diff options
Diffstat (limited to 'old/66159-0.txt')
| -rw-r--r-- | old/66159-0.txt | 12238 |
1 files changed, 0 insertions, 12238 deletions
diff --git a/old/66159-0.txt b/old/66159-0.txt deleted file mode 100644 index f783652..0000000 --- a/old/66159-0.txt +++ /dev/null @@ -1,12238 +0,0 @@ -The Project Gutenberg eBook of Huckleberry Finn kalandjai, by Mark Twain - -This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and -most other parts of the world at no cost and with almost no restrictions -whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it under the terms -of the Project Gutenberg License included with this eBook or online at -www.gutenberg.org. If you are not located in the United States, you -will have to check the laws of the country where you are located before -using this eBook. - -Title: Huckleberry Finn kalandjai - -Author: Mark Twain - -Translator: Jenő Rákosi - -Illustrator: Tibor Pólya - -Release Date: August 28, 2021 [eBook #66159] - -Language: Hungarian - -Character set encoding: UTF-8 - -Produced by: Albert László from page images generously made available by - the Hungarian Electronic Library - -*** START OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI *** - -MARK TWAIN - -HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI - -FORDÍTOTTA - -RÁKOSI JENŐ - -A KÉPEKET RAJZOLTA - -PÓLYA TIBOR - -BUDAPEST - -AZ ATHENAEUM IRODALMI ÉS NYOMDAI RÉSZVÉNYTÁRSULAT KIADÁSA - -1921 - -10481. – Budapest, az Athenaeum r.-t. könyvnyomdája - - - - -ELŐSZÓ. - -Az amerikai nagy humoristának ezt a kedves könyvét is én a magam -kedvtelésére fordítottam le, valamint egyáltalán azt tartom, hogy minden -eredeti munkának és minden fordításnak, ha annak az első föltételével -akar bírni, hogy jó legyen vagy lehessen, az író s fordító kedvteléséből -kell születnie. A legnagyobb kín az anyaságé, de a legnagyobb gyönyör is -azzal jár. Amely szerzőnek munkája fáradságát nem édesíti meg munkája -gyönyöre: az szerző lehet, de nem igazi író. Nekem fordítgatni nem munka -volt, hanem pihenés. Meg is gyűlt jócskán a fordított művek anyaga az -asztalfiában. Ebből való a _Huckleberry_ Finn is, kit én a szövegben -_Hakkelberry_ Finnek írok, valamint egyáltalán az idegen nevek -helyesírását csak a címben tartom meg, a textusban fonetikusan írom át. - -Ez a szokásom nem kevés gáncsot hozott már rám, de a gáncs nem tudott -eltántorítani elhatározásomtól. - -Elvégre én a magyar közönség számára írok. Természetesen, mentül -nagyobb, sőt épenséggel a _nagy_ közönség számára. Követelhetem-e épen a -magyartól azt, hogy négy-öt európai nyelven tudjon írni és olvasni? Aki -tud, az a címben megtalálja idegen helyesírásban a nevet. Aki nem tud, -az az idegen ortografiában nem tudom hányféleképen mondja ki a neveket, -melyekkel az idegen könyvben találkozik. - -Most jön a főkérdés: mi fontosabb, az-e, hogy az én olvasóm azt tudja, -miféleképen _írja_ egy idegen ember a maga nevét, vagy azt, hogy -voltaképen minek _hívják_ azt az embert? - -Angol, francia s más európai olvasóra nézve (kivéve tán a németet) az -idegen helyesírás kérdése nem létezik olyan alakban, mint nálunk. Minket -kinevetnek, jobban mondva mi kinevetjük egymást mint tudatlan embereket -akkor is, ha hibásan írjuk az idegen nevet (ami számtalanszor megesik -rajtunk, ha nem tudjuk jól írni a nyelvet) és akkor is, ha hibásan -ejtjük ki (ami még számtalanabbszor megtörténik). Az angol, a francia -leírja a nevünket ahogy kapja, de álmában sem jut eszébe másképen -olvasni, mint a saját írásjegyeinek értéke szerint. Deák az angolnak Dík -vagy Diék, Hegedüs a franciáknak Ézsdusz, Jókai pedig Zsoké. Én egyszer -Párisban Munkácsynál ebédeltem egy érdekes társaságban, ahol én voltam -az egyetlen ember, aki Munkácsyt Munkácsinak mondottam, de én is csak a -második-harmadik fogásig. Ott a mi csodálatos szép és nagy -festőművészünk mindenki számára csak _Mönkakszi_ volt. Ott is -elgondoltam, ha Párisban Munkácsy magát _Mouncatchy_-nak írta volna, -mindenki tudta volna, minek hívják a tüneményes magyart. Igy ha mi -beszélünk róla, akkor a francia nem ismer rá, ha a francia beszél róla, -akkor mi nem sejtjük, hogy kiről van a szó. - -Van ennek a kérdésnek még sok ágaboga, mert ez a nemzeti önérzet kérdése -is, a magunk magyar nyelve szuverenitása kérdése (vagy jobb ha -souveraine-itást írok?), kérdése annak, hogy ránk nézve a mi nyelvünk, a -mi helyesírásunk, a mi kiejtésünk, a mi közönségünk legyen a döntő, a -mindenek felett való; kérdése annak, hogy az még nem műveltség, ha -valahogy tökéletlenül tudunk egy-két nyelvet, de a műveltség első -föltétele, hogy a magunkét jól tudjuk, babonásan szeressük, törvényeit -tartsuk mindenben, a legparányibb dologban is és jogait védelmezzük. - -Természetesen, itt nem tudományos munkákról van a szó, hanem a nagy -olvasóközönség számára készült könyvekről. A tudományos könyvek tudós -olvasók számára vannak írva s azoknak, sajnos, nemcsak az idegen -helyesírását nem tudjuk olvasni, hanem gyakran a magyar mondataikat sem -értjük meg. - -Ennyit kívántam elmondani erről a kérdésről itt. Ha, amit mondottam, nem -elég _oknak_ azok előtt, akik tán egy-két idegen nyelvet tudnak s -nehézség nélkül olvasnak azon idegen neveket: elég tán mentségnek, -jóakaratom és szándékom megismerésének. - -Budapesten, 1921 februárius havában. - -Rákosi Jenő. - - - - -I. KÖTET. Hakkelberry Finn kalandjai. - - -I. FEJEZET. - -Rólam ugyan nem tud senki semmit, ha csak nem olvasta a könyvet, melynek -a neve _Tom Szójjer kalandjai;_ de sebaj. Azt a könyvet Mark Tvén úr -csinálta és úgy egészben igazat beszélt benne. Voltak dolgok, ahol -tódított az öreg, de nagyjában igazat beszélt. Nem nagy dolog. Én nem -tudok embert, aki egyszer-másszor ne hazudnék, ha csak nem Polly nénit -vagy az özvegyasszonyt, vagy Maryt. Polly néniről – a Tom Szójjer -nénijéről, – Mariról és özvegy Duglasznéről minden el van mondva abban a -könyvben, amely javarészt böcsületes könyv; némi tódításokkal, amint már -mondtam. - -Ami körül ez a könyv forog, ennyi: Tom és én megtaláltuk a pénzt, amit a -rablók elrejtettek a barlangban és ettől gazdag emberek lettünk. -Fejenként hatezer dollárt kaptunk, parázs aranyat. Rettenetes nagy -látványosság volt az úgy egy halomban. Hát Daccsev bíró fogta és kiadta -interesre és kaptunk róla fejenként napjára egy dollárt, – a mi több, -mint amennyivel az ember tudná mit csináljon. Özvegy Duglaszné pedig -magához vett fiaként és azt mondta, meg akar civellizálni. De keserves -volt nála az életem végig, mert hogy rém rendes és tisztességes volt az -özvegyasszony minden dolgában. Igy aztán, mikor nem bírtam tovább, odébb -álltam. Vissza-belebujtam régi rongyaimba és turisüvegembe és szabad -voltam és jó volt. De Tom Szójjer fölhajkurászott és azt mondta, -rablóbandát akar alakítani és engem is bevenne, ha visszamennék az -özvegyasszonyhoz és rendes ember lennék. Igy hát visszamentem. - -Az özvegyasszony sírva fogadott és szegény eltévedt báránynak mondott, -és mondott még egyéb neveket is rám, de nem rossz szándékkal tette. -Megint visszagyömöszölt abba az új ruhába, én meg mit tehettem egyebet, -ügyekeztem, ügyekeztem, de nagyon elkámpicsorodtam. Mert hát csak -elülről kezdtük megint. Az özvegyasszony meghúzta a csöngettyűt ebédre, -és akkor pontosan ebédelni kellett. Ha asztalhoz ültünk, nem lehetett -egyenesen hozzáfogni az ebédhez, de várni kellett, hogy az özvegyasszony -mindenik tálba beledugja fejét és pöröljön valamit az ételre, pedig -igazában semmi hiba se volt bennök. Azaz, hogy semmi egyéb, mint hogy -minden dolgot külön főztek meg. Afféle csapszékben, meg lacikonyhában -máskép megy a dolog. Ott összekeverik a holmit, valami lével leöntik, -aztán megvan. - -Vacsora után előszedte a könyvét és beszélt Mózesről meg a -gyékénykosárról, én meg nagy buzgón utána, hogy mindent kitudjak róla. -De egyszer csak kiszalasztotta, hogy Mózes már jó nagy ideje, hogy -meghalt. Ezután aztán már nem is törődtem vele. Mert én ugyan hótt -emberekre nem adok semmit. - -Nem sokára aztán szerettem volna pipálni és megkértem az özvegyasszonyt, -hogy engedje meg. Ő nem. Azt mondta, ronda szokás az és nem is tiszta -mesterség és hogy azon legyek, hogy ne tegyem többé. Hát ilyen némely -ember. Kapva-kapnak olyan dolgon, amihez nem is konyítanak. -Agyonsanyargatta magát Mózessel, aki se atyjafia nem volt, se akárkinek -hasznára nem lehetett, mert hiszen tetszik tudni, halott ember volt; de -rém hibásnak mond engem, amért olyat teszek, amiben bizony van valami -jó. Ő maga meg tubákol is, ami természetesen rendben való, mert hogy ő -cselekszi. - -Huga, Vatszon kisasszony, egy tűrhetően nyurga ókulás vén leány, nemrég -jött oda hozzá lakni, és most rám vetette magát egy abécés könyvvel. -Vagy egy óráig ült rajtam meglehetős keményen, s akkor az özvegyasszony -szavára enyhébb lett. De nekem már elég volt. Egy órán át rém unalmas -lett a dolog, s én ide-oda izegtem-mozogtam. Azt mondja Vatszon -kisasszony: »Ne tedd oda fel a lábadat, Hakkelberry« és »ne görbülj -hétrét, ülj egyenesen, Hakkelberry«; majd meg mindjárt rá: »Ne -ásitozzál, ne nyújtózkodjál úgy, Hakkelberry s mért nem próbálod meg jól -viselni magadat?« Aztán beszélt mindenfélét a kárhozottak helyéről, és -én azt mondtam, bár inkább ott volnék. Erre dühös lett, pedig én nem -gondoltam semmi rosszat. Csak épen szerettem volna máshova menni; valami -változást szerettem volna, de nem volt abban semmi különös. Ő azt -mondta, istentelenség ilyet mondani. Azt mondta, ő a világ minden -kincseért se mondana ilyet; hogy ő úgy óhajt élni, hogy az idvezültek -helyére jusson. No, én ugyan semmi hasznát se láttam annak, hogy olyan -helyre menjek, a hova ő mén, hát mondok magamban, nem is igen fogok -ráiparkodni. De megmondani nem mondtam meg, mert mondok, csak bajt -csinálok vele és semmi jót. Ő azonban nekilendült és mindent elmondott -az idvezültek helyéről. Azt mondta, hogy az embernek egyéb dolga se -lesz, mint naphosszat ide-oda járkálni, hárfával a kezében és énekelni -hozzá örökkön örökké. Hát bizony ez se nagyon akarózott nekem. De ezt se -mondtam meg. Kérdeztem tőle, mit gondol, oda jut-e Tom Szójjer, és ő azt -mondta, bizony jó darabig aligha. Ennek örültem, mert úgy szeretném, -hogy együtt legyünk, ő meg én. - -De Vatszon kisasszony nem tágított tőlem s a dolog nagyon fárasztó és -unalmas kezdett lenni. Nemsokára behívták a szerecsenyeket is és -imádkoztak és aztán mindenki lefeküdt. Én fölmentem a szobámba egy szál -gyertyával, melyet az asztalra tettem. Aztán székbe ültem az ablak -mellett és próbáltam valami kedves dologra gondolni, de hasztalan volt. -Olyan elhagyottnak éreztem magamat, szinte azt kívántam, bár meghalnék. -A csillagok csillogtak s az erdőben gyászosan suttogtak a levelek; és -hallottam egy baglyot, jól a távolban, amint kuvikolt valakinek, aki -meghalt, és egy kutyát tutulni egy haldoklónak; és a szél mintha nekem -próbált volna valamiről suttogni, de nem tudtam megérteni, hogy miről és -végigborzongatta a hátamat. Aztán távol az erdőben hallottam azt a -bizonyos hangot, ami kísértettől ered, amikor valamit meg akar mondani, -ami a lelkét nyomja, de nem tudja magát megértetni, és ettől nincsen -nyugodalma a sírjában és így kell kóborolnia gyötrődve minden éjtszaka. -Olyan bátortalan lettem s úgy elkezdtem félni, hogy szerettem volna, ha -valami társam lenne. Csakhamar egy pók mászott a vállamra és én -elfricskáztam és ő bele a gyertyába; s mielőtt én meg is tudtam volna -mozdulni, összepörkölődött. Nem köllött még mástól megkérdeznem, úgyis -tudtam, hogy ez rossz jel volt és bajt hoz reám, úgy hogy szörnyen -megijedtem, majd kirázott a hideg. Fölugrottam s hármat fordultam a -szobámban s mindannyiszor keresztet vetettem magamra, aztán egy szál -cérnával csimbókba kötöttem a hajamat, hogy távol tartsam magamtól a -boszorkányokat. De nem bíztam magamba semmit. Akkor van az ember így, ha -elveszt egy patkót, amit talált, ahelyett, hogy fölszegezné a -kapufélfára: de még senkitől se hallottam azt sem, hogy az ember elhárít -magáról valami bajt azzal, hogy megöl egy pókot. - -Megint leültem, reszketve minden tagomban, s elővettem a pipámat, hogy -rágyújtsak, mert hogy az egész ház olyan csöndes volt most akár a halál -s így az özvegyasszony nem fogja megtudni. Nagysokára aztán hallom -távolról a toronyórát a városban – ging-gang-gang – üti a tizenkettőt, -és aztán megint csendes minden, csendesebb mint előbb volt. Csakhamar -hallok egy ágat csapódni; lenn, a sötétségben, a fák körül valami -mozgott. Én ülök csendesen s figyelek. Nyomban hallom oda lenn tisztán, -hogy »_miau, miau!_« Ez jó, s én is: _miau, miau!_ olyan lágyan, ahogy -csak lehet és elfujom a gyertyát s kimászom az ablakon az eresztetőre. -Aztán leereszkedem a földre s bemászok a fák közé és rittig úgy volt, -ott várt reám Tom Szójjer. - - -II. FEJEZET. - -Lábujjhegyen mentünk végig a fák közt húzódó gyalogúton az özvegyasszony -kertje vége felé, lehajolva, hogy az ágak ne horzsolják a fejünket. -Mikor a konyha mellett elmentünk, megbotlottam egy gyökérben, ami zajjal -járt. Lehasaltunk és csöndesen feküdtünk. Vatszon kisasszony ormótlan -Dzsim nevű szerecsenje a konyhaajtóban ült, tisztán láttuk őt, mert a -háta mögött világosság volt. Felkelt s néhány percig kinyújtott nyakkal -hallgatózott. Aztán azt mondja: - -– Ki a’? - -Még egy kicsit figyelt, aztán lábujjhegyen lejött és ippeg kettőnk közt -megáll. Szinte megérinthettük volna. Hát mintha percek és percek teltek -volna el minden hang nélkül, s mi szinte szorosan egymás mellett. Egy -helyen a bokám viszketni kezdett; de nem mertem megvakarni; aztán -elkezdett a fülem viszketni, aztán megint a hátam, ippeg a két vállam -között. Úgy éreztem, mindjárt belehalok, ha meg nem vakarhatom. Hát -igaz, eztet én sokszor észrevettem már. Ha úri nép közt van az ember, -vagy temetésen, vagy el akarsz aludni, de nem vagy álmos, – és akármint, -akárhol vagy, ahol nem való, hogy vakarózzál, hát nem elkezd viszketni -fölfelé vagy ezer helyén a tested? De hamarosan aszondja Dzsim: - -– Beszélni, ki vagy? Hun vagy? Kutyád meg a macskát, ha nem hallotta -valami. No, hát tudok már micsinász. Leülsz ide, míg megesent nem -hallik. - -Igy aztán lekuporodott a földre köztem és Tom között. Hátát -nekitámasztotta a fának, két lábát kinyújtotta úgy, hogy az egyikkel -majd hogy el nem érte az enyémet. Most az orrom kezdett viszketni. Úgy -viszketett, hogy már könnybe lábbadt a szemem. De nem mertem megvakarni. -Aztán elkezdett belül viszketni. Most már ott viszketett, amin ültem. -Nem tudtam, hogy a manóba tudjak csöndesen megülni. Ez a nyomorúság -eltartott így vagy hat-hét percig, de persze, sokkal többnek tetszett -ennél. Tizenegy különböző helyen viszketett már a testem. Gondoltam, már -egy minutánál tovább nem győzöm, de összeszorítottam a fogamat és -mondok, megpróbálom. Épen akkor Dzsim erősen kezdett lélekzeni, aztán -elkezdett hortyogni – és ekkor már semmi bajomat sem éreztem. - -Tom jelt adott, – valami kis hangfélét a szájával és mi négykézláb -mászva elmentünk. Mikor egy tíz lábnyira távol voltunk, Tom a fülembe -súgott, hogy ő szeretné mulatságból Dzsimet a fához kötözni; de én azt -mondtam ne; fölébredhetne, zavart csinálna és kitudódhatnék, hogy nem -vagyok a házban. Erre Tom azt mondja, hogy nem hozott elég gyertyát és -hogy visszalopózik a konyhába és szerez. Ezt se akartam. Mondok Dzsim -felébred és ránk jön. De Tom meg akarta reszkérozni; így hát -visszalopóztunk és elhoztunk három szál gyertyát, és Tom tíz centet -hagyott az asztalon a gyertya árába. Ahogy kijöttünk, én már majd ónossá -lettem, hogy távozzunk; de Tommal nem lehetett bírni, neki muszáj volt -négykézláb visszamenni Dzsimhez, hogy valamikép csúffá tegye. Én vártam -s úgy tetszett, jó időig, minden olyan csöndesnek és elhagyottnak -látszott. - -Alighogy Tom visszajött, átvágtunk a gyalogúton a kerítés mellett végig -s csakhamar fölkapaszkodtunk a meredek domb tetejére a ház túlsó -oldalán. Tom azt mondja, levette Dzsim kalapját s a feje fölé akasztotta -egy ágra. Dzsim mozdult egyet, de nem ébredt fel. Utóbb Dzsim azt -mesélte, hogy boszorkányok megbabonázták, megigézték, megnyergelték és -belovagolták vele az országot, aztán megint odaültették a fa alá s feje -fölé akasztották a kalapját, hogy ebből láthassa, kik csinálták vele a -dolgot. S mikor másodszor beszélte el, már azt mondta, lenn voltak rajta -Nyúorleanszban, s utóbb, ahányszor elmondta, mindig többet mondott, s -hamarosan az lett belőle, hogy végighajszolták a világon, majd halálra -fárasztották s hogy most is túrós a háta a nyeregtől. Őrülten büszke -volt az esetére Dzsim és annyira ment, hogy a többi szerecsent már -kutyába se vette. Jöttek is hozzá a szerecsenek a hetedik vármegyéből -is, hogy hallgassák a történetét és nagyobb respektusa lett, mint -akármely más szerecsennek az országban. Idegen szerecsenek tátott -szájjal bámultak rá, mint egy csodára. A szerecsenek mindig -boszorkányokról beszélgetnek a sötétben a konyhán a tűzhely körül; de -valahányszor valamelyik effélét beszélt s úgy tett, mintha ő tudna -mindent erről a dologról, Dzsim beleköhentett és aszondja: »Hm, mit -tudsz te a boszorkányokról.« Az ilyen szerecsennek aztán be is -fellegzett: kénytelen volt hátrább ülni egy paddal. Dzsim mindig is a -nyakán madzagon hordta az ötcentes pénzt s azt mondta, maga az ördög -adta neki sajátkezűleg azzal, hogy akárkinek a baját elveheti vele és -akkor idézhet vele maga elé boszorkányt, amikor akar, csak rá kell -olvasni valami szentenciát. De azt soha se mondta meg, hogy mit kell -ráolvasni. Jártak is hozzá a szerecsenek az egész vidékről s mindenüket -odarakták Dzsimnek csak azért, hogy megnézhessék az ötcentest, de hozzá -nem nyúltak volna, mert hiszen az ördög kezenyoma volt rajta. Dzsim -teljesen el is romlott, már mint cselédnek, annyira ki volt vele, hogy -látta az ördögöt és hátaslova volt a boszorkányoknak. - -Hát mikor Tom meg én fölértünk a dombtető élire, lenéztünk a faluba s -láttunk két vagy három pislogó világosságot. Talán beteg volt ott a -háznál. És a csillagok olyan szépen sziporkáztak a fejünk felett; és -lenn a falu mellett volt a folyóvíz, szinte egy egész mérföldnyi széles -és borzasztóan csendes és óriás volt a dolog. Lementünk a dombról s ott -találtuk elrejtőzve a régi erdőben Dzsó Hápert, Ben Ródzserszt és még -két vagy három fiút. Erre eloldottunk egy lélekvesztőt és leereszkedtünk -a folyón vagy harmadfél mérföldnyire a nagy bevágásba a part dombos -oldalán és kikötöttünk. - -Ott volt egy jó darab cserjés és Tom mindenkinek az esküjét vette, hogy -nem árulja el a titkot, és mutatott egy lyukat a dombon, ahol legsűrűbb -volt a bokor. Aztán meggyújtottuk a gyertyákat és bemásztunk négykézláb. -Mentünk vagy kétszáz rőfnyire és ott a barlang kitágult. Tom -végigtapogatta a csapásokat és csakhamar bebujt egy fal alatt, ahol az -ember nem is gondolta volna, hogy lyuk van. Végigmentünk egy keskeny -folyosón és valami szobafélébe értünk, csupa nedves, nyirkos és hideg és -ott megálltunk. Tom aszondja: - -– Most hát megalakítsuk a rablóbandát és elnevezzük Tom Szójjer hadának. -Mindenkinek, aki be akar állani, esküt kell tenni és vérrel köll a nevét -leírni. - -Mindnyájan vállaltuk. Igy Tom kihúzott a zsebéből egy árkus papirost, -amelyikre ráírta volt az esküvést és felolvasta. Megesküdött mindenik -fiú, hogy kitart a banda mellett és soha sem árulja el semmiféle titkát. -És ha akárki bántaná akármelyik bandabeli fiút, azt és az egész -familiáját tartozik az a fiú megölni, aki erre kijelölődik, és nem -szabad sem ennie, sem innia addig, amíg meg nem ölte és nem vágott a -mellére keresztet, ami a bandának a jelvénye. És senkinek, aki a -bandához nem tartozik, nem szabad ezt a jelet használnia, és ha -használja, arra rá kell írni, és ha még egyszer használja, azt is meg -kell ölni. És ha akárki, aki a bandához tartozik, elmondja a banda -titkait, annak el kell vágni a nyakát, el köll égetni a testét és a -hamvait szélnek kell ereszteni és a vérrel írt listáról kitörlődik a -neve és soha sem említődik többé, hanem átok alá vettetik és -elfelejtetik mindörökre. - -Mind azt mondták, hogy ez aztán igazán egy gyönyörű eskü, és kérdezték -Tomot, hogy a maga fejiből szedte-e. Ő azt mondta, hogy egyetmást abból, -a többit zsivány- és rablótörténetekből, és minden bandának, amelyet -valamire tartottak, megvolt ez az esküje. - -Némelyek azt gondolták, jó lenne azoknak a fiúknak, akik elárulják a -titkokat, a familiájukat is megölni. Tom azt mondta, hogy ez jó dolog és -ceruzával beleírta. Ekkor Ben Ródzsersz így szólt: - -– Ehun van Hokk Finn, neki nincsen familiája, – akkor micsinálunk ű -vele? - -– Nincsen, – mondja Tom Szójjer – hát nincsen neki apja? - -– Apja az vóna, de soha se lehet látni mostanában. Máskor ott hevert -részegen a cserzőben a disznók között rendesen, de tán több mint -esztendeje, hogy már ott se látták. - -Erről aztán tanakodtak, s engem már ki is nulláztak volna a bandából, -mert hogy azt mondták, minden fiúnak kell familiájának vagy valakijének -lenni, aki megölődhessék, mert ez külömben nem volna rendes és igazságos -dolog a többiekre nézve. De bizony senki sem tudott semmit se kisütni, s -mind meg voltak akadva s ott ültek némán. Én már majd elríttam magamat, -de egyszerre eszembe jutott valami és odaajánlottam nekik Vatszon -kisasszonyt, azt meg lehetne ölni. Mind azt mondták: - -– Hó, az jó lesz, az jó lesz. Rendben van a dolog. Hokk beállhat. - -Aztán mind megszúrták tűvel az ujjukat, hogy vérrel aláírják az esküt és -én rátettem a keresztvonásomat a papirosra. - -– Már most, – aszondja Ben Ródzsersz – mi lesz a banda dolga? - -– Semmi, csakis rablás és gyilkosság, – mondja Tom. - -– De hát mit raboljunk? Házbeli holmit, marhát vagy… - -– Kuss! Marhát lopni elkötés és betörés, nem rablás, – mondja Tom -Szójjer. – Nem vagyunk mi kapcabetyárok. Abba nincsen virtus. Mink -útonállók vagyunk. Megállítjuk a postakocsikat meg a hintókat az -országúton, arcunkon álorcával, az utasokat megöljük s elszedjük a -pénzüket meg az órájukat. - -– Mindig meg kell ölni az utast? - -– Persze, hogy meg kell. Az a legjobb. Vannak némely hozzáértők, akik -másképen gondolkoznak, de legtöbben azt tartják, legjobb megölni. Kivéve -némelyeket, akiket idehurcolunk a barlangba és itt tartjuk, amíg -bírságot nem adnak érte. - -– Bírság, mi az? - -– Nem tudom. De ehez kell magunkat tartanunk. Olvastam könyvekben, hát -így kell csinálnunk. - -– De hogy csináljuk így, ha nem tudjuk, hogy micsoda? - -– Üsse a kő, ezt kell csinálni. Mondom, hogy ez áll a könyvekben. Ha -mást akartok csinálni, mint amire a könyv tanít, akkor összezavartok -mindent. - -– Ezt ugyan könnyű mondani, Tom Szójjer, de hogy a fenébe tudjuk a -fickókat megbírságolni, ha nem tudjuk, mit kell velök csinálni. Ennek -szeretnék a végére járni. Azért hát mit gondolsz, mi lehet az? - -– Hát én nem tudom. De ha tán addig itt tartjuk, amíg meg nem -bírságolódnak, az annyit tesz, hogy amíg meg nem halnak. - -– Emmár valami. Ez böki. Mért nem mondtad mindjárt ezt? Addig tartjuk -itt, amíg halálra nincsenek bírságolva. De keserves náció lesz az itt a -nyakunkon, mert mindent elesznek előlünk és örökösen el fognak akarni -szökni. - -– Bolond beszéd, Ben Ródzsersz. Hogy szökhetnének el, ha ott a strázsa s -akkor lő beléjök, amikor mozdulnak. - -– Strázsa. No, az jó. Igy hát valamelyikünk ott ül minden éjjel és soha -a szemét se húnyja le, csak hogy őrizze őket. Ezt ugyan bolond dolognak -nézem. Mért ne fogna az ember mindjárt egy furkósbotot és lebírságolja -vele azon mód, ahogy odajönnek? - -– Azért nem, mert nem így van a könyvekben. Azt mondd meg, Ben -Ródzsersz, rendesen akarod-e a betyárságot vagy nem. Elhiheted, hogy -azok, akik a könyveket csinálták, tudják a dolog rendjét. Azt hiszed, -tőled fognak valamit tanulni? Arról ugyan lekéstél. Nem, tisztelt uram, -mink már csak így leszünk s annak rendje módja szerint végezzük rajtok a -bírságot. - -– Rendben van. Én ugyan nem bánom, de akárhogy is, bolondság a dolog. S -mondd, az asszonyokat is megöljük? - -– Hej, Ben Ródzsersz, ha én olyan tudatlan volnék, mint te, hát -ráhagynám. De nem, soha effélét senki még a könyvekből nem olvasott. Az -asszonyokat elhurcolják a barlangba, ott úgy bánnak velök, mint a hímes -tojással és ők csakhamar belénk szeretnek és soha se kívánkoznak el -onnan többé. - -– Ha így van, beleegyezem, de magam nem kérek belőle. Egyre-kettőre úgy -meg lesz zsúfolva a barlangunk asszonyokkal meg emberekkel, akiket meg -kell bírságolni, hogy a rablók számára hely sem marad benne. De hát csak -folytasd, én elmondtam a magamét. - -A kis Barnesz Tommy ezalatt elaludt s most, hogy fölkeltették, nagyon -megijedt, elkezdett ordítani, hogy ő hazamegy a nyanyájához és nem kér -többet a zsiványságból. - -Ebből aztán nagy mulatságot csináltak a többiek s elnevezték -síróbíró-babának, amitől feldühödött s azt mondta, megy egyenest haza és -elmondja minden titkunkat. De Tom öt centet adott neki, hogy legyen -békén s azt mondta, most menjünk haza mind, a jövő héten pedig jöjjünk -el és raboljunk ki valakit, egy-két embert pedig öljünk meg. - -Ben Ródzsersz erre azt mondta, hogy ő nem sokat járhat ki, csakis -vasárnapokon, hát azt kívánta, hogy kezdjük a dolgot vasárnap; de a -többi fiú mind azt mondta, hogy istentelenség lenne vasárnap kezdeni, és -ez el is döntötte a kérdést. Abban maradtak, hogy össze fognak jönni s -megállapítják a napját legközelebb. Erre megválasztottuk Tom Szójjert a -banda fővezérének, Dzsó Hápert alvezérnek s haza indultunk. - -Már épen hogy pitymallott, mikor fölkapaszkodtam a pitar tetejére s -bemásztam az ablakomon. Új ruhám csupa fadgyu és sár volt, magam fáradt -mint egy kutya. - - -III. FEJEZET. - -Nohát másnap szépen megmosta a fejemet Vatszon kisasszony a ruhámért; de -az özvegyasszony nem szidott meg, csak megpucolta a ruhámat a faggyutól -és sártól és olyan szomorúan nézett hozzá, hogy azt gondoltam magamban, -egy ideig jól fogom magam viselni ha lehet. Aztán Vatszon kisasszony -bevitt a benyitóba és imádkozott velem. De semmi haszna se lett. Azt -mondta, imádkozzam minden nap és akkor beteljesedik akármit is kérek. De -az se volt igaz. Egyszer kaptam horgászóostort, de nem volt rajta horog. -Persze, horog nélkül semmi hasznát se vettem. Én próbáltam imádkozni -háromszor-négyszer is horogért, de valahogy el köllött hibáznom a -dolgot. Nemsokára rá aztán egyszer megkértem Vatszon kisasszonyt, hogy -próbálkozzék meg ő, de ő azt mondta, bolond vagyok. Hogy mért, azt nem -mondta meg, én pedig magamtól nem tudtam rájönni. - -Egyszer aztán nekiültem jól benne az erdőben és elgondolkoztam rajta. -Mondok, ha az ember mindent megkaphat, amiért imádkozik, akkor Dijkon -Vinn mért nem kapja meg a pénzit, amit sertéseken vesztett? És mért nem -kapja vissza az özvegy az ezüsttubákos pikszisét, amit elloptak tőle? -Akkor Vatszon kisasszony mért nem hízik meg? Nem, mondok, nincs ebben -semmi. Elmentem az özvegyhez és elmondtam a dolgot neki, és ő azt -mondta, hogy amit az ember imádságért kap, az _lelki ajándék_. Ez ugyan -nekem új kapu volt, de ű megmagyarázta, hogy mit gondolt. Hogy másokon -köll segítenem, hogy mindent meg kell tennem másokért és minden időben -csak velük kell törődnöm és soha se magamra gondolnom. Ebbe aztán én -olybá vettem a dolgot, Vatszon kisasszony is beleszámítódnék. Kimentem -az erdőbe s jól megforgattam a dolgot elmémben sokáig, de semmi hasznát -sem tudtam kitalálni, csak a másokét, végre gondoltam, minek törjem érte -magamat s annyiban is hagytam. Egyszer-egyszer az özvegyasszony félreült -velem és beszélt az Isteni Gondviselésről, de úgy, hogy az embernek a -nyála folyt tőle; de már tán másnap Vatszon kisasszony fogott el és újra -lecsepült mindent. Mondok, látom már, hogy kétféle Gondviselés van a -világon és egy szegény gyerek elég tisztességesen járna az özvegyasszony -Gondviselésével, de már a Vatszon kisasszonyéval végképen pórul járna. -Meg is gondoltam s rászántam magam, hogy én az özvegyasszonyéval tartok, -ha köllök neki, ámbár, hogy el nem tudtam képzelni, mikép csinálná -ezentúl jobban mint eddig csinálta velem, tekintve, hogy olyan tudatlan, -elesett és ordináré gyerek voltam. - -Tatát nem látták már több mint egy éve és ez jó volt nekem, mert magam -se kívántam látni. Ha józan volt és elcsíphetett, rendesen el szokott -agyabugyálni, ámbárhogy én lehetőleg mindig az erdőn tanyáztam, amikor ő -itthon járt. Ebben az időtájban volt, hogy a vízbe fulva találták, -mintegy tizenkét mérföldnyire a várostól fölfele, azt beszélték. -Mindenkép azt mondták, hogy ő lett volna. Azt mondták, hogy épen az ő -nagysága volt a vízbefult emberé, rongyos volt és szokatlanul hosszú -volt a haja, ami mind ráillett tatára; de semmire se mentek az arcával, -mert hogy már olyan sokáig volt a víz alatt, hogy már szinte nem is volt -emberi arca. Azt mondták, hogy hanyatt úszott le a vízen. Kifogták s -eltemették a parton. De nem sokáig tartott az örömem, mert egyszer csak -eszembe jutott valami. Biztosan tudtam, hogy a vízbefult ember nem -hanyatt úszik a vízben, hanem arccal lefelé. Ebből tudtam, hogy nem tata -volt, hanem egy férfinak öltözött asszony. Erre megint elszontyolodtam. -Mondok, az öreg egyszer csak itthon terem újra, amit bizony sehogy se -kívántam. - -Játszottunk azután egyszer-másszor még zsiványosdit vagy egy hónapon át -és én akkor abbahagytam. A többi fiú is abbahagyta. Kirabolni nem -raboltunk ki senkit, meg sem öltünk senkit, de úgy tettünk mintha tettük -volna. Ki-kicsaptunk az erdőből és nekimentünk disznóhajcsároknak, meg -asszonyoknak, kik zöldséget vittek a piacra, de soha senkit be nem -raktároztunk a barlangba. Tom Szójjer a disznókat ércnek mondta, a -sárgarépát és egyéb holmit ékszernek, s mikor visszatértünk a barlangba, -ott eldicsekedtünk vele egymásnak, hogy mit végeztünk, hány embert -öltünk meg és jegyeztünk meg kereszttel. De én ennek semmi hasznát nem -tudtam belátni. Egyszer leküldött Tom Szójjer egy fiút, hogy fusson -körül egy égő bottal, amit ő _véres kardnak_ nevezett (ez volt a jele -annak, hogy a bandának gyülekeznie kell) s azt mondta, titkon hireket -kapott a kémeitől arról, hogy másnap egy egész csapat spanyol kereskedő -és Mooric, mind rémgazdagok, Kévhollóban fognak táborozni kétszáz -elefánttal és hatszáz tevével és ezernél több öszvérrel, minden állat -tele rakva gyémánttal, és nem őrzi őket senki, csak vagy száz -strázsakatona és így mi, amint mondta, lesbe állhatunk, leöldöshetjük az -egész frekvenciát és bezsebelünk mindent. Azt mondta, tartsunk készen -puskát, kardot. Ő ugyan egy sárgarépás kocsit se támadott meg anélkül, -hogy a kardot, puskát ki ne pucováltatta volna, pedig csak léc meg -söprűnyél volt mind és azt ugyan pucoválhattad, amíg bele nem szakadtál, -attól ugyan egy fityinggel se lett jobb, mint azelőtt volt. Én ugyan nem -hittem, hogy meg tudjuk lékelni a spanyolok és Mooricok ilyen hadát, de -roppant szerettem volna elefántot meg tevét látni, hát én ott is voltam -másnap, szombaton a lesben. És amikor elhangzott a jelszó, hát ki az -erdőből, le a domb oldalán. De biz ott a spanyoloknak, meg Mooricoknak -híre se volt, se elefántnak meg tevének. Iskolásgyerekek tartottak -majálist, az is mind az apraja. Rájok rontottunk és nekikergettük őket a -dombnak, találni azonban nem találtunk egyebet apró pogácsánál meg -lekvárnál, de Ben Ródzsersz elcsípett egy rongybabát, Dzsó Háper pedig -egy énekeskönyvet meg egy irkát. De aztán ránk jöttek a tanítók, mi meg -eldobáltuk a holmit és elinaltunk. Gyémántot se láttam, s meg is mondtam -Tom Szójjernak. Ő azt felelte, volt ott teméntelen. Azt mondta, voltak -ott Mooricok, meg elefánt meg minden. Hát mondok, akkor mért nem láttuk -mi is? Ő azt mondta, ha nem volnék olyan tudatlan, hanem olvastam volna -a könyvet, melynek címe Don Kihoté, tudnám s nem kérdezném. Azt mondta, -babonaság volt a dologban. Azt mondta, százával volt ott a katona, meg -az elefánt, meg a kincs és így; de voltak ellenségeink, akiket ő -Mágusoknak nevezett, akik átváltoztatták az egészet egy elemi iskolává, -épen csak a mi truccunkra. Rendben van, mondok, de akkor nekünk meg a -Mágusok ellen kellett volna mennünk. Tom Szójjer azt mondta, hogy -bibaszt vagyok. - -[Illustration: Rájuk rontottunk.] - -– Hej, azt mondja, egy Mágus meg tud idézni egy sereg tündért, ezek meg -pozdorjává aprítanak, mielőtt annyit mondhatnánk, hogy kukk. Olyan -nagyok azok, mint egy élő fa és olyan szélesek derékban mint egy -templom. - -– Jól van, mondok, tegyük fel, hogy nekünk is lenne néhány tündérünk: -akkor nem bánhatunk el a másik bandával? - -– De honnan szereznéd? - -– Tudom is én. Honnan szerzik azok? - -– Hej, azok megdörzsölnek egy ócska rézlámpát vagy vasgyűrűt és arra -csak úgy rajzik oda a tündér, és csak úgy szakad körülöttük a villám és -a dörgés és támad nyomukban a füst, és amit csak rendelnek nekik, -egy-kettőre megteszik. Azoknak semmi kirántani fundamentumostól egy -becsukott tornyot és ráborítani egy tanfelügyelőnek vagy akárkinek a -kobakjára. - -– S ki kényszeríti őket rá, hogy jöjjenek? - -– Ki, akárki, ha megdörzsöli a rézlámpást vagy a vasgyűrűt. Az parancsol -azoknak, aki megdörzsöli a lámpát vagy a gyűrűt s meg kell mindent -csinálniok, amit mond nekik. Ha azt mondja, építsenek föl egy -negyvenmérföldes palotát csupa merő drágakőből és töltsék meg -gumibagóval, vagy amit csak kíván az ember és hozzák el neked feleségül -a kínai császár leányát, meg köll tenniök és meg is teszik mielőtt -másnap a nap fölkelne. De értsd meg, még körül is táncolják a palotát az -egész országon végig, ha az ember kívánja. - -– No hát, tökfejű nép is az, úgy nézem én, ha nem tartja meg magának azt -a palotát, ahelyett, hogy így a bolondját járja körülötte. Dejszen, csak -volnék én olyan tündér, előbb látnám én azt az urat Kukutyinban zabot -hegyezni, mintsem hogy abbahagyva a magam dolgát, ő hozzá siessek egy -ócska lámpás vagy egy gyűrű dörzsölésétől. - -– Hogy beszélhetsz már így fiam. Muszáj köllene gyünnöd, ha dörzsöli, -akár tetszik, akár nem. - -– Mit, oszt hogy olyan nagy mint egy élő fa és olyan vastag mint egy -templom? Jól van, hát jönnék; de tudom istenem fára is mászna tőle, még -pedig a legnagyobbra, ami az országban van. - -– Csipisz! Nem lehet Hokk Finn teveled okosan beszélni. Nem értesz te -semmihé se. Hígfejű legény vagy te mindenestül. - -Két-három napig eltünődtem ezen, s mondok, hadd lám hát, mi van a -dologban. Szereztem egy ócska rézlámpást és egy vasgyűrűt s kimentem az -erdőre s dörzsöltem, dörzsöltem, hogy úgy folyt rólam a víz, mint az -egyszeri cigányról, mondok, majd építtetek egy palotát s eladom jó -pénzért. De semmi látszatja se volt, tündér ugyan nem jött. Mondok hát, -mind az egész izé nem egyéb mint Tom Szójjer tódítása. Talán ő hitte a -Mooricokat, meg az elefántokat, én mást gondoltam. Egészen olyan volt -az, mint az igazi vasárnapi ismétlőiskola. - - -IV. FEJEZET. - -Elmult két-három hónap s benne voltunk a java télben. Majd az egész időn -át iskolába jártam, tudtam sillabizálni, meg olvasni, már írni is -valamelyest; el tudtam mondani az egyszeregyet egészen addig, hogy -hatszor hét harmincöt s azt tartom, ennél többre tán nem tudnám vinni, -ha örökké élnék is. Bizony, a matematika sehogy se akarózott. - -Eleintén útáltam az iskolát, de lassan-lassan odáig vittem, hogy el -tudtam szenvedni. Ha már nagyon belefáradtam, akkor melléje kerültem s -ha másnap becsuktak, az jót tett és helyrehozott megint. Igy aztán -mentül tovább jártam az iskolát, annál könnyebbnek tetszett. Valahogyan -beletörődtem az özvegyasszony szokásaiba is, nem találtam már olyan -göcsörtösnek. Hogy házban laktam, meg ágyban háltam, az bizony -rendszerint kényelmetlen dolog volt, de mielőtt a hideg idő beállt, -ki-ki szoktam osonni s egyszer-másszor az erdőn is háltam és ott -kipihentem a dolgot. Jobb szerettem a régi életet, de hogy hozzászoktam, -jó volt, már mint úgy valamennyire, az új is. Az özvegyasszony azt -mondta, hogy lassan megy, de biztosan és meglehetősen. Azt mondta, -aszondja, hogy nem válok szégyenére. - -Egy reggel, fölöstökömkor, véletlenül fölborítottam a sótartót. Én -hamarosan odakapok a kezemmel egy csipetért, hogy átvessem a -balvállamon, ami távol tartja az embertől a szerencsétlenséget. De -Vatszon kisasszony megelőzött s elejbém vágott. »Hordd el a mancsodat, – -aszondja – Hakkelbery, micsoda zsinagógát csinálsz te mindig!« Az -özvegyasszony szólt értem egy jó szót, de tudtam én jól, hogy ez nem -távoztatja el a balszerencsét. Reggeli után elmentem hazulról, -elszontyolodva és megrogyva, s azon tünődtem, hol szakad a nyakamba a -baj és miféle lesz. Van rá mód, hogy az ember elhárítsa magáról a -balsorsot, de ez nem az a mód volt. Igy aztán már nem is próbáltam -egyebet, csak ide-oda lődörögtem elesetten s lestem, hogy mi lesz. - -Lementem a házelőtti kertbe s átmásztam a hágcsón, ahol az átjáró van a -nagy utcai kerítésen. Mintegy ujjnyi hó volt a földön s abban -észrevettem valakinek a lába nyomát. Onnan gyüttek a nyomok a kőfejtő -felől s egy darabig megálltak a hágcsó körül, aztán tovább mentek a -kerítés hosszat. Furcsa, hogy nem gyüttek be, ha már ott álldogáltak. -Nem tudtam mire véljem. Valamiképen nagyon különös dolog volt. Mondok, -hogy utánuk megyek, de előbb lehajoltam, hogy megnézzem, miféle nyom. -Eleintén semmit se vettem észre, de aztán megláttam valamit. A bal -csizma sarkába kereszt volt formálva vastag szögekből, ami távol tartja -a gonoszt. - -Abban a minutában kezembe a lábam s vágtatok le a dombról. -Egyszer-egyszer hátranézek, de nem látok senkit. Odaértem Szaccser -bíróékhoz oly gyorsan, ahogy csak lehet. - -– Hé fiam, – mondja ő – micsoda lélekszakadva jössz. Talán az -interesedért jöttél? - -– Nem, bíró úr, – mondom én. – Jár már valami? - -– Jár hát, a félesztendei megjött az éjjel. Több mint százötven dollár. -Egész vagyon egy ilyen fiúnak. Jobb volna rámbíznád, hogy tőkésíteném a -hatezerhez, mert ha fölveszed, el is fogod költeni. - -– Nem, bíró úr, – mondom én – én ugyan el nem költöm. De nekem -egyáltalán nem is köll, sem a hatezer is nem köll. Jobb legyen a magáé. -Szeretném magának adni, a hatezeret is, meg a többit is. - -Meglepődve nézett rám. Nem tudta, mit gondoljon. Azt mondja: - -– Hogy gondolod ezt fiacskám? - -– Ne kérdezgessen, – mondom én – kérem, hanem elfogadja vagy sem? - -Ő ezt: - -– Meg vagyok zavarodva. Baj van? - -– Kérem, – mondom én – fogadja el és ne kérdezzen semmit. - -Egy darabig gondolkozott, aztán ezt mondta: - -– Hohó, látom már. Te el akarod nekem adni amid van, nem ideadni. Ez -rendén van. - -Aztán megírt egy papirost és elolvassa s azt mondja: - -– Ime, láthatod, benne van, hogy _Tekintettel arra_, ami azt jelenti, -hogy megvettem tőled és megfizettem érte. Nesze neked egy dollár. Most -pedig írd alá. - -Én meg aláírtam és elmentem. - -Vatszon kisasszony szerecsenjének, Dzsimnek volt egy szőrlabdája, akkora -mint az öklöm, amit egy ökör negyedik gyomrából vettek ki, ezzel szokott -ő kuruzsolni. Azt szokta mondani, hogy valami szellem lakik benne, aki -mindent tud. Én hát éjtszaka elmentem hozzája s azt mondom neki, hogy a -tatám megint erre jár, mert láttam a lába nyomát. Azt szerettem volna -tudni, hogy mi járatban van itt és meddig fog maradni. Dzsim elővette -szőrlabdáját, súgott neki valamit, aztán föltartotta magasra s a földre -ejtette. - -Jó laposan esett, csak néhány ujjnyival odébb gurult. Dzsim újra -próbálta, aztán még egyszer, de mindig csak úgy tett a labda. Dzsim -lekecelt és a labdához illesztette a fülét és figyelt. De hasztalan -volt, a labda nem akar megszóllalni azt mondta. Hogy aszondja, néha -megszóllal ingyen is. Mondok, van egy öreg hamis huszasom, amit nem -lehetett használni, mert a réz egy kicsit keresztüllátszott az -ezüstözésen, de hogy akkor se fogadnák el, ha nem látszanék keresztül, -mert olyan rücskös és a fogása olyan kulimászos, hogy erről is -megismernék akármikor. (Azt gondoltam magamban, hogy a dolláromról, amit -a bírótól kaptam, nem szólok.) Mondom neki, hogy ez bizony rossz pénz, -de talán a szőrlabda elfogadná, mert hátha nem tudja a külömbséget. -Dzsim megszagolta, beleharapott, megdörzsölte s azt mondta, majd úgy -intézi, hogy a szőrlabda azt higyje, hogy jó pénz. Azt mondja, hogy -aszondja, hogy fölhasít egy nyers rózsakrumplit és beledugja a huszast -és benne hagyja egész éjjel, és holnapra már nem fog keresztüllátszani a -réz, sem a fogása nem lesz már kulimászos, és már akárki elfogadja a -városban is minden minutában, csak rá köll bízni a krumplira. Persze, én -is tudtam, hogy ezt krumplival meg lehet csinálni, de elfelejtettem. - -Dzsim a szőrlabda alá tette a huszast, újra lekecelt és hallgatózott. -Most már aszondja, rendben van a labda. Azt mondja, szerencsét is mond, -ha akarom. Hát csak rajta, mondom én. Igy hát a szőrlabda beszélt -Dzsimnek, Dzsim pedig nekem. Azt mondja: - -– Még aszondja az üreg, maga se nem tudik, mit akarik. Máskor egyszer -gondolik, elmenje, máskor egyszer gondolik nem elmenje. Ukusság meg -lesz, ha menik menik, ha nem menik nem menik, hagyni rá. Kettő ángyel -röpködik kürüskürül feje kürül. Egyik fejir finyes csatfilléres, másik -feketesitit. A finyes noszogati jóra, egy kicsi; de gyün sitit és -fölfordulja mindent. Zember nem tudik, mellik ütet végül elragadik. De -nekednek minden rendben. Lesz élete neked fránya komisz sok, és fránya -jó sok is. Egyszer mikor lesz neked nyavalyás, egyszer mikor lesz neked -bajodat, de mindig elmulatik és lesz megint jó. Kettő kicsi vaszunnép -röpködik kürüskürül neked kürül. Egyik leszik finyes fejír, egyik leszik -sititfekete. Egyik leszik pénzes, egyik leszik kudis. Te elveszik a -kudis előbb, aztán hamar elveszik a pínzes. Aztán vigyázik, a vízre nem -menik, amit lehet elkerülik, mert türvény, türvény és azt mondi, sors -akasztófát szánta nyakadnak. - -Mikor pedig meggyújtottam a gyertyámat és fölmentem a szobámba ez éjjel, -hát ott ült a tatám, az ő valóságos testi mivoltában. - - -V. FEJEZET. - -Becsuktam az ajtót. Aztán megfordultam és ott ült. Rendesen megszoktam -tőle ijedni, mert hogy oly rém sokszor elvert. Azt hittem, most is -megijedek, de egy szempillantás alatt láttam, hogy nem. Vagyis, hogy az -első lökésre, úgyszólván, hogy kimaradt mintegy lélekzetem; de aztán -rendben volt minden, láttam, hogy ennyi ijedség szóra sem érdemes. - -Közel ötvenes volt s annyinak is látszott. Haja hosszú, gubancos és -zsíros volt s lelógott, az ember látta rajta, mint vadszőllőindán -keresztülsütni a szemét. Csupa fekete volt, semmit se szürke és olyan -volt hosszú kócos szakálla is. Ahol az arcát látni lehetett, semmi színe -sem volt, fejér volt, nem mint más ember fehérsége, hanem olyan fejér, -hogy majd betege lett az ember, olyan fehér, hogy az embernek -összezsugorodott tőle a húsa, mint a leveli béka alja, mint a hal béle, -oly fejér. A ruhája csupa rongy, mind. Az egyik bokája a másik lába -térdin feküdt s ezen a lábán a csizmája likas vót és két lábujja -kilátszott és aztat egyszer-egyszer megmozgatta. A kalapja a földön -hevert, egy ócska puhakalap, a teteje behorpadva, mint egy fedő. - -Ott álltam s rámeredtem; ő ott ült és rámmeredt, a székét kissé -hanyattbillentve. Letettem a gyertyát. Észrevettem, hogy az ablak nyitva -van, mondok ezen mászott be a pitarereszen át. Végigvizsgálgatott s -egyszerre azt mondja: - -– Ropogós fehérnemű, igazán. Még azt hiszed, hogy tán vagy is valaki, -mi? - -– Lehet vagyok, lehet nem vagyok, mondom én. - -– Ne beszélj velem olyan foghegyről, mondja ő. Mióta oda vagyok, fenemód -rákaptál a cifrálkodásra. Majd lejebb akasztalak egy szeggel, mire -végeztünk. Hallom, hogy ki is neveltek, tudsz írni meg olvasni. Tán azt -hiszed, külömb vagy az apádnál, mert hogy ő nem tud? No, majd kiverem a -fejedből. Ki tanított rá, hogy ilyen mihaszna firlefancra add magad, mi, -ki tanított rá? - -– Az özvegyasszony. Ő tanított rá. - -– Úgy, az özvegyasszony? Hát az özvegyasszonynak ki mondta, hogy olyan -kemencébe dugja a lapátját, amelyben nincs keresni valója? - -– Senki se mondta neki. - -– Nohát, majd én móresre tanítom őt is. Aztán azt mondom, azt az iskolát -elhagyd, érted? Majd adok én nekik odanevelni egy gyereket, hogy az -apjával hepciáskodjék és úgy tegyen, mintha külömb volna nálánál. Csak -kapjalak még egyszer ott az iskola táján, hallod-e! Az anyád meghalt -anélkül, hogy olvasni tudott volna, se írni nem tudott. Az egész familia -meghalt anélkül, hogy tudott volna. Én se tudok hálistennek. Te meg -ehune, de nagyra vagy vele. De hallod-e, én ezt el nem tűröm, nem az az -ember vagyok én! Izé, nó, hallám csak azt az olvasást. - -Elővettem egy könyvet s elkezdtem belőle olvasni valamit Wassingtonról -és a háborúkról. Mikor úgy egy fél percig olvastam, elkapta a könyvet és -a falhoz vágta. Azt mondja: - -– Igaz. Tudsz. Nem igen hittem, mikor mondtad. De ide vigyázz: ezzel a -cifrálkodással alább fogsz hagyni. Nem szeretem a dolgot. Nyomodban -leszek, galambocskám s ha elcsíplek az iskola körül, úgy helyben -hagylak, hogy megemlegeted. Tudnod kéne, hogy első dolog a szent vallás. -Még ilyen fiát se láttam apámnak. - -Egy kis sárga és kék képet vett a kezébe: tehenek és egy fiú voltak -rajta s azt mondja: - -– Ez meg mi? - -– Azért adták, mert jól tudtam a leckémet. - -Eltépte és azt mondja: - -– Ennél én jobbat adok: attul is kék meg sárga leszel. - -Egy pár szempillantásig ott ült mosolyogva és dörmögve, aztán azt -mondja: - -– Hát nem vagy te egy szagosillatú ficsúr? Ágya van, meg ágyneműje, meg -tükre, még egy darab szőnyege is a pallón, – az apád pedig ott hál a -cserzőben a disznókkal. Soha sem láttam, valakinek ilyen fia legyen. De -tudom, hogy leszedek rólad egyet-mást ebből a csingilingiből, mielőtt -végeztünk volna egymással. Se vége, se hossza az úrhatnámságodnak. Azt -hallom, gazdag is vagy. Mi? Mennyiben van ez a dolog? - -– Hazudik, aki mondja, annyiban van. - -– Lám, lám, nézze meg az ember, hogy beszélsz velem. Én ugyan sokat -elbírok, de a soknál van sokabb, izé, – ne hozz ki a vénámból. Vagy két -napig a városban voltam s ott egyébről se beszéltek, mint hogy milyen -gazdag vagy. Beszélték erre lefelé a parton is. Hát holnap odadod nekem -azt a pénzt. Szükségem van rá. - -– Nincs nekem pénzem. - -– Hazudsz. Szaccser bíró vette föl. Téged illet. Nekem meg szükségem van -rá! - -– Mondom, hogy nekem nincs. Kérdezd meg Szaccser bíró urat, az is azt -fogja mondani. - -– Rendben van. Meg fogom kérdezni, és vallani fog; s ha nem, tudni -fogom, hogy mért. Mondd csak, mennyi van a zsebedben? Szükségem van rá. - -– Csak egy dollárom és az is köll. - -– Köll, nem köll, nekem az mindegy. Zargasd ki tüstént. - -Elvette, ráharapott, hogy lássa, jó pénz-e, aztán azt mondta, lemegy egy -kis pálinkáért; azt mondta, még nem ivott egész áldott nap. Mikor már -kívül volt a pitar tetején, visszadugta a fejét s újra szidott, hogy -cifrálkodom és hogy nálánál külömb akarok lenni; s mikor azt hittem, már -elment, megint visszajött és bedugta a fejét s azt mondta, nem hagyja -annyiba azt az iskolát és rám fog lesni és ha ott talál, leüti a -derekamat. - -Másnap részeg volt s elment Szaccser bíróékhoz s ott kunérozta őt, hogy -adja ki neki a pénzt, de nem ment semmire se, s akkor fogadkozott, hogy -majd elveteti tőle a törvénnyel. - -A bíró meg az özvegyasszony törvényre mentek, hogy a törvényszék vegyen -el tőle és egyikük legyen a gyámom; de épen akkor új bíró jött oda, aki -nem ismerte az öreget és azt mondta, hogy a törvényszéknek nem feladata, -hogy a familiákat szétzavarja, ha máskép is lehet segíteni; hát azt -mondta, nem köll a gyereket elvenni az apjátul. Igy Szaccser bíró és az -özvegyasszony kénytelenek voltak annyiba hagyni a dolgot. - -Ez persze tetszett az öregnek, akinek aztán nem is volt nyugta többé. -Azt mondogatta, úgy megrak, hogy egy kék meg fekete fót lesz az egész -testem, ha nem kerítek neki valamelyes pénzt. Én hát kőcsön kértem -Szaccser bírótól három dollárt, tata elvitte és leitta magát és fujtatva -járt-kelt és káromkodott, lármázott és garázdálkodott. Majd fölverte az -egész várost egy cinlábassal, míg éjfél nem lett. Akkor bekísérték és -másnap törvény elé került és megint becsukták egy hétre. De ő meg volt -elégedve, azt mondta, majd megkeserüli ezt is a fia, akire egyre fújt. - -Mikor kiszabadult, az új bíró fejébe vette, hogy új embert formál -belőle. Azért magához vette, felöltöztette tiszta új ruhába és családi -asztalához ültette reggel, este meg délben, s olyan volt hozzá, ahogy -mondani szokták, mint a lágy kenyér. És vacsora után beszélt a fejének -mértékletességről s több eféléről, míg az öreg ríva nem fakadt s azt -mondta, bolond volt teljes életében s bolondul élt is, de hogy most új -életet kezd és senkinek sem lesz szégyenére, és reméli, hogy ebben a -bíró úr megsegíti és nem nézi le őtet. A bíró azt mondta, szeretné -ezekért a szavakért megölelni, és sírt hozzá, meg a felesége is sírt, -tata pedig azt mondta, hogy őtet mindig félreértették, és a bíró azt -mondta, hogy ezt el is hiszi. Azt mondja aszondja az öreg, hogy az ilyen -elesett embernek igenis szeretetre van szüksége és a bíró azt mondta rá, -hogy igaz és aztán megint csak sírtak. És mikor lefekvés ideje volt, az -öreg felállt és kinyújtja a kezét és azt mondja: - -– Itt a kezem uraim és hölgyeim, tessék megnézni, tessék megrázni. Ez a -kéz bizony disznóláb volt, de már nem az többé; olyan ember keze már, -aki új életet kezd s aki inkább meghal, mintsem visszaessék. -Emlékezzenek meg e szókról s ne felejtsék, hogy az én szavaim voltak. -Tiszta már ez a kéz, bátran megszoríthatják, ne tessék félni. - -Igy aztán kezet fogtak mind sorba, egyik a másik után és sírtak. A bíró -úr felesége meg épenséggel meg is csókolta. Az öreg meg is jelölte a -helyét. A bíró pedig azt mondta, hogy ez a legáldottabb óra minden órák -között, vagy valami effélét. Aztán bedugták az öreget egy gyönyörű -szobába, a szép szobába, és éjtszaka egyszer, hogy elfogta a nagy -szomjúság, bizony kimászott az ámbitus tetején át, le az oszlopducon s -elseftelte új ruháját egy kancsó gugyiért s megest visszamászott s élte -régi világát. Hajnal felé megmegen kimászott, ivott, mint egy kefekötő -és legurult az ámbitus tetejéről, eltörte két helyen a balkarját és majd -megvette az isten hidege, mikorra valaki napkelte után ráakadt. S mikor -aztán benéztek a szép szobába, bizony vigyázni kellett, hogy hova -lépjenek benne. - -A bíró el volt némileg keseredve, azt mondta, tán meglehetne regulázni -az öreget, ha valaki puskát fogna rá, ő más módját nem tudja. - - -VI. FEJEZET. - -Az öreg hamarosan talpán volt megint és elment a törvényszékre, hogy -Szaccser bírót a pénz kiadására bírja, rám is rám jött, amért nem -maradtam ki az iskolából. Vagy egy tucatszor elcsípett és jól elcsépelt, -de én azért csak eljártam iskolába, mert kilestem, vagy legtöbbször -elfutottam előle. Azelőtt nem igen kaptam az iskolán, de mondok, most -csak azért is eljárok. A pör a pénzért lassan ment, mintha csak sohase -akarnák komolyan elindítani, azért minduntalan kölcsön kellett kérnem -két-három dollárt a bírótól, hogy a verést elkerüljem. Ahányszor pedig -adtam neki pénzt, mindannyiszor leitta magát és ahányszor részeg volt, -mindétig fölverte a várost, és ahányszor fölverte a várost, -mindannyiszor lakat alá tették. A dolog tetszett is neki, ez volt a neki -való élet. - -Az özvegyék körül is mindig ott lődörgött s végre azt mondta neki az -özvegyasszony, ha abba nem hagyja, vele gyűlik meg a baja. De hát ű már -meg volt keveredve. Hogy majd megmutatja ű, hogy ki apja fia a Hokk -Finn. Aztán tavasszal egy napon rámlesett, elcsípett és a folyón fölvitt -egy csónakon vagy három mérföldnyire s átvágott az illinoiszi partra, -ahol erdős volt a part, de ott ház nem volt semmi, csak egy régi, -gerendából rótt kaliba olyan helyen, ahol a szálfa oly sűrűen állt, hogy -aki a helyet nem tudta, az oda nem talált. - -Mindig magával hurcolt az öreg és én nem találtam rá módot, hogy -megszökhessek tőle. Abban a kunyhóban laktunk s ő mindég becsukta az -ajtót s a kulcsát éjtszaka a feje alá dugta. Volt neki puskája, amit azt -tartom, úgy lopott és halásztunk és vadásztunk és ebből állt az életünk. -Minduntalan bezárt a putriba s elment a boltba, a réttől három -mérföldnyire, eladott halat s vadat pálinkáért, amit hazahozott, itthon -leitta magát s engem elagyabugyált. Az özvegyasszony megtudta, hol -vagyok, el is küldött értem egyszer egy embert, hogy próbáljon elfogni; -de tata ráfogta a puskát, úgy űzte el s aztán nemsokára megszoktam ezt -az életet és meg is szerettem, kivéve az agyabugyálást benne. - -Egész áldott nap jóízűn heverészni, pipálni, halászni és se könyv, se -tanulás: e bizony gyöngy kis élet volt. Két hónapnál több is eltelt így, -s a ruhám már csupa rongy volt és piszok és én már nem értettem, hogy -szerethettem az özvegyasszonyéknál lenni, ahol mindig mosakodni köllött, -meg tányérból enni, meg fésülködni, aztán mindennap rendesen lefeküdni -és örökkön-örökké valami könyvvel vesződni és mindétig hozzá a vén -Vatszon kisasszony kunérozása. Már biz én sehogy se kívánkoztam haza. -Abbahagytam volt a káromkodást, mert az öregasszony nem szerette; most -megint rákaptam, mert tatának semmi szava se volt ellene. Egészben véve -gyöngyélet volt az ott az erdőben. - -De lassan-lassan tata nagyon rákapott a mogyorófapálcára s én már nem -győztem a dolgot. Egész testem csupa daganat volt már. Sokat el is járt -hazulról s én rám rámzárta az ajtót. Egyszer becsukott és oda volt három -álló napig. Rémmagányosan éreztem magamat. Eszembe jutott, hogy tán a -vízbe fulladt s én most már soha sem szabadulok ki innen. Megijedtem. -Törtem a fejemet, hogy mi úton-módon tudnék elszabadulni. Sokszor -megpróbáltam, hogy kijussak a kunyhóból, de nem volt rá mód. Az ablak -nem volt olyan tág, hogy egy kutya kimehetett volna rajta. Nem tudtam -kimászni a kéményen, mert szűk volt. Az ajtó erős, vastag -tölgyfapallóból volt. Tata vigyázott rá, hogy ne hagyjon se kést, se -egyebet a kunyhóban, ha nem volt otthon; úgy nézem, felhánytam a tanyát -százszornál többször, jóformán mindig azt csináltam, mert hiszen -egyébbel se tölthettem el az időt. De ezúttal végre mégis találtam -valamit: találtam egy régi rozsdás nyeletlen fűrészt, a koszorúfa és a -tetőrag közé volt téve. Megkentem és munkához láttam. A kunyhó fenekén, -hátul ócska lópokróc volt a gerendához szegezve, mindjárt az asztal -mögött, hogy a szél be ne tudjon fujni a hézagokon s el ne oltsa a -gyertyát. Az asztal alá bujtam, fölemeltem a pokróc alsó végét s -hozzáláttam, hogy kifűrészeljem egy jó részét a vastag fenékgerendának, -akkora részt, hogy ki tudjak rajta bujni. Jó kis munka volt biz az, de -már a vége felé voltam, mikor hallom tata puskáját szólni az erdőben. -Eltakarítottam munkám nyomait, leeresztettem a pokrócot, eldugtam -fűrészemet és csakhamar be a tata. - -Nem volt jó kedvében az öreg, így egészen meg volt a maga mivoltában. -Azt mondta, oda volt a városba és semmi sem mén a maga rendjén. Az -ügyvédje azt mondta, számít rá, hogy megnyeri a pörét és kikapja a -pénzt, ha csak már kitűznék rá egyszer a tárgyalást, de hát sok módja -volt annak, hogy húzzák-halasszák és Szaccser bíró tudja a dörgést. És -azt is mondta, beszélik, hogy más tárgyalás is lesz, hogy elvegyenek -tőle s visszaadjanak az özvegyasszonynak, aki gyámom lenne és úgy -tippelték, ezt a pört meg is nyerik ezúttal. Ettől jócskán megijedtem, -mert sehogy se kívánkoztam már vissza az özvegyasszonyhoz, hogy megmegen -megregulázzanak, meg civellizáljanak, ahogy mondani szokták. Aztán -elkezdett az öreg káromkodni, szidott mindent és mindenkit, aki csak -eszébe jutott, aztán egy csomóba fogta és úgy szidta őket, hogy bizonyos -legyen benne, hogy egyen se ugrott át és aztán végigpolitérozta őket még -egyszer egy általános káromkodással, belefoglalva jó csomó népet, akinek -a nevét se tudta és mikor rájok került a sor, csak úgy mondta, hogy -a-minek-is-híjják, és vége-hossza nem volt a szitkozódásnak. - -Szeretné látni, aszondja, hogy az özvegyasszony elvigyen engem. Azt -mondta, vigyázni fog s ha megmerik próbálni rajta ezt a csúfságot, tud ő -innen hat-hét mérföldnyire egy helyet s ott elraktároz engem s ott -vadászhatnak rám, amíg meg nem szakadnak, még sem találnak meg. Ettű -megint egy kicsit furcsán lettem, de csak egy szempillantásig. Mondok -ütheti a nyomomat, amíg arra kerül a sor. - -Az öreg leküldött a csónakhoz a holmiért, amit hozott. Volt ott egy -félmázsa zsák rozsliszt, egy oldal szalonna, lövőszer és négy pint -pálinka, egy ócska könyv, két újságpapiros pakkolásra és valamelyes -kötél. Fölvittem egy terével és vissza lementem és leültem a csónak -orrára pihenni. Elgondolkoztam a dolgon s mondok elviszem a puskát és -egy pár horogkészséget s neki vágok az erdőségnek, ha majd megszököm. -Ugy számítottam, hogy nem maradok meg egy helyen, hanem trappolok tovább -az országon keresztül, rendesen éjtszaka, vadászok és horgászok, hogy -legyen miből élni s elbujdosom annyira, hogy sem az öreg, sem az -özvegyasszony soha többé rám nem találnak. Mondok elvégzem a fűrészelést -és elindulok még az éjjel, ha tata alaposan leissza magát, amit -reméltem, meg is tesz. Úgy belemelegedtem ebbe a tünődésbe, hogy nem -vettem észre, mily sokáig elmaradok, mire az öreg rám kajabált, hogy -elaludtam-e vagy a vízbe fulladtam. - -Fölvittem a holmit mind a kunyhóba és ekkorra besötétedett. Míg én a -vacsorát főztem, az öreg egy párszor jól meghúzta a korsót és úgy -némineműképen kezdett nekimelegedni és megint elkezdte az öblögetést. -Már a városban felöntött volt és egész éjjel az árokban feküdt s olyan -volt, hogy meg lehetett nézni. Az ember Ádám apánknak nézhette, mert -csupa merő sár volt. Ha az ital elkezdett benne dolgozni, majd mindig a -kormányra fordította a rudat. Most is azt kezdte. - -– Ez oszt a kórmány, aszondja. Csak rá köll nézni, hogy az ember lássa, -micsudás. Ahun van mindjárt a törvény lesben, hogy elvegye az embertül a -fiát, a sajátkezű tulajdon fiát, akit annyi gonddal, bajjal, -aggodalommal és költséggel fölnevelt. Mert, amint a szegény ember végre -fölnevelte a fiát, hogy készen van és dologra való és már tenne is érte -valamit, hogy valahára ő is megpihenjen, ahun ni a törvény, ráteszi a -kezét. Ezt nevezik kórmánynak. De ha csak ennyiben volna! Dehogy! A -törvény a hátára veszi azt a vén Szaccser bírót és a kezére jár, hogy -kitudjon engem a jussomból. Ezt csinálja az emberrel a törvény. Fogja a -szegény embert, akinek van hatezer dollárja, tán több is, és bedugja -ilyen putriba, mint ez és engedi, hogy olyan ruhában járjon, amit a -disznó se venne föl. Erre mondják aztán, hogy kórmány. Hogy jusson az -ember ahhoz, ami az övé ilyen kórmány mellett? Akárhányszor megszáll már -a lélek, hogy itthagyjam ezt az országot mindenestül örökre. Meg is -mondtam már nekik. A vén trotty Szaccsernek a szemébe vágtam. Akárhányan -hallották és megmondhatják, mit mondtam. Két centért, aszondtam, el -tudnám hagyni ezt a rongy országot s még a tájékára se jönnék többet. -Ezzel a szóval mondottam. Nézzék mondok a kalapomat. Hát ez is kalap? A -teteje elválik és a karimája lesüpped az állam alá, és csak még akkor -nem kalap igazán, mert inkább olyan forma, mintha a fejemet keresztül -dugták volna egy kálhacső könyökén. Csak nézzetek meg, mondok: ilyen -kalapban járjak én, én, leggazdagabb embere ennek a városnak, ha a -jussomat el nem fogják tőlem. - -– Héj, difényes egy kórmány ez, beszéli tovább. Ide nézz. Volt egy -szabad szerecseny itt, Ohejjóbeli, egy mulatt, majd olyan fehér, mint -egy fehér ember. Neki volt a legfehérebb inge és a legfényesebb kalapja -és nem volt a városban ember, akinek finomabb ruhája lett volna, mint -neki volt. És volt neki aranyórája, aranylánca és egy ezüstgombos botja, -a legveszekedettebb szürkefejű vén nábob volt a birodalomban. És mit -szólasz hozzá? Azt beszélték róla, hogy prófesszor volt egy -kollégyiomban és beszél mindenféle nyelven és tud mindent a világon. De -még nem ez a legrosszabbja. Azt mondták, még _szavaz_ is, otthun. No -hát, ez kihozott a sodromból. Mondok, mivé lesz ekképen az ország? Épen -választás napja volt és én is épen azon voltam, hogy szavazni menjek s -mentem is volna, ha tudtam volna, de részeg voltam. De mikor aztán azt -mondták, hogy van egy állam ebben az országban, ahol ennek a -szerecsenynek szabad szavazni, akkor én se hallgattam tovább. Soha, -mondok, ez életben én nem szavazok többé. Ezek voltak a tulajdon -szavaim, hallották ott mind. És ha ott rohad el nekem az ország, engem -nem látnak többet szavazni, amíg élek. És ha láttad volna, milyen -nyugodt volt ez a szerecseny, ki nem tért volna elülem, ha félre nem -lapátolom ütet az utamból. Azt szeretném tudni, mondok a népeknek, azt -szeretném tudni, mért nem csípik el és mért nem árverezik el ezt a -szerecsenyt? És mit gondolsz, mit mondtak? Hát azt mondták, nem lehet -eladni, még nincsen hat hónapig az államban, és hogy ez még nem volt itt -annyi ideig! No, ez aztán a mustradolog! Hát kórmány az, aki nem tud -eladni egy szabad szerecsenyt, amíg nem töltött hat hónapot az államban? -Itt van egy kórmány, aki kórmánynak nevezteti magát, úgy is tesz, mintha -kórmány volna, sőt tartja is magát kórmánynak, aztán ott ül bambán hat -hónapig és nem tud elcsípni egy hencegő, tolvaj, infernális, fejéringű -szabad szerecsenyt, és… - -Igy folytatta az öreg és sohase nézte, merre viszik őt öreg karólábai s -egyszerre csak átbukfencezett a besózott sertéshúsos hordón és jól -megzúzta az alsólába szárát s beszédje vége a legborsosabb fajta volt, -nagyobbrészt a szerecsenről meg a kormányról, de kikapta közbe-közbe a -hordó is a magáét. Körülugrálta a kalibát elsőbb az egyik féllábán, -aztán a másikon, elsőbb az egyik, aztán a másik alsólábszárát tartva, -végül ballábán ugrosva, hirtelen jól oldalba rúgta a hordót, hogy csak -úgy csörömpölt. De nem jól számított, mert ezen a lábán látszott ki a -csizmájából egy pár ujja; erre úgy elkezdett üvölteni, hogy az ember -haja is égnek állt tőle, s a földre vágta magát, ott hempergett s fogta -a lábujját; s ahogy ott káromkodott, az cifrább volt mindennél, ami -eddig telt tőle. Ezt utóbb maga is bevallotta. Azt mondta, ű hallotta -Malackai Sárturt javaidejében, de ű most ezen is túltett; de én azt -tunnám ezzel egy kicsit flancolt az öreg. - -Vacsora után fülönfogta tatus a kancsót és azt mondta, hogy van benne -egy-két kortyra és egy delirium tremensre való pálinka. Ez volt a -szavajárása. Gondoltam magamban, bele nem telik egy óra s tökrészeg -lesz, s én akkor ellopom a kulcsot vagy kifűrészelem magam. Egyik csak -sikerül. Hát ű ivott, ivott, végre odarogyott hamarosan a ponyvájára. De -a szerencse nem kedvezett. Nem volt neki jó egészséges álma, hanem -nyugtalan volt. Nyigett-nyögött és csapkodott ide meg amoda jó hosszú -ideig. Végre én magam álmosodtam el annyira, hogy nem tudtam nyitva -tartani a szemem és mire észrevettem volna, jóízű álomba merültem és a -gyertya égve maradt. - -Nem tudom meddig aludtam, de egyszerre hirtelen rémordítást hallok és -fölébredek. Tatát látom vérbenforgó szemmel ide-oda ugrándozva és -sikoltozva, hogy kígyó, kígyó. Azt kiabálta, hogy a lábára tekerőznek; -aztán ugrott egyet és ordított s azt mondta, megmarták az arcát, de én -ugyan nem láttam kígyót sehol. Ő meg neki és lótott-futott körül a -kunyhóban kiabálva: »Vedd le, vedd le, a kupámba harap.« Soha életemben -nem láttam embernek a szemét ilyen vadul forogni. Csakhamar ki volt -merülve s elvágódott zihálva. Aztán ott hempergett, csodálatos -gyorsasággal, ide-oda rugódozva, ütögetve, kapkodva a levegőbe s ordítva -s mondogatva, hogy megszállták az ördögök. Végre kifáradt s egy darabig -csendesen feküdt nyöszörögve. Aztán még jobban elcsöndesedett és nem -volt tovább egy hangja sem. Hallani lehetett távol az erdőben a -baglyokat meg a farkasokat és iszonyú volt a csendesség. Ű ott feküdt -túloldalt a sarokban. Nemsokára félig fölkelt s figyelt, fejét féloldalt -hajtva. Azt mondja szinte suttogva: - -– Csissz-csossz-csissz-csossz: ez a halál. Csissz-csossz, csissz-csossz -– érettem gyünnek. De én nem megyek. Oh, itt vannak! Ne nyúlj hozzám! -Ne! Juj, de hideg a keze! Félre! Hagyj békét! Oh, ne bánts egy szegény -ördögöt. - -Erre kezeire állt és négykézláb mászva könyörgött, hogy ne bántsák és -beletekergőzött a takarójába és alája gurult az öreg fenyőfaasztal alá, -egyre rimánkodva. Aztán ríva fakadt. Hallottam a takaróján keresztül. - -Majd ismét kibujt a takarójából és talpra ugrott, dühösen meregetve a -szemét, s amint meglátott, nekem jött. Körülkergetett a putriban egy -bicskával a kezében, hogy én vagyok a halál angyala és most meg fog -ölni, hogy aztán többet ne jöhessek el érte. Én rimánkodtam, mondogatva, -hogy én csak a Hokk vagyok, de ő oly rémborzasztóan nevetett és bömbölt -és káromkodott és csak kergetett tovább. Egyszer, amint hirtelen -fordulok és karja alatt elszököm, megmarkol és elkap a mándlimnál fogva -a két vállam között, s én azt hittem, most már végem van. De mégis, mint -a villámlás, hirtelen kibujtam a mándlimból és menekültem. Csakhamar -teljesen kifáradt és elvágódott, a hátával neki az ajtónak, s azt -mondta, most pihen egy minutát és csak azután öl meg. A bicskáját maga -alá dugta s azt mondta, most egy kicsit aluszik, erőgyűjtés végett, -aztán majd meglátja, hogy ki kicsoda. - -Igy aztán hamar elszundított. Én pedig fogtam az öreg kecskelábszékét s -fölmásztam oly óvatosan, ahogy lehetett, hogy zajt ne csináljak és -levettem a puskát. Beleeresztettem a puskavesszőt, hogy megnézzem, meg -van-e töltve és aztán keresztbe ráfektettem a répáshordóra, csövével -tata felé s mögéje ültem s vártam, hogy fölébredjen. De hogy mily lassan -és mily némán vonszolta magát az idő előre! - - -VII. FEJEZET. - -– Kelj fel, hé, mi dolog ez? - -Kinyitom a szemem s körülnézek, hogy kitaláljam, hol vagyok. Már a nap -fölkelt, én mélyen aludtam. Tata fölöttem állt, savanyú, beteges -nézéssel. Azt mondja: - -– Mit akarsz azzal a puskával? - -Gondoltam semmit se tud arról, hogy mit csinált, hát mondom: - -– Valaki próbálkozott az ajtón, arra lestem. - -– Mért nem kőtöttél föl? - -– Próbáltam, de nem ment; még csak meg se mocant? - -– Jól van. Ne járjon a szád, de upre, nézd meg, van-e hal a horogon -reggelire. Egy szempillantás alatt ott leszek én is. - -Kinyitotta az ajtót és én el, a part mentén fölfelé. Észrevettem, hogy a -víz fahasábokat s effélét usztat s fakéreggel van tele. Ebből láttam, -hogy a folyó árad. No, mondok, lenne most jó világ a városban. A júniusi -áradás mindig jó szerencsét hozott nekem. Mert mihelyest megindult az -ár, úszott le rajta az ölfa és elmállott tutajrészek, tucatjával néha a -szálfa. Az embernek nem köllött csak kihalászni s eladhatta a -fatelepeken meg a fűrészmalmoknak. - -Mentem a parton fölfelé, félszememmel a tatán, félszememmel azon, hogy -mit hoz az ár. Ni, egyszerre csak egy csónakot látok, egy gyönyörűség, -igazán, mintegy tizenhárom-tizennégy láb hosszú, úgy úszott kevélyen -mint egy kacsa. Én fejjel neki a partról, akár a béka, ruhástul, -mindenestül, egyenesen a csónak irányában. Azt hittem, lesz benne valaki -fekve, mert ezt sokszor megcselekszik, hogy becsapják az embert, s ha -egy lélekvesztőn már-már odaérsz, akkor föláll és kinevet. De most nem -úgy volt. Világos, elhagyott csónak volt, én hát belemásztam s kihoztam -a partra. Gondoltam, megörül az öreg, ha meglátja, mert megért tíz -dollárt. De mikor partra értem, még tatát nem lehetett látni, s mikor -behajtottam a csónakot egy kis öbölbe, mely olyan volt, mint egy kis -szakadék, teljesen beborítva vadszőlővel és fűzfával, más gondolatom -támadt. Mondok, elrejtem itt jól s aztán ahelyett, hogy az erdőbe -mennék, majd ha megszököm, inkább leereszkedem a folyón vagy ötven -mérföldnyire és egy helyben fogok tanyázni s nem kutyagolok gyalog, ami -nem könnyű sor. - -A hely jó közel volt a kalibánkhoz, és szinte úgy tetszett az egész idő -alatt, hogy hallottam az öreget jönni. De sikerült a csónakot jól -elrejtenem; aztán ki és egy csomó fűzgaly mögül körülnézek s ott látom -az öreget a kunyhónkhoz szolgáló ösvényen, épen célba véve puskájával -egy madarat. Igy hát nem vett észre semmit. - -Amikor odajött, épen hogy kezdtem felszedni a horgot. Egy kicsit -megkárpált, amért olyan késedelmes vagyok, de azt mondtam neki, -beleestem a vízbe, azért tartott olyan sokáig. Tudtam, hogy észreveszi, -hogy csuron víz vagyok, mire kérdezősködni fog. Leszedtünk öt halat a -horgokról és hazamentünk. - -Amíg reggeli után lehevertünk, hogy egyet aludjunk, mert mind a ketten -igen el voltunk nyűve, elgondolkoztam azon, hogy ha valamikép ki tudnám -csinálni, hogy tata és az özvegy ne tartsa érdemesnek utánam jönni, ez -biztosabb dolog lenne, mint a jó szerencsére bízni, hogy jó messzire -jussak, mire észreveszik, hogy elillantottam. Mert tudni való, hogy -mindenféle megtörténhetik. Azonban egy darabig semmi sem jutott eszembe, -egyszerre azonban tata fölébred egy pillanatra, kiiszik egy második -csobolyó vizet és azt mondja: - -– Máskor, ha valaki itt kerülgeti a tanyánkat, föl fogsz kelteni, -hallod-e? Az az ember nem jó keresetben volt itt. Én ugyan lelüttem -volna. Hallod-e, máskor fölkőttesz. - -Ezzel megint visszaesett és tovább aludt. De amit mondott, az adta meg -nekem az ötletet, amire szükségem volt. Mondok magamban, most már meg -tudom csinálni és senkinek sem fog eszébe jutni, hogy utánam jöjjön. - -Úgy tizenkét óra körül kimentünk és fölfelé mentünk a parton. A folyó -szép gyorsan áradt és temérdek úszó fát hozott az ár. Egyszerre csak egy -tutaj része úszik felénk, kilenc szálfa egymáshoz guzsolva. Kimentünk a -csónakon és partra vontattuk. Aztán ebédeltünk. Tatán kívül minden ember -egész nap ott őgyelgett volna lesben, hogy több holmit fogjon ki; tata -ízlése más volt. Kilenc szálfa egy időre elég volt neki. Azonnal be a -városba s eladni. Engem hát lezárt, fogta a csónakot s elindult, a -tutajt vontatva, úgy három óra körül. Úgy számítottam, hogy éjjelre nem -kerül haza. Vártam, míg gondoltam, hogy jócskán elindult, aztán gyere ki -fűrészem és neki estem annak a gerendának újra. Mire ő átért a másik -partra, én akkor már a likon mentem ki. Ő meg a tutaj már csak egy pont -volt a messzeségben a vízen. - -Fogtam most a zsák rozslisztet s odavittem, ahol a csónakom volt -elbujtatva, félrehajlítottam a szőlőindát és az ágságot s bedobtam. -Ugyanígy az ódalas szalonnával; aztán a pálinkáskorsót; odavittem ami -volt kávé és cukor és mind a lövőszert, a fujtásnak valót; a csöbröt és -a szíjat; a merőkét meg egy cincsészét, öreg fűrészemet, két pokrócot, a -fazekat és a kávésbögrét. Vittem horgászószerszámot, gyújtót és egyéb -holmit, mindent, ami megért egy centet. Kipusztítottam az egész helyet. -Fejsze is köllött volna, de az nem volt csak egy, amely ott volt a -favágítón, de azt ugyan tudtam, hogy mért hagytam ott. Kihoztam még a -puskát és ezzel megvoltam. - -A fődet jól kivásítottam, mert mind a holmit a likon keresztül huzkodtam -ki. Ezt hát kívülről rendbe hoztam amennyire lehetett, port hintve -hegyibe, ami elfödte a lehorzsolt földet és a fűrészport. Aztán -visszaerősítettem a lefűrészelt gerendavéget a helyére és alája tettem -két kődarabot, eggyel meg megtámasztottam, mert egy kicsit elhajlott és -nem feküdt egészen a földön. Ha úgy négy-öt lábnyira álltál tőle, -épenséggel nem látszott meg a fűrészelés rajta; ez hátul volt a putrin, -és nem gondoltam, hogy valakinek eszébe jusson, hogy itt is -körülvizsgálja. - -A tér egészen a csónakomig csupa gyöp volt, így nem volt a járásomnak -semmi nyoma rajta. Lementem, hogy körülnézzek. A partról végigláttam a -folyón. Minden rendben volt, fogtam hát a puskát és fölszaladtam az -erdőbe, hogy valami madárfélét lőjjek, amikor meglátok egy bitang -disznót. Erre felé sokszor elvadultak így a sertések, ha elszabadultak -egy-egy majorból. Lelőttem az ipszét s odacepeltem a tanyára. A -fejszével bezúztam az ajtót, de jól össze is vagdaltam. Bevittem a -disznómat s jól hátra huzigáltam, szinte az asztal mellé s a fejszét -belevágtam a torkába s elterítettem a földön, hadd folyjon a vére, – azt -mondom a földön, mert padlózatlan, lesulykolt föld volt biz az. Már most -fogtam az ócska zsákot s megtöltöttem egy csomó kővel – amennyit t. i. -elbírtam – s elindulva a disznótól végighúztam az ajtóig s az erdőszélen -át le a vízig s bedobtam. A zsák elmerült, mélyen le. Tisztán lehetett -látni, hogy valamit végighúztak a földön. Bár ott lett volna Tom -Szójjer, tudom, hogy nagyon tetszett volna neki ez az én mesterkedésem -és belediktálta volna az ő fantasztaságait. Nem tudok embert, aki az -effélében úgy tudta volna adni a bankot, mint Tom Szójjer. - -Már most kitéptem a fejemből egy csomó hajat, jól bevéreztem a fejszét -és a hajtincset a fokára csaptam s a fejszét a sarokba dobtam. Fogtam -aztán a disznót, jól magamhoz öleltem a kabátommal (így nem csöpögött a -vére), míg jól alája kerültem a házunknak s ott beledobtam a folyóba. -Most még valami jutott az eszembe. Lementem a liszteszsákért, ócska -fűrészemért a csónakomhoz s fölvittem a házba. Odavittem a zsákot, ahol -állani szokott, likat szakasztottam a fenekébe a fűrészemmel, mert se -késünk, se vellánk nem volt, tata mindent a bicskájával szokott csinálni -a főzés körül. Aztán elvittem a zsákot vagy száz ölnyire a gyöpön végig, -keresztül a füzesen a kunyhótól keletnek egy sikér tóhoz, amely vagy öt -mérföld széles volt és tele nádasokkal meg kácsával is, mikor az ideje -volt. A túlsó oldalán berek vagy zsombékterületre ért az ember, amely -mérföldekre terjedt, de nem tudom hová, csak hogy nem szolgált le a -folyóra. A liszt kifolyott a likon és vékony nyomot hagyott az úton -egész a tóig. Oda ejtettem tata kaszakövét is, hogy úgy lássék, mintha -véletlenül esett volna oda. Akkor aztán bekötöttem a likat a zsákon -madzaggal, hogy a liszt ne folyjon tovább s visszavittem a fűrészemmel -együtt a csónakba. - -Most már sötétedett; én hát a csónakot kihoztam a folyóra egy -fűzfacsoport alá és vártam a holdvilágra. Kikötöttem egy fűzfához és -egyet falatoztam, majd végignyújtózkodtam a csónakba egyet pipálni és -valami plánumot kipécézni. Követni fogják, mondok magamban, a zsák -nyomát egész a partig és aztán felkutatják értem a folyót. Aztán meg -elmennek a liszt nyomán a tóig és bejárják a berket, amely kivezet a -tóból, hogy nyomába jussanak a zsiványoknak, akik engemet megöltek és -elvitték a holmit. A vízben nem fognak egyebet keresni, csak a -holttestemet. De ebbe hamarosan belefáradnak és nem fogják magukat -tovább törni érettem. Ezzel helyben vagyunk. Most már én maradhatok, -ahol akarok. Dzsekszon szigete épen jó lesz nekem. Igen jól ismerem ezt -a szigetet, oda ugyan nem jön senki. Igy én éjtszakának idején bátran -fölevezhetek a városba, körülszaglászhatok s összeszedhetem, amire -szükségem lesz. Dzsekszon szigete épen a nekem való hely. - -Jócskán el voltam fáradva, s még észre se vettem magamat, elaludtam. -Mikor fölébredtem, egy pár szempillantásig azt se tudtam hol vagyok, -fölültem, körülnéztem, egy kicsit meg voltam ijedve. Aztán eszembe -jutott minden. A folyó úgy látszott szemben, mintha mérföldekre -terjedne. A hold olyan ragyogó volt, hogy szinte meg lehetett olvasni a -hasábfát, ami a vízen úszott csendesen, feketén, sok száz ölnyire a -parttól. Minden olyan halálos csöndben volt. Az időnek olyan kései -színe, olyan kései szaga volt. Tudom, tudják mit gondolok, de nincsen rá -szóm, akibe beletegyem. - -Egyet ásítottam, egyet nyújtózkodtam, s épen el akarom oldani a kötelet, -hogy induljak, amikor valamely hangot hallok a vízen. Fülelek. Csakhamar -kitaláltam, hogy mi lehet. Az a buta rendes hang volt, amelyet a csöndes -éjtszakán lehet hallani az evezőtől, mikor a vellájában megfordul. -Kikukucskáltam a fűzgalyakon át és hát ahun egy csónak jön a vízen -keresztül. Nem láthattam, hányan vannak benne. Jött, jött, s mikor -szemben volt velem, láttam, hogy csak egy ember ül benne. Mondok, ez a -tata is lehet, ámbátor hogy még nem vártam őtet. A víz sodra levitte -alább, mint én voltam, de csakhamar jő himbálózva fölfelé a síma vízben -s oly közel ment el mellettem, hogy elérhettem volna, ha kinyújtom a -puska csövét. A tata volt, csakugyan. Hozzá, ahogy evezett, józan -állapotban. - -Már most én se vesztegettem az időmet. Egy pillanat mulva már siklottam -lefelé csöndesen, de gyorsan, a part árnyékában. Harmadfél mérföldnyire -voltam, amikor úgy egynegyed mértföldre bevágtam a folyó közepe felé, -mert közel volt már a komp kikötője s féltem, hogy onnan valaki meglát. -Az úszó fahasábok közé kerültem s ott lefeküdtem a csónakom fenekére s -vitettem magamat. Ott hevertem s jóízűt pihentem s jóízűt pipáltam, -nézegetve az eget, amelyen nem volt egy szál felhő. Az ég oly -feneketlenül mélységesnek látszik, ha az ember holdvilágnál hanyatt -fekszik. Ezt ezelőtt sohase vettem észre. És milyen messziről meghall az -ember mindent a vízen ilyen éjtszaka! Hallottam a kompállomáson az -emberek beszédét. Még azt is, amit beszéltek, minden szavukat. Az egyik -azt mondta, most már a hosszú napok és rövid éjjelek felé közeledünk. -»No, ez ugyan, mondja egy másik, nem tartozott a rövidek közé.« Erre -nevettek, aztán még egyszer elmondta s újra nevettek; aztán fölkeltették -egy másik társukat, annak is elmondták s nevettek, de a társuk nem -nevetett; kissé haragosan kifakadt s azt mondta, hagyjanak neki békét. -Az első fickó azt mondta, ő bizony nem bánná, ha elmondanák akár a -mámijának is, aki alatt a feleségét értette, az se találna benne kivetni -valót, de hogy ez semmi ahhoz képest, amiket ő a maga idejében -mondogatott. Hallottam aztán, hogy egyik azt mondta, hogy mindjárt három -óra lesz, és hogy azt hiszi, a nappal már csak egy hétig lesz hosszabb. -Ezután mind messzibb és messzibb hallott a beszédjük s a szavaikat már -nem tudtam megérteni, csak valami olyan zümmögés volt, közbe egy-egy -nevetés, de már igen messzinek tetszett. - -Már most a kompré alatt voltam. Fölálltam s ott volt Dzsekszon szigete, -vagy harmadfél mérföldnyire lefelé s erősen benőve fával, úgy állt ki a -folyó közepéből, mint egy ormótlan, fekete és erős gőzhajó, de -világosság nélkül. Nem lehetett a felső részén semmit se látni a -fatörzsektől, minden víz alatt volt. - -Nem sokáig tartott, hogy oda értem. Élesen eleveztem a felső része -mellett s holt vízbe kerülve kikötöttem az illinoiszi partra néző -oldalon. Beeveztem egy mély parti szakadékba, melyet ismertem. Szét -köllött hajtanom a fűzágakat, hogy be tudjak jutni. S mikor kikötöttem, -a csónakot ugyan kívülről meg nem lehetett látni. - -Fölkapaszkodtam s kiültem egy fatörzsre a szigeten fejtül s elnéztem a -rém nagy folyón végig és az úszó fahasábokon, föl, a város felé három -mérföldnyire, ahol három vagy négy világosság pislogott. Egy csoda nagy -tutaj jött egy mérföldnyi távolságban lefelé, közepén lámpással. Néztem, -amint kúszik lefelé s mikor szinte szembe volt azzal a hellyel, ahol -álltam, hallom, amint egy ember mondja: »Fordíjj a farán, hé, -hátsólapátos!« Olyan tisztán hallottam, mintha csak mellettem beszélt -volna. - -Az ég elkezdett egy kicsit szürkülni. Én hát bementem az erdőbe, -lefeküdtem egyet bóbiskolni, mielőtt reggelihez látnék. - - -VIII. FEJEZET. - -A nap olyan magasan járt, mikorra fölébredtem, hogy úgy néztem, nyolc -óra után kell már lenni. Ott feküdtem a fűben, árnyékon s az eszem a -dolgomon járt, s olyan kipihentnek éreztem magam, jól voltam s meg -voltam elégedve. A napot itt-ott egy-egy likon keresztül lehetett látni, -de egészben rengeteg fák voltak körülöttem és olyan félhomályosság volt -alattuk. Voltak tarkafoltos helyek a földön, ahol a világosság keresztül -szűrődött a lombon, s a foltocskák ide-oda imbolyogtak: lehetett látni, -hogy odafönn egy kis szellő fujdogál. Egy mókuspár ült egy ágon s igen -barátságosan locsogott felém. - -Borzasztó jól éreztem magam így lustálkodva, semmi kedvem se volt -fölkelni reggelit főzni. Már megint el is szundítottam, mikor úgy -tetszett, hogy egy nagy durranást hallok. Hamar föl s félkönyökön -hallgatózom. Hamarosan szól is újra, hogy _bumm!_ Fölugrom, lefutok és a -galyak közt kinézek és látok egy hosszú füstcsóvát a vízen -végignyújtózva, mintegy szemben a komprével. (Ott volt a komp is, tele -néppel, lefelé ereszkedve.) Most már tudtam, miről van szó. Bumm! Látom -a fehér füstöt kitódulni a komp oldalán. Mozsaraztak a vízre, hogy ezzel -kiszólítsák holttestemet a folyó színére. - -Jócskán megehültem, de a világért se raktam volna tüzet, nehogy -meglássák a füstjét. Inkább leültem s néztem a mozsár füstjét és -hallgattam a bummozást. A folyó volt azon a tájon egy mérföldnyi széles -s így nyári reggelen mindig gyönyörűség, ha nézi az ember, így hát elég -mulatságom lett volna nézni, hogy keresik földi maradványaimat, csak -lett volna egy falat ennivalóm. Ekkor jutott eszembe, hogy szoktak -eleven kénesőt tenni egész kenyérbe s a vízre eresztik, mert az ilyen -kenyér mindig épen oda úszik és megáll ott, ahol a vízbe fult ember -hullája van. No, mondok, nézzünk oda, hát ha egy-egy oda talál úszni a -közelembe, hadd találjuk meg egymást. Átmentem a sziget illinoiszi -oldalára, mondok, meglátom, milyen a szerencsém és nem bántam meg. Egy -jókora dupla kenyeret látok, amint arra tart és már majd hogy ki nem -halásztam egy hosszú bottal, de elcsúsztam s a kenyér odébb úszott. -Persze, ott voltam, ahol a víz sodra legközelebb vág neki a partnak, -amit igen jól tudtam. De csakhamar gyün egy másik s ezt elcsíptem. -Kivettem belőle a dugaszt s kiráztam a kis kénesőcsomót és belevágtam a -fogamat. Pékkenyér volt, amit a rangos nép eszik, nem komisz korpás -kenyér. - -Jó helyet találtam a galyak mögött, leültem egy fatörzsre, majszoltam a -kenyeret és szemmel tartottam a kompot, s nagyon meg voltam elégedve. De -ekkor valami meghökkentett. Azt tunnám, mondok, a lelkész vagy az -özvegyasszony imádkoztak azért, hogy ez a kenyér rám találjon, most ehen -itt van, rám talált. Igy már bizonyos, hogy van ebben a dologban valami. -Úgy értem, hogy van valami benne, ha olyan valaki imádkozik, mint az -özvegyasszony vagy a tiszteletes, de hogy én ugyan hiába imádkoznám rá -és hogy csakis az arravalóknak engedelmeskedik. - -Rágyújtottam a pipámra s jóízűn dohányoztam és vigyáztam tovább. A komp -a víz sodrán ment és én láttam, hogy jól járok s megláthatom, kik vannak -rajta, mert a komp épen azon fog lejönni, amerre a kenyér jött. Mikor -már jócskán leért az én irányomban, eloltottam a pipám s lementem oda, -ahol a kenyeret kihalásztam, meghúzódtam a parton egy fatörzs mögött egy -kis tisztáson. Ahol a tuskó elágazott, keresztül lehetett kukucskálni. - -Lassan-lassan leér a komp és oly közel járt, hogy kivethettek volna egy -deszkát és partra jöhettek volna. Majdnem mindenki ott volt a hajón: -Tata, Szaccser bíró és Besszij Szaccser és Dsó Háper és Tom Szójjer és -öreg nagynénje Polli néni és Szid és Mary és sokan mások. Mindenki a -gyilkosságról beszélt, de a kormányos közbevágott s aszondja: - -– Idenézzenek, itt vág a víz sodra legközelebb a parthoz, lehet, partra -mosódott itt és beleakadt a bokrokba a víz szélin. Remélem, így van. - -De bezzeg én nem reméltem. Mind odatódultak és a korlátnak dűlve, szinte -az orrom alá és hallgattak s minden erejükből figyeltek. Én nagyszerűen -láthattam őket, de ők nem láthattak engem. Ekkor a kormányos rikkantott: - -– Félre, – aszondja – és a mozsár elsült és akkorát szólt tisztán -előttem, hogy majd megsiketültem a bummjától s majd megvakultam a -füstjétől s azt hittem végem van. Ha lett volna magja az ágyújuknak, azt -tartom, hamarosan ráakadtak volna a hullára, amelyet kerestek. De hála a -szösznek, semmi bajom se lett. A komp tovább úszott s elkerült szemem -elül a sziget kikönyöklő része mögött. Még hallottam egyszer-egyszer a -bummozását, mindig messzibb és messzibbről, egyszer csak, úgy egy óra -mulva, azt sem hallottam többet. A sziget hossza három mérföld volt. Azt -gondoltam, eljutottak az alsó végére s ott abbahagyták a dolgot. De -mégsem úgy volt. Megkerülték a sziget lábát és fölfelé indultak a -csatornán a Misszuri oldalán, most már gőzzel és közbe-közbe lűttek is -egyet-kettőt. Én átmentem erre az oldalra s még egy darabig figyeltem -őket. Mikor fölértek a sziget felső vége irányában, abbahagyták a -lövöldözést, átcsaptak a Misszuri oldalára és hazamentek a városba. - -Most már tudtam, hogy rendben van a dolgom. Engem ugyan már nem fognak -tovább keresni. Kihordtam a cókmókomat a csónakomból és üde kis tanyát -csináltam magamnak a sűrűben. Az ágytakaróimból valami sátorfélét -csináltam és alája raktam a holmimat, hogy az eső hozzá ne férjen. -Fogtam halat s fölnyiszáltam a fűrészemmel és napnyugta felé tüzet -raktam és megvacsoráztam. Azután kiraktam egy pár horgot, hogy legyen -reggelire is halam. - -Mikorra beesteledett, ott ültem tanyai tüzecském mellett füstölve és -nagyon jól éreztem magamat; de lassan-lassan sok lett a magányosság, hát -kiültem a partra, hallgattam a habot, mint mossa a partot, -megolvasgattam a csillagokat, az úszó hasábfát s az úszó tutajokat, -aztán lefeküdtem. Nincs ennél jobb időtöltés, ha olyan magányosan van az -ember; nem lehet azt sokáig állni, az ember hamar megúnja. - -Igy volt három nap, három éjjel. Semmi külömbség, mindig csak ugyanaz a -dolog. Másnap aztán nekiálltam átvizitálni a szigetemet. Ki is voltam -vele, hogy az egész az enyim és ösmerni akartam rajta mindent; de főleg, -hogy az időt eltöltsem. Temérdek epret találtam, mind érett és finom; -aztán zöld nyári szőlőt és zöld áfonyát és a fekete áfonya épen most -kezdett megérni. Ez mind nekem érik, mondok, lassan, lassan. - -Addig kódorogtam a sűrű erdőben, míg úgy nem néztem, hogy közel lehetek -a sziget alsó végéhez. Velem volt a puskám, de nem lőttem semmit. -Magamat kíméltem vele. Majd lövök valami vadat, mondok, ha közel leszek -a tanyámhoz. Ekkor volt, hogy véletlen ráléptem egy rém nagy kígyóra. A -kígyó tova siklott a fűben s virág alatt, én utána, ha le tudnám lőni. -Mentem, mentem és egyszerre csak egy pásztortűz hamujára bukkanok, amely -még füstölgött. - -A szívem majd kiugrott belőlem. Nem vártam csak annyit se, hogy még -egyszer odanézzek, hanem leeresztettem a puskám kakasát s vissza -lábujjhegyen osonva oly gyorsan, ahogy csak lehetett. Meg-megálltam egy -szempillantásra a sűrűben s hallgatóztam; de a mellem úgy zihált, hogy -egyebet se hallottam, csak azt. Meg-meg egy darabot odábbinaltam s -megint hallgatóztam; és így tovább, megmegen. Ha egy fatuskót láttam, -embernek néztem. Ha ágra léptem s eltörött, olyat éreztem, mintha valaki -kétfelé metszette volna a lélekzetemet s nekem csak a fele maradt volna, -az is a rövidebbik. - -Mikor a tanyámra értem, nem voltam valami lelkes állapotban. Az állam -nagyon alá lógott. De, mondok, itt nincsen mit hévizálni. Fogtam hát a -cókmókomat s mind a csónakba vele, nehogy szem előtt legyen s eloltottam -a tüzet s szétszórtam a hamuját, hogy olyannak lássék, mintha tavalyi -tüzelés lett volna s felkapaszkodtam egy fára. - -Úgy nézem vagy két óráig lehettem a fán; de se nem láttam, se nem -hallottam semmit, csakhogy úgy tetszett, mintha ezerféle dolgot láttam -és hallottam volna. De örökké a fán se maradhatok; hát lemásztam végre s -a sűrűségbe húzódtam és egyre leskelődtem. Enni nem ettem egyebet, mint -bogyót és ami a reggelimből megmaradt. - -Időközben beesteledett és jócskán megehültem. Mikor aztán már teljesen -besötétedett, kiosontam s mielőtt a hold fölkelne, áteveztem az -illinoiszi partra, ami egy fertálymérföldre lehet. Ott az erdőbe -húzódtam, vacsorát főztem s olyanformán gondoltam, hogy itt töltöm el az -egész éjjelt, mikor egyszer csak hallom, hogy _trap-trap-trap, -trap-trap-trap_, s mondok, ezek lovak. Csakhamar hallok emberi hangot -is. Lehordtam mindent oly gyorsan, ahogy tudtam, a csónakomba, aztán -négykézláb másztam az erdőbe, hogy nem látnék-e valamit. Nem jutottam -még messze, mikor hallom egy ember szavát, s azt mondja: - -– Jobb itt táboroznunk, ha jó helyre akadunk; a lovak jóformán ki vannak -állva. Nézzünk csak körül. - -Én ugyan nem sokat vártam, hanem illára és frissen tova eveztem. -Kikötöttem a régi helyen, s úgy gondoltam, hogy csónakomban hálok. - -Aludni nem sokat aludtam; nem tudtam a nagy gondolkozástul. S ahányszor -fölébredtem, mindig azt gondoltam, valaki fojtogat. Igy nem sok hasznát -vettem az éjtszakai pihenésnek. Végre is azt mondtam magamban, így -mondok nem lehet élni. Inkább megpróbálom kitudni, ki van velem itt a -szigeten. Ki fogom tudni, ha addig élek is. Ezzel aztán már helyben -voltam, több ember voltam megint. - -Megfogtam hát az evezőmet s kisurrantam a part mellől egy-két -lépésnyire, aztán hagytam siklani a csónakot lefelé, árnyékban. A hold -már sütött, s az árnyékon túl szinte nappali világosság volt. Igy -lézengtem tovább körülbelül egy óráig, minden süketen, mint a kőszikla -és mély álomban. Már majdnem a sziget alsó vége irányában voltam. -Könnyű, fodorító, híves szellő támadt, és ez jóformán azt jelentette, -hogy vége az éjtszakának. Fordítottam egy evezőcsapással a csónakon s -orrát a partnak vittem, aztán fogtam a puskám, kiugrottam s be az erdő -szélibe. Ott leültem egy tuskóra s a galyakon kitekintettem. Látom, hogy -a hold elhagyja őrállomását s a sötétség ráteríti leplét a folyóra. De -mindjárt rá meglátok egy halavány sávot a fatetők fölött és ebből -tudtam, hogy virrad. Fogtam hát a puskám s indultam arra felé, ahol arra -a pásztortűzre bukkantam, meg-megállva, hogy figyeljek. De sehogy se -volt szerencsém. Mintha nem tudnék rátalálni a helyre. Egyszerre csak -tüzet látok megvillanni a fákon keresztül. Arra felé mentem lassan, -óvatosan. Hamarosan közelébe értem annyira, hogy oda láttam, s hát ott -feküdt egy ember a földön. Majd hogy ki nem rázott a hideg. A feje körül -egy lepedőféle volt csavarva s a feje maga szinte beleért a tűzbe. Én -ott ültem egy bokor mögött vagy hat lábnyira tőle és nem vettem le róla -a szememet. Hajnali szürkület kezdett derengeni. Egyszerre csak egyet -rúgott, kinyújtózkodott és ledobta fejéről a takarót, és Vatszon -kisasszony Dzsimje volt. Elhiheti akárki, hogy megörültem. Mondom neki: - -– Hahó, Dzsim és kiugrottam a bokorból. - -Dzsim felszökik és riadtan bámul rám. Azután térdre borul, összeteszi a -kezét s azt mondja: - -– Ne bántsa! Én soha se nem vétettem kísértetnekeknek. Én mingyég -szerrette hótt zembert és mindent megtette nekiknek. Menyík bele vissza -vízbe bele, oda valósi vagyik és nem bántik zereg Dzsimt, ki mingyég -vóta barátja nekidnek. - -Sikerült vele hamarosan megértetnem, hogy nem vagyok halott. Mindég is -szerettem az öreg Dzsimet. Most is nagyon megörültem neki. Mondtam is -nem félek attól, hogy ő árulja el az embereknek, hogy hol vagyok. Igy -hadartam neki, de ő csak ült és bámult rám s nem szólt egy szót se. -Végre azt mondom: - -– Már fönn jár a nap. Gyerünk fölöstökömözni. Szítsd fel jól a tüzedet, -Dzsim. - -– Mi hászon meg van tűznek fűznyi epergye-szedergye? De van nekidnek -puskát, úgy-i? Aval lehet szereznyi más is, mint epergye-szedergye. - -– Eper és szeder? mondom én, hát azon éltél eddig? - -– Semmi más se nem volt semmi sem, mondja ő. - -– És mióta vagy ezen a szigeten, Dzsim? - -– Mikor mellik itszaka tígédet megültek, én akkor ide gyüvöltem. - -– S mind azóta itt vagy? - -– Mind azutátun fogva itt vagy. - -– És semmi egyéb eledeled ezen a bugyborékon kívül nem volt? - -– Se nem sem semmit. - -– És még nem haltál éhen, mi? - -– Hu, meg tudnák ennyi egy egísz kucsmáros. Meg én. Miutátun uta -vagyolsz te szigeten? - -– Az éjjel óta, hogy megöltek. - -– No, és mit volt enni? De van nekidnek puska. Hó, puskát van nekidnek. -Sziret van megvan. Te most megölölsz valamit, én meg megrakok tüzedet -nekem. - -Hát elmentünk oda, ahol a csónakom volt, s míg ő tüzet rakott egy füves -tisztáson a fák között, én lisztet hoztam és szalonnát, kávésbögrét és a -serpenyőt, cukrot és cinibriket és a szerecsen jól távol hátra ült, mert -azt hitte, mind ez boszorkányság. Fogtam egy testes halat is, Dzsim -letisztogatta a késivel, aztán megsütötte. - -Mikor a früstök elkészült, letelepedtünk a fűbe s azon melegiben -elköltöttük. Dzsim nekifeküdt minden erejével, mert már csakugyan hóttra -éhezett. Mikor már jól bepakkoltunk, lefeküdtünk és heverésztünk. - -Egyszerre csak azt mondja Dzsim: - -– Nini Hokk, aszondja, hát a kulibába bele kit megültek, ha nem tígídet -megültek? - -Én elmondtam neki az egész históriát s ő azt mondta: naccerű vóta! Hogy -Tom Szójjer se fundálta volna ki szebben. Azután én kérdeztem: - -– Hogy kerülsz te ide, Dzsim, és hogy jutottál a szigetre? - -Jócskán zavarba jött az öreg feketeség és egy darabig nem szólt. Aztán -azt mondja: - -– Jobb nem szólik szád, nem fájik fejed. - -– Mért, Dzsim? - -– Vagyon nagy okája! De te nem szólik senkitnek, Hokk, ha én megmondik? - -– Isten akárhová tegyen, Dzsim, ha szólok. - -– Jó, én elhiszik. Hokk, én – én – elszükte. - -– Dzsim! - -– Te nem szólik, azt mondta, úgyi nem szólik, Hokk? - -– Mondtam. Azt mondtam nem szólok, hát nem is szólok. Becsület, -becsület: állom, amit mondtam. Az emberek aljas abulócistának fognak -mondani, de nem törődöm vele. Én nem szólok senkinek, sem magam többé -vissza nem megyek közéjök. Igy, most pedig elmondhatsz mindent. - -– Nohát, így vóta. Zeregasszony – a Vatszon kisasszony – mingyég -kunérozta és nagyon gurumba bánta velem, de ürüki mondta nem elagya -engimet Orleánba. De én látta, ott kuncsorogta magát sukat egy -szerecsenykupec és kezdte filnyi nekem lett. Hát zegyik este zajtóba -kuporodikok én és zajtó nem jól be volta csukva és én hallik mondja -zeregkisasszony zezvegyasszonynak, hogy elakarja adni engimet le -Orleánba; nem szívesen adja, de nyulcszáz dollár kaphatja, ami ottan -tenger píz, hogy nem ellenállhatja magát. A zezvegyasszony mondja neki -ne eladja engimet, de nekemnek ölig vuta ennyit, fogta magát, -ugri-illárum, elszaladta magamat. - -– Kibújta és a domb ódalán le és gundulta, hogy lopik egy csunak valahun -part mentiben, de ott suk zember járkálta magát, hát én elbujta bele a -mindjárt bedűlik pintércsűrbe bele a parton, hogy megvárja míg zemberek -mind elmenik. Hát ott vúta én zegisz itcaka. De nípek mindig mászkálták -ott kereskerül. Osztengat reggel hat óra vuta, gyittek-mentek -csúnakokok, osztengat nyuc óra vuta, s minden csúnak ha gyitte, azt -beszélik rajta, hogy a tatád tied gyitte varusba és mondik, hogy tigidet -megülték. És ez a csúnak vuta teli hülgyekek és urakok és mind mente -megnízik azt a helyedet. Egyszer-mikor-máskor kikütik a partra és -pihenik, mielőtte átmenik másik partra, és ott mind beszélik, hogyan -megültek tígidet és így én megtudta mind a megülés hogyan vuta neked. -Aztáng én burzasztón búsulik, Hokk, hogy meghalálosodtad magadat, de -mostang már nem busulik. - -– Hát ott vuta én zegisz nap kuckóba. Zéhes vuta, de nem filte, mert -tudta, hogy zeregasszony meg zezvegy menik gyílisre mindjártos reggeli -utána és nem haza gyüvölnek egisz nap, és mindenki tudik, hogy nekemnek -ha pitymallik, menek ki tehenekkel mezőre, és ha látik, hogy nem látják -ingemet otthon, tudik mirt nem látik és csak sitít este kísőn látik, -hogy mért nem látik. A tübbi cseléd is nem látik, mert az meg menik -cincogni, mikor zereg macska kimenik házából. - -– Hát mikur lette sitít, kilupkudta magamat a zországútra víz mellett és -kutyagolta kettő mírföld, ahul már nem vuta házak. Akkor spekelálta, mit -kölletik csinálik. Mondik: ha kutyagolik tuvább is gyalog, akkor fene -kutyák megszagolik a nyomom; ha lopok csúnak, akkor űk látik, hogy nem -látik csúnak és mindjá’ tudik, hol merre partra gyittem másik oldalon és -megtalálik a nyumom. Igy mondik magam: totaj kölletik nekemnek: annak -nem nincsen semmi nyuma sem. - -– Ippeg aztán látok világosságot vízbe, hát belegázolik és egy hasábfát -feje alá veszik és úszok magamnak bele fele vízbe bele és ott bele -kavarodik úszó hasábfák közibe bele, és jól behúzik magamnak fejecskit -és úszik szípecskin, amíg totaj gyüvik huzzámhoz. Én meg odaúszik totaj -farához hozzá és belekapaszkodik. Felhőcske gyütte és lette szép sitít. -Én hát fölmászik és ráhasalik a pallóra rá. Zemberek mind totaj küzepin -voltak lámpás kerül. A víz áradta ippeg és jó erős sodrája vuta. Igy -spekelálta most magamba: ha reggel nígy óra lesz, én lesz huszonet -mírföld folyóban lefele, akkor bebújok vízbe bele, ippeg ha verradik, és -partra úszik zerdőbe az illinoiszi oldalon. - -– De nem vúta szerencsém. Mikor akkor vuta már totaj sziget felsű -vígire, zember gyütte lámpással hátra. Látok semmi hászna, ha bevárok, -hát zsupsz ki tutajból vízbe bele és úszok part felé. Azt gondolta -akárhol is kimászik magamat, de nem volt lehet, part vuta nagyon -meredekes. Aligha csaknem a sziget alsó víge vuta már, ahol találtam jó -helet kimászni. Zerdőbe mentem s gonduta nem tutaj kell nekemnek tebbet, -mer mikor mindig kerül mászkalik tutajos zember lámpáival. Megvuta -pipámat, megvuta marik kapaduhanyka, megvuta gyújtócska süvegembe bele, -és nem megvuta vizes, hát így jó vuta minden. - -– Osztán se kenyered, se más ennivalód nem volt az egész idő alatt, mért -nem fogtál mocsári teknősbékát? - -– Hogyan megfogtál vúna? Nem lehetik oda sompologta és megcsípik. Nem -lehetik kűvel agyonütik, mikor akkor nappal megvan. - -– Persze. És mindíg az erdőben kellett bujkálnod. Hallottad a -lövéseiket? - -– Oh, hallottad ám. Tudtam, tígidet keresik. Láttam akkor, mikor hajózik -erre, kikukucskáltam a bukrokon által keresztűl. - -Fiamadarak jöttek s röptükben minden egy-két ölnyire bukfenceztek. Dzsim -azt mondta ez esőt jelent. Azt mondta, esőt jelent, ha a csirkék -csapkodnak ilyen formán, hát azt gondolja egyre megy, ha madárfiókok -teszik. Szerettem volna egy párt elfogni belőlük, de Dzsim nem engedte. -Azt mondta, halált hoz. Beszélte, hogy az apja egyszer nagy beteg volt -és ők megfogtak egy madarat és az öregapja azt mondta, hogy ettül most -már meghal az apja és rittig meg is halt. - -Azt is mondta, hogy nem kell megolvasni a holmit, amit ebédre megfőz az -ember, mert az is szerencsétlenséget hoz. Meg az is, ha naplemente után -kirázod az asztalterítőt. És beszélte, hogy ha egy embernek van egy -méhkasa és ez az ember meghal, akkor erről értesíteni kell a méheket még -napkölte előtt, külömben a méh mind elbetegesedik, abbahagyja a munkát -és elpusztul. Azt mondja Dzsim, hogy a méh nem csípi meg a hülye embert, -de már ezt el nem hittem, mert sokszor megpróbáltam magamon és nem -csíptek meg. - -Ezekről a dolgokról hallottam azelőtt is már, de nem valamennyiről. -Dzsim tudott mindenféle jeleket. Azt mondta, tud jóformán mindent. -Mondom neki, hogy úgy tetszik minden jel csak szerencsétlenségre szól, -és kérdeztem, hogy nincsenek-e jelek a szerencsére is. Ő azt mondja: - -– Vágyun, de nem vágyun, és nincsen sem senkinek benne semmi hászun. -Mire jó ha tudik, hogy gyüvi a jó szerencséd? Aztat akarsz, hogy -elkerülid űtet? És azt mondja: Ha szűrös meg van a karod és melledet, az -a jel, hogy leszik te gazdag. Illen jelekben meg van a hászun, mer azér -még messzi a jó, de gyűvik. Előbb zember sokáig talántán vuta kudus és -elbátortalanodja és talántán megüli magadat, ha nem tudik a jeledbül, -hogy akkor-mikor-valamikor gazdag leszik. - -– Neked, Dzsim, nem szőrös a karod meg a melled? - -– Micsida hászna ezt kérdezik? Nem tudik, hogy szűrös megvan? - -– Hát gazdag is vagy? - -– Nem vágyum, de megvutam, akkor mikor rígen. Akkor mikor vuta nekem -tizennígy dollár. Haj, osztengat spékilálta, de rajtavesztette. - -– Miben spekuláltál, Dzsim? - -– Hát belefektetisbele. - -– Milyen befektetésben? - -– Elevenbele no. Barumba, tudik? Tíz dollár vette egy tehenedet. De én -se nem reszkérozza egyet se nem tübbet. Tehin egyszer neki búsúlta, -aztán kampec, megdögletik. - -– Igy oda vót a tíz dollárod? - -– Óh, nem zegisz. Csak kilencet. Bírit meg hájat eladta öt dollár tíz -cent. - -– Vót hát még öt dollár és tíz cented. Spekuláltál tovább is? - -– Hát! Magát ismerek a féllábú fekete, aki zereg Bradiss úré. Ez -csinálta nemzeti bank és azt mondik, aki adja neki bele egy dollár, -kapik minden zesztendiben négy dollár. Hát mind gyitte fekete -szerecseny, de nem sukat vuta nekik pízed. Csak nekemnek vuta sukat. Én -mondik bele ruházkodok nígy dollár, de ha nem kelletik, magam csinálik -nemzeti bankot. Erre féllábú megijedte magát és mondik, nincs van itt -ölig züszlet kettő nemzeti bánkra, és jobb ha én bedugik mind az üt -enyim dollárodat az övé nemzeti bankjába és ű adja nekemnek évi -harmincöt dollárka. Hát úgy is tette. Mundok a harmincüt dollár aztán -másba befektetek és otthagyok a féllábú bankodat. De vuta egy Bob -nevezetű másik fekete, aki fogta vízben egy laposfenekű csúnak, mit a -gazdája neki nem tudott semmit se rúla. Én pedig megvette tűle és azt -mondta, ha kitelik a zeszendű, legyen övé neki az a harmincöt dollár. De -aztat az icaka valaki ellupta a csunak, és másik nap aztatat a fíllábú -fekete azt mondta, nemzeti bank fuccs. Igy senki nem egyikünk se nem -kapta pízit. - -– És mit csináltál a tíz centeddel? - -– Hí, aztat elakarta kűtenyi, de vuta egy álom neked, álum azt mondta, -adjak neki tíz cent egy Bálám nevezetű feketínek. Csak szeretik neki úgy -híni űtet Bálám szamarát, mert tudja, vuta ű ollan bugafejű konokság. De -mundják űtet, hogy van neki szerencséd, de látom én, hogy nekemnek meg -nincsen szerencséd. Azt mundta álum, hadd Bálám furgatik a tíz cent és -csinálik nekem haszun. Hát Bálám elvitte píz és mikor akkor templumba -mente, prégyikálta pásztur, hogy aki adja szegínsígnek, z’Úrnak adja -kücsünbe és kapi vissza píz százszoros. És Bálám adta píz szegínsígnek -oztan neki állta várnyi mi lesz abbúl belile. - -– És mi lett belőle? - -– Semmi se nem lett belíle. Suha se nem tudta visszakapom a tíz -centemet, és Bálám is soha se nem tudta visszakapud a pínz-emet. Soha se -nem tebbet adok én kücsünbe píz, csak biztos heleden. Hogy százszurus -tíz centet kapi vissza, mondik a pap. Ha csak én visszatudik kapod a tíz -cent pucéron, azt mundanik sziret, és örölnék magamat neki. - -– Sebaj Dzsim, úgy is előbb-utóbb megint gazdag ember leszel. - -– Az, és én gazdag zember vágyum most, csak nízze meg. Mostand enyim -vágyun maganak és nyúcszáz dollár enyímnek az árát. Zenyin meg vuna az a -pízet, soha nem kellene nekemnek tebbet. - - -IX. FEJEZET. - -Szerettem volna kikeresni a sziget közepe táján egy helyet, melyet -láttam, mikor átkutattam a szigetet. Hát elindultunk s hamar oda is -értünk, mert a sziget hossza csak három mérföld volt, szélessége meg egy -fertálymérföld. - -Ez a hely egy meglehetősen hosszú domb vagy nyereg volt, magassága -mintegy negyven láb. Jól meg kellett dolgoznunk, mire a tetejére értünk, -a két oldala olyan meredek volt és a bokor olyan sűrű rajta. Bejártuk és -körülmászkáltuk az egészet és találtunk egy jó tág barlangot a -sziklában, szinte a domb csúcsán, az Illinoisz felé néző részén. A -barlang volt akkora, mint két-három szoba egybeeresztve és Dzsim egészen -egyenesen tudott benne állani. De jó hűvös volt benne. Dzsim amellett -volt, hogy a holminkat nyomban rejtsük oda; de mondok én, mi a manónak -kapaszkodnánk mindétig a dombon föl s alá. - -Azt mondta Dzsim, ha a csónakunkat jól elrejtjük és a holminkat elrakjuk -a barlangba, oda csak be kell surrannunk, ha valaki a szigetre vetődik -és soha ebek nélkül a nyomunkra nem akadnak. Azonkívül azt mondta, hogy -az apró madarak esőt jelentettek, és azt akarnám, hogy minden holmink -beázzék? - -Hát elmentünk a csónakért s elhoztuk szemben a barlanggal és fölhordtunk -minden holmit. Aztán kikerestünk egy jó rejtett helyet a közelben a -csónakunk számára a sűrű füzesben. Leszedtünk egy pár halat a horgokról -s újra kivetettük a horgokat s készültünk az ebédünkre. - -A barlang szája volt akkora, hogy egy-két akós hordót be lehetett rajta -gurítani s egyik oldalán ki volt kissé vájva és szép lapos; jó volt -tüzelőhelynek. Raktunk is mindjárt tüzet és megfőztük az ebédet. - -Az ágytakaróinkat kiteregettük szőnyegnek és úgy költöttük el az ebédet. -Minden egyéb holmit jól a kezünk ügyébe raktunk a barlang fenekén. -Csakhamar kezdett sötétedni, megszólalt a dörgés és jött a villámlás. -Igy a madárkáknak igazuk lett. Rögtön el is kezdett esni és esett -eszeveszetten, és én soha se láttam a szelet olyan dühösen fújni. Olyan -nyári vihar volt, amilyen szokott lenni. Olyan sötétség lett, hogy kívül -minden koromfeketének látszott, de nekünk jól esett. És az eső úgy -zuhogott alá, oly vastagon, hogy a fák alig látszottak, s mintha -pókhálóval volnának össze-vissza fonva. Azt’ gyütt egy-egy szélroham, -amelyik szinte a földre fordította a fákat, hogy kilátszott a levelük -világos visszája; aztán egy-egy olyan nagyszerű lökés következett, hogy -a szegény faágak mintha megvadultak volna, kezüket tördelték. S azután -rögtön, épen mikor legfeketébb volt a sötétség – _sst!_ neki a villám -csoda ragyogón, vakító fényességgel, s az ember egy szempillantással -látta a fák hajladozó sudarát, messzi el a zivatarban, pár öllel is -messzibb, mint amennyire az előbb elláttál. És megint egy szemvillanás -alatt sötét minden, mint a bűn, és most hallod a dörgés rém -csattanásait, és aztán dörögve, zörögve, dübörögve végig az égen a világ -másik oldala felé, épen mint üres hordók gördülése garádicson le, ahol -jó hosszú a garádics, és a hordó, tudnivaló, nagyokat szökik. - -– Dzsim, mondok, ez roppant szép. Én nem szeretnék lenni sehol, csak -itt. Adszi csak még egy falat halat és egy darab meleg rozskenyeret. - -– Vuna is neked itt, ha nem vuna Dzsim. Vuna neked oda lenn zerdiben, -aztán semmi zebíd, osztán csuron víz, úgy bezom, ücsküs. Csibe tudik, -mikor lesz neked esőt, meg tudik madiricik is, fihacskám. - -A folyó tíz-tizenkét napon át folyton csak áradt, míg végre ellepte a -partokat. A víz három-négy lábnyi mély volt a sziget mélyebb részein és -Illinoisz felé. Ezen az oldalon néhány mérföldnyi széles lett, de a -Misszuri oldalon megmaradt a régi félmérföld, mert hogy a Misszuri -partja egy meredek fal volt. - -Nappal végigcsónakáztuk a szigetet. Rém hideg és árnyékos volt az -erdőség, ha szinte kívül sütötte is a nap. Ide-oda csavarogtunk a fák -között, és néha oly sűrűn csüngött alá a vadszőlő, hogy vissza kellett -hőkölnünk és másik nyomon mennünk. És minden öreg leroppant fatörzsön -lehetett nyulat, kígyót, meg effélét látni, s mikor az egész sziget már -két nap el volt öntve, olyan szelíd lett mind ez a féreg az éhségtől, -hogy szinte neki hajthattad a csónakot egyenesen s akár megfoghattad, ha -akartad; de a kígyót meg a teknősbékát nem, mert az lesiklott a vízbe. A -barlangunk teteje tele volt effélével, szelidíthettünk volna magunknak -annyit belőle, amennyi köllött. - -Egy éjjel elfogtuk egy tutaj egy részét, csupa szép fenyüpadló. Tizenkét -láb széles és mintegy tizenhat-tizenhét láb hosszú volt és a föle -hat-hét hüvelyknyire állt ki a vízből, ami erős, alkalmas padló volt. -Nappal láttunk néha fűrészelni való gerendákat arra úszni, de nem -bántottuk; nappal nem szerettünk mutatkozni. - -Egy másik éjjel, hogy épen a sziget felső végén voltunk, épen hajnal -előtt, úszik ám le egy gerendából rótt ház a nyugati oldalon. -Kétemeletes volt és jól kiállott a vízből. Kieveztünk s elértük, -bemásztunk egy emeleti ablakon. De még nem lehetett látni, nagyon sötét -volt, hát hozzákötöttük a csónakot, beleültünk s vártuk, hogy virradjon. - -A hajnal fölhasadt, még mielőtt a sziget alsó végére értünk volna. Ekkor -megint benéztünk az ablakon. Láttunk egy ágyat, asztalt és két régi -széket és mindenféle holmit szerte a padlón, a falon pedig ruhaféle -függött. Valami pedig ott látszott a padlón, jó távol a sarokban, mintha -ember lett volna. Dzsim azt mondja: - -– Hejhó, hallod-e? - -De nem mozdult. Aztán én kiabáltam rá, de Dzsim azt mondja: - -– Nem alussza ez, hanem meghalta. Te vagyolsz csendes, én megnizte űtet -neki. - -Odament, ráhajolt, megnézte s azt mondja: - -– Meghalott zember. Az, bizom. Osztengot meztelen. Hátába lüvöttek neki. -Meghalta már három napod előtt, azt gondolok. Gyere be Hokk, de meg ne -nízed magadnak kipit neki, nagyon rímséges megvágyon. - -Én hát nem is néztem meg. Dzsim holmi ócska cafatokat vetett rá, de nem -volt szükséges, úgy se kívántam látni. A padlón egy csomó zsíros kártya -volt elszórva és régi pálinkás üvegek és egy pár álarc, mit fekete -kelméből metszettek ki, és a fal tele volt a legbutább mondásokkal és -képekkel, amit faszénnel írtak oda. Volt ott két piszkos kalikóruha, -fékető és egyéb asszonyi holmi a falra aggatva és némely férfiruha is. -Mind a holmit a csónakba dobáltuk. Egyszer még hasznát vehetjük. A -földön feküdt egy pettyes, fiúnak való szalmakalap, azt is elvettem. -Volt aztán egy üveg is, melyben azelőtt tej volt és rongyból volt a -dugasza, szopókaképen valami kisgyereknek. Elvettük volna az üveget is, -de el volt törve. Volt egy ütött-vétett szekrény is, meg ócska -bőrösláda, melynek a sarokvasai el voltak törve. Mind a kettő -nyitva-tárva volt, de semmi valamirevaló dolog nem volt bennök. Ahogy -minden szétszórva ott hevert, olybá vettük, hogy a gazdáik olyan -lóhalálban menekültek, hogy nem tudták minden holmijokat elvinni. - -Találtunk egy ócska rézlámpást és egy disznóölőkést, de nem volt nyele -és egy újdonatúj kést, mely megérte volna az árát boltban is és egy -csomó faggyúgyertyát, egy rézgyertyatartót, egy tököt, egy cinkannát, -egy ócska, kopott paplant, de nem az ágyban és egy kézitasakot tűvel, -gombostűvel, viaszkkal, gombbal, cérnával és effélével és egy balaskát -és néhány szeget, horgászózsinórt, kisujjamvastagságnyit, óriási -horgokkal és egy vég gyapjúkelmét meg egy kutyának való bőrörvet, -lópatkót és néhány orvosságos üveget, de cédula nem volt rajta; és épen -mikor már elmentünk volna, találtam én egy jó sűrűfésűt, Dzsim pedig -talált egy szulos hegedűvonót és falábat. A szíja le volt szakadva, de -egyébként elég jó láb volt, noha nekem nagyon hosszú, Dzsimnek meg nem -elég hosszú volt, aztán a párját meg nem találtuk meg, pedig tűvé tettük -érte a házat. - -És így, ha mindent egybevetek, elég jó szüretünk volt. Mikor készen -voltunk arra, hogy induljunk, jó egy fertálymérföldnyire lehettünk a -sziget alatt és már jóformán teljesen megvirradt. Azért Dzsimet -lefektettem a csónakba s ráterítettem a paplant, mert ha ült a -csónakban, akárki messziről megismerhette volna, hogy szerecsen ember. -Én áteveztem az illinoiszi oldalra s ezzel majd egy fél mérföldnyire -levitt a víz sodra. Aztán fölevickéltem a holt vízen a part alatt és -semmi baj nem történt és nem is láttam senkit. Hazaértünk szerencsésen. - - -X. FEJEZET. - -Reggeli után szerettem volna beszélgetni a hótt emberről és kitalálni, -hogyan lett a halála, de Dzsim nem akart. Azt mondta, bajt hozna ránk. -Aztán azonkívül, aszondja, el is jöhetne megkísérteni bennünket. Azt -mondta, hogy az olyan ember, akit nem temettek el, hamarabb adja magát a -kísértésre, mint az olyan, akit eltettek s aki rendben van. Ez igen okos -beszédnek látszott, azért nem is szóltam többet; de azért -kénytelen-kölletlen mindig azon járt az eszem és szerettem volna tudni, -ki lőtte agyon és mért. - -Megmotoztuk a ruhát, amit hoztunk és nyolc dollárt találtunk ezüstben -egy ócska felsőkabát bélésébe belevarrva. Dzsim azt mondta, azt hiszi, -ennek a háznak a lakói úgy lopták ezt a kabátot, mert ha tudták volna, -hogy a pénz benne van, nem hagyták volna ott. Én azt mondtam, úgy -gondolom, azok ölték meg az embert is. De Dzsim nem akart róla beszélni. -Én azt mondom. - -– Te azt tartod, mondok, hogy ez bajt hoz ránk. De mit mondtál, mikor -behoztam a kígyóbőrt, akit a domb tetején találtam tegnapelőtt? Azt -mondtad, az hozza az emberre a legnagyobb bajt, ha hozzányúl a -kígyóbőrhöz. Nohát itt van a nagy baj, la! Besöpörtük mind ezt a -rengeteg holmit és még nyolc dollárt is hegyibe. Bár volna minden nap -ehhez hasonló bajunk, Dzsim. - -– Sohase ne busulja fihucskám, soha se ne busulja magadat: majd csak -gyüvik; én mondok aztat: majd csak gyüvik az! - -Bizony csak gyütt is. Csütörtöki nap volt, mikor ezt beszéltük. Hát -pénteken, ebéd után künn heverésztünk a fűben, a dombgerinc felső végin -és elfogyott a dohányunk. Én bemegyek a barlangba, hogy hozzak, és egy -csörgőkígyót találok benne. Megölöm és fölcsavargatom Dzsim takarója -mellé lábtul, mintha csak ott ülne, s mondok, jó kis tréfa lesz abbúl, -ha Dzsim ott találja. Estére aztán teljesen megfeledkeztem a kígyóról s -mikor Dzsim odacsapta magát a takarójára, míg én gyertyát gyújtottam, -ott volt a kígyó párja és megmarta. - -Felugrott ordítva s az első, amit gyertyavilág mellett megláttam, a -tekergő féreg volt, amint új ugrásra készül. Egy szempillantás alatt -leterítettem egy bottal, Dzsim pedig kapja tata pálinkásbutykosát és -elkezdi önteni magába. - -Dzsim meztélláb volt és a kígyó épen a sarkába harapott. Az én bolond -fejem volt mindennek az oka, mert nem gondoltam meg, hogy akárhol hagy -az ember egy döglött kígyót, a párja odajő és föltekergőzik körüle. -Dzsim azt mondta, vágjam le a kígyó fejét s dobjam ki, aztán nyúzzam meg -a testét és süssek meg belőle egy darabot. Ezt megtettem s ő megette, -mert hogy aszondja, ettül jobban meggyógyul. A kígyó csörgőit is -levetette velem s azt mondta, kössem a csuklójára. Hogy ez is használ. -Aztán nyugodtan kimentem s eldobtam a kígyókat jó messze a bokrok közé, -mert nem akartam, ha elkerülhetem, hogy Dzsim megtudja, hogy én vagyok a -dologban a hibás. - -Dzsim egyre szopogatta a butykost és egyszer-egyszer kikel magából és -dobálja magát és ordít. De mihelyest magához tér, csak megint a -butykosnak esik. A lába jócskán földagadt, aztán a combja is; de -csakhamar kezd a pálinka operálni s most már mondok, rendben van. De én -amondó vagyok, inkább a kígyó marjon, semmint a tata pálinkája. - -Dzsim négy nap és négy éjjel feküdt bele. Ekkorra a dagadtsága lelohadt -és ő megint a talpára állott. Én pedig megfogadtam, hogy soha többé a -kezemmel hozzá nem nyúlok kígyóbőrhöz, hogy most láttam, mire jut tőle -az ember. Dzsim is mondta, hogy reméli, máskor elhiszem a szavát. És -aszondja, hogy kígyóbőrt megfogni oly rémbajt jelent, hogy tán még nem -is vagyunk a dolognak a végin. Aszondja, hogy inkább nézzen a balvállán -keresztül akár ezerszer is az újholdba, mintsem hogy csak egyszer is -kígyóbőrt vegyen a kezébe. És bizony már én is így gondolkoztam most, -ámbár mindig azt tartottam, hogy bolondabb és gondatlanabb dolgot ember -nem művelhet, mint ha a balvállán keresztül nézi az újholdat. A vén Hauk -Rönker egyszer megtette és még dicsekedett is vele és nem telt bele két -esztendő, leitta magát és a sörétöntőtoronyból leesett és úgy elterült -ott, mint a palacsinta, amint mondani szokták, aztán koporsó helyett két -ajtó közé csúsztatták, úgy temették el, azt beszélik, mert én nem -láttam. Nekem tata beszélte. De akárhogy is volt, csak attól lett, hogy -bolond fejjel úgy nézte a holdat. - -[Illustration: Dzsim hátul bekapcsolta.] - -Hát így múlt az idő és a folyó ismét visszaapadt az ágyába. Az első -dolgunk az volt, hogy a nagy horogra pondrónak egy nyúzott nyulat -akasztottunk és fogtunk egy embernagyságú halat: a hossza volt hat láb -két hüvelyk és nehezebb volt kétszáz fontnál. Persze, hogy megfogni nem -lehetett, ellökött volna bennünket Illinoiszba. Csak ültünk ott és -lestük, hogy rángatja, húzza a horgot, amíg ki nem merült. Találtunk a -gyomrában egy rézgombot, egy kerek gömböt és mindenféle törmeléket. A -gömböt szétvágtuk a balaskával és egy orsót találtunk benne. Dzsim azt -mondja, már régen benne lehetett, hogy így begubózta s gömböt csinált -belőle. Olyan temérdek nagy hal volt, hogy soha külömbet a -Missziszippiben nem fogtak, azt tartom. Dzsim azt mondta, nagyobbat ő se -látott. A városban jó pénzért lehetett volna eladni. A vásárcsarnokban -fontszám mérik ki az ilyen halat. Mindenki vesz valamelyest belőle. A -húsa olyan fejér, mint a hó és roston sütve nagyon jó. - -Másnap reggel únott és kedvetlen voltam, szerettem volna valahogy egy -kicsit mozgolódni. Mondok, fölruccannék egy kicsit a folyón körülnézni, -hogy mint van a világ. Dzsimnek tetszett a dolog, de azt mondja, csak -sötéttel menjek és jó hasznát vegyem a szememnek. Aztán még studérozott -rajta és aszondja: nem vehetnék-e föl valamit abból az ócska holmiból s -nem öltözném-e föl leányruhába? Ez is pompás gondolat volt. Hát -levágtunk valamit az egyik kalikóruhából, én fölgyűrtem a nadrágomat -térdemen fölül és belebujtam. Dzsim hátul bekapcsolta és egészen jó -formája volt. Föltettem a fejemre a nap ellen való főkötőt s megkötöttem -az állam alatt. Ha valaki alája nézett volna, hogy lásson, az arcom -olyan volt, mint egy kályhacsőkönyök. Dzsim azt mondta, senki sem -ismerhetne rám, akár még nappal is. Én aztán egész nap próbálkoztam, -hogy kitanuljam a módját, és lassan-lassan jól beletanultam; csak -aszondja Dzsim, nem úgy lipegetek, mint a lányok szoktak; és aszondja, -ne huzogáljam föl mindig a szoknyámat, hogy hozzáférjek a nadrágom -zsebéhez. Ezt eszemben is tartottam és jobban csináltam. - -Alighogy beesteledett, elindultam az illinoiszi part alatt fölfelé. - -A város felé keresztül vágtam a folyón valamivel a gőzkompállomás alatt -és a víz sodra épen a város vége alá vitt. Kikötöttem és nekiindultam -parthosszant. Láttam világosságot egy kis kalibában, amelyben már régen -nem lakott senki s én szerettem volna tudni, ki ütött benne tanyát. -Odalopózkodtam s bekukucsáltam az ablakán. Egy asszony volt ottbenn, -lehetett mintegy negyven éves és kötögetett gyertyaszónál egy -fenyüdeszkaasztal mellett. Az arcára nem ismertem rá; idegennek köllött -lenni, mert olyan pofa nem volt ebben a városban, akit én ne ismerjek. -Ez szerencse volt, mert kezdtem elbátortalanodni. Már bántam is, hogy -eljöttem. Mondok rámismerhetnek a hangomról. De ha ez az asszony csak -két napja van is a városban, el tud ez nekem mindent mondani, amit tudni -szeretnék. Hát bekopogtattam, s föltettem magamban, hogy nem fogok -megfelejtkezni arról, hogy leány vagyok. - - -XI. FEJEZET. - -– Bujj be, mondja az asszony s én bementem. Azt mondja aszondja, hogy -ülj le. - -Leültem. Végigmustrált apró villogó szemével és aszondja: - -– Hogy hínak lelkem? - -– Villiemsz Sárának. - -– Merre valósi vagy? Ide a szomszédságba? - -– Nem a; Húkervillbe, ide hét mérföld lefele. Gyalog jöttem végig az -úton és rém el vagyok fáradval. - -– Meg ehes is vagy, úgy nézem. Majd kerítek valamit. - -– Nem néni, ehös nem vagyok. Olyan ehös vótam, hogy meg köllött állanom -ide két mérföldnyire egy majorban. Azér most mán nem vagyok ehös. Attul -is késtem így el. Édes anyám betegen fekszik otthun és se pénze se -semmi, ezt gyüttem elpanaszolni Múr Ebner bátyámnak. Ott lakik, aszondta -édesanyám, a város fölső végin. Én soha ezelőtt nem jártam erre. Talán -ismeri kelmed? - -– Nem én. Sem senkit itt én még nem ismerek. Alig lakok itt két hete. Jó -kis út van még a város fölső végéig. Jobb lesz, ha meghálsz itt. Vedd le -a féketődet. - -– Nem, mondom én, csak egyet pihenek, aztán tovább megyek. Nem félek én -az étszakátul. - -Aszondta aszondja, hogy dehogy eresztene magamban, de az ura hamarosan -haza gyün, talán egy félóra se telik bele, avval majd elkísértet. Aztán -megeredt a beszélője az uráról meg a folyó mentén fölfelé lakó -atyafiságáról, meg a folyó mentén lefelé lakó atyafiságáról és hogy -bizony ők sokkal jobb módhoz voltak szokva, de hát nem tudták, -elvétették, hogy idejöttek a mi városunkba, ahelyett, hogy élték volna a -világukat magukban és így tovább és így tovább, míg végre már attól -féltem, én is elvétettem a dolgomat, mikor ide bejöttem, hogy újságot -halljak a városról. Azonban csakhamar tatára tért át meg a gyilkosságra -s akkor már szívesen hagytam tovább csevetelni. Rólam is beszélt meg Tom -Szójjeról, hogy megtaláltuk a hatezer dollárt (de ő tíznek tudta) és -mindenfélét tatáról, hogy micsoda nagy sor az, meg micsoda nagy az én -sorom és végre eljutott oda, ahol engem meggyilkoltak. - -– Ki tette? Mi hallottunk egyetmást ezekről a dolgokról odalenn -Húkervillben, de nem tudjuk, ki ölte meg Hokk Finnt. - -– Hej, tudom én, vannak itt szépecskén, akik szeretnék tudni, hogy ki -ölte meg. Némelyek azt mondják, maga az öreg Finn tette. - -– Ugyan, ne mondja! - -– Kezdetben majd mindenki azt hitte. Soha se fogja megtudni az öreg, -milyen közel járt ahoz, hogy meglincseljék. De még mielőtt beesteledett, -mindenki mást gondolt s azt mondták, egy Dzsim nevű megszökött -szerecseny tette. - -– Mit; ű… - -De megálltam. Jobb lesz mondok hallgatni. Ű pedig folytatta, észre se -vette, hogy közbevágtam. - -– Az a szerecseny azon a bizonyos éjjelen szökött meg, amikor Hokk Finnt -megölték. Ki is tűztek a fejére jutalmat, háromszáz dollárt. Az öreg -Finn fejére is kitűztek kétszázat. Mert hogy a gyilkosság után való -napon bejött a városba s elmondta az esetet és ű is velük volt a -gőzkompon azokkal, akik keresték, és aztán rögtön utána fogta magát és -elment láb alul. Még aznap, mielőtt este lett, meg akarták lincselni, de -hát itt van, nem volt sehol. Nohát másnap meg kitudódott, hogy a -szerecseny is eltűnt; megállapították, hogy nem látták az este tíz -órátúl fogva, amikor a gyilkosság történt. Hát most már űrá kenték, és -míg mindenki ezzel volt tele, az öreg Finn haza kerül és Szaccser bíró -uron okvetetlenkedik, hogy adjon neki pénzt, ő fölveri egész Illinoiszt -a fekete után. A bíró adott is neki valamelyest és az öreg még az este -leitta magát és egész éjfélig egy pár gyilkosszemű idegennel cimborált -és velök el is ment. Ezótátul óta többet haza se gyütt, és azt tartják, -nem is kerül haza, amíg ezt az egész esetet egy kissé be nem lepi a por. -Mer’ azt tartják róla, hogy megölte a fiát, aztán úgy rendezte a dolgot, -hogy azt higyjék, zsiványok tették és most már könnyen hozzájut Hokk -pénzihez, sok pör és törvényes vesződség nélkül. Azt mondják, bizony -ütűle kitellett. Ravasz firma az, azt tartom én is. Ha haza nem gyün egy -esztendőn belül, rendben van a szénája. Rábizonyítani is persze nem -lehet semmit; mindenek addig meg is csillapodnak és az öreg úgy vágja -zsebre Hokk pénzit, ahogy akarja. - -– Én is azt tartom, nénémasszony. Nincs is abban semmi. Hát azt már -senki se gondolja, hogy a szerecseny tette? - -– De bizony vannak. Vannak még elegen, akik őt tartják a gyilkosnak. De -kézre is kerítik hamarosan és talán ki is csikarják belőle az igazat. - -– Micsoda, hát talán keresik? - -– Jaj, te kis ártatlan, te! Tán mindennap a földön hever háromszáz -dollár, hogy csak föl kelljen szedni? Sokan azt hiszik a szerecseny nem -lehet messze. Magam is azt hiszem, de én ugyan nem szóltam senkinek. -Egy-két nappal ezelőtt beszéltem egy öreg emberpárral, aki itt a -szomszédban lakik abban a fakalitkában, s véletlen azt mondták, hogy -amoda arra a szigetre, mit Dzsekszon szigetének hívnak, alig jár valaki. -Hát senki se lakik ott? – mondom én. Senki, aszondják ők. Én aztán egy -szót se többet, de annál többet gondoltam. Közel jártam hozzá és -bizonyos, hogy füstöt láttam ott a sziget felső része körül ezelőtt vagy -két nappal. Megesik, mondok magamban, hogy az a fekete ott bujkál. -Mindenesetre mondok, megérné a fáradságot, hogy az ember fölhajtsa. -Azóta nem láttam füstöt, így mondok, tán azóta odébb állott, ha -csakugyan ő volt volna. De az uram készül átmenni egy másik emberrel, -hogy megnézzék. Oda volt a vízen fölfelé, de ma hazakerült, és én -mindjárt elmondtam neki, ahogy hazajött, mintegy két órája. - -Én olyan rosszul kezdtem lenni, hogy nem tudtam csöndesen megülni. -Köllött valamit tennem a kezemmel. Hát fölvettem egy tűt az asztalról és -elkezdtem befűzni. A kezem reszketett s én elég rosszul csináltam. Mikor -a nénémasszony abbahagyta a beszédét, fölnéztem rá, hát láttam, hogy -valami különösen néz rám és mosolyog hozzá. Én letettem a tűt meg a -cérnát és úgy tettem, mintha nagyon érdekelne a dolog – ami hogy úgyis -volt – és azt mondom: - -– Háromszáz dollár rengeteg pénz. Ráférne édesanyámra, ha -megszerezhetné. Ma éjjel akar az ura átmenni a szigetre? - -– Ma. Fölment a városba azzal az emberrel, akiről szóltam, ha csónakot -keríthetnének és kölcsön kérni még egy puskát. Éjfél után akarnak -indulni. - -– Nem látnának jobban, ha nappal mennének? - -– Dehogy nem. Hát aztán a szerecseny is nem látna jobban nappal? -Éjfélután alkalmasint aluszik s embereim bejárhatják az erdőt és -fölkutathatják tanyai tüzét annál jobban, mentül sötétebb van, ha csak -rak a fekete tüzet. - -– Ez nem jutott az eszembe. - -Az asszony megint olyan különösen nézett rám, úgy hogy kezdett szűk -lenni a ruhám. Hertelen aszondja: - -– Mit is mondtál lelkem, hogy mi a neved? - -– Williemsz – izé – Mari. - -Valamikép úgy rémlett, mintha az imént nem Marit mondtam volna, hát nem -néztem a szeme közé. Úgy tetszik, hogy Sárit mondtam. Ettül nagyon -félszegnek éreztem magam s alkalmasint meg is látszott rajtam. Szerettem -volna, ha a nénémasszony még egyebet is mond. Mentül tovább hallgatott, -annál jobban szűkültem én. Most azonban azt mondja: - -– Lelkecském, azt gondolnám, azt mondtad, Sára, mikor bejöttél. - -– Persze néni, hogy azt, Williemsz Sára Mari. Sára az első nevem. -Némelyek Marinak szólítanak, némelyek Sárinak. - -– És így is igaz? - -– Igy, néni. - -Jobban kezdtem magam érezni, de azért már nagyon kikívánkoztam onnan. -Még most se mertem a szemébe nézni. - -Most azt kezdte beszélni a néni, hogy milyen nehéz időket élünk és hogy -milyen szegényesen élnek és hogy a patkányok nálok úgy járnak szabadon, -mintha övék volna a ház és így tovább, s én megint megkönnyebbültem. A -patkányok erányában azonban igaza volt. Minduntalan látott az ember -egyet-egyet, amint kidugta az orrát egy lyukból valamelyik sarokban. Azt -mondta, mindig a kezeügyében kell valaminek lenni, mikor magában van, -amivel megdobálja őket, külömben nem hagynak neki békét. Mutatott egy -darab ólmot, mely gömbbé volt csavarva s azt mondta, jól szokott vele -rendesen találni, de egy vagy két nappal ezelőtt megrántotta a karját s -most nem tudja, tud-e rendesen dobni vagy sem. De leste az alkalmat és -rögtön neki is sújtott egy patkánynak, de nagyon elhibázta s azt mondta, -_Jaj!_ úgy belefájult a karja. Aztán azt mondta, a legközelebbit -próbáljam meg én. Én szerettem volna odébb állni, mielőtt az öreg -hazajő, de persze, nem mutattam. Fogtam azt az izét s az első patkányra, -amely kidugta az orrát, odavágtam s ha megállt volna ott ahol volt, -nyomorult kis patkány lett volna belőle. A néni azt mondta, mustradobás -volt s hogy majd eltalálom a következőt. Fogta magát s visszahozta az -ólomgombócot és egy motring fonalat hozott, hogy segítsek neki -gombolyítani. Én feltartottam a két kezemet, ő meg ráakasztotta a -motringot és megint elkezdett beszélni a maga meg az ura dolgáról. De -egyszerre abbahagyta s aszondja, vigyázz a patkányokra. Jobb ha az -öledben, kezed ügyében van az ólomgombóc. - -Igy az ölembe ejtette a gömböt abban a pillanatban s én összekaptam -alája a két lábamat, ő meg tovább beszélt. De csak egy szempillantásig. -Aztán levette a motringot a kezemről, erősen a szemembe nézett, de igen -barátságosan s azt mondta: - -– Nézd csak mondok, mi is az igazi neved? - -– Mi-mi – nénémasszony? - -– Mi az igazi neved? Bill-e vagy Tom vagy Bob vagy micsoda? - -Azt tartom, úgy reszkettem, mint a nyárfalevél s nem tudtam, mit -csináljak. És azt mondtam: - -– Kérem, ne figurázzon egy magamféle szegény leánnyal. Ha útjában vagyok -itt, inkább… - -– Dehogy vagy. Ülj le és maradj ott, ahol vagy. Se nem bántalak, se el -nem árullak én. Csak mondd el a titkodat és bizzál bennem. Én megtartom -magamban, de még segítelek is. Segít az öregem is, ha köll. Aszondom én, -inasgyerek vagy és megszöktél, ennyi az egész. Nem nagy dolog. Nincs -benne semmi rossz. Rosszul bántak veled, te meg a fejedbe vetted, hogy -végit veted a dolognak. Isten ments fiam, hogy én áruljalak el. Mondj el -csak mindent, amint egy jó fiúhoz illik. - -Hát mondok, semmi haszna se lenne már a tettetésnek és azért tisztára -megmondok neki áperte mindent, de hogy ő is tartsa meg a szavát. Aztán -elmondtam, hogy apám, anyám meghaltak és a törvény kiadott egy -rosszlelkű vén gazdának a kezére itt a megyében, harminc mérföldnyire a -folyótól befelé és az olyan rosszul bánt velem, hogy már nem bírtam el -tovább. Ü elment egy-két napra hazulról, én meg éltem az alkalommal, -elloptam a lánya egynémely ócska ruháját és elillantottam és három -éjtszakába került, míg végig jöttem a harminc mérföldön. Éjjel utaztam, -nappal elbujtam és aludtam és egy tarisznyára való kenyér és hús, amit -hazulról hoztam magammal, eltartott az egész úton és bőven volt mit -ennem. Azt mondtam még, remélem, nagybátyám, Ebner Mur gondjába veszen, -ez volt az oka, hogy mért indultam el ide, Gossen városába. - -– Gossen, öcsém? Nem Gossen ez, hanem Szentpétervára. Gossen tíz -mérfölddel följebb van a folyón. Ki mondta neked, hogy ez Gossen? - -– Egy ember mondta, akivel hajnalban találkoztam, épen amikor az erdőbe -akartam menni, mint rendesen, hogy aludjam. Azt mondta, ahol az út -elágazik, jobbkéz felé köll mennem s öt mérföldnyi úttal elérek -Gossenbe. - -– Az is részeg volt, azt tartom. Épen az ellenkezőt mondta pontosan. - -– Igaz, hogy olyanforma volt, mintha részeg lett volna, de most már -sebaj. Hozzá vagyok már szokva a masérozáshoz. Elérek Gossenbe, még -mielőtt megvirradna. - -– Megállj egy szempillantásra. Adok egy kis útravalót. Lehet, szükséged -lesz rá. - -Hát adott útravalót, aztán azt mondja: - -– Mondd csak, ha egy tehén fekszik, melyik részével kel föl előbb? -Felelj gyorsan, ne sokat studérozz rajta. Melyik részével kel föl előbb? - -– A hátuljával, néni. - -– Jól van. Hát a ló? - -– Az elejével, néni. - -– A fának melyik része mohosodik meg legjobban? - -– Az északi része. - -– És ha tizenöt tehén legel egy domb oldalán, hány eszik úgy, hogy a -feje egyazon irányba van? - -– Mind a tizenöt, néni. - -– Rendben van. Azt tartom, csakugyan falusi életet éltél. Azt gondoltam, -talán megint lóvá akarsz tenni. Hát mi már az igazi neved? - -– Petersz Gyuri, néni. - -– Jól van, de el ne felejtsd a Gyurit. Nehogy mielőtt elmégy, azt találd -mondani, hogy Sanyi és azzal vágd ki magadat, ha megcsíplek, hogy -Gyuri-Sanyi. Aztán ne ténferegj az asszonyok körül ebben a rozoga -kalikóban. Fene regényesen tudod adni a leányt, de lehet, hogy a -férfiakat becsapod vele. Az isten áldjon meg öcskös, ha máskor cérnát -akarsz befűzni, ne fogd szorosan a cérnát s próbáld ráhúzni a tűt; fogd -a tűt és dugd bele a cérnát: így szoktak legtöbbször az asszonyok cérnát -befűzni, a másik mód a férfiak szokása. Ha pedig patkányra vagy akármire -akarsz dobni, állj lábujjhegyre, vidd a kezedet a fejed fölé olyan -félszegen, ahogy csak tudod és hibázd el a patkányt legalább hat-hét -lábnyira. Dobj kifeszített karral a válladból, mintha valaminek a -forgató nyele volna a karod: így szoktak a lányok dobni; ne a csuklódból -meg a könyöködből, és tartsd a karodat féloldalt, mint ahogy a fiúk -szokták. És vedd az eszedbe, ha egy leány valamit az ölében fel akar -fogni, akkor szétveti a térgyit, nem csapja össze, ahogy te összekaptad, -amikor az ólomdarabot odadobtam, Hé, fiúnak gyanítottalak, mikor -befűzted a cérnát, a többit csak azért próbáltam veled, hogy -megbizonyosodjam. Most eredj, trotykolj a nagybátyádhoz Villiemsz -Sári-Mári Petersz Gyuri-Sanyi, és ha bajba keveredel, üzenj Loften Dudi -néninek, aki én volnék és én megteszem, ami tellik tőlem, hogy segítsek -rajtad. Menj a part mentén végesvégig, és ha mégegyszer útra kelsz, húzz -fel cipőt, meg kapcát is. A partmenti út köves, és azt tartom, gyönyörű -állapotban lesz a lábad, mire Gossenbe érsz. - -Elmentem vagy ötven ölnyire a parton fölfele, aztán ugyanazon a nyomon -vissza s odalopóztam, ahol a csónakom volt, jó darabon a néni háza -alatt. Beleugrottam és sietve eleveztem. Fölmentem elég messze víz -ellen, hogy nekimehessek a sziget felső végének és ekkor indultam a -folyón keresztül. Levettem a helgoland főkötőmet, mert nem volt már -szükségem salugáterre. Mikor a folyó közepe felé voltam, hallom, hogy az -óra kezd ütni, a hang gyöngén jött el a víz fölött, de tisztán ütötte a -tizenegyet. Mikor elértem a sziget felső végit, nem álltam meg, hogy -kifújjam magam, bár jól el voltam csigázva, hanem, be hamar az erdőbe, -ahol a régi tanyám volt s ott jó nagy tüzet raktam egy magasabb, száraz -helyen. - -Aztán be megint a csónakba s a tanyánk felé eveztem másfél mérföldnyivel -alább, ahogy csak tudtam. Kikötöttem és loholtam az erdőn át, föl a -dombhegyre s be a barlangba. Ott feküdt Dzsim, mély, egészséges álomban. -Én fölráztam s aszondom neki: - -– Kelj föl és szedd össze magadat Dzsim; nincs vesztegetni való egy -percünk se. Nyomunkban vannak. - -Dzsim se szólt, se beszélt, de ahogy a következő félórában dologhoz -látott, abból kitetszett, hogy meg van rőkönyödve. Ennyi idő alatt -minden holmink a tutajra került, maga a tutaj készen arra, hogy ellökjük -a füzes öbölből, ahol rejtegettük. Eloltottuk a tüzet a barlangban -elsőbb is és semmi világot nem gyújtottunk azután kívül sem. - -Én eleveztem a csónakkal a parttól egy kisség távolabb, hogy -körülnézzek, de ha volt is valamerre csónak, azt nem lehetett látni, -mert csillag és árnyék nem jó világítás arra, hogy lásson is az ember. -Erre kihoztuk a tutajt és siklottunk rajta lefelé az árnyékban s -elhagytuk a sziget alsó végét halotti csöndességben, egy szó nem sok, -annyit se szólva. - - -XII. FEJEZET. - -Lehetett már közel egy óra, mire a sziget alá értünk, s mintha a tutaj -rémlassan ment volna. Úgy volt, hogyha csónak találna jönni, akkor mi a -csónakunkba szökünk s átvágunk az illinoiszi partra; de jó, hogy nem -jött csónak, mert se arra nem gondoltunk, hogy a puskát is áttegyük a -csónakba, se hogy a horgokat vagy az elemózsiát. Arra, hogy ennyifelé -gondoljunk, nagyon is nagy sietségben voltunk. Nem nagy okosság volt, -hogy mindent a tutajra tettünk. - -Mondok, ha azok az emberek a szigetre mennek, azonnal megtalálják a -tüzet, melyet raktam és azt fogják őrizni egész éjjel lesve, hogy Dzsim -nem jön-e oda. Mindenesetre messze tőlünk maradtak és ha nem -tévesztettem meg őket azzal, hogy tüzet raktam, nem az én hibám volt. Én -becsületesen megtettem mindent, hogy becsapjam őket. - -Mikorra a hajnal fölhasadt, kikötöttünk egy zátonyterületen, egy nagy -kanyarulatban az illinoiszi oldalon és gyapotfagalyakat vagdostunk a -baltánkkal s úgy betakartuk vele a tutajt, hogy úgy látszott, mintha a -part volna kimosva. A zátonyterület afféle vízi homokbucka, amelyiken -oly sűrűn terem a gyapotbukor, mint a berena foga. - -A Misszuri oldali part hegyes volt, az illinoiszi erdős s ezen a tájon a -víz folyása a Misszuri part mentén volt s így nem köllött attól félnünk, -hogy valakivel találkozunk. Ott tanyáztunk egész nap s néztük, mint -siklanak le tutajok és gőzösök a Misszuri partok alatt és hogy küzködnek -víz ellen menő gőzhajók a folyó közepén. Elmondtam Dzsimnek mindent, -amiről azzal a nénivel beszéltünk; és Dzsim azt mondta, helyre egy -asszony az, aki, ha maga jönne ránk, ugyan nem ülne le a tüzet őrizni, -hanem kutyával jönne. De akkor, mondom én, mért nem mondta az urának is, -hogy kutyával jöjjön? Dzsim azt mondta, fogadni merne, hogy eszébe is -jutott volna, mire a férfiak elkészülnek az indulásra, sőt azt hitte, -hogy a férfiak épenséggel kutyáért mentek a városba, így kaphattunk mink -egérutat, különben aligha volnánk itt ezen a homokzátonyon -tizenhat–tizenhét mérföldnyire a város alatt, de úgy ám, előbb megesnék, -hogy magunk is ott volnánk már abban a városban. Én azt mondtam, én -ugyan nem törődöm vele, hogy mért nem csíptek el, legalább addig, amíg -el nem csípnek. - -Mikor esteledni kezdett, kidugtuk a fejünket a sűrű gyapotbokrokból s -körülnéztünk mindenfelé; a határ tiszta volt. Igy hát Dzsim fölszedett -egy pár deszkát a tutajról és formás vackot épített belőle, hogy legyen -hová bujnunk esős és viharos időben, és hogy a holminkat is szárazon -tudjuk tartani. Dzsim padlót is csinált a kuckónak a tutaj szintje fölé -vagy egy lábbal, így a takaróinkat és mind a kacatot nem érte a hullám, -amit a gőzhajók csináltak. A kunyhó kellő közepét iszappal -kitapasztottuk öt-hat hüvelyk vastagon, rámát is csináltunk neki, hogy -szét ne máljék, ez volt a tűzhelyünk, ha csúnya vagy hideg idő talál -lenni. A kunyhó pedig eltakarta, hogy szemet ne szúrjon. Csináltunk egy -kisegítő kormánylapátot is, mert ami volt, eltörhetett valami fatuskón -vagy más egyében. Beszúrtunk a tutajba egy kurta, villaszerű botot is, -hogy ráakaszthassuk ócska lámpásunkat, mert hogy a lámpást mindig meg -kellett gyújtani, ha gőzöst láttunk jönni, nehogy ránk másszon; de nem -volt szándékunk olyankor is meggyújtani, ha víz ellen menő hajóval -találkoztunk, kivévén, mikor tisztára útjukba esünk. Mert a folyó még -mindig jócskán meg volt áradva, az alacsonyabb partok még mindig -valamelyest víz alatt voltak, ennélfogva a víz ellen menő hajók nem -mindig a folyó sodrában mentek, hanem keresték a könnyebb vizet. - -Ezen a második éjtszakán úgy hét–nyolc órát mentünk, óránként több, mint -négy mérföldet, olyan volt a víz sodra. Horgásztunk, beszélgettünk, -egyszer-egyszer egyet úsztunk, hogy el ne álmosodjunk. Valami -áhitatfélét éreztünk, amint alásiklottunk a nagy, csöndes vízen s -hanyattfekve néztük a csillagokat, szinte nem is esett jól hangosan -beszélni és nevetni se igen nevettünk, akkor is csak úgy elfojtva -egy-egy kicsit. Nagyszerű, jó időnk volt, ami fődolog volt és épenséggel -semmi sem történt ezen az éjtszakán, sem a következőn, sem azon, ami -aztán jött. - -Minden éjjel városok mellett mentünk el, némelyike messze fönn volt a -sötét domboldalokon: semmi, csak világosságok fénylő ágya, csak egy -házat is nem lehetett látni. Az ötödik éjtszakán Szanluj mellett mentünk -el, s olyan volt, mintha az egész világ ki lett volna világítva. -Szentpétervárott azt beszélték, hogy van Szanlujnak húsz–harmincezer -lakosa is, de én ugyan el nem hittem, amíg ezen a csöndes éjjelen, két -óra tájt meg nem láttam azt a csodásan kivilágított területet. De egy -hang nem sok, annyi se volt. Aludt már minden teremtett lélek. - -Mostanában éjtszakánként, úgy tíz óra körül, ki szoktam ruccanni a -partra egy-egy kisebb városba vagy tizenöt centért lisztet, szalonnát -vagy egyéb ennivalót venni; néha pedig elemeltem egy-egy csibét, amely -nem ült békén az ólban s magammal vittem. Tata azt szokta mondani: -ragadd meg a csibét, ha az alkalom odakínálja, mert ha magadnak nincsen -rá szükséged, mindig akad valaki, aki szívesen veszi, és a jótettnek -megvan a jutalma. Én ugyan tatát sohase láttam úgy, hogy magának ne lett -volna szüksége a csibére, de hát ez volt a szavajárása. - -Reggelente, mielőtt még teljesen megvirradt volna, kiruccantam a mezőkre -s kölcsön vettem egy-egy görögdinnyét vagy sárgadinnyét, vagy úritököt, -vagy egy kis új gabonát, vagy effélét. Tata azt szokta mondani, nem bűn -holmit kölcsön venni, ha azzal a szándékkal teszed, hogy egyszer-egyszer -visszaadod; de az özvegyasszony azt mondta, ez csak kendőzött neve a -lopásnak és tisztességes ember nem teszi. Dzsim azt mondta, hogy részben -az özvegyasszonynak volt igaza, részben a tatának is igaza volt. -Eszerint legjobb lesz két-három dolgot kitörülni a listából, hogy aztat -többé egyáltalán nem vesszük kölcsön, így aztán azt gondolta, nem lesz -bűn, ha a többit kölcsön vesszük. Egész éjjel, amíg úsztunk a folyón -lefelé, meghánytuk-vetettük ezt a dolgot, hogy megállapodjunk abban, a -görögdinnyét törüljük-e ki vagy a sárgadinnyét, vagy az úritököt, vagy -mit? Mire megvirradt, el is intéztük az ügyet szerencsésen, s -elhatároztuk, hogy kitörüljük a vadalmát, meg a lóbabot. Azelőtt egy -kicsit bántott a lelkiismeretünk, de most már teljesen meg voltunk -nyugodva. Én örültem annak, hogy így esett, mert a vadalma különben is -komisz jószág, a lóbab pedig úgy sem érik be még két-három hónapig. - -Egyszer-egyszer lőttünk vízimadarat is, amelyik nagyon korán kelt -reggel, vagy nem elég korán feküdt le este. Mindent összevéve, finom kis -élet volt ez a mienk. - -Szanluj alatt az ötödik éjtszakán hatalmas zivatarunk volt, rém -dörgéssel és villámlással s az eső csak úgy szakadt le, mintha csöbörből -öntötték volna. Behúzódtunk a putriba és a tutajt rábíztuk a saját -gondjára. Ha a villám kilobbant, láthattuk magunk előtt a nagy egyenes -folyót, és meredek sziklatömegeket kétfelől. Egyszerre csak azt mondom -én: - -– Hahó, Dzsim, oda nézz! Gőzhajó volt, amely egy sziklán meggebedt. -Tutajunk épen alája úszott. A villámlásban tisztán lehetett a hajót -látni. Meg volt dűlve s a födélzete részben víz fölött volt és lehetett -minden villámlásnál látni a kémény legvékonyabb tartóláncát is tisztán -és világosan és egy széket a nagy csengetyű mellett, egy ócska puha -kalappal a hátán. - -Hát mert messze volt és éjjel és zivataros és minden olyan titokságos, -azt gondoltam, amit minden fiú gondolt volna, ha látja ezt a tört hajót -ott heverni ily gyászosan és elhagyottan a folyó közepében. Szerettem -volna fölmenni rá s bejárni egy kicsit, hogy lássam, mi lehet ott. -Mondom is: - -– Kössünk ki rajta, Dzsim, mondok. - -De Dzsim rém kapálózott ellene eleinte. Azt mondja: - -– Nekem nincsen kedved roncshajó megvizitálik. Bűnöt megcsinálsz vele és -azt mondik szentírás: bűnöt jobb, ha kerülik. Hátha megvan rajta -policáj! - -– Policáj, az ángyod! – mondom én – van is ott mit őrizni a kabinokon, -meg a hajókalauz faköpönyegén kívül. És azt hiszed, ezért fogja valaki -reszkérozni az életét az ilyen éjtszakán, amikor minden pillanatban -leszakadhat és elmerülhet a folyóban? Erre már Dzsim nem tudott semmit -se mondani, hát meg sem próbálta. »Amellett, – mondom én – még kölcsön -is vehetünk valami érdemes holmit a kapitány kajütjéből. Teszem cigárét, -mernék rá fogadni – darabja öt cent, jó pénzben. A gőzöskapitány mindig -gazdag nép, van neki hatvan dollárja havonkint; s olyan, hogy nem bánja, -egy centtel többe kerül-e valami, ha kedve van rá. Dugj a zsebedbe -gyertyát Dzsim; én nem nyughatom, amíg egy kicsit meg nem tapasztaljuk. -Azt hiszed tán, Tom Szójjer elmenne békén az ilyen eset mellett? Nem az, -egy tál kásáért sem. Elmondaná kalandnak, el az; és kikötne a romon, ha -bár ez lenne is utolsó cselekedete. Aztán micsoda formásan csinálná. Úgy -felfújná magát, hogy no! Az ember Kalamus Kristófnak hinné, mikor -Lesz-királyságot fölfedezi. Bár itt volna Tom Szójjer.« - -Dzsim dünnyögött egy kicsit, de beadta a derekát. Azt mondta, nem kell -beszélnünk amíg lehet és akkor is csak roppant suttogva. A villám -rávilágított még egyszer a tört hajóra épen jókor; odaértünk az oldalára -a daru alá s kikötöttünk. - -A födélzet itt jól kiemelkedett a vízből. A rézsút fekvő oldalon -felkúsztunk és a sötétben lábunkkal tapogatózva és karunkat -kiterjesztve, hogy elkerüljük a kifeszített köteleket, lassan mentünk a -kajütök felé, mert olyan sötét volt, hogy semmit se lehetett látni. -Hamarosan beleütődtünk a terem felső világításába s felkúsztunk rá; -aztán egy lépéssel szemben voltunk a kapitány ajtajával, amely nyitva -volt és az árgyélusát, messze lenn a kabinház pitvarán keresztül -világosságot látunk és mintha tompa beszédet hallanánk onnan. - -Dzsim odasúg nekem s azt mondja, hogy rém rosszul érzi magát s hogy -gyerünk vissza. Jól van, mondom én s már indultam volna a tutajra; de -abban a percben hallok egy jajgató hangot és ezt: - -– Oh, kérlek fiúk, ne! Esküszöm, sohase szólok senkinek. - -Egy másik hang jól erősen ezt mondta: - -– Hazudsz Dzsim Torner. Máskor is így tettél. Neked mindig több kell a -zsákmányból, mint ami megillet és eddig meg is kaptad, mert mindig azzal -fenyegetőztél, hogy elárulsz, ha meg nem kapod. De ezúttal épenséggel -többször mondtad a kelleténél. A legcudarabb áruló kutya vagy ebben az -egész országban. - -Ezalatt Dzsim elment a tutajra. Engem meg majd fölvetett a kíváncsiság. -Tom Szójjer ugyan meg nem hátrálna most, mondok magamban; hát én sem -hátrálok; meg köll néznem mi történik itt. Hát a szűk folyosón -négykézláb hátrafelé másztam a sötétben, amíg már nem volt csak egy -kabin köztem és a kajütcsarnok között. Hát látom ám, hogy a csarnokban -ott fekszik a földre terítve egy férfiember, keze-lába megkötözve és két -másik ember áll fölötte s az egyiknek félkezében egy homályos lámpa van, -a másik félkezében pisztoly. Ez az ember a pisztolyt a földön fekvő -ember fejére fogta és azt mondja: - -– Én is azt mondom, egy alávaló bitang! - -A földön fekvő ember vonaglott s azt mondja: - -– Bill, ne bánts, sohase szólok többet senkinek. - -És ahányszor ezt mondta, a lámpásos ember mindannyiszor röhögött s -mondja: - -– Nem, biz istók! Ennél igazabbat se mondtál még életedben, azt -elhihedd. – Egyszer meg ezt mondta: - -– Nézd, hogy kunyorál. Mégis, ha el nem bánunk vele s meg nem kötözzük, -ő ölt volna meg minket. És miért? Tisztára semmiért. Mert hogy nem -engedtük a jussunkat, azért. De fogadom, hogy te sem fogsz több embert -megfenyegetni, Dzsim Torner. - -– Tedd félre azt a pisztolyt! - -Bill azt mondja: - -– Szó sincs róla, Dzsék Pakker. Én meg akarom ölni. Hát ű nem ölte meg a -vén Helfildet szakasztott úgy? És nem szolgált rá? - -– Én meg nem akarom megölni, megvan hozzá az okom. - -– Isten áldjon meg ezért a szódért, Dzsék Pakker! Ezt el nem felejtem, -amíg élek, – mondja a földön fekvő ember siralmasan. - -Pakker ezt nem vette figyelembe, hanem fölakasztotta lámpását egy szegre -s indult arrafelé, amerre én voltam, a sötétségbe s intett Billnek, hogy -jöjjön ő is. Én elcurukkoltam oly gyorsan, ahogy csak tudtam, mintegy -két ölnyire, de a hajó úgy meg volt dűlve, hogy nem menekülhettem -idejekorán. Azért, hogy keresztül ne menjenek rajtam s el ne csípjenek, -besurrantam egy kabinba a felső oldalon. A két ember tapogatva jő végig -a sötétben, s mikor Pakker az én kabinomhoz ért, azt mondja: - -– Ide, gyere ide be. - -És belépett és Bill utána. De mielőtt bejöttek, én fönn voltam a fölső -ágyon s már bántam, hogy ide jöttem. Ott álltak, kezük az ágy szélin és -beszéltek. Látni nem láttam őket, de hogy hol álltak, meg tudtam volna -mondani a – pálinkáról, amelyet megittak. Én örültem, hogy nem ittam -pálinkát, de az se tett volna külömbséget, mert ugyan majd az egész idő -alatt még csak lélekzetet se vettem. Nagyon meg voltam rémülve. Hozzá az -ember nem is vehet lélekzetet, mikor ilyen beszédet hall. Halkan -beszéltek és komolyan. Bill meg akarta ölni Tornert. Azt mondja: - -– Azt mondta, elárul és el fog árulni. És ha mind a ketten odaadnánk -neki a részünket, az se tenne külömbséget az után a patália után s ahogy -elbántunk vele. Olyan bizonyos, mint ahogy a világon vagy, hogy -tanuságot fog ellenünk tenni, hát hallgass én rám. Én azt tartom, -legjobb, ha végit vetjük a nyomorúságának. - -– Én is azt tartom, – mondja Pakker nagyon nyugodtan. - -– A fenébe, én már azt hittem, hogy nem. Akkor hát rendben vagyunk. -Gyerünk és végezzünk vele. - -– Megállj csak. Még nem mondtam el a mondókámat. Lelőni jó, de van -békésebb módja is, ha már meg köll lenni. Én amondó vagyok, nincsen -abban ész, hogy az ember kurtán és kereken menjen neki a kötélnek, ha -azt, ami a szándéka, elérheti olyan úton, amely ép olyan jó, de semmi -rizikóval nem jár. Nem úgy van? - -– Úgy a! De hát hogyan akarod ezúttal csinálni? - -– Hát a gondolatom ez: körülnézünk és összeszedjük ami elcsípni valót -láttunk a kabinokban, aztán partra evezünk és elrejtjük a zsákmányt. -Aztán várunk. Azt mondom én, nem telik bele két óra, hogy ez a roncs -szétmállik és leúszik a víz fenekére. Érted már. A vízbe fúl és nem -lesz, akit okoljon érte, csak maga magát. Azt tunnám, ez jócskán külömb -kilátás, mintha megöljük. Én nem kedvellem az emberölést, amíg máskép is -el lehet a dolgot végezni. Nincsen benne se értelem, se erkölcs. Nem -igaz? - -– De, azt tartom, igaz. De hátha nem omlik össze és nem merül el? - -– A két órát csak kivárhatjuk, aztán majd meglássuk, hogy lesz, mint -lesz. - -– Rendben van. Gyerünk. - -Ezzel indultak és én ki, végig hideg verejtékben s előre kúsztam. Olyan -sötétség volt, mint a szurok; de én rekedt suttogással mondom: – -»_Dzsim_«, – mondok és ő felel, szorosan a könyököm mellett egy kurta -nyögéssel. Én pedig azt mondom: - -– Gyorsan Dzsim; nincs arra idő, hogy itt hévizáljunk és nyögdécseljünk. -Egy gyilkos banda van ott túl és ha mi megtaláljuk a csónakjukat és -eloldjuk, hogy a víz sodra vigye tova, akkor ezek a bitangok nem tudják -elhagyni a hajót. Egy közülök veszekedett helyzetben van. De ha -megtaláljuk a csónakukat, akkor mind veszekedett helyzetbe jut, mert a -törvény rájuk teheti a kezét. Gyorsan, fuss. Én megnézem a hajó egyik -oldalán, te megnézed a másik oldalán. Aztán mégy a tutajra és – - -– Oh, zistenke, zistenke! Totaj? Nincs neked van totaj. Elszakadta -keteled és elmente, és mink itt szorulta! - - -XIII. FEJEZET. - -No hát elállt a lélekzetem s majd elaléltam. Ott szorulni egy -hajóroncson olyan bandával, mint ez! De pityergésre most nem volt időnk. -Most meg köllött találnunk azt a csónakot és elkaparintanunk a magunk -számára. Imbolyogva, reszketve mentünk le a hajó egyik oldalán és bizony -lassú munka volt ez, úgy tetszik, egy hét beletelt, míg leértünk a hajó -farára. A csónaknak semmi nyoma. Dzsim azt mondta, hogy azt hiszi, nem -bírja tovább, úgy hóttra volt réműlve, hogy elfogyott minden ereje. De -én csak biztatom, hogy jöjjön. Ha végkép itt szorulunk ezen a roncson, -akkor aztán kampec nekünk is. Igy tovább bandukoltunk megint. Kerestük a -kabinház végit és meg is találtuk, aztán kapaszkodtunk előre a fedélzeti -felső világításon, salugáterről salugáterre, mert az ablakház széle víz -alatt volt. Mikor a nagycsarnok lejárójához értünk, hát ott a csónak. -Csak alig hogy látni lehetett, de tele voltam hálával. A következő -pillanatban már benne is lettem volna, de épen akkor nyílik az ajtó. Az -egyik ember kidugja a fejét, alig egy pár lábnyira tőlem s már azt -hittem, végem van. De megent becsapja s azt mondja: - -– Tedd félre azt a fene lámpást a szem elül, Bill. - -Egy zsák holmit dobott a csónakba, aztán belement maga is és leült. -Pakker volt. Aztán jött ki Bill, az is beleült. Pakker azt mondja -halkan: - -– Minden rendben van. Lökd el a csónakot. - -Alig tudtam magamat megtartani a salugáteren, olyan nyavalyás voltam. De -Bill azt mondja: - -– Megállj. Űtet kimotoztad? - -– Nem én. Hát te? - -– Én sem. Igy nála maradt a pénzbeli része. - -– Nála! Akkor hát gyerünk. Mi haszna visszük a kacatot, ha itt marad a -píz. - -– Mit gondolsz, nem gyanítja, hogy mit akarunk? - -– Talán nem. De akárhogy, el köll venni tőle. Gyerünk. - -Hát visszajöttek és bementek. - -Az ajtó becsapódott, mert a hajó meg volt dűlve; s egy fél szempillantás -alatt én a csónakban voltam és Dzsim utánam bukik. Én, ki a késemmel, -elvágom a kötelet és usgye, el! - -Evezőhöz nem nyúltunk, se nem beszéltünk, még csak nem is suttogtunk, de -tán lélekzetet se vettünk. Csendesen tova siklottunk, halálos -némaságban, el a csónaktartó csigák alatt, el a hajó fara mellett; és -még egy szempillantás alatt vagy száz könyöknyire a roncson túl voltunk; -a sötétség elnyelte, el az utolsó nyomát is és én tudtam, bátorságban -vagyunk. - -Mikor három–négyszáz könyöknyire értünk vízmentin, látjuk a lámpást egy -szempillantásra megcsillanni a kabinház ajtaján, s ebből tudtuk, hogy a -zsiványok észrevették a csónakuk eltünését, s földerengett előttük, hogy -épen olyan kutyaszorítóban voltak már, mint Dzsim Torner. - -Aztán Dzsim fölrakta az evezőket s mi indultunk tutajunk után. Most -először kezdtem töprenkedni azokon az embereken. Eddig úgy tetszik, nem -értem rá. Elkezdtem azon gondolkodni, micsoda rémisztő dolog még -gyilkosoknak is, ilyen slamasztikában lenni. Mondok magamban, nem azért -mondom, de megeshetik még, hogy magam is gyilkosságba esem, mint -tetszenék akkor nekem az efféle. Mondom Dzsimnek: - -– Amint meglátjuk az első gyertyafényt, kikötünk száz ölnyire vagy -alatta vagy fölötte, én aztán kiszállok, kiókumlálok valami mesét és -szerzek valakit, aki elmegy azért a bandáért, hogy kiszabadítsa őket a -kelepcéből. Akkor aztán felaggathatják őket, ha ütött az órájok. - -De az ötlet nem szuperált, mert csakhamar kitört ismét a zivatar s -ezúttal rémesebben, mint valaha. Az eső csak úgy szakadt és sehol semmi -világosságot nem láttunk. Mondok, ágyban van most minden teremtett -lélek. Ődöngtünk le a vízen, lestük, nem látunk-e gyertyavilágot, meg -nem látjuk-e meg a tutajunkat. Nagysokára végre az eső elállt, de a -felhőség nem mozdult, a villám cikázott s egyszerre csak egy villanásnál -észreveszünk egy úszó feketeséget és feléje tartottunk. - -A tutaj volt és rém örömünk tellett belé, hogy megint rajta lehettünk. -Most valami világosságot is látunk messze lenn jobbkéztül a parton. -Mondok, megnézem. A csónak félig tele volt kacattal, amit az a banda -lopott a roncsról. Egy halomba raktuk a tutajon s mondom Dzsimnek, hogy -ő csak úsztasson le és tűzze ki a lámpást, ha azt hiszi, hogy lement két -mérföldnyire és hagyja égve amíg én vissza nem jövök. Én aztán beraktam -az evezőlapátokat és indultam a világosság felé. Amint leértem az -irányában, három-négy másik tetszett fel, fönn egy domb oldalán. Falu -volt. A parti világosság fölött beszedtem az evezőlapátokat s csak úgy -úsztattam le. Mikor elsiklottam mellette, látom, hogy lámpás, mely egy -komp kikötőjén volt fölakasztva. Körülúsztattam a strázsát keresve, -mondok, hogy hol alhatik, hát ott kuporodik a bakon elül, amire a -kötelet csavarják kikötéskor, feje a két térde között. Egyszer-kétszer -meglöktem a vállát és elkezdtem sírni. - -Ő fölszedi magát mintegy riadtan, de mikor látta, hogy csak én vagyok, -jól kinyújtózkodik és aszondja: - -– Hahó, mi az? Ne ordíjj, gyerek. Mi baj? - -Én aszondom: - -– A tata, a nyanya, meg a hu-hu-gicám – - -És aztán nem bírtam tovább. Ő aszondja: - -– A nyüstyit, ne vedd úgy a szívedre. Senki sincsen baj nélkűl, a tied -is csak jóra fordul. Mi van velök? - -– Hát izé, mondok – kend a hajónak a strázsája? - -– Az vagyok, mondja olyan nekem-jól-esik-formán. Én vagyok a kapitánya, -a tulajdonosa, a matróza, a hajókalauza, a strázsája, az első födélzeti -matróza, néha magam vagyok a bagázsia is meg a pasas is rajta. Nem -vagyok olyan gazdag mint Dzsim Hónbekk és nem tudok olyan bolond bőkezű -és jó lenni Tom, Dikk és Harry iránt, mint ő és nem tudom úgy szórni a -pízmagot, mint őkelme, de azért megmondtam neki akárhányszor a szemibe, -hogy mégse cserélnék vele; mert mondok, csak a matrózélet a nekem való -élet és elkárhoznám, ha csak két mérföldnyire is kéne laknom városon -kívül, ahol soha semmi sem történik, nem én, minden kincsért sem és -högyibe mégegyszer annyiért sem. Mert mondok – - -Közbe vágtam és aszondom: - -– Rém bajban és slamasztikában vannak és – - -– Kik? - -– Hát a tata, meg a nyanya, meg a hugicám és Hicker kisasszony, és ha -kelmed a kompjával oda fölmenne – - -– Hová oda föl? Hol vannak? - -– Amott a buckán. - -– Miféle buckán? - -– Én csak egyet tudok. - -– Csak nem a Valter Skottot gondolod? - -– De azt. - -– Uram fia, mi az isten nyilát csinálnak ott? - -– Nem jó kedvükből vannak ott. - -– Már arrul én is jót állok. Hí, az irgalmát, rosszul járhatnak, ha -szörnyű hamar el nem szabadulnak onnan. Hogy a veszett fejszében -kerültek ilyen bajba? - -– Nagyon könnyen. Húker kisasszony vizitbe ment, oda – izé – a városba. - -– Búh-landigba no, nyögd ki. Hát osztán? - -– Vizitbe ment, igen Búhlandingba és épen estére kelt az idő, amikor -elindult a négerasszonyával a kompon, hogy ott töltse az éjjelt a -barátnéjánál. – Minek is híjják kisasszonynál – a neve kiesett a -fejemből – és elvesztették a kormánylapátjukat és a víz megfordította a -kompot, aztán úsztak lefelé farral előre vagy két mérföldet és -nekilódultak a buckának és a kompos, meg a szerecsenyasszony, meg a -lovak odalettek, de Húker kisasszony addig kapálózott, míg feljutott a -buckára. Egy órával azután, hogy besötétedett, mink mentünk arra egy -kupec-bárkán és oly sötét volt, hogy nem vettük észre a roncsot, amíg -szinte rajta nem voltunk, és mi is nekilódultunk; de mi mind -megmenekültünk Bill Vipplit kivéve, jaj – az volt csak a jó lélek – azt -mondom, bár én vesztem volna el helyette, azt én. - -– Az árkánumát, még ilyet se pipáltam. Aztán mit csináltatok mikor mind -együtt voltatok? - -– Hát hallóztunk s mi egymás, de olyan széles volt a víz, senki se -hallott meg bennünket. Hát a tata azt mondta, valakinek partra kell -menni és próbálni segítséget hozni. Csak én magam tudtam mind közül -úszni, hát beugrottam és Húker kisasszony azt mondta, ha előbb nem -akadok segítségre, gyűjjek ide, hajhásszam föl a nagybátyját, majd az -nyélbe üti a dolgot. Én bejártam itt mindent egy mérföld hosszában erre -lefelé és azóta is itt kelebólálok, ha valakit tudnék kapni, de mindenki -aszondja: mit, aszondja, ilyen éjtszakán, aztán ilyen erős vízben, nem -vagyok bolond; eredj, aszondja, a gőzkompér! – Hát ha már most kelmed -eljönne. - -– Bizistók, hogy mennék; de hogy akármi legyek, ha el is nem megyek; -csak az a nagy kalkulus, hogy ki fizet meg érte? Gondolod, hogy a tatád? - -– Akkor rendbe vagyunk. Húker kisasszony spicikaléter megmondta, hogy -nagybátyja Hónbakk. - -– Jaj, az öreg ágyúját! A nagybátyja neki? Ide nézz hát: ehen ezen az -úton neki vágsz annak a gyertyavilágnak; ha odaértél, fordulj nyugatnak, -azon egy fertálymérföldnyire van egy kocsma. Szólj nekik, hogy mutassák -meg neked Dzsim Hónbakkot. Az rögvest rendbe hozza a számlát. De ne -sokat ácsorogj, mert az öreg bizonyosan hírre vár. Mondd meg neki, a kis -huga rendben lesz, mielőtt ő még a városba érne. Most pedig szedd magad -alá a lábad. Én oda fölmegyek a sarkon túl, fölkeltem a masinisztámat. - -Én elindultam a világosság felé, de amint befordult a sarkon, -visszajöttem, be a csónakomba, kihúztam s föleveztem a parton a könnyű -vízben vagy hatszáz ölnyire és meghúztam magam egy pár sajka között, -mert addig nem volt nyugtom, amíg nem látom a komp indulását. De -egészben véve meg voltam magammal elégedve, amért a nyakamba vettem mind -ezt a bajt azért a bandáért. Nem sokan tették volna meg. Bár az -özvegyasszony tudott volna róla. Azt hiszem, büszke lett volna rám, hogy -megsegítettem a gézenguzokat, mert az özvegy is, meg általán a jólelkű -ember legszívesebben a gézenguzoknak és mihaszna népnek fogja pártját. - -Hát nemsokára csak jön ám a roncs, sötéten és feketén, lassan úszva -lefelé. A hideg végigfutott a hátamon, aztán nekivágtam feléje. Nagyon -mélyen volt a vízben s egy szempillantás alatt megismertem, hogy abban -aligha lehet eleven ember. Körüleveztem rajta, hallóztam is egy-egy -kicsit, de feleletet nem kaptam, minden halotti csöndben volt. A banda -egy kissé ránehezedett a szívemre, de nem nagyon. Mondok, ha ők ki -tudták állani, én is csak kiállom. - -Aztán jött a gőzkomp; hát a folyó közepe felé igyekeztem hosszú rézsút -vonalban vízmentén s mikor azt hittem, hogy odáig már nem láthatnak el, -abbahagytam az evezést és hátranéztem s látom, hogy kerülgeti és -szaglássza körül a roncsot Húker kisasszony földi maradványaiért, mert a -kapitány tudta, hogy Hónbakk bácsi szívesen fogná venni. De csakhamar -lemondott a dologról a komp és a kikötőjébe ment, én pedig dologhoz -láttam s pacskolva eveztem lefelé. - -Rém nagy időnek tetszett, mire megláttam Dzsim lámpását, s mikor meg is -láttam, úgy tetszett, mintha ezer mérföldnyire volna. Mire pedig -elértem, az ég kezdett keleten derengeni. Igy kikötöttünk egy szigeten, -elrejtettük a tutajt, elmerítettük a csónakot, bevonultunk a putrinkba s -olyat aludtunk, akár egy halott ember. - - -XIV. FEJEZET. - -Mikor fölkeltünk, a zsákmányhoz láttunk, amit a banda lopott a roncsról. -Volt benne csizma, pokróc, ruha és mindenféle holmi, egy csomó könyv, -egy respeg és három skatulya cigáré. Soha világéletünkben ilyen -rémgazdagok nem voltunk. A cigáré a javából való volt. Egész nap az -erdőben heverésztünk beszélgetve, én olvastam a könyvekből és irtóztató -jó dolgunk volt. Én elbeszéltem Dzsimnek, mi történt a roncson és a -gőzkompot is, és azt mondtam neki, az effélét kalandnak hívják; de ő azt -mondta, neki már épen elég volt a kalandból. Azt mondta, mikor én -bementem a kabinházba s ő visszakecmergett, hogy a tutajra szálljon s -nem találta helyén, azt hitte, ott hal meg. Mert hogy akármint forduljon -is, ő már el van veszve. Mert ha meg nem mentik, akkor a vízbe hal; ha -pedig megmenekül, akárki mentse is meg, az a jutalom fejében -hazaszállítja s akkor Vatszon kisasszony szentül eladja őtet délvidékre. -Hát igaza volt. Neki majdnem mindig igaza volt. Ritka világos feje volt -neki szerecsen létére. - -Sokat olvastam Dzsimnek királyokról és hercegekről, meg grófokról és -effélékről, és hogy micsoda cifra ruhában járnak és milyen módisan -viselkednek, és egymást felségednek, kegyelmességednek, méltóságodnak és -így tovább szólítják, ahelyett, hogy azt mondanák, uram. Dzsimnek majd -kifordult a szeme, úgy hallgatta. Azt mondja: - -– Nem is tudiktam én, hogy ollan sukat megvannak. Nem hallotta híredet -egyiknek se nem, csak zereg Salamon királ, ha négy nem számítolsz -királokoknak, aki meg van kártyádban. Micsoda meg van fizetésed egy -királnak? - -– Fizetése? Van annak amennyi köll neki. Van neki ezer dollárja is -havonként. Mer hogy minden az övék. - -– És micsoda dolgod meg van nekik? - -– Hogy tudsz így beszélni Dzsim. Semmi dolguk sincs. Csak üldögélnek. - -– Ne mondja! - -– Persze. Csak üldögélnek. Kivéve tán, mikor háború van. Akkor háborúba -mennek. Máskor csak úgy lézengnek a világon vagy solymászni járnak, csak -solymászni és – szt! – nem hallasz valami neszt? - -Kiugrottunk és körülnéztünk; nem volt semmi, csak egy gőzhajó kerekeinek -a csobogása, mely messze alulról jött fel; hát vissza bementünk. - -– Úgy van, mondok és máskor, ha unatkoznak, hát a parlamenttel -veszkődnek; és aki szót nem fogad, annak leüttetik a fejét. De -legtöbbször a háremben bomlanak. - -– Bomlanak, hun? - -– A háremben. - -– Mi a három? - -– Az a hely, ahol a feleségeiket tartják. Soha se hallottad hírét? -Salamon királynak is volt. Vót neki vagy egy millió felesége. - -– Vuta, vuta, zigaz, elfelejtette. A harum meg van zebidlő, azt -gundulok. Bizum meg van ott nagy lármát neked mindig; zasszonyok -perelgetik temirdek és antul nagyobb lármát megvan. Mégis azt mondik, -Salamun megvuta bülcs zember. Én eztetet nem nagyon elhiszed. Mer mér -megvuna zukus ember mindétig erekétig zebben a locsifecsi világban -neked. Bizum nem megvuna. Zukus ember ipítene magát kilen házadat és ha -kívánja bíkessig, becsukik magat neked kilen házadban. - -– Mégis csak ű volt a legbölcsebb ember. Ezt nekem az özvegyasszony -mondta, sajátkezűleg mondta. - -– Mit bánuk én mit mondta zezvegy. Nem vuta bölcs zember. Legbulundusabb -volt, aki valaha vuta. Hallottad neked história a gyereket, kit -kettőfelibe akarta vágni? - -– Hallottam. Az özvegyasszony azt is elmondta szegrül-végrül mind. - -– No hát! Nem az vuta legbutább tudomány zegisz világon neked? Hát itt -van neked ez a tuskót, ez az egy zasszony. Itt vagyolsz te, ez a másikat -zasszon. Én megvagy Salamon, ez a dollárbankót meg van a gyerek. Tik -mindketten zasszonyok akarják magatoknak a purdé. Most én micsinálik? -Menek kereskerül szomszidokba, hogy kitudik, melliknek nekteknek meg van -a jussa bankódhoz, aztán adik annak, akit illeti egészen, épen, amit -csinálik minden zember, kinek megvan a helis eszed? Nem, nem ezt -csinálik én, hanem veszed a bankó és kétfele vágik, és adik a fele -neked, másik fele másik zasszunnak. Eztet Salamon megcsinálik akarta -purdéval. Most én azt kirdezek tüledtül: mi hászon meg van benned egy -fél bankóban? Semmit se nem vehetelsz irte. És mi hászon megvan benne -egy fél purdéban? Egy fityinget se nem aduk egy millió fél purdéért -neked. - -– Hogy akasztanád fel Dzsim, te elvétetted az értelmét, százezer -mérföldre elkerülted, hogy verje meg a ragya. - -– Ki? Én? Eredj magadat! Mit nekem beszélik értelmedet? Tudik én az -értelmedet, ha látik. De micsoda értelme megvan illen cselekedetben -neked? Nem fél purdét dispitálták azok körül, dispitalták azok zegisz -purdét. Az a zember, aki gondolik, hogy elintézze zegisz purdé -processzus fél purdéval, nincs meg van annak annyi zeszed, hogy zeresz -alá menjik, ha zesik a zeső. Ne beszilik nekem Hokk Salamun, ismerek -ütet mint tenyerem. - -– De mondom, nem érted a csattanóját. - -– Zerdeg vigye csattanót! Én tudik, hogy tudik amit tudik. Te aztat -gondolsz tán, hogy az értelmed neki valahol lenn messzi megvan? Nem, -lenn mélyen megvan. Ott megvan, hogy micsoda megnevelése vuta Salamonnak -neki. Vegyél olyan zembert, akinek megvan csak egy vagy kettő gyereked. -Fog az neked elherdálni purdédat? Nem; mert nem győzi neked gyerekvel. -Azt tudik, mit megér egy gyereked neked. De te veszelsz olyan zembert, -akinek a házad körül szaladgálja millió purdékok. Ez más dolog neked. Az -ollan könnyen elvágik neked gyereket kettő felibe mint a macskát. Mer -mér, azért, hogy maradik még eleget. Egy purdé, két purdé, sokat purdé -vagy keveset purdé: mit bánta aztat Salamon nekednek! - -Hát ilyen szerecsent se ettem még. Ha egyszer valami bevette magát a -fejébe, azt onnan többé ki nem lehetett piszkálni. Soha még szerecsen -így le nem becsülte Salamont. Hát oldalt hagytam Salamont s más -királyokra tereltem a szót. Beszéltem neki tizenhatodik Lajosról, akinek -régen a fejét vették Franciaországban; aztán a szerencsétlen király kis -Dolfijáról, aki király lehetett volna, de elvitték, börtönbe csukták és -némelyek azt mondják, hogy ott meg is halt. - -– Oh, szegin kicsikéd! - -– De némelyek azt mondják, hogy kiszabadult, világgá ment s átjött -Amerikába. - -– Ez jó; de itt nagyon meglesz neki unalmas, mert itt nincs megvannak -királok, ugy-i Hokk? - -– Nincsenek. - -– Akkor nem meg lesz neki semmi állásod. Mit lesz neki csinálik? - -– Azt már nem tudom. Némelyik közülök beáll policájnak; némelyik meg az -embereket franciára tanítja. - -– Hat francos nép nem úgy beszélik Hokk, mint mink? - -– Nem Dzsim; nem értenél meg egy szót, egy árva szót sem abból, ahogy ők -beszélnek. - -– No ez már sehogyse nem jó. Hogy megvan az? - -– Nem tudom, de úgy van. Én kiszedtem a könyvekből egy pár mondásukat. -Mondjuk, hogy az ember azt mondaná neked: _Palivu franzy_: ugyan mit -gondolnál? - -– Semmit se nem gondolnál, hanem egy kicsike fejbe kollintanám. Mondik, -ha nem megvuna fejir zember. De soha se nem fölvennék, ha fekete hívná -engemet így. - -– Bolond, nem hí az semminek vele. Csak azt mondja, tudsz-e franciául? - -– Hát akkor mért nem aztat mondik? - -– Hisz azt mondja. A francia így mondja azt. - -– Ha így mondik, bolondul mondik, nekem tebbet ne is mondik. Nincs meg -van annak semmise értelmed. - -– Nézd csak, Dzsim. Úgy beszél a macska, mint mink beszélünk? - -– Nem, macskát nem. - -– Hát a tehén? - -– Tehén se nem. - -– Úgy beszél a macska, mint a tehén, vagy a tehén mint a macska? - -– Se nem, se nem. - -– Természetes-e, hogy egyik másképen beszél, mint a másik? - -– Persze. - -– És nem természetes, hogy a macska és a tehén máskép beszélnek, mint -mink? - -– De! - -– Hát akkor mért nem volna természetes és helyes, hogy a francia ember -máskép beszéljen, mint mink? Erre felelj. - -– Hokk, a macskád meg van zember? - -– Nem. - -– Jó, akkor nincs megvan értelme, hogy macska úgy beszélje, mint zember. -Hát a tehén zember, vagy a tehén macska? - -– Nem, egyik sem. - -– Jó, zakkor nincs mit beszélje zegyik úgy, mint másik. Hát a -franczember zember? - -– Az. - -– Hát akkor zerdeg bujjik bele, mirt nem úgy beszilik, mint zember. Erre -felelik nekem Hokk. - -Láttam, nem érdemes rá több szót vesztegetni. Egy szerecsen fejébe nem -fér bele a logika. Abba is hagytam. - - -XV. FEJEZET. - -Úgy számítottuk, hogy még három éjjel és akkor elérkezünk Kairóba, -Illinoisz végin, az Ohejjó befolyásánál s ez volt, amire iparkodtunk. -Hogy ott eladjuk a tutajt, gőzhajóra ülünk s az Ohejjón fölfelé a -szabadállamokba érünk és vége minden bajnak. - -A második éjtszakán köd ereszkedett le és mink homokszigetet kerestünk, -hogy kikössünk, mert nem volt tanácsos tovább menni a ködben; de mikor -odaeveztem a csónakon a kötéllel, hogy odakössem, nem volt amihez -kössem, csak apró csemetevessző. Egyre rácsavartam a kötelet a zátony -szélin, de ott igen erős volt a víz sodra, a tutaj csapkodva s oly -sebesen jött le, hogy kitépte a csemetét gyökerestül és elúszott. Látom, -hogy csap össze rajta a köd, amitől úgy megijedtem s elernyedtem, hogy -tán egy fél percig is eltartott, nem tudtam semmihez se fogni. És már -tutaj se volt, nem lehetett látni száz ölnyire. Beleugrottam a csónakba, -hátra futva benne, fogom az evezőket és hátrafelé húzom, de a csónak nem -mozdul. Siettemben elfelejtettem eloldani. Hamar föl, az elejére, -próbálom eloldani, de olyan izgatott voltam, a kezem reszketett, alig -mentem valamire. - -Amint elszabadultam, nosza utána a tutajnak, nagy buzgón és -elkeseredetten, egyenesen le a homokzátony mentén. Ez jó is volt, -ameddig a zátony tartott, de nem volt az hatvan ölnél hosszabb, és abban -a percben, hogy az alsó végit elhagytam, uccu kirepültem a fehér ködbe -és azt se tudtam, merre járok, akár egy hótt ember. - -Mondok evezni nem lesz jó; mert egy az tudom, hogy nekimegyek egy -homokszigetnek vagy zátonynak vagy valaminek; ültem hát csendesen és -vitettem magamat, pedig rém komisz állapot ilyenkor semmit se csinálni -az embernek a kezével. Hahóztam és füleltem. Arra lefelé valahol hallok -egy gyönge hahót, amire nekimelegedtem. Utána eveztem erősen figyelve, -nem hallom-e újra. Ahogy megint hallom, látom, hogy nem feléje mentem, -hanem tőle el jobbra. Azután megint tőle balra mentem és sohase jutottam -közelebb hozzá, mert hogy persze körbe jártam, hol erre, hol amarra, -pedig mindig csak egyenest előre mentem. - -A bolondja, mondok, dobolhatna egy cinserpenyőn és verhetné -szakadatlanul; és dehogy verte volna, és a zavart mindig a közbeeső -csöndesség csinálta a hahózás közt. Jó, hát csak megyek előre, és -egyszerre a hátam mögött hallom a kiabálást. Most voltam csak megakadva. -Ez vagy más valakinek volt a hahózása, vagy én fordultam meg magam -körül. - -Letettem az evezőt s megint hallom a hahót. Hátul volt most is, de más -helyen. Jött felém, de csereberélte a helyét; én felelgettem rá, míg -egyszerre csak megmegint előttem volt és most tudtam, hogy a víz sodra -megfordította a csónakot elejével lefelé és a dolog rendben lesz, ha a -hahózó ember Dzsim és nem egy más tutajos. Mert a hang iránt nem voltam -tisztában a ködben. Mert a ködben sem a természetes formája, sem a -természetes hangja nincsen meg semminek. - -A hahózás tovább tart s vagy egy perc alatt zubogva kerülök egy -alámosott part elé, rajta nagy fák mint füstös kísértetek és a víz -folyása ragad balra és fut velem zúgó fatörzsökök közt, mert a víz oly -nagy erővel folyt rajtok keresztül. - -A másik szempillantásban már megint csupa fehérség és csendesség volt -minden. És én is csendben ültem, hallgatva, hogy dobogott a szívem s azt -tartom, mire egy lélekzetet vettem, százat is dobbant. - -Már most lemondtam. Tudtam, mi a baj. Ez az alámosott part sziget volt -és Dzsim a másik oldalára sodródott. Nem afféle homoksziget volt, -amelyet körül lehet evezni tíz perc alatt. Szálerdővel volt benőve, mint -a rendes sziget; lehetett hat mérföld a hossza és több mint fél a -szélessége. - -Meglapultam fülemet hegyezve, úgy tetszik vagy tizenöt percig. Úsztam -lefele, természetesen óránkint öt-hat mérföld sebességgel. De az ember -ilyenkor erre nem gondol. Az ember mintha kiterítve holtan feküdnék a -vízen, s ha elsurran melletted egy tuskó, nem azt gondolja, hogy milyen -gyorsan mégy magad, hanem visszatartja a lélekzetét és azt gondolja, -nézd csak, hogy szalad az a tuskó. Aki azt hiszi, hogy a ködben éjjel az -embernek egymagában így úszni nem borzasztó és félelmes dolog, az majd -meglátja, ha egyszer megpróbálja. - -A következő félórában egyszer-egyszer megint hahóztam; végre hallom, -hogy felelnek, de jó messziről, s megpróbálom a hangot követni, de nem -tudom, és abban a nyomban azt hittem, hogy egy tuskófészekbe keveredtem, -mert láttam őket hirtelen feltünedezni mind a két oldalon, s néha -épenséggel csak keskeny csatorna volt köztünk. És tudom, hogy olyan is -volt, mit én meg se láttam, mert hallottam a víz sodrát, mint horzsolja -a régi száraz ágat-bogot, ami rálógott a partra. De nem sokáig tartott, -hogy nem hallottam a hahózást a vízbeli tuskók közt, csak azon voltam, -hogy valamikép addig is el ne veszítsem, mert nehezebb volt követni, -mint a tüzes embert. Én sohase láttam, hogy egy hang így bolondítani -tudja az embert, és oly gyorsan és hirtelen tudjon helyet cserélni. - -Nagyon sűrűn kellett, tán négyszer-ötször a parttól eltolnom magamat, -mert még a csónakom kilökdöste volna a szigetet a folyóból. Ebből azt -gondoltam, hogy a tutaj is jó sűrűen lökdösheti a partot, különben már -távolabb kellene lenni, annyira, hogy a hang el nem éri, – a tutaj -valamivel gyorsabban úszott, mint én. - -Végre úgy látszott, hogy nyilt vízen vagyok megint, de nyomát se -hallottam a hahózásnak. Gondoltam, Dzsim megakadhatott valamely tuskón -és tán vége is van. Magam oda voltam a fáradságtól, hát lefeküdtem a -csónakom fenekére s mondok, nem vesződöm tovább. Persze elaludni nem -akartam, de olyan álmos voltam, hogy nem tudtam megállani, hát mondok -csak épenséggel egy kicsit bóbiskolni fogok. - -De abbul úgy látszik több lett egy kis bóbiskolásnál, mert mikor -fölébredtem, a csillagok fényesen tündököltek, a köd elszállt, én pedig -oldalvást úsztam le a csónak hátuljával előre. Először nem tudtam hol -vagyok; azt hittem, álmodom s mikor lassan eszembe kezdett minden jutni, -mintha a mult hétből jöttek volna homályosan elő a dolgok. - -Rém nagy volt itt a folyó, a leghatalmasabb szálerdőséggel mind a két -partján, egy szép szilárd fal a csillagok világánál. Nézek előre a -folyón s látok egy fekete foltot a vízen. Utána vetem magamat, de mikor -elértem, nem volt egyéb, mint egy pár faderék a fűrészmalomból egymáshoz -guzsolva. Aztán látok egy másik feketeséget s arra vadásztam, aztán -megint egy másikat és ezzel eltaláltam a dolgot: a tutaj volt. - -Mikor elértem, Dzsim rajta ült, a fejével a térde között, úgy aludt, -jobbkarja a kormánylapáton keresztül lógott. A másik lapát leszakadt -róla s magát a tutajt ellepte levél, ágbog és iszap. Keserves dolga -lehetett neki. - -Hozzákötöttem a csónakom s odafeküdtem Dzsim orra alá a tutajra s -elkezdtem hadonászni s az öklömet Dzsim felé nyújtogatva, mondom: - -– Hahó Dzsim, elaludtam volna? Mért nem ráztál föl? - -– Bódog isten, te vónál Hokk? Osztég nem hóttá mög? Nem vesztél a vízbe? -Megkerűté? Ez ollan szíp öcskös, hogy e’ sö löhet hinnyi. Nem löhet -eehinyi ollan szíp. Hagy tapogassalak mög gyerek, hagy tapogassalak mög. -Nem ám, nem hóttá mög; mökkerűté, elevennyen jó egiszségbe, szakasztott -az en rígi jó Hokkom, hálá legyen az isteni jóságnak. - -– Mi bajod Dzsim, tán ittál vagy mi? - -– Én ittam? Hogy én ittam-e? Hát vót innya? - -– Hát akkor mitől vadultál meg? - -– Megvadutam? - -– Hát nem azt beszéled, hogy megkerültem és több effélét, mintha -odalettem volna valahová. - -– Hokk fiam, fiam Hokk Finn, nízz a szömömbe, osztég mondd, hogy nem -vótál oda? - -– Oda? Mi a csodát beszélsz te? Nem voltam én sehová. Hová is mentem -volna. - -– Akkó öcskös valahun hiba van. Az a! Én vagyok-e én akkó, vagy ki -vagyok én? Itt vagyok-e én, vagy hun vagyok? Ezt mond meg nekem. - -– Kend ugyan itt van Dzsim, ezt látom, de hogy a bolond feje hol van, -azt nem látom. - -– Itt vagyok? No, akkó azt mondd meg nekem, nem cipelted-e ki a kötelet -a csónakban, hogy kikötsz a homokon? - -– Nem én. Miféle homokon? Én ugyan nem láttam homokot. - -– Nem láttá? Nézz ide: hát nem eeszakadt a kötél, oszt a tutaj mög neki -locsanva nem leúszott a vízen, téged meg ott hagyott csónakostu’ a -ködbe? - -– Miféle ködben? - -– Hát a ködbe, aki itt kóválygott egísz áldott ijjel. Oszt nem kajabátál -hahót, én meg nem visszakajabátam, amíg bele nem keveredtünk abbaja -szigetségbe, és az egyikünk eeveszött, a másikunk meg anyi mintha -eeveszött vóna, mer hogy azt se tutta hun jár. Oszt, én nem neki lódútam -essereg szigetnek és rémisztőn kutyávul vótam és majd hogy bele nem -vesztem a vízbe? Hát nem úgy vót, no, nem úgy vót? Ezt mommeg nekem. - -– No, ez már nekem sok, Dzsim. Én nem láttam se ködöt, se szigetet, se -galibát, se semmit. Itt ültem veled és beszélgettünk egész éjtszaka, -amíg most vagy tíz perc előtt el nem aludtál s azt tartom, én is -elaludtam. S mivel ezalatt az idő alatt le sem is ihattad magadat, hát -nem lehet más: álmodtad az egészet. - -– Elhinném, de hogyan lehet tíz pörc alatt enyit álmodni? - -– De pedig álmodtad, hogy akasztanák fel mindet, mert mindebbül semmi -sem történt meg. - -– De Hokk, ollan világos minden. - -– Bánom én, akármilyen világos, mikor semmi sem igaz belőle. Én tudom, -mert itt voltam az egész idő alatt. - -Dsim nem szólt semmit vagy öt percig, hanem ott ült és gondolkozott. -Aztán azt mondja: - -– Jól van, legyen álom, Hokk; de akkó én ennél ollanabb álmot még nem -láttam. Sem ollan álmom még nem vót ez életben, akitű így kifárattam -vóna. - -– Ez már igaz, mert bizony néha az álom is úgy kifárasztja az embert, -mint akármi egyéb. De ez igazándi egy álom is volt. Mondd el mind, -Dzsim. - -Hát Dzsim hozzáfogott s elmondta szegrül-végrül az egészet szakasztott -úgy, ahogy végbement, de alkalmatosan kiszínezve. Aztán azt mondta, most -már meg is akarja fejteni az álmát, mert hogy intelemül küldődött ránk. -Azt mondta, hogy az első homokság egy embert jelentett, aki jót akart -velünk; de a víz sodra egy másik ember volt, aki a jó embertől el akart -bennünket szakasztani. A hallózás intelem volt, amit egyszer-egyszer -kapunk és ha mi nem iparkodunk keményen azon, hogy meg is értsük, akkor -bajba kever ahelyett, hogy a bajból kimentsen. Az a sok fatuskó a vízben -galibát jelent, amibe keveredünk izgága néppel és más egyéb haddal; de -ha csak a magunk dolgára lesz gondunk és vissza nem feleselünk és nem -dühösítjük őket, hát azt is megláboljuk, kivergődünk a ködből a nagy, -tiszta folyóra, ami alatt a Szabad Államokat kell érteni és semmi bajunk -se lesz többé. - -Az ég beborult és sötét lett ép azután, hogy a tutajra kaptam, de most -megintelen kiderült. - -– Ezt elég jól megfejtetted, ameddig meg nem akad a dolog, Dzsim. De hát -mit jelent ez? - -A levelesre meg az iszapra meg az eltört kormánylapátra mutattam. Most -nagyon jól lehetett látni. - -Dzim odanézett erre a szemetre, aztán rám és megint a szemetre. A fejébe -már úgy belefészkelte magát az álom, hogy már mintha nem tudott volna -tőle szabadulni, hogy a valóságot vissza tegye megint a maga helyére. De -mikor megint eligazodott, erősen rám nézett, mosolygás nélkül és ezt -mondta: - -– Hugy ez mit jelentse? Majd én megmondok neked. Mikur én már kimerílte -nagy munkába bele és nagy kajabálásba bele és elaludta, az enyim szived -majd megfakadta, mert te vutál elveszve neked és én már nem bánta mi -lesz velemvel, meg tutajval vele. És mikur fölibredte magamat és látok, -hogy te megkerülte zegíssigben és eleven: akkor szemem könyezte neked és -szerette volna leborultam tírgyedre és megcsukoltam lábadat neked, úgy -teli meg voltam hálával. Te pedig neked eszed semmire se nem gondolik, -csak arra, hogy csinálik bulundot zereg Dzsimbul hazugságval. Zez a -fizetsig bizom szemet. Es szemet is az ollan zember, aki rakja sár a -neki jó barátja fejire neked, hogy muszáj kölletik neki szegyelni -magadat. - -Azután csendesen felállt és bement a putriba, s bement anélkül, hogy -ezenkívül még egyebet is mondott volna. De nekem ez is elég volt. Olyan -hitványnak éreztem tőle magamat, hogy én is megcsókolhattam volna a -lábát, ha rábírhattam volna, hogy vonja vissza. - -Tizenöt percembe került, míg annyira össze tudtam magamat szedni, hogy -odamenjek és megalázkodjam egy szerecsen ember előtt; de megtettem, és -azután is sohase bántam meg. Soha többé ilyen csínyt el nem követtem -rajta, s ha tudtam volna, hogy így fölveszi, ezt se csináltam volna. - - -XVI. FEJEZET. - -Majdnem az egész nap aludtunk s éjjel útra keltünk valamicskét egy csoda -nagy tutaj után, amely úgy ment el mellettünk, mint egy nagy processzió. -Négy kisegítő lapátja volt mindenik végin, amiből azt gondoltuk, hogy -visz legalább harminc embert. Öt vaskos putrija volt a fedélzetén jól -távol egymástól és egy nyilt tűzhelye a közepén és zászlórúdja mind a -két végin. Rém hatalmas formája volt neki. Sokra mehet az, aki tutajos -gazda egy ilyen jószágon. - -Hát úsztunk lefelé és egy nagy kanyarulatba értünk, az ég kezdett -beborulni és meleg lett. A folyó igen széles volt s mind a két oldalán -erős erdőfala volt; nem lehetett rajta rést vagy tisztást látni. -Kairóról beszélgettünk, s kíváncsiak voltunk, ráismerünk-e, ha odaérünk. -Én azt mondtam aligha, mert hallottam, hogy körülbelül csak egy tucat -házból áll, és ha véletlenül sehol sem égetnek gyertyát, miből tudjuk, -hogy város mellett megyünk el? Dzsim azt mondta, abból megtudjuk, ha a -két nagy folyó valahol egymásba szakad. De én meg azt mondtam, megesik, -azt fogjuk gondolni, hogy egy sziget alsó vége mellett megyünk el s -megint az előbbi folyóba kerülünk. Ez megzavarta Dzsimet is, engem is -megzavart. Igy az lett a kérdés, mit kell tenni? Én azt mondtam, partra -kell evezni, mihelyt valahol világosságot látunk, s azt kell mondani, -hogy tata jön utánunk, de még kezdő ember s szeretné tudni, mennyire van -még Kairó? Dzsim azt gondolta, ez jó ötlet, így hát rágyújtottunk és -vártuk a szerencsét. - -Semmit sem volt mit tenni, csak lesni erősen a várost és vigyázni, hogy -el ne menjünk mellette. Azt mondta Dzsim, mérget vesz rá, hogy ő -meglátja, mert abban a minutában, mikor meglátta, szabad ember lesz; de -ha elvétené, megint rabszolgatartó országba jutna és sohase látná a -szabadságot. Föl is ugrott minduntalan kiabálva: - -– Ahun van neked! - -De csak nem volt. Tüzes ember volt vagy szentjánosbogár. Hát csak leült -megint s tovább vigyázott, mint előbb. Azt mondja, reszket s a hideg is -kirázza attól a gondolattól, hogy olyan közel van a szabadsághoz. Hát -megvallom én is reszkettem s majd kirázott a hideg engem is, mikor ezt -tőle hallom, mert nekem is földerengett a fejemben, hogy már szinte -szabad, és ki volt az oka? Csak én. Már nem tudtam ezt a dolgot sehogy -se lerázni a lelkiismeretemről. Megzavart egészen, úgy hogy pihenni se -tudtam; nem tudtam békén megállani egy helyen. Eddig nem jutott eszembe, -hogy voltaképen micsoda dolgot művelek is én. De most eszembe jutott és -nem is tágított tőlem és furdalt mind jobban-jobban. Iparkodtam magammal -elhitetni, hogy én semminek sem vagyok az oka, mert hiszen nem én -szöktettem meg Dzsimet jogos birtokosától; de semmi haszna sem volt. A -lelkiismeret kiáll és aszondja: »De tudtad, hogy megszökött a -szabadságáért és te a partra evezhettél és valakinek elárulhattad -volna.« Hát így volt és én sehogyse tudtam rajta eligazodni. Ez volt a -dolog bibije. Azt mondja a lelkiismeretem: mit vétett neked, aszondja, -szegény Vatszon kisasszony, hogy a tulajdon szemeddel látod, mint szökik -el a szerecsenje és nem szólsz egy árva szót sem? Mit vétett neked az a -szegény öreg fehérnép, hogy ilyen galádul bánsz vele? Iparkodott tégedet -tudományra oktatni, jó modorra tanított, s azon volt, hogy tőle -kitelhetőleg mindenkép jó legyen hozzád. Ezt tette szegény. - -Olyan silányul és nyomorultan éreztem magamat, hogy azt kívántam, bár ne -is élnék. Ide-oda izegtem-mozogtam a tutajon, magamat sinfelve, Dzsim -pedig utánam izgett-mozgott. Egyikünk se tudott békén maradni. -Minduntalan körülugrált és azt mondja: itt meg van Kairód! Mintha belém -lőttek volna, úgy hasított rajtam keresztül, és azt gondoltam, ha -csakugyan Kairó lenne, nyomorúságomban meg kéne halnom. - -Dzsim egyre hangosan fecsegett, amíg én magamban beszéltem. Azt -beszélte, hogy az első dolga lesz, ha eljut egy szabadállamba, hogy -összespórolja a pénzit és egy centet se költ el belőle, és ha eleget -szerzett, megvásárolja a feleségét, aki egy majorban volt, közel oda, -ahol Vatszon kisasszony lakott; azután aztán ketten dolgoznak és -megveszik két gyermeköket, és ha gazdájuk nem akarná őket eladni, akkor -fölfogadnak egy abolicinistát, hogy lopja el őket. - -Szinte megdermedtem, hogy ezt a beszédet hallottam. Soha életében -efféléket ezelőtt nem mert volna mondani. Lehetett látni, milyen -változást csinál rajta az a perc, melyben azt hitte, közel a -felszabadulása. Szakasztott a régi mondás: adj a szerecsennek egy collt -és elvesz egy ölet. Mondok, ez lett az én gondatlanságomból. Ehol a -szerecsen, akit annyi, mintha én szöktettem volna meg s aki áperte -kirukkol azzal, hogy ellopatja a gyermekeit, akik pedig másnak a -tulajdona, egy emberé, akit soha nem láttam, egy emberé, aki nekem soha -semmit se vétett. - -Nagyon bántott a Dzsim beszéde, roppant sokat vesztett vele előttem. A -lelkiismeretem jobban feltüzelt, mint valaha, míg végre azt mondom neki: -»Hagyj nekem békét, még nem késtem el; az első gyertyavilágot ha -meglátom, partra megyek és elmondom.« És ezzel rögtön jól, boldognak és -tollkönnyűnek éreztem magamat. Minden bajom elmult. Nézegettem is -buzgón, nem látok-e világosságot és dudorásztam magamban. Végre látok -egy gyertyát. Dzsim elkezd kiabálni: - -– Megvagyunk szabadok Hokk, meg vagyunk szabadok! Ugri Hokk, vedd a -nyakadba neked lábad, ez a jó zereg Kairó, én ismerek ütet. - -Én azt mondom: - -– Csónakba ülök, Dzsim, s megyek, megnézem. Tudod, hátha nem az. - -Száguldott és elkészítette a csónakot, ócska kabátját a fenekére tette, -hogy arra üljek, és a kezembe nyomta az evezőlapátot. S mikor ellöktem a -csónakot, azt mondja: - -– Mingyar-mingyar kijabalni fogok neked zerememtül enyimtül és aztat -fogok mundani: mindent keszenek neki Hokknak; szabad zember megvagyok, -és soha se nem megvagyok szabad zember, ha nincs megvan Hokk; eztet Hokk -megcsinálta. Dzsim soha se nem elfelejti tégedet Hokk, te vagy neki -legjobb baratod a világon, és zegyetlen vagy a ki lette barát a zereg -Dzsimnek. - -Eleveztem nagy buzgalommal, hogy föladjam, de mikor ezt mondta, mintha -kivették volna belőlem a lelket. Lassan eveztem odébb s nem voltam benne -biztos, örülök-e, hogy elindultam vagy nem örülök. Mikor ötven ölnyire -voltam, azt mondja Dzsim: - -– Ott menik, zigaz, zereg Hokk fiacskám nekem, zegyetlen fehír úri -zember, a ki mindig megtartotta, amit zereg Dzsimnek megigérte. - -Hát ebbe majd belebetegedtem. De azt mondtam: belementem, már nem -fordulhatok vissza. Ebben a pillanatban jön felém egy csónak, benne két -puskás ember. Megálltak, én is megálltam. Az egyik azt mondja: - -– Hé, mi az amoda túl? - -– Egy tutajdarab – mondom én. - -– Te oda tartozol? - -– Oda. - -– Van valaki rajta? - -– Egy ember, bácsi. - -– Az éjjel megszökött öt szerecsen amoda át a kanyarulat fölött. A te -embered fejér vagy fekete? - -Nem feleltem rögtönösen. Megpróbáltam, de a szó nem jött ki belőlem. -Iparkodtam egy vagy két szempillantásig megkeményíteni magamat, de nem -voltam elég férfi, egy házinyúl lölke nem volt bennem. Láttam, hogy -ellágyulok, hát nem is próbáltam tovább, hanem neki és azt mondom: - -– Fejér! - -– Azt tartom, gyerünk, nézzük meg magunk. - -– Bár jönnének, mondom én, mert hogy a tatám van ott és talán lennének -szívesek a partra vontatni a tutajt, oda, ahol a világosságot látni. -Tata beteg és beteg a nagyanya is, meg Mari is. - -– Ördögadta, sietős a dógunk fiam. De tán még megtesszük. Fogd az -eveződet és gyerünk. - -Én belekapaszkodtam a lapátomba s ők is evezéshez fogtak. Mikor -egyet-kettőt húztunk, aszondom: - -– A tatám nagyon hálás lesz kelmetek iránt. Mindenki elmenekül, ha -kérem, hogy segítsen partra vontatni a tutajunkat, én magam meg nem -bírom. - -– No, ez pokolbéli alávalóság tőlük. Furcsa is. Mondsza csak fiam, mi -baja van a tatádnak? - -– Izé, mondok – csekélység egészben. - -Abbahagyták az evezést. Még jó nagy út volt a tutajig. Aszondja az -egyik: - -– Hazudsz, fiú. Mi baja a tatádnak? Felelj nyiltan, annál jobb lesz rád -nézve. - -– Megfelelek urak, meg én becsülettel, de kérem, ne hagyjanak el -bennünket. A baja, – izé – ha csak odagyünnének előre s a kezembe adnák -a kötelük végit, akkor nem is kéne közel jönniök a tutajhoz, – kérem -szépen, tegyék meg. - -– Húzd hátra, Dzson, húzd hátra a csónakot, mondja az egyik. És hátra -eveztek. Menj odébb fiú, evezz balra. Verje meg a ragya, azt hiszem a -szél már ránk fújta. Az apádnak himlője van s te nagyon is jól tudod. -Mért nem rukkoltál ki vele hé? Szét akarod terjeszteni az egész -országban? - -– Igaz, mondok hüppögve, azelőtt elmondtam mindenkinek, de el is mentek -abban nyomban s a faképnél hagytak bennünket. - -– Szegény ördög, van valami a dologban. Nagyon sajnálunk igazán, de hát -vigye a kánya, semmi szükségünk sincsen a fekete himlőre, ezt -beláthatod. Nézd csak, majd én megmondom mit csinálj. Meg ne próbáld -kikötni egy magadban, különben elrontasz mindent. Ússzatok le vagy húsz -mérföldet, akkor egy városhoz értek a folyó balpartján. Az már jól -napkelte után lesz, és ha segítséget kérsz, azt mondod, hogy embereid -mind leverte a lábukról a láz, meg a hideglelés. Ne légy másodszor is -olyan bolond, hogy elárulod, hogy mi a bajotok. Látod, most mi kedves -szolgálatot iparkodunk neked tenni; te pedig eredj és vess húsz -mérföldet közéd és közibénk, ez illik egy jó fiúhoz. Abban semmi hasznod -se lenne, ha ott kötnél ki, ahol világosság látszik, az csak egy -fatelep. Mondd csak – azt tartom az apád szegény ember és meg kell -vallani, csinos kis slamasztikában van. Ide teszek egy húszdolláros -aranypénzt erre a deszkára, ha melletted elúszik, vedd le. Szégyenlem, -hogy cserben hagylak, de Isten akárhova tegye, kinek volna kedve kikötni -a feketehimlővel, ezt belátod, úgy-e? - -– Megállj, Páker, – mondja a másik ember – ehun is egy húszdolláros, -tedd én tőlem is a deszkára. Isten áldjon, fiam. Tégy úgy, ahogy Páker -úr mondta és rendbe lesz minden. - -– Úgy van úgy, fiam, isten veled, isten áldjon. Ha találkozol szökött -szerecsenyekkel, segítve lesz rajtad: elfoghatod őket és pénzhez jutsz -vele. - -– Isten velük, uraimék, – mondom én – én mellettem ugyan el nem megy -szökött szerecsen, ha rajtam áll. - -Elmentek és én visszamentem a tutajra s nagyon elesetten éreztem -magamat, mert igenis jól tudtam, hogy rosszul cselekedtem, és láttam, -hogy semmi haszna sem volt, hogy próbáltam megtanulni helyesen -cselekedni. Nincs az olyan embernek szerencséje, akit kicsi korában nem -igazítanak a jó útra; mikor belejut a csávába, nincs ami visszaterelje s -dolgára igazítaná, és elhasal. Aztán még gondolkoztam egy minutáig és -azt mondom magamban: megálljunk csak, tegyük fel, hogy jót cselekedtél -és Dzsimet föladtad volna; jobb érzésed lett volna-e vajjon, mint -amilyen most van? Nem, – mondok – ép oly cudarul volnék, mint most -vagyok. Akkor hát, – mondok – mi haszna megtanulni a helyes cselekedet -útját, ha ép olyan keserves dolog helyesen cselekedni és nem baj -helytelenül cselekedni, a bére meg egy ennek is, annak is? Meg voltam -akadva. Erre nem tudtam felelni. Igy hát, mondok, mit vesződjem rajta -tovább, de ezentúl mindig azt teszem, ami jobban a kezem ügyébe esik. - -Bementem a putriba; Dsim nem volt ott. Néztem mindenfelé, sehol se -láttam. Mondok: _Dsim!_ - -– Itt megvagyum Hokk. Már sem nem látni őket sehun? Ne nágyun beszilik. - -A folyóban volt, a hátsó evező lapát alatt, csakis az orra látszott ki. -Mondom neki, hogy már nem látni őket, hát feljött a tutajra. Azt mondja: - -– Mind végedig hallgatta én zegisz beszélgetés és bebujta vízbe és -mondok úszik partra, ha idegyüvölnek. Aztán megmegintelen visszaúszik -tutajra, ha elmenik innen. De ücskös, hogyan te becsapoltál üket, Hokk! -Ez vuta a legfajintosabb csalafintaságod neked! Azt mondik neked -gyerekem, remilek, ez megmentett zereg Dzsimt, és ezt soha sem nem -elfeledje neked zereg Dzsim, te zaranyos. - -Aztán a pénzről beszéltünk. Szép kis summa volt: húsz dollár darabja. -Dzsim azt mondta, most már lefizethetünk gőzhajóra, mint fedélzeti -utasok és eltart nekünk ez a pénz egész a szabadállamokig. Még húsz -mérföld a tutajnak, aszondja, nem is olyan sok, de azért jobb szerette -volna, ha már ott is volnánk. - -Virradatfelé kikötöttünk és Dzsim roppant nagy gonddal rejtette el a -tutajon levő holmit. Azután egész nap azon dolgozott, hogy bugyorokba -kötögesse és elkészüljön arra, hogy elhagyhassuk a tutajt. - -Ezen az éjjelen egy várost láttunk világosságaival lent balkézről egy -kanyarulatban. - -Kimentem a csónakon kérdezősködni. Csakhamar egy emberre akadtam künn a -vízen csónakban, horgot rakott ki. Fölálltam s ezt mondtam: - -– Gazduram, ez a város Kairó? - -– Kairó? Nem. Meg vagy bolondulva? - -– Hát micsoda város, gazduram? - -[Illustration: Így egész nap aludtunk.] - -– Találd ki, ha tudni akarod. Ha pedig itt alkalmatlankodol rajtam még -egy félpercig, megkapod, amit nem kerestél. - -Visszaeveztem a tutajhoz. Dzsim nagyon odavolt, de én azt mondtam neki, -ne búsuljon, remélem, Kairó lesz a legközelebbi hely. - -Még hajnal előtt elmentünk egy másik város mellett is és én megint -készültem kimenni; de a part nagyon magas volt s nem mentem ki. Kairó -körül nincsen magas part, mondja Dzsim. Ezt én elfelejtettem. -Kikötöttünk a nappalra egy homokszigeten, mely elég közel volt a -baloldali parthoz. Én gyanakodni kezdtem, de Dzsim is. Azt mondom: - -– Lehet, azon a ködös éjtszakán jöttünk el Kairó alatt. - -Ő azt mondja: - -– Ne beszilik errül, Hokk. Szigin szerecsennek szigin a szerencsid. Én -mindétig addig gundulta, hogy az a cserge-kígyót bőre még nem kiadta -mirgit neki mind. - -– Bár sohase láttam volna azt a kígyóbőrt, Dzsim, bár soha a szemem elé -ne került volna. - -– Nem te meg vagy a hibás Hokk, te nem tudoltál veszedelmit neki. Hat ne -szememrehányást tígy magadnak. - -Mikor megvirradt, láttuk, hogy a part mellett, ahol voltunk, a tiszta -vízű Ohejjó, és kívülről meg az öreg rendes Moddi volt. Hát ezzel vége -is volt Kairónak. - -Meghánytuk-vetettük a dolgot. Bajos lenne parthosszat visszamenni, mert -természetesen nem tudnánk a tutajt víz ellen vinni. Nem volt mit tenni, -mint várni estig és visszaindulni a csónakkal, akármi lesz is. Igy egész -nap aludtunk a gyapotbokrok sűrűjében, hogy friss erővel láthassunk -dologhoz és mikor a sötétség beállt s visszamentünk a tutajhoz, hát nem -volt meg a csónak. - -Egy darabig egy szót se szóltunk. Mit is mondhattunk volna. Jól tudtuk -mind a ketten, hogy a csörgőkigyó bőre csinálta ezt is. Hát mit -vesztegettük volna rá a szót. Csak az a színe lett volna, mintha más -hibát keresnénk, ami csak új bajt hozna ránk és mindig többet, amíg -végre is megtanulnánk, hogy ne kapálódzunk. - -Utóbb arról beszélgettünk, mit köllene tennünk s azt sütöttük ki, hogy -legjobb lesz a tutajjal tovább ereszkedni lefelé, amíg csónakot tudunk -venni, amelyen visszamegyünk. Nem gondoltunk arra, hogy kölcsön vegyük, -mikor senkisem látja, ahogy tata szokta tenni, mert alkalmasint üldözőbe -vennének érte. - -Igy hát mikor beesteledett, elindultunk a tutajon. - -Aki eddig nem hitte, most már szentül el fogja hinni, mily -meggondolatlanság hozzányúlni a kígyóbőrhöz, el fogja hinni abból, amit -az a kígyóbőr rajtunk tett és abból, ha elolvassa és látja, még -azonkívül is mit nem tett rajtunk. - -Csónakot ott lehetett venni, nem messze attól a helytől, ahol a tutajok -szoktak kikötni. De mi nem láttunk kikötött tutajokat, így hát tovább -mentünk mintegy három óránál tovább is. Az éjtszaka szürke és szinte -sűrű lett, ami majdnem olyan komisz dolog, mint a köd. Sem a folyó -formáját nem ismerni föl, sem semmi távolságot nem lehet látni. Későre -járt az idő és nagy csendesség volt, amikor egy gőzöst hallunk jönni a -folyón fölfelé. Meggyújtottuk a lámpásunkat s azt gondoltuk, majd -észreveszik. Fölfelé igyekvő gőzhajók nem igen kerültek a közelünkbe, -mert szeretnek oldalt menni, a cövekek irányában s keresik a csendes -vizet. De olyan éjtszakákon, mint a mai, nekivágnak az áramnak s -teljesen a folyó ellen mennek. - -Jól hallottuk a dohogását, de nem láttuk magát a hajót míg szinte -rajtunk nem volt. Épen nekünk jött. Sokszor megcsinálják a hajósok ezt s -próbálják, milyen közel tudnak az ember mellett elmenni anélkül, hogy -érintenék, néha a kerék elvág egy kormánylapátot s ilyenkor a hajókalauz -kidugja a fejét és röhög, s azt hiszi, nagyszerűen csinálta. Hát itt -jön, s mi azt mondtuk, megpróbálja elsiklani mellettünk, de nem látszott -eltérni egy paraszthajszálnyira se. Nagy hajó volt s nagy sebten jött -is, olyan volt, mint egy fekete felhő, szentjánosbogárból rakott sorok -rajta; de hirtelen mintha felfúvódott volna, vastagon, félelmesen, -hosszú sora a kemenceajtóknak tárva-nyitva világlott, mint vörösen izzó -fogak, és ormótlan eleje épen a fejünk felett lógott. Egy nagy kiabálást -hallottunk, harangok csilingelését, a masinák megállását, összevissza -szitkozódást, a gőzsíp füttyjét, s amint Dzsim a vízbe szökött az egyik -oldalon s én a másikon, ránk csapott és egyenesen keresztül a tutajon. - -Én lebuktam s iparkodtam a víz fenekét is elérni, mert egy harminc láb -átmérőjű keréknek kellett fölöttem elmennie s én iparkodtam neki helyet -csinálni. Mindig el tudtam lenni egy percig a víz alatt, ezúttal azt -tartom, lenn voltam másfél percig. Aztán sebten fellöktem magam a víz -színére, mert már szinte odavoltam. Feljöttem hónaljig a víz fölé, -kifújtam orromból a vizet és lélekzetet szedtem. Természetesen zúgó -árban voltam s természetesen egy perccel azután, hogy megállították, -újra megindították a hajó masináját, mert a tutajos emberekkel ugyan -soha se törődtek sokat. Most hát ott dübörgött fölfelé a vízen, látni -nem lehetett a sürű éjben, de hallani hallottam. - -Vagy egy tucatszor elkiabáltam Dzsimet, de semmi feleletet nem kaptam. -Hát belekapaszkodtam egy deszkaszálba, amely nekem jött amíg vizet -tiportam és part felé indultam, magam előtt tolva a deszkát. Sokáig -tartott, míg a víz sodrából kievickéltem, de szerencsésen partra -jutottam. Nem sokat láttam, csak igen keveset az útból s elmentem -tapogatózva tán vagy egy negyedmérföldnyire hepehupás területen s -nekimentem egy nagy, régi módi dufla gerendahajléknak, mielőtt -észrevettem volna. El akartam mellette osonni, de kiugrott egy csapat -kutya s elkezdett tutulni s ugatni rám. Én pedig jobb dolgot tudtam -magamnak, mint hogy ezekkel is kikezdjek. - - -XVII. FEJEZET. - -Körülbelül egy félperc mulva valaki kiszólt az ablakon anélkül, hogy a -fejét kidugta volna s azt mondja: - -– Készen, fiúk! Ki az? - -Én aszondom: Én vagyok. - -– Ki az az én? - -– Dzsekszon Gyuri. - -– Mit akarsz? - -– Semmit, uram. Csak odébb szeretnék menni, de a kutyák nem eresztenek. - -– Mit kuncsorogsz te erre éjtszakának idején, mi? - -– Nem kuncsorgok én uram; leestem a gőzhajóról. - -– Oh, le, a gőzhajóról? Valaki gyújtson gyertyát. Mit mondtál, mi a -neved? - -– Dzsekszon Gyurit mondtam, tens uram. Csak gyerek vagyok. - -– Ide vigyázz! Ha igazat beszélsz, nincs mitől félned, senki se fog -bántani. De ne próbálj mozdulni; állj meg ott, ahol vagy. Menjetek, Bob -és Tom, egyitek hozza el a puskákat. Dzsekszon Gyuri, van veled valaki? - -– Nincsen uram, senki. - -Hallom az embereket a házban mozogni s világosságot látok. Az emberem -ezt kiabálja: - -– Tedd félre azt a gyertyát Betszy, te vén bolond, hová tetted az -eszedet? Tedd a földre a bejáró ajtó mögé. Bob, ha készen vagy és Tom -is, álljatok helyetekre. - -– Készen vagyunk. - -– No, Dzsekszon Gyuri, ismered-e a Sepperdszonékat? - -– Nem, uram, soha hírüket se hallottam. - -– Jó, lehet igaz, lehet nem igaz. Készen vagyunk mind. Előre Dzsekszon -Gyuri. Vigyázz, ne siess, – jöjj nagyon lassan. Ha van valaki veled, -maradjon hátul, ha előre jő, lelőjjük. Most gyere. Gyere lassan; nyisd -ki az ajtót magad, csak épen annyira, hogy bejuthass, hallod? - -Nem siettem, még ha akartam volna se tudtam volna sietni. Csak egyet -léptem lassan egyszerre, és semmi neszt nem hallottam, csak mintha a -szívemet hallottam volna. A kutyák ép úgy hallgattak mint az emberek, de -kissé elmaradva követtek. Mikor odaértem a három padlólépcsőhöz, -hallottam, mint veszik le a lakatot, a keresztvasat és húzzák félre a -reteszt. Kezemet az ajtóra tettem s apránként becsúsztam, míg valaki azt -nem mondta: Hó, ennyi elég, dugd be a fejed! – Bedugtam, bár azt hittem, -leveszik a vállamról. - -A gyertya a padlón volt s az emberek ott voltak mind, ők engem néztek, -én meg őket, úgy egy fertálypercig. Három nagy ember, mindeniknél puska, -melyet felém tartottak. Mondhatom, hogy meghökkentem tőlük. A legöregebb -szürke s mintegy hatvanas, a másik kettő harmincas vagy valamivel -öregebb, mind finom szép úr és egy édes öreg, szürkésfejű néni s mögötte -két fiatal néni, kiket azonban nem láthattam jól. Az öreg úr azt mondja: - -– No, úgy nézem, minden rendben van. Gyere be. - -Amint ottbenn voltam, az öreg úr nyomban becsukta az ajtót retesszel és -keresztvassal s azt mondta a fiataloknak, jöjjenek be a puskájokkal, s -mind bementek egy tágas társalgószobába, melynek a padlója új szőnyeggel -volt beterítve, s összegyűltek egy sarokban, ahova nem lehetett a -homlokzati ablakokból ellátni, – oldalt nem voltak ablakok. Föltartották -a gyertyát, jól szemügyre vettek s mind azt mondták: »Ez ugyan nem -Sepperdszon, nem ez, s nincs is vele a Sepperdszon hadból senki.« Aztán -azt mondta az öreg úr, hogy talán csak nem veszem föl, ha megmotoznak, -nincs-e fegyver nálam, nem akarnak bántani, csak biztosság okáért -teszik. Nem is dugta a kezét a zsebembe, csak kívülről tapogatott végig -s azt mondta, rendben van. És azt mondta, helyezkedjem el kényelembe, -mintha otthon volnék és mondjak el magamról mindent. De az öreg -asszonyság azt mondja: - -– Az isten áldjon meg, Saul, a szegény teremtés egy víz; aztán nem -gondolod, hogy éhes is lehet? - -– Igazad van, Rákhel, nem gondoltam rá. - -Erre azt mondja az öreg asszonyság: - -– Betszy, – ez egy öreg szerecsen némber volt – fuss és hozz neki -ennivalót, szaporán, ahogy tudsz, a szegény ördögnek; ti meg lányok -egyitek menjen és keltse föl Bökköt – de ni, itt van maga. Bökk, vidd -ezt a kis jövevényt, szedd le róla nedves ruháját és adj rá a magadéból -szárazat. - -Bökk én velem egykorúsnak látszott – tizenhárom-tizennégy vagy afféle, -ámbárhogy erősebb volt nálamnál. Nem volt rajta csak az inge és nagyon -borzas volt. Ásítozva jött be s a fél öklével a szemit dörgölte s a -másikkal puskát hurcolt maga után. Azt mondja: - -– Sepperdszonék vannak itt? Azt mondták nincsenek. Vaklárma volt. - -– Ha azok lettek volna, aszondja, egynek én is beadtam volna. - -Mind nevettek, s Bob azt mondja: - -– Bizony Bökk, azok lehúzhatták volna valamennyiünk fejéről a bőrt, mire -te ideértél. - -– Ha senki sem jött értem! Ebben nincsen igazság. Engem mindig -elnyomnak. Semmi alkalmat nem adnak soha. - -– Ne bánd fiacskám, Bökk, mondja az öreg ember, lesz még alkalmad elég, -ha eljön az ideje, emiatt nem kell magadat emésztened. Most eredj és -tedd meg, amit édesanyád mondott. - -Hogy fölmentünk az emeletre, a fiú szobájába, ott adott egy durva inget -és egy övet és nadrit a magáéból, amit fölvettem. Míg öltözködtem, -megkérdezte a nevemet, de mielőtt még megmondhattam volna neki, -elkezdett beszélni egy zöldharkályról és egy nyuszikáról, mit -tegnapelőtt fogott az erdőn és azt kérdezte, hol volt Mózes, mikor -elaludt a gyertya. Én azt mondtam, nem tudom, soha se hallottam még róla -semmit. - -– Hát találd ki, mondja ő. - -– Hogyan találjam ki, mondom én, ha soha hírét nem is hallottam. - -– De kitalálni csak ki tudsz valamit, nem? Mikor olyan könnyű. - -– Miféle gyertya, mondok. - -– Akármiféle, csak gyertya, mondja ű. - -– Én nem tudom, hol volt akkor Mózes, mondom én; hát hol volt? - -– Hol, hát – sötétben volt, a bizony. - -– De ha tudtad, hogy hol volt, hát mért kérdezted én tőlem? - -– Mért, csacsi, mert találós mese, nem veszed észre? Mondd csak, meddig -maradsz itt? Itt maradhatnál örökre. Most épen ráérnénk kujtorogni, – -nincsen épen iskola. Hát kutyád van-e? Én kaptam egy kutyát, aki -belemegy a folyóba és kihozza a holmit, amit az ember beledobál. -Szereted, ha vasárnap kikeneficélnek és ami efféle bolondság van? -Elhiheted, hogy én nem szeretem, de a mamám nem engedi el. Bujk’ ebbe a -vén nadriba, azt tartom, bele kéne bujni, de jobb szeretnék amúgy, mert -olyan meleg van. Gyere buksi, menjünk. - -Hideg lepény, hideg hús, vaj és író: erre vártak engem odalenn, és én -soha világéletemben ennél finomabbat nem ettem. Bökk és a mamája és mind -a többiek rágyújtottak az agyagpipákra, csak a négerasszony nem, aki -kiment és a két fiatal leány nem. Mind füstöltek és beszélgettek és -ettek meg-meg beszélgettek. A lányok steppelt takaróba voltak takarva és -a hajuk le volt eresztve a hátukra. Engem kikérdeztek, és én elmondtam, -hogy a tatám, meg én, meg az egész familiánk egy kis majorban éltünk -alsó Arkanzaszban és hugom, Meri-Emi elszökött és férjhez ment és soha -többé hírét se hallottuk, és Bill utánuk ment, hogy felkutassa őket, de -őneki is híre veszett, Tom és Mór meghaltak és aztán már csak ketten -maradtunk: tata meg én, de tatát a sok baj egészen levette a lábáról, -mikor aztán ő is meghalt, én összeszedtem, amink maradt, mert hogy a -major nem volt a mienk és eljöttem a folyón fölfelé egy gőzhajón és -beleestem a vízbe. Igy kerültem ide. Erre azt mondták, náluk -megmaradhatok, amíg kedvem tartja. Erre már majdnem egészen meg is -virradt és mindenki lefeküdt. Én Bökkel háltam egy szobában, s mikor -reggel fölébredtem, az isten akárhová tegye, elfelejtettem a nevemet. -Majd egy óráig hevertem így ébren s törtem a fejem, s mikor Bökk is -fölébredt, azt mondtam neki: - -– Tud maga sillabizálni, Bökk? - -– Tudok, aszondja. - -– Fogadni mernék, nem tudja kisillabizálni a nevemet, mondom én. - -– Fogadok, amibe tetszik, hogy tudom, aszondja. - -– Rendben van, mondom, hát rajta. - -– Dzs-e-k-sz-o-n Gy-u-r-i, aszondja, itt van. - -– Az ám, mondok, tudta, pedig én nem hittem, hogy tudja. Nem olyan -pipogya név ez, nem lehet fejtörés nélkül kisillabizálni. - -Titokban le is írtam magamnak, mert hátha valaki mostanában azt kívánná -tőlem, hogy sillabizáljam el. Én meg ügyes akartam lenni; mondok, úgy -elhadarom, mintha soha se tettem volna egyebet. - -Rém kedves familia volt és rémcsinos a házuk is. Én nem láttam eddig a -vidéken ilyen csinos házat, meg akinek így megadták volna a módját. - -Nem vasreteszre járt a főajtó, sem nem fakilincsre, bőrmadzaggal, hanem -rézkilincsre, mit forgatni kellett, ahogy városi házakban szokott lenni. -A nappali szobában nem volt ágy, még csak nyoma sem az ágynak. Egy nagy -piros téglából rakott kandalló volt a szobában, mely ragyogott, oly -tiszta volt, mert vízzel le szokták önteni és másik téglával -megsurolják. Néha piros vízfestékkel szokták lemosni, amit -spanyol-barnának hívnak, szakasztott úgy, mint a városban szokás. - -Vastag réz-keresztvasak voltak az ajtón, amelyek elbírták volna egy fa -törzsét. A kandalló ormán óra volt, alul a fal üvegéig egy város volt -rápingálva, a közepén pedig egy kerek puszta tér, rajta a nap és mögötte -látni lehetett a ketyegőjét ide-oda járni. Gyönyörűség volt ennek az -órának a ketyegése; és mikor jött egy olyan házaló és kitakarította és -jó rendbe hozta, akkor nekilódult és ütött százötvenet is egy végbe. Oda -nem adták volna semmi pénzért. - -Volt még egy-egy zömök külföldi papagály az óra mindenik oldalán, afféle -krétaföldből és üdén kipingálva. Az egyik papagáj mellett -porcellánmacska, a másik mellett porcellánkutya volt; és ha az ember -megnyomta, akkor vakkantottak, de sem a szájukat ki nem nyitották, sem -nézésükben változás vagy valami figyelem nem látszott. Valahogy úgy -bévül vakkantottak. E mögött a holmi mögött egy pár nagy vad -kanpulykaszárny volt kifeszítve legyezőformában. A szoba közepén egy -asztalon porcellánkosár volt, megrakva almával, naranccsal, barackkal és -szőlővel, de a gyümölcs sokkal pirosabb és sárgább volt és szebb is mint -az igazi, mert látni lehetett ahonnan egy szemet lecsíptek s ott -kitetszett a fehér porcellánagyag vagy mi lehetett. - -Ezen az asztalon egy gyönyörű viaszkosvászonterítő volt, rajta egy kék -és piros festett kétfejű sas és köröskörül a széle volt festve. Azt -mondták, hogy mind Filadelfiából hozták. Voltak könyvek is, akkurátusan -egymásra rakva az asztal minden sarkán. Az egyik a nagy családi biblia -volt, tele képekkel. Egy volt _A zarándok útja_, egy emberről szólt, aki -elhagyta családját, de a könyvből nem lehetett megtudni, hogy mért -hagyja el. Olvastam belőle jócskán egyszer-másszor. A meséje érdekes -volt, de bizony közönséges. Még egy másik volt: _A barátság hódolata_. -Tele gyönyörű mindenfélével és versekkel; de a verseket nem olvastam. -Meg-meg egy volt _Henri Klé Beszédei_; és egy másik _Gonado családi -orvosa_, amiben minden megvolt, hogy mit kell tenni betegség vagy halál -esetén. Aztán volt egy énekeskönyv is és egy csomó egyéb könyv. Aztán -voltak csinos nádfenekű székek és hozzá egészen épek, nem kiülve és -kirongyolódva közepükön, mint egy ócska kosár. - -A falon voltak képeik, többnyire Vassingtonok és Lafajettek és csaták, -és egy, amelynek címe volt a _Nyilatkozat aláírása_. Volt egy pár olyan, -amit ők krétarajzolatnak mondtak, s amit egy elhalt leányuk készített, -mikor még csak tizenöt éves volt. Ezek másmilyenek voltak, mint minden -festett kép, amit eddig láttam. Többnyire feketébbek, mint lenni -szokott. Az egyik egy asszony volt karcsú fekete ruhában, a hóna alatt -vékony övvel és olyan buggyantói voltak a ruha ujja közepén, mint -egy-egy káposztafej és terebélyes simléderes féketője volt fekete -fátyollal és karcsú bokája fekete szalaggal keresztbe kötve és roppant -parányi fekete papucsa, mint valami véső, és egy sírkőre volt a jobb -könyökével dülve, merengő tekintettel, szomorúfűzfa alatt és a másik -keze oldalt lelógott és fejér zsebkendőt meg egy kis tasakot tartott, és -a kép alá az volt írva, hogy »Haj, hát soha se lássalak többé?« Egy -másik fiatal leány képének pedig minden haja föl volt fésülve a feje -búbjára és ott felbogozva egy fésűre, olyan volt, mint egy székháta, és -ez belesírt a zsebkendőjébe és a másik kezében a tenyerén egy döglött -madár feküdt hanyatt, karmaival ég felé, s a kép alá az volt írva, hogy -»Haj, hát már sohase hallom édes csipogásodat?« És volt még egy fiatal -leány, mely az ablaknál állt és fölnézett a holdra és a könnyje -végigfolyt az orcáján, és a kezében nyitott levél volt, amelynek az -egyik szélin fekete pöcsét látszott és ő egy medáliát dédelgetett, lánc -is volt rajta s az ajka felé vitte, és a kép alatt az állt, hogy: »Haj, -hát elmentél, igen elmentél, el!« Ezek igen csinos képecskék voltak, azt -tartom, de nem igen vonzódtam hozzájok, mert ha valahogy el voltam -szontyolodva, mindig megborzongattak. Mindenki sajnálta, hogy meghalt az -a fiatal leány, mert sok ilyen képet festett volna még, s az ember látta -abból, amit csinált, hogy mennyi veszett el vele. De én úgy nézem, -amilyen természet volt, jobb helye volt neki a temetőben. Épen azon -dolgozott, amit a legnagyobb művészetnek mondanak, amikor ágynak esett -és éjjel-nappal az volt az imádsága, hogy csak addig élhessen, amíg ezt -elvégzi, de bizony nem kedvezett neki a szerencse. Az is egy fiatal -leány képe volt és hosszú fehér ruha volt rajta és egy híd korlátján -állott készen a vízbeugrásra, kibontott hajával a hátán, szemével a -holdon, az arcán végig a könnyei és két karjával keresztbe fonva a -mellén, két karját kifeszítette előre és másik két karját kiterjesztette -a hold felé. És azt gondolta, így meglátja, melyik két kar fest -legjobban, a többit aztán mind kivakarja. De, amint már mondtam, -meghalt, mielőtt a dologgal tisztába jött volna és most otttartották a -képet a szobájában az ágy fölött fejtül és minden születésenapján -fölvirágozták. Máskor mindig függöny alá rejtették. A képen való fiatal -leánynak kedves, szép arca volt, de nekem úgy tetszett, hogy a sok -karjától nagyon olyan volt, mint egy pók. - -Amíg élt az a fiatal leány, albumot tartott és abba beleraggatta, amit a -_Presbiteriánus Figyelőből_ szedett: halottak listáját, -szerencsétlenségeket és a türelmes szenvedés eseteit, és aztán verseket -írt hozzá a saját fejéből. Nagyon csinos versek voltak. Itt van egy -vers, amit egy Steffen Dauling Botsz nevű fiúról írt, aki a kútba esett -és belefúlt: - - -ÓDA - - _néhai Steffen Dauling Botszról_. - - Kicsi Botsz tán beteg lettél, - Úgy ragadt el a kaszás? - Sok jó szivet bússá tettél? - És volt érte nagy sírás? - - Nem; nem ez volt a te véged - Kicsi Steffen Botsz gyerek, - Bárha sokan sírtak érted, - Nem kórság emészte meg. - - Nem hökkhurut, vagy e fajta, - Sem kanyaró, torka rossz, - Mi nevedet megrontotta, - Kicsi Steffen Dauling Botsz. - - Sem hűtlen szerelmi bánat - Busítá göndör fejed; - Sem gyomorbajod nem támadt, - Kicsi Steffen Botsz gyerek. - - Oh nem! Sírjatok, hallgatva - Sorsát, mit elmondok én: - Lelke testét el úgy hagyta, - Kútba esett a szegény. - - Bár kihúzták és belőle - Kinyomkodták a vizet: - Későn volt: dicsőbb mezőre - Vitte őt angyal sereg. - -Ha Grendzserfór Emmelin ilyen verset tudott csinálni alig tizennégy éves -korában, az ember meg se tudja mondani, mire vitte volna később. Bökk -azt mondja, csak úgy ontotta a verset, mint a folyóvíz. Soha csak meg se -állt gondolkozni. Azt mondta, csak odakanyarított egy-egy sort és ha -sehogy se talált hozzá rímet, hát egyszerűen kivakarta és másikat -kanyarított helyébe és ment tovább. Nem is ragaszkodott semmihez, tudott -mindenről írni, amit föladtak neki, hogy borzasztó volt. Ha egy ember -meghalt, vagy ha meghalt egy asszony, vagy ha egy gyermek halt meg: -készen volt a maga »adójával«, mielőtt a halott teste kihült. Ő nevezte -adónak. A szomszédok azt beszélték, hogy első volt a halottnál mindig a -doktor, aztán jött Emmelin és aztán a temetkező vállalat embere. Csak -egyszer tudta őt az antreprizes ember megelőzni, s akkor Emmelin -elégette a versét, melyet a halott ember nevére írt. De ez nagyon -megváltoztatta őt; nem panaszkodott soha, de csak úgy elhervadt és nem -sokára meghalt. Szegény lélek, szerettem feljárogatni a kis szobába, -amelyben lakott, míg élt s elő-előszedtem az albumát s olvasgattam -benne, mikor a képeken elszontyolodtam s elkeseregtem rajta egy kicsit. -Szerettem ezt a familiát, élőit és halottjait egyaránt, és vigyáztam, -hogy semmi közibénk ne jöhessen. Szegény Emmelin verset csinált minden -halottról, amíg maga élt, s nekem úgy tetszett, nem igazság, hogy őróla -senki sem csinál verset, hogy most már nem él. Én hát próbáltam magam -kiizzadni egyet-kettőt, de sehogy sem akart menni. Emmelin szobáját -tisztán és rendben tartották szakasztott úgy, ahogy volt, amíg ő élt, és -soha senki se hált benne. Az öreg asszonyság maga viselte gondját, bárha -tömérdek szerecsenjük volt és sokat varrogatott ott és rendesen ott -olvasgatott a bibliájából. - -A nappali szobáról már elmondtam, hogy gyönyörű firhangok voltak az -ablakokon, fehér függönyök festett képekkel, kastélyok vadszőlővel a -falon és tehenek, amint lejöttek inni. Volt egy kicsi vén ongora is a -szobában, azt gondolom, cintányér féle lehetett benne, és nem lehet -édesebbet gondolni se, mint mikor a fiatal hölgyek elénekelték azt, hogy -»Elszakadt a végső láncszem« és mikor eljátszották az ongorán a »Prágai -csatá«-t. Valamennyi szobának a fala kárpitozva volt s majd mindenikben -szőnyeg volt a padlón és az egész ház kívülről ki volt meszelve. - -Dufla ház volt, és a nagy szabad hely a két ház között ki volt pallózva -és tető volt fölötte, és néha a nap derekán oda vitték ki az asztalt és -roppant hűvös és kényelmes jó hely volt ott. Jobb talán már nincs is. És -a konyha is nagyszerű volt és hozzá rémbőséges is. - - -XVIII. FEJEZET. - -Grendzserfór ezredes dzsentlmen volt, persze. Tetőtől talpig dzsentlmen. -Az volt a familiája is. Nemes származású volt, úgy beszélték, és ez ér -emberben is annyit, mint lóban, azt mondta özvegy Duglaszné asszony, és -soha senki se tagadta, hogy ő a város java arisztokráciájához tartozott; -még a tata is azt mondta, pedig neki szegény magának nem volt különb -nemesi levele, mint egy balatoni sügérnek. Grendzserfór ezredes nagyon -szálas és karcsú volt, feketésen halavány volt az arcszíne, semmi nyoma -rajta sehol semmi pirosságnak. Minden reggel símára beretválta egész -keskeny arcát, rém keskeny ajka volt és rém keskeny orrlika, horgos orra -és vastag szemöldöke és rém fekete szeme, ami, úgyszólván, barlangból -nézett az emberre. Homloka magas volt, a haja fekete és síma volt és a -válláig lelógott. Keze hosszú és keskeny volt és mindennap egész életén -keresztül tiszta inget váltott és egy egész rend ruhát tetőtől talpig -fehér vászonból, de olyan fehér volt, hogy bántotta az ember szemét, ha -ránézett, vasárnap pedig rézgombos, hosszú kék kabátot viselt. Ehhez -mindig ezüstgombos mahagoni botot vett. Nem volt semmi pajkosság benne, -egy csepp sem, még csak hangos sem volt soha. Olyan barátságos volt, -amilyen csak lehetett, ezt persze érezni lehetett rajta s így az -embernek bizodalma volt hozzá. Néha-néha mosolygott is és ez jól esett -az embernek; de ha kihúzta magát, mint egy díszárbocfa és elkezdett -villámlani szemöldöke alatt: első, hogy fára kívántál mászni, hogy ott -jusson eszedbe, hogy mi lesz azután. Soha se kellett annak bárkit is -inteni, hogy illendően viselje magát: ahol ő volt, ott mindenki jól -viselte magát. És mindenki szeretett is a társaságában lenni; verőfény -volt ő mindig, úgy értem, hogy vele mindig mintha jó idő lett volna. Ha -egyszer ő felhőbe borult, irtóztató sötétség lett tőle egy fél percre és -ez épen elég is volt; azontúl nem történt semmi hiba legalább egy hétig. - -Ha ő meg az öreg nagysága reggel lejöttek, az egész familia fölállt és -jó reggelt kívánt nekik, s addig le sem ült, míg ők le nem ültek. Aztán -Bob és Tom a fali szekrényhez mentek, ahol az ivóedény volt és öntöttek -neki egy kupica keserű pálinkát és a kezébe adták és ő a kezében -tartotta s várt, amíg Tom és Bob maguknak is öntöttek, aztán bókoltak és -azt mondták: Tisztesség adassék szer neked és önnek asszonyom. Ezek meg -egy pirinyót biccentettek és azt mondták: köszönöm, és aztán ittak mind -a hárman, és aztán Bob és Tom egy kanál vizet öntöttek a cukorra és a -csöpp pálinkára vagy almaszeszre, ami a kupicájuk fenekén volt s nekem -adták és Bökknek és mink is az öregekre köszöntöttük. - -Bob volt a legidősebb, aztán jött Tom. Szálas szép legények, igen széles -válluk, barna arcuk s hosszú hajuk és fekete szemük volt. Azok is talpig -fehér vászonba voltak öltözve, mint az öregúr és széles panamakalapot -viseltek. - -Aztán ott volt Sarlott kisasszony; huszonöt éves volt, karcsú, büszke és -nagyszerű, de olyan jó, mint egy falat kenyér, ha föl nem bosszantották. -De ha bosszús volt, olyan szeme volt, hogy az ember szeretett volna -elsülyedni. Szakasztott az apja ebben. És igen gyönyörű volt. - -Az volt huga, Szófia kisasszony is, de másfajta szépség. Kedves volt és -édes, akár a galamb és csak húsz esztendős. - -Mindenkinek külön szerecsenje volt, aki udvarolt neki, Bökknek is. Az én -négeremnek rém jó dolga volt, mert én nem voltam ahhoz szokva, hogy -akárki valamit helyettem végezzen. De a Bökkének mindétig készen kellett -állni az ugrásra. - -Hát ez volt az egész familia most, mert azelőtt három fiúval többen -voltak, azokat megölték; és Emmelinnel, aki meghalt. - -Az öregúrnak temérdek majorja volt és több mint száz szerecsenje. Néha -egész sereg ember gyűlt oda lóháton tíz-tizenöt mérföldnyiről is -körös-körül s ott maradt öt-hat napig is és nagy dáridót csaptak -mindenfelé, a folyón, és táncot és majálist az erdőben nappal és bált -éjjel otthon. Ezek nagyobbrészt atyafisága voltak a családnak. A férfiak -magukkal hozták a fegyverüket. Mondhatom, szép finom holmi volt. - -Volt aztán egy másik arisztokrata had a vidéken – öt-hat család – -nagyobbrészt Sepperdszon volt a nevük. Épen olyan nagyralátók, előkelő -születésűek, gazdagok és nagyszerűek voltak, mint a Grendzserfórék -törzse. Sepperdszonék és Grendzserfórék ugyanazt a gőzhajókikötőt -használták, amelyik két mérföldnyire volt a mi házunktól fölfelé, így ha -néha odakerültem csomóval a mi embereink közül, gyakran láttam egy csomó -Sepperdszon-hadat finom lovaikon. - -Egyszer Bökk és én odavoltunk vadászgatni az erdőn és lódobogást -hallunk. Épen az úton mentünk keresztül. Aszondja Bökk: - -– Gyorsan, be a sűrűbe! - -Beugrunk s aztán kikukucsáltunk a levelek között az erdő mentén. -Csakhamar jön ám galoppban egy gyönyörű fiatalember, könnyen eresztve -paripáját, s olyan volt mint egy katona. A puskája a nyeregkápájára volt -akasztva. Láttam őtet már máskor is: a fiatal Harry Sepperdszon volt. -Hallom a fülem mellett elsülni Bökk puskáját és Harry kalapja -lebukfencezik a fejéről. Fogta puskáját és egyenesen odanyargalt, ahol -mi el voltunk bújva. De mi ugyan nem vártuk be. Neki szaladvást az erdőn -keresztül. Az erdő nem volt sűrű, úgy hátranéztem a vállamon át, hogy -lebukhassak a golyó elűl, s kétszer láttam, hogy Harry rácélzott Bökkre. -Aztán visszalovagolt arra, amerről jött, gondolom a kalapjáért, de látni -nem láttam. Mi ugyan hazáig meg nem álltunk. Az öregúr szeme egyet -villámlott – főleg azt tartom a gyönyörűségtől, aztán arca elsímult és -azt mondja nyájasan: - -– Nem szeretem ezt a lövöldözést – bokorból. Mért nem álltál ki fiam az -útra? - -– Sepperdszonék nem állnak ki, papa; ők semmit se kockáztatnak ha lehet. - -Sarlott kisasszony úgy feltartotta a fejét, mint egy királyné, amíg Bökk -elbeszélte az esetet és az orrlikai kitágultak és a szeme szikrázott. A -két fiatalember sötéten nézett, de nem szólt egy szót se. Szófia -kisasszony elfehéredett, de a színe visszatért, mikor látta, hogy a -fiatalember nem sérült meg. - -Ahogy Bökköt megkaptam, magában odalennt a szérűskertben a fák alatt, -azt mondom neki: - -– Bökk, meg akarta ölni? - -– Meg én, annyit mondhatok. - -– Mit vétett magának? - -– Ő? Soha se vétett nekem semmit. - -– Hát akkor miért akarta megölni? - -– Mért, semmiért, csak a vendettáért. - -– Mi az, vendetta? - -– Hé, hol nőttél ekkorára, hogy nem tudod mi a vendetta? - -– Soha hírét se hallottam. Mondja el. - -– Hát nézd, mondja Bökk, a vendetta ez. Egy ember perpatvarba keveredik -egy másik emberrel és megöli. Akkor ennek a másik embernek a testvére -megöli űtet; aztán a többi testvérek mindkét részről egymás ellen -mennek; aztán bevágnak az unokatestvérek is, aztán lassanként minden -ember megölődik és vége a vendettának. De a dolog lassan megy és sokáig -tart. - -– Ez a maguké már sokáig tart, Bökk? - -– Meghiszem azt! Harminc esztendővel ezelőtt kezdődött, vagy -olyanformán. Valamiben összekülönböztek, abból per lett, és az egyik -ember pörvesztes lett és fogta magát és agyonlőtte azt, aki a pört -megnyerte, amit természetesen ő is megtett volna. Mindenki megtenné. - -– És mi iránt kerekedett a per, Bökk? Föld iránt? - -– Lehet, azt hiszem, nem tudom. - -– Hát aztán ki lűtt? Grendzserfór volt-e vagy Sepperdszon? - -– Uram fia, honnan tudjam? Oly régen volt. - -– És senki sem tudja? - -– Hogyne! Apus tudja, azt hiszem, és egyik-másik az öregebbek közül. De -azt nem tudják már, hogy miből kerekedett elsősorban a villongás. - -– És többeket is megöltek már? - -– Meg bizony, volt itt szépen temetés. De nem mindig jár az ügy -halállal. Atyust megsörétezték egyszer, de ő oda se neki, ő egyáltalán -nem vette föl; Bobot egy kicsit meghasogatták vadászkéssel és Tom is -megsérült egyszer-kétszer. - -– És öltek-e meg az idén is valakit, Bökk? - -– Hogyne, mink is egyet, ők is egyet. Mintegy három hónapja Bood -unokatestvérem, ki mindössze tizennégy éves volt, az erdőn keresztűl -lovagolt a folyó túlsó partján és nem volt vele semmiféle fegyver, ami -bolondos esztelenség volt, mikor egy elhagyott helyen lódobogást hall -maga mögött és meglátja nyomában az öreg Baldy Sepperdszont, kezében -puskájával, a fehér haja szélnek eredve; és ahelyett, hogy félreugrott s -nekivágott volna a bozótnak, Bood azt hitte meggyőzi futással. Igy -száguldottak rém versenyfutásban vagy öt mérföldet, tán többet is, s az -öregember mind jobban közeledett. Bood, pedig hogy látta, hogy hasztalan -minden, megállt és megfordult, tudod, hogy a golyó elül vágjon bele -lyukat és az öregember odalovagolt és lelőtte. De nem soká örülhetett a -szerencséjének, mert egy héten belül a mieink őtet is leterítették. - -– Azt tartom Bökk, az az öregember gyáva volt. - -– Nem volt az gyáva. Nincsen is a Sepperdszonok közt gyáva egy se. Sem a -Grendzserfórok közt sincsen gyáva. Hej, az az öregember egyszer egy -félóráig védelmezte az életét három Grendzserfór ellen és ő lett a -nyertes. Mind lóháton voltak; ő leszállt a lováról és egy kis farakás -mögé került és a lovát maga elé állította védelemnek a golyóbicsok -ellen; de a Grendzserfórok lóháton maradtak és körülhederegtek az öreg -körül és rá-rápörköltek és az öreg visszapörkölt rájok. Ő meg a lova jól -meglékelve és lázáron mentek haza, de a Grendzserfórokat úgy kellett -hazavinni, és egyikük már meg volt halva és egy másik meghalt másnap. -Már, barátom, ha valaki pulyát akar látni, az ne kereskedjék a -Sepperdszonok körül, azok között nem terem. - -A következő vasárnapon mindnyájan templomba mentünk, kiki lóháton. A -férfiak mind magukkal vitték puskájokat, Bökk is és a térgyük közé -tették vagy a falnak támasztották. Ekképen tettek Sepperdszonék is. Igen -ordináré kis prédikációt hallottunk, csupa testvéri szeretetről meg -hasonló unalmas dolgokról; de mindenki azt mondta, jó szavallás volt, és -hazamenet mind erről beszélgettek és oly rém sokat tudtak mondani -hitről, jó cselekedetről, kegyelemről és predestinációkról és mit tudom -én még miről, hogy úgy tetszett nekem, még ilyen rágós vasárnapot nem -ettem életemben. - -Egy órával ebéd után mindenki egyet szundított, ki székben, ki a -szobájában, és nagyon unalmas volt a dolog. Bökk és egy kutya a gyöpön -nyújtóztak el mély álomban. Én fölmentem a szobámba, mondok én is -bólintok egyet. Az ajtóban, mely a mienkkel szomszédos volt, ott -találtam az édes Szófia kisasszonyt és beszólított a szobájába, betette -szép csöndesen az ajtót és azt kérdezte tőlem, szeretem-e őtet; én -mondok, hogy szeretem; aztán azt kérdezte tőlem, megtennék-e érte -valamit, de úgy, hogy nem szólok senkinek, és én azt mondtam, hogy meg. -Akkor aztán azt mondta, elfelejtette a bibliáját s ott hagyta a padban a -templomban két másik könyv között, és én szép csöndesen kilopózhatnám, -elmehetnék érte és nem szólnék senkinek. Én azt mondtam, hogy meglesz. -Ki is lopóztam s nekivágtam az útnak és senkit se találtam a templomban, -kivéve tán egy-két disznót, mert az ajtaja nem volt becsukva, a disznó -pedig szereti a kőpadlót nyáron, mert híves. Tudnivaló, legtöbb ember -nem szokott templomba menni, csak mikor templomjárás ideje van; de a -disznó ezt nem nézi. - -Mondok magamban, ennek valami bibije van, – nem természetes dolog az, -hogy egy leány úgy oda legyen az újtestámentomért; hát megráztam a -könyvet s egy kis cédula hullott ki belőle, rajta ceruzával ennyi: -_félkettőkor_. Megkutattam kívül-belül, de egyebet nem találtam. -Ennyiből meg nem lettem okosabb, hát visszatettem bele a papirost s -mikor hazaérek, Szófia kisasszony ott várt rám szobája ajtajában. -Betuszkolt és becsukta az ajtót; aztán belenézett az újtestámentomába, -míg meg nem találta a papirost és ahogy elolvasta, földerült; s mielőtt -észrevettem volna, megcirógatott s egy barackot nyomott a fejemre és azt -mondta, én vagyok a legkedvesebb fiú a világon és hogy ne szóljak -senkinek. Rém piros volt az arca egy pillanatig és a szeme fénylett és -ettől irtóztató szép lett. Én nagyon meg voltam lepődve, de mikor -lélekzethez jutottam, megkérdeztem a papiros felül. Ő meg azt kérdezte, -elolvastam-e, s én azt mondtam _nem_, s ő azt kérdezte, tudok-e írást -olvasni és én azt mondtam _nem, csak nagy pókbetűket_, és akkor azt -mondta, hogy a papirossal semmi sincs, az csak könyvjelző, hogy tudja -hol olvasott és hogy én most menjek játszani. - -Lementem a folyóra ezen a dolgon töprenkedve s egyszerre csak látom, -hogy utánam jön a szerecsenem. Mikor már a ház felül nem lehetett őt -látni, hátra- és körülnézett egy pillanatra és hozzám futott és -aszondja: - -– György úrfi, ha legyünne a lápba, mutatnék magának egy egész garmada -vízi-isten papucsát. - -Mondok, ez ugyan nagyon furcsa, ő ezeket tennap mondta. Muszáj vóna neki -tudni, hogy senki se bomlik úgy vízivirágért, hogy vadászni járjon rá. -Mi dolog lehet ez? Mondom neki: - -– Jól van, trappolj előre. - -Mentem utána egy félmérföldnyire, akkor nekivágott a mocsárnak és bokáig -gázolva ment még egy félmérföldre valót. Odaérünk egy kis lapos -területre, mely száraz volt és sűrűn be volt nőve fával, bokorral és -vadszőlővel. Azt mondja ő: - -– Mos fordújjon jobbra, csak enyihán lépest, György úrfi, osztég ott -van. Én mán láttam máskó’, ee löszök annékün hom még egysző’ lássam. - -Én hát befordultam jobbra és odébb mentem és csakhamar nem láttam a -fáktól a feketémet. Körűlvizsgálom a helyet és egy kis tisztásra -akadtam, nem nagyobbra, mint egy hálószoba, köröskörül befüggönyözve -vadszőlővel, és ott egy embert látok és – a rézkupakját, nem az én -öregem, Dzsim volt!? - -Fölkeltettem és azt gondoltam rém meg lesz lepődve, hogy engemet lát, de -nem volt. Már-már elpityeredett, annyira örült, de meglepődve nem volt. -Azt mondja, akkor éjjel utánam úszott és hallotta minduntalan a -kiáltásaimat, de nem mert felelni, mert attól félt elcsípi valaki s -visszaviszi a rabszolgaságába. Azt mondja: - -– Kisség messérűtem és nem tuttam ojjan sebösen úsznyi, hát el is -maradtam tűled jócskán; mikó te kimásztá partra mondok, én is kimászok -veled úgy, hogy nem is kő kajátonyi rád, de mikó láttam ezt a hajlékot, -hát megmegest eemarattam. Messzi is vótam arra, hogy hallhattam vóna mit -beszílnek neköd a házbú, a kutyáktú is fítem, de mikó meg meg mindön -csöndes lött, tuttam, te bekerűtél a házba; én meg nekivágtam az -erdőnek, hogy ott vérradjon rám. Kora röggel egy szerecseny a mezőre -indult és arra ment, eevütt és eztet a helyet memmutatta; a hoz eleséget -is minden itczaka megmeg hírt ha rúlad is mindég. - -– És mért nem mondtad meg Dzsim az én Dzsekkemnek, hogy előbb vezessen -ide? - -– Mi haszna lett vóna tígedet kizavarnyi Hokk addig, míg nem vót mit -tennyi? De mos’ röndben van minden. Én bevásaltam begréket, lábosokat -meg eleséget, ahogy hozzájutottam és étszakának idején odahortam a -tutajra – - -– Miféle tutajra, Dzsim? - -– A mi régi tutajkánkra. - -– Azt mondod, hogy az nem ment ripityánba a gőzhajó alatt? - -– Nem az! Egy küsség megsérült, kivált az egyik víge, de nagy baja nem -lött, csak a hummink veszett majd mind oda. Ha nem buktunk vóna olyan -nagyon mélyen a víz alá, meg az itczaka nem lett vóna olyan sitít, mink -úgy hótra nem réműtünk vóna és nem lettünk vóna, mint mondani szokás, -olyan makutyiak, láttuk is vóna a tutajt. De mos’ mán se baj, mer mos’ -mán megmegets rendben van, annyi mintha ujdonatuj vóna, hummink is elég -van ahelyett aki odaveszett. - -– Hogyan került meg a tutaj, Dzsim; elfogtad? - -– Hogy foktam vóna tutajt az erdőben? Dehogy. Szerecseny embörök fogták -el, ott találták ide lenn az öbölben fönakadva egy fatuskón és -elröjtötték a fűzfák alatt, és annyit csöröltek-pöröltek egymással, hogy -melliköket illeti a tutaj, hogy hamar idáig legyütt a híre, én aztán -röndbe hoztam a dógukat, mondok, hogy egyiküket se illetnyi, hanem téged -illet meg engöm. Mondom, hogy elsinkófálnák-e egy fiatal fejér embör -tulajdonjogát, amire dutyi jár? Osztég attam nekik egy tízcentest és -annak rém megörűtek és aszondták, bár csak úsznék erre még ennyihán -tutaj, hagy lennínek tűle megest gazdagok. Nagyon jól bánnak velem ezek -a feketék, nagyon jól, s amire csak szükségem van, nem kő kétszer -mondanom, hogy megtegyik. Ez a Dzsekk jó gyerek, és fene ügyes is. - -– A’ már igaz. Nekem egy szóval se mondta, hogy itt vagy; annyit -mondott, hogy jöjjek erre, mutat egy garmada vízivirágot. Ha baj lesz -belőle, ő nincsen belekeveredve; bátran azt mondhatja, soha se látott -bennünket együtt. És igaz is lesz, ha mondja. - -Nincs sok mondani valóm a következő napról. Azt hiszem, rövidesen -végezhetek vele. Hajnal felé fölébredtem s a másik oldalamra akartam -fordulni, hogy aludjam még egy verset, mikor feltűnt, hogy milyen nagy -csöndesség van, mintha senki se járna a házban. Ez szokatlan dolog volt. -Aztán észrevettem, hogy Bökk már fölkelt és el is ment. Hát felkelek én -is csodálkozva és megyek le a földszintre – senki; minden olyan csendes, -mint az egér a lyukaiban. Kívül is szakasztott így volt; mondok, mit -jelent ez? Lenn a farakásnál találkoztam Dzsekkemmel s aszondom neki: Mi -történik itt? - -Feleli ő: - -– Nem tudja György úrfi? - -– Nem, mondok, nem tudom. - -– Hát Szófia kisasszony elszekte, el, igazán. Elszekte ziccaka, egyszer -– senki se nem tudja mikor, elszekte, hogy megházasodja avval a fiatal -Harry Sepperdszonnal, legalább aztat hisznek. A falamia rágyütte egy -félórával ez előtt, talán picurkával előbb is, aztán mondhatok, nem -vesztegette zidőt. Ekkora szernyű lótás-futás puskáért meg lóért soha se -nem volta. A nagyságák mentek felzavarni zatyafiságot, zereg Saul -urasága és a fiuk lelovagoltak a folyóra a zúton, hogy megcsípják aztat -a fiatal ember és megöljenek mielőtt át tudja menni vízen Szófia -naccságával. Azt tartok, nagy zivatar meglesz itt. - -– Bökk elment anélkül, hogy engem felköltött volna. - -– Azt tartok, úgy lesz. Nem akarták zúrfit belekevernyi. Bökk úrfi -vállára vette puska és azt mondta, haza hozza egy Sepperdszon vagy maga -se nem gyün haza. No hát, lesznek ott elegen azt gondolok, és akadja -szerencséje, hozhatja belüle egyet. - -Én nekiiramodtam a folyó menti útnak oly sebesen, ahogy csak tudtam. -Lassan-lassan hallok ám jó messziről puskalövéseket. Mikor láttam már a -gerendatárt és a farakásokat, ahol a gőzösök kikötője van, arra -igyekeztem a fák és bokrok alatt, amíg jó helyre értem és ott -fölkapaszkodtam egy odvas gyapotfára, ahol a lövés el nem érhetett és -figyeltem. Előttem, csekély távolságban a fától egy ölfarakás volt, -lehetett négy láb magas, s elsőbbed a mögé akartam bujni, de bizony jobb -volt, hogy nem oda bujtam. - -Négy vagy öt ember ott nyargalászott a lován, a gerendaraktár előtti -puszta téren, káromkodva, kiabálva s azon iparkodva, hogy hozzáférjen a -két fiatal legénykéhez, aki a kikötő hosszában lévő farakás mögött volt; -de semmire se mentek. Amint valamelyikök mutatkozott a farakás parti -oldalán, rálőttek. A fiúk a farakás mellett egymásnak vetették a -hátukat, így szemmel tarthatták mind a két oldalt. - -Végre abbahagyták az emberek a nyargalászást meg a kiabálást s a raktár -felé indították lovaikat. Erre fölkapaszkodik az egyik fiú s a farakáson -keresztül golyót ereszt rájok és egyet közülök kilő a nyergéből. Mind az -emberek erre leugrálnak a lóról, fölszedik a sebesültet s indulnak vele -a raktárba; ebben a szempillantásban a fiúk is futóra veszik a dolgot. -Feleútján voltak már az én fámhoz, mikorra amazok észrevették, s újra -nyeregbe szöknek s utánuk erednek. Jól nyomukban voltak, de nem volt -haszna, a fiúknak jó egérútjuk volt, s oda is értek a farakáshoz, amely -az én fám előtt volt: mögéje bujtak s így megint meg volt a fedezetük az -öt ember ellen. Az egyik fiú Bökk volt, a másik vékony fiatal ember, -mintegy tizenkilenc éves. - -Az emberek ide-oda vágtattak egy darabig, aztán ellovagoltak. Amikor már -nem lehetett őket látni, lekiabáltam Bökkre s megmondtam neki. Kezdetben -nem tudta mire vélni, hogy egy fából jön ki a hangom. Roppant meg volt -lepve. Mondta, hogy csak vigyázzak jól és szóljak, ha jönni látom az -embereket. Azt mondta, valami rosszban törik a fejüket, ami hamarosan ki -fog sülni. Én szerettem volna kívül lenni a fán, de nem mertem -leszállni. Bökk izgatottan kezdett kiabálni, azt mondta, hogy ő és ez az -unokatestvére Dzsó (az volt a másik fiatalember), ma még megteszik a -magukét. Azt mondta atyját és két testvérét megölték, s elesett -két-három ellenségök is. Azt mondta, hogy a Sepperdszon-had lesben állt -rájok. Azt mondta Bökk, hogy atyjának és testvéreinek meg kellett volna -várni az atyafiságot, mert Sepperdszonék nagyon sokan jöttek rájok. -Kérdeztem tőle, mi lett Szófia kisasszonyból és a fiatal Harryból. Azt -mondta, azok átmentek a folyón és bátorságban vannak. Ennek nagyon -megörültem; de ahogy Bökk viselte magát amiért a minap mikor rálőtt, nem -sikerült Harryt megölnie: ahhoz foghatót életemben nem láttam. - -Egyszerre csak bum, bum, bum: szól három vagy négy puska. Azok a lovas -emberek az erdőt megkerülték s előre jöttek lovuk nélkül. A fiúk a -folyóba ugrottak, sebesülten mind a ketten és ahogy úsztak lefelé a víz -sodrában, az emberek utánuk szaladtak a parton s egyre lövöldöztek rájuk -s rikogattak: _Le kell lőni, le kell lőni!_ Oly rosszul lettem tőle, -majd kiestem a fából. Nem mondom mind el, ami még történt, -belebetegedném újra, ha el kéne beszélnem. Azt gondoltam, bár sohase -léptem volna erre a partra akkor éjjel, hogy ne láttam volna ilyen -dolgokat. Még álmomban is sokszor ez kísért, hogy egyszer engemet is -lelőnek. - -A fában maradtam, amíg be nem esteledett, mert féltem lejönni. -Egyszer-egyszer még hallottam lövéseket messze az erdőben, és kétszer -láttam egy-egy csapat embert elvágtatni a szálfarakás előtt; mondok, még -mindig tart a haddelhadd. Nagyon el voltam búsulva, hát el is -határoztam, hogy nem megyek többet annak a háznak a tájékára, mert úgy -gondoltam, hogy valamiképen hibás vagyok a dologban. Azt tartom, annak a -cédulának az lehetett az értelme, hogy Szófia kisasszonynak félkettőre -valahol találkoznia kell Harryval, hogy aztán elszökjenek; és azt -gondoltam, szólnom kellett volna erről a céduláról az atyjának s a leány -különös viselkedéséről, akkor talán lakat alá tette volna és ez az egész -keveredés elmaradt volna örökre. - -Mikor a fáról lejöttem, lekúsztam egy kis darabon a parton s megtaláltam -a két hullát a víz szélin s kihúztam a partra. Betakartam az arcukat és -elsiettem oly gyorsan, ahogy csak tudtam. Mikor Bökk arcát letakartam, -egy kissé elsírtam magamat, mert rém jó volt hozzám végig. - -Most már egészen besötétedett. Én többé a ház tájára nem mentem, hanem -keresztülvágtam az erdőn s a lápra indultam. Dzsim nem volt a szigetén, -hát nekitrappoltam a folyó öble felé, keresztül a füzesen, hogy azon -melegiben a tutajra ugorjam s kijussak ebből a rémországból – a tutaj -eltűnt! Boldog isten, de meg voltam rémülve! Egy percig lélegzetet se -tudtam venni. Aztán egyet ordítottam. Egy hang – alig húsz lábnyira -tőlem – azt mondja: - -– Istenke zatyám, te vagy drágica? Ne megcsinálj lárma! - -Dzsim hangja volt. Soha semmi hang a fülemnek nem volt ilyen édes. Egy -kis darabot a parton lesiettem és ott voltam a tutajon. Dzsim -végigtapogatott, szorongatott, annyira megörült nekem. Azt mondja: - -– Zisten áldja meg téged fiacskám, már odavoltam, hogy meghaltál. Dzsekk -itt vóta, azt mondja, aszondja, azt tartja, meglütték tégedet, mert nem -mentél már tebbet haza. Hát én most akarta indítanyi tutajkát ebben a -minitában innen ki öbölbul, mert minden meg van kiszen zindulásra, csag -várok Dzsekket, hogy bizunust mondja, hogy meghaltál vagy nem haltál. -Zistenke, zistenke, burzasztó erilek, hogy itt vagyolsz megint, -drágicám. - -Én azt mondom: - -– Úgy van, rém jó dolog az; mert nem találnak, azt fogják hinni, engem -is megöltek és a víz sodra elvitt. Még odafönn járja valami, attól még -jobban elhiszik. Azért ne vesztegesd az időt Dzsim, lökd el a tutajt ki -a nagy vízbe, oly gyorsan, ahogy csak bírod. - -Nem éreztem magam jól, amíg a tutaj két mérfölddel odébb nem volt s kinn -a Missziszipi kellő közepén. Ott kiakasztottuk jelzőlámpásunkat s azt -gondoltuk, újra megmenekültünk és bálországban vagyunk. Nem ettem tegnap -óta egy falatot se, hát Dzsim előszedett valami pogácsafélét és egy kis -írót, sertéshúst, káposztát és zöldséget – nincs a világon ennél jobb, -ha jól van elkészítve, s míg én vacsorázgattam, elbeszélgettünk és jó -dolgunk volt. Én rém örültem annak, hogy elmenekülhetek a vendettából, -és Dzsim is annak, hogy eljöhetett a lápi szigetről. Megegyeztünk abban, -hogy végre is nincsen több olyan jó hely, mint a tutaj. Más helyeket -olyan szűknek és olyan dohosnak talál az ember, de már a tutajt nem. Rém -szabadnak és könnyűnek érzi magát az ember és alkalmasnak egy tutajon. - - -XIX. FEJEZET. - -Elmult három-négy nap és éjjel; azt mondhatnám elúszott, oly símán, -nyugodtan és kedvesen siklott odébb. Mostanság így csináltuk a dolgot. -Iszonyú nagy folyó volt előttünk, egy-egy helyen volt másfélmérföldnyi -széles; éjjel utaztunk, nappal kikötöttünk és elrejtőztünk; amint az -éjtszaka java elmult, abbahagytuk a hajózást és kikötöttünk, rendszerint -holtvízben, valamely homoksziget alatt; azután fiatal gyapotágat és -fűzfavesszőt vagdostunk s betakartuk vele a tutajt. Oszt kiraktuk -horgainkat. Utána beugráltunk a vízbe s úsztunk egyet, hogy -felfrissüljünk és lehűtsük magunkat; aztán leültünk a homokos fenekű -vízbe, ahol mintegy térdig ért a víz s néztük, mint virrad meg. Sehol -semmi hang, tökéletes csöndesség – mintha az egész világ aludnék, csak a -kecskebékák brekegtek bele néha. Az első dolog, amit megláttunk, amint -végignéztünk a vízen, valami homályos vonalféle volt, – az erdő a túlsó -parton, egyébnek nem lehetett nézni; aztán egy sápadt sáv az égen, aztán -még több sápadás, amely tovaterjedt; aztán fölenyhült nagy messzeségben -a folyó s nem volt többé fekete, hanem szürke; látni lehetett rajta -fekete foltokat, amint tovasiklanak: kupechajók s efélék; és hosszú -feketeségeket: tutajok; hallani lehet néha elnyújtott sikongást vagy -zavart hangokat, mert olyan csendesség van s a hang oly messze -elhallatszik; csakhamar látni lehet egy sávot a vízen s a sáv formáján -megismered, hogy ott fatuskó van a víz erős sodrában, mely megtörik -rajta és így formálja a sávot; aztán látni lehet a ködöt, hogy felgördül -a vízről és a keleti ég kipirosodik és a folyó is és feltűnik messze a -víz tulsó partján egy fakaliba az erdő szélén, nyilván fatelep, -körülötte rendes farakások keresztbe és kassul egymáson, úgy, hogy -akárhol keresztül lehetne kergetni rajta egy kutyát; aztán felszökken a -kedves szellő és jön felülről és legyezgeti az embert oly édesen és -hűvösen és olyan illatos, persze az erdőtől, meg a vadvirágtól; de nem -mindig az, mert az emberek döglött halat – keszeget s affélét – szerte -ott hagynak a parton, az pedig jócskán bűzlik; aztán hamarosan megvirrad -teljesen, minden rámosolyog a napra, legkiváltképen a füttyös madár. - -Azt gondoltuk, egy kis füstöt ilyenkor nem igen vesznek fel, hát -leszedtünk néhány halat a horgokról és meleg reggelit főztünk. Majd -aztán elnézzük a folyó elhagyottságát, lustálkodunk és lassan-lassan -elalszunk. Ha aztán fölébredünk, körülnézünk, hogy mi történt azalatt, -lehet, meglátunk egy-egy gőzhajót, amint köhög fölfelé a vízen, oly -messze odaát a másik part fele, hogy az ember alig tudna róla egyebet -mondani, minthogy kerekekre járó gőzös-e vagy csavaros; aztán megint egy -óráig se látunk se hallunk semmit, csak az állhatatos elhagyatottságot. -Aztán meg látni egy tutajt lefelé siklani és megesik, hogy épen tuskót -hasogatnak rajta, mert majd mindig affélét csinálnak tutajon; látod a -fejszét megvillanni és látod lecsapni, – de hallani nem hallasz semmit; -és látni megint a fejszét amint felszökik és akkor, mikor a favágó -embernek épen a feje fölött van, akkor hallod csak, hogy _K’csak!_ Eddig -tartott, amíg a hang át tudott jönni a vízen. Igy szoktuk eltölteni a -napot, lustálkodva és hallgatva a csendességet. Egyszer igen sűrű köd -volt, és a tutajon, meg effélén, ami arra ment, cintányérokat csapkodtak -egymáshoz, hogy a gőzhajók hegyibök ne menjenek. Egy komp vagy tutaj oly -közel ment el hozzánk, hogy tisztán hallottuk beszédüket, káromkodásukat -és röhögésüket, de látni nem láttunk belőlük semmit. Az embert szinte -megborzongatta, olyan volt, mintha szellemek szálltak volna a levegőben. -Dzsim hitte is, azt mondja, hogy szellemek, de én azt mondtam: - -– Nem, szellemektől nem telnék ki, hogy azt mondják: a ménkü üssön ebbe -a ködbe. - -Amint leszállt az éj, kiereszkedtünk a vízre; mikor a közepe fele -voltunk, magára eresztettük, hadd ússzék, amerre a víz sodra viszi; -aztán rágyújtottunk, a lábunkat a vízbe lógattuk és beszélgettünk -mindenféléről, – mindig meztelenül jártunk éjjel-nappal, ha a -szunyogoktól lehetett; Bökkék új ruhája, amit nekem varrattak, nagyon is -jó volt arra, hogy kényelmes legyen, amellett egyáltalán nem sokat adtam -a ruházkodásra. - -Néha a mienk, magunké volt az egész széles folyó. Amoda túl volt a -partság s a szigetek, a víz másik oldalán; egyszer-egyszer egy kis fény -valamely kunyhó ablakában; néha a vízen is lehetett látni egy-két ilyen -fényt, tutajon persze vagy kompon, s megesett, hogy valahonnan a -tutajokról elérte az embert holmi hegedű- vagy énekszó. Roppant jó élet -van a tutajon. Ott volt fölöttünk az égi boltozat teleszórva csillaggal, -s mi szerettük nézegetni hanyatt fekve s arról beszélgetni, hogy vajjon -valaki csinálta-e őket vagy hogy csak úgy lettek. Dzsim azt állította, -hogy úgy csinálták, de én azt, hogy csak lettek; mert mondok rém sokáig -eltartott volna, míg annyi sok elkészül. Dzsim azt mondta, hogy tojhatta -a csillagokat a hold is; és ez mintha okos beszéd lett volna, azért nem -is szóltam ellene semmit, mert a magam szemével láttam, hogy egy béka is -egymaga tojott majd annyit, hát meglehet, úgy volt. Figyeltük a -hullócsillagokat is, ahogyan lezuhantak. Dzsim azt mondta, ezek tán -megzápultak, hát kidobják a fészekből. - -Egyszer-kétszer láttunk gőzhajót is tovasiklani az éjben, aki -egyszer-egyszer tenger szikrát okádott ki a kéményeiből; a szikra mint -az eső hullott a folyóba és rémisztően szép volt nézni; aztán a hajó -megkerülte a part egy sarkát, fénye kialudt, dohogása megszünt és átadta -megint csöndességének a folyót; aztán lassan elértek a hullámai hozzánk -– jóval az eltűnése után, – meglóbálták egy kicsit a tutajunkat és -ezután az ember nem is tudja meddig, ismét nem lehetett hallani semmit, -kivéve tán békát és effélét. - -Éjfél után a parti lakók lefeküdtek és ekkor két vagy három órára a part -merő feketeség lett, – semmi fény már a kunyhók ablakában. Ez a fény -volt a mi óránk; amint az első feltűnt, ez nekünk a hajnalt jelentette s -ekkor rögtön hely után néztünk, ahol elrejtőzhetnénk és kiköthetünk. - -Egy reggel, pitymallat körül, csónakot találtam s keresztül eveztem egy -szigetközi csatornán – lehetett kétszáz öl szélességű – a főpartra s -vagy egy mérföldet mentem a víz egy mellékágán föl cipresszus-erdő -alatt, azzal a szándékkal, ha epret vagy valamit szedhetnék. Épen amikor -egy oly hely mellett mentem el, ahol valami marhacsapás keresztezte a -folyó ez ágát, hát csak rohan ám két ember a tehéncsapáson oly sebesen, -ahogy a lába bírja. Én gyorsan el akartam onnan evezni, de akkor már jól -közel értek hozzám s rám kiabáltak és rimánkodtak, hogy mentsem meg az -életüket. Azt mondták, nem vétettek semmit, azért üldözik őket, emberek -és kutyák vannak a nyomukban. Mindjárt bele is ugrottak volna a -csónakomba, de én azt mondom: - -– Megálljanak. Nem hallok még se kutyát, se lovat; még ráérnek -keresztülvágni itt a bozóton és elérhetik egy kissé föllebb a vizet. Ott -belegázolnak s ide gázolnak hozzám s beülnek, ettől a kutyák elvesztik a -szimatjukat. - -Ezt meg is tették, és amint benn voltak a csónakban, én indultam a -homokszigetünk felé s úgy öt-tíz perc mulva hallottuk messze fönn a -kutyákat és az emberek kiabálását. Hallottuk, amint jöttek a csatorna -felé, de látni nem láttuk; mintha megálltak s egy darabig ide-oda -keresgéltek volna; s mikor mind tovább és tovább jutottunk, alig -hallottuk őket már egyáltalán; ezalatt elhagytunk egy mérföld -hosszúságnyi erdőt s beleértünk a főfolyóba s minden csendes volt s mi -odaeveztünk a homokszigethez, elbujtunk a gyapoterdőbe és bátorságban -voltunk. - -Az egyik e fickók közül lehetett úgy hetvenes vagy tán több is, kopasz -volt és szürke szakálla volt. Viharlátott ócska puha kalapja volt neki -és zsíros, kék gyapotinge és csizmaszárába gyömöszölt rongyos, ócska kék -szövetnadrágja és otthonkötött nadrágtartója, azaz csak egy fél. Ócska -hosszúaljú kabát kék szövetből, vásott rézgombokkal volt a karjára vetve -s mindegyiknek volt egy-egy nagy, pocakos tarisznyája szőnyegszövetből. - -A másik fickó maga harminc éves, ruhája meg ép oly ordináré volt, mint a -másiké. Reggeli után lehevertünk és beszélgettünk s az első dolog, ami -kiderült, az volt, hogy ez a két legény nem ismerte egymást. - -– Mitől keveredett maga bajba, kérdi a kopaszfejű a másik legénytől. - -– Egy szert árultam, amely leszedi az ember fogáról a borkövet. És le is -szedi, de lemegy vele a fog zománca is. De egy éjjel tovább maradtam ott -mint kellett volna és épen abban a pillanatban akartam elillanni, amikor -a város innenső részén magába ütődöm, mikor menekül; maga azt mondta, -jönnek és könyörgött, segítsem a menekülésében. Én azt mondtam, magam is -bajban vagyok, hát fussunk együtt. Ez az egész história, – mi a magáé? - -– Én egy kis mértékletességi mozgalmat csináltam vagy egy hétig és -becéje lettem a fehérnépnek, aprónak-nagynak egyaránt, mert hatalmasan -befűtöttem iszák uraiméknak, annyit mondhatok, s beszedettem öt-hat -dollárt egy-egy éjjel – fejenkint tíz centjével, gyermek és szerecsen -ingyen – és az üzlet mindjobban ment napról-napra, amikor valamikép mult -éjjel hire ment, hogy én titokban a saját korsómmal töltöm az időmet. -Egy fekete költött fel ma reggel azzal, hogy a népek titokban -szedelőzködnek kutyáikkal és lovaikkal és hamarosan rám jönnek, de adnak -egy félórai egérutat, azután azonban ahol találnak, lehúznak; s ha -megcsípnek, bekátrányoznak, tollban meghentergetnek és végighurcolnak a -városon, annyi bizonyos. De nem vártam be a fölöstökömöt, nem voltam -éhes. - -– Bácsi, – aszondja a fiatalember – azt tartom, mi ketten egy szekér elé -foghatnók magunkat; mit szól hozzá? - -– Nem mondom, hogy nincs kedvem. Mi úgy a maga főfő-mestersége? - -– Mesterségem szerint újságszedő; szabadalmazott medecinákban is utazom -egy kicsit; színművész is, tudja, a tragédiában; ki-kiruccanok az -asztaltáncoltatás, a frenológia hímes mezőire, úgy alkalomadtán; -változatosság okáért tanítok éneklőföldrajzot; felolvasásokat is tartok -néha – oh, csinálok én másfélét, többnyire akármit, ami a kezem ügyébe -esik, az aztán nem is munka. Hát kend miben izél? - -– Én a magam idejében jócskán doktoroskodtam. Legjobb fogásom rák, -agylágyulás és eféle ellen, a betegre tenni kezemet; tudok alkalmasan -jövendőt is mondani, ha akad valaki, aki ki tudja számomra a -körülményeket. Prédikálni is szoktam, aztán gyűléseket rendezni puszta -ég alatt, aztán térítő munkát csinálni. - -Egy darabig mindnyájan hallgattunk, akkor a fiatalember egy nagyot -sóhajtott, azt mondja: haj! haj! - -– Mi erányában hajhajózik kend – mondja a kopasz. - -– Ha meggondolom, hogy azért éltem, hogy ilyen életet éljek és ilyen -kompániába sülyedjek alá. És elkezdte a szemszögletét törülgetni egy -rongydarabbal. - -– A fene a bőribe, nem elég jó kendnek ez a társaság? – mondja a kopasz -szemtelenül és fennhéjázón. - -– Hát elég jó nekem; olyan jó, amilyent érdemlek; mert ki hozott le -idáig, holott olyan magasan voltam? Csak magam bizony. Nem okolom én -önöket, uraim, távol tőlem. Nem okolok senkit. Rászolgáltam mindenre. -Hadd végezze rajtam a hideg világ a legrosszabbat; egyet tudok: valahol -van egy sír az én számomra is. A világ ám menjen azon az úton, ahol -mindig járt és szedjen el tőlem mindent: szeretteimet, birtokomat, -mindent, azt az egyet el nem veheti tőlem. Egy napon majd ott fogok -feküdni lent és mindent elfelejtek és szegény megtört szívem ott -nyugalmat talál. És tovább törülgette a szemit. - -– Süsd meg a tört szívedet, – mondja a kopasz. Mit hánytorgatod nekünk a -szegény tört szívedet? Mi nem vétettünk neked semmit. - -– Tudom, önök nem. Nem is teszek önöknek szemrehányást, uraim. Én magam -juttattam magamat ennyire. Igen, senki más, csak magam. Igazság, hogy -megszenvedjek érte, való igazság. Hát nem is panaszlom fel. - -– Ennyire juttattad magadat? Honnan juttattad magadat ennyire? - -– Ah, hiszen úgy sem hinnétek el. A világ sohasem hisz az embernek. -Hagyjuk annyiba, sebaj no! Születésem titka – - -– Születésed titka? Azt akarod mondani – - -– Uraim, – mondja a fiatalember igen ünnepiesen – fel fogom önök előtt -tárni, mert érzem, hogy bízhatom önökben. Jog szerint én herceg vagyok. - -Dzsimnek majd kiugrott a szeme, amikor ezt hallotta; de gondolom, az -enyém is. Aztán azt mondja a kopasz: de csak nem mondja komolyan? - -– De igen. Szépapám, Bridzsvuoter herceg legidősebb fia, a mult század -vége felé ebbe az országba menekült, hogy a szabadság tiszta levegőjét -szívja magába; itt meg is házasodott, meg is halt, egy fiút hagyván maga -után. Az ő atyja is körülbelül ugyanakkor halt meg. A néhai herceg -második fia magához ragadta a címet és a birtokokat, az igazi -csecsemőhercegről nem vettek tudomást. Én vagyok e csecsemő egyeneságú -leszármazottja, én vagyok a törvény szerint való Bridzsvuoter herceg; és -íme, itt vagyok veszendőben, nagy rangomról letépve, emberek által űzve, -a hideg világtól megvetve, rongyosan, elnyűtten, megtört szívvel és -gézengúzok társaságára kárhoztatva egy tutajon. - -Dzsim rém módon megsajnálta, de meg én is. Próbáltuk vigasztalni, de ő -azt mondta, mi haszna, őt nem lehet megvigasztalni. Azt mondta, ha -hajlandók lennénk elismerni őt, ez jobban esnék neki, mint akármi; mi -hát rámondtuk, hogy szívesen, csak mondja meg, mit kell tennünk. Azt -mondta, bókolnunk kell előtte, ha szólunk hozzá, és azt kell mondanunk, -_kegyelmességed_ vagy _milord_ vagy _lordságod_, – de azt sem bánja, ha -egyszerűen Bridzsvuoternak szólítjuk, mert aszondja, az inkább titulus, -semmint név. És hogy evés idején egyikünk udvaroljon neki és tegyen meg -minden apró dolgot, amit megkíván. - -Ez ugyan könnyű dolog volt, hát megtettük. Az egész ebéd alatt Dzsim -körülötte volt és udvarolt neki, és aszondja: Parancsulja miltusága, -ebbül vagy abbul paransolja? És így tovább, és az ember láthatta, hogy -rém tetszett neki. - -De az öreg lassacskán roppant elcsöndesedett; se szólt, se beszélt, és -látszott, hogy nem jól esik neki, ahogy ezt a herceget kényeztettük. -Mintha valami nyomta volna a lelkét. Igy aztán ebéd után egyszer csak -ezt mondja: - -– Nézze csak, Bildzsvuoter, én rém sajnálom magát, de nem maga az -egyetlen ember, akinek ilyenféle bánata van. - -– Nem? - -– Nem, nem az egyetlen. Maga nem az egyetlen ember, akit -kifiruncvancigoltak nagy állapotából. - -– Haj, haj! - -– Nem, maga nem az egyetlen ember, akinek titka van a születése körül. -És akármi legyek, az öreg elkezd pityeregni. - -– Lassan, mit akar ön mondani? - -– Bildzsvoater, bízhatom önben – mondja az öreg még mindig hüppögve. - -– Akár a keserű halálba. És megfogta a bácsi kezét és megsímogatta és -aszondja: Beszéljen, mi van a születése titkával? - -– Bildzsovater, én vagyok a néhai dofén. - -Elhiheti bárki, hogy nekem meg Dzsimnek ezúttal tátva maradt a szánk. A -herceg azt mondja: - -– Micsoda kend? - -– Igen, úgy van, barátom, az ön tekintete ebben a szent szempillantásban -a szegény eltűnt dofénen pihen: tizenhetedik Lalyoson, tizenhatodik -Lalyos és Mária Antoinetta fián. - -– Maga? Ebben a korban? Ugyan! Azt akarja mondani, hogy maga néhai Nagy -Károly; akkor magának legkevesebb hat-hétszáz esztendősnek kell lenni. - -– A bánat tette, Bildzsovater, a bánat; bánat hozta rám ezt az ősz -hajat, bánat a korai kopaszságomat; igen uraim, önök – kék posztóban és -nyomorban Franciaországnak bujdosó, száműzött, megtaposott, szenvedő, -törvényszerinti királyát látják maguk előtt. - -És úgy rítt és nyavalygott, hogy Dzsim meg én nem tudtuk, micsináljunk, -annyira sajnáltuk, de örültünk is, meg büszkék is voltunk, hogy velünk -volt. Hát nekiálltunk, mint ahogy az előbb a herceggel tettük és -iparkodtunk őtet megvigasztalni. De ő azt mondta, semmi hasznát se -veheti, rajta nem segít már csak a halál és ha mindennek vége lesz, -ámbátor aszondja, sokszor jólesett neki, ha néha az emberek rangja -szerint bántak vele, és térdre ereszkedtek előtte, ha szóltak hozzá és -mindig _felségednek_ szólították és udvaroltak előbb neki, mikor enni -kellett s addig le nem ültek a jelenlétében, amíg ő nem intett nekik. -Igy hát Dzsim meg én lefelségedeztük őtet, megtettük neki ezt is, azt -is, amazt is, és állva maradtunk, amíg nem mondta, hogy üljünk le. Ez -aztán borzasztón jól esett neki, szinte megvidámult és fölmelegedett -tőle. De bezzeg a herceg elsavanyodott, nem jó szemmel nézte a dolgokat; -mégis a király igen barátságosan bánt vele s azt mondta neki, hogy a -herceg szépapjára, meg a többi Bildzsvoater hercegekre sok gondja volt -az ő atyjának és annak köszönhetik emelkedésüket is, de a herceg -jódarabig nem engedett konokságából, míg végre azt mondja a király: - -– Megeshetik, hogy veszekedett sokáig kénytelenek leszünk együtt maradni -ezen a tutajon, Bildzsvoater, hát mi haszna keseredik el? Én csak -kényelmesebbé akarom tenni a helyzetünket. Nem az én hibám, hogy nem -születtem hercegnek, nem a kendé, hogy nem született királynak, hát mi -haszna emésszük magunkat? Vedd lehető jó hasznát annak, ami akad: ez az -én jelszavam. Nem rossz dolog az, hogy idekerültünk: van elég mit enni, -az élet könnyű, no, adja a kezét herceg és legyünk mindnyájan jó -barátok. - -A herceg megtette s Dzsim meg én nagyon megörültünk neki. Minden -feszesség elmult tőle és nekünk roppant jól esett a dolog, mert bizony -csak nyomorúság az, ha marakodás van a tutajon. Mert az kell a tutajon -csak, hogy mindenki meg legyen elégedve és csöndes és barátságos legyen -mindenki eránt. - -Nemsokára rájöttem, hogy ezek a hencegők se nem királyok, se nem -hercegek, hanem bizony nagyon is elesett csalók és svindlerek. De soha -egy szót se szóltam róla és nem is mutattam; inkább magamba tartottam, -ez a legjobb; így nem akad perpatvar és nem keveredik az ember bajba. Ha -jól esik nekik, hogy királynak meg hercegnek szólítsuk, én ugyan nem -bánom, hiszen ez tartja fönn a családi békét, és mihaszna mondtam volna -meg Dzsimnek, hát neki se szóltam. Ha egyebet se tanultam a tatámtól, -azt megtanultam, hogy úgy lehet legjobban békességben megélni az -emberekkel, ha hagyja az ember mindét a maga útján. - - -XX. FEJEZET. - -Sok mindenfélét kérdeztek tőlünk; szerették volna tudni, mért rejtjük el -a tutajt, mért kötünk ki nappal, ahelyett, hogy tovább mennénk, hogy -talán Dzsim szökésben lévő szerecsen. Mondom én: - -– Hová gondolnak. Hát menne-e _délnek_, ha szökésben volna? - -– Nem, azt mondják, csakugyan nem menne. De hát egyről-másról mégis csak -be kellett számolnom, hát azt mondtam: - -– A családom, mondok, Pejkmegyében lakott, Misszuriban, ahol én is -születtem, de mind kihaltak, kivéve engem, tatát és Ejk testvéremet. -Tata azt mondta, ő bizony fölszedi a sátorfáját és lemegy lakni Ben -bátyánkhoz, akinek a folyó mellett van egy kis tanyája, negyvennégy -mérföldnyire Orbaun alatt. De tata nagyon szegény volt és még adóssága -is volt, így mikor fölkerekedett volna, nem maradt egyebe, mint tizenhat -dollárja és ez a négerünk, Dzsim. Ez nem volt elég arra, hogy eljussunk -vele tizennégyszáz mérföldnyire, akár hajón, akár más módon. Hát mikor -jött a zöldár, tatára egy napon egy kicsit rámosolygott a szerencse: -elfogta ezt a tutajdarabot, mire azt gondoltuk, ezen elmegyünk le -Orleánszig. De tata szerencséje nem volt tartós, egy éjjel egy gőzös -nekiment a tutaj elejének, mi mind kiestünk a vízbe s lebuktunk a -kerekek alá; Dzsim és én föl is jöttünk megint rendesen; de tata részeg -volt, Ejk pedig csak négyéves volt, ezek hát nem is jöttek fel soha -többé. Egy-két napig aztán elég bajunk volt, mert mindig jöttek ki -emberek csónakon s el akarták venni tőlem Dzsimet azzal, hogy azt -hiszik, hogy szerecsen létére szökésben van. Most már nem utazunk -nappal, éjjel nem zaklatnak bennünket. - -Azt mondja a herceg: - -– Hagyjatok magamra, hadd ókumláljak ki valamit, hogy nappal is -utazhassunk, ha kedvünk tartja. Át fogom gondolni a dolgot, kitalálok -valami plánumot, amivel rendbe hozzuk. Mára még úgy hagyjuk a dolgot, -mivel hogy természetesen nem lehet kedvünk nappal elmenni a mellett a -város mellett amottan, megárthatna az egészségünknek. - -Estefelé elkezdett borulni és esősre állt az idő, a hangtalan villámlás -köröskörül villogott mélyen lenn az égbolton s a lomb elkezdett zizegni; -csúnya idő készül, azt már lehetett látni. A herceg és a király -elkezdtek a putrinkban motoszkálni, hogy lássák, mit érnek az ágyaink. -Az én ágyam, egy strózsák, jobb volt, mint a Dzsimé, amely törekkel volt -megtöltve. A törekben mindig akad pelyvaszálka, ami belemegy az emberbe -és fáj; s ha az ember meg-megfordul rajta, a száraz törek úgy zörög, -mintha egy petrence száraz csaliton hemperegnél; álmából is fölkelti az -embert. A herceg azt mondta, hogy az én ágyamat választja, de a király -azt mondta, abból nem lesz semmi. Azt mondja: - -– Azt kell gondolnom, rangbeli különbségünk szuggerálhatná önnek, hogy -egy törekzsák nem illendő fekvőhely énnekem. Kegyelmességed majd csak -elfekszik a töreken is. - -Én meg Dzsim nagyon megrőkönyödtünk egy szempillantásra, hogy ebből baj -lesz közöttük, azért nagyon megörültünk, mikor a herceg így szólt: - -– Fátumom nekem, hogy mindég a sárba fektettessem hatalmaskodások vasalt -sarkától. Balszerencse törte össze egykor fönkelt szellememet; -meghajlok, alávetem magam. Ez a sorsom. Egymagamban vagyok a nagy -világon, hadd szenvedjek én. Én el tudom viselni. - -Elindultunk abban a percben, ahogy besötétedett. A király meghagyta, -hogy csak jól künn a folyó közepén tartsuk magunkat és világosságot ne -gyújtsunk, amíg jól el nem hagyjuk a várost. Lassan odaértünk, ahonnan -egy csomó világot lehetett látni – ez volt tudniillik a város – és -rendesen elosontunk alatta, mintegy félmérföldnyire künn a vízen. Mikor -háromnegyed mérföldnyire túl voltunk rajta, felhúztuk jelzőlámpásunkat -és úgy tíz óra körül elkezd esni, a szél fújni és dörgés és villámlás és -minden. A király azt mondta, álljunk őrt addig, míg az idő jobbra -fordul, erre aztán ő meg a herceg bekecmeregtek a putriba s behúzódtak -az éjtszakára. Ez az én őrségem előtt volt, tizenkét óráig, de be nem -mentem volna, ha lett volna is ágyam, mert nem lát az ember a hét minden -napján, ha addig él is, olyan vihart, mint ez volt. Uram fia, hogy -süvített el rajtunk a szél! És minden szempillantásban jött egy-egy -villámlás, amely fölgyújtotta egy félmérföldnyi kerületben a sörényes -hullámokat és lehetett látni a szigeteket, mintha az esőn keresztül, -mintha porban úsznának, és a fákat, amint ide-oda csapkodtak a szélben, -aztán jött egy-egy _ss-csak_ – bumbumbaradonbumbumbum! s a mennydörgés -dérdurral dübörögve ment tova, – aztán csend s aztán _hrip_ – jön egy -másik villám s egy új dörömbölés. A hullámzás egyszer-másszor majd -lemosott a tutajról, de nem volt rajtam semmi ruha, hát nem bántam. -Fatuskóktól se lett bajunk; a villám oly állandóan sistergett és -gyújtogatott körülöttünk, hogy idejekorán megláttuk, ha volt és ide-oda -igazíthattuk a tutajt s el tudtuk kerülni a vízbeli fatörzseket. - -Enyim volt a középső őrség, de akkorra jócskán elálmosodtam, hát Dzsim -azt mondta, ő tartja helyettem az első felét; ebben ő mindig áldott jó -fiú volt, ez a Dzsim. Bemásztam a putriba, de a herceg meg a király úgy -szétdobálták a lábukat, hogy nekem ugyan nem volt ott helyem, így hát -kívül feküdtem le, nem bántam az esőt, mert meleg volt és a hullám se -járt már olyan magasan. De két óra körül bizony megint megduzzadt és -Dzsim már szólni is akart, de megváltoztatta szándékát, mert azt -gondolta, még se olyan nagy a hullámzás, hogy bajt is csinálhatna, de -ebben ugyan megcsalódott, mert csakhamar jön ám hirtelen óriás és -lesöpört a tutajról. Dzsim majd megszakadt bele, úgy nevetett. Nincs a -világon szerecsen, aki olyan könnyen tudott volna jókat nevetni. - -Én átvettem az őrséget és Dzsim lefeküdt, nagy hortyogásra fogta a -dolgot, s lassan a vihar teljesen elállt, és mikor megláttam az első -világosságot a parton, felköltöttem és bekormányoztuk tutajunkat egy -rejtek-kvártélyba megint egy napra. - -A király reggeli után előkapart egy pakli piszkos kártyát s egy darabig -a herceggel öt centbe máriásoztak. Aztán beleúntak és azt mondták, -kifognak pécezni valami _vállalatot_. A herceg belebujt -szőnyegszövettarisznyájába s kihalászott belőle egy csomó apró cédulát s -felolvasta hangosan. Az egyik cédula azt mondta, hogy »a hírneves Armand -de Montalban du Parisból felolvasás a frenológia tudományából«, ezen -vagy azon a helyen, ekkor vagy akkor, tíz cent belépti díj mellett és -»szolgál a kérdés ismertetésével, darabja huszonöt cent«. A herceg azt -mondta, ez ő. Egy másik cédulán ő volt a világraszóló Sexpir-színész, az -ifjabb Gerrik, a londoni Druri-Lén-Szinház tagja. Egyéb cédulákon egyéb -mindenféle neve volt és elkövetett csodadolgokat, mint teszem azt, vizet -vagy aranyat talált »varázsvesszővel«, ráolvasott megbabonázottakra és -így tovább. Egyszerre azt mondja: - -– De a kedvencem a Teszpisz taligájának a múzsája. Jártad valaha, -felség, e tájakat? - -– Nem jártam, mondja a király. - -– De fogod, oh, bukott nagyság, fogod, mielőtt három nappal öregebb -lennél, mondja a herceg. Az első jó városban, ahova érünk, kibérlünk egy -termet s előadjuk a vívójelenetet III. Rikárdból és az erkélyjelenetet -Romeo és Juliából. Hogy fest neked az eset? - -– Már benne is vagyok, nyakig, Bildzsvoater, benne mindenben, ami fizet; -de tudod, dunsztom sincs a színészmesterségről, nem is igen láttam -belőle semmit életemben. Kisded valék, mikor királyi tatám színészeket -tartott a palotában. Azt hiszed, rá tudsz kapatni? - -– Gyerekjáték. - -– Rendben van. Már a hideg lel valami új dologért. Gyerünk, vágjunk -neki. - -Erre a herceg mindent elmondott neki, hogy ki volt Romeo, ki volt Julia -és hogy ő szokta játszani Romeót, így a király veheti Juliát. - -– De ha Julia olyan fiatal fruska, herceg, akkor megesik, hogy az én -hántott fejem és szürke szakállam egy kissé szokatlan lesz rajta. - -– Ettül ugyan alhatik, gondol is ez a vidéki salabakter nép ilyenre. -Amellett tetszik tudni, jelmezben lesz és attól függ minden a világon. -Julia az erkélyen van, gyönyörködni a holdvilágban, mielőtt lefeküdnék -és fölvette hálóköntösét és bodros éjjeli fejkötőjét. Ehun vannak a -szerephez való jelmezek. - -És kivett a tarisznyájából két-három függönyszövet ruhát, ami, azt -mondta, középkori páncélruha III. Rikárd és a másik legény számára, és -egy hosszú fehér gyapothálóinget és egy bidres-bodros hálófejkötőt -hozzá. A király meg volt elégedve; így hát a herceg elővette a könyvet -és felolvasta a szerepeket szárnyaló szavalással, egyben föl-alá -parádézva és játszva, hogy megmutassa, mint kell csinálni; aztán odaadta -a könyvet a királynak s azt mondta, tanulja meg a szerepét. - -A kanyarulat alatt mintegy három mérföldnyire volt egy kis jelentéktelen -város, és ebéd után azt mondja a herceg, kiókumulálta, miképen -utazhatnánk nappal is anélkül, hogy Dzsimre nézve veszedelmes lehetne; -ezért, azt mondja, kiszáll a városba, hogy ezt a dolgot nyélbe üsse. A -király azt mondta, ő is kiszáll megnézni, nem lehetne-e valamit -csinálni. A kávénk is elfogyott, hát Dzsim azt mondta, jó lesz, ha én is -velük megyek a csónakban és hozok valamelyest. - -Mikor odaértünk, még egy lélek se mozdult; az utcák üresek és teljesen -kihaltak és némák voltak, mintha vasárnap lett volna. Egy beteg -szerecsenre akadtunk, aki a hátsó udvarban a napon sütkérezett és azt -mondta, minden teremtett lélek, hacsak nem volt még egészen gyerek vagy -beteg vagy aggastyán, elment egy puszta ég alatt tartott vallásos -gyűlésre, mintegy két mérföldnyire befelé az erdőben. A király -megkérdezte, mely irányban, s azt mondta, ő is odamegy s kiszedi a -zsírját ennek a vallásos gyűlésnek, és hítt, hogy én is menjek vele. - -A herceg azt mondta, ő valami nyomdára szeretne akadni. Hát találtunk: -egy parányi vállalat volt, egy ácsnak a boltja fölött – ács és nyomdász, -mind a gyűlésre mentek és minden ajtó nyitva volt. Piszkos, rendetlen -helyiség volt, tele tintafolttal, plakátokkal, melyekre lovak és -szökésben levő négerek voltak pingálva; tele volt velük a fal. A herceg -ledobta a kabátját és azt mondta, rendben van a dolog. Igy hát én meg a -király indultunk a gyűlésre. - -Odaértünk egy félóra alatt fenemód izzadva, mert rém meleg nap volt. -Volt ott húszmérföldnyi kerületről – vagy ezer ember. Az erdő tele volt -fogattal, kocsival, a lovak lekötve, abrakos váluból ettek és csapkodva -bogároztak. Póznából sátrakat készítettek és gallyal befödték, ahol -citromvizet és gyömbéres kőlt-tésztát árultak, és nagy garmadában volt -görögdinnye és efféle. - -A prédikációkat is olyan sátrak alatt tartották, csakhogy ezek nagyobbak -voltak és temérdek ember beléjök fért. A padokat hosszában elfűrészelt -szálfákból csinálták, a külső kerek oldalába lukat fúrtak s botokat -hajtottak be lábaknak. Hátuk nem volt. A prédikálók dobogón állottak a -sátor egyik végében. Az asszonyok fején ünneplő főkötő volt s -némelyeknek félgyapot, másoknak tisztagyapot, egynéhánynak kalikó -ruhájuk volt. A fiatalemberek némelyike meztélláb volt, és a gyerekek -részben egyáltalán nem voltak felöltözve, csak ing volt rajtuk -házivászonból. Az öreg asszonyok jobbára kötögettek, a fiatal nép pedig -titokban udvarolgatott. - -Az első sátorban, ahová értünk, a prédikátor előénekelt valami himnuszt. -Elénekelt két sort és mindenki utána mondta, és nagyszerű volt a dolgot -hallani, mert annyian voltak, és nagy lelkességgel csinálták. Aztán -másik két sort énekelt elejbök és így tovább. A nép mindjobban -nekibuzdult és mind hangosabb lett az éneke; mire a végin voltak, -némelyek elkezdtek nyögni, mások kiabálni. Aztán a prédikátor -belekezdett a prédikációjába és pedig nagyon komolyan fogott hozzá és -hadonászva a dobogónak hol az egyik oldalára ment, hol a másikra, aztán -megtámaszkodott elül a korlátnak és a keze-teste egyre járt és rém -hatalmasan dobálta ki magából a szókat; és egyszer-egyszer magasan -fölemelte a bibliáját és kitartá és mintegy meghordozta, erre is, arra -is kiabálva: »Ez az érckígyó a pusztában! Tekintsetek rá és élni -fogtok!« A nép meg ráordította: Dicsőség! Amen! És így folytatta ő – a -nép meg nyögve, sírva és áment kiabálva – vele: - -– Oh, gyertek ide a gyász padjaiba! Gyertek, akik feketék vagytok a -bűntől! (_Amen_.) Gyertek nyavalyásak és sebbel borítottak! (_Amen_.) -Gyertek bénák, sánták és világtalanok! (_Amen_.) Gyertek nyomorultak és -szükségben lévők! (_A-a-men_.) Gyertek gyötrődők, fertőzöttek és -szenvedők! Gyertek megtört lelketekkel, gyertek szívetek gyötrelmével! -Jöjjetek rongyban, sárban és fertőben! A tisztító vizek íme szabadon -folynak, az ég kapuja nyitva áll, – oh, lépjetek be és pihenjetek meg -benne! (_A-a-men, dicsőség, dicsőség, alleluja_.) - -És így tovább. Az ember már nem is tudta a nagy sírástól és kiabálástól, -hogy mit beszél a szónokuk. A nép fölkerekedett és iszonyú erővel -tolongott a gyász padja felé, a könny pedig végigfolyt az arcukon; s -mikor a gyászosok mind egy garmadában voltak az első padokban, ott -énekeltek, ordítoztak, földhöz verték magukat a szalmára, tisztára -mintha megvadultak s megtébolyodtak volna. - -Hát bizony az elsők között volt, láttam, a király; lehetett hallani, -túltett ordításban valamennyin; aztán mindjárt nekiment a dobogónak és a -prédikátor megkérte, szóljon a néphez. És ő szólt. Elmondta nekik, hogy -ő tengeri rabló volt, harminc éven át kalózkodott az indiai óceánon és a -bandája alaposan megritkult a mult tavasszal egy harcban s most azért -jött haza, hogy friss embereket szedjen, és hál’istennek, hogy az éjjel -kirabolták és partra dobták egy fitying nélkül egy gőzhajóról, és hogy -csak ennek örül, ez a legáldottabb dolog, ami valaha rajta megesett, -mert hogy most más ember lett belőle és először boldog egész életében; -és amilyen koldus is, egyenesen indul vissza az indiai óceánra s arra -fordítja élete hátralevő részét, hogy megpróbálja a kalózokat jó útra -téríteni: mert ez neki jobban sikerülhet, mint akárkinek, mivelhogy ő -ismeri az összes tengeri rablóbandát azon a tengeren; és bár nagy -idejébe kerül, amíg pénz nélkül eljut odáig, elmegy ha törik, ha szakad, -és valahányszor megtérít egy-egy kalózt, azt fogja mondani neki: ne -nekem köszöngesd, ne énbennem bízzál, mindez annak a pókvilli gyűlésbeli -kedves népnek a műve, akik természetes testvérei és jótevői az -emberiségnek, és azé a drága prédikátoré ott, akinél hűségesebb barátja -még nem volt tengeri rablónak. - -És aztán sírva fakadt és vele sírt ott minden ember. »Csináljunk -kollektát néki, kollektát csináljunk!« – kiáltotta valaki. Egy féltucat -ember ugrott föl, hogy megcsinálja; de valaki közbekiált: »Járjon körül, -aszondja, a kalapjával!« És aztán mindenki ezt mondta, a prédikátor is. - -Hát ment is a király a kalapjával, bejárta a sokaságot, egyre törülgetve -a szemeit és áldva a népet és magasztalva őket és hálálkodva, amért -olyan jók a messze távol lévő tengeri rablók iránt; és minduntalan -megesett, hogy a legcsinosabb kis lányok könnybe fürösztött orcával arra -kérték, engedje meg nekik, hogy megcsókolják; és ő mindig megengedte és -némelyikét megölelte, megcsókolta ötször-hatszor is; aztán meghívták, -hogy maradjon náluk vagy egy hétig, és mindenki azt kívánta, hogy az ő -házába menjen lakni; de ő azt mondta, minthogy a gyűlésezésnek ez volt -az utolsó napja, már semmi haszna se lenne az ittmaradásának, amellett -már nagyon mehetnékje volt az indiai tengerre, hogy munkához láthasson a -kalózok körül. - -Mikor visszakerültünk a tutajra s megolvasta a pénzit, kitűnt, hogy -összekoledált hetvenhét dollárt és tizenöt centet. Hozzá elhozott egy -hárompintes pálinkásbutykost is, amelyet egy kocsi alatt talált, mikor -az erdőn keresztül hazafelé indult. Azt mondta a király, mindent -összevéve, amit eddig ilyen térítő munkát végzett, ez a mai napja volt a -legkiadósabb. Azt mondta, eddig nem volt érdemes beszélni, pogányok nem -sokat adnak arra, hogy az ember kalózokat vallásos gyűlésekkel dolgozzon -meg. - -[Illustration: Megolvasta a pénzit.] - -A herceg abban volt, hogy nagyon jól végezte a dolgát, amíg a király ki -nem rukkolt a magáéval; ezután persze nem volt vele oly nagyra. -Kiszedett és kinyomtatott abban a kis nyomdában két kis nyomtatványt – -lópasszust – gazdálkodók számára és fölvett érte négy dollárt. És -beszedett tíz dollár ára újsághirdetést, amiről azt mondta, kiadja négy -dollárért, ha előre lefizetik. Hát le is fizették. Az újságja árát évi -két dollárra mondta, de fölszedett három előfizetést, azt is, azt -mondja, féldollárjával, ha előre lefizetik. Ölfával és vöröshagymával -akartak neki szokás szerint fizetni, de ő azt mondta, hogy épen most -vette az üzletet s oly olcsó árat szabott, amilyet csak lehetett, és -épen most van szüksége készpénzre. Egy kis versecskét is kiszedett, amit -maga csinált a saját fejéből – három strófa! – édes szomorkás holmi, a -címe »Hideg világ csak zúzd meg e törött szívet« és kiszedve otthagyta, -nyomtatásra készen az újságba és ezért nem számított semmit. - -Aztán mutatott még két kis munkát, amit nyomtatott és nem kért érte -semmit, mert ezt nekünk szánta. Ábrázolat volt egy szökésben levő -szerecsen képe, botja a vállán, botján a motyója s alája írva »200 -dollár jutalom«! Ami írás volt rajta, mind Dzsimről szólt és a -megszóllalásig jól le volt írva az öreg. Az állt benne, hogy a Szent -Jakab telepről szökött meg, negyven mérföldnyire Nyuorleansz alatt, a -mult télen és alkalmasint északnak ment, és aki megfogja és -helyreszállítja, fölveheti a jutalmat és a költségét. - -– Már most, mondja a herceg, holnap reggeltől kezdve nappal is -utazhatunk, ha akarunk. Ha akárki jön, megkötözzük kötéllel Dzsim -kezét-lábát, berugjuk a putriba és megmutatjuk ezt a cédulát s azt -mondjuk, hogy a folyó felső részén fogtuk el, de szegényebbek vagyunk, -hogysem gőzhajón utazhatnánk, ezt a tutajt pedig hitelbe kaptuk egy jó -emberünktől s most megyünk lefelé, hogy megkapjuk a jutalmat. -Csuklóbilincs és lánc jobban festene Dzsimen, de nem férne össze azzal a -mesénkkel, hogy olyan szegények vagyunk. Honnan telnék nekünk ilyen -ékszerre! Kötél való ide, meg kell óvnunk – mint arra mifelénk mondják – -az összhangot. - -Mind elismertük, hogy a herceg helyre legény s most már baj nélkül -utazhatunk nappal is. Azt gondoltuk, ez éjjel elég messzire eljutunk, -hogy túl legyünk azon a határon, ahová elér az a rumli, amit a kis -városkában okvetetlen csinálni fog a herceg működése a nyomdában. Azután -ha akarunk, bátran mehetünk tovább. - -Hát csendesen meglapultunk és nem indultunk csak úgy tíz óra felé. Akkor -elsurrantunk – jól elkerülve a várostól – és nem húztuk fel a -lámpásunkat, csak mikor már nem láttunk oda. - -Mikor Dzsim reggel négy órakor szólított, hogy vegyem át az őrséget, azt -mondja: - -– Mit gondolsz Hokk, fogjuk találni zutazásunkon királyt meg tebbet is? - -– Nem, mondok, nem gondolnám. - -– No, hát az akkor jó, – mondja ő. Egyet-kettőt királt nem bánok; de -ennyi zelig. Ezt az egyet is rimrészeg megvan, és a herceg se nem van -sokkal jobban. - -Kisült, hogy Dzsim megpróbálta rábírni, hogy franciául beszéljen neki, -így hallhatná meg, hogy milyen is az; de a király azt mondta, oly régóta -van már ebben az országban, hogy már elfelejtett franciául. - - -XXI. FEJEZET. - -Már fölkelt a nap, de mi csak vígan mentünk tovább, nem kötöttünk ki. A -király, meg a herceg ki-kijöttek, de jó rozsdásoknak látszottak; mikor -azonban a vízbe ugrottak és úsztak egy jót, módosan felfrissültek. -Reggeli után a király kiült a tutaj egyik sarkára, ledobta csizmáját, -felgyűrte a nadrágját, belógatta a lábát a vízbe, hogy jó kényelmesen -legyen és rágyújtott és elkezdte betéve tanulni Romeo és Juliáját. Mikor -jól bevágta, ő s a herceg elkezdték együtt begyakorolni. A herceg -kénytelen volt újra, meg újra a fejébe verni, hogy miként kell minden -beszédet mondani; ozt megsóhajtoztatta s a kezét a szívére tetette vele -s nemsokára azt mondta, elég formásan csinálja; csakhogy, aszondja, nem -kell azt, hogy _Romeó!_ olyan bőgve mondani, akár egy bika; hanem -lágyan, nyögdécselve, epedőn, így: Rohohómeó! Ez az igazi; mert Julia -egy édes, bájos gyereklány, tetszik tudni, s nem cikákol, mint egy páva. - -Azután aztán előszedtek egy pár hosszú kardot, amit a herceg -tölgyfalécből faragott s elkezdték gyakorolni a kardvívást, – a herceg -magát III. Rikárdnak nevezte; és ahogy kiálltak és körülparádézták a -tutajt, hát nézni is nagyszerű volt. De egyszerre a király félrelépett s -leesett a tutajról és ezután pihentek egyet és a kalandjaikról -beszélgettek, melyek máskor érték őket a part mentén. - -Ebédután azt mondja a herceg: - -– Tudod, Capet, ebből elsőrendű mutatványt csinálunk, s azt tartom, egy -kicsit ki kell a dolgot bővítenünk. Kell valamicske, amivel valahogy -megfeleljünk az újrázásra. - -– Mi az az ujjrázás Bildzsvoater, hogyan kell az embernek az ujját -rázni? - -A herceg megmagyarázta neki, mi az újrázás, és azt mondta: - -– Én azzal felelek az újrázásra, hogy ellejtem nekik a felföldi -kalamajkát vagy elfujom a matrózdudát; maga pedig – hadd lám csak – -hopp, megvan: elcsinálja Hamlet monológját. - -– Hamletnek mijét? - -– Tetszik tudni a monológját. Sexpir legünnepeltebb izéje; isteni, ah, -isteni! Mindig megcsípi a házat. Nincsen meg a könyvemben, – csak egy -kötetem van az egészből, de ki tudom pecézni emlékezetből. Csak egy -percig fogok föl s alá járni s meglátom, vissza tudom-e idézni -emlékezetem tárházából. - -Hát elkezdett föl s alá járkálni gondolkozva, minduntalan ráncba rakva a -homlokát; aztán felhúzta a szemöldökét; majd végigsimította a homlokát, -meg-megtántorodott és úgyszólván nyögött bele, majd sóhajtott, majd úgy -tett, mintha könnyet ejtene. Gyönyörű volt őtet nézni is. Lassan-lassan -aztán meg is fogta a dolgot. Azt mondta, figyeljünk rá. Akkor nagyon -előkelő állásba vágta magát, a féllábát előre tolva, karját messze -kinyújtva, fejét hátra szegve, az égre tekintve; és aztán elkezd -hadonászni, dühöngeni és a fogát csikorgatni, és ennekutána egész -beszéde alatt üvöltött, körül feszengett, fel-felfujta a mellét és -valósággal palacsintává lapított minden színjátszást, amit eddig láttam. -A szövege – könnyen megtanultam, amíg a királyt betanította rá – ez: - - Lenni vagy nem lenni; ez az a meztelen tőr, - Mitől a balsors oly sokáig él; - Mert ki viselné el az élet terhét - Míg Dunszinánhoz jön a Birnámi erdő, - Hahogy félszünk a sirontúlitól - Nem gyilkolná meg az ártatlan álmot, - Nagy természet, e másik átkodat, - S dobáljuk inkább vad sors nyilait, - Mintsem kerüljük, mit nem ismerünk. - Tekintély adván pihenőt nekünk - Ébredj Dunkán és ne kopogj! Bár fölébrednél! - Mert az idő vesszőjét s gúnyját ki viselné, - A zsarnok kényét, a gőg nevetését, - A perhalasztást, békét, kínölőt, - A holt pusztában, éjfelen, mikor ásít a sír, - Rendes mezben: ünneplő feketében, - Ha nem lehelne dögvészt a világra - Az ismeretlen tartomány, melynek határiról - Vándor még vissza nem tért, - S az elhatározás természetes színét - A gond halványra betegíti, - Hasonlón a mesebeli macskához, - S a felhő, mely házunk felett tanyáz, - Tekintve eztet vészen más irányt - S elveszti tett nevét. - Kívánatos vég ez. De csitt bájos Ofélia, - Nyíljék meg súlyos márványajakad - S eredj a kolostorba, menj! - -Hát az öreg szerette ezt a beszédet s rém hamar meg is tanulta, ment is -neki, mint a karikacsapás. Mintha csak erre született volna; s ha benne -volt s föl volt izgatva, egészen kedves volt, ahogy handabandázott, mire -abbahagyta. - -Az első jó alkalommal, ami kínálkozott, a herceg nyomtatott néhány -színlapot; s ezután két-három napon át, amíg úsztunk lefelé, a tutajon -rém eleven élet folyt; nem volt ott egyéb, mint kardvívás és – aminek a -herceg mondta – próbák az egész idő alatt. Egy reggel, mikor már jól -lenn voltunk Arkanszó államban, meglátunk egy széles öbölben egy olyan -kis fiókvárost; kikötöttünk úgy háromfertály mérföldnyire fölötte egy -csatornaféle bejáratánál, amely úgy be volt cipresszus fákkal takarva, -hogy alagúthoz volt hasonló, és mindannyian – Dzsimet kivéve – csónakba -ültünk, hogy megtapasztaljuk, lenne-e ezen a helyen valami kilátása a -mutatványainknak. - -Roppant jókor jöttünk; cirkusz készült épen ezen a délutánon játszani, s -a vidék már kezdett szállingózni mindenféle rozoga kocsin és lóháton. A -cirkusznak estefelé lesz vége és ez nagyon kedvezett a mi dolgunknak. A -herceg helyiséget bérelt s mi elindultunk kiragasztani színlapjainkat. A -színlap ilyenformán szólt: - -SEXPIR FÖLTÁMADÁSA!!! - -CSODÁS ATTRAKCIÓ! CSAK EGY ELŐADÁS! - -A világhírű tragikus színészek - -=Ifjabb Gerrik Dávid,= - -a londoni Drurilén-színháztól - -és - -=Idősb Kin Edmund,= - -a londoni kir. Hémákit-színház, a wejtcsepl, Poddinlén, Pikkadilly és -szárazföldi kir. színházak tagja - -Isteni sekszpíri darabjaikban, melyeknek címe: - -AZ ERKÉLYJELENET - -ROMEÓ ÉS JÚLIÁBÓL!!! - -Romeó… Gerrik úr. - -Júlia… Kin úr. - -_Az egész társaság közreműködésével! Új jelemezben, új díszletekkel, új -kiállítással!_ - -Utána: - -AZ IZGATÓ, MESTERI ÉS VÉRFAGYASZTÓ - -KARD-VÍVÁS - -III. RIKHÁRDBÓL - -III. Rikhárd… Gerrik úr. - -Ricsmond… Kin úr. - -Azonképen - -(különös kívánságra) - -HAMLET HALHATATLAN MONOLÓGJA!! - -Előadja - -A HÍRNEVES KIN! - -Egymaga 300-szor adta elő Párisban egy végben. - -Csak egyetlen egy előadás, mert elodázhatatlan európai szerződéseink -vannak. - -Belépti díj 25 cent; cselédségnek és gyermekeknek 10 cent. - -Ezután ide-oda kuncsorogtunk a városban. A házak és a boltok majd mind -rosszul szárított gerendából készült festetlen holmi voltak; s -három-négy lábnyira álltak a földtől cövekeken, hogy el ne érje a víz, -ha kiönt a folyó. A házak körül apró kertek voltak, de nem igen -termesztettek bennük csak beléndeket, napraforgót és hamukupacokat, -viselt csizmát és cipőt, üvegdarabokat, rongyot és konzerv-skatulyát. A -kerítés különféle deszkából készült, mely más-más időben szegeződött -fel; ki erre, ki arra dült s olyan kapuk voltak rajta, hogy csak egy -sarokvason lógtak, de – bőrből valón. Némelyik kerítés be volt meszelve -egyszer, valamikor, de a herceg azt mondta, lehetett Kolombusz idejében, -ami bizony elég valószínű. Rendesen disznók voltak a kertben s valaki, -aki iparkodott a disznókat kiűzni. - -A bolt mind egy utcában volt végig. Valamennyinek elül födött pitvara -volt, és a vidékiek a lovaikat a pitvar oszlopfáihoz szokták kötni. A -pitvarban üres faládák voltak s henye nép üldögélt rajtok egész nap és -bugylibicskájokkal farigcsálták a deszkáját; és bagóztak, szájat -tátottak, ásítoztak s nyújtózkodtak, – egy fene ordináré had. -Rendszerint sárga szalmakalapjuk volt, olyan terjedelmes mint egy-egy -esernyő, de se kabátot, se mellényt nem viseltek; egymást Billnek, -Bökknek, Hoeknek, Dzsónak és Endynek szólították, és lustán, vontatottan -beszéltek és sűrűn éltek káromló kifejezésekkel. Annyi ilyen naplopó -volt ott, hogy nekitámaszkodva a pitar minden oszlopfájára jutott -egy-egy és a kezét mind a nadrágzsebében tartotta, kivéve ha kivette, -hogy kölcsön adjon egy marék bagót vagy vakarózni. Amit az ember folyton -hallhatott köztük, ez volt: Hoci egy falás bagót, Henk! - -– Nöm löhet, nincs mán magamnak se, csak effalás. Adjon Bill. - -Lehet Bill ád neki, lehet az is azt hazudja, hogy nincs neki. -Némelyikének ezek közül a naplopók közül soha sincs egy veszekedett -centje vagy egy marék bagója a magáéból. Mind csupa kölcsönt bagóznak. -Azt mondják az egyik fickónak: »Adhatná kűcsön e’ kis bagót Dzsekk, -ebben a minutában adtam oda, a ki vót Tompszonnak«. Ez pedig jóformán -mindig hazugság; ezzel be nem csapnak csak idegen embert; de Dzsekk nem -idegen ember, hát azt mondja: - -– Te adtál volna neki bagót? Te? Adott ám az ángyod macskájának az -öreganyja. Add vissza, Léf Bökkner, amit mán kücsön adtam neked, akkor -adok akár egy mázsát és még csak hasznot se kérek rulla vissza. - -– Hát adtam én neked vissza valamikó’? - -– Adtál hát, vagy hat falás körű. Én adtam préselt lepényt, de te adtál -vissza hamupogácsát. - -A préselt lepény sötét lapos dohánycsomó; de ezek a fickók rendszerint -összehajtogatott nyers dohánylevelet bagóznak. Ha kölcsön kérnek egy -fogra valót, nem vágják kétfelé késsel, hanem a foguk közé veszik a -lepényt és rágják a fogukkal és rángatják a kezükkel, amíg ketté válik, -de akkor néha nagy búsan nézi a dolgot az, akié a dohány volt, s azt -mondja gúnyosan: nesze, legyen tiéd a lepény s hoci nekem a bagót. - -Az út és utca mind csupa sár volt, csupa merő sár, szurok fekete sár s -némely helyen szinte egy lábnyi mély sár; két-három coll pedig -mindenütt. A disznók szerte kóboroltak és röfögtek mindenfelé. Látni -lehetett egy-egy maszatos emsét egy sereg malaccal az utcán -végigténferegni s magát befészkelni az útba, ahol a járókelőknek meg -kellett őket kerülni; az emse meg elnyújtózkodott, behúnyta a szemét, -billegette a fülét, míg a malacait szoptatta, s oly boldognak látszott, -mintha megfizették volna a dajkaságért. És csakhamar lehetett hallani, -amint egy ácsorgó elrikkantja magát: »Lele! ide a! Csípd meg bodri!« És -a disznó nekiiramodik iszonyúan ordítva, mindenik fülén lógatva egy-egy -kutyát, míg egy pár tucat másik kutya rohanva jött; és aztán lehetett -látni a naplopókat, mint ugrálnak fel és nézik a dolgot ameddig -láthatják és nevetnek a jó tréfán és gyönyörködnek a zsivajban. Aztán -megint visszaülnek, amíg valami kutyamarakodás nem kerül. Semmi a -világon úgy fel nem tudta őket izgatni és mindenekfelett boldoggá tenni, -mintha a kutyák összevesztek, – kivéve tán, ha bemaszatolhattak egy -bitang kutyát kátránnyal és meggyújtották, vagy ha valami cinedényt -köthettek a farkához s nézhették, mint kergetőzik tőle vesztibe. - -A folyó mentén a házak kiálltak a partra és meg voltak rokkanva és -dülve, mintha minden pillanatban bele akarnának zuhanni. Ezekből a -házakból a népek kiköltözködtek. Egy-egy ház sarka alatt a partot -kimosta a víz s ez a sarok a víz fölé lógott. Ezekben mindazonáltal -laktak, de bizony veszedelmes dolog volt, mert hogy időnként egy darab -part – egész házszélességben – hirtelen belezuhant a vízbe. Van rá eset, -hogy egy fertály mérföld mélységű partrész megindul és szakadoz és végre -mind beleszakad a folyóba egy nyáron át. Az ilyen városnak ezért mindig -curukkolni kell mind hátrább és hátrább, mert a folyó örökké -rágja-faragja. - -Mentül közelebb volt a dél ezen a napon, annál sűrűbb lett az utcákon a -kocsi, meg a ló és mindig több, meg több jött. A családok magukkal -hozták az ebédjöket a falvakból és a kocsin költötték el. A snapsz -jócskán fogyott, s én három verekedést láttam. Egyszerre hallom, hogy -valaki elrikkantja magát: - -– Ehun gyün, fiúk, a vén Boggsz a falujából a kis hónaponkénti -itókájára: ehun gyün e! - -Mind a naplopók nagyon föllendültek. Gondoltam, ezek a bolondját szokták -járatni Boggszszal. Egyik aszondja: - -– Szeretném tunni, há mén az öreg ezúttal bagózni. Ha mind bebagózta -vóna azokat, akiket ebben a húsz esztendőben ’egfenyegetött vele, hírös -legény vóna mán manapság! - -Egy másik aszondja: Bár éngöm fenyegetne meg a vín csont, mer azér hogy -akkó tunnám, ’eg nem halok ezör esztendeig se! - -Boggsz vágtatva jön a lován és üvölt és rikácsol mint egy indiánus és -ezt kiabálja: - -– Kotródjatok láb alul, hé! Mer’ én a siralom útján járok és fölszökik a -koporsó ára! - -Részeg volt s dülöngött a nyergében; túl volt az ötvenen és igen vörös -ábrázata volt. Mindenki rákiabált és megröhögte és szidta, ő meg -visszaszidta őket s azt mondta, majd figyelemmel lesz irántuk és -lefekteti mindeniket sorjába, de most nem ér rá, mert azért jött a -városba, hogy megölje az öreg Serbörn ezredest, s a jelszava, hogy -»előbb a hús, aztán a kanalas étel hegyibe.« - -Meglátott engem s felém lovagolt s azt mondja: - -– Gyerek, hát te honnan kerülsz ide? Elkészültél a halálodra? - -Aztán továbblovagolt. Én megijedtem, de egy ember azt mondja: - -– Nem köll fölvenni; mindég így ágál, ha részeg. De a legjámborabb vén -bolond egész Arkanszóban, – soha nem bántott még senkit, se részegen, se -józanan. - -Boggsz odalovagolt a legnagyobb bolt elé, ami csak volt a városban s -lehajtotta a fejét, hogy beláthatott az ámbitus függönye alatt és azt -üvölti: - -– Gyere ki Serbörn. Gyere ki, állj szembe az emberrel, akit becsaptál. -Te vagy az a kutya, akit keresek és ezúttal meg is csíplek, meg én! - -És így tovább, elmondva Serbörnt mindennek, amire csak rátalált a -nyelve, és az egész utca tele néppel, mely fülelt és röhögött egyre. -Egyszerre csak kilép egy büszketekintetű ember, mintegy ötvenöt éves, – -és neki volt messze valamennyi fölött a legjobb ruhája – kilép a boltból -és a sokaság visszahőköl két oldalt s utat ad neki. Azt mondja Boggsznak -rém nyugodtan és lassan: - -– Megúntam – aszondja – ezt a dolgot, de még eltűröm egy óráig. Amíg -egyet üt, jegyezd meg, tovább nem. Ha ezután még egyszer kitátod rám a -szádat, akkor nem tudsz olyan messze bujdosni, hogy én rád ne találjak. - -Ezzel megfordul és bemegy. A tömeg rém kijózanodott; senki se mozdult és -nevetést se lehetett többet hallani. Boggsz odébb lovagolt végig -gazemberezve Serbörnt az utcán, ahogy csak a száján kifért és aztán -visszajött megint és a bolt elé állt és újra kezdte. Néhány ember -körülfogta s próbálta rávenni, hogy abbahagyja, de ő nem állt kötélnek; -mondták neki, hogy tizenöt perc híjja az egy órának, hát menjen haza, -menjen rögvest. De nem fogott rajta. Káromkodott tovább, ahogy csak -tudott, kalapját lecsapta a sárba és keresztüllovagolt rajta és megmeg -csak végiglovagolt őrjöngve az utcán, a szürke haja csak úgy libegett -utána. Mindenki, aki valahogy hozzá tudott férni, iparkodott őt a -lováról leszedni, akkor aztán lakat alá lehetett volna tenni, amíg ki -nem józanodik; de hasztalan volt minden, csak vissza nyargalt megint az -utcán újra káromolva Serbörnt. - -– Hozzátok el a lányát! hamar, hozzátok el a lányát; arra szokott néha -hallgatni. Ha valaki, ő fog vele bírni. - -Valaki elindult futva. Én is lementem végig az utcán oldalt. Vagy öt -perc mulva megint csak jő Boggsz, de nem lóháton. Keresztültámolygott az -utcán, arra ahol én voltam, hajadonfőtt, egy-egy barátjával két oldalt, -akik a karjánál fogva cipelték tova. Nyugodt volt és kedvetlennek -látszott és nem vonakodott és húzódszkodott hátra, hanem maga is próbált -sietni. Valaki azt kiáltja: Boggsz! - -Arra nézek, hogy ki mondta, hát Serbörn ezredes volt. Csendesen állt az -utcán és pisztolyt tartott föl a jobbkezében, nem célozva, hanem úgy -tartotta, a csövével az ég felé. Abban a szempillantásban látok egy -fiatal lányt, aki rohanva jött, vele két férfi. Boggsz és akik -tartották, megfordultak, hogy lássák, ki szólította őt, s mikor -meglátják a pisztolyt, a két ember kétfelé ugrik és a pisztoly csöve -lassan és szilárdan ereszkedik le egy bizonyos irányig, mind a két cső -kakasa felhúzva. Boggsz kitárja égfelé mind a két karját s aszondja: »Az -istenért, ne lőjj«. Durr! szól az első lövés és Boggsz hátratántorodik s -a levegőbe kapkod, – durr! a második és Boggsz hanyatt vágódik nehezen, -mereven, kiterjesztett két karjával. Az a fiatal leány sikoltozva rohan -és odadobja magát atyjára sírva és azt mondja: Megölte, oh, megölte! A -nép körülvette őket és tolongott, taszigálódott, kinyújtva nyakát, ha -látna valamit, és a körön belül lévők iparkodtak a tolongókat -visszanyomni, kiabálva: »Hátra, hátra, hadd legyen levegője«. - -Serbörn ezredes földhöz csapta a pisztolyát, sarkon fordult és elment. - -Boggszot egy kis drogistaboltba vitték, a nép folyton tolongva -körülötte, s az egész város nyomukban volt, és én elosontam mellettük és -jó helyet találtam magamnak egy ablakban, ahol egészen közel voltam -hozzá és jól beláttam. Lefektették a padlóra s egy nagy bibliát tettek a -feje alá és egy másikat kinyitva a mellére borítottak, de előbb -kigombolták az ingét és én láttam a helyet, ahol az egyik golyó -belefúródott. Vagy egy tucatszor hosszan zihált és a biblia mindig -felemelkedett a mellén, mikor a levegőt beszítta, és leszállt, mikor -kibocsátotta, és azután csendesen feküdt: meg volt halva. Aztán -eltuszkolták mellőle siránkozó, jajgató lányát és elvitték onnan. A lány -lehetett tizenhat éves, igen édes és nyájasszemű lány, de rém sápadt -volt és holtra volt ijedve. - -Csakhamar együtt volt ott az egész város löködve, tolongva, fészkelődve, -furakodva, hogy az ablakhoz jussanak s benézhessenek, de aki jó helyen -volt, nem tágított s akik hátul voltak, egyre mondogatták: hé fickók, -már eleget néztétek; nem igazság, nem szép dolog, hogy mégis ott álltok -és senkit sem engedtek oda; más embernek is van hozzávaló joga, csakúgy -mint nektek. - -Hátul nagyon hangos lett a dolog, hát én kiosontam, mert mondok még baj -lesz belőle. Az utcák tömve voltak és mindenki nagyon izgatott volt. Aki -látta a lövést, egyre azt beszélte, hogy hogy is történt, és minden -ilyen beszélő fickó körül egész csapat ember volt s kinyújtott nyakkal -hallgatta beszédét. Egy hosszú, nyurga, hosszúhajú úr, a feje búbján -fehér szőr köcsögkalappal, horgas fogantyús bottal kipécézte a helyet a -földön, hogy hol állt Boggsz és hol állt Serbörn, és a nép tódult utána -egyik helyről a másikra és leste, amit mutogatott, és biccentgettek a -fejükkel, hogy mutassák, hogy megértették és le-leguggoltak csípőre tett -kézzel, hogy nézzék, mint jelöli meg a helyet a botjával a földön: aztán -odaállt egyenesen és mereven, ahol Serbörn állt, összeráncolta a -homlokát s a szemére húzva kalapja karimáját és elkiáltja magát: Boggsz! -és aztán leereszti lassan a botját a halálos színtig és azt mondja: -_Durr!_ és megtántorodik és ismét mondja: _Durr!_ és hosszában hanyatt -vágja magát. Azok, akik látták az esetet, azt mondták, nagyszerűen -csinálja; azt mondták, szakasztott így történt minden. Aztán legalább -egy tucat ember előszedte a butykosát és megkínálta belőle a -fehérkalapost. - -Hát egyszer aztán azt találta valaki mondani, hogy Serbörnt meg kéne -lincselni. Egy perc mulva már mindenki azt mondta. Hát el is indultak -üvöltve és letépve minden ruhaszárítókötelet, ami kezük ügyébe esett, -hogy majd azzal fogják fölakasztani. - - -XXII. FEJEZET. - -Rajokban tódultak föl az utcán Serbörn háza felé, indiánok módjára -ordítva, üvöltve s őrjöngve; minden kénytelen volt előlük kitérni, -különben legázolódik vagy palacsintává tapossák, hogy rémes volt nézni. -Gyerekek rohantak a csőcselék élén visongva s próbáltak menekülni láb -alul; és minden ablak az utcán tele volt asszonyi fejjel, néger gyerekek -voltak a fákon és néger sihederek és némberek néztek át a kerítéseken, -és ahogy a csőcselék közelükbe ért, uccu törtettek hátra, ahol nem -érhette őket semmi. Az asszony- és lányféle csapatosan, szinte hótra -ijedve sírt és miegyéb. - -Oly sűrűn tódultak Serbörn kerítése elé, ahogy csak képesek voltak -összeszorulni, az ember elképzelheti a lármájukat. Kicsi – mintegy húsz -könyöknyi – udvara volt. Valaki azt kiáltja: Döntsük le a kerítést, -döntsük le a kerítést! Jött aztán egy törés-recsegés-ropogás és a -kerítés lenn volt, s a sokaság első fala kezd betódulni, mint a hullám. - -Ebben a pillanatban lépett ki Serbörn a háza elején lévő kapuzat eresze -alá, kezében duplacsövű fegyver s megáll teljesen nyugodtan, elszántan, -egy szót se szólva. A zsivaj megáll és a hullám visszahúzódik. - -Serbörn nem szólt egy szót se, csak állt ott és nézett le rájok. A -csendesség rém kellemetlen és félelmetes volt. Serbörn meghordozta a -szemeit lassan a tömegen s valahová nézett, próbáltak vele farkasszemet -nézni, de nem ment; a földre szögezték szemüket és meghunyászkodva -néztek. Csakhamar aztán Serbörn egyet nevetett, nem valami barátságosan, -inkább olyanformán, amitől olyat érez az ember, mikor olyan kenyérbe -harap, amelyben homok van. - -Aztán azt mondja lassan és haragosan: - -– Hogy ti lincselnétek meg valakit! aszondja. Ez aztán mulatságos dolog. -Hogy azt hiszitek magatokról, van bennetek annyi virtus, hogy egy férfit -meglincseljetek. Mert hogy elég vitézek vagytok arra, hogy egy szegény -senkinélkül való elűzött asszonyt, aki idevetődik, bekátrányozzatok és -tollban meghempergessetek: hát azt gondoljátok, arra is van sütni -valótok, hogy kezeteket egy férfira emeljétek. Hej, egy férfi a ti -fajtátok tízezreinek a kezében bátorságban van, – amíg nappal van és ha -nem vagytok a háta mögött. - -– Ismerlek, úgy-e? Ismertem minden porcikátokat. Délen születtem és -nevekedtem, laktam északon; így ismerem az átlagembert mindenütt. Az -átlagember gyáva. Északon átenged magán gázolni akárkit, akinek kedve -tartja, aztán haza megy és alázatosságért imádkozik, hogy el tudhassa -viselni. Délen egy ember egymagában megállított fényes nappal egy -postakocsit tele emberrel és kirabolta az egész frekvenciát. Újságaitok -annyit mondanak benneteket vitéz népnek, hogy már el is hiszitek, hogy -vitézebbek vagytok más népeknél; pedig csak oly vitézek vagytok, mint -mások és nem vagytok vitézebbek. Mért nem akasztják fel esküdtszékeitek -a gyilkosokat? Mert attól félnek, hogy a gyilkos barátai beléjök lőnek – -hátulról, sötétben és épenséggel ez az, amit tennének. - -– Ezért mentenek föl mindenkit; és akkor fogja magát egy ember s éjnek -idején, száz álarcos pulyával a háta mögött, nekiindul éjjel és -meglincseli a zsiványt. Abba hibáztátok el a dolgotokat, hogy nem -hoztatok magatokkal férfit; ez az egyik hiba; a másik az, hogy nem éjjel -jöttetek és nem hoztátok el álorcátokat. Egy félembert hoztatok, amott -a, Bökk Háknesszt – és ha ő nem lett volna, hogy elindítson benneteket, -verekedés lett volna belőle. - -– Ti ugyan nem jöttetek volna. Az átlagember nem szereti a bajt s a -veszedelmet. De ha csak egy félférfi is – amilyen Bökk Háknessz – -elkiáltja, hogy lincseljük meg, lincseljük meg! akkor nem mertek -hátrálni; attól féltek, kitudódik rólatok, mik vagytok, hogy pulya nép -vagytok, hát kitörtök egy ordításban és belekapaszkodtok annak a -félférfinak a kabátja szárnyába és jöttök ide őrjöngve s fogadkozva, -hogy micsoda nagy dolgot fogtok művelni. A legszánalmasabb micsoda a -világon a csőcselék; a hadsereg se egyéb, csak csőcselék. Nem verekszik -az a saját veleszületett bátorságából, hanem tömegvoltától és -tisztjeitől kölcsönvett bátorságból. Hanem a csőcselék, ha férfi nincs -az élin, az még a szánalomnál is szánalmasabb. Már most a ti dolgotok -itt az, hogy húzzátok be a farkatokat, menjetek haza és bujjatok be a -lyukatokba. Ha lesz itt lincselés, az a déliek módjára lesz, sötétben és -ha jönni fognak, elhozzák álarcukat is és keresnek maguknak férfit is. -Most pusztuljatok és vigyétek magatokkal félembertöket és amint ezt -mondta, balkarjára csapta a fegyverét és felhúzta kakasát. - -A tömeg hirtelen szétmállott, darabokra szakadozott és elkotródott -minden irányba, és Bökk Háknessz nagyon megereszkedve, utánuk kullogott. -Én ott tudtam volna maradni, ha akartam volna, de nem akartam. - -Elmentem a cirkuszhoz és ott őgyelegtem a hátsó része körül, míg a -rendőr odébb ment s akkor bebujtam a sátor alá. Megvolt húszdolláros -aranyom és valamelyes más pénzem is, de mondok, jobb lesz azt -megspórolni, mert meg se lehet mondani, mily hamar rászorulhat az ember, -mikor így messze van hazulról és csupa idegen emberek közt. Az ember nem -vigyázhat eleget. Nem mondom, hogy az ember ne költse a pénzét -cirkuszra, ha máskép nem juthat hozzá, de semmi haszna sincs, ha szükség -nélkül pazarolja rá. - -Hát igazán óriási cirkusz volt. Nem lehetett annál ragyogóbbat látni, -mint mikor mind belovagoltak, kettesével, egy úr meg egy hölgy, egymás -mellett, az urak teljesen pőrén, kötött ingükben, se csizmájuk, se -kengyelük, kezüket csípőjükön tartva, könnyedén és lengén – voltak vagy -húszan – és minden hölgy gyönyörű arccal, ragyogóan szép, olyan -teljességgel, mint egy banda igazándi királykisasszony, olyan ruhában, -ami millió és millió dollárba kerülhetett és telisded tele hintve -gyémánttal. Irtóztatóan finom látványosság volt, én soha hozzá fogható -szépet nem láttam. Aztán egyik a másik után felugrott és állva lovagolt -körül a körön és integetett oly édesen, hullámzón és bájosan; a férfi -mind olyan szálas, könnyű és egyenes fejökkel bólogatva, majd a sátor -tetejét érintették, és minden hölgy rózsasziromból készült ruhája oly -édesen, selymesen libegett dereka körül, s maga hasonlított a -legmesésebb napernyőhöz. - -És mind sebesebben és gyorsabban száguldottak, mindenik táncolt, előbb a -féllábát rúgta ki a levegőbe, aztán a másikat, a lovak mindjobban-jobban -megdűltek, és lovászmesterük egyre kerülgette a középső oszlopot, -durrogatott az ostorával, kiabálva, hogy »hej-hopp!« A bohóc pedig -bolondozott a háta mögött; aztán azután mind eleresztették a -kantárszárat és minden kisasszony a csipejéhez rakta a lábát és az urak -keresztbe fonták a karjukat és hogy megdűltek a lovak és hogy -nekifeküdtek! Igy aztán egyik a másik után leszökött a porondra és a -legédesebb bókolást csinálta, amit valaha láttam, aztán kiugrándozott és -minden ember összeverte a tenyerét és szinte meg volt vadulva. - -Hát bizony mind a cirkuszbeliek a legcsodálatosabb dolgokat mívelték, és -az egész idő alatt a bohóc úgy bolondozott, hogy majd belehalt az ember. -A lovászmester nem szólhatott egy szót se, hogy rögvest a nyakán nem -termett a legfigurásb dolgokkal, amit valaha ember mondott. És hogy -miként jutott neki annyi mindenféle az eszébe és oly hertelen és olyan -talpraesetten, az nem ment sehogy se a fejembe. Én egy esztendeig -törhetném a fejemet, még se tudnám mind azt kitalálni. Egyszerre aztán -egy részeg ember próbált bemenni a porondra. Azt mondta, lovagolni akar; -azt mondta, tud ő lovagolni úgy, mint akárki más. Azok beszéltek neki és -próbálták kituszkolni, de nem hallgatott rájok és az egész előadás -megakadt. Akkor a közönség kezdett rá hallózni és bolondot csinálni -belőle, amitől rém dühbe jött és hányta-vetette magát. Ez fölizgatta a -népeket és egy csomó ember felugrált a padokról és kezdett tódulni a -porondra, kiabálva: üssétek le, dobjátok ki! És egy-két asszony -elkezdett sikoltozni. Ekkor a lovászmester egy kis beszédet mondott. Azt -mondta, reméli, nem lesz semmi zavar, és ha ez az ember megígéri, hogy -nem csinál több bajt, megengedi neki, hogy lovagoljon, ha azt hiszi, meg -tud állani a lovon. Erre mindenki nevetett s azt mondta, rendben van, és -az az ember nekiment. Abban a percben, hogy a lovon volt, a ló elkezdett -rúgkapálni, ugrándozni és körülszáguldani két cirkuszbeli emberrel, akik -a kantárjába kapaszkodtak s iparkodtak megfékezni a lovat, a részeg -ember pedig a ló nyakán lógott és a sarka a ló minden ugrásánál a -levegőbe szökött és mind a sok nép fölállt és ordítozott és nevetett, -hogy a könnye is kicsordult bele. És végre a cirkuszbeliek minden -igyekezete ellenére a ló kiszabadítja magát és halló neki, mint a -veszedelem, körül a porondon azzal a bolonddal a nyakán s a féllába az -egyik oldalon majd a földig ért, a másik pedig a másik oldalon volt, a -közönség meg majd megveszett. Nekem nem volt nagyon mulatságos a dolog. -Egész testem remegett, a veszedelmet látva. De csakhamar fölkecmergett s -lába közé fogta a lovat, elkapta a kantárszárt ide-oda forogva, aztán -egy szempillantás alatt felugrott, eldobva a kantárszárt és megállt, a -ló pedig futott, mintha égett volna a ház. Ő meg ott állt s oly könnyen -és kényelmesen szállongott körül, mintha soha részeg nem lett volna s -aztán kezdte leszedni magáról a ruhát s elhajigálta. Oly sűrűn szórta -magáról, hogy a levegő szinte tele volt vele és össze-vissza levetett -tizenhét rend ruhát. Aztán ehen ott állt, karcsún és szépen, rém csecse -ruhában, hogy olyat nem lehetett látni, és csapkodta vesszőjével a -paripáját s végre leszökött róla, bókolt és kitáncolt az öltözőszobába -és mindenki üvöltött a gyönyörűségtől és meglepetéstől. - -Látta bezzeg a lovászmester, hogy milyen gyönyörűen becsapták, s -gondolom, hogy ebben a percben nem volt még egy olyan nyavalyás -lovászmester. Hát persze, az ő emberei közül való volt! A maga fejébül -kezdett ebbe a tréfába és senkinek sem árulta el. Hát igaz, magam is -elkámpicsorodtam, hogy így becsapódtam, de nem szerettem volna a -lovászmester bőribe lenni, nem én száz dollárért sem. Nem tudom, lehet, -hogy van ennél különb cirkusz is a világon; én ugyan még nem láttam -egyet sem. De akárhogy is van, nekem teljességgel elég jó volt; és -akárhol a világon, ha ott találom, én mindenképen a kuncsaftja leszek -neki. - -Ez éjjel megtartottuk mi is az előadásunkat, de bizony nem volt ott több -közönség tán tizenkét embernél. Ezek is folyton nevettek, amitől a -herceg szinte dühös lett; és mindenki elment, mielőtt az előadásnak vége -lett volna, csak egy fiú maradt ott, de azért, mert elaludt volt. Azt -mondta erre a herceg, hogy a tökfejű Arkanszóbeliek nem tudnak Sexpirhez -fölemelkedni; nekik aljas bohózat kell, de talán még a bohózatnál is -valami aljasabb. No majd megcsinálja, aszondja, a nekik valót is. Másnap -reggel aztán beszerzett egy csomó pakkpapirost és fekete festéket, -csinált néhány színlapot belőle s felragasztotta a városban. A színlapon -ez volt: - -CSAK HÁROM ESTÉN! - -A VILÁGHÍRŰ TRAGIKUS SZÍNMŰVÉSZEK - -IFJABB DÁVID GERRIK - -ÉS - -IDŐSB EDMUND KIN, - -A LONDONI ÉS A SZÁRAZFÖLDI SZÍNHÁZAK TAGJAI - -A KIRÁLY ZSIRÁFJA - -VAGY - -A FEJEDELMI NON PLUS ULTRA - -CÍMŰ VÉRFAGYASZTÓ TRAGÉDIÁJOKBAN. - -BELÉPTI DÍJ 50 CENT. - -Aztán a cédula alján ott volt a legvastagabb betűkből egy sor, így: - -HÖLGYEK ÉS GYERMEKEK KIZÁRVA! - -– Nesztek, aszondja, ha ez a sor be nem csődíti őket, mondjátok el, hogy -nem ismerem Arkanszót. - - - - -MÁSODIK KÖTET. Hakkelberry Finn kalandjai. - - -I. FEJEZET. - -A herceg és a király egész nap keményen dolgoztak a színpad -felállításán, függönyön és egy sor gyertya elhelyezésén lábvilágításnak, -és ez este a ház hamarosan megtelt zsúfolva. Mikor már többé senki se -fért be, a herceg otthagyta a bejáró ajtót, hátra került a színpadra és -kiállt a függöny elé; egy kis beszédet mondott, földícsérte a tragédiát -s azt mondta, ennél izgatóbb nincsen is a világon. Igy hencegett a -tragédiájával, és idősebb Kin Edmundjával, akinek a kezében volt a -főszerep; és végül, mikor már fölcsigázta jól mindenkinek a várakozását, -felhúzta a függönyt és a másik percben jön ki a király nagy kényesen -négykézláb, anyaszült meztelen; de be volt festve egész teste karikákkal -és stráfokkal, minden színben egy tündöklő szivárvány. És – de ki -törődnék egyéb kiállításával, – szóval rémes volt, de borzasztóan -nevetséges. A nép majd szétpukkadt nevettében, s mikor a király -elkezdett fickándozni és eltűnt szökdelve a szín mögött, addig -üvöltöttek, tapsoltak, zúgtak és röhögtek, amíg vissza nem jött és újra -nem csinálta. Aztán még egyszer megújráztatták. Még egy tehenet is -megnevettetett volna a vén bolondjának a fintorgatása. - -Erre a herceg leeresztette a függönyt, bókol a közönségnek és azt -mondja, a nagy tragédiát még csak két este adják elő, mert Londonba -kötik sürgős szerződések őket, ahol már minden jegy elkelt a Drury-Lén -színházban. Aztán újra bókol és azt mondta, ha sikerült mulatságos és -tanulságos előadásával a tetszésüket megnyernie, nagyon le fogják -kötelezni, ha barátaiknak feldícsérik és biztatják őket, hogy jöjjenek -el. - -Huszan is közbekiáltanak erre: - -– Micsoda? Hát vége van? Ez az egész? - -A herceg azt mondja, ez! Nohát, erre jó világ kezdődött. Mindenki ordít, -felugrál és neki a színpadnak s a tragikus színészeknek. De egy nagy -alattomos képű úr felszökik egy padra s ezt kiabálja: - -– Megálljunk! Csak egy szóra, uraim! Mind megállanak s figyelnek. -»Minket, aszondja, kifizettek, fenemód kifizettek. De mért nevessen ez -az egész város mirajtunk? És egyebet se halljunk ennél az esetnél -halálunk órájáig? _Nem_. A mi dolgunk az legyen, hogy innen szép rendben -távozzunk, ezt a színdarabot agyondícsérjük és becsapjuk a város többi -részét. Akkor aztán mind együtt leszünk egy vékában. Nem világos ez, -mint a pinty? (»Az a! Igaza van a bírónak!«: ezt ordítja mindje.) -Rendben van. Hát szót se arról, hogy becsapódtunk. Kiki menjen haza és -be kell csődíteni minden teremtett lelket ebbe a tragédiába.« - -Másnap egyebet se lehetett hallani a városban, mint hogy milyen -nagyszerű volt az előadás. A ház zsúfolva volt megint, s mi ugyanazzal a -pénzzel fizettük ki a tömeget. Mikor én meg a király, meg a herceg -hazakerültünk a tutajra, bevacsoráztunk, és utóbb, úgy éjfél felé -kifaraltatták velem meg Dzsimmel a tutajt, hogy eresszük le két -mérföldnyire a folyó közepén a város alá s ott húzzuk ki és rejtsük el. - -Harmadik este megint tömve volt a színház, de ezúttal nem új emberek -voltak ott, hanem csupa olyan népek, akik az előző két estén is ott -voltak. Én a herceggel a kapuban álltam s látom ám, hogy minden embernek -meg van tömve a zsebe vagy valamije el van dugva a ruhája alá; s láttam -is, hogy nem szagos víz biz az, akárhogy néztem. Záptojást, rothadt -hagymát s efféle holmit orrontottam én; s ha megérzem, hogy valahol -döglött macska van (pedig ugyancsak megérzem), hát akkor bejött legalább -hatvannégy darab. Én is bementem egy pár percre, de nekem nagyon cifra -volt, nem bírtam ki. Hát mikor már be nem fért volna senki, a herceg egy -fiúnak a markába nyomott egy fertály dollárt, hogy aszondja, álljon -helyette egy kissé az ajtónál; ő meg indult hátra a színpadra vivő ajtó -irányában, én meg utána; de abban a minutában, hogy a sarkon -befordultunk és sötétségben voltunk, azt mondja: - -– Vesd el magad most, míg ki nem érsz a házak közül, azután pedig -talpalj a tutaj felé, mintha a sátán volna a nyomodban. - -Én szót fogadtam, ő meg utánam. Egyszerre értünk a tutajhoz és nem több, -mint két másodperc mulva már siklottunk a folyón lefelé, sötétségben és -csendességben, rézsút a folyó közepe felé, egy árva szót sem szólva. No, -mondok, a szegény királynak lesz hadd-el-hadd a nézőközönséggel; de szó -sincs róla; csakhamar kezd őkelme kikecmeregni a putriból és aszondja: - -– No herceg, hogy sült el az ócska játék ezúttal? - -Csak fönn se volt a városban egyáltalán, az istenadta. - -Persze, lámpást nem akasztottunk ki, amíg vagy tíz mérföldnyire a város -alatt nem voltunk. Ott aztán meggyújtottuk a lámpásunkat és vacsorához -láttunk, és a király meg a herceg majd szétmállottak azon való -nevettükben, hogy milyen jól elbántak ezzel a néppel. Azt mondja a -herceg: - -– A bambák, tökfilkók! Tudtam, hogy az első ház hallgatni fog s engedi a -többieket becsapni; és tudtam, hogy a harmadik estét nekünk szánták -ravaszul s azt gondolták, most rajtuk a sor. No hát, rajtuk is van a sor -s adnék érte valamit, ha megtudhatnám, milyen hasznát vették. Csak -annyit szeretnék tudni, hogy találják bele magukat a helyzetükbe. Ha van -eszük, batyubált csinálnak belőle, ennivalót hoztak eleget. - -Ezek a gézengúzok bevettek a három estén négyszázhatvanöt dollárt. Ilyen -szekérszám soha életemben nem láttam pénzt besöpörni. - -Utóbb, mikor a herceg és a király már aludtak és hortyogtak, azt mondja -Dzsim: - -– Hokk, – aszondja – nem megbámulsz te, hogy micsinálik ezek a királok? - -– Nem, mondok, én nem. - -– Mért nem, Hokk? - -– Hát azért nem, mert azt tartom, a vérükbe van. Azt tartom, mind egy -húron pendül, ahány van a világon. - -– De Hokk, ezek a mienk királok, ezek igazi ordináré zsivánszkiak; azt -mondok én, zigazi zsivánszkiak. - -– Azt mondom én is; a királyok rendszerint zsiványok mind, ahogy én -nézem a dolgot. - -– Igazán? - -– Majd egyszer olvassz róluk valamit, oszt meglátod. Nézd Nyolcadik -Henriket; ehhez képest ez a mienk egy vasárnapi iskolai főfelügyelő. És -nézd Második Károlyt és Tizennegyedik Lajost és Tizenötödik Lajost és -Második Jakabot és Második Edvardot és Harmadik Rikárdot és még másik -negyvenet; nem is számítva a szász hetesuralkodókat, akik a régi időben -nekiszabadulva föltámasztották halottaiból Káint. Hej, csak a vén VIII. -Henriket kellett volna látnod, mikor virágjában volt. Igazán virág volt. -Mindennap másik feleséget vett el és másnap reggel lecsapatta a fejét. -És olyan közömbösen csinálta, mintha csak tojást rendelne magának. -»Hozzátok fel, aszondja, Goinn Nellit.« Hát felhozzák. Másnap reggel: -»Üssétek le a fejét«. És hát leütik. »Hozzátok fel Sór Dzsént«, aszondja -és Dzsén feljő. Másnap reggel: »Üssétek le a fejét« – és leütik. -»Csöngessetek a szép Rozamundának.« A szép Rozamunda szót fogad a -csengetésnek. Másnap reggel: »Csapjátok le a fejét«. Aztán mindenik -asszonnyal mondatott magának minden éjjel egy-egy mesét és ezt addig -folytatta, amíg föl nem vitte ezer és egy mesére, azt aztán mind -beleiratta egy könyvbe és elnevezte az Itéletnapja Könyvének, ami jó cím -volt és megfelelt az esetnek. - -Te Dzsim nem ismered a királyokat, de én ugyan ismerem; ez a mi vén -svihákunk még a legüdébbek közé tartozik, azok közül, akiket láttam a -históriában. Hát nézd, Henriknek eszébe jut belekötni ebbe az országba. -Hogyan fog hozzá? Megüzeni neki? Előadást rendez neki? Majd iszen! -Hertelen kicsapja mind a terhét a hajóból a bosztoni kikötőben, kivág -egy függetlenségi nyilatkozatot és azt mondja: gyertek, ha mertek. Ez az -ő módja, nem ád az egérutat senkinek. Gyanút fog apja, a Vellington -hercege iránt. Mit gondolsz, mit csinál? Magyarázatot kér tőle? Nem, -belefojtja egy hordó borba, mint a macskakölyket. Teszem, ha valaki -pénzt felejtett ott, ahol ő volt, mit csinált? Zsebre vágta. Tegyük fel, -hogy kötelezte magát valamire kontraktussal és az ember kifizette, de -nem telepedett oda, hogy lássa, megteszi-e: ugyan mit csinált? Épen az -ellenkezőjét csinálta. Tegyük föl, hogy kinyitotta a száját, – hát -aztán. Ha nagy hirtelenében be nem csukta megint, annyiszor, amennyiszer -kieresztett rajta egy-egy hazugságot. Ilyen bogár volt az a Henrik, -ilyen az. És ha ő lett volna itt mivelünk ezek helyett a mi királyaink -helyett, még karakánabbul bánt volna el ezzel a várossal, mint ahogy a -mieink elbántak. Nem mondom, hogy ezek is báránykák, mert ha a dolguk -fenekét nézed, bizony nem azok, de ezek, akárhogy is csak bliktrik ahhoz -a vén koshoz képest. Annyit mondhatok: király király, ebbe bele köll -nyugodni. Összevissza fene ordináré nép az. De hát úgy vannak nevelve. - -– De Hokk, ezeknek mieinknek rém büdös szaguk meg van nekik. - -– Mindnek olyan van, Dzsim. Nem segíthetünk a szagukon, a történet erre -nem tanít meg bennünket. - -– No, a herceg, azt valahogyan csak elviselhetek. - -– Igaz, a herceg másmilyen, de az se nagyon. Ez a mienk hercegnek olyan -közepesen ordináré legény. Ha leissza magát, nincs olyan rövidlátó -ember, aki meg tudná külömböztetni egy királytól. - -– Mondhatok Hokk, én már dosztig vagyok, nem kéreg belilek tebbet. Ez -nekem ipen elig. - -– Úgy vagyok velök én is, Dzsim. De hát kezünkre adta őket a sors s -nekünk nem szabad elfelejtenünk, hogy mik, és így kell velök bánnunk. -Néha magam is azt kívánom, bár hallanánk olyan ország hírét, aki -kifogyott a királyokból. - -Mi haszna mondtam volna meg Dzsimnek, hogy ezek nem igazi királyok és -hercegek? Semmi haszna se lett volna; hozzá szakasztott úgy is volt, -ahogy mondtam: semmi külömbséget sem lehetett észrevenni köztük és az -igazi királyok közt. - -Lefeküdtem és Dzsim nem szólított, mikor rajtam lett volna a sor. Ezt ő -sokszor megtette. Mikor épen úgy pitymallat táján fölébredtem, ott ült -szegény, fejét a térdire lógasztva, sóhajtozott és morfondírozott. Nem -háborgattam, úgy tettem; mintha nem venném észre. Tudtam, hogy min jár -az esze. A feleségére, meg gyermekeire gondolt, akik messze távol vannak -és búsult, mert haza vágyott, mivel hogy világéletében nem volt ennyit -távol hazulról; én el is hiszem, hogy épen úgy a szívén feküdt a -családja, mint akármelyik fehérembernek. Nem látszik a dolog -természetesnek, de én már csak azt tartom, úgy van. Sokszor nyavalygott -és búslakodott így éjtszakának idején, mikor azt hitte, hogy aluszom, és -aszondja: »Szeginke Liszka, szegin picike Dsomuj! Nagyon nehez megvan; -azt hiszek, soha se nem látok bennetek, soha, soha!« Egy rém jó -szerecsenember volt ez a Dzsim. - -Ezúttal valahogy szóbaálltam vele a feleségéről meg a kicsinyjeiről, és -csakhamar aszondja: - -– Azért most olyan rossz meg van nekem, mert hallottam valamit ott a -parton, hogy aszondja zsupsz! már előbb, valami mintha zuhanta vóna, és -erril eszembe jutja aztat az idő, mikur a kicsinke Liszkámmal oly -cudarul bántam. Csak nígy esztendis megvut a kicsike, osztán megkapta -veresskarlát karanyót, és vuta rém beteg szeginke; de jobban lette és -egyszer ott álldigálta, és én aszondok neki: - -– Tedd be zajtu, mondok. - -De nem tette be, csak állta ott, szípen mosologta nekem. És én megint -mondok, nagy lármasággal, mondok: - -– Nem hallod, mondok, tedd be zajtu! - -Ü csak megint ott álldigálja és rám mosologja magát. Engem elfutja -mireg, mondok: - -– Majd megtanítok teged szófogadásra, tudom! - -És ezzel meglegyintek oldalvást fejecskét neki, a kitül elterülte magát. -Én meg menek másik szobába és ott maradog tiz percentekig, és mikur -gyüvök vissza, zajtu még mindik nyitva megvan és a kicsikét ippeg benne -állta és nizi pallót és kesereg és vígig csurogja a könyje. Jaj, majd -elvette zeszemet és megyek kicsikéhez és ippeg akkor – mert zajtu befelé -nyilta, ippeg gyün a szél és _zsupsz!_ becsapi zajtut kicsike háta -megett és jaj nekem, kicsikém nem mozdulta magát. Majd kiszakadta -lilekzetem, és ugy vutam, nem is tudok hogy vutam. Odabillegtem és -kinyitok zajtut szipecskin lassacskán és bedugok fejemet oda kicsike -mögött csendesen, halkan és aztán hertelen, ahogy csak torkomon kiférte -kajátok, hogy bumm! Kicsike nem mozdulta! Jaj, Hokk, nagy sírást -megcsináltam és ölembe veszek a kicsike és aszondok: oh, szegin kicsi -árva juszágom te! Zisten mindenható bocsássa meg zereg Dzsimnek, mert ü -maga soha se nem bocsajtja meg magának, a mig meg nem halja. Oh, -szeginke, siket vota meg néma, Hokk, szeginke kuka vuta, és én így -bántam szegin fejivel! - - -II. FEJEZET. - -Másnap estefelé kikötöttünk egy füzessel benőtt homokszigeten a víz -közepében, ahol a folyó mindkét partján egy-egy városka volt és a herceg -meg a király elkezdtek terveket koholni, hogy mit vasalhatnának ki -ezekből a városokból. Dzsim megszólította a herceget, hogy, aszondja, -reméli, nem fog egy pár óránál tovább tartani, mert nagyon keserves és -fáradságos volt neki, ha egész nap megkötözve a putriban kellett -feküdnie. Mert persze, ha magára hagytuk, meg kellett őt kötözni, -mivelhogy ha valaki ráakad, mikor magában van és nincsen megkötözve, -tetszik tudni, akkor nem igen nézték volna szökevény négernek. A herceg -is mondta, hogy nem kicsi sor egész nap összeguzsolva lenni, s hogy ő -majd kifundál valamit, hogy segítsünk a dolgon. - -Rém nagy esze volt ennek a hercegnek, és ki is sütötte a dolgot -hamarosan. Felöltöztette Dzsimet Lear király gunyájába – egy hosszú -szoknya vót firhangszövetből és paróka meg szakáll fehér lószőrből, és -aztán fogta színpadi festékét és bemázolta Dzsim arcát, nyakát, fülét -végiglen fakókékre, milyen az olyan ember, aki kilenc napig van hóttan a -vízben. Isten akárhová tegye, ha nem volt a legrémísztőbb förtelem, amit -életemben láttam. Aztán a herceg fölírt egy deszkadarabra egy intelmet, -így: - -_Nyavalyás arabus, de ártalmatlan, ha nem dühösítik._ - -A deszkát aztán rászögezte egy lécre s a lécet odaállította négy-öt -lábnyira a putritól. Dzsim meg volt elégedve. Azt mondta, jobb állapot, -mint egypár éven át mindennap gúzsban feküdni és örökké reszketni, ha -valami neszt hall az ember. A herceg biztatta, hogy csak tegyen-vegyen -szabadon, és ha valaki okvetetlenkednék körülte, törjön ki a putriból, -mórikálja magát és üvöltsön egyet-egyet fenevadak módjára, reméli, ettől -tágulni fognak s magára hagyják. Ez bizony okosan volt kifundálva; de ha -az ember a rendes embert veszi, az ugyan nem várja be az üvöltést. -Hiszen nem is olyan volt, mint egy hulla, hanem még olyanabb. - -Ezek a gézengúzok megint a _nonpluszultrával_ szerettek volna szerencsét -próbálni, mert annyi pénzt lehetett vele kivasalni, de nem tartották -egészen bátorságosnak a dolgot, mert meglehet, azóta eljöhetett a híre -idáig is. Nem tudtak tisztára semmi tervben sem megállapodni, így végre -a herceg azt mondta, azt gondolja, hozzálát, megsanyargatja egy-két -óráig az agyvelejét s meglátja, nem akad-e valamire az Arkanszó-oldali -városbeliek számára. A király meg erősködött, hogy a másik városra veti -magát minden plánum nélkül s tisztára a Gondviselésre bízza, hogy -ráterelje a szerencse útjára, ezalatt úgy tartom, az ördögöt értette. -Ahol legutóbb stációt tartottunk, mindnyájan vettünk boltbeli ruhát és -most a király bele is öltözött a magáéba s nekem is azt mondta, vegyem -föl a magamét. Persze, hogy fölvettem. A király gúnyája csupa fekete -volt és igazán, hogy mutatós volt és szemrevaló. Soha azelőtt nem -hittem, hogy a ruha így megváltoztassa az embert. Hiszen azelőtt a -legordinárébb fickónak látszott, most pedig, ha meglibbentette új fejér -köcsögjét és köszöntött és elfintorította az arcát mosolygósan, olyan -nagyszerű, jó és kegyes színe volt, az ember azt hitte, ebben a -minutában lépett ki a bibliai bárkából. Dzsim kitisztogatta a csónakot -és én készen tartottam az evezőt. Lejebb a parton – vagy három -mérföldnyire a város felett – egy nagy gőzös volt kikötve s ott volt már -egy pár órája: terhet szedett fel. Azt mondja a király: - -– Tekintve ruházatomat, azt tudnám, jobb lesz, ha Szanlujból vagy -Cincinnatiból vagy valamely más nagyobb városból érkezem. Evezz oda -Hakkelberry a gőzöshöz: hadd érkezzünk azon a városba. - -Nekem se köllött kétszer mondani, hogy menjek egyszer gőzösön hajókázni. -Part alá eveztem a város fölött egy mérföldnyire, aztán könnyen mentem a -síma vízen a meredek part alatt. Csakhamar találkozunk egy formás, -ártatlan képű falusi sühederrel, aki egy gerendán üldögélt és a -verejtékét törülgette az arcáról, mert rém meleg idő volt; egy pár -summás posztótarisznya volt vele. - -– Állj neki a partnak, mondja a király, s én nekifordultam. - -– Hova igyekszel fiatalember? - -– Ahun a gőzösre, Orleanszba iparkodnám. - -– Gyere a csónakba, mondja a király. Megállj egy pillanatra, az inasom -majd segít azokkal a tarisznyákkal. Ugorj ki, Adolfusz és segíts a -fiatal úrnak. Mindjárt észrevettem, hogy az Adolfusz én lennék. - -Hát kiugrottam s aztán indultunk tovább mind a hárman. A fiatalember -iszonyú hálás volt; fenemunka, aszondja, ilyen időben bagázsiát cepelni. -Megkérdezte a királyt, hogy hova utazik, és a király azt mondta, hogy -fölülről jött és a másik parti városban kötött ki ma reggel és most -fölfelé igyekszik, meglátogatni egy régi barátját erre fölfelé egy -majorban. Azt mondja a fiatalember: - -– Mikor megláttam az urat, ez, mondok, bizonyosan Vilksz úr és nagyon -akkurátus időben érkezik ide. De azután mondok, még se az lehet, mondok, -mert mért evezne a vízen fölfele, ha az volna. Úgy-e, hogy nem az? - -– Nem; a nevem Blodzsett, Blodzsett Alexandrusz, de úgy tetszik, azt -kell mondanom, tisztelendő Alexandrusz Blodzsett, mert hogy az Úrnak -egyik szegény szolgája vagyok. De akármi legyek, azért ha nem épen úgy -sajnálom, hogy Vilksz úr nem érkezett meg jókor, ha tudniillik, amit nem -remélek, ebből valami kára találna lenni. - -– No, kára ugyan nem lesz belőle, eziránt rendben lesz a dolog, hanem -elszalasztotta, hogy Péter testvére halálát láthassa; lehet, hogy ezt -kutyába se veszi, az ember soha se tudhassa; de a testvére sokat adott -volna érte, hogy láthassa, mielőtt meghal, nem is beszélt egyébről három -hét óta, nem látták egymást suhanckoruk óta, Vilmos öccsét meg -egyáltalán nem látta, ez tudniillik a süketnéma, mert Vilmos nem több, -mint harminc-harmincöt éves ember. Csak Péter és György jöttek ide ki; -György volt a testvérek közt a feleséges ember, de ő is, a felesége is -meghaltak tavaly. Most már nincs több, csak Harri és Vilmos és ezek -azok, akik nem érkeztek meg ide jókor. - -– Üzent nekik valaki? - -– Hogyne. Egy vagy két hónappal ezelőtt, amikor Péter ágynak esett, mert -Péter azt mondta, hogy olyanformán érzi, aszondja, hogy ezúttal aligha -lábolja meg a baját. Tetszik tudni, öregecske volt őkelme, és a György -úr lányai nagyon fiatalok s nem neki való társaság voltak, kivéve -Meri-Dzsent, a vereshajút; hát aztán bizony elhagyatottnak érezte magát -Györgyék halála óta s nem sokba vette az életét. De rém kétségbe volt -esve, úgy kívánta látni Harrit és Vilmost is, mert hogy olyan volt a -természete, hogy nem tudott testámentumot csinálni. Harri számára -hagyott hátra egy levelet s azt mondta, abban meg van írva, hogy hová -rejtette a pénzét és hogyan kívánná a többi birtokának a felosztását, -hogy György úr leányának is kijárjon a jussok, mert hogy az ő apjuk után -semmi sem maradt. És csak arra tudták őt mindössze rábírni, hogy ezt a -levelet megírja. - -– Aztán mit gondolsz, mért nem jő Harri? Hol lakik? - -– Hé, biz az Angolországban, Seffildben, – ott papol – soha életében -erre nem járt. Nem igen ért rá, és amellett úgy fordul, tetszik tudni, a -levelet se kapta meg. - -– Baj, nagy baj, hogy nem élt addig, hogy láthatta volna testvéreit, -szegény ember. Te Orleánszba mégy, azt mondod? - -– Azt, de az csak az eleje. Jövő szerdán hajóra szállok s megyek Rio -Janeiróba, ahol egy nagybátyám lakik. - -– Jó kis út. De nagyon szép út, bár én is veled mehetnék. Mari a -legidősebb leány? Hány éves a többi? - -– Mari tizenkilenc, Zsuzsa tizenöt és Janka tizennégy körül van, ez az, -aki közülök nagyon jótékony és nyúlszája van. - -– Szegénykék, hogy így árván maradnak ebben a rideg világban. - -– Bizony, rosszabbul is lehetnének. Az öreg Péternek voltak barátjai, -azok nem engedik, hogy bántódásuk legyen. Ott van Hobszon, a baptista -prédikátor, ott van tiszteletes Lot Hovei és Ben Bokker és Sakklford -Abner és az ügyvéd Bell Lévi és Robinzon doktor és ezeknek a feleségük -és özvegy Bártliné és – eh van ott egy egész sereg. – De ezek azok, -akikkel Péter úr legbizalmasabban volt s akiket emlegetett a leveleiben, -mikor haza írt; így Harri is tudni fogja, hol keresse a jó embereit, ha -megtalál érkezni. - -Nohát az öreg bácsi nem fogyott ki a kérdezősködésből, amíg a fiú győzte -felelettel. Akármi legyek, ha nem kérdezősködött mindenről és -mindenkiről ez istenadta városra nézvést és a Vilkszenék minden dolgáról -és a Péter foglalkozásáról, aki cserző volt, meg a Györgyéről, aki ács -volt és a Harriéról, aki nem-egyesült pap volt és így tovább. Aztán azt -mondja: - -– Mért köllött neked annyira sietned arra a gőzösre? - -– Mert hogy orleanszbeli nagy hajó s attól féltem, nem köt ki itt. A -mélyen járó hajó ki nem köt itt az istennek se. A cincinnatibeliek ki -szoktak kötni, de ez Szanlujból való. - -– Vilksz Péter jól bírta magát? - -– Elég jól bizony. Vótak házai meg földjei és aszondják maradt utána -valahol eldugva három-négyezer. - -– Mikor mondtad, hogy meghalt? - -– Nem mondtam sehogy, de hát a mult itszaka halt meg. - -– Persze, a temetése holnap lesz. - -– Hát bizony, nagyon szomorú dolog ez, de ez vár mindnyájunkra, előbb -vagy utóbb. A fődolog, hogy el legyünk rá készülve, akkor rendben van a -szénánk. - -– Igaz, ez a legjobb. Édesanyám is erre tanított. - -Mikor a hajóhoz értünk, körülbelül épen elkészült a rakodásával és -csakhamar el is indult. A király egy szót se szólt arról, hogy a hajóra -szálljunk, hát elvégre abbahagytam az evezést. Mikor a gőzös elment, a -király föleveztetett velem még egy mérföldnyire egy elhagyott helyre, -ott kiszállt és azt mondja: - -– Most egyszeribe loholj vissza és hozd ide a herceget és az új -szőnyegzsákokat. És ha tán átment volna a túlsó partra, eredj utána és -hozd el. Mondd meg neki, ne nézzen semmit, csak jöjjön. Most, egy-kettő, -indulj. - -Láttam én, mi motoszkál az esziben, de persze nem szóltam. Mikor -visszajöttem a herceggel, elrejtettük a csónakot s ők ketten leültek egy -gerendára, és a király elmondott neki mindent, ahogy a fiatalember -beszélte, mindent az utolsó szóig. És amíg beszélte, mindvégig úgy -iparkodott beszélni, ahogy az angol emberek beszélnek, s amilyen huncut -volt, hát elég jól is csinálta. Én ugyan nem tudom utánacsinálni, hát -nem is erőltetem meg magamat, de ő igazán jól eltalálta. Végül aszondja: - -– Miképen áll ön, Bildzsvoater, a süketnémaság erányában? - -A herceg azt mondja, rá kell bízni. Játszott ő, aszondja, Teszpisz -kordéján ilyen kuka szerepet. Igy hát csak gőzösre vártak. - -Úgy uzsonnatájban jött is egy pár kisebbfajta, de azok nem jöttek elég -messziről a vízen lefele; de végre jött egy nagy s arra rákiabáltak. A -gőzös kiküldte csónakát s mi a födélzetre mentünk; a hajó Cincinnatiból -jött, s mikor mi azt mondtuk nekik, hogy csak négy-öt mérföldnyire -akarunk menni, rém dühbe gurultak, jól összeteremtettéztek s azt -mondták, nem tesznek ki a partra. De a király nyugodt maradt. Azt -mondja: - -– Ha valaki úr és nem sajnál fejenként egy dollárt egy-egy mérföldnyi -útért, hogy fölvegyék és csónakon megint kiszállítsák, akkor egy gőzhajó -sem sajnálhatja az időt meg a fáradságot, amit ránk fordít, nemde? - -Erre megszelídültek s azt mondták, rendbe van. Amikor a városhoz értünk, -a csónakjuk kivitt bennünket. Vagy két tucat ember szedelőzködött össze -a parton, mikor látták a csónakot, hogy kiköt, s mikor a király azt -mondta: - -– Meg tudja nekem az urak közül valaki mondani, hol lakik Vilksz Péter? -– akkor azok összenéztek, intettek egymásnak, mintha azt mondanák: -úgy-e, mit mondtam én! Aztán egyikök olyan szíves és barátságos formán -azt mondja: - -– Sajnálom uram, a legjobb akarattal is csak azt mondhatjuk meg magának, -hogy hol lakott még tegnap este. - -Abban a szempillantásban a vén imposztor összecsuklott s ráesett a -beszélő emberre, vállára ejtette az állát és végigrítt a hátán le s -aszondja: - -– Jaj nekünk! Szegény testvérünk – oda! És mi csak nem is láthattuk! -Jaj, de keserves dolog! - -Aztán hátrafordult hüppögve és értelmetlenül mutogat és hadonász a -hercegnek és isten akárhova tegyen, ha még a táskát is el nem ejtette és -ríva nem fakadt. Én ennél a két imposztornál több hájjal megkent -szerzetet nem láttam világéletemben. - -Az emberek pedig körülvették őket, kedveskedtek nekik, minden jónak -elmondták őket, még a táskáikat is fölvitték a dombon, nem bánták, hogy -rájuk támaszkodtak és jajgattak s elmondtak a királynak mindent a -testvére utolsó pillanatairól, a király pedig az egész elbeszélést -utánok mondta a kezeivel a hercegnek, és mind a ketten úgy odavoltak a -megboldogult cserzőért, mintha mind a tizenkét apostolt kellett volna -elsiratniok. Hát legyek szerecsen ebben a nyomban, ha láttam ehhez -foghatót. Elég volt arra, hogy az ember elszégyelje magát embervoltáért. - - -III. FEJEZET. - -Az újság híre gyorsan befutotta a várost s látni lehetett a népet -rohanvást jönni minden oldalról, némelyik futtában szedte magára a -kabátját. Csakhamar egy tömeg közepében voltunk, s oly topogás volt, -mint mikor katonaság masirozik. Minden ablak, ajtó teli, s minden -pillanatban hallatszott valahonnan: - -– Ezek azok? - -És egyik-másik tovatrappolva a bandával, vissza-vissza felelt: - -– Persze, hogy ezek. - -Mikor a bizonyos ház elé értünk, az utca tömve volt és a három leány az -ajtóban állott. Meri-Dzsén vöröshajú volt, de az nem ártott neki, rém -gyönyörű volt és az arca meg a szeme csak úgy ragyogott azon való -örömében, hogy megjött a nagybátyja. A király kitárta két karját és -Meri-Dzsén beleomlott, és a nyúlszájú a herceg karjaiba. Helyben voltak -már a semmiháziak. Jóformán mindenki sírt örömében, de legkivált az -asszonyok, hogy végre ezeknek is megvirradt és viszontláthatták egymást. - -A király titkon meglökte a herceget – én láttam a dolgot – aztán -körülnézett és meglátta a koporsót, amely két székre volt állítva a -sarokban. Igy ő meg a herceg félkézzel egymást vállon átkarolva, másik -kezökkel szemüket takarva, lassan és gyászosan a koporsóhoz léptek; -mindenki hátrahúzódott, hogy utat adjon nekik, minden hang és nesz -elhallgatott egy pisszentésre, a férfiak levették a kalapjukat és -lehajtották a fejöket, a légy repülését meg lehetett volna hallani. S -mikor a koporsóhoz értek, ráhajoltak és belenéztek, aztán egy nyögés és -olyan sírásba kezdtek, majd ahogy Orleanszban csinálták; aztán átölelték -egymást, egymás vállára tették az állukat, aztán vagy három percig, de -lehetett négy is, úgy folyt a könnyük, hogy én ilyet férfiembertől soha -nem láttam. És kérem, mindenki ugyanazt csinálta, és úgy beázott az a -hely, hogy ahhoz foghatót se láttam. Akkor azután az egyikük a koporsó -egyik, a másikuk a másik oldalára ment, ott letérgyepültek és a -homlokukat a koporsóra nyomták és úgy tettek, mintha magukban -imádkoznának. Hát mikor ennyire voltak, ez úgy meghatotta a népet, hogy -alig lehet ilyet látni, mindenki szinte megrogyott és nyiltan hangosan -zokogott, a szegény leányok is persze és mind az asszonyok; egyik a -másik után, egy szó nélkül oda lépett a lányokhoz, megcsókolta -áhitatosan a homlokukat, fejükre tette a kezét, az égre fordította a -szemét, – a könny csak úgy csurgott végig az arcukon – aztán kitört és -tovább ment hüppögve, zokogva, hogy másiknak adja a helyét. Én még ilyen -csömör dolgot nem láttam. - -Csakhamar a király aztán lábra áll, kissé előre jő, nekifohászkodik és -kivág egy beszédet, tele könnyel és handabandával, hogy micsoda keserves -megpróbáltatás rá és szegény öccsére nézve, hogy el köllött veszteniök -az elhúnytat s hogy nem láthatták élvén, egy ilyen borzasztó, szinte -ezer mérföldes utazás után; de olyan megpróbáltatás, amelyet megédesít -és szinte megszentel ez a drága szimpátia s ezek az áldott könnyek és -köszöni is tiszta szívéből és az öccse szívéből is, a szájukból nem -lehet, mert a szó gyenge és hideg – és miegyéb efféle handabanda, hogy -az ember szinte rosszul lesz bele. Aztán kiböffent egy isten-nevében -áment, és szinte elesetten olyan bőgésbe kezd, hogy majd megszakad. - -És a szempillantásban, hogy elmondta az utolsó szót, valaki a tömegben -rágyújt a Téged Isten dícsérünkre és mindenki hatalmasan belevág, hogy -az ember szinte belemelegedett s úgy érezte, mintha templomban lett -volna. A muzsika bizony csak jó dolog, s ez után a sok ricset után nem -csoda, hogy úgy megfrissült tőle az ember, épen, szépen, tisztán és -erősen. - -Azután aztán a király megint csak nekiindítja a beszélőjét és azt -mondja, mennyire örülnének ő és a húgai, ha néhányan a familia kitünő -barátai közül ma este velük vacsorálnának és segítenének virrasztani az -elhúnytat. És ha, aszondja, szegény testvére, aki most ehun fekszik -hidegen, beszélni tudna, ő tudja (már mint a király), hogy kiket nevezne -meg, mert kedvesek voltak neki e nevek, melyeket sokat emlegetett a -leveleiben, nincsen hát más hátra, mint hogy ő nevezze meg őket, amint -következik, úgymint: Hobszon tiszteletest, Hovy Lot esperest, Rokker -Benn urat, Saklfód Abnert és Bell Lévit és Robinzon doktort és -mindenkinek a feleségét, özv. Bártliné asszonyt. - -Hobszon tiszteletes úr és Robinzon dr. ezek közül a város túlsó végin -vadászaton voltak együtt; úgy értem tudniillik, hogy a doktor épen egy -beteg embert hajózott be a másvilágra, a tiszteletes úr adta meg hozzá a -kenetet. Bell Lévi ügyvéd pedig odavolt valami ügyében Lujvillbe. A -többi azonban kéznél volt s jöttek is egyenként, kezeltek a királlyal és -megköszönték a barátságát; aztán kezeltek a herceggel is, de ehhez nem -szóltak, csak rámosolyogtak s hajtogatták a fejüket, mint egy lúdfalka, -míg ő viszont csak mutogatott és gőgözött az egész idő alatt, mint egy -csecsemő, aki még nem tud beszélni. - -Igy feszített a király és iparkodott mindenkitől holmi apróságot kitudni -és szimatolt a városban ember és állat körül, mindenkitől a neve szerint -kérdezősködött s fölemlegetett minden apró dolgot, ami a városban vagy -György familiájában vagy Péter körül megesett, s mindig azzal győzte, -hogy a dolgot Péter írta meg neki, ami sült hazugság volt, mert minden -istenadta dolgot abból a hígvelejű fiúból szedett ki, akit a hajóra -szállítottunk. - -Majd aztán Meri-Dzsén elővette a levelet, mely atyja után maradt s a -király végigolvasta hangosan és rítt is hozzá. Ez a levél a lakóházat és -háromezer aranydollárt a lányoknak adott és a cserzőtelepet (ami igen jó -üzlet volt) egypár más házzal és valamely földdel együtt Harrinek és -Vilmosnak adta és háromezer aranydollárt hozzá és megmondta azt is, hol -van eldugva a pincében a hatezer készpénz. Hát a két imposztor azt -mondta, lemegy és felhozza, hadd legyen minden tisztán és rendben s -nekem azt mondták, én is menjek le s vigyek magammal gyertyát. A -pinceajtót bezártuk magunk mögött, s mikor megtalálták a pénzeszacskót, -kiöntötték a tartalmát a földre és bizony gyönyörűség volt nézni azt a -sok sárga csikót. Uramfia, hogy égett a királynak a szeme! Vállon üti a -herceget és aszondja: - -– Hé, aki lelke van, Bildzsi, azt tartom, ez se kutya, hm? De nem ám! -Ehhez képest a nonpluszultra is csak sifli! Nem? - -A herceg ráütött, hogy úgy van. Belemarkoltak a mancsukkal a sárgákba és -keresztüleregették az ujjaik közt, hogy csörömpölve hullottak a földre. -Azt mondja a király: - -– A beszédnek itt már semmi haszna. A mi sorunk, Bildzse, most az, hogy -egy gazdag halottnak vagyunk a testvérei és külföldi hátramaradott -örökösök képviselői. Igy jár, aki bízik a Gondviselésben. Ez a -legbiztosabb út ezen a hosszú földi vándorláson. Én kipróbáltam -valamennyit, nincs ennél biztosabb út. - -Minden ember beérte volna a halom pénzzel s bizalommal zsebre rakta -volna. Ezek nem, ezeknek meg köllött olvasni. Hát megolvasták és kisült, -hogy száztizenöt dollárral kevesebb. Azt mondja a király: - -– Ördög buj’k beléje, szeretném tudni, mi csinált azzal a száztizenöt -dollárral? - -Egy darabig ezen nyavalyogtak és mindenfelé keresték. Akkor azt mondja a -herceg: - -– Nyavalyás ember volt, hát alkalmasint tévedett. Azt tartom, ez a -bibéje. Legjobb annyiba hagyni és hallgatni róla. Anélkül ugyan -megleszünk. - -– Meglenni, persze, hogy meglennénk. Ettől ugyan nem fáj a fejem. Én a -számolásra gondolok. Fenemód akkurátusnak, őszintének és becsületesnek -kell ebben lenni. Nekünk ezt a pénzt föl kell vinnünk a pincéből és meg -kell olvasnunk mindenki előtt. Akkor nem lehetséges semmi gyanúság. Mert -ha a halott azt mondja, hogy ez a pénz hatezer dollár, akkor, tudod, -bajos nekünk… - -[Illustration: Kiöntötték a tartalmát.] - -– Megállj, – mondja a herceg – pótoljuk ki a döcömfitet – és szedi elő a -zsebéből a csikait. - -– Ez osztán az észbontó idea, herceg, honnan veszed te ezt a csöppentett -ügyes fejedet! – mondja a király. – Akármi legyek, ha nem a vén -Nonpluszultra húz ki bennünket megest a hínárból. És ő is szedte elő -zsebéből a sárgákat. - -Majd pangróttá lettek, de kicsinálták tisztára s végképen a hatezret. - -– Nézd csak, aszondja a herceg, van még egy ötletem. Gyerünk föl a -pincéből, ott olvassuk meg előttük a pénzt, aztán adjuk oda a lányoknak. - -– Testvér, herceg, hadd öleljelek meg! Ez a legkáprázatosabb idea, amit -ember látott. Bámulatosabb fejet ennél a tiednél én még nem ettem. Ez a -legkolosszálisabb praktika, ezt már nem lehet félreérteni. Most már csak -hadd gyanakodjanak, amennyit akarnak: ez ugyan kiveszi belőlük még a -magját is. - -Mikor fölmentünk a pincéből, mindnyájan összeültek az asztal körül, és a -király megolvasta s fölrakta oszlopokba – háromszáz dollárjával -egybe-egybe – húsz fáin kis oszlopocskában. Mindenki éhesen nézte és -nyalogatta a száját. Aztán megent besöpörték a zacskóba, és látom ám, -hogy fujja föl magát a király egy új beszédre. Azt mondja: - -– Kedves barátaim, szegény testvérem, aki ott fekszik, nagylelkűen bánt -el azokkal, akiket itthagyott a siralom völgyében. Nagylelkűen bánt el -ezekkel a szegény kis báránykákkal, akiket szeretett és oltalmazott s -akik most itt elmaradtak apjok és anyjok nélkül. Igen, és mi, akik -ösmertük őtet, tudjuk, hogy még nagylelkűbben bánt volna velük, ha attól -nem fél, hogy megrövidíti drága Vilmosát és engem. Nos, úgy-e, hogy így -van? Énbennem legalább eziránt semmi kétség nem lakozik. De hát miféle -testvérek lennének azok, akik ebben a dologban útját állanák ilyen -gyászos időben? És miféle nagybácsik lennének azok, akik kifosztanák, -igenis kifosztanák az ilyen édes báránykákat, akiken ő úgy csüngött, -ilyen gyászos alkalommal? Ha én ismerem Vilmost és gondolom is, hogy jól -ismerem őtet, akkor ő – de megálljunk csak, meg fogom kérdezni. Erre -megfordul és össze-vissza mutogat a hercegnek, a herceg pedig egy -darabig nézi őt bambán és hájfejűen, aztán hirtelen, mintha most értené -csak a szándékát, a királyra veti magát, örömiben rém gögözve és vagy -tizenötször egyvégbe össze-vissza öleli, mielőtt megcsendesednék. Erre -azt mondja a király: Tudtam, aszondja, és azt hiszem, mindenki -meggyőződött az ő érzelmeiről. Ime Meri, Zsuzsa, Dzsaner, vegyétek e -pénzt, legyen mind a tiétek. Annak az ajándéka ez, aki amott fekszik -hidegen, de tele örömmel. - -Meri a királynak esett, Zsuzsa és a nyúlszájú a hercegnek, és lett -megint olyan ölelkezés és csókolódzás, hogy keresni köll a mását. És -mindenki odatódult. Könnyes szemmel és aki hozzá fért, kezet fogott az -imposztorokkal és egyre mondogatták: - -– Oh, nemes lelkek, milyen kedvesek, hogy is tehették ezt! - -Ezután csakhamar az elhúnytra fordult a beszéd, hogy milyen jó ember -volt, hogy milyen veszteség és így; nemsokára aztán egy keményképű ember -furakodott be az utcáról s megállt, figyelt és nézett, de nem szólt egy -szót se, de más is nem szólt őhozzá, mert a király épen beszélt megint -és mind nem győzték hallgatni. Azt mondja a király – épen közepibe volt -annak, amiről beszélni kezdett volt – mert ezek, aszondja, különösen jó -barátjai voltak az elhúnytnak. Azért hivatalosak ma estére; de holnap -mindenkinek el kell jönnie, mert ő mindenkit szeretett, mindenkit -becsült, hát illik is, hogy nyilvánosan üljük meg halotti orgiáit. - -És így folytatta és nyögött hozzá nagyokat, mert szeretett a maga -beszédében gyönyörködni és minduntalan belekeverte a halotti orgiákat, -míg végre is a herceg megsokallotta s fölírta egy kis papirosszeletre: -ezt: _obszekviákat_, te vén bolond! s összehajtogatta a papirost és -fogta magát s gögözve odanyújtotta a népek feje fölött a királynak. Ez -elolvasta, zsebrevágta és aszondja: - -– Szegény Vilmos, akárhogy nyomja is a bánat, a jó szíve mindig helyt -áll. Arra kér, hívjak meg mindenkit a temetésre, azt mondja, lássak -szívesen mindenkit. Nem kell búsulnia, épen ezen járt e percben az én -eszem is. - -És aztán tovább ágál, teljesen nyugodtan és meg-meg csak vissza-vissza -botlik a halotti orgiáiba, épen mint az előbb. S mikor harmadszor is -rámegy a nyelve, azt mondja: - -– Orgiákat mondok, nem mintha ez volna a közönséges neve, mert hogy nem -is az, a közönséges neve obszékviák, de orgiák, ez a helyes kifejezés. -Az obszékviák szót már Angliában senki sem használja. Mink angolok ma -úgy mondjuk, hogy orgiák. Orgiák a jobbik szó erre a fogalomra, mert ez -fejezi ki szabatosan a szándékunkat. És ez a szó a görög _orgóból_ -származik, ami azt jelenti, hogy kívül, nyiltan, szabadon, és héber -_já_-ból, ami azt jelenti plántálni, eltakarni, azaz elföldelni, -eltemetni. Világos tehát, hogy a halotti orgiák annyi, mint nyilvános -temetkezés torral. - -Hát még ilyet sem ettem. Az a keményképű úr egyenesen a szeme közé -nevetett. Mindenki persze megütközött rajta. Mindenki azt mondja: »Ugyan -doktor!« és Sekklfód Abner azt mondja: - -– Ugyan Robinzon, nem hallotta az újságot? Ez az úr Wilksz Harry. - -A király buzgón mosolygott s kinyújtva a mancsát, aszondja: - -– Szegény jó testvérem nemes barátja, a doktor, én – - -– Vigye innen a kezét – mondja a doktor. Kend itt angol nyelvjárás -szerint igyekszik beszélni, de ez a legsilányabb utánzás, amit valaha -hallottam. Kend Wilksz Péter öccse? Imposztor kend, semmi más. - -Hij, de hogy nekilendültek mind! Körülfogták a doktort és igyekeztek -megnyugtatni és magyarázgatták neki s mondták, hogy Harry hétszer -hétféleképen megmutatta, hogy valósággal Harry és hogy mindenkit ismer -neve szerint, még a kutyákat is, és rimánkodtak neki, ne sértse Harry -érzelmeit és a lányok érzelmeit és több effélét; de semmi haszna sem -volt, ő csak tovább dühöngött és azt mondta, ha valaki azt mondja -magáról, hogy angolországi ember és nem tudja jobban utánozni az -angolországi beszédet, mint ez, nohát, akkor az egy imposztor és egy -hazudozó fráter. A szegény lányok belekapaszkodtak a királyba és sírtak; -egyszerre pedig a doktor felszökik és feléjök fordul. Azt mondja: - -– Én az apátok jó embere voltam és jó emberetek vagyok nektek is; és -óvlak benneteket, mint becsületes barátotok, aki meg akar védeni -benneteket és el kíván hárítani rólatok minden bajt, és azt mondom: -forduljatok el ettől a gazembertől és ne legyen semmi közötök vele, e -tudatlan csavargóval, és buta görög és héber szavaival. Ez a -legkörmönfontabb imposztor idejött egy csomó üres névvel és esettel, -amit isten tudja hol szedett fel, és ti azt bizonyítéknak veszitek és -itt a hóbortos barátaitok segítségével lóvá teszitek magatokat, pedig -azoknak más volna a kötelességük. Wilksz Meri-Dzsén, te tudod, hogy jó -barátod, még pedig önzetlen jó barátod vagyok. Hallgass rám, lökd ki ezt -a nyomorult gazembert, kérlek, lökd ki. Megteszed? - -Meri-Dzsén kihúzta magát – s uramfia be gyönyörű volt! – s azt mondja: - -– Ez a válaszom! Ezzel fogja a pénzeszacskót és a király kezébe teszi és -azt mondja: Itt a hatezer dollár, fektesse be az én számomra s -testvéreim számára tetszése szerint és még csak elismervényt se kérünk -róla. - -És átkarolta a királyt az egyik oldalról, Zsuzsa és a nyúlszájú pedig a -másikról. Mindenki tapsolt és dobogott a padlón, hogy csak úgy zúgott, -míg a király emelt fővel gőgösen mosolygott. A doktor azt mondja: - -– Rendben van. Én mosom kezeimet. De óva intelek mindnyájatokat, el fog -jönni az idő, amikor kitör bennetek a nyavalya, ha erre a napra -gondoltok. Ezzel elment. - -– Rendben van doktorkám, – mondja a király, mintegy kifigurázva őt – -alig várjuk, hogy úgy legyen s majd akkor elhivatjuk kendet. Erre mind -elnevették magukat s azt mondták, hogy nagyszerűen visszavágott a -király. - - -IV. FEJEZET. - -Mikor aztán mindnyájan elmentek, a király azt kérdezte Meri-Dzséntől, -hányadán van felesleges szobák dolgában s Meri azt mondta, van egy, -amely jó lesz Vilmos bácsinak, ő a magáét átengedi Harri bácsinak, mert -az valamivel tágasabb, ő maga a két testvére szobájába megy s ott hál a -supetliben, és a padláson is van egy kis vacak priccsel. A király azt -mondta, a padlásszoba jó lesz az ő komornyikának, – amin engemet értett. - -Meri-Dzsén fel is kísért bennünket és mindenkinek megmutatta a szobáját, -ami mind egyszerű volt, de csinos. Azt mondta, ruhát és holmi egyéb -kabátot elvisz a szobájából, ha Harri bácsinak útjában van, de a király -azt mondta, nincsen útjában. A szoknyái hosszatt a falra voltak aggatva -s le voltak takarva kalikófirhanggal, amely leért egész a földig. Az -egyik sarokban volt egy régi varkocs-hajfonat, egy másik sarokban egy -gitártok és mindenféle apró holmi és dib-dáb szerte, amivel lányok -szokták szobáikat felcicomázni. A király csak azt mondta, a szoba csak -annál barátságosabb és kedvesebb, hát nem kell bántani semmit. A herceg -szobája bizony szűkes volt, de egyébként elég jó, olyan volt az enyém -is. - -Ez éjjel nagy vacsora volt s azok az urak és asszonyságok mind ott -voltak, én pedig a király és a herceg széke háta mögött álltam s nekik -udvaroltam; a többieket a szerecsenek szolgálták ki. Meri-Dzsén az -asztalfőn ült, mellette Zsuzsa, és egyre azt beszélte, hogy milyen rossz -a kétszersült, milyen silány a kompót és milyen rágós és ordináré a -csirkepecsenye – és több efféle mihasznaságot, ahogy asszonyok szokása, -hogy kicsalják a dícséretet. De a nép tudta, hogy minden a legjava, és -meg is mondta és hajtogatta: Hogy is tudják csak a piskótát ily -nagyszerűen megpirítani? és: honnan is veszik az istenért ezt a mese -savanyított holmit? és mindazt a szemfényvesztő tereferét, amit, tetszik -tudni, minden vacsorán hall az ember. - -És mikor mindennek vége volt, én meg a nyúlszájú megvacsoráztunk a -konyhában a maradékon, a többiek segítettek a négereknek az asztalt -fölszedni. A nyúlszájú tőlem Angolországot tudakolta, s az Isten -akárhova tegyen, ha egyszer-másszor már úgy nem éreztem, hogy ropog -alattam a jég. Azt mondja a nyúlszájú: - -– Látta-e valaha a királyt? – aszondja. - -– Kit? Negyedik Vilmost? Má hogyne láttam volna, mikor a mi templomunkba -jár. Tudtam, hogy már évek óta nem élt, de nem mutattam. Igy, hogy azt -mondtam, hogy a mi templomunkba jár, azt mondja a nyúlszájú: - -– Mit, rendesen? - -– Persze, hogy rendesen. A padja épen szembe van a mienkkel. Az Úr -asztala másik oldalán. - -– Én azt tudtam, hogy Londonban lakik. - -– Hát hogyne! Hol laknék máshol? - -– De úgy tudom, maguk meg Seffildben laknak. - -Láttam, hogy most kátyúban vagyok. Úgy tettem, mintha csirkecsont akadt -volna meg a torkomon, hogy időt nyerjek s kitaláljam, hogy hajtok -tovább. - -– Úgy értem, hogy rendesen eljár a mi templomunkba, amikor Seffildben -van. Ez pedig nyáron szokott lenni, mikor oda jő tengeri fürdőre. - -– Mit beszél maga! Seffild nincsen a tenger partján. - -– Nincs, nincs, hát ki mondta, hogy ott van? - -– Maga mondta. - -– Én ugyan nem. - -– Dehogy nem. - -– Soha effélét én nem mondtam. - -– De hát akkor mit mondott? - -– Azt mondtam, hogy oda jár a tengervízre, azt én. - -– De, hát hogy jár oda a tengervízre, ha nincsen ott a tenger? - -– Nézzen ide, mondok, látott maga valaha kölni vizet? - -– Hogyne láttam volna? - -– Jó, de hát muszáj volt magának Kölnbe menni, hogy lássa a kölni vizet? - -– Má hogy lett volna muszáj. - -– Nohát, Negyedik Vilmosnak se muszáj a tengerre menni, hogy tengervizet -lásson. - -– Hát akkor hogy fürdik benne? - -– Hozatja mint más ember a kölni vizet, hordóban. Ott a seffildi -palotában vannak kályhák, mert hogy neki melegen kell a víz. Azt hiszi -tán, hogy azt a rengeteg vizet a tengerben föl tudnák forralni? Olyan -alkalmatosságot ugyan még nem tudtak föltalálni. - -– Most már értem, de ezt kellett volna mindjárt mondani, nem került -volna ennyi időbe. - -Mikor ezt mondta, láttam már, hogy kijutottam a hínárból s jó kedvem -lett megint. Most meg ezt kérdezte a nyúlszájú: - -– Maga is eljár a templomba? - -– El én, rendesen. - -– És hol ül? - -– Hol! A magunk padjában. - -– _Kinek_ a padjában? - -– A mienkben. Harri bácsiéban. - -– Az övében? Minek neki a pad? - -– Hogy beleüljön. Mit gondol, mi egyébre kellene? - -– Én azt hittem, ő a perdikálószékben áll. - -Nesze neked! Elfelejtettem, hogy lelkész. Láttam, megint hínárban -vagyok, hát másik csirkecsonthoz folyamodtam, hogy valami eszembe -juthasson. Aztán azt mondtam: - -– Az istenfáját, hát maga azt hiszi, hogy egy templomban csak egy -lelkész van? - -– Aztán mire való nekik több? - -– Tyhű, hogy királynak papoljanak! Még ilyen kislányt se láttam, mint -maga. Van azoknak tizenhét papjok is. - -– Tizenhét, uram bocsá! Már én ilyen litániát végig nem hallgatnék, ha -soha nem is látnám Isten országát. Belekerül egy hetökbe is, míg -ledarálják. - -– Fityfirity! Nem mind prédikál mindennap. Csak egy-egy egy napon. - -– Hát akkor a többi meg mit csinál? - -– Oh semmi különöset. Ott ténferegnek, tovább adják a tálat s miegymás. -De rendesen nem csinálnak semmit. - -– Akkor mi szükség van rájuk? - -– Mi szükség? Vannak, a mutatósság kedviért. Hát maga semmihez se ért? - -– Bizony semmi szükségem arra, hogy ilyen haszontalanságokhoz értsek, -mint ez. Hogy bánnak Angliában a cseléddel? Jobban bánnak velük, mint -mink bánunk a szerecseneinkkel? - -– Nem a! A cseléd ott a senki és semmi. Rosszabbul bánnak velük, mint a -kutyával. - -– Nem adnak nekik szabadságot, mint ahogy mi adunk karácsonykor, -újesztendő hetén, július negyedikén? - -– Nézzen ide. Az ember azt hihetné, maga sohase járt Angliában. Jaj nyúl -– izé – Johanna, nem lát ott a cseléd szabadságot új évtől új évig; nem -jut az cirkuszba, színházba, szerecsenkiállításra, sem sehova. - -– Se templomba. - -– Templomba se. - -– De maga mindig eljárt a templomba. - -Megint falnak mentem. Megfelejtkeztem, hogy az öreg úr cselédje vagyok. -De már a másik pillanatban csak úgy hadartam a magyarázatát, hogy a -komornyik mennyire más, mint a közönséges cseléd, hogy annak muszáj -templomba járni, akár tetszik neki, akár nem, és ott kell ülnie a -familiával, mert erről törvény van. De nem egészen jól csináltam, mert -mikor elvégeztem, láttam, hogy nem volt megelégedve. Azt mondja, hogy: - -– Igy görbüljön meg, aszondja, hogy hazudott egy zsákkal? - -– Igy görbüljek meg, – mondom én. - -– Nincs hazugság nélkül? - -– Nincs benne egy szál se, – mondom én. - -– Tegye a kezét erre a könyvre s úgy mondja. - -Láttam, hogy nem volt csak egy akadémiai nagy szótár, hát rátettem a -kezemet s úgy mondtam. Erre aztán valamivel barátságosabb lett s -aszondja: - -– Jó, hát elhiszek egyet-mást belőle, s ha az Isten megsegít, elhiszem a -többit is. - -– Mit akarsz elhinni Dzsoé, – mondja Meri-Dzsén – aki ép belépett, -Zsuzsától követve. Nincs rendén, nem is szép, hogy így beszélsz vele -idegen ember létére, aki olyan messze esett a hazájától. Hogy esnék -neked is, ha így bánnának veled? - -– Te is mindig úgy vagy Mém, hogy örökké sietsz segíteni azokon, akiknek -se bajuk. Én nem bántottam ütet. Hallgattam a tódításait s azt mondtam, -hogy nem nyelem ám el valamennyit. Ennyi az egész, amit mondtam. Azt -tartom, ezt a kicsit csak elbírja a lelkem, vagy nem? - -– Keveset törődöm azzal, nagy volt-e, kicsiny-e; ő a mi házunkba van és -idegen, nem illik így beszélned vele. Ha neki volnál, te is éreznéd a -szégyenét; így neked se kellene akárkivel úgy beszélned, hogy -szégyenkeznie kelljen. - -– De Mém, ő azt mondta – - -– Nekem ugyan mindegy, hogy mit mondott ő. A te dolgod, hogy -barátságosan bánj vele és hogy ne mondj neki affélét, amitől eszébe jut, -hogy nincs a hazájában és atyjafiai között. - -Mondok erre én magamban, _ezt_ a lányt engedjem én pénzéből kifosztani -az által a vén hüllő által? - -Zsuzsa is besérült s elhihetik, hogy az is végigcirógatta a nyúlszájút. - -Mondok magamban, no ez még egy, akit engedek kifosztani a pénzibül. - -Erre megint Meri-Dzsén kezdett új verset, és édesen és -szeretettelteljesen kezdte, – mert ez volt a szokása – de mire -abbahagyta, a szegény nyúlszájúból alig maradt meg valami, úgy -ráripakodott. - -– Hát, rendben van, – mondja a két lány – most aztán bocsánatot fogsz -tőle kérni. - -És kért a nyúlszájú. És olyan gyönyörűen csinálta. Olyan gyönyörűen, -hogy gyönyörűség volt hallgatni. Szeretném még ezer tódítással -telehazudni a fejét, hogy még egyszer bocsánatot kérhetne. - -Mondok magamban: ez még egy, akit engedek kifosztani a pénziből. Mikor -elvégezte a bocsánatkérést, mind a lelküket kitették, hogy otthon -érezzem magam, mintha atyafiak közt lennék. Én pedig oly komiszul -éreztem magamat, olyan elesetten és nyomorultan, hogy azt mondtam -magamban, el vagyok szánva; és ha meggebbedek, meg kell a számukra -mentenem azt a pénzt. - -Most már siettem lefeküdni, mondok, itt az ideje. Mikor magamban voltam, -nekiálltam meghányni-vetni a dolgot. Elmenjek, mondok, titokban ahhoz a -doktorhoz és beáruljam neki a csalókat? Nem, ez nem lenne jó. -Elárulhatná, hogy kitől tudja, akkor aztán a király, meg a herceg aligha -be nem fűtene nekem. Szóljak titokban Meri-Dzsénnek? Ez se járja. Az -arcáról leolvasnák a dolgot; a pénz a kezükben van, kiosonnának vele, -aztán üthetnék bottal a nyomukat. Ha pedig segítségére menne Meri, én -belekeveredném a slamasztikába, mielőtt végire járnának, azt hiszem. -Nem, nem, itt csak egy helyes út van. El kell valahogy lopnom azt a -pénzt; még pedig olyanformán kell ellopnom, hogy ne is gyaníthassák, -hogy én loptam el. Itt belepottyantak a jó módba, aligha is mennek el -innen addig, amíg jól ki nem fizették a familiát, meg az egész várost -azzal, amire rászolgáltak: így van időm alkalomra várni. El fogom lopni -s el fogom rejteni s utóbb, ha messze leszek innen lenn a folyó mentén, -levelet írok és elmondom Meri-Dzsénnek, hogy hova rejtettem. De legjobb -lesz, ha lehet még ez éjjel elemelni, mert lehet, hogy a keményképű -doktor nem hagyja a dolgot annyiba ahogy mutatta, és könnyen -kiriaszthatná őket innen. - -Igy hát megyek, mondok, és kikutatom a szobákat. Az emeleten a tornác -sötét volt, de rátaláltam a herceg szobájára s elkezdtem körültapogatni; -de eszembe jutott, hogy a király aligha bízta másra a pénzt, így hát az -ő szobájába mentem s elkezdtem azt körültapogatni. De láttam, semmire se -megyek gyertya nélkül, de persze, azt meg nem mertem gyújtani. Igy hát -azt gondoltam, a másik módra kell fanyalodnom: rájok kell lesnem. Ekkor -csak hallom ám a lépésöket, hogy jönnek, s az ágy alá akartam bujni; -próbáltam elérni, de nem ott volt, ahol gondoltam, hogy van; azonban -kezembe akadt a firhang, amellyel Meri-Dzsén ruhái voltak letakarva, -hirtelen bekaptam magam ez alá s bebujtam a ruha közé s meglapultam. - -Bejönnek s bezárják az ajtót, s első dolga volt a hercegnek leguggolni s -az ágy alá kukucsálni. No, mondok, jól jártam volna, ha megtalálom az -ágyat, mikor keresem. Pedig mindenki tudja, hogy a legtermészetesebb -dolog az ágy alá bujni, ha az ember efféle titkos járatban van. Aztán -leültek, s a király azt mondja: - -– No, mi az? – és fogja rövidre, mert jobb nekünk odalenn bőgni a -gyászolókkal, semmint itt lenni s módot adni nekik, hogy rólunk -beszélgessenek. - -– A dolog, Capet-ivadék, ez: nem érzem magam jól; rossz ándungom van. Az -a doktor egyre fúrja a fejemet. Szeretném tudni, mit tervezel. Nekem van -egy eszmém s azt gondolom, épkézláb eszme. - -– Mondja el, herceg. - -– Az, hogy legjobb lesz innen kilopózni még hajnalban három óra előtt és -szépen leúszni a folyón a – szerzeményünkkel. Kivált, tekintve azt, hogy -olyan könnyen szereztük, hogy vissza_adták_, szinte a fejünkhöz vágták, -mint ön mondaná, mikor pedig azt gondoltuk, hogy úgy kell tőlük -visszalopnunk. Én amondó vagyok, hogy – köd előttem, köd utánam, vegyük -illára a dolgot. - -Ezen ugyan jócskán elszontyolodtam. Egy vagy két órával előbb nem fogott -volna rajtam, de most majd rosszul lettem tőle. A király kifakadt és -aszondja: - -– Mit? Hogy el ne adjuk a többi holmit? Odébb álljunk, mint egy pár -futóbolond és itthagyjunk nyolc–kilencezer dollár ára holmit, ami -tisztára itt hever szerte s csak arra vár, hogy föllapátoljuk? És mind -jó, könnyen kelendő jószág még hozzá! - -A herceg dünnyögött, azt mondta, elég neki a pénzes zacskó, ő nem akar -beljebb menni a dologba, ő nem kíván néhány szegény árvát mindenéből -kifosztani. - -– Micsoda bolond beszéd, mondja a király. Semmiből se fosztjuk ki őket, -csak ebből a kis pénzből. A kárvallott az a népség lesz, amely megveszi -a holmit, mert mihelyt nyilvánvaló lesz, hogy nem a magunkét adtuk el, – -ami kitudódik, mihelyt elinaltunk – az adásvevés nem lesz érvényes és -minden visszamegy régi állapotába. Ezek a te szegény árváid visszakapják -a házukat, az pedig elég is nekik; fiatalok és egészségesek, könnyen -megkeresik életüket. Ezek nem fognak sanyarogni. Gondolja meg, ezren és -ezren vannak, akiknek nincs ennyi módjuk. Az isten áldja meg, ezeknek -nem lesz okuk a panaszra. - -Hát a király lukat beszélt a hasába, s így végre a herceg engedett s azt -mondta, rendben van, de hogy mégis, aszondja, merő bolondság ittmaradni -azzal a doktorral, aki a fejünk felett lóg. De a király azt mondja: - -– Az isten akárhova tegye azt a doktort! Mit törődünk mi ő vele? A -városnak nem minden bolondja a mi pártunkon van-e? És nem ezek vannak -túlnyomó nagy többségben minden városban? - -Ezzel készen voltak, mentek volna le földszintre. De a herceg azt -mondja: - -– Azt tartom, nem jó helyre tettük a pénzt. - -Ettől megint földerültem. Már azt kezdtem hinni, hogy semmit se fogok -hallani, ami útbaigazítana. Azt mondja a király: Miért? - -– Mert Meri-Dzsén innen túl gyászt fog viselni és első lesz, hogy a -néger, aki ezt a szobát takarítja, parancsot fog kapni, hogy ezt a sok -rongyot rakja ládába s tegye félre láb alul. És azt gondolja tán, hogy -ez a néger nép ráakadhat a pénzre anélkül, hogy kölcsön ne vegyen belőle -valamennyit? - -– Már most megint helyén van a feje, hercegem, mondja a király, és oda -jő kaparászni a firhang alatt két-három lábnyira tőlem. Én a falhoz -lapultam és rém csöndesen voltam, bár vacogott a fogam is, s mondok, -ugyan mit szólna ez a két fickó, ha itt csípne, s én iparkodtam -kitalálni, mit kéne tennem, ha csakugyan megcsípnének. De a király -megtaláta a zacskót, mielőtt én többel elkészültem volna egy -félgondolatnál, és nem gyanította, hogy én ott vagyok. Fogták a zacskót -és egy hasadékon bedugták a szalmazsákba, mely a dunnák alatt volt, s -begyömöszölték egy vagy két lábnyira a szalmába s azt mondták, most -rendben van, mivelhogy a néger ember csak a dunnákat és vánkosokat veti -meg és meg nem fordítja a szalmazsákot, csak tán kétszer egy -esztendőben, így hát nem kellett attól félniök, hogy meglopják. - -De én jobban tudtam, hogy hányadán lesznek. Kivettem, mielőtt félig -lementek a lépcsőn. Fölcipeltem a padlásszobámba s elrejtettem ott addig -is, míg jobb helyet találok neki a házban valahol, mert ha észreveszik, -hogy nincs meg, tudom, hogy tűvé teszik érte a házat. Ezt ugyan biztosra -vettem. Aztán a falnak fordultam, ruhástul, mindenestül, de nem tudtam -elaludni, bár álmos voltam, annyira emésztett az, hogy véghez vihessem -az ügyet. Később hallottam a királyt s a herceget feljönni, s én -felszöktem a priccsemről s odahasaltam állammal a létrám végin s vártam, -nem történik-e valami. De nem történt semmi. - -Igy vártam, amíg az utolsó hangok is elmultak és az elsők még el nem -kezdődtek s ekkor leosontam a létrán. - - -V. FEJEZET. - -Odalopóztam az ajtajukhoz és hallgatóztam. Nagy hortyogást hallok, hát -végigmentem lábujjhegyen és szerencsésen leértem a földszintre. Sehol -ott egy hang nem hallatszott. Az ajtó egy hézagán bekukucskáltam s -látom, hogy a halottvirrasztók jóízűen aludtak a székükön ülve. A -szalonnak, ahol a halott volt, nyitva volt az ajtaja az ebédlőből és -mindenik szobában egy-egy gyertya égett. Tovább megyek és a szalon külső -ajtaja is nyitva volt, de ott benn nem volt senki, csak Péter úr -maradványai, hát én beosontam mellette, de a főbejáró be volt csukva és -a kulcs nem volt ott sehol. Ekkor hallom ám, hogy valaki jő le az -emeletről, és épen hegyibém jött volna. Beugrom a szalonba, hirtelen -körülnézek s látom, az egyetlen hely, ahova elrejthetném a zacskót, a -koporsó volt. A fedele vagy lábnyira lejebb volt húzva, hogy épen a -halott ember fejét lehetett látni, az arca le volt takarva nedves -ruhával, aztán szemfedővel. Én odadugtam a zacskót a koporsó födele alá, -épen valamivel beljebb, mint ahol a halott összekulcsolt keze volt, ami -olyan hideg volt, hogy szinte megborzongtam tőle. Azután végigfutottam a -szobán s az ajtó mögé álltam. - -A lépcsőn Meri-Dzsén jött le. Odament a koporsóhoz csendesen és melléje -térdelt és belenézett. Aztán elővette a zsebkendőjét és elkezdett sírni, -de csak csendesen, hogy hallani se lehetett, és háttal volt felém -fordulva. Én kisurrantam s ahogy az ebédlőn keresztülmentem, jó lesz, -mondok, megbizonyosodni, nem vettek-e észre a virrasztók? Hát -bekukucskáltam az ajtóhasadékon s láttam, hogy rendben van minden. Meg -se mozdultak. - -Bebujtam az ágyamba, s szüret, mondok magamban, hogy így elvégeztem azt -a dolgot, amin annyit törtem a fejemet s amiért annyit kockáztattam. -Mondok, ha ott maradhat, ahol van, rendben van a dolog, mert ha -továbbmegyünk egy vagy kétszáz mérföldnyire a folyón lefelé, írhatok -Meri-Dzsénnek s ő felásathatja a sírt s visszakapja a pénzit. De nem ez -fog történni, hanem alkalmasint az, hogy meg fogják találni a pénzt, -amikor majd leszegezik a koporsót. Akkor aztán a pénz megint a király -kezébe kerül és akkor ugyan várhatnak, amíg megint alkalmat ad arra, -hogy elemeljük. Természetesen, roppant szerettem volna lelopni s kivenni -a pénzt onnan, ahol volt, de nem mertem megpróbálni. Minden pillanatban -közelebb volt a hajnal és bizonyos, hogy a virrasztók csakhamar meg -fognak mozdulni, engem megcsíphetnek, kezemben hatezer dollárral, amit -senki se bízott rám. Már ilyen esetbe, mondok magamban, semmikép sem -szeretnék belekeveredni. - -Mikor reggel lementem a földszintre, a szalon be volt csukva és a -virrasztók már nem voltak ott. Nem volt ott senki, csak a familia és -özvegy Bartliné és a mi bandánk. Néztem az arcukat, hogy vajjon -történt-e valami, de semmit se vettem észre. - -Délfelé jött az ánterprízes ember a legényével s ezek a koporsót a szoba -közepén állították fel két széken és összeszedtek minden széket a házban -s még a szomszédoktól is hoztak kölcsönbe és sorba rakták körül, hogy -végre tele lett a szalon, az ebédlő, még a tornác is. Észrevettem, hogy -a koporsó födele azonmód maradt, ahogy volt, de amennyi nép volt ott, -nem mertem odamenni, hogy alája nézzek. - -Majd kezdtek szállingózni a népek, és a két svindler meg a lányok -leültek az első sorban, a koporsóhoz fejtül, és vagy egy félóráig az -emberek jöttek, megkerülték a koporsót egyenként és nézték egy-egy -percig a halott ember arcát és némelyek sírva fakadtak, és minden olyan -csöndesen és ünnepiesen ment, csak a lányok meg a két csaló tartotta -zsebkendőjét a szeme elé, lehajtotta a fejét és hüppögött egy-egy -kicsit. Más hangot nem is lehetett hallani, csak még a lábak csoszogását -a padlón és orrfujást, – mert az emberek temetésen rendszerint többet -fujják az orrukat, mint más helyen, kivéve templomban. - -Mikor már zsúfolva volt a ház, az ánterprízes körül imbolygott síma, -nesztelen járásával és feketekeztyűs kezével, megtéve az utolsó -ecsetvonásokat, szép rendet csinálva az emberek közt, nem több zajjal, -mint amennyit egy macska csinálna. Szólni nem szólt soha; ide-oda -mozdította az embereket, beszorította azt, aki elkésve jött, utat -nyitott s mindezt csak a kezével integetve, mutogatva. Aztán ő is -elfoglalta a maga helyét a falhoz lapulva. Ez volt a legsímább, -leghajlékonyabb, leglibegőbb, legalamuszibb ember, akit életemben -láttam. Mosolyogni annyit se mosolygott, mint egy sonkacsont. - -Kölcsönkértek volt egy göthös melódiumot, valami kézi orgonafélét, s -mikor minden készen volt, egy fiatal asszony elejbe ült s elkezdett -rajta dolgozni, és bizony rekedtes és hasfájós volt a hangja, de -mindenki belevágott és énekelt hozzá, és Péter úr volt az egyetlen, az -én hozzávetésem szerint, akinek most jó dolga volt. Aztán kiállt Hobszon -tiszteletes úr kimérten és ünnepiesen és elkezdett papolni, és abban a -pillanatban a pincéből a legrémesebb zenebona tört fel, amit ember -valaha hallott. Csak egyetlen egy kutya csinálta, de rém zsinat volt, és -nem is akart vége lenni. A szegény lelkész ott állt a koporsó mellett -elképedve, az ember a saját gondolatát se hallotta a riadalomtól. A -helyzet igen kínos volt, senki sem tudta, micsináljon. De csakhamar, -íme, int a hórihorgas ánterprizes a tiszteletesnek, mintha azt akarná -mondani: ne búsuljon, bízzék énbennem! Aztán leszállt onnan, ahol volt s -végigsiklik a fal mellett, tologatva a vállát az emberek feje fölött. -Igy libegett odébb, a ricsaj és riadalom pedig mind rémületesebb lett, -végül mikor elimbolygott a szoba két oldala hosszat, eltűnik a pincében. -Aztán mintegy két másodperc mulva egy nagy nyekkenést hallunk s a kutya -befejezte dolgát egy vagy két rémes vonítással, amire halotti csend lesz -és a pap folytatja gyászbeszédét, ott, ahol elhagyta. Egy vagy két perc -mulva aztán csak gyün ám és tolódik be falhosszat az ánterprizes háta -meg a két válla. És csak libben és lebben három fal hosszán végig, aztán -fölegyenesedik, a kezével beárnyékolja a száját, kinyújtja a nyakát a -hitszónok felé és valami rekedtes suttogással mondja: _Patkányt fogott_, -aszondja. Erre megint összecsuklott és végigkúszva a fal mellett, a -helyére vitorláz. Észre lehetett venni, mily jól esett a közönségnek ez -az értesítés, mert mindenki nagyon kíváncsi volt rá. Az ilyen -apró-cseprő dolog semmibe se kerül, és épen ez az a kicsiség, amin az -emberek úgy kapnak, mert jól esik nekik. Nem is volt a városban még egy -olyan népszerű ember, mint ez a temetkezési vállalkozó. - -No, a halotti beszéd igen jó volt, csak hosszú, mint a szentiványi ének -és rém unalmas. Aztán a placra állt a király s elcsinált valami -imposztorságot s végre megvolt az eset és az ánterprízes elkezdett a -koporsó felé tekergőzni a srófhajtójával. Én majd ónossá lettem ekkor és -majd megszakadtam, úgy lestem őtet. De ő nem teketóriázott, neki és -rácsúsztatta a koporsóra a födelét símán és enyhén és jó szorosan -lesrófolta. Most voltam én csak jól! Nem tudtam, benne van-e a pénz vagy -sem. Tegyük fel mondok, hogy valaki titokban elcsente a zacskót: hogy -tudjam akkor, írjak-e Meri-Dzsénnek vagy sem? Tegyük fel, hogy kiásatja -a koporsót és nem talál benne semmit: mit fog rólam gondolni? Az istenit -mondok, vadászni fognak rám és becsuknak. Jobb lenne meglapulni és -sötétségben maradni és egyáltalán nem írni meg a levelet. Fenemód -összegabajodott a dolgom, bár bele se kezdtem volna, az ördög bujjék az -egész üzletbe. - -Hát eltemették s mind hazajöttünk, s én megint csak az arcokat lestem; -nem tehettem róla, nem tudtam nyugton maradni. De semmit sem sütöttem -ki, az arcok nem árultak el semmit se. - -A király végiglátogatta estefelé a várost, mindenkinek kedveskedett és -köllette magát mindenfelé; aztán beadta nekik, hogy a hívei oda túl -Angliában már oda vannak érte, úgy várják haza, hát neki sietnie kell, -hogy mihamarabb rendet csináljon a hagyatékban és indulhasson haza. -Nagyon sajnálta, hogy ilyen sietős volt a dolga, de sajnálta itt is -mindenki. Szerették volna, ha tovább maradhat, de azt mondták, belátják, -hogy lehetetlen. Persze azt mondta, ő és Vilmos magukkal viszik haza a -lányokat is, és ez is nagyon tetszett mindenkinek, mert hogy akkor a -lányok biztosítva és saját atyafiságoknál lesznek; és a lányoknak is -tetszett a dolog; úgy izgatta őket, hogy tisztára mintha elfelejtették -volna, hogy egyáltalán bajban voltak, s azt mondták a királynak, hogy -csak adjon el mindent oly gyorsan, ahogy csak lehet, ők készen lesznek -az útra. Szegény teremtések úgy örültek s oly boldogok voltak, hogy fájt -a szívem látni, hogy teszik őket lóvá és hazudják tele a fejöket, de nem -tudtam módját, hogy vágjak bele s hogy fordítsak a szomorú nótán. - -Hát nem kiragasztott a király hirdetőcédulákat, hogy árverésen adja el a -házat, a szerecseneket és minden jószágot – két nappal a temetés után? -De hogy akárki, ha akar, előre is vehet külön akármit. - -Igy a temetés utáni napon kapta a lányok öröme az első léket, úgy -délfelé. Egypár néger kupec járt arra s a király eladta nekik a -szerecseneket megfelelő áron, három napon belüli fizetésre. És elmentek -szegények, a két fiú a folyón fölfelé Memfiszbe, az anyjuk pedig lefelé -Orleanszba. Azt hittem, a szegény lányoknak s a szerecseneknek meghasad -fájdalmukban a szívök, úgy körül siratták egymást s úgy viselkedtek, az -ember majd belebetegedett. A lányok azt mondták, hogy álmukban sem -jutott volna eszükbe, hogy a családot egymástól elszakítva lássák, vagy -hogy eladják máshova, mint a városba. Nem tudom elfelejteni, hogy hogy -csüngtek-lógtak sírva egymáson a szegény nyomorult lányok meg a -szerecsenek; azt tartom, nem is tudtam volna elviselni, hanem -kipukkantam és nekiestem volna ennek a mi bandánknak, ha nem tudtam -volna, hogy a vásár nem érvényes és hogy a négerek egy vagy két hét -mulva itthon lesznek megint. - -A várost is kiforgatta az eset és jócskán jöttek nagy sebbel-lobbal s -azt mondták, botrány, elválasztani gyerekeitől az anyát. Bántotta a -dolog némikép a csalókat is, de a vén bolond király csak grasszált -tovább, akármit tett vagy mondott a herceg, és mondhatom, a herceg nem -nagyon jól érezte magát. - -Másnap volt az árverés. Világos reggel a király és a herceg csak jönnek -ám fel a padlásra és felkőtenek, s én láttam már a nézésükből, hogy baj -van Köpecen. Azt mondja a király: - -– Te, nem voltál a szobámban tegnap éjjel? - -– Nem felség. Ennek szólítottam mindég, mikor a bandán kívül senki sem -volt jelen. - -– Jártál ott tegnap vagy a mult éjjel? - -– Nem jártam, felség. - -– Becsületed szentségére? No, semmi hazudozás! - -– Becsületem szentségére, felség, igazat mondok. Nem voltam a szobájában -azóta, hogy Meri-Dzsén kisasszony odavitte fenségedet és a herceget, -hogy megmutassa. - -A herceg azt mondta: - -– Nem láttál más valakit odamenni? - -– Nem fenség, azt hiszem, amennyire emlékezem, nem láttam. - -– Hallgass és gondolkozzál. - -Én studéroztam egy kicsit s megláttam a kibúvót s azt mondom: - -– Igen, láttam többször a szerecseneket bemenni. - -Mind a ketten meghökkentek, mintha ezt nem várták volna, aztán mintha -mégis gondolták volna. Azt mondja a herceg: - -– Mi az, mindnyáját? - -– Nem, legalább is nem egyszerre. Azaz nem gondolnám, hogy láttam volna -valamennyit egyszerre kijönni, csak épen egyszer. - -– Hahó, mikor volt ez? - -– A temetés napos napján. Reggel. Nem volt korán, mert én elaludtam -aznap. Épen indultam a létrán le, amikor láttam. - -– Jól van, mondd tovább: mit tettek, micsináltak? - -– Nem tettek semmit, nem csináltak semmit, amennyit én láttam. -Lábujjhegyen mentek tovább, ebből azt láttam, azért jártak ott benn, -hogy felséged szobáját kitakarítsák vagy ilyesmiért, gondolván, hogy -felséged már fölkelt, de mert látták, hogy még nem kelt föl, remélték, -hogy baj nélkül kiosonhatnak, anélkül, hogy fölségedet fölkeltenék, ha -már eddig föl nem keltették. - -– Nagy Kristóf, ez aztán az eset! – mondja a király, s mind a kettő igen -nyavalyás és bamba pofát vágott. Ott álltak töprenkedve s a tarkójukat -kaparva, végül a herceg olyanféle nevetésre fakadt, mintha valamit -fűrészelnének és azt mondja: - -– Mindent fölülmúl, ahogy ezek a szerecsenyek a szerepöket eljátszották. -Úgy tettek, mintha kétségbe volnának esve, hogy erről a vidékről el kell -menniök. És én elhittem nekik és, ön is elhitte és mindenki elhitte. -Senki se mondja nekem többé, hogy a szerecsenynek nincsen színpadi -tehetsége. Ahogy ezek végigjátsszák a dolgukat, akárkit is lóvá tehetne. -Azt tartom, egy vagyon rejlik bennök. Ha tőkém volna és színházam, nem -tudnék ennél jobb befektetést, aztán, ehen itt van ni, mi eladjuk őket -egy pipadohányért. Igen, és még jogunk sincs, hogy legalább -elfüstölhetnők ezt a kis dohányt. Mondja csak, hol is van az a dohány, -az a váltó? - -– A bankban, ahova a többi is megy. Hol volna máshol? - -– Hálistennek. Ez legalább megvan. - -Én meg, némileg bátortalanul, azt mondom: - -– Valami baj van talán? - -A király hirtelen rámförmed: - -– Az nem a te dolgod. Neked ne fájjon a fejed, csak a magad ügyében, ha -van. Amíg itt vagy ebben a városban, ezt tartsd az eszedben, érted? -Aztán a herceghez fordul: Le kell nyelnünk a békát, aszondja, és -hallgatnunk kell. Se szó, se beszéd: ez a jelszavunk. - -Amint indultak a létrán, a herceg megint röhögött és aszondja: - -– Gyors forgalom és csekély haszon. Jó kis üzlet, mondhatom! - -A király rámordul és aszondja: - -– Én a legjobbat akartam, hogy gyorsan túladtam rajtok. Ha úgy fordult, -hogy a haszon semmi, hogy nagy a hiány és kevés a tere: nem vagyok benne -hibásabb, mint ön. - -– Mégis ha én rám hallgatott volna, akkor a feketék még mindig itt -volnának, mi meg már nem volnánk itt. - -Erre a király hátrahajolt, amennyire bátorságos volt neki és megint -nekem esett. Letett a sárga földig, hogy nem siettem neki szólni a -négerek dolgáról; minden bolond kitalálta volna, aszondja, hogy -valamiben törik a fejüket. Azután megint önmagát szidta egy darabig, azt -mondta, az az oka mindennek, hogy ő nem maradt tovább az ágyban, ami -neki természetes reggeli pihenője lett volna, de isten akárhová tegye, -ha mégegyszer megesik ez rajta. Igy nyelvelve, végre elmentek, énnekem -meg rém jó kedvem lett, hogy így mindent a szerecsenekre hárítottam, -anélkül mégis, hogy kárt tettem volna bennük. - - -VI. FEJEZET. - -Az idő múlt, hát lementem a létrámon, hogy a földszintre menjek, de -amint a lányok szobája előtt elmenek, látom, az ajtó nyitva van és -Meri-Dzsén ott ül ócska bőröndje előtt, amely nyitva volt, abba -rakosgatott holmit, hogy készen legyen az Angolországba való utazásra. -De most abbahagyta, az ölében egy összehajtogatott ruhával, és a -tenyerébe temetve szemét, sirdogált. Borzasztón rosszul esett őt így -látni, de akárkinek is rosszul esett volna. Bementem és azt mondom: - -– Meri kisasszony, maga se tudja elviselni, ha embertársát bajban látja, -én se tudom – már mint rendszerint. Mondja el a baját. - -Hát elmondta. A szerecsenjeit siratta, – amit mindjárt gondoltam is. A -gyönyörű kirándulás Angolországba, aszondja, szinte egészen el van -rontva ránézve. Nem tudja, hogyan legyen ott boldog, ha meggondolja, -hogy az atya és gyerekek soha-soha többé egymást nem fogják látni, és -kifakadt keserűbben, mint valaha, ég felé emelte két kezét és aszondja: - -– Oh, uram, én istenem, soha, de soha többé nem fogják egymást látni. - -– De fogják, – még pedig két héten belül, én tudom azt! mondom én. - -Ehune, kiszalasztottam, mielőtt meggondoltam volna, s mielőtt még -mozdulhattam volna, nyakam köré fonta a két karját és azt mondja: -mondjam még egyszer, aztán újra és újra megint. - -Már láttam, hogy eljárt a szám: többet mondtam, mint kellett volna és -szorítóban voltam. Kértem, engedje meg, hadd gondolkozzam egy minutáig; -és ő ott ült, roppant türelmetlen, izgatott és gyönyörű volt, mintha -boldog volna és megkönnyebbült volna, olyanformán, mint mikor valaki túl -van a foghúzáson. Hát én elkezdtem töprenkedni. Mondok magamban: azt -tartom, ha valaki szorultságában egyszerűen kikottyantja az igazat, az -mindenféle bajnak kiteszi magát, bár nincsen erre nézve tapasztalásom és -nem mondhatom egészen biztosan, de akárhogy is, nekem úgy tetszik így -van; de itt olyan esetben vagyok, hogy akárhová tegyenek, hanem úgy -nézem, hogy mégis csak jobban járok az igazsággal, mintha hazudozom. -Össze kell szednem az eszemet és egyszer jól meg kell gondolnom, olyan -különös és rendkívüli a dolog. Még soha ilyen esetben nem voltam. Jó, -mondok magamban végül, kockáztassuk meg; nekivágok és megmondom ezúttal -az igazat, ámbárhogy olyannak tetszik, mintha az ember puskaporos -hordóra ülne, beledugná a kanócot csak azért, hogy lássa merre fog -repülni. Aztán azt mondom: - -– Meri kisasszony, van valami helye itt közel valahol a városon kívül, -ahova elmehetne s ahol maradhatna három-négy napig? - -– Van. Lószropéknál. Mért? - -– Azzal ne törődjék egyelőre. Ha megmondom magának, honnan tudom, hogy a -szerecsenyek viszont fogják egymást látni – két héten belül – itt ebben -a házban és meg is bizonyítom, hogy honnan tudom: el fog menni -Lószropékhoz s ottmarad négy napig? - -– Négy napig! azt mondja. Egy évig is! - -– Rendben van, mondom én; nincsen nekem magától egyébre szükségem, csak -a szavára; nekem többet ér a maga szava, mintha más ember megcsókolja a -Bibliát. Mosolygott és elpirult olyan édesen, én meg azt mondom: Ha -megengedi, beteszem az ajtót és bereteszelem. - -Aztán visszajöttem s újra leültem s azt mondom: - -– Vigyázzon, nehogy lármát csapjon; üljön csak csendesen és tartsa magát -férfiasan. Meg kell mondanom az igazat, magának pedig erősnek kell -lennie, mert gonosz egy dolog ám ez és igen nehéz lesz elviselni, de nem -lehet róla tenni. Ez a maga két nagybácsija egyáltalán nem nagybácsija -magának, ez egy imposztor pár, rendes betörő. Kinn van, s ezzel túl -vagyunk a legrosszabján, a többi kismiska. - -Persze nagyon megrázta őt, de én ezzel túl voltam a sikér vízen és -bátran mentem előre; az ő szeme mind jobban-jobban lángolt, amint -elmondtam neki minden istentelenséget, hogy honnan indultunk, mikor -azzal a fiatal bolonddal találkoztunk, aki a gőzösre iparkodott; -világosan egész addig, mikor ő, a kisasszony a ház főbejárata előtt a -király nyakába szökött s a gazember őt tizenhat-tizenhétszer is -megcsókolta. Meri kisasszony erre felugrik, az arca csupa tűz, mintegy -napnyugta és aszondja: - -– A barom! Jer, ne vesztegess egy percet, egy másodpercet se, szurokba -és tollba hempergetjük meg őket és úgy dobjuk a folyóba. - -Azt mondom én: - -– Minden bizonnyal. De úgy gondolja, hogy _előbb_, sem mint maga -Lószropékhoz menne? - -– Oh, aszondja, hol jár az eszem! aszondja és visszaül a helyére. Ne -törődj azzal, amit mondtam, kérlek, ne törődj vele, no, úgy-e? És selyem -kezét olyanformán tette az enyimre, hogy azt mondtam, inkább meghalnék. - -– Nem tudtam, aszondja, hogy ennyire fölizgatódtam. Folytasd és én nem -szólok többet egy szót se. Mondd meg, mit tegyek s én azt teszem, amit -mondasz. - -– Jól van, mondok. De csúnya banda ez a két imposztor s én kötve vagyok -még egy darabig velök utazni, akár tetszik, akár nem, – hogy mért, azt -inkább nem mondom el – és ha maga itt rájok terítené a vizes lepedőt, ez -a város kiszabadítana engemet a körmük közül és én rendben is volnék -akkor, de van itt még valaki, akiről maga nem tud semmit, az annál -nagyobb bajba jutna. Hát nem kell nekünk megmentenünk, mi? Persze, hogy -meg kell. Akkor pedig nem teríthetjük rájok a vizes lepedőt. - -Amikor ezt mondtam, egy jó gondolat támadt a fejemben. Láttam ugyan, -hogy lehetséges volna magamnak is, Dzsimnek is megszabadulnunk a két -csalótól; őket dutyiba juttatni és magunknak tovább menni. De nem lenne -tanácsos a tutajt nappal úsztatni úgy, hogy rajtam kívül senkise legyen -rajta, aki megfelel, ha kérdezik; így hát jobb lesz, gondoltam a terv -kivitelével várni, míg jó öreg este nem lesz. Azt mondom hát: - -– Meri kisasszony, megmondom, mit kell tennünk, s magának se kell olyan -sokáig odalenni Lószropéknál. Mennyire vannak azok ide? - -– Valamivel kevesebbre négy mérföldnél, egyenesen künn a vidéken erre -hátrafelé. - -– Ez megfelel. Maga hát most menjen el oda és maradjon ott csendesen ma -éjjeli kilenc-féltíz óráig, aztán kérje meg Lószropékat, hogy kísérjék -haza, mondja nekik, hogy valamiért, ami eszébe jutott. Ha ideérkezik -tizenegy órára, tegyen egy égő gyertyát ebbe az ablakba, és ha erre én -nem jövök ide fel, várjon tizenegyig, és ha akkorra sem jövök fel, az -azt jelenti, hogy elmentem útból és bátorságban vagyok. Akkor jöjjön ki, -terjessze el a híreit és tetesse lakat alá a két svindlert. - -– Jól van, aszondja, megteszem. - -– És ha úgy találna fordulni, hogy nem tudok elmenekülni, hanem elfognak -velük együtt, akkor magának helyt kell állani s meg kell mondania, hogy -én elmondtam magának az egész históriát előre és úgy mellettem kell -állania, ahogy csak lehet. - -– Melletted fogok állani. Egy hajad szálát sem fogják meghajlítani, -mondja ő, és láttam, mint tágult ki az orra cimpája és mint villant meg -a szeme, mikor ezt mondta. - -– Ha én elmegyek, nem leszek itt, mondom én, hogy megbizonyítsam e -gézengúzokról, hogy magának nem nagybátyái, és meg nem bizonyíthatnám, -ha itt is lennék. Megesküdhetném, hogy svindlerek és naplopók, ennyi az -egész; de biz ez nem sokat érne. De vannak mások, akik jobban -megtehetik, ami tőlem nem telik, még pedig olyan emberek, akikre nem -lehet olyan könnyen gyanakodni, mint én reám. Meg is mondom, hol kell -őket keresni. Adjon csak ceruzát és egy kis papirost. Tessék: _Királyi -non plus ultra_, _Brikkszvill_. Tegye el és el ne veszítse. Ha a -törvényszék le akarja leplezni ezt a két alakot, küldjenek el -Brikkszvillbe s üzenjék meg, hogy elfogták a _Királyi non plus ultra_ -szereplőit és tanukat kérnek ellenök. Hej, itt lesz az egész város egy -szempillantásra, Meri kisasszony. És forrni fog valamennyi, úgy jön. - -Úgy néztem, hogy most már mindent rendbehoztunk, hát aszondom: - -– Azt meg csak engedje, hogy hadd licitáljanak tovább és semmit se -búsuljon. Senkise tartozik a vételárt megfizetni, csak az árverés utáni -napon, mert hogy kellő kihirdetés nélkül oly gyorsan csinálták, és a két -lator ugyan el nem megy innen, amíg a pénz a zsebében nincsen. Ahogy -pedig most megcsináltuk dolgot, az eladás nem lesz érvényes és a latrok -nem látnak pénzt. Igy volt a szerecsenekkel is – nem volt az eladás és a -négerek hamarosan visszakerülnek. Ehhez a pénzhez se jutnak hozzá az -imposztorok; nagy slamasztikában vannak azok, Meri kisasszony! - -– Jó, mondja ő; most futok le reggelizni, aztán rögtön indulok egyenesen -Lószropékhoz. - -– Bizony, Meri kisasszony, ez sehogyse trafál, mondok. Menjen még -reggeli előtt. - -– Mért? - -– Mit gondol, mért akarom, hogy egyáltalán elmenjen? - -– Hát – nem is gondoltam erre s csak most jut eszembe, hogy nem tudom. -Ugyan mért? - -– Mivelhogy maga nem tartozik a vastagbőrű arcok közé. Sohase kívánnék -magamnak a maga arcánál jobb könyvet. Az ember úgy olvas belőle, mint a -nyomtatásból. Azt hiszi, tán maga oda tud menni és szemébe nézni ezeknek -a nagybácsiknak, amikor csókos jóreggelt jönnek magának mondani, -anélkül, hogy – - -– Elég, elég, hagyd el! Rendben van, megyek még reggeli előtt s örömmel -megyek. A testvéreimet itthagyjam velök? - -– Ne törődjék azokkal. Nekik még helyt kell állani egy kis darabig. Ha -mind elmennének, ezek a latrok még gyanút fognának. Nem akarom, hogy -lássa akár őket, akár a húgait vagy akárkit is a városbeliek közül. Ha -valamelyik szomszédja azt kérdezné magától, hogy vannak ma reggel a -nagybátyái – a maga arca elárulna valamit. Nem, nem, Meri kisasszony, -csak menjen el rögtön, én a többivel elvégzem a dolgot. Megmondom Zsuzsa -kisasszonynak, hogy maga tisztelteti a bácsikat s hogy eltávozott egypár -órára egy kis pihenőre, vagy hogy egy kis változásban legyen része vagy -barátokat látogatni s hogy visszajön még az éjjel vagy korán reggel. - -– Hogy elmentem barátainkat meglátogatni, ez helyes; de azt már nem, -hogy tiszteltetem őket. - -– Jó, hát nem tisztelteti. Csak ennyit mondtam, ez nem bánthatta. Kis -dolog és semmi bajjal nem jár; és az apró dolgok egyengetik az ember -útját többnyire itt a földön. A kisasszonynak jól esik és semmit se -kóstál. Aztán azt mondtam: Van még valami, az a pénzeszacskó. - -– Az az övék lett és bizony elkeserít meggondolnom, hogyan lett az övék. - -– Nem, ebben csalódik. Nem lett az övék. - -– Hát, kié lett? - -– Bár tudnám, de nem tudom. Nálam volt, mert elloptam tőlük. Azért -loptam el, hogy magának adjam. Tudom is, hogy hova rejtettem, de attól -félek, már nincsen ott. Nagyon bánom a dolgot, Meri kisasszony, -szánom-bánom, ahogy csak lehet; de megtettem mindent, amit csak -lehetett, becsületemre mondom. Majdhogy el nem csíptek vele s el kellett -dugnom az első kínálkozó helyre, de hát nem volt jó hely. - -– Ugyan ne vádold magadat, nagyon rossz így magát vádolni, nem engedem; -egyszerűen nem tehettél róla, de nem volt a te hibád. Hová rejtetted? - -Nem akartam olyan helyzetbe hozni, hogy megint a bánata jusson eszébe, -és mintha nem bírtam volna a számat arra bírni, hogy olyat mondjon, -amitől látnia kellett volna a hullát a koporsóban, a gyomrán azzal a -zacskóval. Igy hát egy-két szempillantásig nem szóltam, aztán azt -mondtam: - -– Inkább nem mondom meg hova rejtettem, Meri kisasszony, ha nem -haragszik meg érte; de fölírom magának egy kis cédulára és útközben -Lószropék felé elolvashatja, ha akarja. Gondolja, hogy ez jó lesz? - -– Jó lesz. - -Hát felírtam neki ezt: A koporsóba dugtam. Benne volt, mikor maga ott -sirdogált késő éjjel. Én az ajtó mögött voltam és igen nagyon sajnáltam -magát, Meri-Dzsén kisasszony. - -A szemem egy kicsit megnedvesedett, ahogy eszembe jutott, hogy sirdogált -ott egymagában azon éjtszakán, azok az ördögök meg ott feküdtek az ő -hajlékában, pusztítva és fosztogatva őt. S mikor összehajtogattam s -odaadtam neki, látom, az ő szeméből potyog a könny. És ő megrázta erősen -a kezemet és azt mondja: - -– Isten veled, – megyek és megteszem mind, amit mondtál. És ha soha -többé nem talállak is látni, nem foglak soha sem elfelejteni, és -igen-igen sokszor fogok rád gondolni és imádkozni is fogok érted. Ezzel -elment. - -Imádkozik értem. Mondok, ha ismerne, magához valóbb dolgot is tudhatna -magának. De fogadni mernék, hogy megteszi mindazonáltal, már ő -ilyenfajta volt. Képes lett volna Eskariótesért is imádkozni, ha -megígérte, ő nem színá vissza, úgy nézem. Akárki mit mond, én azt -tartom, több virtus van benne, mint akármelyik lányban a világon; sőt -azt tartom, csupa virtus az egész lány. Ez hízelkedésnek látszik, de nem -az. Ha pedig a szépséget vagy akár a jóságot is nézzük, hát valamennyi -fölött áll. Én nem láttam azóta, hogy kimenni láttam az ajtón, nem, nem -láttam azóta, de azt tartom, hogy gondoltam rá sok-sok milliószor is, -meg arra, hogy imádkozni fog érettem. És ha valaha eszembe jutott volna, -hogy használna nekem valamit, ha én is imádkoznám ő érette, hát isten -akárhová tegyen, ha meg nem tettem volna. - -Nos, Meri-Dzsén elment a hátsó ajtón, azt hiszem, mert senkisem látta -elmenni. Mikor találkoztam Zsuzsával és a nyúlszájúval, azt mondom -nekik: - -– Minek is híjják azt a népet odafönn a folyó másik partján, ahova mind -elszoktak maguk néha-néha járni? - -Azt mondják: - -– Van ott több is, de legtöbbet Proktorékhoz járunk. - -– Az az, – mondok én – majd elfelejtettem a nevöket. Hát Meri-Dzsén -kisasszony azt mondta, mondjam meg maguknak, hogy odament rémisztő -sietséggel – valaki beteg ott. - -– Kicsoda? - -– Nem tudom, vagyis inkább elfelejtettem; azt gondolnám – - -– Boldog isten, csak nem tán Hanner? - -– Sajnálom, – mondok – de csak meg kell mondanom, hogy csakugyan a -Hanner. - -– Oh, égi fény, még a mult héten semmi baja sem volt. Nagyon rosszul -van? - -– Ki se lehet mondani. Egész éjjel ott virrasztottak mellette, azt -mondja Meri kisasszony, s azt hiszik, nem sok órája van még hátra. - -– Jaj, ha az ember meggondolja! Mi baja lehet? - -Nem jutott hirtelen semmi okos dolog az eszembe, hát csak kivakkantom, -hogy - -– Mumpsza van. - -– Mumpsza, az öreganyád. Nem ülnek az emberek együtt azzal, akinek -ragadós mumpsza van. - -– Ülnek, nem ülnek. De mérget vehet rá, hogy ülnek ezzel a mumpsszal. Ez -más mumpsz. Ez egy újfajta mumpsz, azt mondta Meri kisasszony. - -– Miféle újfajta? - -– Mert hogy össze-vissza van keveredve más egyéb dolgokkal. - -– Miféle egyéb dolgokkal? - -– Hát kanyaróval, szamárköhögéssel, sárgasággal, szárazbetegséggel, -nyavalyatöréssel és agylázzal, meg mit én tudom mi mindennel. - -– Uram fia, s ezt mumpsznak híjják? - -– Azt mondta Meri-Dzsén kisasszony. - -– De hát, mi az istencsodájáért híjják mumpsznak? - -– Mert mumpsz. Azzal kezdődik. - -– Nincs ebben semmi értelem. Valaki kificamíthatja a lábaujját, aztán -mérget vehet, aztán a kútba eshetik és kitörheti a nyakát, és szétütheti -az agyvelejét, aztán jön egy ember és megkérdezi, mibe halt bele és egy -tökfilkó kivágja, hogy a szegény kificamította a lábaujját. Volna ebben -valami értelem? Nem. Igy nincsen a tiedben sem. Ragadós a baja? - -– Hogy ragadós-e? Hogy lehet így beszélni! Hát ragadós-e sötétben a -borona? Ha meg nem akadsz egy fogán, megakadsz a másikon, nem? Aztán -elviheted magaddal azt az egy fogát anélkül, hogy magaddal vidd az egész -boronát? Nos, a mumpsznak ez a fajtája, azt lehet mondani, egy neme a -boronának. És ennek a boronának nem mozog ám a foga, ha megakadsz rajta, -hát meg is vagy akadva emberül. - -– Nohát, ez rettenetes – mondja a nyúlszájú. Megyek Harri bácsihoz és – - -– Az igaz, – mondok – én is odamennék; persze, hogy odamennék. Még az -időt se vesztegetném. - -– Hát ugyan mért ne mennél? - -– Nézzen csak egy percig a dolog szeme közé, akkor tán kinyílik a szeme. -Nem köteles-e a maga bácsikája haza sietni Angliába oly sebten, ahogy -csak lehet? Aztán azt hiszi, oly snasszok lennének, hogy elmennének s -magukat itthagyva egyedül eresztenék erre a nagy útra? Maga tudja, hogy -ők megvárnák magukat. Ennyiben rendben van a dolog. De a maga Harri -bácsija pap úgy-e? Jól van. De hát egy papi ember hajlandó lesz becsapni -egy gőzös kapitányát? Vagy be fog csapni egy hajós gazdát annyiban, hogy -engedi őket hajójukra fölvenni Meri-Dzsén kisasszonyt? Maga tudja, hogy -erre ő nem képes. Hát mit fog tenni? Azt fogja mondani: nagyon sajnálom, -de az eklézsiám boldoguljon egyelőre ahogy tud; mert hugom ki volt téve -egy borzasztó pluribusz-unum mumpsznak, így kutya kötelességem itt -szépen megülni és várni három hónapot. Addig tart, amíg kitűnik, -elkapta-e a ragályt. De ne törődjék vele kisasszony, ha azt hiszi, hogy -legjobb megmondani Harri bácsinak, hát – - -– Hát még? Hogy itt lebzseljünk, amikor jó dolgunk lehetne -Angolországban, azalatt itt lessük, hogy Meri-Dzsén elkapja-e a ragályt -vagy sem. Azt hiszi maga, gyerekekkel kártyázik? - -– Jó, jó, talán jobb lesz azonban némely szomszédnak elmondani? - -– Ki hallott már ilyet? Maga ugyan lefőzi az egész világot természetes -butaság dolgában. Hát nem éri föl ésszel, hogy azoknak első dolga volna, -hogy elmondják. Nincs itt mit tenni, mint senkinek sem szólni -egyáltalán. - -– Lehet, tán igaza van; igen, azt hiszem igaza van. - -– Azt tartom, azt kell mondani Harri bácsinak, hogy elment egy kicsit -járni, akkor nem fog miatta aggódni. - -– Igen, Meri kisasszony is azt kívánta, hogy azt mondják. Azt mondta, -mondd meg nekik, tiszteltetem és csókoltatom Harri bácsit és Vilmost, és -mondd, hogy elmentem túl a folyón meglátogatni izé – izé – hogy is -hívják azt a gazdag familiát, amelyet Péter nagybátyjok olyan nagyra -tartott? Izé, azokat értem – - -– Bizonyosan Epszorpszékat, nem? - -– Persze; a nyüstjit ezeknek a neveknek, az embernek sohase jutnak -eszébe, mikor köllenek. Igen, aszondja Meri kisasszony, mondd meg nekik, -hogy átmentem a folyón, megkérni Epszorpszékat, hogy bizonyosan jöjjenek -el a licitációra és vegyék meg ezt a házat, mert, aszondja, Péter bácsi -azt óhajtotta, inkább ők vegyék meg, mintsem más; és ő odament s el se -jön, aszondja, amíg rá nem bírja, hogy eljöjjenek; azután aztán, ha nem -lesz nagyon fáradt, hazajön; ha pedig fáradt lesz, hazajön reggelre. Azt -mondta, ne szóljak semmit se Proktorékról, csak Epszorpszékról – ami -amellett teljesen igaz is lesz, mert oda is elnéz, hogy beszéljen velük -a házvételről. Én tudom, mert maga mondta el nekem a dolgot. - -Rendben van, mondták a lányok és obébb álltak, hogy fölkeressék -bácsikáikat, átadják nekik az üdvözletet, meg a csókot és elmondják az -üzenetet. - -Már most minden rendben volt. A lányok nem fognak szólni, mert nagy volt -a mehetnékjök Angolországba; a király, meg a herceg pedig jobb -szerették, ha Meri-Dzsén odajár a licitáció érdekében, mintha itt van -Robinzon doktor kezeügyében. Én nagyon meg voltam elégedve; úgy néztem, -hogy pompásan csináltam a dolgot; azt tartom, Tom Szójjer se csinálta -volna külömben. Természetesen, ő nagyobbszabású formát adott volna neki, -de nekem ebben nincsen ügyességem, engemet nem arra neveltek. - -A licitációt a köztéren tartották meg és eltartott végig egész délután, -és a vén ember mindig kéznél volt és nézte buzgón a bevételt, fönn, az -árverező mellett s hellyel-közzel be-beírt valamit egy írásba, vagy -egy-egy szóval kedveskedett az embereknek; a herceg pedig ide-oda -gögözött az ismerősöknek, hogy köllesse magát és százfelé is dolgozott. - -De lassan-lassan mégis végire jártak és minden elkelt. Minden, kivéve -egy csomó kicsi, ócska apróság a temetőből. De hozzáláttak, hogy ezen is -túladjanak, – én olyan zsiráfot, mint a király, sohasem láttam: fölfalt -volna az mindent. Míg azonban ezzel foglalkoztak, kikötött egy gőzhajó -és egy pár perc mulva csak vonul ám föl egy sokadalom kiabálva, üvöltve, -röhögve, kergetőzve és ezt ordították: - -– Itt van az ellenatyafiság! Itt van nektek még egy pár örökös Wilksz -Péter után. Csak ide a pénzzel, válogathattok, hogy kinek adjátok. - - -VII. FEJEZET. - -Egy igen jóképű öreg urat hoztak és egy igen jóképű fiatalabbat, akinek -jobb keze fel volt kötve. És uram bocsá! Hogy ordított, hogy vihogott a -nép és hogy kapott a dolgon! Én azonban nem láttam benne tréfára valót s -mondok, a királynak, meg a hercegnek nagy munkájába kerülne azt látni -benne. Azt hittem, el fognak fehéredni. Dehogy! Eszük ágában sem volt. A -herceg nem mutatta, hogy gyanítja, hogy baj van, hanem egyre gögözött -ide-oda, boldogan és megelégedetten, mint egy bugyela korsó, amelyből -író bugyborékol ki; ami a királyt illeti, az rém bánatosan nézett az -újon érkezőkre, mintha csikarná a szíve mélységeit a gondolat, hogy -ilyen csalók és gazemberek is vannak a világon. Csodálatosan csinálta az -öreg. Egy csomó tekintélyes ember sereglett köréje, hogy lássa, hogy az -ő részén vannak. Az az öreg úr, aki most érkezett, halálosan -zavarodottnak látszott. Csakhamar felszólalt, s ott nyomban láttam, hogy -angolországi szójárással beszél, nem úgy, mint a király, ámbár hogy -tekintve, hogy csak utánzat, a király is elég jó volt. Nem tudom -visszaadni az öreg bácsi szavait, sem utánozni nem tudom, de a tömeg -felé fordult és körülbelül ezt mondta: - -– Ez olyan meglepetés rámnézve, melyre nem voltam elkészülve; és -beismerem nyiltan és őszintén, nem is vagyok abban a helyzetben, hogy -szembeszálljak vele s megfeleljek rá. Mert baj ért bennünket, engem meg -az öcsémet; ő eltörte a félkarját, a bagázsiánkat pedig partra tették -egy várossal följebb a folyón mult éjjel tévedésből. Én Péter Vilksz -Harri nevű testvére vagyok és ez Vilmos, a másik testvére, aki se nem -hall, se nem beszél, sőt most mutogatni sem tud annyit, hogy megértsék, -mert mostan csak félkézzel tud mutogatni. Azok vagyunk, akiknek mondjuk -magunkat; és egy-két nap mulva, ha megjön a málhánk, meg is tudjuk -bizonyítani. De addig inkább nem szólok egy szót se többet, hanem megyek -a vendéglőbe, ott várok a továbbiakra. - -Ezzel ő is, meg az új kuka el is indultak; a király meg micsináljon? -Nevet és következőkép csörömpöl: - -– Eltörte a karját! No persze, hogy is ne törte volna, még pedig épen -jókor, a lelkem csalója, holott most mutogatni kéne vele, de nem tanulta -meg, hogy hogyan csinálja. Aztán elveszett a bagázsiájok! Ajnye, be jó! -És rendkívül elmés a – körülményekhez képest. - -És újra nevetett és vele nevetett mindenki, három vagy négy embert, vagy -mondjuk, egy féltucatot kivéve. Ezek közül egy volt a doktor; egy másik -volt egy gyilkosszemű úri ember, régimódi, szőnyegszövetből kézsült -pakktáskával, aki ép most érkezett a gőzösön és halkan beszélt a -doktorral és nézte a királyt és egyszer-egyszer bólintva hozzá: ez Levi -Bell volt, az ügyvéd, aki odavolt Lujvillba; még egy másik, egy szálas, -kemény, nagytermészetű ember volt, aki csak most jött és figyelt -mindenre, amit az öreg úri ember mondott s most a királyt figyelte. -Mikor pedig a király elvégezte a mondókáját, fogja magát a -nagytermészetű s aszondja: - -– Nézze csak, – mondja – ha maga Harri Vilksz, ugyan mikor jött ebbe a -városba? - -– A temetés előtte való napon, barátocskám – mondja a király. - -– De mely órájában a napnak? - -– Estefelé, egy vagy két órával napnyugta előtt. - -– Micsoda alkalmatosságon? - -– A Szuzen Paull fedélzetén Cincinátiból. - -– Akkor hát hogyan került aznap reggel az _Itcés_ tájékára – csónakon? - -– Nem voltam az Itcés tájékán reggel. - -– Ez meg már hazugság. - -Többen megragadták a nagytermészetűt s kérték, ne beszéljen ilyen hangon -egy öreg emberrel, aki hozzá még lelkész is. - -– Akasszák fel az ilyen lelkészt, hazug imposztor őkelme. Odafönn volt -aznap reggel az _Itcés_-nél. Én ugy-e, hogy ott lakom? Nos, én is ott -voltam, ő is ott volt. Csónakon jött, vele jött Trin Kollinsz és egy -fiú. - -A doktor kap a dolgon s azt mondja: - -– Ráismerne Hejnisz uram a fiúra, ha meglátná? - -– Nem tudom, de azt tartom, ráismernék. Hé, de hiszen ahun van ni, -egészen biztosan ráismerek. - -Ezzel rám mutatott. A doktor azt mondja: - -– Szomszéduraimék, nem tudom, az újonérkezettek csalók-e vagy sem, de ha -ezek itt nem imposztorok, akkor én egy tökfilkó vagyok, annyit -mondhatok. Azt gondolom, a mi kötelességünk lesz gondoskodni arról, hogy -ezek addig innen el ne menjenek, amíg ennek a dolognak a végire nem -járunk. Gyerünk Hejnisz úr, jöjjenek mindnyájan a többiek is. Vigyük e -fickókat a kocsmába s ott szembesítsük a másik párral s én reméllem, -végig se kell mennünk a dolgon, hogy kitaláljunk valamit. - -Pecsenye volt ez a népnek, bárha tán nem is a király barátainak; így hát -mind indultunk oda. Ez napnyugta körül volt. A doktor engemet a kezemnél -fogva vitt és elég barátságos volt, de a kezemet el nem eresztette -volna. - -Mindnyájan egy tágas szobába mentünk a vendéglőben s meggyújtottunk egy -pár gyertyát és odahívtuk az új jövevénypárt is. Elsőbb a doktor szól s -azt mondja: - -– Nem akarnék nagyon gorombán bánni ezzel a két emberrel, de azt tartom, -hogy csalók és lehet, hogy cinkostársaik is vannak, akikről mi nem -tudunk semmit. Ha vannak nekik, nem fognak-e ezek a cinkosok a Vilksz -Péter pénzeszacskójával odébb állni? Ez, úgy-e, minden valószínűség -nélkül van? Ha ezek az emberek nem csalók, nem fognak vonakodni s -elküldenek azért a pénzért s ránk bízzák, amíg igazukat meg nem -bizonyítják. Nem jól mondom? - -Mindenki elismerte, hogy úgy van. Igy, mondok, jó kis kutyaszorítóba -vitte a bandánkat mindjárt az első szavával. De a király csak bánatosan -nézett és azt mondja: - -– Nemes urak, azt mondom én, bár itt volna az a pénz, mert semmi -szándékom sincs bármit is útjába tenni egy becsületes, nyilt és alapos -vizsgálatnak ebben a nyomorúságos ügyben; de haj, a pénz nincs meg; akár -küldjenek el és nézessék meg, ha tetszik. - -– Hát akkor hol van? - -– Mikor a hugom odaadta, hogy tegyük el a számára, fogtam és az -ágyambeli szalmazsák belsejébe rejtettem, mert nem akartam arra az egy -pár napra, míg itt leszünk, bankba tenni, s mert azt hittem, az ágy -biztos hely, s mivelhogy nem vagyunk hozzászokva szerecsenyekhez, hát -azt gondoltuk, azok is becsületes nép, mint Angliában a cselédek. A -négerek ellopták másnap reggel, amikor én lementem a földszintre; s -mikor eladtam őket, még nem tudtam, hogy nincs meg a pénz, így tisztára -elemelték. Az inasom bővebbet is mondhat róla önöknek, nemes uraim. - -A doktor s még néhányan azt mondták rá, lárifári és én vettem észre, -hogy senki se hitte el egészen ezt a dolgot. Egy ember azt kérdezte -tőlem, láttam-e, hogy a feketék ellopták a pénzt? Én azt feleltem, nem -láttam; én csak kilopózni láttam őket a szobából és tovainalni, és nem -is gondoltam hozzá semmit, mert azt hittem, attól félnek, hogy -felköltötték a gazdámat s iparkodtak láb alul elmenni, mielőtt ebből baj -lenne. Ennél többet nem kérdeztek tőlem. De aztán a doktor megint rám -ripakodik s aszondja: - -– Te is angol ember vagy? - -– Az vagyok, – mondom én – de ő és a többiek nevettek s azt mondták: -Püff neki! - -Aztán csak nekivitorláztak az általános invesztigációnak; s benne -voltunk nyakig, ide-oda vizsgáltak, egyik órán ki, a másikon be, és soha -senkinek csak eszébe se jutott a vacsora, mintha kisebb dolguk is -nagyobb lett volna annál, és csak vizsgáltak és vizsgáltak nyakrafőre; -ilyen gabajodás még nem volt a világon. Elmondatták a királlyal a -históriáját, aztán elmondatták az öregúrral is a magáét; és egynémely -hájfejűt kivéve, mindenki láthatta, hogy az öreg úr igazat beszél, a -másik meg hazudik. Majd velem is elmondatták, amit tudtam. A király úgy -féloldalt rámkancsalított a szeme sarkából s így eleget tudtam arra -nézve, hogy hazabeszéljek. Elkezdtem hát mesélni Seffildről, hogy éltünk -ott és mindenfélét az angolországi Vilkszekről és így tovább; de nem -vittem sokra, mert a doktor csakhamar belenevetett; és Levi Bell, az -ügyvéd, azt mondja: - -– Ülj le fiam, aszondja; én nem erőltetném meg magamat, ha neked volnék. -Azt tartom, nem vagy hozzászokva a hazudozáshoz, hát nem is áll jól a -kezedhez: még némi gyakorlatra lesz szükséged. Fene rosszul csinálod. - -Bántam is én most a bókot, de annak örültem, hogy eleresztettek. - -Most a doktor kezdett beszélni; odafordult s azt mondja: - -– Ha akkor a városban lett volna Levi Bell – - -A király itt közbevágott, kinyújtotta a kezét s azt mondja: - -– Hogyan, ez az úr az én szegény néhai testvérem jó barátja, akiről oly -sokszor írt nekünk? - -– Az ügyvéd s a király kezet fogtak s az ügyvéd mosolygott, tetszett -neki a dolog; jó darabig beszélgettek és aztán félrevonultak és halkan -beszélgettek; végre az ügyvéd fennszóval mondja: - -– Ezzel rendben lesz. Én el fogom küldeni a rendelkezést együtt a -testvérével, ebből aztán megtudják, hogy rendben van a dolog. - -Fogtak hát téntát, tollat és papirost, a király leült, féloldalt -hajtotta a fejét, rágta a nyelvét s valamit odakaparintott; aztán a -herceg kezébe adták a tollat – és ekkor, de először, a herceg nagyon -nyavalyás pofát vágott. De átvette a tollat és írt. Most az új öregúrhoz -fordult az ügyvéd és azt mondja: - -– Legyenek szívesek ön és öccse egy pár sort leírni és aláírni. - -Az öregúr írt valamit, de senki sem tudta elolvasni. Az ügyvéd -megrőkönyödve nézte, azt mondja: - -– Ugyan meg vagyok akadva – s egy csomó régi levelet szedett elő a -zsebéből s vizsgálgatta, aztán vizsgálta az öregúr kezeírását, meg-meg -csak nézte, végül azt mondja: Ezeket a régi leveleket Vilksz Harri írta; -ez meg itt ennek a két úrnak a kezeírása és ebből akárki látja, hogy a -leveleket nem ezek írták (a király és a herceg rém bamba pofát vágtak, -mondhatom, mikor észrevették, hogy az ügyvéd hogyan becsapta őket) és – -folytatja az ügyvéd – itt van az öregúr kezeírása, ebből is könnyen -megmondja bárki, hogy ő sem írta ezeket a leveleket. A valóság az, hogy -az ő ákombákomjait egyáltalán nem lehet rendes írásnak mondani. Már most -itt van néhány levele – - -Az öreg úri ember megszólal: - -– Kérem, engedje meg, hogy megmagyarázzam. Senki a kezem írását nem -tudja elolvasni, csak itt az öcsém, ő a másolóm. Az az ő kezeírása ott a -levelekben, nem az enyém. - -– Helyes, – aszondja az ügyvéd – ennek van valami formája. Van itt -Vilmostól is nehány levél; ha tehát iratna vele egy-két sort, akkor – - -– Csakhogy a balkezével nem tud írni, – mondja az öregúr. Ha -használhatná a jobbkezét, ön is mindjárt látná, hogy ő írta az én -leveleimet is, meg a magáéit is. Nézze csak meg kérem, mind a két -fajtát, mindenik egyazon kéz írása. - -Az ügyvéd megnézi s azt mondja: - -– Úgy tetszik, úgy van, s ha nem úgy van, akkor is nagyobb a kettő közt -a hasonlatosság, mint milyennek az előbb láttam. Lám, lám, lám. Azt -hittem, jó csapásán voltunk a kibontakozásnak: most megint fuccs. De -akárhogy van, egy dolog bizonyos: ez a kettő egyik se Vilksz – és a -király meg a herceg felé intett a fejével. - -Hát mit gondolnak, hogy ez a vakondokszemű vén bolond beadta erre a -derekát? Bizony nem adta be. Hogy ez a bizonyítás nem tiszta. Az ő -Vilmos öccse, aszondja, a legmegátalkodottabb imposztor a világon és nem -is próbált komolyan írni; látja, hogy azonmód tréfára fordult az esze, a -Vilmosé, ahogy a tollat a papirosra nyomta. És így hadart és hadart a -világba, hogy végül mintha már maga is elhitte volna, amit beszélt, – de -csakhamar közbeszól az újonérkezett öregúr s azt mondja: - -– Eszembe jutott valami. Van valaki itt, aki segítette kiteríteni a -tetemet – a Vilksz Péter holttestét? - -– Van, – aszondja egy hang. – Én, meg Ab Torner csináltuk. Itt vagyunk -mind a ketten. - -– Ezek az urak tán meg tudják mondani, mi volt a halott mellére -tetoválva. - -No már most nagyon össze köllött magát szedni a királynak, különben úgy -köllött volna ott nyomban lezuhannia, mint egy nehéz partnak, amelyet a -víz alámosott, olyan hirtelen kapta ezt a dolgot, – de tessék elhinni, -olyan izé volt ez, alkalmas arra, hogy akárkit leüssön a lábáról, ha ily -alaposan s készületlenül torkon ragadják – mert honnan tudhatta az öreg, -hogy mi volt arra az emberre tetoválva? Egy kicsit elfehéredett, ezen -nem tudott segíteni, és rém csendesség lett a szobában, mindenki -előrehajlott és rászögezte a szemét. Mondok magamba: No, most beadja a -kulcsot, nincs mit csináljon. Hát beadta? Dehogy adta! Szinte -hihetetlen. Azt tartom, az volt a gondolatja, addig hercehurcálja a -népet, amíg megúnják és elszálingóznak s ő meg a herceg kimenekülhet és -odébbállhat. Akárhogy is volt, ő ott ült s csakhamar elkezdett -mosolyogni és azt mondja: - -– Hm! Ez ugyan fogas kérdés, nem? Igenis uram, meg tudom mondani, mi -volt a mellére tetoválva. Egy kis vékonyka kék íjj, ennyi volt; ha -valaki nagyon közelről nem nézte, hát meg se láthatta. Hát mit szól -hozzá, mi? - -Nohát, én életembe nem láttam ehhez a vén svindlerhez foghatót vakmerő -szemtelenség dolgában. - -Az öreg jövevény úri ember Ab Turnerhez és társához fordul s a szeme -megvillan, mintha azt gondolná, hogy ezúttal megcsípte a királyt s -aszondja: - -– Nohát, itt van, hallották, hogy mit mondott. Láttak maguk valami -efféle jelt Vilksz Péter mellén? - -Mind a ketten megszólaltak s aszondják: Nem láttunk semmi ilyen jelet -rajta. - -– Jól van, aszondja az öregúr. Amit pedig maguk láttak a mellén, az oly -kis P volt és B (ezek kezdőbetűk, amiket fiatalkorában elhagyott) és egy -V, a három betű közt egy-egy gondolatjel, így: P–B–V– (és így föl is -jegyezte az öregúr egy papirosra s aszondja:) Nézzék meg, nem ezt látták -a mellén? - -Mind a ketten újra megszólaltak s aszondták: Nem. Mi egyáltalán nem -láttunk rajta semmi jelt. - -No, már most senki se tudta lány-e vagy fiú. Elkezdtek üvölteni: - -– Csaló az egész banda! Bubozzuk meg, dobjuk a vízbe, lófarkához kell -kötözni. És mind egyszerre bömböltek, és rém zendülés volt a szobában. - -De az ügyvéd felszökik az asztalra és úgy trombitálja ki onnan: - -– Uraim, urraim! Csak egy szót, csak egyetlen egy szót, kérem! Csak egy -mód van még: Gyerünk, ássuk ki a hullát és nézzük meg! - -Ezen mindenki kapott. - -Hurrá! Kiabálta valamennyi és azonnal indult is; de az ügyvéd és a -doktor utánuk kiabáltak: - -– Megálljunk, megálljunk! Ezt a négy embert s a fiút össze kell fogni és -le kell őket is vinni. - -– Meglesz, kiáltozák és ha meg nem találjuk a halotton a jeleket, -meglincseljük az egész bandát. - -Mondhatom, hogy ezúttal meg voltam rőkönyödve. De innen nem volt -szabadulás. Megragadtak bennünket és nekiindultak egyenesen a temető -felé, ami másfél mérföldnyire volt folyó mentén, és utánunk az egész -város, mert hiszen lármát elég nagyot csaptunk, az idő meg még csak este -kilencre járt. - -Amikor elmentünk a házunk előtt, az jutott eszembe, bárcsak el ne -küldöttem volna Meri-Dzsént a városból, mert ha most értesíthetném, -kijöhetne és megmenthetne és leleplezhetné a csavargóinkat. - -Hát csak tódultunk le a folyó menti úton, szökdelve mint valami -vadmacskák, s hogy még félelmesebb legyen a dolog, az ég kezdett -beborulni s a villám elkezdett cikkázni és a szél zörgette a fákat. Ez -volt a legborzasztóbb s legveszedelmesebb baj, amibe életemben -keveredtem; és egészen meg voltam bódulva; minden dolog másképen -fordult, mint ahogy én kiókumláltam; ahelyett, ahogy most a pácban -vagyok, akkor szóltam volna, mikor nekem tetszik, végignézhettem volna -ezt az egész farsangot s a hátam mögött állana Meri-Dzsén, hogy -kiszabadítson, ha a melegibe érünk; itt most semmi sem volt köztem és a -hirtelen halál közt, csak épen az a pár tetovált betű, ha ugyan -megtalálják. Mert ha nem – - -Nem voltam képes rágondolni; és mégis valamikép nem tudtam egyébre se -gondolni, csak erre. Az éjjel mind sötétebb lett. Nagyszerű idő arra, -hogy az ember észrevétlen a faképnél hagyja a tömeget. De az a -hórihorgas gyehennatermészetű ember – Hejnisz – úgy fogta a csuklómat – -annyi, mintha valaki a Góliát kezéből akarna kisiklani. Szinte vonszolt -magával, annyira izgatott volt. Ugyancsak kellett rohannom, hogy lépést -tudjak vele tartani. - -Amint odaértek, betódultak a temetőbe s úgy elborították, mintha árvíz -lepte volna el. És mikor odaértek a sírhoz, ott vették észre, hogy -százannyi ásójuk is van, mint amennyi köllött, ellenben senkinek se -jutott eszébe, hogy lámpást hozzon. De azért csak nekiálltak az ásásnak -a villám fénye mellett s elküldtek egy embert a legközelebbi házba, – -vagy félmérföldnyire – hogy kérjen kölcsön lámpást. - -Hát csak ástak, egyre ástak és minden; és kezdett koromsötét lenni, az -eső megindult, a szél sihegett-suhogott, a villám mind tüzesebben -csapkodott, a dörgés ropogott; de ez a nép ugyan oda se nézett neki, -annyira tele volt a dolgával; és az egyik pillanatban mindent lehetett -látni, minden arcot a nagy tömegben és sarat, amint lapátonként -kiszórták a sírból, és a másik szempillantásban a sötétség mindent -kitörült és nem lehetett látni semmit. - -Végre kivették a koporsót és elkezdték lesrófolni a födelét, és akkor -olyan tolongás és lökdösés, tülekedés támadt ott, hogy -odafurakodhassanak és lássanak valamit, aminőhöz foghatót nem hamar lát -az ember. És a sötétség hozzá, borzasztó volt. Hejnisz iszonyúan -szorította a csuklómat s úgy rángatott és lökdösött, hogy azt tartom, -tisztára el is felejtette, hogy a világon vagyok; olyan izgatott volt, -hogy szinte zihált bele. - -És hirtelen egy tökéletes fejér fénysáv villámlott ránk, és valaki -elkiáltja magát: - -– Az istenfáját, ott van a mellén a pénzeszacskó! - -Hejnisz egyet ordít, – mint mindenki – elereszti a csuklómat, egy nagyot -lódít magán, hogy utat szakasszon magának oda, ahol valamit láthatna, de -ahogy én elszabadultam s nekivágtam a sötétségben az országútnak: nincs -ember, aki azt megmondhatná. - -Magamé volt az egész országút s én szinte repültem – enyim volt, -leszámítva a becsületes sötétséget, egy-egy hirtelen villámfényt, az eső -csapkodását, a szél lökéseit és a ménkű sistergését; és olyan igazán, -minthogy az ember születik, nem igen álltam meg egy helyben. - -Mikor elértem a városba, láttam, hogy a vihar mindenkit tető alá -kergetett, hát nem is nagyon kerestem a mellékutcákat, hanem -végignyargaltam a főutcán; s mikor közelértem a házunkhoz, céljára -irányítottam a szememet. Semmi gyertya; a ház egy sötétség – amitű -elbúsultam s csalódást éreztem, nem tudom, miért. De végre is, mikor már -elvitorláztam volna, megvillan a fény Meri-Dzsén szobája ablakában. És a -szívem úgy dagadozott, azt hittem, kipukkan. És abban a minutában a ház -és minden a hátam mögött is volt már a sötétségben, soha világéletemben -többé ne is kerüljön elejbém. Meri kisasszony volt a legderekabb lány, -akit ismertem s legtöbb sütnivalója is neki volt. - -Abban a percben, hogy elég messze voltam a város fölött, arra, hogy azt -hittem, irányában lehetek a homokszigetnek, körülfürkésztem, hogy nem -vehetnék-e kölcsön, mint a tata szokta mondani, valamiféle csónakot, és -az első villámlásnál megláttam egyet, amely nem volt láncon. Ezt -elcsíptem és elindítottam. Csónak volt s csak kötéllel volt kiakasztva. -A homoksziget jó messze volt oda, künn körülbelül a folyó közepén, de én -se vesztegettem az időt, s mikor odaértem a tutajunkhoz, úgy ki voltam -állva, legjobb szerettem volna csak odafeküdni, kifújni, kizihálni -magamat, ha lehetett volna. De nem lehetett. Ezzel a kiáltással szöktem -a tutajra: - -– Csülökre Dzsim, ódd el a tutajt. Dicsőség az Úrnak, megszabadultunk -tőlük. - -Dzsim kijött s úgy tele volt örömmel, hogy egyenest nekem jött -kiterjesztett karokkal. De amint egy villám fényénél megláttam, majdhogy -ki nem lódult a szívem a számon: hanyatt vágódtam bele a vízbe. -Elfelejtettem volt, hogy a vén Leár király és a vízbefúlt arab volt egy -személyben és ijedtemben azt se tudtam, mi van elül, mi van hátul. De -Dzsim kihalászott és nekem esett és ölelgetett és áldott és minden, -annyira megörült, hogy visszajöttem s hogy megszabadultunk a királytól -meg a hercegtől. De én azt mondom: - -– Hagyd el most. Maradjon reggelire, jó lesz reggelire. Most csak oldd -el a tutajt, hadd ússzék. - -Igy két másodperc ha beletellett s mi indultunk, úsztunk le a folyón, és -úgy tetszett, hogy rém jó, hogy megint szabadok vagyunk, egymagunk a -nagy vízen és senki a nyakunkon. Nem tehettem róla, muszáj egy kicsit -körültáncolnom s egyet ugranom; de amint harmadikat ugrottam, hangot -hallok, amelyet nagyon is ismertem, és visszatartom a lélekzetem és -figyelek és várok, – és már bizonyos, amivel a legközelebbi csapás -hangja felénk szállt a vízen – itt jönnek! Nekifekve az evezőlapátnak, -csónakukkal lökdösve a vizet: a király meg a herceg. - -Én elpilledve a tutaj deszkáira omlottam, már nincs mit tenni; elég -volt, hogy megtudtam állani sírás nélkül. - - -VIII. FEJEZET. - -Amint a tutajon voltak, a király hozzám lépett és nyakon ragadott s -aszondja: - -– Meg akartál szökni tőlünk, mi, te kölyök! Megúntál bennünket, mi? - -Azt mondom én: Dehogy úntam, ne tessék bántani fölség. - -– Akkor ki vele szaporán, mit akartál tenni, különben kirázom belőled, -ami bévül van benned. - -– Megmondom felség becsületesen ahogy történt, úgy mondom el. Az az -ember, aki nem eresztett, különben igen jó volt hozzám és aszondja, hogy -neki is volt egy akkora fia, mint én vagyok, de meghótt tavaly és -sajnálja, aszondja, hogy én ilyen veszedelmes esetben vagyok; és mikor -mindenki hóttra volt ámulódva azon, hogy megtalálták az aranyat és -odatódult a koporsóhoz, elereszti a kezemet s a fülembe súgja: Illára -most, aszondja, mert bizonyos, hogy fölakasztanak. Én hát futóra vettem -a dolgot. Annak, hogy maradjak, semmi haszna se látszott, nem -lendíthettem semmit, és hogy lógni nem akartam, hát elillantottam. Meg -se álltam addig, amíg a csónakot meg nem találtam; s mikor ideértem, azt -mondtam Dzsimnek, induljon nyomban, különben elfognak és felakasztanak, -s azt mondtam, attól félek, a király meg a herceg aligha élnek már, és -roppant búsultam rajta, búsult Dzsim is és rém megörültünk, mikor -láttuk, hogy jöttök. Tessék csak megkérdezni Dzsimet. - -Dzsim ráhagyta, hogy úgy van; de a király azt mondta neki, fogja be a -száját, s aztán azt mondta: No, persze, hogy tökéletesen úgy van! És -újra megrázott s azt mondta, legjobb lenne, ha a vízbe fojtana. De a -herceg azt mondja: - -– Hadd azt a gyereket te vén bolond. Hát te máskép cselekedtél volna? -Hát neked volt-e őreája gondod, mikor magad elszabadultál? Nem emlékszem -semmi effélére. - -Igy a király békét hagyott nekem, de elkezdte áldani ezt a várost és -minden lakóját. De a herceg azt mondja: - -– Ha már valakit szidni akarsz, legjobb, ha szidod magadat. Senki se -szolgált jobban rá magadnál. Kezdettül fogva nem csináltál semmit, -amiben csak valami ész is lett volna, kivéve azt, hogy oly hidegen és -arcátlanul vágtad ki azt a mesebeli kékijj-jegyet. Ez óriási volt, ez -roppantul üde volt, mert ez mentett meg csak bennünket. Ha ez nem lett -volna, hűvösre tettek volna bennünket, amig azoknak az angol embereknek -meg nem jő a bagázsijok és akkor – mérget vehetsz rá, hogy jön a fekete -leves. De ez a fogásod vitte őket a temetőbe, és az arany megtette -nekünk a még nagyobb szolgálatot. Mert ha a sok izgatott bolond nem -felejtkezett volna meg mindenrül, hogy tóduljon előre és láthasson vala -mit, akkor aligha nyakravalóban nem hálunk az éjjel, olyan -nyakravalóban, amelyet tovább köll az embernek viselnie, mintsem kedve -tartja. - -Egy szempillantásig hallgattak, aztán azt mondja a király, mintha nem is -itt járna az esze: - -– Püff! És mi azt gondoltuk, hogy a feketék lopták el. - -Ettől én vonaglani kezdtem. - -– Igen, aszondja a herceg kissé halkan, de elszántan és gúnyosan: Azt -hittük. - -Úgy egy fél perc mulva a király kikottyantja, hogy: Én legalább azt. - -Erre ugyanúgy a herceg: - -– Ellenkezőleg, én! - -A király felfortyan és azt mondja: - -– Nézz ide Bildzsvoater, mire célozol ezzel? - -A herceg kurtán így: - -– Ha már ennyire vagyunk, tán én kérdezhetném, hogy ön mire célzott. - -– Nesze neked, mondja a király igen gúnyosan. De mit tudom én. Maga tán -aludt s nem is tudta, micsinál. - -A herceg felborzolja a tüskéit és aszondja: - -– Torkig vagyok evvel az átkozott hülyeséggel. Azt hiszi, futó bolond -vagyok? Nem sejti, hogy én tudom, ki rejtette a pénzt abba a koporsóba? - -– De igen uram, én tudom, hogy ön tudja, mert ön maga rejtette oda. - -– Hazudsz! És a herceg rávetette magát. A király kiabálásra fogja a -dolgot: - -– Vedd le a kezed, ne bántsd a torkom! Visszavonom. - -A herceg azt mondja: - -– Jól van, de előbb bevallod, hogy te dugtad oda a pénzt; azt gondoltad, -a napokban meg fogsz szökni mellőlem, visszajössz, kiásod és megtartod -magadnak mind. - -– Megállj, herceg, egy szempillantásig, felelj nekem erre az egyetlen -kérdésemre őszintén, becsületesen: ha nem te tetted oda, mondd meg, és -én elhiszem és visszavonok mindent. - -– Vén lókötő, én nem tettem oda, s te tudod, hogy nem én tettem. -Ennyiben van. - -– Jó, hát elhiszem. De felelj meg még csak erre az egyre – no, ne -bolondozz; nem fordult meg az eszedben, hogy elkaparintsad és elrejtsed? - -A herceg nem szólt egy kis darabig, aztán azt mondta: - -– Mit bánom én, megfordult vagy nem fordult meg az eszemben, elég az, -hogy nem tettem meg; de neked nemcsak megfordult az eszedben, de meg is -tetted. - -– Nem bánom, soha se haljak meg herceg, ha megtettem, s ezt komolyan -mondom. Nem mondom, hogy nem akartam megtenni, mert bizony akartam; de -te – mondok: valaki megelőzött. - -– Hazudsz, te tetted és valld be, hogy te tetted, különben – - -A király elkezd cikákolni, aztán kihörgi, hogy: - -– Elég! Bevallom! - -Nekem nagyon jól esett ezt hallanom; sokkal jobban éreztem magamat tőle, -mint ahogy előbb voltam. Most a herceg eleresztette a királyt s azt -mondja: - -– Ha még egyszer tagadni mered, belefojtalak a vízbe. Épen hozzád illik -itt ülni és hüppögni kis gyerek módjára, fene mód illik hozzád azután, -ahogy cselekedtél. Sohase láttam ilyen vén struccmadarat, aki fölfalna -mindent – és én úgy bíztam benned az egész idő alatt, mintha tulajdon -édesapám lettél volna. Magad előtt kellene magadat szégyelned, hogy ott -álltál és hallottad, hogyan varrták a szegény feketék nyakába és csak -egy szót sem szólottál érettük. Érzem magam, milyen nevetséges alak -vagyok, hogy elég jámbor voltam elhinni eztet a csevetet. Verjen meg a -ragya, most látom csak, mért voltál olyan nagyon rajta, hogy kipótoljuk -a decemfitet. Arra a pénzre is fájt a fogad, amit a _non plus ultrán_ -kerestem, neked mindegy: pénz, pénz, csak bezsebelhessed. - -Gyáván, csendesen, szepegve mondja a király: - -– Ej, herceg, te mondtad, hogy pótoljuk a decemfitet, nem én. - -– Kuss! Ennél többet se akarok kendtől hallani – mondja a herceg. Most -látja, mi haszna lett belőle. Azok mind a pénzüket visszakapták, hozzá -egy-két sárgát leszámítva, a mienkét is. Lódulj lefeküdni és nekem ne -döcömfitezzél többet ebben az életben. - -A király hát be is húzódott a putriba s elővette vigasztalónak a -butéliáját; és nemsokára rá a herceg is kibontotta a magáét; és vagy -egy-két óra mulva szent volt megint közöttük a tolvajbarátság és mentül -tovább ittak, annál nagyobb lett a barátságuk, és végre egymás karjában -hortyogtak. Rém eláztak mind a ketten, de vettem észre, hogy annyira még -sem ázott el a király, hogy elfelejtette volna, hogy nem tanácsos -letagadni a pénzeszacskó elrejtésének a dolgát. Ettől persze én -könnyebbültem meg nagyon s igen jól éreztem magamat. Természetesen, -mikor elkezdtek hortyogni, mi jó hosszan eltereferéltünk s én -elmondottam Dzsimnek az egész históriát. - - -IX. FEJEZET. - -Nem mertünk már kikötni egy városban sem napokon keresztül, csak mentünk -le a folyón. Már jól lent voltunk délen, szép meleg időben és irtóztató -messze hazulról. Láttunk már fákat szakállas mohával, és csakugyan úgy -lógott le a moha róluk, mint a vén ember szakálla. Először láttam így -fán tenyésződve életemben és az erdőknek olyan ünnepi és komor színt -adott a dolog. Most már az imposztoraink azt hitték, túl vannak minden -veszedelmen s megint elkezdték megdolgozni a városokat. - -Elsőbben is mértékletességi felolvasásokat próbáltak, de annyit se -kerestek vele, hogy mind a ketten leihatták volna belőle magukat. Egy -másik városban tánciskolát nyitottak; de annyit se tudtak a tánchoz, -mint egy kenguru; így nem sokat ugrándozhattak, a nagyközönség csakhamar -rajtok ütött s kiugratta őket a városból. Más alkalommal perdikációra -fogták a dolgot, de nem sokáig perdikáltak bizony; az ájtatos -hallgatóság csakhamar dühbe gurult, leteremtettézte őket, hogy futásban -kellett az üdvösséget keresniök. Próbáltak aztán belmissziót, -szellemidézést, csodadoktorságot, jövendőmondást és egy kicsit -mindenfélét, de semmiben sem volt szerencséjök. Végre mintha már egészen -össze volnának törve, ott fetrengtek az úszó tutajon, spekulálva, -spekulálva egy szó nélkül, néha félnapokon át is és rém makutyin és -kétségbeesve. - -De aztán fordult a dolog, összedugták a fejöket a putriban és sugdostak -bizalmasan néha két-három óráig is egyfolytában. Dzsim, meg én aggódni -kezdtünk. Nem szerettük a dolgot. Azt tartottuk, minden eddiginél valami -gonoszabb huncutságon törik a fejöket. Meghánytuk-vetettük a dolgot s -végre is abban állapodtunk meg, hogy betörést terveznek valami házba -vagy boltba, vagy pénzhamisításra vagy effélére adják magukat. Ezen -bizony meg voltunk rémülve s meg is egyeztünk abban, hogy semmi -közösséget az effélével nem vállalunk s hogy a legkisebb kínálkozó -alkalommal szimplán lerázzuk őket magunkról, elillanunk s ott hagyjuk, -ahol vannak. Hát egyszer korán reggel elrejtettük a tutajt jó biztos -helyen, két mérföldnyire egy Pejkszvill nevű hitvány kis város alatt s a -király partra szállt s azt mondta, mi egyelőre maradjunk mind a -rejtekben, amíg ő bemegy körülszimatolni a városkába megtudni, szelét -vették-e már itt is a fejedelmi nonpluszultrának. (Szimatolsz ám, – -mondok – hogy hol lehetne betörni; de ha elvégezted a rablást s -visszajössz ide, csodálkozni fogsz, hogy hová lehettünk én, Dzsim, meg a -tutaj; de nem viszed többre a csodálkozásnál.) S azt mondta, ha délre -vissza nem jő, abból megtudjuk, én meg a herceg, hogy a dolog jól megy s -menjünk utána. - -Hát ott maradtunk, ahol voltunk. A herceg nagyon savanyú kedvében volt. -Egyre izgett-mozgott, szidott bennünket mindenért, semmit se tudtunk a -kedvére tenni: mindenben hibát talált. Bizonyos, valami készül! Szinte -jól esett, mikor dél lett s a király nem jött meg. Legalább változik a -dolgunk valahogy, és lehet, hogy a tetejébe nyílik alkalom arra a -változásra is, amelyet mi terveztünk Dzsimmel. Igy én meg a herceg -elmentünk a városba és kezdtük fölhajkurászni a királyt, s nagysokára -meg is találtuk egy alsóbbfajta csapszék hátsó benyílójában jó elázott -állapotban és egy csomó naplopót körülötte, aki a maga mulatságára -hancuzott vele, ő meg rém mód káromkodott és fenyegette őket, de olyan -részeg volt, hogy járni se tudott és bántani se tudta őket. A herceg -elkezdte őt vén bolondnak szidalmazni, a király meg visszanyelvelt, s -mikor már jól egymáson voltak, én elillantam és ugyancsak szedtem a -lábamat s végignyargaltam a folyó melletti országúton, mint egy őz, – -mert mondok, itt az alkalom! Gondoltam magamban, az is sokára lesz, hogy -a király, meg a herceg viszontlássanak bennünket. Szinte elállt a -lélekzetem, mire odaértem, de tele voltam örömmel s elkezdek kiabálni: - -– Oldd el a tutajt, Dzsim, helyben vagyunk már! - -De semmi válasz és a putriból senki se jött ki. Dzsim elveszett. Kiáltok -egyet, még egyet és meg-meg egyet, befutottam az erdőt erre is, arra is -ordítva, üvöltve; de hasztalan: az öreg Dzsim nincsen sehol. Ekkor -leültem s elkezdtem sírni, nem tehettem róla. De nem sokáig volt -maradásom. Kimentem az országútra s próbáltam meggondolni, hogy mit -volna legjobb tennem, s találkozom egy fiúval, aki arra ment s -megkérdeztem, nem látott-e egy idegen szerecsent ilyen, meg ilyen -ruhában. Azt mondja ő: Láttam. - -– Merre láttál? - -– Arra le, Szejlesz Felpszék telepén, ide kétmérfölddel alább. Szökésben -volt és elfogták. Azt keresed? - -– Van eszembe! Találkoztam vele egy-két órával ezelőtt az erdőben és azt -mondta, ha kajabálok, hát kiveszi a bélemet, s azt mondta fekügyem le s -maradjak ott, ahol vagyok, hát meg is tettem. Ott voltam azóta. Féltem -kijönni. - -– Nohát, most már nincs mért félned, mert elcsípték. Valahonnan délfelül -szökött el. - -– Jól járnak, akik elfogták. - -– Azt tartom én is. Kétszáz dollár jutalom van rá kitűzve. Mintha csak -az országútról szednék föl a pénzt. - -– Az ám, és ha elég nagy lettem volna, enyim lehetett volna, mert én -láttam meg először. Ki kaparintotta meg? - -– Egy öreg bácsi volt, idegen ember és eladta a nyereségét negyven -dollárért, mert muszáj neki tovább menni fölfelé és nem várhat. Mit -szólsz ehhez! Én mondhatom, hogy vártam volna, ha hét esztendőbe telik -is. - -– Már én is, – mondom én. De lehet, nem is remélt az üzletből többet, ha -ennyiért odaadta. Lehet, hogy valami hiba van a dolog körül. - -– Nincs abba semmi hiba. Láttam az írást, amely mindent megmond róla egy -betűig, úgy lefesti, akár egy képet, megmondja a telepet, ahonnan való, -valahonnan szinte Nyúorleansz alul. Nincs öcskös abba a spekulációba -semmi hiba, arra mérget vehetsz. Mondd csak, nem adnál egy falat bagót, -mi? - -Nem volt, hát nem adhattam s ő otthagyott. Én lementem a tutajra s -beültem a putriba gondolkozni. De semmire se mentem vele. Majd megettem -a kezemet, de nem tudtam kitalálni, hogyan gázoljak ki a bajból. Ennyi -út után, és azok után, amiket tettünk ezekért a tolvajokért, itt van, -mire jutottunk, minden a légbe röpült és romban hever, mert hogy volt a -gézenguzoknak lelke, így becsapni a szegény Dzsimet, újra szolgaságra -adni, idegenek kezére élete végéig rongyos negyven dollárért. - -Egyszer azt gondoltam, ezerszer jobb lenne Dzsimre nézve, hogyha már -szolgaság a sorsa, otthon legyen rabszolga, ahol a familiája van, s -mondok, inkább írok Tom Szójjernek, hogy mondja meg Vatszon -kisasszonynak, hol van a rabszolgája. De erről csakhamar lemondtam két -okból: Vatszon kisasszony megharagudnék és megcsömörlenék Dzsim -gonoszságán és hálátlanságán, hogy megszökött tőle és alkalmasint -azonmód eladná megint az alsóvidékre; és ha el sem is adná, minden ember -természet szerint útálattal van egy hálátlan szerecsen iránt és ezt -éreztetnék Dzsimmel mindvégig és bizony kínos és komisz helyzete lenne -szegénynek. Aztán, ha még meggondolja hozzá az ember az én dolgomat is! -Híre menne mindenfelé, hogy a Hokk fiú kezére járt egy négernek a -szökésben; és ha valaha még szembe kerülnék odavalósi emberrel, hát azt -hiszem, képes volnék előtte lehasalni és megnyalni a csizmája talpát. -Hát így van ez. Az ember képes valami aljas cselekedetre, de nem akarja -magára venni a következményeit. Azt hiszi, hogy nincs benne -becstelenség, amíg takargatni tudja. Ez volt szakasztott az én esetem. -Mentül tovább töprenkedtem ezen, annál élesebben vágott belém a -lelkiismeretem és annál vétkesebbnek, alávalóbbnak és ordinárébbnak -éreztem magamat. És végül hertelen megvillant bennem, hogy itt tisztára -a gondviselés keze vágott a szemem közé és éreztette velem, hogy -istentelenségemet az egész időn át szemmel kísérte onnan felülről az -égből, míg én ellopom tulajdon szerecsenjét egy szegény öreg nőnek, aki -soha engemet egy szóval se bántott. Most, hogy megmutatódott, hogy van -Valaki, akinek a szeme mindig rajtunk van és aki nem engedi meg, hogy az -ilyen istentelenségeinket a kelleténél tovább űzzük-fűzzük: úgy -megrémültem, hogy majd nyomban össze nem estem. Hát próbáltam valahogy a -dolgot elmagyarázni magamra nézve, mondok, hogy már ilyen gonosznak -neveltek, hát nem is érhet olyan nagy ítélet; de bévül valami azt -mondta: Nem ott volt-e a vasárnapi iskola? Ha szorgalmasan járod, -megtanítottak volna rá, hogy az olyan ember, aki úgy cselekszik, mint -ahogy én cselekedtem a szerecsen dolgában, elég az örök kárhozat -tüzében. - -Ettől megborzadtam. Mondok, megpróbálok imádkozni; meglátom, nem -sikerül-e jobb fiúvá lennem, mint amilyen eddig voltam. De nem találtam -meg hozzá a szavakat. Mért nem találtam meg? Ezt hiába takargattam volna -_Ő_ előtte. De hiába még magam előtt is. Nagyon jól tudtam, mért nem -találok szókat az imádsághoz. Azért nem, mert a szívemben nem volt az -igazság; azért, mert nem voltam őszinte; azért, mert kétszínű játékot -űztem. Úgy tettem, mintha el akarnék fordulni a bűntől, be lennt, bévül -ragaszkodtam a legnagyobb bűnömhöz. Azon iparkodtam, hogy kényszerítsem -a számat az igazmondásra, az őszinte beszédre, megírván a szerecsen -tulajdonosának, hogy hol van a feketéje; de mélyen bennem tudtam, hogy -ez hazugság és _Ő_ tudja eztet. Imádkozva hazudni nem lehet, ezt -kitanultam. - -Igy hát bizony nagy bajban voltam, a lehető legnagyobban s nem tudtam, -mit csináljak. Végül támadt egy gondolatom. Megírom, mondok a levelet, -aztán meglátom, tudok-e imádkozni? Nohát, az nagyszerű volt, hogy erre -mennyire megkönyebbültem, könnyű voltam, mint a pehely és egyenesen -fölemelkedtem és a bajt mintha elfújták volna rólam. Fogtam egy kis -darab papirost, meg ceruzát, jó kedvvel és nagy izgalomban, leültem és -írtam: - -»Vatszon kisasszony, szökésben lévő szerecsenyje, Dzsim, idelenn van két -mérföldnyire Pejkszvill alatt és Felpsz úr megvette és kiadja, ha -megküldi neki a kitett jutalmat. - -_Hokk Finn_.« - -Ez jól esett, úgy éreztem először életemben, hogy tisztára vagyok mosva -minden bűntől, és láttam, hogy most már tudok imádkozni. De nem fogtam -hozzá rögtön, hanem odatettem a papirost s ott ültem gondolkozva. -Mondok, hogy milyen jó, hogy így fordult minden, és hogy milyen közel -jártam a vesztemhez és a pokol kapujához. És tovább töprenkedtem. -Eszembe jutott egész utunk a folyón; és magam előtt látom Dzsimet, ahogy -az egész időn át volt, nappal és éjtszakának idején, néha holdvilággal, -néha zivataros időben, és mink csak úszunk himbálózva, tereferézve, -danolva, nevetgélve. De valahogy nem tudtam olyan helyeket fölidézni, -amik megkeményítettek volna ellene, csak inkább másik fajtabélit. -Láttam, hogy őrsége végén hogyan áll tovább is őrt, mikor az én sorom -lett volna, ahelyett, hogy szólított volna és hagyott tovább aludni; és -látom rém örömét, mikor visszakerültem a ködből; és mikor fölkerestem a -lápon odafönn, ahol a vendetta volt; és mindenféle effélét; és hogy -mindig úgy szólított, hogy Drágicám, és kedveskedett, és megtett minden -kigondolhatót érettem és hogy milyen áldott jó volt mindétig, s végül -jutott eszembe az idő, mikor megmentettem azzal, hogy azt mondtam az -embereknek, hogy feketehimlő van a tutajunkon, és ő olyan hálás volt és -azt mondta, én vagyok az öreg Dzsim legjobb embere a világon és az -egyetlen is neki a világon; és ekkor véletlenül körülnézek és meglátom -azt a papirost. - -Egészen közel volt hozzám. Kezembe vettem és néztem. Reszkettem, mert -választanom kellett örök időkre két dolog közül egyet s tudtam, hogy -választanom kell. Egy percig töprenkedtem, még a lélekzetemet is szinte -visszatartottam, aztán azt mondom magamban: - -– Rendben van, gyerünk hát a pokolba! és eltéptem a papirost. - -Borzasztó gondolatok, borzasztó szavak voltak, de már kimondtam. És úgy -is hagytam, kimondva és soha többé nem gondoltam a megjavulásra. -Kituszkoltam az egész dolgot a fejemből; mondok, visszatérek a -gonoszságba, ez volt az én sorom, mert erre nevelődtem, a másik nem az -én sorom volt. És hogy mindjárt meg is induljak az utamon, vissza fogom -lopni Dzsimet a rabszolgaságból. És ha eszembe tudna jutni valami ennél -is gonoszabb, hát azt is megtenném, mert ha már benne vagyok és pedig -komolyan, hát minek állanék meg a vége előtt. - -Most már nekiültem, ha kifundálhatnám, hogy fogjak hozzá, és -megforgattam elmémben minden kigondolható módot és végül megállapodtam -egy tervben, amelyet szerettem. Tájékoztam magamat egy erdős sziget -körül, amely egy kissé lefelé volt a folyóban és mihelyt jócskán -beesteledett, kikecmeregtem a tutajommal s odamentem, a tutajt -elrejtettem s betértem a putriba. Végigaludtam az éjtszakát s fölkeltem, -mielőtt megvirradt volna, megreggeliztem, felöltöztem. Készletben lévő -ruhámba egynémely más ruhát motyóba kötöttem egy s más egyébbel, fogtam -a csónakot s kieveztem a partra. Olyan helyen kötöttem ki, ahol -gondolatom szerint Filpszék telepe lehetett és motyómat elrejtettem a -sűrűben, megtöltöttem a csónakomat vízzel, megterheltem szikladarabokkal -és elmerítettem olyan helyen, ahol rátalálhatok, ha szükségem lesz rá, -egy fertálymérfölddel egy kis gőzfűrészmalom alatt, amely a parton volt. - -Ekkor aztán nekivágtam az országútnak, s mikor elmentem a malom előtt, -hirdetőtáblát látok rajta ezzel a felírással: _Filpsz fűrészmalma_. S -mikor a majorhoz érek, mintegy két-háromszázölnyire odébb, jól -kimeregettem a szememet, de nem láttam a közelben senkit, ámbár már -fényes nappal volt. De nem törődtem vele, mert iszen egyelőre nem is -volt szükségem senkire, csak a vidék iránt akartam tájékozódni. Tervem -szerint a város felől akartam odakerülni, nem alulról. Igy hát épen csak -körülnéztem, aztán indultam egyenesen a város felé. Hát kérem, ki az -első ember, akit ott látok, a herceg. Épen hirdetést ragasztott ki a -fejedelmi nonpluszultráról – három előadás három éjjel egy végbe – -szakasztott, mint a multkor. Micsoda pofájuk van ezeknek az -imposztoroknak! Szinte hegyibe szaladtam, nem lehetett kitérni. -Meghökkenve nézett rám s aszondja: - -– Hahó, honnan kerülsz te ide? Aztán mintha jó kedve lenne, sietve -kérdez: és hol a tutaj? Jó helyre vitted? - -Én azt mondom: – Ép eztet akartam én kérdezni fenségedtől. - -Erre már nem látszott úgy meg a jókedve s aszondja: - -– Mi visz arra, hogy engemet kérdezzél? - -– Hát, – mondom én – mikor láttam tegnap a királyt abban a lebujban, -mondok magamban, ezt ugyan egypár óra előtt, amíg ki nem józanodik, nem -kapjuk haza; hát elmentem kószálni a városban, hogy eltöltsem az időt s -megvárjam. Egy ember osztán ajánlott tíz centet, hogy segítsek neki -áthajtani a vízen egy csónakot, meg vissza is, mert egy birkát köll -elhoznia, s én elmentem vele; de mikor a birkát a sajkába akartuk -vonszolni és az az ember a kezembe adta a kötelet, hogy húzzam, míg ő -hátúrul tolta, a birka erősebb volt mint én, elszakasztotta magát és -elszaladt. Mink utána. Kutyánk nem volt, így magunk kergetőztünk vele -nagy földön, amíg kifárasztottuk. Este lett, mire elfogtuk, akkor -áthoztuk a folyón és én elindultam a tutajhoz. Mikor látom odaérve, hogy -tutaj nincsen, mondok magamban, bajba keveredtek s el kellett -menekülniök; és elvitték magukkal a szerecsenemet, az egyetlen -szerecsent az egész világon, aki az enyim volt és most itt vagyok, -idegen vidéken és nincsen semmi jószágom, se semmim és immár miből éljek -meg; hát leültem és sírtam. Az erdőben töltöttem az egész éjjelt. De hát -mi lett a tutajból? És Dzsimből, szegény Dzsimből? - -– Huncut a nevem, ha tudom. Ez lett belőle. Az a vén bolond seftet -csinált és kapott negyven dollárt s mikor ott találtuk a csapszékben, a -naplopók féldollárba játszottak vele s elnyerték minden pénzét, kivéve, -amit elköltött pálinkára; s mikor késő éjtszakára hazakaptam s láttuk, -hogy a tutaj eltűnt, azt mondtuk: az a kis semmiházi ellopta a -tutajunkat, lerázott bennünket a nyakáról s elszökött a folyón le. - -– A szerecsenemet csak nem ráznám le, vagy mi, úgy-e? Az egyetlen -szerecsen volt a világon, aki az enyim volt s a tutaj az egyetlen -jószágom. - -[Illustration: Épen hirdetést ragasztott ki a fejedelmi…] - -– Erre ugyan nem gondoltunk. De valóság úgy gondolom, hogy olybá néztük, -hogy a mi szerecsenyünk, csakugyan annak néztük; az isten a -megmondhatója, volt is miatta elég bajunk. S mikor láttuk, hogy a tutaj -nincs és mi teljesen plűre estünk, nem maradt egyéb hátra, mint -szerencsét próbálni a nonpluszultrával. Azóta is egyebet se teszek, mint -hirdetést ragasztok ki, s a gégém száraz, mint a puskaporos szaru. Hol -az a tíz cent. Add ide. - -Volt nekem szépecskén pénzem, hát adtam neki tíz centet, de megkértem, -költse inkább ennivalóra, s adjon nekem is belőle, mert hogy ez az -összes pénzem és nem ettem semmit tegnap óta. A herceg nem felelt -semmit. Aztán rám ripakodik s azt mondja: - -– Mit gondolsz, nem jár el a szája annak a négernek mirólunk? -Megnyúzzuk, ha besúgja a dolgunkat. - -– Hogy súghatná be? Hát nem megszökött? - -– Nem. Az a vén bolond eladta, aztán csak nem is osztozott velem, a pénz -meg elment. - -– Eladta! – mondom én s ríva fakadtam. Az én négerem volt, az a pénz is -az én pénzem volt. Hol van a szerecsenem? Szükségem van rá. - -– Már azt vissza nem kaphatod, hát abbahagyhatod a pityergést. Nézd -csak, meg mernéd tenni, hogy te lepleznél le bennünket. Akasszanak fel, -ha bízom benned. De ha meg mernéd tenni – - -Megállt és én sohase láttam ilyen csunya nézést a herceg szemében. -Pityeregve mondtam: - -– Nem akarok én leplezni senkit, rá se érek az effélére. Az én dolgom -megkeresni a szerecsenemet. - -Némileg meg volt akadva az öreg s ott állt, karján a ropogó hirdetések, -tünődött a homlokát ráncba szedve. Végül azt mondja: - -– Mondok valamit. Itt kell maradnunk három napig. Ha megígéred, hogy -azalatt nem szólsz senkinek, meg hogy a szerecseny se szól, megmondom, -hogy hol van a fekete. - -Én megígértem s ő azt mondja: - -– Egy bérlő, a neve Szejlesz – ezzel elhallgat. Világos, hogy meg akarta -mondani az igazat; de amint így elhallgatott s elkezdett megint -gondolkozni és studérozni, már láttam, hogy megfordította a szándékát. -Úgy is volt. Nem bízott bennem; azt akarta, hogy menjek el láb alul mind -a három napra. Igy hát egy kis vártatva azt mondja: - -– Azt az embert, aki megvette, Abrám Fószternek híjják – Abrám Zs. -Fószternek; negyven mérföldnyire lakik innen erre befelé, a lafajetti -országúton. - -– Helyes, – mondom én – oda elérek három nap alatt. És elindulok még -ezen a mai napon délután. - -– Nem délután, indulj nyomban; és ne is vesztegess semmi időt, útközben -ne járjon a szád. Ki ne ereszd a nyelvedet a fejedből és iparkodjál -egymásután előre, akkor nem lesz tőlünk semmi bántódásod. Megértettél? - -Több se kellett nekem, csakis erre vártam: hogy háborítlan és szabadon -hajthassam végre a tervemet. - -– Hát, egy-kettő, indulj, – mondja ő – aztán Fószter úrnak beszélhetsz, -amit akarsz. Talán el tudod vele hitetni, hogy Dzsim a te szerecsenyed – -vannak olyan féleszűek, akik nem kérik az okmányokat, legalább -hallottam, hogy erre délen vannak. És ha elmondod neki a hirdetési -cédulát és jutalomsvindlit, talán el is hiszi, ha megmagyarázod neki, -hogy mért csináltuk. Most pedig lódulj s mondj ott, amit akarsz, de -jusson eszedbe, nehogy útközben akárhol eljárjon a szád. - -Igy váltunk el és én indultam a folyótól befelé. Körül se néztem, de -éreztem, hogy a herceg utánam néz. De tudtam, hogy ebben kifárasztom. - -Mentem egyenest körülbelül egy mérföldnyire, anélkül, hogy megálltam -volna; s akkor dupla lépésben az erdőn keresztül visszaindultam Filpszék -felé. Mondok, legjobb lesz minden kertelés nélkül egyenesen nekivágni a -dolgomnak, mert Dzsim száját is be akartam tömni, amíg ezek a gazok nem -pusztulnak a vidékről. Elég volt már belőlük, ideje, hogy -megszabaduljunk tőlük. - - -X. FEJEZET. - -Mikor odaértem, csendes volt minden, s mintha vasárnap volna és meleg -volt és napfényes, a munkások mind a mezőn voltak. És valami olyan -gyönge bogárzúgás és légydongás volt a levegőben, amitől olyan -elhagyatottságot érez az ember, mintha mindenki meghalt s elköltözött -volna. És ha egy kis szellő arra libben és megzörgeti a faleveleket, -olyan gyászos érzés fogja el az embert, mert mintha szellemek suttogása -volna, szellemeké, melyek már sok éve meghaltak – s az ember azt -gondolja, itt beszélgetnek körülötte. Rendesen mintha az ember maga is -megkívánná tőle, bár már nem élne és vége volna mindennek. - -Olyan kis hétszilvafás birtok volt ezé a Filpszé, de a többi is mind -ilyen. Léckerítés egy kétholdas udvar körül; egy elfűrészelt gerendákból -összerótt lépcsőféle, átjárónak a kerítéshez vagy hogy az asszonyok -felhágjanak rá, mikor lóra ülnek; itt-ott beteges gyeprészek a tágas -udvaron, mely azonban nagyobbrészt puszta volt és kopasz, mint egy ócska -kalap, ha lekopott róla a szőr; gerendából rótt ormótlan nagy ház a -fehérek számára faragott gerendából, a hézagok agyaggal vagy malterrel -kitömve, ezek a sársávok valamikor meszet is láttak; faragatlan -gerendából rótt konyha, nagy, széles, oldalt nyitott, de fölül födött -folyosóval, mely összeköti a lakóházzal; gerendából füstölőhelyiség a -konyha mögött; egy magányosan álló kis kaliba a kerítés mellett a ház -háta mögött s egypár melléképület a másik oldalon; hamugödör, a kis -kaliba mellett nagy vasfazék szappanfőzésre; a konyhaajtó mellett lóca, -rajta vízmerőcsöbör és kötél; egy alvó kutya sütkérezve a napon; itt-ott -még néhány alvó kutya három árnyékos fa alatt odébb a sarokban; a -kerítésen egy helyen pár indás szederbokor; a kerítésen kívül kert és -egy görögdinnyeföld; aztán jön a gyapotmező, aztán a földek, meg az -erdő. - -Megkerültem az egészet s átmásztam a hátsó hágcsón a hamugödör mellett s -a konyha felé indultam. Alig mentem egy kicsit, hallom egy rokka -berregését, amint nekilendül panaszosan és lohadva alászáll; ettül -megint úgy megszállt a halál vágya, mert ez a legzsongítóbb hang az -egész világon. Hát csak mentem előre minden bizonyos szándék nélkül, de -bíztam a gondviselésben, hogy majd a számba adja a szükséges szókat, ha -arra kerül a sor; mert azt már megtapasztaltam, hogy a gondviselés -mindig a kellő szókat adja a számba, ha nem avatkoztam a dolgába. - -Mikor fele úton voltam, felkerekedett először egy kutya, aztán egy másik -és felém jött; persze, én megálltam, farkasszemet néztem velök és -mereven megálltam. De hogy micsoda haddelhadd volt, amit csináltak! Egy -fertály minutában úgyszólván kerékagy lett belőlem, a küllők a kutyák -voltak, vagy tizenöt darab körben körülöttem, nyakuk, orruk kinyújtva -felém, úgy ugattak és tutultak; aztán egyre szaporodtak; lehetett látni, -mint szöknek elő a kerítésen át, sarokból, minden oldalról. - -Egy szerecsen asszony törtet ki a konyhából doronggal a kezében egyre -kiabálva: Nemmisz el Száraz, kusti Fótos, nem mentek el! És hozzávágott -előbb az egyikhez, aztán a másikhoz, hogy üvöltöttek bele s elkotródtak -s a többi követte; de már a következő szempillantásban visszajöttek -farkcsóválva s elkezdtek velem barátkozni. Nem rossz állat a kutya, azt -mondhatom. - -Az asszony után pedig kijött egy kis szerecsen leány és két szerecsen -gyerek minden ruha nélkül egyéb egy vászoning s belekapaszkodtak anyjuk -szoknyájába s onnan kukucsáltak rám, ez a rendes szokásuk. Aztán csak -jön ám a házból a fehér asszony, mintegy ötvenéves, hajadonfőtt, a -kezében a guzsaly; utána apró fehér gyermekei, szakasztott úgy, mint a -kis négerkölykök. Az asszony olyan szélesen mosolygott, hogy alig tudott -a lábán megállni s azt mondja: - -– Hát itt vagy valahára, te vagy? - -Én mielőtt még meggondoltam volna, kiszalasztottam, hogy: Én vagyok -asszonyság. - -Ő pedig cirógatott, ölelgetett és szorongatott, aztán megfogta mind a -két kezemet és csak rázta meg rázta; és mintha nem győzne ölelni meg -rázogatni, aszondja: Nem hasonlítasz annyira az anyádra, mint gondoltam, -de ez semmi, mit törődném vele, úgy örülök, hogy látlak! Te kedves, -édes, azt hiszem, meg tudnálak enni! Gyerekek, az unokatestvértek Tom! -Mondjátok neki, hogy isten hozta. - -De azok meglapultak s a szájukba dugták az ujjukat s az anyjuk háta mögé -bujtak. Ő meg csak rohant tovább, aszondja: - -– Liszka fuss, készíts neki stantapé meleg reggelit – vagy tán -reggeliztél a hajón? - -Mondtam, hogy reggeliztem. Hát indult a ház felé, engem kezemnél fogva -vitt, a gyerekek meg utána trotykoltak. Hogy odaértünk, engemet -beleültetett egy lukas székbe, maga szembe ült velem egy alacsony -székre, mind a két kezemet fogva s aszondja: - -– Most legalább jól megnézhetlek; és isten a lelkem, hogy rá voltam -éhezve sok-sok hosszú esztendő óta; de most itt vagy végre! Már jó -néhány órája vártunk. Mi tartott vissza? Megfeneklett a hajótok? - -– Igen asszonyság. - -– Ne mondd, hogy igen – asszonyság. Mondd Szelli néni. Hol feneklett -meg? - -Én bizony erre nem tudtam igazában mit mondani, mert sejtelmem se volt -róla, fölülről vártak-e hajót vagy alulról. De nagyobbrészt az ösztönöm -után szoktam indulni s az ösztönöm azt súgta, hogy alulról várják a -hajót, föl Orlensz felé. De ez se sokat használt, mert nem tudtam a -lefelé levő zátonyok nevét. Már láttam, föl kell találnom egy ilyen -zátonyt vagy azt mondanom, hogy elfelejtettem a nevét annak, amelyiken -megfeneklettünk, vagy – no most egy ötletem támadt és ki is böffentettem -azonmód: - -– Nem a megfenekléstől volt a késedelem, ez csak rövid ideig tartott, -fölrobbant egyik cilinderünk, - -– Uram bocsá! Megsérült valaki? - -– Nem, csak egy szerecsent ölt meg. - -– Milyen szerencse; mert bizony néha kár esik emberben is. Most mult -karácsonykor volt két esztendeje, hogy nagybátyád Szejlesz jött fel -Nyúorleansz felül a rozoga Lallirúkon, annak is fölrobbant egy cilindere -és bizony megnyomorított egy embert. Gondolom utóbb meg is halt. -Baptista vallású volt szegény. Szejlesz bátyád ismert Beton-ruzsban egy -embert, aki nagyon jól ismerte a familiáját. Igen, igen, most már -eszembe jut, meghalt. Prantos lett és meg köllött amputálni. De nem -segített rajta. Igen, igen, prantos, – az lett szegény. Az egész teste -egy kékség volt és meghalt egy dicsőbb föltámadás reményében. Azt -mondják, hogy szinte látványosság számba ment. A nagybátyád minden -áldott nap följárt a városba érted; most is odajár vagy egy órája, hogy -elment: de nem telik bele egy perc és itthon lesz. Találkoznotok köllött -az úton, nem láttad? Olyan régi módi bácsi – - -– Nem, Szelli néni, nem láttam én senkit se. A hajó épen virradóra -kötött ki s én a bagázsiámat otthagytam a kikötőkompon s magam -körülnéztem egy kicsit a városban s egy kicsit a vidéken, hogy teljék az -idő s ne érjek ide nagyon korán. - -– Kinek a kezére adtad a bagázsiádat? - -– Senkinek se. - -– Jaj, gyerök, gyerök: ellopják. - -– Ahá, én eldugtam, onnan ugyan nem, – mondom én. - -– És hogy kaptál olyan korán reggelit a hajón? - -Ezzel ugyan vékony jégre állított, de én kivágtam: - -– A kapitány ott látott állongálni s azt mondta, jobb lesz, ha valamit -eszem mielőtt partra szállok, s levitt a tisztek reggelijéhez és adott, -ami csak köllött. - -Már olyan izgatott lettem, hogy figyelni sem igen tudtam, az eszem mind -ez idő alatt egyre a gyerekeken járt; mondok, ha egy kicsit -félrehúzódhatnék velök, megtapasztalhatnám őket és kitudnám, hol is -vagyok voltaképen. De semmi alkalmam nem akadt rá. Filpszné nem tágított -és csak rohant velem előre. Csakhamar a hideg futott végig a hátamon, -mert azt mondja: - -– De hát, mi csak törtetünk – aszondja – előre és te még egy szót se -mondtál a hugámról, sem senkiről. Hát én most megállítom a malmomat, te -meg nyisd ki a te zsilipedet. És mondj el mindent akkurátusan; mondj el -mindent mindenkiről, egyikről is másikról és valamennyiökről; hogy hogy -vannak, mit csinálnak, mit bíztak rád, hogy nekem elmondd és mindent az -utolsó szóig, ami csak eszedbe jut. - -No, most már igazán jó helyen voltam. Eddig a gondviselés a részemen -volt s rendben ment minden. De most ugyancsak plűre estem. Már láttam, -hogy csepp haszna se lesz, ha tovább akarok ezen már előre gázolni. -Mondok, ez is olyan hely, ahol az igazmondással köll szerencsét -próbálnom. Már ki is nyitottam rá a számat, de a néni megmarkolt és -betuszkolt az ágy mögé és azt mondja: - -– Ahun gyün a! Bukjál alább a fejeddel, úgy, most jól van, úgy nem lát -meg. Ne áruld el magadat, hogy itt vagy. Megtréfáljuk az öreget. -Gyerekek, el ne járjon a szátok. - -Nohát, most benne vagyok a pácban, mondok. De semmi haszna, ha emésztem -magam. Nem volt mit egyebet tenni, mint meglapulni és szerencsét -próbálni és készen lenni arra, hogy elkapjam a fejemet, ha beüt a ménkü. - -Épen csak hogy picurkát láttam az öregurat, mikor bejött, mert az ágy -eltakarta. Filpszné azonban ráveti magát és aszondja: - -– Megjött? - -– Nem, – mondja az ura. - -– Boldog isten, – mondja az asszony – mi az isten csodája történhetett -vele? - -– El sem tudom képzelni, – mondja az öregúr – és mondhatom, rémítőn -nyugtalanít a dolog. - -– Nyugtalanít, – mondja az asszony – engemet szinte szétvet! Meg köllött -jönnie és maga elvétette az úton. Tudom, hogy így van, valami azt súgja, -hogy így van. - -– Aj, Szelli, el nem hibázhattam az úton, ezt te is tudod. - -– Jaj, édes uram, mit mond majd hozzá a hugom! Meg köllött jönnie és -maga elvétette. Ő… - -– Oh ne zaklass te is, úgyis olyan zaklatott vagyok. Sehogy se tudom a -dolgot megérteni. Végire jutottam a sütnivalómnak és nem átallom -bevallani, hogy agyon vagyok rémülve. De semmi reménye annak, hogy -megjött, mert nem jöhetett meg úgy, hogy én elvétettem. Szelli, ez -borzasztó dolog. Valami érte azt a hajót, annyi bizonyos. - -– Hej, Szejlesz, nézz oda az országútra, amoda ni, nem jön ott valaki? - -Az öregúr az ablakhoz szökik, amely az ágyhoz fejtül volt, Filpsznének -pedig csak ez köllött. Hamarosan leguggolt az ágyhoz lábtul, engem -meglökött és én kiperdültem. S mikor a bácsi megfordult az ablaktól, hát -ott áll a néni s úgy ragyogott és akkorát mosolygott, hogy olyan volt az -arca, mint egy égő ház. Én meg mellette töredelmes pofával szűkölve. Az -öreg úr bámul és aszondja: - -– Hát ez ki? - -– Mit gondolsz, kicsoda? - -– Sejtelmem sincs róla. Ki? - -– Hát Tom Szójjer! - -A nyüstyit, azt hittem, nyomban elsülyedek. De még arra se lett volna -időm; az öregúr megragadta a kezemet és szorongatta és egyre -szorongatta, míg az asszony körülugrált és nevetett meg sírt egyben; és -aztán hogy ömlött belőlük a kérdezősködés, az egész had -aprajáról-nagyjáról! - -De ha ők örültek, mi volt az az én örömemhez képest; mintha újjá -születtem volna, oly boldog voltam, hogy tudom, hol vagyok. Faggattak -két óráig is, s végül, mikor az állam oly fáradt volt már, hogy alig -tudtam mozgatni, akkorra beszéltem már nekik annyit a famíliámról, – már -mint a Szójjer-familiát értve – hogy soha eddig hat Szójjer-famíliáról -se beszéltek ennyit. És elbeszéltem, hogy mostuk ki a kazánt a fejér -folyó beömlésénél, ami elvette három napunkat. És ez mind nagyszerű volt -nekik és iszonyún tetszett, mert sejtelmük se volt arról, hogy minek -köll ehhez három nap. Ha azt mondtam volna, hogy egy görebet fújtunk ki, -az is megtette volna. - -Mármost egyfelül nagyon jól éreztem magamat, de annál kényesebb volt a -dolog másik oldala. Tom Szójjernek igen jó volt a dolgom és az is -maradt, amíg egyszer csak nem hallok egy gőzöst köhögni a folyón lefelé -– s ekkor azt mondom magamban: mi lesz, ha ezen a hajón Tom Szójjer -érkezik. És mi lesz, ha ő egyszerre ide betoppan s elkurjantja a -nevemet, mielőtt inthetnék neki, hogy hallgasson? Nem maradhat, mondok, -a dolog ennyiben, mert nem jó vége lenne. El kell mennem az útra elejbe -s meg kell lesnem. Azt mondtam hát a háziaknak, hogy fel kell mennem a -városba a bagázsiámért. Az öregúr mindenáron velem akart jönni, de én -azt mondtam, elhajtom a lovat magam is és jobb szeretném, ha én miattam -nem bajoskodnék. - - -XI. FEJEZET. - -Elindultam kocsin a városba s mikor feleútján vagyok, látok egy másik -kocsit. Biztos, hogy Tom Szójjer, meg is álltam s vártam, amíg oda ért. -Azt mondom: Megállj! és megállt mellettem és szája tátva maradt, mint -egy láda s csak úgy állt ott. Az két-háromszor nagyot nyelt, mintha az -embernek nagyon kiszáradt a torka, aztán azt mondja: - -– Világéletemben én nem bántottalak. Ezt magad is tudod. Hát mért jössz -te vissza engemet megkísérteni. - -Én azt mondom erre: - -– Nem hogy visszajönnék, de még el se mentem. - -Mikor a hangomat hallotta, egy kissé megbátorodott, de még nem jött -egészen rendbe. Azt mondja: - -– Ne izélj velem, én se izélnék veled. Becsületszavadra, nem vagy -kísértet? - -– Becsületszavamra, nem vagyok, – mondom én. - -– Jó, izé, ezzel el van intézve a dolog, természetesen; de mintha -valahogy nem tudnám megérteni. Nézd csak, hát soha egyáltalán nem -gyilkoltak meg? - -– Nem, soha, egyáltalán nem gyilkoltak meg, azt csak én kötöttem rájok. -Gyere, tapogass meg, ha nem hiszed. - -Meg is tette és ezzel be is érte és rém megörült, hogy újra lát, azt se -tudta, micsináljon. És mindjárt el kellett volna neki mondanom mindent, -mert hogy óriási kaland volt, tele titokzatossággal, amiért ő élt és -halt. De én azt mondtam, hagyjuk csak még egy kicsit, erre ráérünk, s -azt mondtam a kocsisának, hogy maradjon ott és mi kissé előrehajtottunk -s én elmondtam neki az állapotomat, melybe belecsöppentem s mondok, mit -gondol, mit kéne tennünk? Azt mondja, adjak neki egy pár percet és ne -zavarjam. Aztán spekulált és csakhamar azt mondja: - -– Rendbe vagyunk, megvan. Vedd a ládámat a kocsidba, mintha a tiéd -volna; fordulj meg és ténferegj egy kicsit ide-oda, hogy olyanformán érj -haza, hogy kvadráljon az idővel, én pedig bemegyek a város felé s újra -indulok, úgy hogy utánad egy félórával érkezzem; te meg kezdetben úgy -tégy, mintha nem ismernél. - -– Úgy lesz; de megállj egy kicsit. Van még valami, amiről senki nem tud -semmit, csak én egymagam. Van itt tudniillik egy szerecsenyember, akit -én el akarok szöktetni a rabszolgaságából, a neve pedig Dzsim, Vatszon -kisasszony öreg Dzsimje. - -Ő azt mondja: Mi az, Dzsim… - -El kezdett gondolkozni. Én pedig azt mondom: - -– Tudom, mit gondolsz. Azt akarod mondani, hogy ez aljas, piszokmunka; -de hát mit! Én már ennyire lenn vagyok, és el fogom őtet lopni, téged -pedig arra kérlek, hogy hallgass és tégy úgy, mintha nem tudnál róla. -Megteszed? - -A szeme megvillant és aszondja: - -– Ellopom én is veled. - -– Nohát, mintha csak meglüttek volna, úgy meglazult bennem minden -eresztékem. A legmegdöbbentőbb szó volt ez, amit életemben hallottam, és -meg köll vallanom, Tom Szójjer jócskán leszállt a becsülésemben. De csak -nem tudtam elhinni: hogy Tom Szójjer szerecsenytolvaj legyen. - -– Lárifári, mondom. Bolondozol. - -– Egyáltalán nem bolondozok. - -– Jó, mondom, hát tréfa, nem tréfa, de ha hallod, hogy beszélnek egy -szökésben lévő feketéről, jusson eszedbe, hogy te semmit se tudsz róla -és hogy én is nem tudok róla semmit se. - -Erre fogtuk a ládát s föltettem a kocsimra s ő elhajtott a maga útján, -én is a magamén. De persze, megfelejtkeztem arról, hogy lassan hajtsak, -annyira tele voltam örömmel és mindenféle töprenkedéssel. Igy jócskán -hamarabb elértem haza, mint az út hosszához képest kellett volna. Az -öregúr az ajtóban állt s azt mondja: - -– No, emmár csodálatos dolog. Ki a fránya gondolta volna, hogy ettől a -gebétől ez is kiteljék. És nincs egy szál szőre megizzadva, egy szála -sincs. Igazán csodálatos. Nem adnám ma ezt a lovat száz dollárért, nem -én, becsületemre; ezelőtt meg szívesen elvettem volna érte tizenötöt s -azt gondoltam volna, hogy ezzel meg is van fizetve. - -Ennyit mondott, egy szóval se többet. A legártatlanabb lélek volt, akit -valaha láttam. De hát nincs min csodálkozni. Nem csak gazdálkodó volt ő, -hanem prédikátor is és volt neki olyan kis gerendából rótt fia-temploma -a telepe mögött, amit maga épített a saját pénzéből templomnak és -iskolának és soha sem kért semmit a szolgálataiért, pedig megérdemelte -volna. Volt egy csomó ilyen prédikátor a gazdák közt erre dél felé és -mind így csinálta. - -Vagy egy félóra mulva Tom kocsija följárt a ház homlokzata előtti -hágcsóhoz és Szelli néni meglátta az ablakon keresztül, mert nem volt -csak vagy ötven rőfnyire s azt mondja: - -– Nini, valaki jött. Ugyan ki lehet? Azt gondolom, valami idegen. Dzsimy -(ez az egyik gyerek) fuss és mondd meg Liszkának, terítsen eggyel többre -ebédre. - -Mindenki nekiiramodott a főbejáró ajtónak, mert, természetesen, nem -minden esztendőben akad itt idegen vendég, hát nevezetesebb is a -sárgaláznál, ha gyün, érdekesség dolgában. Tom átjött a hágcsón és -indult a ház felé. A kocsi pedig már gurult a város felé, mink pedig -mind ott szorongtunk a főajtóban. Tom a jobbik ruháját vette föl és volt -– publikuma, ez pedig mindig szüret volt neki. Hát persze, ilyen -körülmények közt meg is adta busásan a módját. Nem olyan gyerek volt, -hogy szégyenlősen sokáig elkelebóláljon az udvaron, mint egy -toklyóbirka, nem, nyugodtan és nagyszerűen közeledett, mint egy kos. -Mikor velünk szemben állt, megemelinti a süvegét finoman és elegányosan, -mintha egy doboznak volna a födele, melyben alvó lepék tanyáznak s ő nem -akarná őket zavarni, s azt mondja: - -– Azt hiszem, Arkibald Nikolsz úr? - -– Nem fiam, – aszondja az öregúr – sajnálom, de meg kell mondanom, a -kocsisod becsapott; Nikolsz tanyája odébb van vagy három mérfölddel. -Tessék bejönni, tessék. - -Tom a vállán keresztül hátrakacsintott s azt mondja: késő, már nem látni -a kocsist. - -– Igen, fiam, elillant s neked be kell jönnöd s velünk kell ebédelned, -azután aztán befogatunk s elviszünk le Nikolszékhoz. - -– Oh, dehogy csinálnék maguknak annyi alkalmatlanságot, isten mentsen; -elmegyek gyalog, egy kis távolság nem a világ. - -– De mi nem eresztünk gyalog. Ez ugyan szép délvidéki vendégszeretet -lenne. Aló, csak be. - -– Jöjjön csak, – mondja Szelli néni – egyáltalán semmi alkalmatlanságot -a világon nem csinál. Muszáj itt maradnia. Hosszú három mérföldes, poros -út az, nem ereszthetjük rá gyalog. Hozzá még már meg is mondtam odabenn, -mikor érkezni láttam, hogy tegyenek még egy terítéket az asztalra. Már -most csak nem szomorít meg bennünket. Tessék csak bejönni s tegyen úgy, -mintha otthon lenne. - -Hát Tom szépen és szívesen megköszönte, hogy hát levették a lábáról és -bejött, s mikor ottbenn volt, azt mondta, Hikszvillből való, idegen -Ohejjóban, a neve Tompszon Vilmos és még egyszer meghajtotta magát. - -Aztán elkezdett a szája járni és járt és járt és mesélt nagyokat -Hikkszvillről és a Hikkszvillbeliekről, amit csak kifundálhatott, de én -ideges kezdtem lenni s mondok, hogyan szabadít ki ezzel engemet a -bajomból, és végül egyre mesélve, áthajolt és megcsókolta Szelli nénit, -épenséggel a száján, aztán megint hátradűlt jó kényelmesen és járt a -szája tovább, de a néni se rest, felugrik, megtörli a száját a -kezefejével és aszondja: - -– Te vakmerő kölyök, te! - -Tom meg mintha meg volna sértve, azt mondja: - -– Asszonyság, ezt ugyan nem vártam! - -– Nem várta. Tyhű, hát mit gondol az úrfi, ki vagyok, mi vagyok én? -Kedvem volna… mondd csak, mit gondoltál azzal, hogy megcsókoltál? - -Egy kissé meglapult az öreg és azt mondja: - -– Nem gondoltam én semmit, nem gondoltam semmi sértőt, én izé, mondok, -tán jól esik magának. - -– Adta bolondja! És fölkapta a guzsalyt és látszott, alig tudja magát -megtartóztatni, hogy hozzá ne vágja. Miből gondoltad, aszondja, hogy jól -esik nekem? - -– Nem tudom, de izé, mondták. - -– Mondták, hogy nekem jól esnék! Akárki mondta, az a másik bolond a -párod. Még ilyet se hallottam. Ki az a mondták? - -– Hát mindenki. Mind azt mondták. - -Csak épen hogy meg tudta magát tartóztatni a néni, de a szeme pislogott, -az ujjai úgy dolgoztak, mintha karmolni akarnának. Azt mondja: - -– Ki az a mindenki? Hadd hallom a nevüket, vagy egy bambával mindjárt -megrövidül a világ. - -Tom elbúsultan nézett rá és kalapján babrálva, aszondja: - -– Sajnálom, erre nem voltam elkészülve. Mind csak azt mondta. Azzal -biztattak valamennyien, hogy csak csókold meg, aszondták, és hogy jól -fog neki esni. Mind mondták, mondta mindenik. De hát sajnálom, -asszonyság, nem is teszem többet, becsület szentségemre, nem teszem. - -– Nem teszed? Hogy még nem teszed? No, tudom istenem, hogy nem teszed. - -– Nem, ebben már tudok becsületet; nem teszem többé, nem én, amíg maga -nem kéri. - -– Amíg én kérem?! Nohát, ilyet se ettem világéletemben. Fogadom, hogy -Matuzsálem korát ért tökfilkója leszel a teremtett világnak, ha addig -vársz, amíg én kérek tőled vagy hozzád hasonlótól csókot. - -– No, már ez nagyon meglep, mondja Tom, nem tudok belőle kiokosodni. -Azok mondták, hogy kedvére való lesz és én is azt gondoltam. – De – itt -megállt és lassan körülhordozta a szemét, mintha valahol barátságos -szemekkel akart volna találkozni, végre elcsípte az öregúr szemét s azt -mondja: Nem gondolta bácsi maga is, hogy jól esik neki, ha megcsókolom? - -– Már mint én? No, hát izé, mondok, azt tartom, nem gondoltam. - -Azután megint körülnéz ugyanúgy, megáll rajtam s azt mondja: - -– Te se gondoltad Tom, hogy Szelli néni kitárja a két karját és azt -mondja: Szid Szójjer… - -– Urram bocsá, – kiáltja Szelly néni a Tom szavába vágva és nekirohanva -– arcátlan semmiházi gyerek te, így teszed bolonddá az embert! – és -nekiesik, hogy megölelje, de Tom szépen félrehárítja s azt mondja: - -– Nem addig, amíg nem kéri! - -De Szelli néni nem vesztegette az időt, hanem nyomban megkérte, -ölelgette, csókolgatta újra meg újra, aztán odapenderítette az -öregúrnak, jusson neki is. S mikor egy kicsit meghiggadtak, azt mondja a -néni: - -– Isten engem, ha ért valaha ilyen meglepetés. Tégedet egyáltalán nem is -vártunk, csak Tomot vártuk. A hugom nem írt egy árva szót se csak épen ő -róla, hogy eljön. - -– Mert hogy nem is volt senkinek se már szándéka, – mondja Tom – csak -az, hogy Tom eljöjjön, de én addig-addig kunyoráltam, hogy az utolsó -pillanatban engem is eleresztettek; így amint aztán lehajóztunk a -folyón, azt gondoltuk Tommal, mese-meglepetés lesz, hogy ő előre jöjjön -ide, én meg utóbb toppanjak be s tetessem magam idegennek. De nagyon -megcsalódtam, Szelli néni. Nem egészséges hely ez az idegen embernek. - -– Nem, Szid, de csak olyan orcátlan bocsoknak nem. Föl köllött volna -ütnöm az álladat. Nem tudom, mikor jöttem így ki a sodromból. De nem -bánom, föl se veszem a beszédeid, száz ilyen tréfát is elviselnék azért, -hogy itt vagytok. Ha meggondolom ezt a komédiát! Nem tagadom, majd -szétestem, úgy meg voltam rőkönyödve, mikor rám cuppantottál. - -Ebédre künn terítettek a széles, nyitott folyosó alatt, mely a ház és a -konyha között volt; és volt ott az asztalon ennivaló, hogy hét família -is jóllakott volna rajta, és mind meleg étel; nem afféle állott, rágós -hús, amely egész éjjel a nedves pincében volt a szekrényben s amelyiknek -olyan az íze, mint egy vén kihült kannibálból vágott bécsi szelet – -reggel. Szejlesz bácsi jó hosszú asztali áldást imádkozott rája, de az -ebéd megérte; még csak meg sem hűlt egy cseppet sem, ahogy akárhányszor -tapasztaltam, holmi megszakításoktól. - -Persze nagy beszélgetés volt aztán az egész délután és Tom meg én az -egész idő alatt jóformán lesben álltunk, de semmi haszna sem volt: senki -egy szót se említett szökésben lévő szerecsenemberről, mink pedig -szerettünk volna munkához látni. De estére kelve, vacsorakor, azt mondja -az egyik gyerek: - -– Tata, nem mehetnénk el Tom, Szid, meg én az előadásra? - -– Nem, – aszondja az öregúr, azt tartom, nem is igen lesz ott előadás; s -ha lenne is, ti oda nem mehetnétek, mert a szökött néger elmondott nekem -meg Bartonnak mindent erről a gyalázatos előadásról, és Barton azt -mondta, ő elmondja a népeknek. Igy azt hiszem, kiseprőzték még előadás -előtt azokat a vakmerő naplopókat a városból. - -Püff neki, ezeknek megesett, de ezen én már nem segíthettem. Tom meg én -úgy volt, hogy egy szobában s egy ágyban hálunk, így, fáradtak lévén, jó -éjtszakát mondtunk s elmentünk lefeküdni mindjárt vacsora után és -kimásztunk az ablakon s le a ménküfogó drótján és talpaltunk a város -felé, mert mondok, aligha lesz, aki szóljon a hercegnek és a királynak, -ha én se sietek, és nem szólok nekik idejekorán, csúnya bajba találnak -keveredni. - -Az úton Tom elbeszélt mindent, hogy hogy gondolták, miként gyilkolódtam -meg én, és mint tűnt el nemsokára rá tata és soha többé vissza nem -került, és hogy micsoda ricsaj lett abból, mikor Dzsim megszökött; én -meg elmondtam Tomnak mindent a fejedelmi nonpluszultra betyárokról és -annyit a tutajozásunkról, amennyire az időből tellett; és mikor a -városba értünk és épen a közepetáján megyünk fölfele – lehetett úgy két -fertály kilencre – nohát jön ám egy csőcselékhad fáklyával, rém -kiabálással és üvöltözéssel, cintepsit verve egymáshoz és tutulva -tülkön. Mi félreszöktünk az egyik oldalra s eresztettük a sokaságot -magunk előtt. Amint tódulnak, látom ám, hogy viszik egy pallón -lovagoltatva a királyt meg a herceget – már minthogy én tudtam, hogy az -a király meg a herceg, bár csupa kátrány meg toll voltak és semmi emberi -formájuk nem volt, hanem hasonlítottak egy-egy óriás katonáknak való -irtózatos nagy tollbokrétához. Nohát, szinte belém nyilalt, mikor -megláttam őket, sajnáltam szegény szánalomra méltó huncutjaimat s úgy -éreztem, mintha soha többé nem tudnék rájok neheztelni. Borzasztó volt -nézni. Az emberi állat igen kegyetlen tud lenni egyik a másikához. - -Beláttuk, hogy elkéstünk. Nem tudtunk már rajtok segíteni. Megkérdeztünk -egy pár ácsorgó embert a dologról s ezek azt mondták, mindenki elment az -előadásra igen ártatlan képpel és meglapultak és hallgattak, míg a -szegény öreg király bele nem fogott a bakugrásaiba a színpadon; akkor -valaki jelt adott s az egész publikum fölkerekedett és – rájok! - -Erre mi hazafelé kocogtunk és bizony nem voltunk olyan vitézlő -kedvünkben; komiszul éreztük magunkat, mintha megaláztak volna, szidásra -érdemetlenek, ámbárhogy nem tettünk semmit. De hát mindig így jár az -ember: akár jól cselekszik akár rosszul, az mindegy; az ember -lelkiösmerete nem aszerint igazodik, hanem mindig a maga útján jár. Ha -egy sárgaszőrű kutyám volna és nem tudna többet, mint az ember -lelkiösmerete, mérget adnék neki. Több helyet foglal el az emberben, -mint az összes többi belsőrésze és sehogy se tesz az ember kedvire. Tom -Szójjer is azt mondja. - - -XII. FEJEZET. - -Meg-megálltunk beszélgetve s el-eltünődtünk. Egyszerre csak azt mondja -Tom: - -– Nézd Hokk, micsoda bolondok vagyunk, hogy ez előbb eszünkbe nem -jutott. Én fogadni mernék, hogy tudom, hol van Dzsim. - -– Hol gondolod? - -– Abban a kunyhóban, lenn a hamus gödör mellett. Nézd csak. Mikor -ebédeltünk, nem láttál szerecsen embert odamenni étellel? - -– De láttam. - -– Mit gondolsz, mért vitt oda ételt? - -– Valami kutyának. - -– Én is azt hittem. De nem kutyának vitte. - -– Mért nem? - -– Mert görögdinnyét is vitt. - -– Csakugyan, én is észrevettem. De az már még is több a soknál, hogy nem -jutott eszembe, hogy a kutya nem él görögdinnyével. Ebbül kitetszik, -hogy az ember lát is valamit és semmit se lát ugyanakkor. - -– A szerecsen kinyitotta a lakatot, mikor bement és mikor kijött, megint -bezárta. A bácsinak pedig kulcsot hozott, mikor az ebédtől fölkeltünk. -Fogadni mernék, az a bizonyos kulcs volt. A görögdinnye emberre, a lakat -fogolyra vall; és nem valószínű, hogy egy ilyen kisgazdaságban két -fogoly is legyen egyszerre, ahol hozzá a népek olyan barátságosak és -jók. A fogoly Dzsim: rendben, s örvendek, hogy oly detektívmódjára -sikerült kisütnünk; egy fagarasra se becsülök semmi más módot. Már most -feszítsd meg az eszedet és süss ki valami plánumot Dzsim -megszabadítására, majd én is gondolok ki egyet, amelyik aztán jobb lesz, -azt választjuk. - -Hogy honnan veszi egy gyerekember az ilyen fejét! Ha az enyim volna Tom -Szójjer feje, én ugyan nem cserélnék egy herceggel se, sem egy gőzhajó -első matrózával, sem egy cirkuszbeli bohóccal, sem semmivel abbul, amit -ismerek. Én ugyan nekiálltam, hogy kisüssek egy plánumot, de csak épen -hogy csináljak valamit; nagyon is jól tudtam, honnan fog az igazi plánum -kikerülni. Csakhamar mondja Tom: - -– Készen vagy? - -– Készen, mondom én. - -– Helyes. Ki vele. - -– Az én tervem, mondok, ez: Könnyen megtudhatjuk, Dzsim van-e a színben -vagy sem. Akkor aztán fölvesszük a vízből a csónakomat, elhozzuk a -tutajt a szigetről. Aztán az első sötét éjtszakán kilopjuk a kulcsot az -öregúr nadrágjából, mikor már lefeküdt s leúszunk a folyón, elrejtőzve -nappal és úszva éjnek idején, ahogy azelőtt tettük Dzsimmel. Eltaláltam? - -– Hogyne, nagyon is, a szarva között a tőgyit. Csak az a baja, hogy fene -szimpla kis plánum. Nincsen hozzá semmi izé. Mire való az olyan plánum, -amelyik ennyire minden baj nélkül jár? Oly síma, akár az aludttej. Hej -Hokk, erről annyit se beszélne a világ, mint ha az ember betörne egy -szappanyos boltba. - -Egy szót se szóltam, mert nem vártam tőle egyebet; de hóttbizonyosan -tudtam, hogy ha neki egyszer meglesz a plánuma, ahhoz nem lehet ilyen -ellenvetésekkel hozzáférni. - -Nem is lehetett. Elmondta mibül áll, és én abban a percben beláttam, -hogy tizenötannyit ért, mint az enyém, már mint forma dolgában, és -csakúgy kiszabadítja Dzsimet, mint az enyim, de amellett mind ott is -hagyhatjuk benne a bőrünket. Hát megvoltam elégedve, s mondok, eszerint -fogunk masirozni. Nem szükséges itt elmondanom, hogy mi volt a plánuma, -mert tudtam, hogy folyton fog változtatni rajta, minduntalan, ahogy -beljebb megyünk s új meg új handabandát fog belőle szőni, ahol csak -lehet. És csakugyan úgy is lett. - -Egy dolog azonban holt bizonyos volt, az, hogy Tom Szójjer komolyan és -ténylegesen készült velem ellopni egy négerembert a rabszolgaságból. Ez -már mégis csak sok volt nekem. Mondok itt van egy fiú, tisztességes, -kinek jó nevelésben volt része; akinek volt elveszteni való karaktere; -akinek otthon karakteres családja volt, és nyilt eszű gyerek volt, nem -tökkelütött, okos és nem tudatlan, nem alávaló, hanem kedves; és mégis -ehun van ni, nincsen benne több büszkeség, becsület és érzés, mint hogy -ilyen vállalatra adja magát és szégyenbe keverje magát, szégyenbe a -famíliáját az egész világ előtt. Nem tudtam ezt a dolgot sehogy se -megérteni. Rémisztő dolog volt s tudtam, hogy ezt neki kereken meg is -kell mondanom, így leszek csak igaz jó barátja, hogy hagyja ezt az ügyet -ott, ahol van és meneküljön tőle. És én el is kezdtem a mondókámat, de ő -megállított s azt mondja: - -– Nem gondolod, hogy tudom, mit csinálok? Nem tudom én rendesen, hogy -mit csinálok? - -– De igen. - -– Nem mondtam, hogy veled tartok s együtt lopjuk el a szerecsent? - -– De. - -– Nohát. - -Ezt mondta és egyebet nem mondott. Nem is kellett többet mondania, mert -ha egyszer azt mondta, hogy valamit megtesz, azt meg is tette mindig. De -én sehogy se tudtam eligazodni azon, hogy mitől ment bele ebbe a -dologba; így hát csak hagytam és többet nem okvetetlenkedtem vele. Ha -kötötte magát hozzá, én nem segíthettem rajta. - -Mikorra hazaértünk, az egész házban csönd és sötétség volt; hát -lementünk a faszínhez a hamus gödör mellett, hogy megvizsgáljuk. -Végigmentünk az udvaron, hogy hadd lássuk, mi lesz a kutyákkal. Ezek -megismertek és nem csináltak több zajt, mint a kutyák egyáltalán -szoktak, ha valami éjjel mozog az udvaron. Mikor a kalibához értünk, -megnéztük az elejét, aztán a két oldalát; és azon az oldalán, amelyet én -még nem ismertem s amelyik észak felül volt, egy négyszögletes -ablaknyílást találtunk jó magasan a földtől, egyetlen erős léccel, mely -körösztbe volt rászegezve. Azt mondom én: - -– Itt a nyitja la! Ez a nyílás elég nagy arra, hogy Dzsim átjöjjön -rajta, csak a lécet kell lefeszítenünk. - -Tom azt mondja: - -– Ez bizony olyan szimpla, mint az egy, kettő, három, négy, kopasz barát -hová mégy és olyan könnyű, mint az iskola fala mellé menni. Remélem, -találunk olyan módot is, amely ennél egy kissé komplikáltabb, Hokk -barátom. - -– Jó, mondom én, mit szólnál ahhoz, ha kifűrészelnők úgy, ahogy én -csináltam akkor, mikor meggyilkoltak. - -– Ez már jobban böki, mondja ő. Ez lényegesen titokzatos, veszedelmes és -jó, aszondja; de fogadom, találunk olyan módot is, amely kétszer oly -sokáig tart, mint ez. A dolog nem sietős, csak vizsgálódjunk tovább. - -A kunyhó meg a kerítés közt, a hátulsó oldalán, volt egy fészer -deszkából, amelynek a teteje a kunyhó ereszével összeért. Hosszúnak épen -olyan hosszú volt mint a kaliba, de keskeny volt, mintegy hat lábnyi. Az -ajtaja a déli oldalán volt és le volt lakatolva. Tom lement a -szappanfőzőüsthöz, körülnézett, megtalálta azt a vasholmit, amivel a -vasfazék födelét szokták megemelni. Ezt elhozta s kifeszítette vele az -egyik pántot. A lánc leesett s mi kitártuk az ajtót és bementünk és -betettük az ajtót s gyújtót gyújtottunk s látjuk, hogy a szín csak hozzá -volt építve a kunyhóhoz és semmi összeköttetésben nem volt vele. -Padlózva se volt a szín, sem semmi egyéb nem volt benne, csak ócska, -esetlen kapák, ásók, csákányok és sérült ekék. A gyújtónk elégett, mi -pedig kimentünk, a reteszpántot újra benyomtuk és az ajtó megint -rendesen be volt lakatolva. Tomnak nagyon jó kedve lett. Azt mondja: - -– Helyben vagyunk már! Ki fogjuk ütet _ásni_. Eltart legalább egy hétig. - -Erre aztán indultunk be a házba, és én a hátsó ajtónak tartottam, ahol -csak a bőrgúzst köll meghúzni, mert nem szokták az ajtókat becsukni, de -ez Tomnak nem volt elég regényes, nem is tetszett neki semmi egyéb út -is, neki a menküfogón köll fölmászni. De hogy háromszor is feljutott a -feleútjára s mindig rosszul számított s leesett s harmadszorra majd -szétloccsantotta az agyát, azt gondolta, abba is hagyja; de egy kis -pihenés után azt mondta, még egyszer mégis csak szerencsét próbál s -ezúttal sikerült neki a kirándulás. - -Reggel fölkeltünk hajnalban s lementünk a négerek kunyhójához barátkozni -a kutyákkal s a szerecsennel, aki ételhordója volt Dzsimnek, ha -csakugyan Dzsim volt az, akinek hordta. A feketék épen a reggelijöket -végezték s készültek a mezőre; és Dzsim szerecsenje kenyeret, húst s -egyebet rakott egy cinserpenyőbe, s míg a többiek elmentek, azalatt a -kulcs is lekerült a házból. - -Ennek a szerecsennek jámbor, bamba pofája volt s gyapjas haja mind fel -volt cérnával kötözve apró csomókba. Ezzel tartotta távol a -boszorkányokat. Beszélte, hogy mostanában a boszorkányok szörnyen -zaklatják őt éjjelente, mutogatnak neki mindenfajta dolgot, hallatnak -mindenfajta különös hangot és zajt, és azt hiszi, soha azelőtt, egész -életén át nem zavargatták így a boszorkányok. Annyira felizgatódott és -annyit hadart a hajáról, hogy arról is megfeledkezett, mi volt a dolga. -Igy Tom aszondja neki: - -– Mire köll ez az étel? A kutyákat akarod megetetni? - -A szerecsen pofája olyonforma mosolygásra nyílt, mintha az ember egy -tégladarabot csap egy pocsolyába s azt mondja: - -– Az, Szid zurfi, kutyát. Kilenc kutyát pedig. Akarsz gyünni megnizik? - -– Akarok. - -Én meglöktem Tomot és odasúgok neki: - -– Odamennél, most rögtön, mikor nappalodik? Az nem volt a plánumban. - -– Nem volt, de most benne van. - -Nohát, a nyüstyit, mentünk, de nekem nem igen volt kedvemrevaló. Mikor -bementünk, alig láttunk, olyan volt a sötétség, de Dzsim ott volt és -biztosan látott is bennünket, ki is trombitálta mindjárt: - -– Jé Hokk, aszondja és zistenkém, az nem Tom zurfi? - -Én tudtam, hogy így lesz, el voltam rá készülve. Azt se tudtam, -micsináljak, és ha tudtam volna, nem csinálhattam volna, mert a -szerecsenünk felröffen és azt mondja: - -– Jaj zuramfia, ütet ismeri zuraságokat? - -Most már jól láttunk. Tom a szerecsenre nézett erősen némileg álmélkodva -és aszondja: - -– Hogy minket ismer-e. Ki? - -– Hát ez ni, szekett szerecseny. - -– Nem gondolnám, hogy ismerjen. Honnan veszed azt, hogy ismer. - -– Honnan veszed? Ebben a minutában trombitálta úgy, mintha ismerne. - -Tom mintha nyugtalankodnék, azt mondja: - -– Ez ugyan nagyon különös. Ki trombitálta? Mikor trombitálta? Mit -trombitált? És ezzel teljes nyugalommal hozzám fordul s azt mondja: te -hallottad, hogy valaki valamit kitrombitált? - -Természetesen, erre csak egyet lehetett felelni; hát azt mondom: - -– Nem, én nem hallottam, hogy valaki valamit kitrombitált volna. - -Aztán Dzsimhez fordult és végignézi, mintha sohase látta volna s azt -mondja: - -– Te trombitáltál ki valamit? - -– Nem én, aszondja Dzsim, én egy szót se nem szóltam. - -– Egy szót sem? - -– Nem, zifjurka, egy szót se nem. - -– Láttál minket valaha ezelőtt? - -– Nem zifjurka, soha sem nem láttam, amennyire emlikezek. - -Tom most a szerecsenhez fordul, aki megvadultnak és kétségbeesettnek -látszott és azt mondja neki valamelyest szigorúan: - -– Mit gondolsz, mi bajod lehet? Miből gondoltad, hogy valaki valamit -kitrombitált? - -– Há’ bagó rúgja meg, ezek a boszorkányák, zifjurka, oh, bár inkább -meghaltam volna már, bizon. Mindig rajtam vannak, majd megölik engemet, -úgy megrémísztik. Oh, zifjurka, csag ne szólja senkinek, mer a zereg -Szejlesz gazda nagyon megharax, mer mindig aszondja, nincsen van -boszorkányok. Zisten adna, bár mostan itt lenne, – akkor mit mondana? -Azt gondolok, mostan ű se nem tudna belile kikászolódni. De hat úgy -megvan mindétig: aki buta megvan, az butának meg maradja; az nem megnézi -semmit se és maga buta fejibűl kitalálja magának valamit; de ha én -kitalálok és elmondom, akkor nem hiszik nekem. - -Tom egy tízcentes ezüstpénzt adott neki s azt mondta, nem szólunk -senkinek, s azt mondta, azon a pénzen vegyen még több cérnát s kösse föl -vele a gyapját; aztán Dzsimre néz és azt mondja: - -– Szeretném tudni, felköti-e vagy sem Szejlesz bácsi ezt a négert. Ha én -elcsípnék egy szerecsent, aki elég hálátlan volt megszökni, én ugyan ki -nem adnám, hanem felkötném. S míg a szerecsen az ajtóba állt, hogy -megnézze a pénzdarabot s megharapja, hogy lássa, jó-e vagy sem: Tom -súgva mondja Dzsimnek: - -– Tégy úgy, mintha nem ismernél. És ha éjtszaka ásni hallasz, mink -leszünk: ki fogunk szabadítani. - -Dzsimnek csak annyi ideje volt, hogy megfoghassa s megsímogathassa a -kezünket, mert a szerecsen visszajött az ajtóból s mi azt mondtuk, hogy -egyszer-egyszer megint eljövünk, ha a feketének is úgy tetszik; ez pedig -azt mondta, jó lesz, kiváltságosképen sötétben, mert a boszorkányok -legkivált akkor nyugtalanítják, ha sötét van s ilyenkor jó, ha emberek -vannak körülötte. - - -XIII. FEJEZET. - -Még majd egy óránk volt a fölöstökömig, azért inkább elmentünk s -egyenesen neki az erdőnek; mert Tom azt mondta, valamelyes világosságra -lesz szükségünk, hogy lássunk ásni, de a lámpás nagyon is világos és -bajt hozhatna ránk; egy csomó pudvás tuskóra volt szükségünk, amit -mifelénk rókatüzének hívnak s ami valamelyes gyönge fényt ad, ha az -ember sötét helyen leteszi. Szedtünk egy ölbevalót s elrejtettük a -dudvába, aztán leültünk pihenni s Tom azt mondja, olyan -elégedetlenformán: - -– A nyüstyit neki, ez a dolog már könnyebb és unalmasabb nem is lehetne. -És olyan keservesen nehéz valami nehezebb plánumot kifundálni. Nincs ott -strázsa, akinek valamit az ételébe lehetne keverni, pedig strázsának -csak kéne ott lenni. Kutyája sincs, akinek altatót lehetne adni. Dzsim -meg ott van, féllába egy tízlábnyi lánccal az ágy lábához kötve; az -embernek minden dolga csak annyi, hogy megemeli az ágyat és leakasztja a -lábáról a láncot. Szejlesz bácsi meg mindenkibe megbízik; leküldi a -kulcsot ennek a tökfejű szerecsennek és senkit se küld le, hogy -vigyázzon rá. Dzsim azon az ablaklyukon már eddig is kiszökhetett volna, -kivéve, hogy bajos lenne utazni a lábán egy tízláb hosszú lánccal. No, -Hokk, a kő üsse meg, ennél butább dolgot se láttam. Az embernek magának -kell kitalálnia minden nehézséget és akadályt. Dehát, nem tehetünk róla, -mi csak azzal a matériával dolgozhatunk, amely rendelkezésünkre áll. De -akárhogy is, egy dolog bizonyos: sokkal nagyobb böcsület egy sereg olyan -baj és nehézség árán szabadítani ki őt, amibűl semmit se szállítottak -azok, akiknek a kötelessége lett volna, hanem amit az ember kénytelen -volt mind a maga fejéből szedni. Csak vegyük, teszem azt, a lámpás -esetét. Ha az ember a rideg valóságot veszi, arra jut, hogy úgy vegye, -mintha reszkírozott dolog volna lámpást használni. Hej, azt tartom, -csinálhatnók, ha akarnók, valóságos fáklyásmenettel. De nézd, amint így -rágondolok, eszembe jut, hogy keresnünk kellene valamit, amiből fűrészt -csinálhatnánk, amint alkalom kínálkozik. - -– Minek a fűrész? - -– Minek a fűrész? Hát nem kell-e elfűrészelnünk Dzsim ágya lábát, hogy a -láncot levehessük róla? - -– De hiszen most mondtad, akárki fölemelheti az ágyat s lecsúsztathatja -a lábáról a láncot. - -– Nohát, errűl rádismerek, Hokk fiam. Te képes volnál valamely dologhoz -hozzáfogni legelemi-iskolásabb mód szerint. Hát sohasem olvastál -semmiféle könyvet? Trenk báróról, Kaszanováról, Benvenuto Cselényiről, -IV. Henrikről és egyéb vitézekről? Ki hallotta valaha, hogy egy fogolyt -ilyen vénasszonyos módon szabadítsanak ki? Nem; a módja, amelyet a -legkülönb tekintélyek ajánlanak az, hogy az ember átfűrészeli az ágy -lábát és azonmód meghagyja, a fűrészport elnyeli, így nem találnak rá; a -lefűrészelt helyet bekeni egy kis szeméttel és zsírral s így a -legszigorúbb porkoláb se látja semmi nyomát annak, hogy el van -fűrészelve s azt hiszi, hogy semmi baja sincs az ágy lábának. Aztán azon -éjjel, mikor minden készen van, az ember megrúgja az ágy lábát, az -ledűl; te lehúzod róla a láncot és megvan. Nincs egyéb hátra, az ember -felhúzza a kötélhágcsót a párkányig, rajta lemászik, eltöri a lábát a -várárokban, – mert tudnivaló, hogy a kötélhágcsó mindig tizenkilenc -lábbal rövidebb a kelleténél – és ott várják az embert a lovai és -megbízható csatlósai, fölszedik, nyeregbe teszik és ezzel el – a -szülőföldre, Langvedokkba vagy Navarrába, vagy már oda, ahova. Ez a -gyönyörűség, Hokk! Szeretném, ha várárok volna e körül a kaliba körül. -De ásunk egyet, ha időt szakíthatunk hozzá a szöktetés éjtszakáján. - -Én azt mondom: - -– Mirevaló a várárok, mikor a kaliba alatt akarunk vele kikúszni? - -Csak meg se hallotta. Megfelejtkezett rólam és minden egyébről. Állát a -kezébe fogta és gondolkozott. Csakhamar sóhajtott egyet, megcsóválta a -fejét, újra sóhajt és azt mondja: - -– Nem, ez nem megy; a körülmények nem elég kényszerítők. - -– Mire? mondom én. - -– Arra, hogy lefűrészeljük Dzsim lábát. - -– Uram bocsá’, mondom én, a körülmények nem elég kényszerítők! Hát mért -kellene egyáltalán lefűrészelni a lábát? - -– Megcsinálták többen a legkülömb tekintélyek közül. Nem tudták levenni -a láncukat, hát levágták a kezüket és odébbálltak. A lábát levágni még -nagyszerűbb lenne mint a kezét. De erről le kell mondanunk. Nem elég -kényszerítők ez esetben a körülmények; hozzá Dzsim szerecsen ember, aki -nem tudná megérteni a dolgot és hogy mi a szokás Európában; hát ezt -elhagyjuk. De van egy dolog: a kötélhágcsó, azt szerezhetünk neki; -széttéphetjük a lepedőnket s abból könnyen csinálunk kötélhágcsót. És -elküldhetjük neki kásában; rendszerint abban szokták küldeni. Én ettem -rosszabb kását is. - -– Hogy beszélhetsz így, Tom Szójjer, mondom én; Dzsim semmi hasznát se -veheti a kötélhágcsónak. - -– Hogyne vehetné. Te hogy beszélhetsz így! Jobb ha bevallanád, hogy -semmit sem értesz a dologhoz. Szüksége van kötélhágcsóra. Valamennyinek -eddig szüksége volt rá. - -– De mi az isten nyilát csináljon a kötélhágcsóval? - -– Hogy mit csináljon? Eldughatja az ágyában. Vagy tán nem? Mind úgy -tettek, neki is azt kell tennie. Úgy látszik Hokk, te semmit sem akarsz -csinálni, amit rendesen csinálni szoktak. Te mindig csak frissen -nekimennél a dolognak. Tegyük fel, hogy semmit sem csinál vele; akkor -is, nem lesz ott az ágyában bűnjelnek, minekutána maga elillant? És nem -gondolod, hogy az üldözőinek szüksége lesz bűnjelre? Persze, hogy -szükségük lesz. És te anélkül hagynád őket? Ez ugyan jó kis tréfa lenne, -mi? Életemben se hallottam ilyet. - -– No már, mondom én, ha benne van a regulamentumokban, s muszáj, hogy -kötélhágcsója legyen, rendben van, legyen neki kötélhágcsója. Ne legyek -én semmi regulamentumok megrontója. De van a dolognak egy bibije. Tom -Szójjer, ha mi elrepegetjük a lepedőnket, akkor olyan bizonyos, minthogy -a világon vagy, hogy Szelli nénivel gyűlik meg a bajunk. De már ahogy én -nézem a dolgot, egy szerecsendiófaháncsból készült kötélhágcsó semmit se -kóstál és arra, hogy belesüssék a kásába és elrejtődjék a szalmazsákba, -csak olyan jó, mint akármilyen rongyból készült lábtó, amit sodornál; -ami meg Dzsimmet illeti, neki épen semmi tapasztalása ezen a téren -nincsen, és bizonyosan kisebb gondja is nagyobb annál, hogy miféle – - -– Lárifári, Hokk Finn; ha én olyan tudatlan volnék mint te, meglapulnék -és hallgatnék, abíz én. Ki hallott valaha olyat, hogy egy államfogoly -szerecsendiófaháncslétrán szökött meg? Ez már igazán nevetséges. - -– Jó, rendben van Tom, csináld a magad esze szerint. De ha hallgatnál a -szavamra, megengednéd, hogy egy lepedőt kölcsön vegyek a – -szárítókötélről. - -Azt mondta, ez jó lesz. És ettől egy másik ötlete is támadt s azt -mondja: - -– Végy kölcsön egy inget is. - -– Mire köll, Tom, nekünk az ing? - -– Arra köll, hogy Dzsim naplót vezessen rajta. - -– Naplót, az ángyod – Nem tud Dzsim írni! - -– Tegyük fel, hogy nem tud, de jeleket írhat az ingre, vagy nem? Ha -csinálunk neki tollat egy ócska cinkalánból vagy egy ócska -vasabroncsból? - -– De Tom, kiszakaszthatunk tollat egy libából s jobbat faragunk neki és -gyorsabban is. - -– Mafla, foglyok körül nem szaladgálnak a ludak a kaszamátákban. Azok -mindétig egy-egy legkeményebb, legszívósabb, legbajosabb ócska -rézgyertyatartódarabból vagy valami efféléből amihez hozzáférnek, -faragják a tollukat. És eltart hosszú hetekig, hosszú hónapokig, amíg ki -tudják ráspolyozni, mert ezt csak úgy csinálhatják, hogy a falhoz -dörzsölik. Nem használnak azok lúdtollat, ha volna is nekik, mert nem ez -a rendje. - -– Jó, de miből csinálunk neki tentát? - -– Némelyek vasrozsdából és könnyekből csinálják, de csak alsóbbrendűek -és asszonyok; a leghíresebb tekintélyek a saját vérüket használják erre -a célra. Ezt Dzsim is megteheti és ha szükségét érzi, hogy egy kisded -közönséges ordináré és titokzatos üzenettel tudtára adja a világnak, -hogy hol van rabságban, azt egy cintányér fenekére írhatja vellájával s -kidobhatja az ablakon. A Vasálarcos mindig ezt csinálta s ez egy -veszekedett finom módja a közlekedésnek. - -– Dzsimnek nincsen cintányérja. Neki serpenyőben adják be az ételét. - -– Az semmi; majd kerítünk neki. - -– És nem olvashatja-e el valaki a cintányérát? - -– Ennek semmi köze a dologhoz, Hokk Finn. Az ő dolga megírni a -cintányért és kilökni az ablakon. Nem muszáj azt neked elolvasni tudni. -Felét se tudod elolvasni, sem te, sem akárki annak, amit egy fogoly a -cintányérra ír. - -– De hát akkor mi haszna rontsa el a cintányérokat? - -– Az istenfáját, nem a magáét rontja. - -– De valakiét csak rontja, nem? - -– Jó, tegyük fel, hogy úgy van; de hát mit bánja a fogoly, hogy kinek a -– - -Itt félbehagyta a beszédét, mert hallottuk, hogy reggelire tülkölnek. -Hát elindultunk a házba. - -A reggel folyamán kölcsön vettem a ruhaszárítókötélről egy lepedőt meg -egy fehér inget; találtam egy ócska zsákot is, abba belegyömöszöltem, -aztán elmentünk a rókaszeméhez és ezt is odarejtettük. Én csak annak -mondom, hogy kölcsön vettem, mert ennek mondotta mindig a tatám is; de -Tom azt mondta, hogy ez nem kölcsönvétel, hanem tolvajság. Azt mondta, -mi fogolyszámba megyünk és a foglyok nem sokat törődnek azzal, hogy -miként szereznek meg valamit, megszerzik, ahol érik és nem is éri őket -ezért semmi gáncs. Azt mondja Tom, nem vétek az a rabemberben, ha lopja -is a holmit, amire szüksége van, hogy kiszabadítsa magát, ez neki a -szent joga; és így, ameddig rabszámba megyünk, lophatunk itt mindent, -amire csak a legkisebb szükségünk is van szabadulásunk végett. Ha nem -volnánk rabok, azt mondja, az nagy külömbséget tenne és senki a világon, -csak a legordinárébb ember adja magát lopásra, ha nem fogoly. Igy -elhatároztuk, hogy ellopunk mindent, amihez hozzáférünk. És mégis rém -patáliát csapott, amikor egy napon egy görögdinnyét loptam a négerek -földjéről és megettem, és addig-addig, hogy a szerecseneknek adtam egy -tízcentest, anélkül persze, hogy megmondtam volna, miért adom. Tom azt -mondta, ő úgy értette, hogy akármit lophatunk, amire szükségünk van. -Helyes, mondom én, nekem szükségem volt a görögdinnyére. De, azt mondja -ő, nem a szabadulás végett volt rá szükséged, ez a külömbség. Azt -mondta, ha arra kellett volna a dinnye, hogy elrejtsünk benne egy kést -és becsempésszük Dzsimnek, hogy megölhesse a porkolábot, akkor rendben -lenne a dolog. Hát annyiban hagytam, ámbárhogy semmi hasznát nem láttam -annak, hogy fogolyszámba menjek, ha kénytelen vagyok békén ülni egy-egy -csomó ilyen aranyos megkülömböztetésen rágódni, valahányszor alkalmam -lenne elemelni egy-egy jó görögdinnyét. - -Hát, amint mondottam, ezen a bizonyos reggelen várakoztunk mindaddig, -amíg mindenki dolgára ment és senki sem volt az udvaron; ekkor Tom fogta -a zsákot és elvitte be a szerszámos szinbe a Dzsim kalibája mellett, míg -én távolabbról őrt álltam. Csakhamar kijött és ketten leültünk a -farakásra beszélgetni. Azt mondja Tom: - -– Most már minden rendben volna, egyéb a szerszám. - -– Szerszám? mondom én. - -– Szerszám. - -– Minek a szerszám? - -– Hát ásni. Talán csak nem gondolod, hogy ki fogjuk rágni, vagy mi. - -– Hát nincs ott a szinben elég csonka csákány és más holmi, amivel ki -lehet ásni egy szerecsenembert? mondom én. - -Olyan szánakozó szemmel nézett rám, hogy az ember elríhatná magát tőle, -és azt mondja: - -– Hokk Finn, hallottad valaha hírét, hogy egy fogolynak csákány és ásó -és egyéb efféle divatos készség legyen a garderobjában, hogy vele magát -kiássa? Azt kérdem én tőled, ha egyáltalán elbírsz még egy értelmes -kérdést, hogy festene valjon ezzel egy vitézi hős? Akkor akár adják neki -kőcsön a börtön kulcsát, hadd meneküljön azzal. Csákány meg ásó! No -attól ugyan egyikéből se lenne király! - -– Jó, mondom én, ha nem köll se ásó, se kapa, akkor hát mi köll? - -– Egy pár asztali kés. - -– Kiásni vele ennek a kalibának az alapját? - -– Azt. - -– No Tom, az isten akárhová tegye, csak bolondos egy dolog ez. - -– Bolondos nem bolondos, az nem tartozik ide. Ez az igazi módja és a -rendes módja. És, amennyire én tudom, pedig én elolvastam minden -könyvet, ami ebben a dologban kitanítja az embert: más mód ezen kívül -nincs is. Mindég asztali késsel ássák ki magukat, és jusson eszedbe, nem -agyagon, hanem rendesen szilárd sziklaságon keresztül. És ásnak, csak -ásnak, csak ásnak heteken keresztül és örökön örökétig. Nézd csak azt a -bizonyos rabot az Iff sziklavárának a fenekén, a marszeilli kikötőben, -az szakasztott így ásta ki magát. És meddig dolgozott rajta, mit -gondolsz? - -– Nem tudom. - -– Hát találd ki. - -– Nem tudom. Talán hat hétig? - -– Harminchét esztendeig, – és Kínában jött ki a föld alul. Ez az igazi. -Bár _ennek_ a várnak az alapja is szilárd sziklaság volna. - -– De Dzsim nem ismer senkit se Kínában. - -– Mi köze ennek a dologhoz? Az a másik legény se ismert senkit. De te -örökösen elkelebólálsz és mellékutakra tévedsz. Mért nem tudsz -megmaradni a fődolognál? - -– Jól van, a fene törődik azzal, hogy hol jön ki, csak kijőjjön; s azt -tartom, Dzsim se törődik vele. De egy baj mégis van. Dzsim már nagyon -öreg arra, hogy késsel ássuk ki. Nem tart el addig. - -– Hogyne tartana el. Csak nem gondolod, hogy harminchét esztendeig -eltart, amíg keresztülássuk magunkat egy agyagfendementomon? - -– Hát meddig tart el, Tom? - -– Bizony nem reszkérozhatjuk azt, hogy addig tartson, amíg kellene, mert -Szejlesz bácsi hamarosan hírt kaphat Nyúorleanszból. Megtudja, hogy -Dzsim nem odavaló. Akkor első dolga lesz Dzsimet erről értesíteni, vagy -valami efféle. Igy hát nem várhatunk olyan sokáig, ahogy kellene. -Igazság szerint azt gondolom, el kéne tartani a dolognak egypár évig; de -nem érünk rá. S mert a körülmények olyan bizonytalanok, én azt -ajánlanám: hogy fogjunk hozzá és ássuk meg oly gyorsan, ahogy csak -lehet; azután aztán olybá vesszük, úgy magunk között, mintha harminchét -esztendeig tartott volna. Akkor aztán kilopjuk és az első lármára tovább -sikkasztjuk valahová. Ez lesz, azt tartom, a legjobb. - -– Ennek már van értelme, mondom én. Olybá venni a dolgot semmit sem -kóstál; olybá venni nem jár bajjal, és ha csak az kell, nem bánom, -vegyük olybá, hogy százötven évig tartott, amíg kiástuk. Még csak nagyon -meg se erőltetne a dolog. Most hát ellépek és elcsenek egy pár asztali -kést. - -– Csenjél hármat, mondja ő. Egyből fűrészt csinálunk. - -– Tom, ha nincs a regulamentum és a vallás ellen az ilyen módosítvány, – -mondom én – akkor én tudok egy ócska fűrészpilingát, amoda van bedugva a -viharmentő alá a füstölőház mögött. - -Bosszúsan és szinte elbátortalanodva nézett rám és azt mondja: - -– Nincs annak, Hokk, semmi haszna, ha az ember téged ki próbál tanítani. -Fuss és lopj kést, de hamar. - -Hát én megtettem. - - -XIV. FEJEZET. - -Mikor már azt gondoltuk, hogy mindenki alszik, ez éjjel leereszkedtünk a -villámfogón és bezárkóztunk a fészerbe, előszedtük a -rókaszemgyökércsomót és munkához láttunk. Az útból mindent félreraktunk -négy vagy öt láb hosszat a fenékgerenda közepetáján. Tom azt mondta, -most épen Dzsim ágya mögött vagyunk s beásunk épen az ágy alá s ha oda -érünk, senki a kalibában észre nem veheti, hogy ott lyuk van, mert Dzsim -ágytakarója majd a földig ért s az embernek föl kellett volna emelni, -hogy lássa mi van az ágy alatt. Igy hát csak ástunk-ástunk az asztali -késekkel majd éjfélig; akkorra kutyafáradtak voltunk, a tenyerünk tele -hólyaggal és bizony alig volt még a munkánknak láttatja. Azt mondom én -végre: - -– Ez nem harminchét évre szóló munka; ez, Tom Szójjer, harmincnyolc évre -szóló munka. - -Ő nem szólt semmit. De sóhajtott és csakhamar abbahagyta az ásást és én -mindjárt láttam, hogy most az esze dolgozik. Aztán azt mondja: - -– Hasztalan, a dolog nem megy. Menne, ha foglyok volnánk, mert akkor -annyi esztendőnk volna hozzá, amennyi köll, nem volna a dolog sietős; -nem kéne csak néhány percig ásni minden nap, azalatt, míg az őrváltás -van, a kezünk se hólyagosodnék fel, és folytathatnók rendesen éveken át -úgy, ahogy az ilyen dolog rendje van. De mi ugyan itt nem hévizálhatunk, -hanem sietnünk kell; nincsen vesztegetni való időnk. Ha még egy -éjtszakán át így csinálnók, egy hétig is kéne pauzálnunk rá, hogy -tenyerünk begyógyuljon, előbb hozzá se tudnánk nyúlni semmi asztali -késhez. - -– Jó, de hát mit csináljunk, Tom? - -– Azt is megmondom. Nem igazságos, nem erkölcsös, nem is szeretem, de -nincsen csak ez az egy mód: kiássuk irtókapával és olybá vesszük, mintha -asztali késsel csináltuk volna. - -– Em már beszéd, mondom én; a te fejed, Tom Szójjer, mindegyre -célirányosabb lesz, mondom. Erkölcsös, nem erkölcsös: kapa köll ide; ami -meg engemet illet, fityinget sem adok az erkölcsére. Ha én egyszer -nekiállok, hogy ellopok egy szerecsenyt vagy egy görögdinnyét, vagy egy -ismétlőiskola-könyvet, nem sokat kényeskedem abban, hogy hogyan -csinálom, csak meglegyen. Nekem a szerecsenyem köll; vagy a dinnyém -köll, vagy az ismétlőiskola-könyvem köll; és ha egy irtókapa a -legalkalmasabb holmi rá, hát kiásom a szerecsenyemet vagy a -görögdinnyémet vagy a vasárnapiiskola-könyvemet irtókapával és fütyülök -arra is, ami erről a tekintélyek véleménye talál lenni. - -– Jójó, mondja ő, olyan esetben, mint ez a mienk, van mentsége a -csákánynak, meg az olybávevésnek; ha nem volna, én helybe nem hagynám, -sem ott nem állnék tétlenül nézve a szabályok megszegését, – mert ami -igaz, az igaz, ami nem igaz, az nem igaz; és az ember nem vállalhatja -azt, hogy helytelenül cselekedjék, ha nem tudatlan és tudja, mi a -helyes. Neked megfelelhetne, hogy Dzsimet irtókapával ásd ki _minden -olybávevés nélkül_, mert te nem tudsz jobbat; de hozzám nem illenék, -mert én tudom mi a helyes. Hoci egy asztali kést. - -Neki a kezében volt a magáé és én odaadtam neki az enyémet. Ő pedig -földhöz csapja és azt mondja: - -– Adszi egy _asztali kést!_ - -Nem tudtam sehogyse mit csináljak, de aztán gondoltam egyet. Elkezdek -kotorászni az ócska szerszám között s veszek egy csákányt és odaadom -neki, ő meg elvette és dologhoz látott és nem szólt egy szót se. - -Mindig ilyen különös volt. Nyakig ült az elvekben. - -Én is fogtam egy lapátot és vágtuk és lapátoltuk a földet, hogy csak úgy -röpült köröskörül. Dolgoztunk vagy egy félóráig, ameddig tudniillik -fönnmaradhattunk. Mikor én aztán fölmentem az emeletre, kinézek az -ablakon, látom, mint veszkődik Tom a ménkűfogóval, hogy fölmásszon, de -semmire se ment, a keze olyan sebes volt. Végül azt mondja: - -– Hasztalan, nem lehet. Mit gondolsz, mit csináljak? Nem jut eszedbe -semmi? - -– Jut, – mondok – de azt tartom, nem elég szabványos. Gyere föl a -garádicson és vedd olybá, hogy a ménkűfogón jöttél. - -Ezt meg is tette. - -Másnap Tom lopott egy cinkanalat és egy rézgyertyatartót, hogy -valamelyes írótollakat csináljon Dzsim számára belőle és hat darab -faggyúgyertyát; én pedig ott ődöngtem a négerház körül, alkalomra lesve, -és elloptam három cintányért. Tom azt mondta, ennyi nem elég; de én azt -mondtam, azokat a tányérokat, amiket Dzsim kidobál, úgyse látja meg -senki, mert a kutyatej meg nadragulyadudvába hull a kaliba ablaknyílása -alatt, – onnan meg mi elhordhatjuk s újra használhatjuk. Ez Tomnak is -tetszett. Aztán azt mondja: - -– Most azt kell kiókumlálnunk, hogyan csempésszük be a holmit Dzsimhez. - -– Bevisszük, – mondom én – a lukon keresztül, ha készen lesz. - -De ő haragosan rám nézett s affélét mondott, hogy még ilyen bolondgombát -sem evett s elkezdett gondolkozni. Nemsokára azt mondta, kicirkalmazott -vagy két-három módot, de nem szükség egyelőre választani belőle. -Elsőbben is postát kell küldeni Dzsimnek. - -Ez éjjel valamivel tíz óra után ereszkedtünk le a villámhárítón s -magunkkal vittünk egy szál gyertyát s hallgatóztunk az ablaknyílás alatt -és hallottuk Dzsim horkolását, hát belöktük a gyertyát, és Dzsim nem -ébredt föl tőle. Aztán nekifohászkodtunk a kapának, ásónak és mintegy -harmadfélóra alatt készen voltunk a likkal. Bemásztunk Dzsim ágya alá a -kalibába, körültapogatóztunk a földön s megtaláltuk a gyertyát s -meggyújtottuk s egy darabig ott álltunk Dzsim fölött s azt találtuk, -hogy egészséges jó színben van és lassanként símán felköltöttük. - -Úgy megörült, mikor meglátott, hogy szinte sírt; elmondott drágicámnak -és mindenféle becéző névvel kedveskedett ami csak eszébe jutott; és azt -mondta, kerítsünk valahonnan egy vasráspolyt, hogy reszeljük le vele a -lábáról a láncot itt stantapé, és illanjunk el s ne vesztegessük az -időt. De Tom kimagyarázta neki, hogy ez a regulamentumokba ütköznék s -leült és mesélt neki a terveinkről, amelyeket minden pillanatban meg is -lehet változtatni, ha valami baj kerekednék; és hogy semmit se féljen, -mert hogy bizonyos, mi ki fogjuk szabadítani. Igy Dzsim azt mondta, -rendben van, s aztán ott üldögéltünk s egy darabig beszélgettünk a régi -időkről, aztán Tom egy csomó kérdést intézett Dzsimhez, s mikor Dzsim -elmondta, hogy Szejlesz bácsi mindennap bejön hozzá s imádkozik vele és -Szelli néni is bejár utánanézni, hogy van-e elég jó dolga s kap-e eleget -enni s mind a ketten olyan kedvesek hogy no, azt mondja Tom: - -– Most már tudom, hogyan csináljuk. Általuk fogunk egyet-mást beküldeni. - -Én azt mondom: Ne csinálj semmi effélét; ennél mulyább ötletet még nem -ettem. De bizony rám se hederített, csak ment előre. Ha egyszer -megfogott egy plánumot, akkor mindig így tett. - -Elmondta Dzsimnek, hogy kell majd becsempésznünk a kötélhágcsó-kását és -egyéb nagyobb holmit Nat által, aki az a fekete, aki az ő ételhordója, -és hogy ő legyen szemes, meg ne lepődjék és hogy meg ne lássa Nat, ha -kiszedi a holmit; az apró holmit amit küldünk, azt a bácsi kabátja -zsebébe dugdossuk, ő meg lopja ki onnan; egyetmást meg a néni köténye -galandjához kötünk vagy a köténye zsebébe csúsztatunk, ha a szerencse -kedvez; azt is elmondta neki Tom, hogy miféle holmi lesz ez és mire lesz -való. Mindent elmondott neki. Azt is, hogy hogyan írjon naplót az ümögre -a tulajdon vérivel. Dzsim ennek a nagyobb részit meg se értette, de azt -vélte, mi fejéremberek vagyunk, nekünk köll tudni jobban, mint neki s -ezzel beérte s azt mondta, megtesz mindent úgy, ahogy Tom mondja. - -Dzsimnek volt egy csomó kéregpipája és dohánya; így hát fene jó dolgunk -volt. Végül kikecmeregtünk a lukon át és hazamentünk s lefeküdtünk, de -olyan volt a tenyerünk, mintha megnyúzták volna. Tom nagyszerűen föl -volt buzdulva. Azt mondta, ez a legkülömb s hozzá legéletrevalóbb csínye -világéletében; s aszondja, ha csak ki lehetne találni a módját, -eltarthatna halálunk napjáig s még örökbe hagyhatnók a gyermekeinknek -is, hogy ők ássák ki Dzsimet. Mert azt tartotta, Dzsim is mind -jobban-jobban beleszeret a dologba, ahogy lassanként hozzászokik. Azt -mondta, el lehetne húzni közel nyolcvan esztendeig, aminél külömb -rekordot még sohase értek el. S aszondja, hogy világraszóló híre lenne -tőle mindenkinek, akinek volt valami része benne. - -Reggel kimentünk a farakáshoz és felaprítottuk a rézgyertyatartót -megfelelő darabokká s Tom a zsebébe dugta a cinkanállal együtt. Erre -aztán odamentünk a négerházhoz s míg én Nat figyelmét elvontam, Tom -beledugott egy gyertyatartódarabját a Dzsim kosarában lévő rozsmáléba. -Nattot el is kísértük, hogy lássuk, hogy sül el az eset. Hát fényesen -elsült. Mikor Dzsim beleharapott, majd hogy minden foga ki nem marjult, -már semmi a világon jobban el nem sülhetett volna. Eztet Tom mondta -magában. Dzsim oda se hederített, úgyis csak vagy egy darab kavics -lehetett vagy efféle, ami rendesen belesül kenyérbe, máléba. De ezentúl, -az is igaz, sohase harapott bele semmibe, amíg két-három helyen meg nem -szurkálta a villájával. - -S amíg ott állunk a félhomályosságban, hát csak bukfencez ki egy pár -kutya a Dzsim ágya alul; de csak tódult aztán ki egyre, amíg nem volt -vagy tizenegy, hogy alig fértünk már el ottbenn s alig volt mit -lélekzeni. A teremfáját, elfelejtettük odaerősíteni a félszerben a -deszkát, amit odatámasztottunk. A Nat szerecsen csak annyit üvöltött, -hogy _boszorkányok_ és ki az udvarra az ebek közé és úgy megnyögött, -mintha haldokló órája lett volna ez. Tom kirúgta az ajtót s kivetett egy -szeletet Dzsim eledeléből, aminek a kutya mind nekiesett és abban a -minutában ő is kijött, aztán megint vissza be és magára zárta az ajtót, -és én már tudtam, hogy most már a másik ajtót is odaerősítette. Azután a -szerecsenhez látott, símogatta, becézte s kérdezte tőle, látott-e még -egyebet is. A szerecsen feltápászkodott, körüljáratta a szemét és azt -mondja: - -– Jaj, Szid gazda, ha bolondnak mondol is, azt tartom, láttam egy millió -kutyát vagy zördögöt, vagy valamit, ha itt is meghalok ezen a helyen. -Majd a nyavalyád kitört. Szid gazda, úgy érezte, úgy érezte, hogy no! -Mind én rajtam vuta. Zördög bujk bele, csak egyszer kerülne kezembe -egyik az a boszorkány, csak egyszer, csak épen egyetlen egyszer – -zegyebet se nem kérek. De legjobb szeretném, ha békit hagynának nekem, -ezt szeretném csak. - -Azt mondja Tom: - -– Nézd, megmondom mit gondolok. Mért kísértenek itt épen ennek a -szökevény szerecsennek reggeliző idején? Hát azért, mert éhesek, ennyi -az egész. Te pedig készíts nekik boszorkánykását, az legyen a te dolgod. - -– Jaj, lelkemadta Szid gazda, hogy készítek én nekik boszorkánykását? -Nem tudom én annak a módját. Soha hírét is se nem hallottam én. - -– No, látom már magamnak kell azt is megcsinálnom. - -– Megcsinálod, édes? Meg? Jaj, eszek a lábad nyomát, de még a lábadat -is. - -– Rendben van, meglesz, megcsinálom a te kedvedért, mert jó voltál -hozzánk s megmutattad a szökött négert. De neked is nagyon kell ám -vigyáznod. Ha látod, hogy jövünk, fordulj háttal; és akármit dugdosunk a -kosárba, te meg ne lásd. Aztán oda se nézzél, mikor Dzsim kiszedi a -holmit a kosárból, mert történhetik ám valami, ki tudja mi! És -mindenekfelett ne sokat tapogasd a boszorkányholmit. - -– Tapogasd? Szid gazda! Ne beszélj ilyet. Egy ujjamat se nem tennék rá, -nem én százezerbillió dollárért sem én. - - -XV. FEJEZET. - -Igy minden rendben volt. Hát fogtuk magunkat s elmentünk a -szemetesdombra a hátsó udvaron, oda kerül minden ócska csizma, rongy, -törött üveg, elhasznált holmi s mi egyéb kacat, s ott kapirgáltunk s -találtunk egy ócska pléhmosdót s beszögeztük a lukakat rajta ahogy -lehetett, hogy majd abban főzzük meg a kását; levittük loppal a pincébe, -megtöltöttük liszttel, s indultunk reggelire s találtunk egy pár -zsindelyszeget, ami Tom szerint alkalmas arra, hogy a rab bekarcolja -vele a nevét meg a baját a börtön falára, és az egyiket belecsúsztattuk -Szelli néni köténye zsebébe, mert a kötény egy székre volt akasztva, a -másikat meg bedugtuk Szejlesz bácsi kalapja szalagja mellé, – a kalap a -szekrényen volt – mert hallottuk, mikor a gyerekek azt mondták, hogy a -papa, meg a mama ma reggel a szökött szerecsen kalibájába készülnek, és -Tom a cinkanalat belecsúsztatta Szejlesz bácsi kabátja zsebébe, de hogy -Szelli néni még nem volt ott, hát várakoznunk kellett egy kicsit. - -Mikor pedig begyütt, hát tüzelt és piros volt és mérges és nem győzte -bevárni az asztali imádságot, hanem csak osztotta ki a kávét a -félkezével és barackot nyomott a gyűszűjével a legjobban kezeügyében -levő gyerek fejére a másik kezével és aszondja: - -– Tűvé tettem mindent, de soha nem láttam mását annak, hogy hova -lehetett a másik inged. - -No, erre egyszeribe leszállt a szívem, a tüdőm, a májam s egyebem közé -és egy darab száraz kenyérhaj indult le a torkomba, ahol útközben egy -köhentéssel találkozott és azon nyomba keresztül átul repült az -asztalon, egyenesen neki az egyik fiú szemének, aki úgy kapkodott tőle, -mint a horogra húzott kukac, és akkorát ordított, mint egy csatakiáltás, -a Tom pedig kékült-zöldült a két orcája táján és fenemód festett az -egész dolog úgy egy fertályminutáig, vagy talán tovább is. Én az egész -eseten féláron túladtam volna, ha vevőm akad rája. De csakhamar -rendbeszedtük magunkat. Nagyon hirtelen szakadt ránk a dolog, az ütött -le a lábunkról. Azt mondja Szejlesz bácsi: - -– Felettébb nagyon különös a dolog, sehogy se tudom megérteni. Egészen -bizonyosan tudom, hogy levetettem, mert… - -– Mert nem volt rajtad csak _egy_. De hát nézzétek ezt az embert! Én -tudom, hogy levetetted, még pedig rendesebb okoknál fogva tudom, mint -amilyen a te akadozó emlékezeted. Mert hogy tegnap még ott volt a -ruhaszárítókötélen, láttam a két szememmel. De volt és nincs, ez az -eleje meg a vége, te pedig, ha váltani akarsz, muszáj vörös flanelinget -venned addig is, míg másikat tudok varrni. Ez lesz már a harmadik, amit -két év óta varrok. Akár a falnak menjen az ember, ha tégedet inggel akar -ellátni. Hogy micsinálsz velük, az már több, mint ami a fejembe fér. Az -ember azt hinné, már megtanulhatnád gondját viselni az ingednek, amilyen -kort értél. - -– Tudom én azt, Szelli, meg is teszem, ami tőlem telik. De végre is nem -lehet csak az én hibám, mert tudod, hogy színit se látom, sem semmi -közöm hozzá, kivéve ha rajtam van. Azt meg még se gondolnám, hogy a -testemről vesztettem volna el egyet. - -– Dehogy a te hibád, ha nem vesztetted el. Tudom pedig, hogy nem rajtad -múlt. De még nem is csak az inged van oda. Elveszett egy kalán is. És ez -se minden. Tíz kanalam volt, most csak kilenc van. Lehet, a borjú ette -meg az üngödet, de hogy a kanalamat nem a borjú vitte el, az mégis -bizonyos. - -– Ugyan még mi veszett el? - -– Oda van hat szál gyertya, nohát. Lehet, megette a patkány, azt hiszem, -úgy is van. Csodálom, hogy még el nem lepte az egész háztájat, mert -hiszen te mindig készülsz betömni a lukait, de soha se tömöd be. S ha -eszük volna a patkányoknak, hát a hajadba fészkelnének, Szejlesz, és te -akkor se tudnád, hányadán vagy velök. De a kanalat még se írhatod a -patkány rovására, ezt az egyet tudom. - -– Jól van Szelli, enyim a hiba, megismerem. Hanyag voltam. De a holnapi -nap el ne múljék rólunk anélkül, hogy be ne tömjem a likakat. - -– Minek sietnél vele, ráérsz esztendőre is. Matilda-Andzselina-Araminta -Filpsz! - -Zsupsz, dolgozik a gyűszű s a gyerek kirántja körmét a cukorpikszisből -anélkül, hogy a horgára akadt volna valami. Ebben a pillanatban lép a -küszöbre egy négerasszony s aszondja: - -– Nassága, elveszett egy lepödő. - -– Lepedő! Vége a világnak! - -– Még ma betömöm a likakat – mondja Szejlesz bácsi elborult arccal. - -– Ugyan hagyd el. Csak nem hiszed, hogy a patkány vitte el a lepödőt? -Hová lett, Lizi? - -– Isten bucsá, se nincs fogalmam rula, nacsága. Tegnap vuta -ruhásketelen, ma nincs van; se híre se hamva se nincs. - -– Mondom, hogy közel van a világ vége. Soha világéletemben ehhez -foghatót nem láttam. Egy ing, egy lepedő, egy kalán, hat gyertya. - -– Nacsága, – jelenti egy fiatal sárga némber – nem találjuk egy -rézgyertyatartót. - -– Pusztulj innen te figura, mert hozzád vágom ezt a lábast. - -Nohát, csupa méreg volt szegény. Én már néztem volna is, hogy merre -tágasabb. Mondok, valahogy kilopózom s elmegyek az erdőbe, amíg az idő -megenyhül. Ő csak tovább dühöngött, de csak úgy magában csinálta a -zendülést, mindenki más rém jámbor és csöndes volt, végre azonban -Szejlesz bácsi valami együgyű ábrázattal nem kihalászta zsebéből a -kanalat. A néni megállt tátott szájjal és föltartotta a két kezét, ami -meg engem illet, azt gondoltam, bár Jeruzsálemben vagy valahol lennék. -De nem tartott sokáig. Azt mondja a néni: - -– Ezt vártam épen! Igy hát mind ez idő alatt a zsebedben volt. Megesik, -a többi holmi is ott van. Ugyan, hogyan került oda? - -– Azt már csakugyan nem tudom, Szelli, – mondja a bácsi mintegy -bocsánatkérőn – különben tudod, hogy megmondanám. Az apostolok -cselekedeteinek XVII-ik szakaszából tanultam a prédikációmat reggeli -előtt s alkalmasint észrevétlen akkor tettem a zsebembe, gondolván, hogy -a bibliámat teszem bele, így kell lenni, mert a bibliám csakugyan -nincsen benne, de megyek és megnézem, és ha a bibliám ott van, ahol -olvastam belőle, tudni fogom, hogy csakugyan nem tettem zsebembe és -ebből világos lesz, hogy letettem a bibliámat és fölvettem a kanalat és… - -– Oh, seregek ura! Hagyj végre békét az embernek. Pusztuljatok, az egész -pereputty. És ne kerüljetek elém, amíg a békességes jókedvem vissza nem -tért. - -Ezt ugyan meghallottam volna, ha csak magában mondja is, még ha ott se -lettem volna és nyomban szót is fogadtam volna, még ha kiterítve fekszem -is ott. Amikor keresztülmentünk a fogadószobán, az öreg fölvette a -kalapját s a zsindelyszeg kiesett belőle a pallóra, de a bácsi azonmód -fölvette, a kályha vállára tette és se szó, se beszéd, ment ki. Ahogy -Tom ezt látja s eszébe jut a kalán, azt mondja: - -– Na, nem érdemes az öregtül küldeni akármit, nem lehet benne megbízni. -És még ezt mondta Tom: de nagyon a kezünkre járt azzal a kalánnal, -anélkül, hogy tudta volna, hát járjunk mi is egy kicsit a kezére tudtán -kívül: tömjük be a patkány likait. - -Hát bizony lik volt ott jócskán lenn a pincében, beletelt egy óránk, -mire elvégeztük, de jól, röndösen megmíveltük és takarosan. Egyszer csak -hallunk valakit jönni a garádicson; eloltjuk a gyertyánkat s elbujunk. -Hát csak jön ám az öreg, a félkezében gyertya, a másikban egy csomag, -bamba nézéssel. Ide-oda smotylog, előbb egy likhoz mén, aztán a -másikhoz, míg valamennyit végigjárja. Aztán megáll vagy öt percre -tünődve és a faggyúolvadékot csípegetve a gyertyájáról. Végre lassan, -mintegy álmot járva, indul a garádics felé s azt mondja: - -– No, ha addig élek is, nem tudok rá visszaemlékezni, mikor tömtem be a -patkánylikakat. Most már megmutathatom neki, hogy nincs mért szidjanak a -patkányok eránt. De mindegy, hagyjuk a dolgot. Anélkül se lenne semmi -haszna, azt tartom. - -Igy ment fel motyogva a lépcsőn, aztán mi is elmentünk. Nagyszerű egy -kedves öreg bácsi volt. De hogy az ma is és az is lesz mindég. - -Tomot nagyon furdalta, hogy mi lesz most már a kalánnal, de azt mondja, -hogy kalánnak muszáj lenni. Hát ezt meg kellett gondolni. Mikor aztán -kiókumlálta, elmondta nekem is, hogy mint kell a dolgot csinálnunk. -Azután odamentünk s ott lebzseltünk a kanalaskosár körül, amíg jönni nem -láttuk Szelli nénit. Ekkor Tom elkezdi megolvasni a kanalakat, -kirakosgatva valamennyit a kosár egyik oldalára, én meg egyet azon helyt -a kabátom ujjába csusztatok és Tom aszondja: - -– Nézze csak Szelli néni, itt most sincsen több, csak kilenc kalán. - -A néni azt mondja: - -– Lóduljatok játszani és ne bosszantsatok. Én jobban tudom, hány van, -magam olvastam meg. - -– Nohát, nénikém, én megolvastam kétszer is, de egyszer se hoztam ki -többet kilencnél. - -Látszott, hogy végire ért szegény néni a türelmének. De persze, odajött -megolvasni a kanalait. Más ember is azt tette volna. - -– Az ég irgalmára, nincsen csak kilenc, – mondja most. – Há az isten -csodájába lesz ez a holmi? Hadd olvasom csak meg még egyszer. - -Most pedig visszaloptam azt, ami nálam volt, s mikor elkészült a -megolvasással azt mondja: - -– Akasszák fel a nyavalyás kacatját, most már mögen tíz. És dühös is -volt, bosszús is egyben. De Tom aszondja: - -– Nem gondolnám, nénikém, hogy tíz lenne. - -– Te töksi, nem láttad, hogy megolvastam? - -– Láttam, de… - -– Nohát, megolvasom még egyszer. - -Én meg most újra elcsíptem egyet és így megint csak kilenc lett, mint az -előbb. Nohát, majd szétment a néni, reszketett dühében az egész teste. -De csak olvasta, meg megest olvasta, míg úgy bele nem bódult, hogy már a -kosarat is kezdte egyszer-egyszer kalánnak olvasni. Igy háromszor -megvolt a tíz, háromszor nem volt meg. Erre kapta a kosarat és úgy vágta -a házhoz, hogy majd rosszul járt tőle a macska. Aztán azt mondja, -kotródjunk, hagyjunk neki békét s ha még egyszer körülötte -lábatlankodunk ebéd idejéig, hát megnyúz bennünket. Igy amíg ő -biztatott, hogy zónázzunk odább, megmegint csak mienk lett a kalán s -belecsusztattuk a köténye zsebébe, s a kanál is meg a zsindelyszeg is, -mire dél lett, már Dzsim kezében volt. Nohát, ezt jól csináltuk. Tom azt -mondja, megérte volna, ha még annyi baj lett volna is vele, mert -aszondja, most már a néni, bár attól függene az élete, nem lesz többet -képes kétszer egyformának olvasni a kanalakat, és ha jól olvasná is, -akkor se hinné már el, hogy rendben van a dolog; meg-meg azt mondta, -hogy azt tartja, ha a néni most három napon át végkép belegabajodik a -kalánolvasásba, akkor soha többet kalánolvasásra nem adja a fejét s -akárkit is, aki még egyszer kanalat akarna vele olvastatni, kész lesz -megfenyegetni azzal, hogy megöli. - -Hát aztán az éjjel visszaakasztottuk a lepedőt is a szárítókötélre és -elloptunk egyet az almáriomából, s így folytattuk, hogy visszaloptuk, -meg-megest elloptuk egy pár napon át, míg végre szegény feje már azt se -tudta, hány a lepedője s azt mondta, bánja is ő, mit nyomorítsa meg -vele, ami még volt a lölki épségéből, és ha attól függne az élete, akkor -se olvasgatná többet, inkább meghalna. - -Igy már aztán rendben voltunk az ingre nézt is, meg a lepedőre, meg a -kalánra, meg a gyertyákra nézvést is a borjú meg patkányok meg az -össze-visszaolvasás segítségével. Ami meg a gyertyatartót illeti, abból -semmi se kerekedett, lassan-lassan elfelejtődött. - -De már a lepény nagy munka volt. Ki nem fogytunk a bajból ezzel a -lepénnyel. Megállapodtunk, hogy bemegyünk vele az erdőre s hogy ott -sütjük ki. El is végeztük volna végre egészen jól, de nem egy napon -belül, ráment három tele lavur liszt, mielőtt el tudtuk találni és -szépen össze-vissza is égettük magunkat többfelé és a szemünket kimarta -a füst. Mert hogy tetszik tudni, nekünk csak a kérge köllött, mi meg nem -tudtuk jól fölhasználni, mindétig összeleffent. De végül erre is -rájöttünk, t. i. arra, hogy egyszerűen bele kell a felfújtba sütni a -létrát is. Igy hát nekifogtunk másnap éjjel Dzsimmel és összerepegettük -a lepedőt apró szalagokká, ezeket összefontuk és még hajnal előtt meg -volt a rendes kötelecskénk, hogy embert is föl lehetett volna vele -akasztani. Oszt olybá vettük a dolgot, mintha kilenc hónapig tartott -volna az elkészítése. - -Másnap délelőtt elvittük az erdőbe, de nem akart beleférni a fölfújt -lepénybe. Persze, egy egész lepedőből készült, hát volt ott negyven -felfújtra való kötél is, ha szükségünk lett volna rá, sőt jutott volna -még a levesbe is, a hurkába is vagy akármibe. Egy egész ebéd összes -fogásait elláthattuk volna kötéllel. - -De hát erre nem volt szükségünk. Nekünk csak a felfújt kására való kötél -kellett, így a többit eldobtuk. Persze, a sok kását se sütöttük a -mosdótálba, mert attól féltünk, hogy a forrasztása megolvad a tűzben. De -Szejlesz bácsinak volt egy szép úri ágymelegítő rézserpenyője, amelyre -nagyon sokat tartott, mert egyik őséé volt és hosszú fanyele volt, aki -Hódító Vilmossal jött át Angliából a _Gyöngyvirágon_ vagy valamely más -régi hajón és el volt rejtve a padláson egy sereg ócska bögrével és -holmival, ami értékes volt, de nem mintha értéke lett volna, mer az nem -volt, de mind csupa ősiség volt, tetszik tudni, és mi titokban -kicsempésztük és kivittük az erdőre, de az első felfújt kásák nem jól -sültek el benne, mert még nem értettünk a dologhoz, de az utolsót aztán -öröm volt nézni. Fogtuk és kikentük tésztával és beledugtuk a parázsba, -beletettük a kötelet, tésztát raktunk rá, aztán befödtük egy -tésztaréteggel és rácsaptuk a fedelét, a tetejére parazsat tettünk, -magunk öt lábnyira álltunk föl hozzá, megfogtuk a kezes- és hüvös hosszú -nyelét és tizenöt perc múlva olyan lepényt borítottunk ki belőle, hogy -öröm volt nézni. De aki meg akarná enni, annak ugyan el kell magát -látnia néhány fogpiszkáló csomóval, mert ha ettől a kötélhágcsótól -alapos görcsöt nem kap, akkor én sem értek ahhoz, amiről beszélek és -olyan hasfájást kap tőle, hogy megfekszi a legközelebbi alkalomig. - -Nat nem nézett oda, mikor a boszorkánykását beletettük Dzsim -ételeskosarába és a három vékony cinlemezt is oda tettük a kosár -fenekére, az ennivaló alá. Igy minden röndösen Dzsim kezébe került s -alighogy magára maradt, beleturkált a lepénybe s elrejtette a létrát a -szalmazsákjába s holmi ákombákomot karcolt egy cinlemezre, melyet aztán -az ablaknyíláson kidobott. - - -XVI. FEJEZET. - -Veszekedett egy munka volt tollat csinálni, de még fűrészt is, Dzsim meg -azt mondta, hogy a legveszekedettebb lesz a fölírást megcsinálni. -Tudniillik azt, amit minden jóravaló fogolynak a falra kell firkálni. De -hát, meg köllött lenni. Tom azt mondta, hogy muszáj. Nincs rá eset, hogy -tisztességes államfogoly ne hagyott volna maga után efféle karmolást meg -a címerét. - -– Ott van Dzsén Gré asszony, azt mondja, ott van Dzsilford Dödli, ott -van Nórszömberlen. No, Hokk, tegyük fel, hogy nem csekély bajjal jár: -mit fogsz csinálni? Miképen fogsz hozzá? Dzsimnek muszáj magára venni a -felírását meg a címerét. Mind megcsinálták, ahányan csak voltak. - -Dzsim azt mondja: - -– De hát nincs nekem, Tom gazda, mit magamra venni. Nincs egyebem, ez a -viseltes ümög, aztán tudnivaló, erre köll irkálni a naplómat. - -– Nem érted, Dzsim. A címer nem felvenni való. - -– Jó, mondom én de mégis igaza van; ha azt mondja, hogy nincs neki, hát -nincs neki. - -– Ennyit én előre is tudtam, – mondja Tom – de fogadni mernék, hogy lesz -neki mikorára innen kiszabadul. Mert innen annak rendje és módja szerint -fog kiszabadulni és ettől nem esik rajta csorba. - -Igy hát míg én meg Dzsim köszörültük a tollat egy-egy tégladarabon, -Dzsim a magáét a rézből, én a magamét a kalánból, Tom hozzálátott, hogy -kigondolja a címert. Egyszerre aztán azt mondja, hogy annyi jót talált, -hogy nem is tudja, melyiket válassza; de volt egy, arról azt gondolta, -hogy azt választja. Azt mondja: - -– A pajzsba haránt csíkot avagy pólyát teszünk a jobb fenéken; -vízszintes pólyába középen X alakú karmazsin szentandráskeresztet, fekvő -kutyával rendes ábrázolatnak, a lába alatt a szolgaság jeléül láncot; a -pajzs felső részébe csipkés zöld szelement és három befelé csipkézett -pólyát azurkék mezőben, fogas cikk-cakkal, amelyre a csipkés pólya -mintegy fölkapaszkodik; a sisak, egy megszökött néger, feketén, a válla -fölött a motyója, baloldalt egy vízszintes pólyán kétfelül egy-egy -angyal vörösben: az te meg én vagyunk. A jelmondat: _Maggiore fretto, -minore atto_. Ezt egy könyvből vettem ki. Az értelme: Lassan járj, -tovább érsz. - -– Csáli, csáli, – mondom én – de mi a többinek az értelme? - -– Arra ugyan most rá nem érünk, hogy ezzel vesződjünk, mondja ő. Bele -kell mennünk, ha ki akarunk belőle találni. - -– Jó, jó, mondok de valamit csak megmondhatnál. Mi a _Jobb fenék_? - -– Jobb fenék, jobb fenék! Mi közöd neked ahhoz? Majd ha odáig lesz a -munkában Dzsim, megmagyarázom neki. - -– Lárifári, Tom, mondok; azt tunnám, megmondhatnád az embernek. Mi a -haránt pólya? - -– Tudom is én. De neki muszáj, hogy legyen. Van minden nemes embernek. - -Hát így szokott, ha nem volt ínyére, hogy valamit megmagyarázzon az -embernek, akkor nem is tette meg. Fejhetted őtet heteken át, csak -annyiban maradt a dolog. - -Megállapította magában az egész címer esetet, most már azon volt, hogy -végire járjon az ügy e részének, ami abból állt, hogy kifundáljon -valamely bús fölírást. Mert szerinte az is köllött Dzsimnek, mint ahogy -volt minden fogolynak. Ki is ókumlált egy egész sereget s fölírta -papirosra és onnan leolvasta, így: - -_1. Itt szakadt meg egy rab-szív._ - -_2. A világtól s barátaitól elhagyva, itt végezte bús életét egy szegény -nyavalyás fogoly._ - -_3. Itt tört meg magában egy szív, itt lelte fel nyugalmát egy elnyűtt -lélek, harminchét évi magányos fogság után._ - -_4. Otthonát s barátait vesztve, harminchét évi keserű rabság után, itt -pusztult el egy nemes idegen, XIV. Lajos természetes fia._ - -Tom szava reszketett s maga majd összeroskadt, amíg olvasta. Mikor -elvégezte, nem volt képes magát elhatározni arra, melyiket firkantsa -Dzsim a falra, olyan gyönyörű volt mindenik. Végül megengedte, hogy -karcolja föl Dzsim valamennyit. Dzsim azt mondta, belekerül egy -esztendejébe, míg ennyi temérdek holmit szöggel rákarcol a gerendára, -hozzá nem is ért a betűvetéshez; de Tom azt mondta, majd ő odamintázza -neki s Dzsimnek nem lesz egyéb dolga, minthogy a szöggel végigszántson a -vonalakon. De csakhamar meg ezt mondta: - -– Most jut eszembe, a gerenda nem járja. Nem szokott fából rótt fal -lenni az olyan börtönben. A felírásokat sziklába kell vésnünk. Sziklát -kell szereznünk. - -Dzsim azt mondta, jobb a fa a sziklánál; azt mondta, gyilkos sok időbe -kerülne, amíg bele tudja vésni a sziklába, talán soha el se készülne -vele. De Tom azt mondta, majd én segíthetek neki. Aztán felénk -kacsintott, hogy hányadán vagyunk már Dzsim meg én a tollal. Kutya -infámis nehéz és hosszadalmas munka volt, aztán a sebes kezem se tudott -tőle begyógyulni, és mintha nem is mentünk volna vele semmire, csak -alig. Azt mondja Tom: - -– Tudom már micsinálunk. Lesz sziklánk a címernek is, meg a bús -felírásoknak is, és két legyet ütünk le egy csapásra ugyanazzal a -sziklával. Tudok egy óriás, nagyszerű köszörűkövet odalenn a malomban, -azt elemeljük, rávéssük a dolgot és kiköszörülhetjük rajta a tollakat -is, meg a fűrészt is. - -Nem volt valami könnyű gondolat, a köszörűkő se lehetett nagyon könnyű; -de elhatároztuk, hogy megbirkózunk vele. Még nem volt éjfél, mikor -elindultunk a malom felé; de Dzsimet otthagytuk, folytassa addig is a -munkát. Elcsentük a köszörűkövet és elkezdtük gurítani hazafelé, de -fránya nehéz egy munka volt. Egyszer-egyszer, akármit is csináltunk, nem -segíthettünk rajta: fölborult és majdhogy össze nem lapított bennünket. -Tom azt mondta, palacsintává lapít bennünket, mire haza érünk. De fele -utunkra eljutottunk vele, ott azonban ki voltunk már állva, folyt rólunk -a víz. Láttuk már, nincs más mód benne, mint elmenni Dzsimért. Hát Dzsim -hamarost megemeli az ágyát, lecsúsztatja láncát az ágy lábáról, a nyaka -köré csavarja s aztán kibujtunk a likon és mentünk oda, ahol a követ -hagytuk. Dzsim, meg én nekifohászkodtunk s úgy görgettük tovább a -köszörűkövet mint a semmit, Tom meg dirigált bennünket. Nincs a világon -még egy fiú, aki úgy tudjon dirigálni. Mindenhez értett ez a Tom. - -A lik, amit ástunk, jó tágas volt, de nem elég arra, hogy átférjen rajta -a köszörűkő. De Dzsim fogja az irtókapát és hamarosan kitágította. Erre -Tom kiformálja a dolgot a kövön a szöggel és munkába állítja Dzsimet: a -szög volt a vésője és a deszkabódébeli kacatban talált vasdarab volt a -kalapácsa; most már dolgozzék, azt mondja neki Tom, ameddig a -gyertyájában tart, azután aztán lefekhetik, de előbb a köszörűkövet -rejtse a szalmazsákja alá s háljon rajta. Aztán segítettünk neki a -láncát visszahúzni az ágyalábára s magunk is készültünk lefeküdni menni. -De Tomnak eszébe jutott valami s aszondja: - -– Van neked itt benn, Dzsim, vagy egynéhány pókod? - -– Nem, Tom gazda, hálistenke nincs van. - -– Helyes, majd szerzünk. - -– Zisten megáldja, minek! Nem kell. Nekem borsódzik tüle a hátad. Annyi, -akar ha csörgőkígyód volna. - -Tom gondolkozott vagy egy-két percig s aszondja: - -– Ez jó gondolat. Azt tartom, meg is lehet csinálni. Meg _köll_ -csinálni. Világos, mint a pinty. Fene jó egy idea. Honnan tudnál -szerezni? - -– Mit szerezni, Tom gazda? - -– Mit! Hát csörgőkígyót. - -– Oh, zirgalmas isten, Tom gazda! Ha ide bejönne csürgekigyód, én azon -mód kiugornál a falon keresztül, ki én, fejest. - -– Megszoknád te azt hamarosan, Dzsim. Meg lehetne szelidíteni. - -– Szelidítenyi! - -– Igen, még pedig könnyen. Minden teremtett állat hálás érte, ha -kedveskednek neki, meg becézik és eszébe se jut valakit bántani, aki -becézi. Ezt megtalálod minden könyvben. Hát próbáld meg, csak ennyit -kérek. Próbáld meg két-három napon át. Odaviheted hamarosan, hogy -megszeret, veled hál és el nem hágy, csak egy percre sem; és eltűri, -hogy a nyakad köré csavard és a szádba dugja a fejét. - -– Ne mondjál ilyent, Tom gazda. Nem bírok el. Hogy szájamba dugi a fejit -szeretetbül? Mi? No, addig várjon a beste, míg én erre kírem ütet. De -még hogy velem hálja? Nem köll. - -– Dzsim, legyen eszed. Illik, hogy egy fogolyembernek legyen valami néma -becéje és ha még csörgőkígyóval eddig nem tettek próbát, nohát nagyobb -lesz a dicsőséged, hogy te próbálod meg először, mintha akármi mást -ókumlálsz ki, hogy megmentsd az életedet. - -– Hé, Tom gazda, nem kell a dicsűsig. Ha kígyód bekapi Dzsim -állakapcádat, hul van akkor dicsüsig. Nem köll nekem eztet. - -– A fáját, hát nem próbálhatnád meg? Csak épenhogy megpróbáld. Ha nem -megy, hát nem muszáj folytatni. - -– De hát már meg van a bajod, ha a kígyó megcsípik, amíg próbálom. Tom -gazda, én akármire készen megvagyok, ha nem uktalanság, de ha te meg -Hokk ide behozzátok nekem kigyó megszelidítenyi, akkor én szekek, az -bizemos. - -– Jó, jó, hagyjuk el, hagyjuk el, ha már olyan konok a fejed. Hozhatunk -be valami ártalmatlan siklót, te aztán nehány gombot varrhatsz a farkára -s vegyük olybá, hogy csörgőkígyó. Azt hiszem, ez is megteszi. - -– Azt már kiállok, Tom gazda, de akármi legyek, meg fogok mondani, ha -nem tudok elviselni. Soha se nem tudtam eddig, mennyi sok baj meg van -abban, ha valaki fogoly. - -– Hát bizony az mindig úgy van, ha az ember megadja a módját. Van -patkány itt a tanyán? - -– Nincsen, én még nem láttam. - -– No, majd szerzünk néhányat. - -– Nem köll patkány, Tom gazda. Zistennek nincsen veszekedettebb állatja. -Megturbálnyi szegíny embert, rámászkálnyi, csípnyi keze-lábát, mikor -aludna szeginy ember. Nem, csak adjál siklut, ha már muszáj, de semmi -patkányt, nem tudok vele micsinyányi. - -– De Dzsim, köll; minden fogolynak vót még patkánya. Hát ne kapálózzál -tőle annyit. Soha nincsen fogoly patkány nélkül. Nincsen rá példa, hogy -lett volna. És kioktatják és becézik, és rákapatják mindenféle figurára -és végre olyan barátságosak lesznek, akár a légy. Hanem muzsikálnod köll -nekik. Tudsz valami muzsikát? - -– Nem tudok én csak fűsűt papirosba, meg durumbot. De azt tartok, nem -nagyon kapnak a durumbon. - -– Dehogy nem. Bánják is azok, hogy miféle muzsika. A doromb nagyon jó -lesz nekik. Minden állat szereti a muzsikát, a börtönben épenséggel -él-hal érte. Legkivált a kesergő muzsikát szeretik. A dorombból meg ki -se vasalsz egyebet. Az mindig izgatja őket s kibujnak, hogy lássák, mi -bajod van. Rendben van. Este, mielőtt lefekszel, az ágyad szélire kell -ülnöd, aztán korán reggel is és vered a dorombodat. Fújd nekik -_Elszakadt a végső lánc is_-t, ettől jobban elszontyolodik minden -patkány, mint akármitől. És ha fújtad egy-két percig, látni fogod, mint -bujik elő minden patkány, kígyó és pók, körülvesz és elkezd veled együtt -búsulni. Ott fognak körülötted sürögni és kutya jó dolguk lesz. - -– Lesz, Tom gazda, elhiszek, lesz nekik; de micsoda jó dolga meglesz -Dzsimnek? Akármi legyek, ha sejtek is. De hát megteszek, ha muszáj. Azt -tartok, jobb lesz, ha jókedvedben lesznek állatocskák és ha nem lesz a -hátam körül. - -Tom megállt, hogy megfontolja, nincs-e még valami hátra; azután azt -mondja: - -– Hopp, valamit elfelejtettem. Mit gondolsz, meg tudnál-e itt nevelni -valami virágot? - -– Én nem tudok, Tom gazda, de talántán lehetik. De bizony itt szipecskin -sitit megvan, aztán mi haszna van neked a virágnak, aztán bizony csak -hitvánság vuna még nízni is. - -– Mindegy, csak megpróbálod. Más foglyok is neveltek virágot. - -– A cicfarkú füvet talán megélne itt, Tom gazda, de nem éri meg a -veszüdsiget. - -– Ne hidd. Majd szerzünk egy palántát s te elülteted amoda a sarokba és -megneveled. De ne nevezd cicfarkú fűnek, hanem mondd Akhilleanak, ez -jobban illik a fogoly helyzetéhez. Azután öntözgesd gondosan a -könnyeiddel. - -– Hé, van itt kútvized ölig, Tom gazda, - -– Mért öntöznéd kútvízzel. Könnyeiddel kell öntöznöd. Mindig azzal -öntözték régi időktől fogva. - -– De bizuny, Tom gazda, én kétszer megnevelek kútvízzel a cicfarkút, -amíg más a könyveddel csak meg is indítja. - -– Az nem tartozik a dologra. Neked a könnyjeiddel kell megöntöznöd. - -– Akkor el is száradja magát, el az, Tom gazda, mer’ én bizony ritkán -sírok, akkor is soha se nem. - -Igy Tom le volt torkolva. De egy kicsit tünődött rajta s aztán azt -mondta Dzsimnek, hogy hát igyekezzék valahogyan segíteni magán -vereshagymával. Megígérte neki, hogy elmegy a négerházhoz reggel és -láttatlanba belepottyant egyet Dzsim kávésbögréjébe. Dzsim azt mondta -erre, hogy akkor már inkább dohányt pottyantana bele. És annyi kifogása -volt ez ellen is, meg a cicfarkú fű megnevelésének vesződsége és gondja -ellen, meg hogy a patkányoknak doromboljon, becézze és kényeztesse a -kígyókat, pókokat és egyéb férget, és hogy mindezek tetejébe ami még -egyéb dolga volt a tollal, felírásokkal, naplóval és mi mindennel, ami -több bajt és gondot és felelősséget rótt rá mint fogolyra, mint akármi -más, amit eddig cselekedett; hogy végre is Tom elvesztette vele való -türelmét s azt mondta, hogy soha fogoly olyan pazar szerencsés -körülmények közt nem volt mint Dzsim s olyan hírnevet se szerezhetett -magának s ő ezt sehogyse tudja méltányolni. Mindez el van rá vesztegetve -hiába. Erre Dzsim elszontyolodott s azt mondta, ezentúl jobban fogja -magát viselni, így aztán elléptünk mi is – lefeküdni. - - -XVII. FEJEZET. - -Másnap reggel bementünk a városba és vettünk egy drótból font -patkánycsapdát és levittük a pincébe, megnyitottuk a legérvényesebb -patkánylikat és vagy egy óra alatt fogtunk vagy tizenötöt a -legpufókabbjábul s elrejtettük jó helyen, Szelli néni ágya alá. Míg -azonban mi odajártunk pókot fogni, addig Filpsz Tamás, Franklin -Benjamin, Dzsefferson Alexander ráakadt a patkányokra, kinyitotta a -csapda ajtaját, hogy vajjon kijönnek-e a csapdából. Hát kijöttek. És -Szelli néni bevetődött s mikor mi hazajöttünk, hát ott állt visítva az -ágy tetején, a patkányok meg megtették ami tőlük telt, hogy mulattassák. -Aztán minket vett elő és kiporolt bennünket a mogyorófapálcával, nekünk -meg vagy másik két óránkba került, míg összefogdostunk másik -tizenötöt-tizenhatot, a fene essék a férgébe, s nem is a javából valók -voltak, mert az első fogás volt a csorda eleje. Sohase látok többé olyan -fáin patkánycsürhét, mint az első fogás volt. - -Összeteremtettük azonban egy nagyszerű gyűjteményét válogatott pókoknak, -bogaraknak, békáknak, hernyóknak és egyéb effélének. Szerettünk volna -egy lódarázsfészket is, de nem lehetett: otthon volt benne az egész -familia. Nem könnyen mondtunk le róla és ott lestük, amíg csak bírtuk. -Gondoltuk, hogy kifárasztjuk őket vagy ők minket. Hát ők győzték több -türelemmel. Szereztünk sósborszeszt és dörzsölgettük, ahol fájt s -meglehetősen helyreálltunk, csak nem tudtunk már leülni illedékesen. Hát -indultunk kígyót fogni s össze is szedtünk vagy egypár tucat kerti -siklót és effélét s bedugtuk egy zsákba s eltettük a szobánkba, s -ekkorra megjött az ebéd ideje és bizony mi érvényes szép napi munkát -végeztünk, és tán megéheztünk? Eszünkágába se volt. Mikorra pedig -visszakerültünk, hát nem volt ott egy veszekedett kígyó se: nem kötöttük -be elég szorosan a zsákot s a bestiák kimásztak s megszöktek. De nem -sokat törődtünk vele, mert hiszen még ott kellett valahol lenniök a ház -körül. Gondoltuk, összefogdosunk még belőlük néhányat. De nem volt a -kígyónak csak a fia is látható a ház körül jó darab ideig. Aztán -potyogtak le egyenkint a gerendákról s egyéb helyekről és rendesen a -tányérodon kötöttek ki, vagy a kupádba és majd mindig akkor, mikor -legkevésbé kívántad volna. De hát szép csíkosak voltak és ha egymillió -lett volna, az is ártalmatlan lett volna. De ezzel ugyan nem törődött -Szelli néni; útálta a kígyót, akármilyen fajta volt is és nem köllött -neki, akárhogyan vette is az ember s ahányszor egy-egy rácsapódott, -mindegy volt akármi volt a kezében, eldobta és menekült. Soha ilyen -asszonyt nem láttam. Úgy tudott sikoltozni, hogy Jerikó falai -ledűlhettek volna tőle. Rá nem lehetett venni, hogy egyet megfogjon, -hacsak csípővassal is. És ha a másik oldalára fordult s kígyót talált az -ágyában, kiugrott és olyan üvöltést kezdett, mintha a háza égne. Annyira -kivette az öreget is a vénájából, hogy végre arra fakadt szegény bácsi, -hogy bár az Isten kígyót ne is teremtett volna. És mikor már egy hete -elmult annak, hogy az utolsó kígyó is kívül volt a házon, Szelli néni -akkor se bírt magával; még közel se volt hozzá, hogy bírjon magával. Ha -úgy üldögélt és valamin elgondolkozott s az ember megcsiklandozta -tollszárral a kupáját, majdhogy ki nem ugrott a harisnyájából. Igen -furcsa dolog volt ez. De Tom azt mondta, majd minden asszony ilyen, Azt -mondta, mért-mért nem, már az Isten csak ilyennek teremtette őket. - -Valahányszor a néni szeme elé került egy-egy kígyónk, mindannyiszor -egy-egy barackot kaptunk; s azt mondta, ez a barack semmi ahhoz képest, -amit nekünk szánt, ha még egyszer kígyóval rakjuk meg a házat. Én nem -bántam a barackokat, mert hiszen, nem volt valami érvényes barack, de -nagyonis bántam a vesződséget, amíg másik kígyócsomót szedünk. Dehát, -meglett az is és a többi is mind. De nem is látott még ember olyan vidám -kunyhót, mint a Dzsimé volt, ha az egész sereglet kirajzott elejbe a -muzsikaszóra. Dzsim nem szerette a pókokat, de a pókok sem szerették -Dzsimet. Hát ezek alkalmatlankodtak és hatalmasan be is fűtöttek neki. -Azt mondta, hogy a patkánytól, kígyótól, meg a köszörűkőtől alig-alig -fér az ágyába. És ha elfért valahogy, nem lehetett aludni, olyan -élénkség volt a szobában. És az élénkség folyton tartott, azt mondja, -mert az állatok sohase aludtak egyszerre, hanem felváltották egymást. -Igy, mikor a kígyók aludtak, talpon voltak a patkányok; s ha elbujtak a -patkányok, előmásztak a kígyók, s így mindig némikép alatta volt az -egyik banda, a másik meg járta, fölötte rajcsulozott, s ha ő más hely -után nézett, a pókok közé keveredett, ha végigment a szobáján. Azt -mondta, csak egyszer kiszabaduljon, soha többé nem vállal fogságot, még… -még fizetségért sem. - -[Illustration: … ott állt visítva az ágy tetején.] - -Nohát, három hét mulva minden pompás rendben volt. Az inget jókor -beexpediáltuk felfujt kásában és valahányszor egy-egy patkány -megharapta, Dzsim valamelyest hozzáírt a naplójához, amíg a téntája meg -nem száradt; a toll mind elkészült, a fölírások és egyéb mind föl volt -róva a köszörűkőre; az ágy lábát ketté fűrészeltük, a fűrészport -megettük, de olyan goromba gyomorfájást kaptunk tőle, hogy azt hittük -belehalunk. De nem haltunk bele. Az volt a legemészthetetlenebb -fűrészpor, amit életemben láttam; és Tom is azt mondta. Dehát, amint -mondtam, valahára elvégeztünk mindent és rém ki is voltunk állva, -különösen Dzsim. Az öreg úr írt egypárszor az Orleanszon túl levő -telepítvényre, hogy jöjjenek el megszökött szerecsenyükért, de csak -feleletet se kapott, mert az a telepítvény egyáltalán nem is volt a -világon; így azt gondolta, kiszerkeszti Dzsimet hirdetésben szentluji és -nyúorleanszi újságokban, s mikor emlegette a nyúorleanszi újságokat, hát -libabőrös lett a hátam s beláttam, hogy már nincs veszteni való időnk. -Most kezdte aztán emlegetni az anyamén leveleket. - -– Mi az? – mondom én. - -– Figyelmeztetése az embereknek, hogy valami készül. Egyszer így -csinálják, egyszer másképen. De valaki mindig ólálkodik a vár körül, -hogy hírt adjon a kapitánynak. Mikor XVI. Lajos meg akart szökni a -Tularákból, egy cselédleány adott róla hírt. Ez is megteszi, de megteszi -az anyamén levél is. Mi megpróbáljuk mind a kettőt. Szokás az is, hogy a -fogoly ruhát cserél az anyjával, aki a börtönben marad, míg a fogoly az -anyja gunyájában kioson. Ezt is megcsináljuk. - -– De nézd csak, Tom, mi szükségünk van nekünk arra, hogy intsük az -embereket arra, hogy valami készülőben van? Hadd találják ki maguk, ez -az ő dolguk. - -– Igen, tudom, de az ember nem bízhatik meg bennök. Most is kezdettől -fogva így csinálták, hagytak mindent elvégeznünk rendesen. Olyan -jámborok és nyámnyámok, hogy észre nem vesznek semmit. Igy, ha mi nem -figyelmeztetjük őket, akkor senki és semmi nem állja utunkat és ennyi -baj és vesződség után ez a szökés egészen símán talál végbemenni: ez nem -ér egy batkát sem, nem éri meg a fáradságot. - -– Már ami engem illet, Tom, nekem legjobban ez lenne a kedvemre. - -– Lárifári, mondja ő, s elkedvetlenedve nézett rám. - -Igy hát én… - -– Nem panaszkodok, – mondom – ami neked jó, nekem jó. Dehát hogy lesz, -mint lesz a cselédlánnyal? - -– Az te leszel. Éjfélkor beosonsz és elemeled annak a sárga lánynak a -szoknyáját. - -– Hé, Tom, ebből reggel baj lesz, mert hiszen tudnivaló, nincs annak -alkalmasint több szoknyája annál az egynél. - -– Tudom; de nem lesz rá szükséged, csak tizenöt percig, amíg odaviszed -az anyamén levelet és bedugod a bejáró ajtó alá. - -– Rendben van, meglesz; de épen olyan alkalmasan elvihetném a magam -gunyájában is. - -– Hát hasonlítanál abban valahogy egy cselédleányhoz, mi? - -– Azt nem; de hiszen senki se lesz ott, aki meglátná, hogy mihez -hasonlítok. - -– Ez egyáltalán nem tartozik a dologra. A mi dolgunk elvégezni a -kötelességünket és nem törődni azzal, látja-e valaki vagy nem. Hát -nincsenek neked semmiféle elveid? - -– Jól van, semmit se szóltam; én leszek a cselédlány. De ki lesz Dzsim -anyja? - -– Az én leszek. Elemelem Szelli néni egyik szoknyáját. - -– Igen, de akkor neked otthon kell maradnod a kalibában, mikor én meg -Dzsim szökünk. - -– Csak egy kis időre. Kitömöm Dzsim ruháját szalmával s odafektetem az -ágyára anyja gyanánt álruhában, Dzsim pedig leveszi rólam a négerasszony -ruháját és beleöltözik és mind a hárman együtt menekülünk. Mikor egy -fogoly elillant, azt menekülésnek hívják. Teszem azt, ha egy király -szökik meg, akkor mindig annak híjják. Annak akkor is, ha egy király fia -veszi illára a dolgot, az mindegy, hogy törvényes fia-e vagy csak -természetes. - -Hát Tom megírta az anyamén levelet, én elloptam a sárga némber -szoknyáját még az éjjel, beleöltöztem és bedugtam a levelet a nagyajtó -alá, ahogy Tom meghagyta. A levél így szólt: - -_Vigyázz! Bajt forralnak! Legyen nyitva a szemetek!_ - -EGY ISMERETLEN JÓBARÁT. - -A következő éjjel a főajtóra kiragasztottunk egy ábrázolatot, amelyet -Tom vérrel festett meg: koponyát és keresztbe tett csontszárakat. Az -azután való éjjelen pedig egy másikat, koporsót a hátulsó ajtóra. Hát -még ilyen keveredést se láttam egy familiában. Nem lehettek volna jobban -megrémülve, ha a házuk meg lett volna rakva kísértetekkel, akik rájuk -lestek volna minden holmi mögül, az ágy alul és ott suhogtak volna a -levegőben. Ha egy ajtó becsapódott, Szelli néni ugrott egyet s aszondja -»_juj!_« Ha valami leesett, ugrott egyet s aszondta: _juj!_ Ha -véletlenül hozzáértél, mikor nem látta, akkor is _juj!_ Nem tudott -sehova se nyugodtan nézni, mert azt állította, hogy mindétig volt valami -a háta mögött, így hát örökösen ide-oda perdült, hertelen és azt mondta: -_juj!_ S mielőtt háromnegyedrészt körbe megfordult volna, már meg -visszafordult és _juj!_ Félt lefeküdni és nem mert fönnmaradni. Igy hát -a dolgunk jól operált, mondja Tom; azt mondta, még soha semmit se -látott, ami így a kedve szerint ment volna. Azt mondta, ebből látszik, -hogy jól csináltuk. - -Node, azt mondja Tom, most jön a bunkója! Igy másnap reggelre -hajnalhasadásra elkészítettünk egy új levelet s azon tünődtünk, hogy -csináljuk a dolgot, mert vacsora alatt hallottuk, amint mondták, hogy -ezentúl éjjelre mind a két ajtóhoz egy-egy négert állítanak strázsának. -Tom lemászott villámhárítón, hogy körülnézzen; hát a hátsó ajtón álló -szerecsenember elaludt. Ennek Tom a gallérjába dugta a levelet és -visszajött. Ez a levél így szólt: - -»El ne áruljanak, én jóbarátjuk vagyok. Egy elvetemedett gyilkos banda -onnan felülről az indiánok területéről ma éjjel el akarja rabolni az -önök szökött szerecsenjét és iparkodott magukat úgy megfélemlíteni, hogy -ne merjenek kijönni a házból őket munkájokban megzavarni. Én a bandához -tartozom, de mert istent ösmérek, el akarok tőle szakadni és tisztes -életet akarok újra élni, és ezennel elárulom a pokolbéli tervet. Észak -felül fognak lelopózni a léckerítés hosszatt, pontban éjfélkor, -álkulccsal s úgy mennek be, hogy kiszabadítsák a szerecsent. Nekem kissé -távolabbra kell posztolnom és bele kell fujnom egy cinkürtbe, ha valami -veszedelmet látok. De ehelyett én bégetni fogok, mint a birka, mihelyest -bejöttek és egyáltalán nem fogok sípolni. Ekkor, amíg ők leszedik a -szerecsen láncát, maguk odalopóznak, rájok csukhatják az ajtót és kedvök -szerint leöldöshetik őket. Csak úgy tegyenek mindent, ahogy mondom, -különben gyanút találnak fogni és akkor ugyan jaj haddelhadd világ lesz -ott. - -_Az ismeretlen jóbarát_.« - - -XVIII. FEJEZET. - -Nagyon jó kedvünkben voltunk reggeli után s fogtuk a csónakomat s a -folyóra mentünk halászni, vittünk tízórait is és nagyon jó dolgunk volt; -megnéztük a tutajt is és rendben találtuk, s már jókésőn volt, mikor -hazakerültünk ebédre és olyan kínban és keveredésben találtuk a -házbelieket, hogy azt se tudták melyik lábukra álljanak, s el is küldtek -azonmód ahogy a vacsorát elvégeztük, lefeküdni, de nem akarták -megmondani, hogy mi a bajuk és dehogy szóltak volna csak egy szót is a -levélről, amire mi rá se szorultunk, mert tudtunk mi róla annyit, mint -akárki és alighogy félig fölértünk a garádicson s a néni hátat fordított -nekünk, leosontunk a pincébe, összeszedtünk jócskán tízóraira valót, -felvittük a szobánkba és lefeküdtünk, de megest fölkeltünk úgy -féltizenkettő körül és Tom felöltötte Szelli néni ruháját, amit ellopott -és indult volna a tízóraival, de azt mondja: - -– Hát a vaj hol van? - -– Kitettem egy darabot, mondom én, egy rozspogácsára. - -– Jó, de ott is hagytad, mert itt nincsen. - -– Elmehetünk anélkül is, – mondom én. - -– De vele is elmehetünk, – mondja ő – hát csak upre le a pincébe és hozd -el. Aztán rohanj le a ménkűfogón és gyere utánam. Én addig kitömöm -szalmával Dzsim gunyáját, az lesz az anyja álruhában, aztán légy kész a -birkabégetésre, aztán illára. - -Ezzel elment, én pedig le a pincébe. A vajdarab, akkora mint az ember -ökle, ott volt, ahol hagytam, hát felvettem a rozslepénnyel együtt, -elfujtam a gyertyámat s indultam föl a lépcsőn nagyon keményen és -szerencsésen föl is értem a földszintre, de bezzeg, ott jött Szelli néni -égő gyertyával; én a kalapomba csapom a vajat, a kalapot meg a fejemre -és már a következő szempillantásban meglátott s azt mondja: - -– A pincében voltál? - -– Ott. - -– Mit kerestél ott? - -– Semmit. - -– Semmit! - -– Semmit. - -– Jó, de hát akkor mi szállt meg, hogy ide menj ilyen étszakának -évadján? - -– Nem tudom. - -– Nem tudod? Nekem ilyeneket, Tom, ne mondj. Tudnom köll, mit kerestél -ott. - -– Nem csináltam én a világon semmit, Szelli néni. Ne irgalmazzon, ha nem -úgy van. - -Azt hittem, erre elereszt, és máskor el is eresztett volna, de azt -tartom, hogy mostanában annyi különös dolog történt a házban, olyan -nagyra vett minden kicsiséget, ami nem volt egészen rendén; azt mondja -rém határozottan: - -– Stantapé bemész a nagyszobába s megvársz, míg én is odamegyek. Olyan -dologban jártál, ami nem rád tartozik és én fogadom, kitudom mi volt, -mielőtt még végeztem volna veled. - -Ezzel elment s én kinyitottam az ajtót s bementem a nagyszobába. De -micsoda sokadalom volt ott! Tizenöt farmer és mindeniknél egy-egy puska. -Nagyon rosszul lettem s egy székhez támolyogtam és belerogytam. Az -emberek üldögéltek köröskörül, egyszer-egyszer egyikök megszólalt -suttogva s valamennyi ideges és izgatott volt, de nagyon rajta voltak, -hogy ne lássék meg rajtuk. De én tudtam, hogy azok, mert egyre kapkodták -le a kalapjukat s meg-meg föltették, vakarták a fülük tövét, -csereberélgették a széköket és babráltak a gombjukkal. Én sem éreztem -magamat valami módosan, de a kalapomat ugyan le nem vettem volna. - -Már kívántam, bár jönne be Szelli néni és végezne velem ha már muszáj s -aztán mehetnék megmondani Tomnak, hogy túlhajtottuk a dolgot és micsoda -ménkű darázsfészekbe keveredtünk, akkor abbahagyhatnók már ezt a -bódorgást és egyenesen elinalhatnánk Dzsimmel, amíg ezek a bujnyikok -kifogyva türelmükből, ránk nem rontanak. - -Végre jött a néni és elkezdett kikérdezni, de nem tudtam neki egyenes -feleleteket adni, azt se tudtam fiú vagyok-e vagy leány, mert hogy ezek -az emberek már olyan izgalomban voltak, hogy egy részük azon nyomban -indulni akart a rablókra, merthogy azt mondták már csak öt perc híja a -tizenkettőnek; mások meg iparkodtak ezeket tartóztatni, hogy várják be a -bégető jeladást; amellett meg Szelli néni egyre faggatott a kérdéseivel, -én meg remegtem egész testemben s majd ott nyomban össze nem estem, -annyira meg voltam rémülve. A szobában meg mind melegebb és melegebb -lett a levegő, a vaj pedig a fejemen olvadni kezdett és végigfolyott a -nyakamon és a fülem mögött; és csakhamar, épen mikor az egyikök azt -mondja: én amellett vagyok, hogy nyomban menjünk először is a putriba, -aztán fogjuk el őket, ha jönnek, – majdhogy el nem ájultam; és egy -vajsáv csak csúszik ám le a homlokomon és Szelli néni meglátja és úgy -elfehéredik, mint a papiros és azt mondja: - -– Uram bocsá’, mi baja van ennek a gyereknek! Bizonyos, ahogy élek, -agyláza van, már szivárog ki az agyveleje! - -És mind odarohan, hogy lássa, és a néni lekapja a kalapomat és kifordul -a kenyér s ami még vaj rajta volt és ő belémkapaszkodik és megölelget és -aszondja: - -– Jaj, de rám ijesztettél. De milyen boldog vagyok és hogy örülök, hogy -csak ennyi és nem rosszabb az eset. Mert ellenünk van a szerencse, nem -eső ez már, hanem zápor, s mikor láttam azt a vajcsíkot, hát már azt -hittem, hogy véged van, mert láttam a színeden, meg mindenen, hogy épen -olyan, mintha az agyvelőd – jaj, te, te, mért nem mondtad meg, hogy -ezért jártál a pincében, bántam volna is én! Most lódulj lefeküdni és a -színedet ne lássam holnap reggelig! - -Egy másodperc alatt fönn voltam az emeleten, egy másik alatt lenn a -villámhárító útján s fujtattam a sötétségben a deszkaszínbe. Alig tudtam -szólni, oly izgatott voltam, de oly gyorsan, ahogy csak lehetett, -megmondtam Tomnak, hogy upre el, egy pillanatot se vesztve, a ház tele -van puskás emberekkel. - -A szeme szinte lángolt; s azt mondja: - -– Ne mondd, igazán? Hej, Hokk, ha újra kezdhetnők, fogadom, hogy -kétszázat is idecsődítenék. Ha halaszthatnók még, amíg… - -– Gyorsan, gyorsan, – mondom én. – Hol van Dzsim? - -– Egészen a kezed ügyében. Ha kinyújtod a karodat, el is érheted. Föl -van öltözve és minden készen van. Most lopózunk ki s bégessük el a jelt. - -De ekkorra hallottuk az emberek topogását. Jöttek az ajtónak s -hallottuk, hogy tapogatták a lakatot s amint egyikök mondja: - -– Mondtam, hogy korán lesz. Még nincsenek itt, az ajtó zárva van. Nézd -csak, néhányatokat becsukok ide a kulipintyóba, rájok lestek a sötétben -s megölhetitek ha jönnek; a többiek itt körül elszóródnak egyenkint s -vigyáznak, nem hallják-e őket jönni. - -Ezzel be is jöttek, de a sötétségben nem vettek bennünket észre és -szinte ránk tapostak, amíg egymást lökdöstük, hogy az ágy alá jussunk. -De szerencsésen odajutottunk, aztán ki a likon keresztül gyorsan, de -símán; Dzsim elül, aztán én, végül Tom, ahogy Tom parancsolta. Most a -deszkaszínben voltunk s lépteket hallottunk kívül egészen közel. -Odamásztunk az ajtóhoz s ott Tom megállított bennünket s a szemit a -hasadékra illesztette, de olyan sötét volt, hogy semmit se látott s azt -mondta súgva, hogy majd vigyáz, hogy távolodnak-e a lépések, s ha majd -oldalba bök bennünket, akkor Dzsim csússzék ki elsőnek, ő maga -utolsónak. Most hát a fülét nyomta a hasadékhoz és fülelt, s a lábakat -egyre hallottuk kívül csoszogni; végre oldalba bökött bennünket, mi -kiosontunk, lehasaltunk, lélekzetet se véve, a legkisebb zaj nélkül és -erősen csúsztunk a kerítés felé libasorban s oda is értünk rendesen s én -meg Dzsim át is szöktünk; de Tom nadrágja megakadt egy lécen a kerítés -tetején, s mert hallotta, hogy jönnek s el kellett magát szabadítania, -elhasította a lécet, ami zajjal járt; s ahogy odapottyant a mi helyünkre -és nekiindult, valaki elkiáltja magát: - -– Ki az? Felelj, mert lövök. - -De bizony mi nem feleltünk, hanem kezünkbe szedtük a sarkunkat és vesd -el magad! Lett erre rohanás és dirr-durr! És a golyók fütyültek -körülöttünk. Még hallottuk, amint kiabáltak: - -– Ott vannak! A víz felé mennek! Utánuk fiúk! Eresszétek szabadon a -kutyákat. - -Hát jöttek is utánunk egész gőzerővel. Hallhattuk is jól őket, mert -csizmában voltak és ordítottak. De mi nem voltunk csizmában és bizony -nem is ordítottunk. A malomfelé való gyalogúton voltunk, s mikor már jól -a nyomunkba értek, kikanyarodtunk a bokrok közé s eleresztettük őket -előre s aztán a nyomukban mentünk. A kutyákat mind eleresztették volt s -már el is értek bennünket és ugattak egy millió helyett is; de hát a mi -kutyáink voltak, hát megálltunk, amíg hozzánk nem értek s hogy lássák, -hogy csak mink voltunk és mi nem is adtunk nekik dolgot, hát csak annyit -mondtak, hogy hu-hu és tovább nyargaltak előre ugatva és zajongva; mi -pedig gőzerővel utánuk loholtunk míg közel nem értünk a malomhoz, ott -aztán nekivágtunk a bokroknak arrafelé, ahol a csónakom ki volt kötve, -beugráltunk és vittük drága irhánkat ki a folyó közepe felé, de -vigyáztunk, hogy a kelleténél több zajt ne csináljunk. Azután -nekivágtunk vígan a szigetnek, ahol a tutaj volt s hallottuk, amint -egymásra kiabáltak és ugattak parthosszant, míg annyira nem voltunk, -hogy a hang tompa lett s aztán végkép elhalt. S mikor átmentünk a -tutajra, azt mondom, - -– No, vén Dzsim, most már szabad ember vagy megént és én fogadni mernék, -hogy nem kívánkozol vissza a rabságba. - -– És rémpumpás munka vót ez, Hokk. Remekül kifundálva, remekül -megcsinálva. Nincsen a világon zember, aki illent tudjon kiókumlálni, -amellen ez megvút. - -Mindünknek olyan jó kedve lett, hogy no, de legjobb kedve lett Tomnak, -mert hogy golyóbis volt a combjában. - -Mikor ezt hallottuk, Dzsim meg én, akkor már nem volt olyan virágos a -kedvünk, mint volt azelőtt. Fájt is neki erősen, vérzett is. Hát -betettük a putriba és összetéptük a hercegnek egy ingét, hogy bekötözzük -vele. De ő azt mondja: - -– Hoci azt a rongyot, bekötöm én magam is. Ne álljatok meg most, ne -lődörögjetek itt és ne fujjátok, hogy milyen helyes volt a menekülés. Be -az evezőket és eresszétek el a tutajt. Hej fiúk, ezt fájnul csináltuk. -Nem? Ha mink csinálhattuk volna XVI. Lajos dolgát, akkor ugyan semmi nem -lett volna a híres mondásból: Szent Lajos unokája, szállj föl az égbe, -amit a biografiájában lehet olvasni: mink partra segítettük volna őt, -bizony úgy és olyan akkurátosan, hogy no! Helyre hát az evezőket, rajta -fiúk. - -De Dzsim meg én tanakodtunk és tünődtünk. És vagy egy percnyi -gondolkozás után azt mondom én: - -– Szólj te, Dzsim. - -És ő ezt mondja: - -– Hát jól van, én így latok a dolgot, Hokk. Ha űtet köllött vóna -kiszabadítanyi és egyik fiú vúta vúna, kit meglűttek: hát ű mundta vuna -talán: fuss, mentsíl meg engem, ne izélj doktorral, hogy mentse még a -fiúcskát. Eztetet mundta vuna Tom Szojjer? Mi, mundta vuna? Nem mundta -vuna! No hát, mostand aztán ezt mondja Dzsim? Nem, én innend se nem -mozdulok egy tapocskat se nem doktor nélkül, nedven esztendeig se nem. - -Tudom én, hogy űkelme bévül csupa fehér és gondoltam, hogy ezt fogja -mondani, – s így hát rendben voltunk és azt mondtam Tomnak, hogy megyek -doktorért. Ő érvényesen gorombáskodott ezért, de Dzsim meg én -megkötöttük magunkat és nem engedtünk. Igy hát ő kimászott, hogy maga -szabadítja el a tutajt, de mi nem engedtük. Ő ugyan erre megmondta a -maga véleményét, de az se használt semmit. - -Mikor aztán látta, hogy elkészítem a csónakot, azt mondja: - -– Jó, ha már kötöd magad hozzá, hát megmondom, hogy csináld, ha beérsz a -városba. Az ajtót zárd el, a doktor szemét kösd el sűrűen és szorosan és -vedd esküjét, hogy hallgatni fog mint a sír és csúsztass egy erszény -aranyat a markába és aztán fogd és vezesd körül a mellékutcákon a -sötétségben és hozd ide a csónakodba, de megkerülve köröskörül a -szigetet; motozd is meg és vedd el krétáját és ne is add neki addig -vissza, amíg haza nem vitted őt a városba, különben megjegyzi vele a -tutajunkat, hogy aztán rátaláljon. Igy szokták ők csinálni mind. - -Meglesz, mondom én és elindultam. Dzsimnek meg azt mondtuk, hogy bujjék -el az erdőbe, ha látja a doktort jönni s maradjon ott, amíg el nem megy -a doktor. - - -XIX. FEJEZET. - -A doktor egy öreg bácsi volt; egy kedves, barátságos szemű öreg bácsi, -amikor ráakadtam. Azt mondtam neki, én meg a bátyám vadásztunk tegnap -délután a Spanyol-szigeten és egy tutajon tanyáztunk, melyet találtunk -és úgy éjfélkörül aligha álmában meg nem rúgta a puskáját, mert elsűlt s -belelőtt a combjába és arra kérjük, jöjjön el oda, nézze meg, de ne -szóljon róla, senkivel ne tudassa, mert hazakészülünk s meg akarjuk -lepni a népeinket. - -– Kik a népeik, mondja ő. - -– Odalenn a Filpszék. - -– Oh, aszondja ő. És egy szempillantás mulva: Hogy is mondtad, hogy -meglövődött? - -– Álmában, mondom, meglűtte az álma. - -– Különös álom lehetett, mondja ő. - -Meggyújtotta a lámpását, fogta a táskáját és indultunk. De mikor -meglátta a csónakot, nem nagyon tetszett neki. Azt mondja, elég nagy egy -emberre, de nem elég bátorságos kettőnek. Azt mondom én: - -– Semmit se féljen uram, könnyen elbírt ez hármunkat is. - -– Miféle hármat? - -– Hát izé, mondok, Szidet meg engem, meg a puskákat. - -– Oh! mondja ő. - -És a peremének vetette a lábát és meglóbázta; aztán csóválta a fejét, -azt mondja, majd inkább körülnéz valami nagyobbért. De ahány volt, arra -mind lánc volt lakatolva; hát elfogadta a csónakomat s azt mondja, -várjam meg itt, míg visszajön, vagy keresgélhetek tovább is itt körül, -vagy még jobb lesz, ha hazamegyek s előkészítem a népeket a -meglepetésre. De mondom én, azt már nem, s még megmondtam, hol találja -meg a tutajt s ő erre elindult. - -De csakhamar eszembe jutott valami. Mondok magamban, hátha nem tudja -egyre-kettőre, mint mondani szokás, eligazítani Tom lábát? Hátha -belekerül három-négy napjába is? Akkor micsinálunk? Itt heverjük el a -napot, amíg általa ki nem üti a fejét a szeg a zsákbul? Nem, tisztelt -úr, tudom már mit teszek. Megvárom, amíg visszajön s ha azt mondja, még -újra vissza kell mennie: akkor aztán megyek én is és ha úszva is; és -akkor lefogjuk, megkötözzük, ott tartjuk, elpályázunk folyómentén; és ha -Tommal elkészült, megfizetjük az árát, ha rámegy mindenünk is és aztán -partra tesszük. - -Igy bekuporodtam egy farakás közé, hogy egyet aludjam; de mikorra -fölébredtem, hát már a fejembúbjára sütött a nap. Nosza fölugrom s el a -doktorékhoz, de ott azt mondták, a doktor elment valamikor az éjtszaka -és azóta sem jött haza. No, mondok, akkor fránya módon állhat a Tom -dolga, s én loholok a szigetre egyenest. Hát nekitrappolok s amint egy -sarkot megkerülök, majdhogy fejjel a Szejlesz bácsi gyomrába nem -rohantam. Azt mondja: - -– Nini Tom! Hol voltál semmiházi az egész idő alatt? - -– Nem voltam én semerre, mondom én, csak a szökött néger után, én is meg -Szid is. - -– Mi a csodának, mondja ő, nénétek majd oda lett értetek. - -– Nem vót neki muszáj, mondom én, mert semmi bajunk sincs. Mentünk az -emberek meg a kutyák után, de azok elhagytak s mi el is vesztettük őket -szem elől; de úgy tetszett, halljuk a lármájukat a folyón, hát csónakba -ültünk, hogy utánuk menjünk, keresztül is eveztünk a vízen, de nem -akadtunk rájuk; így aztán végigeveztünk a part mellett víz ellen, míg -jól el nem fáradtunk és ki nem merültünk, akkor aztán kikötöttünk és -csak mint egy órával ezelőtt ébredtünk föl; aztán erre föleveztünk, hogy -tán itt hallunk valami hírt és Szid elment a postára, hogy tán ott -hallana valamit, én meg itt ólálkodtam, hogy szerezzek valami -harapnivalót, mert azután hazamegyünk. - -Erre elmentünk a postára – »_Szidért_«, de persze, én sejtettem, hogy -nem lesz ott. A bácsi kivette egy levelét s még egy darabig vártunk -Szidre, aki azonban persze nem jött. Erre azt mondja az öregúr, gyerünk, -Szid kutyagoljon haza, vagy csónakázzon, minek kelebólál el mindenfelé, -mink megyünk kocsin. Nem tudtam rávenni, hogy otthagyjon várakozni -Szidre; azt mondta, nincs annak semmi haszna, mi csak menjünk, hadd -lássa Szelli néni a szemével, hogy minden rendben van. - -Mikor hazaértünk, Szelli néni úgy megörült nekem, hogy sírt is, meg -nevetett is, és ölelgetett és adott az ő híres barackjaiból egyet, amibe -ugyan nem hal bele az ember, de azt mondta, van még a Szid számára, csak -kerüljön haza. - -A lakás pedig tömve volt farmerekkel és asszonyaikkal, ott ebédeltek; de -olyan csevetet se hall az ember életében. A vén Hockinszné járt köztük -legelül. Az egész idő alatt szakadatlanul járt a szája. Azt mondta: - -– Nohát, Filpszné öcsémasszony, én fenekestül fölforgattam azt a putrit, -de szentül azt hiszem, az a fekete meg volt keveredve. Megmondtam -Demrellné öcsémasszonynak – úgy-e Demrellné öcsémasszony, hogy -megmondtam; futóbolond, bolond, mondok, szakasztott ezekkel a szavakkal. -Mind hallhatták, bolond az, mondok, minden dologból látszik, mondok. -Nézzék meg, mondok, azt a vén köszörűkövet. Mondja meg, hogy akármilyen -teremtett lélek képes-e ép elmével mindazt a féleszű dolgot rákarmolni -egy ilyen ménkű köszörűkőre, mondok. Hogy itt ennek meg ennek a -személynek megszakadt a szíve; hogy így meg úgy harminchét esztendőkön -át itt csücsült volna; és hogy a természetes fia nemtudomén miféle -Lajosnak és efféle halhatatlan kacat. Futóbolond az, mondok, ezt mondom -elül, ezt mondom középen, ezt mondom végül is: az a szerecseny bolond, -bolond, bolond, akárcsak Nabukodonozor, mondok. - -– Osztég, nézze csak azt a rongybúl font lábtót, mondja a másik vénség -Demrellné: mi az istennyilának köllhetett neki ez? - -– Szakasztott ezt mondtam, nincsen még tíz perce, Otterbekk -öcsémasszonynak, akár meg is kérdezheti. Nézd csak, aszondja, nézd azt a -lábtót, aszondja. Az ám, mondok, nézd azt a lábtót, mondok, minek -köllött neki, mondok, ez a lábtó. Izé, Hockinszné öcsémasszony – - -– De hogy a fészkes fecskébe tudták oda berendelni azt az irtó -köszörűkövet? És ki ásta meg azt a rókalikat nekik? És ki… - -– Szakasztott az én tulajdon szavaim Penrod öcsém. Hogy mondok, ezen a -likon valaki keresztülmenjen! Ebben a minutában mondtam Dunlopné -szomszédasszonynak, hogy tudták oda becepelni, mondok, azt a -köszörűkövet. Minden emberi segítség nélkül, azt tartja tán, hogy -segítség nélkül? Ez az! Ne mondjon ilyet, mondok. Vót ott segítség, -mondok. Vót ott, mondok, több is mint köllene, mondok. Vótak egy tucaton -is, akik segítettek a szerecsenynek és ha meg is kéne nyúznom a -legalábbvaló feketét, én kivenném belőlük, mondok, hogy kik vótak, de mi -több, mondok… - -– Hogy egy tucaton, aszondja? Negyvenen se győzték volna mind azt a sok -dolgot. Vegye csak azt a kést, a fűrészt és egyéb holmit: micsoda -babramunka! Vegye az ágylábat, amit elfűrészeltek ezzel a szerszámmal: -egy heti munkája lenne hat embernek. Vegye azt a szalmával kitömött -szerecsenyt az ágyon; meg-megéntelen vegye… - -– Igaza van, Hejtauer gazda! Szakasztott az ű mása, mondtam Filpsz -komámnak. Mit szól hozzá, Hockinszné asszony, aszondja. Mihez, Filpsz -komám, mondok. Ahhoz az ágylábhoz, aszondja, úgy lefűrészelték. Ahhoz -mondok? Az se fűrészelődött le, mondok, csak úgy magától. Valaki vót, -mondok, aki lefűrészelte. Ez az én véleményem, mondok, ha tetszik -tetszik, ha nem tetszik nem tetszik, attul még megélünk, mondok, de -akármilyen is, mondok, csak az én véleményem az, mondok, s ha valaki, -mondok, jobbat tud, hát rukkoljon ki vele, mondok és addig van. Aszondom -Dönlepné komámasszonynak, mondok… - -– Hej, akármi legyek, színig tele köllött annak a kalibának négerrel -lenni minden áldott éjjel, Filpszné öcsémasszony, vagy négy héten át, -hogy meggyőzzék mindazt a munkát. Nézze csak aztat az üngöt: minden -porcikája be van firkálva tikos áfrikai írással, még pedig vérrel. Egy -egész bandának köllött lenni mind végiglen az egész időn át jóformán. -Nem adnám két dollárért, ha valaki el tudná nekem olvasni. Ami meg a -feketéket illeti, akik megírták, hát fognám és addig verném őket, míg… - -– Hogy volt-e segítségük, Marplesz szomszéd! No, gondolom, hogy elhinné, -ha ebben a házban lakott volna mostanában. Hát nem ellopkodtak-e -mindent, ami a kezük ügyébe esett? Mink meg leskelődtünk az egész időn -át, gondolja meg. Azt az inget épenséggel a ruhaszárítókötélről lopták -le. És ami azt a lepedőt illeti, amiből azt a rongylábtót csinálták: el -se lehet mondani, hányszor el nem lopták. Meg lisztet, meg gyertyát, meg -gyertyatartót, meg kanalakat, meg a régi ágymelegítőt és százezer más -holmit, amire már nem is emlékszem, és az új kalikó-ruhámat; oszt én meg -Szejlesz, meg az én Tomom és Szidom örökké lesben, éjjel-nappal, ahogy -már mondtam, és csak egyikünk is se szőrit, se szálát, se szavát se -színét nem látta; aztán itt van, az utolsó pillanatban, ehen, az orrunk -előtt belopóznak és lóvá tesznek és nemcsak minket, hanem magukat is -mindnyájukat és akkurátosan ellépnek azzal a négerrel -szőröstül-bőröstül, hozzá tizenhat ember és huszonkét kutyával a -sarkukban. Mondom, még egy ilyet nem hallottam, hogy megesett volna. -Szellemek nem csinálták volna jobban és ügyesebben. De gondolom is, hogy -csak szellemek lehettek, mert, iszen ismerik a kutyáinkat, nem is tudok -ezeknél külömb kutyákat. Nohát ezek a kutyák csak egyszer is nem -találtak a csapásukra! Ezt magyarázza meg, aki tudja, akárki közülünk. - -– No, már ez túltesz… - -– Isten engem, soha én… - -– Akármi legyek, ha valaha… - -– Házitolvajok, olyan igaz, mint… - -– Mennybéli irgalmasságok, én nem mertem volna meglakni ilyen… - -– Nem mert volna! No, meg voltam én rémülve úgy, hogy alig mertem -lefeküdni az ágyamba, se fölkelni, se lefeküdni, se leülni, Ridzsvéné -asszonyom. Ellopták volna ezek a – Uram s én Istenem, elképzelhetik, -micsoda aggságban voltam az éjjel is, mikor éjfelet ütött. Isten -jóvoltából, azt hiszem, ha nem lettem volna olyan félelemben, elloptak -volna valakit a familiából is. Már ott voltam, hogy már a gondolkozó -eszemet se bírtam. Most bizony furcsának tetszik így a nappali -világosságban; de mondok magamban, odafönn az emeleten, abban a magányos -szobában, ott alszik az a két gyerök; és megvallom isten előtt, hogy -olyan szorongás fogott el, hogy fölmásztam és becsuktam őket kulcsra, be -én. Akárki is úgy tett volna. Mert tudnivaló, ha az ember így meg van -félemlítve, a dolog meg egyre habarodik és hovatovább mind rosszabb meg -rosszabb lesz, az embernek már az esze is megáporodik, és az ember -mindenféle bolondságra vetemedik és lassan-lassan azon kezd tépelődni, -hogy fölteszi, hogy maga is olyan gyerek volna és odafönn volna az -emeleten, az ajtó meg nem volna bezárva és az ember… Itt megállt, mintha -valamit kérdezni akarna, aztán lassan körülhordozta a tekintetét s mikor -a szeme rámesett, – én felugrottam és mondok, járok egyet. Azt gondoltam -magamban, jobban meg fogom tudni magyarázni, mint esett, hogy mi reggel -nem voltunk a szobában, ha félrevonulok és meghányom-vetem egy kissé a -dolgot. De messze nem mertem menni, különben értem küldött volna. Mikor -már jól benne voltunk a napban, a népek elmentek, én pedig bementem s -elmondtam neki, hogy a lárma és lövöldözés fölébresztett bennünket -Sziddel, és az ajtó be volt zárva, de mert szerettük volna látni a -komédiát, hát leereszkedtünk a villámhárító vasán és mindketten -megsérültünk egy kicsit és nem akartuk eztet még egyszer megpróbálni. -Aztán tovább is mentem és elmondtam mindazt, amit már előbb elmondtam -Szejlesz bácsinak; ő aztán azt mondta, hogy megbocsájt és talán valahogy -rendén is volt a dolog, mert hiszen mit várhat az ember gyerekektől, -ahogy ő látja, egyebet ilyen szeleverdiségnél. Igy hát amennyiben baj -nem lett belőle, azt gondolta, többet ér, ha hálás amiért élünk és el -nem veszített bennünket, mint sopánkodni azon, ami elmult. Már -megcsókolt, megveregette a fejemet és aztán sötét tünődésbe merült. -Egyszerre csak felugrik és azt mondja: - -– Jaj, az ég szerelmére, már esteledik és Szid még sincs itt. Mi lesz -abbul a gyerekbül? - -Látom hirtelen, hogy ez jó alkalom nekem s aszondom: - -– Futok föl nyomban a városba érte, mondok. - -– Azt ugyan nem teszed, mondja ő. Maradsz, ahol vagy. Elveszteni -egyszerre elég egyet. Ha nem kerül haza vacsorára, elmegy érte a -bátyátok. - -Hát bizony nem került haza vacsorára; így hát nyomban vacsora után a -bácsi útrakelt. - -Úgy tíz óra után hazakerül, jócskán kedvetlenül. Nem akadt nyomára. -Szelli néni nagyon nyugtalan lett; de Szejlesz bácsi elmagyarázta neki, -hogy nincsen rá oka; a gyerek csak gyerek, majd meglátja, reggelre ez is -hazavetődik és kutya baja se lesz. Ezzel a néninek be kellett érnie. De -azt mondta, egy darabig fönnmarad érte, akárhogy is és gyertyát fog -égetni, legalább láthatja a fiú. - -Mikor aztán fölmentem lefeküdni, följött ő is velem, magával hozva a -gyertyáját és ágyba dugott és oly édesen becézett, hogy rém rosszul -éreztem magam, szinte nem tudtam a szeme közé nézni; aztán az ágyam -szélire ült és sokáig beszélgetett velem és azt mondta, hogy micsoda -remek egy gyerek ez a Szid, és szinte nem tudott kifogyni a róla való -beszédjébül; és minduntalan meg-megkérdezett, hogy mit gondolok, nem -érhette-e valami baj, nem eshetett-e kár benne, vagy tán bele is -fúlhatott a folyóba, s tán ebben a minutában valahol ott fekszik -kínlódva vagy holtan s ő meg nem lehet vele, hogy segítsen rajta és a -könnyei csurogtak le némán, én meg egyre mondtam, hogy kutyabaja -Szidnek, hogy reggelre itthon lesz; erre megsimogatta a kezemet, még meg -is csókolt talán s aszondja, hogy mondjam el ezt újra, aztán meg újra, -mert jól esik neki és pedig olyan nagy bajban van. Mikor pedig elment, -hát belenézett a szemembe erősen és barátságosan és azt mondja: - -– Az ajtót nem zárom be Tom; és ott az ablak, meg a villámfogó is; de te -jó fiú leszel, úgy-e? És nem mégy el innen. Megteszed érettem. - -Isten a tanúm, hogy nagy mehetnékem volt; majd rosszul lettem, hogy -láthassam Tomot; készültem is, hogy megyek; de ezután nem mentem volna, -nem egy királyságért sem én. - -Egyre csak ő járt az eszemben, meg Tom járt az eszemben, hát bizony -nagyon nyughatatlanul aludtam. És kétszer lekúsztam a villámfogón és -körüljártam a ház elejéig és látom őtet ott ülni gyertyájával az -ablakon, szeme az út felé, a szemében könny. Úgy kívánkoztam, hogy bár -tehetnék érte valamit, de nem tehettem semmit, csak épen hogy -fölfogadtam, hogy soha többé nem szomorítom meg őtet. És harmadszor, -mikor hajnalfelé fölébredtem és lelopóztam, ő még akkor is ott volt, a -gyertyája már majd végig leégett és öreg szürkés feje a kezén pihent és -elnyomta az álom. - - -XX. FEJEZET. - -Az öregúr még reggeli előtt ottjárt megint a városban, de Tomnak semmi -nyomára nem akadt; és mind a ketten ott ültek az asztalnál, töprengve, -szótalan, bánatos szemmel, a kávéjok kihűlt, nem ettek semmit sem. -Egyszer aztán azt mondja az öregúr: - -– Odaadtam neked a levelet? - -– Miféle levelet? - -– Amit tegnap hoztam a postáról? - -– Nem adtál nekem semmiféle levelet. - -– No, úgy látszik, megfelejtkeztem róla. Elkezdi fütetni a zsebeit, -aztán elment valamerre, ahol letette volt és elhozta és odaadta a -feleséginek. Azt mondja az asszony: - -– Lelkem, Szt.-Peterszburból való, a hugom levele. - -Mondok, most ugyan jót tenne nekem megint egy kis séta, de nem tudtam -mozdulni. De mielőtt a néni felbontotta volna, elejtette és elfutott, -mert meglátott valamit. Hát én is így. Tom Szójjer volt, matrácon és az -öreg doktor és Dzsim, a néni kalikóruhájában, a keze hátrakötve, meg egy -sereg ember. Én elrejtettem a levelet az első holmi alá, ami kezem -ügyébe esett és usgye! A néni Tomra veti magát sírva s aszondja: - -– Oh, meghalt, meghalt, tudom, hogy meghalt. - -És Tom egy kicsit feléje fordította a fejét és motyogott valamit, amiről -látni lehetett, hogy nincsen az eszén. A néni erre égfelé csapja a kezét -és aszondja: - -– Él, hála a jó Istennek! Ez elég is! és csókot csattantott rá és röpült -a házba, hogy ágyat bontson és osztogatta jobbra-balra a rendeleteit a -négernek, meg mindeneknek olyan sebesen, ahogy a nyelve csak győzte, -minden lépésre egy-egy rendelet. - -Én az embereket követtem, hogy lássam, mit akarnak csinálni Dzsimmel; az -öreg doktor és Szejlesz bácsi Tom után mentek be a házba. - -Az embereknek nagyon járt a szájok, némelyik menten föl akarta akasztani -Dzsimet, hogy elrettentő példát adjon a környékbeli négereknek; így majd -nem lesz kedvök elszökdösni, mint ahogy Dzsim tette, és olyan tenger -bajt csinált és holtra rémített egy egész familiát napokon és éjeken át. -Mások azt mondták, nem jó lesz, ez semmikép se felelne meg, mert hogy -nem a mi szerecsenünk, a tulajdonosa aztán ránkjöhetne, bizonyosan meg -is fizettetne érte. Ettől egy kicsit lehültek, mert rendszerint azok -akasztanák fel mindjárt legjobban a négert, akit hibában találtak, akik -legjobban húzodoznak attól, hogy fizessenek érte, mikor már kitöltötték -rajta a kedvüket. - -Rém szidalmazták szegény Dzsimet, mindazonáltal egyszer-egyszer fejbe is -kollintották, de Dzsim nem szólt egy szót se és nem is mutatta, hogy -ismer és odavitték ugyanabba a tulajdon kalibába, ráadták a maga -ruháját, meg-meg megláncolták, de nem ágylábhoz ezúttal, hanem egy erős -kamóhoz, mely a koszorúgerendába volt verve, a kezére is bilincset -raktak, meg mind a két lábára s azt mondták, hogy ezek után nem köll -neki adni csak kenyeret és vizet, míg érte nem jön a gazdája, vagy hogy -el nem licitálják, ha érte nem jönnek egy bizonyos időn belül, és -betömték a likat, amit ástunk, s azt mondták, egy pár farmernak -strázsálni kell minden éjjel a kaliba körül puskával, nappalra meg egy -buldog kutyát pányváztak az ajtófélfához, és mikor készen voltak a -dologgal és szedelőzködtek és általánosan kezdtek elkövetkezni -káromkodva, hát arra vetődik az öreg doktor, végignéz a munkán és -aszondja: - -– Ne legyetek erányában gorombábbak a kölleténél, mert nem rossz ember -ez a szerecsenember. Mikor odaérkeztem, ahol megtaláltam a fiút, láttam, -hogy nem tudom belőle kivenni a golyót segítség nélkül, és a fiú nem -volt olyan állapotban, hogy elhagyhattam és segítségért mehettem volna; -és aztán apránként mind rosszabbul lett és végre kizökkent az eszéből is -és sehogyse engedte, hogy a közelébe is menjek és azt mondta, ha -megkrétázom a tutajt, akkor megöl; aztán se vége, se hossza nem volt az -ilyen értelmetlen beszédnek és láttam, hogy egyáltalán semmire se megyek -vele; akkor aszondtam, mondok, hogy el kell mennem valahova segítséget -keresni; és abban a szempillantásban, hogy ezt kimondtam, csak mászik ám -valahonnan elő ez a szerecsen s aszondja, ő fog segíteni, és meg is -tette és pedig jól is csinálta. Persze, hogy úgy néztem, hogy szökésben -levő szerecsen, de hát benne voltam s ott is kellett maradnom végig, ami -még hátra volt a napból és végig az éjjel. Mondhatom, jó kis slamasztika -volt. Van egypár hideglelős betegem, és persze, hogy szerettem volna -benézni a városba, hogy mint vannak, de nem mertem, mert hogy a -szerecsen elmenekülhetne s akkor aztán én lettem volna a hibás. És -dehogy jött volna arra valami hajó, hogy odakiabálhattam volna. Hát ott -ragadtam egész ma virradatig; és én sohase láttam négerben jobb és hűbb -ápolót, pedig ezzel ugyan a szabadságát reszkérozta, és agyon is volt -fáradva és világosan láttam rajta, hogy az utolsó időben kemény munkát -kellett végeznie. Hát megszerettem ezért ezt a szerecsent. Mondhatom, -uraim, egy ilyen néger megér ezer dollárt és megéri azt is, hogy jól -bánjanak vele. Nekem megvolt mindenem, amire szükségem volt és a fiú oly -jól érezte magát, hogy tán otthon se jobban, merthogy ott olyan -csöndesség volt; hát ott voltam, mind a ketten úgyszólván rám voltak -bízva, és ott köllött kuksolnom egész ma hajnalig; ekkor jött arra -nehány ember csónakon; a jó szerencse úgy hozta, hogy a néger ott ült a -priccs szélin, a fejével a térde között s mélyen aludt; én hát a -csónakosokat odaintettem csendesen; s azok átmásztak, aztán neki, -lefogták s megkötözték, mielőtt csak észre is vette volna, hogy mi -történik vele s azontúl semmi bajunk se volt. És mert hogy a fiú is -olyan szendergésfélében volt, beraktuk az evezőlapátokat, a csónakhoz -kötöttük a tutajt s szépen, csendesen átvontattuk és a szerecsen, amint -elindultunk se nem lármázott, se egy szót nem szólt. Nem rossz ember ez -a szerecsenember, uraim; ez az én véleményem róla. - -Valaki azt mondja: - -– Jól van, doktor úr, formás a dolog, ezt mög kell vallanom. - -Erre a többiek is szelídebbek lettek valamelyest, én meg rém hálás -voltam ez iránt a vén doktor iránt, hogy ilyen jó szolgálatot tett -Dzsimnek; annak is örültem, hogy szakasztott az volt, ahogy én is -vélekedek róla, már mint Dzsimről, mert aznap óta, hogy először láttam, -azt tartottam róla, hogy jó szíve van és hogy jó ember. Abban aztán mind -megegyeztek, hogy Dzsim rendesen cselekedett és rászolgált arra, hogy -ezt figyelembe vegyék és meg is jutalmazzák. Igy aztán mind megígérték -nyiltan és szívesen, hogy nem bántják többet. - -Azután kijöttek és levették a lakatot az ajtajáról. Azt vártam, hogy azt -mondják, le lehet róla venni egyik-másik láncát, mert fene nehéz volt a -lánca, és hogy lehet adni neki húst, meg főzeléket a kenyeréhez meg -vizéhez, de az ugyan eszökbe nem jutott, nekem meg, mondok, jobb lesz -bele nem elegyednem a dologba, hanem azt gondoltam, majd elmondom -valamiképen Szelli néninek a doktor históriáját, már mondok ha majd -magam túl leszek a gáton, amivel épen szemtül-szembe álltam. A -kimagyarázásokat értem, hogy hogyan is felejtettem el megemlíteni, hogy -Szid meglövődött, mikor arról beszéltem, hogy mikép keveredtünk abba a -veszett haddelhaddba, mikor a szökött négert hajszolták. - -De bizony a dolog nem volt sietős. Szelli néni ott kuksolt éjjel-nappal -a betegszobában s ahányszor csak láttam Szejlesz bácsit ide-oda -imbolyogni, szépen kitértem előle. - -Másnap reggel hallom ám, hogy Tom sokkal jobban van, s azt mondták, -Szelli néni otthagyta, hogy egyet bólintson. Én hát beosontam a -betegszobába és ha ébren találtam volna, azt hiszem, ki is kerekítettünk -volna a família számára egy akkurátos mesét. De Tom aludt, még pedig -igen csendesen aludt. És sápadt volt, nem tüzelt az arca, mint mikor -hazahozták. Hát leültem és vártam, hogy fölébredjen. Vagy egy félóra -mulva Szelli néni jő be óvatosan. No most megint benne voltam nyakig. Ő -intett, hogy legyek csendesen és leült mellém és elkezdett suttogni és -aszondja, most már vígan lehetünk megest valamennyien, mert a jelek -elsőrendűen jók és Tom mindétig csak úgy aludt, de a színe mind jobb és -nyugodtabb lett és tízet tesz egy ellen, hogy most már eszén is lesz, ha -fölébred. - -Ott ültünk hát s lestük s egyszerre csak megmozdul egy kicsit és -kinyitja a szemét egészen rendesen és ránk néz és aszondja: - -– Hahó, mért vagyok én itthon? Hogy van ez? Hol van a tutaj? - -– Rendben van minden, – mondom én. - -– Hát Dzsim? - -– Az is, – mondom én – de nem tudtam jól magyarosan kimondani. De ő -semmit se vett észre és aszondja: - -– Akkor szüret! Most hát mind jól és révben vagyunk. Elmondtad a -néninek? - -Én azt akartam mondani, hogy el; de a néni belevágott és aszondja: - -– Mit, Szid? - -– Mit! Az egész dolgot, amit csináltunk. - -– Miféle dolgot? - -– A dolgot. Nincsen csak ez az egy, hogy hogyan szabadítottuk ki a -szökött szerecsenyt, én meg Tom. - -– Uram bocsá’! A szök… Mit beszél ez a gyerek! Drágám, meg-meg -félrebeszél már. - -– Nem, én nem beszélek félre; tudom jól, hogy mit beszélek. -Kiszabadítottuk én meg Tom. Elhatároztuk, hogy megtesszük és meg is -tettük. És hozzá milyen fáintosan csináltuk! - -Nekivágott és a néni ugyan meg nem állította, csak ült és rámeredt és -engedte törtetni előre, s én láttam, hogy hasztalan volna a szavába -vágnom. - -– Hej, nénikém, rém munkába került a dolog, heteken át, órákig, minden -éjjel, amíg maguk aludtak. És lopnunk köllött gyertyát, meg a lepedőt, -meg az üngöt, a maga ruháját, meg kanalakat, meg cintányérokat, meg -konyhakést, meg az ágymelegítőt, meg a köszörűkövet, meg-meg lisztet és -se vége, se hossza nem volt, és el nem gondolhatja, micsoda munka volt -megcsinálni a fűrészeket, a tollakat, a felírásokat és egyetmást, és el -nem gondolhatja félig se, micsoda mulatság volt ez! És meg köllött -pingálnunk a koporsókat, meg az izéket, és anyamén leveleket a -zsiványokról és le- meg fölkúszni a ménkűfogón és megásni a lukat a -putriba és megfonni a kötélhágcsót és becsempészni bele sütve a felfujt -kásába és belopni kanalat és holmit szerszámnak a maga köténye zsebében… - -– Égi irgalmasságok! - -– És megrakni a kunyhót patkánnyal, kígyóval és effélével, hogy Dzsimnek -társasága legyen; aztán maga olyan sokáig visszatartotta Tomot vajjal a -kalapja alatt, hogy már majdnem elrontotta az egész vásárt, merthogy -azok az emberek előbb odajöttek, mintsem mi künn lettünk volna a -putriból, aztán futnunk kellett, azok meg ránktüzeltek és én ki is -kaptam a részemet, és aztán kitértünk a gyalogútról és engedtük őket -elmenni mellettünk s mikor a kutyák jöttek, nem törődtek velünk, hanem -futottak a nagyobb zaj után és mi csónakunkra kaptunk és elindultunk a -tutajra, és mind bátorságban voltunk és Dzsim szabad ember lett és ez -mind egymagunktól telt ki, hát nem volt ez nagyszerű, nénikém? - -– Nohát, ehhezfoghatót csakugyan nem hallottam, mióta e világra -születtem! Hát ti voltatok, kis csirkefogók, akik mind e zavart ránk -hozták és kifordítottátok mindenkinek az eszét, akár a bundát, és szinte -halálra rémítettetek mindnyájunkat. Soha életemben jobb hasznát nem -vettem az eszemnek, mint most, hogy ebben a valóságos minutában ezt -kivettem belőletek. Ha elgondolom, hogy itt voltam egyik éjjel a másik -után és – no de csak gyógyulj föl nekem te kis semmiházi, fogadom, hogy -kiporolom mindkettőtökből az öreg Ádám apánkat. - -De Tom olyan büszke volt és jókedvű, hogy dehogy is tudott volna -megállani, hát csak nyargalt a nyelve; a néni bele-beleszólt és tüzet -fújt és aztán mind a ketten egyszerre, mint egy macskazsinat. Azt mondja -a néni: - -– Jól van, gyönyörködjél már most a dolgodban amennyit csak bírsz, de -azt mondom, el ne feledd, ha még egyszer rajtakaplak, hogy az ő dolgába -keveredel – - -– Az ő dolgába? Kiébe? – mondja Tom és elfelejt mosolyogni meglepődött -tekintettel. - -– Kiébe? Hát persze, hogy a szökött szerecsenyébe. Kiébe máséba? - -Tom nagyon komolyan rámtekint és azt mondja: - -– Tom, nem azt mondtad-e az imént, hogy az ő dolga rendben van. Hát nem -menekült el? - -– Ő? – azt mondja Szelli néni. – A szökött szerecseny? Az ugyan nem! -Visszahozták ép bőrrel és már benne is van megint a kunyhójában kenyéren -és vízen, és nyakig láncban, amíg vissza nem követelik vagy el nem -licitálják. - -Tom azonmód fölült az ágyban, a szeme tüzelt, a szeme pilláját úgy -nyitogatta, mint valami harapófogót és rám kiabál: - -– Nincs joguk, hogy becsukják! Fuss! Egy percet se vesztegess el. Ereszd -ki! Dzsim nem rabszolga, olyan szabad az, mint Isten akármelyik -teremtettje itt a földön. - -– Mit beszél ez a gyerek? - -– Azt beszélem, Szelli néni, amit mondok, s ha más nem megy, hát megyek -én. Én ismerem amióta él, és ehun ismeri Tom is. Az öreg Vatszon -kisasszony meghalt most két hónapja és röstelte, hogy egyszer el akarta -adni délvidékre és ezt meg is vallotta és a testamentumában -fölszabadította. - -– Akkor mi a fészkes fenének köllött őt kiszabadítanotok, ha tudtátok, -hogy már úgyis szabad ember? - -– Mondhatom, szép kérdés. Igazi asszonyos kérdés. Hát kaptunk a -kalandján; és ha nyakig köllött volna vérben gázolnunk – Jézus Mária, -szent József – Polli néni! - -Hát nekem se legyen soha jó dolgom, ha csakugyan ott nem állt az ajtón -innen édesen, mosolygósan, szakasztott, mint egy pufók angyalka. - -Szelli néni megrohanta s majd leölelgette róla a fejit és ríva borult -rája, én meg hirtelen nem találtam magamnak jobb helyet, mint az ágy -alattit, mert úgy tetszik, nekünk egy kicsit kezdett fojtónak lenni a -levegő. Onnan kukucsáltam ki s egy kis idő mulva Tom Polli nénje -kiszabadította magát s ott állva az okuláréja fölött el Tomra nézett – -tudják, mintha a föld alá akarná nézni. És azt mondja: - -– Jobb volna neked is Tom, ha félrefordítanád a fejedet. Én elfordítanám -Tom, ha neked volnék. - -– Jaj, uram bocsá, – mondja Szelli néni – annyira megváltozott volna? -Hiszen ez nem Tom, ez Szid; Tom, Tom, hová is lett Tom? Itt volt még egy -perce is. - -– Talán, hogy hol van Hokk Finn, azt akarod mondani. Na, azt tartom nem -neveltem még egy olyan svihákot az utolsó években, mint amilyen ez az én -Tom-om, hogy rá ne ismerjek, ha látom. Szép kis eset lenne, az már igaz. -Gyere csak ki az ágy alul Hokk Finn. - -Hát kimásztam. De nem nagyon híresen éreztem magam. - -Hogy milyen felemás, magából kikelt állapotban volt Szelli néni, sohase -láttam úgy még egy embert, mégis egyet kivéve: Szejlesz bácsit, mikor -bejött és mindent elmondtak neki. Szinte részeg lett tőle, azt mondhatná -az ember és az egész nap se tudott tőle magához térni s az esteli -imádságra való összejövetelen olyan prédikációt tartott, hogy messze -elment híre, mert a legöregebb emberek se értettek meg belőle egy szót -sem. Aztán Tom Polli nénje mindent elmondott rólam, hogy ki vagyok, mi -vagyok, aztán nekem is el köllött mondanom, hogyan kerültem olyan -kutyaszorítóba, hogy mikor Filpszné asszony Tom Szójjernek nézett, – -(itt Szelli néni a szavamba vágott s azt mondja: Eredj, eredj, csak híjj -aszondja Szelli néninek, hozzá vagyok már szokva és nincsen mért -változtassunk rajta) – hogy mikor Szelli néni Tom Szójjernak nézett, hát -rá kellett hagynom, nem volt mit egyebet tennem és tudtam, Tom nem fogja -bánni, mert ez pecsenye lesz neki, mivelhogy titokzatos és ő kalandot -formál belőle és nagyon meg lesz a dologgal elégedve. Úgy is lett, ő úgy -tett mintha Szid volna és gondja volt rá, hogy nekem olyan jó dolgom -legyen, amilyen csak lehet. - -Aztán Polli néni is elmondta, hogy Tomnak igaza van, az öreg Vatszon -kisasszony fölszabadította Dzsimet a testámentomában és bizonyos, hogy -Tom csak ennélfogva vállalkozott mindarra a bajra és galibára, hogy egy -szabadnégert kiszabadítson; és én nem tudtam előbb megérteni, csak ebben -a minutában, meg ebből a beszélgetésből, hogy egy ember, hozzá ilyen -nevelésű, segíthessen egy négert kiszabadítani. - -Mármost azt mondja Polli néni, hogy aszondja, mikor Szelli néni azt írta -neki, hogy Tom és Szid épen és egészségesen megérkeztek, azt mondta -magában: - -– Nézze meg az ember! De el lehettem rá készülve, mikor magában útnak -eresztettem, anélkül, hogy valakit melléje rendeltem volna. Most már -magamnak kell odamenni, megjárni végig az utat a folyón lefelé ezerszáz -mérföldet, hogy kitudjam, mibe fogott már megint az a gyerek, mert már -láttam, hogy tőled nem kapok róla választ. - -– Pedig bizony nekem semmi hírem se volt tőled, – mondja Szelli néni. - -– Csodálom nagyon. Nem kétszer kérdeztem két levélben, hogy mit értesz -az alatt, hogy Szid itt van nálatok? - -– Én ugyan, hugom, egy levelet se kaptam. - -Polli néni lassan és szigorúan Tom felé fordul s aszondja: No, Tom? - -– Mit? – mondja Tom kissé elkámpicsorodva. - -– Ne mitezzél nekem, semmiházi jószág, hanem ide azokkal a levelekkel. - -– Miféle levelekkel? - -– Azokkal a levelekkel! Fogadom, ha két kézre foglak, hát… - -– A ládában vannak. No hát! Ott vannak szakasztott úgy, ahogy a postáról -elhoztam. Beléjük se néztem, hozzájok se nyúltam. De tudtam, hogy bajt -csinálhatnak, s mondok, a néninek úgysem sietős, hát… - -– Hát, persze, meg köllene egy kicsit nyúzni téged, az az igazság. Irtam -még másikat is, hogy bejelentsem az eljövetelemet; azt tartom, azt is… - -– Nem; az csak tegnap érkezett meg; csak még nem olvastam el, de ez -rendben van, ezt megkaptam. - -Szerettem volna két dollárba fogadni vele, hogy nincs meg a levele; de -mondok, bátorságosabb, ha nem szólok. Hát nem is szóltam. - - -UTOLSÓ FEJEZET. - -Mikor először elcsíphettem Tomot titokban, megkérdeztem, mi volt a -szándéka a szökés erányában; mit akart csinálni, ha a menekülés -mindvégig sikerül s ő kiszabadít egy szerecsent, aki úgy is már -szabadember volt? Azt mondta, az járt kezdettül fogva a fejében, hogyha -Dzsimet szerencsésen kiszabadítjuk, leszállítjuk a tutajon a folyón -végig és rémkalandokat vágunk a víz torkolatánál, ott aztán megmondjuk -neki, hogy szabadember, hazavisszük urasan gőzhajón, megfizetjük -elvesztegetett idejéért, levelet küldünk előre haza, összecsődítjük -elejbe a vidék összes szerecsenjeit és beszállítjuk ütet a városba -fáklyásmenettel és rezesbandával és hős lenne belőle és mink is az -lennénk. De én azt gondolom, körülbelül jó volt úgy is, ahogy volt. - -Rövidesen kiszabadítottuk Dzsimet bilincseiből s mikor Polli néni, -Szelli néni és Szejlesz bácsi megtudták, milyen jól a kezére járt a -doktornak Tom ápolásában, iszonyú históriát csináltak vele, első -embernek mondták és enni adtak neki, amit szeme-szája megkívánt és jó -sora volt és semmi dolga. Mink meg fölvittük a betegszobába és őrült -beszélgetésünk volt vele. És Tom negyven dollárt adott Dzsimnek, amért -olyan türelmesen adta nekünk a foglyot és olyan jól is csinálta és -Dzsimnek halálos jó kedve lett és kifakadt és aszondja: - -– No, Hokk, mit én megmondtam neked, mit megmondtam a Dzsekszon, -szigeten? Megmondtam, hogy szűrős neked a mellem és hogy ez mit jelenti. -És megmondtam, hogy egykor valamikor én gazdag megvutam, meg-meg, hogy -megint egyszer megleszek gazdag; hát igaz meglett, mostand itt van! -Püff, nohát! Ne mondjál, hogy jel megvan jel, mondok ne mondjál esztet. -Én oly bizomosan tudtam, hogy gazdag megleszek megéntelennék, mint ahogy -most itt állok ebben a szent minitában. - -Aztán Tom beszélt sokat és hosszan és azt mondja, osonjunk ki innen -valamelyik éjtszaka mind a hárman, szerezzünk be valamelyes fölszerelést -és menjünk kalandot keresni az indiánusok közé, föl az ő területükre -egypár hétre vagy többre. És én azt mondtam, rendben van, nekem tetszik -az eset, de nekem nincsen pénzem a fölszerelésre s azt tartom, hazulról -se kaphatok, mert a tatám alkalmasint hazakerült azóta s elszedte a -pénzemet Szaccser bíró uramtól és eddig el is itta. - -– Nem azt, – mondja Tom; – megvan a píz mind, hatezer tallér, de tán -több is. A táti se került haza azóta. Legalább addig nem, amíg én otthon -voltam. - -Dzsim elkomolyodva aszondja: - -– Se nem is gyün az már haza, Hokk, sohasem nem. - -Azt mondom én: - -– Mért Dzsim? - -– Sohase ne kérdezd, Hokk, de nem gyüvi magát haza tebbet. - -De én nem tágítottam, hát végre azt mondja: - -– Tudod azt a ház, aki úszta a vízen? Abban vuta zember betakarítva és -en kitakarítottam ütet és nem engedtem neked, hogy begyüvölj. Nohát, te -megkaphatsz pízedet, amikor akarsz, mert az a zember ü vuta. - -Tom most már egészen jól van és a golyóbisát a nyaka körül viseli -óraláncon óra helyett és mindig nézegeti rajta, hány az óra és így nincs -mit még írni erről a dologról, aminek én fenemód örülök, mert ha tudtam -volna, micsoda vesződség könyvet írni, soha bele nem vágtam volna, de -nem is teszem még egyszer. De azt tartom, hogy aligha el nem lépek arra -fölfelé egyenesen az indián területre, mert Szelli néni adoptálni akar -és ki akar mívelni, amit én ki nem állok. Egyszer már megpróbáltam. - -_A vége._ - -Tisztelettel maradván HOKK FINN. - -„_Huckleberry Finn kalandjai_“ - -_Ezt a könyvet írta:_ - -[Illustration: MARK TWAIN] - -=MARK TWAIN=, családi nevén Samuel Langhorne _Clemens_, a legnépszerűbb -amerikai író. Született 1835-ben, a Missouri állambeli kis Florida -városkában. Kalandos élete pályáját szedőgyerekként kezdte meg; volt -azután irnok, matróz a Mississippit járó gőzösökön, tanító, katona, -fölolvasó, aranyásó, újságtudósító, kiadó, utazó. Így gyűjtötte az -anyagot, élte át az élményeket szívderítő és megindító írásaihoz. Írói -nevét is a hajóséletből merítette. „_Mark twain!_“ – kiáltotta hátra a -hajó orráról, kezében a mélységmérő ólommal, ha a vízállás netán éppen -_két_ fonalnyit mutatott (_twain = two_). A polgárháború után előadói -körútra indul Californiába, lapot indít, megfordul a -Sandwich-szigeteken. Életének fordulója, hogy csatlakozhatott egy a -Szentföldre induló kirándulótársasághoz. Ebből az utazásából született -meg első könyve: _The Innocents Abroad_ (1869), amelyet egész sereg más -könyv követett. („Roughing It.“ The Life on the Mississippi. A Yankee. -Joan of Arc. A Tramp Abroad. More Tramp Abroad stb.) Később is -ellátogatott még Európába, majd fölolvasókörutat tett az öt -világrészben. Budapesten is járt. Legmaradandóbb munkái mégis a maga -gyermekkorát tükröző, mindnyájunk előtt felejthetetlen gyermekkönyvei: -_Tamás úrfi kalandjai, Huckleberry Finn kalandjai, Koldus és királyfi_. -Az előbbiek világhírű hőseit viszontlátjuk még egyszer a _Tamás úrfi -mint detektív_ és a _Tamás úrfi léghajón_-ban. A kitünő író nyilván -legérdekesebb regénye: _önéletírása_, halála évében (1910) jelent meg. - -_A mű fordítója:_ - -[Illustration: RÁKOSI JENŐ] - -=RÁKOSI JENŐ=. Született 1842 november 12-én Acsádon, Vasmegyében. -Szegény sorsu szülei kilenc gyermekről gondoskodtak s így ő maga -tanulmányainak elvégzése után nekivág az életnek és mint nevelő, majd -mint gazdasági irnok igyekszik boldogulni. Huszonnégyéves korában lépett -föl az irodalom terén. Első drámája az _V. László_ volt. 1866-ban -„_Aesopus_“ című színdarabjával egyszerre híressé tette a nevét, úgy -hogy báró _Kemény_ Zsigmond meghívta lapjához, a Pesti Naplóhoz. Itt -kiderült, hogy nemcsak kitünő író, hanem elsőrangú újságíró és politikus -is. Ez idő óta számos drámát, színművet, vígjátékot, bohózatot, -operettszöveget, regényt, tömérdek vezércikket, kritikát és egyéb -újságcikket írt. 1874-ben megvetette a budapesti _Népszínház_ alapját és -évekig volt annak igazgatója. Ezidőtájt alapította a „_Budapesti -Hirlap_“-ot, amivel óriási lendületet ád az újságírásnak. Lapjának ma is -főszerkesztője és egyben legszorgalmasabb munkatársa. - -_A képeket rajzolta:_ - -[Illustration: PÓLYA TIBOR] - -=PÓLYA TIBOR= 1886-ban született Szolnokon. Érdekes, hogy tanulmányai -során a negyedik gimnáziumban a szabadkézi rajzból megbukott. A -budapesti Iparművészeti Iskolában félévig tanult, de alakrajztanára más -pályára akarta küldeni. Tizennyolcéves korában a szolnoki művésztelep -kiállításán, mint Fényes Adolf tanítványa, tájképeivel és magyar -alakjaival nagy sikert ért el. 1905-ben a müncheni akadémián és az -ottani szabadiskolában folytatta tanulmányait. Első rajzát a Fliegende -Blätter közölte. 1906-ban Párisban, majd Olaszország nagyobb városaiban -tanult. Több nagyobb vászna és portréja van, karikaturáit pedig -élclapjaink állandóan közlik. Előszeretettel foglalkozik ifjúsági művek -illusztrálásával, amire főként kis leánya inspirálja. - -(Szerzőjogilag védve 754/1920. sz. a.) - -Az Athenaeum irodalmi levelei. Szerkeszti: Polgár Géza. - - -[Transcriber's Note: - -Javítások. - -Az eredeti szöveg helyesírásán nem változtattunk. - -A nyomdai hibákat javítottuk. Ezek listája: - -9 |Kézdeztem tőle |Kérdeztem tőle - -11 |félébred |felébred - -70 |Tom Szójjer. |Tom Szójjer.« - -80 |özvegyasszoy mondta |özvegyasszony mondta - -85 |fölebredtem |fölébredtem - -86 |Hokk finn |Hokk Finn - -96 |En mindétig |Én mindétig - -107 |hihúzta magát |kihúzta magát - -135 |Romeo és Juláját |Romeo és Juliáját - -183 |volnának itt |volnánk itt - -221 |Azt mondja; |Azt mondja: - -252 |Hat nem nézett |Nat nem nézett - -270 |megy a dokter |megy a doktor - -278 |vagyhogy |vagy hogy] - - -*** END OF THE PROJECT GUTENBERG EBOOK HUCKLEBERRY FINN KALANDJAI *** - -Updated editions will replace the previous one--the old editions will -be renamed. - -Creating the works from print editions not protected by U.S. copyright -law means that no one owns a United States copyright in these works, -so the Foundation (and you!) can copy and distribute it in the -United States without permission and without paying copyright -royalties. Special rules, set forth in the General Terms of Use part -of this license, apply to copying and distributing Project -Gutenberg-tm electronic works to protect the PROJECT GUTENBERG-tm -concept and trademark. Project Gutenberg is a registered trademark, -and may not be used if you charge for an eBook, except by following -the terms of the trademark license, including paying royalties for use -of the Project Gutenberg trademark. If you do not charge anything for -copies of this eBook, complying with the trademark license is very -easy. You may use this eBook for nearly any purpose such as creation -of derivative works, reports, performances and research. Project -Gutenberg eBooks may be modified and printed and given away--you may -do practically ANYTHING in the United States with eBooks not protected -by U.S. copyright law. Redistribution is subject to the trademark -license, especially commercial redistribution. - -START: FULL LICENSE - -THE FULL PROJECT GUTENBERG LICENSE -PLEASE READ THIS BEFORE YOU DISTRIBUTE OR USE THIS WORK - -To protect the Project Gutenberg-tm mission of promoting the free -distribution of electronic works, by using or distributing this work -(or any other work associated in any way with the phrase "Project -Gutenberg"), you agree to comply with all the terms of the Full -Project Gutenberg-tm License available with this file or online at -www.gutenberg.org/license. - -Section 1. General Terms of Use and Redistributing Project -Gutenberg-tm electronic works - -1.A. By reading or using any part of this Project Gutenberg-tm -electronic work, you indicate that you have read, understand, agree to -and accept all the terms of this license and intellectual property -(trademark/copyright) agreement. If you do not agree to abide by all -the terms of this agreement, you must cease using and return or -destroy all copies of Project Gutenberg-tm electronic works in your -possession. If you paid a fee for obtaining a copy of or access to a -Project Gutenberg-tm electronic work and you do not agree to be bound -by the terms of this agreement, you may obtain a refund from the -person or entity to whom you paid the fee as set forth in paragraph -1.E.8. - -1.B. "Project Gutenberg" is a registered trademark. It may only be -used on or associated in any way with an electronic work by people who -agree to be bound by the terms of this agreement. There are a few -things that you can do with most Project Gutenberg-tm electronic works -even without complying with the full terms of this agreement. See -paragraph 1.C below. There are a lot of things you can do with Project -Gutenberg-tm electronic works if you follow the terms of this -agreement and help preserve free future access to Project Gutenberg-tm -electronic works. See paragraph 1.E below. - -1.C. The Project Gutenberg Literary Archive Foundation ("the -Foundation" or PGLAF), owns a compilation copyright in the collection -of Project Gutenberg-tm electronic works. Nearly all the individual -works in the collection are in the public domain in the United -States. If an individual work is unprotected by copyright law in the -United States and you are located in the United States, we do not -claim a right to prevent you from copying, distributing, performing, -displaying or creating derivative works based on the work as long as -all references to Project Gutenberg are removed. Of course, we hope -that you will support the Project Gutenberg-tm mission of promoting -free access to electronic works by freely sharing Project Gutenberg-tm -works in compliance with the terms of this agreement for keeping the -Project Gutenberg-tm name associated with the work. You can easily -comply with the terms of this agreement by keeping this work in the -same format with its attached full Project Gutenberg-tm License when -you share it without charge with others. - -1.D. The copyright laws of the place where you are located also govern -what you can do with this work. Copyright laws in most countries are -in a constant state of change. If you are outside the United States, -check the laws of your country in addition to the terms of this -agreement before downloading, copying, displaying, performing, -distributing or creating derivative works based on this work or any -other Project Gutenberg-tm work. The Foundation makes no -representations concerning the copyright status of any work in any -country other than the United States. - -1.E. Unless you have removed all references to Project Gutenberg: - -1.E.1. The following sentence, with active links to, or other -immediate access to, the full Project Gutenberg-tm License must appear -prominently whenever any copy of a Project Gutenberg-tm work (any work -on which the phrase "Project Gutenberg" appears, or with which the -phrase "Project Gutenberg" is associated) is accessed, displayed, -performed, viewed, copied or distributed: - - This eBook is for the use of anyone anywhere in the United States and - most other parts of the world at no cost and with almost no - restrictions whatsoever. You may copy it, give it away or re-use it - under the terms of the Project Gutenberg License included with this - eBook or online at www.gutenberg.org. If you are not located in the - United States, you will have to check the laws of the country where - you are located before using this eBook. - -1.E.2. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is -derived from texts not protected by U.S. copyright law (does not -contain a notice indicating that it is posted with permission of the -copyright holder), the work can be copied and distributed to anyone in -the United States without paying any fees or charges. If you are -redistributing or providing access to a work with the phrase "Project -Gutenberg" associated with or appearing on the work, you must comply -either with the requirements of paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 or -obtain permission for the use of the work and the Project Gutenberg-tm -trademark as set forth in paragraphs 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.3. If an individual Project Gutenberg-tm electronic work is posted -with the permission of the copyright holder, your use and distribution -must comply with both paragraphs 1.E.1 through 1.E.7 and any -additional terms imposed by the copyright holder. Additional terms -will be linked to the Project Gutenberg-tm License for all works -posted with the permission of the copyright holder found at the -beginning of this work. - -1.E.4. Do not unlink or detach or remove the full Project Gutenberg-tm -License terms from this work, or any files containing a part of this -work or any other work associated with Project Gutenberg-tm. - -1.E.5. Do not copy, display, perform, distribute or redistribute this -electronic work, or any part of this electronic work, without -prominently displaying the sentence set forth in paragraph 1.E.1 with -active links or immediate access to the full terms of the Project -Gutenberg-tm License. - -1.E.6. You may convert to and distribute this work in any binary, -compressed, marked up, nonproprietary or proprietary form, including -any word processing or hypertext form. However, if you provide access -to or distribute copies of a Project Gutenberg-tm work in a format -other than "Plain Vanilla ASCII" or other format used in the official -version posted on the official Project Gutenberg-tm website -(www.gutenberg.org), you must, at no additional cost, fee or expense -to the user, provide a copy, a means of exporting a copy, or a means -of obtaining a copy upon request, of the work in its original "Plain -Vanilla ASCII" or other form. Any alternate format must include the -full Project Gutenberg-tm License as specified in paragraph 1.E.1. - -1.E.7. Do not charge a fee for access to, viewing, displaying, -performing, copying or distributing any Project Gutenberg-tm works -unless you comply with paragraph 1.E.8 or 1.E.9. - -1.E.8. You may charge a reasonable fee for copies of or providing -access to or distributing Project Gutenberg-tm electronic works -provided that: - -* You pay a royalty fee of 20% of the gross profits you derive from - the use of Project Gutenberg-tm works calculated using the method - you already use to calculate your applicable taxes. The fee is owed - to the owner of the Project Gutenberg-tm trademark, but he has - agreed to donate royalties under this paragraph to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation. Royalty payments must be paid - within 60 days following each date on which you prepare (or are - legally required to prepare) your periodic tax returns. Royalty - payments should be clearly marked as such and sent to the Project - Gutenberg Literary Archive Foundation at the address specified in - Section 4, "Information about donations to the Project Gutenberg - Literary Archive Foundation." - -* You provide a full refund of any money paid by a user who notifies - you in writing (or by e-mail) within 30 days of receipt that s/he - does not agree to the terms of the full Project Gutenberg-tm - License. You must require such a user to return or destroy all - copies of the works possessed in a physical medium and discontinue - all use of and all access to other copies of Project Gutenberg-tm - works. - -* You provide, in accordance with paragraph 1.F.3, a full refund of - any money paid for a work or a replacement copy, if a defect in the - electronic work is discovered and reported to you within 90 days of - receipt of the work. - -* You comply with all other terms of this agreement for free - distribution of Project Gutenberg-tm works. - -1.E.9. If you wish to charge a fee or distribute a Project -Gutenberg-tm electronic work or group of works on different terms than -are set forth in this agreement, you must obtain permission in writing -from the Project Gutenberg Literary Archive Foundation, the manager of -the Project Gutenberg-tm trademark. Contact the Foundation as set -forth in Section 3 below. - -1.F. - -1.F.1. Project Gutenberg volunteers and employees expend considerable -effort to identify, do copyright research on, transcribe and proofread -works not protected by U.S. copyright law in creating the Project -Gutenberg-tm collection. Despite these efforts, Project Gutenberg-tm -electronic works, and the medium on which they may be stored, may -contain "Defects," such as, but not limited to, incomplete, inaccurate -or corrupt data, transcription errors, a copyright or other -intellectual property infringement, a defective or damaged disk or -other medium, a computer virus, or computer codes that damage or -cannot be read by your equipment. - -1.F.2. LIMITED WARRANTY, DISCLAIMER OF DAMAGES - Except for the "Right -of Replacement or Refund" described in paragraph 1.F.3, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation, the owner of the Project -Gutenberg-tm trademark, and any other party distributing a Project -Gutenberg-tm electronic work under this agreement, disclaim all -liability to you for damages, costs and expenses, including legal -fees. YOU AGREE THAT YOU HAVE NO REMEDIES FOR NEGLIGENCE, STRICT -LIABILITY, BREACH OF WARRANTY OR BREACH OF CONTRACT EXCEPT THOSE -PROVIDED IN PARAGRAPH 1.F.3. YOU AGREE THAT THE FOUNDATION, THE -TRADEMARK OWNER, AND ANY DISTRIBUTOR UNDER THIS AGREEMENT WILL NOT BE -LIABLE TO YOU FOR ACTUAL, DIRECT, INDIRECT, CONSEQUENTIAL, PUNITIVE OR -INCIDENTAL DAMAGES EVEN IF YOU GIVE NOTICE OF THE POSSIBILITY OF SUCH -DAMAGE. - -1.F.3. LIMITED RIGHT OF REPLACEMENT OR REFUND - If you discover a -defect in this electronic work within 90 days of receiving it, you can -receive a refund of the money (if any) you paid for it by sending a -written explanation to the person you received the work from. If you -received the work on a physical medium, you must return the medium -with your written explanation. The person or entity that provided you -with the defective work may elect to provide a replacement copy in -lieu of a refund. If you received the work electronically, the person -or entity providing it to you may choose to give you a second -opportunity to receive the work electronically in lieu of a refund. If -the second copy is also defective, you may demand a refund in writing -without further opportunities to fix the problem. - -1.F.4. Except for the limited right of replacement or refund set forth -in paragraph 1.F.3, this work is provided to you 'AS-IS', WITH NO -OTHER WARRANTIES OF ANY KIND, EXPRESS OR IMPLIED, INCLUDING BUT NOT -LIMITED TO WARRANTIES OF MERCHANTABILITY OR FITNESS FOR ANY PURPOSE. - -1.F.5. Some states do not allow disclaimers of certain implied -warranties or the exclusion or limitation of certain types of -damages. If any disclaimer or limitation set forth in this agreement -violates the law of the state applicable to this agreement, the -agreement shall be interpreted to make the maximum disclaimer or -limitation permitted by the applicable state law. The invalidity or -unenforceability of any provision of this agreement shall not void the -remaining provisions. - -1.F.6. INDEMNITY - You agree to indemnify and hold the Foundation, the -trademark owner, any agent or employee of the Foundation, anyone -providing copies of Project Gutenberg-tm electronic works in -accordance with this agreement, and any volunteers associated with the -production, promotion and distribution of Project Gutenberg-tm -electronic works, harmless from all liability, costs and expenses, -including legal fees, that arise directly or indirectly from any of -the following which you do or cause to occur: (a) distribution of this -or any Project Gutenberg-tm work, (b) alteration, modification, or -additions or deletions to any Project Gutenberg-tm work, and (c) any -Defect you cause. - -Section 2. Information about the Mission of Project Gutenberg-tm - -Project Gutenberg-tm is synonymous with the free distribution of -electronic works in formats readable by the widest variety of -computers including obsolete, old, middle-aged and new computers. It -exists because of the efforts of hundreds of volunteers and donations -from people in all walks of life. - -Volunteers and financial support to provide volunteers with the -assistance they need are critical to reaching Project Gutenberg-tm's -goals and ensuring that the Project Gutenberg-tm collection will -remain freely available for generations to come. In 2001, the Project -Gutenberg Literary Archive Foundation was created to provide a secure -and permanent future for Project Gutenberg-tm and future -generations. To learn more about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation and how your efforts and donations can help, see -Sections 3 and 4 and the Foundation information page at -www.gutenberg.org - -Section 3. Information about the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation - -The Project Gutenberg Literary Archive Foundation is a non-profit -501(c)(3) educational corporation organized under the laws of the -state of Mississippi and granted tax exempt status by the Internal -Revenue Service. The Foundation's EIN or federal tax identification -number is 64-6221541. Contributions to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation are tax deductible to the full extent permitted by -U.S. federal laws and your state's laws. - -The Foundation's business office is located at 809 North 1500 West, -Salt Lake City, UT 84116, (801) 596-1887. Email contact links and up -to date contact information can be found at the Foundation's website -and official page at www.gutenberg.org/contact - -Section 4. Information about Donations to the Project Gutenberg -Literary Archive Foundation - -Project Gutenberg-tm depends upon and cannot survive without -widespread public support and donations to carry out its mission of -increasing the number of public domain and licensed works that can be -freely distributed in machine-readable form accessible by the widest -array of equipment including outdated equipment. Many small donations -($1 to $5,000) are particularly important to maintaining tax exempt -status with the IRS. - -The Foundation is committed to complying with the laws regulating -charities and charitable donations in all 50 states of the United -States. Compliance requirements are not uniform and it takes a -considerable effort, much paperwork and many fees to meet and keep up -with these requirements. We do not solicit donations in locations -where we have not received written confirmation of compliance. To SEND -DONATIONS or determine the status of compliance for any particular -state visit www.gutenberg.org/donate - -While we cannot and do not solicit contributions from states where we -have not met the solicitation requirements, we know of no prohibition -against accepting unsolicited donations from donors in such states who -approach us with offers to donate. - -International donations are gratefully accepted, but we cannot make -any statements concerning tax treatment of donations received from -outside the United States. U.S. laws alone swamp our small staff. - -Please check the Project Gutenberg web pages for current donation -methods and addresses. Donations are accepted in a number of other -ways including checks, online payments and credit card donations. To -donate, please visit: www.gutenberg.org/donate - -Section 5. General Information About Project Gutenberg-tm electronic works - -Professor Michael S. Hart was the originator of the Project -Gutenberg-tm concept of a library of electronic works that could be -freely shared with anyone. For forty years, he produced and -distributed Project Gutenberg-tm eBooks with only a loose network of -volunteer support. - -Project Gutenberg-tm eBooks are often created from several printed -editions, all of which are confirmed as not protected by copyright in -the U.S. unless a copyright notice is included. Thus, we do not -necessarily keep eBooks in compliance with any particular paper -edition. - -Most people start at our website which has the main PG search -facility: www.gutenberg.org - -This website includes information about Project Gutenberg-tm, -including how to make donations to the Project Gutenberg Literary -Archive Foundation, how to help produce our new eBooks, and how to -subscribe to our email newsletter to hear about new eBooks. |