában rejlenek. A legkülönbözőbb
+formájú vonzás és taszítás, nehézség és hajtóerő tartja meg a
+testeket összetételükben és pályáikon. Az oly rendkívül fontos
+chemiai processzusok is <span class="pagenum"><a name="Page_156"
+id="Page_156">-156-</a></span> beleilleszthetők ebbe a felfogásba,
+ha még nem sikerült is minden qualitativ különbséget quantitativvá
+redukálni. A chemiai tulajdonságok is benne rejlenek az anyagokban
+és nem kívülről vannak beléjük víve.</p>
+<p>A mechanikai felfogás szolgál csaknem kizárólag alapjául az
+ókori fizikának és újabb időben is nevezetesen materialista
+oldalról energikusan védik. Az élő szervezetekben végbemenő
+folyamatakot is igyekeznek mechanikára és chemiára visszavezetni és
+visszautasítják egy külön életerő felvételét.</p>
+<p>Az istenfogalom összeegyeztethető a mechanikai felfogással és
+gyakran össze is kapcsolták vele. Itt isten az elrendezője
+<i>(Anaxogoras)</i> vagy az első mozgatója <i>(Aristoteles)</i> az
+előtte már megvolt anyagnak. Istennek mint a világ teremtőjének
+fogalma azonban alig egyeztethető össze a mechanikai
+felfogással.</p>
+<p>A mechanikai felfogás különösen újabb időben azon igyekszik,
+hogy a cél fogalmát teljesen kiküszöbölje a természet-magyarázásból
+s éppen ebben ellentétben áll a <i>teleológiai</i> felfogással.</p>
+<p>A <i>teleológia</i> t. i. az a gondolat-irány, amely az egyes
+világesemények és nevezetesen a test egyes szerveinek célszerűségét
+hangsúlyozva föltételezi, hogy a világot egy magasabb
+intelligenciarendezte be meghatározott tervek és célok szerint.
+<i>Platon</i> azt veti szemére <i>Anaxagorasnak</i>: hogy az ő
+νοῦς-a csak rendező-tevékenységet fejt ki, az egyes berendezések
+céljáról azonban nem ad számot. A teleológiai felfogás istenben
+találja a világ teremtőjét és irányítóját.</p>
+<p>Legvilágosabban van kimondva ez a felfogás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_157" id="Page_157">-157-</a></span> az
+ótestamentum teremtési történetében és ebből áthatolt a nyugat
+monoteisztikus vallásaiba, úgy hogy magvává lett a legfontosabb
+vallási rendszereknek. Épen ezért ez a felfogás gyermekkorunk óta
+ismerős előttünk.</p>
+<p>A teleológiának ez a formája egy személyes, világon-kívüli
+istent tételez fel s ezért, mivel túlmegy a tapasztalaton,
+transcendens teleológiának is nevezhető.</p>
+<p>Újabb időben emellett a teleológiának más formája is kialakult,
+amely a célszerűséget mint egy a dolgokban, nevezetesen az
+organizmusokban magukban bennüklevő tendenciát fogja fel. Ez az
+immanens teleológia az úgynevezett fejlődési tan felfogása.</p>
+<p>Ez mindenesetre túlnyomóan a szerves természetre vonatkozik és
+föltételezi, hogy minden organizmusban benne rejlik az önfentartás
+és fajfentartás ösztöne. Ez ösztönnél fogva az organizmusok az
+életfeltételeknek megfelelően fejlődnek s a létért való harcban
+mind jobban alkalmazkodnak hozzá.</p>
+<p>Ezt a <i>Lamarck</i> által alapított és <i>Goethe</i> által is
+képviselt felfogást először <i>Spencer Herbert</i> (1856)
+formulázta filozófiailag, <i>Darwin</i> pedig (A fajok keletkezése,
+1859) a műveltek közkincsévé tette. Darwin azzal a messzire vivő
+hipotézissel bővítette ki, hogy az organizmusok a létért való
+harcban szerzett tulajdonságaikat természetes kiválasztás vagy
+tenyésztés révén átöröklik s ezzel az alkalmazkodó képességet a
+mérhetetlenig tudják fokozni. A leginkább alkalmazkodók túlélése
+(the survival of the fittest) és a természetes kiválasztás a magva
+az úgynevezett <span class="pagenum"><a name="Page_158" id=
+"Page_158">-158-</a></span> darvinizmusnak, amely azonban nem
+azonos a fejlődés gondolatával általában. Ha tehát újabb időben
+Darwin speciális tanaiból sok tudományosan tarthatatlannak
+bizonyult is, az általa oly energikusan és hatalmasan képviselt
+alapgondolat maradandó értékű.</p>
+<p>Az itt tanított immanens teleológiának nagy fontossága van a
+lelki élet kikutatására és az összes szellemi tudományokra is.</p>
+<p>Az immanens teleológiával is, mint magának Darwinnak példája
+tanusítja, össze lehet egyeztetni az istenfogalmat. Csak azt kell
+fölvenni, hogy isten teremtette a legegyszerűbb előlényeket,
+mondjuk a protoplazmát és hogy az általa megállapított fejlődési
+törvények szerint lassankint fejlődött ki ebből az organizmusok
+sokfélesége.</p>
+<p>Istennek mint a világon kívüli intelligenciának felfogását,
+amely végtelen gondolkozó és akaraterővel van felruházva,
+<i>antropomorfikus theizmusnak</i> nevezik. Antropomorfikusnak kell
+maradnia minden theizmusnak, mert mi intelligenciát csakis az
+emberinek analógiájára tudunk elgondolni. Lelki erőinket a
+végtelenig fokozva gondolhatjuk, de mindig csak emberi erők
+maradnak. A theizmus nyers formájában minden természeti nép
+felfogása, tisztultabb formában – s csak ezt szoktuk ezzel a névvel
+jelölni – az uralkodó monotheisztikus vallások felfogása.</p>
+<p>Különbözik tőle a pantheizmus, amely szerint az isten és világ
+nem különbözők, hanem mindkettő ugyanaz. Az isteni áthatja az egész
+világmindenséget, mindenütt jelen van, de nincs elválasztva a
+dolgoktól, hanem immanens bennük. A pantheizmus nyomai
+megtalálhatók már <i>Xenophanesnél</i>, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_159" id="Page_159">-159-</a></span>
+világosan kimondta <i>Giordano Bruno</i>, erőteljesen és
+energikusan keresztülvitte és végiggondolta <i>Spinoza</i>.
+<i>Spinoza</i> számára, mint fentebb mondottuk, csak egy
+szubsztancia van és pedig isten. Ennek a szubsztanciának két
+tevékenységi módja, vagy attributuma van: gondolkodás és
+kiterjedés. Minden dolog az egyetlen szubsztanciának modusa: így
+részt vesz istenségében. A bölcseség célja az örömteljes odaadás a
+mindenségnek, melynek egy része mi vagyunk és ez az odaadás az,
+amelyet <i>Spinoza</i> istenszeretetnek nevez.</p>
+<p>A pantheizmus mellett a tizenhetedik és tizennyolcadik században
+Angolországban az istenfogalomnak egy külön felfogása fejlődött ki,
+melynek megjelölésére a <i>deizmus</i> nevet választották. Ennek a
+felfogásnak a képviselői (Cherbury ✝ 1648, Joland ✝ 1722, Collins ✝
+1733) az ész számára igénybe veszik azt a jogot, hogy a vallás
+dolgaihoz is hozzászóljon és fellázadnak az észellenes dogmák és a
+hagyományos tekintély ellen. Ezért szeretik magukat
+szabadgondolkodóknak nevezni. Egy természetes vallásért szállnak
+síkra, ami az ő véleményük szerint annyi, mint észvallás. Számukra
+isten a világ teremtője és irányítója, főleg azonban benne látják
+az erkölcsi törvény forrását. Az ilyen istenfogalmat le lehet
+vezetni az észből és nincs szükség kinyilatkoztatásra és csodára,
+hogy benne higyjünk. A vallás értéke az erkölcsi érzületben van,
+amelyet előidéz. «Higyél istenben és tedd meg a kötelességedet» –
+ez a deizmus jelszava.</p>
+<p>A szükségérzet, hogy a vallási tradicióban adott istenfogalmat
+filozófiailag feldolgozzák, különösen erősen érezhető volt a
+középkorban. Előbb isten <span class="pagenum"><a name="Page_160"
+id="Page_160">-160-</a></span> létét igyekeztek a fogalmából, a
+világ célszerűségéből és más argumentumokból logikailag
+bizonyítani. Már némely szkolasztikusok is (pl. Duns Scotus
+1265–1308) felismerték ezeknek a bizonyítékoknak a logikai
+tarthatatlanságát és isten létét a kinyilatkoztatott, vagyis az
+ésszel nem indokolható igazságok közé számították. Az újabb
+filozófiában is sokat foglalkoztak ilyen bizonyítékokkal, míg
+<i>Kant</i> isten létét bizonyíthatatlannak, azonban a praktikus
+ész, vagyis az erkölcsi törvény követelményének állította be. Azóta
+az istenfogalomnak főképen ethikai jelentőséget tulajdonítanak.</p>
+<p>A mi nézetünk szerint azonban az istenfogalom nem annyira az
+erkölcsi törvény indokolására, mint inkább theoretikus
+világnézetünkre fontos. Hogy ezt nyilvánvalóvá tegyük, ismét az
+ítélő funkcióra utalunk, mint a fundamentális appercepcióra. Ha
+minden az észrevételben nekünk adott tartalmat csak azáltal
+tehetünk szellemi tulajdonunkká, hogy átöntjük a szervezetünknek
+megfelelő formába és nem foghatjuk fel másként, mint egy
+erőcentrumot és ennek erőnyilvánítását, ha továbbá ez a forma
+évezredes gondolkodó munkában bevált és kipróbáltatott és mi
+segítségével szellemileg meghódítottuk a világot, akkor bizonyára
+közel fekszik a gondolat, hogy azt a formát egyszer a világ-egészre
+alkalmazzuk. Amint azonban ezt megkíséreljük, akkor ez az egész úgy
+tünik fel, mint egy hatalmas, végtelen akarat műve, melynek
+erőnyilvánítása állandó. Csak ezáltal kapja meg világképünk a
+kivánatos bevégzettséget. Ez a hatalmas akarat az létoka az
+anyagnak és szellemnek, a természeti törvények <span class=
+"pagenum"><a name="Page_161" id="Page_161">-161-</a></span> az ő
+törvényei, ő adta azokat, mint a zsoltáríró mondja, és ő maga sem
+szegi meg.</p>
+<p>Így jutunk el a tapasztalatban bevált ítélet-funkció
+alkalmazásával a világ-egészre egy megismerési ösztönünket
+kielégítő világnézetben, amelyben az istenfogalom is megtalálja
+helyét.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_162" id=
+"Page_162">-162-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">ÖTÖDIK FEJEZET.</span><br />
+Az esztétika útjai és céljai.</h2>
+<h3>34. §. Az esztétika fogalma és feladata.</h3>
+<p>Esztétika alatt általánosságban a szépről való tanítást értjük,
+ahogy a természetben és a műalkotásban elénk lép.</p>
+<p>Ha a szépet mint valami önállót, érzésünktől függetlent
+tekintjük, akkor az esztétikának a dolga a szépnek lényegét,
+objektiv tulajdonságait meghatározni. Mivel ebben többnyire olyan
+fölvételeket csinálunk, melyek túlmennek a tapasztalaton, amikor a
+szépet mint valami szellemit, mint eszmét fogjuk fel, ezen az
+állásponton az esztétikát úgy kell definiálni, mint a szép
+metafizikáját.</p>
+<p>Ha azonban a tapasztalatból indulunk ki, akkor el kell
+ismernünk, hogy a szép csak ítéleteinkben és tetszési érzéseinkben
+van adva, melyeknek természetesen nem-tetszési ítéletek és érzések
+is felelnek meg. Mikor aztán azt a képességünket, hogy tetszési és
+nem-tetszési ítéleteket és érzéseket éljünk át, az <i>ízlés</i>
+szokásos nevével jelöljük, akkor az esztétika az ízlés törvényeiről
+szóló tudomány.</p>
+<p>Amennyiben azonban nemcsak a széptől való afficiálódás vagy az
+esztétikai élvezés, hanem a szépnek előállítása vagy a művészi
+alkotás is <span class="pagenum"><a name="Page_163" id=
+"Page_163">-163-</a></span> tárgya lehet a tudományos vizsgálatnak
+s amennyiben az esztétikai élvezés és a művészi alkotás a
+legszorosabb kapcsolatban állanak, az esztétika feladatát is ennek
+megfelelően ki kell bővíteni.</p>
+<p>Már most a szépben talált tetszés érzését az jellemzi, hogy
+nincs mint a legtöbb többi érzés megkivánással összekötve. Ez az
+először <i>Kant</i> által teljes élességében kimondott tény, hogy a
+szép «érdek nélkül» tetszik, a legnagyobb fontosságú. Mindenekelőtt
+azt bizonyítja, hogy az érzést csakugyan joggal kell a pszichikai
+jelenségek különös alaposztályának tekinteni, amely époly világosan
+különbözik a képzet-alkotástól, mint a megkivánástól és akarástól.
+Az esztétikai érzés ennélfogva az a pszichikai állapot, amely az
+érzés jelenségét a legtisztábban tartalmazza magában és tudatra
+hozza. Erre a tényre való tekintettel nevezte <i>Heinrich von
+Stein</i> az esztétikát az érzésről általában szóló tanításnak vagy
+az érzés filozófiájának.</p>
+<p>Ez a fogalmi meghatározás tetszik nekünk az esztétika lényege és
+feladata legrövidebb, legpregnánsabb és egyúttal legmélyebb
+kifejezésének. Az esztétikának sok dolga van ugyan a képzetekkel,
+mert hiszen érzések képzetek nélkül a fejlett tudatban nem
+fordulnak elő, de sohasem vizsgálja a képzet objektiv természetét,
+csak azt a módot, hogy mikép reagál egész tudatunk a képzetre vagy
+képzet-sorokra, vagyis a képzetek által keltett érzéseket. A
+művészi alkotás továbbá olyan állapotokat mutat, melyeket
+egyáltalán nem lehet kivánás nélküli érzéseknek tekinteni, csakhogy
+itt is az érzés marad a pszichikai történés legbelsőbb magva,
+amennyiben a művész <span class="pagenum"><a name="Page_164" id=
+"Page_164">-164-</a></span> épen azáltal művész, hogy élénkebben,
+intenzivebben érez, mint más emberek. Ez az erősebb érzés adja meg
+képzelete tevékenységének azt az erőt és melegséget, amely a
+belsőleg látottnak alakítására ösztönöz és képessé tesz.</p>
+<p>Az esztétika tehát az érzés filozófiája. Feladata azonban abban
+áll, hogy a művészi alkotás, valamint az esztétikai élvezés
+törvényeit megvizsgálja, hogy ezen az uton oly normákhoz jusson,
+melyek megállapítják a legkedvezőbb föltételeket az esztétikailag
+értékesnek keletkezésére és előállítására. Ennek a feladatnak első
+része természetesen túlnyomóan pszichológia, amelyben a kísérleti
+módszer épúgy alkalmazandó lesz, mint a mélyrehatoló analizis. Az
+utolsó, normativ része az esztétikának csalhatatlanul kapcsolatba
+fogja ezt hozni metafizikai és etikai problémákkal, miáltal az
+esztétikának épen filozófiai jelleme lesz megőrizve.</p>
+<h3>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai.</h3>
+<p>Az esztétika szót oly értelemben, hogy a szép filozófiája,
+<i>Baumgarten</i> (1714–1762) használta először, aki 1750–1758-ban
+megjelent esztétikájában egy hézagot igyekezett kitölteni a
+filozófia Wolff-féle rendszerében és ezzel megteremtette az
+esztétikát, mint önálló filozófiai disciplinát.</p>
+<p>A szó maga (a görög aiszthánesztai = észrevenni szóból ered)
+tulajdonképen annyit tesz, mint az érzéki észrevételről való
+tanítás és ebben az értelemben használja még <i>Kant</i> is, aki a
+tiszta ész kritikájának egy részét, épen az érzékiségről szóló
+tanítást transcendentális esztétikának nevezte <span class=
+"pagenum"><a name="Page_165" id="Page_165">-165-</a></span> el.
+<i>Baumgarten</i>nél a szó szerinti értelem még annyiban érezteti
+hatását, amennyiben nála a szép mint az érzéki megismerés
+tökéletessége jelöltetik meg. <i>Kant</i> a <i>Baumgarten</i>től
+ajánlott kifejezést az ítélő-erő kritikájában már a ma szokásos
+értelemben használta, úgy hogy az <i>esztétika</i> szónak nála két
+teljesen különböző értelme van. Ismerettanában az esztétika az
+érzéki észrevételekről szóló tanítás s az ítélő erőről szóló műben
+a szépben való gyönyörködésről szóló tanítást jelöli meg vele.</p>
+<p>Ismét más, némileg kibővített értelemben használja a szót
+<i>Herbart</i> (1776–1841), aki a praktikus filozófiát általában
+érti rajta, tehát mindent, ami értékítéletekre vonatkozik s így az
+erkölcsösről és a szépről való tanítást foglalja össze az esztétika
+neve alatt. A szó használatának ezek az ingadozásai azonban ma már
+megszüntek s esztétika alatt általában a szépnek és a művészetnek
+filozófiáját értjük.</p>
+<p>Míg tehát az esztétika elnevezés csak az újabb időben
+keletkezett, tárgya, a szép és a művészet már meglehetős korán
+magára vonta a gondolkodók figyelmét. <i>Platon</i> a szép fogalmát
+külön dialogusban (Hippias major) fejtegette és máskülönben is
+sokat tárgyalta a szép eszméjét, amelyet szoros kapcsolatba hozott
+a szeretettel. <i>Aristoteles</i> híres poetikájában kidolgozta a
+költészet elméletét s különösen a tragédiáét és <i>Horatius
+Aristoteles</i> felhasználásával írta meg levelét a költészetről.
+Az újplatonikus <i>Plotinus</i> két mélyen járó filozófiai
+értekezést hagyott hátra a szépről, amelyek még ma is komoly
+figyelmet érdemelnek. Alkalmi adalékok az esztétikához <span class=
+"pagenum"><a name="Page_166" id="Page_166">-166-</a></span> akadnak
+a scholasztikus filozófiában is, de csak a tizennyolcadik század
+kapta meg az érzelmi élet dús fejlődésével a szépség-érzék
+tudományos felkutatását.</p>
+<p>Az angol <i>Shaftesbury</i> (1671–1713) esztétikai
+morálfilozófiájával, a skót <i>Home</i> (1696–1782) és <i>Burke</i>
+(1728–1797) pszichológiai esztétikájukkal nagyon sokkal járultak
+hozzá a megfelelő lelki folyamatok ismeretéhez s hatalmas hatással
+voltak a német gondolkodókra és költőkre.</p>
+<p>Mikor aztán <i>Winckelmann</i> az ókori művészeten igyekezett a
+szépségideált felkutatni, <i>Lessing</i> a költészet feladatát
+megpróbálta elkülöníteni a képzőművészettől és <i>Herder</i> a
+néplélek mélységében vélte feltalálhatni a költészet ősforrását,
+<i>Kant</i> «Az ítélő erő kritikája»-ban vetette meg az esztétika
+tudományos alapját.</p>
+<p><i>Kant</i> szerencsés gondolata, hogy nem a szépet, hanem
+ízlés-ítéleteinket vizsgálja s az az époly helyes, mint fontos
+megállapítás, hogy a szépben való tetszés «érdek nélküli», vagyis
+hogy nem kíséri kivánság, még ma is tartalmat és irányt ad a
+filozófiai esztétikának.</p>
+<p>Erőteljesen továbbfejlesztette <i>Kant</i> esztétikáját
+<i>Schiller</i>. Legkedvesebb gondolata, melyet már <i>Kanttal</i>
+való ismeretsége előtt is kifejezett «Die Künstler» című
+tankölteményében, hogy a szépség-érzék egyedül az ember
+tulajdonsága és a forrása a megismerésnek és erkölcsnek, valamint
+minden kulturának, nem tartható ugyan és a modern fejlődési tannal
+szemben fel kell adni. Azonban a művészet levezetése a
+játék-ösztönből, amely «az ember esztétikai neveléséről» szóló
+levelekben van kifejtve, a legjelentékenyebb és <span class=
+"pagenum"><a name="Page_167" id="Page_167">-167-</a></span>
+legtermékenyebb gondolatok egyike, melyeket az esztétika fölvetett.
+Csak a legújabb időben kezdték ennek a gondolatnak a fontosságát
+méltatni és <i>Schiller</i> alapvetésén tovább építeni.</p>
+<p><i>Hegel, Schelling</i> és <i>Schopenhauer</i> sokat
+foglalkoztak esztétikával és pedig oly értelemben, mint a szép és a
+művészet metafizikájával. <i>Hegel</i> számára a művészet a
+legalacsonyabb fok, melyben az abszolut szellem objektiválódik, míg
+a vallás és a filozófia a magasabb fokokat képviselik. Ezek a fokok
+szerinte történetileg az ókorban, a középkorban és az újkorban
+egymás után és egymásból fejlődtek ki. A szépség, különösen a
+művészi szép, <i>Hegel</i> szerint az eszme átfénylése az anyagon
+és ez a gondolat többféle továbbképzésre talált. <i>Hegel</i>
+szellemében készültek <i>Fr. Fischer</i> és <i>Carriere</i>
+esztétikái, melyek közül az első ma is ennek a disciplinának
+leginkább összefoglaló és legtartalmasabb tárgyalása.
+<i>Schelling</i> számára az egész teremtés műalkotás és
+<i>Schopenhauer</i> szerint a művészet az emberi szellem
+legmagasabb vívmánya, mert benne a buta és vak élet-akarat teljesen
+le van győzve és a tiszta intellektus jut kifejezésre. Mint
+legmagasabb művészetet tekinti <i>Schopenhauer</i> a zenét, amely a
+legmélyebb felvilágosításokat adja a számára hozzáférhetőről.</p>
+<p>Szemben ezzel a tárgyalt dolognak tartalmára irányuló
+esztétikával <i>Herbart</i> azt hiszi, hogy a szép lényege csak
+bizonyos formákban és viszonyokban áll. Ezt az esztétikát mint
+forma-tudományt a herbartiánus <i>Zimmermann</i> fejtette ki, aki
+az esztétika első történetét is írta.</p>
+<p>Míg az itt tárgyalt kísérletek mind a spekulativ <span class=
+"pagenum"><a name="Page_168" id="Page_168">-168-</a></span> uton
+járnak, <i>G. Th. Fechner</i> «Az esztétika előiskolája» című
+1876-ban megjelent művében új utakat nyitott. Az előbbi <i>felülről
+való</i> esztétika helyébe <i>alulról való</i> esztétikát akar
+tenni s empirikus és kísérleti uton igyekszik az esztétikai tetszés
+törvényeihez eljutni. <i>Fechner</i> kiterjedt kísérletei és beható
+pszichológiai elemzése sok becses eredményt hozott napvilágra és
+még több ösztönzést adott. Különösen becses felfedezés
+<i>Fechner</i> megkülönböztetése a közvetlen és az asszociativ
+tényező között az esztétikai megítélésben. Bizonyos érzéki
+benyomások, mint egyszerű teli színek vagy színkombinációk, hangok,
+valamint bizonyos formák és alakok idéznek elő közvetlen vagy elemi
+tetszést. Ezzel szemben nagyobb festmények, szobrok és nevezetesen
+költemények csak az asszociativ módon fölkeltett képzetek és
+érzések által hatnak esztétikailag.</p>
+<p><i>Fechner</i> szellemében dolgoznak most buzgón tovább a
+művészi alkotás és az esztétikai élvezés törvényeinek kikutatásán.
+Sokszor maguk a művészek hatnak itt előmozdítólag közre részint
+önvallomások, részint saját vizsgálataik útján. A szellemek
+folyamatban levő mozgalmában nehéz a megismerések biztos állagát
+megállapítani; de a modern esztétika irányait és tendenciáit
+legalább érintenünk kell.</p>
+<p>A spekulativ esztétika, mely a szépnek és a művészetnek
+jelentőségét általánosságban és a filozófia rendszerben való
+elhelyezését tárgyalja, még nincs annyira túlhaladva, mint a
+spekulativ pszichológia, a főérdeklődés azonban itt is a
+tapasztalati tárgyalásmód felé fordul. Az empirikus <span class=
+"pagenum"><a name="Page_169" id="Page_169">-169-</a></span>
+esztétika normativra vagy technikaira és leíróra vagy analitikaira
+oszlik.</p>
+<p>A normativ esztétika szabályokat állít fel a művész és normákat
+a megítélő számára. A művész számára való szabályok legtöbbnyire a
+művészet mesterségi részére vonatkoznak s ezt nevezik speciálisan
+technikának. Ez a különböző művészeteknél különböző és különböző a
+fontossága is.</p>
+<p>A képzőművészetek, mint az építészet, festészet és szobrászat
+művelődésükhöz nagy mennyiségű tudományos előképzettséget és
+technikai kiképzést kivánnak. Technikájukat meg kell tanulni,
+mielőtt a művészi feladat megkezdődnék. E technika nehézségét
+tekintve nagyon is könnyen előfordul, hogy a technikailag korrekt
+már művészi számba is megy. A technika tehát itt nagy fontosságú és
+könnyen túl is becsülik.</p>
+<p>A zene technikája is alapos és olykor nehéz tanulmányozást
+kiván, ennek dacára mégis nagyobb súly fekszik a speciálisan
+művészin és pontosabb megkülönböztetést teszünk a technikailag
+korrekt és a zeneileg jelentékeny között.</p>
+<p>A költészetben végül a technika egészen alárendelt szerepet
+játszik. Organumával, a nyelvvel mindenki bánik, legfeljebb a
+drámai művészetben van fontossága a színpadi viszonyok bizonyos
+ismeretének. Az ügyes technika maga itt sehol sem elegendő arra,
+hogy művészi sikert arasson, bár nem lehet tagadni, hogy egy kevés
+színpadi ügyességgel használható színdarabot is lehet
+összehozni.</p>
+<p>A technikai esztétika tehát a képzőművészetekben és a zenében
+nagy, a költészetben csekélyebb <span class="pagenum"><a name=
+"Page_170" id="Page_170">-170-</a></span> fontosságú. Mindig megáll
+azonban az esztétikai kérdések magva előtt, inkább a külsőségekhez
+van köze, nem a műalkotás belsejéhez.</p>
+<p>A leíró vagy analitikai esztétika ellenben mennél mélyebben
+igyekszik belehatolni ebbe a magba. Azokat a föltevéseket, melyek
+között egy műalkotás keletkezik és hat a művész lelkében, a
+kulturális állapotban, a kor ízlés-irányában igyekszik minden
+oldalról feltárni. Ezen a módon oszlik az esztétika pszichológiára
+és történetre. Tényleg a pszichológiai és történeti módszernek az
+egyesítése vezet legbiztosabban egy műalkotás teljes
+megismeréséhez.</p>
+<p>E különbségek mellett az esztétika módszerére és céljára
+vonatkozólag újabb időben még oly esztétikai irányok is tünnek fel,
+amelyek a művészet haladásáról való felfogásukban is különböznek
+egymástól. Az <i>idealizmus</i>ra és a vele ellentétes
+<i>realizmus</i>ra vagy <i>naturalizmus</i>ra gondolunk.</p>
+<p>Az esztétikai idealizmus abban látja a művészet czélját, hogy a
+«tisztább valóság» magasabb szférájába emel bennünket és megragadó
+emberi sorsok ábrázolásával leplezi le az emberi természet mélyebb
+lényegét, úgy hogy fölemelkedettnek, megtisztultnak és új erőre
+jutottaknak érezzük magunkat a napi feladatokra. Ennélfogva minden
+szennyesnek, minden durvának, sőt minden köznapinak is száműzve
+kell lenni a művészi alakításból.</p>
+<p>Ezzel szemben a naturalizmus azt állítja, hogy a művészetnek meg
+kell mutatnia a világot úgy, ahogy van. Csak az ábrázolás
+legpontosabb és leglelkiismeretesebb hűsége méltó a művészhez. Ha
+aztán sok rútnak és visszataszítónak tünik <span class=
+"pagenum"><a name="Page_171" id="Page_171">-171-</a></span> fel, –
+ezzel a művész csak annál jobban meg akar ragadni és felrázni. A
+naturalizmus nemcsak kiváló műveket hozott létre, hanem erővel és
+ügyességgel is védte theóriáját.</p>
+<p>Az állásfoglalás ezekkel az irányokkal szemben nézetünk szerint
+csak akkor lehetséges, tudományos meggyőződéssel, ha az esztétikát
+genetikus és biológiai alapra állítjuk s a szépet és a művészetet
+eredeteiben és a létfentartásra való fontosságában igyekszünk
+megismerni. Egy ilyen esztétikának az alapvonásait vázoljuk
+itt.</p>
+<h3>36. §. Genetikus és biológiai esztétika.</h3>
+<p><i>Kant</i> megtanított arra, hogy az esztétikai ítéletben «a
+képzetet nem az ész által az objektumra», hanem «a szubjektumra és
+a gyönyör vagy kín érzésére» vonatkoztatjuk. Az ízlés-ítélet,
+mondja, nem megismerési ítélet, általa nem jelölünk meg semmit az
+objektumon magán, hanem maga a szubjektum érzi benne magát, ahogy a
+képzet afficiálja.</p>
+<p>A szépben való gyönyörködés azonban Kant szerint különbözik a
+kellemesben talált gyönyörtől és a jóban talált örömtől. A kellemes
+ép úgy, mint az erkölcsi jó befolyással vannak a
+megkívánó-képességre, holott a szépben való gyönyörködés
+érdeknélküli tetszés vagy, ahogy szintén lehetne mondani, tiszta
+érzés. <i>Kant</i> vizsgálata által az esztétika átalakítását és
+pedig bensőbbé tételét hajtotta végre. Úgylátszik, végérvényesen
+bebizonyította, hogy az esztétika centrális problémája az kell hogy
+legyen, hogy lehető mélyen hatoljon bele az esztétikai élvezés
+lényegébe. <span class="pagenum"><a name="Page_172" id=
+"Page_172">-172-</a></span></p>
+<p><i>Schiller</i> hatalmas lépést tett ebben előre, amidőn, mint
+már említettük, az esztétikai élvezés magyarázatára odavonta a
+játék analógiáját. A játék Schiller véleménye szerint a fölösleges
+erőknek foglalkoztatása, vagyis azon erőké, amelyek az élet
+szükségletei ellátásánál nem jutnak alkalmazásba. Ugyanebben az
+értelemben fogta fel a játékot <i>Herbert Spencer</i>, míg
+<i>Lazarus</i>, aki inkább a felnőttek játékait tartotta szeme
+előtt, a pihenési szükségérzetből magyarázta a játékot. <i>Karl
+Groos</i> ellenben, aki a fiatal állatok és a gyermekek játékait
+pontosan megvizsgálta, a játékban elő-gyakorlatot lát az
+életre.</p>
+<p>A játéknak mindezen a felfogásai egyesíthetők és esztétikailag
+értékesíthetők, ha arra gondolunk, hogy a játékban az öröm magából
+a tevékenységből folyik, nem pedig egy a tevékenység által elérhető
+célból. Minden komoly munkában, amelyet vállalunk, egy cél lebeg
+előttünk, amelyet elérünk, egy eredmény, amelyet el akarunk
+végezni. Ennek a célnak a képzete ösztökél és hajt minket, a
+szorosan szemünk előtt tartott cél segít át a nehézségeken és
+elviselteti velünk a kellemetlenségeket, amelyek minden munkával
+össze vannak kötve. A játék ellenben főleg azért szerez nekünk
+örömöt, mert kellemesen foglalkoztat. A fizikai és pszichikai erők
+működéséből származó öröm a játékban csak egy speciális esetre egy
+általános biológiai-pszichológiai törvénynek, amely eddigelé még
+kevés figyelemre talált.</p>
+<p>Minden szerv és funkció, amely az ember pszicho-fizikai
+organizmusában az idő folyamán kifejlődött, bizonyos értelemben
+megkívánja a <span class="pagenum"><a name="Page_173" id=
+"Page_173">-173-</a></span> tevékenységet. Ez a tevékenység
+objektive nézve követelmény, azaz föltétele az emberi organizmus
+fentartásának és fejlődésének. Azért követelmény, mert olyan
+organumok és funkciók, melyeknek nincs alkalmuk a tevékenységre, az
+elsatnyulás veszedelmének vannak kitéve. Olyan tagok, amelyeket
+sokáig nem mozgattak, megmerevednek és ha a funkciók megakadása
+hosszabb ideig tart, mozdíthatatlanokká is válnak. Olyan gyermekek,
+akik harmadik vagy negyedik évükben megsiketülnek, rendszerint
+elfelejtik a beszédet is, mert ekkor már a beszéd hallása nem
+ösztönzi többé a funkciót. Az egyes funkciók tevékenységének ez a
+szüksége most már, amint ez más követelményeknél lenni szokott,
+reflektálódik a tudatban és ezáltal keletkezik a szubjektive érzett
+szükségleteknek egy sora, amelyeket funkciós szükségleteknek
+nevezünk. Tényleg valamely funkciónak hosszabban tartó
+akadályoztatása kínnal, ennek minden erőteljes gyakorlása
+gyönyörrel van összekötve. A játékban talált öröm aztán nem más,
+mint a funkciós szükségletek kielégüléséből származó
+gyönyörérzés.</p>
+<p>Ugyanaz érvényes az esztétikai élvezésre is. Az esztétikai
+élvezést mint a funkciós-gyönyör egy nemét kell felfogni, vagyis
+mint azt az örömöt, amely különböző pszichikai funkciók
+működtetéséből ered. Ezért ez a gyönyör, ahogy <i>Kant</i> oly
+rendkívül szerencsésen és találóan jegyezte meg, befolyás nélkül
+marad a megkívánó-képességre és ugyanebből az okból oly közel rokon
+az esztétikai élvezés a játékkal. Ezt a lényegbeli rokonságot
+azonban semmikép sem <span class="pagenum"><a name="Page_174" id=
+"Page_174">-174-</a></span> szabad azonosságnak tekinteni. A
+funkciós gyönyör, melyet a játékban megélünk, hasonló nagyon az
+esztétikai élvezethez, de nem azonos vele. Az esztétikai élvezés
+magasabb fejlődési formáiban olyan lelki funkciókkal jut
+kapcsolatba, melyek a játékban csaknem egyáltalán nem jutnak
+tevékenységre.</p>
+<p>Már az érzéki észrevételek, különösen a látáséi és halláséi, de
+bizonyos körülmények között a tapintáséi is gyakran vannak elemi
+esztétikai érzésekkel összekötve. Egyszerű színek, de még inkább
+szín-kombinációk is komplikáltabb fényhatások, amilyeneket például
+a szivárvány vagy a csillagos ég nyujt, esztétikai tetszést
+keltenek. Még gazdagabbak és többfélék azok az esztétikai érzések,
+melyeket geometriai diszítmények vagy alakok keltenek. A látás
+funkciójának gyakorlása ezekben az esetekben különösen
+gyönyörtkeltő, de az öröm forrását nem magunkban keressük, hanem az
+objektumban, amely erre a gyönyörteljes gyakorlásra alkalmat ad és
+ezt az objektumot szépnek mondjuk. Az ilyen esztétikai ítéletek
+forrása, amennyiben ezeket önállóan mondjuk ki, nem pedig
+gondolkodás nélkül utána mondjuk, mindig csak a tényleg átélt
+funkciós gyönyör. A tárgynak objektive meglevő tulajdonságai mindig
+csak közvetett okai az esztétikai ítéletnek. Ezt világosan mutatja
+az eltompulás ténye. Olyan tárgy, amely első vagy második
+szemléletkor szépnek tünt fel, közömbössé válik, ha naponkint és
+óránkint körülöttünk van. Az objektum nem változott, de funkciós
+gyönyörünk eltompult.</p>
+<p>A hallási észrevételek közt leginkább egyszerű <span class=
+"pagenum"><a name="Page_175" id="Page_175">-175-</a></span> hangok,
+különösen azonban a hangok és zörejek ritmikusan elrendezett sorai
+váltják ki az elemi esztetikai hatásokat. A melódiákban és
+szimfóniai zeneművekben való gyönyörködés ellenben magasabb és
+többféle funkciós szükségletek kielégítésén alapszik. Ritmikus
+hangsorok sokszor ritmikus mozdulatok eszközlésére ösztönöznek és
+itt egész nyilvánvalóan a funkciós gyönyör hozza létre az
+esztétikai tetszést. Hasonló módon mutatkozik ez tapintási
+észrevételek esztétikai hatásánál, amint ezt legújabb időben
+siket-vakokon megfigyelték. Ezek gyönyört éreznek olyan tárgyak
+tapintásakor, amelyek kellemes és ritmikusan rendezett
+tapintó-mozdulatok eszközlésére adnak alkalmat.</p>
+<p>Elemi esztétikai érzések tehát azáltal keletkeznek, hogy az
+észrevételek által, melyeket átélünk, szenzuális funkciós
+szükségérzetünk kellemes és kellően intenzív módon elégíttetik
+ki.</p>
+<p>Aránytalanul változatosabban és gazdagabban fejlődik ki azonban
+az esztétikai élvezés, ha a ránk ható tárgyak nemcsak érzékeinket,
+hanem képzet-alkotásunkat és gondolkodásunkat is kellemesen
+foglalkoztatják. A festészet vagy szobrászat egy alkotása, melynek
+alakjait megérteni és magyarázni képesek vagyunk, erősebb és
+tartósabb élvezetet nyújt. Mennél nagyobb mértékben izgatják az
+ábrázolt tárgyak és folyamatok emlékező és képzelő
+tevékenységünket, mennél több gondolkodni valót adnak, annál
+intenzivebb, annál gazdagabb lesz az esztétikai élvezet és annál
+nehezebben tompúl el. Ezt az esztétikailag ható kielégítését
+intellektuális funkciós szükségletünknek különösen nyilvánvaló
+módon éljük át <span class="pagenum"><a name="Page_176" id=
+"Page_176">-176-</a></span> a költészet műveiben. A költő szavai
+mint érzéki észrevételek jóformán semmit sem jelentenek és csak
+azok által a képzetek, gondolatok és érzések által hatnak, melyeket
+bennünk felkeltenek. Ha most már sikerül nekünk könnyen követni a
+költőt, ha megértjük, mit gondol, ha fantáziánkat felszitja, akkor
+már ez maga elegendő, hogy magas esztétikai gyönyört szerezzen.</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">«Es lockt uns nach und nach,
+wir hören zu,<br /></span> <span class="i0">Wir hören und wir
+glauben zu verstehn,<br /></span> <span class="i0">Was wir
+verstehn, das können wir nicht tadeln,<br /></span> <span class=
+"i0">Und so gewinnt uns dieses Lied zu letzt.<br /></span></div>
+</div>
+<p><i>Schiller</i> filozófiai lírája, <i>Goethe</i> Faustjának
+nehéz helyei csak akkor hatnak esztétikailag, ha sikerült a költő
+gondolatát felfogni, magunkban utánaképezni és tovább fejleszteni.
+A míg ez nincs meg, intellektuális funkciós szükségérzetünk
+akadályozott marad és az esztétikai hatás elmarad. Ugyanezt az
+akadályoztatást éljük át gyakran modern művészek festményeinél, ha
+semmikép sem sikerül a színek és alakok tengerében a kompozició
+tervét felfedezni és az egésznek értelmét kibetűzni. Szenzuális
+funkciós szükségletünket az ilyen műalkotások gyakran nagy
+mértékben kielégítik, de az intellektuális funkciós gyönyörnek
+ezzel összekötött akadályoztatása nem engedi feltámadni az utólagos
+esztétikai hatást.</p>
+<p>Fordítva nagy gyártelepek, gépek, elmés találmányok és más
+technikai mesterművek szemlélete nagy mértékben esztétikailag hat.
+Matematikai feladatok elegáns megfejtései is, ahogy <span class=
+"pagenum"><a name="Page_177" id="Page_177">-177-</a></span>
+<i>Sophie Germain</i>, a francia matematikusnő nagyon szépen
+kifejtette, esztétikai élvezetet szereznek. Mindkét esetben
+lényegileg az intellektuális funkciós gyönyörön alapszik az
+esztétikai hatás. Ez az intellektuális funkciós gyönyör a tartalma
+a pszichikai élményeknek, melyeket a mindennapi életben teoretikus
+érdeknek szoktak nevezni. A mi intellektusunkat kellemesen
+foglalkoztatja, az érdekel minket, azt <i>érdekesnek</i>
+találjuk.</p>
+<p>Újabb időben gyakran halljuk ép ezt a szót, mikor esztétikai
+ítéletet mondanak ki. Sőt különbséget is szoktak tenni «szép» és
+«érdekes» között. Az esztétikailag <i>értékes</i> fogalma kibővült
+és nem csupán a szorosabb értelemben vett szépet foglalja magában,
+hanem az érdekeset is, vagyis azt, ami intellektuális funkciós
+gyönyörünket kielégíti.</p>
+<p>Az eddig tárgyalt szenzuális és intellektuális funkciós gyönyör
+azonban még csak az esztétikai élvezés kezdeteit, bizonyos
+értelemben külső műveit ismertette meg velünk. A művészi és
+természeti szépben talált gyönyör legmélyebb lényegébe csak akkor
+hatolunk be, ha arra gondolunk, hogy az érzés is alapfunkciója a
+tudatnak, amely tevékenységet kíván. Tényleg szükségét érezzük a
+kedély-izgalomnak s ennek a szükségletnek a kielégítése gyakran a
+legnagyobb mértékben gyönyörteljes. Ezt a szükségletet emócionális
+funkciós szükségletnek fogjuk nevezni, az érzés angol nevéről
+(emotion). A paraszt, aki az egész héten az eke után jár,
+megkívánja a maga kis verekedését vasárnap a korcsmában. A vére
+ettől hullámzásba jön és az ezzel egybekötött izgalmat mint nagyon
+jótékonyat érzi. <span class="pagenum"><a name="Page_178" id=
+"Page_178">-178-</a></span> A római városi csőcselék tudvalevőleg
+kenyeret és cirkuszt követelt a császártól (panem et circenses). A
+kenyeret éhsége és a játékokat emocionális funkciós szükséglete
+számára. A mélyértelmű mese Jancsiról, aki félni akart tanulni,
+világosan mutatja, hogy már a tudomány-előtti pszichológia is
+ráfigyelt ennek a szükségletnek tényleges meglétére.</p>
+<p>Az emócionális funkciós gyönyör minden érzés centrális
+természeténél fogva sokkal mélyebben hatol bele a lelkiéletbe, mint
+a szenzuális és intellektuális. Az izgalom itt sokkal jobban
+kiterjed, sokkal mélyebbre hatol és ennélfogva gyakran olyan
+hatásokat vált ki, amelyek az egész szervezetet megrázkódtatják és
+időnkint tartósan elváltoztatják. Itt kell keresni a forrását
+azoknak a pszichikai diszpozicióknak, melyeket szenvedélyeknek
+nevezünk, melyek gyakran emésztőleg hatnak, de igazán nagyot is
+hoznak létre.</p>
+<p>Ami a szenzuális funkciós gyönyört kiváltja, az
+<i>kellemesnek</i> és <i>tetszetősnek</i> tűnik fel előttünk, ami
+az észt kellemesen foglalkoztatja, azt érdekesnek találjuk. Azoknak
+a folyamatoknak és foglalkozásoknak számára azonban, melyeket
+emociónális funkciós gyönyör kísér, a nyelv a <i>varázs</i> és
+<i>varázslatos</i> szavakat alkotta. Nagy hazárdjáték és
+veszedelmes hegyi túrák sok emberre nézve nagy varázzsal bírnak,
+mert az ezzel egybekötött izgalom emociónális funkciós gyönyört
+idéz elő.</p>
+<p>Ez az emócionális funkciós gyönyör most már a forrása a
+leggazdagabb és legintenzivebb esztétikai élvezésnek. Megpróbáljuk
+ezt egyelőre egy példán megmagyarázni és <i>Schiller</i> <i>A
+búvár</i> című <span class="pagenum"><a name="Page_179" id=
+"Page_179">-179-</a></span> ismert költeményét választjuk ki erre.
+Az érdekfeszítő elbeszélés foglalkoztatja képzeletünket és
+gondolkodásunkat és ezzel felingerli intellektuális funkciós
+gyönyörünket. A költemény már ezzel is esztétikailag hat. A mélyebb
+és intenzivebb hatás azonban csak akkor áll be, ha részt veszünk a
+merész ifjú sorsában, ha lemerülünk vele együtt az örvénybe, minden
+aggodalmat vele élünk át és vele örülünk, mikor megint szerencsésen
+feljön. Fokozódó részvéttel figyelünk elbeszélésére a mélység
+szörnyetegeiről, aztán felháborodunk a király kegyetlen játékán,
+aki másodszor is belekergeti, meleg rokonszenvet érzünk a
+királyleány és felcsirázó szerelme iránt és nagyon meg vagyunk
+hatva, mikor a végét olvassuk: «Az ifjút egy se hozza vissza már».
+Az érzések lefolyása, melynek akadálytalanúl, a minket körülvevő
+valóságra való minden tekintet nélkül odaadhatjuk magunkat, az
+olyan tisztán emberi érzések átélése, melyek a mindennapi életben
+csak ritkán jutnak tevékenységhez, mindez gazdag és intenziv
+funkciós gyönyört kelt és ebben az emócionális funkciós gyönyörben
+áll a valódi esztetikai élvezet.</p>
+<p>Antigone, Hamlet, Macbeth, Othello, Lear király, Stuart Mária,
+Wallenstein, Faust és Gretchen és más alakok sorsa, melyek a
+világirodalom drámáiban kerülnek elénk, még nagyobb mértékben
+alkalmasak arra, hogy élénk érzelmeket váltsanak ki. A színházban
+az emócionális funkciós gyönyörhöz a szenzuális és intellektuális
+is módosítólag és fokozólag járul (időnkint zavarólag is), de a
+lényeges mégis mindig az alakok iránti belső részvét marad, az az
+élmény, melyet egy <span class="pagenum"><a name="Page_180" id=
+"Page_180">-180-</a></span> modern esztétikus <i>(Theodor
+Lipps)</i> nagyon találóan <i>beleérzés</i>-nek (Einfühlung)
+nevez.</p>
+<p>Festmények és szobrok szintén alkalmasak arra, hogy emócionális
+funkciós gyönyört keltsenek a nézőben, ha sikerül az ábrázolt
+alakok arckifejezését, testtartását és csoportosítását helyesen
+magyaráznunk és «beleéreznünk» magunkat a műalkotásba. Az ábrázolás
+könnyen érthetősége nagyon megkönnyíti ezt a beleélést, míg
+túlságosan komplikált, eszmekörünktől távoleső motivumok nem
+engedik kifejlődni az emócionális funkciós gyönyört.</p>
+<p>A legerősebb érzelmi hatást az összes művészetek közül
+elismerten a <i>zene</i> idézi elő. Ez onnan van, hogy itt az
+érzést a hangok érzéki észrevevése közvetlenül, az intellektus
+közreműködése nélkül ingerli fel. A tiszta zenei hatás ezért sokkal
+igazabban és bensőbben jut tudatra az úgynevezett «abszolut»,
+szöveg-kíséret nélküli zenéből. Olyan személyekre ellenben, akik
+kevésbbé muzsikális hajlandóságuak, könnyebben hatnak az olyan
+dalok, melyeknek szövegét megértik. A jelenkori zenedrámában, ahogy
+<i>Wagner Richárd</i> kifejlesztette, a funkciós gyönyör mindahárom
+neme, a szenzuális, az intellektuális és az emócionális hatalmasan
+ingerlődik s ezért itt az esztétikai élvezet különösen erős és
+tartós. Mindenesetre nem ritkán fordúl elő ezekben a
+műalkotásokban, hogy a hangsorok érzéki felfogása nem sikerül
+azonnal vagy hogy a gyakran nehéz szöveget nem értjük meg azonnal.
+Ez azután akadályozza a szenzuális és intellektuális funkciót s ez
+akadályává lesz az emócionális funkciós gyönyör kifejlődésének. Ha
+azonban ismételt meghallgatás útján a felfogás <span class=
+"pagenum"><a name="Page_181" id="Page_181">-181-</a></span>
+nehézségein túljutottunk, akkor az összhatás annál erősebb: a
+motivumok csaknem kimeríthetetlen gazdagsága miatt csaknem
+egyáltalán nem tompul el.</p>
+<p>Minden esztétikai élvezés tehát egy neme a funkciós gyönyörnek
+és ennyiben rokon a játékkal. Az esztétikai funkciós gyönyör hatása
+azonban más és mélyebb, mint a játéké. A műalkotás vagy a
+természeti tárgy, mely az esztétikai funkciós gyönyört fölkelti
+bennünk, előttünk áll. Megvan a valóságban, észrevesszük
+érzékeinkkel, benne látjuk örömünk szerzőjét, forrását,
+megörvendeztetettnek, fölemeltnek érezzük magunkat az objektum
+által. A fundamentális appercepciónál fogva örömünket úgy
+tekintjük, mint az előttünk álló objektum hatását, erőnyilvánítását
+és így funkciós gyönyörünkből esztétikai ítéletek fejlődnek ki. Nem
+szükséges az ilyen ítéletek megmagyarázására <i>Kant</i>-tal egy
+külön lelki képességet, egy «esztétikai ítélő-erőt» föltennünk. A
+fundamentális appercepció teljesen elegendő arra, hogy ilyen
+ítéletek keletkezése érthetőnek tünjék fel. Az esztétikai
+élvezéskor kellemesen érintettnek, érdekesen elfoglaltnak,
+hatalmasan megragadottnak érezzük magunkat, szóval sohasem
+kivánónak és akarónak, hanem mindig afficiáltnak. Ezért csak
+természetes, hogy az öröm forrását nem magunkban, hanem rajtunk
+kívül keressük és akkor ott is találjuk, ahol valóban van, a
+műtárgyban. Mint mondtuk, a tárgyat, amely az esztétikai funkciós
+gyönyört kiváltotta bennünk, az előidézett funkciós gyönyör
+minéműsége szerint kellemesnek vagy tetszetősnek, érdekesnek vagy
+bájosnak nevezzük. A legáltalánosabb predikátum <span class=
+"pagenum"><a name="Page_182" id="Page_182">-182-</a></span>
+azonban, amelyet az esztétikailag ható objektumoknak tulajdonítunk,
+a <i>szépség</i>. Szépnek nevezünk a legtágabb értelemben mindent,
+ami alkalmas arra, hogy esztétikai funkciós gyönyörünket
+kiváltsa.</p>
+<p>Az esztétikai élvezésről való elméletünkből magától következik,
+hogy az esztétikai ítéletekben nagy különbözőségek találhatók. A
+funkciós gyönyör különböző nemeire való diszpoziciók az egyes
+egyéneknél nagyon különböző módokon vannak kifejlődve. Így tehát
+érthető, hogy egy és ugyanaz a tárgy nem képes minden szemlélőjében
+a funkciós gyönyörnek ugyanazt a nemét és fokát kiváltani. Egy és
+ugyanaz az ember is nem minden időben egyformán fogékony az
+esztétikai hatásokra, épen mert a funkciós szükségletek nem mindig
+ugyanazok. Mindazáltal vannak műalkotások, melyeket évszázadokon
+át, sőt évezredeken át a legkülönbözőbb emberek szépeknek jelöltek
+meg. <i>Sophokles</i> Ödipus királyát, amely 2300 év előtt Athénben
+és Görögország más városaiban eredeti nyelvén erős hatást tett,
+napjainkban fordításban játszották olyan közönség előtt, melynek
+kulturállapota bizonyára nagyon különbözik az athéni
+ősközönségétől. Mégis a darab ma is hatalmasan megragadta az
+emberek ezreit. Ez nyilván feljogosít arra az ítéletre, hogy a
+drámában objektív tulajdonságok találhatók, melyek erős esztétikai
+funkciós gyönyört bírnak kiváltani. Hasonlót lehet mondani az
+ógörög építészet és szobrászat nem egy művéről, valamint a régi
+olasz vagy németalföldi festőiskola sok művéről. Az ilyen
+műalkotásoknál szabad objektív szépségről beszélni, amennyiben ezen
+a műalkotásban magában <span class="pagenum"><a name="Page_183" id=
+"Page_183">-183-</a></span> bennerejlő tulajdonságokat értjük,
+amelyek alkalmasak arra, hogy sok embernél funkciós gyönyört
+váltsanak ki. Ezeket a föltételeket kinyomozni bizonyára hálás és
+semmiesetre sem kilátástalan kutatói feladat. Az objektív szépség
+azonban semmiesetre sem egyértelmű az abszolut szépséggel. Ilyenről
+beszélni a szépségfogalom teljesen relatív jelleménél fogva
+tökéletesen értelmetlen dolog.</p>
+<p>A szépség szónak azonban az itt megbeszélt bővebb fogalmazás
+mellett még egy szűkebb jelentése is van. Ha egy tárgyat teljes
+meggyőződésből, mondhatnám teljes szívből szépnek nevezünk, akkor
+az alatt nemcsak azt értjük, hogy fölkelti tetszésünket. A tárgy
+iránt, amelyet ebben a szűkebb értelemben szépnek nevezünk, a hála
+egy nemét érezzük az élvezetért, amelyet szerez nekünk, a vonzódás
+egy nemét, amelyet, ha magasabb fokot ér el, szeretetnek is
+nevezhetünk. Mindegyikünk nem egy művész-alkotta alakot hord
+szeretetteljesen a szívében, úgy tekinti őket, mint becses
+tulajdonát, melyeket hajlandó a rosszmájú kritizálás ellen
+megvédeni. Ahol egy művész feltudja bennünk kelteni ezt a
+szeretetet alakjai iránt, ott elérte a legmagasabb esztétikai
+hatást és itt a funkciós gyönyörhöz új momentum járul, épen az, ami
+által az esztétikai élvezés leginkább különbözik a játéktól.</p>
+<p>A <i>szeretet</i> és <i>szépség</i> kapcsolatát már rég
+felismerték és gyakran kimondották. A viszony közönséges felfogása
+azonban többnyire az, hogy az (objektív létező) szépség tekintetik
+oknak, a szeretet pedig hatásnak. Ez a felfogás azonban pontosabb
+vizsgálatra nem bizonyúl teljesen találónak. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_184" id="Page_184">-184-</a></span> A nő
+szépsége bizonyára olyan varázzsal van, amely szerelmet tud kelteni
+és kétségkívül az ókorban a fiúk szépsége gyakran keltett a
+férfiaknál szerelmet. De lehet a fordítottja is igaz. Emberek és
+dolgok, melyek által fölemeltnek érezzük magunkat és melyek bennünk
+a vonzódás és szeretet érzését keltik fel, ez érzésnél fogva
+lényegesen megszépültnek tünnek fel előttünk. <i>A szépség nem
+csupán oka, sőt talán gyakrabban következése a szeretetnek.</i>
+Bensőnkből sugárzik ki a szépség a szeretett tárgyakra és mindig új
+varázszsal veszi körül.</p>
+<p>A szeretet megszépítő erejét mindenki, aki figyel rá, saját
+tapasztalatából megismerheti. Az anya szépnek találja szeretett
+gyermekét, még ha mások előtt rútnak tünik is fel. Egy nekünk bármi
+oknál fogva kedvessé lett könyv esetlen írásmódja gyakran különös
+varázszsal van ránk. <i>Schopenhauer</i> rajongása az inhiai
+Upanishádok egyenesen stíltelen latin fordításáért, melyet
+<i>Anquetil du Perron</i> egy perzsa fordítás után készített,
+sajátságos példája a szeretet e megszépítő erejének. Állításunk
+helyességének legnyilvánvalóbb bizonyítékát azonban a
+természetérzés fejlődése adja. Az ókorban csak a kedves nyári
+tájkép iránt volt érzékük az embereknek, amikor kellemesen lehetett
+a hűvősben sétálni és pihenni a gyepen egy csobogó patak partján.
+Az alpesi természet magasztos szépségei iránt azonban az ember csak
+akkor lett fogékony, mikor kissé belefáradt a kulturába és szívesen
+menekült a hegyek magányába. Szóval, az ember csak akkor találta
+szépnek a természetet, mikor megtanulta szeretni.</p>
+<p>Most már ha a műtárgy oly erős és sokféle <span class=
+"pagenum"><a name="Page_185" id="Page_185">-185-</a></span>
+funkciós gyönyört vált ki bennünk, hogy az alakokat, melyeket
+elénkbe visz, szívünkbe zárjuk, hogy megszeretjük őket, akkor ebből
+a szeretetből egy új, különleges, meleg szépség sugárzik vissza a
+műtárgyra és ez a szépség, amely a szeretetből született, ez az,
+amit az igazi, a tulajdonképeni, szívet örvendeztető szépségnek
+nevezünk. A műtárgyak, melyeket ebben az értelemben szépeknek
+találunk, elkísérnek minket az életen át, meggazdagítják lelkünket
+és megsokasítják boldogságunkat. Az ilyen alakok személyiségünk
+legmélyébe hatolnak bele és semmi sem jellemzőbb egy ember
+egyéniségére, mint a műtárgyak, melyeket ebben a szűkebb értelemben
+szépnek talál.</p>
+<p>Az esztétikai élvezés e szerint egész általánosan és röviden
+kifejezve funkciós gyönyör. A fentebb megbeszélt három faj
+mindegyike magában is képes arra, hogy esztétikai élvezetet
+nyújtson. Gazdagabb és változatosabb, intenzivebb és megragadóbb
+lesz azonban az élvezet, ha a szenzuális, intellektuális és
+emócionális funkciós gyönyör egyesülnek egymással. Ezeknek
+kombinációi a különböző művészeteknél különbözők. A szobrászat és a
+festészet elsősorban az érzékekre hat és az ész útján keltik fel
+érzésünket. A költészet az intellektuális funkciós gyönyörrel
+kezdődik és ezáltal idézi elő az emócionálisat, amely aztán megint
+belülről ingerli a képzeletet szemléletes képek alkotására. A
+zenénél a szenzuális funkciós gyönyör talán kinesztétikus (mozgási)
+érzetek segítségével megy át közvetlenül az erős érzelmi hatásba.
+Ez az érzelmi hatás vagy az emócionális funkciós gyönyör mindig a
+centrális <span class="pagenum"><a name="Page_186" id=
+"Page_186">-186-</a></span> része az esztétikai élvezésnek. Ahol az
+emócionális funkciós gyönyör nem következik be, ott az esztétikai
+élvezet a felszínen marad és nélkülözi a belső melegséget. Ahol
+azonban az emócionális funkciós gyönyör kiváltódik, ott előállhat
+belőle a szeretetnek fentebb vázolt érzése, amelyből új, érzéstől
+meleg szépség sugárzik vissza a műalkotásra.</p>
+<p>Az esztétikai funkciós gyönyör tehát különbözik a funkciós
+gyönyör más fajaitól, példáúl a játéktól, már csak azzal is, hogy
+képes ilyen a legbelsőig terjedő hatásokra. Van azonban fontos
+ismertető jel, mely által az esztétikai élvezés különbözik a
+játéktól. Minden esztétikai élvezés, mint már említettük,
+esztétikai ítéleteket vált ki. Ezeket az ítéleteket az élvezők
+mondják ki abban a meggyőződésben, hogy objektíve érvényesek. Ami
+nekem tetszik, azt szépnek találom, vagyis azt állítom ítéletemben,
+hogy a tárgy, melyet szemlélek, az a forrás, az az erőközpont,
+amelyből élvezetem kiárad. Beható önmegfigyelés és másokon való
+tapasztalatok most már mindenesetre arra tanítanak, hogy az
+objektum szépsége csak a benne telt örömömben áll, mindazáltal
+tévedés volna, ha az esztétikai ítéletből teljesen ki akarnók
+küszöbölni az objektív tényezőt. Hiszen az esztétikai funkciós
+gyönyör csak akkor áll be, ha valamely objektum kiváltja. Már most
+vannak, amint láttuk, műtárgyak, melyek igen sok emberben különböző
+időkben esztétikai funkciós gyönyört váltottak ki. Ezeknek a
+műtárgyaknak e szerint objektíve meghatározható tulajdonságokkal
+kell bírniok, melyekből az esztétikai hatások keletkeznek. Az
+esztétikának mint tudománynak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_187" id="Page_187">-187-</a></span> ezek után az a feladata,
+hogy az élvezésnek nemcsak a szubjektív, hanem az objektív
+föltételeit is tanulmányozza. Még fontosabbakká válnak azonban a
+kiváló műtárgyak ez objektív tulajdonságai azáltal, hogy az alkotó
+művészek ezeken a műveken ismerik meg az eszközöket, melyek által
+remélni lehet, hogy esztétikai hatásokat idézhetnek elő.</p>
+<p>Ezzel eljutottunk az esztétikának második feladatához, amely
+abban áll, hogy kutassa a művészi alkotás törvényeit és ezzel
+normákhoz és szabályokhoz jusson. Ebben rövidebbre kell fognunk a
+dolgot, mert a művészi tehetségek nagy egyéni különbségeit tekintve
+csak keveset lehet általánosságban megállapítani. A főfeladat itt
+az egyes művészetek technikájára szorítkozik.</p>
+<p>A művészi alkotás általánosságban véve következménye a művészben
+bennelakó tevékenységi és alkotó ösztönnek. Ez az alkotás szintén
+rokon a játékkal, amennyiben a művész öröme magában az alkotásban,
+tehát a funkcióban rejlik. De nem marad sokáig ennyiben. Ha egyszer
+a kultúra annyira kifejlődött, hogy az esztétikai élvezet
+szükségérzete sok embernél van meg, akkor már a művészt nem
+elégítheti ki és nem is szabad, hogy kielégítse a saját alkotó
+ösztönében való merőben individuális, csak rája nézve létező öröm.
+Arra van hivatva, hogy másoknak örömet szerezzen és ezzel
+megszaporítsa az emberiség boldogságát. Tevékenysége ekkor már nem
+merő játék, sőt komoly szociális munkává lesz, mely a kultúra
+fejlődésére nézve nagy mértékben fontos.</p>
+<p>Hogy azonban hathasson, ahhoz már nem elég, ha a művész vakon
+átadja magát alkotó ösztönének. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_188" id="Page_188">-188-</a></span> Tanulnia kell. A művészet
+hosszú művészi gyakorlaton alapuló, időnkint nehéz technikáját kell
+elsajátítania. Kötelezettnek és arra szorítottnak érzi magát, hogy
+tanulmányozza szakmája nagy művészeit, hogy megismerje azokat az
+eszközöket, melyek által tapasztalat szerint sikerül funkciós
+gyönyört idézni elő az élvezőknél. Képzetkörébe belelép a közönség,
+melynek az ő művei szánva vannak.</p>
+<p>Azáltal azonban, hogy a legtöbb műtárgy megértéséhez
+hozzátartozik annak a közönségnek az ismerete, amelynek szánva
+voltak, a művész munkája művelődéstörténeti ténnyé válik. Ezért
+manap az elmúlt időszakok költőit korukból kiindulólag igyekeznek
+megérteni és így fejlődött ki egy históriai esztétika, amely sok
+felvilágosítást hozott, nem egy félreértést eloszlatott és sokkal
+hozzájárult a művészek és költők bensőbb ismeretéhez. Időnkint
+azonban a történelmi szemponthoz való túlságos egyoldalú
+ragaszkodás elhomályosítja a műtárgyban rejlő általános emberire,
+örökkévalóra vetett tekintetet. A művész ugyanis nem csupán saját
+népe és ideje számára dolgozik. Mint Thukydides történelmi művéről,
+a nagy művész is állíthatja képzeletének alkotásairól, hogy az
+örökkévalóság számára való tulajdon (κπῆμα ἐς ἀεί) és nem csak a
+pillanatnak való látványosságok (ἀγώνισμα ἐκ τοῦ παραχρῆμα).</p>
+<p>Az ilyen művész nemcsak múló funkciós gyönyört vált ki bennünk,
+hanem ért ahhoz is, hogy szívünkben tartós szeretetet keltsen azon
+alakok iránt, melyeket alkotott. Ebből a szeretetből azonban, mint
+az előbb megjegyeztük, eleven, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_189" id="Page_189">-189-</a></span> melegérzésű és benső
+szépség árad vissza műalkotására s ezt előidézni a művész végső és
+legmagasabb célja.</p>
+<p>A művészi alkotás tehát először is játék, mint az alkotó ösztön
+tevékenysége és a kultúrfejlődés folyamán válik komoly szociális
+munkává, amely az emberi boldogság gyarapítását teszi céljává.
+Legfelsőbb tökéletességében azonban a művészi alkotás egy neme a
+szeretetkérésnek. Ha a művész szeretetkérését meghallgatjuk, akkor
+műve legmélyebb és legigazabb értelemben szépnek tűnik fel.
+<i>Homérosz</i> szeretetet kér Achilles és Odysseus számára,
+<i>Raffael</i> az isteni Madonna számára, <i>Shakespeare</i>
+nemcsak a filozofáló dán királyfi és a boldogtalan Lear király
+számára, hanem Falstaff, a silányság e söpredéke számára is, akit
+az isteni humor hoz szívünkhöz közelebb.</p>
+<p>Hogy azonban a művésznek sikerüljön bennünk funkciós gyönyört
+kiváltani és szeretetet kelteni, benne is kell hogy lakjék valami a
+teremtő leheletből, amely bele tudja lehelni alakjaiba az élet
+lelkét. Az élőt elevenen ábrázolni, ez a feladat közös minden
+művésszel. Bennünk azonban az kelt életet, az indít minket
+megfelelő reakciókra, ami eleven az emberekben és környezetünk
+dolgaiban, ami eleven a jelen és mult folyamataiban. Ez az eleven
+nem egyéb, mint ami karakterisztikus a dolgokon, az, ami azzá teszi
+őket, amik és amit ránk nézve jelentenek, ez pedig az, ami bennük
+<i>tipikus</i>. A tipikus képzet közvetlenül az életszükségletből
+keletkezett. Az, ami a dolgokban biológiailag jelentékeny, arra
+kényszerít minket, hogy figyelmünket reá koncentráljuk és így
+foglalódik össze, ami <span class="pagenum"><a name="Page_190" id=
+"Page_190">-190-</a></span> számos egynemű dologban tipikus, egy
+egységgé. Ezt a tipikusat látjuk minden egyes dologban és eszerint
+igazodunk vele szemben. A művésznek most már nagyobb mértékben,
+mint minden más embernek, bírnia kell azzal a képességgel, hogy az
+egyéniben a tipikusat lássa és ábrázolja. A művész alakjai ránk
+nézve mindig típusok, még akkor is, ha egészen valóságos személyek
+benyomását keltik. Gretchen alakja Goethe Faustjában oly
+szemléletesen és egyénileg van ábrázolva, hogy meg tudnók írni az
+élettörténetét. Mindazáltal képzeletünkben úgy él, mint típusa
+annak a lánynak, aki szerelmesen odaadja magát és elhagyják.
+Fejtsük le Lear királyról a királyi palástot és csak az apa marad
+meg, akinek többet érnek a kedveskedő szavak, mint Cordélia
+hallgatag szeretete. Mivel azonban minden apában rejlik egy darab
+Lear királyból, ezért <i>Shakespeare</i> költeménye sohasem veszti
+el hathatósságát.</p>
+<p>Mennyire hozzátartozik a tipikus a művészi ábrázolás lényegéhez,
+ezt legvilágosabban akkor látni, ha az ábrázolás tárgya a
+valóságban csak egyetlen egyszer előforduló objektum, egy
+történelmi személyiség, egy bizonyos tájkép vagy egy egyes ember a
+művész környezetéből. Az egyéninek ábrázolásában is, hogy
+esztétikailag hathasson, a tipikust, a karakterisztikust, az igazán
+elevent kell a művésznek kikeresnie, az egyes tárgyon is ezt kell
+kifejeznie.</p>
+<p>A tipikus, ami minden művészi ábrázolásnak sajátsága, a
+művészetet sajátszerű kapcsolatba hozza megismerési
+tevékenységünkkel és a tudománnyal.</p>
+<p>A tipikus képzet, mint föntebb már hallottuk, <span class=
+"pagenum"><a name="Page_191" id="Page_191">-191-</a></span> a
+megismerés fejlődésében előfoka az absztrakt fogalomnak. Mivel a
+művészet lényege szerint alkalmas tipikus képzetek keltésére,
+melyek teljes eleven szemléletesség mellett a reprezentatívnak, az
+általánosnak a jellemét is magukon viselik, ezért a művészi
+ábrázolás gyakran vállalja a feladatot, hogy tudományos
+megismeréseket, melyek fogalmakkal dolgoznak, szemléletes képekben
+ábrázoljon. Az elvont tudományos fogalom a művészet keze alatt
+átalakul eleven, érzésteljes és szemléletes képzetté, melyet akkor
+gyakran az <i>eszme</i> sokértelmű nevével jelölünk. A platói
+eszmék nem egyebek, mint fogalmak, melyeket a mély és zseniális
+gondolkodó művészi szelleme szemléletes képzetekké testesített meg.
+Épen ezért hihetett <i>Plato</i> e művészi gondolat-alakulatok
+önálló létezésében s ezért emelhette őket a dolgok hathatós
+ősképeivé. <i>Hegel</i> gondolata is, hogy a szép úgy határozódik
+meg, mint «az eszme érzéki látszata» és hogy a szép mint az eszme
+hordozója az igazzal azonos, érthetővé válik, ha közben minden
+művészi ábrázolás tipikus jellemére gondolunk. A legmélyebben és
+legvilágosabban azonban alighanem <i>Schiller</i> fogta fel a
+tudománynak és művészetnek a tipikus képzetben rejlő kapcsolatát,
+ha gondolata, hogy a szépség-érzék hívta elő a megismerés ösztönét,
+nem tartható is fenn. A művészi képzelet gyakran előresejtve jár a
+tudomány előtt és útat tár neki:</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Eh’ vor des Denkers Geist der
+kühne<br /></span> <span class="i0">Begriff des ew’gen Raumes
+stand,<br /></span> <span class="i0">Wer sah hinauf zur
+Sternenbühne,<br /></span> <span class="i0">Der ihn nicht ahnend
+schon empfand?<br /></span></div>
+</div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_192" id=
+"Page_192">-192-</a></span></p>
+<p>Ha azonban a tudomány saját útján jár és fáradságos kutatással
+és szigorú gondolkodással kicsikarta a természettől titkát és a
+történés törvényeit kikutatta, akkor megint a művész dolga a
+gondolkodó művét megkoronázni és tökéletességre juttatni. Amit a
+tudomány száraz formulákban és holt fogalmakban hirdet
+tanítványainak, azt a művészetnek kell képeivel megelevenítenie,
+hogy minden ember konkrét szemléletességgel láthassa maga előtt az
+elvont igazságot és fölvehesse szívébe.</p>
+<p>Még bensőbb kapcsolatba lépett mindenkor a művészet kezdettől
+fogva a vallással. A görög ókorban nem kevésbbé, mint a középkorban
+és az újkorban a művészet a vallás szolgálatába állította
+szeretet-szerző erejét. <i>Phidias</i> Zeüsz-e,
+<i>Michel-Angelo</i> Mózese, a sok felséges dóm, <i>Raffael</i>
+Madonnái és <i>Lionardo</i> Utolsó vacsorája a legnagyszerűbb és
+legbensőbb szeretetre-hívások a vallásos hit alakjai számára. De
+azáltal is, hogy a művészet tiszta, kívánságnélküli örömöt ébreszt
+bennünk, fölébe emel minket a mindennapi hangulatnak és fokozza
+áhitatra és belső jámborságra való diszpoziciónkat. Ezért játszik a
+vallási kultuszban különösen a zene oly nagy szerepet.</p>
+<p>Nem oly nagyon tisztázott ellenben a sokat tárgyalt kapcsolat a
+művészet és etika vagy jobban mondva, művészet és erkölcsiség
+között.</p>
+<p>Ha a művészet nemesítő hatásáról van szó, akkor ez, mint
+mindjárt látni fogjuk, bizonyos értelemben jogosult, de semmiesetre
+sem úgy, hogy a művészetnek az legyen a feladata, hogy az erényt
+szépnek, a bűnt rútnak ábrázolja. Az <span class="pagenum"><a name=
+"Page_193" id="Page_193">-193-</a></span> elevent és életteljeset a
+természetben és az emberi világban igyekszik a művész megragadni és
+ábrázolni és ahol sikerül neki a teljes emberéletet megragadni, ott
+lesz a műve ránk nézve érdekes. Nyers erőt, féktelen szenvedélyt,
+sőt hitvány haszonlesést is állíthat elénk a nagy művész úgy, hogy
+előadása a legélénkebb funkciós gyönyört kelti bennünk. Sohasem
+kell a költőnek azt kérdeznie, hogy mikép ítéli meg alakjait a
+szokásos morál. Ha nagyon is szűklelküen kérdezgeti ezt, akkor
+ábrázolása nagyon is könnyen elveszti művészi értékét.
+<i>Shakespeare</i> III. Richárdja és még inkább Falstaffja
+nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy az esztétikai élvezés
+független az erkölcsi érték-ítéletektől. <i>Aristoteles</i> hamisan
+értelmezett tanítása a tragikai vétekről elég sokáig tévesztett meg
+a tragikai tárgyakban talált gyönyör valódi alapját illetőleg. A
+művészet sohasem hathat nemesítőleg azáltal, hogy valamiféle
+formában morált prédikál.</p>
+<p>Mindazáltal mély kapcsolat áll fenn a művészet és erkölcs
+között. Az esztétikai élvezés tiszta, kívánságnélküli öröm és
+amikor a művész alkalmat ad nekünk ilyen öröm átélésére, egy időre
+eltávolít minket a mindennapi élet egoisztikus hajlamaitól,
+legalább rövid időre önmagunk fölébe emel. Amíg a művész
+varázskörében állunk, lelkünkben a tiszta emberi az úr. Semmi
+kicsinyes és alantas nem foglal tért szívünkben, fölemelkedünk és a
+belső szabadsághoz vezető úton vagyunk. Ezáltal a szabadító és
+tisztító hatás által, amely minden igazi műalkotásból kiárad,
+lassankint magasabb álláspontra kell feljutnunk. Ha gyakran van
+alkalmunk műalkotásokban <span class="pagenum"><a name="Page_194"
+id="Page_194">-194-</a></span> gyönyörködni, akkor meg fogunk vetni
+más szórakozásokat, melyek inkább a durva és alantas ösztönöket
+keltik fel. Ezért az ifjúságnak mostanában joggal hangoztatott
+művészi nevelése nagyfontosságú a jövendő nemzedék erkölcsi
+fejlődésére is. Amidőn gyermekeinknek alkalmat adunk, hogy
+műalkotásokban gyönyörködjenek, nemcsak a tiszta öröm gazdag
+forrását nyitjuk meg nekik, hanem megóvjuk őket rontó élvezetektől.
+«Interest, unde quis gaudeat», mondja nagyon találóan <i>Szent
+Ágoston</i>. Nem megy egyre, hogy hol keressük örömeinket. A
+művészet olyan örömöket találtat az emberrel,</p>
+<div class="poem">
+<div class="stanza"><span class="i0">Die reine Gier nicht in sein
+Leben reisst,<br /></span> <span class="i0">Die im Genusse nicht
+verscheiden.<br /></span></div>
+</div>
+<p>Nem morál-prédikációk által hat a művészet nemesítőleg, hanem
+azáltal, hogy örömünket megtisztítja és részvétünket minden emberi
+iránt fölemeli.</p>
+<p>Az esztétikát föntebb mint az érzés filozófiáját jelöltük meg.
+Az érzés azonban legtisztábban a funkciós érzésekben lép fel, mert
+ezek befolyás nélkül maradnak a kívánásra. Az érzés filozófiájának
+dolga most már megmutatni, mekkora fontosság jut a tiszta érzésnek
+az ember lelki életére és az emberi kulturára. Foglalkoznia kell
+azonban a tárgyakkal is, amelyek alkalmasak arra, hogy ezt a tiszta
+érzést kiváltsák. Genetikus és biológiai szemléletünk azonban
+megmutatta, hogyan fejlődik ki a funkciós szükségérzetből az
+esztétikai élvezés mint funkciós gyönyör. Ebből a funkciós
+gyönyörből keletkezik aztán a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_195" id="Page_195">-195-</a></span> benső szeretet a művész
+alakjai iránt, olyan szeretet, mely kapcsolatban a funkciós
+gyönyörrel a szépség forrása. Az esztétikai ítéletek, melyeket ezek
+az érzések kiváltanak, a szubjektív tényező mellett még egy
+objektívet is tartalmaznak, melynek kikutatása fontos feladata az
+esztétikának. E szemléleti mód által azonban érthetőbbé vált
+fővonalaiban a művész alkotása is. Ezzel meg vannak mutatva a
+tudományos esztétika céljai és egyúttal az útak is, amelyeken
+remélhetjük, hogy serény munkával eljutunk az érzés filozófiájához,
+amely nemcsak az esztétikailag érző szubjektumnak, hanem az
+esztétikailag ható objektumnak is megmutatja helyét és fontosságát
+az univerzumban, abban az univerzumban, melynek az ember csak egy
+parányi része, de olyan része, amelyben benne lakik az a törekvés,
+hogy az egészet, amelyhez tartozik, megértse, csodálja és
+szeresse.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_196" id=
+"Page_196">-196-</a></span></p>
+<h2><span class="smaller">HATODIK FEJEZET.</span><br />
+Etika és szociológia.</h2>
+<h3>37. §. Az etika tárgya és feladata.</h3>
+<p>Az etika vagy morálfilozófia tárgya az emberi cselekvések,
+amennyiben erkölcsi megítélésnek vannak alávetve. Ennek a
+megítélésnek azonban nem a cselekvés külső befolyása a tárgya,
+hanem az ennek alapjául szolgáló motivumok, az eközben napfényre
+kerülő akarat-irány és érzület. Eszerint az etikát az akarás
+filozófiájának is nevezhetnők.</p>
+<p>Az etika feladata többféle. Elsősorban szó van azoknak a
+pszichológiai törvényeknek a felkutatásáról, melyek szerint a saját
+és mások cselekvéseit morálisan megítéljük vagyis helyeseljük vagy
+megrójuk. A morális megítélés eredetének és fejlődésének ilyen
+megítélése volna tulajdonkép az alapvető előmunkálata a tudományos
+etikának. Ez a feladat egyfelől pszichológiai, másfelől történeti
+természetű. Annak pontos pszichológiai elemzése által, ami bennünk
+végbemegy, mikor a magunk vagy mások cselekvéseit morálisan
+megítéljük, kellene egy erkölcstan pszichológiai alapját
+megteremteni. Ezt a munkát, amint ezt a pszichológia általános
+<span class="pagenum"><a name="Page_197" id=
+"Page_197">-197-</a></span> feladatául megjelöltük, nemcsak
+analitikailag, hanem genetikailag és biológiailag is kellene
+keresztülvinni. Fel kellene mutatni a morális megítélést s az ennek
+alapjául szolgáló erkölcsi érzés eredetét, valamint e folyamatok
+fontosságát az egyén és a faj fentartására.</p>
+<p>Mivel azonban már a felületes szemlélőnek is fel kell hogy
+tünjék, hogy ugyanazok a cselekvések különböző időkben és különböző
+népeknél különbözőképen ítéltetnek meg, hogy az egyik kor gyakran
+épen azt becsüli és bámulja, amitől a másik irtózik és hogy
+nevezetesen a morális kárhoztatás intenzitásbeli különbségei oly
+rendkívül jelentékenyek, tehát a tudománynak az a rendkívül terhes
+és hosszadalmas feladat jut, hogy a morális megítélést a
+legalacsonyabb kultúrfokoktól fogva történetileg nyomozza, hogy
+esetleg megismerhesse fejlődésének törvényeit.</p>
+<p>Már itt megjegyezzük, hogy az etikának ebbe a történeti részébe
+még alig fogtak bele s itt még széles tere nyílik a termékeny,
+nagyon érdemes és biztos sikert igérő tudományos munkának, amely
+főkép monografiai vizsgálatokra bő anyagot nyújt.</p>
+<p>Csak ha az anyag pszichológiai és történeti vizsgálatok révén
+össze van gyűjtve és fel van dolgozva, csak akkor lehet sikerre
+való kilátással az etika további feladatát megoldani, amelyet
+legtöbbnyire a legfontosabbnak tekintenek. Az etikának ugyanis
+normákat is kell felállítani az emberi cselekvés számára, melyeknek
+alapelvekké kell válniok, melyek szerint cselekvésünket berendezzük
+s melyek nevezetesen a kötelességek összeütközésének gyakori
+eseteiben elhatározásunkat <span class="pagenum"><a name="Page_198"
+id="Page_198">-198-</a></span> eldönthessék. Különösen azonban az
+ifjúság nevelésére lennének irányadók ezek a normák. Itt sokkal
+könnyebben juthatnak gyümölcsöző hatásra és hozzájárulhatnak az
+erkölcsi fejlődés haladásához. Az etikának ez a normatív feladata
+sokkal hamarább és sokkal kiterjedtebb mértékben dolgoztatott fel,
+mint az elméleti, történeti.</p>
+<p>Az etika vagy morálfilozófia, melyet praktikus filozófiának is
+neveznek, eszerint az akarás filozófiája. Feladata abban áll, hogy
+kikutassa az erkölcsi megítélés törvényeit és normákat állítson fel
+az erkölcsi cselekvésre.</p>
+<h3>38. §. Az etika fejlődése.</h3>
+<p>Az emberről és belsejéről való elmélkedés fiatalabb, mint a
+természetről és a világegyetemről való spekuláció. Ezért az etika
+is később fejlődött ki, mint a metafizika. Erkölcsi intések és
+életszabályok akadnak ugyan már nagyon korán a költőknél és
+közmondásokká sűrüsödnek össze, de ezekben még csak az erkölcsi
+öntudat kezdetei mutatkoznak meg, nem pedig az erről való
+rendszeres elmélkedés.</p>
+<p>Az altruisztikus <i>Demokritos</i>-ról nagyszámú etikai
+szentencia maradt fenn, ezek azonban részint kétséges
+hitelességüek, részint nincs bennük egységes összefüggés. Biztos
+az, hogy a Kr. e. ötödik századi Athénben sokat foglalkoztak etikai
+kérdések megvitatásával és különösen hogy kétségbe vonták a
+hagyományos normák érvényességét.</p>
+<p>Ebből a körből került ki <i>Sokrates</i> (469–399), a tudományos
+etika megalapítója. <i>Sokrates</i>, mint <span class=
+"pagenum"><a name="Page_199" id="Page_199">-199-</a></span>
+<i>Cicero</i> mondja róla, a filozófiát lehozta az égből a földre
+és az erkölcsi problémákról való elmélkedésben látja a filozófia
+egyedüli méltó feladatát. Az erkölcsinek a lényege szerinte a
+helyesbe való tiszta belátáson alapszik. Akiben ez a belátás
+megvan, annak aszerint kell cselekedni; aki nem így cselekszik, az
+nem jutott el még a belátás tökéletes tisztaságáig. Ezt a belátást
+a jó, a szép, a jámbor, az igaz fogalmának logikai fejtegetésével
+érhetni el. Az ilyen fejtegetések eredménye föltétlen biztonságot
+nyujt a gondolkozónak és ezen a módon teljesen függetlenné teszi a
+hagyománytól és a közvéleménytől. Ehhez a függetlenséghez
+<i>Sokrates</i> rendíthetetlenül ragaszkodott és vértanúhalált halt
+érte. Ezzel tanítása oly erőt nyert, hogy hatása még ma is él.</p>
+<p><i>Antisthenes, Sokrates</i> tanítványa, az úgynevezett cinikus
+iskola megalapítója, melynek legismertebb híve <i>Diogenes</i>, az
+erkölcsi függetlenség lényegét az igénytelenségben látja. A cinikus
+iskolából kiindult <i>sztoikusok</i> megint az észnek az affektusok
+feletti uralmában keresik a sokratesi függetlenséget. A bölcs a
+sztoikusok tanítása szerint örömmel aláveti magát a természet
+folyásának, amelyen különben sem változtathatna s ezáltal az
+örömteljes alávetés által különbözik az oktalantól, aki hasztalan
+rugaszkodik a természet ellen és ebben elveszti lelki nyugalmát. A
+sztoikus etika erősen hatott a kereszténységre és így tovább
+plántálta Sokrates hatását a mi korunkig.</p>
+<p><i>Sokrates</i> egy másik tanítványa, <i>Aristippos</i>, megint
+a sokratesi függetlenséget a derült lelki hangulatban találja,
+amely nem engedi magát <span class="pagenum"><a name="Page_200" id=
+"Page_200">-200-</a></span> sem a szenvedélyektől, sem a
+sorscsapásoktól elhomályosítani. Ez az <i>Epikuros</i> által
+továbbfejlesztett tanítás a görög-római világban számos hívet
+szerzett magának.</p>
+<p><i>Sokrates</i> az ismeretnek kétségkívül nagyon nagy
+fontosságát az erkölcsi cselekvésre nézve egyoldalúlag
+túlfeszítette. Ezt az egyoldalúságot <i>Aristoteles</i> észrevette
+és azt hangsúlyozta, hogy az erkölcsi cselekvésre nézve az
+<i>akaraterő</i> és a megszokás époly fontosak. Szerinte az erény
+megszokás által nyert <i>akarat-irány</i>. <i>Aristoteles</i>
+továbbá kimondta azt a rendkívül fontos gondolatot, hogy a
+boldogság nem a passzív élvezetben, hanem a lélek ész-szerinti
+tevékenységében áll.</p>
+<p><i>Sokrates</i> legnagyobb tanítványa, <i>Platon</i> kísérelte
+meg először az etika metafizikai megalapozását. A <i>jó
+eszméje</i>, melyet <i>Platon</i> alkalmilag azonosít az
+istenséggel, végcélja minden létezőnek s megadja neki reális
+valóságát és rendeltetését. Fontosabb azonban a plátói etikában az
+a gondolat, hogy az igazságosság, minden erény kvinteszenciája,
+csak az államban jut tökéletességére. Az általa ebben az értelemben
+kitervezett állam-ideál hangsúlyozza az etika szociális jellemét és
+olyan erkölcsi követelményeket tartalmaz, melyeknek ma is megvan az
+aktuális fontossága.</p>
+<p>Az ókor etikájában mindenütt megvan az a magától értetődőnek
+tekintett előfeltétel, hogy az erkölcsi cselekvés célja az egyéni
+boldogság (eudaimonia). Az etika ez irányát, amely ezen az
+állásponton a javak tudománya s csak az a feladata, hogy megtalálja
+a boldogságra való eszközöket, <i>eudaimonizmusnak</i> nevezzük.
+<span class="pagenum"><a name="Page_201" id=
+"Page_201">-201-</a></span></p>
+<p>A <i>kereszténység</i> mindenekelőtt szélesebb körben tette
+hathatóssá az ótestamentum etikai alapgondolatait. A zsidóságnak ez
+az etikája az isten-szeretet és az emberszeretet két alapvető
+kötelességén nyugszik. Az isten-szeretet örömteljes és föltétlen
+engedelmességet kíván isten parancsai iránt és föltétlen megadást
+akaratába. Az emberszeretet igazságosságot, jóakaratot, jóságot és
+tevékenysegítséget kíván az embertárs iránt, az ellenség iránt is.
+A kereszténység a szeretet kötelességét még erősebben hangsúlyozza
+és kiterjeszti az egész emberiségre. Minden ember isten gyermeke s
+ezért valamennyien testvérek. A szeretet kötelességének ezen
+kiterjesztése által minden emberre a kereszténység áttöri a
+zsidóság nemzeti korlátait és behozza a világba a világ-testvériség
+nagy, még mindig meg nem valósult gondolatát, egy valóban humánus,
+minden embert magába foglaló szeretet-kötelesség gondolatát.</p>
+<p>Ehhez a gondolathoz azonban hozzáfűzi a kereszténység a görögök
+orfikus titkos tanítása által (a Kr. e. 6-ik századtól kezdve)
+előkészített hitet a túlvilági életben, amelynek az ótestamentumi
+zsidóságban csak gyönge nyomai találhatók. A földi élet az első
+századokbeli keresztények számára csak előkészület a halál utáni
+igazi életre, mikor a lélek, megszabadulva a test salakjától,
+istenhez járul. A túlvilági életbe vetett remény különösen a római
+birodalomban a szegényeinek és nyomorúltjainak volt szívesen látott
+vigasztalása s ezek között az új tanítás hihetetlen gyorsasággal
+terjedt el. Krisztusnak magának szemében ez a gondolat egyáltalán
+<span class="pagenum"><a name="Page_202" id=
+"Page_202">-202-</a></span> nem volt a világtól való meneküléssel
+és aszkézissel egybekötve. Arra tanította ugyan tanítványait, hogy
+becsüljék kevésre a földi javakat, de semmikép sem ment az ő
+szemében különös érdem számba, hogy az ember itt a földön kínozza
+magát. Az ő beszédei ellenkezőleg teljes és meleg életörömet
+lehelnek. Csak később alakult ki erősebben a minden földi ember
+bűnösségéről való gondolat s ezt bőjtöléssel és önkínzással
+igyekeztek száműzni. Mindenesetre azonban a túlvilági életbe vetett
+remény nagy mértékben fokozta az ember áldozatra való képességét és
+az önlegyőzés kötelessége az aszkézis értékelése által sokkal
+nyilvánvalóbban jutott öntudatra.</p>
+<p>Ezzel szemben a keresztény egyház első évszázadaiban feltünt és
+<i>Augustinus</i> által kifejtett tanítás a kegyelemről más
+értelemben hatott. Míg az ember teljesen képtelennek
+nyilváníttatott arra, hogy saját erejéből megszerezze a megváltást,
+az egyház hatalma, mint a kegyelem egyedüli megszerzőjéé, hamarosan
+mérhetetlenné vált. A keresztényre nézve fontosabbnak tünt fel a
+külsőleges ceremóniák teljesítése által, mint belső erkölcsi
+megtisztulás által gondoskodni lelki üdvéről.</p>
+<p>Az erkölcsi öntudat függetlenségi érzése azonban mégis útat tört
+magának. A középkorban <i>Abälard</i> próbálta egy a vallásos
+dogmától független etika alapjait megvetni. A reformáció áthelyezi
+a boldogság forrását az ember belsejébe és igazolást keres a hit
+által. A későbbi protestantizmusban ezt a hitet is visszavezették
+ugyan a kegyelem egy nemére, de a szellemek mozgalma, amely az
+erkölcsit nem az <span class="pagenum"><a name="Page_203" id=
+"Page_203">-203-</a></span> emberen kívül, hanem belsejében kereste
+és függetlenül a hagyománytól az emberi észre akarta alapítani, már
+nem volt feltartóztatható.</p>
+<p>Az újabbkori filozófiában kiváltképen angol gondolkozók
+mozdították előre az etikai problémák intenzív feldolgozása által
+az erkölcsinek természetébe és jellemébe való bepillantásunkat. A
+tizenhetedik században <i>Locke</i>, <i>Hobbes</i> és
+<i>Shaftesbury</i>, a tizennyolcadikban a skót <i>Hutcheson</i>,
+<i>Hume</i> és <i>Smith</i> e tekintetben rendkívül gyümölcsöző
+munkát végeztek. Az erkölcsi megítélés pszichológiáját mélyen
+beható analizissel mozdították elő, alaposan tárgyalták az
+erkölcsiség eredetének kérdését, az erkölcsinek szociális jellemét,
+vagyis vonatkozását az összjólétre, határozottan hangsúlyozták az
+erkölcsi normák önálló érvényét és vallási dogmáktól való
+függetlenségüket többnyire energikusan védték.</p>
+<p>Franciaországban a tizenhetedik században <i>Descartes</i>
+követői vagyis a Cartesianusok, elsősorban <i>Malebranche</i>,
+próbálták az erkölcsi metafizikáját megadni, míg a tizennyolcadik
+századi felvilágosulás filozófiája, az angol gondolkodókra,
+különösen <i>Lockera</i> támaszkodva, az erkölcsi törvényeknek
+tapasztalati, a materialisztikus filozófiának megfelelő alapvetését
+kísérelte meg, amely a törvényeket az ember egoisztikus ösztöneiből
+igyekezett levezetni.</p>
+<p><i>Spinoza</i>, <i>Leibniz</i> és <i>Wolff</i> szintén az etika
+metafizikai levezetéseit kísérelték meg, miáltal azonban az
+erkölcsinek empirikus megismerése számára is sok értékeset
+nyertek.</p>
+<p>Új irányt nyitott <i>Kant</i>, aki a praktikus ész <span class=
+"pagenum"><a name="Page_204" id="Page_204">-204-</a></span>
+kritikájában (1788) az erkölcsit hasonló módon igyekezett
+levezetni, a hogy előbb az ismeretelméletre vonatkozólag az ész és
+az érzékiség alapformáival megkísérelte. Egy minden tapasztalattól
+függetlenül érvényes, velünk született erkölcsi törvényt hordozunk
+magunkban, ezt tanította <i>Kant</i>. Ezt az erkölcsi törvényt, a
+mely csak általános, formai természetű lehet, nevezi <i>Kant</i> a
+kategorikus imperativusnak. Ez parancsolja nekünk, hogy úgy
+cselekedjünk, mintha cselekvésünk maximája akaratunk által
+általános természeti törvénnyé kellene hogy legyen. Csak akkor
+cselekszünk szabadon és erkölcsösen, ha akaratunk aláveti magát
+ennek a törvénynek. Ez az alávetés azonban minden érzéstől szabad,
+logikai szubszumció kell, hogy legyen, máskülönben hajlamból s nem
+kötelességből cselekszünk.</p>
+<p>A hajlam és kötelesség ellentéte <i>Kant</i> óta mértékadó lett
+az erkölcsi megítélésre nézve. E két motivum túlságosan merev
+elválasztása daczára, a mely ily ridegséggel nem vihető keresztül
+sem elméletileg, sem gyakorlatilag, <i>Kant</i> etikájában mindig
+megmarad a fenséges nagyság egy vonása.</p>
+<p>Az összes etikai követelményeknek önálló, minden hagyománytól
+mentes érvénye, a mely csak az emberben magában benne élő erkölcsi
+törvényre van alapítva, még nagyszerűbben lép előtérbe
+<i>Fichte</i>nél, a ki saját lelkiismeretében találja meg a jó és
+rossz fölötti abszolut, csalhatatlan bírót. Az erkölcsiség az
+észlény tulajdonképeni feladata és ez a feladat abban áll, hogy
+szabaddá és függetlenné tegye magát mindattól, a mi maga nem ész.
+<span class="pagenum"><a name="Page_205" id=
+"Page_205">-205-</a></span></p>
+<p>Az erkölcsinek ezen a saját lelkiismeretében nyugvó
+alapvetésével szemben <i>Hegel</i> úgy fogja fel az erkölcsiséget,
+mint az objektív szellem tevékenységét. A szubjektiv lelkiismeret
+az ő ítélete szerint tévedhet a jóról és rosszról való ítéletében.
+E fölött áll a családban, társadalomban és államban megvalósúlt
+erkölcsiség, a mely mint reális hatalom autoritatív módon köti az
+egyest. De az erkölcsiség mint az objektiv szellem megjelenési
+formája sem valami nyugvó, megmaradó. Minden államnak csak
+korlátolt része van az erkölcsi szabadság eszméjének objektív
+megvalósításában.</p>
+<p>Ha <i>Hegel</i>-nek ezeket a gondolatait kivetkőztetjük
+metafizikai burkukból, akkor fontos és maradandó belátások lépnek
+belőlük életbe; az etikai követelményeknek egyénen felüli, vagyis
+szociális karaktere, autoritatív megvalósításuk az államban és az
+állandó fejlődés gondolata. A modern ethika mindezeket a
+gondolatokat újra fölvette, a nélkül azonban, hogy mindig tudatában
+lett volna <i>Hegel</i>-lel való összefüggésének.</p>
+<p>Inkább praktikus szükségletből kiindulva és állandó tekintettel
+a pozitív törvényhozásra alapította meg <i>Bentham</i> Jeremiás
+Angolországban az úgynevezett <i>utilitarizmust</i>, melyet alább
+behatóbban fogunk méltatni.</p>
+<p>Mellőzzük az ethikai probléma pszichológiai és metafizikai
+megoldási kísérleteit, a hogy <i>Beneké</i>-nél, <i>Herbart</i>-nál
+és <i>Schopenhauer</i>-nél találhatók és az evolucionista etika
+felé fordulunk, vagyis a gondolatok azon iránya felé, a mely
+<i>Darwin</i> fejlődési elméletének befolyása alatt áll.</p>
+<p><i>Spencer</i> és <i>Darwin</i> szerint csaknem lehetetlen
+<span class="pagenum"><a name="Page_206" id=
+"Page_206">-206-</a></span> a szellemi élet egy darabját máskép,
+mint fejlődéstörténetileg és biológiailag tekinteni. Ezt az elvet
+először <i>Carneri</i> alkalmazta az etikára és <i>Herbert Spencer
+Principles of Morality</i> című művében behatólag vitte keresztül.
+Az etika minden újabb tárgyalása többé-kevésbbé ezen az alapon áll
+vagy legalább is állást foglal ezekben az elvekben. Az erkölcsi
+cselekvést mint az élet egy darabját kell felfogni és mint az egyén
+és a faj fentartásának egy föltételét megérteni.</p>
+<p>Ez irány kinövésének lehet tekinteni <i>Nietzschét</i>, a ki a
+hellén életvágy és a Darwin-féle fejlődési tan kombinációjával az
+ember egy magasabb tipusát, az «Übermenschet» tekinti a fejlődés
+kívánatos czéljának. Számára minden áldozatkészség és lemondás
+megvetésreméltó rabszolgaerkölcs, a mellyel az erőnek korlátlan
+kifejtését mint úri-morált állítja szembe. Ez azt parancsolja, hogy
+a gyönge mennél előbb elpusztúljon, hogy az erőseknek terük legyen
+erőik kíméletlen kifejtésére. <i>Nietzsche</i> ragyogó nyelvével,
+pszichológiai mélyenlátásával, nemkülönben az egoisztikus
+ösztönöknek és a fiatalos önteltségnek hizelgő elveivel sok hívőre
+tett szert.</p>
+<h3>39. §. Az akaratszabadság problémája.</h3>
+<p>Amennyiben minden erkölcsi cselekvés egy tudatos akaratból indul
+ki, az akarat szabad vagy nem szabad voltának kérdése az etika
+elkerülhetetlen elő-kérdése.</p>
+<p>Két ellentétes feleletet adtak erre a kérdésre. Az akaratunk
+szabad és egészen saját erejéből dönt, mondja az egyik rész. Az
+akaratra ható <span class="pagenum"><a name="Page_207" id=
+"Page_207">-207-</a></span> motivumok közt mi, azaz akaratunk,
+egész önállóan és függetlenül választunk. Az akaratot nem
+határozzák meg vagy determinálják okok, hanem ő maga az egyedüli
+oka végleges elhatározásunknak. Ezt az irányt nevezzük
+<i>indeterminizmus</i>-nak.</p>
+<p>Ezzel szemben a másik párt azt állítja: akarati cselekvésünk az
+egész történés láncának egy tagja s ezért, mint ez, alá van vetve a
+kauzalitás törvényének. Olyan történés, a melynek okai nincsenek
+teljesen benne az előző eseményekben, ránk nézve egyenesen
+elképzelhetetlen. Az oknélküli történés fölvétele ellentmond a
+tudományos kutatás minden elvének. Akarati cselekvéseink
+organizációnk termékei, mely a származás, nevelés, hagyomány és
+sors által teljesen meg van határozva. Az abszolút intelligencia,
+amely fejlődésünk egész menetét minden egyes dologban képes volna
+áttekinteni, elhatározásunkat minden esetben ép oly pontosan és
+biztosan volna képes előre kiszámítani, a hogy a csillagászok előre
+megmondják a napfogyatkozást. Ennek az iránynak neve
+<i>determinizmus</i>.</p>
+<p>Az indeterminizmus azt a tényt hozza fel maga mellett, hogy
+minden elhatározás előtt az az érzésünk van, hogy máskép is
+tehetnénk, az elhatározás után pedig, hogy máskép is tehettünk
+volna. Az indeterminizmus továbbá érvényre juttatja azt az etikai
+momentumot is, hogy csak akkor lehetünk erkölcsileg felelősek
+cselekvéseinkért, ha ezek szabad elhatározásunk eredményei.</p>
+<p>A determinizmus a kauzális törvény általános érvényére
+támaszkodik, testi és szellemi organizációnk összefüggésére és
+végül az emberi cselekvéseknek <span class="pagenum"><a name=
+"Page_208" id="Page_208">-208-</a></span> a statisztika által
+legalább bizonyos mértékben bebizonyított szabályszerűségére, ha az
+egyének elegendő nagy száma vétetik tekintetbe.</p>
+<p>A probléma nehézsége, mely a legnagyobb szellemeket
+foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is, lényegesen csökken, ha a
+«szabad» szónak értelmét pontosabban meghatározzuk. «Szabad» a szó
+metafizikai értelmében annyit tesz, mint «a kauzalitás törvényén
+kívül álló», – «szabad» a pszichológia értelmében ellenben annyit
+tesz, mint «a külső vagy belső kényszer érzésétől mentes».</p>
+<p>Metafizikai értelemben nem tekinthető szabadnak egy akarati
+cselekvés, amennyiben közvetlen tapasztalatunk tárgya és így mint
+az összes tapasztalat a kauzalitás törvényének van alávetve. Annál
+biztosabb ellenben, hogy akarati cselekvéseinket megilleti a
+szabadság ismertető jele pszichológiai értelemben. Ez még
+világosabbá lesz a következő megfontolás által:</p>
+<p>Amit énünknek, személyiségünknek nevezünk, az nem egyéb, mint
+pszichikai élményeinknek tényleg meglevő összefüggése. Most már
+minden akarati cselekvést, amely ennek az egész összefüggésnek az
+eredménye, személyiségünk szabad elhatározásának értünk. Ahol
+ellenben egy képzet, egy érzés annyira uralkodó, hogy a többi lelki
+erők ezáltal tevékenységükben megakadályoztatnak, ott
+«ellenállhatatlan kényszer» alatt cselekszünk. S csakugyan a
+jogtudomány is a beszámíthatóságot akkor tekinti fennállónak, mikor
+a cselekvő szellemi erőinek teljes birtokában van s ezzel abban a
+helyzetben van, hogy áttekintheti cselekvésének horderejét és
+jelentőségét. <span class="pagenum"><a name="Page_209" id=
+"Page_209">-209-</a></span></p>
+<p>Mennél gazdagabb most már ez az összefüggés, annál szabadabb
+lesz minden elhatározás. Mennél változatosabbak a vonatkozások,
+melyekbe egy véghezviendő cselekvés képzetét juttathatjuk, mennél
+több erő hat közre az elhatározásnál, annál inkább teszi az
+elhatározás egy gondosan megfontolt cselekvés benyomását. «A
+műveltség szabaddá tesz» – ez tehát mély pszichológiai igazságú
+mondás.</p>
+<p>Minden cselekvés tehát, mely pszichikai élményeink egész
+összefüggéséből indul ki, belső cselekvésünk, ilyennek érezzük s ez
+érzés folytán készek is vagyunk következményeit magunkra venni.
+Mikor a tettet akarjuk, akarjuk a következményeit is és ezzel, az
+etikára nézve legalább, a kérdés el van intézve. Mindenki morálisan
+kötelezve van arra, hogy viselje a felelősséget azért, amit erőinek
+teljes birtokában tett, tekintet nélkül arra, hogy a metafizika
+szabadnak vagy nem szabadnak mondja-e az akaratot. Ahol azonban a
+szellemi erők a normális mérték alá sülyednek, ott jogilag és
+erkölcsileg egyaránt, megszünik a felelősség.</p>
+<h3>40. §. Az etika problémái és irányai.</h3>
+<p>A tulajdonképeni etikai problémák közül legelső sorban az
+erkölcsinek eredetéről való kérdést kell fölemlítenünk. Két
+különböző feleletet adtak erre. A <i>nativizmuz</i> azt állítja,
+hogy az erkölcsi az embernek veleszületett hajlama. Az erkölcsi jó
+és rossz megkülönböztetése megtalálható minden embernél, habár
+különböző időkben különböző cselekvések helyeseltetnek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_210" id="Page_210">-210-</a></span> vagy
+helyteleníttetnek. A nativizmus kifejezett formája <i>Kant</i>
+etikája, mely szerint még az erkölcsi törvény is velünk született
+és a <i>Fichteé</i>, mely szerint a lelkiismeret csalhatatlanul
+dönt. Ezzel szemben az <i>empirizmus</i>, amely itt az
+evolucionizmus formájában lép fel, azt állítja, hogy az erkölcsi
+nem velünk született, hanem a fejlődés terméke. Ez a nézet van ma
+legjobban elterjedve.</p>
+<p>Az erkölcsi cselekvés célja az ókori etikusok szerint, mint már
+említettük, a cselekvő boldogsága. Ennek az iránynak a neve
+<i>eudaimonizmus</i>. Ezzel szemben áll a <i>Bentham</i>
+(1748–1832) által Angolországban alapított és ott, valamint a
+kontinensen is nagyon elterjedt nézet, hogy az erkölcsi cselekvés
+célja az összesség haszna vagy a legnagyobb tömeg legnagyobb
+boldogsága. Ezt az irányt nevezik <i>utilitarizmusnak</i>. Végül
+némely etikusok számára az erkölcsi öncél, vagy az emberek
+tökéletesedése, rendeltetésük betöltése az elérendő cél. Ezt az
+irányt, miután a cél nem reálisan létező, hanem csak ideális
+javakban rejlik, általában etikai idealizmusnak nevezzük. A
+keresztény etika, amennyiben az isten országát igyekszik
+megvalósítani, vallási idealizmus, amennyiben pedig a jövendő
+életben való jutalmakra utal, túlvilági eudaimonizmus.</p>
+<p>Az erkölcsi cselekvés motívumait a gondolkodók egész sora az
+egoizmusból igyekezett levezetni, míg mások eredeti együttérzést
+tételeznek fel, amely szerint az embertársak örömeit és bánatait
+velük együtt érezzük. Ezt az irányt az <i>A. Comte</i> által
+kitalált szóval <i>altruizmus</i>nak <span class="pagenum"><a name=
+"Page_211" id="Page_211">-211-</a></span> nevezik. Egoisztikus pl.
+az ókor morálja, épúgy a francia felvilágosodásé (különösen
+<i>Helvetiusé</i>). <i>A. Smith</i> altruisztikusan igyekszik az
+erkölcsi érzéseket a szimpátiára, <i>Schopenhauer</i> még
+szorosabban a részvétre alapítani. Szigorúan altruisztikusan
+gondolkoznak <i>Kant</i> és <i>Fichte</i> is. Az újabb fejlődési
+etika közvetítő állást foglal el, amennyiben megmutatja, hogy a
+kétségkivül szociális érzésekből nem hiányzik teljesen az
+egoisztikus alap.</p>
+<p>Ami most már az erkölcsi cselekvés normáit és szankciójukat
+illeti, itt megint két irány válik el egymástól. Az egyik a morális
+előirások indokolását és szankcióját önmagunkban keresi (autonóm
+etika), a másik rajtunk kívül (heteronóm etika). Az autonóm etika
+az ész vagy a lelkiismeret döntését szuverénnek tartja. Aszerint, a
+mint a döntés folyamatát inkább ismeretnek vagy inkább érzésnek
+tekinti, az autonóm irányon belül megkülönböztetünk egy reflexiós
+és egy érzelmi morált. <i>Sokrates</i> és <i>Kant</i> mindketten
+autonóm etikusok és mindketten a reflexiós morál hívei.
+<i>Shaftesbury</i>, <i>Adam Smith</i> és <i>Schopenhauer</i>
+szintén az autonóm irányhoz tartoznak, de valamennyien érzelmi
+moralisták. A heteronom etika a morális törvények indokolását egy
+az egyéntől különböző és független autoritásban találja. Ilyenül
+tekinthető a vallás vagy az egyház, de az állam is. Meg lehet még
+különböztetni a vallási és politikai heteronómiát.</p>
+<p>Ezekhez a problémákhoz járul még az erkölcsiség s a vallás és a
+jog viszonyának kérdése is, végül az egyén vonatkozásai a
+családdal, a községgel és az egész emberiséggel. Az állásfoglalást
+<span class="pagenum"><a name="Page_212" id=
+"Page_212">-212-</a></span> mindezen problémákhoz, mint ezt az
+ismeretelmélet és esztétika tárgyalásakor láttuk, itt is
+megkönnyíti a genetikus és biológiai szemlélet.</p>
+<h3>41. §. Genetikus és biológiai etika.</h3>
+<p>Az erkölcsi életnek két különböző pszichológiai tény az alapja.
+Az egyik idegen cselekvések morális megítélése, mely a helyeslés és
+a helytelenítés ellentéteiben mozog, ezeken belül azonban sokféle
+fokozatot mutat fel. A másik az erkölcsi érzés, amelyet saját
+akaratelhatározásunk előtt és után önmagunkban átélünk. Ez az érzés
+az elhatározás előtt a képzetek és ösztönök élénk játékában
+nyilvánul, melyet azokon mint ingadozást, ide-oda rángatottságot
+érzünk; az elhatározás után az erkölcsi kielégültségben és
+megbánásban, amiben megint sokféle fokozat lehet. Az ezen erkölcsi
+érzésre való pszichikai diszpozíciót nevezzük általánosságban
+lelkiismeretnek. Az erkölcsi élet pszichológiai alapja tehát
+egyfelől a morális megítélés, másfelől a lelkiismeret.</p>
+<p>E két pszichikai alaptény között van ugyan összefüggés, de
+egyáltalán nincs identitás. Ezért helyesebbnek látszik a kettőt
+elkülönítve vizsgálni.</p>
+<p>A morális megítélés az értékelés fenomenonjának speciális esete.
+Minden morális megítélés értékelés, de nem minden értékelés morális
+megítélés. Az értékelés pszichológiai és történeti fejlődését a
+tudományos kutatás, sajnos, még nem vizsgálta meg a kivánatos
+alapossággal. <span class="pagenum"><a name="Page_213" id=
+"Page_213">-213-</a></span> Mégis azt hisszük, hogy nagyjában a
+következő fázisok állapíthatók meg.</p>
+<p>Idegen cselekvések értékelése meglehetősen komplikált
+pszichológiai folyamat, melynek elemzése nem egészen könnyű.
+Nézzünk például egy tornászt, aki nagy ügyességgel és biztonsággal
+csinál meg egy nehéz gyakorlatot. Rendszerint tetszésünket leljük
+benne, vagyis gyönyör-érzést érzünk. Ezeknek a gyönyör-érzéseknek
+végső oka lehet testünk akaratlan együttmozgása, amelyre a tornász
+által végrehajtott mozgások indítanak. Hasonlót élünk át, mikor egy
+atlétának valami kiváló erőpróbáját nézzük. Szinte vele együtt
+emeljük fel a nehéz súlyt és örülünk sikerének. Mivel azonban csak
+nézők vagyunk és az atléta által végrehajtott mozgásokat csak
+utánozzuk, tehát tulajdonkép nem hajtjuk végre, hanem csak
+markírozzuk, tehát természetesen nem érzünk semmit az igazi
+erőlködésből, a súly nem nyom minket s így örömünk a más sikerén
+kevésbbé intenzív ugyan, de tisztább, nincs azokkal a
+kín-érzésekkel keverve, melyeket a mozdulatok igazi végrehajtása
+magával hoz. Abból az erőlködésből, melyet az atlétán látunk, azt
+következtetjük továbbá, hogy a feladat megoldásához nagy testi erő
+szükséges és ezt a testi erőt most megbámuljuk. Mások cselekvései
+értékelésének legprimitívebb formája a más testi erejének
+megbámulása. Az erő által létrehozott teljesítményben nincs semmi
+további közvetlen érdekünk. Örömünket vagy bánatunkat nem érinti,
+hogy a vasgolyót fölemelik-e vagy sem.</p>
+<p><i>Homérosz</i> Iliászában az ilyen értékelés több <span class=
+"pagenum"><a name="Page_214" id="Page_214">-214-</a></span> esete
+van megírva. Diomedes fölemel egy követ, amelyet, mint a költő
+mondja, nem tudna elvinni két olyan ember sem, amilyenek a mai
+emberek, de ő egész könnyen elhajította, ő egymaga. Patroklos
+Achilles fegyvereit viszi a harcba, csak a lándzsáját nem, mert
+azzal a görögök közül senki sem tud bánni, csak Achilles maga. A
+költő mindkét esetben bámulatot akar kelteni hallgatóiban hőseinek
+testi ereje iránt.</p>
+<p>Az Odysszeában már tovább fejlődött formáját tanuljuk meg az
+értékelésnek. Az óriás Polyphemos kerül elénk e hősköltemény
+kilencedik könyvében s e szörnyetegnek hatalmas
+erő-nyilvánításairól hallunk. A végén azonban Odysseus
+ravaszságával határozottan fölébe kerül a ciklopsznak és
+megtanuljuk megbecsülni a szellem erejét, amely mint okos csel és
+ravaszság nyilvánul. Mindenesetre örülünk a szellemi erő által
+kifejtett teljesítménynek is, amikor azt mondjuk, hogy úgy kellett
+Polyphemosnak, Odysseus hat társának felfalásáért megérdemli a
+büntetést. De Odysseus ravaszságát a költő és hallgatói magában
+véve is megbámulják.</p>
+<p>Mint mások cselekvései értékelésének második fejlődési fázisát
+tekinthetjük tehát az észbeli erő értékelését. Emellett nem tesz
+semmit, hogy ez az észbeli erő, ez az okosság cselhez és csaláshoz,
+hazugsághoz és megtévesztéshez folyamodik s épen ezen látszik meg,
+hogy az értékelésnek e módjában még nincs erkölcsi momentum.</p>
+<p>Van aztán egy harmadik fázisa az értékbecslésnek, mikor csak az
+erőt becsüljük, tekintet <span class="pagenum"><a name="Page_215"
+id="Page_215">-215-</a></span> nélkül az általa létrehozott
+teljesítményre. Az indiai rege tud olyan vezeklőkről beszélni, akik
+«ezer évig böjtölnek és épen oly sokáig állnak egy lábon.» Istenek
+és emberek, mondja tovább, egészen megmerednek a bámulattól e
+vezeklő erejének láttára. Itt az akarat erejét csodáljuk, amely a
+természetes életfunkciók megállításában nyilvánul. Magában a
+teljesítményben nincs senkinek érdeke s így itt is az erő
+értékelésének esete előtt állunk.</p>
+<p>Így tehát ezt mondhatjuk: Más ember cselekvésén első sorban a
+benne nyilvánuló erőt értékeljük. Ebben először a test erejét
+csodáljuk, aztán a szellemét, később az akaratét is. Mindezen
+értékelésekből a morális momentum teljesen hiányzik. Ez csak akkor
+áll be, mikor az erő mellett az általa előidézett teljesítmény
+válik az értékelés tárgyává. A puszta erő értékelése ma is megvan,
+de a teljesítményre való gondolat ma sokkal közelebb áll hozzánk és
+csaknem mindig módosítja az erő értékelését.</p>
+<p>A létrehozott teljesítmény most már kelthet esztétikai tetszést
+vagy nemtetszést és ezzel tárgyává lesz az esztétikai értékelésnek.
+Amennyiben azonban a teljesítmény a társadalom közjavára fontossá
+válik, amely társadalomhoz a cselekvő tartozik, amennyiben ez a
+teljesítmény ezt a közjót tetemesen előmozdítja vagy károsítja,
+akkor érvénybe lép a morális értékelés, a cselekvés helyeslésre
+vagy kárhoztatásra talál. Ha Diomedes a nehéz szikladarabbal,
+melynek megragadása és elhajítása mint kiváló erőnyilvánítás
+magában véve bámulatot kelt, megöl egy ellenséget, akkor hazája
+fiai tettét szociálisan <span class="pagenum"><a name="Page_216"
+id="Page_216">-216-</a></span> előmozdítónak tekintik s ezzel
+morálisan helyeslik. Azt mondhatjuk eszerint: a morális megítélés
+egy szociálisan jelentékeny teljesítmény értékelése.</p>
+<p>A morális megitélésnek kezdettől fogva szociális karaktere van s
+ezért részt vesz a szociális fejlődésben.</p>
+<p>A míg az emberi nyáj csaknem ösztönszerüen követi a vezetőt,
+amíg az egyes élete, vallás és erkölcs által megkötve, még csaknem
+teljesen egyéni gondolkodás és érzés nélkül való, addig a
+teljesítmény, a tett, a siker az egyedüli tárgya a morális
+megítélésnek. Gyilkosság és agyonverés itt egyremegy, a tett a
+bűnös, nem a tettes. Ödipus bűnösnek érzi magát, holott tudta és
+szándéka nélkül vétkezett.</p>
+<p>A gazdagabb kultúrfejlődés azonban a munka megoszlása és más
+momentumok által önálló személyiségeket alkot, melyek szellemi
+különéletet élnek, melyek az összakarattal – amint a vallásban és
+erkölcsben nyilatkozik – szembeállítják saját akaratukat, a
+hagyományt kritikai vizsgálatnak vetik alája és az összességen
+belül mint önálló erőcentrumok éreznek. Ekkor sok tekintetben az
+egyesnek az akaratától függ, hogy mikép áll szemben az
+összességgel. Ezen összesség jólléte attól van függővé téve, vajjon
+az egyesnek van-e szándéka előmozdítani vagy károsítani.
+Szociálisan tehát még inkább fontos az általános érzület, mint az
+egyes tett. Ennek megfelelően az érzület válik mind
+kizárólagosabban a morális megítélés tárgyává. Erkölcsi érzületnek
+tekintjük ma azt a pszichológiai diszpoziciót, amelynél fogva
+mindig ügyelünk arra, hogy cselekvéseink <span class=
+"pagenum"><a name="Page_217" id="Page_217">-217-</a></span> által a
+közjót előmozdítsuk vagy legalább is ne ártsunk neki.</p>
+<p>Mindazáltal a siker ma is nagy szerepet játszik morális
+megítélésünkben. A közjó csakugyan elért előmozdítása
+összehasonlíthatatlanul hatalmasabban hat, mint az erre való merő
+jó szándék. Fontos feladata lesz egy jövendő etikának, hogy az
+erkölcsi érzület pontos elemzése által megvizsgálja a siker
+fontosságát a morális megítélésre.</p>
+<p>Mennél inkább befelé terjed ugyanis a morális megítélés, annál
+inkább figyelmen kívül marad az erkölcsi értékelésnél a siker és a
+cselekvés tulajdonképeni célja. Sok tekintetben odajutunk, hogy az
+erkölcsi kritériumát csak az akarat-irányban pillantsuk meg. Már
+most az akarat tevékenysége volt a legérezhetőbb, ahol az
+szembehelyezkedik szenvedélyünkkel és legyőzi. Ez az önlegyőzés
+számított azelőtt – s sok tekintetben ma is számít – az erkölcsi
+fejlődés tulajdonképeni feladatának, a magában érdemesnek,
+öncélnak. Az őskereszténység aszkézisre és a világtól való
+menekülésre irányított morálja egyfelől, az egyéniségnek hatalmas
+kifejlődése és a személyiség magas értékelése másfelől támogatja
+ezt a véleményt. A jámbor keresztény azt reméli, hogy önlegyőzés és
+önkínzás által a túlvilági boldogságot nyeri el, az öntudatos és
+erejére hivatkozó egyéniség a teljes függetlenséget. <span class=
+"poem"><span class="i0">«Von der Gewalt, die alle Wesen
+bindet,<br /></span> <span class="i0">Befreit der Mensch sich, der
+sich überwindet»,<br /></span></span> mondja Goethe, a legnagyobb
+individualista, aki valaha élt. <span class="pagenum"><a name=
+"Page_218" id="Page_218">-218-</a></span></p>
+<p>Ezzel szemben a genetikus-biológiai etikának erélyesen
+hangsúlyoznia kell, hogy az önlegyőzés mindig csak nevelő eszköz
+marad, amelyet ugyan alaposan kell gyakorolni, de sohasem szabad
+öncélul odaállítani. Az egyesnek örömteljes odaadása a közjó
+céljaira szociálisan hathatósabb s azért etikailag magasabban is
+áll. Az önlegyőzés mint öncél bénulásra vezet, a szociális
+feladatoknak való örömteljes odaadás az erkölcsi erők
+fokozására.</p>
+<p>A lelkiismeretet többször és behatóbban vizsgálták, mint a
+morális megítélést, de eredetére nézve még mindig elágaznak a
+vélemények. Mivel a vallási képzetek igen gyakran elemei a
+lelkiismeretnek, azt hitték, hogy az erkölcsi kötelezettség
+érzésének forrása egyáltalán a vallásban keresendő. Ennek azonban
+ellentmond az a kétségtelenül bebizonyított tény, hogy a vallási
+képzeteknek és érzéseknek a fejlődés kezdő stádiumaiban, ahogy
+primitiv természeti népeknél találhatók, semmi közük az
+erkölcsiséghez. A vadember fél a démontól, amelynek a megfelelő
+természeti erőt tulajdonítja, kedvezően igyekszik őt hangolni a
+maga részére, hogy ne ártson neki. Merőben egoisztikus motivumok
+határozzák meg cselekvését. Csak később tisztulnak meg a vallási
+képzetek és érzetek a kifejlődött erkölcsi érzéknél fogva s az
+istenek, melyek kezdetben csak ártalmas vagy hasznos természeti
+erők vagy elhaltak lelkei voltak, az erkölcsi világrend őrzőivé
+emelkednek. A lelkiismeret azonban épen úgy, mint a morális
+megítélés szociális elemekből áll elő, azaz döntéseinket az a
+gondolat befolyásolja, hogy cselekvésünket a faji, törzsi vagy
+állami <span class="pagenum"><a name="Page_219" id=
+"Page_219">-219-</a></span> közösségben társaink helyeslik vagy
+helytelenítik.</p>
+<p>Az emberi nyáj korában a lelkiismeret csak mint a közakarattól
+való megkötöttség érzése érvényesül, ahogy ez a közakarat a
+vallásban és erkölcsben kifejezésre jut. Amint azonban a termékeny
+kulturmunkában felküzdi magát a nyájból a személyiség, amint az
+önálló gondolkodás és megfontolás a hagyománnyal szemben is tért
+foglal, akkor a lelkiismeret is önálló, gazdag életre fejlődik
+ki.</p>
+<p>A közakaratnak a közügy előmozdítása a célja, de egyáltalán nem
+magától értetődő, hogy a mindenkori vezetők a helyes eszközöket
+tudják kiválasztani erre a célra. Az is elő kell, hogy forduljon,
+hogy olyan intézmények, melyek hajdan hasznosak és szükségesek
+voltak, idővel fölöslegesekké, sőt ártalmasakká válnak. A gazdagon
+kifejlődött, önálló egyén az ilyen esetekben azt fogja találni,
+hogy a közakarat, vagyis a fennálló intézmények és törvények
+formája a közösség javát nem mozdítja elő, sőt árt neki. Miután
+azonban a fennállónak a hatalma mindazonáltal jelentékeny marad és
+bizonyos szívóssággal tartja magát, számos konfliktus keletkezik,
+melyek a maguk részéről ismét a morális kötelességről való
+elmélkedésre ingerelnek s ezzel az erkölcsi életet egyre gazdagabbá
+alakítják.</p>
+<p>Az egyén azt hiszi, hogy belátásánál fogva önállóan dönthet a
+jogról és jogtalanságról s magát a hagyományt, a vallási és
+politikai intézményeket is morális megítélésnek veti alá. Az észnek
+az a különösen <i>Sokrates</i> által dicsőített önállósága az
+erkölcsi kérdésekben aztán azt a vélekedést <span class=
+"pagenum"><a name="Page_220" id="Page_220">-220-</a></span> kelti,
+mintha volna abszolut jó, ami független marad a közjóra való
+hatásaitól. Ez azonban bizonyosan csalódás. Végső oka annak, hogy
+valamit jónak tartunk, mindig csak az lehet, hogy általa az
+emberiség előmozdíttatik, az élete tartalmasabbá és boldogabbá
+lesz.</p>
+<p>A lelkiismeret azonban a fejlődés folyamán kétféle formát ölt,
+amit <i>Paulsen</i> ismert fel először. A <i>szociális</i>
+lelkiismeret az a pszichikai diszpozició, amely visszatart attól,
+hogy a közjónak ártalmára legyünk. Az individuális lelkiismeret
+ellenben arra ösztönöz, hogy az egyéni sajátosságunknak megfelelő
+és helyesnek felismert úton kitartsunk és erőinkhez képest
+előmozditsuk az összességet. Az erkölcsi tehát az emberek
+együttélésének produktuma és lényege szerint szociális természetű.
+De csak az egyéniségnek az együttélésből szükségszerűen adódó
+fejlődése által, csak önálló, gazdag egyéni életet élő
+személyiségek által jut az erkölcsi helyes kifejlődésre.</p>
+<p>Az önállóvá vált egyén könnyen alá van vetve annak a
+csalódásnak, hogy az ismeretnek és a boldogságnak a forrását
+egyedül önmagában bírja és hogy képességeinek kifejtése nem eszköz
+magasabb célok érdekében, hanem öncél. A szociális gondolat azonban
+végül mégis diadalra jut és megtanít minket arra, hogy évezredes
+felszabadító harcban szerzett gazdag eszközeinket nem használhatjuk
+fel jobban és boldogítóbban, mintha az emberiség szolgálatába
+állítjuk őket.</p>
+<p><i>Aristoteles</i> mondotta ki először azt a mély gondolatot,
+hogy a boldogság a tevékenységben rejlik. A modern pszichológia ezt
+az igazságot teljes mértékben igazolja. Nem a passziv élvezetben,
+<span class="pagenum"><a name="Page_221" id=
+"Page_221">-221-</a></span> hanem egyedül és kizárólag erőinek
+sikeres használatában rejlik az ember boldogsága. Sehol sem
+használhatja azonban az egyén erőit intenzívebben és sikeresebben,
+sehol sem találhat számukra tágabb hatáskört, mint a közhasznú
+munkában.</p>
+<p>Ebben a magas célban aztán az eudaimonizmus, utilitarizmus és
+etikai idealizmus összeesnek és az irányok különbsége el van
+távolítva. Ép úgy egyesíti a genetikai-biológiai szemlélet az
+egoizmust és altruizmust, mert a közjóra való törekvés összeesik az
+ember saját boldogságával.</p>
+<p>Az erkölcsi eredetére vonatkozó kérdés dolgában szemléletünk
+határozott evolucionizmusra vezet, mert az erkölcsi mint a
+legmagasabb fejlődési termék tűnik fel nekünk.</p>
+<p>Az erkölcsi normák indokolásának kérdése tekintetében szintén az
+ellentétek egyesítéséhez jutunk. Erkölcsi törvényünk autonóm,
+amennyiben az emberiség s heteronóm, amennyiben az egyes jön
+tekintetbe. Az egyénnel az összesség mint autoritás áll szemben,
+amely előtt előbb kényszerülve hajol meg, hogy aztán önként
+részének tekintse magát és szolgálatában találja meg saját
+boldogságát.</p>
+<p>Ami az erkölcsiség és vallás viszonyát illeti, a
+genetikai-biológiai szemlélet teljes biztossággal eredményezi, hogy
+az erkölcsiség a vallástól függetlenül keletkezett és hogy
+követelményei minden vallási dogmától függetlenül érvénnyel
+bírjanak. Nem azért erkölcsös valamely cselekmény, mert istennek
+tetsző, hanem azért istennek tetsző, mert erkölcsös. Ezt a tételt
+nemcsak <i>Plato</i> védelmezte az <i>Euthyphron</i> című
+dialógusban, <span class="pagenum"><a name="Page_222" id=
+"Page_222">-222-</a></span> hanem még szigorúan hívő theológusok
+is, mint <i>Aquinói Tamás</i>, elismerték helyességét.</p>
+<p>Mindazáltal hosszú időközökön át szoros kapcsolat áll fenn
+vallás és erkölcs között. A szociális szükségletekből keletkezett
+erkölcsi normákat mint vallási kötelességeket fogjuk fel, ezek
+ezáltal vigasztaló melegséget nyernek, amelyet a hűvös ész nem tud
+nekik megadni. Ha a vallás a szociális munka szolgálatába áll,
+akkor ma is rendkívül áldásosan hathat. Hiszen a durva
+antropomorfizmustól és egoizmustól való megtisztulását csak
+erkölcsi megfontolásoknak és érzelmeknek köszönheti.</p>
+<p>A vallás azonban nemcsak szabályok summája, még nagyobb
+mértékben világnézet és pedig metafizikai világnézet. Itt is
+annyiban érintkezik az etikával, amennyiben annak normái az emberi
+nem tökéletesedésének előzetes feltételén alapszanak. Ez a hit
+bizonyára elvonható a tapasztalatból is, de csak akkor kapja meg a
+kívánatos szilárdságot, ha harmónikus világnézetből folyik. Az
+ilyen világnézethez tartozik azonban, amint fentebb kimutattuk, egy
+hatalmas akarat fölvétele, amely a természeti és erkölcsi törvények
+forrásául tekinthető.</p>
+<p>A genetikai-biológiai szemlélet útján lehetséges olyan normákhoz
+jutni, melyek megmutatják az emberi cselekvésnek a céljait és kétes
+esetekben megkönnyítik a döntést.</p>
+<p>Család, község, állam és emberiség jelölik meg az erkölcsi
+tevékenység szorosabb és tágabb területeit. A családon alapszik a
+község és az állam. A benső családi élet az állam virágzásának
+elengedhetetlen föltétele. Épen ezért kötelesség az <span class=
+"pagenum"><a name="Page_223" id="Page_223">-223-</a></span>
+összetartozás érzését a családban ápolni és jóllétéről gondoskodni.
+Az állam érdekei azonban nem ritkán a családi kötelességek
+feladását követelik. A hivatalnokot és a katonát nem szabad hogy az
+asszonyért és gyermekért való gond akadályozza hivatása
+kötelességeiben. A hazafias kötelességek általában véve erősebben
+kötelezők, mint a családi kötelességek.</p>
+<p>Nehezebb lesz elhatárolni az állammal szemben való
+kötelességeinket azoktól, amelyeket az egész emberiség ránk hárít.
+Az egyén hatalmas kifejlődése itt életet adott az emberi méltóság
+fogalmának és az emberi méltóság iránti kötelességeket helyezte
+szívünkbe. De bizonyára még sok idő elfolyik, míg ezek a
+kötelességek oly mélyen belénk élték magukat, hogy úgy a háborúban
+a kultúr-államok között, mint a civilizált nemzeteknek kevésbbé
+művelt népekkel való érintkezésében mindenütt a cselekvés
+zsinórmértékeivé lesznek.</p>
+<p>A mai társadalomban egyáltalán csak kompromisszumról lehet szó a
+háborús morál és a békemorál között.</p>
+<p>Minden erkölcsi kötelesség teljesítésének lehetősége azonban
+nemcsak az egyesnek a jóakaratától függ, hanem nagy mértékben a
+társadalmi rendtől is, melyen belül az egyes él. A tudományos
+ethikának ezért az a feladata, hogy a társadalmi rendet abból a
+szempontból vizsgálja, mennyiben teszi lehetségessé az etikai
+feladatok teljesítését vagy más szóval mily mértékben alkalmazkodik
+a társadalmi rend a valódi életfeltételekhez. Ezzel azonban az
+etika beletorkollik az emberi társadalom fejlődésének törvényeiről
+szóló tanításba, vagyis a szociológiába. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_224" id="Page_224">-224-</a></span></p>
+<h3>42. §. Szociológia és a történet filozófiája.</h3>
+<p>A szociológia a legfiatalabb a filozófiai tudományok közt s még
+ma sincs mint ilyen általánosan elismerve. Tárgya az ember mint
+társadalmi lény. Feladata abban áll, hogy az emberek együttélését
+vizsgálja, megmutassa azokat a formákat, amelyekben ez nyilvánul s
+aztán ezen formák egymás mellett és egymásban valóságát, valamint
+egymás után valóságát is kikutassa.</p>
+<p>E tudomány fogalmát és nevét csak a tizenkilencedik század
+közepén állapította meg <i>Auguste Comte</i>, a francia gondolkodó,
+a tárgyat magát azonban már előbb is feldolgozták filozófiailag.
+Platon két állam-ideáljában, melyeknek kivált a másodika, legapróbb
+részletekig ki van dolgozva, kifejtette az állam etikai célját,
+amilyennek ő képzelte s ezzel olyan szellemi fegyvereket kovácsolt,
+amelyeket a szociális igazságosság mai előharcosai szívesen
+használnak. <i>Aristoteles</i> a korában fennállott államformákat
+példátlanul szabadszellemű módon vetette kritikai vizsgálat alá. Az
+államot természeti produktumnak tekinti és az alapgondolat,
+amelyből kiindul, hogy az ember természettől fogva szociális lény,
+még ma is alapja minden szociológiai vizsgálatnak.</p>
+<p>A középkornak a theológiai problémák uralkodó szerepe miatt
+kevesebb érzéke volt a szociológiai vizsgálatok iránt. Ezzel
+szemben a renaissance és aztán az újabb filozófia sokat
+foglalkozott ilyen kérdésekkel. <i>Hugo Grotius</i> a természeti
+jogról szóló theoriájával megvetette alapját a buzgón mívelt
+jogbölcseletnek, amely ma azonban <span class="pagenum"><a name=
+"Page_225" id="Page_225">-225-</a></span> nem önállóan, hanem csak
+a szociológián belül számíthat érvényre.</p>
+<p><i>Hobbes</i> az államban olyan intézményt lát, melyet az
+emberek az egymás elleni védelem céljából találtak ki s ezzel
+megalapítója lett a sokáig érvényben maradt szerződési elméletnek.
+<i>Rousseau</i> is mesterségesen megalkotott szerződést lát az
+államban, azonban azt kívánja, hogy a szabadság és egyenlőség
+talajára állítottnak kell lennie. Elmélete jelszava lett a francia
+forradalomnak.</p>
+<p>A tizenkilencedik század visszatért az aristotelesi felfogáshoz,
+hogy az állam természeti produktum s igyekezett az államot
+történeti fejlődésében felfogni. <i>Auguste Comte</i>, aki mint
+említettük, a szociológia fogalmát és nevét megalkotta, a
+társadalmi fejlődés törvényeit teljesen úgy kívánja kikutatni és
+formulázni, mint a természeti törvényeket. A szociológia az ő
+pozitív filozófiája rendszerének a koronája. A tudományok
+lépcsőfokozatán, amely a mathematikával kezdődik és innen az
+asztronómiához, fizikához, chemiához és biológiához halad, a
+szociológia az utolsó és legmagasabb fokozat. A már <i>Plato</i>
+által vázolt organikus állam-elmélet a fejlődéstan révén
+kifejlődött és sok tekintetben egyoldalúlag túl is feszítették. Az
+állam ez elmélet szerint magasabb organizmus, amely hasonló
+törvények szerint fejlődik, mint az egyes lény. <i>Schäffle</i> «A
+szociális test szerkezete és élete» című művében fejtette ki ezt az
+elméletet és határozottan túlságba vitte az analógiát.</p>
+<p>Szigorúan fejlődéstörténeti alapon kísérelte meg <i>Herbert
+Spencer</i> a szociológia alapelveiről <span class=
+"pagenum"><a name="Page_226" id="Page_226">-226-</a></span> szóló
+művében a társadalmi fejlődés elméletét, amely széles empirikus
+alapon gazdag néprajzi anyaggal van felépítve. Az állam a
+primitívebb társadalmi formákból a fejlődés általános törvényei
+szerint alakul ki, melyeket Spencer meg is állapított. Az állam
+terjedelmében gyarapszik és egyúttal stabilisebbé válik. Emellett
+az állam tagjai között, azaz a lakosságban ugyanaz a
+differenciálódó folyamat megy végbe, melyet <i>Spencer</i> az
+organizmusok fejlődésére nézve kimutatott. Az egyes részek, melyek
+kezdetben egyöntetüek és kevésbbé határozottak voltak, egyre
+különbözőbbekké válnak, de viszont mindegyik magában sokkal
+határozottabbá. A munkamegosztás folytán az emberek érdekei és
+karakterei mindig különbözőkké és emellett mindig szilárdabban
+körülhatároltabbakká, mindig élesebben kidomborodókká válnak.
+Egyúttal ezek a részek mind függőbbekké válnak az egésztől, amely
+ezáltal egyre stabilisebbé válik. Az egyes ember azonban
+<i>Spencer</i> számára mindig az öncél egy neme lesz és sohasem
+szabad az állam eszközévé lesülyednie. Az ideális állam az volna,
+amelyben minden egyes azáltal, hogy magánérdekei után jár, az
+egésznek szolgál.</p>
+<p>A modern néprajz, az összehasonlító vallás és jogtudomány, a
+nemzetgazdaság és az újabb időben nagyon serényen művelt
+gazdaságtörténet egyre gazdagabb anyagot hoznak a szociológiának,
+míg a jelenkor szociálrefomátori törekvései nagyon fokozzák a
+szociológiai kutatások iránti érdeklődést. Csakhogy az anyag
+gazdagsága megnehezíti az egésznek áttekintését, a pártpolitikai
+tendencia gyakran zavarja a tudományos objektivitást. <span class=
+"pagenum"><a name="Page_227" id="Page_227">-227-</a></span> A
+szociológia ennélfogva még az erjedés állapotában van és még sok
+részlettanulmányra és beható gondolkodási munkára lesz szükség,
+hogy biztosított eredményekre jussunk benne.</p>
+<p>Egy dolog azonban már ma is bizonyos. Bárhol találkozunk akár
+történetileg, akár földrajzilag az emberrel, soha és sehol nem
+találjuk mint egyes lényt, hanem mindenütt szociális kapcsolatban
+él. Mennél mélyebbre szállunk le már most a kultúr-fokon, annál
+inkább megkötöttnek találjuk az embert az erkölcshöz, annál
+csekélyebb az individuális önállósága. Csak a kulturális fejlődés
+folyamán dolgozza fel magát az egyéniség s így <i>Spencer</i>nek
+teljesen igaza van, mikor azt mondja, hogy a társadalom előbbről
+való, mint az egyén (Society is prior to Man). Az önálló egyéniség
+a saját gondolkodásával, sajátos érzelmi világával és a szabad
+akarat-elhatározással a szociális kultúrfejlődés vívmánya és tegyük
+egyúttal hozzá, egyike legbecsesebb vívmányainak.</p>
+<p>Az egyén eljuthat arra a belátásra, hogy személyiségének
+legmagasabb és egyúttal legboldogítóbb tevékenysége abban áll, hogy
+erőit az összesség szolgálatába állítja, de a szabaddá lett ember
+sohasem fogja magát önállótlan szociális rabszolgává
+lealacsonyítani. Nem az individualitás megsemmisítése, hanem gondos
+ápolása a haladás föltétele s az egyesnek betöltése szociális
+szellemmel egy messzetekintő szociálpolitika egyedüli észszerű
+célja.</p>
+<p>A szociológiával közeli rokonságban áll a történet filozófiája.
+Ez a történeti fejlődésben igyekezik a hajtó eszméket és a végső
+célokat feltalálni. <span class="pagenum"><a name="Page_228" id=
+"Page_228">-228-</a></span> <i>Herder</i> «Eszmék az emberiség
+történetének filozófiájához» című művében a humanitást jelölte meg
+azon célul, amely felé a történeti fejlődés törekszik. A humanitás
+a speciális emberi képességek teljes kifejtése s ez itt öncél. A
+XVIII. század egyrészt individualisztikus, másrészt kozmopolita
+jelleme ebben találja történetfilozófiai kifejezését.</p>
+<p><i>Hegel</i> nagyszerű módon igyekezett a történetet az objektív
+szellemről szóló tanában megérteni, mint a szabadság öntudatában
+való haladást. Emellett az individuális szabadság iránt ép oly
+igazságos maradt, mint az egyesnek az államhoz való kötöttsége
+iránt. Számos chronológiai tévedése dacára <i>Hegel</i>
+történelem-felfogása marad a legnagyszerűbb kísérlet a történelmi
+levés egységes felfogására.</p>
+<p><i>Hegel</i> iskolájából tudvalevőleg nemcsak <i>Feuerbach</i>
+modern materializmusa indult ki, hanem <i>Lassalle</i> és
+<i>Marx</i> szocializmusa is. <i>Marx</i> koncipiálta meg a
+gazdasági történetfelfogást, amely ma a szociálista párt dogmájává
+lett. Eszerint az összes eddigi történeti fejlődés csak gazdasági
+szempontból érthető meg. A gazdasági szükségletek és a javak
+termelésének és elosztásának formái a hajtó alap-erők a
+történelemben. Vallási és erkölcsi érzések és más «ideologikus
+momentumok» csak látszólagos, a felszínen látható tünetek. Minden
+fordulatnak, minden nagy mozgalomnak az igazi okai mindig csak
+gazdasági természetüek.</p>
+<p>Az ökonomikus történelmi felfogás, melyet alkalmilag
+materialisztikusnak is neveznek, mint kutatási módszer nagy értékű
+és még sokkal fog <span class="pagenum"><a name="Page_229" id=
+"Page_229">-229-</a></span> járulni a történelem helyes
+megértéséhez. Mint történetfilozófia azonban határozottan egyoldalú
+és nyilvánvaló tényekkel nem számol.</p>
+<p>A történelem filozófiája tulajdonképen ugyanarra a célra
+törekszik, mint a szociológia és ezért <i>Paul Barth</i>nak
+szerencsés gondolata («Die Philosophie der Geschichte als
+Soziologie») a kettőt egy disciplinává egyesíteni. Az ilyen
+szociológiának magas és fontos feladatok jutnak osztályrészül. Meg
+kell mutatnia, mennyiben befolyásolja az egyes lelki életét a
+szociális élet, az összakarat és könnyen kiderülhet, hogy ez sokkal
+nagyobb mértékben van meg, mint ahogy ma hiszik. A szociális
+tényező az ismeretfejlődésben, melyről már fentebb szó volt, itt
+teljes hathatósságában és fontosságában fog napvilágra jutni és azt
+fogják találni, hogy a pszichológia és az ismeretelmélet csak ennek
+a tényezőnek figyelembevételével juthatnak további haladásra. Még
+az esztétika, a filozófiai diszciplinák legindividualisztikusabbja
+számára is sok újat adhat a szociológia, amennyiben a közönség,
+amelynek egy művészi mű szánva van, a művészt gyakran öntudatlanul
+vezeti alkotásában s amennyiben az egyesnek az esztetikai ítéletét
+erősen befolyásolja az uralkodó ízlés-irány. Hogy az etikát csak
+szociológiai szempontból szabad feldolgozni, az ma már csaknem
+általánosan el van ismerve és a szociológia haladásával egyre
+nyilvánvalóbb lesz.</p>
+<p>Egész világ és élet-szemléletünk mint a szociális fejlődés
+produktuma fog aztán feltünni, olyan fejlődésé, melynek
+legjelentékenyebb eredménye az önállóan gondolkodó és szabadságot
+kívánó <span class="pagenum"><a name="Page_230" id=
+"Page_230">-230-</a></span> személyiségek létrehozása. A jövő
+szociológiája eszerint nemcsak filozófiai tudomány, hanem minden
+filozófia alapvetésévé alakulhat ki.</p>
+<h3>43. §. Neveléstudomány.</h3>
+<p>Szoros kapcsolatban áll a filozófia problémáival, különösen a
+pszichológiával egyfelől, az etikával és szociológiával másfelől a
+<i>neveléstudomány</i> vagy <i>pedagógia</i>. Ezért teljesen
+indokolt, hogy e tudomány elméleti alapvetését többnyire olyan
+emberek vállalják, akik a filozófia problémáival sokat és alaposan
+foglalkoztak. A nevelés feladata, a házi nevelésé ép úgy, mint a
+nyilvános nevelésé, oly fontos, az államra és az emberiségre nézve
+oly jelentőségteljes, hogy azok a szempontok, melyekből iránya és
+útjai meghatároztatnak, nem lehetnek elég magasak.</p>
+<p>A nevelés célját végső sorban csak az etika és szociológia
+határozhatja meg, amelyek az ember erkölcsi feladatait és az
+egyesnek az összességhez való viszonyát kell hogy vizsgálják. Hogy
+azonban ez a cél elérhető legyen, a nevelőnek gondosan vizsgálnia
+kell a gyermek lelkét, ezért elegendő pszichológiai
+iskolázottságának is kell lennie. Az intenziv filozófiai képzettség
+tehát mellőzhetetlen mindenkinek, aki a nyilvános nevelő vagy
+tanító felelősségteljes hivatását vállalni akarja. Minden esetre
+kielégítőbb mértékben kellene a tanítók ily filozófiai
+előképzettségéről gondoskodni, ahogy az most történik.</p>
+<p>A nevelő kiképzéséhez azonban a pedagógia filozófiai alapvetése
+még egyáltalán nem elegendő. A tanítás technikáját ép úgy, mint
+minden más <span class="pagenum"><a name="Page_231" id=
+"Page_231">-231-</a></span> technikát csak módszeres gyakorlással
+lehet elsajátítani s ennek berendezésére a filozófiai képzés
+mellett főleg a praktikus iskolai tapasztalat kell hogy irányadó
+legyen.</p>
+<p>A pedagógia története azt tanítja, hogy egy-egy időszak szellemi
+iránya meghatározza azokat az elveket is, melyek az ifjuság
+nevelésére érvényesek. Így a XVIII. és XIX. század
+individualisztikus pedagógiájával szemben, amelyben az egyén minden
+oldalú kiképzése számított a nevelés közcéljának, ma teljes joggal
+kívánják a <i>szociál-pedagógiát</i>, amely kezdettől fogva arra
+törekszik, hogy a felnövekvő nemzedéket szociális szellemmel töltse
+be és a szociális kötelezettség érzését mennél korábban és mennél
+intenzivebben plántálja bele a növendékbe.</p>
+<p>Ebből a filozófia és pedagógia egy eddig tekintetbe nem vett
+kapcsolata származik.</p>
+<p>A filozofiának nevezetesen szüksége van, hogy teljes hatásra
+juthasson, a neveléstudomány folytonos támogatására. Az a világ- és
+élet-szemlélet, melyet a filozófus kidolgozott, a felnőttekre, még
+ha követik is gondolatmenetét és helyeslik eredményeit, nem teheti
+már azt az átalakító hatást, melyet a filozófus vár és kíván. A
+megszokott meggyőződések és etikai elvek rendszerint még magánál a
+filozófusnál is nagyobb fontosságuak maradnak életére, mint a saját
+filozófiája. Csak ha ez a filozófia a nyilvános nevelés alapjává
+tétetik, csak akkor válhatik a benne kifejtett világ- és
+élet-szemlélet vérré és hússá s juthat így praktikus
+fontosságra.</p>
+<p>Az alkotó filozófus ezért gyakran hasonlít ahhoz a
+szántóvetőhöz, aki olyan fákat ültet el, amelyeknek <span class=
+"pagenum"><a name="Page_232" id="Page_232">-232-</a></span>
+gyümölcseit már ő maga nem fogja látni. Az eljövendő nemzedékek
+számára dolgozik, melyek magukba veszik és feldolgozzák a
+gondolatait úgy hogy többé azt se tudják, ki gondolta ki azokat az
+emberiség számára. A filozófus azonban szivesen beéri azzal a
+halhatatlansággal, «amelyben a tett él és tovább halad, ha
+szerzőjének neve elmarad is mögötte».</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_233" id=
+"Page_233">-233-</a></span></p>
+<h2>ÖSSZEFOGLALÁS.</h2>
+<p>Az egyes filozófiai problémák megbeszélésekor az előbbiekben
+ismételten megjelöltük a gondolatok amaz útjait, amelyek a jelen
+tudományos álláspontjának legjobban megfelelnek, azokat az
+eszmeirányokat, melyek nézetünk szerint egyedül vezethetnek a
+kívánt célra. A figyelmes olvasó bizonyára maga is észrevette, hogy
+mindezen megoldási kísérleteknek bizonyos elvi nézetek szolgálnak
+alapjául. Most már ajánlatos volna ezeket a nézeteket a végén
+világosan megállapítani és azt a feladatot vezetni le belőle,
+amelyet a jelen filozófiájának a szerző nézete szerint maga elé
+kellene állítani.</p>
+<p>Az első és legáltalánosabb követelmény, melyet ma a filozófiával
+szemben támasztanunk kellene, az, hogy empirikus és hogy tudományos
+legyen. Aki ma <i>Hegel</i> módjára a fogalmak egy rendszerét
+akarná konstruálni és a tényeket ebbe beleerőszakolni, az bajosan
+számíthatna bárminemű figyelemre. A filozófia épületének ma szilárd
+alapon kell állania, ha azt várjuk, hogy valaki felüsse benne
+lakását. Hogy <i>Fechner</i> szavát variáljuk, az előbbi felülről
+való filozófia helyett <i>alulról való</i> filozófiát kívánunk.
+Emellett azonban annak kell maradnia, amivé <i>Descartes</i> tenni
+akarta és <i>Kant</i> tényleg tette: belülről való filozófia, nem
+<span class="pagenum"><a name="Page_234" id=
+"Page_234">-234-</a></span> pedig, ahogy a materializmus akarja,
+kívülről való filozófia. Lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit
+önállóan magukban kell szemlélnünk. A jelenkor történeti és
+nevezetesen ethnográfiai kutatásai feltárták olyan szellemi
+hatalmak hathatósságát, amelyek a fiziológiai magyarázat számára
+örökre megközelíthetetlenek maradnak. Egy nép közakarata, ahogy
+nyelvvé, szokássá és vallássá sűrűsödött, csakis pszichológiailag
+érthető meg és kutatható ki. Összagyat sehol sem találhatni,
+ellenben az összakarat a nagy hatások által, amelyeket az egyes
+akaratra gyakorol, valóban létezőnek bizonyúlt.</p>
+<p>A természettudományokból megtanultuk mindenekelőtt a tényeket
+megállapítani. Épen ezért azonban óvakodnunk kellene attól, hogy
+lelki életünk közvetlenül bizonyos tényeit mint valami
+másodlagosat, mellékeset félretoljuk. Abban a magában véve helyes
+törekvésben, hogy minden történés számára egyetlenegy magyarázó
+okot találjunk, nem szabad annyira mennünk, hogy tökéletesen eltérő
+jelenség-csoportok sajátosságát elhalványítsuk. Pszichikai és
+fizikai folyamatok összehasonlíthatatlanok maradnak. Mindkettővel
+csak a történés tökéletesen üres és tartalmatlan fogalma közös. Aki
+tehát azt állítja, hogy csak anyag van vagy csak szellem, az
+kétségkívül erőszakot tesz a tények egy csoportjával és mindenképen
+megszünt empirikusnak lenni.</p>
+<p>Ezzel összefügg egy másik követelmény, amelyet a jelenkor
+hangosan támaszt. Azt követeli, hogy a filozófia térjen vissza a
+nem filozofáló öntudat felfogásához, vagyis az egészséges józan
+észhez. <span class="pagenum"><a name="Page_235" id=
+"Page_235">-235-</a></span></p>
+<p>Az egészséges józan észnek bizalma van az érzéki észrevételekhez
+és meg van arról győződve, hogy amit látunk, hallunk és tapintunk,
+az valóban megvan és akkor is megvan, ha senki sem veszi észre.
+Ugyanerre a megismerésre jut azonban a filozófia is, miután
+évezredes gondolkodó munka megvizsgálta megismerési organumainkat
+és keresztülment a legradikálisabb kételyeken, valamint a
+legmélyebbre vágó kritikán is. A filozófus számára is végül az
+érzéki észrevétel marad az igazság legeredetibb és legutolsó
+forrása, amennyiben a fizikai történés jön tekintetbe.</p>
+<p>A pszichikai folyamatokat az egészséges józan ész mint valami
+egészen sajátosat, minden fizikaitól különbözőt tekinti, anélkül
+azonban, hogy kételkednék a kettőnek állandó és szoros
+kölcsönhatásában vagy megütköznék rajta. Minden ember tudja, hogy
+az időjárás befolyással van hangulatunkra és hogy az izgalomtól
+néha reszket a kezünk. Végül azonban a filozófusnak is be kell
+ismernie, hogy ez a bölcsesség vége. Minden fáradozás ellenére sem
+sikerült az olyan teljesen összehasonlíthatatlan folyamatokat,
+amilyenek egyfelől az úgynevezett külső észrevételben, másrészt
+saját öntudatunkban adva vannak, egy kalap alá hozni. A
+filozófusnak is, ha nem akar a legnyilvánvalóbb és legbiztosabb
+tényeken erőszakot tenni, a folyamatok két különböző csoportját
+kell érvényre engednie. A pszichikai és fizikai folyamatok
+kölcsönhatását azonban, amely oly sokáig megfoghatatlan valaminek
+tünt fel, fentebb láttuk, mint a közvetlenül átélt okozatiságot,
+mint minden kauzalitás ősképét, mint minden ítélet és megértés
+forrását. <span class="pagenum"><a name="Page_236" id=
+"Page_236">-236-</a></span></p>
+<p>Ha azonban a filozofálás eredménye a nem filozofáló öntudat
+felfogásához való közeledésre vezet, azért a filozófus munkája
+semmikép sem volt hiábavaló. Visszatérünk az egészséges
+józanészhez, de gazdagabban és megfontoltabban, mint amilyenek
+voltunk, mielőtt tapasztalatunkat taglalni kezdtük. Ahogy szemünk
+látóerejét távcsövekkel és mikroszkópokkal erősítjük, az elemzés és
+kísérlet a pszichikai mikroszkópok egy nemét szolgáltatta, melyek
+segítségével lelki életünkben olyan folyamatokat fedeztünk fel,
+amelyek azelőtt ismeretlenek és észrevétlenek maradtak. De ép úgy,
+mint ahogy az optikai mikroszkóp nem tanított semmiféle új
+érzékkvalitások felfedezésére, hanem mindig csak színeket és
+alakokat láttat, épúgy a pszichikai mikroszkóp sem hozott napfényre
+új pszichikai elemeket, hanem csak módot adott rá, hogy a
+meglévőket pontosabban differenciáljuk és hatásaikban jobban
+kövessük. Ismeretünk határainak belátása továbbá semmiképen sem
+kényszerít minket, ahogy azt az ismeret-kritikai idealizmus hiszi,
+lemondásra a valónak minden megismeréséről, sőt inkább csak arra
+tanít, hogy balgaság lehetetlenségre törekedni. Az elérhetőnek
+határain belül azonban az emberi szellemnek megint bizalmat lehet
+nyernie saját erejében és meggyőződhetik, hogy az ítéletek,
+melyeknek helyességét az előre-megmondások bekövetkezése igazolja,
+csakugyan jelei egy történésnek, amely tőlünk függetlenül megy
+végbe.</p>
+<p>Épen ezért az egészséges józan ész, melyhez nézetünk szerint a
+filozófiának vissza kell térnie, nem ugyanaz, ami ellen <i>Kant</i>
+a «Prolegomena» <span class="pagenum"><a name="Page_237" id=
+"Page_237">-237-</a></span> ismert helyén teljes joggal fölemelte
+szavát. Nem «a tömeg ítéletére való hivatkozást értjük alatta, a
+fecsegést, amelyen a filozófus elpirul, a népszerű élceskedő
+azonban diadalmaskodik és nagyképüsködik». A problémák
+megbeszélésében megmutattuk, hogy nem kerüljük a kimélyítést, hanem
+inkább minden erőnkből keressük. Örülünk azonban, hogy épen ezen
+kimélyítés által túlhaladtuk a kételyt és a túlmesszire vitt
+kritikát és ismét bizalmat meríthettünk érzékeink és eszünk
+megismerő képességében. Az egészséges józan észhez való érett
+visszatérésünkből mindenesetre filozófiánk érthetőbbé válását és
+ezzel hatásának fokozódását várjuk. Nem hihetjük, hogy a világosság
+és mélység a filozófiában összeférhetetlenek, ellenkezőleg, a
+kettőnek egyesítésétől a filozófia újjászületését várjuk.</p>
+<p>Empirikus és szigorúan tudományos jellem, valamint a visszatérés
+az egészséges józan észhez azok a formális feltételek, melyeket a
+jelenkor egy hathatós filozófia elé állít s állítani jogosult. Az
+egyes problémákról való megbeszélésünk azonban tartalmilag is
+bizonyos közös vonásokat mutat fel és pedig olyanokat, amelyekben a
+fejlődés menete, amelyet a természet- és a szellemi tudományok a
+tizenkilencedik században vettek, érvényesíti befolyását a
+filozófiai szemlélet módjára, vagy legalább is érvényesítenie
+kellene szerző véleménye szerint.</p>
+<p>Azok a szempontok, melyek a filozófia számára ezen befolyás
+által adva vannak, hogy egész röviden kimondjuk, a fizikai történés
+genetikus, a biológiai és szociális szemléleti módja.</p>
+<p>A pszichológiára alkalmazva, e genetikus módszer <span class=
+"pagenum"><a name="Page_238" id="Page_238">-238-</a></span> arra
+tanít, hogy kérdezzük az egyes pszichikai elemek eredetét és
+fejlődését. Nem elég már nekünk, hogy elemzés útján kiderítsük,
+miből állanak a valódi lelki életben egyedül adott komplexumok, azt
+is tudni akarjuk, hogyan és miből állnak elő. Miután most már az
+önmegfigyelés által legkönnyebben megközelíthető képzet-alkotást és
+gondolkodást elsőleges, az érzést és akarást ellenben levezetett
+állapotokul tekintették, most mind szélesebb körökben kezdik
+belátni, hogy a dolog valószínűleg fordítva áll. A gyönyör és kín
+érzése és az azzal összekötött mozgásra való impulzusok alighanem a
+kezdetei minden lelkiéletnek s minden látszat szerint csak azután
+fejlődött ki ezekből az észrevevés és gondolkodás. A genetikus
+módszer gyümölcse tehát az ujonnan keletkezett voluntarisztikus
+pszichológia, amelynek, mint fentebb megjegyeztük, egyre több a
+híve.</p>
+<p>Az ismeretelméletben arra tanít a genetikus szemléleti mód, hogy
+sem a szenzualizmus, sem az intellektualizmus nem ad kielégítő
+magyarázatot az ismeret keletkezésére. Csak a receptív érzéki
+észrevétel együtthatása a formáló és tagoló elmetevékenységgel hoz
+létre olyan ítéleteket, melyeket igaznak tartunk és melyek
+igazságukat a rájuk alapított jóslások bekövetkezésével igazolják.
+Mindenekelőtt pedig megtanított a genetikus ismeretelmélet az ítélő
+funkció keletkezésére és fundamentális fontosságára, amely
+ítélőfunkcióban az általunk elnevezett fundamentális appercepció
+fejt ki tevékenységet. Biológiai motívumokból keletkezve, arra
+ösztönöz minket az érdek, hogy figyelmünket fordítsuk környezetünk
+<span class="pagenum"><a name="Page_239" id=
+"Page_239">-239-</a></span> dolgaira. Amidőn ez történik, nem
+kerülhetjük el, hogy ezekre a folyamatokra ne alkalmazzuk a fentebb
+megbeszélt fundamentális appercepciót, melynél fogva minden
+történést a Dolog – Tevékenység – Erőcentrum – Erőnyilvánulás
+sémájába hozunk.</p>
+<p>Ezen genetikus szemléleti mód folyamán világosodik meg a nyelv
+fontossága is a megismerésre és egyaránt meg leszünk óva attól,
+hogy ezt a fontosságot túlmagasra vagy túlkevésre becsüljük.</p>
+<p>Az esztétikában a genetikus szemlélet a funkciós gyönyörhöz
+vezet, mint az esztétikai élvezés forrásához. A centrális, az
+intellektuális és az emociónális funkciós gyönyör az esztétikai
+élvezet önálló forrásainak bizonyultak, amelyek azonban azokra
+együtt hatnak. Mint az esztétikai érzés legmagasabb formáját ezután
+a műalkotás alakjai iránti szeretet egy nemét láttuk keletkezni,
+olyan szeretetet, amelyből a szépség egy új fajtája sugárzik vissza
+a műtárgyra. Láttuk, mikép fejlődnek ki a funkciós gyönyörből
+esztétikai ítéletek, melyekben a szubjektív tényező mellett az
+objektiv is érvényre jut. A művészi alkotást genetikus szemlélet
+útján mint játékot, mint szociális munkát és legmagasabb
+tökéletességében mint szeretet-kérést ismertük fel.</p>
+<p>Az etikában a genetikus módszer mostanáig több feladatot hozott
+napvilágra, mint eredményt. A saját és mások cselekedetei morális
+megítélésének eredetét előbb beható történeti és ethnológiai
+kutatásoknak kell alaposan megvizsgálni, hogy empirikus alépítményt
+hozzunk létre vagy az erkölcsi élet tényeinek és követelményeinek
+<span class="pagenum"><a name="Page_240" id=
+"Page_240">-240-</a></span> megfelelő etikát állítsunk elő. Helyes
+és fontos problémák felállítása azonban minden tudományra csaknem
+ép oly fontos, mint azok megoldása s így a jelenkor
+követelményeinek megfelelő etika számára a genetikus szemléleti mód
+sokat igérő kezdet.</p>
+<p>A filozófiai diszciplinák legifjabbika, a szociológia kezdettől
+fogva magáévá tette a genetikus módszert s ennek a körülménynek is
+köszönheti erőteljes felvirágzását és boldogulását.</p>
+<p>A genetikus módszerrel, mint fentebb megmutattuk, a legszorosabb
+kapcsolatban van a biológiai szemléleti mód. Ez abból a
+meggyőződésből indul ki, hogy az ember lelki élete az organikus
+élet-folyamattal a legszorosabb kapcsolatban van és hogy e lelki
+élet immanens célja nem más, mint az önfentartás és a
+tökéletesedés, vagyis az egyes élet gazdagítása éppúgy, mint a faj
+életéé.</p>
+<p>A leggyümölcsözőbb ennélfogva a biológiai szemlélet a
+pszichológiára nézve. A lelki élet egész felfogását lényegesen
+átalakította. Nevezetesen ebből a szempontból sokkal könnyebben
+sikerül az érzelmi- és ösztön-élet sokféleségébe világosságot és
+rendet hozni és a jelenségeket áttekinthetőbben csoportosítani.
+Azonban ismeret-funkcióink tevékenysége, a fantázia és az érdek
+jelenségei is besoroztatnak az életfolyamatok kapcsolatába s
+ezáltal roppant sokat nyernek világosság és érthetőség
+dolgában.</p>
+<p>Ha az ismeret-ösztönt úgy fogjuk fel, mint az általános
+önfentartási ösztön részét, ez lényegesen megkönnyíti
+állásfoglalásunkat az ismeret-kritika problémáival szemben.
+Nevezetesen <span class="pagenum"><a name="Page_241" id=
+"Page_241">-241-</a></span> ebből a szempontból az ismeret-kritikai
+idealizmus, amely csak tudat-tartalmakat akar elismerni, már
+biológiailag tarthatatlannak tűnik fel. Ha ugyanis ezt a nézetet
+komolyan vesszük és a valóságos gondolkodásnak és cselekvésnek
+alapjává tesszük, akkor ez csak ismeretszervünk szétrombolására, a
+szellemi szétzüllésre vezetne. Egy megcáfolhatatlan és egyúttal
+hihetetlen világnézet sohasem hathatja át egészen belsőnket s a
+benne rejlő ellentmondás annak számára, aki komolyan veszi, idő
+mulva elviselhetetlen lesz. A természetkutatók, akik ehhez a
+nézethez csatlakoznak, többnyire beérik egy udvarias meghajlással,
+aztán nyomban tovább mennek és úgy kutatnak, mintha a világ a
+tudattól függetlenül állna fenn. <i>Rokitansky</i> egyszer azt
+mondta és <i>Meynert</i> vele mondja, hogy nincs értelme
+feltételezni, hogy a világ az agyvelők eltávolítása után még tovább
+is fennállana, mivel világképünk az agy műve. Mind a ketten azt
+hiszik, hogy ezzel kifejezetten az idealizmushoz csatlakoznak és
+teljesen elfelejtik, hogy mondásukban az agynak, amely pedig
+szintén csak mint az én képzetem létezik, extramentális
+exisztenciát tulajdonítanak.</p>
+<p>Megmutattuk fentebb, hogy az idealizmus egyáltalán nem
+megcáfolhatatlan és ehhez hozzátettük, hogy ez a nézet, biológiai
+szempontból nézve, az ismeret-ösztön hipertrofiájának nevezhető,
+amelynek vissza kell fejlődnie, hogy gondolkozó organumunk
+egészséges maradjon. Az ismeret végső fokon az élet fentartásának
+és tökéletesedésének szolgálatában áll. Meg kell találnunk a
+helyünket a világban, tudnunk kell, <span class="pagenum"><a name=
+"Page_242" id="Page_242">-242-</a></span> mivel lássuk el magunkat
+a környezetünkben levő dolgok közül, mert különben tönkre kell
+mennünk. Mennél gazdagabban alakul most már az életünk tartalma,
+annál nehezebbek lesznek a feltételek, melyek között mi a fokozott
+szükségleteket kielégíthetjük, annál nagyobb erőfeszítéseket kell
+tennie a tudománynak, hogy az ismeretet és ezzel a természeten való
+uralkodást kitágítsuk és megszilárdítsuk. A munkamegosztás elvével
+van aztán indokolva, hogy a tudományos kutatást sok ember
+kizárólagos élethivatásáva teszi és ezeknek a férfiaknak a számára
+bizonyára nem lealázó és lealacsonyító érzés, ha azt mondják
+maguknak, hogy az igazság kikutatásával az emberiség javán
+munkálkodnak.</p>
+<p>Az esztétikában a biológiai szemléleti mód a funkciós
+szükségletre vezetett. Az esztétikai élvezés gyakorolja a
+mindennapi életben tevékenységre nem igen jutó lelki erőket és a
+mennyiben intellektuális és emócionális funkciós szükségletünket
+kielégíti, gazdagabbá teszi lelki életünket. Ha az ismeret arra van
+rendeltetve, hogy hatalmasabbá tegyen minket, akkor a művészetnek
+magas feladata a boldogságunkat gyarapítani. A művészek ezáltal
+valóságos jóltevőivé lesznek az emberiségnek, sőt csak ők tesznek
+minket emberré a szó szoros értelmében.</p>
+<p>Az etikában arra tanít a biológiai szemléleti mód, hogy az
+erkölcsiségben az emberek együttélésének feltételét lássuk. Nem egy
+apriorisztikus «tedd meg»-ből és nem érzékfeletti hatalmaktól való
+félelemből, hanem az emberek eredettől fogva szociális
+természetéből keletkeznek a morális <span class="pagenum"><a name=
+"Page_243" id="Page_243">-243-</a></span> helyeslés és
+helytelenítés érzései, melyek aztán a maguk részéről a vallási
+képzeteket és érzéseket megtisztítják és fölfokozzák. Amidőn
+azonban az eredeti emberi nyájból egyre erőteljesebben dolgozza ki
+magát az egyéniség, a személyiség, e személyiség megőrzése
+szükségletté válik s a fejlődés folyamán erkölcsi követelménnyé.
+Ezáltal az erkölcsi a szociális mellett maga individuális
+fontosságot nyer, amennyiben a személyiség fentartása és
+kialakítása az emberi méltóság követelményévé emelkedik. A
+társadalom fenntartása és az emberi méltóság megőrzése így céljaivá
+válnak az erkölcsi fejlődésnek, melyet csak a biológiai szemléleti
+mód bírt világosan napfényre hozni.</p>
+<p>A biológiai szemléleti mód nem marad az egyes életére
+korlátozva, hanem magában foglalja a faj életét is. Ez magától a
+harmadik követelményhez vezet, melyet a filozófiai problémák
+tartalmi tárgyalására felállítottunk. Ez a szociális gondolat,
+melyet a jelenkor filozófiája nem utasíthat el magától.</p>
+<p>A pszichológiában arról van szó, hogy tudatára jöjjünk annak és
+mindig tudatában is maradjunk, hogy az egyes ember szellemi élete
+összes fejlődési fázisaiban és minden elemében a szociális
+környezettől, a miliőtől van meghatározva s ennek befolyása alatt
+áll. Beleszületve egy szociális organizmusba, gyermekkorunktól
+fogva a társadalom formál és mintáz minket. Autoritatív hatalommal
+tudományos, vallási, erkölcsi és esztétikai meggyőződéseket olt
+belénk és többnyire úgy hat ránk, hogy befolyását észre sem
+vesszük. Ezt a szociális tényezőt a <span class="pagenum"><a name=
+"Page_244" id="Page_244">-244-</a></span> jelenkor pszichológiája
+még egyáltalán nem vette eléggé figyelembe s mindannak
+feldolgozásától, amit e téren a néprajz, a nyelv-, vallás- és
+erkölcstörténet napvilágra hozott, nagy haladás várható az emberi
+lelki élet megismerésére.</p>
+<p>Az ismeretelméletre nézve a szociális tényező figyelembe vétele
+különös fontosságú. Kivált a vallási képzetek megszilárdulása e
+tényező nélkül nem is érthető. Tévedés és igazság egyaránt az
+emberek összmunkájának eredménye. Az önkényes ész, amely azt hiszi,
+egészen saját erejéből, az eddig gondoltakra való tekintet nélkül,
+másokra való tekintet és mások segítsége nélkül tudja a talányokat
+megoldani, a látszólag legeredetibb gondolkodóknál is az időtől és
+a környezettől lényegesen befolyásoltnak látszik. A jövőnek épp oly
+nehéz, mint érdemes feladata a szociális tényezőt az emberi ismeret
+fejlődésében az emberi szellemi munka évezredeiben nyomon követni
+és világosan megállapítani, mit örököltünk szellemi tekintetben
+apáinktól és mit teszünk hozzá mi magunk.</p>
+<p>Még az esztétikában is, ahol az egyéninek a legnagyobb a
+hatásköre, szerepet játszik a szociális gondolat, amennyiben itt is
+a közönség, az általános ízlés-irány, a kultúrállapot befolyással
+van a művészi alkotásra éppúgy, mint az esztétikai élvezetre.</p>
+<p>Alapvető fontosságú azonban a szociális szempont az etikában.
+Itt minden, az eredet, a fejlődés, a célok annyira át vannak itatva
+szociális gondolatokkal, hogy sokan az etikát csak az általános
+szociológia egy részének tekintik. Ennek dacára itt még
+meggyökeresedett előítéleteket <span class="pagenum"><a name=
+"Page_245" id="Page_245">-245-</a></span> kell legyőzni és még
+megfeszített munkára van szükség, hogy általánossá lehessen tenni
+az erkölcsi követelmény szigorúan szociális karakteréről való
+meggyőződést. Még az emberi méltóság individuális kötelessége is
+hord magában szociális elemet, amennyiben az egyén, amely a
+szociális kötöttségből az önálló személyiségig küzdötte fel magát,
+nem szűnik meg tagja lenni egy szociális testnek és a felszabadító
+harcban szerzett erőit nagy részben a szociális egész szolgálatába
+kell állítania, ha máskülönben az oly nehezen kiküzdött emberi
+méltóságot meg akarja tartani.</p>
+<p>Ebből az okból a szociológia, amely a szociális élet
+törvényeinek kikutatását teszi feladatává, nem nagyon messze időben
+a szellemfilozófia alapjává kell hogy tétessék.</p>
+<p>Ilyen elvektől hordozva és ilyen módszerekkel fölszerelve a
+filozófia megint megtalálja a bátorságot, hogy régi feladatát, hogy
+világnézet-tan legyen, újra munkába vegye. A sokféleségben az
+egységre ügyelni, megtalálni minden dolog kapcsolatát, kezdettől
+fogva törekvése volt és erre a célra most fokozódott ereje és
+belátása alapján újra különös merészséggel törhet.</p>
+<p>A szervetlen természet egységes és szoros összefüggését
+úgylátszik a tizennyolcadik században élénkebben érezték, mint a
+miénkben. Ha <i>Kant</i>, <i>Newton</i> nagyszerű gondolatmenetétől
+egészen áthatva az ég természetrajzáról szóló művében felkiált:
+«adjatok nekem anyagot, világot építek nektek belőle», akkor ebben
+a szilárd meggyőződésben mindig van valami fölemelő és nagy. Ha
+most már meggondoljuk, <span class="pagenum"><a name="Page_246" id=
+"Page_246">-246-</a></span> hogy az égitestek keletkezéséről szóló
+elmélete még ma is érvényben van, akkor felismerjük, hogy az
+egészre irányított tekintet az egyesnek a tényleges alkatát sem el
+nem hanyagolja, sem félre nem ismeri.</p>
+<p>Ha most már ma nekünk a spektrál-analízis fölfedezi az
+anyagokat, melyekből a nap tömege áll, ha a kémia a legtöbb testnek
+nemcsak az alkatrészeit, hanem belső felépítését is feltárta és
+konstitúciós formuláival meghatározta a molekula elrendezkedését,
+ha végül a biokémiai vizsgálatok mélyen belevilágítanak a
+mechanikai és chemiai folyamatokba, amelyekből az organikus élet
+áll, akkor talán ideje volna az eredményeknek egy
+természetfilozófiává való összefoglalásával a természeti történés
+egységét és összefüggését általános tudatba hozni.</p>
+<p>A módszereket, melyek az egyesnek kikutatásakor beváltak, erre
+értékesíteni, ez az a feladat, mely a jövő metafizikája elé van
+állítva. A metafizika tehát nincs örök időkre elintézve, hanem az a
+középpont marad, amely felé a filozófia mindig újra törekszik s
+amely körül a többi filozófiai diszciplinák csoportosulnak.</p>
+<p>Természetesen a tudományos metafizika nem szabad, hogy
+teljesíthetetlent követeljen tőlünk. Állításainak bevált
+módszerekből kell kiindulniok, eredményük ellentmondás nélkül
+elgondolható és elképzelhető is kell hogy legyen. Ebben az
+értelemben kíséreltem meg, a tapasztalat terén bevált ítélő funkció
+alkalmazása által az összes történést, a fizikait úgy, mint a
+pszichikait mint egy hatalmas akarat erőnyilvánítását felfogni,
+amely a törvényeket, melyek szerint a <span class=
+"pagenum"><a name="Page_247" id="Page_247">-247-</a></span>
+világtörténés végbemegy, megadta és ezeket a törvényeket, mint a
+zsoltárköltő mondja, maga sem hágja át.</p>
+<p>Az így felfogott isten-fogalom adja meg világnézetünknek a
+befejezést, melyet tudatunk egysége megkíván. Postulátuma, nem mint
+<i>Kant</i>-nál a praktikus, hanem a teoretikus észnek, amely a
+formát, amelyben minden egyes történést a világon felfog és
+tulajdonává tesz, ezzel az univerzumra, vagyis a világtörténés
+összességére alkalmazza. Az istenfogalom itt bizonyos értelemben
+mint szubjektum van felfogva, melynek predikátuma az összes
+világtörténés és ezzel egyidejüleg mint szubsztancia, melynek
+lényege nem a nyugodt kihatásban, hanem mint Leibnitz felfogta,
+szüntelen erőnyilvánításban áll. Itt minden fizikai és pszichikai
+történést állandóan élő forrásul kell elgondolnunk és ezen isteni
+akarat törvényeit kikutatni, feladata minden tudománynak. Az
+egyszer adott törvénytől való eltérés természetesen
+összeegyeztethetetlen volna az egyszer adott törvénnyel.</p>
+<p>Talán sikerül ezen az úton a filozófiát a megtisztult vallással
+összeegyeztetni s ezzel az egyest fölemelni «az általános
+megszenteléshez, ahol a hatalmas akkordok szólnak». Mindenesetre
+mindig minden filozófia célja kell hogy maradjon egy harmonikus
+világnézetet felépíteni és azt, ami ingadozó jelenségben lebeg,
+tartós gondolatokkal megszilárdítani.</p>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="footnotes">
+<h2>Lábjegyzetek.</h2>
+<div class="footnote">
+<p><a name="Footnote_1" id="Footnote_1"></a> <a href=
+"#FNanchor_1"><span class="label">1)</span></a> Keller Helén, a
+siketnéma-vak leány önéletrajza. Magyarra fordította dr. Boros
+György. Budapest, Franklin-Társulat.</p>
+</div>
+</div>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_248" id=
+"Page_248">-248-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_249" id="Page_249"><br />
+-249-</a></span></p>
+<h2>NÉVMUTATÓ.</h2>
+<ul class="TOC">
+<li><b>A</b>bälard <a href="#Page_202">202</a></li>
+<li>Aquinói Tamás <a href="#Page_222">222</a></li>
+<li>Anaxagoras <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_155">155</a></li>
+<li>Antisthenes <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Aristippos <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Aristoteles <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_13">13</a>,
+<a href="#Page_17">17</a> s köv., <a href="#Page_22">22</a>,
+<a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_44">44</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_97">97</a>, <a href="#Page_147">147</a>, <a href=
+"#Page_152">152</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_193">193</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=
+"#Page_202">202</a>, <a href="#Page_224">224</a></li>
+<li>Avenarius <a href="#Page_139">139</a> s köv.</li>
+<li><b>B</b>acon <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Barth Paul <a href="#Page_229">229</a></li>
+<li>Bastian <a href="#Page_32">32</a></li>
+<li>Baumgarten <a href="#Page_164">164</a></li>
+<li>Bayle <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Beneke <a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Bentham <a href="#Page_205">205</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a></li>
+<li>Berkeley <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,
+<a href="#Page_67">67</a> s köv. <a href="#Page_73">73</a>,
+<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_124">124</a></li>
+<li>Berthold von Regensburg <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Boëthius <a href="#Page_44">44</a></li>
+<li>Böhme Jacob <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Bridgmann Laura <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Bruno Giordano <a href="#Page_128">128</a>, <a href=
+"#Page_137">137</a></li>
+<li>Büchner <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Burke <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li><b>C</b>arneri <a href="#Page_206">206</a></li>
+<li>Carriere <a href="#Page_167">167</a></li>
+<li>Charron <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Cherbury <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Cicero <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Collius <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Comte <a href="#Page_63">63</a>, <a href="#Page_210">210</a>,
+<a href="#Page_224">224</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Condillac <a href="#Page_79">79</a></li>
+<li><b>D</b>arwin <a href="#Page_32">32</a>, <a href=
+"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_138">138</a>, <a href=
+"#Page_157">157</a>, <a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Demokritos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_55">55</a>, <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_154">154</a></li>
+<li>Descartes <a href="#Page_53">53</a>, <a href="#Page_84">84</a>,
+<a href="#Page_124">124</a>, <a href="#Page_130">130</a>, <a href=
+"#Page_148">148</a> s köv., <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Diogenes <a href="#Page_199">199</a></li>
+<li>Duns Scotus <a href="#Page_160">160</a></li>
+<li><b>E</b>ckhardt <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Empedokles <a href="#Page_117">117</a>, <a href=
+"#Page_154">154</a></li>
+<li>Epikuros <a href="#Page_10">10</a></li>
+<li>Eudemos <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li><b>F</b>echner <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_168">168</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Feuerbach <a href="#Page_228">228</a></li>
+<li>Fichte <a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_118">118</a>,
+<a href="#Page_204">204</a>, <a href="#Page_210">210</a> s
+köv.</li>
+<li>Fischer Fr. <a href="#Page_167">167</a></li>
+<li>Frohschammer <a href="#Page_124">124</a></li>
+<li><b>G</b>oethe <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_138">138</a>. <a href="#Page_157">157</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a></li>
+<li>Gomperz <a href="#Page_141">141</a></li>
+<li>Groos K. <a href="#Page_172">172</a></li>
+<li>Grotius <a href="#Page_224">224</a></li>
+<li><b>H</b>äckel <a href="#Page_135">135</a></li>
+<li>Hegel <a href="#Page_14">14</a>, <a href="#Page_46">46</a>,
+<a href="#Page_80">80</a>, <a href="#Page_83">83</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a> s köv. <a href=
+"#Page_167">167</a>, <a href="#Page_191">191</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_228">228</a>, <a href=
+"#Page_233">233</a></li>
+<li>Helmholtz <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_138">138</a>, <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li>Helvetius <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Heraklitos <a href="#Page_136">136</a></li>
+<li>Herbart <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_165">165</a>,
+<a href="#Page_205">205</a></li>
+<li>Herder <a href="#Page_166">166</a>, <a href=
+"#Page_228">228</a></li>
+<li>Hesiodos <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Heurtin Mária <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Hippokrates <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li>Hobbes <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_225">225</a></li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_250" id=
+"Page_250">-250-</a></span></li>
+<li>Holbach <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Home <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Homeros <a href="#Page_79">79</a>, <a href="#Page_128">128</a>,
+<a href="#Page_189">189</a></li>
+<li>Horatius <a href="#Page_165">165</a></li>
+<li>Hume <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_54">54</a>,
+<a href="#Page_55">55</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_77">77</a>, <a href="#Page_105">105</a>, <a href=
+"#Page_140">140</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li>Hutcheson <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li><b>J</b>amblichus <a href="#Page_84">84</a></li>
+<li>Jodl <a href="#Page_150">150</a></li>
+<li>Joland <a href="#Page_159">159</a></li>
+<li>Joule <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li><b>K</b>ant <a href="#Page_19">19</a>, <a href=
+"#Page_22">22</a>, <a href="#Page_45">45</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_55">55</a>, <a href=
+"#Page_60">60</a>, <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_70">70</a>, <a href="#Page_77">77</a>, <a href=
+"#Page_80">80</a> s köv., <a href="#Page_86">86</a> s köv.,
+<a href="#Page_105">105</a>, <a href="#Page_118">118</a>, <a href=
+"#Page_137">137</a>, <a href="#Page_164">164</a> s köv. <a href=
+"#Page_171">171</a>, <a href="#Page_173">173</a>, <a href=
+"#Page_181">181</a>, <a href="#Page_203">203</a>, <a href=
+"#Page_210">210</a> s köv.</li>
+<li>Keller Helén <a href="#Page_31">31</a></li>
+<li>Kirchhoff <a href="#Page_80">80</a></li>
+<li>Kopernikus <a href="#Page_110">110</a>, <a href=
+"#Page_129">129</a>, <a href="#Page_140">140</a></li>
+<li><b>L</b>aas E. <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Lamarck <a href="#Page_138">138</a>, <a href=
+"#Page_157">157</a></li>
+<li>Lamettrie <a href="#Page_53">53</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a></li>
+<li>Lange <a href="#Page_117">117</a></li>
+<li>Laplace <a href="#Page_137">137</a></li>
+<li>Lassalle <a href="#Page_137">137</a>, <a href=
+"#Page_228">228</a></li>
+<li>Lavoisier <a href="#Page_111">111</a></li>
+<li>Lazarus <a href="#Page_32">32</a>, <a href=
+"#Page_172">172</a></li>
+<li>Leclair <a href="#Page_63">63</a>, <a href=
+"#Page_73">73</a></li>
+<li>Leibniz <a href="#Page_124">124</a>, <a href=
+"#Page_148">148</a></li>
+<li>Lessing <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Leukippos <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_117">117</a>, <a href="#Page_154">154</a></li>
+<li>Lionardo <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Locke <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_55">55</a>,
+<a href="#Page_77">77</a>, <a href="#Page_79">79</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a></li>
+<li>Lotze <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a></li>
+<li>Lucretius <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li><b>M</b>ach <a href="#Page_21">21</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a>, <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_80">80</a>, <a href="#Page_139">139</a> s köv., <a href=
+"#Page_151">151</a></li>
+<li>Malebranche <a href="#Page_148">148</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a></li>
+<li>Marx <a href="#Page_228">228</a></li>
+<li>Mayer Robert <a href="#Page_151">151</a></li>
+<li>Meynert <a href="#Page_67">67</a>, <a href=
+"#Page_241">241</a></li>
+<li>Michel Angelo <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Mill James <a href="#Page_26">26</a></li>
+<li>Mill John Stuart <a href="#Page_47">47</a>, <a href=
+"#Page_63">63</a>, <a href="#Page_109">109</a></li>
+<li>Moleschott <a href="#Page_118">118</a></li>
+<li>Montaigne <a href="#Page_54">54</a></li>
+<li>Müller Johannes <a href="#Page_67">67</a></li>
+<li><b>N</b>ietzsche <a href="#Page_206">206</a></li>
+<li><b>O</b>stwald, <a href="#Page_16">16</a>, <a href=
+"#Page_151">151</a></li>
+<li><b>P</b>armenides <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Paulsen <a href="#Page_220">220</a></li>
+<li>Petrus Ramus <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Phidias <a href="#Page_192">192</a></li>
+<li>Philo <a href="#Page_11">11</a></li>
+<li>Plato <a href="#Page_6">6</a>, <a href="#Page_10">10</a>,
+<a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_44">44</a>, <a href="#Page_52">52</a>, <a href=
+"#Page_81">81</a>, <a href="#Page_97">97</a>, <a href=
+"#Page_123">123</a>, <a href="#Page_165">165</a>, <a href=
+"#Page_191">191</a>, <a href="#Page_200">200</a>, <a href=
+"#Page_221">221</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Plotinus <a href="#Page_18">18</a>, <a href="#Page_26">26</a>,
+<a href="#Page_84">84</a>, <a href="#Page_123">123</a>, <a href=
+"#Page_165">165</a></li>
+<li>Porphyrius <a href="#Page_44">44</a></li>
+<li>Proclus <a href="#Page_84">84</a></li>
+<li>Protagoras <a href="#Page_10">10</a>, <a href=
+"#Page_79">79</a></li>
+<li>Pyrrhon <a href="#Page_53">53</a></li>
+<li><b>R</b>affael <a href="#Page_189">189</a>, <a href=
+"#Page_192">192</a></li>
+<li>Rehmke <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Ribot <a href="#Page_150">150</a></li>
+<li>Rokitansky <a href="#Page_241">241</a></li>
+<li>Rousseau <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li><b>S</b>aint-Hilaire Geoffroy <a href="#Page_138">138</a></li>
+<li>Savigny <a href="#Page_55">55</a></li>
+<li>Schäffle <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Schelling <a href="#Page_80">80</a>, <a href=
+"#Page_118">118</a>, <a href="#Page_132">132</a>, <a href=
+"#Page_167">167</a></li>
+<li>Schiller <a href="#Page_8">8</a>, <a href="#Page_16">16</a>,
+<a href="#Page_166">166</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_176">176</a>, <a href="#Page_184">184</a></li>
+<li>Schopenhauer <a href="#Page_68">68</a>, <a href=
+"#Page_124">124</a>, <a href="#Page_167">167</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Schubert-Soldern <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Schuppe <a href="#Page_63">63</a></li>
+<li>Shakespeare <a href="#Page_189">189</a>, <a href=
+"#Page_193">193</a></li>
+<li>Schaftesbury <a href="#Page_166">166</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Smith Adam <a href="#Page_26">26</a>, <a href=
+"#Page_203">203</a>, <a href="#Page_211">211</a></li>
+<li>Sokrates <a href="#Page_44">44</a>, <a href="#Page_198">198</a>
+s köv., <a href="#Page_211">211</a>, <a href=
+"#Page_219">219</a></li>
+<li>Sophokles <a href="#Page_182">182</a></li>
+<li><span class="pagenum"><a name="Page_251" id=
+"Page_251">-251-</a></span></li>
+<li>Spencer <a href="#Page_33">33</a>, <a href="#Page_138">138</a>,
+<a href="#Page_157">157</a>, <a href="#Page_172">172</a>, <a href=
+"#Page_205">205</a>, <a href="#Page_225">225</a></li>
+<li>Spinoza <a href="#Page_130">130</a> s köv. <a href=
+"#Page_159">159</a>, <a href="#Page_203">203</a></li>
+<li>Stein Heinrich von – <a href="#Page_163">163</a></li>
+<li>Steinthal <a href="#Page_32">32</a></li>
+<li>Szent Ágoston <a href="#Page_84">84</a>, <a href=
+"#Page_194">194</a></li>
+<li><b>T</b>auber Johannes <a href="#Page_85">85</a></li>
+<li>Thales <a href="#Page_9">9</a></li>
+<li>Theophrastos <a href="#Page_45">45</a></li>
+<li>Thukidydes <a href="#Page_188">188</a></li>
+<li><b>W</b>agner Richard <a href="#Page_180">180</a></li>
+<li>Winckelmann <a href="#Page_166">166</a></li>
+<li>Wolff Keresztély <a href="#Page_19">19</a></li>
+<li>Wundt <a href="#Page_26">26</a>, <a href="#Page_32">32</a>,
+<a href="#Page_36">36</a>, <a href="#Page_43">43</a>, <a href=
+"#Page_47">47</a> <a href="#Page_124">124</a>, <a href=
+"#Page_152">152</a></li>
+<li><b>V</b>erulami Baco <a href="#Page_19">19</a></li>
+<li>Vogl <a href="#Page_118">118</a></li>
+<li>Vogt <a href="#Page_53">53</a></li>
+<li><b>X</b>enophanes <a href="#Page_10">10</a>, <a href=
+"#Page_128">128</a></li>
+<li><b>Z</b>eno <a href="#Page_128">128</a></li>
+<li>Zimmermann <a href="#Page_167">167</a></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_252" id=
+"Page_252">-252-</a></span></p>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_253" id="Page_253"><br />
+-253-</a></span></p>
+<h2>TARTALOM.</h2>
+<p class="center">ELSŐ FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>A filozófia jelentősége és állása.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>1. §. A filozófia fogalma és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_5">5</a></span></li>
+<li>2. §. A filozófia lélektani eredete <span class=
+"ralign"><a href="#Page_6">6</a></span></li>
+<li>3. §. A filozófia történeti eredete <span class=
+"ralign"><a href="#Page_8">8</a></span></li>
+<li>4. §. Filozófia és vallás <span class="ralign"><a href=
+"#Page_9">9</a></span></li>
+<li>5. §. Filozófia és tudomány <span class="ralign"><a href=
+"#Page_13">13</a></span></li>
+<li>6. §. A filozófia felosztása <span class="ralign"><a href=
+"#Page_17">17</a></span></li>
+<li>7. §. A filozófia története <span class="ralign"><a href=
+"#Page_20">20</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">MÁSODIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>A propædeutikus (előkészítő)
+diszciplinák.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>8. §. A pszichológia tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_23">23</a></span></li>
+<li>9. §. A pszichológia módszerei és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_27">27</a></span></li>
+<li>10. §. Pszichológia és fiziológia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_35">35</a></span></li>
+<li>11. §. Pszichológia és filozófia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_37">37</a></span></li>
+<li>12. §. A logika tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_39">39</a></span></li>
+<li>13. §. A logika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_43">43</a></span></li>
+<li>14. §. Grammatika, logika és pszichológia <span class=
+"ralign"><a href="#Page_48">48</a></span></li>
+<li>15. §. Logika és filozófia <span class="ralign"><a href=
+"#Page_50">50</a></span></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_254" id=
+"Page_254">-254-</a></span></p>
+<p class="center">HARMADIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Ismeretkritika és ismeretelmélet.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>16. §. Dogmatizmus, szkepticizmus, kriticizmus <span class=
+"ralign"><a href="#Page_52">52</a></span></li>
+<li>17. §. Az ismeret problémái <span class="ralign"><a href=
+"#Page_56">56</a></span></li>
+<li>18. §. Az ismeretkritika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_59">59</a></span></li>
+<li>19. §. Az ismeretkritikai idealizmus <span class=
+"ralign"><a href="#Page_64">64</a></span></li>
+<li>20. §. Az ismeretkritikai idealizmus méltatása <span class=
+"ralign"><a href="#Page_68">68</a></span></li>
+<li>21. §. A kritikai realizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_74">74</a></span></li>
+<li>22. §. Az ismeretelmélet fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_76">76</a></span></li>
+<li>23. §. A szenzualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_78">78</a></span></li>
+<li>24. §. Az intellektualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_81">81</a></span></li>
+<li>25. §. A miszticizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_84">84</a></span></li>
+<li>26. §. Genetikus és biológiai ismeretelmélet <span class=
+"ralign"><a href="#Page_86">86</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">NEGYEDIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Metafizika vagy ontológia.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>27. §. Az ontológiai probléma <span class="ralign"><a href=
+"#Page_113">113</a></span></li>
+<li>28. §. A materializmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_117">117</a></span></li>
+<li>29. §. A spiritizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_123">123</a></span></li>
+<li>30. §. A szubsztancia monizmusa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_127">127</a></span></li>
+<li>31. §. A történés monizmusa <span class="ralign"><a href=
+"#Page_136">136</a></span></li>
+<li>32. §. A dualizmus <span class="ralign"><a href=
+"#Page_147">147</a></span></li>
+<li>33. §. A kozmológiai-theológiai probléma. Isten és a világ
+<span class="ralign"><a href="#Page_153">153</a></span></li>
+</ul>
+<p class="center">ÖTÖDIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Az esztétika útjai és céljai.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>34. §. Az esztétika fogalma és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_162">162</a></span></li>
+<li>35. §. Az esztétika fejlődése és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_164">164</a></span></li>
+<li>36. §. Genetikus és biológiai esztétika <span class=
+"ralign"><a href="#Page_171">171</a></span></li>
+</ul>
+<p><span class="pagenum"><a name="Page_255" id=
+"Page_255">-255-</a></span></p>
+<p class="center">HATODIK FEJEZET.</p>
+<p class="center"><b>Etika és szociológia.</b></p>
+<ul class="TOC">
+<li>37. §. Az etika tárgya és feladata <span class=
+"ralign"><a href="#Page_196">196</a></span></li>
+<li>38. §. Az etika fejlődése <span class="ralign"><a href=
+"#Page_198">198</a></span></li>
+<li>39. §. Az akaratszabadság problémája <span class=
+"ralign"><a href="#Page_206">206</a></span></li>
+<li>40. §. Az etika problémái és irányai <span class=
+"ralign"><a href="#Page_209">209</a></span></li>
+<li>41. §. Genetikus és biológiai etika <span class=
+"ralign"><a href="#Page_212">212</a></span></li>
+<li>42. §. Szociológia és a történet filozófiája <span class=
+"ralign"><a href="#Page_224">224</a></span></li>
+<li>43. §. Neveléstudomány <span class="ralign"><a href=
+"#Page_230">230</a></span></li>
+</ul>
+<ul class="TOC">
+<li><i>Összefoglalás</i> <span class="ralign"><a href=
+"#Page_233">233</a></span></li>
+<li>Névmutató <span class="ralign"><a href=
+"#Page_249">249</a></span></li>
+</ul>
+<hr class="chap" />
+<div class="chapter"></div>
+<div class="transnote">
+<p class="center"><span class="caption">Javítások.</span></p>
+<p>Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk.</p>
+<p>A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája:</p>
+<table summary="Javítások">
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_11">11</a></td>
+<td>megerősődött</td>
+<td>megerősödött</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_12">12</a></td>
+<td>egységaennéző</td>
+<td>egységbennéző</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_14">14</a></td>
+<td>temészettudománynak</td>
+<td>természettudománynak</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_17">17</a></td>
+<td>tudoménynál</td>
+<td>tudománynál</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_25">25</a></td>
+<td>leki életre</td>
+<td>lelki életre</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_28">28</a></td>
+<td>megfikyelt tényeket</td>
+<td>megfigyelt tényeket</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>
+<td>vizsgálatrá</td>
+<td>vizsgálatra</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_29">29</a></td>
+<td>ameleykből</td>
+<td>amelyekből</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_30">30</a></td>
+<td>fonotsság</td>
+<td>fontosság</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_31">31</a></td>
+<td>terméézetüknél</td>
+<td>természetüknél</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_48">48</a></td>
+<td>fejlődése foyamán</td>
+<td>fejlődése folyamán</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_62">62</a></td>
+<td>tapsztalat előtt</td>
+<td>tapasztalat előtt</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>
+<td>mint den lét</td>
+<td>minden lét</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_63">63</a></td>
+<td>Erns-Laas</td>
+<td>Ernst Laas</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_91">91</a></td>
+<td>hozzuk.</td>
+<td>hozzuk».</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_98">98</a></td>
+<td>különöbző személyek</td>
+<td>különböző személyek</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_130">130</a></td>
+<td>matematekai bizonyítás</td>
+<td>matematikai bizonyítás</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_131">131</a></td>
+<td>miverzumnak</td>
+<td>univerzumnak</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_141">141</a></td>
+<td>kezedttől fogva</td>
+<td>kezdettől fogva</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>légprimitivebb</td>
+<td>legprimitivebb</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>megmünk</td>
+<td>megélünk</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_150">150</a></td>
+<td>elozdulatot</td>
+<td>mozdulatot</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_183">183</a></td>
+<td>funckiós gyönyörhöz</td>
+<td>funkciós gyönyörhöz</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_225">225</a></td>
+<td>bológiához</td>
+<td>biológiához</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_234">234</a></td>
+<td>megközelíthetethenek</td>
+<td>megközelíthetetlenek</td>
+</tr>
+<tr>
+<td class="tdr"><a href="#Page_236">236</a></td>
+<td>meggyöződhetik</td>
+<td>meggyőződhetik</td>
+</tr>
+</table>
+</div>
+<div style='display:block; margin-top:4em'>*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK BEVEZETÉS A FILOZÓFIÁBA ***</div>
+<div style='text-align:left'>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Updated editions will replace the previous one&#8212;the old editions will
+be renamed.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright
+law means that no one owns a United States copyright in these works,
+so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the United
+States without permission and without paying copyright
+royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part
+of this license, apply to copying and distributing Project
+Gutenberg&#8482; electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG&#8482;
+concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark,
+and may not be used if you charge for an eBook, except by following
+the terms of the trademark license, including paying royalties for use
+of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for
+copies of this eBook, complying with the trademark license is very
+easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation
+of derivative works, reports, performances and research. Project
+Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may
+do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected
+by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark
+license, especially commercial redistribution.
+</div>
+
+<div style='margin:0.83em 0; font-size:1.1em; text-align:center'>START: FULL LICENSE<br />
+<span style='font-size:smaller'>THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE<br />
+PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK</span>
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+To protect the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting the free
+distribution of electronic works, by using or distributing this work
+(or any other work associated in any way with the phrase &#8220;Project
+Gutenberg&#8221;), you agree to comply with all the terms of the Full
+Project Gutenberg&#8482; License available with this file or online at
+www.gutenberg.org/license.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg&#8482;
+electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to
+and accept all the terms of this license and intellectual property
+(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all
+the terms of this agreement, you must cease using and return or
+destroy all copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in your
+possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a
+Project Gutenberg&#8482; electronic work and you do not agree to be bound
+by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the person
+or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph 1.E.8.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.B. &#8220;Project Gutenberg&#8221; is a registered trademark. It may only be
+used on or associated in any way with an electronic work by people who
+agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few
+things that you can do with most Project Gutenberg&#8482; electronic works
+even without complying with the full terms of this agreement. See
+paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project
+Gutenberg&#8482; electronic works if you follow the terms of this
+agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg&#8482;
+electronic works. See paragraph 1.E below.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation (&#8220;the
+Foundation&#8221; or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection
+of Project Gutenberg&#8482; electronic works. Nearly all the individual
+works in the collection are in the public domain in the United
+States. If an individual work is unprotected by copyright law in the
+United States and you are located in the United States, we do not
+claim a right to prevent you from copying, distributing, performing,
+displaying or creating derivative works based on the work as long as
+all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope
+that you will support the Project Gutenberg&#8482; mission of promoting
+free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg&#8482;
+works in compliance with the terms of this agreement for keeping the
+Project Gutenberg&#8482; name associated with the work. You can easily
+comply with the terms of this agreement by keeping this work in the
+same format with its attached full Project Gutenberg&#8482; License when
+you share it without charge with others.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern
+what you can do with this work. Copyright laws in most countries are
+in a constant state of change. If you are outside the United States,
+check the laws of your country in addition to the terms of this
+agreement before downloading, copying, displaying, performing,
+distributing or creating derivative works based on this work or any
+other Project Gutenberg&#8482; work. The Foundation makes no
+representations concerning the copyright status of any work in any
+country other than the United States.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg:
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.1. The following sentence, with active links to, or other
+immediate access to, the full Project Gutenberg&#8482; License must appear
+prominently whenever any copy of a Project Gutenberg&#8482; work (any work
+on which the phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; appears, or with which the
+phrase &#8220;Project Gutenberg&#8221; is associated) is accessed, displayed,
+performed, viewed, copied or distributed:
+</div>
+
+<blockquote>
+  <div style='display:block; margin:1em 0'>
+    This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and most
+    other parts of the world at no cost and with almost no restrictions
+    whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms
+    of the Project Gutenberg License included with this eBook or online
+    at <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>. If you
+    are not located in the United States, you will have to check the laws
+    of the country where you are located before using this eBook.
+  </div>
+</blockquote>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.2. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is
+derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not
+contain a notice indicating that it is posted with permission of the
+copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in
+the United States without paying any fees or charges. If you are
+redistributing or providing access to a work with the phrase &#8220;Project
+Gutenberg&#8221; associated with or appearing on the work, you must comply
+either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or
+obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg&#8482;
+trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.3. If an individual Project Gutenberg&#8482; electronic work is posted
+with the permission of the copyright holder, your use and distribution
+must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any
+additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms
+will be linked to the Project Gutenberg&#8482; License for all works
+posted with the permission of the copyright holder found at the
+beginning of this work.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg&#8482;
+License terms from this work, or any files containing a part of this
+work or any other work associated with Project Gutenberg&#8482;.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this
+electronic work, or any part of this electronic work, without
+prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with
+active links or immediate access to the full terms of the Project
+Gutenberg&#8482; License.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary,
+compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including
+any word processing or hypertext form. However, if you provide access
+to or distribute copies of a Project Gutenberg&#8482; work in a format
+other than &#8220;Plain Vanilla ASCII&#8221; or other format used in the official
+version posted on the official Project Gutenberg&#8482; website
+(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense
+to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means
+of obtaining a copy upon request, of the work in its original &#8220;Plain
+Vanilla ASCII&#8221; or other form. Any alternate format must include the
+full Project Gutenberg&#8482; License as specified in paragraph 1.E.1.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying,
+performing, copying or distributing any Project Gutenberg&#8482; works
+unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing
+access to or distributing Project Gutenberg&#8482; electronic works
+provided that:
+</div>
+
+<div style='margin-left:0.7em;'>
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &bull; You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from
+        the use of Project Gutenberg&#8482; works calculated using the method
+        you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed
+        to the owner of the Project Gutenberg&#8482; trademark, but he has
+        agreed to donate royalties under this paragraph to the Project
+        Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid
+        within 60 days following each date on which you prepare (or are
+        legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty
+        payments should be clearly marked as such and sent to the Project
+        Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in
+        Section 4, &#8220;Information about donations to the Project Gutenberg
+        Literary Archive Foundation.&#8221;
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &bull; You provide a full refund of any money paid by a user who notifies
+        you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he
+        does not agree to the terms of the full Project Gutenberg&#8482;
+        License. You must require such a user to return or destroy all
+        copies of the works possessed in a physical medium and discontinue
+        all use of and all access to other copies of Project Gutenberg&#8482;
+        works.
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &bull; You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of
+        any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the
+        electronic work is discovered and reported to you within 90 days of
+        receipt of the work.
+    </div>
+
+    <div style='text-indent:-0.7em'>
+        &bull; You comply with all other terms of this agreement for free
+        distribution of Project Gutenberg&#8482; works.
+    </div>
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project
+Gutenberg&#8482; electronic work or group of works on different terms than
+are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing
+from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of
+the Project Gutenberg&#8482; trademark. Contact the Foundation as set
+forth in Section 3 below.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable
+effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread
+works not protected by U.S. copyright law in creating the Project
+Gutenberg&#8482; collection. Despite these efforts, Project Gutenberg&#8482;
+electronic works, and the medium on which they may be stored, may
+contain &#8220;Defects,&#8221; such as, but not limited to, incomplete, inaccurate
+or corrupt data, transcription errors, a copyright or other
+intellectual property infringement, a defective or damaged disk or
+other medium, a computer virus, or computer codes that damage or
+cannot be read by your equipment.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the &#8220;Right
+of Replacement or Refund&#8221; described in paragraph 1.F.3, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project
+Gutenberg&#8482; trademark, and any other party distributing a Project
+Gutenberg&#8482; electronic work under this agreement, disclaim all
+liability to you for damages, costs and expenses, including legal
+fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT
+LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE
+PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE
+TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE
+LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR
+INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH
+DAMAGE.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a
+defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can
+receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a
+written explanation to the person you received the work from. If you
+received the work on a physical medium, you must return the medium
+with your written explanation. The person or entity that provided you
+with the defective work may elect to provide a replacement copy in
+lieu of a refund. If you received the work electronically, the person
+or entity providing it to you may choose to give you a second
+opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If
+the second copy is also defective, you may demand a refund in writing
+without further opportunities to fix the problem.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth
+in paragraph 1.F.3, this work is provided to you &#8216;AS-IS&#8217;, WITH NO
+OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT
+LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied
+warranties or the exclusion or limitation of certain types of
+damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement
+violates the law of the state applicable to this agreement, the
+agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or
+limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or
+unenforceability of any provision of this agreement shall not void the
+remaining provisions.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the
+trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone
+providing copies of Project Gutenberg&#8482; electronic works in
+accordance with this agreement, and any volunteers associated with the
+production, promotion and distribution of Project Gutenberg&#8482;
+electronic works, harmless from all liability, costs and expenses,
+including legal fees, that arise directly or indirectly from any of
+the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this
+or any Project Gutenberg&#8482; work, (b) alteration, modification, or
+additions or deletions to any Project Gutenberg&#8482; work, and (c) any
+Defect you cause.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg&#8482;
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; is synonymous with the free distribution of
+electronic works in formats readable by the widest variety of
+computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It
+exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations
+from people in all walks of life.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Volunteers and financial support to provide volunteers with the
+assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg&#8482;&#8217;s
+goals and ensuring that the Project Gutenberg&#8482; collection will
+remain freely available for generations to come. In 2001, the Project
+Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure
+and permanent future for Project Gutenberg&#8482; and future
+generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see
+Sections 3 and 4 and the Foundation information page at www.gutenberg.org.
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit
+501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the
+state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal
+Revenue Service. The Foundation&#8217;s EIN or federal tax identification
+number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by
+U.S. federal laws and your state&#8217;s laws.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Foundation&#8217;s business office is located at 809 North 1500 West,
+Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up
+to date contact information can be found at the Foundation&#8217;s website
+and official page at www.gutenberg.org/contact
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg Literary Archive Foundation
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; depends upon and cannot survive without widespread
+public support and donations to carry out its mission of
+increasing the number of public domain and licensed works that can be
+freely distributed in machine-readable form accessible by the widest
+array of equipment including outdated equipment. Many small donations
+($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt
+status with the IRS.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+The Foundation is committed to complying with the laws regulating
+charities and charitable donations in all 50 states of the United
+States. Compliance requirements are not uniform and it takes a
+considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up
+with these requirements. We do not solicit donations in locations
+where we have not received written confirmation of compliance. To SEND
+DONATIONS or determine the status of compliance for any particular state
+visit <a href="https://www.gutenberg.org/donate/">www.gutenberg.org/donate</a>.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+While we cannot and do not solicit contributions from states where we
+have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition
+against accepting unsolicited donations from donors in such states who
+approach us with offers to donate.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+International donations are gratefully accepted, but we cannot make
+any statements concerning tax treatment of donations received from
+outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Please check the Project Gutenberg web pages for current donation
+methods and addresses. Donations are accepted in a number of other
+ways including checks, online payments and credit card donations. To
+donate, please visit: www.gutenberg.org/donate
+</div>
+
+<div style='display:block; font-size:1.1em; margin:1em 0; font-weight:bold'>
+Section 5. General Information About Project Gutenberg&#8482; electronic works
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Professor Michael S. Hart was the originator of the Project
+Gutenberg&#8482; concept of a library of electronic works that could be
+freely shared with anyone. For forty years, he produced and
+distributed Project Gutenberg&#8482; eBooks with only a loose network of
+volunteer support.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Project Gutenberg&#8482; eBooks are often created from several printed
+editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in
+the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not
+necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper
+edition.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+Most people start at our website which has the main PG search
+facility: <a href="https://www.gutenberg.org">www.gutenberg.org</a>.
+</div>
+
+<div style='display:block; margin:1em 0'>
+This website includes information about Project Gutenberg&#8482;,
+including how to make donations to the Project Gutenberg Literary
+Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to
+subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks.
+</div>
+
+</div>
+
+</body>
+</html>